kéz, hell. ceir, lat. manus, ném. hand, szláv. ruka; | |
vas, hell. sidhron, latin ferrum, ném. eisen, szláv. zelezo; | |
kő, hell. liJov, lat. lapis, ném. stein, szláv. kamen stb. |
Az ily határozott tárgyakra vonatkozó szók tulajdon értelme minden nyelvben egyezik, tehát értelmezésök is ugyanazon körülirás által eszközölhető, vagyis amely meghatározás illik rájok az egyik nyelvben, ugyanaz illik a másikban is. Ilyenekre nézve az "értelmező" az idegen szótárokban foglalt érteményezéseket átveheti a magáéba.
De vannak minden nyelvben oly sajátnemű szók, kivált származékok, melyeknek más nyelvben ugyanannyit mondó másuk nincsen, hanem vagy szélesebb vagy szükebb jelentésű, vagy egészen másnemű szóval adhatók csak vissza. Ilyenek
a) azon szók, melyek valamely népnek saját ismerettárgyait jelentik, milyek pl. csak azon nép körében létező, vagy eredetileg ott támadt állapotok, foglalkozások, hivatalok, szokások, szertartások, viseletek, ételek, italok, nyavalyák, játékok, mulatságok, eszközök, szerszámok stb. nevei, melyek érteményei bizonyos idegenekéihez némileg hasonlók ugyan, de nem azonosak, pl. főbíró, dúló, huszár, csikós, gulyás, csirás, pákász, csákó, gucsma, gatya, topán, tarhonya, gáncza, laska, tyúkverő, herőcze, ördöglomba stb., melyeket úgy kell értelmezni, hogy az idegen is világos fogalmat nyerjen abból. Ebben áll előnye az értelmező szótárnak a közönséges szótárok fölött, melyek midőn szót szóval törekesznek visszaadni, a valódi érteményt nem képesek szabatos világossággal meghatározni.
b) oly származékok, melyek képzőiknél fogva több fogalmat rejtenek magukban, s idegen nyelvre csak körülírva fordíthatók, milyenek nyelvünkben a tehető, míveltető, gyakorlatos, visszaható, belszenvedő igealakok, pl. üldögelhet, iratgathat, gondolkodik, kezeskedik, kanyarodik, hánykolódik, csendül, kondul, zörren, durran; általán a származékigék finom árnyalatai, melyekben nyelvünk páratlanúl, szintén bujálkodásig gazdag, és pazar.
c) a hasonnemüek (synonymák), melyeket a hanyagabb nyelvszokás egymással fölcserélve használ, holott gyökeikre nézve árnyalatilag különböznek pl. ballag = kényelmesen, lassú léptekkel, mintegy billegve megy, járdogál; baktat = bukdosva bukdácsolva megy, mint a nyúl; kullog = magát megkunva, mintegy lesve, alattomosan lépdegel, mint a zsákmány után szimatoló farkas; kammog = tunyán, magát elhagyva, mintegy kamós, azaz görbült testtel mendegel, mint a kamasz vagy a mélázó komondor; sunnyog = magát megsúnyva, testét öszvehúzva, óvatosan, lassudan mozog. Így különböznek gyökre nézve egymástól ezen hasonló nemüek: barangol, csatangol, csatolál, csavarog, tekereg, kóborog, kóvályog, koslat, kósternyál, kószál, kóriczál, kalézol, kelekolál, kuríttol, csámolyog, satrat, sertepertél, zulánbol stb.
II. Szakasz. Ugyanazon szónak többféle érteménye.
I. egyik jegye a magas helyzet, tetőzet, honnan átv. ért. jelenti
a) a kéznek, lábnak felső lapját: lábfej, kézfej, s innen ismét átv. ért.
csizmafej, mely a lábfejet takarja, különböztetésül a talpat, sarkat, lábszárt
födő csizmatalptól, csizmasarktól, csizmaszártól, b) valamely kézműnek, állványos
készítménynek tetejét, pl. oszlopfej, nyeregfej, c) vizek, erek, folyók eredeti
helyét, mennyiben ezek fölülről alá folynak: Pinkafej, Szalafej, kútfej, Tapolczafő,
Balatonfő, ellentéte az alattiságot jelentő tő, mely a fejhez képest
legalantabb fekszik, pl. Marczaltő, Zsitvatő; innen átv. szélesb ért. kiindulási
pont, pl. pályafő, honnan a versenyfutás kezdődik, hídfő, a híd eleje.
Mint mértani magasságot jelentővel családi viszonyban állanak: fel, fěn, fěd vagy födél,
s ellentétesei: le, len, lent, al, alant, láb.
Átv. képes ért. társadalmilag vagy erkölcsileg mások fölött, mintegy legmagasabb
polczon álló személy: ház feje, család feje "a nemzetnek teste a nép, feje annak
a király" (Kisf. S), főúr, főnemes, főpap. Ellentéte: alattvaló.
II. Második szembeötlő jegye a deréktól különváló, buczkós, csomós, tömör, zömök,
gombnemű, hengerded stb. alak, honnan átv. ért. botfej, "minden botnak végén a feje",
szőlőfej, hagymafej, kukoriczafej, káposztafej, mákfej, gabnafej, szegfej stb.
III. Mint a léleknek, szellemi müködések szerveinek székhelye, s mintegy tartalmazója
átv. ért.: elme, ész, akarat, pl. okos világos fej; jó, rosz fej; kemény, makacs fej,
rávetni valamire a fejét = akaratát rászánni. Tartalmazó a tartalom helyett.
Innen a) mint lényeges, legnemesebb rész, az egész emberi lényeg, azaz személy,
egyéniség helyett: szegény fejem! me miserum! fejedre szóltál, tenmagad ellen;
fejenként, egyenként, személyenként; b) helyettes valami, mely mintegy képvisel,
személyesít valamit: kölcsön fejében adni, adósság fejében fizetni; ajándék,
barátság, ingyen fejében, szégyen fejében, vagyis szégyen megváltására,
kikerülésére, falu fejében = helyett, "falu fejében nem mindig tanácsos
kardot rántani", (közm.) c) mint az életszervek központja, jelenti magát
az életet: fejét koczkáztatja, fejére halált mondottak, fejemet merném
rátenni, fejemre fogadok, nem félti a fejét, fejét vették.
Ime így folynak egymásból, és függenek öszve a szók érteményei! Különösen ama
vázlatos érteményezésből kitetszik, hogy a fejnek a) magas helyzete b) alakja,
c) belső lényege, szervezete szolgál érteményezési alapúl, melyekből a többi átv.
és képes értemények szétágazva származtak, s azokat végelemzésben az illető
testrésznek mint szemmel látható tárgynak tulajdon értelmére lehet és kell visszavinni.
Ezen alapon értelmezendők a fej származékai is:
- fejes, a) aminek tulajdon ért. állati feje van, b) aminek, átv. ért. fejhez
hasonló buczkója, alakja van: fejes bot, fejes szeg, fejes káposzta, saláta,
c) a fejben székelő léleknek, illetőleg kedélynek makacs, magát megkötő tulajdonságával
biró: fejes gyermek, fejeskedik, makacskodik, fejesség, makacsság.
Ellentéte fejetlen a) aminek állati feje akármily okból hiányzik
b) buczkótlan, csomótlan, fejetlen gabonaszár, szőlővessző, fejetlen káposztatorzsa,
fejetlen bot, szeg,
c) erkölcsi, társadalmi fej nélkül való: fejetlen nép, ország;
- fejedelem, átv. legfelsőbb hatalmat gyakorló személy valamely nép,
ország fölött; rokonai: felség, felsőség, fenség, fensőség;
- fejel, átv. a lábbelinek azon részét csinálja, mely a lábfejet takarja;
s mennyiben a fej régiesen fe, innen fék = lófejkötő, capistrum;
- fejez, a) tulajd. vagy átv. értelmű fejet levág, lemetsz;
embert fejezni, mákot, gabonát fejezni;
b) befejez = valamely műnek, munkának mintegy fejét, födelét, fölét elkészíti
s bevégzi. Ettől különbözik a kifejez, melynek gyöke nem a caput, fej, hanem
azon fej, melyből fejlik, fejt, fejteget származnak, s rokona a
fes feslik, mert kifejezni magát vagy valamit = gondolatát vagy
valamely eszmét világosan, mintegy burkából kifejteni, latinúl explicare, exprimere,
németűl ausdrücken, azaz átv. ért. mintegy héjából kifejteni, kinyomni, kiválasztani,
tehát az elválasztásra vonatkozó fél, vel, vál családhoz tartozik, valamint a
fejsze, mint vágó, hasító eszköz, (securis a secando), és a fej ige,
mely a tejet kifejti, kiválasztja a tőgyből.
III. Szakasz. Szócsaládosítás.
Az értelmezés egyik fő segédeszköze, sőt kelléke a szócsaládosítás. Alig van szó,
melynek a maga nyelvében családtársa nem volna. A családi szók egyenes vagy
oldalágon rokonok; amazok bizonyos változatlan gyökből vagy törzsből folynak ki,
pl. a rom gyök[1]
származékai: romb, romos, romtalan, romol, romlik romt (ront), romgál (rongál),
romcs (roncs), romgy (rongy), melyekből ismét fióksarjak fakadnak: rombol, rombolás,
rombolgat, romboló, rontás, rontó, rontogat, rongálás, roncsol, roncsos, rongyos,
rongyosodik, rongyolódik, rongyász stb.
Az oldalágu rokonok némi saját jegygyel bírnak, de gyökeik vagy törzseik mind
bizonyos alaphangban, mind alapfogalomban egyeznek, pl.
kar, karika, karima, karám, karing;
kur, kurittol (csavarog, tekereg), kurtula; melyekben a kerekség nemét jelentő
alaphangok a k-r, a fajt különböztetők, a, e, o, ö, u. Az ily rokon
szócsaládok egy szónemzetséget képeznek.
A szónemzetségek ismét rokoníthatók, mennyiben alaphangra és érteményre hasonlók,
péld. a föntebbiekkel azon g-r, gy-r gyök hanguak, melyek a kerekdedhez hasonló görbe
alakra vagy mozgásra vonatkoznak:
gör, görbe, görcs, gördül, görnyed, görhes;
Az idegen nyelvekből kölcsön vett szók egyenes ágon szintén eresztenek családi
rajokat, magyaros képzők által, pl. czégér (zeiger), czégéres, czégértelen,
czégérü, czégérez, czégérezés; iskola, iskolai, iskolás, iskoláztat, iskolátlan;
patak, pataki, patakú, patakos, pataktalan, patakzik; de ezek idegen eredete már
onnan is gyanítható, hogy oldalágu rokonaik nincsenek, mennyiben gyökeik alapérteményre
nézve más magyar szókkal nem családosíthatók, pl. a hóstát, palájbász, formondor,
igrecz, ámbár mind elő- mind utótagjokra nézve több magyar gyökhöz, illetőleg
képzőkhöz hasonlók, de minthogy azokkal érteményi rokonságban nincsenek, idegen
eredetöket legott elárulják, ha nem tudnók is, hogy a hóstat = vorstadt,
a palajbász = bleizweisz, a formondor = vormund(er),
az igrecz = szláv igracz, azaz, játszó, különösen hangszeren játszó,
mert igrati = játszani.
Ha az anyaszó önálló, világot vet s mintegy saját bélyegét üti leányaira, pl.
tör, törés, törött, töretlen, tördel, törtet, töredék, töredékeny; ha pedig
önállással nem bir, vagy elavúlt, akkor érteményét a rokon érteményü származékok
öszvegéből vonjuk el, pl.
gom, gomb, gombócz, gomboly, gombolyag, gombolyít, gombolyodik, gomoly, gomolyít gomolyodik;
A részletek ilyetén öszveállításából kitűnik az alapértemény, mely valamennyinek
közös jegye, mint a fölhozott családokban a gömbölyű, dudorú, kerek alak. Innen
sarjadzanak ki a fajok, alfajok, és fajták, melyek öszvesen egy nemet képeznek,
s a megállapított belső nyelvszokásból ismerhetők meg, péld. hogy a maga nemében
más a gomb, mint a gömb, más a gombócz, mint a gömböcz,
más a gombolyag, mint a gömbölyeg, valamint a növényismében
különböznek fajra nézve ezen egynemüek: tök, uborba, dinnye; makk, mogyoró, dió stb.
Ebben áll a szók belhasonlítása, mely szerint a rokonhangu és érteményű szókat
bizonyos gyökre viszszük vissza, mi annál világosabbá teszi az egyes fajok jelentését,
minél népesebb a család, melynek tagjai közé számitvák; s ez esetekben külhasonlítás
és rokonítás nélkül is tisztában lehetünk velök, mint a fentebbi példák mutatják.
Különösen az úgynevezett belső hajlitás, belalakulás igen terjedelmes szereppel
bír a szóképzéseknél a magyar nyelvben. Ezen belső hajlítás alatt különösen azt
értjük, midőn legkisebb hangbővülés nélkül, sokszor pedig e mellett is a gyökben
vagy törzsben leginkább csak az önhangzó módosulata (mélyebbre vagy magasbra
változása) által állanak elé új vagy módosított fogalmakra új szók, még pedig
gyakran igékből nevek és viszont. Ilyenek
ér (valet) és ár (valor. pretium),
csap és csép, láb és lép, vál és fél
(honnan válaszol és felesel is),
leng és láng, vág és vég stb. Különösen ezek
öszveállításában kitünő munkásságot fejtett ki Lugossy József társunk.
"Hangrendi párhuzam ezer példában" czímű munkájában, ki általán nagy mestere
a családosításnak. Vele csaknem egy időben értekezett e tárgyban egy másik jeles
nyelvészünk Ballagi Móricz is.
Mi kezdettől fogva ezen szellemben munkálkodánk.
IV. Szakasz. Táj- és elavult szók.
2) Némely tájakon a nemi (genericum) szókat a fajiaktól (specificum)
szabatosabban megkülönböztetik, s e végre saját szókkal élnek,
pl. a tövis vagy tüvis a köznyelven jelent tűféle hegyes szurós
kinövésű terményt, cserjét: tövisbokor; különösen annak bökőczéjét is:
tüvis ment a lábába;
holott a tüvis eredetileg melléknév = tűs, tüves, t. i. növénynem,
melynek második érteményét szabatosabban adja a balatonmelléki akics
vagy ákics, melynek gyöke ak megvan a tűs akácz, mátyusföldiesen
akacs, agacs nevekben, és az akad, akaszt igékben, minthogy az akicsnak tulajdonsága,
hogy a vele érintkező testekbe akad, honnan átv. ért. akácziós ember a
székelyeknél, aki másokba beleakadni, belekötni szeret, és aklálni, öszveaklálni
valamit = imígyamúgy öszveakgatni. Rokon vele az éles szélű, illetőleg hegyesen
végződő, s hasításra, szúrásra alkalmas ék, valamint a hellen axh hegyél,
axanJa akics, axazw hegyesitem, a latin acus tű,
acies, acutus, acinaces.
3) Néha a tájnyelv másmás gyökből képezi saját szavait, pl. a közösebb
divatú töpörtő v. töpörtyü, töpik töpörödik igéktől vette nevét, mennyiben
az = tűzön megtöpött, töpörödött, vagy is higabb részeitől elpárlás által
megfosztott szeletes, koczkás szalonna, háj stb. rostja, tömöttebb, szilárdabb
alkatrésze; ellenben a szűkebb divatú pörcz egy gyökről származik a pörgök
pörzsöl, pörnye szókkal, mer a pörcz = tűzön pörgölt szalonnaszelet v.
koczka, a kecskeméttájéki kurczina pedig vékonyhangon ejtve kürczine,
változattal görczine, az égetésre, sütésre vonatkozó görjed, görhön,
s a fordított rög, rögtön (hevenyében), rekkenő, rögvel, regvel szókkal
egy eredetű. Tehát a töpörtű elnevezésének alapját az okozat, az eredmény
t. i. a töpés, megaszás teszi, a pörcz és kurczina-ét pedig az okozó ok
t. i. a tűz, égés, pörgölés, görjesztés, honnan szabatosan véve ennek
felel meg a latin cremium (a cremo), melyből a német Krammel, továbbá
a tót skwarek pörcz, skwarit pörkölni,
4) Néha valamely szűk zugban rejlő tájszó világot vet oly közös szóra,
melyről azt véljük, hogy csupán csak valamely idegen rokon nyelvből fejthetni
meg, pl. iker, gemini, azaz kettős rokona a kettőt jelentő török
iki, melyről
eddig azt tartottuk, hogy nyelvünkben nincsen családtársa, holott van,
és pedig olyan, mely az iker jelentését kézzelfoghatólag fölvilágosítja
t. i. az iker régiesen hangváltozattal: ükör, üker; úgyde a vasvármegyei
Őrségben él a népnyelven üklü v. üklely, mely jelent két ág által képzett
közt, pl. szekérrúd üklüje, mely a tengely alatt kétfelé ágazik, ágas
üklüje mely az ágas végén V alakban ketté válik, tehát elemezve = üklő,
az elavult üklik (geminatur) igétől.
5) Némely szók és kivált ragok eredeti alakjokat a tájnyelvben tartják meg,
mig a deréknyelven elváltoztatják pl. a vel, nál a palóczos szójárásokban nem
alkalmazkodnak a hangrendhez, mint: kapável, villável, nappel, herczegnál,
püspöknál; így verěnk (verünk), kertěnk (kertünk); hogy pedig ezen alakok
eredetiebbek, onnan tünik ki, mert a deréknyelvben is amazok személyragozva
vel-em, nál-am nem nél-em, s ezekben az en em első
személynévmás rejlik ver-en-k, kert-em-k. Ellenben a tájejtés
a szókat gyakran kivetkőzteti
eredeti alakjaikból, s valóban elrontja, illetőleg elkoptatja, pl.
höbölygő = hóbolygó, küttyü vászon = kittöl v. (kettöl) vászon, kivált
a ragokban és képzőkben pl. magávó, hatómás, = magával, hatalmas. Ily
tájszók korcs volta abból látszik ki, hogy magukkal nem következetesek,
mert aki így beszél: magávó, hatómás, nem mondja: vóm, v. vém, hanem,
velem, nem mondja: hatóm, hanem, hatalom. Ezen tájbeli szórontást azért
is szemmel kell tartania az értelmezőnek, mert helylyelközzel a
deréknyelvben is eléfordul pl. gyüszű, = tüszü, tűző; bódúl,
bódi = boldul, boldi.
Az elavúlt szók többfélék a) számos gyökök, és törzsek; melyek hogy
hajdan önállóan is divatoztak, származékaikból kitűnik, mint: az üdvös,
üdvöz, üdvözöl törzse: üdv, s ennek gyöke üd; az olvad törzse:
olv, olu, s ennek gyöke: ol. Ezek közől némelyek csak a derék vagy irodalmi
nyelvből vesztek ki, de még itt-ott él velök a tájszokás, pl. sű v. süv a
székelyeknél = sógor, es régente = jusjurandum, melyből a mai eskü származott,
de Csalóközben még hallani: sok esre, hitre adják, azaz esküvel erősített
igéretre, hitelre; b) képzett és öszvetett szók, pl. hiedelmez =
hivesít, a hí v. hű gyöktől, melyből hives v. hüvös származott;
folnagy = majorosgazda (villicus, villae praefectus), folnagyság,
folnagykodik, mint: hadnagy, várnagy, násznagy, melyből értelmezhető
a folu v. falu, azaz, több folból (majorból), mezei, gazdasági lakból
álló helység. c) melyek eredeti érteménye átv. értelemben elváltozott,
pl. apol, régen = csókol, még Molnár A-nél is, holott ma megnyújtva
ápol = gyöngéd bánásmóddal gondját viseli pl. a gyermekeknek, betegnek,
szegénynek; t. i. gyöngéd, szeretetteljes gondoskodásnak, bánásnak
természetes módja, szokása az ölelgetés, csókolgatás, s jelentése
helyett ma már csak amaz divatozik. Ezen érteményben egyezik vele a
Szeged tajékán szokásos ajnároz = ápolgat, s e két szó öszhasonlitásábol
okszerüleg állíthatni, hogy mindkettő a szájnyilást, szájkarimát,
szájgyürüt jelentő aj-(ajak)-ból származott, t. i. ajol = szájjal
érint, mint, ölel, karol, markol, körmöl, vállal, nyelvel, = ezen
testrészekkel illet, érint, fog valakit v. valamit, melyből a j-nek
szervrokon v-re változtával lett av-ol, s ebből ap-ol.
Hasonló észjárás szerint azonositvák a száj és csók a hellen
stoma és stomation, a latin os és osculum,
a szláv huba és hubicska szókban. Valamint más részről nyilásra
vonatkoznak a magyar aj és ajt, ajtó, a latín os
és ostium.
Az emberi észjárás valamint a fogalmakat, úgy azok hangképeit is rokonítani szokta,
vagyis, amelyek bizonyos közjegyben egyeznek, s ennélfogva egynemű fogalom alá vonhatók,
ugyanazon szóval fejezi ki. Ez esetben az értelmezés föladata a rokonértemények észtani
öszvefüggését, illetőleg származási egymásutánját és rendét eléadni. Első helyen áll
a tulajdon értemény, azután következnek az átvittek, a képesek.
Előbbi eredetű az anyagi, érzéki, mint a szellemi, erkölcsi, előbbi az
öszszerü (concret) mint az elvont, a természeti mint a mesterségi,
pl. sip a) természeti hang, melyből lett sipít, sipog;
b) sipító panaszos, kesergő, esengő hangú érzelemnyilvánítás, honnan a sípánkodik vagy
sopánkodik; c) ily hangot adó csöves hangszer, honnan sípol, sípos;
d) csőalakú nyilás, kóros lik a testen, a sipoly származékban. Hasonlóan a
szűr főnév a) = szőr, b) szőrből vagy szőrnemü durva gyapjuból kallott
posztókelme, c) ily kelméből varrott ruha. A tulajdon értemény azon középpont, mely
körül a többi forog, melyre
bizonyos közjegynél fogva mindnyája visszavihető; de minthogy valamely tárgynak másmás
jegyei szolgálhatnak hasonlitási alapul, gyakran történik, hogy az átvitt értemények
egymással nem, csak a középpontival állanak viszonyban, s ezek a másod- vagy
mellékértemények, pl. fej vagy fő, tulajd. ért. caput animalis:
emberfej, lófej, borjúfej, disznófej, verébfej, varjúfej stb., melynek:
ker, kerek, kerül, kerít, kereng, kerge;
kor, korong, korcz, korlát;
kör, körös, köröz, körny, környez, körül;
gur, gurba, gurul, gurít, guriga;
gyür. gyürü, gyürke, gyüremlik;továbbá a h-r alaphanguak, mint:
hor, horog, horgas, horgad, horpaszt; a k-l gyökhanguak, melyek a keményebb
r helyett lágyabb l-t vesznek föl:
kal, kaland, kalandoz (ide-oda jár, csavarog), kalézol, kalimpáz, kalisztál,
kalinkó, kalantyú, kalincs;
kel, kelekóla, kelekolál, kelentyű; és a még lágyabb k-j alaphanguak:
kaj, kajcs, kajla, kajmó, kajsza, stb. Tudnivaló, hogy némely családok szaporábbak,
s többfelé elágazók, mások kevesebb fajzatuak.
göm, gömb, gömböly, gömbölyü, gömböcz, gömbölyeg, gömbölyít, gömbölyödik;
gum, gumó, gumós, gumósodik;
güm, gümő, gümős, gümősödik;
kom, komp, kompis, kompol, kompoty;
hom, homp, hompol, homolít, homolka, homorú, homorodik;
hěm, hěn, henger, hengeredik, hengerít, hengerget, henter, henteredik, henterget;
höm, hömb, hömböly, hömbölyög, hömp, hömpölyög, hömpölyget;
csom, csomb, csombor, csombók, csoma;
csöm, csömb, csömböly, csömbölék, csömek, csömör;
dom, domb, dombor, domborodik, domborít;
döm, döme, dömöczkös, dömbicz, dömsödi;
tom, tomb, tombácz, tomp, tompor;
zsom, zsomb, zsombék, zsomboly.
A hasonlításnak különös segédforrásai a táj- és elavult szók. Amazok
csak bizonyos tájakon divatoznak s a deréknyelvben szokatlanok, és pedig
1) melyek tudtunkra bizonyos tájnak saját képezményei, mennyiben egyes vidéknek
különös tapasztalati, gyakorlati, életnemi stb. ismeretei levén, azok elnevezésére
külön szókat szükségel, pl. a hegyes tartományban lakó székely a nagy ereszkedőkön
váluszabásu fatalpat tesz a kerék alá, s azt az al gyöktől vagy alap törzstől
alabor-nak nevezi, mire a síkföldi magyarnak szüksége nem levén azt nem ismeri;
ellenben a Tisza, Duna melléki hajósok alattsága, hosszú vontatókötele,
mely nagyjában a víz alatt nyúlik el, a hegyes vidéki magyarság előtt
ismeretlen szó, valamint általán a hajósok és halászok számos müszavai.
Így az ergetyűt csak a hegyi, péld. tornai, gömöri magyarok használják,
kik a levágott fákat a hegyről leeregetik, lecsúsztatják rajta, vagyis
ergetyű = eregető, faeregetésre való hegyoldali öblös lejtő. A csalamádé szót
azon vidék lakosai képezték, hol a málét, azaz kukoriczát takarmányul sűrűen
termesztik, s eredetileg csadaj-málé, azaz, csadajos, csádés, sásos
málétermény. Mindezek gyökei vagy egyes részei a deréknyelvben közismeretüek,
csak mint származékok vagy öszvetételek egyes tájak sajátai, s mint ilyenek
viszonyosan fölvilágosítják egymást.
Magyar | szerb | |
baktatni | baktati, | |
keszeg | keszega, | |
bot | batina, | |
megye | metya, | |
bélyeg | bilyega, | |
mézga | mezgra, | |
bitang | bitanga, | |
mérték | mertík, | |
gombkötő | gombár, | |
válu | valov, | |
karika | karika, | |
város | város, | |
katona (lovas) | katana, | |
szűrszabó | szurszabov, | |
kenőcs | kenyácsa, | |
taliga | talyige, stb. |
De vannak oly szók is, melyek mint kiképzett származékok idegenből vétettek ugyan által, de gyökeikre nézve nyelvükben is megvannak, pl. borosta v. borséta egy a német Bürste-vel, mely mint készítmény annak anyagát jelentő Borste-től (sörte, tüskés szőr) vette nevét, de ennek gyöke bor, borz megvan a magyar tüskés borz, a tüske gyanánt fölmerevedő borzad, borzas, börz, börzenkedik szókban is. Hasonlóan a latin-hellen szerkezetű koroná-nak, mint fejet, homlokot kerítő díszjelnek gyöke kor, megvan a korong, korcz, korlát-ban, s általán a kerek alakot jelentő kar, ker, kör származékaiban. A szláv eredetű vajda, vojvoda (had-, csata-, harczvezér) gyöke voj, boj önállóan létezik a magyar baj-ban, mint a bajnok, bajlódik, viudik származékok gyöke.
Tehát a szók értelmezésének nem teszünk fölösleges vagy hálátlan szolgálatot, midőn nagyobb fölvilágosítás végett oly nyelvbeliekkel is hasonlítjuk, melyek alajtólag (hypothetice) másnemű családhoz tartoznak, mit bizonyos nyelvosztályi rendszerhez ragaszkodó némely nyelvészek készakarva mellőznek, sőt mellőztetni akarnak.
Itt egyszersmind elvileg és gyakorlatilag visszautasítjuk azon ránkfogást, mintha mi minden nyelvünkbeli szót a magyarból megfejthetőnek tartanánk, sőt valóban megfejteni törekednénk. Mely állításnak czáfolatát számos szótári czikkeink homlokukon viselik, miért hoszszabb vitatásra nem tartjuk e tárgyat szükségesnek.
II. Melyekről bizonyosan nem állíthatjuk, hogy nyelvünk innen vagy onnan kölcsönözte volna, mert itt is ott is van saját családjok, és szerkezetök, melyek eredete az ó kor homályában vesz el, milyennek a) a természeti hangokból utánzás által alakultak, mint: mor-og, murmur-at, murmel-n; bő-g, bo-at; sus-ogás, sus-urrus, saus-en; b) a kedélyhangokból képzettek, pl. oh-ajt, ov-ptat; ah-itani, ächv-zen; ujj-ong, jub-ilat; röh-ög, rid-et; kacz-ag, cach-innatur; c) első szükségüek a társadalmi viszonyokból eleve kifejlettek: pl. eszik, est, ess-en, jeszt; evés, ét, étel, éh, éhes, esca, esur, esuries, epulum; atya, pater, otecz; aba abba; ide tartoznak a személynévmások, a számnevek, a tagadók stb. d) igen nagy számmal olyanok, melyek alapérteményei, illetőleg gyökei egyeznek, s csak képzésben vagy idomulásban módosultak pl. gomb Knopf, gombócz Knödl, golyó globus, foly fluit, kajmacs camus, tompa stumpf, ír Schmier; szóval mindazok, melyek illető nyelveikben egyenes és oldalágu családokat képeznek, pl. a latin bat-uo ütöm honnan batulus változva baculus, ütő eszköz, francz. battre ütni, baton bot, melyekkel egy a magyar bot, botol, botoz, botlik, botránkozik, s ezekhez rokon az öt, üt, ötlik, ütközik. Sőt nem csak gyökök, hanem képzők és ragok is vannak az alajtólag külön családu nyelvekben közösek, mit a képzők és ragok tárgyalásánál részletesen kimutatunk.
III. A külhasonlítás legközelebbi nemét teszi a szoros értelemben vett rokon nyelvbeli szók öszhasonlítása. Itt mindenek előtt az a kérdés: mit értünk a rokon nyelvek alatt? Ezen kifejezés "rokon nyelvek" átv. értelmű, minélfogva a nyelvek származási viszony át az emberi nem leszármazásához hasonlítjuk, s e szerint
1) legközelebbi rokonok, melyek között anyai és leányi viszony létezik, milyenek a történelem tanusága szerint a régi latin, és újabb román, az ó és új hellen, az ó és új germán nyelvek. A leánynyelveknek, ha úgy szabad szólanunk, embryoja a tájnyelv (dialectus), mely fokonként hovatovább máskép idomulván, s helylyel-közzel idegen elemeket hasonítván magához, vagy egészen újakat alkotván, lassan-lassan egy új külön nyelvvé képződik. Midőn tehát a leánynyelv egy részről az illető anyának testét lelkét örökli, más részről oly tulajdonságokat vesz fel, melyeket az anyában hiába keresünk. Miből okszerűleg következik, hogy lehetnek sőt vannak is a leánynyelvben oly szóanyagok és alakok, melyeket az anyaiból megfejteni nem lehet. Ugyanez áll a tájnyelvekre is, pl. a dunántuli hókony, zsombor, nem a derékmagyarból hanem a német Hacke, és Simmer v. Simperl-ből származott. Valamint tehát tévedne a szóelemző, ha minden tájszót az anyai deréknyelvből erőlködnék fejtegetni; nem különben tévedne akkor is, ha a leánynyelv minden szavaival ezt akarná tenni. Az élő nyelvek, tehát a leányok is, folytonos változásnak, illetőleg fejlődésnek, növekedésnek, vagy kopásnak, korcsosodásnak, romlásnak vannak kitéve, s idővel annyira átalakulhatnak, hogy az ősanyának csak némi alapvonásait lehet észrevenni rajtok.
2) Másodágu rokonságban vannak egymással a testvérnyelvek, melyek t. i. közvetlenül azonegy anyától származtak, pl. az olasz, spanyol, portugál, franczia, mint a régi latin leányai, vagy a szlávcsaládu cseh, lengyel, orosz, illir, szerb stb. Ezek oly viszonyban állanak, mint ugyanazon deréknyelvhez tartozó tájnyelvek, mennyiben majd távolabb majd közelebb esnek mind egymáshoz, mind a deréknyelvhez, pl. nálunk a székely, a göcseji, a mátravidéki palócz, melyek közől a két utolsó több tekintetben oly sok anyagi és kivált idomulási sajátsággal bír, hogy ha azt ezen úton tovább fejlődve és terjeszkedve, s magukat a deréknyelvtől elszigetelve előbb népies könyveikben, utóbb külön irodalomban alkalmaznák, néhány század múlva annyira különböznének a deréknyelvtől mint az újabb románok a latintól, vagy a hollandi a köz némettől.
A dolog természetéből foly tehát, hogy a testvér nyelvek között mind az egyes szók anyagára mind azok idomulására nézve még több különbség létezhetik, mint az anyaiak és leányiak között, melyeket mint saját egyéniségökhöz tartozókat se az anyából se a testvérekből megfejteni nem lehet, pl. a dán és svéd germánfaju nyelvek szki képzőjét a germán isch helyett danszki = dänisch, himmelszki = himmlisch; t. i. ezen képző bizonyos szláv családok sajátja.
Ha már a testvérnyelvek is, melyeknek egy köz anyától származta a történelemből bizonyos, annyira elütnek egymástól, mit tartsunk azon nyelvek felől, melyek nemzedéki leágazása, illetőleg törzse az őskor sötét homályában vesz el? melyekről csak azon korból vannak írott adataink, midőn már kifejlett szervezetben, s külön egyéni önállóságban tünnek elé? Mily átalakulásokon eshettek ezek által, mielőtt ez álláspontra jutottak? Nem valószinű-e, hogy amelyek más-más éghajlati, vérkeverési, polgári, közlekedési, foglalkozási, míveltségi viszonyok következtében jelenen más-más alakuak, ezredévek előtt hasonlóbbak valának egymáshoz? Legalább ezt sejdíttetik azon nagy számu gyökök sőt származékok is, melyek mind az árja, mind az altáji, de még a sémi nyelvekben is közösek.
Ha valamely nyelv egyetemes átalakulásnak indúlt, egyes szavai annálinkább elütnek az ős anyáétól, mennél távolabb esnek tőle utókorra nézve, pl. a mai franczia épi épine még négy öt századdal ezelőtt espic espine valának, s az eredeti spica spina-hoz közelebb állottak. Végre oly álláspontra juthatnak, melyen önmagukból elemezhetlenek, ha t. i. nem bírjuk a nemzedéki fonalat, melyen az anyától leágaztak. Mi édes nyelvünket illeti, hatszáz év ólta, honnan írott hagyományaink kezdődnek, szintén szenvedett holmi változásokat, de nem oly lényegbe vágókat, melyek ősi természetét elkorcsosították, vagy ifjú arczvonásait ránczokba zsugorították, vagy elmázolták volna. Ugyanis a szógyökök jobbára illetetlenül épen szállottak reánk. Alakjának fő változatait a párhuzamossági hangrend okozá, mennyiben a képzőket és ragokat a gyökökhöz idomította, de e változatok kézzelfogható kulcsát föntartotta a tájejtés, mely még ma is több esetben az ősi alakokat használja, s eligazítja a nyelvészt, hogy az eredetiebb elemek nyomára jöhessen.
Mennyiben az egyetemes átidomulásnak idő folytával több fokozatai lehetnek, ez utóbbiakat - hogy a nemzedéki hasonlatnál maradjunk - úgy tekinthetni, mint egy ősanya unokáit, másodunokáit stb. Hogy ezek hovatovább mindinkább elütöttek az ősanyától, oly nyelveken vehetjük észre, melyek fejlődési fonalát a történelemből, írott nyelvemlékek után, bírjuk, pl. mily különbség létezik a mai Palais Royal, és a tizenkét törvénytáblák nyelve között? Innen túl a régibb latin nyelvről keveset tudunk, és így egyenes ágon menvén fölfelé a franczia szók elemzését a latin nyelvnek csak azon koráig (mintegy 2,400 évig) vihetjük vissza, melyből írott adatokat bírunk. Minthogy azonban a többi román nyelvek is ugyanazon forrásból származtak, tudnivaló dolog, hogy ezek is, mint testvérek nagyobb részt fölvilágosítják a francziát; mondók "nagyobb részt", mert, úgy véljük, senki sem fogja tagadni, hogy ezen oldalágak mindegyikében találtatnak oly anyagok és idomulatok, melyeket az ősanyában, vagy többi rokonaikban hiába keresünk, minthogy azokat vagy más családbeli nyelvektől kölcsönözték, vagy egyéni önállásuknál fogva saját magukból fejtették ki.
De hogy a magyar nyelvre térjünk, ebből írott hagyományokat legfölebb a XI-dik századtól kezdve birunk, nem említvén azon rideg szókat, melyek idegen iróknál több magyar hangok szokatlansága miatt elferdített alakban fordúlnak elé; valamint azokat sem, melyeket legrégibb okleveleinkben s a Névtelen Jegyzőnél szórványosan találunk, s a sokkal kevesebb hangjegygyel biró latin alphabetum által csak tökéletlenűl körülírva, s távol sem híven visszaadva olvasunk. És így egyenes ágon visszamenve nyelvünket csak azon korszakából kezdjük ismerni, midőn a magyar nép teljes erejére fejlődve mint polgárilag szervezett tekintélyes nemzet lép föl a történelem mezején. Sőt bármily messze képesek is fölvinni történetbuváraink a magyarok eredetét, ha minden kétkedés nélkül elfogadjuk is, hogy az avarok és hunnok egyenes őseink, vagy hogy a kúnok, besenyők, válok stb. oldalágu rokonaink: e tudomás nyelvészetünkre nézve alig nyújt némi segédforrást, mert nem bírunk tőlök nyelvemlékeket.
Minthogy tehát hiteles történeti adatok hiányában eddigelé nem vagyunk képesek fokonként egy régibb néptörzsig följutni, melytől egyfelül vérségi, másfelül nyelvi származásunkat kétségtelenűl megállapíthatnók, nincs egyéb hátra, mint a régi és újabb nyelvek tömkelegében buvárkodni, vagyis a nyelvhasonlítás. Mellékesen legyen itt észrevéve, hogy a történelem tanusága szerint vannak népek, melyek nyelve rokon sőt azonos, holott vérségre nézve más-más törzsnek sarjadékai, pl. a román nyelvű olaszok, spanyolok, francziák, keleti románok nem mind a régi latinok sarjai, hanem a római birodalom világuralma s a népvándorlások alatt elrománosodott longobardok, normannok, gallusok, frankok, dákok stb. utódai. A mai porosz-németek a 17-dik században feledték el végképen ősi szláv nyelvöket. Hazánkban is, világos tudtunkra, nem csak egyes helységekkel, hanem vidékkel is történt, hogy ősi nyelvöket egy másikkal cserélék fel. Minélfogva sem a nyelvrokonságból vérrokonságot, sem viszont vagy ellenkezőleg következtetni józan okoskodással nem lehet. A közelebbi vagy faji vérrokonság kimutatására külön történeti okmányok szükségesek.
VII. Szakasz. A szóhasonlítás elvei, és szabályai.
A szókban általán hármat, mint lényegest különböztetünk meg, a) az anyagot
vagyis bizonyos hangokból álló alkatrészeit, b) az alakot, vagyis az anyag formáját
és idomulatait, c) azon fogalmat, vagyis érteményt, melyet kifejez.
Mind három ugyanazon nyelvben is változások és módosulásoknak van alávetve, nevezetesen
az anyag gyakran hangtanilag módosulva új alakot ölt, egyszersmind érteménye más
árnyalatot kap. Ily szók, mint hasonlók, azonegy családhoz tartoznak, pl. gomb gömb,
komp kompoty, gombócz gömböcz dömbicz stb. Ha tehát akármily nyelvekben oly szókra
akadunk, melyek e három pontban vagy lagalább alaphangban és érteményben egyeznek,
észszerűleg állíthatjuk rólok, hogy eredetre rokonok, pl. a hellen gnr-os,
lat. cir-cus, magy. kör, német Kreis, vagy a lat. vort-it,
magy. ford-ít szl. wrát-i; a lat. hort-us, fran. jard-in,
ném. Gart-en, magy. kert, szl. hrad, grod, gorod.
A szóhasonlítás elé legtöbb nehézséget gördít a hangok változkodása és idomulása,
mely esetben a hangi viszonyok physiologiai rendszere, s főképen az alapértemény igazít
el, pl. póly-a, bul-a, bur-ok első tekintetre és hallomásra különböznek,
de alaphangjaik hasonlók, értemenyök is egyezik, mert mindegyik takaró, befödő, körülövedző
valamit jelent, honnan a származékok: pólyál, bulál, burkol legközelebbi rokonok, s
csak árnyalatban különbözök. Ezekhez hasonló a latin vel-um, velo takarok,
revelo kitakarok, pallium vola öszveburkolt kéz; ismét a magyar fel-hő,
mely a tiszta eget beborítja, felhődzik = borúl, mint a lat. nubo és
nubes, s helyesen hasonlítja Adelung a német Wolke-t is a latin bulga-hoz,
mely a volvo, involvo, volva szókkal rokon. Hasonlóan egyeznek a lat vellus, villus,
pilus, ném. Wolle, Vliess, szláv volna, wlasz, magy. polyh, pölyh, pili;
vagy a perzsa kandus (Xenophonnál), m. kantus, köntös, kankó, gúnya, tót hunya.
Valamint ugyanazon nyelvben bizonyos gyökből különféle származékok sarjaznak, s
ennélfogva hasonlithatók, nem különben áll a dolog a külön nyelvek között is, ha gyökeik
egyeznek, pl, a vel-amen és bul-ázó, a per-eszlén és ver ticillum,
a for amen és fur-adék, ámbár mint származékok saját nyelvök szelleme szerint
képződtek, de gyökre és alapérteményre hasonlók, sőt a foramen-vel lehet csaknem azonos
furomány is.
Vegyük már a dolgot alkalmazásba.
Amely nyelvekről hiteles történeti adatok nyomán tudjuk, mily törzsről származtak, azok
öszvehasonlításában közvetlenül a törzsnyelvet tartjuk szem előtt, s per syllogismum
vagyis analytice így okoskodunk: "ezen és ezen szók innen és innen származtak: tehát
egymással rokonok" pl. az olasz dio, spanyol dios, franczia dieuv közvetlenűl
a latin deus-nak idomulatai; tehát rokonok. Hasonló rokonság van a német
ungeschaffen, hollandi ongeschapen, és svéd oskapade, vagy az orosz-szerb
twar, cseh sztwor, lengyel sztworzen (teremtmény) között. Azonban, mint
főnebb megjegyzők, ily nyelveknél is tekintetbe kell venni az idegen családokból kölcsönzött
elemeket.
E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint
merő lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd
öszvevisszahányva saját szerveikhez és izlésökhöz idomítanak a nélkül, hogy gyökeiket és
képzőiket épségben hagynák, s alapérteményökről öntudatok volna. Ezekben a szoros ért.
vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség
működik. Tudniillik épen úgy bánnak az anyai szókkal, mint a nyelvrontó tájbeszédek az
értelmezhetőbb deréknyelvéivel, pl. midőn a palócz csillapít helyett csiplagít-ot,
a bodrogközi és székely vakmerő h. makverőt, a balatonmelléki hágcsó h.
háskót mond, vagy midőn valamely nép az idegen nyelvből kölcsönzött szókat a magáéba
illeszti, pl. hospitale ispita, Hofmeister hopmester. Az ily szók elemzésével
lehetetlen boldogúlnunk, ha csak az anyatörzsre, vagy illetőleg deréknyelvre nem viszszük
vissza.
Amely nyelvek nemzedéki fonala pedig az őskor sötét homályában tudomásunkra nézve
megszaladt, azokat észtanilag csak inductio vagy synthesis útján hasonlíthatjuk,
mely eljárásban úgy tapasztaljuk, hogy némelyek több, mások kevesebb pontban hasonlók.
Ez alapon a nyelvbuvárok a nyelveket bizonyos családokra osztályozták, u. m. sémi,
árja v. indoeurópai, uralaltájiakra stb., különösen a magyart az altáji nemzetségbe,
a finntörök családba kebelezvén.
VIII. Szakasz. Ezen osztályozat értéke a magyar szóhasonlításra nézve.
Bopp Ferencznek "Glossarium sanscritum," Benfey Tódornak "Griechisches Wurzellexicon"
és Eichoffnak "Paralléle des langues" munkájok után mintegy 150 szanszkrit gyököt
szemeltünk ki, melyekhez magyar gyökök és származékok alaphangra és érteményre hasonlók.
Minden gyök után (magyaros helyesíráshoz és hangoztatáshoz alkalmazva) először annak
német jelentését, azután más indoeurópai rokonszókat, végre a megfelelő magyarokat állítjuk:
ad (essen): hellen ed-w latin ed-it, német ess-en, szláv jesz-t, magyar esz-ik; ét, ét-el;
Ime példákul azon 550 gyök közől, melyeket Eichhoff feljegyzett, több mint egy negyedrész
rokonítható a magyarral.
Az elszámlált szanszkrit igéken kívül még több mások találtatnak a nevek, névmások,
számnevek, névhatározók, tagadók, kötszók stb. között, melyek a magyarral mind alaphangra
mind érteményre rokonok. Ennyi hasonlóságot nem lehet csupa vak találkozásnak, véletlen
esetnek venni, sőt észszerüleg gyaníthatni, hogy részint egy ősibb, elődibb közös nyelv
maradványai, részint az emberi szellem közös természetében alapszanak.
Előleg és újra megjegyezzük, hogy szótárirói föladatunk, nem egész nyelvrendszereket
és nyelvcsaládokat, mint olyakat, hanem szókat szókkal öszhasonlítani. Különben is a
nyelvek rendszerezésének és családosításának egyik főalapja a szóhasonlítás.
Minthogy eddig a történetíróknak nem sikerült hitelesen bebizonyítani, hogy a magyar faj,
mely altáji népekkel van akár egyenes, akár oldalágú vérségi rokonságban, valamint azt sem,
melyik nyelvvel van ezek közől leányi, vagy melyekkel testvéri, szóval egyenes leszármazási
viszonyban: ennélfogva a magyar és altáji nyelvek hasonlítását illetőleg oly nyilt téren
állunk, mint a többiekre nézve. Különben okszerű alap nélkül előleg föltennők, hogy ezekkel
a magyarnak soha, a legrégibb őskorra visszamenve, semmi köze, semmi viszonya nem volt,
hogy egészen elszigetelve álltak egymástól. Ennélfogva a velünk született tudvágy
ösztönszerüleg azon kérdést támasztja bennünk: vajjon azon szók, melyek az altáji
nemzetség nyelveit alkotják, csak ezeknek kizárólagos sajátjai-e, vagy talán a többiekkel
is legalább részben közösek? E kérdésre csak hasonlítás által felelhetni meg, melyet ha
a felsőbb nyelvészettudomány elvei szerint űzünk, nevezetesen ha a magyart az árjaféle
nyelvekkel öszvehasonlítjuk, nem mondjuk több, de aligha annyi közös anyagot nem találunk,
mint amazokban. Aki a hellen, latin, germán és szláv nyelveket, mint nálunk ismeretesbeket
figyelemre veszi, s szavaikat a magyaréival öszvehasonlítja: ez állításról megfog győződni,
s még inkább, ha ezeknek állítólagos törzsanyjokkal, a régi szanszkrittal öszveveti.
Tudnivaló, hogy itt nem kölcsönzött szókat értünk, hanem olyakat, melyeknek itt is ott
is meg van eredeti gyökük, saját képzési rendszerök, és családi rokonságuk.
ag v. ads, (bewegen): hell. agw, lat. ag-o, m. haj! haj-t, haj-ít, haj-igál;
agh (schaden): hell. acew, acov, ném. ach, ächzen, magy. agg, aggódik;
av (wünschen): hell. voiw, lat. aveo, m. óh, oh-ajt, ah, ah-ajt;
arv (brechen, spalten): hell. arow, lat. aro, magy. arat, ort, irt;
szvan (tönen, schallen): lat. sonus, orosz zweniu, magy. szó, szól, zen-g;
szvad (kosten, schmecken): hell. hdns, m. éd, édes; vesd öszve: ad, eszik, ét;
szvid (ausdünsten, semelzen): lat. sudo, hell. idiw, ném. schwitzen, schweiss, m. izz-ad;
szagh (schneiden): lat. seco, secula, szl. szekat, m. szeg, szak, szakad, szakaszt, szakócza, szekercze;
10. szvap (schlafen): lat. sopor, sopio, sommus, m. szuny, szunydikál, szendereg;
szi, sziv (verbinden): lat. suo, sepio, sepes, szl. schijem, m. sző, szövet, söv, sövény, szőnyeg, fordítva: ösz, öszve;
szri v. szar (gehen): magy. szar-ándok, szar-ahora;
ní, naj (lenken, richten): hell. new, lat. nuo, ném. neigen, nicken, magy. fordítva: int, intéz, inog, ingat, indul, indít;
nis (fliessen, netzen): hell. nizw ném. nass, netzen, lat. madeo, magy. ned, nedv; hell. notiov, magy. nedves;
nam (grüssen, ausprechen): hell. onoma, lat. nomen, ném. Nahme, m. név, nevez;
dáv (geben, darbieten): lat. do, szl. dám, m. adv;
dú v. dús (schaden, verderben): hell. dnaw, m. dúl, dúló, dú-s;
dar v. dár (schneiden, brechen): hell. teirw, lat. tero, m. tör, törés, tördel, dörgöl;
dal (spalten): lat. dolo, ném. Dolch, m. gyalu, gyalk, gyilk;
20. dhá (stellen, bewirken): hell. Jew, Jesiv, ném. thun, That, m. tesz, tét;
dhúp (rauchen, ausdünsten): h. Juow, nujw, ném. duft, m. duvad (a füst, midőn a kéményen kinyomul), doh;
dhar (befestigen, halten): hell. terew, Jraw, lat. duro, n. dauern, szl. trwá, m. tart;
dhars (wagen, trotzen): ném. trotz, m. durcz, durczás, durmonyás, derczés, dérdúr;
tasz (stossen), szl. szteszkati, m. tasz, taszít, toszít, tuszkol;
tusz (ertönen, erschallen): lat. tussio, hell. Jwnssw, m. tüszög, tüszköl, tücsök;
tan (verlängern, dehnen): hell. teinw, lat. tendo, ném. dehnen, m. teny, tenyész, tenger;
tan (ertönen, erschallen): hell. teinw, tonow, lat. tono, tinnio, m. dong, cseng, zeng;
tud (schlagen): lat. tudo, tundo, szl. uderiti, m. üt;
tvacs (bedecken, einschlissen): hell. tagw, l. tego, ném. decken, m. tak, takar, tok, tokmány, tek, tekenő, teg, tegez (nyíltok);
30. tap (brennen, heizen): lat. tepeo, tepor, szl. teplo, m. tapló, mint gyulékony, tűzfogó anyag;
tup (klopfen, schlagen): hell. tnptv, m. tap, top, tapod, toppant, dob, dobál;
tar (brechen): lásd fölebb: dar, m. tör;
tal (vollenden, gründen): hell. telew, szanszkrit talat, telitasz, m. teli, teljes, tölt, talap;
sztri v. sztar (ausdehnen, verbreiten): hell. storev, lat. sterno, stratum, m. tér, terít, terül, terjed, tereget;
íd (feiern, singen): hell. aeidw, wdh, m. idv, idvezel, idnep, innep, (feiertag);
it (gehen): hell. iJiw, lat. ito, szl. idem, m. idő, út, jut;
ikh (gehen, bewegen): hell. ixw, eixw, m. üg-et, űz;
ír (schleudern): lat. erro, m. ir, iram, iramlik, iront, er, ered;
írs, irsi (neiden, hassen): hell. eriv, lat. ira, magy. irigy, harag;
40. il (eilen): hell. elaw, iallw, ném. eilen, m. ill, illan, illeg, előtéttel: bill, billeg, vill, villog, villám, pill, pillog;
já (gehen): hell. iemai, m. jő, já-r;
há (mangeln): lat. hio, hiatus, m. hi, hiu, hiány;
çus (troknen, brennen): lat. sicco, szl. susím, m. süt, szikk-ad;
çár (durchdringen, durchbohren): lat. sarrio, sarculum, ném. scharren, scharf, m. sar, sarol, sarabol, sarló, sarj;
gár (wiederhallen, schreien): lat. garrio, ném. girren, m. garatyol, karatyol;
gardh (wünschen, begehren): lat. quaero, ném. (be-)gehren, m. kér, kérd, kérelem;
garh (einschlissen): lat. gyro, ném. Garten, Gürte, m. kar, kor, ker, kert, kör, karing, kerít, köröz, korong, garád;
ghar (brennen): orosz gori, cseh. hori, lat. cremo, m., gör, görjed, görhön, ford. rög, rögvel, rögtön, rökkenő;
kasz (hauen): tótul kosza, koszit, m. kasza, kaszab, kaszabol, kés;
50. kan (ertönen, erschallen): lat. cano, cantus, magy. kon, kong, kondul, hang;
kut, kud (bedecken), honnan kúta (Haus): lat. casa, ném. Hütte, m. kutyolló, kunyhó;
kaç (spalten): V. ö. kasz, és magy. has, hasáb, hasít, hasogat, kasul (keresztűl);
kakh (schreien, lachan): lat. cachínnor, ném. kíchern, m. kacz, kaczag;
kamp, (krümmen), honnan kampitasz (biegsam): hell. kamptov, lat. camus, camurus, m. kamp, kampó, kampós;
kup (entbrennen, heftig werden): lat. cupio, m. kiv, kiván; szanszkrit kaupasz m. kivánás, szenvedély;
kup v. kub (bedecken): lat. cupula, francz. - cupe, m. kup, kupak, kop, koporsó;
kur (ertönen, erschallen): hell. krouw, fr. crier, szl. kricsiv, m. kur-jant kurjogat, hur borít, hurogat;
kars v. kart v. karç (hauen, spalten): lat. curtus, hell. keirw, m. karcz, karczol, kárt kártol;
kal (ertönen, erschallen): lat. calo, clamo, m. kacaj, kajált, kiált;
60. kul (anhäufen): lat. collis, magy. hal-om;
csár, csiri (hauen, spalten): hell. keirw, lat. sarrio, sarculum, ném. scheren, m. sar sarol, sarabol, sarló, csitri = rövidre vágott haju;
cshad (bedecken): ném. Schatten, m. setét;
szkad (hüpfen): lat. scando, szl. szkokan, szkákám, szkocsím, m. szök, szökdös, szökcső;
u (erschallen, schrein): hell. auw, lat. ovo, m. uh-og, ujj-u, ujj-ong;
ud, und (flissen, benetzen): lat. undo, unda, m. ont, omlik, ondó, öt-vös, önt;
ur (ausdehnen): lat. orior, ortus, magy. er-ed, eredet;
vá (blasen): lat. ventus, ném. wehen, szl. weter, m. vi, vihar, viheder, fú;
vasz (bedecken): lat, vestio, vestis, fr. vętir, m. mez, meztelen, mező, ved, vedlik, (mint hám hámlik);
vut (schlagen): szl. uderim, m. üt, ütés;
70. vai (umfassen, umgeben): lat. vieo, vimen, vinculum, vincio, szl. venyem, venyecz, finn wö, m. ford. öv, övez;
vah (bewegen, tragen): lat. veho, szl. vezem, m. visz, vitel;
váç (ertönen, schreien) és vacs (reden): lat: vagio, vox m. vak-og, vahákol, vacsog, fecseg;
viç (einnehmen), vaiçasz (Wohnung), vaiçman (Haus): h. oikos, m. viskó, hiskó, vityilló;
vap (bewirken), vip (treiben): lat. opus, operor, ném. üben, m. ip-, ipar, iparkodik;
vart (wenden): lat. verto, versus, szl. wratim, m. for, ford, fordít, forog, far, fartat, farol, ferde;
vark (ergreifen, einschlucken), varkasz, (wolf): lat. voro, n. würgen, Würger, m. mar, farkas (?);
val (bedecken); lat. velo, velum, m. bul, bula, bulál, pól, póla, pólál;
val (wählen) hell. elw, lat. volo, m. vál, válik, választ, ném. wählen, wollen;
vil (theilen): lat. vello, m. val, valag, valaska, vel veleszta, fél felez;
80. má, masz (messen): lat. metior, ném. messen, m. mér, mérték;
mas (hauen, brechen): lat. meto, mutilo, hell. ford. temnw, ném. metzeln, Metzger, m. met, metsz, metél, meddő;
man v. mán (unterrichten, benachrichtigen) hell. mhuuw, lat. moneo, mando, ném. mahnen, m. mond, mondat;
mid (schmelzen): hell. madaw, lat. madeo, m. med, medv, medves, meder, ned, nedves, vid, vider, veder (= viz, vizer);
mid, mad (anpassen): ném. mittel, m. id, idom, idomít, idomtalan;
math (bewegen, treiben): hell. maw, lat, moveo, motus, m. moz, mozog, mozdúl;
maj (gehen, bewegen): lat. meo, moveo, m. megy, men;
mah (wachsen): hell. megas, lat. magnus, m. mag, magas, máglya, nagy;
maç (erschallen): hell. mixw, lat. musso, m. musz, muszog;
mar (schneiden, brechen): lat. mordeo, ném. morden, m. mar, marczangol, mariskál, mér-eg;
mur (hemmen): lat. moror, mora, m. marad, maraszt;
90. mard (brechen, nagen): l. mar;
mards (erschallen): lat. murmur, ném. murmelsz, m. mor, morog, mord, morcz;
maszds (netzen): ném. waschen, szl. mocsím, m. mos, mosd-ik;
ban (erschallen, schreien): hell. boaw, lat. boo, m. bőg, búg, bég, bon-g;
badh (schlagen): lat. batuo, fr. battre, hell. patew, m. bot, botol, botlik, botoz, pat-él;
bandh (binden): lat. pedio, ném. binde, band, m. bongy, bongyol, bengy bengyele;
barh, brú (ertönen, erschallen) lat. barrio, fr. bruis, m. bar, barbora, ber, berreg, brúg, brúgatyu;
bah (wachsen, dick werden): hell. pacus, szanszkrit bahusz = magy. pohos, szl. bachor, bachrati, ném. Bauch;
bhas (reden): hell. jaxw, szl. beszeda, m. beszél, beszéd;
bhid (schneiden, brechen): lat. findo, fissus, m. fejt, feslik;
100. bhí (zittern, fürchten): lat. paveo, szl. bojim, fé-l, szanszkrit bhílusz, = magy. félős, megijedt.
bhud (verbergen, verhohlen): m. bujik, bujdoklik;
bhards (heizen, brennen): hell. purow, lat. ferveo, ném. bräuen, brennen, magy. par, parázs, pör, pörköl, pörzsöl, pörnye, pír, pirít;
bharv (zerbrechen): lat. foro, ném. bohren, m. fúr, fúró;
pasz (binden): szl. pasz (öv), m. pászma;
pad (gehen, treten): hell. patew, lat. spatior, m. pat, pata;
pat (fliegen), pataga, patat (Vogel): hell. petomai, m. mad, madár;
pi (trinken): hell. pinw, lat. bibo, szl. pijem, m. piti, pitizál, pityók
pids, picscs (schlagen, verwunden): lat. pungo, fr. piquer, szl. pichnem, m. bök, bökdös;
púj (stinken, faulen): lat. puteo, pedo, foeteo, m. büd, büz, piha! pőcz, pőcze;
110. prus (brennen): hell. purow, m. parázs, porgol, pörzsöl;
plu (fliessen): lat. pluo, fluo, ném. fliessen, m. foly, folyó;
phval (athmen): lat. flo, ném. blähen, szl. fúkám, m. fúj, fúl (dúlfúl);
ar, ár (gehen, erreichen): magy. ara (=? meny, férjhez menő), ér, elér;
ris (hauen, schneiden): lat. rodo, rado, ném. reissen, ritz, m. rés, riszál, reszel;
rad (brechen, spalten): lat. rodo, m. rág;
rud (erschallen): lat. rudo, rugio, m. átvetve: ordít, virdít;
ri (fliessen): hell. rew, lat. rivus, ném. rinnen, m. ér, ered, ir (ungventum);
riç, l. ris;
ráds (hervorleuchten, glänzen): m. ragy, ragya, ragyog, ragyiva;
120. ruds (brechen, schaden): lat. ruo, ruino, rumpo, m. rom, ront, rongál, rongy, roncs, rosz;
raph, riph (stören, brechen): lat. rapio, ném. rauben, m. rab, rabol, rif, rifol, rib, ribál, ribancz, rap, rapancz;
lí (auflösen, schmelzen): hell. luw, lat. luo, szl. lejem, m. lé, leves, licslocs, ford. ol, olv, olvad;
lábh (schleudern): lat. libro, m. lób, lóbál, lob, lobog, lód, lódit, lobda, labda;
laip (laufen): m. láb, lép, lább, lábbad, ném. Lauf.
szu v. szú (werfen, schieszen, hervorstossen): honnan szúsz (Schwung), szúnasz, szúnusz (Sohn): hell. seuw, seiw, m. su, suh, suhan, suhít, sugár, suhancz;
szam v. szám (zusammenthun), szamasz (derselbe): hell. omoV, omoioV, m. öszv;
dau, dvis (hauen, trennen): hell. daixw, m. has-ít, has-ad;
div (glänzen): m. dív-ik;
pat (schalten, herschen): lat. potior, possum; m. hat;
130. till (aufsteigen): hell. tellw, telew, m. száll;
tul (anfheben, stützen): hell. talaw, tollo, m. tol;
çákh (durchdringen, erreichen), çáchá (Zweig): lat. cacumen, m. csák;
dsi (siegen): m. győz;
kri v. kar (machen, schaffen), kartar (schöpfer): lat. creo, creator, m. gyár-t;
csap (brechen, zerbrechen): hell.koptw, m. csap;
karv v. karp (brechen, verringern): lat. carpo, m. csorba;
khjá (reden, aussprechen): hell. koaw, kajá-lt v. kiá-lt, kia-bál?
ubh v. umbh (aufhäufen, vereinigen): m. bő, buja;
aun v. ún (wegnehmen): hell. anew, inew, aneu, m. in-cs (régies), in-ség;
140. vaç v vacsh (wünschen): hell. eucomki, euch, m. vágy;
var, vars (begiessen), vár, vári (Wasser): hell. oroV, m. ár;
vail, vaill (bewegen, wenden): hell. elaw, eilew, m. ill-an, vill-an, bill-eg, ball-ag;
bukk (schreien), bukkasz, bukká (Bock, Ziege): hell. buxw, bauxw, lat. buccino, magy. bőg, bak-og, vak-og;
bhár (brennen): hell. purow, lat. ferveo, m. pír, pir-ít, per-g-el, par-ázs;
blász (glänzen, brennen): hell. flegw, flogew, lat, fulgeo, m. világ;
ap (Wasser): lat. aqua, m. hab;
pab, pamb (gehen): m. bábó (= láb, gyermek nyelven);
agnisz (Feuer): lat. ignis, m. ég;
jam (halten): m. gyám, gyámol;
150. szmi (lächeln): m. mosoly, mosolyog, mosolyodik stb. stb.
finn | és szláv: | |
revin (tépek) | vidim (látok) | |
revit | vidisch, | |
repii | vidí, | |
revimme | vidíme, | |
revitte | vidíte, | |
finn | és latin: | |
muutan (másítok) | muto, | |
muutat | mutas, | |
muuta | mutat, | |
muutamme | mutamus, | |
muutatte | mutatis, | |
muuttavat | mutant. |
Így egyeznek a latin-magyar:
sonas - szólasz, sonatis - szólatok (tik);
a magyar-hellen:
tpteis - ütsz, tnptete - üttök;
a magyar-szláv:
veszem - veznem, veszesz - veznesch, veszi - vezne, veszitek - veznete,
maga az első személy is a legtöbb árja nyelvek igeragozásában teljesen összeüt a magyarral, pl. hellen didw-mi, szanszkrit dadá-mi, magyar ad-om; miknek s többeknek részletesb öszveállítását az "Igeragozás" czikke alatt tárgyaljuk, s mind ezekre mind a többi ragokra nézve a tudnivágyókat alábbi értekezésünkre utasítjuk. A különféle családú gyökök, képzők és ragok öszvehasonlitását czélszerűnek és tanulságosnak tartottuk két fő okból: a) hogy bizonyos előitéleti elfogúltságot, mint hibás itéletre vagy felfogásra vezető okot elhárítsunk, mely szerint némelyek, nem tudni miféle nemzeti igényből valamely idegen nyelvvel, közös szavainkról általán azt vitatják, hogy azokat mi magyarok, mind másoktól kölcsönöztük. Így tett különösen néhai Dankovszky a magyar és szláv közös szókkal a nélkül, hogy tekintetbe vette volna a szóelemzést, vagy a felsőbb nyelvhasonlítási elveket, a szócsaládosítást stb., pl. lapát a tót lopat-ból volna átvéve, holott a lapát gyöke lap, egy származékokban dús termékenységű családnak gyöke, mint: lap, lapos, lapít, lapúl, lapu, lapadék, lapácz, lapály, lapályos, lapány, lapányos, lapoczka, lapincs, laponya, laposka, lapoz, lappad, lappan, lappang, lappancs, lappant, laboda, midőn a szlávok a lopaton, lopuchon (lapu) és ezek közvetlen származékaikon kivül aligha bírnak gyökre és érteményre nézve több hasonló szót; c) figyelmeztetésül a nyelvhasonlítóknak, hogy midőn úgynevezett rokonnyelvek szavait hasonlítgatják, s bennök olyanokat találnak, ne mutassák azokat általán úgy be, mint fajbélyegző hasonlatokat, hanem tekintsenek más családokban is körül, s reájönnek, hogy ezek közől sok, közös eredetű.
Különösen édes magyar nyelvünket illetőleg, a mi hivatásunk és feladatunk azt minden oldalú hasonlítások által a külföld nyelvészeivel megismertetni. Ezt tenni a dolog természezénél fogva mi vagyunk legképesebbek is, s ha ők hasonlításaikban észszerűleg akarnak eljárni, nyelvünk egyéniségét, bellényegét kell elébb alaposan megtanulniok, hogy azt másokkal helyesen hasonlíthassák. Ezt tevén, rendszeröket nem fogják egyoldalúlag alkotni, s úgy tekinteni a magyar nyelvet, mint amely testestül lelkestűl bizonyos családba tartozik, mintha a kölcsönvett szókon kivül akár a gyökök eredetére, rendszerére, akár a képzőkre és ragokra, szóval nyelvtani alakokra és idomításokra nézve a többi családoktól egészen különböznék. A felsőbb (általánosb) nyelvhasonlításban legalább azt ki kell mutatni, mely dolgokban működnek a különféle nyelvek észjárásai egészen hasonlóan, melyekben egymáshoz közelítőleg, melyekben sajátnemüen, egyénileg.
Nem magunkban állunk nézetünkkel e téren, akár a kül-, akár a belföldi, nyelvészeket tekintsük. Külföldön egyebeket mellőzve a legkitünőbb nyelvészek egyike Pott Ágoston Frigyes hasonlitó roppant nyelvvisgálatait több nyelvtörzsre kiterjeszti. A nagyhirű Ewald Henrik egy újabb értekezésében: Abhandlung über den Zusammenhang des Nordischen (Türkischen), Mittelländisen[2], Semitischen und Koptischen Sprachstammes, (Göttingen, 1862) épen ezen említett törzseket rokonítja s rokonságukat egy közös ősibb nyelvben alapultnak hiszi.
Különösebben a 39. lapon az északi (altaji) és középföldi (árja) nyelvekről ezt mondja. "Die Sprachwissenschaft.... muss lehren, dass es keine zwei grosse Sprachstämme gibt, welche, sobald man auf das wesentliche sieht, troz aller scheinbaren oder wirklichen Verschiedenheit so nahe mit einander verwandt, und so sicher aus einem letzten Grunde entsprungen sind [3], wie diese beiden; und sie beweist nicht minder, dass unter allen mittelländischen Sprachen wiederum keine dem nordischen Sprachstamme so nahe geblieben ist, als gerade das Sanskrit mit dem ihm ursprünglich so eng verbundenen Altpersischen Mundarten." Sőt egyenesen kimondja az északi (altaji, különösen török) nyelvtörzsről, "hogy semmi más nyelvtörzs nem hasonlítható vele és biztos ismerete, a minden emberi nyelvekére igen tanulságos lehet" (dass kein anderer Sprachstamm sich mit ihm vergleichen lässt, und seine sichere Erkenntnisz fűr die aller menschlichen Sprachen sehr lehrreich werden kann). De azt is kimondja, "hogy mielőtt az öszves nyelvtudomány utolsó és általán legfontosabb feladatait szerencsésen megoldani remélhetnők, minden egyes nyelvet a leggondosabban és biztosabban kell megérteni, amit egész maig még mind azon nyelveknél is, melyeket több idő óta (seit längerer Zeit) közelebbről ismerheténk és visgálhatánk, távolról sem értünk el." Nálunk is mind régibb mind újabb időben jeles férfiak észlelték az öszvefüggést a különböző nyelvtörzsekben, és ezért hasonlításaikban több nyelvcsaládra kiterjeszkedének, például Beregszászi Pál, kit Révay is nagy dicsérettel említ, a sémi nyelvekre, továbbá a perzsára, zendre stb. maga Révay is mind a sémi, mind az altaji családokra. Újabb időben pedig több jeleseink ú. m. Nagy János a sémi nyelvekkel, Mátyás Flórián az árja nyelvekkel, Repiczky János, és Ballagi Móricz mind az árja, mind a sémi mind az altaji nyelvekkel egybehasonlításokban nagy sikerrel működtek és működnek. Senki nálunknál jobban nem méltányolja Hunfalvy Pál, Fábián István, Riedl Szende, Budenz és Vámbéry társaink buzgalmát és általában helyes irányú munkálkodásauikat, midőn a szűkebb finn és török nyelvcsaládra fordítják kiváló figyelmöket, sőt azt hiszszük, hogy a munkafelosztás elvei szerént is sokkal dúsabb eredményt várhatunk, ha mennél inkább lehet, egyes nyelvtudományi kört választunk kimerítőbb tanulmányozásaink tárgyáúl; bár többen volnának közöttünk, kik magában a magyar nyelv birodalmában is egyes szakokat pl. a régi iratokban feltaláltató nyelvet, a különböző tájszokásokat stb. tekintenék és tennék éltök feladatául! Csak azt nem óhajtanók, ha valaki saját buvárlatait tartaná és hirdetné egyedűl czélra vezetőknek, és más nemű, más terjedelmű törekvésekben ellenséges irányt gyanítana és nézne: Egyes egyedűl öszves munkálkodásainkat fogja teljes siker koronázni.
Az előadottak szerént szótárirói eljárásunk az utasitások alapján vázlatba foglalva, három fő pontra terjed ki: a) értelmezésre, b) elemzésre, c) hasonlításra. Az első pont teszi a dolognak népszerű oldalát, s úgy szólva nyelvünk belügyéhez tartozik, melyben külső beavatkozásnak sem helye sem szüksége, mert mily érteményekben használt vagy használ valamely nyelv akár sajátnemű, akár közös eredetű szókat, azt egyenesen és kizárólag a belső nyelvszokás, illetőleg az ó és tájbeszéd határozza meg, sőt a kölcsönzött szóknak is csak azon érteményei vehetők tekintetbe, melyeket a nyelvszokásnak tetszett rájok alkalmazni, pl. a német Stab-ból kölcsönzött és idomított istáp-nak nem vette át a magyar mind azon érteményeit, melyekben a Stab-ot a német nyelvszokás használja, milyenek Maszstab, Bettlerstab, Generalstab, Stabgericht stb. Ezt figyelembe kell venni még a legrokonabb nyelvek hasonlításában is, pl. a franczia több latin szónak oly értelmeket is adott, melyeknek az ősi latinban semmi nyoma, s az olasz, spanyol, gyakran ugyanazon törzs-latin szóhoz más-más fogalmakat kötött. Ilyenek kimutatása és értelmezése szintén az illető nyelvek egyéni belügyéhez tartozik, mely közvetlen hasonlítást kizár. A szóelemzésnek is két oldala van: egyik a belhasonlításon alapszik, melynek eszközlője a családosítás, másiknak segédforrása a külhasonlítás, mennyiben ez által részint a homályosbakat per analogiam felvilágosítjuk, részint a kölcsönzötteket kimutatjuk.
Ha e módszerű munkálatokban csak némely irányvonalakat is képesek valánk kitűzni, melyek helyes útra mutatnak, vagy óvakodókká tenni a hasonlító nyelvészeket némely csábútra vezethető tekervényektől: minden lehető hiányaink és botlásaink mellett azon szerény remény kecsegtet bennünket, hogy ami jót netalán felhoztunk, az illetők méltányolni és követni, amit pedig az egészben elmulasztottunk, pótolni, vagy amiben ily nagy terjedelmű munka folytán botlottunk, azt részletekben időről időre helyreigazítani fogják.
S ha a többé kevésbé rokon nyelvek, csak annyira is lesznek megfejtve, mint mi e szótárban a magyart megfejteni iparkodánk, a hasonlító nyelvészet és általános nyelvtudomány - meg vagyunk győződve - annál biztosabban fog kitűzött czélja felé haladhatni.
[2] mely alatt az indo-európai vagy árja nyelvtörzset érti; az északi alatt is az egész
altaji törzset kivánja értetni, hanem közelebbi például a törököt veszi.
[3]nézetét egy közös ősi nyelvről többször kijelenti; az imént említett nyelvtörzseket
nem leszármazási, hanem testvéri rokonságban levőknek jellemezvén.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/