*É.[*]

(Az E és Ě betűk s ezeken kezdődő czikkek, külön keresendők).

*É (1)
kisded alakban é, tizedik betü a magyar ábéczében, s az önhangzók között ötödik. Hosszu, nyilt hangzó. Mai általánosb kiejtés szerént csak egyféle hosszú é-t ismerünk, mely magasságát illetőleg az éleshanguak osztályához tartozván, mind a vastag, mind a vékony hangzókkal megfér egy szóban, pl. csáté, kópé, véka, béna, kenyér, vezér, ökrész. Az ily szók vagy vastag, vagy vékonyhangulag ragoztatnak, amint t. i. többi hangzóik vastagok vagy vékonyak, pl. kondér-ok, csuhér-ok, véká-val, cseléd-ěk, réteg-ek, sövény-ěk. Kivétetnek az öszvetett szók, melyekben mindig az utolsó határoz, pl. karszék-ět, háztető-re, cséphadaró-val, székláb-hoz. Az é végül némely szókban a-val cseréltetik föl, pl. paréj paraj, taréj taraj, ganéj ganaj, karéj karaj, fahéj fahaj. De minthogy a paré, gané, taré alakok szokottabbak, innen inkább azt kell tartanunk, hogy az egész aj szótag, vagyis ikerhangzó az, mely a hosszú é-nek megfelel. A régiek szintén használták j nélkül: paré, taré, gané, karé. Fölcseréltetik némely képzőkben o-val is; mint: szándék szándok, hajlék hajlok, fazék fazok, szurdék szurdok, marék marok, ajándék ajándok. A régies ó ő s mai í helyett áll az ily ószerű képzőkben: tanét (= tanót, tanojt, tanejt, ma: tanít), feketét (= feketőt, feketöjt, feketejt, ma: feketít) stb. Néha tájdivatosan, nyomatékozás, illetőleg hangsulyozás következtében, melyet a versmértékben is használnak, rövid e v. ě helyett áll, pl, vélem velem (mecum), néked neked, lészen leszen, mérész merész, mégyen megyen, étet ětet, tétet tětet. Tájejtésileg használják hosszú á helyett ezekben: tovébb (tovább), hátrébb (hátrább), arrébb (arrább). Odébb (odább helyett) általános gyakorlatú. Szóképzés vagy ragozás alkalmával nemcsak midőn két rövid e kerül öszve, változnak ezek öszvehuzódva hosszu é-re, pl. e+e, gyönge-en = gyöngén; é+e, lě-et = lét; e+ě, vere-ěm = verém, vere-ěd = veréd; hanem más önhangzók öszveolvadásából is áll elé hosszú é, pl. e+i+e (e+j+e v. j helyett v), vere-i-e v. vere-j-e (v. vere-v-e) = veré, verne-i-e v. verne-j-e = verné; a+i, látsza-ik = látszék, látszana-ik = látszanék; a+ě, láta-ěk = láték, látna-ěk = látnék. Az úgynevezett ékvesztőkben rövid e-re változik, mint: ég eget, ér eret, kéz kezek, egér egerek, mely esetben tompábban megnyujtva, s mintegy ee-hez hasonlóan hangzik. Némely szókban, melyek két különböző érteményüek, e szerint majd élesebb vagy tompább kiejtésü, pl. szél tb. szelek (ventus), szél, tb. szélěk (margo); fél, tb. felek (dimidium, amicus), fél (metuit); ér, tb. erek (vena), ér (valet); légy, tb. legyek, légy (fias); ég, tb. egek, (coelum), ég (ardet). E másodnemüeket, a tájszokás itt-ott éles í-vel cseréli föl: szíles, fílek, írek, ígís.
A szóképzésben és ragozásban rendesen párhuzamos társa a hosszú á, pl. csel-éd csal-ád, szeg-ély, szab-ály, kel-és, hal-ás, vét-ség, vált-ság, köt-ény, vág-ány, ökr-ész, hal-ász, füz-ér, buv-ár, keres-mény, tanul-mány, fél-énk, fal-ánk; ember-nél, asszony-nál, föl-é, al-á, vert-ék, várt-ák, verj-ék, várj-ák stb. De meg is marad állandóan, pl. ék (dék = adék, edék és ték = íték) képzőben: hasad-ék és mened-ék, hasít-ék és verít-ék v. verejt-ék.
A hangmértan szabályai szerint mindig hosszu szótagot alkot, pl.
"Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?"
Vörösmarty.
Ha az eléadottakat bővebb figyelembe veszszük, lehetetlen meg nem győződnünk, hogy a mai, bár igen egyenlő kiejtésü é-ben többféle hosszú é önhangzó rejlik. Feltünő
1) hogy némely é, különösen a névragozásban ékezetét elveszti és nyilt e-vé változik, pl. ég egek, szél szelek, fél felek, ér erek, légy legyek, kéz kezek, szekér szekerek, fenék fenekek, sőt a régiségben, pl. a Tatrosi codexben ezek nagy részét az alany- vagy tőesetben is röviden találjuk: eh = éh, nehez = nehéz, ket = két, het = hét, kez = kéz, nev = név, közep = közép, szel (ventus) = szél, sőt olyanok is előjönnek, melyek ma nem ékvesztők: szek (= szék), vitez = vitéz, terd.= térd, köver = kövér, ert = ért, kerd = kérd, ösveny = ösvény. Ezekben tehát a nyilt e-nek megfelelő hosszú (a szokottnál terpedtebb) č rejlik. Meg van ezen hang mai napság is a palóczos č vagy ę-ben (a palóczoknál, göcsejieknél, székelyeknél), mely az el és néha er hangokból olvadt egybe, pl. čment (= elment), szčni (= szelni), čre (= erre), emčre. (= emerre) stb.
2) hogy a mely szókban a hosszú é ékezetét el nem veszti, azokban az tájdivatosan hosszú í-vel szokott fölcseréltetni: ídes = édes, szíp = szép, szíles = széles. Miket régi iróknál is (kik, amint tudjuk, saját nyelvjárásuk szerént írtak) találunk, pl. Erdősinél
"Az magyar nípnek.
Próféták által szólt rígen néked az isten,
Az kit igírt, ímé vígre megadta fiát.
Buzgó lílekvel szól most és néked ez által,
Kit hagya hogy hallgass, kit hagya hogy te kövess.
Néked azírt ez lűn prófétád, doctorod ez lűn
Mestered, ez most és, melyet az isten ada.
Ez próféta szavát hallgasd, mert tíged az isten
Elveszt, és nyomos nem lehet a te neved.
Aki zsidóul és görögül, és végre diákul
Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul.
Minden nípnek az ű nyelvén, hogy minden az isten
Törvínyinn íljen, minden imádja nevit.
Lelki kenyír vagyon itt, melyben mikor íszel, örökké
Ílsz, mely az mennyből szálla, halálra mene.
Az ki teremt, tíged megvált, örök íletet és ád
Ez szent által: nincs több bizodalmad azért."
Néked, ímé, és szókban nem változik í-vé, mert azok nyilt e-vel is ejtetnek: neked, íme, es.
Nagyon csalódnék azonban, aki bármely régi iratban, valamint tájnyelvben is tökéletes következetességet keresne, pl. azért egyszer í-vel, máskor é-vel jön elé; így végre; kenyér, noha ékvesztő (kenyerek) mégis benne az é, í-vé változik; észel ma, legalább tudtunkra hosszú é-vel nem ejtetik. De lehető, hogy mind 'kenyér' rövidült e-jében, mind 'eszel' első e-jében, régiesen éles ë hangzott, mely aztán könnyebben változhatott szinte éles é (= ë)-vé.
3) Hogy ezen éles é (= ë) az, mely mind mély, mind magas szókban eléfordul, tehát sajátlag ismét kétféle, pl. béke és béka szókban fínom megkülönböztetéssel kétféle éles é hallatszik.
4) Hogy azon hosszú é, mely néha ó v. o-val, néha pedig ő-vel cseréltetik fel, a rövid zárt ě-nek felel meg, mint: tanót tanét, szándok szándék, hő hé, lőn, lén.

*É (2)
régies fn. éj helyett; észak Károlyi- és Káldinál = éjszak; így eléjön gyakran a régieknél éfél e helyett éjfél, ét által (régi magyar Passio) e helyett: éjt által v. éjen által.

*É (3)
lásd kérdő E, (5).

*~É (1)
birtokrag, mint: Péter-é, Pál-é. Igen nevezetes rag a magyar nyelvben. Eléjön a birtokos névmásokban is, mint közép rag: eny-é-m (= én-é-m), ti-é-d (= të-é-d), ö-v-é (= ö-v-é-e), mi-é-nk, ti-é-tek, ö-v-é-k (ö-v-é-ök). Részletesen fejtegetjük az Előbeszéd 162. lapján. V. ö. ~ÉK, (2) is.

*~É (2)
bizonyos helyre mutató határozói képző, pl, el-é, fel-é, föl-é, mög-é, régiesen Győré, Pesté is, Győrbe, Pestre helyett, l. ~Á, (1).

*~É (3)
igerag, mint: vet-é, üt-é, l. ~Á, igerag.

*ÉB
elvont gyök, mely egyedűl az éber (éb-er) szóban és ennek származékaiban áll fenn. Értelmét lásd Éber szónál.

*~ÉB (1)
ritka képző der-éb (dorsum. Molnár Albert), ger-éb, s némely más szókban. A részesülői ő (= eü = ev v. év = éb) kisarjadzása. l. ~Ő, részesülői rag.

*~ÉB (2)
képző egy-éb szóban, mely az illető esetekben ékvesztő, pl. egy-eb-et, egy-eb-ek; a mikből megtetszik, hogy némelyek hibásan írják két bb-vel. A hasonlitó foki abb, ebb rag módosulása.

*~ÉBB
szintén a hasonlitó foki rag némely igehatározókban mint hamar-ébb (v. hamar-ább); néha az e a tőszó véghangzójával egyesűlvén, vált hosszuvá, pl. elébb = elé- v. elő-ebb, fölöttébb = fölötte-ebb.

*ÉBEN
latinul ebenus, hellenűl ebenoV) fn. tt. ében-t, tb. ~ek. l. ÉBENFA.
A héber nyelvben feltaláltatik hóbni, többese hóbnim (ligna ebena); némelyek szerént Aethiopiának régi Opon nevű városától, mások szerént ében szótól, mely követ jelent.

*ÉBENFA
(ében-fa) ösz. fn. Fínom, igen kemény és fekete fa, mely Helena és Móricz szigeteken bőven nő, s asztalos és esztergályos munkákra használtatik.

*ÉBENFAMÍVES
(ében-fa-míves) ösz. fn. Kézmives, ki ébenfából különféle míveket készít, esztergároz.

*ÉBER
mn. tt. éber-t, tb. ~ek v. ébrek. 1) Aki nem aluszik, aki teljes öntudattal bír; aki virraszt. 2) Átv. ért. vigyázó, gondosan ügyelő, figyelmező, körülnéző. Legyetek ébrek az hallgatásban, és tanulásban (Pázmán). Átvitelesen mondjuk dologról is.
"Éber éjim, kínos nappalom."
Gyulai Pál.
Eredetére nézve egynek látszik vir vagy virr gyökkel, ezekben: virad, viraszt stb. t. i. az i hang helyet cserélvén, vagy középről előre nyomulván, lesz: ivr v. évr v. ébr; a minthogy régebben mindig ez vala a tőszó, például ezekben: ébr-en, ébr-ed, ébr-eszt, és csak újabb időben keletkezett az önálló éber alak; ha már vir gyökből az r betűt mint képzőt elvonjuk, marad: vi, melynek a föntebbiekkel szinte rokon értelme van a magyar vi-gy-áz, latin vi-gil, vi-det stb. szókban.
Egyébiránt azt is vélhetjük, hogy eredetileg émber vala, azon ém gyöktől, melynek származékai émik = virraszt, émett, virrasztó, vigyázó állapotban levő.
Régibb iratokban eléjön héber helyett is.

*ÉBERSÉG
(éb-er-ség) fn. tt. éberség-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki ébren van, virraszt, figyelmez, vigyáz, a körüllevő tárgyakat hamar észreveszi. Őrök, előljárók, szülők ébersége.

*ÉBRED
(éb-r-ed) önh. m. ébred-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. Álmából föleszmél, ocsúdik. Hajnalban ébrednek az állatok. Mély álmából ébredni kezd. Nagy lármára fölébredt. Átv. ért. öntudattal kezd bírni, az eddigelé homályos tárgyról világosabb eszmék tünnek elébe; észreveszi magát. Az ifjuban ébred az ész, ébrednek a vágyak. A hosszu ámulás után ébredni. Ébred benne a lelkiösmeret. Fölébredtek lelkében a régi jó napok emlékei. Nemzetünk is valahára ébredni kezd, azaz aléltságából, hallgatagságából kikél, elétűnik. Kikeletkor ébred a természet.
"Jő a tavasz illatárral,
Ébred a vidám madárdal."
Iduna (Szász Póli).

*ÉBREDÉS
(éb-r-ed-és) fn. tt. ébredés-t, tb. ~ěk. Föleszmélés az álomból, ocsúdás; az álomnak eloszlása. Ébredéskor ásítozni, nyujtózni. Átv. ért. öntudathoz, önérzethez jutás; az eddigelé homályos dolgokról világosabb eszmélés; valamely tárgy iránt figyelemre gerjedés.

*ÉBREDĚZ
(éb-r-ed-ěz) önh. m. ébreděz-tem, ~tél, ~ětt. Lassan-lassan ébred, álmából fokonként serkenni kezd. Hajnali harangszóra ébredeznek a cselédek. Ébredez az álomkórba merült nyavalyás. Átv. ért. eszmélni kezd, öntudatra jut, fokonként világosabban veszi észre állapotát, figyelemre, vigyázatra gerjedez. A népekben ébredezni kezd az önállási, és nemzetiségi vágy.

*ÉBREDĚZÉS
(éb-r-ed-ěz-és) fn. tt. ébredězés-t, tb. ~ěk. Álmából lassanként vagy fokonként ébredni kezdés.

*ÉBREDSÉG
(éb-r-ed-ség) fn. tt. ébredség-ět. Állapot, midőn valaki nem alszik, hanem virraszt; öntudattal bír; körültekint, figyel.

*ÉBREDT
(éb-r-ed-t) mn. tt. ébredt-et. Aki álmából föleszmélt, fölserkent, fölocsúdott. Átv. ért. öntudathoz jutott, figyelmes, a körüllevő tárgyakat észlelő. Ébredt ész. Fölébredt lelkiösmeret.

*ÉBREDTSÉG
(éb-r-ed-t-ség) l. ÉBREDSÉG.

*ÉBRĚGET
(éb-r-ě-get v. éb-r-ěg-et) áth. m. ébrěget-tem, ~tél, ~ětt. Álomból, szunnyadásból kelteget, felbuzdít, eszméletre gerjeszt, ösztönözget. Ébregetni délutáni álomból a munkásokat. Jóra, szépre ébregetni az ifjuságot. Haladásra ébregetni a szunnyadozó népet.

*ÉBRĚGETÉS
(éb-r-ě-get-és) fn. tt. ébrěgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valakit ébregetünk. V. ö. ÉBRĚGET.

*ÉBRÉKĚNY
(éb-r-é-kěny) mn. tt. ébrékěny-t, tb. ~ek. Aki könnyen ébred; virrasztásra hajlandó; vigyázó, figyelmező. Ébrékeny ész.

*ÉBRÉKĚNYSÉG
(éb-r-é-kěny-ség) fn. tt. ébrékěnység-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki könnyen ébred, virrasztásra hajlandó, figyelni, vigyázni szeret.

*ÉBREN (1)
(éb-r-en) önh. m. ébren-t. Serken, fölserken, ocsudik, l. ÉBRED.

*ÉBREN (2)
(éb-r-en) ih. Virrasztva, nem alva; figyelve, vigyázva. Ébren lenni. Ébren maradni. Fél ébren beszélni. Ébren tölteni az éjt. Ébren legyetek és vigyázzatok.

*ÉBRENÉS
(éb-r-en-és) fn. l. ÉBREDÉS.

*ÉBRENET
(éb-r-en-et) fn. tt. ébrenet-ět. Ébrenés, elvont értelemben véve. Első ébrenet.

*ÉBRENG
(éb-r-eng) önh. m. ébrengět-tem v. ébreng-tem, ébreng-ěttél v. ébreng-tél, ébreng-ětt; htn. ~ni v. ~eni. l. ÉBREDĚZ.

*ÉBRENLÉT
(ébren-lét) ösz. fn. Éber állapot, midőn valaki nem alszik. Átv. ért. vigyázat, öntudatos eszmélet.

*ÉBRENSÉG
(éb-r-ěn-ség) fn. l. ÉBERSÉG.

*ÉBRENT, ÉBRENTE
ÉBRENTEN, ih. lásd ÉBREN.

*ÉBRÉNY
(éb-r-ény) fn. tt. ébreny-t, tb. ~ěk. Anyaméhben fogant, s még ki nem fejlődött, csak most ébredő lény (embryo).

*ÉBRES
(éb-r-es) mn. tt. ébres-t v. ~et, tb. ~ek. l. ÉBRÉKĚNY.

*ÉBRESSÉG
(éb-r-es-ség) fn. lásd: ÉBRÉKĚNYSÉG.

*ÉBRESZGET
(éb-r-esz-get) áth. és gyakor. m. ébreszget-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran vagy folytonosan valakit, vagy többeket álomból költöget. Trombitaszóval ébreszgetni a falun tanyázó lovasságot. Átv. ért. bíztatgat, nógat, ösztönözget. Honszeretetre, erényre, munkásságra ébreszgetni a fiatalságot.

*ÉBRESZGETÉS
(éb-r-esz-get-és) fn. tt. ébreszgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn ébreszgetünk; keltegetés, fölkelésre, vigyázatra serkengetés.

*ÉBRESZT
(éb-r-eszt) áth. m. ébreszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Álmából, szunnyadásából valakit fölkelt. Ébreszteni jó korán a cselédeket. Fölébreszteni éjjeli lármával az aluvókat. Átv. ért. bíztat, buzdít, serkent, nógat; figyelmessé, vigyázóvá tesz. Jutalommal, dicsérettel ébreszteni a fiatalságot. Nagy tettekre ébreszteni a dicsvágyókat.

*ÉBRESZTÉS
(éb-r-eszt-és) fn. tt, ébresztés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit ébresztünk, azaz álmából fölverünk, fölkeltünk, vagy: biztatunk, sürgetünk, ösztönzünk. Tudósok becsülete ifjak ébresztése. (Km.).

*ÉBRESZTGET
l. ÉBRESZGET.

*ÉBRESZTŐ (1)
(éb-r-eszt-ő) mn. tt. ébresztő-t. Aki vagy ami az álmot elűzi, az aluvót fölkelti, fölserkenti. Ébresztő óra. Átv. ért. buzdító, ösztönöző, nógató.

*ÉBRESZTŐ (2)
(l. föntebb) fn. Hajnali jeladás, melylyel a katonákat fölkelésre serkentik. Ébresztőt trombitálni a lovasoknak, dobolni a gyalogoknak. (Tagreveil).

*ÉBRŰL
(éb-r-űl) önh. m. ébrűl-t. Éberré lesz, álmából ocsúdni, serkenni kezd. Átv. ért. elméje derűl, bizonyos tárgy iránt nagyobb világosság nyilik meg eszében.

*ÉBRÜLÉS
(éb-r-ül-és) fn. tt. ébrülés-t, tb. ~ěk. Éber állapotba jövés, álomból fölserkenés.
"Mert éjszaka esvén köztök a zendűlés,
És édes álmokból hirtelen ébrülés."
Gyöngyösy.

*ÉCS
KIS~, NAGY~, falvak Győr megyében; helyr. Écs-ěn, ~re, ~ről.

*ÉCSI
puszta Veszprém megyében; helyr. Écsi-be, ~ben, ~ből.

*ÉD
(rokon íz, ez ismét szí gyökkel, a rokonságokat más nyelvekből l. alább) fn. tt. éd-ět. Elhanyagolt állapotából ismét életre kapott szó, melyből édes, édeleg, édesség stb. származnak. Jelenti azon kellemes érzést, melylyel némely testek az ízlelő érzéket csiklandozzák s gyönyörködtetik, nemkülönben azon anyagot vagy részecskéket, melyek által ily érzés gerjesztetik. Édet érezni, ízlelni. Gyümölcsnek, méznek, czukornak éde. Átv. ért. igen kellemesen ható gyönyör, akár érzékileg, akár szellemileg véve. Csók éde, beszéd éde. Éddel függeni a kedves minden szaván. Édem, am. édesem, kedvesem.
"És viszonz az ifjú keser-éddel."
Garay.
"E szent falak közt élvezik
A béke édeit."
Tárkányi Béla.
A görög hdoV (am. gyönyör) hduV (am. édes) szókban szinte mint gyök megvan. Hangzóváltozással a héber adid, aram: ado, arab: ad hasonlóan édest, kedvest, kedveltet jelentenek. Ide tartoznak a szanszkrit szvad (ízlel), szvádusz (édes), latin suavis, német szüsz stb. A törökben is dad v. dat, v. tat, am. íz, ízlés, innen tatlu v. tatlď, v. dadlu, v. datlu, (a csagatajban: tatlďg), am. édes; eléjön a csagatajban dsüdsük szintén = édes.
Végelemzésben az ěszik igének ě gyökéből származtatva, am. ě-ed v. ě-et öszvehúzva: éd, honnan ě-eděs v. ě-etěs = édes, azaz a szájíznek különösen tetsző, ennivaló.

*~ÉD (1)
névképző, mely csak kevés neveket alkot, mint: csel-éd, seg-éd, neg-éd. Párhuzamos vastaghangu társa ád: csal-ád, gal-ád. Öszveolvadás által alakult ebben: gyöngéd = gyönge-ed.

*~ÉD (2)
öszvehuzott igerag a tárgymutató első multak egyesszámu második személyében, pl. veréd = vere-ed, ütéd = üte-ed. Vastaghangon: ád: tolád = tola-ad, mutatád = mutata-ad.

*ÉDĚCS
(éd-ěcs) fn. tt. éděcs-ět. A franczia bonbon értelmében alakított új szó, am. nyalánkság, édes süteményke.

*ÉDELĚG, ÉDELG
(éd-el-ěg v. éd-el-g) önh. m. édelěg-tem v. édelg-ěttem, ~tél v. ~ěttél, édelg- ětt, htn. ~ni v. édelgeni, v. édelgni. Gyöngéd nyájassággal szerelmeskedik; éldeli a gyönyört. Édelegnek az ifju szerelmesek.
"Egy kép körűl édelg a biztos ének."
Lantos szerelme (Kisfaludy K.)

*ÉDÉLEG
(éd-éleg) ösz. fn. Az édeny nevű fémnek élenynyel vegyütete. (Beryllium-oxyd).

*ÉDELGÉS
(éd-el-ěg-és) fn. tt. édelgés-t, tb. ~ěk. Gyöngéd szerelmi nyájaskodás; édes érzelgés, édes gyönyör élvezése.

*ÉDELGŐ
(éd-el-ěg-ő) mn. tt. édelgő-t. Édes érzelgéssel nyájaskodó, szerelmeskedő; gyöngéd gyönyört élvező. Édelgő szerelem. Édelgő új házasok.

*ÉDEN
fn. tt. éden-t, tb. ~ěk. Héber szónak tartják, s annyit jelent 1) mint kéj, gyönyör (voluptas); 2) az első emberek lakhelye, tehát gyönyör helye, gyönyörüséges kert, paradicsom, (quasi dicas regio amoena. Joa. Simonis Lexicon). Vannak, pl. Kresznerics, kik a magyar éd szóból származtatják.

*ÉDENI
(éd-eni) mn. tt. édeni-t, tb. ~ek. Édenből való, édent illető, arra vonatkozó. Édeni boldogság, örömek, élet.

*ÉDENY
(éd-eny) fn. tt. édeny-t, tb. ~ék. A könnyű fémek egyike, mely ezen nevezetet azon sajátságánál fogva nyerte, hogy számos vegyületei édes izűek. Fölfedezte 1828-ban Wőhler göttingai tanár. Latin neve beryllium a beryll nevű drága kőtől, vagy glycium, a glukoV (édes) görög szótól. (Török József).

*ÉDĚS
(éd-ěs, l. ÉD); mn. tt. édes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Aminek éde van, ami oly részekből áll, melyek az izlelő érzékben édet gerjesztenek. V. ö. ÉD. Édes méz, czukor, bor, gyümölcs, alma, szőlő. Édes íz. Édes káposzta, murok, répa. Édes téj. Édes fa. Édes falat. Ellentétei: savanyú, keserű. 2) Kedves, szeretett, nyájas. Édes álom. Édes beszéd. Édes csók. Édes enyelgés. Édes hang. Édes haza. Édes kedves. Édes kincsem, lelkem, szivem, galambom, angyalom. Édes miénk. Jobb a kicsin édes miénk, mint a sok másé. (Km.). Édes mosolygás. Édes szó vagy szavú. Édesem. Általán, midőn a magyar nyájaskodik, ez egyik legkedvesebb szólitó szava. 3) A vérségre vonatkozólag jelenti azt, kitől egyenesen származunk, vagy ki velünk ugyanazon közel vérből való. Édes anya, apa (aki nem mostoha). Édes bátya, édes öcs, édes néne, édes húg. Édes testvérek, (nem mostohák). Édesegy, egy vér vele, egy testvér. Mi ketten édesegyek vagyunk. Az ő apja az én apámmal édesegy volt. Édesegy két szív. Édesegy két ország. (Kriza János).

*ÉDĚSD, ÉDĚSDED
(éd-ěs-d v. éd-ěs-d-ed) mn. tt. édesded-ět. Az édes szónak kicsinyező, gyöngédebb értelmü módositása. Édesded beszélgetés, nyájaskodás.

*ÉDĚSDEDĚN, ÉDĚSDEN
(éd-ěs-ded-ěn v. éd-ěs-d-en) ih. Gyöngéd, finomabb édességgel, nyájassággal. Édesdeden mosolygani. Édesdeden szunnyadni. Az egyszerűbb édesden eléjön Pesti Gábornál is.

*ÉDĚSĚDIK
(éd-ěs-ěd-ik), k. m. éděsěd-tem, ~tél, ~ětt. Édes ízt kezd kapni; az édes részek, elemek lassan-lassan szaporodnak, kifejlődnek benne. Édesedik a szőlő, gyümölcs, midőn érik. Átv. ért. közelitő ragu névvel, valakihez nyájas kezd lenni, vonzódik, huzódik. Öszvetételei: Beleédesedik valakibe, azaz bele szeret. Elédesedik, azaz a nagy édesség miatt elromlik, émelygőssé lesz. Megédesedik, azaz tökéletes édessé válik, érik. Öszveédesedik, azaz öszvenyájasodik, barátkozik valakivel.

*ÉDĚSEGY
(éděs-egy) ösz. fn. l. ÉDES, 3).

*ÉDĚSEL
(éd-ěs-el) áth. m. édesel-t. Székely szólással am. Csókol. Megédesel = megcsókol. Édes(d) meg lelkem apókát. (Kriza János).

*ÉDĚSELL
(éd-ěs-ell v. éd-ěs-vall) áth. m. édeselt v. édesellett, htn. édeselni v. édeselleni. Édesnek vall vagy érez valamit. A forrás- és folyóvízivók édeselleni szokták a kútvizet.

*ÉDĚSES
(éd-ěs-es) mn. tt. édeses-t, tb. ~ek. Kevessé édes, nem igen édes; az édeshez némileg hasonló. Édeses káposztatorzsa. Édeses víz. Mindenkor kicsinyező, mérséklő értelemmel bír.

*ÉDĚSFA
(éděs-fa) ösz. fn. l. HIGVIRICZ. Nevét onnan kapta, mert gyökere sok édes anyagot foglal magában, melyet sürű szörppé főzve mellbajok ellen használnak. (Glycyrrhiza).

*ÉDĚSGET
(éd-ěs-get) áth. m. éděsget-tem, ~tél, ~ětt. Szép, kellemes, kedves bánásmóddal, igéretekkel magához vonz, csalogat. Szép szóval, ajándékokkal édesgetni a szilaj, vad gyermeket. Szoros ért. ezen nevezettel: édes, édesem hivogat, csábítgat.

*ÉDĚSGETÉS
(éd-ěs-get-és) fn. tt. éděsgetés-t, tb. ~ěk. 'Édes' nevezéssel, szavakkal, kedveskedő hizelgéssel, ajándékokkal stb. csalogatás.

*ÉDĚSGETŐ
(éd-ěs-get-ő) mn. tt. édesgető-t. Kellemesen, kedvesen, hízelgve csalogató. Édesgető beszédek.

*ÉDĚSGETVE
(éd-ěs-get-ve) ih. Nyájasan, édesen, hízelkedőleg csalogatva.

*ÉDĚSGYÖKÉR
(éděs-gyökér) ösz. fn. l. ÉDESFA. Ha általán édes izű gyökeret jelent, elválasztva iratik: édes gyökér.

*ÉDĚSÍT, ÉDĚSIT
(éd-ěs-ít) áth. m. ěděsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Édessé tesz, édanyaggal fűszerez. Kávét czukorral, marczipánt mézzel édesíteni. Valamit elédesíteni, azaz szerfölött édessé, émelygőssé tenni. Megédesíteni. Magához édesíteni, azaz vonzani, csalogatni.

*ÉDĚSÍTÉS, ÉDĚSITÉS
(éd-ěs-ít-és) fn. tt. éděsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit édessé teszünk, édanyaggal fűszerezünk. Átv. ért. nyájas, hizelgö csalogatás, magához vonzás.

*ÉDĚSKE
(éd-ěs-ke) mn. tt. éděské-t. Finom, gyönge édességü; keveset édes. Nyájas beszédben am. kedveske. Édeském, jere velem.

*ÉDĚSKĚDÉS
(éd-ěs-kěd-és) fn. tt. éděskědés-t, tb. ~ěk. A nyájasságnak azon neme, midőn valaki másnak sok kedvest, szépet, hizelgőt mond.

*ÉDĚSKĚDIK
(éd-ěs-kěd-ik) k. m. éděskěd-tem, ~tél, ~ětt. Mást édes neven szólitgat; másnak sok szépet, kedveset, hizelgőt mond; igen gyöngéden nyájaskodik; édességet érez.

*ÉDĚSKÉS
(éd-ěs-ke-es) mn. tt. éděskés-t, v. ~et, tb. ~ek. Igen fínom, szelíd, gyöngéd édességü vagy ahhoz hasonló. Átv. ért. jelent, keresett, mesterkélt, túlzott nyájaskodást. Édeskés beszéd. Édeskés udvarlás, széptevés.

*ÉDESORDA
(édes orda) ösz. fn. Fris turó, melynek tejédességét még érezni. V. ö. ORDA.

*ÉDĚSÖRÖMEST
(éděs-örömest) ösz. ih. Igen szivesen; a legnagyobb és legkedvesebb örömmel, készséggel. Éretted édesörömest mindent megteszek.

*ÉDĚSSÉG
(éd-ěs-ség) fn. tt. éděsség-ět. 1) Tulajdonság, melynél fogva valamely test, vagy anyag édes; édrészekkel, édelemekkel bír. A must forrás által elveszti édességét, és csipőssé lesz. 2) Maga az édanyag, édelem, mely azonban éd által szabatosabban fejeztetik ki. 3) Édes étel, sütemény, csemege. Édességekkel kinálni a hölgyeket. 4) Átv. ért. Nyájasság, udvarias bók, hizelgő szavak. Édességeket mondani valakinek. Édes érzés.

*ÉDĚSSÉGĚS
(éd-ěs-ség-ěs) mn. tt. éděsségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Édességgel teljes, igen-igen édes; édes érzésben gazdag. Népies vagy régiséget utánzó irásmódba való. Édességes szűz Anyánk. Édességes Jézus. Édösségös illat. (Góry-codex).

*ÉDĚSSÉGĚSEN
(éd-ěs-ség-ěs-en) ih. Igen-igen kedvesen, édesen, nyájasan.

*ÉDĚSŰL, ÉDĚSÜL
(éd-ěs-űl) önh. m. éděsűl-t. Édes ízt kap, édessé változik. Édesűl a czukorral vegyített kávé. Megédesűl. Valakibe beléédesűl, azaz belészeret. Hozzá édesűl, azaz nyájasan hozzá ragaszkodik.

*ÉDFÖLD
(éd-föld) ösz. fn. Fehér, könnyű por, az úgynevezett beryllium ércznek elégűlete.

*ÉDI
(éd-i) fn. tt. édi-t. Kicsinző szó, mely által a kisdedet hizelgve, nyájaskodva szólítani szokták, nem más, mint a rövidített édes. Édi fiam! csócsolj meg. Továbbá, az Eduárd keresztnév kicsinyítője.

*ÉDIKE
(éd-i-ke) fn. tt. édiké-t. Újabb kicsinzéssel am. édi. l. ezt.

*ÉDÍT, ÉDIT
(éd-ít) áth. m. édít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Vegyészi ért. bizonyos testeknek borlél általi vegyítése és átváltoztatása, savanyaktól szabaditása.

*ÉDÍTÉS, ÉDITÉS
(éd-ít-és) fn. tt. édítés-t, tb. ~ěk. Vegyészi kisérlet vagy működés, midőn valamely testet borléllel elegyítve, más természetüvé változtatnak, savanyától megszabadíttatik.

*ÉDŐ
(éd-ő) mn. tt. édő-t. Néhutt a nép nyelvén am. kedves, édes, szeretett. Édő anyám.

*ÉFÉL
l. ÉJFÉL.

*ÉFIÚ
székelyes kiejtés ifjú helyett.

*ÉG (1)
önh. m. ég-tem, ég-tél, ég-ětt. 1) Tulajdonkép mondjuk oly testről, mely tüzet fogott, világít és melegít. Ég a tüzre tett száraz fa. Ég a meggyujtott széna, szalma. Ég a gyertya, mécs, lámpa. Nem kell azon örvendeni, mikor a szomszéd háza ég. (Km.) Beég a ház. Elég az egész falu. Kiégett mindenéből. Leégett a pajta egész fenékig. A száraz fa mellett a nyers fa is megég. (Km.) Körmére égett a gyertya. 2) Átv. ért. mondjuk az állati testről, midőn valamely kóros állapot miatt rendkivüli melegséget érez, midőn az öszvetódúlt vér a bőrön átlátszatóvá lesz. Ég a bőre, sebe. Ég a szája a paprikás ételtől. Ég a feje a sok gondtól, aggságtól. Égnek szemei. Égnek orczái a sok bortól. A napról: Ég a nap láng-szenvedéllyel. Iduna (Szász Póli). Különösen mondják az erős indulatokról. Ég benne a szerelem, boszú, harag, vagy ég a szerelemtől, bosszutól, haragtól.
Rokonságai a szanszkrit agnisz, latin ignis, hellén augh, aiglh, litván ugnis, török jak-mak; de ide sorolhatók a német Auge, latin oculus, szanszkrit íksz (lát) stb. szók is.
Magyar elemzéssel némelyek szerént ég már nem tiszta gyök, hanem származék, még pedig hő v. hé gyökből, azaz ég = hé-ěg v. hev-ěg, azaz hevet v. meleget ad folytonosan, oly alakulással, mint lob lobog (Kassai József).

*ÉG (2)
fn. tt. eget. Az ékvesztők közé tartozik. Innen: egem, eged, ege, egünk, egetek, egök; egek, eges, egűl. 1) Azon tér, melyben a föld, s többi világtestek lebegnek, s mely tiszta időben messzeterjedő kék bolt gyanánt terjed ki fölöttünk, s köröskörűl a földre nehezkedni látszik. Ég boltozata. Szabad, nyílt ég alatt lenni. Égbe vagy égre nézni. Az ég alatt a föld szinén, nincsen olyan árva, mint én. (Népd.) Ég és föld köztük a különbség. Csillagos ég. Megmérhetlen ég. 2) Szorosabb ért. a földet környékező, s fölötte elterjedő levegő vagy gőzkör. Derűlt, tiszta, fényes, kék ég. Borúlt, sötét, homályos, felhős ég. Dörög, villámlik, zeng az ég. Húll az eső az égből. Égben szárnyaló sas. 3) Vétetik menny, mennyország értelemben. Égben lakó Isten, angyalok, üdvözűltek. Égbe v. égre kiáltó bűnök. Égre, földre eskünni. Égből aláhullott angyalok. Az égre kérlek. Sokat rendelnek Bécsben, de nem úgy rendelik égben. (Km.) Többes számban jelenti néha magát az Istent, vagy a mennyei lakosokat. Kérni az egeket. Bár adnák az egek. Szent ég vagy szent egek! Oh egek, mit miveltem!
"A harczi hőst, a nép apát
Meghallgatá az ég,
Virúl a hon, ragyogva él
A hősi nemzedék.
Nagy Imre.
Néha ellenébe tétetik a föld.
"Hírre vágy; bár ég föld légyen akadálya
Nem pihen, hegyeket mozdít, hogy csudálja
Fél világ munkáját."
Kis János.
Máskor a pokol.
"Égnek-e ostora ez, mely így csapdossa hazánkat,
Vagy mireánk magyarokra esett gonosz átka pokolnak."
Czuczor.
Némelyek (például Ipolyi, magyar mythologiájában) egynek tartják az ég igeszóval; azért olvassuk a Debreczeni Legendáskönyvben (7. lapon): tüzes ég "Hol magasb a föld az mennyországnál? Felele a szarándok, mondván: A tüzes égbe, mert ott uronk Jézusnak teste, mely földi állatból vagyon." Így a görögben aidw am. ég (ige) s innen aiJhV (latinosan aether), am. világ, és fenlég, felsőbb lég. A sínai nyelvben is ég (thién), és villám (tién), ugyanazon szóknak látszanak. A finn ilma (Luftkreis, Luft, Wetter) első tagját a nyelvészek szintén az il, jil, vil, gil (= világ, fény) gyökökkel tartják azonosnak. (Schott Vilmos Altaische Studien). A törökben kük v. kök (csagataj) = ég (coelum) gün = nap és nappal, gőj = ég (coelum) köjmek (csagataj) = égni, göz (szem), kö v. kü s gö v. gü gyökben egyezni látszanak.
Mások, s névszerént épen Schott Vilmos a magyar ég, török kük (gök), török-mongol tangrď, tenggeri, tegri, csuvas tora, saját mongol oktargoi szókban a magas, nagy, fenséges fogalmát vélik rejleni. Schott véleménye a magyarra vonatkozhatólag röviden ez: Az öszves altaji nyelvekben itt tekintetben vehető gyökök vagy tőszók (Kernwörter) egyike a 'magas' vagy 'nagy' jelentésére torokhanggal végződnek, és szinte ilyennel vagy csak önhangzóval kezdődnek; az előhang néha cs- v. s-vé változván, s igen kevesen n-et vevén föl. A tunguz nyelvben gok, guk, gog, hok, ok, ög, eg tőszó (Kernwort) tűnik fel, ezekben gokda-kan (halom), gogda, gukda, hokdingga, okdi, ök-dson, eg-dsan, melyek mind magasat és nagyot jelentenek. A mandzsu nyelvben eléjönnek guk, kuk, chuch; a mongolban kük, küg, jüg, üg, jek; a szuómi finnben kuk, köyk, juk és koh, kuh, kok; a svéd-lappoknál tjokk (csok), osztyákoknál óg, och, nok, noch, a török családban kük, jog, jük, jďg, ög stb. A magyarból felhozatik hegy, nagy és sok stb. Ide tartozóknak véljük ág és hág is.
Az ég névnek az ég igével azonositása ellen Schott úr azon nehézséget látja, hogy az ég név hangvesztő (eget, egek) az ég ige pedig nem.
Schott úr egyike azon kevés külföldi nyelvtudósoknak, kik nyelvünket alaposan értik. A föntebbi nehézségre csak azt kivánjuk megjegyezni, hogy az ékvesztés: nem mindig teszi kétségessé a származást. Így él ige (mint általán az igék) nem ékvesztő, s mégis kétségtelenül ettől származnak eleven, eledel, eleség, melyek gyöki önhangzója már megrövidűlt. Ér ige és név között is hasonló viszony létezik. Egyébiránt a magyarban is a magasabb ég neve menny leghihetőbben szintén a magas emelkedett fogalmát rejti magában, akár rokonitsuk azt fenn (némely származékokban fenny) szóval, akár származtassuk em gyökből, honnan emel, emelt stb. is erednek; a honnan ezen öszvetétel is menny-ég nem egyébnek látszik, mint fenn-ég. Innen azt véljük, hogy ha mindkét nevezet külön is magasat jelent, ezen öszvetételre nem vala szükség. Különben mindkét vélemény mellett igen erős okok harczolnak.

*~ÉG
részint régies rag ig helyett, pl. mindég (mely ma is szokásban van), napég, holnapég a Debreczeni Legendás könyvben; alég, esztendég (= esztendeig) a Passioban; elég (= elő-ig); részint toldalékos kihangzás némely tájszólásokban, pl. ottan-ég, itten-ég, osztég (= aztánég) többég (= többé v. többéig), kicsiddég (kicsi ideig?), rajtég (rajta v. rajtaig).

*ÉGABRONCS
(ég-abroncs) l. ÉGKÖR.

*ÉGABROSZ
(ég-abrosz) ösz. fn. Abrosz vagyis papirlap, melyen az égi csillagzatok arányos távolságban és nagyságaik szerént föl vannak jegyezve.

*ÉGAL
l. ÉGALJ.

*ÉGALJ
(ég-al-j) ösz. fn. A földnek oly része, melyet egymással, és az egyenlítővel egyenközü két vonal kerít be. Kik ezen két vonal között laknak, azok egy égaljiak. Hideg, forró, mérsékelt égalj. Ezt máskép égövnek vagy mathematikai, szélességi égaljnak is nevezik. Természeti égalj, mely a légmérséklet állapotára vonatkozik különösen. Némely vidékek ugyanazon szélességi égalj alatt feküsznek, de természeti égaljok különbözik, péld. Stájerország és a Dunán túli Magyarország égalja.

*ÉGALY
(ég-aly) l. ÉGALJ.

*ÉGBEKIÁLTÓ
(égbe-kiáltó) ösz. mn. Általán oly bünről mondjak, mely az Isten bosszuját mintegy fölhívja, s különösen megérdemli. Égbekiáltó igaztalanság. Különösen bibliai és keresztényi ért. így neveztetnek: a szántszándékos gyilkosság; a néma bűn; az árvák és özvegyek elnyomatása; a szolgák és napszámosok érdemlett bérének megtagadása, elhuzása.

*ÉGBOLT
(ég-bolt) ösz. fn. A nagy égnek azon része, mely bolt alakban látszik a föld fölött lebegni, s köröskörül a látkörre lehajlani.

*ÉGBOLTOZAT
(ég-boltozat) l. ÉGBOLT.

*ÉGCSATTANÁS
(ég-csattanás) ösz. fn. Mennydördülés; azon sajátságos tompa hang, mely a villanyterhes felhőkből hallatszik; égdördülés.

*ÉGDĚGĚL
(ég-děg-ěl) gyak. önh. m. égděgěl-t. Folytonosan, szép lassan ég.

*ÉGDÖRGÉS
(ég-dörgés) ösz. fn. A villanyterhelt felhőkből hallatszó, tompa reszketeg morajú hangzás többszörözve, mennydörgés. Annyit tanultam beszédéből, mint az égdörgésből. Km.

*ÉGĚDELĚM
(ég-ěd-el-ěm v. ~öm) fn. tt. égedelm-et. Mintegy égő méreg v. boszúság, szorongató helyzet. Székely szólás. Hol az égedelömbe (vagy Isten haragjába) voltál. (Kriza János).

*ÉGĚDĚZ, ÉGÖDÖZ
(ég-ěd-ěz) önh. m. égěděz-tem, ~tél, ~ětt. A Tatrosi codexben, am. gerjedez, buzog, buzgókodik: "Mü szűvönk égödöz vala" (cor nostrum ardens erat). A Bécsi codexben is eléjön égedöző: "Mert vala égedöző (ardens) ő kévánságában."

*ÉGÉKĚNY
(ég-é-kěny) mn. tt. égékěny-t, tb. ~ek. Ami könnyen ég, minek részei, elemei hamar tüzet fognak. Égékeny testek. Égékeny kender, száraz ágak.

*ÉGÉKĚNYSÉG
(ég-é-kěny-ség) fn. tt. égékěnység-ět. A testnek azon tulajdonsága, melynél fogva könnyen ég, hamar lángra kap.

*ÉGÉNY
(ég-ény) fn. tt. égény-t, tb. ~ěk. Vegytanban, azon szinetlen, röpülékeny és gyulékony folyadék, mely kivált bizonyos savak által a borlélből kifejlik. (Aether). Ujabban alakított, de mindkét tagában levő hosszú é miatt nem igen jóhangzatú szó, kivált, ha még más hosszú tagu szóval tétetik öszes, például: kénégény. Továbbá azért sem ajánlható, mivel a már régebben alakitott égvény szóval, hangban csaknem egészen öszveüt. Talán jobb volna: szesz-t venni törzsűl.

*ÉGÉNYĚS
(ég-ény-ěs) mn. tt. égényes-t v. ~et, tb. ~ek. Égénynyel vegyített, égényt tartalmazó. Égényes folyadék.

*ÉGER, ÉGĚR
l. ÉGERFA.

*ÉGERERDŐ
(éger-erdő) l. ÉGERĚS, fn.

*ÉGERĚS (1)
(éger-ěs) fn. tt. égerěs-t, tb. ~ěk. Égerfákból álló erdő. Olyan szó, mint: szilas, füzes, nyáras, tölgyes stb.

*ÉGERĚS (2)
(l. föntebb) mn. tt. égerěs-t v. ~et, tb. ~ek. Égerfákkal bővelkedő. Égeres vidék, égeres föld.

*ÉGERFA
(éger-fa) ösz. fn. Fanövény az egylakiak, kéthímesek seregéből, melynek kérge és húsa vernyeges, s vizenyős helyeken szeret tenyészni. Párizpápai, Diószegi s mások a régiebbek közől állandóan hosszú é-vel irják, különben röviden is ejti a tájszokás: egerfa. Mint melléknév jelent égerfából valót. Égerfa kútcső.
Hihetőleg a hellen aigeiroV szóval egyeredetű.

*ÉGÉS
(ég-és) fn. tt. égés-t, tb. ~ěk. 1) Valamely testnek azon állapota, midőn tüzet fogva világít és melegít. Fa égése, gyertya égése. 2) Tűz, tűzveszély, midőn épületek s más jószágok a tűz martalékává lesznek. Az égés koldussá tette a helységet. 3) Az állati testnek szenvedő állapota, midőn a vérnek rendkivüli melegsége által mintegy kigyúlad. Bőr égése, száj égése.

*ÉGÉSFOLT
(égés-folt) ösz. fn. Folt, mely a tűz által megégetett testbőrön látszik, pl. midőn a baromra a tüzes vasbélyeget ráütik.

*ÉGÉSHELY
(égés-hely) ösz. fn. Hely, hol égés történt, hol tűzveszély pusztított. Megtekinteni az égéshelyet.

*ÉGÉSHÓLYAG
(égés-hólyag) ösz. fn. Hólyag az állati bőrön, melyet égés okozott; különböztetésül más okból származott hólyagtól.

*ÉGÉSJEL
(égés-jel) ösz. fn. Általán, jel, mely tűzre, égésre mutat; különösen, az állati testen látszó jel, mely égés, sütögetés után fenmarad.

*ÉGÉSSEB
(égés-seb) ösz. fn. Tűz, égés, égetés, sütögetés által támadt seb az állati testen.

*ÉGET
(ég-et) áth. m. éget-tem, ~tél, ~ětt.
1) Valamit tűz által fölemészt, felhasznál, elront, hamuvá tesz. Tüzhelyen fát, kemenczében nádat, szalmát égetni. Tarlót, csereklyét, gizgazt égetni. Elégetni a ruhát. Fölégetni a kazalokat. Kiégetni valakit a házából. Leégetni fenékig az aklokat. Megégetni a boszorkányokat. Akinek a kása megégeti száját, máskor nem felejti fújni tarhóját, v. máskor az alutttejet is megfújja. (Km.) 2) Tűz által valamely új testet alakít, alkot. Pálinkát égetni rozsból, burgonyából, törkölyből. Szenet, meszet, téglát égetni. 3) Átv. ért. mondják indulatokról, kinokról, nyavalyákról stb., melyek vagy a lelket rendkivül izgatják, vagy a testet fölötte élesen sértik. Égeti a szerelem tüze, lángja. Égeti a gonosz lelkiösmeret fulánkja. Égetik a sebek. Égeti torkát a szomjuság. Égeti száját a bors, paprika.

*ÉGETÉS
(ég-et-és) fn. tt. égetés-t, tb. ~ěk. 1) Cselekvés, midőn valamit égetünk. V. ö. ÉGET. Faégetés, trágyaégetés, tőzek-, szalmaégetés. Pálinkaégetés. Tégla-, mész-, szénégetés. 2) Szenvedés, melyet éles testi bajok okoznak. Mellégetés, szájégetés stb.

*ÉGETÉSJEL
(égetés-jel) ösz. fn. l. ÉGÉSJEL.

*ÉGETĚTT
(ég-et-ětt) mn. tt. égetett-et. Ami égetve van, ami tűz által szilárdíttatott. Égetett tégla. Égetett cserépedények.

*ÉGETETLEN
(ég-et-et-len) l. ÉGETLEN.

*ÉGETHETŐ
(ég-et-het-ő) mn. tt. égethető-t. Amit égetni, elégetni lehet, vagy szabad.

*ÉGETLEN
(ég-et-len) mn. tt. égetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs megégve, amit a tűz föl nem emésztett; ami kiégetve nincs. Égetlen mészkő. Égetlen fa. Égetlen tégla, azaz vályog, mór. Mint határozó: égetlenül.

*ÉGETNIVALÓ
(égetni-való) ösz. mn. 1) Aki vagy ami megérdemli, hogy tűzre dobják, elégessék. Égetnivaló vén boszorkány. Égetnivaló háibái bútorok. 2) Ami arra van szánva, rendelve, hogy megégessék, tűzrevaló. Égetnivaló száraz ágakat szedni az erdőn. Égetnivaló mészkövet fejteni.

*ÉGETŐ
(ég-et-ő) mn. tt. égető-t. A maga nemében igen meleg, forró, tüzes. Égető napsugarak. Átv. ért. ami tűz gyanánt a testeket elkoptatja, fölemészti. Égető szerek. Különösen, az érzékeket éles fájdalommal sértő. Égető kínok. Ez ily öszvetételekben: szénégető, téglaégető, mészégető, szeszégető, jelent személyt, ki az illető tárgyak égetésével foglalkodik.

*ÉGĚTT
(ég-ětt) mn. és fn. tt. égětt-et. Tűz által fölemésztett, elhamvasztott. Égett házak. Mint főnév jelent személyt, kinek házát, vagyonát a tűzvész elpusztította. Szegény égettek számára segélypénzt gyűjteni.

*ÉGĚTTBOR
(égětt-bor) ösz. fn. Általán égetés által készített szeszes ital, különösen, pálinka gabonából, törkölyből, gyümölcsből stb.

*ÉGEVÉNY
(ég-e-vény) fn. tt. égevény-t, tb. ~ěk. Égő anyag, égő test; ami ég, ami a nap hevétől szárad, kiaszik; kiszáradt mező, telek. Oly képzésü s érteményü, mint: aszovány.

*ÉGEVÉNYĚS
(ég-e-vény-ěs) mn. tt. égevényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kiégett, kiszáradt, a nap hevétől kiaszott. Égevényes mezők, rétek.

*ÉGFORGÁS
(ég-forgás) ösz. fn. Az égi testek járása, az égnek, napnak, holdnak, csillagoknak látszólagos mozgása, keringése a föld körül.

*ÉGGOLYÓ
(ég-golyó) l. ÉGGÖMB.

*ÉGGÖMB
(ég-gömb) ösz. fn. Mesterséges gömb-, vagy golyó-alakú készület, melyen az égi vonalak, vagyis körök följegyezvék, s a csillagok aránylagos távolságban és nagyságban kijelölvék. V. ö. FÖLDGÖMB.

*ÉGGÖNCZ
(ég-göncz) ösz. fn. l. ÉGSARK.

*ÉGHAJLAT
(ég-hajlat) ösz. fn. l. ÉGALJ.

*ÉGHAJLATTAN
(ég-hajlat-tan) ösz. fn. Éghajlatok különféleségét, minemüségeit tárgyazó ismeretek tana.

*ÉGHETŐ
(ég-het-ő) mn. tt. éghető-t. Ami tüzet foghat, meggyúladhat, meg- vagy eléghet. Éghető anyagok, testek.

*ÉGHETETLEN
(ég-het-etlen) mn. tt. éghetetlen-t, tb. ~ěk. Ami meg nem gyúladhat, meg- vagy el nem éghet. Éghetetlen kőnemek. A székelyeknél divatozik éktelen (= szörnyű) helyett is.

*ÉGHETŐSÉG
(ég-het-ő-ség) fn. tt. éghetőség-ět. Valamely testnek tulajdonsága, melynél fogva tüzet foghat, eléghet.

*ÉGI
(ég-i) mn. tt. égi-t, tb. ~ek. Égből való, felsőbb világi; égben levő, lakó égen látszó, föltünő. V. ö. ÉG. Égi tünemény. Égi háboru. Égi jegyek, jelek. Égiek, égi lakosok. Égi madarak.
"Földiekkel játszó
Égi tünemény."
Csokonai.
"Az égi madarak,
És erdei vadak
Őtet imádják
És magasztalják."
Karács. ének.
"Mezőben állok én,
Szívemben égi bék."
Erdélyi János.

*ÉGÍV
(ég-ív) ösz. fn. 1) Égbolt, l. ezt. 2) Szivárvány, mely ívalakban tünik fel az égen.

*ÉGIVIRÁG
(égi-virág) ösz. fn. Búzavirág, égszinü kék virág. Székely szó.

*ÉGJEL
(ég-jel) ösz. fn. Égen vagy égben látszó rendkivüli tünemény, melyet a nép holmi jövendő események jele gyanánt szokott venni. Máskép: égi jel.

*ÉGKÁRPIT
(ég-kárpit) ösz. fn. Az égboltozatnak képesebb és költőibb kifejezése. l. ÉGBOLTOZAT. Az égkárpiton ragyogó csillagok.

*ÉGKÖR
(ég-kör) ösz. fn. Így nevezik a csillagászok azon körvonalakat, melyeket az ég terén képzeletben vonnak, s melyeket a földtekére is alkalmaznak, hogy azok által az égi testek járását, állapotát stb. pontosabban meghatározhassák. Illyenek az egyenlítő, délkör, állatkör stb.

*ÉGLAKOS
(ég-lakos) ösz. fn. Ki az égben, vagy inkább mennyben lakik; mennyország választottja.

*ÉGLEIRÁS
(ég-le-irás) ösz. fn. l. ÉGRAJZ.

*ÉGLEL
(ég-lel) áth. m. églel-t. Győr vidékén am. szóval bánt, ingerel, éget. Vagy talán szóbeli bökdösésre vonatkozólag am. öklel, ěklel?

*ÉGMÉNY
(ég-mény) l. ÉGEVÉNY.

*ÉGNÉZŐHAL
(ég-néző-hal) ösz. fn. Tengeri kisded hal, aránylag nagy, széles fejjel, melynek szemei feje tetején vannak, mintha az eget nézné. (Uranoscopus).

*ÉGNYILÁS
(ég-nyilás) ösz. fn. Nyilás, rés, hasadék az ég felhői között, vagy a sürű erdőség nyilásai közől kilátszó égrész.

*ÉGŐ
(ég-ő) mn. tt. égő-t. 1) Ami tüzet fogva ég. Égő ház. Égő gyertya, fáklya. Égő áldozat. Égő üszők. 2) Átv. ért. élesen kinzó, megható. Égő szerelem. Égő fájdalom.
"Szállj s beszéld el égő szenvedélyem."
Gyulai.
3) Lánghoz, tűzhöz hasonlóan világitó, fénylő. Égő szemek. Égő veres haj.

*ÉGÖDÖZ
l. ÉGĚDĚZ.

*ÉGŐGYANTA
(égő-gyanta) ösz. fn. Gyanta, melyet égetni lehet.

*ÉGÖV
(ég-öv) ösz. fn. Tulajd. az éggömbnek azon része, mely két egyenközü körvonal között vagyon, s mely a napjárás közelsége vagy távolsága szerént határoztatik meg. Öt égöv vagyon: két hideg, két mérsékelt, és egy forró égöv. Ez átvitetik a földre is, mely szinte öt övre osztatik fel, az úgynevezett napforditók és földsarki körvonalak által. Forró égöv van a két napforditó között; mérséklett égövek a napforditók és földsarki vonalak között; hideg égövek a földsarki vonalak, és földsarkak között.

*ÉGRAJZ
(ég-rajz) ösz. fn. Az égi testeknek és hozzájok tartozó tüneményeknek leirása. Tudományos égrajz. Népszerü égrajz. Jelent, némelyek szerént, égabroszt is, l. ÉGABROSZ.

*ÉGSARK
(ég-sark) ösz. fn. Az ég tengelyének két végső pontjai vagy gönczei. Éjszaki égsark. Déli égsark. V. ö. ÉGTENGĚLY.

*ÉGSZAK
(ég-szak) l. ÉGTÁJ.

*ÉGSZAKADÁS
(ég-szakadás) ösz. fn. l. FĚLHŐSZAKADÁS.

*ÉGSZÉLESSÉG
(ég-szélesség) ösz. fn. Az ég valamely pontjának, vagy égi testnek távolsága az égi egyenlitőtől. Éjszaki égszélesség. Déli égszélesség. V. ö. ĚGYENLITŐ.

*ÉGSZÍN, ÉGSZINŰ
(ég-szín v. ~szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint a tiszta ég színe szokott lenni, azaz égi kék. Égszin szemek. Égszinü posztó. Az elsőbb szó főnév is. V. ö. SZIN.

*ÉGTÁJ, ÉGTÁJÉK
(ég-táj v. ~tájék) ösz. fn. Bizonyos tája az égnek, különösen azon tájak, hol a nap fölkel, lemegy, delel és déltől legtávolabb esik. Keleti, déli, nyugoti, éjszaki égtáj.

*ÉGTEKE
(ég-teke) ösz. fn. l. ÉGGÖMB.

*ÉGTENGĚLY
(ég-tengěly) ösz. fn. Azon képzelt vonal, mely körül az egész égkör forogni gondoltatik, s mely egyik égsarktól vagy göncztől a másikig az égkör középpontján keresztül nyúlik.

*ÉGTORNÁCZ
(ég-tornácz) ösz. fn. Mennyország előcsarnoka, tornácz a valódi menny bemenetele előtt. Egyházi ért. hol a Megváltóban hitt ó testamentomi atyák lelkei tartózkodtak, mig Jézus halála által a valódi mennybe nem jutottak. Ugyan ide jutnak a régi szent atyák tanítása szerént a keresztség nélkül megholt kisdedek is. (Limbus).

*ÉGTUDOMÁNY
(ég-tudomány) ösz. fn. Rendszeres ismeretek az égi testekről, azok mozgásairól, s egymásközti viszonyaikról.

*ÉGTÜNEMÉNY
(ég-tünemény) ösz. fn. Tünemény, mely a levegőben, vagy égi testek körűl mutatkozik, milyenek pl. a hulló csillagok, tüzes sárkányok, üstökösök stb.

*ÉGÚR
(ég-úr) ösz. fn. Így nevezik némelyek a Jupiter nevű bujdosócsillagot.

*ÉGÚT
(ég-út) ösz. fn. Így nevezik a csillagászok a tiszta éjjeli közép égen látszó, fehér, s rendetlenűl elterjedő huzásokat, melyeket a végetlen távolságban levő égi testek sokasága képez, máskép tejút, s némely vidéken a köznép nyelvén: szalmás út, vagy hadak útja.

*ÉGVÉNY
(ég-vény) fn. tt. égvény-t, tb. ~ěk. A vegyészetben az alkali nevű éleg (l. ÉLEG) magyar neve, mely t. i. a vízben könnyen felolvad; íze lúgnemű és maró tulajdonságú, az állati szerves szöveteket feldúló hatással, sok kék növényt zöldre, a sárga kémpapírt barnára, a savak által megvörösödött kémpapírt kékre változtatja, s a legerősebb alj (basis). Ilyen a haméleg, szikéleg, lavéleg stb. (Török József).

*ÉGVÉNYĚS
(ég-vény-ěs) mn. tt. égvényěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Égvénytartalmu, égvénynyel vegyített. Égvényes testek. V. ö. ÉGVÉNY.

*ÉGVÉNYÍT, ÉGVÉNYIT
(ég-vény-ít) áth. m. égvényít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamely testet égvénynyé alakít, változtat.

*ÉGVÉNYITÉS
(ég-vény-it-és) fn. tt. égvényités-t, tb. ~ěk. Vegyészeti működés, mely által valamely test égvénynyé alakíttatik. V. ö. ÉGVÉNY.

*ÉGVILLANÁS
(ég-villanás) ösz. fn. Általán fel- és hirtelen eltünő fény az égen; különösen, oly fényesség, mely éjjel felhőtlen égen villan föl.

*ÉGVIZSGÁLÁS
(ég-vizsgálás) ösz. fn. Tudományos működés, mely az égi testek mozgásait, s azok tüneményeit fürkészi és meghatározza. Máskép: csillagászat.

*ÉGVIZSGÁLÓ
(ég-vizsgáló) l. CSILLAGÁSZ.

*ÉGVIVÓ
(ég-vivó) ösz. fn. Átv. ért. személy, ki az egeket vívja, ki az ég ellen harczol, Isten ellen zendülő, pártütő. Ilyenek voltak a régi költők szerént a mesés óriások.

*ÉGZĚNGÉS
(ég-zěngés) ösz. fn. Szelídebb értelemben am. égdörgés, mennydörgés.

*ÉGZÖRGÉS
(ég-zörgés) ösz. fn. l. ÉGDÖRGÉS.

*ÉH (1)
mn. tt. éh-et. Étel, táplálék után vágyó; étel nélkül szűkölködő. Régiesen: eh, l. EH, (3). Éh farkas. Mint az éh farkas, úgy várja. (Km.) Éh borjú. Nem sokat ugrándozik az éh borjú. (Km.) Éh legyek, éh szúnyog. Az éh szúnyog jobban csíp. (Km.) Mondják különösen arról, ki még az nap mitsem evett. Éh gyomorral lenni. Éh gyomorral járulni az Úr vacsorájához.
"Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé."
Kazinczy.
"A hullám, s éh halseregek kapkodtak utánok."
Czuczor.
Jelentése főleg a h betűben rejlik, mely a természetet utánozva lehelést, lihegést, erős kivánást jelent; innen az áh, áhit stb. szók is. Különben gyökeleme azon ě, mely az ěszik igéjé, mennyiben az éhség evési vágyat jelent. Hasonló eszmei öszvefüggés látszik a latin ed-o (eszem) és es-ur ... között.
Törökül acs v. ads am. éhes.

*ÉH (2)
fn. tt. éh-ět. Azon kellemetlen érzés, midőn az üres gyomor enni kiván, s táplálék nélkül szűkölködik. Éhet csillapítani. Éhen v. éhhel halni. A jó szakács ritkán hal meg éhhel. (Km.) Jó a gombócz éhről (éh ellen), a gödör szélről, a guba dérről. (Km.) Ezen eredeti rövid állapotában ritkán használtatik, s helyette gyakrabban éhség szóval él a szokás.

*ÉHEN
(éh-en) ih. Étel után vágyva, s a nélkül szükölködve. Éhen lenni, szenvedni. Éhen, szomjan dolgozni. Éhen meghalni. Kurta ebéd után éhen maradni. Éhen kórász (néhutt: ~kórész v. kóráz) = éhen kódorgó, éhen bolygó (Kriza J.).

*ÉHĚS v. EHĚS
(éh-ěs v. eh-ěs) mn. tt. éhěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek gyomra az ételt kivánja, s jelennen nincs mit ennie. Éhes, mint a farkas. Rátartós, mint az éhes czigány. Kenyérhéj is mézes falat gyanánt esik az éhes embernek. Az éhes farkasnak élesebb a körme. Nem kérdi az éhes has, hányat ütött az óra. (Km.). Oly képzésü, mint a tájdivatos ihas (szomjas) az iszik törzstől vagy i gyöktől.

*ÉHĚSĚDIK
(éh-ěs-ěd-ik) k. m. éhesěd-tem, ~tél, ~ětt. Éhes kezd lenni, az ételt mindig jobban és jobban kivánja; ürűt a gyomra. Erős munka, sok járáskelés, hosszas nemevés után éhesedni.

*ÉHĚSSÉG
(éh-ěs-ség) fn. tt. éhesség-ět. Éhes állapot, midőn valaki éhben szenved. Mint tárgyilag vett értelmü szótól különbözik az alanyilag vett éhezés.

*ÉHĚZÉS
(éh-ěz-és) fn. tt. éhězés-t, tb. ~ěk. Étel utáni erős vágyás.

*ÉHĚZIK
(éh-ěz-ik) k. m. éhez-tem, ~tél, ~ětt. Ételt, táplálékot kiván a gyomra; eledel nélkül szükölködvén, kellemetlen érzésben szenved. Megéhezik. Átv. ért. valamire szertelenül, felette vágyik, s ekkor áthatólag használják. Éhezi, szomjuhozza a dicsőséget.

*ÉHĚZŐ
(éh-ěz-ő) mn. tt. éhěző-t. Eledel után vágyó, étel nélkül szűkölködő. Éhező szegények, koldusok. Nehéz éhező embernek a várakozás. (Km.).

*ÉHĚZTET
(éh-ěz-tet) áth. m. éheztet-tem, ~tél, ~ětt, par. éhěztess. Valakit éhezni kényszerít; az étel, táplálék után vágyódónak enni nem ad, elvonja tőle az eledelt. Éheztetni a cselédeket.

*ÉHĚZTETÉS
(éh-ěz-tet-és) fn. tt. éhěztetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valakit éheztetünk. V. ö. ÉHĚZTET.

*ÉHGYOMOR
(éh-gyomor) ösz. fn. Gyomor, mely az napon még semmi eledelt nem vett be. Éhgyomorral nehéz kapálni. Éhgyomorra venni be az orvosságot. Ebédig éhgyomorral lenni.

*ÉHHEL
(éh-vel) ih. Eledel nélkül, táplálék hiánya miatt. Éhhel veszni, éhhel halni. Közönséges kiejtésben egy h-val használtatik: éhel.

*ÉHHELHALÁS
(éhhel-halás) ösz. fn. Borzasztó, és kinos halál neme, midőn valaki az állati életre legszükségesebb táptálék hiánya miatt elvesz. Nagy nyavalya az éhhelhalás. (Km.).

*ÉHHELHOLT
(éhhel-holt) ösz. mn. 1) Aki táplálék hiánya miatt elvész. 2) Igen éhes, étel után fölötte vágyó, kiéhezett szegény.

*ÉHKOPP
(éh-kopp) ösz. fn. Az éh vagy éhség szónak nyomatékos és tréfás változata. Bántja az éhkopp.

*ÉHKÓR
(éh-kór) ösz. fn. A gyomornak rendkivüli emésztő ereje, s mintegy kórállapota, midőn az ételben telhetetlen.

*ÉHKÓROS
(éh-kóros) ösz. mn. Telhetetlen zabáló, ki alighogy jól lakott, már ismét enni vágyik.

*ÉHLÁZ
(éh-láz) ösz. fn. Változó láz neme, midőn a beteg a lázroham alatt rendkivül éhezik, s nem képes éhségét lecsillapítani. (Febris famelica).

*ÉHOM
(éh-om, némelyek véleménye szerént nem egyéb, mint az öszvehúzott éhgyomor). Leginkább csak ra felható raggal használják. Éhomra inni valamit. Úr vacsoráját éhomra kell venni, l. ÉHGYOMOR. Némely tájakon éjom, éjomra, innen: éjomét. (Tiszavidéki szó) am. reggeli, közönségesen: fölöstököm.
Rokonnak látszik vele a német Hun-ger első tagja.

*ÉHORVOSLÁS
(éh-orvoslás) ösz. fn. Az éhkórban, éhlázban szenvedők gyógyitása.

*ÉHSÉG
(éh-ség) fn. tt. éhség-ět. 1) Állapot, midőn valaki éhben szenved. V. ö. ÉH. Jó fűszerszám az éhség. (Km.) 2) Csapás, midőn egész vidékek, tartományok, országok a szükséges tápla hiányában szenvednek, s az emberek számosan elvesznek, vagy legalább elnyomorodnak miatta. Nevekedik vala pedig naponként az éhség az egész földön. (Káldi, Mózs. I. 41. 56.) Azonközben az éhség az egész földet igen gyötri vala. (Káld. Mózs. I. 43. l.).
"A döghalált és éhséget
Tőlünk távoztasd."
(Egyh. ének).

*ÉHSZÜKSÉG
(éh-szükség) ösz. fn. Az élet fentartására legszükségesebb eledelek hiánya, nagyban, országosan véve. Éhszükség ellen intézkedő felsőbb rendeletek.

*ÉHŰL v. EHŰL
(éh-űl) önh. m. éhűl-t. Gyomra kiürülvén az ételt kivánni kezdi. Kiéhűl, megéhűl.

*ÉHÜLÉS
(éh-ül-és) fn. tt. éhülés-t, tb. ~ěk. Szenvedő állapot, midőn valaki éhűl. Megéhülés.

*ÉHÜLTET
(éh-ül-tet) áth. m. éhültet-tem, ~tél, ~ětt. Mást éhűlni kényszerít. Másképen és szokottabban: éheztet.

*ÉHVELHALÁS
(éhvel-halás) lásd: ÉHHELHALÁS.

*~ÉI
több birtokra vonatkozó rag, öszvetéve az é birtokragból és i hangból, mely ismét vagy a többes k hangot képviseli, vagy a hosszú é (= e-e = ez-je)ben levő egyik önhangzóval együtt, mint kettőzött hang, többséget jelent. V. ö. Előbeszéd 161. és 162. lapjait.

*ÉJ
fn. tt. éj-et v. ~t, tb. ~ek. Azon idő, mikor a nap a láthatárról lehajlik s azon alul van, s a földtekének azon félgömbén, melyen tartózkodunk, semmi testet meg nem világitanak sugarai. Ellentéte: nap, nappal. Éjnek sötétsége. Éjnek derekán, közepén. Éjre beszállani a fogadóba. Egyik éjtől a másikig. Éjről éjre.
"Sötét az éj, s én egyedül
Tébolygok itt kormában."
Kisfaludy S.
"Az éj sötétét tiszta nap
.... váltja fel." Kazinczy.
Köz nyelvben a nép e szép rövid kifejezés helyett a hosszabb éjszaka v. éjtszaka szóval él rendesen, de az irói, és művelt beszédben eredeti jogát már visszanyeré. Hasonlít hozzá a török lejl és finn yö, yo, wei, wogul ji, osztyák ei. Mennyiben az éj mint sötétség a testeket mintegy elfödi, rokonítható a héj szóval, s úgy látszik, hasonló eszmeviszony van a latin nox és nubo, nubes, nubilus, s másfelül a héjat, takarót jelentő nux, nucleus között is.

*ÉJBOGÁR
(éj-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, melynek szárnyai sötét éjben tűz gyanánt fénylenek, máskép: Sz. János bogara.

*ÉJBOLONDJA
(éj-bolondja) l. ÉJBOLYGÓ.

*ÉJBOLYGÓ
(éj-bolygó) ösz. fn. Idegkóros személy, ki éjjel álmából fölkel, zárt szemekkel járkál, s különféle dolgokat végez, a nélkül, hogy mindezekről öntudata volna, de ha nevén szólitják, vagy nagyobb zaj van körülte, fölébred. Máskép: holdkóros, hóbolygó, hőbölygő, alvajáró.

*ÉJDARAB
(éj-darab) ösz. fn. A festészek és rézmetszőknél jelent oly képet, mely úgy adatik elé, miként éjjel, pl. a holdvilágnál, szokott látszani.

*ÉJEDÉNY
(éj-edény) ösz. fn. Vizelésre, különösen éjnek idején használtatni szokott edény.

*ÉJEGYEN
(éj-egyen) ösz. fn. l. ÉJNAPEGYEN.

*ÉJEL
(éj-el) önh. m. éjel-t. Valahol az éjt tölti, eltölti. Eltévedvén, a pusztaságon volt kénytelen éjelni. A pásztorok barmaik mellett éjelnek. Ellentéte: napol.

*ÉJELĚDIK
(éj-el-ěd-ik) k. l. ÉJJELĚDIK.

*ÉJELĚZ
(éj-el-ěz) önh. m. éjelěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Az éjet rendesen vagy többször valahol tölti. A baromőrök szabad ég alatt éjeleznek. 2) Éjjelenként virraszt.

*ÉJELLIK
(éj-el-lik v. éj-ell-ik) k. m. éjell-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Az idő éjre válik; a nap mindig mélyebb- és mélyebben jár a látkör alatt.

*ÉJENKÉNT
(éj-en-ként) ih. Éjeken keresztül, több éjjel, éjről éjre. Éjenként bezárni a ház kapuját. Éjenként kártyaasztalnál ülni. Az én ágyamban éjenként kerestem; kit szeret az én lelkem. (Káldi Salam. éneke 3. 1.).

*ÉJENT
(éj-ent) ih. Megfelel e kérdésre: mikor? am. éjjel, éjnek idején, midőn éj van.

*ÉJENTE
(éj-en-te) l. ÉJENT. Némelyek hibásan öszvezavarják 'éjenként' szóval, mint 'naponta' és 'naponként' szókat is.

*ÉJENTI
(éj-en-t-i) mn. tt. éjenti-t, tb. ~ek. Ami éjent, éji időben történik. Éjenti kalandozások.

*ÉJFAGY
(éj-fagy) ösz. fn. Fagy, mely éjjel támad, nappal pedig elmulik, mint őszszel és tavasszal szokott lenni.

*ÉJFÉL
(éj-fél) ösz. fn. Az éji időnek kellő közepe, azon időpont, mely a nap nyugta és fölkelte közepett van; midőn a nap az ellenkező félgömbön legmélyebben jár, s a mi láthatárunktól legtávolabb esik. Ellentéte: dél. Éjfél előtt; éjfél után. Éjfélt kiált az őr, vagy, kukorikol a kakas. Éjfélig virrasztani. Éjfélkor fölkelni.
"Kemény tél van, nagy zivatar,
Üvölt, ordít a felszél;
Tép, és szakgat, kapkod, csapkod,
S közel vagyon már éjfél."
Kisfaludy S.

*ÉJFÉLI
(éj-féli) ösz. mn. Éjfélkor történő; éjfélre vonatkozó. Éjféli kakasszó. Éjféli őrkiáltás. Éjféli mise.

*ÉJFÉLKOR
(éj-fél-kor) ösz. ih. Éjfél idején, midőn éjfél van. Éjfélkor is kukoríkolnak a kakasok.

*ÉJFÉLTÁJBAN
(éj-fél-tájban) ösz. ih. Éjfél körül; valamivel éjfél előtt, vagy éjfél után.

*ÉJGÖNCZ
(éj-göncz) ösz. fn. Az éggömb, vagy földteke tengelyének éjszak felé néző végpontja, éjsark.

*ÉJGÖNCZI
(éj-gönczi) ösz. mn. Éjgönczöt illető, arra vonatkozó; éjgönczön levő. Éjgönczi csillag. Éjgönczi tünemények. V. ö. ÉJGÖNCZ.

*ÉJGYERTYA
(éj-gyertya) ösz. fn. Éji világitásul, pl. betegeknek szolgáló vékony belű gyertya.

*ÉJGYERTYATARTÓ
(éj-gyertya-tartó) ösz. fn. Sajátságos alakú gyertyatartó, melyben éjgyertyát égetnek. V. ö. ÉJGYERTYA.

*ÉJHA
(éj-ha) isz. Meglepés, váratlan nagy hatás következtében kitörő indulatszó. Éjha! ez ám valami! Éjha! űhű!

*ÉJHAL
(éj-hal) ösz. fn. Így neveztetnek azon halak, melyek nappal nyugton vannak, s éjjel keresik étköket. (Pisces nocturni).

*ÉJHÁLT
(éj-hált) ösz. mn. Székely szó. Ami éjen át tartójában maradott. Éjhált víz. Éjhált nyál. Kenje az éjhált nyálával s meggyavúl (meggyógyúl. Kriza János).

*ÉJHIMLŐ
(éj-himlő) ösz. fn. Pörsenéses kihányás, mely éjjel támad, vagy éjjelenként erősebben üt ki. (Epinyctis).

*ÉJHOLLÓ
(éj-holló) ösz. fn. Gémfaj, mely éjjel szokott repkedni, és eledelt keresni. (Ardea nycticorax).

*ÉJHOZÓ
(éj-hozó) ösz. mn. Ami éjt eszközöl, éjt csinál. Éjhozó sötétség. Átv. ért. ami az éj közeledését jelenti; homályt, sötétséget terjesztő. Éjhozó komor fellegek. Éjhozó denevérek.

*ÉJHURUT
(éj-hurut) ösz. fn. Hurutféle bántalom, mely az illető beteget éjjel nyugtalanítja.

*ÉJI
(éj-i) mn. tt. éji-t, tb. ~ek. Éjben történő, éjjel létező, működő; éjre vonatkozó. Éji utazás. Éji homály. Éji madarak. Éji kóborló, kalandor.

*ÉJING
(éj-ing) ösz. fn. Hálóing, melyet valaki lefekvéskor vesz magára, s reggel ismét levet.

*ÉJJEL (1)
(éj-vel) ih. Éj idején, mikor éj van. Éjjel alunni, nappal dolgozni. Éjjel nappal.

*ÉJJEL (2)
(éj-vel) fn. tt. éjjel-t, tb. ~ěk. Használják az éj szó helyett, tehát am. éji idő, oly alkotásu mint nappal. Éjjelig mulatni valahol. Az éjjelt ébren tölteni. Éjjelre beszállni valahová. Se éjjelem se nappalom.
"Ha nap lenne szerelmemből
Sosem lenne tudom éjjel,
Megállnék a rózsám felett
Örök lánggal, örök fénynyel."
Tóth Kálmán.

*ÉJJELĚDIK
(éj-vel-ěd-ik) k. m, éjjelěd-tem, ~tél, ~ětt. Az idő éjre hajlik, éj kezd lenni; a nap alább-alább megy az ellenkező látkörön. Ellentéte: nappalodik.

*ÉJJELĚNKÉNT
(éj-vel-ěn-ként) ih. l. ÉJENKÉNT.

*ÉJJELĚZ
(éj-vel-ěz) önh. m. éjjelěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Az éji időt valahol eltölti. Szabad ég alatt éjjelezni. 2) Munkában éjjel fárad. Némely irók, tudósok sokat éjjeleznek.

*ÉJJELEZÉS
(éj-vel-ěz-és) fn. tt. éjjelězés-t, tb. ~ěk. 1) Az éjjelnek, éji időnek valahol eltöltése. Szabad ég alatti éjjelezés. 2) Éjjeli virrasztás, valamivel éjen általi foglalkodás. Éjjelezéssel elrontani egészségét.

*ÉJJELĚZŐ
(éj-vel-ěz-ő) mn. tt. éjjelěző-t. 1) Éjjel virrasztó, fenlevő, valamely foglalatosságban fáradó. Éjjelező tudós. Éjjelező őrök, sütők. 2) Éjjeli csavargó, kalandozó, ábrándozó.

*ÉJJELI
(éj-vel-i) mn. tt. éjjeli-t, tb. ~ek. Éji időben történő, létező; éji időre vonatkozó, azt illető. Éjjeli zene, mulatság. Éjjeli munka. Éjjeli tünemények az égen. Éjjeli álom. Éjjeli dőzsölés. Éjjeli edény.

*ÉJJELIBÚTOR
(éjjeli-bútor) ösz. fn. A székelyeknél am. macska.

*ÉJJELJÁRÓ
(éjjel-járó) ösz. fn. Éji kalandor, éji csavargó, dőzsölő.

*ÉJJELLÁTÓ
(éjjel-látó) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami éjjel is lát.

*ÉJKALAÚZ
(éj-kalaúz) ösz. fn. A tengeri hajósok eszköze, mely megmutatja, mennyivel áll az éjszaki csillag magasabban vagy mélyebben, mint a göncz pontja, s a hely szélességét, és éjjeli órát meghatározza.

*ÉJKÓBOR
(éj-kóbor) ösz. fn. Éji csavargó, kalandozó.

*ÉJKÓBORLÁS
(éj-kóborlás) ösz. fn. Éji csavargás, kalandozás.

*ÉJKERENGŐR
(éj-kerengő-őr) ösz. fn. Őr, kerülő, ki éjen által körüljárja a várost, falut, tábort stb.

*ÉJKÖPENY, ÉJKÖPÖNYEG
(éj-köpeny v. ~köpönyeg) ösz. fn. Könnyű pongyola palást, milyent különösen a hölgyek estve és reggel kényelemből viselnek.

*ÉJLÁMPA
(éj-lámpa) ösz. fn. Lámpa, melyet éjen által a hálószobában, a beteg mellett stb. égetni szokás.

*ÉJLEPKE
(éj-lepke) ösz. fn. Nagyobbféle lepkefaj, mely éjjelenként röpköd; boszorkánypille. (Phalaena).

*ÉJMADÁR
(éj-madár) ösz. fn. Így neveztetnek általán azon madárfajok, melyek éjjel röpködnek, ragadoznak, nappal pedig veszteglenek, ilyenek: a baglyok, denevérek stb. Átv. ért. éjjeli csavargó, dombérozó, kalandor.

*ÉJMELLÉNY
(éj-mellény) ösz. fn. Mellény, melyet éjszakára lefekvéskor veszünk magunkra.

*ÉJMUNKA
(éj-munka) ösz. fn. Akármiféle kézi vagy szellemi munka, melyet valaki éj idején végez, éji munka.

*ÉJMUZSIKA
(éj-muzsika) ösz. fn. Muzsika, melyet valakinek kedveskedésből vagy tiszteletből éjjel tesznek. Szebb és szokottabb neve: éji zene.

*ÉJNAPEGYEN
(éj-nap-egyen) ösz. fn. Az évnek azon ideje, midőn az éj és nap egyforma hosszaságuak, mi földövünkön esztendőben kétszer, u. m. tavasz és ősz kezdetén történik, s akkor a nap az egyenlitő fölött áll. Az első tavaszi, a másik őszi éjnapegyennek neveztetik. (Aequinoctium).

*ÉJNAPEGYENLŐSÉG, ÉJNAPEGYEZÉS
l. ÉJNAPEGYEN.

*ÉJOM
(éj-om) l. ÉHOM.

*ÉJOMÉT
(éjom-ét) ösz. fn. A Tisza s különösen Szatmár vidékén am. reggeli evés, fölöstököm, amit t. i. éjomra v. éhomra eszünk.

*ÉJÓRA
(éj-óra) ösz. fn. 1) Óramű, mely az éji időpontokat a hold és csillagok sugarai által mutatja, mint a napi időpontokat a napóra. 2) Éji időmérték, éjjeli óra.

*ÉJŐR
(éj-őr) ösz. fn. Személy, ki bátorság végett éjjel virraszt, és felvigyáz. Városi, falusi éjőrök. Németesen: bakter.

*ÉJPILLE
(éj-pille) ösz. fn. l. ÉJLEPKE.

*ÉJRETESZ
(éj-retesz) ösz. fn. Retesz az ajtókon vagy ajtózárakon, melyet belülről éjjelre előtolunk, hogy kivülről senki be ne jöhessen.

*ÉJRUHA
(éj-ruha) ösz. fn. Általán mindenféle ruha, mělyben vagy éjjel hálunk, vagy kényelemből estve lefekvés előtt, s reggel fölkelés után járunk kelünk, ilyenek: a hálósüveg, hálóköntös, hálóüng stb.

*ÉJSARK
(éj-sark) l. ÉJGÖNCZ.

*ÉJSÖTÉT
(éj-sötét) ösz. mn. Olyan sötét, mint az éj szokott lenni. Éjsötét pincze, kamara, folyosó.

*ÉJSÜVEG
(éj-süveg) ösz. fn. Hálósüveg, hálósipka, melyet éjjel, vagy lefekvés előtt, s fölkelés után kényelemből viselnek.

*ÉJSZAK
(éj-szak) ösz. fn. Az égnek azon tájéka, mely a délnek, délszaknak, vagyis azon égtájnak, hol reánk nézve a nap legmagasabban szokott állni, ellentétetik. Éjszakkal a dél, kelettel a nyugot áll szemközt. Éjszak felé lakó népek. Éjszakról fuvó hideg szél.
"Hideg szél fúj éjszak felől
A lelkem is fázik belől."
Népd.
Átv. ért. jelenti a földnek azon részét, tartományait, melyek az éjsark felé esnek, különösen Európában Oroszországot, Svécziát, Norvégiát stb.

*ÉJSZAKA
(éj-szaka) ösz. fn. Azon időköz, melyet rövidebben éjnek hivunk. V. ö. ÉJ. Téli, nyári, hosszú, rövid, sötét, holdvilágos, csillagos éjszaka. Jó éjszakát!
"Sötét éjszakában jártam
Ragyogó csillagot láttam."
Pásztori dal.
Szabatosan véve, különbözik: éjtszaka, l. ezt.

*ÉJSZAKAI
(éj-szakai) ösz. mn. Éjjeli, éji időben történő, azt illető, arra vonatkozó. Éjszakai kicsapongások, lopások. Éjszakai olvasás, irás. Éjszakai álom.

*ÉJSZAKAMERIKA
(Éj-szak-Amerika) ösz. fn. Amerikának azon része, tartományai, melyek éjszak felé feküsznek, milyenek pl. az úgynevezett szabad álladalmak.

*ÉJSZAKAMERIKAI
(éj-szak-amerikai) ösz. mn. Éjszakamerikából való, azt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó stb. Éjszakamerikai hajók, kereskedők, termények, kézmivek.

*ÉJSZAKÁNKÉNT
(éj-szakán-ként) ösz. ih. l. ÉJENKÉNT.

*ÉJSZAKÁZ
(éj-szakáz) ösz. önh. m. éjszakáztam, ~tál, ~ott. 1) Az éjszakát valahol eltölti. Mezőn éjszakázni. 2) Éjszaka fenn van, valamit dolgozik.

*ÉJSZAKÁZÁS
(éj-szakázás) ösz. fn. tt. éjszakázás-t, tb. ~ok. 1) Az éjszakának valahol eltöltése. 2) Éjszaka idején virrasztás, munkálkodás. Ezen könyv sok éjszakázásba került.

*ÉJSZAKCSILLAG
(éj-szak-csillag) ösz. fn. Azon csillag, mely az éjsarkhoz, éjgönczhöz legközelebb áll. Ami földtekénkre nézve éjszakcsillagnak mondatik a kis medve v. kis gönczöl farkában látszó csillag, mely t. i. a föld éjszaki sarkához legközelebb állani látszik. (Stella polaris).

*ÉJSZAKFÉNY
(éj-szak-fény) ösz. fn. Tüzes, égi tünemény, mely rendesen mindjárt napnyugot után az éjszaki hidegebb vidékeken látható, s hirtelen vörös színben tűn fel, s belőle világos fénysugarak lövelnek elé, néha alább délfelé is elterjed. (Aurora borealis).

*ÉJSZAKFÖLDI
(éj-szak-földi) ösz. mn. és fn. Éjszakról való, éjszaki tartományok lakosa.

*ÉJSZAKI
(éj-szaki) ösz. mn. Éjszakról való, azt illető, arra vonatkozó. Éjszaki medve. Éjszaki tenger. Éjszaki népek, tartományok. Éjszaki szél.

*ÉJSZAKKELET
(éj-szak-kelet) ösz. fn. Az égnek azon tájéka, mely éjszak és kelet között van. Szorosb ért. azon pont az égen, mely éjszakról kelet felé véve 45 foknyi távolságra esik.

*ÉJSZAKKELETI
(éj-szak-keleti) ösz. mn. Éjszakkeletről jövő, onnan való, azt illető, arra vonatkozó. Éjszakkeleti szél. V. ö. ÉJSZAKKELET.

*ÉJSZAKMUTATÓ
(éj-szak-mutató) ösz. fn. Igen szükséges eszköz a tengerészeknél, mérnököknél stb. Áll egy delejzett (magnesezett) tűből, mely szelenczébe van harántékosan állítva, s abban szüntelen rezegve egyik csúcsával mindig éjszak felé fordúl, s arra szolgál, hogy a világ tájékait pontosan mutassa. (Acus magnetica). V. ö. DELEJTŰ.

*ÉJSZAKNAK
(éj-szaknak) ih. Éjszak felé tartott irányban. Éjszaknak menni. Éjszaknak irányozni a hajót.

*ÉJSZAKNYUGOT
(éj-szak-nyugot) ösz. fn. Az égnek azon tájéka, mely éjszak és nyugat között fekszik, vagy határozottabban szólva, azon pont, mely éjszaktól nyugat felé 45 foknyi messzeségre van.
EJSZAKNYUGOTI, (éj-szak-nyugoti) ösz. mn. Éjszaknyugotról jövő, azt illető, arra vonatkozó. Éjszaknyugoti szél. V. ö. ÉJSZAKNYUGOT.

*ÉJSZAKRA
(éj-szakra) ösz. ih. Éjszak felé, éjszaki táj felé. Éjszakra hajózni. V. ö. ÉJSZAK.

*ÉJSZAKRÓL
(éj-szakról) ösz. ih. Éjszak felől, éjszaki tájról. Éjszakról fúj a szél. Éjszakról tóduló vándor népek.

*ÉJSZAKVIDÉKI
(éj-szak-vidéki) ösz. mn. Éjszaki tartományból, vidékről való, ott lakozó. Éjszakvidéki népek.

*ÉJTENÉJJEL, ÉJTENÉJTSZAKA
(éjten-éjjel v. ~éjtszaka) ösz. ih. Éjnek közepén, legkésőbb éjjel.

*ÉJTNAP
(éjt-nap) ösz. ih. Éjjel nappal, azaz mindig, szakadatlan időfolyamban. Röviditése éjt-napot vagy éjt-napon öszvetételnek. V. ö. ÉJTSZAKA.

*ÉJTSZAKA
(éjt-szaka) ösz. ih. Éjjel, éj folytában, mig az éj tart. Olyan mint: nyaratszaka, teleszaka stb. Éjtszaka elszöktek a foglyok. Éjtszaka utazni. Egész éjtszaka tánczolni. Egyébiránt használják főnevül is: éjtszakát, éjtszakák stb. lásd: ÉJSZAKA. A közbe eső t vagy határozói rag, mint n-vel együtt éj-ent szóban is, vagy pedig az idő szó öszvehuzása; az első esetben teljesen kiegészitve volna éjent szaka, a másikban éj-idő-szaka. Mindkettő helyes értelmű; de a 'szak' szónak ragozott minősége (szaka) azt látszik mutatni, hogy inkább az utóbbi öszvetétel áll. Egyébiránt 'szaka' alanyeset szintén vétethetnék határozónak, mint kor (éjfélkor, tavaszkor) nap (minap, tegnap, holnap) szók is.

*ÉJVAKSÁG
(éj-vakság) ösz. fn. A szemkórnak egyik neme, midőn a szembetegnek úgy tetszik, mintha valamely mocsok, hályogforma akadály lebegne előtte, estve pedig és éjjel, midőn mások még valamit látnak, ő épen nem lát. Népnyelven: farkas sötétség.

*ÉJVARJÚ
(éj-varjú) l. ÉJHOLLÓ.

*ÉJVÁZ
(éj-váz) ösz. fn. Éjjeli kisértet. l. KISÉRTET.

*ÉJVILÁG
(éj-világ) ösz. fn. Világitó, melyet éjen által égetünk, milyenek, az éjgyertya, éjlámpa; mécs. Éjvilágnál virrasztani a betegek mellett.

*ÉJVIRÁG
(éj-virág) ösz. fn. Általán azon növénynemek, melyek virágszirmai éjjel szoktak kinyilni. Különösen, keletindiai növény, melynek virága estve nyílik, s éjhosszant szép fehér szinben ragyog. (Nyctanthos. L.)

*ÉJVISZKETEG
(éj-viszketeg) ösz. fn. l. ÉJHIMLŐ.

*ÉJZÁR
(éj-zár) ösz. fn. l. ÉJRETESZ.

*ÉJZENE
(éj-zene) ösz. fn. Zene, melylyel egy vagy más tekintetből, pl. neve napján valakinek késő estve vagy éj idején lakása előtt, vagy közelében barátai vagy tisztelői kedveskedni szoktak.

*ÉK (1)
fn. tt. ék-et. 1) Hosszukás és keskeny, lapos test, mely egyik vége felé mindig vékonyabb és vékonyabb lesz, s hézagok szilárd betöltésére, mint boltozatok épitésére, különösen annak elkészülte után bezárására, illetőleg végső megerősitésére szolgál, szintén kemény testek hasogatására stb. is igen alkalmas. Így a balták, fejszék alakja is, valósággal ékszerű. Fa ék, kő ék, vas ék. Éket hegyezni, éket verni. Ékkel erősíteni a boltokat. Ékkel hasogatni a fákat. Némelyek szerént a másik ék szótól megkülönböztetés végett: ík. De ez nem kapott lábra. 2) Irásban a leírt ékhez hasonló hosszukás vonás, mely által némely hangzókat jegyzünk meg, különösen a magyarban a hosszúkat, pl. á, é, í, ó, ú, ő, ű.
Rokonok vele a latin acuo, acus, aculeus, a hellén acew, akacw, aicmh, akwkh (hegy, Spitz), a német Achel, Ecke, Hacke stb.

*ÉK (2)
fn. tt. ék-et. 1) Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva az vagy alakra, vagy anyagra nézve, különösen a szemeknek tetszőleg ki van csinosítva, czifrázv a, drágán kimesterkélve. Ék a ruhán, fegyveren, bútorzaton. Ékkel ellátott tükörráma. 2) Drágaság, drágaszer, mely jelesképen a testnek és öltözetnek díszesítésére szolgál, milyenek a drága gyürűk, gyöngyök, karpereczek stb. 3) Átv. ért. a szónoki és költői eléadásnak, nyelvnek válogatott szókból, kifejezésekből álló tulajdonsága. Közbeszédben a nép ék helyett rendesen ékesség szót használ.
Rokon vele a magyar ég (ige); így a franczia briller, (brillant) és brűler is egy eredetűeknek látszanak, (talán pur szótól). Lehet ék fordítva a kecs, kéj gyöke: ké is.

*~ÉK (1)
névképző, mely mind vastag- mind vékonyhangu törzsekhez ugyanazon önhangzóval járul. 1) Némely önálló nevekből képez főneveket, mint: ágy-ék, lágy-ék, zsomb-ék (domb-ék) táj-ék, árny-ék, szárny-ék, mell-ék, nehez-ék. 2) Elvont gyökökből: der-ék, fen-ék, vid-ék, ker-ék, faz-ék. 3) Ad ed képzőjü önható igékből: akad-ék, marad-ék, fakad-ék, szakad-ék, nyilad-ék, hullad-ék, hasad-ék, szüred-ék, reped-ék, persed-ék, dőled-ék, töred-ék stb. 4) Másnemű, részint önálló, részint elvont igékből: habar-ék kavar-ék, vakar-ék, takar-ék, fogyat-ék, borít-ék, toporz-ék, mosad-ék, ivad-ék, kever-ék, vezet-ék, ellenz-ék, terít-ék, fenyít-ék, ereszt-ék, rekeszt-ék, verít-ék, fest-ék, ért-ék, mért-ék, mened-ék, zsirad-ék, ajánd-ék, szánd-ék, szurd-ék, szerd-ék, morzsal-ék, toldal-ék, hántal-ék, söpred-ék, tördel-ék, esől-ék, mosl-ék stb. Hanem némely megelőző t vagy d és l inkább a törzshöz tartozik, ha szinte ez önállólag nem is mindig van szokásban, pl. töred-ék, szán-d-ék, nyoma-t-ék, ver-ít-ék, mos-ad-ék, zsír-ad-ék, söpr-ed-ék stb. V. ö. ~DÉK. 5) Némely vastaghangu származékokban az é átváltozik o-ra, mint: mar-ék mar-ok, szánd-ék szánd-ok, szurd-ék szurd-ok, ajánd-ék ajánd-ok, faz-ék faz-ok, hajl-ék hajl-ok. 6) Eléjön ~alék, ~elék öszvetett képzőben is, mint tart-alék, ad-alék, tölt-elék, főz-elék.
Mi elemzését illeti, az önálló igékből képzett ilyetén szók jelentéséből kitünik, hogy az ék eredetileg öszvetett képző a módosúlt részesülői képző é (= ó, ő) és k elemekből, s értelme: oly valami, oly dolog, oly tárgy, oly szer, mely az illető ige működése által ered, létesűl, pl. akad-ék = akadó vagy akadást okozó valami; marad-ék = maradó vagy maradt valami; hullad-ék = hulladó vagy elhulladt, reped-ék = repedő vagy repedt, ellenz-ék = ellenző valami. Mennyiben a ki névmás régiesen nem csak személyről, hanem dologról is mondatott, valószinű, hogy ezen képzőben a k am. ki = mi, pl. ivadék = ivad-ó-ki = ivad-ó-mi, dőledék = dőled-ő-ki = dő-led-ő-mi, boríték = borít-ó-ki = borít-ó-mi. Hasonlóan elemezhetők: kerék = ker v. kör alakú mi; zsombék = zsomb, azaz dombhoz hasonló mi; nehe-zék = nehéz mi. Az altaji nyelvek némelyikében gyakran eléjön ezen szó, rag vagy csak toldalék alakban, pl. a törökben kardas-in-ki = testvéré-ki vagy ~mi, benim-ki = enyém-ki v. ~mi. Eléjön ezen k (uk, ük, ďk, ik) rag, és (ak, ek, ku, kď stb.) képző a törökben több más esetben is, pl. bil-d-üg-üm = tud-tom (mintegy tud-at-ék-om), je-m-ek ét-ek, otur-ak = szék (otur-mak am. leülni), uju-ku, alvás (szund-ék) stb. V. ö. ~ÉKĚNY.

*~ÉK (2)
öszvehúzott rag rendszerént két rövid e-ből, de másokból pl. a+i, a+ě, e+j+e-ből is, a végső mellett k állván; pl. kefék = kefe-ek, lelék = lele-ěk (inveniebam) és lele-ek (invenerunt), látszék = látsza-ik, láték = láta-ěk, kérnék = kér-ne-j-ek.

*~ÉK (3)
több személyt jelentő rag személynevek és némely személynévmások mellett, t. i. jelenti mindazokat együtt véve, kik a megnevezett személylyel vérségi, vagy családi, vagy más társadalmi viszonyban állanak, magát az illető személyt is bele értve, pl. Kazinczy-ék, biró-ék, Péter-ék, barátom-ék, bátyám-ék, uram-ék. (Eszterházy Miklós leveleiben gyakran eléjön), am. Kazinczy, biró, Péter, barátom, uram családja vagy háznépe vagy ügyfelei, magával Kazinczyval, a biróval, Péterrel stb. -vel együtt. Ez vagy öszve van téve a birtokos é-ből és többesi k-ból, vagy ami hihetőbb ezen ék maga az ők szó, tehát: Kazinczy-ők, biró-ők, Péter-ők. Leginkább megerősíti ezen véleményt azon körülmény, hogy Péter-é-k alakban (mint öszvetételben) Péter maga benne nem foglaltatnék, pedig az általános gyakorlat szerént ő is benne foglaltatik. Ellenben enyém-ek, miénk-ek alakokban, melyek az elemzés szerént azt jelentik enyém-ők, mienk-ők. (V. ö. ENYÉM), az én és mi valósággal nincs is benne foglalva, se elemzésileg, se gyakorlatilag.

*~ÉK (4)
tájdivatos igerag ük helyett. Torkos Sándor tanúsága szerént a göcseji nyelvjárásban szokott alakok: teszszék (= teszszük), tegyék (= tegyük), kírgyék (= kérjük).

*ÉKÁGYÚ
(ék-ágyú) ösz. fn. Ágyú neme, melyet hátulról töltenek, s keskeny alakja miatt szoros vármüvekben kényelmesen használhatnak.

*ÉKALAKÚ
(ék-alakú) ösz. mn. Minek ék formája van, mi úgy van készítve, mint az ék, l. ezt. Ékalakú bástyaszög. Ékalakú földcsúcs. Másképen: ékded.

*ÉKÁRU
(ék-áru) ösz. fn. Drágakövek, gyöngyök, melyek különösen öltözet és test díszesitésére használtatnak.

*ÉKÁRUS
(ék-árus) ösz. fn. Ékárukat készítő, ékárakkal kereskedő.

*ÉKASZTAL
(ék-asztal) ösz. fn. Öltözködők asztala, a ruha és test díszesítéséhez, felcziczomázásához kellő szerekkel ellátva.

*ÉKCSONT
(ék-csont) ösz. fn. Így neveztetnek a boncztanban azon csontok, melyek alakra nézve ékhez hasonlók. Különösen a koponya alsó részének egyik csontja. (Os sphenoideum).

*ÉKEL
(ék-el) áth. m. ékel-t. Ékkel hézagot csinál, valahová éket ver be. Követ ékelni a bolthajtásba. Megékelni a tágan álló fejszenyelet. Ékelni, beékelni a töltött ágyúkat, mozsarakat. V. ö. ÉK 1) és BEÉKEL.

*~ÉKĚL
(ék-ěl) ösz. képző pl. pöf-ékel, jaj-vesz-ékel szókban; a gyakorlatos gál, gél, vagy agol, égěl képzőkkel ugyanaz.

*ÉKELÉS
(ék-el-és) fn. tt. ékelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit ékelünk. V. ö. ĚKEL.

*~ÉKĚNY
~ÉKONY, (ék-ony) ösz. képző, mely igékből oly mellékneveket alkot, mely ekaz igében kifejlett cselekvényre hajlamot vagy hajlandóságot, szokásos könnyűséget fejeznek ki, (mind jó, mind rosz értelemben), pl. feled-ékeny, a kinek a feledségre hajlama van, ki valamit könnyen feled; termékeny, a mi bőtermési alkatrészekkel bír; töredékeny vagy újabb módositással: törékeny, ami könnyen törik; hajlékony' ami könnyen hajlik; aluszékony, alvásra hajlandó, sokat alvó s képes kifejezéssel: tunya, lassú, hanyag (mint az álmos ember). Újabb időben számos új szók alakúltak ezen képzővel, pl. enged-ékeny, tev-ékeny, hisz-ékeny, tetsz-ékeny, csal-ékony, mul-ékony, mozg-ékony. Némi áttétellel (n vagy ny és k helycserélésével) egyezik az ánk, énk képzővel, innen félénk és félékeny mind a régibb, mind az újabb nyelvben divatosak s hasonló jelentésűek.
Értelemben rokon vele az ~atag, ~eteg képző, melynek utóbbi része ~ag, ~eg csakugyan hangban is rokon az ~ék raggal.
Némelyek hajlandók hinni, hogy ezen ~ékěny, ~ékony képző a részesülői ó, ő, és könnyű (vagy könnyen) szókból alakúlt, pl. feledő-könnyű, (azaz könnyen), termő-könnyű, félő-könnyű.
A törökben is eléjön ezen képző mind egyszerű k, ak, ek stb. mind öszvetettebb kan, ghan, gien alakban, pl. kork-mak (félni) kork-ak (félénk v. félékeny), isle-mek (tenni) isle-k (tevékeny), unut-mak (feledni) unutghan (feledékeny), ötle-mek (dalolni, énekelni) ötle-gen (dallos, daloló).

*ÉKES
(ék-es) mn. tt. ékes-t v. ~et, tb. ~ek. Általán, ami ékkel bír, minek éke van. V. ö. ÉK, 3), 4). Különösen 1) valami szép v. drága szerrel czifrázott, csinosított, diszített. Virágokkal ékes hajfürtök. Gyöngygyel ékes nyak, gyürűvel ékes ujjak. Ékes öltözet, fegyver, bútorok. 2) Átv. ért. mondják a beszédről és irásmódról, mely válogatott szókból, kifejezésekből, mondatokból áll, mely a képes kifejezéseket, szónoki és költői szabadabb fordulatokat használja. Ékes beszéd, ékes mondás. Ékes szólás. Ékes toll.

*ÉKESĚDIK
(ék-es-ěd-ik) k. m. ékesěd-tem, ~tél, ~ětt. Ékes szépségüvé lesz. V. ö. ÉKES.

*ÉKESEN
(ék-es-en) ih. 1) Ékkel, ékszerekkel ellátva, díszítve. Ékesen elkészitett öltözék. Ékesen bútorozott szobák. Ékesen öltözött hölgy. 2) Átv. ért. válogatott szókkal, kifejezésekkel, mondatokkal. Ékesen beszélni, szónokolni, irni.

*ÉKESGET
(ék-es-get) áth. és gyakor. m. ékesget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit ékkel, ékszerekkel czifrázgat, díszítget, ékessé teddegel. Ékesgetni magát, öltözetét. Ékesgetni a teremet, bútorokat. Szép mondatokkal ékesgetni a beszédet.

*ÉKESGETÉS
(ék-es-get-és) fn. tt. ékesgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit ékesgetünk. V. ö. ÉKESGET. Szobák, bútorok ékesgetése. Hajak, öltözékek ékesgetése.

*ÉKESÍT, ÉKESIT
(ék-es-ít) áth. m. ékesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Ékessé tesz, szépít, diszít. V. ö. ÉKES. A hajfürtöket gyöngyökkel, a nyakat aranylánczczal, a karokat drága pereczekkel ékesíteni. Átv. ért. jelessé, kedvessé, becsessé, dicséretessé tesz. A szorgalom ékesíti az ifjút. A nőt ékesíti a szemérem. A beszédet ékesítik a képes kifejezések, jeles mondatok stb. Öszvetételekben: fölékesít, kiékesít.

*ÉKESÍTÉS, ÉKESITÉS
(ék-es-ít-és) fn. tt. ékesítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit v. valamit ékesítünk. V. ö. ÉKESÍT.

*ÉKESÍTETLEN, ÉKESITETLEN
(ék-es-ít-et-len) l. ÉKESÍTLEN.

*ÉKESÍTĚTT, ÉKESITĚTT
(ék-es-ít-ětt) mn. tt. ékesitětt-et. Ami ékessé van téve; díszített, czifrázott. Gyöngyökkel, aranynyal ékesített ruha.

*ÉKESÍTLEN
(ék-es-ít-len) mn. tt. ékesítlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs ékesítve, kiékesítve; egyszerü, nem czifra pongyola. Ékesítlen teremek, öltözékek. Ékesítlen beszéd. Mint határozó annyit tesz: ékesítlenül, ékesség nélkül.

*ÉKESKĚDÉS
(ék-es-kěd-és) fn. tt. ékeskědés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valaki v. valami külső ék, dísz, czifraságok által kitünik, ragyog, fénylik.

*ÉKESKĚDIK
(ék-es-kěd-ik) k. m. ékeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Ékszerek, díszitések, czifraságok által kitünik, fénylik, ragyog. Nagy ünnepélyek alkalmával ékeskednek a főurak és hölgyek. Átv. ért. jeles tulajdonságokkal kitünik, fénylik, bír. Nagy tudománnyal, erényekkel ékeskedni.

*ÉKESKĚDŐ
(ék-es-kěd-ő) mn. tt. ékeskědő-t. Ékkel, ékszerekkel, ékes készülettel fénylő, kitünő. Átv. ért. jeles. Nagy észszel, tudománynyal és erénynyel ékeskedő férfi.

*ÉKESSÉG
(ék-es-ség) fn. tt. ékesség-ět. 1) Tulajdonság, melyet valakinek vagy valaminek ékszerek kölcsönöznek. 2) Magok azon ékszerek, díszeszközök, melyek valakit v. valamit széppé, kitünővé, fényessé tesznek. 3) Átv. ért. kitünő jelesség, szépség. Beszéd ékessége. A szép templomok a város ékességei.
"Egek ékessége, földnek dicsősége,
Magyarok asszonya, királynéja."
Egyh. ének.

*ÉKESSÉGĚS
(ék-es-ség-ěs) mn. tt. ékességěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ékességekkel teljes, gazdag, ékszerekkel diszített, igen ékes.

*ÉKESSÉGTELEN
(ék-es-ség-te-len) mn. tt. ékességtelen-t, tb. ~ěk. Ékesség nélkül levő. V. ö. ÉKESSÉG.

*ÉKESSÉGTELENÜL
(ék-es-ség-te-len-ül) ih. Ékesség nélkül, nem diszítve, föl nem cziczomázva, egyszerü külsővel és alakban; pongyolán.

*ÉKESŰL, ÉKESÜL
(ék-es-űl) önh. m. ékesül-t. Ékes alakot ölt, ékessé válik. Kiékesűl, neki ékesűl, fölékesűl.

*ÉKESSZÓLÁS
(ékes-szólás) ösz. fn. 1) Szónoki tehetség és ügyesség másokat valamiről meggyőzni, és valamire rábeszélni, megindítani. 2) Mesterség, mely azon szabályokat adja elő, melyek szerént beszélnünk kell, hogy másokat meggyőzzünk és megindítsunk. (Eloquentia).

*ÉKESSZÓLÁSI
(ékes-szólási) ösz. mn. Ékesszólást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ékesszólási szabályok, gyakorlatok.

*ÉKESSZÓLÓ
(ékes-szóló) ösz. mn. Ékes beszéd által másokat meggyőző, és valamire rábeszélő, megindító. Ékesszóló követ, egyházi szónok.

*ÉKETLEN
(ék-et-len) mn. tt. éketlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami ékkel megerősitve nincs. Éketlen fejszenyél. 2) Amely önhangzó ék nélkül áll, p. o. éket-len a, e, o. 3) Amit ékszerek, czifraságok nem tüntetnek ki; egyszerü, nem czifra, nem ékes. Éketlen öltözék, nyak, karok. V. ö. ÉKTELEN.

*ÉKEZ
(ék-ez) áth. m. ékez-tem, ~tél, ~ětt par. ~z. 1) Ékkel erősít, becsiptet. l. ÉKEL. 2) A hangzókat hosszú vonással megjegyzi. 3) Ékszerekkel, czifraságokkal diszít, ékessé tesz. Fölékez.

*ÉKEZÉS
(ék-ez-és) fn. tt. élezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit ékezünk. V. ö. ÉKEZ.

*ÉKEZET
(ék-ez-et) fn. tt. ékezet-ět. A hosszú hangzó megjelölésére szolgáló vonás.

*ÉKEZETLEN
(ék-ez-et-len) mn. tt. ékezetlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami ékféle toldalékkal erősítve nincs. Ékezetlen fejszenyél. 2) Vonással nem jegyzett. Ékezetlen v. rövid önhangzók.

*ÉKEZĚTT
(ék-ez-ětt) mn. tt. ékezětt-et. 1) Amit ékféle toldalékkal erősítettek. 2) Vonásféle ékkel jegyzett. Ékezett önhangzók.

*ÉKFARKÚ
(ék-farkú) ösz. mn. Minek ékalakú farka van.

*ÉKÍT, ÉKIT
(ék-ít) áth. m. ékít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. l. ÉKESÍT.

*ÉKÍTÉS, ÉKITÉS
(ék-ít-és) l. ÉKESITÉS.

*ÉKITMÉNY
(ék-it-mény) fn. tt. ékitmény-t, tb. ~ěk. Ékesitő alakzat, czifrázat, valamely testen vagy öltözéken, bútoron stb. cziczoma, diszítmény.

*ÉKITVÉNY
(ék-it-vény) l. ÉKITMÉNY.

*ÉKIZÜLÉS
(ék-izülés) ösz. fn. Csont izülése, azaz öszvekapcsolódása, midőn egyik csont a másikba ék gyanánt, mozdulatlanul be van csíptetve, pl. a fogak az állcsontba.

*ÉKIZŰLET
(ék-izűlet) ösz. fn. Csontszerkezet, melynél fogva egyik a másikba ék gyanánt bele szorúl.

*ÉKKŐ
(ék-kő) ösz. fn. Ékalakúra faragott kő, melylyel az építészek a boltivet bezárják. Szélesb ért. minden kődarab, melynek alakja ékded.

*ÉKMŰ
(ék-mű) ösz. fn. Fából, csontból, szaruból, kőből, aranyból stb. készített mű, mely kitünőleg csinos, szép, czifra alakja által díszül, ékességül használtatik.

*ÉKMŰÁRU
(ék-mű-áru) ösz. fn. Eladó, vásárra kitett mindenféle ékmű.

*ÉKMŰÁRUS
(ék-mű-árus) ösz. fn. Kalmár, kereskedő, ki ékmüveket árul.

*ÉKSÉG
(ék-ség) fn. Helyesebben és szokottabban l. ÉKESSÉG.

*ÉKSZABÁSÚ
(ék-szabásu) ösz. mn. Mi ék formára van kiszabva, alakítva. Ékszabásu csuklya. V. ö. ÉK, (1).

*ÉKSZEG
(ék-szeg) ösz. fn. Ékdeddé faragott, öntött, vert szeg, melyet valamely résbe erősítésül becsíptetnek, vagy hasításra használnak.

*ÉKSZEKRÉNYKE
(ék-szekrényke) ösz. fn. Kis szekrény, melyben ékszereket, drágaságokat, pl. nyaklánczokat, gyöngyöket, gyürűket stb. tartanak.

*ÉKSZĚR
(ék-szěr) ösz. fn. 1) Általán minden ékmű, mely csinos, czifra, díszes alakjánál fogva kitünik és kedveltetik, milyenek a csontból, szaruból, barna rézből stb. készitett ékmüvek. 2) Drágaságok, pl. gyöngyök, gyürűk, lánczok, melyek a test vagy öltözék ékesitésére használtatnak.

*ÉKSZĚRÁRU
(ék-szěr-áru) l. ÉKMŰÁRU.

*ÉKSZĚRÁRUS
(ék-szěr-árus) lásd: ÉKMŰÁRUS.

*ÉKTELEN
(ék-te-len) mn. tt. éktelen-t, tb. ~ěk. 1) Formátlan, idomtalan, helytelen, rút, csúnya, illetlen. Éktelen szabásu ruha. 2) Szertelen, mód nélküli, mértéket haladó szörnyű. Éktelen harag. Éktelen lárma. Éktelen nagy ember. Éktelen száj, fülek, lábak. Tájdivatosan mindenféle nagyitásra is használják. Éktelen szép. Mint határozó annyit tesz: éktelenül, ékesség nélkül, idomtalanul, helytelenül; szertelenül.

*ÉKTELENĚDIK
(ék-te-len-ěd-ik) k. m. ékteleněd-tem, ~tél, ~ětt. Éktelenné, azaz formátlan, idomtalan alakuvá lesz. Eléktelenedik.

*ÉKTELENÍT, ÉKTELENIT
(ék-te-len-ít) áth. m. éktelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Éktelenné, azaz formátlanná, idomtalanná, rúttá, csunyává tesz. Nagy vörös orr ékteleníti arczát. Púpos hát ékteleníti termetét.

*ÉKTELENÍTÉS, ÉKTELENITÉS
(ék-te-len-ít-és) fn. tt. éktelenítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valaki v. valami éktelenné, idomtalanná, csúnyává tétetik.

*ÉKTELENSÉG
(ék-te-len-ség) fn. tt. éktelenség-ět. 1) Formátlanság, idomtalanság, helytelenség, rutság. Termetnek éktelensége. 2) Szertelenség, mód nélküliség. Éktelenség a haragban, lármában.

*ÉKTELENÜL (1)
(ék-te-len-ül) ih. Szertelenül, mód és mérték nélkül; csunyául, rútul. Éktelenül nevetni, hazudni. Éktelenül ordítozni.

*ÉKTELENÜL (2)
ÉKTELENŰL, (ék-te-len-űl) önh. m. éktelenűl-t. Éktelen, azaz formátlan, idomtalan alakot ölt, csunyára változik el. Eléktelenűl.

*ÉKTOLL
(ék-toll) ösz. fn. Piperetoll, dísztoll, melylyel a fövegeket, fejkötőket ékesíteni szokták.

*ÉKTŰ
(ék-tű) ösz. fn. Tűalakú ékszer, hajfürtökbe, mellre stb. való. Arany, gyöngyös, gyémántos éktű.

*ÉKŰL
(ék-űl) önh. Szokottabban l. ÉKESŰL.

*ÉKVÉSÜ
(ék-vésü) ösz. fn. Vésű a famíveseknél, melynek ék alakja van, s használják lyukak kivágására, simításra stb. (Stemmeisen).

*ÉL (1)
fn. tt. él-t, tb. ~ěk. 1) Tulajd. ért. valamely eszköznek, szerszámnak, fegyvernek vékonyra köszörült, simított, alakított széle, vége, mely által valamit metszeni, vágni, hasítani stb. lehet. Kés, fejsze, beretva, kard, olló, gyalú éle. Kicsorbúl, kitörik, elvásik, elkopik az éle. Két élű fegyver, pallos. A vadászok nyelvén a vadmacskának élei (Fänge) vannak, nem fogai. 2) Valaminek kiálló, kitünő vége, csúcsa, keskenyebb oldala. Élére állítani a deszkát. Élére esni. Élére v. élire verni az aranyakat, azaz felállítva egymáshoz szorítani; átvitt értelemben: rakásra gyüjteni. Arcz éle. 3) Átv. ért. főhely, főnökség, vezérség. A hadsereg, pártütés élén állani. 4) Az észre és észmüvekre alkalmazva jelent fínomságot, meglepő gondolatot, mely egyszersmind érzékenyen hat. Ész éle. Elmésség, epigramma, gúnyvers éle. Sajátságok Éllel állítani öszve a dolgokat, azaz homlokegyenest. Éllel féllel. Éllel veszélylyel.
Származékai: élcz, éles, életlen, élez stb.
Rokon vele a szanszkrit vil, am. metsz, vág, a török bile-mek, am. élezni, élesítni, (éles a törökben keszkin, kesz-mek igétől) franczia fil (többek közt am. penge éle).

*ÉL (2)
önh. m. él-t. 1) Szélesebb ért. hatás, működés, erő, mozgás által lételének jeleit adja. Élnek a szellemek. Él a lélek. Él az Isten. Él még a magyarok Istene, vagy: Él még a régi Isten. (Km.) Él minden porczikája. 2) Szorosb ért. oly erővel és tehetségekkel van ellátva, melyeknél fogva önként mozog és érez; továbbá saját változásainak, működéseinek okait magában, szervezetében foglalja. Amaz értelemben él az ember, és élnek minden állatok; de a növényekben az önkéntesség, vagyis az önkéntes mozgás és érzés hiányzik. Sokáig, vagy rövid ideig élni. Nem élhetünk mindörökké e földön. A halak a vízben élnek, a madarak a levegőben. Aki fél, az él. (Km.) Ez a fa nem él. Némely természeti testeknél csak a mozgékonyságot jelenti: élő víz, élő kút. 3) Van, létezik, meg nem halt. Él magyar, áll Buda még. (Kisf K.). Ő még él. Még ős (vagy szép) apja is él. 4) Átv. ért. mondjuk az emberről, amennyiben az élet kényelmeit használja. Jól, pompásan, fényesen, úriasan élni. Roszúl, szegényűl, szükségben élni.
"Úgy éltem, hogy életemet
Visszaélni ne bánnám,
Úgy éltem, hogy életemet
Végezni ne fájlalnám."
Berzsenyi.
5) Segitő ragú névvel, am. valamit használ, hasznára fordít. Borral, kávéval, orvossággal élni. Más tanácsával élni. Nem él vele, mint kajáriak a Jézus nevével. (Km.) Élni az alkalommal. Élni mások barátságával. Valakivel élni, azaz együtt lakni, vagy nemileg közlekedni. 6) Felható ragu névvel: kényére kedvére élni, azaz kénye kedve szerént. 7) Néha tárgyesetet is vonz, pl. Világát éli, egy századot általélt; életet él; más feleségét éli; több asszonyt élni.
"Addig élem világom,
Mig tart szép ifjuságom."
(Népd.)
"Vörös bársony süvegem
Most élem gyöngyéletem."
(Népd.)
"Én szerettem meg a szép lányt,
Más éli véle világát.
(Népd.)
"Láttam minden időszakaszt,
S minden földi láthatárt;
Ha örök időket élnék,
Ezeknél többet nem érnék."
Berzsenyi.
Öszvetételekben: tulélni valakit vagy valamit. E csapást túl nem élem; még sokáig elél; az életre való ember a kőszikla tetején is elél, (km.); elélték vagy leélték a barmok a mezőt; kiélni valakit mindenéből; leélni életének legszebb éveit; a jég hátán is megél, (Km.); megélni valamit; megélem még én azt, hogy ... vissza-él; át- v. általél stb.
"Éljük át e kort egy pillanatban,
Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan."
Vörösmarty.
8) Tulajdonitó ragu névvel: hazájának, embertársainak, barátinak élni, azaz azok javára, hasznára, kedveért; hivatalának, a tudományuknak, művészetnek élni. 9) Kiható ragu névvel: máséból, magáéból, készből, mesterségéből, hivatalából élni. 10) Okadó ragu névvel: élni halni a hazáért;
"Érted halok, érted élek
Száz leányért nem cseréllek."
Csokonai.
11) Benmaradó ragú névvel: Istenben élünk, vagyunk és mozgunk. Városban, barátságban, ellenkezésben élni.
Származékai: éled, élelem, élemény, élénk, éleszt, élet, éltet, élv és ékvesztéssel: eledel, eleven, eleség stb.
Rokon vele a szanszkrit il [am, mozog, mozdít, mely teljesen egy eredetű s jelentésü a magyar el szóval; továbbá közelebbről a góth liban, német leben, angol live s több számtalanok, melyek amazokkal azonosithatók. A finn nyelvben elän = élek, eleskelem éldegélek, eletän éltetek, elo, elet, eleme élet. S a mennyiben a magyar él szótól, eleség, eledel, élelem s élet mint gabona stb. is származnak, nem hibázunk, ha ugyanitt a latin alo táplálom szót is megemlítjük. A khaldäai nyelven is alla v. allah am. gabona. (Berekszászi).

*~ÉL (1)
vastaghangu párhuzamos társa: ~ál, némely ékvesztő főneveket alkot igékből, mint: föd-él födelek, köt-él kötelek. V. ö. ~ÁL, (1).

*~ÉL (2)
vastaghangon: ~ál, igemódositó második személyrag, mely részint öszvehuzás által képződik, mint: mene-el menél, teve-el tevél,, menne-el men-nél, tenne-el tennél; részint puszta köz szokásból megnyujtott el helyett van. Részletesebben V. ö. ~ÁL, (2) és ~EL, (2).

*~ÉL (3)
vastaghangu párhuzamos társa: ~ál, igeképző, mint: üldög-él, mendeg-él, keresg-él, s g (vagy k) előhang nélkül: met-él, tök-él, seg-él stb. V. ö. ~ÁL, (3).

*ÉLCZ
(él-cz) fn. tt. élcz-et. Mintegy az elme éle, vagyis az emberi léleknek igen finomul hasonlitó, s a hasonlitásban különösen jól találó tehetsége. Jó élcz, rosz élcz. Szeszélyes irónak vagy társalgónak fő kellékei a jó élczek. Újabb szó, régebben: elmésség vagy elménczség.

*ÉLCZES
(él-cz-es) mn. tt. élczes-t, tb. ~ek. l. ELMÉS.

*ÉLCZESKĚDIK
(él-cz-es-kěd-ik) l. ELMÉSKEDIK és ELMÉNCZKĚDIK.

*ÉLDEGĚL, ÉLDEGÉL
(él-deg-ěl v. él-deg-él) önh. m. éldegěl-t. Szüken, nagy gonddal, ajjal bajjal él, elél. Házról házra éldegel. Kenyéren, turón éldegel. Nyomorúltan, betegeskedve csak eléldegel.

*ÉLDEGĚLÉS, ÉLDEGÉLÉS
(él-deg-ěl-és) fn. tt. éldegěles-t, tb. ~ěk. Szűken, nyomorultan, gondok közti sanyarú élés, tengődés.

*ÉLDEL
(él-del) áth. m. éldel-t. Kéjt, gyönyört, örömet érez, azokat folytonosan vagy gyakran használja. Éldelni a szép tavaszi napokat. Éldelni a farsangi mulatságokat. Éldelni a mezei élet örömeit. Másképen: élvez.

*ÉLDELÉS
(él-del-és) fn. tt. éldelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit éldelünk. V. ö. ÉLDEL.

*ÉLDELET
(él-del-et) fn. tt. éldelet-ět. Kéj, gyönyör, mennyire azt bizonyos tárgyak benyomása által érezzük. Jeles zenét, éneket hallani, valódi éldelet. Anyagi, szellemi, ártatlan, bünös, alávaló éldelet. Mennyei, felséges, dicső, művészi éldelet. Másképen: élv, élvezet.

*ÉLDELHETŐ
(él-del-het-ő) mn. tt. éldelhető-t. Amit éldelni, amiben érzékileg vagy szellemileg gyönyörködni lehet.

*ÉLDŐDI
(él-dő-di) fn. tt. éldődi-t, tb. ~ek. Tányérnyaló, aki mások asztalán élődik. Máskép: élődi v. élősdi.

*ÉLECS
(él-ecs) fn. tt. élecs-ět. Oly élenyvegyület, mely kevesebb élenyt tartalmaz, mint az éleg, mely képes a savakkal egyesülni s felsőbb rendű vegyületet, t. i. sót alkotni. Göröglatin neve: oxydulum. (Török József). V. ö. ÉLEG.

*ÉLED
(él-ed) önh. m. éled-tem, ~tél, ~étt v. ~t. 1) Állatokról szólva am. a holtnak látszó, vagy igen beteg, elájult, ellankadt visszakapja érző tehetségeit, és mozgó erejét. A vízből kihúzott ember éledni kezd. A szárazon heverő békák az esőre fölélednek. 2) A növényeket illetőleg am. foganszik, növényi működése elkezdődik. Élednek az ültetett fűzkarók. Esőben hamar megélednek a lebujtott virágok. 3) Átv. ért. mozgásnak indúl, vesztegleni megszűn. Föléledt benne az utazási, tapasztalati vágy, ösztön. Föléledt benne a kutyavér. (Km.).

*ÉLEDÉS
(él-ed-és) fn. tt. éledés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn az állat vagy növény élni kezd, a belső működésnek, s illetőleg mozgásnak, érzésnek jeleit adja.

*ÉLEDĚZ
(él-ed-ěz) önh. m. éleděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Mindig jobban és jobban éled, az önkéntes mozgásnak és érzésnek hova tovább több jelei mutatkoznak rajta. Használják különösen, midőn többekről van szó. Éledeznek a fojtóléges pinczéből kihúzott munkások. Éledeznek a mennykőcsapástól elkábultak.

*ÉLEDĚZÉS
(él-ed-ěz-és) fn. tt. éledězés-t, tb. ~ěk. Lassanként folytonos éledés.

*ÉLEDŐ
(él-ed-ő) mn. tt. éledő-t. Ami az életnek jeleit kezdi adni, ami érezni, mozogni, vagy belső erejénél fogva működni kezd. Ájulásból éledő beteg. Éledő fák, virágok.

*ÉLEG
(él-eg) fn. tt. éleg-ět. Élenynyel bizonyos arányban vegyült egyesűlt test (oxydum), mely tehát széles értelemben minden élenyvegyületet jelent, s az ily értelemben vett élegek vagy savak, sav természetüek (acida), vagy aljak (bases), vagy közönyösek, azaz sem a savak, sem az aljak sajátságaival nem bírnak, s e két utolsó rendbeliek szűkebb értelembeni élegeknek neveztetnek. Az alj természetű éleg a savakkal egyesülve, szinte úgy mint az élecs, sót képez.
(Török József tudor és tanár után. A vegytan ismerete kisebb nagyobb mértékben minden művelt földmivelőnek, iparosnak és kereskedőnek szükséges levén, az ebben eléforduló lényegesebb műszókat, dolgozatainkban szintén fölvettük, s ebbeli munkánkban Török József tagtársunk kiváló segítséggel vala).
Nyelvészeti tekintetben, valamint az éleny-nek mint elemnek magyar elnevezése (l. ÉLENY és ~ENY képző) igen szerencsésnek mondható, úgy az éleg szóban az eg képző az egy szóval rokonítható, (mint egész szóban is) és mint föntebb láttuk, egyesülést jelent, t. i. az éleny-nek más testtel, illetőleg más elemmel egyesülését, mely nyelvtanilag úgy alakúl, hogy mind az élenynyel egyesűlt elemet jelentő szó, mind maga az éleny elveszti elemi (any, eny) képzőjét (mint magában a valóságban is elemi természetét), és csak a két tőszó tétetik össze, az él tőszóhoz végűl az eg, mint az egyesülést jelentő képző járulván; így lesz hamany- (kalium-)nak az élenynyel egyesüléséből: ham-él-eg, a szikeny-éből: szik-él-eg, arany-éból: ar-él-eg. Önként következik, hogy a mely elemek any, eny képző nélkül állanak, azok az öszvetételben is így maradnak, pl. vas-éleg, réz-éleg. Így tétetik össze az élecs szó is, melyben az ecs az egyesülésnek kisebb fokát jelenti, pl. ar-élecs, vas-élecs, réz- élecs.

*ÉLEGÍT
(él-eg-ít) áth. m. élegít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamely elemet élenynyel vegyít, azaz vegyileg egyesít, mi által azon két test más alakú- s tulajdonságúvá leszen.

*ÉLEGÍTÉS, ÉLEGITÉS
(él-eg-ít-és) fn. tt. élegítés-t, tb. ~ěk. Vegyészeti működés, midőn valamely elem élenynyel egyesíttetik.

*ÉLEGŰL
(él-eg-űl) önh. m. élegűl-t. Valamely elem élenynyel vegyűl, azaz vegyileg egyesűl. V. ö. ÉLEG.

*ÉLEGÜLÉS
(él-eg-ül-és) fn. tt. élegülés-t, tb. ~ěk. Azon vegyfolyamat, mely közben az éleny más elemekkel egyesűl. (Oxydatio).

*ÉLELĚM
(él-el-ěm) fn. tt. élelmet. Eledel; mindenféle enni való, táplálék, mely az állati élet fentartására szükséges. Télrevaló élelmet betakarítani. Élelemmel ellátni a házat.

*ÉLELĚMADÓ
(élelěm-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet némely országokban az élelmi szerektől fizetnek, fogyasztási adó.

*ÉLELĚMALKU
(élelěm-alku) ösz. fn. Szerződés, mely szerént valakinek bizonyos időre, vagy halála napjáig élelmet igérünk, pl. élelemalku van a házassági kötésben, midőn a férj özvegyi kitartást igér nejének.

*ÉLELĚMDÍJ
(élelěm-díj) ösz. fn. Jövedelem, melyet valakinek élelem fejében adnak.

*ÉLELĚMGOND
(élelěm-gond) ösz. fn. Gond az élelmi szerek beszerzésében, a háznak szükséges táplálékkal ellátásában. Az élelemgond, főleg a családatyát illeti.

*ÉLELĚMKERESET
(élelěm-kereset) ösz. fn. Akármiféle munka, foglalkodás, szolgálat, hivatal stb., mely által élelmi szükségeinket fölözzük.

*ÉLELĚMMÓD
(élelěm-mód) ösz. fn. Azon eszközök, melyek által valaki a szükséges élelmi szereket beszerzi, milyenek, pl. a különféle mesterségek, szolgálatok, hivatalok stb. Némely embernek többféle élelemmódja van.

*ÉLELĚMPÉNZ
(élelěm-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valakinek asztaltartás helyett v. fejében adnak. Élelempénzt adni a segédíróknak, inasoknak.

*ÉLELĚMSZĚR
(élelěm-szěr) ösz. fn. Mindenféle eledel, melylyel az állati élet fentartatik, különösen az emberek táplálékára beszerzett enni valók, pl. liszt, zsír, hús, burgonya stb.

*ÉLELĚMTÁR
(élelěm-tár) ösz. fn. Tárház, melyben élelemszerek tartatnak, valamely nagyobb testület, intézet stb. számára. Katonai élelemtár.

*ÉLELĚMVÁM
(élelěm-vám) l. ÉLELĚMADÓ.

*ÉLELMES
(él-el-m-es) mn. tt. élelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Élelemmel ellátott. Élelmes vár, város. 2) Ügyes, ki meg tudja élelmét keresni.

*ÉLELMETLEN
(él-el-m-et-len) mn. tt. élelmetlen-t, tb. ~ěk. 1) Élelem hiányával, szűkében levő. Élelmetlen szegény vidék.

*ÉLELMEZ
(él-el-m-ez) áth. m. élelmez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Élelemmel ellát; valamely testület, intézet, hely számára szükséges eleséget betakarít. Élelmezni a városba szállitott katonaságot.

*ÉLELMEZÉS
(él-el-m-ez-és) fn. tt. Élelmezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamely testületet, intézetet, helyet élelemmel ellátunk. Katonaság élelmezése. Várnak, városnak élelmezése.

*ÉLELMEZŐTISZT
(élelmező-tiszt) ösz. fn. Tisztviselő, kinek kötelessége valamely testületet élelemszerekkel ellátni. Hadi élelmezőtisztek.

*ÉLELMI
(él-el-m-i) mn. tt. élelmi-t, tb. ~ek. Élelemhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Élelmi szerek, előkészületek.

*ÉLEM
(él-em) fn. tt. élem-ět. Csak származékaiban használt szó, am. kor, életkor, melyet leélünk, életfolyam. Származékai: élemědik, élemědés, élemědětt, élemény, élemetes stb.

*ÉLEMĚDÉS
(él-em-ěd-és) fn. tt. élemědés-t, tb. ~ěk. 1) Korosodás, idősödés, vénülés. 2) Új életre kapás, magához jövés. V. ö. ÉLEMĚDIK.

*ÉLEMĚDĚTT
(él-em-ěd-ětt) mn. tt. élemědětt-et. Koros, idős, nem fiatal, meglett idejü, a vénséghez közelitő. Élemedett férfi. Megélemedett.

*ÉLEMĚDIK
(él-em-ěd-ik) k. m. éleměd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Korosodik, idősödik, az életkorban vénség felé halad. Élemedik, megélemedik. 2) Az életnek jeleit kezdi adni. Fölélemedik bágyadt, elájult állapotából.

*ÉLEMÉNY
(él-e-mény) fn. tt. élemény-t, tb. ~ek. 1) Aminek használata, gyakorlata kellemesen, kedvesen hat az érzékekre, s az éldelet szóval igen rokon. A gazdag ember válogathat az éleményekben. A vadászat kedves éleményem. Használják átv. ért. is. Könyved olvasása sok éleményt szerzett nekem. 2) Régebben: eleség, táplálék.

*ÉLEMĚS
(él-em-ěs) mn. tt. éleměs-t v. ~et, tb. ~ek. Koros, idős, meglett korú, vénséghez közelítő, élemědětt.

*ÉLEMÉS
(él-em-és) fn. tt. élemés-t, tb. ~ěk. Régies, am. élés, élet.

*ÉLEMETĚS
(él-em-et-ěs) mn. tt. élemetěs-t, tb. ~ek. Egyike a régente divatosabb etěs, atos öszvetett képzőkkel alakult szóknak, milyenek: kellemetes, szerelmetes, szorgalmatos, alkalmatos stb. am. koros, idős, meglett, vénséghez közelítő.

*ÉLENG
(él-eng) önh. m. éleng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Általán gyakoritó hatással, vagy folytonosan él valamely szenvedélyben.
"A hős hajdankor telt szivünk felé leng,
S a nagy- s dicsőre lelkesűlten éleng."
Kisfaludy K.
Különösen gonddal, bajjal, nehezen, szűken él, tengődik. Csak úgy élengünk.

*ÉLÉNK
(él-énk) mn. tt. élénk-ět. Kiben az élet jelei fris mozgás, taglejtés, beszéd, szemjárás stb. által mutatkoznak; virgoncz, fürge. Élénk ifju, élénk szónok. Némely mozgékony testekről is: élénk szemek. Átv. ért. az érzékekre vagy lélekre különösen ható, erőteljesen működő. Élénk beszéd. Élénk színi eléadás. Élénk forgalom, kereskedés. Élénk város. Képzésre hasonló a szintén igékből származott félénk, nyalánk, nyulánk, falánk szókhoz. V. ö. ~ÉNK, képző.

*ÉLÉNKEN
(él-énk-en) ih. Élénk módon, virgonczan, fris, mozgékony taglejtésekkel, eleven érzéssel. V. ö. ÉLÉNK.

*ÉLÉNKÍT, ÉLÉNKIT
(él-énk-ít) áth. m. élénkít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Élénkké, vidorrá, fürgévé tesz. V. ö. ÉLÉNK.

*ÉLÉNKITÉS
(él-énk-it-és) fn. tt. élénkítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által élénkké teszünk valakit vagy valamit.

*ÉLÉNKSÉG
(él-énk-ség) fn. tt. élénkség-ět. Tulajdonság, midőn valaki vagy valami az életnek, vidorságnak, fürgeségnek, hatásnak fris jeleit adja, tevékenységi ürgés forgás. V. ö. ÉLÉNK.

*ÉLENY
(él-eny) fn. tt. éleny-t, tb. ~ěk. A légalakú vegyelemek egyike, mely ezen nevezetet azon sajátságánál fogva nyerte, hogy az az élet fentartására múlhatlanul megkivántatik. A természetben minden vegyelemek között legnagyobb mennyiségben fordúl elé; a közönséges légnek vagy levegőnek 1/5 része, a víznek 8/9 része élenyből áll. Fölfedezték 177 4-ben Pristley angol és Scheele svéd vegyész. (Török József). Görög-latin neve: oxygenium, oxuV szótól, mely a többek közt savanyút jelent, a honnan eleinte a magyar vegyészek savító-nak nevezék.

*ÉLENYÍT, ÉLENYIT
(él-eny-ít) áth. m. élenyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Élenyt leginkább érczczel, pl. vassal, rézzel stb. egyesít, s az által egészen más tulajdonságuvá teszi. (Calcinat, oxydat).
Jobban: élegít, l. ezt és V. ö. ÉLEG.

*ÉLENYÍTÉS, ÉLENYITÉS
(él-eny-ít-és) fn. tt. élenyítés-t, tb. ~ěk. Vegyészeti működés, midőn valamely elem élenynyel egyesíttetik. (Calcinatio, oxydatio). V. ö. ÉLENYÍT.

*ÉLENYŰL, ÉLENYÜL
(él-eny-űl) önh. m. élenyűl-t. Valamely vegyelem élenynyel egyesűl s ez által más természetet ölt. Jobban: élegűl, l. ezt.

*ÉLENYŰLÉS, ÉLENYÜLÉS
(él-eny-űl-és) fn. tt. élenyűlés-t, tb. ~ěk. A vegyelemnek élenynyel egyesülése. Jobban: élegülés.

*ÉLENYVESZTÉS
(éleny-vesztés) ösz. fn. Valamely testnek az élenytől megválása.

*ÉLĚS
(él-ěs) mn. tt. élěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Aminek éle van. V. ö. ÉL, fn. Éles kés, kard, olló. Élesre köszörült beretva. 2) Átv. ért. éles az ész, éles elme, mely a tárgyak legfinomabb hasonlatát, vagy különbségét felfogja, mely a dolgokba mélyen belát; éles beszéd, mely igen az elevenre hat. Éles észrevétel, éles gúnyversek, éles czélzások, melyek gúnyosan sértő kifejezéseket foglalnak magukban. Éles toll, éles nyelv. 3) Az önhangzók azon osztálya, mely a szóhang lépcsőzeten a legmagasabb fokon áll, vagyis a belső szájüreg legfinomabb szűkitésével ejtetik ki, ú. m. valamennyi i (i, í minden árnyalataikkal) és az ezekhez legközelebb járó éles ë és é (amannak jelenleg használt betűrendszerünkben nincs külön jegye), melyeknek közös ismertetője, hogy mind al- mind felhangú szókban, azaz mind az alsó, mind a felső lépcsőzeten eléfordúlnak. V. ö. Előbeszéd 35-45. lapokat, és egyes czikkekben az E, É és I, Í önhangzókat.

*ÉLÉS
(él-és él igétől) fn. tt. élés-t, tb. ~ěk. 1) Az életnek folytatása. A városban élés költségesebb, mint a falun élés. 2) Táplálkozás. A jól élésre sok kivántatik. 3) Eleség, eledel. Innen: élésház, éléskamara, élésbolt. 4) Valaminek bizonyos czélra használása. V. ö. EL, ige.

*ÉLÉSBOLT
(élés-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben élelmi czikkek tartatnak, vagy árultatnak.

*ÉLESD
mezőváros Bihar megyében; helyr. Élesd-ěn, ~re, ~ről.

*ÉLĚSĚDIK
(él-ěs-ěd-ik) k. m. élěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Élessé lesz, az éle mindinkább finomodik, erősödik, metszésre, hasitásra alkalmasabbá válik. Élesedik köszörűkövön a kés, fenőszíjjon a beretva.

*ÉLĚSELME
(élěs-elme) ösz. fn. Elme, mely a dolgokat igen finomúl meg birja különböztetni, mely a tárgyak közti finom hasonlóságot vagy különbséget fölleli.

*ÉLĚSELMŰ
(élěs-elmű) ösz. mn. Éleselmével biró. V. ö. ÉLESELME.

*ÉLESFALU
helység Hont megyében; helyr. Élesfalu-ba, ~ban, ~ból.

*ÉLÉSHAJÓ
(élés-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen élelmi szereket, pl. gabonát, lisztet, zsiradékot stb. szállítanak.

*ÉLÉSHÁZ
(élés-ház) ösz. fn. Nyilvános vagy köz épület, melyben valamely testület vagy község számára élelmi szerek tartatnak. Katonai élésház.

*ÉLÉSHIVATAL
(élés-hivatal) ösz. fn. Hivatal az élésházak, élelmi szerek körűl, különösen, mely a katonaság élelmezésére felügyel.

*ÉLĚSÍT, ÉLĚSIT
(él-ěs-ít) áth. m. élěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valaminek élét kicsiszolja, kiköszörűli, metszésre, hasitásra alkalmassá teszi. Köszörűn élesíteni a kést. Kardot, tőrt élesíteni. Átv. ért. az észről, elméről szólva, a tárgyak fínom megkülönböztetésére képessé tesz. Vitatkozások által élesíteni az észt.

*ÉLĚSÍTÉS, ÉLĚSITÉS
(él-ěs-ít-és) fn. tt. élěsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit élessé teszünk, valaminek élét metszésre, hasításra alkalmassá finomítjuk és keményitjük.

*ÉLÉSKAMRA
(élés-kamra) ösz. fn. Kamra, melyben a házi szükségekre való élelmi szerek tartatnak.

*ÉLÉSMESTĚR
(élés-mestěr) ösz. fn. Alsóbb rendü hivatalnok az éléstár körül, különösen a katonaságnál, ki a kenyérnek való lisztet kezeli.

*ÉLÉSMÓD
(élés-mód) ösz. fn. Mód, mely szerént élünk. Különösen 1) tekintettel az élelmi szerek beszerzésére; könnyü, nehéz, urias, szegény életmód. 2) tekintettel azon foglalkodásokra, melyeket folytatunk. Hivatalnoki, szolgai, napszámosi életmód. 3) tekintettel az erkölcsökre és magaviseletre. Becsületes, becstelen, finom, durva élésmód.

*ÉLĚSSÉG
(él-ěs-ség) fn. tt. élěsség-ět. Tulajdonság, melylyel bir valamely test, midőn éle ki van csiszolva, köszörülve, megedzve. Átvitt értelemben beszéd-, elmeélesség stb. V. ö. ÉLĚS.

*ÉLĚSSZÖG
(élěs-szög) ösz. fn. Általán, szög mely csucsosan, hegyesen kiáll. Mértanilag, oly szög mely kilenczven foknyinál kisebb. (Angulus acutus).

*ÉLĚSSZÖGÜ
(élěs-szögü) ösz. mn. Minek éles szöge van. V. ö. ÉLESSZÖG. Élesszögü ház, asztal. Mértanilag: élesszögü háromszög, melynek szögei kilenczven foknyinál kisebbek. (Triangulum acutangulum).

*ÉLĚSŰL
(él-ěs-űl) önh. m. élesűl-t. Élessé leszen, élt kap, élesedik, tulajd. és átv. értelemben véve. V. ö. ÉLĚS.

*ÉLESZ
(él-esz) elvont törzse éleszget, éleszt szóknak és származékaiknak. A székelyeknél önálló szó is, am. élesztős keverék. (Kriza János gyüjteménye).

*ÉLESZGET
(él-esz-get) áth. és gyakor. m. éleszget-tem, ~tél, ~étt, par. éleszgess. Folytonosan vagy gyakran éleszt. Élesztgetni a tüzet, lángokat.

*ÉLESZGETÉS
(él-esz-get-és) fn. tt. éleszgetés-t, tb. ~ěk. Folytonos vagy gyakori élesztés.

*ÉLESZT
(él-eszt) áth. m. éleszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. éleszsz. 1) Életre hoz, a holtnak látszót mintegy föleleveníti. Vízbe fúltakat, villámsujtottakat éleszteni. Föléleszteni a holtakat. 2) Az ellankadtat, bágyadtat fölfrisíti, megenyhíti. A fris levegő éleszti a tüdőket. A zöld mezők, erdők élesztik az elfáradt szemeket. 3) A tüzet, mely már hamvadni indult, vagy alig gyúlt ki, égni készteti. Éleszteni a tüzet fujtatóval. A szél éleszti a lángokat. 4) A kovászt kelésre, megkelésre segíti.

*ÉLESZTÉS
(él-eszt-és) fn. tt. élesztés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit élesztünk. V. ö. ÉLESZT. Halottak, színholtak élesztése. Tűznek, lángnak élesztése. Kovász élesztése.

*ÉLESZTGET
(él-eszt-get) l. ÉLESZGET.

*ÉLESZTMAG
(éleszt-mag) ösz. fn. A székelyeknél am. élesztő, l. ezt (2).

*ÉLESZTŐ (1)
(él-esz-tő) mn. tt. élesztő-t. Fölelevenitő; felviditó, enyhitő. Színholtakat élesztő orvos. Szemeket élesztő zöld rét.

*ÉLESZTŐ (2)
(él-eszt-ő) fn. tt. élesztő-t. 1) Általán, erjedzést eszközlő anyag, azaz ami valamely híg vagy nedves testet forrásba, erjedzésbe (fermentatio) hoz. Ilyenek pl. az úgynevezett sörélesztő, (sörfőzésnél nyert élesztő), a kovász, savanyító stb. Élesztővel savanyitani a káposztát. Élesztőt csinálni. A kenyérélesztőt némely vidékeken sütnivalónak is nevezik. 2) Különösen egyedül a sörélesztő neve.

*ÉLESZTŐS
(él-eszt-ő-s) mn. tt. élesztős-t v. ~et, tb. ~ek. Miben élesztő van, mi élesztővel készült. Élesztős edény. Élesztős tésztasütemény.

*ÉLET
(él-et) fn. tt. élet-ět. 1) Lét, létezés, mely önkéntes vagy nem önkéntes mozgalom és érzés, de mindig belső szerves működés által mutatkozik. Állati élet, növényi élet. Ellentéte: halál. V. ö. ÉL, ige. 2) Azon időszak, melyet élve eltöltünk. Hosszú élet, rövid élet. Emberi élet. Mulandó élet. Örök élet.
"Ez az élet úgy sem sok,
Használják az okosok."
Népd.
"A bimbó fejledez, s reményvirága
Egy új élet meleg karjába dűl;
A zsenge kornak tiszta boldogsága
Szép álmok örömébe szenderűl."
Kisfaludy K.
"Azt énekli a kis madár
Az életben egyszer van nyár,
S mikor eltöltöd a nyarat,
Csak a száraz lombja marad."
Szász Károly.
3) Állapot, melyben élünk. Nőtelen vagy házas élet. Katona élet, szerzetes élet. Remete élet. Úri vagy koldús élet. Városi, falusi élet. Magán élet. Nyilvános élet. Új életbe lépni. Életbe léptetni. Selyem élet. Gyöngyélet. Ez az élet a gyöngyélet: senkitől sem félni. (Km.)
"Vörös bársony süvegem,
Most élem gyöngyéletem."
Népd.
4) Magaviselet. Jámbor élet. Tiszta, szűzies élet. Parázna, buja élet. 5) Így nevezik több vidéken az eleséget, gabonát, vetéseket. Az élet igen szépen mutatkozik. A székelyeknél am. telek, gazdaság, jószág; innen élettartás = gazdaságvitel, háztartás, jó élettartó am. jó gazda; rakott élet stb. 6) Jobb élet jelenti a jövő életet, síron túli életet.
" ... Istenünk nem holtak istene,
Ki jobb életre nem ébresztene.
S e jobb élet sejtelmét elpecsétli,
Midőn lelkünket fölfelé vezérli."
Székács József.
7) A halál szóval öszvekapcsolva jelent végsőséget, elszánást. Élet halál között vergődni. Élet-halálra megküzdeni. Vagy élet vagy halál, de meg kell lenni.
"... A század viselős
Születni fognak nagyszerű napok,
Élet-halálnak vészes napjai."
Petőfy.

*ÉLETALKONY
(élet-alkony) ösz. fn. Hanyatló életkor, öregség. Ellentéte: élethajnal.

*ÉLETÁPOLÓ
(élet-ápoló) ösz. mn. Aki vagy ami az ember életét ápolja. Életápoló intézet. V. ö. ÁPOL.

*ÉLETBALZAM
(élet-balzam) ösz. fn. Erősítő, életerőt fölélesztő balzamféle gyógyszer. V. ö. BALZAM.

*ÉLETBELÉPTETÉS
(életbe-léptetés) ösz. fn. Gyakorlatba vétel, valamely életnemnek, mesterségnek, tudománynak, törvénynek működésbe hozatala.

*ÉLETBÉR
(élet-bér) ösz. fn. l. ÉLELEMDÍJ; és ÉLETJÁRADÉK.

*ÉLETBIZTOSITÁS
(élet-biztositás) ösz. fn. Tulajdon értelemben azt tenné, mintha valakinek az élete biztosittatnék. De a más nyelvek után is (Lebensversicherung, Lebensassecuranz, assurance on lives stb.), elfogadott jelentése szerént oly szerződés, melynél fogva egyik szerződő (a biztositott), magát kötelezi, akár egyszerre, akár évenként több ideig, vagy egész élte fogytáig, a másik szerződő félnek (biztositónak), bizonyos pénzöszveget fizetni, s ezért viszont a biztositó kötelezi magát a biztositottnak halálával egy harmadik, előre megnevezett személynek (házastársnak, gyermeknek), ha ez amazt túléli, szintén bizonyos eleve meghatározott öszveget vagy életjáradékot fizetni, bármely korán halna is meg a biztosított fél. Tehát valóságban nem a szerződő fél, hanem az ez által megnevezett harmadik személy élete, jobban élhetése, életmódja biztosittatik.

*ÉLETBIZTOSITÁSI
(élet-biztositási) ösz. mn. Életbiztositást illető, arra vonatkozó. Életbiztositási szabályok. Életbiztositási ügyek, feltételek.

*ÉLETBIZTOSITÓ
(élet-biztositó) ösz. fn. és mn. Aki vagy ami életbiztositási ügyekkel foglalkodik. V. ö. ÉLETBIZTOSITÁS. Életbiztositó intézet. Kölcsönös életbiztositó intézet. Életbiztositó társulat. Részvényes életbiztositó társulat.

*ÉLETBÖLCS
(élet-bölcs) ösz. fn. és mn. Aki a gyakorlati élet körülményeihez alkalmazkodva, s e mellett a jó erkölcsök szabályait is megtartva magának jólétet tud szerezni, ildomosság, eszélyesség kivánalmai szerént élve világi és lelki megelégedést érez.

*ÉLETBÖLCSESÉG
(élet-bölcseség) ösz. fn. 1) A bölcseség, ildomosság azon szabályai, melyekhez a gyakorlati életben alkalmazkodnunk kell, hogy világilag épen úgy mint lelkileg, megelégedettek lehesnünk. V. ö. ÉLETBÖLCS. 2) Ezen szabályok követése. Ezt kivánja az életbölcseség. Ezen embernek nincs semmi életbölcsesége.

*ÉLETDÚS
(élet-dús) ösz. mn. Kiben sok az életerő. Életdús ifjú, férfi.

*ÉLETELV
(élet-elv) ösz. fn. 1) Elv, okfő, mely az életet vagy életerőt alkotja. 2) Elv, melyet követünk, hogy egyedi véleményünk szerént a társas életben boldogulhassunk.

*ÉLETÉLV
(élet-élv) ösz. fn. 1) Élvezet, melyet abban érzünk, hogy létezünk. 2) Az életerőnek túlzott használása.

*ÉLETÉR
(élet-ér) ösz. fn. l. ÜTÉR.

*ÉLETERŐ
(élet-erő) ösz. fn. Erő az állati test szervezetében, vagyis azon belső tehetségek öszvege, melyeknél fogva mozgunk, érezünk, s egyéb állati működéseket teljesítünk. Sok életerő van benne. Hanyatlik már életereje. Alkalmazható a növényekre is.

*ÉLETĚS
(él-et-ěs) mn. tt. életěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Élettel biró. Ezen értelemben nem igen használják. 2) Eleséget tartó, gabonával rakott. Életes kamara. Életes ház. V. ö. ÉLET, 5).

*ÉLETESEMÉNY
(élet-esemény) ösz. fn. Az életben eléforduló vagy eléfordult esemény.

*ÉLETĚSHAJÓ
(életěs-hajó) ösz. fn. Élelmi szerekkel rakott, eleséget szállító hajó.

*ÉLETĚSHÁZ
(életěs-ház) ösz. fn. Gabonatár, magtár. V. ö. ÉLET, 5).

*ÉLETĚSSÉG
(él-et-ěs-ség) fn. tt. életěsség-ět. Tulajdonság, melynél fogva az állatban életerő létezik, s azt működései által ki is tünteti.

*ÉLETFA
(élet-fa) ösz. fn. Tújafa, az egylakiak seregéből, melynek fajai 1) Nyugoti életfa, (Thuja occidentalis) melynek apró hegyes levelei egymáson feküsznek, s télen is virulnak. 2) Keleti életfa (Thuja orientalis), Sínában különösen otthonos. Átv. ért. oly fa, mely az életre valamely tekintetben nagy fontossággal bír; vagy, fához hasonlított élet. Az emberiség életfáján rágódó bujakór. Életfája hervadásnak indúl.

*ÉLETFELTÉTEL
l. ÉLETFÖLTÉTEL.

*ÉLETFOGYTIG, ÉLETFOGYTIGLAN
(élet-fogytig v. ~fogytiglan) ösz. ih. Míg az élet meg nem szűnik. Életfogytig híved leszek.

*ÉLETFOK
(élet-fok) ösz. fn. Fok, vagyis lépcsőzet az élet haladásában, folyamában. A gyarlóság, minden életfokon kiséri az embert.

*ÉLETFOLYAM
(élet-folyam) ösz. fn. Az életerőnek, életműködésnek fokonkénti, s bizonyos rendszerben kifejlődése, korról korra átmenése és hanyatlása. (Processus vitae).

*ÉLETFOLYAMAT
(élet-folyamat) ösz. fn. l. ÉLETFOLYAM.

*ÉLETFOLYÁS
(élet-folyás) ösz. fn. A külső élet állapotainak egymásutáni következése; azon különféle viszonyok sora, rende, melyeken az ember életében keresztül megy. Valamely jeles férfiú életfolyását leírni.

*ÉLETFONAL
(élet-fonal) ösz. fn. Képes kifejezés, s jelenti az életidőt születésünktől fogva halálunkig. Életfonala megszakadt, azaz meghalt. Elvágni valakinek életfonalát.

*ÉLETFORGÁS
(élet-forgás) ösz. fn. Jelenti az életet magát, mennyire az különféle működések, hatások és ellenhatások, mozgalmak által mutatkozik.

*ÉLETFORRÁS
(élet-forrás) ösz. fn. 1) Minden, miből az élet ered, vagy miből élni, táplálkozni lehet. Isten az eredeti életforrás. Némely embernek többféle életforrásai vannak. Új életforrást nyitni a polgárok számára. 2) Oly forrásvíz, mely betegeket gyógyít, életet frisít. 3) Bibliai ért. Krisztus urunk teste és vére. Én vagyok az életforrás.

*ÉLETFÖLTÉTEL
(élet-föl-tétel) ösz. fn. Szükséges kellék, akár az egyesek, akár társaságok, államok élete czélszerű fentartására vagy megmentésére.

*ÉLETFŰ
(élet-fű) ösz. fn. A tarorják egyik faja, szára cserjésedő, könnyen törő, levelei tojáskerekek, épélűk, nyelesek, alúl molyhosak, máskép: életillat, engemszagolj, ambrafű. (Teucrium marum).

*ÉLETHAJNAL
(élet-hajnal) ösz. fn. Nyíló életkor, ifjúsági idő. Ellentéte: életalkony.

*ÉLETHÁZ
(élet-ház) ösz. fn. Épület, melyben gabonát tartanak, magtár, gabonatár.

*ÉLETHAJÓ
(élet-hajó) ösz. fn. Hajó, melyben gabonát visznek. Átv. értelemben: az emberi élet folyása minden viszontagságaival együtt.

*ÉLETHIVEN
(élet-hiven) ösz. ih. lásd: ÉLETHŰN.

*ÉLETHOSSZ
(élet-hossz) l. ÉLETHOSSZASÁG.

*ÉLETHOSSZANT
l. ÉLETHOSSZAT.

*ÉLETHOSSZASÁG
(élet-hosszaság) ösz. fn. Évek sora, időmennyiség, melyet élve töltünk vagy eltöltöttünk; életkor egészen véve.

*ÉLETHOSSZAT
(élet-hosszat) ösz. ih. Míg az élet tart (vita durante. Lebenslänglich).

*ÉLETHŰ
(élet-hű) ösz. mn. Épen olyan, mint valósággal az életben találtatik, a valódi élőképet visszatükröző. Élethű arczkép. Élethű leirása, utánzása valaminek.

*ÉLETHŰN
(élet-hűn) ösz. ih. Az életet, a dolgot, úgy mint valódilag van, tökéletesen utánozva. Élethűn festeni le valakit. Élethűn játszani el valamely személyt.

*ÉLETIDŐ
(élet-idő) ösz. fn. Idő, melyet vagy melyben élünk; életkor.

*ÉLETILLAT, ÉLETILLAT-TARORJA
(élet-illat-tar-orja) ösz. fn. Növényfaj a tarorják neméből; szára cserjesedő, könnyen törő, levelei tojásdadok, nyelesek, alul molyhosak. Máskép: életfű, ambrafű, életfüve, engem szagolj. (Tecerium marum).

*ÉLETIRÁNY
(élet-irány), ösz. fn. Föltett szándék az egész életen keresztül törekvésre, működésre vonatkozva.

*ÉLETIRÁS
(élet-irás) ösz. fn. Leirása valamely személy életének, vagyis elbeszélése azon változásoknak és eseményeknek, melyeken valaki születésétől halálaig keresztül ment, nemkülönben azon nevezetes cselekedeteknek, melyeket éltében véghez vitt. Máskép: életrajz.

*ÉLETIRÓ
(élet-iró) ösz. fn. Személy, ki egy vagy több személyek életét leirja. V. ö. ÉLETIRÁS. Jézus életirói az evangyelisták. Ön-életiró.

*ÉLETISKOLA
(élet-iskola) ösz. fn. A gyakorlati, társadalmi élet, mely embertársaival érintkezés, surlódás, az élet viszontagságaival küzdés által szoktatja, edzi, felvilágosítja, élesíti az ember elméjét, helyes és való irányra vezérli gondolkodásmódját, tevékenységét. Életiskolába járni. Életiskola a legjobb tanitó.

*ÉLETISME
(élet-isme) ösz. fn. Ismeret az élő lények életműszereiről, azok fejlődéséről, természetéről, és működési módjáról. Állati életisme, növényi életisme. (Physiognosia).

*ÉLETJÁRADÉK
(élet-járadék) ösz. fn. Időnként, leginkább évenként járó valamely pénzöszveg, míg él valaki, például bizonyos tőkepénz tétetik valamely intézetbe, hogy évenként többnyire a rendszerénti kamatnál nagyobb öszveg fizettessék a betevőnek míg él, s ha meghal, az egész az intézeté maradjon. Fizetnek életjáradékot valamely szolgálatért vagy bármely más okból is, mind magánosok, mind álladalmak.

*ÉLETJEL, ÉLETJELENSÉG
(élet-jel v. ~jelenség) ösz. fn. Külső nyilatkozványa annak, hogy valamiben élet van, hogy valami élni meg nem szünt. Semmi életjelet nem ad, azaz megholt. Még némi életjelek mutatkoznak a betegen.

*ÉLETKÉP
(élet-kép) ösz. fn. Kép, átvitt értelemben, vagyis szavakkal, leirásban, elbeszélésben eléadott rajza valamely életjelenésnek úgy, mint valóban létezik. Életképekben adni a népszokásokat, népmulatságokat. Hasonlólag saját értelemben a festészetben jelent a valódi életből kölcsönözött rajzképet.

*ÉLETKÉPESSÉG
(élet-képesség) ösz. fn. Azon tulajdonsága valamely lénynek, melynél fogva az élet működéseit gyakorolhatja, élni tud, meghalni, kiveszni nem kénytelen.

*ÉLETKÉPEZÉS, ÉLETKÉPZÉS
(élet-képezés) ösz. fn. Működés, mely által valamely lényben az életműszerek megfoganszanak, s önkénti kifejlődésre alkalmasakká lesznek.

*ÉLETKOR
(élet-kor) ösz. fn. Idő, időszak, melyet átéltünk, vagy melyben vagyunk. Ifjúi, férfi életkor. Hosszu, rövid életkor. Késő életkor.

*ÉLETLÉG
(élet-lég) ösz. fn. Lég, mely az állati élet fentartására szükséges, tiszta, egészséges lég.

*ÉLETLEIRÁS
(élet-le-irás) l. ÉLETIRÁS.

*ÉLETLEN
(él-et-len) mn. tt. életlen-t, tb. ~ěk. Minek éle nincs, tompa, köszörületlen. Életlen kés. Életlen fegyver nem fog.

*ÉLETLENĚDÉS
(él-et-len-ěd-és) fn. tt. életlenědés-t, tb. ~ěk. Az élnek elvesztése, életlenné, tompává levés.

*ÉLETLENĚDIK
(él-et-len-ěd-ik) k. m. életleněd-tem, ~tél, ~ětt. Élét veszti, tompává leszen. Életlenedik, megéletlenedik. Sok használás által életlenedik a kés, a beretva.

*ÉLETLENÍT, ÉLETLENIT
(él-et-len-ít) áth. m. életlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Életlenné, tompává tesz, élétől megfoszt.

*ÉLETLENÍTÉS, ÉLETLENITÉS
(él-et-len-it-és) fn. tt. életlenítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely valamit élétől megfoszt, tompává tesz; életlenné tevés.

*ÉLETLENSÉG
(él-et-len-ség) fn. tt. életlenség-ět. Életlen állapot, tompaság. E késsel, életlensége miatt, nem lehet metszeni. V. ö. ÉLETLEN.

*ÉLETMÍV, ÉLETMÍVES
l. ÉLETMŰ, ÉLETMŰVES.

*ÉLETMÓD
(élet-mód) l. ÉLÉSMÓD.

*ÉLETMŰ
(élet-mű) ösz. fn. Az állati és növényi testekben levő edények, csők, melyekben a nedvek keringenek, s melyek az állati és növényi életet föltételezik. (Organum vitae). Máskép: léteg, s legujabban: szerv, életszerv.

*ÉLETMŰSÉG
(élet-műség) ösz. fn. Az életmüveknek rendszere vagy mesterséges elrendezése, öszvefüggő működése. Állati életműség, növényi életműség. Másképen: létegzet s legujabban: szervesség, szervezet.

*ÉLETMŰSZER, ÉLETMŰSZERES
l. ÉLETMŰ, ÉLETMŰVES.

*ÉLETMŰTAN
(élet-mű-tan) ösz. fn. Tan, mely az életmüvek ismertetését tárgyazza. (Organographia).

*ÉLETMŰTELEN
(élet-műtelen) ösz. mn. Minek életművei nincsenek. V. ö. ÉLETMŰ. Az ásványok életműtelen testek. Máskép: szervetlen.

*ÉLETMŰTLEN
(élet-műtlen) l. ÉLETMŰTELEN.

*ÉLETMÜVES
(élet-müves) ösz. mn. Minek életmüvei vannak. V. ö. ÉLETMŰ. Életmüves testek vagy lények az állatok és növények; az ásványok ellenben életműtelenek. Máskép: szerves.

*ÉLETMÜVEZ
(élet-müvez) ösz. áth. Életmüvekkel, azaz életre szükséges nedvedényekkel ellát.

*ÉLETMÜVEZET
(élet-müvezet) ösz. fn. Az életmüveknek rendezete, öszvefüggő alkotmánya. Máskép: életműzet, lélegzet, szervezet.

*ÉLETMÜVEZĚTT
(élet-müvezětt) ösz. mn. Életmüvekkel ellátott, miben az életmüvek rendezve vannak. Életmüvezett állati vagy növényi testek.

*ÉLETMŰZET
(élet-műzet) lásd: ÉLETMŰVEZET.

*ÉLETNAGYSÁG
(élet-nagyság) ösz. fn. Valamely rajznak, festménynek, szobornak akkorasága, mint az eredeti valódilag az életben létezik. Életnagyságban festett kép, faragott vagy öntött szobor.

*ÉLETNEDV
(élet-nedv) ösz. fn. Szélesb ért. életet fentartó, gyógyító nedv. Szorosb ért. az idegek nedvei, mennyiben az élet fentartására szükségesek.

*ÉLETNĚM
(élet-něm) ösz. fn. Foglalatosság, hivatal, mesterség, szolgálat stb., melyben életünket töltjük, mely által életünket, kenyerünket keressük. Polgári, egyházi, katonai életnem. Ezen életnem nekünk nem való.

*ÉLETOKOSSÁG
(élet-okosság) ösz. fn. Okosság, ildomosság, mely a tartós életben megkivántatik.

*ÉLETÓTALOM
(élet-ótalom) ösz. fn. Természeti ösztönszerű ellenállás, mely által életünket, ha máskép nem lehet, az ellenségnek megölésével is, megmenteni törekszünk.

*ÉLETÖRÖM
(élet-öröm) ösz. fn. Öröm, megelégedés, melyet az élet érzése nyújt.

*ÉLETÖSVÉNY
(élet-ösvény) ösz. fn. Képes kifejezés, annyit tesz, mint folytatott élet, életmenetel, életidő. Vigyázva, eszélyesen haladni az életösvényen.

*ÉLETÖSZTÖN
(élet-ösztön) ösz. fn. Az élő lényekbe oltott természeti vágy és törekvés az élet fentartására, s az életveszélyek elhárítására.

*ÉLETRAJZ
(élet-rajz) ösz. fn. l. ÉLETIRÁS.

*ÉLETRÁZÓ
(élet-rázó) ösz. fn. Így nevezik a molnárok azon fácskát a malomkövön, mely a garatra öntött életet, azaz gabonát rázogatja, hogy a kő alá gördüljön. A szitás kövön, vagy inkább szitán levő ilyetén fácskát, mely zörögve rázkódik, s a szitát veri, hangutánzólag petike néven is hívják.

*ÉLETREND
(élet-rend) ösz. fn. Bizonyos szabályok szerént rendezett élet, midőn a munkának, evésnek, alvásnak, sétálásnak, pihenésnek stb. határozott időt és mértéket szabunk. Életrendet tartani. Szoros, orvosi életrend. Életrend nélkül élni. Az életrendet általhágni.

*ÉLETRENDI
(élet-rendi) ösz. mn. Életrendet illető, arra vonatkozó. Életrendi szabályok.

*ÉLETRENDTAN, ÉLETRENDTUDOMÁNY
(élet-rend-tan v. ~tudomány) ösz. fn. Tan vagy tudomány, mely az életrendi szabályokat rendszeresen adja elé. V. ö. ÉLETREND.

*ÉLETREVALÓ
(életre-való) ösz. mn. 1) Életre szükséges erőkkel ellátott. Ezen csecsemő nem életrevaló. 2) Ki a társas életben okosan, eszélyesen forgolódik, s mint mondani szoktuk, a ki élni tud a világgal, világra való, szemes. Ember válik belőle, mert igen életrevaló.

*ÉLETREVALÓSÁG
(életre-valóság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki életrevaló; ép egészség; életügyesség, szemesség, világravalóság. V. ö. ÉLETREVALÓ.

*ÉLETSZABÁLY
(élet-szabály) ösz. fn. Bizonyos szabály, melyet követünk, mind állati életünk épségben tartása, mind társadalmi viszonyaink, mind erkölcsi viseletünk tekintetéből.

*ÉLETSZAK
(élet-szak) ösz. fn. Az életkornak egy-egy külön része, pl. ifjuság, vénség stb. Sajátságaival, és működéseivel együtt véve. Minden életszaknak vannak tulajdon jellemei, vágyai.

*ÉLETSZĚR
(élet-szěr) ösz. fn. Az állati élet fentartására szükséges eledel, étel, ital. Életszereket bevásárolni. Életszerekkel ellátni a várost.

*ÉLETSZESZ
(élet-szesz) ösz. fn. Igen fínom és folyékony test, mely az agyvelőben képződik, s az idegek által az egész testben elterjedvén azt érzékenynyé és mozgékonynyá teszi.

*ÉLETSZOMJ
(élet-szomj) ösz. fn. Képes kifejezéssel, am. életvágy.
"Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté."
Vörösmarty.

*ÉLETTAN
(élet-tan) ösz. fn. Szélesb ért. tan az állati és növényi testek természetéről. Szorosb ért., tan az emberi test alkotásáról és tulajdonságairól, természeti állapotában véve. (Physiologia).

*ÉLETTANÁSZ
(élet-tanász) ösz. fn. Tudós, ki az állati és növényi élet vizsgálásával foglalkodik, ki az élettanhoz ért. (Physiologus). V. ö. ÉLETTAN.

*ÉLETTANI
(élet-tani) ösz. mn. Élettant illető, arra vonatkozó. Élettani ismeretek, értekezések.

*ÉLETTÁRS
(élet-társ) ösz. fn. Személy, ki mással vagy másokkal szoros viszonyban együtt él. Szorosb ért. házastárs.

*ÉLETTARTAM
(élet-tartam) ösz. fn. Az életnek hosszabbra vagy rövidebbre nyúló ideje.

*ÉLETTELEN
(él-et-te-len) ösz. mn. Kiben v. miben élet nincs, vagy olyan, mintha az életerő kiveszett volna belőle, izgékonyság, érzés, virgonczság nélkül való. Átv. ért. puszta, elhagyott, csendes. Élettelen vidék, város.
Rövidítve életlen-t nem lehet mondani, mert ez mást jelent.

*ÉLETTELENSÉG
(él-et-te-len-ség) ösz. fn. Élet nélküli állapot, midőn valaki olyan, mintha az életerő kifogyott volna belőle; élénkség, virgonczság hiánya.

*ÉLETTELJ
(élet-telj) ösz. fn. Azon erők bősége, sokasága, melyek az életet föltételezik, egyesűlve a legépebb életművekkel.

*ÉLETTELJES
(élet-teljes) ösz. mn. Kiben az életerők nagy bőségben díszlenek, s az életművek egész épségökben mőködnek. Életteljes ifjú. Máskép életdús.

*ÉLETTERV
(élet-terv) ösz. fn. Terv, melyet kitűz valaki magának, hogy azt életében kövesse, és végrehajtsa.

*ÉLETTÖRTÉNET
(élet-történet) ösz. fn. Öszvege azon adatoknak, melyeket az életirás magában foglal. V. ö. ÉLETIRÁS.

*ÉLETTUDOMÁNY
(élet-tudomány) ösz. fn. l. ÉLETTAN.

*ÉLETTUDOMÁNYI
(élet-tudományi) ösz. mn. l. ÉLETTANI.

*ÉLETTUDÓS
(élet-tudós) ösz. fn. l. ÉLETTANÁSZ.

*ÉLETTŰZ
(élet-tűz) ösz. fn. Az életerő magas fokú működése.

*ÉLETUNALOM
(élet-unalom) ösz. fn. Lelki állapot, mely az élet örömeiben semmi kedvet nem talál, az életet semmire se becsüli.

*ÉLETÚNT
(élet-únt) ösz. mn. Kinek semmi öröme, kedve nem telik az életben, ki már semmiben éldeletét nem talál, ki meghalni kiván. Máskép: élteúnt.

*ÉLETVÁGY
(élet-vágy) ösz. fn. Élni vagy élvezni vágyakozás.

*ÉLETVESZEDELĚM, ÉLETVESZÉLY
(élet-veszedelěm v. ~veszély) ösz. fn. Halállal fenyegető körülmény. Életveszélyben forogni.

*ÉLETVESZÉLYĚS
(élet-veszélyěs) ösz. mn. Életveszélylyel járó, halállal fenyegető. V. ö. ÉLETVESZEDELEM. Életveszélyes utazás, hajózás, vállalat.

*ÉLETVESZTÉS
(élet-vesztés) ösz. fn. Halál, halálos büntetés, halálfenyegetés. Életvesztés alatt megtiltani valamit.

*ÉLETVIDÁM, ÉLETVIDOR
(élet-vidám v. ~vidor) ösz. mn. Aki vagy ami életének örűl, életében kedvét találja.

*ÉLETVISZONY
(élet-viszony) ösz. fn. Az élettel öszvefüggő körülmény, a társas életben elékerülő egymásra hatás, és visszahatás. Változó, különféle, kényes életviszonyok.

*ÉLETVÍZ
(élet-víz) ösz. fn. Életre ébresztő, gyógyerejű víz, (nem: pálinka). Matthiol életvize. (Aqua vitae Matthioli).

*ÉLĚZ
(él-ěz) áth. m. élěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z, l. ÉLĚSÍT.

*ÉLĚZÉS
(él-ěz-és) fn. tt. élězés-t, tb. ~ěk, l. ÉLĚSÍTÉS.

*ÉLHETETLEN, ÉLHETLEN
(él-het-et-len) mn. tt. élhetetlen-t, tb. ~ěk. Haszontalan, gyáva, ügyetlen, tunya, aki élni nem tud, azaz a szükséges élnivalót sem képes megszerezni, megkeresni, nem világravaló. A dorgáló vagy megvetést kifejező elnevezések között a szelídebbek egyike. Takarodjál dolgodra, te élhetetlen!

*ÉLHETETLENSÉG, ÉLHETLENSÉG
(él-het-et-len-ség) fn. tt. élhetetlenség-ět. Ügyetlenség, gyávaság, restség, midőn valaki magán segíteni nem képes, s még ennivalót sem bír szerezni.

*ÉLHETETLENÜL, ÉLHETLENÜL
(él-het-et-len-ül) ih. Gyáván, ügyetlenül, magán segíteni nem tudólag, nyomorultan, ügyefogyottan.

*ÉLJĚN
(élj-ěn) tb. éljenek. Tulajdonkép az él ige parancsoló vagy óhajtó módjának harmadik személye. Általa valaki iránti tetszésünket jelentjük ki, különösen, midőn hevenyében valamely kedves tette, vagy megjelenése által meglepetünk. Nyilvános gyülésekben, mutatványoknál, áldomásoknál, lakomákban, üdvözlések alkalmával stb. közönséges használatú.
"Éljen a magyar szabadság!
Éljen a magyar vitéz,
Aki e dicső hazáért
S a királyért halni kész!
...................................
Éljenek szeretteink, e
Drága honnak szentei,
Kik a köz jóért buzognak,
Mint a nap tűzfényei."
Bajza.

*ÉLJĚNĚZ
(élj-ěn-ěz) önh. m. éljěněz-tem, ~tél, ~ětt; vagy éljěnz-ěttem, ~ěttél, ~ětt. Éljen-t vagy éljen-eket kiált, rivalg. Használtatik áthatólag (tárgyesettel) is. Éljenezni vagy megéljenezni valakit, azaz, éljen kiáltással megtisztelni, üdvözleni.

*ÉLJĚNĚZÉS
(élj-ěn-ěz-és) fn. tt. éljěnězés-t, tb. ~ěk. Éljen-kiáltás; éljen-nel üdvözlés.

*ÉLJĚNZ
(él-j-ěn-z) l. ÉLJĚNĚZ.

*ÉLKALAPÁCS
(él-kalapács) ösz. fn. Ékded kalapács, melylyel a kovácsok a hideg vasat el szokták vágni.

*ÉLŐ
(él-ő) mn. tt. élő-t. Aki vagy ami él. Élő állat, élő fa. Holt hagyja, élő osztja (km.) Élő nyelv, melyet életben fenn lévő nép beszél; néha am. élőszó. Ellentéte: holt. Átv. ért. a maga nemében, fris, mozgékony, ép, hatásosan működő, s mint olyan az illető alanynyal többnyire öszvetett szót alkot. Élőforrás, élőkút, élővíz, melyeknek szakadatlan folyásuk van. Élősövény v. eleven sövény, azaz valósággal tenyésző bokor- vagy más fából czélzatosan, sűrűn öszvenövesztett kerités. Élő (eleven) szén. Élő hit, mely tettekben mutatkozik. Néha annyit tesz, mint amin élni lehet. Élőföld, jó élőföld, marhaélő föld. Bibliai ért. jelenleg az Istenről mondatik, mint ki öröktől él. Élő Isten, vagy egyszerűen, a mennyiben a régi halottas beszédben magánosan álló eleve így olvasandó: élő. Jelent eleséget is ezen tájias mondatban: Mi is élővel élünk. Az eszmék eléadására vonatkozólag: Élő szóval terjeszteni elé valamit, azaz nem kéziratban, nyomtatásban, vagy jelekkel, hanem beszélve.

*ÉLŐÁLLAT
(élő-állat) ösz. fn. A régiek, kiknél az állat szó szélesebb (substantia) értelemmel bírt, különböztetés végett így nevezték azon lényeket, melyek érzéssel és önkéntes mozgó erővel birnak (animal). V. ö. ÁLLAT.

*ÉLŐDI
(él-ő-di) mn. tt. élődi-t, tb. ~ek. Gúnyneve oly embernek, ki hivatlanúl mások asztalához tolakodva szeret éldegelni, tányérnyaló.

*ÉLŐDIK
(él-őd-ik) k. m. élőd-tem, ~tél, ~ött. Nyomorúltan, mások irgalmából teng, holmi hulladékokkal táplálkozik. Élődik, mint Toldi Miklós csikaja. (Km.) Különösen: tányérnyalóskodik, más asztalához törölgeti kését.

*ÉLŐDISÉG
(él-őd-i-ség) fn. tt. élődiség-ět. Tányérnyalóság, más asztalához tolakodás, más asztaláról éldegelés.

*ÉLŐFA
(élő-fa) ösz. fn. Fa, melynek életmüvei v. szervei rendes működésöket folytatják, mely ki nem száradt. V. ö. FA.

*ÉLŐFENE
(élő-fene) ösz. fn. Fene- vagy ráknyavalya, mely a testen folytonosan rágódik. V. ö. FENE, RÁK.

*ÉLŐFŰ
(élő-fű) ösz. fn. Zöldellő, nyers fű, mely ki nem aszott, el nem száradt.

*ÉLŐKÚT
(élő-kút) ösz. fn. Kút, melynek kiapadatlan forrása van, melybe s melyből folytonosan fris víz szivárog vagy buzog.

*ÉLŐNYELV
(élő-nyelv) ösz. fn. 1) Nyelv, melyet egy egész nemzet vagy nép beszél, melyet a kisdedek anyai ajkakról tanulnak el. Ellentéte: holtnyelv. 2) Szóbeli eléadás. Élőnyelven adni elé, hirdetni az Isten igéjét. Az első értelemben a két szót külön is írják.

*ÉLŐSAJT
(élő-sajt) ösz. fn. Kukaczos sajt.

*ÉLŐSDI
(él-ö-ös-di) fn. tt. élősdi-t, tb. ~ek. (Idősb Mándy Péter gyüjteménye). l. ÉLŐDI.

*ÉLŐSKÖDÉS
(él-ős-köd-és) fn. tt. élősködés-t, tb. ~ěk, l. ÉLŐDISÉG.

*ÉLŐSKÖDIK
(él-ős-köd-ik) k. m. élősköd-tem, ~tél, ~ött. Hivatlanul, tolakodólag mások asztaláról élődik; kéregetett, koldulgatott eledelen tengődik.

*ÉLŐSÖVÉNY
(élő-sövény) ösz. fn. Sövénykerítés, zöldelő bokrokból, növényekből. Különösen, buján tenyésző, s öszvevissza tekerődző növényfajból, mint szeder-, som-, lepényfából (Gledicia), fanzárból (Lycium), cseregalagonyából stb. Máskép: elevensövény.

*ÉLŐSZÉN
(élő-szén) ösz. fn. Szén, mely ég; eleven parázs.

*ÉLŐSZÓ
(élő-szó) ösz. fn. Nem irott, nem nyomtatott, hanem ajkainkkal közlött, kimondott szó vagy beszéd. Élőszóval hirdetni valamit.

*ÉLŐVÍZ
(élő-víz) ösz. fn. Folyásban levő, folytonosan buzgó, bugyogó, szivárgó fris víz.

*ÉLTE
(él-t-e v. él-et-e) harmadik személyi birtokragos fn. tt. élté-t, többese nincs. Igen gyakran eléforduló igenév, de élet értelemben is vétetik. A többi személyeknél: éltem, élted, éltünk, éltetek, éltök; pl. éltem világa, élted folyása, élte virága, éltünk hajnala; némely névviszonyitókkal is: éltemben, éltedben, éltében stb.

*ÉLTEN ÉL,
az él szónak hatályosabb, nyomatékosabb használata. Élten élnek vele (Faludi), azaz folytonosan, igen gyakran élnek vele.

*ÉLTES
(él-t-es) mn. tt. éltes-t, tb. ~ek. Meglett korú, megélemedett. Kiméletesb és fínomabb nevezés a vén szó helyett. Éltes ember, éltes asszonyság. Képzésre hasonló a szintén múltidőből képzett ittas, jártas, keltes melléknevekhez.

*ÉLTESĚDIK
(él-t-es-ěd-ik) k. m. éltesěd-tem, ~tél, ~ětt. Éveiben halad, korosodik, öregszik, vénűl; éltessé lesz. V. ö. ÉLTES.

*ÉLTESSÉG
(él-t-es-ség) fn. tt. éltesség-ět. Éltes állapot vagy tulajdonság, élemedett koruság, vénség.

*ÉLTET
(él-tet) áth. m. éltet-tem, ~tél, ~ětt, par. éltess. 1) Valakinek életét fentartja. Élteti őt a fris levegő, és vidor kedv. 2) Élni enged, élni hagy, életben fentart. Ha Isten éltet bennünket. 3) Éljenez, éljen-kiáltással üdvözöl, tisztel valakit. Lakoma alkalmával a jeles embereket éltetni.

*ÉLTETÉS
(él-tet-és) fn. tt. éltetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit éltetünk. V. ö. ÉLTET.

*ÉLTETŐ
(él-tet-ő) mn. tt. éltető-t. 1) Életet fentartó. Éltető lég, éltető állat régies értelemben am. a latin elementum eredeti értelemben, a mennyiben ez alatt a tűz, lég, víz, föld értettek. Eléjön a régieknél éltető ég is firmamentum (égboltozat) kifejezésére. Éltető szer, minden ami az életet elémozdítja. 2) Életet kivánó, egészségre ivó. Éltető áldomások.

*ÉLTEÚNT
(élte-únt) ösz. mn. l. ÉLETUNT.

*ÉLTIG
(él-t-ig) ih. Míg élünk, míg életünk tart. Mindéltig, egész éltig. Éltig eltart. Képzésre hasonló fogytig, duztig, untig stb. igehatárzókhoz.

*ÉLV
(él-v) fn. tt. élv-et. Kéj, gyönyör, különösen, mely érzékeinket kedvesen csiklandozza, vagy kedvesen csiklándozni látszik. Élveket vadászni. Élvre lobbanni.
"Egy pontra gyűlt az élet foglalatja,
Az ösztönzaj csak élvre lobbadoz."
Kisf. K.

*ÉLVEZ
(él-v-ez) áth. m. élvez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit kéjjel, gyönyörrel használ, valamiben folytonos gyönyört talál. Élvezni a zene vagy remek ének bájait. Élvezni a művelt nők társaságát. Élvezni a szerelem örömeit. Máskép: éldel.

*ÉLVEZÉS
(él-v-ez-és) fn. tt. élvezés-t, tb. ~ěk. Élvnek, vagyis folytonos érzéki kéjnek, gyönyörnek találása valamiben, kéjjel, gyönyörrel élés. V. ö. ÉLVEZ.

*ÉLVEZET
(él-v-ez-et) fn. tt. élvezet-ět. Az érzékekre ható azon kedves benyomás, melyet az élvek, azaz kéj és gyönyör éldelései okoznak.

*ÉLVEZETDÚS
(élvezet-dús) ösz. mn. Élvezettel, azaz kéj-, gyönyörérzettel teljes, gazdag, ami igen sok élvezetet nyujt. Élvezetdús hangverseny.

*ÉLVEZETĚS
(él-v-ez-et-ěs) nm. tt. élvezetěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. ÉLVEZETDÚS.

*ÉLVHAJHÁSZAT
(élv-hajhászat) ösz. fn. Élvkeresés, vágy, törekvés, mely minden útat módot elkövet többnemű, habár az egészségre s erkölcsre károsan is ható élvezésekre (idősb Mándy Péter gyüjteménye).

*ÉLVOSZTÓ
(élv-osztó) ösz. mn. Ami élvet, vagyis kéjt, gyönyört szerez; az érzékekre igen kedvesen ható.

*ÉLVVÁGY
(élv-vágy) lásd: ÉLVHAJHÁSZAT.

*~ÉLY
névképző: személy, veszély, terebély, s némely újabb alkotású eszély, ünnepély, egély stb. főnevekben. l. ~ÁLY.

*ÉM
elvont gyök. Jelentései: 1) bizonyos undor a gyomorban, miként émely, émelyedik, émelyeg, émelyget stb. származékai mutatják; 2) ébrenlét, ezekben: émik, émett. Általános értelemben egyezni látszik az em gyökkel, melyből t. i. emel, emelkedik stb. származnak, mert mind gyomor-émelygés annyi mint a gyomor emelkedése (valamely undorodás miatt), mind émik, émett, emelkedett (éber) állapotot jelent, vétessék ez akár csak a szemekről, akár az egész testről.

*ÉMĚLY, ÉMÖLY
(ém-ély v. ém-öly) fn. tt. éměly-t, tb. ~ěk. Apró kelevény, daganat, csomó, leginkább a borjúk hátán, mely nyáron kifakad, s kukacz bujik ki belőle. Ez értelméből látható, hogy az émely a csömörrel is rokon, mennyiben t. i. mindenik csomósodás, daganat által jelenkezik.

*ÉMĚLYĚDÉS, ÉMÖLYÖDÉS
(ém-ěly-ěd-és v. ém-öly-öd-és) fn. tt. émělyědés-t, tb. ~ěk. A gyomornak azon nyavalyás állapota, midőn valamely étel-italtól megundorodik, különösen valamely túlédes, vagy szokatlan édességü étel-italt megutál.

*ÉMĚLYĚDIK, ÉMÖLYÖDIK
(ém-ěly-ěd-ik v. ém-öly-öd-ik) k. m. émělyěd-tem, ~tél, ~ětt. Gyomorról mondják, midőn kelletlen, különösen túlédes, vagy szokatlan édességű étel-italtól undorodást kap, s hányásra erőködik. Fölémelyedik. Némely ember gyomra a nyers fügétől fölémelyedik.

*ÉMĚLYĚG, ÉMÖLYÖG
(ém-ěly-ěg v. ém-öly-ög) önh. m. émělyěg-tem v. émělygěttem, ~tél v. émělygěttél, émělygětt, htn. émělyěgni v. émělygeni. A gyomor valamely kelletlen étel-italtól, különösen édestől kevereg, háborog, undorodik, hányásra készül.

*ÉMĚLYGÉS, ÉMÖLYGÉS
(ém-ěly-g-és) fn. tt. émelygés-t, tb. ~ěk. Undorodás, gyomorháborodás, hányásrakészülés. V. ö. ÉMĚLYĚG.

*ÉMĚLYGŐ, ÉMÖLYGŐ
(ém-ěly-g-ő). Ami émelyeg, undorodó. Émelygő gyomor.

*ÉMĚLYGŐS, ÉMÖLYGŐS
(ém-ěly-g-ős) mn. tt. émělygős-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami könnyen émelygést, azaz undorodást, csömört okoz. Émelygős izü gyümölcs, étel, ital. 2) Ami könnyen émelyeg, émelygésre hajlandó. Émelygős gyomor.

*ÉMĚLYÍT, ÉMĚLYIT
ÉMÖLYÍT, (ém-ěly-ít) áth. m. émelyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Undorít, csömört okoz, fölkeveri, háborítja a gyomrot, hányásra erőtet.

*ÉMEN
(ém-en) ih. Ébren; eszén, öntudattal, józanon. Többet beszél eszén kívül (a beteg) mint émen. Élnek vele Győr vidékén.

*ÉMĚTT
(ém-ětt) mn. tt. émětt-et. A kiavult émik igéből, am. éber, nem alvó; virrasztó. Székelyesen személyragozva is: émětt-em, émětt-ed. V. ö. ~ATTA.

*ÉMĚTTEN
(ém-ětt-en) ih. Ébren, virrasztva, nem alva. Émětten láttam, nem álmomban. Émětten is, álmomban is. (Faludi). V. ö. ÉM, ÉMIK.

*ÉMĚTTSÉG
(ém-ětt-ség) fn. tt. éměttség-ět. Éberség, éberállapot, ébrenlét. V. ö. ÉM, ÉMIK.

*ÉMIK
(ém-ik) kiavult ige, am. virraszt, ébren van, nem alszik. Ebből maradtak fenn a szinte kevessé divatozó émett, émetten szók.

*~ÉN
névképző, mint: teh-én, pereszl-én. Vastaghangon: ~án; l. ~ÁN.

*ÉN (1)
régiesen EN, első személyt jelentő névmás, mely a ragozásokat nem a rendszerénti alakban látszik fölvenni. Tárgyeset: engem v. engemet; tb. mi, (erdélyiesen: mü), teljesen: mink; többes tárgyesete minket v. bennünket. Személyragozva, egy birtoku egyes alanyeset: enyém (= en-é-em), többes: miénk (= mi-é-nk), v. mienk, több birtoku egyes: enyéim és (enyémek) többes: miéink v. mieink és miénkek. E személyragos állapotban egyéb nevekhez hasonló módon szinte fölveszi a névragokat, például: enyémé, enyémnek, enyémet, enyémre, enyémről; mienké, mienkének, mienkét stb. A többi eseteket is a névragokkal és névutókkal szinte személyragok által képezi, u. m. bennem (vagy nyomatossággal: én bennem) = benn-em, így bennünk; nálam = nál-am, nálunk; belém = bele-em, belénk; rám, ránk; hozzám = hoz-já-am, hozzánk: belőlem, belőlünk; rólam, rólunk; tőlem, tőlünk; nekem, nekünk; értem, értünk; velem, velünk; alattam, alattunk; előttem, előttünk; utánam, utánnunk stb. Ezek: elé, közé, hegyé, fölé kétképen személyragoztatnak, u. m. szabályosan: elém, elénk; közé, közénk; hegyém, hegyénk; fölém, fölénk; vagy helyettök az elő, köz, hegy, föl nevek vétetvén alapul, először személyragot, azután be ragot (= ve, ugyanaz mint ho-va, to-va szókban) vesznek fel: előmbe, előnkbe; (közömbe nincs), közünkbe; hegyembe, hegyünkbe; fölembe (ritka használatú), fölünkbe. Az így személyesített névragoknak és névutóknak néha, mint érintők, nagyobb nyomatosságért elébe tétetik maga a személyes névmás is, p. o. én velem, mi velünk; én alattam, mi alattunk. Néha s különösen magam szó előtt ~n, ~ěn toldalékhangot veszen föl, még pedig kettőztetve is, ú. m. en-ěn v. en-n v. en-n-ěn, mely toldalék ugyan az ez-en, ily-en s mély hangon az-on, oly-an stb. szó an, on, en toldalékával. V. ö. ~AN, (3), és Személynévmás. Szókötési szabályaira nézve V. ö. Névmás, Személynévmás.
Közelebbi rokonságok az arab ene v. ená, héber áni v. anókhi, szanszkrit aham, török ben, dsagataj, tatár, persa men, szirjen me, finn minä stb.
Ily nevezetes és működéseiben roppant befolyású szónál (milyenek általában a személyes névmások) kétségen kivűl mindenkit érdekel valószinű eredetéről némely jelentékenyebb véleményeket hallani.
Egyik nézet például Pott kitünő nyelvbuváré azt tartja az árja nyelvekben, hogy az a hang-tól, illetőleg beszédtől vagy beszélőtől vette nevét, például az arja nyelvekben, legalább a nevező esetekben eléforduló torokhang (ego, egw, ich, góth i, szanszkrit ah-am stb.) megegyezik az ugyanezen nyelvekben hasonló hang-ban eléjövő s a beszélésre vonatkozó szókkal, pl. a szanszkritban ah (am. mond), latinban ajo, görögben hcew, tehát a felhozott névmások a beszélő személyt jelentenék (hic qui loquor). Ezekhez hasonló szó a magyarban: ige, melylyel teljesen azonos a mongol üge, sínai íng (= felel) stb. A magyarban továbbá az en s mély hangon an szórész, előtéttel igen sok szavainkban eléjön, mint cs-en-g, cs-en-dít, z-en-g, z-en-e, p-en-g, p-en-dit, sőt magában a h-an-g szóban is stb. V. ö. ÉN, (3) elvont gyök.
A másik nézet Bopp szintén igen kitünő nyelvtudósé. E nézet azt tartja, hogy mind az aham mind a több ént jelentő aszmé szókban csak a puszta a önhangzó az első személy jellemzetes eleme, s ez nem más mint a szanszkrit mutató névmás (demonatrativum) törzse a (mely megfelel a magyar e vagy ez-nek) s figyelmet érdemel, hogy a hindu dramákban az én gyakran ajan dsanasz (= ezen személy) kifejezéssel íratik körűé. Bopp szerént a ha szórész (aham-ban) oly részecske, mely mint a görög ge, (dóriai) ga a névmásokhoz szeret (különös) jelentés nélkül függeszkedni. (Ily függelékes g van a magyar itten-eg, ot-tan-ag tájdivatos szókban is). Végül az m szerinte csak toldalékhang, mint tva-m (= te) szóban is. A többes aszmé (= mink) szót pedig Bopp úgy fejtegeti, hogy a szmé valamint jusmé, (= ti, tik) szóban a smé a harmadik személy képviselője, tehát a-szmé am. én (és) ők, és ju-smé am. te (és) ők. Benfey jeles nyelvtudós szerént aham-ban az első a hihetőleg ma helyett áll, mely magát a ragozott (obliquus) esetekben tartotta fenn. (T. i. Benfey csak így gondolja kimagyarázhatónak az ezen esetekben eléforduló m-et, pl. a latinban mi-hi, me a me, me-cum stb., de Bopp az m-ben is mutató névmást sejdít, t. i. a zend ima szóban is két névmástörzs van: i = ez és ma közelre mutató). Benfey is megvallja, hogy "a görög e-me, e-mou, e-moi, e-min szókban az e előhang nem henye pótlék, hanem azon névmási törzs, mely a szanszkritban: a (= ez) és a névmási fogalom erősbitésére szolgál." V. ö. Előbeszéd 152, 153. lapokon.
Mi a magyar én eredetére nézve is inkább Bopp nézetéhez járulunk, sőt a számos más nyelvekben létező eltéréseket is, (példaul az arabban ene v. ená = én, és ente = te, tehát az en közös, mint a magyarban is en-en, te-n-en stb. szókban; továbbá az arabban, héberben a második személy ragja gyakran k, a szirjénben n, török és tatár nyelvekben gyakran n [orrhang]; a magyarban pedig mindkettő, az utóbbi m alakban, első személy ragja), csak az ő elve szerént fejthetjük meg.
Az e (sajátlag éles ë) hang a magyar köz nyelvben minden legkisebb kétségen kivül nemcsak puszta hang, hanem valóságos szó, pl. ezekben: itt van e; ide jőjj e, és több számtalan mondatokban (ellentétben az a szóval, pl. ott van a, oda menj a), és ugyanaz gyöke más névmásoknak is, t. i. e-z, e-m-ez szóknak, a jelent mindenütt közelre mutatást, valamint a vele legközelebb rokon i is, i-ly, i-de, im-így stb. szókban (némely szójárásokban, s a régieknél is ingem =engem). Én, vagy régiesen en, tehát vagy am. em törzs (eme, emez) szókban, vagy e-en az e mutató szócskából és en toldalékból (mint ez-en, ily-en szóknál) összetéve, vagy épen ezen szóból összébbhúzva, mely alakban szépen megegyeznék hangokban is a zend azem (= én) szóval. Az első és fő elem mindenütt a közelre mutató e vagy i. S az arab és héber nyelvekben eléforduló i mint első személy ragja a legősibb, legelemibb, nem pedig csonkulat volna. Sínai nyelven pedig én csak í és jú. (Schott Vilmos sínai szókönyve). V. ö. Előbeszéd. 154. lapon.
Ami a többest illeti: a teljes mink-ben a k a rendes többes k jellemhangja, mint ti-k és ő-k szókban is, a min szórész pedig az én kettőztetéséből származott, mint ti-tek-et, szóban is ti-tek; mink tehát = én-én-k v. en-en-k, v. in-in-k = n-in-k = m-in-k. A ragozásokban eléforduló en-k, ün-k, un-k, régiesen em-ük vagy m-ük is már közvetlenül inkább az első személyragból eredett, például a halotti beszédben eléjön: is-em-ük = ős-öm-ük, ur-om-k = ur-am-k.
Engem (engemet) pedig vagy az ennem (ennemet) módosulata, (valamint bennünket is hihetőleg am. minnünket), vagy Révay szerént én-t tárgyeset az em személyragot is fölvevén, lön en-t-em, s a t-nek g-vé változtával, a mi nem példa nélküli: en-g-em, mely tulzásból ismét fölvette a t ragot: en-g-em-et, mint ő-t-et alak is. V. ö. Előbeszéd. 163. l.

*ÉN (2)
fn. tt. én-t. Bölcsészeti szélesb ért. am. saját maga a bölcselkedő, mint emberi lény, ellentétül minden egyéb, kivüle létező lényeknek. Énem. éned, éne, azaz én lényem, te lényed, ő lénye. Szorosb és elvont ért. szellemi lény, eredeti, tiszta általánosságban, s egyénileg véve. Az ént megkülönböztetni a nem éntől. Énen kezdeni a bölcselkedést. Én gondolkodom, tehát vagyok.

*ÉN (3)
elvont gyök, él ének szóban és származékaiban. Feltaláltatik számtalan, mind magyar, mind idegen szókban, (amott többnyire g kiséretében) mint hallhatót jelentő lényeges gyökértag; ilyenek a magyar cseng, leng, peng, pendít, pendül, reng, zene, zeng; s alhangoknál: csang, dana, hang, kong, lant, tanít, tanúl, bong, dong, zong, zsong stb., a latin cano, sono, sonus, tonus, tinnio, a hellen tonoV, jwnh, jwnew, német singen, Sang, szanszkrit tan (zeng), van, bhan (bong), kan, kvan (hangzik, cseng), perzsa áhang (hang, ének), dán-isztan (tanulni, tanítni), chán-den (énekelni, olvasni); sínai jung és míng (énekelni). A héberben (ánáh) énekelni, s a finnben ääni szintén am. a latin sonus, vox stb.

*ÉNEK
(én-ek) fn. tt. ének-ět. 1) Hangok kellemes változása, majd magasabban, majd mélyebben lebegése, melyek öszvesen valamely egészet képeznek. Ilyen a madarak éneke, melyek különféle hanglejtéssel zengenek. 2) Különösen, az emberre vonatkozólag, zenészi ért. az emberi hangoknak bizonyos szabályok, időmérték, hangsuly és nyugok szerénti kellemes lejtése. Egyházi ének, világi ének, színpadi ének. Ájtatos-, gyászének. Szép, kellemes, fülsértő, visító, rekedt hangú ének. 3) Maga azon szöveg, versezet, költői mű, mely énekelve adatik elő. Ide tartoznak jelesen a komoly tárgyu, magasabb érzelmeket kifejező, istenies, vallásos versezetek, lantos költemények. Minden éneknek van nótája. (Km.) Hosszú, mint a szent Iván éneke. (Km.) Az új éneket örömest éneklik. (Km.) Bibliai ért. bizonyos kitünő szépségü magas röptü hálaénekek. Ilyenek: Mózses éneke. Debbora éneke. Habakuk éneke. Énekek éneke stb. Némileg ellentétben áll dal szóval. V. ö. DAL.

*ÉNEKBESZÉD
(ének-beszéd) ösz. fn. Némely zeneművekben, különösen a daljátékokban (opera) előkerülő igen egyszerü éneklésmód, mely az ének és beszéd között némileg közép helyet foglal. (Recitativ).

*ÉNEKDARAB
(ének-darab) ösz. fn. Hangszerzemény, melyet egy vagy többen énekelnek el.

*ÉNEKDEGÉL
(én-ek-deg-él) l. ÉNEKĚLGET.

*ÉNEKĚL
(én-ek-ěl) önh. m. énekěl-t v. éneklett, htn. ~ni v. ~eni. Éneket zeng vagy mond. V. ö. ÉNEK. Énekel a madár. Énekel templomban a nép. Nem egyiránt énekel az éhező a jót lakottal. (Km.). Használják tárgyesettel is átható ért. Bucsúztatót, szerelmet, éneket énekelni. Elénekelni a bőjti énekeket. Régen elénekelte azt Sz. Dávid. (Km.) Megénekelni valamely jeles embert, eseményt, ünnepélyt. Kiénekelni a halottat. Énekeljetek az Úrnak új éneket. (149. Zsolt.)
"Vagy mint midőn a nép
Templomban énekel,
Engem nagy ünnepek
Érzelme foglal el."
Tavaszi dal (Erdélyi Jánostól).

*ÉNEKĚLGET
(én-ek-ěl-get) önh. és gyakor. m. énekělget-tem, ~tél, ~ětt, par. énekělgess. Ismételve, folytonosan, tartósan énekel. Énekelgetnek az utazó búcsúsok. Vonz áthatólag tárgyesetet is. Reggel és estve ajtatos éneket énekelgetni.

*ÉNEKĚLHETŐ
(én-ek-ěl-het-ő) mn. tt. énekělhető-t. Amit el lehet vagy szabad énekelni.

*ÉNEKĚS (1)
(én-ek-ěs) mn. tt. énekěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Örömest éneklő, énekelni szerető. Énekes leány, énekes madárka. 2) Magában éneket vagy énekeket foglaló. Énekes könyv. Énekes mester, ki orgona nélkül énekel, máskép: könyökös mester. Énekes mise, melyben a pap vagy nép énekel.

*ÉNEKĚS (2)
(l. föntebb), fn. tt. énekěs-t, tb. ~ěk. Személy, ki énekel vagy kinek különös hivatása, kötelessége az éneklés. Templomi énekes. Szinházi énekesek. Jó, híres énekes. Mély vagy magas, tiszta vagy rekedt hangu énekes.

*ÉNEKÉSNŐ
(énekěs-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki énekel, vagy kinek különös hivatása énekelni. Szinházi énekesnő.

*ÉNEKÉSZ
(én-ek-ész) fn. tt. énekész-t, tb. ~ěk. Müvészi ért. vett énekes, azaz személy, ki az éneklést a zenészet szabályai szerént tanulta, és hivatásból gyakorolja. Udvari, egyházi énekész.

*ÉNEKÉSZET
(én-ek-ész-et) fn. tt. énekészet-ět. Müvészet, melynek tárgya a zene szabályai szerént gyakorlott éneklés.

*ÉNEKKAR
(ének-kar) ösz. fn. Együtt éneklő személyek kara. Templomi, színházi énekkar. Férfi, női énekkar.

*ÉNEKISKOLA
(ének-iskola) ösz. fn. Zenedei intézet vagy tanoda, melyben a növendékek szabályszerüleg énekelni tanulnak.

*ÉNEKKULCS
(ének-kulcs) ösz. fn. Az énekdarab elején álló sajátságos jegy, melyből az ének öszves hangjegyeinek magasságát vagy mélységét megtudni. (Clavis).

*ÉNEKLECZKE
(ének-leczke) ösz. fn. Egyes eléadás az énekiskolában.

*ÉNEKLÉS
(én-ek-l-és) fn. tt. éneklés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn énekelünk, éneket zengünk. V. ö. ÉNEK, ÉNEKĚL.

*ÉNEKLÉSI
(én-ek-l-és-i) mn. tt. éneklési-t, tb. ~ek. Éneklést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Éneklési modor.

*ÉNEKLŐ
(én-ek-l-ő) mn. tt. éneklő-t. 1) Éneket mondó, zengő, hangoztató. Éneklő madarak. Éneklő bucsujárók. 2) Ahol énekelnek. Éneklő hely, éneklő karzat. Használják főnév gyanánt is, énekes helyett.
"Fülemile bús éneklő,
Hej csak téged ne halljon ő,
Mert veled is versenyt nyögne,
S érző szíve megrepedne."
Czuczor.

*ÉNEKMESTER
(ének-mester) ösz. fn. Mester, ki másokat szabályszerüleg énekelni tanít. Színházi, templomi, zenedei énekmester.

*ÉNEKMŰVÉSZ
(ének-müvész) ösz. fn. Ki az énekhez magasabb zenészi szabályok szerént ért. egyszersmind azt művelt kellemes hangon gyakorolja. Máskép: énekész.

*ÉNEKMÜVÉSZET
(ének-müvészet) ösz. fn. l. ÉNEKÉSZET.

*ÉNEKÓRA
(ének-óra) ösz. fn. Óra, mely alatt valaki énekelni tanít vagy tanúl. Naponként egy énekórát adni a növendéknek. Egy énekórát egy pengő forintjával fizetni.

*ÉNEKSZÓ
(ének-szó) ösz. fn. 1) Énekre alkalmatos hang. 2) Éneklés, énekhangoztatás. Énekszóval járni a bucsút. Énekszóval bebarangolni éjjel az utczákat. Szép énekszóval odább ment. (Km.), azaz valamely kelletlen dolgot hallva, s reá valamit dudolva tovább állott, mintha nem is illetné őt.

*ÉNEKTAN
(ének-tan) ösz. fn. Az ének szabályait magában foglaló oktatás.

*ÉNEKTANÍTÓ
(ének-tanító) lásd: ÉNEKMESTER.

*ÉNEKTANODA
(ének-tanoda) lásd: ÉNEKISKOLA.

*ÉNEKTEREM
(ének-terem) ösz. fn. Terem, melyben énekleczkék, énekgyakorlatok tartatnak.

*ÉNEKZENE
(ének-zene) ösz. fn. Egyedül emberi hangokból, hangszerek vegyitése vagy kisérete nélkül öszveállitott zene.

*ÉNEKZET
(én-ek-z-et) fn. tt. énekzet-ět. Az ének több hangjainak, több részeinek egybeolvadása.

*~ÉNT
képző; l. ~ÁNT.

*~ÉNY
névképző, mint: lep-ény, cser-ény, leg-ény, szeg-ény, ser-ény stb. Vastaghangon l. ~ÁNY.

*ÉP
mn. tt. ép-et. 1) Aminek minden részei eredeti romlatlan állapotukban megvannak; egészséges. Ép ember, ép test. Ép gyermeket hozni a világra. Ép erővel, egészséggel lenni. Ép kézzel, lábbal megszabadulni a veszélyből. Ép alma. Nincs egy ép ruhadarab rajta. Elég szép, a ki ép. (Km.). Vétetik átvitt értelemben is. Ép szűz. Ép erkölcs. 2) Mint az épít, épül stb. szók gyöke, am. valami öszveszerkezett, öszverakott egész. V. ö. ÉPÍT, ÉPŰL stb.
Származékai: épen, épít, épség, épűl stb.
Rokonúl tekinthető a szanszkrit: jiv (fennáll; él), hellén: bioV, a török: ev épület vagy ház értelemben stb.

*~ÉP
névképző: közép, cserép szókban, röviden is ejtik: közep, cserep. l. P, mint képző.

*ÉPEG
(ép-eg) néha a p megkettőztetésével éppeg, máskép: épeng v. éppeng, ih. Erdélyben divatos épen 2, 3, 4, 5, 6. érteményében.

*ÉPELŐDIK
(ép-el-őd-ik) belsz. m. épelőd-tem, ~tél, ~ött. Gondokkal vesződik, gondok közt sorvad. Élnek vele Kemenesalján, és a barkók. Másutt és szokottabban: tépelődik. Valószinüen eredetileg évelődik = évődik, l. ezt.

*ÉPEN
(ép-en) ih. 1) Romlatlanul, csonkítlanul, egészségesen. Épen visszatérni a harczból. Épen haza vinni a kölcsönzött edényeket. Épen maradt téli gyümölcs. 2) Tagadólag vagy daczolva az ellenkezési szándékot s indulatot különösen kiemeli. Azt épen nem teszem. Épen azért szóltam, hogy haragudjék. 3) Néha am. szoros vagy közvetlen közelségben. Épen az ut mellett. Épen a házunk előtt. 4) Egyenesen. Épen ez a szándékom. 5) Tisztán, csupán. Épen annyi maradt, és nem több. 6) Gúny gyanánt is használják. Épen téged vártunk jó madár. Épen bizon. Némely értelemben (különösen 4, 5, 6. alatt) rokon vele a német: eben.

*ÉPENBIZON
(épen-bizon) ösz. isz. Gúnyos kifejezés, mely az állításnak ellenkező értelmet kölcsönöz. Épenbizon, majd ebre bízzuk a hájat.

*ÉPENÉGETÉS
(épen-égetés) ösz. fn. Így nevezi Pázmán azon ó testamentomi áldozat nemét, midőn az egész áldozatbarmot megégették (Holocaustum).

*ÉPENG
(ép-en-g, a g oly toldalék mint itten-eg szóban); l. ÉPEG.

*ÉPENJÓKOR
(épen-jókor) ösz. ih. A legalkalmasb időben. Épenjókor jösz. Vétetik gúnyosan is ellenkező értelemben. Épenjókor hozott a manó.

*ÉPENJÓL
(épen-jól) ösz. ih. A legalkalmasabb módon. Épenjól esett.

*ÉPENSÉG
(ép-en-ség) fn. tt. épenség-ět. Ezen törzsöki állapotában nem, de származékaiban épenséggel, épenségesen használják. l. ezeket.

*ÉPENSÉGGEL
(ép-en-ség-vel) ih. Általában, teljességgel. Épenséggel mindenre alkalmatlan. Épenséggel nem akar megjavulni. Ha épenséggel az a szándékod, ám legyen. Azt épenséggel nem engedhetem meg.

*ÉPENSÉGĚSEN
(ép-en-ség-ěs-en) ih. Az épen határzónak nyomatosabb kifejezése. Régies vagy népszerű eléadásba való.

*ÉPĚRĚDIK
(ép-ěr-ěd-ik) k. m. épěrěd-tem, ~tél, ~ětt. Dunán túl, különösen Győrv. am. betegségéből gyógyúl, lábadoz, s mintegy ép állapotba tér vissza. Vastaghangon, ellentéti viszonyban áll vele: áporodik.

*ÉPEREJŰ
(ép-erejű) ösz. mn. Teljes erőben levő, egészséges.

*ÉPÍT, ÉPIT
(ép-ít) áth. m. épít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Egyes részek öszveállítása által valami egészet készít. Használják különösen az ácsok, faragók, kőmívesek munkáiról, csatornákról, utakról. Templomot, palotát, házat, kunyhót, aklot, malmot, hajót építeni. Utakat, csatornákat, hidakat építeni. Aki útfélen épít, sok mestere van annak. (Km.). Átv. ért. alapít. Gyanura építeni a vádat. Hazug ember szavára nem kell építeni. Igekötőkkel: Beépíteni az üres telkeket. Beleépíteni minden pénzt a czukorgyárba. Elépíteni évi jövedelmeit. Fölépíteni a tornyot. Kiépíteni a ház elejét az utczára. Körülépíteni falakkal a kertet. Ráépíteni a régen megvetett alapra. Erkölcsi ért. javít. A szent oktatások építik az embert. V. ö. ÉP.

*ÉPÍTÉS, ÉPITÉS
(ép-ít-és) fn. tt. építés-t, tb. ~ěk. Azon cselekvés, midőn valaki épít. Templom építése. Az építés pénzbe kerűl. Épitéshez fogni. V. ö. ÉPÍT.

*ÉPÍTÉSI, ÉPITÉSI
(ép-ít-és-i) mn. tt. építési-t, tb. ~ek. Épitést illető, ahoz tartozó, arra vonatkozó. Épitési terv, költségek.

*ÉPITÉSMÓD
(épit-és-mód) ösz. fn. Azon szabályok öszvege, melyek szerént építeni kell, hogy az épületnek bizonyos határozott alakja legyen.

*ÉPITÉSREND
(épités-rend) ösz. fn. 1) Az egymás után épitésben követendő vagy követett rend. 2) Felsőségi rendelet, melyet az épületek felállitásában a közbátorság és rend tekintetéből követni kell.

*ÉPÍTÉSZ, ÉPITÉSZ
(ép-ít-ész) fn. tt. építész-t, tb. ~ěk. Személy, ki az épitészetet rendszeresen tanulta, és müvészileg gyakorolja. V. ö. ÉPITÉSZET.

*ÉPITÉSZET
(ép-it-ész-et) fn. tt. épitészet-ět. Mesterség, melynek műtárgya, kényelmes, biztos, tartós, müvészileg szép, és czélirányos épületeket a lehetségig jutányos áron létesíteni, felállítani. Az épületek különfélesége és czélja szerént az építészet is többféle: Polgári építészet, gazdasági építészet, hadi, vízi, hajóépitészet.

*ÉPÍTETLEN, ÉPITETLEN
(ép-ít-et-len) mn. tt. építetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs beépítve, fölépítve. Fölépítetlen ház. Határozói értelemben am. építetlenül.

*ÉPÍTETLENÜL
(ép-ít-et-len-ül) ih. Építetlen állapotban, föl nem építve.

*ÉPITGET
(épit-get) áth. és gyakor. m. épitget-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, vagy lassan-lassan, de húzamosan épít.

*ÉPITHETŐ
(ép-ít-het-ő) mn. tt. építhető-t. Amit építeni, öszverakni, fölállítani lehet. Homokon tartós, biztos ház nem építhető.

*ÉPITKĚZÉS
(ép-it-kěz-és) fn. tt. építkezés-t, tb. ~ěk. Épitéssel foglalkozás.

*ÉPÍTKĚZIK
(ép-ít-kěz-ik) k. m. építkěz-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos építéssel foglalkozik.

*ÉPÍTKĚZŐ
(ép-ít-kěz-ő) mn. tt. építkező-t. Folytonos építéssel, különösen saját használatára szolgáló épületek készítésével foglalkozó.

*ÉPÍTMÉNY
(ép-ít-mény) fn. tt. építmény-t, tb. ~ěk. Épitészi szabályok szerént több részekből öszveállított valamely egész, pl. templom, lakház, utak stb. Költséges, olcsó építmény. Erős, gyönge építmény.

*ÉPITŐ
(ép-it-ő) mn. és fn. tt. épitő-t. Aki valamit épít. 2) Építéshez tartozó, építéshez való, mely értelemben öszvetett szókat alkot, pl. építőállás, építőhely.

*ÉPITŐÁLLÁS
(épitő-állás) ösz. fn. Gerendák-, deszkákból öszveállított alkotmány, az épitő mesteremberek és napszámosaik számára; egyszerüen: állás.

*ÉPITŐHIVATAL
(épitő-hivatal) ösz. fn. Hivatal, melynek dolga nyilvános épitéseket eszközölni, s azokra felügyelni. Országos, királyi, vasuti épitőhivatal.

*ÉPITŐMÉRTÉK
(épitő-mérték) ösz. fn. Mérték, lábmérték, melylyel az épitészek élnek, s mely a közönségestől némileg különbözik.

*ÉPITŐMESTER
(épitő-mester) ösz. fn. Mester, ki az épitéshez ért, milyenek a kőmives- és ácsmesterek. Különösebben: épitész. l. ezt.

*ÉPITŐTISZTSÉG
(épitő-tisztség) ösz. fn. Épitőhivatalhoz tartozó tisztek személyzete.

*ÉPITŐSZÉK
(épitő-szék) ösz. fn. Így nevezik némelyek a tisztújítást, tisztújítási gyűlést, l. TISZTÚJITÁS.

*ÉPITSÉG
(ép-it-ség) fn. tt, épitség-ět. Olyan valami, ami épittetik, valamint költség ami költetik, segitség, mi által segély nyujtatik, vétessenek ezek mult, jelen vagy jövő értelemben. Különbözök: épület, építmény, melyeket már csak fennálló, készen levő épitési művekről mondhatunk.

*ÉPITSÉGI
(ép-it-ség-i) mn. tt. épitségi-t, tb. ~ek. Épitséghez tartozó, arra vonatkozó. Épitségi lomok, kellemetlenségek, bajlakodások.

*ÉPITTETŐ
(ép-it-tet-ő) fn. tt. építtető-t. Személy, ki valamit építtet, kinek meghagyásából az épitész valamit felállít.

*ÉPSÉG
(ép-ség) fn. tt. épség-ět. Romlatlan, csonkulatlan, egész, egészséges állapot. Épségben szállitani vásárra a cserépedényeket. Épségben találni a rég nem látott rokonokat. Nincs benne épség. A székelyeknél jelent épületet is. Derék épséget csináltak. Elkorúlt, elavúlt, elczondollott épség. (Kriza János). V. ö. ÉP.

*ÉPSÉGĚS
(ép-ség-ěs) mn. tt. épségěs-t, tb. ~ek. Romlatlan, egész, egészséges állapotú; épséggel biró. Régies irásmódba való.

*ÉPTAN
(ép-tan) ösz. fn. Tan az épről, az épség, azaz testi egészség fentartása- és elősegitéséről; egészségtan.

*ÉPTELEN
(ép-telen) mn. tt. éptelen-t, tb. ~ěk. Romlott, nem egész, nem egészséges. Éptelen állapotban lenni.

*ÉPTELENSÉG
(ép-te-len-ség) fn. tt. éptelenség-ět. Éptelen, azaz romlott, nem egész, egészségtelen állapot. Kezek, lábak éptelensége.

*ÉPŰL, ÉPÜL
(ép-űl) önh. m. épűl-t. 1) Egyes részek öszveállitása által valami egész készűl, figyelem nélkül a készitő, létesitő alanyokra. Használják különösen azon művekről, melyeket ácsok, kőmívesek, hid-, útcsinálók készítenek, létesítenek. V. ö. ÉPÍT. Épűl a ház, malom, híd. Épűlnek az utak, csatornák. Pesten évenként sok szép ház épűl. 2) Alapúl, bizonyos fenéken nyugszik. A számtani tételek bizonyos alapigazságokon épülnek.
"Ez azon fenék kőszál,
Melyen hitünk épűl."
Egyh. ének.
3) Átv. ért. gyógyúl, lábadoz. Hosszas nyavalyájából épűlni kezd. 4) Erkölcsi ért. jó, szent oktatásból lelki tanulságot húz ki, fog rajta az isteni tanítás, a jó példa. Épűlni a pap beszédén, vagy beszédéből. Épűlni a templomi ájtatosságon. Sokat épűltem rajta vagy belőle.

*ÉPÜLÉS, ÉPÜLÉS
(ép-ül-és) fn. tt. épűlés-t, tb. ~ěk. Létesülés, keletkezés neme, midőn valami épűl. Házak, útak, városok épülése. Átv. ért. erkölcsi újulás, javulás. Hívek épülésére mondott egyházi beszéd.

*ÉPŰLET, ÉPÜLET
(ép-űl-et) fn. tt. épűlet-ět. Általán, az épitészet szabályai szerént készített alkotmány. Ez értelemben épületek közé számittatnak a síremlékek, kikövezett vízcsatornák, hajók stb. Szorosb ért. az épitészet szabályai szerént bekerített oly térség, melyben lakni, s különféle dolgokat kényelmesen végezni lehet. Fából, mórból, téglából, kőből felállított, rakott, csinált épület. Ilyenek különösen, a házak, templomok, tornyok, várak, ólak, aklok, csűrök stb. A bányászok épületnek mondják azon földalatti meneteket, nyilásokat, melyeken a bányákba be és ki járnak.

*ÉPÜLETALAP
(épület-alap) ösz. fn. Fenékfal, melyre az épületet rakják. Köznépnél latinosan: fundámentom.

*ÉPÜLETDERÉK
(épület-derék) ösz. fn. Az épületnek dereka, főrésze, mely a főfalak közé van szorítva.

*ÉPÜLETDÍSZ
(épület-dísz) ösz. fn. Az épületnek azon részei, melyek egyedül ékességül szolgálnak, pl. domborművek, oszlopzatok, erkélyek stb.

*ÉPÜLETĚS
(ép-ül-et-ěs) mn. tt. épületěs-t, tb. ~ek. Átv. ért. példás, jóra buzdító, lelki üdvre szolgáló. Épületes magaviselet. Épületes beszédek, könyvek, fölolvasások. V. ö. ÉPŰL, 4).

*ÉPÜLETĚSSÉG
(ép-ül-et-ěs-ség) fn. tt. épületěsség-ět. Példás, jóra buzditó, üdvösségre vezető tulajdonsága valaminek. Egyházi beszédek, szent könyvek, ájtatos imádságok épületessége.

*ÉPÜLETFA
(épület-fa) ösz. fn. Fa, melyet az épületekre használnak, mely épitésre különösen alkalmas; ilyenek, a fenyüfák, vízépítésnél az egerfák, tölgyfák.

*ÉPÜLETFAKERESKEDÉS
(épület-fa-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés oly fanemüekkel, melyeket építésnél szoktak használni.

*ÉPÜLETFESTŐ
(épület-festő) ösz. fn. Festő, ki épületekben divatos festményeket létesít, pl. szobákat, teremeket, vászonfalakat befest, ajtókat, ablakokat stb. szinez.

*ÉPÜLETHELY
(épület-hely) ösz. fn. 1) Hely, melyen épitenek. Az ácsoknál azon hely, hol az épülethez szükséges fákat kifaragják, s nagyjában öszveillesztik. Ácsok, hajócsinálók épülethelye. Másképen épitési hely. 2) Magának az épülendő vagy épülő tárgynak helye, hová t. i. valami épittetik.

*ÉPÜLETKŐ
(épület-kő) ösz. fn. Mindenféle kő, melyet az épitésnél használnak vagy használhatnak.

*ÉPÜLETRAJZ
(épület-rajz) ösz. fn. A készítendő vagy készülő épület tervének rajzképe.

*ÉPÜLETSZĚR
(épület-szěr) ösz. fn. Mindenféle anyagok, melyekből az épületet öszveállítják, pl. kövek, téglák, mészhomok, fa stb.

*ÉR (1)
fn. tt. eret v. ért, tb. erek. Eredeti általános értelme: bizonyos téren, irányban valahová elhatás, jutás, folyás, menés, vagyis azon vonal, út, csatorna, melyen valamely test tovább halad, jut, foly, terjed. Különösen 1) azon pont, hely, honnan valami kihat, kifoly, kifakad, hogy tovább jusson, haladjon. Folyó ere, kút ere. Innen lett, ered, és származékai. 2) Az állati és növényi testek azon csatornái, csövei, melyeken a vér és nedvek folydogálnak, szivárognak. Vérerek, életerek, öregerek, nedverek. Eret vágni v. vágatni. 3) Elszivárgó forrásvíz, melyet kicsinsége miatt pataknak vagy csermelynek nem mondhatni. 4) Vizenyős vidékeken áradás előtt és után kifakadó, s bizonyos mederben tovább szivárgó vízfolyás, mely szárazságban eltünik. Érben megsülyedt szekér. Keresztűl hajtani az éren. Ér mellett termett fű. 5) A meder, vagy vágmellékiesen szólva neder szóban (med-ér, ned-ér) am. folyóvíz teknője. Vág nedre, Vág-Duna nedre. 6) A bányászoknál, földalatti vonal, mely érczeket foglal magában.
Közelebbi származékai (mint főnévnek és önható igének): erdő, ered, ereget, eres, eresz, ereszt, erez (mind ékvesztők) és ezek származékai.
Egészen azonos ér önható igével, l. alább; s mindkettővel rokon a szanszkrit ar v. ár (am. megy, ér), ri v. rí [foly, fut], lat. rivus, hellén rew, rezw, persa: resz-íden (érkezni, jönni), német rinnen stb. A török er-mek, a magyar ér-ni többi jelentéseivel is bír (arriver; toucher; műrir. Hindoglu).

*ÉR (2)
szabályzatlan és néha egészen kiszáradt folyó, Közép-Szolnok, Szathmár és Bihar megyékben.

*ÉR (3)
(l. föntebb ÉR, (1) önh. m. ér-t. 1) Bizonyos távolságig terjed, halad, nyúlik, foly. Térdig ér a víz. Hosszu haja sarkig, szakálla hasig ér. Bécsből a gőzös egy nap alatt Pestig ér. Haza érni. Éjtszaka érni az állomásra. Beérni a faluba. Elérni a kitüzött pontig. Kiérni az erdőből. Fölérni a hegy tetejére. Lassan járj, tovább érsz. (Km.) 2) Hoz, hěz, höz ragu nevekkel am. tapint, illet valamit, hozzá nyúl, dörgölődzik valamihez. Könyökével szomszédjához ért. Ruhája a szennyes, kormos falhoz ért. 3) Ra, re ragu nevekkel, am. valamire ideje van. Nem érek rá a sétálásra. Majd ha rá érek. Továbbá: valamely helyre jut. Későn értünk Budára. Rétre, szántóföldre érni. Néha am. szorítja, sürgeti, bántja valami. Mi ért rád? azaz, mi bánt, mi lelt, mi bajod? Rám ért a köhögés. 4) Vel, val ragu nevekkel am. hozzá fogható, hasonló. Birkozásban nem ér velem. Különösen föl igekötővel. Ő fölér három oly emberrel mint te vagy. Néha, különösen be igekötővel s határzott alakban am. elég, elegendő. Beéri vele. Érd be vele amit kapsz. Ily csekély fizetéssel be nem érem.

*ÉR (4)
áth. m. ér-t. Általában: illet, megillet valakit v. -mit. Különösebben: 1) bánt, sért. Engemet ér minden baj. Sok jó és rosz ért már bennünket. Sok csapás érte hazánkat. 2) Valamit megnyer, megkap, valahová eljut. Czélt érni. Elérte, ami után oly régen vágyakodott. A róka el nem érte a szőlőt. Jó futót is eléri a halál. (Km). Beérni sebes lovon a szökevényt. 3) Alapitó ragu nevekkel am. rajta kap, megfog. Lopáson érték a tolvajokat. Rajta érték. Utól érték. Akit egyben rajta érnek, többet is reá gyanítanak. (Km.) 4) Valahol talál, meglep. Ott érték őt, midőn már szökni készült. 5) Jelenti valaminek becsét, árát. Sokat ér, keveset ér, mit sem ér. Száz aranyat, ezer forintot ér. Egy hajtó fát sem ér. (Km.) Nem ér egy férges diót v. pipadohányt. (Km.) Mennyit ér ezen ház? Néha am. használ. Mit ér erő nélkül fenyegetődzni? Mit ér a szép konyha, ha nincs mit sütni főzni benne? Néha am. él, élve tapasztal. Ki tudja, megérjük-e azt, vagy sem.
Közelebbi származékai: érdegel, érdek, érdem, érdel, érdes, érez, érik, érint, érkezik, érlel, ért, érv (mind megtartják az ékezetet).
Rokon vele közelebb az alább következő jelentések valamelyikében a szanszkrit: har v. her (illet, érint, megfog), hellén airew, német ehren, werth stb.

*~ÉR (1)
vastaghangu párhuzamos társa: ~ÁR, fő- és mellékneveket alkotó szóképző, mint füz-ér, tünd-ér, vez-ér, led-ér, üz-ér stb. Részletezve, l. ~ÁR, képző.

*~ÉR (2)
igeképző ebben: dicsér; a hosszú é hihetőleg öszveolvadásból eredett (dicse-er) mint igér (= ige-er) szóban.

*ÉRBORDÁS
(ér-bordás) ösz. mn. Növénytani ért. aminek érforma bordái vannak. Érbordás levelek.

*ÉRCSOMÓ
(ér-csomó) ösz. fn. Kidagadt, megcsomósodott ér; érdaganat.

*ÉRCSONTOSODÁS
(ér-csontosodás) ösz. fn. A véredények megkeményedése.

*ÉRCZ
fn. tt. ércz-ět. Általán ásványi test, mely jobbára más ásványokkal keverve kőalakban, bányaerekben találtatik. (Minera). Nemes érczek: arany, ezüst, platina; különböztetésül a többi érczektől, melyek nem nemesek. Újabb természettudósaink szerint különböző a fém, (metallum) mely más érczektől már elválasztva van, kalapálható minőségű, s tiszta állapotában más ásványok közt különösebben fénylés által tünteti ki magát.
Szanszkritül arasz, latinul aes, (többi eseteiben r-rel: aeris, aere stb.) németül Erz, hollandul erz, erts, törökül pirinds stb.

*ÉRCZAKNA
(ércz-akna) ösz. fn. Akna, melyből érczet, érczföldet ásnak. V. ö. AKNA.

*ÉRCZANYA
(ércz-anya) ösz. fn. Föld- vagy kőnemek, melyekben érczrészek találtatnak, ilyenek, pl. az agyag, kovaföld stb.

*ÉRCZÁSÓ
(ércz-ásó) ösz. fn. Bányász, ki érczeket, vagyis érczekkel vegyült ásványokat fejt ki a föld gyomrából.

*ÉRCZBÁNYA
(ércz-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből érczeket ásnak ki. V. ö. BÁNYA.

*ÉRCZCSĚPP
(ércz-csěpp) ösz. fn. Ércz, mely vörös csepp alakjában találtatik az ásványokban.

*ÉRCZDARAB
(ércz-darab) ösz. fn. Rög vagy darab valamely érczből, akár tisztított állapotban véve, akár érczfölddel vagy kővel keverve.

*ÉRCZDRÓT
(ércz-drót) ösz. fn. l. ÉRCZFONAL.

*ÉRCZDÚS
(ércz-dús) ösz. mn. Érczczel bővelkedő, hol sok ércz terem, találtatik. Érczdús Magyar- és Erdélyország. Érczdús bányák.

*ÉRCZE
fn. tt. érczé-t. Túl a Dunán némely vidékeken am. jércze, fiatal tyúk.

*ÉRCZEDÉNY
(ércz-edény) ösz. fn. Érczből öntött vagy vert edény, pl. vasfazék, bogrács, serpenyő.

*ÉRCZÉR
(ércz-ér) ösz. fn. Menet, vonal a bányákban, hol érczkövek, érczrögek találtatnak.

*ÉRCZES
(ércz-es) mn. tt. érczes-t v. érczes-et, tb. ~ek. Érczczel bővelkedő, érczczel vegyített. Érczes hegyek. Érczes ásványok.

*ÉRCZEZ
(ércz-ez) áth. m. érczez-tem, ~tél, ~ětt. Érczczel behúz, bevon, keményít, erősít. Pánczélokat, sisakokat érczezni, beérczezni, megérczezni.

*ÉRCZEZÉS
(ércz-ez-és) fn. tt. érczezés-t, tb. ~ěk. Valamely testnek ércznemű testtel, lemezzel behuzása, keményítése.

*ÉRCZFAJ
(ércz-faj) ösz. fn. Az ércznemű testeknek egyik faja, alosztálya. Nemes, nemtelen érczfaj.

*ÉRCZFAL
(ércz-fal) ösz. fn. 1) Érczből készitett fal. 2) Átv. és köz ért. nagy, meghághatlan akadály, melyen keresztül törni nem lehet.

*ÉRCZFEJTŐ
(ércz-fejtő) ösz. fn. l. ÉRCZÁSÓ.

*ÉRCZFÉLE
(ércz-féle) ösz. mn. Érczfajú, az érczek osztályához tartozó; érczhez hasonló tulajdonságu. Érczféle ásványok, kövek, rögek.

*ÉRCZFÉNY
(ércz-fény) ösz. fn. A megtisztított, salakjaitól elválasztott ércznek sajátságos fénye, csillogása.

*ÉRCZFÉSZEK
(ércz-fészek) ösz. fn. Bányászok nyelvén am. egy csomóban, egy rakásban találtató nagy mennyiségü ércz, vagyis azon bányarész, mely sok érczet foglal magában.

*ÉRCZFONAL
(ércz-fonal) ösz. fn. Fonalakban, vékonyhosszúra kinyújtott, kihúzott ércz; sodrony.

*ÉRCZFÖL
(ércz-föl) ösz. fn. Bányászok nyelvén am. lágyabbféle érczásvány, mely az érczföldes és érczköves bányák fölszinén találtatik. Oly öszvetétel, mint: tejföl.

*ÉRCZGÖRÖNGY
(ércz-göröngy) ösz. fn. lásd ÉRCZRÖG.

*ÉRCZHAB
(ércz-hab) ösz. fn. Hab, mely az érczek olvasztásakor, az érczfolyadék fölszinén látszik.

*ÉRCZHAMU
(ércz-hamu) ösz. fn. Hamuvá égetett ércz.

*ÉRCZHEGY
(ércz-hegy) ösz. fn. Hegy, melynek kebelében érczek rejlenek.

*ÉRCZHULLADÉK
(ércz-hulladék) ösz. fn. Amit az érczczel dolgozók, érczmívesek reszelés, metélés stb. által az érczekből elhullatnak; különösen a bányászoknál, ami érczolvasztáskor szétfoszlik, szétszáll, s utóbb öszveszedve s megtisztítva, haszonra fordíttatik.

*ÉRCZHUTA
(ércz-huta) ösz. fn. Bányászépület, melyben érczeket olvasztanak, tisztogatnak. V. ö. HUTA.

*ÉRCZI
(ércz-i) mn. tt. érczi-t, tb. ~ek. Érczhez tartozó, érczre vonatkozó.

*ÉRCZKÉM
(ércz-kém) ösz. fn. Bányatiszt, ki a kevert érczek tartalmát megvizsgálja és meghatározza. Máskép: érczkémlő.

*ÉRCZKÉMLŐSÉG
(ércz-kémlőség) ösz. fn. Bányai hivatalkar, melynek tiszte az érczes ásványok ércztartalmát, s a vegyes érczeket megvizsgálni és meghatározni.

*ÉRCZKŐ
(ércz-kő) ösz. fn. Kő, melynek némely kiegészitő részeit érczek teszik, mely érczczel van vegyítve.

*ÉRCZKÖLYŰ
(ércz-kölyű) ösz. fn. l. ÉRCZTÖRŐ.

*ÉRCZMARA
(ércz-mara) ösz. fn. Porrá zúzott érczföld, érczkő.

*ÉRCZMÁZ
(ércz-máz) ösz. fn. l. ZOMÁNCZ.

*ÉRCZMĚNET, ÉRCZMĚNETEL
(ércz-měnet v. ~měnetel) ösz. fn. Bányai menet, földalatti vonal, melyben érczek találtatnak.

*ÉRCZMÉLY
(ércz-mély) ösz. fn. Bányász nyelven am. azon mélység a bányában, hol legtöbb ércz találtatik. Érczmélyen túlmenni, azaz tovább, mélyebbre ásni, mint hol dús nyereséghez volna remény.

*ÉRCZMÉRLEG
(ércz-mérleg) ösz. fn. Bányászok mérlege, melylyel az érczeket vagy ércztartalmú ásványokat mérik.

*ÉRCZMÉSZ
(ércz-mész) ösz. fn. Mészalakban létező ércz, midőn mészföldhöz hasonlít, de melyet vegytani úton ismét érczczé lehet átváltoztatni. (Ochra).

*ÉRCZMIVES
(ércz-mives) ösz. fn. Mives, ki holmi munkákat, szereket érczből készít, milyenek pl. az arany-, ezüst-, rézmivesek.

*ÉRCZMOSÁS
(ércz-mosás) ösz. fn. Bányászi munka, midőn a porrá zúzott érczes kőből vagy földből, öblögetés által tisztítják ki az érczet. Hasonló kezeléssel történik az aranymosás némely folyóvizekben.

*ÉRCZMOSÓ
(ércz-mosó) ösz. fn. Személy, ki bányákban az öszvezúzott érczes kőből vagy földből az érczrészecskéket kiöblögeti. Ilyenek a folyóvízi aranymosók is.

*ÉRCZMUTATVÁNY
(ércz-mutatvány) ösz. fn. Akkora darab érczkő vagy érczrög, melyet mutatóképen egy kézzel könnyen föl lehet venni.

*ÉRCZMŰ
(ércz-mű) ösz. fn. Érczanyagból öntött, vert, vésett stb. mű.

*ÉRCZMÜVES
(ércz-müves) ösz. fn. l. ÉRCZMIVES.

*ÉRCZNEM
(ércz-nem) ösz. fn. Külön-külön tulajdonságokkal biró érczosztály. Merev, törékeny ércznem.

*ÉRCZNEMŰ
(ércz-nemű) ösz. mn. Érczek tulajdonságaival biró, olyan mint az ércz. Ércznemű nyujthatóság, keménység.

*ÉRCZOLU
(ércz-olu) ösz. fn. Tűz által folyóvá tett ércz; érczfolyadék.

*ÉRCZOLVASZTÁS
(ércz-olvasztás) ösz. fn. Bányászi munka, midőn az érczrögeket és köveket tűz által folyókká teszik, hogy tiszta érczhez juthassanak.

*ÉRCZOLVASZTÉK
(ércz-olvaszték) ösz. fn. Általán, tűz által folyó állapotba helyezett ércz. Különösen, az érczmiveseknél, elhullott érczdarabok, melyek öszvezúzatva olvasztóba tétetnek.

*ÉRCZOLVASZTÓ
(ércz-olvasztó) ösz. fn. l. ÉRCZHUTA.

*ÉRCZOSZTÓ
(ércz-osztó) ösz. fn. Bányatiszt, ki a megtisztított érczeket a pénzkészitő műhelyekben kiosztja.

*ÉRCZPILLANGÓ
(ércz-pillangó) ösz. fn. Pillangó módjára csillogó vékonyféle érczlemez, érczdarabka.

*ÉRCZPOR
(ércz-por) ösz. fn. Apró érczrészecskék, melyeket az érczmivesek, vagy pénzcsinálók reszelés, vakarás, metélés által elhullatnak.

*ÉRCZPRÓBA
(ércz-próba) ösz. fn. Vizsgálattétel, ha vajjon foglal-e érczrészeket magában valamely kő- vagy rögnem, és mily ércznemüeket?

*ÉRCZPUTTON
(ércz-putton) ösz. fn. Putton, vagy köbölforma edény, melyben a bányászok a kiásott érezköveket fölhozzák a bányaüregből.

*ÉRCZREKESZ
(ércz-rekesz) ösz. fn. A folyóvizekben készített sajátnemü rovatos rekesz, melynek eszközlésével a bennök találtató érczrészeket öszvegyüjtik.

*ÉRCZRÖG
(ércz-rög) ösz. fn. Akkora darab érczföld, érczkő, melyet egy kézzel fölfogni lehet.

*ÉRCZSALAK, ÉRCZSANK
(ércz-salak v. ~sank) ösz. fn. Ércznek alja, mely elszokott belőle hullani, midőn munkáltatás végett tűzbe teszik. Az érczhutákban jelenti azon tajtékot, mely érczolvasztáskor felül uszkál, s meghülvén üvegszerü alakban áll öszve.

*ÉRCZSAVITAG
(ércz-savitag) ösz. fn. Éleggel savitott ércz. (Metallum oxydatum).

*ÉRCZSAVITÁS
(ércz-savitás) ösz. fn. Vegyészeti működés, midőn az érczet élegesítik.

*ÉRCZSODRONY
(ércz-sodrony) ösz. fn. lásd ÉRCZFONAL.

*ÉRCZSONKOLY
(ércz-sonkoly) lásd: ÉRCZSALAK.

*ÉRCZSZÁLLITÓ
(ércz-szállitó) ösz. fn. Bányamester, kinek tiszte a kiásott érczköveket a hutákba szállítani.

*ÉRCZSZEKRÉNY
(ércz-szekrény) ösz. fn. Szekrény a bányászoknál, melyben a kivert és megmosott finomabb érczeket tartani szokták.

*ÉRCZSZĚM
(ércz-szěm) ösz. fn. Apró érczrészecske, mely kis szemnyi alakban találtatik az érczkövekben.

*ÉRCZSZÍN
(ércz-szín) ösz. fn. Szín, mely az érczhez, különösen, az emberek bőrére alkalmazólag, rézhez hasonlít.

*ÉRCZSZINŰ
(ércz-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint az ércz, vagyis az emberi bőrre alkalmazva, mint a réz. Érczszinű hinduk.

*ÉRCZTAJTÉK
(ércz-tajték) ösz. fn. lásd: ÉRCZHAB.

*ÉRCZTALIGA
(ércz-taliga) ösz. fn. Taliga, vagy ládás kis kocsi, melyen a kiásott érczköveket a hutákba szállitják.

*ÉRCZTAN
(ércz-tan) ösz. fn. Tan az érczekről, vagyis azok tulajdonságai, különfélesége, hazája stb. felől.

*ÉRCZTARGONCZA
(ércz-targoncza) l. ÉRCZTALIGA.

*ÉRCZTEJ
(ércz-tej) ösz. fn. Így nevezik a bányászok mindazon érczeket, melyek lágy és folyó alakban ásatnak ki, s némileg a tejhez hasonlítanak.

*ÉRCZTEKNŐ
(ércz-teknő) ösz. fn. A bányászok, illetőleg bányamunkások kis kézi teknője, melyben a porrá zúzott érczröget öblögetés által tisztogatják.

*ÉRCZTERMŐ
(ércz-termő) ösz. mn. Érczet hozó, aminek gyomrában, kebelében érczek rejlenek. Ércztermő Karpátok.

*ÉRCZTÖRŐ
(ércz-törő) ösz. fn. Bányamalom, melyben az érczet víz vagy gőz hajtotta vasas kölyük által öszvezúzzák.

*ÉRCZTUDOMÁNY
(ércz-tudomány) ösz. fn. l. ÉRCZTAN.

*ÉRCZTUDÓS
(ércz-tudós) ösz. fn. Az érczek ismeretében tudományos avatottságu személy.

*ÉRCZÜVEG
(ércz-üveg) ösz. fn. A meghült érczhabból öszveállott üvegszerü test, melyet edények mázaul használnak az edénygyárosok.

*ÉRCZVÁGÓ
(ércz-vágó) ösz. fn. lásd: ÉRCZÁSÓ.

*ÉRCZVÁLÁS
(ércz-válás) ösz. fn. A különféle érczrészeknek a hutában egymástól elkülönzése; a tiszta, finom ércznek a salaktól elszakadása.

*ÉRCZVÁLASZTÁS
(ércz-választás) ösz. fn. Bányászi munka, midőn a hutákban a felolvasztott érczet cseppenként hullogtatják alá. Különösen, midőn az ezüstöt a réztartalomtól elkülönítik.

*ÉRCZVÁLASZTÓ
(ércz-választó) ösz. fn. Munkás a bányahutában, ki az érczek elválasztásával foglalkodik.

*ÉRCZVÁLU
(ércz-válu) ösz. fn. lásd: ÉRCZTEKNŐ.

*ÉRCZVEGY
(ércz-vegy) ösz. fn. Porrá zúzott érczkövek, elválasztatlan állapotban, s vizzel föleresztve.

*ÉRCZVÉSŐ
(ércz-véső) ösz. fn. Érczmivesek vésője, melylyel a munkába vett érczeket, vagy érczeszközöket faragcsálják.

*ÉRCZVIRÁG
(ércz-virág) ösz. fn. Így nevezik a bányászok a kovacsot (spathum), mert ennek közelében érczet gyanítanak.

*ÉRCZVIZSGÁLÁS
(ércz-vizsgálás) ösz. fn. Bányászi működés, mely által az érczkövek tartalmát meghatározzák, vagy a kész ércznek, pénznek tisztaságát vizsgálóra veszik.

*ÉRCZVIZSGÁLÓ
(ércz-vizsgáló) ösz. fn. Bányászszemély, ki a vegyes érczkövek ércztartalmát, vagy a már tisztított érczek, érczpénzek valódiságát szemügyre veszi, s meghatározza.

*ÉRD (1)
elvont törzsök, melyből érdek, érdem stb. származtak. Jelentése: érő dolog, vagy érő helyzet, állapot. Képzésre hasonló a részint önálló old, told, kend, áld, részint elvont szánd, fond, und törzsekhez.

*ÉRD (2)
mv. Fehérvármegyében, hely. Érd-re, ~én, ~ről.
"Érden sokat ők értenek."
Csáti D. krónikája.

*ÉRDAG
(ér-dag) ösz. fn. l. ÉRCSOMÓ.

*ÉRDĚGĚL
(ér-d-ě-gěl) áth. m. érlegěl-t. Gyakran illet, megillet, megtapint, érint valakit v. valamit.
Rokona az átvitt értelmü illetést jelentő: érděkěl.

*ÉRDĚK
(ér-d-ěk) fn. tt. érdek-ět. 1) Részvét, midőn más ügye, baja, sorsa mintegy bennünket is ér, azaz illet, megillet. Érdekkel viseltetni a szegények iránt. 2) Azon vonzalom vagy inger, mely bennünket valamihez húz. Érdekkel olvastam könyvedet. Ezen foglalatosság különös érdekkel bir reám nézve. 3) Önzés, önhaszonlesés. Ő ezt nem érdekből teszi. Ő neki semmi érdeke sincs a dologban. 4) Tekintet, viszony. Kiki más érdekből nézi a dolgot.
Ezen hasonlatok után: szándék, szurdék, marék itélve, eredetileg hosszu lehetett: érdék, s valamint ama vastaghanguakban az é átváltozott o-ra szándok, szurdok, marok, hasonlóan az érdék-ből lett érděk. Egyébiránt nyilt e-vel is ejtik, mint minden zárt ě-t: érdek.

*ÉRDĚKĚL
(ér-d-ěk-ěl) áth. m. érděkěl-t. 1) Részvétre gerjeszt. A szerencsétlenek állapota igen érdekli őt. 2) Vonz, gerjeszt, fölgerjeszt. Ezen arcz engemet érdekel. 3) Illet, valamivel viszonyban van, valamit tekintetbe vesz, érint. Ezen czélzások, úgy vélem, engemet érdekelnek. Ez téged nem érdekel.

*ÉRDĚKĚLT
(ér-d-ěk-ěl-t) mn. tt. érděkělt-et. 1) Akinek valamiben érdeke forog fenn, része van. 2) Érintett.

*ÉRDĚKĚLTSÉG
(ér-d-ěk-ěl-t-ség) fn. tt. érděkěltség-ět. Állapot, midőn valakinek valamiben érdeke forog fenn.

*ÉRDĚKĚS
(ér-d-ěk-ěs) mn. tt. érděkěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Részvétet gerjesztő. 2) Vonzó, ingerrel biró. Érdekes arcz. 3) Nevezetes. Érdekes vitatkozások kerültek szőnyegre. Mondhatom, nagyon érdekes.

*ÉRDĚKĚSEN
(ér-d-ěk-ěs-en) ih. Részvétet gerjesztőleg; vonzólag.

*ÉDĚKĚSSÉG
(ér-d-ěk-ěs-ség) fn. tt. érděkěsség-ět. Valamely tárgynak vagy személynek azon tulajdonsága, melynél fogva részvétet gerjeszt, vagy magához vonz, elbájol.

*ÉRDĚKĚSSÉGÜ
(ér-d-ěk-ěs-ség-ü) mn. tt. érděkěsségü-t. Érdekességgel biró. Nagy érdekességü dologról akarok veled szólani.

*ÉRDĚKHIÁNY
(érděk-hiány) ösz. fn. Részvétlenség; midőn nem érdekel bennünket valami.

*ÉRDĚKLÉS
(ér-d-ěk-ěl-és) fn. tt. érděklés-t, tb. ~ěk. Oly hatás, benyomás, mely érdeket gerjeszt.

*ÉRDĚKLET
(ér-d-ěk-ěl-et) fn. l. ÉRDĚK.

*ÉRDĚKLETĚS
(ér-d-ěk-ěl-et-és) mn. l. ÉRDĚKĚS.

*ÉRDĚKTÁRS
(érděk-társ) ösz. fn. Akiket valamely tárgy közösen érdekel, egymásnak érdektársai.

*ÉRDĚKTELEN
(ér-d-ěk-te-len) mn. tt. érděktelen-t, tb. ~ěk. Minek érdeke nincs; mi részvétre nem gerjeszt; mi nem vonz, a maga nemében csekély, figyelmet nem érdemlő. Érdektelen apróságok. Érdektelen arcz. Érdektelen beszéd.

*ÉRDĚKTELENSÉG
(ér-d-ěk-te-len-ség) fn. tt. érděktelenség-ět. Valamely tárgynak vagy személynek azon állapota, midőn részvétünket nem birja, midőn magához nem vonz. Valamely dolgot érdektelensége miatt elmellőzni.

*ÉRDEL
(ér-d-el) áth. m. érdel-t. Gyakorta illet, érint, megtapint valamit.
"Láng lángomat, csókom csók érdelé."
Szemere Pál.

*ÉRDĚM
(ér-d-ěm) fn. tt. érděm-ět. Eredeti értelménél fogva oly valami, mit tetteink által elérünk, vagy mi bennünket tetteink után ér, illet. Különösen oly tett, vagy tulajdonság, mely által hálára, jutalomra, elismerésre stb. számot tarthatunk. Azon érdeme van, hogy ő törte meg először a jeget. Háborúban vagy békében érdemet szerezni a hazafiak előtt. Érdemünk nélkül sok jót tesz velünk az Isten. Egyházi, polgári, hadi érdem. Fényes, nagy, jeles érdem. Erkölcsi ért. azon szükséges és igazságos viszony, melyben tetteink következményei minmagunkkal állanak, s melyek vagy kellemesek, vagy kellemetlenek. Érdem szerént jutalmazni vagy büntetni valakit. 3) Valamely ügynek, dolognak főrésze, veleje, ami körül a kérdés forog. A dolog érdeméhez szólani. Eléadnia per érdemét.
Eléjön a mandsu nyelvben is erdemu.

*ÉRDĚMBÉR, ÉRDĚMDÍJ
(érděm-bér v. ~díj) ösz. fn. Bér vagy díj, melyet valakinek érdemeiért adnak, fizetnek.

*ÉRDĚMCSILLAG
(érděm-csillag) ösz. fn. Díszcsillag, melylyel valakit érdemeiért megtisztelnek. Iskolai, egyházi, polgári, katonai érdemcsillag.

*ÉRDĚMDÍJ
(érděm-díj) l. ÉRDĚMBÉR.

*ÉRDĚMDÍJNOK
(érděm-díjnok) ösz. fn. Személy, tisztviselő vagy szolga, kinek hű szolgálatáért az illető úr valamely ingatlan jószágot örökre vagy bizonyos évekig tiszta haszonvételre ajándékoz. (Inscriptionalista).

*ÉRDĚMDÚS
(érděm-dús) ösz. mn. Kinek sok érdeme van, ki sok elismerésre, jutalomra tarthat igényt. Érdemdús hazafiak, tisztviselők.

*ÉRDĚMĚL
(ér-d-ěm-ěl) áth. m. érděměl-t v. érděmlětt, htn. ~ni, v. érděmleni. 1) Tettei által valamely jutalomra, hálára, dicséretre vagy feddésre, büntetésre stb. méltóvá teszi magát. Kitüntetést vagy meggyalázást érdemelni. Aki keveset el nem veszi sokat sem érdemel. Megérdemli, mint szűz leány a koszorút. (Km.) 2) Használják lelketlen tárgyakról is, melyek kitünő tulajdonságaik miatt figyelemre, használatra stb. méltók. Ezen indítvány pártolást érdemel. A jeles művek megérdemlik az értők figyelmét. 3) Szolgálat, munka, fáradság által valamit szerez. Hány forintot érdemeltél a múlt héten?

*ÉRDĚMĚS
(ér-d-ěm-ěs) mn. tt. érděměs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Érdemmel v. érdemekkel biró, ki olyasmit cselekedett, miért hálára, jutalomra számolhat. Érdemes ember, polgár, hazafi, katona. 2) Valamire méltó. Jutalomra vagy büntetésre érdemes. Nem érdemes szóra. A budapesti Lánczhid megtekintésre érdemes. Nem érdemes róla szólani.

*ÉRDĚMĚSÍT, ÉRDĚMĚSIT
(ér-d-ěm-ěs-it) áth. m. érděměsít-ett, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Érdemessé tesz, valamire méltat. Fölható ragu neveket vonz. Valakit hivatalra érdemesíteni. Magát köz bizodalomra érdemesíteni.

*ÉRDĚMĚSÍTÉS
(ér-d-ěm-ěs-ít-és) fn. tt. érděměsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit érdemre méltatunk.

*ÉRDĚMĚSKĚDIK
(ér-d-ěm-ěs-kěd-ik) k. m. érděměskěd-tem, ~tél, ~ětt. Érdemei által fölemelkedik, magasra vergődik; érdemekkel díszlik, jeleskedik.

*ÉRDĚMĚSSÉG
(ér-d-ěm-ěs-ség) fn. tt. érděměsség-ět. Érdemre méltó tulajdonság; a maga nemében kitünőség, jelesség.

*ÉRDEMESŰL
(ér-d-ěm-ěs-űl) önh. m. érděměsűl-t. Érdemessé, jutalomra méltóvá leszen. Felható ragu neveket vonz. Köz szeretetre érdemesűlni.

*ÉRDĚMETLEN
(ér-d-ěm-etlen) mn. tt. érděmetlen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek érdeme nincs; 2) ki vagy mi nem méltó valamire; méltatlan. Érdemetlen, henye hivatalnok. Jutalomra, dicséretre érdemetlen. Érdemetlen vagyok ily megtiszteltetésre. Érdemetlen bánásmód. Mint határozó am. érdemetlenül, érdem nélkül. A 2-ik értelemben szokottabb, a midőn egyezik vele: érdemletlen. Az 1-ső értelemben inkább érdemtelen divatozik.

*ÉRDĚMETLENSÉG
(ér-d-ěm-etlen-ség) fn. tt. érděmetlenség-ět. Állapot vagy tulajdonság, midőn valakinek érdeme nincs, midőn nem meltó valamire. Érdemetlensége miatt elmellőztetett.

*ÉRDĚMETLENÜL
(ér-d-ěm-etlen-ül) ih. Érdem nélkül; a nélkül, hogy megérdemlette volna; méltatlanul. Érděmetlenül emelni valakit hivatalra. Érdemetlenül büntetni. Érdemetlenül bánni valakivel. Máskép: érdemletlenül. Különbözik: érdemtelenül.

*ÉRDĚMĚZ
(ér-d-ěm-ěz) áth. m. érděměz-tem, ~tél, ~ětt. Telegdinél am. érdemesít. Újabb korban nem divatozik. Különben képzésre olyan, mint: jutalmaz.

*ÉRDĚMI
(ér-d-ěm-i) mn. tt. érděmi-t, tb. ~ek. Valamely ügynek, pernek főrészét, velejét illető. A pernek érdemi kivonata, eléadása. Szokottabban; érdemleges.

*ÉRDĚMILEG
(ér-d-ěm-i-leg) ih. Az ügynek, pernek, dolognak velejét illetőleg. Érdemideg szólani valamihez. A pert érdemileg tárgyalni.

*ÉRDĚMJAVAK
(érděm-javak) ösz. fn. Oly fekvő jószág, melyet valakinek érdemeiért, hű szolgálatáért örökösen vagy ideiglenes használatra adományoznak.

*ÉRDĚMJEL
(érděm-jel) ösz. fn. Díszjel, mely az érdemnek nyilvános elismeréseül adatik, ilyenek pl. a csillag, kereszt, aranyláncz, szalag stb.

*ÉRDĚMKĚRĚSZT
(érděm-kěrěszt) ösz. fn. Díszkereszt, mely az érdem nyilvános kitüntetéseül adatik valakinek.

*ÉRDĚMLEG
(ér-d-ěm-leg) l. ÉRDEMILEG.

*ÉRDĚMLEGĚS
(ér-d-ěm-leg-ěs) l. ÉRDEMI.

*ÉRDĚMLÉS
(ér-d-ěm-l-és) fn. tt. érděmlés-t, tb. ~ěk. Működés, cselekvés, mely által érdemet szerzünk; valamely hálára, jutalomra, vagy feddésre, büntetésre stb. méltókká leszünk. Érdemlés után fizet az Isten (Km.).

*ÉRDĚMLETLEN
(ér-d-ěm-l-etlen) mn. tt. érděmletlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs megérdemelve, ami érdem nélkül adatik. Érdemletlen dicséret. Érdemletlen büntetés jobban fáj. Mint határozó am. érdemletlenül.

*ÉRDĚMLETLENÜL
(ér-d-ěm-el-etlen-ül) ih. Anélkül, hogy megérdemlettük volna; ártatlanul. Érdemletlenül fölmagasztalni valamely munkát. Érdemletlenül szenvedni, bűnhődni.

*ÉRDĚMLĚTT
(ér-d-ěm-l-ětt) mn. tt. érděmlětt-et. Amihez valamely tettünk által jogunk, igényünk van; ami bennünket méltán ér, illet; amit megszolgáltunk. Érdemlett kitüntetésben részesülni. Gyilkosság miatt érdemlett büntetést venni. Az érdemlett díjt, bért, napszámot megkapni.

*ÉRDĚMNÉV
(érděm-név) ösz. fn. 1) Név, mellyel valakit megtisztelünk érdemei miatt, pl. Hon. szerző Árpád. Magyarok apostola szent István király. 2) Czímnév, mely által a rangot, méltóságot jelentjük ki, pl. Főtisztelendő, méltóságos, nagyságos stb.

*ÉRDĚMPÉNZ
(érděm-pénz) ösz. fn. Díszpénz, melylyel valakit a fejedelem vagy az állam érdemeiért megtisztel. Arany-ezüst érdempénz. Polgári, katonai érdempénz. Lánczon vagy szalagon függő érdempénz.

*ÉRDĚMREND
(érděm-rend) ösz. fn. 1) Polgári vagy katonai személyekből álló társulat, melynek tagjaivá azok neveztetnek, kik polgári vagy hadi pályán kitünő érdemeket szereztek. l. REND. 2) Azon rendnek czíme és díszjegye. Érdemrendet kapni.

*ÉRDĚMSZERZÉS
(érděm-szerzés) ösz. fn. Cselekvés, mely által jutalomra, kitüntetésre stb. méltókká teszszük magunkat.

*ÉRDĚMTELEN
(ér-d-ěm-telen) mn. tt. érděmtelen-t, tb. ~ěk. Kinek érdemei nincsenek, ki valamely kitüntetésre, jutalomra stb. érdemet nem szerzett. Mint határozó, am. érdemtelenül. V. ö. ÉRDĚMETLEN.

*ÉRDĚMTELENÜL
(ér-d-ěm-telen-ül) ih. Érdem vagy érdemek nélkül, a nélkül, hogy érdemet szerzett volna valamire vagy valamiben.

*ÉRDĚMTELI, ÉRDĚMTELJES
(érděm-teli v. ~teljes) ösz. mn. Kinek sok érdemei vannak, ki sok jutalomra, dicséretre, kitüntetésre méltó dolgokat követett el.

*ÉRDES
(ér-d-es) mn. tt. érdes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Darabos, szögletes, (amivel minden részről érintkezésbe, ütközésbe jöhetni). Ellenkezője: sima. Érdes kérgü fák. Érdes tapintatú növényi levelek. 2) Vonzó, érdekes. Az utóbbi értelemben gyéren fordúl elé.

*ÉRDĚS
(ér-d-ěs) áth. m. érděs-tem, ~tél, ~ětt. Valamit gyakran ér, érint, tapint, illet. Olyan képzésü, mint: tépděs, verděs, mardos.

*ÉRDĚSÉS
(ér-d-ěs-és) fn. tt. érděsés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami gyakran érint.

*ÉRDESSÉG
(érd-es-ség) fn. tt. érdesség-ět. Darabosság, szögletesség, simátlanság.

*ÉRDÚZ, ÉRDUZZADÁS
(ér-dúz v. ~duzzadás) ösz. fn. A vérérnek kidudorodáésa, kidagadt állapota.

*ÉREL
(ér-el) áth. l. ÉRLEL.

*ÉRÉLEG
(ér-éleg) ösz. fn. Vegytani ért. am. élegesített éreny. V. ö. ÉLEG és ÉRENY.

*ÉRELĚM
(ér-el-ěm) fn. tt. érelmet. A gyümölcsök azon kifejlett állapota, midőn törzsökjöktől többé nedvre nincs szükségök, s tökéletesen megnőttek és éldelhetők.

*ÉRÉNT
l. ÉRINT.

*ÉRENY
(ér-eny) fn. tt. éreny-t, tb. ~ěk. A nehéz és nemes érczek v. fémek egyike, mely szinére az ezüsthöz, becsére, értékére csaknem az aranyhoz hasonlít. Innen fehér aranynak is hívják. (Platina).
Föntebbi nevét érintési erejétől (vis catalytica) vette, melynél fogva puszta érintkezése és jelenléte által eszközöl vegyüléseket és elbontásokat a nélkül, hogy maga vegyészeti változást szenvedne. A mult század közepe táján fedeztetett föl több délamérikai folyó aranytartalmú iszapjában s ezüst szinénél fogva platinának a spanyol plata (= ezüst) szótól neveztetett. Legbővebben találtatik Amérikában, nevezetesen Brasilia és Kaliforniában, s Oroszországban az Ural hegyben. A közelebb múlt években Erdélyben is találtatott Oláh-Pián helység határában a szász-sebesi székben, hol igen nevezetes aranymosás is díszlik. Mint nemes fémből, melynek értéke az arany és ezüst értéke között áll, Oroszországban pénzt is vernek; a vegyészetben pedig lemezek, sodronyok, olvasztó tégelyek, görebek. csészék, kanalak, csónakok, lapoczok képében használtatik, s mint ilyen eszközök valamelyike megbecsülhetetlen, minthogy a legerősebb savak sem támadják meg, - csak a királyvízben olvad fel, - különben megolvasztására igen magas, közönséges tüzelő szereink által ki nem fejleszthető hőfok kivántatik. (Török József tudor és tanár).

*ÉRENYSZIVACS
(éreny-szivacs) ösz. fn. Így neveztetik az éreny fínomra oszlott, likacsos és szürke színű állapotában.

*ÉRENYTAPLÓ
(éreny-tapló) l. ÉRENYSZIVACS.

*ÉRÉS
(ér-és) fn. tt. érés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valami érik.

*ÉRETLEN
(ér-etlen) mn. tt. éretlen-t, tb. ~ěk. Tulajd. a gyümölcsökről, s más növénytermékekről mondják, midőn teljes kifejlődésöket el nem érték, s még nem éldelhetők. Éretlen alma, körte, szilva. Átv. ért. ki nem fejlődött, alaptalan, meg nem fontolt, idétlen. Éretlen kor. Éretlen ész, elme, gondolat. Éretlen indítvány, tanács, javaslat. Határozóképen am. éretlenül.

*ÉRETLENSÉG
(ér-etlen-ség) fn. tt. éretlenség-~t. Éretlen állapot. V. ö. ÉRETLEN. Éretlensége miatt nem éldelhető gyümölcs. Elmének éretlensége. Politikai éretlenség.

*ÉRETLENÜL
(ér-etlen-ül) ih. Éretlen állapotban, teljes kifejlődésig nem jutva. V. ö. ÉRETLEN. Éretlenül szakgatni le az almákat. Éretlenül beszélni.

*ÉRĚTT
(ér-ětt) mn. tt. érětt-et. Tulajd. érett a gyümölcs vagy más növénytermék, midőn többé éltető nedvre nincs szüksége, midőn törzsétől elválni indúl, midőn kifejlett, és éldelhető. Érett dinnye, tök. Érett gabona. Átv. ért. meglett idejü, kifejlődött; megfontolt, alapos. Érett ember, érett szűz. Érett ész, elme. Érett gondolat, tanács, inditvány, beszéd.

*ÉRĚTTEN
(ér-ětt-en) ih. Megérve. 1) Érett állapotban. 2) Megfontolva.

*ÉRĚTTSÉG
(ér-ětt-ség) fn. tt. érěttség-ět. 1) Érett állapot. V. ö. ÉRETT. Megismerni a gyümölcs érettségét. Ész, elme, gondolat érettsége. 2) Képesség, tudományos készültség a felsőbb tanodai eléadásokra.

*ÉRĚTTSÉGI
(ér-ětt-ség-i) mn. tt. érěttségi-t, tb. ~ek. Érettségre vonatkozó, érettséget mutató. Érettségi vizsgálat.

*ÉRĚZ
(ér-ěz) áth. és hangugrató. m. érěz-tem, ~tél, ~ětt, v. érzěttem, érzěttél, érzětt, htn. érězni v. érzeni. Általánosan, az érzékekre ható tárgyakat közvetlen érés, megilletés által észreveszi, azok benyomását tapasztalja. Érezni a napfényt, azaz annak melegét. Érezni az illatot vagy bűzt. Érezni az ételek izét, italok zamatját. Érezni a hideg kéz tapintását.
Különösen, valamit némi jelek után, sejditésből vesz észre. Vesztét érzi. Érzem, hogy nem sokára valamely betegség ér. Megérezni a közelítő veszélyt. Megérezte a kolbászbüzt. (Km.). Néha az egészség mibenlétének tudatát jelenti. Jól érezni magát. Hogy érzed magadat? Néha a belső lelki állapotra is vonatkozik. Mit érezhet a szegény árva gyermek, midőn egyetlen ápolóját halva látja?
A török arzu am. kivánság.

*ÉREZDĚGEL
(ér-ez-d-ěg-el) áth. m. érezděgel-t. Gyakran érez, egymás után érez.

*ÉREZET
l. ÉRZET.
"Ismét egy édes boldog érezet!
Reám derűl a messze kor homálya."
Szemere Pál.

*ÉREZGET
(ér-ez-get) l. ÉREZDĚGEL.

*ÉRĚZHETETLEN
(ér-ěz-het-etlen) l. ÉREZHETLEN.

*ÉRĚZHETLEN
(ér-ěz-het-len) mn. tt. érězhetlen-t, tb. ~ěk. Amit érezni nem lehet, ami az érzékekre legkisebb benyomást sem tesz, észrevehetlen. Határozóilag am. érezhetlenül.

*ÉRĚZHETŐ
(ér-ěz-het-ő) mn. tt. érězhető-t. Amit érezni lehet, ami az érzékekre hat, benyomást tesz; nevezetes, nagyobbféle. Érezhető baj. Alig érezhető érvágás. Érezhető veszteség.

*ÉRĚZHETŐLEG
(ér-ěz-het-ő-leg) ih. Érzékekre hatólag; nevezetesen, nagyobb mértékben. Érezhetőleg megváltozott a levegő. Érezhetőleg emelkedett az élelmi czikkek ára.

*ÉRĚZHETŐSÉG
(ér-ěz-het-ő-ség) fn. tt. érezhetőség-~t. Tulajdonság, melynél fogva érezni képesek vagyunk; vagy valamely tárgynak tulajdonsága, melynél fogva az benyomást tehet reánk. Betegségben elveszteni az érezhetőséget. Hidegnek vagy melegnek érezhetősége.

*ÉRFA
(ér-fa) ösz. fn. Eres fa, csíkos vonásokkal, erekkel tarkázott fa, milyen pl. a diófa, s más bútorfák.

*ÉRFONAT
(ér-fonat) ösz. fn. A vér- és nedvereknek egymással öszveköttetése, egymásba fonódása.

*ÉRFÖLD
(ér-föld) ösz. fn. Vizenyős föld, tájék, vidék, lapály, melyből számos ér fakadoz, melynek több forrásai vannak.

*ÉR-GIROLT
l. GIROLT.

*ÉRHÁRTYA
(ér-hártya) ösz. fn. 1) Hártya, mely közvetlenül az agy- és gerinczvelőt borítja. 2) Azon finom szemhártya, mely közvetlenül a keményhártya alatt fekszik. (Tunica choroidea).

*ÉR-HATVAN
l. HATVAN.

*ÉRHĚGYSÉG
(ér-hěgység) ösz. fn. Hegység, hegyláncz, hegysor, melyben földalatti bányamenetek vannak vagy létezhetnek.

*ÉRHOMOK
(ér-homok) ösz. fn. Homok a vízér vagy forrás fenekén.

*ÉRIK
(ér-ik) k. m. ér-ětt. Mondják a gyümölcsökről és növények terményeiről, midőn a kifejlődés azon pontjához jutnak vagy érnek, azon állapotot elérik, melyben a törzsök éltető nedvére többé nincs szükségök, sőt attól elválni indulnak. Érik az alma, szilva. Egy, érik a meggy. Idővel, szalmával a naspolya is megérik. (Km.). Átv. ért. fejlődésnek indúl, bizonyos megállapodást nyer. Érik az esze.

*ÉRINT
(ér-int) áth. m. érint-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Valaminek külszinét, fölepét tapintja, vagy valamely eszközzel megilleti. Kézzel, lábbal érinteni valamit. Vesszővel érinteni a gyermeket. Ujjával sem érintette. 2) Futtában, nagyjában, gyöngéden illet, hozzá ér valamihez. Elsuhanva mellettem, ruhájával érintett. Alig érinti a szellő, már is fáj neki. 3) Átv. ért. valamely tárgyat mellesleg említ, eléhoz. Beszédében némely, a tárgyhoz nem tartozó, dolgokat is érintett. Általán ezen ige az int ragnál fogva kicsinyező, gyöngéded értelemmel bír.

*ÉRINTÉS
(ér-in-t-és) fn. tt. érintés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit gyöngéden vagy mellesleg, fölszinüleg illetünk, tapintunk, emlitésbe hozunk. V. ö. ÉRINT.

*ÉRINTETLEN
(ér-in-t-etlen) mn. tt. érintetlen-t, tb. ~ěk. Amihez senki hozzá nem nyúlt; mi illetve nincs; mit szóba, emlitésbe nem hoztak. Érintetlen pénztár. Érintetlen virág. Érintetlen ügy. V. ö. ÉRINT. Határozóilag am. érintetlenül.

*ÉRINTETLENÜL
(ér-in-t-etlen-ül) ih. Illetés nélkül, hozzá nem nyúlva; szóba, emlitésbe nem hozva. Érintetlenül hagyni a felrakott ételeket. Érintetlenül hagyni, elmellőzni a legfontosabb dolgokat.

*ÉRINTGET
(ér-in-t-get) áth. fn. érintget-tem, ~tél, ~ětt. htn. ~ni, parancsoló: érintgess. Gyakran vagy egymás után érint.

*ÉRINTKĚZÉS
(ér-in-t-kěz-és) fn. tt. érintkětés-t, tb. ~ěk. A testeknek vagy tárgyaknak azon egymásközti viszonya, melynél fogva egymást érintik, azaz illetik. V. ö. ÉRINTKĚZIK. Közelb érintkezésbe jönni egymással.

*ÉRINTKĚZÉSPONT
(érintkězés-pont) ösz. fn. Azon pont, melyen két test egymást érinti, egymáshoz ér. Átv. ért. oly tárgy vagy ügy, melynél fogva két vagy több lény viszonyba jön egymással. Jobb külön írni mind a két szót (mint általában mindenütt, hol hosszúra nyulnának az egyes szók), ekképen: érintkezési pont.

*ÉRINTKĚZIK
(ér-in-t-kěz-ik) k. m. érintkěztem, ~tél, ~ětt. Egyik a másikat viszonyosan érinti, illeti. Tolongásban érintkeznek a jövők-menők. Átv. ért. viszonyba jön egymással. A szomszédok gyakrabban érintkeznek egymással. Én soha sem érintkeztem vele.

*ÉRINTŐ
fn. tt. érintő-t. Egyenes vonal, mely a körívet kivülről valamely ponton érinti a nélkül, hogy azt általmetszené. (Tangens). Mértani műszó.

*ÉR-KÁVÁS
l. KÁVÁS.

*ÉRKĚZÉS
(ér-kěz-és) fn. tt. érkězés-t, tb. ~ěk. 1) Jövetel, jövés, megjövés, valahonnan bizonyos helyre eljutás. Haza érkezés. Városba érkezés. Megérkezés. Visszaérkezés. Aláérkezés. 2) Állapot, midőn valamire időnk van, időnk jut, midőn ráérünk valamire. Ha érkezésem leend, eljövök. Most épen nincs érkezésem sétálásra.

*ÉRKĚZET
(ér-kěz-et) fn. tt. érkězet-ět. 1) Jövet, jövetel (elvont ért. véve). 2) Idő valamely dologra. Ha érkezeted lesz, jőj hozzám.

*ÉRKĚZIK
(ér-kěz-ik) k. m. érkěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Közeledik, jő, megjő, bizonyos pontra, helyre jut, eljut. Már érkeznek az elszállásozott katonák. Estve érkeztünk a faluba. Végre elérkeztünk czélunkra. Fölérkezni a hegytetőre. Aláérkezni a völgybe. Kiérkezni az erdőből. Visszaérkezni a háboruból szerencsésen. Érkeznek a hajók, a tábori társzekerek. 2) Valamire ideje van, s ekkor felható ragú neveket vonz. Alig érkezik evésre, annyi a dolga. Szegény ember nem érkezik sétálgatásra. Majd ha rá érkezem.

*ÉRKĚZŐ
(ér-kěz-ő) mn. tt. érkěző-t. Közeledő, jövő, megjövő. Kimenni az érkező vendégek elébe. Várva várni a harczból érkező testvért.

*ÉR-KÖRÖS
l. KŐRÖS.

*ÉRKÖTŐ
(ér-kötő) ösz. fn. Pólyanemű ruha, melylyel a sebészek érvágás után bekötik a felmetszett helyet.

*ÉRLEL
(ér-lel v. ér-el-el) áth. m. érlel-t. 1) A régieknél am. valamit elér, illet, megillet, tapint. Ezen értelemben jelenleg nem divatozik. 2) Eszközli, hogy valami érjék, megérjék. A nap heve érleli a gyümölcsöt. A tartós meleg nyár korábban megérleli a szőlőt. V. ö. ÉRIK.

*ÉRLELÉS
(ér-l-el-és) fn. tt. érlelés-t, tb. ~ék. Valaminek érő, vagy érett állapotra segélése, juttatása. Az üvegházak, melegágyak elősegítik a növények, vetemények érlelését. V. ö. ÉRIK.

*ÉRLELŐ
(ér-l-el-ő) mn. tt. érlelő-t. Ami valaminek érését előmozditja, segíti. Gyümölcsérlelő napsugarak. Eczetérlelő meleg. V. ö. ÉRIK, ÉRÉS.

*ÉRLELŐÍR
(érlelő-ír) ösz. fn. Írféle kenőcs, gyógyszer, mely a sebet, daganatot, keményedést eloszlatja, meglágyítja.

*ÉRLOB
(ér-lob) ösz. fn. A vérérnek gyuladása. V. ö. VÉRÉR és GYULADÁS.

*ÉRLÜKKÖDÉS
(ér-lükködés) ösz. fn. A vérereknek rendetlen s erősebb lüktetése, verése.

*ÉRMELLÉK
(ér-mellék) ösz. fn. Az Ér folyó mentében fekvő vidékek, különösen Bihar megyében. Érmelléki bor. Érmelléki bakator.

*ÉRMETSZÉS
(ér-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn az eret megvágják, hogy vért ereszszenek belőle; érvágás, érnyitás.

*ÉR-MINDSZENT
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Ér-Mindszent-ěn, ~re, ~ről.

*ÉRNYOMASZ
(ér-nyomasz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel bizonyos műtételekben az eret öszveszorítják. (Tourniquet). Csatos, kettős csatos, csavaros, egyszerű peczkes, görge, hengeres, tábori érnyomasz.

*ÉRÖMLEG
(ér-ömleg) ösz. fn. A vérerekből kiömlött vér.

*ÉRÖMLENY
(ér-ömleny) l. ÉRÖMLEG.

*ÉRÖMLÉS
(ér-ömlés) ösz. fn. A vérnek rendetlen állapota, midőn az érből kiömlik.

*ÉRPÓLYA
(ér-pólya) ösz. fn. l. ÉRKÖTŐ.

*ÉRRESZKETÉS
(ér-rěszketés) ösz. fn. A vérjárásnak rendetlen állapota, midőn az erekben reszketve foly, vagyis az ereket reszketteti.

*ÉRSAJTÓ
(ér-sajtó) ösz. fn. l. ÉRNYOMASZ.

*ÉRSEK
(az archiepiscopus hellen-latin szóból öszvehuzott franczia archeveque-hez áll legközelebb, a törökbe is átment: irsek) fn. tt. érsek-ět. Eredeti ért. am. főpüspök, régiebb egyházi nyelven metropolita, azaz, valamely országnak vagy tartománynak fővárosában vagy valamely nevezetesebb városában lakó püspök, ki feje ugyanazon ország- vagy tartományban lakó más püspököknek. Ilyen Magyarországban, az esztergami érsek, ki egyszersmind primás (elsőd, áldornagy), továbbá a kalocsai és egri érsekek, Horvát országban a zágrábi, úgy Erdélyben az egyesült görög szertartásu fogarasi-érsekek. Ez sem volt a Pál érsek (Széchenyi) udvarában. Km.

*ÉRSEKI
(érsěk-i) mn. tt. érséki-t, tb. ~ek. Érseket illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Érseki méltóság, palást, czím, jogok. Érseki uradalom. Érseki város. Érseki nemesek.

*ÉRSĚKILEG
(érsěk-i-leg) ih. Érseki módon, érsek módjára.

*ÉRSEKLÉL
falu Komárom megyében; helyr. Érseklél-~n, ~re, ~ről.

*ÉRSÉKSÉG
(érsék-ség) fn. tt. érsékség-~t. 1) Érseki méltóság, hivatal. Érsekségre jutni. Érsekségbe beigtatni valakit. 2) Azon tartomány, melynek püspökei bizonyos tekintetben az érsek alá vannak rendelve. 3) Szorosb ért. érseki megye. Esztergomi érsekség. 4) Érseki palota.

*ÉRSĚKSÉGI
(érsěkség-i) mn. tt. érsěkségi-t, tb. ~ek. Érsekséget illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó.

*ÉRSEKUJVÁR
(Érsek-uj-vár) ösz. fn. tt. ~t, helyviszonyragokkal: ~ra, ~on v. ~ott, ~ról; használtatik tájdivatosan: ba, ban, ból ragokkal is.
Alsó Nyitravármegye mezővárosa, melynek főurasága az esztergomi érsek.

*ÉRSEKUJVÁRI
(érsek-uj-vári) ösz. mn. Érsekujvárba való, arra vonatkozó. Érsekujvári születés. Érsekujvári vasuti állomás.

*ÉR-SELIND
l. SELIND.

*ÉR-SEMLYÉN
l. SEMLYÉN.

*ÉRSÉRV
(ér-sérv) ösz. fn. l. ÉRSZAKADÁS.

*ÉRSZAKADÁS
(ér-szakadás) ösz. fn. Sérülés a mag- vagy ondóedényekben, mely a vér öszvetolulásából szokott támadni.

*ÉR-SZENT-KIRÁLY
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Ér-Szent-Király-on, ~ra, ~ról.

*ÉR-SZODORÓ
l. SZODORÓ.

*ÉRSZORÍTÓ
(ér-szorító) ösz. fn. l. ÉRNYOMASZ.

*ÉRSZÖKÉS
(ér-szökés) ösz. fn. A vérnek mozgása a vérérben, mely visszahatólag történik. (Pulsus). Rendes, rendetlen, sebes, lassú, egyirányos, akadozó érszökés. Megtapintani az érszökést. Az érszökésből megismerni a betegség állapotát.

*ÉRSZÜKÜLET
(ér-szükület) ösz. fn. Az éredények megszorulása, öszvehuzódása.

*ÉRT (1)
(ér-t) áth. m. értětt. htn. ~ni (ritkán), v. ~eni, par. ~s. 1) Valamit észszel felfog, fölér, tudja, mit jelent. Érteni az eléadott leczkét. Érteni a tanitó beszédét. Érteni az idegen nyelveket. Én nem értelek tégedet. Értem, amit mondanak, de nem tudok rá felelni. 2) Hallással felfog. Értetted, amit mondottam? Értettem uram. A nagy zaj miatt nem értem, mit beszélnek. 3) Gondol, vél. Én nem úgy értettem, mint te gondolod. Te egészen másra értetted a dolgot. Egyet érteni valakivel. Szép dolog, mikor a száj és szív egyet értenek. (Km.) Értik egymást. 4) Közelitő ragu névvel am. valamihez tud, valamiben jártas, tapasztalt, gyakorlott, ügyes. Érteni a házi gazdasághoz. Ért hozzá, mint tyúk az ábéczéhez, vagy hajdú a harangöntéshez. (Km). Ejh, mit értesz te ahhoz. 5) Felható ragu névvel am. felfogja, mire vonatkozik a dolog. Magára érteni a mondottakat. R á-rá, értsd rá v. fogd rá. (Km.) 6) A nyelvekre vonatkozólag am. tud. Ért magyarul, németül, fruncziául. Öszvetételei: Elérteni a példázgatást. Megérteni a homályos beszédet. Egyik tudatlan hamarabb megérti a másikat. (Km.). Odaérteni. Ezt is odaértettem a többi közé.

*ÉRT (2)
(ér-t) l. ÉRETT.

*~ÉRT
(ér-t v. ér-ětt) névrag, mely vastag és vékonyhangu szókhoz változatlanul járul: hal-ért, bor-ért, fegyver-ért, tőr-ért. Személyragozva: ért-em, ~ed, ~e, v. érětt-em, ~ed, ~e stb. Midőn rövid hangzón végződő névhez járul, a név véghangzója tetszés szerint megnyujtatik, vagy röviden hagyathatik, pl. véreért v. véréért, barátságaért v. barátságáért, kamaraért v. kamaráért, amidőn természet szerint a jobb hangzásuakat vagyis változatosbakat kell használni, így: véreért, barátságaért, kamaráért jobbak, mint társaik. Istennek országaért. Tatrosi cod. A köznép nyelvében a t többnyire elmarad: aranyér(t), ezüstér(t), ruháér(t), miér(t), azér(t). 1) Járul bizonyos értéket, árt, becset tartalmazó nevekhez, midőn azok csere, megváltás, érdem, díj, jutalom, illetőleg büntetésképen valami hasonló értéküvel viszonoztatnak. E lovat száz forintért adom. Ajándékért ajándékot kapni. Borjuért csikót adtak neki. E kötet bankjegyért ezüstöt kérek. A vett jószágért fizetett ezer forintot. Bérért szolgál. Szemet szemért, fogat fogért. Bűneiért szenved, lakol. Jó tetteért jutalmat, dicséretet nyer. Különösebben vonzatik oly igéktől és nevektől, melyek helyettes viszonzásra vagy cselekvésre vonatkoznak. Fiáért fizet, barátjaért kezeskedik, jót áll. Ő felel érte. Mindenért ő lesz felelős. Beteg társaért is dolgozik. 2) Jelent eredtető vagy végokot, vagyis azon tárgy nevéhez járul, mely miatt vagy végett valami történik. Az ebet is megbecsülik az uráért (miatt). Kegyelemért esedezik = végett. Pénzért lótfut = a végett, hogy pénzt kapjon. Borért küldik = a végett, hogy bort hozzon.
Ezen rag, véleményünk szerint, az ér igének származéka, s tulajdonkép oly nemű határozó, mint kivált (kiválik) mindjárt (jár), nézt (néz). Ezek és ilyenek a múltidő részesülőjével illetőleg az igenévvel azonosak, s fölveszik a személyragot, pl. jött ment ember, jöttöm mentem előtt, jöttömkor, mentemkor; régiesen att ett, képzővel, pl. a müncheni codexben: "Es látá satanást mennyből lehullatta" (cadentem) = lehullva a multban. "Hallék őt beszélette" (loquentem) = beszélve a multban. "Láttunk tégedet éhezetted" (esurientem) = éhezve a multban. Ragozatlanul: hullatt, beszélett, éhezett v. hullt, beszélt, éhezt, honnan: hulltában, beszéltében, éheztében. Ma is mondjuk: haza menet (= menett) vagy mentemben meglátogattam. E hasonléknál fogva az ér ige, midőn = valet, pretium habet mult részesülőben ér-t v. ér-ett am. ér-ve (aliquid valendo, pretium habendo), és így ha péld. azt mondjuk: aranyért ezüstöt kapott, am. aranyérő, aranyértékü ezüstöt, ételért pénzt adott am. pénzt, melyet az étel ér. Ezen alapeszméből értelmezhetők az ért ragnak azon jelentései, melyek árra, értékre, érdemre, becsre, illetőleg adásvevésre, cserére, váltságra vonatkoznak.
De az ér ige ezt is jelenti: pervenit, pertingit, pl. haza ér, városba ér, czélhoz ér. Innen értelmezhető másik jelentésében az eredtető okot, végokot, végczélt jelentő ért, mely ennyit tesz: bizonyos dolog felé eredve, oda jutva, azt érintve; mint a 2-dik pont alatti példákból és hasonlókból kitünik.

*ÉR-TARCSA
l. TARCSA.

*ÉRTÉK
(ér-t-ék, mint: mér-ből, mér-t-ék) fn. tt. érték-ět. 1) Áltatán, valamely tárgynak, árunak becse, becsmása; amit valamely tárgy vagy áru ér. Nagy érték, kis érték. Semmi értékkel nem bir. Megbecsülni a háznak, jószágnak értékét. Értéken alul, vagy fölül, vagy érték szerént venni valamit. Különösen. 2) A pénznek becse, bizonyos láb szerént mérve. Bécsi érték. Conventiós érték. 2) Vagyon, jószág, birtok, mennyire semmi teher nem fekszik rajta. Értéke százezer forintot meghalad. Egész értéke néhány szilvafából és egy rongyos házból áll. Sok érdemes legény, mert értéke szegény, fogja az eke szarvát. (Km.) 3) A kereskedői, és hasonló könyvekben azon oldal, hová a követelések jegyeztetnek föl. Értékül írni valamit.

*ÉRTÉKBÉLYEG
(érték-bélyeg) ösz. fn. Bélyeg az árukon, mely azok értékét jelenti.

*ÉRTÉKDÚS
(érték-dús) ösz. mn. Minek nagy értéke, becse van; a maga nemében drága.

*ÉRTÉKĚS
(ér-t-ék-ěs) mn. tt. értékěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A maga nemében becses, drága sokat érő.

*ÉRTÉKĚSÍT, ÉRTÉKĚSIT
(ér-t-ék-ěs-ít) áth. m. értékěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Értékessé tesz. A parragföldet mivelés által értékesíteni. 2) Becset ad valaminek. Aláírással értékesíteni a szerződésben ajánlott mennyiséget, a váltót. 3) Valamit a kereskedői könyvbe érték gyanánt bejegyez. Másképen: értékez.

*ÉRTÉKĚSSÉG
(ér-t-ék-ěs-ség) fn. tt. értékěsség-ět. Értékes állapota vagy tulajdonsága valaminek.

*ÉRTÉKETLEN
(ér-t-ék-etlen) mn. tt. értéketlen-t, tb. ~ěk. Érték nélküli, minek becse nincs, mi semmit sem ér. Értéketlen bankjegyek. Értéketlen hamis pénz. Értéketlen parrag-, mocsárföldek. V. ö. ÉRTÉK. Határozóilag am. értéketlenül, érték nélkül.

*ÉRTÉKĚZ
(ér-t-ék-ěz) áth. mult: értékěz-tem, ~tél, ~ětt; htn. ~ni. l. ÉRTÉKESÍT.

*ÉRTEKĚZÉS
(ér-t-e-kěz-és) fn. tt. értekězés-t, tb. ~ěk. 1) Tárgyalás valamely tudományos dologról. Nyelvtudományi, történeti, vegytani, szépműtani értekezés. 2) Viszonyos fejtegetéssel, szóváltással járó meghányása, vitatása valaminek a végett, hogy az illetők bizonyos eredményben megállapodjanak. A gyűlés előtt értekezést tartani. (Conferentia). 3) Szélesb ért. beszélgetés, szóváltás valamely ügyben.

*ÉRTEKĚZET
(ér-t-e-kěz-et) fn. tt. értekězet-ět. Értekezés elvont értelemben, értekezés eredménye.

*ÉRTEKĚZIK
(ér-t-e-kěz-ik) k. m. értekěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Gondolatait, ismereteit, véleményét valamely tudományos tárgyról, vagy más ügyről eléadja, másokkal közli. Értekezni a legujabb vegytani találmányokról. Értekezni a jövő gyülésen eléfordulandó inditványról. 2) Valakivel bizonyos tárgyról szóváltásba ereszkedik. Értekezni a gazdatisztekkel az új gazdasági rendszerről. Épités előtt értekezni az illető mesteremberekkel. Régente, pl. a Nádor-codexben am. értesűl: Róla megérteközvén.

*ÉRTEKĚZLET
(ér-t-e-kěz-let) fn. tt. értekězlet-ět. A hivatalos szótárban am. conferentia, vagyis tanácskozás, értekezés az ország belső és külső ügyeit illetőleg. Másnemű kölcsönös tanácskozásról is mondhatjuk. Így nevezik magát a tanácskozó vagy értekező gyülekezetet is, azaz annak tagjait öszvesen véve.

*ÉRTEKĚZLETI
(ér-t-e-kěz-let-i) mn. tt. értekezleti-t, tb. ~ek. Értekezletet illető, arra vonatkozó. Értekezleti főkormánytanácsos. V. ö. ÉRTEKĚZLET.

*ÉRTEKĚZŐDÉS
(ér-t-ek-ěz-őd-és) fn. tt. értekěződés-t, tb. ~ěk. 1) Kérdezősködés, tudakozódás a végett, hogy valami iránt tisztába jőjünk. 2) Kölcsönös egyetértés vagy megegyezés végetti szóváltás, tanácskozás.

*ÉRTEKĚZŐDIK
(ér-t-e-kěz-őd-ik) k. m. értekěződ-tem, ~tél, ~ött. 1) Kérdezősködik, tudakozódik valami iránt, hogy mibenlétéről tisztába jőjön. 2) Viszonyos egyet értés vagy megegyezés végett valakivel szót vált, tanácskozik.

*ÉRTEKĚZŐSKÖDIK
(ér-t-e-kěz-ő-ös-köd-ik) l. ÉRTEKĚZŐDIK.

*ÉRTÉKSZABÁS
(érték-szabás) ösz. fn. A becsülésnek azon neme, mely valamely tárgynak, pénznek, árúnak értékét meghatározza.

*ÉRTÉKTELEN
(ér-t-ék-telen) mn. tárgyeset ~t, többes: ~ěk. Minek értéke nincs, különösen becs nélküli. Értéktelen pénz. l. ÉRTÉKETLEN.

*ÉRTÉKTELENÍT, ÉRTÉKTELENIT
(ér-t-ék-telen-ít) áth. m. értéktelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Értéktelenné tesz; valaminek becsét elveszi, megsemmisíti. Értékteleníteni bizonyos évek után a bankjegyeket.

*ÉRTÉKTELENÜL
(ér-t-ék-telen-ül) ih. Érték nélkül; értékét vesztve.

*ÉRTÉKTELENŰL, ÉRTÉKTELENÜL
(ér-t-ék-telen-űl) önh. mult ~t. Értéktelenné lesz, értékét, becsét veszti; értéke, becse megsemmisűl.

*ÉRTÉKVÁLTÓ
(érték-váltó) ösz. fn. Amely egy másik váltó értéke helyett viszonosan adatik. Máskép: viszonváltó. Váltójogi műszó. (Gegenwechsel). Különbözik a viszváltótól (Rückwechsel).

*ÉRTELĚM
(ér-t-el-ěm) fn. tt. értelmet, tb. értelmek. 1) Észtanilag s általán véve azon tehetség, melynél fogva fogalmat képezünk, itélünk, és következtetünk. (Intellectus). 2) Különösen tehetség, mely által a tárgyakat megismerjük. (Facultas cognoscendi). 3) Az észmüveltségnek bizonyos foka, mely több és alaposabb ismeretekre mutat. (Intelligentia). 4) Beszédnek, példának, jegynek stb. jelentése. Ezen mondatnak két értelme vagyon. Némely jelképek értelmét nehéz kitalálni. Hieroglyphek értelme. Világos, homályos, kétes értelemmel biró példabeszéd. Szorosabb, tágasabb értelem. A többi jelentéstől megkülönböztetés végett máskép: értemény. 5) Vélemény, gondolat. Ti mindnyájan egy értelemben vagytok. Mi más értelemmel vagyunk ezen tárgy iránt. Sok fő, sok értelem. (Km).

*ÉRTELMES
(ér-t-el-m-es) mn. tt. értelmes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Könnyü felfogásu, itélő, és következtető tehetséggel biró. Értelmes ember. 2) A tárgyhoz, dologhoz tudó, értő. 3) Világos, könnyen felfogható. Értelmes előadás, beszéd.

*ÉRTELMESEN
(ér-t-el-m-es-en) ih. Könnyen felfoghatólag. Értelmesen ír, beszél.

*ÉRTELMESSÉG
(ér-t-el-m-es-ség) fn. tt. értelmesség-~t. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki a dologhoz tud, ért. 2) Világosság a tárgyak felfogásában, előadásában. Beszéd értelmessége. Különbözik: értelmiség.

*ÉRTELMETLEN
(ér-t-el-m-etlen) mn. tt. értelmetlen-t, tb. ~ěk. 1) Értelmi tehetség nélkül szűkölködő, kinek felfogó, itélő, és következtető tehetsége nincsen. 2) Akit v. mit érteni nem lehet; minek jelentése nincs. Értelmetlen zavaros beszéd. Értelmetlen jegyek, példák. Határozóilag am. értelmetlenül, értelem nélkül.

*ÉRTELMETLENSÉG
(ér-t-el-m-etlen-ség) fn. tt. értelmetlenség-ět. 1) Értelemnek, mint elmetehetségnek hiánya. V. ö. ÉRTELEM. 2) Valamely dolog jelentésének homályos volta.

*ÉRTELMETLENÜL
(ér-t-el-m-etlen-ül) ih. 1) Értelmi tehetség nélkül; a dologhoz nem értőleg. Értelmetlenül beleszólani a tanácskozásba. 2) Oly homályosan és zavarosan, minél fogva a dolog jelentését kivenni nem lehet; bizonyos jelentés nélkül.

*ÉRTELMEZ
(ér-t-el-m-ez) áth. m. értelmez-tem, ~tél, ~ětt. Valaminek értelmét, jelentését fejtegeti, magyarázza (explicat). Értelmezni az egyes szók különféle természetét, tulajdonságait, jelentését. Különösen valamely jeles irót, szerzőt, törvénykönyvet stb. világositó jegyzetekkel ellát (commentatur). Cicerót, Horáczot, a váltójogot értelmezni.

*ÉRTELMEZÉS
(ér-t-el-m-ez-és) fn. tt. értelmezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit értelmezünk. V. ö. ÉRTELMEZ. Szók, mondatok, jeles írók értelmezése.

*ÉRTELMEZŐ
(ér-t-el-m-ez-ő) mn. tt. értelmező-t. Valaminek értelmét, jelentését, tulajdonságait fejtegető, magyarázó. Értelmező szótár. Világosan, tudományosan értelmező tanár.

*ÉRTELMI
(ér-t-el-m-i) mn. tt. értelmi-t, tb. ~ek. Értelemre vonatkozó, értelemtől eredő. Értelmi fogalom. Értelmi erő, gyöngeség. Értelmi működés.

*ÉRTELMISÉG
(ér-t-el-m-i-ség) fn. tt. értelmiség-ět. Öszves értelem; értelmi erő; értelmes férfiak öszvege. Magyarhonban az értelmiség nem csekélyebb mint sok más híresebb országokban. Pest megye értelmisége, N-t ohajtja alispánnak.

*ÉRTÉLY
(ér-t-ély) fn. tt. értély-t, tb. ~ěk. Valamely fogalomnak szabatos meghatározása, melynél fogva azt minden mástól meg lehet különböztetni. (Definitio in abstracto). Újabb alkotásu szó.

*ÉRTÉLYĚZ
(ér-t-ély-ěz) áth. m. értélyěz-tem, ~tél, ~ětt. Valamely fogalmat oly szabatosan meghatároz, hogy azt minden egyébtől meg lehessen különböztetni. (Definire).

*ÉRTÉLYĚZÉS
(ér-t-ély-ěz-és) fn. tt. értélyězés-t, tb. ~ěk. Valamely fogalomnak szabatos meghatározása. (Definitio in concreto).

*ÉRTEMÉNY
(ér-t-e-mény) fn. tt. értemény-t, tb. ~ěk. 1) Régiebb ért. dolog, mesterség, melyhez valaki ért. Olyan szó, mint tudomány. 2) Újabb ért. valaminek jelentése, magyarázata, megfejtése. 3) Némelyek szerént: határozatok, fogalmak, melyeknél fogva bizonyos tárgyat minden másoktól megkülönböztetünk. (Notio in abstracto).

*ÉRTEMÉNYĚZ
(ér-t-e-mény-ěz) áth. m. érteményěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valaminek értelmét, érteményét, jelentését eléadja, fejtegeti. Érteményezni a tanítványoknak a kézikönyvben foglalt tanokat. (Explicat). 2) Némelyek szerént: valamely tárgyat meghatároz (definit). Észtanilag, vagy szónokilag érteményezni valamit. Ez utóbbi újabb kifejezéssel: értélyez.

*ÉRTEMÉNYĚZÉS
(ér-t-e-mény-ěz-és) fn. tt. érteményězés-t, tb. ~ěk. 1) Valamely tárgy jelentésének, értelmének fejtegetése, felvilágosítása, magyarázása. 2) Különösen, a tárgynak bizonyos különböztető jegyek általi meghatározása. (Definitio concrete sumta). Máskép: értélyezés.

*ÉRTÉNY
falu Tolnamegyében; helyr. Értény-be, ~ben, ~ből.

*ÉRTÉS
(ér-t-és) fn. tt. értés-t, tb. ~ěk. 1) Valamely dolog jelentésének felfogása, tudása. Ezen jegyek értése nagy munkába kerűl. 2) Tudomás, hallomás. Értésedre adom. Értésemre esett. Ha értésedre jönne, tudasd velem is.

*ÉRTESÍT, ÉRTESIT
(ér-t-es-ít) áth. m. értesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Leható ragu neveket vonz, s am. valamiről felvilágositást ad; útmutatással szolgál, (informat). Értesíteni az illető felet a per mibenlétéről. Értesíteni az előljáróságot a helyben csavargó tolvajokról. Távollétedről, kérlek, értesíts bennünket.

*ÉRTESÍTÉS, ÉRTESITÉS
(ér-t-es-ít-és) fn. tt. értesítés-t, tb. ~ěk. Értésre adás, jelentés, tudósítás. Különösen nyomtatott hirdetmény, mely a közönséggel valamit tudat, (informatio). Maga azon személy vagy irat, mely ily értesitést ad: értesitő.

*ÉRTESÍTŐ, ÉRTESITŐ
(1), (ér-t-es-it-ő) mn. tt. értesítő-t. Tudósító, hirdető, jelentő, értésre adó. Értesitő válasz, levél, hirdetmény.

*ÉRTESITŐ (2)
(l. föntebb) fn. tt. értesitő-t. Nyilvános lap, mely különféle hirdetményeket, tudósitásokat, jelentéseket közül.

*ÉRTETLEN
(ér-t-etlen) mn. tt. értetlen-t, tb. ~ěk. 1) Tudatlan, ki a dologhoz nem ért, nem tud. Értetlen ember. 2) Amit nem lehet érteni, homályos értelmü, jelentésü. Értetlen beszéd, irásmód.

*ÉRTETLENKĚDIK
(ér-t-etlen-kěd-ik) k. m. értetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Értetlen, azaz tudatlan módon viseli magát; oktalanul, értelem nélkül, homályosan, zavarosan beszól, ir. (Élt ez igével Telegdi, Felelet 68. l.)

*ÉRTETLENSÉG
(ér-t-etlen-ség) fn. tt. értetlenség-ět. 1) A dologhoz nem tudás, nem értés; tudatlanság. 2) Homályosság valamiben.

*ÉRTETLENÜL
(ér-t-etlen-ül) ih. A dologhoz nem tudva. Homályosan.

*ÉRTETŐDIK
(ér-t-et-őd-ik) belsz. Ezen igével hibásan élnek némelyek értődik v. értetik helyett. Amaz oly hibás, mint: mondatódik, tudatódik, mondatik, tudatik helyett. Roszul van tehát: ez magában értetődik, hanem: magában értetik vagy értődik. V. ö. ÉRTŐDIK.

*ÉRTHET
(ér-t-het) tehető ige, m. érthet-tem, ~tél, ~ětt, par. érthess. Tárgyesetet, és kiható ragú neveket vonz, s am. valaminek értelmét, jelentését felfoghatja. Oly világosan szólt, hogy kiki érthette. A mondottakból sokat érthetsz. Mit sem érthetek beszédéből. Leányának szólott, de a menye is érthet belőle (km.). Néha az alatt határozóval is jár. Mit érthetsz alatta? Öszvetéve lásd: ELÉRTHET, MEGÉRTHET, RÁÉRTHET.

*ÉRTHETETLEN, ÉRTHETLEN
(ér-t-het-[et-]-len) mn. tt. érthetetlen-t, tb. ~ěk. Amit érteni nem lehet; amit homályossága miatt felfogni képesek nem vagyunk. Érthetetlen beszéd. Határozóilag am. érthetetlenül.

*ÉRTHETETLENSÉG, ÉRTHETLENSÉG
(ér-t-het[-et]-len-ség) fn. tt. érthetetlenség-ět. Beszédnek, irásmódnak, példázatnak, jelnek stb. azon tulajdonsága, melynél fogva annak értelmét, jelentését kitudni, felfogni nem lehet.

*ÉRTHETETLENÜL, ÉRTHETLENÜL
(ér-t-het-[et-]len-ül) ih. Oly homályosan, zavarosan, vagy elvontan, hogy érteni, felfogni, jelentését eltalálni nem lehet. Érthetetlenül beszélni, irni.

*ÉRTHETŐ
(ér-t-het-ő) mn. tt. érthető-t. Amit érteni lehet; világos eléadásu, könnyen felfogható. Érthető módszerrel előadni az iskolai tanulmányokat.

*ÉRTHETŐEN
(ér-t-het-ő-en) ih. Világos, tiszta eléadással, jelentéssel, melyet meg lehet érteni, föl lehet fogni. Érthetően beszélni, magyarázni. Érthetően elmondtam véleményemet.

*ÉRTHETŐKÉPEN, ÉRTHETŐLEG
l. ÉRTHETŐEN.

*ÉRTHETŐSÉG
(ér-t-het-ö-ség) fn. tt. érthetőség-~t. Beszédnek, eléadásnak, példázatnak, jelnek stb. azon tulajdonsága, melynél fogva értelmét, jelentését föl lehet fogni, el lehet találni.

*ÉRTŐ
(ér-t-ő) fn. tt. értő-t. Személy, ki valamihez ért, tud, ki a dolgot akár elméletileg, akár gyakorlatilag ismeri. Műértő, szakértő, hozzá értő.

*ÉRTŐDIK
(ér-t-őd-ik) belsz. m. értőd-tem, ~tél, ~ött. Önmagában, minden más hozzájárulása nélkül világos. Ez magában v. magától értődik. A mondottakból önként értődik. Tulajdonképen az önként, magában vagy magától szók el is maradhatnának, mert értődik egyedűl is benfoglalja amazok jelentését, mivel mindazáltal a beszédsuly többnyire rajtok fekszik, világosan is ki szoktak fejeztetni. Némelyek külszenvedőt használnak: (magában v. magától, v. önként) értetik, mivel nézetök szerént mégis nem a dolog érti maga magát, - pedig ez volna az 'értődik' igazi jelentése, - hanem mások értik azt ön magában. Azonban záródik, ütődik s több hasonlók értelme sem zárja ki, hogy a záródás, ütődés valamely más, de világosan ki nem fejezett októl ered.

*ÉRTŐLEG
(ér-t-ő-leg) ih. 1) A dolgot tudva, a dologhoz értve. Értőleg szólani valamihez. 2) Felfoghatólag, világosan. Értőleg adni elé véleményét.

*ÉRÜLKÖZÉS
(ér-ül-köz-és) fn. tt. érülközés-t, tb. ~ěk. Két vagy több testnek viszonyos egymást érintése, érintkezés.

*ÉRÜLKÖZIK
(ér-ül-köz-ik) k. m. érülköz-tem, ~tél, ~ött. Egymással viszonyos érintésbe jön, egyik a másikat érinti, illeti. Némelyek által ujabb időben megkisértett, de nem egészen helyes származtatásu szó, mert a kozik, közik ragok csak átható igékhez járulnak, minthogy természetöknél fogva közép igéket alkotó ragok levén, közép igét alkotni közép igéből vagy önhatóból (mivel mindkettő csak állapotot, lételt jelent), természet elleni. Már pedig érül mint átható ige nem létezik, s ha oly szó léteznék is, ez csak önható volna. Törülközik is jobban törőlközik, és töről átható ige.

*ÉRÜTÉS
(ér-ütés) ösz. fn. l. ÉRSZÖKÉS. Kimaradó, elnyomott, kettős, különböző, nődöző, fogydozó, egyforma, egyenletlen érütés.

*ÉRV
(ér-v) fn. 1) Alap ok, melylyel az okoskodásban élünk, hogy általa valamit bebizonyitsunk. (Argumentum). 2) l. ÉRVÉNY.

*ÉRVÁGÁS
(ér-vágás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn az eret megmetszik, s belőle vért eresztenek.

*ÉRVÁGÓ
(ér-vágó) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel vérbocsátás végett az eret megmetszik. Jelent személyt is, aki eret vág.

*ÉRVÁGÓ-SZEREK
(ér-vágó-szerek) ösz. fn. Érvágáshoz való egész sebészi készület.

*ÉRVAS
(ér-vas) ösz. fn. l. ÉRVÁGÓ.

*ÉRVÉNY
(ér-vény v. ér-v-ény) fn. tt. érvény-t, tb. ~ěk. Valamely tárgynak azon állapota, belső minősége, melynél fogva valamit ér, annak sikere, foganata, ereje van. Szerződés, tanuság érvénye. V. ö. ÉRVÉNYES. Származékaival együtt újabb alkotásu szó. (Fogarasitól).

*ÉRVÉNYĚS
(ér-vény-ěs) mn. tt. érvényěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Érvénynyel biró. V. ö. ÉRVÉNY. Használják különösen jogi tekintetben, s am. a törvények vagy szokás által kiszabott mind külső, mind belső kellékekkel ellátott. Érvényes oklevelek, tanuvallomások, végrendeletek stb.

*ÉRVÉNYĚSEN
(ér-vény-ěs-en) ih. Oly móddal, kellékkel, hogy érvényes legyen, azaz a törvény által megszabott kellékekkel birva.

*ÉRVÉNYĚSÍT, ÉRVÉNYESIT
(ér-vény-ěs-ít) áth. m. érvényěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Érvényessé tesz, nyilatkoztat. V. ö. ÉRVENYES. Érvényesíteni valamely okiratot, szerződést.

*ÉRVÉNYĚSÍTÉS, ÉRVÉNYĚSITÉS
(ér-vény-ěs-ít-és) fn. tt. érvényěsítés-t, tb. ~ěk. Érvényessé tétel.

*ÉRVÉNYĚSSÉG
(ér-vény-ěs-ség) fn. tt. érvényěsség-ět. Tulajdonsága valaminek, melynél fogva az a törvényben vagy szokás által meghatározott mindennemű kellékekkel el van látva. Váltó levél érvényessége. Bizonyos személyek által kiadott kötleveleknek nincs érvényessége. V. ö. ÉRVÉNYĚS.

*ÉRVÉNYTELEN
(ér-vény-telen) mn. tt. érvénytelen-t, tb. ~ěk. Minek érvénye nincs; mi a törvényszabta kellékekkel nem bír. Érvénytelen végrendelet, szerződés. Határozóilag am. érvénytelenül.

*ÉRVÉNYTELENSÉG
(ér-vény-telen-ség) fn. tt. érvénytelenség-ět. Azon tulajdonságok hiánya, melyeket bizonyos tárgyakra nézve a törvény vagy köz szokás meghatározott, hogy sikerök, foganatjok legyen.

*ÉRVÉNYTELENĚDIK
(ér-vény-telen-ěd-ik) k. m. érvényteleněd-tem, ~tél, ~ětt. l. ÉRVÉNYTELENŰL.

*ÉRVÉNYTELENÍT, ÉRVÉNYTELENIT
(érvény-telen-ít) áth. m. érvénytelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Érvénytelenné tesz, vagy nyilatkoztat. V. ö. ÉRVÉNYTELEN. Az örök eladást, végrendeletet érvényteleníteni.

*ÉRVÉNYTELENITÉS
(ér-vény-telen-ít-és) fn. tt. érvénytelenítés-t, tb. ~ěk. Érvénytelenné tétel vagy nyilvánitás.

*ÉRVÉNYTELENÜL
(ér-vény-telen-ül) ih. Érvény nélkül, a törvényszabta kellékek hijával.

*ÉRVÉNYTELENŰL
(mint föntebb) önh. m. érvénytelenül-t. Érvénytelenné lesz v. válik.

*ÉRVERÉS
(ér-verés) ösz. fn. A vérnek mozgása, szökdelése az ütérben, érszökés.

*ÉRVÍZ
(ér-víz) ösz. fn. Érből, forrásból fakadó víz, forrásvíz.

*ÉRVIZSGÁLAT
(ér-vizsgálat) ösz. fn. Az ütérnek kórisme végetti megtapintása.

*ÉRZ
(ér-ěz) áth. l. ÉRĚZ.

*ÉRZÉK
(ér-z-ék) fn. tt. érzék-ět. 1) A lélek tehetsége és műszere, melynek segedelmével a külső és belső benyomásokat észreveszi. Az embernek öt érzéke van: látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás érzéke. Valamit érzékek által felfogni, észrevenni. Finom, tompa, éles érzékkel bírni. Érzék nélküli ember. Valakinek érzékeire hatni. Érzék nélkül fekünni, lenni. 2) Különösen azon belső képesség, mely a legkisebb változásokat észreveszi. Éles belső érzék. Továbbá azon természeti hajlam, melynél fogva bizonyos benyomások iránt különös vonzalommal viseltetünk, s azok hatását érezzük. Szépmüvészeti érzék. Ezen embernek nincs érzéke a festészethez, zenéhez.

*ÉRZÉKĚNY
(ér-ez-é-kěny v. ér-ez-ék-eny) mn. tt. érzékěny-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Általán, könnyen érző, ki vagy mi a benyomásokat hamar észreveszi, kire vagy mire a benyomások nagy hatással vannak. 2) Különösen, fínom, gyöngéd érző tehetséggel biró. Érzékeny szív, lélek. Érzékeny anya, gyermek. 3) Kényes, ingerlékeny, legkisebb külső hatástól visszaijedő, fájdalomra gerjedő. A betegek rendesen érzékenyebbek az egészségeseknél. Te ma igen érzékeny vagy. 4) Átv. ért. szivreható, keserves. Érzékeny beszéd, panasz. Érzékeny elválás, bucsú, találkozás. Ugyan átv. ért. mondják növényekről is, melyek a külső behatásra könnyen hervadnak, lankadnak.

*ÉRZÉKĚNYĚDIK
(ér-ez-é-kěny-ěd-ik) k. m. érzékěnyěd-tem, ~tél, ~ětt. A benyomások, behatások által megindúl, gyöngéd érzésekre olvad. Valamely szivreható jelenésen elérzékenyedni.

*ÉRZÉKĚNYEN
(ér-ez-é-kěny-en) ih. Illetődve, megilletődve, megindulással, nagy szomorúsággal. Érzékěnyen vette barátja halálát. Érzékěnyen panaszkodik.

*ÉRZÉKĚNYÍT, ÉRZÉKĚNYIT
(ér-z-é-kěny-ít) áth. m. érzékěnyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni par. ~s. Érzékenynyé tesz, azaz, megindít, különösen, keservre, bánatra, szánakozásra, részvétre gerjeszt. Adakozásra érzékenyíteni a hallgatók szíveit. A szép egyházi beszéd elérzékenyíti a híveket.

*ÉRZÉKĚNYITŐ
(ér-z-é-kěny-it-ő) mn. tt. érzékěnyitő-t. Ami érzékenyít. Érzékenyitő látmány. V. ö. ĚRZÉKENYIT.

*ÉRZÉKĚNYKĚDÉS
(ér-z-é-kěny-kěd-és) fn. tt. érzékěnykědés-t, tb. ~ěk. Túlzott, és nevetséges érzékenység, mely bizonyos kényességgel, tettetett gyöngédséggel szokott párosulni.

*ÉRZÉKĚNYKĚDIK
(ér-z-é-kěny-kěd-ik) k. m. érzékěnykěd-tem, ~tél, ~ětt. Tulzólag, és nevetségesen érzékenynek tetteti magát; kényességből, tettetett gyöngédségből minden behatást szenvedőleg vesz.

*ÉRZÉKĚNYSÉG
(ér-z-é-kěny-ség) fn. tt. érzékěnység-ět. Tulajdonsága a léleknek, melynél fogva a behatások felfogására hajlama, könnyüsége van.

*ÉRZÉKĚNYSÉGTELEN
(ér-z-é-kěny-ség-te-len) mn. tt. érzékěnységtelen-t, tb. ~ěk. Kinek érzékenysége nincs. Régi rőfös kifejezés, érzéketlen helyett.

*ÉRZÉKĚNYSÉGĚS
(ér-z-é-kěny-ség-ěs) mn. tt. érzékěnységěs-t v. ~et, tb. ~ek. Érzékenységgel teljes. Régies, és tulságosan hosszított szó, érzékeny vagy érzelgős helyett; mindazáltal maga helyén, például valamely víg- vagy gúnyműben amaz is helyet foglalhat.

*ÉRZÉKĚNYTELEN
(ér-z-é-kěny-telen) mn. tt. érzékěnytelen-t, tb. ~ěk. Nem helyesen alakított szó érzéketlen vagy érzéstelen helyett.

*ÉRZÉKĚNYTELENSÉG
(ér-z-é-kěny-telen-ség) fn. Hibásan alkotott és használt szó a helyesebb érzéketlenség helyett, l. ÉRZÉKETLENSÉG.

*ÉRZÉKĚNYÜL
(ér-z-é-kěny-ül) ih. l. ÉRZÉKĚNYEN.

*ÉRZÉKĚNYŰL, ÉRZÉKĚNYÜL
(l. föntebb) önh. m. érzékěnyűl-t. Érzékenynyé lesz, válik; valamely benyomásra megindúl, elszomorodik, ellágyúl. Elérzékenyűl.

*ÉRZÉKESZKÖZ
(érzék-eszköz) ösz. fn. Szerv, melynek segedelmével a lélek a külső vagy belső benyomásokat észreveszi. Ilyenek, pl. a szemek, fülek stb.

*ÉRZÉKETLEN
(ér-z-ék-etlen) mn. tt. érzéketlen-t, tb. ~ěk. 1) Minek érzékeszközei nincsenek. Érzéketlen kő, vas. Máskép és szabatosabban: érzéktelen. 2) Kire vagy mire a benyomások nem hatnak. Érzéketlen szélhüdött tag. Érzéketlen beteg. 3) Tompa érzésü, kit semmi meg nem indít, részvétlen, szívtelen, gyöngédtelen, durva. Érzéketlen zsarnok, lator, zsivány. Érzéketlen vadember. Határozóilag am. érzéketlenül.

*ÉRZÉKETLENÍT, ÉRZÉKETLENIT
(ér-z-ék-etlen-ít) áth. m. érzéketlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Érzéketlenné tesz, változtat; érzékektől, vagy azoknak felfogó képességétől megfoszt; valakiben a gyöngéd, finom érző tehetséget elnyomja. Elérzéketlenít. A sok vérontás elérzéketleníti a harczok fiát. Az altató szerek, álomitalok elérzéketlenítik az embert.

*ÉRZÉKETLENITŐ
(ér-z-ék-etlen-it-ő) mn. tt. érzéketlenitő-t. Ami érzéketlenné tesz, bóditó, kábitó, tompitó. Érzéketlenitő szerek.

*ÉRZÉKETLENSÉG
(ér-z-ék-etlen-ség) fn. tt. érzéketlenség-~t. Érzék nélküli állapot, midőn valaki a külső vagy belső behatásokra meg nem indúl, s azokat oly egykedvüleg veszi, mintha érzékei sem volnának.

*ÉRZÉKETLENÜL
(ér-z-ék-etlen-ül) ih. A külső vagy belső benyomásokra, hatásokra meg nem indulva, egykedvüleg. Érzéketlenül szemlélni a legnagyobb nyomort.

*ÉRZÉKFÖLÖTTI
(érzék-fölötti) ösz. mn. Érzékekkel föl nem fogható, nem tapasztalható; a testi világot túl haladó; egyedül észszel fölérhető. Érzékfölötti lények, ismeretek.

*ÉRZÉKFÖLÖTTISÉG
(érzék-fölöttiség) ösz. fn. Valamely lénynek, tárgynak azon tulajdonsága, melynél fogva azt érzékekkel tapasztalni nem lehet, hanem egyedül ész által felfogni vagy képzelni.

*ÉRZÉKI
(ér-z-ék-i) mn. tt. érzéki-t, tb. ~ek. Érzéket v. érzékeket illető, azokra vonatkozó. Érzéki tárgyak. Érzéki működések. V. ö. ÉRZÉK.

*ÉRZÉKIDEG
(érzék-ideg) ösz. fn. Ideg, melynek eszközlésével az illető érzékek működnek. Látási, hallási, szaglási stb. érzékidegek. V. ö. ÉRZÉK és IDEG.

*ÉRZÉKILEG
(ér-z-ék-i-leg) ih. Az érzékek működése szerént; mennyire valamely tárgy a kül- vagy belérzékekre hat, tehát: nem értelmileg, nem szellemileg.

*ÉRZÉKISÉG
(ér-z-ék-i-ség) fn. tt. érzékiség-~t. 1) Tulajdonság, melynél fogva a külső tárgyak benyomását észreveszszük. A durva müveletlen embernek némely tekintetben finomabb érzékisége van, mint a műveltnek. 2) Hajlandóság vagy szokás, melynél fogva az érzéki gyönyörök, testi ingerek könnyen hatnak reánk. Az érzékiség elnyomja a szellemi éldeletet. Érzékiségnek kedvező tanok. Érzékiségbe elmerült század.

*ÉRZÉKÍT, ÉRZÉKIT
(ér-z-ék-ít) áth. m. érzékít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Széptani ért. valamely elvont, szellemi tárgyat mintegy megtestesít, s az érzékeknek felfoghatóvá tesz. A költők az erényt és bűnt személyes alakba öltöztetve érzékítik.

*ÉRZÉKITÉS
(ér-z-ék-it-és) fn. tt. érzékítés-t, tb. ~ěk. Cselekvény, mely által valamit érzékítünk. V. ö. ÉRZÉKÍT.

*ÉRZÉKTELEN
(ér-z-ék-telen) mn. tt. érzéktelen-t, tb. ~ěk. Érzék nélküli, minek érző szervei nincsenek. Érzéktelen kő, vas.

*ÉRZÉKTELENÍT, ÉRZÉKTELENIT
(ér-z-ék-telen-ít) áth. m. érzéktelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Érzékétől vagy érzékeitől megfoszt.

*ÉRZÉKTULI
(érzék-tuli) ösz. mn. l. ÉRZÉKFÖLÖTTI.

*ÉRZÉKTULISÁG
(érzék-tuliság) ösz. fn. l. ÉRZÉKFÖLÖTTISÉG.

*ÉRZÉKVILÁG
(érzék-világ) ösz. fn. Azon lények mindensége, öszvege, melyek tapasztalás tárgyai lehetnek, melyek érzékeink alá esnek vagy eshetnek. Ellentéte: szellemvilág. Átv. ért. oly korszak, melyben az emberek többsége az érzéki gyönyörökre, örömre különösen hajlandó, s azokat a szellemiek és erkölcsiek elmellőztével vadászsza.

*ÉRZELĚG
(ér-z-el-ěg) önh. m. érzelěg-tem, ~tél v. érzelg-ěttem, ~ěttél, ~ětt, htn. érzelěgni v. érzelgeni v. érzelgni. Tulzólag és folytonosan valamely epedő, fájdalmas érzésnek adja magát; túlzott gyöngédségből legkisebb benyomásra megindúl. Szerelemből érzelegni. Különösen, a költői művekben érzeleg a költő, midőn az érzelmeket nem amaz eredeti, tiszta, őszinte állapotban festi, hanem bizonyos pityergő, beteges, sopánkodó színben állítja elé, mire a régiebb német regényekben fölösen találni példákat.

*ÉRZELĚM
(ér-z-el-ěm) fn. tt. érzelmet, tb. érzelmek. 1) Azon kedves, vagy kedvetlen lelki állapot, melyet az érzékek által észrevett benyomások okoznak. Vidám, kellemes, szomorú, bánatos érzelem. Érzelmet v. érzelemre gerjeszteni. Szívnek érzelmei. 2) Azon belső tehetség vagy hajlam, melynél fogva valaki a gyöngéd, finom, nemesebb tárgyaktól megillettetik, azok iránt vonzódik. Erkölcsi, mély, költői érzelem. Vallási érzelem. Kegyes, könyörülő, irgalmassági érzelem.

*ÉRZELG
(ér-z-el-g) l. ÉRZELĚG.

*ÉRZELGÉS
(ér-z-el-g-és) fn. tt. érzelgés-t, tb. ~ěk. Tulzásig, és folytonosan lágy epekedés, pityergés, sopánkodás. V. ö. ÉRZELĚG.

*ÉRZELGŐ
(ér-z-el-g-ő) mn. tt. érzelgő-t. Aki érzeleg. Érzelgő leányka, szerelmesek. V. ö. ÉRZELĚG.

*ÉRZELGŐS
(ér-z-el-g-ős) mn. tt. érzelgős-t v. ~et, tb. ~ek. Érzelgéssel teljes. Érzelgős regény, szerelmi versezet. Vétetik érzelgő helyett is.

*ÉRZELGŐSSÉG
(ér-z-el-g-ö-ös-ség) fn. tt. érzelgősség-ět. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki vagy valami érzelgős.

*ÉRZELMES
(ér-z-el-m-es) mn. tt. érzelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Érzelemmel biró vagy teljes; érzelmet gerjesztő. Érzelmes szív. Érzelmes beszéd, egyházi oktatás, imádság. V. ö. ÉRZELĚM.

*ÉRZELMESSÉG
(ér-z-el-m-es-ség) fn. tt. érzelmesség-ět. Hajlandóság, vagy könnyüség, melynél fogva az érzelmek hamar keletkeznek, és tartósak. V. ö. ÉRZELEM.

*ÉRZELMI
(ér-z-el-m-i) mn. tt. érzelmi-t, tb. ~ek. Érzelmet illető, arra vonatkozó. Érzelmi tárgyak.

*ÉRZELŐS
(ér-z-el-ő-s) mn. l. ÉRZELGŐS.

*ÉRZELŐSKÖDIK
(ér-z-el-ó-s-köd-ik) k. m. érzelősköd-tem, ~tél, ~ött. Folyvást vagy gyakorta érzeleg. l. ÉRZELĚG.

*ÉRZELŐSSÉG
(ér-z-el-ő-s-ség) fn. tt. érzelősség-ět. Érzelgős tulajdonság, érzelgésre való hajlandóság. l. ÉRZELGÉS.

*ÉRZEMÉNY
(ér-z-e-mény) fn. tt. érzemény-t, tb. ~ěk. Indulat, hajlam, vonzalom, melyet valamely benyomás támaszt bennünk, valaki vagy valami iránt. Mély, forró, tartós érzemény.
"Társasága lángzó érzemények,
Kinos emlék és kihalt remények."
Vörösmarty.

*ÉRZERŐ
(érz-erő) ösz. fn. Erő vagy tehetség v. képesség, mely a benyomásokat felfogja, s a létekkel közli. Belső és külső érzerő. Fínom, éles, tartós érzerő.

*ÉRZÉS
(ér-z-és) fn. tt. érzés-t, tb. ~ek. 1) Az érzékek cselekvő vagy szenvedő állapota, midőn valamit érzenek. V. ö. ÉREZ. Hidegnek, melegnek érzése. Gyönyörérzés.
"Mélyen az tekint magába
Ki bús érzésben ül."
Kölcsey.
2) Jelent érző tehetséget vagy hajlamot. Ezen emberben semmi érzés nincs. 3) Köz beszédben használják érzet helyett. V. ö. ÉRZET.

*ÉRZÉSTELEN
(ér-z-és-telen) mn. tt. érzés-t, tb. ~ěk. Aki nem érez, kinek érzései nincsenek. V. ö. ÉREZ, ÉRZÉS.

*ÉRZÉSTELENSÉG
(ér-z-és-telen-ség) fn. tt. érzéstelenség-ět. Érzés nélküli állapot vagy tulajdonság, melynél fogva valaki nem érez, a benyomásokra meg nem indúl.

*ÉRZÉSTELI, ÉRZÉSTELJES
(érzés-teli v. ~teljes) ösz. mn. Nagy mértékben érező, érzéstől egészen elfogódott. A német "gefühlvoll" betü szerinti fordítása.

*ÉRZET
(ér-z-et) fn. tt. érzet-ět. Elvont ért. szó, s am. azon benyomás, mely az érzés által támad bennünk. Rövid, elmuló, hosszú, tartós érzet.
"És szemén a kedv s bú érzetének
Gyors tusái egy könyben küzdének."
Erdélyi János.

*ÉRZETÁR
(érzet-ár) ösz. fn. Átv. ért. Érzetek bősége, sokasága. Gyönyörök érzetárába merülni. Költői eléadásba való.

*ÉRZETDÚS
(érzet-dús) ösz. mn. Sok érzettel tölt. Érzetdús költői mű. Érzetdús kebel, szív. V. ö. ÉRZET.

*ÉRZETGÓCZ
(érzet-gócz) ösz. fn. Némely embertudósok szerént azon pont a nagy és kis agyvelő között, hol a geréncz végződik, s hol a lélek az érzések benyomásait észreveszi; mások szerént maga a kis agy. (Commune sensorium).

*ÉRZETLEN
(ér-z-etlen) mn. tt. érzetlen-t, tb. ~ěk. Amit nem érezünk, ami érzetet nem gerjeszt. Érzetlen csapás. Határozóilag am. érzetlenül.

*ÉRZETLENÜL
(ér-z-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy éreznők, benyomás nélkül. Érzetlenül átesni valamely sebészi műtételen. Érzetlenül eltünő földrengés.

*ÉRZIK
(ér-z-ik) k. m. érz-ětt, htn. érzeni. Csak az egyes harmadik személyben használják, s az úgynevezett személytelen igék sorába tartozik. Használják leginkább a szaglás, ritkábban a tapintás tárgyairól. Érzik a füst szaga, a virág illata, a ganéj böze. Érzik a fagy, hideg, meleg. Mindezt határtalan móddal is ki lehet ejteni: Érzeni a füst szagát, a virág illatát, a ganéj büzét. Érzeni a fagyot, meleget.

*ÉRZIKE
(ér-z-i-ke) fn. tt. érzikét. Külföldi növények neme, mely több fa-, cserje- és fűfajokat foglal magában, s melyek érintés által némi érzékenységre mutatnak, midőn leveleik, szirmaik illetésre öszvehúzódnak. (Mimosa, Mimosa pudica, sensitiva).

*ÉRZŐKE
(ér-z-ő-ke) l. ÉRZIKE.

*ÉRZŐTEHETSÉG
(érző-tehetség) lásd: ÉRZERŐ.

*ÉRZŐSZARV
(érző-szarv) ösz. fn. Némely rovarok szarvai vagy csápjai, melyeknél fogva érzenek. (Antennae). Jobb és szokottabb: csáp.

*ÉRZÜLET
(ér-z-ül-et) fn. tt. érzület-ět. Lásd: ÉRZELEM, 2).

*ÉS (1)
(régente röviden is eléjön: es; rokon vele a latin et, hellen eti, hde, szanszkrit szi [köt] stb. V. ö. S bötü); kötszó, mely által a tárgyak és eszmék öszveköttetését, egymáshoz közelgését, folytonosságát, együvé valóságat jelentjük. Egybekapcsolunk vele 1) egyes szókat, fogalmakat, körülményeket. Isten és ember. Ég és föld. Erős és gyönge. Jön és megy. Jól és roszul. Innen és túl. 2) egyes mondatokat. Legyen erősség a vizek között, és válaszsza el a vizeket a vizektől. És erősséget csinála az Isten, és el-választá a vizeket. (Mózs. I. k. 6-7.).
Használatára nézve megjegyzendők e következők:
1) Midőn valamely névhez, mint alanyhoz több mellék- vagy főnevet jelző gyanánt kapcsolunk, elég az és kötszót egyszer, t. i. az utolsó előtt kitenni, pl. A Duna,, Tisza, Dráva és Száva folyók mentében. Nagyobb nyomatosság kedveért azonban külön-külön is kitétethetik, pl. Én és nőm, és gyermekeim, és minden cselédim szerencsétlenek lettünk. A költők, sőt néha a prósairók is, rövid szabatosság okáért egészen elhagyják, pl.
"Márs mord dühe amit ér, vág,
Bont, dönt, tör, ront, sújt, zúz, öl."
Kisfaludy S.
Ily kihagyások vannak az ily mondatokban: jön megy, jár kel, lót fut, süt főz, dúl fúl, sí rí, csügg lóg stb., melyek egy időben való cselekvést vagy állapotot jelentenek. Hasonlóan elhagyatik az és oly jelzők elszámlálásakor, melyek együtt léteznek, pl. Vörösfehér zászló, feketekék foltok, melyek öszvetett szók gyanánt együvé iratnak. Ellenkező esetben elválasztatnak, pl. vörös és fehér zászló, azaz egy vörös, és egy fehér zászló; fekete és kék folt, azaz egyik fekete, másik kék folt. 2) El nem hagyható az és, midőn az öszvekötendő szókat, mint önállókat akarjuk megkülönböztetni, pl. Kemencze és Velencze nem mindegy. Ez a gyümölcs szép és jó. Én és te, jó barátok vagyunk. Egy és kettő, az három. Az éjjel fagyott és havazott. Nagylelkűleg és vitézül viselte magát. Dunán innen és túl. Oda és vissza.
3) Néha az egészen bevégzett körmondat, tehát pont után is élhetünk és kötszóval, midőn tudniillik átmenetül vagy következtetésül használjuk, pl.
"Szabadság, itten hordozák
Véres zászlóidat.
S elhulltanak legjobbjaink
A hossza harcz alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán."
Vörösmarty.
4) És helyett röviditett s-sel élhetünk általán, ha a következő szó hangzóval kezdődik, pl. Mindenható s igaz Isten. A mássalhangzók előtt pedig csak akkor, ha a könnyebb kiejtés és széphangzat nem szenved általa pl.
"Szép, jó s vitéz volt a kedves."
Kisfaludy S.
Ellen esetben, kivált a sziszegő s, sz és z betük után vagy előtt a rövidítésnek nincs helye, pl. roszúl hangzanék: vörös s sárga szinek; poros s száraz út. Ilyesmit csak a költőknek ritka szabadságból engedhetni meg. V. ö. S, és különböztetésül MEG kötszó.
Mikor lehet az és helyett is-sel élni. V. ö. IS.

*ÉS (2)
önh. Tájdivatosan használják esik (pluit) helyett, pl. és az eső.

*~ÉS
névképző, mely mindenféle igéből főneveket alkot, vastaghangu párhuzamos társa: ás, mint ül-és áll-ás, ver-és mar-ás, ev-és, iv-ás, verekěd-és, tolakod-ás stb. Bővebben l. ~ÁS, képző.

*~ÉSZ (1)
vastaghangon: ~ász, névképző, mint: kert-ész, ökr-ész, ügy-ész, kan-ász, madar-ász stb. Részletesebben l. ~ÁSZ, képző.

*~ÉSZ (2)
igeképző, vastaghangon: ~ász, mint: legel-ész, eger-ész, fürj-ész, hadar-ász, kotor-ász stb. l. ~ÁSZ, képző.

*ÉSZ
fn. tt. ész-t v. esz-et, tb. esz-ek (ritkán, vagy alig használják). Személyraggal: eszěm, eszěd, esze, eszünk, eszětěk, eszěk v. eszök. Némely ragok és képzők előtt mindig megtartja az ékezetet, mint: észé, észnek, észtől, észről, észből, észszel, észlel. Némelyek előtt ékezettet és a nélkül használja a szokás, mint: észěn v. eszěn van, észre v. eszre jött, észbe v. eszbe vette. Némely származékokban egyedül röviden divatozik; mint: eszěs, eszelős, eszmél, esztelen, sőt a székelyeknél maga a törzs is eléfordul röviden: esz. Mindig rövid: eszű; homan: féleszű, vízeszű stb.
1) Legszélesb ért. felsőbb lelki tehetség, mely minden állatok között az embernek egyedüli sajátsága. Az ember eszes állat. 2) Szorosabb és bölcsészeti ért. azon lelki tehetség, mely fogalmakat, elvont eszméket alkot, midőn elmellőzve az egyest, változót, esetékest, egyedül azt, mi a létezőben általános és szükséges, vizsgálja, mi által elvont fogalmakra tesz szert. (Die Vernunft, ratio). 3) Köz ért. tehetség, mely a tárgyakat felfogja, mely a dolgokba belát. Jó ész, okos ész, mély ész, éles ész. Eszén van. Eszén jár. Eszeden járj. Eszén kivűl van. Eszére jön.
"Kövesd az ész s tapasztalás
Örök törvényeit."
Bacsányi János.
Első boldogság a jó ész. (Km.) Tűz az esze, mint a Bari czigány lovának (km.) Alá nőtt az esze, mint az ökör farka (km.) Bujdosik az esze, kotlik az esze. Megkótyagosodott az esze. Megbomlott esze kereke. Lába szárába szállott az esze (km.) Akinek esze nincs, nagy marhája sincs (km.) Helyén az esze. Nincs helyén az esze. Észre venni valamit. Magát észre venni. Észre térni. Eszére tért. Több ész mint erő (km.) Többet észszel mint erővel. Észszel indulj, okkal járj (km.). 4) Kedv, kedély, lelki állapot. Derült, vidám ész. Komor ész. 5) Emlékező tehetség. Észszel tartani. Eszébe hozni. Eszébe jutni, juttatni. Észben tartani. Esze ágában sem volt. Eszébe venni valamit. Eszéből kiverni a szomorú gondolatot. 6) Gondolat. Más esze jött. Bujdosik az esze. Változó észszel bír. Eszét holmi haszontalanságokon futtatja. Másutt jár az esze. Más esze jött. Eszében sincs. Valakinek eszét eltéveszteni, megzavarni. Sajátságosan áll ez ilyen öszvetételekben: eszeficzamodott, eszeměnt, eszefordúlt, eszefogyott, eszeveszětt (ember). Eszefúrt am. ravasz, furfangos eszű. Elme és ész között azon általános különbség van, miszerént ész gyakorlatibb természetű; 'például észrevenni, észlelni valamit' oly tárgyról értjük, mely kivülünk létezik; 'elmélkedünk', midőn csak inkább gondolatban, gondolatokkal foglalkodunk.
Származékok: eszel, eszelős, eszes, eszme, esztelen (mind ékvesztők); újabb alkotásúak eszély, észlel. Úgy látszik, hogy eredeti jelentése az erős lélekzést, szivást jelentő sz hangban rejlik, innen a szesz szó is. Hasonló öszvefüggés van a leh, lehel és lélek között. Rokonul tekinthető a szanszkrit aszu s ászien (am. lehelet, száj), továbbá a hellen ishmi v. isami, s német wissen. Csagataj nyelven isz v. ďsz (Abuska). Finnül aisti.
A török üsz-lü am. eszes.

*ÉSZBELI
(ész-beli) mn. tt. észbeli-t, tb. ~ek. Észben levő; észt illető, észre vonatkozó.

*ÉSZBIZONYSÁG
(ész-bizonyság) ösz. fn. Észből, vagy mint a bölcsészek mondják, előleg (a priori) vett okokon alapuló bizonyság. Észbizonysággal megmutatni a lélek halhatlanságát, az Isten létét.

*ÉSZELLENES
(ész-elleněs) ösz. mn. Ami a gondolkodó ész törvényeivel meg nem egyezik. Észellenes állitás volna pl. hogy valamely test egyszerre fekete és nem fekete, négyszögü, és nem négyszögü; hogy kétszer kettő nem négy; hogy az egész nem nagyobb egyes részeinél stb.

*ÉSZELLENI
(ész-elleni) l. ÉSZELLENĚS.

*ÉSZERŐ
(ész-erő) ösz. fn. Az észnek tehetsége, hatása, melynél fogva működéseit végzi, vagy mások fölött uralkodik. Az észerő kifog az anyagi erőn.

*~ÉSZET
(ész-et) ösz. képző természet szóban. l. ~ÁSZ.

*ÉSZFOGALOM
(ész-fogalom) ösz. fn. Felsőbb, elvont értelemben vett fogalom vagy eszme, mely úgy keletkezik, ha az ész az egyes létező tárgyak általános és szükséges jegyeit elvonja, pl. ember, mely ezen jegyekből: eszes és állat van képezve, észfogalom (conceptus rationis), mely csak az észben létezik, mert valóságban általános 'ember' nincs, hanem csak egyedek, ú. m. Péter, Pál stb.

*ÉSZFOGAT
(ész-fogat) ösz. fn. l. ÉSZFOGALOM.

*ÉSZI (1)
(ész-i) mn. tt. észi-t, tb. ~ek. Észhez tartozó; észt illető, észre vonatkozó. Szokottabb az utóbbi érteményekben: észbeli.

*ÉSZI (2)
puszta Fejér megyében; helyr. Észi-be, ~ben, ~ből. Némelyek szerént rövid e-vel: ESZI.

*~ÉSZIK
(ész-ik) az ész képző, ik mint szenvedő igeképzővel egyesülten, pl. enyészik, tenyészik szókban. l. ~ÁSZ igeképző.

*ÉSZIRÁNYOS
(ész-irányos) ösz. mn. Szokottabban l. ÉSZSZERŰ.

*ÉSZJOG
(ész jog) ösz. fn. Jog, mely a józan ész sugalásán alapszik, melyet magából az észből merítünk. Észjognál fogva tilos más személyét megsérteni. Közönségesb néven: természetjog.

*ÉSZKÉP
(ész-kép) ösz. fn. 1) Azon kép, mely a tapasztalt tárgyak észrevétele által a lélekben támad vagy alakúl. (Idea). Másképen: eszme. 2) Némelyek szerént: elmélet (theoria). V. ö. ELMÉLET.

*ÉSZKÖVETKĚZTETÉS
(ész-követkěztetés) ösz. fn. Az észnek azon működése, midőn bizonyos előzményekből valamit kihoz. (Ratiotinatio).

*ÉSZLEL
(ész-lel v. ész-l-el) áth. m. észlel-t. Észrevesz valamely külső tárgy benyomását, melynek irányt adni nem áll hatalmában, eszébe veszi (observat). Észlelni valamely látott, hallott tárgyat. Különbözik a szoros értelembeni tapasztalástól. V. ö. TAPASZTAL.

*ÉSZLELÉS
(ész-lel-és) fn. tt. észlelés-t, tb. ~ěk. A lélek működése, midőn valamit észlel. V. ö. ÉSZLEL.

*ÉSZLELET
(ész-lel-et) fn. tt. észlelet-ět. Észlelés elvont értelemben.

*ÉSZOK
(ész-ok) ösz. fn. Ok, mely észből van merítve; valamely állitásnak észen alapuló bizonyitéka.

*ÉSZPARANCS
(ész-parancs) ösz. fn. Parancs, melyet a józan művelt ész ad, pl. Tégy jót, kerüld a gonoszt, tökéletesítsd magadat, becsüld más személyét.

*ÉSZPRÓBA
(ész-próba) ösz. fn. lásd: ÉSZBIZONYSÁG.

*ÉSZREHOZ
(észre-hoz) ösz. áth. Valakit a hibából, tévedésből igaz útra vezet, magába térít, felvilágosít.

*ÉSZREHOZÁS
(észre-hozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a tévedésben levő észt igaz útra téritjük, midőn valakit bizonyos dologról felvilágosítunk, vagy magába térni segítünk.

*ÉSZRÉM
(ész-rém) ösz. fn. Eszmei képtelenség, mely az ész törvényei szerint nem létezhetik. (Chimaera).

*ÉSZREVĚHETETLEN, ÉSZREVĚHETLEN
(észre-vehet[et]len) ösz. mn. Amit észrevenni nem lehet; elrejtett, elrejtőzött, eltitkolt; tapasztalás alá, nem eshető. V. ö. ÉSZREVĚSZ. Határozóilag am. észrevehetetlen módon.

*ÉSZREVĚHETETLENÜL, ÉSZREVĚHETLENÜL
(észre-věhet[et]lenül) ösz. ih. Olyan módon, oly képen, hogy észrevenni ne lehessen; titkosan, suttomban, elrejtőzve. Észrevehetlenül kivenni az erszényt más zsebéből. Észrevehetlenül becsúszni a házba.

*ÉSZREVĚHETŐ
(észre-věhető) ösz. mn. Amit észre lehet venni, tapasztalható, megtudható, kitünő. Észrevehető csalás. Észrevehető megzavarodás.

*ÉSZREVĚHETŐLEG
(észre-věhetőleg) ösz. ih. Tapasztalhatólag, kitünőleg. Észrevehetőleg űzni a csempészkedést. Észrevehetőleg fogyni, vénűlni.

*ÉSZREVĚSZ
(észre-věsz) ösz. áth. 1) Valamely tárgynak benyomását, hatását eszével fölfogja, annak lételét öntudattal tapasztalja. Észrevenni a szobában elbújt tolvajt. 2) Vizsgálódás, kutatás által valaminek nyomába jut. A vadász észreveszi a bokorban lappangó nyulat. A figyelmes műbíró észreveszi a mű hibáit és hiányait.

*ÉSZREVÉT, ÉSZREVÉTEL
(észre-vét v. ~vétel) ösz. fn. 1) A lélek működése, midőn a tapasztalati tárgyak benyomását, hatását az érzékek által felfogja; szabatosabban szólva: észrevevés. 2) A tapasztalt, ismert tárgyakról tett vizsgálatból kihozott, kifejtett különös eszme vagy igazság. Észrevételeket tenni valamely műről. Nekem több észrevételeim vannak e tárgyról. Tudományos, művészeti észrevételek. Nincs semmi észrevétel ellene? (Reflexio, Observatio).

*ÉSZREVÉTLEN
(észre-vétlen) ösz. mn. Amit észre nem veszünk, amit föl nem lelünk, ami az ész figyelmét kikerülte vagy kikerüli. Némely észrevétlen hibák maradtak a nyomtatványokban. Határozóilag am. észrevétlenül.

*ÉSZREVÉTLENSÉG
(észre-vétlenség) ösz. fn. A lélek azon állapota, midőn valamit nem vesz észre, midőn figyelmét bizonyos tárgy kikerüli. Észrevétlenségből nem viszonozni a köszöntést. Észrevétlenségből valakibe ütközni.

*ÉSZREVÉTLENÜL
(észre-vétlenül) ösz. ih. 1) Az ész figyelmét kikerülve; a nélkül, hogy észre vennők. Észrevétlenül ellopódzni a mulatságból. Észrevétlenül becsúszni valahová. 2) A nélkül, hogy a tapasztalt, vizsgált, figyelemre vett tárgyra nézve különös eszménket, véleményünket, nyilatkoztatnók ki. Észrevétlenül visszaadni a szerző munkáját. Észrevétlenül helybenhagyni a jegyzőkönyvet.

*ÉSZREVĚVÉS
(észre-věvés) ösz. fn. Ész működése, midőn a külső tárgyakat figyelembe veszi.

*ÉSZREVĚVŐ
(észre-věvő) ösz. fn. Aki valamit észrevesz, kinek figyelme valamire kiterjed.

*ÉSZSZĚRŰ
(ész-szěrű) ösz. mn. Az ész törvényeivel megegyező, az ész sugalmát követő; olyas, mit a józan ész javall, helyben hagy; minek helyes oka van. Észszerű javitás. Észszerű vállalat. Másképen: okszerű.

*ÉSZSZĚRÜEN
(ész-szěrüen) ösz. ih. l. ÉSZSZĚRÜLEG.

*ÉSZSZERÜLEG
(ész-szěrüleg) ösz. ih. Az ész törvényeivel megegyezőleg; az ész sugalma, javallása, helybehagyása szerint; úgy, mint az ész tanácsolja. Észszerüleg intézkedni.

*ÉSZTAN
(ész-tan) ösz. fn. 1) A bölcsészettan elemi, elméleti része, mely a gondolkodás szabályait adja elé, vagyis arra tanít, mikép kell helyesen gondolkodnunk, és szerzett ismereteinket rendeznünk, alkalmaznunk. Tiszta, és alkalmazott észtan. (Logika pura, et adplicata). 2) Szélesebb ért. használták némelyek azon ismeretek öszvegét, melyeket a gondolkodó ész tiszta elvont fogalmakból alkot, melyek különösen az ismeret és lénytanban adatnak elé. 3) Könyv v. munka, mely ezen tanokat magában foglalja.

*ÉSZTANI
(ész-tani) ösz. mn. Észtanhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Észtani szabályok. Észtani észrevételek, hibák. Észtani igazság.

*ÉSZTANILAG
(ész-tanilag) ösz. ih. Észtan szabályai szerént. Ez észtanilag hibásan van mondva. Észtanilag szerkeszteni a müvet. Észtanilag hamis állitás, következtetés.

*ÉSZTÖRVÉNY
(ész-törvény) ösz. fn. Törvény, mely az észen alapszik, melyet az ész hoz, természeti törvény, különböztetésűl a hozott törvénytől. Lásd: ÉSZJOG.

*ÉSZVALLÁS
(ész-vallás) ösz. fn. Természeti vallás, mely a legfelsőbb lény iránt tiszteletet, a lélek halhatlansága felől meggyőződést stb. egyedül az észből merített okoknál fogva parancsol, különböztetésül a hozott, tényleges, kinyilatkoztatott vallástól.

*ÉSZVALÓ
(ész-való) ösz. fn. Való, vagy inkább lény, mely egyedül az észben létezik, vagy melynek létezhetése az ész törvényei, szabályaival nem ellenkezik. (Ens rationis).

*ÉSZVILÁG
(ész-világ) ösz. fn. Elméleti világ, azaz olyan, milyet az ész egyedül elméletileg állít elé, elméletben, gondolatban létező világ. Ettől különbözik az ész világa, mely am. az ész belátása, felfogása, derültsége, világossága. Az ész világánál szemlélni a dolgokat.

*ÉT (1)
(származását l. ě elvont gyök és rokonságait ěszik k. ige alatt) fn. tt. ét-et. Egyszerü, eredeti, régi szó étel v. evés helyett. Hogy tettetné étét. (Ut simularetur manducasse. Bécsi codex). Jelennen jobbára csak öszvetételekben használtatik: étvágy, étlap, étszoba, étterem.
Képzésre hasonló tét, vét, lét, it(al) hit, vit(el) szókhoz, lásd: TĚSZ, VĚSZ, LĚSZ, ISZIK, HISZ, VISZ.
A törökben et am. hús.

*ÉT (2)
a régieknél, hol é is jön elé éj helyett, ennek tárgyesete vagy általán t képzős alakja: ét által (Bécsi, és Nádor-codex) am. éjt v. éjen által.

*~ÉT
ritka használatú névképző, eléjön sötét és menyét szókban. l. ~ÁT képző.

*~ÉTA
ösz. névképző, úgy látszik, nem egyéb mint ít-ó (régiesen é-tó is), pocséta (pocsító) és bokréta (bokorító) szókban.

*ÉTADAG
(ét-adag) ösz. fn. l. ÉTELADAG.

*ÉTÁLDOZAT
(ét-áldozat) ösz. fn. Az ó szövetségben így neveztetett a véretlen áldozat némely növénytermékekből, pl. lisztből, gabonából stb.

*ÉTÁRUS
(ét-árus) ösz. fn. Vendéglő, laczikonyhás, ki kész ételeket árul. Piaczi étárusok.

*ÉTASZTAL
(ét-asztal) ösz. fn. Asztal, melyről enni szoktak, különböztetésül az iró-, varró-, pipere stb. asztaloktól. V. ö. ASZTAL.

*ÉTBÉRLŐ
(ét-bérlő) ösz. fn. Személy, ki bizonyos időre, a járandó ételekért, élelmezésért, vendéglőben vagy más étárusnál előfizet.

*ÉTĚK
(ét-ěk v. é-tek) fn. tt. étket, tb. étkek. Személyragozva: étkem, étked, étke, étkünk, étketěk, étkök. Általán, minden tápszer, mit az ember bevesz, megeszik, akár eredeti nyers és készitetlen, akár főtt, sült, pirított stb. állapotban véve. Húsétek, zsíros, vajas, olajos étek. Borsos, foghajmás, turós étek. Tök-e vagy turós étek? (Km.) Nehéz, könnyü étek. Feladni az étkeket az asztalra. Az étek és étel szók közt alig tesz a közszokás különbséget; azonban úgy tapasztaljuk, hogy a köznép az étek szót akkor használja inkább, midőn ékesebben akar beszélni.

*~ÉTĚK
ösz. igerag (= e-těk és é-etěk), pl. kárétek = kére-etěk és kéré-etek. l. ~TÉK, ~TOK rag, és V. ö. Személynévmás.

*ÉTEKFOGÁS
(éték-fogás) ösz. fn. Egyszerre vagy egy tálban, edényben feladott étek. Három, négy, öt étekfogás, azaz annyi tál étel.

*ÉTĚKFOGÓ
(étěk-fogó) ösz. fn. Szolgáló személy az úri asztaloknál, ki az ételeket hordja. Különösen a fejedelmi asztaloknál rangban levő tiszt, ki innepélyes ebédeknél hivatalkodik. Császári, királyi étekfogó. (Dapifer).

*ÉTĚKHORDÓ
(étěk-hordó) ösz. fn. l. ÉTĚKFOGÓ.

*ÉTĚKLAJSTROM
(étěk-lajstrom) l. ÉTLAP.

*ÉTĚKPIACZ
(étěk-piacz) ösz. fn. Piacz, hol különféle ennivalót árulnak. Különösen, laczikonyha a nyilvános piaczon.

*ÉTEKUNDOR
(étěk-undor) ösz. fn. 1) Utálat, csömör, melyet étek okoz; 2) a gyomornak kóros állapota, midőn az ételt épen nem kivárja, sőt undorodik tőle.

*ÉTĚKVÁSÁR
(étěk-vásár) l. ÉTĚKPIACZ.

*ÉTEL
(é-t-el v. é-tel) fn. tt. étel-t, tb. ~ěk. 1) Tápszer, melyet az ember eszik; (amit pedig iszik, az ital). Kövér, sovány étel. Bőjti, hús étel. Zsíros, tejes étel. Kása nem étel. (Km.) Étel, ital, álom, szükséges e három. (Km.). 2) Evés. Étel előtt, étel közben, étel után v. végén.

*ÉTELÁRUS
(étel-árus) l. ÉTÁRUS.

*ÉTELBITANG
(étel-bitang) ösz. fn. Nagyevő, ételpazarló, kenyérvesztegető.

*ÉTELEN
(é-te-len v. ét-len) l. ÉTLEN.

*ÉTELFOGÁS
(étel-fogás) l. ÉTĚKFOGÁS.

*ÉTELHORDÓ
(étel-hordó) ösz. fn. és mn. 1) Személy, aki másoknak ételt hord, pl. az aratók, kaszások ételhordója. 2) Amiben ételt visznek. Ételhordó kosár, ételhordó véka, csöbör.

*ÉTELKOSÁR
(étel-kosár) ösz. fn. Kosár, melyben a főzött, sütött ételeket valahová kihordják, vagy melyben más konyháról, pl. vendéglőből ételt hordanak.

*ÉTELKÖBÖL
(étel-köböl) ösz. fn. Gabonarész, melyet az aratók, nyomtatók, cséplők, étel fejében kapnak az illető gazdától, pl. száz mérőtől két mérőt, vagy száz köböltől két köblöt; közönségesen két arató, cséplő stb. részhez egy ilyen rész jár. Néhutt kenyérrész, vagy ebédrész a neve.

*ÉTELMARADÉK
(étel-maradék) ösz. fn. Ami tálalás után a konyhán, vagy jóllakás után az asztalon megmarad a feladott ételekből. Ételmaradékot adni a koldúsnak.

*ÉTELŐDIK
(ét-el-őd-ik) belsz. m. ételőd-tem, ~tél, ~ött. Belsőképen, magában emésztődik valamiért. Székely szó. Mátyusföldén: évelődik. Mindkét alakban az átv. értelemben vett ěszik igével egy eredetű.

*ÉTELPENÉSZ
(étel-penész) ösz. fn. Penész, mely a sokáig állott, áporodott ételt megfogja.

*ÉTET
(ét-et v. é-tet) áth. m. étet-tem, ~tél, ~ětt. 1) Enni ad. Másképen: etet. 2) Mérget ad be valakinek, midőn meg igekötő járul hozzá. Megétetni valakit. 3) Szilárd, kemény testet bizonyos erős folyadékkal elkoptat, elvásat. Elétetni a vasat választó vízzel. Kiétetni pokolkővel a seb keményedését.

*ÉTETÉS
(ét-et-és v. é-tet-és) fn. tt. étetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit étetünk, megétetünk, kiétetünk. V. ö. ÉTET.

*ÉTETŐ
(ét-et-ő v. é-tet-ő) fn. tt. étető-t. Mérges szer, mely az állatot megöli; különösen kisebb kártékony állatok, férgek ellen használt öldöklő pép, folyadék stb. Palkányétető, légyétető.

*ÉTETŐVÍZ
(étető-víz) ösz. fn. 1) Víz, mely bizonyos rágó, emésztő szerrel vegyítve az érczet kieszi, s mintegy kivési. 2) Állat-, féregölő mérges víz.

*ÉTFOLYÁS
(ét-folyás) ösz. fn. Hasfolyás v. hasmenés neme, midőn a bevett ételek csaknem egészen emésztetlen állapotban mennek el.

*ÉTHÁZ
(ét-ház) ösz. fn. Vendéglőház, melyben pénzért enni inni adnak.

*ÉTHELY
(ét-hely) ösz. fn. 1) Általán, hely, hol enni szoktak. 2) Különösen, vendéglőház, étterem, étszoba.

*ÉTIDŐ
(ét-idő) ösz. fn. Idő, melyben enni szokás. Reggeli, déli, esti étidő.

*ÉTJEGYZÉK
(ét-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék a vendéglőkben, melyen az illető időre kész- vagy készíthető ételek nevei és ára föl van jegyezve. Másképen: étlap.

*ÉTKES
(é-tek-es) mn. tt. étkes-t v. ~et, tb. ~ek. Jó izün evő, bőven evő. Ez a gyerek igen étkes.
"Délben asztalodra röppennék,
Étkes vidám vendéged lennék."
Kazinczy F.

*ÉTKEZ
(é-t-ek-ez) áth. m. étkez-tem, ~tél, ~ětt. Etet, étkekkel ellát.

*ÉTKEZÉS
(é-t-ek-ez-és) fn. tt. étkezés-t, tb. ~ěk. Rendes evés valamely terített asztalnál. Vendéglői étkezés.

*ÉTKEZIK
(é-t-ek-ez-ik) k. m. étkez-tem, ~tél, ~ětt. Rendesen elkészült ebédet vagy vacsorát eszik.

*ÉTKÖNYV
(ét-könyv) ösz. fn. Könyv, különösen a vendéglőknél, melybe a konyháról kiadott ételek, illetőleg adagok számát följegyzik.

*ÉTLAP
(ét-lap) ösz. fn. l. ÉTJEGYZÉK.

*ÉTLEN (1)
(ét-len v. é-te-len) mn. tt. étlen-t, tb. ~ěk. Ét v. étel nélküli, aki nem evett, éhgyomorral levő. Étlen gyomor.

*ÉTLEN (2)
(l. föntebb) ih. Éhen, étel nélkül, üres gyomorral. Étlen nehéz dolgozni. Étlen szomjan. Étlen itlan.

*ÉTLENSÉG
(ét-len-ség) fn. tt. étlenség-ět. Étel hiánya, éhes állapot. Étlenség miatt ellankadni.

*ÉTMENÉS
(ét-menés) ösz. fn. l. ÉTFOLYÁS.

*ÉTŐ
(é-t-ő) mn. Székely tájszó, e helyett: étető ('méreg' értelemben). Étőt adott be neki (Kriza János). Hasonló képzésü: itó, az ökör-itó (= ököritató) helynévben.

*ÉTSZEKRÉNY
(ét-szekrény) ösz. fn. Szekrény az éléskamrában vagy konyhában, hol az ételnek való eleséget vagy a maradék étkeket tartják.

*ÉTSZOBA
(ét szoba) ösz. fn. Szoba vagy terem, melyben rendesen enni szoktak. Vendéglői étszoba.

*ÉTTÁRS
(ét-társ) ösz. fn. Személy, ki velünk egy asztalnál, egy tálból enni szokott.

*ÉTTEREM
(ét-terěm) ösz. fn. Terem a nagyobb úri házaknál, vendéglőkben stb. hol ebédelni, vacsorálni, szóval, étkezni szokás.

*ÉTVÁGY
(ét-vágy) ösz. fn. A gyomor azon állapota, midőn az eledelt kivánja. Nagy étvágya van. Jó étvágyat kivánok. Az eddig használt korcs etyepetye, sőt a szájíz szók is már ritkán használtatnak.

*ÉV (1)
fn. tt. evet, tb. evek. Személyragozva evem, eved, eve, evünk, evetek, evök, l. EV, (2).

*ÉV (2)
fn. tt. év-ět. Köz szokás szerént azonegy értelemben használtatik esztendő szóval. De némely esetekben kizárólag csak ezzel élünk, pl. másod évi, harmad évi, negyed évi, vagy másod éve, harmad éve, negyed éve mult. Ez ötöd éve történt, tehát, úgy látszik, akkor, midőn határozottan mult időről szólunk.
Eredetére nézve lehet vagy annyi mint ív, t. i. egy ív, azaz egy kör az időből; Fabri Thesaurus-a szerént is annus tulajdonképen circulus et orbem velut facit. Vagy pedig annyi mint av, azaz avas, avult, a minthogy némely származékai is, pl. évedik, évik, újabb korban: elévít, elévűl, a második jelentésre mutatnak. Véleményünk szerént, minthogy csakugyan kettős értelme van (legalább a származékokban), mindkét származtatás - mintegy két szónak tekintvén azt - helyesnek látszik. Egyébiránt szokták a latin aevum, s hellen aiwn szókkal is rokonítni, azonban ezek jelentéseihez inkább csak a második értelemben látszik közeledni. Finnül vuosi.

*ÉVA
Női kn. tárgyeset, Évát, többes Évák. A Biblia szerént az első asszony neve. Éva anyánk. Éva leányai. A héberben: khavváh (), melynek jelentése: élet, ezen szótól: kháváh = él.

*ÉVAAKLA v. ÉVAKLA
puszta Bihar megyében; helyr. Évaklá-n, ~ra, ~ról.

*ÉVA-CSÁRDA
puszta Somogy megyében; helyr. Éva-Csárdá-n, ~ra, ~ról.

*ÉVANGÉLIOM
l. EVANGÉLIOM.

*ÉVBÉR
(év-bér) ösz, fn. Bér, melyet a cselédeknek, szolgáknak évszámra szokás fizetni. Inasok, kocsisok, szolgalányok évbére.

*ÉVDÍJ
(év-díj) ösz. fn. Nemesebb szolgálatokért, hivatalviselésért, vagy jutalomképen évenként járó fizetés.

*ÉVEDIK
(év-ed-ik) k. m. éved-tem, ~tél, ~ětt. Igen elérik. Mondják a gyümölcsökről, melyek az érés idejét túl múlják, s megkásásodnak. Máskép évik v. ívik.

*ÉVEDT
(év-ed-t) mn. tt. évedt-et. Ami igen elérett, kásás. Évedt dinnye, körte.

*ÉVEG
székely tájszó, l. ÜVEG.

*ÉVEL
(év-el) önh. m. ével-t. Évről évre tart, eltart. Ével sziveinkben emlékezete. (Perennat).

*ÉVELÉS
(év-el-és) fn. tt. évelés-t, tb. ~ěk. Évről évre tartás.

*ÉVELŐ
(év-el-ő) mn. tt. évelő-t. Ami évről évre, több évig tart. (Perennis).

*ÉVELŐDIK
(é-v-el-ő-d-ik) belsz. Valamely kedvetlem dolog miatt töprenkedik, tépelődik, boszonkodik, vagy mint mondani szokás, eszi magát. Máskép: ételődik.

*ÉVES
(év-es) mn. tt. éves-t, v. ~et, tb. ~ek. Esztendős, ami egy évtől, esztendőtől fogva létezik. Két éves, három éves gyermek, azaz két, három év előtt született. A fiatal barmokra nézve fű szó használtatik: harmadfű, negyedfű csikó, üsző.

*ÉVEZRED
(év-ezred) ösz. fn. Ezer évre terjedő időszak, időfolyam. Csaknem évezredig lakja már a magyar mostani hazáját.

*ÉFOLYAM, ÉVFOLYAMAT
(év-folyam v. ~folyamat) ösz. fn. 1) Egy év egészen véve elejétől végig. Ezen évfolyamatban sok nevezetes dolog történt. 2) Átv. ért. mind azon egybetartozó tárgyak, dolgok öszvege, melyek egy év alatt történtek vagy végeztettek, pl. egy év alatt mondott, vagy egy évre való egyházi beszédek gyüjteménye egy évfolyamatot teszen. A Magyar Tud. Akademia munkálatinak tizehatodik évfolyamata.

*ÉVFORDULÁS
(év-fordulás) ösz. fn. Az időfolyamatnak egy év bevégeztével másra átmenése; egy évnek betelése, és másiknak kezdete.

*ÉVFORDULAT
(év-fordulat) ösz. fn. Annyi mint évfordulás, elvont értelemben, vagyis tárgyilag nem alanyilag véve.

*ÉVHASZON
(év-haszon) ösz. fn. Évi jövedelem; éven által behajtott tiszta nyereség.

*ÉVI (1)
(év-i) mn. tt. évi-t, tb. ~ek. 1) Esztendőbeli, esztendőből való. Harmad évi gabona. Első évi szerzemény. Másod évi joghallgató. 2) Évre való, évet illető. Évi járadék, két évi bér. 3) Évenként történő. Évi szemle, évi hadgyakorlat.

*ÉVI (2)
ÉVIKE, (Év-i, Év-i-ke) női kn. tt. Évit, Évikét, tb. Évik, Évikék. Éva névnek kicsinyezője. Máskép: Évicza, Vicza.

*ÉVIK
(év-ik) k. l. ÉVEDIK.

*ÉVÍT
(év-ít) áth. l. ELÉVÍT.

*ÉVKÖNYV
(év-könyv) ösz. fn. 1) Valamely társulat munkálatait, történetét évenként eléadó gyüjtemény. A Magyar Tudományos Akademia évkönyvei. 2) Történetek gyüjteménye általában, mely a részletes eseményeket szoros időrendben jegyzi föl. Tacitus évkönyvei.

*ÉVKÖNYVIRÓ
(év-könyv-iró) ösz. fn. Személy, ki évkönyvet v. évkönyveket ír. V. ö. ÉVKÖNYV. Régi kolostorok, városi községek, tudományos társulatok évkönyvirói.

*ÉVLAPOK
(év-lapok) ösz. fn. többesben. Évenként kiadatni szokott értekezések, tudományos közlések stb. gyüjteménye. Kisfaludy-társaság évlapjai.

*ÉVNAP
(év-nap) ösz. fn. Nap, melyen valaminek éve, esztendeje betelik, különösen innepélyes nap, mely évenként egyszer fordúl elé, pl. születési, házassági évnap.

*ÉVNEGYED
(év-negyed) ösz. fn. Az évnek negyed része, azaz, három hónap. Tágasabb ért. az egyenetlenül négyfelé osztott évnek egy-egy része, pl. a házbérfizetésre nézve Jakabtól sz. Mihályig egy évnegyed, jóllehet csak két hónapra terjed; ellenben sz. Mihálytól Gyertyaszentelőig négy hónap tesz egy évnegyedet.

*ÉVNEGYEDĚNKÉNT
(év-negyeděnként) ösz. ih. Különkülön minden évnegyedben. Évnegyedenként fizetni a cselédeket, mesterembereket, házbért.

*ÉVNEGYEDĚNKÉNTI
(év-negyeděnkénti) ösz. mn. Évnegyedenként történő. Évnegyedenkénti fizetés.

*ÉVNEGYEDĚS
(év-negyeděs) ösz. mn. 1) Egy évnegyed óta létező, három hónapos. Évnegyedes gyermek. 2) Évnegyedenként történő, megjelenő. Évnegyedes gyülés. Évnegyedes szemle, vizsgálat. Évnegyedes folyóirat.

*ÉVNEGYEDI
(év-negyedi) ösz. mn. Évnegyedet illető, arra vonatkozó. Évnegyedi házbér.

*ÉVNEGYEDPÉNZ
(év-negyed-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet bizonyos czim alatt, pl. a falusi, elemi tanodákban évnegyedenként kell fizetni; szokottabban: kántorpénz, minthogy a fizetési időhatár a kántornapokhoz van szabva. V. ö. KÁNTOR.

*ÉVPÉNZ
(év-pénz) ösz. fn. Viselt hivatalért vagy szolgálatért évről évre járó fizetés, jutalom, segédpénz; máskép: évbér, és évdíj.

*ÉVREND
(év-rend) ösz. fn. Az évek folyásának bizonyos időponttól számított rende, sora. Keresztény évrend, mely Krisztus születésétől kezdődik. Mohammedanusok évrende, mely Mohammed futásától veszi kezdetét. (Aera). Másképen: évsor.

*ÉVSOR
(év-sor) ösz. fn. l. ÉVREND.

*ÉVSZAK
(év-szak) ösz. fn. Az évnek azon része, időköze, mely alatt a föld a nap körüli pályájának egy-egy negyedét megfutja. Tavaszi, nyári, őszi, téli évszak. Tágasabb ért. évnek rövidebb vagy hoszszabb része, mennyire abban különféle munkákat végezni, vagy mulatni szokás. Aratási, szüreti évszak. Fürdői, farsangi évszak. (Saison). V. ö. IDÉNY.

*ÉVSZÁM
(év-szám) ösz. fn. Több éveknek bizonyos időponttól, kezdettől számitott mennyisége. Urunk születésének évszáma.

*ÉVSZÁMADÁS
(év-szám-adás) ösz. fn. Számadás az évenkénti bevételekről és kiadásokról. V. ö. SZÁMADÁS.

*ÉVSZÁMOLÁS
(év-számolás) ösz. fn. Történettanilag am. az éveknek bizonyos időponttól, valamely nevezetes eseménytől kezdve följegyzése. Sínai, indiai, egyiptomi, görög, római, keresztény stb. évszámolás.

*ÉVSZÁZAD
(év-szászad) ösz. fn. Száz esztendőből álló, száz évre terjedő időszak. Urunk születése utáni tizenkilenczedik évszázad.

*ÉVTIZED
(év-tized) ösz. fn. Tíz évre v. esztendőre terjedő időszak. Egy évtized alatt sok történhetik. A tizenkilenczedik század első, második, harmadik évtizede.

*ÉVŰ
(év-ű) mn. tt. évű-t, tb. ~ek. Éves, esztendős. Két, három, négy évü. Sok évü munka.

*ÉVŰL, ÉVÜL
(év-űl) önh. m. évűl-t. Idűl, vénűl, korosodik. 2) Jogtanilag: bizonyos, a törvényben meghatározott időszak után valamely jog egyik félre nézve megszünik, másikra nézve pedig életbe lép. V. ö. ELÉVŰL.

*ÉVÜLÉS
(év-ül-és) fn. l. ELÉVÜLÉS.

*ÉVÜLHETLEN
(év-ül-het-len) mn. tt. évülhetlen-t, tb. ~ěk. Ami nem évülhet. V. ö. ÉVŰL, ELÉVŰL.

*ÉVŰLT
(év-űl-t) mn. l. ELÉVŰLT.

*ÉVÜNNEP
(év-ünnep) ösz. fn. Ünnep, mely emlékezetül évenként, vagy egy évben egyszer tartatik. Buda visszavételének évünnepe. Templom föl szentelésének évünnepe.

*ÉVVÁLTOZÁS
(év-változás) ösz. fn. Midőn a régi év betöltével új év kezdődik. Minthogy az évek különféle időponttól számíttatnak, innen van: polgári, egyházi, katonai stb. évváltozás.

*ÉVVERS
(év-vers) ösz. fn. Mesterséges vers, melyben a római számokat jelentő M. D. C. l. X. V. I. betük öszveszedve, azon évet fejezik ki, melyre a vers iratott. (Chronostichon), például az esztergomi sírbolt feliratában:
PrInCIpIs a RVDna sVCCessorVMqVe SoporI. = 1824.
Ilyetén versek a magyarban is fordulnak elé.

*ÉZ
tájdivatosan am. íz; l. ezt.

*~ÉZ
névképző vit-éz és igeképző int-éz szóban; ugyanaz a rövid hangú ez (s az) képzővel; és a föntebbi szókban is hihetőleg egybeolvadás által lett hosszúvá vita-ez és inte-ez-ből.
Éztán, tájdivatos ezután helyett.

*ÉZSAIÁS, ÉZSIÁS
(eredetileg héber szó: , am. segély vagy üdv istentől), férfi kn. tt. Ézsaiás-t, tb. ~ok. Esaias, Isaias; neve a bibliai nagy jósok (proféták) egyikének.


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
É bötű, 1313 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/