* | |
* | |
| kisded alakban á, második bötü a magyar ábéczében. Mint hosszú önhangzó hangmértanilag annyi időmozzanatú, amennyi két rövid a, pl. bá băbă, pá păpă. Közönséges tisztább beszédben tátott szájjal ejtett élesebb nemű nyilt hangot fejez ki, melyet azonban némely tájbeliek, neveztesen a palóczok, barkók, stb. vontatott hangu öblös szájjal aa, aá, oa, oá, uá, gyanánt ejtenek. A mélyhanguak osztályába tartozik, s magashangon hangrendileg párhuzamos társa a hosszu é. De az é nyelvünkben kétféle, a) tompább vagy zártabb hangzatú, mely tájejtéssel í-re nem szokott változni, pl. az ér (rivus, vena) szél (ventus), egér, kerék, szókban, b) élesebb vagy nyiltabb, mely több vidéken í-vel cseréltetik föl, pl. ér (pertingit), szél (margo), bér, vér, vég, verés, ütés. Ezen hasonlatnál fogva gyanítható, hogy hajdan, midőn az eredeti nyelvérzék finomabban működött volt, kétféle hosszu á létezék, és pedig (az é mint párhuzami kulcs után indulva) tompa á 1) az ékvesztőkben, mint tér teret, dér deret, sár sarat, nyár nyarat, egér egerek, agár agarak, kenyér kenyerek, kosár kosarak, 2) azon ragok és képzők előtt, melyek e a végzetű nevekhez járulnak, mint: kepe kepék, kapa kapák, kepét kapát, kepém kapám, kepével kapával, kepéhez kapához, kepénél kapánál, kepén kapán, kepére kapára, kepés kapás, kepéz kapáz, kepécske kapácska, 3) a gyakorlatos él ál igeképzőkben, melyek t. i. igékhez ragasztatnak, mint: üldögél, álldogál, mendegél, járdogál, eddegél, iddogál, melyeket a régiek röviden is használtak: üldögel, álldogal, stb. 4) a második személyü él ál igeragban, midőn mássalhangzóhoz járul, pl. mentél, jártál, vertél, csaptál, egyél, igyál; elmélkedjél, gondolkodjál, ezeket szintén némely tájakon röviden ejtik, sőt elemzés szerint csak így is helyesek, 5) a nél nál, vé vá ragokban: szegénynél, gazdagnál, kővé, lóvá, 6) az é á helymutató ragokban: fölé, mögé, alá, melyek eredetileg, és némely tájejtéssel rövidek, mint a hasonló, messz-e, od-a, tov-a, haz-a szókban. Az ért, ig névmódosítók előtt tájszokásilag rövidek: kefe-ért, kepe-ért, fa-ért, munka-ért, fa-ig, háza-ig, ország szerint rövidek pedig a kor, ság, ség, beli, és i képzők előtt: mente-kor, járta-kor, renyhe-ség, lusta-ság, megye-beli, gulya-beli, hetye-i, buda-i. Honnan hasonlat szerint gyaníthatni, hogy a 2)-dik pont alatt elszámlált ragok és képzők előtt eredetileg rövidek voltak: kapa-val, kepe-vel, kapa-nak, kepe-nek, stb. Később kapa, kepe stb. szókhoz némi gyönge utóhehentés (spiritns lenis) járult: kapah, kepeh mint ennek világos bizonysága több régi nyelvemlék, pl. a Báthori bibliája, debreczeni legendás könyv, és némely más nyelvek, pl. a persa nyelv, melyben az önhangzón végződő szók mindig h-t veszen föl utól. Így lőn kapah-nak kepeh-nek alakokból egy szóvá olvadtan kapának kepének.
Élesebb é, következésképen hangrendi párhuzam szerint élesebb á hangzik bizonyos képzőkben, melyek é-je í-re szokott tájejtésileg változni, milyenek ék ák: mellék, környék, czulák, fonák, ély ály: fekély görvély, osztály nadály, ény ány: legény, kötény, vágány, csákány, ész ász: kertész, ökrész, juhász, kanász, ész ász igeképző: csenevész, kotorász, és ás: verés, heverés, marás, takarás, mény mány: vetemény, eredmény, hagyomány, vény vány: kérvény, törvény, látvány, halvány, ség ság: szépség, bőség, jóság, csúfság, énk ánk: élénk, félénk, nyalánk, falánk. Az igeragozásban élesek, midőn két vagy három önhangzóból húzódnak öszve: verék = vere-ek, verél = vere-el, verénk = verě-enk, verétek, verének; marék, marál, maránk, marátok, marának; verém = vere-e-em, veréd= vere-e-ed, veré = vere-e-e, vagy ver-é-j-e, marám, marád, stb. hasonlóan: vernék, marnék, vernél, marnál, vernénk, marnánk. Mindezek szabatos kiejtésére a kulcsot azon é szolgáltatja, mely tájejtéssel, és elterjedt régi szokás szerint í-vel váltakozik, s melytől Heltai és Erdősi a másik hosszu é-t különös jegy által különböztették meg, pl. a kéz, ég (coelum) fenék szókat Heltai ilyformán irta: kęz, ęg, fenęk, Erdősi pedig: kęz, ęg, fenęk. Az á némely szókban tájszokásilag é-vel cseréltetik föl: tovább tovébb, arrább arrébb, odább odébb, hamarább hamarébb, hátrább hátrébb, rákász rákész. Némely gyökszókban és képzőkben rövid a helyett divatozik: hágy = hagy, ád = ad, ápol = apol, láng = lang, árpa = arpa, ángolna = angolna, óriás = órias, uriás = urias, kaczkiás = kaczkias, fuvát = fuvat, korlát = korlat, magyarán = magyaran, igazán = igazan, fonál = fonal. Különben több gyökszóban a rövid a-tól egészen különböző alkatrész, melyet értelemváltoztatás nélkül fölcserélni nem lehet, pl. ezekben: ág ag, ágy agy, vágy vagy, hál hal, csáp csap, már mar, tár tar, rág rag, nyál nyal, váll vall, tág tag, tár tar, kár kar, kánya kanya, bánya banya, stb. Más részről az á és é több rokonértelmű szóban mint egymásnak változatai fordulnak elő, pl. ár (pretium), érték (valor), bér = fizetett ár; sár csér; vág vég; tár tér; vás vés; táv tév; láb láp; fonák fenék; kágyló kágyó, kégyó, csáp csép, stb. | |
* | |
| természetutánzó hang bizonyos lelki vagy kedélyi állapotok kifejezésére, melyek szájtátás által nyilatkoznak, milyenek a) a bámulás, csudálkozást, ostobaságot együgyüséget jelentők, pl. á! á! ám, ámé, ámít, ámúl, ásít, ájúl, előtéttel: bá, bám, bámé, bámúl, bámész, bámészkodik, báva, má, mákó, málé, mámmám, mámor, mámmog, tát, táté, tátogat, b) némely teljes szivből fakadó, s mintegy nyilt szájon kiömlő indulatokat jelentők, mint: áh, áhít, áhítat, áhítoz, átok, ádáz, ádázkodik; h előtéttel: há, hála, hálál, hálálkodik. Mint természeti hang más nyelvekben is hasonló jelentésü szók alaphangja. | |
* | |
| határozói képző, fenhangu szókban megfelel neki az é: al-á, re-á összvehúzva rá, tovább-á sok-á, el-é, fel-é, föl-é, mell-é; néha előszellettel: ho-vá, tájejtéssel: há, hoz-já régiesen, ma: hoz-zá, melyhez hasonló köz-zé = köz-jé. Jelent valahová, egy helyről máshová menést. A régieknél előfordúl helynevek mellett is: "Annak utána hogy Bakits Pál Győré szálla" (Tanúhallgatás a XVI. századból. Magyar Nyelvemlékek II. kötet 50. lap); "Mehmeth basa két negyvenezer embervel jutott fel Pesté" (Ugyanott az 51. lapon). Eredetére nézve nem más mint a távolra mutató rövid a, aminthogy ezekben: ho-v-a, haz-a röviden is ejtetik. Néha toldalékul még ba be ragot is vesz magához, különösebben a fenhangú szókban, mint elé-be, közi-be (= közé-be), föli-be (= fölé-be). | |
* | |
| igerag a határozott vagy tárgyi igeviszonyítás első multjában és óhajtó módjában; fenhangú szókban megfelel neki az é: lát-á, hall-á, olvas-á; szeret-é, dicsér-é, kér-é, melyek régiesen így állanak: láta-ja, halla-ja, olvasa-ja, szerete-je, dicsére-je. Ezen ragok a halotti beszédben va ve alakban fordulnak elő: halla-va, terömte-ve, felede-ve, vete-ve; j vagy v nélkül is ezekben: tiluto-a (= tilto-a = tiltá) és mondo-a (= mondá); gyakrabban előjön ezen régies ja, je az óhajtó módban: hallana-ja, látna-ja, dicsérne-je, kérne-je. Az á és illetőleg é tehát mindenütt öszve van vonva a határozatlan vagy alanyi igeviszonyítás félmultat alkotó a e ragából, s a tárgyat (j vagy i) és egyszersmind személyt (a vagy e = ő) mutató ja, je (a halotti beszéd szerént va ve) ragokból: hall-a-j-a vagy hall-a-v a = hall-á, feled-e-j-e vagy feled-e-v-e = feled-é. V. ö. ~ A igerag, és Személynévmás. | |
* | |
| vékonyhangon ÉB, szóképző, mely, csak igen gyéren, főneveket alkot leginkább elvont gyökökből, mint has-áb, nyal-áb, ver-éb, ger-éb, zsel-éb. Rokonai a szintén neveket képző: ab eb, pl. kasz-ab ter-eb, és ap, ep, ip, pl. har-ap, gyar-ap, cser-ep, zsil-ip, csir-ip, stb. | |
* | |
| (á-b-cz) fn. tt. ábéczét, tb. abéczék. Azon bötük rende, vagy sorozata, melyekből az illető nyelvek alkotvák. Magyar, német, tót ábécze. Ábéczét tanulni. Ért hozzá, mint tyúk az ábéczéhez. Km. Melyik az ábéczében a középső bötü? Még az ábéczét sem tanulta, azaz, egészen tudatlan. Ábécze, kis becze, gyermekek szójátéka. | |
* | |
| (ábécze-rend) ösz. fn. Általán bizonyos sokaságot képező szók, különösen személy vagy tárgynevek egymás utáni következése, sorozása aszerint, amint első bötüik az ábécze sorában követik egymást. Ábéczerendben készült szótár, névlajstrom. A katonák neveit ábéczerendben olvassák föl. | |
* | |
| (a-b-cze-es) mn. tt. ábéczés-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Ami ábéczét foglal magában, amiből ábéczét tanulnak. Ábéczés könyv, tábla. 2) Aki ábéczét tanul. Ábéczés gyermek. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ábel-t, tb. ~ek. Héber eredetű szó, s am. mulandó, hiú. | |
* | |
| alsó csallóközi tájejtéssel, l. ALBERT, palóczosan: ÓBER. | |
* | |
| l. ÁMOLYOG. | |
* | |
| (ábr-a) fn. tt. ábrát, tb. ábrák. Valamely test terjedtségének határait, alakját, idomát fővonalakban mutató rajzkép (Figura). Erőműtani ábrák, gépábrák, mértani ábrák.
Elavult, s most újra divatba hozott szó. Származékai: ábráz, ábrázat, ábrázol, ábránd, ábrándos, ábrándozik, melyek mind bizonyos alakra, formára, képre vonatkoznak. Ezen alapérteménynyél fogva hasonló hozzá a persa: ábru (= szemöld), hellen ofVoV, szanszkrit bhrúsz, bhruvasz, latin frons, német Braune (Augenbraune), szláv obraz. Egyébiránt V. ö. ABR, ABROSZ. | |
* | |
| férfi kn. tt. Abrahám-ot. Héber származásu szó, jelentése: sokaság, vagy nemzetségek atyja. Van ilyen nevü falu is Szabolcs vármegyében, és Erdélyben. (Szent~). Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. Szent-Ábrahám mezőváros is Pozsony megyében. | |
* | |
| (ábrahám-fa) ösz. fn. Sziczilia és Nápoly mocsaras vidékein termő fa. (Vitex Agnus castus). | |
* | |
| helység Sáros megyében. | |
* | |
| helységek Szepes, Turócz stb. vármegyékben és Erdélyben; helyr. ~falvára, ~falván, ~falváról. | |
* | |
| (ábra-al); áth. m. ábrál-t. Valamit alaprajzban alakít, formál, körülvonalaz. | |
* | |
| (ábra-al-ás) fn. tt. ábrálás-t, tb. ~ok. Rajz általi alakítás, formálás. | |
* | |
| helység Sáros megyében. Régi oklevélben (1292-ből) előjön mint falu Borsodban. | |
* | |
| régi oklevélben: "Ad quamdam viam Abramsych vulgariter nuncupatam. (Baranyában 1235.). | |
* | |
| (ábra-and) fn. tt. ábránd-ot. Oly kép, illetőleg eszme, melynek megfelelő valósága nincsen, mely egyedűl a képzeletben él, a képzelet szüleménye, különösen, mely a kedélyt akár kedvezőleg, akár kedvezőtlenül izgatja, midőn alaptalan reményt, vagy félelmet támaszt. V. ö. ÁBRA. Ábrándokra építeni. Ábrándokban élni. Ábrándoktól félni. Hiú ábrándok.
Várt üdvöd kincse bánat ára leszen, Ha kart hízelgő ábrándokra nyitsz. Vörösmarty. | |
* | |
| (ábránd-kép) ösz. fn. Hiú, valóságot nélkülöző eszmekép, légben épített vár. | |
* | |
| (ábra-and-os) mn. tt. ábrándos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ábránddal, azaz, hiú képzelgéssel foglalkodó; légvárakat építő, azokban élő. Ábrándos ifju, leány. Ábrándos elmefuttatás. | |
* | |
| (ábra-and-os-ság) fn. tt. ábrándosság-ot. Képzelgési légbekapkodás. Ábrándosság miatt a komoly valót, az igazat nem látni. Ábrándosságra hajlandó ifju szerelmesek. | |
* | |
| (ábra-and-oz); önh. m. ábrándoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Elméjét hiú, üres, alaptalan eszméken, reményeken futtatja. Jobb értelemben: az érzelmek, vágyak országában nemesebb hév által tüzelve föllengez, képzelő tehetsége felsőbb erőtől ihlelve kedves szép dolgokkal foglalkodik. | |
* | |
| (ábra-and-oz-ás) fn. tt. ábrándozás-t, tb. ~ok. Hiú, üres tárgyakba merülő képzelgés; az érzelmek túlvilágába ragadtatás; magasabb ihletésű érzelgés.
Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés, Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalul, festett egekbe néz. Vörösmarty. | |
* | |
| (ábra-and-oz-ás-i) mn. tt. ábrándozási-t, tb. ~ak. Ábrándozásra vonatkozó, azzal járó. Ábrándozási világ. Ábrándozási eszmék. Ábrándozási hojlam. | |
* | |
| l. ÁBRÁNDOZ. | |
* | |
| (ábra-and-oz-ó) mn. tt. ábrándozó-t. Képzelgő, levegői tárgyakon, hiú eszméken kapkodó, ki a valóságot feledvén vagy mellőzvén képzeletekkel foglalkodik, vesződik. Ábrándozó szerelmesek. | |
* | |
| (ábránd-világ) ösz. fn. Képzeletek világa.
A föld határin túl szállong az elme, S ábrándvilágba kél öröm- s gyötrelme. Kisfaludy Károly. | |
* | |
| több helység neve Borsod, Sáros és Bihar vármegyékben. Helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| vagy ÁBRÁNKA, faluk neve Beregben, helyr. Ábrányk-ára, ~án, ~áról. | |
* | |
| (1), (ábra-az); áth. m. ábráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely testnek külsejét rajzban lemásolja, valamit fő vonalaiban, árny képében előad, szóval: ábrát alakít. Éltek e szóval Pázmán, Káldi, s mások. "Mint a majmok ábrázni akarják a keresztyéni szertartást." "Mikor a mennyezetre nem csak Cherubimokat, de Oroszlányképeket is ábráztata." "Az Istent nem azért irják ábrázatban, mintha festékkel voltaképpen kiábrázhatnók." Pázmán Kal. Származékai: ábrázás, ábrázat, ábrázol. | |
* | |
| (2), (ábra-az) fn. tt. ábráz-t, tb. ~ok. Régies, ma: ábrázat, kép. "Uram kerály! meghallgassad, és tennen elmédben ne alóhad (alítsad = véljed), hogy ez képnek csoda volta az mester vétkétől volna, de ezt az Isten szerezte, ki ez ábrázt megkedvelte; ha ez ábrázt megkedvelte, alkoszik (= illik), hogy te szeressed." Sz. Katalin verses legendája. "De az teremtő úristen más ábrázatra fordojtá (fordítá). Elálmélkodának rajta mindnyájan, és akarák hogy eltörjék, de az bölcs megtiltá őket mondván: Miért az nagy istennek elyen (ilyen) ábráz kellett, maradjon azon" Sz. Kat. 2-dik prósai legen. | |
* | |
| (ábra-az-ás) fn. tt. ábrázás-t, tb. ~ok. Rajzolás, vonalazás, illetőleg árnyképezés, mely által valaki ábráz valamit. | |
* | |
| (ábra-az-at) fn. tt. ábrázat-ot. Általán bizonyos ábrát vagyis alakot előtüntető rajzolat. Különösen emberi arcz, mennyiben rajta a lélek ismertető jegyei leginkább lerajzolvák, s vonásain a lélek mintegy lemásolva lenni látszik. Szelíd, nyájas, vad, ijesztő, durva ábrázat. Nincs rajta emberi ábrázat, emberi alakjából ki van vetkőzve, elrutítva. "A képek előtt tisztességet tehetünk annak, akit jegyez az ábrázat." Pázmán Kal. | |
* | |
| l. ARCZISME. | |
* | |
| (ábra-az-atlan) mn. tt. ábrázatlan-t, tb. ~ok. Idomtalan, esetlen, formátlan rút ábrázatú, vagyis kellőleg nem ábrázott. | |
* | |
| (ábra-az-ol); áth. m. ábrázol-t. 1) Valaminek alakját rajzban leveszi, abráját elkészíti. Állatokat, növényeket ábrázolni. 2) Valakinek vagy valaminek ábráját, formáját mutatja, jelenti, képezi. Ezen képek Urunk kinszenvedését ábrázolják. Hát ezen festmény mily tájképet ábrázol? | |
* | |
| (ábra-az-ol-ás) fn. tt. ábrázolás-t, tb. ~ok. Valamely testnek rajz általi előterjesztése, fő vonalaiban lemásolása. | |
* | |
| (ábra-az-ol-at) fn. tt. ábrázolat-ot. Maga azon kép, rajz, festmény, mely valaminek ábráját, alakját másolatban mutatja. | |
* | |
| (ábra-az-ol-ó) fn. és mn. tt. ábrázoló-t. Müvész, vagy műgyakorló, ki ábrákat rajzol, készít. Továbbá, ami valamit valamely képben, alakban, vagy jelvény által előterjeszt. Szenteket ábrázoló festmények. | |
* | |
| (ábra-az-ol-t) mn. tt. ábrázolt-at. Aminek alakja, külső formája rajzolva van. Ábrázolt állatok, növények, ásványok, érmek gyüjteménye. | |
* | |
| (ábra-az-ol-t-an) ih. Ábrázolt állapotban. | |
* | |
| (ábra-az-tat); mivelt. m. ábráztat-tam, ~tál, ~ott, par. ábráztass. Valakinek vagy valaminek ábráját más által veteti, rajzoltatja le. | |
* | |
| (ábra-az-tat-ás) fn. tt. ábráztatás-t, tb. ~ok. Miveltetés, parancsolás, rendelés, midőn valaminek ábráját elkészíttetjük más által. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ábri-t. tb. ~k. Ábrahám név kicsinyítő és bizodalmas rővidítése. | |
* | |
| l. ÁBRI. | |
* | |
| öszvevont gyöke vagyis törsöke (án-cs vagy ám-cs) az ácsorog, vagy áncsorog szónak, s jelent ámulással járó állapotot. l. ÁCSOROG. | |
* | |
| régiesen ÁLCS, fn. tt. ács-ot. Építő mesterember, ki fából épületeket s mindenféle épületekhez famunkákat, különösen tetőzéshez tartozókat készít.
Rokonságban látszik lenni a szanszkrit taksz (vág) szóval, melytől jön takszan (ács), továbbá a latin ascio, asciarius szókkal. Azonban eredetileg álcs, álcsi volt, mint az Ács helység neve I. Ferdinánd 1559-diki oklevelében: "Possessiones Thenyű et Álchi" = Ács. Nemde ez az álcs fia és Máriának fia. Münch. cod. Egy álcs keresztfákat csinál és farag. Régi Passio. Tudniillik a magyar ól, több keleti nyelven aul ula, jelent aklot, gazdasági hajlékot, épületet, miszerint álcsi = ól-csi, azaz ólcsináló, mint zubbon-csi = zubboncsináló, s valószinűleg ezen hasonlat szerint a szőcs is = szőr-csi, és a csizma-zia = csizmacsináló. Sőt ács = álcs egészen egyezik a régies cseál (= csinál) szóval, betűáttételnél fogva, mint ezekben is: csek(ély) = kes(keny) = kis, pök = köp, pala = lap, egyv-eleg = vegy-eleg stb. Jászay Pál véleménye szerént (Münch. cod. 269. lap) maga az állít szó. A perzsa nyelvben is usztád (artifex, opifex, magister, doctus) isztáden (stare, consistere) igétől látszik származni. A sínai nyelvben pedig cziáng am. opifex, artifex és csíng, am. perficere, construere. | |
* | |
| falu neve Komárom vármegyében; helyr. ~ra, ~on, ~ról. "A szemetek a kulacson, a kezetek a kalácson, kár Ácson, a karácson." Szirmay Hungaria in Par. | |
* | |
| hangzóváltozattal ÉCS, ÓCS, ŐCS, főneveket alkotó képző, s eredetileg nem más, mint az ás és, ós ős módosított alakja, mint az illető származékok elemzése után gyanítható; pl. tan-ács = tanás t. i. tanát tartalmazó mondat, javaslat, és tanát adó személy; kov-ács = koh-ás, azaz, kohával dolgozó mesterember; kop-ács = kopás, azaz, bizonyos termények lekopott héja; kal-ács = kalás, azaz, kalinkósan fonott sütemény; kaj-ács = kajcsos tag; ken-őcs = kenős, kennivaló, babócs = babós, légyfajta. Tudniillik az s és cs gyakran váltakozni szoktak, kivált tájbeszédben, pl. ordas ordacs, bordás bordács, taligás, taligács stb. A többi ide tartozó szók elemzését l. saját rovatatik alatt. | |
* | |
| falu Somogy megyében; helyr. Ácsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ács-bárd) ösz. fn. Széles bárdhoz hasonló szekercze, vagy szakócza, melylyel az ácsok a munkába vett gerendákat simára egyengetik. | |
* | |
| (ács-fa) ösz. fn. Általán azon fanemek, különösen fenyvek, tölgyek stb. melyekből az ácsok dolgozni szoktak. | |
* | |
| (ács-fa-tutaj) ösz. fn. Tutaj, melyen az ácsfát, épűletfát vizen alászállítják. Máskép a tutaj neve szál, vagy a Dunán és Vágon talp. | |
* | |
| (ács-fejsze) ösz. fn. Sajátságos formáju, hosszufejü fejsze, melylyel az ácsok a faragás alá vett faszálakról hosszú forgácsokat hasogatnak, azután bárddal simítják, egyengetik. | |
* | |
| (ács-furó) ösz. fn. Az ácsi munkáknál használtatni szokott nagyobbszerű furó. l. FURÓ. | |
* | |
| (ács-hely) ösz. fn. Tágas tér, udvar, kerített hely, hol az ácsok faragni szoktak. Némely tájakon: páhó, a német Bauhof-ból (?) elrontva. | |
* | |
| (ács-inas) ösz. fn. Az ácsmesterséget ujonczképen tanuló, gyakorló gyerkőcze, vagy siheder. | |
* | |
| (ács-készület) ösz. fn. Kifaragott, vagyis kellőleg idomított ácsfák öszvege, mely bizonyos épületekre alkalmaztatik. | |
* | |
| (ács-kő) ösz. fn. Kőforma vörös festékdarab, melylyel az ácsok a csapósinórt szokták festeteni, vagy a fákat vonalazni. | |
* | |
| l. ÁCSKŐ. | |
* | |
| (ács-legény) ösz. fn. Ácsmesterséget gyakorló, s bizonyos mester alatt dolgozó czéhbeli legény. | |
* | |
| (ács-levél) ösz. fn. A német Beilbrief értelmében jelent irásba foglalt szerződvényt, melyet a tengeri hajók ácsaival mint olyanokkal kötni szoktak. | |
* | |
| (ácsló-szék) ösz. fn. Négy lábbal ellátott hosszukás székforma állvány, melyre a munkába vett gerendákat vaskapcsokkal megerősítve fektetni szokták; használják egyszerűen is: ácsló. | |
* | |
| (ács-mestěr) ösz. fn. Az ácsmivességben czéhileg tanusított ügyességgel, és gyakorlati jogokkal biró személy. | |
* | |
| (ács-mestěrség) ösz. fn. 1) Ácsmivel készítésének, és öszveszerkesztésének mestersége. 2) Ácsmesteri jog. | |
* | |
| (ács-munka) ösz. fn. 1) Ácsolással foglalkodás. Nehéz, fárasztó ácsmunkával keresni kenyerét. 2) Mindenféle famű, melyet ácsok szoktak készíteni, pl. háztetők, fahidak stb. | |
* | |
| l. ÁCSMUNKA. 2). | |
* | |
| (ács-od-oz); gyak. önh. m. ácsodoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ácsi munkával foglalkodik, ácsműveket készítget. Ezen elavult ige már csak bizonyos játékversben él, mely így kezdődik: "Lengyel László jó királyunk," hol a többi között előfordúl: Ácsok vagyunk, ácsodozunk. Kinek ácsodoztok? | |
* | |
| (ács-ol); áth. m. ácsol-t. Ácsok módjára, ácsfejszével faragja, idomítja a fát, illetőleg ácsművet készít. Képzésre olyan, mint: kovács kovácsol.
"Hídunk lábát lerontátok, Fel sem ácsolátok." A föntebbi játékversben. | |
* | |
| (ács-ol-ás) fn. tt. ácsolás-t, tb. ~ok. Ácsfaragás, ácsmunka készítése. | |
* | |
| (ács-ol-at) fn. tt. ácsolat-ot. Ácsmű, ácsmunka, ács által kifaragott, bizonyos czélra idomított. | |
* | |
| l. ÁCSOROG. | |
* | |
| (ám-cs-or-og-ás) fn. tt. ácsorgás-t, tb. ~ok. Hivalkodó álldogálás, s mintegy szájtátogatás. V. ö. ÁCSOROG. | |
* | |
| (ács-or-og-ó) mn. és fn. tt. ácsorgó-t. Hivalkodva álldogáló, tátogató, szájtáti. Kapuban ácsorgó lusta cseléd. Ácsorgó napszámos. Ácsorgó úri szolgák. Haszontalan ácsorgó. | |
* | |
| ikerített fn. Szájtátó, fogait mutogató henye, haszontalan, vagy bolondos hüle ember. Alsó irásmódban használható népies kifejezés. Az i képző gúnyos jelentésű, mint ezekben: vigyori, oktondi, bufti, kelehajti, markapöki, sunyi, stb. | |
* | |
| (ács-or-og); önh. és hangugrató, m. ácsorog-tam, ~tál, vagy ácsorg-ottam, ácsorgottál, ácsorgott, htn. ~ni vagy ácsorgani. Hivalkodva, szájtátva, henyén bámészkodva tölti az időt. Ácsorog, mint a boltoslegény. Km. Utczán, ajtóban ácsorogni. Eredetileg áncsorog, azaz ám-cs-or-og, a bámulásra, szájtátásra vonatkozó ám gyöktől. l. Á, gyökszó. | |
* | |
| (ács-ság) fn. tt. ácsság-ot. Ácsmesterség. | |
* | |
| (ács-sinór) ösz. fn. Sinór, melyet az ácsok az ácsolandó fák kimérésénél használnak. | |
* | |
| ösz. fn. 1) Nagyfejü vas szeg, milyet az ácsok szoktak használni. 2) Az ácsmunkába vett gerendák megerősítésére szolgáló vas kapocs. | |
* | |
| l. ÁCSHELY. | |
* | |
| l. ÁCSHELY. | |
* | |
| (ács-ul) ih. 1) Ácsok módjára, úgy, mint az ácsoknál szokás. 2) Mesterségesen. Ez utóbbi értelemben ritkán használtatik. A latin fabre, affabre szónak felel meg. | |
* | |
| áth. ige, l. AD. | |
* | |
| elvont gyöke az ádáz szónak és származékainak. Legközelebbi rokona át, a szintén vad indulatra vonatkozó átok szóban. Hasonlók hozzá a latin: odi odium, hellen: wJew, wJizw, német: Hass, góth: hatis, stb. Köz eredetére nézve a szív mélyéből erősen kitörő indulathang. | |
* | |
| hangrendileg párhuzamos magashangu társa éd, szóképző, mely néhány mellék és főneveket alkot, mint: galád, család, cseléd, segéd, negéd. Úgy látszik, hogy ezen ád éd eredetileg az illető törzsszók véghangzójából (gal-a, csal-a, csel-e, stb.) és d toldalékbötüből állott öszve, olyformán, mint a Mocsolád, Karád, Ürgéd, stb. helynevekben. | |
* | |
| mint második személyrag az egyesszámban, magashangon éd, az illető törzs véghangzójából és az ad ed ragokból olvad öszve, pl. haza-ad hazád, apa-ad apád, néne-ed nénéd, kefe-ed keféd; olvasa-ad olvasád, ira-ad irád, vere-ed veréd, stb. | |
* | |
| fn. tt. Ádám-ot. Az első ember neve. Mindnyájan Ádámtól származunk. Ádám fiai, maradéki. Ádám bűne. A héber nyelvben am. ember, eredetileg vöröset jelentő gyöktől, honnan származik a többek közt: adamah (am. föld) is. A török nyelvben is adem, adam embert jelent. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyragokkal: ~földé-n, ~földére, ~földéről. | |
* | |
| helység neve Erdélyben; helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Ádám-d) falu Somogyban; helyragokkal: ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy vármegyében; helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ÁDÁZ. | |
* | |
| (ád-áz) mn. tt. ádáz-t, tb. ~ok vagy ~ak. Dühös, bősz, kegyetlen, szörnyü, vérszopó. Ádáz tigris. Ádáz zsarnok. Eredetére nézve l. ÁD, gyök. | |
* | |
| (ád-áz) önh. m. ádáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Dühöng, kegyetlenkedik, dühösen áhít. Azon szók osztályából való, melyek ugyanazon alakban igék is nevek is, mint: halász, vadász, stb. | |
* | |
| (ád-áz-ás) fn. tt. ádázás-t, tb. ~ok. Dühödés, dühöngés, bőszült kegyetlenkedés, dühös áhítás. | |
* | |
| (ád-áz-at) fn. tt. ádázat-ot. Dühös, bősz indulat, kegyetlenségre törő kedélyi állapot. | |
* | |
| (ád-áz-ul) ih. Dühösen, bőszülten, vérszopó, kegyetlen indulattal. | |
* | |
| (ád-áz-ul); önh. m. ádázul-t. Ádázzá lesz, bőszül, dühödik. | |
* | |
| fn. tt. ádvent-et. Üdvözítőnk születési ünnepét megelőző időszak, mely karácson előtt legalább három héttel kezdődik, s a kathólika anyaszentegyház szertartása szerint különös előkészületi ájtatosságok és böjti napok által szenteltetik meg. Az egyházi évszámlálás az első ádventvasárnaptól veszi kezdetét. A latin adventus szónak értelme szerint am. jövetel, Úrjövetel. | |
* | |
| (ádvent-i) mn. tt. ádventi-t, tb. ~ek. Ádventből való, ádventre vonatkozó, ahhoz tartozó, azon időszak alatt létező, létrejövő, stb. Ádventi vasárnapok. Ádventi kántorbőjtök. Ádventi mise, ének, ájtatosság. Ádventi rövid napok. | |
* | |
| l. AFONYA. | |
* | |
| fn. tt. ág-at, tb. ~ak. Tulajd. ért. a növények, különösen fák derekából kifakadó kisebb-nagyobb száru sarjadék. Vastag, vékony, egyenes, görbe ág. Zöld, lombos, száraz ág. Piros, sima, görcsös héju, nyers ág. Faág, rózsaág, szőlőág. Fattyu ág, mely buján a gyökérről sarjadzik. A fattyu ágak mély győkeret nem vernek. Km. Nyers fának száraz ágát nehéz várni. Km. A szegény embert még az ág is húzza. Km. Ágról szakadt ember, jöttment szegény rongyos. Ágravaló, akasztani való. Átv. ért. 1) Bizonyos eszközöknek ághoz hasonló része. Villa ágai. Három ágú vasvilla. Két ágú kis kapa. 2) A folyók derekából kiszakadó kisebb medrek, folyók, fokok, erek. Öreg Duna győri, nádszegi ága. Vágduna ága. 3) Bizonyos szellemi vagy erkölcsi egésznek egyes részletei. A tudományok, ismeretek különféle ágai. 4) Az ész működésének egyes szervei. Eszem ágában sem volt. 5) A nemzetségi fában, illetőleg nemzedéki leszármazásban jelenti azon vérségi fonalat, melynél fogva valaki az ősi törzsökkel öszvefügg. Férfi vagy fiúi ág. Leány ág. Mellék ágon atyafiak. Harmadik, negyedik ág. Hamis keresmény nem száll harmadik ágra. Km.
Alaphangra nézve hasonlók hozzá a szanszkrit çâkh (fakad), honnan: çákhá (ág), a német Zacke, Zweig, a sinai kó (ramus), a finn oksa, a török agadsi (fa). Egyébiránt a magasodás alapfogalma látszik rejleni benne, s rokona: hág = magasra lép, honnan: ágaskodik = hágaskodik, mint a németben a Baum és bäumen. | |
* | |
| magashangon ég, kevés főnevet képez leginkább elvont gyökökből, mint: vil-ág, vir-ág, vend-ég. Úgy látszik, nem egyéb, mint a rövid ag, eg képző megnyujtott vagy öszvehúzott változata: viló-ag, viró-ag, l. ~ AG, képző. | |
* | |
| (ága-bogál); ikerített önh. m. ágabogál-t. Székely szójárás szerint am. hímelhámol, imígy amúgy, akadozva mentegetődzik. | |
* | |
| l. ÁGASBOGAS. | |
* | |
| (ág-acs-ka) kics. fn. tt. ágacskát, tb. ágacskák. A maga nemében kisded, fiatal, gyönge ág. | |
* | |
| (ág-as) (1), mn. tt. ágast vagy ~at, tb. ~ak. Aminek ágai vannak, különösen ágakkal bujálkodó, bőven sarjadzó. Ágas fűz. Némely fanemek ágasabbak, mint mások. Átv. ért. aminek növényághoz hasonló részei vannak. Ágas kapa. Ágas szarvak. | |
* | |
| (ág-as vagy ág-os) (2), fn. tt. ágas-t, tb. ~ok. Két ággal végződő s földbe vert fa oszlop vagy rúd, melynek ágai közé valamit fektetnek, s mely az illető tehernek mintegy tartalékul szolgál. Kútágas, mely a gémet tartja. Házágas, melyre a ház födele nehezkedik. Átv. tréfás ért. tót ágas, midőn valaki fejre áll, és szétvetett lábszáraival ágast képez. Mint helynév előfordúl régi oklevelekben (Ogus, Agos, Agas. Jerney. Nyelvkincsek). | |
* | |
| (ágas-bogas) ikerített mn. Aminek sürűen egymásba fogódzó tekeredett, görbegurba ágai és sok bogai, csomói vannak. Ágasbogas vén somfa, tüskebokor. Ágasbogas a diófa teteje. Népd. Átv. ért. sokfelé agazott, elterjedett. Ágasbogas sógorság, a lakodalmi versekben. Továbbá bonyolodott, szövevényes szerkezetű. | |
* | |
| puszták Pest megyében és a Kis-Kunságban; helyragokkal: ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| helynév (Agosholm) a váradi Regestrumban. | |
* | |
| (ág-as-kod-ás) fn. tt. ágaskodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki vagy valami ágaskodik. | |
* | |
| (ág-as-kod-ik); k. m. ágaskod-tam, ~tál, ~ott, hatn. ~ni. Saját ért. mondjuk négylábu állatokról, midőn hátulsó lábaikra állván, első lábaikat fölfelé tartják; különösen ágaskodik a ló, midőn akár szilaj, akár délczeg indulatból első lábait magasra emeli. Széles ért. ágaskodik az ember is, midőn lába hegyére állva fölemelkedik. Elemzésére nézve l. ÁG, fn. | |
* | |
| (ág-as-od-ás) fn. tt. ágasodás-t, tb. ~ok. A növényi sarjadzásnak azon neme, midőn ágai nőnek. | |
* | |
| (ág-as-od-ik); k. m. ágasod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mondjuk általán növényekről, különösen fanemüekről, midőn ágaik nőnek, szaporodnak. A lebotolt fűzfák újra ágasodnak. Átv. ért. a nemzetségi törzs szaporodik, több ágra szakad. | |
* | |
| (ágas-pócz) ösz. fn. Több sugarakra s mintegy ágakra szakadó oszlopfej. | |
* | |
| (ágas-moh) ösz. fn. Vékony ágakat képző szálas mohfaj. | |
* | |
| önh. m. ágasul-t, l. ÁGASODIK. | |
* | |
| (ágas-szárny) ösz. fn. A kétágú állványnak, oszlopnak, ágasnak egyegy szárnya, illetőleg ága. | |
* | |
| (ág-atlan) mn. tt. ágatlan-t, tb. ~ok. Aminek ágai nincsenek, ágaitól fosztott, nyesett, botolt. Ágatlan törzs, faderék. Határozókép am. ágatlanul. | |
* | |
| (ág-atlan-ul) ih. Ág nélkül, ágatlan állapotban, ágaitól megfosztva. | |
* | |
| (ág-az); áth. m. ágaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A fa ágait lemetszi, nyesi, botolja. Ágazni a fiatal erdőt, pagonyt. Ágazni a fűzest. Képzése olyan, mint a hámoz, fattyaz igéké. | |
* | |
| (ág-az-ás) fn. tt. ágazás-t, tb. ~ok. 1) Midőn az ágaz áthatótól származik, am. ágak lemetszése, botolása. 2) Midőn törzse ágazik, am. ágak növése, szaporodása, vagy átv. ért. nemzedéki leszármazás, szaporodás. V. ö. ÁGAZIK. | |
* | |
| (ág-az-at) fn. tt. ágazat-ot. 1) Fa, vagy másnemü növény ágainak öszvege. Fűzfa sűrű buja ágazata. Nyírfának, szomorúfűznek lefityegő ágazata. 2) Átv. ért. a hitvallásnak vagy valamely tudománynak egy-egy czikke, tanigazsága. Hitágazat. A kathólika hit ágazatai. (Dogma fidei). | |
* | |
| (ág-az-ik); k. m. ágaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál, htn. ~ni. Ágai nőnek, sarjadzanak, szaporodnak. A fák először rigyáznak, azután ágaznak. Átv. ért. ágaznak a folyók, midőn több kisebb mederre szakadoznak; elágazik a nemzetség szaporodás által. Általán elágazik valami, midőn a maga nemében több hasonló részek, tagok, szakok stb. fejlenek ki belőle. V. ö. ÁG, fn. | |
* | |
| (ág-bog) ösz. fn. tt. ágatbogat vagy bogot, tb. ágakbogak vagy bogok. Sürű növésü, s bogot képező ágak. Átv. ért. szövevény, bonyodalom, nehéz megfejtésű valami. Ezen dolognak sok ágaboga van. | |
* | |
| (ág-csa) kics. fn. tt. ágcsá-t, tb. ágcsák. A maga nemében kisded ág, ágacska. | |
* | |
| 1210-diki oklevélben: Ad Danubium, quod vulgo dicitur. Ag Duna = Duna ága. | |
* | |
| (ág-erdőlés) ösz. fn. A fák ágainak lemetszése, lenyesése, Felső Duna és Vág mentében: botolás. | |
* | |
| (ág-erdőlő) ösz. fn. Munkás, aki a fák ágait nyesi, botolja. Különösen aki a pagonyt, vagyis fiatal erdőt a fattyusarjaktól megtisztogatja. | |
* | |
| (ág-ész) (1), áth. m. ágész-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Az erdőben száraz ágakat keres és öszveszed, a régi urbéri törvények értelmében fáész vagy fáiz. Mondják a barmokról is, hogy ágésznak, midőn a zöld ágakat rágicsálják. Sajátnemű képzése olyan, mint: rákész, e helyett: rákász. | |
* | |
| (ág-ész) (2), fn. tt. ágész-t, tb. ~ok. Aki az erdőben száraz ágakat keres és szed. Hasonló képzésü: rákész, azaz, rákkereső, rákfogó. Azon szók osztályába tartozik, melyek ugyanazon alakban jelentenek cselekvést és cselekvőt, vagyis igék és főnevek. | |
* | |
| (ág-fa) ösz. fn. A fának levágott ágaiból álló készlet, milyen a vastagabbféle dorongfa, és a vékonyabbnemű ágakból való rőzsefa. Ágfával tüzelni. | |
* | |
| (ág-fürész) ösz. fn. A kertészek és ágerdőlők kisebbnemű fürésze, melylyel az ágakat lenyesik. | |
* | |
| Nagy-Ágh, helység neve Baranya megyében; helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ÁGÓ. | |
* | |
| (ág-irtás) ösz. fn. l. ÁGERDŐLÉS. | |
* | |
| (ág-kereszt) ösz. fn. A czímertanban jelent czímereken látható keresztet, mely ághoz hasonló sugarakkal van ellátva. | |
* | |
| elvont törzse az áglál szónak és származékainak. Röviden: agla, tulajdonképen: akla, azon ak gyöktől, melyből akaszt, akgat származtak. V. ö. ÁGLÁL. | |
* | |
| (ag-la-al); gyak. áth. m. áglál-t. Valami szakadt, rongyollott jószágot imígy-amúgy öszveakgat, kiigazít. Máskép: aklál. | |
* | |
| (ág-la-al-ás) fn. tt. áglálás-t, tb. ~ok. Nagyjában végzett foltozás, öszveakgatás. | |
* | |
| (ág-levél) ösz. fn. A növény különösen fa ágain növő levél, különböztetésül a növény derekából sarjadzó vagy viráglevéltől. | |
* | |
| női kn. tt. Ágnes-t, tb. ~ok vagy ěk. Hellenlatin: Agnes. Hellen jelentése: tiszta, szeplőtlen, szűz (agnoV). A Debreczeni legendáskönyvben: Annos. | |
* | |
| (ág-nyaláb) ösz. fn. Rövidebbre vágott s csomóba, kévébe kötött ágak; rőzsekéve, pőzs. | |
* | |
| (ág-nyeső) ösz. fn. Kertész vagy erdőtisztító munkás, aki a fák száraz vagy buja sarjadzásu ágait lemetéli, ritkítja. Így nevezik azon késnemű eszközt is, melylyel e munkát végezik. | |
* | |
| (ág-nyesőlék) ösz. fn. Nyesés által lemetszett faágak. | |
* | |
| falu Bars megyében és puszta a Jászságban. Helyr. ~n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. AGOS. | |
* | |
| férfi kn. tt. ~ot. Latinul: Augustus, jelentése: magasztos. V. ö. ÁGOSTON. | |
* | |
| fn. tt. Ágostá-t. 1) Bajorország egyik nevezetes városa (Augsburg, Augusta Vindelicorum), melynek közelében a magyarok a X. században egyszer fényes diadalt nyertek, máskor meg nagy csapást szenvedtek. 2) Női keresztnév is. (Augusta). V. ö. ÁGOST.
| |
* | |
| (ágosta-i) mn. tt. ágostai-t, tb. ~ak. Ágostából való, oda tartozó, onnan eredő, arra vonatkozó stb. Ágostai közönséges hirlap. Ágostai hitvallás. Ágostai ütközet. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ágostont, tb. ~ok. Latinul Augustinus. Szent Ágoston doctor. | |
* | |
| helység Erdélyben; helyragokkal: ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| helység, helyragokkal: ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| női kn. tt. Ágotát, tb. Ágoták. Eredetije a hellen: Agatha, azaz jó. Van ily helység is (Szent~) Fehér megyében. | |
* | |
| puszta Somogy vármegyében; helyragokkal: ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| AGG-SZENT-PÉTER, hely neve Fehér megyében. | |
* | |
| előjön régi oklevelekben (1248-1253.) "Ad quoddam Stagnum, quod Agtou dicitur" (Jerney. Nyelvkincsek). | |
* | |
| helynév (Agtu) 1268-diki oklevélben. | |
* | |
| őrségi tájszó Vas vármegyében, s am. Ágas. | |
* | |
| (ág-út) ösz. fn. A főútról letérő mellékút. | |
* | |
| (ág-az-ik); k. m. ágz-ott, htn. ~ani. Ágakat hajt, ágai sarjadzanak. Az ágazik igétől abban különbözik, hogy emez átv. értelmekben is használtatik, az ágzik pedig nem. | |
* | |
| fn. tt. ágy-at. 1) Holmi puhábbnemű anyagból álló, s fészek gyanánt elrendezett teríték, melyre alvás végett fekünni szokás. Szalmából, szénából, kukoriczahéjból vetett ágy. Egymásra hányt ruhanéműkből, leterített bundából való ágy. Párnás, dunyhás, paplanos ágy. A bojtárom vizen sáron, magam a paplanos ágyon. Népd. Ágyat vetni, ágyat fölbontani. Vetett ágy. Aki a pad alatt hever, vetett ágyra ásítozik. Km. Ha jól veted ágyadat, jól nyugoszol. Km. Könnyü végbevinni azt, aminek más vetette meg ágyát. Km. A rózsaágyban is félhetni a tövistől. Km. Az Isten könnyebbítse meg ágya szalmáját, azaz haljon meg. Eb ágyában ellett, eb ágyában született. Halálos ágyon fekünni. Gyermekágyban lenni = szülni. 2) Szilárd anyagból, nevezetesen fából, vasból készített bútorféle állvány, melyre a fentebbi értelemben vett ágyat helyezik. Fa ágy, vas ágy. Festett tulipános ágy. Katonaágy, azaz hevederes, melyet öszve lehet hajtani. Födeles ágy. Ágy feje, lába, oldala, pártázata, feneke. 3) Átv. ért. bizonyos müvek öblös része, melybe valamit fektetnek behelyeznek. Puska ágya, melyben a cső fekszik. Továbbá: meder, fenék, aly. Vizágy, folyamágy, eczetágy. 4) A kertészeknél a vetemények ültetésére különkülön választott osztály. Virágágy, borsóágy, melybe virágot, borsót ültetnek. 5) Nyomtatás végett a szűrűre kiteregetett gabona öszvege. Hat hét kereszt búzából vetett ágy. Egy nap két ágyat elnyomtatni.
Ha alapfogalomúl azt veszszük, hogy az ágy am. alvó hely, alvónak készített fészek, így elemezhető: al-gy, az alszik ige gyökétől, mely hosszan ejtve ál, az álom származékban és a hál előlehes szóban. Ide sorozható az al-om is, mely barmok alá vetett ágyat, alvóhelyet jelent. Mennyiben pedig az ágy valaminek alját, alapját teszi, azon al-ból származtatható, melyből alatt, alul, alá stb. származnak. Megvan az l e származékban is: álgyú, mely valamint régente úgy ma is használtatik ez alakban. Egyébiránt rokonok hozzá az előtétes goth: badi (ágy), szanszkrit: pat, svéd: baedd, német: Bett, stb. Képzésre nézve olyan, mint: rom-gy, tár-gy, hor-gy, töl-gy, völ-gy, ir-gy, stb. l. ~ GY, mint képző. | |
* | |
| némely helynevek képzője, mely valószinüleg nem egyéb, mint az ad ád helyképzők lágyított változata, t. i. a d helyképző gyakran gy-re alakul által, pl. Somod Somogy, Füred Füregy, és így: Halmágy, Szilvágy, Torbágy, Hortobágy, Szilágy, Harságy, Almágy, Palágy = Halmád, Szilvád, Torbád, Hortobád stb. l. ~ D, helyképző. | |
* | |
| falu Arad megyében; helyragokkal: Ágyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ágy-acs-ka) kics. fn. tt. ágyacskát, tb. ágyacskák. A maga nemében kisded, pl. gyermeknek való ágy. | |
* | |
| (ágy-al); áth. m. ágyal-t, htn. ~ni. Ágynemüeket fekhelyűl elkészít, kellőleg elhelyez, ágyat vet. Átv. ért. a gabonakévéket nyomtatás alá kiteregeti, máskép: ágyaz. | |
* | |
| (ágy-al-ás) fn. tt. ágyalás-t, tb. ~ok. 1) Fekvésre való ágyvetés. 2) l. ÁGYAZÁS. | |
* | |
| (ágy-an-ként) ih. Ágyról ágyra, több ágyat egyenként egymásután véve. A kórházi betegeket ágyanként eljárni. Az alvó katonákat, fegyenczeket, intézeti nővendékeket ágyanként szemügyre venni. | |
* | |
| (ágy-as) mn. tt. ágyas-t vagy ~at, tb. ~ak. Ágygyal vagy ágyakkal ellátott, fölszerelt. Ágyas szoba, terem. | |
* | |
| (ágy-as) fn. tt. ágyas-t, tb. ~ok. Nőszemély, ki feleség gyanánt törvénytelen házasságban él valamely férfival. Ágyast tartani. Ágyassal élni. Ágyastól született törvénytelen gyermek. | |
* | |
| néhutt divatos tájszó, öszvehúzva ebből: ágyazás. l. ezt 2). | |
* | |
| (ágyas-ház) ösz. fn. 1) Hálószoba, hálóterem. 2) Ágyasnők laka, hárem. | |
* | |
| (ágy-as-kod-ás) fn. tt. ágyaskodás-t, tb. ~ok. Nőszemélynek ágyas gyanánt élése, együtt lakása valamely férfival és viszont. l. ÁGYAS. | |
* | |
| (ágy-as-kod-ik); k. m. ágyaskod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mint ágyas törvénytelen házas életet űz valamely férfival; illetőleg a férfi ily személylyel él. | |
* | |
| (ágy-ás-ol); áth. m. ágyásol-t. Baranyában am. holmit, különösen szénát, szalmát csomóba kötöz. Tiszamelléken pedig am. búzát s más gabonát nyomtatás alá tereget. | |
* | |
| (ágy-as-ság) fn. tt. ágyasság-ot. Állapot, életmód, midőn a nőszemély törvénytelen házasságban él valamely férfival. | |
* | |
| (ágyas-társ) ösz. fn. Törvénytelen házastárs; feleség gyanánt tartott ágyasféle nőszemély. | |
* | |
| (ágyas-tartás) ösz. fn. Férfi részéről törvénytelen cselekvés, midőn törvényes formában vele meg nem esküdött nőszemélylyel nemi közösülésben él. | |
* | |
| (ágy-atlan) mn. tt. ágyatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami ágygyal ellátva, fölszerelve, bútorozva nincs. Ágyatlan szoba, terem. 2) Mondjuk bizonyos híg testekről, melyeknek alyjok, söprejök nincsen. Ágyatlan eczet. V. ö. ÁGY. Határozókép am. ágy nélkül. | |
* | |
| (ágy-az); áth. m. ágyaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Az ágynemüeket elrendezi, hogy fekünni lehessen rajtok, vagy bennök. 2) Fekvés után az ágyat rendbe hozza, öszverakja. 3) Nyomtatás végett a gabonakévéket bizonyos rendben a szérüre teregeti. | |
* | |
| (ágy-az-ás) fn. tt. ágyazás-t, tb. ~ok. 1) Ágykészítés, ágyrendezés a végett, hogy fekünni lehessen rajta. 2) A szétbontott ágynak rendbeszedése. 3) A gabonakévéknek vagy szemes szalmának kiteregetése a szérűn nyomtatás alá. | |
* | |
| (ágy-az-at) fn. tt. ágyazat-ot. 1) Az ágynemüek megvetett, rendezett állapotban véve. 2) A nyomtatás alá kiteregetett gabonakévék öszvege, rende. Hét keresztből álló ágyazat. Naponként négy lóval két ágyazatot elnyomtatni. | |
* | |
| (ágy-beli) ösz. fn. tt. ágybeli-t tb. ~ek. Ágy fölszereléséhez s fekvési kényelemhez tartozó mindennemü készület, milyenek; szalmazsák, párna, vánkos, paplan, dunyha, lepedő. Finom, tiszta, meleg, durva, szennyes ágybeli. Az ágybelit szellőztetni, tisztogatni, mosni. | |
* | |
| (ágy-bér) ösz. fn. 1) Kölcsönözött vagy vendégágy használatáért fizetett bér. Havi, esztendei ágybért fizetni. 2) Különösen pénzben vagy gabonában fizettetni szokott díj, mely a plebániában lakó házastársaktól jár az illető lelkésznek. | |
* | |
| (ágy-deszka) ösz. fn. Az ágyoldal belső pártázataira rakott deszkák, melyeken az ágybeli s közvetlenül a szalma vagy szalmazsák nyugszik. | |
* | |
| (ágy-ék) fn. tt. ágyék-ot. Azon tája az emberi deréknak, mely a hátgerinczek mellett és a csipőcsont taréjának hátsó része, valamint az utósó borda közt két oldalról határoztatik, mely táj a veséknek megfelelvén, vesetájnak is neveztetik. Az ágyék szót a lágyékkal nem kell öszvezavarni. | |
* | |
| (ágyék-fájdalom) ösz. fn. Az ágyék kóros állapota által okozott fájdalom. | |
* | |
| (ágyék-gerincz) ösz. fn. Az ágyék táján fekvő gerinczcsontok. | |
* | |
| l. ÁGYÉKTÁLYOG. | |
* | |
| (ágy-ék-os) mn. tt. ágyékos-t vagy ~at, tb. ~ak. Göcseji tájszó, s am. sérült, kinek a heréje lejár. | |
* | |
| (ágyék-sérv) ösz. fn. Az ágyék táján képződött hassérv, ágyéksérülés vagy szakadás. | |
* | |
| (ágyék-tályog) ösz. fn. Az ágyékszövetben fejlődő genyedés. | |
* | |
| (ágyék-üt-ér) ösz. fn. Üterek, melyek az ágyékon húzódnak által. | |
* | |
| (ágy-előző) ösz. fn. l. ÁGYKÁRPIT. | |
* | |
| (ágy-fa) ösz. fn. Azon fából készített állvány, melyre az ágybelit vetik. Fő részei: ágyláb, ágyfej, ágyoldal, ágydeszka. | |
* | |
| (ágy-fal) ösz. fn. Deszkából vagy rámába foglalt vászonból, papirból stb. álló, s ideoda mozdítható falforma alkotmány, melyet a léghuzam akadályozásaul vagy akármily más okból az ágy elé alkalmaznak. | |
* | |
| l. ÁGYMENNYEZET. | |
* | |
| (ágy-fej) ösz. fn. A fekvő feje felől álló ágyrész. l. ÁGYFŐ. | |
* | |
| (ágy-fej-deszka) ösz. fn. Azon deszka, mely az ágyban a fekvő fejéhez legközelebb áll; ágyfejet képező deszka. | |
* | |
| (ágy-fenék) ösz. fn. Az ágyállványnak kideszkázott vagy hevederekkel öszvefont alyja, melyre az ágybelit helyezik. Puszta ágyfenéken heverni. | |
* | |
| (ágy-fő) ösz. fn. Az ágy azon része, a köznépnél rendszerént eleje, mely felé a fekvő fejalyját vetik. A régi szabásu ágyakon ezt magasabban felnyuló fejdeszka képezi. A levetett ruhát az ágyfőre akasztani. Ágyfőnél ülve virrasztani a beteg mellett. | |
* | |
| (ágy-gomb) ösz fn. A régies alakú ágyak fejdeszkái vagy fölfelé nyúló lábai fölött ékességül alkalmazott gomb. | |
* | |
| (ágy-heveder) ösz. fn. 1) Az úgynevezett katonaágyak oldalfáit öszvetartó kenderszövetű s hámalakú heveder. 2) Az ágyfa bel oldalaihoz szegezett pártázat, melyre az ágydeszkákat fektetik. | |
* | |
| (ágy-kárpit) ösz. fn. Függöny, mely a födeles ágy mennyezetéről alá lóg, s az ágyat oldalról elfödi. | |
* | |
| (ágy-kosár) ösz. fn. 1) Vesszőből font kosáralakú körded ágy a kis gyermekek számára. 2) Rácsokkal kerített ágyacska szintén a kisdedek fektetésére. | |
* | |
| (ágy-láb) ösz. fn. 1) Lábféle czölöpök, melyeken az egész ágyalkotmány áll. 2) Mint az ágyfő ellentéte, azon vége az ágynak, mely felé a fekvő lábai nyúlnak. Ágylábtól nézni az alvót, beteget. Ágylábhoz fektetni a kisdedet. | |
* | |
| (ágy-lep) fn. és székely tájszó. l. ÁGYNEMŰ. | |
* | |
| (ágy-lepel) ösz fn. Az ágy mennyezetéről lelógó, vagy az ágybelit takaró lepel. | |
* | |
| (ágy-medencze) ösz. fn. A betegek alá ágyba alkalmazott edény, hogy szükségőket fekve végezhessék benne. | |
* | |
| (ágy-melegítő) ösz. fn. Üvegből vagy rézből stb. készített eszköz, mely fölmelegíttetvén, lefekvés előtt az ágyi ruha meleggé tételére használtatik. | |
* | |
| (ágy-mennyezet) ösz. fn. Az ágyállvány négy szögeiből fölnyúlt támaszokon álló födél, melyhez vagy melyre az ágykárpitok akasztatnak. | |
* | |
| (ágy-nemü) ösz. fn. Az ágyhoz tartozó ruhakészület; ágybeli, ágyi ruha. Finom, drága selyem, durva daróczféle ágynemüek. | |
* | |
| (ágy-oldal) ösz. fn. Az ágyfának oldaldeszkázata, az ágynak oldalrészei, melyek pártázatain az ágydeszkák feküsznek. | |
* | |
| (ágy-oszlop) ösz. fn. Oszlop gyanánt fölnyuló négy állvány, melyek az ágyoldalakat, ágyfőt és ágylábat öszvetartják. | |
* | |
| (ágy-pártázat) ösz. fn. Az ágyoldalakhoz belülről ragasztott fahevederek, melyeken az ágydeszkák nyugosznak. | |
* | |
| (ágy-sátor) ösz. fn. Az ágyat sátor gyanánt kerítő hálóféle készület, az éjjel alkalmatlankodó bogarak, különösen szúnyogok ellen. | |
* | |
| (ágy-szalma) ösz. fn. Szalma, melyet az ágy fenekére vetnek, vagy zsákba tömve a derekaly alá tesznek. Isten könnyebbítse ágyad szalmáját, azaz, halj meg. | |
* | |
| (ágy-szék) ösz. fn. Karos, tágas zsöllyeszék, melyet betegek, vagy heverésül egészségesek is ágy helyett használnak. | |
* | |
| (ágy-szoba) ösz. fn. Vakszoba, sötét kis kamraféle rejthely, melyben ágynak van helye. (Alkoven). | |
* | |
| (ágy-takaró) ösz. fn. Ágybelihez tartozó lepel, melylyel a vetett ágyat befödik. Selyem-, gyapju-, vászon-, gyapotszövetből való ágytakaró. | |
* | |
| (ágy-társ) ösz. fn. Akik egy ágyban hálnak, egymásnak ágytársai. E nevezet alatt ugyanazon nembeliek értetnek, pl. a katonai laktanyákban, árvaházakban, szegények intézetében egy ágyban feküvők. | |
* | |
| l. ÁGYTAKARÓ. | |
* | |
| (ágy-u) fn. tt. ágyu-t, tb. ~k. Ágyalaku kerekes alkotványon nyugvó vastag, nehéz csövü hadi lőszer, melyből az ellenség, illetőleg erődök, épületek rontására nagyobbszerü golyókat, bombákat stb. lődöznek. A golyók nagyságához képest, melyeket belölök lőni lehet, vannak hat, tizenkét, huszonnégy fontos stb. ágyuk. Sudár vagy sugár ágyu, a maga nemében legkisebb. Öreg ágyu. Ágyut tölteni, elsütni. Ágyukkal víni a várat. Ágyut szögezni az ellenség tábora ellen. Nem kár volna ágyuba tenni és kilőni. Km. Ágyunak nevezik a lövésre alkalmazott mozsarat is: mozsárágyu.
Régiesen álgyu, és elemzésileg helyesen, mert törzse a fekvésre való alkotmányt jelentő álgy azaz ágy, t. i. az ágyu abban különbözik más lőszerektől, hogy ágyféle talapon fekszik. Képzése olyan mint a lapu, áru, tanu s több hasonló szóké, V. ö. ÁGY. | |
* | |
| (ágyu-agy) ösz. fn. Az ágyuüregnek hátsó része, melyet megtöltenek. | |
* | |
| (ágyu-csap) ösz. fn. Csapalaku hengerek az ágyu két oldalán, melyekkel a talpon fekszik. | |
* | |
| (ágyu-cső) ösz. fn. Az ágyu lényegét tevő hengerded cső. | |
* | |
| (ágyu-derék) ösz. fn. Az ágyucsőnek középső része, mely annak mintegy derekát képezi. | |
* | |
| (ágyu-dörgés) ösz. fn. Légrázó erős tompa dörgés, melyet az elsütött ágyu okoz. | |
* | |
| (ágyu-fa) ösz. fn. Ászok vagy ágyalaku fa, melyen az ágyucső nyugszik; ágyutalp. | |
* | |
| (ágyu-fojtás) ösz. fn. Fojtás, melyet az ágyuba tett töltelékre ütnek. | |
* | |
| (ágyu-furó) ösz. fn. Sajátnemű furó, melylyel az álgyucsöveket furják. | |
* | |
| (ágyu-fül) ösz. fn. Fülalakú fogantyu, melynél fogva az ágyut fölemelni s ideoda forgatni lehet. | |
* | |
| (ágyu-golyó) ösz. fn. Kisebb-nagyobb súlyu golyók, milyeket ágyukból lőni szoktak. | |
* | |
| l. ÁGYUGOLYÓ. | |
* | |
| l. ÁGYUGOLYÓ. | |
* | |
| (ágyu-hatlan) ösz. mn. Ami az ágyulövéseknek ellentállani képes, amit ágyugolyókkal öszverongálni nem lehet. Ágyuhatlan gránitszikla. | |
* | |
| (ágyu-ház) ösz. fn. Gerendákból vagy kőből rakott alkotmány, melyre védő vagy támadó ágyuüteget állítanak. | |
* | |
| (ágyu-irányzó) ösz. fn. Eszköz, mely által a kiszegzett ágyuk a kitűzött czél felé irányoztatnak. | |
* | |
| (ágyu-kalán) ösz. fn. Ágyutöltéshez való kalán vagy lapátalaku eszköz. | |
* | |
| (ágyu-kötél) ösz. fn. A hajók ágyuinál használt sajátnemű kötél. | |
* | |
| (ágyu-lék) ösz. fn. Lék, azaz nyilás a hajók oldalain, melyeken által az ágyukat kisütik. | |
* | |
| (ágyu-lövés) ösz. fn. Ágyuból történő lövés, illetőleg az elsütött ágyu hangja, ágyuszó. Megrettenni az ágyulövéstől. Az ellenséget ágyulövéssel fogadni. Ágyulövéssel üdvözleni a fejedelmi vendéget. | |
* | |
| (ágyu-öntés) ösz. fn. Olvasztott ércznek ágyuvá alakítása, mi, valamint a harangöntés, előre készített minta segédével történik. | |
* | |
| (ágyu-öntő) ösz. fn. 1) Míves, kinek mestersége ágyukat készíteni. 2) Műhely melyben ágyukat öntenek. | |
* | |
| (ágyu-por) ösz. fn. Gorombább nemű lőpor, melylyel különösen ágyukat töltenek. | |
* | |
| (ágyu-ropogás) ösz. fn. Légrázó tompa erős hang, melyet egymásután sütögetett ágyuk adnak. | |
* | |
| (ágyu-s) fn. tt. ágyus-t, tb. ~ok. A rendes katonaság azon osztálybeli tagja, ki ágyukkal bánik, ki az ágyulövés mesterségét elméletileg és gyakorlatilag tanulta, máskép: pattantyús vagy tüzér. | |
* | |
| l. ÁGYUTELEP. | |
* | |
| (ágyu-sütő) ösz. fn. 1) Az ágyu mellett működő tüzérek közől az, ki kanóczczal kezében az ágyut elgyujtja. 2) Ágyukanócz. | |
* | |
| (ágyu-száj) ösz. fn. Az ágyuöböl azon vége, melyen a töltést beteszik, s melyen az ismét kiröpül; ágyutorok. | |
* | |
| (ágyu-szekér) ösz. fn. Szekérféle jármű, melyen az ágyut helyről-helyre vontatják. | |
* | |
| (ágyu-szó) ösz. fn. Általános neve azon hangnak, melyet az elsütött ágyu ad. Ez ágyuszó volt, nem puskaszó. Ágyuszóval fogadni a közeledő ellenséget. Ágyuszóval jelt adni. | |
* | |
| (ágyu-taliga) ösz. fn. Két kerekű taliga, melyhez az ágyut könnyebb mozgathatás végett hozzákötik. | |
* | |
| (ágyu-taliga-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel az ágyut hozzákötik taligájához. | |
* | |
| (ágyu-taliga-szeg) ösz. fn. Szeg, mely a taligalánczot öszvetartja az illető ágyutaligával. | |
* | |
| (ágyu-talp) ösz. fn. Vas pántokkal megerősített fa alkotmány, melyen az ágyucső nyugszik. | |
* | |
| (ágyu-talp-oldal) ösz. fn. Az ágyutalpnak kétfelől fölemelkedő karimája, hogy az ágyucső ideoda ne mozogjon. | |
* | |
| (ágyu-talp-rúd) ösz. fn. Rúd, melynél fogva az ágyutalpat, illetőleg a rajta fekvő ágyucsövet fölemelni, s jobbra-balra igazítani lehet. | |
* | |
| l. ÁGYUGOLYÓ. | |
* | |
| (ágyu-telep) ösz. fn. 1) Emeltebb hely, melyre az ágyuk álíttatnak, valamely pont elleni lődözés végett. 2) Az ilykép fölállított ágyuk öszvege; ágyuüteg. Hat, nyolcz ágyuból álló ágyutelep. | |
* | |
| l. ÁGYUSZÁJ. | |
* | |
| l. ÁGYUTÖLTÉS 2). | |
* | |
| (ágyu-töltés) ösz. fn. 1) Az ágyu fölszerelése golyóval, lőporral. 2) Jelenti ezen szerek öszvegét is. | |
* | |
| (ágyu-töltő) ösz. fn. 1) Tüzér, ki a töltényt az ágyuba teszi, és beveri. 2) Póznaféle eszköz, mely által azon munka végeztetik. | |
* | |
| (ágyu-törlő) ösz. fn. 1) Az ágyu mellett működő tüzérek egyike, kinek hivatása a kisütött ágyut tüstént kitisztítani. 2) Azon eszköz, mely által e munkát véghezviszi. | |
* | |
| (ágyu-üteg) ösz. fn. l. ÁGYUTELEP és ÜTEG. | |
* | |
| (ágy-u-z); áth. és önh. m. ágyuz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Áthatólag am. valakit vagy valamit ágyulövéssekkel támad, rongál, öldös. Ágyuzni a várat, az ellenségi tábort. Éjjel nappal ágyuzni a várost. Önhatólag am. ágyuból lövöldöz. Ágyuznak a gyakorló tüzérek. | |
* | |
| (ágy-u-z-ás) fn. tt. ágyuzás-t, tb. ~ok. Ágyuból lődözés. Valamely kitűzött pontnak ágyulövések általi rongálása. | |
* | |
| (ágy-u-z-tat); mivelt m. ágyuztat-tam, ~tál, ~ott, par. ágyuztass. Az illető tüzéreknek parancsolja, meghagyja, hogy ágyuzzanak. | |
* | |
| (ágy-vetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által a rendetlenségben levő ágybelit öszverakják, vagy hogy fekvésre alkalmas legyen, kellőleg elrendezik. | |
* | |
| (ágy-vető) ösz. fn. Takarító személy, illetőleg cseléd, ki az ágyat lefekvés előtt felbontja, s fölkelés után öszverakja, megveti. | |
* | |
| l. ÁGYSZOBA. | |
* | |
| mély érzésből fakadó indulathang, különösen vallási buzgalomra mutató. Származékai: áhít, áhítás, áhítat, áhítatos, stb. Rokonai, a rövid ah! és a hosszu áj! (j = h), melyből ájtat, ajtatos származtak. V. ö. ÁHÍT. Egyébiránt kifejez más kedélyi állapotot is, nevezetesen a) bámulást, honnan: áhé am. bámész ostoba, b) haragot, boszút. Értelmét az élő hangoztatásból ismerni meg. Számos más nyelvekben is feltaláltatik pl. a héberben , a persában áh, áha, a latinban ah, o, eheu, a görögben a, aa, ai, a németben ach, o, oh, a francziában ah, a hollandban ach, ag, och, a finnben ahaa, aha, ahah, stb. | |
* | |
| haragos indulatszó. Áhá! ne boszonts! Élünk vele akkor is, midőn valakit meglepünk, rajtaérünk. Áhá, te vagy az a jó madár? | |
* | |
| (áh-é) mn. tt. áhé-t. Székely szó, am. szájtáti, málészáju, ámé, bámész, bamba, ostoba. | |
* | |
| ÁHÉTAT stb. l. ÁHÍT, ÁHÍTAT. | |
* | |
| (áh-ít); áth. m. áhít-ott, par. ~s. htn. ~ni vagy ~ani. Nagy vágygyal óhajt, kiván. Önhatólag vallási buzgalommal imádkozva sohajtoz. Törzse ah vagy áh, melytől ít, régiesen ajt, ejt, ojt igeképzővel lesz ahajt, áhajt vagy ahít, áhít, s néha a h-nak j-vé változtával ajojt, ajejt, egészen öszvehúzva ajt, honnan ajtat = áhítat, ajtatos = áhítatos. Óhajt szóban maig is fenmaradt az ajt képző. Finnül ahkailen, s áhítás ahneus, áhítatos ahnet. Hogy a törzs számos nyelvekkel rokon, látható áh alatt. Hasonló származékok a hellen aiazw, a német ächzen, régi német ahan, ahhizan stb. | |
* | |
| (áh-ít-ás) fn. tt. áhítás-t, tb. ~ok. Szív mélyéből fakadó, különösen vallási buzgalmu fölsóhajtás. | |
* | |
| (áh-ít-at) fn. tt. áhítat-ot. Vallási buzgalom, mely különösen szent imák s énekek gyakorlata által nyilatkozik. Áhítattal ímádkozni. Áhítattal hallgatni az Isten igéjét. Áhítatra gerjedni, gerjeszteni. | |
* | |
| (áh-ít-atlan) mn. tt. áhítatlan-t, tb. ~ok. Akiben áhítat, azaz vallási buzgalom nincsen, aki a vallási szent gyakorlatokban, ú. m. imákban, énekekben stb. részt venni nem szeret, nem szokott. Határozókép am. áhítat nélkül. | |
* | |
| (áh-ít-at-os) mn. tt. áhítatos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Vallási buzgalmu, istenfélő, imádkozni szerető, szent gyakorlatokban szorgalmas. Áhítatos jámbor keresztények. Öszvehúzva: ájtatos, finnül ahnet. | |
* | |
| (áh-ít-at-os-kod-ás) fn. tt. áhítatoskodás-t, tb. ~ok. Áhítat gyakorlása, vallási buzgolkodás, mely különösen templomok látogatásában, imádkozásban stb. mutatkozik. Öszvehúzva: ájtatoskodás. | |
* | |
| (áh-ít-at-os-kod-ik); k. m. áhítatoskod-tam, ~tál, ~ott, par. ~jál. Vallási szent buzgalmat gyakorol, nevezetesen imával dicséri az Istent. Öszvehúzva: ájtatoskodik. | |
* | |
| (áh-ít-at-os-ság) fn. tt. áhítatosság-ot. Szent imával, könyörgéssel foglalkodó vallási buzgóság, ájtatosság. | |
* | |
| (áh-ít-oz); önh. m. áhítoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, folytonosan áhít, valami után forrón vágyakodik. | |
* | |
| (áh-ít-oz-ás) fn. tt. áhítozás-t, tb. ~ok. Folytonos vagy gyakori áhítás, forró vágyakodás, sovárgás valami után. | |
* | |
| (1); áth. m. ájt, htn. ~ni. Göcsejben s Baranyában divatos tájszó az országos szokásu ás (fodit) értelmében. Földet ájni, gödröt ájni. Előtéttel egyezik vele: váj, valamint az ás rokona: vás, vásik. E szókban a j és s úgy váltakoznak, mint ezekben: ej-t, és es-ik, vagy a j és sz ezekben: szakajt, szakaszt. Mennyiben az ájás ásás nyilásra, nyitásra vonatkozik, rokona a rövid aj, melyből ajak, ajt, ajtó stb. származtak. | |
* | |
| (2), elvont gyöke az ájul igének. l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. ájáj-t, tb. ~ok. Evetfaj neve, mely Madagaskar szigetén lakik. | |
* | |
| ÁJAZÓ, székely tájszók. l. AJAZ, AJAZÓ. | |
* | |
| ÁJEJTAT, vagy AJOJTAT, AJOJTATOS, régies alakok áhít, áhítat, áhítatos helyett. | |
* | |
| ÁJTATOSKODIK, ÁJTATOSSÁG stb. l. ÁHÍTATOS, ÁHÍTATOSKODIK, stb. | |
* | |
| (áj-ul); önh. m. ájul-t. Mintegy lélek s élet nélkül magán kivül lesz, mintha mély álomba esett vagy meghalt volna. Az alél által jelentett kórállapotnak nagyobb mértékét jelenti. Az alél gyöke al-ik, s am. alvóhoz hasonló állapotba esik, az ájul-é pedig a nyilást, szájtátást jelentő áj, minthogy az ájult szája rendesen tátva marad; törökül: bajyl-mak. Igekötővel: elájul. | |
* | |
| (áj-ul-ás) fn. tt. ájulás-t, tb. ~ok. Az embert hirtelen elfogó kóros állapot, midőn a lélek öntudatától ideiglen megfosztatik s a test halott gyanánt öszveroskad. | |
* | |
| (áj-ul-at) fn. tt. ájulat-ot. Ájulás elvont értelemben. | |
* | |
| (áj-ul-at-i) mn. tt. ájulati-t, tb. ~ak. Ájulatra vonatkozó. Ájulati állapot. | |
* | |
| (áj-ul-d-oz); gyak. önh. m. ájuldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakori, majd előtünő, majd megszünő ájulásban szenved, el-el-ájul s megmeg magához tér. | |
* | |
| (áj-ul-d-oz-ás) fn. tt. ájuldozás-t, tb. ~ok. Ismételt, visszavisszatérő ájulás. | |
* | |
| (áj-ul-t) mn. tt. ájult-at. Oly állapotban levő, szenvedő, melyet az ájulás okoz; öntudatától megfosztott, s ideiglen halott gyanánt öszverogyott. Orvosi műtét alatt kínjában elájult kór. | |
* | |
| (áj-ul-t-an) ih. Ájult állapotban. Ájultan fekvő beteg. | |
* | |
| (áj-ul-t-ság) fn. tt. ájultság-ot. Ájulási állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| elvont gyöke az ákics, röviden akics szónak, mely valami hegyeset, különösen tüskét, tövist jelent. Rokona a vékonyhangu ék (cuneus). | |
* | |
| néhány nevet képez, melyekben némi gúnynyal vegyes értemény rejlik, milyenek: isz-ák, nagyiható, részeges; eszeny-ák, nagyehető; decs-ák, dicsekedő, hányiveti, kérkedő; tud-ák, tudósságot fitogtató. A fon-ák eredetileg: fen-ék. Előfordul némely vezetéknevekben is: Bacsák, Csicsák. Középképző ezen hangutánzókban: szip-ák-ol, berny-ák-ol, bok-ák-ol, czik-ák-ol. A tót nyelvben igen divatos képző. Ěgyébiránt részletesen és hasonlítva l. K, mint képző. | |
* | |
| a többes öszvehúzott ragja mind neveknél, mind igéknél = a-ak, sőt i-ak, ai-ak és o-ak is: fák = fa-ak, almák = alma-ak, birák = biró-ak; mondották = mondotta-ak, mondanák = mondana-ak vagy mondanai-ak stb. | |
* | |
| ÁKÁSZ, l. AKÁCZ. | |
* | |
| (ák-ics) fn. tt. ákics-ot. Balatonmellékén am. tüvis, tüske, máskép: akics. Eredetre nézve gyöke ák egyezik a vékonyhangú ék-vel, mely szintén a maga nemében valami hegyeset, szúróst jelent. Ide tartozik azon ak, melyből akad, aklál stb. származnak, valamint az ékalakú eke. | |
* | |
| (ákom-bákom), nyelvjátéki iker szó és fn. Idomtalan irkafirka, milyet az irni kezdő gyermekek s más irástudatlan emberek tesznek; macskavakarás. Valószinűleg az ákom-bököm (ököm-bököm), azaz, szúrom, szurkálom, elemekből állott öszve. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ákos-t, tb. ~ok. Latinul: Achatius, valószinűen a hellen: Achates után. A magyar történelemben ismeretes ily néven Barcsai Ákos a XVII. században erdélyi fejedelem. Régi oklevelekben, mint nemzetségi és személynév többször előfordul (1130-40. 1234. 1249. 1271. 1287. 1297. stb). | |
* | |
| falu, Közép-Szolnok megyében; helyragokkal: ~on, ~ra, ról. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| régi oklevélben falu neve Vas megyében (1268). | |
* | |
| helynév 1259 és 1264-ből Pest megyében. | |
* | |
| néhutt túl a Dunán hallatszó tájszó, jelent fűszeres, festett pálinkát. A latin aqua vitae. | |
* | |
| mn. tt. ál-t, tb. ~ak. Ami nem valódilag, hanem csak látszólag az, vagy olyan, aminek vagy amilyennek mutatkozik. E tulajdonság tehát hasonlaton alapszik, mely valaminek külsejét, szinét mutatja, illetőleg utánozza, belsőkép pedig, vagyis lényegre különbözik tőle. Közönségesebb szokás szerint az illető főnévvel öszveiratik. Álbarát, ki csak szinleli, tetteti magát jó barátnak. Álproféta, kit Isten nem küldött; hanem maga tolta föl magát azzá. Álarcz, mely a valódi arcz helyett mást mutat. Álajtó, álablak, mely csak annak külsejét, formáját láttatja. Álhaj, álszakál, mesterségesen alkalmazott idegen haj, szakál. Álköntös, milyet az illető személy viselni nem szokott, melyet azért ölt valaki magára, hogy más valakinek tartsák őt.
Ezen szó alapfogalomban külső szinre, formára, olyanságra vonatkozik, s ennélfogva rokona: alak, (= olyik) honnan alakos = álarczos, továbbá hasonló hozzá a minőséget jelentő oly, minélfogva így is értelmezhető oly vagy olyan, vagy olyanforma, t. i. színre, külsőre, amilyen az illető hasonlati alap, pl. álbarát = olyan, mintha barát volna; álarcz = olyan, mint bizonyos arcz; álkirály = olyan, mintha király volna stb. Különben hasonló hozzá a török: jalan, s talán esetleg az előtétes latin: fallo, falsus, német: falsch, stb. | |
* | |
| elvont törzse áld szónak és származékainak, rokon, sőt azonos hála szóval. V. ö. ÁLD. | |
* | |
| hangrendileg vékonyhangu párhuzamos társa ÉL, néhány igékből főneveket képez, pl. val-ál, régies am. (possessio); hal-ál, fon-ál, föd-él, köt-él. Ezen képző valószinűleg az illető igék részesülőjéből fejlett ki, ily módon: val (elavult ige), val-ó, val-a, val-a-l, val-ál; hal, hal-ó, hal-a, hal-a-l, hal-ál, és így: fonó, fona, fonal, fonál; kötő, köte, kötel, kötél; födő, föde, födel, födél. Hogy ezekben eredetileg rövid al el létezett, onnét gyanítható, mert némelyek csakugyan ékvesztők, mint: fonal, kötel, födel, némelyek csupán rövidek, mint: vonal, fiatal (= fiadal, fiadó), lepel, stb. V. ö. ~ ALY, ĚLY, képző. | |
* | |
| hangrendi párhuzamban vékonyhangulag ÉL, igemódosító második személyrag, mely kétféle: 1) az igető önhangzójából és al el személyragból öszvehúzva, a) az első multban: futa-al futál, mene-el menél; b) az ohajtóban futna-al futnál, menne-el mennél. Ezekben éleshangu á van, mert párhuzamos é társa tájejtésileg í, pl. meníl, menníl, veríl, verníl. 2) megnyujtott tompahangu ál él, mely mássalhangzóval végződő igetőhöz járuló al el helyett áll, a) a második multban, pl. járt, járt-am, járt-al helyett: járt-ál, itt, itt-am, itt-al helyett ittál; ment, ment-em, ment-el helyett mentél; ětt, ětt-em, ětt-el helyett ětt-él; amelyek némely tájakon a Tisza vidékén ma is röviden hangzanak; az ikes igék parancsoló és kapcsoló módjában: bukik, bukj-am, bukj-al helyett bukjál; szök-ik, szökj-em, szökj-el helyett szökjél. E második pont alattiakban az á tompahangu, mert párhuzamos társa é általános ejtés szerint mindig tompán hangzik, vagyis semmiféle tájon í-re nem változik, pl. nem ejtik így sehol: mentíl, vertíl, ütöttíl. Ellenben van vidék, nevezetesen Felső-Borsod, hol így szólnak: mit ětt-el? mit itt-al? e helyett: ettél, ittál. V. ö. É bötü. | |
* | |
| párhuzamos vékonyhangon ÉL, igeképző, mely gyakorlatos g k képzőkhöz járulván, azok gyakorlati érteményét hatványozza. Ezekben az illető hangzók tompák, mert eredetileg, vagyis régiesen al el, továbbá mert ezen é semmiféle tájejtéssel í-re nem változik, ilyenek: álldog-ál vagy al, járdog-ál, adog-ál, gurig-ál, taszig-ál, üldög-él, mendeg-él, eddeg-él; irk-ál = irog-ál, szurk-ál = szurog-ál, turk-ál = turog-ál, vájk-ál = vájog-ál, uszk-ál = uszog-ál, csuszk-ál = csuszog-ál, toszk-ál = toszog-ál, herk-él = hereg-él stb. Az átható igékben ezen ál él fölcserélhető at et képzővel, mint: irkál irogat, turkál, turogat, nyirkál nyirogat. vájkál vájogat, toszigál toszogat, stb. Egyébiránt g vagy k nélkül is előfordul, pl. dob-ál, nyisz-ál, czib-ál, haszn-ál, és a tájdivatos: hál-ál, jár-ál, stb. Részletesebben l. L igeképző és É bötü. | |
* | |
| (ál-ablak) ösz. fn. Ablakhoz hasonló rés, az épület külsején vagy a szobában, kamarában, stb. mely a falon nincs keresztülütve, s csak méridomból vagy fiók gyanánti használatra készült. Vakablak. | |
* | |
| (ál-ajtó) ösz. fn. 1) Ajtót képező rés vagy forma az épületen, melyen ki s bejárni nem lehet, 2) Titkos, rejtekajtó. | |
* | |
| l. ÁLORCZA. | |
* | |
| l. ÁLORCZÁS. | |
* | |
| ÁLARCZOSKODIK, l. ÁLORCZÁSKODÁS, ÁLORCZÁSKODIK. | |
* | |
| (ál-barát) ösz. fn. Aki barátságot szinlel, de valóban hűtelen, áruló vagy legalább olyan, ki a baráti kötelességeket nem teljesíti. Nincs veszedelmesb az álbarátnál. | |
* | |
| (ál-barátság) ösz. fn. Tettetett, színlett, hamis barátság. | |
* | |
| (ál-buzgalom) ösz. fn. Ajtatosságot, vallási buzgalmat külsőleg fitogató képmutatás. | |
* | |
| (ál-buzgó) ösz. fn. Aki Idvezítőnk szavai szerint csak ajkaival imádja az Istent, szíve pedig távol vagyon tőle; képmutató. | |
* | |
| l. ÁLBUZGALOM. | |
* | |
| l. ÁCS. | |
* | |
| (ál-csók) ösz. fn. Nem szívből, nem valódi vonzalomból, nem szeretetből, hanem mellékes érdekből adott csók, pl. milyennel Júdás üdvözölte, és elárulta ártatlan mesterét; Júdáscsók. | |
* | |
| (ál-csülök) ösz. fn. Az állatok lábain nőni szokott fattyu csontsarjazás, fattyuköröm. | |
* | |
| ÁLCZÁS, új szók, ezek helyett: ÁLORCZA, ÁLORCZÁS. | |
* | |
| (ál-d); áth. m. áld-ott, htn. ~ani vagy ~ni. 1) Hálát mondva, hálálkodva, vagyis mintegy áh áh, á á indulathangon fölsohajtva dicsér, magasztal valakit a tőle vett kedves dologért. Áldani az Istent jótéteményeiért. Áldani a szüléket, kik anyagi és szellemi nevelésünkről gondoskodtak. Áldani az órát, mely ránk szerencsét hozott. Áldani még a földet is, melyben valami termett. Áldani a kezet, mely segített rajtunk. Áldassék az Úr neve. Áldlak téged mindenható Isten. 2) Buzgalmas áhítattal s ünnepélyes vallási szertartással, imával jót kér és kiván valakinek vagy valaminek, illetőleg fölavat, s ezen fölavatáshoz az Isten kegyelmeért sohajtoz. A pap megáldja a népet. A szülék megáldják gyermekeiket. Az új házasokat megáldani. Ételt italt megáldani. Isten áldja meg kegyelmetek ebédét, az emberét is. Áldjon meg a három Isten, ha szeretsz. Vörösmarty. Ellenkezője: átkoz. 3) Valakit jótéteményekkel halmoz. Isten áld meg a magyart jó kedvvel, bőséggel. Kölcsey. Tessék, mivel az Isten megáldott bennünket. Jó terméssel, gazdag szürettel áldott meg bennünket az Isten. Áldj meg minket Jézus, kik itt egybegyűltünk. Egyh. ének. 4) Imád, imádkozik, könyörög, Áldjad az Istent, hogy te is úgy ne járj.
"Áld szenvedésim közt nyögésem; Áld, poharam ha virág övedzi." A hit szava az Istenekhez, Kazinczy Ferencztől. Eredetét illetőleg l. Á, gyök. Elvont törzse ál (= á vagy áh hangon sohajt, ugyanaz hála szó törzsével), melyből d hozzátéttel lett: áld, mint a tol, ol, mos, kér, ken gyökökből: told, old, mosd, kérd, kend. Egyébiránt rokonok a mandsu: aldsime, latin: laus, laudo, hellen: aeidw, wdh, a szláv nyelvekben is előforduló: aldov, aldujem, stb. | |
* | |
| (ál-d-ás) fn. tt. áldás-t, tb. ~ok. 1) Dicsérés, magasztalás, hálaadás, hálálkodás. 2) Jókivánás. Atyai áldás. Asztali áldás. Új házasokra mondott, adott áldás. 3) Jótétemény, adomány, jó siker. Emberé a munka, Istené az áldás. Kása Isten áldása. Nincs áldás rajta. 4) Egyházi szertartás, midőn a pap ünnepélyesen a néphez fordulva, azaz az Atya, Fiu és Sz. Lélek nevében vagy az oltári szentség fölmutatásával keresztet vet. 5) Így nevezik a kathólikusok a délesti ájtatosságot is, mely a szentség kitétele mellett tartatik. V. ö. ÁLD. | |
* | |
| (áldjon-isten) ösz. fn. 1) Elbúcsuzási szójárás. Áldjonistent mondani. Utolsó áldjonisten. 2) Üdvözlő, vagy poharat felköszöntő szólásmód. Megverte a sok áldjonisten, azaz, leitta magát, részeg lett. | |
* | |
| határ 1268-ik oklevélben "Juxta quamdam fossam, quae vocatur Aldokuth" (Jerney Nyelvkincsek). | |
* | |
| (ál-d-om-ás) fn. tt. áldomás-t, tb. ~ok. A névtelen jegyzőnél (16. és 22. fejezetekben) jelent régi pogány isteni tisztelettel járt lakomát, áldozatot. "More paganismo fecerunt aldumas" (áldomás), a XVI. fejezetben aldamas. Világosan áldozat értelemben fordul az elő a Müncheni codexben is 32. és 38. lapokon: irgalmasságot akarok és nem áldomást (misericordiam volo et non sacrificium); a Bécsi codexben: miként ezer kövér bárányokban, ugyan legyen ma te személyed előtt mü áldomásonk. Eredeti közönséges érteménye: áldás. Az Istennek áldomása leszen mirajtunk. Házasok éneke. Atyának és fiúnak és szentlélöknek áldomása legyön ez éjjel lelkömmel. Benigna asszony imádságos könyve. Továbbá a vett jótéteményért ömledező hálaadás és szerencsekivánás. Különösen am. akármily végrehajtott szerződés vagy bevégzett munka után az illető felek által megtartott ünnepélyszerü lakoma, egykét pohár bor elköltése, ami rendesen áldás vagy szerencsekivánat nyilvánitásával, s felköszöntő ömlengésekkel szokott járni. Aratóknak, szüretelőknek adott áldomás. Eladni a házat, s meginni az áldomást. Csapjunk fel s igyuk meg áldomását. A szerződést áldomással befejezni. Áldomást inni a jelen és távollevőkért, a házi urért, a házi asszonyért, a vendégekért. Áldomás (ivás) áldomással (jó kivánattal) jó. Km.
Képzésre hasonlók hozzá: látomás, hallomás, tudomás, vallomás, melyek egyszerű törzsei úgy látszik, eredetileg elsőben om, ěm, öm képzőt vőnek föl, és az ás képző azután az áldom, látom, hallom, tudom, vallom toldott törzsekhez járult. Ma is mondjuk: múlom szinű. Ezen om, ěm, öm pedig nem egyéb mint az ó, ő, részesülői rag, melyekből lett ov, öv, ezekből ismét om, öm, a honnan múlom szinű = múló szinű. | |
* | |
| (ál-d-om-ás-i) mn. tt. áldomási-t, tb. ~ak. Áldomást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Áldomási lakoma, felköszöntés. | |
* | |
| (ál-d-om-ás-oz); önh. m. áldomásoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Áldomásféle lakomát üt, folytat. A szerződő felek áldomásozni ssoktak. 2) Lakoma alkalmával pohárköszöntő beszédet mond. Ebéd vége felé áldomásozni. | |
* | |
| (ál-d-om-ás-oz-ás) fn. tt. áldomásozás-t, tb. ~ok. 1) Áldomásféle lakmározás, lakozás, ivás. 2) Lakomai felköszöntés. | |
* | |
| l. ÁLDOZÁR. | |
* | |
| (áldor-nagy) ösz. fn. Némelyek által ajánlott, sőt többektől használt kifejezés a Magyarország főpapját jelentő prímás helyett; mások szerint: főérsek, vagy elsőd. | |
* | |
| (ál-d-ott) mn. tt. áldott-at. 1) Akire vagy amire áldást mondtak. Paptól áldott, megáldott házasfelek. Szüléktől megáldott gyermekek. 2) Jótéteményekkel, boldogsággal, szerencsével elárasztott. Áldott föld, ország. Oh te áldott Kanahán, Hortobágy melléke! Népdal. 3) A maga nemében jó, jámbor, erkölcsös, vagy jótevő, jóindulatú. Áldott jó ember. Áldott a sok kéz, átkozott a sok száj. Km. Te vagy áldott az asszonyok között. Angyali üdv. 4) Hálával emlegetett, dicsért, magasztalt. Áldott legyen még a pora is. | |
* | |
| l. ÁLDOTTFŰ. | |
* | |
| (áldott-fű) ösz. fn. A csüküllők neméhez tartozó növényfaj, melynek fészkei kétszeresen tövisesek, szöszösek, levelei lefutó szabásúk, tövisfogasak; virága sárga. Máskép: pápafű. (Centauria benedicta). | |
* | |
| l. ÁLDOTTFŰ. | |
* | |
| (ál-d-oz); áth. m. áldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Eredetileg am. áldással, hálaimával párosult ajándékot nyujt Istennek. Pogány őseink szent források mellett lovat szoktak áldozni. Átv. és közönséges ért. am. sajátjából valami szükségest, becsest önmagától megvon, s azt akár magánosok javára, akár a közjó előmozdítására fordítja, odaengedi. Aki tehát adománya, illetőleg jótéteménye által tetemes rövidséget nem szenved, az nem áldoz, csak ajándékoz vagy adakozik. Útolsó fillérünket, vérünket, életünket a hazáért áldozni. A szegények táplálására sokat áldozni. Barátink, gyermekeink javáért föláldozni magunkat. "Épít, munkál, gyüjt, koczkáz életével, s a közjóért áldozza napjait." Kisfaludy Károly. Néha am. veszélyeztet. Mulandó gyönyörért örök boldogságát, nyereségvágyból hírét, becsületét föláldozta. | |
* | |
| (ál-d-oz-ár) fn. tt. áldozár-t, tb. ~ok. Miséspap, áldozópap. Római görög szertartásu áldozár. Ötven éves, aranymisés áldozár. | |
* | |
| (ál-d-oz-ás) fn. tt. áldozás-t, tb. ~ok. 1) Mint az átható áldoz származéka jelent cselekvést, melynél fogva valaki sajátjából áldoz valamit. l. ÁLDOZ. Áldozásra kész hazafi, emberbarát. 2) Midőn az áldozik-ból származik, am. a híveknek az oltári szentségben részesülése, az Úr vacsorájának magához vevése. | |
* | |
| (ál-d-oz-ás-i) mn. tt. áldozási-t, tb. ~ak. Áldozást illető, ahhoz tartozó, azzal járó. Áldozási készség, indulat. Áldozási szertartás, mód. V. ö. ÁLDOZÁS. | |
* | |
| (ál-d-oz-at) fn. tt. áldozat-ot. 1) Akármily jószág, melyet az istenségnek, illetőleg pogány isteneknek, hála, vagy tiszteletjeléűl, vagy engesztelésűl buzgó híveik nyujtani, neveztesen oltáraikon vagy más szentelt helyen elégetni szoktak. Hálaáldozat. Örömáldozat. Engesztelő áldoazt. Véráldozat, vagyis élő állat, melyet az Isten tiszteletére megöltek. Szélesb ért. áldozatnak mondatik minden hitvallási szent gyakorlat, melylyel az Istent tiszteljük, imádjuk, továbbá minden adományozás, ajándék, melyet a hivek illető egyházaik fölsegélésére, föltartására nyujtanak. 2) Átv. ért. minden jószág, becses vagyon, melyet magunktól megvonunk, hogy vele embertársunkon, illetőleg a közjón segítsünk. Áldozatot hozni a haza oltárára. Áldozatot nem szóval, hanem tettel kell hozni. Hazafiak áldozataiból állított intézetek. Ez sok pénzáldozatba került. Továbbá, minden szenvedés, melyet másokért kiállunk, vagy öröm, élvezet, melyről érettök lemondunk. Társaiért ő lett az áldozat. Ez által nagy áldozatot hoztál nekünk. Emberszeretetének, hazájának áldozata lett. | |
* | |
| (áldozat-bor) ösz. fn. A pogányok istentiszteleti szertartásánál azon bor, melyet az isteneknek fölajánlottak. A keresztény egyházakban az Úr vacsorájánál használt bor, illetőleg: misebor. | |
* | |
| (ál-d-oz-at-i) mn. tt. áldozati-t, tb. ~ak. Áldozathoz való, azt illető, arra vonatkozó. Áldozati szertartás, mód. Áldozati imádság, könyörgés. | |
* | |
| (áldozat-kenyér) ösz. fn. Kovászos vagy kovásztalan, kenyér, illetőleg ostya, melyet a keresztények az Úr vacsoráján használnak. A régi zsidóknál az Isten oltárára fölajánlott kenyér. | |
* | |
| (ál-d-oz-atlan) mn. tt. áldozatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami áldozattal nincs öszvekapcsolva. Áldozatlan isteni tisztelet. 2) Aki nem áldozott, vagyis az Úr vacsorájában nem részesült. Határozóilag am. áldozatlanul, áldozat nélkül. Gyónatlan, és áldozatlan meghalni. | |
* | |
| (ál-d-oz-atlan-ul) ih. Áldozat nélkül, az Úr vacsorájában nem részesülve. A templomból, a bucsujárástól áldozatlanul menni haza. | |
* | |
| (áldozat-szekrény) ösz. fn. Az oltár közepén levő szekrény, melyben az áldozati szent ostya őriztetik. | |
* | |
| (ál-d-oz-ik); k. m. áldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Az Úr vacsoráját, vagyis az oltári szentséget, Krisztus testét vérét magához veszi. A hívek gyónnak, és áldoznak. Ki az utazókkal eszik, áldozik. Km. 2) Mondjuk a napról: leáldozik, midőn lenyugszik. Ezt kétfelekép elemezhetni, vagy tulajdon értelemben am. aldozik, azaz, alászáll, vagy mintegy alunni álomra megy, minélfogva alapfogalomban hasonló hozzá az alkony alkonyodik; vagy átv. ért. égő áldozathoz hasonló tüzes alakban letünik. | |
* | |
| (ál-d-oz-ó) mn. és fn. tt. áldozó-t. 1) Aki valami becses vagyonát magától megvonja, s azt másnak ajánlja, vagyis aki áldoz valamit e szónak minden értelmében. 2) Aki az Úr vacsoráját magához veszi. Gyónás után áldozó hívek. Oltár elé gyülekező áldozók. 3) Misés, vagy misét mondó pap. | |
* | |
| (áldozó-csütörtök) ösz. fn. Kathólika egyházi értelemben, a husvéti időszaknak bezáró napja; husvét utáni negyvenedik nap; Urunk mennybemenetele. E napon záródik be a husvéti gyónás, és áldozás. | |
* | |
| (áldozó-hét) ösz. fn. A negyven napi nagybőjt utolsó hete, mely a husvétinnepet közvetlenűl előzi meg. Ennek csütörtökén üli az egyház az utolsó vacsora emlékinnepét, mint az oltári szentség szerzésének napját. | |
* | |
| (áldozó-pap) ösz. fn. l. ÁLDOZÁR. | |
* | |
| (ál-d-oz-tat); áth. m. áldoztat-tam, ~tál, ~ott, par. áldoztass. A híveknek oltári szentséget osztogat. A híveket gyóntatni és áldoztatni. Az egészségeseket a templomban, a betegeket házaikban áldoztatni. | |
* | |
| (ál-d-oz-tat-ás) fn. tt. áldoztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, foglalkodás, midőn valaki áldoztat. | |
* | |
| (ál-drága-kő) ösz. fn. Fényes hegyi kristály, mely tűzben nehezen olvad fel, s melyet gyakran drágakő gyanánt használnak, s a nemértők velök gyakran megcsalatnak. | |
* | |
| (ál-élcz) ösz. fn. Keresett, ízetlen, erőltetett elménczkedés, meglepő furcsaság nélkül. | |
* | |
| l. ÁLÉLCZ. | |
* | |
| (ál-eredetű) ösz. mn. Mondjuk irományokról, illetőleg oklevelekről, könyvekről, melyeket valaki más neve alatt hamisan kohol. | |
* | |
| (ál-érzelěm) ösz. fn. Szinlett, tettetett, nem szívből, nem őszinte kedélyből származott érzelem. A hivatlan költők és szónokoknál nem ritka tünemény. | |
* | |
| (ál-eskü) ösz. fn. Hamis eskü, midőn valaki olyasmit bizonyít esküvéssel, minek valóságát maga sem hiszi. | |
* | |
| (ál-esküvő) ösz. fn. Tanu, aki hamisan esküszik. | |
* | |
| (ál-eszköz) ösz. fn. Oly eszköz, mely szinleg a kitűzött czélra vezetni látszik, de azt valósággal elérni nem képes. | |
* | |
| (ál-festék) ösz. fn. Kendőző szer, melylyel a hiú személyek arczaiknak bájoló szint adni törekesznek. | |
* | |
| (ál-fog) ösz. fn. Mesterségesen készített fog, mely a kihúzott vagy kihullott fogat pótolja. | |
* | |
| (ál-fogás) ösz. fn. Csalóka okoskodás, melynek következtetése az előzményekkel nincsen szoros észtani öszvefüggésben. Az együgyüeket holmi álfogásokkal elhitetni. | |
* | |
| (ál-gyöngy) ösz. fn, Üvegből készített hamis gyöngy. | |
* | |
| ÁLGYUS, ÁLGYUZ, stb. l. ÁGYU, ÁGYUS, ÁGYUZ, stb. | |
* | |
| (ál-had-mozdulat) ösz. fn. Hadicselszerű működés, midőn az ellenfelek egyike olyan fejlődéseket, mozdulatokat tesz, melyek a másikat téves ellenkészületekre vezetik. | |
* | |
| (ál-haj) ösz. fn. Idegen hajfürtök, vagy egész hajazat, mely a valódi hajak nemlétét pótolja; vendéghaj. Álhajat viselni. | |
* | |
| (ál-here) ösz. fn. Kisebbnemű hereméhek. | |
* | |
| (ál-himlő) ösz. fn. Úgynevezett bárányhimlő, mely a közönséges emberi himlőnél apróbb, s kevésbbé veszedelmes. | |
* | |
| (ál-hold) ösz. fn. Ritka égi tünemény, midőn a gőzös légben a hold sugarai megtörvén, a holdhoz hasonló alakot képeznek. (Paraselene). | |
* | |
| (ál-isten) ösz. fn. A pogány hitregék költött, hamis istenei. | |
* | |
| (ál-ízlés) ösz. fn. A széptanban, és művészetekben álízlésnek mondatik, ami a szép eszményével vagy elméletével nem egyezik, minek classicai hatása nincs. Közönséges érzéki értelemben am. elromlott szájíz. | |
* | |
| (ál-izület) ösz. fn. Midőn az eltört, s kéreg által nem egyesült csontvégek porczczal behúzódnak, vagy körükbe lágyrészek veszik magokat. | |
* | |
| (ál-jós) ösz. fn. Csalfa jövendölő, hamis jós, álpróféta. | |
* | |
| (ál-kalász) ösz. fn. Fattyu kalász, melynek csak külső alakja és toklásza van, de a szemek hiányzanak belőle. Így nevezhető a gabonakalászt utánzó mű is. Álkalászokkal piperézett nőkalap. | |
* | |
| (ál-kép) ösz. fn. 1) l. ÁLORCZA. 2) Akármily tárgynak, dolognak olyas előadása, lefestése, alakja, mely azt nem valódi oldaláról tünteti elé. | |
* | |
| (ál-képlet) ösz. fn. Ami hibásan, nem a helyes felfogás törvényei szerint van alkotva. Kórtani ért. az élő testtel öszvefüggő, de lényegileg ahhoz nem tartozó, és saját életműséggel biró kórtermény. | |
* | |
| (ál-keresztény) ösz. fn. Aki csak nevét viseli a kereszténynek, belsőleg pedig hitetlen, aki Krisztus tanait megveti. | |
* | |
| (ál-király) ösz. fn. A törvényes király nevét és hatalmát bitorló személy. | |
* | |
| (ál-könny) ösz. fn. Tettetett, szinlett, nem szívből fakadó, hamis könny. Álkönnyeket sírni. Álkönnyekkel hitegetni a világot. Álkönnyekre megindulni. | |
* | |
| (ál-köröm) ösz. fn. A maga nemében kóros kinövésü fattyuköröm, vakköröm. | |
* | |
| (ál-kulcs) ösz. fn. Utánzott kulcs, a valódi kulcsnak formájára, milyet a tolvajok, s más titkonjárók használni szoktak. Vagy olyan kulcs is, milyet a lakatosok idegen zár fölnyitására használnak. | |
* | |
| fn. tt. áll-at. Az arcznak alapja, vagyis az alsó ajak és toka közötti része. Kerekded, hosszukás, csúcsos, hegyes, rövid áll. Hasított, gödrös áll. Sima, szőrös áll. Állal a tenyérre támaszkodni. Valaki állát megcsípni. Állát dörzsöli. Szegre akasztani az állát, am. koplalni. Felkopik az álla, nem éri el, ami után vágy.
Bécsi cod. Micheas 5. fejezet, al. "Vesszőben verik meg Izrael vezérének alát," (percutient maxillam). A dolog természeténél fogva valószínű, hogy az al gyökből fejlett ki, ily fokozattal: aló = alatt levő, honnan: alu, alv, all, megnyujtva lett áll, mint: fě-ből fěl, valaminek fěle, teteje, kü-ből kül, el-ből elő elv ell, mell = a derék előrésze; be-ből bel, bél, a hasnak belseje; vál-ból váló, váll = kétfelé váló, tol-ból toló, tolu, toll. | |
* | |
| önh. m. áll-t, vagy ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. Tulajdon ért. áll minden lábas állat, midőn lábszárait függőlegesen fölnyujtva, s rajtok mint alapokon testét nyugtatván, helyéből nem mozdul. Egyenesen, büszkén, kevélyen, katonásan állani. Görbén, tunyán, meghajlott térddel állani. Talpon, sarkon, lábujjhegyen állani. Sorban, egymás mellett, körben állani. Mondjuk ezeket is: Fejre állani, midőn a helyzet alapja a fej. Térden állani. Négykézláb állani. Ellenkezői a) a test másmás alapu helyzetét jelentő: ül, hasal, fekszik, guggol, könyököl, b) a helyváltoztatásra vonatkozó: megy, jár, fut, ugrik, dől, hanyatlik. Használtatik több átv. értelemben. 1) Áll minden lelketlen, de ingó test, mely lábhoz vagy talphoz hasonló alapon nyugszik. Szegletben áll az asztal, s e mellett állnak a székek. A szobában ágy és több szekrény áll. 2) Mondjuk bizonyos helyen létező, s kivált fölfelé emelkedő, ingatlan testekről. Szárán áll a gabona, széna, nád. Még lábán áll a fa, le nem vágták. A templom nem áll egy sorban a házakkal. Ezen épület már évek óta pusztán áll. 3) Am. folytonosan tart, mintegy azonegy alapon marad, ellenkezője: szünik, mulik. Áll a táncz, lakoma, mulatság. Áll a mise, prédikáczió. Áll az országgyűlés, tisztujítás. Áll a háboru, csata, ütközet. Áll a vásár, bucsu. Áll a törvény, szokás, alkotmányos élet, érvényben, divatban van. 4) Létezése el van határozva, s azt változtatni nem lehet. Áll az alku, szerződés, egyesség, igéret. 5) Létezése, valósága tagadhatatlan. Ez áll, és mindig állani fog. A mit te mondasz, az nem áll, az nem állhat.
Mindezen jelentéseiből kitünik rokonsága az al, alap szókkal, ahonnan áll am. al-ol vagy al-val azaz valamely alapon létezik, valamely alappal bír. A szanszkrit nyelvbeli gyökök szthá (áll) és szthasz (állít, helyez, tesz), melyekből a hellén dtaw, isthmi, latin sto, sisto, német stehen, stellen stb. szókat származtatják, a magyar tesz igével vannak rokonságban. Állani a mandsu nyelvben ilime. Sajátnemü vonzatai a szókötésben: 1) Vonz tulajdonító ragu neveket. Katonának állott, beállott. Papnak állott, katonává, pappá lett. Neki áll a munkának, belekap. Neki áll az ellenségnek. Neki áll az ördögnek is. Még neki áll fölebb tréfás mondat e helyett: még ő áll főlebb azaz, hibás, bűnös létére ő fordul fölül, ő vádol, ő támad meg mást. Szemesnek áll a világ = az életrevaló ember boldogúl. Leányoknak áll a világ. (Népd.) azaz a leányoknak van jó dolguk a világon. Ezek: jól áll neki roszúl áll neki valami, németes kifejezések, e helyett: illik neki, nem illik neki. Szavának állani latinos, e helyett: szavát állani. 2) Tárgyesetes neveket. Valakinek utját állani. Helyt állani, bajt állani, őrt állani. Boszut állani valakin. Jót állani valakiért, helyesebben: kezeskedni. Hideget, meleget, szomjat, éhet kiállani. Megállani a sarat, a nehézségekben állhatatosnak maradni, s rajtok kifogni. Törvényt állani, régiesen am. peres fél gyanánt a biró előtt állani, valamint: törvényt ülni am. törvényt mondani, biráskodni. 3) Segítő és beható ragu neveket egy mondatban. Ellenséggel szembe állani. Alkuba, perbe állani valakivel, ereszkedni, bocsátkozni. Szóba, beszédbe állani. Szolgálatba, hivatalba állani. 4) Marasztaló ragu neveket. Tisztében, kötelességében, becsületében áll valamit tenni, azaz, tiszte, kötelessége, becsülete úgy kivánja. Bőrében áll, életvesztés alatt tartozik vele. Perben, alkuban áll valakivel, pert, alkut folytat. 5) Kiható ragu neveket. Az ember testből és lélekből áll. Kevésből, sokból áll, Egész élete perpatvarból áll. Minden dolga evés-ivás-, mulatságból áll. Ez értelemben az illető dolog alkatrészeire, lényegére vonatkozik. 6) Közelítő ragu neveket. Valamely párthoz, felekezethez állani. Valakihez szolgának állani. 7) Állapító ragu neveket. Kettőn áll a vásár. Ha rajtam állana, máskép lenne. Nem áll mindig a tanítón, hogy tanítványa jó legyen. Ez értelemben am. bizonyos dologtól, októl függ. 8) Felható raguakat. Talpra állani. Székre, padra, asztalra állani. Valakinek akaratára, tanácsára, kivánatára állani = azt követni, teljesíteni. Nem állok rá, nem egyezěm bele. | |
* | |
| (ál-láb) ösz. fn. Mesterségesen csinált pótláb, milyenen az elvágott lábszáruak járnak. | |
* | |
| ÁLLADALOM, l. ÁLLODALMI, ÁLLODALOM. | |
* | |
| l. ÁLLAZÓ. | |
* | |
| (áll-ag) fn. tt. állag-ot. Új alkotásu szó a latin substantia kifejezésére, mely jelent önmagában fönálló lényt, mely nem csupán járuléka valamely más lénynek. Szellemi, anyagi állag. Az oltári szentségben a kenyér és bor állaga Krisztus testévé és vérévé változik. V. ö. ÁLLOMÁNY és ÁLLAT. | |
* | |
| (áll-am) fn. tt. állam-ot. Szabatosan szólva am. bizonyos fejedelem, illetőleg erkölcsi felség és törvények alatt élő, s külön polgárzati testületet képező emberek sokasága, saját kormányzattal biró ország. Ez érteményben az állam jogi és politikai állapotra vonatkozik, s különbözik tőle az állodalom, mely jelent bizonyos felsőség alatt levő országterületet. Egyedúri, köztársasági állam. Szabad államok. Különféle kormányi rendszerrel, törvényekkel biró államok. Az államok nemzetközi viszonyai egymáshoz. | |
* | |
| (állam-csiny) ösz. fn. Meglepő és nagy fontosságu tény, melyet az állam feje a közügy, vagy saját érdekében önkényesen elkövet, s mely az állam jogi, vagy biztonsági állapotján lényeges változást, fordulatot idéz elé. | |
* | |
| (állam-czél) ösz. fn. Czél, melyet az államban élő emberek elérni akarnak, melyért az állam eredeti rendeltetésénél fogva létezik, milyen különösen a személy- és vagyonbiztosság. | |
* | |
| (állam-elleněs) ösz. mn. Ami az állam czéljával ellenkezik, ami a személy- és vagyonbiztosságot veszélyezteti. Államellenes pártoskodás, törekvés. | |
* | |
| (állam-férfi) ösz. fn. Aki az állami ügyekhez ért, továbbá, akire államügyek igazgatása bízva van, aki az állam, illetőleg ország kormányzásában részt vesz. | |
* | |
| (állam-fogoly) ösz. fn. Az államczél ellen elkövetett bűn, pl. pártütés, felségsértés miatt fogságra itélt személy. | |
* | |
| (állam-hivatal) ösz. fn. Állam kormányához, közigazgatáshoz tartozó hivatal, szolgálat. | |
* | |
| (állam-hivatalnok) ösz. fn. Államhivatalt viselő személy. | |
* | |
| (áll-am-i) mn. tt. állami-t, tb. ~ak. Államot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Állami jószágok. Állami kincstár. | |
* | |
| (állam-jog) ösz. fn. 1) Államot illető jogok öszvege, melyekkel az mint felsőség az államban lakó polgárok fölött bír, és azokat gyakorolja. 2) Azon jogok, melyek szerint valamely állam kormányoztatik, melyek az állampolgárok és felsőség viszonyait meghatározzák. (Jus publicum). 3) Különféle államjogok öszvege, öszveállítása, s tudományosan tárgyalva. | |
* | |
| (állam-jogi) ösz. mn. tt. államjogi-t, tb. ~ak. Államjogot illető, arra vonatkozó. Államjogi tekintet, nézet. Államjogi kérdések, értekezések. | |
* | |
| (állam-papir) ösz. fn. 1) Állami ügyeket tartalmazó oklevél, iromány, szerződvény. 2) Papirpénz, melyet az állam bocsát ki, s annak érvényességeért kezeskedik. | |
* | |
| (állam-szolgálat) ösz. fn. l. ÁLLAMHIVATAL. | |
* | |
| (állam-tan) ösz. fn. Az államok belső és külső viszonyainak ismertetése, mely azok földleiratával és történelmével szoros öszveköttetésben áll. (Statistica). | |
* | |
| (állam-tanács) ösz. fn. Több tagokból álló felső hatóság, mely az illető állam ügyeit igazgatja. | |
* | |
| (állam-tanácsos) ösz. fn. Államtanács tagja. | |
* | |
| (állam-ügyész) ösz. fn. Állami hivatalban levő ügyész, kinek kötelessége vádlóképen oly büntettek ellen föllépni, melyek az állambiztonságát veszélyeztetik. | |
* | |
| (állam-vizsgálat) ösz. fn. Vizsgálat az államot illető jogi és politikai tudományokból, melyet bizonyos személyekből álló bizottság előtt kiállani köteles, aki valamely államhivatalra igényt tart. | |
* | |
| (áll-and-ó) mn. tt. állandó-t. Ami a maga nemében tartós, maradós, nem romlékony, nem változékony. Állandó barátság. Állandó hűség. Állandó, mint a kőszál, mint az égforgás. Állandó fizetés, mely időről-időre rendesen foly. Állandó katonaság, mely folyvást hadi szolgálatban áll. Állandó egészség. | |
* | |
| (áll-and-ó-an) ih. Tartósan, maradósan, folytonosan, nem mulólag; változatlanul, szilárdul. Állandóan hű, egészséges, jó kedvű. Feltételében állandóan megmarad. | |
* | |
| (áll-and-ó-lag) ih. l. ÁLLANDÓAN. | |
* | |
| (áll-and-ó-ság) fn. tt. állandóság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valami folytonosan bizonyos állapotu marad; tartósság, szilárd elhatározottság mellett maradás; változatlanság. A földön nincs állandóság. Férfias állandóság. A jó bornak egyik jeles kelléke az állandóság. | |
* | |
| (áll-and-ó-s-ít); áth. m. állandosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Valamit állandóvá, maradandóvá tesz, változás, vagy mulékonyság ellen biztosít. A nemzet jólétét bölcs törvények s tiszta erkölcs fentartása által állandósítani. | |
* | |
| (áll-and-ó-ul) l. ÁLLANDÓAN. | |
* | |
| (áll-ap-at) fn. tt. állapat-ot. Szokottabban l. ÁLLAPOT. E két szó: állapot és nyugot a rendes at (et) képzőtől elüt, mely igékből szokott főneveket alkotni. | |
* | |
| (áll-ap-ik); k. m. állap-tam, ~tál, ~ott. Kiavult ige, mely csak származékaiban él, mint: állapot, állapodik, állapodás. "És ime az Úr angyala megállapék mellettěk." Káldi, Luk. II. 9. "És leszállván Jézus azokkal állapék mezőhelyen." "Mikor kedig megállapnának őtet kérdezvén." "Megállapának messzől." "És állapván hát megől ő lábainál." Münch. cod. "És állapék a királyi háznak pitvarában." "És bemenvén állapék ő orczája előtt." Bécsi cod. "De magában nem állapék." Sz. Katalin verses legendája. "Erősen megállapik (= megáll) ő fogadása." Benigna asszony imádságos könyve. Ma állapodik és áll használtatik helyette. Egyébiránt valószinű, hogy hajdan létezett állap főnév is, mint: alap, csillap, ülep, telep, terep, közep. | |
* | |
| (áll-ap-ít); áth. m. állapít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. 1) Valamit álló, maradandó, tartós helyzetbe tesz. Különbözik tőle az alapít, mely am. valaminek alapját, fenekét teszi le, alapot rak, csinál, az állapít pedig bizonyos alapra helyez valamit. Az épületet erős alapra állapítani. 2) Meg igekötővel valami mozgásban levőt nyugalomba helyez, megállít, csillapít. | |
* | |
| ÁLLAPITÁS (áll-ap-ít-ás) fn. tt. állapítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által állapítunk, megállapítunk valamit. V. ö. ÁLLAPÍT. | |
* | |
| (áll-ap-od-ás) fn. tt. állapodás-t, tb. ~ok. Mozgalom utáni megszünés, megnyugovás, helybenmaradás, veszteglés, minthogy csak az állapodhatik meg, ami elébb ideoda mozgott, tovább haladt, ingadozott, stb. Szélesb ért. akármiféle cselekvést, működést, események folyamát félbeszakasztó veszteglés, megpihenés. | |
* | |
| (áll-ap-od-ás-i) mn. tt. állapodási-t, tb. ~ak. Állapodásra vonatkozó. Állapodási hely, idő. | |
* | |
| (áll-ap-od-ik); k. m. állapod-tam, ~tál, ~ott. 1) Mozgalom, járáskelés, ingadozás után nyugalomba helyezkedik. Állapodik a meghajtott ló, midőn mindig lassabban lép, s végre tovább haladni megszün, megállapodik. 2) Átv. erkölcsi ért. állapodik az ember, midőn ifjusági hévtől, indulatoktól többé nem hányatik. Képzésre hasonló a csillapodik, ülepedik, telepedik igékhez, melyek szintén a magok nemében bizonyos helyen vagy viszonyban maradást, illetőleg nyugvást jelentenek. | |
* | |
| (áll-ap-od-ott) mn. tt. állapadott-at. 1) Ami mozogni, járnikelni megszünt, egy helyben veszteglő. 2) Átv. ért. indulatoktól nem hánytvetett, higgadt, komoly. Állapodott komoly férfi. | |
* | |
| (áll-ap-ot) fn. tt. állapot-ot. Általán azon külső és belső viszonyok, melyek között bizonyos személy vagy dolog létezik, mennyiben kedvező vagy kedvezőtlen, jó vagy rosz helyzetre vonatkoznak, s az illető személyt vagy dolgot bizonyos állandó alakban tüntetik elő. Úri, szegény, szolgai állapot. Jó, rosz, szerencsés, szerencsétlen állapot. Kényelmes, szűk, keserves állapotban élni. Rangbeli, vagyoni, hivatalbeli, polgári állapot. Állapotjával megelégedő ember. Ily állapotban nehéz boldogulni. Régi, új, jövendő állapot. Akkor más állapotban valánk. Ritkán jut embernek elébbi állapota eszébe. Km. Bizony furcsa állapot, beittuk a kalapot. Km. Az épületeket, földeket, szőlőket jó állapotban találni. Az ország szomorú állapotban szenved. Törökül s arabúl hal. | |
* | |
| (állapot-jegyző) ösz. fn. Módosított ige, mely a cselekvés, szenvedés, szóval az igék értelmének állapotát fejezi ki, mint: menvén, menve, menett, melyeket a mondatban midőn vagy mikor által föl lehet gyakran oldani. Használatra nézve 1) a ván vén állapotjegyző változatlanul marad, pl. elmenvén meghoztam; haza jutván megkezdette munkáját; várván vártunk. 2) A va ve állapotjegyző a régi irományok szerént minden egy birtoku személyragot felveszen, pl. Tehát jövéd ajándokozzad te ajándokodat. És bemenvéjek lakozának ott. A konykolyt kiszedvétek kiirtsátok vele a buzát is. Tévelygetek nem tudvátok irást. (Müncheni cod.) Midőn pedig szenvedőleg állítmányul használtatik, minden egyéb ragot is felveszen, s ekkor az egyeztetésre nézve az alanyi főnév személyét és számát követi, pl. Vállaink rakvák terhekkel. Könyveket olvas ujságokkal telvéket. Az én postillámat, ugymint semmit, és minden tévelygésekkel rakvát, meveti. Telegdi. A mai szokás a va ve állapotjegyzőket határozó gyanánt használván ragozatlanul hagyja, kivévén a többes számu harmadik személyragot, mely a vannak kihagyására alkalmaztatik, pl. az ujságok telvék hírekkel, azaz telve vannak. 3) Szokásban volt a régieknél az att ett képzőjü állapotjegyző is, úgy hogy személyragoztatván, a névvel, melyre vonatkozik, személyben és számban megegyezik, pl. látá Satanást, miként villámatot mennyből lehull-atta. És hallák a két tanítvány őtet beszél-ette. Úr, mikor láttonk tégedet éhez-etted, és etettönk tégedet - szomjaz(at)tad, és veneréket adtonk te neked. (Müncheni cod). l. ~ ATTA, igerag. | |
* | |
| (áll-ap-tat); áth. m. állaptat-tam, ~tál, ~ott. Régies, a mai állít és állapít helyett. Nabuchodonozor király alkota arany oszlopot ... és állaptatá őtet Duránnak mezején. (Bécsi cod). Darius király vete szerzést és megállaptata. (Bécsi cod). És hiván Jézus egy apródot, állaptatá (statuit) őtet ő közepěttěk. (Müncheni cod). | |
* | |
| (áll-ás) fn. tt. állás-t, tb. ~ok. 1) A lábas állatnak azon helyzete, midőn testével lábaira nehezkedik. 2) Az élő állatnak, vagy akármely testnek egy helyen maradása, nyugovása. Állásban elromlik a ló, megposhad a víz. 3) Az emberi testnek külső idoma, alkata, kivált midőn lábain áll. Büszke, feszes, katonás, szép állás. 4) Életbeli állapot, helyzet, hivatal, életmód. Jó állásra vergődni. Nyomorú állásban lenni. Állását jobbra változtatni. 5) Azon hely, melyen valami áll, létezik, melyre valamit raknak. Baromállás. Lóállás. Szekérállás a fogadókban. Elégett a szentpéteri állás. Népd. Vásárállás, tér, melyen a vásárt tartják, vásárhely. 6) Emelvényes alkotmány, különösen melyet az építésnél használnak. Kőmívesek állása. | |
* | |
| (állás-bak) ösz. fn. Baknak nevezett négylábu hosszukás szék, melyre az építésnél használt állás deszkáit rakják. | |
* | |
| (állás-deszka) ösz. fn. Az építésnél használt állás padlózatául rakott deszkák. | |
* | |
| (állás-fa) ösz. fn. Általán minden fanemű, úgymint gerendák, bakok, deszkák, melyekből az építési állást szerkesztik. Különösen azon vastag gerendák, fenyűszálak, melyek az állás padlózatát tartják. | |
* | |
| (állás-hely) ösz. fn. Oly hely, nevezetesen csárda, fogadó, postaház, hol az utasok, fuvarosok, postakocsisok megállapodni, illetőleg fogatokat változtatni szoktak; állomás. | |
* | |
| (állás-kötél) ösz. fn. Az állásfákat öszvetartó, s megerősítő kötél; továbbá kötél, mely által holmi épitési szereket az állásra fölhúznak. | |
* | |
| (állás-láb) ösz. fn. Vastag karók, czölöpök, gerendák, melyeken az állás padolata nyugszik. | |
* | |
| (állás-lyuk) ösz. fn. 1) Lyukak az építés alatt levő falban, melyekből az állás padolatát tartó rudakat kitolják. 2) Lyuk az állás padolatán, melyen az építéshez való követ, téglát, meszet stb, fölhúzzák. | |
* | |
| (állás-pont) ösz. fn. 1) Mértani ért. azon helypont, honnan bizonyos távolságot mérünk. 2) Átv. ért. szemléleti kiinduló pont, melyet alapul veszünk, midőn valamely dolog viszonyait megvizsgálni s arról határozott itéletet mondani akarunk. Valamit különböző álláspontból tekinteni. | |
* | |
| (állás-rúd) ösz. fn. Az építési állásoknál alkalmaztatni szokott rúdak. | |
* | |
| (állás-vonal) ösz. fn. Mértani álláspontból kiinduló vonal, mely bizonyos távolságig terjed. | |
* | |
| (áll-at) fn. tt. állat-ot. I. A régieknél am. állomány (substantia), lényeg (essentia). Az Isten állatában egy, személyében három. Háromság a személyekben, egy istenség állatban. Krisztina legendája. Én tőlem, ki állatom szerént szeretet vagyok. Debreczeni legendás könyv. Kitek kedig gondolván toldhat ő állatjához egy sengnyit? azaz testének egész állományához, termetéhez. És mikoron mind az hármat állatjára (termetére) megnézte volna. Pesti Gábor meséi. Hol voltanak a nevezetes óriások, kik kezdettől fogván nagy állatúak (magnae staturae) voltanak. Bécsi cod. Előszerbeli egyházak minden állatban (állapot, status) valának jobbak mint mostan. Érsekújvári cod. Megismeré állatjából (állapotjából) hogy kimulnék ez világból. Sz. Katalin verses legendája. Továbbá ugyan a régieknél am. általán véve állapot és dolog (res). És ez tömlöczbe tartatnak három álladbeli (állapotbeli) embörök fogván. Góry-codex. Ki neki az állatot (dolgot) mondotta vala. Mardocheus ez állatnak emlékezetét irásokba adá. Mely állat az ó históriákból is bizonyittatik. Bécsi cod. Sokak akarák szerzeniek ez állatoknak mondékit, (multi conati sunt ordinare narrationem rerum). Münch. cod. II. Ujabbkori, és mai közönséges értelemben. 1) Minden élő lény, mely érez és önerejéből mozog, hajdan: lelkes állat, vagy csak: lelkes. Emlős, szárnyas, csúszómászó, gerinczes, gerincztelen, szárazföldi, vízi állatok. Okos, oktalan, emberi, asszonyi állat. Állat-e, vagy szerzet? Km. Szorosb ért. az ember kivételével minden más érző, és mozgó lény. Oktalan állat. Állatnál alábbvaló. Állatokat tartani, nevelni, szaporítani. Vad, szelid, házi állatok.
Mi a I. pont alatti állat elemzését illeti, gyöke azon áll, mely átv. értelemben am. bizonyos részekből van szerkesztve, pl. az ember testből és lélekből áll, azaz lényegét test és lélek teszi. A II. pont alatti állat eredete kétfélekép elemezhető, vagy a föntebbi ige tulajdon jelentéséből, mennyire az állatok mint élő lények legtöbb nemei lábakon állanak és mozognak, vagy pedig a lélekzést utánzó természeti á áh hangból lett ál, áhl, áll ige, miszerint állat annyi volna, mint lélekző lény, oly észjárással, mint a latin anima és animal. Képzőjére nézve azon at et osztályuak közé tartozik, melyek nem elvont, hanem öszszerü dolgokat jelentenek, mint: kuvat, követ, evet. A finn eläin, elän (= élek) szótól ered. A persában ola (Beregszászi). Figyelmet érdemel a góth ala = elleni. | |
* | |
| (2) (áll-at); áth. m. állat-tam, ~tál, ~ott, par. állass. Eszközli, meghagyja, parancsolja, hogy valaki vagy valami álljon. Ma: állít. Józsué megállatá a napot. Pázmán. Megállaták a hajót. Münch. cod. Ki állatád földet ő állásán. Keszthelyi codex. És állatta őtet az ő széke előtt. Krisztina legendája.
"Mint a lélek, mely végnélküli képzeletével Messze jövendőben lakot állat előre magának." Vörösmarty. Tulajdonképen miveltető jelentésü, mint: járat, fektet, futtat. Tehát szabatosan szólva különbözik tőle az állít: pl. A hadsereget sárban vizben állatja (stehen lassen). Hadsereget állít (stellen). Régebben használtatott a mai állít helyett ,affirmat' értelemben is. Mi szükség azt annyira állatni? (Quid opus est de eo tam valde affirmare?). Erősen állatni. (Affirmare animo). Párizpápay. Különbözik tőle: alajt vagy alít, mely Molnár Albert szerént is am. puto, existimo, arbitror. | |
* | |
| (áll-at-ás) fn. tt. állatás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, illetőleg rendelés, parancsolás, melynél fogva valakit vagy valamit állatunk. 2) Állitás (affirmatio). "Hogy pedig állatásának teljes hitelt szerezzen." Faludi Ferencz. | |
* | |
| (állat-bonczolás) ösz. fn. Az állati testnek egyes alkatrészeire feltagolása, azaz oly műtét, mely által az állati test életműszerkezete részletesen szem elé állíttatik. | |
* | |
| (állat-bőr) ösz. fn. Az állati test külső burka, takarója, mely rendesen fehéres rostokból áll, s több állatnemeknél vagy egészen, vagy részben szőrrel van benőve. | |
* | |
| (állat-festő) ösz. fn. Festő, vagy helyesebben festész, ki az állatok rajzolását tűzi ki különös tanulmányul. | |
* | |
| (állat-gyógy-tudomány) ösz. fn. Tudomány vagy tan, mely az állatok, különösen háziak betegségeit, s ezek orvoslási módjait rendszeresen tárgyalja. | |
* | |
| (állathang) ösz. fn. Különféle hangok, melyeket az állatok nemeik szerint adni és hallatni szoktak, különböztetésül az emberek vagy lélektelen testek hangjaitól. | |
* | |
| (áll-at-i) mn. tt. állati-t, tb. ~ak. Állatot illető, attól származó, arra vonatkozó, annak természetére mutató. Állati szükségek. Állati ösztön. Állati vadság. Állati élvek. | |
* | |
| (áll-at-i-lag) ih. Állatok módja, szokása, ösztöne szerint. Állatilag vakon követni ösztöneit, vágyait. Állatilag élni. | |
* | |
| (állat-imádás) ösz. fn. Állatok istenítése, állatok tisztelése Isten gyanánt. | |
* | |
| (állat-imádó) ösz. fn. Aki szellemi igaz Isten helyett oktalan állatokat imád. V. ö. IMÁD. | |
* | |
| (áll-at-i-ság) fn. tt. állatiság-ot. Oktalan állatok természetéből folyó érzéki tulajdonság, különösen oly emberi életmód, mely a lélek nemesebb ösztöneit az állati érzékiség féktelen kielégítése által elnyomja; testiség. | |
* | |
| (állat-isme) ösz. fn. Az állatok országának szakavatott tudományu ismerete. | |
* | |
| (állat-ismerő) ösz. fn. Az állatok országáról szakismerettel biró természettudós. | |
* | |
| (áll-at-ít); áth. m. állatít-ott, par. állatíts, hat. ~ni vagy ~ani. Átv. ért. állati természetűvé alacsonít, oktalan állathoz hasonlóvá tesz valakit. | |
* | |
| (áll-at-ka) kics. fn. tt. állatkát, tb. állatkák. A maga nemében kisded, csekély testü állat, milyenek a rovarok, férgek stb. | |
* | |
| (állat-kert) ösz. fn. 1) Kerített erdő, berek, liget, melyben különösen konyhára való vadakat tenyésztenek; vadaskert. 2) Olyan kert, melyben különféle éghajlati s mindennemü szárazföldi sőt vízi állatok is öszvegyűjtve tápláltatnak. Királyi, császári állatkert. | |
* | |
| (állat-kör) ösz. fn. Égtani ért. am. az ég boltozatának azon keskeny köre vagy öve, melyen a bolygó csillagok keringenek, szélessége mintegy húsz foknyira terjed, és tizenkét egyenlő részre, azaz csillagzatra osztatik föl, melyek névszerint versbe foglalva így követik egymást: Kos, bika, ikrek után, rák, arszlán, és aratószűz, mérleggel bökölő, íjász, bak, kanta, halakkal. Az állatkör némelyek szerint: barkör (Zodiacus). | |
* | |
| (áll-atlan) mn. tt. állatlan-t, tb. ~ok. Akinek vagy minek álla nincs, vagy igen kis álla van. | |
* | |
| (állat-leirás) ösz. fn. Természetrajzi munka, mely az állatokat különböztető jegyeik szerint ismerteti. | |
* | |
| (állat-nem) ösz. fn. Azon életszerves testek osztálya, melyhez a szoros értelemben vett élő állatok tartoznak. Állatnemhez, növénynemhez tartozó testek. | |
* | |
| (állat-nemű) ösz. mn. Állatok neméhez tartozó, azok tulajdonságaival, jegyeivel biró. Állatnemű teremtmények. | |
* | |
| (állat-növény) ösz. fn. A természeti testek egyik neme, mely félig az állatok, félig a növények országába tartozik, azaz, mely tenyészésére, növésére és külsejére nézve a növényekhez hasonló, de öntápláló ereje és érzékenységénél fogva az állatok országába való. | |
* | |
| (állat-nyelv) ösz. fn. Az oktalan állatok természetes hangjai, melyek által érzelmeik, vágyaik különféle állapotját és nemeit ösztönszerüleg nyilvánítják. | |
* | |
| (áll-at-ocs-ka) kics. fn. tt. állatocská-t, tb. állatocskák. Az állatok legkisebb, legparányibb neme, milyenek pl. a férgek, ázalékférgek. | |
* | |
| (állat-ország) ösz. fn. Természetrajzi ért. az életszerves lények azon öszvege, melyben az állatnevezetüek foglaltatnak. A természeti testek állatországa, növényországa, ásványországa. | |
* | |
| (állat-orvos) ösz. fn. Orvos, ki az állatok, különösen háziak nyavalyáit gyógyítja. Állatgyógyász. | |
* | |
| (áll-at-os) mn. tt. állatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Állatokkal bővelkedő. Állatos ország. Állatos puszták. Állatos kert. | |
* | |
| (állat-őr) ösz. fn. Állatkertekben, vadaskertekben tartott állatokra fölügyelő személy. | |
* | |
| l. ÁLLATKÖR. | |
* | |
| (állatszó) ösz. fn. Természeti állathang, mely által az azzal biró ösztönszerü érzelmeit, vágyait, szóval kedélyi állapotját saját neme szerint nyilvánítja; állathang, állatnyelv. | |
* | |
| (állat-tan) ösz. fn. Tan, mely az állatok országának leirását s részletes ismertetését terjeszti elő. | |
* | |
| (állat-viadal) ösz. fn. Állatok verekedése egymással, milyen a kakasok viaskodása, a szarvasmarhák öklelődése, tulizása, ebek marakodása st. Különösen emberek által látványul rendezett ilyetén verekedés, mint hajdan Rómában divatozott, vagy a spanyoloknál szokásos bikaviadal. | |
* | |
| (áll-az); áth. m. állaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A lovat úgynevezett állazóval fölszereli, fékezi. V. ö. ÁLLAZÓ. A szilaj csikót állazni. | |
* | |
| (áll-az-ás) fn. tt. állazást, tb. ~ok. A nyerges vagy hámos lónak állazóféle szerszámmal fölszerelése. V. ö. ÁLLAZÓ. | |
* | |
| (áll-az-ó) fn. tt. állazó-t. Kapiczánhoz vagy kantárhoz való vékony gyűrűzetű lánczoska, vagy szíj, melylyel a szilaj paripa állát fölszorítják. | |
* | |
| (áll-csont) ösz. fn. Az állati fejnek azon része, melybe a fogak helyezvék. | |
* | |
| (áll-csúcs) ösz. fn. Az állnak csúcsosan végződő alsó része. | |
* | |
| l. ÁLLCSUKULÁS. | |
* | |
| (áll-csukulás) ösz. fn. Görcsös állapot, midőn az áll erőszakosan öszvecsukódik, s kinyitása műtét nélkül csak alig eszközölhető. | |
* | |
| (áll-cza) fn. tt. állczát, tb. állczák. A mérnökök polczos állványa, melyre eszközeiket helyezik. | |
* | |
| (áll-od-og-ál), gyak. önh. m. áldogál-t. Tétlenül, henyélve, ácsorogva folytonosan egy helyen, vagy majd itt, majd ott áll. Kapuban, piaczon álldogálni. Ne álldogálj, hanem tégy valamit. Mit álldogáltok itt, takarodjatok. | |
* | |
| (áll-od-og-ál-ás) fn. tt. álldogálás-t, tb. ~ok. Foglalkodás nélküli folytonos állás, ácsorgás. | |
* | |
| (áll-ék-ony) mn. tt. állékony-t v. ~at, tb. ~ak. Szilárd állásu, helyéből nem mozduló, nem ingatag. Állékony czölöpök. | |
* | |
| (áll-ék-ony-ság) fn. tt. állékonyság-ot. Szilárd állásu tulajdonság vagy állapot. | |
* | |
| (ál-levél) ösz. fn. 1) A növényeken buján sarjadzó fattyulevél. 2) Álnév alatt írt levél. | |
* | |
| (áll-gödör) ösz. fn. Gödröt képező mélyedés vagy völgyecske, mely az állat kétfelé választja. E gödröcske, mely szépség jegyének tartatik, nem minden állnak tulajdonsága. | |
* | |
| (áll-görcs) ösz. fn. Az állcsontnak fájdalmas öszveszorulása, állcsukulás. | |
* | |
| (áll-hat-atlan) mn. tt. állhatatlan-t, tb. ~ok. Aki átvitt értelmüleg egy helyen állani, azonegy állapotban maradni nem szokott, azaz tetteiben, föltételeiben változékony. Állhatatlan, mint a sátoros czigány, mint a gyermek. Állhatatlan szeleburdi. Mondjuk változékony dolgokról is. Állhatatlan idő, szerencse, sors. Igehatározóul használva am. állhatatlanul. | |
* | |
| (áll-hat-atlan-kod-ás) fn. tt. állhatatlankodás-t, tb. ~ok. Kedélyi, föltételi és cselekvési ingadékonyság neme, midőn valaki folyvást vagy gyakran állhatatlanul viseli magát. | |
* | |
| (áll-hat-atlan-kod-ik); k. m. állhatatlankod-tam, ~tál, ~ott. Föltételeit, cselekvéseit, állapotát gyakran változtatja; másmás dolgokba kezd, s mielőtt bevégezte volna, ismét abban hagyja. | |
* | |
| (áll-hat-atlan-ság) fn. tt. állhatatlanság-ot. Változékony tulajdonság, szilárd eltökélés és kitartás nélkül, cselekvési vagy állapoti ingadékonyság. Könnyelmű, gyermekies állhatatlanság. | |
* | |
| (áll-hat-atlan-ul) ösz. ih. Változékonyan, eltökélett szilárd akarat nélkül. | |
* | |
| (áll-hat-at-os) mn. tt. állhatatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aki elhatározott föltétele mellett szilárdul megmarad, kezdett munkáját félben nem hagyja, aki minden viszályokkal megküzd; nem változékony, nem ingadozó. | |
* | |
| (áll-hat-at-os-t) ih. Régies a szokottabb állhatatosan helyett. | |
* | |
| (áll-hat-at-os-an) ih. Állhatatos módon vagy módra. V. ö. ÁLLHATATOS. | |
* | |
| (áll-hat-at-os-ság) fn. tt. állhatatosság-ot. Az emberi szándék, föltétel, akarat, működés, szilárd, változatlan, nem ingadozó, nem csüggeteg tulajdonsága. Keresztény állhatatosság, erény, midőn valaki csábítások és ijesztések daczára hitéhez hív marad. | |
* | |
| (ál-lik) ösz. fn. Földalatti titkos menet különösen a várépítmények alatt. (Mine). | |
* | |
| (áll-ít); áth. m. állít-ott, par. ~s, hat. ~ni vagy ~ani. Tulajd. ért. eszközli, hogy a lábas lény bizonyos helyzetben álljon. Sorba, egymásután állítani a katonákat. Talpra állítani. Igekötőkkel: beállítani, fölállítani, megállítani, hátraállítani. A lovakat, ökröket beállítani az istálóba. Átv. ért. 1) Ingó, de lelketlen testet lábhoz vagy talphoz hasonló alapra helyez, s mintegy állóvá tesz. A fölfordított széket, asztalt lábra állítani. A könyveket fiókokba állítani. 2) Mozgásban levő állatot vagy más testet veszteglő, nyugvó állapotba helyez. Lovat, kocsit megállítani. Kereket állítani. Megállítani a forgó gépet. 3) Bizonyos czélra valakit vagy valamit előmutat, idéz, szerez. Katonákat állítani. Maga helyett mást állítani. Tanúkat állítani. Amit elvesztettél, állítsd elő. 4) Valamit határozottan mond, erősít, vítat. Hitelesen állíthatom, hogy... Én is azt állítom, amit te. Okosat, bolondot állítani. Sokat, nagyot állít, keveset bizonyít. Én ezt jónak, czélirányosnak állítom. Hát te mit állítasz felőle. Szóval, becsületére állítja. Váltig, vérig állítom. 5. Valamit alapít. Iskolát, kisdedóvót állítani. Régiesen: állat. Különbözik: alít. | |
* | |
| ÁLLITÁS, (áll-ít-ás) fn. tt. állítás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, mely által valamit állítunk, ez igěnek minden érteménye szerint. 2) Különösen: mondomány. Alapos, alaptalan, okos állítás; továbbá: bizonyítás, vítatás. Tanúk állítása. Sokak állítása szerint a dolog így történt. Igekötőkkel: beállítás, kiállítás, fölállítás, megállítás, öszveállítás, melyeket l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (áll-ít-og-at); gyak. áth. m. állítgat-tam, ~tál, ~ott, par. állítgass. 1) Valamit bizonyos vagy valószinű dolog gyanánt több ízben folytonosan előad, erősít, vítat. 2) l. ÁLLOGAT. | |
* | |
| (áll-ít-og-at-ás) fn. tt. állítgatás-t, tb. ~ok. Több ízbeli, ismételt, gyakori állítás. | |
* | |
| (áll-ít-hat-atlan) mn. tt. állíthatatlan-t, tb. ~ok. 1) Amit észszerüleg állítani, illetőleg bebizonyítani, tanelvül előadni nem lehet. 2) Igekötőkkel párosulva, amit föl, ki, meg, öszve, stb. állítani nem lehet. | |
* | |
| (állít-ható) mn. tt. állítható-t, tb. ~k. 1) Amit okszerűen, észtanilag állítani, vítatni, bizonyítani lehet. 2) Amit föl, be, ki, meg, vissza, öszve, stb. állítani lehet. V. ö. ÁLLÍT. | |
* | |
| (áll-ít-mány) fn. tt. állítmány-t, tb. ~ok. 1) Mondomány, mely által bizonyos itéletet fejezünk ki; szavakkal kifejezett itélet. Bizonyos állítmányt vítatni, tagadni. Valamit bizonyító, tagadó, föltételes állítmány. 2) Mint a mondat vagy mondomány lényeges része jelenti azt, amit az alanyról igenlőleg, tagadólag vagy föltételesen mondunk. (Praedicatum). Mondattani szabály szerint az állítmány az alanynyal személyben és számban megegyezik, pl. a fa (alany) virágzik (állítmány). | |
* | |
| ÁLLITÓ, (áll-ít-ó) fn. tt. állító-t, tb. ~k. Aki valamit bizonyos vagy valószinű dolog gyanánt mond, vagy a más által mondottat helybenhagyja, erősíti. | |
* | |
| ÁLLITÓLAG, (áll-ít-ó-lag) ih. 1) Bizonyos itéletet állítmányképen kimondva. 2) Föltételesen, előre, mint igazat, mint valami bizonyost föltéve. | |
* | |
| ÁLLITÓLAGOS, (áll-ít-ó-lag-os) mn. tt. állítólagos-t vagy ~at, tb. ~ak. Állítás szerinti, amint állíttatik; előre föltett. | |
* | |
| (áll-j) hadi vezényszó, melylyel a menésben levő hadat megállítják. Ellenkezője: indulj! | |
* | |
| (áll-kapcza, eredetileg: áll-kapcsa) ösz. fn. l. ÁLLCSONT. | |
* | |
| (áll-kapocs-ficzam) ösz. fn. Az állkapocs ízfejének kimenülése. | |
* | |
| (áll-ó) mn. tt. álló-t, tb. ~k. 1) Aki vagy ami tulajdon értelemben vett lábakon áll, illetőleg ily helyzetben mozdulatlan marad. Hátulsó lábakra álló paripa. Egy lábon álló lúd. Utczán álló, őrsön álló katona. 2) Átv. ért. mozdulatlanul egy helyben maradó, veszteglő. Álló víz. Álló malomkerekek. Álló csillagok, melyek látszólag mindig ugyanazon helyzetben tünnek föl. 3) Ami folytonosan tart, meg nem szünik, el nem romlik. Álló, elálló gyümölcs. Sok évig álló bor. Egy álló esztendeig. Öszvetételekben: bosszúálló, székálló legény, aki a mészárszékben a húst kivágja, vesztegálló, őrálló, stb. Vesztegálló víznek, hallgatag embernek nem kell hinni. Km. | |
* | |
| (álló-csillag) ösz. fn. Így neveztetnek azon csillagok, melyek látszólag helyeiket nem változtatják, vagyis az égboltozatnak mindig ugyanazon pontjain tünnek elé, különböztetésűl a bujdosó és üstököscsillagoktól. (Stella fixa). | |
* | |
| (áll-od-al-om-i) mn. tt. állodalmi-t, tb. ~ak. Állodalmat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Állodalmi ügyek. Állodalmi tanács, tanácsos. | |
* | |
| (áll-od-al-om) fn. tt. állodalmat. 1) Szabatosan véve, azon tartományok, országok öszves földterülete, melyek bizonyos fejedelemséget, illetőleg köztársaságot képeznek. (Etat territoriale). Orosz állodalom, az orosz czár felsősége alá tartozó földterület. Magyar állodalom, a magyar korona alá tartozó országok együttvére. Éjszakamerikai állodalom. Különbözik tőle az állam. V. ö. ÁLLAM. Egyébiránt némelyek használják, de nem szabatosan, állomány helyett is. | |
* | |
| (áll-ó-d-ás) fn. tt. állódás-t, tb. ~ok. Új hadi műszó, s jelenti a hadseregnek bizonyos terv szerinti elhelyezett állapotját. Kedvező, czélszerű állódás. (Positio). | |
* | |
| (áll-og-at); gyak. áth. m. állogat-tam, ~tál, ~ott. Dülőfélben levő, vagy eldőlt, vagy fekvő holmit föltámogat s mintegy lábra állít. Tekebábokat állogatni. Kévéket állogatni. A halomban heverő könyveket polczra állogatni. | |
* | |
| (áll-og-at-ás) fn. tt. állogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit állogatnak. V. ö. ÁLLOGAT. | |
* | |
| (áll-og-at-ó) fn. tt. állogató-t, tb. ~k. Aki valamit vagy holmit állogat. Tekeállogató, kéveállogató. | |
* | |
| (álló-hely) ösz. fn. Azon hely, melyen valaki folytonosan állva marad, vagy állni szokott. Reggeltől estig egy állóhelyen maradni. Az őrsöket állóhelyeiken találni. | |
* | |
| (álló-híd) ösz. fn. Lábakra, oszlopokra épített híd, melyet ideoda mozdítani nem lehet, különböztetésűl a hajókra épített vagy úgynevezett repülőhídtól. Budapesti állóhíd. Esztergami, komáromi hajóhíd. | |
* | |
| (áll-ók) mn. tt. állók-ot. Akinek rendkivül, vagyis aránylag nagy álla van. Képzőjénél s alapérteményénél fogva hasonló a pofók, pirók, szemők szókhoz. Némelyek főnév gyanánt sardelle (halfaj) helyett használják. l. AJÓK. | |
* | |
| l. SZOBOR. V. ö. ÁLLVÁNY, BÁLVÁNY. | |
* | |
| (áll-o-mány) fn. tt. állományt, tb. ~ok. 1) Alkatrészek öszvege, melyekből valami áll, létezik. (Constitutivum). 2) l. ÁLLAG. | |
* | |
| (áll-om-ás) fn. tt. állomás-t, tb. ~ok. 1) Utazás közben kitűzött nyugvó pont, vagyis hely, melyen ideiglen megállani szokás. Postaállomás. Katonaállomás. Két, három mérföldnyi állomás. Minden postaállomáson új lovakat váltani. 2) Átv. ért. hivatalbeli, szolgálatbeli hely, vagy állapot, melyhez valaki kötve van. Állomáson maradni. Állomásáról megszökött katona. Jó állomásra jutni. Állomását elhagyni. Képzésre olyan mint: látomás, hallomás, tudomás, vallomás. V. ö. ÁLDOMÁS. | |
* | |
| (áll-om-ás-i) mn. tt. állomási-t, tb. ~ak. Állomást illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Állomási postadíj, borravaló. Állomási lovak. | |
* | |
| (áll-om-ás-on-ként) ih. Állomásról állomásra; minden egyes állomást külön, vagy sorba véve. Állomásonként fizetni a postabért. Állomásonként változtatni az előfogatot. | |
* | |
| (áll-om-ás-oz); önh. m. állomásoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Utaztában bizonyos helyen vagy helyeken megállapodik, ideiglen megpihen. A gőzkocsi több helyen néhány perczig, némely helyeken pedig tovább szokott állomásozni. A katonák rendesen minden két mérföldnyi utazás után állomásoznak. Különösen a katonaságra alkalmazva am. bizonyos helyen tartósabb ideig szállásol, lakik. | |
* | |
| (áll-ong); gyak. önh. m. állong-tam, ~tál, vagy ~ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni, vagy ~ani. Folyvást egy helyen, tétlenűl, ácsorogva, vesztegelve áll; álldogál. Képzőjében az n közbevetett s némi nagyítást s tartósságot jelent, mint ezekben és ilyenekben: tátong, szállong, bolyong, mereng, kereng stb. | |
* | |
| l. ÁLLÁSPONT. | |
* | |
| (álló-rosta) ösz. fn. Lábakon álló, gépnemű nagy rosta, milyet a magtárakban szoktak használni, különböztetésül a kézirostától. | |
* | |
| (áll-ó-ság) fn. tt. állóság-ot. Tartós, maradós tulajdonsága vagy állapota valaminek. V. ö. ÁLLANDÓSÁG. | |
* | |
| (álló-sas) ösz. fn. Általán a fakerítések és fából való épületekben azon földbe ásott oszlopok, melyek vésett oldalaiba a kerítés deszkáit, illetőleg az épület gerendáit beeresztik. V. ö. SAS. | |
* | |
| (álló-sěr) ösz. fn. Ser, melyet főzés után néhány hónapig hordóban állani s érni hagynak. Némelyek szerint: ászokser. | |
* | |
| (álló-sereg) ösz. fn. Katonaság, mely folyvást fegyver alatt szolgál, akár van háboru, akár nincs. | |
* | |
| (áll-ó-s-ít); áth. m. állósít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Állóssá, azaz tartossá, maradóssá tesz. | |
* | |
| (áll-ó-s-ít-ott) mn. tt. állósított-at. Amit állóssá, tartóssá, maradóssá, a maga nemében szilárd állapotuvá tettek. | |
* | |
| (álló-szék) ösz. fn. 1) Az állani tanuló kisdedek számára készített karzatos székforma állvány. 2) A házfödélfák szerkezete fölállítva. | |
* | |
| (áll-ott) mn. tt. állott-at. Átv. ért. ami régtől fogva áll, vagyis bizonyos állapotban vesztegel, s ennélfogva eredeti épsége, fris volta megromlott. Állott tojás. Állott étel, hús. Állott szag. | |
* | |
| (áll-ott-an) ih. Állott állapotban, eredeti épségét, friseségét vesztve. A vadhúst sokan állottan szeretik. | |
* | |
| (áll-ott-as) mn. tt. állottas-t, tb. ~ak. Kissé állott, avasodott. Állottas étel, vadhús. | |
* | |
| (áll-o-vány) fn. tt. állovány-t, tb. ~ok. 1) l. ÁLLAG. 2) A folyóvíz nagyobb mélysége, hol a víz mintegy megállapodva lasabban foly; víz lengéje. | |
* | |
| (áll-öböl) l. ÁLLGÖDÖR. | |
* | |
| (áll-sömör) ösz. fn. Az állon támadt sömörféle küteg. | |
* | |
| (áll-szak-izom) ösz. fn. Boncztani ért. az állszakból kiinduló s fölfelé nyuló izom. (Musculus mylohyoideus). | |
* | |
| (áll-szorító) ösz. fn. l. ÁLLAZÓ. | |
* | |
| (áll-tan) ösz. fn. Tan, mely a súlyos testek vízirányos állapotát s azon föltételeket tárgyalja, melyek szerint azok mozdulatlanul maradnak. (Statica). | |
* | |
| (áll-taréj) ösz. fn. Szakált képező húsos kinövés a madarak állán. Kakas álltaréja. | |
* | |
| (áll-vaczogás) ösz. fn. Nagy hideg vagy bizonyos nyavalya által okozott reszketegség, midőn a fogak öszveverődnek. | |
* | |
| (áll-vány) fn. tt. állvány-t, tb. ~ok. Általán lábféle támaszon, vagy talapon álló készület, melyre valamit rakni, helyezni, emelni szoktak. Különösen, szobor, oszlop. Virágcserepeket tartó állvány. Nézők számára emelt állvány. | |
* | |
| (ál-lyuk) l. ÁLLIK. | |
* | |
| (ál-om-atlan) mn. tt. álmatlan-t, tb. ~ok. 1) Kinek álma nincs, alunni nem képes. Álmatlan betegek, vénemberek. 2) Alvás nélkül, éber állapotban töltött, virasztott. Álmatlan éjjel. Be sok álmatlan éjjelen együtt virasztottál velem. Csokonai. Határozókép am. álmatlanul. | |
* | |
| (ál-om-atlan-ít); áth. m. álmatlanít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ani. Álmatlanná tesz, álomtól megfoszt. Sok gond, aggodalom, betegség, álmatlanítják az embert. | |
* | |
| (ál-om-atlan-ít-ás) fn. tt. álmatlanítás-t, tb. ~ok. Álmatlanná tevés, álomtól megfosztás. | |
* | |
| (ál-om-atlan-kod-ás) fn. tt. álmatlankodás-t, tb. ~ok. Az időnek álom nélkül töltése, és pedig gyakran. | |
* | |
| (ál-om-atlan-kod-ik); k. m. álmatlankod-tam, ~tál, ~ott. Gyakran álom nélkül tölti az éjszakát, akár elfoglaltsága miatt, akár azért, mivel álom nem jön reá. | |
* | |
| (ál-om-atlan-ság) fn. tt. álmatlanság-ot. Álom, alvás nélküli állapot; gyöngeség, betegség, melynél fogva valaki alunni nem tud. Álmatlanságban szenvedni. Álmatlanságból ásítozni. | |
* | |
| (ál-om-atlan-ul) ih. Álom, vagy alvás nélkül, álmatlan állapotban; virasztva. Álmatlanul tölteni az éjet. | |
* | |
| (ál-meg-támadás) ösz. fn. Hadi csel neme, midőn az ellenfélre azért ütnek rá, hogy figyelmét a czélul kitűzött valódi megtámadástól elvonják, vagy erejét szétoszlassák. | |
* | |
| elvont törzsige, melyből álmélkodik, álmélkodás származtak. Ezek gyakorlatos értelménél fogva álmél am. valamit bámul, csodál. Elemzésére nézve l. ÁLMÉLKODIK. | |
* | |
| (ám-é-l-kod-ás) fn. tt. álmélkodás-t, tb. ~ok. A bámulásnak, csudálkozásnak legnagyobb foka, midőn valami meglepő, s előttünk hamarjában megfoghatatlan eseményre mintegy eláll az eszünk, és szájunk tátva marad. l. ÁLMÉLKODIK. | |
* | |
| (ám-é-l-kod-ik); k. m. álmélkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valamely véletlen, rendkivüli, meglepő, észszel meg nem fogható esemény, vagy tárgy fölött bámészkodva, s mintegy szájtátva csudálkozik. Állapító ragu viszonyneveket vonz. Álmélkodni a történteken, a váratlan, megfoghatatlan tüneményen.
Ezen igének egyszerű gyöke a csudálkozásból fakadó indulathang á, melyből részint bámulást részint az evvel járni szokott szájtátást, és ostobaságot, jelentő származékszók erednek, milyenek: ám! ámé, ámúl, ámít, ámolyog, előtéttel: bá, bámé, bámúl, bamba, bacza, málé, mamlasz, stb. Az ámé (= bámuló, csudálkozó, szájtátó, ostoba) törzsből lett: ámél = bámul, csudál, (mint elme elmél, eszme eszmél), s ebből gyakorlatos képzővel: ámélkodik, és l közbetéttel: álmélkodik, mint tájnyelven csók csóka helyett: csolk, csolka, stb. | |
* | |
| (ám-é-l-kod-ó) mn. tt. álmélkodó-t. Bámulva csudálkozó, bámészkodó, valamely váratlan meglepő dolgot mintegy szájtátva néző, halló. | |
* | |
| (ám-é-l-kod-tat); mivelt m. álmélkodtat-tam, ~tál, ~ott, par. ~odtass. Eszközli, okozza, hogy valaki álmélkodjék bizonyos dolog fölött. Az ügyes szemfényvesztő álmélkodtatja a nézőket. | |
* | |
| (ál-mentség) ösz. fn. Mentség, szabadkozás, melynek alapját holmi ál okok, hazugságok teszik. | |
* | |
| (ál-om-od); előfordúl 1270-diki oklevélben (Olmud) mint személynév (Jerney Nyelvkincsek). | |
* | |
| (ál-om-od-ás) fn. tt. álmodás-t, tb. ~ok. Az alvó ember képzelőtehetségének szabadon csapongó működése. Átv. ért. az ébren levőnek oly képzelődései, melyek az ész és tapasztalás szabályaival nem egyeznek, s álomhoz hasonló látványokat tüntetnek elő. | |
* | |
| (ál-om-od-ik); k. m. álmod-tam, ~tál, ~ott. Alvásközben működő képzelőtehetsége holmi öszve nem függő, tarka, hiú képekkel, tüneményekkel foglalkodik. Átv. ért. éber létére a képzelet szüleményeit valóságnak veszi. Jót, roszat álmodni. Mit álmodtál? Azt álmodtam, hogy... Azt csak álmodtad, igazán nincs úgy. Megálmodtam, ami most történik velem. Arról nem is álmodtam. Ébren álmodik, álomképekkel ámítgatja magát. Éhes disznó makkal álmodik. Km. | |
* | |
| (ál-om-od-ó) mn. és fn. tt. álmodó-t. Általán, aki alvásközben álomképeket lát. Különösen képzelgő, hiú ábrándokkal foglalkodó, magát ámítgató ember. | |
* | |
| (ál-om-od-oz-ás) fn. tt. álmodozás-t, tb. ~ok. Gyakori álmodás, az alvó képzelőtehetségének folytonos működése. Átv. ért. az ébren levő embernek hiú ábrándképekkel foglalkodása. | |
* | |
| (ál-om-od-oz-ik); k. m. álmodoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Gyakran, vagy folytonosan álmodik, álomképekkel, ábrándokkal foglalkodik. Hajnalodik, harmatozik, a kis leány álmodozik. Népd. Nyúl agárral, macska egérrel álmodozik. Km. | |
* | |
| (ál-moh) ösz. fn. A mohok azon neme, melyek gyökere, törzse, és levele egy tagban egyesülve lenni látszanak. | |
* | |
| (ál-om-os) mn. tt. álmos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Alunni kivánó, aki alhatnék. Álmos vagyok, le kell fekünnöm. Ha álmos vagy, alugyál. A meleg szobában, forró ngárban álmos lesz az ember. 2) Sok alvást szerető, gyakran aluvó, illetőleg tunya. Álmos mint a macska, mint a röst szolga, mint a beteg pulyka. Km. 3) Álmok fejtegetésével foglalkodó. Álmoskönyv. 4) Mint fő és személynév Ügek fiának és Árpád vezér apjának neve, melyet a névtelen jegyző főképen az álom szóból elemez, minthogy, úgy mond, születése anyjának álmában jósoltatott meg. Bíborban született Koszta leirása szerént: Salmutzes.
........ "nagyra kelendő Képzeletek villannak meg diadalmas Ügekről, S a deli Álmosról, s Álmosnak büszke fiáról Párduczos Árpádról" ..... Vörösmarty. Régi oklevélben (1270-ből) előfordúl Álmod (Olmud) is mint személynév. Álmosnak neveztetett Kálmán király testvére is. | |
* | |
| falu Biharban, helyr. ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (álmos-könyv) ösz. fn. A hiszékeny és babonás nép kezein forgó könyv, mely az álmokat fejtegeti, hüvelyezi, s belőlök jót vagy roszat jövendől. | |
* | |
| (ál-om-os-ít); áth. m. álmosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Álmossá tesz; okozza, eszközli, hogy valaki álmos legyen. | |
* | |
| (ál-om-os-ít-ás) fn. tt. álmosítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg okozás, mely által valaki álmossá tétetik. | |
* | |
| (ál-om-os-od-ás) fn. tt. álmosodás-t, tb. ~ok. Álmossá levés. V. ö. ÁLMOSODIK. | |
* | |
| (ál-om-os-od-ik); k. m. álmosod-tam, ~tál, ~ott. Álom kezd nehezedni reá; álmossá lesz. Álmosodni a nagy meleg, hideg, fáradság, gyöngeség miatt. Elálmosodni. | |
* | |
| (ál-om-os-ság) fn. tt. álmosság-ot. Gyakori alvásra hajlandó tulajdonság, vagy állapot. Álmosságot okozó, vagy elűző szerek. | |
* | |
| (ál-om-os-úl); önh. m. álmosúl-t, l. ÁLMOSODIK. | |
* | |
| (ál-om-ott-a vagy ál-om-od-t-a) ih. Erdélyiesen am. álmában, midőn álmodott. Ezen alak a müncheni és bécsi codexekben gyakran előjön. "Látá ő napát fekette és hideg lelette;" "hallák a két tanitvány őtet beszéllette;" "lelé a leányt az ágyon ülette;" "és láták azokat elmenettek;" "Jézus azért hogy látá őtet siratta;" "láttonk tégedet ehezetted és etettönk tégedet, szomjaztad és veneréket (italt) attonk teneked" stb. | |
* | |
| (ál-mű) ösz. fn. Eredeti mű gyanánt, vagy helyett csaló szándékkal készített mű, pl. oklevél. | |
* | |
| (ál-nagyság) ösz. fn. Ráfogott, tettetett érdemen alapuló nagyság, melyet valakinek a hizelgők, megfizetett magasztalók stb. tulajdonítanak. | |
* | |
| régies, álnok helyett. | |
* | |
| ÁLNALKODIK, l. ÁLNOLKODAT, ÁLNOLKODIK. | |
* | |
| (ál-nap) ösz. fn. Égi tünemény, midőn a nap sugarainak visszaverődése által a valódi naphoz hasonló fénykör alakul és látszik. | |
* | |
| (ál-név) ösz. fn. Kölcsönözött, költött, idegen név, melyet valaki saját neve helyett, illetőleg annak titokban tartása végett használ. Álnév alatt irni, utazni, bujdosni. Álnév alá rejtezve másokat nyilvános lapokban gyalázni. | |
* | |
| (ál-nevű) ösz. mn. Álnevet használó, valódi neve helyett költött, idegen névvel élő. Álnevű irók, utazók. Álnevü kalandor, tolvaj. | |
* | |
| (ál-nok) mn. tt. álnok-ot. Ál, azaz hamis, tettető, csalfa érzelmű, aki külsőleg mást mutat, mint belsőleg érez; ravasz, kétszinű, régente gonosztevő is: vitetnek vala kedig más két álnokok ő vele, hogy megfeszejtetnének, tőletől (mint: nálánál) álnokbakat (nequiores se). Müncheni codex 154. és 186. lapokon. Egyetlen szó, melyben a nok rag melléknevet alkot. Régibb iratokban előjön álnak is: "melyeket ezek álnakól (= álnokúl) szerzettenek." Bécsi cod. A Krisztina legendában is: álnak, álnakságos. Pesti Gábornál: álnakság. | |
* | |
| (ál-nok-ság) fn. tt. álnokság-ot. Tettetett, hamis, csalárd lelküség, alattomos, gonosz ravaszság. Aki álnokságot vet, bút arat. Km. | |
* | |
| (ál-nok-ság-os) mn. tt. álnokságos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Álnokságot űző, alattomos ravasz csaló. "Kivévén a szidalmat, és gyalázatot .... és az álnokságos csapást." Káldi, Sirák fia. XXII. 27. | |
* | |
| (ál-nok-talan) mn. tt. álnoktalan-t, tb. ~ok. Aki nem álnok; igaz, egyenes szivű, őszinte. | |
* | |
| (ál-nok-ul) ih. Álnok módon, hamisan, ravaszul, csalárd lelküleg. Barátját álnokul jégre vinni. Alnokul megcsalni, elárulni, károsítani valakit. | |
* | |
| ÁLNALKODAT, fn. tt. álnolkodat-ot. Előfordulnak álnolkodik igével együtt a müncheni és bécsi codexekben, dolus és iniqua cogitatio értelemben. V. ö. ÁLNOLKODIK. | |
* | |
| ÁLNALKODIK, (alkalmasint összehúzva ebből: ál-nok-ol-kod-ik, ma inkább: álnokoskodik); k. m. álnolkod-tam, ~tál, ~ott. A müncheni codexben: álnolkodik vala ő neki (93. lapon insidiabatur ei); a bécsi codexben: és álnalkodnak vala (observabant) egyminden napon szorgalmatost (szorgalmatosan) őtet látniok. | |
* | |
| (ál-növedék) ösz. fn. Általán kóros, vagy fattyu sarjadzásu növedék, mely a rendesnek csak alakját viseli, milyenek az álmagok, üszögök. | |
* | |
| (ál-nyomat) ösz. fn. Utánnyomat, a törvényes kiadó, vagy szerző akarata és engedélye nélkül. | |
* | |
| fn. tt. áloé-t. Növénynem a hathímesek és egyanyások seregéből; csészéje nincs, bokrétája csőves, feneke mezgés, hímszálai a vaczokból nőttek, tokja hármas rekeszű, levelei vaskos húsosak. Nálunk csak melegházakban tenyészik. (Aloe). | |
* | |
| túl a Dunán divatos tájszó, szokottabban l. ZÁLOG. A z elhagyatik benne, mint az ászló, acskó szókban zászló zacskó helyett. | |
* | |
| (ál-ok) ösz. fn. Látszó, vagy költött, nem valódi ok; ürügy, melyet valaki az igazi ok elpalástolására hoz fel. Továbbá oly ok, mely a neki tulajdonított okozattal észtani öszveköttetésben nincs, melyből észszerüleg nem következik, amit belőle kihozunk. | |
* | |
| (ál-okoskodás) ösz. fn. Az okoskodásban akár szándékosan, akár tudatlanságból elkövetett balfogás, melynélfogva az előzmények és következmény között szoros észtani öszvefüggés nincsen, tehát oly okoskodás, mely hamis tanra vezet. | |
* | |
| (ál-om) fn. tt. álmo-t. Az állati érzékek, illetőleg léleknek azon természetszükségű nyugállapota, melyet máskép alvásnak nevezünk. Csendes, édes álom. Mély, könnyü álom. Nyugtalan, rövid, hosszu álom. Álomba merülni. Álomból fölébredni, fölriadni. Kivánni az álmot. Álomra hajtani fejét. Álmából fölverni, fölkelteni valakit. Szemeire nehezedik az álom. Egy jó álom mindent helyre hoz. Km. Étel, ital, álom, szükséges e három. Km. Személyesítve:
"Álom pihent még a mezőkön, S ködben merengtek a tetőkön Az éjnek szürkületjei. Szemere Pál. Megelőző s gyöngébb árnyalatú tüneményei: szender, szendergés, szunnyadás. 2) A képzelőtehetség játszi szüleményei, tarka képei, látványai, melyek alvás alatt tünnek fel. Álmot látni. Álmokkal vesződni. Ijesztő, rémitő, borzasztó álmok. Szép, örvendetes álom. Álmokban gyönyörködni. Álmokat hüvelyezni, fejtegetni, magyarázni. Álomban beszélni, sírni, nevetni, ugrálni, repülni. 3) Átv. ért. az ébren levőnek hiú képzelődései, ábrándjai. "A bírhatót ne add el álompénzen, Melyet kezedbe hasztalan szorítsz." Vörösmarty. "Álmaim tünnek, leesik szememről A csalárd fátyol, s az arany világnak Rózsaberkéből sivatag vadon kél Zordon időkkel." Berzsenyi. Gyöke ál, előlehhel hál, az alvónak gyönge lehelését utánzó természeti hang, valamint a szuny, szender, latin somnus, sopor rokon értelmű szókban alaphang a szuszogó sz. Egyébiránt egyezik vele a héber (chalóm) mely szintén álmot, álmodást jelent; a gyökige chalam megvan az arab nyelvben is. Többire V. ö. ALSZIK. | |
* | |
| (álom-bódulás) ösz. fn. Kóros mély álomból származó kábult állapot. | |
* | |
| (álom-bolygás) ösz. fn. l. ALVAJÁRÁS, ALVAJÁRÓ. | |
* | |
| (álom-észszel) ösz. ih. Álmosan, félig alva, félig ébren; homályos észszel. Álomészszel mondani, beszélni, csinálni valamit. | |
* | |
| (álom-fejtés) ösz. fn. Az álomféle képzeleti tüneményeknek kedvező vagy kedvezőtlen értelemben magyarázása. | |
* | |
| (álom-fejtő) ösz. fn. Aki az álmoknak jó vagy rosz jelentését magyarázza, megfejti; álomhüvelyező. | |
* | |
| (álom-fű) ösz. fn. Nadragulya faju növény, máskép, bolondfű. (Atropa Mandragora). | |
* | |
| ösz. fn. l. ÁLOMTALANSÁG. | |
* | |
| (álom-hozó) ösz. mn. Minden, ami álmossá tesz, ami az álmot mesterségesen, vagy rendkivül elősegíti, sietteti, könnyíti. Álomhozó szerek, mákony. Álomhozó lanyha eső, szellő, fasuhogás, patakcsörgedezés. Álomhozó malom. | |
* | |
| l. ÁLOMFEJTÉS. | |
* | |
| l. ÁLOMFEJTŐ. | |
* | |
| (álom-idétt) ösz. ih. Álom idején, álomban. Amit az ember ébren forgat, avval játszik álomidétt is. Km. | |
* | |
| (álom-isten) ösz. fn. A régi hitregék istene, aki az emberekre rendkivüli álmot küldött. (Morpheus). | |
* | |
| (álom-ital) ösz. fn. Általán minden olyféle ital, mely álmot hoz, vagy melyet azon ürügy alatt iszik valaki, hogy jól alugyék, pl. különféle szeszes italok. | |
* | |
| l. ALVAJÁRÁS, vagy ALVABOLYGÁS. | |
* | |
| l. ALVAJÁRÓ. | |
* | |
| (álom-játék) ösz. fn. A képzelő tehetségnek alvás alatti játszodozó csapongása. | |
* | |
| (álom-jelenés) ösz. fn. Sejtelmes álom, mely sorsunkra némi befolyással látszik lenni, s azt némileg előérezteti velünk. | |
* | |
| (álom-jelenet) ösz. fn. Álomjelenés elvont értelemben. | |
* | |
| (álom-kép) ösz. fn. Azon látvány, tünemény, mely alvás alatt képzeletünkben támad. Kedves, örvendetes, ijesztő, rémes álomképek.
"Irtóztatók koronként álmaim; Az éjjel is szörnyűket álmodám, Alig hogy eltünt egyik álomképem, Másik mereszte vad szemet reám." Petőfi. | |
* | |
| (álom-kór) ösz. fn. Gyöngeség, illetőleg betegség neme, midőn valaki folyvást álmos. Álomkórban szenvedni. | |
* | |
| (álom-kóros) ösz. mn. Álomkórban szenvedő. V. ö. ÁLOMKÓR. | |
* | |
| (álom-látás) ösz. fn. Álomképek szemlélete; álmodás. | |
* | |
| (álom-látó) ösz. fn. Kinek olyan álmai szoktak lenni, melyek valami jót vagy roszat előre gyaníttatnak, sejtetnek, láttatnak. | |
* | |
| (álom-látvány) l. ÁLOMKÉP. | |
* | |
| l. ÁLOMFEJTÉS. | |
* | |
| (álom-nyomás) ösz. fn. Nehézség, illetőleg lélekzetszorulás, mely az alvót oly erősen lepi meg, hogy fölriadni kénytelen. | |
* | |
| l. ÁLOMNYOMÁS. | |
* | |
| (álompor) ösz. fn. Poralakban bevett álomhozó szer; altató por. | |
* | |
| (álom-szěr) ösz. fn. Általán minden szěr, pl. italok, porok stb. melyek álmot hoznak. | |
* | |
| (álom-szesz) ösz. fn. Szesz alakjában beadatni szokott álomhozó szer. | |
* | |
| (álom-szeszszel) ösz. ih. Álmosan, aluszékonyan, alvóhoz hasonlóan. Álomszeszszel ásítozni, beszélni, tenni valamit. | |
* | |
| (álom-szíj) ösz. fn. A gyeplő markolatához való szalagféle szíj, mely a kocsi oldalához köttetvén, a kocsist biztosítja, hogy elalvás esetében a gyeplő a lovak közé nem esik. | |
* | |
| (álom-szuszék) ösz. fn. Aki igen szeret aludni, sokalvó, álomtáska. | |
* | |
| (álom-szuszi) l. ÁLOMSZUSZÉK. | |
* | |
| (ál-om-talan) l. ÁLMATLAN. | |
* | |
| l. ÁLMATLANSÁG. | |
* | |
| l. ÁLMATLANUL. | |
* | |
| l. ÁLOMSZUSZÉK. | |
* | |
| (álom-tünemény) l. ÁLOMKÉP. | |
* | |
| (ál-orbáncz) ösz. fn. Másféle bajokhoz, sebekhez, fekélyekhez, kütegekhez szövetkezni szokott orbánczos gyuladás. V. ö. ORBÁNCZ. | |
* | |
| (ál-orcza) ösz. fn. Emberi orczát vagy arczot képező üres alak, mely a valódi orcza elfödözésére használtatik. Álorczát venni föl. Álorczával járni. Levenni, letépni az álorczát. Átv. ért. álnév, melyet valaki azért veszen föl, hogy személyét titokban tartsa, vagy hogy csalhasson, csempészkedhessék, stb. Továbbá, am. tettetés, szinlelés, képmutatás. Álorcza alatt idegen jogokat bitorolni. | |
* | |
| (ál-orczás) ösz. mn. 1) Aki álorczát visel. Álorczás báli vendégek. Álorczás tolvajok. 2) Amit álorcza alatt szoktak tenni, gyakorolni. Álorczás mulatság, tánczvigalom. 3) Aki más nevét veszi föl, hogy annak jogait bitorolhassa. | |
* | |
| (ál-orczásan) ösz. ih. Álorcza alá takart képpel, álorcza alá rejtve. Álorczásan menni a tánczvigalomba. | |
* | |
| (ál-orczáskodás) ösz. fn. Saját nevének, kilétének eltitkolása mellett, idegen név és czím alatti színeskedés. | |
* | |
| (ál-orczáskodik), ösz. k. m. álorczáskod-tam, ~tál, ~ott, hat. ~ni. 1) Szinlett alakban, hamis vagy álnév alatt jár, kel, működik. 2) Jámbornak, buzgónak, vallásosnak tetteti magát, képmutatót játszik. | |
* | |
| (ál-orczásság) ösz. fn. l. ÁLORCZÁSKODÁS. | |
* | |
| (ál-orczátlan) ösz. mn. Aki saját nyilt ábrázatában, nem álorczásan lép föl. Álorczás és álorczátlan bálvendégek. | |
* | |
| (ál-orczáz) ösz. áth. m. álorczáz-tam, ~tál, ~ott. Álorczával beföd, fölszerel, álorcza alá bujtat, rejt. A bálba menők álorczázzák magukat. | |
* | |
| (ál-orvos) ösz. fn. Kontár, nem okleveles, nyegle, kuruzsló orvos. | |
* | |
| (ál-oz); önh. m. áloztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Általán, aki álszerepet játszik, álképben mutatkozik. Áloz minden képmutató. | |
* | |
| (ál-oz-ás) fn. tt. álozás-t, tb. ~ok. Álnév alá búvás, hamis alakban mutatkozás, képmutatás. | |
* | |
| (ál-öltözés) ösz. fn. Általán, szokatlan, nem az illető személy rangjához, állapotához vagy neméhez illő öltözés. Különösen álruhába öltözés. | |
* | |
| ( ál-öltözet) l. ÁLRUHÁZAT. | |
* | |
| (ál-örökítés) ösz. fn. Valamely birtokba nem a törvényes örökösnek, hanem bitorlónak behelyezése. | |
* | |
| (ál-örökös) ösz. fn. Aki az örökös nevét és jogait bitorolja, akit az örökség jogszerüleg nem illet. | |
* | |
| (ál-öröm) ösz. fn. 1) Tettetett, szinlett, nem szívből fakadó őszinte öröm. 2) Csalóka hiú öröm, mely utóbb szomorúságra fordul, dinomdánom, miből szánombánom leszen. | |
* | |
| (ál-pápa) ösz. fn. Ki a törvényesen választott pápa ellenében magát bitorul nevezi pápának. | |
* | |
| (ál-pénz) ösz. fn. Hamis pénz, utánzott pénz, mely mind anyagára, illetőleg belértékére, mind alakjára nézve az igazi törvényes pénztől különbözik. | |
* | |
| (ál-pénz-verő) ösz. fn. Aki hamis vegyitékű érempénzeket készít. | |
* | |
| (ál-próféta) l. ÁLJÓS. | |
* | |
| (ál-ráma) ösz. fn. Valódi rámát utánzó, festett, vak ráma. | |
* | |
| (ál-rém) ösz. fn. Vak tünemény, agyrém, mely egyedűl a hevült képzelet szüleménye, pl. kísértetek látása. | |
* | |
| (ál-ruha) ösz. fn. Titkolódzás végett használt, szokatlan, az illető személy állapotához, rangjához, neméhez, nemzeti szokásához stb. nem illő ruha. Álruhát ölteni. Éji kalandokra álruhában menni. Tánczvigalmi álruha. | |
* | |
| (ál-ruház) ösz. áth. Álruhába öltöztet, álruhával ellát. | |
* | |
| (ál-ruházat) ösz. fn. Álruhákból álló egész öltözék, ú. m. föveg, köntös, nadrág, stb. | |
* | |
| (ál-ság) fn. tt. álság-ot. Gonosz szándéku titkolódzás, hamisság, alattomosság, ravaszság. Régies. "Nincs te nálad valami álság." "És álság viseltetik ő kezében." "Álságot teszen ő vele." Bécsi codex. "Álságot ne tégy." (Ne fraudem feceris), Münch. cod. "Hogy Jézust álsággal megtartanájak (letartóztatnák). Régi Passio. | |
* | |
| (ál-szárny) ösz. fn. Némely madarak lábszáraiból kinövő tollazat. | |
* | |
| (ál-szěmély) ösz. fn. Más neve alatt lappangó, más nevét bitorló személy. | |
* | |
| (ál-szěmérěm) ösz. fn. Az erkölcsi érzésből fakadó szeméremhez külsőleg hasonló kedélyi állapot, midőn valaki oly dolgok miatt pironkodik, és szégyenli magát, melyek a gyöngéd erkölcsiséget nem sértik, s melyek nem illetlenek, vagy melyeknek ő nem oka. Szegénységét, természeti szükségeit álszeméremből titkolni. Álszeméremből nem enni, nem inni. Gyermekek, falusi leányok álszemérme. V. ö. SZĚMÉRĚM. | |
* | |
| (ál-szěr) ösz. fn. Általán mindenféle szer, vagy eszköz, mely a kitűzött czél elérésére nem alkalmas, mely csak látszólag vezet czélra. Különösen, orvosi vagy gyógyszer, mely az illető nyavalyát ki nem irtja, legfölebb ideiglen eltakarja, vagy elnyomja. | |
* | |
| (ál-szín) ösz. fn. Átv. ért. nem valódi, hanem csak látszólagos alakja, külseje, szine valaminek. Álszinben állítani elé valamit. Álszinben látni a dolgokat. | |
* | |
| (ál-szirom) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek és egyanyások seregéből; csészéje ötlevelű, bokréta helyett két metszésü sziromforma pilisekkel. (Cherleria). | |
* | |
| (ál-szónok) ösz. fn. Álokoskodásokkal élő, kontárkodó, szájhős, ki a szónoki nevet csak bitorolja. | |
* | |
| (ál-szónokság) ösz. fn. Fattyu, kontár, nyegle szónokság, melyben sem ész, sem tudomány nincsen; hiú szájaskodás. | |
* | |
| (ál-szűz) ösz. fn. Tiszta női szemérmességet színlelő, tettető, titkon pedig ellenkezőt gyakorló személy. | |
* | |
| l. ÁLTAL. | |
* | |
| (1), névutó. Személyragozva: (én) általam, (te) általad, (ő) általa, stb. 1) Valakinek vagy valaminek közbevetésével, eszközlésével, okozásával, segítségével. Pártfogás által hivatalt nyerni. Munkáját mások által végeztetni. Szolgája, levél által izenni valamit. Pazarlás által elszegényedni. Birtokesettel a harmadik személyragot veszi föl. Pártfogásnak általa. Másoknak általa. Pazarlásnak általa. 2) Bizonyos térnek innenső oldalától a tulsóig, vagy a tulsótól innensőig, s ekkor a viszonynév állapító ragot vesz föl. Erdőn által utat nyitni. A Dunán által hidat verni. Szántóföldön, réten által nem szabad utazni. Ez értelemben am. keresztűl. 3) Bizonyos idő kezdetétől annak végeig, egész folyama alatt. Nyáron által falun lakott. Egész télen által beteg volt. Sajátságos szókötés: esztendőt által. A második és harmadik pont alatti értelemben ált vagy át öszvevont alak is használtatik.
Ez utóbbi mostani szólásmódok nem mindig használtattak ekképen, különösen az állapító rag sokszor elmaradt: "Parancsolá ő tanejtványinak tenger által (= tengeren által) menniek." Az időben mene Jézus ünnepen vetemény által" (= veteményen azaz vetésen által). "A leczek által (= leczeken által)." "A tőfok által (= a tőfokon által) menni." Még személyraggal is "Megyen vala Szamariának általa (= Samarián által)." Münch. cod. Cedron vize általa. Nádor codex. Valószinűleg az el-túl, vagy el-től öszvetételekből származott, nevezetesen az első pont alatti által = el-től, mely alapfogalomban bizonyos kútfőből származásra vonatkozik, pl. általam boldog leszesz; levelet szeretnék küldeni általad; az utóbbi pontok alatt levő által pedig = el-túl (régiesen elve vagy elvé és elvől is) pl. a Dunán által = el túl a Dunán; nyáron által = el túl a nyáron. Ugyanezen értemény rejlik benne, midőn igekötőül használtatik. Régi oklevélben (1015-ből) előjön átút (Athut) azaz keresztút (Jernei. Nyelvkincsek). Az öszvevont ált vagy át alakban egyezik vele a török öte (= túl pl. serden öte = a városon túl), szanszkrit: áti (= túl); ide sorozhatók a hellen: anta, anti (általellenben), s latin: ante is. V. ö. ÁLTAL, igekötő; és ÁLTALL, ÁLTALKODIK. | |
* | |
| (2), mint igekötő jelenti az illető igének olyatén cselekvését vagy szenvedését, vagy állapotát, mely innen tulra, vagy tulról innenre történik. Általvinni és általhozni valakit a Dunán. Általmenni, általjönni a hídon. Ha te általadod, én általveszem. Általdöfni, általszúrni valakit. Általengedni a jószágot. Általkergetni a juhokat a réten. "Egy haltetem általállott (azaz keresztülállott vagy keresztülakadt) vala az ő torkán." Debreczeni legendáskönyv. Öszvevonva ált, vagy szokottabban át. Ugyanaz a föntebbi névutóval. | |
* | |
| (által-á-ban) ih. Nem külön véve, nem darabonként, nem részletesen, hanem az egészet öszvesen együtt vagy legalább nagyobb részben véve; jobbadán, jobbára. Általán, nem napszámban vállalni föl bizonyos munkát. Az ifjak általában hajlandók a könnyelműségre. Az öregek általában zsémbesek szoktak lenni. Egyáltalában, azaz kivétel nélkül, vagy föltétlenül, határozottan. | |
* | |
| (által-abb) második foku melléknév az által törzsből, s am. átkelve rövidebb, hamarabb. "Nincs a bolondságra általabb út, mint a harag." Pázmán P. Máskép: áltabb, mint föntebb, alantabb. | |
* | |
| (által-ad vagy át-ad), ösz. áth. 1) Állapító ragu viszonynévvel am. bizonyos téren keresztül nyújtva odaad. A falon, kerítésen általadni valamit. Általán valamit birtokul vagy akármi végre odanyujt, odaenged. A vár kulcsait a győzedelmes ellenségnek általadni. Átadni az irományokat. A letartóztatott jószágot átadni a törvényes örökösnek. Átadni a megvett házat. | |
* | |
| vagy ÁTADÁS (által- vagy át-adás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit birtokul vagy használás, vagy tartás stb. végett általadunk, odaengedünk. Irományok, jószág általadása. Várkulcsok átadása. Átadásra meghívott tanúk. | |
* | |
| (által- vagy át-advány) ösz. fn. Általadásról szóló iromány, bizonyítvány, oklevél. | |
* | |
| l. ANTALAG. | |
* | |
| (által- vagy át-alakít) ösz. áth. Más alakuvá teszen, más formára változtat. A német szabásu öltönyt magyarra átalakítani. Valamely társaságot átalakítani. A templomot intézetté átalakítani. | |
* | |
| (által- vagy át-alakítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn átalakítunk valamit. | |
* | |
| (által- vagy át-alakúl) ösz. önh. Más, az elébbitől különböző alakot ölt, más alakura változik. Az úgynevezett ebihalak békákká, a hernyók pillékké általalakulnak. | |
* | |
| (által- vagy át-alakulás) ösz. fn. Más alak fölöltése, más alakura változás. A nemzet általalakulása. | |
* | |
| (által vagy át-alakulási) ösz. mn. Átalakulásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Átalakulási korszak. Átalakulási mozgalmak. | |
* | |
| (által-állatozás) ösz. fn. K. kathólika hittani értelemben am. a kenyér és bor állatának azaz álloványának Krisztus testévé és vérévé általváltozása. Régi szó. (Transsubstantiatio). | |
* | |
| (által-án) ih. l. ÁLTALÁBAN. Általán véve, általán fogva. | |
* | |
| (által-án-ít); áth. m. általánít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Az egyéni, vagy faji tulajdonságokat az egész nemre kiterjeszti. | |
* | |
| (által-án-ít-ás) fn. tt. általánítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit általánítunk. V. ö. ÁLTALÁNÍT. | |
* | |
| (által-án-os) mn. tt. általános-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Ami bizonyos sokaságnak minden részeire kiterjed, kivétel nélküli, közönséges. Általános panasz, elégületlenség. Általános szükség, pénzhiány. Általános öröm, vigság. 2) Bölcseleti ért. föltétlen, a maga nemében szükséges. Ellentéte: föltétes. (Absolutum et conditionatum). | |
* | |
| (által-án-os-an) ih. 1) Közönségesen, mindenek között, kivétel nélkül. Általánosan elterjedt hír. Általánosan tisztelt, szeretett férfi. 2) Föltétlenűl. | |
* | |
| (által-án-os-ít); áth. m. általánosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Általánossá tesz, köz szokásba, köz divatba hoz, mindenekre kiterjeszt. | |
* | |
| (által-án-os-ság) fn. tt. általánosság-ot. Általános, közönséges, mindenekre kiterjedő mineműség; föltétlen állapot vagy tulajdonság. Általánosságban állítani valamit, am. nem különösen erre vagy arra vonatkozva. | |
* | |
| (általán-tőzs) ösz. fn. Adásvevés neme, midőn az illető árukra nem különkülön, nem darabonként, hanem öszvesen tőrténik az alku. | |
* | |
| (által-ány) fn. tt. általány-t, tb. ~ok. 1) Ár, díj, fizetés, járandóság, melyet nem részletekben, hanem általán, mindenért vagy egyszer mindenkorra kötnek ki. 2) Bölcsészeti ért. föltétlen valami. | |
* | |
| ÁLTALÁNYOSAN, l. ÁLTALÁNOS, ÁLTALÁNOSAN. | |
* | |
| (által-ány-oz); áth. m. általányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Dijazási, fizetési általánynyal ellát valakit. A rendes fizetésen kivül általányozni a tisztviselőket. | |
* | |
| (általány-pénz) ösz. fn. Általányképen fizetett díj, bér. | |
* | |
| (általány-szerinti) ösz. mn. Nem különkülön, hanem öszvesen igért, adott, vett. Általányszerinti alku, díj, fizetés, bér. | |
* | |
| (által-as) mn. tt. általas-t vagy ~at, tb. ~ak. Általános, közönséges, bizonyos sokaság minden részeire kiterjedő. | |
* | |
| (által- vagy át-ázik) ösz. k. Mondjuk általán testekről, midőn részeiket valami hígság, különösen víz, eső stb. általjárja, s elébbi szilárd, tömör vagy kemény szerkezetök lágyabb leszen, megtágul, szétbomlik. Bőrig általázni. A sárban, vízben járó ember csizmatalpa átázik. Átv. tréfás ért. nagyon megittasodik, megrészegedik, szokottabban: elázik. | |
* | |
| (által- vagy át-áztat) ösz. áth. Valamit minden részeiben nedvessé tesz; eszközli, hogy átázzék. | |
* | |
| ösz. fn. Futólagos, odavetett, nem megfontolt, az illető tárgyon csak mintegy általsurranó beszéd. | |
* | |
| (által- vagy át-bocsát) ösz. áth. Valamely helynek tulsó oldaláról az innensőre vagy viszont onnan ide, vagy innen oda keresztül menni enged, vagy ereszt, küld valakit. Az utasokat általbocsátani a vámon, az ellenséges táboron. | |
* | |
| ösz. fn. Átmenni engedés, áteresztés, átküldés. | |
* | |
| (által- vagy át-bódorgás) ösz. fn. Bódorogva átmenés, átkelés. | |
* | |
| (által- vagy át-bódorog) ösz. önh. Bódorogva általmegy valahová. | |
* | |
| (által- vagy át-bolyong) l. ÁLTALBÓDOROG. | |
* | |
| (által- vagy át-bőg) ösz. önh. Úgy vagy azért bőg, hogy a tulsó félen, tulsó oldalon meghallják. A bika általbőg a tulsó parton legelő csordára. | |
* | |
| (által- vagy át-búvik); ösz. k. Szűk résen, szorulaton vagy lappangva a tulsó oldalra búva keresztül hatol. Általbúvni a sűrü galyak között. Átbúvni a kapu alatt, a sövény résén, az ablak rostélyán. Átv. ért. valamely bajon szerencsésen átesik, bizonyos ügyesbajos állapotból kikötelődzik. | |
* | |
| (által-buvó-fű) ösz. fn. Növényfaj a szingallérok neméből, szára felálló, levelei általnőttek, tojáskerekek; máskép: buvák. (Bupleurum rotundifolium). | |
* | |
| vagy ÁTBŰZLIK (által- vagy át-bűzlik) ösz. k. Bűze távolabbra elhat. A bak kecske szaga általbűzlik a szomszéd házba. A pézmás ruha átbűzlik a mellékszobába. | |
* | |
| (által- vagy át-csal) ösz. áth. Egyik oldalról, szélről, másikra csal, édesget; egyik felekezettől, párttól másikhoz csábít. Igéretekkel általcsalni az ellenség embereit. Szomszédból kukoriczával átcsalni a sertéseket, a baromfiakat. | |
* | |
| (által- v. át-csalás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva általcsalnak valakit. l. ÁLTALCSAL. | |
* | |
| (által- vagy át-csap); I. ösz. áth. Bizonyos téren keresztülcsap, hajt, űz, kerget vagy egyik felekezetből másikba hajt. A csordát általcsapni a folyó tulsó partjára. A tehenet egyik csordából a másikba átcsapni. A lobdát átcsapni a házon.
II. Önhatólag véve am. egyik oldalról, részről, helyről másikra önkényleg átmegy. Használtatik sajátlag a szabadban járó vagy legelő barmokról. A lovak, ökrök, juhok általcsapnak a szomszéd határba. Átv. erkölcsi ért. más párthoz, felekezethez szegődik. Átcsapni az ellenséghez, más politikai párthoz. V. ö. CSAP. | |
* | |
| (által- v. átcsapás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami általcsap. | |
* | |
| (által- v. átcsěpěg); ösz. önh. A testen keresztülszivárgott nedv cseppekben hull alá. Átcsepeg a víz a homokkövön. A rosz sátoron, esernyőn, háztetőn átcsepeg az eső. | |
* | |
| (által- vagy át-csěpěgés) ösz. fn. A folyadék keresztűlszivárgása és cseppenként lehullása, lefolyása. | |
* | |
| (által- vagy át-csillog) ösz. önh. A fénysugár hézagos testen keresztülviláglik. Átcsillog a hold a felhők hasadékain, a fák lombjai között. A nap általcsillog a börtön szűk ablakán. A szép szemek átcsillognak a reczés fátyolon. | |
* | |
| (által- vagy át-csillogás) ösz. fn. A fénysugárnak bizonyos résen keresztűlvilágítása. | |
* | |
| (által- vagy át-csődít) ösz. áth. Többeket egymásután vagy tömegesen egyik helyről, oldalról, részről másikra csődít, hajt, csalogat. V. ö. CSŐDÍT. | |
* | |
| (által- vagy át-csődítés) ösz. fn. Cselekvés, melynélfogva valakit vagy valamit általcsődítenek. | |
* | |
| (által- v. át-csődül) ösz. önh. Tömegesen összenyomulva, tolongva siet valamin keresztűl vagy valahova. V. ö. CSŐDÜL. | |
* | |
| (által- vagy át-csődülés) ösz. fn. Tömegesen összenyomulva sietés egyik helyről, részről másikra. | |
* | |
| (által- vagy át-csörgeděz) ösz. gyak. önh. Köveken, kavicsokon, bokrokon stb. keresztül csörögve folydogál, t. i. a patakocska, erecske, csörgeteg, csermely. | |
* | |
| (által- vagy átcsúsz) ösz. önh. Szűk helyen, résen, szorulaton, meglapulva csúszó állatok módjára keresztülbúvik. Átv. ért. szövevényes, fogárd ügyekből, állapotból kikötelődzik, bizonyos bajon átesik. | |
* | |
| (által- vagy át-csuszás), ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami általcsúsz. | |
* | |
| (által- vagy át-csúsztat) ösz. áth. Tolás, taszigálás által eszközli, hogy valamely test egyik helyről, oldalról másikra csúszszék. A jéghátán egyik partról a másikra általcsúsztatni a kis csónakot. Átv. ért. szövevényes körülményeken, bajokon keresztül czélhoz juttat. | |
* | |
| (által- vagy át-csúsztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit általcsúsztatunk. | |
* | |
| (által- vagy át-dagaszt) ösz. áth. Gyúrva, dömöcskölve, ideoda forgatva eszközli, hogy a dagadás az illető testen, pl. kovászon keresztűlhasson. | |
* | |
| (által- vagy át-dagasztás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit átdagasztanak, V. ö. ÁLTALDAGASZT. | |
* | |
| (által- v. át-deszka) ösz. fn. Széles ért. bizonyos téren, mélység fölött, csatornán, patakon stb. keresztülfektetett deszka, melyen ide-oda lehet járni. Különösen a csónakokon, ülőhelyül keresztül tett deszka. | |
* | |
| (által- vagy át-dob); ösz. áth. Valamit bizonyos tér, határvonal stb. fölött keresztül elhajít, elvet. Tárgyesetes neveken kivül állapító raguakat is vonz. Követ általdobni a házon. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki átdob valamit. V. ö. ÁLTALDOB. | |
* | |
| (által- v. átdolgoz) ösz. áth. 1) Bizonyos időszakot dologgal tölt. Átdolgozni az egész napot, hetet, azaz egész héten, napon által dolgozni. 2) A bevégzett, kész munkát újból máskép alakítja, újakkal bővíti. Mondjuk leginkább szellemi művekről. | |
* | |
| (által- vagy át-dolgozás) ösz. fn. Valamely elkészült szellemi műnek újra munkába vevése, más alakba öltöztetése, bővítése. | |
* | |
| (által- vagy átdöf) ösz. áth. Hegyes, éles eszközzel, pl. karddal, dárdával, késsel, tőrrel, villával, tülökkel, stb. valamely testet keresztülszúr. V. ö. DÖF. | |
* | |
| (által- vagy át-döfés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit ember vagy állat általdöf. | |
* | |
| (által- v. át-dörgöl) ösz. áth. Valamit dörgölve egyik oldaltól másikig keresztülkoptat, átlikaszt. | |
* | |
| l. ÁLTALDÖRGÖL. V. ö. DÖRGÖL és DÖRZSÖL. | |
* | |
| (által- vagy át-ég) ösz. önh. Tűz által egyik oldalától, lapjától kezdve a másikig megemésztetik, hamuvá lesz. Általég a kályha, midőn a tűz által kilikad. | |
* | |
| (által- vagy át-égés) ösz. fn. Tűz által egyik felétől a másikig megemésztetés, elhamvadás. | |
* | |
| (által- vagy át-éget) ösz. áth. Valamit tűz vagy úgynevezett etető szer által egyik oldaltól másikig elkoptat. | |
* | |
| (által- v. átégetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit a tűz vagy etető szer általéget. | |
* | |
| (által- vagy át-él) ösz. áth. Bizonyos időt élve tölt el; bizonyos események folytában élve marad. Általélni az élet virító korszakát. Sok viszontagságot, csapást átéltünk. | |
* | |
| vagy ÁTELLENBEN, (által- vagy át-ellenben) ösz. ih. A tulsó félen szemközt. Általellenben lakni valakivel. | |
* | |
| vagy ÁTELLENI, (által- vagy át-elleni) ösz. mn. Egymással szemközt levő, homlokirányban fekvő, levő. Általelleni ház, szoba. | |
* | |
| (által-emběr) ösz. fn. Őszinte, becsületes, tetőtől talpig derék, mintegy általában: ember. | |
* | |
| (által- vagy át-emel) ösz. áth. Valakit vagy valamit fekvő vagy álló helyéből felkapva bizonyos térségen, vonalon, keresztül máshová visz által. A kis gyermeket általemelni a sáron. A zsákokat egyik szekérről a másikra átemelni. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általemel valamit. V. ö. ÁLTALEMEL. | |
* | |
| vagy ÁTÉNEKĚL, (által- v. át-énekěl) ösz. áth. Bizonyos dallamot elejétől végig elzeng; vagy, bizonyos időt énekelve tölt el. Általénekelni a szózatot. Az estvéli órákat zongora mellett áténekelni. | |
* | |
| (által- vagy át-éneklés) ösz. fn. Cselekvés, melyet gyakorol, aki valami dallamot, vagy időt áténekel. | |
* | |
| vagy ÁTENGED, (által- vagy át-enged) ösz. áth. Engedőleg valamit másnak bírni hagy, valaminek bírásáról más kedveért lemond. Öregebbnek általengedni a széket, a tisztesebb helyet. A nekünk jutott osztályrészt másnak átengedni. V. ö. ENGED. | |
* | |
| (által- vagy át-engedés) ösz. fn. Valamely birtokról, jogról vagy annak ideiglenes használatáról lemondás egy másik kedveért. | |
* | |
| vagy ÁTÉR, (által- vagy át-ér) ösz. áth. Valamely testnek, vagy térnek hosszusági vagy szélességi, vagy egész kerületi mértékét megüti. Ezen gerenda általéri az árkot. Kinyújtott karokkal átérni a fa derekát. Araszszal átérni a karcsu derekat. | |
* | |
| vagy ÁTERESZT, (által- vagy át-ereszt) ösz. áth. Bizonyos téren, közön keresztül, illetőleg innenről túlra vagy viszont menni enged. Az utasokat általereszteni a vámkorlátokon. A vizet átereszteni a zúgón V. ö. ERESZT. | |
* | |
| vagy ÁTERESZTÉS, (által- vagy át-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, melyet az gyakorol, aki valakit vagy valamit átereszt. V. ö. ÁLTALERESZT. | |
* | |
| (által- vagy át-esés) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki általesik valamin. V. ö. ÁLTALESIK. | |
* | |
| (által- vagy át-esik) ösz. k. Mondjuk élő és élettelen testről, midőn súlyegyenét vesztve bizonyos testnek vagy térnek egyik oldaláról másikra túlesik. Átv. ért. valamely fáradságos, tartós munkát, dolgot bevégez. Hála Istennek, ezen is általestem. Átesett rajta, mint Makó a házán. Km. | |
* | |
| (által- vagy át-étet) ösz. áth. Szilárd szövetű, vagy tömör kemény testet bizonyos rágó szerrel, pl. választóvízzel keresztül koptat, átlikaszt. | |
* | |
| (által- vagy át-étetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általétet valamit. | |
* | |
| (által- vagy át-evez) ösz. önh. Evezőlapáttal hajtva a vizet a víz egyik oldaláról a másikra csónakázik, hajózik stb. Általevezni a Dunán, a Balatonon. | |
* | |
| (által- vagy át-evezés) ösz. fn. Vízi járművön evező segítségével egyik partról másikra szállás. | |
* | |
| (által- v. át-evődés) ösz. fn. Keményebb testnek valamely szer által keresztülkopása. | |
* | |
| (által- v. át-evődik) ösz. belsz. Mondjuk szilárd állományu testről, midőn bizonyos híg szer, pl. választóvíz erejétől keresztülkopik. | |
* | |
| (által- vagy át-fa) ösz. fn. Bizonyos téren, hézagon, árkon, stb. keresztül tett fa, pl. deszka, padló, gerenda, hogy ideoda járni, vagy holmit áthordani lehessen rajta. Szélesb ért. keresztbe tett fa. | |
* | |
| (által- vagy át-fagy) ösz. önh. A hideg fagyasztó ereje egész valóját keresztüljárja, minden részében, kivül-belül megfagy. | |
* | |
| (által- v. át-fagyás) ösz. fn. A hideg általi megmerevülés, egészen fagyvette állapot. | |
* | |
| (által- vagy át-farol) ösz. önh. Farral másik oldalra fordul, csúszik, pl. a szán, kocsi. | |
* | |
| (által- vagy át-farolás) ösz. fn. Farral fordulónak mozgása, csúszása. | |
* | |
| (által- vagy át-faroltat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami általfaroljon. Az ökröt a rúd innenső oldaláról a tulsóra általfaroltatni. A kocsit rúdjának forgatásával az utcza egyik feléről a másikra általfaroltatni. | |
* | |
| (által- vagy át-fázás) ösz. fn. Testsanyarító állapot, midőn az élő állatot keresztüljárja a hideg. | |
* | |
| (által- vagy át-fázik) ösz. k. Testét minden részeiben a nagy hideg keresztüljárja, meghűti. Hideg esőben, csikorgó fagyos szeles hidegben átfázni. V. ö. FÁZIK. | |
* | |
| (által- vagy át-fénylik) ösz. k. Fénysugarai résen, hézagon, nyiláson, közön keresztülhatnak, s kitünnek. A nap általfénylik a fák lombjain. | |
* | |
| (által- vagy át-fog) ösz. áth. Valamit öszvetett araszokkal, vagy karokkal körülölel, karol, nyalából. Általfogni a fa derekát, a ló nyakát. V. ö. ÁLTALKAROL, ÁLTALÖLEL. | |
* | |
| (által- v. át-foglal) ösz. áth. Valamit egész kerületében és szilárdan tartva, öszvekötve körülfog. Abroncscsal általfoglalni a hordót. A kötél általfoglalja a kévét. | |
* | |
| (által- vagy át-foly) ösz. önh. Valamely híg test, nevezetesen a víz természetes esés következtében bizonyos téren keresztül, vagy helyről helyre ömöl. A kiáradt víz általfoly a réteken. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is. A csatorna átfolyja a város utczáit. Átv. ért. általfolynak a kúszó, indás növények, midőn száraik, indáik valamin keresztülbúvnak. A bab áltatfolyt a sövényen, kerítésen. | |
* | |
| (által- vagy át-folyás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valami általfoly. Az árvíz általfolyása ellen gátot emelni. | |
* | |
| (által- vagy át-folydogál) ösz. gyak. önh. Lassan folytonosan általfoly. A völgyi csermely általfolydogál a sások között. V. ö. ÁLTALFOLY. | |
* | |
| (által- vagy át-fordít) ösz. áth. Valamit egyik oldaláról másikra, fordít. A könyv leveleit általfordítani. Átfordítani a hordót, kévét. Átv. ért. irományt, nyomtatványt más nyelvre teszen át. | |
* | |
| (által- v. át-forgat) ösz. áth. Többet egymás után, vagy valamit gyakran általfordít. Általforgatni a könyv leveleit. Általforgatni a kévéket. | |
* | |
| (által- vagy át-forgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általforgatunk. V. ö. ÁLTALFORGAT. | |
* | |
| (által- vagy át-fú) ösz. önh. és áth. 1) Önhatólag véve am. valami fölött, vagy között fúva keresztülhat. A szél általfú a résen, a tárt ablaku s ajtaju szobán. Az árokban fekvő fölött általfú a zivatar. 2) Áthatólag am. fuvás által a mozgásba hozott testet tulsó részre hajtja. A szél az utcza egyik oldaláról a másikra általfújja a szemetet, gazt, havat. | |
* | |
| (által- vagy át-fúr) ösz. áth. Tömör testet bizonyos eszközzel, különösen furóval keresztüllikaszt. Általfúrni a falat, deszkát, gerendát. Átfúrni a füleket. | |
* | |
| (által- vagy át-furás) ösz. fn. Tömör test keresztüllikasztása bizonyos furóeszközzel. | |
* | |
| (által- vagy át-fut) ösz. önh. Bizonyos térnek egyik oldaláról, vagy végéről a másikra fut. Általfutni a tulsó sorra. Általfutni a hidon. Tárgyesetes viszonynévvel is használtatik. Általfutni a város nevezetesebb részeit. Átv. ért. valamit sietve keresztültekint. Általfutni a hirlapokon, vagy hirlapokat. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általfut valamin vagy valamit. V. ö. ÁLTALFUT. | |
* | |
| l. ÁLTALFÚ. | |
* | |
| (által- vagy át-fuvás) ösz. fn. Cselekvés, mely valamit általfú. | |
* | |
| (által- vagy át-fürészěl) ősz. áth. Fürészszel valamely testet ketté szel. | |
* | |
| (által- vagy át-fürészělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általfürészel valamit. | |
* | |
| (által- v. át-füstöl) ösz. áth. és önh. 1) Valamit füsttel keresztüljárat. 2) Valaminek füstje keresztülmegy. Az égetett tömjén általfüstöl a templom minden részein. | |
* | |
| (által- vagy át-fűz) ösz. áth. Fonalat, czérnát, s más hasonló szálas eszközt likon keresztülhúz. | |
* | |
| (által- vagy át-gázol) ösz. áth. Meglábolható vizen, illetőleg söppedéken, sáron, ingoványon gázolva keresztülhat. A patakot, mocsárt átgázolni. Átv. ért. valamely akadályon, ügyesbajos dolgon, nehézségen valahogy úgy keresztülvergődik. | |
* | |
| (által- vagy át-gázolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamin keresztülgázolunk. | |
* | |
| (által- vagy át-gěrěnda) ösz. fn. Széles ért. bizonyos térvonalon, résen, éren, patakon, árkon stb. közlekedés véget keresztül tett gerenda. Különösen az ácsok nyelvén azon tetőgerenda, mely a falakon hosszant elnyúlik, s melybe az ollófákat s egyéb gerendákat bevésik. | |
* | |
| (által- v. át-gondol) ösz. áth. Valamit minden oldalról gondolóra, fontolóra vesz. | |
* | |
| (által- vagy át-gondolás) ösz. fn. Észbeli működés, midőn valamit általgondolunk. V. ö. ÁLTALGONDOL. | |
* | |
| (által- vagy át-gördít) ösz. áth. Valamely hengerded vagy gömbölyü testet egyik oldaláról vagy helyről a másikra gördít, pl. a hordót, kádat. | |
* | |
| l. ÁLTALGŐZÖLÖG. | |
* | |
| (által- vagy át-gőzölgés) ösz. fn. A fölmelegült test gőzös részeinek további terjedése. | |
* | |
| (által- vagy át-gőzölög) ösz. önh. A felmelegült test részecskei gőzalakban tovább szállanak. | |
* | |
| (által- vagy át-hág) ösz. önh. és áth. 1) Lépve valamely magasabb tárgy fölszinének tulsó oldalára megyen. Általhágni a korláton, vagy korlátot. Általhágni a sövényen, keritésen, falon. 2) Átv. ért. bizonyos erkölcsi korlátok, pl. illedelmi szabályok, törvények, fegyelem ellen vét, s azokon mintegy keresztül lép. Általhágni a természeti, a polgári törvényeket, az Isten, az Angyaszentegyház parancsolatit, a felsőség rendeleteit. | |
* | |
| (által- vagy át-hágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általhág valamit. V. ö. ÁLTALHÁG. | |
* | |
| (által- vagy át-hágó) ösz. fn. 1) Oly magasságu korlát, kerítés, stb. melyen által lehet lépni; hágcsó. 2) Átv. törvényszegő, parancsok ellen vétő személy; kihágó. | |
* | |
| (által- vagy át-hajít) ösz. áth. Valamit tulról ide, vagy innenről tulra, illetőleg bizonyos tér, vagy magaslat, vagy test fölött keresztülhajít. Követ általhajítani a patakon, folyón, háztetőn, vagy: kővel áthajítani a patakot, folyót, háztetőt. | |
* | |
| (által- vagy át-hajítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általhajít valamit. | |
* | |
| (által- v. át-hajlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami áthajlik. Vétetik általhajolás helyett is. l. ezt. | |
* | |
| (által- vagy át-hajlik) ösz. k. Innen túlra, vagy túlról innenre görbedve önkénytelenül nehezkedik. A fa ága áthajlik a szomszéd kertébe. | |
* | |
| (által- vagy át-hajol) ösz. önh. Egyik oldalról a másikra önkényesen, szabad akaratból nehezkedik. Általhajolni a szomszéd széken ülőhöz. Általhajolni a korláton. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki áthajol. | |
* | |
| (által- vagy át-hajókáz) ösz. önh. Mulatságból, időtöltésből áthajóz. | |
* | |
| (által- vagy át-hajóz) ösz. önh. Hajózva valamely vizen általmegy; hajóval átszeli a vizet; hajón utazva bizonyos helyre száll. Általhajózni a Balatonon. Európából Amerikába áthajózni. Több tengert áthajózni. | |
* | |
| vagy ÁTHAJÓZÁS, (által- vagy át-hajózás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg vizi utazás, melyet valaki hajóval bizonyos vizen keresztül tesz. | |
* | |
| (által- vagy át-hajt) ösz. áth. Egyik félről, oldalról, szélről, partról stb. a másikra hajt, illetőleg űz, kerget. Általhajtani a csordát a vizen, hídon, erdőn. | |
* | |
| (által- v. át-hajtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki általhajt valamit. | |
* | |
| (által- v. át-hallik) ösz. k. Mondjuk hangról, szóról, beszédről, midőn bizonyos közön keresztül távolra terjed, s ott hallhatóvá lesz. A harangzúgás, ágyudurrogás általhallik a harmadik, ötödik stb. helységbe. A vékony falakon általhallik a beszéd, az alvó hortyogása. | |
* | |
| (által vagy át-hangol) ösz. áth. Valamely zeneeszközt más kulcs szerint hangol. | |
* | |
| (által- vagy át-hangzás) ösz. fn. Valamely hangnak tova hatása, vagy más hangokat fölülmuló ereje. | |
* | |
| (által- vagy át-hangzik) ösz. k. 1) Hangjának ereje bizonyos távolságra hat. 2) Valamely hangszer, ének, szózat hangja minden egyéb zajon, zörgésen keresztültör, s azokat fölülmulja. | |
* | |
| (által- vagy át-hány) ösz. áth. Bizonyos téren, közön, kerítésen keresztül, más oldalra hány valamit. A szemetet, gazt a szomszéd udvarába általhányni. A kévéket egyik szekérről a másikra áthányni. Holmit áthányni a sövényen, kerítésen, árkon. | |
* | |
| (által- v. át-hányás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki áthány valamit. | |
* | |
| (által- vagy át-harap) ösz. áth. Fogakkal kemény szövetű szilárd testet keresztülmetsz, ketté hasít. | |
* | |
| (által- vagy át-hárít) ösz. áth. Innenről túlra, vagy tulról ide hárít valamit, pl. szénát, szalmát, szemetet. V. ö. HÁRÍT. | |
* | |
| (által- vagy át-hasít) ösz. áth. 1) Rostos szövetű, vagy alkotásu testet fonal vagy szál mentében végig, vagy keresztül szakaszt, metsz, repeszt. Általhasítani a vásznat, posztót. A fenyűt, deszkát áthasítani. 2) Bizonyos tért ketté választ. A földeket barázdával, árokkal, csatornával általhasítani. | |
* | |
| (által- vagy át-hasítás) ösz. fn. Cselekvés, melynélfogva valamit általhasítunk. | |
* | |
| l. ÁLTALHASONLÍT. | |
* | |
| (által- v. át-hasonlít) ösz. áth. Valamely tárgyat, testet egy másikhoz hasonló állományuvá alakít, általváltoztat. Az állatok a bevett étkeket saját testeik alkatrészeivé hasonlítják által. Jobban: áthasonít. (Assimilare). | |
* | |
| (által- vagy át-hasonlítás) ösz. fn. Valamely testnek egy másikhoz hasonlóvá tevése. Jobban: áthasonítás. | |
* | |
| (által- vagy át-hasonúl) ösz. önh. Természete, tulajdonságai egy máshoz hasonlóvá alakulnak, változnak által. A növényi testek, állatiakká, és viszont általhasonulnak. | |
* | |
| (által- vagy át-hasonulás) ösz. fn. Testek változása, midőn másokhoz hasonlókká alakulnak által. | |
* | |
| (által- vagy át-hat); ösz. áth. és önh. Anyagi vagy szellemi ereje, működése valamire kiterjed, befolyást gyakorol, s mintegy keresztültör rajta. Az ékes beszéd általhatja a hallgatók szívét. A szilárd akarat általhat az ellenszegülő akadályokon. | |
* | |
| (által- vagy át-hatás) ösz. fn. Cselekvés, működés, midőn valaki, vagy valami általhat. | |
* | |
| vagy ÁTHATATLAN, (által- vagy át-hatatlan) ösz. mn. A maga nemében igen tömör, kemény, sűrü, melyen sem anyagi sem szellemi erővel áthatni nem lehet. Általhatatlan test, melyen más keresztül nem törhet, nem bújhat. Általhatatlan titok, rejtély. (Impenetrabilis). | |
* | |
| (által- vagy át-hatatlanság) ösz. fn. Valamely tárgynak oly tulajdonsága, melynél fogva azon keresztültörni, illetőleg ész erejével belehatni nem lehet. (Impenetrabilitas). | |
* | |
| (által- vagy át-ható) ösz. mn. Ami anyagi vagy szellemi keresztüljáró erővel bír. Általható beszéd. Mint nyelvtani műszó jelent oly igét, melynek cselekvése más tárgyra hat, s abba munkálólag, működőleg befoly. Az átható igék tárgyesetes neveket vonzanak. (Verbum transitivum). | |
* | |
| (által- vagy át-hatol) ösz. önh. Holmi akadályokon, nehézségeken, ereje megfeszítésével keresztül tör. | |
* | |
| (által- vagy át-hatólag) ösz. ih. Általható módon, átható minőségben. V. ö. ÁLTALHAT. | |
* | |
| (által- v. át-hatolás) ösz. fn. Bizonyos akadályokon keresztűlvergődés. | |
* | |
| (által- vagy át-ház) ösz. fn. Oly ház, melyen keresztül lehet járni. | |
* | |
| (által- v. át-helyez) ösz. áth. Valamit vagy valakit elébbi helyéről egy másikra teszen, illetőleg rendel, küld. Áthelyezni a szobai bútorokat, a könyveket. A katonákat egyik vidékről a másikra, áthelyezni. | |
* | |
| (által- vagy át-helyezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit áthelyeznek. | |
* | |
| (által- vagy át-hěmpělyěg) ösz. önh. A folyásban levő víz körülforgó hullámokban helyről-helyre átömlik. | |
* | |
| (által- vagy át-hěmpělyget) ösz. áth. Eszközli, hogy a víz általhempelyegjen. Az erős szél az innenső partról, a tulsóra áthempelygeti a habokat, a hullámokat. | |
* | |
| (által- vagy át-hěngěrědik) ösz. k. Egy fordulással henger gyanánt más helyre vagy oldalra helyezkedik. | |
* | |
| (által- vagy át-hěngěrěg) ösz. gyak. önh. Henger gyanánt körülforogva más helyre megyen által. V. ö. HĚNGĚRĚG. | |
* | |
| (által- vagy át-hěngěrít) ösz. áth. Valamely kerekded, hengerded testet körülforgatás által más helyre mozdít. Általhengeríteni a hordót, kádat, tőkét. | |
* | |
| (által- vagy át-hěngěrítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit áthengerítünk. | |
* | |
| (által- vagy át-hevít) ösz. áth. Hősége, melege, tüze valamely test minden részein keresztülhat, azt egészen fölmelegíti, hevessé teszi. Használtatik átv. értelemben is, pl. A jeles szónoklat általhevíti a hallgatók szíveit. | |
* | |
| (által- vagy át-hevítés) ösz. fn. Cselekvés, hatás, mely valamit v. valakit áthevít. | |
* | |
| (által- vagy át-hevűl) ösz. önh. Hőség vagy szenvedély hatásától egész belseje keresztülmelegedik. | |
* | |
| (által- vagy át-hevülés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami áthevűl. | |
* | |
| vagy ÁTHÍ, (által- vagy át-hí) ösz. áth. Onnan ide, vagy innen oda, bizonyos közön keresztül hí. A szomszéd teremből, házból, utczáról, faluról általhíni valakit. | |
* | |
| (által- vagy át-hidal) ösz. áth. Valamely vizen, vagy mélységen keresztül hídat épít, vagyis annak széleit híddal öszveköti. Általhidalni a Dunát. Szulimán Eszéknél általhidalta a Drávát. | |
* | |
| (által- vagy át-hidalás) ösz. fn. Hídverés, hídépítés valamely folyón, vagy mélységen keresztül. | |
* | |
| vagy ÁTHIDEGÍT, (által- vagy át-hidegít) ösz. áth. Eszközli, hogy a hideg valamely test minden részeit általjárja. Jeges vízzel, hóval általhidegíteni a testet. | |
* | |
| vagy ÁTHIDEGÍTÉS (által- vagy át-hidegítés) ösz. fn. Cselekvés, mely valamit általhidegít. | |
* | |
| (által- vagy át-hidegűl) ösz. önh. A hideg általjárja. Teste általhidegűlt. | |
* | |
| ösz. fn. Állapotváltozás, midőn valami általhidegűl. Általhidegülés ellen ovakodni. | |
* | |
| vagy ÁTHORD, (által- vagy át-hord) ösz. áth. Holmit bizonyos téren keresztűl, egyik helyről másikra hord. A hajóról a szekerekre általhordani a gabonát. Az utasokat hajón általhordani. A bútorokat egyik házból másikba áthordani. V. ö. HORD. | |
* | |
| (által- vagy át-hordás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki holmit általhord. | |
* | |
| (által- v. át-hordoz) ösz. gyak. áth. Egymás után többször, ismételve, folytatólag hord által. | |
* | |
| ösz. fn. Többszöri, ismételt áthordás. | |
* | |
| (által- vagy át-hordozkodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holminkkal együtt valahová áthordozkodunk. | |
* | |
| (által- vagy át-hordozkodik) ösz. k. Minden ingóbingójával, hozzá tartozókkal együtt máshová költözködik. A zsellérek általhordozkodnak más házba, utczába. V. ö. HORDOZKODIK. | |
* | |
| (által- vagy át-hoz) ösz. áth. Valamit a tulsó részről az innensőre, vagy onnan ide, távolabbról felénk közelebbre szállít. Ellenkező irányban: általvisz. Midőn azt mondom: hozd által a könyveket, akarom jelenteni: hozd felém, hozzám: ide; midőn pedig mondom: vidd által, jelentem, innenről túlra, közelebbről távolabbra. V. ö. HOZ, és VISZ. | |
* | |
| (által- vagy át-hozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit áthozunk. | |
* | |
| (által- vagy át-hull) ösz. önh. Egyenként, darabonként, részenként bizonyos téren, vagy résen keresztülesik. A gabona alja általhull a rostán. Az eső cseppek áthullanak a likacsos ponyván, esernyőn. A homok, kövecs áthull a deszkák között. | |
* | |
| (által- v. át-hurkol) ösz. áth. Hurokkal körülfog, körülszorít valamit. Általhurkolni az eb nyakát. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn áthurkolunk valamit. | |
* | |
| (által- vagy át-húz) ösz. áth. 1) Egy helyről másra, bizonyos téren keresztül húz valamit. A kompot a folyón általhúzni. 2) Szük helyen, résen, likon keresztül húz. Áthúzni a czérnát a tű fokán, a kötelet a viza kopoltyuja alatt. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit áthúznak. | |
* | |
| (által- vagy át-huzódik) ösz. belsz. Belső kényszerűségből, vagy legalább külsőleg nem tapasztalható erőtől hajtatik és vitetik, vagy megyen húzamosan keresztül. Általhuzódnak a fellegek. Általhuzódik a sereg. Ha nagyobb szabadsággal jár az átmenetel, akkor: átvonul. | |
* | |
| (által- vagy át-hűl) ösz. önh. A hideg megfázásig keresztül hat rajta; átfázik, de nem oly mértékben, hogy dideregne bele. | |
* | |
| (által- vagy áthűlés) ösz. fn. Állapot, melyben az szenved, kit a hideg keresztüljárt. Általhűlésből támadt betegség. | |
* | |
| (által- vagy át-igazít) ösz. áth. Megmutatja a kellő igazi utat, melyen valahová keresztül lehet jutni. A járatlan utast általigazítani az erdőn. | |
* | |
| (által- vagy át-ír) ösz. áth. 1) Valamit egyik könyvből, vagy kéziratból más könyvbe, illetőleg papirosra ír. Általírni az eredeti okmányt, jegyzőkönyvet. 2) A tulsó félen lakónak, levőnek ír. Pestről általírni Budára. 3) Valamely birtokot, vagyont, jogot másra átruház, s azt közhatóságnál, föld vagy telekkönyvbe stb. irással hitelesíti. Jószágának egyrészét nagykoru fiára általirta. | |
* | |
| (által- vagy át-irás) Cselekvés, midőn valamit általirunk, e szónak minden érteményében véve. Oklevelek, könyvek általirásával foglalkodni. Jószág átirása. V. ö. ÁLTALÍR. | |
* | |
| (által- vagy át-izzad) ösz. önh. Nagy mértékben, egész testében, ruháján keresztül izzad. A tánczban, erős kézimunkában, futásban általizzadni. Ünge, paplana átizzadt. | |
* | |
| ösz. fn. Belső hőségi állapot, midőn valaki egész testében izzad. Gyógytanilag: a nedveknek az edények ernyedt falain átlépése, s a bőrlikacsokon történő bővebb elválasztása. | |
* | |
| l. ÁLTALÁBAN. | |
* | |
| (által- vagy át-jár) ösz. önh. Bizonyos téren keresztül egyik helyről másikra gyakran jön-megy. A pestiek általjárnak Budára, s a budaiak Pestre. Átvitt értelemben és áthatólag véve am. ereje valamin keresztülhat. A hideg általjárta egész testemet. A fájdalom tőre átjárta szívemet.
"Kocsmárosné káposztát főz, Általjárta fejét a gőz." Népdal. | |
* | |
| (által- vagy át-járás) ösz. fn. 1) Közlekedés végett többszöri ideoda jövésmenés, átkelés. 2) Bizonyos útvonal, rés, nyilás, zátony, rév stb. melyen keresztül lehet menni. A Dunán nincs mindenütt általjárás. Az átjárásnál öszvetódultak a szekerek. Átjárást csinálni. Máskép: átjáróhely, vagy egyszerűen: átjáró, járó. | |
* | |
| (által- vagy át-jő) ösz. önh. A tulsó félről, részről innensőre, onnan ide, amazoktól hozzánk jő, illetőleg felekezetünkhöz áll. A zajló Dunán szerencsésen általjöttünk. Jőjj által hozzánk. Ellenkező esetben: általmegy. l. JŐ és MEGY. | |
* | |
| vagy ÁTJÖVETEL, (által- vagy átjövetel) ösz. fn. A tulsó félről innensőre, onnan ide jövetel. Ellenkező irányban: általmenetel v. átmenetel. | |
* | |
| (által- vagy át-jut) ösz. önh. Szerencse, véletlen eset, vagy sok baj, várakozás után átjő vagy átmegy valahová, ide vagy oda ér. Valahára általjutottunk a réven. V. ö. JUT. | |
* | |
| (által- vagy át-kalézol) ösz. áth. és önh. Kalézolva, azaz kódorogva, ideoda csavarogva több helyet bejár. Általkalézolni az országot. V. ö. KALÉZOL. | |
* | |
| (által- vagy át-kandikál) ösz. önh. 1) A tulsó félre kiváncsi, kandi pillanatokat vetve nézdegel. Átkandikálni a tulsó ház ablakaira. Átkandikálni a kedvesre. 2) Valamely résen, nyiláson titokban, lopva keresztülnézeget. Átkandikálni a kulcslikon. "Estve van már, a kapu zárva még sem áll, Résen át úgy látszik, egy lányka kandikál." Népd. | |
* | |
| (által- vagy átkapaszkodik) ösz. k. Kapaszkodva onnan ide vagy innen oda áthajol, általjön vagy általmegy. A keritésen a kapu fölött általkapaszkodni. | |
* | |
| (által- vagy át-karczol) ösz. áth. Valamely testet karczolva keresztüllikaszt. Tollkéssel általkarczolni a papirt. | |
* | |
| (által- vagy átkarol) ösz. áth. Karjával vagy karjaival körülfog, átölel valakit vagy valamit. Oly vastag, hogy alig lehet általkarolni. | |
* | |
| ösz. fn. Karjával vagy karjaival körülfogás, átölelés. | |
* | |
| (által- vagy átkel) ösz. önh. Bizonyos útakadályozó téren, pl. erdőségen, hegyen, különösen vizen, folyón, tengeren általmegy, illetőleg keresztülhajóz. Gyalog, lóháton, szekérrel általkelni a hegyen. Hídon, kompon, csónakon, hajón általkelni a tulsó partra. Őseink azon helyet, hol a Dunán először átúsztattak, Kelemföldének nevezték, mert a krónikairó szerint "Kelemföldön átkelének." | |
* | |
| (által- vagy át-kelés) ösz. fn. Általszállás, általmenés, különösen valamely folyón, tavon, tengeren. | |
* | |
| (által- vagy át-kényszěrít) ösz. áth. Általmenésre, átkelésre erőszakol. Az ellenséget általkényszeríteni a folyamon. | |
* | |
| (által- vagy át-kerget) ösz. áth. Innen amoda vagy amonnan emide bizonyos téren keresztül kerget űz, hajt. A nyulakat általkergetni a szomszéd határba. A gulyát átkergetni az úton. V. ö. KERGET. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit átkergetnek. V. ö. ÁLTALKERGET. | |
* | |
| (által- v. át-kiabál) ösz. önh. és áth. Tulsó részre, félre kiáltoz; bizonyos téren keresztül többször kiált valakinek. Általkiabálni a folyó tulsó partjára. Általkiabálni a tulsó táborba. Valakit átkiabálni, am. kiabálással általhíni. | |
* | |
| (által vagy át-kiált) ösz. önh. és áth. Valamely téren, vonalon túllevőre kiált. V. ö. KIÁLT. | |
* | |
| (által- vagy át-kiáltás) ösz. fn. Kiáltás a tulsó oldalon levőkre. | |
* | |
| (által-kiáltoz) l. ÁLTALKIABÁL. | |
* | |
| (által- vagy át-kigyózik) ösz. k. Kigyóalakú tekervényes úton keresztülhat, keresztülfolydogál. A patak általkigyódzik a völgyek rétein. | |
* | |
| (által- vagy át-kivánkozik) ösz. k. Máshoz, más felekezethez vagy más állapotra, más helyre kiván általmenni. A csecsemő idegen kézből általkivánkozik anyja ölébe. A gyalogságtól általkivánkozik a huszárokhoz. | |
* | |
| (által- vagy át-kóborol) ösz. önh. és áth. Kóborolva keresztüljár bizonyos helyeken. Általkóborolt a félvilágon. Átkóborolta széles Magyarországot. | |
* | |
| (által- v. átal-kod-ás) fn. tt. általkodás-t, tb. ~ok. Nemakarásból, ellenszegülésből, daczból származó csökönyösség, makacskodás, gonosz föltételü megrögzöttség. Istentől elrugaszkodott általkodás, megáltalkodás. Javíthatatlan, megtörhetetlen átalkodás. V. ö. ÁLTALKODIK. | |
* | |
| (által v. átal-kod-ik); k. m. általkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Mások akarata, tanácsa vagy a józan ész és erkölcsi szabályok ellenére nyakasan, makacsul saját akarata, indulata, szenvedélye mellett marad; gonosz föltételéből, szándékából nem enged, gonoszságában megrögzik. Jobbára meg igekötővel használtatik. A bűnben megátalkodik.
Mennyiben az általkodott ember akarata a jótól, igaztól vonakodik, s azon mintegy túl teszi s általellenes állásba helyezi magát: valószinű, hogy az általkodik törzse ugyanazon által, mely elemezve = el-től vagy el-túl, t. i. az általkodó valami-től el-vonja vagy valamin el-túl helyezi magát, mintha volna: el-től-ködik v. el-túl-kodik (mint: ellen-kedik). Ugyanezen alapfogalomból elemezhető az emberi kedély más gyöngéd erkölcsi tüneményére vonatkozó általl, azaz valamit szégyenel tenni, szégyenből valamitől vonakodik, szeméremből nem akar, elemezve mintegy: el-től-el vagy el-túl-ol valamit. Miszerint mindkettőben a nemakarás alapfogalma rejlik, azon különbséggel, hogy az általkodó daczos indulatból, az általló pedig szégyenérzetből vagy szerénységből vonakodik, nem akar vagy eltol magától valamit. Egyébiránt a régieknél általkodik is inkább szégyenel értelemben fordul elő. Mert általkodnak vala (erubescebant) megjelenteni egymásnak ő kévánságokat." Bécsi cod. "És mikor ezt mondotta volna, általkodnak vala (erubescebant) mend ő ellenségi. Münch. cod. | |
* | |
| (által-kod-ott) mn. tt. általkodott-at. Vétkes, gonosz föltételeiben, szándékában, cselekedetében nyakasan, makacsul megmaradó, hajthatatlan, megrögzött. Megátalkodott gonosztevő bűnös. | |
* | |
| (által-kod-ott-an) ih. Makacsul, hajthatatlanul, általkodott módon. Gonoszságában általkodottan megmarad. | |
* | |
| (által-kod-ott-ság) fn. tt. általkodottság-ot. Megrögzött makacsság, nyakasság, csökönyösség, hajthatatlanság. | |
* | |
| (által- vagy átköltözés) ösz. fn. Lakhely változtatása, midőn megtelepedés végett minden hozzánk tartozóval együtt valahová költözünk. | |
* | |
| (által- vagy átköltözik) ösz. k. Állandó lakását más helyre teszi által, megtelepedés végett máshová hordozkodik. Európából sokan általköltözködtek Amerikába. V. ö. KÖLTÖZIK. | |
* | |
| lásd ÁLTALKÖLTÖZÉS. | |
* | |
| l. ÁLTALKÖLTÖZIK és KÖLTÖZKÖDIK. | |
* | |
| (által- vagy át-köt) ösz. áth. Valamely testnek, tömegnek egész kerületét bizonyos kötelékkel körülveszi, öszveszorítja. Derekát övvel, szíjjal általköti. A vemhes lovat terhelővel vagy hasalóval általkötni. | |
* | |
| (által- vagy át-kötés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általkötünk. | |
* | |
| (által- vagy át-küld) ösz. áth. Innen oda vagy onnan ide, általellenbe, a tulsó részre, partra stb. küld, bocsát, utasít valakit, vagy valaki által valamit. Általküldeni a szolgát Pestről Budára. Általküldeni a levelet, portékát. | |
* | |
| (által v. átküldés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit általküldünk. | |
* | |
| (által-ol vagy átal-ol); áth. m. általl-ott vagy ~t, hatn. ~ani vagy ~ni. Gyöngéd szégyenletből, szeméremből, tartózkodásból valamit tenni vonakodik. A szégyenel igének árnyalata, s a tolakodás, igénylés ellenkezője. Általl kérni, könyörögni. Általlja szegénységét megvallani. Általlom a dolgot, de nem tehettem máskép. Általlom most is szavaim, melyekkel elébe, balgatag én! szabad életemért esedezve borultam. Horvát E. Koldoltomat általlom, (mendicare erubesco). Münch. cod. Régiesen félni értelemben is. "Azért ne általjátok (ne timueritis) azokat". Bécsi cod. "Embereket nem általl vala (homines non reverebatur) Münch. cod. Elemzésére nézve l. ÁLTALKODIK. | |
* | |
| (által- vagy át-lábol) ösz. áth. Vizen, mely nem oly mély, hogy az embert elborítaná, keresztülgyalogol. Általlábolni a tavat, eret, sekély patakot, folyót. Az öreg Dunát nem lehet átlábolni. | |
* | |
| (által- vagy át-lábolás) ösz. fn. Vizen gyalog keresztülmenés, általkelés. | |
* | |
| (által- vagy át-lánczol) ösz. áth. Bizonyos téren keresztül lánczot húz vagy lánczczal körülköt, öszveszorít, valamit. Általlánczolni az utczát, hogy a szekerek ne járhassanak rajta. Általlánczolni a szekérre rakott holmit. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általlánczolnak. | |
* | |
| (által-ol-ás v. átal-ol-ás) fn. tt. általlás-t, tb. ~ok. Szégyenből, szeméremből, gyermeteg igénytelenségből származó vonakodás, nemakarás. | |
* | |
| (által- vagy át-lát) ösz. áth. és önh. 1) Állapító ragu viszonynévvel, am. valami résen, hézagon, nyiláson vagy bizonyos távolságon keresztül lát. Általlátni a palánkon, sövényen. Általlátni a folyón. Magasabb hegyről a kisebben általlátni. Átlátni a falon, szójáték = falra irt A vagy a bötüt látni, á-t látni. 2) Tárgyesetes viszonynévvel am. valaminek titkos, rejtélyes, szövevényes oldalát eszével úgy fölfogja, mintha szemeivel látná. Általlátni az ármánykodók terveit, czélját. Általlátom, hogy igazad van. Az emberek sziveit csak az Isten képes átlátni. | |
* | |
| (által- vagy át-látás) ösz. fn. 1) Valamin keresztül vagy tulsó oldalra látás. 2) A dolog mibenlétének észszel fölfogása. | |
* | |
| (által- vagy át-látható) ösz. mn. Amit észszel világosan föl lehet fogni; érthető, fölfogható, tudható. Könnyen általlátható dolog. | |
* | |
| (által- vagy át-láthatólag) ösz. ih. Észszel felfoghatólag, tudhatólag. | |
* | |
| (által vagy át-látszat) ösz. fn. Réses, nyilásos állapota valamely testnek, midőn a világosságot keresztülbocsátja. | |
* | |
| (által- vagy át-látszatos) ösz. mn. Oly állapotban levő vagy oly tulajdonságu, melynél fogva keresztül lehet rajta látni; illetőleg ritka szövetü, likacsos, igen vékony. Általlátszatos fátyol, vászon. | |
* | |
| (által- v. átlátszik) ösz. k. Valamely közbevetett test résein, hézagain, likacsain keresztül a szemekbe tünik. A reczés fátyolon átlátszik az arcz. A fák lombjai között átlátszik a hold. Továbbá bizonyos távolságon keresztül és messzeségre látszik, ellátszik. A pesti Dunasor nagy boltiratai általlátszanak Budára. | |
* | |
| (által- vagy át-látszólag) ösz. ih. Általlátszó módon vagy állapotban. | |
* | |
| (által- vagy át-látszóság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valamin keresztül lehet látni. | |
* | |
| (által- v. át-lékěl) ösz. áth. A jégen úgynevezett léket, azaz likat vág. Vízmerítés vagy halászás végett átlékelni a jeget. | |
* | |
| (által- vagy át-leng) ösz. önh. Szellőtől hajtva, ingatva onnan ide vagy innen oda szállong, pl. zászló, fátyol. Mondjuk magáról a szellőről is. V. ö. LENG. | |
* | |
| (által- vagy át-lép); ösz. önh. és áth. 1) Önhatólag állapító ragu viszonynévvel am. bizonyos téren, testen, egy lépést tesz, s azt maga után hagyja. Általlépni a csatornán, árkon, küszöbön, határon. 2) Áthatólag tárgyesetes viszonynévvel ugyan a föntebbi értelemben. Átlépni a gerendát, kerékvágást. Átlépni a hágcsót. Oly magas, oly széles, hogy általlépni nem lehet. 3) Átv. ért. erkölcsi korlát, illedelem, törvény, fegyelem szabályain túl teszi magát; máskép: általhág. | |
* | |
| (által- vagy át-lépés) ösz. fn. Egy lépéssel keresztülmenés. Átv. ért. erkölcsi általhágás. | |
* | |
| (által- vagy át-likad) ösz. önh. Keresztül lik támad rajta. Koptatásban átlikad térden a nadrág. Addig vakarni, karczolni valamit, míg átlikad. | |
* | |
| (által- vagy át-likadás) ösz. fn. Romlási állapot, midőn valamely testen likféle nyilás támad. | |
* | |
| (által- vagy át-likaszt) ösz. áth. Valamely testen dörzsölés, karczolás, koptatás, futás stb. által likat csinál. Átlikasztani a falat, deszkát. | |
* | |
| (által- vagy át-likasztás) ösz. fn Cselekvés, midőn általlikasztunk valamit. | |
* | |
| (által- vagy át-lódít) ösz. áth. Meglóbálva úgy eltaszít valakit vagy valamit, hogy a tulsó félre essék. V. ö. LÓDÍT. | |
* | |
| (által- vagy át-lódul) ösz. önh. Lódulva, azaz, mintegy maga magát neki taszítva valamin keresztül, vagy tulsó félre siet, szaporább léptekkel általmegy. V. ö. LÓDUL. | |
* | |
| (által- vagy át-lovagol) ösz. önh. Bizonyos téren lóháton megy keresztül; innen oda vagy onnan ide lovagol. A hídon általlovagolni. A szomszéd faluba általlovagolni. | |
* | |
| (által- v. át-lovagolás) ösz. fn. Utazás vagy sétajárás, midőn valamely helyen vagy valahová általlovagolunk. | |
* | |
| (által- vagy át-lő) ösz. áth. és önh. 1) Valamit keresztül lő, lövés által kilikaszt. Ötven lépésről általlőni a deszkát. 2) Tulsó félre, oldalra, partra stb. lő. Általlő a tulsó házra. Általlő az ellenség táborába. 3) Valaminek teteje fölött ellő. Általlő a bástyán, a czéltáblán, az ellenség feje fölött. | |
* | |
| (által- vagy át-lök) ösz. áth. Valakit vagy valamit lökve magától tulsó félre vagy bizonyos téren keresztültaszít. V. ö. LÖK. | |
* | |
| (által- vagy át-lövel) ösz. áth. és önh. Bizonyos résen, nyiláson vagy téren keresztül folytonosan lő. Átv. ért. mondjuk a napról, midőn sugarait sebesen messze veti. A nap átlöveli sugarait a fél földgömbön. Önhatólag véve am. sebesen keresztülröpül. A kelő nap sugarai átlövelnek a láthatáron. | |
* | |
| l. ÁLTALLÖVEL. | |
* | |
| l. ÁLTALLIKAD vagy ÁTLIKAD. | |
* | |
| l. ÁTALLIKASZT v. ÁTLIKASZT. | |
* | |
| (által- vagy át-lyukgat) ösz. áth. Valamely testen keresztül több lyukat csinál, vés, fúr, lő, stb. A czéltáblát általlyukgatták a golyók. Furóval átlyukgatni a deszkát. | |
* | |
| (által- vagy át-marat) ösz. áth. Átv. ért. kemény, szívós testet, különösen húsfélét bizonyos szer által megpuhít; általétet. A vadhúst, mielőtt ételűl elkészítenék, eczettel általmaratják. | |
* | |
| (által- vagy át-mász) ösz. önh. Bizonyos téren keresztül, innen oda, vagy onnan ide mász. A békák egyik helyről a másikra általmásznak. A falon, sövényen általmászni a szomszéd kertébe. | |
* | |
| (által- vagy át-megy) ösz. önh. Valahová bizonyos közön, elválasztó téren, határon, keresztülmegy. Általmenni a szomszédba. Gyalog, gázolva, lóháton, kocsin általmenni a vízen. Általmenni a réteken, szőlőkön, szántóföldeken. Továbbá, bizonyos felekezet, vagy párt részére áll, szegődik. Általmenni az ellenséghez. Átv. ért. bizonyos viszontagságok, bajok, akadályok közől kivergődik. Ő is átment az ebek harminczadján. Bizony sok bajon, szenvedésen mentünk már által. | |
* | |
| l. ÁLTALMEGY. | |
* | |
| (által- vagy át-melegědés) ösz. fn. Hévmérsékleti állapot, midőn valamely test általmelegedik. l. ezt. | |
* | |
| (által- vagy át-melegedik) ösz. k. Valamely test leginkább külső hőségtől meleggé lesz. Belső okból szabatosabban: általmelegűl. A forró vízbe mártott test általmelegedik. A dologban, futásban átmelegűl az ember. | |
* | |
| (által- vagy át-melegít) ösz. áth. Valamit egész belsején keresztül meleggé tesz. Az erős fűtés általmelegíti a kemenczét, szobát. A nyári forró napok átmelegítik a föld héját, a vizet. | |
* | |
| l. ÁLTALMELEGEDIK. | |
* | |
| ösz. önh. l. ÁLTALMELEGĚDIK. | |
* | |
| (által- vagy át-menés) ösz. fn. 1) Valamely térnek egyik oldaláról a másikra menés. 2) Más párthoz, felekezethez állás. | |
* | |
| (által- vagy át-menet) ösz. fn. 1) Általmenés, tárgyilag vagy elvont értelemben véve. Könnyü, nehéz általmenet. Jelent általtérést is egyik hitfelekezettől a másikra. 2) Azon hely, vonal, út, csapás, stb. melyen keresztül lehet menni. | |
* | |
| (által- vagy át-menetel) ösz. fn. Menetel, melyet valamely téren keresztül haladva teszünk. V. ö. MENETEL. | |
* | |
| ösz. mn. Általmenetelre vonatkozó. Általmeneteli hely, időszak. | |
* | |
| (által- vagy át-mér) ösz. áth. 1) Valamely tért, vagy testet egyik szélétől másikig, vagy körülmér. 2) Egyenes vonalban egyik széltől másikig terjed. | |
* | |
| (által- vagy át-mérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit átmérnek. | |
* | |
| (által- vagy át-mérő) ösz. fn. Mértani ért. egyenes vonal, mely valamely térnek vagy testnek bizonyos pontjától kiindulva annak középpontján keresztűl a tulsó pontig húzatik, s az illető test szélességét, vagy test vastagságát meghatározza. Különösen a körnek egyik oldalától a középponton keresztül a másik oldalig húzott egyenes vonal, mely a kört két egyenlő részre választja el. A székely köznépnél: csetert vagy csötört, pl. egy arasz a kenyér csetertje. | |
* | |
| (által- vagy át-metsz) ösz. áth. Bizonyos eszközzel ketté, vagy többfelé metsz, hasít, szel, választ valamit; keresztülmetsz. | |
* | |
| vagy ÁTMETSZÉS, (által- vagy át-metszés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általmetszenek. | |
* | |
| (által- v. át-mozdít) ösz. áth. Valamit avégre, és oly irányban mozdít, hogy a tulsó oldalra induljon, forduljon, stb. | |
* | |
| (által- vagy át-nedvesědik) ösz. k. A nedvesség egészen keresztül jár rajta; általán nedvessé lesz. A vízbe mártott ruha általnedvesedik. | |
* | |
| (által- vagy át-néz) ösz. áth. és önh. 1) Tudomás, megismerés végett holmit szemügyre vesz, egyenként részletesen megtekint. Általnézni a kiállított iparműveket. Általnézni a levél tárt. 2) Valamely hibát, rendetlenséget észrevétlenül feddés nélkül hagy, továbbá, valamit bizonyos okoknál, tekinteteknél fogva engedékenyen vesz, s úgy tesz, mintha nem is látná. A szülék gyakran általnézik gyermekeik pajkosságát. Békesség kedveért sokat át kell nézni. 3) Önhatólag, valamely résen, hézagon, likon keresztül, vagy tulsó oldalra néz. Általnézni a rostán, kulcslikon. Általnézni a tulsó ablakba, Pestről Budára. | |
* | |
| (által- vagy át-nézděgěl) ösz. gyak. áth. és önh. Valamit, vagy valamin gyakran, többször, ismételve keresztűlnéz. Általnézdegelni a képtárt. Általnézdegelni a folyón. Továbbá, az általellenben levőre gyakran néz. Átnézdegelni a tulsó házra. | |
* | |
| l. ÁLTALNÉZDĚGĚL. | |
* | |
| vagy ÁTNÉZÉS, (által- vagy át-nézés) ösz. fn. 1) Részletes megtekintés, vizsgálás. 2) Innenső oldalról tulsóra nézés. 3) Valamely hibának, csínynak, gyöngeségnek engedékeny észre nem vevése. V. ö. ÁLTALNÉZ. | |
* | |
| (által- vagy át-nézet) ösz. fn. Sommás foglalat, mely valamely végig vizsgált dolognak főbb pontjait tartalmazza. A polgári törvények átnézete. | |
* | |
| (által- vagy át-nyargal) ösz. önh. Nyargalva lovagol bizonyos téren keresztül, valahova. Átnyargalni a szomszéd faluba. Átnyargalni a városon. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is. Ezer ölet tíz percz alatt átnyargalni. | |
* | |
| (által- vagy át-nyom) ösz. áth. Valamit a végre vagy úgy nyom, hogy bizonyos téren, szorulaton, résen, likacsokon keresztülhasson, menjen. Nagy tolongásban általnyomni valakit az utcza tulsó oldalára. A gyümölcsízt szitán, ruhán általnyomni. | |
* | |
| (által- vagy át-nyomúl) ösz. önh. Önerejével valamely téren, szorulaton nyomról nyomra, akadályok daczára, tolakodva keresztültör. Átnyomulni a sűrü sokaságon. | |
* | |
| ösz. fn. Keresztülmenés, melyet bizonyos akadályok között általnyomulva teszünk. | |
* | |
| (által- vagy át-nyujt) ösz. áth. 1) Kézből általad, odaad valamit. Általnyujtani a tölt poharat. A periratokat, okleveleket általnyujtani az ügyésznek. 2) Bizonyos közön, téren keresztül általad. Általnyujtani a falon, kerítésen, árkon valamit. | |
* | |
| (által- vagy át-nyujtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általnyujtunk. | |
* | |
| (által- vagy át-nyúl) ösz. önh. Kiterjesztett karral, kézzel tulsó részre, vagy bizonyos közön keresztülhajol, hogy valamit adjon, vagy kapjon, elérjen stb. Általnyúlni az asztal tulsó oldalára. Általnyúlni a kapun. | |
* | |
| ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki általnyúl. 2) Állapot, midőn valami átnyulik. | |
* | |
| (által- v. át-nyulik) ösz. k. Mintegy önmagától meghosszabbodva, kiterjedve bizonyos messzeségre általér. A fa lombjai általnyulnak a kerítésen. V. ö. NYULIK. | |
* | |
| (által- vagy át-olvas) ösz. áth. Irományt, nyomtatványt elejétől végig olvas, elolvas. V. ö. OLVAS. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általolvasunk. | |
* | |
| (által-om-os) mn. tt. általomos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Székelyesen am. általános. | |
* | |
| (által-om-os-an) ih. Általánosan, egészben véve. | |
* | |
| (által- vagy át-öklel) ösz. áth. Szarvával keresztülszúr. Átv. ért. nagyobbféle szurófegyverrel, pl. dárdával, láncsával, szuronynyal keresztülbök. V. ö. ÖKLEL. | |
* | |
| (által- vagy át-ölel) ösz. áth. Egyik, vagy mindkét karjával általfog, általkulcsol valakit, vagy valamit. Az anya átöleli kedves gyermekét. V. ö. ÖLEL. | |
* | |
| (által- vagy át-ölelés) ösz fn. Cselekvěs, midőn valakit, vagy valamit általölelünk. | |
* | |
| (által- vagy át-ölt) ösz. áth. Bizonyos fonalneműeket likon általhúz, vagy varráshoz való hegyes eszközöket valamin keresztülszúr. A fonalat, czérnát általölteni a tű fokán. Átölteni a tűt a ruhán. V. ö. ÖLT. | |
* | |
| (által- vagy át-öltöget) ösz. gyak. áth. Folytonosan, egymásután, ismételve általölt. V. ö. ÖLTÖGET. | |
* | |
| (által- vagy át-öltözés) ösz. fn. Ruhaváltoztatás, midőn általöltözünk. V. ö. ÁLTALÖLTÖZIK. | |
* | |
| (által- vagy át-öltözik) ösz. k. 1) Elébbi öltözékét levetvén, más ruhát vesz magára. Megázás, izzadás után általöltözni. Mindennapi öltözékét levetve, díszruhába általöltözni. 2) Szokatlan, idegenféle, álruhába öltözik. Hogy meg ne ismerjék, általöltözött parasztruhába. | |
* | |
| ÁLTALÖLTÖZKÖDIK, l. ÁLTALÖLTÖZÉS, ÁLTALÖLTÖZIK. | |
* | |
| (által- vagy át-öltöztet) ösz. áth. Levetköztetvén elébbi ruhájából mást ad reája. V. ö. ÖLTÖZTET. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn átöltöztetünk valakit. | |
* | |
| (által- vagy át-önt) ösz. áth. Keresztül, végig, vagy tulsó félre önt. Általönteni a moslékot a tulsó ház elé. A marakodó ebeket általönteni. A vizet egyik edényből általönteni a másikba. V. ö. ÖNT. | |
* | |
| (által- vagy át-ötlik) ösz. k. Bizonyos résen, akadályon keresztülütődik, szuródik, pl. a szeg a zsákon. | |
* | |
| (által- vagy át-övez) ösz. áth. Övvel vagy övféle kötelékkel, szalaggal körülfog, körülköt. Általövezi karcsu derekát. Átövezve legyen ágyéktok. | |
* | |
| ösz. fn. Övvel való körülkötés, körülszorítás. | |
* | |
| (által- vagy át-özönlik) ösz. k. Mondjuk áradt vízről, midőn medréből kiömölve határokon túl csapong. V. ö. ÖZÖNLIK. | |
* | |
| (által-pad) ösz. fn. A csónakokon, dereglyéken keresztül fektetett vagy szegezett pad, mely ülőhelyűl szolgál; keresztpad, általdeszka. | |
* | |
| (által- vagy át-párol) ösz. áth. Átmelegedett olvadékony testrészecskéket pl. vízgőzt más testen keresztül ereszt. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, illetőleg vegyészi munkálkodás, midőn valamit átpárolnak. | |
* | |
| (által- vagy át-párolgás) ösz. fn. A fölmelegült, megtüzesedett, vagy forró test olvadékony részeinek más testen keresztűlhatása, elrepülése. | |
* | |
| (által- vagy át-párolog) ösz. önh. Mondjuk fölmelegedett test olvadékony, repülékeny részecskéiről, midőn más testen gőz, vagy páraalakban keresztülszürődnek. | |
* | |
| (által- vagy át-rág) ösz. áth. Fogai élével valami szilárd, szívos, kemény testet keresztülkoptat, átlikaszt. Az egerek átrágják a deszkát, a molyok a ruhát. | |
* | |
| (által- vagy át-rak) ösz. áth. Valamit innen oda, vagy onnan ide, vagy bizonyos helyről máshová rak. Az árukat egyik hajóról vagy szekérről másikra általrakni. | |
* | |
| (által- vagy át-rakás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit általrakunk. | |
* | |
| (által- vagy átrakodás) ösz. fn. Szállítási, vagy áthelyezési foglalkodás, midőn valaki általrakodik, l. ezt. | |
* | |
| (által- vagy át-rakodik) ösz. k. Egyik járműről vagy rakhelyről másikra hordozkodik holmijével által. V. ö. RAKODIK. | |
* | |
| (által- v. át-rándul); ösz. önh. Rövid időre, csak úgy futtában, valamely közel helyre általmegy, átlovagol, átkocsiz, áthajóz. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valahová általrándulunk. | |
* | |
| (által- vagy át-rěpěs) ösz. gyak. önh. Mondjuk kisebb madarakról, vagy szárnyas bogarakról, midőn egyik helyről másra, ideoda repkednek, szállongnak. | |
* | |
| l. ÁLTALRĚPĚS. | |
* | |
| (által- v. át-rěppen) ösz. önh. Hirtelen és sebesen, egy ízben keresztülrepül. A galambok általreppennek a házon. Átv. ért. a sebesen haladó időre alkalmazva am. hirtelen, gyorsan elmulik. | |
* | |
| (által- vagy át-rěpül) ösz. önh. Valami fölött repülve eltávozik, vagy egyik helyről másikra repül. A tyúk nem képes általrepülni a magas épületen. A páva a kastély kupjáról általrepült a templom födelére. A költöző fecskék, gólyák általrepülnek a tengeren. | |
* | |
| (által- v. át-rěpülés) ösz. fn. Repülve általszállás, túlhaladás. | |
* | |
| (által- vagy át-robog) ösz. önh. Robogva keresztül, vagy tovább megyen, halad. A hídon, utczákon átrobognak a sebesen vágtató kocsik, lovagok. V. ö. ROBOG. | |
* | |
| (által- vagy át-rohan) ösz. önh. Rohanva siet, fut bizonyos téren keresztül. V. ö. ROHAN. | |
* | |
| (által- vagy át-ront) ösz. áth. és önh. 1) Keresztültör, kettészakaszt pl. falat, gátat, töltést. 2) Önhatólag állapító ragu viszonynévvel, am. bizonyos akadályon keresztültörve megy. Átrontani az ellenség táborán. | |
* | |
| (által- vagy át-rohad) ösz. önh. A rohadás keresztüljárja. V. ö. ROHAD. | |
* | |
| (által- vagy át-rugaszkodik) ösz. k. Mondjuk különösen lóról, midőn árkon, gáton, korláton stb. keresztülugrik. V. ö. RUGASZKODIK. | |
* | |
| (által- vagy át-ruház) ösz. áth. Átv. ért. Valamely jogot, birtokot, általában vagyont másnak ad által (transvestire). | |
* | |
| (által- vagy át-ruházás) ösz. fn. Valamely jognak, birtoknak, általában vagyonnak általadása, átengedése. (Transvestitio). | |
* | |
| (által- v. át-sajtól) ösz. áth. Valamely testnek híg, folyékony részeit sajtólás által más testen keresztülnyom, átszűr. | |
* | |
| (által-l-dág) fn. tt. általság-ot. Gyöngéd szégyenlés, szemérmeskedés, midőn általlunk valamit. - Törzse általl, honnét egész épségében így irathatik: általlság. | |
* | |
| (által- vagy át-segít) ösz. áth. Segítséget nyujt valakinek, hogy bizonyos közön, téren, illetőleg akadályon keresztülhatolhasson. Általsegíteni valakit a gáton, kerítésen, sáron, árkon. | |
* | |
| (által- vagy át-sěpěr) ösz. áth. Tulsó félre, bizonyos közön, téren keresztül seper. | |
* | |
| (által- vagy át-sěprés) ösz. fn. Tulsó félre seprés. | |
* | |
| (által- vagy át-sétál) ösz. önh. Sétálva jön ide, vagy megyen oda. V. ö. SÉTÁL. | |
* | |
| (által- vagy át-sétálás) ösz. fn. Sétálva menetel vagy jövetel. | |
* | |
| (által- vagy át-siet) ösz. önh. Bizonyos téren vagy közön keresztül sietve jön, vagy megy. | |
* | |
| (által- vagy át-sudamlik) ösz. k. Gyöngéd suhogással, mintegy suttomban könnyeden keresztülsiet, általsurran, pl. a repülő madár. Átv. ért. mondatik a sebesen muló időről, korról és eseményekről. Átsudamlanak az ifjuság évei, az öröm perczei. V. ö. SUDAMLIK. | |
* | |
| (által- vagy át-sugárzik) ösz. k. Mondjuk fénylő testről, midőn sugarai bizonyos résen, nyiláson keresztülhatnak. Általsugárzik a nap az ablaktábla résein. A ragyogó szemek átsugárzanak a reczés fátyolon. | |
* | |
| (által- vagy át-suhog) ösz. önh. Suhogva megyen, halad, siet keresztül, vagy: suhogása általhallik. | |
* | |
| (által- vagy át-sűl) ösz. önh. Kivülbelül megsűl. V. ö. SŰL. | |
* | |
| (által- v. át-sűlyed) ösz. önh. Bizonyos lágy vagy omlékony részekből álló tömeg tetejétől egészen fenékig lesűlyed. | |
* | |
| (által- vagy át-süt) ösz. önh. és áth. 1) Önhatólag mondjuk a napról, midőn sugarai bizonyos résen, szorulaton keresztül meleget eresztenek. 2) Áthatólag am. valamit kivülbelül megsüt, vagy keresztüléget. | |
* | |
| (által- vagy át-száguld) ösz. önh. Bizonyos közön, téren keresztül sebesen nyargal valahová. A nyulászó lovasok általszáguldanak a mezőkön. A kémlelő huszárok általszáguldanak az ellenség előörseihez. | |
* | |
| (által- vagy át-szakgat) ösz. áth. Gátot, töltést, falat, sövényt, s ilynemű korlátokat több helyen keresztülszakaszt. Az erős hullámok általszakgatják a töltéseket. | |
* | |
| (által- vagy át-szándékozik) ösz. k. Szándéka van általmenni valahová; általmenni készül. Zimonyból általszándékozik Belgrádba. | |
* | |
| (által- v. át-szalad) ösz. önh. Bizonyos térpont előtt keresztül- vagy tulsó részre, helyre szalad. Épen most szaladt által kapunk előtt. Általszaladni a szomszédba, Pestről Budára. Átszaladni a kétfelül fölállított katonaság között. | |
* | |
| vagy ÁTSZALADÁS. (által- vagy át-szaladás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami általszalad. | |
* | |
| (által- vagy át-szalaszt) ösz. áth. 1) Megparancsolja valakinek, hogy valahová szaladjon által. 2) Vigyázatlansága vagy tehetetlensége által okozza, hogy valami átszaladjon. | |
* | |
| (által- vagy át-száll) ösz. önh. 1) Repülve, a légben lebegve bizonyos téren keresztül száll valahová. A madár egyik fáról a másikra, házról házra általszáll. Általszáll a falevél, a pehely, midőn a szellő viszi. 2) Mondjuk vízi járművekről, és a rajtok utazókról, midőn partról-partra, révből-révbe érnek. 3) Átv. ért. bizonyos vagyon, birtok, jog, hivatal stb. az elébbi birtokosról másikra megy által. | |
* | |
| (által- vagy át-szállít) ösz. áth. Járművön, nevezetesen hajón, szekéren, vagy teherhordó állatokon, pl. lovon, öszvéren, tevén stb. általvisz valamit, vagy valakit. A Dunáról tengerre, onnan Ázsiába általszállítani holmit. Folyón, tengeren általszállítani az utasokat. | |
* | |
| (által- vagy át-szállítás) ösz. fn. Közlekedési cselekvés, midőn valakit vagy valamit általszállítanak. | |
* | |
| (által- vagy át-számlál) ösz. áth. Bizonyos mennyiséget részletenként, egytől-egyig, elejétől végig számba veszen. V. ö. SZÁMLÁL, SZÁMOL, SZÁMÍT. | |
* | |
| (által- v. át-szěgez) ösz. áth. Valamely tömör, szilárd, kemény stb. testet szeggel keresztülüt. | |
* | |
| (által- vagy át-szegő) ösz. fn. Vonal, mely az egyenközü négyszög ellenes szögei között húzatván, azt két egyenlő részre választja. (Linea diagonalis). Máskép és jobban: átló. | |
* | |
| (által- vagy át-szellőz) ösz. áth. Bizonyos zárt helyen, különösen lakon a szabad léget beereszti, s fölfrisités végett keresztüljáratja. V. ö. SZELLŐZ. | |
* | |
| (által- vagy át-szenderědik) ösz. k. Átv. ért. gyöngédeden szólva am. meghal. Általszenderedett a túlvilágra. | |
* | |
| ösz. önh. l. ÁLTALSZENDERĚDIK. | |
* | |
| (által- vagy át-szigorog) ösz. önh. Szükségben, nyomorban bizonyos időszakon keresztül tengődik, vagy viszontagságokon általesik. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is. Általszigorogni a telet. | |
* | |
| (által- v. át-sziszěg) ösz. önh. Fogai közől sziszegő hangokat ad a tőle távol vagy tulsó félen levőre. | |
* | |
| (által- vagy át-szitál) ösz. áth. Szitán keresztül ereszt, illetőleg megtisztít valamit, pl. lisztet, korpát. V. ö. SZITÁL. | |
* | |
| (által- vagy át-szivárog) ösz. önh. Mondjuk folyékony, hig testről, midőn cseppenként, vagy vékony sugarakban más testnek likacsain, résein keresztülmegy. Az ernyedt háztetőn, sátoron, általszivárog az eső. A repedt edényen általszivárog a víz. Átv. ért. valami dolog kis mértékben, apródonként, lassan-lassan máshová elterjed. | |
* | |
| (által- vagy át-szivárogtat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami általszívárogjon. | |
* | |
| (által- v. át-szólít) ösz. áth. Valakit a tulsó félről, részről magához hí. | |
* | |
| (által- vagy át-szór) ösz. áth. Holmit bizonyos közön keresztül tulsó félre szór. | |
* | |
| (által- v. át-szorúl) ösz. önh. Közlekedési mód, vagy eszköz hiányában, vagy akármily akadálynál fogva bizonyos közön által nem mehetvén, a tulsó félen, nevezetesen parton, révben maradni kénytelen. Jégtorláskor átszorulni a Dunán. | |
* | |
| (által- vagy át-szótagol) ösz. áth. 1) Mondjuk olyan emberről, aki olvasásban gyakorlott nem levén csak szótagonként szakgatva olvas át valamely irományt vagy nyomtatványt. 2) A nehezen olvasható rosz irást akadozva, darabosan olvassa el. | |
* | |
| (által- v. át-szökel) ösz. önh. Bizonyos téren, illetőleg közön, akadályon, korláton, stb. keresztülugrál, szökdös; szökelve, ugrálva megyen valahova által. | |
* | |
| (által- vagy át-szökik) ösz. k. 1) Valamely közön keresztülugrik, szökik, mint a szökcső. 2) Azon testülettől, felekezettől, párttól, amelyhez tartozott, titkon, hiteszegetten egy máshoz megyen által. Általszökni az ellenséghez.
| |
* | |
| (által- vagy át-szökken) ösz. önh. Egy hirtelen, sebes, könnyü ugrással valamely közön keresztüllebben. V. ö. SZÖKKEN. | |
* | |
| (által- vagy át-szúr) ösz. áth. Hegyes szerrel, eszközzel, fegyverrel valamely testet keresztülbök. Tűvel, szeggel, árral általszurni a bőrt. | |
* | |
| (által- vagy át-szurdal) ösz. gyak. áth. Valamely testet több helyen általszúr, átlikgat, átbökdös. Tűvel általszurdalni a papirt. | |
* | |
| l. ÁLTALSZURDAL. | |
* | |
| (által- vagy át-szűr) ösz. áth. Ritka szövetű anyagon, kelmén vagy likacsos eszközön, edényen, pl. szitán, ruhán híg fofolyékony testet keresztül szivárogtat, általcsepegtet. Átszűrni a megfőtt levest, a mustot. V. ö. SZŰR, ige. | |
* | |
| (által- v. át-szürés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit átszürünk. | |
* | |
| (által- vagy át-szürenkědés) ösz. fn. A folyadéknak valamely résen, likacson átszivárgása. | |
* | |
| (által- vagy át-szürenkědik) ösz. k. Mondjuk folyadékról, midőn apró cseppekben valamely résen, hézagon keresztülszivárog. | |
* | |
| (által- vagy át-takarodik) ösz. k. Seregesen, csoportosan, mindenestül valahová általmegy, áthordozkodik. | |
* | |
| (által- vagy át-tántorog) ösz. önh. Valamely közön vagy helyre tántorogva megyen által. Részeg fővel alig birt általtántorogni a hídon. | |
* | |
| (által- v. át-tanul) ösz. áth. Valamit minden oldalról vizsgálat alá véve megismer, s róla alapos tudományt, szerez magának. | |
* | |
| (által- vagy át-tart) ösz. áth. és önh. 1) Áthatólag am. valamit a tulsó részre, félre, bizonyos közön keresztül tolva, nyújtva tart. 2) Önhatólag, útját a túlsó oldal felé irányozza. V. ö. TART. | |
* | |
| (által- vagy át-taszít) ösz. áth. Valamely közön keresztűl, tulsó oldalra taszít. A csónakot csáklyával általtaszítani a tulsó partra. A szekeret rúdjánál fogva áttaszítani. | |
* | |
| (által- v. át-tekint) ösz. önh. és áth. 1) Valami fölött keresztülnéz. Magasabb pontról áttekinteni a vidéken. 2) Áthatólag am. valamit általában keresztülnéz, szemügyre vesz. Áttekinteni az irományokat. | |
* | |
| (által- vagy át-tekintés) ösz. fn. 1) Szemlélés, midőn valamit vagy valamin futtában vagy általában áttekintünk. 2) Röviden egybevont foglalata vagy jegyzéke valamely terjedelmesb irománynak, számvitelnek stb. | |
* | |
| (által- vagy át-telepít) ösz. áth. Bizonyos népsokaságot gyarmatképen más vidékre szállít, s ott állandóan meghonosít. | |
* | |
| (által- vagy át-tér) ösz. önh. Más felekezethez, párthoz, különösen más hitvallásra megyen által. Protestans hitről áttérni a kathólika vallásra. Különbözik ettől: megtér, mely szabatosan am. a pogány hitről megyen által a keresztény vallásra, vagy az erkölcstelen életet odahagyva jobb útra fordul. | |
* | |
| ösz. fn. Vallásváltoztatásra vonatkozó cselekvés, midőn valaki áttér. | |
* | |
| (által- vagy át-térít) ösz. áth. 1) Valamely állatot, állatsereget, csordát, nyájat tulsó félre terel, hajt. Az idegen gulyához szegődött tulkot általtéríteni. 2) Egyik vallási felekezetből másikba vezet, avat. A nemegyesült görög szertartásu híveket általtéríteni az egyesültekhez. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit áttérítenek. | |
* | |
| (által- vagy át-těsz) ösz. áth. Elébbi helyéről vagy állapotából máshova, onnan ide, vagy innen oda helyez, állít, fektet. A könyvet egyik szekrényből másikba áttenni. A katonákat faluról városba áttenni. A hivatalnokot más osztályba általtenni. Számvetéskor valamely öszveget új lapra áttenni, azaz átírni. | |
* | |
| ösz. fn. Átszállítás, átvitel, áthelyezés; más lapra átvitt öszveg a számitásban. | |
* | |
| ÁLTALTETSZŐ, l. ÁLTALLÁTSZIK, ÁLTALLÁTSZÓ. | |
* | |
| (által- vagy áttivornyáz) ösz. áth. Bizonyos időt tivornyázva, devernyálva, dőzsölve, dorbézolva tölt el. Áttivornyázni egész napokat, éjeket. | |
* | |
| (által- vagy át-tol) ösz. áth. Valamely közön keresztül, a tulsó félre, részre, oldalra tol valamit. A taligát általtolni a hídon, sáron. | |
* | |
| (által- vagy át-tolakodik) ösz. k. Sűrü népcsoporton, illetőleg állatseregen keresztülnyomakodik, tolva és tolatva keresztülhatol. V. ö. TOLAKODIK. | |
* | |
| (által- vagy át-tölt) ösz. áth. Híg vagy omlékony részekből álló tömeget, gyűtestet más helyre, más edénybe tölt. A bort nagyobb hordóból kisebbekbe általtölteni. A gabonát zsákokból hombárba áttölteni. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki áttölt valamit. | |
* | |
| (által- vagy áttör) ösz. áth. Merev keménységü testen, alkotmányon erőszakosan rést, hézagot, nyilást csinál. Általtörni a falat. Önhatólag állapitó ragu viszonynevet vonz, s am. bizonyos akadályon keresztülhat, nyomul. Áttörni az ellenség táborán. | |
* | |
| (által- vagy át-tündöklik) ösz. k. Ragyogó fénysugaraival az előtte álló test hézagain, résein, likacsain keresztülhat. | |
* | |
| (által- vagy át-tűz) ösz. áth. Tűnemű hegyes eszközzel valamit keresztülszúr. V. ö. TŰZ, ige. | |
* | |
| (által- v. át-tüzesít) ösz. áth. Valamely égékeny tűzfogó testet kivülbelül izzóvá teszen. Általtüzesíteni a vasat. Az erős fűtés átüzesíti a vaskályhát. | |
* | |
| (által- vagy át-ugraszt) ösz. áth. Embert vagy oktalan állatot ösztönöz, kényszerít, hogy valamely közön, korláton stb általugorjék. A lovat általugrasztani az árkon, a csermelyen. V. ö. ÁLTALUGRAT. | |
* | |
| (által- vagy át-ugrat) ösz. áth. Am. általugraszt, csakhogy az általugrat önhatólag is használtatik állapító ragu viszonynévvel, midőn t. i. azt jelenti, hogy a lóval együtt ugrik valamin keresztül. Az ügyes lovag átugrat az árkon, a patakon. Ezen korláton nem lehet átugratni. | |
* | |
| (által- vagy átugrik) ösz. k. Valamely téren, közön, korláton ugorva keresztülszáll, a tulsó oldalra veti magát. Áthatólag is használtatik. Általugrani a kerítésen vagy keritést. Átugrani a száz tű hosszát. Akkor mondj hoppot, mikor általugortad az árkot. Átugrotta, mint perki leány a férjhezmenést. Km. V. ö. UGRIK. | |
* | |
| (által- vagy át-úsz) ösz. önh. Szabatosan véve mondjuk élő állatról, midőn tagjainak mozgatása által mintegy evezve, tehát önerejével a vizen lebegve keresztülhajtja magát. Áthatólag is használtatik. Általúszni a Dunán vagy Dunát. Pestről általúszni Budára. Amely eb egyszer átúszta a Dunát, máskor is megpróbálja az azt. Km. Átv. ért. valamit fölületesen végez. Átúszni az iskolákon. V. ö. ÚSZ és ÚSZIK. | |
* | |
| (által-út) ösz. fn. Egyenes, torony iránt vezető, legrövidebb út. 2) Keresztút, mely egy másik úton átvág. "Monda az szíz Mária szent Jánosnak: Fiam János, jer el előst (elül, előre) imez általútra, netalántal megláthatjok az én édes fiamat." Régi Passio. 3) Keresztülutazás, rándulás bizonyos helyen. | |
* | |
| (által- vagy át-utasít) ösz. áth. Az utast vagy menőben levőt más helyre, innen amoda, a tulsó félre igazítja; megmondja, hol s merre kell átmenni. Általutasítani valakit az erdőségen. | |
* | |
| lásd ÁLTALUTAZIK. | |
* | |
| (által- v. át-utazás) ösz. fn. Útfolytatás valamely helyen keresztül. | |
* | |
| (által- v. át-utazik) ösz. k. Valamely helyen keresztül tovább folytatja útját. | |
* | |
| (által-uttal) ösz. ih. Röviden, torony iránt menve. Általuttal jönni, menni. | |
* | |
| (által- vagy át-üget) ösz. önh. Bizonyos közön, téren, szorulaton stb. ügetve siet keresztül vagy valahova. | |
* | |
| (által- vagy át-ültet) ösz. áth. Növényt elébbi helyéről máshova ás be további tenyészés, gyarapodás végett. A csemetéket a faiskolából általültetni a gyümölcsösbe. V. ö. ÜLTET. | |
* | |
| (által- vagy át-ültetés) ösz. fn. Kertészi munka, cselekvés, midőn valamit általültetnek. | |
* | |
| (által- vagy át-üt) ösz. áth. Ütve, ütőeszközzel valamely tömör test egyik oldaláról a másikig rést, hézagot, likat tör. Általütni a falat, kemenczét. | |
* | |
| (által- vagy át-űz) ösz. áth. Valamely téren, közön, szorulaton keresztül a másik részre, oldalra hajt, kerget. Az ellenséget általűzni az erdőn, hegyen, ingoványon. V. ö. ŰZ. | |
* | |
| (által- vagy át-üzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit általüzünk. | |
* | |
| (által- vagy át-üzen) ösz. önh. A tulsó félen, részen, oldalon levőknek üzen, tudósítást küld. Általüzentem neki, hogy már honn vagyok. V. ö. ÜZEN vagy IZEN. | |
* | |
| (által- vagy át-vág) ösz. áth. Éles eszközzel, fegyverrel valamely kemény tömör testet keresztülhasít, ketté választ. A fát derékon vagy tőben általvágni. Különösen az erdőn keresztül bizonyos vonalban kivágja a fákat. | |
* | |
| (által- vagy át-vágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn általvágnak valamit. Különösen valamely téren keresztül tett hasítás, árkolás, határvonás. | |
* | |
| (által- v. át-vagdal) ösz. gyak. áth. Valamit többszöri vágással vagy több helyen keresztülhasogat, metél, részekre választ. | |
* | |
| (által- v. át-vágtat) ösz. önh. Mondjuk lovasról, illetőleg sebes futásban levő lóról, midőn vágtatva nyargal keresztül valamely közön, téren, szorulaton. V. ö. VÁGTAT. | |
* | |
| (által- vagy át-váj) ösz. áth. Körmökkel vagy valamely kisebb nemű hegyes eszközzel valamely testen keresztül likat csinál. V. ö. VÁJ. | |
* | |
| (által- vagy át-vakar) ösz. áth. Vékonyabbféle testet, pl. lemezt, levelet, bőrt vakarva keresztüllikaszt. Tollkéssel általvakarni a papirt. | |
* | |
| (által- vagy át-vakoskodik) ösz. k. Sötétségben vagy vakon tapogatódzva bizonyos közön, téren általmegy, átvergődik. | |
* | |
| (által-válasz) ösz. fn. Röviden, kereken, hímezéshámozás, teketória nélkül adott válasz. | |
* | |
| (által- v. átvállal) ösz. áth. Anyagi, erkölcsi vagy szellemi terhet, illetőleg munkát, kötelességet, tartozást, mástól magára vesz. Általvállalni az áruk szállítását, mások adósságát. | |
* | |
| (által- vagy át-vállalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit általvállalunk. | |
* | |
| (által- v. át-változás) ösz. fn. Állapot, midőn valaminek alakja vagy állománya, vagy egész minemüsége valami mássá leszen. Hittani ért. a kenyér és bor állományának Úr testévé és vérévé levése. | |
* | |
| (által- vagy át-változik) ösz. k. Más alakot ölt vagy alkatrészei, illetőleg állománya az előbbitől különböző lesz. A hernyó általváltozik lepkévé, az ebihal békává. | |
* | |
| (által- vagy át-változtat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami általváltozzék; más alakuvá képez, más állományuvá tesz. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, mely valamit általváltoztat. | |
* | |
| (által- vagy át-vándorol) ösz. önh. Lakváltoztatás végett, máshová utazik, zarándokol. Használtatik áthatólag is, mely esetben am. bizonyos helyeken, országokon keresztülutazik. Általvándorolta Európát. | |
* | |
| (által- vagy át-varr) ösz. fn. Keresztül varr; a szövet szinéről fonákjára teszi az öltéseket. | |
* | |
| (által- vagy át-vám) ösz. fn. Vám, melyet bizonyos közlekedési határvonalakon átvitel fejében fizetnek a szállítmányoktól. | |
* | |
| (által- v. át-vegyűl) ösz. önh. Valamely test vegyészi működés által másalakuvá és nemüvé leszen. | |
* | |
| (által- vagy át-ver) ösz. áth. 1) Verve, ütve bizonyos téren, közön, szorulaton keresztülhajt, kerget, üt. Általverni a gulyát a sáron, vizen. 2) Keresztültör, rombol valamit. Általverni a falat. 3) Átv. ért. mondjuk holmi zsírnemű, olajos nedvekről, testekről, midőn más testeken keresztülszivárognak. A kalapot átveri az izzadság, a zsír. A falat átveri a salétrom. | |
* | |
| (által- v. át-verěget) ösz. gyak. áth. Valamit gyakran verve, ütögetve, kopogtatva keresztülüt. | |
* | |
| (által- vagy át-verekědik) ösz. k. Nagy ügygyel bajjal vesződve valamely akadályokon, nehézségeken keresztültör, másképen: általvergődik. | |
* | |
| (által- vagy át-vés) ösz. áth. Vésüvel keresztülmetsz, likaszt valamit. V. ö. VÉS. | |
* | |
| (által- vagy át-věsz) ösz. áth. Általvenni a megvásárlott árukat. Átvenni az örökséget. b) Más különféle czélból. Átvenni az irományokat, okleveleket, a levéltárba letétel végett. Átvenni a hivatalt. Viszonyige: általad vagy átad. | |
* | |
| (által- v. át-vet) ösz. áth. 1) Egyes kézemeléssel, egy lökéssel valamit bizonyos közön keresztül a tulsó részre vet. A lopott jószágot általvetni a kerítésen. 2) Málha, vagy ruhafélének egyik végét a vállon keresztül, vagy egyik oldalról a másikra fekteti. Általvetni balvállon a köpeny szárnyát. A teherhordó öszvér hátán átvenni a zsákot. | |
* | |
| (által- vagy át-vétel) ösz. fn. Cselekvény, midőn mástól nyujtott, adott, vásárlott, ránk bizott, oda engedett valamit általveszünk. Jószág, örökség átvétele. | |
* | |
| (által- vagy át-vető) ösz. fn. Málhás zsák vagy kettős tarisznya, melyet a teherhordó állat hátán keresztül vetnek, vagyis fektetnek. | |
* | |
| (által- vagy át-vezérěl) ösz. áth. Valamely sereget, sokaságot bizonyos téren, közön keresztül vezérképen, parancsló főnök gyanánt vezényel. A hadakat idegen földre sok akadályok között általvezérelni. | |
* | |
| (által- vagy át-vezet) ösz. áth. Elül menve vagy útmutató kalauzképen valamely téren, közön keresztül egyet vagy többet valahová vezet. Szélesebb értelmű, mint: átvezérel. Átv. ért. mondjuk vizek medreiről, csatornákról, utakról, melyeket bizonyos téren keresztül vonnak, húznak, ásnak. A patak árkát, a csatornát általvezetni az uton. Az utat átvezetni a legelőn. | |
* | |
| (által- vagy át-vezetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit általvezetünk. | |
* | |
| (által- v. át-világít) ösz. ön- és áth. 1) Világosságot bocsát a tulsó félre. Az egyik utczasoron égő lámpák átvilágítanak a tulsó sorra. 2) Világa valamely résen, közön, szorulaton, likacsokon keresztülhat. A pásztori tüzek általvilágítanak az erdők homályain. Szabatosabban: általviláglik. | |
* | |
| (által- vagy át-világlás) ösz. fn. A világfénynek valamely testen, illetőleg közön, résen keresztülhatása. | |
* | |
| (által- vagy át-világlik) ösz. k. Világa, fénye keresztüllátszik. | |
* | |
| (által- vagy át-világló) ösz. mn. Amin a világ keresztüllátszik, általhat. Általvilágló testek. | |
* | |
| (által- vagy át-viraszt) ösz. áth. Az éjet esttől reggelig virasztva, ébren tölti el. Átvirasztani az éjet. | |
* | |
| (által- vagy át-visz) ösz. áth. 1) Valakit vagy valamit fölfogva bizonyos téren, közön a tulsó részre, keresztülvisz. Vállra vetve, ölben, karon, háton általvinni a málhát. 2) Valamely járművel általszállít. Kocsin, kompon, dereglyén általvinni. | |
* | |
| (által- vagy át-vitel) ösz. fn. Valaminek egyik félről, részről, oldalról a másikra általtétele, általszállítása, pl. a réven, hídon. | |
* | |
| (által- vagy át-vitt) ösz. mn. 1) Amit innen túlra szállítottak, általhordottak. Folyón, réven, vámon általvitt szállítmányok. 2) Nyelvtanilag, ami nem tulajdon értelemben használtatik, képes kifejezésü, pl. ezen mondatban: elszakad az élet fonala, az elszakad és fonala átvitt értelemben csak hasonlítólag mondatik az "élet"-ről. | |
* | |
| (által- vagy át-vizsgál) ösz. áth. Valamit minden részről, minden tekintetben figyelembe veszen, illetőleg kikutat, kifürkész, hogy mivoltáról s mibenlétéről alapos tudomása legyen. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit átvizsgálunk. | |
* | |
| (által- vagy át-von) ösz. áth. Valamit bizonyos közön, téren keresztül a tulsó részre, félre, oldalra von. | |
* | |
| (által- v. át-vontat) ösz. áth. Idegen erő, ú. m. állatok, gépek segítségével valamit a tulsó részre szállít. | |
* | |
| (által- vagy át-vonúl) ösz. önh. Tartós, lassu haladással, mozgással, lépéssel keresztülmegyen. A hadsereg általvonúl az erdőségen, a hegyen, a hídon. Átvonulnak a láthatáron a fellegek. | |
* | |
| (által- vagy át-zúg) ösz. önh. Zúgó hangjával valamin keresztülhat, zúgása a tulsó félre általhallik. Az erős szél általzúg az erdőn. A sebes forgásu malomkerekek átzúgnak a szomszéd faluba. Áthatólag is használtatik. A szél átzúgja az erdőt. | |
* | |
| (által- vagy át-zúz) ösz. áth. Erős nyomás által valamely testet lapítva darabokra tördel. | |
* | |
| (ál-tat) áth. m. áltat-tam, ~tál, ~ott, par. áltass. Csalódásba, mintegy álvéleménybe hoz, ámít. Hiú igéretekkel, reményekkel áltatni valakit. | |
* | |
| (ál-tat-ás) fn. tt. áltatás-t, tb. ~ok. Csalódásba ejtés, ámítás, hiú kecsegtetés. | |
* | |
| (ál-tat-ó) mn. és fn. tt. áltató-t. 1) Amivel áltatnak. Áltató beszéd, biztatás, igéret. 2) Személy, aki másokat áltatni, azaz ámítani, szokott. | |
* | |
| (ál-tehén-himlő) ösz. fn. Himlő, mely a tehénhimlőhöz némileg hasonló, de valóban nem az. (Vaccina spuria). | |
* | |
| (ál-teke) ösz. fn. Oly teke, melynek fölülete nem minden pontban fekszik hasonló távolságban a középponttól. (Sphaeroid). | |
* | |
| (ál-termék) ösz. fn. A valódi termékhez csak szinre, külsőleg hasonló, fattyu termés, pl. üszög. | |
* | |
| (ál-termet) ösz. fn. Ferde kinövésü, nem ép testalkat. | |
* | |
| (ál-tétel) ösz. fn. Okoskodási alapul használt hamis állítmány. (Sophisma). | |
* | |
| (ál-teve) ösz. fn. Állatfaj, mely némileg a tevéhez hasonló, de sima háta, és púpos szügye van. (Camelus spurius). | |
* | |
| (ál-toborzó) ösz. fn. Oly toborzó, aki más hatalmasság részére, vagy más czélra gyüjt katonákat mint állítja. | |
* | |
| (ál-topáz) ösz. fn. Üvegből köszörült s topázkövet hazudó mű. | |
* | |
| (ál-tűz) ösz. fn. A tengeri hajósoknál am. jeladó tűz, midőn a gyujtókanóczot föllobbantják s legott elaludni engedik. | |
* | |
| (ál-út) ösz. fn. 1) Nem azon út, mely czélra vezet; tekervényes, görbe, tévesztő, csalóka út. 2) Titkos út. Álútakon vezetni a sereget. Álúton elsurranni az üldözők elől. | |
* | |
| (ál-üstök) ösz. fn. Hamis, idegen hajból font üstök; vendégüstök. Álüstököt viselni. | |
* | |
| (ál-verem) ösz. fn. Titkos, eltakarva tartott verem, melynek czélja valamit elrejteni vagy megfogni, kelepczébe ejteni benne, milyen pl. a farkasverem. | |
* | |
| (ál-vita) ösz. fn. Mulattató látványul, vagy gyakorlatul szolgáló harczjáték, párviadal, milyen a régi lovagkorban divatozott. | |
* | |
| (ál-vita-hely) ösz. fn. Tér, kör, melyen az álvitákat, harczjátékokat tartották vagy tartják. | |
* | |
| (ál-vívó) ösz. fn. Harczos, vitéz, bajvívó, aki az úgynevezett álvitákban küzdeni szokott. l. ÁLVITA. | |
* | |
| vékonyhangon ~ ÉLY, névképző. Alkot 1) főneveket, és pedig a) elvont gyökökből, mint: dag-ály, hom-ály, nad-ály, ap-ály, fek-ély, b) önálló nevekből, mint: lap-ály, szem-ély, sereg-ély, c) igékből: szab-ály, oszt-ály, asz-ály, akad-ály, szeg-ély, vesz-ély, 2) mellékneveket: kop-ály, csek-ély, tereb-ély, kev-ély. Több bevett idegen szók hasonló végzetű szótaggal honosíttattak meg, mint: muskatály, papagály, mordály, ispotály, bokály, fertály, kristály, karabély, barbély, bordély, kastély, fustély, stb.
Mi e képző elemzését illeti, valószinű, hogy két külön alkatrészből állott öszve, nevezetesen az igékhez járuló ály ély gyakorlatos képzőjü ál él igék részesülőjéből fejlődött ki. Vannak t. i. igék, leginkább tájszokásilag divatozók, melyekből ál él képzővel gyakorlatos származékok erednek, pl. jár jár-ál, hál hál-ál, szok, szok-ál, men, men-él, lesz (van) lev-él. E hasonlat szerint fölteszszük, hogy ezen igék: szab, oszt, asz, akad, szeg, vesz gyakorlatos származékai: szab-ál, oszt-ál, asz-ál, akad-ál, szeg-él, vesz-él, azaz folytonosan vagy gyakran szab, oszt, asz-ik, akad, szeg, vesz. E gyakorlatos igék részesülői: szabáló, osztáló, aszáló, akadáló, szegélő, veszélő, hangváltozattal: szabáli, osztáli, aszáli, akadáli, szegéli, veszéli, (mint: csaló csali, sunyó sunyi, hányóvető hányiveti, stb.). Végre az l egy hanggá olvadván öszve, az utána álló i-vel kiejtésben lett: szabály, osztály, aszály, akadály, szegély, veszély. Ugyanezen hasonlat szerint föltehetjük, hogy nevekből, és elvont gyökökből is származtak ilyetén gyakorlatos igék: lapál, dagál, apál, személ, seregél, terebél, s ezekből fejlődtek ki: lapály, terjedelmes lap; dagály, terjedelmes dag, dagadozó valami; apály, apadozó állapot; seregély, seregelni, seregben járni szokott madárfaj; terebély, nagy kiterjedésü. Ezen nyomon a titkosan működő nyelvérzék ösztöne és sugalata szerint helyesen alkotott új szók, melyekhez, az érintett szabály is tartozik: hatály, hatáló, nagyhatásu erő; aggály, folytonosan aggó lelki állapot; ragály, tovább, folytonosan ragadó kór; szenvedély, vetély, beszély, erély, segély, engedély, s több mások. Ezen nemű szókban jobbára a folytonosság, tartósság, terjedelmesség, szóval, sokaság, gyakorlat alapeszméje rejlik; V. ö. LY, és NY, mint képző. | |
* | |
| I. kötszó. 1) Bizonyító, erősítő, helybenhagyó jelentésű, s jobbára más kötszó vagy igehatárzó után áll, pl. úgy ám, igen ám, ott ám, no biz ám, hiszem ám; az igekötők után feleletképen használtatik, mely esetben az illető ige alattomban értetik, pl. eljösz-e? el ám; meglátogatsz-e? meg ám; ugyan meg esett neki; meg ám. 2) Ráhagyást, beleegyezést jelent, pl. ám legyen, ám lásd, ám Isten neki. 3) Ellentétes, ellenmondó: ám de mégis talán nincs úgy; ám ha mást gondolna. 4) Némely tájakon lám, nám helyett használják. Ám ni! ám megmondtam. II. Elvont gyök, melyből ámé, ámít, ámul, ámélkodik, stb. származtak. l. Á gyök. III. Segítő raggal s im ikertárssal párosulva: immel ámmal, am. kedvetlenül, kényszerülve, tunyán, lustán. | |
* | |
| szóképző, mely csak kevés nevet alkot elvont és önálló gyökökből, milyenek: csill-ám, vill-ám, hull-ám, kar-ám, vid-ám, s az újabb alkotásu fal-ám, sir-ám; vékony hangon: ém, pl. föd-ém. Eredetre nézve egy a rövid am em képzővel. l. AM, EM képző. | |
* | |
| igemódosító rag, vékonyhangon ÉM, mely tulajdonkép két ragból van öszvehúzva, ú. m. az időképző a e, illetőleg na ne, és az első személyrag am em-ből, nevezetesen a) a határozott alaku igék első multjának egyesszámu első személyében, pl. látám = lát-a-am, hallám = hall-a-am, vetém = vet-e-em, törém = tör-e-em, b) az óhajtómódban, látnám = látn-a-am, hallanám = hall-a-na-am, vetném = vet-ne-em, törném = tör-ne-em. Hasonlóan az ik-es igéknél az említett időkben: ivám evém, innám, enném. | |
* | |
| első személy birtokragu neveknél, midőn t. i. maga a név a hangzón végződik, az am birtokrag amazzal egygyé azaz hosszu á-vá olvad: apa apa-am = apám, haza haza-am = hazám; vékonyhangon: ém, p. kefe kefe-em = kefém. | |
* | |
| (ám-bár) ösz. kötszó. Élünk vele, midőn valamely mondatot ellentét gyanánt állítunk egy másikkal szembe, s am. jóllehet, noha. A viszonymondatban mégis, de, mindazáltal felel meg neki, pl. Ámbár lelkemből szeretlek: de kedvedért törvényt nem szeghetek. Ámbár magam is szegény vagyok: mindazáltal, ami telik tőlem, szivesen adok. Midőn az utómondatot vezérli, akkor az előmondat kötszó nélkül áll. Elutazott, ámbár igen kértem volt, hogy maradjon. | |
* | |
| (ám-bátor) ösz. kötszó. Értelmére nézve l. ÁMBÁR és BÁTOR, ksz. | |
* | |
| l. ÁMOLYOG. Előfordul a csángó dalokban:
"Ulyan beteg vagyok, hogy szinte meghalok, Édeszem házaig mégisz elámbolygok." | |
* | |
| (ám-de) ösz. kötszó. A körbeszéd második részét vezeti, vagyis az utómondatot öszveköti az előmondattal. Ellenvetést, nehézséget fejez ki, melyet az előmondat állítmánya ellenében teszünk. Te gazdag létedre könnyen beszélsz: ámde mit mondjunk mi szegények? Ha nyiltan rajtunk üt valaki, védhetjük magunkat: ámde mitevők legyünk, ha orozva támadnak meg? | |
* | |
| (1), (ám-é) indulatszó, s am. imé! lám! nini! régi iratokban: ame. | |
* | |
| (2), (ám-é) elvont törzs, melyből ámét, ámít, ámúl és származékaik eredtek. Eredeti jelentése: bámuló, csudálkozó, szájtátó, átv. ért. buta, ostoba. V. ö. Á gyök. | |
* | |
| (ám-é-el-kod-ik) k. m. ámélkod-tam, ~tál, ~ott. Régies a mai ámúl helyett. Elámélkodik. Pesti Gábor, Nádorcodex stb. | |
* | |
| (ám-ít vagy ám-é-t) áth. m. ámít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Valóság szine alatt, álokoskodással, ravaszsággal csalódásba ejt, vakon elhitet valakit, áldolgot igaz gyanánt oly meglepőleg ad elő, hogy a ráhallgató itélőtehetsége egészen elfogul. Igéretekkel, szép szóval ámítani valakit. A tapasztalatlan könnyenhivőt holmi hazugságokkal ámítani. | |
* | |
| (ám-ít-ás vagy ám-é-t-ás) fn. tt. ámítás-t, tb. ~ok. Csalás neme, melylyel különösen hiú reményeket vagy balfogalmakat támasztani szoktak; csalóka elhitetés, vágygerjesztés. | |
* | |
| (ám-it-o-gat v. ám-é-t-og-at) gyak. áth. m. ámítgat-tam, ~tál, ~ott, par. ámítgass. Gyakran vagy folytonosan ámít, hiteget, hiu reményekkel kecsegtet. | |
* | |
| (ám-ít-ó mn. és fn. tt. ámító-t. Aki másokat ámít, hitegető, álokoskodással, vagy ravasz fogásokkal élő csalafinta. Ámító nyegle orvos. | |
* | |
| (ám-oly-og-ás) fn. tt. ámolygás-t, tb. ~ok. Ámulva, szájtátva, tétlenül ideoda járás. | |
* | |
| (ám-oly-og) önh. m. ámolyog-tam, ~tál, ámolygott vagy ámolygottam, ámolygottál, htn. ~ni vagy ámolygani. Ámulva, tátogatva, czéltalanul, henyén álldogál vagy ideoda jár; áncsorog. | |
* | |
| (a latin ampulla után) fn. tt. ámpolnát, tb. ámpolnák. Üvegből készült füles palaczk, milyent a kathólikus templomokban a bor és víz tartására az oltárnál használnak. Vízes, boros ámpolna. | |
* | |
| (ám-úl) önh. m. ámúl-t. Csudásnak, megfoghatatlannak látszó dolgon bámúl, megáll az esze rajta, és mintegy tátva marad a szája. | |
* | |
| ÁMULÁS, (ám-ul-ás) fn. tt. ámulás-t, tb. ~ok. Csudálkozás, bámulás, valamely meglepő, váratlan, megfoghatatlan dolog, tünemény fölött. | |
* | |
| ÁMULAT, (ám-ul-at) fn. tt. ámulat-ot. Az ész működését mintegy nélkülöző lelki állapot, melyet valamely csudás dolog általi meglepetés az ember egész valóján előidéz. Ámulatából alig bírt eszére térni. Ellepte az ámulat. | |
* | |
| vékonyhangon ~ ÉN. I. Több kölcsönözött idegen szók módosított végszótaga, nevezetesen a) a keresztnevekben, mint: Adorján, István, Fábián, Cziprián, Demjén; b) másféle nevekben, pl. gárdián, porczelán, ispán, sátán, tulipán, fáczán, tömjén, pergamén. Ezek és ilyenek részint az eredeti szók kurtítása, részint átalakítása által képződtek. II. Képzőféle végtag némely magyar eredetü szókban, mint: csalán, kalán (melyek fordítva is használtatnak: csanál, kanál), bojtorján, surján, burján, tátorján, foszlán, aggastyán, tehén, pereszlén, s ezen melléknév: kaján. Ezek elemzését illetőleg l. N és NY képző. Az igék közől jóformán csak egy ily képzőjü van: kiván. III. Oly igehatárzók végszótaga, melyek a vagy e végzetü melléknevekből származnak, s tulajdonkép öszve van húzva az a + an vagy e + en-ből, pl. bután = buta-an, tompán = tompa-an, gyöngén = gyönge-en, ferdén = ferde-en, talán = tala-an. Ezek pedig: igazán, magyarán = igaz-an, magyar-an, vagy igazi-an, magyari-an. IV. Állapító ragból és a törzsszónak a e véghangzójából van öszvehúzva, pl. Budán = Buda-on, ruhán = ruha-on, Becsén = Becse-en, kefén = kefe-en. | |
* | |
| elvont törzs, melyből áncsori, áncsorog származtak. Gyöke a bámuló szájtátást jelentő ám, egyszerűen á, honnan ácsori, ácsorog vagy áncsori, áncsorog egyet jelentenek. Mint képző talán csak az egyetlen bogáncs szóban fordul elő, s egy az ács képzővel, honnan máskép: bogács. | |
* | |
| (ám-cs-or-i) mn. tt. áncsori-t, tb. ~ak. Köznyelven a vicsori szóval ikerítve használtatik, s am. szájtáti, henyélkedő; áncsori-vicsori ember, am. tátogató, vigyorgó ostoba, mihaszna ember. Máskép: ácsori. | |
* | |
| (ám-d-or-od-ik) k. m. ándorod-tam, ~tál, ~ott. Balatonmelléki tájszó, am. esze, gondolata belemerűl, mintegy beleámúl valamibe. Rokona: andalodik. | |
* | |
| 1) némely idegen nyelvekből kölcsönzött szók végszótaga; pl. puszpáng, istráng, pisztráng, 2) kevés magyar szók képzőjű, mint: hus-áng, kat-áng. V. ö. ANG, képző. Vékonyhangon éng némely helynevekben. Enyéng. Venyéng. | |
* | |
| (ám-og-ó) mn. tt. ángó-t, tb. ~k. Ikertárssal: ángó-bángó, jelent, ámuló, bámuló, szájtátó haszontalan ügyetlen embert, máskép: angalit. Gyöke a bámulási á! ám! | |
* | |
| ÁNGOLOS, stb. l. ANGOL, ANGOLOS. | |
* | |
| l. ANGOLNA. | |
* | |
| fn. tt. ángy-ot. Szoros értelemben am. testvérbáty felesége. (Glos, fratria). Ángyom asszony. Ángyoddal ne játszszál. Km. Némelyek az öcs, azaz fiatalabb fivér feleségét is így nevezik, mi másutt, pl. Mátyusföldén: menyem asszony. Kiterjesztetik ezen elnevezés némely vidéken a távolabbi atyafiak feleségeire is, azaz mind azokéira, kiket bátya neven hivunk.
E szó eredetre nézve nem egyéb, mint az any, anya módosítása, mintha volna: any-gy, melyben a lágy gy hang mintegy kisebb, fiatalabb anyát látszik kifejezni. V. ö. ~ GY, képző. A szanszkritban nandá ugyanazon jelentésű. A törökben enge vagy jenge Hindoglu szerént = bátyám neje. | |
* | |
| puszta Veszprém vármegyében helyragokkal: Angyád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ángy-i) fn. tt. ángyi-t, tb. ~k. Az ángy szónak gyöngéd, kedveskedő kicsinyítője, mit az i képző fejez ki, mint a néni, bácsi, mámi, táti, szókban is. Népies nyelven előtéttel: gyángyi, mint: anya, nyanya, apa papa. | |
* | |
| (ángy-i-ka) fn. tt. ángyiká-t, tb. ángyikák. Az ángyi kicsinyítője, mint: nénike, bácsika, öcsike, mámika, tátika. "Ángyikám kenderkét áztatott." Népd. | |
* | |
| (ángy-ó) fn. tt. ángyó-t. Az ángy szónak öregbítője, s am. koros, idős ángy; hasonlók: anyó, apó, bátyó. | |
* | |
| női keresztnév, az Anna kicsinyítője, máskép: Anikó, vagy Nacza, Pannika, Annus. | |
* | |
| fn. tt. ánis-t, tb. ~ok. A pimpinellák neméhez tartozó növényfaj, melynek ízletes magvát a kenyér és zsemlyesütők fűszerül használják, görögül anison. (Pimpinella anisum). | |
* | |
| (ánis-czukor) ösz. fn. Öszvetört ánissal vegyített, fűszerezett czukor. | |
* | |
| (ánis-kapor) ösz. fn. Kapornemű fű, melyen az úgynevezett édes kömény terem, máskép: olaszkapor. | |
* | |
| (ánis-kapor-mag) ösz. fn. Az ániskapor nevü növénynek fűszeres magva. | |
* | |
| (ánis-kapor-mag-por) ösz. fn. Az öszvezúzott ániskapormagból készített por. | |
* | |
| (ánis-kapor-olaj) ösz. fn. Ániskapor magvából sajtólt olaj. | |
* | |
| (ánis-kapor-víz) ösz. fn. Ánismagokból csepegtetett víz; ániskaporlél. | |
* | |
| (ánis-kenyér) ösz. fn. Kenyér, ánismaggal fűszerezett tésztából. | |
* | |
| (ánis-lél) ösz. fn. Ánismagból készített lél, vagy szesz. | |
* | |
| (ánis-mag) ösz. fn. Ánisnövény fűszeres magva. Ánismaggal sütött kenyér. | |
* | |
| (ánis-os) mn. tt. ánisos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ánismaggal kevert, behintett, fűszerezett. Ánisos zsemlye, kenyér, pálinka. | |
* | |
| (ánis-olaj) ösz. fn. Ánismagból sajtólt olaj. | |
* | |
| (ánis-pálinka) ösz. fn. Ánismaggal fűszerezett pálinka. | |
* | |
| l. ÁNIS. | |
* | |
| vékonyhangon ~ ÉNK, (1), szóképző, mely néhány melléknevet alkot igékből, milyenek: nyulánk, falánk, félénk, élénk. Alap fogalomban képességet, hajlamot, gyakorlati mineműséget jelent, pl. nyulánk, a mi könnyen nyúlik, nyujtható; falánk, evésre, zabálásra hajlandó, sokevő, mohó; félénk, aki hamar megijed, ijedésre hajlandó; élénk igen eleven, mozgékony. Ide sorozható: fulánk, eredetileg furánk, ami hegyes vékony tulajdonságánál fogva könnyen átfúr valamit; nyalánk, nyalogatni szerető. Ezen képző nem egyéb, mint a rokon érteményű ák ék módosított alakja n közbetéttel, mely egyszersmind nagyító érteményü, pl. e szókban: isz-ák, eszeny-ák, decs-ák, tud-ák. Rokona: ékony, ékeny, honnan, nyulánk = nyulékony, falánk = falékony, nyalánk = nyalékony, félénk = félékeny, élénk = élékeny, stb. E nagyítási érteményénel fogva szintén rokonságban van a nagyító ók, ők képzővel ezen szókban: pofók, pirók, monyók, ajók, szemők. Eredetileg tehát öszvetett képző, s így elemezhető: nyúl, nyuló, nyul-a, nyul-á-k, nyul-án-k, fal, faló, fal-a, fal-á-k, fal-án-k, fél, félő, fél-e, fél-é-k, fél-én-k, stb. hasonlóan: pof, pof-ó, pof-ó-k, pir, pir-ó, pir-ó-k, mony, mony-ó, mony-ó-k, stb. | |
* | |
| vékonyhangon ÉNK, (2), igemódosító öszvetett rag, a) az elsőmult többes első személyében, öszve van húzva az illető igeképző a vagy e és többes első személy kifejező ank vagy enk és unk vagy ünk alkatrészekből (melyek régiesen muk mük alakban is előjőnek), pl. fut-a, fut-a-ank, futánk; jár-a, jár-a-ank, járánk; men-e, men-e-enk, menénk; jöv-e, jöv-e-enk, jövénk, b) az ohajtómód többesszámu első személyében, tulajdonkép nánk nénk, elemezve: na-ank, ne-enk, pl. fut-na, fut-na-ank, futnánk; jár-na, jár-na-ank, járnánk; men-ne, men-ne-enk, mennénk; jön-ne, jön-ne-enk, jönnénk. Továbbá maga az ank enk elemezve = en-ek (nos), pl. futánk = futa-enk, vagy -enek, menénk = mene-enk, vagy -enek. | |
* | |
| vékonyhangon ÉNK, (3), többes első személy birtokraga, tulajdonkép: amk emk, változattal ank enk, mely az a e végzetü nevekhez járulván ezekkel öszveolvadva leszen: ánk énk, pl. hazánk = haza-am-k, hazámk, hazánk; anyánk = anya-am-k, anyámk, anyánk; vesénk = vese-em-k, vesémk, vesénk. Elemezve tehát nem egyéb, mint az első személyü birtokrag am em többese. Részletesen l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| fn. tt. ánslóg-ot. A német Einschlag-ból elferdített szó. l. KÉNLAP. | |
* | |
| (ánslóg-os) mn. tt. ánslógos-t, vagy ~at, tb. ~ak. l. KÉNLAPOS. Ánslógos bor, hordó. | |
* | |
| (án-t) ösz. képző, vékonyhangon ÉNT. Képez a) névhatárzókat: gyan-ánt, szer-ént, b) igehatárzókat: kor-ánt, meg-ént, tüst-ént, rész-ént, alkalmas-ént, képes-ént. Vánnak ily végzetü idegen szavaink is: tulipánt, gyémánt, paszománt.
Eredetileg öszvetett képző, az an en, és t alkatrészekből, melyek különkülön is határzókat szoktak képezni, pl. okos-an, bölcs-en, alkalmas-an, képes-en; örömes-t, képes-t, néz-t, kivál-t. Mindkettő együtt meg van az al-an-t, hossz-an-t, s némely más határozókban, honnan valószinű, hogy a föntebbi ánt ént is eredetileg = rövid an-t, en-t, pl. alkalmasént = alkalmas-an-t, képesént = képes-en-t. Ezen eredeti rövidségből magyarázhatni, hogy a hosszu é helyett i is használtatik: alkalmasint, képesint, szerint, megint, részint, e helyett: képesent, szerent, megent, részent. A koránt törzse kora, honnan: kora-an-t, koránt. Az iránt és aránt törzse pedig: irány, arány, pl. torony iránt = torony irányában, egy aránt = egy, ugyanazon arányban. Az ént a régieknél a mai ként (= kient) helyett, vagy szerént értelmében is használtatott, pl. vérént való atyafi = vér szerént, emberént = emberként. V. ö. ~ KÉNT. | |
* | |
| vékonyhangon ~ ÉNY, öszvetett képző, s alkot 1) főneveket a) elvont gyökökből: zsiv-ány, siv-ány, le-ány, hi-ány, sör-ény, leg-ény b) önálló nevekből: csák-ány, lap-ány, cser-ény, lep-ény c) igékből: foly-ány, köt-ény, föd-ény, 2) mellékneveket: sov-ány, sil-ány, mok-ány, szeg-ény, kem-ény, ser-ény. Rokonok vele: ony, öny. Elemzését illetőleg l. ~ NY, mint képző. | |
* | |
| (ány-ol-i vagy ám-ol-i) mn. tt. ányoli-t, tb. ~ak. Erdélyi szó, am. lomha, szájtátó. | |
* | |
| erdélyi szó, l. ÁMOLYOG. | |
* | |
| férfi keresztnév, tt. Ányos-t, tb. ~ok. Anianus. Szent Ányos püspökről czímzett tihanyi apátság. Van ily nevü nemes család is. | |
* | |
| vékonyhangon ÉP, igen gyér használatu képző, néhány főnevekben, mint. Hal-áp, síl-áp, sel-ép, cser-ép. | |
* | |
| (1), túl a Dunán divatozó tájnyelven am. záp, azaz, hosszu állásban megromlott, avas, büdös, t. i. tojás. Származékai: áporodik, áporodott. l. ZÁP. | |
* | |
| (2), elvont gyöke az ápol igének és származékainak, melyek táplálásra vonatkoznak. Mint apai gondoskodást jelentő valószinüen egy az ap apa szóval, s rokona a szanszkrit pá (táplál), csinai páo (alere, sustinere). Másfelől egyezik vele azon ap, melyből a csókolást jelentő régies, apol, apolgat származott. V. ö. APOL. | |
* | |
| (áp-ol) áth. m. ápol-t. Valakinek különös gondját viseli; nyájas szeretettel, jószívüséggel tetéz, minden szükségessel ellát, táplál, minden rosztól megóv, mint az apa. Kisdedeket, betegeket, szegényeket ápolni. Régiesen és a székelyeknél am. csókol, ölel, törökűl: öp-mek. V. ö. APOL. | |
* | |
| (áp-ol-ás) fn. tt. ápolás-t, tb. ~ok. 1) Gondviselés, táplálás, apai gyöngédségü ellátás. 2) Csókolás, ölelés, czirogatás. | |
* | |
| (áp-ol-at) tt. ápolat-ot. Régiesen am. csók. Törökűl: öpüs. | |
* | |
| (áp-ol-og-at) áth. m. ápolgat-tam, ~tál, ~ott, par. ápolgass. 1) Folytonosan gondját viseli valakinek, táplálgat. 2) Csókolgat, ölelget. | |
* | |
| (áp-ol-og-at-ás) fn. tt. ápolgatás-t, tb. ~ok. 1) Folytonos gondviselés, táplálás. 2) Csókolgatás, ölelgetés. | |
* | |
| (áp-ol-og-at-ó) mn. és fn. tt. ápolgató-t, tb. ~k. 1) Szeretettel teljes gondviselést folytonosan űző személy. Vénségemben te légy ápolgatóm. 2) Ami e gondviselésnek eszközül szolgál. Ápolgató kéz. | |
* | |
| (áp-ol-ó) mn. és fn. tt. ápoló-t. Személy, aki tehetetlent, szegényt, ügyefogyottat ápol. Betegápoló, gyermekápoló. Szegények, koldusok ápolója. Átv. ért. ápoló intézet ápoló kezek. V. ö. ÁPOL. | |
* | |
| (ápoló-bér) ösz. fn. Díj, melyet a fogadott ápolónak fizetnek, pl. aki a kórházakban a betegek mellett szolgál. | |
* | |
| (ápoló-ház) ösz. fn. Jótékony közintézet, melyben gyermekek, betegek, árvák, szegények, elaggottak nyilvános gondviselés alatt tartatnak, tápláltatnak. Községi, városi ápolóház. | |
* | |
| (ápoló-intézet) lásd ÁPOLÓHÁZ. | |
* | |
| (ápoló-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki valamely ápolóintézetben, kórházban a reá bizott ügyefogyottakra, szegényekre, betegekre akár szegődött bérért, akár irgalmasságból gondot visel, fölügyel. | |
* | |
| (áp-or) elvont törzse az áporodik igének. V. ö. ÁP = záp. | |
* | |
| helység Pest megyében; helyragokkal Áporká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (áp-or-kod-ik) k. m. áporkod-tam, ~tál, ~ott, par. ~jál. Székely tájszó, am. veszekedés végett valakivel foganatlanul szembeáll, pl. mikor az erőtlenebb ki akar fogni az erősebben.
Talán a háborkodik vagy iparkodik igék módosítása? | |
* | |
| (áp-or-od-ás) fn. tt. áporodás-t, tb. ~ok. Romlékony, avas állapot, melyben akkor van valamely test, midőn áporodik. Áporodás ellen megóvni az elrakott tojást. V. ö. ÁPORODIK. | |
* | |
| (áp-or-od-ik) k. m. áporod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk holmi híg állományu, zsíros, olajos testekről, midőn hosszas állás, tespedés miatt megromlanak, avasokká lesznek, megbüdösödnek. Megáporodik a tojás, tej, vaj. V. ö. ÉPĚRĚDIK. | |
* | |
| (áp-or-od-ott) mn. tt. áporodott-at. Avasodott, bűzhödött, állásban megromlott, megzápult. Áporodott zsír, szalonna, tej, olaj. Áporodott szag. | |
* | |
| (áp-tojás) ösz. fn. Túl a Dunán némely tájakon am. záptojás. | |
* | |
| (áp-úl) önh. m. ápúl-t. l. ZÁPÚL. | |
* | |
| oly szók elvont gyöke, melyek rontást, sértést, fosztást jelentenek, mint: ármány, ár vagy árr (eszköz), árt, ártány, árva. Rokonai az előtétes: dárda, nyárs, bárd, továbbá: arat, irt, ort, orló (olló), orv, oroz, fordítva: ró, rom, ront. Egyeznek vele a szanszkrit: arb (ront, rombol), hellen: arpazw, latin: orbo, héber: (arah = carpsit, decerpsit) melytől származik ari (leo), azonos a magyar or-ozlán gyökével stb. Bővebben l. R, gyök. | |
* | |
| fn. tt. ár-t, tb. ~ak. Harmadik személyi birtokraggal: árja, árjok, árjai, árjaik. Dagadó, emelkedő, magasodva szétterjedő víztömeg; származékai: árad, áradás, áradat, áraszt, áradoz. Ellenkezője az elvont ap, melyből apad, apaszt, apály származnak. Rokon a folyamot jelentő vékonyhangú ér (rivus), valamint a latin mare, német Meer, szanszkrit vári, zend vairi, stb. V. ö. ÁRAD. Alapfogalomban, mint magasságra vonatkozók, egyeznek vele: orj, orom, merj, marj, mart, part. Bővebben l. R, gyök. Árvíz: magasan szétömlő víz. Árvíz által megkárosodni. Árvízbe fúlni. Vetéseket elborító, falukat pusztító árvíz. Tavaszi, téli, jeges árvíz. Duna árja. Átv. ért. bőség, sokaság, özön. Csókár am. sok csók, csók-özön.
"S árja közben a szilaj zenének Riadozzon diadalmi ének." Vörösmarty. | |
* | |
| fn. tt. ár-t, tb. ~ak, harmadik személyi birtokraggal: ára, árok vagy áruk, árai, áraik. Általán az adásvevésben kiszabott becse, értéke valaminek, illetőleg azon díj, bér, pénz, melyre valamit becsülnek, s azt odaadják, vagy melyért valamit kicserélnek. Ezen érteményénél fogva egyezik vele a vékonyhangu ér (ige, latinul: valet) t. i. amit vagy amennyit ér valamely jószág, az a szabott ára. Származékai: áru, árul, árus vagy áros, több öszvetételekkel együtt. Magas, nagy, drága, piaczi ár. Alacsony, olcsó, jutányi, csekély ár. Tartott, szabott, lealkudott áron venni. Fele áron eladni, elvesztegetni valamit. Árt szabni. Megadni a portéka árát. Mi az ára ezen lónak? Lehúzni az árából. Lefizetni az árát. Megadta a bak árát, rajta vesztett. Km. Mást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Km. Lassabban a lőcs árával, ne oly fenhéjázva, kissé mérsékelve. Km.
Mennyiben az ár, áru, és ér, érték, érdem alapfogalomban egyeznek, rokonok velök a német Waare, werth, Würde, továbbá a latin: arrha, hellen: arrabwn, ismét a latin: meritum, merx, merces és pretium. V. ö. R, gyök. | |
* | |
| fn. tt. ár-t, tb. ~ok. Személyragozva: árom, árod, ára, áraim, áraid, árai, áraink, áraitok, áraik. Némely régiek szerint kettőztetve: árr. Gorombább varrómunkáknál alkalmazott, hegyes, nyéllel ellátott lyukszuró eszköz, melyet bőrből dolgozó mesteremberek, ú. m. csizmadiák, vargák, szíjgyártók, nyergesek használnak. Rokon vele az izlandi: al vagy alr, német Ahle, hellen: hloV, illir: art stb. Általán azon r gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek rontást, metszést, hasítást jelentenek. l. fölebb ÁR gyök, és bővebben: R, gyökhang. | |
* | |
| párhuzamos vékonyhangu társa ~ ÉR, termékeny szóképző, mely fő és mellékneveket alkot 1) igékből: buv-ár, nyuz-ár, rov-ár, foly-ár, csapl-ár (csapol-ár), buzg-ár, sziv-ár(og), kajt-ár, hajts-ár. csisz-ár, hat-ár, szakad-ár, csapod-ár, folyond-ár, bogl-ár (bogol-ár), füz-ér, üz-ér, tölts-ér, tünd-ér, felleng-ér. Ezekben az illető igék részesülőjének módosítása, s bizonyos cselekvési szokottságot, hajlamot, képességet, illetőleg gyakorlatot fejez ki, pl. buvár, nyuzár, rovár, aki buvni, nyúzni, róni szokott, vagy képes, azaz gyakorlatilag buvó, nyúzó, rovó. Ezen alapfogalomnál fogva egyeznek vele a szintén igékhez járuló latin: or, mint: sartor, szabó (szab-ár), sutor, lector, cantor, stb. a német: er, mint: Taucher, buvár, Treiber hajtsár, Trichter töltsér, stb. a szláv: ár, ír, pl. bludár bujdosó, piszár iró, rovár, krajtsír szabó. 2) Elavult vagy elvont gyökökből, mint: mad-ár, bog-ár, ag-ár, kos-ár, gyap-ár, sud-ár, sugár, lajh-ár, szik-ár, hin-ár, gun-ár, sop-ár, sov-ár, pozs-ár, száty-ár, led-ér, eg-ér, gyök-ér, süg-ér, feh-ér, köv-ér, feny-ér, vez-ér, stb. Némelyekben ezek közől ékvesztő, vagyis eredetileg rövid ar er, mint: mad-ar-ak, bog-ar-ak, ag-ar-ak, kos-ar-ak, sud-ar-ak, eg-er-et, gyök-er-et, stb. 3) Önálló nevekből képez bizonyos tárgyakkal bánó, foglalkodó személynevet, kézmivest, ú. m. kád-ár, bod-nár, (bodon-ár) tim-ár, kulcs-ár, tüz-ér, göröncs-ér, tőzs-ér. Ezen értelemben leginkább a szláv, azután a német és latin nyelvekkel egyezik, pl. csizmár csizmadia, klobucsár kalapos, kolár kerékgyértó, remenár szíjgyártó; Gärber timár, Färber festő, Wagner kocsigyártó; sutor, sartor, torneator, stb. 4) Több, idegen nyelvekből kölcsönözött szók végszótagát képezi, mint: káplár, bognár, zsandár, czégér, hóhér vagy hóhár, pallér, gavallér. Mindezekről részletesebben, s az ar, er, or, ör képzőkkel öszvefüggésben, l. R, képző. | |
* | |
| (ár-ad) önh. m. árad-t. Mondjuk vízről, folyóról, midőn nagyobb tömegben öszvegyűlvén, dagad, emelkedik, illetőleg mind szélességében, mind magasságában vett árja növekedik. Árad a Duna, Tisza. Két, három lábnyit áradt huszonnégy óra alatt. Igekötőkkel: kiárad, szétárad, elárad, megárad. Átv. ért. szaporodik, sokasodik, terjed. Ránk áradt a sok baj. Szanszkrit nyelven: ardh, am. nő, szaporodik, növekedik, a török art-mak, szintén am. nőni, nevekedni, nagyobbodni. | |
* | |
| (ár-ad-ás) fn. tt. áradás-t, tb. ~ok. 1) Víznek, folyónak, tónak nagyobbodása, dagadása, növekedése. Tavaszi, nyári áradás. Duna, Tisza, Balaton áradása. 2) A medréből kinyomuló s partjain túlcsapongó víz szétömlése, özöne. Az áradás elpusztította vetéseinket. Áradás ellen gátokat, töltéseket csinálni. A törökben is artis növés, nevekedés, nagyobbodás. | |
* | |
| (ár-ad-at) fn. tt. áradat-ot. A földagadt, s rendkivüli magasságra emelkedett víz állapota, továbbá maga a földagadt víz tömege. "Áradat levén kedig, a folyó omla a házra." "Kimene ő tanejtványival Cedronnak áradatja elve" (trans torrentem Cedron). Münch. cod. | |
* | |
| (ár-ad-oz) önh. m. áradoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A víz fokonként és folytonosan emelkedik, dagadoz, terjedez. Átv. ért. mondjuk beszédről, előadásról, mely szavakban tulzólag bővelkedik, mely szószaporítva, mintegy vizenyősen nyilatkozik. | |
* | |
| (ár-ad-oz-ás) fn. tt. áradozás-t, tb. ~ok. 1) A víznek folytonos emelkedése. 2) Átv. ért. beszéd, irás vagy indulatbeli túlömlengés, ömledezés, szószaporítás. | |
* | |
| (ár-ad-oz-ó) mn. tt. áradozó-t. Általán, ami áradoz, tulajdon és átv. érteményben. Áradozó folyamok. Áradozó beszéd. Áradozó szívömlengés. | |
* | |
| (ár-ap) ösz. fn. árap-ot. Az árad igének ár, és apad igének ap gyökeiből alkotott szó, jelenti a nyilt tengernek rendszerént váltakozó emelkedését és sülyedését. (Fluxus et refluxus. Fluth und Ebbe). Némelyek szerint: árapály. | |
* | |
| helyragokkal: Árapatak-on, ~ra, ~ról; vagy Árapataka, helyragokkal: ~patakán, ~patakára, ~patakáról. Falu Erdélyben. | |
* | |
| (ár-aszt) áth. m. áraszt-ott, par. áraszsz, htn. ~ni vagy ~ani. Eszközli, okozza, hogy a víz áradjon, dagadjon, növekedjék, illetőleg a folyók, tavak vizeit szaporítja. A folyókat árasztják a gyakori záporesők, felhőszakadások, olvadó havak. Átv. ért. sokasítva terjeszt. Elárasztani az országot papirospénzzel. A polgárok meghasonlása sok bajt áraszt a hazára. | |
* | |
| (ár-aszt-ás) fn. tt. árasztás-t, tb. ~ok. Víznek, vagy átv. ért. bizonyos dolgoknak szaporítása, terjesztése. | |
* | |
| (ár-běcs) ösz. fn. Az eladó jószágnak, illetőleg árunak, portékának, kelmének stb. tartott, vagy szabott vagy becsü szerint kimondott értéke. | |
* | |
| (ár-běcslés) ösz. fn. Valamely tárgy, jószág, áru adásvevési értékének, illetőleg árának meghatározása. | |
* | |
| fn. tt. árbocz-ot. A nagy hajókon fölállított magas szálfa, melyhez a vitorlarúdak és alattságok kötvék. Egy, két, három árboczczal fölszerelt tengeri hajó. "Mintegy árbocz úgy magaslik." Kisfaludy K.
"Ha reményid árboczát Sors viszálya széttöré, Nézz a csillagok köré: Ők lesznek vezéreid Ha szívedben él a hit." Bajza. A dunai hajókon a kötéltartó ilyetén szálfa vagy rúd neve: őrfa, mely a hajó orrára van illesztve. Gyöke ár valószinüleg rokon a magasságot jelentő árad, orom, orj szók ár or gyökeivel, s egészben hasonló hozzá a latin arbos vagy arbor, mely árboczot is jelent. Régi emlékekben előfordúl mint személynév: "Arbucz cumanum cognatum nostrum." Kun László király levele. A pozsonyi krónika szerént: Arbuz. | |
* | |
| (árbocz-csináló) ösz. fn. Faragó ácsmives, ki faszálakból árboczokat készít. | |
* | |
| (árbocz-fa) ösz. fn. l. ÁRBOCZ. | |
* | |
| (árbocz-kas) ösz. fn. A tengeri hajókon, erős rudakból szerkezett s korláttal kerített kasforma alkotvány az árbocz tetején, a hajóőr és körülnézni akaró kapitány számára. | |
* | |
| (árbocz-kas-kötél) ösz. fn. Az árboczkas megerősítésére szolgáló kötelek. | |
* | |
| (árbocz-kas-vitorla) ösz. fn. Az árboczkason lengedező vitorla. | |
* | |
| (árbocz-kötél) ösz. fn. Általán az árbocz fölszereléséhez szükségelt kötelek, különösen kötéllépcső, melyen az árboczfára másznak. | |
* | |
| (árbocz-mester) ösz. fn. Hajógyári fölűgyelő, kinek kötelessége az árboczok készitésére, s azok czélirányos fölszerelésére vigyázni. | |
* | |
| (árbocz-os) mn. tt. árboczos-t vagy ~at, tb. ~ak. Árboczczal ellátott, fölszerelt. Árboczos gálya, gőzhajó. Két, három árboczos tengeri hajó. | |
* | |
| (árbocz-oz) áth. m. árboczoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, htn. ~ni. Árboczczal ellát, fölszerel. Árboczozni a gályákat, hajókat. | |
* | |
| (árbocz-oz-at) fn. tt. árboczozat-ot. Árboczkészület, amint tudniillik az árbocz fölszerelve van minden hozzávalókkal véve. | |
* | |
| (árbocz-pót) ösz. fn. Az árbocz tetejéhez toldott rúd. | |
* | |
| (árbocz sudár ösz. fn. Az árboczfa csúcsa, kellő teteje. | |
* | |
| (árbocz-talan) mn. tt. árbocztalan-t, tb. ~ok. Aminek árbocza nincs, árboczától megfosztott. Árbocztalan dereglye, sajka, kis hajó. Határzókép am. árbocz nélkül, árbocztalanúl. | |
* | |
| (árbocz-talan-ít) áth. m. árbocztalanít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Árbocztalanná tesz, árboczától megfoszt. | |
* | |
| (árbocz-tám) ösz. fn. Az árboczot támaszt gyanánt megerősítő rudak, hogy ne ingadozzon. | |
* | |
| l. ÁRBOCZTÁM. | |
* | |
| l. ÁRBOCZPÓT. | |
* | |
| (árbocz-vitorla) ösz. fn. Az árboczra pányvázott fővitorla. | |
* | |
| (ár-csökkenés) ösz. fn. Az adásvevési jószágok, áruczikkek becsének alászállása, olcsósodása. | |
* | |
| (ár-csökkentés) ösz. fn. Az adásvevési alkuban a hagyott, vagy tartott árnak leebb szállítása, kevesbítése, különösen árverés alkalmával, midőn a kevesebbet követelőnek engednek valamely munkát, szolgálatot, stb. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Árdány-on, ~ra, ~ról, vagy Árdány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (az áron-ada szókból öszvetéve) fn. tt. árendát, tb. árendák. Jelent haszonbért, vagyis oly adózási fizetést, árt, melyet valamely birtok, vagy jószág haszonvételeért adnak. Jószágot árendába adni, venni. Árendát fizetni. Az árendát fölverni, leszállítani. Árendában bírni. Egyébiránt előfordúl a franczia, olasz és középkori latin nyelvekben is. A franczia nyelvben arrenter am. árendálni és arrentement am. árenda, melyeket a rente (olaszúl rendita) szótól származtatnak. | |
* | |
| (árenda-év) ösz. fn. Valamely jószág haszonvételére kitűzött év; haszonbéri év. | |
* | |
| (árenda-kötés) ösz. fn. Az illető jószág tulajdonosa és annak kibérlője közötti szerződés; haszonbérkötés. | |
* | |
| (árenda-kép) ösz. ih. Haszonbéri mineműségben, árendában, úgy mintha árendába volna adva. | |
* | |
| l. ÁRENDAKÉP. | |
* | |
| (árenda-al) áth. m. árendál-t, htn. ; ~ni. Haszonbérbe vesz. Házat, rétet, kertet, pusztát, urodalmat árendálni. | |
* | |
| (árenda-al-ás) fn. tt. árendálás-t, tb. ~ok. Árendába vevés, árendakép birás; haszonbérlés. | |
* | |
| (árenda-levél) ösz. fn. Haszonbérlői szerződést tartalmazó oklevél. | |
* | |
| (árenda-pénz) ösz. fn. Haszonbér fejében fizetett vagy bevett pénz. | |
* | |
| (árenda-as) I. fn. tt. árendás-t, tb. ~ok. l. HASZONBÉRLŐ. A zsidót a köznép rendesen árendásnak nevezi, minthogy a zsidók, kivált faluhelyeken árendában laknak, s árendakép birnak jószágokat, II. mn. tt. árendás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ami arendába vagyis haszonbérbe van kiadva, kivéve. Árendás föld, rét, kert, jószág. | |
* | |
| (ár-esés) ösz. fn. l. ÁRCSÖKKENÉS. | |
* | |
| (ár-folyam) ösz. fn. Az árujószágnak kelendőségi becse, értéke, melylyel jelennen bír. Piaczi árfolyam. Börzei papirok, államkötelezvények, ezüst, arany árfolyama. | |
* | |
| (ár-folyam-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék, mely az áruk jelenleg folyó árát, becsét, értékét előadja. | |
* | |
| (ár-gát) ösz. fn. Az árvíz szétömlése ellen épített főgát belső oldalán fekvő védtöltés. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Árgyas-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (olasz eredetű) fn. tt. áriát, tb. áriák. Zenészeti nyelven am. valamely dalnak, éneknek lengése. Újabb időben dallam-nak nevezik. | |
* | |
| (ár-igéret) ösz. fn. Azon ár, melyet a venni akaró a tartott árból valamit lealkudva igér. | |
* | |
| fn. tt. áristom-ot. Franczia nyelvből (arręt) a németek által (Arrest) hozzánk átszivárgott szó. l. BÖRTÖN. | |
* | |
| (ár-horgony) ösz. fn. Horgony a tengeri hajókon, melyet nagy hullámzáskor vetnek le. | |
* | |
| (ár-jegyzék) ösz. fn. 1) Jegyzék, mely az eladó vagy bevásárlott jószágokat, áraikkal együtt részletesen tartalmazza. 2) Oly kereskedési vagy iparos könyv kivonata, melybe az eladott áruk, vagy készített munkák ára szokott följegyeztetni. Kalmárok, boltosok, szabók, vargák árjegyzékei. | |
* | |
| (ár-jegyzéki) ösz. mn. Árjegyzéket illető, arra vonatkozó; árjegyzékbe foglalt. | |
* | |
| (ár-jegyzék-könyv) ösz. fn. Kereskedők, kalmárok, iparosok könyve, melyben az eladott jószágok, illetőleg készített munkák ára, értéke, díja följegyeztetik. | |
* | |
| (ár-ok-a) fn. tt. árkát, tb. árkák. Hadtani műszó, s am. föld alatt ásott út, árokféle menet, mely az erőd sánczaiba vezet. | |
* | |
| (ár-kász, vagy ár-ok-a-ász) fn. tt. árkász-t, tb. ~ok. A hadi mérnökök testületéhez tartozó katona, ki az ostromlott várak körül földalatti árkokat ás. (Sapeur). | |
* | |
| (ár-ok-ász) önh. m. árkász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Földbe és föld alatt árkot ás. Azon szavaink egyike, melyek igék és nevek egy alakban. V. ö. ÁRKÁSZ, fn. | |
* | |
| (ár-ként) ih. Átv. ért. nagy bőségben, árhoz hasonló terjedésben, sokasággal. Árként tóduló hadseregek. A futó homok árként elborítja a földeket. | |
* | |
| puszta Fehér megyében; helyragokkal: Árki-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ár-ok-ocs-ka) kics. fn. tt. árkocskát, tb. árkocskák. Kicsiny, keskeny, nem mély árok. | |
* | |
| (ár-ok-ol) áth. m. árkol-t. Árkot ás, árkot húz, árokkal kerít, vagy elválaszt bizonyos tért. Árkolni az országút széleit, a legelők, rétek határait. Körülárkolni az aklot. Önhatólag véve am. árokásással foglalkodik. Cselédeit elküldötte árkolni. | |
* | |
| (ár-ok-ol-ás) fn. tt. árkolás-t, tb. ~ok. Árokásás, árokhúzás. Az árkolást ölenként fizetni. | |
* | |
| (ár-ok-ol-at) fn. tt. árkolatot. Árok egész terjedelmében, hosszában véve, amint elkészítve áll; árokból álló kerítés, határvonal. Hosszu, széles, mély árkolattal kerített akol. Fákkal, bokrokkal beültetett árkolat. Vár árkolatában termő sás. Vízzel töltött árkolat. | |
* | |
| (ár-ok-ol-ó) fn. tt. árkoló-t. Munkás, napszámos, aki árkot ás. Napi díjért vagy ölszámra dolgozó árkolók. | |
* | |
| (ár-ok-os) mn. tt. árkos-t vagy ~at, tb. ~ak. Árokkal ellátott, aminek mentében vagy határán, kerületén árkot ástak. Árkos út. Árkos határvonal Árkos kert, rét. Van ilyen nevű falu Erdélyben. | |
* | |
| puszta Zala megyében; helyragokkal: Árkos-házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| a latin arcus-ból, fn. tt. Árkus-t, tb. ~ok. Papirosról szólva am. ív. Árkus papiros = ív papiros. l. ÍV. | |
* | |
| (árok-os) falu Bihar, és puszta Somogy megyében; heyragokkal: Árkus-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy megyében. | |
* | |
| l. ÍVENKÉNT. | |
* | |
| (ár-lap) ösz. fn. Jegyzék, mely a vámokon, réveken, hídakon, harminczadokon általszállított jószágoktól fizetendő díjak lajstromát tartalmazza. Árlap szerint fizetett hídvám. (Tariffa). | |
* | |
| (ár-lejtés) ösz. fn. Az árverés azon neme, midőn bizonyos munkát, vállalatot, szolgálatot, szóval kötelezettséget annak engednek által, aki azt a kikiáltott díjon alul legolcsóbban teljesíteni igérkezik. Árlejtés útján fölvállalni a város világitását, az utczák söprését. | |
* | |
| (ár-lejtěz) ösz. áth. Az árverésben kikiáltott díjon alul kevesebbért, olcsóbbért igérkezik valamit tenni, magára vállalni, teljesíteni. | |
* | |
| ÁRLESZÁLLÍTÁS, l. ÁRCSÖKKENÉS, ÁRCSÖKKENTÉS. | |
* | |
| (ár-levél) ösz. fn. Falevél, melynek karimája ár vagy tűformára köröskörül hegyes. Továbbá, bizonyos fanemek, nevezetesen fenyveknek árhoz hasonló levele, máskép: tűlevél. | |
* | |
| az idegen Armée után módosított fn. Fölfegyverzett, fegyverben álló, háborura fölszerelt hadsereg. | |
* | |
| latin eredetü, az arma (am. czímer) szóból alakult armales literae után származtatva, s am. nemeslevél, mely jószág nélkül adatik. l. NEMESLEVÉL. | |
* | |
| fn. tt. ármálistát, tb. ármálisták. Nemesember, kinek csak nemeslevele van a fejedelemtől, de azzal jószág nem adományoztatott, ezen szótól: arma, fegyver, czímer, minthogy a nemességgel többnyire czímer is adatik, s a fegyverviselés megengedtetik. | |
* | |
| (ár-mány vagy ár-t-mány) fn. tt. ármány-t, tb. ~ok. Őseink által a pogány hittel behozott régi szó, mely gonosz szellemet, ártalmas istent jelent, ki minden jót gátolni törekszik. Átv. am. cselszövény, mások kárára, veszedelmére törekvő furfangosság.
Többek véleménye szerint egy a persa ahriman vagy ahraman vagy ahrman vagy ahrima szóval, melynek megfelel a zendben: anhrómainju am. roszat forraló vagy ártó szellem. | |
* | |
| (ár-mány-kod-ás) fn. tt. ármánykodás-t, tb. ~ok. Cselszövő, mások kárára törekvő tervek forralása. | |
* | |
| (ár-mány-kod-ik) k. m. ármánykod-tam, ~tál, ~ott. Mások ártalmára, kárára, megrontására czélzó terveket forral, titkosan, furfangosan áskálódik. | |
* | |
| (ár-mány-os) mn. tt. ármányos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Gonosz, furfangos, alattomos cselszövő. 2) Szelidebb ért. dévaj, pajkos, csintalan, kópé, tréfás, szóval olyan ember, kinek elmés leleményességén nehéz kifogni. Ejnye az ármányos beh megtréfált! Ármányos fiú vagy te öcsém! | |
* | |
| (ár-mives) ösz. fn. Árféle eszközöket készítő kézmives. | |
* | |
| (árnő) fn. tt. árnő-t. Növénynem az öthímesek és egyanyások seregéből; csészéje öthasábu, bokrétája töltséres, torka beboltolt, kifelé csucsorodó kúpos bolttal, levelei a kutyanyelvhez hasonlók. Több fajai vannak. (Cynoglossum. L.) | |
* | |
| (ár-ny) fn. tt. árny-at. Meghosszabbított alakban l. ÁRNYÉK. Képzésre hasonló a szár-ny, hor-ny, tor-ny, gor-ny, gör-ny, ször-ny, kör-ny szókhoz. Rövidített alakban leginkább az újabb irodalom hozta szokásba, származékaival együtt: árnyal, árnyas, árnyaz. | |
* | |
| (ár-ny-ad) önh. m. árnyad-t. Erdélyi szó, am. félhalóvá, féldöglővé válik. Rokon hozzá a felhangú ernyed, valamint árny, am. ernyő. | |
* | |
| (ár-ny-ad oz) önh. m. árnyadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Haló vagy döglőfélben van, halni, dögleni készül. Árnyadoz a csibe. | |
* | |
| (ár-ny-al) áth. m. árnyal-t. A festészetben am. a rajzolt, festett kép homályos oldalát vonások vagy festék által utánozza, s a világosabb oldaltól megkülönbözteti (Schattiren). | |
* | |
| (ár-ny-al-ás) fn. tt. árnyalás-t, tb. ~ok. Árny kifejezése a festésben, rajzolásban. (Schattirung). | |
* | |
| (ár-ny-al-at) fn. tt. árnyalat-ot. A festett vagy rajzolt képnek árnyoldala. Átv. ért. hasonlat, mely valaminek képét, illetőleg mivoltát némileg csak úgy homályosan viszonozza vagy mutatja. | |
* | |
| (ár-ny-as) mn. tt. árnyas-t vagy ~at, tb. ~ak. Aminek árnya van, ami árnyat vet. Árnyas fa. Árnyas erdő, völgy. Hosszabbítva: árnyékos.
A szanszkritban pernasis, hellenül parnasiV, am. árnyas. | |
* | |
| (ár-ny-az) áth. m. árnyaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Árnyával valakit betakar, valamire árnyféle homályt vet, elzárván tőle a világosság sugarait. Mezei lakát sűrü lombok árnyazzák. | |
* | |
| (ár-ny-az-ó) mn. és fn. tt. árnyazó-t. 1) Ami árnyat vet, árnynyal beföd, homályosít. 2) Mint főnév jelent át nem látszó testből álló készületet, ernyőt, melyet égő gyertya vagy lámpa elé vagy köré szokás alkalmazni, hogy azok lobogó világa a szemeket ne sértse. | |
* | |
| (ár-ny-ék) fn. tt. árnyék-ot. 1) Valamely tömör, át nem látszó testnek homályos oldalképe, mely az által képződik, hogy az illető test a világsugarakat át nem ereszti, mi által annak tulsó oladla homályban marad. Árnyékát látni a falon. Rövid, hosszu, messze nyuló árnyék. A hajszálnak is van árnyéka. Km. Délben kicsin, estve nagy árnyékot vet a test. Fák, házak árnyéka. A nap égető heve ellen árnyékot keresni, árnyékba búni. Árnyékban ülni. 2) Szélesb ért. világosság hiánya, sötétség, sűrü homály. 3) A festészetben és rajzolásban a festett vagy rajzolt tárgy homályosabb oldala, mennyiben az a valódi árnyék képét utánozza. 4) Átv. ért. valami hiú, mulandó, valódiságot nélkülöző dolog, csalékony látszat, tünemény. Sovány, mint az árnyék. Meg nem ijed a maga árnyékától. Km. Árnyékvilág. Árnyék után kapkodni. Csak árnyéka annak, ami hajdan volt. 5) Erkölcsi homály, becstelenség. Ezen tett nagy árnyékot vet hirére, nevére. 6) Költői képes kifejezéssel a megholtak lelke, szelleme.
Alapfogalomban egyezik vele: ernyő, mint árnyékot tartó eszköz, födő; sőt régente ezzel egyértelemben is használtatott. "És megkészejtetik az árnyék (et praeparabitur umbraculum) avagy a sátor." (Bécsi cod.) Különben gyökre nézve a terjedést jelentő ár szóval rokonítható. Képzésre hasonlók hozzá: szárny-ék, körny-ék, táj-ék. A szanszkritban parnaszis am. árnyas, honnan némelyek szerint a hellen parnasoV származik. | |
* | |
| (árnyék-hal) ösz. fn. Tengeri fekete halfaj. | |
* | |
| (árnyék-játék) ösz. fn. Sötét kamrának nevezett láttani játékkészület, mely a bele helyezett képek árnyait játszilag és nagyítva mutatja. | |
* | |
| (árnyék-kép) ösz. fn. Oly kép, illetőleg festemény vagy rajzolat, mely valamely tárgyat csak árnyalva, vagy árnyékoldalról tüntet elé. Átvett ért. az erkölcsi tulajdonságnak, állapotnak kevésbbé ajánlatos oldalról mutatása, előadása. | |
* | |
| (ár-ny-ék-ol-at) fn. tt. árnyéklat-ot. A festett vagy rajzolt testnek illő helyen kinyomott árnyékoldala. | |
* | |
| ( ár-ny-ék-ol-ó) l. ÁRNYAZÓ. | |
* | |
| (árnyék-mutató) ösz. fn. Mutató, mely vetett árnyéka által jelenti az időt, pl. a napóra árnyékmutatója. | |
* | |
| (ár-ny-ék-ol) áth. m. árnyékol-t. 1) Árnyékkal beföd, betakar, árnyékot vet valamire. 2) l. ÁRNYAL. | |
* | |
| (ár-ny-ék-ol-ás) fn. tt. árnyékolás-t, tb. ~ok. 1) Árnyékkal befödés, takarás, elhomályosítás. 2) A festett vagy rajzolt tárgy árnyékoldalának kitüntetése. | |
* | |
| (árnyék-óra) ösz. fn. 1) l. NAPÓRA. 2) Szélesb ért. valamely mozdulatlanúl álló test árnyéka szerint kijelölt időmutató. | |
* | |
| (ár-ny-ék-os) mn. tt. árnyékos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek árnyéka van, ami árnyékot, homályt vet, illetőleg ernyős, hüvös. Árnyékos sűrü erdő, lomb. Árnyékos lugosban sétálni. Árnyékos napalkonyat. | |
* | |
| (ár-ny-ék-oz) áth. m. árnyékoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Árnyékával beföd, árnyékossá tesz. Átv. bibliai ért. "És a Magasságbelinek ereje megárnyékoz téged" azaz nemzőképen reád száll. Luk. I. 35. | |
* | |
| l. ÁRNYÉKOLÁS. | |
* | |
| (árnyék-rajz) ösz. fn. Valamely test, különösen arcz árnyékoldalának vázlata. Szélesb átv. ért. oly leirás, mely valaminek csak általános alapvonalait adja. | |
* | |
| (árnyék-szék) ösz. fn. Szükséget, bélürítést végezni való széknemü ülőhely, illetőleg hajlék, kamara; némely tájakon: buda, budár, putri, perváta, Pilátus konyhája, pőcze. | |
* | |
| (árnyék-szék-tisztító) ösz. fn. Ki az árnyékszékben öszvegyült ganéjt kihordja, mit rendesen a községbeli serhák vagy kutyapeczérek szoktak végezni. | |
* | |
| (árnyék-tartó) ösz. fn. Általán mindenféle ernyő, ellenző, ami a világosság elé árnyékot vet. | |
* | |
| (árnyék-viadal) ösz. fn. Hiú, haszontalan dolog fölötti viaskodás; hányiveti handabanda. | |
* | |
| (árnyék-világ) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. ezen mulandó földi élet. Ha az Úr Isten kiszólít ez árnyékvilágból. | |
* | |
| l. ÁRNYÉKJÁTÉK. | |
* | |
| (árny-mellék) ösz. fn. Az árnyék széleinek vékonyabb homályzata, árnynak árnya, félárnyék. (Penumbra). | |
* | |
| (árny-mérő) ösz. fn. Láttani eszköz, mely a testek árnyainak egymástól különbözését mutatja, s mely által azok átlátszósági fokát meg lehet határozni. | |
* | |
| l. ÁRNYÉKRAJZ. | |
* | |
| (ár-ny-talan-ok) több. fn. tt. árnytalanok-at. Földleirásban így neveztetnek az egyenlítő alatti lakosok, kiknek úgyszólván majd mindig fejök fölött van a nap, minélfogva testök alig vet némi árnyat. | |
* | |
| (ár-ok) fn. tt. árkot, tb. árkok. 1) Földbe ásott hosszukás mélyedés, kerítésül, határul, vízfölfogóul, vagy akármily más czélból. A verem- és gödör-től különbözik, mert ezek nem hosszukásak, hanem kerekded vagy szabálytalan alakuak. Mély, széles, hosszu árok. Árok medre, feneke, partja, széle. Út mentében ásott árok. Bedőlni az árokba szekerestül. Árkot ásni, húzni. Árkot ugrani. Árkon, bokron túl lenni. Akkor mondj hoppot, mikor általugortad az árkot. Km. Árkon kivül hegymester, am. az alája rendelt határon túl, aki tovább akar terjeszkedni, mint hatalma van. 2) Különösen csatorna. A vizenyős réteken, legelőkön árkokat húzni. Árokba csapolni a vizet. 3) Folyók medre, teknője, melyet ásás által szabályoztak. Rákos, Zsitva árka. 4) Erődök körül ásott mélység. Vár árka. 5) Falu Ungban, s puszta Trencsénben.
Azon ár ar gyökü szók osztályába tartozik, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak, mint: ártány, s az előtétes: bárd, dárda, nyárs; ide tartozók: arat, ort, stb. Hasonló hozzá némely hazánkbeli szláv nyelvjárásokban divatozó, s valószinüleg tőlünk kölcsönzött: járek. Képzésre nézve s mint hangugrató hasonló a mar-ok, far-ok, sar-ok, bur-ok, hur-ok, szur-ok, tor-ok, suly-ok s némely más szókhoz. | |
* | |
| (árok-alja) ösz. fn. 1) Így neveztetnek a kerített városok azon részei, melyek az árok közelében esnek; váralja, bástyaalja. 2) Helység neve Doboka megyében. | |
* | |
| (árok-ásó) ösz. fn. 1) Munkás, aki árkokat húz, ás. 2) Eszköz, melylyel árkot ásnak. | |
* | |
| (árok-béllés) ösz. fn. Az árok belső oldalainak kővel vagy téglával kirakása, hogy be ne dőljön, vagy gyöpös hanttal kirakása. | |
* | |
| (ár-ok-csa) kics. fn. l. ÁRKOCSKA. | |
* | |
| (árok-sáncz) ösz. fn. Erődök körül ásott árok; várárok. | |
* | |
| (árok-szállás) ösz. fn. Mezőváros a Jászságban; helyragozva Árokszállás-ra, ~on, ~ról. "Árokszállás, Kecskemét, nyerít a ló, ehetnék." Népd. | |
* | |
| (árok-szög) ösz. fn. Szög, melyet két ároksáncz képez. | |
* | |
| (árok-talap) ösz. fn. Árok, különösen sánczárok feneke. | |
* | |
| (árok-torok) ösz. fn. Szük nyilás, melyen az ároksánczba lehet lemenni. | |
* | |
| helység Borsod megyében. Helyr. Áraktő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ár-ol) áth. m. árol-t. Valaminek árát meghatározza, megbecsüli, kiszabja. Régiesen am. árúl. l. ÁRÚL. | |
* | |
| l. ÁRÚLÁS. | |
* | |
| (ár-omlás) ösz. fn. A földagadt, s medre partjait áthágó víznek kitolulása, szétözönlése. | |
* | |
| (ár-ong) gyak. önh. m. árong-ott. l. ÁRADOZ. | |
* | |
| (ár-orr) ösz. fn. Növénynem az egyfalkások seregéből, mely a világ minden részeiben tenyészik, s nevét anyaszálainak árformájától veszi. Fajai: bürök-, daru-, gólya-, pézsma-, római-, stb. árorr. (Geranium. L.) | |
* | |
| (ár-os, vagy ár-u-os) fn. tt. áros-t, tb. ~ok. Általán, kalmár, kereskedő, aki holmi árúkkal üzérkedik. Jobbára öszvetett szókban használtatik. Vasáros, fűszeráros, könyváros. Egyébiránt szabatosabban: árus, minthogy alapja áru, tehát: könyvárus, gyógyszerárus, stb. | |
* | |
| (ár-os) mn. tt. áros-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aminek kitünő ára van; becses, drága. A mesterség, míg titkos, áros. Km. 2) Eladandó. Mindön örökségöket árossá tevén (áruba bocsátván) és eladván. Debreczeni legendáskönyv. 3) A ki árul. Áros ember Pesti Gábornál am. kereskedő. Vétetik főnévnek is, pl. könyváros vagy - árus, midőn tt. könyváros-t, tb. ~ok. | |
* | |
| (ár-os-ít) áth. m. árosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Árossá, becsessé, drágává tesz, árát neveli valaminek. 2) Am. árúl, árúba bocsát. V. ö. ÁROS. | |
* | |
| (ár- vagy árr-pa) fn. tt. árpát, tb. árpák. Közismeretű gabonafaj, mely halavány sárga, és szegletes magot terem. Virágai hármával egy bokorban, melyek között gyakran csak a közepső nős. Kalászának alakja a többi gabonafajok között leginkább hasonlít a buzáéhoz. (Hordeum). Fajai sokfélék: béka-, egér-, hámló-, hatsoros-, kétsoros-, laposfejü-, őszi-, tavaszi-, tengeri-, csóré-, stb, árpa. Búzát porba, árpát (t. i. tavaszit) sárba kell vetni. Km. Árpából sert főzni. Árpával abrakolni a lovat, hízlalni a disznót. Egészen egyezik vele a török arpa, és mandsu arfa; finnül ohra, otra. Átv. ért. a szemhéjon támadó kemény, pirosas bibircsó, mely rendszerint magától el szokott mulni.
Nevét valószinüen árrhoz hasonló szúrós szálkáitól kapta. Némely tájakon röviden: arpa, a hangokban hasonló német Haber zabot jelent. | |
* | |
| (árpa-aratás) ösz. fn. Az érett árpának sarlóval lemetszése, s kévékbe kötése. | |
* | |
| (árpa-czukor) ösz. fn. A gyógyszertárakban am. tisztított czukor, melyet árpalében mindaddig főznek, míg nyulós és sűrü nem lesz, azután vékony hengerkékbe sodorva hurut ellen adják. | |
* | |
| tulajdon név, tt. Árpád-ot. Némelyek mint Dankovszky, arany pad-tól származtatják; Bíborban született Koszta Arpades-nek írja. Főszemély a kilenczedik századbeli hétmagyar között, s a mai hazánkba költözött őseink fejedelme.
Párduczos Árpád. S késő százak után méltán láttassa vezérlő Párduczos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát. Vörösmarty. Árpád fia = Árpád maradéka, azaz magyar. Ébredj nagy álmaidból, Ébredj, Árpád fia! Bajza Korunkban keresztnévül használják, az ó testamentomi Arfaxad hasonlata nyomán. Ugyanitt előfordúl Árvád helynév is; Erdélyben is van székely falu: Árvádfalva. Régi oklevelekben előfordulnak ezen helynevek is: Árpádér (Arpadir, 1280-ból, Mozsonban) Árpádfejérhegy (Arpadfeeregh, 1211. 1399.), Árpádzuga (Arpadsuka, 1269. Csallóközben) és Árvád (1211. 1229. Jerney. Nyelvkincsek). A persa nyelvben Arvand (zendül arvat, arvant) am. nagyság, méltóság; Orontes hegye; oceán; stb. és személynév. | |
* | |
| helységek Bihar és Baranya megyékben. | |
* | |
| (árpa-dara) ösz. fn. Árpaszemekből őrlött dara. A sertéseknek árpadarát adni. V. ö. DARA. | |
* | |
| (árpa-érő) ösz. mn. Árpával együtt érő. Így nevezik azon korai körtefajt, mely a tavaszi árpával egyszerre szokott érni, mely hasonlat szerint van búzaérő és rozsérő nevü körte is. | |
* | |
| (árpa-fő) ösz. fn. Az árpaféle gabona kalásza. Teljes, üres árpafő. Máskép, kivált ragozott állapotban, árpafej, árpafejek, stb. | |
* | |
| (árpa-föld) ösz. fn. Szántóföld, melybe árpát vetettek, vagy melyen árpát szoktak termeszteni. | |
* | |
| (árpa-gyöngy) ösz. fn. Apró, gyöngyhöz hasonló gömbölyüségü, finomabbféle árpakása. | |
* | |
| (árpa-kalász) ösz. fn. Az árpaszár csúcsán emelkedő boglár, melynek toklászaiban az árpamagok rejlenek. Hosszú szálkás, csóré, szőretlen árpakalász. | |
* | |
| (árpa-kása) ösz. fn. Őrlés által héjaiktól megtisztított árpaszemek, s a belőlök készített eledel. | |
* | |
| (árpa-kása-lé) ösz. fn. Sűrübb vagy hígabb levesétel árpakásából. Különösen, pépféle főzet a betegek számára. | |
* | |
| (árpa-kenyér) ösz. fn. Árpalisztből sütött, nehezebb emésztetű, de tápláló kenyér. | |
* | |
| (árpa-lé) ösz. fn. Főzött árpából készített léféle ital különösen tréfás körülirással a közönséges sör neve, melyet árpából főznek, törökül: apaszuju. | |
* | |
| (árpa-lepény) ösz. fn. Árpalisztből sütött szegényes lepény. | |
* | |
| (árpa-liszt) ösz. fn. Finom porrá, vagyis lisztté őrlött árpa. Árpalisztből sütött kenyér. V. ö. LISZT. | |
* | |
| (ár-pa-as) mn. tt. árpás-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Amiben árpa terem, vagy amiben árpát tartanak, hordanak. Árpás zsák, kamra. 2) Árpával kevert. Árpás takarmány, abrak. Mint főnév tárgyesete: árpás-t, tb. ~ok, s jelent árpaföldet. | |
* | |
| helynév, Győr, Sopron és Somogy megyékben, tt. Árpás-t, tb. ~ok, helyragokkal: Árpás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (árpa-sěr) ösz. fn. Áztatott, s kicsiráztatott árpából főzött, közismeretü részegítő ital. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Árpás-tón, ~tóra, ~tóról. | |
* | |
| (árpa-szalad) ösz. fn. Maláta a kicsiráztatott árpából. | |
* | |
| (árpa-szalma) ösz. fn. Az árpaféle gabonának sásos levelű szára, melyet a marháknak takarmányul szoktak adni. Árpaszalmán telelt borjúk, tinók. | |
* | |
| (árpa-szěm) ösz. fn. Az árpaféle gabona egyes magva. Átv. ért. szemhéjon nőni szokott bibircsó, egyszerűbben: árpa. | |
* | |
| l. ÁRPAÉRŐ. | |
* | |
| (ár-pót vagy ár-pótlék) ösz. fn. Azon ráadási öszveg, melyet valaki valamely pénzre vagy értékpapírra egyik nemnek a másikra cserélésénél fizet vagy kap. (Agio). | |
* | |
| fn. tt. árr-t, tb. ~ak. l. a hegyes eszközt jelentő ÁR rovata alatt. | |
* | |
| (ár-rév) ösz. fn. Rév, vagy kikötő, melybe csak a tenger dagadásakor lehet bejárni. | |
* | |
| (árr-véső) ösz. fn. Árrhoz hasonló vékony hegyű véső. | |
* | |
| (ár-sor) ösz. fn. Jegyzék, mely bizonyos díjak, fizetések, járandóságok mennyiségét mutatja, melyet a hídakon, vámokon, harminczadokon átszállíttatott áruktól fizetni kell. | |
* | |
| (ár-szabály) ösz. fn. Szabály, mely az áruk becsét, ármennyiségét meghatározza. Különösen hatósági rendelet, mely bizonyos áruczikkek árát megállapítja. Ezen áruért árszabály szerint tíz forint jár. Árszabályon alul kérni valamit. | |
* | |
| (ár-szabályoz) ösz. áth. Bizonyos áruczikkek árát, becsét, pénzbeli értékét szabályozza, megállapítja. Árszabályozni a húst, lisztet. | |
* | |
| (ár-szabályozás) ösz. fn. Becslés, mely által valamit árszabályoznak. V. ö. ÁRSZABÁLYOZ. | |
* | |
| (ár-szabás) ösz. fn. Meghatározás, melynél fogva valaminak árát szabják; szabott árnak megállapítása. Használtatik árszabály helyett is. | |
* | |
| (ár-szabási) ösz. mn. Árszabást illető, mutató, tartalmazó, arra vonatkozó. Árszabási hirdetmény, jegyzék. | |
* | |
| (ár-t) cselekvő ige, m. árt-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. 1) Kárt tesz, roszat okoz valakinek vagy valaminek, és pedig a) anyagi sértés, sérelem, rontás által. A mértéktelen evésivás árt az egészségnek. A gyönge vetéseknek ártott a sok eső, kemény fagy. A méreg kóstolással is megárt. Km. Nem árt ennek se hideg, se meleg. A hernyók sokat ártottak a fáknak. b) Erkölcsi, szellemi bántalom által. Rágalmazás által ártani valakinek. Még a légynek sem árt. Km. Nincs oly nyomorult ember, ki ártani ne tudna. Km. Ki ártani akar, nem fenegetődzik. Km. Mit árt az nekem? Nem árt neki, ha szigorún tartják, erkölcsi javára, hasznára válik. Ha nem használ, nem árt. Ezek: sok, kevés, valami, semmi, nagy, kicsi tárgyesetben járnak vele. Sokat ártott az országnak. Ez nem árt semmit. 2) Beható ragu viszonynévvel am. valamibe avatkozik, elegyedik. Magát mások dolgába ártani. Mindenbe beleártja magát. Képzésre nézve azon t képzőjü igék osztályába tartozik, melyek részint önálló, részint elavult igékből származtak, mint: ér-t, sér-t, ir-t, or-t, kel-t, töl-t, til-t. Az 1-ső pont alatti értelemben az ár-mány és kár szókkal egyezik, mennyiben romlásra, kárra vonatkozik; a 2-dik pont alattiban pedig, úgy látszik, egy a metszést, bevágást jelentő ár-val, melyből a heréltet jelentő ártány származott, mennyiben, magát valamibe ártani, am. magát erőszakkal, hivatlanul, tolakodva mintegy befúrni, s ezen alapfogalom nyomán hasonló hozzá a márt ís. | |
* | |
| (ár-t-al-om-as) mn. tt. ártalmas-t, tb. ~ak. Aki vagy ami ártalmat, kárt okoz, vagy természeténél fogva okozni szokott, akár anyagi, akár erkölcsi értelemben. Ártalmas szerek, növények, férgek. Ártalmas időjárás. | |
* | |
| (ár-t-al-om-as-an) ih. Ártva, ártalmat okozva, sérelmesen, hátrányosan. A hirtelen légváltozás ártalmasan hat rá. | |
* | |
| (ár-t-al-om-as-kod-ik) k. m. ártalmaskod-tam, ~tál, ~ott. Ártalmas cselekedeteket gyakorol, károkat, sérelmeket szokott okozni. | |
* | |
| (ár-t-al-om-as-ság) fn. tt. ártalmasság-ot. Tulajdonság, melynélfogva valami árthat, ártalmas, káros lehet, vagy valósággal az is. Aminek ártalmasságáról meg vagy győződve, azt kerüld. | |
* | |
| (ár-t-al-om-atlan) mn. tt. ártalmatlan-t, tb. ~ok. Ami nem árt, ártalamat, kárt, sérelmet nem okoz. Ami egynek ártalmatlan, másnak ártalmas lehet. Határozókép am. ártalom nélkül, ártalmatlanúl. V. ö. ÁRTATLAN. | |
* | |
| (ár-t-al-om-atlan-ság) fn. tt. ártalmatlanság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valami nem ártalmas, ártani nem szokott. Ellenkezője: ártalmasság. | |
* | |
| (ár-t-al-om-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy ártana. | |
* | |
| (ár-t-al-om) fn. tt. ártalmat. Ártás által elkövetett, okozott sérelem, kártétel, bántalom. Ártalmára lenni valakinek. | |
* | |
| helység neve Bihar megyében. Helyragokkal: Ártánd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ár-t-and-ó), mn. tt. ártandó-t. Régies, ártalmas helyett. | |
* | |
| (ár-t-and-ó-ság) fn. tt. ártandóság-ot. Ártalmasság, ártási szándék. "És soha ő szájában ártandóság nem lelettetött." Nádor-codex. | |
* | |
| puszta Szabolcs megyében. | |
* | |
| (ár-t-ány) fn. tt. ártány-t, tb. ~ok. Kiherélt kandisznó. Néhutt így nevezik az emsét is, melynek görgőjét kimetszették.
Gyöke a metszésre, szúrásra vonatkozó ár, melyből lett: árt = metsz, herél (= irt, ort) s rokona ür, melyből a herélt kos neve: ürü, s hasonló hozzá a latin ver, a verres (ártány), és vervex (ürü) származékokban. | |
* | |
| (ár-t-ás) fn. tt. ártás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valakinek vagy valaminek ártanak; kártevés, sértés. V. ö. ÁRT. | |
* | |
| (ár-t-atlan) mn. tt. ártatlan-t, tb. ~ok. Aki vagy ami nem árt, sérelmet, bántalmat, kárt nem okoz. Leginkább átv. erkölcsi értelemben használva, am. szelid, jóindulatu, feddhetetlen, tiszta életü, akit semmi vád nem illet, nem terhel; bűnmentes. Ártatlan, mint a ma született gyermek. Ártatlan bárány. Ártatlan szűz. Ártatlan angyali teremtés. A birói vizsgálatból kitünt, hogy ő ártatlan. Határozókép am. ártatlanul. | |
* | |
| (ár-t-atlan-kod-ik) k. m. ártatlankod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. 1) Folytonosan ártatlanul viseli magát, ártatlan életet gyakorol. 2) Külsőleg ártatlannak tetteti magát, olyannak mutatkozik. | |
* | |
| (ár-t-atlan-ság) fn. tt. ártatlanság-ot. Erkölcsi tulajdonság, feddhetetlen tiszta lelki állapot, midőn valaki semmi bűnben nem részes. Gyermeki, szűzies ártatlanság. Az ártatlanságnak csak egy a szava = nem szokott mentegetődzni. | |
* | |
| (ár-t-atlan-ul) ih. 1) Tiszta, feddhetetlen életet gyakorolva, bűn nélkül, senkinek nem ártva, roszat nem cselekedve. Ártatlanul élni. 2) Anélkül, hogy valakinek ártott, valamely bűnt követett volna el. Ártatlanul vád alá jutni, perbe keveredni, szenvedni, meghalni. | |
* | |
| (ár-tér) ösz. fn. Azon nyilt térség, lapály a folyók mentében, melyet a kiömlő árvíz el szokott lepni. Különösen a szabályozott folyóknál azok partjától a töltésig terjedő köz, mely az árvíz fölfogására van hagyva. | |
* | |
| (ár-terv) ösz. fn. Terv, mely valamely készitendő műnek, vállalatba vett tárgynak mibekerülését, vagyis a ráfordítandó költséget meghatározza. Házépítési, útcsinálási, fölszerelési árterv. Máskép: költségterv. | |
* | |
| (ár-t-hat-atlan) mn. tt. árthatatlan-t, tb. ~ok. Ami természeténél vagy az illető körülményeknél fogva nem árthat, kárt, sérelmet nem okozhat. Árthatatlanná tenni az ellenség működését, cseleit. Határozókép: a nélkül, hogy árthatna. | |
* | |
| (az olasz articiocco után) fn. tt. árticsókát. Növénynem az együttnemzők seregéből; vaczka sertés, fészke hasas vagy kiterült, bokrétája pelyhes, száratlan, virága kékesveres. Így neveztetik gümős, csucsoros földi gyümölcse is (Cynara). A kerti árticsóka, máskép: olaszlapu. | |
* | |
| (olasz eredetü) fn. tt. ártifiolát. A pozdorok neméhez tartozó konyhai növényfaj. (Scorzonera hispanica). | |
* | |
| ösz. fn. l. ÁRTIFIOLA. | |
* | |
| (ár-t-ó) mn. tt. ártó-t, tb. ~k. Általán, ami árt, ez igének minden érteményét véve. Egészségnek ártó szeszes italok. V. ö. ÁRT. | |
* | |
| (ár-t-ó-lag) ih. Ártva, ártó módon, károsan, kártéve, kártékonyan rövidséget, sérelmet okozva. A száraz fagy ártólag hat a vetésekre. | |
* | |
| (ár-u) fn. tt. áru-t. Általán eladásra, vásárra szánt, s alku alá bocsátott jószág, legyen az ingó vagy ingatlan. Áruba bocsátani, ereszteni valamit. Drága, becses, hitvány, selejtes áruk. Különösen a rendes kalmárok és kereskedők vásári czikkelyei, portékái. Rőfös áruk, fűszeráruk. Külföldi, honi áruk. Új, divatos, ódon, állott áruk. Átv. ért. áruul adni magát, am. becsületét, erkölcsiségét, hűségét anyagi haszonért, pénzért föláldozni, odavetni.
Mennyiben az áru becset, díjat, értéket jelent, rokonai a magyar: érő, bér, érték, érdem; továbbá a német: Waare, Werth, Würde, az angolszász: ware, waru, a latin: merx, merces, meritum, a finn: arvo (= ár és áru) stb. | |
* | |
| (áruba-bocsátás) ösz. fn. Valamely jószágnak eladásra kitevése, ajánlása. | |
* | |
| (áru-barcza) ösz. fn. Pléhből, lemezből való barczaféle jegy, melyet némely rőfös árukra tenni szoktak. | |
* | |
| (áru-bélyeg) ösz. fn. Bélyeg, melyet némely áruczikkekre, különösen gyárbeliekre ismertetés végett ütni szokás. | |
* | |
| (áru-bevallás) ösz. fn. A szállított áruk mennyisége és minősége felől adott bizonyítás a vámokon és harminczadokon. | |
* | |
| (áru-csere) ösz. fn. Az adásvevési űzlet azon neme, midőn az árukat nem pénzért, hanem hason értékü másféle árukkal váltják meg. | |
* | |
| (áru-czikk) ösz. fn. Az áruk egyes külön faja, pl. a rőfös kereskedésben a posztó, pamutszövetek, szőrkelmék, vásznak, szalagok stb. mindannyi áruczikkek; vagy a fűszeresboltban: a kávé, czukor, sáfrány, narancs, czitrom stb. Ritka, drága, közönseges, olcsó, kelendő áruczikkek. | |
* | |
| (áru-czikkely) fn. l. ÁRUCZIKK. | |
* | |
| (áru-értő) ösz. fn. Az áruk ismerésében jártas személy, űzér, ki azok mineműségét, gyári származását, anyagát, illetőleg értékét, becsét kellően meghatározni tudja. | |
* | |
| (áru-ház) ösz. fn. Kereskedelmi épület, melyben áruboltok, áruraktárak vannak, milyeket nagyobb kereskedelmi városokban láthatni. | |
* | |
| (áru-hely) ösz. fn. Rakhely, vásárhely, rakpiacz, hová az eladásra szánt árukat öszvehordják. | |
* | |
| (áru-hordó) ösz. fn. 1) Hordóféle szállító edény, melyben a fűszerárusok némely áruikat kapják. 2) Házaló kis kalmár, aki eladó áruit házról-házra hordja, hátas kalmár. | |
* | |
| (áru-jegy) ösz. fn. Az áruládákra és hordókra, valamint némely árukra irt vagy ragasztott bizonyos jegyek. | |
* | |
| (áru-kelet) ösz. fn. Az eladásra kitett áruk kelendősége, kapóssága, fogyasztása. | |
* | |
| (áru-készlet) ösz. fn. Eladás végett öszvegyüjtött s kiállított áruk öszvege. Gazdag, honi és külföldi árukészlet. | |
* | |
| (áru-kobzás) ösz. fn. Holmi tiltott, vagy becsempészett áruknak, felsőbb rendeletnél fogva lefoglalása. | |
* | |
| (áru-küldelék) ösz. fn. Körülményes jegyzék, eladott s küldött portékákról, ezek árával együtt. (Factura). | |
* | |
| (áru-küldemény) ösz. fn. Áruczikkek öszvege, melyet valamely kereskedőhöz vagy kalmárhoz utasítanak. | |
* | |
| (áru-küldés) ösz. fn. Szállítási cselekvés, midőn valaki árukat küld. Áruküldést magára vállaló bizományos. | |
* | |
| (áru-küldő) ösz. fn. Gyári, üzleti, kereskedői biztos, kinek tiszte a megrendelt áruczikkeket illető helyeikre küldeni. | |
* | |
| ÁRUL (ár-ul vagy ár-ol) áth. m. árul-t. 1) Holmi eladásra szánt jószágot, illetőleg áruczikkeket a végre állít ki vagy ajánlgat, hogy valaki bizonyos áron megvegye. Gabonát, gubacsot, gyapjut árulni. Vajat, zsírt, szalonnát, lisztet, árulni. Házát telkeit, marháit, minden jószágát árulja. Mit árul kigyelmed? Zsákban macskát árulni. Km. 2) Átv. ért. kelletés végett fitogtat, mutogat. Leányát árulja, hogy férjhez vigyék. Árulja magát a szemtelen kaczér nő. 3) Valakit bizonyos díj fejében, haszonlesésből vádol, fölad, s mintegy áru gyanánt Júdás módjára elad. Hamisan beárulni, valakit. 4) Titkos dolgot nyilvánít, felfödöz, el igekötővel. Elárulni magát, valamely hibáját napfényre hozni, köztudomásuvá tenni. Elárulni a titkot. Elárulni bűntársait. Különösen, oly valamit födöz fel, ami adott hitével, vagy bizonyos kötelességével ellenkezik, s az által kárt, veszélyt okoz. Barátját, hazáját elárulni. És te csókkal árulod el az ember fiát? Biblia.
Ha ez igében közvetlen törzsnek az áru szót veszszük, így elemezhető: ár-u-l, mint: gyalu gyalul, köpü köpül; ha pedig közvetlenül az ár (pretium)-ból származtatjuk, = ár-ol, mint: tar-ol, sar-ol vád-ol, tör-öl, stb. S régi iratokban, például a Müncheni codexben ezen alakban fordul elő: "és elárolja mendenét, mie vagyon." | |
* | |
| ÁRULÁS (ár-ul-ás) fn. tt. árulás-t, tb. ~ok. 1) Űzéri, kereskedési cselekvés, midőn valamit eladás végett árulnak. Sóárulás, kenyérárulás. 2) Hit, kötelesség, barátság elleni bűntett, midőn valaki bizonyos titokban tartandó dolgokat födöz föl, s az által másnak kárára, veszedelmére törekszik. V. ö. ÁRÚL. | |
* | |
| (ár-ul-ás-i) mn. tt. árulási-t, tb. ~ak. Árulásra vonatkozó árulást tárgyazó. Árulási ügyesség. Árulási bűntett. | |
* | |
| (ár-ul-og-at) gyak. áth. m. árulgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Gyakran, vagy kicsinben, vagy csak időnként árul valamit. Heti vásárokon gyümölcsöt, tojást árulgatni. | |
* | |
| (ár-ul-og-at-ás) fn. tt. árulgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki eladás végett árulgat. | |
* | |
| (ár-ul-kod-ás) fn. tt. árulkodás-t, tb. ~ok. Másnak veszedelmére, kárára törekvő alattomos áskálódás, midőn valaki más ellen árulkodik. l. ezt. Hitvány kereset az árulkodás. Magát behizelegni akaró árulkodás. | |
* | |
| (ár-ul-kod-ik) k. m. árulkod-tam, ~tál, ~ott. Alattomosan áskálódva rágalmakat költ, és mondogat, kártékony szándékból vádolgat másokat. Hogy urának kegyét megnyerje, cselédtársa ellen árulkodik. | |
* | |
| (ár-ul-kod-ó) fn. tt. árulkodó-t. Áskálódó, rágalmazó, aki mások ellen árulkodik. l. ezt. | |
* | |
| (ár-ul-mány) ösz. fn. Árubabocsátott, eladásra kitett akármiféle jószág, mindenféle áru. | |
* | |
| (ár-ul-ó) fn. tt. áruló-t. 1) Személy, ki valamit árul. A vásár árulókból és vevőkből áll. 2) Erkölcsi ért. alattomos áskálódó, hitszegő, ki haszonlesésből bizonyos kegyelet ellen vét, s hűtlenséget követ el. Hazaáruló, véráruló, nemzetáruló. A Debreczeni legendáskönyvben: árultató. | |
* | |
| (mint föntebb) mn. tt. áruló-t. Aki valamit eladási czélból árul. Áruló kereskedői biztos. Gyümölcsáruló kofa, téjáruló leány. | |
* | |
| (áru-néző) ösz. fn. Harminczadi, vámi tisztviselő, kinek kötelessége az általmenő árukat megszemlélni. | |
* | |
| (áru-rak-tár) ösz. fn. l. ÁRUHELY. | |
* | |
| (áru-rovancs) ösz. fn. Jegyzék, melyen az áruraktárba helyezett és abból kivett áruczikkek föl vannak róva. | |
* | |
| (ár-u-s) fn. tt. árus-t, tb. ~ok. Általán kalmár, kereskedő, üzér, aki holmi árukat avégre tart, hogy eladja. Könyvárus, aki könyveket árul. Vasárus, fűszerárus, gyógyszerárus. Szabatosan véve különbözik tőle az áros, azaz becses, értékes, aminek ára van. V. ö. ÁROS, mn. | |
* | |
| (ár-us-ság) fn. tt. árusság-ot. Némely öszvetett szókban am. kereskedői üzérség, foglalkozás. Könyvárusság, fűszerárusság. | |
* | |
| (áru-szállitás) ösz. fn. Kereskedési forgalomban levő áruk vizen vagy szárazon kitűzött helyre küldése, juttatása. | |
* | |
| (áru-szállító) ösz. fn. és mn. 1) Személy, bizományos, ki árukat vizen vagy szárazon küld, vagy viszen. 2) Amin árukat szállítanak. Áruszállitó hajók, szekerek. | |
* | |
| (áru-szám-könyv) ösz. fn. Kereskedői számvitelhez tartozó könyv, melybe az áruvevő biztos vagy megbizott stb. leginkább a küldelék vagyis jegyzék mellett eladott áruczikkeket beigtatja. | |
* | |
| (áru-számla) ösz. fn. 1) A küldött s általvett áruczikkek jegyzéke. 2) Az árukról vezetett számviteli lap a kereskedői főkönyvben. | |
* | |
| (áru-számolás) ösz. fn. Számolás, melyet az árueladó s küldő kereskedői megbizott teszen a vett czikkekről. | |
* | |
| (áru-szěrzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki egy másik számára, egy már megelőzött egyezkedésnél (áruszerzési kötésnél) fogva bizonyos áruczikkeket kerít elő, akár maga termelte, akár másoktól vélé megszerezhetőknek. | |
* | |
| (áru-szěrzési) ösz. mn. Áruszerzést illető, arra vonatkozó. Áruszerzési kötés, olyan adásvevési szerződés, melynél fogva valaki más számára bizonyos árukat még csak jövőbeni megszerzés föltétele mellett ad el. Áruszerzési ügy, adásvevési foglalkodás, mely áruszerzésre vonatkozik. | |
* | |
| (áru-szěrző) ösz. fn. Személy, legyen ez kereskedő vagy termelő, ki előleges egyezkedésnél fogva bizonyos áruczikkeket vásárol öszve, vagy másképen kerít elő egy másik, illetőleg vevő fél számára. | |
* | |
| ( áru-tanya), l. ÁRUHELY. | |
* | |
| (áru-tudomány) ösz. fn. Gyakorlati tudomány, mely az áruk különfélesége, anyaga, s tulajdonságainak ismeretére tanít. | |
* | |
| (áru-vám) ösz. fn. Kiviteli vagy behozatali bér, melyet a szállított árukért fizetni kell. | |
* | |
| (áru-vizsga) ösz. fn. A kivitt vagy behozott áruk megszemlélése az illető harminczadi és vámhivataloknál. | |
* | |
| (áru-vizsgáló) ösz. fn. Harminczados vagy vámtiszt, ki a be- vagy kiszállított árukat megvizsgálja. | |
* | |
| (ár-va) mn. és fn. tt. árvát, tb. árvák. Eredeti értelemben, aki valamitől meg van fosztva, mintegy or-va, kitől valamit eloroztak, elvettek, mirenézve egyezik vele a latin: orbus, hellen: orjanoV, szanszkrit: arbhasz, arb (rombol) gyöktől. Szokott közértelemben, kinek szülei meghaltak, ki szüleitől halál által megfosztatott. Árva fiú, árva leány. Árva gyermekek. Szegény, elhagyott árvák. Árvákat hagyni maga után. Árvákra gondot viselni. Árvák atyja. Az árvákat elnyomni égbekiáltó bűn. Régebben az özvegy, kinek férje meghalt, szinte árvának tartotta és nevezte magát. Tágasb értelemben: ügyefogyott, elhagyott, segéd nélküli szegény, magára hagyott. Árva az árva, habár arany is kapufája. Km. Égett tőke fekete, árva borju nincs anyja. Km. Árva lelkemre mondom. Árva vagyok, árva, mint az őszi tarló, melynek ékességét elvette a sarló. Népd. Árva vagyok, árva lettem, szerencsétlennek születtem. Népd. Árva az a madár, kinek párja nincsen; én is árva vagyok, mert szeretőm nincsen. Népd. Átv. ért. mondatik növényekről is, melyeknek bizonyos nemi tulajdonságaik hiányzanak, pl. árvacsalán, melynek égető fulánkja, árvarózsa, melynek tüskéje nincsen; árvakáka, leveletlen, árvarekettye, stb. Továbbá oly madarak jelzője, melyek a magányt kedvelik, vagy siránkozók. Árvaveréb, árvaszajkó, árvapinty stb. | |
* | |
| folyóvíz és vár neve Árva megyében. | |
* | |
| (árva-biróság) ösz. fn. Az árvák ügyeiben, pereiben itélő, birói hatóság. | |
* | |
| (árva-bizottmány) ösz. fn. Az árvák vagyonát, pénzét kezelő, s azok személyére fölügyelő hivatali személyzet. | |
* | |
| (árva-biztosíték) ösz. fn. Hatósági fölügyelet, őrködés, az árvák vagyonának épségben fönntartása végett. Különösen azon mód vagy szabály, mely szerint az árva vagy árvák pénzét törvényes biztosítás mellett kölcsön kiadják. | |
* | |
| (árva-csalán) ösz. fn. A csalánféle növénynem kisebb faja, mely szurósságától meg van fosztva. | |
* | |
| székely falu Erdélyben. Helyragokkal: ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| (árva-fűz) ösz. fn. Alácsüggő águ fűzfaj, szomorúfűz. (Salix babylonica). | |
* | |
| (árva-gondnok) ösz. fn. Hatóságilag megbízott személy, ki az árvák vagyonára és személyére gyámatyaképen fölügyel; árvák atyja. | |
* | |
| (árva-ház) ösz. fn. Közintézet, illetőleg alapítványi épület, melyben árvagyermekek neveltetnek. | |
* | |
| (árva-hivatal) ösz. fn. 1) Hatósági tisztviselőség, melynek föladata az árvákra s azok vagyonára gondot viselni. 2) Lakosztály vagy terem, melyben e tisztviselőség hivatalosan működik. | |
* | |
| (árva-káka) ösz. fn. Egyfűzérű, leveletlen kákafaj. (Scirpus palustris). Mocsárokban tenyészik. | |
* | |
| (árvák-atyja) ösz. fn. l. ÁRVAGONDNOK. | |
* | |
| (árva-koru) ösz. mn. Gyámság alatt levő, kiskoru. | |
* | |
| (árva-koruság) ösz. fn. Kiskoruság. | |
* | |
| (árva-lány-haj) ösz. fn. A hajkák neméhez tartozó növényfaj, melynek vékony és bokrosan növő fehér szálai hajfürthöz hasonlók. (Capillus Veneris). | |
* | |
| (árva-lepény-fa) ösz. fn. A lepényfának tövistelen faja. V. ö. LEPÉNYFA. | |
* | |
| (ár-va-an) ih. Árva állapotban. Egyedül. | |
* | |
| (árva-pěly-hím) ösz. fn. Növényfaj a pelyhímek neméből. (Celsia orientalis). | |
* | |
| (árva-pénz) ösz. fn. Az árvának vagyonához tartozó s gondnoki kezelésre bizott pénz. Kamatra kiadott árvapénz. | |
* | |
| (árvapinty) ösz. fn. A pintyek neméhez tartozó madárfaj, máskép sirópinty, minthogy magányosan sirdogálva üldögel a fákon. | |
* | |
| (árva-rekěttye) ösz. fn. Cserjés erdei rekettye, melynek tövisei nem szurósak. (Genista silvestris). | |
* | |
| (árva-rózsa) ösz. fn. Fulánktalan száru rózsafaj, mely havasokon szokott tenyészni. (Rosa alpina). | |
* | |
| (árva-rozsnok) ösz. fn. Növényfaj a rozsnokok neméből, melynek ondói kopaszak, igen rövid kalászuak vagy kalásztalanok. (Bromus inermis). | |
* | |
| (ár-va-ság) fn. tt. árvaság-ot. Szülék nélküli állapot. Árvaságra jutni. Árvaságban élni. Átv. ért. elhagyatott, ügyefogyott szegénység, szükölködő magánélet. V. ö. ÁRVA. | |
* | |
| (árva-szajkó) ösz. fn. A szajkók neméhez tartozó madárfaj, mely a magányt szereti. | |
* | |
| (árva-szeg-fű) ösz. fn. Kisdedszáru s bimbaju, de igen kedves illatu és korán nyiló szegfűfaj. | |
* | |
| (árva-szék) ösz. fn. Árvák ügyeire vonatkozó tanácskozmány vagy tárgyalás; árvabiróság. | |
* | |
| (árva-szülött) ösz. mn. és fn. Aki apjának holta után született, máskép: méhbenhagyott. (Posthumus) Árvaszülött László. | |
* | |
| l. ÁRVÁDFALVA. | |
* | |
| l. ÁRVAHIVATAL. | |
* | |
| (Árva-vár-alja) falu Árva megyében; helyr.: Árva-vár-alján, ~aljára, ~aljáról. | |
* | |
| (Árva-vár-megye) ösz. fn. A Dunán inneni kerület legmagasabb fekvésű megyéje, mely nevét Árva várától vette. | |
* | |
| (árva-veréb) ösz. fn. Magán repkedő s folyvást nyögdécselő verébfaj, máskép: magános veréb. | |
* | |
| (árva-virág) ösz. fn. l. HÓVIRÁG. | |
* | |
| (ár-verěl) ösz. áth. m. árverěl-t. l. ÁRVERĚZ. | |
* | |
| (ár-verés) ösz. fn. Nyilvános eladási mód, midőn az eladó jószágnak bizonyos, tartott árát kikiáltják, s azt a legtöbbet igérőnek adják, máskép: kótyavetye (= kótó-vető). | |
* | |
| (ár-verési) ösz. mn. Árverésre vonakozó. Árverési költség. Árverési hirdetmény. | |
* | |
| (ár-verěz) ösz. áth. m. árverěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit árverésre bocsát, árverésen adja el. A csőd alá jutott adós jószágát árverezni, elárverezni. | |
* | |
| (ár-verězés) ösz. fn. Eladási cselekvés, midőn valamit a többet igérőnek adnak el. | |
* | |
| (ár-verěző) ösz. fn. Megbizott személy, ki az árverést íntézi, vagyis az illető jószág első árát meghatározza és kikiáltja. | |
* | |
| l. ÁRRVÉSŐ. | |
* | |
| (ár-vetés) ösz. fn. Az áruk becsének, árának fölszámítása. Helyes alkotásu ujabb szó a számvetés hasonlatára. | |
* | |
| (ár-víz) ösz. fn. Rendkivüli nagyságra földagadt, és szétterjedt, szétözönlő víztömeg. Tavaszi, nyári, jeges árvíz. Határunkat elborította az árvíz. Árvíz ellen töltéseket, gátokat emelni. Romboló, pusztító árvíz. | |
* | |
| (ár-oz-at) fn. tt. árzat-ot. Valamely vállalatra, üzletre fordított pénzmennyiség, beruházás. | |
* | |
| (ár-zsaru) ösz. fn. Az idegen eredetü monopolium kifejezésére alkotott új szó, az ár és zsar (zsarol) elemekből, mennyiben ezen kizárólagos kereskedés neme zsarolással jár. Szokottabban: egyedárusság. | |
* | |
| áth. m. ás-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. 1) Körmeivel, vagy bizonyos eszközzel a földet fölmetszi, illetőleg hézagot, nyilást csinál benne. Árkot, vermet, gödröt, sírt ásni. Pinczét, kutat, csatornát ásni. Folyónak medret ásni. Aki másnak vermet ás, maga esik bele, nem más. Km. Ikerítve: ásvés. 2) A felszakgatott földből vagy más testből valamit kiszed, mely értelemben ki igekötővel vagy a nélkül is használtatik. Őszszel a burgonyát, répát, petrezselymet kiásni. Pénzt, aranyat, ezüstöt ásni. Valakinek szemeit kiásni. Öszvetéve: ásvés, aláás, beás, elás, fölás, leás, kiás, megás. Származékai: áskál, ásogat, ásó, ásvány stb.
Eredetre nézve egyszerü gyökige, tájejtéssel: áj, mint: esik ejt, feslik fejt, rojt rost, melyekben az s és j váltakoznak. Legközelebb rokonai az előtétes: vás, vásik, vékonyhangon, vés, továbbá váj. Alaphangban és fogalomban egyeznek vele azon aj, áj, ás, gyökü szók, melyek nyilásra, illetőleg szájtátásra vonatkoznak, ú. m. aj, ajak, ajt, ajtó, ájul, ásít. Ásni törökül kaz-mak. | |
* | |
| hangutánzó, egyszersmind szájtátással járó elvont gyök, melyből ásít, ásítoz, ásítás, ásítozás származtak. A szanszkrit gyök hasz ugyanezen jelentéssel is bír. A hellenben caskw szintén am. ásítok; törökül eszne-mek. l. ÁSÍT. | |
* | |
| vékonyhangon ~ ÉS, mindenféle igéből képez főneveket, melyek azt jelentik, hogy az illető cselekvés, szenvedés, vagy állapot gyakorlatban, folyamatban s mintegy függőben létezik, pl. ir-ás, irat-ás, jár-ás, gondolkod-ás, forgolód-ás, ver-és, veret-és, vereked-és, tünőd-és, stb. Mennyiben párhuzamos társa et at (pl. járás járat, kötés kötet) bevégzett vagy elvont cselekvést, szenvedést, vagy állapotot jelent, s a bevégzett multtal legszorosb fogalmi rokonságban áll: ezért okszerüleg állíthatni, hogy az ás és képzőjü főnevek az első multtal, vagy úgynevezett félmulttal vannak viszonyban, és hogy tulajdonkép ebből származnak azon es (as) képző segítségével, mely általán gyakorítást, sokasítást, illetőleg többeknek öszvetételét jelenti, pl. mene, mene-es, menés; jöve, jöve-es, jövés; álla, álla-as, állás; jára, jára-as, járás, azaz, ezen cselekvéseknek, mene, jöve, álla, jára, ismétlése, tartóssága, mintegy folytonos men, jő, áll, jár, mit a német nyelv helyesen határtalan móddal fejez ki: das Gehen, das Kommen, das Stehen stb. Ezen állítást támogatja azon körülmény, hogy vannak bizonyos nemű igék, melyekről világos, hogy az illető képzőt nem a jelenidő, hanem az első mult tőalakja után veszik föl, mint: leve levés, teve tevés, vive vivés, hive hivés, mene menés; ilyenek: evés, ivás, aluvás, feküvés, alkuvás, esküvés, cselekvés, menekvés. stb. Ezen elemzésből látni egyszersmind okát, miért kell itt mindig hosszú hangzónak lenni, minthogy a tőszó önhangzója a képzőjével öszveolvad, valamint azt is, hogy ezen és éles, mely tájejtéssel í-be megy által, mert eredetije es is szintén éleshangu. Más elemzés szerént itt az igék részesülője, mint menő, jövő, álló, járó, levő, vivő, hivő, alkuvó, esküvő stb. vevé föl magának az esik (am. történik) igének es törzsét, mely némely vidéken, többek közt az Érmelléken, és alakban ma is használatban van, például és az eső, e helyett: esik az eső, a bécsi codexben pedig többször előjön es, eső helyett; tehát menés = menő-es (vagy és), vivés = vivő-es azaz menő, vivő eset vagy történet (eundi, portandi actio). Valamint at et a tesz ige te törzse.
Ezen ás és némely szavakban at et helyett használtatik, s jelenti az illető működés eredményét, mint: tojás = tojat, fa-rakás = farakat, máslás = másolat vagy másodlat, zöld vetés = vetet, kelés = kelet stb. V. ö. AT, ET, képző. Egyébiránt e magyar ás és igen közel rokonát, sőt testvérét bírja a török és perzsa nyelvekben, is alakban, pl. a törökben art-m-ak (áradni) art-is = áradás, szev-mek (szeretni) szev-is = szeretés, bak-mak (látni) bak-is = látás, jürű-mek (járni) jür-is = járás, vagy az egész törzs után j közbeszúrattal: jürü-j-is, így szöjle-mek (szólni) szöjle-j-is = szólás; a perzsában pursz-íden kérdeni pursz-is kérdés stb. A finnben ez os, ös vagy us, ys (osz, ösz, usz, üsz), pl. peittää (föd), peitos (födés), kuulutan (hirdetek), kuulutus (hirdetés). | |
* | |
| (ás-ad-ék) fn. tt. ásadék-ot. Amit ásóval vagy ilyféle szerszámmal fölvágtak, fölszakgattak, pl. földréteg, hant, melyet fölástak, ásadék-kő, ásadék-agyag. Képzésre olyan mint: faradék, nyesedék. | |
* | |
| (ás-any) fn. tt. ásany-t, tb. ~ok. A latin minera kitételére alkotott újabb szó; a régiebb ásvány helyett. Ibolyós ásany. Érczes ásanyok. | |
* | |
| l. ÁSVÁNY. | |
* | |
| (ásany-égvény) ösz. fn. Ásanyból készített égvény. | |
* | |
| (ásany-fény) ösz. fn. Csillogás, fényesség, mely az ásanyok tulajdonsága. V. ö. ÁSANY. | |
* | |
| (ásany-fonal) ösz. fn. Érczásanyból nyújtott fonal. | |
* | |
| (ásany-kéklet) ösz. fn. Ásanyból készített kéklet. V. ö. KÉKLET. | |
* | |
| (ásany-lemez ösz. fn. Érczásanyból lapított lemez. | |
* | |
| (ás-ás) fn. tt. ásás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melyet az gyakorol, aki valamit ás. Árokásás, veremásás, pinczeásás, kútásás. | |
* | |
| (1), (ás-at) fn. tt. ásat-ot. Ásás elvont értelemben; bevégzett állás; ami ásva van, ásadék. | |
* | |
| (2), (ás-at mivelt. m. ásat-tam, ~tál, ~ott, par. ásass. Megparancsolja, rendeli, hogy valaki ásson valamit. Udvarában kutat, kertje végén árkot ásat. Sírt ásatni a megholtnak. A kerti ágyakat fölásatni. | |
* | |
| (ás-atlan) mn. tt. ásatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs ásva, fölásva. Ásatlan kert. Ásatlan veteményes ágy. Határozókép am. ásatlanul, föl nem ásva. | |
* | |
| (ás-at-lan-ul) ih. Ásatlan állapotban, föl nem ásva. Ásatlanul hagyott, s begyöpösödött kert. | |
* | |
| (ás-hat-ó) mn. tt. ásható-t. Amit ásni lehet, amit az ásó fölvágni, fölmetszeni bír. Könnyen ásható, porhanyó, nyirkos föld. | |
* | |
| (ás-ít) önh. m. ásít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Száját föltátva á-féle hangot hallat, mi rendesen unalomból vagy álmosságból, vagy tunyaságból történik. Mit ásítasz itt? tény már valamit. Néha am. valamit áhít, óhajt, kiván. Hiába ásítasz rá, nem kapod meg. Ásítnak az agarak, jó vadászat lesz. Km. Gyöke ás (l. föntebb) rokon azon áh-hoz, melyből a vágyat jelentő áhít származott. Különben képzésre hasonlók hozzá ezen hangutánzó önhatók: von-ít, ord-ít, hur-ít, kukor-ít, nyer-ít, siv-ít, rik-ít, sik-ít. | |
* | |
| ÁSITÁS, (ás-ít-ás) fn. tt. ásítás-t, tb. ~ok. Szájtátás neme, mely jobbára álmosságból, vagy unalomból származik. | |
* | |
| (ás-ít-oz) gyak. önh. Gyakran, ismételve ásít, száját tátogatja. Átv. ért. valamire vágyakodik. Ásítoz, mint kutya a turóra. Km. Köznyelven ik-vel is: ásítozik. | |
* | |
| (ás-ít-oz-ás) fn. tt. ásítozás-t, tb. ~ok. Gyakori, többszöri ásítás. | |
* | |
| (ás-og-ál) gyak. áth. m. áskál-t. Gyakran, folytonosan, ismételve, de csak kicsinben vagy kisebbféle eszközzel ás. Ikerítve: áskálvéskél. Körmökkel, késsel áskálni a földet.
Képzője kettős gyakorlati, t. i. og és ál, s hasonlók hozzá: vájkál = vájogál, turkál = turogál, szurkál = szurogál, irkál = irogál stb. V. ö. KÁL, KÉL, képző. | |
* | |
| (ás-og-ál-ás fn. tt. áskálás-t, tb. ~ok. Gyakori, folytonos, kicsinyes ásás. | |
* | |
| (ás-og-ál-ó-d-ás) fn. tt. áskálódás-t, tb. ~ok. Átv. ért. alattomos ármánykodás, cselszövés valaki ellen. V. ö. ÁSKÁLÓDIK. | |
* | |
| (ás-og-ál-ó-d-ik) k. m. áskálód-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. valaki ellen titkon ármánykodik, cseleket szövöget, s mintegy vermet ás neki, hogy veszélybe ejtse. | |
* | |
| (ás-og-ál-ó-d-ó) mn. tt. áskálódó-t. Ármánykodó, alattomos cselszövő, másnak kárára, veszélyére terveket koholó. Áskálódó irígy ember. | |
* | |
| és származékai, szokottabban: ÁSVÁNY, ÁSVÁNYOS, stb. | |
* | |
| (ás-ó) fn. tt. ásó-t. 1) Munkás, ki valamit ás, vagy ásással keres, fölfejt. Árokásó, kútásó, kincsásó, sírásó. 2) Nyéllel ellátott lapátalaku vas eszköz, melylyel ásni szoktak. Ásóval kivágni a vakandokot. Csak ásó és kapa választ el bennünket, azaz, a sír. Km. Különböztetés végett az eszköz neve lehetne: ásu, mint vésü, furu. | |
* | |
| (ásó-kapa) ösz. fn. Ásóhoz hasonló kapa, milyennel a sírásók élnek. | |
* | |
| (ásó-lapát) ösz. fn. A sírásók lapátja, mely ásóhoz hasonló. | |
* | |
| (ásó-lapoczka) ösz. fn. Kisebbféle ásólapát, melylyel a sírra hányt földet simára lapítgatják. | |
* | |
| (ás-ott) mn. tt. ásott-at. Ami ásva van, amit fölástak. Ásott, nem szántott földbe ültetni a burgonyát. | |
* | |
| (ás-o-vány, fn. tt. ásovány-t, tb. ~ok. Régi oklevélben, 1379-ből előkerülő szó, am. határárok, vízárok. | |
* | |
| fn. tt. áspát. A német Haspel, és olasz aspo szókkal azonos. l. MOTÓLA. | |
* | |
| l. MOTÓLÁL. | |
* | |
| (hellen s latin nyelvekből) fn. tt. áspis-t, tb. ~ok. A mérges kígyók egyik legveszedelmesebb faja. Olyan, mint az áspiskígyó. Km. | |
* | |
| göcseji tájszó. l. ÁSPA. | |
* | |
| vékonyhangu párhuzamos társa ~ÉST. l. ~VÁST, ~VÉST, képző. | |
* | |
| (ásvány) fn. tt. ásvány t, tb. ~ok. 1) Általán, a földben és földön létező természeti test, mely sem az állatok, sem a növények országához nem tartozik, melynek kifejlett életműszerei nincsenek. 2) Szorosb ért. merev idomu, életműnélküli test, milyenek a fémek, érczek, kövek (Minera). Minthogy a vány vény képzők leginkább cselekvő értelemben használtatnak és használtattak, kivált a régieknél; innen ásvány helyett némelyek ásmány szóval élnek. Mások az ásany vagy ásány szót ajánlják, mely hasonló volna ezekhez; vágány, zákány, csákány. | |
* | |
| falu Győr vármegyében, helyragokkal: Ásvány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| szebb kiejtéssel l. ÁSVÁNYTUDÓS. | |
* | |
| (ásvány-festék) ösz. fn. Ásványanyagból készített festék különböztetésűl a növényfestéktől. | |
* | |
| (ásvány-fog) ösz. fn. Földgyomrában találtató megkövült fog, különösen a vizözön előtti korból. | |
* | |
| (ásvány-hegy) ösz. fn. Hegy, mely kebelében érczes ásványokat rejt, különböztetésül másnemű, péld. homokhegytől. | |
* | |
| (ásvány-isme) ösz. fn. Isme, melynek tárgyát az ásványok teszik. | |
* | |
| (ásvány-kő) ösz. fn. Ásványos, azaz érczes részeket tartalmazó kő, különböztetésül másnemű, péld. homok-, agyagkőtől. | |
* | |
| (ásvány-olaj) ösz. fn. l. KŐOLAJ. | |
* | |
| (ásvány-ország) ösz. fn. Életműszeretlen természeti testek öszvege, melyek általán ásványok neve alatt értetnek, különböztetésül az állat- és növényországtól. | |
* | |
| (ás-vány-os) mn. tt. ásványos-t v. ~at, tb. ~ak. Ásványnyal bővelkedő, ásványt tartalmazó. Ásványos kő, föld. Ásványos vizek, szerek. | |
* | |
| (ásvány-sav) ösz. fn. Sav, mely vegyészileg valamely ásványból fejlik ki. | |
* | |
| (ásvány-szén) ösz. fn. l. KŐSZÉN. | |
* | |
| (ásvány-tan) ösz. fn. Ásványok, mint természeti testek ismeretét tárgyazó tan. | |
* | |
| (ásvány-tudomúny) ösz. fn. Tudományos rendszerbe foglalt ismeretek az ásványokról. | |
* | |
| (ásvány-tudós) ösz. fn. Az ásványok rendszeres ismeretébe avatott tudós. | |
* | |
| (ásvány-víz) ösz. fn. Ásványnemű alkatrészeket, pl. vasat, sót tartalmazó víz. | |
* | |
| vékonyhangu párhuzamos társa ~ÉSZ, név- és igeképző, a) némely szókból alkot neveket és igéket: vadász (venator, venatur), halász (piscator), piscatur), madarász (auceps, aucupatur), továbbá: fürjész, csíkász, egerész, böngész; b) csupán neveket, mint: tyúkász, kertész, méhész, ökrész, stb. c) csupán igéket igékből: hadar-ász, kotor-ász, vakar-ász, legel-ész, fürk-ész (fürögész), hever-ész. Ezen képzők az öszvekötő, sokasító, illetőleg gyakorlatos as es, az ez nemüekhez tartoznak. Ugyanis a) az ily képzőjü főnevek jelentenek valamivel foglalkozót, folytonosan bánót, b) az igék ily foglalkozási cselekvést; miszerint így elemezhetők: 1) valamint a csikós, gulyás, kondás, csirás, birkás, tehenes, szamaras, ludas, tyúkos jelentenek ezen állatokkal bánó személyeket is, s képzőjük az öszvekötő as, es, os: úgy vadász, madarász, tyúkász, juhász, méhész, ökrész, stb. szintén ezt jelentik: vadas, madaras, tyúkos, juhos, stb. úgymint ezen állatokkal szoros bánási öszveköttetésben álló személyeket, s egyedül a játszi nyelvszokás műve, hogy a föntebbieket is nem nevezte így: csikósz, gulyász, kondász, (mint: kanász), csirász, birkász, szamarász, ludász, sőt a tehenes és tyúkos csakugyan máskép: tehenész, tyúkász is. Ezen ász ész tehát valószinűen a csangósan ejtett asz esz-ből származott: vad-as, vad-asz, vad-ász; méh-es, méh-esz, méh-ész. 2) Az igeképző ász ész = gyakorlatos az ez, nyújtva áz éz, pl. hadonász = hadonáz, kotorász = kotoráz, fürkész = fürkéz, tollászkodik = tollazkodik, tetvészkedik = tetvezkedik, miszerint ezen igék: vad-ász, madar-ász, eger-ész, fürj-ész = vad-az, madar-az, eger-ez, fürj-ez.
Egyébiránt a nyelvérzéknek igen fínom tapintatára mutat, hogy a rokon, de mégis másmás árnyalatú fogalmak kifejezésére némileg különböző, de alaphangban hasonló képzőket alkalmazott, mert a) a neveket illetőleg az as es tulajdonkép melléknévképző, s s csak átv. ért. alkot főneveket, midőn a jelzőt a jelzett helyében használja, pl. vadas erdő, vadas, vaddal bővelkedő hely; halas folyó, Halas mezőváros; ellenben az ász ész főnevet alkot: vadász, halász = azok fogásával, tartásával stb. foglalkozó személy; b) némely neveknél az os es durvább, az ász ész szellemibb foglalkozásra vonatkozik, pl. műves vagy míves (ezüstmíves, aranymíves, kőmíves, puskamíves) és művész (Künstler); az igéket illetőleg a z képző általán jelent gyakorlatos cselekvést, valamint az ász ész igeképző is, mint: nyargal-ász, legel-ész = nyargalgat, legelget. A fentebbi elemzésből kitünik, hogy hasonlék szerint helyesek ezen újabb alkotásu szók: zenész, művész, szinész, ügyész, borász, erdősz, mennyiben az illető tárgygyal bánó, foglalkozó személyt jelentenek; ellenben korcs ivadék: gazdász (oeconomus), mely nem gazdákkal, hanem gazdasággal foglalkozót akarna jelenteni. Tájdivatos képzésű: rákész, ige és név, rákász helyett. Idegen eredetüek: bindász, kovász, kolbász, s némely mások. Újabb szóalkotóink az ász ész képzővel igékből is képeznek főneveket, mint: fest-ész, költ-ész, épít-ész, mi nincs épen nyelvünk szabályai ellen, mert van régi szónk: term-ész-et, a terem igéből, de különben is, mint föntebb megjegyzők, az igékből ily képzővel igéket alkotni nem ritkaság. Megjegyzendő, hogy ezekben: bölcs-ész, szép-ész, a bölcs és szép szók főnév gyanánt tekintendők, s am. bölcs dolog, szép dolog, és így bölcsész, szépész = bölcs vagy szép dolgokkal foglalkodó tudós. | |
* | |
| fn. tt. ászok-ot vagy ászk-ot. Általán dorong vagy gerenda, melyet talapul valami alá tesznek. Különösen a pinczékben levő hordók alá fektetett ilyetén talapzat, máskép: gantár vagy kantárfa, a német Ganther után.
Eredetileg talán az al-gyöktől alzék vagy alzok volt, melyből változattal lett ázok, ászok. Egyébiránt alaphangra és értelemre rokon hozzá a német Sockel és Sog-baum, s a támaszt jelentő szláv szocha, stb. | |
* | |
| (ászok-fa) ösz. fn. l. ÁSZOK. | |
* | |
| (ászok-hordó) ösz. fn. Pinczebeli nagy hordó, melyet tovább szállítani nem szoktak, hanem folytonosan ászokon fekünni hagynak. | |
* | |
| (ászok-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valaki a bérbe fogadott pinczeért fizet. | |
* | |
| (ászok-sěr) ösz. fn. Erősebb s érettebb sěr, melyet hosszabb ideig a pinczében állani hagynak. | |
* | |
| névutó és igekötő. Értelemre és használatra nézve jobbára egy az által szóval, pl. Dunán át vagy által, Tiszán át vagy által; átmegyek vagy általmegyek. l. ÁLTAL. Az át igekötővel öszvetett szókat, mint: átad, átalakul, átázik, átdöf, stb. stb. szintén l. ÁLTAL szóval kezdődő öszvetett szók rovatai alatt. | |
* | |
| gyöke az átok, átkos, átkoz szóknak és származékaiknak. Legközelebb rokona azon ád, melyből a vad indulatra vonatkozó ádáz származott. Elemzésére nézve l. Á, gyökelem (2). | |
* | |
| székelyes tájszólással am. a közönséges használatu: árt, átv. ért. véve, pl. valamibe beleátani magát = bele ártani. | |
* | |
| vékonyhangon ~ÉT, ritka használatu képző, s eredetileg nem egyéb, mint a rövid at et megnyújtása, pl. a rov-át, rov-at, fuv-át, fuv-at, korl-át, korl-at, porgol-át, porgol-at, korszov-át, korszov-at szókban. Hasonlóak: lap-át, borb-át, meny-ét. Különben sok idegen szók végtagát képezi, mint: horvát, kabát, pervát, sörét, stb. | |
* | |
| (áta-botába) ösz. ih. Minden rend nélkül, öszvevissza, keresztülkulcsul, imígy-amúgy. Átabotába elmondani, végezni valamit.
Valószinűen eredetileg am. átalbotolva, mintegy keresztülbotorkálva, vagy talán = áta-bodába, azaz általbodázva. l. BODÁZ. | |
* | |
| l. ÁLTALÁBAN. | |
* | |
| l. ANTALAG. | |
* | |
| fn. tt. átán-t, tb. ~ok. Cserjefa, melyet máskép tamariskának neveznek. | |
* | |
| l. ATILLA, ETELE. | |
* | |
| (át-ok-os) mn. tt. átkos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Amin átok fekszik, amit megátkoztak. Átkos jószág, örökség. 2) Átokból álló. Átkos káromkodás, fenyegetés. 3) Ami veszélyt hoz, amin nincs Isten áldása. V. ö. ÁTOK. | |
* | |
| (át-ok-oz) áth. m. átkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valakit vagy valamit átokkal illet, azaz különös vad kifejezésekkel gonoszt, kárt, veszélyt, szerencsétlenséget kiván, milyenek: dögöljék meg, verje meg az Isten, sülyedjen el, ne lássa mennyeknek országát, stb. 2) Mint gonosznak kútfejét, okát szidalmaz, káromol valakit vagy valamit. Átkozni az órát, melyben valaki született. Átkozni a napot, melyen valakit megismert. Átkozni a játékot. Átkozni a gondolatot, mely először eszébe jutott. Mert ha elhagysz, megátkozlak, elhervadsz. Népd. | |
* | |
| (át-ok-oz-ás) fn. tt. átkozás-t, tb. ~ok. Vad indulatú kifakadás, midőn valaki átkot vagy átkokat mond. | |
* | |
| (át-ok-oz-at) fn. tt. átkozat--ot. Kimondott átokszók öszvege, vagyis általok kifejezett rosz kivánatok, illetőleg szidalmak, káromlások tartalma. Átkozat súlya fekszik rajta. Borzasztó átkozat. | |
* | |
| (át-ok-oz-at-os) mn. tt. átkozatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Átkokkal, átkozattal terhelt, átkok súlya alatt szenvedő, kárhozattal teljes. Átkozatos állapot, csapás. | |
* | |
| (át-ok-oz-ó-d-ás) fn. tt. átkozódás-t, tb. ~ok. 1) Vad kifakadásu indulatoskodás, midőn valaki átkokat mond. 2) Szójárás szerint divatos átokmondatok, melyeket leginkább a mentegetődző bűnösök s gonosztevők szoktak önmagok fejére mondani. Átkozódások között tagadta, hogy ő követte volna el a lopást, gyilkosságot. | |
* | |
| (át ok-oz-ó-d-ik) belsz. m. átkozód-tam, ~tál, ~ott, par. ~jál, htn. ~ni. Zabolátlan vad indulatból czikornyás szidalmakkal tetézett átkokat szór. Átkozódik ég, föld, Isten, ember ellen. Átkozódik mint a kereke-törött kocsis. Km. Különösen, hogy valami vád ellen védelmezze magát, önfejére átkokat mond, vagy azokat káromolja, kik őt állitólag hamisan vádolják. | |
* | |
| (át-ok-oz-ód-ó) mn. tt. átkozódó-t. Aki átkozódni, átkokat szórni szokott. Átkozódó istentelen, mocskos száju ember. | |
* | |
| (át-ok-oz-ott) mn. tt. átkozott-at. 1) Amire átkot mondottak, ami megvan átkozva. Átkozott nap, óra. 2) Káros, veszedelmes, gonosz, ártalmas. Átkozott a hal a harmadik vízben. Km. Átkozott szem volna, ki rajta nem kapna. Km. 3) Néha szelidebb jelentéssel am. dévaj, lator, ármányos. Átkozott egy fiú ez a mi Petink. Ejnye te átkozott, mily csinyt követtél el megint? | |
* | |
| (át-ok-oz-ott-an) ih. Igen roszul, gonoszul, minden áldás, szerencse, siker nélkül. Átkozottan balul folynak dolgaink. Átkozottan bánik velünk a sors. | |
* | |
| l. ÁTKOZOTTAN. | |
* | |
| (át-ol-ó) fn. tt. átló-t. Vonal, mely az egyenköz átellenes szögei között húzatik, s azt két egyenlő részre osztja, székelyesen csetert. (Diagonalis). V. ö. ÁLTALMÉRŐ. | |
* | |
| (átló-mozgás) ösz. fn. Erőműtani értelemben jelent két külön irányu erő által okozott középmozgást, pl. midőn a hajóval valamely folyón átevezünk. | |
* | |
| (át-ok) fn. tt. átkot, tb. átkok. 1) Elkeseredett vak indulatból, haragból, boszúból, kárvágyból fakadó gonosz kivánat, illetőleg, ezen kivánatot hatályosan kifejező mondat. Átkot mondani. Átkokat ökrendezni. Átkokkal illetni valakit. Borzasztó, irtóztató, hajmeresztő átok. Szülék átka. Átok száll reá. Lé tartja a szolgát, átok, szitok a gazdát. Km. 2) Csapás, veszély, szerencsétlenség. Isten átka van e nemzeten. Átok fogta meg a magyart, hogy az soha együtt nem tart. Népd. Átok reád, magyarok hazája! Vörösmarty: Salamon átka. Isten átkát nem kivánom, de ha rád száll, azt se bánom. Népd. 3) Egyházi ért. az anyaszentegyház kebeléből ideiglenes vagy örökös kizárás, illetőleg a hűtelennek kárhoztatása. (Anathema).
Rokonságára nézve l. ÁD, elvont gyök. Képzőjét illetőleg azon ok képzőjü szók osztályába tartozik, melyek változattal ék-et is használnak, mint: hajlok hajlék, marok, marék, szándok szándék. Az átok gyöke át vagy ád indulatszó, mint szitok-é szid. | |
* | |
| (átok-eskü) ösz. fn. Önmegátkozással erősített eskü, pl. Úgy verjen meg az Isten. Úgy ne lássam mennyeknek országát. Vakuljak meg. Nyeljen el a föld elevenen. | |
* | |
| (átok-hozó) ösz. mn. Ami gonoszt, veszélyt, szerencsétlenséget, csapást okoz. | |
* | |
| (át-vágat) ösz. fn. Nyilás, rés, hézag, mely átvágás által támad. | |
* | |
| gyöke az ázik igének, és származékainak. l. ÁZIK. | |
* | |
| (1), vékonyhangon ~ÉZ, igeképző, mely az illető törzs a vagy e hangzójából és az ez képzőből olvadt öszve, pl. tiszta-az, tisztáz, koma-az komáz, ruha-az, ruház, recze-ez, reczéz, mise-ez, miséz, ige-ez, igéz. V. ö. AZ EZ igeképző. | |
* | |
| (2), vékonyhangon ÉZ, kevés nevek végszótaga, mint: hagymáz (l. ezt), póráz, nehéz, vitéz, kelevéz. Elemzésére nézve l. AZ, EZ, ASZ, ESZ, névképző. | |
* | |
| (áz-al-ag) fn. tt. ázalag-ot. A vízben, szeszes italokban, s más folyékony testekben létező parányi állatkák. (Infusoria). Máskép: ázbarcsa. | |
* | |
| (áz-al-ék) fn. tt. ázalék-ot. A növények országából, kerti veteményekből, zöldségből stb. készített ételnemű főzelék, pl. káposzta, répa, borsó, bab stb. | |
* | |
| (áz-barcsa) ösz. fn. l. ÁZALAG. | |
* | |
| (áz-ik) k. m. áz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Általán mondjuk minden testről, midőn nedvesedik, midőn a víz vagy más híg test bele veszi magát. Esőben, hóban ázni, megázni. Ázik a föld, ha megfutja az árvíz, ha esik az eső. Ázik, átázik a vízbe mártott ruha. Elázik a tészta. Átv. ért. elázni a bortól, am. részeggé lenni. Addig iszom, mig a torkom el nem ázik, két fekete bogárszemem nem szikrázik. Bordal.
Alaphangra és értelemre rokona a német: nass, továbbá az előtétes latin: madet, mador, madidus, valamint a magyar: med, ned, nedv, szanszkrit: nisz. | |
* | |
| (áz-ott) mn. tt. ázott-at. Ami nedvessé lett, amit a víz vagy másféle nedv általjárt, meglágyított. Ázott föld. Ázott széna, szalma. Ázott ruha. Ázott tészta. Átv. ért. ázott fejü = részeg. | |
* | |
| (áz-ott-an) ih. Nedvesen, nedvtől, különösen víztől, esőtől általjárva. Szárazon elmenni, ázottan visszajönni. | |
* | |
| (áz-tat) áth. m. áztat-tam, ~tál, ~ott, par. áztass. Valamit a végre márt a vizbe, vagy más folyadékba, hogy a nedvesség általjárja, megpuhítsa, megtisztítsa, stb. Fehérnemüeket áztatni, beáztatni a vízbe. Kendert, vesszőt, faabrincsot, kákát áztatni. Lábakat áztatni. Átv. ért. valakit beáztatni, am. vádolás, gyalázás által hitelétől, becsületétől megfosztani, vagy bajba, adósságba keverni; eláztatni valakit, erkölcsileg semmivé tenni. | |
* | |
| (áz-tat-ás) fn. tt. áztatás-t, tb. ~ok. Nedvesítés, belocsolás, vízbemártás. Kenderáztatás, lenáztatás, ruhaáztatás. | |
* | |
| (áz-tat-ó) fn. tt. áztató-t. 1) Mindenféle híg szer, folyadék, nedv, mely bizonyos anyagok puhítására, tisztítására, illetőleg idomítására használtatik, pl. bőráztató, gyapju-, szőráztató. 2) Személy, aki e munkát végzi. Lustos, mint a kenderáztató. 3) Tó, mocsár, öböl, patak, melynek vizében kendert szoktak áztatni. | |
* | |
| igen ritka használatú névképző, mely némely elvont gyökökhöz járul, mint: par-ázs, var-ázs, vir-ázs, dar-ázs. Úgy látszik, nem egyéb, mint az as képző módosítása. V. ö. ZS, mint gyökhang, és középképző. | |
* | |
| fn. tt. Ázsiát. A földnek közismeretű s Európához mérve keleti része, az emberi nem bölcsője. Nevének eredete felől több vélemény létezik. Némelyek szerént a sémi nyelvekből eredett, minthogy az ide vonatkozó héber és arab gyökök jelentése: két felé osztott, felezett; innen különösen a héber am. fél, közép (t. i. a régente csak három számban ismert világrészek: Európa Ázsia és Afrika között a középföld). A görögök majd Ázia nevű nymphától, Okeanos és Thetys leányától, majd Asias lydiai királytól, majd ismét ilynevű magustól származtatták; némelyek szerént Asios Leimon rónától, s a síkságon találtató sok iszaptól (görögül asiV) vette volna nevét. Vannak, kik azt az északi hitregészetben előforduló ászokkal hozzák viszonyba. Nagy-Ázsia, Kis-Ázsia. | |
* | |
| (ázsia-i) mn. tt. ázsiai-t, tb. ~ak. Ázsiába, vagy Ázsiából való, ott lakó, onnan származó stb. | |
* | |
| (ázsia-i-lag) ih. Ázsiai módon, mint Ázsiában.
| |