* | |
* | |
| kisd. alakban a, első bötü a magyar ábéczében, honnan átv. ért. jelenti az ismeretek első elemi, vagyis legalsóbb fokát, e közmondás szerint: Még az öreg A-t sem ismeri. Hangmértéke időmozzanatra nézve a hosszu á-nak felét teszi, vagyis a mértékes versezetben egy hosszu á két rövid a-val ér föl, p. ár-ădă, tăkă-rás, mely viszony a hosszu és rövid hangzók között általános. Kiejtése különféle tájszokások szerint több árnyalatú, majd nyiltabb majd kerekdedb, majd öblösre gömbölyödő ajakkal. Legtisztább az, mely mintegy közép arányt tart az éles ejtésü szláv, és az igen öblös száju pórias vagy hiencz-német között, vagyis azon magyar vidékeken divatozó, melyek lakosi se a szláv se a német elemmel vegyítve vagy közvetlen érintkezésben nincsenek. Egyébiránt a tiszta hangoztatásu rövid a-nak is két nemét különböztetjük meg, t. i. egy nyiltabbat és egy zártabbat.
A nyiltabb a-nak két ismertető jellege van, 1) hogy a zártnemü o, u hangzókkal tájejtés szerint sem szokott váltakozni, p. e szók gyökeiben: ag, agg, agár, agy, agyar, aj, ajt, ajtó, ajak, ajándék, akad, akar, arasz, arany, aszik, aszal, asszony; babuk, babukkol, bagoly, baktat, bakó; csa, csavar, csacsog, csacska, csahol, csattan, csata, csattog, csatang; czaf, czafat, czafrang; dacz, daczol, daczos, dal, dalol, dana, daru, darvas; fa, facsar, fagy, fagyú, fak, fakad, fal, ige és név, fan, fazék; gabona, gacs, gacsaly, gadócz, galy, gajmó, galand, galád, garat, gazda; gyagya, gyak, gyan, gyanánt, gyanú, gyarat, gyarap; habsol, had, haj, hajadon, hajlik, hajt, hal név, halas, halász, halad, hall, halom, has, hasad, hat ige és számnév, hatalom, hattyú, ha, haha, hahota, haza, hazug; jaj, jajgat, jargal; kacz, kaczag, kacza, kaczor, kaczér, kacsa, kajcs, kajcsos, kajsz, kajsza, kajtár, kajtat, kalauz, kaláka, kalán, kalinkó, kalantyú, kalimpázik, kalisztál, kalóz, kamat, kanaf, kankalék, kapcs, kar (mennyiben lejttársa ker, mint karing, kering), kattog; laboda, lafog, lafancz, lajha, lak, lakat, langy, lanka, lankad, laska, lazsnak, lassú; macska, magas, majom, majzol, malacz, marad, mart, maszlag; nagy, nadály, nap, nyak, nyaf, nyafog, nyaviga, nyal, nyargal; pajkos, paizs, pajta, pajtás, pala, palaczk, pandal, paripa, parittya, parlag, part, pata, patél, patkó, patt, pattan, patvar, pazar; ra, rajt, rab, rak; saj, sajog, sajka, sallang, sajnál, sajt, sajin, salap, sanda, sanyar, sarab, sarabol, sarol, sarló, sas, satnya, sav, savany, savik, savó; szab, szabad, szag, szajkó, szak, szakócza, szap- szapoly, szapu, szapora, szar, szarka, szarú; tag, tagad, tajték, takony, tacskó, tan, tana, tanórok, tanya, tar, tarka, tart, taré, tarj, taval; vaczog, vad, vadon, vaczkor, vahákol, vaj, vak, vakandok, vakar, vakarcs, valag, vanyiga, var, varancs, varangy, varr, varga, vargánya, varjú, vas, vaszora, vaskos; zab, zabola, zagyva, zaj, zaklat, zakota, zavar, zacskó; zsarát, zsarol, zsarnok. Ezek közől némelyek és a következők többé vagy kevésbbé elterjedt szokás szerint nyilt e-vel váltakoznak, u. m. aha ehe, alafa elefe, ana ene, mama eme, apad eped; bacza becze, barka berke, barkócza berkenye, bakog bekeg; csal csel, csala csele, csalavandi cselevendi, csalafinta cselefente, család cseléd, csamcsog csemcseg; csapzik csepzik, csarit cserje, csattan csetten, csata csete, csak csekély; czafra czefre; dana dene, dagad deged, dali deli, dara dere dercze; fakad fekély; gaz gezemicze, galagonya gelegenye; gané geny, gagyog gegyeg; habog hebeg, habatol hebetel, habahurgya hebehurgya, hadar, heder, haj hej, hanyag henye, harsog herseg; kahácsol kehécsel, karika kerék, karingós keringős, kapaszkodik kepeszkedik vagy gebeszkedik, kalantyú kelentyű, kavar kever, lap lep, honnan lappan leppen, laponyag lepenyeg, lapottya lepény; makog mekeg; nap nep az ünnep szóban, nyal nyel, nyafog nyefeg, nyakgat nyekget; pamacs pemet, patécs petécs, palol pelel; rakottya rekettye; sajdít sejdít, sarkantyú serkentő, sanyar senyv, sarjú sereng; szamócza szemőcze, szakócza szekercze, sza sze, mint no-sza ne-sze; talabor terepély, tapos teper, tapiczkol tepiczkel; vakota fekete, varsa verse, 2) hogy hangrendi párhuzamos társa nyilt e, nevezetesen a képző és viszonyító ragokban, u. m. a) e névképzőkben, aj ej: soh-aj, mor-aj, csör-ej, zör-ej; alom elěm, (az elsőbb e): irg-alom, jut-alom, kér-elěm, tür-elěm; ap ep: al-ap, gyar-ap, ker-rep, ül-ep; any eny: ar-any, hig-any, viz-eny, mir-eny; asz esz: horp-asz, dob-asz, rek-esz, pöff-esz; atag eteg: lank-atag, herv-atag, leng-eteg, förg-eteg; atal etel: hiv-atal, rov-atal, jöv-etel, men-etel; atlan etlen: ház-atlan, vár-atlan, nép-etlen, kér-etlen; at et: lát-at, mond-at, szür-et, üt-et; talan telen: nyug-talan, un-talan, hír-telen, szün-telen; ka ke: szál-ka, sós-ka, csip-ke, tüs-ke; csa cse: szár-csa, tó-csa, vér-cse, kenő-cse; dad ded: karcsu-dad, kicsi-ded, körös-ded, stb; b) igeképzőkben: ad ed: ap-ad, loh-ad, ep-ed, süpp-ed; aszt eszt: ap-aszt, loh-aszt, ep-eszt, süpp-eszt; an en: csatt-an, patt-an, rett-en, döbb-en; ant ent: csatt-ant, patt-ant, rett-ent, döbb-ent; at et: jár-at, mul-at, nyir-et, öl-et; tat tet: jár-tat, foly-tat, vi-tet, ül-tet; hat het: jár-hat, foly-hat, vi-het, ül-het; dal del: szab-dal, fur-dal, szeg-del, tör-del; akodik, ekědik: mar-akodik ver-ekědik; akozik ekězik: vár-akozik, gyül-ekězik; aszkodik eszkědik: rug-aszkodik, er-eszkědik, stb; c) határzókban: an en: bátr-an, okos-an, szép-en, bölcs-en; lag leg: futó-lag, utó-lag, elő-leg, kellő-leg; ta te: hajdan-ta, leány-ta, régen-te, fűen-te; d) névviszonyító ragokban: ba be: ház-ba, ól-ba, hely-be, öl-be; ban ben: ház-ban, ól-ban, hely-ben, öl-ben; nak nek: vas-nak, hús-nak, réz-nek, kő-nek; val vel: fá-val, hó-val, lé-vel, kő-vel; abb ebb: igaz-abb, okos-abb, mély-ebb, bölcs-ebb; an en: hárm-an, nyolcz-an, het-en, öt-en; at et: falak-at, borok-at, erek-et, őrök-et; ta te; hatszor-ta, hétszer-te, ötször-te; van ven: hat-van, nyolcz-van, öt-ven, het-ven; e) személyragozott névviszonyítókban: am em: nál-am, ról-am, vel-em, tőlem; ad ed: nál-ad, ról-ad, vel-ed, től-ed; a e: nál-a, ról-a, vel-e, től-e. f) személyragozott névutókban: am em: iránt-am, miatt-am, helyett-em, fölött-em; ad ed: iránt-ad, miatt-ad, helyett-ed, fölött-ed; a e: iránt-a, miatt-a, helyett-e, fölött-e, stb; g) bizonyos idő és személyi igemódosítókban: asz esz: tart-asz, hord-asz, teng-esz, dönt-esz; nak nek: jár-nak, áll-nak, kel-nek, ül-nek; am em: járt-am, állt-am, kelt-em, ült-em; ak ek: járt-ak, állt-ak, kelt-ek, ült-ek; anak enek: járt-anak, állt-anak, kelt-enek, ült-enek; jak jek: jár-jak, áll-jak, kel-jek, üljek; ja je: jár-ja, áll-ja, kel-je, ül-je, stb. A zártabb a közép helyet foglal el a nyilt a és o között, melynek ismertető jellege, hogy nyilt e-vel aligha, vagy igen gyéren, ellenben o-val, sőt ennek révén néha a távolabb eső u-val váltakozik, milyen részint a régi nyelvemlékek, részint az élő nyelvdivat tanusága szerint, több gyökszóban előfordúl u. m. a névhatározó és mutató a, az, mely a távolra mutató oda, ott, olyan, onnan, szókkal rokon, s a régi hal. beszédben oz, továbbá ezek: aba oba, ad od, (a hal. besz. odutta = adotta) adu odu udu vagy adv odv udv, alik alszik, alut olt, alaj olaj, alma olma, arat ort, al ol, alsó olcsó, arló orló olló, arcz orcz, avik ovik, avas ovas, avúl ovúl; bab bob boborcsó, bagár bogár bugár, baglya boglya buglya, bagrács bogrács, bahó bohó, baj boj honnan bajnok és bojnyék (mint a latin latro eredetileg zsoldos vitéz, utóbb rabló, zsivány), bakancs bokancs, balga bolond, bankó bunkó, baraczk, boroczk, barona borona, barázda borázda; csalán csolán, csarnok csornok, czandra czondra; dabrocz dobrocz, dancs doncs; falu folu, falka folka, fanyar fonyar vagy vonyár, far for, fartat fortat, farag forgács, farkas forkos, fancsika foncsika, fancz foncz, fanyalog fonyolog; gyap gyapju, gyop gyopár; hav hov, havas hovas, hajnal holval, hal hol, halt holt, hambár hombár, hamu homu, hancsék honcsok, harag horog, (hal. besz. horoguvék Isten); javas jovas, javít jovít; kakas kokas, kamasz kumasz, kan kon honnan kanász és kondás, kany kony kuny, kanyúl konyúl kunyorog, kapacz kopasz, katyfol kotyfol, kacs kocsány, kaczagány koczogány, kaczor koczor, kapó kopó, kapar kopor kupor, kaponya koponya, kas kosár; labda lobda, lam lom, lampos lompos, latyak lotyok; mast most, madár modár, mag mog, magyal mogyal, magyaró mogyoró, magyar mogyar, magam mogam, makog, mokog, marj morj, mar, marczona, mor mordiás, maszat moszat, matóla motóla, matring motring, makacs mokány; na no; paszkoncza poszáta, pakrócz pokrócz, pank ponk, pagyász pogyász, palaska poloska, pampuska pomposka, parancs poroncs, parázs porázs porgol, pacskol pocskol, patyol bogyol; ragasz rogosz, randa ronda, paranda poronda, ragya rogya, ragyiva rogyiva, ravasz rovasz, ravatal rovatal, rakoncza rokoncza; sajtó sotó sutú, sank sonkoly, sarok sorok; szatyus szotyka, szatyor szotyor, szalma szolma; tahonya tohonya, ta to, tal tol, taliga toliga, tasz tosz, taszít toszít, taszigál toszigál tuszkál, tak takar tok tokmány, tap top, tapos toppan, taporján toporján, tarló torló; vatorász votorász, vala vola, nevala nevola, varty vorty; zamáncz zománcz, stb. A képzőkben és viszonyító ragokban oly szók után, melyek hangzója hosszu á, mely esetben a tájejtés az általánosb a helyett o-val él, p. nád-ak nád-ok, nád-at nád-ot, nád-am nád-om, nád-as nád-os, nád-az nád-oz, nád-al nád-ol, nád-acska nád-ocska; vár-tam vár-tom, talál-jam talál-jom, áll-nak áll-nok, vigyáz-tak vigyáz-tok. Hangrendileg vékonyhangon megfelel neki a zárt ě, p. tár-ak tér-ěk, vár-am vér-ěm, tár-as tér-ěs, s mennyiben tájejtéssel o, párhuzamos társa leszen ö: tár-ok tér-ök, vár-om vér-öm, tár-os tér-ös. Ilyenekben a ragok a hangzója gömbölyűbb, mint egyebekben, p. ezekben: fal, fal-ak, fal-at, fal-am, fal-as, fal-az, fal-acska, melyet a tájejtés sem szokott o-ra változtatni. Midőn az a gyökhangú szó ikeríttetik, ikertársa i vagy e hangzót veszen föl, s kicsinyítő jelentésű, p. billeg ballag, csihel csahol, tipeg tapog, dirib darab, filit falat, giz gaz, kipked kapkod, lifeg lafog, nyifeg nyafog, dene dana, dere dara, hetel hatol, keczet kaczat, kever kavar, csele csala stb. | |
* | |
| távolra mutató szócska, mely bizonyos távolságra vonatkozó szóknak mintegy nyomatékot ad, p. ott van a! oda menj a! olyan a! úgy a! ellentéte a közelremutató e: itt van e! ide jőj e! ilyen e! így e! Előtéve m toldalékot vesz föl, s az illető mutatóval egyesűl: amott (= am-ott), amoda, amolyan, amúgy, amonnan, valamint a közelre mutató e is: emitt, emide, emilyen, emígy, eminnen. A hol előtt csupaszon marad: a hol a! és így: e hol e! Utótéttel n toldatot kap: ott-an, oly-an, úgy-an, onn-an; elülhátul toldva: amottan, amonnan, amolyan, amúgyan; ellentétek: emitten, eminnen, emilyen, emigyen. Ezen zárt a rokon azon o-hoz, mely az ott, oda, onnan, oly, úgy (ógy) távolítókban rejlik, s ellentéte e azon i-hez, mely az itt, ide, innen, ily, így, ihol mutatók alaphangját teszi, honnan a régi nyelvben: ett, ede, ennen, ely, ehol. | |
* | |
| névelő, önhangzóval kezdődő szók előtt toldva az, p. a király, az úr; terjedt régi nyelvszokásból, de mai tájejtés szerint is mássalhangzó előtt is gyakran marad az, p. az királyt megkoronázzák; éljen az magyar, az haza! az cseh király, az menyekezőnek használatosságát, az tatároknak (Margita legenda); de már a bécsi codexben is elmarad a z: a birák, a földön, a némberi, a te néped, a mely föld, stb. Másokban pedig gyakran h szellet váltja fel azt: ah zsidó népekről, ah Farahó király, ah napnyugat felé stb. (verses krónika 1538-ból Farkas Andrástól, és szinte a debreczeni legendás könyvben, noha itt más véghangzók is fölveszik azt, de a mit Farkas Andrásnál csak z helyett találunk). Eredetre és alapfogalomra nézve a fentebbi mutatóval egy, mennyiben a névelő mintegy rámutatva határozza meg az illető nevet. A mutató névmás az abban különbözik tőle, hogy a névelő csupán határozó, emez pedig bizonyos meghatározott személyt vagy dolgot képvisel, p. más jelentése van e mondatban: az ember halandó, és ebben: az ember (= az ott ember) nem pedig majom; hasonlóan más: a ló szép állat; és az ló, nem szamár. Bővebben l. Névelő, és Az mutató névmás. | |
* | |
| az egyes harmadik személynévmás (ő) módosított alakja, és pedig 1) a birtokragozásban, mélyhangú nevek után, mint: bor-a, lov-a, haj-a, zug-a; hosszú á után zártabb hangú: ház-a (o), láb-a (o), nyál-a (o). Vékonyhangú párhuzamos társa nyilt e, vagy, tájejtéssel, zárt ě: méz-e, lép-e, csőv-e, tej-e, nyüg-e. Ezekben az a e szorosan véve személyre vonatkozik, s a tárgymutató rag kimarad, de előtűnik a ja je-féle ragozásban, mely elemezve = i - a i - e: p. kar-ja, dob-j-a, epé-j-e, kecseg-j-e. 2) a határozott alakú (vagyis tárgyilagos) igeragozásban, majd tárgymutató nélkül, mint: várt-a, tolt-a, majd nyilván tárgymutatóval: vár-j-a, tol-j-a, várand-j-a, toland-j-a. Midőn a tőigének idő- vagy mód-képzője szinte a végzetű, ezzel egyesűlve hosszú á-t alkot: vár-á = vár-a-a, tol-á = tol-a-a, vár-ná = vár-na-a, tol-ná = tol-na-a. Régiesen: várá-ja, tolá-ja, várná-ja, tolná-ja, s tulajdonképen ez az eredeti alak, mert a vára és várna igetőkben a az idő- és na a módképző, ezekhez a határozott formában járúl, először a tárgymutató i vagy j: vára-j, várna-j, azután a személyrag a: vára-i-a, vár-a-j-a, várna-j-a, s megnyújtva: várá-j-a, várná-j-a. Hasonló párhuzamos eljárással a magashangúakban: veré = vere-j-e veré-j-e, ver-né = verne-j-e verné-j-e. Hogy az i vagy j a tárgyat mutatja, vagyis mint tárgymutató világosan a személyragtól külön előtűnik, kétségtelen ezen alakokban: ver-j-ük, ver-i-tek, ver-i-ök, vár-j-uk, vár-j-á-tok (= vár-ja-atok), vár-j-ák (= vár-ja-ak), mindenütt a jelentő módban. Ezen i vagy j, mint tárgymutató némely személyben és időben eltűnik ugyan, de nem tűnik-e az el ezekben is: mondan(i)om, mondan(i)od, mondan(i)unk, mondan(i)otok? és ki tagadhatja, hogy épen úgy bennök rejlik az azokban is, mint világosan kiejtjük és írjuk ezekben: mondania, mondaniok? l. bővebben: SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| időrag, mely mélyhangú igékből úgynevezett félmúltat képez: száll-a, jár-a, gondol-a, mutat-a, mely egyszersmind a harmadik személyt is rejti magában, mely a többesben an (= ön) alakban tétetik ki: járának = jára-an-ak (jára-önök), szállának = szálla-an-ak (szálla-önök), épen úgy, mint a többi időkben: járnak = jár-önök, jártanak = járt-önök, járjanak = járj-önök, járnának = járna-önök. A magashanguakban párhuzamos társa e: kel-e, tör-e, ül-e, honnan, kelének = kele-önök, törének = töre-önök, ülének = üle-önök. Ugyanez a határozott igeragozásban köz nézet szerint a tárgymutató a alakban tétetvén utána, ezzel összeolvadva hosszú á-t alkot: láta-a látá, monda-a mondá, és így a többesben, láták = láta-a-ak = láta-a-ők, mondák = monda-a-ak = monda-a-ők; hanem a tárgymutató itt is inkább i vagy átváltozva j, mint a jelen időben, mert látá, régiesen: láta-i-a vagy láta-j-a, mondá = monda-i-a vagy monda-j-a, hallá = halla-i-a = halla-j-a (= halla-v-a, a régi hallotti beszédben). Így az óhajtó módban is látná = látna-i-a = látna-j-a, mondaná = mondana-i-a = mondana-j-a. V. ö. ~ A (3).
A párhuzamos magashanguakban: vere-e vagy vere-i-e = veré, üt-e vagy üte-i-e = üté, verne-e vagy verne-i-e = verné, ütne-e vagy ütne-i-e = ütné, a többesben: vere-i-ők = verék, üte-i-ők = üték, verne-i-ők = vernék, ütne-i-ők = ütnék, úgy hogy régente valóban is megvolt: verné-j-e, ütné-j-e, veré-j-ek, üté-j-ek, verné-j-ek, ütné-j-ek. A mi magát az a időragot illeti: Révai véleménye szerint ezen időképző eredetije: va, melyből van, val, vagy létige törzse is fejlődött ki, s a v elhagytával lett volna puszta a, magashangon e, miszerint lát-a = lát-va = lát-vala. Azonban itt azon nehézség áll elő egy részről, hogy va gyök magában semmiképen nem jelent múlt időt, más részről épen a vala szóban levő a rag az, a miről itt szó van; mindig fenmarad tehát azon kérdés: hát a vala szóban, vagyis ennek a ragában, hol vette magát a múlt idő fogalma? Mennyiben t. i. e rag múlt időt képez, mely bizonyos távolban áll tőlünk: valószínűnek tartjuk, hogy ezen a rokon a távolra mutató a hanggal (l. A 1.), s tovább fejlődve a távol levő időnek, vagyis a múlt kornak fogalmát magában rejtő ó, vagy av szóval, melyből avúl, avik is stb. származtak. Alapfogalomban, valamint hangban, egyezik ezzel az előlehes ha, mely először jelent általán időt, p. né-ha, vala-ha, so-ha, minden-ha, másodszor különösen múlt, régi időt, ezekben: hajdan, elemezve ha-időn, azaz régi időben, és hái-bái, mely túl a Dunán régit, ócskát, elavúltat jelent; p. háibái (régi) irományok. E szerint e múltképző legeredetibb s egyszerűbb alakja a, mely általában távolba mutat, tehát távolt jelent s a magashangú igék után a hangrendhez alkalmazkodva e-re változott. Megemlítendő még, hogy a szankszkritban az a, a görögben pedig e augmentum épen az imperfectumnak is jellemzője, mint a magyar félmúltban; a persában pedig a múlt időhöz minden számban és személyben i járúlván, azt tartós és viszonyos múlttá teszi, mi általános és igaz jellemes jelentése a legtöbb úgynevezett imperfectumoknak a nyelvekben. | |
* | |
| az ő ó rag, mint részesűlői képző módosított, illetőleg rövidített alakja, mely képez részint fő-, részint mellékneveket 1) élő igékből: csusz-ó csusz-a, csoroszl-ó csoroszl-a, húz-ó von-ó, húz-a von-a, mond-ó mond-a, csal-ó csal-a; magas hangon e: szül-ő szül-e, teremt-ő teremt-e, üdvözít-ő üdvözíte; különösen gyakorlatos igékből, melyekben a g, k-ra változik, egyúttal gyakran kihagyatván az előző önhangzó, mint: fürg-ő fürg-e, sürg-ő sürg-e, leng-ő leng-e, csireg-ő csirk-e, czineg-ő czineg-e, vagy czink-e, csacsog-ó csacsk-a, locsog-ó locsk-a, bugyog-ó bugyog-a vagy bugyka; e nyomon elemezhetők több állatok ka ke végzetű nevei, mint: róka, csóka, pulyka, szarka, szalonka, macska, sőt más neműek is, p. szürögő szürke, csipegő csipke, röpögő röpke, szotyogó szotyka stb. 2) elavult vagy szokatlan igekötőkből: sundabunda (nem török szó) = súnyóbujó, ronda = rontó (szenvedőleg), kajla = kajló, vizsla = vizsoló, hinta = hintó, hetlekotla = hetlőkotló, bodza v. bogyza = bodozó vagy bogyozó, eme = emő, zsenge = zsengő, nyurga = nyurogó, karika = karigó, karogó, guriga = gurogó. 3) hangutánzó igegyökökből: dud(og) dud-a, zen(eg) zen-e, bon(og) bon-a, toty(og) toty-a, nyif(og) nyif-a, szip(og) szip-a, gyagy(og) gyagy-a, dad(og) dad-a; hasonlóak: lib-a kuty-a, csib-e, pip-e, zsizs-e stb.
Több helynevekben az i milységnévi képzőrag előtt az ó-nak átváltozása, változéka: Ardó, Arda-i, Csurgó Csurga-i, Brassó Brassa-i, Makó Maka-i, Szikszó Sziksza-i, valamint a magashangúakban párhuzamos társa e az ő változéka: Szendrő Szendre-i, Jenő Jene-i, Döbrő Döbre-i. E hangrendet követi más nevekben is a birtokragok előtt: hordó horda-ja, horda-im, horda-id, horda-i, ajtó ajta-ja, ajta-im, ajta-id, ajta-i; velő vele-je, vele-im, vele-id, vele-i; szőlő szőle-je, szőle-im, szőle-id, szőle-i. Számos fő- és melléknevekben a tulajdonságot vagy milységet jelentő ó- ú-nak, és az e hangrendileg ő- ű-nek felel meg, milyenek: csig-a, szucz-a, ragy-a, bok-a, csup-a, dar-a, kor-a, koh-a, cser-e, pisz-e, heny-e stb. A megrövidített keresztneveknek némi nagysági, öregségi árnyalatot kölcsönöz, mint: Gyur-a, Józs-a, Mis-a, Pist-a, kicsinyítve: Gyur-i, Józs-i, Mis-i, Pist-i; így Kata, Panna, Jucza, Kati, Panni, Juczi stb. | |
* | |
| csupa kihangzásféle toldalék, mely az illető gyök vagy törzs értelmét nem módosítja, p. szigony-a, rapos-a, ap-a, any-a, báty-a, zúz-a (a tiszai vidéken, mely a Duna mellett: zúz); ilyenek a gőcsei nyelvjárásban: máj-a, szarv-a, fenhangú szóknál: méh-e, melyek aztán így ragoztatnak: méhije, májája, szarvája. Ily vidéki szójárást követett Béla király névtelen jegyzője is némely szókban, mint: hetü, ős-e, Erdély-ü stb., a mi onnan is megtetszik, hogy sok idegen neveket is ily toldattal ír: Ecilburgu. A hasonlókból vett állítás tehát, hogy a magyar gyökszók régente kéttagúak voltak volna, nincs igazolva, mert ily szójárás ma is divatozik, valamint általában minden régi emlék, irója tájbeszédének jellemét hordozza, de a mi általános szabályt nem alkothat. | |
* | |
| isz. mely különféle kedélyállapotot fejez ki, s értelmét a hangoztatásból ismerni meg. a) Meglepetésre, megütközésre, véletlen benyomásra mutató, illetőleg figyelmeztető. A!,mily zajt hallok! A! mintha álgyudörgést hallottam volna! A! mit látok! 2) Boszu-, harag-, nemtetszés hangja. A! ne alkalmatlankodjál! A! ne beszélj! 3) Makacs tagadási hang. A! a! | |
* | |
| több helynév gyöke, u. m. Aba, Abaliget, Abács, Abád, Aba-ujvár, Abaj-homok, Abara, Abod, Abód, Abláncz, Abda, Abony, Abos. Eredeti jelentése meg nem határozható, mennyiben csak régi oklevelek nyomán lehetne meghatározni, ha azon helynevek a régit, ót (av-at), apát, vagy pedig a hab-ot jelentő ab-tól, vagy végre egészen ismeretlen a kiavúlt ily hangu gyöktől kapták-e neveiket. | |
* | |
| elvont gyök, melyből a festetlen, szűrnemű durva fehér posztót jelentő aba származott, 1. Aba; 2. Valószinű, hogy az eredetileg tajtékot (spuma) jelentő hab szóval egyeredetű, mennyiben a hab színe rendesen fehér. V. ö. HAV, HÓ, és ABÁROL. | |
* | |
| az összetett abajgat igének gyökíze, s kergetve űzve távolító jelentése van. l. ABAJGAT. | |
* | |
| elvont egyszerű gyök, melyből kihangzással lett az elavúlt aba, kemény ajakhanggal ap, apa, régiesen ob, oba. Rokonai a héber ab, török aba, hell. abba, pappoV, arab abon, aram abo, s több más nyelvbeli hasonló szók. Alapérteményben egyezik vele a régi korra vonatkozó av ov, melyből avúl ovúl, avas ovas, avar, stb. származtak. Mennyiben a régi kor a jelentől távol áll, végelemezésben, rokonai a távolra mutató a, és a távolító, elűző ab. V. ö. AP APA. | |
* | |
| névképző, mely elavúlt és élő gyökökből főneveket képez; magashangon eb, megnyújtva áb, éb, p. dar-ab, kasz-ab, sar-ab, ter-eb, ver-eb vagy ver-éb, ger-éb, has-áb, nyal-áb. Bővebben l. ~B mint névképző, rovat alatt. | |
* | |
| elavúlt szó, most apa, honnan a harmadik magyar király neve Aba Sámuel, minthogy a népnek mint kegyes atya különösen kedvezett vala. A névtelen jegyzőnél: Oba, "pro sua pietate Oba vocabatur." Ettől vette nevét Aba-Újvár is. | |
* | |
| helyek neve, ú. m. falué Fehér megyében s pusztáké Komárom- és Szabolcsban. A régiségben Oba, Haba (Magyar Nyelvkincsek, Jerneytől). | |
* | |
| festetlen (fehér), durva, szőrféle szövet, honnan abaposztó, abaköntös, abaköpönyeg, abanadrág, ily kelméből készített szövet- illetőleg öltözéknemek. A föntebbi ab (l. AB. 2.) elemzése szerint am. haba vagy hava, vagy is hab-, hav-szinű t. i. szövet. "Azon leczke alá fogják a bársonyt az abával." (Faludi).
"Ázsiából jött dicső eleink, Párduczbőrös, kalpagos őseink, Ha egy abaposztó mentét vettek, Abban becsülettel megvénhedtek." (Népdalok II. kötet, 249. lap). A török nyelvben szinte meg van, s Hindoglu ekkép magyarázza franczia nyelven: drap turc trčs gros (igen durva török posztó). A persában ábaft Vullers szótára szerint: panni genus crassum et spissum; s magáról a szóról Vullers azt mondja az á (hosszú á) ,talán' az a (rövid a) alpha privativum helyett, mintha volna: non (bene) textum, - t. i. baft vagy bafte szószerint annyi mint szövött, szövet. De egy az, hogy az alpha privativum, mely különben is ritkán jön elő a persában, itt rövid a szokott lenni; más az, hogy a ,bene' szó csak oda képzeltetik az összetételbe, de valósággal nem létezik abban; nem volna-e tehát egyszerűbb és helyesebb azt mondanunk (hisz ha a magyarról nem akarunk tudni, ott van, mint imént látók, a törökben is): aba-baft (azaz aba-szövet) = abbaft = ábaft. Általán a persában számtalan scytha, illetőleg turáni vagy túri - ("Túr, nomen regni Turán" - Vullers) és médiai (ékiratilag: mádi) elem foglaltatik. | |
* | |
| (Abács-falva), falu Udvarhely székben. Helyragokkal: Abácsfalvá-ra, ~ról, ~n. | |
* | |
| falu Heves megyében. Helyragokkal: Abád-on, ~ra, ~ról. Régen Obod, Abuad. | |
* | |
| (Aba-falva) helység Gömör megyében. Helyragokkal: Abafalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Aba-fája) falu Torda-megyében. Helyragokkal: Abafájá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (aba-finál) áth. múlt Abafinál-t. Székely tájszólással, a gyermeket vesszővel, vagy más embert is bizonyos ütleggel derekasan elver. Eredete homályos, és öszvetett szónak látszik, talán az űzést, üldözést jelentő abaj és fenyít (fenyél) elemekből módosítva, miszerint ennyit tenne: üldözve fenyít. Vagy talán valamely verekedő, kegyetlenkedő Abafi, Apafitól vette eredetét? | |
* | |
| (Aba-háza) puszta Zemplén megyében. Helyragokkal: Abaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont törzse 1) a gyak. abajg, abajgat származékoknak, 1. ABAJG; 2) abajd, abajdocz szóknak, l. ezeket. | |
* | |
| fn. tt. Abajd-ot. Valamely árúnak tisztátalan, belekeveredett részei (Fusti). Az abajdocz-tól elvont újabb alkotásu szó. | |
* | |
| (abajd-ocz) mn. és fn. tt. abajdocz-ot. Mondjuk holmi terményekről, nevezetesen gabona-nemüekről, melyek másneműek- vagy fajuakkal kevervék, elegyítvék, pl. búza és rozs, különféle fajú káposzta, stb. Szélesb ért. holmi keverék, zagyvalék, öszve nem illők vegyüléke. Átv. ért. különféle fajú, nyelvű népek, emberek sokasága, vagy a mi vérkeverés által elfajúlt, elkorcsosodott. Abajdócz népek, lakosok. Abajdócz csőcselék. Székelyes tájejtéssel: abajnacz, gőcsejiesen: abanajcz. Alapérteményénél fogva úgy látszik, hogy gyökre nézve a habar igével egyezik, mintha volna habardócz, azaz, öszvehabart, kavart, zavart valami. Képzésre nézve hasonlók hozzá: gombócz, gombalakú tésztásétel, darócz, darabos, durva szövet, vadócz, vadzab, martalócz. Az ocz vagy ócz képző os-ból változott át, mintha volna: abajdos; így harpacz am. horpas, gömböcz am. gömbös. | |
* | |
| (abajdocz-babó) ösz. fn. A sárgababó faja, melytől abban különbözik, hogy szára felálló, vitorlája szőrös, pálhái zöldek. (Vicia hybrida). V. ö. BABÓ. | |
* | |
| (abajdocz-búza) ösz. fn. Más gabona-fajjal, például rozszsal kevert, vegyített, kétszeres búza. | |
* | |
| (abajdocz-káposzta) ösz. fn. 1) különféle fajú káposzta-termény öszvevegyítve, 2) l. TÁTORJÁN. | |
* | |
| ABAJDÓCZOS (abajd-ocz-os) mn. tt. abajdoczos-t vagy ~at, tb. ~ak. Abajdocz fajokból álló, kevert, vegyített, vagy olyat termő. Abajdoczos gabona. Abajdoczos szántóföld, vetések. V. ö. ABAJDOCZ. | |
* | |
| (abajd-ocz-os-od-ik) k. m. abajdoczosod-tam, ~tál, ~ott. Abajdóczossá, azaz keverékké lesz. Átv. korcsosodik, vérkeverés által elfajzik. Meg nem abajdóczosodott régi eleink. Csúzi, Tromb. 418. l. | |
* | |
| (abajdocz-sás) ösz. fn. A sások neméhez tartozó növényfaj, a mátkás, kocsántalan barkák osztályából, melynek barkái fölűl hímek, szoros tömött bugában; alsó ágai ritkásak; gyümölcse tojásdad gömbölyű; szütyői csúcsos orrúk, kétfogúk, szemszőrösen fürészes karimájuk. (Carex paradoxa. W.). | |
* | |
| (abaj-g) gyak. önh. múlt abajg-ott, htn. abajg-ani vagy ~ni. Űző, kergető, távolodásra szólító hangon kiált, üvölt. Képzésre hasonló hozzá, rivalg. Törzse az összetett a! és haj! űző indulatszókból áll: ahaj, hangváltozattal abaj; rokon vele hábor.
| |
* | |
| (abaj-g-ás) fn. tt. abajgás-t, tb. ~ok. Űző, kergető kiáltás, rivalgás. Szélesb értelemben más ilynemű hangos üvöltözés. V. ö. ABAJG. | |
* | |
| (abaj-g-at) áth. m. abajgat-tam, ~tál, ~ott. Erősen kiáltozva üldöz, ütveverve űz, kerget, háborgat valakit, külösen a barmot. Abajgatni a megfutamított ellenséget, a csordát. V. ö. ABAJG. | |
* | |
| (abaj-gat-ás) fn. tt. abajgatás-t, tb. ~ok. Űldözés, kergetés, háborgatás. | |
* | |
| (Abaj-homok) puszta Zemplénben. | |
* | |
| székely tájszó, l. ABAJDOCZ. | |
* | |
| l. ABAJG. | |
* | |
| (aba-köntös) ösz. fn. Durva abaposztóból való szűrnemü köntös, gúnya, czondora, p. dolmányszűr. | |
* | |
| (aba-köpönyeg) ösz. fn. Abaposztóból varrott köpönyeg-szabású körűlvető öltözék. | |
* | |
| (ab-ál) önh. m. abál-t. Erdélyi tájszó, s am. kéjeng, lágy gyöngéd érzelemben mereng. Egynek látszik a régies apol igével. l. APOL. | |
* | |
| l. ABÁRL vagy ABÁROL. | |
* | |
| (aba-nadrág) ösz. fn. Abaféle szűrszövetből való fehér nadrág. | |
* | |
| gőcseji tájszó, l. ABAJDOCZ. | |
* | |
| (aba-posztó) ösz. fn. l. ABA 3). | |
* | |
| elvont törzse abárol szónak. l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. abará-t. 1) Rudakon vagy czölöpökön álló szalmafödél, mely a gabnaasztagot vagy szénakazalt az eső ellen takarja. Talán a borító abroncs, abrosz szókkal egy törzsű, s annyi mint boró vagy bora, innen a előtéttel: abora? 2) Falu Zemplén megyében. Helyragokkal: Abará-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ABÁROL. | |
* | |
| (abár-l-ás) fn. tt. abárlás-t, tb. ~ok. Főzés neme, mely által a húsféléket abárolják. V. ö. ABÁROL. | |
* | |
| (abár-l-ó) mn. és fn. tt. abárló-t tb. ~k. 1) A mivel abárolnak, vagy a mit az abárlásnál használnak: Abárló vessző, lapoczka, kanál. Abárló fazék, üst, tál, 2) személy, szakács, a ki abárol. V. ö. ABÁROL. | |
* | |
| (abár-ol) áth. m. abárol-t. 1) A fővő húslé habzó, tisztátalan fölét kalánnal leszedi. 2) Ugyan a fazékban, kazánban, bográcsban fővő húst, nevezetesen a disznó hurkáját, belét, zsigereit, kanállal vagy lapoczkával forgatja, keveri, habarja, hogy megtisztúljon.
Törzse abár, alapérteményénél fogva rokon a habar, kavar, zavar igékkel. Egyébiránt egyezik vele a szlovák obarowati, mely szintén leforrázást, és kavarást jelent, s obar = leforrázott húsféle, melynek rokontársa zabar. | |
* | |
| (abár-villa) ösz. fn. Hosszú ágú és nyelű villa, melylyel az abárlott húst forgatják és kiszedik. V. ö. ABÁROL. | |
* | |
| (Aba-új) tt. Abaúj-t Rövidítve Abaúj vármegye helyett. l. ezt. | |
* | |
| (Abaujvár) ösz. fn. Régi vár a Hernád partján, melyet Aba Sámuel építtete. | |
* | |
| (Aba-új-vár-megye) ösz. fn. A Tiszán inneni kerülethez tartozó vármegye, mely a hasonló nevű vártól vette nevezetét. | |
* | |
| a középfokú hasonlítás toldott ragja, vagy, ha úgy tetszik, képzője, párhuzamos magashangon ~ ebb, mely azt jelenti, hogy azon tulajdonság, melyet bizonyos alanyról mondunk, nagyobb fokon megvan benne, mint a hozzája hasonlítottban, p. az ökör hasznosabb állat az ebnél; a vas keményebb, mint az ólom. Önhangzók után bb: utó-bb, elő-bb, melyek ha rövidek, a e, megnyúlnak: butá-bb, gyöngé-bb. U, ü, i után kétalakú: szomorú-bb, vagy szomoru-abb, keserű-bb vagy keserü-ebb, deli-bb vagy deli-ebb. Mássalhangzók után, ha önhangzóval kezdődő rag járúl utána, egyszerű b alakban is divatozik: okos-b-ak, okos-b-at, okos-b-an, okos-b-odik, mit a könnyebb kiejtés szokott meghatározni; de a régi nyelvben a legnehezebb kiejtés daczára is egyszerű - b. p. kemény-b, kerekded-b, álnok-b, tömérdek-b stb. milyeket Révai, Etym. P. I. Sect. I. Cap. II. fölös számmal idéz, s véleménye szerint, ezen b eredetileg öb, mely rokon a fordított és sokaságot jelentő bő melléknévvel. Ehhez oda tehetjük, hogy alapérteményben egyezik vele azon be! vagy beh! mely nagyítást fejez ki, p. beh jó! beh szép! miszerint így is elemezhető okos -beh, kerekded -beh, elhagyván a hangzót vagy szelletet is: okos-b, kerekded-b, mint a te(sz), le(sz) igeképzőkből: domború-te(sz) = domború-et = domború-t, (domborít), domború-le(sz) = domború-el = domború-l. Az előtétes önhangzó, csak a kiejtés könnyebbítésére szolgál, mint a múlt időben a t képző előtt, p. győz-t helyett győz-ött, ragozva: győz-t-em, győz-t-él, győz-t-ünk, lát-t h. lát-ott, lát-t-am, lát-t-ál, lát-t-unk.
Hasonló hozzá a szuómi vagy finn p, pi, mely az n ragos alapfokú birtokos esethez járúl, p. makia édes, makian édesé, makian-pi, s az n-nek hangtani oknál fogva m-re változtával, makiam-pi. Minthogy pedig a magyar nyelvben a hasonlítási rag b, a hasonlító szóhoz az alanyesetben járúl s abb ebb is leginkább a nyomaték végett van megtoldva, de a mit igazol akár a bő toldott alakja: bőv vagy bév, akár a beh-ben rejlő szellet, melyekben mind a v mind a h könnyen átváltozott a másik b-re, p. öregbev = öregebv = öregebb; továbbá, minthogy a finn ampi, ämpi, empi, ompi első íze a birtokos eset ragja, a fokozóé pedig tulajdonkép csak p, pi, innen állíthatni, hogy az abb ebb és ampi empi elemileg egészben véve épen nem hasonlók, hanem legfölebb a b, be és p, pi. Van-e a finn p, pi-nek oly eszmerokona, mint a magyar b-nek, azt határozzák el a finn nyelvbúvárok. Azonban különös figyelmet érdemel a persa nyelv, mely jeles nyelvbúvárok tanusága szerint, igen sok scytha elemet foglal magában. Így a hasonlító fokban szinte megvan az árja eredetű tar vagy ter, de alkalmaztatik abban a bih melléknév is, melynek jelentése épen a magyar jó, bő. S a mi még nevezetesb, a hasonlított szó mellé épen úgy mint a magyarban vagy tól (nál) rag, vagy mint szó tétethetik. Lásd Pfizmaier török nyelvtanának persa részét, 80. §. végén, és Vullers persa szókönyvét 282. lapon. E hasonlító ragnak két, sőt háromféle viszonytársa van, t. i. a) mint: ő nagyobb, mint te; b) nál, nél: Péter kisebb Pálnál; c) régiesen és tájdivatosan, től, tól: szebb tőlem = szebb mint én. Hogy ezen hasonlítási nál eredetileg vagy mál, vagy nól lehetett, ennek megvítatását l. NI, NOTT, NÁL, helyragokról szóló rovatban. A hasonlítás ezen nemében némi távolítás rejlik, a nál pedig mint maradó nem a távolító kérdésre, honnan? hanem a hol? maradóra felel meg, p. Pálnál voltam; miszerint: szebb nálam am. szebb mellettem, és szebb tőlem am. szépsége az enyémtől bővülve (fölfelé fokozva) távozik, elválik. | |
* | |
| (abb-vá) kettős képző, a középfokú abb és a változásra vonatkozó vá elemekből; magas hang ebbé (ebb-vé): okos-abb-vá, bölcs-ebb-vé, üdvös-ebb-vé; egyszerüsítve: bbá, bbé, (b-vá, b-vé): okos-b-vá, eszes-b-vé. Az első neműekben irásbeli takarékosságból, de a szemet is sértő oly torlat elhagyása végett, mely a kiejtésben sem hallatszik, egy b kimarad, p. okos-abb-bá helyett okos-ab-bá, bölcs-ebb-bé helyett bölcs-eb-bé. | |
* | |
| (az-ba) behatólag ragozott, távolra mutató névmás, mely ezen kérdésre felel meg, mibe vagy kibe? Melyik házba akarsz menni? Abba a! Mibe öltözöl? Abba a dolmányba a! A hanyag nyelvszokás hol? miben? kérdésre is használja abban helyett. Abba hagyja, abba marad, abba múlt. V. ö. AZ. | |
* | |
| (az-ban) marasztaló raggal viszonyított az névmás, mely megfelel e kérdésre, miben? vagy kiben? Abban töröm fejemet, mi tevő legyek. Abban bíztam, ki már többször megcsalt vala. Abban állapodtam meg, hogy ..... Abban dolgozom, iparkodom. V. ö. AZ. | |
* | |
| (abb-an) kettős képző, magash. ~ebben, melynek első eleme a középfoki abb ebb, második a módhatárzó an en: okos-abb-an, bölcs-ebb-en. | |
* | |
| (abban-hagy) ösz. áth. Bizonyos megkezdett, folytatott munkát, cselekvést mielőtt teljesen végezte volna, megszűntet, vagy is bevégezetlen állapotban hagy valamit. Abbanhagyni az építést. A mit tegnap abbanhagyott, ma ismét folytatja. A mibe fogott, abban nem hagyja míg be nem végezte. Ha okosabbat nem tudsz mondani, hagyd abban a beszédet. V. ö. HAGY. | |
* | |
| (abban-hagyás) ösz. fn. Valamely folytatott munka vagy cselekvés időközi vagy végleges megszűntetése, félbeszakasztása. | |
* | |
| (abb-ít) ösz. képző, a másodfokú abb és ít áth. igeképző elemekből, magash. ebbít, például hossz-abbít, rövid-ebbít, tág-abbít szűk-ebbít, a nagy gyökből: nagy-obbít. | |
* | |
| (abb-ít-ás) ösz. képző, mely az elébbi nemű igékből ás hozzájárúltával cselekvési főnevet képez: hosszabbít-ás, nagyobbít-ás, kevesebbít-és vagy kevesbít-és. | |
* | |
| (abb-od-ás) ösz. képző, mely az átható cselekvésü abbítás önható jelentésü párhuzamos társa: hossz-abbodás hossz-abbítás, kis-ebbedés kis-ebbítés. A középképző od mint gyöngébb, benmaradó, önható, az ít pedig, mint keményebb, erősebb, kiható jelentésü. | |
* | |
| (abb-od-ik) ösz. képző, vék. ~ ebbědik, mely, mint benmaradó, s félig szenvedő, félig cselekvő, a kiható erejű abbít párhuzamos fele: hossz-abbodik, hossz-abbít, kis-ebbedik, kis-ebbít. Változattal: ~bodik, ~bědik, ~bít: okos-bodik, okos-bít, széles-bědik, széles-bít. | |
* | |
| (az-bel-i) mn. tt. abbeli-t, tb. ~ek. Azon, azonféle, azonnemű, azon dolgot illető, melyre a mutatónévmás vonatkozik. Útra készűlök, s abbeli szándékomat, ha jól emlékszem, minapi levelemben közöltem veled. l. ~BELI. | |
* | |
| (az-ból) kiható raggal viszonyított mutató névmás. Abból semmi sem lesz. Abból tudom, hogy szeretsz. Abból sok következik. Abból még pörpatvar eredhet. | |
* | |
| (abb-úl), kettős képző, magash. ~ebbűl, a másodfoki abb ebb és összetett úl űl önható igeképzőből: hossz-abbúl, kis-ebbűl. Párhuzamosan jár vele az áth. abbít, ebbít: hossz-abbít, kis-ebbít. | |
* | |
| falu Győr vármegyében, helyragokkal: Abdá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ab-da-al) áth. m. abdál-t. Kemenesali tájszó, s am. told, fold, helytelenűl varr, összeaggat. Egy jelentésű vele a Vasban, Szalában divatos aklál, aglál, honnan valószinű, hogy az abdál is hangváltozattal eredetileg akdál volt, azon ak gyöktől, melyből akad, akaszt, akgat vagy szokott kiejtéssel aggat származtak. | |
* | |
| falu Vas megyében. Helyragokkal: Abdalóczon, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. ablak-ot. 1) Az épületeken világosság és légnyerés végett alkalmazott nyilás, mely üveg vagy egyéb átlátszó, és kinyitható táblákkal van ellátva. Boltíves, négyszögű, hosszúkás, kerek, alacsony, magas, keskeny, széles, harántékos ablak. Szobaablak, padlásablak, templom-, torony-, börtönablak. Kinézni, bemászni az ablakon. Ablaknál varrni, olvasni, írni. Ablakon bejövő világosság, fris levegő, bűz, por. Vakablak, mely az ablakhoz csak alakra hasonló, de fényt nem bocsát be. 2) Azon táblanemű készület, mely ezen nyilást betölti, üveges, lantornás, papirosablak, deszkaablak. Egy tábláju, több fióku, két szárnyu ablak. Kinyitni, kiakasztani, betenni, megtisztítani, betörni az ablakot. Homályos, tiszta, befagyott ablak. Téli-ablak, átv. tréfás ért. szemüveg. Föltette a téli ablakot. Képes kifejezéssel, ami által valahová beláthatni, vagy ki- s bemehetni, p. Kinek Isten akarja, az ablakon is beveti. A szem a lélek ablaka. Ha ablakkal beéred, ne nyiss kaput szivednek. Km. Jelent nyilvános, szembeötlő helyet e közmondásban: Tudom nem teszi az ablakba, p. az ellene szóló levelet.
Származására nézve, ha gépileg csak ab gyököt vennők föl, ez a többi magyar szókkal nincs fogalmi, illetőleg családi rokonságban, azonban ha tekintetbe veszszük, hogy egyezik vele a szlovák-cseh oblok, és a fényes, csillagos eget jelentő obloha, melyek összetett szók az o és blok bloha elemekből, s ezekkel ismét rokon a blk, mely fényt, villámot jelent, továbbá, hogy ezekhez hasonlók a héber (balág), szankszkrit blász, hellen jlegw, jlogew, latin fulgeo melyek mind világosságot jelentenek, végre, hogy ezekkel tökéletesen összeüt a magyar világ, tájdivatosan velág, akkor épen nem hibázunk ha gyökül vil, vagy vel, vagy az önhangzó előtételével ivl vagy evl = avl = abl hangokat veszszük. Hogy az önhangzó előre is tétethetik, mutatják apró = porú, unszol vagy onszol = noszol, az árja (szanszkrit, görög, latin, persa stb.) da vagy dá gyök a magyarban ad vagy ád. | |
* | |
| (ablak-adó) ösz. fn. Az épületek azon megadóztatási díja, mely az azokon levő ablakok száma szerint vettetik ki. | |
* | |
| (ablak-atlan) mn. tt. ablakatlan-t, tb. ~ok. A min ablak nincsen. Ablakatlam földalatti börtön. Határozókép am. ablak nélkül. | |
* | |
| (ablak-atlan-úl) ih. Ablak nélkűl. | |
* | |
| (ablak-bél) ösz. fn. Azon deszkalemezek, melyek az ablaknyilás négy oldalára mintegy béllés gyanánt alkalmaztatnak. Az ablakbél két függőleges oldalába eresztett vaspeczkeken forognak az ablakszárnyak. | |
* | |
| (ablak-csa) kics. fn. tt. ablakcsá-t. A maga nemében, vagy aránylag kisded ablak. | |
* | |
| (ablak-csináló) ösz. fn. l. ABLAKOS. fn. | |
* | |
| (ablak-deszka) ösz. fn. 1) Az ablakkönyöklőt takaró deszka. 2) Az ablak felső részére alkalmazott deszka, melyről a függönyök lógnak. 3) Deszka az ablaknyiláson kivűl, melyre virágcserepeket raknak. | |
* | |
| (ablak-elő) ösz. fn. Ablak előtt lógó függöny. | |
* | |
| (ablak-ereszték) ösz. fn. Ablakosok nyelvén, azon háromszögű üvegdarab, melyet a kerek üvegfiókok közé csíptetnek. | |
* | |
| (ablak-ernyő) ösz. fn. Általán ernyő gyanánt szolgáló készület, mely a fölösleges vagy kelletlen világosságot elzárja, nevezetesen: 1) Sűrű vászonszövetből való ablakközi függöny. 2) Deszkalemezekből szerkezett, ablakforma szárnyakra nyiló tábla. 3) A föntebbiekhez hasonló szerkezetű, s függőlegesen vagy hárántékosan fölhúzható, vagy leereszthető világossági ellenző az ablakon kivűl. | |
* | |
| (ablak-fa) ösz. fn. Az ablaknyilás közepén végig nyúló, s alúlfelűl megerősített faállvány, mely a betett ablakszárnyakat öszvetartja. Se ki, se be, mint az ablakfa (Km). | |
* | |
| (ablak-fal) ösz. fn. A falnak azon része, mely két ablak között van. | |
* | |
| (ablak-fej) ösz. fn. A fal azon része, mely az ablak felső részét befödi, s annak mintegy fejét képezi. Egyenes, íves ablakfej. | |
* | |
| (ablak-fél) ösz. fn. Fából vagy kőből való, s az ablakfal oldalaiba eresztett gerenda, melyhez ablakbél ragasztatik. V. ö. AJTÓFÉL. | |
* | |
| (ablak-fél-fa) ösz. fn. Fából való ablakfél. l. ABLAKFÉL. | |
* | |
| (ablak-fél-kő) ösz. fn. Kőgerendából való ablakfél. l. ABLAKFÉL. | |
* | |
| (ablak-fia) ösz. fn. tt. ablakfiá-t tb. ablakfiai nincs szokásban hanem ablakfiak. Az ablaknak egyik fiók táblája, melyet különösen ide-oda lehet tolni, vagy kinyitni. | |
* | |
| (ablak-fiók) ösz. fn. 1) l. ABLAKFIA. 2) Az egész ablaktábla egy-egy külön rámába szorított része. Egy ablakfiókot betörni. | |
* | |
| (ablak-fogantó) ösz. fn. Az ablakszárny talpába eresztett vas rudacska, melylyel a kinyitott ablakot megakasztják. | |
* | |
| (ablak-fordító) ösz. fn. Forgatható vas kalantyú, mely az ablakrámát az ablakfával öszvetartja. | |
* | |
| l. ABLAKFEJ. | |
* | |
| (ablak-ív) ösz. fn. Ív-alakú boltozat az ablaknyilás fölött. | |
* | |
| (ablak-kalantyú) ösz. fn. l. ABLAKFOGANTÓ. Ha a kalantyú két vége pörge alakú, huszárbajusz a neve. | |
* | |
| (ablak-kapocs) ösz. fn. Az ablakráma talpába eresztett horgocska, melylyel a szél csapkodása ellen a kinyitott ablakszárny megerősíttetik. | |
* | |
| (ablak-karika) ösz. fn. Midőn az ablak üvegei nem négyszögü, hanem rendes többszögü vagy karikaforma alakúak, az ily ablakfiókok ablakkarikáknak neveztetnek. | |
* | |
| (ablak-kereszt) ösz. fn. Az ablaknyiláson keresztűl húzott rúdnemű fa, melynek rovatába az alsó szárnyak felső, viszont a felső szárnyak alsó részei csukódnak. | |
* | |
| l. ABLAKKERESZT. | |
* | |
| (ablak-kosár) ösz. fn. 1) Kosárforma fonadék sodronyból vagy vesszőből, melyet kivűlről az ablakba illesztenek, hogy be ne lehessen nézni. 2) Vas vagy fa rácsozatból álló ilyforma készület, péld. a kolostorok, vagy fogházak ablakaiban. | |
* | |
| (ablak-kő) ösz. fn. l. ABLAKFÉLKŐ. | |
* | |
| (ablak-köz-fal) ösz. fn. Az épület egymás után következő két ablakát elválasztó falrész. | |
* | |
| (ablak-lepel) ösz. fn. Lásd ABLAKELŐ. | |
* | |
| (ablak-levelek) ösz. tb. fn. Páriz Pápainál am. ablakszárnyak. l. ABLAKSZÁRNY. | |
* | |
| (ablak-nyilás) ösz. fn. Az épűlet falai között azon nyilás, melybe az ablakok behelyeztetnek. | |
* | |
| (ablak-ólom) ösz. fn. Az ablakok üvegfiókjait öszvefoglaló ólomvessző. | |
* | |
| (ablak-ólom-csípő) ösz. fn. Vasfogó-alakú eszköz, melyet az ablakólmok elmetszésére szokás használni. | |
* | |
| (ablak-ólom-húzó) ösz. fn. Gyári műeszköz, mely által az ólomtömegből ablakokra való ólomszálakat nyújtanak. | |
* | |
| (ablak-ón), ösz. fn. l. ABLAKÓLOM. | |
* | |
| (ablak-orom) ösz. fn. Jelenti azon építészeti díszítményt, melyet az ablakok fölé, vagy egyenes vonalú pártázat vagy kerek ív vagy végre csúcsos háromszög alakban szokás alkalmazni. | |
* | |
| (ablak-os) fn. tt. ablakos-t, tb. ~ok. Üvegesféle mesterember, ki az új ablakrámákat egészen új üvegtáblákkal fölszereli, illetőleg a törötteket kijavítja. | |
* | |
| (ablak-os) mn. tt. ablakos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ablakokkal ellátott, bíró, fölszerelt. Ablakos háztető, hintó. | |
* | |
| (ablak-os-ság) fn. tt. ablakosság-ot. Ablakosmesterség, üvegesség. Ablakosságot tanulni. | |
* | |
| (ablak-oszlop) ösz. fn. 1) Oszlopféle állvány, a nagyszerű ablakokban, a közönségesb ablakfa helyett. 2) Az ablakok között emelkedő keskenyebb közfal, mely mintegy oszlopot képez. | |
* | |
| (ablakoz) áth. m. ablakoz-tam, ~tál, ~ott. Az épületet ablakkal fölszereli. A fölépített házat ablakozni. Átv. ért. önhatólag véve mondatik szerelmesekről, kik ablakaikból egymást nézegetni, egymásnak integetni, jeleket adni stb szoktak. Óraszámra ablakozni valakivel. | |
* | |
| (ablak-oz-ás) fn. tt. ablakozás-t, t. ~ok. Cselekvés, midőn valaki bizonyos épületet vagy átv. ért. valakivel ablakoz. V. ö. ABLAKOZ. | |
* | |
| (ablak-oz-at) fn. tt. ablakozat-ot. Az épületen levő ablakok öszvege, mint bizonyos alakú építészeti mű. Máskép ablakzat. | |
* | |
| (ablak-pánt) ösz. fn. Pánt, mely a ráma sarkait az ablakfélhez köti. | |
* | |
| ösz. fn. l. ABLAKVÁNKOS. | |
* | |
| ösz. fn. l. ABLAKADÓ. | |
* | |
| (ablak-rács) ösz. fn. Az ablak elé, vagy a téli és nyári ablak közé helyezett rácsféle mű, mely rendesen vasrudakból áll. l. RÁCS. | |
* | |
| (ablak-ráma) ösz. fn. Foglalvány, vagy keret, mely az ablak üvegtábláit öszvetartja. V. ö. RÁMA. | |
* | |
| (ablak-redőny) ösz. fn. Az ablak külső részén apró és keskeny deszkácskákból összeállított mű, leginkább a nyári nap melege feltartóztatása végett, melyet mind egészben kinyitni s betenni, mind annak deszkácskái között a világosságot beereszteni vagy együvé húzva kizárni lehet (Jalousie). | |
* | |
| l. ABLAKRÁCS. | |
* | |
| (ablak-sark) ösz. fn. 1) Az ablakszárnynak alsó szöglete. 2) Az ablakfélbe eresztett hengerded rudacska, mely az ablakszárnyon levő csőalakú kapocsba megy, s mely körül az ablakszárny forog. | |
* | |
| l. ABLAKSARK 2). | |
* | |
| ösz. fn. l. ABLAKSARK. | |
* | |
| (ablak-szárny) ösz. fn. Az ablaknak saját rámába foglalt része, melyet az úgynevezett ablaksarkon forgatva kinyitni és betenni lehet. Az egyik, az alsó ablakszárnyat kiakasztani. Felső ablakszárnyak. | |
* | |
| (ablak-szerű) ösz. mn. Ablakhoz hasonló alakú, álablakféle. Ablakszerű rés, nyilás az épületen. | |
* | |
| (ablak-tábla) ösz. fn. Sarkon forgó, táblaféle asztalosmű az ablakon kivűl vagy belűl, melylyel az ablaknyilást bezárják. | |
* | |
| (ablak-tábla-szárny) ösz. fn. Két részből álló ablaktáblának egyik fele, mely saját sarkán forogva kinyítható vagy betehető. | |
* | |
| (ablak-talp) ösz. fn. A fal azon része, melyen az ablakmű alsó fele nyugszik, s melyre az ablakkönyöklőt, vagyis ablakdeszkát fektetik. | |
* | |
| (ablak-tok) ösz. fn. Általán az ablak egész rámázata, mely az ablaküvegeket magában foglalja. | |
* | |
| (ablaküveg) ösz. fn. Az ablak lényeges részét tevő üvegmű. Négyszögű, többszögű, kerekded ablaküveg. | |
* | |
| (ablak-vánkos) ösz. fn. Rákönyöklés végett az ablakdeszkára fektetett vánkos vagy párna. | |
* | |
| (ablak-vas) ösz. fn. Általán vasrudak, melyek rostélyzatot, rácsot, képeznek az ablak között, vagy ablak előtt; különösen melyeket az ablakólmok fölé párhuzamosan szoktak vonni. | |
* | |
| (ablak-vasalat) ösz. fn. Az ablakokra alkalmazott mindenféle vasmű, különösen a rámák szögleteit öszvetartó pántok, és sarkvasak. | |
* | |
| (ab-legény) ösz. fn. többese nincs. Dunán túli tájszó, s jelent tojás- és darával készűlt tésztát, mely pogácsaként zsír- vagy vajban sűlve a levesbe tétetik. Minthogy más kiejtéssel hablegény, s lapos pogácsa vagyis lepény formája van, legvalószinűbb, hogy eredetileg hablepény. | |
* | |
| falu Marosszékben. Helyragokkal Abod-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu és puszta Borsod megyében. Helyragokkal: Abódon-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ÁBOLYOG. | |
* | |
| (ab-ol) ösz. igeképző, az ab névképzőből és ol igeképzőből: dar-ab-ol, kasz-ab-ol, sar-ab-ol, magash. iběl: dir-ib-él, csir-ib-él. Terméketlen képző. | |
* | |
| (ab-ol-ás) ösz. képző, mely az abol-féle igékből föneveket alkot: dar-abol-ás, sar-abol-ás. | |
* | |
| mváros Pest megyében, továbbá faluk Pozsony megyében és puszta Zemplénben. Helyragokkal: Abony-ba, ~ból. | |
* | |
| falu Sáros megyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Küküllő megyében. Helyr. Abos-falvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök. Átvetve bar azonos a födést, takarást jelentő bor, bur gyökkel a borít, borúl, burok stb. szókban. Származékai: borincs vagy boroncs, betűáttétellel: obrincs vagy abrincs, továbbá abrosz, mint asztalborító szövet. Hasonló áttétel unszol vagy onszol = noszol, idv = dív, da vagy dá gyök az árja (szanszkrit, görög, latin, persa stb) nyelvekben, a magyarban ad vagy ád, apró = porú stb. | |
* | |
| fn. tt. abrak-ot. Általán a háziállatok, nevezetesen lónemüek hizlaló, erősitő eledele valamely gabonafajból; különösen kukoricza, árpa, leginkább pedig zab. A szénát, szalmát, lóherét nem mondják abraknak. A jó kocsis abrakon tartja lovát, a rosz pedig megiszsza az abrak árát. Szíjgyártó abraka (ostor). Ökör szántja az abrakot, s a ló eszi meg. Km. Legjobb ostor az abrak. Km. Éhes csikó abrakkal álmodik. Km. A vén ló is megröhögi az abrakot. Km. Somogyban az árpakása-féle étket is abraknak hívják. Pestinél jelent ételadagot, ételrészt. "Hogy mindenik szolgának megadná abrakát az kenyérből." Aesopus élete, Pesti Gábortól.
Eredetét nyelvünkből elemezni nehéz. Hasonló hozzá a hellen bowscw, eszem, és bowma eledel. étek. Valószinűleg ebből elemezhető a szláv nyelvekben divatos obrok is. Egyébiránt azon alapnál fogva, hogy az abrak régebben általán, s mai divat szerint a lónemű állatoknak kitünően hasznos eledelt, étket jelent, vélemény gyanánt ide tehetjük, hogy talán az ebéd (evéd) szóval egy eredetű, s vékonyhangon = ebrek vagy ebrék. V. ö. EB, EBÉD. | |
* | |
| (abrak-atlan) ösz. mn. tt. abrakatlan-t, tb. ~ok. A mi abrakot nem evett, a minek abrakot nem adtak; abrakkal nem tartott. Abrakatlan ló nem meszsze viszi a terhet. Igehatározólag is használtatik, az úl képző elhagyásával, mint minden atlan etlen képzőjű melléknév. Abrakatlan hagyott ló. | |
* | |
| (abrak-atlan-ul) ih. A nélkűl, hogy abrakot kapott vagy evett volna, abrak nélkűl. | |
* | |
| (abrak-babó) ösz. fn. A babók neme alá tartozó növényfaj, máskép lednek vagy vadlencse vagy bükkön. (Vicia sativa. L.) | |
* | |
| (abrak-czipó) ösz. fn. Fekete korpás lisztből készűlt, s abrakúl használtatni szokott kenyér. A székelyeknél = zabkenyér. | |
* | |
| (abrak-gyűjtés) ösz. fn. Szélesb értelemben vett abrak, vagyis zab és széna beszerzése a katonai lovak számára. | |
* | |
| (abrak-háló) ösz. fn. Németes kifejezés, magyarosan: abrakos tarisznya, melyet a ló fejére húznak, hogy egyék belőle. | |
* | |
| (abrak-kosár) ösz. fn. Veszszőből vagy vékony faszalagokból font terebélyes alakú kosár, melyet a szekérrúd végére akasztanak, s a ki nem fogott lovakat etetik belőle. Alsó-nyitrai vidéken tótosan: opálka. Néhutt zablókosár. | |
* | |
| (abrak-mérték) ösz. fn. 1) Abrakból azon határozott mennyiség, melyet egy-egy etetésre a lónak adni szoktak. 2) Ezen menynyiséget magában foglaló, vagy meghatározó edény. | |
* | |
| (abrak-mester) ösz. fn. Udvari szolga vagy tiszt, ki az istálóslovakat abrakkal ellátja, s az abrakolásra felügyel. | |
* | |
| (abrak-ol) áth. m. abrakol-t. A lovakat, illetőleg más állatokat abrakkal éteti. Regvel, délben, estve abrakolni a lovakat. Megrestűl a jó ló is, ha nem abrakolják. Km. Átv. ért. a lovat úgynevezett szíjgyártó abrakával, azaz ostorral veri, vagy akárkit erősen megver. Csak ne maradj veszteg, majd megabrakollak. Használtatik önhatólag is tárgyeset nélkül. Abrakoljunk, itassunk, aztán fogjunk. | |
* | |
| (abrak-ol-ás) fn. tt. abrakolás-t, tb. ~ok. A lónak vagy némely más állatnak abrakkal való etetése. Trombitaszóval, vagy száldobbal jelt adni az abrakolásra. Átv. tréfás ért. verés, ostorozás. | |
* | |
| (abrak-ol-ó) fn. tt. abrakoló-t, tb. ~k. 1) A ki abrakol. Abrakoló lovász, kocsis. 2) A miben az abrakot föladják. Abrakoló válú, kosár. | |
* | |
| (abrak-os) nm. tt. abrakos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Amit abrakkal etetni, tartani szoktak. Abrakos úri lovak. 2) Amiben az abrakot tartani, vagy etetéskor föladni szokták. Abrakos zsák, tarisznya, láda, válú, kosár. | |
* | |
| (abrak-pénz) ösz. fn. Általán pénz, melyet abrakért adni szoktak; különösen a fuvaros által vitelbérbe kiszegődött abrakdíj. | |
* | |
| (abrak-rosta) ösz. fn. Rosta, melyen az abrakadagot etetés előtt megtisztítják. Abrakrostát vinni az útra. | |
* | |
| (abrak-rozs) ösz. fn. Abrakúl használt, megetetni való rozs, különböztetésül a kenyérnek vagy pálinkafőzésre való rozstól. | |
* | |
| (abrak-szuszék) ösz. fn. Szuszék vagy hombár, melyben az abraknak való gabonát, szemes jószágot tartják. | |
* | |
| (abrak-torba) ösz. fn. Torba vagy ládaforma edény, melybe etetés végett az abrakot töltik. V. ö. TORBA. | |
* | |
| (abrak-válu) ösz. fn. Etető válu, melybe az abrakot töltik. Lovak, birkák abrakváluja. | |
* | |
| (abrak-zab) ösz. fn. A zabok neméhez tartozó növényfaj, melynek bugája virági lecsüggők, csészéji kétvirágúak, magvai simák. Van három virágu is. Abrakul használt közönséges zab (Avena sativa. L.) | |
* | |
| (abr-oncs) fn. tt. abrincs-ot. Gyűrű vagy karika formára öszvefoglalt, vasból, vagy más fémből vagy fából való szalagnemű kötőlék, melylyel a hordókat, vagy más henger alakú edényeket, s hasonló műveket, testeket körülfoglalják, s megerősítik. Abrincsot húzni, verni a hordóra. Elpattant az abrincs. Abrincscsal keríti farát. (Gúny népd.) Elemezésre nézve l. ABR. | |
* | |
| (abroncs-dorong) ösz. fn. Dorong, leginkább mogyorófából, melynek ketté hasított lemezeiből vastagabb és szélesebb nemű abroncsokat készítenek. | |
* | |
| (abroncs-fa) ösz. fn. Szívos, hajlékony fanem, különösen mogyoróféle, mely abroncsnak alkalmas. | |
* | |
| (abroncs-húzó) ösz. fn. Csípő vagy fogóféle eszköz a kádároknál, melylyel az abroncsot az edényre felhúzzák. | |
* | |
| (abroncs-ol) áth. m. abroncsol-t. l. ABRONCSOZ. | |
* | |
| (abr-oncs-os) mn. tt. abroncsos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Abroncscsal kerített, befoglalt, erősített. Abroncsos hordó, csöbör, dézsa. Vas, réz abroncsos kanna. 2) Mondják szoknyaféle ruhákról, melyekbe sajátnemű abroncsot eresztenek, hogy kerekdeden álljanak. Abroncsos szoknya, krinolin. | |
* | |
| (abr-oncs-oz) áth. m. abroncsoz-tam, ~tál, ~ott, par. abroncsoz-z. Abroncscsal kerít, befoglal, erősít, fölszerel. Abroncsozni a hordót, kádat, bödönt. Szoknyát abroncsozni. | |
* | |
| (abr-oncs-oz-ás) fn. tt. abroncsozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn abroncsoznak valamit. V. ö. ABRONCSOZ. | |
* | |
| (abr-oncs-oz-at) fn. tt. abroncsozat-ot. Több abroncsnak szerkezete, mint valamit körülkerítő foglalvány, együttesen véve. Hordók vas abroncsozata. | |
* | |
| (abr-oncs-oz-tat) mivelt. m. abroncsoztat-tam, ~tál, ~ott, par. abroncsoztass. Absoncscsal behúzat, vagyis parancsolja, rendeli, meghagyja, hogy valamit abroncsozzanak. Abroncsoztatni a hordót, a kádat. | |
* | |
| (abroncs-szál) ösz. fn. Szálforma, lapos rúd, fából vagy vasból, rézből, mely karikára hajtva abroncsúl használtatik. | |
* | |
| (abroncs-vas) ösz. fn. Abroncsnak való szálvas. | |
* | |
| (abr-osz) fn. tt. abrosz-t, tb. ~ok. 1) Kender-, len-, gyapot- s ilyféle szövetből való asztalruha, melylyel az asztalt evés alatt beteríteni szokták. Sávolyos, finom, durva szövetű abrosz. Tiszta, szennyes abrosz. Ösmerem az abroszt, szőszből, fonták. Km. Széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora, népd. Sáholyos abrosznak szebb a színe, mint a viszája példab. 2) Lepedő, melyet a közrendű nők esernyő helyett magokra terítnek. A mely abroszt sokan viselnek, szöszszé válik. Km. 3) l. FÖLDABROSZ, FÖLDKÉP. Elemezésére nézve l. ABR, elvont gyök, melyszerint eredetileg borítót, takarót jelent. Némely szláv nyelvekben: obrusz. | |
* | |
| fn. tt. Abrud-ot, tb. nincs. Erdélyi folyóvíz, melytől Abrudbánya város, és Abrudfalva helység nevei. | |
* | |
| (abrut-üröm) ösz. fn. A cserjésedő ürmök alneméhez tartozó növényfaj, melynek szárnyai súgárok, alsó levelei kétszerszárnyaltak; fészkei félgolyóbisok, szőrösödők, szőkék; máskép, seprőruta. (Artemisia abrotanum). | |
* | |
| (1) hangrendi változattal: ocs, ecs, ěcs, ics, öcs, kicsiny. névképző, mely leginkább fő- s néha melléknevekhez is járúl, többnyire ka ke kicsinyítővel egyesűlve. Hangzója a, o, e, ö, ritkán i, rendesen az illető szó többesében levőhöz alkalmazkodik, p. ur-ak ur-acs, ur-acs-ka, bor-ok bor-ocs-ka, köv-ek köv-ecs-ke, kert-ěk kert-ěcs-ke, tőr-ök tőr-öcs-ke. Hosszú á után valamivel zártabb a-val, mely tájejtés szerint o-ra változik: tál-acska, tál-ocska, ház-acska ház-ocska. A szók végén levő a, e, ó, ő, hangzókkal öszveolvadva megnyúlik: kapácska = kapa-acs-ka, butácska, kefécske, gubócska, gümőcske. Az u, ü, i után hangzója elmarad: kapucska, köpücske, fiucska, putricska, tepszicske, de fi után fiacska, mert többese fiak. Néha ics-re változik: kav-ics, gub-ics, varad-ics, pap-ics. Fordítva: csa, magashangon, cse: tó-csa, galamb-csa, gyermek-cse, görgő-cse. A keresztnevekben csa, csi, csó: Borcsa, Marcsa, Julcsa, Jancsi, Fercsó, Tercsi. Czinczogó hangváltozattal egyeznek vele: acz, ecz, ěcz, icz, ocz, öcz: kukacz, perecz, ketrěcz, libocz, gömböcz, nápicz, fordítva: cza, cze: utcza, dercze, gyerkőcze, Gyuricza, Katicza, Évicza, továbbá a keményebb ka ke: leányka, asszonyka, legényke, emberke, kedveske, szegényke; fordítva: ak: kupak = kupka, csutak = csutka. Ezen képzőről többen azt tartják, hogy a szlávoktól kölcsönöztük, minthogy változataival együtt a szláv nyelvekben is közönségesen divatozik, p. hlav-icska fej-ecske, devojka leány-ka, devoj-csicza leány-ocs-ka, vagy nyitravölgyiesen lány-csika. Rokon vele a latin cu: mulier-cula, homun-culus, a szásznémet chen, männ-chen, weib-chen. Valjon van-e a latin cu, szláv, ka, csa, cza, icz s német chen-nek saját nyelvökbeli megfelelő gyöke, itt nem kutatjuk: de azt senki sem tagadhatja, hogy nyelvünkben alaphangra és fogalomra nézve, a ke kicsinyítővel egyeznek a kev-es, ki-s, ki-csi gyökei, valamint az önálló ěcs vagy öcs = kisebbik, fiatalabbik testvér (törökűl: akh), és ocs-ó nyúl = fiatal vagy kicsi nyúl, egyesítve pedig mind a kettő, tökéletesen megegyezik csak, tájdivatosan p. o. Gőcsejben csek szóval, melyből csekély is ered. | |
* | |
| (2) névképző, mely a kicsinyítő acs-tól különbözik, s részben a milységet jelentő as képzővel rokon, illetőleg annak módosítása p. o. a makacs, pipacs, ordacs szókban, részben mint csinál régiesen cseál igeszó gyöke: cse, alhangon: csa, jelent munkálót, eszközlőt, eszközt, pl. szivacs, dugacs. l. ÁCS képző. | |
* | |
| (1) fn. tt. acsá-t, tb. ~ák. Mocsáros vizek körül röpködni szerető rovarnem, melynek négy hosszúkás, keskeny röptyűje, hosszúdad dereka, s több állkapocsból szerkezett szája van; máskép: szitakötő (Libellula). | |
* | |
| (2) faluk Fehér, Pest és Somogy megyékben és puszta Csanádban. Helyr. Acsá-n, ~ra ~ról. Régi oklevelekben Achya alakban is. | |
* | |
| helynév. Helyragai: ~on, ~ra, ~ról. Bihar, Vas és Veszprém megyei helységek. | |
* | |
| Sopron megyei helynév, tt. Acsalag-ot, helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| ACSARKODIK, l. AGYARKODÁS, AGYARKODIK. Somogyban divatos tájszók, a gy hangnak cs-re változtával, mint: varangy varancs, göröngy göröncs. | |
* | |
| ACSONY, (acs-on) kettőzött képző: alacson vagy alacsony; magashangon: ecsen, példáúl kerecsen. | |
* | |
| (acs-ka) kettőzött kicsinyítő, hangrendi változattal: ocska, ecske, ěcske, öcske, icske: hal-acska, bor-ocska, kez-ecske, kert-ěcske, tőr-öcske, szapor-icska. A keresztnevek igen ritkán veszik föl kettőztetve, akkor is némi változattal, pl. Mar-iska, Jul-iska, Jan-csika, hanem többnyire, akár egyikét akár másikát csak egyszerűen: Marcsa, Julcsa, Borcsa; Lajoska, Jánoska, Józsika, Andorka.
Elemezésére nézve l. ~ ACS, kicsiny. | |
* | |
| fn. tt. acskó-t. Dunán túl divatos tájszó, a szokottabb zacskó helyett; l. ZACSKÓ. | |
* | |
| képző, hangváltozattal ocz, ecz, öcz. Jelentésére megfelel az acs ragnak, pl. kupacz, kukacz, malacz, gerécz (= gerincs), gömböcz. | |
* | |
| elvont gyök, melyből ACZÉL, ACZINTOS, ACZOGAT származtak, s jelent valami keményet, szilárdat. Rokona a szintén keményítésre vonatkozó magashangu edz (= ed-ez). | |
* | |
| (acz-él) fn. tt. aczél-t, tb. ~ok. A vasnak oly neme, mely bizonyos műtét által keménynyé, szilárddá, hajthatatlanná, illetőleg kitünően metsző, hasító erejüvé lett. Kemény, mint aczél. Km. Könnyebb az aczélt eltörni, mint meghajtani. Km. Különösen keményített vasból a végre készített eszköz, vagy szerszám, hogy a kovából tüzet üssön. Aczéla jó (a czél a jó), de kovája rosz (de az eszköze rosz). Km. Azt sem mondotta, cseréljünk aczélt, azaz barátságtalanúl viselte magát. Költői nyelvben használtatik fegyver, különösen kard értelmében. "Álmosi markokban villogtak fényes aczélok." Horv. E. Aczélhegyre venni az ellenséget. Mint hadi műszó jelenti a puska azon részét, mely a kovához csaptatva, ebből tüzet üt ki. Átv. ért. jelent szilárd, hajthatatlan jellemet, kemény erkölcsöt. Aczél keblü, mellü, akaratu férfi. Aczél anyának tűzkő a leánya. Km. Asszonynak minden fazékoldal aczél. Km. Egyezik vele a szláv oczél vagy oczel, s mennyiben az aczél edzés által készűl, rokona a német ätzen; régente azan, azzan, etzen. V. ö. ACZ gyök, és EDZ. | |
* | |
| (aczél-csat) ösz. fn. 1) Aczélanyagból készített csat. 2) Gyürü vagy karika, melylyel még némely régi divatú dohányzók az aczélt a dohányzacskóhoz kötik. | |
* | |
| (aczél-edzés) ösz. fn. Szerszámcsináló kovácsok műtéte, mely által a vasat aczéllá edzik, keményítik. | |
* | |
| (aczél-edző) ösz. fn. Szerkovács, a ki a vasat aczéllá edzi, szilárdítja. | |
* | |
| (aczél-ér) ösz. fn. Szerkovácsok, lakatosok nyelvén, a vasnak azon erei vagyis részei, melyek aczélkeménységüek, s a ráspolynak és furónak nem engednek. | |
* | |
| (aczél-fal) ösz. fn. Átv. ért. igen szilárd kőből, és ragasztékból álló, s mintegy áttörhetetlen kemény falmű. | |
* | |
| (aczél-forrás) ösz. fn. Forrás víz, mely vas elemeket tartalmaz, mely a benne fürdők testét megedzi, mintegy megaczélozza. | |
* | |
| (aczél-fürdő) ösz. fn. Fürdő, vasrészeket tartalmazó vízből; különösen mesterségesen készített ilyetén fürdő, midőn a hideg vizbe forró vasat mártanak. Aczélfürdőt rendelni, használni. | |
* | |
| (aczél-golyó) ösz. fn. 1) Aczélanyagból csinált golyó. 2) Reszelt vasporból és borkőből szilárd tömeggé gyúrt, s golyóvá alakított vegyanyag. | |
* | |
| (aczél-gomb) ösz. fn. Aczélanyagból készített gombféle mű. | |
* | |
| (aczél-gombos) ösz. mn. Aczélgombokkal ellátott, fölszerelt, diszített. Aczélgombos mellény, dolmány, mente. | |
* | |
| (aczél-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben a vasat aczéllá edzik, s belőle különféle szereket készítenek. | |
* | |
| (aczél-hámor) ösz. fn. 1) Hámor, azaz hutai kalapács, pöröly, melylyel a vasat gyakoribb koholás által aczéllá edzik. 2) l. ACZÉLHUTA. | |
* | |
| (aczél-huta) ösz. fn. Huta, vagy koh, melyben többszöri olvasztás, kalapálás által a vasanyagból aczélt edzenek. | |
* | |
| (aczél-karika) Aczélanyagból való kemény, szilárd karika. | |
* | |
| (aczél-kék) ösz. mn. Edzett vashoz, vagyis aczélhoz hasonló kékszinű. Aczélkék zománcz. | |
* | |
| (aczél-kút) ösz. fn. Kút, melynek vize föloldott vasrészeket tartalmaz. | |
* | |
| (aczél-lap) ösz. fn. Aczélanyagból lapított lemez, vagy táblaféle mű, különféle czélokra, p. az aczélmetszőknél. | |
* | |
| (aczél-metsző) ösz. fn. Művész, a ki aczéllapra különféle képeket, alakokat metsz vagy böködve vés. | |
* | |
| l. ACZÉLMŰ. | |
* | |
| (aczél-míves) ösz. fn. Különféle szereket, diszmüveket, árukat aczélból készítő míves. | |
* | |
| (aczél-mű) ösz. fn. Aczélanyagból készített mindenféle mű, p. gombok, karikák, csatok, eszközök; különösen ilynemű mesterségesb árúk. | |
* | |
| l. ACZÉLMÍVES. | |
* | |
| (aczél-nemű) ösz. mn. tt. aczélnemű-t, vagy ~et, tb. ~k, vagy ~ek. Általán a mi aczél tulajdonságával bír, s abból van készítve. Aczélnemű eszközök, szerek, díszmüvek. | |
* | |
| (acz-él-os) mn. tt. aczélos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aczélkeménnyé edzett, szilárdított. Aczélos vas kard. 2) Aczélféle vassal bevont, fölszerelt. Aczélos paizs, zabola. 3) Aczélból való eszközökkel ellátott. Aczélos kostök, melyről aczél fityeg. 4) A maga nemében kemény, szilárd. Aczélos jég. Különböztetésül a porhanyótól. Aczélos búza, tömör tartalmú, nehéz. Aczélos föld. | |
* | |
| (acz-él-os-od-ás) fn. tt. aczélosodás-t, tb. ~ok. Erőtulajdonsági változás bizonyos testben, midőn aczélossá képződik; szilárdulás, tömörödés, keményedés, l. ACZÉLOSODIK. | |
* | |
| (acz-él-os-od-ik) k. m. aczélosod-tam, ~tál, ~ott. Aczélossá képződik, e szónak több értelmében. A forró vas többszöri hideg vízbe mártás és kalapálás, edzés által aczélosodik. A jég kemény hideg, a gabnaszem tartós meleg, érés által aczélosodik. | |
* | |
| (acz-él-oz) áth. m. aczéloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A vasat sajátnemű gyári műtéttel keménynyé, szilárddá, hajthatatlanná, szóval aczéllá képezi, edzi, illetőleg élesíti. Átv. ért. testét különféle szerekkel, gyógymóddal, szigorúsággal megkeményíti, hogy ép, tartós legyen, s a viszontagságokkal daczoljon. | |
* | |
| (acz-él-oz-ás) fn. tt. aczélozás-t, tb. ~ok. Általán cselekvés, midőn valamit tulajdon vagy átv. értelemben aczélozunk. Vasnemü szerek aczélozása. Testi erő aczélozása. V. ö. ACZÉLOZ. | |
* | |
| (acz-él-oz-ás-i) mn. tt. aczélozási-t, tb. ~ak. Aczélozást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Aczélozási műtét, mesterség. | |
* | |
| (acz-él-oz-ott) mn. tt. aczélozott-at. Aczélkeménységüvé edzett, szilárdított. Aczélozott szántóvas. Átv. a maga nemében erőssé, tartóssá tett. Aczélozott test. | |
* | |
| (aczél-por) ösz. fn. Az aczélmetszők reszelője, vagy vésüje által az aczéllapról lehullatott porrészecskék. | |
* | |
| (aczél-pőröly) ösz fn. Pőröly, aczéllá keményített vasanyagból. | |
* | |
| (aczél-rög) ösz. fn. Átv. ért. aczélkeménységü ásványrög, mely sok vasat tartalmaz. | |
* | |
| (aczél-rúgó) ösz. fn. Aczélanyagból készült, s meghajtott, vagy gyürükbe tekergetett vékonyabb- vastagabbféle huzal vagy rudacska, mely a nyomást rugalmasan visszataszítja. | |
* | |
| (aczél-szín) vagy SZINŰ, ösz. mn. l. ACZÉLZÖLD. | |
* | |
| (aczél-tükör) ösz. fn. Fényesre csiszárolt aczéllemezből való tükör. | |
* | |
| l. ACZÉLMETSZŐ. | |
* | |
| (aczél-vésü) ösz. fn. Vésüféle eszköz, aczélból. | |
* | |
| (aczél-víz), ösz. fn. Ásványos víz, mely leginkább szénsavban föloldott vasrészeket tartalmaz. | |
* | |
| (aczél-zár) ösz. fn. Zár, melynek anyaga aczélból van. Átv. feltörhetetlen akadály, mely miatt valamihez férni nem lehet. | |
* | |
| l. ACZÉLOZOTT. | |
* | |
| (aczél-zöld) ösz. mn. Homályos zöld, mely sötétes kékszínbe megy. Aczélzöld posztó, kelme. | |
* | |
| (acz-int) elvont törzs, mely valami keményet, aczélneműt jelent, mint az aczintos, aczintoskodik származékaiból kitünik. V. ö. ACZ, ACZÉL. | |
* | |
| (acz-int-os), mn. tt. aczintos-t vagy ~at, tb. ~ak. A székelyeknél jelent a maga nemében keményet, különösen ilyféle földet. Az aczintos földet nehéz szántani, ásni, kapálni. Máskép: ACZÉLOS. | |
* | |
| (acz-int-os-kod-ik) k. m. aczintoskod-tam, ~tál, ~ott. Székelyesen szólva, akaratoskodik, nyakaskodik, vagyis átv. ért. mások akaratának, parancsának stb. mintegy aczél gyanánt ellenszegűl, nem enged. | |
* | |
| (acz-k) ösz. képző, melynek eleme k, úgy látszik, csak kihangzásos toldalék, p. pal-aczk, tar-aczk, mint a tövis-k, pilincz-k, Berecz-k szókban. Igen ritka divatú, s az acz kicsinyítőtől különbözik. | |
* | |
| (acz-ka) kettőzött kicsinyítő, s nem egyéb, mint az acska változata, csangósan hangoztatva: hal-aczka, gomb-oczka, kert-éczke, bőr-öczke. Országos divatú: lap-oczka, tájejtéses: lap-iczka, l. ACS, kicsiny. | |
* | |
| (acz-og-at) gyak. áth. m. aczogat-tam, ~tál, ~ott. par. aczogass. Keményen fedd, dorgál, s mintegy úgy bánik vele, mint a vassal szoktak, midőn majd megtüzesítve, majd leforrázva, majd pőrölyözve edzik. Vékonyhangon: edzeget. | |
* | |
| (acz-og-at-ás), fn. tt. aczogatás-t, tb. ~ok. Kemény feddés, dorgálás, s mintegy erkölcsi aczélozás, edzegetés. | |
* | |
| áth. m. ad-tam, ~tál, ~ott. Hosszú á-val ád csak a gyökben használtatik, különben soha. 1) Általán valamit másnak odanyújt. Add ide azt a fegyvert. Gyermek kezébe kést ne adj. 2) Ajándékképen nyújt. A kocsisnak borravalót adni. Jutalmat, ajándékot adni. A koldusnak alamizsnát, kenyeret, ruhát adni. Adjatok, adjatok amit Isten adott; adott Isten, adott, de eltagadjátok. Koldusének. "Adott jót felejtsed s panaszban ne ejtsed. Elvött jórul pedig emlékezzél holtig." Példabeszédek Beniczky Péter után. Ha adsz, adj jó szívvel. Km. Aki kérdi, kell-e? nem örömest ad. Km. Adj uram Isten, de hamar. Km. Ha adhatsz, maradhatsz. Km. Könnyű adni, ami nem kell. Km. Szép ott adni ahol senki sem kér. Km. Ki nem akar adni, azt mondja, nincs. Km. Amit ott adnak, kés nélkül is megeheted. Km. 3) Jelent vásárlási cserét, s közvetlen viszonytársa vesz. Hogy adod a búzát? Ha olcsón adod, veszek belőle. Mit adsz e tinóért? Amint vettem, úgy adom. Nem úgy adja, amint árulja. Km. Azaz nem mind igaz, amit beszél. 4) Kínálást: adj széket, pohár bort a vendégnek. 5) Szelidebb vagy keményebb fenyegetést. No no gyerek, majd adok! Csak kezeim közé kerüljön, majd adok én neki! Ezek nyomán használtatik különféle átv. értelmű mondatokban. Tudtára, vagy tudtúl adni valakinek valamit = tudósítani. Példát adni = bizonyos jó vagy rosz tettet mutatni, melyet mások követve elfogadnak, vagy: kemény büntetés által lélekre ható jelenetet eszközleni. Eszére adni = megfoghatóvá, érthetővé tenni. Másnak valamit kezére adni = bizonyos cselekvésre könnyítő módot, alkalmat nyujtani. Kézhez adni = kézbe nyujtani. Számot adni = a tett költségek hova fordítását részletesen előterjeszteni, valamint a bevételekről számolni; átv. ért. bizonyos tettek okát, végrehajtási módját okadatolni. Egyben vagy együvé, vagy öszveadni a házasulandókat. A leányt férjhez adni. Magára valamire adni = bizonyos munkára, mesterségre, foglalkodásra, hivatalra stb. szánni. Jó, rosz tanácsot adni. Jó szót adni. Hálát adni. Jelt adni. Puskája csütörtököt adott. Búnak, szomoruságnak, ivásnak adni magát. Esküszik Mák Bandi, a szomszéd is hallja, hogy fejét szomorú bujdosásnak adja. Vörösmarty. Valakire vagy valamire sokat vagy nem sokat adni = várni, remélni, félni tartani tőle, vagy tekintettel, hitellel lenni, vagy nem lenni iránta. Szavára mit sem adok, nem hiszek neki. Arra sokat adok, az sokat nyom előttem. Édes anyám, adj tisztát rám. Népd. Adj Isten! Adjon Isten! köszöntési szójárások. Isten adta gyüge embere, sajnálkodva neheztelő. Eszem-, lelkem-, kincsem-, gyöngyöm adta, kedveskedő, hizelgő, enyelgő nyájaskodó kifejezések. Eszemadta kis barnája, be illik a csókom rája. Népd. Ilyen, amolyan adta, milliom adta, szelidebb és szépített neme a sokkal undokabb, s itt nem említhető káromkodásoknak. A ki sokat igér, keveset ad. Km. Adott szó = igéret, fogadás. Kezet adni, bizonyos szerződés vagy barátság jeléül. Fiát katonának adja. Valamin túl adni = valamit mint kelletlent szükségtelent potomra odadni, valamitől megmenekedni. Hála Istennek, hogy e hívatlan vendégen túl adhattam. A gyermeket mesterségre, iskolába adni. Igekötőkkel öszvetéve: bead, kiad, fölad, általad, lead, elad, megad, öszvead, visszaad, melyeket l. saját rovataik alatt. A maga nemében legegyszerűbb gyökige, s rokon vele a szanszkrit dá, lapp addom, finn annan, latin do, hell. didwmi, szláv dám stb. | |
* | |
| helynévképző, mely az illető törzsek többeséhez alkalmazkodva od, ed, ěd, öd módosításokkal jár, ú. m. lov-ak Lov-ad, lud-ak Lud-ad, som-ok, Som-od, ölv-ek, Ölv-ed, ěb-ek Ěb-ed, bög-ök Bög-öd. A hangzóval végződő gyökök, vagy törzsek után: ád, ód, éd, őd, ud, üd, id: Abád, Tarród, Ürgéd, Szapud, Gyömrőd stb. Igen sok helynévben egyszerü d: Udvar-d, Tömör-d, Farkas-d, Nyáras-d, Köves-d. Mint szorosan vett helynévképző egyezik azon d-vel, mely az i-de és o-da helymutatókban rejlik, s melynek közel rokona a helyben marasztaló t az itt ott helyhatárzókban. Egyébiránt e nemű helynevek közől többen a d-t s-re változtatják, mint: Somod Somos, Szilvád Szilvás, Almád Almás, miszerint ezen képző egyszersmind az öszveköttetési, vagy birtokviszonyi tulajdonságot jelentő as, es, os, ös értelmét is kifejezi, p. Ludad = ludas hely, Somod = somos, Ebed = ebes, Nyárad = nyáras, Ölved = ölves, Udvard = udvaros hely. Némely helynevekben gy-re változik, mint: Somogy, Szilágy, Almágy. | |
* | |
| osztó számneveket képez, hangrend szerint: od, ed, öd, s mint ilyen 1) főneveket alkot: harm-ad, nyolcz-ad, husz-ad, hatvan-ad, nyolczvan-ad, száz-ad, hat-od, milliom-od, kett-ed, negy-ed, tiz-ed, tizenegy-ed, tizenkett-ed, ezer-ed, öt-öd, s jelent az ily számu részekre osztott egészből egy ilyen részt: három(ból) egy, négy(ből) egy, öt(ből) egy, stb. (lásd alább is). Jövedelme harmadát, tizedét, huszadát, századát a köz jóra fordítja. Bérének csak ötödét kapta meg. 2) milységneveket, mely esetben sorzó vagy rendosztó értelmü s közönségesen ik toldalékot vesz föl: kettedik (a magasabb vagyis öszvetett számokban mint: tizenkettedik, magában: második; így egyedik is, mely magában első), harmadik, tizedik, századik, ezredik; am. három egyik, tizegyik, százegyik, ezeregyik; különben a régieknél e nélkül is divatozott, p. a müncheni és tatrosi cod. "harmad- negyed- ötöd capitolom," sőt ma is több esetben élünk vele: p. harmad- negyed- ötöd éve múlt;" "harmad ebéd;" kiváltképen mint társasági seregosztóval: másod magával ment el s harmad negyed magával jött meg; tized magával ütött rám, midőn én csak ötöd magammal voltam. Az árja nyelvekben is a rendosztó számnevek d-vel igen közel rokon t-vel képeztetnek, így a hellenben: prwt-oV, tri-t-oV, tetar-t-oV pemp-t-oV, ec-t-oV deca-t-oV, a latinban: quar-t-us, quin-t-us, sex-t-us, a szanszkritban: pra-th-amasz (első), dvi-t-íjasz (másod), tri-t-íjasz (harmad), csatur-th-asz (negyed), a németben: zwei-t-e, dri-tt-e, vier-t-e, fünf-t-e, zehn-t-e stb. Schott Vilmos úr előadása szerint az egész altaji (csúd vagy scytha, török, tungúz és mongol) családban is lényeges ismerve (ismertető jele) a rendelő számnak t vagy d, pl. a syrjanban njolj-ed (negyed), vit-öd (ötöd), a lappban nielj-ad, vid-ad, mordvinban nili-tse (nili-te helyett), néha n közbeszurattal mint a szuómiban, törökben; az utóbiban a d-nek ds-vé lágyultával is, pl. bir-indsi első, régiesen előlső, iki-nd-si (ketted), altyndsy (hatod), stb. (lásd: das Zahlwort in der tschudischen Sprachenclasse von Wilhelm Schott. Berlin). A magyarban a török ndsi-nek hangokban megfelelni látszó ső, só, ezekben: első, utolsó, innenső, túlsó, végső, stb. igen szépen megfejtetik az eső (azaz fekvő, helyezett) részesűlővel: elől-eső (régiesen csakugyan előlső), utól-eső, innen-eső, túl-eső, vég(űl)-eső. | |
* | |
| igeképző, s hangrendileg párhuzamos társa ed, amaz mindenféle mély, emez mindenféle magas gyökök és törzsek után. Képez önhatókat a) fő- és melléknevekből: ár-ad, horg-ad, lik-ad, vig-ad, higg-ad, hamv-ad, sarj-ad, ev-ed, gerj-ed, rev-ed, szörny-ed, b) igékből: fúl-ad, gyúl-ad, forr-ad, függ-ed, dől-ed, c) leginkább elvont vagy elavult gyökökből és törzsekből, melyek közől már több önállólag is divatba jött: ak-ad, ap-ad, borz-ad, dag-ad, duzz-ad, fak-ad, fár-ad, fonny-ad, lank-ad, loh-ad, mar-ad, roh-ad, rag-ad (adhaeret), szak-ad, ébr-ed, ep-ed, eng-ed, enyh-ed, geb-ed, mer-ed, terp-ed, stb. Ezen nemű önható ad ed képzőnek az átható aszt eszt párhuzamos társa, t. i. amaz mintegy önmagában működő bennmaradó, önmagára ható, emez kifelé ható cselekvést jelent, vagyis az önható ad ed = azzá, vagy olyanná lesz, mintegy tevődik, amit vagy amilyet az illető alapszó jelent, p. ár-ad = árrá lesz, horg-ad = horoggá vagy horogalakúvá változik, higg-ad = higgá lesz, stb. tehát általán bizonyos állapotba való átmenetelt átváltozást fejez ki; az átható aszt eszt pedig = más valamit vagy valakit olyanná tesz, amit vagy amilyet az illető alapszó jelent, p. lik-aszt = likassá, horp-aszt = horpaszszá, kop-aszt = kopaszszá tesz.
Az ad ed képzőnek önható értelmét tehát abból ismerjük meg, hogy aszt eszt párhuzamos társa vagyon, p. apad apaszt, akad akaszt, marad maraszt, ragad (haeret) ragaszt, eped epeszt, mered mereszt; különben átható erejű, p. a rag-ad (rapit), fog-ad (cselédet, vendéget) igékben. Továbbá, az ad ed mint belképző gyakorlatos önhatókat képez, mely esetben párhuzamos társa a míveltetve átható at et: ing-ad-oz, ing-at, mozg-ad-oz, mozg-at, leng-ed-ez, leng-et, csörg-ed-ez, csörg-et. E párhuzamításokból kitetszik, hogy ezen képző lényegét a d teszi, mely, mint a maga nemében lágyabb, kisebb hatásu cselekvést fejez ki, ellenben a keményebb t erősebb, erélyesebb, külső változást okozó hatással bir. A d és l mint nyelvbetűk rokonsága a nyelvészektől általában elismerve van, s kitűnő példáúl hozatnak fel a többek között a hellen dacrnma és latin lacryma; a magyarban is az igék egyes második személyének raga d vagy t vagy sz helyett többnyire l, pl. az egész szenvedő igeviszonyításban: várat-ol, kéret-el, kéretend-el, kéretél (= kérete-el) kéretnél (= kéretne-el); így az alanyiban is a mutató mód jelen és jövő idején, s foglaló módon kivül, mindenütt: kérél (= kére-el), kért-él vagy kért-el, kérnél (kérne-el), stb. Szinte a második személyt jelentő t vagy d helyett áll az l ezen alakban is: kér-lek, vár-lak, mint a hatás tárgya. Innen van, hogy a magyar (úl űl) is rokon értelmű azaz önható igéket képez, azon különbséggel, hogy ad ed rendszerint elvont gyökökhöz járul, úl űl pedig már önálló szókból alkot további származékokat. V. ö. ÚL ŰL, képzőket. | |
* | |
| egyes számbeli második személyű birtokrag, melynek hangzója a többesszámét követi, s ennélfogva mássalhangzó után ötágu: ad, od, ed, ěd, öd: fal-ad, bor-od, kez-ed, kert-ěd, bőr-öd; az önhangzókkal, mint a többes k-ja, öszveolvad: kapa kapád, kefe keféd, csákó csákód, tömlő, tömlőd, tepszi tepszid, kapu kapud, csöpü csöpüd. Ugyanez a névviszonyítókhoz is járul: nál-ad, reá-d, után-ad, hozzá-d, miatt-ad, nek-ed, vel-ed, mellett-ed, érett-ed, előtt-ed, stb. a midőn tisztán személyragoknak nevezhetők.
Ezen rag nem egyéb, mint a második személynévmás te, megfordítva et, ed, módosúlt mássa. Bővebben l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| egyes számbeli második személyrag, a határozott alakú igék némely idejében és módjában, s párhuzamos társa ed, nevezetesen a múltban: irt-ad, itt-ad, látt-ad, gyúrt-ad, mondt-ad vagy mondott-ad, vert-ed, ett-ed, nézt-ed, ütött-ed vagy ütt-ed, kérdett-ed vagy kérdt-ed, ölt-ed, a parancsolóban és kapcsolóban: irj-ad, igy-ad, láss-ad, gyúrj-ad, mondj-ad, verj-ed, nézz-ed, egy-ed, ölj-ed, mely alak már ma a parancsoló mód képzője elhanyagolásával egyszerű d: ir-d, id-d, (igy-ad), mond-d, ver-d, öl-d. Az igető véghangzójával öszveolvad az úgynevezett félmúltban: ira-ad irád, monda-ad mondád, vere-ed veréd, üte-ed ütéd; az ohajtóban: irna-ad irnád, mondana-ad mondanád, verne-ed vernéd, ütne-ed ütnéd; a részesülőben: irva-ad irvád, verve-ed vervéd. A jelentőmód jelen idejében háromágú od, ěd, öd: ir-od, hord-od, húz-od; ver-ěd, těsz-ěd, néz-ěd, ölel-ěd, tüzel-ěd; öl-öd, üt-öd, bököd-öd; a jövőben kétágu, t. i. od ěd: irand-od, hordand-od, húzand-od; verend-ěd, nézenděd, ölend-ěd, űtend-ěd, böködend-ěd. Tájejtéssel ö ü után öd, de ezt se a finomabb, műveltebb társalgási, se a szónoki, se a színpadi, se általán a gondos irodalmi nyelv nem követi, p. ölend-öd, ütend-öd, annál kevesbbé ezeket: verend-öd, lelend-öd, stb.
Hogy ezen rag is a második személynévmás egyik módosítása, l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| képzői toldat ezen szóban tovább-ad, egyebütt nem igen fordúl elő, ebben is alkalmasint tovább-ott vagy tovább-itt, tovább-ett-ből alakúlt. | |
* | |
| nagy helység Bácskában, a török nyelvben szigetet jelent. Helyr. Adára, ~ról, ~án. | |
* | |
| helyn. Heves és Pest megyében. Helyr. ~ra, ~ról, ~on. | |
* | |
| (ad-ag) fn. tt. adag-ot. 1) Étel-italból egy-egy rész s határozott mértékü mennyiség, mely bizonyos fogyasztót illet, vagy egyszeri elköltésre való. Ahányan ülnek az asztalnál, annyi adag húst, bort, kenyeret tenni föl. Egy adagra félfont hús. Szénából két fontyi, zabból két öszvetett maroknyi adagot szabni a lónak. 2) A gyógyszerből egy-egy bevevésre való mennyiség. A porokból naponkint három adagot bevenni. Nagy, kis adagot rendelni. Újabbkori alkotásu, s általán elfogadott jó szó. V. ö. ~AG képző.
| |
* | |
| (adag-tan) ösz. fn. A gyakorlati gyógytudomány azon ága, mely a gyógyadagokról szól. | |
* | |
| (ad-ak-oz-ás) fn. tt. adakozás-t, tb. ~ok. Jótékony cselekvés neme, midőn saját vagyonunkból másoknak valamit ingyen, jóakaratból stb. juttatunk; bőkezüség, alamizsnálkodás. V. ö. ADAKOZIK. | |
* | |
| (ad-ak-oz-ás-i) mn. tt. adakozási-t, tb. ~ak. Adakozást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Adakozási ösztön, vágy, hajlam. | |
* | |
| (ad-ak-oz-at) fn. tt. adakozat-ot. Maga azon jószág, segédpénz, alamizsna stb. melyet ajándékképen másoknak adogatunk. juttatunk. | |
* | |
| (ad-ak-oz-ik) km. adakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Általán, vagyonából mások javára, fölsegélésére kisebb-nagyobb mennyiségben valamit juttatgat, osztogat. Közintézetekre, jótékony czélokra adakozni. Könnyű a máséból adakozni. Km. Különösen, vallási kegyeletből, irgalmasságból a szegényeknek, szűkölködőknek, kárvallottaknak segédpénzt, élelmet, ruhát stb. nyújtogat, adogat. Adakozzunk a szegény árvák, özvegyek, nyomorékok, kórságban sínlők számára. | |
* | |
| (ad-ak-oz-ó) mn. Aki adakozni szokott, bőkezű, alamizsnálkodó, kegyes ajándékokat osztogatni szerető. Az adakozó embert fölkeresik a szegények. Bőven adakozó gazdagok. V. ö. ADAKOZIK. | |
* | |
| (ad-ak-oz-ó-ság) fn. tt. adakozóság-ot. Jótékonyság neme, vagyis, kegyes tulajdonság, melynél fogva valaki adakozni szeret, és szokott. | |
* | |
| (ad-al) ösz. névképző, magash. ed-el, melynek első eleme az önhatókat képző ad ed, a másik pedig valószinüleg a részesülő ó ő kisarjadzó módosítása, p. ri-ad ri-ad-ó, ri-ad-al, él-ed, él-ed-ő, el-ed-el, hasonlóak: vi-adal, di-adal. V. ö. AL, EL képző. | |
* | |
| (ad-al-ék) fn. tt. adalék-ot, tb. ~ok. Amit bizonyos nemű egészhez, mennyiséghez utólag mintegy pótlékúl adunk. Különösen, közös adományozáshoz járuló rész. Adalék a kárvallottak számára. | |
* | |
| falu Doboka megyében. Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ad-al-om) ösz. névképző, magash. edelěm, melynek elemei: az önhatókat képző ad ed: ri-ad, fár-ad, borz-ad, forr-ad, eng-ed, pök-ed v. pök-öd, a középképző al el, és a hangugrató om ěm, honnan: ri-ad-al-om, fár-ad-al-om, borz-ad-al-om, forr-ad-al-om, eng-ed-el-ěm, pök-ed-el-ěm, v. pök-öd-el-ěm. E hasonlóknál fogva valószinű, hogy a vi-adalom és di-adalom törzsei elavúlt viad és diad önhatók, valamint a sokadalom (némelyek szerint = sok-adás, eladás, árulás) törzse lehet sok-ad-ik önható, mint kevesedik, honnan, sokadalom = sokból álló vásári gyülekezet. Hasonló igetőrzsekből fejlettek ki: hied-elěm, ijed-elěm, gerjed-elěm, töred-elěm, türed-elěm, késed-elěm, jöved-elěm, győzed-elěm, veszed-elěm.
Néha főnevekhez is járul: ur-adalom, fej-edelem. V. ö. ~ ODALOM. | |
* | |
| ösz. határozó képző jobbadán szóban. Maga jobbad nem igen van divatban, hanem némelyek szerint a régi jobbágyok (optimates regni) = jobbadok, az ország jobbadjai. | |
* | |
| puszta Bihar megyében. | |
* | |
| ADÁND, falu Somogy megyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ad-ás) fn. tt. adás-t, tb. ~ok. Általán cselekvés, mely által valamit adunk, ezen ige minden érteményét véve, nevezetesen 1) Nyújtás, odanyújtás, leginkább igekötővel: átadás, kiadás, föladás, leadás. 2) Ajándékozás különféle nemei. 3) Bizonyos árért való átengedés: adás-vevés. Leginkább összetételekben fordúl elő: kézbeadás, bérbeadás, egybeadás, hálaadás, hozzáadás, jeladás, tanácsadás, számadás, melyeket és hasonlókat l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (adás-věvés) ösz. fn. melynek mindkét tagja ragozható: adást-věvést, adással-věvéssel, adási-věvési. Általán, minden vásári csereberélés, áruváltás, sokadalmi közlekedés. A kereskedők, kalmárok foglalkodása adásvevésből áll. | |
* | |
| (adás-věvési) ösz. mn. tt. adásvevési-t, tb. ~ek. Adásvevést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Adásvevési tárgyak, czikkek, áruk. Adásvevési szerződés, ügyesség. | |
* | |
| (ad-at) fn. tt. adat-ot. 1) Tudtunkra adott tény, lett dolog, mely bizonyos tudomásul, bizonyítványul szolgál. Több adataim vannak reá, hogy ő követte el a rablást. A biró adatokból itél. Nincs rá adat, hogy..... 2) Az okmány keltéről szóló idő és hely jegyzéke. Ez okmány adatából kitetszik, hogy az hiteles nem lehet. Az adat idejével nem egyeztethető tény. | |
* | |
| (ad-atlan) mn. tt. adatlan-t, tb. ~ok. Mint az adott ellentéte jelent oly valamit, amit nem adtak. Rendesen csak öszvetételekben használjuk: kiadatlan, eladatlan, általadatlan, öszveadatlan, számadatlan; hálaadatlan, aki hálát nem ad. | |
* | |
| fn. tt. adáz-t, tb. ~ok. Növénynem az öthimesek és kétanyások seregéből; nagygallérja nincs, kisgallérja féloldali, három levelű, lefüggő, gyümölcse karczolt. Fajai: mérges, hajas adáz. (Aethusa). Hellen eredetiből módosított szó. | |
* | |
| mn. szokottabban l. ÁDÁZ. | |
* | |
| régies l. ADDIG. | |
* | |
| (régiesen és tájdivatosan p. Mátyusföldén, adzig, l. a czikk végén); ih. Bizonyos időig vagy helyig tartó messzeségnyire, távolságnyira. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Addig verd a vasat, míg tüzes. Addig élem világom, míg virít ifjúságom. (Népdal). Addig a fáig terjed a határ. Addig fuss a! Az én puskám addig (bizonyos távol pontig) nem visz. Távolsági ellentéte a közelre mutató: eddig. Palóczosan lágyítva: agygyig, egygyig. Elemzését a régies adzig-ban szépen feltaláljuk. "Szent Dorottya asszony adzig szóla nénjeinek, hogy őket is megtérité (Sz. Dorottya élete). Így a debreczeni legendáskönyvben is adzég, adzig sokszor előfordúl. Ma is mondjuk: odáig; a z pedig az az mutató névmással történt összetételből erede: oda azig vagy od'azig vagy od'zig, mivel az önhangzók a nép szájában gyakran kiesnek mint od'adom = odaadom, aztán = azután, tom = tudom stb. odzig pedig, mivel o s a is gyakorta fölcseréltetnek mint aztán oztán, arcz orcza stb. lön: adzig s a z hasonulván addig. Úgy eddig is = ide-ezig = id'ezig = id- vagy edzig, eddig; minthogy régenten az ide is gyakran ede, p. l. edetoa edetoá edestoán (Szent Katalin legendájában). Azok, akik gépileg elemeznek (ad+dig legfölebb az+dig) és a hasonlításban keresnek minden üdvöt, mármár a török dig raghoz folyamodtak, de amely eljárásnak tökéletesen ellentmond az adzig alak, mely a Régi magyar nyelv-emlékek IV. kötete 72. lapja szerént Vasban, Somogyban mai napig is divatozik. | |
* | |
| (addig-i) mn. tt. addigi-t, tb. ~ak. Addig való. | |
* | |
| am. addig, lan, toldott képzővel; l. ADDIG. | |
* | |
| (addig-lan-i); l. ADDIGI. | |
* | |
| (ad-ék) ösz. névképző, mely részint köz divatú, részint elavult önható igékhez járulván jelenti az illető cselekvésnek tárgyát, vagy müvét, eredményét. Első eleme az önhatókat képző ad magash. ed: ak-ad, mar-ad, rep-ed, pörs-ed, a második öszvetettnek látszik, a részesűlő é (= ő) és k-ból: ak-ad-é-k = akadást okozó valami; mar-ad-é-k = maradó, megmaradó valami; rep-ed-é-k = repedés által támadt rés, hízag, pörs-ed-é-k = pörsedő valami p. bibircsó. Ilyenek: hull-adék, fak-adék, has-adék, nyál-adék, sarj-adék, szak-adék, roml-adék, oml-adék, olv-adék, öml-edék, stb. | |
* | |
| (ad-ék-ony), hármas névképző, melynek első tagja ad, magash. ed (ed-ék-eny) önhatókat képez, s a többi két tag azt jelenti, hogy az illető személy vagy dolog bizonyos hajlammal, könnyüséggel bir azon cselekvés gyakorlására, melyet a törzsige fejez ki, p. olvad-ékony, ami könnyen olvad, vagy olvadni hajlandó, képes; gyulad-ékony, ami hamar könnyen meggyúlad; enged-ékěny, aki vagy ami engedni hajlandó, vagy szokott; feled-ékěny, könnyen feledő. Ily alakú szónk kevés van divatban, de hasonlók szerint helyesen szaporíthatók s legott érthetők volnának ezek is: akadékony, dagadékony, fakadékony, fáradékony, lankadékony, evedékěny, repedékěny, süppedékěny gerjedékěny stb. Alapfogalomban hasonló hozzá: atag, felhangon: eteg, melylyel gyakran fölcserélhető p. lankadékony, lankatag; olvadékony, olvatag; lengedékeny, lengeteg, stb. V. ö. ~ ATAG, ~ ETEG. | |
* | |
| fn. tt. admirál-t, tb. ~ok. Tengeri hajóhad parancsnoka, vezére. Idegen eredetű szó, magyarosan: tengernagy vagy tengernök. A nyelvtudósok szerint az arab amir (vagy emir) al ma szókból eredett, s jelentése: parancsnok a tengeren. | |
* | |
| (ad-ó) mn. tt. adó-t. Aki valamit ad. Rendesen csak az illető tárgy nevével öszvetéve divatozik. Isten, lelketadó és lelket visszavevő úr. Jókay. Hálaadó ember, gyermek, számadó tiszt, juhász. Továbbá némely igekötőkkel: kiadó násznagy; eladó leány, akit már férjhez lehet adni; jegyeseket öszveadó pap. | |
* | |
| (ad-ó) fn. tt. adó-t. Harm. személyraggal: adója vagy adaja. 1) Széles ért. amit tartozásképen dijúl adni, fizetni kötelesek vagyunk. p. vámadó, ostoradó. Innen adós = aki a mástól kölcsönzött vagyon visszaadásával tartozik. 2) Különösen, határozott mennyiség pénzben vagy más jószágban, melyet köz szükségek födözésére a fejedelem vagy állam, vagy ennek egyes községei a polgárokra kivetnek. Köz vagy országos adó, községi adó. Kivetni, beszedni, behajtani az adót. Az országra nagy adót róni. Mátyás király adó alá vetette a fő urakat is. A magyar nemesség legújabb időkben önként vállalta magára az adót. Átv. ért. természet adója = halál. Az adók különféle nemeit, mint: személyadó, fejadó, keresetadó, földadó stb. l. illető helyeiken. Megjegyzésre méltó, hogy a török nyelvben is eda fizetést jelent. | |
* | |
| (adó-alap) ösz. fn. Mindennemű birtok vagy birtokképesség, vagy jövedelmi mód, melyre adót vetni szokás, p. földbirtok, mesterség, kereskedés, űzérkedés, kereset stb. | |
* | |
| (adó-alatti) ösz. mn. Amitől az állam vagy ország törvénye vagy fejedelem rendelete szerint adót kell fizetni, vagy aki korához, polgári állapotához képest adóköteles. Adóalatti magánbirtok, jövedelem, termények. Adóalatti lakosok. | |
* | |
| (adó-alattiság) ösz. fn. Állapot vagy képesség, melynél fogva valamire vagy kire adót vetnek. | |
* | |
| (adó-be-vallás) ösz. fn. Bevallás, mely szerint az adóköteles személy az illető adóhivatal előtt fölfödi az adóalapot, melytől adóznia kell. | |
* | |
| (adó-be-szedés) ösz. fn. Adóhivatali eljárás, melynél fogva az a kivetett adókat az illető adózóktól kellő nyugtatvány mellett átveszi. | |
* | |
| (adó-csikarás) ösz. fn. Törvénytelen módon, vagy mértéken túl kivetett adóra való kényszerítés, különösen a zsaroló ellenség által. | |
* | |
| (ad-ód-ik) belsz. m. adódott. A mi mintegy önmagát adja elő, magától jő. Ha alkalom adódik. Ritkán használható szó, akkor is csak harmad. személyben. Egészen különbözik tőle a külszenvedő: adatik. | |
* | |
| (adó-emelék) ösz. fn. A rendes vagy eddig szokott adón fölűl kivetett adómennyiség. | |
* | |
| (adó-fel-osztás) ösz. fn. Az országos vagy községi egész adónak az illető adózók képességéhez arányzott kivetése. | |
* | |
| (adó-fizetés) ösz. fn. A kivetett adó benyújtása az illető hivatalban. | |
* | |
| (adó-fizető) ösz. mn. és fn. A ki adót fizetni köteles vagy szokott. | |
* | |
| (ad-og-al vagy ad-og-ál) gyak. áth. m. adogál-t. Gyakran, többször, ismételve, folytonosan vagy többeknek osztogatva s mintegy aprózva ad, nyújt. Kévéket adogálni a szekérre, asztagra. Koldusoknak alamizsnát adogálni. | |
* | |
| (ad-og-ál-ás) fn. tt. adogálás-t, tb. ~ok. Gyakori, ismételt, folytonos, aprózott adás, nyújtás, osztás. | |
* | |
| (ad-og-ál-ó) fn. tt. adogáló-t. Munkás, napszámos, aki kézről kézre adogál valamit, p. a kazal-, asztagrakásnál a szénát, kévét, az építésnél a téglákat, stb. | |
* | |
| (ad-og-at) gyak. áth. m. adogat-tam, ~tál, ~ott, par. adogass. l. ADOGÁL. | |
* | |
| (ad-og-at-ás) l. ADOGÁLÁS. | |
* | |
| (ad-og-at-ó) l. ADOGÁLÓ. | |
* | |
| (adó-hátralék) ösz. fn. A kivetett adó része, melyet a rendelt időre be nem fizettek. | |
* | |
| (adó-hirdetés) ösz. fn. Az adóköteleseknek adott tudósítás az általok fizetendő adóról. | |
* | |
| (adó-hivatal) ösz. fn. Pénzügyi hivatal, melynek rendeltetési feladata az adót kivetni és beszedni. | |
* | |
| (adó-illeték) ösz. fn. A mit valaki az adókulcs szerint kivetett arányban fizetni köteles. Az adóilletéket félévi részekben lefizetni. | |
* | |
| (adó-jövedelem) ösz. fn. 1) Adó alá vetett jövedelem, p. melyet földbirtok, vagy tőkepénz hoz. 2) Adóból befolyó jövedelem. | |
* | |
| (adó-ki-vetés) ösz. fn. Bizonyos kulcs szerinti meghatározás, illetőleg személyenként való kijelölés, mennyi adót köteles kiki fizetni. | |
* | |
| (adó-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe az illető adóhivatalnál az adózás czimeit, s a kifizetett adómennyiséget följegyzik. Személyes adókönyv, melyet az illető adóköteles kap. | |
* | |
| (adó-köteles) ösz. mn. Aki akármiféle alapnál fogva adót fizetni tartozik. | |
* | |
| (adó-le-rovás) ösz. fn. A lefizetett adó vagy adórész kitörlése az illető adókönyvből. | |
* | |
| fér. kn. tt. Adolf-ot. Adolphus. A német nyelvészek szerént am. edler Helfer. | |
* | |
| (ad-om) fn. tt. adom-ot. Régies, am. adomány. "Úgy ment a vezérnek ez a ló adomban." Gyöngyösi. Innen származik: adomás. | |
* | |
| (ad-om-a) fn. tt. adomá-t, tb. adomá-k. Az elbeszélés nemei közt az, ami a költészeti fajok közt az epigramma, mennyiben egyik kelléke élcz, másik pedig, hogy valami embert, népet, osztályt, körülményt, eljárást, fölfogást, hangulatot drámai élénkséggel, és szinezéssel jellemez. Az adoma úgy jó, ha vége csattanós. Idegen hellen nyelven: anekdota. Képzésre olyan mint: lakoma. | |
* | |
| (adoma-gyüjtemény) ösz. fn. Adomákat tartalmazó gyüjtemény, illetőleg könyv. | |
* | |
| (ad-o-mány), fn. tt. adomány-t, tb. ~ok. 1) Minden, amit másnak jutalomul, ajándékul, saját birtokul juttatunk, vagy mint olyat valakitől kapunk. Természeti adomány, p. az elme, ész, test sajátságai. A hit Isten adománya. Kegyes adományokból épített szentegyház. Csekély, szerény adománynyal én is hozzájárulok. Igéret adományt vár. Km. Szanszkritűl: danán, latinul: donum. 2) Magyar jogi értelemben jelent nemesjószág ajándékozását a törvényben kikötött föltételek mellett (Donatio). Királyi adomány, melyet a király osztott ki (Donatio regia). Nádori adomány, mely az ország nádorától, főpapi adomány mely a főpapoktól eredt. Tiszta vagy ingyen adomány, és vegyes adomány; amaz egyedűl hív szolgálatért, országos érdemekért, emez szolgálatért és pénzért. Eredeti adomány, mely legelőször adatott. Új vagy újitott adomány, újabb adománylevéllel megerősített. Élők közti, halál esetére igért adomány. Menyekzői adomány = nászajándék. | |
* | |
| (adomány-javak) ösz. fn. a többesben, tt. adományjavak-at. Nemesi joggal járó jószágok, melyeket valaki adományul kapott. V. ö. ADOMÁNY. | |
* | |
| (adomány-levél) ösz. fn. Nemesi adományról szóló oklevél. | |
* | |
| (adomány-neměs) ösz. fn. Magyar jogi ért. nemesember, aki a többi nemesi jogokon kivűl nemesi földbirtokot is kapott, különbötetésűl az úgynevezett armalistáktól, kik csak nemesi paizs, pecsétgyűrű, és fegyverviselési joggal ruháztattak föl.
| |
* | |
| (ad-o-mány-os) mn. tt. adományos-t, tb. ~ak. Adományról szóló, vagy adománynyal biró. Adományos oklevél. Adományos nemes. E másod ért. főnév is tb. ~ok. A király, nádor, érsek, főapát adományosai (donatarius). | |
* | |
| (ad-o-mány-oz) áth. m. adományoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos nemesi birtokot adománykép juttat valakinek. | |
* | |
| (ad-o-mány-oz-ás) fn. tt. adományozás-t, tb. ~ok. Jutalmazás, bizonyos nemesi adomány által. | |
* | |
| (ad-o-mány-oz-ó) fn. tt. adományozó-t. A ki nemesi adománynyal jutalmaz valakit. | |
* | |
| (ad-om-ás) fn. tt. adomás-t, tb. ~ok. Adás, ajándékozás. Képzésre hasonlók hozzá: áldomás, látomás, hallomás, tudomás, vallomás. V. ö. ADOM. | |
* | |
| (ad-om-a-as) mn. tt. adomás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Adomákat tartalmazó. Adomás könyv. | |
* | |
| (adoma-szěrű) ösz. mn. Adomához hasonló élczü s csattanásu. Adomaszerű esemény, tréfa, elbeszélés. | |
* | |
| (adó-ment) ösz. mn. Adót fizetni nem tartozó. Az őrűltek adómentek. | |
* | |
| (adó-mentes) l. ADÓMENT. | |
* | |
| (adó-mentesség) ösz. fn. Kiváltság, melynél fogva valaki az illető adótörvény szerint adót fizetni nem tartozik. A magyar nemesi osztály adómentessége 1848-dik évig. | |
* | |
| képző hajadon, újdon, ódon szókban, igazabban don, l. ezt. | |
* | |
| több helység neve, tt. Adony-t, tb. ~ok. Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. Különösen mezőváros Fehér vármegyében és falvak Bereg-, Bihar- és Szabolcsban. Régies irásmóddal: Odon, Odun, Addon. Kis-Ázsiában előjön Adana város. | |
* | |
| (adó-nyugta) ösz. fn. A lefizetett adóról szóló nyugta. | |
* | |
| l. ADÓNYUGTA. | |
* | |
| (adó-parancs) ösz. fn. Az adó nemeit s mennyiségét meghatárzó, s fizetését sürgető felsőségi parancs. | |
* | |
| (adó-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet adóban fizetni kell. | |
* | |
| (adó-pénztár) ösz. fn. Pénztár, melyben az adóban fizetett pénzt tartják. | |
* | |
| (adó-pótlék) ösz. fn. A rendes adó alapján kivetett mellékes adó, melyből különös állami vagy községi szükségek födöztetnek. | |
* | |
| férfi kn. tt. Adorján-t, tb. ~ok. Latinúl: Adrianus vagy Hadrianus. Helynevek is Bács, Bihar, Somogy, Szathmár és Torda megyékben. Kis~, Nagy~, falvak Maros székben. Szent~, falu Szala megyében. | |
* | |
| falu Veszprém megyében. Helyr. Adorjánházá-n. ~ra, ~ról. | |
* | |
| (adó-rovás), ösz. fn. Az adó részenkénti kivetése, s mintegy rovatonként való meghatározása. | |
* | |
| (adó-rovó) ösz. fn. Adóhivatali tiszt, a ki az adót rovat szerint ki szokta vetni. | |
* | |
| (ad-ó-os) fn. tt. adós-t, tb. ~ok, mint mn. töb. ~ak. 1) Aki a hitelezőtől kapott pénzt vagy más jószágot még vissza nem adta. Száz forinttal, két véka búzával és egy kenyérrel adós. Adósok börtöne. 2) Aki bizonyos szolgálatért, munkáért másnak tartozik. Háromnapi munkabéremmel adós. Szolgáinak adós. 3) Aki akármily vett jótéteményt viszonozni tartozik. Mindnyájan adósok vagyunk Istennek hálával. Előfordúl több közmondásban. Fülig, torkig, nyakig adós. Lelkével is adós. Adós fizess. Ki vagyonánál többel adós, semmije sincs. Adós Balázsnak = eszelős. Adós a zsidónak = valamit elfelejtett. Adós vele az ördögnek = valamely kelletlen munkát kell végeznie. Adóssa vagyok = vétett ellenem, boszút kell állanom érte. Adós embernek sokszor kell hazudnia. Sarkalással szokott az adós jól fizetni. Régies irásmód szerint: adus, odus. Hangra hasonló hozzá az illír oduzsan, de elemzésre különbözik, mert ez öszvetett szó az o és duzsiti (tartozni, debeo) elemekből, tehát = debitor. | |
* | |
| (adós-börtön) ösz. fn. Börtön, melybe a fizetni nem biró, kivált roszhitű adósokat szokták zárni. | |
* | |
| (ad-ó-os-ít) áth. m. adósít-ott, par. ~s. htn. ~ani vagy ~ni. Adóssággal terhel. Minden jószágát eladósítja. A szám- és könyvvitelben am. az ,adós' rovatba írja. | |
* | |
| (ad-ó-os-ít-ás) fn. tt. adósítás-t, tb. ~ok. Kiadás, költekezés, mely által a vagyon adóssággal terhelhetik. ,Adós' rovatba irás. | |
* | |
| (adó-os-ít-ott) mn. tt. adósított-at, tb. ~ak. Adóssággal terhelt. Adósított ház, földbirtok. V. ö. ADÓSÍT. | |
* | |
| (adós-levél) ösz. fn. Oklevél, melyben valaki bizonyítja, hogy más valakinek adósa. | |
* | |
| (adó-sor-könyv) ösz. fn. Adóhivatali könyv, mely a fizetendő adónemek lajstromát tartalmazza. | |
* | |
| (ad-ó-os-ság) fn. tt. adósság-ot. Mástól azon igérettel, lekötéssel kapott pénz, vagy más érték, hogy azt visszaadjuk. Adósságot csinálni. ~ba verni magát. ~gal terhelni magát. ~ot fizetni. ~ért megidézni valakit. Bizonytalan adósságnak szalma a kamatja. Km. Kevés ember, kinek adóssága nincsen. Állam-, községi adósság, melylyel az állam, község tartozik. Becsületbeli adósság, melynek megtérítését böcsülettelszóval fogadták. | |
* | |
| (ad-ó-os-ság-i), mn. tt. adóssági-t, tb. ~ak. Adósságot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Adóssági állapot, teher, kötelezettség. | |
* | |
| (adósság-kérés) ösz. fn. Az adóshoz intézett kérés, illetőleg fölszólítás, sürgetés, hogy tartozását fizesse meg. | |
* | |
| (adósság-könyv) ösz. fn. Adósok tartozásait magában foglaló jegyzékkönyv. Kereskedők, kalmárok, űzérek adósságkönyve. | |
* | |
| l. ADÓSSÁGKÉRÉS. | |
* | |
| l. ADÓSLEVÉL. | |
* | |
| (adósság-szedés) ösz. fn. Az adóssági pénz behajtása az illető adósoktól. | |
* | |
| (ad-ó-os-ság-talan) mn. tt adósságtalan-t, tb. ~ok. Akinek adóssága nincs; nemadós; amin (mely jószágon) adósság nem fekszik. Határozókép am. adósság nélkül, adósságtalanúl. | |
* | |
| (adósság-törlesztés) ösz. fn. A csinált adósság részenként való lefizetése. | |
* | |
| (adósság-törlesztési) ösz. mn. Adósságtörlesztést illető, amiből az adósságot részenként fizetik, vagyis bizonyos jövedelmi alap, pénztár, mely ezen czélra fordíttatik. | |
* | |
| (adós-társ) ösz. fn. Aki az adósságcsinálásban részt vevén, annak lefizetésére mint társ kötelezi magát. | |
* | |
| (ad-ó-os-úl) önh. m. adósúl-t. Adóssággal terhelődik, adóssága lesz. Eladósúl. | |
* | |
| (ad-ó-os-ul-ás) fn. tt. adósulás-t, tb. ~ok. Adóssági állapotba jutás. | |
* | |
| (adó-szedés) ösz. fn. Adóbehajtás, begyűjtés az adói pénztárba. | |
* | |
| (adó-szedő) ösz. fn. Adóhivatali tiszt, aki az adókötelesektől lefizetett pénzt átveszi, s a pénztárba gyűjti. | |
* | |
| (adó-szedő-hivatal) ösz. fn. Az adóhivatal ága, melynek tisztei a kivetett adót beszedik. | |
* | |
| (adó-szedőség) ösz. fn. Adószedőkből álló tiszti személyzet. Megyei, városi adószedőség. | |
* | |
| (adó-tanácsnok) ösz. fn. Tanácsnoki rangban levő tiszt az adóhivatalnál. | |
* | |
| (adó-tár) ösz. fn. Pénztár, melyben a beszedett adó őriztetik. | |
* | |
| (adó-tárnok) ösz. fn. Az adótárt kezelő, s arra fölügyelő tiszt. | |
* | |
| (adó-tiszt) ösz. fn. Adóhivatalnál tiszti rangban alkalmazott személy. | |
* | |
| (ad-ott) fn. tt. adott-at. Kereskedelmi nyelven, a kereskedelmi könyv jobb oldali lapja, melyen a hitelezett, bevett vagy ilyesekűl tekintendő öszletek beigtatvák, máskép: követel. | |
* | |
| (ad-ott-ít) áth. m. adottít-ott, par. ~s, htn. ~ani vagy ~ni. Adott czím alatt a kereskedelmi könyvbe igtat bizonyos mennyiséget. Az eladott holmik árát adottítani; máskép: követelít. | |
* | |
| ösz. fn. l. ADÓROVÁS. | |
* | |
| l. ADÓROVÓ. | |
* | |
| (ad-oz) képez gyakorl. önható igéket, magash. eděz. Elemei a belcselekvést képző ad ed, és a gyakorl. oz ěz, p. ár-ad-oz, fár-ad-oz, mar-ad-oz, dag-ad-oz, ak-ad-oz, olv-ad-oz, szúny-ad-oz, ep-ed-ěz, leng-ed-ěz, rep-ed-ěz, hűl-ed-ěz, mer-ed-ěz. Az illető igének gyakorlati, folytatási, ismétlési, sokasági értelmet kölcsönöz. | |
* | |
| (ad-oz-ás) háromágu képző, mely főneveket alkot, magash. edězés: ár-ad-oz-ás, fár-ad-oz-ás, mar-ad-oz-ás, leng-ed-ěz-és, rep-ed-ez-és stb. Az adoz eděz- féle igékből. | |
* | |
| ösz. fn. Csereberélő, üzér, mindenféle ócskanemű tarattyu czikkekkel nyerészkedő. | |
* | |
| (ad-ó-oz-ás) fn. tt. adózás-t, tb. ~ok. Adófizetés, adókötelességi teljesítés. Átv. bünhödés valami elkövetett csínyért, kihágásért. V. ö. ADÓZIK. | |
* | |
| (ad-ó-oz-at) fn. tt. adózat-ot. A mit adókép fizetünk, beszedett adó. | |
* | |
| (ad-ó-oz-ik) k. m. adóz-tam, ~tál, ~ott, par, ~zál. Adót fizet. Illik, hogy a közjóra mindnyájan adózzunk. Átv. Valamiért adózni = lakolni, bünhödni, az elkövetett csíny, kihágás következtében szenvedni. Várj várj, megadózol még ezért. Ezért adózni (lakolni) fogsz. | |
* | |
| (ad-oz-ik) háromtagu képző, mely közép ik-es igékből középigéket alkot, magash. edězik, mint: oml-ik, oml-ad-ozik, nyil-ik nyil-ad-oz-ik, roml-ik, roml-ad-oz-ik, tör-ik, tör-ed-ěz-ik, öml-ik, öml-ed-ěz-ik, fényl-ik, fényl-ed-ěz-ik, réml-ik, réml-ed-ěz-ik, sínyl-ik, sínyl-ed-ez-ik. Az illető gyökige által jelentett állapotnak belső gyakoriságát fejezi ki. | |
* | |
| (ad-ó-oz-ó) mn. és fn. tt. adózó-t. Aki adózni köteles vagy szokott. Adózó nép, polgárság, nemesség. Adózókat illető felsőségi rendelet, Adózók lajstroma. | |
* | |
| (ad-ó-oz-tat); mivelt. m. adóztat-tam, ~tál, ~ott. par. adóztass. Valakit adófizetésre kötelez, szorít; eszközli, rendeli, parancsolja, hogy valaki adózzék. Adóztatni az ország minden lakosait, fő urait, hivatalnokait. V. ö. ADÓZIK. | |
* | |
| (ad-ó-oz-tat-ás) fn. tt. adóztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg rendelés, parancsolás, kényszerités, melynél fogva valaki adózni tartozik. | |
* | |
| fér. kn. l. ADORJÁN. | |
* | |
| (ad-t-a) mn. tt. adtá-t, tb. ~ák. 1) Élünk vele szelidebb érzések vagy kedveskedések kifejezésére, sajnálkozásra. Isten-adta szegénye. Adj valamit az Isten adtának. Kincsemadta, lelkemadta, gyöngyömadta, eszemadta kis leánya. 2) Használják a boszonkodók, haraguvók, szitkozódók, káromkodók, majd szelidebb, majd keményebb módon. Ilyen- amolyanadta, tüzesadta, mennykőadta, milliomadta, veszettadta, ördögadta, ebadta, kutyaadta, feneadta, stb. Ördögadtával szidni valakit. Csak úgy szórja az ebadtákat. Még keményebb nemű lesz a teremtette hozzátételével. Magában mint főnév jelent káromkodást:
"Eszem azt az imádságos kis szádat, Három hétig nem hallod egy adtámat." (Népdal, Tompa Mihálytól). | |
* | |
| (ad-t-a-az) önh. m. adtáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Adta-féle öszvetett szókkal szitkozódik, káromkodik. Adtáz teremtettéz. A tömlöczben is adtáz. Km. Öszveebadtázta, ördögadtázta cselédeit. | |
* | |
| (ad-t-a-az-ás) fn. tt. adtázás-t, tb. ~ok. Adtával keményített szidás, káromkodás. V. ö. ADTA. | |
* | |
| (ad-u) fn. tt. adu-t vagy advat, tb. ~k vagy advak. Valamely tömör test belsejének elkopása, kirohadása, kivájása által támadt üreg. Vén fa aduja. Adu a sziklában, a folyó partjában. Fog aduja. Változattal: odu vagy udu, odv vagy udv. Meghúzza magát, mint ördög az aduban. Km. Aduba bújni, benne rejtezni.
Elvont gyöke ad vagy od azonos dug szónak du gyökével fordított alakban, s képzésre hasonló az üd-ü, ned-ü, red-ű, feny-ű, seny-ű, ham-u, dar-u s több ilyenekhez. | |
* | |
| (ad-věsz) ösz. áth. melynek minkét alkatrésze ragoztatik: adok-veszek, adja-veszi, adta-vette, adni-venni, adó-vevő. Kis űzér módjára különféle árukat csereberél, aprólékos holmival nyerészkedik. | |
* | |
| női kn. tt. Advigá-t. Hedviga. Nagy Lajos királyunk leánya szent Adviga. | |
* | |
| (ad-oz-ás) háromtagu képző, hangrendileg: ~odzás, ~edzés, ~ödzés. Főneveket képez az adzik, odzik, stb. igékből, mint: fi-adzás, polyh-odzás, level-edzés, pölyh-ödzés, l. ADZIK. | |
* | |
| l. ADDIG. | |
* | |
| (ad-oz-ik) öszv. képző, módosítva: odzik, edzik, ödzik, jobbára nevekből képez középigéket, melyek növésre, illetőleg állati vagy növényi szaporodásra vonatkoznak, s gyakorlatos belcselekvők, úgymint: fi-adzik, borj-adzik, kölyk-edzik, sarj-adzik, moh-odzik, level-edzik, ág-adzik, gyöker-edzik, hüvely-edzik, toll-adzik, szarv-adzik, fej-edzik. Ezen képző szakasztott mássa: asodik, osodik, esědik, ösödik: fi-asodik, borj-asodik, kölyk-esědik, pölyh-ösödik, ág-asodik, stb. T. i. az ad, od, ed, öd, = as, os, es, ös, és a z = d.
Néha igékből is képez igét, mint: kér-edzik. | |
* | |
| (az-felé) ih. Bizonyos távolra mutatott irányban. Viszonytársa a közel irányra vonatkozó effelé = erre, ezen félnek tartva. Effelé jöttek = erre, affelé távoztak = amarra, azon irányban, amott. | |
* | |
| (az-féle) ösz. mn. tt. affélét-t, tb. ~ék. Olyanféle, olynemű, tulajdonságú, mint ama távolabb eső valami vagy ki. Viszonytársa a közelre vonatkozó efféle = ilyennemű. Úgy élünk, mint afféle szegény emberek. Afféle dolgokról nem szeretek beszélni. Afféle embert, mint ő, mindig kerültem. Afféle ügygyel, milyet rám bíztak, nem mindenki szeret foglalkodni. Néha olcsárló, fitymáló, megvető jelentése van. Afféle jó madarak, jöttment emberek. Olyan afféle valaki. (So einer). V. ö. FÉLE. | |
* | |
| (az-fělětt) ösz. ih. 1) Bizonyos tárgy, dolog érdemében. Affelett már sokat elmélkedtem. 2) Valamit megtoldó, hozzáadó jelentésű, mely mintegy felső helyet, tetőt képez. Ezen ifjú szép, mívelt, nemes származásu, affelett gazdag is. Hangmódosítással: affölött. | |
* | |
| (az-felől) ösz. ih. 1) Bizonyos távolban eső valamiről. Viszonytársa effelől = e közelben levőről. Affelől a mit mondék, ezután hallgassunk. Affelől mitsem tudok. 2) Valamely távoli iráuyponttól kiindúlva. Affelől szokott jönni az eső. Affelől jött, a honnan nem vártuk. | |
* | |
| opium szó változata. | |
* | |
| fn. tt. afonyá-t, tb. ~ák. Cserjeféle növénynem a nyolczhímesek és egyanyások seregéből, egyszersmind e növény bogyóféle gyümölcse, erdélyiesen havasi eper vagy kukojcza. Hasonló hozzá a román afine (Vaccinium. L.) | |
* | |
| fn. tt. Afriká-t. A föld öt részeinek egyike a földgolyó déli félkörén, északfelől a középtengertől, kelet felől a vörös és indiai, dél és nyugat felől az aethiopiai és atlanti tengertől környezve, s a száraz földdel Ázsia felől Suez földszorosa által köttetvén öszve. Nevét a régi írók némelyike (Solinus) szerint Afer-től Hercules fiától, mások (Josephus) szerint Ábrahámnak ugyan ilynevű fiától vette. A régi görögök Libya (Libuh) néven nevezték. | |
* | |
| (Afrika-beli) tt. Afrikabeli-t, tb. ~ek. l. AFRIKAI. | |
* | |
| (afrika-i) mn. tt. afrikai-t, tb. ~ak. Afrikából való, vagy ott létező, termő, készűlt, stb. Afrikai szerecsen, sivatagok, növények, gyümölcsök, állatok. Mint fn. jelent különösen odavaló lakost. Az afrikaiak jobbára feketék. | |
* | |
| elvont gyök, mely fönvan az agg és agos szókban. Véleményünk szerint eredeti jelentése vagy a meghajlást, görbülést jelentő g hangban keresendő, vagy rokonnak tekintendő a vénet jelentő av, avas szókkal, mennyiben t. i. ezen származékokban a vén kor bizonyos tulajdonságait, nevezetesen az elfogyást, soványodást leljük föl. Az agár az ebfajok között legszikárabb, mintegy legavatagabb; a ki agg, az avataggá lesz; másik elemzéssel l. AGÁR szó alatt; agos, ebagos = szőrös, mintegy idő előtt elaggott formáju, csenevész gyermek. Molnár A.-nál az agg (vetus) majd egy majd két g-vel fordúl elő, így más régi iratokban is, pl. Révay-, Góry-codexekben. V. ö. AGÁR, továbbá AGG, 1) és AGG, 2). | |
* | |
| 1) névk. változattal: og, eg, ěg, ög: hany-ag, lov-ag, héz-ag; bal-og, gyal-og, szúny-og, hály-og, tály-og; hid-eg, mel-eg, délcz-eg, rid-eg, süv-eg, id-eg; fér-ěg, kér-ěg, mér-ěg; üsz-ög, örd-ög. 2) Kevés példányban igek. mint: ball-ag (bill-eg) far-ag, kacz-ag. Mint névképző érteményre nézve közel áll az as, os, es, stb. képzőhöz, miről l. ES, ÉS. kötszó. 3) Az öszvetett atag, eteg második alkatrésze, mint: hev-at-ag, olv-at-ag, lank-at-ag, leng-et-eg, förg-et-eg, stb. l. ~ ATAG, ~ ETEG, képző. 4) Vegytani nyelvben régebben az oxydumok képzője volt kétágu változattal: vas-ag, hugy-ag, él-eg, kén-eg. | |
* | |
| (ag-acs) fn. tt. agacs-ot. Mátyus földén am. akácz, akáczfa. Gyöke ag azon ak lágyított mássa, melyből akad, akaszt, akácziós származtak, l. AK, elv. gyök. | |
* | |
| (ág-ancs) fn. tt. agancs-ot. A szarvasnak, vadásznyelven fővadnak ágas szarvazata. Az agancs abban különbözik a szarvtól, hogy az tömör anyag s évenkint újúl. A dolog természeténél fogva gyöke ág, mely könnyebb hangoztatás végett rövidül használtatik. | |
* | |
| (ág-ancs-ár) fn. tt. agancsár-t, tb. ~ok. Vadásznyelven jelent hímszarvast, nyolczágastól kezdve fölfelé. | |
* | |
| (ág-ancs-os) mn. tt. agancsos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Szarvasnemű, melynek agancsai vannak. Agancsos vad, fővad. | |
* | |
| (ág-ancs-os-od-ik); k. m. agancsosod-tam, ~tál, ~ott. Agancsai nőnek, sarjadzanak. | |
* | |
| (ag-ár) fn. tt. agarat, tb. agarak. Vadászebek faja, melynek sovány, nyúlánk teste, s hosszu lábai vannak, s különösen gyorsaságánál fogva nyúlfogásra igen alkalmas. Sovány, mint agár. Km. Szegény nemesember, kinek agara nincs. Km. Ásítnak az agarak, jó vadászat lesz. Km. Jól hajtanak az agarak = jó reménység van. Hátrább az agarakkal = ne oly fennen, oly nagy széllel, kevéssé hagyj alább, mérsékeld magad. Nyúl után bottal veri az agarat. Km. = kelletlen munkára szorít. Nagy böcsülete, mint a téli agárnak. Km. Nem örülnek a nyulak, mikor az agarak fiadzanak. Km. Nyújtózik mint agár a pozdorján. Km. Kan agár a vendég, komondor a gazda. = a gazda parancsol otthon. Az agarak szokottabb nevei: Fecske, Cziczke, Lepke, Pillants, Szegfü, Szellő, Szárcsa.
Részint tulajdonsági, részint hangrokonsági tekintetből hasonlíthatók: a latin acer (gyors), a magyar ugor, szláv ogár, ogáru, eher, török zaghyr, hell. agra, mely vadászatot jelent, szanszkrit csar, (előhalad, latinúl: curro); a honnan azt véljük, hogy ezen szóban az ag gyök mint általán a g hang görbűlést, meg- vagy előrehajlást jelent, mint például a sebesen futó kutyánál, lónál, stb. tapasztaljuk. | |
* | |
| (ag-ar-as) mn. tt. agaras-t vagy ~at, tb. ~ak. A ki agarakat tart, kedvel; agarakkal bővelkedő. Agaras vadász, nemesember. Agaras hely, vidék. | |
* | |
| (ag-ar-ász) fn. tt. agarász-t, tb. ~ok. A ki agarakkal szokott vadászni, nyulászni. A hány közbirtokos, annyi agarász. Lóhátas agarászok. | |
* | |
| (ag-ar-ász) önh. m. agarász-tam, ~tál, ~ott. Agarakkal jár vadászni, nyulászni. Lóháton, gyalog agarászni. Hetedik határba is elmegy agarászni. | |
* | |
| (ag-ar-ász-ás) fn. tt. agarászás-t, tb. ~ok. Foglalkodás, vagy mulatság, midőn valaki agarász. | |
* | |
| (ag-ar-ász-at) fn. tt. agarászat-ot. Agarak segítségével űzött nyúlvadászat. | |
* | |
| (ag-ar-ász-at-i) mn. tt. agarászati-t, tb. ~ak. Agarászathoz tartozó, azt illető. Agarászati jog, szabályok, kedv, mulatság, szenvedély. | |
* | |
| (agarász-egylet) ösz. fn. Agarászok, agarászatkedvelők egyesülete, melynek egyik fő mulatsága az agárverseny. | |
* | |
| (Agár-d) helyn. több vármegyében. Több helynév az állatoktól vétetett, mint: Tinód, Ebed, Lovad, Kakasd, Ölved, stb. | |
* | |
| (Aga-rév) falu Somogy megyében. | |
* | |
| (agár-fű) ösz. fn. Növényfaj a kosborok neméből, máskép, agárkosbor vagy vitézfű. (Orchis Morio. L.). | |
* | |
| l. AGÁRFŰ. | |
* | |
| (agár-kölyök) ösz. fn. Fiatal kis agár; az agár fia. | |
* | |
| l. AGÁRKÖLYÖK. | |
* | |
| (agár-mony) ösz. fn. 1) Az agárfajú kan monya. 2) Átv. ért. l. AGÁRKOSBOR. | |
* | |
| fn. tt. agát-ot. A tűzkő egyik faja, mely különféle színeket játszik, s fényesre köszörűlhető, miért a fél drágakövekhez számíttatik.
Eredetije a hellen acathV. | |
* | |
| ösz. fn. l. AGÁT. | |
* | |
| (1) mn. tt. agg-ot. A régieknél, mint Molnár Albertnél is, hol két hol egy g-vel fordúl elő: agkofa, aglant, agnő. A székelyek szinte mondják: ag eb. Van Ag családnév Érsekújvárott. Értelme: ócska, vén, törődött, régi, avúlt, mintegy avag hosszasabban avatag. Agg fű, agg széna, mely első növés valamely évben, s különbözik a sarjutól, mint újabb fiatalabb növéstől. Agg dada, vén asszony. Agg lamos, öregapa a menyekzőben. Agg lant, vén banya. Egy agg lant van Gyöngyös táján. Faludi. Agg legény, a ki a házasság ifju korát átugrotta. Agg ló. Gyakran agg lovon verik agyon a farkast. Km. Agg róka. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. Km. Agg szó, de igaz, így nevezi Pázmán a közmondást. Agg ellenség, a régieknél = ördög.
"Romok között erőtlen agg Apák lézengenek." Bajza. Agg vitéz. Agg eb. Késő az agg ebet tánczra tanítani. Km. Agg ebnek, vén szolgának egy a fizetése. Km. Nem agg ebnek való a csontrágás. Km. Agg erdő. Agg tölgy. "Az agg erdőben aludtam el Egy lombos tölgynek alatta, Zaj támada az agg tölgy lombjai közt, S elverte szememről álmomat." Kazinczy Ferencz. Minthogy az agg mint mn. csak vén korra, nagy időre vonatkozik: innen is valószinű, hogy az agg igének is ez a tulajd. eredeti értelme. A lapp nyelvben aigie = ős, a finnben akka = vén asszony, ős anya, a szanszkritben is akká, annyi mint anya, nagyanya, melyekkel ismét öszveüt magas hangon a magyar egyszerűbb ük; ide tartozik a török ökszüz (= árva) is, melyben szüz (sziz) viszonyrag am. nélkül, nélküli (vesztett, fosztott), ökszüz tehát nem más, mint ük- vagy akká-szüz am. anyavesztett. Nem hibázunk, ha a török aga vagy agha szót is ide igtatjuk, mely ott am. úr. S nem származhatott-e ez agg-ból épen úgy mint a franczai seigneur, sieur, monsieur, olasz signor, a latin senior-ból? Előfordúl még a törökben ik, mely régit, öreget, s ak, mely fehéret, szürkét jelent; és vajjon nem jellemzi-e ez szinte az agg kort? Meg kell még jegyeznünk, hogy a föntebbi szanszkrit akká szót Eichoff az acs, becs, becsül, tisztel gyökből származtatja, s ehez sorozza a német Acht, achten szókat is. A tisztelet, becsület is mindig egyik tulajdonítmánya volt a régiségnek, aggságnak (bár ezt napjainkban kevésbé tapasztaljuk), innen a ,tisztes régiség' szójárás a magyar nyelvben. | |
* | |
| (ag-og) gyak. önh. m. agg-tam, vagy ~ottam, ~tál vagy ~ottál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Vénűl, vénhedik. Megagg = megvénűl. Semmi nem agg meg oly könnyen, mint a jótétemény. Km. "Még a föld is el agg." Beniczki.
"Agg a szarvas, feje ágazatján Éve számát büszkén mutogatván." Vörösmarty. Kiaggott = vénsége miatt divatlanná lett. 2) Valamin búsúl, töri magát töprenkedik, törődik. Azon agg, hogy él meg. Ne aggj rajta, akármi történik. Eb aggja = eb gondoljon, eb törődjék vele. Régebben val, vel raggal is elfogadta a tárgyat: "Reménykedéseddel, panasziddal most nem aggok." Faludi Ferencz. Ha ezen szóban első tulajdon érteményül az ó kort veszszük, úgy elemezhetni, hogy gyöke ag vagy agg az av gyökből eredne, honnan avas, avúl szók is származnak, miszerint agg annyi mint av-ag, hosszabban avatag. Minthogy továbbá a bú, töprenkedés felől azt tartjuk, hogy idő előtt vénít, innen aggni = oly valamivel gyötörni fejünket, ami aggá tesz. Hasonló észjárással a szláv nyelvekben sztari vén, agg, és sztarost = vénség és aggódás, és sztarám sze = aggódom, és vénülök. Ellenben más eszmemenettel azt is vélhetni, hogy az agg tulajd. érteménye: görnyed pl. gond alatt, törődik, mintegy lenyomott, szorongatott állapotban szenved, mely értelemben hasonló hozzá a szanszkrit ag ang (öszvenyom), hellen agcw, latin ango, angor, német Angst, eng, bang. Innen lett volna átv. ért. agg = vénűl, vénhedik, azaz a nagy kor terhe miatt megtörődik, s mintegy öszvenyomva meggörbed. V. ö. AGG (1). | |
* | |
| l. AKGALÉK. | |
* | |
| (agg-al-om-as) l. AGGODALMAS. | |
* | |
| (agg-al-om) l. AGGODALOM. | |
* | |
| (agg-ály) fn. tt. aggály-t, tb. ~ok. 1. Kedélynyomasztó állapot, midőn bú, gond, félelem fogglalja el lelkünket, s nyugodni nem hagy. 2. Kétely valaminek helyességében, igazvoltában, vagy valakinek igazmondásában, példáúl valakinek tanúságtételében, mert már hazugságban tapasztaltatott. | |
* | |
| (agg-ály-os) mn. tt. aggályos-t, tb. ~ak. 1. Aggályt, azaz bút, gondot, töprenkedést okozó, vagy, ezen kedélyállapotban szenvedő. Aggályos állapotban lenni. Aggályos szív. 2. Kételyt támasztó. Aggályos tanú, okirat. | |
* | |
| (agg-ály-talan) mn. tt. aggálytalan-t, tb. ~ok. Aggály nélkül levő, gondtalan, bútalan, nyugodt nem töprenkedő kedélyü; kétely nélküli. | |
* | |
| l. AKGANY. | |
* | |
| (agg-ás) fn. tt. aggás-t, tb. ~ok. 1. Vénhedés, folytonos vénülés. Elaggás, megaggás. 2. Búsulás, gondok miatti töprenkedés. | |
* | |
| (agg-as-ty-án) fn. tt. aggastyán-t, tb. ~ok. Törődött, elvénült, elzüllött vén ember, kit a nagy kor és nyavalyák megviseltek. Tisztességes ősz aggastyán.
Elemeire oldva: agg-asz-t-án = agasztott. A t meglágyúlt benne, mint a toportyán, parittya, pattantyú, csörgetyű, s több ilyenekben. | |
* | |
| (aggastyán-fő) ösz. fn. Élemedett, érett, vén koru személy. | |
* | |
| (agg-asz-t) áth. m. aggaszt-ott, par. aggaszsz, htn. ~ani vagy ~ni. Vénít, aggkoruvá tesz, különösen búsulás, töprenkedő gondolkodás által fogyaszt, epeszt, emészt, s ez által a vénülést elősegíti. Aggasztja őt a sok gond, gyermekei nevelése, jövendője. Ez engem igen aggaszt.
Képzőjére nézve l. ~ ASZT, képző. | |
* | |
| (agg-asz-t-al) áth. m. aggasztal-t. Oly képzésü, mint: magasztal, vigasztal, marasztal, engesztel stb. Egy jelentésü a rövidebb aggaszt-val, melynek némi tartóssági, folytonossági, gyakorlati árnyéklatot kölcsönöz. | |
* | |
| (agg-asz-t-al-ás) fn. tt. aggasztalás-t, tb. ~ok. Tartósabb, folytanosabb aggasztás. | |
* | |
| (agg-asz-t-ás) fn. tt. aggasztás-t, tb. ~ok. Hatás a kedélyre, mely ezt aggasztja, búsítja, gonddal terheli. | |
* | |
| (agg-asz-t-ó), mn. tt. aggasztó-t. A mi aggá tesz, különösen, a mi bút, gondot, szorongatást okozva, a kedélyt leveri, s a testet idő előtt fogyasztja, epeszti, s ez által mintegy sietteti a vénülést. Aggasztó bú, gond, szomoruság, bánat. Aggasztó állapot, körülmény, eset, kilátás, jövendő. Aggasztó szükség, nyavalya. | |
* | |
| (agg-asz-t-ó-lag) ih. Búba merítve, testet lelket epesztve, nyomasztva, aggást okozva. Gyermekei sorsa, kétes jövendője aggasztólag hat reá. | |
* | |
| l. AKGAT. | |
* | |
| l. AKGATÁS. | |
* | |
| l. AKGATATLAN. | |
* | |
| (agg-atlan) mn. tt. aggatlan-t, tb. ~ok. Aki nem agg, bú, gond nélkül levő. A könnyelmüek rendesen aggatlanok is. Akinek semmi baja, aggatlan lehet. Határozókép am. aggalom nélkül. | |
* | |
| (agg-atlan-úl) ih. Aggalom, bú, gond nélkül, nem törődve semmivel és semmin. Aggatlanúl töltött ifjuság. Aggatlanúl éli világát. | |
* | |
| l. AKGATMÁNY. | |
* | |
| l. AKGATÓDZÁS. | |
* | |
| l. AKGATÓDZIK. | |
* | |
| l. AKGATÓDZÓ. | |
* | |
| (agg-dada) ösz. fn. Fogatlan vén banya, ki dadogva beszél, s ki a közmondás szerint: a szöszt is pösznek és a hamut mamunak mondja. | |
* | |
| (agg-ellenség) ösz. fn. Megrögzött ellenség. Így neveztetik régibb iratokban az ördög. | |
* | |
| (Agg-falva) helyn. Sopron megyében, német. Agendorf. | |
* | |
| (agg-farkas) ösz. fn. 1. Vén, elaggott farkas 2. Ördög. "Álnok ő elméjek mint az aggfarkasnak" Batizi András a XVI. századból. | |
* | |
| l. AGGLEGÉNY. | |
* | |
| (agg-fű) ösz. fn. Első kaszálási szénatakarmány, máskép, aggszéna, különböztetésűl a sarjuszénától. | |
* | |
| (agg-gyöngeség) ösz. fn. Törődött, nyavalyákkal járni szokott állapot, mely az agg kor sajátsága. Agggyöngeségben halni meg. | |
* | |
| (agg-harczos) ösz. fn. Erejefogyott, elgyöngült, sérves, agg katona, a ki nehéz hadi szolgálatot többé nem bir. (Invalid). | |
* | |
| (agg-in) ösz. fn. A szőlőtőke vastag dereka, ága. Székelyesen: agin. Második alkatrésze in jelent más növényszárakat is, p. tök ina, uborka ina, máskép inda. | |
* | |
| (agg-ít) áth. m. aggít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Aggá, azaz vénné tesz, vénít. Az idő mindenkit aggít. | |
* | |
| (agg-ít-ás) fn. tt. aggítás-t, tb. ~ok. Aggá, vénné tevés, vénités. | |
* | |
| (agg-kor) ösz. fn. Ělemedett, a sírfelé hanyatló kor, emberélet, vénség. Az aggkort aránylag kevesen érik el. Aggkorra jutni. | |
* | |
| (agg-kór) ösz. fn. Kór vagy gyöngeség, mely az aggkor rendes következménye és társa; agggyöngeség. | |
* | |
| (agg-lamos) ösz. fn. A ki vén korában is ágyba hugyozik. Tájnyelven és gúnytréfán, örömapa a menyekzőn, máskép: öreg vigyori. | |
* | |
| (agg-lant) ösz. fn. Átv. ért. vénbanya, vén szipirtyó. Egy agglant, van Gyöngyös táján, rút szömörcsök ül pofáján. Faludi. | |
* | |
| (agg-legény) ösz. fn. Élemedett, érett koru férfi, aki bármily oknál fogva nem házasodott meg, különösen, aki válogatás miatt nem nősült. Balaton-melléken tréfásan, tésztás étel neme, máskép lábatlan tik. Talán eredetileg = hab-lepény? | |
* | |
| (agg-nő) ösz. fn. Általán minden élemedett, vén korra jutott nőszemély, akár hajadon akar férjhezment. Tisztességesebb kifejezés, mint: aggdada, banya, agglant. | |
* | |
| (agg-ó) mn. tt. aggó-t. 1) Aki agg, búsúl, gondoskodás által töri magát. Gyermekeik sorsa felől aggó szülék. 2) l. AGGÓFŰ. | |
* | |
| (agg-od-al-om-as) mn. tt. aggodalmas-t, tb. ~ak. Aggodalommal teljes, folytonosan, sokat busúló, töprenkedve gondoskodó; továbbá, ami aggodalmat okoz. Aggodalmas családapa. Aggodalmas helyzet, állapot. | |
* | |
| (agg-od-al-om-atlan) mn. tt. aggodalmatlan-t, tb. ~ok. A kinek aggodalma nincs. | |
* | |
| (agg-od-al-om) fn. tt. aggodalmat, tb. aggodalmak. Aggódó, búsuló állapotnak nagyobb, tartósabb foka; kedélyepesztő, szivszorongató érzelem. Aggodalomban lenni, élni. | |
* | |
| (agg-ód-ás) fn. tt. aggódás-t, tb. ~ok. Folytonos búsulás, gondoskodó töprengés. Az aggásnak mintegy folytonosságát fejezi ki. | |
* | |
| (agg-ód-atlan) mn. tt. aggódatlan-t, tb. ~ok. A ki aggódni nem szokott, bú, gond nélkül levő. Igehatározó is, mint rendesen az atlan etlen képzőjü melléknevek. Boldog, ki aggódatlan élhet. | |
* | |
| (agg-ód-atlan-ság) fn. tt. aggódatlanság-ot. Nyugalmas, kedélyi állapot, midőn valaki nem aggódik. | |
* | |
| (agg-ód-ik) belsz. m. aggód-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Kedélye kétes remény és félelem vegyes érzelmeivel foglalkozik, küzd; különösen vágyainak teljesedése, vagy meghiúsodása fölött epeszti, emészti magát. A haza sorsán, jövendőn, gyermekein aggódni. Azon aggódni, mi történik velünk. Mit aggódol rajtam? Hire, neve, böcsülete miatt aggódik. | |
* | |
| (agg-ód-ó) mn. tt. aggódó-t. Folytonosan aggó, búban, gondban valamely jövendő iránti bizonytalanság miatt töprenkedő. | |
* | |
| (agg-ód-tat) mivelt. m. aggódtattam, ~tál, ~ott, par. aggódtass. Aggódóvá teszi; okozza, eszközli, hogy aggódjunk. Barátom sorsa, és saját jövendöm igen aggódtat engemet. | |
* | |
| (aggó-fű) ösz. fn. Növényfaj az üszögőrök (Senecio) neméből, melynek virágai sűrűk, sátorozók, levelei szárölelők, fogasak, máskép: rontófű, szöszösfű, aggó üszőgőr. (Senecio vulgaris. L.) | |
* | |
| (agg-os) mn. tt. aggos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Agghoz hasonló, vagy közeledő, aggforma, mint: vénes, öreges. 2) Gondos, a ki aggni, aggódni szokott.
Az agg igéből származik, mint: takar, takaros, pirít, pirítos. | |
* | |
| (agg-os-kod-ás); fn. tt. aggoskodás-t, tb. ~ok. Gondoskodás. | |
* | |
| (agg-os-kod-ik) k. m. aggoskod-tam, ~tál, ~ott. Gondoskodik. Az illető kedélyállapotnak gyakorlatos, de szelidebb árnyalatát fejezi ki. | |
* | |
| (agg-ott) mn. tt. aggott-at. Elvénűlt élemedett, korosodott, régi, illetőleg törődött aggastyán. Aggott öregség. "Aggott tölgyek alatt" Kazinczy Ferencz. Kiaggott = elavult, kiavult. | |
* | |
| (agg-ott-an) ih. Aggott korban, állapotban, elaggva, elvénülve. Mit ember ifjantan tanul, azt aggodtan is nehezen felejti. (Kis-Viczai.) | |
* | |
| (agg-ott-ság) fn. tt. aggottság-ot. Élemedett öregség, törődött aggkori állapot, vagy tulajdonság. Jelenti az aggásnak következményét, miért ez mint ok, amaz mint okozat tekintendő. Aggottsága miatt nehéz testi lelki munkát bírni nem képes. Tehetetlen aggottságra jutott. | |
* | |
| (agg-ravasz) ösz. mn. Kitanúlt, furfangos csaló, vénróka. | |
* | |
| (agg-ravaszul) ösz. ih. Furfangos vén róka módjára. | |
* | |
| (agg-rege) ösz. fn. Elavult, hitelvesztett, fonóházi mendemonda, szófiabeszéd, dajkamese. | |
* | |
| (agg-róka) ösz. fn. Átv. ért. l. AGGRAVASZ. Nehéz az aggrókát tőrbe ejteni. Km. | |
* | |
| (agg-ság), fn. tt. aggság-ot. 1) Aggkori állapot, vénség. Aggságában koldusbotra jutott. 2) Gondokkal vesződő kedélyi állapot, bú, gond, aggodalom. Teli van a fejem aggsággal. Megöl az aggság.
"De a jó feleség egész boldogsága A férfinak s földi mennyországa, Ez által eloszlik baja és aggsága, Mindig gyarapodik öröme s jósága." Lakodalmi versek, (Népdalok I. köt. 125. lap). | |
* | |
| (agg-ság-os) mn. tt. aggságos-t, tb. ~ak. Aggságot okozó, azzal járó, aggsággal teljes, bővelkedő. Aggságos élet, állapot, várakozás, jövendő. | |
* | |
| (agg-ság-os-kod-ás), fn. tt. aggságoskodás-t, tb. ~ok. Folytonos vagy gyakori kedélyi nyugtalankodás, gondoskodás, töprenkedés, melyet az aggódás okoz. | |
* | |
| (agg-ság-os-kod-ik); k. m. aggságoskod-tam, ~tál, ~ott. Kedélyét, illetőleg elméjét folyvást aggságot okozó gondok nyugtalanítják. | |
* | |
| (agg-úl) önh. m. aggúl-t. Aggkoruvá lesz, vénűl. Elaggúl, megaggúl. | |
* | |
| (agg-ul-ás) fn. tt. aggulás-t, tb. ~ok. Aggkorra jutás, vénülés, vénhedés. Elaggulás; megaggulás. | |
* | |
| (agg-ul-ás-i) mn. tt. aggulási-t, tb. ~ak. Aggulást illető, arra vonatkozó, azzal járó. Aggulási korszak. | |
* | |
| (agg-üszök) ösz. fn. Agg emberek ráknemű nyavalyája. | |
* | |
| (agg-vén) ösz. mn. Igen vén, rendkivüli vén korra jutott vagy fölötte megtörődött aggastyán, kiről Révkomáromban közmondás: Vén, mint a belső vár. | |
* | |
| l. AGGHARCZOS. | |
* | |
| balatonmelléki tájszó, l. AKLÁL. | |
* | |
| l. AKLÁLÁS. | |
* | |
| (ag-os) mn. tt. agos-t, tb. ~ak. Így nevezik a székelyek azon gyermeket, csecsemőt, kinek arcza sőt egyébb teste is szőrös, szőrférges. Páriz Pápainál: ebagja. Minthogy az emberi test rendesen később, fejlő korban szőrösödik, valószinű, hogy e szó gyöke azon ag mely vénet jelent, t. i. az agos gyermek teste mintegy idő-előtti vénségre mutat. | |
* | |
| (ag-os-ság) fn. tt. agosság-ot, Bőrnyavalyás állapot vagy tulajdonság a kis gyermekeknél, midőn agosak. V. ö. AGOS. | |
* | |
| ösz. főnévképző vonaglás szóban. | |
* | |
| ösz. igeképző vonaglik szóban; vonag magában nem divatozik. | |
* | |
| fn. tt. agya-t. A fej azon csontnemű, szilárd, félgömbölyű része, mely a velőt foglalja magában, s rendesen koponyának mondatik. Innen agyvelő am. az agyban foglalt velő. "Vas vesszővel ő fejét vereté, hogy az agya velője orráról kijár vala." (Nádor-codex). Erre, mint az élet és elme székhelyét tartalmazóra vonatkoznak: Agyba főbe verni, agyonütni, vágni, szúrni, csapni, legyinteni valakit, azaz úgy fejbe ütni, csapni, stb. hogy meghaljon. Agyonkínozni, gyötreni = halálra. Agyon ázni, fázni = csaknem halálosan. Agyon nevetni, sírni magát. Agyon hajszolni cselédét, barmát = majd halálra hajtani. Agyafúrt ember. Vert viszi veretlent, agyafeje töretlent. Km. Vétetik egész fej helyett is. "Verék a nádat és verik vala ő agyához" azaz fejéhez. (Münch. codex).
"Agyamban egyik őrült gondolat A másikat viharként kergeti." Vörösmarty. Innen átv. ért. 1) valamit mintegy velő gyanánt tartalmazó üreg. Kerék agya, melybe a tengelyt eresztik. Kerék agyáig való sár. Puska agya, azon homorú üreges fa, melybe a puskacsőt fektetik. 2) a koponyának lágy fehér anyagból álló velőnemű tartalma, agyvelő, t. i. tartalmazó a tartalom helyett. Nagy agy, mely két részre, jobb és baloldalira oszlik; kis agy, máskép agyacs. Innen átv. ért. tök agya = béle. Első jelentésénél fogva talán eredetileg a magashangú hegy, azaz tető, mint a testnek felső része, oly fogalmi viszonynyal, mint fel és fej, innen agyfa = az épület legtetején elnyúló fa. Miszerint rokonságban van vele a szanszkrit: gad, mely azt teszi: kitetszeni. Az agy ma is fenhangú egy szóvá változik ezekben: egyebugyál = agyabugyál, egyel = agyal. | |
* | |
| (agya-bugyál) ösz. áth. m. agyabugyál-t. Agybafőbe ver, jól megdönget valakit. Derekasan megagyabugyálták. Valószinű, hogy bugyál eredetileg bufál volt, és így az egész: agyabufál. | |
* | |
| (agya-bugyálás) ösz. fn. Agybafőbe bufálás, döngetés. | |
* | |
| (agy-acs) kics. fn. tt. agyacs-ot. A tágabb értelemben vett agyvelő azon része, mely a sátor által a szorosabb értelmű agy hátsó karélyától elválasztatván, a nyakszirtcsont alsó üregeiben nyugszik (Cerebellum). Gall agytana szerint ez a nemi ösztön székhelye. | |
* | |
| (agya-fúrt) ösz. mn. Furfangos eszű, ravasz, alattomos; továbbá, makacs, önfejü, fúrtfejű. | |
* | |
| (agya-fúrtság) ösz. fn. Furfangosság, alattomosság; makacsság önfejűség, fúrtfejűség. | |
* | |
| (agya-fuvó) ösz. mn. A székelyeknél jelent dühöst, bőszt, aki mintegy fölfújja az agyát, dúlófúló. | |
* | |
| (agy-ag) fn. tt. agyag-ot. Föld neme, mely a többiek között termékenységre nézve kitünő, s ragadós szilárd tulajdonságánál fogva különféle edényekre alkalmas. Sárga-, vörös-, szappan- fehér-, pecsétes-, ruhatisztító agyag. Agyagból vályogot vetni. Palóczosan ejtve: agyig. Továbbá jelent agyagból valót. Agyagedény.
Eredetére nézve, ha alapfogalomúl szivos, ragadós tulajdonságát veszszük, hasonlíthatók hozzá a régies hagyap és mostani divatban a magashangu enyek és enyv. | |
* | |
| (agyag-föld) ösz. fn. Agyagnemű alkatrészekből álló föld. Agyagföldben termett gabona. A fazokasok agyagföldből dolgoznak. | |
* | |
| (agyag-furó) ösz. fn. Vizi kullancs neme, mely az agyagiszapba furja magát, s abból éldegél. | |
* | |
| (agyag-galacsin) ösz. fn. Pecsétes agyagból gömbölyített golyócska, melylyel a ruhafoltokat tisztogatják. Szélesebb ért. akármely czélból csinált ilyetén golyó. | |
* | |
| (agyag-gát) ösz. fn. Agyagföldből csinált gátféle töltés, különböztetésül másnemű anyagból készített gátoktól. | |
* | |
| (agyag-gödör) ösz. fn. Agyagföld kiásása által támadt gödör, p. a téglavető kemenczék mellett. | |
* | |
| (agyag-máz) ösz. fn. Közönséges agyagedények máza. | |
* | |
| (agyag-míves) ösz. fn. Agyagból dolgozó, valamit készítő mesterember, p. fazekas, pipacsináló. | |
* | |
| (agyag-mű) ösz. fn. Agyagföldből készített mű, nevezetesen különféle edények. | |
* | |
| (agyag-nem) ösz. fn. Agyag tulajdonságaival biró, agyagrészekből álló földnem. | |
* | |
| (agyag-nemű) ösz. mn. Agyag tulajdonságaival biró, ahhoz hasonló. Agyagnemű föld, ásvány. | |
* | |
| (agy-ag-ol) áth. m. agyagol-t. 1) Agyaggal beken, bemázol, kever, vegyít. Agyagolni a kályhát, kemenczét. A futó homokföldet agyagolni. 2) Agybaver. Ez értelemben gyöke a kaponyát jelentő agy. | |
* | |
| (agy-ag-ol-ás) fn. tt. agyagolás-t, tb. ~ok. Tapasztás, mázolás, midőn valamit agyaggal bekennek, vagy vegyítenek, javítanak. | |
* | |
| (agy-ag-os) mn. tt. agyagos-t vagy agyagos-at, tb. ~ak. 1) Agyaggal bővelkedő, agyagból álló. Agyagos föld, vízfenék, vízpart. 2) Agyaggal mázolt, kent, tapasztott. Agyagos kályha, fal, falkéreg. 3) Faluk nevei, Sopron és Zemplénben. Agyagos-tetej erdélyi hegy neve Marosszékben. | |
* | |
| (agy-ag-oz) áth. m. agyagoz-tam, ~tál, ~ott. l. AGYAGOL. | |
* | |
| (agy-ag-oz-ás) l. AGYAGOLÁS. | |
* | |
| (agyag-pala) ösz. fn. Agyagföld neme, mely megkeményedvén lapos rétegekben fölfejthető. | |
* | |
| (agyag-ragla) ösz. fn. Ásványtani szó. (Collyrites). | |
* | |
| (agyag-réteg) ösz. fn. Agyagföldből álló réteg, különböztetésül más, úgymint homok, mész, stb. rétegekből. | |
* | |
| (agyag-szén) ösz. fn. Szénnemű ásványanyag. | |
* | |
| l. AGYAGGÖDÖR. | |
* | |
| (agy-al); áth. m. agyal-t. 1) Agybafőbe ver, agyabugyál, magas hangon egyel (Kemenesalján). 2) Kerékbe, puskába szükséges agyat csinál. V. ö. AGY. | |
* | |
| (agy-alap) ösz fn. Az agyvelő alja, melyen az agy nyugszik. | |
* | |
| (agy-al-ás) fn. tt. agyalás-t, tb. ~ok. 1) Agyba, fejbeverés, megdöngetés, agyabugyálás. 2) Szerelés, midőn a keréknek, puskának agyat csinálnak. | |
* | |
| (agy-ar) fn. tt. agyar-t vagy ~at, tb. ~ak. Némely állatok, nevezetesen a disznónemüek éles fogai, melyek két oldalt az ajkak közől kinyúlnak. A vadkan agyarával üt az ellenséghez. Agyarát feni, köszörüli, vicsorgatja. Kiütni, csorbára törni a disznó agyarát. Átv. ért. mondjuk emberi fogakról is, melyek igen hosszak, s kifelé nyúlnak. Minthogy az agyar hegyes, és fölfelé áll; valószinünek véljük, hogy eredetileg am. a magashangú hegyer. Tájejtéssel: acsar. | |
* | |
| (agy-ar), mn. tt. agyar-t, tb. ~ok. Irígy, aki más szerencséje miatt bosszuságból mintegy fogait vicsorgatja. Innen az agyarkodás, agyarkodik származékok. | |
* | |
| (agy-ar-as) mn. tt. agyaras-t vagy ~at, tb. ~ak. Aminek agyara, vagy agyarai vannak. Agyaras vadkan. | |
* | |
| (agy-ar-d) fn. tt. agyard-ot. Czetfaj, melynek felső állkapcsából hosszu agyar nyúlik ki. (Monodon. L.) | |
* | |
| (agyar-fehér) ösz. mn. Aminek fényes fehér szine van, mint a disznó agyarának. | |
* | |
| (agy-ar-og-ás) fn. tt. agyargás-t, tb. ~ok. Alattomos, ártani vágyó irígykedés, törzsönködés, fogvicsorító ellenkedés. | |
* | |
| (agy-ar-og-at); áth. m. agyargat-tam, ~tál, ~ott. par. agyargass. Fogait dühösen, mérgesen vicsorgatja. Fogait agyargatja. Pázmán. | |
* | |
| (agy-ar-og-at-ás) fn. tt. agyargatás-t, tb. ~ok. Fogvicsorgatás. | |
* | |
| (agy-ar-og-ó-os) mn. tt. agyargós-t vagy ~at, tb. ~ak. Alattomosan irígykedő; mérgeskedő. | |
* | |
| (agy-ar-kod-ás) fn. tt. agyarkodás-t, tb. ~ok. Irígységből boszuvágyból eredő ellenséges törekvés, dúlásfúlás valaki ellen. | |
* | |
| (agy-ar-kod-ik); k. m. agyarkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Agyarkodik a vad kan, midőn dühében alsó agyarait a felsökhöz feni és csattogtatja. 2) Átv. ért. dühös vadkan módjára mintegy fogait vicsorgatva irígykedik, dühösködik valakire. Miért agyarkodtak a népek? l. Zsolt. A káromkodó nem csak az emberekre, de még az Istenre is agyarkodik. Tájejtéssel: acsarkodik. | |
* | |
| (agy-ar-og); gyak. önh. m. agyarog-tam, ~tál, agyargott. Az agyarkodik kisebb foka, emez t. i. hathatósabb, kitörőbb, amaz alattomos törzsöngést ellentörekvést jelent. Fejére vész, halál, ki reánk agyarog. | |
* | |
| (agy-ar-ol); áth. m. agyarol-t. Agyarral üt, szúr, tép. Képzésre olyan mint: körmöl, szarval, sarkal. | |
* | |
| (agy-as) mn. tt. agyas-t vagy ~at, tb. ~ak. Makacs, makranczos, fejes, nyakas, mintegy kemény agyú, melyre nehéz hatni. Agyas vakmerő. | |
* | |
| (agy-as-kod-ás) fn. tt. agyaskodás-t, tb. ~ok. Gyakorlatos értelmű név, s többszöri folytonos makacsság, fejesség eszméjét foglalja magában. | |
* | |
| (agy-as-kod-ik); k. m. agyaskod-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, ismételve makacskodik, nyakaskodik, fejeskedik, sajá véleménye, akarata mellett más józanabbak daczára önfejüsködik. | |
* | |
| (agy-atlan) mn. tt. agyatlan-t, tb. ~ok. 1) Aminek agya, illetőleg agyveleje nincs. Agyatlan fej, koponya. Innen átv. ért. ostoba, esztelen. 2) Mondjuk holmi müvekről, melyekből az úgynevezett agy hiányzik. Agyatlan kerék, puska. | |
* | |
| (agy-atlan-ság) fn. tt. agyatlanság-ot. Agy nélküli állapot; átv. ért. ostobaság, esztelenség. | |
* | |
| (agg-bódulás) ösz. fn. Kórállapot, midőn az agy működése akadályozva van, s a beteg, mintha szél ütötte volna, mély álomba merülve lenni látszik, vagy félálomban félrebeszél. | |
* | |
| (agy-boríték) ösz. fn. Az agyvelőt takaró buroknemű hártya. | |
* | |
| (agy-borozda) ösz. fn. Borozdanemű vonás, metszés az agyvelőben. | |
* | |
| (agy-düh) ösz. fn. Agybódulás neme, mely az agyhártyák gyuladásából származik, s forrólázzal jár. | |
* | |
| (agy-dühös) ösz. mn. Agydühben szenvedő. Agydühös betegek. l. AGYDÜH. | |
* | |
| ösz. fn. Az épület tetejét öszvefoglaló fa. | |
* | |
| (agy-furó) ösz. fn. 1) Szülészek éles eszköze, melylyel a magzat koponyáját műtét végett fölnyitják (Perforatorium cerebri). 2) Sebészi eszköz, melylyel a koponyacsontok megsérülése esetében a koponyát átfurják (Trepanum). 3) A kerékgyártóknál azon vastag furó, melylyel a kerékagynak való tönköt furják ki. | |
* | |
| (agy-gerenda) ösz. fn. Az agynak azon kérges része, mely annak mindkét felét öszveköti (Corpus callosum). | |
* | |
| (agy-giliszta) ösz. fn. Leginkább a juhok agyában fejlődő, hólyagos, és félvonalnyi hosszuságu gilisztafaj. | |
* | |
| (agy-gyuladás) ösz. fn. Kórtani ért. az agyban, agyacsban, vagy ezek hártyáiban támadt gyuladásféle kórállapot. | |
* | |
| l. AGYKÉR. | |
* | |
| l. AGYSÁTOR. | |
* | |
| (agyi-kerész) ösz. fn. Az agyban fejlődő gilisztafaj, különösen a juhoknál, melytől az úgy nevezett kergeteg származik. | |
* | |
| (agy-karika) ösz. fn. A kocsikerék agyát két végén övedző, s erősítő karika vasból. | |
* | |
| (agy-kér) ösz. fn. Hártyanemű szövedék, mely, mint kéreg a fát, körülveszi az agyat. | |
* | |
| (agy-kés) ösz. fn. Agybonczoláshoz való sebészi eszköz. | |
* | |
| (agykoholmány) ösz. fn. Valóságon nem alapuló, légből kapott, költött állítás, mondás, mely egyedül a beszélő vagy iró agyából került ki; rajongó képzelgés müve. | |
* | |
| (agy-láz) ösz. fn. Az agynak különféle lázas bántalmai, milyenek: a) agydüh, b) azon váltóláz, mely főfájás képében szokott megjelenni. stb. | |
* | |
| (agy-lázas) ösz. mn. Agylázban szenvedő. Agylázas betegek. | |
* | |
| l. AGYGYULADÁS. | |
* | |
| (agy-on) ih. Bizonyos erőszakos cselekvést jelentő igékkel öszvekötve azt teszi: halálra, halálosan, minthogy az agy megsértése halállal szokott járni. Ilyenek: agyonüt, agyonver, agyonnyom, agyonlő, agyonszúr, agyoncsap, agyonsujt, agyonvág. | |
* | |
| (agyon-lő) ösz. áth. Valakit halálosan meglő, akár agyban akár másutt sértve. | |
* | |
| (agyon-lövés) ösz. fn. Halált hozó, okozó lövés. Agyonlövéssel fenyegetni valakit. Fél az agyonlövéstől. | |
* | |
| (agyon-lövet) ösz. mivelt. Valakit föbelövés által kivégeztet. Agyonlövetni a szökevényeket. | |
* | |
| (agyon-lövetés) ösz. fn. Főbe lövés általi kivégeztetés. | |
* | |
| (agyon-nyom) ösz. áth. Embert vagy más állatot erős nyomás által halottá tesz. Az öszveroskadt ház agyonnyomta a benlakókat. | |
* | |
| (agyon-nyomás) ösz. fn. Halált okozó erős nyomás. | |
* | |
| (agyon-üt) ösz. áth. Embert vagy más állatot halálra üt. Bottal, puskaagygyal, buzogánynyal agyonütni valakit. | |
* | |
| (agyon-ütés) ösz. fn. Ütés áltál okozott halál. Fél az agyonütéstől. | |
* | |
| (agyon-ver) ösz. áth. Halálra, halálig ver, verés által megdögleszt. Agyonverni a ragadozó vadakat. | |
* | |
| (agyon-verés) ösz. fn. Halált okozó verés. Agyonveréssel fenyegetni valakit. | |
* | |
| (agy-rém) ösz. fn. Ami valósággal nem létezik, nem is létezhetik, hanem egyedül csak a képzelgőnek rémlik. Az agykoholmánynyal rokon, de némileg abban különbözik tőle, hogy az agyrém gyakran akaratlanul is, péld. félelemből támadhat bennünk; az agykoholmány pedig szabad akarat müve. Gyógytanilag a beteges képzelő-tehetség szüleménye, mely az agybeteget rémülésbe ejti. | |
* | |
| (agy-rémi) ösz. mn. Agyrémhez való, azt tárgyazó, ahhoz hasonló. Agyrémi képek. | |
* | |
| (agy-seb) ösz. fn. Sebféle kóros bántalom az agyban. | |
* | |
| (agy-sérülés) ösz. fn. Sérvnemű kórállapot, mely az agyat vagy agyvelőt éri. | |
* | |
| l. AGYKOHOLMÁNY. | |
* | |
| (agy-tanítmány) ösz. fn. Tanítmány az agy tulajdonságairól, részeiről, müködéseiről stb. Gall agytanítmánya, mely különösen az agy részeinek rendeltetését tárgyalja. | |
* | |
| l. AGYRÉM. | |
* | |
| (agy-véd) ösz. fn. Sebészek eszköze, melyet az agyfurásnál használnak, hogy az agyhártyát sérülés ellen biztosítsák. | |
* | |
| (agy-velő) ösz. fn. A koponyaüreg lágy fehéres bele, mely az embernél két félgolyóból áll, ú. m. nagy agyból és agyacsból. V. ö. AGY. | |
* | |
| l. AGYLOB. | |
* | |
| (agy-víz-kór) ösz. fn. Az agyban kifejlett vízkórnemű betegség. | |
* | |
| (agy-víz-kóros) ösz. mn. Agyvízkórban sinlődő beteg. | |
* | |
| régi iratokban néha az névelő helyett; l. A (2). | |
* | |
| isz. Mélyebb vágyféle érzelemből kitörő kedélyhang, melyről Szirmay (Hung. in Parab.) tréfásan mondja, hogy a külföldieknél a tokaji bor jelzője. Ah! be édes, be jó! Élünk vele kegyeletes, istenimádó fölsohajtásokban is. Ah uram Istenem! Innen származnak: ahít, ahítat, ahítatos. Megnyujtva: áh. Mint természeti kedélyhang majd minden nyelvvel közös. | |
* | |
| isz. Élünk vele, midőn valami által mintegy meglepetve rámutatunk, vagy másokat figyelmeztetünk. Aha! ott van. Aha ni! Eleme a kettőztetett, s h-val öszvekötött mutató a! a! | |
* | |
| helynév, Barsv. Helyr. Ahára, ~ról, ~n. | |
* | |
| isz. Azon érzelmi kitörés hangja, midőn valakit rajta érünk valamin, s azt némi gúnynyal vagy roszalással tudtára adjuk. Ahá! te vagy az a jó madár? Ahá! megfogtalak. Utálatot is fejez ki, mit az illető hanglejtésből és nyomatékból ismerünk meg, Ahá! csunya dolog! | |
* | |
| falu Hevesv. Helyr. ~ra, ~ról, ~on. | |
* | |
| ih. A székelyeknél = amott, ottan, valamint ugyanazoknál, EHEJT = emitt, itten. Elemezve: aha-ott, ehe-itt = ama-ott, eme-itt. | |
* | |
| isz. l. AHA. | |
* | |
| (ah-ít), áth. m. ahít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit mély vágyból, erősen kiván, ohajt. Ahítom őt látni. Különösen kegyeletes érzelemből Istentől kér valamit; imádkozva sohajt.
"Térdepelve éjt napot hosszában A remete ott ahítva tölt." Vörösmarty. Mint ilyen önható, több kedély- és természethangok hasonlatára, milyenek: sikít, rikít, sivít, nyerít, vonít stb. Megnyujtva: áhít. Régiesen; ajéjt sőt aít is. "Mert úr ajéjtja (desiderat) ő szolgálatját." Müncheni codex. "És kevánsága aithat." "És meglelé, mit aita." Katalin verses legendája. "Testi gyönyörüségnek kevánságát ne aitsad." Régi magyar passio, Toldytól. | |
* | |
| (ah-ít-ás) fn. tt. ahítás-t, tb. ~ok. Ah kedělyhanggal nyilatkozó erősebb nemű vágyás, érzés. V. ö. AHÍT. | |
* | |
| (ah-ít-at) fn. tt. ahítat-ot. Istenimádási, vallásos érzelemből fakadó kegyeletes cselekedet. Szívbeli, tiszta erkölcsi ahítattal járulni Isten elé. Szélesb ért. másnemü vágyi nyilatkozat, ohajtat. Régiesen ajéjtat. "Tü atyátoknak akarjátok ajéjtatit (desideria) tennetek." Müncheni codex. | |
* | |
| (ah-ít-atlan) mn. tt. ahítatlan-t, tb. ~ok. Kinek szivében Isten iránti kegyeletérzés nincsen; vallási buzgalmas cselekedeteket nem gyakorló. Istentől elszakadt ahítatlan nép. | |
* | |
| (ah-ít-at-os) mn. tt. ahítatos-t. v. ~at, tb. ~ak. Aki szivében vallásos buzgalmat, kegyeletet táplál, s azt külső jelekkel, cselekedetekkel is mutatja. Ahítatos keresztény hivek. Öszvehúzva: ajtatos. | |
* | |
| (ah-ít-at-os-an) ih. Ahítatos módon, vallásos belső és külső buzgalommal. Ahítatosan imádkozni, gyónni. | |
* | |
| (ah-ít-at-os-kod-ás) fn. tt. ahítatoskodás-t tb. ~ok. Vallási érzelemből, kegyeletből fakadó buzgólkodás, imádkozás; ahítat gyakorlása. Rövidebben: ajtatoskodás. | |
* | |
| (ah-ít-at-os-kod-ik); k. m. ahítatoskod-tam, ~tál, ~ott. Ahítatos, vallási buzgalmu cselekedeteket gyakorol; Isten, illetőleg szentek iránti kegyeletből buzgólkodik, imádkozik; ajtatoskodik. | |
* | |
| (ah-ít-at-os-ság) fn. tt. ahítatosság-ot. 1) Kegyeletes vallásuak tulajdonsága, melynélfogva ahítatosan viselik magokat. Mások ahítatosságán épűlni. Ahítatosságot gyakorolni. 2) Vallási külső és belső szent gyakorlatok, melyek által az Istent tiszteljük, imádjuk, hozzá folyamodunk. Ahítatatosság órái. Öszvehuzottan: ajtatosság. | |
* | |
| (ah-ít-at-os-ság-i) mn. tt. ahítatossági-t tb. ~ak. Ahítatosságot illető, ahhoz tartozó. Ahítatossági érzelem. | |
* | |
| (ah-ít-oz-ás) fn. tt. ahítozás-t. tb. ~ok. Valamire vágyó, s miatta epedő sohajtozás. Merő ahítozással tölti idejét. Csupa ahítozásból áll, mint a szerelmesek. | |
* | |
| (ah-ít-oz-ik); k. m. ahítoz-tam, ~tál, ~ott. Sovárog, sohajtozik, eped, kivánkozik, vágyakodik valami után. Ahítozik testem lelkem, tehozzád élő Istenem. Zsoltár. | |
* | |
| (a-hogy) ksz. Amint, midőn, miután. Ahogy megjövendölém, úgy történt. Ahogy körülnézék, őt láttam jönni. Ahogy elmenék, legott kerestek. | |
* | |
| (a-hogy-an) ksz. Amint, miképen, amily módon. Ahogyan érdemled, úgy jutalmaznak. Úgy teszem, ahogyan tudom. | |
* | |
| (a-hol), (1) ih. Amely helyen, vidéken, tájon, országban, stb. Ahol bor terem, bort kell inni, nem sert. Ahol dolgoztál, ott egyél. Km. Ott is vakarja, ahol nem viszket. Km. Ahol öt hat ember jól lakik, a hetedik sem marad éhen. Km. Ahol éget, ott fújd. Km. Ahol szivesen nem látnak, oda ne menj. Ahol nincs, ne keress. Km. | |
* | |
| (a-hol), (2) isz. Élünk vele, midőn határozottan valamire mutatunk, figyelmeztetünk, különösen meglepetés esetében. Ahol a! megint ott van. Ahol jár a! Ahol ni! Kiröpült a madár a kalitkából. | |
* | |
| (a-honn-an) ösz. ih. Ama bizonyos távolságu helyről, tájról, oldalról. Viszonytársa a közelre mutató, s onnan kiinduló ehěnnen. Ahonnan lovaskatonák jönnek, ehěnnen pedig a gyalogok elmennek. Úgy hallottam, hogy ahonnan érkeznek, nem a Duna felől. V. ö. AMONNAN. | |
* | |
| (a-honn-an) ksz. Amely helyről, tájról, vidékről stb. Ahonnan jöttél, oda menj vissza. Ahonnan a szél fú, arra fordítja köpenyét. | |
* | |
| (a-ho-v-a) ksz. és ih. Amely helyre, tájra, országba stb. Oda menj, ahova küldelek. Ahova nem hivnak, oda ne menj. Ahova tetted, ott keresd. Ahova szerencséd vezetend, követni fogunk. | |
* | |
| l. AHOVA. | |
* | |
| (ahoz-képest) ösz. ih. Bizonyos dologra nézve, ahoz alkalmazkodva, hasonló módon. Ahozképest (az elébbihez) most boldognak érzem magamat. Ez ahozképest olyan, mint mennyország pokolhoz képest. Ahozképest tartsd magadat. | |
* | |
| ~ AID, ~ AIM, ~ AIK, ~ AINK, ~ AITOK, l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| régies, e helyett: ahít, lásd ezt. | |
* | |
| régies, e helyett: ajtatlan | |
* | |
| régies, l. AJTATOS. | |
* | |
| fn. tt. aj-t v. ~at, tb. ~ak. Általán jelent nyilást, nyiladékot, hasadékot, rovátkot, horonyt, honnan értelmezhetők a) Aj, mint szájnyilás, száj, melyből ajk v. ajak = szájnyilás környéke. b) Aj = bevésés, vágaték, rovaték a deszkán, gerendán, melynél fogva az idegre illesztetik. c) Az elavult ajt ige gyöke, mely szerint ajt = nyilást csinál vagy képez, honnan, ajtó = nyilást csináló, és betevő, mintegy híj vagy száj az épületen, bútoron stb. Mind ezekben rokon hí vagy híj (valaminek hía, híja) fönévvel, az i kivált alhangú szókban könnyen ja, jo, ju vagy aj-ra stb. változván, mint ig jog, inkább jonkább, ihar juhar; innen ajándok egy 1222-diki oklevélben hyanduk (Magyar nyelvkincsek Jerneytől); így a sinai nyelvben hí am. kétfelé nyiló ajtó (valvae) és kái am. nyitni (aperire) Rokon hozzá még a török acs-mak (= nyit-ni) ige, honnan acs-il-mak am. nyilni. | |
* | |
| csudálkozást, feddést dorgálást jelentő kedélyhang, illetőleg indulatszó. Aj aj! mi dolog ez? Aj aj! már megint nyugtalankodol? Hasonló hozzá a magash. ej. | |
* | |
| tájejtéssel al vagy aly helyett divatozik, p. aj-fa = a járom alsó fája, aj-bor = alja-bor. | |
* | |
| magash. ej, némely kevés igében középképző, mely asz esz helyett áll, p. szak-asz-t, szak-aj-t, szal-asz-t szal-aj-t, hull-asz-t hull-aj-t. Sajátlag ít képzőben az í-nek aj vagy ej-jé változása; sőt a régieknél kiváltkép ezen alakok fordúlnak elő, p. tanejt vagy tanéjt, fordejt és több számtalanok. V. ö. ~ÍT igeképző. | |
* | |
| névk. magash. ej, mely a) főneveket képez természeti hangutánzókból, mint: mor-aj, oh-aj, rob-aj, soh-aj, zuh-aj, zsib-aj, csör-ej, dör-ej, zör-ej, b) némely más nemüekből, mint: tolv-aj dév-aj, szil-aj, c) az é vagy éj képzők változata ezekben: kar-é kar-éj, kar-aj, par-é par-éj par-aj, tar-é tar-éj, tar-aj, csád-é csad-aj, d) mint középképző a harmadik személyü birtokragozásban a törzsbeli ó s fenhangon ő változata, mint: hord-ó hord-aj-a, tarl-ó tarl-aj-a, kend-ő kend-ej-e, tet-ő tet-ej-e, er-ő er-ej-e.
Mindezek elemzésére nézve l. a, az ó ő részesülő módosított alakja. | |
* | |
| ösz. fn. A sarkvirágok neméhez tartozó növényfaj, Diószegi szerint pilise torkában ily bötüalakok látszanak: AIAIA. (Delphinium Ajacis. L.) | |
* | |
| (aj-ak vagy aj-k) fn. tt. ajakat vagy ajkat, tb. ajakak vagy ajkak. A száj nyilása körül többé kevesbbé kihajló pirosas húskörnyezet, mely a szájat kinyitja és bezárja. Felső ajak, alsó ajak. Vastag, vékony, széles, keskeny, piros, megkékűlt ajak. Képesen szólva: sással metszett, bíbor, cseresznyeszín, csókratermett ajak. Mézajkakon beszélni. Öszvehúzni, szétvonni, harapni, szopni, nyalni az ajakat. Sima, cserepes ajak. Nyúlajak, mely mint a nyúlé, be van vágva, s a fogakat láttatja. Ajakon termett és nem szűben gyökeredzett szó. Km. Lesni a kedves ajkairól fakadó szavakat. Ajkamon a neve, csak ki nem tudom mondani. Ajkán száradt a szó = beszédében megakadt. Fölbiggyeszti az ajkát. Ajakába harap.
"Hol vagyon, a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén, A riadó vak mélységet fölverje szavával." Vörösmarty. Gyöke a nyilást jelentő aj (l. AJ (1)), melyből kisarjadzó k képzővel lett aj-k, könnyebb kiejtéssel ajak, mely mintegy kinövést jelent ezen testrészekben is: far-k, far-ok, sar-k sar-o-k, mar-k mar-ok, tor-k tor-ok, hüvely-k, köny-ök, der-k, der-ek. | |
* | |
| (aj-ak-as) mn. tt. ajakas-t, tb. ~ak. Általán, akinek vagy aminek ajaka van, tulajd. v. átv. ért. véve; különösen nagy ajaku, máskép ajók. A növénytanban így neveztetnek a többnyire négyszögü ellenes vagy gyűrűs águ füvek és cserjék (Labiatae). | |
* | |
| (ajak-bötü) ösz. fn. Így nevezzük azon bötüket, melyek az ajakhangok irásbeli jegyei, t. i. b, f, m, p, v. V. ö. AJAKHANG. | |
* | |
| (aj-ak-csa) kics. fn. tt. ajakcsá-t, tb. ajakcsá-k. A maga nemében aránylag kis ajak. | |
* | |
| (ajak-cserepzés) ösz. fn. Az ajakbőrnek megkeményedése, s mintegy repedezett cseréphez hasonló állapota, leginkább belső hőség vagy szél által okozva. | |
* | |
| (ajak-daganat) ösz. fn. Ajakbaj, midőn belső vagy külső okokból az ajak fölpuffad és megkeményedik vagy hólyagosodik. | |
* | |
| (ajak-fájdalom) ösz. fn. Az ajak akármily sérvéből, bántalmából eredő fájós érzés. | |
* | |
| (ajak-fék) ösz. fn. Vékony hártya vagy bőröcske, mely a felső és alsó ajakat középen az ínyhússal öszveköti. | |
* | |
| (ajak-hal) ösz. fn. Linné szerint 166-dik halnem, melynek ajkai egyszerüek, de nagyok és vastagok. (Labrus. L.). | |
* | |
| (ajak-hang) ösz. fn. Így nevezzük azon beszédhangokat, melyek különösen az ajkak, mint beszédszervek működése által ejtetnek ki, s e hangjegyekkel iratnak: b, f, m, p. v. Osztályozva vagy érülközők: b, m, p, mennyiben kiejtésökkor az ajkak egymást szorosan érintik, vagy nemérülközők: f, v, máskép fuvók, minthogy a be nem zárt ajkak résén mintegy átfuvódva képződnek. Az m egyszersmind orrbetű is levén (úgy, hogy ha az orrlikakat befogjuk, azt nem is vagyunk képesek tisztán kiejteni), orrfuvónak is nevezhető. Tovább, a maguk nemében vagy lágyak: b, v, m, vagy kemények: f, p. Hangszervi rokonságuknál fogva, részint tájbeli, részint köz nyelvszokással váltakozni szoktak egymással, még pedig az egyosztálybeliek gyakrabban, p. az érülközők: bongyola, pongyola; biggyed, pittyed; bizseg, pizseg; bódor, pótor; bufál, pufál; bóné, póné; búb, púp; bizgál, piszkál; böfög, pöfög; a nemérülközők: csafar, csavar; fekete, vakota; fészek, vaczok; ficzkand, viczkand; finczároz, vinczároz; firgencz, virgoncz; a lágyak: bajlódik, vajudik; bakcsó, vakcsó; lebeg, leveg; zsibaj, zsivaj; belő, velő; olybá, olyvá; Bálint, Válent; Beszprém, Veszprém; bamba, mámmám; boglya, máglya; bogy, mogy; batyu, motyó; bufti, mufti; bankó, mankó; bekeg, mekeg; bubus, mumus; gubó, gumó; kemények: fátyol, patyolat; fatying, patying; fittyed, pittyed; fereg, pereg; fakad, pukkad; érülközők nemérülközőkkel: bütykös, fütykös; bereg, fereg; bodor, fodor; billing, filling; bige, fige; bikik, fíkik; labancz, lafancz; lebeg, lefeg; ribál, rifol; röbög, röfög; lágyak keményekkel: mocs, pocs; mocsolya, pocsolya; mart, part; bökcsi, pöcsik (bökőlégy); motyó, poggyász. Az m mint egyszersmind orrhang az n mint szinte orrhanggal: mevet, nevet; medves, nedves; Miklós, Nicolaus; bomt, bont; ömt, önt; semki, senki stb. A nyelvszokás az ajakhangokat különösen használja a) előtétül: ám, bám, ámúl, bámúl, ámít, bámít, ángó, bángó; Andri, Bandri; Özse, Bözse; uborka, buborka; iócza, piócza; ityi, pityi; itizál pitizál; Ila, Pila; Erzse, Perzse; Anna, Panna; Ista, Pista; apa papa; nevezetesen ikerített kifejezésekben: iczegbiczeg, illegbilleg, ingóbingó, izsegbizseg, izgatbizgat, iczipiczi, inczenpincz, irkafirka, illőfillő, inczifinczi, ihogvihog, ihivihi, iháczolviháczol; előképzőül: anya, banya; állvány, bálvány (statua); acsó, bacsó; áj, báj; ennünket vagy önnünket, bennünket; omlik, bomlik; oszlik, foszlik; öklel, böklel; ötlik, botlik; oló, folyó; irics, virics; ingaly, ingely (pingely h.), pindely. Különösen használja nyelvünk az érülköző ajakhangokat előhangul oly szókban, melyek általában valami bővet, tömöttet, dudorút, különösebben gömbölyűt, kerekdedet jelentenek: bucskó, buczkó, bócz, bodor, bog, bogács, boglya, boga, buga, bogyó, batyú, bugyor, bugya, boka, bukta, bolyó, bombék (bimbó), bonfordi, boncz, bunkó, bunczi, bufti, busa, pocz, poczok, poh, pofa, pompos, mogy, mogyoró, magyal, mony, mál, máj, mind, bödön, böndő, bögy; a nemérülközőket vagyis fuvókat oly szók elején, melyek általában fuvást, különösen távolra hatást, távolodást, legkülönösebben magasra hatást, magasat jelentenek, mint: fut, fogy, foly, fon, fok, fűl, fűt, fúl, fújt, vihar, viheder, villan, fő, fel, fenn stb. Az orrfuvó m az utóbbi osztály jelentésében is lényeges részt veszen, mint: megy, mász, mozog, mély; emel, magas, madár. A kifejlett törzsszók végén jobbára ó, ő, ú, ű önhangzókból alakultak: gomó, gomb; csomó, csomb; domó, domb; gömő, gömb; dölő, dölf; csaló, csalf(a); csörő, csörf; terő, terp; ölő, ölü, ölv; nyelő, nyelv; sérő, sérv; hiú, hív(alkodik), hiő (hivő), hiv; oló, olu, olv; homó, homv, hamv; könyü, könyv; tetü, tetv; nedü, nedv; adu, adv; szaru, szarv; daru darv, stb.
A magyar mindezen hangokat igen szabatosan megkülönbözteti, ami más nemzeteknek nem mindig sikerűl, különösen a német ajkuak a kemény és lágy mássalhangzókat itt is nehezen tudják megkülönböztetni, p. a magyar bab-ot és pap-ot, való-t és faló-t. Azonban tagadhatatlan, hogy ezen hangok minden nyelvben rokonok, s eredetileg különösen a nyelvek első képződési korában számos oly szók, melyek most külön létellel birnak, azonosak valának, p. a magyarban mállik = válik; ebéd = evéd; ifjú = ivjú (ívik igétől), velő = belő. Valószinűséggel birnak s figyelmet érdemelnek: menny = fenn vagy lágyult ny-nyel: fenny p. ebben: fennyen, továbbá mell törzs (mell-é, mell-ett, mell-ék stb. szókban) = fél, pl. útfélen, út mellett, ajtófél am. ajtómellék, stb. különbözik ettől: melly (pectus), ez elő vagy elől-ből származván m előtéttel: melől = melly; így a német Brust-ot Adelung proVJioV-szal rokonítva, mely pro, latinul prae, szanszkritul pra szótól ered, leghihetőbbnek tartja. Némely nyelvekben egyik vagy másik hiányzik, p. a hellen irói nyelvben a v, az arabban a p, a szuómiban a b és f. | |
* | |
| (ajak-képzés) ösz. fn. Sebészi műtét, mely által a hiányzó ajkak pótoltatnak. | |
* | |
| (ajak-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn az ajak kóros részét lemetszik. | |
* | |
| (ajak-mirigy) ösz. fn. Ajkon támadt mirigyféle kelevény. | |
* | |
| (aj-ak-ócz) fn. tt. ajakócz-ot. A zsizsikek neme alá tartozó rovarfaj (Maulrüsselkäfer). | |
* | |
| (aj-ak-os) fn. tt. ajakos-t, tb. ~ok. Így neveztetnek a többnyire négyszögű, ellenes vagy gyűrűs águ füvek és cserjék, milyenek a tákajakfélék, szádor-, galambócz-, renczefélék stb. Midőn melléknevül használtatik, többese: ajakos-ak. | |
* | |
| (ajak-rák) ösz. fn. Ráknemű kórbántalom az ajakon. | |
* | |
| (ajak-szakáll) ösz. fn. Az alsó ajak alatt növő szőr, máskép spanyolszakáll, kecskeszakáll. | |
* | |
| (ajak-tapló) ösz. fn. Ajkon támadt taplós álképlet, máskép: ajaktaplag. | |
* | |
| (aj-ak-oz-at) fn. tt. ajakzat-ot. Az ajakak külseje, s egész alkotása; mint: haj, hajazat. | |
* | |
| e helyett ajáll vagy ajánl. Ha az ajál alakot veszszük eredetinek, akkor a közelebbi törzs aja, ez ismét jó (törökül eji) szóval azonos volna, a honnan ajál mintegy jó-al (roszal, helyesel példájára), am. jónak vall, csaknem az ami a hasonló eredetü javal, s tökéletesen megfelel a divatos jelentésnek is (V. ö. AJÁNL). Azt sem tagadhatni, hogy ez alakban is feltaláltatik, mind a régi nyelvemlékekben: ajálván, ajálás, mind a mai közbeszédben. Azonban ajándok származék azt mutatja, hogy aján törzsnek kell, vagy ennek is kell léteznie (hacsak azt nem veszszük, hogy ajándok am. ajáldok), és csakugyan tiszta igetörzsként is fordul elő az aján alak mint: magokat ajánván (Nádor-Codex), országát neki hagyván és neki ajánván (Katalin legendája a debreczeni legendáskönyvben). Azonban itt is azt véljük, hogy az l a kimondásban a nehézkes kiejtés miatt tűnt el, mint ez ma is megtörténik. De mindenesetre arról teszen bizonyságot, hogy a nyelvérzés régente is ott sejdíté az n hangot, épen úgy mint ma, s ez a fő dolog. Egyébiránt l. AJÁNL. | |
* | |
| l. AJÁNL. | |
* | |
| (aj-áll-vány, aj-án-l-vány) fn. tt. ajálvány-t, tb. ~ok. 1) Levélczím (adresse. 2) Ajánlólevél, mely által más figyelmét, jóakaratát, szolgálatát valaki számára kérjük. Különösen, kereskedők körlevele, melyben valaki újdonan nyitott vagy átalakított kereskedéséről ismerőseit tudósítja, s azoknak vagy másoknak is magát és szolgálatát ajánlja. | |
* | |
| törzse ajándék és ajánl szóknak és ezek származékainak; mintegy adán vagy adány. V. ö. AJÁNDÉK. | |
* | |
| (aj-ánd-ék v. aj-án-dék) fn. tt. ajándék-ot. Adomány pénzben vagy akármiben, melylyel valakinek bizonyos okból, hajlamból, szivességből, figyelemből és alkalommal kedveskedünk. Névnapi, születésnapi, karácsonyi, újévi, husvéti ajándék. Drága, szép, sokféle ajándékot adni, kapni. Rosz biró, ki ajándékra néz. Km. Ajándékkal mindent meg lehet hajtani. Km. A szegény ajándéka drágába kerül, mert többet és gyakran kell viszonozni. A hit Isten ajándéka. Természet ajándéka. Ajándék-csikónak nem kell fogát nézni. Km.
Több nyelvben az adás-t és ajándék-ot jelentő szók egy gyökről származtak, mint a hellen dwron és didwmi, a lat. dono, donum és do, a német Gabe és geben, szanszkrit: dá, (do) dánan (donum, Geschenk). Innen valószinű, hogy az ajándék gyöke is aj egy eredetü az ad igével, mintegy adandék, képzésre olyan levén, mint: veszendék, növendék, lependék, halándék; s a d is gy (= dj)-re, ez ismét j-re lágyúlt, valamint ellenkezőleg a j gy-vé szokott változni, p. gyön = jön, gyógy = jógy, gyász = jajász. | |
* | |
| l. ADOMÁNYLEVÉL. | |
* | |
| (ajándék-marha) ösz. fn. Akarmi jószág, ingó vagyon (régibb értelemben), különösen valamely állat, mely ajándékban adatik. Ajándék-marhának ne nézd borjufogát. Km. V. ö. MARHA. | |
* | |
| (aj-ánd-ék-oz); áth. m. ajándékoz-tam, ~tál, ~ott. Valakinek ajándékul ad valamit; bizonyos adománynyal kedveskedik. A tanító képeket ajándékoz növendékeinek. A szolgáknak új évre pénzt, ruhát ajándékoz. Elajándékozni vagyonát. A vendéget, jó barátot emlékül megajándékozni valamivel. | |
* | |
| (aj-ánd-ék-oz-ás) fn. tt. ajándékozás-t. Kedveskedésből való ingyenadás. | |
* | |
| (aj-ánd-ék-oz-ás-i) nm. tt. ajándékozási-t, tb. ~ak. Ajándékozást illető, arra vonatkozó. Ajándékozási hajlam, szokás. | |
* | |
| (aj-ánd-ék-oz-at) fn. tt. ajándékozat-ot. Amit ajándékban adtak; ajándékozott joszág, marha, pénz, stb. | |
* | |
| (aj-ánd-ék-oz-ó) mn. és fn. tt. ajándékozó-t. Aki ajándékoz valamit. | |
* | |
| (aj-ánd-ok) fn. tt. ajándok-ot. Érteményre nézve = ajándék, t. i. az é átváltozván o-ra, mint ez ily képzetü szókban: szándék, szándok; fazék, fazok; hajlék, hajlok; marék, marok; stb. "Az tebenned bizókat örök ajándokkal megajándokozod." Góry-Codex. "És urunk Krisztus egyházának adá ajándokon." Debreczeni legendáskönyv. | |
* | |
| (aj-ang); önh. m. ajang-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ani vagy ~ni. 1) Magát mintegy szégyenelve, átallva, vonakodik valamitől 2) Kétkedik, haboz, nem tudja, mitevő legyen. Székely szó.
Gyöke aj vonakodási, kétkedési kedélyszó. V. ö. AJ (2). | |
* | |
| (aj-ang-ás) fn. tt. ajangás-t, tb. ~ok. Szégyenlős, szemérmes vonakodás; habozó kétkedés. | |
* | |
| (aj-án-l vagy aj-án-ol); áth. m. ajánl-t vagy ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Bizonyos adománynyal, ajándékkal, jotéteménynyel kedveskedőleg megkinál, vagyis elfogadásukra fölszólít, megkér valakit. Ajánlom önnek barátságomat, szolgálatomat. Lakomat szállásul, kocsimat kirándulásul ajánlom. Segítségét ajánlotta a kárvallottaknak. Különösen határozott akarattal valóban odaad, odanyujt valamit. Hazámért jószágomat, véremet, éltemet ajánlom. Lelkemet Istennek, testemet a földnek ajánlom. Mindenét a szegényeknek ajánlotta. 2) Mástól hasonló adományt, szivességet, kedveskedést, pártolást kér más vagy önmaga számára. Ajánlom magamat és egész családomat ön szivességébe, jóakaratába. Idegen utazót barátjának ajánlani. Istennek, Isten kegyelmébe ajánlom önt. Különösen bizonyos állapotra, hivatalra, tisztségre, szolgálatra, férjül, feleségül ajánlani valakit. Ezen fiatal embert jó erkölcsénél s tudományánál fogva ajánlom kegyeidbe. 3) Holmi használandó anyagi tárgyra, illetőleg árura, jeles tulajdonságainál fogva figyelmeztet valakit a végre, hogy azt megszerezze, megvegye, válaszsza, használja stb. E kelmét téli öltönyre ajánlom. E lovat nem ajánlom. Azon három tehén közől azt a tarkát ajánlom.
Általán mindig valami jót, kedvest, vagy ilyennek szine alatt, illetőleg más jóságába szoktunk valamit ajánlani. Származásra nézve a jótékony ingyenadásra vonatkozó ajándék rokonmása, s innen elemzésileg helyesebbnek látszik: ajánl, mint ajál. V. ö. AJÁL. Egyébiránt, minthogy az n igen könnyen hasonúl, l előtt szinte l-lé, tehát mindazon esetekben, midőn nehéz kiejtésű három mássalhangzó torlódik együvé, n helyett bizvást ejthetünk és írhatunk l-et, sőt a megelőző á hangzó is hosszú levén, ily torlódásban egyik l el is szokott egészen a kiejtés szerint hagyatni: ajánlni helyett ajálni, ajánltam helyett ajáltam, ajánlvány helyett ajálvány, ajánlható helyett ajálható. V. ö. AJÁL. | |
* | |
| (aj-án-l-ás) fn. tt. ajánlás-t, tb. ~ok. 1) Kinálás valami kedves dologgal, p. barátsággal, szolgálattal. Elfogadni, köszönettel venni a szives ajánlást. 2) Kérés, mely által valakit más iránti jóakaratra fölhivunk. 3) Valaminek megdicsérése avvégett, hogy azt más elfogadja, megszerezze, megvegye, milyen a kalmári ajánlás. 4) Másoktól hozott bizonyítvány jó tulajdonságaink felől. 5) Akármi jó, kegyes czélra tett igéret. V. ö. AJÁNL. | |
* | |
| (aj-án-l-ás-i) mn. tt. ajánlási-t, tb. ~ak. Ajánlást illető, arra vonatkozó, azt tartalmazó. Ajánlási jog. | |
* | |
| (aj-án-l-at) fn. tt. ajánlat-ot. Azon tárgy, adomány, segítség neme, melylyel másnak kinálkozunk, kedveskedünk, vagy cselekedet, bizonyítvány, mely által valaki számára más jóakaratát fölkérjük. Péter ezer forintot irt alá egy közintézetre; ez szép ajánlat tőle. | |
* | |
| (aj-án-l-atlan) mn. tt. ajánlatlan-t, tb. ~ok. Akit vagy amit nem ajánlottak. Az ajánlott szolgát befogadtam; de az ajánlatlant nem. Néha az ajánlatlan áru jobb az ajánlottnál. | |
* | |
| (aj-án-l-at-os) mn. tt. ajánlatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ajánlatra méltó, s mint olyan elfogadható. Ajánlatos szerződés, alku, jószág, tisztviselő. | |
* | |
| (aj-án-l-hat-ó) mn. tt. ajánlható-t. Amit ajánlani lehet annélkül, hogy szégyent vallanánk vele. | |
* | |
| (aj-án-l-koz-ás) fn. tt. ajánlkozás-t, tb. ~ok. Kinálkozás neme, midőn valaki bizonyos teendőre, akár ingyen, akár dijért ajánlkozik. l. AJÁNLKOZIK. | |
* | |
| (aj-án-l-koz-ik); k. m. ajánlkoz-tam, ~tál, ~ott. Kinálkozik, igérkezik, hogy ingyen, kedveskedésből, vagy bizonyos dijért, jutalomért, bérért valamit cselekedni, elvállalni kész. Ajánlkozik, hogy saját kocsiján és költségén elszállít bennünket. Csekély bérért ajánlkozik szolgálatomra. | |
* | |
| (aj-án-l-koz-ó) fő- és mn. tt. ajánlkozó-t. Aki igérkezik, kinálkozik valamire. A sok ajánlkozó közől nehéz választani. | |
* | |
| (aj-án-l-ó) mn. tt. ajánló-t. A) Aki valakit vagy valamit ajánl. 2) Ami által ajánlunk, kinálunk, p. levél. Könyvet ajánló előbeszéd. | |
* | |
| (aj-án-l-ott) mn. tt. ajánlott-at. Általán, aki vagy ami ajánlva van, ez igének minden érteményében. V. ö. AJÁNL. Ajánlott szivességedet köszönöm. Az ajánlott tisztet befogadni. az ajánlott árut megvenni. | |
* | |
| (aj-án-l-vány) fn. tt. ajánlvány-t, t.b ~ok. Iromány, levél, melyben valakit más szivességébe, kegyébe, barátságába, szolgálatába, hivatalra, stb. ajánlunk. Megírni, elküldeni az ajánlványt. Könynyebb kiejtéssel: ajálvány. | |
* | |
| (aj-az); áth. m. ajaz-tam, ~tál, ~ott, v. ajzottam, ajzottál, ajzott, par. ajazz, htn. ~ni v. ajzani. 1) A ló szájába, vagyis ajkai közé zabolát tesz. Paripáját nyergeli, ajazza. 2) A nyilat ajánál fogva az íjra alkalmazza. "A vadász ül hosszu méla lesben, vár felajzott nyilra gyors vadat." Vörösm. 3) Asztalos munkában a deszkát bevési, hogy rovatékába, mintegy ajakai közé a másikat beereszsze. Hasonló érteménye van az ácsoknál, midőn egyik gerenda élét a másik rovatékába eresztik. V. ö. AJ. | |
* | |
| (aj-az-ás) fn. tt. ajazás-t. tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit ajaznak. Nyil, ló ajazása. Deszka, gerenda ajazása. V. ö. AJAZ. | |
* | |
| (aj-az-ó) fn. tt. ajazó-t. 1) Keresztzabola a kemény száju ló számára. 2) Azon gerenda, melyet a kerítés öszvetartására fölülről a czölöpök csapjába eresztenek.
Rokon vele a szláv auzda, uzda, mennyiben a latin os és szláv uszto a magyar aj-hoz hasonlók. V. ö. AJTÓ. | |
* | |
| l. AJAZÓ, 1). | |
* | |
| (aj-baj) ikerített fn. tt. ajtbajt, tb. ajakbajak. Sok aprólékos akadály, kellemetlenség, vesződség. Nagy ajjalbajjal végre megérkeztünk. Ajbaj! kilencz tehén még sincs vaj! Km. | |
* | |
| (aj-bor) ösz. fn. A székelyek az égettbor főzése alatt az első lejártatást ajbornak nevezik, mi tulajdonkép alybor, némely erdélyi tájszólással: virics. | |
* | |
| régies ahít helyett, a h szelletnek j-vé változtával. l. AHÍT. | |
* | |
| l. AHÍTAT; V. ö. AJÉJT. | |
* | |
| AJETATOS, l. AHÍTATOS v. AJTATOS. | |
* | |
| (aj-fa) helyesebben al-fa, ösz. fn. A járom alsó keresztfája, mely az ökör szegyét éri, máskép: járomtalp. | |
* | |
| (aj-og-al); gyak. önh. m. ajogal-t. Régi, s ma nem igen divatos szó, mely annyit tesz: örömében aj aj! hangon kiáltoz. Szokottabban: ujjong, ujjongat. | |
* | |
| (aj-gyalu) ösz. fn. Asztalosok, bodnárok stb. gyaluja, melylyel a munka alatt levő fába, deszkába ajat, azaz rovátkot csinálnak; völgyelőgyalu. | |
* | |
| AJKAS, l. AJAK, AJAKAS. | |
* | |
| falu Veszprémv. Helyr. Ajkára, Ajkán, Ajkáról. | |
* | |
| (aj-k-ók) fn. tt. ajkók-ot. Akinek vastag, dudorú ajaka van. Ez új alkotásu szó, olyan mint pofók, monyók, szemők; de a két és többesben három k miatt épen nem ajánlatos, másképen: ajók. | |
* | |
| erdélyi falu, helyr. ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (aj-n-ár-oz); áth. m. ajnároz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szeged tájékán = ápolgat, gyöngéden gondját viseli valakinek, különösen a kisdednek.
Gyöke azon aj, melyből az ajak származott, s tulajdonkép annyit tesz, mint, gyöngéd bánásmóddal csókolgat, vagyis ajával, ajkával illet. Törzse ajnár helyesebben elavult ige ajnál. V. ö. APOL. | |
* | |
| (aj-n-ár-oz-ás) fn. tt. ajnározás-t tb. ~ok. Gyöngéd apolgatás, csókolgatás. V. ö. AJNÁROZ. | |
* | |
| régies (pl. a Müncheni Codexben), ahítatos helyett. | |
* | |
| (aj-ók), mn. és fn. tt. ajók-ot. 1) Nagy vastag ajkú, mint: pofók, monyók, szemők. 2) Középtengerben leginkább Szárdinia táján lakó heringnemű kis halfaj (Sardella). | |
* | |
| (ajók-lé) ösz. fn. l. AJÓKMÁRTALÉK. | |
* | |
| (ajók-mártalék) ösz. fn. Öszvetört ajókféle halból csinált mártaléklé. Ajókmártalékkal készített húsétel. | |
* | |
| AJOZÁS, l. AJAZ, AJAZÁS. | |
* | |
| (aj-t) elavult áth. melynek részesülője ajtó = nyitó, nyilást csináló, honnan ajtani = nyitni, azaz, ajat, nyilást csinálni. V. ö. AJ (1). | |
* | |
| régies igeképző, ít helyett (V. ö. ~ AJ, 1), de némely szókban ma is divatos, pl. szakajt, hullajt:
"Szakajtottam rózsát, fehéret, Tartottam szeretőt, kevélyet." Népdal. | |
* | |
| több helység neve Erdélyben, helyr. Ajtára, Ajtán, Ajtáról. | |
* | |
| (aj-t-at) elavult fn. melynek élő származékai: ajtatos, ajtatosság, ajtatoskodik. Változattal: ájtat, ájtatos, mint a hasonló jelentésű: ahítat, áhítat, ahítatos, áhítatos. | |
* | |
| (aj-t-atlan), mn. tt. ajtatlan-t, tb. ~ok. Szokottan = ahítatlan, nem ahítatos, nem ajtatos. | |
* | |
| (aj-t-at-os) mn. tt. ajtatos-t v. ~at, tb. ~ak. Öszve van húzva az eredetibb ahítatos-ból: Tájejtéssel megnyujtva: ájtatos, l. AHÍTATOS. | |
* | |
| (aj-t-at-os-an) ih. Ahítatosan, lelkét, szivét Istenhez emelve, buzgón. Ajtatosan imádkozni. | |
* | |
| AJTATOSKODIK, AJTATOSSÁG, l. AHÍTATOSKODÁS, AHÍTATOSKODIK, AHÍTATOSSÁG. | |
* | |
| (aj-t-ó) fn. tt. ajtó-t. Személyr. ajtóm, ajtód, ajtója, vagy ajtaja. Tulajdonkép nyitó, ami rést nyit, ajt azaz nyilást csinál. Közérteményben az épületek, lakhelyek oldalain bejárásul csinált, vagyis hagyott résre alkalmazott táblanemű készület, mely a falhoz ragasztva forgékony sarkánál fogva kinyitható és betehető. Azon nyilás neve, melyen kocsik és szekerek járnak ki és be: kapu. Nagy ajtó, kis ajtó, szoba-, konyha-, kamra-, pincze-, ólajtó. Utcza-, kert-, padlás-ajtó. Ajtót nyitni, tárni, csukni, zárni, betenni. Ajtóban állani. Kitaszítani valakit az ajtón. Kopogtatni, betörni az ajtót. Nyilt az ajtó, akár föl, akár alá. Km. = mehetsz Isten hírével. Hivatlan vendégnek ajtó mögött helye. Km. Falon az ajtó, tréfás felelet a kopogtatónak, szabad helyett. Ha egyik ajtón kiverik, a másikon bemegy. Km. Meghúzni magát az ajtó mögött. Ajtót mutatni valakinek = inteni neki, hogy takarodjék. Ajtó közé szorulni. Hátulsó ajtón menni be = alattomos uton, lopva. Ajtóra ragasztani, irni, jegyezni valamit. Berohanni a házba ajtóstúl = hű bele Balázs módjára. Ajtóig kísérni a vendéget. A templomoknak ajtajok, a mennyországnak és pokolnak kapuja van. Ajtónak nevezzük némely öblös bútorok nyitó-záró tábláit is: szekrény-, láda-, ketreczajtó.
Elemzésére nézve l. AJ, AJT. Mennyiben az ajtó nyilást, s mintegy torkolatot jelent, oly fogalmi viszonyban áll az aj-val, mint a latin ostium az os-val. | |
* | |
| (ajtó-béllés) ösz. fn. Az ajtó mellékfalait takaró, behúzó deszkázat, mely átv. ért. mintegy béllést képez. | |
* | |
| l. AJTÓBÉLLÉS. | |
* | |
| (ajtó-be-tétlen) ösz. ih. Az ajtót be nem téve, nyitott ajtónál. | |
* | |
| (aj-t-ó-ocs-ka) kics. fn. tt. ajtócská-t, tb. ajtócskák. Aránylag kicsin, alacson ajtó. Csinálnék aranybul kalitkát, gyémántbul válucskát, ezüstbül ajtócskát. Népd. | |
* | |
| l. AJTÓFÉL. | |
* | |
| (ajtó-fél) ösz. fn. A bejárás oldalfalaiba eresztett gerendák, melyek egyikéhez az ajtósark ragasztatik, a másikba pedig a zár szolgál. | |
* | |
| l. AJTÓFÉL. | |
* | |
| (ajtó-félbe) ösz. ih. Ajtó mellé. | |
* | |
| (ajtó-félt) ösz. ih. Ajtó mellett, ajtó taján. | |
* | |
| azaz ajtó férője, székelyesen = ajtó tére. | |
* | |
| (ajtó-fogantyú) ösz. fn. Az ajtó oldalára alkalmazott vasból, rézből stb. való fogó, melylyel a kimenő maga után behúzhatja az ajtót. | |
* | |
| (ajtó-heveder) ösz. fn. Léczből való pártázat, mely köröskörül az ajtó széleit övedzi, s tulajdonkép arra szolgál, hogy az ajtó szorosabban az ajtófélhez tapadjon, s a légjárást akadályozza. | |
* | |
| (ajtó-kalapács) ösz. fn. Az ajtó külső oldalára illesztett kalapácsféle eszköz vasból vagy fából, melylyel a bemenni akaró a zárt ajtót zörgeti, hogy beereszszék. | |
* | |
| (ajtó-karika) ösz. fn. Karikaformáju fogantyú, melynél fogva a kimenő maga után behúzza az ajtót. | |
* | |
| (ajtó-kilincs) ösz. fn. Az ajtózár fogantyúja, melyet alányomva az ajtót felnyitjuk. l. KILINCS. | |
* | |
| (ajtó-köz) ösz. fn. Az ajtónyilás tértartalma, vagyis szélessége és magassága; különösen, két ajtó közötti téröböl. | |
* | |
| (ajtó-küszöb) ösz. fn. A bejárás alján, a padlózatnál valamivel magasabbra emelt deszkázat, gerenda vagy kő. l. KÜSZÖB. | |
* | |
| (ajtó-mellék) ösz. fn. 1) l. AJTÓFÉL, 2) Ajtó melletti közvetlen hely, tér. | |
* | |
| (ajtó-mög) ösz. fn. Csak helyviszonyitó névutókkal divatozik, s elválasztva iratik: ajtó mögé vonúlni, ajtó mögött állni, ajtó mögől előlépni. Értelme: a nyitott ajtó által hátulról képzett zug, ajtó háta után levő tér, az ajtó és fal között. | |
* | |
| falu Erdélyben, helyr. Ajton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ajtón-álló) ösz. fn. Őr a fejedelem, főhivatalnok, törvényszékek stb. ajtajánál, aki arra ügyel, hogy csak az menjen be, kinek joga van. Ajtónálló mester vagy fő ajtónálló, Magyarországon a zászlósurak egyike. | |
* | |
| (ajtón-állói) ösz. mn. Ajtónállót illető. Ajtónállói hivatal, kötelesség. | |
* | |
| (aj-tón-ki-ent) ih. Ajtóról ajtóra menve, az ajtókat sorba véve. Ajtónként bekoczogatni, kéregetni. | |
* | |
| l. AJTÓNÁLLÓ. | |
* | |
| (ajtó-pánt) ösz. fn. Az ajtó részeit öszvefoglaló, s szegekkel oda erősített lemez vasból, rézből. | |
* | |
| (ajtó-párkány) ösz. fn. Az ajtóféli diszesebb deszkázat felső része, mely az építészet szabályai szerint faragványokkal ékesíttetik. | |
* | |
| (ajtó-pártázat) ösz. fn. Az ajtó párkányának alsó, szélesebb része. | |
* | |
| (ajtó-ragasz) ösz. fn. Az ajtófél részei, melyek a falba eresztetnek, s mintegy oda ragasztatnak; az ajtó ebbe alkalmazott sarkon forog. Különösen ajtóragasz = azon deszkázat, mely a falba eresztett gerendát beborítja. | |
* | |
| l. AJTÓRAGASZ. | |
* | |
| (ajtó-sark) ösz. fn. 1) Az ajtó, illetőleg ajtószárny hátsó, alsó szöglete. 2) Az ajtófélbe eresztett két vagy három hengerded rudacska, mely az ajtó-szárnyon levő csőalakú kapocsba megy, s mely körül az ajtó forog. | |
* | |
| (ajtó-szár) ösz. fn. l. AJTÓFÉL. | |
* | |
| (ajtó-szár-fa) ösz. fn. Az ajtószárt vagy ajtófélt képező famű. | |
* | |
| (ajtó-szárny) ösz. fn. A két táblából álló s kétfelé nyiló ajtómű egyikegyik felerésze. Jobb, bal ajtószárny. Egyik, mindkét ajtószárnyat kinyitni, betenni. | |
* | |
| (ajtó-szěmöld) ösz. fn. Kiálló keresztgerenda vagy deszkamű az ajtó fölött, melynek alulról párhuzamosan megfelel a küszöb. | |
* | |
| l. AJTÓSZĚMÖLD. | |
* | |
| (ajtó-támasz) ösz. fn. Általán, amivel az ajtót kinyitás vagy becsukódás ellen megtámasztják. | |
* | |
| l. AJTÓNÁLLÓ. | |
* | |
| (ajtó-zár) ösz. fn. Általán vasból, rézből vagy fából csinált mesterséges műkészület, mely az ajtó kinyilását gátolja. Részei: nyelv, mely az ajtófélbe megy; toll, mely a nyelvet ideoda rúgja; kulcs, mely a tollat mozgatja; pléh, mely a belső gépezetet takarja. Egyébiránt az ajtózárok különfélék. | |
* | |
| l. AJTÓZÁR. | |
* | |
| régies, ahítozik helyett. "Miként ajtozik a szarvas vizeknek forrására." Passio. Toldytól. | |
* | |
| ösz. fn. l. AJTÓKALAPÁCS. | |
* | |
| l. AJAZÓVAS. | |
* | |
| (aj-véső) ösz. fn. Asztalosok s más faművesek vésőféle eszköze, melylyel a fát ajazzák, azaz, ajat, rovátkot metszenek bele. | |
* | |
| (aj-virág) ösz. fn. Éjszak-Amerikában tenyésző vízi növénynem, melynek virágai ajasak, azaz rovatékosak, s öt hímszáluak. (Hydrophyllum. L.) | |
* | |
| l. AJAZ. | |
* | |
| elvont gyök, melyből a) akad, akadály, akaszt, akgat (aggat), és ezek származékai némely másokkal együtt erednek. Ezek alapérteményéből az tünik ki, hogy az ak oly tulajdonságot jelent, melynélfogva valamely test egy másikkal érintkezvén, abba bele ütközik, belehatol, honnan rokonok vele a vékonyhangu ék, eke, mint más testbe ható éllel ellátott eszközök. Ez érteményben és hangra nézve rokonai: a szanszkrit aç vagy anç (hasítni), agh (vágni) kak (hasítni), hellen ach, lat. acuo, acies, acus, acinaces gyökerei, a német Axt, Ecke, Egge, Angel, hacken stb. Átv. ért. ebből elemezhető az akar akarat gyöke is, mennyiben aki valamit akar, az működő erejét az illető cselekvési tárgynak mintegy nekifeszíti, s az ellene vetődő nehézségeken áttörni iparkodik; aki akaratos, az erkölcsileg megköti, megakasztja magát. Előtéttel hozzája rokoníthatók: vak = akadozva járó, vakmerő, aki merészen beleakad, belevág valamibe; makacs, bakafántos, bakacsol, mintegy: akacs, akafántos, akacsol. V. ö. AKÁCZ, AKÁCZIÓS. 2. rendü származékai: akna, akona, akó, akol, melyek szerint ak valami nyiltat jelent, s rokon aj gyökkel (ajak, ajtó stb. szókban), továbbá a csinai kái (aperire) szóval, és a török acs-mak (nyitni), acs-il-mak (nyilni) igékkel. l. AJ. | |
* | |
| (1) hangrendileg ok, ek, ěk, ök, ik, névk. mely részint elvont, részint élő gyökökhől képez fő- és mellékneveket, mint: aj-ak, bod-ak, szil-ak, bur-ok, hur-ok, tul-ok, tor-ok, én-ek, ker-ek, pěcz-ěk, fész-ek, köny-ök, tül-ök, hajl-ok, nyomd-ok, tör-ek, rejt-ék, szemöld-ök.
Részletesen tárgyalva l. K. KÉPZŐ. | |
* | |
| (2) hangrendi párhuzamban ek, 1) Harm. személyrag némely igeidők többesében: járán-ak, menén-ek, járt-ak, ment-ek, jártan-ak, menten-ek, járandan-ak, menenden-ek, járjan-ak, menjen-ek, járnán-ak, mennén-ek. Ezekben a többes személynévmás ők és önök módosított alakja, t. i. járt-ak = járt-ők, járta-nak = járt-önök, járjanak = járj-önök stb. 2) A kapcsolómód egyes számbeli első személyraga, p. járj-ak, menj-ek, láss-ak, vess-ek. Eredetije a csupán ragozásban divó első személynévmás ek, változattal némely időkben ok, ők, ěk, mint: vág-ok, üt-ök, ver-ěk.
Részletesen l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| (3) többesszámu névrag, melynek hangrendi párhuzamban megfelelő társa ek, p. fal-ak, fel-ek, hal-ak, hely-ek. Ily ép alakban csak mássalhangzóval végződő nevek után járul, és pedig I. főnevek után, a) ha a gyökszóban nyilt a van, milyenek: aj, ajk, agy, fal, hal, galy, haj, had, has, nyak, vaj, vas, vad, var; b) az ékvesztő egy és többtaguak után: sár sar-ak, nyár nyar-ak, madár madar-ak, kosár kosar-ak, sugár sugar-ak, bogár bogar-ak stb. c) a j v képzőjü törzsekhez: gyapj, tarj, varj, marj, sarj, av, jav, sav, szav, tav, hav, darv, szarv, adv, magv, odv; d) mélyhangu i í után: in-ak, hid-ak, lik-ak, szíj-ak, díj-ak, híj-ak, íj-ak, szil-ak; kivétetnek s ok-val ragoztatnak: ih, csik, csín, gyik, kín, nyirk, zsír, sír s némely mások; e) hosszu á után valamivel zártabb ezekben: ág, ágy, áll, ár, háj, hárs, hát, ház, kád, máj, nyál, szál, tál, száj, nyárs, szár, szárny, táj, tár, tárgy, társ, vágy, váll, vár, melyek után tájejtéssel az a átváltozik o-ra, p. ház-ok, váll-ok; f) a több szótaguak közől, a fentemlített ékvesztőkön kivül, az alom képzőjüek után, melyek egyszersmind hangugratók: hatalm-ak, szidalm-ak, oltalm-ak stb. II. melléknevek után, ha mélyhanguak, általános szabály szerint járul, nevezetesen a) gyökszók és törzsek után: lágy, rosz, tág, új, rút, sok, vad, bús, dús, gyors; b) ezen számnevekhez: három, nyolcz, húsz, száz; c) a multidőbeli igenevekhez: holt-ak, mult-ak, tanult-ak; d) a fokozott melléknevekhez: jobb-ak, nagyobb-ak, okosb-ak; e) az ékony, ály, ány, vány, ánk, ár, asz, as, ás, os, az képzőjü melléknevek után, mint: hajlékony-ak, szikály-ak, sovány-ak, halvány-ak, nyulánk-ak, kopár-ak, kopasz-ak, hálás-ak, házas-ak, okos-ak, igaz-ak: Kivétetnek a) atag, p. hervatag-ok, b) talan, p. nyugtalan-ok, c) ag, gazdag-ok, d) ar, or, pazar-ok, gondor-ok, e) és az os képzőjüek, midőn főnévül használtatnak, p. kalapos-ok, t. i. mesteremberek; kalapos-ak, a kik kalapot viselnek.
Bővebben l. K, mint többesképző. | |
* | |
| helyn. Veszprém és Biharv. Helyr. Akára, Akán, Akáról. | |
* | |
| (ak-ácz) fn. tt. akácz-ot. Országszerte ismeretes fa- és cserjenem a kétfalkások és tízhímesek seregéből. Mátyusföldén: akacs vagy agacs, másutt: akász vagy ákász.
Legközelebbi rokona: akics, azaz tövisnemü szálka, mely a vele ütközésbe jövő testekbe akad, továbbá az akácziós, azaz, másba akgatódzó, belekötő. Hazonlók hozzá a hellen akakia, akanqoV, és a latin acacia, l. AK, elv. gyök. | |
* | |
| ösz. fn. l. AKÁCZ. | |
* | |
| (ak-ácz-i-ós) mn. tt. akácziós-t vagy ~at, tb. ~ak. Székely tájnyelven: aki másokba belekötni, beleakadni szeret, akadékos, mint az akáczfa. | |
* | |
| (ak-ácz-i-ós-kod-ás) fn. tt. akáczióskodás-t, tb. ~ok. Akadékoskodás, kapczáskodás, másokba kötelődzés. | |
* | |
| (ak-ácz-i-ós-kod-ik) k. m. akáczióskod-tam, ~tál, ~ott. Másokba belekötni akar, akadékoskodik, kapczáskodik, veszekedésre ürügyöt, alkalmat keres, akgatódzik. | |
* | |
| (akácz-virág) ösz. fn. Az akáczfa bogláros, fehér vagy pirosas virága, mely a mi éghajlatunk alatt május közepe táján kezd nyilni. | |
* | |
| (ak-ad) önh. m. akad-tam, ~tál, ~t vagy ~ott, htn. ~ni. 1) Beható ragu viszonynévvel, valamibe ütközik, vagy belehat, belefúrja magát. Kőbe akadt a szekér. Fogába akadt a csont, a szálka. Tüske akadt a lábába. 2) Benmaradó ragu viszonynévvel, bizonyos akadály, gát miatt megütközési állapotban marad. Ott akadt a sárban, kátyolban, gödörben. Benn akadt a szorosban. 3) Marasztaló névraggal, találkozás, ütközés következtében függve marad. Fán akadt a ruhája, kalapja. 4) Felható névraggal, valamire talál, mintegy rámegy. Pénzre, kincsre akadt. Nem akadhatok elveszett lovamra. Csak társainkra akadhatnánk. Egy becsületes emberre sem akadhattam. 5) Találkozik, előadja magát. Mindenre akad ember. Akad még oly alkalom, hogy... 6) Valahová jut, vetődik. Irígyeim kezébe, latrok hatalmába akadtam. Véletlenül zsiványfészekbe akadtam. 7) Öszve igekötővel, szembe jő valakivel. Barátjával, ellenségével öszveakadt. 8) Átv. ért. beleköt valakibe, kapczáskodik. A garázda ember alkalmat keres, hogy valakibe akadhasson. Ide tartoznak e részint átvitt, részint közmondási használatai: Tervében, szándékában fönnakadni. Beszédben megakadni. Bárcsak valami szerencsém akadna. Nyelvének kereke megakadt. Akadjon a szárazfán = akasszák föl. Minden fejszének akad nyele. Km. Elemzését illetőleg l. AK elv. gyök. | |
* | |
| (ak-ad-ály) fn. tt. akadály-t, tb. ~ok. Akármi ellenvetés, ellenszegülés, gát, nehézség, mely valamely dolog, munka, terv, szándék, törekvés folytatását, illetőleg végrehajtását hátráltatja, ellenzi, visszatartja. Akadályokkal küzdeni. Akadályra bukkanni. Akadályba ütközni. Akadályt vetni. Akadályon győzni, átesni. Nagy akadály a szegénység. Km. Az elbizakodás akadályt vet az előmenetelnek. Semmi akadály, csak rajta! | |
* | |
| (ak-ad-ály-os) mn. tt. akadályos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami akadályul szolgál, nehézséggel járó, ellenszegüléssel páros, valami dologban gátoló. Akadályos út, járás, hajózás. V. ö. AKADÁLY. | |
* | |
| (ak-ad-ály-os-kod-ás) fn. tt. akadályoskodás-t, tb. ~ok. Kapczáskodás, kötelődzködés, veszekedési, ellenszegülési viszketegből származó viszálkodás. | |
* | |
| (ak-ad-ály-os-kod-ik) k. m. akadályoskod-tam, ~tál, ~ott. Gyakori, ismételt, folytonos ellenszegülés, ellenvetés által valakinek útjában áll, hogy akaratát, szándékát a véghezvitelben hátráltassa, késleltesse, meghiusítsa. | |
* | |
| (ak-ad-ály-oz) áth. m. akadályoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Valakit czélja, akarata végrehajtásában fentartóztat, gátol, hátráltat, késleltet. Lehet valakit mind jóban, mind roszban akadályozni. Ne akadályozz, ha mondom. Akadályozni valakit valamitől = nem engedni, hogy megkezdhesse; akadályozni valamiben = a megkezdett munkában hátráltatni. | |
* | |
| (ak-ad-ály-oz-ás) fn. tt. akadályozás-t, tb. ~ok. Ellenszegülő, gátvető cselekvés, mely által valakit bizonyos dologtól visszatartunk; hátráltatás, késleltetés. | |
* | |
| (ak-ad-ály-oz-ó) mn. tt. akadályozó-t, tb. ~k. Aki vagy ami akadályoz, hátráltat, gátol valamit. Haladást akadályozó sajtórendelet. Akadályozó körülmények. | |
* | |
| (ak-ad-ály-oz-tat) áth. m. akadályoztat-tam, ~tál, ~ott, par. akadályoztass, htn. ~ni. A szóképzés szabályai szerint miveltető ige volna, s annyit tenne, mint más által akadályoz valakit vagy valamit; de a köz nyelvszokás értelmében csak annyi, mint: akadályoz. A sok látogató akadályoztatja a munkás embert. | |
* | |
| l. AKADÁLYOZÁS. | |
* | |
| (ak-ad-ály-talan) mn. tt. akadálytalan-t, t.b ~ok. 1) Amiben nincs akadály, amit sem anyagi, sem erkölcsi ellenszegülés nem hátráltat, nem késleltet, szabad folyamatú. 2) Mint igehatárzó am. akadálytalanul, akadály nélkül. A kezdett pályán akadálytalan haladni. Czéljához akadálytalan eljutni. | |
* | |
| ih. l. AKADÁLYTALAN 2). | |
* | |
| (ak-ad-ás) fn. tt. akadás-t, tb. ~ok. Általán ellenszegülésből támadt visszahatás, mely miatt a folyamatban levő munka vagy akármely folyékony dolog félbeszakad. Megakadás, elakadás, fölakadás. Vizelet elakadása. Többi érteményei az akad igéből magyarázhatók. V. ö. AKAD. | |
* | |
| (ak-ad-ék) fn. tt. akadék-ot. Általán minden, ami akadásra ad okot, ami valamilyen gátot vet, hátráltat, visszatart, késlet. Tűzoltásnál a bámuló nézők sokasága, vagy az utczák szűk volta nagy akadék. A siető embernek akadékul vannak az előtte lassan ballagók. Akadék-kő-, gerenda az útban. Adoma szerint a czigány a kadétot katona-akadéknak nevezte. Átv. ért. el nem igazodható kétkedés (scrupulus). | |
* | |
| (ak-ad-ék-os) mn. tt. akadékos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Akadékot okozó, képező, hátráltató, késleltető, p. Akadékos út, melyen nehéz járni. Akadékos ember. 2) Szövevényes, bonyolodott, nehéz föloldásu. Akadékos kérdés, ügy. 3) Aki mindenen fönnakad, vagy nem képes eligazodni, aki a kákán is csomót keres. | |
* | |
| (ak-ad-ék-os-kod-ás) fn. tt. akadékoskodás-t, tb. ~ok. Ellenszegülési hajlandóság, melynélfogva valaki akadékoskodni szeret, vagy szokott. L: AKADÉKOSKODIK. | |
* | |
| (ak-ad-ék-os-kod-ik) k. m. akadékoskod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Szüntelen vagy gyakran, ismételve akadékot okoz, utban áll, kapczáskodik, kötelődzik, holmi ellenvetésekkel az ügyet hátráltatja, kifogásai által késleltet valamit, lábalattkodik. | |
* | |
| (ak-ad-ék-os-kod-ó) mn. tt. akadékoskodó-t. Aki akadékoskodni szokott, szeret; akadékvető, kereső, csináló. l. AKADÉKOSKODIK. | |
* | |
| fn. tt. akademiá-t. A görög nyelvből minden művelt nyelvbe, s így a magyarba is átvett szó. Jelent általán oly helyet, melyben a tudományok, művészetek és testi gyakorlatok oktatásképen előadatnak. Különösen 1) így neveztetik a bölcsészetben Plato iskolája. T. i. egy Athenén kivül fekvő kies helyen, mely legtöbbek véleménye szerint valamely Akademus nevű hősről neveztetett Akademiának, hol gyönyörü kertek és sétányok, valamint testgyakorló iskola is létezett, Plato szintén iskolát alapított, honnan az ő bölcsészete is akademiának neveztetik. 2) Nálunk az egyetemnél szűkebb értelmű, s azon főiskolákat jelenti, melyekben bölcseleti és jogtudományokra oktattatik az ifjuság, milyenek a győri, kassai, pozsonyi, nagyváradi, zágrábi főtanodák. 3) Tudósok társulata, kik bizonyos időkben értekezés végett öszvegyűlnek, s a tudományokat mívelik; ilyen a magyar tudományos akademia. 4) Művészek társulata, vagy tanodája, p. festész-, szobrász-, zenész-akademia. 5) Különösen valami nagyobbszerű hangművészeti, p. szavalási, zenei előadás. 6) A festészek akademiáknak nevezik azon meztelen alakokat, melyek vagy a természet után, vagy valamely minta szerint rajzoltattak. Végül 7) azon köz, nyilvános épület, melyben valamely akademia tagjai vagy növendékei öszvegyűlnek. | |
* | |
| (akademia-i) mn. tt. akademiai-t, tb. ~ak. Ami akademiába vagy akademiából való, ahhoz tartozó, azt illető. Akademiai tagok, növendékek. Akademiai előadások, űlések, gyűlések. Akademiai könyvtárak, segédeszközök, képek. | |
* | |
| fn. tt. akademikus-t, tb. ~ok. Valamely akademia tagja vagy növendéke. | |
* | |
| (ak-ad-oz) gyak. önh. m. akadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Gyakran ismételve, több izben megakad, vagyis bizonyos cselekvése folyamát, fonalát félbe-félbe szakasztja, valamely gátoló, hátráltató oknál fogva. Akadoz a szekér a kátyolos uton, a hajó a zátonyos folyón, a ruha a bozótban, a tövisek között. Akadoz a dolog menetele. Különösen mondjuk a nyelvről, midőn beszéde, kiejtése szakgatott. Akadoz a nyelve, höbögve beszél. Másokba akadozni, átv. ért. = beléjök kötni, kapczáskodni. | |
* | |
| (ak-ad-oz-ás) fn. tt. akadozás-t, tb. ~ok. Gyakori, többszöri megütközés, megállás, botlás, kivált menet közben, vagy valami tapadó tárgy általi gyakori fentartóztatás, p. akadozás a tövisbokrok között. Akadozás (a nyelv akadozása) lényeges hiba a szónokban. A sok akadozásban elkésni, ruháját öszverongálni. | |
* | |
| hibás, akadoz ige helyett; mert törzse: akad, nem pedig: akadik. | |
* | |
| (ak-ad-oz-ó) mn. tt. akadozó-t. Meg-megütköző, nem folyó; höbögő, kétkedő. Akadozó gép, malom, óra. Akadozó nyelv, beszéd, szónok. Akadozó ember, azaz kétkedő. | |
* | |
| fn. tt. akánt-ot, két főbbhímesek és megrejtősök seregébe tartozó növénynem; csészéje kétlevelű, bokrétájának fölső ajaka nincs, tokja kétrekeszű. Közvetlenül a görög akanJoV-ból (= akics virágu) vétetett, de gyökre nézve nyelvünkben is honos. V. ö. AK, elv. gyök. | |
* | |
| (akánt-bogács) ösz. fn. Növényfaj a bogácsok neméből, melynek levelei tövises, akicsos élűk, honnan a neve is. (Carduus acanthoides). | |
* | |
| (ak-ar); áth. m. akar-t, htn. ~ni. 1) Általán valamely cselekedésre, vagy valamit tenni kész. Különösen 2) eltökélett, elhatározott belső öntudatból hajlandó tenni valamit, midőn ezen szó belső szabadságot, függetlenséget előföltételez. Én azt, én úgy akarom, ha az egész világ ellenem támad is. Ha Isten is úgy akarja. Teljességgel nem akarom. Amit akar, azt kiviszi. Aki akar, lel okot. Km. Akarom is, nem is. Km. 3) Nagyobb nyomatékkal am. parancsol. Akarom, hogy az egész ház szavamat fogadja. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Km. t. i. adoma szerint midőn a czigány lovát árulta, ha valaki kérdé: vemhes-e a lova? azt felelte, vemhes; azt pedig valaki azt kérdé: nem vemhes-e a lova? azt válaszolta, nem vemhes. Miért megfeddetvén, a föntebbi szóval felelt. Nem mint akarnók, hanem a mint lehet. Km. 4) Akarom hinni = örömest hiszem, hajlandó vagyok hinni. 5) Valamit tapasztalással elérni kiván. Akarom látni, hallani, tudni. 6) Szándékozik, készül. Most jövél, és már menni akarsz? Sokat akar a szarka, de nem birja a farka. Km. Meg akarlak látogatni. Ki akarok menni. El akarok utazni. 7) Vétetik a cselekvést megelőző föltételül is. Ő nem csak akar, de tesz is Nem elég akarni, de cselekedni is kell. 8) Használtatik a szabadságtól nem függő állati, sőt természetszükségi működések kijelentésére is. A csecsemő szopni, enni, alunni akar = szophatnék, ehetnék, alhatnék. 9) Sajátságos magyar kitételek: meg akar halni, bolondúlni, betegedni, a ház le akar dőlni, e helyett: haló, bolonduló, betegedő félben van, a ház dőlő félben van, le fog dőlni. E kés nem akar vágni, életlen volta miatt nem bir vágni. A pipa nem akar szelelni. A hajó nem akar helyéből mozdulni, stb.
Elemzését illetőleg l. AK. elv. gyök. | |
* | |
| (ak-ar) v. AKÁR, (ak-ár) ksz. az igétől megkülönböztetés végett az utóbbit helyesebbnek véljük. 1) Oly mondatokat köt öszve, melyek önmagukban véve egymástól különböző, másmás nemű dologról szólanak, de bizonyos tekintetben hasonlat van közöttök, p. Akár darásfészekbe nyuljak, akár ezeket bántsam. Akár ennek beszélj-, akár a részeg németnek. Km. 2) Ellentéteseket, ellenkezőket foglal öszve. Akár ide, akár oda, mindegy. Akár így, akár úgy. Akár tetszik, akár nem, mitsem gondolok vele. Különösen egyes dolgokra vagy személyekre vonatkozva, melyek másmás neműek. Mindegy neki, akár bor, akár pálinka. Akár Budán, akár Pesten lakhatom. Mindegy neki, akár Péter, akár Pál.
"Akár midőn a nap rajtad leszáll, S az égpirulat fényében ragyogsz; Akár midőn setét felhők borítnak." Szemere Pál. 3) Néha magán is áll, mely esetben különfélekép lehet feloldani. Akár a siketnek beszéljek, mintha siketnek beszélnék. Akármit beszélsz, de úgy van = beszélhetsz, amit akarsz. Akár merre menendesz, követlek = menj, amerre akarsz. Akár tűzbe vízbe ugorjam érte = kész vagyok tűzbe vizbe ugorni. Az öszvetett nevek s határzókban bizonyos nem alá tartozó mindent vagy többet fejez ki, melynek részei közől választhatni, s bár szóval fölcserélhető, p. akárhol = több hely közől bármelyiken, akárki = mindenek közől bárki stb. "Akárhová hajtsam fejemet, Seholsem találom helyemet." Népdal. S bár am. bátor. "Legyünk itten mind hajnalig Bátor világos viradtig." Népdal. Mindezen érteményeiben a szabad választás alapfogalma rejlik, s nem egyéb, mint az akar ige különösen alkalmazva, melylyel körülirva főlcserélhető, p. akár Budán, akár Pesten lakhatom = ha akarom, Budán, ha akarom, Pesten. Akár mit mondasz = mondj amit akarsz. Akár így, akár úgy = így vagy úgy akarva. Akár megesküdjem = ha akarod, megesküszöm, kész akarattal megesküszöm. Akár jösz, akár nem = akarsz jönni vagy nem. Hasonló kötszói értelemben használtatik a latin vis (akarsz), p. ubivis = mindenütt ahol akarod, quivis, akit csak akarsz, azaz, mindenki, akárki; quantumvis, amennyit akarsz, akármennyi. | |
* | |
| (ak-ar-ás) fn. tt. akarás-t, tb. ~ok. Elhatározás, eltökélés. elszánás bizonyos cselekvésre, mely szabadságunktól függ. Nem akarásnak nyögés a vége. Km. Nem akarás, fejvakarás. Km. Az akarás tőlünk függ, a végrehajtás nem mindig. | |
* | |
| (ak-ar-at) fn. tt. akarat-ot. Általán az emberi lélek azon tulajdonsága, melynélfogva önmaga határozza el, amit tenni fog. Ezen embernek akarata van, azaz másoktól függetlenül, önszántából teszi, amit tesz. Akaratomtól függ ezt tenni vagy elhagyni. Akaratommal történt = úgy akartam. Különösen bölcseleti ért. gyakorlati tehetség, melynek lényege az elhatározás és végrehajtás. Szabad akarat, mennyiben működése egyedül önerejétől függ. Korlátolt akarat, mennyiben a belső eltökélés végrehajtását külső akadályok hátráltatják. Erős, gyönge, eltökélett, ingadozó, jó, gonosz akarat. Továbbá jelent parancsot. Akaratom szerint cselekedjetek. Legyen te akaratod (Úr imáds.) Az ország és fejedelem akaratának minden polgár hódúl; egyezést, egyetértést: Köz akarattal megválasztani valakit; makacsságot, önfejüséget: Nagy benne az akarat, mint a vén leányban. Km. Innen: akaratos ember = önfejü, makacs. | |
* | |
| (akarat-hiány) ösz. fn. Azon lelki erő fogyatkozása, nemléte, melynélfogva magunkat valamire elhatároznunk kell. Vállalkozó bátorság, erély, szilárdság nélküli állapot. | |
* | |
| (ak-ar-at-i) mn. tt. akarati-t, tb. ~ak. Akaratból származó, önkéntes. Akarati tehetség, cselekedet. | |
* | |
| (ak-ar-atlan) mn. tt. akaratlan-t, tb. ~ok. 1) Akinek független akaró tehetsége nincs, akarathiányban szenvedő. Különösen szabad, beszámítható akaratot nélkülöző. Akaratlan csecsemő, őrült. 2) Szabad akarattól nem függő, abból nem származó, akarat ellen való, kényszerített, nem szándékolt. Akaratlan bántás, sérelem. Határzóilag am. AKARATLANUL. Ez akaratlan történt. | |
* | |
| (ak-ar-atlan-ság) fn. tt. akaratlanság-ot. Állapot, midőn valaki akarattal nem bir, vagy az akarati tehetséget nem gyakorolja, közönyösség; akarathiány. | |
* | |
| ih. Nemakarva, szándékunk ellen. Akaratlanul megtaszítani valakit. | |
* | |
| (ak-ar-at-os) mn. tt. akaratos-t v. ~at, tb. ~ak. Önfejű, csökönyös, makacs, aki egyedül saját akaratát követi, megvetve a másokét, daczolva a másokéval. Akaratos gyermek, ember. A Nádor-codexben előjön akaratos ez értelemben is: akaró, akaratú, "hogyha házasságra akaratos volna." (570. levél). | |
* | |
| (ak-ar-at-os-an), ih. Önfejüleg, makacsul ellenszegülve, daczosan. | |
* | |
| (ak-ar-at-os-ít); áth. m. akaratosít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Akaratossá, azaz makacscsá, önfejüvé tesz valakit. | |
* | |
| (ak-ar-at-os-kod-ás) fn. tt. akaratoskodás-t, tb. ~ok. Önfejüsködés, makacskodás, daczoskodás. | |
* | |
| (ak-ar-at-os-kod-ik) k. m. akaratoskod.tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mások parancsa, javaslata, okosabb tanácsa ellenére saját eszét követi makacsul. | |
* | |
| (ak-ar-at-os-ság) fn. tt. akaratosság-ot. Oly ember tulajdonsága, ki egyedül öneszét követi, s mások tanácsát, szavát makacsul mellőzi; nyakasság, önfejűség, daczosság. | |
* | |
| (akarat-szěrü) ösz. mn. Szabad akarat elhatározásából folyó, önkéntes, nem erőltetett, nem kényszerített. | |
* | |
| (ak-ar-ék-os) mn. tt. akarékos-t vagy ~at, tb. ~ak. Kinek akarata valamire hajlandó, mások szavára hajtó, idegen tanácsot követni kész. Oly képzésü új szó, mint takarékos, csavarékos. | |
* | |
| (akár-hogy) ösz. fn. Különböző módok közötti választásra vonatkozik, s am. bár miképen, bár mi módon. Akárhogy teszem szerét, meg kell szereznem. Akárhogy töröm fejemet, nem jut eszembe. Akárhogy, csak meglegyen. Akárhogy bizonyítsd, nem hiszem. Nem gondol ő vele, akárhogy viselem magamat. | |
* | |
| l. AKÁRHOGY. | |
* | |
| (akár-hol) ösz. ih. Bár mely helyen, vidéken, városban, országban. Akárhol leszesz, meglátogatlak. Akárhol van dinom-dánom, őt ott leled. Akárhol, de ezen városban rejtezik. Akárhol megfordult, mindenütt szivesen látták. Helyhatárzó és állapító jelentésü. | |
* | |
| (akár-honnan) ösz. ih. 1) Bármely helyről, tájról, országból, akármely pontról, oldalról. Akárhonnan nézem e várost, mindenütt rendetlennek látom. Jó bor, akárhonnan hozták. 2) Akármely kútfőből. Akárhonnan veszed, elő kell teremtened. Akárhonnan meríthetsz = ahonnan tetszik, mindenünnen. | |
* | |
| (akár-hová) ösz. ih. Akármely helyre, tájra, országba, pontra, oldalra stb. Akárhová megy, szivesen látják. Akárhová rejtezel, megtalálnak. Akárhová tesz az Isten, nem tehetek róla. Akárhová fordítom szemeimet, mindenütt pusztulást, inséget látok. | |
* | |
| (akár-ki) ösz. mn. 1) Mindenki vagy senki. Ezzel bizony akárki beérheti. Akárkivel találkozik, üdvözli, azaz: mindenkit üdvözöl. Akárkihez hozzámenne, csak vinnék = mindenkihez, csak vinnék. Akárkiben ne bizzál. Akárki mondja, nem hiszem = senkinek nem hiszem. 2) Sok közől valaki. Akárki volt, mi gondod rá? | |
* | |
| (akár-mely) ösz. mn. Kivétel vagy válogatás nélkül minden. Akármely könyvet fog kezébe, legott eldobja. Akármely hivatalt, szolgálatot kész elfogadni. Akármely órában jövendesz, honn találsz. | |
* | |
| (akár mely-felé) ösz. ih. Akármely iránypontnak tartva, akármerre menve, irányozva. Akármelyfelé irányozza látcsövét, mitsem lát. Akármelyfelé veszi utját, nyomába érnek. | |
* | |
| (akár-mely-felől) ösz. ih. Bár mely tájról, pontról, oldalról. Akármelyfelől fúj a szél, födözve vagyunk ellene. Akármelyfelől támadja meg várunkat az ellenség, mi biztosítva vagyunk. | |
* | |
| (akár-melyik) ösz. mn. Több közől egy bizonyos meghatározott alanyra vonatkozik. Ezen lovak közől megvenném akármelyiket. Mindegy nekem, akármelyik jő velem közőletek. | |
* | |
| (akár-mennyi) ösz. mn. Többes helyett, mint minden számnév, igehatárzó ~n vagy ~en ragot vesz föl: akármennyin vagy ~mennyien. 1) Bár mily sok, legyen bár mily nagy számu. Akármennyi ember jő előmbe, mind jó kedvüek. Akármennyit beszéltem neki, nem lett sikere. Akármennyin jösztök, szivesen látlak. 2) Amennyi csak kell, vagy tetszik, vagy lehet. Van bor akármennyi, amennyit akarsz. Ehetel, ihatol akármennyit. | |
* | |
| (akár-mennyin) ösz. mn. Bár mily sokan, bár mily nagy számmal. Jöhettek akármennyin. | |
* | |
| (akár-merre) ösz. ih. Több hely, táj, vidék közől bár melyikre, vagy melyik felé; mindenfelé, minden irányban. Akármerre nézek, gyönyörű a vidék. Mehetsz Isten hirével akármerre. | |
* | |
| (akár-mi) ösz. mn. Határozatlan dolgokra, nem személyre vonatkozik, s am. a sok közől bár mi. Akármi ér, nem gondolok vele. Hazámért akármit megteszek, elszenvedek = mindent. Akármire kész vagyok = mindenre. | |
* | |
| l. AKÁRMIKÉP. | |
* | |
| (akár-mi-kép) ösz. ih. 1) Bármi módon, úton-módon, bármi szerével, akárhogyan. Akármikép teszem szerét, de meg kell lenni. 2) Több közől valamely módon, valamikép. Akármikép meg kell őt mentenem. | |
* | |
| (akár-mikor) ösz. ih. Bármely időben, időszakban. Csak jőj, akármikor. Nem bánom, akármikor indulunk. 2) Mindenkor. Akármikor otthon találsz. | |
* | |
| (akár-mily) ösz. mn. Tulajdonságai között nem válogatva, azokra nem tekintve bármi nemű, bármilyféle. Akármily szép, még sem kell. Akármily rút, csak jó legyen. Akármily okosan, higgadtan beszél, nem hallgatnak rá. | |
* | |
| l. AKÁRMILY. A viszonynév után téve e második alakban divatozik. Nem kell nekem bor, legyen az akármilyen. | |
* | |
| (akár-mi-nemű) ösz. mn. tt. ~t, vagy ~et, tb. ~k vagy ~ek. Legyen bármily nemhez tartozó s tulajdonságu. Nem szeretem a sajtot, akárminemű legyen. Akárminemű a munka, pihenést kiván. Mindegy nekem, akárminemű. | |
* | |
| l. AKÁRMINEMŰ. | |
* | |
| (akár-mint) ösz. ih. Bármi módon, szerrel, akárhogy, akármikép. Akármint könyörgék, nem használt. Akármint sieték, mégis elkéstem. | |
* | |
| (ak-ar-va), ih. Határozott akaratból, szándékosan. Akarva nem akarva el kelle mennem = erőszakkal. Ez úgy akarva történt. Jót akarva roszat cselekedett. Készakarva károsítani valakit. | |
* | |
| különös forma a maga nemében, e helyett AKARVA. Nagyobb nyomatékul kész tétetik elébe: Készakartva eltépte öltönyét. Nem lehetetlen, mert a nyelv természetével nem ellenkezik, hogy hajdan a va képző nem csak a jelen, hanem a mult, s talán a jövő időkhöz is járult: akar-va t. i. jelenben, akart-va, multban, akarand-va¸ jövőben. Az idők szabatosb meghatározására szokásba lehetne hozni. | |
* | |
| (ak-asz) fn. tt. akasz-t, tb. ~ok. Szegekkel, fogakkal ellátott állvány, melyre holmit akasztani lehet. Ruhaakasz. Helyesen elvont törzsszó a szakasz, ragasz, támasz, rekesz s több mások hasonlatára. | |
* | |
| AKÁSZFA, l. AKÁCZ, AKÁCZFA. | |
* | |
| (ak-asz-ka) kics. fn. tt. akaszká-t, tb. akaszkák. Kisebbnemü akaszféle állvány, vagy horgocska, kapocska, melynélfogva valamit fölakasztanak. | |
* | |
| (akasz-kerék) ösz. fn. Új szó azon órakerék elnevezésére, mely németül Steigerad vagy Sperrrad. | |
* | |
| (ak-asz-kod-ás) fn. tt. akaszkodás-t, tb. ~ok. Magamagának fölfüggesztése, lógó állapotba helyezkedése, p. midőn a hintázó gyermek faágra, vagy midőn anyja nyakába csimbeszkedik. | |
* | |
| (ak-asz-kod-ik) k. mult: akaszkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valamely magasabb testre, állványra kapaszkodik, s függő állapotba helyezkedik. Fölakaszkodni a fára, szekér végére, gerendára, kötélre, stb. Más nyakába akaszkodni. | |
* | |
| (akasz-kúp) ösz. fn. Új szó az órásmesterségben, németűl Sperrkegel. | |
* | |
| (ak-asz-t); áth. m. akaszt-ott, par. akaszsz, htn. ~ni vagy ~ani. Valamit vagy kit, bizonyos magasságban levő szegre, horogra, rúdra s hasonlónemű tartalékra függeszt, fölköt, fölkapcsol, hogy függőleges helyzetben maradjon. Szegre akasztani a ruhát, puskát. Fára akasztani a kukoricza-csomókat. Embert akasztani, törvényes úton akasztófán kivégezni. Hajdan a malombeli tolvaj hajánál fogva gerendára akasztották. Ki nem akar élni, akaszsza föl magát. Km. Akaszszanak föl neved napján. Km. Akasztani való czégéres zsivány. Felakasztották. Átv. ért. valamit öszveüttet, ütközésbe hoz valamivel, minélfogva ideiglen megáll. Kereket, tengelyt akasztani. Képesen szólva: a bút, gondot szegre vagy falra akasztani = száműzni a szívből, fejből. Párhuzamos önható társa akad. V. ö. AK elv. gyök. | |
* | |
| (ak-asz-t-al); áth. m. akasztal-t, htn. ~ni. Egy érteményü az akaszt igével, de úgy látszik, némi tartóssági, nagyítási árnyéklattal, melyet az al képvisel. Hasonló viszonyt sejtünk a maraszt és marasztal, vigaszt és vigasztal, engeszt vagy engesztel között. A tapaszt tulajd. a tapasztal átv. értelmű. A székelyeknél ezen értelme is van: akadályoz. Egyébiránt a régi nyelvemlékekben gyakran előfordúl, most ritkábban használják. | |
* | |
| (ak-asz-t-al-ás) fn. tt. akasztalás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit fölfűzünk, kötözünk, függesztünk vagy akadályozunk. | |
* | |
| (ak-asz-t-al-t) mn. tt. akasztalt-at. Fölfűzött, tűzött, függesztett, akadályozott, megakasztott. Nagyobb keletre érdemes szó, mint amilylyel valóban bír. Hasonló képzésü ezekkel: magasztalt, tapasztalt, marasztalt, vigasztalt stb. | |
* | |
| (ak-asz-t-and-ó) mn. tt. akasztandó-t, Büntetésbeli akasztásra érdemes, vagy akit itéletileg fel fognak akasztani. Akasztandó zsivány. Az akasztandó elitéltet kikísérni. | |
* | |
| ösz. mn. l. AKASZTANDÓ. | |
* | |
| (ak-asz-t-ás) fn. tt. akasztás-t, tb. ~ok. Általán: fölfüggesztés, bizonyos tartalékra, p. szegre, horogra, állványra stb. Különösen: valamely gonosztevőnek törvényes itélet szerinti kivégzéze kötél által. | |
* | |
| (ak-asz-t-ék) fn. tt. akaszték-ot. Amire vagy inkább aminél fogva fölakasztanak valamit, p. horog, szeg, kapocs. | |
* | |
| (ak-asz-t-ó) fn. tt. akasztó-t. 1) A gonosztevőnek birói itélet következtében végrehajtandó fölkötését teljesítő személy; hóhér, bakó. 2) Horog, kapocs, szeg, zsinór stb. melynélfogva, vagy melyre valami fölfüggesztetik. Ruhaakasztó; leszakadt a köpeny akasztója. | |
* | |
| (ak-asz-t-ód-ik) belsz. m. akasztód-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mintegy önmagától, külső erőszak nélkül valamibe meg- vagy beleakad. | |
* | |
| (akasztó-fa) ösz. fn. Földbe vert s különféle szerkezetű és nagyságu fa-állvány, melyre a biróilag halálra itélt bűnösöket szokták akasztani. Így nevezik a hasonló czélra épített falas alkatot is, mely akasztórudakkal vagy szegekkel van fölszerelve. Hívják törvényfának vagy bűnfának is. A népnyelv igen sok tréfás, gúnyos kifejezésekkel, mondatokkal bővelkedik, melyek akasztófára s akasztásra vonatkoznak. Akasztófa sódara, czimere, virága, bimbója = akasztófára való. Akasztófán száradjon a béle. Akasztófa-kerülő, ki fél az akasztófától. Kinek akasztófa a helye, nem hal a Dunába. Km. | |
* | |
| (akasztó-fa-kötél) ösz. fn. Kötél, melynélfogva valakit a törvényfára kötnek. | |
* | |
| (akasztó-fára-való) ösz. fn. Gonosztevő, aki érdemes rá, hogy felakaszszák. A szidalmazó czímek egyik legkeményebbike. | |
* | |
| l. AKASZTAL. | |
* | |
| (akasztó-létra) ösz. fn. Bakó létrája, melyet akasztáskor használ. Erről mondja tréfásan a népnyelv: Létrán ment sírjába, a másvilágra. | |
* | |
| (akasz-vas) ösz. fn. A gépekben kapocsnemű vas, melynélfogva annak bizonyos részei egymázba akaszkodnak. | |
* | |
| l. AKÁCZVIRÁG. | |
* | |
| (ak-csa), fn. tt. akcsá-t, tb. akcsák. A münch. codexben am. fillér, kispénz, törökül: (akdse vagy ahdse). "Láta pedig egy néminemő özvegyet két fél akcsa (aera minuta duo) eresztetet." Luk. 22. fej. | |
* | |
| (ak-csipesz) ösz. fn. Jelent érkötésnél használt csipeszféle sebészi eszközt. | |
* | |
| (ak-og-al-ék) fn. tt. akgalék-ot. Valamihez akasztott, ragasztott fityegő járulék. Képzésre hasonló hozzá: függelék. | |
* | |
| (ak-og-any) fn. tt. akgany-t, tb. ~ok. Fogakkal ellátott állvány, melyre ruhákat akgatnak. (Kleiderstock). Gyöke ak, s képzése olyan, mint a szintén újabb alkotásu függöny-é. | |
* | |
| (ak-og-at), gyak. áth. m. akgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~akgass. Több azonnemű vagy különféle holmit akasztékos részénél fogva valamely fogas, szeges, ágas állványra úgy rakosgat, hogy függő, lógó, lebegő helyzetben legyenek. A ruhákat fogasra, a fegyvereket falra, a kukoriczacsomókat ágasra, faágra, a dohányfűzéreket potosra akgatni. Minden genyegúnyáját magára akgatni. Különösen am. föltűz, odakapcsol. Rongyos köntösét gombostűkkel akgatta öszve. A szabók előbb akgatnak, azután varrnak. A terhes hajókat lánczokkal, kötelekkel akgatják a vontató gőzöshöz. Önhatólag használva Tolna- és Baranyában ezt teszi: akadékúl szolgál, láb alatt van, akadékoskodik. Ne akgass itt, hanem hordd el magadat. | |
* | |
| (ak-og-at-ás) fn. tt. akgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn holmit függő helyzetbe rakosgatunk, vagy tűzdelünk. Ruha-, dohányfűzér-, szőlő-, edényakgatás. | |
* | |
| (ak-og-at-atlan) mn. tt. akgatatlan-t, tb. ~ok. Amiket föl nem akgattak, fől nem tűztek. Porban heverő, akgatatlan holmi. | |
* | |
| (ak-og-at-mány) fn. tt. akgatmány-t, tb. ~ok. Akasztékoknál fogva fölfüggesztett, lógó helyzetben levő, vagy föltűzött holmi. Szél lebegette, lógatta akgatmány. | |
* | |
| (ak-og-at-ód-z-ás) fn. tt. akgatódzás-t, tb. ~ok. Átv. ért. jelentésű, s am. másba kapczáskodás, kötelődzés, ingerkedés. | |
* | |
| (ak-og-at-ód-z-ás-i) mn. Akgatódzást illető, gyakorló, azt magában foglaló. Akgatódzási hajlam, viszketeg. | |
* | |
| (ak-og-at-ód-z-ik), k. v. belsz. m. akgatódz-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk emberről, ki minden áron, módon alkalmat keres, hogy másba kapjon, kössön, s vele ütközésbe jöjjön, p. midőn mások tetteit ezek füle hallatára hivatlanul fitymálja, szavaikat rostálja; azokat holmi sértő czélzásokkal haragra ingerli, kötelődik, ingerkedik, kapczáskodik, akáczióskodik. | |
* | |
| (ak-og-at-ód-z-ó), mn. tt. akgatódzó-t. A ki akgatódzni szeret, kötelődző, ingerkedő. | |
* | |
| (ak-ics), kics. fn. tt. akics-ot. Túl a Dunán, nevezetesen Balaton mellékén, am. tüvis, tüske. Ennek értelméből szinte látszik, hogy az ak gyök eredetileg = ék, tű, hegyes szurós kinövés. | |
* | |
| (az-ki-ent), ih. Azon módon, mint, épen úgy. Akként cselekedjél, amint mondom. | |
* | |
| AKKÉPEN, (az-kép vagy ~képen). Hasonló módon, olyképen, oly módon, olyformán. V. ö. ~KÉNT és ~KÉP. | |
* | |
| (az-kor), ih. Azon időben, mely már elmúlt, vagy következni fog. Távolra vonatkozó, s viszonytársa a közelebbi, vagyis jelen: EKKOR. Akkor még fiatalok voltunk. Akkor már nem élünk. Amikor akkor = akármikor, valamikor. Akkor kell a vasat verni, mikor tüzes. Km. Akkor időben, időtájban. Mikor kérdeznek, akkor beszélj. Km. | |
* | |
| (az-kora) mn. tt. akkorá-t, tb. akkorák. 1) Oly nagyságu, mint .... Akkora fia van már, mint maga. Csak akkorát adj, mint a kis ujjam. Akkorával be nem érem. Akkorát kiáltott, hogy majd megsiketűltem bele. Mekkora akkora. Viszonytársa a közelre mutató, közel valamihez értő, hasonlító ekkora, ily nagy. 2) Oly nagy koru, oly régi, oly messze. Akkora időre nem is emlékszem.
Ezen szóban a kor első jelentése, úgy látszik, eredetileg térre, a második időre vonatkozik. Vagyis amaz jelenti azon kört, térkört (érzéki kört), melyet bizonyos test elfoglal és csak utóbbi értelmében a szellemibb természetű időkört; minthogy valószinű, hogy a kor nem egyéb, mint a kör fenhangú változata, azonban szinte nem alaptalan azon nézet, hogy a nyelvszellem épen a hangzóváltozattal akará a két fogalmat megkülönböztetni, mint ezekben is: cseléd, család, kő, kova, lék, lik és lyuk, szög, szug vagy zug, tető tat (hajó tatja hátulja fő része), tér tár stb. Egyébiránt a térnagyságra vonatkozó kor-ról azt is vélhetnők, hogy a nagyot, magasat jelentő gór módositott alakja, miszerint akkora ember annyi volna mint: az vagy oly górú, azgora, aggora ember. | |
* | |
| (az-kor-á-ra) ih. 1) Oly nagyra, illetőleg kicsinre. Akkorára nőtt, mint a nád. Akkorára zúzták, mint a mákszem. 2) Akkori időre, azon időre. Akkorára én is ott leszek. Akkorára halasztani valamit, midőn senkit sem érdekel. | |
* | |
| (az-kori) mn. tt. akkori-t, tb. ~ak. Azon bizonyos korból való, melyre vonatkozás történik. Az akkori emberek jobbak voltak, mint a mostaniak. | |
* | |
| (az-kor-i-ban), ih. Azon régi, elmult, távoli időben. Akkoriban még mi is legények voltunk. Az akkoriban történt, midőn uton valánk. Közelre mutatva: EKKORIBAN. | |
* | |
| (az-kor-ig), ih. Azon bizonyos vagy alattomban értett időig, időpontig. Akkorig legyetek oda, amekkorig tetszik. | |
* | |
| (az-kor-on), ih. Azon bizonyos határozott időben; akkoriban. Akkoron, mikoron. Akkoron más világ volt, mint ma. | |
* | |
| (az-kor-ra), ih. Azon bizonyos, határozott, kiszabott időre. Mire hazajövök, akkorra kész legyen az ebéd. | |
* | |
| (akkor-tájban) ösz. ih. Azon időtájban, körülbelül azon idő alatt, melyről épen szó volt. Ez is akkortájban történt. Mi is akkortájban szüreteltünk, mikor ti. | |
* | |
| (ak-ol-a) fn. tt. aklá-t, tb. ~ák. Fonal, melynélfogva valamit öszveakgatnak.
Gyöke ak, melyből akaszt is származik, s abból ol képzővel lett elavult ige akol, ebből részesülő akló akla. Így képződtek ezek is: vitla, vizsla, nyegle, szemle, s némely mások. | |
* | |
| (ak-ol-a-al), gyak. áth. m. aklál-t, htn. ~ni. Dunán túl, nevezetesen Kemenesalon divatos ige, s am. imígy-amúgy, nagyjában öszveakgat, öszveférczel. | |
* | |
| (ak-na) fn. tt. akná-t, tb. akná-k. 1) Általán minden földalatti üreg, melyből ásványok hozatnak elő, különösen, sóbánya, miért legdivatosb a sóakna szó. Akana előfordul már egy 1222-dik oklevélben "Salis fodinas, quae Akana vocantur." Jerney Magyar nyelvkincsek. Van Vizakna hely is Erdélyben. 2) Hordó szája, közönségesen: akona. 3) Dugasz, melylyel a hordók s más edények száját betömik. 4) A hadi tudományban földalatt nyitott, ásott üreg (Mine) valamely helynek lőpor általi fölvettetésére. V. ö. AK gyök.
Rokon vele az ablakot, ablaknyilást jelentő szláv okno, melyhez ismét az oko (szěm) hasonló. | |
* | |
| (akna-ág) ösz. fn. A bányai akna többfelé elsugárzó menete. | |
* | |
| (akna-ásó) ösz. fn. 1) Bánya-épitész, vagy munkás, aki földalatti aknákat ás. 2) Hadépitészeti aknász. | |
* | |
| (akna-bél) ösz. fn. Ducz vagy gerenda, melylyel az akna oldalait megtámogatják, s mintegy kibélelik, hogy be ne dőljön. | |
* | |
| (akna-csőte) ösz. fn. Azon lik, nyilás, melyen az aknaásást megkezdik. | |
* | |
| (akna-ács) fn. tt. aknács-ot. Aknákat csináló bányai épitész. | |
* | |
| (akna-ácsol) ösz. áth. m. aknácsol-t, htn. ~ni. Aknát ácsol, aknát fagerendákkal kirak, megtámogat, kibélel, azt a beomlástól megovandó. | |
* | |
| (akna-ácsolás) ösz. fn. tt. aknácsolás-t, tb. ~ok. Az aknának fagerendákkal kirakása, megtámogatása. | |
* | |
| (akna-ácsolat) ösz. fn. Aknákat a beomlástól megóvó fagerendázat, fabéllés. | |
* | |
| (akna-héj) ösz. fn. Héjazat vagy házikó az akna fölött, hogy a bemenetelt szelek, esők ellen biztosítsa. | |
* | |
| (akna-kamra) ösz. fn. Hadtudományí ért. földalatti üreg, melyet lőporral töltenek meg, hogy ami fölötte van, légbe röpítsék. | |
* | |
| (akna-kamra-gát) ösz fn. Az aknakamrát elzáró gátféle mű. | |
* | |
| (akna-korlát) ösz. fn. Haditud. ért. gátféle kerítés, mely az aknát körülveszi. | |
* | |
| (akna-kő) ösz. fn. Bányásznyelven földből és mészből álló vegyülék, mely sófőzéskor kőalakban leülepszik. | |
* | |
| (akna-könyv) ösz. fn. Bányászok jegyzőkönyve, melybe fölirják, mikor és hány szállítást tettek az aknában. | |
* | |
| (akna-kötél) ösz. fn. Kötél, melylyel az ásványnyal rakott kosarat vagy ládát az aknából fölhúzzák. | |
* | |
| (akna-lég) ösz. fn. Nyirkos, sűrű lég az aknajárásokban. | |
* | |
| (akna-lob) ösz. fn. Hadtud. ért. fölvettetés az aknaüregben meggyujtott lőpor által. | |
* | |
| (akna-lyuk) ösz. fn. Hordó vagy más ilynemű edényen azon lyuk, melybe a dugaszt ütik. | |
* | |
| (akna-metszőlék) ösz. fn. Egy-egy vonal az aknajárásban, mely azt több ágra választja. | |
* | |
| (akna-nyiladék) ösz. fn. Általán nyilás, rés, mind a bányai aknákon, mind azokon, melyek fölvettetésre szolgálnak. | |
* | |
| (akna-oldal) ösz. fn. A bányai aknák oldalai, melyeket beomlás ellen duczokkal, gerendákkal megtámogatnak. | |
* | |
| (akna-ráz-kör) ösz. fn. Azon terület, vagy távolság, melyre az aknában föllobbantott lőpor megrázó erejet elhat. | |
* | |
| (akna-só) ösz. fn. Tömören termő kősó, melyet az aknában vágnak, különböztetésül a vízből főzött sótól. | |
* | |
| (akna-ász) fn. tt. aknász-t, tb. ~ok. 1) Sóvágó, sóásó. 2) Azon hadi szolgálatban levő vagy más munkás, ki valamely hely ostromlására vagy védelmére szolgáló aknákat ás. | |
* | |
| l. AKNAHÉJ. | |
* | |
| (aknász-kar) ösz. fn. Különös hadosztály, melynek föladata aknákat készíteni s azokat az ellenség romlására használni. | |
* | |
| (akna-tömet) ösz. fn. Lőporból való töltés az aknaüregben a végre, hogy ellobbantva, ami fölötte fekszik, égbe röpítse. | |
* | |
| (akna-út) ösz. fn. Az erőditési vagy ostromi aknák tekervényes menete. | |
* | |
| (akna-áz), ön. és áth. m. aknáz-tam, ~tál, ~ott. Aknában dolgozik, illetőleg az aknából bizonyos ásványokat kihoz. Átv. ért. holmi rejtett dolgokat kutat, s közismeretre juttat. Kiaknázni a régi okleveleket, kútforrásokat. | |
* | |
| fn. tt. akó-t. Híg testek, áruk mennyiségét meghatárzó mértéknem, valamint azon üreges edény, mely e mennyiséget magába foglalja. Nagysága országok szerint különféle. A magyar akó 64 itczéből, azaz 32 pintből áll. Akóval mérni, akójával adni venni a bort, pálinkát, sört. Előfordul már egy 1240-diki oklevélben "cum magno cubulo, qui vulgo Ako vocatur." Jerney Magyar nyelvkincsek. Vágmellékén akóval mérik a szilvát is. Megvan a török nyelvben is akov alakban.
Eredetére nézve úgy látszik, rokon az akna szóval, mennyiben mindegyik lényegét üreg teszi. Ennélfogva hasonló hozzá a szláv okowa (akó) és okno (akna, ablak), valamint a német aichen v. eichen is. V. ö. AKNA. | |
* | |
| (ak-od-ás), ösz. névk. hangrendileg magash. ekědés, mint: mar-akodás, ver-ekědés. A tulajdonképi névk. csak ás és, mennyiben az akodik ekědik-féle igékből származik. Jelent gyakorlatos, s mintegy visszaható belcselekvést. V. ö. ~ AKODIK, ~ EKĚDIK. | |
* | |
| (ak-od-ik) ösz. igeképző, melynek hangrendileg párhuzamos társa ekědik, t. i. amaz mély, emez magas, egy szótagból álló gyök vagy törzsigéhez járulván. A d némely igékben a szervileg rokon sz, z-vel váltakozik, p. marakodik marakoszik, várakodik várakozik, verekědik verekěszik, törekědik törekěszik, gyülekědik gyülekězik. Képez gyakorlatos visszaható vagy benmaradó cselekvésü középigéket. Szoros képződési és érteményi viszonyban áll vele a gyakorlatos átható cselekvőket képező ogat, hangrendileg öget, ěget, mint ezen tábla mutatja:
tol-ak-od-ik, tol-og-at, ver-ek-ěd-ik, ver-ěg-et, vált-ak-oz-ik, vált-og-at, ért-ek-ěz-ik, ért-ěg-et, mar-ak-od-ik, mar-og-at, tör-ek-ěd-ik, tör-ög-et, bont-ak-oz-ik, bont-og-at, költ-ek-ěz-ik, költ-ög-et, von-ak-od-ik, von-og-at, köt-ek-ěd-ik, köt-ög-et, tilt-ak-oz-ik, tilt-og-at, önt-ek-ěz-ik, önt-ög-et. Ezen táblából kitetszik, hogy a) az áthatók gyakorlatos képzője og, ěg, ög, a viszszahatóké párhuzamos ak, ek, vagyis amazokban az önhangzók zártneműek, emezekben nyiltak, amazokban lágy, emezekben kemény torokhang uralkodik, b) az áthatók cselekvési képzője at et, a visszahatóké od, ěd, (csak tájejtéssel öd), vagyis, amazokban az önhangzók nyiltak, emezekben zártnemüek, azokban a keményebb nyelvhang t, ezekben ennek lágyabb társa d viszi a szerepet, és így az átható és visszaható igék ezen nemei között az illető hangokra nézve fordított viszony áll: og-at, ak-od; ěg-et, ög-et, ek-ěd: o a; a o; g, k; t, d; ě, ö, e; e, ě (ö). Az átható ogat, társaival együtt ezt jelenti: a gyök vagy törzsige által jelentett cselekvést gyakran, ismételve többször teszi, p. marogat = ezen cselekvést mar, gyakran elköveti máson, kötöget = valami kötést gyakran ismételve tesz, vagy ezen cselekvést többeken végrehajtja. A visszaható akodik ekědik érteménye pedig több árnyalatu. a) A kiható cselekvés külső visszahatása a cselekvőre, p. marakodik valakivel = valakit marogat és marogattatik töle; marakodnak az ebek, midőn egymást marják; nép közé tolakodik = az előtte, útjában álló embereket tologatja és viszont tologattatik tőlök. b) A kiható cselekvés belső visszahatása, mely mintegy önmagából fejlik ki, p. szánogat valakit = gyakran szánja, szánakodik valakin = a szánogató részvét miatt szenvedő állapotban van; értěget valamit = hovatovább világosabban érti, belátja, fölfogja, értekezik valamiről = azon czélból ír, beszél, tanácskozik, kérdezősködik, hogy valamiről tudomása legyen; tanogat valakit = gyakori tanítással oktat, tanakodik magában = valamely kétes, kérdés alatt levő dolog vagy teendő fölött mintegy önmagát tanogatja, oktatgatja. V. ö. ~ KODIK, ~ KĚDIK, ~ KÖDIK. | |
* | |
| (akó-fa) l. AKÓLÓFA. | |
* | |
| (ak-ol) fn. tt. aklot, tb. aklok. Általán, körülárkolt vagy korlátfákkal, sövénynyel, fallal, deszkapalánkkal kerített, s amennyiben födve is van, egy vagy több oldalán nyilt hely, melybe a barmokat leginkább éjjeli állomásra vagy téli szállásra berekeszteni szokták. Ökörakol, melynek jobbára csak éjszak felől van félfödele, bikaakol vagy bikakol, melybe a község bikáját zárják, lóakol, hová a ménest rosz időben vagy éjjelre beterelik, tehénakol, a tehenek, gulyaakol, a gulyamarha számára, juhakol, mely szintén vagy födeles, vagy födeletlen. Akolba terelni, rekeszteni a barmot, csordát, nyájat. Farkasnak akolt mutatni. Km. Átv. ért. egyház, melyhez bizonyos vallás, nevezetesen keresztény felekezeti hívek tartoznak. Egy akolból valók = egy vallási felekezethez tartozók. Egy akol, egy pásztor = egy hitvallás egy fő alatt.
Némelyek szerint am. ág-ól, mintegy ágakból, sövényből csinált kerítés. Hihetőbb, hogy am. ak-ól azaz nyilt ól (V. ö. AK gyök). Egyébiránt feltaláltatik a törökben akbor vagy akher, a perzsában ághal szinte hasonló jelentéssel, a szláv nyelvekben okol akol, így elemeztetik: o-kol, o-kolo, azaz körös, kerekded, kerített valami; a héberben agál () coërcuit, conclusit; congregavit in unum locum és -val () circumvolvit, circumegit, a honnan agol am. kerek, kerekded. | |
* | |
| (ak-ó-ol), áth. m. akól-t, htn. ~ni. Bizonyos mérőpálczával a hordó beltartalmát, üregét, ürtartalmát, akószámát megvizsgálja s meghatározza. V. ö. AKÓ. | |
* | |
| (ak-ó-ol-ás) fn. tt. akólás-t, tb. ~ok. Mérés neme, mely által a hordó beltartalmát meghatározzák. | |
* | |
| (ak-ó-ol-ás-i) mn. tt. akólási-t, tb. ~ak. Akólást illető, ahhoz való, tartozó. Akólási eszköz, munka, pontosság. | |
* | |
| (akólás-bér) ösz. fn. A hordó ürtartalmának meghatározásaért járó díj, melyet vásárhelyeken, piaczokon az áruba hozott boroktól fizetni kell. | |
* | |
| (ak-ol-i) mn. tt. akoli-t, tb ~ak. Akolból való, akolban tartott, p. akoli ló, ökör = ménesbeli ló, gulyabeli ökör, különböztetésül az istálón tartott hámos, nyerges lótól, igás ökörtől. | |
* | |
| (ak-ó-ol-ó) fn. tt. akóló-t. Személy, kinek hivatala és joga a teli hordók nagyságát, mértékét meghatározni. Rendesen a vámszemélyzet vagy várásbiróság egyik tagja. Így nevezik az ezen mérésnél használt eszközt is. | |
* | |
| (akóló-fa) ösz. fn. Réfforma rovatékos fa-pálcza, mely által a hordók ürtartalmát megmérik. | |
* | |
| l. AKÓLÓFA. | |
* | |
| l. AKÓLÁSBÉR. | |
* | |
| ösz. fn. Vas rúdból vagy vesszőből való akóló-eszköz. | |
* | |
| (akó-mérték) ösz. fn. Azon eszköz általános neve, melylyel a hordók ürtartalmát meghatározzák, névszerint: akólófa, akólópálcza, akólóvas. | |
* | |
| (ak-o-na) tt. akoná-t. 1) l. AKNA. 2) Baranyában, feneketlen mélység, a föld alatti aknától vett hasonlóságnál fogva. | |
* | |
| férj. kn. tt. ákos-t, tb. ~ok. Achatius. A honi történelemben előfordul ily néven Barcsai Ákos erdélyi fejedelem. | |
* | |
| (ak-ó-os) mn. tt. akós-t vagy ~at, tb. ~ak. Hordó vagy más edény, melybe egy akó bor, ser, víz stb. belefér. Akós csöbör, dézsa, rocska. | |
* | |
| (ak-osz-ik) ösz. igeképző, magash. ekěszik, p. mar-akoszik, ver-ekěszik. l. ~ AKODIK. | |
* | |
| l. AKÓLÓVAS. | |
* | |
| AKÓZÁS, l. AKÓL, AKÓLÁS. | |
* | |
| (ak-oz-ik) ösz. igeképző, magash. ekězik, p. ad-akozik, költ-ekězik. l. ~ AKODIK. | |
* | |
| (ak-osz-ik) ösz. igeképző, mely nem egyéb, mint az akodik, akozik, öszvehúzott módositása, magash. ekszik, pl. gyan-akodik, gyan-akszik, vesz-ekědik, vesz-ekszik, igy-ekězik, igy-ekszik. l. ~ AKODIK. | |
* | |
| (1) mn. tt. al-t, tb. ~ok. 1) Ami bizonyos magaslathoz mérve a föld középpontjához vagy a földsarkhoz képest az egyenlítőhöz közelebb áll. Ellentéte: fěl vagy föl. Ily viszonyú ezekben: al város, fel város, al föld, fel föld, al ház, fel ház, melyeket az irói szokás együvé foglalt: alváros, felváros, alszél, felszél. Különösen a helynevek elé járulván, közőlők azt jelenti, mely a többi egynevüek közt, a folyó mentében vagy éjszaki sarkhoz képest leebb fekszik. Albár (Felbár), Alvincz (Felvincz), Alistál (Felistál), Alföld (Felföld). 2) Ami fölött más hasonló nemű létezik, elterjed. Alruha, melyet egy más takar; al réteg, mely fölött más fekszik. Átv. ért. 1) társadalmilag oly állapotu, mely ugyanazou nemben kisebb, kevesebb, s erkölcsileg mintegy alantabb áll. Altiszt (feltiszt), alhadnagy (fel- vagy főhadnagy), alispán (főispán), alesperes (főesperes). Alnép, alrend, alnemes, alszolgabiró (főszolgabiró). Ily átv. értelmü az alhang (felhang) is. 2) Az általánosnak külön osztályához tartozó, s abban foglaltatott valami, pl. az állatok, növények alnemei.
Alakra nézve hasonlók ezen helyirányra vonatkozók: al és fel, kül és bel. Hasonlók után okoskodva, valamint a kül gyöke kü, bel-é be, fel-é fe: hasonlóan az al tiszta elvont gyöke a volna. Egyezik vele a finn ali, ala, p. ali-pouli = al fél, alsó fél; huoneen ala = azon tér, mely fölött a ház fekszik. Valamint a magyar al, úgy ez is sok származékot számlál. Törökül alt, héberül alal (humilis fuit). | |
* | |
| (2), némely szójárással, s irók szerint aly, fn. tt. al-t, aly-t, ez utóbbi ~at is, tb. ~ak. Helyviszonyító ért. a dolog azon oldala, mely a föld középpontjához közelebb áll. Szőlő alja vagy alya, hegy alja vagy alya, vár alja vagy alya, kert alja, hordó, fazék, pohár alja = feneke, vagy a mi alatta van. 2) Üresség vagy tér, mely valamely álló jószág, eszköz, épület stb. fenekétől lefelé terjed. Asztal-, ágy-, szék-, pamlag alja. Tűzhely-, pad-, sátor alja. Főal (cervical), "Aloszon vala egy főalon." Münch. codex. 3) Valaminek a maga nemében roszabb, romlottabb része, söpreje. Búza alja, dohány alja, vagy némely szójárások szerint megfordítva: alja dohány, alja búza, de ezek szokottabbak ekképen: alj vagy alybúza, alydohány. Rosta alja, holmi vadócz, lazaszem, mely a rostán átesik. Széna, szalma alja. Szerdék, bor, eczet, ser alja. Aljából adni valamit = roszából. Marha alja, amit alája vetnek. Ganéj alja.
Némelyek mindig aly szóval élnek al főnév helyett megkülönböztetésül, kiknek aztán az al mindig melléknév, s ezek az aly mellett az általános népszokást hozzák föl, s azt nem az al-ból származtatják, hanem önálló gyöknek állítják, melytől alyas, alyaz, alyaděk eredtek, az al gyöktől pedig: al-om, al-á, al-áz, al-att, al-ól, al-ul, al-acs, melyekben lágyító y soha sem fordúl elő, amazokban mindig. Némelyek főnévül mindig alj szót használnak, mely származéka volna az al melléknévnek, s ettől erednének: aljas, aljaz, aljadék. Hanyag tájejtéssel és irással: aj, pl. ajbor, ajfa e h. alybor, alyfa, v. albor, alfa. | |
* | |
| (3), elvont gyök, az al-ak v. al-k, al-k-ot származékokban, melyek bizonyos formára, képre, hasonlatra vonatkoznak, honnan valoszinű, hogy eredetre rokon az oly, tájszólással ol hasonlítóval, alk mintegy olyk vagy olk. | |
* | |
| (4), elv. gyök, az alafa származékban l. ALAFA. | |
* | |
| (5), elvont gyök, mely az alszik, régiesen alik alut, aldogál, aluddogál, alangyár, alamuszi, alél származékokban él; előlehhel rokona hal (ige); megnyujtva ál, álom, álmodik és az alvásra vonatkozó s még az eredeti lehelettel bíró: hál.
Gyönge lehű torokhanggal ejtve (hal) csakugyan azon természeti hangot utánozza, melyet a csendesen alvó lehel ki, valamint más részről a szunnyad, szendereg szók a szuszogó orrhangot utánozzák. | |
* | |
| hangrendileg el ěl, ol, öl, ige- és névképző, l. L, mint képző. | |
* | |
| helyhatárzó, s oly helyre mutat, mely más valamihez képest leebb áll, fekszik, s megfelel e kérdésre: hová? Személyragozva: alám, alád, alája, tájszokásilag: alaja. Ellentéte: fölé, fölém, fölěd. 1) Névutó, mely alkalmazásban ezt teszi: azon helyre, helyzetbe, tájra, vidékre, mely fölött magasabban álló valami létezik. Ágy alá bujni. Sátor alá ülni. Esernyő alá állni. Kosár, borító, véka alá rejteni valamit. "Nem gyújtják meg a szövétneket, hogy véka alá tegyék." (Biblia). Jelenti néha a határozott név környékét, közelét. Szigetvár alá szállott Szulimán császár. Buda alá siettek a törökök. Midőn ja személyragot vesz föl, leginkább a költő nyelvben nak nek ragú viszonynevet vonz: fának alája feküdt; víznek alája merűlt, vagy így is: alája feküdt a fának, alája merűlt a víznek. Ezekkel és ilyenekkel azonban igen csínján kell élni. 2) Igehat. és igekötő, mint olyan fokoztatik: alább, legalább. Ellentéte: föl, fölebb, pl. Ki föl, ki alá. Km. Alá is út, föl is út. Km. azaz mehetsz, amerre tetszik, takarodjál! Fölebb verni, alább adni valemely árut. Aláfelé, fölfelé. Amoda alá. Oda alá a pusztán = alatt. Messze alá. Legalább három ěvvel ezelőtt = nem kevesebb három évnél, hogy történt. Legalább hallgass, ha nem figyelsz. Mint szorosan véve igekötő az illető igével és származékaival egy szót képez. Aláfoly a víz. Alászáll a bor ára. Alájön a hegyről. Alányújtja kezét. Alánő, mint az ökör farka. Km. Aláirás, alávetés, alárendelés, stb.
. . . . ott, hol a Szirt forrása magasról Tajtékozva szökell alá. (Kazinczy F.) Raga á azon va vagy vá, vagy a, mely van hová, tájdivatosan ejtve, összehúzottan: há szóban is. | |
* | |
| fn. tt. alabárd-ot. Régies alakú, dárdanemű szúró és vágó fegyver, széles kétélü tőrrel vagy szekerczefejjel. Hazánkban több helyen az éjjeli őrök használják.
Jóllehet bárd alakjánál fogva a magyarból lehetne némileg értelmezni; de valószinűbb, hogy idegen származásu, mert svédül: Hallbard, németűl: Hellebarde, a régi felső német nyelvben: Helmparten, angolul: halberd. | |
* | |
| (alabárd-os) mn. tt. alabárdos-t vagy ~at, tb. ~ak. Alabárddal fölfegyverzett, alabárdot viselő. Ha főnévűl használtatik, tárgyesete egyszerű t, többese ok. | |
* | |
| fn. tt. alabastrom-ot, tb. ~ok. A gipszkőnek egyik legfinomabb faja, mely igen szép fehér szine miatt költői, sőt köz nyelven is szemkecsegtető fehérség kifejezésére használtatik, mint melléknév. Alabastrom nyak, váll, karok. "Alabastrom fehér nyaka, súgár cédrus ép dereka." Faludi. Közelebb a görög alabastron-ból eredett, de itt nincsen megfelelő törzse. Hihetőleg keleti származásu, például az arabban s héberben is laban fehéret jelent, mely az előrészt látszik alkotni. | |
* | |
| (alabastrom-fejtés) ösz. fn. Kőbányai munkások foglalkodása, midön alabastromot ásnak, feszegetnek, stb. | |
* | |
| (alabastrom-míves) ösz. fn. Kőfaragó vagy szobrász, aki alabastromféle anyagból dolgozik. | |
* | |
| (al-á-bb) ih. és igekötő. 1) E kérdésre: hol? am. alantabb helyen, tájon, mélyebben. Ő az asztal mellett alább ült, mint én = alábbatt. Pest alább fekszik, mint Esztergom. 2) E kérdésre: hová? am. leebb, alantabb fekvő helyre, tájra, mélyebbre, alantabbra, azaz, a fölható ra-val = alábbra. Alábbnyomni, alábbvinni, alábbszállítani, alábbtolni valamit. 3) E kérdésre hogy? hogyan? am. kisebb, csekélyebb áron, nem oly drágán. Drágára vagy drágán tartani s alább adni valamit. Nem adom egy forintnál alább. | |
* | |
| (alább-irt) ösz. mn. és fn. 1) Ami a többi irt sorok után vagy azok legvégén irva áll. Alábbírt jegyzék, utóirat, rendelet. 2) Azon személy, aki bizonyos iromány alá odajegyzi nevét. Alábbírt ezen soraimmal bizonyítom. Alábbírtak tanusága szerint; máskép: alulirt. | |
* | |
| (alább-ki-jelělt) ösz. mn. Valamely iromány folytában utóbbi helyen, sorokban megjegyzett. Alábbkijelelt időben és helyen találkozni akarok veled. | |
* | |
| (alább-lěvő) ösz. mn. Alantabb helyen létező; mélyebben fekvő. Az alábblevő réteket elöntötte az árvíz. Az alábblevő szőlőket megcsípte a dér. Különbözik tőle, s V. ö. ALÁBBVALÓ. | |
* | |
| (alább-száll) ösz. önh. 1) Mélyebbre ereszkedik, leebb megy, sülyed, süpped. A terhes hajó alábbszáll a vízben, mint az üres. Az épület idővel alábbszáll. 2) Átv. ért. becse, értéke kisebbedik, olcsóbbá lesz, alantabb áron adják. A gabona és hús ára alábbszállt. | |
* | |
| (alább-szállít) ösz. áth. 1) Valamit mélyebbre ereszt, bocsát, sülyeszt, vagy alantabb fekvő vidékre küld, pl. szekéren, hajón. 2) Valamely jószág, dij, stb. árából enged, olcsóbban adja. A hús, zsemlye árát, a vitelbért alábbszállítani. | |
* | |
| (alább-való) ösz. mn. Csekélyebb becsű, értékü; a maga nemében hitványabb, roszabb, gonoszabb. Ezen kelme amannál alábbvaló. Soha alábbvaló embert nem láttam. | |
* | |
| (alább-valóan) ösz. ih. Erkölcsi ért. gonoszabbul, erkölcstelenebben, elvetemedettebb módon. Alábbvalóan viseli magát a legmíveletlenebb embernél. | |
* | |
| (alá-bocsát) ösz. áth. Magasabb helyről leebb ereszt, szállít valamit. A horgonyt alábocsátani a vízbe. Kötélen alábocsátani valakit a kútba. | |
* | |
| (alá-bocsátás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit alábocsátunk. V. ö. ALÁBOCSÁT. | |
* | |
| (alá-bocsátkozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki önszántából, önakaratból leereszkedik, leszáll. | |
* | |
| (alá-bocsátkozik) ösz. k. htn. ~ni. Magasabb helyről, állomásról mélyebbre, leebbereszkedik. A búvár a tenger fenekére, a bányász az aknába alábocsátkozik. Átv. ért. alattvalókhoz, alsóbb rendüekhez leereszkedik, s azokkal mintegy hasonló állapotba, társadalmi viszonyba helyezkedik. | |
* | |
| (ala-bor) fn. tt. alabor-t, tb. ~ok. 1) Talp vagy váluszabásu eszköz, a hegyi szekereseknél, melyet az ereszkedőkön a kerék talpa alá tesznek. 2) Szintén szekeresek eszköze, melyet emeltyűül használnak, pl. tengelykenéskor. Magyarországban ritkább, a székelyeknél közdivatú.
Elemezve: alá-bor, amit a kerék alá borítanak; vagy az alap törzstől alap-or. Hangra hasonló hozzá az illir kolobar, melynek első alkatrésze kolo kereket jelent. | |
* | |
| (alá-cserélt) ösz. mn. Valódi, igazi helyett becsempészett, becsúsztatott. Alácserélt borju, melyet más tehén alól hoztak, s alattomban valamely tehén borjával fölcseréltek. | |
* | |
| falu Borsod megyében. Helyragokkal: Alacská-n, Alacská-ra, Alazská-ról. | |
* | |
| (al-acs-on) mn. tt. alacson-t vagy alacsony-at, tb. ~ak. 1) Mint a nagy, magas, sudaras ellentéte am. a maga nemében kisebb emelkedésü. Alacson épület, torony, fal. Alacson fák, bokrok. Alacson termetü ember. Néha az alacson kunyhóból is nagy ember támad. Km. Alacson tetejü kalap. Alacson szék, asztal. Alacson folyópart, fekvés, helyzet. 2) Átv. ért. a maga nemében csekélyebb állapotu, polgári állásu. Alacson eredet, származat. Alacson szolgálat, hivatal, tisztség, rang. 3) Erkölcsi átv. ért. alávaló gonosz, becstelen, erkölcstelen, elvetemedett, galád, pulya. Alacson tett, magaviselet. Alacson lelkü, szivű ember. Alacson módon bánni valakivel.
E szó gyöke al, s képzője a kicsinyítő acs, melyből u vagy ó tulajdonságot jelelő képzővel lett alacsú vagy alacsó, s végre ebből n toldalékkal fejlett ki: alacson, mint kicsi kicsin, piczi piczin. Hasonló kisarjadzásuak: torzon, zordon, eleven, mereven, külön, s némely mások. Törökül: alcsak. | |
* | |
| (al-acs-ony-an), ih. 1) Csekély emelkedésü helyzetben, a föld szinétől fölfelé kis távolságra, magasságban; mélyen, lapályosan, völgyben. Alacsonyan épített ház. Alacsonyan fekvő város. 2) Átv. ért. erkölcstelen módon, galádul, elvetemedetten, embertelenül. V. ö. ALACSON. | |
* | |
| (al-acs-ony-ít), áth. m. alacsonyít-ott, par. ~s, hatn. ~ni vagy ~ani. 1) Valami test magasságából elvesz, elvág. Egyébiránt ez értelemben kevesbbé divatos. 2) Átv. valakit becsületében, hirében nevében kisebbít, gyaláz. | |
* | |
| (al-acs-ony-ít-ás) fn. tt. alacsonyítás-t, tb. ~ok. Becsületbeli kisebbítés, vagy oly cselekvés, mely által valakit polgári állásához vagy érdemeihez képest illetőleg nem becsülnek, s más érdemetlenek után helyeznek. | |
* | |
| (al-acs-ony-kod-ás) fn. tt. alacsonykodás-t, tb. ~ok. Erkölcsileg alávaló cselekedetek gyakorlása. | |
* | |
| (al-acs-ony-kod-ik) k. m. alacsonykod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Alávaló, nemtelen, galád jellemü tetteket gyakorol, a nemesebb erkölcsi szabályokat mellőzve. | |
* | |
| (alacson-lelkü) ösz. mn. Szelidebb, nemesebb, magasabb erkölcsi érzelmek nélküli; alávaló, galád jellemü, indulatú. | |
* | |
| (alacson-lelküen) ösz. ih. Galádúl, jellemtelen módon, szívtelenül, emberi méltóság ellen. | |
* | |
| (alacson-lelküség) ösz. fn. Cselekvési tulajdonság, nyilvánulás, mely az alacsonylelküeket bélyegzi. V. ö. ALACSONYLELKÜ. | |
* | |
| (al-acs-ony-ság), fn. tt. alacsonyság-ot. Általán, mint a nagyság, magasság ellentéte, tulajdonság vagy állapot, melynélfogva valamit alacsonynak mondunk. V. ö. ALACSONY. Különösen átv. ért. erkölcsi pulyaság, galádság, elvetemedettség, magasabb erkölcsi érzelem hiánya. | |
* | |
| (alá-csúsztat) ösz. áth. Csalási szándékból valamely áldolgot valódi helyett odatol, becsempész. | |
* | |
| ö. mn. l. ALÁCSERÉLT. | |
* | |
| férfi kn. tt. Aladár-t, tb. ~ok. Olodarus. Talán: Alagyár? | |
* | |
| (al-admirál) ösz fn. Altengernagy, tengeri hajóhad alvezére. V. ö. ADMIRÁL. | |
* | |
| l. ALATTSÁG. | |
* | |
| (alá-esés) ösz. fn. Az esély oly neme, melynélfogva az eső test egy másik alá jut, pl. midőn valaki a fa alá esik; különböztetésül más irányu, pl. rá-, be-, kieséstől. | |
* | |
| (alá-esik) ösz. k. Oly helyre esik, mely bizonyos test, tető, födél, magasság alján fekszik, különbségül ezen más irányuaktól: kiesik, beesik, ráesik. | |
* | |
| fn. tt. alafá-t, tb. alafá-k. Jóformán kiavult szó. 1) Bizonyos élelmi, ételbeli adag, mérték. Katonák alafája. 2) Javadalom, jutalom vagy alamizsna, mennyiben élelmezésre szolgál. Zsiros, gazdag alafa jutott neki.
Bízd a jövendőkre érdemed jutalmát, Ha szolgáltad, időd vékony alafát ád. Rimay János a XVII. századból. Kéregetők, koldusok alafája. 3) Méltóság, hivatal, tisztség. Minthogy a két első pontnál fogva eleségre, élelemre vonatkozik, véleményünk szerint gyöke él, melyből eledel származott, s melynek részesülője élve máskép eleve, vastaghangon lesz alava alafa = amivel élünk, étel, eledel. Hasonlóan a csel gyökből lett cselve cseleve, cselefente, csal-va csalava, csalfa, csalafinta. Mennyiben a tisztség, hivatal szintén bizonyos dijjal, javadalommal mint az élet föntartása eszközével szokott járni, átv. értelemben ezt is ugyanazon gyökből származtathatjuk; de másfelől, minthogy a méltóságnak, hivatalnak nemesebb oldalát az előkelő, felsőbb állás teszi, nem valószinűtlen, hogy az ezen értelemben vett alafa gyöke azon el, melyből első és eleve (prior, prius) eredtek, mely vastaghangon szintén, mint amaz, alava alafa = előkelő rang, állapot. Egyébiránt hasonlók hozzá az élelemszert jelentő hellen alfi és a török olufe, ulefe, ölüfe, am. hivatal, díj, alamizsna. Mongolul s tatárul szintén alafa. | |
* | |
| (alafa-al) áth. m. alafál-t, htn. ~ni. Vasvármegyében átv. ért. büntet, ver, alfelét csapkodja. Vagy az adagot jelentő alafától = kiadja az adagját, kutyaporczióját, vagy az alfeltől átv. jelentés. | |
* | |
| (alafa-as) mn. tt. alafás-t vagy ~at, tb. ~ak. Javadalommal ellátott. Alafás hivatal. Midőn főnév, tt. ~t, tb. ~ok. Személy, kinek bizonyos javadalma, fizetéses hivatala, rangja van. (Beneficiatus). | |
* | |
| (alá-fěl) ösz ih. Két ellenkező irányban váltakozó mozgással, t. i. majd le, majd fělfelé. Aláfěl járni. | |
* | |
| (alá-felé) ösz. ih. Azon irányban, mely bizonyos magaslati ponthoz képest leebb fekszik. Ellentéte: fěl vagy fölfelé. Aláfelé menő hajók. Aláfelé hajló fej. Aláfelé váltani utat. | |
* | |
| (alá-fut) ösz. önh. Lefelé, fokról fokra mélyebbre szállva fut. A folyók aláfutnak. Különböző helyirányuak: fölfut, kifut, befut, visszafut, szétfut, öszvefut. | |
* | |
| (alá-függ) ösz. önh. Mondjuk függő testről, midőn egyenes vonalban lenyúlik, különböztetésül más irányuaktól: kifügg, befügg, szétfügg. | |
* | |
| (al-ag) fn. tt. alag-ot. Általán, földalatti üreg, pincze, bolt, menet, utvonal. Különösen bányászi ért. vízirányos földalatti menet, nyílás, melyen részint a vizet elvezetik, részint fris léget bocsátanak be, részint a bányahegy belsejét kutatják. A német Stollen után átalakítva: istály. Helyes alkotásu új szó. | |
* | |
| népes puszta Pest megyében, Dunakeszi mellett. | |
* | |
| (alag-bér) ösz. fn. Bér, melyet az alag használatáért az illető alagbirtokosnak a szomszéd bányamivelők fizetni szoktak. | |
* | |
| (alag-csatorna) ösz. fn. Csatorna, mely az alagba szivárgó vizet tovább vezeti. | |
* | |
| (alag-fenék) ösz. fn. A bányai alag alsó része, síkja. | |
* | |
| (alag-folyás) ösz. fn. Az alagba gyűlt, s abból meneteles uton kifolyó víz. | |
* | |
| (alag-fő) ösz. fn. A bányaépítésben az alag tetejét, födelét képező boltozat, vagy az alag előrésze, melyen bele mennek, mint: hidfő. | |
* | |
| (alag-irány) ösz. fn. Azon vonal, melyen haladva az alagot képező üreget kivágják és elkészítik. | |
* | |
| (alag-járás) ösz. fn. A bányászok s bánya-munkások jövésmenése, közlekedése az alag vonalain, nyilásain. | |
* | |
| (alag-karózat) ösz. fn. Levert karók az alagjárás két oldalán, melyek között kis járműveken az ásványt kifelé szállítják. | |
* | |
| (alag-munka) ösz. fn. Általán minden munka, melyet az alag csinálására fordítnak, vagy melyet benne végeznek. | |
* | |
| (al-ag-oz), áth. m. alagoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Alagféle üreggel, nyilásal, menettel ellát. A bányát alagozni. | |
* | |
| (al-ag-oz-ó) fn. tt. alagozó-t. Bányaépítész, aki alagokat fúr, ás, készít. | |
* | |
| (alag-sor) ösz. fn. Több ágra szakadó alagszerkezet, p. pinczei alagsor. | |
* | |
| l. ALAGFENÉK. | |
* | |
| (alag-út) ösz. fn. Föld alatt, kivált hegyek tövén keresztűl fúrt nyíláson vezető út. (Tunnel). | |
* | |
| (al-agy) fn. tt. alagy-ot. Általán, ami bizonyos észműnek mintegy alapját teszi, melyből valamit készíteni lehet. A latin substratum és materia helyett ajánlatos új szó. | |
* | |
| fn. tt. alagyá-t, tb. alagyá-k. A hellen-latin elegiából módosított szó. A gyöngédebb lyrai vagy lantos költészet egyik neme, mely eleinte csak szomorú, kesergő érzelmeket fejezett ki, de utóbb Horácz bizonyítása szerint víg tárgyakat is zengett. Újabb iróink ismét inkább az eredeti elegia szót használják. | |
* | |
| (al-agy-ár) mn. tt. alagyár-t tb. ~ok. Dunán túl, máskép alangyár, jelent igen csendes, szelid, békeszerető embert, ki még a légynek sem árt. Az együgyü gyáva nevek gyöngédebb kifejezése.
Értelmére nézve akár az al, alázatos, akár az alszik-féle szókkal hasonlíthatjuk, minthogy az alangyár alázatos is, aluszékony is, tűz, elevenség nélkül, mintegy: alugyál vagy alugyár ember. | |
* | |
| (alagya-as) mn. tt. alagyás-t vagy ~at, tb. ~ak. Elegiai formában írt, költött. Alagyás versek. E szó is, valamint törzse alagya, kiavúlni látszik. | |
* | |
| (alá-hág) ösz. önh. Magasabb helyről, pontról leebb teszi lábát, mélyebbre lép, lemegy. Aláhágni a lépcsőről, lajtorja fokáról. Átv. ért. ára, becse, értéke kisebbedik. | |
* | |
| (alá-hajlik) ösz. k. Általán mondható minden hajlékony testről, midőn önkénytelenül akármily erőszaknál fogva egyenes szokott állásából lefelé görbed. Aláhajlik a szunnyadó, a vén ember feje. Aláhajlik a gyümölcscsel terhelt faág. Szélesb ért. lefelé csügged, függed. V. ö. ALÁHAJOL. | |
* | |
| (alá-hajol) ösz. önh. Csak élő állatról mondható, midőn t. i. önszántából, önerejéből, hajlamából testét lefelé görbeszti. Aláhajol, aki bókot csinál. Aláhajol, hogy fölvegyen valamit a földről. Aláhajol az igába fogott ökör. A tehén fekvő borjához aláhajol. Átv. ért. felsőbb hatalomnak enged, aláveti magát. | |
* | |
| (alá-hajt) ösz. áth. 1) Valamit lefelé görbít, lehajt. A nagy teher aláhajtja a testet. Átv. ért. hatalom alá vet, megalázza magát, engedelmeskedik. Aláhajtani magát a felsőségnek, a törvénynek. 2) Lefelé űz, kerget. A malom a vizet aláhajtja. Népdal. | |
* | |
| (alá-hord) ösz. áth. Emeltebb helyről, vidékről leebbvalóra, mélyebben fekvőre hord. A zápor a hegyről aláhordja a földet. V. ö. HORD. | |
* | |
| (alá-húz) ösz. áth. Az irott bötü vagy szó alatt vonást tesz, mit rendesen kitünőbb jelentőség esetében figyelmeztetés végett szokás tenni. A tulajdon, az idegen neveket, a czélzatos szókat, mondatokat aláhúzni. | |
* | |
| (al-á-ig) ih. Alul fekvő, levő részig, helyig. Fölülről kezdve aláig elrepesztett köpeny. | |
* | |
| (alá-ír) ösz. áth. Valami iromány, okmány alá, legyen az saját vagy más kézirata, önnön nevét vagy megbizásból másét is oda jegyzi. A kötött szerződvénynek aláirni nevét. Különösen valamely kérelmet tartalmazó nevezetesen adakozási fölszólitásra bizonyos mennyiséget igér, s többi adakozók közé oda irja nevét. Péter hazafi czélokra aláirt száz forintot. | |
* | |
| (alá-irás) ösz. fn. 1) Valamely irománynak, okmánynak saját neve odajegyzésével történt hitelesítése. A szerződés fogalmazva van, csak az aláirások hiányzanak. 2) Maga az aláirt név. Átv. ért. irásban jelentett ajánlat, igéret, adakozás. Az aláirások szerint bejött ezer forint. | |
* | |
| (alá-irat) ösz. fn. Azon név, adat, illetőleg mennyiség, melyet aláirtak. Tehát szabatosan véve, aláirás jelenti magát a cselekvést, aláirat pedig ezen cselekvés látszó eredményét. A tanúkat aláirásra felszólítani. Az aláiratokat elolvasni. | |
* | |
| (al-aj), l. ALANY (3). | |
* | |
| (al-á-ja) névh. Valami alá. Ha a gyermeket lefekteted, tégy alája párnát. Ne úszszál közel a malomhoz, mert alája sodorhat a víz. | |
* | |
| (al-ajak) ösz. fn. Az ajak azon része, mely az ál fölött nyúlik el. | |
* | |
| (al-áj-ok) névh. Többek alá. Ha a lovakat bekötötted, vess alájok szalmát. | |
* | |
| férfi kn. tt. Alajos-t, tb. ~ok. Aloysius. Ennek eredetije a franczia Louis, magyarúl, Lajos, latinul Ludovicus. Törzse a latin laudo. | |
* | |
| (al-ait vagy al-eit vagy al-ét vagy al-ít = val-ít, l. a czikk végén); áth. m. alajt-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. A régi nyelvemlékekben a latin puto, existimo értelmében használtatik, tehát = vél, gondol valamit. "És melylyet alajt vallani (putat habere) elvétetik ő töllö." (Münch. codex.) "Alajtván (existimantes) ő magokat szellet láttókat." (Münch. codex). "Öldökléseket alajtasz, hogy tesznek." (Bécsi codex). Ne akarjatok alajtanotok, hogy jöttem legyen törvént feitenem. (München. codex). "Alajtván (= vélvén) hogy ő isteniről szólna" (Krisztina-legenda). "Avagy alejtod? (Káldinál: véled-é) hogy nem kérhetem én atyámot." Régi magyar passio. Egyszerű ít képzővel: Bátorságosnak alítja lenni." "Bódogbnak alítanám magamat." (Pesti Gábor meséi.) Erdélyben alajt alakban még ma is divatozik.
Törzse al, maga a létige (valék, való, volt stb.) törzse: val vagy vol, mely német altaji nyelvekben (szuómiban cseremiszben, török-tatárban: ol, tehát szinte v (előszellet) nélkül áll. Az ít képző a régiségben rendszerént ajt, ejt alakban fordúl elő. Alajt tehát am. val-ít, vagy való-ít, azaz valónak tart, körülbelül az, ami: vall (= valal l. VALL) éles hangon: vél, melyben a hosszú ě a torlatot (két ll-et) pótolja, de tájdivatosan két ll-el is ejtetik: véllem. Ezek szerént hibás azon nézet (Magyar nyelvemlékek III. kötet 268. lap), mintha az egy volna állít szóval, mely a régiségben rendszerént állat alakban fordúl elő. | |
* | |
| (al-ait-ás), fn. tt. alajtást, tb. ~ok. Vélés. V. ö. ALAJT. | |
* | |
| (al-ak) fn. tt. alak-ot, tb. ~ok. Általán képet, hasonlatot, formát, ábrát mutató, illetőleg helyettesítő valami. Ezen alapfogalmat vonhatjuk le következő érteményeiből. 1) Álarcz, honnan alakos = álarczos vagyis oly személy, ki idegen arczot vesz föl. 2) Mindenféle gyermekbábu, mely szintén férfit vagy nőt képez, mutat; különösen így neveztetnek a marionette név alatt ismeretes paprikajancsiféle fabábuk. 3) Emberfőhöz hasonló készítmény, állvány, melyre fejkötőket, kalapokat húznak. 4) Termet, testalkat, különösen ábrázat. Szép alak, rút alak, útálatos alak, honnan átv. ért. kedves, mátka, szerető. Alakom, angyalom, gyöngy alakom, szelid alakom.
Dallott, s elfogva alakján s hangjain, Megnyilt az ég szememnek és fülemnek. (Kazinczy F.) | |
* | |
| angyalkám,
Pintyőke madárkám. Népdal. Nem így most, lángban érted, szép alak, Nem így utánad könynyel e szemekben; (Szemere Pál.) 5) Minden élettelen emberi vagy más állati képek. Holt alakok, holtak alakjai = árnyai. Viaszból, kőből való alakok. 6) Bizonyos szabályok által meghatározott forma, honnan a tudományokban alaktan = Formenlehre. 7) Mint algebrai műszó jelenti a mennyiségek betükbe szerkezett öszvetételét; s a mértanban minden közt, mely bizonyos szerkezetű vonalak által záratik el (Figura mathematica). Így neveztetnek az erőműtanban előforduló erőművek, gépek stb. rajzai is, de ezen utóbbiak helyett jobb: ábra. Mindezen értemények kěpre, illetőleg hasonlatra, olyanságra vonatkoznak, honnan valószinű, hogy gyöke al rokon a hasonlati oly-val, s mintegy alyk vagy olyk vagy olk. Innen elemezhető az alkot is, mely = formál, képez, azaz alakít. Egyezik vele a székelyeknél divatos lak, mely szintén formát, bábot, alakot jelent, s evvel rokon a hasonlító képző lag leg, pl. mulólag = muló módon, mulókép, hasonlólag = hasonló módon, hasonlókép. A törökben halijb am. forma. | |
* | |
| (a-l-ak) igerag, magash. ~ELEK. Előfordúl a második személyre ható, egyesszámu határozott igealakban: hord-alak, hordt-alak vagy hordott-alak, hordand-alak, hordj-alak, t. i. tégedet vagy titeket. Ezen ragban az első a csak könnyebb kiejtés végetti közbeszúrat, miért többször elmaradhat, p. lát-lak, látand-lak; az l képviseli a te vagy tik egyes vagy többes második személynévmást, az ak pedig a cselekvő első személyt vagyis lát-l-ak = lát ~ tégedet (vagy titeket) ~ én; vert-e-l-ek = vert ~ tégedet (vagy titeket) ~ én. Az l mint második személy képviselője előjön több más igeragokban is, pl. látá-l, láttá-l, látná-l, láttat-ol, láttatá-l, láttatná-l, láttassá-l. | |
* | |
| (al-ak-csa) kics. fn. tt. alakcsá-t, tb. alakcsák. A maga nemében kicsi, kisded alak. | |
* | |
| (alak-hű) ösz. mn. Ami valami alakot hűven visszaad, utánoz, mutat. Alakhű rajz, képszobor. | |
* | |
| (al-ak-i) mn. tt. alaki-t, tb. ~ak. Alakot illető; arra vonatkozó. Alaki hűség, hiány, hiba. | |
* | |
| (al-ak-ít) áth. m. alakít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Valaminek bizonyos formát, alakot ad; bizonyos minta szerint képez. Különösen használható szó a szobrászműveknél, s mindazon mesterségekben, melyek embereket vagy állatokat szobor vagy domborművekben állítnak elő. 2) Erkölcsi ért. szerkeszt, együvé állít. A gyáregylet alakította, alakítottnak nyilvánította magát = öszveállott, szerkezete tökéletességre hajtatott. | |
* | |
| (al-ak-ít-ás) fn. tt. alakítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mesteri műtevés, mely által alakíttatik valami; szerkesztés, öszveállítás. V. ö. ALAKÍT. | |
* | |
| (al-ak-ít-mány), fn. tt. alakítmány-t, tb. ~ok. Bizonyos alak, minta szerint képzett mű, csinálmány, p. szobor. | |
* | |
| (al-ak-ít-tat-ik) külsz. m. alakíttat-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valami bizonyos formára, minta szerint készíttetik. | |
* | |
| (alak-játék) ösz. fn. 1) Általán mindenféle szemfényvesztő mutatványok, az illető közönség bámulata- és mulattatására. 2) Drótokon járó s ideoda ránczigálható fabábokból szerkezett paprikajancsiféle játékszer. | |
* | |
| (alak-játékos) ösz. fn. 1) Szemfényvesztő, ki kártyával s egyéb szerekkel ügyesen ád elő holmi első látásra meglepő, bámulatos mutatványokat. 2) Aki dróton járó, ugrándozó bábokat mutogat. | |
* | |
| (alak-játékosság) ösz. fn. Bábok mutogatása, szemfényvesztés. | |
* | |
| (alak-látás) ösz. fn. A képzelőtehetség kóros állapota, midőn álképeket, kísértetnemű tüneményeket lát. | |
* | |
| (alak-mér-tan), ösz. fn. A mértan elméleti része, mely egyedül a testek kiterjedésére vonatkozó alakokkal foglalkodik. Tiszta mértan, különböztetésül a gyakorlati vagy alkalmazott mértantól. | |
* | |
| (alak-mutató) ösz. fn. Láttani (opticai) műszer, mely a benne tűkröző tárgyakat szép alakban tünteti elő (Kaleidoskop). | |
* | |
| (al-ak-ocs-ka), l. ALAKCSA. | |
* | |
| (al-ak-od-ás) fn. tt. alakodás-t, tb. ~ok. Belső működés, ön-okozta átváltozás, midőn valami alakodik. V. ö. ALAKODIK. | |
* | |
| (al-ak-od-ik), k. m. alakod-tam, ~tál, ~ott. Mintegy ön belső működésénél fogva bizonyos alakot, formát kap, bizonyos alakúvá szerkeződik. Az ásványvizek jegeczczé alakodnak. A kiható alakít párhuzamos társa, és az önható alakúl belső szenvedő mása, t. i. azon különbséggel, hogy ez szabatosan kifejezve = bizonyos alakúvá mintegy önmagától lesz (fit), amaz pedig némi kényszerűséggel. | |
* | |
| fn. tt. alakor-t, tb. ~ok. A búzanemű termények egyik faja; fűzére kétsoroscsészéji mintegy háromvirágúak, s azok közt csak egy termő. Diószeginél am. tricitum monococcum, máskép: fehér alakor. Van piros alakor is, kölönben: tönköly, tenkely. néha összetetten használtatik: alakorbúza, mely összetétel látszik eredetére is vezérelni, mintha mondaná: alakra búza, vagyis alakjára búza. | |
* | |
| (al-ak-os) fn. tt, alakos-t, tb. ~ok. 1) Aki holmi szemfényvesztő ügyességgel mulattatja a közönséget. 2) Álarczot viselő. 3) Alattomos képmutató, arczát változtató, nevét, kilétét titkoló, más név alatt járókelő bujdosó ember. Midőn melléknevűl használtatik, tt. alakos-t vagy ~at, tb. ~ak. | |
* | |
| (al-ak-os-ít), áth. m. alakosít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Alakossá tesz, álképbe, álarczba öltöztet. | |
* | |
| (al-ak-os-kod-ás) fn. tt. alakoskodás-t, tb. ~ok. 1) Titkolt névvel, vagy hamis név alatti létezés, rejtezkedés. 2) Képmutatás, álarczoskodás. | |
* | |
| (al-ak-os-kod-ik), k. m. alakoskod-tam, ~tál, ~ott. Alakos játékot űz; hamis, kölcsönözött név alá rejtezkedve bujdosik; álarczoskodik, képmutatót játszik. | |
* | |
| (al-ak-os-ság) fn. tt. alakosság-ot. 1) Szemfényvesztői tulajdonság, mineműség. 2) Rejtett, titkolt név alatti lappangás. 3) Tettetés, képmutatás. | |
* | |
| (al-ak-oz-ás) fn. tt. alakozás-t, tb. ~ok. Alakjáték űzése, gyakorlása vagy képzelt árnyalakbeli mutatkozás, jelenkezés. | |
* | |
| (al-ak-oz-ik) k. m. alakoz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Képzelt árnyalakban mutatkozik, jelenkezik; tündérkedik. Élt vele Monoszlai; különben elavultnak látszik. | |
* | |
| l. ALAKOSSÁG. | |
* | |
| (alak-szěrű) ösz. mn. Bizonyos alakot mutató, formás, idomos, bizonyos formasággal biró. | |
* | |
| (alak-szerűség) ösz. fn. Külső formaság, külsőség, külső idomosság. | |
* | |
| (al-ak-sz-ik), k. leginkább csak a jelentő és határtalan mód jelen idejében divatozik, különben l. ALAKODIK vagy ALAKÚL. | |
* | |
| (al-ak-talan) mn. tt. alaktalan-t, tb.~ok. Aminek határozott, kellő alakja, formája nincsen; külsőkép idomtalan. Alaktalan test, tömeg, kontármű. | |
* | |
| (al-ak-talan-ság) fn. tt. alaktalanság-ot. Alakhiány, határozott vagy kellő alak nemléte; idomtalanság. | |
* | |
| (alak-tan) ösz. fn. Tan, mely a dolgok külsejét, formáját tárgyalja, különösen, mely az emberi arczvonásokról értekezik. | |
* | |
| (alak-tani) ösz. mn. Alaktant illető, arra vonatkozó, azt tárgyazó. Alaktani ismeretek. | |
* | |
| (alak-tanitmány) ösz. fn. Tudományos előadás, vagy értekezés az alakokról, mint bizonyos külsőséget illető szabályokról. Az alaktannál szükebb értelmű. | |
* | |
| (al-ak-úl) önh. m. alakúl-t, htn. ~ni. 1) Bizonyos alakot veszen föl, s olyan formáju lesz. Korong alatt az agyag edénynyé alakúl. 2) Szerkezeti formát kap. Többen egy társulattá alakúltak. | |
* | |
| ALAKULÁS, (al-ak-úl-ás) fn. tt. alakúlás-t, tb. ~ok. 1) Állapoti változás, midőn valami bizonyos formába, alakba öltözik. 2) Szerkeződés, többeknek egy testületté levése. V. ö. ALAKÚL. | |
* | |
| (al-ak-ul-ás-i) mn. tt. alakulási-t, tb. ~ak. Alakulást illető, ahhoz tartozó. Alakulási mód, szabály, szellem, folyam. | |
* | |
| ALAKULAT, (al-ak-úl-at) fn. tt. alakúlat-ot. Öszves külsőség, forma, mely alakulás által képződött. | |
* | |
| (al-ak-ul-t) mn. tt. alakult-at. Bizonyos formára képezett, ütött, vagy rendbe állított, szervezett. | |
* | |
| (alak-változás) ösz. fn. Az elébbi alak eltünése s fölcserélődése egy másfélével, pl. a testek fejlődése vagy vegyülése által. | |
* | |
| (alak-változtatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki elébbi vagy szokott alakját, külsejét egy másnemüvel fölcseréli. Néha a képmutatással, köpönyegfordítással egyértelmű. | |
* | |
| (al-am) elv. törzse az alamár, alamuszi, alamunta, alamuszta szóknak, melyek mind álmosságra, aluvásra vonatkoznak. V. ö. ALSZIK. | |
* | |
| (al-am-ár) mn. tt. alamár-t, tb. ~ok. Göcsejben am. álomszuszék, álomtáska, aki sokat alszik, aluszékony, egyszersmind rest, lusta. Gyógytani ért. álomkórban, álmosságban szenvedő. Helyesen alkalmazható szó az úgy nevezett hétalvókra is.
Az alszik, álom szókkal egy gyökről származott, mintegy = álomár vagy aluvár. | |
* | |
| fn. tt. alamizsná-t, tb. alamizsná-k. Szükölködőnek, inségben nyomorgó szegénynek ingyen nyujtott kegyes segedelem pénzben, vagy akármi más jószágban, a testi szükségek födözésére. Alamizsnát adni, nyujtani, osztogatni. Alamizsnából élni, tengődni. Alamizsnán hízott álszegény.
A hellen elehmodunh-ből kölcsönzött szó. | |
* | |
| (alamizsna-kenyér) ösz. fn. 1) Szoros ért. kenyér, melyet a szegénynek, éhezőnek alamizsna gyanánt nyujtanak. 2) Tágasb ért. véve minden eledel, élelmezés, mely más irgalmából, könyörületéből nyujtatik. Nincs savanyúbb az alamizsnakenyérnél. Km. | |
* | |
| (alamizsna-al-kod-ás) fn. tt. alamizsnálkodás-t, tb. ~ok. Felebaráti, különösen keresztény szereteti jótékony gyakorlás, midőn valaki a szegényeket táplálgatja. | |
* | |
| (alamizsna-al-kod-ik) k. m. alamizsnálkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Alamizsnát osztogat, szegényeket koldusokat táplálgat. | |
* | |
| (alamizsna-millye) ösz. fn. Millye, azaz, szelencze vagy ládikanemű, vagy más alaku pörsöly, melybe a szegényeknek szánt kegypénzt szokták rakni. | |
* | |
| (alamizsna-pénz) ösz. fn. A szegények, koldusok élelmezésére, ellátására nyujtott pénzbeli segítség. | |
* | |
| (alamizsna-ár) fn. tt. alamizsnár-t, tb. ~ok. Általán aki alamizsnát szokott osztogatni. Különösen oly személy, aki ezt bizonyos testület, egyházi egyesület javából és nevében gyakorolja. | |
* | |
| (alamizsna-as) mn. tt. alamizsnás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aki alamizsnát szokott osztogatni; szegények, koldusok iránt adakozó. Alamizsnás sz. János. 2) Amibe az alamizsnát rakják. Alamizsnás pörsöly, erszény, zsák, tarisznya. | |
* | |
| (alamizsna-szedés) ösz. fn. Kéregetés, koldulás, oly kegyes adományok gyüjtögetése, melyek alamizsnaul nyujtatnak. | |
* | |
| (alamizsna-szedő) ösz. fn. Személy, aki szegények, kórházak s más intézetek számára alamizsnát kéreget, gyüjtöget. Kolostorok alamizsna-szedői. | |
* | |
| (alamizsna-tőke) ösz. fn. Tőkepénz, mely alamizsnából gyűl vagy gyűlt. Jelent alamizsnaszekrényt vagy fapörsölyt is, melyben az alamizsnapénzt tartják. | |
* | |
| (al-am-unta) mn. tt. alamuntát, tb. alamunták. Aluszékony, álmos, vagy magát alvó gyanánt tettető alattomos. Máskép: alamuszta, alamuszi, alamúz. Mint afféle gúnyos nevek sajátságos végzetüek. Eredeti jelentésök álmosságra vonatkozik, s innen átv. ért. jelentenek oly embert, (vagy más állatot is) aki sunnyogva, alázatosan meghunnyászkodik, hogy mást meglepjen, vagy megcsaljon, mint a leselkedő macska, melyről e közmondás: alamuszta macska előbb megfogja az egeret. Átv. ért. mondják rest, tunya emberről, aki mintegy álmosan, aluszékonyan mozog, dolgozik. | |
* | |
| l. ALAMUNTA. | |
* | |
| l. ALAMUNTA. | |
* | |
| (al-am-uszta-al-kod-ik) k. m. alamusztálkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Álmosan, aluszékonyan viseli magát. Átv. ért. alattomoskodik, hunnyászkodik, csaló szándékkal sunnyog; restelkedik, tunyálkodik. | |
* | |
| l. ALAMUNTA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Alán-t. ALANUS. | |
* | |
| (alá-néz) ösz. önh. Bizonyos magaslati pontról lefelé néz, letekint. A toronyból, a háztetőről alánézi. Átv. ért. megvetőleg, büszkěn néz valakit, lenéz. | |
* | |
| l. ALAGYÁR. | |
* | |
| (al-an-t), ih. fokozva: alantabb, legalantabb. Alacson helyen, mélyen. Alant állni, ülni. Képzésre hasonló a fe, ki, be, le helyviszonyítókból képzett fent, kint, bent, lent igehatárzókhoz. Átv. ért. alant jár az esze = magasabbnemü, fölséges elvont eszméi nincsenek, a mindennapiságon nem emelkedik túl. | |
* | |
| (al-an-t-i) mn. tt. alanti-t, tb. ~ak. Alant levő, fekvő, valaminek alsó részéről, aljáról való, oda tartozó. Alanti helyek, erdők. | |
* | |
| (al-any) fn. tt. alany-t, tb. ~ok. Ujabbkori szó. 1) A mondat azon része, melyről valami igenlőleg v. tagadólag, tiltólag vagy parnacslólag állíttatik (subjectum dictionis), alapszó, alapfogalom, pl. ezen mondatban: Az Isten mindenható, alany: az Isten. 2) A bölcsészetben, bölcselkedő vagy működő személy, a működés alapja, mint a tárgy ellentéte. 3) A kertészetben azon alapcsemete, melybe a nemesítés történik vagy történt; máskép: ALAJ. Mindenütt alap értelmű. | |
* | |
| (alany-eset) ösz. fn. A latin nominativus casus kifejezésére használt nyelvtani műszó, s jelent általán nevet, mely névviszonyító nélküli állapotban van, vagyis egyedűl az alapfogalmat viszonyítás nélkül fejezi ki, s megfelel e kérdésre ki? vagy mi? és ha melléknév, e kérdésre, milyen? Van egyes vagy többesszámu alanyeset, pl. a gyermek aluszik, ki aluszik? fel. a gyermek; a gyermekek játszanak, kik játszanak? fel. a gyermekek. Nyelvünkben ez ily tiszta alanyeseten kivül van még egy másnemű, t. i. birtokragos, mely szintén fölveszi a névviszonyító ragokat, pl. atyám, atyám-nak, atyám-hoz, atyám-nál stb. s kettős birtokragu: atyámé, atyádé, atyjaé, atyánké, atyátoké, atyjoké, atyáink, atyáitok stb. sőt hármas birtokragu is, pl. atyám-é-i, atyád-é-i stb. | |
* | |
| (al-any-i) mn. tt. alanyi-t, tb. ~ak. Bölcsészeti nyelven, ami az alanyra vagyis gondolkodó, működő személyre vonatkozik, s ellentéte: tárgyilagos. (Subjectivum, objectivum). Alanyi észrevevés, mely egyedűl idegeink s izmaink ingereltetésére, tárgyilagos észrevevés, mely az idegeket ingerlő tárgyra vonatkozik. | |
* | |
| (al-any-i-ság)fn. tt. alanyiság-ot. A személynek, mint működő, gondolkodó lénynek tulajdonsága. | |
* | |
| (al-ap) fn. tt. alap-ot, harm. személyr. ~ja. 1) Anyagi, érzéki tekintetben azon térszin, mely fölött valami áll, nyugszik, mintegy a rajta levő dolog talpa, feneke, pl. ház alapja, azon tér, vagy különösen készített talapzat, ú. m. falazat, karózat stb. melyre a házat építik. Erős, gyönge, szilárd, porhanyó, széles, keskeny alap. Kőalapra, homlokalapra építeni. Alapról ujonnan emelt ház. Alapig lerombolt vár. Letenni valamely épület alapját. 2) Átv. ért. valamely erkölcsi vagy szellemi dolog kezdetének, fölállásának, létezésének, tartósságának szükséges kelléke, melyre az mintegy anyagi fenékre, talpra van fektetve. Igazság az országok alapja, mert nélküle az országok föl nem állhatnak. Intézet pénzalapja = azon tőkepénz, melyből az fölállíttatott, s melynek kamatából föntartatik. Megvetette szerencséje, boldog jövendője, vagy romlása alapját. Különösen jelenti azon észbeli tételeket, elveket, melyekre a tudományok épülete s rendszere, mintegy alapra van építve. Állitás, vitatás alapja. Vád, védelem, itélet alapja. Továbbá am. ok. Alapnélküli gyanú, félelem, remény, boszonkodás.
Gyöke a mélyebb helyzetre, irányra vonatkozó al; s kěpzése hasonló a köz-ep, ter-ep, ül-ep szókéhoz. Hasonlék szerint lehetne a föl-ből föl-ep (superficies). | |
* | |
| több népes puszták, különösebben Alsó~ és Felső~ Fehér megyében. Helyragokkal, ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (alap-anyag) ösz. fn. Ami valamely testnek vagy testalkotó részeknek alapját teszi. Az állati csont alapanyaga mész. A ser alapanyaga árpa. | |
* | |
| (alap-árok) ösz. fn. Árok, vagyis a földbe ásott mélység, üreg, melybe az épület alapfalát lerakják. | |
* | |
| (alap-bélyeg) ösz. fn. Oly bélyeg vagyis jegy, mely az illető lényt minden másoktól megkülönbözteti, mely annak lényegét teszi, pl. a kör alapbélyege kerekdedség. | |
* | |
| (alap-csont) ösz. fn. Boncztanban, csont a koponya alsó részén, mely az egész koponyának mintegy alapja. (Os basilare vagy sphenoides). | |
* | |
| (alap-csücsök) ösz. fn. Szöglet a koponya alapcsontjában. | |
* | |
| (alap-czikk) ösz. fn. Czikk, mely valamely tudományos mű egyik alapját, vezérelvét foglalja magában. | |
* | |
| l. ALAPCZIKK. | |
* | |
| (alap-deszka) ösz. fn. Az álgyulövéseknél irányzatúl szolgáló négyszögü deszka. | |
* | |
| (alap-dudorodás) ösz. fn. Csomóforma kidudorodás a koponya alsó csontján, mely különböző egyéneknél különbözik. Kiknek kitünőleg nagy alapdudorodásuk van, agyafúrt nyakas embereknek tartatnak. | |
* | |
| (alap-elv) ösz. fn. Általános elv valamely tudományban, melyből mint magában világosból a többi elvek folynak, vagy érthetők. | |
* | |
| (alap-eszme) ösz. fn. Eszme, mely más eszméknek alapul szolgál, melyből mások erednek. | |
* | |
| (alap-fa) ösz. fn. Fa, gerenda, ászok, fa stb. mely fölé valamit fektetnek, állítanak. | |
* | |
| (alap-fal) ösz. fn. A fal alsó része, mely az épület alapját képezi, s rendesen kisebb nagyobb mélységig a földbe van rakva. | |
* | |
| (alap-festék) ösz. fn. 1) Festékanyag, melyből más festékek vegyítés által készíttetnek. A sárga, veres, kék stb. festékek a festészeknél alapfestékek. Közéleti elnevezés szerint nyolcz alapfesték van: fehér, szürke, fekete, kék, zöld, sárga, veres és barna. 2) Azon festék, mely a tarka testen, például szöveten legtöbb helyet foglal, vagyis mintegy amelyre a többi szineket irják, nyomják. | |
* | |
| (alap-fogalom) ösz. fn. Fogalom, mely több más fogalmat, mint belőle folyót, tartalmaz, melyből más fogalmakat értelmezni s megfejteni lehet. | |
* | |
| (alap-fok) ösz. fn. Nyelvtani ért. a melléknév azon állapota, midőn hasonlító rag nélkül áll (Positivus gradus.), pl. okos ember, magas fa, másod fokon: okos-abb magas-abb. | |
* | |
| (alap-gerenda) ösz. fn. Ácsépitésben azon gerenda, melyre a többi faszerkezetet állítják. | |
* | |
| (alap-hang) ösz. fn. 1) A hangnyolczad (octava) alsó hangja. 2) Azon hang, melyre valamely ének vagy zenemű alkotva van. Némelyek ajánlata szerint az alaphang helyett jobb volna: alapzönge, minthogy általán, midőn a hang különösen éneki és zenei hang (Ton) értelmében vétetik: zönge. | |
* | |
| (alap-igazság) ösz. fn. Igazság, melyből más igazságok folynak, következnek. | |
* | |
| (al-ap-ít), áth. m. alapít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Jobbára átv. értelemben használtatik. 1) Valamit, nevezetesen intézetet létesít azon szándékkal, és végből, hogy tartós maradandó legyen. Kórházat, tanodát, tudós egyesületet alapítani. 2) Bizonyos elvre, ismeretre fekteti véleményét, itéletét, okoskodását. | |
* | |
| (al-ap-ít-ás) fn. tt. alapítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valaminek első kezdete, létrejutása megvettetik. Műegyesület, tudományos intézet alapítása. | |
* | |
| (al-ap-ít-ás-i) mn. tt. alapítási-t, tb. ~ak. Alapítást illető, ahhoz tartozó. Alapítási szándék, mód, eszköz, stb. | |
* | |
| (al-ap-ít-mány), fn. tt. alapítmányt, tb. ~ok. Bizonyos nemű jó, üdvös, hasznos czélra, intézetre tett adakozási öszlet. Kegyes, vallási alapítmány. Oskolai, árvaházi alapítmány. Országos, megyei, városi, községi alapítmány. Királyi, érseki, püspöki alapítmány. | |
* | |
| (al-ap-ít-mány-i) mn. Alapítmányt illető, arra vonatkozó. Alapítmányi tőke, érték, kezelés, ügyvéd stb. | |
* | |
| (al-ap-ít-ó) fn. tt. alapító-t. Személy, aki bizonyos intézetet állít, s felállásához szükséges tőkével ellát. A magyar egyetem alapítója Pázmán Péter. A magyarországi középiskolák alapítóji többnyire főpapok voltak. A m. t. akademia, gazdasági egylet alapítóji. Alapító tagok. | |
* | |
| (al-ap-ít-ó-i) mn. Alapítót illető, arra vonatkozó. Alapítói nagylelküség, jótékonyság. | |
* | |
| (al-ap-ít-vány) fn. tt. alapítvány-t, tb. ~ok. 1) Azon szer, jószág, vagyon, pénz, melyet valaki bizonyos intézet fölállítására adományoz. A magyar tud. akademia első alapítványa gróf Széchenyi István ajánlata volt. 2) Vétetik főleg az alapítólevél helyett. Az alapítványt kihirdetni s letenni a levéltárba. | |
* | |
| (alap-íz) ösz. fn. Minden bornak van sajátnemű íze, németül Grundschmack, mit magyarúl az alapíz helyesen kifejez. | |
* | |
| (alap-jog) ösz. fn. Első eredetű jog, melyből mások származnak. | |
* | |
| (alap-karó) ösz. fn. Így nevezzük azon karókat, melyeket az épület alapjául nagyobb biztosítás végett vernek le. Vizenyős, söppedékes téren alapkarókra szokás építeni. | |
* | |
| (alap-kő) ösz. fn. Fenékkő, mely fölé az épületfal többi köveit rakják. Letenni, beszentelni a templom alapkövét. Átv. ért. amitől valaminek létrejövetele s fönmaradása függ. A bölcseség alapköve az önismeret. A hit alapköve a szent evángyéliom. | |
* | |
| (alap-lény) ösz. fn. 1) Önálló lény, mely minden más lénynek alapját magában foglalja. Az Isten szüksěges alaplénge az egěsz világnak. 2) Ami a létezőnek lényegét teszi. | |
* | |
| (alap-nyelv-izom) ösz. fn. Boncztanban izom, mely a nyelvet hátrahúzza. | |
* | |
| (al-ap-od-ás) fn. tt. alapodást, tb. ~ok. Belcselekvés, mintegy önmagára visszaható működés, melynélfogva valami önmagának alapot vet. | |
* | |
| (al-ap-od-ik), k. m. alapod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mintegy alapot készít magának, melyen megálljon, megmaradjon. Az ismeretek részint a tapasztalaton, részint az ész működésein alapodnak. | |
* | |
| (alap-ok) ösz. fn. Első, eredeti ok, melyből mások folynak. Az Isten minden lények alapoka. | |
* | |
| (al-ap-os), mn. tt. alapos-t vagy ~at, tb. ~ak. Általán, aminek sajátnemű alapja van, ami bizonyos alapra van állítva, szerkesztve. Különösen szellemi ért. ami okokon, tanuságokon, bizonyítványokon fenekszik; ami nem fölszines, nem futtában, könnyeden, öszvekapkodott, nem hiú képzelet, hanem mély tanulmány szüleménye. Alapos tudomány, ismeret. Alapos értekezěs, vitatkozás. Alapos gyanu, félelem, ovakodás. | |
* | |
| (al-ap-os-an). ih. Átv. ért. alapokra építve, állítva. Okokon, tanuságokon fenekülve. Alaposan vitatni, védeni, megmutatni valamit. | |
* | |
| (al-ap-os-ság) fn. tt. alaposság-ot. Oly tulajdonság, minőség, mely alapos; meggyőző okszerűség, illetőleg ismereti, tudományi mélység. | |
* | |
| (alap-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely az épület alapjául szolgál, melyre az épület támaszkodik. Átv. ért. minden lényeges dolog, kellék, melyre valaminek létele ěpítve van, melynek megszüntével az egész öszveomlik. Igazság az országok alaposzlopa. | |
* | |
| (al-ap-oz), áth. m. alapoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. 1) Kézmái értelemben, valamely épületet alappal ellát, alapot vet, rak. 2) Különösen, midőn a festész vagy szinező az első szinezést teszi (Grundiren). | |
* | |
| (al-ap-oz-ás) fn. tt. alapozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamely építészeti mű alapját csinálják. Különösen első festés vagy szinezés, a rajztáblának, vászonnak, papírnak stb. alapszinnel behúzása. | |
* | |
| (alap-pénz) ösz. fn. Tőkepénz, melynek valamely alapítmány eredetét köszöni; vagy általán az öszves alapítmányt képező pénzmennyiség. | |
* | |
| (alap-pěr) ösz. fn. Az eredeti per, különböztetésűl az újitott pertől. Máskép: anyaper. | |
* | |
| ösz. fn. Az épület alapját, s annak főrészeit előtüntető rajzolat. Építendő templom, ház, alaprajza. Átv. ért. valami szellemi mű, tudományos rendszer vázlata. Nevelés alaprajza. Lélektani alaprajzok. | |
* | |
| (alap-réteg) ösz. fn. Rétegek, azaz párhuzamosan egymáson fekvő s jobbára különböző nemű kő-, földlapok legalsaja. | |
* | |
| (alap-sík) ösz. fn. Legalsó lap, melyen valami fekszik vagy emelkedik. | |
* | |
| (alap-szabály) ösz. fn. Fő szabály, melyen a többi szabályok alapulvák; vagy általános szabály, melyhez más egyes cselekvények, teendők, s különös esetek legtöbbször alkalmazkodnak. Eltérések az alapszabálytól = kivételek. Nyelvtani, testületi alapszabályok. | |
* | |
| (alap-szěr) ösz. fn. Szer, különösen gyógyszer, mely a szervegyűlékben fő helyet foglal el. | |
* | |
| (al-ap-sz-ik), k. Csak a jelentőmód jelenidejében divatozik. Különben l. ALAPODIK. | |
* | |
| (alap-szín) ösz. fn. 1) Többszinű tarka kelmén a legkitünőbb főszín, máskép: alapfesték. 2) A kelme fonák oldali színe, fenékszín. | |
* | |
| (alap-szó) ösz. fn. A mondat azon része, melyről valami igenlőleg vagy tagadólag, tiltólag vagy parancslólag állíttatik (Subjectum). Ennél szokottabb is, helyesebb is: alany. | |
* | |
| (al-ap-talan) mn. tt. alaptalan-t, tb. ~ok. Minek alapja nincs, akár anyagi, akár szellemi vagy erkölcsi értelemben véve; különösen ami meggyőző, érvényes okok nélkül szükölködik. Alaptalan koholmány, gyanú, vélemény, állítás. Alaptalan vád, korholás, kárhoztatás, itélet, okoskodás. Igehatározóilag am. alaptalanúl. Alaptalan gyanusítani valakit. | |
* | |
| (al-ap-talan-ság) fn. tt. alaptalanság-ot. Alap nélküli állapot vagy tulajdonság; alapok, illetőleg meggyőző okok hiánya. Jobbára csak átv. szellemi vagy erkölcsi értelemben divatozik. | |
* | |
| (al-ap-talan-úl) ih. Alap nélkül, észszerű, meggyőző okok hiányával. Alaptalanúl gyanusítani valakit. | |
* | |
| (alap-támasz) ösz. fn. Támasz vagy támaszték, mely az alapot szilárdítja; fő támasz, akár anyagi, akár szellemi, erkölcsi értelemben. A nemzetek egyik alaptámasza a tiszta erkölcs, és az erkölcsiség alaptámasza vallásosság. | |
* | |
| ösz. fn. Elméleti elvont tan, mely más, belőle folyó tanok alapját teszi. Ilyen a metaphysica, mennyiben az emberi ismeretek főelveit tárgyalja. | |
* | |
| (alap-tani) ösz. mn. Alaptant illető, arra vonatkozó. Alaptani elvek. | |
* | |
| l. ALAPTAN. | |
* | |
| (alap-test) ösz. fn. Vegytani műszó, jelenti valamely test alkotó részét vegytani értelemben (Principium chemicum, basis chemica). | |
* | |
| (alap-tétel) ösz. fn. 1) Általán cselekvény, mely által valaminek kezdetét megvetik, s tulajdon vagy átv. ért. alapját leteszik. 2) Fő állítmány, melyből a többiek folynak. | |
* | |
| (alap-tőke) ösz. fn. Pénzmennyiség, melyet valaki kamatozás végett legelőször letett, különböztetésül a hozzá járult kamatok által szaporodott tőkétől. | |
* | |
| (alap-törvény) ösz. fn. Azon törvény, melyen a nemzet vagy állam alkotmánya, törvényes szervezete alapúl. A magyar nemzet első alaptörvénye az Álmossal kötött szerződés. Utóbbi időkből nevezetes alaptörvény a fenséges austriai házzal kötött trónöröklési második szerződés 1723-ban, melyet pragmatica sanctiónak neveznek. | |
* | |
| (alap-tudomány) ösz. fn. Tudomány, mely az ismeretek általános fő elveinek rendszerét foglalja magában. | |
* | |
| (al-ap-ul) határozó. Alapként, mint alap. Ezen irat alapúl szolgál minden másoknak. | |
* | |
| (al-ap-úl), önh. m. alapúl-t, htn. ~ni. 1) Bizonyos elvont értelmű alapon nyugszik, bizonyos okból, kútfőből származik. Ezen állítás tévedésen alapúl. Gazdagsága merő csalásokon alapúl. 2) Keletkezik, támad. Ismét egy jótékony intézet alapúlt. Napról napra újabb egyletek alapúlnak. | |
* | |
| ALAPULÁS, (al-ap-úl-ás) fn. tt. alapúlás-t, tb. ~ok. Valamely alapon nyugvás, bizonyos okból, kútfőből származás. | |
* | |
| (alap-vágás) ösz. fn. A kardforgatásban, párviadalban stb. azon vágás, melylyel a viadal kezdődik. | |
* | |
| (alap-vagyon) ösz. fn. Eredeti, első vagyon, melyből valaki gazdálkodni, űzérkedni kezd, s többi vagyonát szerzi, szaporítja. | |
* | |
| l. ALAPLÉNY. | |
* | |
| (alap-vonal) ösz. fn. 1) Mértani ért. azon fő vonal, melyben a mellékvonalak egyesűlnek, s egymással öszveköttetnek. 2) Átv. ért. főbb elvek vagy tételek valamely tudományban. A bőlcsészet alapvonalai. | |
* | |
| (alap-vonás) ösz. fn. Irásmesterségben, első egyszerű tollvonások, melyek a bötük alapját képezik, különösen a vastagabbak és függőlegesek. A rajzolásban, festészetben, azon vonások, melyeket a rajzoló vagy festész legelőször tesz. | |
* | |
| l. ALAPVONAL. | |
* | |
| (alap-vonzalom) ösz. fn. Vonzalom, mely az emberi kedély lényegéhez tartozik, s melyből sok más vonzalom ered, milyenek a nemi, atyai, anyai, részvéti vonzalom. | |
* | |
| (alap-üt-ér) ösz. fn. A koponyacsont alapjának ütere. V. ö. ÜTÉR. | |
* | |
| (al-ap-oz-at) fn. tt. alapzat-ot. Az alap öszves részeinek szerkezete; az alap mint egész mű együtt véve. Az épület alapzata elkészűlt. | |
* | |
| ösz. fn. l. ALAPHANG. | |
* | |
| (al-ár) ösz. fn. Új szó, am. földalatti víz, vízfolyás, földalatti ár, köznyelven: fenékvíz, néhutt földár. | |
* | |
| (al-árendás) ösz. fn. Alhaszonbérlő, albérlő, ki az eredeti bérlőtől vesz ki valamit haszonbérbe, pl. valamely nagy puszta bérlőjétől néhány holdnyi szántóföldet és rétet. | |
* | |
| (alá-renděl) ösz. áth. 1) Valakit bizonyos felsőségi hatalom, parancs alá helyez, alávet. A közlegényt alárendelik a tizedesnek, a tizedest az őrmesternek, ezt a hadnagynak vagy kapitánynak. Valakit a városi, községi hatóságnak alárendelni. Átv. ért. Az akaratot a törvénynek, az érzékiséget az észnek, a testet a léleknek alárendelni = függővé, engedelmessé tenni. Osztályozásban a szükebb fogalmakat a tágasbak, a fajokat a nemek alá helyezi. | |
* | |
| (al-árendělés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki más hatalma, parancsa alá, vagy a szükebb fogalom tágasabb alá helyeztetik. V. ö. ALÁRENDĚL. | |
* | |
| (alá-rendělt) ösz. mn. Aki vagy ami bizonyos felsőség alá van vetve, helyezve, vagy ami másban foglaltatik, pl. faj a nemben. Alárendelt hivatalnok, tiszt; máskép: ALATTAS. | |
* | |
| (alá-renděltség) ösz. fn. Felsőbb hatalom, parancs alatti állapot. Hivatali, tiszti, szolgálati alárendeltség. | |
* | |
| (al-árok) ösz. fn. Hadtudományi műszó, s jelent föld alatt ásott utat, melyen a vár árkaiba lehet jutni. (Die Sappe). | |
* | |
| (al-árkol) ösz. áth. hadt. műszó, am. alárkot ás, hogy a vár árkaihoz juthasson. | |
* | |
| (al-árkolás) ösz. fn. Alárok ásása, kěszítése. V. ö. ALÁROK. | |
* | |
| (al-ás) elavult fn. a mai szokottabb alvás értelměben. "De ők alajtották, hogy az álomnak alásáról mondana." Münch. cod. Ján. XI. | |
* | |
| (alás-fa) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek és egyanyások seregéből; csészéje négy hasábu, bokrétája négy szirmu, anyaszála két bibejü, leppendéke kerekded. (Ptelea. L.) | |
* | |
| falu Veszprém vármegyében. Helyragokkal: Alason-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (alá-száll) ösz. önh. Magasabb helyről le, leebb ereszkedik. Alászáll a por, midőn leülepedik. Alászáll a madár. Alászáll a merülő hajó, vagy a vízbe dobott nehéz test. Szálla alá poklokra. (Apost. hitv.)
"A nap alászáll már, haloványodik arcza világa." Vörösmarty. Átv. ért. becse, értéke, híre, neve stb. kisebbűl, fogy. Alászáll a gabona ára, a hús, a bor. "Régi híre, neve, becsülete alászállott." | |
* | |
| (alá-szánt) ösz. önh. A gabonát előbb elveti, elszórja, azután szántja meg a földet, hogy a mag mélyebbre essék, különösen a homokos földben. | |
* | |
| (alá-tartó) ösz. mn. Alacson, lefelé hajló. | |
* | |
| (alá-termett) ösz. mn. Ami magasra nem nőtt, törpe növésű. Átv. ért. nem nagyra született. | |
* | |
| (al-att-ka) fn. tt. alatkát, tb. alatkák. Gömörben így nevezik a tenkelynek kalásztalan szárát. | |
* | |
| (al-att-ság) fn. tt. alattság-ot. 1) Alattas állapot, helyzet. E jelentěse a szóelemzéssel egyezik, de nincs szokásban. 2) Vastag hosszú kötél, melylyel a hajókat vontatják. Nevět onnan kapta, hogy nagyobb részt víz alá merülve, vagyis víz alatt jár. A maga nemében különös képzésű szó, de mégsem páratlan, mert hasonló hozzá a kilség vagy öszvehúzva kíség, azaz a malom külső kereke, melyet a víz hajt, különböztetésül a malomház belsejében levő száraz keréktől. Egyébiránt hangra nézve hasonló hozzá a szláv vlatsák, melynek törzse vletsim, vlatsám = vontatom, húzomvonom, hurczolom. | |
* | |
| (al-att) névutó. 1) Helyhatárzó, megfelel e kérdésre: hol? am. oly helyen, mely fölött közvetlenül létezik valami. Pad, szék, asztal, ágy alatt fekvő holmi. Sátor, ernyő, fa alatt ülni, állni. A nap alatt vagy az ég alatt nincs párja. Az ég alatt, a föld szinén nincsen olyan árva, mint én. Népdal. Helyviszonyi ellentéte: fölött. 2) Időhatárzó, e kérdésre: meddig? vagy mikor? Hat év alatt, négy hónap alatt, két hét alatt végezni valamit. Kaszálás, aratás. szüret alatt történt. 3) Átv. ért. valamitől mint felsőbb erőtől, hatalomtól, parancstól stb. függve, annak mintegy alája vetve. Kemény büntetés alatt meghagyni valamit. Atyai hatalom alatt lenni. | |
* | |
| (al-att) ih. Alább levő helyen, lent, ellentéte fönn vagy fönt. Személyrag. ~am, ~ad, ~a. Én alatt leszek, te pedig fönn. Alatt sár van, fönt pedig nap süt. Alatt vizes a gabona, föld, fű, fönt pedig száraz. Alatt is, fönt is sok hiba van.
Kétfélekép elemezhető: al-att (= ott) és al-an-t, mint: fö-n-t, le-n-t, kü-n-t, be-n-t. | |
* | |
| (al-att-as) mn. tt. alattas-t, tb. ~ak. Állásra, szolgálatra, hivatalra stb. nézve más után következő, az alá rendelt, pl. alattas tisztek, kik a törzstisztek után következnek, a kapitánytól le az alhadnagyig (Subaltern). Új szó, mint hasonmása: helyěttes. | |
* | |
| l. ALÚLCSAPÓ. | |
* | |
| (alatt-lévő) ösz. mn. Bizonyos alsó helyen, helyzetben létező, ami lent van, lent fekszik stb. Az alattlevő szobák nedvesek és sötétek. V. ö. ALATTVALÓ. | |
* | |
| (al-att-om) hiányos fn. mely a névviszonyitó ragok közől csak a ban-t veszi föl: alattom-ban, és származékai: alattomos, alattomosság. Értelme: rejtek, titkos hely, vagy rejtett, titkolt állapot, titkolt mód, suttom. | |
* | |
| (al-att-om-ban) ih. Nem nyilván, nem valamely szembetünő, látható módon és helyen, hanem rejtekben, titkon, suttomban, magát meghúzva. Alattomban megkárosítja szomszédját, s nyilván sajnálkozik rajta. Alattomban űzi ravasz cseleit. Orvosi tilalom daczára alattomban bort iszik, torkoskodik. | |
* | |
| (al-att-om-i) mn. tt. alattomi-t, tb. ~ak. Alattomban, suttomban, titkon, rejtekben történő; szokottabban ALATTOMOS. | |
* | |
| ALATTOMKODIK, szokottabban l. ALATTOMOSKODÁS, ALATTOMOSKODIK. | |
* | |
| (al-att-om-os) mn. tt. alattomos-t vagy ~at, tb. ~ak. Rosz szándékból, akaratból titkolódzó, ravasz, rejtezkedő, tetteit a nyilvánosság elől takargató, alamuszta, susnya, sunnyogó. Alattomos cselszövő, ellenség, gonosztevő, gazember. | |
* | |
| (al-att-om-os-an) ih. Suttomban, titkolódzva, sunnyogva, gonosz czéljait, tetteit rejtegetve, ravaszul. Alattomosan valaki ellen törekedni. | |
* | |
| (al-att-om-os-kod-ás) fn. tt. alattomoskodás-t, tb. ~ok. Gonosz czélü titkolódzás, rejtezkedés, működés; ravaszkodás. | |
* | |
| (al-att-om-os-kod-ik) k. m. alattomoskod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Alattomban, suttomban, rejtőzködve, titkolódzva, rosz szándékát takargatva működik. | |
* | |
| (al-att-om-os-ság) fn. tt. alattomosság-ot, tb. ~ok. A titkolódzva ravaszkodó tulajdonsága, cselekvési gyakorlása, módja, szokása. | |
* | |
| (alatt-való) ösz. fn. 1) Aki más hatalmától függ, az alá van vetve, rendelve, s ellentéti viszonyban vannak vele: felsőség, felebbvaló, elüljáró. Az alattvalók engedelmességgel tartoznak felsőségeik, elüljáróik iránt. 2) Különösen a régi urbéri rendszerben am. jobbágy, földesuri hatalom alatt levő személy. Zsarolni az alattvalókat. Könnyíteni az alattvalók sorsán. 3) Fejedelmi hatalom alatt levő. A fejedelem és alattvalói közti viszonyok. | |
* | |
| (alatt-valói) ösz. mn. Alattvalót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Alattvalói kötelesség, engedelmesség. | |
* | |
| (alatt-valóság) ösz. fn. Alattvalói állapot, vagyis helyzet, polgári rend, melyet valaki a társadalomban elfoglal. 2) Mint gyűnév jelenti az alattvalók öszvegét, mint, jobbágyság. | |
* | |
| falu Heves vármegyében. Helyragokkal: Alatyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (alá-való) ösz. mn. Általán, ami arra van rendelve, arra alkalmas, hogy valami alá tétessék. Átv. ért. a maga nemében hitvány, rosz. Alávaló gabona, kelme. Néha nagyobb nyomatékkal, erkölcsi ért. gonosz, elvetemedett, galád, becstelen. Alávaló ember, gonosztevő. Alávaló bánásmód. | |
* | |
| (alá-valóság) ösz. fn. Erkölcsi ért. Elvetemedettség, emberi méltóság elleni piszkos tett; czudarság, csunyaság, undokság. Boszonkodva roszaló, becsmérlő, de épen nem aljas kifejezés. | |
* | |
| (alá-vet) ösz. áth. 1) Alattvalóvá tesz, bizonyos hatalom alá helyez, rendez valakit. Szapolyai János magát és országát alávetette Szulimánnak. 2) Cselekedeteit más akarata, rendelete, parancsa szerint intézi. Alávetni magát Istennek, törvénynek, elüljáróinak. 3) A földmívelésben am. barázda alá vet, azaz előbb vet, azután szánt, pl. az igen porhanyó, homokos földben. | |
* | |
| (alá-vetés) ösz. fn. 1) Földmivelési munka, midőn barázda alá, szántás előtt vetik el a magot. 2) Átv. ért. hataloműzés neme, melynélfogva valakit bizonyos felsőségi hatalom alá kényszerítenek vagy rendelnek; megigázás. A kényúr alávetéssel fenyegeti a szabad polgárokat. | |
* | |
| (alá-von) ösz. áth. 1) Lefelé von, húz valamit. Hegyről alávonni a szekeret. 2) Leírt szó vagy mondat alá nagyobb kitüntetés, figyelmeztetés, nyomaték végett vonást húz. Az idézett jeles mondatot alávonni. A szótáriró a példamondatokat alávonja. Szokottabb: aláhúz. | |
* | |
| (alá-vonás) ösz. fn. 1) Magasb helyről lefelé vonás, húzás. 2) Irásban valamely bötünek, szónak, mondatnak alája húzott vonal által kitüntetése. Szokottabban: aláhúzás. | |
* | |
| (al-á-az), áth. m. aláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Átv. ért. 1) Mások személyét, tetteit olcsárolja, becsmérli, kisebbíti, s ez által mintegy alávalóvá teszi, alacsonyítja, tájszokás szerint = gyaláz, mely nem egyéb, mint az aláz ige gy előtettel toldott módosítása, l. GYAL, GYALÁZ. Ellentéte: magasztal, dicsér, dicsőit. 2) Meg igekötővel am. kevélyet, fölfuvalkodót, ellenszegülőt megszégyenít, igénylett, követelt magasságáról mintegy alászállít. Aki magát fölmagasztalja, megaláztatik. Visszaható névmással viszonyúlva am. önkényt, szerénységből érdeminél kevesebbet igényel, erkölcsileg leereszkedik. A szerény ember nem dicsekszik, sőt megalázza magát. | |
* | |
| (al-á-az-ás) fn. tt. alázás-t, tb. ~ok. Erkölcsi, becslési cselekvés, mely által valaki másokat vagy önmagát alázza, kisebbíti, illetőleg szerényen viseli. Öszvetételei: megalázás, lealázás. V. ö. ALÁZ. | |
* | |
| (al-á-az-at) fn. tt. alázat-ot. Erkölcsi tulajdonság, vagyis tett, melynélfogva valaki érdemeinek, rangjának különös kitüntetést, magasztalást, dicsérést nem igényel, sőt szerényen viseli magát, illetőleg az alsóbbakhoz leereszkedik, vagy kész saját akaratát másokénak alárendelni, s azokat mint önmagánál fölebbvalókat tisztelni. Mély alázattal járulni valakihez. Önmagáról, érdemeiről alázattal szólani. | |
* | |
| (al-á-az-at-os) mn. tt. alázatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aki önmagát és érdemeit túl nem becsüli, sőt mások irányában magát kevesebbnek tartja; nem fenhéjazó, kitüntetést nem követelő, önakaratát másokénak alávető, igénytelen. Ellentétei: kevély, rátartós, büszke, daczos, követelő stb. Alázatos magatartás. Alázatos könyörgés, esedezés. Mennyiben ezen tulajdonságot tettetni is lehet, átv. ért. jelent sunnyogót, alattomost, képmutatót, innen a közmondás: alázatos macska nagyot ugrik. Minthogy ezen szó a társalgási nyelvben, kivált a köszöntésekben gyakran előfordúl, rövidítve alás-t szoktak használni: alás szolgája. | |
* | |
| (al-á-az-at-os-an) ih. Alázatos módon, alázattal, nem fenhéjazva, nem kevélyen, igénytelenűl, nem követelve, stb. Alázatosan viselni magát. A társalgási köznyelvben megrövidítve: Kérem alásan, megkövetem alásan, köszönöm alásan, stb. | |
* | |
| (al-á-az-at-os-kod-ás) fn. tt. alázatoskodás-t, tb. ~ok. Alázatos módu kedélyi, cselekvési nyilatkozás, szerénykedés. Ellentétei: büszkélkedés, kevélykedés, hányakodás, hetvenkedés, rátartiság stb. | |
* | |
| (al-á-az-at-os-kod-ik) k. m. alázatoskod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Alázatosságot gyakorol; szerénykedik. Ellentétei: büszkélkedik, kevélykedik, kérkedik, dicsekedik, hetvenkedik, stb. | |
* | |
| (al-á-az-at-os-ság) fn. tt. alázatosság-ot. 1) Belső lelki, kedélyi tulajdonság, melynélfogva valaki önmagáról, érdemeiről szerényen vélekedik, nyilatkozik, magát túl nem becsüli, kitüntetést nem igényel, nem követel, másoktól függeni nem vonakodik. 2) Keresztényi erkölcstanban erény, mely szerint az ember, ami jót cselekedett, Isten kegyelmének, segítségének tulajdonítja. Ellentétei: büszkeség, kevélység, fenhéjazás, nagyravágyás stb. | |
* | |
| (al-á-az-kod-ás) fn. tt. alázkodás-t, tb. ~ok. Kedélyi s cselekvési nyilatkozás, midőn valaki megalázza magát; szerény, igénytelen leereszkedés. | |
* | |
| (al-á-az-kod-ik), k. m. alázkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Önmagát alázgatja; leereszkedik; érdemeire nem tekintve szerénykedik, igénytelenebbül viseli magát, hogysem rangjához, állásához képest méltán tehetné. | |
* | |
| (al-á-az-ód-ik), belsz. m. alázód-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mintegy önhibája, önvétke miatt alázott, lealázott állapotba jut, pl. a kevély ember, midőn hiúsága, nagyravágyása megszégyeníttetik. | |
* | |
| ikerített önh. m. aláz-tam s fělěz-tem, ~tál s ~tél, ~ott s ~ětt. 1) Holmi kifogásokkal valamit elszinleni igyekezik, mintegy alá és fölhányva, forgatva a dolgot; himel hámol, majd így, majd úgy beszél, mentegetődzik. 2) Ideoda, felalá járkál. | |
* | |
| (al-á-az-tat-ik), külsz. m. aláztat-tam, ~tál, ~ott, par. aláztassál, htn. ~ni. Akit valaki vagy valami aláz, megaláz. Aki magát fölmagasztalja, megaláztatik. | |
* | |
| népes puszta Zemplén vármegyében. | |
* | |
| férfi kn. tt. Alberik-ot, tb. ~ok. Albericus. | |
* | |
| (al-bérlés) ösz. fn. Haszonbérlés neme, midőn valaki az első bérlőtől vesz bérbe valamit. | |
* | |
| (al-bérlet) ösz. fn. Az eredeti első bérlővel kötött bérlet. V. ö. ALBÉRLŐ. | |
* | |
| (al-bérlő) ösz. fn. Bérlő, aki az eredeti első bérlőtől vesz haszonbérbe valamit. A bérlett lakosztályból két szobát albérlőnek adni ki. A bérbe vett ezer holdas pusztából száz holdat albérlők fogadtak ki. Máskép: alárendás. | |
* | |
| férfi kn. tt. Albert-et, tb. ~ěk. Adalbertus (Albrecht). Tájejtéssel: Áber, Óber. Némelyek szerint am. Béla. Ha a német Adalbertből vonatott öszve, akkor az edelgeboren szó után elemezhető; ha a latin albus-ból eredett, akkor fehér jelentésü, melylyel egyeznék Béla. | |
* | |
| falu Mozson vármegyében. | |
* | |
| 1) népes puszta Pest megyében (Sachsenfeld); 2) falu Baranya megyében. | |
* | |
| falu Pest megyében. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal Albest-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. tt. Albin-t, tb. ~ok. Albinus. | |
* | |
| (al-biró) ösz. fn. Alárendelt, első folyamodványi biró, kitől felsőbb biró, illetőleg törvényszék elé lehet folyamodni. A vármegyei szerkezetben az alszolgabirót is nevezik albirónak, mint a főszolgabirót főbirónak. | |
* | |
| (al-birói) ösz. mn. Albirót illető, ahhoz tartozó, attól származó. Albirói vizsgálat, itélet. | |
* | |
| (al-biróság) ösz. fn. Alárendelt, első folyamodványi biróság, illetőleg törvényszék. | |
* | |
| falu Bihar vármegyében. Helyragokkal: Albis-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (al-bor) ösz. fn. 1) A bor alja, söprűje, különböztetésül a tiszta szinbortól. 2) Pálinkafőzéskor az első párologtatás után nyert gyöngébb nemű folyadék, virics. Máskép: alybor, tájejtéssel: ajbor. | |
* | |
| (al-csap) ösz. fn. Szappanból vagy kovásznemű anyagból való csapféle készület, melyet az alfelbe dugnak, hogy a székelést előmozdítsa. Máskép: alfélcsap vagy bélcsap. | |
* | |
| (al-csatorna) ösz. fn. A különféle folyadékokat föld alatt tovább vezető csatorna. | |
* | |
| (Al-Csút) helység neve Fehér vármegyében, tt. Alcsút-ot, helyragokkal Alcsút-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (Al-Debrő) helynév Heves vármegyében, helyragokkal: ~Al-Debrő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (al-di) fn. tt. aldi-t, tb. ~k vagy ~ak. Az alfel vagy segg tréfás elnevezése. Jó hozzá láttak az aldihoz, azaz jól megverték az alfelet. Km. | |
* | |
| (al-diaconus) ösz. fn. Egyházi szó = az úgynevezett nagyobb papi rendek között az utolsó (Subdiaconus). | |
* | |
| (al-ud-og-ál), gyakor. önh. m. aldogál-t, htn. ~ni. Szunydikál, szendereg, csendesen alszik, szúnyadoz. Máskép: aluddogál. | |
* | |
| (al-ud-og-ál-ás) fn. tt. aldogálást, tb. ~ok. Szúnyadozás, szendergés, gyakori könnyü álomba merülés. Aldogálással tölteni a napot. | |
* | |
| régies l. ALIG. | |
* | |
| e helyett: ALAJT. Avagy alejtod, hogy nem kérhetem én atyámot. Régi Passio. l. ALAJT. | |
* | |
| (al-é-l), önh. m. alél-t, htn. ~ni. Aluvékony gyöngeségből, mintegy lélek s élet nélkül magán kivül lesz, mintha meghalt vagy elaludt volna, miért néhutt: elhal. Nagyobb mértékben: ájul. Ez állapot s tünemény többféle okból származhatik.
Valószinű, hogy gyöke az elavult al-ik, melyből lett al-ut és al-sz-ik, az al-ik részesülője al-ó, módosítva al-é, melyből l képzővel lett alél = alóvá, alévá lesz. | |
* | |
| (al-é-l-ás) fn. tt. alélás-t, tb. ~ok. Az emberi test és lélek kór állapota, midőn a test egy időre erejét, a lélek öntudatát kisebb mértékben elveszti, s az ember alvó vagy halott gyanánt öszverogy. Gyakori alélásban szenvedni. Az alélásból föleszmélni, magához térni. | |
* | |
| (al-é-l-d-oz) önh. m. aléldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z htn. ~ni. Gyakorta alél; ájuldoz. | |
* | |
| (al-é-l-d-oz-ás) fn. tt. aléldozás-t, tb. ~ok. Gyakrabban előforduló alélás, hajlandóság az alélásra; ájuldozás. Az aléldozás nagy gyöngültségre mutat. | |
* | |
| (al-éleg) ösz. fn. Vegytani nyelven = suboxydum. V. ö. ÉLEG. | |
* | |
| (al-elnök) ösz. fn. Másod vagy harmad elnök, ki a rendes elnök helyettese, ki az első elnök távollétében elnököl. A kir. cancellaria, a kir. helytartótanács, a magyar tud. akademia alelnöke. V. ö. ELNÖK. | |
* | |
| (al-elnöki) ösz. mn. Alelnököt illető, alelnöktől rendelt, parancsolt, attól származó. Alelnöki rang, szék, aláirás, parancs. | |
* | |
| (al-elnökség) ösz. fn. Alelnöki hivatal. Alelnökséget elfogadni, viselni, lemondani róla. | |
* | |
| (al-é-l-t) mn. tt. alélt-at. Akinek testi ereje egyidőre megfogyott; nagyobb mértékben öntudat nélkül öszverogyott; magán kivüli félhalott állapotban levő. | |
* | |
| l. ALÉLDOZ. | |
* | |
| (al-é-l-t-ság) fn. tt. aléltság-ot. Alélási állapot, öntudat nélküli gyöngültség. Aléltságban szenvedni, feküdni. | |
* | |
| (al-épület) ösz. fn. Az épület alsó része, továbbá oly épület, melynek nincs emelete. | |
* | |
| (al-erdősz) ösz. fn. Az erdőségre fölügyelő tisztek, erdőszök között a második vagy alsóbb rangú, kinek felsőbbje a főerdész. | |
* | |
| (al-erdőszi) ösz. mn. Alerdőszt illető, attól parancsolt, rendelt. Alerdőszi hivatal, járandóság, kötelesség. Alerdőszi utalvány. | |
* | |
| (al-ěspěrěs) ösz. fn. A püspöki megyék fölosztatnak nagyobb kerületekre, melyek főnökei főesperesek, és kisebbekre, melyek közvetlenül alesperesek ügyelésére bízvák. (Vice-Archidiaconus) V. ö. ĚSPĚRĚS. | |
* | |
| (al-ěspěrěsi) ösz. mn. Alesperest illető; alesperestől származott, rendelt, parancsolt stb. Alesperesi hivatal, kötelesség, körlevél. | |
* | |
| (al-ěspěrěsség) ösz. fn. 1) Alesperesi hivatal, rang. Alesperességet viselni. 2) Alesperes mint olyan fölügyelése alatt levő egyházi kerület. Budai, esztergami alesperesség. Pest városa a budai alesperességhez tartozik. | |
* | |
| (al-é-t-ság) fn. tt. alétság-ot. Némely régieknél s ittott a nép nyelvén am. ALÉLTSÁG. | |
* | |
| fn. tt. Alexandrin-t, tb. ~ok vagy ~ěk. Rímes versezet neme, mely némelyek szerint a XIII. században Párisban megjelent, Nagy Sándor (Alexander) életéből vett költeménytől, mások szerint ugyanazon költemény szerzőjétől Alexander nevü szerzetestől kapta nevét. Áll hat (kéttagu) lábból, középnyuggal a harmadik láb után. Nálunk az alexandrinok hajdan igen divatoztak. Példa:
"De télen amikor minden panaszkodik, Akkor az én szívem inkább gyönyörködik." (Zrinyi.) | |
* | |
| (al-ezreděs) ösz. fn. Az ezred második kormányzó törzstiszte, az ezredes után első személy, egy fokkal felsőbb rangu az őrnagynál. | |
* | |
| (al-ezreděsi) ösz. mn. Alezredest illető, attól rendelt, parancsolt. Alezredesi rang, parancsolat. | |
* | |
| (al-fa) ösz. fn. Erdőszeti nyelven azon csemetenemű vagy harasztféle bokrok az erdőben, melyek soha magasra nem nőnek. Jelenti akármely álló fának alsó részét vagy derekát, törzsét is. | |
* | |
| (al-faj) ösz. fn. Természetrajzi ért. jelenti valamely állati, növényi, vagy ásványi faj alosztályát. | |
* | |
| (al-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melyet a gyalog katonák oldalon viselnek, ú. m. a kard, a hüvelybe dugott szurony, különböztetésül a vállon hordott puskától vagy dsidától. | |
* | |
| (al-fej-kötő) ösz. fn. Fejkötő, melyet a nők kalap alatt viselnek. | |
* | |
| (al-fél) ösz. fn. tt. alfel-et. A segg szónak kevesbbé aljas elnevezése. Kiporolták az alfelét. Alfelére ütötték a nemesí pecsétet = megverték.
E szóban a fel nyilt e-vel = fél, azaz, rész, tehát al-fel = al-fél, alsó fél, alsó fele vagy része a testnek. | |
* | |
| (al-fel-csomó) ösz. fn. Alfelen, vagyis a végbél táján öszvegyűlt vér által képződött keményedés; vakaranyér. | |
* | |
| (al-fel-dag) ösz. fn. Daganatféle kóros jelenet az alfelen. | |
* | |
| (al-fel-ideg) ösz. fn. Az alfelen áthuzódó ideg. | |
* | |
| (al-fel-izom) ösz. fn. Izom az alfelben. | |
* | |
| (al-fel-iszam) ösz. fn. A végbél leszállása, kiduvadása. | |
* | |
| (al-fel-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet az ülő ember vagy más állat alfele hagy maga után. A vadászok vigyázni szoktak a szarvasok alfelnyomára. | |
* | |
| (al-fel-pólya) ösz. fn. Sebészi pólya vagy kötő, melylyel a gyógyítás alá vett alfelet bekötik. | |
* | |
| (al-fel-pöfeteg) ösz fn. Pöfetegféle kóros kinövés az alfel nyilásában, máskép: segghabarcz, seggpöfeteg. V. ö. PÖFETEG. | |
* | |
| (al-fel-rák) ösz. fn. Az alfelen támadt rákféle nyavalya. l. RÁK. | |
* | |
| (al-fel-sipoly) ösz. fn. Az alfelen, vagyis végbélben támadt sipolyféle bántalom. | |
* | |
| (al-fel-szárny) ösz. fn. A halak hátulsó felén levő úszószárnyak. | |
* | |
| (al-fel-szorulás) ösz. fn. A székelést nehezzé tevő szorulás; keményszék. | |
* | |
| (al-fel-törés) ösz. fn. Gyuladás, sebesülés az alfel vágányában, pl. meleg nyárban a sok járástól vagy lovaglástól stb. Máskép: FARKAS. | |
* | |
| (al-fel-viszketeg) ösz. fn. Az alfel nyilása vagy végbél körüli viszketeg. | |
* | |
| (al-fel-zárulás) ösz. fn. Az alfel nyilásának öszvenövése, öszveforradása, megszükülése. | |
* | |
| (al-fenék) ösz. fn. A hajó alsó feneke, mely fölé a padlófenék van rakva. A beszivárgó vizet az alfenékről kiszapolyozni. | |
* | |
| (al-foglalvány) ösz. fn. Azon porczok vagy lágy részek, melyek az eltört és öszve nem forrt csontvégek közé veszik magokat, máskép: ALIZÜLET. | |
* | |
| (al-födözet) ösz. fn. A kettős födözetű hajókon az alantabbi. | |
* | |
| (al-föld) ösz. fn. Helyragokkal: Alföld-ön, ~re, ~ről. Többesszámban nem divatozik. Általán, lapályos, sík, alantabb fekvő vidék, tartomány, pl. Németalföld, (Niederland). Különösen Magyarországon azon nagy síkság, mely a hegyeket hátrahagyott Tisza jobb és bal partjain le a slavoniai hegységig terjed. Az Alföldön halász legény vagyok én. Népd. Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre. Népd.
Az Alföldnek sík mezején, Ott terem a magyar legény. Népdal. Lenn az Alföld tengersík vidékin, Ott vagyok honn, ott az én világom. Petőfy. | |
* | |
| (al-földi) ösz. mn. Alföldről való, ott levő, ott lakó, ott termett stb. Alföldi vendégek, lakosok. Alföldi városok, falvak. Alföldi gabona. Vannak ilyen nevü nemes családok is. | |
* | |
| (al-földies) ösz. mn. Olyan, mint az alföldieknél divatozó valami. Alföldies szokás, népviselet. Alföldies vendégszeretet, mulatozás, táncz. Alföldies gazdálkodás. | |
* | |
| (al-földiesen) ösz. ih. Alföldi lakosok módjára, szokása szerint. Alföldiesen szerszámozott lovak. | |
* | |
| fn. tt. algebrá-t. Az arab nyelvből minden művelt nyelvbe átvett szó, s am. bötükkel számítás, mely ismeretes számjegyek helyett bötükkel, mint általános mennyiségekkel számítni tanít. Betüszámtan. | |
* | |
| (al-geny) ösz. fn. A szemkamrákban a szaruhártya alatt meggyűlt geny. | |
* | |
| (al-gerenda) ösz. fn. Ácsépítésben azon gerenda, mely a házfödélzet alapját teszi, s közvetlenül a falon fekszik. | |
* | |
| (al-gyám) ösz. fn. A rendes gyám helyettese, alárendeltje; másod gyám. V. ö. GYÁM. | |
* | |
| falu Arad vármegyében. | |
* | |
| (Al-Gyógy) ösz. fn. Erdélyi helység neve. (Gergersdorf). Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (al-had-nagy) ösz. fn. Az osztrák katonarang szěrkezetében a feltisztek legalsóbbika. Előtte a főhadnagy, utána az őrmester áll. | |
* | |
| (al-had-nagyi) ösz. mn. Alhadnagyot illető, ahhoz tartozó, attól származott stb. Alhadnagyi rang, parancs. | |
* | |
| (al-hadnagyság) ösz. fn. Katonai tisztség, rang az őrmester és főhadnagy között. | |
* | |
| (al-hajó) ösz. fn. A hajónak alsó vagyis balfelőli része, máskép: tatbal; a jobb felőli vagy hátulsó része pedig: tat. | |
* | |
| (al-hang) ösz. fn. A zenében vagy énekben a mély vastag hang. Gordó. (Basso). | |
* | |
| (al-hangos) ösz. fn. Énekes, kinek alhangja van (Bassist), gordós. | |
* | |
| (al-hangu) ösz. mn. Nyelvt. ért. így nevezzük a vastag vagy mély hangzókat: a á, o ó, u ú, továbbá azon szókat, melyekben ezen hangzók uralkodnak, pl. akarás, oltalom, uralkodó. A magyar hangrendi párhuzamosság mai szabályai szerint az alhangu gyökök és törzsekhez alhangu ragok és képzők járulnak, pl. vár-ba, vár-ból, bolt-ban, úr-nak, vár-os, bolt-os, ur-acs stb. Ezeken kivül van nyelvünkben kétnemű hangzó, mely az alhanguakkal egy szóban megfér, holott különben a félhanguak osztályába tartozik, ú. m. i í és ě é, pl. ir-ok, ir-tam, ir-ás, hěr-nyó, hěrv-ad, takar-ék, omlad-ék, bám-ész. Az e, ö, ő, ü, ű, kizárólag a felhangu szókban divatozik, kivévén az öszvetetteket, pl. szűrdolmány, fellegvár, háztelek stb. | |
* | |
| (al-has) ösz. fn. Népszerű nyelven: kishas, azaz a hasnak küldök alatti része. | |
* | |
| (al-has-táj) ösz. fn. Az alhast környező testrészek. V. ö. ALHAS. | |
* | |
| (al-haszonbérlő) ösz. fn. l. ALBÉRLŐ. | |
* | |
| (al-ház) ösz. fn. Földszinti, emelet nélküli ház; amelynek pedig egy vagy több emelete van: felház. | |
* | |
| (al-hely-tartó) ösz. fn. Tisztviselő személy, aki valamely másodrangu helytartósággal van felruházva, különösen fejedelmi személy másod helytartója, másod helyettese, kormányzói képviselője. V. ö. HELYTARTÓ. | |
* | |
| (al-hivatal) ösz. fn. Alárendelt, alsóbb foku és rangu hivatal. | |
* | |
| (al-hivatalnok) ösz. fn. A maga nemében és osztályában alsóbbrendü hivatalnok, tisztviselő. | |
* | |
| (al-hű-bér) ösz. fn. A hűbéri rendszerben oly hűbér, melyet valamely hűbéres egy másiknak adományoz. V. ö. HŰBÉR. | |
* | |
| (al-hű-bérěs) ösz. fn. Oly hűbéres, aki birtokát más, szintén hűbéres adományából nyerte. V. ö. HŰBÉRĚS. | |
* | |
| (al-hű-bérlés) ösz. fn. Hűbérben nyert jószágnak ismét hűbérbe adása vagy vevése. | |
* | |
| falu Zala vármegyében. | |
* | |
| (al-ig) ih. Az illető ige által kifejezett cselekvés, állapot, képesség, tehetség alsó fokát jelenti. 1) Módra vonatkozólag am. nehezen, bajosan. Alig menekülhettem meg, a menekvési mód végső eszközével. Alig állok, csak épen annyi erőm van, hogy állhatok. Alig élhetek meg, nagy nehezen. Alig mász. Alig bírja szusszal. Alig csikorog. 2) Mértékre vonatkozólag am. fölötte kicsit, keveset, kissé, kevessé. Alig járék egy óranegyedig, már is elfáradtam. Csak a gallérja is alig maradt. Alig lát orrán túl. Alig ment el, ismét visszajött = kevés ideje, hogy elment. Ezekből látható, hogy gyöke a maga nemében kisebbet, kevesebbet jelentő al a mértéket jelentő vagy határvető ig raggal toldva. Hasonló kisebbítést fejeznek ki: félig meddig és legalább.
Tájejtéssel és régiesen: alég (mint: mindég), néhutt: elig vagy elég. | |
* | |
| (al-igazgató) ösz. fn. Valamely társulat, egylet, intézet másod igazgatója; helyettes igazgató. Akademiai, tanodai aligazgató. V. ö. IGAZGATÓ. | |
* | |
| (alig-ha) ösz. hat. 1) Kétkedést fejez ki, s am. kétséges, nehéz meghatározni, bizonytalan. Aligha eljön, nem tudni bizonyosan, kételkedni lehet, ha eljön-e. 2) Fél valószinűséget. Aligha el nem tévedtünk, úgy látszik, hihető, valószinű, hogy eltévedtünk. Aligha túl nincs már ötven éven. | |
* | |
| (alig-ha-nem) ösz. h. Hihetőleg, valószinűen, jóformán. Aligha meg nem fog halni. | |
* | |
| (alig-hogy) ösz. hat. 1) Valami történt dolog után tüstént. Alighogy megindult a hajó, legott elmerüle. 2) Ügygyel bajjal nehezen. Alighogy idevergődhettünk = nagy bajjal, nagy nehezen vergődhettünk ide. | |
* | |
| (al-ig-lan), l. ALIG. | |
* | |
| ösz. fn. Az igeviszonyításban a cselekvés, szenvedés, vagy állapot azon időviszonyát jelenti, mely szerint az félig mintegy elmult, félig pedig folyamatban van, honnan félmultnak is neveztetik. Mily alak fejezi ki nyelvünkben az aligmultat, még vita alatt van. Némely nyelvészeink szerint az, melyet a régiek történeti mult kitételére használtak volna, pl. jár-ék, jár-ál, jár-a, ül-ék, ül-él, ül-e. Mások szerint pedig azon összetett alak, melynek első alkatrésze az alapige jelene, a másik pedig a van ige multja: vala, pl. járok vala, ülök vala, melyben t. i. a jelen és múlt egyesítve vannak. V. ö. MULT IDŐ. | |
* | |
| (alig-úr), ösz. fn. Gúnyos neve oly embernek, ki úrféle lenne, ha volna miből; urat játszó, uri rangot követelő szegény úr, kurta úr, kurta nemes. | |
* | |
| népes puszták, Somogy és Zala vármegyékben. | |
* | |
| (al-ispán) ösz. fn. Kitünő hivatal és rang a vármegyei szerkezetben; a megyei egyetem választásától függő tisztviselők között első személy. Hatalma és jogai körét részint a törvénykönyv, részint a szokás határozta meg. Első alispán, másod alispán. Némely vármegyékben, kivált hol sok az alispáni hivatalok teendője, vannak helyettes alispánok is, kik az alispán helyét pótolják, t. i. leginkább birói tárgyakban elnökség vitelével bizatnak meg. | |
* | |
| (al-ispáni) ösz. mn. Alispánt illető, attól jött, parancsolt, rendelt. Alispáni rang, hivatal. Alispáni levél, meghagyás, kiküldés. | |
* | |
| (al-ispánság) ösz. fn. Alispáni rang, hivatal. Alispánságra kijelölni valakit. Alispánságot viselni. | |
* | |
| (Al-Istál) falu Pozson megyében. | |
* | |
| (al-ít); áth. m. alít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Régies, ugyanaz mi az alajt, azaz vél, gondol, sejt. Minden állatoknál bódogbnak alítanám magamat. (Pesti Gábor meséi.)
Az kit jegyesemnek te alítasz vala, Ez a te leányod, kit elvittek vala. Batizi András a XVI. századból. l. ALAJT. | |
* | |
| l. ALAJTÁS. | |
* | |
| (al-ít-hat-at-lan) régies mn. Gondolhatatlan, képzelhetetlen. Az ő édességes fia vitetik alíthatatlan siralomba. Régi magyar Passio. | |
* | |
| tájdivatos szó a rendesebb és szokottabb alélt helyett. l. ALÉLT. | |
* | |
| (al-j) fn. Nem egyéb, mint az al fn. j-vel toldva. l. AL fn. | |
* | |
| (al-j-ad) önh. m. aljad-tam, ~tál, ~t vagy ~ott. Alyassá, a maga nemében hitványnyá lesz. Képzésre hasonlók hozzá: ger-j-ed, ter-j-ed. | |
* | |
| (al-j-ad-ék) fn. tt. aljadék-ot. Valaminek alábbvaló része, hulladéka, hitványa, söpreje, salakja. | |
* | |
| (al-j-as) mn. tt. aljas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Alant maradó, elhulladozott, a maga nemében hitvány, alávaló. Aljas szalma, széna, törekes polyvás. Aljas gabona, ocsús, lazás, léha, szemetes. 2) Átv. ért. erkölcsileg alávaló, a maga nemében illetlen, nemtelen, pórias. Aljas magaviselet, életmód. Aljas beszéd, ének, irály. Aljas társaság, mulatság. | |
* | |
| (al-j-as-ít); áth. m. aljasít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Átv. ért. erkölcsileg aljassá, nemtelenné, póriassá tesz, lealacsonyít, gyaláz, becstelenít. Magát, hivatalát, másokat aljasítani. | |
* | |
| (al-j-as-ít-ás) fn. tt. aljasítás-t, tb. ~ok. Átv. ért. lealacsonyítás, aljassá tevés, gyalázás, becstelenítés. | |
* | |
| (al-j-as-od-ás) fn. tt. aljasodás-t, tb. ~ok. Állapoti, tulajdonsági változás, melynél fogva valaki vagy valami aljassá leszen, tulajd. és átv. ért. véve. V. ö. ALJASODIK. | |
* | |
| (al-j-as-od-ik); k. m. aljasod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Eredeti, vagy kellő mivolta, tulajdonsága, épsége, jelessége fogyatkozik, a maga nemében hitványnyá leszen, illetőleg törpül, korcsosodik, pl. az emberi faj, a barom, a növények. Átv. ért. erkölcsileg, lelkileg, szellemileg romlik, nemtelenedik, müveltségből kivetkezik, póriasodik. | |
* | |
| (al-j-as-ság) fn. tt. aljasság-ot. Átv. ért. durva, műveletlen, pórias, nemtelen, elvetemedett cselekvési tulajdonság; galád, erkölcstelen jelleműség; rangon, hivatalon aluli magaviselet. | |
* | |
| (al-j-az) önh. m. aljaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. 1) A baromnak aljat vagy almot, hálóhelyet készít, pl. szalmából. Emberre vonatkozva: ágyaz. 2) Az épületnek alapot vet. | |
* | |
| (al-j-az-ás) fn. tt. aljazás-t, tb. ~ok. Alomvetés: alaptevés. | |
* | |
| (al-j-az-at) fn. tt. aljazat-ot. 1) A lovak vagy szarvasmarha alá alomúl vetett szalmaágyazat, teríték. Aljazatból lett ganej-féle trágya. 2) Épület alapzata, vagy akármiféle talapzat. | |
* | |
| l. ALBOR. | |
* | |
| (al-jegyző) ösz. fn. A jegyzői hivatalban másod rangu személy. Az első rangu: főjegyző. Megyei, városi aljegyző. Első, másod tiszteletbeli aljegyző. V. ö. JEGYZŐ. | |
* | |
| (alj-fa) ösz. fn. Az ökörigaféle készület alsó fele, máskép: igatalp, melyet a felfával az igabelek vagy kázlák kötnek öszve. | |
* | |
| (alj-sér) ösz. fn. A sér söpreje, sürü alja. Dunán túl: ficzkó, fordítva: kóficz. | |
* | |
| (al-k) elv. törzs, melyből alkot, alkalom, alku és származékaik erednek. Alapfogalomban egyezik alak (= forma, kivált tetszetős forma) szóval, ahonnan alkot am. formál, stb. Különösen alku, alkuszik, régiesen am. illőség, illik. Lásd ezeket. Hogy hajdan alk v. alkik ige is létezhetett, az alkat főnévből gyaníthatni. | |
* | |
| fn. tt. alkát, tb. alkák. Grönlandban tanyázó buvárfaj, melynek széles, kampós csőre, s fekete és keresztben sárga csíkos tollai vannak. | |
* | |
| (al-k-al-m-as) mn. tt. alkalmas-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Akiből vagy miből valamit alakítani, képezni, csinálni lehet, bizonyos czélra, cselekvésre való. Katonának alkalmas legény. Egyik ember erre, másik másra alkalmasabb. A somfa ága ostornyélnek alkalmas. Alkalmas eszköz, fegyver, puska. 2) A maga nemében nem csak szükséges, kellő, hanem kényelmes is. Lakásom igen alkalmas. Alkalmas ruha, ülés, kocsizás. | |
* | |
| (al-k-al-m-as-an) ih. Alkalmas módon, kellően, illően, helyesen, kényelmesen. Alkalmasan elrendezett lakosztály. V. ö. ALKALMASINT. | |
* | |
| (al-k-al-m-as-int) ih. Valószinűen, hihetőleg, jóformán, mennyiben t. i. bizonyos körülmények, viszonyok mutatják. Alkalmasint a kedvezőtlen idő miatt nem jöhetett.
Eredetileg: alkalmas-an-t vagy alkalmas-ént = alkalmas módon, képen, mint: képesint = képes-en-t. Hasonló képzésüek: gyanánt, tüstént, megint, részint, szerint. | |
* | |
| (al-k-al-m-as-ít) áth. m. alkalmasít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Alkalmassá, vagyis bizonyos czélhoz valóvá, kellővé, illővé tesz. A régi épületet lakhatóvá alkalmasítani. Fiát kézi mesterségre alkalmasítja. | |
* | |
| (al-k-al-m-as-ít-ás) fn. tt. alkalmasítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit bizonyos czélra alkalmassá teszünk. | |
* | |
| (al-k-al-m-as-ság) fn. tt. alkalmasság-ot. Valamire valóság, képesség, ügyesség; bizonyos czélra illőség. | |
* | |
| (al-k-al-m-at-lan) mn. tt. alkalmatlan-t, tb. ~ok. 1) Bizonyos körülményekhez, viszonyokhoz nem való, nem a maga helyén, rendén lévő. Esős hideg idő alkalmatlan az utazásra. Alkalmatlan órában látogatni valakit. 2) Bizonyos cselekvésre, czélra képtelen, ügyetlen. Butasága miatt mindenre alkalmatlan. 3) Aki vagy ami terhünkre van, kényelem elleni. Alkalmatlan látogató, vendég, utitárs. Alkalmatlan szűk ruha, sötét, lármás lak. Határzóilag am. alkalmatlanul. | |
* | |
| (al-k-al-m-atlan-ít); áth. m. alkalmatlanított. Alkalmatlanná, azaz ügyetlenné, képesség nélkülivé tesz. | |
* | |
| (al-k-al-m-atlan-kod-ás) fn. tt. alkalmatlankodás-t tb. ~ok. Másnak terhére levő, időn kivül, vagy mód nélküli tolakodó forgolódás, kisérés, látogatás, stb. | |
* | |
| (al-k-al-m-atlan-kod-ik); k. m. alkalmatlankod-tam, ~tál, ~ott. htn. ~ni. Mondjuk emberről, aki kelletlen időben és módon mások terhére van, pl. látogatása, tolakodó társalgása, magaviselete által. | |
* | |
| (al-k-al-m-atlan-ság) fn. tt. alkalmatlanság-ot. tb. ~ok. Valaki vagy valami által okozott, kedvünk vagy kényelmünk elleni állapot, körülmény, mely terhünkre, akadályunkra van. Alkalmatlanságot szerezni, csinálni valakinek. A költözködés alkalmatlansággal jár. | |
* | |
| (al-k-al-m-atlan-ul), ih. Alkalmatlan módon, terhet okozva, kényelmünket zavarva. | |
* | |
| (al-k-al-m-at-os) mn. tt. alkalmatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Nem egyéb, mint az alkalmas toldott változata, mintha volna: alkalmasos. Hasonló túlbőségű szók: irgalmatos, szorgalmatos, figyelmetes, kellemetes, szerelmetes, mint az egyszerűbb irgalmas, szorgalmas, figyelmes, kellemes, szerelmes, nyomatékosb módosulatai. | |
* | |
| (al-k-al-m-at-os-an), ih. l. ALKALMASAN. | |
* | |
| (al-k-al-m-at-os-ság) fn. tt. alkalmatosság-ot. 1) Tulajdonság, képesség, melynélfogva valakit vagy valamit bizonyos czélra használni lehet. 2) Holmi kellékek s kényelemhez tartozó dolgok öszvege. Új lakomban minden alkalmatosság megvan. 3) Utazási, szállítási jármű, ú. m. kocsi, hajó. Két lovas, négy lovas, úri alkalmatosság. Olcsó, drága, kényelmes, rosz alkalmatosság. Gőzhajói, vasuti alkalmatosság. Maga alkalmatosságán jött, tréfásan am. gyalog jött. | |
* | |
| (al-k-al-m-az), áth. m. alkalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. 1) Valakit bizonyos állapotba, müködő, hivatalkodó állásba helyez. 2) Bizonyos körülményhez illeszt, szab. Időhöz, másokhoz alkalmazni magát. 3) Vonatkozólag valamely esetet bizonyos személyre vagy dologra illeszt. A mondottakat kiki alkalmazza önmagára. A törvényt egyes esetekre alkalmazni. Az elméletet az életre alkalmazni. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-ás) fn. tt. alkalmazás-t, tb. ~ok. Valamihez illesztés, bizonyos állapotba helyezés, rendezés. Példáknak szabályra alkalmazása. Hivatalos alkalmazást keresni. Maga alkalmazása = a körülményekhez illeszkedés. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-ás-i) mn. tt. alkalmazási-t, tb. ~ak. Alkalmazást illető, ahhoz való. Alkalmazási mód, nehézség. Alkalmazási tekintetben véve. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-ék-ony) mn. tt. alkalmazékony-t vagy ~at, tb. ~ak. Képességénél, ügyességénél fogva magát alkalmazni tudó. Alkalmazékony fiatal ember. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-hat-ó) mn. tt. alkalmazható-t, tb. ~k. Akit vagy mit bizonyos működésre vagy czélra fordítani, használni lehet. Gazdának, tisztnek alkalmazható ember. A pénz sokra alkalmazható. A homokos föld kertté, szántófölddé, rétté vagy erdővé alkalmazható. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-kod-ás) fn. tt. alkalmazkodás-t, tb. ~ok. Ügyesség, képesség, melynélfogva valaki a körülményekhez illeszkedik, azokhoz szabja magát, azokba helyezkedik. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-kod-ik); k. m. alkalmazkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Tetteit, magaviseletét a körülményekhez, illetőleg mások tetszéséhez szabva, illesztve működik. A nép és társadalom szokásaihoz, erkölcseihez alkalmazkodni. Okos ember a körülményekhez alkalmazkodik. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-ott) mn. tt. alkalmazott-at. Valamihez mért, szabott, illesztett; valamire fordított; elmélet szerint gyakorlatba vett. Testhez, időszakhoz, korhoz alkalmazott ruha, viselet. Az ifjuval korához alkalmazott módon bánni. Senkire nem alkalmazott beszéd senkit sem érdekel. Alkalmazott mennyiségtan, mely az elméletit gyakorlatba veszi. | |
* | |
| (al-k-al-m-az-tat) áth. m. alkalmaztat-tam, ~tál, ~ott, par. alkalmaztass, htn. ~ni. Alakra nézve miveltető, de a szokás alkalmaz helyett használja. l. ALKALMAZ. | |
* | |
| l. ALKALMAZÁS. | |
* | |
| (al-k-al-m-i) mn. tt. alkalmi-t tb. ~ak. Bizonyos alkalommal történt, készült, vagy alkalomra való, alkalomhoz szabott. Alkalmi beszéd, költemény. | |
* | |
| (al-k-al-m-i-lag) ih. Történetesen, nem keresve, véletlenül, mint a körülmények hozzák magokkal, bizonyos alkalommal. Alkalmilag tisztelkedni, köszönetet mondani valakinek. Alkalmilag ő is ott volt. | |
* | |
| (al-k-al-om) fn. tt. alkalmat, tb. alkalmak. 1) Régi s a székelyeknél ma is divatozó ért. = alku, szerződési egyesség, latinul: pactum, conventio. 2) Oly körülmény, időpont, viszony, mely bizonyos cselekvéshez illik, vagy szükséges, s ahhoz mintegy módot, eszközt nyújt, illetőleg azt elősegíti, könnyebbíti. Kedvező, jó, kivánt, véletlen alkalom. Keresni, megragadni, használni az alkalmat. Más alkalommal máskép tennék, azaz más körülmények közt, más időben, viszonyban. A fővárosi lakosnak több alkalma van magát kimüvelni, mint a falusinak. A jó alkalmat kár elmulasztani, elszalasztani. Alkalmat adni, nyujtani valakinek maga kitüntetésére. Erről majd más alkalommal szóljunk. A jövő gyűlés alkalmával ismét értekezzünk. 3) Átv. és kevesbbé divatos ért. használtatik alkalmatosság, mint szállító eszköz helyett, pl. levélküldésre legjobb alkalom a posta. V. ö. ALKALMATOSSÁG.
Törzse az elavult alk, melyből öszvetett alom képzővel lett: alk-alom, mint a szintén mármár elavult nyug, irg, főrt, törzsekből: nyug-alom, irg-alom, fört-elěm. - Mennyiben bizonyos cselekvéshez való, illő, kellő módot jelent, alapfogalomban egyezik az alkot, alakít, alku szók törzseivel. Közvetlen származéka: alkalmas = a maga nemében olyan, kiből vagy miből valamit alakítani, képezni, csinálni lehet. V. ö. ALKU és ALKALMAS. | |
* | |
| (al-k-al-om-val) ih. Midőn a körülmények úgy hozandják, annak idejében. Alkalommal megeshetik, mit nem is gyanítottunk. Alkalommal elmondani, cselekedni valamit. | |
* | |
| (al-kanczellár) ösz fn. Másod vagy harmadrendü, rangú kanczellár; a kanczellária másod vagy harmad rangu elnöke. | |
* | |
| (al-kanczellári) ösz. mn. Alkanczellárt illető, attól jött. Alkanczellári rang, méltóság, aláirás, rendelet. | |
* | |
| (al-kapitány) ösz. fn. A főhadnagy fölött és első kapitány alatt levő feltiszt; másod kapitány. Gyalog alkapitány. Városi alkapitány. | |
* | |
| (al-kapitányi) ösz. mn. Alkapitányt illető, ahhoz tartozó, attól rendelt, stb. Alkapitányi hivatal, rang, fizetés, parancs, vezénylet. | |
* | |
| (al-káplár) ösz. fn. Az altisztek között a legalsóbbik; másod káplár, köz katonai nyelven: frájter (Gefreiter). | |
* | |
| (al-kar) A karnak azon része, mely a könyöktől a kézfejig nyúlik, különböztetésül a könyök és váll közti felkartól. | |
* | |
| (al-k-ár) fn. tt. alkár-t, tb. ~ok. A kereskedővilágban közbenjáró személy a vevő és eladó között, kiknek megbizásából és számukra árukat keres és vásáról, vagy árul. Új szó, mely helyett inkább alkusz használtatik. | |
* | |
| ösz. fn. Karnak a könyök izületében történt kificzamodása vagy kimenyülése. | |
* | |
| (al-karika) ösz. fn. Karika a puska alsó felén. | |
* | |
| (al-k-at) fn. tt. alkat-ot. Szerkezet, szervezet, bizonyos alak, vagyis forma szerint képezve, öszveállítva. Testalkat, véralkat.
Véralkatra szelid, s hogy sokszor forga csatákban Teste törődött már, de tanácsban szólani jártas. Czuczor. Törzse az elvont alk vagy alkik ige, melyből at képzővel lett alk-at, mint a szintén elavult nyugik-ból nyugat vagy nyugot, eskik-ből esket, alik-ből alut vagy alot, vagy alt, olt. | |
* | |
| (al-k-at) áth. l. ALKOT. | |
* | |
| (al-k-at-os) mn. tt. alkatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Kitünő, nemesebb alkatú, a maga nemében jeles alakkal, szerkezettel biró. Alkatos férfiu. Képzésre olyan mint: termet termetes, derék derekas. | |
* | |
| (al-k-at-os-ság) fn. tt. alkatosság-ot. Jól megtermett testalkati tulajdonság. | |
* | |
| (alkat-rész) ösz. fn. Rész, illetőleg részek, melyek valamely testnek lényegét, mivoltát teszik, melyek nélkül nem volna az, ami. A porczellán alkatrészei tiszta agyagföld és homok. Valamely testet alkatrészeire feloldani. | |
* | |
| ösz. fn. s helység neve Erdélyben a szászok földén. | |
* | |
| (al-kerék) ösz. fn. A súlyos óraműben levő alsó kerék (Bodenrad). | |
* | |
| (al-kermes) arab szó, első része al névmutató am. a magyar az; l. VÉRFÜRT. | |
* | |
| (al-kezes) ösz. fn. Az eredeti kezes mellett újra kezeskedő, jótálló személy; másodkezes. V. ö. KEZES. | |
* | |
| (al-k-hat-atlan) mn. tt alkhatatlan-t, tb. ~ok. Amire alkudni, szerződni nem lehet. | |
* | |
| ösz. fn. A király személyét és czimét viselő; király helyettese, helytartója. | |
* | |
| (al-k-od-hat-atlan) mn. tt. alkodhatatlan-t, tb. ~ok. Székely tájnyelven am. rosz lelkiesmeretű, mennyiben t. i. ilynemű emberrel, mint csalóval, alkuba ereszkedni, szerződni nem lehet, nem tanácsos. | |
* | |
| l. ALKUDIK vagy ALKUSZIK. | |
* | |
| (al-kony vagy al-k-ony) fn. tt. alkony-t, tb. ~ok. 1) Azon délutáni, délesti időtáj, midőn a nap lenyugváshoz közeledik, s mintegy alákonyúl, aláhajlik. Csendes, piros, hűvös alkony.
Édes illattal tele Kél az alkony hűs szele." Kisfaludy K. Fegyvere szép fényén haloványan reszket az alkony." Vörösmarty. 2) Némely tájszokás szerint am. est, napest, vagy a nap lemente utáni idő. 3) Átv. értelemben az élet alkonya. E szót kétfélekép elemezhetni, a) ha alapfogalmaul a nap lehajlását, lekonyulását veszszük, öszvetett szó volna az al (= le) és kony elemekből, b) ha pedig azon költői képet veszszük, hogy az eltünő nap estve lenyugszik, leáldozik, s mintegy alunni száll, regvel pedig felkel, feltámad, így elemezhetjük: al-og-ó, al-og-ony, al-g-ony, al-k-ony, t. i. az al-sz-ik ige régies al gyökéből. | |
* | |
| (al-kony-at vagy al-k-ony-at) fn. tt. alkonyat-ot. Jelentésére nézve am. alkony.
E pályán lep meg éltünk alkonyatja." Kisfaludy K. Végképzőjénél fogva gyanítható, hogy hajdan alkony-ik ige is létezett, minthogy hasonlék szerint az at et képzőjü főnevek igékből szoktak származni, mint az elavult nyug-ik-ból lett nyugat vagy nyugot. | |
* | |
| (al-kony-at-i) mn. tt. alkonyati-t, tb. ~ak. Alkonyatkor létező, azzal járni szokott. Alkonyati idő, szellő, homály. | |
* | |
| (al-kony-at-kor) ih. Alkonyat idején; midőn a nap alkonyodik, alászáll, nyugodni megy. Alkonyatkor sietnek haza felé a nyájak, elülni készülnek a madarak. | |
* | |
| (al-kony-i) mn. tt. alkonyi-t, tb. ~ak. Esti, napnyugovási, alkony táján, idején levő, történő. Alkonyi égpirulás. Alkonyi szellő, séta.
Sírja felett enyeleg suttogva az alkonyi szellő." Kisfaludy K. | |
* | |
| (al-kony-od-ás) fn. tt. alkonyodás-t, tb. ~ok. A nap aláhajlása, alákonyulása vagy lenyugvása. Hajnaltól napalkonyodásig dolgozni, utazni. Alkonyodáskor dicsérni a napot. Átv. ért. valaminek vége felé járása, kimuláshoz közeledése. Élet alkonyodása. Szerencse, dicsőség alkonyodása. | |
* | |
| l. ALKONYAT. | |
* | |
| (al-kony-od-ik); k. m. alkonyod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mondjuk azon délesti időről, midőn a nap nyugodni készül. Estveledik, alkonyodik, gulya, ménes takarodik. Népd. Átv. ért. díszlő fokról alászáll, eltünik. Fiatalsága, élete alkonyodik. Szerencsém csillaga, boldogságom alkonyodik. Ide vonatkozik a közmondás is: Az alkonyodó napot kevesen imádják. | |
* | |
| (alkony-pir) ösz. fn. Nap alkonyadtakor eget festő pir. | |
* | |
| (al-kony-úl); önh. m. alkonyúl-t, htn. ~ni. l. ALKONYODIK. | |
* | |
| l. ALKONYODÁS. | |
* | |
| l. ALKONYODAT. | |
* | |
| (al-kony-ul-ó) mn. tt. alkonyuló-t. Estveledő, lenyugovó. Alkonyuló időtáj, nap. Átv. ért. hanyatló, végéhez közeledő. Alkonyuló kor, szerencse. | |
* | |
| (al-kormányos) ösz. fn. Második kormányos a hajón, helyettes, segéd-kormányos. | |
* | |
| (al-kormányzó) ösz. fn. Tágasb. ért. kormányzó helyettese, valamely testület, intézet, vállalat stb. másodkormányzója. Szorosb ért. országigazgató főhivatalnok, mint a fejedelem képviselőjének helyettese bizonyos országban, vagy tartományban. V. ö. KORMÁNYZÓ. | |
* | |
| (al-korong) ösz. fn. Bizonyos gépszerkezetekben az alsó korong. | |
* | |
| régies l. ALKUSZIK. | |
* | |
| (al-k-ot) áth. m. alkot-tam, ~tál, ~ott, par. alkoss, htn. ~ni. 1) Bizonyos alak, kép, forma szerint csinál, készít valamit. Isten az embert saját képére alkotta. Bibliai nyelven rendesen a latin facit, parat, aedificat szóknak felel meg. "És alkota az Isten két nagy világosságot." "És alkota Isten földi oktalan állatokat." "Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra." Káldi, Ter. k. I. fej. "Alkossunk itt három hajlékot." Münch. cod. Máté 17. f. "Alkossatok tü magatoknak barátokat." U. o. Luk. 16. fej. Szabatosan véve különbözik tőle a creo-nak megfelelő teremt, ámbár néha ezzel is fölcserélve használtatik. Mindezeknek alkotója. 2) Valamit alapít, szerez. Országot, törvényeket alkotni. 3) Több részekből egybeszerkeszt. A vizet éleny és köneny alkotja.
Eredetre nézve legközelebb rokona: alakít. Képzését, illetőleg pedig olyan, mint az elavult: alut, feket, a mai altat, fektet helyett. | |
* | |
| (al-k-ot-ás) fn. tt. alkotás-t, tb. ~ok. 1) Bizonyos alak, kép, forma szerinti csinálás, készítés. 2) Teremtés. A világ alkotásától fogva maig. Isteni alkotás. 3) Alapítás, szerzés, szerkesztés. Ország, királyi szék, törvények alkotása. 4) A testnek, termetnek szervezete, alakja. Derék, egészséges, erős, ép, gyönge testalkotás. | |
* | |
| (al-k-otmány) fn. tt. alkotmány-t, tb. ~ok. 1) Mindenféle építészeti mű, szerkezet, csinálmány, készítmény, épület. Erős, czélirányos, szabályos alkotmány. A templomok a főpapoknak, buzgó hiveknek stb. alkotmányai. Ez nem emberi kéz alkotmánya. Halottas alkotmány, tábori díszalkotmány. 2) Átv. ért. polgárzati, állami szerkezet. Egyedúri, köztársasági alkotmány, országos alkotmány, azaz kormányalak. Nemesebb ért. oly állami szerkezet, melyben a polgárok és fejedelem közti viszonyok bizonyos szerződéseken és alaptörvényeken alapulvák, s a nép jogai a fejedelmi önkény ellen és viszont biztosítvák. Magyar, angol, porosz alkotmány. Szabad, korlátozott alkotmány. Alkotmány alatt élő nemzetek. A régi alkotmányon javítani, igazítani. Alkotmányt eltörölni.
A nép atyjainak szájából folytanak itten Bölcs törvények, erős alapalkotmánya magyarnak. Czuczor. | |
* | |
| (alkotmány-beli) ösz. mn. Alkotmány szerinti, alkotmányos. Alkotmánybeli törvényhozás, igazgatás. | |
* | |
| (alkotmány-elleněs) ösz. mn. Ami valamely nemzet vagy országnak törvényeken alapuló polgári szerkezetével ellenkezik. Alkotmányellenes rendeletek, ujítások. Alkotmányellenes eljárás. | |
* | |
| l. ALKOTMÁNYELLENĚS. | |
* | |
| (al-k-ot-mány-i) mn. tt. alkotmányi-t, tb. ~ok. Alkotmányt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Alkotmányi ügy, rendszer. | |
* | |
| (alkotmány-levél) ösz. fn. Oklevél, melyben az alkotmány, vagy ennek főpontjai irvák. Angolország nagy alkotmánylevele. (Mag. charta.) | |
* | |
| (al-k-ot-mány-os) mn. tt. alkotmányos-t, vagy ~at tb. ~ak. Alkotmánynyal ellátott, polgári alkotmány szerint igazgatott. Alkotmányos nemzet, ország. | |
* | |
| (al-k-ot-mány-os-ság) fn. tt. alkotmányosság-ot. Alkotmányszerüség; valamely tettnek, működésnek rendeletnek stb. az alkotmánynyal egyezése. | |
* | |
| (alkotmány-szěrű) ösz. mn. Polgári alkotmányhoz mért, szabott; alkotmány szerint való. Alkotmányszerű kormányzás, képviselet, törvényhozás. | |
* | |
| (alkotmány-szerüleg) ösz. hat. Alkotmányhoz mérve; alkotmánynyal egyezőleg. | |
* | |
| (alkotmány-szerüség) ösz. fn. Alkotmány szerinti cselekvés, vagy állapot, vagy tulajdonság. | |
* | |
| (alkotmány-szerütlen) ösz. mn. Nem polgári alkotmány szerint való; bizonyos alkotmánynyal nem egyező; kényurilag hatalmaskodó. | |
* | |
| (al-k-ot-mány-talan) mn. tt. alkotmánytalan-t. tb. ~ok. Alkotmány nélkül levő; minek polgári szerkezete szorosan vett alkotmányon nem alapszik. Alkotmánytalan országok, megigázott népek. | |
* | |
| (al-k-ot-mány-talan-ság) fn. tt. alkotmánytalanság-ot. Alkotmány nélküli állapot, vagy mineműség. | |
* | |
| (al-k-ot-ó) mn. és fn. tt. alkotó-t. 1) Általán valamit bizonyos forma, alak szerint csináló, készítő, létrehozó, illetőleg ily tehetséggel, tulajdonsággal biró. Alkotó erő, ész, képzelet, müvészet. 2) Bizonyos szerkezet kellő lényegét tevő. A víz alkotó részei éleny és köneny. 3) Mint fn. jelent személyt vagy legfőbb lényt, aki valamit létre hoz, szerez, alapít. Országunk első alkotója Árpád. Mindenség alkotója = Isten. Békealkotó, barátságalkotó. | |
* | |
| (al-k-ot-ó-i) mn. Alkotó tulajdonságu. Alkotói szellem, tehetség. 2) Alkotót, mint személyt, illető, ahhoz tartozó. Alkotói munka, vállalat. | |
* | |
| (al-k-ot-ott) mn. tt. alkotottat. 1) Bizonyos alak, forma szerint képzett, csinált, készített, szervezett. Művészileg alkotott emlékszobor. 2) Alapított, szerzett. Főpapok, főurak által alkotott intézetek. 3) Teremtett. Az egész alkotott világ hirdeti mindenhatóságodat oh Isten! Isten képére alkotott ember. | |
* | |
| (al-k-ot-vány) fn. tt. alkotvány-t, tb. ~ok. Közöségesen alkotmány-nyal egynek vétetik; holott a kettő közt különbség van, mint általán a mány és vány képzőjü szókban. Alkotmány, ami alkottatik, alkotva van, pl. polgári alkotmány, mely a polgári társaság fenállása, kormányzása végett alkottatott. Alkotvány pedig alkotó valami, alkotó szer, pl. anyag és alak lényeges alkotványai a testnek, vagyis teszik a test alkotó miségeit. Különösen értethetik alkotvány alatt az alkotmánylevél (charte). | |
* | |
| (al-k-oty-ú) fn. tt. ~t. Új szó, s jelent gépet, mely által bizonyos szerek, eszközök, szerszámok gyárszerüleg készíttetnek. Tű-, késalkotyú. Az alkotó szónak módosított változata, mint általán a tyú tyű képzőjüek részesülőből származván, pl. forgató, forgatyú; pörgető, pörgetyű; pattantó, pattantyú; szivató, szivatyú; miért hibás a némelyek által használt: alkottyú. | |
* | |
| (al-kő) ösz. fn. Általán kő, mely bizonyos szerkezetű alkotmány alapját, fenekét képezi, pl. az oszlopok fenék- vagy talapköve, vagy a malomban az alúl fekvő kerekkő. | |
* | |
| (al-köntös) ösz. fn. Köntösnemű ruhadarab, mely fölé egy mást öltünk, vagy veszünk, pl. a mente alá öltött dolmány. E név alatt fehérruha nem értetik. | |
* | |
| (al-követ) ösz. fn. Második követ, a követség második személye rang szerint. | |
* | |
| (alkra-vágó) ösz. fn. A bányászatban oly munkás, aki előleges alku vagyis szerződés mellett bizonytalan nyereség fejében dolgozik, s különbözik a napszámos bányamunkástól. (Gedinghauer). | |
* | |
| l. ALKATRÉSZ. | |
* | |
| l. ALKUSZIK. | |
* | |
| (al-k-tat); mivelt. m. alktat-tam, ~tál, ~ott, par. alktass, htn. ~ni. Alkura léptet, szerződést köttet, egyeztet. Köznyelven: alkudtat. | |
* | |
| (al-k-u) fn. tt. alku-t. Általán két fél között folyó szerződési cselekedet, egyezkedési értekezet, melynélfogva mindegyik fél eleve kitűzött föltételeiből, követeléseiből, igényeiből többet kevesebbet enged, a végett, hogy bizonyos határozatban megállapodjanak. Alkura lépni, alkuba állni valakivel. Alkut kötni, megkötni, megállani, megszegni, fölbontani. Az alkuból nem lett semmi. Különösen 1) Az adó és vevő közötti szóváltó értekezet, az árus által meghagyott ár és a vásárló által tett igéret fölött. A vásáros nép között kezdődik, foly, végére jár az alku. Tenyérbe csapással megerősíteni az alkut. Fölcsapni az alkura. Áldomással befejezni az alkut. 2) Peres felek közötti egyezkedés. Alku utján elintézni az ügyet, a pert. Jobb az ösztövér alku, mint a biró kövér végzése. Km. 3) Háboru alatt két ellenfél közt folyó egyezkedés. Alku szerint visszavonulni, letenni a fegyvert, föladni a várat, kiadni a foglyokat. 4) A valamire fogadók között megállapított, s bizonyos lekötött igérettel járó szerződés. Fogadjunk száz forintban. Nem bánom, áll az alku. 5) A régieknél annyit is tett, mint illendőség, méltányosság, jogosság. Az Istennek szavát nem alku megvetni.
Mindezen jelentésekből kitetszik, hogy az alku bizonyos forma szerint kötött véghezvitt cselekedetet, szerződést jelent, s ennélfogva az alkot, alakít, szókkal egyezik, s törzse az elavult alk vagy alkik ige, melynek részesülője alkó, alku. Képzésre egészen hasonló hozzá az eskik igéből származott eskű, azaz eskő, esegő tanumondat, istenre hivatkozó tanubizonyság. Egyébiránt mennyiben az alku mint árulási szerződvény cserére vonatkozik, hasonló hozzá a cserét jelentő hellen allagh, mely az alladdv (cserélek, eladok) igétől, ez pedig az alloV (más) névböl származik. | |
* | |
| (alku-bér) ösz. fn. Alkuban kikötött, vagy szerződött bér, illetőleg az adóvevő között megállapított ár; szegődött bér. | |
* | |
| szokottabban l. ALKUVÁS. | |
* | |
| (al-k-ud-atlan) mn. tt. alkudatlan-t, tb. ~ok Ami nincs kialkudva, szerződés által meghatározva, megkötve. Alkudatlan bér. | |
* | |
| (al-k-ud-ik); k. m. alkud-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valakivel bizonyos tárgy fölött alkuban van, egyezkedni akar; némely ajánlott vagy viszonyos föltételek mellett valamire igérkezik, leköti magát. Alkudnak a vásáros népek, a peres felek. Két forinton mult, hogy nem birtam vele megalkudni. V. ö. ALKUSZIK. | |
* | |
| (al-k-ud-ott) mn. tt. alkudott-at. Alku utján, alku szerint kikötött, megigért. Alkudott bér, díj. | |
* | |
| (al-k-ud-oz-ás) fn. tt. alkudozás-t, tb. ~ok Tartós, függőben levő, folytonos alkuféle egyezkedés, szerződés, bizonyos áru, peres ügy stb. fölött. Hosszas, majd félbeszakasztott, majd újra kezdett alkudozás. | |
* | |
| (al-k-ud-oz-ik); k. m. alkudoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál, htn. ~ni. Valakivel bizonyos dologra nézve folytonos alkuban áll, egyezkedik; abbahagyja s újra kezdi az alkut; az alkuvás minden csínját, módját használja, gyakorolja. Alkudozik, mint czigány a lóra. Km. | |
* | |
| (al-k-ud-oz-ó) mn. tt. alkudozó-t. Alkuféle egyezkedést folytató s minden útonmódon végrehajtani akaró. | |
* | |
| (al-k-ud-tat); mívelt. m. alkudtat-tam, ~tál, ~ott, par. alkudtass, htn. ~ni. Közbevetése, fölszólítása, sürgetése által eszközli, hogy a peres felek, pártfelek, ellenfelek egymással alkuba lépjenek, egyezkedjenek, illetőleg kibéküljenek. | |
* | |
| (alku-ház) ösz. fn. Kereskedők, üzérek gyűlhelye, hol az adásvevésre nézve értekeznek, s némely különös áruczikkek, ú. m. váltók, állampapirok, forgalomban levő részvények, termesztmények fölött alkudoznak. Némelyek szerint: tőzsde vagy alkuterem. | |
* | |
| (alku-kötés) ösz. fn. Alkuvás következtében megállapított, s bizonyos forma szerinti szerződés. | |
* | |
| (alku-levél) ösz. fn. Általán bármily alkuról szóló bizonyítvány, szerződvény, hiteles iromány. Vásári, egyezkedési, békekötési, fogadási, szegődési alkulevél. | |
* | |
| ösz. fn. l. ALKUSZ. | |
* | |
| (al-k-u-sz) fn. tt. alkusz-t, tb. ~ok. A törvényhozási és köznyelvben elfogadott szó a sensal kifejezésére, melynek érteményét, l. ALKÁR alatt. | |
* | |
| (alkusz-díj) ösz. fn. Az alkusznak fáradságaért törvény vagy egyezkedés szerint fizettetni szokott díj. | |
* | |
| (alku-szěrű) ösz. mn. Alkuhoz szabott, mért; alkuban kikötött; olyan mint az alku volt. Alkuszerű átadás, fizetés. | |
* | |
| (alku-szěrüleg) ösz. hat. Alku szerint, amint az alkukötésben áll. Alkuszerüleg átadni, átvenni, kifizetni, végrehajtani, teljesíteni valamit. | |
* | |
| (alku-szěrző) ösz. fn. Ugyanaz, ami alkumester, alkár, vagy az elfogadott hivatalos használatu alkusz. | |
* | |
| (al-k-usz-ik) rendh. k. ige. Rendes csak a jelentőmód jelenidejében: alkuszom, alkuszol stb. Multakban: alkuvám, alkuvál, alkuvék, alkuvánk stb. alkudtam, alkudtál, alkudott. Jövőben alkuvandom, alkuvandol, alkuvandik stb. Htn. alkudni vagy alkunni. Parancs. alkudjál. Némely szójárásokban, amely időknél az sz helyett v áll, az u ki is hagyatik, pl. alkvám, alkvál, alkvandom, alkvandol stb. Érteményére nézve l. ALKUDIK. Nehezen alkuszik meg két eb egy csonton. Km. Alkuszik, mint zsidó a gyapjura. Km. Sok sasnak egy fészken nehéz megalkunni. Km. Régies értelemben am. illik.
Akarmi dologban, az mi neked tetszik, Ennekem is minden ugyanazon tetszik, Különbözés hozzám semmi nem férkezik, Előtted értenem nekem nem alkoszik. Istvánfi Pál a XVI. századból. De ezt az Isten szerezte, Ki ez ábrázt megkedvelte; Ha ez ábrázt megkedvelte, Alkoszik hogy te szeressed És mindennek meghirdessed. Katalin legendája. Alkoszik megjelentenünk (Ugyanott). De alkoszik meghallanod (Ugyanott). Rendhagyói tulajdonságára nézve hasonló az aluszik, nyugoszik, feküszik, cselekszik, menekszik, s némely másokhoz. | |
* | |
| l. ALKUHÁZ. | |
* | |
| (al-k-u-t-lan) mn. tt. alkutlan-t, tb. ~ok. 1) Amire alku nem történt; föltétel nélküli. Alkutlan beleegyezés. Alkutlan fegyverletevés, magamegadás. 2) Igehatározólag am. alku nélkül, alkutlanul. Alkutlan beleegyezni, ráállani, elfogadni. | |
* | |
| l. ALKUTLAN 2) | |
* | |
| (al-k-u-v-ás) fn. tt. alkuvás-t, tb. ~ok. Bizonyos áru vagy peres, ellenséges ügy fölötti egyezkedés, mint tettleg folyamatban levő cselekvés; máskép: alkvás. | |
* | |
| (al-k-vány) fn. tt. alkvány-t, tb. ~ok. Alku által megállapított, s irásba foglalt szerződés. Nehézkes kimondása miatt ajánlhatóbb: alkulevél. Mennyiben pedig az alku tárgyát akarjuk általa kifejezni, szintén helyesebb az: alkutárgy. | |
* | |
| párhuzamos magashangon ell, kettőztetett igeképző, pl. sok-all, keves-ell. Elemzésére nézve l. ~ L, mint képző. | |
* | |
| (al-lap) ösz. fn. A testnek alsó oldali lapja, feneke, alaptere. | |
* | |
| (al-lemez) ösz. fn. Lemez, mely bizonyos testnek, műnek allapját takarja, borítja. Az építészetben, szobrászatban jelent oly lapos részt, melyre más domború építési részek és ékítmények rakatnak. | |
* | |
| (al-levél) ösz. fn. 1) Két vagy több levél azaz lap közől az alant fekvő. 2) Akármiféle levél vagy lap, melyet valami alá tesznek, pl. a füvészkönyvben, pillegyüjteményben. | |
* | |
| (ar-l-ó) fn. tt. alló-t. Mátyusföldi kiejtéssel am. olló, mint nyirkáló, metsző eszköz. l. OLLÓ. | |
* | |
| (al-lovász) ösz. fn. Urasági lovakkal bánó, másod rendű lovász. | |
* | |
| (al-lovász-mester) ösz. fn. A lovászmesteri hivatalban alárendelt vagy másod személy; az első neve vagy czime: főlovászmester. | |
* | |
| (al-lövet) ösz. fn. Clysterium kifejezésére újból alkotott, de életre nem kapott szó. Helyette inkább csőre használtatik. l. CSŐRE. | |
* | |
| helyesebben l. ALY, vagy ALJ. | |
* | |
| elvont törzse az alma (gyümölcsnem) szónak. Áttételnél fogva egy a mal, mál, mell szóval, s jelentése am. tömött, teljes valami. (V. ö. EL). Ezt mutatja a szanszkrit mal vagy mall (öszvenyom), továbbá alan (tele, sok); így a hellen mhlon szónak nem csak 1) alma, lat. malum, hanem 2) gömbölyű, teljes emlő jelentése is van. Ily betűáttétel van ezekben is: apr-ó = por-ú, abrincs = bor-incs, onsz-ol = nosz-ol, idv = dív. | |
* | |
| (alm-a) fn. tt. almát, tb. almák. 1) Köz ismeretű, s igen sok faju gyümölcsnem, melynek ötrétü magtartója hússal van köröskörül bevonva. Vad, szelid, oltott alma. Nyári, őszi, téli alma. Piros, kormos, czigány alma. Bőralma, birsalma. Apró, fontos, aranyalma. Édes, borizű, savanyú alma. Addig uszkál az alma, mig el nem merül. Km. Alma nem messze esik fájától. Km. Három alma, meg egy fél, kérettelek, nem jöttél, Népd. Az ifjuság arany alma, nehéz megőrízni. Km. Későn érő alma szokott sokáig tartani. Km. Beleharapott a savanyú almába, azaz kelletlen nehéz munkába kapott, megízlelte a roszat. A tiltott almára sokkal többen vágynak, (nitimur in vetitum). Km. Piros alma is gyakorta férges. A szép alma is gyakran savanyú. Km. Szelid almának van becsülete. Km. Az almának is szépét kötik föl, a czégéres gazembereket akasztják föl. Km. A tiltott alma jobb izű a többinél. Km. Őtet is megcsalta a kígyó almája. Km. 2) Átv. ért. almához hasonló némely termények. Földi alma = burgonya, disznóalma. 3) A férfi nyakcsomója: Ádám almája. 4) A magyar királyi ékszerek egyike, melyet koronázáskor a horvátországi bán szokott vinni. 5) Több helységnév törzse.
Palóczos ejtéssel: aoma, auma, óma. Egyezik vele a csuvasz: olma, magyar tájejtéssel is: olma, a lat. malum, a hellen: mhlon, a török-tatár: elma, alma, finn: omena. V. ö. ALM. | |
* | |
| (alma-bor) ösz. fn. Sajtólt alma levéből készített borféle ital. Néhol: almavíz. | |
* | |
| (alma-csutka) ösz. fn. Az alma közepe, tulajdonképi magtartója. | |
* | |
| (alma-ad) helynév, tt. Almád-ot. Helyr. ~ra, ~on, ~ról. Erdélyi falu. | |
* | |
| (alma-ad-i) helyn. tt. Almádi-t, tb ~ak. helyr. ~ra, ~n, ~ról. Puszta neve Veszprém vármegyében. | |
* | |
| (alma-eczet) ösz. fn. Almaléből készített eczet, néhott: almavíz. | |
* | |
| (alma-fa) ösz. fn. Ismeretes gyümölcsfa, melynek öt rekeszes tokú magtartója a rajta termett almaféle gyümölcs. V. ö. ALMA. | |
* | |
| (alma-foltos) ösz. mn. Mondják lovakról, melyeken almaformáju kerek foltok, pettyek látszanak. Szokottabban: almás, pl. szürke, pej. | |
* | |
| (alma-főzet) ösz. fn. Főtt almából készített étek, vagy lé. | |
* | |
| (alma-furó) ösz. fn. Gyümölcsféreg neme, mely különösen az alma virágait pusztítja, s magát az almába beeszi. | |
* | |
| (alma-gěrězd) ösz. fn. Hosszában hasábokra metszett almagyümölcsnek egy-egy darabja, szelete. | |
* | |
| (alma-agy) helyn. tt. Almágy-ot, hely. ~ra, ~on, ~ról. Falvak Gömör és Somogy vármegyékben. | |
* | |
| (alma-hasáb) ösz. fn. Almagerezd, vagy almaszelet. | |
* | |
| (alma-héj) ösz. fn. Bőrnemű, szivos, s a gyomor által meg nem emészthető hártyaburok, mely az alma husát betakarja. Piros, zöldes, fehér, sima, göröncsös almahéj. Hántott almahéjat pirítani. | |
* | |
| (alma-iloncza) ösz. fn. Ilonczanemű féreg, mely az almalevelekbe szeret tekerődzni, V. ö. ILONCZA. | |
* | |
| (alma-íz) l. ALMAPÉP. | |
* | |
| (alma-kása) ösz. fn. Almából készített pépféle étek, vagy nyalánkság. | |
* | |
| (alma-kerek) ösz. mn. Minek almaformáju, gömbölyü alakja van. Máskép: almakerekségü. | |
* | |
| (alma-kerék) ösz. helyn. Helyr. ~re, ~ěn, ~ről. Falu neve Erdélyben. | |
* | |
| (alma-lé) ösz. fn. Almagyümölcsből sutolt lé; almavíz, almabor, almaeczet. | |
* | |
| (alma-levelész) ösz. fn. Almafa leveleit pusztító féregnem. V. ö. LEVELÉSZ. | |
* | |
| (alma-levél-moly) ösz. fn. Molyfaj, mely az almafa leveleit sanyarja, pusztítja. | |
* | |
| (alm-a-all-ik); k. m. almáll-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Mondják csikóról, lóról, midőn szőrén almaforma foltok képződnek; ALMÁSODIK. | |
* | |
| (alma-mag) ösz. fn. Az almagyümölcs magvai, melyek ötrekeszű tokban rejlenek. | |
* | |
| (Alma-mellyék) ösz. fn. és helyn. falu Somogy vármegyében. | |
* | |
| ösz. fn. és helyn. Bereg és Bihar vármegyében Helyr. ~re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (alma-must) ösz. fn. Sajtólt almából mustféle lé, ital. | |
* | |
| (alma-körte) ösz. fn. Körtefaj, mely alakjára nézve almához hasonló. | |
* | |
| fn. tt. almanach-ot. Középkorban az arabok által behozott, s minden európai nyelvben elfogadott szó. Általán jelent kalendáriom vagy naptárféle könyvet. Különösen 1) Nagyobb terjedelmű, holmi hasznos ismereteket tartalmazó naptár. 2) Szépművészeti, nevezetesen költői munkákból álló gyüjtemény, mely újévi ajándékul nyujtatik a közönségnek. 3) Névkönyv. Katonai almanach. | |
* | |
| fn. tt. almandin-t, tb. ~ok. A rubinok neme alá tartozó drágaköfaj. Adelung szerint nevét Cariában fekvő Alabanda városától kapta. | |
* | |
| (alma-nedv) ösz. fn. Almából sutolt nedv, must; almavíz, almalé. | |
* | |
| (al-mány) fn. tt. almány-t, tb. ~ok. Általán, amit valami alá tesznek, pl. talap, ászokfa. | |
* | |
| (alma-pép) ösz. fn. Főzött vagy sütött alma husából készített kása, nyalánkság, pépféle étek. | |
* | |
| fn. tt. almáriom-ot. Mint a latin armarium-ból kölcsönzött szó, eredetileg am. fegyvertartó szekrény. Átv. ért. mindenféle szekrény, melyben ruhát, edényeket, könyveket stb. tartani szokás. Ruhaalmáriom. Könyves almáriom. Konyhai almáriom, néhol: pohárszék, tálas. Diófa, tölgyfa almáriom. Festett, tulipános almáriom. Almáriomba bujtatni, zárni valakit. Palóczos ejtéssel: aumáriom, ómáriom. | |
* | |
| (alm-a-as) mn. tt. almás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Almával bővelkedő, almatermő. Almás kert. 2) Almával kereskedő. Almás kofa. 3) Amiben almát szállítanak, tartanak. Almás hajó, szekér, taliga. Almás pincze, kamara, kosár. 4) Almához hasonló kerek foltokkal, pettyekkel tarkázott. Almás ló, paripa. 5) Mint fő- és tulajdonnév több mezőváros, falu és puszták neve, helyrag. ~ra, ~on, ~ról, tt. ~t, tb. ~ok. | |
* | |
| (alma-sav) ösz. fn. Almaléből készített sav. V. ö. SAV. | |
* | |
| (almás-deres) ösz. mn. és fn. Oly deres ló, melynek szőrét almakerekségü foltok tarkítják. Négy almásderesen járni. Almásderes paripán lovagolni. | |
* | |
| (almás-kert) ösz. fn. Almafákkal beültetett kert. | |
* | |
| (almás-lepény) ösz. fn. Almapéppel, almaízzel készített lepényféle sütemény. | |
* | |
| (almás-rétes) ösz. fn. Almaszeletekkel béllelt rétesnemű sütemény. | |
* | |
| (almás-roh) ösz. fn. Almakerek foltokkal tarkázott roh, azaz feketebarna szőrű ló. | |
* | |
| (almás-szürke) ösz. mn. és fn. Almakerek foltokkal tarkázott szürke. Almásszürke paripán ülni. Nyergeld meg az almásszürkét. | |
* | |
| (alma-szak) ösz. fn. Almaíz, almapép. | |
* | |
| (alma-szár) ösz. fn. Szár, melynélfogva az alma a termőágon függ. | |
* | |
| (alma-szěg) ösz. fn. Falu Bihar vármegyében, helyrag ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (alma-szelet) ösz. fn. A felmetélt almából egy-egy hasáb, darab, gerezd. Kirántott, czukorral vagy fahéjjal fűszerezett almaszelet. | |
* | |
| (alma-szeletke) ösz. kics. fn. Kicsi, vékony almaszelet. | |
* | |
| (alma-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen az almáé. Használtatik melléknevűl is, almaszinű helyett. Almaszín, posztó, kelme, szövet. | |
* | |
| (alma-szinű) ösz. mn. Alma szinéhez hasonló szinű. Almaszinű és kerekségű edény, czukortartó. | |
* | |
| (alma-szipoly) ösz. fn. l. SZ.-JÁNOSBOGARA. | |
* | |
| (alma-torta) ösz. fn. Torta, vagyis pépsütemény, az öszvezúzott, s különféle fűszerekkel vegyített almahusból. | |
* | |
| l. ALMABOR. | |
* | |
| (alm-a-az); önh. m. almáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, hat. ~ni. Almát eszik, almán rágódik. A kenyerez, boroz, serez s több ilyek hasonlatára alkotott ige. | |
* | |
| (alma-zöld) ösz. mn. Oly zöld szinű, milyek bizonyos faju almák. Almazöld kelme, posztó, köntös, kendő. | |
* | |
| (al-om-oz); önh. m. almoztam, ~tál, ~ott, par. ~z, hat. ~ni. A barmok, nevezetesen a lovak, tehenek, ökrök, sertések alá, vagyis fekhelyére almot, szalmát vet. Olyan mint: ágyaz. | |
* | |
| (al-nádor) ösz. fn. A kir. táblánál a nádor helyettese, képviselője, a táblabárók után első személy. | |
* | |
| (al-nem) ösz. fn. Általán valamely tágabb, szélesebb osztályzatban foglalt szükebb osztály. Különösen az állatok, növények és ásványok országában a főnem alá tartozó testek alárendelt osztályai, pl. az állatok egyik főnemét teszik az emlősök, s ezek alnemei: a szarvasmarhák, ebek, egerek stb. A növények egyik főnemét teszik a fák, melyek alnemei: fűzfák, almafák, szilvafák stb. Továbbá am. alnép, köznépből származott emberi vagy társadalmi osztály. | |
* | |
| (al-német) ösz. fn. és mn. Alnémetországi (hollandi) lakos. Továbbá az alnémeteknél divatos, létező. Alnémet nyelv, szokás, viselet. | |
* | |
| (al-nemi) ösz. mn. Alnemet illető, ahhoz tartozó; alnépi. | |
* | |
| (al-nép) ösz. fn. Köznép, a nép alsóbb osztálya, mennyiben részint társadalmilag, részint erkölcseire nézve a főnéppel, a nemes míveltebb osztálylyal ellentétben áll. Megvető ért. a nép csőcselékje, söpreje. | |
* | |
| (al-népi) ösz. mn. A néptömeg alsóbb származásu, nem nemes, nem polgári osztályából való, azt illető, ahhoz hasonló. Alnépi eredet, szokás, viselet. Alnépi nyerseség, durvaság. | |
* | |
| (al-á-el v. al-el) névh. és ih. Személyrag. alól-am, ~ad, tb. alól-unk, ~atok, ~ok. Megfelel e kérdésre: honnan? Mint névh. alanyeset után áll, pl. ház alól kiásott föld. Értelme: onnan, azon helyről, tájról, mely bizonyos testnek alját, alapját, fenekét teszi vagy illetőleg mögötte áll. Föld alól kibuvó férgek, egerek. Víz alól kövecset, homokot ásni. Tehén alól elhúzni a szopós borjat. Elrántották alólam a széket. Elrántják alóla a gyékényt. Átv. ért. Kinőtt már a vessző alól. Kivonta magát a fegyelem alól. Fölmentették a szolgálat alól. Ennélfogva roszul van: alólirt e helyett: alulirt. Mint igehatárzó az illető ige előtt, vagy ha a mondat természete úgy kivánja, utána is áll. A szarvasmarhát alól hajtják fölfelé. Alól mozdítani valamit. Máskép: alulról. V. ö. ALUL. | |
* | |
| helyesebben l. ALULRÓL. | |
* | |
| (al-om) fn. tt. almot, tb. almok. A négylábu házi állatok alá ágyul vetett szalma, gazféle alyazat. Különösen így nevezik a sertések ágyazatát. Még a disznóalmot is eladná = igen fösvény. Km. Almot vetni. Kihányni a disznók almát. Népies gúnynyelven jelent vetetlen, összevisszahányt piszkos ágyat. Alomban fekszik, nem ágyban.
Gyöke akár azon al, melyből alá, alatt, alul származik, akár az, mely az alszik, alvás tőeleme, a tárgy mivoltára nézve egyremegy, t. i. az elébbi elemzésnél fogva = alyazat, barom alyja, a második szerint = alvásul vetett ágy. | |
* | |
| (al-om) ösz. főnévképző, melynek hangrendileg párhuzamos magashangu társa: ELĚM, mint kétágu minden más módosítást kizárván, pl. a mélyhanguaknál: hat-alom, bánt-alom, borz-alom, un-alom, vig-alom, a magashanguaknál: kegy-elěm, fél-elěm, gyötr-elěm, tür-elěm, figy-elěm. Csupán tájejtéssel, de nem mívelt társalgási s irodalmi nyelven van elöm is. E képzőnek első alkatrésze azon al el, mely nagyszámu áth. és önh. igéket képez, részint önállókat, részint olyakat, melyek csak származékaikban divatoznak, milyek igen kevés kivétellel, pl. ural, figyel, kegyel, az om, ěm képzővel párosulók, különösen 1) a gyökigékből képzettek, mint: hat-al-om, un-al-om, nyug-al-om, sir-al-om, biz-al-om, szán-al-om, fél-el-ěm, kér-el-ěm, tür-el-ěm, véd-el-ěm, sér-el-ěm, 2) a törzsigékből származók: bánt-al-om, forg-al-om, mozg-al-om, buzg-al-om, irg-al-om, izg-al-om, érz-el-ěm, ért-el-ěm, sejt-el-ěm, gyötr-el-ěm, fört-el-ěm, küzd-el-ěm, 3) a nevekből eredők: borz-al-om, vig-al-om, gerj-el-ěm, kény-el-ěm, szer-el-ěm, 4) az ad ed-féle önható igékből származók: forrad-al-om, fárad-al-om, borzad-al-om, vigad-al-om, fogad-al-om, riad-al-om, szunnyad-al-om, enged-el-ěm, gerjed-el-ěm, terjed-el-ěm, csügged-el-ěm, 5) oly igékből és nevekből eredők, melyek od, ěd, öd, középképzőt vesznek föl, ú. m. lak-od-al-om, ir-od-al-om, biz-od-al-om, áll-od-al-om, agg-od-al-om, bir-od-al-om, fáj-(o)d-al-om, ur-od-al-om, bony-od-al-om, vesz-ěd-el-ěm, pök-öd-el-ěm, tür-öd-el-ěm, stb.
E példákból látható, hogy némely gyökökből kétféle alakuak származnak, milyenek: ur-alom, ur-od-al-om; nyug-alom, nyug-od-alom; tür-elěm, tür-öd-elěm; de vannak olyak, melyek csak betoldott alakban divatoznak, mint: lak-od-alom, bony-od-alom, áll-od-alom, vesz-ěd-elěm, pök-öd-elěm. Ezen al el képző jobbára folytonosságra vonatkozik, pl. kegyel = folytonos kegyben tart, hatal = folytonosan hat, unal = folyvást un, stb. Második alkatrésze egyezik azon om, ěm, öm háromágu képzővel, mely szintén nagyobb részt hangugrató főneveket egytagu szókból, illetőleg elvont gyökökből képez, ú. m. al-om, ál-om, hal-om, maj-om, iz-om, kor-om, ól-om, ver-ěm, ter-ěm, szir-om, kör-öm, ür-öm, stb. Ezen képző hangugrató tulajdonságából okszerüleg gyanítható, hogy hangzója csak könnyebb kiejtés végett szolgáló segédhang, s lényegét az m mássalhangzó képezi, miért a régiek az alanyesetben is hangzó nélkül irták: hatalm, nyugalm, szerelm, kegyelm, stb. Mi ezen m származását illeti, véleményünk szerint rokon eredetű a b, f, p, v szervtársaival, melyek szintén mint képzők hangzó nélkül járulnak az illető gyökökhöz, pl. domb, gomb, csomb, romb, gömb, dölf, csúf, szörp, terp, szarv, fenyv, terv, elv, nyelv, ölv, stb. Ezen neműek közől többről világos, hogy nem egyebek, mint az eredeti ó ő, ú ű változatai, pl. nyelő, nyelv; elő, elv; ölő, ölv; oló, olu, olv; fenyő, fenyű, fenyv; innen hasonlék nyomán domó, domb; gomó, gomb; csomó, csomb; gömő, gömb; terő, terv, terp; szörő (szürő), szörp; törő, törp(e), stb. Hasonlóan elemezhetők: aló, alv, alm, alom; járó, járv, járm, járom; terő, terü, terv, term, terem; elő, elv, elm, elem; oló, olv, olm, olom, ólom; a többtagúaknál: hataló, hatalv, hatalm, hatalom; siraló, siralv, siralm, siralom; figyelő figyelv, figyelm, figyelěm; uraló, uralv, uralm, uralom; kegyelő, kegyelv, kegyelm, kegyelěm, stb. Az eredeti ó ő, ú ű képzőjüek, mint milyenségre vonatkozók, tulajdonkép melléknevek, a többiek pedig, mint miséget jelentők, főnevek. Megjegyzésre érdemes, hogy az alom elěm képzőjü szók egyik fő része kedélyi, érzéki vonzalmat, cselekedetet, illetőleg indulatot fejez ki, milyenek: buzgalom, fájdalom, figyelem, kegyelem, unalom, nyugalom, szánalom, siralom, sérelem, félelem, türelem, érzelem, irgalom, vigalom, gyötrelem, gerjelem, kéjelem, szerelem, borzalom, stb. | |
* | |
| (alom-szalma) ösz. fn. A barmok alá alomul ágyazott szalma. Gebéje oly éhes, hogy az alomszalmát is megenné. | |
* | |
| (al-or) fn. tt. alor-t, tb. ~ok. Némelyek szerint annyit tenne, mint kereskedői segédszemély, biztos (Subject). E szót nem ajánlhatjuk, mert szorosan az etymologia szerint ezt is tehetné: altolvaj (vicefur). | |
* | |
| (al-osztály) ösz. fn. Valamely terjedelmesebb osztály egyegy része, tagja. | |
* | |
| (al-öltöny), l. ALRUHA. | |
* | |
| falvak Abaúj, Pest és Bihar megyében; helyragokkal ~on, ~ra, ~ról. Van ily nevű puszta is. A névtelen jegyzőnél: Olpár. | |
* | |
| (al-párkány) ösz. fn. Valamely épület, fal, oszlop alsó szegélyzete, pártázata. | |
* | |
| (al-pěrěs) ösz. fn. Törvénykezési nyelven a biró előtt perlekedők közől az, ki vád vagy panasz alatt áll; ki ellen a másik félnek (fölperesnek) keresete van. | |
* | |
| (al-pěrěsi) ösz. mn. Alperest illető, arra vonatkozó, attól származott, stb. Alperesi ügyvéd, irományok, kifogások, bizonyítványok. | |
* | |
| (al-ohárnok) ösz. fn. Rangra nézve a főpohárnok után álló udvari tiszt. V. ö. POHÁRNOK. | |
* | |
| ösz. fn. l. ALPĚRĚS. | |
* | |
| l. ALPĚRĚSI. | |
* | |
| (al-rend) ösz. fn. A népek polgári osztályozása szerint az alsóbb fokon álló polgárok, illetőleg lakosok sokasága. Nálunk, midőn a népet törvényi értelemben véve csak a kiváltságosak tevék, az alrendhez számíthatók: az alsó papság, a köznemesség, a királyi városok és szabad kerületek lakosai. Ezek fölött állanak a főrendek. | |
* | |
| (al-rendü) ösz. mn. Köz értelemben, alsóbb rendből, köznépből való, nem nemes, nem kiváltságos. Magyar régibb polgári értelemben a kiváltságos nép alsóbb osztályához, vagyis a tekintetes Karokhoz és Rendekhez tartozó. Az alrendüek a főrendüekkel a megyegyüléseken együtt, az országgyülésen különkülön tanácskoztak. | |
* | |
| (al-rész) ösz. fn. Valamely egésznek azon része, mely a többinél alantabb áll, fekszik. Ajtó, kályha, ablak alrésze. Hajó, szekér alrésze. Az ölbe rakott fa alrésze. | |
* | |
| (al-révész) ösz. fn. A főrévész parancsa alatt álló, annak alárendelt segédrévész. | |
* | |
| (al-ruha) ösz. fn. Ruha, melyre még mást is öltünk, mint, kabát alatt a mellény, mente alatt a dolmány, téli öltöny alatt a könnyü kabát. A testet közvetlenül takaró fehérruha: alsóruha. | |
* | |
| (al-ruházat) ösz. fn. Általán az alruhák öszvesen véve. A katonaságnál, az apróbb ruhadarabok, pl. sipka, nyakravaló, mellény. | |
* | |
| (al-ság) fn. tt. alság-ot. A maga nemében alacson állapot; alacsonság tulajd. és átv. ért. véve. | |
* | |
| ösz. fn. Alant fekvő sík, alföldi sík.
Távol egy alsíkon, hol csínos zöld sudarával Két remegő levelű nyár közt szép szilfa virított. Vörösmarty. | |
* | |
| (al-só) mn. tt. alsó-t, tb. ~k. 1) Az egymással függőleges irányu viszonyban levők között, a mélyebben, alantabb fekvő, amin a többi mintegy alapon nyugszik; fokozva: legalsó. Alsó kősor a falban. Alsó fok a lajtorján. 2) A távolsági fekmentes viszonban levők között az, mely a fölvett magassági ponthoz képest mélyebben vagy legmélyebben van. Alsó Magyarország, mely az éjszaki sarktól távolabb esik, mint a felső. 3) Átv. ért. a maga nemében kisebb, alárendelt, melytől más hasonlók kezdetöket veszik. Alsó tanoda. Alsó hivatal, állomás. 4) Mint főnév a kártyajátékban képes levelek között azon lap, melyen a szem alúl van, s melynél közvetlenűl előkelőbb a felső vagy filkó. Vörös-, tök-, makk-, zöld-alsó. Alsóval űtni, nyerni. Alsót húzni. Alsóra játszani.
| |
* | |
| (Alsó-Bajom) ösz. helyn. Helyragokkal: ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (alsó-falga) ösz. fn. A várerődítésben alacsonabb erőd-fal, melyen belül a magasabb falga áll. | |
* | |
| helység Gömör megyében. | |
* | |
| (Alsó-Gyógy) ösz. helyn. Erdélyi falu. Máskép: Algyógy. Helyr. ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (alsó-ház) ösz. fn. 1) Általán, az utczasorban legalantabb fekvő ház. 2) Az angoloknál a képviselők táblája az országgyűlésen; alsóparliament. Nálunk szintén így hívták a követek tábláját. | |
* | |
| (alsó-ing) ösz. fn. A székelyeknél am. pendely, vagy ingaly. | |
* | |
| falu Hont vármegyében. | |
* | |
| falu Somogy vármegyében. | |
* | |
| (alsó-tábla) ösz. fn. Magyarországban a régibb országgyülési testület azon külön tanácskozó része, mely a káptalanok vármegyék, szabad kerületek, kir. városok, és távollevő főrendüek küldötteiből állott. Elnöke volt a kir. személynök. Ma: képviselőház. | |
* | |
| (alsó-táblai) ösz. mn. Az országgyülési alsótáblát illető, ahhoz tartozó, attól származó stb. Alsótáblai tagok, indítványok, határozatok. Alsótáblai ülések, üzenetek. Alsótáblai jegyzők, gyorsirok, stb. | |
* | |
| (Alsó-Vincz) ösz. helynév, máskép: Alvincz. Helyragokkal: ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (Alsó-Viszt) ösz. helyn. rag. ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (al-szakács) ösz. fn. Másod rendű, második szakács. | |
* | |
| (al-szalag) ösz. fn. Szalag, mely fölött még egy másik van. | |
* | |
| (al-szár) ösz. fn. A térdtől lábfejig nyuló testrész, szárcsont. | |
* | |
| (al-szár-ficzamodás) ösz. fn. Az alszár kificzamlása a térdhajlásban. | |
* | |
| (al-szár-pólya) ösz. fn. Sebészek kötőeszköze, melyet különösen a lábszártörések vagy ficzamlásoknál használnak. | |
* | |
| (al-szár-törés) ösz. fn. Az alszárcsont forgójának megszakadása. | |
* | |
| (al-százados) ösz. fn. Másod rendű százados. Lovas, gyalog alszázados. V. ö. SZÁZADOS. | |
* | |
| (al-sz-ék-ony) mn. l. ALUSZÉKONY. | |
* | |
| (al-szél) ösz. fn. Déli szél, melyet a vidékek különféleségéhez képest egyes tájakról is neveznek, pl. a győriek, komáromiakra nézve: pápai szél, ismét ezekre nézve: balatoni szél, v. Balaton szele. Köznépies elménczkedésben annyit is tesz, mint, posz, fing. Büdösen fúj az alszél. | |
* | |
| (al-szél) ösz. fn. E szónak második alkatrésze szél (margo) kiejtésre nézve különbözik a másik szél (ventus) szóétól, t. i. ebben a tótos vidékeken is az é hibátlanúl ejtetik, amabban pedig némely vidékiek élesen ejtik: szíl. Jelenti valamely testnek, térnek alsó szegélyét, körét, karimáját, véghatárát. | |
* | |
| (al-szěmélyzet) ösz. fn. Valamely testület, hatóság, hivatal alsóbb rendü tisztei öszvesen véve, pl. irnokok, gyakornokok, napdíjasok, bemondók stb. | |
* | |
| (al-sz-ik, v. al-usz-ik) k. Első mult: alvám v. aluvám, alvál v. aluvál, alvék v. aluvék, stb. másod. mult: aludtam, v. aluttam, aludtál, v. aluttál, aludt, v. alutt, stb. par. alugyál v. alugyjál; fogl. alugyam, htn. aludni, v. alunni; állapj. alva v. aluva, alván, v. aluván; altomban, v. aludtomban v. aluttomban, altodban, altában stb. Értelme: Az állati nyugalom, vagy tétlenség azon állapotában van, midőn az érzékek legalább külsőleg mintegy működési szünetet tartanak, s a lélek csak homályos, zavart öntudattal bír. Ellentéte: ébren van, émett. Különféle fokai: szúny, szúnyad, szúnyadoz, szendereg, külső jeleire nézve: bólint, bólogat, bóbiskol, horkol stb. Mélyen, csendesen, nyugtalanul, alunni. Éjhosszant alunni. Félszemre aluszik, mint a nyúl. Km. A szegény ember étel helyett is aluszik. Km. Aluszik, mint a güzü, mint a juhászbunda. Km. Vétetik áthatólag is tárgyesetes viszonynévvel. Végig aluszsza a napot. Elaluszsza az iskolát, templomot, = alva maradván elmulasztja. Lealuszsza nappal, amit éjjel elmulasztott. Kialuszsza magát. Átalunnék három éjszakát, ha ennie nem kellene. 2) Átv. ért. mondjuk az égni szünő tüzről, vagy az élet elmulásáról. Elalszik a tűz, az égő gyertya, lámpa, fáklya. Örökre elaludt.
.... álom Öldösi szíveiket, s velök alszik az ősi dicsőség. Vörösmarty. .... óh ne riaszd fel Alvó bánatimat. Vörösmarty. Csak alunni jár a lélek belé. Km. 3) Mondjuk az ideiglen lecsillapodott indulatokról is. 4) Szintén átv. ért. alusznak, megalusznak némely híg, folyó testek, midőn megsürüsödvén merevekké s mintegy holtakká lesznek. Alutt tej, alutt vér. Ezen ige hajdan egyszerüen al-ik v. ol-ik volt, honnan az alut, altat, és olt származékok. Legközelebb rokona azon ál, melyből álom származott, előlehhel hál. Alunni, törökűl: uju-mak, a finnben unetan am. altatok. Valószinű, hogy a magyarban há-l az eredeti alak, s kifejezi az alvónak gyönge fuvalásu lehét, melyet még erősebben utánoznak az alvó orrának szuszogását kifejező szuny, szendereg, melyekhez mint hangutánzókhoz hasonlók a hellen előlehes upnoV, a lat. somnus, sopor, a német schlafen, a szláv szpí (alszik) stb. | |
* | |
| (al-tábornagy) ösz. fn. Tábornagyi helyettes. (Feldmarschall-lieutenant.) | |
* | |
| (al-tábornok) ösz. fn. 1) Azon helyettes főtiszt, ki háboru alatt a táborozó katonaság elhelyezése s rendezése felől gondoskodik. (Vice-Generalquartiermester). 2) Alvezér, alhadvezér. (General-lieutenant). | |
* | |
| (al-tál) ösz. fn. Tál, melyet az ágyban fekvő beteg alá tesznek, székelés végett. | |
* | |
| (al-tanító) ösz. fn. Bizonyos tanszéken a rendes első tanító mellett működő segéd; másod, illetőleg helyettes tanító. Altanító az elemi tanodában. | |
* | |
| (al-taréj) ösz. fn. A kakas állán levő taréjnemű húsfüggelék; kakasszakál. | |
* | |
| (al-társ) ösz. fn. A kiállított katonaság sorozatában minden egyes legénynek altársa az, ki közvetlenül balján áll, a jobbja felül álló pedig feltárs. | |
* | |
| (al-tat); áth. m. altat-tam, ~tál, ~ott. par. altass, htn. ~ni. Valakit bizonyos eszközzel, móddal alunni késztet, álomba ejt, szenderít. A kisdedet énekléssel, ringatással altatni, elaltatni. Simogatással, talpvakargatással, álomporral, álomitallal altatni valakit. Átv. ért. a lelki, érzéki, szellemi működő erőt mintegy alvó, vagyis tehetetlen, öntudatlan állapotba helyzi. Elaltatni valakiben a becsületérzést, a lélekismeretet, a dicsvágyat, az ész tehetségeit. | |
* | |
| (al-tat-ás) fn. tt. altatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által, vagy midőn valaki altat. l. ALTAT. | |
* | |
| (al-tat-ás-i) mn. tt. altatási-t, tb. ~ak. Altatáshoz tartozó, azt eszközlő. Altatási szer, mód. | |
* | |
| (al-tat-ó) mn. és fn. tt. altató-t, tb. ~k. 1) Mint mn. általán, aki vagy ami álmot hoz, szerez, okoz, előmozdít. Altató szer, ital, dajka. 2) Azon szer, mód, mely által az altatás történik. Altatót adni a kis gyermeknek. Mákonyféle altató. | |
* | |
| (altató-nadragulya) ösz. fn. A nadragulyák neméhez tartozó növényfaj, melynek virága kékesfehér, máskép: álomhozófű, bolondfű. (Atropa Mandragora. L.) | |
* | |
| (al-teher) ösz. fn. A tengeri hajózásban azon teher neme, melyet a hajó fenekére raknak, hogy azt a hullámok hányása ellen súlyegyenbe tartsa, s mely rendesen homokból áll. Alterhet rakni = a hajó fenekét homokkal terhelni. Alterhet ürítni = a homokot a hajóból kitakarítani. | |
* | |
| (al-tengěr-nagy) ösz. fn. A tengeri hajóhad másod vezére. (Vice-Admiral). | |
* | |
| (al-test) ösz. fn. Az emberi test azon része, mely a mellüregen alul a has és medencze üregét foglalja magában. | |
* | |
| (al-testi) ösz. mn. Altestben levő, ahhoz tartozó, azt érdeklő. Altesti fájdalom, sérv. | |
* | |
| (al-tét) ösz. fn. A körmondatban vagy beszédben a főtét vagy főmondat alá rendelt, mintegy járulékféle tétel. | |
* | |
| (al-tiszt) ösz. fn. Az alhadnagyon alul levő kisebb rangu tiszt, nevezetesen: őrmester, káplár, alkáplár. Az alhadnagytól kezdve kapitányig bezárólag: feltiszt. Az őrnagytól ezredesig: törzstiszt. Szélesb ért. a polgári hivatalokban, alárendelt, alsóbb rangu hivatalnok, tisztviselő. | |
* | |
| (al-tiszti) ösz. mn. Altisztet illető, altiszt, mint olyan által viselt. Altiszti rang, hivatal. Altiszti egyenruha. | |
* | |
| (al-tisztség) ösz. fn. 1) Altiszti rang, hivatal. Altisztségre kinevezni valakit. 2) Altiszti hivatalt viselő személyek testülete, öszvege. Az altisztséget megvendégelni. | |
* | |
| (al-törvény-hatóság) ösz. fn. Oly törvényhatóság, mely más fölebbvalónak van alárendelve, melytől az illető ügyek fölebbeztetnek. | |
* | |
| (al-törvény-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely előtt csak kisebbnemű ügyek folyhatnak, milyenek némely szabad községek törvényszékei. 2) Minden oly törvényszék, melytől az illető felek ügyeiket fölebbezhetik; első biróság. | |
* | |
| (al-törvény-széki) ösz. mn. Altörvényszékhez tartozó, azt illető, attól származó. Altörvényszéki birák, jegyzők, itéletek. | |
* | |
| (al-túsz) ösz. fn. Az eredeti első túsz helyett jótálló személy. V. ö. TÚSZ. | |
* | |
| (al-u) mn. Régiesen am. alvó az elavult alik igéből. Hét alu szentek (Septem fratres dormientes). | |
* | |
| (al-ud-od-og-ál) gyak. önh. m. aluddogál-t, htn. ~ni. Nem mélyen, lassan, csendesen, de folyvást vagy gyakran rárákezdve alszik. Az alvás gyöngébb, szelidebb kifejezésére használt ige. Olvasás, varrás, vagy valamely érdektelen beszéd alatt aluddogálni. Ideggyöngeségből, fáradságból aluddogálni. Kemencze, meleg kályha mellett aluddogál. Hasonlók: szundikál, szunyókál.
Aluszdogál helyett divatozik, valamint iddogál = iszdogál, ědděgél = ěszděgél. Molnár Albertnél röviden aluddogal, s eredetileg helyesebben, valamint ezek és ilyenek is: járdogál, álldogál, üldögél, mendegél, stb. az elemzés szabályai szerint rövidek. | |
* | |
| (aludt-lé) ösz. fn. Szakácsok nyelvén, bizonyos híg főzelékek megsürüsödött, kocsonyaféle neme (Sulze). | |
* | |
| (aludt-tej) ösz. fn. A tej turós részeinek kocsonyaszerű megmeredése. Szereti, mint tót az aludttejet. Km. Kinek a kása megégette száját, az aludttejet is fújja. Km. Más néven némely tájakon: szerdék, vagy ha mesterségesen oltó által készítik, tarhó. | |
* | |
| (aludt-tejes) ösz. mn. 1) Amiben aludttejet tartanak. Aludttejes fazék. Ha Isten akarja, az aludttejes fazék is elsűl. Km. 2) Aludttejjel készített. Aludttejes kása. | |
* | |
| (aludt-vér) ösz. fn. Kocsonyaként öszvefutott, megsürüsödött vér. | |
* | |
| (al-úl) ih. és névutó. Mint ih. e kérdésre: hol? bizonyos helyre mutat, mely fölött valami áll, vagyis = azon helyen, mely másokhoz képest mélyebben fekszik. Alúl víz mossa a házat, fölül tűz emészti. Alúl nyers a fa, fölül száradni kezd. Fogd meg alúl. Mint névutó állapító ragu nevek után áll. Hegyen alúl mennydörög és esik, hegyen fölül tiszta az ég. Átv. ért. becsre nézve csekély mértékben. Birálaton alúl levő munka. Várakozáson, reményen alúl való eredmény. Nem adom száz forinton alúl. | |
* | |
| (al-ul-at) fn. tt. alulat-ot. Valamely testnek alanti oldala. Ellentéte: fölület. | |
* | |
| (alul-csapó) ösz. fn. Oly malmokról mondjuk, melyek kerekeit alul hajtja a víz, milyenek pl. a dunai malmok. Ellentéte: fölülcsapó, melynek kerekeire fölülről, azaz zsilipről zuhan le a víz. Ilyek a kis folyókon és patakokon levő malmok. | |
* | |
| (alul-irás) ösz. fn. Alsó részen, alant álló irás, péld. a sírkövön, oszlopon, máskép: alirat, alulirat. | |
* | |
| l. ALULIRÁS. | |
* | |
| (alul-irt) ösz. mn. Akinek neve valamely iromány, illetőleg okmány alá van jegyezve. Alulirt bizonyítom. Alulirtak ezen sorainkkal valljuk, hogy. Hibásan: alólirt. | |
* | |
| (al-ul-ra) ih. Alsó helyre, tájra; tőre, fenékre. Az utat fölülről alulra venni. Alulra rakni valamit. | |
* | |
| (al-ul-ról) ih. 1) Alul fekvő helyről, tájról, vidékről. Alulról (déltájról) fúj a szél, eső lesz. Alulról kezdi irtani az erdőt, a hegy lábáról. 2) Alsó részről, fenéktől, tőtől. A földbe vert karó alulról kezd rohadni. 3) Átv. ért. az emberek, népek, hivatalok alsó osztályából. Alulról kezdődő bujtogatások, mozgalmak. Ellentéte: fölülről. | |
* | |
| (al-usz-ék-ony) mn. tt. aluszékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Aluvásra hajlandó, rendkivül sokat alvó, álomtáska, álomszuszék. Átv. ért. tetteiben rest, tunya, lassu, hanyag, nem figyelő, nem ébren gondoskodó. Aluszékony szolga, fölügyelő, hivatalnok. | |
* | |
| (al-usz-ék-ony-an) ih. Aluszékony módon, álmosan; illetőleg resten, gondatlanul, nem figyelmezve. | |
* | |
| (al-usz-ék-ony-ság) fn. tt. aluszékonyság-ot. Alvási hajlandóság; álmosság; féléberség. Átv. ért. restség, cselekvési lassuság, élénktelenség. Az elüljárók aluszékonysága az alattvalók hanyagságát előmozdítja. | |
* | |
| l. ALSZIK. | |
* | |
| (alu-t); áth. m. alut-tam, ~tál, ~ott, par. aluss, htn. ~ni. Régies, a most divatozó altat helyett, s am. álomba szenderít, álmot hoz valakire. Leginkább részesülőben használtatik: alutó dal, alutó ital, alutó kórság, alutó szer. Rokona: olt, pl. meszet oltani, tejet oltani, azaz alvóvá tenni. | |
* | |
| (al-út), l. ALAGÚT. | |
* | |
| (al-ut-lan) mn. tt. alutlan-t, tb. ~ok. 1) Aki nem aludta ki magát. Az éjjeli dorbézolók alutlanok. Alutlanul kelni fel az ágyból. Éjhosszant alutlan maradni. 2) Ami nincs megoltva, ami meg nem aludt. Alutlan mész, téj. Elemire visszavéve helyesebben: aludtlan vagy aluttlan. | |
* | |
| (al-ut-lan-ság) fn. tt. alutlanság-ot. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki nem alutta ki magát; álmos éberség. Alutlanságban szenvedni. Alutlanság miatt ásítozni, gyöngélkedni. | |
* | |
| (al-ut-ó) mn. és fn. tt. alutó-t, tb. ~k. Álomhozó, álomba szenderítő, altató, Alutó ital. Mint fn. jelenti azon szert; mely által bizonyos híg testeket merevekké, kocsonyákká tesznek, vagy megsürüsítenek, pl. birkabél, borjubél, melylyel tejet oltanak. Máskép, és közönségesebben: oltó. | |
* | |
| (alutó-kórság) ösz. fn. Kórság neme, melynél fogva a beteg alvásra hajlandó; álomkórság. | |
* | |
| (al-utt v. al-ud-t) mn. tt. alutt-at. 1) Igekötővel am. álomba szenderült, álomtól nyomott. Az elaludt kisdedet legyezgetni. Átv. ért. égni, lobogni megszünt. Elaludt gyertya, fáklya, tűz, kialudt parázs. 2) Mondjuk bizonyos híg testekről, midőn részeik öszvefutnak, megsürüsödnek, kocsonyává lesznek. Alutt vér, alutt lé, alutt téj. Németes kifejezések: alutt tag, alutt kéz, a magyaros: senyvedt, zsibbadt helyett. | |
* | |
| (al-u-va, v. al-va) állapj. Aluvó állapotban. Aluva ideoda hánykolódni. Alva beszélni. | |
* | |
| (al-u-v-ás) fn. tt. aluvás-t, tb. ~ok. Az állati nyugalom azon tüneménye, midőn az érzékek mintegy halva pihennek, s a lélek csak homályos öntudattal bir; alvó állapot. V. ö. ALSZIK. | |
* | |
| (al-u-v-ás-i) mn. tt. aluvási-t, tb. ~ak. Aluvásra vonatkozó, aluvásban levő. Aluvási állapot. | |
* | |
| (al-u-v-ó) mn. tt. aluvó-t, tb. ~k. 1) Aki alszik, álomban levő. Aluvó kisded. Hét aluvó szentek. 2) Ahol alunni szokás. Aluvó szoba, aluvó hely; de ezeket öszve szoktuk irni: aluvószoba, aluvóhely. | |
* | |
| (al-va) állapj. l. ALUVA. | |
* | |
| (alva-járó) ösz. fn. Sajátnemű kórállapotban levő személy, aki, főleg holdvilágos éjjel, álmából fölkel, zárt szemekkel, vagyis alva fölalá jár, a legveszélyesebb meredek helyekre hág, mind erről, ha fölébredt, mitsem tudván. | |
* | |
| (al-v-ás) fn. l. ALUVÁS. | |
* | |
| l. ALUVÁSI. | |
* | |
| (al-vég-tag) ösz. fn. A test alsó tagjának vége, hegye. | |
* | |
| (al-vezér) ösz. fn. 1) Általán, akármely vállalatnál, melyet többen visznek véghez, az illető vezetők, intézők másodika. 2) A hadviselésben, harczban, ütközetben másodrendű intéző, vezětő főtiszt. A kenyérmezei viadalban fővezér Bátory, alvezér Kinízsi volt. 3) Altábornok. (General-lieutenant). V. ö. VEZÉR. | |
* | |
| (al-világ) ösz. fn. A pogányok hitregéjéből kölcsönzött eszme, mely szerint Pluto birodalma a föld alatt létezett. Továbbá, jelenti a halottak hazáját általán, szorosabb ért. pedig az elkárhozottak helyét, poklot. | |
* | |
| (Al-Vincz) ösz. helyn. Falu Erdélyben. Helyr. ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (al-vitorla) ösz. fn. A hajók árboczának alsó részére feszített vitorla. | |
* | |
| l. ALUVÓ. | |
* | |
| (alvó-ágy) ösz. fn. Ágy, melyben alunni szokás; hálóágy, különböztetésűl másnemű átv. ért. ágyaktól, pl. puskaágy, veteményes ágy. | |
* | |
| (alvó-ház) ösz. fn. Tulajdonkép szoba, terem, kamara, melyben alunni szokás. | |
* | |
| (alvó-hely) ösz. fn. Általán lakosztály, vagy tanya, rejtek, üreg stb. hol az emberek, illetőleg állatok hálnak, alusznak. | |
* | |
| l. ALVÓHÁZ. | |
* | |
| l. ALVÓHÁZ. | |
* | |
| leginkább főnévképző, hangrendileg ~ely, ~ěly, ~oly, ~öly, mint: guzs-aly, hüv-ely, csěrm-ěly, gomb-oly, bög-öly. Rokonaik a megnyujtott: ály, ély, mint: dag-ály, szab-ály, akad-ály, szeg-ély, sereg-ély, csek-ély stb. és a keményebb al el, mint: gurgy-al, magy-al, fagy-al, fon-al, lep-el, föd-el, köt-el stb. Mindezek elemzését és értelmezését illetőleg l. L, és LY névképző. | |
* | |
| fn. tt. aly-t, vagy ~at, tb. ~ak. Értelmére, és elemzésére nézve l. AL fn. | |
* | |
| (aly-ad-ék) fn. tt. alyadék-ot. Bizonyos híg, vagy gyűtestnek azon részei, melyek a többitől kiválva leülepednek, fenékre szállnak, elhullanak, illetőleg azon testek nemtelenebb, tisztátlanabb részei, söpreje, salakja, pl. a víz alyadéka homok, föveny, iszap, a bor alyadéka törköly, a rostált gabna alyadéka ocsu, polyva. | |
* | |
| (aly-as) mn. tt. alyas-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami a maga nemében alábbvaló, becstelen, értéktelen, hitvány, ami valaminek söprejét, salakját képezi. Alyas gabona, takarmány. Alyas gyümölcs. Átv. ért. erkölcsileg alávaló, becstelen, gonosz. Alyas rágalom. Alyas beszéd, magaviselet. Mint főnév jelent ilynemű tárgyat, dolgot. Gabona alyasa = ocsúja. Nyáj alyasa, hitvány, csiribiri barom. | |
* | |
| (aly-as-od-ás) fn. tt. alyasodás-t, tb. ~ok. l. ALJASODÁS. | |
* | |
| l. ALJASODIK. | |
* | |
| l. ALJAZ. | |
* | |
| l. ALJAZÁS. | |
* | |
| l. ALJAZAT. | |
* | |
| l. ALBOR. | |
* | |
| l. ALFA. | |
* | |
| (al-zálog) ösz. fn. Oly zálog, vagyis zálogkép letett jószág, melyet a zálogos egy harmadiknak zálogba ad. | |
* | |
| (al-zsellér) ösz. fn. Albérlő, aki valamely lakbérlőnél bizonyos dijfizetés mellett lakik, pl. hónapos szobában. | |
* | |
| a távolra mutató a toldalékos változata, s ezen önhangzóval kezdődő s távolságra vonatkozó szók elé tétetik: am-az = az ott távolabb, am-oly vagy am-olyan, am-oda, am-ott, am-onnan, am-úgy, továbbá: am-arra, am-avval, am-attól, am-addig, am-azért, am-ahhoz, am-annál; am-abba, am-abban, am-abból, ame, régies ime helyett; am egyszerűen is többször előfordúl a régiségben, például a debreczeni legendás könyvben. Párhuzamos viszonyban áll vele a közelre mutató em (néha im), a következő ösztételekben mint közelségre vonatkozókban: em-ez, emebbe, em-ebben, em-ebből, em-erre, em-ezen, em-erről, em-ehhez, em-ennél, em-ettől, em-eddig; em-ily, vagy emilyen, em-ide, em-itt (vagy imitt) vagy em-itten, eminnen, em-így. Ezekben az m vagy csupán könnyebb kiejtés végett közbecsúsztatott segédhang, vagy = mi. A persában án = ama, ín = eme, zendűl = ém és ím. | |
* | |
| névképző, melynek hangrendileg párhuzamos társa a nyilt em. Mindkettő képez 1) Kevés önálló főnevet, igékből, mint: foly-am, áll-am, kell-em, némely újabbakat nevekből, pl. szell-em, jell-em, vagy talán ezeket is a szelel, jelel igékből, mintha volnának: szelelem, jelelem. 2) Oly elvont vagy elavult neveket, melyek csak bizonyos igeszármazékaikban divatoznak, milyek a) igékből képzettek: szól-am-l-ik, fut-am-od-ik vagy fut-am-l-ik, csusz-am-od-ik vagy csusz-am-l-ik, nyil-am-l-ik, vet-em-ěd-ik, él-em-ěd-ik, hül-em-ěd-ik, fél-em-ěd-ik vagy fél-em-l-ik, tür-em-l-ik, gyűr-em-l-ik, b) elavult gyökökből: csisz-am-od-ik vagy csisz-am-l-ik, ficz-am-od-ik vagy ficz-am-l-ik, hár-am-l-ik, isz-am-od-ik, sud-am-l-ik.
Rokonságban vannak velök a zárt hangzós om, ěm, öm, azon különbséggel, hogy ezek jobbára hangugratók, pl. álom álmot, járom jármot, verěm vermet, selyěm selymet, üröm ürmöt, köröm körmöt, hatalom hatalmat, kérelěm kérelmet, stb. Elemzésöket s értelmöket illetőleg l. M, mint képző. | |
* | |
| első személyi rag az egyes számban, melynek hangrendileg párhuzamos társa nyilt em, és pedig a) midőn nevekhez járul, amely nevek a töbesszámban ak ek-et vesznek föl, ugyanazok egyes személyraga, illetőleg birtokraga: am em, pl. fal-ak fal-am, hal-ak hal-am, fel-ek fel-em, hely-ek hely-em, b) névutók után: alatt-am, után-am, miatt-am, fölött-em, mögött-em, előtt-em, c) névviszonyítók után: ról-am, nál-am, vel-em, benn-em, től-em, d) igék után, a multban: járt-am, kelt-em, foglalóban: adj-am, vegy-em; az igető hangzójával öszveolvadva ám, ém, az első mult határozott alakjában: ada-am, adám, az óhajtómód határozottjában: adna-am, adnám.
Változatai a zárt hangzóju om, ěm, öm, és pedig a) nevekhez járulva az illetők többeséhez alkalmazkodva: bot-ok bot-om, akarat-ok akarat-om, kert-ěk kert-ěm, szěr-ěk szěr-ěm, füzet-ěk füzet-ěm, tőr-ök tőr-öm, ökrök ökröm, stb. Mindezek alapja az első személynévmás en, változattal em. Egyébiránt figyelmet érdemel, hogy azon (árja) nyelvekben is, melyekben az első személynévmás uralkodó mássalhangzója torokhang, például ego, egw, ich, ik (góthban), ga (csehben) stb. az első személyi birtokos névmás jellemhangja szinte m, például m-eus m-ea m-eum, emoV, m-ein m-eine m-ein, m-eins (góthúl), moj (csehűl) stb. | |
* | |
| (am-a) távolra vagy viszonylag távolabbra mutató névmás; mássalhangzóval kezdődő szók előtt, pl. Ama sötét nyárfák alatt, a part felě. Csokonai. Önhangzó előtt: amaz, épenúgy, mint a névelő az a. V. ö. AM. | |
* | |
| (am-addig) ösz. ih. A mutatott távolságban levő helyig, pontig, czélpontig; odáig. Ellentéte, mint kitűzött közelségre mutató: emeddig. Én innen amaddig futok. Ő onnan emeddig egy huzamban nem képes futni. | |
* | |
| fn. tt. Amadé-t, tb. ~k. 1) Keresztnév, a latin Amadeus után, mely annyit tesz, mint Isten kedveltje. 2) Olaszhonból hozzánk költözött s meghonosodott grófi nemzetség vezetékneve. | |
* | |
| falu Csík székében. Helyragokkal; ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| falu Pozson vármegyében. Helyragokkal: ~karcsán, ~karcsára, ~karcsáról. | |
* | |
| ösz. ih. Bizonyos határozott mult időben; nem akkor, hanem máskor. Amakkor még jobb világ volt. Amakkor láttuk egymást először, amikor én mondom, nem amidőn te állítod. Ellentéte: EMEKKOR. | |
* | |
| AMALGAMÁS stb. l. FONCSOR, FONCSOROS, stb. | |
* | |
| női kn. tt. Amáliá-t. A hellen nyelv után am. gyönge, gyöngéd. Kicsinyítve: Máli, Málika, Málcsi. | |
* | |
| fn. tt. amaránt-ot, tb. ~ok. Az egylakiak és öthímesek seregéből való növénynem, de vannak háromhímes fajai is. Hím és anyavirági ugyanazon bugában. Az eredeti hellen amarantos után am. hervadatlan, örökzöld. Nevezetesb fajai: csákós, háromszinű, vereshasu, bársony, kövér stb. amaránt. | |
* | |
| ösz. fn. Kő, mely az állati test ágyéka körül képződik, különösen a vesékben. | |
* | |
| ösz. fn. Olyan szin, milyen az amaranté, különősen eleven veres szín. | |
* | |
| ösz. mn. Amaránt szinéhez hasonló szinű. | |
* | |
| fn. tt. amarillis-t, tb. ~ěk. Növénynem a hathímesek és egyanyások seregéből. Gyönyörű amarillis, melynek burka egy pompás virágu, bársonyszinü vörös. (Amaryllis formosissima.) | |
* | |
| (am-arra) ösz. ih. Bizonyos távolságra vezető irányban; azon pont felé, melyre mutatunk. Nem arra, sem erre, hanem amarra futott. Amarra menj, amerre mondtam. Ellentéte: EMERRE. | |
* | |
| (am-arról) ösz. ih. 1) Midőn érkezésre, közeledésre vonatkozik, am. ama távolabb eső helyről, tájról, vidékről, amonnan. Amarról jön az ellenség. 2) Ekérdésre felel meg: kiről? vagy miről? ki felől? mi felől? Nem erről szólok, hanem amarról. | |
* | |
| (am-az) mutató névmás, tt. amaz-t, tb. ~ok. A viszonyító névragokat úgy veszi föl, mint az egyszerű az: amabba, amabban, amabból, amahhoz, amannál, amattól, amavvá vagy amazzá, amavval vagy amazzal stb. a többi távollevők közől különösen, kitűzötten egyre mutató. Nem azt, hanem amazt. Különben egyértelmű vele az azon, pl. Amaz embert régen ismerem = azon embert. Amaz ifju tetszik nekem = azon ifju. A magasztaló vagy lealázó kifejezésnek némi nyomatékot ad. Amaz isteni müvet nem győzöm bámulni. Amaz elvetemedett gonoszt utálom. Mássalhangzóval kezdődő viszonynév előtt: AMA. | |
* | |
| (am-azon) fn. tt. amazon-t, tb. ~ok. Hősiěs szellemű, vitézlő nőszemély, a régi regés világból. Görög nyelvből elemezve: emlőtlen, csecstelen, mert, mint az ősrege mondja, jobbik csecsöket már kis korukban kimetszették, hogy a nyilazásra alkalmasbakká tétessenek. Némely magyarok értelmezése szerint: ámasszony, azaz derék asszony, hős asszony. | |
* | |
| ösz. fn. Zekeszabásu köntös, milyet az amazonok viseltek, vagy milyenben festik őket. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ambró-t, tb. ~k. Ambrosius. Máskép: AMBRUS, BURUS. Az Ambrosia hellen szó után képződőtt, mely isteni eledelt jelentett. | |
* | |
| l. AMBRÓ. | |
* | |
| puszta Abaúj megyében. Helyragokkal: ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| (a-meddig) ösz. ksz. A mondatszerkezetben megfelel neki: ADDIG. Bizonyos idő vagy tér határát mutatja. Ameddig dolgozol, addig fizetnek. Ameddig takaród ér, addig nyújtózzál. Km. Egyébiránt az addig alattomban is értethetik. Ameddig sirsz, nem kapsz semmit, rosz fiú. Ameddig a hajó el nem tünt, a parton maradtam, utána nézve. Továbbá, a meddig állhat előtétes a nélkül is. Meddig lehet, addig megyek. Midőn időhatárt jelöl ki, amíg vagy míg is tétethetik helyette. Addig kell a vasat verni, míg vagy amíg tüzes. Amíg birom, viszem; ha nem birom, leteszem. Határozatlan idő vagy helyterjedelemre mutatnak az ily öszvetételek: Ameddig addig viselem a terhet. Ameddig addig ott maradok = bizonytalan ideig. | |
* | |
| (a-mely) visszatérő mn. tt. amely-et, tb. ~ek. A mondatszerkezetben az mutatónévmással áll viszonyban, s dologra (nem személyre) vonatkozik. Mikor küldöd el a könyvet, amelyet igértél? Azon az uton mehetsz vissza, amelyen jöttél. Állhat a nélkül is. l. MELY. | |
* | |
| vagy ÁMEN. Héber szó, am. legyen, ám legyen, legyen meg. A keresztény imádságok záradékszava. Ament mondani, azt mondani: vége van. Azt sem mondta: Amen. Km. Amen neki! oda van, vége van. | |
* | |
| (a-mennyiben) ösz. ksz. Föltételező, engedő, ráhagyó, alkuvó értelemmel bír, és pedig vagy viszonykötszó nélkül, pl. Amennyiben rajtam áll, megteszek mindent. Amennyiben a törvény parancsolja, engedelmeskedem; vagy megfelelő viszonykötszóval, pl. Amennyiben lelki tehetségeit kimüvelte, annyiban a testieket elhanyagolta; de ezen viszonyban, különösen mértékre, nagyságra vonatkozik. Az a el is maradhat. Mennyiben, annyiban. | |
* | |
| (a-mennyire) ösz. ksz. Mértéket, határt jelel. Mondatviszonyi társa: annyira, mely el is maradhat. Annyira becsülte, amennyire gondolám. Amennyire gyönge eszem fölér. Amennyire tudom, hallottam. Én is elmondtam véleményemet amennyire hozzá szólhattam. Amennyire én lakom tetőled, annyira lakol te én tőlem. Állhat a nélkül is. Mennyire erszényem engedi. Határozatlan mértéket jelentőleg: mennyire annyira. Mindennap, mindennap jó borral kell élni, mennyire annyira meg kell részegedni. Korhelydal. | |
* | |
| fn. tt. Amerikát. A világ negyedik s egyik nagyobb része, máskép Új világnak is neveztetik, ellentétűl a világ azon három részének, melyeket a földleirók Ó világnak hivnak. Nevét a florenczi születésű Amerigo Vespucci-tól vette. | |
* | |
| (amerika-i) mn. tt. amerikai-t, tb. ~ak. Amerikából vagy Amerikába való, ott lakó, oda tartozó, ott készült, termett, stb. Amerikai ős népek, gyarmatok. Amerikai termények, gyártmányok. Az amerikaiak nagy része európai eredetű. | |
* | |
| (a-merre) ih. és ksz. Amely helyre, vidékre, tájra, amely irányban, amely czélpont felé; ahová. Amerre szerencséd vezetend, veled megyünk. Amerre a Duna, Tisza foly. Néha am. ahol, amely helyen. Amerre magyarok laknak. Állhat a nélkül. Merre sorsom vezet, megyek. Amerre arra = valahova, akárhova. | |
* | |
| (a-mi) mutató nm. mely dologra vonatkozik, tt. ~t. tb. ~k. Mondatban a mutató az névmással viszonylik, mely majd kitétetik, majd csak alattomban értetik. Amit mondok, arra vigyázz. Amit a törvény tilt, azt ne tedd. Amivel tartozom, megadom. Amiben bünös, abban gyanus. Amihez nem értesz, ne kapj bele. l. MI. | |
* | |
| (a-miatt) ksz. Azon okból, vagy avégett, azért, hogy.... Amiatt jöttem, hogy értekezzem veled. Ha az a nem csupán mutató, hanem névmás, akkor a viszonyszó aki vagy ami, s ekkor elválasztva irandó. A miatt jöttem hozzád, akit tegnap már ajánlottam. A miatt haragszom, amit tettél velem. Viszonyszó nélkül: A miatt kár busulnod = az miatt. A miatt már többször megintettem őt = azon bizonyos dolog miatt. Kiejtésben úgy hangzik, mintha az m kettőztetve volna, mint általán minden szó, mely a névelővel tétetik öszve. | |
* | |
| (a-miért) ih. és ksz. 1) Ami végett, amely okból. Megtetted-e, amiért kértelek? 2) Azért viszonykötszóval. Amiért jutalmat várt, azért büntetés, dorgálás érte. Ő is azért jött, amiért én. Határozatlan okadásképen: azért amiért, vagy amiért azért. | |
* | |
| (a-míg) ih. Bizonyos időbeli határig. Amíg élek, el nem felejtem. Állhat a nélkül is. Míg birom magamat, dolgozni nem szünöm. Míg el nem megy, nem lesz nyugtom. Alattomos viszonytársa: addig, mely nagyobb nyomatékul ki is tétethetik. Addig vívtak, amíg győzelmet nem nyertek. | |
* | |
| (a-milyen) ösz. nm. tt. amilyen-t, tb. ~ěk. Viszonytársa a mondatszerkezetben: olyan. Hasonlítás alatt levő tulajdonságot képvisel. Amilyen az anyja, olyan a leánya. Amilyen a jónap, olyan a fogadjisten. Km. Amilyen az ember, olyan a munkája. Amilyen az egyik, olyan a másik is. Amilyen mértékkel mérendetek, olyannal mérnek vissza nektek. Bibl. Az a el is hagyható. Határozatlan tulajdonságra vonatkozva: amilyen olyan, = valamilyen, valaminő. V. ö. MILYEN. | |
* | |
| (a-mint) ih. 1) Midőn hasonlatra vonatkozik, mondatbeli viszonytársa: úgy, azonkép, aszerint, olymódon stb. Amint vettem, úgy adom. Amint vetsz, úgy aratsz. Aszerint cselekedjél, amint mondom. A viszonytárs el is maradhat. Legyen, amint kivánod. Tégy, amint tetszik, amint jónak látod, gondolod. Egyezik vele a szintén hasonlati ahogy. 2) Midőn két egymás után történendő, vagy történt dologról van szó, az előbb történendő vagy történt előtt amint, az utóbbi előtt legott, azonnal stb. áll. Amint megláttalak volt, legott rád ismertem. Amint dolgodat végzed, azonnal jőjj hozzám. | |
* | |
| fn. tt. ammi-t, tb. ~k. Növénynem az öthímesek s kétanyások seregéből; ernyője kevessé sugárzó; galléri szárnyasan hasogattak; virági sugárzók, s mind termők; gyümölcse kopasz, karczolt. (Ammi). Fűszeres magvai miatt nagy becsben van. | |
* | |
| (am-oda) ösz. hat. Bizonyos távolságban levő helyre, tájra, pontra. Az oda mutatónak különösen kijelelt alkalmazása. Ellentétes viszonytársa: emide, ide. Amoda ülj, ne ide, emide. Amoda tedd a könyveket. Ide amoda tántorog. Hej Laboda, Laboda, lábad ide amoda. Vörösm. M. | |
* | |
| (am-olyan) ösz. mutató névm. A két vagy több távolabb levők közt a maga nemében másféle; nem olyan, mint a többi amott. Nekem amolyan kell. Amolyant is láttam már én. Néha becsmérlő, megvető jelentésü. Amolyan hitvány ember. Használtatik szelídített káromkodásul. Ilyen amolyan szedtevedte. | |
* | |
| (am-onnan) ösz. ih. Bizonyos távolsági helyről, tájról, pontról kiindulva; ama távolságról. Amonnan jön az ellenség. Amonnan várjuk a segítséget. Ellentéte: eminnen. Tájejtéssel: amonnat, amonnét. | |
* | |
| (am-ott) ösz. ih. Bizonyos távolságban levő helyen, tájon, ponton. Megfelel e kérdésre: hol? Ellentéte: itt, imitt, emitt. Itt süt a nap, amott pedig villámlik és esik. Imitt amott = hol itt hol ott. Hopp itt is, amott is, ami házunk előtt is. Tánczvers.
Amott fekszik sok török halva lovastúl, Imitt félholtan vitéz vitézre burúl. Zrínyi Miklós. | |
* | |
| l. AMOTT. Tulságos szószaporitással, némely tájakon túl a Dunán: amottannig, emittennig. | |
* | |
| régies, a latin ampulla helyett. | |
* | |
| (am-úgy) ösz. ih. Módhasonlító, vagy határzó, mely több módok között bizonyos távolban levő, vagy történő egyet mutat ki. Ha te úgy, én meg amúgy. Nem így, hanem amúgy. Amúgy jobban ütött volna ki a dolog. Mi majd amúgy tegyünk. Más szintén módot jelentő határzóval egyesülve. Amúgy legényesen kicsipte magát. Amúgy magyarmiskásan. Imígy amúgy, határozatlan változó módon, féligmeddig, nagyjában; hol így, hol úgy. | |
* | |
| (am-úgyosan) ösz. ih. Göcseji gúnyolodó tájnyelven: nem úgy, mint rangjához, állásához illik; nem illő, kellő móddal. Amúgyosan öltözködni. | |
* | |
| önható igéket képez, s mint nyilt hangzójúnak hangrendileg párhuzamos társa nyilt en, amaz mindennemű mély, emez magashangu gyökökhöz járulván. Ezen képzőnek eredeti értelme: levés, vagyis a gyökszó által jelentett valaminek létrejövését, megtörténését fejezi ki. Különösen járulni szokott a) hangutánzó gyökökhöz, mint: buggy-an, csatt-an, csurr-an, csapp-an, dobb-an, durr-an, forty-an, hars-an, hork-an, horty-an, hupp-an, kopp-an, korty-an kotty-an, kukk-an, koczcz-an, locscs-an, mukk-an, nyikk-an, patt-an, potty-an, puff-an, rikk-an, ropp-an, rokk-an, rotty-an, suh-an, supp-an, surr-an, szipp-an, szotty-an, topp-an, zupp-an; magashangulag böff-en, csöpp-en, csett-en, csörr-en, dörr-en, döbb-en, fitty-en, hörp-en, nyekk-en, pih-en, pissz-en, röff-en, tüssz-en, zökk-en, zörr-en, zötty-en, stb. b) mozgást jelentőkhöz, melyek közől némelyek hangutánzók is, ú. m. csussz-an, lobb-an, mozz-an, pill-an, roh-an, roggy-an, vill-an; magashangulag: biccz-en, bill-en, döccz-en, lebb-en, leff-en, rett-en, rezz-en, röpp-en, serk-en, stb. Nem tartoznak ide: těsz-ěn, věsz-ěn, lěsz-ěn, hisz-ěn, visz-ěn, megy-ěn, melyekben az ěn zárt hangzóju, s az ön névmás módosított alakja. A fentebbi származékigékre nézve megjegyzendő, hogy, kivéve a h-val vagy két különböző mássalhangzóval végződő gyöküeket, az illető gyökök mássalhangzója megkettőztetik bennök, pl. dob-og dobb-an, szep-eg, szepp-en. Erről némelyek úgy vélekednek, hogy itt a képző tulajdonkép van (est) magashangon ven, miszerint dobban, szeppen annyit tenne, mint dob-van, szep-ven, t. i. a v hasonulván a gyök mássalhangzójához, épenúgy, mint a val vá, vel vé ragokban, pl. dob-val dobbal, tőr-vel tőrrel, por-vá porrá, iz-vé izzé, az-val azzal, ez-vel ezzel. Egyébiránt nem valószinűtlen, hogy ezen nemű igékben a második mássalhangzó alatt az ő képző rejlik, melyből lesz u, v, s ez a gyök mássalhangzójához idomúl ilyképen: csur-ó, csur-u, csur-v, csur-v-an, csurran; rogy-ó, rogy-u, rogy-v rogy-v-an rogygyan; dör-ő, dör-ü, dör-v, dör-v-en, dörren; nyek-ő, nyek-ü, nyek-v, nyek-v-en, nyekken, stb. Amelyek már a gyakorlatos alakban nyomaték végett kettőztetve hangzanak, azok takarékosságból az illető hangot elhagyják, pl. pattog patt-an, nem patttan, csattog csatt-an, nem csatttan, pisszeg, pissz-en nem pissz-szen. | |
* | |
| némely honosított idegen gyökökből képes főneveket, mint, a lat. sapo után szappan, capo után kappan. Magyar származásu: józan. | |
* | |
| hangrendileg vékonyhangon: en, toldalékrag, mely túlbőségből járul némely igehatárzókhoz, ú. m. ott ott-an, úgy úgy-an, és névmásokhoz: oly oly-an, amoly amolyan, vékonyhangon: itt-en, így-en, ily-en. Ezekben az an, illetőleg en a mutató szócska ismétlése, mintha volna: ott a! úgy a! oly a! amoly a! itt e! így e! ily e! | |
* | |
| e kérdésre, hogyan? megfelelő igehatárzókat képez mindenféle melléknevekből, s hangrendileg párhuzamos társa a nyilt hangzóju en, pl. bátr-an, okos-an, vékony-an, alacsony-an, állandó-an, mulékony-an, szép-en, kedves-en, szegény-en, illendő-en, tevékeny-en. Az a e gyökhangzókkal együvé forr: buta-an bután, csupa-an csupán, gyönge-en gyöngén, görbe-en görbén. I után an en: kapzsi-an, deli-en. U ü után vagy azokkal egyesűlve, vagy külön: szomoru-an vagy szomorún, szigoru-an vagy szigorún, keserü-en vagy keserűn, sőt tájejtéssel v közbetéttel is: szomoru-v-an, keserü-v-en. E képzőnek hangrende általánosban divatos tiszta ejtéssel nyilt a e; azonban Erdélyben hallani így is: okos-on cselekedett, köszönöm alázatos-on, de szabatosság ellen, mert az on, és társai ěn, ön helyállapító névragok, s megfelelnek e kérdésre: hol? vagy kin? min? mi fölött? s szabály szerint főnevekhez, vagy ezeket helyettesítő melléknevekhez járulnak, pl. száraz-on (in terra firma) lakó állatok; ezt nem viszed el száraz-an; az okos-on (t. i. okos személyen) nehéz kifogni; ezt okos-an tetted. Így különböznek: bölcs-ön és bölcs-en, kalapos-on (mesteremberen) és kalapos-an, nyergěs-ěn (lovon) és nyergěs-en, stb.
E képző alaphangja a mutató a megtoldva an, mint a kérdő hogy-an? = hogy a? mikép-en? = mikép a? | |
* | |
| hangrendi párhuzamban nyilt en, többséget jelentő gyűszámot képez a) tőszámnevekből: kett-en (kettő-en) = kettő együtt; hárm-an, négy-en, öt-en, hat-an, het-en, nyolcz-an, kilencz-en, tiz-en, husz-an, száz-an, ezěr-en = három, négy, öt, stb. öszvevéve, s megfelel e kérdésre: hányan? b) határozatlan számnevekből: hány-an, annyi-an, sok-an, mindnyáj-an, ennyi-en, keves-en, több-en, eleg-en, c) mint középképző más nevekből is: szál-an-ként, fej-en-ként, = többen mint különkülön vett, de bizonyos viszonyban együvé tartozó szálak, fejek.
Azon alapnál fogva, hogy e képzőnek többes jelentése van, okszerüleg állíthatni, hogy az eredetre nézve egy a fordított régies ne vagy nye, mai ejtéssel nyi képzővel, mely mennyiségi, nagysági mértékre vonatkozó mellékneveket képez, pl. láb-nyi, öl-nyi; a perzsa nyelvben is az élő lények többese rendszerint án, s az árja eredetű igék többes harmadik személyének jellemraga an, en, un, például csak a latinban am-an-t, amab-an-t, amaver-un-t, leg-un-t, legeb-an-t, leg-en-t stb. A magyarban különösebben ezen an, en és nyi képzők a nő, nevel, és nagy szókkal rokonok, miszerint: kett-en = kettőnyi, száz-an = száznyi, sok-an = soknyi, keves-en = keves-nyi. Hasonló hozzá még közelebb a latin inus enus első alkatrésze in, en, n, pl. quater-n-i, cent-en-i, mille-n-i, négyenként, százanként, ezrenként. Ezen képző hangzója, midőn számnevekhez járul, egypáros nyilt a, e: hárm-an, hat-an, kett-en, öt-en, stb. más nevek után az illető többesszám képzőjéhez alkalmazkodik: ház-ak ház-an-ként, fok-ok fok-on-ként, fej-ek fej-en-ként, szěm-ěk, szěm-ěn-kěnt, csöbr-ök csöbr-ön-ként. Ama felsőbbi hasonlat nyomán tehát: öt-en-ként, nem öt-ön-ként, hat-an-ként, nem, hat-on-ként, husz-an-ként, nem, husz-on-ként, tiz-en-ként, nem tiz-ěn-ként stb. | |
* | |
| fn. tt. ananász-t, tb. ~ok. A hathímesek és egyanyások seregéből való, s hozzánk déli Amerikából átültetett, csak melegházakban tenyésző növénynem, melynek gyümölcse igen finom izű és zamatú. (Bromelia). | |
* | |
| ösz. fn. Sárgadinnye faja, melynek íze és zamata az ananászéhoz hasonló. | |
* | |
| ösz. fn. Nagyobb fajú földi eperfaj, máskép: ananászszamócza. | |
* | |
| l. ANANÁSZEPĚR. | |
* | |
| falu Szabolcs vármegyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| főneveket de csak keveset képez, mely némely származékokban nem egyéb, mint a kicsinyező acs változata n közbetétellel, mint: var-ancs, varacs, rip-ancs, rip-acs; megnyujtva áncs, mint: bog-áncs = bog-ács, kull-áncs vagy kullancs. Ide tartoznak: riv-ancs, bak-ancs. Ezek, és ilyenek: puffancs, rikkancs, valószinűleg, mint a puffant, rikkant igék származékai, eredetileg puffantos, rikkantos voltanak, s utóbb huzódtak öszve. Vékonyhangu párhuzamos társa encs, pl. lebbencs = lepényféle sütemény, mintegy: lep-ecs, pe-encs. | |
* | |
| telek Pest vármegyében. Helyragai: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| az acz kicsinyezőnek n közbetétellel toldott módosítványa. Alkot kevés kicsinyező főneveket jobbára kiavult vagy elvont gyökökből, mint: gub-ancz, rib-ancz, suh-ancz, makr-ancz, lab-ancz, laf-ancz. Változatai: oncz, encz, incz, mint: ifj-oncz, rap-oncz, virg-oncz, új-oncz, köl-öncz, kül-öncz, ger-incz, für-gencz. Legközelebbi rokona; ancs. V. ö. ACS, képző. | |
* | |
| elavult gyök, mely megvan az anda, andalit, andalodik, andalog, származékokban. Eredeti jelentése: lassu, halk járás, mozgás, s ennélfogva rokon vele a perzsa ámeden (jönni), olasz andare, német wandeln, wandern, svéd wandla, holland és ónémet wandelen stb. Ide sorozható a magyar ind, mint az indul indít törzse. Átv. ért. jelent lassú, csendes, nem indulatoktól hányt merengést, könnyebb gondolkozásba merülést. Innen ismét átv. ért. mennyiben a merengő gondolkozás gyakran a mélázás s bámuló szájtátongás jeleit is hordja magán: hasonlók hozzá a bámészkodásra, tétlen tátogatásra vonatkozó angalít, ángó, áncsorog. | |
* | |
| (1), főneveket alkotó képző, mely részint elvont, részint önálló gyökökhöz járul, mint: vak-and, (vak-ond), gal-and, kal-and. Változattal: end, ond, önd és énd, pl. ger-end, bol-ond, por-ond, bör-önd, bel-énd. Az n mint közbetét elhagyásával leszen ad, od, ed, öd, melyek több származékszóban az as, os, es, ös változatai, mint: kap-od kap-os, tap-od tap-os, köp-öd köp-ös stb. Mely hasonlatnál fogva valószinű, hogy a föntebbi származékok, eredetileg melléknevek voltak, vagyis: vakond = vakod, vakos, porond = poros, bolond = bolos, balos, börönd = bőrös stb. | |
* | |
| (2), tájdivatosan ~ ÁND, igerag, mely jövendőidőt alkot, vékonyhangu párhuzamos társa nyilt end, pl. rak-and, toland, szur-and, sir-and, kel-end, tör-end, vi-end. A régiek gyakorlata szerint a latin foglalómódbeli jövőidőnek felel meg, mely bizonyos kötszóval áll viszonyban s föltételes tulajdonságu, miért is jelentőmódban a régiek igen ritkán éltek vele, pl. "Valahová menendesz, menek, és valahol lakozandol, én is ott lakozom." Ruth. I. 16. "Ha éneklend a trombita a városban." Amos. III. 6. "Hányszor fölserkenendesz, elmédbe jussanak az áldott Istennek ajándoki." Cod. Serm. Sacr. S. Bern. Így éltek vele Telegdi, Károlyi, Pázmán, Lépesi, Káldi stb. Szabatosan megfelel neki a latin fuero, amavero, docuero stb. jövő alak, melyek mult, vagyis bevégzětt jövőt jelentenek, mennyiben a gyökige multjából fui, amavi, docui, és a sum jövőjéből ero vannak öszvetéve = fui-ero, amavi-ero, docui-ero. Azonban a részesülőben már mindig egyszerű jövő értelmében áll a régieknél is, mint: onnan leszen eljövendő, továbbá: halandó, jövendő, állandó, maradandó stb. Ezen and end alkalmasint öszve van téve azon an, en-ből, mely olyanná levési vagy kezdődő igéket képez, pl. csuszó-an csuszszan, duzó-an duzzan, rező-en rezzen, dörő-en dörren, és a cselekvési, tevési d (= t) képzőből, vagyis elemeire fölbontva: an-d, en-d. Valamint a fentemlített igékből és hasonló nemüekből t képzővel lett miveltető, tetető, cselekedtető csusszan-t, rezzen-t, dörren-t, épenúgy minden más igéből lesz an en középképző fölvételével s d cselekvővel: and, end, pl. vár-an-d, mond-an-d, ver-en-d, tör-en-d; tehát mennyiben az an en rokon az inog, indul igék in gyökével, vár-an, am. várni indul, kezd, s vár-and = a megindított, megkezdett várást bevégzi, s föltételesen: ha várand = ha a megkezdett, megindított várást végrehajtja, megteszi. Ezen elemzés szerint a kérdésben levő igerag egy volna az ind, and törzsvel. V. ö. AND. Azon vélemény, hogy ezen igeragban az a (vagy á) a magyar igék félmultjából és az nd valamely rokon, de idegen nyelvből vétetett volna, erőltetettnek látszik. | |
* | |
| (and-a) mn. tt. andá-t, tb. andá-k. Jelent gyöngéden merengőt, kinek gondolatai csak a dolgok szinén lebegnek, de némi kedves lágy érzelemmel. Anda kis lány. Anda képzelgés. Anda örömérzet. Anda gondolatok között mélázni. Képzésre hasonló hozzá a szintén kedélyi tulajdonságra vonatkozó, újabb alkotásu: szende. | |
* | |
| több hely neve, tt. ~ot. Helyrag. ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Bihar vármegyében. Helyragokkal: ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| (and-al) elvont törzs, melyből andalít, andalodik, andalog származtak. Nem egyéb, mint az anda melléknév l toldalékú mása, épenúgy, mint: bandzsa bandzsal, sanda sandal, hangya hangyal, kancsa kancsal, stb. | |
* | |
| (and-al-g) l. ANDALOG. | |
* | |
| (and-al-g-ás) fn. tt. andalgás-t, tb. ~ok. A lélek, illetőleg kedély azon állapota, midőn andalog, vagyis merengő gondolkozással, gyöngébb érzelmekkel, sejtelmekkel foglalkodik. | |
* | |
| (and-al-ít); áth. m. andalít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Anda állapotba, vagyis könnyüden merengő gondolkozásba, gyöngédebb érzelmekbe hoz, merít. A gyönyörü vidék, a kedves emlékezet elandalítja lelkét, szivét. A szép zene egészen elandalított. | |
* | |
| (and-al-ít-ás) fn. tt. andalítás-t, tb. ~ok. Lélekre, kedélyre való hatás, illetőleg cselekvés, mely valakit andallá, andalgóvá tesz. | |
* | |
| (and-al-od-ás) fn. tt. andalodás-t, tb. ~ok. Lelki, kedélyi állapot, midőn valaki andalodik; merengő gondolkodás, gyöngéd, csendes érzelgésbe merülés. | |
* | |
| (and-al-od-ik); k. m. andalod-tam, ~tál, ~ott, par. ~jál, htn. ~ni. Igen szép kifejezése a lélek azon foglalkodásának, midőn a külső tárgyaktól mintegy megváltva önmagában kezd merengeni, s homályos, de gyöngébb nemű öröm vagy búérzelmekre gerjed. Az ifju szív, a szépet érző kedély, a szerelem titkos lángjától hevülő lélek andalodik el kiváltképen. Ez ige működésében kevés erő, de annál több kedélyesség, gyöngédség mutatkozik. A költői kifejezések egyik ékesebb gyöngye. | |
* | |
| (and-al-og) gyak. önh. és hangugrató, m. andalogtam vagy andalgottam, andalgottál, andalgott, htn. ~ni vagy andalgni vagy andalgani. A külvilágot mintegy feledve, attól megválva ön belsejével foglalkodik, s gyöngédebb érzelmekbe vagy homályos sejtelmekbe könnyü röptü gondolatokba merül. Csöndes estéken a természet szépségén, magányban andalogni. Zöld mezőn, kies ligetekben andalogva mulatozni. Andalogni a mult emlékein, a jövendőn. Andalogva ülni a kedves mellett. Andalogni az égi boldogság örömein. Különösen valamely hangszeren magába vonulva ömledezteti érzelmeit. | |
* | |
| ösz. fn. tt. ~Pál-t, tb. ~ok. Papucshős, aki nem úr a maga házában, s nejének kormánya alatt él; katapila, katuska férfi. Hihetőleg ily nevü történeti személytől közmondásképen származott elnevezés. Anda-Pál hadából való. Km. Különben Pál keresztnév gúnyos nevezetűl használtatik a Szél-Pál-ban is. | |
* | |
| fn. tt. Andód-ot. Helyragokkal: ~ra, ~on, ~ról. Falu neve alsó Nyitravármegyében, a Mátyusföldön. | |
* | |
| férfi kn. tt. Andor-t, tb. ~ok. l. ANDRÁS. | |
* | |
| (Andor-kereszt) ösz. fn. Oly kereszt, melynek szárai X bötűt képeznek, máskép: Sz. András keresztje, minthogy a hagyomány szerint András apostolt ily keresztre feszítették. | |
* | |
| férfi kn. tt. András-t, tb. ~ok. Közvetlenül Andreas-ból vétetett, mely hellen elemzés szerint jelent férfiast, erőst. Máskép: Andorás, Andris, Andor, Endre, kicsinezve: Andriska, Andorka; előtéttel: Bandri, Bandi. | |
* | |
| falu Vas megyében. Helyragokkal: ~fán, ~fáról, ~fára. | |
* | |
| több helység neve. Helyragokkal: ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| puszta Abaúj és Kolos vármegyékben. Helyragokkal: ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| falu Szala vármegyében. Helyragokkal: ~hidán, stb. | |
* | |
| falu Sáros vármegyében. Helyragokkal: ~vágásra, stb. | |
* | |
| ANDRISKA, l. ANDRÁS. | |
* | |
| (1) névképző, mely jobbára elvont vagy elavult gyökökhöz járul, mint: bit-ang, furf-ang, har-ang, czafr-ang, sal-ang. Párhuzamos vékonyhangu társa: eng, pl. fill-eng, csill-eng, met-eng. Valószinű, hogy egyszerű eredeti alakja ag eg, s az n csak közbetét, mint a salang és czafrang szókból gyaníthatni, amaz t. i. = szalag, emez máskép: czafrag. | |
* | |
| (2), mint középképző némely igék alkatrésze, pl. bar-ang-ol, csat-ang-ol; vékonyhangon: eng, önálló igéket is képez, pl. ker-eng, mer-eng, der-eng, berz-eng, stb. Ezen képző nem egyéb, mint a gyakorlatos og ěg ög változata n közbetéttel toldva. | |
* | |
| e helyett: and-al-itt, mn. tt. angalit-ot. A székelyeknél am. ácsorgó, tátogató, léhűtő, haszontalan semmitevő, pl. legény, cseléd. Alakra olyan, mint: avítt, e helyett avított, pl. ruha. | |
* | |
| tulajd. fn. tt. Angliát, l. ANGOLORSZÁG. | |
* | |
| (ám-og-ó) mn. és fn. tt. angó-t, tb. ~k. Szájtátó, málé, áncsori. Angóbangó. Megnyújtva: ángó. | |
* | |
| fn. tt. angol-t, tb. ~ok. Angliában meghonosodott, lakos. Mint melléknév jelent Angliából valót, angolnép tulajdonságával birót, Angliában termettet, készültet, stb. Angol hajósok. Angol szokások, törvények. Angol kés, borotva, aczél, szövet. Angol ló. Angol nyelv, irodalom. | |
* | |
| l. ANGOLORSZÁG. | |
* | |
| l. ANGOLORSZÁGI. | |
* | |
| (angol-kór) ösz. fn. Kisdedeknek, némelykor idősbeknek is betegsége, mely szabálytalan csontképzésben áll, s ismertető jele az ízületek földagadása, a csontok kivált hengerdedcsontok ellágyulása, de főkép a gerinczek görbülése, és elrutulása. Anglia nyugoti részében Rickets név alatt gyakori. | |
* | |
| (angol-kóros) ösz. mn. Angolkórban szenvedő. Angolkóros gyermek. l. ANGOLKÓR. | |
* | |
| fn. tt. angolnát, tb. angolnák. Máskép, terjedelmes tájszokás szerint, megnyújtva: ángolna. Hosszú, sugár, sikamlós testű, s a kígyóhoz némileg hasonló halfaj. Latinul anguilla, hell. egceluV. | |
* | |
| (angolna-alakú) ösz. mn. Aminek alakja az angolnájéhoz hasonló. | |
* | |
| (angolna-bárka) ösz. fn. Különös szerkezetű bárka az angolnahalak tartására, mely a többi vastagabb testü halak bárkájától különbözik. | |
* | |
| (angolna-bőr) ösz. fn. Az angolnahal nyálkás, sima, sikamlós bőre. | |
* | |
| (angolna-fogás) ösz. fn. 1) Angolnahalászat, melynek saját szere, módja vagyon. 2) Azon időszak, melyen a halászok az angolnákat fogni szokták. | |
* | |
| (angolna-gyík) ösz. fn. A gyíkok egyik különös neme, mely alakra az angolnához némileg hasonló. | |
* | |
| (angolna-leves) ösz. fn. Angolnából vagy angolnával készített levesféle étek. | |
* | |
| (angolna-rekesz) ösz. fn. A fogott angolnák megőrzésére szolgáló ketrecz vagy bárkaféle zárhely. | |
* | |
| (angolna-ász); áth. m. angolnász-tam, ~tál, ~ott, htn. ~sz, htn. ~ni. Angolnahalakat fogdos. | |
* | |
| (angolna-ász) fn. tt. angolnász-t, tb. ~ok. Angolnafogó, angolnahalász. | |
* | |
| (angolna-ász-at) fn. tt. angolnászat-ot. Angolnahalászat. | |
* | |
| (angolna-szigony) ösz. fn. Szigony, melylyel angolnákat fogdosnak a halászok. | |
* | |
| l. ANGOLNABÁRKA. | |
* | |
| (angolna-tó) ösz. fn. Halastó, melyben különösen angolnákat tenyésztetnek. | |
* | |
| (angol-ország) ösz. fn. Európai királyság, Nagybritanniának egyik része. | |
* | |
| (angol-országi) ösz. mn. Angolországhoz, vagy ~országból való, ott lévő, ott termett, készült, azt illető, arra vonatkozó. Angolországi birtok, gyarmatok, utak, termények, áruk, stb. | |
* | |
| (angol-os) mn. tt. angolos-t vagy ~at, tb. ~ak. Angolok szokását, divatát utánzó; angolok módja szerint való. Angolos viselet, életmód. | |
* | |
| (angol-os-an) ih. Angolok módja, szokása szerint. Angolosan enni, inni, lakmározni, öltözködni. | |
* | |
| (angol-os-ít); áth. m. angolosít-ott, htn. ~ni, vagy ani, par. ~s. Angollá alakít, képez, angolok erkölcseivel, szokásaival fölruházván, az angol néppel azonosít valakit. Lovat angolosítani = farkát megkurtítani. | |
* | |
| (angol-os-kod-ás) fn. tt. angoloskodás-t. tb. ~ok. Az angolok szokásainak, erkölcseinek tulságos utánzása, saját nemzetiségének rovására, illetőleg abból kivetkőzve. | |
* | |
| (angol-os-kod-ik); k.m. angoloskod-tam, ~tál, ~ott. Az angol szokásokat, erkölcsöket, saját nemzetiségének mellőzésével, utánozva él. | |
* | |
| (angol-tom-pak) ösz. fn. Vegyíték neme, mely réz, szalamia, salétrom, timsó, és konyhasórészekből van öszveállítva. | |
* | |
| (angol-ul) ih. Angolok nyelvén. Angolul beszélni, irni, olvasni, énekelni, imádkozni. Most tanulok angolul. | |
* | |
| (angol-tapasz) ösz. fn. Bizonyos nemű tapaszszal igen vékonyan bevont gyolcs, melyet leginkább az arczon támadó pörzsedékekre szoktak ragasztani. | |
* | |
| szokottabban l. ANGOL. | |
* | |
| igen ritka használatu névképző, s tulajdonkép az ancs változata, pl. varangy, varancs, épenúgy mint: göröngy, göröncs. | |
* | |
| fn. tt. angyal-t, tb. ~ok. Régiesen: angyel. "Angyeloknak kivánsága" Sz. Bernát hymnusában. Hellenül aggeloV am. követ, küldött, honnan a latin angelus, német Engel, olasz angelo, szláv angyel, stb. 1) Bibliai ért. Isten követe, küldötte. Így neveztetnek az ó szövetségi próféták, papok, irástudók. 2) Szorosb ért. azon magasabb rendű szellemek, kik a kereztény hittan szerint Isten akaratát végrehajtják, s az emberek fölött őrködnek; különösen, kik eredeti jóságukban megmaradtak, miért jó angyaloknak neveztetnek, különböztetésül az elpártolt, s megbukott szellemektől (ördögöktől). Isten angyala. Úr angyala. Világosság angyala. Halál, mélység, sötétség angyala. Őrangyal. Köz életben a nyájaskodók nyelvén, jelent kedvest, szerelmünk tárgyát. Angyalom, édes kedves angyalom. Jelent ártatlan, tiszta erkölcsűt, szelidet. Olyan mint az angyal. Az ily kifejezések: az angyalát! a réz angyalát! aki angyala van, nem egyebek, mint szépített, elburkolt káromkodások, miért se nemesebb társalgási beszédben, se irodalmi nyelvben helyök nincsen. | |
* | |
| (angyal-bőr) ösz. fn. Így nevezik némelyek a tarkára festett fényes papirost; helyesebben: angolbőr. | |
* | |
| (angyal-fű) ösz. fn. Növénynem az öthímesek és kétanyások seregéből, különösen ennek faja: erdei angyalfű. A hellen-latin angelica után képzett szó. Némely mellbetegségekben gyógyszerűl ajánlják. | |
* | |
| (angyal-gyökér) ösz. fn. Az angyalfű gyógyerejű gyökere. | |
* | |
| (angyal-gyökér-festvény) ösz. fn. Angyalgyökérből festvényalakban készített gyógyszer. | |
* | |
| (angyal-gyökér-por) ösz. fn. Angyalfű gyökeréből készített gyógypor. | |
* | |
| puszta Szabolcs vármegyében. Helyragokkal: ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| (angyal-i) mn. tt. angyali-t, tb. ~ak. 1) Olyan mint angyal; szelíd, szép, kedves, ártatlan. Angyali ifju, nő. Angyali szépség, ártatlanság. 2) Angyalt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Angyali eledel, angyali kenyér = oltári szentség, vagy, manna. Angyali látás, üdvözlet. Angyali izenet, követség, V. ö. ANGYAL. | |
* | |
| (angyal-i-lag) ih. Angyali módon, úgy, mint angyal. Angyalilag élni, viselni magát. Angyalilag szelíd, ártatlan. | |
* | |
| (angyal-ka) kics. fn. tt. angyalkát, tb. angyalkák. Kisded angyalt képező szobor, kép. Átv. ért. kedveske, szépecske. | |
* | |
| (angyal-kép) ösz. fn. 1) Angyalt ábrázoló kép, festmény. 2) Gyöngéd, szelid, szépséges, ártatlan, kedves, mintegy angyalhoz hasonló eszményi arcz. | |
* | |
| faluk Szathmárban és Erdélyben. Helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (angyal-oz); áth. m. angyaloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. htn. ~ni. 1) Angyalnak nevez, hív, czímez valakit. Olyan képzésü, mint: komáz, sógoroz. 2) Valakinek angyalát szidja, káromolja, mint: adtáz, teremtettéz. | |
* | |
| (angyal-szép) ösz. mn. Németes kifejezéssel am. oly szép, mint angyal. | |
* | |
| (angyal-szépségű) ösz. mn. Kinek szépsége az angyalokéhoz hasonló. | |
* | |
| (angyal-tiszta) ösz. mn. Feddhetetlen, szemérmes, ártatlan erkölcsű, mint a jó angyalok. | |
* | |
| (angyal-tisztaságu) ösz. mn. Oly tiszta életű, oly szemérmes erkölcsű, mintha angyal volna. Angyaltisztaságu szűz, ifju. | |
* | |
| (angyal-vár) ösz. fn. Fellegvár Róma városában, melynek oromcsúcsán angyalszobor látszik. | |
* | |
| l. ANGYALFŰ. | |
* | |
| fn. tt. anhingát, tb. anhingák. 1) Brasiliai madárfaj, mely réczenagyságu, s igen hosszu nyakú. (Plotus anhinga. L.) 2) Porczellán csigafaj. | |
* | |
| női kn. tt. Anikó-t, tb. ~k. Az Anna név kicsinyített módositása, illetőleg kis leányok neve. | |
* | |
| (an-kó) mn. és fn. ankó-t, tb. ~k. Székely tájnyelven am. hitvány, gyáva, gyüge, szegletes ember. Egy eredetű az angalít, angó, bangó, ancsori szókkal. | |
* | |
| női kn. tt. Annát, tb. Annák. A héber nyelv után am. nyájas, kellemes. Sz. Anna asszony. Anna napján. Változatai: Annus, Panna, Pannika, Anicza, Anikó. | |
* | |
| (annak-előtte) ösz. ih. Azelőtt, régente, hajdan, a multban. Élünk vele, midőn határozatlan multat akarunk jelenteni. Annakelőtte ez mind máskép volt. Annakelőtte a tisztujítások csendesebben folytak le. Irathatik elválasztva is. | |
* | |
| (annak-fölötte) ösz. ih. A fölött; azon fölül. Annakfölötte értekeztünk, hogy... Annakfölötte még sok teendőnk lesz. | |
* | |
| (annak-okáért) annálfogva, annak következtében. Annakokáért legjobb lesz hallgatni a dologról. | |
* | |
| (annak-utána) ösz. ih. Használtatik valamely történt dolog elbeszélésének folytatásában. Midőn Mátyás király meghalt, annakutána sok viszontagság érte a hazát. Egyszerűbben: azután. | |
* | |
| (az-nál) ksz. Hasonlító értelemmel bír a mondatkötésben, s állhat 1) viszony-kötszó nélkül, pl. ha otthon maradsz, annál jobb, 2) viszony-kötszóval: minél vagy mennél, pl. Annál soványabb, minél többet eszik. Minél jobban vigasztalják, annál inkább sír. Minél kisebb, annál frissebb, minél hosszabb, annál roszabb. Km. | |
* | |
| (az-nyi) mn. tt. annyi-t, tb. ~n vagy ~an. 1) Bizonyos sokaságu, mennyiségü, számu, s ekkor viszonytársa mennyi vagy amennyi, pl. Annyi bért adok, mennyit érdemlesz. Annyit mondhatok, mennyit hallottam. Annyim csak lesz, amennyi kell, amennyi szükséges. Néha a viszonyt jelentő szó alattomban értetik. Annyit én is tudok. Annyival el sem kezdtem volna = oly kevéssel. 2) Határozatlan mennyiségü, oly sok. Annyit fáradok, még sincs sikere, haszna. Annyi pénzt elfecsérleni nagy könnyelmüség. Még határozatlanabbak az ilyenek: Annyi mennyi csak lesz. Annyit mennyit én is adhatok. Annyival mennyivel tovább vagyunk. Ezekben az illető mértéknek, kelléknek alsó foka értetik. | |
* | |
| (az-nyi-ad) mn. és fn. tt. annyiad-ot. Valamely egésznek bizonyos arányu osztalékrésze. Száz forintból húsz annyiad = ahányszor százban húsz találtatik, azaz, öt. (Tantičme). Néha am. oly sokad. Én is annyiad magammal jövök, mint ő. | |
* | |
| (az-nyi-an) ih. 1) Bizonyos határozott számu sokan, mely esetben mint kötszót vonz. Mi is annyian vagyunk, mint ti. Ők százan voltak, mi is annyian. Igen sokan, s ekkor hogy jár utána. Annyian jöttek öszve, hogy alig férnek el a teremben. 3) Határozatlan nagy számmal. Annyian járnak az éjjeli őrök, mégis történnek rablások. Annyian járnak iskolába, mégis kevés a tanult ember. Leghatározatlanabbak az ilyenek: Annyian mennyien öszvegyültünk = néhányan, nem sokan. Annyian mennyien dolgozgatunk. | |
* | |
| (az-nyi-ban) ih. Bizonyos dolgot illetőleg, oly állapotban, minemüségben, stb. Ime, egész ügyünk annyiban van. Viszonytársa: mennyiben vagy hogy. Annyiban szerencsés, mennyiben senkinek sem tartozik. Annyiban okosan tett, hogy nem avatkozott a dologba. | |
* | |
| (az-nyi-ból) ih. Engedést, ráhagyást kifejező mondatokat vezérel, s mennyiből vagy hogy viszonykötszók felelnek meg neki. Annyiból köszönettel tartozom neki, mennyiből..... Annyiból kedvelem e várost, hogy olcsó piacza van; de annyiból nem tetszik, hogy igen sáros. | |
* | |
| (annyi-felé) ösz. ih. 1) Határozatlan sok irányban, több oldalra. Annyifelé nézek, még sem látom. Annyifelé gondolok, hogy szinte elkábul bele a fejem. Annyifelé utaztam, de hazámról nem feledkeztem el soha. 2) Több osztályrészre, darabra. Annyifelé metélte a kenyeret, hogy egy szelet alig volt három harapás. Annyifelé vágta a sajtot, ahányan voltunk. | |
* | |
| (annyi-féle) ösz. mn. Oly sok külön nemű, faju, rendü, osztályu. Annyiféle állat él e földön. Annyiféle növény. Annyiféle ember, vélemény, akarat. A hozzá kapcsolt mondatban, mennyiféle, ahányféle, vagy mint, hogy járul vele. Annyiféle a szerelem az emberi szivekben, ahányféle a természet, mind egyenként ezekben. Kisf. S. Annyifélét vehetsz, mennyiféle tetszik. Annyiféle a nyelv Magyarországban, mint Bábel tornya építésekor. Annyiféle, hogy számát sem tudni. | |
* | |
| (annyi-felől) ösz. ih. Oly sok oldalról, helyről, tájról, félről. Annyifelől ostromolják, hogy lehetetlen ellenállania. Annyifelől tódúl be az ellenség, ahány kapuja van a városnak. Annyifelől érkeznek hozzá az üdvözlőlevelek, hogy alig győz rájok válaszolni. | |
* | |
| l. ANNYIAN. | |
* | |
| (az-nyi-ra) ih. 1) Oly mértékben, oly nagyon, oly igen. Annyira részeg, hogy azt sem tudja, fi-e vagy leány? Annyira szeretem őt, hogy kész volnék meghalni érte. Annyira elhagyta magát, hogy semmivel sem gondol. 2) Bizonyos fokra, magasságra emelkedve. Ki hitte volna, hogy annyira vigye dolgát? 3) Oly távol, oly messze, odáig. Annyira távozott, hogy már látcsővel sem lehet őt látni. Határozatlan mértékü ez ily öszvetételben: annyira mennyire = féligmeddig, valamennyire. | |
* | |
| (az-nyi-szor) ih. Oly gyakran, oly sok ízben. Viszonytársai: mennyiszer, ahányszor, vagy mint, vagy hogy, midőn t. i. rendkivüli nagyítást jelent. Annyiszor nevetek, amennyiszer látom. Annyiszor fizet, mennyiszer lehet. Annyiszor járt a nyakamra, hogy ajtót kellett mutatnom neki. Határozatlanúl: annyiszor mennyiszer. | |
* | |
| (az-nyi-val) ih és ksz. 1) Oly sokkal. Annyival adós, hogy már ünge sem az övé. Annyival bír, amennyivel én. 2) Fokozó erejű: Ezt annyival inkább, vagy annál inkább megteheted. | |
* | |
| (an-t) (1), némely igehatározók képzője, pl. al-ant, hossz-ant, változattal: att: alatt, hosszatt. Első alkatrésze an, mely általán igehatározókat alkot, pl. okos-an, vékonyhangon en, pl. bölcs-en; a második t, mely szinte önállóan is képez határzókat, pl. örömes-t, képes-t, kivál-t, néz-t. | |
* | |
| (an-t) (2), miveltető igéket képez, s párhuzamos hangrendi társa: ent (en-t). Első alkatrészénél fogva önhatókat képez, pl. patt-an, csatt-an, csepp-en, zökk-en, ezekből t képző hozzátételével leszen: patt-an-t, azaz pattanóvá tesz, pl. pattan az ostor, pattant a kocsis; csepp-en-t, azaz eszközli, hogy cseppenjen. Eszerint képződtek: lobb-an-t, czupp-an-t, ropp-an-t, koccz-an-t, puff-an-t, vill-an-t, csörr-en-t, serk-en-t, zökk-en-t, stb. V. ö. AN, (1), igeképző. | |
* | |
| férfi kn. tt. Antal-t, tb. ~ok. A latin Antonius után; kicsinyítve: Antus, Anti. Megjön Antal Budáról. Antal harasztjára bocsátott. Igen szük körü közmondások. Szent Antal tüze = orbáncz, fenés orbáncz, dabrocz. | |
* | |
| (antal-ag) fn. tt. antalag-ot. Hegyalyján divatos hordó, mely körülbelül másfél akót foglal magában. Máskép: Átalag, vagy Antalkó. | |
* | |
| helység Gömör vármegyében. Helyragokkal: ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| ösz. fn. A czimertanban így neveztetik a T bötühöz hasonló kereszt. | |
* | |
| fn. tt. ~t. l. ÁTALAG. | |
* | |
| falu Ung vármegyében. Helyragai: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. Az Antal keresztnév kicsinyítője. | |
* | |
| női kn. tt. Antóniát. Ugyanaz ami a latin: Antonia. | |
* | |
| férfi kn. tt. Antus-t, tb. ~ok. Az Antal név kics. változata. Hasonló alakításuak: Ferus, Gedus, Matyus, Imrus, Dadus, Gegus, Mikus, s e nőnevek: Katus, Annus, Ilus, Judus, Erzsus, stb. | |
* | |
| fn. az anya szónak eredeti alakja, melyhez az a kihangzásképen járult. Ma már csak a harmadik személyragozásban él: any-ja- any-jok, any-jához, any-jánál, any-jától, any-jokért, any-jokkal, stb. l. ANYA. E tekintetben hasonlók hozzá a szintén megtoldott apa, ap-ja, ap-jok, atya, aty-ja, aty-jok, bátya, báty-ja, báty-jok. Az öcs és hug még önállóan divatoznak, de személyragozásban az öcs nem öcsöm, öcsöd, hanem öcsém, öcséd, mintha alanyesetben öcse volna: a hug pedig némely tájszokással: hugám, hugád, hugája; ezen divatból kiment alanyesettől: huga. | |
* | |
| névképző, mely a régiebb nyelvben igen ritka, pl. ar-any, sav-any-ú, porh-any-ú; ellenben szokottabb a megnyujtott ány, pl. sil-ány, hitv-ány, és az ony, eny, ěny, öny, pl. tak-ony, hor-ony, hev-eny, csök-öny, stb. Újabb korban a vegyészek nyelvén jelenti azon elemet, melyből valamely test alakúl, tehát átv. ért. az illető testnek mintegy anyja, pl. hig-any dárd-any, ham-any, horg-any, ibl-any, a magashanguak után: eny: mir-eny, él-eny, kön-eny, szen-eny, stb. Több származékban a nagy, nagyság fogalma rejlik, ellenkezőleg az acs ecs képzőkkel, pl. horog, horgony = nagy horognemű eszköz a hajókon; szeg, szigony = maga nemében nagy szegű szuró eszköz a halászoknál; körny vagy köröny = nagyob kör, vagyis bizonyos kört övedző vidék; horony = nagyobb horzsolat, pl. melyet a vízmozás váj ki, stb. | |
* | |
| fn. tt. anyát, tb. anyák. Személyr. anyám, anyád, anyja, anyánk, anyátok, anyjok. l. ANY. 1) Általán nőnemű állat, mely a maga neme szerint magzatot szűl, táplál, nevel. Tigris anyától született, farkas anyától szoptatott kegyetlen ember. A borjut anyja alá ereszteni, anyjától elválasztani. A csibék anyjok szárnyai alá bújnak. 2) Nemesebb ért. az ember szülője, kit a magyar édes anyának nevez, különböztetésűl a mostohától. Közmondások: Ahol nyájas az anya, kényes lesz a leánya. Nézd meg előbb az anyát, úgy vedd el a leányát. Még a rosz anya is jámbor magzatot szeret. Szép a gyermek anyjának. Taknyos gyermek is szép az anyának. Néma gyermeknek anyja sem érti szavát. Eb anyának kutyó a leánya. Anyja hasában sem volt jobb dolga. Vagyon anyja, de ki tudja, ki az apja? Megfogta az anyját = szerencse érte, különösen gazdaggá lett. Anyámasszony katonája = gyáva, félénk. Anyja leánya, azaz, anyjára ütött. Lányok anyja, vén leány. Ha nem jöttél, ott vesztél, lányok anyjává lettél. Népd. Anyára vár egy újabb nemzedék. Vörösmarty. 3) Átv. ért. ami anyánkról száll ránk, vagy anyaként ápol, táplál bennünket. Anyanyelv. Anyaföld. Anyaváros. 4) Mondjuk oly hívek gyülekezetéről, melynek saját temploma és papja van, különböztetésül a fiók egyháztól, mely valamely anya egyházhoz tartozik. Hasonlók: anyaoskola, anyagyülekezet, anyaország, stb.
A népies nyelvben gyakran keményebb kifejezésekre használtatik. Eb anyja fia, eb anyja kölyke. Kurv' anyja a rosz embernek. Menj kurv' anyádba. Anyád kínja! stb. Mint a családi élethez tartozó, tehát első szükségü szó különféle nyelvcsaládokban egyezik, mi ősi eredetére mutat, nevezetesen a Kaukazus körül nogai, karacsai és uigur nyelven: ana, törökül is ana, heberűl , finnűl emä, lat. anus, német Ahn, goth anen, szanszkrit: mâ, matar, mada, tübet: ma, hellen: maia, mhihr. Ide tartoznak. melyek közvetlenűl szülésre, táplálásra vonatkoznak, mint, a magyar: eme, emlő, emlet, emse, nő, ene, ünő, a német: Amme, a szanszkrit an (élni), dsan (szülni) stb. tehát rokon az élet, életadás, szülés, növekedés fogalmával. | |
* | |
| (anya-ág) ösz. fn. 1) A növény, nevezetesen a fa fő ága, mely közvetlenűl a törzsből fakad ki. 2) Átv. ért. a nemzetségi fának azon ága, melyen anyánk elei vannak följegyezve, illetőleg: anyai vérség. Anyaágról rokonok. Anyaágról nemesember. Anyaágról maradt jószág. | |
* | |
| (anya-bátya) ösz. fn. Anyánk fi testvére, anyai nagybátyánk. | |
* | |
| (anya-bötü) ösz. fn. Rézminta, melyben a nyomtató ólombötüket öntik. | |
* | |
| (anya-csavar) ösz. fn. Tölcsér vagy csőalaku eszköz vagy készület, belül csavarosan kihornyolva, melybe más, hengerded csavart illesztenek. | |
* | |
| (anya-acs-ka) kics. fn. tt. anyácskát, tb. anyácskák. Az anya szónak hizelgő, kedveskedő, nyájas kicsinyítése. Nem vagy kemény, anyácskám, de lágy az én szívem. Népd. | |
* | |
| (anya-csúcs) ösz. fn. Növénytanban, az anyaszál hegyén levő gömböcske, máskép: bibe vagy porfogó. (Stigma). | |
* | |
| (anya-cza) fn. tt. anyáczát, tb. anyáczák. 1) Szójátékképen az apácza után képezve, mintegy az apa ellentéte. Ő nem apácza akar lenni, hanem anyácza. 2) Gúnyneve a megesett apáczának. | |
* | |
| (anya-disznó) ösz. fn. Emsedisznó, mely különösen tenyésztésre van szánva, mely malaczokat ellik; máskép: maglódisznó. | |
* | |
| (anya-egyház) ösz. fn. Bizonyos területen lakó hívek gyülekezete vagy testülete, közönsége, kiknek helyben lakó lelkészök, illetőleg plebánosuk van. E területen kivül lakó s az illető lelkész alá tartozó hívek községe: fiókegyház. | |
* | |
| (anya-fa) ösz. fn. Olyan fa, melyet erdővágáskor fenhagynak, magzás, illetőleg további tenyésztés végett. | |
* | |
| (anya-fi) ösz. fn. Szokatlan ugyan, de szinte alkalmazható szó oly rokonok nevezésére, kik anyánkról egy vérségüek velünk, miszerint atyafi szabatosan véve csak az atyai águ rokonságra vonatkoznék.
Egyébiránt szabatosabbak az anyarokon és aparokon. | |
* | |
| (anya-föld) ösz. fn. Átv. ért. azon föld, illetőleg ország, haza, melyben születtünk. | |
* | |
| l. SZÍKFŰ. (Matricaria). | |
* | |
| (any-ag) fn. tt. anyag-ot. 1) Minden test, mennyiben a szellemnek ellentéte. Különösen, melyből valami készül vagy készíttetik, vagyis, a mi bizonyos műnek testét teszi. A posztó anyaga gyapju, a vászoné kender, len. Selyem, szőr, gyapott anyag. Honi külföldi anyag. Különbözik tőle a kelme, mely tulajdonképen bizonyos anyagból készített szövetféle mű, ú. m. gyolcs, vászon, posztó, stb. Az ember anyagból és szellemből alkottatott. Az anyag szétoszlik, a szellem fenmarad. Lelketlen, nyers, idomítatlan, anyag. Sár, vas, fa, híg, folyó, kemény anyag. 2) Átv. ért. jelent oly dolgokat is, melyek szellemi művek alapjául, tárgyául szolgálnak. A regényköltő sok anyagra talál, nem csak az ó, hanem az újabb korban is.
A latin materia után helyesen alkotott s közdivatuvá lett szó. | |
* | |
| (any-ag-i) mn. tt. anyagi-t, tb. ~ak. Ami anyagból való, nem szellemi; anyagot illető, arra vonatkozó, testi szükségekhez tartozó. Anyagi érdekek. Anyagi jólét, mely a test szükségeit, vágyait bőven kielégíti. Anyagi élvezet. Anyagi czélok után törekedni, s a szellemieket elhanyagolni. Anyagi ember, aki csupán testének él, s a szellemiekkel nem gondol. | |
* | |
| (any-ag-i-lag) ih. Anyagi tekintetből, oldalról, nem szellemileg, nem magasbb erkölcsi szempontból. Anyagilag jó állapotban lenni. Anyagilag segíteni elő a művészetet, azaz, pénzzel s hasonlókkal. | |
* | |
| (anyag-készlet) ösz. fn. Bizonyos czélra előlegesen beszerzett anyag, pl. gyári, építési anyagkészlet. | |
* | |
| (any-ag-os) mn. tt. anyagos-t vagy ~at, tb. ~ak. Anyaggal ellátott, megrakott, teljes. | |
* | |
| (anyag-szěr) ösz. fn. Mindenféle szer, jószág, melyből valamit készítenek. Különösen, kereskedési áruczikkek. | |
* | |
| (anyag-szěr-árus) ösz. fn. Aki anyagszerekkel kereskedik, különösen a fűszerkereskedők. | |
* | |
| (any-ag-talan) mn. tt. anyagtalan-t, tb. ~ok. Amiben anyag nincs, anyagtól mentt, szabad. Az angyalok, mint tiszta szellemek, anyagtalan lények. | |
* | |
| (any-ag-talan-ság) fn. tt. anyagtalanság-ot. Anyag nélküli állapot vagy tulajdonság; szellemi, erkölcsi mineműség. | |
* | |
| (anyag-változtató) ösz. mn. Gyógytani ért. ami a kór anyagát változtatja. | |
* | |
| (anya-gyilkolás) ösz. fn. Bűn, melyet oly gyermek, illetőleg emberszülött követ el, aki saját anyját megöli. | |
* | |
| (anya-gyilkos) ösz. fn. Aki saját édes anyját öli meg. | |
* | |
| l. ANYAGYILKOLÁS. | |
* | |
| (anya-gyülekezet) ösz. fn. Anyaegyházhoz tartozó hívek gyülekezete községe, l. ANYAEGYHÁZ. | |
* | |
| (anya-híměs) ösz. fn. Növénytani ért. így neveztetnek azon növények, melyeken a hím vagy a magzat oldalából, vagy az anyaszárból, vagy a bibéből nő ki, milyen pl. a farkasalma. (Gynandria). | |
* | |
| (anya-hím-virág) ösz. fn. Virág, az anyahímesféle növényeken. | |
* | |
| (any-a-i) mn. tt. anyai-t, tb. ~ak. 1) Anyát illető, anya lényéhez, természetéhez, mivoltához tartozó. Anyai tisztelet. Anyai szeretet, vonzalom, érzés, öröm, fájdalom, gondviselés, ápolás. Anyai oktatás, áldás, átok. Anyai szív, ölelés. Anyai téj, csók. Az anyai téj legédesebb. Km. Anyai nyelv. 2) Anyától jövő, származó, anya után maradt. Anyai örökség, jószág, birtok. Néha vétetik főnév gyanánt is, anyai örökség, anyai rész helyett. Az anyait kivenni elkölteni. | |
* | |
| (any-a-i-lag) ih. Anyai módon, úgy mint a szerető jó anya szokott. Anyailag ápolgatni az árva kisdedeket. Mostoha gyermekeivel anyailag bánni. Édes anyailag. | |
* | |
| (anya-iskola) ösz. fn. 1) Az anyaegyház iskolája, melyhez képest a fiókegyházak iskolai fiókiskolák. 2) Főiskola, melyben a felsőbb tudományok taníttatnak (Collegium). | |
* | |
| (anya-jegy) ösz. fn. Örökké fönmaradó folt a gyermek bőrén, különösen orczáján, melyet szűletésével hozott a világra. Ilyen jegyek néha kidudorodással rutítják el az arczot. | |
* | |
| (anya-jog) ösz. fn. Jog, melyet az anya részint természeti, részint polgári törvények erejénél fogva bír gyermekei fölött. | |
* | |
| (any-a-j-os = any-a-i-as) mn. tt. anyájos-t vagy ~at, tb. ~ak. Balaton vidékén divatos tájszó, s mondják érett koru, férjhez mehető leányról, vagy szabad szárnyra kelő madárfiról; máskép: anyányi. | |
* | |
| (anya-juh) ösz. fn. Nőstény juh, mely szaporít, mely avégre tartatik, hogy bárányokat elljék. Az anyajuhokat szěnán tartani, sózni. | |
* | |
| (any-a-ka) kics. fn. tt. anyákát, tb. anyákák. A köznép némely vidékeken, különösen a székelyeknél így kicsinyíti az anya nevet. Szokottabban: anyácska. | |
* | |
| (anya-kaptár) ösz. fn. Méhkas, mely a méhek megfojtásakor fönhagyatik tenyésztés végett a jövő évre. | |
* | |
| l. ANYAKAPTÁR. | |
* | |
| (anya-kedvencz) ösz. fn. Gyermek, kit az anya egyéb szülötteinél jobban kedvel, gedél, ki iránt különös szeretettel, gonddal viseltetik. | |
* | |
| l. ANYAKAPTÁR. | |
* | |
| (anya-kő) ösz. fn. Megkövült kéttekenőjü csigafaj. | |
* | |
| (anya-könyv) ösz. fn. Az anyaegyház, illetőleg lelkészi hivatal hiteles könyve, melyben határozott rovatokba a szülöttek, s azok szülői és keresztszülői, valamint a keresztelő maga, idősor szerint följegyeztetnek. Szélesb ért. jelenti azon könyveket is, melyek egyszersmind az öszveházasodottak és halottak névsorát foglalják magokban; de ezek szabatosabb neve általában: egyházkönyv, különösen pedig: házasulók könyve, halottak könyve. | |
* | |
| (anya-köpű) ösz. fn. l. ANYAKAPTÁR. | |
* | |
| (any-al) ösz. fn. Növénytanban, az anyavirág alja, töve, melyből a gyümölcs kinő, máskép: termő. | |
* | |
| (any-al-og-ás) fn. tt. anyalgást, tb. ~ok. Gyermekes nyájaskodás, milyen a kisdedeiket gedélő anyáké, illetőleg dajkáké szokott lenni. Egyezik vele a vékonyhangu: enyelgés. | |
* | |
| (any-alj) ösz. fn. l. ANYAL. | |
* | |
| (any-a-al-kod-ás) fn. tt. anyálkodás-t, tb. ~ok. Anyai gondviselés gyakorlása, anyai kötelességek teljesítése gyermekei iránt.
Közép al képzéssel alkotott szó, mint ezekből: Hála, tunya, gazda, buja, lett: hálálkodás, tunyálkodás, gazdálkodás, bujálkodás stb. | |
* | |
| (any-a-al-kod-ik); k. m. anyálkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Gyermeke iránt anyailag gondoskodik, anyai kötelességeket gyakorol.
Törzse az elvont anyál, s képzésre olyan mint: hálálkodik, tunyálkodik, gazdálkodik, garázdálkodik, bujálkodik, stb. | |
* | |
| (anya-ló) ösz. fn. Kanczaló, mely csikótenyésztésre van szánva; vemhes, csikós ló. | |
* | |
| (any-al-og) gyak. önh. Gyermekesen nyájaskodik, mint az anyák vagy dajkák szoktak kisdedeikkel. Egyezik vele: enyelěg, székelyesen: anyolog am. nagyobb személyekkel ügyetlenűl enyeleg. | |
* | |
| (anya-lúd) ösz. fn. Szaporításra hagyott lúd, mely tojik és libákat költ, nevel. Csalóközben: banyalúd. | |
* | |
| (anya-lúg) ösz. fn. A vegyészek és némely mesterembereknél oly lúg, melytől a sósrészek elválasztattak. | |
* | |
| (anya-méh) ösz. fn. 1) Üreg a női alkasban, hol a magzat megfogamszik, és születéseig marad. Fordítva: méhanya. 2) A méhkasban nagyságára nézve azon kitünő méh, mely a rajt szaporítja, és midőn elszállani készűl, vezeti. | |
* | |
| (anya-méh-fű) ösz. fn. Többféle füvek neve, melyek akár tudományos gyógyászat, akár népies hiedelem szerint az anyaméh bajai ellen gyógyszerűl használtatnak, milyen különösen a szíkfű (Matricaria). | |
* | |
| (anya-mércze) ösz. fn. A helybeli hatóság hiteles mértéke, illetőleg mérője, szapuja, köble, kilája, melyhez az árusok kötelesek szabni saját mérczéiket. | |
* | |
| (anya-néne) ösz. fn. Anyám nőtestvére, anyai nagynéne. | |
* | |
| (anya-nyelv) ösz. fn. 1) Azon nyelv, melyet, mint mondani szokás, anyánk tejével szoptunk, anyánktól tanultunk. A magyar anyától magyar, a némettől német, a tóttól tót anyanyelvet tanul a gyermek. 2) Oly nyelv, melytől mintegy anyától más nyelvek származtak, tehát ezekhez képest eredetiebb, ősibb nyelv. Az anyanyelv származékai leánynyelvek, pl. az olasz, franczia, spanyol, mint a latin anya leányai. | |
* | |
| (anya-nyi) mn. tt. anyányi-t, tb. ~ak. Mondjuk nőgyermekekről, leányokról, midőn fölserdülnek, s nagyságra anyjaikhoz hasonlók; különösen madárfiakról, midőn egészen mogtollasodván szabad szárnyra bocsátkoznak. Anyányi csirke, galambfi. Az anyányi madarak elszállnak fészkeikből.
A képző nyi értelménél fogva = anyai nagyságu. l. ~ NYI, képző. | |
* | |
| (anya-ország) ösz. fn. Ország, melynek törvényei, hatósága, illetőleg koronája, fejedelme alá más rokon alkotmányu mellékországok mint kapcsolt részek tartoznak, milyen pl. Magyarország a hozzá tartozó országokra nézve. | |
* | |
| (anya-oskola) ösz. fn. l. ANYAISKOLA. | |
* | |
| l. ANYAGYILKOS. | |
* | |
| (anya-pénz) ösz. fn. Oly pénz, melyet az anyák többnyire alattomban, az atyák tudtán s akaratán kivül dugdosnak gyermekeiknek. | |
* | |
| (anya-pěr) ösz. fn. A megindított per első folyama, különböztetésül az újított pertől. | |
* | |
| (anya-rész) ösz. fn. Örökség, melyet a gyermekek anyjok után kapnak. A nagykoruakká lett gyermekek anyjok halála után apjoktól kivehetik az anyarészt. Máskép: anyai jog, vagy jus, vagy egyszerüen: anyai. Elkölteni az anyarészt, vagy anyait, s az apaira előre adósságot csinálni. | |
* | |
| (anya-rokon) ösz. fn. Aki anyai ágról vérségben van velünk. | |
* | |
| (anya-rozs) ösz. fn. Üszögféle rozstermény, hosszukás, fekete, s gyakran györbült szemekkel, melyek lisztje fehér, néha kékes s émelygős édességü, s leginkább nedves évben teremnek meg. | |
* | |
| (any-a-as) mn. tt. anyás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Oly gyermekről mondják, ki mindig anyján csügg, kinek anyján kivül senki kedvére nem tehet; anyai tulzott szeretet, gedélés, kedveskedés által elkényeztetett. | |
* | |
| (any-a-ság) fn. tt. anyaság-ot. Anyai tulajdonságok, s kötelességek öszvege, illetőleg anyai mineműség, vagy állapot. Az anyaságnak vannak örömei és fájdalmai. | |
* | |
| (anya-as-kod-ás) fn. tt. anyáskodás-t, tb. ~ok. Az anya természetes ösztönszerű érzelmeinek és kötelességeinek gyakorlása; anyai gondoskodás, ápolgatás; máskép: anyálkodás. | |
* | |
| (anya-as-kod-ik) k. m. anyáskod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Anyai kötelességeket gyakorol, gyermekinek anyailag gondját viseli, azokat ápolgatja, neveli stb. Átv. ért. idegen gyermekekkel jó anya módjára bánik. | |
* | |
| (any-a-as-od-ás) fn. tt. anyásodás-t, tb. ~ok. Átmeneti állapot, midőn bizonyos fiatal állatok anyásodnak. V. ö. ANYÁSODIK. | |
* | |
| (any-a-as-od-ik); k. m. anyásod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. 1) Mondjuk madárfiakról, midőn elvetvén első pelyheiket, tollasodni s anyjokhoz hasonlókká lenni kezdenek. Átv. ért. anyásodik a serdülő leány is. 2) Anyásodnak a méhek, midőn fiatal királynét, rajvezért kapnak. | |
* | |
| (anya-sróf) ösz. fn. Helyesebben, s tisztább magyarúl l. ANYACSAVAR. | |
* | |
| (any-a-as-ul); önh. m. anyásul-t, htn. ~ni. Mondják leányról, midőn anyányivá, férjhez valóvá fejlődik. | |
* | |
| (anya-szál) ösz fn. Azon vékony száracska, mely némely virágokban a magzat tetejéből nő ki, s melynek hegyén van a bibe vagy porfogó. | |
* | |
| l. ANYASZÁL. | |
* | |
| (anya-szent-egy-ház) ösz. fn. Általán, azon hitvallási s erkölcsi testület, melyet Jézus Krisztus alapított, s az apostolok terjesztettek, mely értelemben keresztény anyaszentegyháznak neveztetik. Szorosabban véve: azon keresztény gyülekezet, mely világszerte elterjedve lévén, láthatatlan fejéül szinte Jézus Krisztust, de láthatóul a római püspököt, azaz pápát, mint az Üdvözítő helytartóját vallja és tiszteli, s ez a római kathólika, vagy rövidebben, kathólika anyaszentegyház. Szertartásaira nézve: latin vagy görög anyaszentegyház. Részletes alkalmazással így neveztetnek azon nagy közönséges, és egységes testületnek egyes tartományokban lakó gyülekezetei is, pl. franczia, spanyol, olasz, magyar anyaszentegyház. A franczia anyaszentegyház szabadságai. A magyar anyaszentegyház főpapjai, zsinatai. A jelen és másvilági életre vonatkozólag: vitézkedő anyaszentegyház, melyhez az élők, dicsőült anyaszentegyház, melyhez az üdvözűltek tartoznak. Oktató, igaz, egyedül üdvözítő, apostoli, közönséges anyaszentegyház. A magyar protestánsok, midőn saját hitvallási gyülekezetökről szólanak, egyház szóval élnek. Protestáns, reformált egyház, ritkábban anyaszentegyház. | |
* | |
| (anya-szent-egy-ház-i) mn. Anyaszentegyházból való, ahhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Anyaszentegyházi parancsolatok, szokások, szertartások, oktatás, áldás. | |
* | |
| (anya-szív) ösz. fn. Ösztönszerű, gyöngéd anyai érzelem, vonzalom, szeretet, milyennel édes anya viseltetni szokott szülötteihez. | |
* | |
| (anya-szült-meztelen) ösz. mn. Akin semmi ruha nincsen, egészen pőre, oly meztelen, mint születésekor volt. Anyaszültmeztelenre levetkőztetni valakit. Anyaszültmeztelenen eltemettetni. Néhutt a nép nyelvén elrontva: anyaszűzmeztelen. | |
* | |
| (anya-társ) ösz. fn. A házas felek anyjai egymásra nézve anyatársak, vagyis, a férj anyja és a nő anyja egymást anyatársnak hívják, valamint ugyan a házasfelek apjai: apatársak, s oly férjek, kiknek nejeik testvérek: vőtársak. Különben az anyatársak, népiesen: nászasszonyok. | |
* | |
| (anya-tej) ösz. fn. Tej, melyet a kisded saját édes anyja emlőiből szop. Anyatejen nevelt gyermek. Anyatejjel beszívott hazai nyelv, nemzeti érzelem. | |
* | |
| (anya-templom) ösz. fn. Egyházi anyagyülekezet temploma, melyben a helybeli lelkész rendesen szokta tartani az isteni szolgálatot, különböztetésül a fióktemplomtól. A kathólikusoknál: plebánia- vagy fáratemplom. | |
* | |
| (any-a-atlan) mn. tt. anyátlan-t, tb. ~ok. Akinek, illetőleg aminek nincsen, megholt az anyja, anya nélküli, anyjától megfosztott, elszakasztott árva. Anyátlan gyermekek. Anyátlan verébfiak. Határozólag: anyátlanul helyett is. | |
* | |
| (any-a-atlan-od-ás) fn. tt. anyátlanodás-t, tb. ~ok. Anyátlanná levés, elárvulás. | |
* | |
| (any-a-atlan-od-ik); k. m. anyátlanod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Anyátlanná lesz, anyját elveszti, árvaságra jut. Anyátlanodik a méhraj is, midőn királynéja meghal. | |
* | |
| (any-a-atlan-ul) ih. Anya nélkül, anyjától megfosztva, árván. Anyátlanul maradni, fölnevelkedni. | |
* | |
| (anya-toll) ösz. fn. A fiatal madarak tolla, melyet pelyheik elhullása után kapnak. Átv. ért. az anyányi vagy fölserdült leányról mondják: kiverte az anya tolla. | |
* | |
| (anya-tő-tőke) ösz. fn. A növények dereka, mely közvetlenül a magból, csirból fejlik ki, mely egyszersmind több mellék tőszárak anyja. | |
* | |
| (anya-tyúk) ösz. fn. Kotlós tyúk, mely tojásokon ül, csibéket költ, s azokat fölneveli. | |
* | |
| (anya-város) ösz. fn. Valamely birodalom vagy ország, tartomány fővárosa. Magyarország anyavárosa Buda, vagyis inkább Budapest. | |
* | |
| (anya-virág) ösz. fn. Virág, melynek természeti rendeltetése, gyümölcsöt hozni; bibés, porhonos virág, különböztetésül a hímvirágtól. | |
* | |
| (any-a-az) áth. m. anyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Anyának nevez, anyai czímmel tisztel valakit. A nevelőnőt, jótevőnénket anyázni. | |
* | |
| (any-a-az-ás) fn. tt. anyázás-t, tb. ~ok. Anyának nevezés; czimezés, mely szerint valamely nőt anyánknak hivunk. | |
* | |
| (any-i) mn. tt. anyi-t, tb. ~ak. A vegybontásban azon fém jelző neve, mely minden idegen alkatrészektől megszabadúlt, tehát mintegy anyává, elemmé vált ki. | |
* | |
| (any-í-t); áth. m. anyít-ott, par. ~s, hatn. ~ni vagy ~ani. A vegybontásban elemi, minden más alkatrészektől megszabadúlt tiszta állapotjára viszi vissza. | |
* | |
| (any-í-t-ás) fn. tt. anyítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn anyítunk. V. ö. ANYI, ANYÍT. | |
* | |
| (anyító-por) ösz. fn. A vegybontásban azon szer, melynek segítségével, leginkább tűzben, valamely fémet elemi tiszta állapotjára oldunk fel. | |
* | |
| (any-ivad vagy ~ivadék) ösz. fn. Anyul testvér (fiú vagy leány) ivadék. | |
* | |
| (any-j-ok) Az anya szónak birtokragos módosítása, am. az ő anyjok, t. i. a gyermekeké. Így szólítja a köz magyarember önnön feleségét, valamint viszont az asszony így szól urához: apjok, ha t. i. magzataik vannak. A nyelvszokás személyragozza is: anyjokom, apjokom. Ejtik így is, de nem helyes ragozással: anyjuk, apjuk. | |
* | |
| (any-ó) fn. tt. anyó-t, tb. ~k. Korosabb asszony, aggkorú nő. A nem kedvesen hangzó banya szónak gyöngédebb, szelidebb mása. | |
* | |
| (any-ó-ka) kics. fn. tt. anyókát, tb. anyókák. Az anyó szónak kicsinyített, s mintegy szelídebb módosítása. | |
* | |
| l. ANYALOG. | |
* | |
| (any-ó-os) fn. tt. anyós-t, tb. ~ok. A férj így nevezi feleségének anyját, s viszont a feleség így hívja férjének anyját, máskép: napam, napamasszony. | |
* | |
| (any-a-ul) ih. 1) Anya gyanánt, úgy mint anya, anyai módon. Édesanyul bánni a mostoha gyermekkel, az árvával. 2) Mint vérségi rokonságot jelelő am. anyai részről, anyai ágról. Anyul bátyám = anyámról bátyám. Anyul öcsém. Hasonlóan: anyul néném, anyul hugom. Szükebb ért. oly testvéri rokonságul vétetik, melyben a testvéreknek egy anyjok, de külön apjok van. Anyul testvérem, azaz, kinek velem egy anyja, de más apja van. Anyul öcsém, kit velem egy anya szült, de más apa nemzett.
Az első pont alatti ul hasonlatot, olyanságot jelentő képző, mint pl. a bolondul, például, emberül, stb. A második pontu ul pedig valószinűleg a rúl (ról) megrövidítése, mintha volna: ap-rúl, apról, any-rúl, any-ról. | |
* | |
| (any-us) fn. tt. anyus-t, tb. ~ok. Kicsinyitő s némi hízelgésre mutató módosítása a komolyabb anya szónak, épenúgy, mint: apus, atyus, és a keresztnevekben: Ferus, Gedus, Annus, Ilus, stb.
Mint korosabb nőt jelentővel rokon a banyát (vén anyát) jelentő, latin anus. | |
* | |
| (1), fn. mely önmagában nem, hanem csak a birtokos állapot harmadik személyében használtatik: ap-ja, ap-ját, ap-jával, ap-jok, ap-jokat, ap-jaik. A többi személy- és névmódosító ragokat a kihangzásos apa gyök veszi föl: apám, apád, apánk, apához, apával, stb. E tekintetben egyeznek vele az aty, any, báty, vérségi nevek. Változattal: ip, jelenti nőmnek vagy férjemnek apját. l. APA. | |
* | |
| (2), elvont gyöke az apad, apály, apaszt szóknak, és ezek származékainak. Alapfogalomban jelent feneket, aljat, alapot, alacsonyat, minélfogva úgy látszik, hogy a lap csonkított mása, legalább apad apaszt, és lapad lappad, és lapít lapaszt igen rokonok. Figyelmet érdemelnek itt a latin ab, szanszkrit ab és anb, hellen apo, aj, német ab, Ebbe, stb. | |
* | |
| 1) igeképző, a har-ap és elavult hagy-ap származék-igékben. 2) névképző, hangrendi változattal: ep, op, öp, ip, mint: al-ap, isz-ap, köz-ep, ül-ep, kol-op, czöl-öp, zsil-ip; némely igékben középképző: áll-ap-odik, gyar-ap-odik, tel-ep-edik, csill-ap-odik. Némely részint önálló szókban, részint elvont törzsekben egyszerű p, ú. m. tal-p, hor-p, ször-p, hör-p, ter-p, lom-p. Mindezek elemzését illetőleg l. P, mint képző. | |
* | |
| (1), (ap-a) fn. tt. apát, tb. apák. Személyragokkal: apám, apád, apja; apánk, apátok, apjok; apáim, apáid, apjai; apáink, apáitok, apjaik, némely irók szerint: apáik. Legősibb, szavaink egyike, melylyel minden magyar nevezni szokta nemzőjét. Az apa és gyermek, illetőleg fiú vagy leány viszonylatos fogalmak. Ő hat gyermek, négy fiú és két leány apja. Édes apa. Szelid, gondos, engedékeny apa.
Legyen minden magyar utód Különb ember, mint apja volt. Vörösmarty. Apjára ütött, am. apja természetével, tulajdonságaival biró fiú, máskép: apja fia. Eb apának kutya fia. A népies köznyelv gyakran keményebb, sőt bántalmazó kifejezésül is használja. Apád lelkének sem teszem. Ilyet még az apád sem látott. Vak apád, ellenmondási, roszalási kifejezés. Többesszámban: apáink vétetik e helyett: őseink. Öszvetételeit: keresztapa, örömapa, öregapa, nagyapa, mostohaapa, stb. l. saját rovataik alatt, és V. ö. ATYA. Rokonok hozzá a hellen appa, pappa, pappoV (nagyapa), pathr, heber , latin papa, pa-ter, abba, abbas, avus, szanszkrit pâ (ápol, táplál), papus (ápoló), török baba, stb. Ősiségére mutat, hogy a legkülönbözőbb faju népek nyelvében divatozik. V. ö. ABA. | |
* | |
| (2), falu Szatmár vármegyében. Helyragokkal: Apá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ap-acs) fn. tt. apacs-ot. Mind a Duna, mind a Tisza vidékén divatos szó a halászoknál, s jelenti azon rudat, mely a gyalom, vagyis öregháló végéhez van ragasztva, s melynélfogva a megvetett hálót vízirányosan tartják, s a part felé húzzák. Változattal: apacsó, apacsú, apacsúr, apasúr.
Talán eredetileg habacs, a habar igével rokon, mennyiben Szatmár vidékén az apacsin jelent evezőlapátot, melynek rendeltetése a vizet habarni, mit nagy halászatkor is szoktak a halászok rúd által gyakorolni, hogy a fölzavart vízben annál sikeresebben működhessenek. | |
* | |
| (ap-acs-in) fn. tt. apacsin-t, tb. ~ok. Szatmárvidéki tájszó, s am. evezőlapát. | |
* | |
| (ap-a-acs-ka) kics. fn. tt. apácskát. Az apa szónak gyermekileg hízelgő kicsinyítése; apuska, atyuska. | |
* | |
| l. APACS. | |
* | |
| fn. tt. apáczát, tb. apáczák. Magát különösen isteni szolgálatra szánt nőszemély, ki monostorba lépvén szűzi tiszta életre és engedelmességre kötelezte le magát. Apácza szűz. Szemérmes mint apácza. Szürke apácza. A latin abbatissa, és franczia abesse után képzett szó. | |
* | |
| puszta Csanád vármegyében. Helyragokkal: Apáczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| ösz. fn. Igen finom vékony szálú czérna, melyet kisded gombolyagokban Brabantból hoznak. Eredetileg apáczák éltek vele finom hímző munkáikban. | |
* | |
| (apácza-élet) ösz. fn. Szerzetes rendi élet, milyet kolostorban élnek az apáczák. Átv. ért. a világtól magányba vonult nő élete. Apáczaéletre adni magát. Apáczaélettől irtózni. | |
* | |
| helység Szatmár megyében. Helyragokkal: ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (apácza-fánk) ösz. fn. Sütemény neme, befőzött gyümölcstöltelékkel, melyet különösen az apáczák szoktak készíteni. Köznépiesen: apáczafing, de amely művelt nyelvbe nem való. | |
* | |
| (apácza-ír) ösz. fn. Bizonyos kenőcs neve, melyet eredetileg apáczák készítettek. (Ungventum Tutia, Ungventum Nihili). | |
* | |
| (apácza-klastrom) ösz. fn. Klastrom, vagyis zárdaféle intézet, melyben az apáczaéletre szentelt nőszemélyek a világtól, s különösen férfiak társaságától elvonulva élnek. | |
* | |
| lásd APÁCZAKLASTROM. | |
* | |
| (apácza-ság) fn. tt. apáczaság-ot. Apáczai élet, nőszerzetesi állapot. Apáczaságban keresni menedéket, üdvösséget. | |
* | |
| falu alsó Csalóközben. Helyragozva: Szakálosra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ap-ad); önh. m. apad-t, htn. ~ni. Mondatik minden folyékony anyagról, midőn részei lassanként elpárologván, elébbi magassága fogy, illetőleg alább száll. Ellentéte: árad, dagad. Különösen apadnak a vizek, folyók, patakok, tavak. Apad a Duna, a Tisza. Se nem apad, se nem árad. Átv. ért. apad a tehén tőgye, midőn teje megfogyatkozván öszvelappad. Kiapadnak a könyek. Apad a dudorú, tömött, kövér test, midőn lapossá lesz. Apadt faru, mellü, arczu vén asszony. Apadt ülepű. Képes kifejezéssel: Kiapadtak fejéből a gondolatok. Kiapadott vala a szöme, az az kifolyt. Debreczeni legendás könyv.
Mennyiben az apadás bizonyos mélyedéssel, sülyedéssel, alászállással s lapulással jár: valószinű, hogy nem egyéb, mint a lappad, lapúl szók csonkított változata. Vékonyhangon rokona: eped, mely színtén a test apadását, soványodását, öszveesését hozza magával. A szláv nyelvben opad főnév jelent leesést, különösen napestet, napnyugotot. Ezen fogalmi és hangtalálkozás ugyan meglepő, de tudni kell, hogy például a szláv opad elemezve o és pad, mert padnem = esem, de a magyar apad elemezve ap-ad, melyből lesz átható: ap-aszt, és így elemekre nézve különbözők. V. ö. AP, (2). | |
* | |
| (ap-ad-ás) fn. tt. apadás-t, tb. ~ok. Akármely folyékony, vagy dudorodott test magasságának lelapulása, leszállása, szükebb mederbe, illetőleg terimébe vonulása. V. ö. APAD. | |
* | |
| (ap-ad-ás-i) mn. tt. apadási-t. Apadást illető, arra vonatkozó. Apadási fokozat, mélység, sebessěg, lassuság. | |
* | |
| (ap-ad-at) fn. tt. apadat-ot. l. APADÉK, és APÁLY. Ellentéte áradat. | |
* | |
| (ap-ad-ék) fn. tt. apadék-ot. Az apadás-tól abban különbözik, hogy ez jelenti a víznek folytonos alábbszállását, az apadék pedig azon apadási tért, vagy fokozatot, melyről a víz magassága eltünt. Olyan a különbség, mint: szakadás, szakadék, hasadás, hasadék, maradás, moradék, stb. között. Egy hüvelknyi, két lábnyi, egy ölnyi apadék. | |
* | |
| (ap-ad-hat-atlan) mn. tt. apadhatatlan-t, tb. ~ok. Illető nedvvel tulságosan bővelkedő, ki nem meríthető, kiszáradhatatlan. Apadhatatlan mély tenger, tengerszem. Átv. ért. kifogyhatatlan, mindig teljes, töltött. Apadhatatlan bűvös erszény. | |
* | |
| (ap-ad-hat-atlan-ság) fn. tt. ~ot. Állapot vagy tulajdonság, melynél fogva valami ki nem apadhat. | |
* | |
| (ap-ad-hat-atlan-ul) ih. Nedveiből ki nem fogyhatva, kimeríthetetlenül. | |
* | |
| l. APADHATATLAN. | |
* | |
| l. APADHATATLANSÁG. | |
* | |
| (ap-ad-oz); gyak. önh. m. apadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lassan lassan, nem hirtelen, de folyvást apad, illetőleg alábbszáll, lelapúl, kifogy, kiszárad, kipárolog. Száraz forró nyárban apadoznak a patakok, folyók, tavak. | |
* | |
| (ap-ad-oz-ás) fn. tt. apadozás-t, tb. ~ok. A nedvnek, víznek, illetőleg dudorú, fölfújt testnek folytonosan tartó alább szállása, lelapulása. | |
* | |
| (ap-ad-t) mn. tt. apadt-at. 1) Híg testekre, nevezetesen vízre vonatkozólag, ami kifolyás, lecsapolás, merítés, kipárolgás által alább szállott, megfogyott. Igekötőkkel: leapadt, kiapadt. 2) Fölfújt, dudorú testeket illetőleg am. öszveesett, lelapult, aszott, zsugorodott. Apadt csöcs, emlő, tőgy. Apadt arcz, far. | |
* | |
| puszta Szabolcs vármegyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (apa-gyilkos) ösz. fn. Aki saját apját meggyilkolta, megölte. | |
* | |
| (apa-gyilkosság) ösz. fn. Borzasztó undok bűntett, melyet oly magzat követ el, aki apját erőszakos halállal megöli. | |
* | |
| falvak Erdélyben. Helyragokkal: ~hidán, ~hidára, ~hidáról. | |
* | |
| (ap-a-i) mn. tt. apai-t, tb. ~ak. 1) Ami az apáé, ami az apáról maradt, örökségűl róla jutott, kapott. Apai birtok, jószág, rész, ház. 2) Apa lényegéhez, természetéhez tartozó, arra vonatkozó. Apai szeretet, gond, gondviselés, öröm. Apai jog, kötelesség, hatalom. 3) Önálló főnév gyanánt apáról maradt örökséget jelent. Apait anyait elkölteni. | |
* | |
| (ap-a-ka) kics. fn. tt. apakát, tb. apakák. Kedves kis apa, gyermekek hizelgő nyelvén szólva. Mondják megnyujtva is: apáka. | |
* | |
| női kn. tt. Apalin-t, tb. ~ok. Apollonia. Átv. ért. apalin ember, am. asszonyos természetű, katuska ember. Apalin szivű, fëlénk, gyáva. | |
* | |
| (ap-ály) fn. tt. apály-t, tb. ~ok. Jelenti a víznek azon változási állapotát, midőn apad, vagyis tere, magassága fogy; különösen: tengeri apály, midőn a tenger habjai naponként bizonyos idő alatt azon partoktól, melyek felé dagadoztak, ellenirányban visszatérnek. E váltakozó tengermozgás: árapály, vagy ár és apály, dagály és apály. | |
* | |
| helység, Belső-Szolnok vármegyében. Helyragok: ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Tolna megyében. Helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. apárkát, tb. apárkák. Növénynem az együttnemzők és egyenlőnősök seregéből: vaczka kopasz, csészéje födelékes, bóbitája pelyhes, száratlan, virága sárga. Vannak többféle fajai, melyek részint egyvirágu tőkocsányosak, részint elágazó szárúk. (Apargia vagy Leontodon. L.) | |
* | |
| (apa-rokon) ösz. fn. Aki atyai ágról van vérségben velünk, azaz, a szoros és tulajdon értelemben vett atyafi. | |
* | |
| (ap-a-as) mn. tt. apás-t vagy ~at, tb. ~ak. Apjától különösen gedélt, elkényeztetett, s annak nyakán lógó gyermek. | |
* | |
| l. APACS. | |
* | |
| (ap-a-ság) fn. tt. apaság-ot. Apai minemüség, állapot, nemzői viszony. | |
* | |
| (ap-asz-t) áth. m. apaszt-ott, par. apaszsz, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Bizonyos öbölben, mederben, térben levő nedvet kipárologtatás, fölszivás, lecsapolás stb. által kevesebbé tesz, alább szállít, szükebbre szorít. A hosszú és forró nyár tavakat, patakokat apaszt. 2) Átv. ért. bizonyos fölfuvódott, dudorú, tömött testeket laposakká tesz. A sok kiadás apasztja az erszényt. | |
* | |
| (ap-asz-t-ás) fn. tt. apasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valami apadóvá lesz. Tavak, erek, folyók apasztása. | |
* | |
| fn. tt. apát-ot. Bizonyos szerzetesrendek, milyenek a benedekiek, ciszterciták, s az ezekhez hasonló rendi szabályokat követők, illetőleg monostorok főnökei. Czímzetes vagy süveges apát, kinek csak apáti czíme, és süvege van. Tihanyi, bakonybéli, zirczi apát. Szentmártoni vagy pannonhegyi főapát. Némely szerzetesrendek főnökei prépostok.
A több nyelvekkel közös apa, abba szóval egy eredetű, honnan latinul: abbas, olaszul: abbate, spanyolul: abád, németül: Abt, svédül: abbod, angolul: abbot, francziául: abbé, V. ö. APA vagy ABA. | |
* | |
| (apa-társ) ösz. fn. A házas felek apjai egymásra nézve apatársak, máskép: nászok. | |
* | |
| (apát-asszony) ösz. fn. Vannak apáczakolostorok, melyek főnökei latinul abbatissa czímüek, magyarul apátasszonyok, különben az ily főnöknők czíme: fejedelemasszony. | |
* | |
| falu Arad vármegyében. Helyr. ~telken, ~telekre, ~telekről. | |
* | |
| falu Szala vármegyében. Helyragokkal: ~fán, ~fára, ~fáról. | |
* | |
| (apát-falva) ösz. fn. Több helység neve Magyar és Erdélyországban; helyr. ~falvára, ~falván, ~falváról. | |
* | |
| (apát-i) mn. tt. apáti-t, tb. ~ak. Apátot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Apáti rang, hivatal, kötelesség, czím, hatalom. | |
* | |
| (apát-i) Több helység neve hazánkban, helyr. ~ra, ~n, ~ról, vagy ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (apát-ság) fn. tt. apátság-ot. 1) Apáti hivatal, rang, méltóság. Apátságot kérni, nyerni, viselni. 2) Bizonyos apát főnöksége alá tartozó monostor, illetőleg szerzetes társulat. Bakonybéli, tihanyi, dömölki, szalavári, zirczi apátság. 3) Apát alatti monostorhoz tartozó jószágok. Gazdag, szegény apátság. Apátságból élni. Apátság jövedelmei. | |
* | |
| (apát-ság-i) mn. tt. apátsági-t, tb. ~ak. Apátsághoz való, tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Apátsági jószág, jövedelem. | |
* | |
| (apát-úr) ösz. fn. Szokottabb népies nyelven am. apát. l. APÁT. | |
* | |
| (apát-urság) ösz. fn. Apátság. Megholt a barát, él a szent, változik az apáturság. Km. | |
* | |
| mezőváros Heves megyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ap-j-ok). Az apa szónak birtokragos módosítása, mely főnév gyanánt használva, mindenféle névragot fölveszen: apjok-hoz, apjok-nál, apjok-tól, apjok-ért stb. A köz magyar asszony így szokta nevezni és szólítani férjét, ha t. i. gyermekeik vannak: Hallja kend apjok! Édes apjokom! | |
* | |
| (ap-ó) fn. tt. apó-t, tb. ~k. Nyájas öregítő kifejezése az apa szónak. Nagyapó, öregapó. | |
* | |
| (ap-ó-ka) kics. fn. tt. apókát, tb. apókák. Élemedett, hajlott korú apa, vagy más agg férfi, kihez fiúi bizodalommal, s nyájas kegyelettel szólunk. | |
* | |
| fn. tt. apoczin-t, tb. ~ok. Az öthímesek és kétanyások seregéből való növénynem: bokrétája harangforma, ötmetszésü, porhonjai a bibébe ragadtak, magva két hosszú szálkás tüszőben rövid koszorúsak. (Apocynum.) Hellen eredetű. | |
* | |
| (1), női kn. tt. Apol-t, tb. ~ok. Apollonia, Apalin. | |
* | |
| (2), (ap-ol); áth. m. apol-t. A régieknél általán, sőt a székelyeknél még ma is am. csókol. "Meg apolja vala ő lábait," (osculabatur pedes eius). "Kit megapolandok," (quem osculatus fuero). Münch. cod. Így értelmezi Molnár Albert is. Elemzését és rokonságát, illetőleg. l. ÁPOL. | |
* | |
| (ap-ol-ás) fn. tt. apolás-t, tb. ~ok. A régi nyelvben am. csókolás. V. ö. ÁPOLÁS. | |
* | |
| (ap-ol-g-at); gyak. áth. m. apolgat-tam, ~tál, ~ott, par. apolgass. Csókolgat. V. ö. ÁPOLGAT. | |
* | |
| (ap-ol-g-at-ás) fn. tt. apolgatás-t, tb. ~ok. Csókolgatás. V. ö. ÁPOLGATÁS. | |
* | |
| APOLLÓ (nap?), tt. ~t. A hellén hitregében napisten, továbbá a költészet, zenészet, gyógyászat, ékesszólás stb. istene. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Nyitra vármegyében. Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ap-ó-os) fn. tt. após-t, tb. ~ok. Így nevezi a férj önfeleségének apját, és viszont a nő önférje apját, máskép: ip vagy ipa, mely müveltebb körbeli elnevezés, mint az após. Egyezik vele a finn: oppi. | |
* | |
| fn. tt. apostol-t. tb. ~ok. A hellen apostoloV után jelent követet, küldöttet. Keresztény ért. így neveztetnek Krisztus urunk tanítványai, kiket küldött, hogy az evangyeliomot világszerte hirdessék. Péter az apostolok fejedelme. Pál a pogány népek apostola. Apostolok hitvallása. Apostolok lován járni = gyalog. Átv. ért. aki valamely népet keresztény hitre térített. Ennélfogva neveztetik szent István király a magyarok apostolának. Szélesb. átv. ért. akármely hit, vagy tan terjesztője. | |
* | |
| (apostol-i) mn. tt. apostoli-t, tb. ~ak. Apostolt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, attól származó. Apostoli tanítás, hagyomány, hitvallás, áldás. Apostoli atyák. Apostoli király. | |
* | |
| (apostol-i-lag) ih. Apostolok módja szerint, úgy mint az apostolok. Szent István magyar király apostolilag hirdette és terjesztette a keresztény hitet. | |
* | |
| (apostol-i-ság) fn. tt. apostolság-ot. A keresztény hitvallás tulajdonsága, melynélfogva az apostolok tanaival egyezik; apostoli eredet. Él vele Guzmics a "Vallási egyesülés Ideája" czimű munkájában. | |
* | |
| (apostol-kod-ás) fn. tt. apostolkodás-t, tb. ~ok. Apostolok módjára fáradozás, hitterjesztés végetti járáskelés. | |
* | |
| (apostol-kod-ik); k. m. apostolkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Apostolok módjára a hitterjesztésében fáradoz. 2) Átv. ért. bizonyos tannak, ügynek előmozdításában működik, s annak másokat megnyerni iparkodik. | |
* | |
| (apostol-ság) fn. tt. apostolság-ot. Apostoli hivatal, munkálkodás. | |
* | |
| elvont gyök, melyből apró, apród, és származékaik eredtek. Bötüáttétellel (mint onszol = noszol) ugyanaz, ami par a parányi szóban, melyhez ismét rokonok a per, pir, por, mor, mint a magok nemében parányit kicsit jelentő pereputty, piri, pirinyó, porhanyó, morzsa származékok gyökei. Egyezik vele a héber áfár (por) a hellen abra (apród leány), szanszkrit bharo (széttör) és mar, mard (tör), német morsch, mürbe, török váfir (sok) stb. | |
* | |
| (apr-ó-an-ki-ent) ih. Apróra, kicsire tördelt, szaggatott részekben. Apránként eltöredezett kő. | |
* | |
| (apr-ó-any) fn. tt. aprány-t, tb. ~ok. Apróra tört, szakasztott, morzsolt részecske, testecske, anyagocska. Egy vele némi bötüáttétellel: parány, mint az aprányi és parányi származékok mutatják. | |
* | |
| (apr-ó-nyi) mn. tt. aprányi-t, tb. ~ak. A maga nemében igen kicsin, pirinyó, piczurka, parányi. Kettőztetve: aprányi apró. | |
* | |
| APRILIS, fn. tt. aprilis-t, tb. ~ok, vagy ~ěk. A polgári esztendő negyedik hava. Innen némelyek negyedhó-nak is nevezik, máskép, tavaszhó, és Sz. György hava általán a régi naptárak- és irományokban. Aprilist járatni valakivel. Aprilist járni = bolondját járni, vagy valaki által rászedetni. Aprilis bolondja.
A latin aprilis egész épségében átvéve, mely hihetőleg aperio igétől származott. | |
* | |
| (aprilis-i) mn. tt. aprilisi-t, tb. ~ak, vagy ~ek. Aprilis havában létező, arra vonatkozó, azt illető. Aprilisi idő = változékony. Aprilisi napok. Aprilisi szülött, termény. | |
* | |
| (apr-ó-ít, vagy apr-ít vagy apr-ó-t); áth. m. aprít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Valamely nagyobb, tömör testet apró részekre vagdal, metél, szegdel, tördel. Dohányt aprítani. Biró hátán aprított, azaz vastagra metélt dohány. Levesbe kenyeret aprítani. Abba ugyan nem aprítasz, nem eszel belőle. Van mit a tejbe aprítnia, azaz, nem szegény, jó vagyonnal biró. Káposztát, tököt, répát aprítani. Öszveaprítlak, mint a gulyáshust. Átv. ért. elaprítani a beszédet, az imádságot, am. elszaporázni, eldarálni. | |
* | |
| (apr-ít-ás) fn. tt. aprítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit apróra metszünk, hasogatunk, tördelünk. Dohány, kenyér, káposztaaprítás. | |
* | |
| (apr-ó vagy por-ó = por-ú, l. APR.) mn. tt. apró-t, tb. ~k. Harmadik személyraggal: apraja, apraji. Több kicsi, több parányi a maga nemében. Nem egyes tárgyhoz, hanem gyűnevekhez járul, vagyis olyakhoz, melyek több hasonló részecskékből állanak. Apró pénz. Kifizették apró pénzzel. Km. Apró kása, apró szőlő. Apró marha. Apró gyermekek. Apró gyöngy, bimbó. Apróra törni a sót, metszeni, vágni a dohányt. Apró, mint a mákszem. Örege, apraja, = kicsinye, nagyja. Aprókat lépni. Apró szemű olvasó. Apró szemű szűz, = gyanus nőszemély. Terepes rózsák is apró bimbókból erednek. Km. Túl a Dunán, a székelyeknél, stb. jelenti a gyermekhimlő azon nemét, mely máskép: kanyaró. | |
* | |
| (apró-árus) ösz. fn. Holmi aprósággal kereskedő, szatócs, félkézkalmár. | |
* | |
| (apró-csěprő) ösz. mn. Holmi kicsi, csekély terjedelmű, diribdarabokból álló. Aprócseprő vesszők, bokrok. Aprócseprő marha, házi eszközök. Máskép: aprócsěperű vagy csöpü.
Legvalószinűbb, hogy az apró és csěp vagy csöp alkatrészekből ikerített szó, mennyiben mindakettő kicsit, parányit jelent, tehát = apró-csěpő, azaz, aprányi csěppnyi. | |
* | |
| l. APRÓCSĚPRŐ. | |
* | |
| (apr-ó-ocs-ka) kics. mn. tt. aprócskát, tb. aprócskák. A maga nemében igen apró, pirindikó. | |
* | |
| (apr-ó-d) fn. tt. apród-ot. 1) A fejedelmek és némely főurak benső szolgálatában levő nemes ifju. Királyi, fejedelmi, császári apród. 2) Fegyverviselő a régi lovagoknál. 3) Magát valamely tudományos intézetben vagy mesterségben képző tanítvány, ujoncz. Apród-esztendő am. ujoncz esztendő. 4) A müncheni codexben általán am. kisded (parvulus). "És híván Jézus egy apródot (parvulum), állaptatá őtet ő közepettök." Máté 18. | |
* | |
| (apr-ód-ik); k. m. apród-tam, ~tál, ~ott. Régies. Ördög miatt megapródék azaz elsilányult. Katalin verses legendájában. | |
* | |
| (apród-levél) ösz. fn. Bizonyítvány bizonyos mesterségben tett előmenetelről. | |
* | |
| (apr-ó-d-on-ki-ent) ih. Kis részletekben, lassanlassan egymásután, nem egyszerre, nem hirtelen; aprózva. Apródonként elköltögetni vagyonát. Apródonként elszántogatni a szomszéd telkét. Apródonként bevásárolgatni a szükségeseket. Apródonként szerezni, fogyasztani. | |
* | |
| (apr-ó-od-z-ás) fn. tt. apródzás-t, tb. ~ok. 1) Apró részecskékre válás, szakadozás, töredezés. 2) Apró nevü himlődzés. | |
* | |
| (apr-ó-od-z-ik); k. m. apródz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál, htn. ~ni, vagy ~ani. 1) Apró részecskékre töredezik, szakadoz. Apródzik a pőrölylyel vert kődarab. Apródzik a mozsárban tört só. 2) Apró himlőben szenved, himlőzik. | |
* | |
| (apró-eres) ösz. mn. Aminek apró, illetőleg rövid, vékony erei vannak. Apróeres növénylevelek, ásványok. | |
* | |
| (apró-gyalu) ösz. fn. Kis gyalu, aprózó gyalu, milyet péld. az asztalosok a butorok idomításában használnak. A révkomáromi hajóvarróknál: ficzkógyalu. Ellenkezője: öreggyalu. | |
* | |
| (apró-gyöngy) ösz. fn. Olyan kisszemü gyöngyök, melyeket a kereskedők többenként latszámra árulnak, különböztetésül a nagyobb vagy öreggyöngyöktől, melyeket darabonként szokás árulni. | |
* | |
| (apró-harcz) ösz. fn. Kevesebb számmal ütköző ellenfelek csatározása. | |
* | |
| (apr-ó-ka) kics. mn. l. APRÓCSKA. | |
* | |
| (apró-kása) ösz. fn. Durvább dara formára őrlött árpa, búza, s egyéb gabona. | |
* | |
| (apró-kőte) ösz. mn. A székelyeknél am. himlőhelyes; tulajdonkép: aprókölte vagy kelte, minthogy mondják: megkölte vagy kelte a himlő, azaz meghimlőzött. Aprókőte gyermek. Oly öszvetétel, mint: hidegvette ember, fenerágta tag, szúette csont, molyette, porlepte ruha, stb. | |
* | |
| l. APRÓKŐTE. Második alkatrésze kőtes vagy költes, olyan mint: ittas, jártas, keltes, halottas s több mások, mint a mult harmadik személyéből képzett melléknevek. | |
* | |
| (apr-ó-l-ék) fn. tt. aprólék-ot. 1) Holmi kicsi darab, töredék, faradék, s mint ilyen melléknevül is használtatik. Aprólék forgács, gyümölcs, kenyérszeletek. Aprólék gyermekek. 2) A megölt barmok és baromfiak némely külső és belső részei, milyenek a lábak, szárnyak, máj stb. Borjuaprólék, lúdaprolék, réczeaprólék. | |
* | |
| (apr-ó-l-ék-os) mn. tt. aprolékos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Kicsi tárgyakból álló, apróságokra terjeszkedő. Aprólékos gazdaság, kereskedés. Aprolékos gondok, tennivalók. 2) Körülményes, részletes, mely minden részecskére, kicsiségre kiterjed. Aprólékos előadás, tudósítás. 3) Baromfiak aprólékával készített. Aprólékos kása, becsinált. | |
* | |
| (apr-ó-l-ék-os-ság) fn. tt. aprólékosság-ot. 1) Kicsiség, csekélység. Holmi aprólékossággal bibelődni. 2) Részletesség, körülményesség. | |
* | |
| (apró-len) ösz. fn. Lenfaj, melynek szára kétkét águ, apró czérnaforma, virágai fehérek, nyilás előtt lecsüggők, máskép: békalen. (Linum catharticum). | |
* | |
| (apró-lépés) ösz. fn. Szapora kis lépés, milyen a kisebb madaraké, pl. pipiskeé, barázdabillegetőé, stb. | |
* | |
| (apró-majorság) ösz. fn. Baromfiak, szárnyas házi állatok, házi madarak, milyenek: pulyka, lúd récze, tyúk. | |
* | |
| l. APRÓMAJORSÁG vagy BAROMFI. | |
* | |
| (apr-ó-an) ih. 1) Kis részekben, kis darabokra osztva, törve, metszve. Aprón adni a sót a juhoknak. 2) Szaporán, gyorsan, elhadarva. Aprón beszélni, lépni. | |
* | |
| (apr-ó-an-ként) ih. l. APRÓDONKÉNT. | |
* | |
| (apró-pénz) ösz. fn. Általán a pénzek kisebb fajai. Nálunk a forintnál kisebbek, pl. huszasok, tizesek, garasok, krajczárok. Elfogyott az aprópénze. Átv. ért. Kifizették aprópénzzel am. röviden, de jól megmondogatták neki; teketória nélkül viszszatorolták. | |
* | |
| (apró-pikkely-röpük) ösz. többes fn. A rovarok egyik osztályának megkülönböztető nevezete. (Mikrolepidoptera). | |
* | |
| (apr-ó-ra) ih. Kis részecskékre, darabkákra, töredékekre, morzsákra stb. Apróra vágni a dohányt. Apróra törni a sót, zúzni a követ. Apróra szelni a kenyeret, metszeni a húst. | |
* | |
| (apr-ó-os) mn. tt. aprós-t vagy ~at, tb. ~ak. Kicsinyes, kicsi részekből, darabkákból, töredékekből álló. | |
* | |
| (apr-ó-ság) fn. tt. apróság-ot. A maga nemében kicsiség, csekélység, ami nem sokat nyom, nem nagy érdekkel bír. Holmi apróságokkal bibelődni. Apróságokra kiadott pénz. | |
* | |
| (apró-serét) ösz. fn. Kisebb madarak lövésére használt aprószemű serét. l. SERÉT. | |
* | |
| (apr-ó-os-it); áth. m. aprósít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Apróssá, kicsinyessé tesz, tör, zúz, szaggat, metél valamit. | |
* | |
| (apr-ó-os-od-ás) fn. tt. aprósodás-t, tb. ~ok. Apró részekre szakadozás, töredezés vagy elfajzás, korcsosodás, csenevészés általi kisebbedés, törpésedés. | |
* | |
| (apr-ó-os-od-ik); k. m. aprósod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Apróssá, a maga nemében kicsinyessé lesz, illetőleg törpésedik, csenevészedik, eredeti nagysága elfajzás által kisebbedik, pl. a növények, állatok. | |
* | |
| (apró-szěmű) ösz. mn. 1) Amely embernek vagy állatnak tulajdon értelemben kis szemei vannak. 2) Aminek átvit értelmű kis szemei, illetőleg magvai, bogyói, gyöngyei stb. vannak. Aprószemű szőlő, gabona. Aprószemű olvasó. V. ö. SZĚM. | |
* | |
| (apró-szentěk) ösz. többes fn. Azon kis fiúk, kiket Heródes Bethlehem városában megöletett. Aprószentek napja, azon innepnap, melyet a kathólika egyház december 28-án ez ártatlan kisdedek emlékére szentel. Átv. ért. mondjuk általán az ártatlan kisdedekről. | |
* | |
| (apró-szentěk-kor) ösz. ih. Aprószentek napján, ünnepén, december 28-án. Aprószentekkor mustármagozni, azaz suprikálni a gyermekeket. | |
* | |
| (apró-szěrěs) ösz. fn. Aki apró árukkal kereskedik, szatócs, bakonyás, félkézkalmár. | |
* | |
| (apró-szőlő) ösz. fn. Déli meleg tartományokban termő s fűszeres boltjainkban árultatni szokott kisebb bogyóju aszuszőlő. Aprószőlővel készített rétes. | |
* | |
| (apró-szőlős) ösz. mn. Aprószőlővel készített, édesített. Aprószőlős sütemények, rétes, turóslepény. | |
* | |
| (apró-tőzs) ösz. fn. Kiskereskedés, szatócsság. | |
* | |
| (apró-tőzsér) ösz. fn. l. APRÓSZĚRĚS. | |
* | |
| (apr-ó-oz); áth. m. apróz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Apró részekre, morzsákra tör, zúz, metél, szakgat, stb. Felaprózni a fát, apróra vágni. Ne aprózd, add ide az egészet. 2) Valamit kicsinyítve tesz, szaporáz, siettet. Aprózni a lépést, tánczot, a fris magyart, a csárdást. Ugyan aprózta a háromatánczot.
Vígan zeneg a muzsika, Rózsám pereg mint karika, Tárva, nyitva a kebelem, Kincsem aprózza meg velem. Népdal. Aprózni a szót, beszédet, imádságot. | |
* | |
| (apr-ó-oz-ás) fn. tt. aprózás-t, tb. ~ok Általán cselekvés, mely által valamit aprózunk; kis részekre törés, vágás, illetőleg szaporázás. l. APRÓZ. | |
* | |
| (apr-ó-oz-at) fn. tt. aprózat-ot. Kis részletek. A nyelvelemző gyakran aprózatokkal kénytelen bibelődni. Aprózatokig leirt növények, állatok. | |
* | |
| l. APRÓDZIK. | |
* | |
| (apr-ó-oz-ott) mn. tt. aprózott-at. 1) Apró részekre tört, zúzott, metélt, szaggatott, vagdalt stb. 2) Szaporázott, siettetett, a maga nemében kicsinyített. Aprózott lépés, táncz. Aprózott beszéd, elaprózott imádság. | |
* | |
| (apr-ó-oz-ott-an) ih. Apróra tördelve, zúzva, morzsolva. | |
* | |
| (ap-a-ul) ih. 1) Apai részről, apai ágról. Apul rokonok, kiknek apjaik egy őstől származtak. Apul testvérek, de nem egyszersmind anyul, azaz, egy apától nemzettek, de másmás anya szülöttei. 2) Apai módon, apa gyanánt, úgy, mint apa szokott. Apul bánni az idegen, a fogadott gyermekkel. Apul gondoskodni az árvákról. Elemzésére nézve V. ö. ANYUL. | |
* | |
| (ap-us) fn. tt. apus-t, tb. ~ok. Kicsinyített szó, s nyájas, bizodalmas, hizelgő megszólítása az apának. Hasonlók e nemben: anyus, atyus, tatus, Gedus, Ilus, Katus, stb. | |
* | |
| (ap-us-ka) kics. fn. tt. apuskát, tb. apuskák. Az apus szónak újabb kicsinyítése, mint: atyuska, anyuska, Iluska, Katuska. | |
* | |
| elvont gyök, mely némely származékaiban jelent 1) metszést, vágást: arat, előtéttel gyar, gyarat, sar sarol, sarabol, tar tarol, rokonai: or, ir, az ort, ortvány, irt, irtovány, előtéttel, csor, csoroszol, dor, doroszol, nyir, nyirbál származékokban. 2) értéket, becset, az arany-ban, s rokonai: ár (becs) és ér, érték. 3) terjedést, mértéket ezekben: arasz, arány, s rokona er, ér, honnan: ered, ereszt, erdő, 4) fordítva ra jelent magasságot, fölszint, pl. ház-ra, fal-ra; hangzóváltozattal rokonai a magasságra vonatkozó: or, orr, orcza, orom, orj, előtéttel: mar, marj, morj. 5) több helynevek gyöke, mint: Arács, Ardó, Arak, Ardány, Arló, Arma, stb.
Az idegen nyelvekbeli rokonságokat lásd részint a származékok, részint az érintett magyar rokonszók alatt. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Szathmár megyében; tt. Ar-t, helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| képző, mely nyelvünkben számos neveket és igéket alkot. Változatai: er, ěr, or, ör, melyeket öszvefüggőleg lásd ~R, mint képző rovata alatt. | |
* | |
| fn. tt. arát, tb. arák. Népnyelvben ismeretlen szó. Párizpápai szerint megfelel neki a latin nurus, mely am. fiam neje, felesége, máskép köznyelven: meny. Valamint pedig a meny és asszony-ból öszvetett menyasszony jelent vőlegénynek eljegyzett nőt, illetőleg jövendő feleséget, hasonlóan nemesebb és irodalmi nyelven ara am. menyasszony vagy eljegyzett nő. Furcsaság gyanánt följegyezzük, hogy Molnár Albertnél ara latinul: sororis frater, németül: Schwester-Bruder, mely rokonsági viszony előttünk értetlen.
Mi az ara elemzését illeti, eredetileg talán ára volt, a becsest, drágát jelentő ár gyöktől, mennyiben átvitten szólva az ara a férfinak mintegy drága kincse; különben alaphangra és érteményre nézve egyeznek vele a persa arusz (ara és vőlegény), török avret (feleség), szanszkrit bháriá (menyasszony), német Braut, latin nurus és hera stb. Azt is vélhetnők, hogy valamint a meny = menő, a menyasszony = férjhez menő asszony, hasonlóan ara vékonyhangon ere, azon er gyökből származott volna, melyből az ered, mely annyit is tesz mint: megy, pl. eredj innen, menj innen. | |
* | |
| fn. és mn. tt. arab-ot. A sémi család egyik fajából való, Arabia tartomány őslakosa. Mint melléknév jelent Arábiából valót, arabok tulajdonságaival birót. Arab lovak. Arab vendégszeretet, vitézség, boszuállás. | |
* | |
| fn. tt. Arábiát. Ázsia egyik tartománya, mely Boldog, Sziklás, és Puszta Arábiára osztatik fel. | |
* | |
| (arab-ul) ih. Arabok nyelvén. Arabul tanulni, olvasni, irni, beszélni. | |
* | |
| (1), (ar-acs) fn. tt. aracs-ot. Aranyélecs (oxydulum auri). | |
* | |
| (2), helyn. Somogy, Szala és Torontál megyékben; tt. Arács-ot, helyragokkal: ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Szala vármegyében. tt. Aracsá-t, helyr. ~n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| város ily nevü megyében, tt. Arad-ot, helyr. ~ra, ~on, ~ról. Ó és Új-Arad. | |
* | |
| falu Torontál megyében; tt. Aradacz-ot, helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Szabolcs vármegyében tt. Aradvány-t, helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ar-ag) fn. tt. arag-ot. Aranyéleny (Oydum auri). | |
* | |
| falu Mosony vármegyében tt. Arak-ot, helyr. ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| női kn. tt. Arankát, tb. Arankák. Az arany szóból képzett név, mint a latin Aurelia aurum-ból. Van ily családnév is Erdélyországban. A növénytanban így nevezik a fonalfűnyügöt. | |
* | |
| fn. tt. aránkát, tb. aránkák. A gyergyói székelyeknél am. félkupás csupor. Eredetileg talán: arányka = mértékecske. | |
* | |
| (ar-ány-t) névh. Bizonyos vagy valamely arányban, illetőleg mértékben, honnan: egyaránt = egy arányban, egyenlő mértékben. Különbözik tőle: iránt, mely annyit tesz, mint valaminek irányában, valamire nézve, czélozva. E két szót tehát épen úgy nem kell öszvetéveszteni, mint ezeket: arány és irány. | |
* | |
| (ar-any) fn. tt. arany-at, vagy ~t, tb. ~ak, vagy ~ok. 1) A drága fémek nemesbike. Fövényarany, termésarany, tömör, tiszta arany, sár-arany = sárga arany, különböztetésül a fehér arany-tól, azaz Mitterpacher szerint, a platinától. Aranyat ásni, mosni, tisztítani, kiégetni, olvasztani, nyujtani. Nem fog aranyon rozsda. Km. Aranyért eladni lelkét, üdvösségét.
Arany- ezüstért, czifra ruháért Leányt el ne végy koszorújáért." Népdal. "Arany nem olt szomjat, éhet A gazdag még koldus lehet." Népdal. 2) Aranyból vert pénz, érem. Aranyat verni. Aranynyal fizetni. Aranyon adni, venni. Aranyokra játszani. Körmöczi, császári arany, dupla arany. 3) Melléknevül használva am. aranyból való, arany szinű, formáju, átv. ért. ritka, drága. Arany fonal, zsinór, lemez, csat, sarkantyú. Arany edények, eszközök, ékszerek. Arany alma. Ravasz a szerelem, arany békóval jár. Km. Nem kell az arany edényt pad alatt hevertetni. Km. Arany elme. Arany elmének gyöngy a gondolata. Km. Arany gondolat. Arany hidat csinálj a futó ellenségnek. Km. Árva az árva, ha kapufája arany is. Km. Bátrabb fakupából inni, mint arany pohárból. Km. Nincs szebb szó az aranypöngésnél. Km. Illik, mint az arany rojt a szobránczi gubához. Km. Nem jó minden aprólékot arany tollal irni. Km. Nem mind arany, ami fénylik. Km. Aki jókor (jó reggel) kel, aranyat lel. Km. Némelyek szerint elemezve am. ár-any, azaz, ár, vagy érték anyja. Rokonok alatin aurum, tatár holarin, szanszkrit hiranan, hellen crusoV; ide tartozónak tekintethetik még a szanszkrit: ráds (ragyog), miszerint a ragyogástól venné eredetét. A finn kulta a német Gold-hoz hasonló, valamint a török altun is. | |
* | |
| falu Hunyad vármegyében; tt. Arany-t, helyr. ~on, ~ra, ~ról, | |
* | |
| (ar-ány) fn. tt. arány-t, tb. ~ok. 1) Általán egyik tárgynak a másikhoz való mértékviszonya. Arányban van a kapu a házzal, ha nagysága ezéhez van mérve, szabva. Arányban van a kiadás a bevétellel, mindőn amaz nem nagyob ennél. A tagok arányban vannak a deréktesttel, ha kellő mértéküek. 2) A szám- és mértanban, a mennyiségek viszonyainak határozott mértéke. Számtani arány (proportio arithmetica), pl. 1:4 = 5:8, három-három különbséggel; mértani arány (proportio geometrica), pl. 2:8 = 6:24, négy-négy osztalékkal. Némelyek öszvezavarják az irány szóval, mi hibás tévedés. V. ö. IRÁNY, és AR, gyök. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~; helységek Szala vármegyében; tt. Aranyad-ot, helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Arad vármegyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (arany-anyag) ösz. fn. A hintó-, s holmi bútorfényezők által használt aranyszinű mázanyag. | |
* | |
| (arany-alma) ösz. fn. 1) Aranyból készült alma, vagy almaalaku mű aranyfüsttel bevonva. 2) Bizonyos faju almagyümölcs, melynek szine az aranyéhoz hasonló. A régi hitregékből ismeretes a viszálkodás aranyalmája. Így nevezik az olaszföldön megfordult s regényes képzeletű közvitézeink az ott látott narancs és czitromalmákat. Aranyalmafa erdőkben jártunk. | |
* | |
| (ar-any ász) fn. tt. aranyász-t, tb. ~ok. Aki a patakok s folyók fövenyéből aranyport mos. Csalóközi aranyászok. | |
* | |
| (ar-any-ász); önh. m. aranyász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz, htn. ~ni. A folyók fövenyéből aranyport most. | |
* | |
| (ar-any-ász-ás) fn. tt. aranyászás-t, tb. ~ok. A folyók fövenye közt létező porarany mosása. | |
* | |
| (ar-any-ász-at) fn. tt. aranyászat-ot. Aranyászás, aranymosás, elvont értelemben. Dunai aranyászat. Aranyászatból élni. | |
* | |
| (arany-babos) ösz. mn. Aranypettyekkel vagy aranyszinü foltokkal tarkázott. Aranybabos kelme, szövet. Aranybabos tollak. | |
* | |
| (arany-bádog) ösz. fn. Vékony laposra kinyujtott arany; aranylemez, aranylap. | |
* | |
| (arany-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből aranyérczet más érczekkel vegyültet ásnak. Átv. ért. akárminemű jószág, üzérkedés, hivatal, mely nagyban jövedelmez. Ezen ház valóságos aranybánya. | |
* | |
| (arany-běgy) ösz. fn. A húrosmadarak neméhez tartozó madárfaj, melynek begye aranyszinű sárga. | |
* | |
| (arany-bélyeg) ösz. fn. 1) Aranybádog készítők eszköze, melyet domborművek alakításánál használnak. 2) l. ARANYMIVESJEGY. | |
* | |
| (arany-berill) ösz. fn. Berillkő egyik faja, melynek tengerzöld szine kevés sárgával vegyítve van. | |
* | |
| (arany-bogár) ösz. fn. Darázsnemű bogár, mely a falakban fészkel, s világos aranyszine, és sima átlátszó röptyüi vannak. | |
* | |
| (arany-borítás) ösz. fn. Általán aranylemez, aranyfüst, aranypaszománt stb. melylyel valamely művet bevonnak. | |
* | |
| (arany-bor-kő) ösz. fn. A vegyészeknél am. borkősavban föloldott arany. (Aurum tartaricum). | |
* | |
| (arany-csíkos) ösz. mn. Aranycsíkokkal, azaz aranyfonalu szalagzattal, zsinórzattal, vagy beszövettel tarkázott, diszített. Aranycsíkos kelme, fejkötő. | |
* | |
| (arany-csillám) ösz. fn. 1) Az aranyérczekben csillogó aranyrészecskék. 2) Aranyból készített csillagocskák, pikkelyek, pl. a szöveteken. | |
* | |
| (arany-csinálás) ösz. fn. A régi vegyészek (alchymisták) mesterkélése, mely által aranyat készíteni törekedtek. | |
* | |
| (arany-czompó) ösz. fn. A czompók neméhez tartozó halfaj, melynek aranyszinű pikkelyei vannak. | |
* | |
| (arany-dok) fn. tt. aranydok-ot. Vakandokfaj, melynek szőre aranyszinű, s farka nincs. A vakondok után, esetlenűl csinált új szó. | |
* | |
| (arany-dús) ösz. mn. 1) Aranynyal bővelkedő, sok aranyat termő. Aranydús bányák. 2) Sok arannyal czifrázott, diszített, borított. Aranydús öltözék. | |
* | |
| (arany-edény) ösz. fn. Aranyból készített edény, pl. tál, tányér, pohár. Aranyedényekkel rakott asztal. Aranyedényből enni, inni. Egyházi aranyedények. | |
* | |
| (arány-elleněs) ösz. mn. Aminek részei az aránymérték szabályaival nem egyeznek, idomtalanúl öszveállított. Arányellenes épület. | |
* | |
| (arany-enyv) ösz. fn. 1) Víz által arany, ezüst, réz és ólom vegyülékből öszvehabart tömeg. 2) Zöld, földrészekkel vegyített, lágy rézércz. (Ochra Veneris). | |
* | |
| (arany-ér) ösz. fn. 1) Bányaér, bányaréteg, mely aranyérczet tartalmaz. 2) Átv. ért. a vérnek kóros öszvegyülése a has és különösen a végbél edényeiben. Nyilt aranyér, vak aranyér. (Hoemorrhois). | |
* | |
| (arany-ércz) ösz. fn. Arany alkatrészeket tartalmazó ércz. | |
* | |
| (arany-eres) ösz. mn. 1) Aranynemű érczeket tartalmazó. Aranyeres bánya, hegy. 2) Átv. ért. aranyér nevü betegségben szenvedő. | |
* | |
| (arany-érěm) ösz. fn. Aranyanyagból készített, vert pénz, vagy ehhez hasonló emlékmű. Máskép: aranyérme, de amaz ragozásra alkalmasabb. | |
* | |
| (arany-ér-folyás) ösz. fn. Az aranyeres kór nagyobb fokán, tiszta vagy takonnyal vagy bélsárral vegyített vérnek kiürülése a végbél edényeiből. | |
* | |
| (arany-ér-rekedés) ösz. fn. A kórnemű aranyér folyásának megakadása: vak aranyér. | |
* | |
| (arany-eső) ösz. fn. A tűzijátékokban, aranyszinű szikrákat, sziporkákat szóró esőnemű tünemény. | |
* | |
| (aranyév) ösz. fn. Ötvenedik év, melyet valaki bizonyos állapotban, életnemben, hivatalban betöltött. Házassági, papsági, tanári aranyév. | |
* | |
| (arany-éves) ösz. mn. Aki aranyévet ért, betöltött. Aranyéves pap, tanár, hivatalnok. V. ö. ARANYÉV. | |
* | |
| (arany-fáczán) ösz. fn. Fáczánfaj, arany sugaras tollazattal, különböztetésűl az ezüstfáczántól. | |
* | |
| (arany-fakó) ösz. mn. Aranyszinű fakó. Aranyfakó paripa. V. ö. FAKÓ. | |
* | |
| (arany-farkas) ösz. fn. Az ebek neme alá tartozó, s Ázsia és Afrikában honos, ragadozó, s marczona vadállat, melynek szőre szürkével vegyes aranysárga. (Canis aureus. L.) Máskép: sakál. | |
* | |
| (arany-fény) ösz. fn. Az aranynak sajátnemű sárga csillogó fénye. Megvakította az aranyfény = elcsábították, megvesztegették pénzzel. | |
* | |
| (arany-festvény) ösz. fn. Aranynyal készített festvény. V. ö. FESTVÉNY. | |
* | |
| (arány-fokozat) ösz. fn. Mennyiségtani ért. több egymással öszvefüggő, s bizonyos arányban nagyobbodó számok, illetőleg mennyiségek. Számtani, mértani arányfokozat. (Progressio arithmetica, geometrica). | |
* | |
| (arany-fonal) ösz. fn. Aranyanyagból nyujtott fonal, huzal. Aranyfonallal hímezni, varrni. | |
* | |
| (arany-fonal-fű) ösz. fn. Növényfaj a fünyügök neméből, máskép: fonalfünyüg, aranyka, fecskefonal, görényfű, köszvényfű, (Cuscuta europaea). | |
* | |
| (arany-fonó) ösz. fn. Személy, aki selyem és aranyszálakból fonalakat készít. | |
* | |
| (arany-fövény) ösz. fn. Fövény a folyóvízekben, mely aranyport tartalmaz, melyből aranyport mosnak. | |
* | |
| (arany-futtatás) ösz. fn. Valamely testnek, pl. ezüstnek, fának, papirnak aranyfüsttel behúzása. | |
* | |
| ösz. fn. l. GÓDIRCZ. | |
* | |
| (arany-fürt) ösz. fn. 1) Aranyszálakból készített fürtforma ékesség, pipere. 2) Aranyszinű sárga hajfürt. Aranyfürtü gyermek. Aranyfürttel festett Venus. 3) Mondatik, kivált Hegyalyján, a tökéletesen megérett sárgaszinű szőlőről is. Lugosok aranyfürtei. Aranyfürtü szőlővessző. | |
* | |
| (arany-fürtöz) ösz. áth. Aranyfürttel diszít, piperéz valamit. Kár a kutya szőrét megaranyfürtözni. Km. | |
* | |
| (arany-füst) ösz. fn. Igen vékonyra nyujtott aranyhártya, aranypili, melylyel holmi műveket, pl. edényeket, könyveket, képkereteket, stb. bevonni szoktak. Aranyfüsttel futtatott ráma. | |
* | |
| (arany-füstös) ösz. mn. Aranyfüsttel vegyített, vagy borított. Aranyfüstös ág, bokréta. Amit ötvös munkával szoktak aranyozni, azt inkább aranyos, vagy aranyzott melléknévvel illetik, pl. aranyos szelencze, billikom, sarkantyú. | |
* | |
| (arany-füst-mives) ösz. fn. Mives, aki holmi szereket aranyfüsttel befuttat. | |
* | |
| (arany-glét) ösz. fn. Sárga egérkőből készült ragadós szer. Némely beretválkozók, kivált a zsidók szappan helyet ezt szokták használni. | |
* | |
| (arany-gyapjas) ösz. mn. és fn. A legfényesb lovagrendek egyikének neve, melynek ismertető diszjegye aranygyapjat képez. Aranygyapjas vitézek.
"Egyik aranygyapjas, más, csillaggal fényes, Ennek kulcs van zsebjén, más, kereszttel kényes, Ez jól tud számolni, amaz nagy törvényes, Kiki nagyra vágyik, kiki szerencsét les." Barcsay Ábrahám, a mult századból. | |
* | |
| (arany-gyapju) ösz. fn. 1) Ama költői képzeletben született aranyjuhok gyapja, melyért a mesés görögkor hősei sok veszélyt álltak ki. 2) Az aranygyapjas rend vitézeinek jelmezi diszjegye. | |
* | |
| (arany-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben aranyból különféle drága műveket, szereket készítenek. | |
* | |
| (arany-gyík) ösz. fn. A gyíkok egyik faja, melynek csillogó bőre aranyszínt játszik. | |
* | |
| (arany-gyopár) ösz. fn. Növényfaj a gyopárok neméből, sárga virággal, melyet a molyok ellen használni szokás. V. ö. GYOPÁR. | |
* | |
| (arany-gyürü) ösz. fn. Aranyanyagból készített gyürü. | |
* | |
| (arany-hab) l. ARANYFÜST. | |
* | |
| (arany-habos) ösz. mn. 1) l. ARANYFÜSTÖS. 2) Aranyszálakkal, mintegy habformára beszövöttekkel ékes. Aranyhabos szövet. | |
* | |
| (arany-haj) ösz. fn. Átv. ért. aranyszinü sárga haj. Aranyhaju gyermek. Aranyhaju Venus. | |
* | |
| (arany-hal) ösz. fn. Aranyszinü pikkelyekkel ékes halnem, milyet a diszkertek tavaiban, s itt-ott üvegedényekben táplálnak. | |
* | |
| (arany-hártya) ösz. fn. Hártyavékonyságu aranylemez, aranylevél. | |
* | |
| (arany-házasság) ösz. fn. Az ötven évig együtt élt házastársak újabb papi megáldása. | |
* | |
| (arany-himzés) ösz. fn. Aranyfonalakkal, aranypikkelyekkel, gyöngyökkel ékesített diszmű, s maga azon foglalkozás, mely által ily művek készülnek. | |
* | |
| (arany-himző) ösz. fn. Személy, illetőleg mives, aki valamit aranyfonallal, aranyszállal stb. kivarr, tarkáz, diszít, piperéz. | |
* | |
| (arany-holdas-spár) ösz. fn. A pisztrángok neme alá tartozó hal-faj. (Sparus aurata L.). | |
* | |
| (arany-homok) ösz. fn. Aranyport, aranyrészecskéket tartalmazó homok. | |
* | |
| (arany-hon) ösz. fn. Déli Amerikában levő, meseszerü ország, melynek talkköves partjai a ragyogó nap sugarainál arany és ezüstszinben tünnek föl. (Eldorado). | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Nógrád vármegyében. Helyragokkal: ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Abaújban. Helyragokkal: Idká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (arany-kém) ösz. fn. 1) Aranycsináló; V. ö. ARANYCSINÁLÁS. 2) Az arany valódiságát, tisztaságát meghatározó bányász vagy más személy. | |
* | |
| (arany-kémle) ösz. fn. Kémle, azaz próbaműtét, mely által az arany valódiságát meghatározzák. | |
* | |
| (arany-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki veretlen, nem idomított aranyanyaggal, aranyérczczel, aranyfémmel űz. | |
* | |
| (arany-kert) ösz. fn. Átv. költői ért. kert, melyben arany gyümölcsöt termő fák diszlenek. Hagyomány szerint így nevezte Mátyás király a csalóközi szigetet, mely neve ma is divatban van. | |
* | |
| (arany-koh-hányat) ösz. fn. Azon tajtékforma, sárgaszinű salak, mely a forró érczből kiválik. | |
* | |
| (arany-kor) ösz. fn. Így nevezik a régi hellen és latin költők azon boldog kort, midőn Saturnus uralkodott e földön. Innen átv. ért. a népek életében azon korszak, midőn polgári jólétök és hirök a legmagasb fokon állott. | |
* | |
| (arany-kő) ösz. fn. 1) Aranyrészeket tartalmazó kőnem. 2) A talkkövek neméhez tartozó drágakő. (Chrysolithos). 3) Csárda Szepesben. Helyragokkal: ~n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (arány-kulcs) ösz. fn. Általán azon alapmérték, mely által valamit kellő arányban kivetni, fölosztani, elrendezni, idomítani stb. lehet. Adókivetésben használt aránykulcs. | |
* | |
| (arany-kulcsos) ösz. fn. és mn. Fejedelmi, udvari kamarás. Ő cs. k. felsége aranykulcsos híve. | |
* | |
| falu Kolos vármegyében. Helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ar-ány-lag) ih. Bizonyos arányra tekintve, arányt illetve, nem önállóan, nem magában véve, hanem valamihez mérve. A sovány földű Árvában aránylag több ember lakik, mint némely kövér földü megyékben. Aránylag nagyobb, kisebb, hosszabb, rövidebb.
| |
* | |
| (ar-ány-lag-os) mn. tt. aránylagos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Aránylag vagyis bizonyos arányhoz képest határozott szabott, kimért. Aránylagos fölosztás, adókivetés. | |
* | |
| (ar-ány-lag-oz); áth. m. aránylagoz-tam, ~tál, ~ott, par.~z. Aránylag, bizonyos arányt követve kimér, kiszab, rendez valamit. | |
* | |
| (arany-lapítás) ösz. fn. A tömör aranynak vékony lemezre nyujtása. | |
* | |
| (arany-lapító) ösz. fn. Míves, ki a tömör aranyat lapokra, lemezekre nyujtja. | |
* | |
| (arany-lemez) ösz. fn. Aranyanyagból vert, lapított lemez. V. ö. LEMEZ. | |
* | |
| (ar-ány-l-ik); k. m. arányl-ott, htn. ~ani. Személytelen ige. A számtanban annyit tesz, mint: arányban van, pl. kettő úgy aránylik négyhez, mint négy nyolczhoz, 2:4 = 4:8. (se habet). | |
* | |
| l. ARANYMÁLINKÓ. | |
* | |
| (arany-málinkó) ösz. fn. A verebek neméhez tartozó madárfaj, melynek aranyszinű mála, azaz melle, bögye és nyaka van. | |
* | |
| l. ARANYMÁLINKÓ. | |
* | |
| (arany-más) ösz. fn. Aranyhoz hasonló fémvegyülék rézből és ónból. (Similor). | |
* | |
| (arany-máz) ösz. fn. A kocsigyártók és több más mívesek által fényesítőül használt arany szinű máz. | |
* | |
| (arany-menyekző) ösz. fn. Menyekzői szertartás, melyet az ötven évet együtt élt házastársak örömünnepül megújítanak. | |
* | |
| (arany-mérleg) ösz. fn. Mérleg, melyet különösen az aranyból vert pénzek súlyának meghatározására használnak. | |
* | |
| (arany-mérték) ösz. fn. Bizonyos határozott súly, nehézség, melylyel más fémek arányában az arany bir. | |
* | |
| l. ARANYMÉRLEG. | |
* | |
| falu Kővár vidékében. Helyragokkal: ~n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (arany-mise) ösz. fn. Mise, melyet a pap fölszenteltetésének ötvenedik éve után ünnepélyes szertartással mond. | |
* | |
| (arany-mives) ösz. fn. 1) Általán minden mives, kinek fő foglalatossága, illetőleg mestersége aranyból dolgozni, milyenek az aranyfonók, aranyozók, aranylemezcsinálók, drága arany szöveteket készítők, aranyhímzők. 2) Különösen mives, ki aranyból különféle ékszereket, eszközöket, edényeket, leginkább olvasztás által készít, alakít. | |
* | |
| (arany-mives-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben aranyból készített műveket, ékszereket, edényeket stb. árulnak, s melyben néha az illető mives dolgozik is. | |
* | |
| (arany-mives-jegy) ösz. fn. Az aranymiveken látható bizonyos bötük, jegyek, bélyegek, melyek részint a várost, hol az illető mives lakik, részint a mives nevét, de különösen az arany finomságát, s keveréki hányadát jelentik. Egy számu, két számu, három számu aranyjegy. | |
* | |
| (arany-mosás) ösz. fn. Munkálkodás, mely által a vizek fövenyében vagy homokjában rejtező aranyporocskák külön választatnak s öszvegyüjtetnek. | |
* | |
| (arany-mosó) ösz. fn. Aki a vizek fövenye vagy homokja közt szórványosan rejlő aranyport kiöblögeti s leszűrögeti; aranyász. Ily aranymosókat láthatni a csalóközi szigeteken és zátonyokon. | |
* | |
| (arány-mutató) ösz. fn. A mennyiségtanban azon szám, mely az arányban levő számok különbözési vagy hasonlati mennyiségét jelenti, pl. ezen aránynak 1:2 = 4:8 mutatója, kettő (2). | |
* | |
| (arany-mű) ösz. fn. Akármely mű, pl. ékszer, edény, stb. mely aranyból készült, különösen mesterségesb, művészibb ilyetén munka. | |
* | |
| l. ARANYMIVES. | |
* | |
| (arany-olvasztó) ösz. fn. Akinek fő foglalatossága az idomítatlan, vagy néha már idomított aranyat, illetőleg aranymivet felolvasztani. Így nevezik azon kis katlant is, melyben ezen munkálat végrehajtatik. | |
* | |
| (ar-any-os) mn. tt. aranyos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aranyat termő, aranynyal bővelkedő, teljes, töltött. Aranyos bányaréteg, ásvány. Aranyos folyó homok. Aranyos erszény. A mesterembernek aranyos a keze. Km. 2) Aranynyal ékesített, futtatott, hímzett, stb. Aranyos kard, edény, szelencze, pohár.
"Csak azt mond meg rozsám, Melyik úton mégy el, Felszántatom én azt Aranyos ekével." Népdal. 3) Átvett ért. aranyos mise, am. hajnali vagy adventi mise. | |
* | |
| (ar-any-os) fn. tt. aranyos-t, tb. ~ok. Több helység neve Magyarországban. Helyragozva: ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ar-ány-os) mn. tt. arányos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ami más hasonlított tárgygyal kellő mértékviszonyban áll, aminek részei egymáshoz mérve illő alakú egységet képeznek. Az ajtók és ablakok a ház nagyságához képest arányosak legyenek. A kiadás arányos legyen a jövedelemmel. Arányos termet. V. ö. ARÁNY. | |
* | |
| (ar-ány-os-an) ih. Bizonyos arány szerint, arányt követve. Arányosan épített ház. V. ö. ARÁNYLAG. | |
* | |
| falu Alsó-Fehér megyében. Helyr. ~bányá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ar-ány-os-ít); áth. m. arányosít-ott, par. ~s. htn. ~ni vagy ~ani. Valamit arányossá tesz, aránymérték szerint rendez, elintéz, bizonyos arányban egyeztet. A munkások bérét az időhöz és végzett munkához arányosítni. A torony magasságát a templom magasságához arányosítani. | |
* | |
| (ar-ány-os-ít-ás) fn. tt. arányosítás-t, tb. ~ok. Arányba, vagy mértékviszonyba hozás. Birtokok arányosítása am. mindenki birtokának aránylagos kihasítása, felosztása. | |
* | |
| (ar-ány-os-ít-ás-i) mn. Arányosítást illető, ahhoz tartozó. Arányosítási per. | |
* | |
| ösz. helyn. Bars vármegyében; helyr. ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ösz. helyn. Bars vármegyében; helyr. ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mezőváros Szathmármegyében. Helyr. ~en, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Doboka vármegyében. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Aranyos székben. Helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ar-ány-os-ság) fn. tt. arányosság-ot. Két vagy több egymáshoz hasonlított tárgyak mértékviszonyi tulajdonsága, vagyis bizonyos aránykulcs szerinti egyezése; arányos állapot. Az emberi test lassu kifejlődése és korai sebes hanyatlása között nincsen arányosság. | |
* | |
| (ar-any-oz); áth. m. aranyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Aranynyal bevon, futtat, ékesít. A bot, ha megaranyozzák is, sulyost üt. Km. Okos ember, jó volna a fejét megaranyozni. Km. | |
* | |
| (ar-ány-oz); áth. m. arányoz-tam, ~tál, ~ott, vagy arányz-ott, par. ~z, htn. ~ni, vagy arányzani. Arány vagyis bizonyos mértékviszony szerint rendez, öszveállít. Számokat arányozni. A kiadást a jövedelemhez arányozni. | |
* | |
| (ar-any-oz-ás) fn. tt. aranyozás-t, tb. ~ok. Valamely műnek aranyfüsttel, aranypilivel, aranylemezzel stb. befuttatása, bevonása, ékesítése. Gazdag, szép aranyozás. | |
* | |
| (ar-ány-oz-ás) fn. tt. arányozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg mérés, rendezés, osztás, mely által valamit arányozunk. | |
* | |
| (ar-any-oz-ás-i) mn. Aranyozást illető, arra vonatkozó. Aranyozási munka, ügyesség, mesterség, eszköz. | |
* | |
| (ar-ány-oz-ás-i) mn. Arányozást illető, ahhoz tartozó. Arányozási munka, ügyesség. | |
* | |
| (ar-any-oz-at) fn. tt. aranyozat-ot. Maga azon mű, mely aranyozás által keletkezett, aranyborítás, aranyfuttatás stb. Az aranyozás sokáig tartott, de pompás is az aranyozat. A keret aranyozatát bepiszkolták a legyek. | |
* | |
| (1), (ar-any-oz-ó) fn. tt. aranyozó-t, tb. ~k. Műves, ki aranyozással foglalkodik. V. ö. ARANYOZ. | |
* | |
| (2), (ar-any-oz-ó) mn. tt. aranyozó-t, tb. ~k. Amivel aranyozni szoktak. Aranyozó eszköz, ecset. | |
* | |
| (ar-any-oz-ó-i) mn. Aranyozót illető, arra vonatkozó. Aranyozói munka, ügyesség, mesterség. | |
* | |
| (ar-any-oz-ott) mn. tt. aranyozott-at. Aranyfüsttel, aranypilivel, aranylevéllel, aranylemezzel stb. bevont, ékesített. Aranyozott fegyverek, edények. | |
* | |
| (ar-any-oz-ott-an) ih. Aranyozott állapotban, megaranyozva. | |
* | |
| (arany-öltés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a sérvtömlő nyakát aranyfonallal öszvehurkolják. | |
* | |
| (arany-párna) ösz. fn. Aranynyal himzett, vagy aranyszövetű kelméből készített párna. | |
* | |
| (arany-part) ösz. fn. Azon afrikai és indiai tengerpartok neve, melyekben arany és ezüst találtatik. Különösen nevezetes erről Guinea partja. | |
* | |
| (arany-pát) ösz. fn. Pátnemü ásványfaj, mely aranyszint játszik. | |
* | |
| falu Sáros megyében. Helyr. pataká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (arany-pej) ösz. mn. Mondjuk lóról, melynek aranyszinű világos szőre van. | |
* | |
| (arany-pénz) ösz. fn. Aranyfémből vert pénz. | |
* | |
| (arany-perecz) ösz. fn. Pereczformára alakított ékszer, melyet karkötőűl használnak. | |
* | |
| (arany-pili) ösz. fn. Pilihez azaz pehelyhez hasonló finomságu aranyfüst. | |
* | |
| (arany-piliz) ösz. áth. Aranypilivel bevon, aranyoz. | |
* | |
| (arany-pillangó) ösz. fn. Pillangófaj, melynek szárnyait aranypettyek, aranyerek diszítik. Átv. ért. szöveteket diszítő, s aranypillangóhoz hasonló czifrázat. | |
* | |
| l. ARANYLEMEZ. | |
* | |
| (arany-pohár) ösz. fn. Aranyból készített diszpohár. Bátrabb fakannából inni, mint aranypohárból. Km. | |
* | |
| (arany-ponty) ösz. fn. A pontyok neméhez tartozó halfaj, aranyszinű pikkelyekkel. | |
* | |
| (arany-por) ösz. fn. 1) Az aranymivesek által különféle czélból porrá tört arany. 2) A folyók fövenye közt porformában rejtező aranyrészecskék. | |
* | |
| (arany-próba) ösz. fn. 1) Bányászati kísérlet, mely által az arany tisztasága megvizsgáltatik, valamint az is, mennyi aranyrész találtatik más érczekben is. 2) Aranymívesi jegy, azon arany minőségét tanusító, melyből készült valamely mű. | |
* | |
| (arany-próba-kő) ösz. fn. Fekete palaféle kő, mely által az aranymivesek az arany finomságát vizsgálóra veszik. (Lapis lydius). | |
* | |
| (arany-ráspoly) ösz. fn. Az aranymivesek által használt finom ráspoly, vagyis reszelő. | |
* | |
| (arany-rög) ösz. fn. Természetes állapotban talált aranyércz-darab, melyben az aranyrészek másféle ásvány, illetőleg fémrészekkel vegyítvék. | |
* | |
| (arany-rúd) ösz. fn. Hosszúkás rúdformára öszvevert tiszta aranytömeg, melyből a pénzt verik. | |
* | |
| (arany-sáfrány) ösz. fn. A sáfrányféle növények egyik faja, mely szinét illetőleg a többi sáfrányok között leginkább hasonlít az aranyhoz. | |
* | |
| (arany-salak) ösz. fn. Az aranyérczből tiszítás alatt elhulló idegen részek. V. ö. SALAK. | |
* | |
| (arany-sárga) ösz. mn. és fn. Az arany szinéhez hasonló sárgaszinű. Aranysárga haj, szőr. Aranysárga sörényű paripa. Mint főnév am. aranyglét. | |
* | |
| (arany-sarkantyú) ösz. fn. Aranyfémből készített díszsarkantyú. | |
* | |
| (arany-sarkantyús) ösz. mn. Aranysarkantyúval diszített. Aranysarkantyús csizma. Különösen aranysarkantyús vitéz, azon lovagi rendből való, melynek tagjait a fejedelem szokta bizonyos innepélyek alkalmával, pl. a magyar király koronázáskor, vitézekké ütni, vagyis beavatni, s melynek díszjegye aranysarkantyú. | |
* | |
| (arany-savitag) ösz. fn. 1) Tűz vagy savanyok által égékeny részeitől megfosztott arany; aranyéleg. 2) Bányászatban az öszvetorlott föld bizonyos neme, mely néha aranyat hoz magával. | |
* | |
| (arany-sík) ösz. fn. Aranyból vagy aranyat játszó fonalakból csinált paszomántféle mű, melyet ruhadiszítésre használnak. Így nevezik azon aranyszinű papírszeleteket is, melyekkel holmi bábruhákat, gyermeki csecsebecséket, stb. kiczifráznak. | |
* | |
| (arany-síkos) ösz. mn. Aranysíkkal diszített, ékesített, beraggatott. Színpadi aranysíkos dolmány, mente. | |
* | |
| (ar-ány-só) mn. tt. aránysó-t, tb. ~k. Arányos. Egyaránysó, azaz egy arányban levő, egyenlő nagyságu, mennyiségü. | |
* | |
| (arany-sodró) ösz. fn. Mives, aki aranyból fonalakat készít. | |
* | |
| (arany-sodrony) ösz. fn. Aranyból sujtott vagy sodrott vastagabbféle fonal. | |
* | |
| (arány-sor) ösz. fn. Bizonyos arány szerint egymással öszvefüggő, s egymás után következő számok sora. Számtani, mértani aránysor. | |
* | |
| (arány-suly) ösz. fn. Azon suly, melyet valamely test más hasonló terjedelmű testhez mérve bír. A gránitkő aránysulya nagyobb, mint a homokkőé. (Gravitas specifica.) | |
* | |
| (arany-sügér) ösz. fn. Aranyszinű pikkelyekkel tarkázott sügérnemű halfaj. V. ö. SÜGÉR. | |
* | |
| (arany-szám) ösz. fn. Az időrendtanban jelenti az évforgásnak egyiránt visszatérő sorát. Ezen számon nyugszik az évszámolás, kivált a naptárcsinálás. Minden huszonyolcz év leforgása után az évnek ugyanazon napjaira esnek a vasárnapok, és így a többi köznapok is. 2) Van más aranyszám is, mely a husvét, s más változó innepek meghatározására szolgál. | |
* | |
| (arány-szám) ösz. fn. A mennyiségtanban azon számok, melyek úgy képződnek, ha a mértani arány számtani arányra fordíttatik, pl. e mértani arányban levő számokból. 1, 7, 49, 343, 2401 lesznek arányszámok: 7-ből 1, 49-ből 2, 343-ból 3, 2401-ből 4, stb. (Logarithmus). | |
* | |
| (arany-szěm) ösz. fn. Apró morzsa vagy poralakban találtató arany. | |
* | |
| (arány-szěrü) ösz. mn. Bizonyos aránymértéket követő, minek részei arányban vannak egymással. | |
* | |
| (arány-szěrüség) ösz. fn. Tulajdonság, melynélfogva valaminek részei arányszerűek; bizonyos mértékhez szabva öszveillők, alakidomosság. | |
* | |
| l. ARANYFESTVÉNY. | |
* | |
| (arany-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín, vagy színű, amilyen az aranyé. Aranyszínben kelő, lenyugvó nap. Aranyszin kelme, szövet, papir. | |
* | |
| (arany-szinű) ösz. mn. Aranyszint mutató, játszó. Aranyszinű bogár, hajfürt. | |
* | |
| (arany-szomj) ösz. fn. Képes kifejezés, s jelent mértéktelen vágyat, sovárgást, arany, birtok, illetőleg pénz után. Telhetetlen, elolthatatlan aranyszomj. | |
* | |
| (arany-szög) ösz. mn. Aranyszinű szög. V. ö. SZÖG. Aranyszög fürtök ékesítik fenkölt homlokát. Kazinczy Ferencz. | |
* | |
| (arany-szövet) ösz. fn. Aranyfonalakból készült vagy azokkal vegyített szövet. Aranyszövetből varrott díszruha. Aranyszövetű templomi öltözék, püspöksüveg. | |
* | |
| l. ARANYFÜST. | |
* | |
| (ar-any-talan) mn. tt. aranytalan-t, tb. ~ok. Arany nélküli; akinek aranya nincsen; ami aranyat nem tartalmaz. Aranytalan ércz, föveny. | |
* | |
| (ar-ány-talan) mn. tt. aránytalan-t, tb. ~ok. Aminek részei között kellő mértékviszony nincsen, ami a vele hasonlított, öszvemért dologgal nincs arányban. Az adó aránytalan fölosztása nagy teher az adózókra nézve. Melléknevül használva am. aránytalanul. | |
* | |
| (ar-ány-talan-ság) fn. tt. aránytalanság-ot. Arány hiánya, nem léte. Oly állapot, midőn az öszvehasonlított, egymásra vonatkozó tárgyak nincsenek kellő mértékviszonyban. | |
* | |
| (ar-ány-talan-ul) ih. Arányt nélkülözve, egymáshoz hasonlítva kellő mértékesség nélkül. Aránytalanul kivetett adó, mely az adóalaphoz vagy kulcshoz mérve kelletinél nagyobb vagy kisebb. Aránytalanul végzett tagosztály. | |
* | |
| (arany-tartalmú) ösz. mn. Amiben aranyrészek foglaltatnak. Aranytartalmú ércz, föveny. Továbbá, aranypénzzel töltött, rakott. Aranytartalmú szekrény, erszény. | |
* | |
| (arany-telek vagy ~telep) ösz. fn. Telek, vidék, zátony, melynek folyóiban aranyat tartalmazó föveny van, vagy bányaréteg, mely aranyérczet foglal magában. | |
* | |
| (arany-termő) ösz. fn. Ami aranyat rejt magában, aranyhozó. Aranytermő hegyek, folyók. Átv. ért. költőileg szólva, dúsan jövedelmező. Aranytermő temesi bánság. | |
* | |
| (arany-tészta) ösz. fn. Tésztaforma lágy tömeggé olvasztott arany, hogy holmi műveket lehessen képezni belőle. | |
* | |
| (arany-tömeg) ösz. fn. Tömör alakban talált tiszta arany, vagy öszveolvasztott s idomítatlan aranydarab. | |
* | |
| (arany-tűz-kő) ösz. fn. Tűzkövek egyik neme, mely aranyrészecskéket tartalmaz. | |
* | |
| (ar-any-ul) ih. Arany gyanánt, arany helyett, arany fejében, aranyban. Az aranyban kölcsönvett pénzt aranyul fizetni vissza. A megfuttatott ezüstöt aranyul árulni, megvenni. | |
* | |
| (arany-vágy) ösz. fn. Aranybirtok után sóvárgás, az aranynak túlzott szeretete. Általán átv. ért. jelent kincsvágyat, pénzvágyat. Képes kifejezéssel: aranyszomj. | |
* | |
| (arany-választó) ösz. fn. Bányász, ki az aranyat az ezüsttől bizonyos vegytani műtét által elválasztja. | |
* | |
| (arany-vánkos) ösz. fn. Aranyszövetből készített vánkos. | |
* | |
| (arany-varrás) ösz. fn. 1) Varrás, mely aranyfonallal vitetik véghez. 2) Aranynyal varrott mű, ékesség. | |
* | |
| l. ARANYHIMZŐ. | |
* | |
| (arany-věgy) ösz. fn. Oly vegyület vagy vegyíték, melyben aranyrészek foglaltatnak. | |
* | |
| (arany-věgyěs) ösz. mn. Bányászok nyelvén azon ásvány, melyben aranyrészecskék találtatnak. | |
* | |
| (arany-verő) ösz. fn. Mives, ki a tömör aranyat vékony lemezekre lapítja. | |
* | |
| (arany-veselke) ösz. fn. Növényfaj a veselkék neméből, melynek szára bakarasznyi, levelei váltakozók, csészéje sárga. (Chrysosplenium alternifolium). | |
* | |
| (arany-vessző) ösz. fn. Kőnem, mely mészből, finom fövenyből és rohadt növényrészekből áll, a levágott fák tövein képződik s vesszőforma alakú. (Osteocolla). | |
* | |
| (arany-virág) ösz. fn. A réteken és szántóföldeken buján termő, sárga virágu növénynem az együttnemzők és nősözvegyek seregéből. (Chrysanthemum). | |
* | |
| (arany-víz) ösz. fn. Szűrt lél, melyben vert aranylemezkék uszkálnak, milyet különösen Danzig városában készítenek. | |
* | |
| l. ARANYFONAL. | |
* | |
| ARÁNYZÁS stb. l. ARÁNYOZ, ARÁNYOZÁS, stb. | |
* | |
| (arany-zöld) ösz. mn. Aranyszinbe vágó zöld. Aranyzöld növénylevelek. Aranyzöld kelme, szövet. | |
* | |
| (arany-zsufa) ösz. mn. Aranyszinbe átmenő, játszó zsufaszinű. V. ö. ZSUFA. | |
* | |
| (ar-asz) fn. tt. arasz-t, tb. ~ok. Hosszmérték kézujjaink eszközlése által, t. i. a kinyujtott hüvelykujj hegyétől a szintén kinyujtott közép vagy kisujj hegyéig terjedő hosszuság teszen egy araszt, körülbelül egy réfnegyedet. Bakarasz, a hüvelyk hegyétől a mutatóujj hegyéig terjedő arasz. Kiméri meg az egeket arasszal? Biblia. E különben határozatlan mértékkel élnek néhutt az erdőszök a faderekak vastagságának meghatározására. Néhol a nép szájában t oldalékkal araszt, honnan arasztol, arasztos, stb. törökül: karys; a persa aris = ulna (öl). | |
* | |
| (ar-asz-nyi) mn. tt. arasznyi-t, tb. ~ak. Arasz hosszuságu. Egy sing ember másfél arasznyi szakálával. Népmese. | |
* | |
| (ar-asz-ol); áth. m. araszol-t. Araszszal megmér valamit. Megaraszolni az ablak szélességét. | |
* | |
| (ar-asz-os) mn. tt. araszos-t, vagy ~at, tb. ~ak. l. ARASZNYI. | |
* | |
| arasztol, arasztos, l. ARASZ, araszol, araszos. | |
* | |
| (ar-at); áth. m. arat-tam, ~tál, ~ott, par. arass. Holmi vékonyabb száru növényeket, különösen füveket, gabonanemüeket stb. sarlóféle eszközzel tőről levagdal, lemetél. Búzát, rozsot, árpát aratni. Nádat, kákát, füvet, gyomot aratni. A gazt a gabona közől kiaratni. A zabot, kölest utoljára aratni. Hajnaltól késő estig aratni. Sarlós-Boldogasszonytól Nagy-Boldogasszonyig mindent learatni. Arass szívem, arass, megadom a garast; nem kell nekem garas, csak te velem arass. Arattam, arattam, kévét is kötöttem. Népd. Átv. ért. akármiféle munka, szorgalom, költség következtében hasznot, jövedelmet húz. Aki mint vet, úgy arat. Arat az ügyvéd, ha a pert megnyerte. Arat a kalmár, ha árui nyereséggel keltek el.
Ezen szó alapeszmében metszésre vonatkozik, ennélfogva rokonai: irt, ort, s mennyiben gyöke ar, előtéttel hasonlók hozzá: gyarat, sarol, tarol, farag, továbbá a hosszú ár, t. i. az árt, ártány származékokban. Idegen nyelvek közől egyeznek vele: a héber: , arab: areja, német: Ernte, ernten, régi felső német: arn, arnot, arno, arni, svéd: ĺr, ĺring, latin: arare, mennyiben földmetszést jelent, szanszkrit dar (tör), arb (ront), stb. Végelemzésben mint hangutánzóhoz hasonló a magyar hars, harsan, harsog. V. ö. AR, elv. gyök. | |
* | |
| (ar-at-ás) fn. tt. aratás-t, tb. ~ok. 1) Mezei munka, midőn a megérett gabonát, vagy némely más növényeket sarlóval levágják. Az aratás nehéz munka, de hasznos. Izzadni az aratásban. Aratásra menni. Aratáson oda lenni. Aratásról vagy aratásból megjönni. Aratáshoz fogni, látni. Aratással keresni kenyerét. Részes aratás, midőn az aratók pénz helyett a learatott jószágból bizonyos részt kapnak. 2) Jelenti azon időszakot, melyben az aratási munka történni szokott. Aratáskor mult három esztendeje. Aratásra megfizetni, visszaadni a vett vagy kölcsönzött gabonát. 3) Átv. ért. jövedelemhúzás. Jön a vásár, lesz aratás. A házbirtokosoknak télen is van aratásuk. | |
* | |
| (ar-at-ás-i) mn. tt. aratási-t, tb. ~ak. Aratáshoz tartozó, arra vonatkozó, azzal járó. Aratási foglalkodás, Aratási idő, hónap. | |
* | |
| (ar-at-atlan) mn. tt. aratatlan-t, tb. ~ok. Ami learatva nincsen, száron levő, álló. Sok esőzés és munkás hiánya miatt aratatlan maradt a jószág. Használtatik határozóul is aratatlanul helyett. | |
* | |
| (ar-at-ó) mn. és fn. tt. arató-t, tb. ~k. Aki aratással foglalkodik, illetőleg személy, munkás, aki arat. Arató leányok, legények. A szoros értelemben vett aratótól, aki a gabonát vágja, különbözik a marokszedő, kévekötő, kepéző, gereblyéző. Részes, napszámos arató. Aratókat fogadni. Aratóknak főzni, enni adni. | |
* | |
| (arató-gazda) ösz. fn. 1) Aratók feje, aki általán az illető birtokostól nagyobb vagy több telket aratásra fölvesz, s a fogadott munkát több alárendeltjeivel végezi, s azok élelmezéséről gondoskodik. 2) Arattató, aki gabonáját másokkal arattatja. | |
* | |
| (arató-gép) ösz. fn. Gép, mely kevesebb emberi erővel rövidebb idő alatt aránylag többet arat, mint az aratók. | |
* | |
| (arató-gombócz) ösz. fn. Gombóczétel, melyet az aratóknak főzni szoktak; nagyobbféle gombócz. | |
* | |
| (arató-rész) ösz. fn. A learatott gabonából határozott mennyiségü, pl. tized, tizenegyed rész, azaz, annyiad kereszt, melyet az aratók munkabér fejében kapnak. Ettől különbözik a kenyérrész, melyet étel fejében kapnak, midőn t. i. az arattató gazda ételt nem ad. | |
* | |
| (arató-szakmány) ösz fn. Aratási munka, mely az aratófelek között ki van osztva. | |
* | |
| (ar-cz) fn. tt. arcz-ot. Köz értelemben jelenti az egész ábrázatot, vagyis a fejnek előrészét, melyet a homlok, szemek, száj, ajkak, áll képeznek. Arczra borulni. Arczra esni. Im arczunkra borulunk, előtted istenség! Egyh. ének. Arczon ütni, csapni valakit. Arczczal neki menni a falnak. Arczczal fordulni. Arczában elváltozni. Hosszu, keskeny, kerek, gömbölyű, pofitos arcz. Az újabb hadi gyakorlatban mint vezényszó arcz! am. arczodat egyenesen tartsd. (Front!)
Némi változattal egyezik vele: orcza. Mi elemzését illeti, saját nyelvünkből kiindulva valószinű, hogy gyöke a magasat, kiállót jelentő ar, or, melyből lett maga az orr; s innen arcz, orcz, orcza, mintegy az orr tájéka, környéke. Különben hasonlók hozzá a persa arza, szanszkrit darç (lát és arcz), a hellen darcw vagy darcomai (látok), mely hasonlatnál fogva a látó szervtől t. i. szemtől vette volna nevét oly észjárás szerint, mint a német Gesicht és Sehen. | |
* | |
| képző, mely egy-két főnevet, alkot, kiavult és élő gyökökből, mint hab-arcz, kov-arcz, fi-karcz. Öszve van téve az ar és cz egyszerü képzőkből, s gyakorlatot vagy kicsinyítést jelent, s rokona: arcs, pl. a vakarcs, habarcs szókban. | |
* | |
| tájdivatos, a szokottabb arcz vagy orcza helyett. l. ARCZ, ORCZA. | |
* | |
| (arcz-alkat) ösz. fn. Az arcz részeinek, vonásainak bizonyos formája, idoma. Szabályos, szabálytalan arczalkat. Különféle népfaju, éghajlati arczalkat. | |
* | |
| (arcz-a-az); áth. m. arczáz-tam, ~tál, ~ott, par.~z. A régieknél am. szemrehányás által valakit megszégyenít, pirongat. | |
* | |
| (arcz-a-az-ás) fn. tt. arczázás-t, tb. ~ok. Szemrehányás, pirongatás. | |
* | |
| l. ORCZÁTLAN. | |
* | |
| ARCZÁTLANUL, l. ORCZÁTLANSÁG, ORCZÁTLANUL. | |
* | |
| ARCZÁTLANKODIK, l. ORCZÁTLANKODÁS, ORCZÁTLANKODIK. | |
* | |
| (arcz-csont) ösz. fn. A szemgödör alatt fekvő csont, máskép: járomcsont. Erős, kiálló arczcsontok. | |
* | |
| (arcz-daganat) ösz. fn. Kóros, pl. csúzos, orbánczos daganat az arczon. | |
* | |
| (ar-cz-é) ih. Baranyai tájszólással am. személyesen, szemtől szembe, mintegy arczczal fordulva egymásnak.
Képzője é egyezik azon á é-vel, mely bizonyos távolságra mutató helyhatárzókat képez, mint: hov-á? al-á, el-é, föl-é, mög-é, miszerint arczé = arcz felé, arcz irányában fordulva, tartva, menve. | |
* | |
| régies, arczul helyett. | |
* | |
| (arcz-él) ösz. fn. Az arcznak azon látszata, tekintete, melyet oldalról nézve mutat. Finom, nemes, szabályos arczél. | |
* | |
| (arcz-fájás) ösz. fn. Általán mindenféle kóros bántalom az arczban, különösen az arczcsont csúzos szaggatása. | |
* | |
| l. ARCZFÁJÁS. | |
* | |
| (arcz-festő) ösz. fn. 1) Festő, ki az emberi arcz jellegző vonásait szinezve utánozza, vagyis arczképeket fest. 2) Ki az arczát festi. | |
* | |
| (arcz-fintorgatás) ösz. fn. Az arcz vonásainak, illetőleg izmainak, részeinek, pl. orrnak, szájnak ideoda rángatása, különösen finnyáskodásból vagy nemtetszésből, gúnyból stb. | |
* | |
| (arcz-fintorgató) ösz. fn. Aki arczvonásait, izmait, orrát, száját finnyásan, gúnyosan, illedelmetlenül rángatja. | |
* | |
| (arcz-fintorítás) ösz. fn. Az arczvonásoknak egyegy megrándítása, félrehúzása bizonyos kedélyi okból, pl. finnyásságból, nemtetszésből, gúnyból. | |
* | |
| (arcz-gödör) ösz. fn. Az arcz, különösen pofák izmain leginkább mosolygáskor alakuló gödröcske, melyet szépség jegyének tartanak. | |
* | |
| (arcz-ismerés) ösz. fn. Ügyesség, melynél fogva valaki a különféle arczalkatok bélyegző jegyeit hamar észreveszi s azokról az illető belsejére, vonzalmaira stb. nem alaptalan következtetéseket húz. | |
* | |
| (arcz-ismeret) ösz. fn. Ismeret, melyet valaki különféle arczvonások szemlélése s öszvehasonlítása által szerez. | |
* | |
| (arcz-ismerő) ösz. fn. Aki ügyességgel bír különféle arczvonásokat fölfogni, azokat egymástól megkülönböztetni, s belőlök az illető személy kedélyére, lelkületére és általán belső tulajdonságaira következtetni. | |
* | |
| (arcz-játék) ösz. fn. Az arczvonások, illetőleg izmok különféle alakban előtüntetett változtatása, idomítása, fintorítása, stb. mely által a léleknek bizonyos kedélyi állapota fejeztetik ki, melynek különösen mások utánzásában, nevezetesen pedig a szinészi előadásban van helye. | |
* | |
| (arcz-jel) ösz. fn. Jel vagyis határozott bélyegvonás az arczon, melyből az embernek egyik vagy másik lelki hajlamát magyarázni szokás. A szenvedélyek bizonyos arczjelekben mutatkoznak. Szelid, jámbor, vad, gonosz indulatra mutató arczjelek. | |
* | |
| (arcz-jel-ismerő) ösz. fn. l. ARCZISMERŐ. | |
* | |
| (arcz-jel-tudomány) ösz. fn. Tudomány, mely rendszeresen tárgyalja, mikép lehet az arcz, sőt egész fej, illetőleg koponya alkotásából az emberek lelki hajlamát kipuhatolni, s megismerni. (Physiognomika). | |
* | |
| (arcz-jel-tudós) ösz. fn. Tudós, aki az arczjeleket, arczvonásokat, illetőleg az egész fej alkotását, mennyiben azok a lelki tulajdonságokkal szoros viszonyban állanak, rendszeresen ismeri. (Physiognomus). | |
* | |
| (arcz-jós) ösz. fn. Oly arczismerő, aki az emberek arczvonásaiból azok mult vagy jövendő tetteit meghatározza. | |
* | |
| (arcz-jóslás) ösz. fn. Ügyesség, vagy képesség, melynél fogva valaki mások arczvonásaiból kitalál, megfejt, megjövendől valamit. | |
* | |
| (arcz-jóslat) ösz. fn. Az arczvonásokból kihozott, következtett jóslat. V. ö. JÓSLAT. | |
* | |
| (arcz-kép) ösz. fn. Kép, mely főlegesen az emberi arczot tünteti elő. Rajzolt, metszett, festett arczkép. | |
* | |
| (arcz-kép-festés) ösz. fn. Festészi müködés, mely különösen arczképek készítésével foglalkodik. | |
* | |
| (arcz-kép-festő) ösz. fn. Képző müvész, aki arczképeket fest. | |
* | |
| (arcz-ki-fejezés) ösz. fn. Arczvonások, arczjelek együtt véve, mennyiben bizonyos alakot képeznek, s az illető személy lelki, kedélyi állapotára, hajlamaira, szóval belső tulajdonságaira mutatnak. Derült, komor, víg, szomorú, szelíd, vad arczkifejezés. | |
* | |
| (arcz-küteg) ösz. fn. Az arczbőrön kiütött vérszinü mérges foltok, pörsedékek. | |
* | |
| (arcz-lob) ösz. fn. Lob, vagyis gyuladásféle bántalom az arczon, milyenek némely csúzos, orbánczos bajokban mutatkozók. | |
* | |
| (arcz-menet) ösz. ih. Hadi vezényszó, s am. egyenes arczczal előre tartva, lépve. Arczmenet indulj! (Fronte). | |
* | |
| (arcz-mirigy) ösz. fn. Vörös, vagy kékes szinben mutatkozó mirigyféle keményedések az arczon. | |
* | |
| (arcz-mozgás) ösz. fn. Az arcz izmainak rángatódzása, bizonyos indulatból származó húzogatása. Haragos, fájdalmas arczmozgás. | |
* | |
| (arcz-orbáncz) ösz. fn. Orbánczféle bántalom, mely az arczon üti ki magát. l. ORBÁNCZ. | |
* | |
| (arcz-orj) ösz. fn. Nehézkes hangzása miatt nem ajánlható. Am. némely állatok hegyesre nyuló arcza, illetőleg orra, milyen a disznóké, vakandokoké, különösen pedig az elefánté. Talán jobb volna egyszerüen: orrony vagy orrmány. (Rüssel). | |
* | |
| (arcz-pirulás) ösz. fn. Rendkivüli változás az arczbőrön, midőn bizonyos okból, pl. fölhevülésből, kivált szégyenérzetből, a vér oda tolúl. Átv. ért. szégyenlés. Arczpirulás nélkül nem hallhatom, nem nézhetem. | |
* | |
| (arcz-pirulat) ösz. fn. Vértolulat által okozott rendkivüli pír az arczbőrön. | |
* | |
| (arcz-rák) ösz. fn. Ráknemű fekély az arczon. | |
* | |
| (arcz-sába) ösz. fn. Éles szakgatással járó nyavalya az arczban. | |
* | |
| (arcz-sápadás) ösz. fn. Az arcznak valami belső kellemetlen érzésből, pl. ijedésből, haragból, beesése, s elhalaványodása. | |
* | |
| (arcz-szín) ösz. fn. Jobb hangzással: orczaszín. Azon szín, mely az arczbőrt nem szenvedő, nem fölhevült, hanem rendes, nyugott lelki állapotban bélyegzi. Piros, halavány, fehér, barna arczszín. Arczszíne megváltozott. | |
* | |
| (arcz-tan) ösz. fn. Tan, mely az emberi arczok különféleségeit s tulajdonságait tárgyalja, s ismerteti. | |
* | |
| l. ARCZTAN. | |
* | |
| (ar-cz-ul) ih. 1) Szemközt azon irányról, tájról, mely felé az arcz van fordulva. Arczul fúj a szél. Arczul hordja a havat a förgeteg. Arczul rohanni meg valakit. 2) Erőszakos illetésre, ütésre vonatkozva: arczul csapni, ütni, vágni valakit, am. arczát megcsapni, ütni, vagy arczon ütni. Az első pont alatti értelemben megfelel e kérdésre: honnan? mily tájról? s így tulajdonkép és helyesen arczól volna, mint: alól, elől, felől, mögől, tehát arczól fú a szél = arcz elől, arcz felől. A második ponti érteményben e kérdésre felel meg: hol? s képzője azon ul, (ül), mely helyállapító ezekben: alul, hátul, elül, fölül, kívül belül. V. ö. ARCZÉ. | |
* | |
| (ar-cz-ul-at) fn. tt. arczulat-ot. A fejnek egész előfele, előrésze, ú. m. a homlok, szemek, orr, pofák, száj, áll, öszvevéve: ábrázat. | |
* | |
| (ar-cz-ul-at-i) mn. tt. arczulati-t, tb. ~ak. Arczulatot illető, arra vonatkozó. Arczulati izom, ideg, ütér. | |
* | |
| (arczul-csapás) ösz. fn. Az arcz akármelyik részének megütése, különösen: pofonütés, pofoncsapás. | |
* | |
| (arcz-üt-ér) ösz. fn. Ütér az arczban, különösen arczpofában. | |
* | |
| (arcz-var) ösz. fn. Állandó, és szinte kiirthatatlan neme a varnak, mely az arczot rutítja. | |
* | |
| (arcz-védelěm) ösz. fn. Hadtani ért. védelem neme, az arczul támadó, arczul rohanó ellenség ellen. | |
* | |
| (arcz-vért) ösz. fn. Vért vagyis vas, vagy más fémlemezből készült, s arczot takaró védszer, mely által az arcz az ellenség fegyvere ellen födöztetik. Fölhúzni, leereszteni az arczvértet. | |
* | |
| (arcz-vonal) ösz. fn. Az arcznak bizonyos irányban vagy vonalban kiképzett része, mint sajátnemű bélyege, mely részint természetes eredetű, részint szokás által fejlett ki, s állapodott meg. Szabályos, szép, rendetlen, visszataszító, rút arczvonalak. A hadtanban am. kiállított, s arczczal bizonyos irány felé forduló katonák sora. Hosszu arczvonalban fölállított katonaság, hadcsapat. | |
* | |
| l. ARCZVONAL. | |
* | |
| puszta neve Veszprém vármegyében, tt. Ardá-t, helyr. ~ra, ~án, ~ról. | |
* | |
| falu Doboka vármegyében, helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bereg vármegyében. Helyragokkal: ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| több helység neve mindkét magyar hazában, helyr. ~ra, ~n, ~ról, vagy ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta, Torna megyében. Helyr. Ardócská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ar-élecs) ösz. fn. Vegytani műszó, s am. aranyból való élecs. (Oxydulum auri). V. ö. ÉLECS. | |
* | |
| (ar-éleg) ösz. fn. Vegytani ért. aranyból való éleg. (Oxydum auri). l. ÉLEG. | |
* | |
| fn. tt. arkangyal-t, tb. ~ok. Az angyalokról szóló keresztény hittanban am. főangyal, a többi angyalok között felsőbb rangu gyanánt tisztelt angyal. Szent Mihály, Szent Gábor arkangyalok. A hellen arci (fő) és aggeloV (angyal) után alakult szó.
| |
* | |
| falu Borsod vármegyében. Helyr. ~n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Trencsěn vármegyében; tt. Arlócz-ot, helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Bars megyében, tt. Armá-t. Helyragokkal: Armá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. armás-t, tb. ~ok. Párizpápainál am. haramia. | |
* | |
| férfi keresztnév, tt. Arnold-ot. Arnoldus. A nyelvészek a német Ehrenheld vagy Ehrenhold-ból származtatják. | |
* | |
| l. ARNOLD. Párizpápai szerént annyi is, mint Albániai. Arnauta. | |
* | |
| (ar-nya) fn. tt. arnyát, tb. arnyák, l. ARANYVIRÁG. | |
* | |
| mátyusföldi tájejtéssel a szokottabb árpa helyett, törökül is röviden: arpa. l. ÁRPA. | |
* | |
| (az-ra) ih. 1) Bizonyos távolra mutatott pont, hely felé. Arra futott a! Arra menj a! Ellenkezője a közelre irányzó: erre. Ne arra, hanem erre. 2) Elbeszélésben am. azután, azt követve, fölváltva, ami előre mondva volt. Arra azt mondotta, hogy. Arra hirtelen fölugrott. Hát arra mit mondott? Arra (pl. valamely rosz hirre) igen megijedt. 3) Általán mint névmás úgy tekintendő a mondatban, mint a helyettesített fölható ragú főnév. Arra törekszik, bizonyos czélra. Ő is arra néz, pl. bizonyos tárgyra. A rá igekötővel fölcserélhető. Arrabírni, hogy ne igyék bort, = rábirni. Arravenni = rávenni, Arrafogni = ráfogni. | |
* | |
| (arra-felé) ösz. ih. Ama távolabb pontnak tartva, azon irányban menve. Ha te délnek tartasz, én is arrafelé megyek. Arrafelé vette utját, amerre legbiztosb a járás. | |
* | |
| l. ARRANÉZVE. | |
* | |
| (arra-nézve) ösz. ih. Azt vevén tekintetbe, azt illetőleg, arra vonatkozva. A vele viszonyban levő mutatott tárgyra mutat. Arranézve én máskép gondolkodom. Arranézve már elmondtam véleményemet. Arranézve semmi kifogásom. | |
* | |
| l. ARRANÉZVE. | |
* | |
| (arra-való) ösz. mn. Bizonyos tárgyra mutatólag am. arra alkalmas, ügyességel biró, azon rendeltetése van, arra van szánva. A tinta, toll, arravalók, hogy irjunk velök. A templom arravaló, hogy imádkozzunk benne. A katona arravaló, hogy védelmezze a hazát. Ő arravaló ember. A tagadó nem és sem által elválasztható, pl. Ő arra nem való, hogy másokat oktasson, de arra sem való, hogy tanuljon, mert fölötte buta. | |
* | |
| (az-ról) ih. 1) Bizonyos tárgy felől, róla. Arról nem tudok. Arról nem lehet kétség. Arról is volt szó. 2) Ellen. Én arról nem tehetek. 3) Valaminek következtében. Úgy megverlek, hogy arról koldulsz, = annak következtében koldussá, azaz, nyomorékká leszesz. | |
* | |
| fn. tt. arszlán-t, tb. ~ok. Jelentésére és elemzésére nézve l. OROSZLÁN. Újabb időben használtatik férfi keresztnévnek is, mint Leo fordítása. | |
* | |
| fn. tt. articsókát, tb. articsókák. Növénynem az együttnemzők és egyenlőnősök seregéből: vaczka sertés, fészke hasas vagy kiterült, bóbitája pelyhes, virága kékes-veres. Mint kerti zöldséges vetemény húsos törzse miatt kedves eledel az úri asztalokon. Eredetije az olasz: articiocco. | |
* | |
| (artifi-pozdor) ösz. fn. Növényfaj a pozdorok neméből, melynek szára ágas, leveles; levelei szárölelők, láncsásak, épek, vállban aprón fürészesek. (Scorzonera hispanica). | |
* | |
| ARZSAGOL, csalóközi tájszók. l. AZSAG, AZSAGOL. | |
* | |
| hangrendi párhuzamban változkodva es, ěs, os, ös, ritkábban is, us. Igen termékeny képző, mely főnevekből általán, továbbá sok részesülőből s némely melléknevekből és igékből mellékneveket alkot, melyek közől némelyek önálló főnevekké lettek. Midőn főnevekhez járul, azok többesszámának önhangzóját veszi föl szabályszerüleg, pl. ház-ak, ház-as, kez-ek, kez-es, szěm-ěk, szěm-ěs, dob-ok, dob-os, tőr-ök, tőr-ös. E szabályt követi az önhangzóval végződő törzsek után is, pl. kapák kapás, kepék kepés, csomók csomós, tömlők tömlős, pilik pilis, kapuk kapus, köpük köpüs.
Alapérteménye: öszvekötés, egyesítés, mely egyszersmind gyakran sokaságra, többségre vonatkozik. Ugyanis öszveköt 1) birtokot birtokossal: pénzes ember, hajós gazda, ökrös paraszt, 2) tartalmat tartalmazóval: boros hordó, pincze; pénzes láda, szekrény; erszény; fűszeres, posztós, kenyeres bolt; lisztes, gabonás, szalonnás kamara, 3) egészet annak alkatrészeivel, jegyeivel: szarvas, tollas, szőrös, pikkelyes állatok; hegyes, völgyes, erdős, mocsáros tartomány, különösen átvitt nagyító, sokasító értelemben: fejes, nyakas, vállas, melles, markos, tenyeres, talpas, faros, czombos, ikrás, csontos, nyájas, nyelves, szemfüles ember, 4) valami külső, változó, a dolog lényegéhez nem tartozó járulékkal: bundás, szürös, köpenyes, gatyás, nadrágos ember; sáros, zsíros, foltos, poros ruha; szeles, havas, esős idő; 5) fölszerelési eszközzel: kardos, dárdás, dsidás, puskás katona; gyilkos, tőrös, csákányos zsivány; hámos, igás, nyerges ló, 6) valami készített művel: asztalos, lakatos, kalapos, üveges, nyerges, melyek egyszersmind főnevek levén az illető mivest jelentik, 7) foglalkodás tárgyával, jobbára főneveket alkotván: tehenes, kondás, birkás, gulyás, csordás, csikós; kapás, kaszás, villás, 8) ételhez tartozó járulékkal: almás, mákos, diósrétes; turós, szilvás lepény; paprikás, borsos, vöröshajmás, sáfrányos lé; vajas tészta, kása, 9) bizonyos cselekvéssel: magasztos, takaros, piritos, jártas, keltes, ittas, 10) részesülőkhöz járulván, hajlami tulajdonságot vagy képességet, vagy gyakorlatot fejez ki, pl. nyúlós, ugrós, ijedős, lejtős, hajlós, kapós, tojós, fujtós, szurós, bökős, öklelős, viselős, harapós, 11) bizonyos melléknevek után olyansági hasonlati öszvekötő, pl. úrias, pórias, nőies, házias, városias, falusias. harczias, hősies; sárgás, fehéres, zöldes, kékes, vereses, 12) a fent elsorolt egyik vagy másik osztályba tartoznak az is, us, üs alakba öltözöttek is, mint: lapis, hamis, haris, tüvis, kőris, koldis, május (májas), tüttüs. Egészen másnemüek a) azon is us végzetek, melyek némely kereszt- és rokonsági neveket alakítanak, pl. Matyis, Danis, Maris, Boris, Gedus, Ferus, Bartus, Bertus, Mikus, Judus, Katus, Ilus, Annus, melyek közől némelyek s nélkül is divatoznak: Matyi, Dani, Katu, Erzsu, b) azon os, melyet a nyelvszokás némely idegen, kivált r végzetű szókhoz ragasztani szeret, pl. mészár-os (meszár, maszár) granatér-os (grenadier), kocsmár-os (krtsmár), sasér-os (chasseur), fiakker-os (fiakker), olejkár-os (olejkár) stb. E képzőhöz hasonló a latin os az ily melléknevekben: muc-os-us mocs-os, fum-os-us füst-ös, grum-os-us göröngy-ös, set-os-us sert-és, továbbá a német isch, pl. wind-isch szel-es, büb-isch gyerek-es, närr-isch bolond-os. Ide sorozhatók a hellen: oV, hV, es, ioV, eoV, a hindu asz, isz, jasz, szasz melléknévképzők is. Egyébiránt részletesb fejtegetését és rokonságait, l. SÁG, SÉG rovatok alatt. | |
* | |
| ASAGOL, l. AZSAG, AZSAGOL. | |
* | |
| előfordúl Párizpápaiban. Nem más mint a német Haspel. Az Ormánságban ma is: áspó. Szokott néven motóla. | |
* | |
| fn. tt. asszony-t, tb. ~ok. 1) Széles ért. az emberi nemhez tartozó minden nőszemély, akár van férje, akár nincs. Ennélfogva mondják: asszonyi nem, asszonyi ember vagy asszonyember, asszonyi állat, asszonyi népek. Kisasszony, leányasszony, hugomasszony, menyasszony. Átv. ért. istenasszony. 2) Szükebb értelemben oly nő, kinek férje van, vagy volt. Asszonynyá lenni = férjhez menni. Asszonyt hozni a házhoz. Ez nem leány, hanem asszony. Gyermekes asszony. Ifju asszony vagy ifjasszony, czime oly fiatal asszonynak, ki a köznépnél miveltebb osztályból való. Vén asszony. Gazd' asszony, özvegy asszony. 3) Jelent úrnőt. Ott van mind az úr, mind az asszony. Szomszéd úr, szomszéd asszony. Ő asszony a háznál. Vár asszonya. Három urodalom asszonya. Fejedelemasszony. Föld asszonya, tenger asszonya, népek asszonya. Nagy, tekintetes, nagyságos, méltóságos, kegyelmes, fenséges, felséges asszony. 4) Keresztnevek után téve, az alrendü férjes nőket czimezik vele. Kata asszony, Jutka asszony, Erzsók asszony, Trézsi asszony. 5) Rokonsági vagy kort különböztető czim. Néném asszony, ángyom, menyem, komám asszony, hugom asszony, öcsém asszony, nászasszony, sógor asszony. Némely tájakon a menyétet (talán szép szőre miatt) menyétasszonynak hivják. A régi úgynevezett magyar kártyában a tízes másnéven: asszony.
Az asszonyról a nép nyelvén igen sok közmondás van forgásban, melyek jó része csipkedő, gúnyos, gyakran jellemzetes, de nem ritkán, gyöngédtelen is. Fölhozunk itt néhányakat. "Hugom asszony, ma menyasszony, holnap asszony, holnapután komámasszony." "A vénasszony dérdúr." "Jaj az oly szegénynek sorsa, ki gazdag asszonyt vesz el." "Haragos asszony, sürü füst, likas tál, ártalmas a háznál." "Ha a haragos asszonyt meg akarod szelidíteni, járd meg vele a tánczot a mogyorósban." "Nem titok, amit két asszony tud." "Mérges asszonynak haragos a leánya." "Mosolygós asszonynak, világos felhőnek nem kell hinni." "Nehéz tudni czélját, végét, kitanulni mesterségét az asszonynak." "Nagy szomoruság a rosz asszony." Óvjad magad a szakálas asszonytól." "Ha szemérmes az asszony, ne bízd idegen kézre." "A szép asszony is, ha megvénül, rút időt él." De vannak szintén oly népies mondatok és versezetek, melyek az asszony méltó dicséretét is megadják. "Jó asszony a háznak koronája." Km. "Mert mit ér a férfi, ha asszonya nincsen! Nincs ki bús sorsába rajta könnyebbítsen, Sok aggságai közt rá nyugalmat hintsen." Vőféli versek. Hazánkban több helység neveztetik róla, mint: Asszonyfa, Asszonyfalva, Asszonyháza, Asszonyszállás, Asszonytelke. E szónak eredetét megfejteni még eddig nem sikerült az elemzőknek. Révai a régi halotti beszédben előforduló achszin nyomán úgy vélekedik, hogy az a héber (issa) módosítványa; Jászay Pál az aszik igéből származtatja, azon föltevéssel, hogy az asszony korosabb s mintegy aszásnak, fogyásnak indult nőt jelent, mi azonban a nő jelentésével homlokegyenest ellenkezik. Mások szerint annyi volna, mint: az any vagy anyázó, anyzó, mint: leányzó. Ide ragasztunk még egy véleményt. Az asszony máskép nő, mely valószinüen = növő, (mint vő = vevő, tájdivatos jő = jövő, stb.) azaz faját szaporító, nemét növesztő. A nemzedéki szaporítás egyegy faját, sarját ág-nak mondjuk, honnan a fiuág, leányág egyenes ág, oldalág nevezetek. Ennélfogva az achszin mint legrégibb alak után indulva, az asszony gyöke ág, s törzse az ebből származott ágazik vagy ágzik volna, melyből lett részesülő ágzó, ágzi, mint: játszó játszi, lakozó lakzi, kaposó kapsi, stb. innen n utótéttel ágzin, vagy egyenesen az ágzó-ból: ágzon, ágszon, áchszony, asszony. - A lapp niszu-ban a nő látszik rejleni. Figyelmet érdemel, hogy a rokon hangzású zan vagy zen a persában, gunh a görögben, és dsani a szanszkritban, (gennaw, gignomai, dsan = szül igéktől) nőt jelent, a sinai nyelvben pedig si am. uxor és sin így értelmeztetik: nomen honorificum feminae. S innen némelyek szerint a magyar asszony, a halotti beszéd szerént: achsin, összetétel volna akka (l. AGG alatt) és zen vagy más hasonló szókból. | |
* | |
| (asszony-állat) ösz. fn. Régiesen am. asszonyember, asszonyszemély, némber. E szóban az állat nem animal, hanem substantia értelmü, valamint ebben is: Az Isten egy állatjában, három személyében, (unus in substantia). Te vagy áldott az asszonyi állatok között. (Angyali üdvözlet.) | |
* | |
| (asszony-barát) ösz. fn. Ki az asszonyi nem iránt különösebb barátsággal, vonzalommal viseltetik; ellenkezője: asszonygyülölő. | |
* | |
| (asszony-birság) ösz. fn. Törvényszéki büntetés az asszonyok ellen, mely némely országokban kisebb szokott lenni a férfiak birságánál. A magyar törvény szerint az asszonyokra nézve külön birság nem létezik. | |
* | |
| (asszony-czipő) ösz. fn. Czipő, milyet az asszonyok szoktak viselni, különböztetésül a férfi vagy gyermekczipőtől. | |
* | |
| (asszony-czipősz) ösz. fn. Varga, aki asszonyi czipőket készít. | |
* | |
| (asszony-emběr) ösz. fn. Általán minden nőszemély, akár leány, akár férjesült vagy özvegy. Oly értelemben használják a régiek, mint némber azaz nőember. Hallgatással szép az asszonyember. Km. | |
* | |
| több helység neve. Helyragokkal: Asszonyfá-n ~ra, ~ról. | |
* | |
| több helység neve. Helyragokkal: Asszonyfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (asszony-fej-kötő) ösz. fn. Fejkötő, milyet a nők, kivált férjhezmentek szoktak viselni, különböztetésül a gyermekfejkötőtől. Átv. ért. jelent házi nőuralkodást. Föltenni az asszonyfejkötőt, azaz urnőt játszani a házban. Gúnyosan szólva: a férfi asszonyfejkötőt visel, midőn papucskormány alatt van, s közmondás szerint felesége hordja a kalapot. | |
* | |
| (asszony-félés) ösz. fn. Lásd ASSZONYKERÜLÉS. | |
* | |
| (asszony-férfi) ösz. fn. 1) Csira vagyis himnő (hermaphrodita). 2) Átv. ért. elpuhult, elasszonyosodott, katuskatermészetü férfi. | |
* | |
| (asszony-fěrtěző) ösz. fn. Oly férfi, aki tisztes nőket akár erőszakkal, akár elcsábítva paráznaságra vesz, illetőleg megejt. | |
* | |
| (asszony-gyülölés) ösz. fn. Az asszonyi nem iránt ellenséges indulattal viseltetés. | |
* | |
| (asszony-gyülölő) ösz. fn. Oly férfi, aki az egész asszonyi nemnek, akár vele született belső ösztönből, akár valami külső viszonyok miatt, határozott ellensége, megvetője. | |
* | |
| (asszony-haj) ösz. fn. Az asszonyok szálasabb, hosszabbra növő haja, mint rendesen a férfiaké. | |
* | |
| (asszony-i) mn. tt. asszonyi-t, tb. ~ak. Asszonyt illető, asszonyhoz való, tartozó, annak tulajdonságára vonatkozó. Asszonyi kötelesség, dolog, munka. Asszonyi ész, ügyesség. Asszonyi öltözet. Asszonyi erény, gyöngédség, könnyelműség, furfangosság. | |
* | |
| (asszony-i-as) mn. tt. asszonyias-t, tb. ~ak. Asszonyhoz hasonló, asszonyok tulajdonságára vonatkozó, leginkább rosz értelemben. Asszonyias pityergés. Asszonyias lágyság. Asszonyias férfi. | |
* | |
| (asszony-i-asan) ih. Asszonyias módon, szokás szerint. Asszonyiasan pityeregni, zsémbelődni. | |
* | |
| (asszonyi-lag) ih. Asszonyi módon, asszonyi tekintetben, úgy mint asszonyhoz illik. | |
* | |
| (asszony-illetmény) ösz. fn. Törvényi értelemben azon jószág, illetőleg örökség, hagyomány, mely asszonyt illet, melyhez az asszonynak van joga. | |
* | |
| (asszony-imádó) ösz. fn. Férfi, ki az asszonyi nemnek túlzólag hódol, tömjénez. | |
* | |
| (asszony-ing) ösz. fn. 1) Hosszu ing, milyet rendesen az asszonyok viselnek. 2) A pendelyt viselő pórasszonyok rövid inge, melynek féling a neve. | |
* | |
| (asszonyi-ság) fn. tt. asszonyiság-ot. A nőnemnek finomabb, gyöngédebb s neméhez illő szelid, kellemes tulajdonsága, melyben semmi férfias, vagy épen nyersszerüség nincsen; nőiség. Férfira vonatkozva elpuhulást, elasszonyodást jelent. | |
* | |
| (asszony-ismeret) ösz. fn. Az asszonynak természetéről, illetőleg azok hajlamai, indulatai, erényei, gyöngeségei, hibái stb. felől szerzett tudás. Asszonyismerettel birni. Asszonyismeret nem könnyü dolog. | |
* | |
| (asszony-jaj-veszéklés) ösz. fn. Idétlen felsikoltás, megrémülés, ideoda futkosás, sopánkodás, milyen az asszonyoknál nem ritkán csekélyebb bajban vagy veszélyben is szokott történni. | |
* | |
| (asszony-jog) ösz. fn. Jog, mely különösen az asszonyok személyét és vagyonát biztosítja, vagy mely különösen az asszonyokat illeti. Az asszonyjogot nemzetünk törvényei lovagiasan kiemelik és védik. | |
* | |
| (asszony-ka) kics. fn. tt. asszonykát, tb. asszonykák. Néha valóban kicsit, kis termetűt jelentő, néha hizelgő, kedveskedő, nyájas értelemben vett asszony. | |
* | |
| (asszony-kalap) ösz. fn. Kalap, milyet a nők szoktak viselni. Ó, új divatu asszonykalap. | |
* | |
| (asszony-kerülés) ösz. fn. Akár természeti, akár rögzött tulajdonság némely férfiben, melynél fogva a nőkkel társalogni vonakodik, s távol lenni szeret tőlök. | |
* | |
| (asszony-keztyű) ösz. fn. Keztyű, milyet nők szoktak viselni, mely t. i. szabása, finomsága által különbözik a férfikeztyütől. | |
* | |
| (asszony-kod-ás) fn. tt. asszonykodás-t, tb. ~ok. Asszonyi foglalkodás, működés, kormányzás, mely az asszonyt mint úrnőt illeti. | |
* | |
| (asszony-kod-ik) k. m. asszonykod-tam, ~tál, ~ott. Úrnői hatalmat gyakorol, mint úrnő a házi kormányt viseli. | |
* | |
| (asszony-kormány) ösz. fn. 1) Országos, fejedelmi kormány, melyet asszonyok igazgatnak, akár mint törvényes fejedelmek, akár csak befolyva a fejedelemre. 2) Házi, családi kormány, mely asszony kezében vagyon. | |
* | |
| (asszony-köny) ösz. fn. Köny, melyet asszonyok ejtenek; asszonysírás. Ócsárló értelemben véve, tettetett, nem szivből eredő, erőltetett, csalfa sirás, nem sokáig tartó kesergés. | |
* | |
| (asszony-köpeny) ösz. fn. Saját szabásu köpeny, milyet asszonyok szoktak viselni, különböztetésűl a férfiköpenytől. | |
* | |
| (asszony-lak) ösz. fn. Általán, terem, szoba, vagy több szobából álló házosztály, melyben a ház asszonya lakik. Keleti szokás szerint, hol a többnejüség divatozik, a nők számára egészen elzárt hely, hová, az illető férjet vagy herélteket kivéve, férfinak belépni tilos; nőlak. (Harem). | |
* | |
| (asszony-munka) ösz. fn. Általán minden munka, melyet asszony vitt véghez; különösen oly munka, melyet rendesen és kiváltkéképen nők szoktak űzni, mint: fehérvarrás, himzés, kötés, horgolás, reczézés. | |
* | |
| (asszony-nép) ösz. fn. Az asszonyi vagy nőnem gyűneve, máskép fehérnép, alsóbb népnyelven fehércseléd. Rokon értelmű vele az asszonynem, csakhogy ez mint nemesebb elnevezés a felsőbb, amaz a közép irásmódban használtatik helyesebben. Sok asszonynépek. (Münch. cod.) | |
* | |
| (asszony-něm) ösz. fn. Gyűnév, melyben minden nő, hajadona, férjese, kicsinye nagyja, örege apraja benne foglaltatik, máskép: nőnem. Ellenkezője: férfinem. | |
* | |
| (asszony-nyerěg) ösz. fn. Sajátságos készületü nyereg, a lovagló nők számára, mely a férfinyeregtől különbözik. | |
* | |
| (asszony-os) mn. tt. asszonyos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aki asszonyi természetű, elpuhult, nem szilárd jellemű. 2) Aki szerfölött a nőnem után lótfut, máskép: menyecskés, leányos. | |
* | |
| (asszony-os-an) ih. Asszonyi módon, szokás szerint, asszonyi természettel: hiún, puhán. Asszonyosan piperézni magát. | |
* | |
| (asszony-os-od-ás) fn. tt. asszonyosodás-t, tb. ~ok. Férfielpuhulás neme, midőn asszonyi természetet, szokásokat, erkölcsöket vesz föl. | |
* | |
| (asszony-os-od-ik); k. m. asszonyosod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Férfiat illető erkölcsökből, szokásokból kivetkőzve asszonyi természetet ölt, illetőleg neméhez illetlenül gyöngévé, puhává lesz. | |
* | |
| (asszony-ol); áth. m. asszonyol-t, htn. ~ni. A régieknél am. asszonyképen, vagyis úrnő gyanánt tisztel valamely nőt. Megfelel az ural igének. Az urat uralják, az asszonyt asszonyolják. | |
* | |
| (asszony-oz); áth. m. asszonyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Asszonyának hí, asszony czimmel nevez, szólít valakit, pl. asszonyom! nénémasszony! komámasszony! Hasonló képzésüek: uraz, komáz. | |
* | |
| (asszony-öltözet) ösz. fn. Mindenféle ruházat, mely a férfiakétól szabásra, formára, s jobbára kelmére nézve is különbözvén, kizárólag a nőnem sajátja, milyenek: fejkötő, nyakkendő, szoknya, stb. | |
* | |
| (asszony-öv) ösz. fn. Öv, derékravaló szalag, melyet nők szoktak használni, különböztetésül a férfiövtől. | |
* | |
| l. ASSZONYÖLTÖZET. | |
* | |
| (asszony-ság) fn. tt. asszonyság-ot. Így nevezik közönségesen az úri asszonyokat, hölgyeket, ha t. i. férjesek, vagy özvegyek. Nemes asszonyságok. Fodorné asszonyság. Különösen használtatik czimezésül, mint a férfiakat illetőleg az uraság. Üdvözlöm asszonyságodat. Ha tetszik asszonyságodnak. Legyen kegyes asszonyságod. Ma már az újabb társalgási nyelvben kegyed vagy nagysád szóval élünk, melyeket rövidségök is ajánl. | |
* | |
| (asszony-sipka) ösz. fn. Sipka, milyet még hazánk némely vidékein, pl. Beszterczebányán, viselnek a polgári nők. | |
* | |
| (asszony-szabó) ösz. fn. Szabó, ki nőszemélyek számára készít öltönyöket, máskép, és jobbára: nőruhaszabó, nőruhakészítő, hölgyruhaszabó. | |
* | |
| (asszony-szavú) ösz. mn. Mondják férfiról, kinek asszonyias, vékony, rikácsoló hangja van. Máskép gúnyosan: kappanszavu, kappanhangu. | |
* | |
| (asszony-szék) ösz. fn. Templombeli szék, mely rendesen az asszonyok ülőhelye. A kathólikusoknál az asszonyszékek templom hosszában bemenetről balra állanak, a protestánsoknál a templom egyik felében, még pedig úgy, hogy az asszonyok a férfiak székei közt ne járjanak, tehát ha a templomnak csak végül van ajtaja, az asszonyszékek az ajtó felőli részen vannak. | |
* | |
| (asszony-szěmély) ösz. fn. Az asszonyi nevezet nyomatékosabb kifejezése, mely az asszonynak, mint a férfinak, személyességet tulajdonít, máskép: nőszemély, népiesen: fehérszemély. | |
* | |
| (asszony-szív) ösz. fn. Átv. ért. női, gyöngéd érzelem, továbbá, félénk, ingatag, változó, érzelgésre hajlandó kedély, mint a nyersebb, bátrabb, szilárdabb férfiszív ellenkezője. Az asszonyszív, mint az avar, igen hamar lobbot vet. Tud szeretni az asszonyszív, de csak magát s kényeit. Kisf. S. | |
* | |
| (asszony-szivű) ösz. mn. Lágy, érzelgő, félénk. Asszonyszivű férfi. | |
* | |
| (asszony-szoba) ösz. fn. Szoba, mely kizárólag asszony, illetőleg a családanya számára, kényelmére van szánva. | |
* | |
| (asszony-talan) mn. tt. asszonytalan-t, tb. ~ok. Asszony hiával levő, asszonyt nélkülöző. Asszonytalan társaság. | |
* | |
| (asszony-társ) ösz. fn. Széles ért. nő, aki akár férfinak, akár nőnek bizonyos tekintetben társa. Asszonytárssal utazni. Asszonytárssal üzérkedni, gazdálkodni. Szükebb ért. nőszemélynek nőnembeli felebarátja, barátja. Nejét, s annak minden asszonytársait gyűlöli. | |
* | |
| (asszony-tej) ösz. fn. Tej, mely a gyermekes asszony emlőiben gyűl össze. Asszonytejet fecskendezni a fájós szembe. Átv. ért. tejszinű illatszeres víz, melyet kendőzésre, bőrtisztításra szoktak használni. | |
* | |
| puszta Bihar megyében. Helyr. ~telkén, ~telkére, ~telkéről. | |
* | |
| (asszony-uralkodás) ösz. fn. Hatalom, melyet asszonyok gyakorolnak, akár házi, családi, akár országlási s más ügyekben. | |
* | |
| (asszony-ügy) ösz. fn. Ügy, dolog, munka, foglalkozás, mely különösen asszonyokat illet, vagy azok által szokott gyakoroltatni, milyenek a háztartáshoz, kiházasításkoz, stb. tartozó dolgok. | |
* | |
| helyesebben l. ASSZONYCZIPŐSZ. | |
* | |
| puszta Somogy vármegyében. Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar megyében. Helyr. ~vásárá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (asszony-zsivaj) ösz. fn. Hangosabb szóváltás, kiáltozás, sikoltozás, jajveszéklés, s más lárma, milyent asszonyok szoktak ütni. | |
* | |
| l. ASZÚ. | |
* | |
| (as-t) hangrendi módosítással, est, ěst, ost, öst, öszvetett képző, mely igehatárzókat képez. Alkatrészei az öszvekötő as, es, ěs, os, ös, és határzókat képezni szokott t, pl. al-ant, kép-es-en-t, vagy kép-es-in-t, alkalmas-an-t, vagy alkalm-as-in-t, kivál-t, néz-t. Ugyanezen t egy érvényü az an en határzóval, mely a régieknél gyakoribb volt, mint ma, pl. a Kinizsi Pálné imakönyvében: "rettenetösség-öst (rettenetesség-esen) huzattatol vala;" "nagy bőség-öst (bőség-esen) kiontád;" "méltóság-ost (méltóság-osan) engem meghallgass;" "görjedet-öst (gěrjedet-ěsen) ha ölellek." Hasonlóak a mai: egyen-est = egyen-esen, bizony-ost = bizony-osan, vegy-ěst, = vegy-ěsen, öröm-est = öröm-esen, rettenet-ěst = rettenet-esen, öszv-est = öszv-esen. Ide tartozik az elavult el-eszt (primitus, antiquitus), honnan, elesztebb (antiquius, prius) az el (prae) gyöktől, tehát = el-est, el-est-ebb, mint: miel-est = quamprimum, meg-est = iterum. Ugyanezen képző rejlik a vást vést igehatárzóban is, pl. folyvást = folyva-ast, bizvást = bizva-ast, nyargalvást = nyargalva-ast, lépvést = lépve-est stb.
Minthogy ezen képző világosan módhatárzó, s mint olyan ezen kérdésre felel meg: hogyan? mikép? mimódon? nem lehetünk egy véleményben Révaival, ki a magyar est ost öszvetett képzőt az eszt-lapp ast est- és fordított finn sta ste-vel rokonítja; mert ezek úgynevezett ablativust képeznek, pl. Vattus-est = tető-től, tető-ből, tető-ről, kala-sta = hal-tól, ellenben a magyar est ost ast stb. inkább öszvetevést jelentenek, mi az astul ostul stb. képző jelentéséből kitünik. Több hasonlatot gyanítunk a német st határzóval, pl. er-st = el-est, streng-st = legszor-ost, näch-st legközelebb, würdig-st méltóság-ost. | |
* | |
| (as-t-ul) hangrendi módosítással, estül, ěstül, ostul, östül, nevekhez járuló, s első tagbeli hangzójára nézve az illető többesszámhoz alkalmazkodó képző, pl. ház-ak ház-as-t-ul, fel-ek fel-es-t-ül, kert-ěk kert-ěs-t-ül, csont-ok csont-os-t-ul, bőr-ök bőr-ös-t-ül, gyöker-ek gyöker-es-t-űl. Irtani kell gyökerestűl a bűnt. Berzsenyi. Képez, társas, együttességi igehatárzókat, s am. azzal együtt, annak társaságában, akit vagy amit az alapszó jelent. Ezen képző így elemezhető: első íze teszen öszveköttetési viszonyt; pl. házas ember, csontos test; a másik t. i. t = an en határzó: ház-as-t = ház-as-an, csont-os-t = csont-os-an; a harmadik ul ül pedig am. úgy, oly minemüségben, tehát: ház-as-túl = úgy házasan, házzal együtt, népestül = úgy népesen, néppel együtt, csont-ostul bőr-östül = csontját bőrét úgy véve, mint együtt levő részeket. A sinai nyelvben tszhien így értelmeztetik: omnes simul. | |
* | |
| elvont gyök, melyből aszal, aszik, aszott, aszú s ezek rokonai származnak. Alapért. száradás, mely különösen melegség, tűz által történik, midőn az illető test nedvei elpárolognak elröpülnek, s ez által tömege kevesbedik. Ezen értelménél fogva rokona a magyar izz, melyből izzik, izzó, izzad származtak, a szanszkrit: asz (ég), latin: asso, hellen: aidw (aszik, szárad), német: heiss, Asche, török isszi, sinai szie (assare comburere), héber és vagy essáh (tűz), stb. | |
* | |
| magashangon ESZ, képző, mely részint önálló, részint elvont gyökökből mellék és főneveket képez, s nem egyéb, mint az as es sziszegő hangu módosítása, pl. dob-asz has, = dobos azaz, dobformára fölfujt has; hasonlók: kop-asz, csup-asz, horp-asz, rav-asz, tám-asz, szak-asz, dug-asz, tap-asz, vál-asz, rönk-esz. Legközelebbi rokona azon az ez, mely szintén neveket képez, mint: ig-az, szár-az, lem-ez, stb. Bővebben l. ASZT igeképző. | |
* | |
| (asz-ag) fn. tt. aszag-ot. Szemét, holmi aszott gyimgyom, trágya. Büdös, mint az aszag. Km. Egyezik vele a cseh és szerb oszek. | |
* | |
| (asz-al); áth. m. aszal-t. Aszuvá tesz, azaz a nyirkos, nedves, leves testet, különösen növényt, gyümölcsöt, melegség által nedveitől megfoszt, öszvefonnyaszt, kiszárít. Szilvát, almát, körtvélyt fűtött kemenczében aszalni. Meggyet, cseresnyét aszalni. | |
* | |
| (asz-al-ás) fn. tt. aszalás-t, tb. ~ok. Gyümölcsnek vagy más nedvekkel biró testnek tűz, napsugár általi szárítása, fonyasztása, zsugorítása. | |
* | |
| (asz-al-mány) fn. tt. aszalmány-t, tb. ~ok. Általán minden, amit aszalás által kiszárítottak, különösen, aszalt gyümölcs. | |
* | |
| (asz-al-ó) fn. tt. aszaló-t, tb. ~k. 1) Kemencze, melyben gyümölcsöt szárítanak; aszalókemencze. 2) Mezőváros neve Borsod, és falu Somogy vármegyében, helyr. ~ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (aszaló-deszka) ösz. fn. Deszka, melyen az aszalni való gyümölcsöt az aszalókemenczébe teszik. | |
* | |
| (asz-al-ó-d-ás) fn. tt. aszalódás-t, tb. ~ok. Önmagában aszás, megszáradás. | |
* | |
| (asz-al-ó-d-ik); belsz. m. aszalód-tam, ~tál, ~ott. A melegségtől, tűztől, áthatva mintegy önmagában megaszik, szárazzá lesz, pl. a szőlő a meleg napon, a gyümölcs a kemenczében. | |
* | |
| (aszaló-ház) ösz. fn. Gyümölcstermesztő nagyobb kertekben kemenczével ellátott különös épület, melyben az aszalnivaló gyümölcsöt fejtegetik, tisztogatják, kemenczébe rakják, s onnan kiszedvén a padlásra teregetik. | |
* | |
| ösz. fn. l. ASZALÓ. | |
* | |
| (aszaló-pléh) ösz. fn. Vas lemez, vagy tepsiféle edény, melyen az aszalnivaló gyümölcsöt a kemenczébe teszik. | |
* | |
| (aszaló-rúd) ösz. fn. Vasrudak, melyekre az aszalódeszkákat fektetik. | |
* | |
| (asz-al-t) mn. tt. aszalt-at. Kemenczében vagy nap sugaránál szárított. Asztalt szilva, alma, cseresnye. Aszalt turó, sajt. Átv. ért. elsoványodott, kiszáradt testű. Aszalt ábrázat. | |
* | |
| (asz-al-t-an) ih. Aszalt állapotban, kiszárítva. A szilvát aszaltan sokáig el lehet tartani. A gyümölcsöt aszaltan szeretni. | |
* | |
| (asz-al-vány) fn. tt. aszalvány-t, tb. ~ok. 1) Aszalt gyümölcsféle, mely értelemben jobban: aszalmány. 2) Száraz nyavalya, aszkórság. | |
* | |
| (asz-ály) fn. tt. aszály-t, tb. ~ok. Szárazság, különösen a növényekről értve. Jelenti az állati testnek lassu elsoványodását, hervadását is. Az aszály mind kiégette a réteket és mezőket. Aszályban sínlődni. | |
* | |
| (asz-ály-os) mn. tt. aszályos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Száradásban levő, aminek nedvei fogyton fogynak; hervadó, fonnyadó. Aszályos mezők, rétek. Aszályos kezek, lábak. Hasonló hozzá a hellen: azaleoV, V. ö. ALSZIK. | |
* | |
| (asz-ály-ság) fn. tt. aszályság-ot, Szárazság, aszottság. | |
* | |
| (asz-ás) fn. tt. aszás-t, tb. ~ok. Általán száradás, a nedvek kipárolgása következtében. A füvek aszászát sietteti a nagy hőség. | |
* | |
| (asz-ász) fn. tt. aszász-t, tb. ~ok. Növénynem az együttnemzők és egyenlőnősök seregéből (crepis). Sok fajai vannak, nevezetesen: szegletes, kemény, veres, büdös, holgyomál, borzas, stb. | |
* | |
| fn. l. ASZAG, V. ö. MASZAT. Szláv nyelvekben: oszet, oszat, oszot. | |
* | |
| (asz-at-os) mn. tt. aszatos-t v. ~at, tb. ~ak. Gyommal, gizgazzal benőtt. Aszatos udvar, parragföld. | |
* | |
| (asz-folt) ösz. fn. Foltok, melyek a száradásnak indult növényen látszanak. | |
* | |
| (asz-füves) ösz. fn. Aki holmi szárított, kivált gyógyfüvekkel kereskedik. | |
* | |
| (asz-ik); k. m. asz-tam, ~tál, ~ott, par. aszszál. Nedveit melegség által elvesztvén, szárad, zsugorodik, öszvemegy. Aszik a fű, falevél, szőlőszem. Aszik az állati test, midőn soványodik. Aszik a fűtött kemenczébe tett gyümölcs. Igekötővel: elaszik, megassik, öszveaszik. Rokonok a latin: asso, görög: azw, szanszkrit: asz, sinai szie, stb. | |
* | |
| régies, l. ASZÚ. | |
* | |
| aszkodik-ból főneveket alkot. | |
* | |
| (asz-kod-ik) öszvetett képző, mely középigéket alkot; hangrendi párhuzamos társa: eszkědik. Szoros érteményi viszonyban áll az asztgat, esztget, képzőjü gyakorlatos átható igékkel, melyekből visszaható középigék így alakulnak: az első t könnyebb kiejtés végett elhagyatik, a g a keményebb k-ra, a második t lágyabb d-re, mint a magok nemében szervrokonokra, változnak, továbbá a nyilt a e zártabb o ě-re megyen által; tehát: asztgat, aszkodik, esztget, eszkědik, pl. ak-asztgat, ak-aszkodik, rag-asztgat, rag-aszkodik, szak-asztgat, szak-aszkodik, er-esztget, er-eszkědik, mer-esztget, mer-eszkědik, rek-esztget, rek-eszkědik. Tehát az asztgat mint átható érteménye ez: valamit gyakran tesz másra kihatva, pl. akasztgat = valami vagy több önmagán kivül levőt gyakran akaszt, akaszkodik = önmagát gyakran akasztja valamire vagy valamibe, eresztget = mást vagy másokat mint magán kivül levőket gyakran ereszt valahová, ereszkědik = önmagát ereszti gyakran bizonyos távolságra. V. ö. ASZT, igeképző. | |
* | |
| (asz-kór) ösz. fn. Betegség neme, mely a testet lassan-lassan hervasztja, fonnyasztja, míg végre kiszáradva elvész. Népies nyelven: szárazbetegség. | |
* | |
| (asz-kóros) ösz. mn. és fn. Aszkórban szenvedő. Aszkóros ifju. | |
* | |
| (asz-kórság) ösz. fn. l. ASZKÓR. | |
* | |
| (asz-láz) ösz. fn. Láz neme, melyben az aszkórosok szoktak szenvedni. | |
* | |
| (asz-mérték) ösz. fn. Mérték, mely által a posztónyirők, illetőleg szabók meghatározzák, mennyire megy öszve a beáztatott posztó. | |
* | |
| (asz-o-mány) fn. tt. aszomány-t, tb. ~ok. Növényfaj a sertecsíkok neméből, melyről azt tartják, hogy a bolhákat elűzi, honnan máskép: bolhasertecsík. (Inula pulicaria). | |
* | |
| (asz-ott) mn. tt. aszott-at. Ami ki van aszva, száradt. Aszott fű, falevél. Átv. ért. sovány, szikár. Aszott test. Aszott képü vén ember. | |
* | |
| (asz-ott-an) ih. Aszott állapotban. | |
* | |
| (asz-ott-as) fn. tt. aszottas-t, tb. ~ak. A szántóföldeken, parragokon teremni szokott soványlevelű tüskés gyom. | |
* | |
| (asz-o-vány) fn. tt. aszovány-t, tb. ~ok. Aszott, száraz holmi, t. i. fű, növény, kóró. | |
* | |
| (asz-o-vány-os) mn. tt. aszoványos-t, tb. ~ak. Aszott, száraz, sovány, öszvezsugorodott. Aszoványos mező. Aszoványos far, ülep. | |
* | |
| elvont gyök, melyből asztag, asztal és ezek származékai erednek. Egyezik a megfordított tesz önálló gyökkel, s rokona a hellen: staw, isthmi, latin: sto, statuo, szanszkrit: sztha (áll), szthasz (állít, helyez) szthal szthul (halmoz, rak), német: stehen, stellen, szláv: sztojím, sztáwám, stb. Jelentése tehát: valahová tevés vagy állítás, helyezés, rakás. | |
* | |
| (asz-t) öszvetett igeképző, melynek magashangu párhuzamos társa eszt. Képez tényező, okozó, eszközlő átható igéket, és belső érteményi viszonyban áll azon szintén kétágu ad ed képzővel, mely önhatókat, illetőleg belcselekvőket alkot. Az elsőneműek érteménye: azzá vagy olyanná tesz, amit vagy amilyent a törzsszó jelent, pl. horp-aszt = horpaszszá, kop-aszt = kopaszszá tesz; a második nemüek jelentése pedig: azzá vagy olyanná lesz, amit vagy amilyet a gyökszó jelent, pl. lik-ad = lik támad, lik lesz rajta, horg-ad = horog alakuvá lesz, olv-ad = oluvá lesz. Az aszt eszt képzőnek első alkatrésze asz esz, melyről némelyek azt tartják, hogy nem egyéb, mint az ad ed változata, miszerint pl. horp-asz-t annyi volna, mint: horp-ad-t, mer-eszt = mer-ed-t, azaz horpadóvá, meredővé tesz. De ezen elemzés, tetszetőssége daczára, a hangváltozási viszonylatok analogiájával nem egyezik; mert a d, midőn t járul hozzája, a kiejtésben rendesen ehhez alkalmazkodik, sőt a gyök vagy törzsbeli sz is t-re változik, pl. nyugoszik nyugottam, nem nyugosztam, feküszik feküttem, nem feküsztem. Véleményünk szerint valószinűbb, hogy az asz esz mint középképzők azon as es változatai, melyek mellékneveket képeznek, s a csangó nyelvben, néhutt hazánkban is, nevezetesen Aggtelek vidékén a barkóknál sziszegve vagyis szelypesen hangzik, pl. édesz, kedvesz, czendesz. Sőt vannak országos divatuak is: horpasz, kopasz, dobasz, csupasz, ravasz, rönkesz, s a főnevek: támasz, szakasz, dugasz, válasz, vigasz, tapasz, tavasz, eresz; vagy z-vel melléknevek: száraz, igaz, nehez. Ennélfogva így okoskodunk: valamint kopaszt = kopaszszá, horpaszt = horpaszszá tesz, támaszt = támas állásba helyez, szakaszt = szakossá, borzaszt = borzassá, száraszt = szárazzá tesz: hasonlóan likaszt = likassá, horgaszt = horgassá, gerjeszt = gerjessé tesz, stb. Tudniillik az ily asz esz képzőjü törzsek nagyobb részt elavultak, vagy legfölebb bizonyos tájakon maradtak szokásban. Némely igékben az sz tájejtéssel j-re változik: szakaszt szakajt, szalaszt szalajt; országos divatu pedig felejt e helyett: feleszt vagy feled. | |
* | |
| (aszt-ag) fn. tt. asztag-ot. Szabad ég alatt, illetőleg szűrűn hosszukás vagy kerekdomboru halomba öszverakott gabonakévék. Búza-, rozs-, árpaasztag. A kévékbe nem kötözött száras gabona, szalma, széna stb. hasonló halomba rakva különösen kazal, vagy boglya, vagy máglya. Asztagot rakni, tetézni. Asztag alá járatni a barmot.
"A nagy asztag s a szép leány, Segít hazán és a pártán." Székely dal. Szélesb ért. mondják kévébe kötözött más növénynemüekről is. A rőzsekévéket, kukoriczakórót asztagba rakni. Egyezik vele a perzsa: ászti, román: stogi, a szláv: stog, stoh, stok. Elemzését illetőleg l. ASZT. | |
* | |
| (aszt-ag-ol) áth. m. asztagol-t. A gabonakévéket asztagféle halmazba rakja. A szürübe hordott búzát, rozsot asztagolni. | |
* | |
| (aszt-ag-ol-ás) fn. tt. asztagolás-t, tb. ~ok. A gabonakévéknak asztagba rakása, asztagcsinálás, asztagrakás. | |
* | |
| (aszt-al) fn. tt. asztal-t, tb. ~ok. Palóczos tájejtéssel: asztó. 1) Széles ért. állványra, czölöpökre, lábakra stb. vizirányosan fektetett, szegezett táblaforma lap, házi bútorféle készület, melyre holmit tenni, rakni, s melyen különféle dolgokat végezni szokás. Iróasztal, melyen irunk. Varróasztal, szabóasztal, konyhaasztal. Játszóasztal. Fa, márványkő asztal. Négyszögü, kerek, hosszukás, keskeny, széles, magas, alacson asztal. Festetlen, fényes, aranyozott asztal. Asztalhoz állni, ülni. Zöld asztal = tanácskozási. 2) Különösen, melyről enni szokás. Asztalt teríteni, étellel megrakni. Fölszedni az asztalt, a rajta levő terítéket s holmit eltakarítani. Más asztalához kenni a kést am. másnál élődni. Széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora. Népd. 3) Átv. ért. lakoma, élelmezés, eszem-iszom, mennyiben asztalnál szokott történni. Gazdag, zsiros, szegény, sovány asztal. Takarékos asztalt tartani. Nagy asztalt (lakomát) ütni. Sovány, mert magas az asztala, mert nem jut eledelhez. Úr asztala, = oltár, oltári szentség, illetőleg asztal, melyről az Ur vacsoráját veszik a hívek. Úr asztalához menni.
Egyeznek vele a szanszkrit: szthalí, szthalan (szék), hellen: dthlh (oszlop), régi felső német: Stual, újabb német: Stuhl, szerb: asztal, szlávul: stol, stul, stb. Elemzését illetőleg l. ASZT. | |
* | |
| (asz-t-al) ösz. képző, párhuzamos magashangon: esztel, mely nem egyéb, mint az aszt, eszt igeképző toldalékos változata, s gyakorlatos módosítása, pl. maraszt-al, magaszt-al, tapaszt-al, vigaszt-al, engeszt-el, hireszt-el, s az ezekhez hasonló: nehezt-el. V. ö. ~ ASZT, igeképző. | |
* | |
| (asztal-adás) ösz. fn. Vendéglés, ételitallal ellátás. | |
* | |
| (asztal-adó) ösz. fn. Vendéglátó, vendéglő, aki másokat saját asztalánál megvendégel, ételitallal ellát, akár ingyen barátságból, akár pénzért. | |
* | |
| (aszt-al-ag) fn. tt. asztalag-ot. Mértani ért. asztalhoz hasonló hosszukás négyszögü lap, melynek általellenes oldalai nem párhuzamosak. (Trapezium). | |
* | |
| (asztal-ágy) ösz. fn. Olyan ágy, melynek táblafödele asztalul használtatik, pl. a szabóműhelyekben. | |
* | |
| (asztal-áldás) ösz. fn. Imádság, melyet a keresztények evés előtt végezni, s általa az asztali étkeket megáldani szokták. Étel előtt asztaláldást mondj, utána hálaadást. | |
* | |
| (asztal-dísz) ösz. fn. Sütemény, vagy más valamiből készült alkotmány, melyet úri díszlakomák alkalmával asztali ékességül tesznek föl. | |
* | |
| (asztal-fia) ösz. fn. Az asztal táblája alá alkalmazott tolókás fiók, melybe az asztal rendeltetéséhez tartozó holmit berakni szokás, pl. az evőasztalfiába kenyeret, villát, kést, a varróasztaléba tűt, czérnát, az iróasztaléba papírt, tollat stb. | |
* | |
| l. ASZTALFIA. | |
* | |
| (asztal-fő) ösz. fn. Az evő vagy tanácsasztal előrésze, melynél a legkitünőbb személy, vendég, illetőleg elnök ül. | |
* | |
| (asztal-hazugja) ösz. fn. Ingyen asztalnál élődi tányérnyaló, kit mulattató tulajdoniért, melyek hazudozással szoktak járni, fogadnak asztalvendégül. | |
* | |
| ösz. fn. l. ASZTALOS. | |
* | |
| (asztal-hulladék) ösz. fn. Mindenféle étel-italmaradék, mi evés után fönmarad. Asztalhulladékból élő szegények, koldusok. | |
* | |
| (aszt-al-i) mn. tt. asztali-t, tb. ~ak. Evőasztalhoz tartozó, azt illető. Asztali készület, eszközök, edények. Asztali beszéd, nyájaskodás, tréfa. Asztali bor, közönséges, gyöngébbféle bor, milyet rendesen inni szokás, különböztetésül az úgynevezett pecsenye-, csemege- stb. boroktól. | |
* | |
| (aszt-al-ka) kics. fn. tt. asztalkát tb. asztalkák. A maga nemében kisebb terjedelmű asztal, pl. a nők varróasztalkája. | |
* | |
| (asztal-kendő) ösz. fn. Asztalterítékhez tartozó kendő, mely száj- és kéztörölésűl szolgál. Csinvat, damaszk asztalkendő. | |
* | |
| (asztal-láb) ösz. fn. Azon lábforma czölöpök, melyeken az asztaltábla nyugszik. Szegletes, hengerded, egyenes, görbe, karikás asztalláb. Zsámolylyal öszvekötött asztallábak. | |
* | |
| (asztal-nemű) ösz. fn. 1) Mindenféle evőasztali eszköz, kellék, ú. m. kés, villa, tányér, palaczk, pohár. 2) Különösen asztalhoz tartozó ruhanemű, t. i. abrosz, asztalkendők. | |
* | |
| (aszt-al-nok) fn. tt. asztalnok-ot. Fejedelmek vagy főurak belső tiszte, ki az étteremekre, s lakomákra fölügyel. Királyi főasztalnok vagy asztalnokmester, zászlósúri méltóság Magyarországban. (Dapiferorum Magister). | |
* | |
| (asz-t-al-ó-d-ik) ösz. igeképző mely egy-két belszenvedőt alkot, milyen: vigasztalódik, s a magashangú: engesztelődik. | |
* | |
| (aszt-al-on-ki-ént) ih. Asztalról asztalra, több asztalt különkülön véve. A vendégeket asztalonként bejárni, felköszönteni. | |
* | |
| (aszt-al-os) fn. tt. asztalos-t, tb. ~ok. Eredetileg mesterember, ki asztalokat készített, később szélesb ért. aki fából mindenféle házi bútorokat, s fölszerelvényeket, ú. m. ajtókat, ablakrámákat, padlózatot stb. készít. | |
* | |
| (asztalos-enyv) ösz. fn. Asztalosok által ragasztásra használt sajátnemű ragadós enyv. | |
* | |
| (asztalos-inas) ösz. fn. Kezdő tanítvány az asztalosmesterségben. | |
* | |
| (asztalos-legény) ösz. fn. Az asztalosmesterségben gyakorlott tanítvány, illetőleg segéd, kinek ebbeli képessége felől czéhbizonyítványa van. | |
* | |
| (asztalos-mester) ösz. fn. A bevett asztalosi czéhszabályok szerint legényből mesterré avatott személy. | |
* | |
| (asztalos-munka) ösz. fn. Asztalos mint olyan által készített, vagyis asztalosmesterség köréhez tartozó mindenféle mű, különböztetésül a szintén fából dolgozó ács, kerékgyártó, bodnár stb. munkától. | |
* | |
| (aszt-al-os-ság) fn. tt. asztalosság-ot, tb. ~ok. Asztalosmesterség. Asztalosságot tanulni, űzni, abból élni. | |
* | |
| (asztalos-véső) ösz. fn. Véső, melylyel az asztalosmunkákhoz szükséges likakat, hornyolatokat vésnek. | |
* | |
| (asztal-pénz) ösz. fn. 1) Élelmezésért fizetett pénz, kosztpénz. Mindennapi, hónapi, évi asztalpénz. 2) Háztartási költség, mely különösen asztali szükségek födözésére fordíttatik. A gazdasszonynak havonként száz forintngi asztalpénzt adni. | |
* | |
| (asztal-tábla) ösz. fn. Az asztal lényegét tevő táblaforma lap. | |
* | |
| (asztal-takaró) ösz. fn. Selyem, gyapju, len, vagy másnemű szövet, mely kivált fényüzési asztalok befödésére használtatik. | |
* | |
| (asztal-teríték) ösz. fn. 1) l. ASZTALTAKARÓ. 2) Az evőasztalra fölrakott evőszerek és edények. | |
* | |
| (asztal-terítés) ösz. fn. Az evőasztalnak az evésnél használtatni szokott ruhanemüekkel, edényekkel s eszközökkel fölszerelése. | |
* | |
| (asztal-terítő) ösz. fn. 1) Asztali szolgálattevő személy, ki az asztalt az evésiváshoz szükséges szerekkel fölszereli, különösen úri házaknál kiválólag erre fogadott szolgatiszt. 2) l. ASZTALTAKARÓ. | |
* | |
| helyesebben l. AZUTÁN. | |
* | |
| falu Bereg megyében; tt. Asztéj-t, helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (asz-ú, asz-jú) mn. tt. aszú-t, tb. ~k vagy ~ak. Egy azon kevés melléknevek közől, melyek ú, illetőleg ű raggal képződvén, magok elé más melléknevet nem vonzanak. Mondjuk bizonyos testekről, melyek nyirkossága vagyis nedves leves részei elpárologván, öszvefonnyadtak, öszvezsugorodtak, szárazakká lettek, különösen növényekre és gyümölcsökre alkalmazva. Aszú fű, fa, ág. Az aszú fa mellett a nyers is megég. Km. Asszú szilva, szőlő. Mint főnév különösen jelent aszuszőlőt. | |
* | |
| (aszú-bor) ösz. fn. Aszuszőlőből készített finomabb, édesebb, szeszesebb bor. Hazánkban különösen híresek a hegyalyjai aszúborok. | |
* | |
| (aszú-füge) ösz. fn. A forróbb éghajlati nap melegénél megaszott fügegyümölcs. Afrikai aszúfüge. | |
* | |
| (aszú-gyümölcs) ösz. fn. A nap heve vagy mesterséges meleg által, pl. kemenczében megaszott gyümölcs. | |
* | |
| l. ASZKÓRSÁG. | |
* | |
| (asz-ú-ság) fn. tt. aszúság-ot. Melegség által okozott szárazság, fonnyadtság; nyirok, nedv, lév nélkűli állapota bizonyos testeknek. | |
* | |
| (aszú-szilva) ösz. fn. Töpött, töpörödött, a nap hevétől vagy mesterséges meleg által megaszott szilva. | |
* | |
| (aszu-szőlő) ösz. fn. Érett szőlő, melyet a tartós meleg napok vizes részeitől megfosztottak, s csak mézét, czukrát hagyták meg. Hegyalyjai aszuszőlő. | |
* | |
| l. ASZÚBOR. | |
* | |
| elvont gyöke az atka szónak, valamint az Atád, Atány, Atkár helyneveknek is. Eredete s családi rokonsága homályos. | |
* | |
| igeképző, magashangon et. Képez, a) míveltetőket egytagu gyök- és törzsigékből, melyek ik hozzátétellel külszenvedők lesznek, pl. csuk, csuk-at, csuk-atik; fon, fon-at, fon-atik; mond, mond-at, mond-atik; ver, ver-et, ver-etik; ken, ken-et, ken-etik; önt, önt-et, önt-etik. Jelentése: az illető cselekvést más által hajtja végre, más által teteti, péld. parancsolva, rendelve, meghagyva, kényszerítve stb. b) Gyakorlatos g középképző után ggakorlatos cselekvőket: lát, lát-og-at; sodor, sodor-g-at; szed, szed-ěg-et; üt, üt-ög-et. Értelme: gyakran teszi azt, amit a gyök vagy törzsige jelent, pl. lát-og-at = gyakran teszi a látást, sodor-g-at a sodrást gyakran teszi stb. c) Önható gyakorlatos igékből miveltetőket: kong, kong-at; csikorg, csikorg-at; reng, reng-et; csörg, csörg-et, azaz eszközli, teszi, hogy valami kongjon, csikorogjon, rengjen, csörögjön. d) Némely kedélyhang-utánzókból egyszerű önhatókat képez, mint: jajg-at, ujjong-at, kurjog-at, ug-at, rigy-et, nyir-et, bég-et, nev-et. e) Néha egyszerű áthatókat: mut-at, kut-at, sir-at, vez-et, köv-et, melyek közől némelyekben al el képzővel váltakozik, mint: szer-et, elavultan szer-el, honnan szer-elem; mut-at, régiesen mut-al; sir-at, sir-al, honnan sir-alom; irg-at, irg-al, irg-alom. f) Ezen önhatókban: reszket, viszket, siet, tulajdonkép az önhatókat képezni szokott ed helyett áll: reszked, viszked, sied.
Mindezekben a közvetlen vagy közvetett tevés alapeszméje rejlik, s nem egyéb mint a tě-sz ige tě gyöke fordított alakban: et, mélyhangon at. Miről öszvefüggőleg és részletesen tárgyalva, l. ~ T, mint képző. | |
* | |
| magashangu párhuzamos mása et, névképző, s mint olyan szoros viszonyban áll az ás és névképzővel, pl. lát-ás, lát-at, ir-ás, ir-at, men-és, men-et, üt-és, üt-et, stb. Ezek képeznek mindennemü igékből főneveket, melyek szabatosan véve, érteményre különböznek egymástól, t. i. az ás és azt jelenti, hogy az illető cselekvés, szenvedés vagy állapot gyakorlatban, folyamatban van, s nincs ige, melyhez nem járulhatna; ellenben az at et jelenti a) az illető cselekvés, szenvedés vagy állapot bevégeztét, végrehajtott mivoltát, eredményét, pl. irat, ami irva van, irott valami, gondolat, amit gondoltunk, gondolt valami, b) annak tárgyát, lételét, pl. mondat, a mondás tárgya, tartalma, kereset, a keresés tárgya, öltözet azon ruhaféle, amibe öltözünk. Ennélfogva más és más az irás és irat, mondás és mondat, gondolás és gondolat, keresés és kereset, öltözés és öltözet. stb. A régiek e különbségre pontosabban ügyeltek, ma pedig az eredeti nyelvérzék megtompultával ott is ás és-t használ a hanyag nyelvszokás, hol at, et-nek van helye, pl. magával viszi az irásokat, e helyett iratokat vagy irományokat.
Ezen at et képzőn kivül, mely igékhez szokott ragadni, van még egy másnemü at et is, mely elvont, s jobbára homályos eredetü gyökökből alkot részint fő, részint mellékneveket, pl. borbat, kuvat, duvat, szuvat, szamat, harmat, gyarmat, szimat, gamat, garat, pamat, pemet, szemet, követ, stb. Ezekről különkülön saját rovataik alatt szólunk. Egyébiránt bővebben l. ~ T, mint képző. | |
* | |
| tárgyeseti rag, egyesszámban at, et, ět, öt változattal, hangrendi szabályok szerint az illető név többesszámának hangzójához alkalmazkodva, pl. ház-ak, ház-at, fel-ek, fel-et, szěm-ěk, szěm-ět, bot-ok, bot-ot, körm-ök, körm-öt. A többeszámban csak kétágu at, et, pl. házak-at, botok-at, húrok-at, felek-et, szěměk-et, őrök-et, bürük-et. Hosszú önhangzók után egyszerű-t, pl. kopó-t, sarló-t, kópé-t, málé-t, gümö-t, szütyő-t; a e után egygyé olvadva leszen át ét, pl. kapát, kaszát, kepét, kefét; i u ü után egyszerü t: tepszi-t, gugyi-t, kapu-t, hamu-t, köpü-t, csöpü-t. - Az as es stb. képzőjü főnevek után rendesen t, mint: fazekas-t, nyáras-t (erdő), szilas-t (erdő), fenyves-t, üvegěs-t (mester-ember), lakatos-t (mesterember), kőrös-t (fa); melléknevek után pedig szokottabban egyszerü t, de terjedt tájszokás szerint at et is, pl. magas-t vagy magas-at, szálas-t vagy szálas-at, népes-t vagy népes-et, törős-t vagy tőrös-et, stb. Ha tehát ugyanazon szó főnév is, melléknév is, első esetben csak t-vel, másodikban mindkétfélekép ragozható, pl. láttam a szomszéd kalapos-t (mesterembert), nem kalaposat; ellenben: azt a sipkás gyereket hívd ide, nem azt a kalapos-t vagy kalaposat. Így: nyerges-t, asztalos-t, üveges-t, lakatos-t, (t. i. mesterember-t). Hasonló szabály áll némely más képzőjü fő és melléknevekre nézve is, melyek tárgyeseti és többesszámbeli ragjai mindig följegyezve találtatnak. | |
* | |
| mezőváros Somogyban, tt. Atád-ot, helyragokkal: ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (at-ag) párhuzamos magashangu társa ETEG, mindkettő a maga nemében nyilt hangzókkal, képeznek mellékneveket a) ad ed képzőjü önhatóigékből, midőn a d keményebb t-re változik, s gyakorlatos ag eg ragasztatik hozzá, ú. m. olvad, olv-at-ag, hervad herv-at-ag, lankad lank-at-ag, roskad rosk-at-ag, csügged csügg-et-eg, pöfed pöf-et-eg, b) at et képzőjü önhatókból, mint: hallg-at-ag, reszk-et-eg, viszk-et-eg, c) oly ad ed középképzőjü igékből, melyek gyakorlati igék törzseiül szolgálnak, mint: ing-ad-oz ing-atag, roml-ad-oz roml-atag, leng-ed-ěz leng-eteg, csörg-ed-ěz csörg-eteg, stb. E nem alá tartozó melléknevek jelentenek belső hajlamot, képességet, szokásos könnyüséget azon belcselekvés gyakorlatára, melyet az illető törzsige jelent, pl. olvatag, hervatag, lankatag, ami természeténél, hajlamánál fogva könnyen olvad, hervad, lankad; roskatag, csüggeteg, ami belső gyöngeségénél fogva könnyen roskad, csügged, vagy roskadozó, csüggedező állapotban van. E képző által sok szép hangzatu szóval szaporíthatjuk nyelvünket. Így lehetnek: omlatag árvíz; dörgeteg ágyu; horgatag, ami könnyen horgad, tespeteg, ami tespedni szokott stb. A mered igéből mereteg helyett meredek van divatban. - Némelyek főnevekül is használtatnak, mint: zuhatag, sivatag, förgeteg, rengeteg, csörgeteg, kergeteg stb.
Mint képességi gyakorlatra vonatkozók hasonló érteményüek az ékony ékěny, pl. forgékony, omlékony, ingékony, tevékeny. | |
* | |
| (at-al) ösz. képző, magashangon etel, (et-el). Főneveket alkot igékből, mint: hiv-atal, rov-atal, jöv-etel, men-etel. Ide tartoznak az ě, i, tě, vě, vi, hi, lě elvont gyökökből származott: étel, ital, tétel, vétel, vitel, hitel, létel. Ezen neveknek részint élő, részint kiavult egyszerű törzsei: hivat, rovat, jövet, menet, ét, it, tét, vét, lét, hit, vit, s a hozzájok ragasztott al el nagyobb nyomatékot, vagy faji érteményt kölcsönöz nekik. V. ö. ~ AT, névképző. | |
* | |
| falu Somogy vármegyében; tt. Atalá-t, helyragokkal: Atalá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ÁTÁNY. | |
* | |
| magashangon ETÉK, ösz. képző, mely igékből alkot főneveket. Első alkatrésze a tevést vagy tetetést miveltetést jelentő at et, pl. fogy fogy-at, ró rov-at, fon fon-at, mos mos-at, második ék, mely az illető tevésnek tárgyát, illetőleg eredményét fejezi ki, pl. fogyaték = elfogyott valami, fonaték = font valami, rovaték = rovott valami, vezeték = vezetett valami. Érteményi rokonságban áll vele az adék edék, pl. maradék, akadék, mosadék, menedék, stb. azon különbséggel, hogy az első nemüekben inkább a kiható, emezekben a benható cselekvés tárgya vagy eredménye jelentetik. Ily különbséget teszünk ezek között is: hasíték, hasított valami, hasadék, hasadás által támadt nyilás, repeszték, amit külerő repesztett, repedék, ami önmagától repedt stb. | |
* | |
| keresztnév, tt. Atilá-t, 1) A hunnok világhírű fejedelme, máskép: Etele, (itélő?)
"Óh! más magyar kar mennyköve villogott Atilla véres harczai közt, midőn A félvilággal szembe szállott Nemzeteket tapodó haragja." Berzsenyi. 2) Átv. ért. magyar szabásu dolmány neme, atiladolmány. Atilát csináltatni, viselni. | |
* | |
| (atila-as) mn. tt. atilást vagy ~at, tb. ~ak. Atiladolmányba öltözött, festett, atilában járó. Atilás ifjak, urak. | |
* | |
| (at-ka) fn. tt atkát tb. atkák. 1) Nyolczlábu kisded bőrféreg, mely a barmokat szokta leginkább meglepni (marhaatka). Van ilynevü sajtkukacz is. 2) Baróti Szabó D. szerint folyók partjain kavicsból és porondból álló földréteg. Mi első jelentését illeti, egyezik vele a lengyel ovadka magyarosan elemezve: av-at-ka, mintha volna ev-et-ke, az evés rokona, mennyiben a bőrön illetőleg sajton élődik. (Comedo). | |
* | |
| falu Heves vármegyében, tt. Atkár-t, helyragokkal: ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (at-ka-as) mn. tt. atkás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Marha vagy sajtféreggel teljes. 2) Porondos, kövecses. Atkás vízpart. | |
* | |
| fő és mn. tt. atlacz-ot. 1) Nehéz, tömör, fényes szövet neme leginkább selyemanyagból. Fekete, fehér atlacz. 2) Ily szövetből való, készített, varrott. Atlacz szoknya, köntös, köpeny, czipő, mellény, nyakkendő. - Perzsa szónak tartják. | |
* | |
| (atlacz-ércz) ösz. fn. Érczes állapotban találtató jegeczes zöldes réz. | |
* | |
| (atlacz-gálicz) ösz. fn. Tiszta, rostos állapotban levő gálicz, milyen a magyar és csehországi bányákban bőven találtatik. | |
* | |
| (atlacz-kelme) ösz. fn. Atlaczanyagból álló kelme. Atlaczkelméből készített diszköntös, öltözék. | |
* | |
| (atlacz-os) mn. tt. atlaczos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami atlaczmódra, vagyis sodrott fonalakkal kevert szálakból van szőve; félatlacz. | |
* | |
| (atlacz-oz); áth. m. atlaczoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Atlaczossá tesz, atlaczformára készít valamely szövetet. | |
* | |
| (atlacz-oz-ott) mn. tt. atlaczozott-at. l. ATLACZOS. | |
* | |
| (atlacz-pillangó) ösz. fn. Pillangók egyik neme, melynek röptyűi atlaczszint játszanak. | |
* | |
| (atlacz-szalag) ösz. fn. Atlaczféle szövetü szalag. | |
* | |
| (atlacz-szövet) ösz. fn. l. ATLACZ. | |
* | |
| (atlacz-szövő) ösz. fn. Takács, illetőleg gyáros, aki atlaczféle szöveteket, kelméket gyárt. | |
* | |
| magashangon ETLEN, átvetve talan, telen, öszvehúzva: tlan, tlen, mellékneveket képez nevekből és igékből. E három alak használásában a nyelvszokás annyira változó, hogy szabály alá venni csak féligmeddig lehet.
I. Nevek után. 1) Az önhangzóval végződő egytagu nevekhez talan telen, vagy az első hangzót kiugratva tlan tlen járul: fátalan, fátlan; sótalan, sótlan; szótalan, szótlan; nőtelen, nőtlen; hűtelen, hűtlen. 2) A többtaguak után a rövid önhangzó megnyujtásával szokottabban: tlan tlen; apátlan, anyátlan, csomótlan, szülétlen, gyürűtlen. 3) A mássalhangzóval végződő egytagu nevek után a szokás hol az egyiket, hol a másikat használja: pl. a tagok, testrészek nevei után jobbára atlan, etlen, mint: agyatlan, fejetlen, hajatlan, fületlen, nyakatlan, orratlan, szemetlen, szájatlan, nyelvetlen, ínyetlen, lábatlan, kezetlen. Különben épen nem ritkán talan telen, ú. m. kártalan, nyugtalan, szagtalan, meztelen, hirtelen. Néha másmás értelemben majd ezt, majd amazt, pl. nyomtalan = nyom nélküli, nyomatlan, ami nyomva nincs; zártalan = zár nélküli, záratlan, ami nincs bezárva. 4) Az ékvesztők ép állapotban a talan, rövidítve pedig az atlan alakot veszik föl; sártalan, saratlan; úrtalan uratlan; kéztelen, kezetlen; réztelen rezetlen; fűztelen, fűzetlen stb. 5) A többtagu s mássalhangzóval végződők után általán talan telen: dorombtalan, tanácstalan, csillagtalan, veszélytelen kétségtelen, örömtelen. Kivétetnek a) a hangugratók, melyekhez ép alakban talan telen, különben atlan etlen járul: álom-talan, álm-atlan, nyereg-telen nyerg-etlen, szobortalan, szobr-atlan, vödörtelen, vödr-etlen, b) az alom, elěm után rendesen: atlan etlen: bizalm-atlan, alkalm-atlan, félelm-etlen, kényelm-etlen; c) az ékvesztők után, ha hosszúk maradnak, talan telen, különben atlan etlen: kosár-talan, kosar-atlan, bogár-talan, bogar-atlan, kenyér-telen, kenyer-etlen, egér-telen, eger-etlen. II. Igék után. A gyök- és egytagu származékigék általán fölveszik vagy fölvehetik a tagadóképzőt, továbbá az ad ed, aszt eszt, ít úl űl, l, r, s, z-vel képzettek, és a tehetők, a többi öszvetett képzőjüek pedig, pl. a kodik, ódik, ogál stb. igen gyéren, s mintegy ritkaság gyanánt. Az igékhez általán atlan, etlen alakban járul, ú. m. szab-atlan, ad-atlan, szed-etlen, vág-atlan, lak-atlan, szok-atlan, csal-atlan, gyón-atlan, ken-etlen, kér-etlen, vél-etlen; mosd-atlan, kezd-etlen, int-etlen, fejt-etlen, olt-atlan, nyujt-atlan, dönt-etlen, küld-etlen; szakad-atlan, enged-etlen, dagaszt-atlan, gerjeszt-etlen, füröszt-etlen; tanít-atlan, hasít-atlan, borít-atlan, kerít-etlen, feszít-etlen, fenyít-etlen; szabadúl-atlan, tanul-atlan, készül-etlen, rendül-etlen; gondol-atlan, fontol-atlan, keres-etlen; hámoz-atlan, poroz-atlan, legyez-etlen, kérděz-etlen, födöz-etlen; maradhat-atlan, vigasztalhat-atlan, élhet-etlen, tűrhet-etlen. Az ász ész után, midőn ige, szintén: atlan etlen, midőn pedig név: talan, telen, pl. vadász-atlan erdő, melyben nem vadásztak, vadász-talan erdő, melynek vadásza nincs; halász-atlan folyó, melyben halászni nem szoktak, halász-talan folyó, melynek halásza nincs. Használtatik határozóilag is általában. Az ifjúság szeszélyes álma illan, . . . . . . Férfiult erőnk valót ölel búsítlan. Kisfaludy Károly. De ah! szemeim haszontalan keresnek, Haszontalan keresnek téged könnyeim. Szemere Pál. Hogy ezen képzőt észszerüleg elemezhessük, mindenek előtt érteményét kell meghatározni. Annyi világos, hogy tagadó, vagyis nemlő mellékneveket képez, és pedig a) midőn nevekhez járul, ellentétesei az as es os ös képzőjü melléknevek, pl. házas, akinek háza van, ház-atlan, akinek háza nincs; fej-es, akinek feje van, fej-etlen, akinek feje nincs, és így csomós csomótlan, kapus kaputlan, csillagos csillagtalan, vagyis az elsőrendű képző az illető alanyról bizonyos birtoki, tulajdonsági, vagy öszveköttetési viszonyt állít, a második rendű pedig ezen viszonyt tagadja, miszerint a tagadó nem vagy nélkül-vel azonos jelentésü, pl. lábatlan = nem lábas, láb nélkül, fogatlan = nem fogas, szótlan = nem szós, nőtlen = nem nős vagy a tagadó nem-et is hátratéve = lábas nem, fogas nem, szós nem, nős nem. Az árja nyelvek a tagadó szócskát az illető név elé teszik, pl. fegyvertelen, (nem fegyverěs), latinul: in-ermis, németűl: un-bewaffnet, szlávul: ne-zbrojni; akarattalan (nem akarós), lat. in-voluntarius, ném. un-willig, szlav. ne-wolni. Sőt nálunk is van egy-két szóban előtétes tagadó, pl. se-honnai = hontalan, se-szinű = színtelen. 2) Midőn igékhez járul, körülirva a multidő által értelmezhető: szabatlan = amit nem szabtak, nem szabott; szokatlan = amit nem szoktak, nem szokott. Hasonló viszony uralkodik az árja nyelvekben is: ismeretlen, incognitus, unbekannt, newedomí; szokatlan, insolitus, ungewöhnt, váratlan, inexpectatus, unerwartet, necsekaní. Tehát közös észjárás szerint ezekben és ilyenekben a multidő képzője t rejlik. E szempontból kiindulva az igékhez járó atlan etlen így elemezhető: első alkatrészét tenné a múltidő t képzője előtétes nyilt a vagy e önhangzóval: jár, jár-t, jár-at; a másikat pedig a len, tájejtéssel lem = nem, hangrendileg lan (n és l másutt is könnyen fölcseréltetnek pl. gyanánt régen gyalánt, lám régen csaknem állandóan nám; ma is a népnél hun, hol helyett; így lön Anton-ius Antal); tehát: járatlan = jár-t-lan = nem járt; ellentéte: jártas, járatos; fonatlan = fon-t-lan = nem font. Amely igék csak a harmadik személyben kettőztetik a t-t, az első személy szerint elemzendők, pl. szokott, szok-t-am, leszen: szok-t-lan szok-at-lan, törött, tör-t-em, leszen: tör-t-len, tör-et-len. Amelyek pedig a kettőztetést minden személyben, megtartják, analogia szerint ezen képzésben is kettőztetniök kellene: oldottam, old-ott-lan, old-att-lan, ütöttem, üt-ött-len üt-ettlen; de tudvalevő dolog, hogy ezen nemüeket is a tájszokás egyszerüsíti, pl. üttem, tehát üt-t-len, üt-et-len süttem, tehát: süt-t-len, süt-et-len. Ezen elemzés szerint az itlan, föloldva = ittlan, nem itt, nem ivott, étlen = ettlen, aki nem evett, nem ett, hitlen = hittlen, aki nem hitt. A nevekből származott atlan etlen-féle tagadó melléknevek ellentétesei az as es-nemű állítólagosak, pl. hajas, hajatlan = nem hajas, bőrös, bőretlen = nem bőrös, nyelves nyelvetlen = nem nyelves stb. Tehát a tőnevekhez ragadt atlan etlen azt jelenti, hogy az illető alany bizonyos birtoki, tulajdonsági, vagy öszveköttetési viszony nélkül való, pl. szarvatlan ökör, melynek szarva nincs, nem szarvas; kezetlen ember, kinek keze nincs, kéz nélkül. Ezen alapeszméből kiindulva azt gyanítjuk, hogy a kérdéses névképzőben a t nem egyéb, mint átváltozott s, vagyis, hajatlan = haj-as-lan, fejetlen = fej-eslen; és így, mint az igéknél, a tulajdonképi tagadó képző len (lem, nem). Eszerint mind az igék, mind a nevek után az eredeti képzősorozat: atlan etlen, ellenben a talan telen átvetett, a tlan tlen pedig öszvehúzott; továbbá a t mindenütt lényeges alkatrész, s ki nem hagyható, pl. hibás volna néptelen vidék helyett: néplen, mert ez tulajdonkép ezt tenné: nem nép, holott azt akarjuk mondani: nem népes; hasonlóan tétlen, elemezve: tét-t-len (két t-vel), vagy tét-et-len =nem tétes. Azonban ha már a törzs végén t van, a t kettőztetése elmaradhat, pl. mint föntebb búsítlan (búsít-t-lan vagy búsít-at-lan helyett), különösen hat, het képzők után: láthatlan (láthat-t-lan vagy láthat-at-lan helyett). "A szél.... eme láthatlan szilaj mén" (Tompa); "Szirt! rendíthetlen" (Kazinczy Ferencz); "Halhatlan ifjusággal jövő időm örül" (Kis János); "Ellentállni e viharnak, lehetlen már a magyarnak" (Kisfaludy Sándor). Nincs példa nélkül a régiségben, hogy lan, len egészen egyszerűen áll, pl. a Toldy Ferencz kiadta ,Passio' 134. lapján "mértéklen irgalmasságodat mutatád." A finn nyelvben hasonló hozzá a hiányt, fogyatkozást jelentő tta ttä névmódosító rag, pl. kukko kakas, kukotta, kakas nélkül, tyttő leány, tytöttä leány nélkül; továbbá a ton tön képző, pl. raha pénz, rahaton pénzetlen, henki lélek, hengetön, lelketlen. Innen némelyek a magyarban is ta elemet vesznek fel, mely táv = ta-av, tasz-ít, to-l, ta-g-ad stb. szókban is létezik, lan végzettel együtt, vagy épen magát a tol igét an végzettel. Azonban a föntebbi elemzés valószinűbb. | |
* | |
| fn. tt. atraczél-t, tb ~ok. Növénynem az öthímesek és egyanyások seregéből, melynek legismeretesb faja mezei atraczél, máskép, ökörnyelvfű. Németűl: Augenzier (Anchusa). | |
* | |
| pl. szorgalmatos, l. ~ ETĚS. | |
* | |
| változattal OTT, ETT, ĚTT, ÖTT, UTT, ÜTT, helyképző, mely megfelel e kérdésre hol? pl. al-att, Óvár-ott, fěl-ětt, mell-ett köz-ött, más-utt, minden-ütt. Közvetlenül véve nem egyéb, mint a helymutató ott különféle módosított alakban. Alkatrészei, a) azon on ěn ön, illetőleg n, mely állapító helyhatárzókat képez, mint: ben, benn, kün, künn, len, után, Pesten, Váradon, b) azon t, mely az n-vel képzett helyhatárzókhoz szokott járulni: ben-t, kün-t, len-t, fen-t, mely hasonlatnál fogva ezek: alatt, fölött, előtt, mögött, hěgyětt, körött, között, mellett így elemezhetők: alan-t, fölön-t, előn-t, mögön-t, stb. valamint hosszatt = hosszant, Fehérvárott = Fehérváront, Pécsětt = Pécsěnt, Győrött = Győrönt, sőt maga az ott itt is = on-t, in-t. | |
* | |
| felhangon ~ ETTE, (att-a, ett-e) igen sajátságos és a bécsi s müncheni codexekben gyakran előforduló igerag: "lelék Dánielt imádkozatta és unszollatta ő istenét" (bécsi codex, latinúl: invenerunt Danielem orantem et obsecranten Deum suum). A mint látjuk a latinban részesülő felel meg neki. De egy az, hogy a latin részesülő jelenben van, midőn a magyar alak multra látszik mutatni; más az, hogy a magyarban végűl a személyrag van, melynek nincs nyoma a latinban. Megtetszik ez más helyekből is: "Jézus azért, hogy látá őtet siratta, és a zsidókat sirattok." (Müncheni codex, latinul: Jesus ergo ut vidit eum plorantem et Judaeos plorantes); "úr mikor láttonk tégedet ehezetted és etettönk tégedet, szomjazattad és veneréket adtunk teneked" (Domine, quando te vidimus esurientem et pavimus te, sitientem et dedimus tibi potum); "és látván azokat munkálkodattok" (et videns eos laborantes) stb. Ezeket ugyan mind ki lehet határtalan móddal - infinitivussal - fejezni: lelék Dánielt imádkozni, látá a zsidókat sírni, láttunk tégedet éhezni és szomjazni, látván azokat munkálkodni. De jönnek elő számos esetek, melyekben ez nem alkalmazható: "ő még e beszéllette" (adhuc eo loquente); "ő kedeg olivetnak hegyén ülette" (sedente autem eo super montem oliveti); "immár kedeg ő leszállatta" (jam autem eo descendente); "azok evezettek kedeg ő elalvék" (et navigantibus illis obdormivit); "ők a helyről leszállattok" (descendentibus illis de monte); "tü a városba bemenettetek" (introeuntibus vobis in civitatem); sőt viszonyragokkal is: "Pontius Pilatus Judeában birolkodtának idejében" (procurante Pontio Pilato Judaeam); "láta egy szegény özvegyet két fél akcsa eresztettet" (vidit viduam pauperculam mittentem aera minuta duo); "és ők a hegyről leszállattokban parancsolá ő nekik" (et descendentibus illis de monte, praecepit illis); "mend a népek hallattára (ez ma is szokásban van) kedeg monda" (audiente autem omni populo dicit). Valamennyit kifejezhetjük midőn, mikor toldással és határozottmódú mult idővel: midőn imádkozott, midőn sirt, midőn éheztél, midőn munkálkodtak, midőn beszélett, midőn eveztek, midőn leszállottak stb. Ez tehát állapotjegyzői alak, még pedig mult időbeli, tökéletesen megfelelő a va ve jelen időbelinek, mely a régiségben szinte fölvevé a személyragokat: "a mely föld tégedet meghalvád fogadand" (quae te terra morientem susceperit). Ime látjuk, hogy a latinban mindkét esetben a részesülő jelene használtatik, hanem a régibb magyar nyelvérzés a föntebbiekben igen finomul a multat is megkülönbözteti, s e mellett a személyragokat is használja. A mai általános nyelvszokás mindkét működést elhanyagolja. Azonban Erdélyből értesülünk, hogy ott ezen alak mostanig divatban vagyon, pl. ott szokásos ezen kifejezés: álmatta vagy álmotta (álmában, midőn álmodott) azt képzelé. | |
* | |
| eredeti főnév, mely ma csak a birtokos állapot harmadik személyében használtatik: atyja, atyjok, atyjai, atyjaik, és ezek ragozásaiban: atyját, atyjokhoz, stb. Atyjaik helyett némelyek irták: atyáik, de a többi formák ellen hibásan. Rokonságait l. ATYA szónál. | |
* | |
| ~ OTY, magashangúlag ITY, hangutánzókat képeznek, melyek csak népies alsó irásmódban használhatók mint: pitypalaty, fityfirity, kitykoty, lityloty, titytoty, pitypoty. | |
* | |
| (aty-a) fn. tt. atyát, tb. atyák. Annyi mint: apa, vagyis nemző. Különben nyelvszokásilag az apa és atya között az a különbség látszik lenni, hogy az apa mindennapiasabb, népszerűbb s bizodalmasabb nevezet, ellenben az atya uriasabb, s nagyobb tiszteletre mutató, s bizonyos rangu, s hivatalu személyeket illet. Lelki atya, gyámatya, egyház atyja, árvák atyja. Atyamester. Atya Isten. Szentséges Atya. Atyám uram, vagy uram atyám. Atyafi, Atyaságod. V. ö. APA.
Legrégibb szavaink egyike, mely első szükségü családi viszonyból fejlődvén ki, különböző nyelvfajokban kisebb-nagyobb módosítással divatozik, milyenek a hellen: atta, szláv: otacz, vagy otecz, lapp: attye, góth: atta, tatár, török ata, szanszkrit tátasz, csuvas: atte, angol: dad, daddy, czigány: dádé stb. | |
* | |
| több falvak és puszták neve; tt. Atyá-t, helyr. Atyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (atya-bátya) ösz. fn. 1) Atyámnak öregebbik fitestvére. 2) Bármelyik apai testvér, ki nálam idősebb, mindkettő máskép: nagybátya. | |
* | |
| (atya-fi) ösz. fn. tt. atyafi-t, tb. ~ak. Szoros értelemben annyit tesz, mint velem egy atyától nemzett fiú, vagyis fitestvér, személyragozva: atyámfia, atyádfia, atyjafia stb. "Toldy Györgynek.... atyjafia (azaz testvére) volna." Ilosvai Péter költeményében a XVI. századból; de ezen értelme már végképen kiavult, s tágasabban véve oly rokon, ki velünk egy nemzetségből származott, vérrokon. Közelről, távolról atyafiak. Osztályos atyafiak. Legtágasabb értelemben a sógorok, komák is ide értetnek. A lakodalomra mindnyájan hivatalosak az atyafiak. Erre vonatkozik a közmondás is: Sógorság, komaság, nem nagy atyafiság. Atyafinak nevezi a magyar a különféle keresztény felekezetbelieket is, reformatus, evangelikus, kathólikus atyánkfiai. Népies nyelven barátságos megszólításúl használtatik. Hová hová, atyafi? Hej nem úgy, atyafi! Különösen a hazában lakó idegen fajuak közől a köz magyar így czímezi a tótot, valamint a németet sógornak, a románt bátyónak, a czigányt komának, a zsidót szomszédnak szokta nevezni. | |
* | |
| (atya-fias) ösz. mn. Atyafihoz illő, atyafiak szokása szerint való. Atyafias vonzalom, barátság, egyesség. | |
* | |
| (atya-fiság) ösz. fn. tt. atyafiság-ot. Vérrokonság, egy nemzetségből származás. Közelről, távolról való atyafiság. Atyafiságban levők öszvekelése. Sógorság, komaság, nem nagy atyafiság. Km. | |
* | |
| (atya-fiságos) ösz. mn. Ami az atyafisággal megfér, hozzá való, arra vonatkozó, illetőleg: barátságos. Atyafiságos indulat, szeretet, megegyezés, osztozás. | |
* | |
| (atya-fiságosan) ösz. ih. Atyafiságos módon, úgy mint atyafiak szoktak. Atyafiságosan egyezkedni. Szélesb ért. = barátságosan, viszonyos szeretettel. | |
* | |
| (atya-fisodás) ösz. fn. tt. atyafisodás-t, tb. ~ok. Atyafivá levés, rokonosodás, mi tulajdonképen házaság által történik, tehát sógorosodás. | |
* | |
| (atya-fisodik) ösz. k. m. atyafisod-tam, ~tál, ~ott. Atyafiságba lép, bizonyos családdal rokonúl. | |
* | |
| (atya-fiúi) ösz. mn. Atyafit illető, ahhoz illő, annak tulajdonságával biró. Atyafiúi szeretet, vonzalom, részvét. | |
* | |
| (atya-gyilkos) lásd APAGYILKOS. | |
* | |
| l. APAGYILKOSSÁG. | |
* | |
| (atya-húg) ösz. fn. 1) Atyám testvérhuga, fiatalabb nővére, máskép: nagynéném. 2) Atyám nővére, ki nálam ifjabb. | |
* | |
| (aty-a-i) mn. tt. atyai-t, tb. ~ak. Atyát illető, ahhoz tartozó, attól való, származó. Atyai szeretet, gond. Atyai jog, hatalom, kötelesség. Atyai jószág, ház, örökség. Atyai áldás, átok. | |
* | |
| (aty-a-i-lag) ih. Atyai módon, atyai szokás szerint, mint atyához illik. Atyailag gondot viselni a gyermekekről. Atyailag bánni az árvákkal, alattvalókkal. | |
* | |
| (atya-isten) ösz. fn. A Szentháromság első személye. A köznép néhutt Öregistennek is hivja. | |
* | |
| (aty-a-al-kod-ás) fn. tt. atyálkodás-t, tb. ~ok. Atyai módon való gondoskodás, atyai kötelességek teljesítése; atyáskodás. | |
* | |
| (aty-a-al-kod-ik); k. m. atyálkod-tam, ~tál, ~ott. Atyai módon gondoskodik, bánik, atyai gyöngéd kötelességeket gyakorol; úgy bánik valakivel, mintha atyja volna. | |
* | |
| (atya-mester) ösz. fn. A czéhrendszerben azon mester, kinek fegyelmettartó fölügyelése alatt vannak az illető legények. A czéhmester után első czéhbeli hivatalnok. Tréfás pásztori nyelven így hivják a bikát. | |
* | |
| (atya-néne) ösz. fn. Atyám nénje, öregebb nővére, máskép: nagynéne. | |
* | |
| (atya-név) ösz. fn. Atyát illető név, czím, vagyis ezen szó: atya, atyám. Megérdemleni az atyanevet. Atyanéven szólítani jótévőnket. | |
* | |
| (atya-öcs) ösz. fn. 1) Atyámnak ifjabbik fitestvére. 2) Atyámnak fivére, ki nálamnál is ifjabb. | |
* | |
| (atya-ölés) ösz. fn. Az apának önnön fia, vagy leánya által erőszakos halállal kivégzése. | |
* | |
| l. APAGYILKOS. | |
* | |
| (atya-rokon) ösz. fn. Aki velünk atyai ágról van vérségben, rokonságban. | |
* | |
| (aty-a-as) mn. tt. atyás-t, vagy ~at. tb. ~ak. Mondjuk oly gyermekről, kit atyja elkényeztetett, s ennélfogva annak nyakán csügg, s tőle elválni nem bír. | |
* | |
| (aty-a-ság) fn. tt. atyaság-ot. 1) Atyai minőség, tulajdonság. 2) Czím, melylyel általán a kathólikusok szokták papjaikat, lelkészeiket, különösen a szerzeteseket megtisztelni. Kérem atyaságodat. Engedje meg atyaságod. Ő atyasága parancsolja. | |
* | |
| (aty-a-as-kod-ás) fn. tt. atyáskodás-t, tb. ~ok. Atyai gondoskodás, bánásmód. | |
* | |
| (aty-a-as-kod-ik); k. m. atyáskod-tam, ~tál, ~ott. Atyailag gondoskodik, bánik, ápolgat valakit. Atyáskodó fejedelem. | |
* | |
| (aty-a-atlan) mn. tt. atyátlan-t, tb. ~ok. Árva, akinek atyja megholt, vagy elveszett, elbujdosott. | |
* | |
| (aty-a-atlan-ul) ih. Atya nélkül, árván, atyátlan állapotban. Atyátlanul bujdosó, nyomorgó árvák. | |
* | |
| (aty-ó) fn. tt. atyó-t, tb. ~k. Öreg apa; néha hizelgő értelemben am. apus, atyus. | |
* | |
| l. APUL. | |
* | |
| (aty-us) fn. tt. atyus-t, tb. ~ok. Az atya szónak kicsinyített, bizodalmas, hízelgő, gyermeteg kifejezése, mint: apus, anyus. | |
* | |
| (aty-us-ka) fn. tt. atyuskát. Az atya szónak kettőztetett kicsinyítése, mint: apuska, anyuska, mamuska. | |
* | |
| keresztnév, tt. Auguszt-ot. Latinul: Augustus, jobban megmagyarosítva: Ágost. | |
* | |
| női keresztnév, tt. Augusztát. Latinul: Augusta. Máskép: Ágosta. | |
* | |
| fn. tt. Augusztus-t, tb. ~ok. 1) Keresztnév. 2) A polgári év nyolczadik hava, régiesen: kisasszony hava, vagy kisasszonyhó, újabb nyelven: nyolczadhó vagy nyárutó. | |
* | |
| elvont gyök, egy az ó (antiquus) szóval; változattal, OV, honnan: avik vagy ovik, avas vagy ovas, avúl vagy ovúl stb. Hasonlóan a hav, sav, szav, tav öszvehúzva: hó, só, szó, tó. Általán jelent régit, régmultat, s mennyiben agg korra is vonatkozik, ellenkezője iv, ivik, ivadék, mint a maga nemében újat, ifjat, illetőleg új nemzedéket jelent.
Rokon vele az agg korra vonatkozó latin: avus, avitus, autummus, s a német: alt, Ahn, stb. V. ö. A, távolra mutató. | |
* | |
| (av-ad); önh. m. avad-t, htn. ~ni. Óvá, illetőleg kopottá, romlékonynyá lesz; avúl. | |
* | |
| AVADAGSÁG, l. AVATAG, AVATAGSÁG. | |
* | |
| (av-ad-ék) fn. tt. avadék-ot. Avadt, avult, illetőleg elkopott, elvásult, idő által megviselt holmi, pl. ruha, bútor, edény. Használható melléknevül is: avadék posztó. Ellenkezője: ivadék, mint új szüleményt, fiatal származékot, nemzedéket jelentő. | |
* | |
| (a-vagy) kötszó, mely elválasztó, illetőleg ellentétes mondatokat köt öszve. Enyém leszesz, avagy meghalok. Ily mondatokat így is lehet öszvekötni: vagy enyém leszesz vagy meghalok; vagy én, vagy te. Néha igazító jelentése van. Avagy mit is mondottam? Avagy úgy! A régieknél előfordúl: azvagy. | |
* | |
| (av-ar) fn. tt. avar-t, tb. ~ok. Általán, lábán túlérett, megaszott, elavult, öszveszáradt fű. Különösen, sovány, homokos földön, legelőkön termő szénaforma fű, melyet a barom nem kedvelvén, lábán marad, míg a tél és tavasz viszontagságai le nem törik. Az asszonysziv, mint az avar, igen hamar lobbot vet. Kisf. S. | |
* | |
| (av-ar-os) mn. tt. avaros-t vagy ~at, tb. ~ak. Avarral benőtt. Avaros sovány mező, telek, legelő. l. AVAR. | |
* | |
| (av-as) mn. tt. avas-t, vagy ~at. tb. ~ak. Mint az av azaz ó gyök származéka általán jelent régiest, a maga nemében avultat. Különösen mondjuk holmi zsiros, kövér testekről, melyek bizonyos idő multával mintegy elavulnak, megromlanak, kellemetlen szagot és ízt kapnak. Avas szalonna, háj, zsír, olaj, turó, sajt, tej. | |
* | |
| (av-as-an) ih. Avas állapotban, minőségben, illetőleg romlottan, ízét, büzét vesztve. | |
* | |
| (av-as-ít); áth. m. avasít-ott, par ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Avassá tesz. A hosszú idő, a nagy melegség megavasítja a szalonnát. | |
* | |
| (av-as-od-ás) fn. tt. avasodás-t, tb. ~ok. Bizonyos testek romladozó változása, midőn avasokká lesznek. Avasodás ellen hűs, szellős kamarában tartani a szalonnát, zsírt. | |
* | |
| (av-as-od-ik); k. m. avasod-tam, ~tál, ~ott. Avassá lesz, illetőleg hosszabb állás, melegség miatt szaga, íze megromlik, megkeseredik, pl. a szalonna, háj, zsír. | |
* | |
| (av-as-ság) fn. tt. avasság-ot. Némely zsíros, olajos testek mineműsége, megromlott tulajdonsága, midőn avasakká lettek. Avassága miatt használhatatlan szalonna. | |
* | |
| helység Szathmár megyében. Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (av-as-úl) önh. l. AVASODIK. | |
* | |
| (av-at); áth. m. avat-tam, ~tál, ~ott, par. avass. Az av azaz ó gyököt véve alapul, általán am. valamit oly állapotba helyez, mely azt ujdon- vagy ujonczságától megfosztja, s mintegy hasonnemű ó tárgyakhoz hasonlóvá teszi. V. ö. AVATATLAN. Innen 1) am. valami új szövetet bizonyos készület által friseségétől, ujdonságától megfoszt, s azt a kellő czélra alkalmassá, s a többi már viselésben levőkhöz mintegy hasonlóvá teszi. Beavatni a posztót, am. beereszteni. 2) Valakit bizonyos hivatali körbe, vagy társulatba vezet, s annak ismeretes, rendes tagjává tesz. Az ujonnan kinevezett tisztviselőket beavatni. A gyermekágyas asszonyt egyházba avatni. 3) Valakit bizonyos rejtélyes dolgok, ismeretek titkaiba bevezet. Titokba, tudományokba avatni valakit. 4) Visszaható névmással: önmagától bizonyos dolgokba, ügyekbe keveredik, bocsátkozik, s úgy teszen, mintha azokhoz már régtől köze vagy joga volna. Mások ügyeibe avatni magát. | |
* | |
| (av-at-ag) mn. tt. avatag-ot. Régisége miatt kopásban levő, romladozó, romlékony. Avatag áru, ruha. Elemezve tulajdonkép: avadag, az avad törzstől, mint: hervad hervatag, olvad olvatag stb. l. ~ ATAG. | |
* | |
| (av-at-ag-ság) fn. tt. avatagság-ot. Romlott, kopott régi holmi, tarattyú. | |
* | |
| (av-at-ás) fn. tt. avatás-t, tb. ~ok. Általán cselekvés, mely által valamit vagy valakit beavatnak. Posztóavatás, hivatalba avatás, titokba avatás, stb. V. ö. AVAT. | |
* | |
| (av-at-ás-i) mn. tt. avatási-t, tb. ~ak. Avatást illető, ahhoz tartozó, azzal járó. Avatási mód, szokás, V. ö. AVATÁS. | |
* | |
| (av-at-atlan) mn. tt. avatatlan-t, tb. ~ok. Általán, ami vagy aki avatva, beavatva nincs, vagyis a maga nemében még új, újoncz, régies szint nélkülöző, más régiekhez a maga nemében nem hasonlítható. Avatatlan posztó, mely még újdonúj alakjában van meg, amint a gyárból kikerült. Avatatlan új hivatalnok, akit még a hivatal titkaiba be nem vezettek, aki a régiebb hivatalnokéhoz hasonló ügy ismerettel nem bír, stb. Határozókép am. avatatlanul. V. ö. AVAT. | |
* | |
| (av-at-atlan-ul) ih. Anélkül, hogy avatva, beavatva volna, újonczképen, újdon állapotban. | |
* | |
| (av-at-koz-ás) fn. tt. avatkozás-t, tb. ~ok. Általán cselekvés, midőn valaki bizonyos idegen ügybe jogosan vagy jogtalanul, hivatva vagy hivatlanul működőleg közbeveti magát, beleereszkedik. Törvényes ért. midőn valaki még a pernek folyamatban léte alatt a fölpereshez csatlakozik, s magának ugyanazon keresetet s jogot igényli, mely a fölperest illeti vagy illetheti. (Ingessio). | |
* | |
| (av-at-koz-ik); k. m. avatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mások dolgába, ügyébe cselekvőleg, részvevőleg keveredik, ereszkedik. Hivatlanul mások házi dolgaiba avatkozni. Ami nem illet téged, ne avatkozzál bele. Perbe avatkozni. | |
* | |
| (av-at-koz-ó) mn. tt. avatkozó-t, tb. ~k. Aki valamibe avatkozik, beleártja magát. Törvényes ért. mint főnév jelent személyt, ki bizonyos perben, mint második fölperes lép fel. V. ö. AVATKOZÁS. | |
* | |
| AVATLANUL, l. AVATATLAN, AVATATLANUL. | |
* | |
| (av-at-mány) fn. tt. avatmány-t, tb. ~ok. Avatás által nyert mineműség, állapot. Hivatalbeli, tudományos avatmány = avatottság. | |
* | |
| mn. és fn. tt. avató-t, tb. ~k. Aki valamit vagy valakit beavat, ezen igének mindenféle értelmében véve. Avató biztos, aki valakit hivatalba avat. Avató pap, aki gyermekágy után az asszonyt az egyházba avatja. V. ö. AVAT. | |
* | |
| (av-at-oncz) fn. tt. avatoncz-ot. Valamibe újonnan, nem rég beavatott személy. | |
* | |
| (avató-pénz) ösz. fn. Díj, mely avatási munkáért, fáradságért adatik az avatónak. | |
* | |
| (av-at-ott) mn. tt. avatott-at. Akit vagy amit beavattak. Hivatalba avatott személy. Avatott posztó. Különösen, bizonyos dologban, ismeretekben, ügyekben jártas, nem újoncz, kellő ügyességgel, tudománynyal biró. Tudományok avatott papja. | |
* | |
| (av-at-ott-an) ih. Avatott módon, állapotban; kellő ügyességel, ismeretekkel. | |
* | |
| (av-at-ott-ság) fn. tt. avatottság-ot, tb. ~ok. Kellő jártasság, otthonosság, ügyesség bizonyos dolgokban, ismeretekben, tudományokban, stb. | |
* | |
| (av-at-vány) fn. tt. avatvány-t, tb. ~ok. A tanítvány, szökevény, jövevény mint személyt jelentők hasonlata szerint am. személy, akit most avattak valamibe. Jobban: avatoncz. | |
* | |
| (a-vég-ett) ih. Azért, azon czélból. Utána hogy következik: Avégett jöttem, hogy megkérjelek. Néha előtte való dologra vonatkozva hogy nélkül: Avégett (amit mondottál) kár fáradni. Avégett egy lépést sem teszek. | |
* | |
| l. AVÉGETT. Avégre teremtett Isten bennünket, hogy jók és boldogok legyünk. | |
* | |
| (av-ik); k. m. av-ott, htn. ~ni. Személytelen ige, s helyette az avúl veszi föl a személyragokat. Igekötőkkel: beavik, beléavik, elavik. "Amit szüleink magasztalnak, annak becsülete belénk avik." Pázmán. Idővel minden elavik. | |
* | |
| (av-ít); áth. m. avít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Óvá tesz, illetőleg elkoptat, elvisel. Avítani a ruhát. Továbbá am. aggá, vénné tesz. | |
* | |
| (av-ítt vagy ~ott) mn. tt. avítt-at, tb. ~ak. Öszve van húzva az avított-ból, s am. elviselt, elkoptatott, ósága miatt romlott. Avítt ruha, köpeny, szerszám, bútorok. | |
* | |
| (av-úl); önh. m. avúl-t. Hosszabb idő folyta után óvá lesz, illetőleg divatból kimegy, elkopik, elviselődik. A jó avúl is ugyan, de javúl is. Km. Avulnak az ősi szokások, erkölcsök. Avulnak a szók s újak támadnak helyettök. Igekötőkkel: elavúl, kiavúl, megavúl. | |
* | |
| (av-ul-ás) fn. tt. avulás-t, tb. ~ok. Ó, kopott állapotba jutás, divatból, szokásból kimenés. Elavulás, kiavulás, megavulás. Avulás által feledésbe ment szók. | |
* | |
| (av-ul-hat-atlan) mn. tt. avulhatatlan-t, tb. ~ok. Amit az idő el nem ronthat, új szokás el nem törölhet, ami mindig új, divatos, fris alakban, minőségben tünik fel. Szoros ért. csak az örök lény változatlan és avulhatatlan. | |
* | |
| (av-ul-t) mn. tt. avult-at. Amit az idő újdonságától megfosztott, az újabb szokás divatból kiszorított, illetőleg elviselt, elkopott. Avult szók, közmondások. Avult szokások, erkölcsök. Avult bútorok, ruhák. Igekötőkkel: elavult, kiavult, megavult.
| |
* | |
| (av-ul-t-an) ih. Avult állapotban, elkoptatva, elviselve, divatból kiszorítva. | |
* | |
| (av-ul-t-ság) fn. tt. avultság-ot. Avult, elviselt, elkopott állapot, tulajdonság, divatból kimaradt régiség. Avultsága miatt használhatatlan, nem viselhető ruha. | |
* | |
| l. AZZAL. | |
* | |
| l. A, (2), névmutató vagy névelő. | |
* | |
| névmás, melynek mássalhangzója rendesen az illető ragéhoz alkalmazkodik, pl. abba, arra, ahhoz, annál, attól, arról, akkor, annyi, e helyett: azba, azra, azhoz, aznál, aztól, azról, azkor, aznyi. Azig helyett mondjuk és irjuk: addig, s tájdivatosan létezik: addzig. Tárgyesete: azt, fölösleg toldalékkal: aztat, még fölöslegesebb czafranggal: aztatat vagy aztotat. Jelentését illetőleg, kettő vagy több közől arra mutat, mely távolabbra esik, s ellenkezője a közelre mutató ez, pl. Ez itt a kertem, az ott a szőlőm. Nem arról szólok, hanem erről. Néha általánosságban mutat valamire. Abban mindnyájan egyetértünk. Abból semmi sem lesz. Én is azon gondolkodom, abban töröm a fejemet. V. ö. A, (1), mutató, és AMAZ.
Rokonok a latin is, a hellen ioV, idoV, goth is, német es, das, héber zeh, zu, zóth, arab zá, zí, tá, szanszkrit szasz, szá, tat, finn se, tuo, stb. | |
* | |
| magashangon EZ, ÖZ, néhány mellékneveket képez, ú. m. ig-az, szár-az, neh-ez, üdv-öz. Eredetre nézve legközelebbi rokona az asz és as melléknévképzőkkel, mint: horp-asz, kop-asz, dob-asz, csup-asz, horg-as, tág-as stb. Képez egykét főnevet is: halmaz = halmos, halmozott valami, csimaz = csimához hasonló féreg. l. ~ AS, képző. | |
* | |
| változattal OZ, magashangon: ez, ěz, öz, igeképző, mely főnevekből alkot gyakorlatos cselekvőket, s az illető név többes hangzóját veszi föl, pl. fal-ak fal-az, nyál-ak nyál-az, bot-ok bot-oz, szěr-ěk szěr-ěz, kör-ök kör-öz, őr-ök őr-öz vagy őr-iz. A gyök véghangzójával öszveolvadva megnyúlik: czika czikáz, csata csatáz, pipere piperéz. De az i u ü-t röviden hagyja, vagyis ezekhez egyedül z járul: pili-z, hamu-z, bötü-z. Különösen jelent az illető nevek által kifejezett tárgyakkal való bánást, foglalkodást, azoknak mint eszközöknek bizonyos czélra használását, pl. fal-az, ágy-az, nyál-az, nád-az, nyak-az, fej-ez, fel-ez, szěm-ěz, bot-oz, bőr-öz, bor-oz, sěr-ěz, pip-áz, zongoráz, furulyáz, tárogatóz, stb. Értelemre hasonló azon l-hez, mely eszközök, hangszerek stb. neveiből képez igéket, mint: kapál, kaszál, gereblyél, dudál, sipol, trombitál stb. Mennyiben gyakorlatot jelent, hasonló azon oz ěz öz vagy os ěs ös háromágu képzőkhöz, melyek igékből gyakorlatos igéket alkotnak, mint: kapd-oz kapd-os, fogd-oz fogd-os, tépd-ěz tépd-ěs, öld-öz öld-ös stb. V. ö. ES ÉS kötszó, és ~ AS képző. | |
* | |
| l. AZ AZ. | |
* | |
| fn. tt. azál-t, tb. ~ok. Növénynem az öthímesek és egyanyások seregéből; bokrétája harangforma vagy töltséres, hímszálai a vaczokból nőttek, tokja ötrekeszű. Havasokon termő rózsanem. (Azalea). | |
* | |
| (az-alatt) ösz. ih. Azon idő folytában, melyről imént szó volt; tehát = azon idő alatt. Mint időfolyamra, tartósságra vonatkozóval míg kötszó áll viszonyban, mely néha csak alattomban értetik. Míg te heverésztél, mi azalatt dolgozgattunk. Azalatt sok víz lefolyt a Dunán. Midőn nem időre, hanem bizonyos tárgyra, mint helyet foglalóra vagy általán bizonyos alárendeltségre mutat, akkor elválasztva iratik: az alatt, pl. A mely fa alatt te ülsz, én is tegnap az alatt ültem. Péter is az alatt szolgál, aki alatt én. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Zemplén vármegyében; tt. Azar-t, helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), mutató névmás, mássalhangzón kezdődő nevek előtt az a. Az az ember, az a kert. | |
* | |
| (2), (az-az) kötszó, mely által a már mondottat más szóval vagy szavakkal körülirva, fölvilágosítás, magyarázás végett ismételjük. Latinul: id est. Rászedni valakit, azaz megcsalni nem szép. Holnap, azaz f. hó 15-én meglátogatlak. 80, azaz nyolczvan forint. Abban különbözik a kimondásban is az elsőtől, hogy az elsőben a hangsúly az első tagon (âz az ember), az utóbbiban pedig a második tagon (azâz) fekszik, mintha ez volna: az azt jelenti (hoc illud est, hoc id significat). | |
* | |
| (az-előtt) ösz. ih. Mult időben, régen, hajdan. Azelőtt más világ volt. Nem úgy van most, mint azelőtt, sár van a mi házunk előtt. Népd. | |
* | |
| (az-ért) ih. 1) Bizonyos okozó vagyis eredtető okból, pl. Azért fáj a feje, mert sok bort ivott. Azért sír, mert megverték. 2) Bizonyos czélból, végokból, avégett. Azért jöttem, hogy magammal vigyelek. Azért kár fáradni. Azért dolgozunk, hogy hasznunk legyen belőle. | |
* | |
| daczoskodási, ellenszegülési indulatszó. Azért is elmegyek = daczára annak, hogy tiltják, vagy bizonyos hátrányomra szolgál. Általán ellenkezőleg állít valamit, s ellentéte: azért sem, valamit daczosan tagadó: Azért sem teszem, azért sem hallgatok. | |
* | |
| (az-idén) ösz. ih. Ebben az évben, folyó esztendőben. Azidén történt. Azidén kemény tél volt. Azidén, azidén, megházasodom én. Népd. Öszve van téve a mutató az és idén = időn, szókból. Ellenkezői: taval, hajdan (ha időn), mult évben. l. IDŐ fn. | |
* | |
| (az-okáért) ösz. ih. Azon okból, amiatt, azért. | |
* | |
| (az-olta) ösz. időhatárzó. Azon időtől fogva, azon időtől számítva, azalatt. Azolta sok történt. Azolta, hogy nem láttalak, nagyon meghíztál. l. OLTA. | |
* | |
| (az-on) (1), ih. Amiatt, afölött, azért, azt illetőleg, arra vonatkozva. Azon töprenkedik, azon töri fejét, azon aggódik, azon búsul, hogy.... Azon van, hogy igéretét mielőbb teljesítse. Azon kéri az Istent, hogy szabaduljon meg. Azon igen tudok nevetni, örülni, boszonkodni. Néha fölcserélhető rajta-val, pl. Mindenkép rajta leszek = azon leszek. Nem nevet rajta = azon nem nevet. Töri rajta a fejét. | |
* | |
| (az-on) (2), névmás, s nem egyéb, mint az on bőségi raggal megtoldott az mutató névmás. Élünk vele, midőn jelző gyanánt használjuk bizonyos név vagy igehatározó előtt. Azon ember nekem nem tetszik. Azon házba megyek lakni, melyet most építenek. Azon módon, azon okból. A toldalék on tulajdonkép a mutató a az-t helyettesíti. pl. Azon ló az enyém = az a ló. Azon emberben nem bizom = abban az emberben. Jelent annyit is, mint: ugyanazon. | |
* | |
| (azon-arányt) ösz. ih. Azonkép, azon módon. | |
* | |
| (azon-bakság) ösz. fn. Székelyes szólás, s am. azon baknak nyúzása, szószaporítás. | |
* | |
| (az-on-ban) ih. 1) Azon bizonyos időben, azon idő folytában, melyről épen szó van, az elbeszélés alatt levő dolgok történetekor. Azonban az ellenség mindig közelebb nyomul vala. 2) Mindjárt, legott, azonnal, tüstént. Csak menjetek előre, én is azonban ott leszek. Amint hallotta az ellenség álgyuzását, azonban fegyverhez kapott. 3) Mindazáltal, egyébiránt. Azonban tehetsz, amit akarsz. | |
* | |
| (azon-egy) ösz. mn. tt. azonegy-et. Ugyanaz, nem más. Azonegy emberrel találkozni több ízben. Azonegy levelet háromszor egymásután elolvasni. | |
* | |
| (azon-féle) ösz. mn. Olyanféle, hasonlónemű. A te ruhád is azonféle kelméből való, milyenből az enyém. | |
* | |
| (azon-fölül) ösz. ih. Az elébb állított valamihez hozzá téve, hozzájárulva. Ő nemes vérből származott, azonfölül gazdag is. | |
* | |
| (azon-hamar) ösz. ih. Legott, tüstént, mindjárt, azonnal. | |
* | |
| (azon-helyt) ösz. ih. Nyomban, helyből ki sem mozdulva, illetőleg tüstént, legott. Amint leveledet vettem volt, azonhelyt válaszoltam. Azonhelyt megismeré a pásztort. Heltai Gáspár. Oly alkotású, mint: mihelyt. | |
* | |
| (azon-hevenyében) ösz. ih. Azonhamarjában, frisében, melegében, azaz legott, tüstént, íziben, üstöllést. | |
* | |
| (az-on-ít); áth. m. azonít-ott, par. ~s, hatn. ~ni, vagy ~ani. Valamiről azt állítja, hogy egy másikhoz annyira hasonló, mintha egy volna vele; valamit, mint egy másnak hasonmását ugyanazzal egyesíti. Saját ügyét a közjóéval azonítani. (Identificat). | |
* | |
| (az-on-ít-ás) fn. tt. azonítás-t, tb. ~ok. Ugyanazzá tevés, ugyanaz gyanánt állítás. | |
* | |
| (azon-kép) ösz. ih. Ugyanazon módra, hasonlóan, úgy mint valami más, oly módon. Azonkép lehetetlen boldogulnia. Azonkép cselekszem, mint parancsoltad. | |
* | |
| l. AZONKÉP. | |
* | |
| (azon-kivül) ösz. ih. Az elmondott, az állított valamihez nem számítva, nem tartozva. Amit akarék, elmondottam, azonkivül semmi mondani valóm. | |
* | |
| (azon-kori) ösz. mn. Ugyanazon időből való, azon időben történt, létezett, egy korból való. Azonkori irók, események. | |
* | |
| (azon-közben) ösz. ih. Az elbeszélésre vonatkozó időszak folyamában, azon idő alatt, mely épen szóban forog. Míg a külháboru folyt, azonközben honn belvillongások dúlták a polgárok nyugalmát. A történelmi előadásban a dolgok fonalára visszavezető szó. | |
* | |
| (azon-közel) ösz. ih. Mindjárt közel állva, legott mellette. | |
* | |
| (azon-módon) ösz. ih. l. AZONKÉP. | |
* | |
| (az-on-val) ih. Tüstént, legott, mindjárt. Amint észre vőn bennünket, azonnal eltünt. Azonnal ott légy. | |
* | |
| (azon-nemű) ösz. mn. Ugyanazon nemhez, ugyanazon köz tulajdonságokkal birók osztályához tartozó (Homogeneus). Azonnemű számok öszveadása, kivonása. | |
* | |
| (azon-nevű) ösz. mn. Különféle dolgok vagy személyek, kiknek ugyanazon nevök vagy elnevezésök van. Különösen nyelvtani értelemben oly szók, melyek ugyanazon hangokkal mástmást jelentenek, pl. ár (pretium), ár (subula), ár (unda). (Homonymus). | |
* | |
| (az-on-os) mn. tt. azonos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami bizonyos másikkal egy jelentésű, egy érvényü, egy tulajdonságu, stb. Azonos állítás, itélet. Azonos eljárás. (Identicus). | |
* | |
| (az-on-os-ít); áth. m. azonosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ani. Két vagy több külön dolgot bizonyos hasonlati köz jegynél fogva azonegynek állít. | |
* | |
| (az-on-os-ság) fn. tt. azonosság-ot. A különféléknek látszó dolgok ugyanegy léte, azonegysége. (Identitas). | |
* | |
| (az-on-oz) áth. m. azonoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ugyanazon dolgot ismétli, ugyanazon bakot nyúzza. A már egyszer-kétszer elmondottat azonozni. | |
* | |
| l. AZONOSSÁG. | |
* | |
| (azon-szinű) ösz. mn. Aminek szakasztott olyan szine van, mint a vele hasonlított másiknak. Azonszinű ruhában járó testvérek, intézetbeli növendékek. | |
* | |
| AZONTÚGY, székely tájejtéssel am. hasont, hasonlóan, épenúgy. | |
* | |
| (azon-túl) ösz. ih. Annakutána, azután, bizonyos idő multával vagy tér határán túl. Azontúl minden közlekedés, levelezés megszünt közöttök. Azontúl az egész vidék kopár és néptelen. | |
* | |
| (az-on-oz-ás) fn. tt. azonzás-t, tb. ~ok. Ugyanazon dolgot ismétlő szószaporítás, ugyanazon baknyúzás, pl. Péter hazulról eltávozott, és nincs honn, hanem oda van. | |
* | |
| (az-óta) ösz. ih. A szóban vagy kérdésben levő időtől fogva, onnan számítva. Azóta sok történt a világon. Azóta már máskép gondolkodom. | |
* | |
| a népies bőbeszédűség egyik hibás példánya, melynek az irodalmi nyelvben kivévén népbeszéd jellemzése végett, helye nincs. | |
* | |
| a helyesebb azután értelmében. l. AZUTÁN. | |
* | |
| (az-után) ösz. ih. Elbeszélésben az események fonalát tovább szövő szó, mely a jövőt a multtal öszveköti. Némely tájejtéssel és hanyagul szólva: osztán. Népmesélőktől hallani: azután, osztán vagy azutén osztén, vagy azutég osztég, vagy azutánnég, osztánnég. Ezeknek az irodalmi vagy miveltebb társalgási nyelvben nincs helyök. | |
* | |
| fn. tt. azsag-ot, tb. ~ok. Piszkafa, melylyel a kemenczében égő szalmát, nádat, gazt kotorják, piszkálják, hogy jobban égjen. Néhutt így nevezik a pemetsöprűt, melyet nyélbe ütve szintén kemencze vagy kéménysöprésre használnak. Csalóközi kiejtéssel: arzsag. Eredeti jelentése homályos vagy talán rokon a hárít, hárul szókkal, s annyi volna mint: hárzsag, azaz, pernyét, tüzét hárítgató eszköz. | |
* | |
| (azsag-hipon) ösz. fn. A hiponok neméhez tartozó lopvanősző növényfaj, melynek szárai elágazók, rendetlenek, levelei tojáskerekek, s lakik a fák derekán. (Hipon rutabulum). | |
* | |
| (azsag-ol); áth. m. azsagol-t, hat. ~ni. Azsaggal, azaz piszkafával vagy konyhai pemetsöprüvel valakit megver, kerget. A kotnyeles vendéget kiazsagolni a konyhából. | |
* | |
| (azsag-ol-ás) fn. tt. azsagolás-t, tb. ~ok. Azsaggal verés, űzés. | |
* | |
| (azsag-pemet) ösz. fn. Piszkafára kötött pemet, azaz söprü, melylyel a kemenczét sütés előtt kitisztítják, vagy a kéményt söprik. | |