*F (ef).[*]

*F
kisded alakban f, tizenegyedik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában hatodik. Mint folytonos, (folytonosan ejthető) mássalhangzó a vele járó e önhangzót elül veszi föl (ef v. eff) ezért a félhangzókhoz is soroltatik. Különben fuvással járó kiejtése után fuvó hangnak is nevezzük, s hangszervi általános minőségénél fogva az ajakhangok osztályában van helye, s némely szókban rokon társaival, ú. m. b, p, v, m hangokkal föl szokott cseréltetni, mint fodor bodor, filling billing, fige bige, fergetyű pergetyű, fanyar vonyár, fekete vakota, fészek vaczok, fi fordítva iv (ív-ik gyöke), ficz vicz, ficzkand viczkand, figyel vigyáz, finczároz vinczároz, fon von, fürgencz virgoncz, far mar-t par-t, fitat mutat stb. Áll ez más nyelvekben is, pl. a hellenlatin philomela szó után magyarosodott fülemile szóban meglehetős épen megmaradott, már a török bülbül-ben az f is az m is b-vé változott. Mint fuvó hang, a szivási sz-vel vagy s-vel és a lehelési h-val is rokonítható, pl. fűzfa Baranyában szűzfa, foh-ász soh-aj, fanyar sanyar, fürög sürög; fedd szid; fő hő. Egyébiránt a magyar mindig szabatosan ejti ki, s különösen a legrokonabb, de nála szelidebb v-vel sem szokta fölcserélni, mi általában minden szelid és kemény rokon hangokról áll. Különböztetésül az ajkakat bezáró b p szervrokonoktól, mint imént érintők, fuvó betünek, illetőleg hangnak is mondatik. Némely hangutánzókban zárbötü gyanánt hallatszik, mint: pif, paf, puf, nyif, nyaf, röf. A dölf, csörf, csalf(a) kajf, csúf szókban alkalmasint a részesülő ó ő változott f betüvé, dőlő dölf, csörő csörf, csaló csalf stb. Mint szóképző az imént elsoroltakon és kanaf szón kivül, a magyar nyelv egyetemében alig fordúl elé, ellenben f-vel kezdődő gyökszóink száma mintegy 80-ra rúg. A szanszkrit s finn nyelvekben teljesen hiányzik. A héberben s görögben ph pótolja.
Az f hang jelentésében alaphangtest a fuvás, innen észleljük általán, hogy benne a fuvás, lehelés fogalma más nyelvekkel is közös; ilyen a magyarban maga az egyszerű fú ige, (hellenül jusaw, lat. flo, flare, szlávul fúkám, mely némely más árjacsaládban v-vé változik, pl. a szanszkritban vá, a németeben wehen). Különösen 1) A melegséget, beltömörödést jelentő szókban kifelé fúvó: fő v. fől, főz, fűt, fűl,, fojt, fúl; a hideget s más kellemetlen érzést vagy bizonyos visszatartózkodást jelentőkben a lélekzést behúzó fagy, fáj, fázik, fél (ige). 2) Távolra hatást vagy élénk mozgást (fuvási, lehelési fokozódást) fejez ki ezekben: fut, ficzánkol, ficzkand, fityeg, foly, forr, forog. 3) Emelkedést (a fölfelé törekvésben szintén fuvási fokozódást) vagy magassági távolságot ezekben: far, fe, fej, fel, fenn, föd, fal, fa, fű. 4) Az ajkak mozgására vonatkozik ebben: fal (igeszó).
Figyelmet érdemlő nyelvünkben, hogy mig a b és p hanggal kezdődő szavaink között számosan vannak, melyek valami puffadtat, dudorút, gömbölyűt, kőröset jelentenek, az f és v kezdetüek között (az r alaphanguakon kivül) alig van egy-kettő, ezek is csak váltakozásképen mint: fütykös = bütykös, fodor = bodor. E tünemény szószervileg onnan magyarázható, hogy a b és p az ajkak érintkezése által képződik, ellenben a v és f mint nem érintkezők az ajkak között mintegy átsikamlanak s elfuvódnak, minélfogva a térben inkább távolságra vonatkozó szók vezérhangjai.

*FA
fn. tt. fát, tb. fák. 1) Növény, mely tömör, s több évekig folyvást vastagodó derékkal törzsökén fölül a légbe emelkedik, s bizonyos magasságnyira ágakat, lombokat, és leveleket hajt. Máskép: élőfa. Fiatal, vén, sudár, vastag, termékeny, terméketlen, ép, beteges, vad, oltott, erdei, kerti, gyümölcsös fa. Nehéz agg fából gúzst tekerni. (Km.) Addig hajtsd a fát, mig fiatal. (Km.) A mely fából horog akar lenni, idején meggörbűl. (Km.) Nagy fát mozgatsz. Nagy fába vágtad a fejszét. A száraz fa mellett a nyers is megég.(Km). Magas v. vén fa alatt jobb nyugonni. (Km.) Terméketlen fára senki követ nem hajít. (Km.) Maga alatt vágja a fát. (Km.) Ne rázd azt a fát, mely magától hullatja gyümölcsét. (Km.) Szálfa v. egy fa nem erdő. (Km.) Fára mászni, fán fészkelni. Ne menj (v. mászsz) fára, nem esel le. (Km.) Fát gyümölcséről ismerik. (Km.) Fa nem esik le egy vágással. (Km.) Midőn a fák külön fajait nevezzük, erekhez is rendesen hozzáteszszük a fa szót, pl. cserfa, bükkfa, tölgyfa, fenyüfa, tiszafa, körtefa, almafa, szilvafa, s ott ahol az értelemnek nem árt, el is hagyatik, pl. cser, bükk, tölgy, fenyű; de tiszafa, almafa szóknál nem, mert Tisza, alma mást is jelentenek. 2) Az élőfák, vagy cserjék törzsöke vagy ágai kivágott s bármely módon a földtől elválasztott állapotban. Kemény, puha, nehéz, könnyü, szívós, pudvás fa. Épületfa, tüzi fa, szerszámfa. Nyalábfa, hasábfa, ölfa, dorongfa. Vágott fa. Rosz fát tett a tüzre. (Km.) Fát fürészelni, hasogatni, vágni. 3) Számtalan eszköznek és szerszámnak neve, mely fából készült. Általfa, árboczfa, ászokfa. Bitófa. Gántárfa. Határfa. Hámfa. Kaptafa. Kapufa. Bucsút vett a kapufától. (Km.) Ollófa. Sátorfa. Hordd el a sátorfádat. (Km.) Hajtófa. Egy hajtófát sem ér. (Km.) Piszkafa. Házasodik a lapát, elvette a piszkafát. (Népd.) Átv. ért. uborkafa. Föllépett az uborkafára. (Km.). 4) Használják melléknév gyanánt, s am. fából álló, való, készült, vagy fára vonatkozó, azt illető, s a vele együtt álló névvel rendszerént öszveíratik, pl. faágy, faféreg, fagomba, fafuró, fagyöngy, fahaj, faház, fakalán, fakép. Ott hagyott a faképnél. (Km.) Fakéreg. Anynyit használ, mint ebnek a fakéreg. (Km.) Fakutya. Mindig nevet, minta fakutya. (Km.) Faiskola. Fapoltura, fapénz. Bolondnak a fapoltura v. fapénz is jó. (Km.) Faszekér. Eb a faszekere, ugyan helyén az esze. (Km.) Fatarisznya. Zörög, minta fatarisznya. (Km.). 5) Sok magyar helységek neveiben am. falu vagy falva, pl. Asszonyfa, Bolásfa, Pódafa, Péterfa, Sánosfa, azaz Asszonyfalva, Balásfalva stb. Ilyen nevű helyek legszámosabbak a szóröviditést különösen kedvelő dunántuli magyaroknál.
Származékai: fáész, fai v. fái, fás, fátalan stb. Rokonok vele takele nyelven Áfrikában: fa, továbbá a parszi és pehlvi van, zend vana, szanszkrit vana (erdő), persa bun, sínai mu (arbor; lignum), finn pun, német Baum, goth bagm, angol beam. A perzsa bam, s héber pedig magast jelentenek, épen úgy mint az egyszerű magyar fe, mely alapfogalomban a növények legmagasabb nemét jelentő fa-val egy értelmű.

*FAABRONCS
(fa-abroncs) ösz. fn. Fából, különösen, faágból, pl. mogyoróból készitett abroncs. V. ö. ABRONCS. Tájejtéssel, nevezetesen Eger vidékén, egyszerűen fa, pl. Két hordóm van vasban a többi fában = faabroncsban.

*FAABRONCSOS
(fa-abroncsos) ösz. mn. Faabroncscsal ellátott, kerített, erősített. Faabroncsos hordóedény. V. ö. ABRONCS.

*FAÁG
(fa-ág) ösz. fn. Az élőfának ága, akár nyers, akár száraz állapotban véve. Faágból csinált gúzs. Száraz faágakat szedni.

*FAÁGY
(fa-ágy) ösz. fn. Fából csinált ágy, azaz melynek minden külső részei fából vannak, különböztetésűl a szalma-, vessző-, vaságyaktól.

*FAÁGYU
(fa-ágyu) ösz. fn. 1) Régen a várostromoknál használt sajátságos lövőgép, melylyel a falakat rongálták, s a kapukat bedöntötték. (Petarda). 2) Kifúrt faderékból készitett, s vasabroncsokkal erősített pótlékágyu.

*FAÁLLÁS
(fa-állás) ösz. fn. 1) Hely, hol a levágott épület- vagy tüzi fát tartani szokták. 2) Fából csinált emelvény, pl, a kőmívesek, kazalrakók számára.

*FAÁRU
(fa-áru) ösz. fn. 1) Eladó fa, legyen az szerszámnak, épületnek, vagy tüzre való. 2) Fából készült edények, szerszámok, pl. hordók, kádak, talicskák, tekenők, lapátok, ekék stb. A Bakonyból sok faárut szállítanak a pesti vásárokra.

*FAÁRUS
(fa-árus) ösz. fn. Személy, ki épület- vagy tüzi fát árul, ki fával kereskedik.

*FABÁB
(fa-báb) ösz. fn. l. FABABA.

*FABABA
(fa-baba) ösz. fn. Kis gyermekek, kivált leánykák játékszere fából, mely gyermekcse alakra van készítve, és felöltöztetve. Átv. ért. oly személy, ki merő gyávaság és ügyetlenség, ki valaminek csak nevét viseli, s más működik helyette. (Pictus masculus).

*FABANKÓ
(fa-bankó) ösz. fn. Bankó, azaz mankóféle támaszbot, mely fából van csinálva. V. ö. BANKÓ, (1).

*FABAK
(fa-bak) ösz. fn. Ácsok, favágók eszköze, melyre a faragandó, vagy fürészelendő gerendákat, hasábokat helyezik. V. ö. BAK.

*FABÉL
(fa-bél) ösz. fn. Taplószerü puha, rugalmas anyag, mely a faderekak és faágak kellő közepét foglalja el, s mely a fiatal fákban különösen a lágynemüekben, pl. bodzákban, füzekben, nagyobb szokott lenni, s idővel mindig szükebbre szorúl öszve. Mondják fa széké-nek is. (Medulla).

*FABÉR
(fa-bér) ösz. fn. Bér, melyet némely helyeken az illető erdőbirtokosnak a fáészási jogért fizetni szoktak. V. ö. FÁÉSZ.

*FABETŰ
(fa-betű) ösz. fn. Fából faragott betü.

*FÁBIÁN
(Fabius, Fabianus latin nevek után, melyek hihetőleg faba szótól eredtek) férfi kn. tt. Fábián-t, tb. ~ok. Fabianus. Ördögütő v. ördögüző Fábián. (Km). Fábián és Sebestyén vértanuk.

*FÁBIÁNFALVA
puszta Nógrád megyében; helyr. Fábiánfalvá-n, ~ra, ~ról.

*FÁBIÁNHÁZA
falu Szathmár megyében; helyr. Fábiánházá-n, ~ra, ~ról.

*FÁBIÁNKA
puszta a Nagy-Kunságban; helyr. Fábiánká-n, ~ra, ~ról.

*FABICSAK
(fa-bicsak) ösz. fn. Bicsak, melynek fanyele van; néhutt: kusztora, gúnyosan: békanyúzó.

*FABIMBÓ
(fa-bimbó) ösz. fn. Bimbó, melyet a fa szokott hajtani. V. ö. BIMBÓ.

*FABOGÁR
(fa-bogár) ösz. fn. Mindenféle bogár, mely különösen a fákon szeret élődni. V. ö. BOGÁR.

*FABOT
(fa-bot) ösz. fn. Fából való bot, különböztetésül más anyagból pl. nádból, vasból csinált bottól.

*FABOTOLÁS
(fa-botolás) ösz. fn. A fa ágainak levágása, lenyesése. V. ö. BOTOL.

*FABOTOLÓ
(fa-botoló) ösz. fn. Munkás, erdőlő, ki a fák ágait levagdalja, lenyesi. Máskép: ágerdőlő. V. ö. BOTOL.

*FABRIKA
(a latin fabrica szóból) fn. tt. fabrikát. A művelt nyelvből már kiavult, helyette lásd: GYÁR.

*FABRIKÁL
l. GYÁRT.

*FABRIKÁS
l. GYÁROS.

*FABUGA
(fa-buga) ösz. fn. Némely fákon, pl. csereken, tölgyeken teremni szokott buga, azaz csomódad, tömör állományu kinövés. V. ö. BUGA. (Tuber).

*FABUNKÓ
(fa-bunkó) ösz. fn. Göcsös, csomós véggel ellátott bot, dorong. Fabunkóval ütni a barmot. V. ö. BUNKO.

*FACS
hangutánzó elvont gyök, melyből facsar és ennek származékai erednek. Egyébiránt egy a megfordított csav (melyből csavar stb. ered) szinte elvont gyökkel.

*FACSÁK
(fa-csák) ösz. fn. A faderékból kinövő és szétváló főágak, melyek csák gyanánt állanak a derékhoz képest. V. ö. CSÁK.

*FACSAR
(facs-ar) áth. m. facsart. Nedves testet, pl. beáztatott ruhát, czitromot, szőlőt stb. nyomkod, szorít, teker, hogy a benlévő nedv kifolyjon, mely némi facs hanggal szokott megtörténni. A narancsot, ha erősen facsarod, végre keserűt bocsát. (Km.) Kifacsarni a megmosott és öblített ruhákat. Belé facsarni az ételbe a czitrom levét. Átv. ért. erőtet, szorít, kényszerít. Kifacsarni valakiből a szót, titkot. Különböztetésül V. ö. CSAVAR, (1). Egyébiránt a kettő jelentése több származékokban öszveűt, mint: facsarít, facsarog, facsaros.

*FACSARÁS
(facs-ar-ás) fn. tt. facsarás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit facsarunk. V. ö. FACSAR.

*FACSARÉK
(facs-ar-ék) fn. tt. facsarék-ot. 1) Azon nedv, lé, melyet facsarás által kinyomunk. Ruhafacsarék, czitromfacsarék, szőlőfacsarék. 2) Facsarás által öszvetekert, öszvegúzsolt test.

*FACSARÉKOS
(facs-ar-ék-os) mn. tt. facsarékos-t v. ~at, tb. ~ak. Tekerékes, tekercses, tekerős, öszvefacsart. Facsarékos ruhadarab.

*FACSARGÁS
(facs-ar-g-ás) fn. tt. facsargás-t, tb. ~ok. Átv. ért. ugyanannyi, mint csavargás. V. ö. CSAVARGÁS.

*FACSARGAT
(facs-ar-g-at) áth. és gyakoritó. m. facsargat-tan, ~tál, ~ott, par. facsargass. Folytonosan, több izben facsar, kifacsar. V. ö. FACSAR. Kifacsargatni a megmosott fehérruhát.

*FACSARGÓ
(facs-ar-g-ó) mn. és fn. tt. facsar-gót. Átv. ért. am. csavargó, azaz tekervényes, görbe utakon bolygó, czél nélkül kódorgó. V. ö. CSAVARGÓ.

*FACSARI
(facs-ar-i) mn. tt. facsari-t, tb. ~ak. Átv. ért. sanyarú, fösvény ember, ki mindenből mintegy pénzt facsar, vagy magától a szükségeseket megvonva, öszvezsugorodik. Aljas nyelven: faszari.

*FACSARINT
(facs-ar-int) áth. m. facsarint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Nedves, leves testet csak úgy könnyeden, egy nyomással, tekeréssel körülfacsar. V. ö. FACSAR.

*FACSARINTÁS
(facs-ar-int-ás) tt. facsarintás-t, tb. ~ok. Egyszeri, könnyed facsarás.

*FACSARÍT, FACSARIT
(facs-ar-ít) áth. m. facsarít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Erősebb facsarást tesz, csavarít. Egyet facsaritott rajta.

*FACSARÓ
(facs-ar-ó) mn. tt. facsarót. Oly nedves, hogy ki lehet facsarni. Facsaró víz vagyok, úgy megáztam.

*FACSARODÁS
(facs-ar-od-ás) fn. tt. facsarodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valamely test facsarodik. V. ö. FACSARODIK.

*FACSARODIK
(facs-ar-od-ik) k. m. facsarod-tam, ~tál, ~ott. 1) Nyomás, szoritás, tekerés által körülfonódik, meggörbűl. Facsarodik a gúzszsá tekert vessző. 2) Nyomódik, kinyomódik. Facsarodik a víz a ruhából, a lé a czitromból.

*FACSAROG
(facs-ar-og) önh. m. facsa-rog-tam v. facsarg-ottam, ~tál v. facsarg-ottál, facsarg-ott, htn. facsarogni v. facsargani, v. facsargni. Átv. ért. görbe, tekervényes utakon jár, kel, bolyong. Egyértelmü a csavarog igével. Hasonló jelentésü: fanyarog.

*FACSAROS
(facs-ar-os) mn. tt. facsaros-t v. ~at, tb. ~ak. Tekert, tekerős, tekervényes, ami facsarva, körülgörbítve van. Facsaros derék, öv. Átv. ért. egyenetlen, ravasz, álutakon működő. Facsaros lelkű ember. Facsatos út, ösvény.

*FACSART
(facs-ar-t) mn. tt. facsartat. 1) Nedvétől, levétől nyomás, szoritás, tekerés által megfosztott. Facsart ruha. Kifacsart czitrom. 2) Kinyomott, facsarás által kisajtólt. Becsináltba facsart czitromlé.

*FACSING
(fa-csing v. ~csüng) ösz. fn, tt. facsing-ot. Levágott faágak, vesszők. Nyitrán: fasing. Némelyek az olasz fascina, [francziául fascine, németül Faschine] szótól származtatják.

*FACSINTOS
(facs-int-os) mn. tt. facsintos-t v. ~at, tb. ~ak. Lábakról mondják, melyek térdben begörbedve összeverődnek, máskép: kacsiba. Gyöke facs, mely alapfogalomban csavarásra, tekerésre, illetőleg görbülésre vonatkozik. Átvitt ért. helytelen magaviseletű.

*FACSIPA
(fa-csipa) ösz. fn. Némely fák, pl. meggy-, cseresnye-, szilvafák stb. derekaiból, ágaiból kifakadó enyvszerű, ragadós nedv; másképen: mézga. V. ö. CSIPA.

*FACSIZMA
(fa-csizma) ösz. fn. Tulajdonkép a fapapucsnak, faczipőnek, czókónak gúnyos, tréfás neve.

*FÁCSKA
(fa-acs-ka) fn. tt. fácská-t. Kicsi fa.

*FACSOMÓ
(fa-csomó) ösz. fn. l. FAGÖRCS.

*FACSÚSZ
(fa-csúsz) l. FAKÚSZ.

*FÁCZÁN
(latinul phasianus, németül Fasan, lengyelül fazyan, csehül bazant stb., némelyek szerént Phasis folyamtól Kolchisban vette a nevét, honnan először az Argonauták hozták Európába); fn. tt. fáczán-t, tb. ~ok. A vadtyúkok egyik faja, meztelen lábakkal, hosszú farkkal, s fülei mellől kinőtt tollbokrétával, bóbitával. Híme v. kakasa kitünőleg szép tollakkal ékeskedik. Arany, ezüst fáczán. Kevély, örvös fáczán. Öszvetételekben: Fáczánhús, fáczántoll, fáczánmadár.
Állattudományi ujabb nyelven: bóbitár.

*FÁCZÁNĚB
(fáczán-ěb) ösz. fn. Vadászeb, mely a fáczánok nyomát, tartózkodásuk helyét szaglászsza, kifürkészi.

*FÁCZÁNJÉRCZE
(fáczán-jércze) ösz. fn. Nőstényfáczán, mely tojik és költ.

*FÁCZÁNKAKAS
(fáczán-kakas) ösz. fn. Hím fáczán, mely a nősténytől sokkal ékesebb tollai által első tekintetre megkülönböztethető.

*FÁCZÁNKERT
(fáczán-kert) ösz. fn. Kerített hely, liget, bokros tanya, hol a fáczánokat kellő vigyázat alatt nevelik, tenyésztik.

*FÁCZÁNOS (1)
(fáczán-os) mn. tt. fáczános-t v. ~at, tb. ~ak. Fáczánokkal bővelkedő, azokhoz tartozó; fáczán hússal készitett. Fáczános sziget, tájék. Fáczános káposzta.

*FÁCZÁNOS (2)
(l. föntebb) fn. tt. fáczános-t, tb. ~ok. 1) Hely, kert, liget, hol fáczánokat tenyésztenek. Fáczánosban tilos a vadászat. 2) Személy, ki fáczánokat nevel, azokra felügyel.

*FÁCZÁNTENYÉSZTÉS
(fáczán-tenyésztés) ösz. fn. 1) Vadnevelő intézet, melyben fáczánokat nevelnek, szaporítanak. 2) Munka, foglalatosság a fáczánok szaporitása körül.

*FÁCZÁNTENYÉSZTŐ
(fáczán-tenyésztő) ösz. mn. és fn. Aki fáczánokat nevel, szaporít.

*FÁCZÁNTOJÁS
(fáczán-tojás) ösz. fn. A fáczánmadár tojása. V. ö. TOJÁS.

*FÁCZÁNVADÁSZ
(fáczán-vadász) ösz. fn. 1) Vadász, ki fáczánokat nevel. 2) Aki vadon tenyésző fáczánokat fogdoz, lődöz.

*FACZIPŐ
(fa-czipő) ösz. fn. Könnyü fából, pl. hársból készített talp, melyet czipő v. papucs gyanánt szíjjal a lábhoz csatolva viselnek hazánkban is némely vidékbeli svábok.

*FACZIPŐS (1)
(fa-czipős) ösz. mn. Faczipőt viselő. Faczipős svábok, szerzetesek.

*FACZIPŐS (2)
(l. föntebb) ösz. fn. Mesterember, ki faczipőket készít.

*FACZÓKÓ
(fa-czókó) ösz. fn. l. FACZIPŐ.

*FÁCZOL
(fácz-ol, a német Falz, falzen szók után alakultnak látszik), áth. m. fáczolt. 1) Valamit rétegez, rétegenként öszverakosgat; ránczokra szedeget. Fáczolják a könyvkötők a bekötendő íveket. Gyolcsot, vásznat fáczolni. 2) A bőrkészitőknél am. a bőrt vakarja.

*FÁCZOLÁS
(fácz-ol-ás) fn. tt. fáczolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit fáczolunk. V. ö. FÁCZOL.

*FACZÖVEK
(fa-czövek) ösz. fn. Fából faragott, készített csövek. V. ö. CZÖVEK.

*FÁD
áth. m. fád-tam, ~tál, ~ott. Valamely nyulékony, öszvehajtható testet, eszközt, péld. kötelet, lánczot, fonalat, hosszú hálót öszvehúz. Fádják a hajósok a kikötendő hajó alattságait. A halászok fádják a vízből kihúzott hálót.
Rokon vele a szanszkrit badh, bandh és vat, vant, melyek öszvekötést, tekergetést jelentenek, továbbá a hellen pedaw, latin pedio, német Faden, Band, binden stb.

*FÁDÁS
(fád-ás) fn. tt. fádás-t, tb. ~ok. Öszvehajtás, tekergetés.

*FADD
falu Tolna megyében; helyr. Fadd-on, ~ra, ~ról.

*FADERÉK
(fa-derék) ösz. fn. A fának vastag, tömör része, mely a törzsökből kinő, s bizonyos magasság után ágakra széled. Vastag, vékony, sudár, törpe faderék.

*FADÉZMA
(fa-dézma) ösz. fn. Dézma, melyet a jobbágyok az urbéri erdőkből adnak az illető földes uraságnak.

*FAECZET
(fa-eczet) ösz. fn. A vegytanároknál, savany, melyet vegytani módon némely fákból vonnak ki. (Acidum ligni). Higgasztott, nyers faeczet.

*FAEDÉNY
(fa-edény) ösz. fn. Fából készített edény. Nagyobbféle faedények péld. kádak, hordók, szapulók. Kisebbek péld. kannák, mozsarak, fatálak, fatányérok stb. V. ö. EDÉNY.

*FAEPER
(fa-eper) ösz. fn. Eperfa gyümölcse, különböztetésül a földi epertől. V. ö. EPER, EPERFA.

*FAÉSZ v. FÁÉSZ
(fa-ész) önh. m. faész-tam, ~tál, ~ott, l. FAIZ.

*FAESZTERGÁLYOS
(fa-esztergályos) ösz. fn. Esztergályos, ki fából készít némely miveket. V. ö. ESZTERGÁLYOS.

*FAESZTERGÁS
(fa-esztergás) l. FAESZTERGÁLYOS.

*FAFEJSZE
(fa-fejsze) ösz. fn. A német Holzaxt után fordítva am. favágásra szolgáló fejsze, különböztetésül az ács- vagy faragófejszétől.

*FAFÉLE
(fa-féle) ösz. mn. l. FANEMŰ.

*FAFÉREG
(fa-féreg) ösz. fn. Általán, mindenféle féreg, mely a fákon és fákból élődik. Szorosb ért. azon féreg, mely a legkeményebb fába is berágja magát, s azt lassanként porhanyóvá emészti. V. ö. SZÚ.

*FAFESTVÉNY
(fa-festvény) ösz. fn. Vegyészeti ért. némely fákból készített festvény.

*FAFÉSZĚR
(fa-fészěr) ösz. fn. 1) Fészer, hová a vágott fát ölfát berakják. V. ö. FÉSZĚR. 2) Fából épült fészer.

*FAFOLYOSÓ
(fa-folyosó) ösz. fn. Folyosó az épületen, mely gerendák- vagy deszkákból van ácsolva.

*FAFÖDŐ
(fa-födő) ösz. fn. Fából készített födő némely edényeken, pl. vízcsöbrökön, kannákon, sajtárokon stb.

*FAFŐZET
(fa-főzet) ösz. fn. Gyógyerejű fákból készített főzet, gyógyital.

*FAFURDANCS
(fa-furdancs) ösz. fn. Féreg, hengerded, rovátkos burokban, mely a legkeményebb fákat is keresztülfurdalja. (Teredo).

*FAFÚRÓ, FAFÚRU
(fa-fúró v. ~fúru) ösz. fn. Furó v. furú nevü szerszám, különféle famiveseknél, pl. ácsok-, bodnárok-, asztalosoknál stb. V. ö. FÚRÓ.

*FAGAZDA
(fa-gazda) ösz. fn. Gazda, ki a favágásra, és eladásra felügyel. Különösen urodalmi tiszt, ki az illető uraság fakereskedését kezeli.

*FAGESZTENCZE
(fa-gesztencze) ösz. fn. Baglyába vagy kazalba rakott rőzsefa. V. ö. GESZTENCZE.

*FAGGAT
jobban: FAKGAT, (fak-gat) áth. és gyakoritó, m. faggat-tam, ~tál, ~ott. Eredeti ért. úgy szorít, szorongat, nyomkod valamit, hogy fakadni legyen kénytelen. Faggatni a halhólyagokat, a hupolyagokat, a szőlőszemeket. Átv. ért. 1) gyötör, kinoz. Addig faggatták, mig megdöglött. Agyon faggatni valakit v. valamit. Nem jó a kölykes medvének fiát faggatni (Km.); 2) erősen vallat, mindent elkövet, hogy valamit kitudakoljon. Akármint faggatták, el nem árulá czinkostársait. Mindent megvallok, csak ne faggassatok. V. ö. FAKAD.

*FAGGATÁS, FAKGATÁS
(fak-gat-ás) fn. tt. faggatás-t, többes: ~ok. Cselekvés, mely által valakit, vagy valamit faggatunk. V. ö. FAGGAT. A sok faggatásra kivallotta büntettét.

*FAGGATÓDZÁS, FAKGATÓDZÁS
(fak-gat-ó-d-oz-ás) fn. tt. fakgatódzás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki fakgatódzik. V. ö. FAGGATÓDZIK.

*FAGGATÓDZIK, FAKGATÓDZIK
(fak-gat-ód-oz-ik) k. rn. fakgatódz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Tolakodólag, erőszakolva, sürget valakit, hogy vallomást, titkot vegyen ki belőle. 2) Kötekedik, valakit szóval fakgat, szorongat.

*FAGGATÓZÁS, FAKGATÓGÁS
(fak-gat-ó-oz-ás) l. FAGGATÓDZÁS.

*FAGGATÓZIK, FAKGATÓZIK
(fak-gat-ó-oz-ik) k. m. fakgatz-tam, ~tál, ~ott; htn. ~ni. l. FAKGATÓDZIK.

*FAGGYAG, FAGYGYAG
(fagy-ju-ag) fn. tt. faggyag-ot. Kőfaj, mely talkföldből, kovaföldből, agyagból, és vasrészekből áll, külseje csillámlós, s tapintatra olyan, mintha zsiros, v. faggyús volna. (Talcum).

*FAGGYANY
(fagy-ju-any) ösz. fn. Tű- vagy csillagalakokban jegeczesűlt, szín- és íz nélküli, olvadékony, s meleg borszeszben feloldható test, s a faggyunak fő alkotó része. (Stearin). Némelyek szerént: zsirany. Minthogy azonban az ~any, ~eny képzők elemek elnevezésére fogadtattuk el általában, itt más képzőre volna szükségünk.

*FAGGYAS
(fagy-ju-as) mn. tt. faggyas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Faggyuval bővelkedő; faggyuval töltött, megrakott. Faggyas sejtszövetek. Faggyas edény, hordó. 2) Átv. ért. Kövér, faggyu tapintásu. Faggyas kő.

*FAGGYASODIK
(fagy-ju-as-od-ik) k. m. fagygyasod-tam, ~tál, ~ott. Hízik, kövéredik. Átv. ért. gazdagodik.

*FAGGYAZ
(fagy-ju-az) áth. m. faggyaz-tam, ~tál, ~ott. Faggyuval beken, becsúnyít, bemocskol. Befaggyazni a bútorokat. Befaggyazni a. beretvaszíjat.

*FAGGYÚ
(fagy-jú) fn. tt. faggyút v. faggyat, többes faggyúk v. faggyak. Személyragozva: faggyúm v. faggyam, faggyúd v. faggyad, faggyúja v. faggya stb. Állati kövérség a sejtszövetekben, mely a zsírnál és hájnál szilárdabb, kivált ha kiolvasztják, és megtisztítják. Nevét kétségen kivül a fagy szótól vette jú képzővel megtoldva, mint sarjú, borjú, gyapjú stb. mely képző tulajdonságot jelent; faggyu tehát annyit tesz, fagyó tulajdonságu, mely könnyen fagy. Erőtetett származtatás: fagy és gyú, azaz fagyhoz hasonló oly test vagy oly fagyott test, mely gyujtható.
Rokonnak látszik vele a német fett, s ennek rokonságai a dán feed, fed, angol fat stb.

*FAGGYÚDAGANAT
(faggyú-daganat) ösz. fn. A sejtszövetek kórállapota, midőn a bennök létező faggyu megkeményedik. (Steatoma).

*FAGGYÚDAGANATOS
(faggyú-daganatos) ösz. mn. Akinek faggyuja kórosan megdagadt, faggyudaganatban szenvedő.

*FAGGYÚFA
(faggyú-fa) ösz. fn. Kisded fajú fa Sínában, melynek háromszögü gyümölcse van, s ennek magvait hófehérségü, és faggyuféle kövérség burkolja. (Croton sebiferum).

*FAGGYÚGYERTYA
(faggyú-gyertya) ösz. fn. Felolvasztott faggyuból öntött vagy mártott gyertya.

*FAGGYÚKÁTRÁNY
(faggyú-kátrány) ösz. fn. Kövéres, könnyü, fehér kőgyanta, mely a vizen felül úszik, s forró mondola-olajban felolvad.

*FAGGYÚKŐ
(faggyú-kő) ösz. fn. Keményebb állományu s nehezebbféle faggyukátrány.

*FAGGYÚMIRÍGY
(faggyú-mirígy) ösz. fn. A sejtszövetekben levő faggyúnak kóros megcsomósodása. (Glandula sebacea). Különösen mirigy, melyből kövér, olajos nedv foly ki. Bőrnek faggyumirígye. (Glandula sebacea cutanea).

*FAGGYÚS
(fagy-jú-as) mn. tt. faggyús-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Faggyúval bekent, bemocskolt. Faggyús csizma. Faggyús gyertyatartó. 2) Amiben faggyú tartatik. Faggyús edény, hordó.

*FAGGYÚSALAK
(faggyú-salak) ösz. fn. l. FAGGYÚTÖRKÖLY.

*FAGGYÚSAV
(faggyú-sav) ösz. fn. Sav, mely vegyészileg faggyuból készűl.

*FAGGYÚSÉRV
(faggyú-sérv) ösz. fn. A herezacskóban levő kövérségnek megkeményedése. (Steatocele).

*FAGGYÚSZÜRŐ
(faggyú-szürő) ösz. fn. A gyertyacsinálók szürüje, melyen a felolvasztott fagygyút átszürik.

*FAGGYÚTÖLCSÉR
(faggyú-tölcsér) ösz. fn. Szappanosok, gyertyaöntők tölcsére, melyen a felolvasztott faggyút a gyertyamintákba töltögetik.

*FAGGYUTÖPÖRTŐ
(faggyu-töpörtő) ösz. fn. Bőrös, rostos állományu részek, melyek faggyuolvasztás után tömör állapotban maradnak.

*FAGGYUTÖRKÖLY
(faggyu-törköly) ösz. fn. A kiolvasztott faggyunak söpreje, alja, salakja.

*FAGGYÚTÜSZŐ
(faggyú-tüsző) ösz. fn. Hártya a faggyumirigyekben. (Folliculus sebaceus). V. ö. FAGGYÚMIRIGY.

*FAGGYÚZ
(fagy-jú-oz) áth. m. faggyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Faggyúval beken, bemocskol valamit. Faggyúzni a kiszáradt csizmákat. Faggyúzni a kisebesedett orrlikakat.

*FAGGYÚZÁS
(fagy-jú-oz-ás) fn. tt. faggyúzás-t, tb. ~ok. Faggyúval bekenés, bemocskolás, bezsírozás.

*FAGOMBA
(fa-gomba) ösz. fn. Fákon termő gomba. Diófagomba, fűzfagomba. Mérges fagombák.

*FAGONDVISELŐ
(fa-gondviselő) ösz. fn. Gazdasági tiszt, ki a vágott fára, ölfára felügyel.

*FAGÓT
fn. tt. fagót-ot. Legvastagabb, s legmélyebb hangu síp, vagy kürt a fuvó hangszerek között.
Németül Fagott, melyet némelyek a franczia fagod szótól származtatnak, mely am. csomó; mások pedig vagio, mugio, voco latin szókból, magyarul bőg, tehát fagót annyit tenne, mint: bőgőte, azaz bőgő eszköz.

*FAGÖRCS
(fa-görcs) ösz. fn. A fák derekaiból kidudorodó kemény csomó, buczkó, csömek.

*FAGUZSALY
(fa-guzsaly) ösz. fn. Molnárok nyelvén am. fából csinált cső, mely az alsó malomkőbe van illesztve.

*FAGY (1)
önh. m. fagy-tam, ~tál, ~ott. 1) Személytelenül használva am. merevitő, kemény hideg van. Úgy fagy, szinte csikorog. Az éjjel fagyott. Majd ha fagy, hó lesz nagy. (Km.). 2) Folyó, vagy hig részekkel biró test a kemény hideg miatt megmerevedik. Fagy a víz. A szeszes italok nehezen fagynak. A tálban fenékig fagyott a víz. Befagynak a folyók. Belefagyott, mint a fehérvári béka a kocsonyába. (Km.) Elfagyott keze, lába. Hozzáfagyott a hó a kocsikerékhez. Részegségében megfagyott. 3) Átv. ért. hirtelen támadó indulat, különösen megrettenés, elborzadás miatt a vér mintegy megmerevedik, s eláll. Megfagyott a vér bennem, midőn a nagy veszélyt láttam.
Származékai: fagy (fn.), fagyal, fagyás, fagyaszt, fagylal, faggyú, (= fagy-jú), fagyos, fagytalan stb. Öszvetételei: fagypont, fagyrepedék, át-, be-, bele-, el-, fel-, hozzá-, körül-, le-, meg-, öszve-, reá-, szét-fagy stb.
Azonosnak látszik a magyar fog igével, minthogy a hideg fagyasztás által mintegy megfogja, megköti, megmerevíti a folyékony testeket; így az egészen rokon hangú hellén phgnumi am. merevítem; innen különösen: fagylalom, ettől: phgaV valami merevített; különösen: dér, finnűl: pakkainen.

*FAGY (2)
(l. föntebb) fn. tt. fagy-ot. 1) Kemény hideg, mely a folyó vagy nedves testeket megmerevíti. A kora fagy kárt tett a gyönge vetésekben. Kitenni a húst a fagyra. Megvette a fagy. Fagyvette rongyos koldús. Érezni a fagyot. Megdermedni a nagy fagytól. Őszi fagy, tavaszi fagy. 2) Kemény hideg által megmerevült test. A fagy megbirja a szekeret. Fagygyá vált a víz, sár, kátyol. 3) Jéggel készitett czukrászcsemege, máskép: fagylalt. 4) Átv. ért. az élénkségnek teljes hiánya, akár a társalgásban, akár valamely szellemi műben. Ezen ember merő fagy.

*FÁGY
áth. m. fágy-ott. Ormánsági szó. Fal, habzsol. Ne fágyd azt a levest.
Rokon, sőt azonos vág szóval, mint különösen fágyaték származéka is mutatja; noha némelyek a fal szóból vélik ferdítettnek. V. ö. FAGYATÉK.

*FAGYAL (1)
(fagy-al) áth. l. FAGYLAL.

*FAGYAL (2)
(l. fönebb) fn. tt. fagyal-t, tb. ~ok. A kéthímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó cserjenem, szőlőgerezd alakú fekete bogyókkal, mely leginkább dombosabb helyeken és keritéseken, mesgyéken tenyészik. (Ligustrum vulgare). Igen szilárd, kemény fája van, olyan mint valamely fagyott test, s talán innen vette nevét, vagy pedig onnan, hogy a fagyot sokáig kiállja, s későn hullatja leveleit.

*FAGYALBOGYÓ
ösz. fn. Fekete bogyó, mely a fagyal nevü bokorfákon terem. A veres bort fagyalbogyó levével festeni.

*FAGYALÉK
(fagy-al-ék) fn. tt. fagyalék-ot. A szakácsok- és czukrászoknál, különféle levek, melyek akár fagy, akár más mód által szilárddá alakíttatnak, s kocsonyaszerüleg elkészíttetnek. Czitrom-, kávéfagyalék. Máskép: aluttlé. (Sulze). Ettől különbözik a fagylalt.

*FAGYALFA
(fagyal-fa) ösz. fn. l. FAGYAL.

*FAGYALLEPKE
(fagyal-lepke) ösz. fn. Lepkefaj, mely a fagyal fákon szokott élődni.

*FAGYALVIRÁG
(fagyal-virág) ösz. fn. A fagyalfának fehér virága, melyet némelyek gyógyszerül, különösen fogfájás ellen használnak.

*FAGYÁM
(fa-gyám) ösz. fn. 1) Karó, vagy akármiféle támaszték, melylyel fiatal vagy bármily ingadozó fát a szelek ellen megerősítnek, vagy gyümölcscsel terhelt ágait ideiglen feltámogatják. 2) Támaszul szolgáló fa, vagy tuskó, gerenda. Fagyámmal erősíteni a ferde kazalt.

*FAGYÁNY
(fagy-ány) fn. tt. fagyány-t, tb. ~ok A czethalnak faggyuja.

*FAGYAPJU, FAGYAPOTT
(fa-gyapju v. ~gyapott; fn. l. GYAPOTT.

*FAGYÁS
(fagy-ás) fn. tt. fagyás-t, tb. ~ok. 1) A folyó vagy hig részekkel biró testeknek kemény hideg által megmerevedése. 2) Azon idő, mikor fagy. Várjunk fagyásig, majd akkor jobb út lesz.

*FAGYASZT
(fagy-aszt) áth. m. fagyaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Fagygyá változtat; azt teszi, eszközli, hogy valami fagyjon, megfagyjon. Átv. ért. merevít, folyásában megállít. Vért fagyasztani. Vérfagyasztó borzadás.

*FAGYASZTAL
(fagy-asz-tal) áth. Ritka használatu. l. FAGYASZT.

*FAGYASZTÁS
(fagy-aszt-ás) fn. tt. fagyasztás-t, tb. ~ok. Fagygyá változtatás, fagyottá tevés.

*FÁGYATÉK
(fágy-at-ék) fn. tt. fágyatékot. Baranyai tájszó, am. vágás, fogás, pl. egy fágyaték széna, egy fágyaték fonal.

*FAGYATLAN
(fagy-atlan) mn. tt. fagyatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami nincs megfagyva. Fagyatlan bor, pálinka. Fagyatlan hévvíz. 2) Fagy nélküli. Fagyatlan tél. Ez utóbbi értelemben jobban: fagytalan.

*FAGYDAG, FAGYDAGANAT
(fagy-dag v. ~daganat) ösz. fn. Daganat, mely a fagyos állati, különösen emberi testen támad, s fagyos idökben elé-elétünik, és alkalmatlanul viszket. Máskép: fagytetü v. vizestetü. Tisza mellett: vaktetü.

*FAGYENGEDÉS
(fagy-engedés) ösz. fn. A kemény hidegnek enyhülése, midőn a fagytól megmerevedett testek folyó vagy hig, s melegebb állapotjokat ismét visszakapják.

*FAGYHARMAT
(fagy-harmat) ösz. fn. l. HÓHARMAT és DÉR.

*FAGYHASADÉK
(fagy-hasadék) ösz. fn. Repedék, nyilás a fagygyá merevült testeken, pl. jégen, melyet a fagyásnak indult s öszvehuzódó testből elrepülő gőz, hévrészecskék okoznak.

*FAGYHASADÉKOS
(fagy-hasadékos) ösz. mn. Fagyhasadékokkal biró, a fagytól megrepedezett. Fagyhasadékos jég, föld.

*FAGYHATATLAN, FAGYHATLAN
(fagy-hat[at]lan) mn. tt. fagyhatatlan-t, tb. ~ok. Ami meg nem fagyhat. Határozóilag am. fagyhatlanul.

*FAGYHATÓ
(fagy-hat-ó) mn. tt. fagyható-t. Ami megfagyhat.

*FAGYLAL
(fagy-lal) áth. l. FAGYASZT.

*FAGYLALDA
(fagy-lal-da) fn. tt. fagylaldát. Azon hely, hol fagylaltat csinálnak vagy árulnak.

*FAGYLALT
(fagy-lal-t) fn. tt, fagylalt-at v. ~ot. A czukrászoknál különféle befőzött gyümölcsök nedve, mely fagyasztás vagy jég által hűtő csemegévé alakíttatik. Egyszerüebben: fagy. Eper-, málna-, meggy-, cseresnye-, baraczk- stb. fagylalt.

*FAGYLALTOZ
(fagy-lal-t-oz) önh. m. fagytaltoz-tam, ~tál, ~ott. Fagylaltat eszik v. éldel. V. ö. FAGYLALT.

*FAGYLALTOZÁS
(fagy-lal-t-oz-ás) fn. tt. fagylaltozás-t, tb. ~ok. Fagylalt éldelése.

*FAGYOS
(fagy-os) mn. tt. fagyos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) A kemény hideg által megmerevült. Fagyos úton járni. Fagyos ruha. 2) Fagygyal járó, fagyot hozó. Fagyos tél, fagyos idő, fagyos szél, fagyos éjszaka. 3) Fagyásnak induló, igen hideg. Fagyos vízben mosni. 4) Könnyen fázó, ki a hideget hamar megérzi, didergő. A betegek fagyosabbak szoktak lenni, mint az egészségesek. Jaj de fagyos vagy.

*FAGYOSAN
(fagy-os-an) ih. A hidegtől megmerevülten; jegesen; fagytól kinozva. Fagyosan enni a kocsonyát. Fagyosan ácsorogni a szabad ég alatt.

*FAGYOSÍT, FAGYOSIT
(fagy-os-ít) áth. m. fagyosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Fagyossá, jegessé tesz. Megfagyosít. A hideg éjszaki szél megfagyosítja a vizeket.

*FAGYOSKODÁS
(fagy-os-kod-ás) fn. tt, fagyoskodás-t, tb. ~ok. Szenvedő állapot, midőn valaki fagyoskodik. V. ö. FAGYOSKODIK.

*FAGYOSKODIK
(fagy-os-kod-ik) k. m. fagyoskod-tam, ~tál, ~ott. A kemény hideg által folytonosan, tartósan kínoztatik. Vékony ruhában fagyoskodni. Hideg, fűtetlen szobában fagyoskodni.

*FAGYOSODÁS
(fagy-os-od-ás) fn. tt. fagyosodás-t, tb. ~ok. Fagyosra változás.

*FAGYOSODIK
(fagy-os-od-ik) k. m. fagyosod-tam, ~tál, ~ott. Fagyossá lesz, fagyra változik. Fagyosodik a víz. Fagyosodik az idő.

*FAGYOSSÁG
(fagy-os-ság) fn. tt. fagyosság-ot. Fagyos állapot, vagy a testnek gyöngesége, kényessége, melynél fogva a hideget igen érzi. Átv. ért. a belső érzékek merevedettsége, hidegsége, a rokonérzet hiánya, részvétlenség.

*FAGYÖKÉR
(fa-gyök-ér) ösz. fn. A fának azon része vagy részei, melyek a földben vannak, és melyek azt egyenes állásában fentartják, s a földből szükséges tápnedveket nyujtanak neki. Erdőirtáskor a földben hagyott fagyökerek.

*FAGYÖNGY
(fa-gyöngy) ösz. fn. Némely vadfákon, pl. tölgyeken termő bogyó, mely kifőzve ragadós enyvvé válik, s a madarászok által madárfogó eszközül használtatik.

*FAGYÖNGYĚVŐ
(fa-gyöngy-ěvő) ösz. fn. Rigófaj, mely a fagyöngyöt megeszi.

*FAGYPONT
(fagy-pont) ösz. fn. A fokozatos hévmérőnek egyik pontja, a hidegnek azon mértékét mutató, melyben a víz szabad ég alatt jéggé fagy. A hévmérő fagyponton alul vagy fölül mutat, vagy a fagyponton áll.

*FAGYREPEDÉK
(fagy-repedék) ösz. fn. lásd FAGYHASADÉK.

*FAGYREPEDÉKĚS
(fagy-repedékěs) ösz. mn. l. FAGYHASADÉKOS.

*FAGYTALAN
(fagy-talan) mn. tt. fagytalan-t, tb. ~ok. Fagy nélküli; a miben fagy nincsen. Fagytalan tél. Fagytalan víz. V. ö. FAGYATLAN.

*FAGYÜMÖLCS
(fa-gyümölcs) ösz. fn. Gyümölcs, mely szoros ért. vett fán terem, pl. alma, szilva, baraczk, különböztetésül a bokrok, indás növények stb. gyümölcseitől.

*FAHÁGÓ
(fa-hágó) ösz. fn. l. FAKÚSZ.

*FAHAJ
(fa-haj) ösz. fn. l. FAHÉJ.

*FAHAMU
(fa-hamu) ösz. fn. Az elégett fának hamva. Különböztetésül másféle égékeny testek, pl. kőszén hamvától. V. ö. HAMU.

*FAHÁNCS
(fa-háncs) ösz. fn. Szíj vagy vékony lemez formára hasított fa, mely mintegy kéreghez (hámhoz, héjhoz) hasonló, milyenből pl. doboszokat, rostakérgeket készítenek.

*FAHÁNTÓ
(fa-hántó) ösz. fn. 1) Személy, ki a fák kérgeit lehántja, azaz lehúzza. 2) Szerszám, melylyel a kérget, fahéjat lehúzzák.

*FAHARANG
(fa-harang) ösz. fn. l. TÓKA.

*FAHÁRTYA
(fa-hártya) ösz. fn. A fák azon vékony hártyája, mely a kéreg alatt van, és szálanként elválasztható. Fahártyával kötözgetni a virágokat, szőlővesszőket.

*FAHÁZ
(fa-ház) ösz. fn. Ház, melynek nemcsak födele, hanem falai is fából, fagerendákból vannak épitve.
"Nem bánom, legyen ha szegény is,
Faházból való vagyok én is." Népd.

*FAHÉJ
(fa-héj) ösz. fn. Általán, a fának kérge, külső burka. Különösen Keletindiában, főleg Ceylon szigetén tenyésző borostyánnemü fának belső kérge, mely finom és erős fűszerül szolgál. (Cinnamomum). Van nyugotindiai fahéj is.

*FAHÉJBABÉR
(fa-héj-babér) ösz. fn. Keletindiában, különösen Ceylon szigetén tenyésző babér- vagy borostyánfa, melynek alsó kérge nyujtja az ismeretes fahéj fűszert. (Laurus cinnamomum).

*FAHÉJBALZAM
(fa-héj-balzam) ösz. fn. Fahéjtól illatozó balzam, mely fahéjolajjal van vegyítve.

*FAHÉJBARNA
(fa-héj-barna) ösz. mn. Vöröses barna szinű, milyen a fahéj szokott lenni. Fahéjbarna szövet.

*FAHÉJCSEMETE
(fahéj-csemete) ösz. fn. A fahéjbabér nevű fának csemetéje. V. ö. FAHÉJBABÉR.

*FAHÉJFA
(fa-héj-fa) ösz. fn. lásd: FAHÉJBABÉR.

*FAHÉJFESTVÉNY
(fa-héj-festvény) ösz. fn. Festvény, mely fahéjnevü fűszerből vagy fahéjbabérból készül. V. ö. FESTVÉNY.

*FAHÉJGOLYÓ
(fa-héj-golyó) ösz. fn. Golyóformába, kisded golyókba göngyölgetett fűszerféle fahéj.

*FAHÉJÍZ
(fa-héj-íz) ösz. fn. A fahéj nevü fűszernek sajátságos íze; vagy olyan íz, milyen a fahéjé szokott lenni.

*FAHÉJMONDOLA
(fa-héj-mondola) ösz. fn. Megtisztított, meghámozott mondola, melyet porczukorral és fahéjjal megfűszereznek.

*FAHÉJOLAJ
(fa-héj-olaj) ösz. fn. Fahéjbabér héjából és virágaiból készitett igen vékony, hevítő, s nagyon illatos olaj.

*FAHÉJPÁLINKA
(fa-héj-pálinka) ösz. fn. Fahéjjal fűszerezett pálinka.

*FAHÉJPAPÍR
(fa-héj-papír) ösz. fn. Fahéjból, azaz fakéreg belső hártyájából készitett papír.

*FAHÉJRÓZSA
(fa-héj-rózsa) ösz. fn. Különös rózsafaj, melynek illata a fahéjéhoz hasonlít. (Rosa cinnamomea).

*FAHÉJSZAG
(fa-héj-szag) ösz. fn. A fahéj nevű fűszer szaga vagy illata.

*FAHÉJSZAGÚ
(fa-héj-szagú) ösz. mn. Minek olyan szaga van, mint, a fahéj nevű fűszernek. Fahéj-szagú rózsa.

*FAHÉJSZESZ
(fa-héj-szesz) ösz. fn. Erős illatú szesz, melyet fahéjból készítenek. V. ö. SZESZ.

*FAHÉJSZÍN
(fa-héj-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a fűszerféle fahéjé, azaz sárgás vagy vöröses barna.

*FAHÉJSZINŰ
(fa-héj-szinű) ösz. mn. Minek olyan a szine, mint a fűszeres fahéjé. Fahéjszinü kelmék, szövetek.

*FAHÉJSZÍNGALÓCZA
(fa-héj-szin-galócza) ösz. fn. Galócza, azaz leveles gombafaj, melynek fahéj-szine és fűszeres illata van. (Agaricus cinnamomeus).

*FAHÉJVIASZ
(fa-héj-viasz) ösz. fn. Illatozó s kövéres tömeg, mely a fahéjbabér gyümölcséből főzés által készül.

*FAHÉJVIRÁG
(fa-héj-virág) ösz. fn. 1) A fahéjbabér virága. 2) Fahéjhoz hasonló fűszer, mely hihetőleg a laurus malabathrum nevü fának megszárított virágbimbója.

*FAHÉJVÍZ
(fa-héj-víz) ösz. fn. Fahéjbabéron átcsepegetett illatos víz.

*FAHENGER
(fa-henger) ösz. fn. Fából csinált henger. V. ö. HENGER. Fahengerre tekergetni az okleveleket. Vastag fahengerrel, egyengetni a rögös utakat.

*FAHEVEDER
(fa-heveder) ösz. fn. Fából készitett pártázat, azaz keskeny deszka vagy lécz, mely holmi famüveket, péld. bútorokat öszvetart. Faheveder az ajtókon, asztalokon, ágyakon stb. V. ö. HEVEDER.

*FAHÍD
(fa-híd) ösz. fn. Híd, melynek minden részei fából építvék, különböztetésül más anyagból, pl. kőből, vasból való hídtól.

*FAHORDÁS
(fa-hordás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki szekéren vagy gyalog bizonyos helyről máshová szállítja a fát. Fahordásra hajtani a jobbágyokat. Fahordásért fizetni a napszámost.

*FAHORDÓ (1)
(fa-hordó) ösz. fn. 1) Személy, ki fát hord. A fahordókat ölszámra vagy napszámban fizetni. 2) Hordó nevü edény fából, különböztetésül a köhordótól.

*FAHORDÓ (2)
(l. fönebb) ösz. mn. Fát hordani való, fahordáshoz tartozó. Fahordó szekér. Fahordó bak, putton, kosár.

*FAHOROG
(fa-horog) ösz. fn. Horoggá alakított kajmós faág. Fahorogra akasztott edénynyel meríteni a kútból vizet. Fahoroggal tördelni a száraz ágakat.

*FAHULLADÉK
(fa-hulladék) ösz. fn. Fairtás- és favágáskor széthulló apróbb ágak, forgácsok. Öszveszedni a fahulladékot. Fahulladékkal fűteni.

*FAI
(fa-i) mn. tt. fai-t, tb. ~ak. 1) Fán növő, termő. Fai gyümölcsök, fai gyöngy, fai gomba. 2) Fához tartozó, fára vonatkozó. Fai férgek, bogarak.

*FÁI
l. FAI.

*FAIBODZA
(fai-bodza) ösz. fn. Bodzafa, különböztetésül a cserjenemű földi v. gyalogbodzától.

*FAIGOMBA
(fai-gomba) ösz. fn. Fán termő gomba.

*FAILLETMÉNY
(fa-illetmény) ösz. fn. Illetménye, járndóssága, járuló része valamely hivatalnoknak, szolgának a fából, leginkább tűzi fából.

*FAISKOLA
(fa-iskola) ösz. fn. Hely, telek, kert, hol a magról kelt fiatal csemetéket nevelik, nemesítik, s mindaddig ápolgatják, mig átültetésre vagy eladásra alkalmatosakká lesznek.

*FAISTEN
(fa-isten) ösz. fn. Fából faragott, s Istent ábrázoló szoborkép, bálvány. Némelykor használják a latin faunus (= erdőisten) helyett is.

*FAISZ
falu Pest megyében; helyr. Faisz-on, ~ra, ~ról.

*FAIZ
(fa-i-z) önh. m. faiz-tam, ~tál, ~ott. A törvény és szokás által helybenhagyott mód szerént és időben az uradalmi vagy község erdejéből a maga hasznára fát szedeget. Dunán túl: fáész.

*FÁIZ
l. FAIZ.

*FAIZÁS
(fa-i-z-ás) fn. tt. faizás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki faiz. V. ö. FAIZ. 2) Jog vagy szabadság, melynél fogva valaki faizhat. Szabad faizást engedni. A faizást eltörleni.

*FAJ
fn. tt. faj-t, tb. ~ok. A fi, fiú szóval rokon mind hangra, mind értelemre. 1) Származék, ivadék, valamely törzsöknek ága. Keleti, nyugoti faj. Magyar faj, német faj. Szláv faj. Innen: fajhalak, melyeket szaporítás végett a halastóba eresztenek; fajvessző, azaz a fának tenyésztésre, oltásra való vesszeje, hajtása. A jó faj idején kimutatja magát. (Km.) Különféle faju lovak, juhok. 2) Természettanilag, állatok, növények vagy ásványok külön alosztálya, melynek egyénei bizonyos jegyekre nézve egymáshoz hasonlók, s mely jegyek a felsőbb osztály (genus) minden egyéneire nem illenek, pl. a tyúkok osztályának fajai: a gyöngytyukok, górtyukok stb. 3) Átv. ért. am. féle, minemüség, osztály, rend. Ezen faj embereket nem szenvedhetem, kik szemben dicsérgetnek. Ilyen fajból nekem is van két fegyverem. Eléjön már a régi halotti beszédben: fojanec = fajának.
Származékai: fajlik, fajos, fajta, fajtalan, fajú, fajúl, fajzik stb.
Öszvetételei: fajtó, fajvessző, kutyafaj, növényfaj stb.

*FÁJ (1)
személytelen ige, m. fájt. Néha az elsőbb személyek sem szokatlanok: fájok, fájsz, fájunk, fájtok. Mondjuk, midőn valamely hatás az érzékekre, s közvetőleg a lélekre kellemetlen és kinzó, gyötrő benyomással van. Használják 1) személyragos alanyesettel, pl. fáj a szivem, fáj a fogam. Szólj fiam, mid fáj. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. (Km.); 2) tulajdonitó esettel. Fáj neki, hogy elmellőzték. Akinek hol fáj, ottan tapogatja. (Km.) Fáj az embernek, ha érdemét nem becsülik; 3) felható ragu névvel, ezen sajátos mondásban: fáj a foga valamire. Nagyon fáj a fogam ezen szép csikóra. Ezek, és hasonlók átv. értelemben mondvák, s nagy vágyást, kivánást jelentenek. 4) távolító ragu névvel, mely a fájás okát jelenti. Fáj a szeme a sok olvasástól. Fáj a lába a sebes járástól. Mitől fáj a fogad?
Származékai: fájás, fájdalom, fájít, fájlal, fájó stb.
Öszvetételei: fej-, fog-, fül-, gyomorfájás stb.
Rokonok vele a hellen oiai, jeu, a latin vae, vah, mandzsur pai, török wai, német weh, sínai hái (dolor); a finnben poden fájok, paasen fájdalmat okozok.

*FÁJ (2)
falu Abaúj megyében; helyr. Fáj-on, ~ra, ~ról.

*FAJANKÓ
(fa-jankó) ösz. fn. 1) Csúfnév, s am. buta, ostoba, tökfilkó, idomtalan tuskó. 2) Csizmalehuzásra való faeszköz. 3) Szánkó orrára faragott, vagy bognárczímerül szolgáló emberfej fából.

*FÁJÁS
(fáj-ás) fn. tt. fájás-t, tb. ~ok. Szenvedés vagy szenvedő állapot, melyet valamely kellemetlen benyomás közvetlen a testnek, s közvetőleg a léleknek is okoz. Ágyékfájás, fej-, fül-, fog-, nyak- stb. fájás. Szívfájás. Fájást okozni. Fejfájásban szenvedni.

*FAJD
(fa-i-d, máskép fajdok, azaz fai-tyúk) fn. tt. fajd-ot. Erdei tyúkfaj, mely leginkább a havasok fenyveseiben tenyészik. A fajdkakas feje, nyaka és háta fehér foltokkal pettyegetett fekete szinű, begye pedig, melle és farka barnás fekete. Párzás idején, ú. m. tavaszkor, faágon ülve naphoszszant elkiáltoz. Nevét (mint föntebb láttuk) fa szótól vette. Eredetileg: fai tyúk, ebből lett egy szóvá olvadva: fajdok, s megrövidűlve: fajd. Gatyás fajd. Süket fajd. Nyirfajd.

*FÁJDAL
(fáj-d-al) áth. l. FÁJLAL.

*FÁJDALMAS
(fáj-d-al-m-as) mn. tt. fájdalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Fájdalmat okozó, fájdalommal járó. Fájdalmas csapás, seb, nyavalya. Fájdalmas tapasztalat. 2) Fájdalmat szenvedő, fájdalommal teljes. Fájdalmas szűz anya. V. ö. FÁJDALOM.

*FÁJDALMASÍT, FÁJDALMASIT
(fáj-d-al-m-as-ít) áth. m. fájdalmasít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Fájdalmassá tesz, fájdalommal eltölt. A durva érintés még inkább fájdalmasítja a sebet.

*FÁJDALMASSÁG
(fáj-d-al-m-as-ság) fn. tt. fájdalmasság-ot. Kellemetlen tulajdonsága valaminek, mely szerint fájdalmakat éreztet, fájdalmakkal teli van. Nagy fájdalmassága miatt alig türhető kórállapot.

*FÁJDALMATLAN
(fáj-d-al-m-atlan) mn. tt. fájdalmatlan-t, tb. ~ok. Fájdalom nélküli; kinek fájdalma nincs; ami nem fáj. Fájdalmatlan tompa kórság. Fájdalmatlan kőszív. V. ö. FÁJDALOM.

*FÁJDALMATLANSÁG
(fáj-d-al-m-atlan-ság) fn. tt. fájdalmatlanság-ot. Fájdalom nélküli állapot vagy tulajdonság; az érzésnek tompasága , midőn a különben kellemetlen benyomások mit sem hatnak reá.

*FÁJDALMATLANUL
(fáj-d-al-m-atlan-ul) ih. Fájdalom nélkül. Fájdalmatlanul kiállani a sebészi műtétet.

*FÁJDALMÚ
(fáj-d-al-m-ú) mn. tt. fájdalmú-t, tb. ~ak. Fájdalomtól gyötrött, kinzott. Hét fájdalmú szűz Mária.

*FÁJDALOM
(fáj-d-al-om) fn, tt. fájdalmat. 1) Kín, gyötrelem, melyet kellemetlen benyomás okoz. Testi, lelki, szivbeli fájdalom. Mély fájdalom. Száraz fájdalom. Szülési, anyai fájdalom. 2) Sajnálkozás. Fájdalommal értettem a rajtad esett csapást. Fájdalmat gerjeszteni a hallgatók szivében. 3) Használtatik indulatszó gyanánt. Fájdalom! hogy úgy történt. Ekkor am. sajnos, szomorú dolog, kár.

*FÁJDALOMDÍJ
(fájdalom-díj) ösz. fn. Fájdalomért, valamely bántalmazásért fizettetni szokott pénzbeli büntetés (leginkább fenyitő ügyekben).

*FÁJDALOMENYHITŐ
(fájdalom-enyhitő) ösz. mn. Fájdalom hatását, erejét, élességét kisebbítő, szeliditő. Fájdalomenyhitő szerek, baráti vigasztalás, elszórakozás.

*FAJDJÉRCZE
(fajd-jércze) ösz. fn. A fajd nevű tyúkfajnak nősténye. V. ö. FAJD és JÉRCZE.

*FÁJDÍT
(fáj-d-ít) áth. m. fájdít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Testének valamely részében fájást érez. Fejét fájdítja.

*FAJDOK
(fai-tyúk) l. FAJD.

*FÁJDÚL
(fáj-d-úl) önh. m. fájdúl-t. Fájóssá lesz, fájni kezd. Megfájdúltak a sok járásban lábai. Fájdulnak szemei a nagy füsttől. l. FÁDÚL.

*FÁJÉKONY
(fáj-é-kony) mn. tt. fájékony-t v. ~at, tb. ~ak. Fájásra ingerelhető, könnyen fájó, miben a legkisebb benyomás fájdalmat okoz. Fájékony szemek. Fájékony csúzos lábak. Fájékony üres fog. Fájékony szivü nő.

*FÁJÉKONYSÁG
(fáj-é-kony-ság) fn. tt. fájékonysá -ot. Hajlandóság, ingerlékenység a fájdalmas érzésekre. A lábak fájékonysága az időváltozást legott érzi.

*FÁJÉSZ
(fáj-ész) áth. m. fájész-tam, ~tál, ~ott. Balatonmelléken am. valamely elszalasztott szerencsét sajnál, s nehezen felejt, fájlal.

*FAJHAL
(faj-hal) ösz. fn. Így nevezik azon halakat, melyeket szaporítás végett a halastavakba eregetnek.

*FAJILAG
(faj-i-lag) ih. Faj szerint, faját illetőleg. A házi tyuk és fajdtyúk fajilag különböznek.

*FÁJÍT, FÁJIT
(fáj-ít) áth. m. fájít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Tulajdonkép: fájóvá tesz, fájdalmat okoz. Táj-, sőt csaknem közszokásilag am. fájlal, azaz fájdalmasnak érez valamit, fájdít.

*FÁJKÜRT
falu Bars megyében; helyr. Fájkürt-ön, ~re, ~ről.

*FÁJLAL
(fáj-l-al v. fáj-lal) áth. m.,fájlal-t. 1) érzi, hogy valamije fáj. Fájlalja a derekát, fejét. 2) Sajnál vmit vagy sajnálkozik vmin. Mindnyájan fájlaljuk halálát. Nagyon fájlalom, hogy nem segithetek. Csak azt az egyet fájlalom, hogy stb.

*FÁJLALÁS
(fáj-l-al-ás) fn. tt. fájlalás-t, tb. ~ok. 1) Érzése annak, hogy valamink fáj. Fogak, lábak fájlalása. V. ö. FÁJLAL. 2) Sajnálás.

*FÁJLALAT
(fáj-l-al-at) fn. tt. fájlalat-ot. Kellemetlen érzet, mely akkor van bennünk, midőn valamink fáj. Elvont értelme által különbözik a fájlalás szótól.

*FÁJLALATOS
(fáj-l-al-at-os) Fájós, fájdalmas érzetekkel teljes, azokkal járó. Fájlalatos csapások, nyavalyák. V. ö. FÁJLALAT.

*FAJLIK
(faj-l-ik) k. m. fajl-ott, htn. fajlani. Fajt ereszt, szaporodik, fiadzik, ivik. Mondjuk különösen az állatokról. Elfajlik, am. elfajzik.

*FAJLINKA
(a német Veilchen-ből kölcsönzöttnek látszik) fn. tt. fajlinkát. A sárga violák egyik osztálya, melynek virágai a szár hegyén sürü kalászba állnak öszve. (Cheiranthus Cheiri). Néhutt fajtlinka.

*FAJNÉV
(faj-név) ösz. fn. Név, mely által a fajt a nemtől megkülönböztetjük, pl. gém, gólya, fajnevek, mennyiben egy nem alá, t. i. a gázlók közé tartoznak.

*FÁJÓ
(fáj-ó) mn. tt. fájó-t. Ami fáj, fájdalmat érez. Fájó seb; fájó szív.
"Rög rögre hull, temetve ott két fájó szív pihen,
A gróf és a jobbágy leány egy sírnak mélyiben."
Eötvös József.

*FÁJÓS
(fáj-ó-os) mn. tt. fájós-t v. ~at, tb. ~ak. Folytonosan, tartósan fájó, amiben a fájdalmat állandólag vagy gyakran érezni. Kihuzatni a fájós fogat. A fájos szemek veresek. Fájos lábai megérzik a légváltozást. Kanczarugás nem oly fájós. (Km.) Ráakadtak a fájósára. (Km.).

*FAJÖVEDELĚM
(fa-jövedelěm) ösz. fn. Erdőkből, fatenyésztésből bejövő haszon.

*FAJROKON
(faj-rokon) ösz. mn. Az egy nem alá tartozó fajok egymásnak fajrokonai.

*FAJSULY
(faj-suly) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva bizonyos teriméjü test ugyan akkora teriméjü testnél nehezebb vagy könnyebb, pl. a vasnak fajsulya nagyobb a földénél; a fának fajsulya kisebb a vizénél. (Gravitas specifica).

*FAJSZ
falvak Somogy és Veszprém megyében, különösen ez utóbbiban van NEMES-FAJSZ, falu és PÓR-FAJSZ puszta; helyr. Fajsz-on, ~ra, ~ról.
Lásd: FAISZ és FAJZ helyneveket is, minthogy ezekkel a hasonló betűk miatt gyakran fölcseréltetik.

*FAJT
(faj-t) fn. tt. fajt-ot. Tájdivatosan am. faj, azon különbséggel, hogy a fajt egyedül az állatokról használják. Jó fajt, rosz fajt tehén, ló. Másfajtból való. Jó fajtú legény. Máskép: fajta, l. ezt.

*FAJTA
(faj-ta, azaz faj-tova) fn. tt. fajtát. A fajnak, mint neve is mutatja, tovább származtatása: al-faj. Jó fajta, rosz fajta am. jó fajból, rosz fajból eredett. Egyébiránt e szóval gyakran megvetésből is élünk. Ebfajta, kutyafajta, pogányfajta. Rajta magyar rajta, jön a török a pogányfajta. (Régi dal). Hamis, álnok fajta. Veszett, gonosz fajta. - Használják jó értelemben is. Gyolcs üng, gatya lobog rajta, ez az igaz magyar fajta. Alföldi, bakonyi fajta.
Egyezni látszik vele a latin foetus.

*FAJTALAN
(faj-talan) mn. tt. fajtalan-t, tb. ~ok. Tulajdonkép, kinek vagy minek faja nincs, aki nem szaporít, kinek magva szakad. Köz és átv. ért. buja, a testi gyönyörben annyira megromlott, hogy faját szaporítani képtelen. Határozóilag am. fajtalanul.

*FAJTALANÍT, FAJTALANIT
(faj-talan-ít) áth. m. fajtalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Fajtalanná tesz. V. ö. FAJTALAN.

*FAJTALANÍTÁS, FAJTALANITÁS
(faj-ta-lan-ít-ás) fn. tt. fajtalanítás-t, tb. ~ok. Fajtalanná tevés.

*FAJTALANKODÁS
(faj-talan-kod-ás) fn. tt. fajtalankodás-t, tb. ~ok. Fajtalan, azaz buja életmód. V. ö. FAJTALAN.

*FAJTALANKODIK
(faj-talan-kod-ik) k. m. fajtalankod-tam, ~tál, ~ott. 1) Fajtalan, azaz buja életet visel, bujálkodik. V. ö. FAJTALAN. 2) Szemtelen beszédekkel, intésekkel, jelekkel buja indulatát elárulja.

*FAJTALANKODÓ
(faj-talan-kod-ó) mn. tt. fajtalankodó-t. Fajtalanul kicsapongó, buja életet viselő, szemérem ellen beszélő, tevő.

*FAJTALANODÁS
(faj-talan-od-ás) fn. tt. fajtalanodás-t, tb. ~ok. Fajtalanná változás; bujálkodóvá levés.

*FAJTALANODIK
(faj-talan-od-ik) k. 1) Fajtalanná, azaz olyanná válik, ki faját szaporítani nem képes. V. ö. FAJTALAN. 2) Buja természetet ölt, bujálkodóvá lesz.

*FAJTALANSÁG
(faj-talan-ság) fn. tt. fajtalanságot. 1) Bujaság; a nemző ösztönnek tiltott, és mértéken túli kielégitése, mely gyakran a nemző erő tehetlenségét vonja maga után. 2) Mind az olyanféle szók, beszédek, cselekvések, melyek bujaságra ingerelnek.

*FAJTALANUL
(faj-talan-ul) ih. Buján, paráznán; szemérem nélkül; a nemző ösztönnel visszaélőleg. Fajtalanul élni, beszélni, integetődzni.

*FAJTALANÚL
(faj-talan-úl) önh. m. fajtalanúl-t. Fajtalanná, bujává lesz, fajtalanodik.

*FAJTÁZ
(faj-ta-az) önh. m. fajtáz-tam, ~tál, ~ott. Balatonmellékén am. fajúl. Elfajtázni.

*FAJTÓ
(faj-tó) ösz. fn. Halastó, melyben bizonyos halfajakat szaporítanak.

*FAJTÓ v. FÁJTÓ
falu Zólyom megyében; helyr. Fájtó-n, ~ra, ~ról.

*FAJTYÚK
(fai-tyúk) l. FAJD.

*FAJÚL, FAJUL
(faj-úl) önh. m. fajúl-t. Új faj gyanánt keletkezik, születik, más (különösen roszabb) fajjá változik. Hová fajultál dicső nemzet? Elfajulni, azaz eredeti fajitól elütni, az ősök régi jó szokasaiból kivetkőzni. Mondják a növényekről is. Idegen ég alatt a legnemesebb gyümölcsök elfajulnak.

*FAJÚLÁS, FAJULÁS
(faj-úl-ás) fn. tt. fajulás-t, tb. ~ok. Különös fajjá változás, átalakulás. Elfajulás. V. ö. FAJÚL.

*FAJULTSÁG
(faj-ul-t-ság) fn. l. ELFAJULTSÁG.

*FAJUSZKA
(betűáttétellel am. fuszulyka, paszulyka, paszuly, mely a latin és hellen phaseolus-ból kölcsönöztetett), fu. tt. fajuszkát. Erdélyben am. közönséges bab, melyet néhutt paszulynak neveznek.

*FAJVESSZŐ
(faj-vessző) ösz. fn. valamely növénynek, különösen fának, szőlőnek tenyésztésre, szaporításra, pl. oltásra, döntésre használt ága.

*FÁJVIRÁG
(fáj-virág) ösz. fn. Szép szirmokkal ékes virágfaj, több alsóbb fajokkal, melyek némi érzékenységgel birni látszanak, midőn illetés által maghüvelyeik fölpattannak, s magvaikat szétszórják. (Noli me tangere. Balsamina impatiens).

*FÁJVIRÁGMAG
(fáj-virág-mag) ösz. fn. A fájvirág kipattanó magva.

*FAJZ
falu Erdélyben, Küküllő megyében; helyr. Fajz-on, ~ra, ~ról. l. FAISZ és FÁJSZ helyneveket is.

*FAJZÁS
(faj-oz-ás) fn. tt. fajzás-t, tb. ~ok. Állatok és növények szaporodási állapota, midőn fajzanak. V. ö. FAJZIK.

*FAJZAT (1)
(faj-oz-at) fn. tt. fajzat-ot. Minden, ami állati vagy növényi szaporodás, tehát: szülés, ellés, hajtás, kikelés stb. által származik. Emberi, állati fajzat. Fák, virágok fajzatai. Néha megvető értelemmel bír. Istentelen gonosz fajzat. Viperák fajzati, (így nevezé Idvezitőnk a farizeusokat).

*FAJZAT (2)
puszta Heves megyében; helyr. Fajzat-on, ~ra, ~ról.

*FAJZATELŰZÉS
(fajzat-el-űzés) ösz. fn. Az anya méhében levő magzatnak idő előtti eröltetett elszülése, magzatelhajtás. (Procuratio abortus).

*FAJZIK
(faj-oz-ik) k. m. fajz-ottam, ~ottál, ~ott, htn. fajz-ani. Fajt ereszt, fajt szaporít. Fajzanak a szülő, ellő, tojó állatok. Fajzanak a fák gyökérből, hajtás vagy magvaik által. Elfajzani, azaz ősei, nemzői, törzsöke eredeti természetétől elütni. Őseiktől elfajzott unokák.

*FAK (1)
elvont gyök, mely fak-ad, fak-aszt, fag-gat, (fak-gat) stb. származékokban él. Eredeti értelménél fogva jelent nagy bőség vagy teljesség miatti kitörést, ömlést. Természeti hangutánzó szó, s mind értelemben, mind hangban rokon vele a puk (pukkan, pukkad stb. szókban levő) gyök, csakhogy ez erősebb hangú és jelentésű. Ugyan ily értelmüek a héber , arab fakk, finn pakoan (fakadok).

*FAK (2)
elvont gyök, a fakó, fakúl származékokban. Rokonai: vak, melyből vakota, vakisa és fek, melyből fekete származott.

*FAKA
(fak-a) mn. tt. fakát. Kemenes vidékén am. poczokos, nagy döhér hasú, ki majd megfakad vagy pukkad. Faka ember.

*FAKAD
(fak-ad) önh. m. fakad-tam, ~tál, ~ott. Általán, valami a nagy bőség, teljesség miatt nyomás, eröltetés által kitör, kiömlik. Különösen 1) mondjuk a nedvről, mely valahonnan kinyomúl, kiered. Fakad áradás idején a fenékvíz. Könyük fakadnak szememből. Geny fakad a sebből. Kifakadt a takony az orrából. Fakad a sajtó alól a szőlő nedve. 2) A növények bimbóiról, hajtásairól, melyek kinyilnak vagy kibujnak, kisarjadzanak. Fakadnak a bimbók, gyönge csirák. 3) Akármily nedves, vagy levegővel fölfújt testről, midőn nyomás által elrepedvén, fölpattanván, a benlevő nedvet, levegőt kibocsátja. Fakad a duda, hólyag, hupolyag, ha erősen megszoritják. 4) Átv. ért. valamely érzelem, indulat kitör, s ekkor ra re ragu nevekkel vagy állapotjegyzővel jár. Sirásra, könyükre, nevetésre, hahotára, szitokra, káromkodásra fakadni. Néhutt: sirva, nevetve fakadni. Mire nem fakad az ember, ha bántják? Olyasmire fakadok, hogy magam is megbánom. Öszvetételek: Elfakadni mérgében. Felfakadt a hasa, daganata. Kifakadt belőle a bosszu. Majd megfakad mérgében. Ha mindjárt megfakadsz is bele. Elfakadni nevetve, sirva, szitkozódva, káromkodva.

*FAKADÁS
(fak-ad-ás) fn. tt. fakadás-t, tb. ~ok. 1) A nedvnek valamely szükebb helyről tágasbra kinyomulása, kitörése. Vízfakadás, genyfakadás. 2) Az állati testen persenés, romlott nedvnek, genynek öszvegyülése. Teli van fakadásokkal orczája. Kihányták bőrét a fakadások. 3) A növények tenyésznedvének kitörése. Bimbófakadás, sarjfakadás. V. ö. FAKAD.

*FAKADÉK
(fak-ad-ék) fn. tt. fakadék-ot. Azon nedv vagy test, mely fakadva tör ki. Vízfakadék, forrásfakadék. Különösen, a bőrön támadó, s romlott nedvvel tölt perzsenés, apróbb kelés stb.

*FAKADÉKOS
(fak-ad-ék-os) mn. tt. fakadékos-t v. ~at, tb. ~ak. Amin fakadék támadt; persenéses, keléses. Fakadékos bőr.

*FAKADOZ
(fak-ad-oz) önh. m. fakadoz-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan vagy több helyen fakad. Áradáskor fakadoz a fenékvíz. A Királyhegy oldalaiból számos forrás fakadoz. Fakadoznak künyűi. Kikeletkor fakadoznak a fák bimbói. Perzsenések fakadoznak a bőrén. V. ö. FAKAD.

*FAKADOZÁS
(fak-ad-oz-ás) fn. tt. fakadozás-t. tb. ~ok. Folytonos, gyakori, több helyen kitörő fakadás.

*FAKAJMÓ
(fa-kajmó) ösz. fn. l. FAHOROG és KAJMÓ.

*FAKALÁN
(fa-kalán) ösz. fn. l. FAKANÁL.

*FAKALAPÁCS
(fa-kalapács) ösz. fn. Kalapács fából, milyet péld. a bodnárok használnak. V. ö. KALAPÁCS.

*FAKAMARA, FAKAMRA
(fa-kamara v. kamra) ösz. fn. 1) Kamara, melyben tüzelni való fát tartani szoktak. 2) Fából épült kamara.

*FAKANÁL
(fa-kanál) ösz. fn. Fából csinált kanál, evőkanál, főzőkanál. Föld csuporhoz fakanál. (Km.).

*FAKANAF
(fa-kanaf) ösz. fn. l. FAROST és KANAF.

*FAKAPICZA
(fa-kapicza) ösz. fn. Fából, vagyis vesszőből font kapicza, azaz kantár alaku szerszám, melyet harapás ellen a kutyák fejére húznak.

*FAKAPOCS
(fa-kapocs) ösz. fn. Kapocs, mely fából van csinálva. A ruhaszárogatók fakapcsai. V. ö. KAPOCS.

*FAKAPONCZA
(fa-kaponcza) ösz. fn. l. FAKAPICZA.

*FAKARD
(fa-kard) ösz. fn. Fából csinált kard. A gyereknek fakard való kezébe. V. ö. KARD.

*FAKARIKA
(fa-karika) ösz. fn. Karika fából. V. ö. KARIKA.

*FAKARÓ
(fa-karó) ösz. fn. Általán mindenféle karó, mely fából van faragva, különösen, melyhez a csemetéket, fiatal fákat, szőlővesszőket kötik.

*FAKASZT
(fak-asz-t) áth. m. fakaszt-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, hogy valami fakadjon, kifakadjon. V. ö. FAKAD. Mózses vizet fakasztott a kősziklából. Könyűt fakasztani valaki szemeiből. Könyűkre, sirásra, nevetésre, kaczagásra, hahotára, szitkokra, káromlásokra fakasztani. A kikelet sugarai bimbókat fakasztanak a fákon. Elfakasztani a hólyagot. Megfakasztani a kelést, persenést.

*FAKASZTÁS
(fak-asz-t-ás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valami fakad, megfakad. V. ö. FAKASZT.

*FAKASZTÓ
(fak-asz-t-ó) mn. tt. fakasztó-t. Ami eszközli, okozza, hogy valami fakadjon, meg-, ki-, föl-, elfakadjon. Könyfakasztó panasz. Daganatfakasztó ír.

*FAKECSKE
(fa-kecske) ösz. fn. 1) Három egyenetlen lábu faszék vagy faállás a kovácsoknál, melyen a lovakat patkólják. 2) Kályhafűtők eszköze, melyen a fűteni való fát be- vagy felhordják.

*FAKELEPCZE
(fa-kelepcze) ösz. fn. Faágakból, vesszőkből csinált, font kelepcze, némely apróbb erdei vadak, állatok megfogására.

*FAKEMÉNY
(fa-kemény) ösz. tnn. Ami olyan kemény, mint a fa. Fakemény kenyér. Szokottabban: fakeménységü.

*FAKEMÉNYSÉG
(fa-keménység) ösz. fn, Olyan keménység, mint a fáé.

*FAKEMÉNYSÉGÜ
(fa-keménységü) ösz. mn. l. FAKEMÉNY.

*FAKÉP
(fa-kép) ösz. fn. Fából faragott kép, fabálvány, faszobor. Ott hagyták a faképnél. (Km.).

*FAKÉPIMÁDÁS
(fa-kép-imádás) ösz. fn. Fából faragott istenek, bálványok imádása.

*FAKÉRĚG
(fa-kérěg) ösz. fn. A fának külső héja, burka. Annyit használ, mint sebnek a fakéreg. (Km.). V. ö. KÉRĚG.

*FAKERESKĚDÉS
(fa-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki fával űz. Épület-, szerszám-, tüzi fakereskedés. Gyümölcsfa-kereskedés.

*FAKERESKĚDŐ
(fa-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki fával kereskedést űz. Épület-, szerszám-, tüzi fakereskedő. V. ö. KERESKĚDŐ.

*FAKÉS
(fa-kés) ösz. fn. Kés, melynek pilingája, azaz éle és foka fából van. A molnárok fakése, melyet egykoron a hajánál fogva felakasztott tolvajnak adtak kezébe, hogy üstökét elriszálja vele.

*FAKGAT, FAKGATÓDZIK stb.
l. FAGGAT, FAGGATÓDZIK.

*FAKIMÉLÉS
(fa-kimélés) ösz. fn. A tüzi fának meggazdálkodása a tűzhelyen, fűtésnél stb. A takaréktüzelők fakimélésből hozattak be leginkább.

*FAKILINCS
(fa-kilincs) ösz. fn. Kilincsféle zár az ajtón, kapun, mely fából van csinálva. V. ö. KILINCS.

*FAKÍN
(fa-kín) ösz. fn. Növénynem a kétlakiak seregéből és hathímesek rendéből, mely a fákon, különösen tölgyeken élődik. (Loranthus).

*FÁKLYA
fn. tt. fáklyát. Vastag, ropogva égő gyertya, viaszból vagy szurokból, mely innepélyes menetek alkalmával, vagy sötétség ellen a szabad ég alatt használtatik. Fáklyákkal kisérni a halottat. Égő, viasz-, szurkos fáklya. Átv. ért. világossság, fény, derü. Az ész fáklyájánál vizsgálni valamit.
Idegen származásu szó; latinul fax, facula, svédül fakla, németül Fackel, vendül bakla, olaszul fiaccola stb.

*FÁKLYAFENYÜ
(fáklya-fenyü) ösz. fn. Szurkos fenyü, mely vékony hasábokra vagdalva és meggyújtva fáklya gyanánt lobog.

*FÁKLYAHORDOZÓ
(fáklya-hordozó) ösz. fn. Személy, ki innepélyes meneten vagy más alkalommal égő fáklyát visz.

*FÁKLYAKAR
(fáklya-kar) ösz. fn. Fogóeszköz, melynél fogva az égő fáklyát tartják, hogy a csepegő szurok vagy viasz a kezet, ruhát be ne mocskolja.

*FÁKLYÁS
(fák-lya-as) mn. tt. fáklyás-t v. ~at, tb. ~ak. Fáklyával v. fáklyákkal ellátott, kisért. Fáklyás menet, temetés, zene.

*FÁKLYATÁNCZ
(fáklya-táncz) ösz. fn. Menyekzői innepélyes táncz az udvaroknál, melylyel az új házaspárt hálóterembe kisérik az illető udvaronczok.

*FÁKLYAVIVŐ
(fáklya-vivő) lásd: FÁKLYAHORDOZÓ.

*FAKÓ (1)
(fak-ó) mn. tt. fakó-t. 1) Halovány sárga. Fakó ló. Fakó lovam, jó paripám, Kell-e szép sallangos szerszám? (Népd.). Többet költ fakóra, mint megérdemli fara. (Km.) Eb ura fakó. (Km.) Czo fel fakó! 2) Halovány, igen szőke, szinehagyott. Fakó képü ember. Fakó haju legény. Fakó szinü posztó. Fakó köpönyeg, kalap, csizma. 3) Ami nincs megvasalva. Fakó szekér, fakó kerék. Nemes ember, szűrdolmány, fakó kerék, kenderhám. (Km.). 4) Elsült, elszáradt, kiaszott. Fakó rétek, mezők. Fakó föld, ugar.
Eléjön egy régi oklevélben (1281-ből) fekó "cujusdam equi feco coloris" (Jerney).
Mennyiben a fakó homályos szinűt, illetőleg színtelent, szinehagyottat jelent, a vak szóval rokonítható, s am. vakó, azaz vakszinű. V. ö. VAKISA, VAROTÁS.

*FAKÓ (2)
(l. föntebb) fn. tt. fakó-t. Fakó ló.

*FAKÓ (3)
puszta Pozsony megyében; helyr. Fakó-n, ~ra, ~ról.

*FAKÓCZA
(fak-ó-cza) fn. tt. fakóczá-t. Fakó szekér, a mely nincs megvasalva.

*FAKOHA
(fa-koha) ösz. fn. Átv. ért. haszontalan, hiábavalóság, semmitérő dolog, milyen a fából csinált koha volna, melyből tüzet ütni nem lehet. Fakohát sem ér. (Km.) Tisza mellett: fakova.

*FAKÓHANGYA
(fakó hangya) ösz. fn. Fakó szinü erdei hangya. V. ö. HANGYA.

*FAKOMRA
(fa-komra) l. FAKAMARA.

*FAKÓPEJ
(fakó-pej) ösz. mn. Homályos fakószinbe menő pej, zsemlyeszinű. Fakópej csikó.

*FAKÓS (1)
(fak-ó-s) mn. tt. fakós-t v. ~at, tb. ~ak. Kevessé fakó, a fakó színhez hasonló.

*FAKÓS (2)
falu és puszta, Szala megyében; helyr. Fakós-on, ~ra, ~ról.

*FAKÓSÁRGA
(fakó-sárga) ösz. mn. Homályos sárga, mely a fakóhoz közel áll. Fakósárga paripa.

*FAKOSZ
(fa-kosz) ösz. fn. Fabetegség, mely kosz gyanánt a kérget lepi meg.

*FAKÓSZÜRKE
(fakó-szürke) ösz. mn. Halovány sárgával vegyített szürke. V. ö. SZÜRKE.

*FAKÓTIS
(fa-kótis) ösz. fn. Fából csinált kótis, vagyis ütő, törő eszköz, péld. a mozsárban, olajütő gépben. V. ö. KÓTIS.

*FAKOVA
(fa-kova) l. FAKOHA.

*FAKŐ
(fa-kő) ösz. fn. Fa, mely a természet működése által, péld. czementvizben kő gyanánt megkeményűl, megkövült fa.

*FAKÖPÖNYEG
(fa-köpönyeg) ösz. fn. Tréfás neve azon házikónak, mely az őrhelyeken az őrkatonák számára van felállítva, hogy eső, hideg ellen belevonuljanak. Ettől különbözik az őrház, melyben az őrségre kirendelt csapat tanyázik.

*FAKÖTÉS
(fa-kötés) ösz. fn. Az ácsoknál és asztalosoknál bizonyos neme az öszvekötésnek, midőn a fának végét fecskefark formára kivágják, s egy másik fa végébe eresztik.

*FAKÖTÖZŐ
(fa-kötöző) ösz. fn. Személy, ki favágáskor a rőzsét kévékbe köti. Különösen, a sóskutaknál oly napszámos, ki a sófözéshez szükséges fát csomóba kötözve behordja.

*FAKSZEG
(fak-szeg) ösz. fn. Ekét fölemelő, mintegy fok-szeg, fokozó szeg. Székely szó.

*FAKTAT
(fak-tat) áth. m. faktat-tam, ~tál, ~ott. Valamit szorongatás, fakgatás által kikutat, kikérdez.

*FAKÚL
(fak-úl) önh. m. fakúlt. Fakóra változik, fakóvá lesz. V. ö. FAKÓ. Fakúl a rosz festékü posztó, kalap. Fakúlnak őszszel a mezők.

*FAKUPACZ
(fa-kupacz) ösz. fn. Kazal- vagy baglyaformába öszverakott fa, rőzse.

*FAKUPA
(fa-kupa) ösz. fn. Fából való kupa. V. ö. KUPA.

*FAKÚSZ
(fa-kúsz) ösz. fn. A favágók neme alá tartozó erdei kis madár, mely a fák derekain nagy könnyüséggel futkos fel és alá. (Certhia familiaris).

*FAL (1)
fn. tt. fal-at. Szilárd, tömör anyagból, különösen kőből, téglából, gerendákból stb. öszveillesztett, rakott épitmény, melynek magassága aránylag jóval nagyobb, mint szélessége, s valamely térnek keritésére, elzárására, elválasztására szolgál. Főfal, mórfal, téglafal, sápfal, sövényfal, fenékfal, utczafal, kerítésfal, olaszfal. Négy fal, négy szem közt sok történik. (Km.) Falra borsót hányni. (Km.) Falra mászni. (Km.) Falat rakni, vonni, vakolni, meszelni. Azért nem verem falba fejemet. (Km.) Nem hagyja magát faltól (km.), azaz nem huzódik fal mögé, mint a rosz tanuló vagy rosz harczos. Átv. ért. akadály, elválasztó eszköz. Lerontani a falakat, melyek gátolják honi iparunkat.
Származékai: falas, falaz stb.
A fel szóval azonos, egyébiránt rokonnak tekinthető vele a szanszkrit val vagy vall (fed, tart, támaszt), latin vallus. Lehet vál is, mintegy: választó.

*FAL (2)
hangutánzás által eredt gyök , t. i. ezen cselekvés az f ajakbetü által, az ajkak szivó mozgásával van egybeköttetve, s ezen f, rokon v-vé változva feltaláltatik a latin voro, szanszkrit vark (nyel, mar), német fressen stb. szókban is. Áth. mult: fal-t. Az eledelt szájtátva nagy mohón veszi be. Nagyokat falni. Befalni. Felfalni. Aki sok mézet nyal, keserűt is fal. (Km.) Nyalja falja. Fald belebb a sipot. (Km.) Befalatták vele a szót. Addig nyalta falta, mig elcsábitotta. Aljas beszédben am. eszik. Faljunk hamar, azután dologra! Nem jó társ az, aki mindent felfal. (Km.).
Származékai: falám, falás, falat, faldokol, faldos, faló stb.

*FALÁB
(fa-láb) ösz. fn. 1) Romlott, öszvehuzott vagy elvágott lábhoz kötött fakészület, melyen láb gyanánt járni lehet. 2) Hosszu póznák, melyek bizonyos magasságban lábtartókkal, és hón alá valókkal vannak ellátva, s melyek segedelmével járni, vizeket átgázolni, vagy egyedül mások mulattatására holmi mutatványokat eléadni lehet.

*FALÁBAS
(fa-lábas) ösz. mu. Hossza falábakon járó.

*FALÁBU
(fa-lábu) ösz. mn. Kinek fából csinált pótléklábai vannak. Falábu koldus.

*FALADÓ
(fal-adó) ösz. fn. Adó, melyet némely tartományokban és városokban a vár- és városfalak fentartására fizetnek.

*FALALAP
(fal-alap) ösz. fn. Fenék, melyre a falat építik, melyen a fal nyugszik.

*FALALMÁRIOM
(fal-almáriom) l. FALSZEKRÉNY.

*FALÁM
(fal-ám) fn. tt. falám-ot. A bogarak és robarok csőalakú hegyes szerve, mely által az eledelt magukba szívják, falják.

*FALÁMOL
(fal-ám-ol) áth. m. falámol-t. Falámjával az eledelt magába szívja. V. ö. FALÁM.

*FALANG
(fa-lang) ösz. fn. Fa nedvéből készített langféle szesz. (Alcohol ligni).

*FALÁNGAT
áth. m. falángat-tam, ~tál, ~ott. Székely földön divatos szó, am. pirongat, megszid, dorgál. Alkalmasint azonos a latin flagello-val.

*FALÁNGÉROZ
önh. m. falángéroz-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. czékáz, csavarog. Elfalángérozta az időt. Nem egyéb, mint a francziából németesedett flankiren.

*FALANGYA
(hellén eredetű), fn. tt. falangyát. Hosszu csápokkal ellátott pókfaj, tojásdad testtel és két szemmel. (Phalangium).

*FALÁNK
(fal-ánk) mn. tt. falánk-ot. Mohón faló, nagyevő, torkos, pákosztos. Falánk ebek. Képzésre hasonló nyalánk, nyalánk, félénk szókhoz. V. ö. ~ÁNK és ~ÉKONY képzők.

*FALÁNKSÁG
(fal-ánk-ság) fn. tt. falánkságot. Mohón evés, torkosság, pákosztosság.

*FALANKUL
(fal-án-k-ul) ih. Mohón falva, nagyevők módjára, torkosan. Falánkul enni.

*FALAPÁT
(fa-lapát) ösz. fn. Fából csinált, faragott lapát.

*FALÁRD
(fal-ár-d) mn. tt. falárd-ot. Érteményre nézve azonos falánk szóval, s képzésre olyan, mint csal-ból csalárd.

*FALÁRDSÁG
(fal-ár-d-ság) fn. l. FALÁNKSÁG.

*FALAPICZKA
(fa-lapiczka) lásd: FALAPOCZKA.

*FALAPOCZKA
(fa-lapoczka) ösz. fn. Lapoczka, azaz kis lapáthoz hasonló eszköz fából.

*FALAS
(fal-as) mn. tt. falas-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek fala van. Kőfalas kert.

*FALÁS
(fal-ás) fn. tt. falás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit falunk, falva eszünk. Nyelés, falás. V. ö. FAL.

*FALAT
(fal-at) fn. tt. falat-ot. Egy darab vagy harapás az étekből, melyet egyszerre szájba veszünk, s lenyeljük. Nagy száj nagy falatokkal telik. (Km.) Sok keserü falatot nyelni. Kemény falat. Kis falat. Falat kenyér. Egy falat kenyérre nem virrad. Olyan ember, mint a falat kenyér. (Km.) Veszedelmes falat a nyelv. (Km.) Irigyli másnak minden falatját. Egy falatot sem enni. Jó falatok esnek belőle. Ikerítve: filit falat, am. többfele falat; oly alkotású, mint: dirib-darab. Átv. és köznépi nyelven am. részecske, kevés, darabka. Adj egy falat papirost. Nincs egy falat szappanod? A székelyeknél annyit is tesz, mint, kelés, daganat. Falat kelt a nyelvén.
Finnül pala. V. ö. FAL, (2).

*FALATKA
(fal-at-ka) fn. tt. falatkát. Kis falat, mely egy harapásnak kevés. Néha am. kis adag, kis darab, melylyel jól lakni nem lehet. Falatka kenyeret kapni reggeliül. Átv. és köz nyelven am. részecske, darabka. Falatka gyertya, egy falatka viasz.

*FALATOL
(fal-at-ol) áth. és önh. m. falatolt. 1) Falatokra metsz, vág, oszt. 2) Am. falatoz, azaz falatonként eszik.

*FALATOLÁS
(fal-at-ol-ás) fn. tt. falatolás-t, tb. ~ok. Az éteknek falatokra vágása, harapása, falatonként nyelése; evés, étkezés.

*FALATONKÉNT
(fal-at-on-ként) ih. Falat számra, falatról falatra, minden falatot külön véve.

*FALATOZ
(fal-at-oz) áth. l. FALATOZIK.

*FALATOZÁS
(fal-at-oz-ás) fn. tt. falatozás-t, tb. ~ok. Evésnek azon neme, midőn hamarjában, sietve, nagyobb falatokat nyelve költjük el az étkeket, midőn nem rendes terítékü asztalnál eszünk. Reggeli falatozás. Vadászat előtti vagy alatti falatozás.

*FALATOZIK
(fal-at-oz-ik) k. m. falatoz-tam, ~tál, ~ott. Futtában, sietve, nagyobb falatokat nyelve eszik. Falatoznak reggel és ozsonnakor a munkások. Falatoznak kiindulás előtt a vadászok. Falatozzunk hamar, azután menjünk.

*FALAZ
(fal-az) áth. m. falaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Fallal kerít. Kertet, udvart falazni. Befalazni, azaz fal közé rakni, zárni. Elevenen befalazni valakit. Átv. ért. kereket falazni am. új talpat csinálni reá.

*FALAZÁS
(fal-az-ás) fn. tt. falazás-t, tb. ~ok. Valamely térnek, helynek fallal bekerítése. Befalazás am. falak közé rakás, zárás. V. ö. FALAZ.

*FALAZAT
(fal-az-at) fn. tt, falazat-ot. A felépült falak öszvege, egész tömege; az épületnek azon része, melyet a falak tesznek. A kert falazatát újra bevakoltatni. A ház falazata már kész, csak tető kell rá. Vár falazatára kiszegezett ágyúk.

*FALBÉLLÉS
(fal-béllés) ösz. fn. A szobák, teremek falainak szövetekkel bevonása, fölékesítése. A bányákban am. duczok, gerendák, melyek által a bányamenetek boltjait a bedőlés ellen biztositják.

*FALCSAPÓ
(fal-csapó) ösz. fn. Kőmívesek kanálforma eszköze, melylyel a vakolómeszet a falra csapkodják, máskép: vakolókanál.

*FALCSAVAR
(fal-csavar) ösz. fn. Csavar, melyet a falba illesztenek, hogy külső horgára v. kajmójára valamit akasztani lehessen.

*FALCSONT
(fal-csont) l. HALÁNTÉKCSONT.

*FALDOGÁL
(fal-dog-ál) gyak. áth. m. faldogál-t. Folytonosan falva eddegél.

*FALDOKLÁS
(fa1-d-ok-ol-ás) fn. lásd: FALDOSÁS.

*FALDOKOL
(fal-dok-ol v. fal-d-ok-ol) áth. m. faldokol-t v. faldokl-ott, htn. ~ni v. faldoklani. Mohón, nagy falatokban kapja be az ételt. Faldokolva eszik, minta farkas.
Képzésre hasonló: haldokol, fuldokol, nyelděkěl, öldököl igékhez.

*FALDOS
(fal-dos v. fal-d-os) áth. és gyakor. Szaporán, mohón eszik, nyeli az étket. Elfaldosni mások elől a konczokat.

*FALDOSÁS
(fal-d-os-ás) fn. tt. faldosás-t, tb. ~ok. Mohón, szaporán evés, midőn valaki befalja s nyeldesi az ételt, anélkül, hogy megrágná.

*FALÉ
(fa-lé) ösz. fn. Fából kiszivárgó, vagy kicsapolt nedv. Nyirfa-lé. Falével mosogatni a bőrt.

*FALÉL (1)
(fa-lél) ösz. fn. l. FALANG.

*FALÉL (2)
(fal-él) ösz. fn. 1) Faltető pártázata, széle. 2) Fal szöglete.

*FALEVÉL
(fa-levél) ösz. fn. Levél, mely fákon terem, különböztetésül más nemü növények leveleitől.
"Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Mért nem termettél meg minden falevelen.
Népd.

*FALEVELES
(fa-leveles) ösz. mn. Falevéllel v. levelekkel ékesített, behintett, födött. Faleveles kalap, süveg. Faleveles utak, árkok. Faleveles koszorú.

*FALFECSKE
(fal-fecske) ösz. fn. Fecskefaj, mely a falak, bástyák repedékeiben fészkel és lakik.

*FALFENÉK
(fal-fenék) ösz. fn. Alap, melyre a falat rakják.

*FALFESTŐ
(fal-festő) ösz. fn. Festő, különösen ki az ujonnan vakolt, s még nedves falakon festéseket tesz; fresco-festő.

*FALFŰ
(fal-fű) ösz. fn. Általán fű, mely a falakon teremni szokott. Különösen: ágonvirágzó (parietaria judaica), kretai (p. cretica), orvosi stb. falfű.

*FALGA
(fal-ga) fn. tt. falgá-t. A várépitésben am. vastag falakban öszvehalmozott s megtömött föld, mely bástya gyanánt szolgál.

*FALGYÁMOSZLOP
(fal-gyám-oszlop) ösz. fn. Falba eresztett, s fenéktől tetőig nyuló oszlop, mely a fal erősitésére szolgál.

*FALGYERTYATARTÓ
(fal-gyertyatartó) ösz. fn. Gyertyatartó, mely a szoba vagy terem, szinház, templom stb. falába van becsinálva. Hosszasága miatt jobb ily alakban: fali gyertyatartó.

*FALHA
(fal-ha) fn. tt. falhát. Pohos, sokat evő, faló csigafaj.

*FALHASADÉK
(fal-hasadék) ösz. fn. Nyilás, repedés a falon. V. ö. HASADÉK.

*FALHULLADÉK
(fal-hulladék) ösz. fn. A romló- vagy dülő félben levő falról letöredező darabok.

*FALIZZADÁS
(fal-izzadás) ösz. fn. A fal anyagában levő nedvnek, víznek kiszivárgása.

*FALKA
fn. tt. falkát. 1) Egy seregbe, csoportba, csapatba gyülekezett vagy terelt állatok. Falka ökröt hajtani a vásárra. Egy falka juhot elhajtani. A csordából elloptak egy falka disznót. Falkával jár a marha a tilosban. Egy falka ludat terelni a heti vásárra. A csorda, nyáj, gulya, ménes szóktól annyiban különbözik, hogy ezek rendesen együtt létező, tenyésző sereget képeznek, a falka pedig vagy az egészből kiszakasztot rész, csapat, vagy mindenfelől öszvehajtott egyveleg. Palóczos kiejtéssel, de más tájakon is: fóka. 2) Átv. ért. csoport, több külön részekből álló egész. Így használják ezekben: falka föld, (Vrancsics, Nádor-codex), azután jó falka idővel (Telegdi). 3) A füvészeknél am. a hímszálak öszvecsoportozása, egybenövése. (Adelphia).
A törökben a rokon hangú bölük szintén am. sereg, csapat, bizonyos rész. A görög jalagx bizonyos hadi sorakozást is jelent.

*FALKALENDÁRIOM
(fal-kalendáriom) ösz. fn. Egy lapra nyomtatott kis kalendáriom vagyis naptár, melyet kényelem végett falra szoktak akasztani.

*FALKAMPÓ
(fal-kamró) ösz. fn. Kampós szeg, melyet a falba ütnek, hogy holmit, pl. tisztítandó ruhát lehessen rá akasztani.

*FALKÁNKÉRT
(falka-an-ként) Falka számra, csapatosan, csoportonként. Falkánként járnak a szarvasok az erdőben.

*FALKAPOCS
(fal-kapocs) ösz. fn. Az épitésben igy nevezik azon vasrudat, melyet a függőlegesen rakott falba eresztenek, hogy azt fentartsa.

*FALKÁR
(fal-ka-ár) fn. tt. falkár-t, tb. ~ok. Közönségesen seregély, mely a falkásan járó barmok körül szokott szállongni.

*FALKÁRPIT
(fal-kárpit) ösz. fn. A szobák, teremek falainak diszesítésére, behuzására szolgáló kárpitféle lepel.

*FALKÁS
(fal-ka-as) mn. tt. falkás-t v. ~at, tb. ~ak. Falkában levő. Innen: falkásan járnak tilosba az ökrök, azaz csapatonként.

*FALKÓCZ
falu Vas megyében; helyr. Falkócz-on, ~ra, ~ról.

*FALKORONA
(fal-korona) ösz. fn. A régi rómaiaknál díszkorona neme, melylyel azt tisztelték meg, ki valamely város ostrománál először hágott fel a falakra. (Corona muraria).

*FALKOSZORÚ
(fal-koszorú) ösz. fn. 1) Falkorona a rómaiaknál. V. ö. FALKORONA. 2) Az épitészetben am. koszorú alaku dísziték a falakon, oszlopokon stb.

*FALKŐ
(fal-kő) ösz. fn. Kő, mely falak épitésére fordíttatik, különböztetésül más használatu kövektől, milyenek, pl. járdakő, malomkő, köszörükő stb.

*FALKÖTŐVAS
(fal-kötö-vas) ösz. fn. Vasdorongok, vasrudak, melyeket erősités végett, s hogy a falakat öszvetartsák, az épületekbe eresztenek.

*FALKUS
falu Zemplén megyében; helyr. Fal-kus-on, ~ra, ~ról.

*FALKÚSZ
(fal-kúsz) ösz. fn. A harkályok egyik apróbb faja, hosszu fekete csőrrel, rövid fekete lábakkal, kurta farkkal, s fehéres nyakkal és begygyel, mely a falakon nagy könnyüséggel kúsz. (Certhia muraria).

*FALLÁMPA
(fal-lámpa) ösz. fn. Falra akasztott, falon függő lámpa.

*FALLIK
(far-lik v. far-ol-ik) Farol-ból elferdített szó. l. FAROL.

*FALMÁLLÁS
(fal-mállás) ösz. fn. A falnak azon állapota, midőn kövei és vakolata letöredeznek, a mészben levő salétromtól, korhadástól stb.

*FALMÁSZÓ
(fal-mászó) ösz. fn. 1) l. FALKÚSZ. 2) Alvajáró, holdkóros, ki álmában a falakon mászkál.

*FALMÁZ
(fal-máz) ösz. fn. Vízzel föleresztett sárga, vörös vagy fehér agyagföld, melylyel némely vidékeken a házak falait vagy kerítésfalakat befestik, kiékesítik.

*FALMÉH
(fal-méh) ösz. fn. Vad, nem rajokban élő méhek faja, mely régi falak réseiben sárból és homokból rak sejtfészket magának.

*FALMOL
(fal-m-ol) áth. l. FALÁMOL.

*FALMŰ
(fal-mű) ösz. fn. Mindenféle épitési mü, mely kövekből, téglákból, vályogból stb. van öszveállítva, s mészszel, agyaggal, vakolattal megerősítve. Várnak, erősségnek falműve.

*FALNAGY
(fal-nagy, azaz falu-nagy) ösz. fn. Régi iratokban am. falu nagyja, azaz falu birája, máskép ugyanott: folnagy.

*FALNYILADÉK, FALNYILÁS
(fal-nyiladék v. ~nyilás) ösz. fn. Rés, hasadék, repedék a falban.

*FALÓ (1)
(fa-ló) ösz. fn. Fából faragott, esztergált ló, milyet pl. a gyermekek játékszeréül csinálnak. Trójai faló. Átv. ért. vesszőparipa.

*FALÓ (2)
(fal-ó) mn. tt, falót. Mohón evő, nyaló. Átv. ért. aki mást gyülöletből mintegy elnyelni akar. Francziafaló németek.

*FALÓK
(fal-ók) fn. tt. falókot. 1) Nagyehető, falánk ember. 2) Éjszaki medvefaj, mely hússal táplálkozik. (Ursus gulo).

*FALOPÁS
(fa-lopás) ösz. fn. Általán, törvénytelen cselekvés, midőn valaki más fáját eltulajdonítja. Különösen, az erdőben még lábán álló, vagy már ledöntött és elhasogatott fáknak elorzása. Falopáson érni, kapni valakit.

*FALOPÓ
(fa-lopó) ösz. fn. Tolvaj, ki fát lop, különösen ki az erdőt orozva pusztítja.

*FALÓRA
(fal-óra) ösz. fn. Falon függő óra, különböztetésül a zsebóra, toronyóra s egyéb óráktól.

*FALORMÓ, FALOROM
(fal-ormó v. ~orom) ösz. fn. Falnak teteje, tetőzete. V. ö. OROM.

*FALOSZLOP
(fal-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely vagy egészen a falba, vagy hozzá van épitve, ragasztva; különböztetésül a különálló oszloptól.

*FALÖV, FALÖVEZET
(fal-öv v. ~övezet) ösz. fn. A házfalnak külső oldalán levő s kiálló pártázat, mely rendesen az új emelet kezdeténél húzatik.

*FALPAPÍR
(fal-papír) ösz. fn. Festett s különféle rajzokkal ellátott papír, melylyel a szoba- s teremfalakat egészen bevonják s azokra tapasztják. (Tapéte, Wandteppich. Idősb Mandy Péter).

*FALPÁRKÁNY
(fal-párkány) ösz. fn. lásd FALÖV.

*FALPÁRTA
(fal-párta) ösz. fn. l. FALKOSZORÚ.

*FALPORLÁS
(fal-porlás) ösz. fn. A falnak azon hibás állapota, midőn alkotó részei szilárdságukat vesztik, töredeznek, s az idő viszontagságai által elromlanak.

*FALREPEDÉK
(fal-repedék) l. FALHASADÉK.

*FALRONTÓFŰ
(fal-rontó-fű) ösz. fn. lásd: FALFŰ.

*FALSĚPRÜ
(fal-sěprü) ösz. fn. Hosszu nyelü seprü, melylyel a falakat tisztogatják, leporozzák.

*FALSIKÁRLÓ
(fal-sikárló) ösz. fn. Kőmívesek eszköze, azaz, fogóval ellátott sima deszkácska, melylyel a felhányt vakolatot egyenesre elsimítják.

*FALSÓ
(fal-só) ösz. fn. Középsó, mely a régi falakon és mészköveken kiveri magát. (Nitrum calcareum).

*FALSRÓF
(fal-sróf) l. FALCSAVAR.

*FALSZEKRÉNY
(fal-szekrény) ösz. fn. Szekrény, mely falba van becsinálva; ajtóval ellátott, és szekrényül szolgáló falüreg.

*FALSZŐNYEG
(fal-szőnyeg) ösz. fn. Szőnyeg, melylyel kényelem és ékesités végett a falat behuzzák. V. ö. SZŐNYEG.

*FALTALP
(fal-talp) ösz. fn. A falnak alsó része, mely közvetlenül az épület alapján nyugszik.

*FALTÁMASZ
(fal-támasz) ösz. fn. l. FALTÁMASZTÉK.

*FALTÁMASZTÉK
(fal-támaszték) ösz. fn. 1) Általán, akármely eszköz vagy készület, melylyel a falat megerősítik. 2) Különösen, a falhoz ragasztott oszlop, mely azt a ki- vagy bedőlés ellen biztositja.

*FALTARJAG
(fal-tarjag) ösz. fn. lásd: FALZUZMÓ.

*FALTETŰ
(fal-tetű) ösz. fn. l. CSIMAZ.

*FALTÖRÉS
(fal-törés) ösz. fn. Várostromi munka, midőn a várfalakat, bástyákat bizonyos rontó eszközökkel, gépekkel rongálják.

*FALTÖRŐ (1)
(fal-törő) ösz. mn. Amivel falat v. falakat törnek. Faltörő kos. Átv. ért. kemény fejü, makacs, nyakas. Faltörő ember.

*FALTÖRŐ (2)
(l. föntebb) ösz. fn. Régiek hadi készülete, melylyel a várak falait megrongálni, rajtok rést ütni, s utat nyitni törekedtek. Az ujabb világban faltörőknek hivták azon nagy ágyukat, melyekből 50-60 fontos golyókat lövöldöztek.

*FALU
fn. tt. falu-t v. falvat, tb. ~k v. falvak. Személyragozva: falu-m, falu-d, falu-ja vagy falva (ez utóbbi leginkább helynevekben), falu-nk stb. Régiesen folu. A Tatrosi codexben folnagy (villicus, majoros) annyi mint falunagy, tehát itt villa értelemben vétetik; de olvasható régibb iratainkban város jetentésben is. V. ö. FOLNAGY. 1) Több egymás meltett fekvő mezei házak és gazdasági épületek öszvege, melyeket jobbára földmivelők laknak, kik városi jogokkal, kiváltságokkal nem birnak. Kis falu, nagy falu. Jobbágy, falu nemes falu. Falura menni. Falun lakni. Estve van már a faluban, farkas lakik a bokorban. (Km.) Több a falu, mint a város. (Km.) Meghúzza magát, mint Guta (nevű haramia?) a falu végén. (Km.) Minden faluban más törvény. Faluról falura.
"Édes falum határa
Elhagylak nem sokára."
Népd.
Kilencz puszta,faluban nincs párja. (Km.). 2) Falun lakó vagy átv. ért. akármely más közönség. Falu bikája. Falu dobja. Falu háza. Falu kalodája. Falu szája, azaz, előcsahosa. Falu nadrágja, falu köpönyege. Falu rovására enni inni. 3) Tájszólás szerént, mint a németeknél das Land am. ami nem város. Falura vonulni. Falun mulatni, azaz, a városon kivül, akár faluban, akár pusztán, tanyán, szőlőben stb.
Öszvetétel által számos helynevet alkot, mint Nagyfalu, Kisfalu, Magyarfalu, Olaszfalu, Jászfalu, Feketefalu stb.; s birtokragozottan: falva (mint Ábrahámfalva, Asszonyfalva) még számosabbat, melyek illető helyeiken mind eléfordúlnak.
Némelyek (pl. a Debr. gramm.) szerént am. falakból álló, falakkal biró hely; de hihetőbben val, régente bír értelemben divatos igétől ugyancsak régente divatozott valal, a latin 'possessio' értelmében "mert valának sok valali" (Tatrosi codex); ebből lett palóczosan, székelyesen, göcseiesen ejtve: valau = valu = falu. (A szláv nyelvben is eléjön valal). Rokon vele a szanszkrit: pallí, (am. vár, város), a hellen: poliV, persa pahlav, pahlu (város), latin villa, arab bälad, mandsu falan stb.

*FALUBELI
(falu-beli) ösz. mn. Faluban lakó, onnan származó, eredő, oda tartozó. Falubeli kocsmáros. Falubeli koldusok. Falubeli napszámosok.

*FALUCSKA (1)
(fal-u-cs-ka) kics. fn. tt. falucská-t. Kisded falu.

*FALUCSKA (2)
helység Beregh megyében; helyr. Falucská-n, ~ra, ~ról.

*FALUBIRÓ
(falu-biró) ösz. fn. A falunak fő tisztviselője, ki a falu lakosai fölött a törvényben és szokás által meghatározott igazgató, itélő és büntető hatalommal bír. A nép nyelvén, s közönségesen szólva: falu birája v. falusi biró; többes számban: falubirák v. falusi birák. V. ö. BIRÓ.

*FALUD
(fal-u-d) fn. tt. falud-ot. Némely faluk neveiben él. Értelme am. faluhely. NAGYFALUD, puszta Szala megyében; KISFALUD, lásd maga helyén a K betű alatt.

*FALUHÁZ
(falu-ház) ösz. fn. A falu közönségének háza, köz épülete, melyben a bírák tanácskozni szoktak; köz szólás szerint: falu háza.

*FALUHELY
(falu-hely) ösz. fn. Tér, melyen a falu fekszik, belső és külső telkeit öszvevéve; az egész falu határostul.

*FALUKATA
(falu-kata) ösz. fn. A székelyeknél am. házról házra járó, pletykákat, híreket hordó asszony, vagy katuska férfi.

*FALUNAGY
(falu-nagy) ösz. fn. A falunak előljárója; első személy a falu hivatalnoki között. Olyan szó, mint: várnagy, hadnagy. Egyébiránt ez értelme mai napság nem divatos. V. ö. FOLNAGY.

*FALUNÉP
(falu-nép) ösz. fn. A falu lakosainak öszvege, közönsége; szokottabban: falu népe.

*FALUNLAKÓ
(falun-lakó) ösz. fn. Személy, ki falun v. faluban lakik, ki ott tetepedett meg, s ott keresi kenyerét.

*FALUS
(fal-u-s) mn. tt. falus-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek faluja van. Falus úr, mint: földes úr, kastélyos úr.

*FALUSI
(fal-u-s-i) mn. tt. falusi-t, tb. ~ak. 1) Falun lakó, falura való, onnan eredő, falura vonatkozó. Falusi varga. Falusi bucsúsok. Falusi bíró, mester, pap. Falusi cseléd. 2) Nem-fínom, müveletlen, nyers; együgyü v. egyszerü. Falusi erkölcsök, szokások. Falusi munka. Falusi gubó.

*FALUSIAS
(fal-u-s-i-as) mn. tt. falusias-t, v. ~at , tb. ~ak. Olyan, mint a falusi lakosoké szokott lenni. Falusias beszéd, magaviselet, öltözködés, mulatság.

*FALUSIASAN
(fal-u-s-i-as-an) ih. Falusiak módjára, szokása szerént. Falusiasan viselni magát. Falusiasan hordani a hajat.

*FALUSILAG
(fal-u-s-i-lag) ih. Falusi módra, úgy, mint a falusiak szoktak, falun divatos szokás szerint.

*FALUSTUL
(fal-u-s-tul) ih. Az egész faluval együtt, mindenestül. Oda vagyunk falustul.

*FALUZ
(fal-u-z) önh. m. faluz-tam, ~tál, ~ott. 1) Faluról falura jár. Faluznak a zsidó kalmárok, a rongyszedők, drótosok stb. Faluznak némely ingyenélők, koldusok, csavargók. 2) Ugyanazon falu házait sorra járja, pl. kéregetés, koldulás, árulás, hirhordás stb. végett.

*FALUZÁS
(fal-u-z-ás) fn. tt. faluzás-t, tb. ~ok. Faluról falura járás, csavargás; a falu házainak bekóborlása. V. ö. FALUZ.
"Van susogó, faluzás, van vokshajtósdi vadászat."
Tisztujitási feddővers.

*FALUZÓ
(fal-u-z-ó) mn. tt. faluzó-t. Aki faluról falura jár, vagy a falu házait sorba bekóborolja. Faluzó zsidó, üveges tót.

*FALVA
am. falu egyes harmad személyi raggal, leginkább helynevekben, mint Bethlenfalva, Barátfalva, Mihályfalva stb. melyet sokszor csak fa szóvá húznak öszve, mint: Asszonyfa, Dénesfa, Mátéfa, Pálfa, Péterfa stb. V. ö. FA és FALU.

*FALZUZMÓ
(fal-zuzmó) ösz. fn. Falakon tenyésző növényfaj a zuzmók neméből. (Lichen parietinus).

*FAMAG
(fa-mag) ösz. fn. Mag, mely a fán, hüvelybe, tokba, gyümölcsbe rejtve terem, s mely által a fát szaporítani, tenyészteni lehet. Famagokat szedni, gyűjteni, ültetni.

*FAMÉH
(fa-méh) ösz. fn. Vad méhek különös faja, mely a fák odvaiban fészkel.

*FAMÉRÉS
(fa-mérés) ösz. fn. Erdőszök működése, mely szerént a fák magasságát, s tömegök mennyiségét meghatározzák.

*FAMÉRTÉK
(fa-mérték) ösz. fn. Mindenféle mérő eszköz vagy mód, melylyel az álló vagy levágott és öszverakott fának magasságát és mennyiségét meghatározzák.

*FAMETSZÉS
(fa-metszés) ösz. fn. Általán cselekvés, melynél fogva a fát valamely éles eszközzel be- vagy elvágják, hasítják. Különösen, mesterség, midőn valaki betüket vagy más jegyeket, alakokat vés fába, hogy azokat nyomtatás alá bocsássa. (Xylographia).

*FAMETSZET
(fa-metszet) ösz. fn. Fametszés után készült nyomtatvány; vagy betük, jegyek, alakok, melyek fába vannak metszve.

*FAMETSZŐ
(fa-metsző) ösz. fn. Mester, ki betüket, különféle jegyeket és alakokat fába metsz; különböztetésül az aczél-, réz-, kőmetszőtől.

*FAMÉZ
(fa-méz) ösz. fn. 1) Fából kiszivárgó sürües nedv, mely megkeményedvén, famézgá-nak neveztetik. 2) Odvas fákban tanyázó méhek méze.

*FAMÉZGA
(fa-mézga) ösz. fn. l. FAMÉZ 1).

*FAMÍVES
(fa-míves) ösz. fn. Mindenféle mesterember, ki fából dolgozik, készít valamit, pl. asztalos, kerékgyártó, esztergályos, ács, bodnár stb.

*FAMOH
(fa-moh) ösz. fn. Fákon termő, tenyésző mohféle növény a lopvanőszők seregéből.

*FAMOLY
(fa-moly) ösz. fn. A fákban, kivált ha vének, s régen kivágottak, tenyésző féreg, mely erős apró fogaival azok belsejét és kérgét emészti, máskép: szú. V. ö. MOLY.

*FAMUNKA
(fa-munka) ösz. fn. l. FAMŰ.

*FAMŰ
(fa-mű) ösz. fn. Minden, mi valamely mesterség által fából készíttetik. Ilyenek, az ácsmüvek, asztalosmüvek, esztergármüvek, bodnármüvek stb.

*FAMŰVES
(fa-műves) l. FAMÍVES.

*FAN
(rokon fon igeszóval, s jelentése mintegy fonal, a Hegyalján és vidékén csakugyan ejtik is fon-nak, cseh nyelven: funyek); fn. tt. fan-t, tb. ~ok. Általán szőr, mely a szeméremtest körül nő, szeméremszőr. Különösen, némely vidékeken, egyedűl a nők szemérme körül növő szőr neveztetik így. Némely régieknél pedig az ifjak és szüzek szeméremtestén sarjadzó gyönge pehely. Átv. ért. némely gyökér termények héjából kinövő, szőrhöz hasonló szálak. V. ö. FANOS.

*FANATLAN
(fan-atlan) mn. tt. fanatlan-t, tb. ~ok. Kinek fana nincsen, vagy még nem nő. Fanatlan asszony, fanatlan kis leány.

*FANCS
(fan-cs) elvont törzse 1) fancsalog igének, 2) fancsika főnévnek. l. ezeket.

*FÁNCS
puszta Fehér megyében; helyr. Fáncs-on, ~ra, ~ról.

*FANCSAL (1)
fn. tt. Fancsal-t, tb. ~ok. Gyarmathy Sámuel szerént am. Venczel (Venceslaus).

*FANCSAL (2)
helységek neve Abaúj, Heves és Pozsony vármegyékben; továbbá Erdélyben Udvarhely székben és Torda megyében; helyr. Fancsal-on, ~ra, ~ról. Olyan, mint a fancsali feszület. (Km).

*FANCSALOG
(fan-cs-al-og) önh. m. fancsalog-tam v. fancsalg-ottam, ~tál v. fancsalg-ottál, fancsalg-ott, htn. ~ni v. fancsalg-ani. Dunán túl am. nyomorogva, soványan ide-oda jár-kel, mint afféle beteges vagy lábadozó ember. Néhutt: vánzorog v. vánszorog. A székelyeknél am. tekereg, elé s hátra jár. Gyöke fan rokon von gyökkel és vonz, vánsz törzsekkel.

*FANCSAROG
(fan-cs-ar-og) l. FANCSALOG.

*FANCSIKA (1)
(fan-cs-ik-a) fn. tárgyeset fancsiká-t. Pápa vidékén am. darab rongyocska. V. ö. FANCZ.

*FANCSIKA (2)
falvak Bihar (kettő) és Ugocsa megyében; KIS-, NAGY-, puszták Bihar megyében; helyr. Fancsiká-n, ~ra, ~ról.

*FANCSONT
(fan-csont) ösz. fn. Az ágyékcsontnak kinyomuló része, mely a szeméremtaghoz legközelebb fekszik. (Os pubis).

*FANCSONTÍV
(fan-csont-ív) ösz. fn. Ívded görbület, melyet a fancsont képez. V. ö. FANCSONT.

*FANCSONTVÁLASZTÁS
(fan-csont-választás) ösz. fn. A fancsontnak, mely ív-alakkal bír, kétfelé válása. (Symphyseotomia).

*FANCZ
fn. tt. fancz-ot. Túl a Dunán am. rongy, ruháról fityegő szakadék. Alkalmasint egy eredetű a német Fetzen szóval; olaszul pezza, fetta.

*FÁNCZ
(fán-cz, rokonnak látszik vele a szanszkrit vant [kötni, fonni], német Faden stb.) fn. tt. fáncz-ot. 1) A kasza nyakát görbe kapocscsal erősítő, mintegy öszvefonó eszköz. 2) Rovás, bemetszett hézag, melybe valamit becsiptetnek, beeresztenek, pl. fáncz az ablakfán, hogy az ablakráma bele menjen; fáncz a zsindelyen, melybe más zsindelyt élénél fogva bele alkalmaznak, tehát több zsindelyt mintegy öszvefonnak, öszvefoglalnak.

*FANCZILLA
(a latin: ancilla, olasz fancella, fanciulla stb. szókkal rokon) fn. tt. fanczillát. A székelyeknél am. kicsi rongyos, fanczos szolgáló, szegény leányka.

*FANCZOG
(fancz-og) önh. m. fanczog-tam, ~tál, ~ott. A vinczog szónak ikertársa. A székelyeknél am. finyorán, finnyásan, kényesen szól.

*FÁNCZOL
(fán-cz-ol) áth. m. fánczol-t. A székelyeknél am. a kerékre vonandó sinvasba négy szögü lyukat vés, hogy szeget lehessen bele ütni. Szélesb ért. fánczot vés, csinál. V. ö. FÁNCZ.

*FÁNCZOZ
(fán-cz-oz) áth. m. fánczoz-tam, ~tál, ~ott. Valamibe fánczokat vés. V. ö. FÁNCZ. Zsindelyt, ablakfát fánczozni. Székely szó.

*FANEDV
(fa-nedv) ösz. fn. A fában levő híg részek.

*FANEMTŐ
(fa-nemtő) ösz. fn. A régi görögök mythologiája szerint így neveztettek azon képzelt szellemek, melyekről hitték, hogy a fák, különösen agg és szent tölgyek odvaiban laknak (Dryades, Hamadryades).

*FANEMŰ
(fa-nemű) ösz. mn. Fák osztályából való, ahhoz tartozó; vagy olyan, mint a fa, a fának némi tulajdonságaival biró. Fanemű növények. Fanemű eszközök.

*FANFAROS
(fan- v. von-faros) ösz. mn. tt. fanfaros-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. félre járó farú, mintha egyik farát vonná a másik után.

*FANÍV
(fan-ív) ösz. fn. Az alhasnak ívalakú része, melyet a fan takar. V. ö. FAN.

*FÁNK
(fán-k, azaz fonék v. fonadék, fonott sütemény), fn. tt. fánkot. Tésztából leginkább fonottan vagy fonott alakban készült sütemény. 1) Szélesebb ért. többféle sütemények neveztetnek így, milyenek: dorongos fánk, kürtős fánk, forgács fánk, toló fánk, tölcséres fánk, csillag fánk, lelkes fánk, velős fánk, mogyoró fánk stb. Vannak, kik a német Pfannkuchen szóból származtatják, de ez erőltetett és egészen mást is jelent. 2) Különösen fínom, leginkább farsangban kelendő tésztasütemény, gömbölyű alakban, s töltelékkel vagy a nélkül; némely vidékesen siska, másutt pampuska. 3) Mátyusföldön kizárólag fánknak mondják azon süteményt, melyet másutt forgácsfánknak vagy csőrögének s herőczének is hínak. Megvan az illír nyelvben is.

*FÁNKTOLÓ
(fánk-toló) ösz. fn. Szakács- vagyis konyhaeszköz, melylyel az úgynevezett tolófánkot készitik, melynek belseje szögletes és rovátkos szokott lenni, honnan a tolófánk is ilyen alakot vesz föl.

*FANOS
(fan-os) mn. tt. fanos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek fana van; a mi fannal benőtt. Fanos leány, legény. V. ö. FAN. 2) Szőrös. Fanos ebnek gubás eb a társa. (Km.). 3) Mondják a növények gyökeiről, és némely földi terményekről, melyek rostosak, s mintegy hajat, szőrt eresztenek. Fanos répa.

*FANOSODÁS
(fan-os-od-ás) fn. tt. fanosodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valakinek fana nő. V. ö. FANOSODIK.

*FANOSODIK
(fan-os-od-ik) k. m. fanosod-tam, ~tál, ~ott. Szeméremteste körül szőrösödik. Átv. ért. nemzésre alkalmassá, képessé kezd lenni.

*FANÖVELDE
(fa-növelde) ösz. fn. lásd: FAISKOLA.

*FANÖVÉNY
(fa-növény) ösz. fn. Növény, mely a fák neméhez tartozik, pl. a szilva-, cser-, tölgy-fanövények.

*FANSZŐR
(fan-szőr) ősz. fn. l. FAN.

*FÁNT
(rokonnak látszik vele a magyar bánt és fenyít, franczia veng-er, latin vind-icare, német ahnd-en), régi szó, fn. tt. fántot. Valamely bántó tettnek hasonlóval viszonozása, fenyítése. Fánton fánt, azaz bántásért bántás. Fánton fánttal fizetni. (Talio, poena talionis).

*FANTÁJ
(fan-táj) ösz. fn. Az alhasnak azon környéke, melyet fan szokott lepni, azaz a szeméremtest kerülete.

*FANTAROG
(fan-t-ar-og) l. FANCSALOG.

*FANTETŰ
(fan-tetű) ösz. fn. Különös tetűfaj, mely leginkább a fan közé veszi be magát, s a bőr alá buvik, máskép: lapos tetü.

*FANTI
(fan-t-i) mn. tt. fanti-t, tb. ~ak. Székely szó, am. fancsalgó, fantargó, bolygó eszű, féleszű.

*FANZÁR
(fan-zár) fn. tt. fanzár-t, tb. ~ok.
Cserjeféle növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája nyakas, torkát a hímszálak szőrei bezárják, honnan a neve (Lycium). Fajai: sugár, pongyola, görbegurba, lila fanzár.

*FANY
elvont gyök, mely a fanyal, fanyalog, fanyalodik, fanyar, fanyarú stb. szókban fenmaradt. Ezeknek értelme után következtetve jelent valamely szorítót, öszvehúzót, kényszerítőt, tehát szinte rokon fon, von igékkel.

*FANYAL
(fany-al) fn. tt. fanyal-t, tb. ~ok. Árnyas helyeken tenyésző cserjés növény, melyen vörös héju és lisztes husú bogyók, a medvék kedves eledele, teremnek. (Arbutus uva ursi).

*FANYALGÁS
(fany-al-g-ás) fn. tt. fanyalgás-t, tb. ~ok. Szorultságban, szükségben ide-oda hajlás, nyomorgás, kedvetlenség, mintegy vonalgás. V. ö. FANYALOG.

*FANYALGÓ
(fany-al-og-ó, mintegy: vonalgó) mn. tt. fanyalgó-t. Szorult, szűk állapotban levő, s ennél fogva mindenre kényszerülő, nyomorgó, ide-oda járó-kelő. Utczán fanyalgó idegen koldús. Éhségben fanyalgó hadi foglyok.

*FANYALGÓS
(fany-al-og-ó-os) mn. tt. fanyalgós-t v. ~at, tb. ~ak. Nyavalygós, beteges.

*FANYALODÁS
(fany-al-od-ás) fn. tt. fanyalodás-t, tb. ~ok. Szükségtől szorongatva magának elszánása valamire.

*FANYALODIK
(fany-al-od-ik) k. m. fanyalodtam, ~tál, ~ott. Szükségtől, kénytelenségtől vonva vagy szorongatva valamire szánja magát. Éhségében ráfanyalodott a fekete kenyérre. Azokhoz fanyalodott, kiket hajdan megvetett volt.

*FANYALOG
(fany-al-og, mintegy: vonalog) önh. m. fanyalog-tam v. fanyalg-ottam, fanyalog-tál, v. fanyalg-ottál, fanyalg-ott. 1) Szükségben, szorultságban tür, szenved a nélkül, hogy baját kijelentené; elnyomorog. Inkább éhen, rongyosan fanyalog, hogy sem koldulna. 2) Magában nyög, sóhajtoz, magába vonulva szenved.

*FANYAR
(fany-ar) mn. tt. fanyar-t, tb. ~ok. 1) Mondják nedvről, vagy nedvvel biró testről, mely éretlen savanyúságu, vad izű, fojtós, mely a szájat öszvehúzza, vonja. Fanyar egres, fanyar bor, fanyar birsalma, fanyar som, kökény. Egyezik vele a túl a Dunán több vidéken divatos vonyár, és a régies venyerék, (sicera). 2) Átv. ért. kedvetlen, kemény; szűk korlátok közé szorúlt; erős fegyelem alatt levő. Fanyar ember. Fanyar élet. Ezen értelemben hangra nézve is némi rokonságban van a sanyar szóval. l. SANYAR.

*FANYARÁN
l. FINYORÁN.

*FANYARI
(fany-ar-i) mn. tt. fanyari-t, tb. ~ak. Rosz kedvű.

*FANYARKÁS
(fany-ar-ka-as) mn. tt. fanyarkás-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek kevéssé fanyar, fojtós íze van. Fanyarkás vörös bor. A nem egészen érett kökény fanyarkás.

*FANYARODIK
(fany-ar-od-ik) k. m. fanyarod-tam, ~tál, ~ott. 1) Fanyar izüvé lesz, fojtósodik, öszvehuzó savanyuságot kap, csipősödik. Forrás után fanyarodik a vörösbor. 2) Fölcserélve használják fanyalodik helyett. V. ö. FANYALODIK.

*FANYAROG
(fany-ar-og) önh. m. fanyarog-tam v. fanyarg-ottam, ~tál v. fanyarg-ottál, fanyarg-ott; htn. ~ni v. fanyargani. Szükségben, nyomorban szenved, tengődik; fanyar életet él. V. ö. FANYAR és SANYAROG.

*FANYARSÁG
(fany-ar-ság) fn. tt. fanyarság-ot. Valamely italnak, gyümölcsnek vad savanyusága, vad ize, fojtóssága. Ezen bort fanyarsága miatt nem lehet inni. Birsalma, som, kökény fanyarsága. Átv. ért. roszkedvüség, a kedélynek csípősködő, s bántó modora.

*FANYARÚ
(fany-ar-ú) mn. l. FANYAR. V. ö. SANYARÚ.

*FANYARÚ KUKOJCZA
l. ÁFONYA.

*FANYARÚSÁG, FANYARUSÁG
l. FANYARSÁG és V. ö. SANYARÚSÁG.

*FANYELŰ
(fa-nyelű) ösz. mn. Minek fából van nyele. Fanyelű kés, bicsak, villa. V. ö. NYÉL.

*FANYESÉS
(fa-nyesés) ösz. fn. A fa ágainak valamely éles eszköz által tőből vagy izeknél elmetszése.

*FANYESŐ (1)
(fa-nyeső) ösz. mn. Amivel fát nyesnek. V. ö. NYES. Fanyeső kés, olló.

*FANYESŐ (2)
(l. föntebb) ösz. fn. 1) Személy, ki fát vagy fákat nyes. 2) Eszköz, pl. olló, kés, melylyel nyesnek. V. ö. NYES.

*FANYIRÉS
(fa-nyirés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a fa ágait, hogy egyarányosan álljanak, vagy akadályul ne legyenek, kertészollóval elnyirik; különbözik tehát némileg a fenyeséstől, mely tulajdonkép az ízekben történik, a nyirés pedig csak az egyarányra van tekintettel.

*FANYIRŐ
(fa-nyirő) ösz. fn. Kertészolló, melylyel a fák vagy bokrok ágait egyenes vonalra nyirják.

*FÁNYOL
(fány-ol am. von-ol) áth. m. fányolt. A puszta helyet kertté alakítása végett, vékony keritéssel körülvonja vagy fonja. Székely szó.

*FANYOLGAT
(fany-ol-gat) áth. m. fanyolgat-tam, ~tál, ~ott. Székely szó, am. fanyarán, finyorán v. finnyásan nyeleget.

*FANYOMAT
(fa-nyomat) ösz. fn. Mindenféle nyomtatmány, mely fametszés után készül. V. ö. FAMETSZÉS.

*FANYOMATÚ, FANYOMATU
(fa-nyomatú) ösz. mn. Amit fametszéssel nyomtak. Fanyomatú betük, könyv, képek.

*FAOLAJ
(fa-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet az olajfa gyümölcséből sajtólnak; különbségül a lenmag-, kendermag-, tökmag-, repcze- stb. olajtól. V. ö. OLAJFA.

*FAOLLÓ
(fa-olló) ösz. fn. l. FANYIRŐ, fn. FAOSKOLA, (fa-oskola) ösz. fn. lásd: FAISKOLA.

*FAPADLAT
(fa-padlat) ösz. fn. Fából, pl. gerendákból, deszkákból rakott padlat. Fapadlat a lóistállóban. V. ö. PADLAT.

*FAPALACZK
(fa-palaczk) ösz. fn. Palaczk, mely fából van csinálva.

*FAPÁLCZA
(fa-pálcza) ösz. fn. Fából való pálcza. (Van vaspálcza is). Bocskorhoz fapálcza. (Km.).

*FAPĚHĚLY
(fa-pěhěly) ösz. fn. Némely fanemek, nevezetesen fűzek, nyárfák, jegenyék stb. virága, mely pehelyalakban szállingózik.

*FAPÉNZ
(fa-pénz) ösz. fn. 1) Fából csinált pénz. Bolondnak a fapénz is jó. (Km.). 2) Pénz, melyet némely közintézeteknél, pl. nyilvános iskolákban fűtés fejében fizetnek. Iskolai fapénz. Beszedni a fapénzt.

*FAPIACZ
(fa-piacz) ösz. fn. Vásárhely, hol különféle használatra való fát árulnak. Szorosb. ért. eladó tüzi fák rakhelye.

*FAPOHÁR
(fa-pohár) ösz. fn. Fából vájt, esztergározott pohár. Fapalaczkhoz fapohár.

*FAPOLTURA
(fa-poltura) ösz. fn. Poltura fából. V. ö. POLTURA. Bolondnak fapoltura is jó, ha elveszti sem kár. (Km.).

*FAPOR
(fa-por) ösz. fn. Fínom por, mely a szúette fából elhull. Szélesb ért. fürészelés, vágás, faragás alatt apróra morzsolódó fahulladék. Fürészpor.

*FAPORTÉKA
(fa-portéka) ösz. fn. l. FAÁRU.

*FAR (1)
hangutánzó elvont gyök, melyből faradék, faracskál, farag és származékaik eredtek. Rokon a ver igével, továbbá a szanszkrit bharv (ver, tör), mar (vág, tör), arb (vág, ver), hellen jarw, latin ferio, frango stb. szókkal. Egyezik vele a forgács gyöke for.

*FAR (2)
fn. tt. far-t, tb. ~ok. 1) Általán, az állatnak hátulsó fele, része, hol a hát vagy derék végződik, s a lábak kezdődnek. Ökör fara, tehén fara, ló fara. Gömbölyű far, csapott far. Farral menni az istállóba. Fartól állni az ökörnek. Alig húzza a farát. 2) Különösen, az embernek egész alfele. Nagy far, kis far, kövér, sovány far, kemény, lágy far. Farára vertek. Farba rugni átvitt ért. am. túl-, v. kiadni valakin, am. felhagyni vele. Megtapogatták a farát. Farát riszálja. Abrincscsal keríti farát. Jól birja a farát. Tarát farát kifeszíti. (Faludi). Tarka barka ruha, illik a szajha farára. (Km.) Úgy jár a fara, mint az istennyila. (Km.) Szitál a fara, vagy farával. 3) Átv. ért. valamely épületnek vagy alkotmánynak, gépnek hátulja. Hajó farán áll a kormányos. A kocsit, faránál fogva elemelni, vagy elvetni a kocsi farát. Szán fara. Istálló fara.
Egynek látszik par vagy mar gyökkel part v. mart szókban, melyek valami emelkedettet, kiállót jelentenek; p előtét nélkül pedig orom szóval; finnül perä; a hellénben oura am. fark.

*FÁR
elvont gyökszó, mely a fárad, fáraszt igékben, és származékaikban él. Értelme for-gás, for-golódás. Rokonok vele a szanszkrit par, pur (mozog), a hellen peirw, peraw, poreuw, a német fahren, fűhren, fern, angol far (messze), finn väsyn és több számtalanok.

*FÁRA
(lengyelül fara, németül Pfarre, latinul parochia) fn. tt. fárát. 1) Hívek gyülekezete, s azon kerület, melynek lelki igazgatását úgynevezett plebános viszi. Nagy fára, kis fára. 2) Egyházi javadatom, mely bizonyos jövedelemmel és kötelességekkel van öszvekötve. Gazdag, szegény fára. Terhes könnyü fára. Fárát kapni. Fárát elveszteni. Addig papé a fára, mig benne a pára. (Km.). E szóval leginkább túl a Dunán élnek.

*FARACSKÁL
(far-acs-ka-al) áth. m. faracskál-t. Csak úgy játékból, mulatságból, könnyeden farag valamit, máskép: faragcsál, faricskál. Kicsinezve gyakorító értelemmel bír.

*FARÁD
falu Sopron megyében; helyr. Farád-on, ~ra, ~ról.

*FÁRAD
(fár-ad) önh. m. fárad-tam, ~tál, ~t v. fárad-ott. 1) Valamely dologban, munkában nagy erővel, szinte lankadásig foglalkodik, forgolódik. Más ügyében fáradni. Kenyérkeresésben fáradni. Miben fáradsz ismét? Ő sokban fárad. Rest kétszer fárad. (Km.). "A munkás jó hazafi, mint a buzgó keresztény, szüntelenül fárad, izzad és harczol; hogy kipihenje magát az örökkévalóságra vár." (Lonovics érsek). 2) Testi vagy lelki ereje a megfeszülés miatt gyöngül, alább hagy, lankad. Ki nem szokta a dolgot, hamar fárad. Bele fáradni a kaszálásba, gyűjtésbe, szántásba. Belefáradni a tanulásba, gondolkodásba. Elfáradni a hosszu úton. Kifáradni. Megfáradni. 3) A köznép, midőn udvariasan vissza akarja utasítani a kinálást, így szól: Ne fáradjon. Ugyan minek fárad? vagy Ne fáraszsza magát. 4) Heves vármegyében annyi is mint soványodik.

*FÁRADALMAS
(fár-ad-al-m-as) mn. tt. fáradalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Sok és nagy fáradsággal járó. Fáradalmas munka, utazás.

*FÁRADALOM
(fár-ad-al-om) fn. tt. fáradalm-at. Nagy és sok, tartós fáradság.

*FÁRADÁS
(fár-ad-ás) fn. tt. fáradás-t, tb. ~ok. 1) Valamely ügyben, munkában, dologban eljárás, foglalkodás, forgolódás. 2) A testi vagy lelki erőnek gyöngülése, csökkenése, melyet pihenés által ismét vissza lehet nyerni. V. ö. FÁRAD.

*FÁRADAT
(fár-ad-at) fn. tt. fáradat-ot. Fáradás elvont értelemben.

*FÁRADALTAN
(fár-ad-atlan) mn. tt. fáradatlan-t, tb. ~ok. Aki nem fárad, erejének megfeszítésében alább nem hagy, aki szüntelen munkálkodik; munkatürő. Fáradatlan gazda, iró. Határozóilag am. fáradatlanul.

*FÁRADATLANUL
(fár-ad-atlan-ul) ih. Az erőnek megfeszitésével föl nem hagyva; szüntelen munkálkodva; ki nem fáradva. V. ö. FÁRAD.

*FARADÉK
(far-ad-ék) fn. tt. faradék-ot. Ami faragás által elesik, elhull. Faradék forgács, körömfaradék, bőrfaradék. V. ö. FARAG.

*FÁRADÉKONY
(fár-ad-é-kony) mn. tt. fáradékony-t v. ~at, tb. ~ak. Könnyen fáradó, fáradásra hajlandó. Fáradékony vén ló.

*FÁRADHATATLAN, FÁRADHATLAN
(fár-ad-hat[-at]-lan) mn. tt. fáradhatatlan-t, tb. ~ok. Aki elfáradni nem tud; folyvást legnagyobb szorgalommal s pihenés nélkül dolgozó. Fáradhatlan nyelvbuvár.

*FÁRADHATATLANSÁG, FÁRADHATATLANUL
l. FÁRADHATLANSÁG, FÁRADHATLANUL.

*FÁRADHATLANSÁG
(fár-ad-hat-lan-ság) fn. tt. fáradhatlanság-ot. Tulajdonság, munkabirás, melynél fogva valaki fáradhatlan.

*FÁRADHATLANUL
(fár-ad-hat-lan-ul) ih. Soha el nem fáradva, a legnagyobb és állandó szorgalommal.

*FÁRADOZ
(fár-ad-oz) önh. m. fáradoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folytonosan vagy gyakran fárad. Fáradozni valamiben, pl. vállalatban, tervnek kivitelében, munkában. Más ügyében fáradozni. V. ö. FÁRAD.

*FÁRADOZÁS
(fár-ad-oz-ás) fn. tt. fáradozás-t, tb. ~ok. Valamely dologban, ügyben folytonos vagy gyakori munkálkodás, forgolódás, utána járás-kelés. Az ügyvéd fáradozását megjutalmazni.

*FÁRADSÁG
(fár-ad-ság) fn. tt. fáradság-ot. 1) A megfeszitett testi vagy lelki erőnek ellankadása, mely pihenés által ismét el szokott múlni. Egy jó álom minden fáradságot helyrehoz. (Km.) Fáradságot szenvedni. 2) Átv. ért. munka, dolog. Sok fáradságomba került. Ne kímélje fáradságát.

*FÁRADSÁGOS
(fár-ad-ság-os) mn. tt. fáradságos-t v. ~at, tb. ~ak. Fáradsággal járó, fáradságba kerülő. Fáradságos foglalkodás, munka, utazás. V. ö. FÁRADSÁG.

*FÁRADT
(fár-ad-t) mn. tt. fáradt-at. Aki el van fáradva. V. ö. FÁRAD. Fáradt munkás, utas. Fáradt lónak farka is nehéz. (Km.). Fáradt, mint a kutya. Átv. ért. alábbhagyó, sebességét vesztő. Fáradt golyó nem öl vadat. Fáradt hullámok. Heves vármegyei tájnyelven am. sovány. Fáradt hús.

*FÁRADTAN
(fár-ad-t-an) ih. Erőfeszités miatt ellankadva, ideiglen meggyöngülve. Fáradtan értünk vissza a városba. V. ö. FÁRAD.

*FÁRADTIG
(fár-ad-t-ig) ih. Fáradásig, addig, mig egészen elfáradunk. Fáradtig dolgozni.

*FÁRADTSÁG
(fár-ad-t-ság) fn. tt. fáradtság-ot. Állapot, midőn valaki elfáradt.

*FARADZIK
(far-ad-oz-ik) k. m. faradz-tam, ~tál, ~ott. l. FAROL.

*FARADZÓ
(far-ad-oz-ó) fn. tt. faradzó-t. 1) Ami farol. 2) l. FAROZÓ.

*FÁRAFOLYÓ
(fára-folyó) ösz. mn. Mondják növényekről, melyek indái fákra felfutnak, feltekerődznek. Fárafolyó borsó.

*FARAG
(far-ag) áth. m. farag-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, valamely test külsejét, éles eszközzel, pl. késsel, fejszével metélgeti, hasogatja, forgácsokra szabdalja. Fúrni, faragni. Körmöket faragni. Lefaragni a patkólandó ló körmét. Bőrt faragni. Lefaragni a szalonnát a bőrről. 2) Metszés, hasogatás által valamit képez, alakit, csinál. Szeget faragni. Nyelet faragni a fejszének. Gerendákat faragni. Tengelyt, kocsioldalt faragni. Képet faragni kőből, fából. Szobrokat faragni márványból. Könnyü a lágy követ faragni. (Km.). 3) Átv. ért. simít, finomít, szelídít. Ezen ifjún még sokat kell faragni. Majd csak faragunk valamit belőle. Öszvetételek: Elfaragni a kiálló csomókat. Kifaragni fából valamely tárgynak képét. Lefaragni a bőrről a koszt. Megfaragni a vastag szeget. V. ö. FORGÁCS.

*FARAGÁS
(far-ag-ás) fn. tt. faragás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit faragunk. Képfaragás, kőfaragás; gerendafaragás. V. ö. FARAG.

*FARAGATLAN
(far-ag-atlan) mn. tt. faragatlan-t, tb. ~ok. Tulajd. amit meg nem faragtak. Faragatlan fenyőszálak, kútágas. Átv. ért. müveletlen, darabos erkölcsü, durva, neveletlen, goromba. Faragatlan paraszt. Faragatlan betyár. Faragatlan fatuskó. Határozóilag am. faragatlanul.

*FARAGATLANSÁG
(far-ag-atlan-ság) fn. tt. faragatlanság-ot. Müveletlenség, erkölcsök darabossága, nyerseség, neveletlenség, durvaság, gorombaság.

*FARAGATLANUL
(far-ag-atlan-ul) ih. 1) Tulajd. faragás nélkül, meg nem faragva. Faragatlanul hevertetni az épületfákat. 2) Átv. ért. nyersen, durván, minden finomság nélkül, neveletlenül. Faragatlanul viselni magát a társas körben.

*FARAGCSÁL
(far-ag-csa-al) áth. és kicsinyező; m. faragcsál-t. Játékképen, mulatságból, könnyeden farag, metélget, hasogat valamit.Körmeit faragcsálja. Fűzfasipot faragcsál. Betüátvetve: faracsgál, faracskál, faricsgál, faricskál.

*FARAGDOGÁL
(far-ag-d-og-ál) Gyakran vagy folyvást farag.

*FARAGHATATLAN
(far-ag-hat-atlan) mn. tt. faraghatatlan-t, tb. ~ok. Amit faragni, vagy átvitt ért. művelni nem lehet.

*FARAGICSÁL
(far-ag-ics-ál) l. FARAGCSÁL.

*FARAGMÁNY
(far-ag-mány) fn. tt. faragmány-t, tb. ~ok. Faragott mű, alkotmány, pl. képszobor, bálvány. És a fejedelmek parancsolatjából tiszteltettek a faragmányok. (Káldi Bölcs. 14. 16).

*FARAGÓ (1)
(far-ag-ó) mn. tt. faragó-t. 1) Aki farag, kinek kötelessége, mestersége a faragás. Faragó ember, faragó béres, faragó molnár. 2) Mivel faragnak. Faragó szék, faragó kés, melyeket öszvetett szó gyanánt így is írunk: faragószék, faragókés. 3) Több magyar család neve. 4) Főnévül áll ezekben: képfaragó, kőfaragó.

*FARAGÓ (2)
falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Faragó-n, ~ra, ~ról.

*FARAGÓKÉS
(faragó-kés) ösz. fn. Két végén, fogóval ellátott éles vaseszköz, mely által leginkább a szerszám- és bútorfákat szokták simára egyengetni.

*FARAGÓSZÉK
(faragó-szék) ösz. fn. Kerékgyártók, bodnárok, szerszámkészitők stb. sajátságos készülete, melyen ülve dolgoznak, midőn a munkába vett fadarabot az úgynevezett szék fejével leszorítják.

*FARAGOTT
(far-ag-ott) mn. tt. faragott-at. Amit faragtak, kifaragtak. Faragott gerendák, fenyüszálak. Faragott kép. Kőből faragott szobor. Faragott képet ne csinálj magadnak. (Tíz parancs).

*FARAGVÁNY
(far-ag-vány) l. FARAGMÁNY.

*FARAKÁS
(fa-rakás) ösz. fn. 1) Öszvehordott, halmozott fa. 2) Cselekvés, szolgai munka, midőn valaki a vágott fát halomba, kazalba, ölbe rakja.

*FARAKHELY
(fa-rak-hely) ösz. fn. Nyílt vagy kerített, vagy födeles tér, hová az épület-, tüzi- vagy szerszámfát lerakják.

*FARÁMA
(fa-ráma) ösz. fn. Fából készült ráma. Máskép: fakeret.

*FARAMÉK
(far-am-ék) fn. tt. faramék-ot. Tájszó, l. FARTŐ.

*FARÁSPOLY
(fa-ráspoly) ösz. fn. Ráspoly, melylyel fát riszálnak, simítanak, lapítanak. V. ö. RÁSPOLY.

*FÁRASZT
(fár-aszt v. ~asz-t) áth. m. fáraszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. fárasz-sz. Eszközli, hogy valaki fáradjon, vagy, elfáradjon. V. ö. FÁRAD. Nehéz munkával, hosszu úttal fárasztani valakit. Kár volt ezért fárasztani bennünket. Elfárasztani, kifárasztani a birkózó társat. Oda fárasztani a cselédet a szomszéd faluba. Magát fárasztani. Kérem, ne fáraszsza magát; e szavakkal köszöni a nép a megkinálást.

*FÁRASZTÁS
(fár-asz-t-ás) fn. tt. fárasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valakit fárasztunk. V. ö. FÁRASZT.

*FARAZ
l. FAROZ.

*FARAZÓ
l. FAROZÓ.

*FARBOGÁR
(far-bogár) ösz. fn. Hengerded dereku bogárfaj, sima torjjal, és paizskákkal, melyek hátrafelé keskenyre huzódnak. (Leptura).

*FARBŐR
(far-bőr) ösz. fn. Sajátságos szabásu leffentyű bőrből, melyet a bányászok faraikra kötve viselnek.

*FARCSAVAR
(far-csavar) ösz. fn. Így neveztetik a puskában azon csavar, mely a puska agyát a csővel öszveköti.

*FARCSIK
(far-csik) ösz. fn. Az állatok farának vége, mely a farnyilást környezi. Különösen így nevezzük a madarak farát, mit máskép tréfásan püspöksüveg-nek, püspökfalat-nak is mondanak.

*FARCSÍKCSONT
(far-csík-csont) ösz. fn. Több izekből álló csont, mely a farcsikot képezi.

*FARCSÍKDUCZ
(far-csík-ducz) ösz. fn. Ducz a farcsikban. V. ö. DUCZ.

*FARCSIKFICZAMODÁS
(far-csik-ficzamodás) ösz. fn. Kórállapot, midőn a farcsik kificzamodik. V. ö. FICZAMODIK.

*FARCSIKIZOM
(far-csik-izom) ösz. fn. Izom a farcsikban.

*FARCSIKLÓ
(far-csikló) ösz. fn. A farnak csiklója v. csuklója.

*FARCSIMA
(far-csima) l. FARCSIK.

*FARCSONT
(far-csont) l. FARCSIKCSONT.

*FARCSOK
(far-csok) l. FARCSIK.

*FARCZ
(far-cz) fn. tt. farcz-ot. Timárok hengeralaku eszköze, sodrófája, melylyel a megfestett bőrt újra megtisztítják, s mintegy mángorolják. Gyöke far azonos for (forgat) gyökkel.

*FARCZÁD
falu Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. Farczád-on, ~ra, ~ról.

*FARCZINÁL
(far-cz-in-a-al) áth. m. ~t. Dunán túl am. valakit erősen kitudakol, kérdésre szorít, fartat, ide-oda forgat.

*FARCZINÁLÁS
(far-cz-in-a-al-ás) fn. tt. farczinálás-t, tb. ~ok. Dunán túl am. erős fartatás, vallatás, kérdőre fogás, szorítás.

*FARDAGÁLY
(far-dagály) ösz. fn. Kitömött, abroncsos far. Átv. ért. tulzólag nagy bőség és czikornya a beszédben, versben.

*FARDAGÁLYOS
(far-dagályos) ösz. mn. Kitömött, abrincscsal kerített, renkesz, kövér, terebélyes faru. Fardagályos menyecske. Néhutt: duczifaros. Átv. ért. tulzólag buja, és czikornyás (eléadás). Fardagályos versek. (Phaleratus).

*FARÉ
(far-é) fn. tt. faré-t. 'Fartat' szóval közös far származéka, am. fartatás; eléfordúl Szabó Dávidnál: faréra fogja = kérdőre veszi.

*FÁRÉ
(fár-é) fn. tárgyeset: ~t, többes: ~k. A székelyeknél am. viszontagság, nyomoruság, fáradság. Sok fárén ment keresztül, azaz, nyomoruságon, vitán, bajon, fáradságon.

*FAREDV
(fa-redv) ösz. fn. A fának rohadó, porhanyú, megtaplósodott, purhás része.

*FAREDVESĚDÉS
(fa-redvesědés) ösz. fn. A fának rohadása, purhásá, taplóssá válása. V. ö. REDVESĚDIK.

*FARESZELŐ
(fa-reszelő) ösz. fn. Rovátkos eszköz vasból, melylyel a fát riszálják. V. ö. RESZELŐ.

*FAREV
(fa-rev) ösz. fn. l. FAREDV.

*FARÉV
(fa-rév) ösz. fn. Hely, hol a vizen szállított fát, különösen épületfákat a szárazra vontatják.

*FARFENE
(far-fene) ösz. fn. Sertések betegsége, midőn faraikon a serte elrohad, s kukaczok esnek beléjök.

*FARGÁCS
l. FORGÁCS.

*FARHÁM
(far-hám) ösz. fn. Czifra, salangos hám, mely a ló farát betakarja, különösen a végből, hogy ereszkedőkön a ló a szekeret könnyebben tarthassa. Hont, Nógrád, és szomszéd megyékben s általán a hegyes vidékeken divatos lószerszám.

*FARHÁMOS
(far-hámos) ösz. mn. Farhámmal ellátott, ékesített, szerszámozott. Farhámos ló. Hallani némely palóczoknál: farhámos mise, azaz innepélyes mise, midőn a papok ékesebb, czafrangosabb öltözékekben szolgálnak.

*FARHÁNYÁS
(far-hányás) ösz. fn. Farmozgatás, ide-oda riszálás. Különösen lónál rugdalás, farának fölfelé lökdelése.

*FARIDEG
(far-ideg) ösz. fn. Ideg a farban.

*FÁRÍT, FÁRIT
(fár-ít) áth. m. fárít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Ritka használatu ige a divatosabb fáraszt helyett, mint szakaszt h. szakít.

*FÁRÍTÁS, FÁRITÁS
(fár-ít-ás) fn. tt. fáritás-t, tb. ~ok; l. FÁRASZTÁS.

*FARIZOM
(far-izom) ösz. fn. Izom a farban.

*FARK (1)
(far-k) fn. tt. fark-at. 1) Az állati test derekának hátuljából, azaz farából kinövő rövidebb, hosszabb s mozgékony rész, mely a négylábu állatoknál nem egyéb, mint a hátgerincz folytatása, a madaraknál a farcsikból kinövő tollakból áll; a halaknál szétoszló, tüskés evező alakkal bir stb. Szőrös, meztelen, hosszú, rövid fark. Ebet szőréről, rókát farkáról megismerheted. (Km.) Róka farkát billegeti, násznagy akar lenni. (Lakod. vers). Farkat csóválni v. csórni. Vess az ebnek, csórja a farkát. (Km.) Farka töve. Farka alja. Mi ennek a farka alja? tréfásan, mi az ára? Nem felejti kigyó a farka vágását. (Km.) Rövid, mint a nyúl farka. (Km.) Nyúl farkán gombot köt. (Km.) 2) Aljas beszédben: a férfi nemző tagja. 3) Átv. ért. valaminek vége, függeléke. Szoknya farka. Kinek szekere farkán ülsz, annak nótáját dúdoljad. (Km.) Se füle, se farka. 4) Politikai tréfás ért. valamely pártfőnök kisérete.
Némelyek, mint Lugossi József szerént fark v. farok am. forgó, magas hangon: fürge.

*FARK (2)
puszta Csongrád megyében; helyr. Fark-on, ~ra, ~ról.

*FARKAL
(far-k-al) önh. m. ~t. Farkát forgatja, csóválja. Aljas beszédben: nőszik, fehérszemélylyel közösűl. Elfarkal am. elillan, ellábal.

*FARKALÁB
(farka-láb) ösz. fn. Földi bolha neme, mely meghajlott villás farkával segíti magát a szökdelésben. (Podura).

*FARKALÁS
(far-k-al-ás) fn. tt. farkalás-t, tb. ~ok. Farkcsóválás, csavarás. Aljas nyelven: nőszés, nemi közösülés.

*FARKALLIK
(far-k-al-lik) k. m. farkall-ott, htn. ~ni v. ~ani. Szögellik, mintegy farkon végződik. Oda farkallik a szántóföld.

*FARKAS (1)
(far-k-as) mn. tt. farkas-t v. ~at, tb. ~ak. Minek farka van. Farkas majom. Átv. ért. farkas csillag.

*FARKAS (2)
(far-k-as) fn. tt. farkas-t, tb. ~ok. 1) Ismeretes rabló állat, mely az ebek neméhez tartozik, erdőkben s bozótokban lakik, s a házi szelid állatokban, kivált a juhokban nagy pusztitásokat tesz. (Canis lupus). Erdei farkas, nádi farkas. Ordas, fehér farkas. Nagy farkas. Vén farkas. Nem könnyen ejted meg a vén farkast. (Km.) Éhes farkasnak élesebb a körme. (Km.) Alázatos, mint verembe esett farkas. (Km.) Farkasnak mondják: Mi atyánk, azt feleli: bárányláb. (Km.) Farkasnak berket mutatni. Farkast emlegetnek, kert alatt kullog. (Km.) Nem bizzák farkasra a bárányt. (Km.). 2) Átv. ért. az alsó részeknek feltörése, kisebesedése, megpárlása. Farkast kapni a lovaglástól, sok gyalogolástól, nagy forróságtól.
Szanszkrit nyelven: varka-sz v. vrka-sz, vark gyöktől, melylyel rokon a latin voro, német würgen; (a magyarban is megvan mar ige rokon értelemben, honnan mardos, marakodik). A szanszkrit után alakultak a szláv vlk, volk, vlükü. A külföldi nyelvészek ide számitják a latin vulpes-t is. Úgy látszik csak a törzs maradt meg a török bür, jakut börö, cseremisz püre szókban.

*FARKAS (3)
férfi kn. Most am. Wolfgangus. Bethlen Farkas. A farkas nagy ereje vagy bátorságánál fogva vétetett fel emberi nevezetül, mint arszlán (leo) is. Már legrégibb okleveleinkben eléfordúl Forkos v. Forcos (1082, 1162, 1181.), Forkas v. Forcas (1183, 1208, 1211, 1214, 1222.), Farkas v. Farcas (1138, 1299. Jerney).

*FARKASALMA
(farkas-alma) ösz, fn. l. GÉGEVIRÁG.

*FARKASALMÁS
puszta Nógrád megyében; helyr. Farkasalmás-on, ~ra, ~ról.

*FARKAS-ASZÓ
falu Szathmár megyében; helyr. ~Aszó-n, ~ra, ~ról.

*FARKASBAB
(farkas-bab) lásd: FARKASSZŐLŐ.

*FARKASBÉLÜ
(farkas-bélü) ösz. mn. Igen nagyehető, mint az éhes farkas.

*FARKASBOGYÓ
(farkas-bogyó) ösz. fn. Natragulyán termő bogyó. (Bacca belladonnae).

*FARKASBOROSZLÁN
(farkas-boroszlán) ösz. fn. Vizenyős erdőkben tenyésző bokorfaj, simaszélű, hosszúkás, és hegyes levelekkel, halaványpiros, és kedves illatú virágokkal, melyek kora tavaszszal kinyilnak. (Daphne mezereum).

*FARKASBŐR
(farkas-bőr) ösz. fn. A farkasnak bőre, készítetlen vagy kikészítve. Farkasbőrből varrt bunda.

*FARKASBUNDA
(farkas-bunda) ösz. fn. Farkasbőrből készített bunda.

*FARKASCSAPTA
(farkas-csapta) ösz. fn. Sajátságos készületü kelepcze, a farkasok megfogására.

*FARKASD
mezőváros Nyitra- és puszták Komárom s Pest megyékben; helyr. Farkasd-on, ~ra, ~ról.

*FARKASDIFALVA
helység Vas megyében; helyr. Farkasdifalvá-n, ~ra, ~ról.

*FARKASÉH
(farkas-éh) ösz. fn. Az éhségnek igen nagy foka. Innen mondják: Éhes, mint a farkas.

*FARKASFA
falu Vas-, és puszta Somogy megyében; helyr. Farkasfá-n, ~ra, ~ról.

*FARKASFAJ
(farkas-faj) ösz. fn. A farkasok osztályának külön alosztálya, pl. európai, amerikai, ordas, fehér, fekete farkasfajok.

*FARKASFALVA
helységek Szepes, Ugocsa, Zólyom megyékben; helyr. Farkasfalvá-n, ~ra, ~ról.

*FARKASFEK
(farkas-fek) ösz. fn. Azon hely, hol a farkas rendesen lappangni, fekünni szokott. Farkasfekre találni.

*FARKASFENE
(farkas-fene) ösz. fn. Párizpápai szerint am. sömör. (Herpes).

*FARKASFI
(farkas-fi) ösz. fn. A farkas nevü állat kölyke. Farkasnak farkas a fia. (Km.).

*FARKASFOG
(farkas-fog) ösz. fn. 1) A farkas nevü állat foga. Farkasfogra kerülni. 2) Némely állatok, pl. malaczok rendetlen foga, mely a többiek sorából kiáll, s evéskor alkalmatlan. Néha embernek is nő ily foga. 8) Mocsáros helyeken tenyésző fű neme. (Lupus).

*FARKASFOGÁS
(farkas-fogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a farkast csapta, kelepcze, farkasverem, vagy más eszköz által kézre kerítik.

*FARKASFOGÓ
(farkas-fogó) ösz. fn. l. FARKASCSAPTA.

*FARKASGÉGE
(farkas-gége) ösz. fn. 1) A farkas nevű állat gégéje. 2) l. FARKASGÉGEVIRÁG.

*FARKASGÉGEVIRÁG
(farkas-gége-virág) ösz. fn. Növényfaj a gégevirágok neméből, máskép: hím farkasalma, likasír. (Aristolochia clematitis).

*FARKASGÖDÖR
(farkas-gödör) ösz. fn. Holmi gizgazzal, náddal, falevéllel könnyedén befödött száju mélyebb gödör, melynek közepéből pózna nyúlik ki, s az ennek végéhez kötött kosárba lúd, kácsa vagy bárány van helyezve, melyek után áhítozva a farkas, a gazra lép, s ez alatta leszakadván, ő kézre kerül.
Más készülettel: fűz vagy nádkerités keskeny nyilással, előtte közvetlenül mély gödör, túl ezen pedig bárány van kipányvázva, mely éjjel egyre anyját ríjja, s a farkast a verembe csalja. (Bérczy Károly Vadászműszótára). Máskép: farkasverem, farkasordító.

*FARKASGÚZS
(farkas-gúzs) ösz. fn. Gúzs, melylyel valakinek kezeit és lábait büntetésből vagy parlagi tréfából szorosan öszvekötik, s ide-oda hengergetik.

*FARKASGYEPÜ
puszta Veszprém megyében; helyr. Farkasgyepü-n, ~re, ~ről.

*FARKASGYOMOR
(farkas-gyomor) ösz. fn. Erős gyomor, mely a legnehezebb ételeket megemészti.

*FARKASGYOMRÚ
(farkas-gyomrú) ösz. mn. Erős gyomrú; telhetetlen, nagyehető.

*FARKASHAL
(farkas-hal) ösz. fn. Tengeri rabló hal, nagy nyilásu szájjal, tompa és hátrahajlott orral s erős fogakkal. (Anarchicas lupus).

*FARKASHALMA
puszta Veszprém megyében; helyr. Farkashalmá-n, ~ra, ~ról.

*FARKASHÁLÓ
(farkas-háló) ösz. fn. Erős, vastag fonalakból kötött háló, melylyel néhutt a farkasokat vadászszák.

*FARKASHÁLYOG
(farkas-hályog) ösz. fn. Szemnyavalya, midőn a szem elhomályosodik. (Párizpápai szerént: suffusio, cataracta).

*FARKASHARAPÁS
(farkas-harapás) ösz. fn. Harapás, melyet vagy milyent a farkas szokott tenni, azaz olyan, mely a megharapott állatnak testéből egy darabot kiszakaszt. Ily harapást a kutyák is tesznek.

*FARKASHÁRS
(farkas-hárs) ösz. fn. l. FARKASBOROSZLÁN.

*FARKASHIDA
falu Pozsony megyében; helyr. Farkashidá-n, ~ra, ~ról.

*FARKASKA
falu Trencsén megyében; helyr. Farkaská-n, ~ra, ~ról.

*FARKASKASZA
(farkas-kasza) ösz. fn. Átv. ért. am. zsákmány, martalék. Farkaskaszára jutni. Farkaskaszára vetni valakit.

*FARKASKELEPCZE
(farkas-kelepcze) ösz. fn. Eszköz, fogó szerszám, melylyel a farkast tőrbe ejtik.

*FARKASKODIK
(farkas-kod-ik) k. m. farkaskod-tam, ~tál, ~ott. Ragadozó farkas módjára sunynyogva, kullogva jár.

*FARKASKÖLYÖK
(farkas-kölyök) ösz. fn. Fiatal farkas, kis farkas, farkasfi. Megjobbítja magát, mint a farkaskölyök. (Km.).

*FARKASKÖRÖM
(farkas-köröm) ösz. fn. 1) A farkas nevü állat körme. Farkaskörmök közé jutni. 2) l. KORPAFŰ. (Lycopodium).

*FARKASKÚT
puszta Mozson megyében; helyr. Farkaskút-on, ~ra, ~ról.

*FARKASLAKA
falu Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. Farkaslaká-n, ~ra, ~ról.

*FARKASLAKÁS
puszta Somogy megyében; helyr. Farkaslakás-on, ~ra, ~ról.

*FARKASMARTA
(farkas-marta) ösz. mn. Kit vagy mit a farkas megmart. Farkasmarta csikó.

*FARKASMARTALÉK
(farkas-martalék) ösz. fn. Ami a farkas fogára kerűl, amit a farkas levág. Szép csikóm farkasmartalék lett.

*FARKASMASZLAG
(farkas-maszlag) ösz. fn. Mérges növény, melynek dióalaku magva, némely állatokat megöl, pl. a kutyákat; máskép: ebvész. Gyógyerővel is bír. (Nux vomica).

*FARKASMEZŐ
falu Erdélyben , Doboka megyében; helyr. Farkasmező-n, ~re, ~ről.

*FARKASNEVETÉS
(farkas-nevetés) ösz. fn. Kelletlen, erőltetett nevetés, melylyel valaki haragját, boszuját akarja eltakarni.

*FARKASNYAK
(farkas-nyak) ösz. fn. Megmerevült nyak, melyet ide-oda hajtogatni nem, vagy igen nehezen lehet.

*FARKASNYÁL
(farkas-nyál) ösz. fn. Sajátságos és ritka érczfaj, melynek aczél szine van, s aránylag igen nehéz. (Wolframium).

*FARKASORDÍTÁS
(farkas-ordítás) ösz. fn. A farkas nevű állatnak erős hangu kiáltása; farkasugatás, tutulás.

*FARKASORDITÓ
(farkas-orditó) ösz. fn. Farkas-verem vagy farkas-tanya téli időben. Hideg van itt, minta farkasorditóban. Használják melléknévül is e kifejezésben: farkasorditó tél, azaz oly kemény tél, melyben a farkasok ordítva járnak föl alá.

*FARKASPATAKA
falvak Bihar megyében és Erdélyben, Hunyad megyében, továbbá puszta Kolos megyében; helyr. Farkaspataká-n, ~ra, ~ról.

*FARKASRÉV
falu Mármaros megyében; helyr. Farkasrév-en, ~re, ~ről.

*FARKASSEB
(farkas-seb) ösz. fn. A test külsején elterjedő rákfene. (Carcinoma).

*FARKASSĚRÉT
(farkas-sěrét) ösz. fn. Nagyobbféle serét, farkasokat lőni való.

*FARKASSĚTÉT
(farkas-sětét) ösz. fn. A szemnek sajátságos betegsége vagy gyöngesége, midőn éjjel alig vagy épen nem lát.

*FARKASSZĚM
(farkas-szěm) ösz. fn. 1) A farkas nevü állat szeme. 2) Átv. ért. merő nézés, milyen a haragos embereké szokott lenni. Farkasszemet nézni, azaz merőn más szemébe tekinteni, s daczosan mintegy vitára fölhíni.

*FARKASSZŐLŐ
(farkas-szőlő) ösz. fn. Növényfaj a czillárok neméből, melynek gyümölcse egyetlen-egy feketebarna, gömbölyü bogyóból áll. (Paris). Különösebb fajneve: négylevelű czillár.

*FARKASSZŐR
(farkas-szőr) ösz. fn. 1) Farkas nevü állat szőre, mely ami éghajlatunk alatt ordas, azaz feketével tarkázott, szög-sárga szokott lenni. 2) Szemszőrök között kiálló szőr, mely fájdalmat okoz, miért ki szokták tépni.

*FARKASSZŐRŰ
(farkas-szőrű) ösz. mn. Aminek olyan szőre van, mint a farkasnak, azaz ordas, szög sárga. Farkasszőrű komondor. Átv. ért. farkasszőrű bor, azaz barnás sárga, törött szinü.

*FARKASSZÜRKE
(farkas-szürke) ösz. mn. Olyan szürke szinű, mint a farkas szőre. Farkasszürke daróczszövet.

*FARKASTANYA
(farkas-tanya) ösz. fn. lásd FARKASFEK.

*FARKASTEJ
(farkas-tej) ösz. fn. Az ebtejkórónak nagyobbik faja. V. ö. EBTEJKÓRÓ. (Euphorbia pithyusa).

*FARKASTELKE
falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Farkastelké-n, ~re, ~ről.

*FARKASTOROK
vadászlak neve Pozsony megyében.

*FARKASTUTULÁS
(farkas-tutulás) ösz. fn. A farkasnak tu tu hangon orditása, mit leginkább éhes állapotában hallat. Tutulnak a farkasok.

*FARKASUL
(farkas-ul) ih. Farkas módjára, farkas gyanánt.

*FARKASÜGETÉS
(farkas-ügetés) ösz. fn. A farkasnak sajátságos kullogása, midőn martalék után jár. V. ö. ÜGETÉS.

*FARKASVADÁSZ
(farkas-vadász) ösz. fn. Személy, ki különösen a farkasokat veszi üzőbe, hogy lelődözze vagy elfogdozza.

*FARKASVADÁSZAT
(farkas-vadászat) ösz. fn. Vadászat a farkasok ellen. Farkasvadászatot tartani.

*FARKASVÁGÓ
puszta Erdélyben, Sepsi székben; helyr. Farkasvágó-n, ~ra, ~ról.

*FARKASVERĚM
(farkas-verěm) ösz. fn. lásd FARKASGÖDÖR. Alázatos, mint a verembe esett farkas. (Km.).

*FARKASVÖLGY
puszta Tolna megyében; helyr. Farkasvölgy-ön, ~re, ~ről.

*FARKATLAN
(far-k-atlan) mn. tt. farkatlan-t, tb. ~ok. Fark nélküli, minek farka nincsen. Farkatlan majom. Farkatlan tyúk. Határozóilag am. fark nélkül, farkatlanul.

*FARKATLANUL
(far-k-atlan-ul) ih. Fark nélkül.

*FARKAZ
(far-k-az) áth. m. farkaz-tam, ~tál, ~ott. Farkkal ütöget, legyez, legyinget. A ló farkazza magát a legyek ellen.

*FARKCSIKTOLL
(fark-csik-toll) ösz. fn. Toll, mely a madár farkcsikjából nő ki, különösen a ludaknál, melyet kiszoktak tépni, midőn hizlalják.

*FARKCSÓVÁLÁS
(fark-csóválás) ösz. fn. Tulajd. a farknak ide-oda legyingetése, pl. midőn a bárányok szopnak, vagy a kutyák hizelegnek. Átv. ért. mások körül hizelkedő forgolódás, kedvkeresés.

*FARKCSÓVÁLÓ (1)
(fark-csóváló) ösz. fn. Személy, ki alávaló czélból mások körül hizeleg, forgolódik, kedvöket keresi, a szépet teszi, udvarol.

*FARKCSÓVÁLÓ (2)
(l. föntebb) ösz. mn. Hizelgő, forgolódó, kedvkereső. Farkcsóváló hamis ember.

*FARKÉR
(fark-ér) ösz. fn. A ló farkának ere.

*FARKINGATÓ
(fark-ingató) ösz. fn. l. BILLEGÉNY.

*FARKKÓRÓ
(fark-kóró) ösz. fn. Különféle növények neve, melyek szárai némileg az állatok farkához hasonlítanak, milyen pl. az ökör-farkkóró (Verbascum thapsus).

*FARKKÓRÓÍR
(fark-kóró-ír) ösz. fn. Gyógyerejű ír a farkkóró virágának sajtólt nedvéből.

*FARKKÓRÓOLAJ
(fark-kóró-olaj) ösz. fn. Az ökörfarkkóró sárga szirmú virágából kivont olaj.

*FARKÖTÉNY
(far-kötény) ösz. fn. l. FARBŐR.

*FARKMAJOM
(fark-majom) ösz. fn. Majomfaj, melynek farka van (Cercopithecus).

*FARKREMEK
(fark-remek) ösz. fn. A szarvasmarhának vagy vadnak azon része, mely a farkához legközelebb áll, azaz a gerincz alsó vége, máskép: fartő.

*FARKSZÁRNY
(fark-szárny) ösz. fn. A halak szálkás szárnya hátul, melylyel eveznek, s magukat hányják-vetik.

*FARKTOK
(fark-tok) ösz. fn. Szíjból készitett tokféle burok, melybe a lovak farkát betakarják.

*FARKÚ
(fark-ú) mn. tt. farkú-t, tb. ~k v. ~ak. Farkkal, mint bizonyos tulajdonságuval, ellátott. Hosszú, rövid farkú. Bozontos farkú komondor. Kurta, vágott farku. Utána a kapitány, vágott farku paripán. (Népd.).

*FARKTOLL
(fark-toll) ösz. fn. A madár farkából kinövő toll, vagyis azon tollak, melyek a madár farkát képezik.

*FARMATRING
(far-matring) ösz. fn. 1) Szíj a lószerszámon, mely a hátgerinczen végig nyulva a fark alá terjed. Szenved, mint a farmatring. (Km.). 2) Szíjeszköz, melylyel régente a lovaskatonákat úgy szokták verni, mint veszszővel a gyalogokat. Farmatringot futni.

*FARMATRINGOZ
(far-matringoz) ösz. áth. 1) Farmatringgal szerszámoz. Farmatringozni a lovat. 2) Farmatringgal ver. V. ö. FARMATRING.

*FARMOS
falu Pest megyében; EGER~, falu Borsod megyében; helyr. Farmos-on, ~ra, ~ról.

*FARNAS
falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Farnas-on, ~ra, ~ról.

*FARNÁCZ
(far-nácz) fn. tt. farnáczot. Növénynem az öthímesek seregéből (Pharnaceum).

*FARNAD
falu Esztergom megyében; helyr. Farnad-on, ~ra, ~ról.

*FARNOS
falu Bihar megyében; helyr. Farnos-on, ~ra, ~ról.

*FAROL
(far-ol) önh. m. farolt. Farral ide vagy oda fordul. Farol az ökör, ló. Átv. ért. farol a szekér, szán, midőn hátulja más irányt vesz, mint az eleje, midőn félre csúszik.

*FAROLÁS
(far-ol-ás) fn. tt. farolás-t, tb. ~ok. Farral ide vagy oda mozdulás, fordulás, csúszás. Ökör-, lófarolás. Kocsi-, szánfarolás.

*FAROS
(far-os) mn. tt. faros-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek nagy fara van. Faros leány, menyecske. Csak népies nyelvbe való.

*FAROST
(fa-rost) ösz. fn. A fának rostja. V. ö. ROST.

*FAROSTA
(fa-rosta) ösz. fn. Nyomtatók rostája, melynek a feneke is fából, vagyis faháncsból van, s polyvát rostálni való. V. ö. ROSTA.

*FAROTHADÁS
(fa-rothadás) ösz. fn. A fának romlékony állapota, midőn rothadásnak indúl. V. ö. ROTHADÁS.

*FAROZ
(far-oz) áth. m. faroz-tam, ~tál, ~ott. Fart csinál. Farozzák különösen a háztetőt, házfödelet, midőn a farát, azaz hátulját menetelesen, rézsutosan, csapinósan csinálják.

*FAROZÁS
(far-oz-ás) fn. tt. farozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn faroznak. V. ö. FAROZ.

*FAROZAT
(far-oz-at) fn. tt. farozat-ot. A háztetőnek hátulsó oldala vagy vége, mely rézsutosan, csapinósan, nem függőlegesen végződik.

*FAROZATFA
(farozat-fa) ösz. fn. Gerenda a háztetőn, mely az épület farán rézsutosan van felállítva, s melyen a födél farozata nyugszik.

*FAROZÓ
(far-oz-ó) fn. tt. farozó-t. Evezőkormány a hajó farán, melylyel t. i. a hajót jobbra-balra faroltatni lehet.

*FARPOFA
(far-pofa) ösz. fn. A farnak egyik, vagyis féloldala, aljas nyelven: seggpart. Messze országot járt be, mint a tehén farka egyik farpofától a másikig. (Km.).

*FARRETESZ
(far-retesz) ösz. fn. Retesz, mely az ágyu hátulsó oldalát kétfelől öszvetartja.

*FARSÁBA
(far-sába) ösz. fn. Fájdalom a farcsontokban. Különösen: farzsibbadás a lovaknál. (Coxalgia).

*FARSANG, FARSÁNG, FÁRSÁNG, (a német Fasching
bajorosan Faschang, eredetileg Fastnacht, Fastnachten után látszik alakultnak, székelyesen csakugyan fassáng) fn. tt. farsang-ot. Szoros ért. azon időköz, mely vizkereszt és hamvazó szerda közé esik, s melyet a népszokás különösen tánczvigalmakra, és házasságkötésekre használ. Farsang eleje, vége, farka. Rövid, hosszú farsang. Farsangon kivül is esik leányvásár. (Km.) Koros szegény leánynak mindig rövid a farsang. (Km.) Zöld farsang, azaz fehér vasárnap utáni időszak, midőn a házasodás egyházi akadály nélkül gyakorolható. Átv. ért. mulatság, dinomdánom. Lesz ma farsang! Hadd legyen egyszer farsangja ő neki is.

*FARSANGI
(farsang-i) mn. tt. ~t, tb. ~ak. Farsangra való, azt illető, arra vonatkozó; farsangi időben történő. Farsangi mulatság, táncz, lakoma. Farsangi napok. Farsangi bolondok.

*FARSANGOL
(farsang-ol) önh. m. farsangol-t. Farsangot tart, azaz mulat, lakomáz, tánczol, szóval mind azon kedvtöltésekben részt vesz, melyek a farsangi időszakban eléfordulnak. Kifarsangolta magát.

*FARSANGOLÁS
(farsang-ol-ás) fn. tt. farsangolás-t, tb. ~ok. Farsangi mulatozás, azaz lakomázás, tánczolás, dinomdánomozás stb. V. ö. FARSANGOL.

*FARSANGOLÓ
(farsang-ol-ó) mn. tt. farsangoló-t. Farsangi mulatságokat, kedvtöltéseket gyakorló. Farsangoló nép, legények. Farsangoló czéhek. V. ö. FARSANG.

*FARSANGOS
(farsang-os) mn. tt. farsangos-t v. ~at, tb. ~ak. Lakomás, mulatságos, dinomdánomos. Farsangos király fia. (Pázmán).

*FARSANGOSKODIK
(farsang-os-kod-ik) k. l. FARSANGOL.

*FARSATÚ
(far-satú) ösz. fn. l. FARCSAVAR.

*FARSIPOLY
(far-sipoly) ösz. fn. Sipoly nevü kórállapot a farban. V. ö. SIPOLY.

*FARSUTÚ
(far-sutú) l. FARCSAVAR.

*FARSZÁK
(far-szák) ösz. fn. A székelyeknél, kisebb hálók neme, máskép bokoriszák, mely csucsosan végződik, mit farknak neveznek.

*FARSZÍJ
(far-szíj) ösz. fn. Széles hámszíj a ló farán, melynek magát neki vetheti, midőn az ereszkedőn fel kell a kocsit tartania.

*FARSZÍJAS
(far-szíjas) ösz. mn. Farszíjjal, farhámmal fölszerelt. Farszíjas ló.

*FARTAT
(far-tat és for-tat, azaz forgat, rokon vele a második értelemben a persa pursiden [kérdeni], német forschen); áth. m. fartat-tam, ~tál, ~ott. 1) Farral hátrálni kényszerít. Ettől némileg különbözik a faroltat. V. ö. FAROL. 2) Átv. ért. mindenféle fogárd kérdéseket téve tudakol, vallat, feleletre sürget, mindenfelé forgat. Fartatni a befogott tolvajokat. Fartatni a gyanuba vett cselédet. Fartatni az oskolás gyermeket. Eleget fartattam, de hiába. No most már fartasson szentséges atyám, azaz, kérdezze bűneimet. Thelegdinél: fertat és firtat. Az utóbbi ma is divatos. Egyébiránt ezen ige csak népies alsó irásmódba való.

*FARTATÁS
(far-tat-ás) fn. tt. fartatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valakit fartatunk. V. ö. FARTAT. A sok fartatásra sem vallani meg az igazat.

*FARTATÓS
(far-tat-ó-os) mn. tt. fartatás-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. dűlős, pl. út, hely.

*FARTOL
(far-t-ol) önh. m. fartol-t. Farral félre fordúl, farol. Mondják különösen ökörnek, tehénnek: Fartolj te!

*FARTOLTAT
(far-t-ol-tat) áth. m. fartoltat-tam, ~tál, ~ott. Az ökröt, tehenet szólítja, sürgeti, hogy fartoljon, azaz faroljon.

*FARTOLL
(far-toll) ösz. fn. Rövid, és kövér tollak a ludak farcsikján, melyeket hizlaláskor ki szoktak tépni.

*FARTŐ
(far-tő) ösz. fn. A far töve. Mint húseledel: a marha-fartőről vágott darab. Fartő pecsenye.

*FARÚ
(far-ú) mn. tt. farú-t, tb. ~k v. ~ak. Bizonyos tulajdonságu farral biró. Nagy, kis farú. Széles, keskeny farú. Kövér gömbölyü, sovány lapos farú. Görbe, csapott farú.

*FARÜGY
(fa-rügy) ösz. fn. Fán fakadó rügy. V. ö. RÜGY.

*FARZSÁBA
(far-zsába) l. FARSÁBA.

*FÁS (1)
(fa-as) mn. tt. fás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Fával bővelkedő, fatermő. Fás vidék, tartomány. Fás legelő, tér. 2) Vágott fával megrakott. Fás kert, fás kamara, fás udvar. 3) Rostos, kemény, mint a fa. Fás karaláb, fás répa, fás dió. (Ormánságban: gesztes dió). 4) Átv. ért. ügyetlen, izetlen, helytelen, sótalan. Fás beszédek, tréfák. Fás magatartás.

*FÁS (2)
puszta Békés megyében; helyr. Fás-on, ~ra, ~ról.

*FASARU
(fa-saru) ösz. fn. l. FACZIPŐ.

*FASÁTOR
(fa-sátor) ösz. fn. Gerendák- s deszkákból állított sátor. Vásári fasátorok.

*FASAV
(fa-sav) ösz. fn. A vegyészeknél am. sav, mely vegytanilag fából választatik el, s kozmás szaga, és savanyú kozmás ize van. (Acidum ligni).

*FASELYĚM
(fa-selyěm) ösz. fn. Szövet, mely fagyapott- és gyapjuszálakból készűlt.

*FASÉRTÉS
(fa-sértés) ösz. fn. Mindenféle vágás, metszés, törés a fán, mely annak növését, épségét veszélyezteti.

*FASIKÁTOR
(fa-sikátor) ösz. fn. Köz vagy út, melyet két párhuzamos vonalban ültetett, s ágaikkal öszvehajló boltot képező fasorok alkotnak. Árnyas fasikátor.

*FÁSÍT, FÁSIT
(fa-as-ít) áth. m. fásít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Érzéketlenné, merevültté, tompává, szóval, olyanná tesz, mint a fa. Elfásít. A sok csapás, kemény bánás elfásítja az embert.

*FÁSÍTÁS, FÁSITÁS
(fa-as-ít-ás) fn. tt. fásítás-t, tb. ~ok. Érzéketlenné tevés. V. ö. FÁSÍT.

*FÁSLI
(a latin fascia-ból lett német Fasche után) fn. tt. fásli-t, tb. ~k. l. PÓLYA.

*FÁSLIZ
(fásli-z) áth. m. fásliz-tam, ~tál, ~ott. l. PÓLYÁZ.

*FÁSLIZÁS
(fásli-z-ás) fn. l. PÓLYÁZÁS.

*FÁSODIK
(fa-as-od-ik) k. m. fásod-tam, ~tál, ~ott. Fássá, azaz merevültté, rostossá, érzéketlenné lesz. Megfásodik. Némely földben a répanövények megfásodnak.

*FÁSODÓ
(fa-as-od-ó) mn. tárgyeset: ~t, többes ~k. Ami fássá, azaz, fa gyanánt rostossá, keménynyé, merevültté lesz.

*FASOR
(fa-sor) ösz. fn. Egyenes vonalban ültetett fák, pl. a sétatéreken, utczák hosszában, utak mentében stb. Páros fasor (Allée).

*FASÖVÉNY
(fa-sövény) ösz. fn. Sürüen egymás mellé ültetett leginkább cserjefákból álló sövényféle kerítés.

*FASSÁNG
l. FARSANG.

*FÁSÚL, FÁSUL
(fa-as-úl) önh. m. fásúl-t. Fássá lesz, azaz fa gyanánt rostokat kap, megkeményedik, megmerevedik, érzéketlenné lesz. Elfásúl, megfásúl.
"S te elnyomott szó, hagyd el börtönöd,
Törj át a fásult nemzedék szivén."
Vörösmarty.

*FÁSÚLÁS, FÁSULÁS
(fa-as-úl-ás) fn. tt. fásulás-t, tb. ~ok. Valaminek fa gyanánt megmerevedése, megrostosodása, érzéketlenné változása.

*FASZ
(rokon a fesz gyökkel feszes szóban) fn. tt. fasz-t, tb. ~ok. Általán, a himállatnak nemző vesszeje. Különösen így nevezik a csődör csékét. Aljas kifejezés.
Teljesen egyezik vele a szanszkrit pasz-asz, melyet Curtius így értelmez: männliches Glied; s melynek megfelel a görög peoV, pos-Jh (se a szanszkritban, se a görögben nincs f).

*FASZÁLKA
(fa-szálka) ösz. fn. lásd: FA és SZÁLKA.

*FASZÁLLITÁS
(fa-szállitás) ösz. fn. Épület-, tüzi-, szerszám- stb. fának vízen való eljuttatása bizonyos helyre. Szélesb ért. a fának akármily szállitó eszközön, tehát szekéren, szánon, vasuton elhordatása.

*FASZÁMADÁS
(fa-szám-adás) ösz. fn. Számadás, melyet a famesterek, faárusok, általán fakezelők a faárutól adnak.

*FASZARÁGÓ
(talán a facsari-ból ferdíttetett el, máskép: faszari) ösz. mn. Több tájakon am. nagyon zsugori, fösvény ember. Aljas beszédbe való.

*FASZARI
l. FASZARÁGÓ.

*FASZEG
(fa-szeg) ösz. fn. Fából csinált, faragott szeg. Faszeget csinálni a járomba. Faszegekkel kötni öszve a talpakat. Faszeghez kötni a lópányvát. Faszegeket verni a csizma sarkába.

*FASZĚGÁR
(fa-szěg-ár) ösz. fn. Csizmaziák, vargák szegletes ára, melylyel a beverendő faszegeknek lyukat csinálnak.

*FASZĚM
(fa-szěm) ösz. fn. l. FARÜGY.

*FASZĚMOLTÁS
(fa-szěm-oltás) ösz. fn. l. SZĚMĚZÉS.

*FASZÉN
(fa-szén) ösz. fn. 1) Szén, melyet fából égetnek, különböztetésül a kőszéntől. 2) Ásott szén, mely nem egyéb, mint a föld alatt elrohadt, és egészen elváltozott fa. Szine sötét-barna, s gyantaszaggal bír. (Bitumen lignum fossile).

*FASZÍN (1)
(fa-szín) ösz. fn. Félszer, félszín, félhaj, hiú, félig nyilt hajlék, hová a vágott fát az idő viszontagságai ellen betakarítják.

*FASZÍN (2)
(fa-szín) ösz. fn. A fának vagyis inkább a fa hajának színe. Hamvas sárga szín. Melléknév gyanánt am. faszínű.

*FASZÍNŰ
(fa-színű) ösz. mn. Általában olyan szinű, mint a fáé, vagyis a fahajé. Különösen pedig, midőn valamely fának a faja is megneveztetik, olyan szinű mint a megnevezett fáé, bútornak vagy egyéb czélra meggyalúlt, s ahhoz tartozó szerekkel mesterségesen, vagyis szakértő, például asztalos által kicsiszolt állapotban. Dió-, cseresnye-, kőris-, mahagóni-, juharfaszinű.

*FÁSZKODIK
régies, fohászkodik helyett; l. ezt.

*FA-SZÚ
(fa-szú) ösz. fn. Szú, mely fában lakik, s azt emészti, őrli, különböztetésül a könyvszú, csontszú stb. szóktól.

*FASZUROK
(fa-szurok) ösz. fn. Szurok, mely némely fákból, pl. bizonyos fenyüfajokból kifoly, vagy kifőzetik. V. ö. SZUROK.

*FASZÜKSÉG
(fa-szükség) ösz. fn. Általán, a fának hiánya, s aránylag kevesebb volta, hogy sem tüzelésre, épitésre, szerszámokra stb. elegendő volna. Különösen: fadrágaság. A magyar alföld általán faszükségben szenved.

*FATÁL
(fa-tál) ösz. fn. Fából, különösen hársból, bükkfából készített tál.

*FÁTALAN
l. FÁTLAN.

*FATALP
(fa-talp) ösz. fn. l. CZÓKÓ.

*FATALPÚ
(fa-talpú) ösz. mn. Faczipőben járó, czókot viselő. Fatalpú barát.

*FATÁMASZ
(fa-támasz) ösz. fn. 1) Gerenda, ágos, rúd, melylyel valamit dőlés, esés ellen biztosítunk. Fatámaszszal erősíteni a hajlós kazalt. 2) Karó, melyet az élőfához kötnek, hogy azt ingadozni, vagy épen kidőlni ne engedje.

*FATÁNYÉR
(fa-tányér) ösz. fn. Fából faragott, kikerített tányér. Fatányéron konczolni fel a sültet. Fatányérról enni.

*FATAPASZ
(fa-tapasz) ösz. fn. Kertészek viasza, melylyel a fákat bekenik, különösen, midőn oltanak.

*FATAPLÓ
(fa-tapló) ösz. fn. 1) Kemény gombaalakban a fák derekából kinövő gümő, mely lúgozás, mosás, verés által megpuhítva a szikrától tüzet fog. Ilyenek, a fűzfatapló, diófatapló stb. 2) Némely fáknak, pl. cserek, bükköknek megpudvásodott, purhás bele, mely bizonyos érési fokra eljutva, elég kellemes illatu gyúszerül szolgál a dohányosoknak. Bükkfa, cserfatapló. V. ö. TAPLÓ.

*FATÁR
(fa-tár) ösz. fn. Nagyobb rakhely, hol a faárukat, különösen tüzelő fát tartják az erdők tulajdonosai, fakereskedők, közintézetek stb.

*FATÁRNOK
(fa-tárnok) ösz. fn. Erdész, vagy kereskedői biztos, ki a fatárra felügyel. V. ö. FATÁR.

*FATARÓ
l. PATARÓ.

*FATARTÓ
(fa-tartó), FATARTÓHELY, (fatartó-hely) ösz. fn. Általán, nyilt vagy rekesztett hely, pl. udvar, kamara, szín, pincze stb. hol a mindennapi szükségre való fa áll.

*FATENYÉSZTÉS
(fa-tenyésztés) ösz. fn. A gazdaságnak azon ága, mely a fák ültetése-, ápolása- és nemesitésével foglalkodik. Széles ért. ide tartozik az erdők mivelése, és gyümölcsfák szaporitása.

*FATETŐ
(fa-tető) ösz. fn. Az élőfának hegye, sudarának vége, kellő csúcsa. Fatetőn ülő madarka. V. ö. TETŐ.

*FATETŰ
(fa-tetű) ösz. fn. 1) l. LEVELÉSZ. 2) Kemenesalján am. poszátamadár.

*FATIZED
(fa-tized) ösz. fn. Tized, melyet az urbéri erdőből adtak az illető földesuraságnak.

*FÁTLAN
(fá-talan) mn. tt. fátlan-t, tb. ~ok. Fa nélküli, fahiányban szenvedő. Fátlan vidék.

*FATOK
(fa-tok) ösz. fn. Fából, illetőleg falemezből készített tok, skatulya, helyesebben: dobosz.

*FATOLVAJ
(fa-tolvaj) ösz. fn. 1) Áltatán, ki fát lop. 2) Különösen, ki az erdei törvények ellen az illető birtokos tudta és engedelme nélkül fát vág, vagy ágakat szed, tör, s azokat magának eltulajdonítja. A fatolvaj szekerét, marháját és szerszámait elkobozni.

*FATŐ
(fa-tő) ösz. fn. 1) A fának azon része, melyből egyfelől a föld mélyébe, és szerte terjedő gyökerek, másfelől a magasra nyuló derék nő ki, s a tenyészőfának mintegy magvát, alapját teszi. V. ö. TŐ. 2) Elvágott faderék, vagyis a fa derekának azon része, mely vágás, fürészelés után a földben marad.

*FATŐKE
(fa-tőke) ösz. fn. A faderéknak egy darabja, különösen a vastagabbik alsó része, melyet némely mesteremberek, pl. mészárosok, kovácsok, bognárok székeikben, műhelyeikben használnak. Egyszerüen: tőke. V. ö. TŐKE.

*FATÖNK
(fa-tönk) l. FATÖRZS.

*FATÖRZS, FATÖRZSÖK
(fa-törzs v. ~törzsök) ösz. fn. 1) Az élőfának vastag része, dereka, mely annak testét teszi. V. ö. TÖRZSÖK. 2) Átv. ért. faragatlan, hajthatlan, kemény, érzéketlen természetü ember. Úgy áll, mint a fatörzsök.

*FÁTRA
hegy neve Thurócz és Liptó vármegyékben; Kis~, hegy Árva megyében.

*FATUDALOM
(fa-tudalom) ösz. fn. Mesterség, mely a fák, különösen gyümölcsfák kezelését, s a vetők bánást értőleg gyakorolja, s azoknak természetét és gyümölcseit módosítja, és nemesíti. (Baumkunst).

*FATTYAZ
(fa-ty-j-az) áth. m. fattyaz-tam, ~tál, ~ott. Buján növő veteménynek, különösen törökbúzának (kukoricza, tengeri) fölösleges hajtásait kitépi. Törökbuzát fattyazni. V. ö. FATTYÚ, mn.

*FATTYAZIK
(faty-j-az-ik, mint: borjazik) k. m. fattyaz-tam, ~tál, ~ott. Törvénytelen gyermeket szül, fattyat vet. Fattyazik a teherbe esett hajadon, kurva. V. ö. FATTYÚ.

*FATTYÚ (1)
FATTYU, (faty-jú vagy faty-j-ú, eredetileg a faj gyökből, mintegy: fajató v. fajadzó) fn. tt. fattyút v. fattyat, tb. fattyúk v. fattyak. 1) Törvénytelen ágyból született gyermek, azaz, ki házasságon kivül, mintegy mellékesen lett. Fattyat vetni. Ez a leány már két fattyat vetett.
"Másnak örökébe száll a hitvány fattyú."
Faludi Ferencz.
2) Átv. ért. és megvetőleg, kirugó, vásott, neveletlen gyerek, milyenek az elhanyagolt, törvénytelen gyermekek szoktak lenni. Lódúlj innen, gonosz fattyú. Alávaló, szemtelen fattyú. 3) Ugyan átv. ért. am. ficzkó, siheder, legény, világra való fiú. Derék fattyú. Ugyan szép fattyú az eszemadta. Fehér leszek, mint a hattyú, nem kell nekem barna fattyú. (Népd.).

*FATTYÚ (2)
(l. föntebb) mn. tt. fattyút v. fattyat stb. 1) Nem valódi, nem igazi, hamis ál. Fattyú érzelem. Fattyú gyémánt. Fattyú fülmile. Fattyú rozs. 2) Némely növénynek buján növő sarja, mellék-hajtása. Fattyú törökbúza, melyet korán ki szoktak tépni. Fattyú hajtások a fatőből. Fattyú ágak.

*FATTYÚÁG
(fattyu-ág) ösz. fn. A fatövéből, vagy derekából buján kisarjadzó ág, mely a fát növésében akadályozza, mellékág; nem a rendes fejlődési uton tenyésző sarj.

*FATTYUGALY
(fattyu-galy) ösz. fn. l. FATTYUÁG.

*FATTYÚGYÉMÁNT
(fattyu-gyémánt) ösz. fn. Hamis, utánozott gyémánt, mely a valódi gyémántnak csak külszinét viseli, de alkotó részeivel nem bir.

*FATTYÚHAJTÁS
(fattyú-hajtás) ösz. fn. A fának azon hajtása, sarja, mely mellékesen a nedvek bőségéből, nem a rendes fejlődési uton, és helyen fakad. Kitépni, lemetszeni a fattyuhajtásokat.

*FATTYÚHANG
(fattyú-hang) ösz. fn. Férfinak fejből (nem mellből) eredő hangja, melylyel a női (úgynevezett sopran) hangot utánozza.

*FATTYÚKAKAS
(fattyú-kakas) ösz. fn. Kakas, melynek cziczerélése sikeretlen; tehetetlen kakas, máskép: bábakakas.

*FATTYÚKÖRÖM
(fattyú-köröm) ösz. fn. Némely vad állatoknak azon körme, mely nem a talpakból nyúlik ki, hanem hátul valamivel magasabban nő.

*FATTYÚLEVÉL
(fattyú-levél) ösz. fn. A növények azon apró levelei, melyek a levélszáron a rendes leveleken alúl sarjadzanak.

*FATTYÚMOH
(fattyu-moh) ösz. fn. Növényosztály, melyhez tartozó növények gyökere, dereka és levele egynek látszik. (Algae).

*FATTYÚROZS
(fattyú-rozs) ösz. fn. Zöld rozsszálak, melyek az érésben megdőlt rozson keresztül felsarjadzanak.

*FATTYÚSZARV
(fattyú-szarv) ösz. fn. Szaruhoz hasonló kinövés némely állatok fején, mely a valódi szarutól különbözik.

*FATYÉK
(faty-ék) fn. tt. fatyék-ot. Győr megyében am. ekegúzs, melylyel az eke rúdját a talyigához csatolják. Máskép: patying. V. ö. FÁTYOL, PATYOL.

*FATYINKÁLKODIK
(faty-in-kál-kod-ik) k. m. fatyinkálkod-tam, ~tál, ~ott. Hevesvármegyében am. idétlenül hizelkedik.

*FÁTYOL
(fáty-ol) fn. tt. fátyol-t, tb. ~ok. v. néha fátylok. Hangra és értelemre rokon a patyol igével, melyből lett patyolat, s ugyanazon gyökű patyóka, patyókál szókkal. V. ö. PATY. Némelyek a görög jakelloV v. jakeloV szóval rokonítják. Jelentése 1) Finomabb gyolcsból, selyemszövetből készített lepel, vagy szélesebb szalag, melyet több vidékeken a köz magyar nők fejtakaróul, a férfiak nyakkendőül viselnek. Fátyollal bekötni a fejét. Mátyusföldén különösen így nevezik a fekete selyem fejtakarót, melyet nyak alatt átvetvén térdig eresztve viselnek, de jobbára már csak az öregebb asszonyok; a fehér fejtakarót pedig blázónak hívják. A fátyolt aranyos csipkére is viselik. 2) Reczeszövetü kelme, melyet gyászjelül szokás felkötni, gyászfátyol. Fátyolt viselni a kalapon, karon. Gyászfátyolban járni. Így nevezik azon silány, foszlány szalagforma szövetet is, melyet a parasztok nyakravaló gyanánt hordoznak. 3) Használtatik melléknevül, s am. fátyolból való. Fátyol ruha, fátyol kendő, midőn öszve is írathatik.

*FÁTYOLKA
(fáty-ol-ka) fn. tt. fatyolkát. 1) Kicsi fátyol. 2) Apró légyfaj, igen fínom, fátyolgyöngeségü, s átlátszó szárnyakkal. (Hemerobius). Aranyszemü fátyolka, aranyzöld szemekkel.

*FÁTYOLKECZELE
(fátyol-keczele) ösz. fn. Fátyolszövetből készitett keczele, azaz, kötény.

*FÁTYOLKENDŐ
(fátyol-kendő) ösz. fn. Kendő fátyol szövetből.
"Fátyolkendő a nyakában ékesen,
Czifra süveg a fejében kényesen."
Angyal B. dala.

*FÁTYOLOS
(fáty-ol-os) mn. tt. fátyolos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Fátyollal díszített, jegyzett. Fátyolos kalap, kar, sírkereszt. 2) Fátyolt viselő. Fátyolos özvegyek, árvák. Fátyolos apácza.

*FÁTYOLOZ
(fáty-ol-oz) áth. m. fátyoloz-tam, ~tál, ~ott. Fátyollal takar, bevon, diszít, jelel. Fátyolozni a hölgykalapot. Fátyolozni a halottvivők karját. Befátyolozni a koporsót, sírkeresztet.

*FÁTYOLOZOTT
(fáty-ol-oz-ott) mn. tt. fátyolozott-at. 1) Aki v. ami fátyollal be van vonva, fátyollal diszített, jelelt. Fátyolozott kalap, arcz. Átv. ért. mondják a hangról, mely nem egészen tiszta, melynek érczcsengése elgyöngülés, kifáradás miatt hiányzik.

*FÁTYOLÖV
(fátyol-öv) ösz. fn. Fátyolszövetből való öv, különösen gyászfátyol, melyet valaki öv gyanánt felköt.

*FÁTYOLRUHA
(fátyol-ruha) ösz. fn. Fátyolszövetből varrott ruha.

*FÁTYOLSELYĚM
(fátyol-selyěm) ösz. fn. A selyemtakácsoknál selyemfonal neme, mely három, négy szálból van sodorva, s melyből nehéz selyemkelmék készülnek.

*FÁTYOLSIPKA
(fátyol-sipka) ösz. fn. Sipka, mely fátyolból, különösen reczés fátyolból van csinálva.

*FÁTYOLSZALAG
(fátyol-szalag) ösz. fn. Fátyolból, különösen recze- vagy gyászfátyolból csinált szalag. Fátyolszalagot kötni a halottvivők karjára.

*FÁTYOLSZITA
(fátyol-szita) ösz. fn. Fátyolszövetü fínom szita, melylyel pl. a lisztet a benne levő portól megtisztítják.

*FÁTYOLSZOVÁTA
(fátyol-szováta) ösz. fn. Műtakácsok szövőszéke, melyen fátyolkelméket készítenek.

*FÁTYOLSZÖVET
(fátyol-szövet) ösz. fn. Általán kelme, mely fátyollá van alakítva; különösen, recze-, gyászszövet.

*FÁTYOLSZÖVŐ
(fátyol-szövő) ösz. fn. Műtakács, ki fátyolszöveteket készít.

*FAUDVAR
(fa-udvar) ösz. fn. Udvar vagy kerített térség, melyen az eladni való épület- vagy tüzelőfát tartják.

*FAÚSZTATÁS
(fa-úsztatás) ösz. fn. Általán, a fának leszállítása vizen; különösen némely vidékeken azon szállítási mód, midőn a levágott faszálakat anélkül, hogy talpformába kötöznék, víznek eresztik, míg az illető helyre el nem jutnak, hol a partokra húzkálják. Így úsztatják a fákat, pl. a Garan vizén.

*FAÜLTETMÉNY, FAÜLTETVÉNY
(fa-ültetvény) ösz. fn. Átültetett fiatalfa, leginkább gyümölcsfanövendék. Így hívják azon tért is, ahol több ily növendékfát tenyésztenek.

*FAVÁGÁS
(fa-vágás) ösz. fn. 1) Munka, midőn az erdei fákat lábaikról ledöntögetik, és hasábokra szeldelik. 2) A hasáboknak kisebb darabokra aprítása.

*FAVÁGITÓ
(fa-vágitó) ösz. fn. 1) A favágók sajátságos készülete, melyen a fát vágják. 2) Balaton vidékén, az udvarnak azon része, helye, hol a fa áll, hol faragcsálni s fát vágni szokás.

*FAVÁGÓ
(fa-vágó) ösz. fn. 1) Személy, ki fát vág; különösen, ki favágással keresi kenyerét. Erdei favágók. Városi favágók. 2) Hely, hol a fát vágják. 3) Harkály nevü madár, minthogy a fák kérgeit vagdosva keresi eledelét, t. i. a faférgeket.

*FAVÁM
(fa-vám) ösz. fn. Meghatározott díj, melyet a faárusok az illető hatóságnak fizetni tartoznak, vagy a vámokon bevitt fától az illető tulajdonos fizet.

*FAVÁSÁR
(fa-vásár) ösz. fn. Vásár, melyen kizárólag fát árulnak; vagy a közvásárnak egyik része, hol fát és faneműket adnak és vesznek, pl. bodnárfákat, szerszámfákat stb.

*FAVIASZ
(fa-viasz) ösz. fn. lásd: FATAPASZ.

*FAVIRÁG
(fa-virág) ösz. fn. Élőfa virága. Piros, fehér favirág. Hulló, dér csipte favirágok.

*FAVIRÁGZÁS
(fa-virágzás) ösz. fn. A fának azon állapota, midőn termő bimbói kifejlenek, kinyilnak. V. ö. VIRÁGZIK.

*FAVIRICS
(fa-virics) ösz. fn. A fának leginkább tavaszkor kifakadó leve. Nyirfa-virics, azaz nyirfalé. Székely szó. V. ö. VIRICS.

*FAZ
elvont gyöke fazek v. fazok főnévnek és származékainak. Jelent magában foglalást vagy eszközt, mely valamit foglal magában, s rokon a szanszkrit vasz (magában foglalni, befedni), latin vas, (edény), franczia vase, spanyol vaso, vasija, olasz vaso, vascolo, német Fasz stb. szókkal, de szinte rokon a magyar mez (ves-titus) szóval is.

*FÁZ (1)
elvont törzse fázik igének. Valószinű, hogy valamint a hév és hű, úgy a fáz is a lélekzést, sajátlag befelé szivást utánzó természeti hang. Ellentéte a kifelé lélekzést jelentő fű, mint a fül, fűt igék gyöke.

*FÁZ (2)
tájdivatos faiz helyett; l. ezt.

*FÁZÁS
(fáz-ás) fn. tt. fázás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valakire a hideg kellemetlenül hat, s ezen kellemetlen érzést didergés, öszvezsugorodás vagy más mód által nyilvánítja.

*FAZÉK
(faz-ék) fn. tt. fazekat. Tájszokásilag fazik vagy fazok is. Általán, öblös dereku, és szájánál rendesen valamennyire öszvehomorodó edény, melyet főzésre, vagy más végből használnak. Vasfazék, rézfazék, cserépfazék. Az igaz barátságot nem fazékban főzik. Kiki a maga fazekához szít, vagy a maga fazeka mellé szítja a tüzet. (Km.). Különösen, agyagföldből készített cserépedény, mely ha kicsin, bögre a neve. Földfazékhoz fakalán. (Km.). Megismerhetd cserepén, micsoda fazék volt. (Km.) Sárfazékra sárfödő. (Km.). Nosza rajta, kis fazék, ugyan felrotytyantál. (Km.). Hasadt, repedt fazék. Két fülü fazék. Mázos fazék. Szenes fazék. Tejes fazék. Törött fazék tovább tart. (Km.). Fazekat drótozni, vagy drótoztatni. Más fazekában kanalazni. V. ö. FAZ, gyök.

*FAZEKAS (1)
(faz-ek-as) mn. tt. fazekas-t v. ~at, tb, ~ak. Fazékkal biró vagy ellátott, fazéknak való. Fazekas szekér. Fazekas ember. Fazekas bolt.

*FAZEKAS (2)
(l. föntebb) fn. tt. fazekas-t, tb. ~ok. Tájszokásilag fazikas és fazokas. 1) Mesterember, ki fazekakat s egyéb cserépedényeket agyagból készít. Máskép: gerencsér. Honti, osgyáni fazekasok. Nevet, mint fazekas, mikor feldől. (Km.). Nemes ember volna, de a fazekasok elhordták a földét. (Km.). 2) Polcz a konyhában, melyen a fazekakat tartják, valamint a tálakat tartóhely: tálas.

*FAZEKASAGYAG
(fazekas-agyag) ösz. fn. Agyag, melyből a fazekasok dolgoznak, különböztetésül a pipa-, porczellán- stb. agyagoktól.

*FAZEKAS-DENCS
puszta Somogymegyében; helyr. ~Dencs-en, ~re, ~ről. Ó~ és ÚJ-FAZEKASVARSÁND, falvak Arad megyében; helyr. ~Varsánd-on, ~ra, ~ról.

*FAZEKASI
(faz-ek-as-i) mn. tt. fazekasi-t, tb. ~ak. Fazekast illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó.

*FAZEKASMESTĚRSÉG
(fazekas-mestěrség) ösz. fn. Mesterség, mely fazekak s egyéb fazekasművek készítésével foglalkodik.

*FAZEKASMŰ
(fazekas-mű) ösz. fn. Mindenféle edény, melyet fazekas készít, vagy melyet készíteni a fazekasmesterség dolga. A fazekak, bögrék, tepszik, lábasok fazekasművek.

*FAZEKASMŰHELY
(fazekas-műhely) ösz. fn. Műhely, hol a fazekas műveit készíti, hol korongja által az edényeket kikanyarítja.

*FAZEKASSÁG
(faz-ek-as-ság) fn. tt. fazekasság-ot. 1) Fazekasmesterség egész terjedelemben véve. 2) A fazekasok öszvesége, testülete.

*FAZÉKFÖDŐ
(fazék-födő) ösz. fn. Fogóval vagy köldökkel ellátott tányéralaku szer, melylyel a fazék száját befödik. Sárfazékhoz sárfödő. (Km.).

*FAZÉKFÜL
(fazék-fül) ösz. fn. A fazéknak felső oldalából kiálló gyürű-alaku, s ugyanazon anyagból levő karika, melynél fogva a fazekat kényelmesebben fogni, s ide-oda helyezni lehet.

*FAZÉKKANTÁR
(fazék-kantár) ösz. fn. Körmön font vagy kötött madzagból készült kantáralaku eszköz, melyben a mezőn dolgozók után hordani szokták az ételedényeket, máskép: kasornya.

*FAZÉKKŐ
(fazék-kő) ösz. fn. Agyagkő neme, melyet metszeni és korongon nyújtani, s melyből fazekakat s egyéb edényeket készíteni lehet. (Ollaris lapis).

*FAZÉKMÁZ
(fazék-máz) ösz. fn. Máz, melylyel a fazék száját és belsejét bevonják, s mintegy zománczozzák. V. ö. MÁZ.

*FÁZÉKONY
(fáz-ékony) mn. tt. fázékony-t v. ~at, tb. ~ak. Aki könnyen, hamar megfázik, ki hideget tűrni nem képes, s azt legott kellemetlenül érzi.

*FÁZÉKONYSÁG
(fáz-ékony-ság) fn. tt. fázékonyságot. Tulajdonság, midőn valaki fázékony. V. ö. FÁZÉKONY.

*FAZÉKPOLCZ
(fazék-polcz) ösz. fn. Polcz, melyen a konyhai használatra való fazekakat tartják. V. ö. POLCZ.

*FAZÉKSAJT
(fazék-sajt) ösz. fn. Tulajdonkép, érett turó, melyet fazékban vagy más hasonló edényben készítnek, máskép: bödönsajt.

*FAZÉKSZEDŐ
(fazék-szedő) ösz. fn. Bot, melylyel a polczról a fazekakat leszedik vagy fölrakják. Fazékszedővel kergetni el konyhából az ebet.

*FAZÉKVÁSÁR
(fazék-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben konyhai cserépedényeket, különösen fazekakat adnak és vesznek.

*FÁZIK
(fáz-ik) k. m. fáz-tam, ~tál, ~ott. Hideget érez; a hidegség kellemetlen hatással van reá. Fűtetlen szobában, silány öltözetben, mezítláb fázni. Fázik az orra, füle, körme, keze, lába. Általfázni. Elfázni. Megfázni. Öszvefázni. Átv. ért. mondják a fösvényről, ki mindig zsugorog, s öszvehúzza magát, mintha a hideg bántaná. Dúsgazdag, mégis mindig fázik.

*FÁZÍT, FÁZIT
(fáz-ít) áth. m. fázít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Fázóvá tesz, a hideget érezteti valakivel. Ritka használatú.

*FÁZÍTÁS, FÁZITÁS
(fáz-ít-ás) fn. tt. fázítás-t, tb. ~ok. Fázóvá tétel.

*FÁZLAL
(fáz-l-al) áth. m. fázlal-t. l. FÁZÍT.

*FÁZLÓDÁS
(fáz-l-ód-ás) fn. tt. fázlódás-t, tb. ~ok. Kellemetlen állapot, midőn valaki folytonos, és növekedő hideget szenved.

*FÁZLÓDIK
(fáz-l-ód-ik) k. mult: fázlód-tam, ~tál, ~ott. Folytonos hideget szenved, tűr, a hideg jobban és jobban általjárja. Fázlódnak a jégen ácsorgó gyermekek.

*FÁZÓDÁS, FÁZÓDIK
l. FÁZLÓDÁS, FÁZLÓDIK.

*FAZOK
(faz-ok) fn. tárgyeset ~at. Dunán túli tájszó, különösen Veszprém és Szala megyékben, a szokottabb fazék helyett. Hasonló változatuak: hajlék, hajlok, szándék, szándok, szurdék, szurdok s némely mások.

*FAZOKAS
(faz-ok-as) fn. l. FAZEKAS.

*FÁZÓS
(fáz-ó-os) mn. tt. fázós-t v. ~at, tb. ~ak. l. FÁZÉKONY.

*FÁZTAT
(fáz-tat) mivelt. m. fáztat-tam, ~tál, ~ott. Engedi, hagyja, hogy megfázik, elhanyagolja a hidegben, hogy megfázik. Megfáztatta a gyermeket.

*FE v. FĚ
gyökelem, melyből emelt helyzetre, magasodó irányra vonatkozó származékok eredtek, ú. m. fěd, fědél, fék, fel, fenn, feny, fenyő, fejlik, fejt, feslik, fesz stb. A régieknél olvasható: fe-d-el-m s a Debreczeni Legendáskönyvben: fe-ed-el-em, fejedelem helyett. Ellentéte: le, mint lenn, lent, lejt származékok gyöke és al. Túl a Dunán, nevezetesen Ormánságban, Őrségben, Göcsejben, továbbá a székelyeknél igehatározó, fěl helyett: fěměnt v. föment a hegyre; de ezen e itt kissé nyújtottabb, mintegy melyben az l kihagyása is pótolva van (Vas József, Kriza János), sőt imént érintett értekezők világosan megjegyzik, hogy ezen kihagyásnak vagy csak végül van helye, vagy a szó közepén csak akkor, ha az l-et mássalhangzó követi, s ezen észrevétel más szókban levő l hangra is vonatkozik, pl. ęment = elment szęni = szelni, sőt az ly (hęre = helyre) és r (ęre = erre) hangokra is.
Rokon vele a góth uf, melyből származtatják a német auf, (közép felső német szintén of), ob, oben, angol up, upon, svéd upp, uppa, pĺ, dan op, oppan stb. szókat is; rokonok vele továbbá a hellen up-er, latin sup-er szók gyökei is stb.

*
a fej vagy fő szó módosúlata fékötő (= fejkötő) tájdivatos kiejtésben. A Góry-codexben eléfordúl fe pohárnok vagyis fé pohárnok, am. főpohárnok "ez megpéldáztaték az kerálnak fepohárnokán." A Debreczeni Legendáskönyvben: feh = fő s feh-képen = főképen. V. ö. FE.

*FÉBÓ
(fej-bel-i v. fejbe-való szóból öszvehuzva) fn. tt. fébó-t. Ormánsági tájszó, s am. fejre való ékesség, takaró, tekercs az asszonyoknál. Néhutt févó, közönségesen: fejrevaló.

*FĚCS
(máskép: föcs) hangutánzó elvont gyök, melyből fěcsěg, fěcscsen, fěcske, fěcskend stb. származnak. 1) Jelenti azon hangot, melyet hallani, midőn valamely híg anyag, pl. víz, nyál, bizonyos erő által apró részecskékre oszolva szétszökken. 2) Mint fecseg gyöke a beszélésre vonatkozik és csakugyan egyezik besz gyökkel is. Legközelebb áll vacs (szól) szanszkrit gyökhöz, melyből a nyelvészek a latin voco, vox (szanszkritul vács, vácsá, vácsasz), hellén hcew, hcoV, hch stb. szókat is származtatják.

*FĚCSCSEN
(fecs-ű-en, fecs-cs-en) önh. m. fecscsen-t. Fecs hangot adva szökken, elszökken, szétszóródik. Szemébe fecscsent fürdéskor a víz. Ruhájára fecscsent a sár. Kifecscsent a bor a palaczk száján. Átv. ért. bele fecscsenni valamibe, am. kérés kérdés nélkül bele szólni.

*FĚCSCSENÉS
(fěcs-es-en-és) fn. tt. fěcscsenés-t, tb. ~ěk. Hig anyagnak cseppalakokban elszökkenése, szétszóródása. Nyálfecscsenés.

*FĚCSCSENT
(fěcs-cs-en-t) áth. m. fěcscsent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valamely híg anyag fecscsenjen. V. ö. FECSCSEN. Ruhára fecscsenteni a sarat. Arczára fecscsenteni a szenteltvizet. Kifecscsenteni a palaczkba esett legyet. Átv. ért. Kifecscsenteni valamely titkot, am. dobra ütni, vagy vigyáztalanságból kimondani, a nyelvről elszalasztani.

*FĚCSĚG
(fěcs-ěg) önh. és gyakorító m. fěcsěg-tem, ~tél, ~étt. 1) Tulajd. ért. valamely hig anyag szétlövellik, apróbb cseppekben folytonosan szétszóródik. Beszédközben fecseg a nyála. Az elrobogó kocsikról falakra fecseg a sár. 2) Átv. ért. folyvást jár a szája, locsog, haszontalanságokat öszvebeszél, trécsel. Fecsegnek némelg asszonyok. Ne fecsegj! Nem jó mindent kifecsegni. (Km.). 3) Aprólékos tárgyakról nyájasan, barátságosan, időtöltésből beszélget. Hagyjuk a komoly dolgokat, fecsegjünk egy keveset.

*FĚCSĚGÉS
(fěcs-ěg-és) fn. tt. fěcsěgés-t, tb. ~ěk. 1) A hig anyagnak apró cseppekben vagy részekben szétömledezése. 2) Átv. ért. locsogás, trécselés, tereferélés. Ne hallgass az emberek fecsegésére. 3) Aprólékos dolgokról barátságos, időtöltésből beszélgetés.

*FĚCSĚGŐ
(fěcs-ěg-ő) mn. tt. fěcsěgő-t. 1) Ami fecseg. Fecsegő víz, fecsegő sár,fecsegő nyál, fecsegő száju. 2) Átv. ért. locsogó, trécselő, haszontalanságokat beszélgető. Fecsegő kofák, kávénénikék.

*FĚCSĚGTET
(fěcs-ěg-tet) áth. m. fěcsěgtet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, hogy valami folyvást vagy gyakran fecsegjen. V. ö. FĚCSĚG. Vizet fecsegtetni valaki ruhájára. Az elrobogó kocsi jobbra-balra fecsegteti a sárt.

*FĚCSÉLL
l. FĚCSÉRĚL.

*FĚCSĚRÉKĚL
(fěcs-ěr-ék-ěl) gyak. önh. m. fěcsěrékěl-t. Mondják kis madarakról, melyek csevegni, csicseregni szoktak.

*FĚCSÉREL
(fěcs-ér-el) áth. m. fěcsérěl-t v. fěcsérlětt, htn. ~ni v. fěcsérleni. Eredeti értelménél fogva annyit tenne, mint fecsegve vagy fecsegtetve elszór valamit. Átv. és szokott ért. pazérol, tékozol, holmi aprólékos, haszontalan dolgokra elköltögeti pénzét.

*FĚCSÉRLÉS
(fěcs-ér-l-és) fn. tt. fěcsérlés-t, tb. ~ěk. A pénznek aprólékos dolgokra elköltése, elpazarlása, kidobása. V. ö. FĚCSÉREL.

*FĚCSÉRLŐ
(fěcs-ér-l-ő) mn. és fn. tt. fěcsérlő-t. Aki a pénzt gondatlanul holmi haszontalanságokra s aprólékosan elköltögeti. Pénzfecsérlő ifjak.

*FĚCSKE (1)
(fecs-eg-ő, fecs-eg-e) mn. tt. fecskét. Fecsegő, locsogó, kinek mindig jár a szája, csacska, locska. Fecske, locska kis leány.
Finnül: pääsky. V. ö. FĚCS elvont gyök.

*FĚCSKE (2)
(fěcs-k-e, azaz fecsege v. fecsegő) fn. tt. fěcské-t, tb. fěcskék. Vándorló madarak egyik neme, melyek nyárra hozzánk jőnek, s őszszel elhagynak bennünket, igen rövid horgas, és tőben lapos csőrrel, jobbára hosszu szárnyakkal, és kétfelé oszlott farktollakkal; férgekkel élnek, s igen sebes röptüek. Fajaik: füstös, kémény-, fehérhasu, parti, tengeri, fellegi fecske. Nevöket a fecsegéstől vették. Csacsog, mint a fecske. (Km.). Egy fecske nem hoz tavaszt. (Km.) V. ö. ~KA, ~RE, (2) képző.

*FĚCSKEFARK
(fěcske-fark) ösz. fn. 1) A fecske nevü madár két águ villaformára szétnyiló farka. 2) Átv. ért. olyan formára szabott, készített valami, milyen a fecske farka, pl. fecskefark a zászlón.

*FĚCSKEFARKÚ
(fěcske-farkú) ösz. mn. Egyfelől széles, másfelől keskeny és kétfelé oszló, mint a fecskemadár farka. Fecskefarkú csótár, zászló, lobogó.

*FĚCSKEFÉSZEK
(fěcske-fészek) ösz. fn. Sárból rakott, s gizgazzal bebútorozott fészek, melyben a házi fecskék költenek. Ha mézet akarsz gyűjteni, a fecskefészkeket meg ne szenvedd házad körűl. (Km.). Úgy néznek ki az ablakon, mint a verébfiak a fecskefészekből. Átv. ért. sárból rakott nyomorú viskó. Divatnyelven: a divatos nőknek bizonyos formára öszvegöngyölített fürtözete. Fecskefészekbe szedni a hajakat.

*FĚCSKEFI
(fěcske-fi) ösz. fn. Fiatal, kis fecske. Sipítanak, mint az éhes fecskefiak. (Km.) Átv. és tréfás ért. hirtelen barna fiú, máskép: csókafi.

*FĚCSKEFIÓK
(fěcske-fiók) ösz. fn. l. FĚCSKEFI.

*FĚCSKEFONAL
(fěcske-fonal) ösz. fn. l. FONALFŰNYŰG.

*FĚCSKEFŰ
(fěcske-fű) ösz. fn. Növényfaj a gódirczok neméből. Nagy fecskefű (Chelidonium majus). Szarvas fecskefű. (Ch. corniculatum).

*FĚCSKEGYÖKÉR
(fecske-gyökér) ösz. fn. Növény neme, mely izzasztó ereje miatt a méreg ellenszeréül használtatik. (Asclepias vincetoxicum).

*FĚCSKEHAL
(fěcske-hal) ösz. fn. Tengeri hal, melynek aránylag nagy hasa, s hátán fecskefark gyanánt ketté oszló szárnyai vannak. (Trigla hirundo).

*FĚCSKEKŐ
(fěcske-kő) ösz. fn. Ingatag értelmü szó. Némelyek szerint, apró kövecskék a fecskék gyomrában; mások szerint, a fecskehalnak csonttá vált fogai, vagy bizonyos csigafajnak tekenője. (Lapis chelidonius).

*FĚCSKELOCSKA
(fěcske-locska) ösz. mn. Fecsegő-locsogó, csacska, tereferélő, szószátyár.

*FĚCSKEND
(fěcs-k-en-d) áth. m. fěcskend-ětt, htn. ~eni. 1) A hig anyagnak szétlövelése, kiömlesztése által valamit benedvez. Vízzel fecskendeni a száraz kezeket vagy megmelegült tengelyt. Befecskendeni borral az ivószoba falait. 2) A híg anyagot szétömleszti, löveli. Tejet fecskendeni a fájós szemekbe. Vizet fecskendeni az égő házra. Molnár Albertnél fěcskent, s eredetileg helyesebb (= fecscsent), mert az ilynemű átható igék képzője t, mint: locscsant, csattan-t stb.

*FĚCSKENDÉS
(fěcs-k-en-d-és) fn. tt. fěcskendés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit fecskendünk. V. ö. FĚCSKEND.

*FĚCSKENDĚZ
(fěcs-k-en-d-ěz) áth. m. fěcskenděz-tem, ětél, ~ětt. Általán, valamely híg anyagot gyakorta ellövel. Különösen, bizonyos eszközzel, csővel, puskával lövöldözi valahová a nedvet. Fecskendezni vizzel a tüzet, vagy a vizet a tüzre fecskendezni. Enyhítő, vagy gyógynedvet fecskendezni a sebüregbe.

*FĚCSKENDĚZÉS
(fěcs-k-en-d-ěz-és) fn. tt. fěcskendězés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit fecskendezünk. V. ö. FĚCSKENDĚZ.

*FĚCSKENDĚZŐ
(fecs-k-en-d-ěz-ő) fn. tt. fěcskendező-t. 1) Személy, ki fecskendez. 2) Eszköz, gép, mely által a hig anyagot kilövelik, szétfecsegtetik. Fecskendezőkkel oltani a tüzet. 3) Bélférgek egyik faja, melynek hosszu teste, elűl hengeralaku vékony szája, s oldalt szömölcsalaku nyilása van. (Sipunculus).

*FĚCSKENDI
(fěcs-k-en-d-i) mn. tt. fěcskendi-t, tb. ~ek. Fecsegő, titkot tartani nem tudó, mindent kilocsogó. Gúnyos beszédbe és irásmódba való. Képzésre olyan, mint: pökhendi.

*FĚCSKENDIK
(fěcs-k-en-d-ik) k. m. fěcskend-ětt. Valamely hig, folyó anyag lövelve kiszökik. Kifecskendik a víz a megnyomott fecskendőből. A huzogatott tőgyből fecskendik a téj.

*FĚCSKENDŐ (1)
(fěcs-k-en-d-ő) mn. tt. fěcskendő-t. Ami fécskend vagy fecskendik.

*FĚCSKENDŐ (2)
(l. föntebb) fn. tt. fěcskendő-t. Csőves eszköz, melynek segedelme által híg, folyó testet bizonyos helyre lövelhetünk. Tüzi fecskendő, sebészi fecskendő, konyhai fecskendő, kertészfecskendő.

*FĚCSKENDŐCSŐ
(fěcskendő-cső) ösz. fn. Cső a fecskendő nevü eszközben, mely a híg anyagot kellő nyomás által kilövi.

*FĚCSKENDŐHAL
(fěcskendő-hal) ösz. fn. Többféle tengeri hal, melyek lélekzéskor a vizet csőalakban kifecskendik.

*FĚCSKENDŐHÁZ
(fěcskendő-ház) ösz. fn. Községi ház, udvar, hol a tűzoltó fecskendőket tartják.

*FĚCSKENDŐMESTER
(fěcskendő-mester) ösz. fn. Személy, ki a község tűzoltó fecskendőire felügyel, s azokat szükség idején czélirányosan alkalmazza.

*FĚCSKENDŐMIVES
(fěcskendő-mives) ösz. fn. Mesterember, illetőleg gépész, ki fecskendőket készít.

*FĚCSKENDŐTOLÓ
(fěcskendő-toló) ösz. fn. Henger- vagy más alaku része a fecskendőnek, mely a fecskendőcsőben levő vizet, vagy más híg anyagot nyomás által kiszökteti. V. ö. TOLÓ.

*FĚCSKENT
(fěcs-k-en-t) áth. l. FĚCSKEND.

*FĚCSRERAKÁS
(fěcske-rakás) ösz. fn. lásd FĚCSKEFÉSZEK.

*FECSKÉS (1)
(fecs-ke-es) mn. tt. fecskés-t v. ~et, tb. ~ek. Fecskékkel bővelkedő.

*FECSKÉS (2)
puszta Csanád megyében; helyr. Fecskés-en, ~re, ~ről.

*FĚCSKESÉG
(fěcs-ke-ség) fn. tt. fěcskeség-ět. Locskaság, csacskaság.

*FECSKESÓSKA
l. MADÁRSÓSDI.

*FĚCSKETARNICS
(fěcske-tarnics) ösz. fn. A tardics nevü (gentiana) növényosztálynak egyik faja. V. ö. TARNICS.

*FĚCSMETESZ
(fěcsme-tesz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melyet a sipolyok metszésénél használnak.

*FĚCSTEJ
(fěcs-tej) ösz. fn. Tej, melyet a tehén, megborjadzás után első napokban ad, minthogy fecsegve, fecskendezve löveli ki tőgyéből. Így nevezik a gyermekágyas asszonyok előtejét is.

*FED
FĚD, (fe-d) áth. m. fed-tem, ~tél, ~ětt. Zártabb önhangzóval: föd. Egy gyökből származik a fel és fej szókkal, s mindenikben magasságnak, valami felüllevőnek értelme rejlik. 1) Valaminek tetőt csinál. Házat fedni. Kocsit fedni, hajót fedni stb. Már fedik a templomot, nem sokára kész lesz. 2) Takar, betakar. Fejét kalappal fedni. Kendővet fedi arczát. A vetéseket hó fedi. Por fedi az olvasatlan könyveket. Öszvetételekben: Befödi kezével szemeit. Elfödi az ormadarak elől a gabonát. Fölfedi a titkot. Lefedi a fazekat. 3) Átv. ért. ótalmaz, véd, mások bántása ellen mintegy eltakar. A kincses társzekereket fegyveres katonák fedik.
Származékai: fedém, fedél, fedés, fedez, fedő stb. Öszvetételek: befed, elfed, fölfed, kifed, környűlfed, lefed, reáfed.
Finnül peitän fedek, persa nyelven pus-ídan fedni. V. ö. FE gyökelem.

*FEDD
(am. fegy-d, t. i. fegy gyökből és ed képzőből van alkotva: fegy-ed v. fegy-ét, öszvehúzva fegy-d, s hasonitással: fed-d; a Nádor codexben fegyelmez eléjön fedd értelemben; a Tatrosi codexben egyszerűen is fegy, eléjön szintén fedd értelemben, mint itt alább) áth. m. fedd-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Jelentése: valakit bizonyos rosz tett miatt dorgál, szid, szóval fenyít, s büntet. Keményen feddeni a kihágókat. Megfedd. Megfeddeni a pajkos ifjakat. Ha barátodat titkon fedded is, de mások előtt dicsérd. (Km.) Ki fedd meg engem közőletek a bünről? (Káldi. János evangy. Ugyanaz a Tatrosi codexben: "Ki fegy meg engemet." 8) Átv. ért. tájdivatosan mondják magáról a rosz tettről is. A bűnöket feddeni kell. Az igazságos biró megfeddi a törvények áthágását. V. ö. FEGY.
Mandsu nyelven feteme feddeni, s a szanszkritban: vad am. mond.

*FEDDEGEL
(fegy-d-eg-el) áth. m. feddegel-t. l. FEDDEGET.

*FEDDĚGET
(fegy-d-ěg-et) áth. és gyakor. m. fedděget-tem, ~tél, ~ětt. Gyakorta, több izben fedd. V. ö. FEDD.

*FEDDÉS
(fegy-d-és) fn. tt. feddés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valakit feddünk. Feddést érdemlő tettet követni el. A feddésre megjavulni.

*FEDDETLEN
(fegy-d-etlen) mn. tt. feddetlen-t, tb. ~ek. Akit meg nem feddtek; aki feddésre méltót nem követett el. Határozóilag am. feddetlenül.

*FEDDETLENÜL
(fegy-d-etlen-ül) ih. Feddés nélkül, mennyiben semmi rosz, semmi feddeni való nincs benne; tisztán, erkölcsösen. Feddetlenül élni.

*FEDDHETETLEN
(fegy-d-het-etlen) mn. tt. feddhetetlen-t, tb. ~ěk. Akit erkölcsileg feddeni nem lehet, azaz ki semmi feddésre méltót el nem követ; tiszta erkölcsű, ártatlan. Feddhetetlen életü ember. V. ö. FEDD.

*FEDDHETETLENSÉG
(fegy-d-het-etlen-ség) fn. tt. feddhetetlenség-ět. Az erkölcsi életnek azon tulajdonsága, állapota, melyben feddeni, azaz roszallani való nincsen; erkölcsi tisztaság, ártatlanság.

*FEDDHETLEN
(fegy-d-het-len) l. FEDDHETETLEN.

*FEDDHETŐ
(fegy-d-het-ő) mn. tt. feddhető-t. Feddésre méltó; kiben vagy miben van valami roszallani való.

*FEDDŐDÉS
(fegy-d-őd-és) fn. tt. feddődés-t, tb. ~ěk. Feddéssel járó perlekedés, dorgálódás, veszekedés, mely szemrehányásokkal van párosulva.

*FEDDŐDIK
(fegy-d-őd-ik) k. m. feddőd-tem, ~tél, ~ött. Máskép: feddőzik. Valakit feddve perlekedik, feddéssel vesződik, foglalkodik; dorgálódik.

*FEDDŐDŐ
(fegy-d-őd-ő) mn. tt. feddődő-t. Szemrehányó, más hibái ellen perlekedő, veszekedő, dorgálódó. Feddődő beszéd. Feddődő vén banya.

*FEDDŐZIK
(fegy-d-őz-ik) l. FEDDŐDIK.

*FEDDTELEN
(fegy-d-telen) mn. l. FEDDETLEN.

*FEDDTELENÜL
(fegy-d-te-len-ül) ih. lásd: FEDDETLENÜL.

*FEDÉL
FĚDÉL, FEDEL, (fed-él) fn. tt. fedelet v. fedélt, tb. fedelek. Zártabb önhangzóval: födél. 1) Épület teteje, mely az épületfalakra van rakva, s azokat az időviszontagságai ellen fedi. Házfedél. Templom fedele. Nádfedél, cserépfedél, szalmafedél, rézfedél. 2) Némely eszközök, edények takarója, melyet elmozdítani, felnyitni, levenni lehet. Pipa fedele. Czukorszelencze fedele. Kalamáris fedele. Koporsófedél, szemfedél, csecsfedél. 3) Általán minden, ami a szabad ég ellen eltakar. Az eső elől fedél alá bújni. Fedél alá hajtani a barmot. Néha az esernyő is fedél helyett szolgál.

*FÉDEL
(féd-el, am. fedel) fn. tt. fédel-t, tb. ~ěk. Így nevezik néhutt a falusi asszonyok a fejkendőt, melylyel fejeiket bekötik; máskép: fidel vagy fejrevaló.

*FEDÉLABLAK
(fedél-ablak) ösz. fn. Ablak az épület fedelén, padlásablak.

*FEDÉLÁGY
(fedél-ágy) ösz. fn. Talapzat, melyre az épület fedelét rakják, fedéltalp.

*FĚDÉLCSATORNA
(fědél-csatorna) ösz. fn. Az épület födelének szögeire vagy aljára alkalmazott csatorna, mely az eső- vagy hólevet felfogja, s leszivárogtatja.

*FĚDÉLCSERÉP
(fědél-cserép) ösz. fn. Agyagból égetett sajátságos alakú cserép, épülettetők fedésére.

*FĚDÉLCSŐ
(fědél-cső) ösz. fn. Csőalakú csatorna, az épülettetőn.

*FĚDÉLCSÚCS
(fědél-csúcs) ösz. fn. 1) A hosszukás fedélnek felső éle, melyet a fedéloldalak öszveillesztése képez. 2) A gömbölyü épülettetőnek legmagasabb hegye.

*FĚDÉLDED
(fěd-él-ded) mn. tt. fědélded-ět. Fedélalakú, olyan, mint a fedél lenni szokott. Fedélded tetőjü hegy.

*FĚDELÉK
(fěd-el-ék) fn. tt. fědelék-ět. 1) Az épületnek azon öszves alkotó része, mely a falakat takarja. 2) Átv. ért. valakinek, valaminek oltalmára rendelt erő vagy készület. Fědeléket adni a pusztákon utazóknak.

*FĚDELÉKĚS
(fěd-el-ék-ěs) mn. tt. fědelékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek fedeléke van. Fedelékes akol. Fedelékes társzekér.

*FĚDELES
(fěd-el-es) mn. tt. fědeles-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek fedele van. V. ö. FĚDÉL. Fedeles ágy. Fedeles kocsi. Fedeles pipa.

*FĚDELESFALVA
helység Beregh megyében; helyr. Fedelesfalvá-n, ~ra, ~ról.

*FĚDELETLEN
(fěd-el-etlen) mn. tt, fědeletlen-t, tb. ~ěk. Aminek fedele nincsen. V. ö. FĚDÉL. Fedeletlen kocsi. Fedeletlen pipa. Fedeletlen falak. Határozóilag am. fedél nélkül.

*FĚDELEZ
(fěd-el-ez) áth. m. fědelez-tem, ~tél, ~ětt. Valamit fedéllel ellát, betakar. Házat, istállót, pajtát fedelezni. Ágyat, hintót, pipát fedelezni. Befedelezni fagy ellen a meleg-ágyat. Okos ember ő kelme, jó volna a fejét befedelezni. (Gúnyos km.).

*FĚDELEZÉS
(fěd-el-ez-és) fn. tt. fedelezés-t, tb. ~ěk. 1) Épitői munka, mely fedélcsinálással foglalkodik. Már hozzáfogtak a templom fedelezéséhez. 2) Akármely más fedélnek föltevése, fedéllel ellátasa valaminek. Kocsifedelezés, pipafedelezés. V. ö. FEDÉL.

*FĚDELEZET
(fěd-el-ez-et) fn. tt. fědelezet-ět. Azon mű, mely az épületnek vagy más eszköznek, bútornak stb. fedelét teszi, képezi; fedél, kész munka gyanánt tekintve.

*FĚDELEZŐ
(fěd-el-ez-ő) mn. és fn. tt. fědelező-t. Aki az épületet fedéllel bevonja, különösen, aki a fedélfákat besindelyezi, cseréppel, bádoggal, náddal, zsuppal stb. takarja. Általán, aki valamit fedéllel ellát. Pipafedelező mives, ötvös.

*FĚDÉLFA
(fědél-fa) ösz. fn. Erdőszi vagy épitészi nyelven am. a fának azon neme, mely épületek fedelére különösen alkalmas, és rendesen használtatni szokott, pl. a fenyőfa.

*FĚDÉLFÉSZĚK
(fědél-fészěk) ösz. fn. Az ácsoknál, az épületfedélnek azon gerendázata vagy oszlopzata, mely az ollófákat tartja. Álló fedélfészek, midőn az ollófák támaszai egyenesen állanak. Fekvő fedélfészek, midőn az oszlopok ferdére hajlanak, s gerendák, és keresztfák által köttetnek öszve.

*FĚDÉLGAMÓ
(fědél-gamó) ösz. fn. Horgas vas, melyhez lajtorjáikat akasztják a fedelező ácsok vagy cserepezők.

*FĚDÉLGERENDA
(fědél-gerenda) ösz. fn. Gerenda az épület fedelén, különösen azon gerendák, melyek az ollófákat képezik, s a fedélnek mintegy oldalbordáit teszik. V. ö. GERENDA.

*FĚDÉLGERINCZ
(fědél-gerincz) ösz. fn. A hosszukás fedélnek kellő teteje, melyet a fedéloldalainak csúcsai képeznek, s melyből, mint állati gerinczből a bordák, úgy nyúlnak szét az ollófák.

*FĚDÉLHOMLOK
(fědél-homlok) ösz. fn. Némely épületekben a fedélnek azon alakja, mely az épület homlokzatán kifelé s előre hajol. Honunk több vidékein a falusi házak fedélhomlokkal vannak ellátva.

*FĚDÉLKE
(fěd-él-ke) fn. tt. fědélkét. Kis fedél. V. ö. FĚDÉL.

*FÉDELKE
(féd-el-ke) fn. tt. fédelkét. Kis fédel, azaz fejtakaró kendőcske, milyet pl. a kis leánykák viselnek. V. ö. FÉDEL.

*FĚDÉLKŐ
(fědél-kő) ösz. fn. 1) Az épitésnél, kő neme, mely fedelezésre használtatik, milyenek a palakövek. 2) A bányászoknál, a kőnek azon faja, mely az érczes ásványokat fedni szokta. 3) Széles ért. mindenféle kőlap, melylyel valamit befödnek.

*FĚDÉLLÉCZ
(fědél-lécz) ösz. fn. Az ollófákra szegezett léczek, melyekhez közvetlenül a zsindelyek vagy cserepek, nád, zsúp stb. ragasztatnak. V. ö. LÉCZ.

*FEDÉLLYUK
(fědél-lyuk) ösz. fn. 1) Csinált nyilás az épület fedelén, szellőztetés, világosság stb. végett. 2) Viszontagság, romlás által okozott rés a háztetőn.

*FEDELM, FEDELMKEDIK
a Bécsi és Müncheni codexekben am. fejedelem, fejedelemkedik. l. ezeket.

*FĚDÉLMALOM
(fědél-malom) ösz. fn. Kisded, könnyüféle házi malom, melyet a házfedélre alkalmasnak, s ott vagy a szél hozza mozgásba, vagy rája aggatott nehezékek forgatják. Hazánkban nem igen van használatban.

*FĚDÉLMOH
(fědél-moh) ösz. fn. Moh, mely a régi, rohadásnak indult, különösen, deszka-, sindely-, nádfedeleken zöldellik. V. ö. MOH.

*FĚDÉLNÁD
(fědél-nád) ösz. fn. Nád, melyet vizes helyeken télen jeges időben aratnak, s házakat s egyéb gazdasági épületeket fednek vele. V. ö. NÁD.

*FĚDÉLOLDAL
(fědél-oldal) ösz. fn. 1) Az épületfedélnek egyik lapja, mely a fedéltalptól a fedélgerinczig nyúlik. 2) A bányászoknál, kőréteg, mely a rézásványokat takarítja.

*FĚDÉLORMÓ
FĚDÉLOROM, (fědél-ormó v. orom) ösz. fn. l. FĚDÉLCSÚCS.

*FĚDÉLPALA
(fědél-pala) ösz. fn. Palakő neme, mely lapos és síma alakja miatt épületek fedelezésére alkalmas. V. ö. PALAKŐ.

*FĚDÉLROZSNOK
(fědél-rozsnok) ösz. fn. Növényfaj a rozsnokok neméből, mely a házfedeleken tenyészik. (Bromus tectorum).

*FĚDÉLSZALMA
(fědél-szalma) ösz. fn. Szalma, vagy inkább zsúp, melyet nádatlan vidékeken épületek födelezésére használnak.

*FĚDÉLTALP
(fědél-talp) ösz. fn. Ácskészület, az épülettetőnek alapja, mely közvetlenül a falakon nyugszik, s mely a fedélfészket és az egész fedelzetet tartja.

*FĚDÉLZUG
(fědél-zug) ösz. fn. Zug, melyet a födéloldalak képeznek.

*FĚDÉLZET
(fěd-el-ez-et) fn. l. FĚDELEZET.

*FĚDÉM
(fěd-ém) fn. tt. fědém-et. Régies szó, am. fedél, épület teteje. A Fědémes, Födémes szóban, mely több helységek neve, maiglan él.

*FĚDEMÉNY
(fěd-em-ény) fn. tt. fědemény-t, tb. ~ěk. Anyag, mely valamit fed; minden, mi fedésre használtatik.

*FĚDÉMES
(fěd-ém-es) mn. tt. fědémes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Fedémmel biró, fedémmel ellátott. V. ö. FĚDÉM. 2) Több helység neve. Helyragokkal: Fedémesre, Fedémesről, Fedémesen.

*FEDÉMES, FÖDÉMES
falu Heves megyében; IPOLY~, falu Hont m. PUSZTA~, Pozsony m. ZSITVA~, Nyitra m. Helyr. Fedémes-en, ~re, ~ről.

*FĚDÉNY
(fěd-ény) fn. l. FĚDEMÉNY.

*FĚDÉS
(fěd-és) fn. tt. fëdés-t, tb. ~ěk. 1) Általán munka, cselekvés, melynél fogva valamit fedünk. Elfedés, befedés. V. ö. FĚD. 2) Szőlőmivesi munka, midőn a tőkéket a hideg ellen fölkapált földdel betakarják.

*FĚDETLEN
(fěd-etlen) mn. tt. fědetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs fedve. V. ö. FĚD. Fedetlen ház. Fedetlen kocsi. Fedetlen fej. Megtámadás ellen fedetlen utasok. Határozóilag am. fedetlenül.

*FĚDETLENÜL
(fěd-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy fedve volna. Fedetlenül hagyni a házat. Fedetlenül utazni a haramiás erdőn. V. ö. FED.

*FĚDĚTT
(fěd-ětt) mn. tt. fědětt-et. Ami fedve van; veszély ellen oltalmazott, biztosított. Fedett ház. Náddal fedett akol. Fegyveres kisérettel fedett társzekerek. Fedett út.

*FĚDĚZ
(fěd-ěz) áth. m. fěděz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamit folytonosan, gyakorta fed; takargat; fedelet csinálgat. Fedezni a háztetőt. Befedezni a melegágyakat. Fölfedezni valamit, azaz fedelét elemelve kitüntetni, vagy átv. ért. az eddig ismeretlen tárgyat elétüntetni, tudomásra hozni. 2) Veszély, kár, viszontagság ellen folytonosan oltalmaz. A táborba szállott hadakat sánczokkal, szekérvárral fedezni az ellenség ellen. 3) Gazdálkodási ért. bizonyos szükségeket pótol, szüntet. A gyapjú árával fedezni a legtetemesebb költségeket. Csekély jövedelmével az adássági kamatokat sem fedezheti.

*FĚDĚZÉS
(fěd-ěz-és) fn. tt. fědězés-t, tb. ~ěk. 1) Cselekvés, midőn épületet vagy más valamit fedezünk, fedéllel ellátunk. 2) Átv. ért. veszély, kár, viszontagság ellen ovás, ótalmazás. V. ö. FĚD, FĚDĚZ.

*FĚDĚZET
(fěd-ěz et) fn. tt. fědězet-et. Azon anyag vagy eszköz, mely valamit fedez, vagy azon mű, mely valamely épületnek vagy más tárgynak fedelül, takaróul szolgál. Átv. ért. ótalom, véderő, mely veszély ellen biztosít valakit vagy valamit.

*FĚDĚZETLEN
(fěd-ěz-etlen) mn. tt. fědézet-len-t, tb. ~ěk. Minek fedezete nincsen; ami ótalom nélkül van. Fedezetlen ház. Fedezetlen hadsereg.

*FĚDĚZGET
(fěd-ěz-get) áth. és gyakor. m. fědězget-tem, ~tél, ~ětt. Ismételve, folytonosan, különös gonddal és kedvvel fedez, takargat; veszély, kár, viszontagság ellen ovogat, őrizget. A tyúk szárnyaival fedezgeti fiait a kánya ellen. Hibáit fedezgetni mások elől. A virágokat, gyönge növényeket fedezgetni a hideg ellen.

*FĚDĚZGETÉS
(fěd-ěz-get-és) fn. tt. fědězgetés-t, tb. ~ěk. Takargatás, rejtegetés; óvogatás, őrizgetés. V. ö. FĚDĚZGET.

*FĚDHÁLÓ
(fěd-háló) ösz. fn. Vadászháló neme, melylyel némely madárfajokat, például foglyokat, fürjeket lappangási tanyájukon meglepnek.

*FĚDKŐ
(fěd-kő) ösz. fn. Vékony, simára faragott kőlapok, melyekkel az eső s egyéb viszontagságok ellen a kerítésfalakat, hidak oldalait stb. be szokták fedni.

*FĚDŐ (1)
(fěd-ő) mn. tt. fědő-t. Aki vagy ami fed.

*FĚDŐ (2)
FEDŐ, (fěd-ő) fn. tt. fědő-t, többes ~k. 1) Eszköz vagy készület, melylyel különféle tágas száju edények, péld. fazekak, bödönök, éjjeli edények, czukortartók fölét betakarják. Fazékfedő, lábasfedő. Sárfazékhoz sárfedő. (Km.). 2) Személy, ki valamit fed. Házfedő.

*FĚDŐLÉK
szokottabban l. FĚDELÉK.

*FĚDZIK
(fed-ez-ik) k. m. fedz-ětt, htn. fedzeni v. fedzni. Magát befedi, takaródzik. Oly képzésü a maga nemében, mint old igéből: oldzik.

*FEGY (1)
régi gyökige, egy eredetű fegy főnévvel, s rokonnak látszik fék szóval; m. fegy-tem, ~tél, ~ětt. Megfegyem őket (corripiam eos). Bécsi cod. Ki fegy meg (arguet) engemet a bünről? Eleresztem azért, megfegyvén őtet. Münch. cod. V. ö. FEDD.

*FEGY (2)
régi fn. (l. föntebb) tt. fegy-et. 1) Bizonyos szabályok által meghatározott rendtartás valamely testületben, társulatban, intézetben, melyhez az illetőknek magukat szabniok kell. Kemény, szigorú, szoros fegy. Hadi, katanai, iskolai fegy. Fegy alatt tartani a növendékeket. 2) A törvényszegők ellen gyakoroltatni szokott fenyítési vagy fékezési mód.

*FEGYBESZÉD
(fegy-beszéd) ösz. fn. Kihágókat, bűntetteseket dorgáló, rendreutasító beszéd.

*FEGYD
(fegy-d) áth. melyből hangok öszveolvadásával lett: fedd, l. ezt.

*FEGYEDELEM
(fegy-ed-el-em), régies fn. l. FEGYELEM.

*FEGYELĚM
(fegy-el-ěm) fn. tt. fegyelm-et. 1) Fegy, egész terjedelmében véve. A katonai fegyelem valamelyik szabálya ellen véteni. 2) Fenyiték a törvényszegők vagy szabálysértők ellen. V. ö. FEGY.

*FEGYEL
(fegy-el) áth. m. fegyel-t. Fegy alá vesz, fegy alatt tart, illetőleg büntet valakit. Ebből lett: fegyelem, mint kegy-ből kegyel, kegyelem vagy figyel-ből figyelem.

*FEGYELMES
(fegy-el-m-es) mn. tt. fegyelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Rendtartáshoz, szoros testületi szabályokhoz szoktatott; s azokat megtartó. Fegyelmes tanuló ifjuság. Fegyelmes hadsereg.

*FEGYELMETLEN
(fegy-el-m-etlen) mn. tt. fegyelmetlen-t, tb. ~ěk. Fegyelem nélküli, rendetlen, testületi szabályokhoz, életrendhez nem alkalmazkodó. Fegyelmetlen ifjuság. Fegyelmetlen hadak. A fegyelmetlen embernek előmenetele vagyon a gonoszban. (Káldi. Sirák fia, 20. 9.) V. ö. FEGYELEM.

*FEGYELMETLENÜL
(fegy-el-m-etlen-ül) ih. Fegyelem nélkül; a testületi szabályokkal, életrenddel és törvényekkel nem törődve; kihágólag.

*FEGYELMI
(fegy-el-m-i) mn. tt. fegyelmi-t, tb. ~ěk. Fegyelemre vonatkozó. Fegyelmi szabályok, eljárás. Fegyelmi út.

*FEGYELMILEG
(fegy-el-m-i-leg) ih. Fegyelmi úton, különböztetésül a büntető útoni eljárástól.

*FEGYENCZ
(fegy-encz) fn. tt. fegyencz-ět. Fegy vagy fenyíték alá fogott bűntettes; oly személy, kit kihágásai miatt a törvényhatóság büntet, fenyít, milyenek az elitélt rabok, gonosztevők.

*FEGYES
(fegy-es) mn. tt. fegyes-t v. ~et, tb. ~ek. Aki fegyet tart, a köz- és testületi törvényeket pontosan teljesítő, azokhoz hiven alkalmazkodó. V. ö. FEGY.

*FEGYETLEN
(fegy-et-len) mn. l. FEGYELMETLEN.

*FEGYETLENSÉG
(fegy-etlen-ség) fn. tt. fegyetlenség-ět. Fegy nélküli állapot; kicsapongóság.

*FEGYHÁZ
(fegy-ház) ösz. fn. Nyilvános épület vagy intézet, melyben oly emberek, kik durvább bűnöket követtek el, vagy holmi országfutó csavargók szoros felügyelés alatt tartatnak, dologra szoríttatnak, s néha bőjtre vagy más testi büntetésre kényszeríttetnek, azon czélból, hogy megjavuljanak.

*FEGYHÁZIGAZGATÓ
(fegy-ház-igazgató) ösz. fn. Fő tisztviselő vagy felügyelő személy a fegyházban. V. ö. FEGYHÁZ.

*FEGYHETETLEN
(fegy-het-etlen) mn. lásd FEDDHETETLEN.

*FEGYHETETLENSÉG
lásd: FEDDHETETLENSÉG.

*FEGYINTÉZET
(fegy-intézet) ösz. fn. lásd: FEGYHÁZ.

*FEGYMESTĚR
(fegy-mestěr) ösz. fn. A fegyházakban azon alárendelt felügyelő, ki a fegyenczekre közvetlenül vigyáz, azokat rendben tartja, s a kihágókat megfenyíti.

*FEGYSZÉK
(fegy-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely a törvényszegésekről itél, s a törvényszegőket fenyíték alá veszi.

*FEGYTELEN
(fegy-telen) mn. tt. fegytelen-t, tb. ~ěk. Fegy nélküli, vagy a fegyi szabályokat általhágó, kihágó. Fegytelen intézet. Fegytelen katonák. V. ö. FEGY. Határozóilag am. fegytelenül, fegy nélkül.

*FEGYTELENSÉG
(fegy-telen-ség) fn. tt. fegytelenség-ět. Fegy nélküli állapot; kihágások gyakori elkövetése. V. ö. FEGY.

*FEGYTELENÜL
(fegy-telen-ül) ih. Fegy nélkül, a fegy szabályaival nem törődve, azokat általhágva; kicsapongólag, korlátlanul, féktelenül.

*FEGYVER
(fegy-ver, vagy fegy-v-er, fegy-ő-er) fn. tt. fegyver-t, tb. ~ěk. 1) Általán eszköz, melylyel mind magunk védelmére, mind mások megtámadására élünk. Ilyenek az állatok természeti fegyverei, pl. a szarvak az ökörnél, a körmök a saenál, a fogak az ebeknél stb. A gyermeknek fegyvere a sirás. 2) Különösen, oly eszköz, mely egyenesen a végre készült, hogy ótalomúl vagy visszatorolásul szolgáljon, vagy akármikép mások romlását eszközölje. Katonai fegyver. Vadász fegyver. Uti fegyver. Fegyvert viselni, forgatni. Fegyverre kelni. Fegyverbe öltözni. Fegyvert gyakorolni vagy magát fegyverben gyakorolni. Fegyvert rántani. A bakancsosoknál: puska. Fegyvert meghúzni. Fegyvert tölteni, elsütni. Fegyvert ölbe! Fegyvert lábhoz! Fegyvert vállhoz! Gyalogsági vezényszók. A huszároknál: kard. Fegyvert kötni, rántani, forgatni, villogtatni. Rosz katona, kinek fegyvere is nehéz. (Km.) Egyik fegyver tartóztatja a másikat hüvelyében. (Km.) Fegyverben vagy fegyver alatt szolgálni. Fegyverre vitézek! 3) Átv. ért. mindenféle védeszköz, védmód, kivált erkölcsi és szellemi tekintetben. Irók fegyvere a toll. Szónok fegyvere az ékesszólás, elmésség. Az ész fegyverével legyőzni valakit. Öltözködjetek az igazság fegyverébe (Biblia). Eredetét mint föntebb láttuk, némelyek szerént, a fegy és ver igék öszvetételéből vette; mások szerént am. fegyő er, (azaz fegyerő), melyből hangváltozással lett fegyü-er, fegyver.

*FEGYVERÁLLÁS
(fegyver-állás) ösz. fn. l. FEGYVERSZÜNET.

*FEGYVERÁRUS
(fegyver-árus) ösz. fn. Személy, ki fegyverekkel kereskedik.

*FEGYVERBIRÓ
(fegyver-biró) ösz. mn. Aki fegyverviselésre, katonának alkalmatos. Öszveírni a fegyverbiró ifjuságot. Máskép: fegyverfogható.

*FEGYVERCSATTOGÁS
(fegyver-csattogás) ösz. fn. Csattogás, melyet az öszveütköző fegyverek, különösen, vagdalkozó kardok, szablyák tesznek. Átv. ért. csata, harcz. Hallik a fegyvercsattogás.

*FEGYVERCSINÁLÓ
(fegyver-csináló) ösz. fn. l. FEGYVERCSISZÁR.

*FEGYVERCSISZÁR
(fegyver-csiszár) ösz. fn. Fegyvereket készítő mesterember.

*FEGYVERCSÖRGÉS
(fegyver-csörgés) ösz. fn. Csörgés, melyet az öszveütődő, vagy akármi más szilárd testbe ütköző fegyverek, péld. kardok, megütött puskák tesznek. Átv. ért. ütközetre, csatára készűlés, csatázás.

*FEGYVERDERÉK
(fegyver-derék) ösz. fn. Általán szilárd, kemény anyagból való készület, melylyel a harczosok derekaikat, különösen melleiket takarják az ellenfegyver erejének maghiusitására; pánczél, mellvas. Fegyverderékba öltözött nehéz lovasok.

*FEGYVERDEREKAS
(fegyver-derekas) ösz. mn. Fegyverderekat viselő; mellvasas, mellvértes.

*FEGYVERĚS
(fegy-v-er-ěs) mn. tt. fegyverěs-t v. ~et, tb. ~ek. Fegyverrel ellátott, fegyverbe öltözött, fegyvert viselő; fegyverforgatással párosult. Fegyveres őrök. Fegyveres nép. Fegyveres táncz. Fegyveres kézzel támadni meg valakit.

*FEGYVERĚSKĚDIK
(fegy-v-er-ěs-kěd-ik) k. m. fegyverěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Fegyvert mulatságból vagy gyakorlás kedveért forgat.

*FEGYVERĚZ
(fegy-v-er-ěz) áth. m. fěgyverěztem, ~tél, ~ětt v. fegyverzěttem, fegyverzěttél, fegyverzětt, htn. ~ni v. fegyverzeni. Fegyverbe öltöztet, fegyverrel ellát, fegyvert köttet. Fölfegyverez. Az ujonczokat fölfegyverezni. Átv. ért. védszerrel, ótalommal ellát, megtámadás ellen erősít.

*FEGYVERĚZÉS
(fegy-v-er-ěz-és) fn. tt. fegyverězés-t, tb. ~ěk. Fegyverbe öltöztetés, fegyverrel ellátás, szerelés. Fölfegyverezés. A hadi sereg fölfegyverezése nagy költségbe kerül.

*FEGYVERFOGAS
(fegyver-fogas) ösz. fn. Fogas, melyre különnemű fegyvereket, mint kardot, puskát, pisztolyt stb. akasztanak.

*FEGYVERFOGÁS
(fegyver-fogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki önvédelmére vagy mások megtámadására fegyvert ragad.

*FEGYVERFOGHATÓ
(fegyver-fogható) ösz. mn. Aki fegyverviselésre, s a vele bánásra elég erővel bir; katonának, harczosnak való. Öszveirni a népnek fegyverfogható tagjait. Minden fegyverfogható embert harczra szólítani.

*FEGYVERFORGATÁS
(fegyver-forgatás) ösz. fn. Gyakorlás, ügyesség, melynél fogva valaki a fegyverrel bánni tud, s azt különféle irányban mozgatni, használni tanulja.

*FEGYVERFRIGY
(fegyver-frigy) ösz. fn. l. FEGYVERSZÖVETSÉG.

*FEGYVERGÚLA
(fegyver-gúla) ösz. fn. Gúla, mely mesterségesen öszveillesztett fegyverekből, u. m. puskák-, kardok-, dárdák- s másokból van alakítva. V. ö. GÚLA.

*FEGYVERGYAKORLÁS
(fegyver-gyakorlás) ösz. fn. Foglalkodás a fegyverforgatásban, a fegyverrel bánásnak tanulása; a hadseregek működése, midőn készületképen mind azon hadi fordulatokra és művekre képzik magukat, melyek közvetlenül a csatákban elé szoktak fordulni.

*FEGYVERGYAKORLAT
(fegyver-gyakorlat) ösz. fn. Annyi, mint fegyvergyakorlás, elvont ért. véve. Közbeszédben egymással fölcserélve használtatnak.

*FEGYVERGYÁR
(fegyver-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben különféle fegyvereket készítenek, csiszárolnak.

*FEGYVERGYÁRTÓ
(fegyver-gyártó) ösz. fn. Személy, ki fegyvereket gyárilag készít.

*FEGYVERHÁMOR
(fegyver-hámor) ösz. fn. Hámor, melyben fegyvereket s fegyvervasakat kovácsolnak.

*FEGYVERHÁMOROS
(fegyver-hámoros) ösz. fn. Fegyvereket, s fegyvervasakat kovácsoló hámoros; vagy, fegyverhámor tulajdonosa. V. ö. HÁMOR, HÁMOROS.

*FEGYVERHATÓ
(fegyver-ható) ösz. fn. lásd FEGYVERFOGHATÓ.

*FEGYVERHÁZ
(fegyver-ház) ösz. fn. lásd FEGYVERTÁR.

*FEGYVERHELY
(fegyver-hely) ösz. fn. Hely, hol a hadseregek fegyveresen, s hadi készülettel öszvegyülekeznek; s azon hely, hová a fegyvereket, s egyéb hadi készületeket öszvehordják, hogy velök a csatában esett hiányt pótolják. Szorosb ért. téres hely a várakban, hol az őrseregek gyakorlatra, őrdíszre stb. egybegyűlnek. Így nevezhető az őrtanyákon azon állás is, hová az őrvitézek fegyvereiket lerakják.

*FEGYVERHORDÓ, FEGYVERHORDOZÓ
(fegyver-hordó v. hordozó) ösz. fn. l. FEGYVERNÖK.

*FEGYVERHÜBÉR
(fegyver-hübér) ösz. fn. Hűbér, melyet valaki hadi szolgálat által nyer; ellentétül a polgári hűbérnek, melyet polgári érdemekért adnak.

*FEGYVERJOG
(fegyver-jog) ösz. fn. Jog, melyet fegyverrel szerez valaki, a háborunak, erőszaknak joga. Magyar hazánkat fegyverjoggal birjuk.

*FEGYVERKAMARA
(fegyver-kamara) ösz. fn. Kamara, melyben fegyverek s egyéb hadi készületek tartatnak.

*FEGYVERKĚDIK
(fegy-v-er-kěd-ik) k. m. fegyverkěd-tem, ~tél, ~ětt. l. FEGYVERĚSKĚDIK és FEGYVERKĚZIK.

*FEGYVERKÉSZÜLET
(fegyver-készület) ösz. fn. Mindazon megtámadó és védeszközök, melyekkel valaki ellátja magát, és él; pl. a magyar huszárok fegyverkészülete kardból, pisztolyokból, néha karabélyból is áll.

*FEGYVERKĚZÉS
(fegy-v-er-kěz-és) fn. tt. fegyverkězés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki kellő fegyverekkel fölszereli magát; fegyverragadás, fegyverkötés.

*FEGYVERKĚZET
(fegy-v-er-kěz-et) fn. l. FEGYVERZET.

*FEGYVERKĚZIK
(fegy-v-er-kěz-ik) k. m. fegyverkěz-tem, ~tél, ~ětt. Fegyverbe öltözik, azaz, mindazon védő és megtámadó eszközöket magához vagy magára veszi, melyeket szükségel, vagy katonai rendéhez képest felvennie és használnia kell. Fegyverkezni a rablók ellen. Késsel, dárdával fegyverkezni a vadkanok ellen. Karddal, puskával, pisztolyokkal, dsidával fegyverkezni. Fölfegyverkezni. Átv. és elvont ért. erkölcsi vagy szellemi véd- és megtámadó szerekkel ellátja magát. Állhatatossággal fegyverkezni a csábitások ellen.

*FEGYVERKĚZTET
(fegy-v-er-kěz-tet) áth. m. fegyverkěztet-tem, ~tél, ~ětt. Mást fegyverkezésre bír vagy buzdít, fegyverkezni kényszerít; fegyverbe öltöztet. Csatára fegyverkeztetni a hadakat. Fölfegyverkeztetni az ujonczokat.

*FEGYVERKOVÁCS
(fegyver-kovács) ösz. fn. Fegyvereket, különösen kardokat, dárdákat készítő kovács; fegyvercsiszár.

*FEGYVERMESTER
(fegyver-mester) ösz. fn. 1) A vadászok nyelvén, azon vadász, ki a vadászfegyverekre s egyéb készületekre felügyel. 2) Hadi ért. tiszt, kinek felügyelésére vannak bizva a lőszerek s egyéb hadi készületek.

*FEGYVERMŰHELY
(fegyver-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben fegyvereket készitenek, milyenek, a kard-, puskacsinálók műhelyei.

*FEGYVERNĚK (1)
(fegy-v-er-něk) fn. lásd FEGYVERNÖK.

*FEGYVERNEK (2)
falu Bihar- és puszta Heves megyében; ALSÓ~, FELSŐ~ falvak Hont megyében. Helyr. Fegyvernek-en, ~re, ~ről.

*FEGYVERNÖK
(fegy-v-er-nök) fn. tt. fegyvernök-öt. Általán, hadi szolga a régi hadviselésben, ki a csatába menő és harczoló vitéz urak után hordozta a fegyvereket, s azokat szükség idején kézhez adogatta. Különösen, az ősi leventákat kisérő hadi szolga, vitéz legény, ki kalandozó urának paizsát vitte; paizshordó. Ilyen volt a magyar krónikákban hiressé lett Csóka, a hedervári Kont István fegyvernöke.

*FEGYVERNYUGVÁS
(fegyver-nyugvás) ösz. fn. Háborúi szünet, midőn a háboruskodó felek szerződésileg bizonyos időre abban hagyják az ellenségeskedést. A fegyvernyugvás különbözik a békétől, mert ez a háborunak véget vet, amaz pedig csak ideiglen szünteti meg. Fegyvernyugvást kötni, fegyvernyugvásra lépni.

*FEGYVERŐR
(fegyver-őr) ösz. fn. 1) A táborozásokban azon őr, ki a vitézek lerakott fegyvereire vigyáz. 2) Fegyvermester. l. ezt.

*FEGYVERPRÓBA
(fegyver-próba) ösz. fn. Kisérlet, midőn az új fegyvert vizsgálat alá, illetőleg alkalmazásba veszik, hogy megtudják, ha czélirányos-e.

*FEGYVERRAKHELY
(fegyver-rak-hely) ösz. fn. Általán, kamara, tár, melyben fegyverek vannak lerakva; fegyverház.

*FEGYVERSÁTOR
(fegyver-sator) ösz. fn. Tábori sátor, melybe a táborozó katonák fegyvereiket lerakják.

*FEGYVERSZEKRÉNY
(fegyver-szekrény) ösz. fn. Szekrény a fegyvertárakban vagy magánosoknál, melybe fegyverek rakvák. Nemesi fegyverszekrény.

*FEGYVERSZĚMLE
(fegyver-szěmle) ösz. fn. Katonai szemle, midőn az illető főtiszt a hadsereg fegyverkészületét vizsgálóra veszi. V. ö. SZĚMLE.

*FEGYVERSZĚR
(fegyver-szěr) ösz. fn. Fegyver nevezetű mindenféle eszközök, készületek.

*FEGYVERSZĚRHÁZ
(fegyver-szěr-ház) ösz. fn. Ház, épület, melyben fegyverszereket tartanak.

*FEGYVERSZÍJ
(fegyver-szíj) ösz. fn. Szíj némely fegyvereken, péld. kardokon, puskákon, dsidákon, hogy annál fogva azokat kényelmesebben hordozni, felakgatni stb. lehessen.

*FEGYVERSZÓ
(fegyver-szó) ösz. fn. Hadi jel, legyen az szózat, vagy dob, trombita stb. mely a katonákat fegyverre inti. Fegyverszóra felriadó vitézek. Fegyverszóra kardot ragadni.

*FEGYVERSZÖVETSÉG
(fegyver-szövetség) ösz. fn. Szövetség, melyet fejedelmek, vagy nemzetek kötnek egymással, hogy harczaikban viszonyos segedelemmel lesznek egymáshoz.

*FEGYVERSZÜNET
(fegyver-szünet) ösz. fn. l. FEGYVERNYUGVÁS.

*FEGYVERTAKARÓ
(fegyver-takaró) ösz. fn. Szövetből vagy bőrből készített tok, melybe a fegyvert eső, hó, nedvesség ellen, vagy általán sérelem ellen beburkolják. A táborozásban: ponyvasátor, melylyel a lerakott fegyvereket befödik.

*FEGYVERTÁNCZ
(fegyver-táncz) ösz. fn. Hadi, vitézies táncz neme, melyet a régiebb korbeli katonák fegyverforgatva jártak el. Nálunk magyaroknál különösen hajdutáncznak hivták. Ilyen tánczot jártak Thurzó nádor hajdui Wittenbergában az ottani lakosok nagy bámulására. (B. Mednyánszky: Sagen, und Legenden).

*FEGYVERTÁR
(fegyver-tár) ösz. fn. 1) Köz épület, melyben a hadseregek fölfegyverkeztetésére való fegyverkészületek tartatnak. Katonai, vármegyei fegyvertár. 2) Regi fegyverek gyüjteménye.

*FEGYVERTÁRNAGY
(fegyver-tár-nagy) ösz. fn. Fegyvertárra felügyelő főtiszt, főgondviselő.

*FEGYVERTÁRS
(fegyver-társ) ösz. fn. Aki mással együtt fegyvert fog, vele harczol; vitéz bajtárs. Szorosabb ért. oly hadi társ, ki társa oldala mellett küzd, s azzal viszonyos védelmi szövetségben áll.

*FEGYVERTARTÓ
(fegyver-tartó) ösz. fn. Rekesz, korlát, melyben a fegyvereket lerakni szokták, milyenek az őrházak előtt levő rekeszek.

*FEGYVERTELEN
(fegy-v-er-telen) mn. tt. fegyvertelen-t, tb. ~ěk. Kinek fegyvere nincsen. Fegyvertelen hadi foglyok, szökevények. Átv. ért. védszer, védeszköz nélkül levő. Határozóilag am. fegyvertelenül.

*FEGYVERTELENSÉG
(fegy-v-er-telen-ség) fn. tt. fegyvertelenség-ět. Fegyvertelen állapot; fegyverhiány.

*FEGYVERTELENÜL
(fegy-v-er-telen-ül) ih. Fegyver nélkül, hiával; védetlenül. Fegyvertelenül megtámadtatni az ellenségtől. Fegyvertelenül járni a veszélyes utakon.

*FEGYVERTISZTITÓ
(fegyver-tisztitó) ösz. fn. A fegyverműhelyekben, fegyvertárakban oly személy, ki a fegyvereket fényesíti, s a rozsda ellen tisztán tartja.

*FEGYVERTUS
(fegyver-tus) ösz. fn. A puskának alsó vastagabb része, feje, máskép: puskatus. V. ö. TUS.

*FEGYVERT VÁLLHOZ! hadi vezényszó
melyre a katona balvállhoz kapja puskáját.

*FEGYVERT VÁLLRA! hadi vezényszó
s am. fektesd puskádat balválladra.

*FEGYVERVISELÉS
(fegyver-viselés) ösz. fn. Általán, fegyverhordozás, fegyverrel vagy fegyverben járás. Különösen: katonáskodás, fegyver alatti szolgálat. Fegyverviselésben megőszült férfiu.

*FEGYVERVISELŐ
(fegyver-viselő) ösz. fn. Általán, ki fegyvert hord, fegyverrel, vagy fegyverben jár. Különösen: katona, hadi szolgálatban álló személy. Legszorosb ért. fegyvernök.

*FEGYVERZET
(fegy-v-er-ěz-et) fn. tt. fegyverzet-ět. Egész fegyveres készület, melylyel valaki fölszerelve van. Könnyü, nehéz fegyverzet. Lovasok, gyalogok fegyverzete.

*FEGYVERZÖRGÉS
(fegyver-zörgés) ösz. fn. Tompa hang, melyet a megütött, vagy öszveütődött fegyverek adnak. Átv. ért. csata, harcz, ütközet.

*FEH
a Debreczeni Legendáskönyvben am. fő, s fehképen am. főképen; továbbá úgy is tekintendő mint a 'feh-ér' szó gyöke.

*FEHÉR
(fe-h-ér) mn. tt. fehér-t v. ~et, tb. ~ek. Eredetikép hihetőleg fe-ér, s könnyebb kiejtés végett h v. j közbeszurattal lett fe-h-ér v. fe-j-ér. (L. a czikk végén). Fehérnek neveztetik azon szín, mely minden egyebek között legvilágosabb, legderültebb, és fehérnek mondatik oly test, mely a világosságot változatlanul veti vissza, melyen a világsugarak meg nem törnek, meg nem oszlanak. Fehér, mint a hó, vagy: hófehér, hófehérségű. Fehér posztó, ruha, szövet, gyolcs. Fehér föld. Fehér kenyér. Fehér papiros. Fehér a ház, fekete a kenyér. (Km.) Fehér fog. Kimutatta a foga fehérét, azaz elárulta magát. (Km.) Fehér ló. A fehér lótól nem vesznek vámot. (Km.) Jelent továbbá olyat, mi a fehérhez közelít, tisztát. Fehérpecsenye, fehérhaj, fehérruha. Fehérre mosni a szenynyes kezeket. Használtatik főnév gyanánt is, pl. o. tojás fehére, fog fehére; a székelyeknél: disznó fehére am. szalonna. Népies kifejezésben a nőnemnek jelzője: fehérszemély, fehérnép, fehércseléd, minek valószinű oka, hogy a nőszemélyek hajdan, általán fehér öltözéket viseltek. Innen értelmezhető a hölgy is mind tulajd. mind átv. értelemben, l. HÖLGY.
Elemzésileg: fe-ér, annyi mint felső erejű, tulajdonságú vagyis olyan mint valaminek felső, azaz legvilágosabb része, oly világos, mint a felső vagyis mint a fénytől, naptól leginkább világosított részek szoktak lenni; úgy hogy hangban s értelemben öszveüt a hellen jalhroV v. jalaroV szóval, melynek gyöke jaw v. jainw szintén rokona magyar fény névvel, a héberben szintén am. fényes, világos.
Sínai nyelven pe am. fehér.

*FEHÉRAGYAG
(fehér-agyag) ösz. fn. Idegen részektől tiszta, mészszinü agyagfaj, melyet némely vidékeken falak fehéritésére használnak.

*FEHÉRARANY
(fehér-arany) ösz. fn. lásd ÉRENY, (Platina).

*FEHÉRBABOS
(fehér-babos) ösz. mn. Fehér pettyekkel, fehér pontokkal tarkázott. Fehérbabos gyöngytyúk. Fehérbabos kendő. V. ö. BABOS.

*FEHÉRBARÁT
(fehér-barát) ösz. fn. Általán fehér kelméből való ruhát viselő, különösen szent Domokos rendét követő szerzetes (Dominicanus).

*FEHÉRBORS
(fehér-bors) ösz. fn. Fehér héju és bélü borsfaj. V. ö. BORS.

*FEHÉRBŐR
(fehér-bőr) ösz. fn. Az úgynevezett fehértímárok által timsóban csávált fehér kordován, szattyán, keztyűnek, nadrágnak stb. való bőr.

*FEHÉRBŐRGYÁRTÓ
(fehér-bőr-gyártó) ösz. fn. Timár, ki fehérbőröket készít.

*FEHÉRCSELÉD
(fehér-cseléd) ösz. fn. Nőszemély vagy nőszemélyek, fehérszemélyek öszvege. Köznépies nyelvbe, vagy alsó, tréfás irásmódba való. A finomabb körökből ki van küszöbölve. Máskép fehérnép. V. ö. HÖLGY.

*FEHÉRCSERESZNYE
(fehér-cseresznye) ösz. fn. Kései, ropogós husú cseresznyefaj, melynek héja és husa fehéres.

*FEHÉRĚDIK
(fe-h-ér-ěd-ik) k. m. fehérěd-tem, ~tél, ~ětt. Fehér szinüvé leszen. Folytatási értelemmel bír. Fehéredik a vászon öntözgetés, gyakori mosás által. Fehéredik havazáskor a föld. Megfehéredik.

*FEHÉREGYHÁZ
falu Somogy megyében; és Erdélyben Kőhalom székben, ez utóbbi máskép Szász-Fejéregyháza. Helyr. Fehéregyház-on, ~ra, ~ról.

*FEHÉREGYHÁZA
mváros Soprony megyében, falu Pozsony, Mármaros m., puszta Borsod, Békés és Torontál m. Helyr. Fehéregyházá-n, ~ra, ~ról.

*FEHÉRĚLLIK
(fe-h-ér-ell-ik) k. m. fehérěll-ětt, htn. ~eni. l. FEHÉRLIK.

*FEHÉRES
(fe-h-ér-es) mn. tt. fehéres-t v. ~et, tb. ~ek. A fehér szinhez vagy szinühöz közelitő, egy kevéssé fehér. Fehéres hajak. Fehéres föld.

*FEHÉRĚSZIK
(fe-h-ér-ěsz-ik) k. lásd: FEHÉRĚDIK.

*FEHÉRFAJD
(fehér-fajd) ösz. fn. lásd: HÓFAJD.

*FEHÉRFENYŐ
(fehér-fenyő) ösz. fn. Fenyőfaj, melynek fája inkább fehéres, mint sárgás vagy vörnyeges.

*FEHÉRFOLTOS
(fehér-foltos) ösz. mn. Fehérfolttal tarkázott, amire fehérfoltot vetettek, varrtak. Fehérfoltos ruha. Fehérfoltos bőr. V. ö. FOLT.

*FEHÉRFOLYÁS
(fehér-folyás) ösz. fn. Nőszemélyek nyavalyája, midőn szeméremtestökből folytonos fehér nedv szivárog ki. (Leucorrhea).

*FEHÉRFÖLD
(fehér-föld) ösz. fn. Szénsavas mészföld faja, mely különféle keménységü s fínom részecskékből áll, és könnyen dörzsölhető. Ide tartozik az úgynevezett krétaföld.

*FEHÉRFŰZ
(fehér-fűz) ösz. fn. Fűzfaj a szőrös levelű fűzek alneméből, a fűzfák között legmagasabb.

*FEHÉRHAL
(fehér-hal) ösz. fn. Általán, hal, melynek fehéres pikkelyei vannak, milyenek némely keszegek, pontyfajok stb.

*FEHÉRHANGYA
(fehér-hangya) ösz. fn. Vén fákban tenyésző fehérszinű hangyafaj.

*FEHÉRHOLLÓ
(fehér-holló) ösz. fn. Közmondatban használtatik.
"Hej, ma-holnap a magyar szó
Ritka mint a fehérholló."
Kisfaludy Károly.

*FEHÉRÍR
(fehér-ír) ösz. fn. Ólomrészekkel vegytett ír. V. ö. ÍR, fn.

*FEHÉRÍT, FEHÉRIT
(fe-h-ér-ít) áth. m. fehérít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Fehérré tesz, csinál. Vásznat fehéríteni. Házat befehéríteni. Fehér földdel megfehéríteni a fegyverszijakat. Kifehéríteni a falakat. Risporral fehériteni az arczbőrt.

*FEHÉRITÉS
(fe-h-ér-ít-és) fn. tt. fehérités-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valakit fehérré teszünk; meszelés. Vászonfehérités. Falfehérités.

*FEHÉRÍTETLEN, FEHÉRÍTLEN
(fe-h-ér-ít-[et]-len) mn. tt. fehérítetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincsen fehérré téve; meszeletlen. Fehérítetlen vászonból varrott gatya. Fehérítetlen falak. Határozóilag am. fehérítetlenül.

*FEHÉRÍTETLENÜL, FEHÉRÍTLENÜL
(fe-h-ér-ít[et]len-ül) határozó. Fehérítetlen állapotban.

*FEHÉRÍTĚTT
(fe-h-ér-ít-ětt) mn. tt. fehérítětt-et. Amit fehérré mostak, kentek stb.; ami fehér szinüvé van téve. Fehérített vászon, viasz.

*FEHÉRÍTLEN
(fe-h-ér-ít-len) lásd: FEHÉRÍTETLEN.

*FEHÉRITŐ (1)
(fe-h-ér-it-ő) fn. tt. fehéritő-t. 1) Személy, ki valamit fehérít. 2) Festék, mely valamit fehérré tesz. Fehéritővel kenni az arczbőrt. 3) Azon hely, hol valamit, különösen vászonszöveteket vízlocsolással, és napon fehérré tesznek. Fehéritőbe adni a takácstól haza hozott végvásznat.

*FEHÉRITŐ (2)
(l. föntebb) mn. Aki vagy ami fehérít.

*FEHÉRKÉS
(fe-h-ér-ke-es) mn. tt. fehérkés-t v. ~et, tb. ~ek. Egy kevessé fehér, a fehér szinhez közelítő, hasonlító.

*FEHÉRKESZEG
(fehér-keszeg) ösz. fn. lásd FEHÉRHAL.

*FEHÉRKÓR
(fehér-kór) ösz. fn. Nőszemélyek nyavalyája, mely a magedények dugulásától származik, s különösen az arcznak, és egész testnek halvány szinében mutatkozik. Fehérkórban szenvednek kiváltkép oly serdülő leányok, kiknek havi tisztulása meg nem eredhet, vagy fennakad. (Chlorosis).

*FEHÉRKÖZ
(fehér-köz) ösz. fn. l. FEHÉRÚT.

*FEHÉRLEVÉL
(fehér-levél) ösz. fn. Tiszta papiroslap, mely valamely jegyzéknek, emlékmondatnak, aláirásnak stb. van szánva. Különösen oly adóslevél, melyre csak az adós neve van följegyezve, vagy legalább ezen kivül alig van egyéb írva. Máskép: üreslevél. (Charta bianca).

*FEHÉRLIK
(fe-h-ér-l-ik) k. m. fehérl-ětt, htn. fehérl-eni. Fehér szinűnek látszik, fehér szinben tünik elő. Fehérlenek a hóval födött hegyek. Fehérlenek a vicsorgó ebnek fogai.

*FEHÉRMÁLVA
(fehér-málva) ösz. fn. Növényfaj a zilízek neméből, máskép: mahola zilíz. (Althaea officinalis).

*FEHÉRMEDVE
(fehér-medve) ösz. fn. Az éjszaki jeges tengeren tenyésző, fehér bozontú medvefaj.

*FEHÉR MEGYE v. VÁRMEGYE
l. FEJÉR czikkek között.

*FEHÉRMENTA
(fehér-menta) ösz. fn. A menták neme alá tartozó növényfaj, fehérlő levelekkel.
Máskép: bárzingmenta. (Mentha silvestris).

*FEHÉRNEMŰ
(fehér-nemű) ösz. fn. lásd: FEHÉRRUHA.

*FEHÉRNÉP
(fehér-nép) ösz. gyűnév. Asszonyi nem, nőnem. Csinos, tiszta fehérnép. Némely vidéken a fehérnépek szebbek a férfiaknál, és viszont. Középrendüek társalgási nyelvébe való; a felsőbb körökben: szépnem.

*FEHÉRNYE
(fe-h-ér-nye) fn. ft. fehérnyét. Tojás fehére, mely közvetlenül a tojás héját éri, s a sárga részt körülveszi.

*FEHÉRÓN
(fehér-ón) ösz. fn. I. CZIN és ÓN.

*FEHÉRPATAK
l. FEJÉRPATAK.

*FEHÉRPECSENYE
(fehér-pecsenye) ösz. fn. A marhahúsnak azon része, melyet a marhának fara környékéről metszenek le, s mely a többi részeknél fehérebb szinű. A disznóban azon ösztövérebb részek, melyek az orjat két felől körülfekszik. Így neveztetik azon sült is, melyet e részekből készítenek. Tehén fehérpecsenye, disznó fehérpecsenye.

*FEHÉRPEMET
(fehér-pemet) ösz. fn. Növényfaj a pemetek neméből, hamvas fehérded levelekkel. Máskép: fehérpeszercze. (Marrubium peregrinum).

*FEHÉRPÉNZ
(fehér-pénz) ösz. fn. Ezüst pénz. A festő fekete kézzel fehér pénzt keres. (Km.) A fehérpénz csak úgy karikázott. (Vörösm.). Máskép népies nyelven némely tájakon: hópénz.

*FEHÉRPETTYES
(fehér-pettyes) ösz. mn. Fehér pettyekkel, azaz pontocskákkal, foltocskákkal tarkázott. Fehérpettyes madarak. Fehérpettyes szövet.

*FEHÉRRÉPA
(fehér-répa) ösz. fn. Zömök, vastag törzsű és fehérhéju répafaj.

*FEHÉRRUHA
(fehér-ruha) ösz. fn. Fehérszövetből készült, mosható ruha. Különösen alsó ruhanemű milyenek, az üng, gatya, félüng, pendely. Vászonból, pamutból való fehérruha. Szennyes, tiszta fehérruha.

*FEHÉRSAS
(fehér-sas) ösz. fn. Fehéres tollazatú sasfaj. V. ö. SAS.

*FEHÉRSÉG
(fe-h-ér-ség) ösz. fn. A fehérszínnek bősége, kiterjedése; valamely testnek tulajdonsága, melynél fogva fehérnek mondatik. Fogak fehérsége. Havasok fehérsége.

*FEHÉRSÉGĚS
(fe-h-ér-ség-ěs) mn. tt. fehérségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Igen fehér, nagyon fehérlő.

*FEJÉRSÉGŰ, FEHÉRSÉGÜ
(fe-h-ér-ség-ü) mn. tt. fehérségű-t, tb. ~k v. ~ek. Bizonyos fehér szinű testhez hasonló fehérséggel biró. Hó fehérségű. Ezüst fehérségű.

*FEHÉRSÍK
(fehér-sík) ösz. fn. Ezüstből vagy más ezüstszinű anyagból csinált sík. Fehérsíkkal szegélyezett szinpadi öltöny. V. ö. SÍK, fn.

*FEHÉRSZEGH
l. FEJÉRSZEGH.

*FEHÉRSZĚMÉLY
(fehér-szěmély) ösz. fn. Általános neve minden nőnek, legyen az leány, menyecske, asszony, banya. Fehérszemélyek és férfiak teszik az emberi nemet. Máskép: nőszemély, asszonyszemély. Göcsejben: nőstényszer. Régiesen: asszonyállat v. asszonyi állat és: némber; némberi.

*FEHÉRSZILVA
(fehér-szilva) ösz. fn. Szilvafaj, melynek érett korában fehéres sárga héja s igen leves húsa van.

*FEHÉRSZÜRKE
(fehér-szürke) ösz. mn. Világos szürke, ezüst szinű szürke; amiben több a fehér, mint a sötét szín. Fehérszürke posztó, szövet. Fehérszürke paripa. Főnév gyanánt véve jelent olyan szőrű lovat. Fehérszürkén lovagolni, nyargalódzni.

*FEHÉRTISZTULÁS
(fehér-tisztulás) ösz. fn. l. FEHÉRFOLYÁS.

*FEHÉRTÓ
l. FEJÉRTÓ.

*FEHÉRÚT
(fehér-út) ösz. fn. Csillagászok nyelvén, azon széles, fehéren látszó, s a végetlen égboltozaton szabálytalanul elnyuló huzások, melyeket a megmérhetlen távolságban levő égi testek alakítnak. (Via lactea). Máskép: tejút, hadak útja.

*FEHÉRVÁR
l. FEJÉRVÁR.

*FEHÉRVASÁRNAP
(fehér-vasár-nap) ösz. fn. Husvét után következő első vasárnap. (Dominica in albis). Az ősi anyaszentegyház szokása szerint a husvétkor megkereszteltek ezen vasárnapon fehér öltönyben jelentek meg a templomban.

*FEHÉRVÍZ
l. FEJÉRVÍZ.

*FEHÉRVONAL
(fehér-fonal) ösz. fn. Boncztanban, a hasnak azon tája, hol a külső hasizmok öszvefonódnak, s mely fehéres szinü; máskép: hasvonal.

*FEHÉRZÁSZPA
(fehér-zászpa) ösz. fn. A zászpanemhez tartozó növényfaj, melynek levelei zöldes fehérek. Máskép: fehérhunyor. (Veratrum album).

*FEJ (1)
(fe-j, l. FŐ) fn. tt. fej-et. Egy gyökről szakadt a fe-n v. fe-nn, fe-l, fe-d v. fě-d stb. szókkal, melyekben a magasság, felűllevőség fogalma rejlik. Eredetikép ugyanaz a fő szóval, (fe-ő), melynek ő betűje képzés által j-re változván lett fej, amazt a szokás melléknévvé is, ezt egyedül főnévvé alkotván. Ily rokonság van ezen szókban is: tel-ő, tel-j; hi-ó, hi-ú, hi-j; ter-ő, ter-ü, ter-j, hő, hév. Jelenti az állati testnek legnemesebb részét, mely az agyvelőt foglalja magában, s az érzékek székhelye, és minthogy az állatok többnyire azt fenn hordozzák, innen a fe-j nevezet. Gömbölyü, hosszukás, lapos, csucsos, hegyes, csapott fej. Macska-, kutya-, csikó-, lófej. A fejet egyenesen tartani, magasan hordozni, lesütni. Fejét rázni, csóválni, vakarni. Fejére állni, fején járni. Fejbe ütni. Fejébe v. fejére tenni a kalapot. Fejét venni valakinek. Fejét veszteni. Fejét lógatni. Fejet hajtani vagy hajtogatni. Feje fáj. Fejét fájlalni. Két fejre egy kalap. (Km.) Már benőtt a feje lágya. (Km.) Ha fején jár is, szabad vele. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. (Km.) Szólj igazat, betörik a fejed. (Km.). 2) Átv. ért. ész, elmetehetség, emlékezet. Okos fej, tudományos fej, jó fej, gondolkozó fej. Fejével dolgozik. Fejével keresi kenyerét. Fejét töri valamiben. Nem jóban vagy roszban töri fejét. Fejében tartja a mondottakat. Kiment a fejéből amit tanúlt. Fejébe verték, amit tennie kell. Ezen dolog nagy szeget ütött fejébe. Tökkel ütötték a fejét. Feje lágyjára esett, azaz ostoba, buta. Nagy dologra vetette fejét. 3) Átv. ért. am. én, személy, egyén, s annak élete. Szegény fejem! Fejére száz aranyat tettek ki. Fejről fejre. Ahány fej, annyi gondolat. Fejtől fizetett adó. Valakit fején keresni, fején marasztalni; fejére itéletet, halált mondani. Fejével jót állani, fejét tenni valamire. Fejével játszani. Fejét veszteni. Fejét megváltani. 4) Átv. ért. uralkodó, vagy fő polczon álló személy. Ország feje. Nép feje. A nemzetnek teste a nép, feje annak a király. Kisfaludy S. 5) A növények kalásza, bugája, legnemesebb, gyümölcsöző része. Búzafej, köles feje, mák feje, káposztafej, szőlőfej stb. A gabona, a fű hányja a fejét. 6) Valamely eszköznek, szerszámnak, épületnek, tagnak kitünőbb része, búbja, buczkója. Ágy feje, kézfej, lábfej, nyeregfej, csizmafej, szegfej, oszlopfej, reteszfej stb. 7) A folyókra alkalmazva jelenti azok eredetét, forrását. Pinkafej, Szalafej, máskép: és közönségesebben fő: Pinkafő, Tapolczafő, Sárfő stb. 8) Harmadik személy- és benmaradó raggal am. valamely czim alatt. V. ö. FEJÉBEN.
Finnül pää, sínai nyelven hie. V. ö. FE, gyök elem.

*FEJ (2)
áth. m. fej-tem, fej-tél, fejt v. tájszokásilag: fejětt. Gyökeleme: fe, melyből a rokon fe-j-lik, fe-s-lik, fe-sz-ít igék is származnak, mindenikben meglévén a feltárás vagy tárulás fogalma. V. ö. FEJ, FES elvont gyökök. Jelentése: az emlős állat tőgyéből a tejet kinyomja. Tehenet fejni, kecskét fejni. Őtet is meg lehet fejni egy tál korpán. (Km.) Belefejni a fájós szemekbe. Megfejni reggel és este a teheneket. Aki keményen fej, vért ereszt. (Km.). 2) Átv. ért. valakinek vagyonát, pénzét, értékét nyomás, csalás vagy más mód által elszivja. A hamis ügyvédek fejik a feleket. A pinczérek fejik a vendégeket. Megfejték a kártyaasztalnál.

*FEJ (3)
elvont gyöke fej-lik és fej-t igéknek és származékaiknak.

*FEJADÓ
(fej-adó) ösz. fn. Adó, melyet valaki fejétől azaz személyétől fizet.

*FEJAL
(fej-al) ösz. fn. Vánkos, melyet az ágyban vagy akármily fekhelyen fejünk alá teszünk. Némely vidéken, péld. a Nyitravölgyén: fejel. A székelyeknél: févaj. (fő-v-aly), Göcsejben fival.

*FEJALY
(fej-aly) ösz. fn. l. FEJAL.

*FEJÁLLÁS
(fej-állás) ösz. fn. A fejnek bizonyos irányban vagy modorban tartása. Büszke, alázatos fejállás. Hősi, szoborszerű fejállás.

*FEJBETEGSÉG
(fej-betegség) ösz. fn. Általán, mindenféle nyavalya, mely a fejet és annak részeit támadja meg, milyen, péld. az: agylob.

*FEJBICZCZENTÉS
(fej-biczczentés) ösz. fn. A fejnek hirtelen meghajtása, gyöngédebb előre bukása, pl. midőn valamit fejünkkel bizonyítunk, vagy valakit üdvözlünk vagy midőn elszunnyadván mintegy bókolunk stb. V. ö. BICZCZENT.

*FEJBILLENTÉS
(fej-billentés) ösz. fn. l. FEJBICZCZENTÉS.

*FEJBŐL
(fej-ből) ih. Emlékezetből, nem könyvből, vagy irásból, vagy bizonyos emlékeztető jelek után. Fejből mondani a beszédet, oskolai tanitást. Fejből számítani ki a költségeket, jövedelmeket.

*FEJBŐR
(fej-bőr) ösz. fn. 1) Az állat fejét takaró bőr. 2) A vargák- és csizmaziáknál a lábbeli fejét képező bőr.

*FEJBUB
(fej-búb) ösz. fn. 1) A fejnek teteje, csúcsa. 2) Némely madarak fején kiálló tollcsomó, tollbokréta. Pipiske, babuka fejbúbja. V. ö. BÚB.

*FEJBUROK
(fej-burok) ösz. fn. A megszülött gyermek fejét takaró vékony hártya. V. ö. BUROK. Általán, minden fejtakaró, melynek burokformája van, pl. milyennel a fürdők burkolják fejeiket.

*FEJCSÓVÁLÁS
(fej-csóválás) ösz. fn. A fejnek jobbra-balra hajtogatása, kivált, midőn valami tetszésünkre nincsen, midőn valamit roszalunk. V. ö. CSÓVÁL, CSÓVÁLÁS.

*FEJCSONT
(fej-csont) ösz. fn. Csont, mely a fejnek tömör, kemény állományát képezi, koponyacsont.

*FEJDARAB
(fej-darab) ösz. fn. A bonczolt vagy feltagolt fejből egy darab. Sült halból egy fejdarab.

*FEJDĚGEL
(fej-d-ěg-el) áth. és gyakor. m. fejdegel-t. Folytonosan, de lassan, aprózva fej.

*FEJDELĚM
l. FEJEDELĚM.

*FEJDÍSZ
(fej-dísz) ösz. fn. Általán, ékesség a fejen. Különösen 1) a hajfürtöknek divatos elrendezése; 2) mindenféle ékszerek, melyekkel a fejet szokták, kivált a hölgyek ékesíteni, pl. gyöngyök, koszorúk, hajtűk, koronkák (diadema) stb.

*FEJÉBEN
(fej-é-ben) ih. Bizonyos czím alatt vagy czimből, bizonyos okból; bizonyos rovásra, valamire számítva; helyett, gyanánt, képen. Ezt viszonajándék fejében kaptam. Barátság fejében jót tenni valakivel. Ingyen fejében dolgozni. Kölcsön fejében pénzt kérni. Szégyen fejében (szégyen kikerülésére). Új fejében kölcsönözni gabonát. Vissza nem hozom fejében vitte el. Falu fejében kardot rántani nem tanácsos. (Rm.) Pénz fejében gabonával fizetni.

*FEJECS, FEJECSKE
(fej-ecs-ke) kics. fn. tt. fejecs-ět, fejecské-t. Kicsi vagy kicsided fej.

*FEJEDELĚM
(fej-ed-el-ěm) fn. tt. fejedelm-et, tb. fejedelm-ek. Régiesen: fedelem, azaz fędelem (terpedt ę-vel). 1) Általán uralkodó fej, legyen az császár, király, uralkodó herczeg stb. Európai fejedelmek. Három szövetséges fejedelem. 2) Különösen, oly országló fej, ki az uralkodók rangosztályában a császárnál és királynál alantabb áll. (Princeps regnans, regierender Herzog, Fürst). Erdélyi fejedelem. Egyházi fejedelem. Árpádtól Sz. Istvánig fejedelmek uralkodtak Magyarországon. 3) Bibliai ért. egyes tartományok igazgatói, tiszttartói. Negyedes fejedelem (tetrarcha). E megiratat először lött Czirinustól, syriabeli fedelmtől. (Münch. cod.). Ez az első beiratás lőn Czirinustól, Syriának tiszttartójától. (Káldi Luk. II. 2.) Továbbá ugyanott jelent valamely főnököt. És lőn, midőn bémenne Jézus egy farizaeusok fejedelme házába. (Káldi Luk. l 4. 1.) Belzebubnak az ördögök fejedelmének általa üzi ki az ördögöket. (Luk. 11. 15).

*FEJEDELĚMASSZONY
(fejedelěm-asszony) ösz. fn. 1) Fejedelmi czím alatt uralkodó asszony, vagy a fejedelemnek neje. 2) Apáczakolostor főnökasszonya, kit az egyházi rangozat szerént latinul Abbatissa czím illet.

*FEJEDELĚMKĚDIK
(fej-ed-el-ěm-kěd-ik) k. m. fejedelěmkěd-tem, ~tél, ~ětt. Uralkodik, országol, fejedelmi hatalmat gyakorol.

*FEJEDELĚMLAK
(fejedelěm-lak) ösz, fn. A fejedelemnek székhelye, azaz székvárosa; palotája.

*FEJEDELEMNÉ
(fej-ed-el-em-né) fn. tt. fejedelěmné-t. Fejedelem neje, felesége.

*FEJEDELĚMNŐ
(fejedelěm-nő) ösz. fn. Országló, fejedelmi hatalmat gyakorló némber v. aszszony. Különbözik: fejedelemné. Semiramis, Babylonia fejedelemnője.

*FEJEDELĚMSÉG
(fej-ed-el-ěm-ség) fn. tt. fejedelěmség-ět. Fejedelem kormánya alatt levő ország, tartomány; fejedelmi hatalom. Erdélyi fejedelemség. Negyedes fejedelemség. (Pázmánnál am. tetrarchia). Fejedelemségre jutni. Fejedelemséget gyakorolni.

*FEJEDELĚMSZÉK
(fejedelěm-szék) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. díszszék, melyben a fejedelem űl, (thronus). 2) Átv. ért. fejedelmi lakás, lakhely. 3) Fejedelmi hatalom, uralkodás. A fejedelemszéket elfoglalni.

*FEJEDELM
(fej-ed-el-m) fn. l. FEJEDELEM. A régieknél általános szokás volt megrövidítve használni e szót, valamint más alom elem végűeket is, bár ragatlan állapotjukban; jelennen inkább csak a verselőknél fordúl elő.

*FEJEDELMI
(fej-ed-el-m-i) mn. tt. fejedelmi-t, tb. ~ek. Fejedelemhez illő, azt illető, arra vonatkozó. Fejedelmi pompa, dicsőség, jutalom. Fejedelmi épület, tár. Átv. ért. pompás, dicső, nagyszerű. Fejedelmi lakomával vendégelte meg barátait.

*FEJEDELMILEG
(fej-ed-el-m-i-leg) ih. Fejedelem módjára vagy gyanánt; pompásan, dicsően, nagyszerüleg, fényesen. Fejedelmileg fogadni valakit. Fejedelmileg ajándékozni meg a müvészeket. Fejedelmileg élni.

*FEJEDZÉS
(fej-ed-ěz-és) fn. tt. fejedzés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn némely növény a fejét hajtani kezdi. V. ö. FEJEDZIK.

*FEJEDZIK
(fej-ed-ěz-ik) k. m. fejedz-tem, ~tél v. ~éttem, ~ěttél, ~ětt, htn. fejedz-ni v. fejedz-eni. Mondjuk a növényekről, különösen a füvekről, gabonákról, bugás terményekről stb. midőn magtermő bogaikat, fejeiket hajtani kezdik. Fejedzik a búza, nád, káka, kender stb. Kifejedzettek a vetések, közeledik az aratás. Máskép: fejesedik.

*FEJEJT
a Góry-codexben jön elé feszejt = feszít helyett: "az magas akasztófára felfejejtéd."

*FEJÉK
(fej-ék) ösz. fn. l. FEJDÍSZ.

*FEJÉKESSÉG
(fej-ékesség) ösz. fn. Ékszerek, és diszitmények, piperék öszvege, melyek a fejet ékesítik.

*FEJEL (1)
(fej-el) áth. m. fejel-t. Tulajdonkép, a lábbeliről mondják, midőn a régi szárakhoz új fejet varrnak. Csizmát, sarut, harisnyát fejelni. Szélesb ért. valaminek használtabb, s ennél fogva kopottabb, vásottabb részét, pl. az öltöny újját, derekát megújítja. Megfejelni az ócska mentét. Tréfásan: megfiatalítani. Kár, hogy az embert meg nem lehet fejelni.

*FEJEL (2)
(fej-al) ösz. fn. Némely tájakon am. a szokottabb és eredetibb fejal, azaz, fej alá való vánkos.

*FEJELÉS
(fej-el-és) fn. tt. fejelés-t, tb. ~ěk. A lábbeli fejének megujitása, oly lábbeli, melynek régi szárához új fejet készítettek. Fejelésczizma, csizmafejelés. Harisnyafejelés. V. ö. FEJEL.

*FEJÉN
(fej-én v. fej-e-en) ih. A régiek törvényes nyelvén am. halálra, halálos büntetésre. Fején keresni valakit. (Accersere capitis). Fején marasztani a gonosztevőt. (Capitis damnare.).

*FEJENKÉNT
(fej-en-ként) ih. Egyenként, minden személyt önállólag véve, különkülön. Fejenként jutalmazni meg a derék vitézeket.

*FEJÉR, FEJÉRĚDIK
FEJÉRÍT, FEJÉRSÉG stb. l. FEHÉR, FEHÉRĚDIK, FEJÉRÍT, FEJÉRSÉG stb. A helynevek is, hol Fejér-, hol Fehér- néven neveztetnek. Szintén láss némelyeket FEHÉR~ czikkek között.

*FEJÉRFALVA
helység Mármaros megyében; helyr. Fejérfalvá-n, ~ra, ~ról.

*FEJÉRKŐ
hegy neve Esztergom megyében.

*FEJÉRMEGYE, FEJÉRVÁRMEGYE
a magyarországi dunajobbparti varmegyék egyike, melynek székhelye Székes-Fejérvár, régente (mintegy IV. Béla idejéig) Magyarország fővárosa levén, az első királyok is rendszerént itt laktak, itt koronáztattak meg s ide temettettek, az országgyülések is régente gyakran itt tartattak. De a törökök későbben (1543-ban) azt egészen el- és kipusztították s a levéltárakban létezett irományokat is semmivé tették. ALSÓ~, FELSŐ-EJÉRMEGYE v. VÁRMEGYE, erdélyi megyék.

*FEJÉRPATAK
falu vagyis Rózsahegynek (Rosenberg) egy utczája Liptó megyében; helyr. Fejérpatak-on, ~ra, ~ról.

*FEJÉRSZEGH v. FEJÉRSZÉK
falu Kővár vidékében; helyr. Fejérszegh-en, ~re, ~ről.

*FEJÉRTÓ
falu Győr megyében, puszta Bihar megyében és Kis-Kunságban; Ó~, ÚJ~ v. RÁCZ~, falvak Szabolcs megyében; helyr. Fejértó-n, ~ra, ~ról.

*FEJÉRVÁR
SZÉKES~, szabad királyi város Fejér megyében. V. ö. FEJÉR MEGYE, GYULA~, máskép KÁROLY~, szabad kir. város Erdélyben; helyr. Fejérvár-on v. ~tt v. ~ott, ~ra, ~ról.

*FEJÉR VÁRMEGYE
l. FEJÉR MEGYE.

*FEJÉRVÍZ
falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Fejérvíz-en, ~re, ~ről.

*FEJES
(fej-es) mn. tt. fejes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Általán, minek saját v. átv. értelemben feje van. 2) Különösen: nagy fejü, innen: fejes hal, melynek aránylag nagy a feje. 3) Átv. ért. buczkós, bunkós, nagy csomóju, buboréku. Fejes bot. Fejes káposzta, saláta, vetemény. Fejes szeg. 4) Személyről is mondatik, am. nyakas, makacs, önfejü, akaratos. Fejes gyerek, fejes ember.

*FEJÉS
(fej-és) fn. tt. fejés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki a tőgyekből a tejet kinyomkodja. Fejés ideje. Fejésre behajtani a juhokat. Fejés alatt nyugtalankodó tehén. V. ö. FEJ, áth.

*FEJESĚDÉS
(fej-es-ěd-és) fn. tt. fejesědés-t, tb. ~ěk. Némely növényeknek azon fejlődési foka, midőn bugáikat, kalászaikat hányni kezdik, vagy leveleik egy csomóba öszveborulnak.

*FEJESĚDIK
(fej-es-ěd-ik) k. m. fejesěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják leginkább növényekről, midőn termő bogaikat, kalászaikat, czímereiket stb. hajtani kezdik. Fejesednek a gabonák. Fejesedik a saláta, káposzta. V. ö. FEJ, főnév.

*FEJESKĚDÉS
(fej-es-kěd-és) fn. tt. fejeskědés-t, tb. ~ěk. Makacskodás, daczos ellenszegülés, makranczoskodás. V. ö. FEJESKĚDIK.

*FEJESKĚDIK
(fej-es-kěd-ik) k. m. fejeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Daczol, makranczoskodik, ellenszegül, önfejüleg, makacsul viseli magát, akaratoskodik. V. ö. FEJES.

*FEJESKEZTYÜ
(fejes-keztyü) ösz. fn. Olyan keztyü, melynek csak hüvelykújja van, a többi ujjak számára pedig egy közös üreggel bír. Ilyen némely napszámosok, béresek, kocsisok stb. téli keztyűje.

*FEJESKOLTY
(fejes-kolty) ösz. fn. Halfaj, idomtalan nagy, és tüskés fejjel, s két oldalt kevéssé meglapúlt és sikamlós derékkal, mely vékony farkkal végződik. (Cottus gobio).

*FEJESSALÁTA
(fejes-saláta) ösz. fn. Salátafaj, melynek öszvebuborodó levelei fejet képeznek.

*FEJESSÉG
(fej-es-ség) fn. tt. fejesség-ět. Makacsság, daczosság, makranczosság, csökönyösség.

*FEJESŰL, FEJESÜL
(fej-es-űl) önh. m. fejesűl-t. Fejes állapotba megy által, azaz (növényekről szólva) kalásza, bugája nő, öszveborul. Fejesűl a búza, kender, káposzta, saláta.

*FEJET (1)
(fej-et) fn. tt. fejet-ět. A gyógyszerészeknél am. tejes nedv, melyet öszvezúzott olajos magokból, valamely nedvvel keverve, készítenek, pl. mondolafejet. (Emulsio, mulsum).

*FEJET (2)
(l. föntebb) miveltető m. fejet-tem, ~tél, ~ětt. Fejést más által tétet.

*FEJETÉK
(fej-et-ék) fn. tt. fejeték-ět. Baranyában am. vízforrás, víz eredete, fakadéka, mintegy kifejlése.

*FEJETLEN
(fej-etlen) mn. tt. fejetlen-t, tb. ~ěk. 1) Fej nélkül levő, fejétől fosztott. Fejetlen szobor. Fejetlen szeg. Fejetlen gabonaszár. 2) Átv. ért. országló, törvényes főnök nélkül levő, álladalmi szabályokat, rendet nélkülöző. Fejetlen nemzetek, népek, tartományok. Fejetlen állapotra jutott lázadók. 3) Ami nincs megfejve. Fejetlen tehenek, kecskék. Ezen értelemben szokás tréfásan és fogárdul kérdezni: Láttál-e már fejetlen barátot?

*FEJETLENSÉG
(fej-etlen-ség) fn. tt. fejetlenség-ět. 1) Tulajd. ért. fej nélküli állapot. 2) Átv. ért. a társadalomnak, országnak azon állapota, midőn főkormánya nincs, vagy nem hallgatnak reá, s kiki kénye-kedve szerént cselekszik. (Anarchia.)

*FEJEZ
(fej-ez) áth. m. fejez-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni. 1) Valakit vagy valamit fejétől megfoszt, fejét veszi, elvágja, elüti. Halálra itéltet fejezni. Bogácsot fejezni. Hogy a hóhér fejezzen le. 2) Átv. ért. Befejezni a beszédet, tanítást, értekezést stb. am. az eléadottakat rövid sommába foglalva a dolog tárgyalásának véget vetni. Befejezni az életet, am. végezni, meghalni. Magát kifejezni, azaz érthetőleg eléterjeszteni gondolatait. Nem jól fejezte ki magát.

*FEJEZÉS
(fej-ez-és) fn. tt. fejezés-t, tb. ~ěk. 1) Fejvétel, fejnek leütése, lecsapása. Zsiványok fejezését nézni. Lefejezés. 2) Valamely beszédnek, értekezésnek, munkának bevégzése. Könyvnek befejezése. V. ö. FEJEZ.

*FEJEZET
(fej-ez-et) fn. tt. fejezet-ět. Valamely elmemünek, könyvnek, nagyobb értekezésnek egyes, külön czim vagy szám alá vett része. A szentirás egyes könyvei fejezetekre osztvák, melyek ismét versekre vannak taglalva. A fejezet általán kisebb felosztását jelenti a könyvnek, több fejezetek szakaszt alkotnak. Egyébiránt a munkának fejezetekre osztása a szerző kényétől függ. 2) Balaton vidékén, a szőlőkön keresztűl huzott ormozatos barázda, az esők kártékonysága ellen. 3) Oszlop fejezete am. felső része.

*FEJEZETĚNKÉNT
(fej-ez-et-ěn-ként) ih. Fejezetről fejezetre, minden fejezetet külön véve. Fejezetenként birálni a könyvet.

*FEJFA
(fej-fa) ösz. fn. Fából faragott szobor, melyet a sir fejéhez szoktak állítani emlékül, különösen a helvét hitvallást követő keresztények; a római és görög, valamint az ágostai vallasuaknál: kereszt, fakereszt.
"Majd a mikor nem fáj
Az én szívem tája,
Megmondja, megmondja
Temetőm fejfája."
Tompa.

*FEJFÁJÁS
(fej-fájás) ösz. fn. Fájás, melyet közvetlenül fejünkben érezünk, ámbár eredete néha másutt, pl. a gyomorban fekszik.

*FEJFÁJÓS
(fej-fajós) ösz. mn. Fejfájásban szenvedő, kinek feje gyakran szokott fájni, fejfájásra hajlandó.

*FEJFÁTYOL
(fej-fátyol) ösz. fn. Fátyol, mely különösen a fejet takarja. V. ö. FÁTYOL.

*FEJFEKÉLY
(fej-fekély) ösz. fn. Fekélynemü kifakadás a fejbőrön.

*FEJFÉLTŐ
(fej-féltő) ösz. mn. Aki fejét félti, azaz, fejére kényes, hozzá nyúlni senkit nem enged. Fejféltő ló, mely a kötőféket, kantárt nem szenvedi.

*FEJGALAND
(fej-galand) ösz. fn. Galand, mellyel a fejet átkötik, a hajat öszvefüzik, befonják, szóval a fejet ékesítik, felcsokrozzák stb.

*FEJGYÁM
(fej-gyám) ösz. fn. Fő nyakcsigolya, melyen az ember feje nyugszik (Atlas); mely az ember fejét úgy tartja, mint ama mesés Atlas vállai az eget.

*FEJGYÓGYSZĚR
(fej-gyógy-szěr) ösz. fn. Gyógyszer a fejbetegségek, fejfájások ellen.

*FEJHÚZÓ
(fej-huzó) ösz. fn. Bábák, szülészek eszköze, melylyel a nehéz szüléseknél a gyermek fejét megfogják, hogy a vajudó anyát megszabadítsák tőle.

*FEJIGA
(fej-iga) ösz. fn. Iga, vagy inkább hámforma vonóeszköz, melyet néhol az ökör homlokára alkalmaznak; különböztetésül a közönséges nyakigától.

*FĚJJEL
a székelyeknél am. felyűl, felűl.

*FEJKENDŐ
(fej-kendő) ösz. fn. Kendő, melylyel a nőszemélyek fejeiket bekötik, betakarják, bebugyolálják. Ettől különböznek a nyakkendő, vállkendő, zsebkendő stb.

*FEJKÖTŐ
(fej-kötő) ösz. fn. Általán, oly fejrevaló a nőszemélyeknél, melyet a férjhez ment nők viselnek. A köznépnél leányok nem hordanak fejkötőt. Innen: fejkötő alá jutni, am. férjhez menni, férjet kapni, asszonynyá lenni. Viselnek fejkötőt a csecsemő kisdedek is, akármily nembeliek legyenek. Gyermekfejkötő. Csipkés fejkötő. Búbos, kontyos, magyar, német, tarajos fejkötő. Fejkötőt viselő férfi am. papucs alatt levő.

*FEJKÖTŐBÁB
(fej-kötő-báb) ösz. fn. Bábalak fából vagy kemény papirosból, melyen a fejkötőket próbálni, igazgatni, kifeszíteni, s formájokban megtartani szokták.

*FEJKÖTŐDRÓT
(fej-kötő-drót) ösz. fn. Drót, sodrat a fejkötőben, hogy azt kellőleg kifeszítve tartsa.

*FEJKÖTŐFÁTYOL
(fej-kötő-fátyol) ösz. fn. Reczés fátyol, melylyel a fejkötőt ékesítik, vagy régies magyar divat szerént, mely a fejkötő kontyához tűzve hátulról hosszan alácsügg.

*FEJKÖTŐHÁLÓ
(fej-kötő-háló) ösz. fn. Fejkőtővé alakított háló- vagy reczeszövet; reczés ritka fejkötő.

*FEJKÖTŐSZALAG
(fej-kötő-szalag) ösz. fn. Fejkötőt diszítő, állhoz szorító vagy hátul csokrosan fityegő szalag.

*FEJKUTACS
(fej-kutacs) ösz. fn. Mesterséges nyilás az agykoponyán, hogy rajta némely ártalmas nedvek kifolyjanak. (Fontanella).

*FEJLABDACS
(fej-labdacs) ösz. fn. Fejbetegséget gyógyító labdacs. V. ö. LABDACS.

*FEJLÁGY
(fej-lágy) ösz. fn. Lágynyilás az újonnan született gyermekek agykoponyáján. Már benőtt a fejlágya v. feje lágya, (krn.) azaz, már nem gyermek. Feje lágyára esett, azaz, butává, ostobává lett.

*FEJLED
(fej-l-ed) önh. m. fejled-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. Öszvebonyolúlt, szűkre szorult, zárkozott állapotjából, belső erejénél fogva bontakozik, terjed, nyilik. Fejlednek tavaszkor a fák rügyei, és bimbói. Fejled a nyiló rózsa. Átv. ért. müveltségben növekedik, lelki ereje gyarapodik. Fejlednek oktatás által az ifjak. Háboruban fejlednek ki a hősök.

*FEJLEDÉS
(fej-l-ed-és) fn. tt. fejledés-t, tb. ~ěk. Belső működés, melynél fogva valami fejled. V. ö. FEJLED. Növények, virágok fejledése.

*FEJLEDĚZ
(fej-l-ed-ěz) önh. és gyakor. m. fejleděz-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan fejled, bontakozik, terjedez, nyiladozik. V. ö. FEJLED.

*FEJLEDĚZÉS
(fej-l-ed-ěz-és) fn. tt. fejledězés-t, tb. ~ěk. Folytonos, gyakori működés, melynél fogva valami kibontakozik, kiterjed, kinyilik. V. ö. FEJLEDĚZ.

*FEJLEMÉNY
(fej-l-e-mény) fn. tt. fejlemény-t, tb. ~ěk. Elvont ért. bonyolodott, rejtett, titkos ügynek, dolognak azon állapota, midőn világossá, felfoghatóvá, nyilttá lesz, midőn a homályból kibontakozik. Ezen mese fejleménye nem elégíti ki a szinműbirálót.

*FEJLÉS
(fej-l-és) fn. tt. fejlés-t, tb. ~ěk. Bomlási, kinyilási, szétválási állapota valaminek, midőn burkából, héjából kifakad, kibuvik. V. ö. FEJLIK.

*FEJLESZT
(fej-l-esz-t) áth. m. fejleszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamely tárgyat, ügyet, dolgot fejledni v. fejleni késztet; valamit bonyolúlt, zárt, rejtett állapotból nyilt, világos állapotba helyez. A tavaszi meleg fejleszti a növények bimbóit. Az oktatás, olvasás, tapasztalás fejlesztik az észt. V. ö. FEJLED, FEJLIK.

*FEJLESZTÉS
(fej-l-esz-t-és) fn. tt. fejlesztés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, melynek hatása valamit fejleszt. V. ö. FEJLESZT.

*FEJLETLEN
(fej-l-etlen) mn. tt. fejletlen-t, tb. ~ěk. Ami ki nem fejlett, bonyolult, zárt, öszveszorúlt, szűk, tökéletlen állapotban levő. Fejletlen bimbók, rügyek. Fejletlen ügy. Fejletlen tervezet. Fejletlen ész, találmány. V. ö. FEJLIK. Határozóilag am. fejletlenül, ki nem fejletten.

*FEJLETLENSÉG
(fej-l-etlen-ség) fn. tt. fejletlenség-ět. Fejletlen állapota vagy tulajdonsága valaminek. V. ö. FEJLETLEN.

*FEJLĚTT
(fej-l-ětt) mn. tt. fejlětt-et. Ami bonyolúlt, zárt, rejtett, homályos állapotából kibontakozott. Fejlett, kifejlett ügy. Fejlett ész. V. ö. FEJLIK.

*FEJLĚTTSÉG
(fej-l-ětt-ség) fn. tt. fejlěttség-ět. Kibontakozott, nyílt, világosságra derített állapota valaminek. Az ügy fejlettsége könnyíti a bírói itéletet. Ész fejlettsége.

*FEJLIK
(fej-l-ik) k. m. fejl-ětt, htn. fejl-eni. A fejled igével rokon értelmü, csakhogy ebben inkább az ön vagy belső erő, amabban a külső befolyás működése lappang, s a feslik igével sokszor egyet jelent. Fejlik a hárs, midőn héját lehuzzák. Fejlik a ruha, midőn varrását széttépik. Fejlenek, kifejlenek a hadseregek, a kormányszóra. Fejlik, kifejlik az ügy, igazság, ha vizsgálat alá veszik. Fejlik az ész, az oktatók útmutatása után. Fejlik a növény, különös ápolgatás által. V. ö. FESLIK.
Finnül pääsen fejlem.

*FEJLŐDÉS
(fej-l-őd-és) fn. tt. fejlődés-t, tb. ~ěk. Valaminek folytonos és nagyobb belerővel eszközlött fejtése. V. ö. FEJLÉS, FEJLIK.

*FEJLŐDIK
(fej-l-őd-ik) k. m. fejlőd-tem, ~tél, ~ött. Folytonosan, nagyobb hatásu belerő által bontakozik, világosságra, tisztára derűl. A franczia forradalomból nagy események fejlődtek. Gondolkozás, olvasás, tapasztalás által fejlődik az ész.

*FEJMENTŐ
(fej-mentő) ösz. fn. Kis gyermekek kitömött, vastagon béllelt fejrevalója, hogy eleséskor fejöket meg ne sértsék, be ne törjék.

*FEJMUNKA
(fej-munka) ösz. fn. Szellemi működés, melyet észszel gyakorolunk, viszünk véghez, gondolkodás, elmei vizsgálódás, kutatás. A jeles beszédek, könyvek, tervek fejmunkába kerülnek. Fejmunkában fáradni.

*FEJNEHÉZSÉG
(fej-nehézség) ösz fn. Fejbetegség neme, mely némi nyomással jár.

*FEJNYAVALYA
(fej-nyavalya) ösz. fn. lásd FEJBETEGSÉG.

*FEJŐ
(fej-ő) mn. és fn. tt. fejő-t, tb. ~k. 1) Aki fej. Fejő leány, szolgáló. 2) Azon juhászlegény, ki a juhokat feji. Dunán túl: fejős.

*FEJŐDÉZSA
(fejő-dézsa) ösz. fn. Dézsa, melybe fejnek.

*FEJŐEDÉNY
(fejő-edény) ösz. fn. Általán, edény, melybe a tejet bele fejik, pl, dézsa, sajtár, rocska.

*FEJŐK
(fej-ők) mn. tt. fejők-öt. Kinek nagy feje van, buksi. Olyan alkotásu, mint: szemők, pofók, monyók.

*FEJŐKE
(fej-ő-ke) fn. tt. fejőkét. Kis fejőedény, kis fejődézsa.

*FEJŐLEÁNY
(fejő-leány) ösz. fn. Leány, szolgáló, ki rendesen fejni szokott.

*FEJŐMAJOR
(fejő-major) ösz. fn. Major, melyben fejős teheneket tartanak, s tejökkel rendszerént kereskedést üznek.

*FEJŐS (1)
(fej-ő-ös) mn. tt. fejős-t v. ~et, tb. ~ek. Amit fejni lehet, minek teje van. Fejős tehén, fejős kecske, juh. Ellentéte: meddő.

*FEJŐS (2)
(l. föntebb) fn. tt. fejős-t, tb. ~ök. Juhászlegény, kinek különös hivatása a juhokat fejni, ki a tejet kezeli.

*FEJŐSAJTÁR
(fejő-sajtár) ösz. fn. Sajtár, melybe tejet fejnek.

*FEJŐSZÉK
(fejő-szék) ösz. fn. Kis szék vagy zsámoly, melyre fejéskor a fejő személy legugorodik.

*FEJŐTE
(fej-ő-te) fn. tt. fejőtét. Gazdasági intézet, melyben vaj- és sajtkészités végett jól tejelő faju teheneket tartanak. (Schweizerei).

*FEJŐTÉK
(fej-ő-t-ék v. fej-ed-ék) fn. tt. fejőték-ět. A Balaton vidékén am. a lábszár alsó része, mely a lábfejbe leszolgál.

*FEJPÁRNA
(fej-párna) ösz. fn. Vánkos, melyet feje alá tesz a feküvő; máskép: fejal, fejel.

*FEJPÉNZ
(fej-pénz) ösz. fn. l. FEJADÓ.

*FEJPÓLYA
(fej-pólya) ösz. fn. Pólya, melylyel a fájós, sebes fejet bekötik.

*FEJPONT
l. TETŐPONT.

*FEJRÉSZ
(fej-rész) ösz. fn. A fejnek egyik alkotó része, pl. a koponya, homlok, tarkó.

*FEJREVALÓ
(fejre-való) ösz. fn. Általán kendő, melylyel a nők fejeiket bekötik, bebugyolázzák. A fejrevaló külön tájakon különböző, s fidel, fédel, fébó, févó, takaritó, kendő, bulátó nevet visel. Mind ezektől különbözik a fejkötő V. ö. FEJKÖTŐ.

*FEJSEB
(fej-seb) ösz. fn. Seb a fejen, mely vagy külső erőszak által támad, vagy belső kóros állapotból keletkezik.

*FEJSZALAG
(fej-szalag) ösz. fn. l. FEJGALAND.

*FEJSZE
(fej-sze) fn. tt. fejszét. Ékalaku vas eszköz, melynek egyik vége éles, a másik vastag, tompa, s nyél van benne, az egész hasogatásra, kütönösen favágásra való. Kis fejsze. Tudja Isten, ki lopta el a kis fejszét. (Km.) Öreg fejsze, nagy fejsze. Minden fejszének akad nyele. (Km.) Veszett fejszének nyele fordúlt, am. nagy kárból valami kevés fordúlt vissza. (Km.) Nagy fába vágta fejszéjét. (Km.) Fejszével kell agyon ütni, hogy meghaljon. (Km.) Fejsze nyele, fejsze éle, fejsze foka, fejsze lapja. Ha öreg fejsze esik is, eljövök. (Km.).
Némelyek a fej (caput) főnévtől származtatják; de valószinűbb, hogy gyöke azon fej, melyből fejlik, fejt származik, s rokona fes (feslik). Miszerint fejsze am. fej-te, fej-tő. Hasonló alapfogalom rejlik a balta, balaska, valaska (a válik, választ igékkel egy gyöküek) továbbá: szakócza (szakaszt), szekercze (szeg, szegdel) hasító eszközök neveiben. A finn nyelvben is pääkä (fejsze) és pakv (hasadék) pakvan (hasadozok) rokonok.

*FEJSZÉDELGÉS
(fej-szédelgés) ösz. fn. Állapot, midőn úgy tetszik, mintha a körüllevő tárgyak forognának velünk, s egyszersmind öntudatunk ideiglen megszünik. V. ö. SZÉDELGÉS.

*FEJSZÉDITŐ
(fej-széditő) ösz. mn. Ami a fejet szédülésbe hozza. V. ö. SZÉDÜLÉS. Fejszéditő magasság, mélység. Fejszéditő gőz, italok. Átv. ért. az öntudatot, meggondolást akadályozó, észkábító, csáberővel biró. Fejszéditő indulatok, vágyak, igéretek.

*FEJSZEDŐ
(fej-szedő) ösz. fn. Személy, ki aratás után elmaradozott búzafejeket, kalászokat böngész, szedeget. Tisza mellett: kalászszedő.

*FEJSZEÉL
(fejsze-él) ösz. fn. A fejszének vékonyra köszörült s metszésre, hasításra alkalmas vége. Ellenoldala: fejszefok.

*FEJSZEFOK
(fejsze-fok) ösz. fn. A fejszének vastagabbik vége, feje, melybe a nyelet ütik. Fejszefokkal ütik homlokon a barmot.

*FEJSZELAP
(fejsze-lap) ösz. fn. A fejszének szélesebb oldala, pengéje, mely az él széltében a fok felé nyúlik.

*FEJSZENYÉL
(fejsze-nyél) ösz. fn. Nyél vagy fogatyú, melyet a fejsze fokába ütnek, s melynél fogva azt használják. Rövid, hosszú fejszenyél.

*FEJSZÉS (1)
(fej-sze-es) mn. tt. fejszés-t v. ~et, tb. ~ek. Fejszével fegyverkezett, ellátott, fejszét viselő. Fejszés vitézek, haramiák, kanászok. Fejszés napszámosok.

*FEJSZÉS (2)
(l. föntebb) fn. tt. fejszés-t, tb. ~ěk. Fejszével dolgozó munkás, favágó. Fejszéseket állítani az ölfának.

*FEJSZORÍTÓ
(fej-szorító) ösz. fn. Szalag, vagy más kötő, mely a fejet körülövedzi, a hajfürtöket öszvetartja.

*FEJT
(fe-jt v. fe-ít) áth. m. fejt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Szétválaszt, szétbont, felold, külön részekre oszlat. Varrást fejteni, fölfejteni, szétfejteni. A prémet, csipkét a ruháról lefejteni. 2) Hüvelyez, hüvelyéből kibont. Babot, borsót, lencsét fejteni. Kukoriczát fejteni (fosztani). A fát héjából, kérgéből kifejteni. Lefejteni a nyúl bőrét. 3) Szilárd testet, leginkább köveket felszakgat, széttör. Követ, márványt, kőszént fejteni. 4) Bort vagy más szeszes italt, nedvet seprüjéről lehúz, megtisztít. Az új borokat tavasz elején lefejteni. A bort nagy hordóból kisebbekbe fejteni. 5) Bonyolúlt, homályos, rejtett dolgot feltár, felderit, világosságra, tisztára hoz. Mesét, példabeszédet, álmot fejteni, megfejteni. Fejtsd meg ezen számtani nehézséget. A Tatrosi codexben eléjön 'rontani', 'bontani' értelemben is. "A szombatot fejti vala meg" (solvebat Sabbatum). "Ne akarjátok alajtanotok, hogy jöttem legyek törvényt fejtenem" (solvere legem).
Finnül päästan, fejtek, szabadítok.

*FEJTĚGET
(fe-ít-ěg-et) áth. és gyakor. m. fejtěget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit folytonosan, gyakorta fejt. V. ö. FEJT. Álmokat, meséket fejtegetni. Feladott kérdéseket, tudományos tárgyakat fejtegetni. Varrást fejtegetni. Hüvelyes magokat fejtegetni. A bányákban köveket fejtegetni.

*FEJTĚGETÉS
(fe-ít-ěg-et-és) fn. tt. ~t, tb. ~ék. Cselekvés, midőn valaki valamit folytatólag vagy gyakorta fejt. V. ö. FEJT. Feladott kérdések, számtani tételek fejtegetése. Tudományos, oskolai fejtegetések.

*FEJTEKĚZIK
(fe-ít-e-k-ěz-ik) k. m. fejtekěztem, ~tél, ~ětt. Inkább belső, mint külső erőnél fogva, mintegy önmagából kibontakozik, kiderűl, kiviláglik, szétoszlik. A szinmű cselekvényei a személyek jellemeiből fejtekeznek. A dió, ha megérik, kopácsából kifejtekezik.

*FEJTELEN
(fej-telen) mn. tt. fejtelen-t, tb. ~ěk. Kinek v. minek tulajdon értelemben vett feje nincsen. V. ö. FEJETLEN.

*FEJTÉS
(fe-ít-és) fn. tt. fejtés-t, tb. ~ěk. 1) Cselekvés, midőn valamit fejtünk. V. ö. FEJT. Álomfejtés, mesefejtés. Bab-, borsó-, lencsefejtés. Kőfejtés. Ruhafejtés. 2) Néha jelenti azon tárgyat, mely a cselekvésnek eredménye. Az első fejtésborból inni. Fejtéskő.

*FEJTETLEN
(fe-ít-etlen) mn. tt. fejtetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs megfejtve, kifejtve, fölfejtve stb. V. ö. FEJT. Fejtetlen kérdés, számtani feladat. Fejtetlen bab, dió, mondola, kukoricza. Fejtetlen borok. Határozóilag am. fejtetlenül, meg nem fejtetten.

*FEJTHETETLEN
(fe-ít-het-etlen) mn. tt. fejthetetlen-t, tb. ~ěk. Amit fejteni, megfejteni nem lehet; igen homályos, rejtett, titkos, bonyolodott, megmagyarázhatatlan. Fejthetetlen kérdés. Megfejthetetlen feladat. Ezen ember magaviselete, jelleme megfejthetetlen. Határozóilag am. fejthetetlenül.

*FEJTHETETLENÜL
(fe-ít-het-etlen-ül) ih. Magyarázhatlanul, fölvilágosíthatlanul. Fejthetetlenül nehéz feladat, kérdés.

*FEJTETŐ
(fej-tető) ösz. fn. A fejnek legmagasabb pontja, orma. Személyes ragozásban: fejem teteje, fejed teteje, feje teteje; ritkábban: fejtetőm, fejtetőd, fejteteje. Ha fejed tetejére állsz, sem engedek.

*FEJTŐ
(fe-ít-ő) fn. tt. fejtő-t. 1) Köz ért. személy, ki valamit fejt. Álomfejtő,kőfejtő. 2) Székelyeknél annyit is teszen, mint festett gyapotfonal.

*FEJTŐDIK
(fe-ít-őd-ik) belsz. m. fejtőd-tem, ~tél, ~ött. Fejtés által, tehát némileg külső kényszerüség által, mindazáltal önmagában is kibomlik, kiderűl, világosságra jön, hüvelyéből, homályából kivetkőzik. Rokon a fejlődik igével, de ebben már több a belső működés fogalma. V. ö. FEJLŐDIK.

*FEJTÖRÉS
(fej-törés) ösz. fn. Átv. ért. az észnek erőtetése; mély, folytonos gondolkozás, valamely tárgy körüli tünődés. Sok fejtörésbe került ezen találmány. Fejtörésben megtébolyodott.

*FEJTÖRŐ
(fej-törő) ösz. mn. Észfárasztó, erőltető, sok és mély gondolkozást kivánó, tünődéssel járó. Fejtörő munka. Fejtörő számvetés.

*FEJTŐS
(fe-ít-ő-ös) mn. tt. fejtős-t v. ~et, tb. ~ek. Fejtővel, azaz festett gyapotfonllal varrott, himzett. Fejtős üng. Székely szó.

*FEJTŐVÉSÜ
(fejtő-vésü) ösz. fn. Kecskelábhoz hasonló eszköz a vashámorokban.

*FEJTŐZIK
(fe-ít-ő-öz-ik) belsz. l. FEJTŐDIK.

*FEJÜTÉR
(fej-ütér) ösz. fn. Ütér a fejben, mely a vért a fejben vezeti. Bal fejütér (Arteria carotis sinistra). Jobb fejütér (Arteria anonyma). Külső és belső fejütér. (Carotis facialis, et cerebralis). V. ö. ÜTÉR.

*FEJVÁNKOS
(fej-vánkos) ösz. fn. Vánkos, melyre fejét helyezi az alvó, feküvő.

*FEJVAR
(fej-var) ösz. fn. Porhanyós var, mely a hajak alatti fejbőrt lepi be. Mátyusföldén a gyermekek fejvarát homporának mondják.

*FEJVAS
(fej-vas) ösz. fn. Vassisak, vaslemez, mely a fejet fegyver ellen födi. Olyan szó, mint: mellvas, karvas.

*FEJVESZTÉS
(fej-vesztés) ösz. fn. Halálos büntetés, különösen, midőn az elitéltnek fejét veszik. Valamit fejvesztés alatt megtiltani. A gonosztevőt fejvesztésre itélni.

*FEJVESZTESÉG
(fej-veszteség) ösz. fn. Élet veszélyeztetése, halál, emberhalál. A háboru fejveszteséggel jár.

*FEJVÉTEL
(fej-vétel) ösz. fn. Lefejezés, nyakavágás, a fejnek el- v. leütése; a halálos itéletnek végrehajtása, midőn a hóhér az elitéltnek fejét veszi. Keresztelő szent János fejvétele.

*FEJVÍZKÓR
(fej-víz-kór) ösz. fn. Vízkór a fejben. V. ö. VÍZKÓR.

*FEJZUGÁS
(fej-zugás) ösz. fn. Fejnyavalya, midőn úgy tetszik, mintha a fejben valami zúgna, mi gyakran szédelgéssel párosúl.

*FEJZET
(fej-ez-et) fn. l. FEJEZET.

*FEK (1)
elvont gyöke többféle értelmü szóknak. 1) Am. hajlás, meghajlás, lenyugvás, a fekszik, fekvés, fektet stb. származékokban. Régente önállóan is divatozott, mint: fek-és, fek-et, fek-ő igenévi alakok, és fek-et ige mutatják. Ez értelemben az idegen nyelvekből rokonnak tekinthető vele a sínai fu (procumbere; humilis), szanszkrit bhuj (hajol), görög ptussw, német (sich) bücken, biegen, beuger, olasz picgare stb. 2) Rokon a vastaghangu fak gyökkel (fakad, fakaszt szókban), honnan a fekély és fakadék szók értelmi rokonsága. 3) A fekete, feketűl, feketít származékokban a vak (vakisa, vakota) szóhoz rokonítható. (Fekete szin = vak szin).

*FEK (2)
fn. tt. fek-et. Nyugvó hely, heverési tanya. Farkasfek.

*FÉK
(fe-ek v. fé-k, gyöke fe v. fé, azaz fő, fej, mily tájdivatilag most is fölcseréltetik fékötő szóban; eredeti jelentése is tehát am. fej- vagy főkeritő, fejszoritó, vagy általán: felkötő; egyébiránt rokon vele a héber , aram focho, arab fach; ide tartozó a hellen sjhkow [öszveszorítom], innen: sjhkwma [sisakkötő], továbbá: sjiggw [sinórozom, öszvekötöm], innen: sjiggion [sineg; nyakkötő]; származási tekintetben leghasonlóbb hozzá a finn pää fej] szóból származott päitsi [fék]; fn. tt. fék-et. Jelent tulajd. ló fejére való szerszámot, kötőt, valamint nyakló am. nyakravaló, hasló, hasat átkötő, szügyelő, farmatring, mindannyi lószerszámok. Innen: kötőfék. A ló kötőfékkel jár. (Km.). A hol a féket megkapják, a lovat is ott szokták keresni. (Km.). Fékszáron tartani a lovat. Fékzabola. Lánczos fék, zabolás fék, vendég fékszár. Átv. ért. szigorú felügyelés, fegyelem. Féken fogni a kicsapongásra hajlandó ifjút. Nem tűrni a féket. Féken tartani a szenvedelmeket.

*FÉKÁGY
(fék-ágy) ösz. fn. A tóféknek alsó része, mely az állat szorítja.

*FEKDEGÉL
(fek-d-eg-él) önh. m. fekdegél-t. Valamely helyen gyakorta vagy kényelmesen fekszik. Délutáni órákban a pamlagon fekdegélni.

*FEKED
falu Baranya megyében: helyr. Feked-en, ~re, ~ről.

*FEKÉLY
(fek-ély) fn. tt. fekély-t, tb. ~ěk. Genyes kifakadás, gyuladás az állati testen. (Ulcus). Aranyeres, bujasenyves, görvélyes, sülyös stb. fekély. Megveré Jóbot igen gonosz fekélylyel - - ki cseréppel vakarja vala a genyedtséget. (Káldi Jób II. 7. 8.).
Gyöke fek rokon a fakad ige fak gyökével.

*FEKÉLYĚS
(fek-ély-ěs) mn. tt. fekélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Fekélytől meglepett, fekélyekkel teljes. Fekélyes test, beteg. V. ö. FEKÉLY.

*FEKÉLYĚSĚDÉS
(fek-ély-ěs-ěd-és) fn. tt. fekélyěsědés-t, tb. ~ěk. Kóros állapot, midőn a testet fekély lepi meg.

*FEKÉLYĚSĚDIK
(fek-ély-ěs-ěd-ik) k. m. fekélyěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Teste fekélyessé lesz, fekélyek támadnak rajta.

*FEKÉLYFŰ
(fekély-fű) ösz. fn. lásd: SIKKANTYÚ.

*FÉKEMLŐ
(fék-em-l-ő) fn. tt. fékemlő-t. Régies szó, am. fék, zabola, fékező szerszám.

*FEKÉS
(fek-és) régies fn. a mai fekvés helyett. Környőlfekés a Bécsi codexben am. obsidio.

*FÉKES
(fék-es) mn. tt. fékes-t v. ~et, tb. ~ek. Ami féken van, fékre fogott, féken tartott. Fékes paripa.

*FEKÉSHÁZA
falu Ungh megyében; helyr. Fekésházá-n, ~ra, ~ról.

*FEKESZIK
régies feküszik helyett.

*FEKET
(fek-et) 1) fn. tt. feket-ět. Régies am. a mai fekvés. Eléfordul a Bécsi codexben: környűlfeket, am. circuitus. 2) áth. m. feket-tem, ~tél, ~ětt. Szintén régiesen am. fektet. És feketé ótet a jászolba (Münch. cod.).

*FEKETE (1)
(fek-et-e, azaz fek-et-ű) mn. tt. feketét. Némelyek szerént am. fek-ette, azaz mit a fek, fekély megrontott, vagy olyan, mint a fekvő test, vagy a testnek fekvő része szokott lenni, melyre a világosság nem hathat, sötét. A Nádor-codexben csakugyan feketű, s a Winkler-codexben fekető alakban jön elé. Vagy némelyek véleménye szerént hasonló a vastaghangu vakita, vakota szóhoz, mely am. fekete foltos, czirmos (mintegy vak szinű). Jelenti a legsötétebb színt, mely legkevesebb világsugarat vet viszsza, s a fehér színnek ellentéte. Fekete posztó. Fekete bőr. Feketére festeni a vásznat. Fekete haj, szakáll. Fekete, mint a korom, mint a szurok, mint a szerecsen, mint ördög. (Km.) Sötétben minden tehén fekete. (Km). Szélesb ért. sötét, sötétes. Fekete éj. Fekete víz, mocsár. Fekete ón, réz. Fekete fűz, gyopár, húnyor, ménta, mustár v. repcze, peszercze, üröm. Fekete cseresznye, ribiszke, szőlő stb. A növények és gyümölcsök neveiben az utóbbiakkal öszveiratni is szoktak. Átv. ért. tisztátalan, bünös. Fekete lélek, sziv, lelkiesméret.
A köznép a két utóbbi mássalhangzó átcserélésével gyakran feteké-nek mondja.

*FEKETE (2)
puszták Pest és Veszprém megyékben; helyr. Feketé-n, ~re, ~ről. Hegyek neve is.

*FEKETE-ARDÓ
falu Ungh megyében; helyr. ~Ardó-n, ~ra, ~ról.

*FEKETE-ÁRVA
folyó Árva megyében.

*FEKETEBARÁT
(fekete-barát) ösz. fn. Így nevezték hajdan a sz. Benedek rendén levő szerzeteseket, fekete szövetű ruhájokról, különböztetésül a fehér, szürke, tarka stb. barátoktól.

*FEKETE-BÁTOR
falu Bihar megyében; helyr. ~Bátor-ba, ~ban, ~ból.

*FEKETEBONTA
(fekete-bonta) ösz. mn. Feketetarka, a minek fekete foltokkal, pettyekkel vegyített színe van. Feketebonta kecske.

*FEKETEBORS
(fekete-bors) ösz. fn. Törökbors, melynek fekete héja, és feketés lisztje van. V. ö. BORS.

*FEKETECSERESNYE
(fekete-cseresnye) ösz. fn. Cseresnyefaj, melynek feketés héja s nedve van.

*FEKETECSÍKOS
(fekete-csíkos) ösz. mn. Fekete csíkokkal, azaz színvonásokkal, huzásokkal tarkázott. Feketecsíkos hal, szövet.

*FEKETECSÜLLŐ
(fekete-csüllő) ösz. fn. Fekete tollu tengeri kis madárfaj a csüllők neméből. (Larus minor niger). V. ö. CSÜLLŐ.

*FEKETECZUKOR
(fekete-czukor) ösz. fn. l. MEDVECZUKOR.

*FEKETĚDÉS
(fek-et-ěd-és) fn. tt. feketědés-t, tb. ~ěk. Valamely test szinének feketére változása.

*FEKETĚDIK
(fek-et-ěd-ik) k. m. feketěd-tem, ~tél, ~ětt. Fekete szint ölt, feketére változik által. Feketedik a haja, bőre. A naptól egészen megfeketedett.

*FEKETEERDŐ
falu Mozson megyében, és puszták Pozsony, Pest megyékben; helyr. Feketeerdő-n, ~re, ~ről.

*FEKETEFAGY
(fekete-fagy) ösz. fn. Fagy, mely előbb lepi el a földet, mintsem a hó leesett volna; különbözik a szárazfagy, midőn a föld úgy fagy el, hogy kevés vagy semmi nedvesség sem volt benne.

*FEKETEFALU
helység Szathmár megyében; helyr. Feketefalu-ba, ~ban, ~ból.

*FEKETEFALVA
v. NYÉGERFALVA, helység Bihar megyében; helyr. Feketefalvá-n, ~ra, ~ról.

*FEKETEFEJŰ
(fekete-fejű) ösz. mn. Kinek vagy minek fekete feje van. Feketefejű szerecsen. Feketefejű eb.

*FEKETEFENYŐ v. ~FENYŰ
(fekete-fenyő v. ~fenyű) ösz. fn. Fenyőfaj, melynek feketés-zöld levelei vannak. (Pinus nigra americana).

*FEKETEFESTÉS
(fekete-festés) ösz. fn. Festés, mely által valamely anyagnak, kelmének stb. fekete szint adnak.

*FEKETEFESTŐ
(fekete-festő) ösz. fn. Festő, ki a kelméket, szöveteket feketére vagy sötétkékre festi.

*FEKETEFOLTOS
(fekete-foltos) ösz. mn. Fekete foltokkal pontozott, pettyegetett, bevarrott. Feketefoltos szőrű eb, tehén.

*FEKETEFŰZ
puszta Torna megyében; helyr. Feketefűz-ön, ~re, ~ről.

*FEKETEGYAPÁR
(fekete-gyapár) ösz. fn. Növényfaj a murvapikkek neméből; máskép: szurokszagú murvapikk, vargamajoránna, szúfű. (Origanum vulgare).

*FEKETE-GYARMAT
falu Arad megyében; helyr. ~Gyarmat-on, ~ra, ~ról.

*FEKETEGYOPÁR
l. FEKETEGYAPÁR.

*FEKETE-GYŐRÖS
falu Bihar megyében; helyr. ~Győrös-ön, ~re, ~ről.

*FEKETEGYŰRÜ
(fekete-gyűrü) ösz. fn. Cserje neme, melynek egyenes hajtásu síma vesszejéből pipaszárakat készítenek. Dunán túl: sürje, sürjefa. V. ö. VĚRĚSGYŰRÜ.

*FEKETEHALOM
erdélyi mváros Brassó vidékében; helyr. Feketehalm-on, Feketehalom-ra, ~ról.

*FEKETEHARKÁLY
(fekete-harkály) ösz. fn. Fekete tollú harkályfaj. V. ö. HARKÁLY.

*FEKETEHÁZ
malom Fehér megyében.

*FEKETEHEGY (1)
hegyek neve Magyarországban, pl. Abaúj, Sáros, Szathmár megyékben, továbbá Erdélyben.

*FEKETEHEGY (2)
falu Bács megyében; helyr. Feketehegy-en, ~re, ~ről.

*FEKETEHÉT
(fekete-hét) ösz. fn. A nagy bőjtnek azon hete, mely a nagyhetet megelőzi; a feketevasárnap és virágvasárnap közti hét. (Hebdomada passionis). Feketének mondják, mert ekkor a templomokban az oltárkereszteket feketefátyollal, szövettel szokták bevonni.

*FEKETEHOLLÓ
(fekete-holló) ösz. fn. Hollófaj, melynek tollai fényes feketék. (Corvus corax).

*FEKETEHÚNYOR
(fekete-húnyor) ösz. fn. A húnyor nemű növények egyik faja. (Helleborus niger).

*FEKETEHÚROS
(fekete-húros) ösz. fn. Fekete tollú madárfaj a húrosmadarak neméből. V. ö. HUROSMADÁR.

*FEKETEHÚS
(fekete-hús) ösz. fn. A feketevadnak, azaz vaddisznónak húsa.

*FEKETEKIKERICS v. ~KÖKÖRCSIN
lásd FEKETEKÜKIRCS.

*FEKETEKÖKÉNY
(fekete-kökény) ösz. fn. Sötét szinű kökény.

*FEKETEKÖMÉNY
(fekete-kömény) ösz. fn. A kandillák (nigella) egyik faja, innen máskép: szőrös kandilla, (nigella sativa), s a köznép nyelvén: paraszt bors, fekete mák.

*FEKETEKÖNYV
(fekete-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe az erkölcsbíró, rendre, fegyelemre felügyelő személy, állodalmi rendőr stb. a vádlottakat, kihágókat, gyanusokat, különösebben pedig a börtönökre felügyelő az elitélteket följegyzi. Beirták őt a feketekönyvbe.

*FEKETE-KÖRÖS
folyó Magyarországban és Erdélyben.

*FEKETEKÚT
falu Sáros megyében; helyr. Feketekút-on, ~ra, ~ról.

*FEKETEKÜKIRCS v. ~KÜKÖRCS
(feketekükircs v. ~kükörcs) ösz. fn. A kökörcsinek egyik faja (anemone pulsatilla); máskép: leány- v. szederjes- v. lókökörcsin.

*FEKETELAK
falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Feketelak-on, ~ra, ~ról.

*FEKETE-LEHOTA
falu Gömör megyében; helyr. Fekete-Lehotán, ~ra, ~ról.

*FEKETELEVES
(fekete-leves) ösz. fn. Tulajdonkép: kávéital. Átv. ért. a legnagyobb baj, a dolog bibéje, bunkós vége. Hátra van még a feketeleves. (Km.). Tököli Imrének mondák a váradi basa emberei, midőn kávéivás előtt az ebédtől felkelni készűlt, mire legott megkötözték, és fogságba vitték.

*FEKETÉLLIK
(fek-et-e-el-ik) k. m. feketéll-ětt, htn. feketéll-ni v. feketéll-eni. Fekete szinben mutatkozik, feketének látszik. Feketéllenek borúlt időben a távol hegyek.

*FEKETEMÁK
(fekete-mák) l. FEKETEKÖMÉNY.

*FEKETEMEZŐ
puszta Ungh megyében; helyr. Feketemező-n, ~re, ~ről.

*FEKETEMOCSÁR
tó Bács megyében.

*FEKETENADÁLYFŰ
(fekete-nadály-fű) ösz. fn. Növényfaj a nadálytők neméből, melynek gyökere fekete (Symphitum officinale).

*FEKETEÓN
(fekete-ón) ösz. fn. l. ÓLOM.

*FEKETEPATAK
helyek neve Gömör, Ungh és Zemplén megyékben; helyr. Feketepatak-on, ~ra, ~ról; folyó Nógrád megyében.

*FEKETEPATAKA
falu Gömör megyében; helyr. Feketepataká-n, ~ra, ~ról.

*FEKETEPESZERCZE
(fekete-peszercze) ösz. fn. Növényfaj a peszerczék neméből; máskép feketepemet, bujdosó csalán. (Ballota nigra).

*FEKETEPĚTTYĚS
(fekete-pěttyěs) ösz. mn. Fekete pettyekkel pontozott, tarkázott. Feketepettyes szövet. Feketepettyes tollazat.

*FEKETERÉZ
puszta Nógrád megyében; helyr. Feketeréz-en, ~re, ~ről.

*FEKETERIBISZKE
(fekete-ribiszke) ösz. fn. Fekete bogyóju ribiszkefaj. V. ö. RIBISZKE.

*FEKETERIGÓ
(fekete-rigó) ösz. fn. Fekete tollazatú rigófaj, különböztetésül a sárgarigó-tól. V. ö. RIGÓ.

*FEKETÉS
(fek-et-e-es) mn. tt. feketés-t, v. ~et, tb. ~ek. Feketének látszó, fekete szinhez közelitő, kevessé fekete. Feketés liszt, kenyér.

*FEKETESÁR
puszta Somogy megyében; helyr. Feketesár-on, ~ra, ~ról.

*FEKETESÁRGA
(fekete-sárga) ösz. mn. Fekete és sárga szinre festett; fekete és sárga színnel vegyített. Feketesárga lobogó. A császári épületek feketesárgára festett korlátai, kapui. Feketesárga arczbőr.

*FEKETESÉG
(fek-et-e-ség) fn. tt. feketeség-ět. A fekete szinnek bősége, létezése, látszata. Posztó feketesége. Fogak, arcz, bőr feketesége.

*FEKETESEREG
Mátyás királynak legvitézebb, halálra elszánt, czimerűl halálfejet viselő katonákból állott hada. Vasvármegyében igy nevezik a stájerországí bucsusokat is, kik május első napján Kis-Czellbe zarándokolnak.

*FEKETÉSSÉG
(fek-et-e-es-ség) fn. tt. feketésség-ět. Valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva a fekete színhez közelít, azaz, feketés szinü.

*FEKETESZEG
l. FEKETESZÖG.

*FEKETESZIK
(fek-et-e-szik) k. l. FEKETEDIK; a mutató mód jelenét kivéve a többi időket és módokat is az utóbbi (feketedik) szótól kölcsönzi.

*FEKETESZOKNYÁS
(fekete-szoknyás) ösz. fn. Igy nevezik gúnyolódva, vagy tréfából a fekete hosszu ruhás papot.

*FEKETESZÖG
(fekete-szög) ösz. mn. Feketéhez közeledő, sötét szögszinű. Feketeszög hajfürtök.

*FEKETETENGĚR
(fekete-tengěr) ösz. fn. 10,000 négyszögü mérföldre terjedő, az orosz és török birodalom közt fekvő tenger, mely a földközi tengerrel a Bosphorus által van öszvekapcsolva. A régieknél latin nyelven: Pontus Euxinus, törökül kara deńizi.

*FEKETETÓ
mezőváros Bihar megyében; helyr. Feketetó-n, ~ra, ~ról.

*FEKETE-TÓTH
falu Bihar megyében; helyr. ~Tóth-on, ~ra, ~ról.

*FEKETEÜGY
folyó Erdélyben, Brassó vidékében.

*FEKETEÜRÖM
(fekete-üröm) ösz. fn. Növényfaj az ágas száru és bugás virágzásu ürmök alneméből. (Artemisia vulgaris).

*FEKETEVAD
(fekete-vad) ösz. fn. Fekete szőrű vagy sertéjü vad, különösen vaddisznó; némelyek szerént ide tartozik a medve és borz is; különböztetésül nevezik így a vadászok a veresvadtól, milyenek az őzek, szarvasok.

*FEKETEVARJÚ
(fekete-varjú) ösz. fn. Fekete tollazatú varjufaj, mely maggal, nem hússal vagy döggel él, köznépiesen: pápistavarjú.

*FEKETEVÁROS
mezőváros Sopron megyében; helyr. Feketeváros-ba, ~ban, ~ból.

*FEKETEVASÁRNAP
(fekete-vasárnap) ösz. fn. Vasárnap a hosszu böjtben, mely husvét napja előtt két héttel esik. (Dominica passionis). Feketevasárnapot ül husvét napján is. (Km.) V. ö. FEKETEHÉT.

*FEKETEVÉRÜ
(fekete-vérü) ösz. mn. Kinek búskomor vérmérséktete van, sötét kedélyü. (Melancholicus).

*FEKETEVÍZ
falu Erdélyben, részint Alsó-Fejér megyében, részint Nagy-Szeben székben. Helyr. Feketevíz-ěn, ~re, ~ről.

*FEKETEVÖRÖS
(fekete-vörös) ösz. mn. Feketéhez közelitő, sötétes vörös, sötét rézszinü; vagy, feketével vegyített vörös. Feketevörös arczbőr. Feketevörös csíkok a szöveten.

*FEKETÉZ
(fek-et-e-ez) áth. m. feketéz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Feketévé fest vagy mázol. 2) A régieknél, pl. Margit életében am. feketébe öltöztet.

*FEKETEZÖLD
(fekete-zöld) ösz. mn. Feketés szinhez közeledő sötét zöld, vagy feketével vegyített zöld.

*FEKETÍT
(fek-et-e-ít) áth. m. feketít-ětt, htn. ~ni. v. ~eni. Feketévé tesz, feketére fest, mázol, piszkol. Hájat, szakált feketíteni. Kezeit szurokkol befeketíteni. V. ö. FEKETE.

*FEKETÍTÉS
(fek-et-e-ít-és) fn. tt. feketítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit feketére festünk, mázolunk stb.

*FÉKETLEN
(fék-etlen) mn. tt. féketlen-t, tb. ~ěk. Aminek féke nincs, ami fékre nincs fogva. Féketlen csikó, ménesló. Határozóilag am. féketlenül. Különböztetésül V. ö. FÉKTELEN.

*FÉKETLENKĚDIK
helyesebben l. FÉKTELENKĚDIK.

*
FÉKETLENSÉG; helyesebben lásd: FÉKTELENSÉG.

*FÉKETLENÜL
(fék-etlen-ül) ih. Fék nélkül, fékre nem fogva. A ménesbeli lovak féketlenűl járnak. Különböztetésül V. ö. FÉKTELENÜL.

*FEKETŐ
régies, l. FEKETE.

*FEKETSZIK
(fek-et-sz-ik) k. l. FEKETĚDIK.

*FEKETTE
(fek-ett-e) régies múlt állapotjegyző. "Látá ő napát fekette" (vidit socrum ejus jacentem). "Ezt mikor látta volna Jézus fekette." Müncheni codex. V. ö. ~ATTA, igerag.

*FEKETŰ
l. FEKETE.

*FEKETŰL, FEKETÜL
(fek-et-e-űl) önh. m. feketűl-t. Fekete szinüvé lesz, fekete festék, vagy máz által fekete színt ölt. Füsttől feketűlnek a falak. Naptól a bőre megfeketűlt. Máskép: feketedik.

*FEKETŰLÉS, FEKETÜLÉS
(fek-et-űl-és) fn. tt. feketűlés-t, tb. ~ěk. Szinváltozás, midőn valamely test elébbi szinét vesztve feketévé lesz.

*FÉKEZ
(fék-ez) áth. m. fékez-tem, ~tél, ~ětt. vagy ritkán: fékzěttem, fékzěttél, fékzětt, htn. fékezni v. fékzeni. 1) Tulajd. ért, fékre fog, fejére féket vet. Fékezni, fölfékezni a mezőn legelő lovakat. 2) Átv. ért. fegyelem alá vesz, szorosan tart, kicsapongásoktól akadályoz; hatalmába hajt. Fékezni a gonosztevőket. Fékezni az indulatokat, szenvedelmeket. Megfékezni a lázadó népeket. V. ö. ZABOLÁZ.

*FÉKEZÉS
(fék-ez-és) fn. tt. fékezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit fékre fogunk; vagy átv. ért. fegyelem alá veszünk. V. ö. FÉKEZ A szilaj csikók, és indulatok fékezése erőt kiván.

*FÉKEZETLEN
(fék-ez-etlen) mn. tt. fékezetlen-t, tb. ~ěk. Ami fékezve nincsen, mit fékre nem fogtak. A fékezetlen csikók, lovak szabadon szilajkodnak. Átv. ért. fegyelem alá nem szorított, szabadon csapongó. Fékezetlen utczai suhanczok. Fékezetlen indulat sok gonoszt szűl. Határozóilag am. fékezetlenül.

*FÉKEZETLENSÉG
(fék-ez-etlen-ség) fn. tt. fékezetlenség-ět. Fék vagy fegyelem nélküli állapot.

*FÉKEZETLENÜL
(fék-ez-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy meg volna fékezve. Fékezetlenül nehéz a szilaj lovat igazgatni. Átv. ért. fegyelem alá nem fogva, szabadon hagyva, kényére, kedvére bocsátva.

*FEKHELY
(fek-hely) ösz. fn. Hely, melyen valaki vagy valami fekszik, hever, aluszik; ágy, alom, tanya. Legkényelmesebb fekhely a jó ágy. A vadak fekhelyét fölkeresni.

*FEKIRÁNYOS
(fek-irányos) ösz. mn. Ugyanazon magasságu téren feküvő, elterjedő, sem föl, sem alá nem hajló, hosszant, tökéletes súlyegyenben álló, kinyuló. (Horizontalis). Fekirányos vonal. Fekirányos térség. Másképen: vízirányos. Ellentéte függőleges. (Perpendicularis). A fekirányos vonal a függőlegessel egyenes szöget képez.

*FEKIRÁNYOSAN
(fek-irányosan) ösz. ih. Fekirányos helyzetben, vonalban. V. ö. FEKIRÁNYOS. A nyugvó víz fekirányosan áll.

*FÉKKARIKA
(fék-karika) ösz. fn. Karika a féken, mely a fékre fogott barom állát és orrát körülveszi.

*FÉKKÖTÉL
(fék-kötél) ösz. fn. A féknek kötélből való szára, kötőfékszár, továbbá azon kötél, melyből az egész fék szerkesztve van.

*FEKMENTĚS
(fek-mentěs, azaz ~menetěs) ösz. mn. l. FEKIRÁNYOS.

*FEKPAD
(fek-pad) ösz. fn. Széles pad, melyen ágyul használva, heverni szokás. Fekpadok a börtönben, katonai tanyákban.

*FÉKSZÁR
(fék-szár) ösz. fn. A fékből kinyuló kötél, vagy szíj, melynél fogva a fékezett barmot vezetik, vagy megkötik. Fékszáron tartani a lovat, hogy el ne lopják, vagy tilosba ne menjen. Máskép: kötőfékszár.

*FEKSZEN
(fek-sz-en) régies alak a mai fekszik helyett. "En gyermekem köszvényes fekszen házamban." "Fekszen vala hidegleletben." Tatrosi codex. "Íme Olofernes a földön fekszen." "Fekszek vala (jacebam) szomorodván en orczámon." Bécsi codex.

*FEKSZIK
(fek-sz-ik) k. Első m. fekv-ém, fekv-él, fekv-ék stb., másod m. (feküszik igétől): fekütt-em, fekütt-él, fekütt v. feküdött. Jövő: fekvenděm. Kapcsoló: fekügyem. Óhajtó: fekünném, htn. fekünni, részesülő: fekvő. Köz ért. valamely test, egyik oldalára, lapjára, elterülve nyugszik, melynél fogva némileg lealacsonyúl a nélkül, hogy akár alakja, akár tömege megváltoznék; ellentéte áll, vagy ül. Földön, fűben, ágyban fekünni. Jobb vagy bal oldalon, hason, hanyatt fekünni. Szalmán, koporsóban, sírban fekünni. A malomban egymáson feküsznek a zsákok. Fenyőszálak feküsznek a vízparton. Könyvek feküsznek iróasztalán. Véletlen erdőben gyakorta nyúl fekszik. (Km.) Belefekünni a sárba. Elfekünni a kemény földön is. Hozzáfekünni valakihez. Kifekünni a folyosóra, udvarra. Körülfekünni a gombóczos tálat.. Este jókor lefekünni. A tyúkokkal fekszik le. (Km.) Megfekszik a kocsiban, mint a paksi biró. (Km.) Reáfekünni a vetetlen ágyra. Haza feküttek, mint a lédecziek. (hm.). 2) Táboroz, tanyázik. Az ellenség a vár alatt fekszik. Némely ezred három, négy vármegyében elszórva fekszik. 3) Betegeskedik, vagy alszik, hever, nyugszik. Három hónaptól fogva vízkórban fekszik. A nyúl bokorban fekszik. 4) Átv. ért. Neki fekszik a munkának, am. szorgalommal, tűzzel dolgozik. Rajta fekszik a ház gondja. E titkolódzásban valami fekszik, azaz rejlik, lappang. A dolog igen szivemen fekszik. Minden vagyona, pénze házaiban fekszik. Kisded jószágán sok adósság fekszik. Buda városa Pest megye területében fekszik.

*FEKTANYA
(fek-tanya) ösz. fn. A háboruban azon őrtanya, hol éjjel az őrök szabad ég alatt fegyverkezve virrasztanak. (Bivouac).

*FEKTE
(fek-t-e) személyragozott igenév. Valakinek vagy valaminek fekte, am. fekvő helyezete. Fektében lőni meg a vadat.

*FÉKTELEN
(fék-telen) mn. tt. féktelen-t, tb. ~ěk. Átv. ért. fegyelmet nem tartó, kicsapongó, kénye kedve szerént szilajkodó. Féktelen indulatok, szenvedelmek. Féktelen ifjak. Határozóilag am. féktelenül. Ugyan ily átv. értelemben használtatik: zabolátlan.

*FÉKTELENÍT
(fék-telen-ít) áth. m. féktelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Féktelenné, kicsapongóvá, szilajkodóvá tesz.

*FÉKTELENKEDÉS
(fék-telen-ked-és) fn. tt. féktelenkedés-t, tb. ~ěk. Kicsapongás, zabolátlankodás; V. ö. FÉKTELENKEDIK.

*FÉKTELENKĚDIK
(fék-telen-kěd-ík) k. m. féktelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Fegyelmetlenül kicsapong, szilajul viseli magát, tetteiben mérséklést, kiméletet, törvényt, illedelmet nem tart, garázdálkodik; zabolátlankodik.

*FÉKTELENSÉG
(fék-telen-ség) fn. tt. féktelenség-ět. Átv. ért. Féktelen állapot, vagy indulat, vagy tulajdonság, midőn valaki kénye, kedve szerént szilajkodik, fegyelmet megvet. V. ö. FÉKTELEN.

*FÉKTELENÜL
(fék-telen-ül) ih. Kicsapongólag, szilajkodva, garázdálkodva, fegyelmet megvetve, zabolátlanul.

*FÉKTELENŰL
(fék-telen-űl) önh. m. féktelenűl-t. Kicsapongóvá, szilajkodóvá lesz.

*FEKTERĚM
(fek-terěm) ösz. fn. Hálóterem, hálószoba.

*FEKTET
(fek-tet) áth. m. fektet-tem, ~tél, ~ětt. Fekvő helyzetbe tesz, fekünni késztet. Bölcsőbe fektetni a csecsemőt. Ágyba fektetni a beteget. Gerendát fektetni az útra. Kocsira fektetni a zsákokat. Lefektetni a részeget. Belefektetni a sárba. A leölt disznót ráfektetni a vágószékre. Az új házasokat fölfektetni a padlásra. A házőrt kifektetni az udvarra. Átv. ért. Pénzét bor-, gabonakereskedésbe, mezei gazdaságba fektetni.

*FEKTETÉS
(fek-tet-és) fn. tt. fektetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn fektetünk. V. ö. FEKTET.

*FEKÜSZIK
(fek-ü-sz-ik) k. Első m. feküvém, feküvél stb.; másod m. feküttem, feküttél, fekütt v. feküdött; jövő: fekvenděm, fekvenděl, fekvendik; htn. fekünni; részesülő: fekvő. l. FEKSZIK.

*FEKÜVÉS
(fek-ü-v-és) fn. l. FEKVÉS.

*FEKV
(fek-v) fn. tt. fekv-et. Hely, melyen valaki vagy valami fekszik, fekhely; ágy, alom, fekvő tanya.

*FEKVE
(fek-ve) ih. Fekvő helyzetben. Hanyatt fekve alunni.

*FEKVÉS
(fek-v-és) fn. tt. fekvés-t, tb. ~ěk. 1) Állapot, vagy inkább helyzet, midőn valaki fekszik. Hanyatt-, hasonfekvés, oldaltfekvés. A kemény földön nem jó fekvés esik. 2) Hely, ágy, alom, fekvőtanya, melyen valaki, vagy valami fekszik. Nyúl fekvésére akadni. Szarvasok, őzek fekvései, azaz vaczkai. Nincs a tudománynak röst ágyban fekvése. (Km.). 3) Átv. ért. tájnak, városnak stb. helyzete. Pest fekvése alacson. Buda vár fekvése szép.

*FEKVÉSRAJZ
(fekvés-rajz) ösz. fn. Rajz, mely bizonyos tájnak, vidéknek helyzetét, fekvését ábrázolja. Budapestnek fekvésrajza.

*FEKVŐ
(fek-v-ő) mn. tt. fekvő-t. Aki vagy ami fekszik. Bölcsőben fekvő gyermek. Fekvő beteg. Kórházban fekvő beteg. Ház előtt fekvő gerendák, kövek. Sárban fekvő disznó. Fekvő (azaz ingatlan) vagyon. Fekvő napóra. Asztalon fekvő könyvek. Magyarországban fekvő jószágok. V. ö. FEKSZIK.

*FEKVŐHEVEDER
(fekvő-heveder) ösz. fn. Gerenda, mely a fedélfészket öszvetartja, mely a fedélfészek egyik oldalától a másikig fekirányosan nyúlik. V. ö. FEDÉLFÉSZEK.

*FEKVŐJÓSZÁG
(fekvő-jószág) ösz. fn. Ingatlan birtok, milyenek a szántóföldek, rétek, erdők, szőlők, házak.

*FEKVŐSAS
(fekvő-sas) ösz. fn. Ollófa a házfedelen, azaz, a fedélfészekből egymás irányában kétfelől felnyuló, s a tetőn öszveálló gerendák, melyekre a léczeket szegezik.

*FEKVŐSÉG
(fek-v-ő-ség) fn. tt. fekvőség-ět. Fekvőjószág együttesen véve. Fekvőségét és ingóságát elárverezték.

*FEL (1)
v. FĚL v. FÖL, igekötő és határzó, igen sok igével, és ezekből származó nevekkel kapcsoltatik öszve. A fe, fě, fö gyökben a magasság fogalma rejlik, s egy a fő, fej nevekkel, mint némely régi nyelvmaradványok tanusitják, pl. fedelm, fedelmkedik. (Münch. cod.), fejedelm, fejedelmkedik helyett. Sőt Dunán túl, különösen Vas vármegyében ma is hallani: föment a hegyre, föszántotta az ugart. Az l iránymutató, vagy elszármazást, eltávozást mutató képző. Egyébiránt minthogy az f betű már magában magasságot jelent, így is elemezhető: f-el, azaz, magasra vagy magasan el. (V. ö. FŐ és EL). A fel szó rokon betűkben megvan a hellen uper, angolszász over, ofer, angol upper, over, dán, holland over, német ober, űber, latin super, supra stb. szókban, (t. i. l és r is rokon betűk). A finn päällä (fölött), päällen (fölé) névviszonyitók a pää (= fej) szóból származnak; a finn yli (fönnlevő) szóban pedig hiányzik az f s általán az ajakhang; az arab 'áli am. magas. Ellentéte le v. alá. Jelent 1) önh. és középigékkel magasra emelkedést, magasabb irány felé mozgást, indulást stb. Felszáll a füst; leszáll a köd. Felmegy a lajtorján; lejön a lépcsőkön. Fel és alá röpködtek a madarak. Feltornyosodnak a jégdarabok. Felfakad a víz. Felmenet, felfutás, felindulás. Felfutó, felálló, felnyomuló. 2) áth. igékkel valaminek magasabbra helyezését, emelését. Fölvenni vállra a terhet. Föltenni fejre a kalapot. Feltölteni az utczát, udvart, kertet. Feltolni dombra a taligát. Felnyomás, felütés, felvarrás. Fölterjesztő levél; fölemelő rúd. 3) valaminek nyugalmas vagy ép állapotából ellenkezőbe áttételét vagy átmenetelét, mi némileg magasabb irányban történik, pl. Felás, felkapál, felszánt, felvág, feltör, feldarabol, felhasogat, felkever, felzavar, felforr, feldagad, felpuffad, felágaskodik, feltámaszkodik, felkerekedik. Különösen az érzések, indulatok mozgalmait jelentő igékkel párosúl, pl. Felindúl, fölgerjed, fellázad, felboszonkodik, fölhevít, fölmérgesít, felboszont, felösztönöz, felbátorít, felbiztat stb. 4) teljességet, végrehajtást, mely esetben gyakran a latin per, a német ver, a szláv pre szókkal rokon, pl. Fölemésztette, fölette, felitta minden javát. 5) járul igékhez, melyek valamely hivatalra, szolgálatra, szerződésre viszonyló képességet, kötelességet jelentenek, pl. Fölesketni az új tiszteket. Felavatni valakit papnak. Fölszentelni a püspököt. Felfogadni a cselédeket. Felhíni, felszólítani segélyre a szomszédokat. 6) Átv. ért. valaminek napfényre deritését, kitüntetését, eléadását jelenti. Új gépet feltalálni. A keresett tárgyat föllelni. Saját érdemeit felhordani. A tolvajokat felkutatni. A leczkét felmondani. 7) az önh. igéknek gyakran áth. értelmet ad, pl. Feldőzsölte vagyonát. Feldörömbölték őt álmából. Ez mindent felmúl. 8) Mint törzsökszó eléfordúl több származékokban: fělěz (fölöz), fělěs (fölös), fělség, fělséges, fělěsleg, fělětt, fělětte stb. A különbséget fel és fenn között lásd: FENN szónál.
A helyesirást tekintve, önmagában akár e- (vagy ě-), akár ö-vel írathatik ugyan, (a régi nyelvemlékekben is az iró tájbeszéde szerént mind három alakban találjnk); de öszvetételekben és származékokban ügyelni kell 1) a megkülönböztetésekre, így különbözők: felé, fölé; felez, fölöz; feles, fölös; az elsőbbek fél (valaminek fele) szótul származván; 2) a változatosságra, és szebb hangzásra; így ha a szó másik részében e vagyon, föl helyesebben fog állani, pl. fölmegy, fölereszt, fölkeres, fölperes, föltekint, föleszmél stb.; egyebütt, kivált pedig ha a másik részben is ö vagyon, szebb a nyilt e, pl. feltakar, fellázít, felvállal, felold, felső, felölt, felkötöz, felönt stb.; ezek szerént: felfödöz v. fölfedez, de soha sem fölfödöz, így fölperes v. felpörös; éles hangzók ú. m. é, i, í mellett mindkétképen állhat, pl. feltétel v. föltétel, felség v. fölség, felébred v. fölébred, felkészűl v. fölkészűl; felír v. fölír, felsiet v. fölsiet stb.

*FEL (2)
v. FĚL, v. FÖL, (eredetére nézve ugyanaz a föntebbi szóval) fn. tt. fel-t v. fěl-t, v. föl-t, tb. fel-ěk v. fěl-ěk, v. föl-ök. Valaminek felső része. "És ő ruhájokat a vehemre hányván, Jézust felire ülteték." Tatrosi codex. "És vivé őtet egy verem felire." Pesti Gábor meséji. Ma eléfordul tej-föl öszvetett szóban.

*FEL (3)
elvont gyöke a) feled, feledékeny, felejt szóknak, b) felel, felelet, felesel származékoknak. Mindkettő alapfogalomra nézve a fél névhez rokonítható, mennyiben feledni valamit am. az emlékező tehetségből mintegy félretenni, elmellőzni, s felelni am. beszédet felezni, t. i. a kérdésre tett válaszolás által.

*FEL (4)
v. FĚL, v. FÖL, indulatszó, melylyel valakit nyugvó, csendes állapotból tevékenységre, munkára szólítunk, riasztunk. Fel legények, itt az ellenség! Fel, fel tehát, virraszszatok ti népek a magyar honon! (Czuczor). Fel Endre. Béla fel! (Vörösm.).

*FÉL (1)
mn. tt. fél-t v. fel-et, tb. fel-ek. 1) A két egyenlő részre elosztott egésznek egyik részét tevő, magában foglaló. Fél akó bor. Fél kenyér. Fél forint. Fél iv papiros. Fél öl cserfa. Fél mázsa liszt, fél font hús. Fél év, fél hónap, fél nap, fél óra. Fél gömb, fél kör, fél hold, vagy öszvetéve: félakó, félkenyér, félforint stb. 2) A párból, párosból, kettősből egyik. Fél keztyűt találni. Fél szemmel nézni. Fél lábbal a sírban állani. Fél kézzel dolgozni. Fél fülére süket. Fél váll. Fél vállra öltötte mentéjét. Csak úgy félvállról beszél velem. 3) Nem egész, nem teljes, nem tökéletes, fölszines, a valódihoz csak némileg hasonló, közelítő. Fél atya. Fél bolond. Fél csizma, azaz kurta szárú topán. Fél eleven. Fél ember. Féleszű. Fél fogra nevet. Fél födél. Fél gutaütés. Fél hitü. Fél holt. Fél isten. Fél ing. Fél ittas. Fél kedv, kedvü. Fél nemes (Agilis). Fél pap (Diaconus, Levita). Fél részeg. Fél selyem. Fél sült. Fél tudós. Fele úton elérni valakit. Fele pénze sincs, mint előbb volt. Fele jószágát eladta. V. ö. FELE.
A régieknél, pl. a Tatrosi codexben akár mint mn., akár mint fn. az e az alanyesetben is rövid "Felelevenen hagyván" (semivivo relicto). "Éfel (= éjfél =) koron (media nocte).
Származékai: felekezik, felel, feles, feleség, felé, féle, felez stb.
E szóban az elválás, különösen kettészakadás, illetőleg oly dolgok alapfogalma rejlik, melyek mint kiegészítő részek egymásnak rokontársai, de külön-külön állanak vagy váltogatják egymást. Ennélfogva egyezik, sőt azonos vele azon fel, melyből felel, felesel (felváltva szól, beszél) származik, s rokona vál, a válasz, válaszol, válik stb. származékokban, továbbá völ, mint a völgy (vallis) gyöke. V. ö. ~VEL, módosító névrag és VÁL, ige. Idegen nyelvekben hasonló a sínai puán (dimidium rei), szláv pól, és finn puoli (fél), héber-arab palach, svéd, holland half, német halb stb.

*FÉL (2)
fn. tt. fél-t v. felet, tb. felek. Személyragozva: felem, feled, fele stb. 1) Két egyenlő részre osztott egésznek egyik része. A kenyér felét megenni. Az esztendő felét betegágyban tölteni. Jószágának egyik felét elpazarolta, másik felét zálogba vetette. 2) Oldal, valamely testnek vagy dolognak egyik oldala. A háznak innenső vagy tulsó fele. A város egyik felét víz, a másikat erdő keríti. Egyik félen sár, másik félen homok. Több félről vizsgálni a tárgyat. 3) Párt, rész, szakadás, felekezet, egymás ellen élló peres személyek vagy testületek egyike. Tisztujításkor három félre szakadtak a rendek. Ő a mi, felünkhöz tartozik, a mi felünkön van. A peres feleket megegyeztetni. Kereső fél, keresett fél. Elitélt fél, feloldozott fél. 4) Társ, barát, valakinek vagy valaminek részén levő. Ügyfél am. ügytárs. Városfél, a régi kéziratokban am. polgártárs. Vőfél, a vő részén levő, a vőnek barátja. "Látjátok feleim, szömtökkel." (Régi halotti beszéd). "Szeressed te feledet ment ten magadat." Tatrosi codex. Keresztény feleim! 5) Ezen öszvetett szóban útfél, am. mellék. Úton, útfélen. "Egyebi esett az útfelen" (alia ceciderunt secus viam). "Kik az útfelen vadnak." Tatrosi codex. C) Benmaradó raggal am. készülőben; vagy tökéletlenül, be nem végezve, nem teljesitve. Menő félben, bucszúzó félben, bukó félben, vesző félben lenni. Haló félben hozták haza a verekedésből. Eső, dülő félben van a ház, torony. Félben maradni, félben hagyni. Félben szakadt munka, terv. Félben szakasztani. A csufolódást legjobb hevenyében félben szakasztani. (Km.). Omló félben van, a székelyeknél am. közel van a szüléshez.
Rokon különösen a 4-ik értelemben a hellen pelaV, (szomszéd; embertárs), sínai oll (propinquus), török éhl (házasfél; lakófél s öszvetételekben: iszlam- vagy iman-éhl am. hitfél, orthodoxus, ehliser am. törvényfél, azaz törvénytudó). V. ö. FÉL, (1) is.

*FÉL (3)
önh. m. fél-t. 1) Aggodalmas érzet lepi meg, melyet valamely történhető, vagy bizonyos rosz gerjeszt. Fél a gyermek, ha vétett, hogy megbüntetik. A gyáva katona fél a harczban. Leggyakrabban távolító ragu névvel használják. Félni a veréstől, haláltól. Ekkor némi borzadást, visszavonulást jelent egyszersmind. A dühös eb fél a víztől. Félni a kígyótól, békától. Senkitől nem félni. Soktól fél, a kitől sokan félnek. (Km.). A régieknél gyakrabban rajta és azon szókkal fordul elő. Félek rajta (Thelegdi). Azon félek, hogy bajom esik. Ez utolsót a nép ma is széltében használja. 2) Nem merek, nem bátorkodom. Estve vagy éjjel fél a temetőbe menni. Fél az erdőn keresztül menni. Fél iskolába menni, mert nem tanult. Ez értelemben mindig határtalan igével jár. 3) Tárgyesettel némi tiszteletet, felsőbbség iránti hodolást jelent. Féld az Istent. Féld a törvényeket, fejedelmet. "Félik vala őtet." Tatrosi codex.
Származékai: félelem, félemedik v. félemlik, félékeny, félénk, félt stb.
Jelentését közvetlen a fuvás vagy lehelés utánzásától vette; rokonságokul tekinthetők e helyütt a szanszkrit bhí (fél), s bhíru (félő), héber , latin pall-eo, finn pel-kään; nemkülönben: latin ver-eor, franczia peur, német für-chten stb.

*FÉL (4)
falu Pozsony megyében; helyr. Fél-en, ~re, ~ről.

*FÉLABLAK
(fél-ablak) ösz. fn. Az ablaknak egyik szárnya; vagy oly ablak, melynek csak egy szárnya van. Félablakot nyitni, felet csukva hagyni. A folyosóra félablakot csináltatni.

*FELABRAKOL
(fel-abrakol) ösz. áth. 1) A barmot abrakkal kielégitésig ellátja, megeteti. Felabrakolni a lovakat. 2) Takarmányt, szemes eledelt abrak gyanánt elhasznál, elfogyaszt. Felabrakolni az árpát, rozsot, kukoriczát.

*FELÁCSOL
(fel-ácsol) ösz. áth. Fákat ácsi munkákra, pl. épületekre kifarag, elhasznál. Felácsolni a talpfenyőket háztetőnek.

*FELÁCSOLÁS
(fel-ácsolás) ösz. fn. A fának ácsmunkákra felfaragása, elkészitése. Ily sok fenyűszál felácsolása sok munkába kerűl.

*FELAD
(fel-ad) áth. 1) Valamit fekvő, vagy alacson helyzetéből felemelve oda nyujt. Feladni a zsákot valaki vállára. Feladni a kévét a szekérre.
"Leesett a kalapom,
Add fel édes galambom."
(Népd.).
2) Valamit megfejtésül terjeszt elé. Mesét, rejtett szót feladni. Számtani kérdést feladni. Leczkét tanulásra feladni. 3) Evésül, ivásul nyujt, eléhoz, föltesz valamit. Feladni a kész ételeket. Jó, válogatott borokat adni fel a vendégeknek. 4) Egyezkedés utján vagy erőtől kényszerítve valamit átenged. Feladni a várat az ellenségnek. 5) Felsőbb helyen, törvényhatóságnál bevádol. Feladni a gyilkost a vármegyének, városnak. 6) Hittani nyelven: feladni valakinek a szentségeket, az Úr vacsoráját, az utolsó kenetet.

*FELADÁS
(fel-adás) ösz. fn. 1) Fekvő helyzetből, vagy alacsonyabb helyről magasabbra oda nyujtás. Kévék, zsákok, kövek feladása. 2) Kérdés, mese, nehézség, melyet megfejtésül terjesztnek elé. Számtani feladás. 3) Ételnek, italnak odanyujtása. 4) Vádolás, bejelentés. V. ö. FELAD.

*FELADAT
(fel-ad-at) ösz. fn. Elvont ért. azon rejtvény, kérdés, mese; melyet megfejteni, avagy munka, melyet végrehajtani kell. Kezdőnek ez nehéz feladat. Az előitéleteket kiirtani nem könnyü feladat.

*FELADÓ
(fel-adó) ösz. fn. Aki valamit felad. különösen, vádoló, valamely büntettet a felsőségnél bejelentő. Alattomos feladó. V. ö. FELAD.

*FELADOGAT
(fel-adogat) ösz. áth. és gyakor. Folytonosan, egymásután, gyakran ad fel. V. ö. FELAD. Feladogatni a téglákat a kőmiveseknek. Feladogatni a kévéket az asztagra.

*FELADVÁNY
(fel-advány) ösz. fn. l. FELADAT.

*FELÁGASKODIK
(fel-ágaskodik) ösz. k. Ágaskodva földmelkedik. V. ö. ÁGASKODIK. A sarkantyú közé szorított paripa felágaskodik.

*FELAGGAT, FELAGGATÁS
l. FELAKGAT, FELAKGATÁS.

*FELÁGYÚZ, FELÁGYUZ
(fel-ágyúz) ösz. áth. Ágyúkkal fölszerel, megrak, megerősít. Felágyúzni a várbástyákat, a hadi sajkákat, hajókat.

*FELÁGYUZÁS
(fel-ágyuzás) ösz. fn. Valaminek ágyúkkal való fölszerelése, ellátása. Tengeri hajók felágyazása.

*FELAJAL
(fel-ajal) ösz. áth. l. FELAJAZ.

*FELAJALÁS
(fel-ajalás) ösz. fn. lásd: FELAJAZÁS.

*FELAJÁNL
(fel-ajánl) ösz. áth. Valamit magasabb lénynek, nagyobb rangu embernek vagy nemesebb czélból némi öntagadással oda nyújt, odaszán. Felajánlani Istennek szándékinkat, életünket. Hazánknak erőnket, vagyonunkat, felajánlani.

*FELAJAZ
(fel-ajaz) ösz. áth. 1) A barmot zabolára fogja, aját vagy ajakát szorítóval felköti. Felajazni a szilaj csikót, paripát. 2) A nyilat az ivnek vágásába helyezvén azt lövésre elkészíti.
"A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyilra gyors vadat."
Vörösm.

*FELAJAZÁS
(fel-ajazás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg felszerelés, midőn valamit felajazunk. Csikók felajazása.

*FELAJK
(fel-ajk) ösz. fn. Az ajk felső része, mely az orrhoz fekszik közelebb. A felajkat az alajk alá szorítani.

*FELAKAD
(fel-akad) ösz. önh. 1) Haladásában, menésében feltartóztattatik, s ott maradni vagy késni kénytelen. Felakad a kocsi a sárban, homokban, a hajó a zátonyon. Felakad a vizellete. 2) Átv. ért. veszteglő ragu névvel valamin megütközik, valami ellen kifogása, ellenvetése van. Felakadni minden szón, apróságon. Felakadni az ifjuság ártatlan örömein. Felakadt rajta, hogy stb. Már ezen is felakadsz?

*FELAKADÁS
(fel-akadás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami felakad. Az utasok felakadása. Kocsi, hajó felakadása. Vizellet felakadása. V. ö. FELAKAD.

*FELAKASZT
(fel-akaszt) ösz. áth. 1) Valamit magasabb helyre, függőleges állásba helyez, akaszt. Felakasztani szegre a tarisznyát, fegyvert. 2) Akasztófára függeszt. Akaszszanak fel! Akaszszák fel! Elébb-utóbb felakasztják. V. ö. AKASZT.

*FELAKASZTAL
(fel-akasztal) ösz. áth. A felöltött hosszu ruha alját felemeli, felköti, feltüzdeli, pl. sárban, vizben járva. Felakasztalni a suba alját.

*FELAKASZTALKODIK
(fel-akasztalkodik) ösz. k. Hosszu ruhájának alját, sárban, vízben, nedves fűben stb. felköti, feltüzdeli.

*FELAKASZTÁS
(fel-akasztás) ösz. fn. 1) Felfüggesztés, függő állapotba helyezés, magasabbra akasztás. 2) Akasztófára huzás. Felakasztástól félni. Felakasztást nézni.

*FELAKGAT
(fel-akgat) ösz. áth. és gyakor. Több hasonló vagy különféle tárgyat egymás után felakaszt. Felakgatni a fegyvereket a szegekre. Felakgatni a ruhákat a szekrényben. V. ö. AKGAT és AKASZT.

*FELAKGATÁS
(fel-akgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felakgatunk. V. ö. FELAKGAT. Fegyverek, ruhák, edények szerszámok felakgatása.

*FELAKNÁSZ
(fel-aknász) ösz. fn. Aknász a hadseregnél, vagy a bányákban, ki más alárendelt aknászok fölött hivatalkodik, parancsol. V. ö. AKNÁSZ.

*FELAKNÁZ
(fel-aknáz) ösz. áth. 1) Valamely helyet aknák által felnyit. Felaknázni a vár környékét. 2) Ásványokat a föld gyomrából napvilágra hoz. Felaknázni a rejtett kincseket. V. ö. AKNA.

*FELALÁ
(fel-alá) ösz. ih. Felváltva majd fel majd alá. Felalá járni az utczán. Felalá húzkálni a kút sudarát. Felalá bukdosni a vizben. Néhutt: fel s alá.

*FÉLALABASTROM
(fél-alabastrom). Az alabastromnak azon faja, mely át nem látszó, és keményebb, mint a közönséges, valódi. V. ö. ALABASTROM.

*FELÁLDOZ
(fel-áldoz) ösz. áth. Kedves, drága birtokát, jószágát, némi önmegtagadással, vagy akárminemű indulatból bizonyos czélra odaengedi, másnak szánja. Feláldozni életét a hazáért. Feláldozni magát barátjaért. Becsületét alávaló életmódnak feláldozni. Vallási ért. lelki üdvért, Istenért eltür, elszenved valamit. Feláldozni Istennek a szenvedéseket, üldözéseket, fájdalmakat.

*FELÁLDOZÁS
(fel-áldozás) ösz. fb. Cselekvés, illetőleg odaadás, odaszánás, mely által valamit feláldozunk. V. ö. FELÁLDOZ.

*FELÁLL
(fel-áll) ösz. önh. 1) Fekvő, elterült, aláhajlott vagy űlő helyzetéből fölegyenesedik, függőleges irányt veszen. Az előkelők előtt tiszteletből felállani. Feláll a haja szála. Feláll az esőtől levert fű, ha kiderült a nap. 2) Magasabb helyre áll. Felállani a székre, asztalra. Felállani a határdombra. Különbözik: fennáll.

*FELÁLLAT
(fel-állat) ösz. áth. l. FELÁLLÍT.

*FELÁLLAZ
(fel-állaz) ösz. áth. A barom állát kötőfék vagy kantárral megszorítja. Felállazni a nyerges lovat. Hasonló felszerelési cselekvések: felajaz, felkantároz.

*FELÁLLÍT, FELÁLLIT
(fel-állít) ösz. áth. 1) Valamit fekvő, hanyag vagy ülő helyzetéből egyenes, függőleges irányba helyez, feltámaszt. Felállítani a ledőlt szobrokat. Felállítani az elesett embert. Felállítani a széltől lehajtott csemetét. 2) Feltesz, felhelyez valahová, magasabb helyre emel. Felállítani a gyermeket az asztalra, székre. Felállítani a szobrokat az épület homlokzalára. 3) Átv. ért. valamit keletkeztet, alapít, épít. V. ö. ÁLLÍT.

*FELÁLLÍTÁS
(fel-állítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit v. valamit felállítunk.

*FELÁLLITÓ
(fel-állitó) ösz. fn. Személy, ki valamit alapít, épít, keletkeztet. Intézetek, egyesületek, oskolák felállítóji.

*FELÁLLOGAT
(fel-állogat) ösz. áth. és gyakor. Folytonosan vagy egymás után több tárgyat fekvő, ülő, hanyag helyzetéből felállít. Felállogatni az áztatott kendert, megkötözött gabonakévéket. Felállogatni a tekebábokat. V. ö. ÁLLOGAT.

*FELALMOZ
(fel-almoz) ösz. áth. Valamely tért alommal állati fekhelyül behint, gizgazzal, szalmával beterít. Felalmozni az ökrök, lovak alját. V. ö. ALOM, ALMOZ.

*FELÁLORCZÁZ
(fel-álorczáz) ösz. fn. Álorczába felöltöztet. Felálorczázni a tánczvigalomba menőket, az éji rablókat. V. ö. ÁLORCZA.

*FELAPRÍT
(fel-aprít) ösz. áth. Apró részekre, darabkákra felvagdal, felmetél. Felaprítani a tököt a disznóknak. Felaprítani a kolbásztölteléknek való húst. Felaprítani téjbe a kenyeret. V. ö. APRÍT.

*FELÁRAD
(fel-árad) ösz. önh. Magasra, bizonyos fokon túl árad A folyó feláradt a töltések szinvonaláig.

*FELARAT
(fel-arat) ösz. áth. Bizonyos téren fekvő gabonát, vagy más növényt sarlóval egészen felvág, fölszed. Egy nap felaratták buzánkat. A learat igétől annyiban különbözik, hogy ez inkább arra vonatkozik, mi történt, amaz pedig mennyiséget jelent.

*FELÁRBOCZOZ
(fel-árboczoz) ösz. áth. Árboczczal, vagy árboczokkal ellát, fölszerel. Felárboczozni a tengeri hajókat, gőzösöket. V. ö. ÁRBOCZ.

*FELÁRKOL
(fel-árkol) ösz. áth. Valamely tért árokkal, illetőleg ásóval felhányt földdel körülvesz, elzár. Felárkolni a földek lábait, az utak mellékét, a tilosokat.

*FELÁRKOLÁS
(fel-árkolás) ösz. fn. Árokkal felhányás, körülvevés, elzárás. Utak, rétek, földek, pagonyok felárkolása.

*FÉLÁRNY
(fél-árny) ösz. fn. A test árnyának széle, melléke, mely a derékárnynál valamivel vékonyabb. (Penumbra).

*FÉLÁRVA
(fél-árva) ösz. mn. és fn. Árva, kit a halál egyik szüléjétől (apja- vagy anyjától) fosztott meg.

*FELÁS
(fel-ás) ösz. áth. 1) Valamit mélyből, rejtekből, a föld gyomrából ásóval, vagy más szerszámmal napvilágra hoz. Felásni a holtak testeit. Felásni az elrejtett pénzt. 2) Ásóval felforgat, felhány, fölkever. Felásni a veteménynek való földet. V. ö. ÁS.

*FELÁSÁS
(fel-ásás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felásunk. Halottnak felásása. Kertnek felásása. V. ö. FELÁS.

*FELASZAL
(fel-aszal) ösz. áth. Aszalva felhasznál, aszalttá tesz. Felaszalni az eltenni való szilvát.

*FÉLATLACZ
(fél atlacz) ösz. fn. Félselyemszövet, mely keverve selyem és len- vagy gyapotszálakból áll. V. ö. ATLACZ.

*FÉLÁTALLÓ, FÉLÁTMÉRŐ
(fél-átalló v. átmérő) ösz. fn. Az átmérőnek fele, mely a kör sugarával egyenlő hosszuságu. Máskép: küllő v. sugár. V. ö. ÁTMÉRŐ.

*FELAVAT
(fel-avat) ösz. áth. 1) Fölszentel; szent hivatalra bizonyos szertartások mellett feljogosít. Felavatni valakit papnak, apátnak. 2) Tisztségbe, hivatalba igtat, bevezet. 3) Valaminek használatát megkezdi. Felavatják a házat, midőn felépülése után bele mennek lakni. V. ö. AVAT.

*FELAVATÁS
(fel-avatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit felavatnak. Papok, tisztviselők felavatása. V. ö. AVAT, FELAVAT.

*FELÁZIK
(fel-ázik) ösz. k. Szilárd, szivós, kemény állapotából valamely nedv által lágy, híg, folyó állapotba megy által. Felázik az út a sok esőben. Felázik a csizmatalp a sárban. Felázik a vízbe tett só, a meleg kávéba vetett czukor. V. ö. ÁZIK.

*FELÁZTAT
(fel-áztat) ösz. áth. Szilárd, szivós, kemény testet valamely nedv által lágygyá, híggá, folyóvá tesz. A fenékvíz feláztatja a földet. A csáva feláztatja a bőröket. A víz feláztatja a sót. V. ö. ÁZTAT.

*FELBALLAG
(fel-ballag) ösz. önh. Ballagva felmegy valahová. Felballagni a hegyre. Pestről felballagni a budai várba. V. ö. BALLAG.

*FÉLBALRA
(fél-balra) Hadi vezényszó, s am. homlokegyenes állásodból félig baloldalra fordulj; azaz arczodat azon iránynak forditsd, mely felé előbb baloldalad állott. Félbalra! indúlj!

*FELBÁNYOL
(fel-bányol) ösz. áth. A bányában ásott, vagy folyókból szerzett érczet pénzverésre felhasználja, pénzzé veri. Felbányolni az aranyat, ezüstöt, rezet. V. ö. BÁNYOL.

*FÉLBÁRSONY
(fél-bársony) ösz. fn. Bársonyhoz hasonlító szövet, melynek alapja lenből, bélfonala pedig selyemből vagy teveszőrből van.

*FELBÁTORÍT
(fel-bátorít) ösz. áth. Valakit bátorságra felbuzdít, felbiztat, félénkségből kivetkőztet. Felbátoritani a szerényt, a magában nem bizót. Kegyességed felbátorít, hogy előadjam panaszomal. V. ö. BÁTORÍT.

*FÉLBEHAGY
jobban: FÉLBENHAGY, l. ezt.

*FÉLBENHAGY
(félben-hagy) ösz. áth. Valamit megkezd, de el nem végzi; folytatni megszün. Félbenhagyni az épitést. Félbenhagyni a megkezdett könyvet. Néha segitő ragu névvel használtatik. Félbenhagyott vele. Félbenhagyott a nagy pompával. Ez esetben önható értelmü.

*FÉLBENHAGYÁS
(félben-hagyás) ösz. fn. A megkezdett munkának, vállalatnak, cselekvésnek be nem végzése, mintegy félállapotban megszakasztása.

*FÉLBENHAGYÓ
(félben-hagyó) ösz. mn. Változó, ami majd neki kezd, majd abban marad, megszün. Félbenhagyó iszákosság, láz, hóbortosság.

*FÉLBENSZAKAD
(félben-szakad) ösz. önh. Valamely munka folyamata megszünik, mielőtt kellőleg bevégeztetett volna.

*FÉLBENSZAKADÁS
(félben-szakadás) ösz. fn. Valamely munka megszünése annak folyamata közben.

*FÉLBENSZAKASZT
(félben-szakaszt) ösz. áth. Valamely folyamatba vett, megkezdett munkát végezetlenül abbanhagy, megszüntet, mintegy félig végez.

*FÉLBENSZAKASZTÁS
(félben-szakasztás) ösz. fn. Megkezdett munkának végezetlenül abbanhagyása.

*FELBÉREL v. FÖLBÉREL
(fel- v. föl-bérel) ösz. áth. Valakit bizonyos tettnek, különösen gonosznak végrehajtására bérben felfogad, igéretek által felösztönöz, felbujt. Felbérleni holmi csavargókat valakinek megverésére. Orgyilkosokat felbérelni. V. ö. BÉREL.

*FELBĚRZENKĚDIK
jobban: FÖLBĚRZENKĚDIK, (föl-běrzenkědik) ösz. k. Berzenkedve fölkel, feltámad valaki v. valami ellen. Haragjában fölberzenkedik, mint hörcsök. V. ö. BĚRZENKĚDIK.

*FÉLBESZAKAD, FÉLBESZAKASZT
lásd FÉLBENSZAKAD, FÉLBENSZAKASZT.

*FÉLBESZERBE
(azaz: félben-szerben). A székelyeknél am. félig meddig. (Kriza János).

*FELBÍBOROZ v. FÖLBÍBOROZ
(fel- v. föl-bíboroz) ösz. áth. Bíborral fölékesít, bíborszövetű ruhába felöltöztet.

*FÉL~ v. FÖLBIGGYESZT
(fel- v. föl-bigygyeszt) ösz. áth. Biggyesztve feltol, felemel, feltart, felakaszt. Felbiggyeszteni az ajakát. Holmi csecsebecséket felbiggyeszteni öltönyére. V. ö. BIGGYESZT.

*FEL~ v. FÖLBILLEN
(fel- v. föl-billen) ösz. önh. Billenve felugrik, fölemelkedik, felnyomúl. Felbillen a mérték serpenyője. Fölbillen az erősen ringatott bölcső. V. ö. BILLEN.

*FEL~ v. FÖLBILLENÉS
(fel- v. föl-billenés) ösz. fn. Billenve felnyomulás, fölemelkedés, feldőlés. V. ö. BILLEN, BILLENÉS.

*FEL~ v. FÖLBILLENT
(fel- v. föl-billent) ösz. áth. Valamit billentve feltol, felnyom, felfordít. Felbillenteni a mérüserpenyőt. Felbillenteni a kisded csónakot. V. ö. BILLENT.

*FEL~ v. FÖLBÍR
(fel- v. fel-bír) ösz. áth. Valamit fölemelni képes, felvinni elegendő ereje van. Felbírni vállra a zsákot. Felbírni a hegyre a terhet. V. ö. BIR.

*FEL~ v. FÖLBIRÓ
(fel- v. föl-biró) ösz. fn. Feltörvényszéki biró, kihez a pert fölebb lehet vinni. Különböztetésül l. FŐBIRÓ.

*FELBIZGAT
(fel-bizgat) ösz. áth. Bizgatva az érzékeket mozgásba hozza, indulatra gerjeszt, különösen mások elleni felkelésre ösztönöz, felbujt. V. ö. BIZGAT. A székelyeknél: felbizget. Felbizgette az eszit. Azt a dógot minek bizgeted annyit? nem hallgatsz el véle? (Kriza János).

*FELBIZTAT
(fel-biztat) ösz. áth. Valamely cselekvésre biztatás által rábir, rávesz valakit, különösen sikert igérve rábeszél valamire.

*FELBOCSÁT
(fel-bocsát) ösz. áth. Megengedi, hogy valaki fölmehessen valahová. A békeköveteket felbocsátani az ostrom alatt lévő várba.

*FELBODORODÁS
(fel-bodorodás) ösz. fn. Bodor alakuvá képződés, bodorrá felkanyarodás. V. ö. BODORODIK.

*FELBODORODIK
(fel-bodorodik) ösz. k. Sima vagy függő helyzetéből felkanyarodik, bodor alakuvá képződik. Felbodorodott a haja. Felbodorodott a suba szőre, a birka gyapja. V. ö. BODOR.

*FELBODROZ
(fel-bodroz) ösz. áth. Bodrokkal felékesíti felczifráz. Felbodrozni a hajfürtöket.

*FELBODROZÁS
(fel-bodrozás) ösz. fn. Bodrokkal felékesítés, feldiszítés; bodrossá tevés.

*FELBOGLYÁZ
(fel-boglyáz) ösz. áth. Boglyákba felrak, felgyüjt. Felboglyázni a lekaszált szénát. l. FELBUGLYÁZ.

*FELBOGLYOZ
(fel-boglyoz) ösz. áth. valamit boglyossá tesz, felcsucsoz, feltornyoz. Felboglyozni a hajat.

*FELBOJTOZ
(fel-bojtoz) ösz. áth. Bojtokkal felszerel, felékesít. Felbojtozni a díszhintót.

*FELBOLDOGÚL
(fel-boldogúl) ösz. önh. Boldog állapotra fölemelkedik, fölvergődik.

*FELBOLYHOZ
(fel-bolyhoz) ösz. áth. Felkóczosít, hajat, szövetet, szőrt, kendert, tollat stb. bolyhossá tesz, felgubancsoz. Felbolyhozni a kalapot. V. ö. BOLYH.

*FELBOMLIK
(fel-bomlik) ösz. k. Ami öszvekötve, csomóba fűzve volt, kötelékeiből fölfejlik. Felbomlott a zsák szája. Átv. ért. mondjuk szerződésről, egyezkedésről, alkuról stb. midőn foganatba vétel előtt megszünik, megszakad. Felbomlott az alku.

*FELBOMOL
(fel-bomol) ösz. önh. Belső működés által feloszol, részeinek öszvefüggése megszün. Felbomol a meghasonlott társaság, egyesület. V. ö. BOMOL.

*FELBOMLOTT
(fel-bomlott) ösz. mn. Minek részei egymással öszveköttetésben lenni megszüntek. Felbomlott társulat. Felbomlott rend. V. ö. BOMLOTT.

*FELBONCZOL
(fel-bonczol) ösz. áth. Bonczolva részekre választ, a részeknek öszveköttetését bonczolás által megszünteti. Felbonczolni az emberi hullát, a levágott marhát. V. ö. BONCZOL.

*FELBONT
(fel-bont) ösz. áth. 1) Az öszveköttetésben levő részeket egymástól elválasztja, feloszlatja. Felbontani a könyvet. 2) Felnyit, felzár, feltör. Felbontani a zsákban levő gyapjút. Felbontani a levelet. 3) Megszeg, megszüntet. Felbontani az egyezkedést, a békét. V. ö. BONT.

*FELBORDÁZ
(fel-bordáz) ösz. áth. A szövőszék bordájára felhúz. A takács felbordázza a munkába vett fonalat. V. ö. BORDA.

*FELBOROZDÁL
(fel-borozdál) ösz. áth. Borozdával vagy borozdákkal felhasít, felhasogat. Felborozdálni a határ széleit. Felborozdálni a szántóföldnek kijegyzett gyepet. V. ö. BOROZDA.

*FELBORZAD
(fel-borzad) ösz. önh. Borzadva fölemelkedik, fölmerevedik, felijed, rémülésbe esik. Felborzad minden haja szála. Felborzadt ijedtében. Felborzadt belé. V. ö. BORZAD.

*FELBORZASZT
(fel-borzaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valami felborzadjon. Felborzasztja haját. Felborzasztani a meggerebenezett lent, kendert. 2) Átv. ért. nagy rémülésbe ejt. Felborzasztani valakit a közelitő veszély emlitésével. V. ö. BORZASZT.

*FELBORZAZ
(fel-borzaz) ösz. áth. Vékony szálas testet úgy fölkever, felzavar, hogy szálai borzasak, kóczosak, gubanczosak legyenek. Felborzazni a sima hajakat, a madár tollait. V. ö. BORZ, BORZAZ.

*FELBOSZONKODIK
(fel-boszonkodik) ösz. k. Boszonkodva vagy boszuságra gerjed, felindúl, fellobban. V. ö. BOSZONKODIK.

*FELBOSZONT
(fel-boszont) ösz. áth. Boszura, boszuságra gerjeszt, felindít, haragra lobbant valakit.

*FELBOTORKÁL
(fel-botorkál) ösz. önh. Botorkálva fölmegy valahová. Felbotorkálni a lépcsőkön a felső emeletbe. Teli fejjel alig birt felbotorkálni a pinczéből. V. ö. BOTORKÁL.

*FELBOTORKÁZ
(fel-botorkáz) ösz. önh. l. FELBOTORKÁL.

*FELBÖFFEN
(fel-böffen) ösz. önh. 1) Böffenve felnyomúl, feltolódik. Felböffent belőle a pálinka, a foghajmás kolbász. 2) Böff hangon felkiált. Felböffen az éjjeli neszre az őreb. V. ö. BÖFFEN.

*FELBÖFÖG
(fel-böfög) ösz. önh. Gyakori böfögés által feltolódik, felnyomúl. Felböfög gyomrából a kelletlen étel. V. ö. BÖFÖGÉS.

*FELBÖK
(fel-bök) ösz. áth. Valamibe belebök és felemeli. Villával felbökni a földre esett konczot. Pajkos értelemben am. a nőt terhbe ejti.

*FELBŐR
(fel-bőr) ösz. fn. A testnek legkülső bőre, különböztetésül a belebb levő bőrtől. Az emberi test felbőrében (epidermis) nincs vér. A barmok felbőre barkás szokott lenni.

*FELBÖRÖCZKÖL
(fel-böröczköl) ösz. áth. Az ágyut az ágyutaligához köti. V. ö. BÖRÖCZK.

*FELBŐSZÍT
(fel-bőszít) ösz. áth. Valakit anynyira felingerel, felboszont, hogy bőszszé lesz. V. ö. BŐSZ.

*FELBŐSZÍTÉS
(fel-bőszítés) ösz. fn. Cselekvés, melylyel valakit bőszülésig felingerelnek.

*FELBŐSZŰL
(fel-bőszűl) ösz. önh. Bősz indulatra gerjed, felingerűl. V. ö. BŐSZ.

*FELBŐSZÜLÉS
(fel-bőszülés) ösz. fn. Bősz indulatra gerjedés, felingerülés.

*FELBÚ
(fel-bú) ösz. áth. Valamit búva, búvárkodva felkutat, fölkeres. Felbúni a levéltárakban létező okleveleket. Felbúni valamely régiséggyüjteményt. V. ö. FELBÚVIK.

*FELBUGLYÁZ
(fel-buglyáz v. ~boglyáz) ösz. áth. Buglyába v. boglyába rak. A székelyeknél annyi is, mint túlzottan felcziczomáz. Felbuglyázta a leányát, am. minden cziczomát túlságig reá rakott. (Kriza János).

*FELBUGYGYAN
(fel-bugygyan) ösz. önh. Bugygyanva felnyomul, feltolul, felforr, felbuzog. Minden léptére felbugygyan a fenékviz. Felbugygyan a forró víz habja. V. ö. BUGYGYAN.

*FELBUGYGYANÁS
(fel-bugygyanás) ösz. fn. Híg, folyó testnek bugygyanva feltolulása, felnyomulása.

*FELBUGYOG
(fel-bugyog) ösz. önh. és gyak. Bugyogva felnyomul, feltolódik. Áradáskor felbugyog a fenékvíz. V. ö. BUGYOG.

*FELBUGYOROG
(fel-bugyorog) ösz. önh. Folytonosan, és sürü apró buborékokban felnyomul, felbugyog. Ha vizes fenekű rétre lépünk, lábunk körül felbugyorog a víz.

*FELBUJT
(fel-bujt) ösz. áth. Bujtva felizgat, felbiztat valakit. Felbujtani egyik szomszédot a másik ellen. V. ö. BUJT.

*FELBUJTÁS
(fel-bujtás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg bizgatás, ingerlés, mely által valakit felbujtunk.

*FELBUKIK
(fel-bukik) ösz. k. Bukva fölemelkedik, feltünik, feltolódik. Felbukni a víz alól. Fel-fel bukni a lestanyáról. Szélesebb ért. feltünik, szembetünik, láthatóvá lesz. Az utazó előtt felbuknak a távol tornyok, halmok, hegyek. V. ö. BUKIK.

*FELBUKKAN
(fel-bukkan) ösz. önh. Bukkanva feltünik, láthatóvá teszi magát. Felbukkanni a sűrüből, a vetések közől. Felbukkan a vidra, midőn lélekzetet vesz. V. ö. BUKKAN.

*FELBUKKANT
(fel-bukkant) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami felbukkanjon.

*FELBURNÓTOL
(fel-burnótol) ösz. áth. Burnótképen felhasznál, felszipákol. Egy nap egész szelencze feketét felburnótol. V. ö. BURNÓT.

*FELBÚTOROZ
(fel-bútoroz) ösz. áth. Bútorokkal felszerel, feldíszít. Felbútorozni az új palotát.

*FELBÚTOROZÁS
(fel-bútorozás) ösz. fn. Valamely épületnek, laknak bútorokkal felszerelése.

*FELBÚVIK
(fel-búvik) ösz. k. Búva, bujkálva, suttomban valahová fellappang, fölmegy. Az üldüzők elől felbúni a padlásra.. V. ö. BÚVIK.

*FELBUZDÍT
(fel-buzdít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. eszközli, hogy valami felbuzogjon. Felbuzdítani nyomás által a fenékvizet. Felbuzdítani a vért. V. ö. BUZOG. 2) Átv. ért. valakit buzdítva, buzdítás által valamire föllelkesít, ösztönöz, felindít. V. ö. BUZDÍT.

*FELBUZDÚL
(fel-buzdúl) ösz. önh. Tulajd. buzogva felnyomul, fölemelkedik. Felbuzdúl a fakadó forrásvíz; felbuzdúl a forrásnak indult híg test; felbuzdúl a vér. Átv. ért. föllelkesül, valamely nemesebb tettre kedvet kap, feltüzesül. V. ö. BUZDÚL.

*FELBUZOG
(fel-buzog) ösz. önh. és gyak. Buzogva felnyomúl, felhabzik, felforr, felfakad. Felbuzog lábai alatt a rét vize. Felbuzog a forró leves. Felbuzog a sziklai forrás. V. ö. FELBUZDÚL.

*FELCSAL
(fel-csal) ösz. áth. Csalva, csalás által felhí, felidéz valahová. Felcsalni a tapasztalatlan utast valamely zsiványfészekbe. V. ö. CSAL.

*FELCSAP (1)
(fel-csap) ösz. áth. 1) Csapva, megcsapva valamit úgy üt, hogy fölfelé induljon, haladjon. Felcsapni magasra a labdát. 2) A fejrevalót, különösen kalapot, süveget nyalkán fölteszi. Tréfás és népies kifejezés levén, alsó irásmódba való. Felcsapta a csákót, a bagósüveget. 3) A kártyát felfordítja, Felcsapni a tromfot. V. ö. CSAP.

*FELCSAP (2)
(fel-csap) ösz. önh. Tulajdonitó ragu névvel am. kezét adva, más tenyerébe csapva, valaminek igérkezik. Felcsapni katonának. Felcsapni bojtárnak. Segítő ragu névvel, am. fogad valakivel. Felcsapok veled akár száz forintban. V. ö. CSAP.

*FELCSAPÁZ
(fel-csapáz) ösz. áth. Csapázva, azaz nyom után menve felkutat, felvizslat, felfürkész. Felcsapázni a nyulak járását. V. ö. CSAPÁZ.

*FELCSAPKOD
(fel-csapkod) ösz. önh. Gyakorta fölfelé csap. A széltől hajtott hullámok felcsapkodnak a partra. A hal farkával, a madár szárnyaival felcsapkod. V. ö. CSAP, CSAPKOD.

*FELCSAPTAT
(fel-csaptat) ösz. áth. Valamely ruganyos testet felhúz, felránt, hogy csapva, csap hangot adva essék vissza. V. ö. CSAPTAT. Szélesb ért. felnyit, feltár, feltol. Felcsaptatni a ló száját. Felcsaptatni a pincze csapóajtaját.

*FELCSAPTATÁS
(fel-csaptatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felcsaptatunk. V. ö. FELCSAPTAT.

*FELCSATOL
(fel-csatol) ösz. áth. Valamit csattal felköt, felszorít. Felcsatolni derékra a kardot, fejre a sisakot. Felcsatolni a hintó oldalára a kalaptokot. V. ö. CSATOL.

*FELCSATTAN
(fel-csattan) ösz. önh. 1) Csattanva felfakad, felnyílik, fölreped. Felcsattan az öszvenyomott hupolyag. Oly kövér, csakhogy fel nem csattan. Felcsattan az ajtó. 2) Hirtelen haragra lobban, kifakad; máskép: felpattan.

*FELCSAVAR
(fel-csavar) ösz. áth. Valamit csavar módjára felhúz, fölteker, felgöngyölít. Felcsavarni a kötelet a csigára. Felcsavarni a húrt.

*FELCSAVAROL
(fel-csavarol) ösz. áth. Valamit szoros ért. vett csavar által felhúz, felszorít, megerősít. Felcsavarolni kenés végett a kocsitengelyt. Felcsavarolni falra a ruhatartó fogast. V. ö. CSAVAR.

*FELCSĚNGET
jobban: FÖLCSĚNGET v. FELCSÖNGET, (föl-csěnget) ösz. áth. Csengetve, csengetyűhanggal fölébreszt, fölver valakit álmából, hevertéből. V. ö. CSĚNGET.

*FEL~ v. FÖLCSÉPEL
(fel- v. föl-csépel) ösz. áth. Bizonyos mennyiségü gabona csépelését egészen bevégzi. Az egyik búzaasztagot már felcsépelték, most a másikhoz fognak. V. ö. CSÉPEL.

*FEL~
jobban: FÖLCSĚPĚRĚDIK, (föl-csěpěrědik) ösz. k. Lassan-lassan, mintegy csippelcsoppal, cseppenként felnövekedik. Lám, a kis leány, hogy fölcseperedett.

*FEL~
jobban: FÖLCSERÉL, (föl-cserél) ösz. áth. 1) Szoros ért. szerződött csere utján valamit felvált, helyette más hasonbecsűt vesz által. Felcserélni a pipát pipával, a buzát rozszsal. 2) Szélesb ért. valamely tárgy helyett készakarva vagy tévedésből mást választ, mást visz el. Felcserélni nagy gyülekezetben a kalapot, köpönyeget. 3) Átv. ért. az elébbi életgondolkozásmódot, lakást, foglalkodást másra változtatja. Vallást, elvet felcserélni. Kézi mesterséget kalmársággal, diákságot katona élettel felcserélni. V. ö. CSERÉL.

*FEL~
jobban: FÖLCSERÉLÉS, (föl-cserélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit fölcserélünk.

*FEL~
jobban: FÖLCSEREPĚSĚDIK, (föl-cserepěsědik) ösz. k. Fölrepedez, felpattog. Mondják a sima földszinről, bőrről, héjról, kéregről. Fölcserepesedett a tenyere, talpa. V. ö. CSEREPES.

*FEL~
jobban: FÖLCSEREPEDZIK, (föl-cserepedzik) ösz. k. l. FELCSEREPĚSĚDIK.

*FEL~ v. FÖLCSÉVEL
(fel- v. föl-csével) ösz. áth. A fonalat csévre föltekeri, felhúzza. V. ö. CSÉV.

*FEL~ v. FÖLCSÉVÉZ
(fel- v. föl-csévéz) ösz. áth. l. FELCSÉVEL.

*FEL~ v. FÖLCSIGÁZ
(fel- v. föl-csigáz) ösz. áth. Tulajd. ért. csigával felhúz, fölteker. Felcsigázni kutból a vedret. Felcsigázni toronyba a harangot. Átv. ért. túlságosan fölveri valaminek árát, becsét; valamit túlerőtet, igen magasra emel. Felcsigázni a gabona árát. Felcsigázni az észt, gondolatot, képzelődést. Felcsigázni igényeit, követeléseit, vágyait. V. ö. CSIGÁZ.

*FEL~ v. FÖLCSIGÁZÁS
(fel- v. föl-csigázás) ösz. fn. 1) Csiga általi felhuzás, föltekerés. 2) Túlerőtetés, tulságos fölemelés. V. ö. FELCSIGÁZ.

*FEL~ v. FÖLCSINÁL
(fel- v. föl-csinál) ösz. áth. 1) Valamit magasra fölhelyez, felállít, felfüggeszt. Felcsinálni az ablakfüggönyöket, a csengetyühuzót, a lámpát stb. 2) Aljas beszédben am. nőszemélyt, különösen leányt teherbe ejt, viselőssé tesz.

*FEL~ v. FÖLCSINÁLÁS
(fel- v. föl-csinálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit felcsinálnak. V. ö. FELCSINÁL.

*FEL~ v. FÖLCSINOSGAT
(fel- v. föl-csinosgat) ösz. áth. és gyakor. Csinos alakuvá, felkészítget, elrendezget. Felcsinosgatni a tánczteremet, a bútorokat. Felcsinosgatni a templomba menő gyermekeket. V. ö. CSINOSGAT.

*FEL~ v. FÖLCSINOSGATÁS
(fel- o. föl-csinosgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn felcsinosgatunk valamit v. valakit.

*FEL~ v. FÖLCSINOSÍT
(fel-csinosít) ösz. áth. Csinossá felkészít, elrendez, csinos alakba felöltöztet. Felcsinosítani a szobát, bútorokat. Felcsinosítani magát. V. ö. CSINOS.

*FEL~ v. FÖLCSINOSÍTÁS
(fel- v. föl-csinositás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit felcsinosítunk. Gyermekek felcsinositása. Szobának, bútoroknak felcsinosítása. V. ö. FELCSINOSÍT.

*FEL~ v. FÖLCSÍP
(fel- v. föl-csíp) ösz. áth. Valamit csipve, csípővel fölvesz, fölemel, felkap. A legelő liba felcsipi a füvet. A tobak felcsipi a fehér kutyahulladékot (km.). Tréfásan szólva: pénzt, fizetést fölvesz, könnyü módon magáévá tesz. Felcsiptem száz forintot. Csopd fel, ha tudod. Szinte tréfásan, és önh. ért. felönt a garatra, megittasodik. Felcsipett a borocskából, máskép: becsíp. V. ö. CSÍP.

*FEL~ v. FÖLCSIPĚGET
(fel- v. föl-csipěget) ösz. áth. és gyakor. Csipegetve felkapdoz, fölszedeget. A kis csibék felcsipegetik a kásaszemeket. A libák felcsipegetik a füvet. V. ö. CSIPEGET.

*FEL~ v. FÖLCSIPĚRĚDIK
(fel- v. föl-csipěrědik) ösz. k. l. FELCSĚPĚRĚDIK.

*FEL~ v. FÖLCSIPESZKĚDIK
(fel- v. föl-csipeszkědik) ösz. k. Csipeszkedve, csimbeszkedve, csimpajkodva valakire vagy valamire felakaszkodik, felcsüggeszkedik. A kis gyermek anyja nyakába felcsipeszkedik. A borsószár a karóra felcsipeszkedik.

*FEL~ v. FÖLCSIPKĚD
(fel- v. föl-csipkěd) ösz. gyak. áth. Csipkedve holmit felszed, felszakgat.

*FEL~ v. FÖLCSIPKÉZ
(fel- v. föl-csipkéz) ösz. áth. Csipkével vagy csipkékkel felékesít, feldiszít, felcsinosít. Felcsipkézni a női kalapot, fejkötőt. V. ö. CSIPKE.

*FELCSÓKOL
(fel-csókol) ösz. áth. Csók által, csókolva felszí, felébreszt. Felcsókolni a kedves könyűit. Felcsókolni álmából a kisdedet. Költői nyelven: a nap sugarai felcsókolják a harmatgyöngyöket.

*FEL~ v. FÖLCSIRÁZIK
(fel-csirázik) ösz. k. Csirája felbuvik, csirákat hajt, csirába megy által. Felcsirázik a vén saláta. Felcsirázik sok esőben az asztag. V. ö. CSIRÁZIK.

*FELCSOPORTOZIK
(fel-csoportozik) ösz. k. Csoportokká válva, szakadozva felrögösödik. Felcsoportozik a megszáradt és feltiprott sár. Átv. ért. seregesen feltódul valahová. Felcsoportozik a pesti nép a budai hegyekre.

*FELCSŐRÖL
(fel-csőröl) ösz. áth. lásd: FELCSÉVEL.

*FELCSUCSORODIK
(fel-csucsorodik) ösz. k. Csucsos alakban fölemelkedik, csucsosra hegyesedik. Csizmája orra felcsucsorodik. V. ö. CSUCSOS, CSUCSORODIK.

*FELCSÚSZ
(fel-csúsz) ösz. önh. Önerejével csúszva felhat, felnyomúl. A kigyó felcsúsz a fára. V. ö. CSÚSZ.

*FELCSÚSZIK
(fel-csúszik) ösz. k. Csúszva felhat, felnyomúl, de nem belső, hanem külső erőtől hajtva, segítve. Felcsúszik a szán a dombra, ha huzzák vagy tolják. Felcsúszik a bőszáju üng, ha a kéz fölemelkedik. V. ö. CSÚSZIK.

*FELCSUSZTAT
(fel-csusztat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami felcsuszszék, csúsztatva feltol, felnyom. Felcsusztatni korcsolyán a borhordót szekérre. Felcsúsztatni a szánt a dombra. V. ö. CSUSZTAT.

*FELCSÜTÖRKÖDIK
(fel-csütörködik) ösz. k. Két kezénél fogva felkapaszkodik valahová, hogy lába ne érje a földet. Felcsütörködni a mestergerendára, a fa ágára. Székely szó.

*FELCZAFRANGOZ
(fel-czafrangoz) ösz. áth. Czafranggal vagy czafrangokkal felékesít, felczifráz. Felczafrangozni a lószerszámot, a kostököt.. V. ö. CZAFRANG.

*FELCZAMMOG
(fel-czammog) ösz. önh. Czammogó léptekkel fölmegy valahová. A medve felczammog a hegyoldalra.

*FEL~ v. FÖLCZIBÁL
(fel- v. föl-czibál) ösz. áth. Czibálva fölébreszt, fölkelni kényszerít valakit. Felczibálni a heverő szolgát. V. ö. CZIBÁL.

*FEL~ v. FÖLCZICZOMÁZ
(fel- v. föl-cziczomáz) ösz. áth. Cziczomákkal felékesít, feldiszít. Felcziczomázni a bábut, kis gyermeket. V. ö. CZICZOMA.

*FEL~ v. FÖLCZIFRÁZ
(fel- v. föl-czifráz) ösz. áth. Czifrákkal, czifraságokkal fölékesít, czifrán felöltöztet. Felczifrázni a szoba falait. Felczifrázni virágokkal, szalagokkal a kalapot. Felczifrázni magát. V. ö. CZIFRÁZ.

*FEL~ v. FÖLCZIFRÁZÁS
(fel- v. föl-czifrázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit felczifrázunk.

*FEL~ v. FÖLCZIHELŐDIK
(fel- v. föl-czihelődik) ösz. k. Czihelődve fölkel, s menni készül. V. ö. CZIHELŐDIK.

*FEL~ v. FÖLCZIPELKEDIK
(fel- v. föl-czipelkedik) ösz. k. Nagy nehezen emelíti magát.

*FEL~ v. FÖLCZIPEL
(fel- v. föl-czipel) ösz. áth. Czipelve, azaz nehezen emelve, maga után húzva felvisz, felhord. Felczipelni holmit a padlásra, a toronyba. V. ö. CZIPEL.

*FELCZIPŐ
(fel-czipő) ösz. fn. Czipő, melyet sár, hó vagy hideg ellen csizmára vagy más czipőre szokás húzni; különösen, a sár ellen valót sárczipő-nek mondják.

*FELDAGAD
(fel-dagad) ösz. önh. Dagadva felnyomúl, fölemelkedik, feldomborodik. Feldagad a megkelt kovász. Feldagad a pihegő kebel. Feldagad a darázs- vagy méhcsípte test. V. ö. DAGAD.

*FELDAGASZT
(fel-dagaszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy feldagadjon, hogy dagadva feldomborodjék, fölkeljen. Feldagasztani a kenyérnek való tésztát. A sok szekér, marha, feldagasztja a sarat. V. ö. DAGASZT.

*FELDARABOL
(fel-darabol) ösz. áth. Darabokra feltör, felvág, felszakgat, fölmetél stb. Feldarabolni a fát, kenyeret. Feldarabolni kisebb telkekre a pusztát. Feldarabolni a levágott marhát. V. ö. DARABOL.

*FELDARABOLÁS
(fel-darabolás) ösz. fn. Darabokra felvágás, feltörés, fölmetszés stb. Fának, kenyérnek feldarabolása. Ősi birtoknak többek között feldarabolása. V. ö. DARAB.

*FELDARÁL
(fel-darál) ösz. áth. A gabonát darává őrli. Feldarálni egész zsák buzát. V. ö. DARA.

*FEL~
jobban: FÖLDERÍT, (föl-derít) ösz. áth. 1) Tulajd, ért. a sötétet, homályt felvilágosítja; elűzi. A kelő nap földeríti a földet. A meggyujtott vilárok földerítik a sötét teremet. 2) Átv. ért. felvidít, fölelevenít, jó kedvre gerjeszt, a bút, komorságot elüzi. Zenével, dévájkodással földeríteni a társaságot. A jó barát vigasztalása földeríti a szivet. V. ö. DERÍT.

*FEL~
jobban: FÖLDERÍTÉS, (föl-derítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki v. valami földerűl.

*FEL~
jobban: FÖLDERŰL, (föl-derűl) ösz. önh. 1) Világosság által a sötétség, homály eloszlik valami fölött. Földerűl az ég, ha a nap elűzi a felhőket vagy az éjt. Földerűl a lámpák által kivilágított terem. 2) Átv. ért. komor kedve elmulik, kedélye felvidúl. Nyájas, mulattató körben földerülni. V. ö. DERŰL.

*FEL~
jobban: FÖLDERÜLÉS, (föl-derülés) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki földerűl. Égnek felderülése. Kedvnek, szivnek felderülése. V. ö. FELDERŰL.

*FEL~ v. FÖLDICSÉR
(fel- v. föl-dicsér) ösz. áth. Valakit vagy valamit nagy dicséretekkel halmoz, nagyon dicsér. Feldicsérni a hivatalra kijelelt személyt. V. ö. DICSÉR.

*FEL~ v. FÖLDICSÉRÉS
(fel- v. föl-dicsérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit nagyon dicsérünk, becsét, árát, érdemét igen magasztaljuk.

*FEL~ v. FÖLDIRIBĚL
(fel- v. föl-diribel) ösz. áth. Diribekre, azaz kisebb darabokra feloszt, felvág, fölmetél stb. Feldiribelni a kolbásztölteléknek való húst. Apróra diribelték. V. ö. DIRIBDARAB.

*FELDOB
(fel dob) ösz. áth. Úgy dob valamit hogy fölfele menjen, szálljon. Feldobni a követ a házra. Feldobni a laptát magasra. V. ö. DOB, áth.

*FÉLDOB
(fél-dob) ösz. fn. Bogrács-, vagy üstalakú, rendszerént rézből készült, bőrrel bevont egy fenekű hangszer, mely, ha ütik, erős tompa hangot ad. Egyszerü vagy kettős féldob. Leginkább az egyházi és szinházi zenéknél használtatik.

*FELDOBOG
(fel-dobog) ösz. önh. Dobogva fölemelkedik, felnyomódik. Feldobog a sziv. V. ö. DOBOG.

*FELDOBOL
(fel-dobol) ösz. áth. Dobot verve, dobszóval fölébreszt, felriaszt, fölkelt. Feldobolni reggelenként a katonákat.

*FELDOLGOZ
(fel-dolgoz) ösz. áth. Tulajdonkép mondjuk iparosról, kézművesről, midőn valamely anyagot müvek készítésére felhasznál.

*FELDOMBORODIK
(fel-domborodik) ösz. k. Belőlről kifelé tágulva, domboru alakuvá képződik, s fölfelé nyomúl, terjed. Feldomborodik a vakandokturás. Feldomborodik a telő has. V. ö. DOMBORODIK.

*FÉLDOMBORÚ
(fél-domború) ösz. mn. Ami csak félig domborodott. Féldomború diszítvények az épületeken. Féldomború faragott müvek. V. ö. DOMBORÚ.

*FELDOMBORÚL
(fel-domborúl) ösz. önh. Domboruvá lesz, vagy domború gyanánt emelkedik fel. V. ö. DOMBORÚ.

*FELDOMBOSODIK
(fel-dombosodik) ösz. k. l. FELDOMBOSÚL.

*FELDOMBOSUL
(fel-dombosúl) ösz. önh. Dombossá emelkedik fel; több helyen dombjai kelnek, s növekednek fölfelé. A sivatag homokpuszta közönként feldombosúl. V. ö. DOMBOS.

*FELDOMBOZ
(fel-domboz) ösz. áth. Bizonyos téren dombokat hány fel, a helyet dombok által fölemeli. Feldombozni a határszéleket. Feldombozni a vizenyős határon keresztűl menő utat. V. ö. DOMB.

*FELDORBÉZOL
(fel-dorbézol) ösz. áth. Dorbézolva fölemészt, elpazarol, végképen elveszteget. Feldorbézolni ingó, és ingatlan vagyonát. V. ö. DORBÉZOL.

*FELDÖNT
(fel-dönt) ösz. áth. Döntve felfordít. Feldönteni a kocsit, szánt. Feldönteni a hordót, sajtárt, fazekat. Különbözik tőle, a feltaszít, fellök. V. ö. DÖNT.

*FELDÖNTÉS
(fel-döntés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit feldöntünk.

*FELDÖRGÖL
(fel-dörgöl) ösz. áth. 1) Dörgölve, dörgölés által feltör, felszakgat. Feldörgöli a csizma a lábát. A hám feldörgöli a ló szügyét, az iga az ökör nyakát. 2) Dörgölve felken, felmázol. Feldörgölni a zsírt, hájat a lószerszámra. V. ö. DÖRGÖL.

*FELDÖRGÖLÉS
(fel-dörgölés) ösz. fn. 1) Valaminek dörgölés általi feltörése, felszakgatása. 2) Dörgölés általi fölkenés. V. ö. FELDÖRGÖL, DÖRGÖL.

*FELDÖRÖMBÖL
(fel-dörömböl) ösz. áth. Dörömbölve fölver, felkölt, felriaszt valakit. Feldörömbölni az alvókat. V. ö. DÖRÖMBÖL.

*FELDÖRZSÖL
(fel-dörzsöl) ösz. áth. 1) Dörzsölve, dörzsölés által feloszlat, felcsiszol. Feldörzsölni tenyerek között a száraz dohánylevelet. 2) Dörzsölve fölkeneget. Feldörzsölni a fájós tagra a kenőcsöt. V. ö. DÖRZSÖL.

*FELDÖRZSÖLÉS
(fel-dörzsölés) ösz. fn. Cselekvés, mely által feldörzsölünk valamit.

*FELDŐZSÖL
(fel-dőzsöl) ösz. áth. Dőzsölve, dőzsölés által fölemészt, eleszi, eliszsza mindenét. V. ö. DŐZSÖL.

*FELDUDORODIK
(fel-dudorodik) ösz. k. Dudorodva feldagad, magasra kel, mint a felfújt duda vagy hólyag. Feldudorodik a pofája. V. ö. DUDORODIK.

*FELDÖRMÖL
(fel-dörmöl) ösz. áth. Falatonként, morzsákra tördelve, harapdálva, rágicsálva elfogyaszt valamely szilárdabb állományu eledelt.

*FELDUG
(fel-dug) ösz. áth. Dugva föl-, magasra tesz valamit. A vámjegyet feldugni a süvegre. V. ö. DUG.

*FELDÚL
(fel-dúl) ösz. áth. 1) Dúlva felforgat, felhány, fölkever, rendetlenségbe hoz. Feldúlni az ágyat, a szekrényben levő ruhákat. 2) Dúlva elpusztít, kirabol. Feldúlni a fegyverrel bevett várost. A tatárok feldulták Magyarországot. V. ö. DÚL.

*FELDÚLÁS
(fel-dúlás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, mely által valamit feldulnak.

*FELDURÁLJA MAGÁT
a székelyeknél am. nekidurálja magát. l. DURÁL.

*FELDÚZ
(fel-dúz) ösz. áth. Valamit dúzva feltol, felüt, felnyom. Feldúzta az orrát, ajakát. V. ö. DÚZ.

*FELDUZMAD
(fel-duzmad) ösz. önh. Tulajd. duzmadva feltolódik, felnyomúl. Felduzmad a pofája. Átv. ért. haragra lobban, felingerül, dúlni fúlni kezd. V. ö. DUZMAD.

*FELDUZZAD
(fel-duzzad) ösz. önh. 1) Duzzadva fölemelkedik, felfuvódik. Felduzzadnak erei a megindult vértől. Felduzzad a magát teli szívott szúnyog. Felduzzad a szelektől nyomott has. 2) Átv. ért. haragra kel, fellobban. V. ö. DUZZAD.

*FELDUZZASZKODIK
(fel-duzzaszkodik) ösz. k. 1) Felfújja, magát. 2) Átv. ért. kevélynek mutatkozik, vagy mint közönségesen és csak átv. ért. mondjuk: felfuvalkodik.

*FELDUZZASZT
(fel-duzzaszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felduzzadjon. Boszuságban, haragban felduzzasztja pofáját. A vér bősége felduzzasztja az ereket. V. ö. DUZZAD, DUZZASZT.

*FELDÜHÍT
(fel-dühít) ösz. áth. Dühre, dühödésre felingerel, felizgat. A szilaj bikát, tulkot szelindekek által feldühíteni. V. ö. DÜH.

*FELDÜHÖDIK
(fel-dühödik) ösz. k. Felindúl benne a düh, mérgében, haragjában nagyon felingerlődik.

*FELDÜHŰL
(fel-dühűl) ösz. önh. l. FELDÜHÖDIK.

*FELE
(fel-e) mn. A fél főnévből harmadik egyes személy raggal ered, s am. felényi, vagy fél. Fele árán venni, adni, kérni valamit. Fele bor, fele viz. Fele készültében, fele mentében. Fele nyereséggel, vagy veszteséggel. Fele teherrel megkönnyebbedni. Fele fáradsággal végezni a munkát. A régieknél am. társ: "Monda azért Tamás ő fele tanejtványoknak" (ad condiscipulos). "Ő fele szolgák" (conservi sui, Pestinél: szolgatárs). Tatrosi codex. Innen magyarázandó a fele barát, mi rendesen egy szóba iratik: felebarát, azaz baráttárs, rokontárs. Felemás, azaz társa más, nem hasonló. Felemás csizmákat, keztyüket húzni. V. ö. FÉL, fn.

*FELÉ
(fel-é, fél névszótól) névutó. Valaminek irányába, valamihez közelítőleg, irányzólag. Város felé menni. Egyik parttól másik felé úszni. Hány felé? Annyi felé, sok felé, minden felé, se felé. Ki felé, be felé, föl felé, le felé. Arra felé, erre felé. Jobb felé, bal felé, hátra felé, külön felé, ég felé stb. Személyragozva: felém, feléd, felé v. feléje, felénk, felétěk, feléjěk v. feléjök. A szó, melyet meghatároz, változás nélkül marad, pl. torony felé, Duna felé, Bakony felé. Különbözik tőle a fělé, mely értelemzavar kikerülése végett helyesebben: fölé. V. ö. FÖLÉ.

*FÉLE
(fél-e, rokon vele a hellen julh) mn. tt. félét, tb. félék. A jelzett szónak utána áll, s azzal öszveragad. 1) Bizonyos nemből, fajból, osztályból való. Hányféle? Egyféle, két-, három-, száz-, ezerféle. Kevés-, több-, sok-, mindenféle. Különféle, semmiféle, seféle. Jó-, roszféle. E féle, a féle. Annyiféle, menynyiféle.
"Annyiféle a szerelem
Az emberi szivekben,
Ahányféle a természet
Mind egyenként ezekben."
Kisf. S.
2) Valamely nemhez, fajhoz, egyénhez hasonlító. Kutyaféle természet. Rókaféle rovaszság. Magamféle szegény ember. Magunkféle mester, vagy mesterek. Mienkféle paripát láttam a vásárban. A székelyeknél eléjön további birtokragozással is: félénk: Úgye te is félénk (= hozzánk tartozó) vagy. Sőt ezen szokatlan alakban is: félékünk = felekezetünk (Kriza J.). 3) Bizonyos testülethez vagy személyhez tartozó. Apátság, káptalanféle jószág. Telekiféle, Széchenyiféle ház. Néhai Orczyféle kert. Józsefféle intézet. (Josephinum).

*FELEBARÁT
(fele-barát) ösz. fn. Keresztényi ért. embertárs, azaz minden ember, legyen az keresztény vagy nem keresztény. Szeressed felebarátodat, mint tennen magadat. (Üdvözitőnk szavai Káldi szerént, a Tatrosi codexben: "Szeressed te feledet, ment ten magadat; Pestinél már szintén: felebarátodat). V. ö. FELE.

*FELEBB
jobban: FÖLEBB, (föl-ebb) hasonlitó fokú határozó. Eredetileg e kérdésre felel: hová s kimutatja a magasabb irányt, helyzetet, hová törekszik. A sas fölebb szárnyal, mint a lomha túzok. A nap kelettől délig fölebb és fölebb emelkedik. A nyelvszokás e kérdésre is használja: hol? Hivatalban, rangban fölebb (fönebb v. föntebb) állani másoknál. Buda vára fölebb fekszik Pestnél.

*FELEBBEZ
jobban: FÖLEBBEZ, (föl-ebbez) áth. m. fölebbez-tem, ~tél, ~ětt. Az ügyében hozott itéletet az alsóbb törvényszéktől felsőbb elé terjeszti. Peremet a feltörvényszékre fölebbeztem.

*FELEBBEZÉS
jobban: FÖLEBBEZÉS, (föl-ebb-ez-és) fn. tt. fölebbezés-t, tb. ~ěk. 1) Cselekvés, midőn valaki fölebbez. 2) Maga a fölebbezési irat is.

*FELEBBEZŐ
jobban: FÖLEBBEZŐ, (föl-ebb-ez-ő) fő- és mn. tt. fölebbező-t. Aki fölebbez.

*FELEBB~
jobban: FÖLEBBFOLYAMODÁS, (fölebb-folyamodás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn az alsóbb biró végzésétől felsőbb biróra hivatkozunk. 2) Maga az ezt tartalmazó iromány.

*FELEBBI
jobban: FÖLEBBI, (föl-ebb-i) mn. tt. fölebbi-t, tb. ~ek. Fölebb való, magasabb helyzetben, irányban létező. Fölebbi tisztviselők, törvényszékek. 2) Előbb elmondott, említett, megírt. Fölebbi szavaimból érthetni, hogy stb. Említettem már fölebbi soraimban.

*FELEBB~ jobban: FÖLEBBÜT
(fölebb-üt) ösz. áth. A kártyajátékban am. alsóbb rendű vagy értékű kártyalapra nagyobbat tesz. Szélesb ért. valamit ütőszerrel magasabbra üt. Én a laptát fölebbütöttem, mint te.

*FELEBB~ jobban: FÖLEBBVISZ
(fölebb-visz) ösz. áth. 1) Általán, valamit magasabb helyre visz. Fölebbvinni a terhet egy emelettel. 2) Fölebb emel, valaminek árát nagyítja. Ismét fölebbvitték a hús árát. 3) Törvénykezési ért. ügyét az alsóbb törvényszéktől felsőbb elé terjeszti. Újabban alakult szóval: fölebbez.

*FELEBB~ jobban: FÖLEBBVITEL
(fölebb-vitel) ösz. fn. Törvényes eljárás midőn valamely ügyben hozott itéletet az alsóbb rendü bíróságtól felsőbb törvényszék elébe terjesztünk.

*FELEBB~ jobban: FÖLEBBVIVŐ
(fölebb-vivő) ösz. fn. Peres fél, ki ügyét, az alsóbb bíróság által kimondott itélet után, felsőbb törvényszék elé terjeszti új itélethozás végett.

*FELÉBEN
(fel-e-ben, fél névszótól) ih. 1) Fele haszonért, felényi jövedelem fejében. Felében kiadni a földeket. Felében kaszálni a sarjút. 2) Nagyjában, nem egészen, nem tökéletesen. Csak úgy felében tesz mindent. Felében, harmadában. Felében esett neki a tréfa, azaz félig kedvére, félig nem.

*FELÉBŐL
(fel-e-ből) ih. Fele részből, felényiből. Feléből osztozni. Feléből örökösök.

*FEL~ v. FÖLÉBRED
(fel- v. föl-ébred) ösz. önh. Alunni vagy szunnyadozni megszűnik s éber öntudatát visszanyeri. Mély álomból felébredni. A nagy zajra, dobszóra, harangozásra felébredni. V. ö. ÉBRED.

*FEL~ v. FÖLÉBREDÉS
(fel- v. föl-ébredés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki alunni vagy szunnyadni megszűnik s öntudatát visszanyeri. V. ö. ÉBREDÉS.

*FEL- v. FÖLÉBRESZT
(fel- v. föl-ébreszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valaki felébredjen; álmából valakit fölver, fölkelt. Felébreszteni a cselédeket. A zaj felébreszte bennünket. V. ö. ÉBRESZT.

*FEL~ v. FÖLÉBRESZTÉS
(fel- v. föl-ébresztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit felébresztünk, álmából fölkeltünk. V. ö. ÉBRESZT.

*FEL~ v. FÖLÉBRŰL
(fel- v. föl-ébrűl) ösz. önh. l. FELÉBRED.

*FELED
(fel-ed, fél névszótól, mintegy félre tesz, félre ejt) áth. m. feled-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. 1) Emlékéből, emlékező tehetségéből valamit elszalaszt; emlékezni megszűnik. Feledni a jótéteményeket. Feledni a történteket. Feledni, amit hallottunk, láttunk. 2) Valamit eszéből kivet, nem gondol vele. Feledni a megbántást, a csapásokat. Feledni a szerető hitszegését. Nehezen feledi farka vágását a kigyó. (Km.). 3) Néha tárgyeset nélkül önh. ért. használtatik. Ő könynyen feled. Néha jó, ha az ember feledni tud. Öszvetételei: elfeled, kifeled, fenfeled, lenfeled, benfeled stb. Elfeledte, mit evett. Kifeledte leveléből, a legérdekesb hírt stb.
Azon kivételes igék közé tartozik, melyek d(ad ed) képzővel nem önhatók, hanem átható értelmüek, mint: ragad (rapit), fogad, csiped. Különben: felejt.

*FELEDÉK
(fel-ed-ék) fn. tt. feledék-ět. Állapot, midőn valamire nem emlékezünk, midőn valami eszünkből kimegy. A feledés szóval igen rokon. Feledékbe ment nála az intés. Feledékből elmulasztani valamit.

*FELEDÉKĚNY
(fel-ed-ék-ěny) mn. tt. feledékěny-t, tb. ~ek. Könnyen feledő, feledésre hajlandó, hivtelen emlékező tehetséggel biró. A feledékeny ember pontatlan szokott lenni dolgaiban. V. ö. FELED.

*FELEDÉKĚNYSÉG
(fel-ed-ék-ěny-ség) fn. tt. feledékěnység-ět. 1) Az emlékező tehetségnek hibája, midőn az könnyen feled. Feledékenységből meg nem jelenni a rendelt órára. Feledékenységből nem tudni a leczkét. 2) Gondatlanság, vagyis oly tulajdonság, midőn valamivel nem sokat törődünk. V. ö. FELED.

*FELEDÉS
(fel-ed-és) fn. tt. feledés-t, tb. ~ěk. 1) Nem emlékezés; valaminek az emlékezetből elszalasztása. Feledésből meg nem ismerni a régi gyermekpajtást. Feledésből nem vinni pénzt a vásárra. 2) Valamivel nem gondolás, nem törődés. A megbántásnak legjobb gyógyszere a feledés.

*FELEDETLEN
(fel-ed-et-len) mn. tt. feledetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs elfeledve; emlékezetben levő, maradó. Szavaid örökre feledetlenek maradnak előttem. Feledetlen jótétemény. V. ö. FELED.

*FELEDHETETLEN
(fel-ed-het-etlen) l. FELEDHETLEN.

*FELEDHETLEN
(fel-ed-het-len) mn. tt. feledhetlen-t, tb. ~ěk. Amit feledni nem lehet, mire mindenkor emlékezni fogunk, vagy emlékeznünk kell. Feledhetlen nap, melyen először megláttuk egymást. Határozóilag am. feledhetlenül, soha nem feledve.

*FELEDKĚZÉS
(fel-ed kěz-és) fn. tt. feledkězés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valamire emlékezni megszűnünk. Elfeledkezés, megfeledkezés. V. ö. FELEDKĚZIK.

*FELEDKĚZIK
(fel-ed-kěz-ik) k. m. feledkěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamiről emlékezni megszünik. Leható ragú neveket vonz. Feledkezni a jó vagy rosz napokról. 2) Gondoskodni megszünik valamiről. Feledkezik feleségéről, gyermekeiről, becsületéről, magáról. Öszvetételei: el-, megfeledkezik; ráfeledkezik valamire, azaz, rábámul. A terhes asszony ráfeledkezett valamely nyomorékra, s hasonló nyomorékot szült.

*FELEDSÉG
(fel-ed-ség) fn. tt. feledség-ět. Az emlékező tehetség hiányossága vagy hibája, melynél fogva a dolgokra nem emlékezik. A feledékenység szónál szükebb és gyöngébb értelemmel bir. V. ö. FELEDÉKĚNYSÉG.

*FEL~ v. FÖLÉG
(fel- v. föl-ég) ösz. önh. Égés által egészen elfogy. A télen minden fánk felégett. Pesten egy év alatt sok ezer ölfa felég. V. ö. ÉG.

*FEL~ v. FÖLÉGET
(fel- v. föl-éget) ösz. áth. Tűz által egészen elfogyaszt, fölemészt. Egy kályhában egy télen két öl cserfát felégetni. Az ellenség felégette a városokat és falvakat.

*FEL~ v. FÖLÉGETÉS
(fel- v. föl-égetés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit feltüzelünk vagy pusztitó tüz által fölemésztünk. V. ö. FELÉGET.

*FEL~
jobban: FÖLEGYENĚSĚDÉS, (föl-egyenesedés) ösz. fn. Egyenes állásba helyezkedés, egyenesre emelkedés, magasodás. V. ö. EGYENĚS.

*FEL~
jobban: FÖLEGYENĚSĚDIK, (föl-egyeněsědik) ösz. k. Egyenes állásba helyezkedik, egyenesre emelkedik. V. ö. EGYENES.

*FEL~
jobban: FÖLEGYENĚSIT, (föl-egyeněsit) ösz. áth. Egyenes állásba helyez, egyenesre föl emel, felnyújt. Fölegyenesíteni meghajlott termetét. Fölegyenesíteni a széltől meggörbedt csemetét. V. ö. EGYENES.

*FELEJT
(fel-e-ít) áth. m. felejt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. FELED.

*FELEJTÉS, FELEJTÉKĚNY, FELEJTHETLEN stb.,
l. FELEDÉS, FELEDÉKENY stb.

*FELEK
l. FELLEK.

*FÉLÉKĚNY
(fél-ék-ěny) mn. tt. félékěny-t v. ~et, tb. ~ek. Aki v. ami könnyen, hamar fél, bátortalan, nyúlszivü. Félékény nők, gyermekek. Félékeny őzikék. Félékeny katonának nem sir az anyja. (Km.). "Mire vagytok félékenyek." Tatrosi codex. Másképen: félénk. V. ö. FÉL, önh.

*FÉLÉKĚNYEN
(fél-ék-ěny-en) ih. Félésre hajlandólag, bátortalanul, nyúlszivüleg, tartózkodva, veszélytől ovakodva. Félékenyen járni a jég fölött. Félékenyen menni a tengerre. Félékenyen fogni fegyvert. V. ö. FÉLÉKĚNY.

*FÉLÉKĚNYSÉG
(fél-ék-ěny-ség) fn. tt. félékěnység-ět. Tulajdonság, midőn valaki könnyen fél, a félésre hajlandó, nyúlszivü. Félékenység miatt nem mer maga lenni a sötét szobában.

*FEL~ v. FÖLÉKĚSGET
(fel- v. föl-ékesget) ösz. áth. és gyakor. Ékekkel, ékességekkel gondosan feldiszít, felczifráz, élessé alakítgat. V. ö. ÉK, (2), ÉKES.

*FEL~ v. FÖLÉKESGETÉS
(fel- v. föl-ékesgetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felékesgetünk.

*FEL~ v. FÖLÉKESÍT
(fel- v. föl-ékesít) ösz. áth. Valamit úgy felkészít, hogy ékes legyen. Felékesíteni a teremet függönyökkel, virárokkal stb. V. ö. ÉKESÍT.

*FEL~ v. FÖLÉKESITÉS
(fel- v. föl-ékesítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által felékesítünk valamit. Teremek felékesítésével foglalkodó kárpitos.

*FELEKĚZÉS
(fel-ek-ěz-és) fn. tt. felekezés-t, tb. ~ek. Különös pártra szakadás. V. ö. FELEKEZIK.

*FELEKĚZET
(fel-ek-ěz-et, fél névszótól) fn. tt. felekězet-ět. Általán, több személyekből álló társulat, mely bizonyos elveket, tanokat vagy életmódot követve, ugyanezek által más egyebektől különbözik, elvál, elszakad. Innen 1) Párt, mely ugyanazon polgári elveket valló személyekből áll. Szabadelmüek felekezete. Túlzók felekezete. 2) Vallási egyesület, mely más vallásbeliektől külön szakadt. Keresztény felekezetek. 3) A polgári vagy társas élet külön osztályai. Nemesek, polgárok, parasztok felekezetei. Művészek, kézmivesek. kalmárok felekezete. Áhitatosok, mulatkozók, dombérozók felekezete. V. ö. FELEKĚZIK.

*FELEKĚZETĚS
(fel-ek-ěz-ěs) mn. tt. felekězetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Felekezetekre oszlott, felekezetekkel biró. Felekezetes tanácskozás. Felekezetes vallás.

*FELEKĚZETĚSSÉG
(fel-ek-ěz-et-ěs-ség) fn. tt. felekězetěsség-ět. Pártokra, szakadásokra, külön társulatok állitására való hajlandóság, vonzalom; pártérdekü részrehajlás. Valakit felekezetességből pártolni vagy üldözni.

*FELEKĚZIK
(fel-ek-ěz-ik, fél névszótól) k. m. felekěz-tem, ~tél, ~ětt. A fél, azaz társ, barát szótól származván, am. különös társulatba, egyesületbe, pártba áll öszve, szövetkezik; ugyanazon elveket, tanokat, életmódot követőkkel barátkozik, közlekedik. A polgárok bizonyos kérdéseket illetőleg, külön pártokra felekeznek.

*FELEKĚZŐ
(fel-ek-ěz-ő) mn. tt. felekěző-t. Különös társulatba, pártba szövetkező.

*FEL~ v. FÖLÉKÍT
(fel- v. föl-ékít) ösz. áth. l. FELÉKESÍT.

*FELEL
(fel-el, fél névszótól) önh. m. felel-t. 1) A kérdésre választ ad. Ha kérdeznek, felelj. Mit felelsz ezekre miket ellened mondanak? 2) Valamit viszonoz szóval vagy irással. A szónokok eléadásaira felelni. A levélre felelni. Néha tárgyesetet is vesz fel maga mellé. Sokat, keveset, okosat, bolondot felelni. Mit feleltél a mai vizsgálatban? 3) Valamiért vagy valamiről számot ad; valaminek okát adja. Ezért kész vagyok felelni. Arról felelni a ti gondotok, nem az enyém. Különösen: kezeskedik, jót áll valamiért. Arról vagy azért felelek. A székelyeknél is: Felelve (jót állva) hogy úgy van, felelve adom (Kriza J.).
Öszvetételei: Befelel. Ugyan jól befeleltem neki, am. odabeszéltem, megmondtam a szivemen valót. Megfelel. Hivatalának megfelelni, am. teljesíteni. Várakozásnak, reménynek megfelelni, am. azt betölteni. Visszafelelni az előljárónak, am. ellene mondani.

*FEL~ v. FÖLÉL (1)
(fel- v. föl-él) ösz. áth. Evés ivás által egészen fölemészt, elfogyaszt. Az ellenség felélte kenyerünket, borunkat. V. ö. ÉL.

*FEL~ v. FÖLÉL (1)
(fel- v. föl-él) ösz. önh. Életre feltámad, fölelevenűl, színhalotti állapotból magához tér. A mennykő érintette ember felélt. Közönségesebben: feléled.

*FELELDEGEL
(fel-el-d-eg-el) gyak. önh. m. feleldegel-t. Folytonosan a neki tett kérdésekre egymás után, s mintegy könnyeden vagy félvallon felelget, válaszolgat.

*FEL~ v. FÖLÉLED
(fel- v. föl-éled) ösz. önh. Színhalotti állapotából magához jön, életre tér. Mondatik mind az állatokról, mind a növényekről. Feléled az elájult, vagy vízbe fuladni látszott ember. Felélednek eső után az elhervadt növények, s a kiszáradva hevert békafajok. V. ö. ÉLED.

*FÉLELĚM
(fél-el-ěm) fn. tt. félelmet. 1) A léleknek azon kedvetlen állapota, vagyis kellemetlen érzés, midőn valami közelitő vagy fenyegető rosztól irtózunk, legyen az valóságos vagy képzelt. Félelemből reszketni. Félelemmel nyúlni valamihez. 2) Vallási és erkölcsi tekintetben azon nemesebb belső érzelem, melynél fogva azt, mi szent, vagy mit szentnek tartunk, megszegni, megsérteni, általhágni nem merjük, sőt inkább teljes tisztelettel viseltetünk iránta. Isten félelme v. isteni félelem. A bölcseség kezdete Isten félelme. Félelemmel járulni az Isten oltárához. Félelemmel visgálgatni a mennyei titkokat. V. ö. FEL, ige.

*FEL~ v. FÖLÉLEMĚDIK
(fel- v. föl-él-em-ěd-ik) ösz. k. Lassan-lassan életre tér; elájult, ellankadt, elcsigázott beteges állapotából fellábadoz.

*FEL~
jobban: FÖLELEMZIK, (föl-elemzik) ösz. k. Elemeire feloszlik, illetőleg épségét vesztve elromlik, elvész.

*FELELÉS
(fel-el-és) fn. tt. felelés-t, tb. ~ěk. Mondás, melynél fogva valamire válaszolunk, felelünk. V. ö. FELEL.

*FEL~ v. FÖLÉLESZT
(fel- v. föl-éleszt) ösz. áth. A színholtat, vagy kiveszettnek látszottat új életre támasztja, föleleveníti. Mondatik az állatokról és növényekről. V. ö. ÉLESZT. Átv. ért. valamely tárgynak megszünt működését, mozgását visszaállítja, felujítja, fölgerjeszti. Feléleszteni az elhamvadt tüzet, a lecsillapult haragot, lázadást, forradalmat stb. V. ö. ÉLESZT.

*FEL~ v. FÖLÉLESZTÉS
(fel- v. föl-élesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit felélesztünk. Elájultak felélesztése. Harag, boszuság, szomor felélesztése. V. ö. FELÉLESZT.

*FELELET
(fel-el-et) fn. tt. felelet-ět. Általán, válasz, vagyis azon elmondott, vagy irásba foglalt szók öszvege, melyet a mondottakra, vagy irottakra válaszul adunk. Különösen 1) Szoros ért. válasz a feltett kérdésre. Kielégitő, rövid, hosszú felelet. Kérdés, feleletet vár. Erre csak az a felelet, hogy stb. 2) Válasz, melyet egyenes felszólítás, kérdezés nélkül, de a dologhoz szólva adunk, pl. a tanácskozásokban, mások állitásainak megczáfolásában. 3) Válasz, melyet egyik peres fél a másik állitásai ellenébe felhoz. 4) Számadás, okadás. Valakit feleletre vonni. Ezért felelettel tartozol. A felelet terhe minket nyom.

*FÉLELEVEN
(fél-eleven) ösz. mn. Élet és halál közt levő, félig holt.

*FEL~
jobban: FÖLELEVENĚDIK, (föl-elevenědik) ösz. k. Holtnak tetsző állapotából életre tér, feltámad, elevenné lesz. V. ö. ELEVEN.

*FÉLELEVENĚN
(fél-eleveněn) ösz. ih. Félig halva, az életnek csak némi jeleit mutatva. Félelevenen vitték haza a verekedésből.

*FEL~
jobban: FÖLELEVENÍT, (föl-elevenít) ösz. áth. Halottnak tetsző állapotából újabb életre hoz, feltámaszt. Föleleveníteni a hidegtől megdermedt állatot. Átv. ért. felujít, felfrisít, új mozgásba hoz, felvidít. Föleleveníteni a régi barátságot. Föleleveníteni a társaságot. V. ö. ELEVEN, ELEVENÍT.

*FEL~
jobban: FÖLELEVENÍTÉS, (föl-elevenítés) ösz. fn. Cselekvés, melylyel valakit v. valami fölelevenítünk.

*FEL~
jobban: FÖLELEVENŰL, (föl-elevenűl) ösz. önh. Új életre jön; feltámad; új mozgásnak ered, felfrisűl; felvidúl.

*FELELGET
(fel-el-get) önh. és gyakor. 1) Gyakran felel, többszöri feleletet ad. 2) Csak úgy könnyeden, félvállról, megvetőleg válaszolgat. Visszafelelget. Befelelget. Odafelelget.

*FELELGETÉS
(fel-el-get-és) fn. tt. felelgetés-t, tb. ~ěk. Gyakori, ismételt, többszöri felelés.

*FEL~
jobban: FÖLELLIK, (föl-ellik) ösz. k. Az ellést bevégzi. Felellettek a tehenek, juhok.

*FÉLELM
régies, a mai félelem helyett; l. ezt.

*FÉLELMES
(fél-el-m-es) mn. tt. félelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Félelemmel teljes, aki nagyon fél. A gyönge állatok jobbára félelmesek. Félelmes gyerek, asszony. "Félelmes lölköket a kénban megbátorítanája." Debreczeni Legendáskönyv. 2) Szokottabb ért. akitől vagy amitől félni kell, veszedelmes, félelmet okozó. Félelmes úton, erdőségen járni. Ez igen félelmes reánk nézve. Régente eléjön 'tiszteletteljes' értelemben. "Ez ember vala igaz és félelmes" (timoratus). Tatrosi codex. V. ö. FÉLELEM.

*FÉLELMESĚDIK
(fél-el-m-es-ěd-ik) k. m. félelmesěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Félni kezd, félőssé, félékenynyé lesz. 2) Olyanná lesz, mitől félni kell, veszélyesedik. Éjjel félelmesedik az út. Örvényes helyeken félelmesedik a hajózás. V. ö. FÉLELMES.

*FÉLELMESEN
(fél-el-m-es-en) ih. Félelmes állapotban.

*FÉLELMESÍT, FÉLELMESIT
(fél-el-m-es-ít) áth. m. félelmesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Félelmessé tesz. V. ö. FÉLELMES. Ijeszgetések által félelmesíteni a gyermeket. Elhanyagolással félelmesíteni a hidakat.

*FÉLELMESÍTÉS, FÉLELMESITÉS
(fél-el-m-es-ít-és) fn. tt. félelmesítés-t, tb. ~ěk. Félelmessé tevés.

*FÉLELMESKĚDIK
(fél-el-m-es-kěd-ik) k. m. félelmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy gyakorta félelmes állapotban van; félelmesen viseli magát.

*FÉLELMESSÉG
(fél-el-m-es-ség) fn. tt. félelmesség-ět. 1) Egyéni tulajdonság, midőn valaki folytonosan vagy nagyon fél. 2) Valamely tárgynak tulajdonsága, melynél fogva félni kell tőle, mint veszélyestől. A vadonok félelmessége miatt kisérettel utazni.

*FÉLELMETLEN
(fél-el-m-et-l-en) mn. tt. félelmetlen-t, tb. ~ěk. 1) Akiben félelem nincs, ki meg nem ijed. Félelmetlen vitéz. 2) Amitől félni nem lehet, nem kell; nem veszélyes; bátorságos. Határozóilag am. félelmetlenűl.

*FÉLELMETLENSÉG
(fél-el-m-et-len-ség) fn. tt. félelmetlenség-ět. Félelemnélküli állapot.

*FÉLELMETLENÜL
(fél-el-m-et-l-en-ül) ih. Félelem nélkül, meg nem ijedve. Félelmetlenül járni a biztos helyeken.

*FÉLELMIK
régies félemlik helyett; l. ezt.

*FELELŐ
(fel-el-ő) mn. tt. felelő-t. Aki valamire felel, válaszol. Bátran, okosan felelő gyermek. Öszvetételekben: megfelelő, befelelő, visszafelelő. V. ö. FELEL.

*FELELŐS
(fel-el-ő-ös) mn. tt. felelős-t v. ~et, tb. ~ek. Valami felől számolni, valaminek okát adni köteles; valamiért kezeskedő v. jótálló. Felelős tisztek, felügyelők. Ezért ti vagytok felelősek.

*FELELŐSÉG
(fel-el-ő-ség) fn. tt. felelőség-ět. Erkölcsi vagy hivatalbeli kötelesség, melynél fogva valamiről számolni, valaminek okát adni; valamiért kezeskedni tartozunk. A szülék gyermekeik neveléséről Isten előtt, felelőséggel tartoznak. Tisztek, felügyelők, pénztárnokok felelősége.

*FELELŐSSÉG
(fel-el-ő-s-ség) lásd: FELELŐSÉG.

*FELELTET
(fel-el-tet) áth. m. feleltet-ětt. Feleletre kényszerít. A törvényszéki eskütt felelteti a tanukat, a vádlottakat.

*FELELTETÉS
(fel-el-tet-és) fn. tt. feleltetés-t, tb. ~ěk. Törvényes kikérdezés, feleletadásra kényszerítés, sürgetés.

*FÉLEM
(fél-em) kiavult törzsök, melyből félemik, félemlik, félemedik, félemlő stb. szók származnak. Jelenti a félésnek bőségét, nagyságát. V. ö. AM és M betű mint névképző. Régente eléjön önállóképen is. Ő félemétől kedig megijedtek. (Müncheni codex.)

*FELEMÁS
(fele-más) ösz. fn. Hasonlatlan, különböző. Élünk e szóval, midőn a páros tárgyak közől egyik nem egyezik meg a másikkal. Felemás keztyűk, csizmák. Felemás szemek.

*FÉLEMBĚR
(fél-ember) ösz. fn. 1) Erkölcsi ért. am. félig baromi természettel biró ember; elvetemedett, erkölcstelen emberkorcs. 2) Mythologiai ért. oly képzelt vagy költött lény, mely félig emberi, félig állati testtel és természettel bír. Ilyenek a tengeri istenek, pl. a tritonok, sirének; továbbá a centaurok stb.

*FÉLEMĚDIK
(fél-em-ěd-ik) k. m. féleměd-tem, ~tél, ~ětt. Féléssel eltelik, nagyon kezd félni, a félés mintegy elömlik egész valóján. Megfélemedni a nagy veszélyre, vagy veszélytől.

*FEL~ jobban: FÖLEMEL
(föl-emel) ösz. áth. 1) Valamely terhet fölvesz. Fölemelni egy mázsát, egy zsák lisztet, egy borjút. Fölemelni vállára egy szál dorongot. 2) Valamit fekvő, hanyag, alanti helyzetéből egyenesre, lábára, magasra állít, föltesz. Fölemelni a lerogyott lovat. Fölemelni a sárba sülyedt kocsit. Fölemelni a kalapot. 3) Fölfelé fordít, nyújt. Fölemeli szemeit. Fölemelé Kádár szemeit az égre. (Régi krónika). Fölemelni a kezeket. Fölemelni fejét. 4) Átv. ért. hivatalra, rangra fölsegít; erkölcsileg, polgárilag felmagasztal. Fölemelni a jeles férfiakat országos hivatalokra. A buzgó imádság fölemeli a szivet. V. ö. EMEL.

*FEL~ jobban: FÖLEMELÉS
(föl-emelés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit fölemelünk. V. ö. FELEMEL és EMELÉS.

*FÉLEMELET
(fél-emelet) ösz. fn. Az épitészetben am. oly emelet, mely a rendes emeletnél jóval alacsonyabb, leginkább földszin és első emelet között.

*FÉLEMELETĚS
(fél-emeletěs) ösz. mn. Aminek félemelete van.

*FEL~ jobban: FÖLEMELINT
(föl-emelint) ösz. áth. Valamit könnyeden, vagy egykevessé felemel.

*FEL~ jobban: FÖLEMELÍT
(föl-emelít) ösz. áth. Fölfelé emelít v. emel. Pesti Gábor meséiben am. fölgerjeszt. "El-felemelíti haragját."

*FEL~ jobban: FÖLEMELKĚDÉS
(fől-emelkědés) ösz. fn. A helyzetnek azon változása, midőn valami alulról fölfelé száll, magasra, kel, egyenesre felnyulik. V. ö. FELEMELKĚDIK.

*FEL~ jobban: FÖLEMELKĚDĚTT
(föl-emelkědětt) ösz. mn. Fekvő, ülő, alacson helyzetéből fölegyenesedett, magasra kelt. Átv. ért. föllengező, a köz gondolkozás és érzés határain túl szárnyaló. Fölemelkedett ész. V. ö. FÖLEMELKĚDIK.

*FEL~ jobban: FÖLEMELKĚDĚTTSÉG
(föl-emelkědettség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valami fel van emelkedve szellemi vagy erkölcsi értelemben. Az ész, gondolatok fölemelkedettsége.

*FEL~ jobban: FÖLEMELKĚDIK
(fel-emelkědik) ösz. k. 1) Fekvő, ülő, hanyag, alacson helyzetéből magasra száll, egyenesre feláll, felnyúlik, és pedig inkább önerejénél fogva, mint külsőleg segítve.
Fölemelkedik a sas a lég magasságába. Fölemelkedik az álmából kelő ember. Fölemelkedik a növő fa. Magasra, nagyra fölemelkedni. 2) Átv. ért. erkölcsi vagy polgári tekintetben magasra kel. Fölemelkedik a szív, a lélek, midőn az Isten müveit bámulja. Országos méltóságokra fölemelkedni. Fölemelkedni az előitéletek fölé. V. ö. EMELKEDIK.

*FEL~ v. FÖLÉMELYÍT
(fel- v. föl-émelyít) ösz. áth. Émelygővé tesz, émelyítve felkever. Felémelyíteni a gyomrot. V. ö. ÉMELYÍT.

*FEL~ v. FÖLÉMELYĚDIK
(fel- v. föl-émelyědik) ösz. k. Émelyedve fölkeveredik, felháborodik. Felémelyedett a gyomra a kelletlen ételtől. V. ö. ÉMELYĚDIK.

*FEL~ jobban: FÖLEMÉSZT
(föl-emészt) ösz. áth. Evés-ivás által felhasznál; föleszik, föliszik valamit. Fölemészteni az asztalra hordott étkeket. Fölemészteni az esztendei keresményt. V. ö. EMÉSZT.

*FEL~ jobban: FÖLEMÉSZTÉS
(föl-emésztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit fölemésztünk. Lisztnek, zsírnak fölemésztése. V. ö. FELEMÉSZT.

*FÉLEMIK
(fél-em-ik) k. m. félem-tem, ~tél, ~ětt. Félelembe esik, megijed. Elékerül a régieknél, különösen a müncheni codexben: Láták Jézust a tengeren járatta, és a hajóhoz közelíteni, és félemének. A tanítványok ő orczájokra esének, és félemének.

*FÉLEMÍT, FÉLEMIT
(fél-em-ít) áth. m. félemit-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Félembe, azaz, nagy félésbe ejt, nagyon megijeszt. V. ö. FÉLEM.

*FÉLEMÍTÉS, FÉLEMITÉS
(fél-em-ít-és) fn. tt. félemítés-t, tb. ~ěk. Félembe ejtés.

*FÉLEMLÉS
(fél-em-l-és) fn. tt. félemlés-t, tb. ~ěk Félemmel eltelés.

*FÉLEMLIK
(fél-em-l-ik) k. m. féleml-ětt, htn. félemleni. Félemmel, azaz nagy féléssel eltelik. Megfélemlik. V. ö. FÉLEM.

*FÉLĚN
(fél-ěn) ih. 1) Oldalt, nem a fő egyenes vonalon vagy úton; mellékesen. Félen állni, járni. Félen való hely. Úton, útfélen. Régiesen am. félre. Félen hajlott. Félen lakó. Félen nézni. Félen tenni, félen tétel. 2) Nem egészen tele, fele hiján, hijánosan. Félen állnak a boros hordók. Félen hagyni el a munkát.

*FEL~ v. FÖLÉNEK
(fel- v. föl-ének) ösz. fn. Ének, melynek hangja a négyes éneklésben magasságra nézve legfenső (sopran, discant). V. ö. FELHANG.

*FEL~ v. FÖLÉNEKÉSZ
(fel- v. föl-énekész) ösz. fn. A négy hangu éneklésben azon énekes, kinek hangja magasságra nézve legfenső. V. ö. FELÉNEK.

*FEL~ jobban: FÖLENGED
(föl-enged) ösz. önh. A fagyról, dérről mondják, midőn a melegtől fölereszkedik, felolvad. Fölenged a jég. V. ö. ENGED.

*FEL~ jobban: FÖLENGESZT
(föl-engeszt) ösz. áth. A fagytól megmerevült, jeges, deres testet felolvasztja. A nap meleg sugarai fölengesztik a megfagyott földet, vizet. V. ö. ENGESZT.

*FEL~ jobban: FÖLENGESZTEL
(föl-engesztel) ösz. áth. l. FELENGESZT.

*FÉLÉNK (1)
(fél-énk v. fél-én-k) mn. tt. félénk-et. Aki természeténél fogva fél, bátortalan, könnyen megijed, félésre hajlandó. V. ö. FÉL, önh.

*FÉLÉNK (2)
(fél-e-enk) l. FÉLE.

*FÉLÉNKEN
(fél-énk-en) ih. Félénk módon, bátortalanul, félve. Félénken viselni magát a csatában.

*FÉLÉNKÍT, FÉLÉNKIT
(fél-én-k-ít) áth. m. félénkít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Félénkké tesz. A kisértetes mesék félénkítik, elfélénkítik a gyermeket. V. ö. FÉLÉNK.

*FÉLÉNKÍTÉS, FÉLÉNKITÉS
(fél-énk-ít-és) fn. tt. félénkítés-t, tb. ~ěk. Félénkké tevés.

*FÉLÉNKSÉG
(fél-énk-ség) fn. tt. félénkség-ět.
Tulajdonság, melynél fogva valaki félénk, valamit tenni, vállalni, végrehajtani nem mer, mindenütt veszélyt, akadályt látva visszavonúl. V. ö. FÉLÉNK.

*FÉLÉNKTELEN
(fél-énk-telen) mn. tt. félénktelen-t, tb. ~ěk. Aki nem félénk, tehát ellenkező tulajdonsággal bír, azaz bátor, vállalkozó, veszéllyel, akadálylyal nem gondoló, azoktól nem tartó. Határozóilag am. félénktelenül, akadálytól nem tartva.

*FÉLÉNKÜL
(fél-énk-ül) ih. Félénk módon, bátortalanul, veszélytől, akadálytól tartva, ovakodva, visszavonulva, félénken.

*FÉLÉNKŰL
(fél-énk-űl) önh. m. félénkűl-t. Félénkké lesz, félni kezd, képzelt vagy valódi veszélytől tartva bátorságát veszti.

*FELÉNYI
(fel e-nyi, fél névszótól) mn. tt. felényi-t, tb. ~ek. A két egyenlő részre oszlott egésznek egyik részéhez hasonlító mennyiségű, nagyságu; félig oly nagy vagy kicsin, oly sok vagy kevés; félannyi. Győr felényi távolságra fekszik Pesttől, mint Bécs. Felényi időben, munkával és költséggel végezni valamit. Ma felényi hideg sincs, mint tegnap volt.

*FELÉNYIG
(fel-e-nyi-ig) ih. A kiszabott vonal, határ, hosszuság fél távolságaig. Megfelel e kérdésre: meddig? A hajó medre felényig merült a vizbe. Az utat felényig megtette.

*FELÉNYIRE
(fel-e-nyi-re) ih. Félig oly nagyra vagy kicsinre, kevésre vagy sokra, hosszura vagy rövidre stb. Az utat felényire megtenni. A töltést csak felényire emelni, mint tervezve volt.

*FELÉNYIVEL
(fel-e-nyi-vel) ih. Fél mértékket, azaz annyival, mely az egésznek felét teszi. Hasonlitó melléknevek mellett áll. Az én földem felényivel hosszabb a tiednél. Nyári napálláskor nálunk az éj felényivel rövidebb a nappalnál.

*FEL~ jobban: FÖLENYVEZ
(föl-enyvez) ösz. áth. Enyvvel felragaszt. Felenyvezni az ajtóhevedert.

*FEL~ v. FÖLÉPÍT
(fel- v. föl-épít) ösz. áth. Valaminek építését bevégzi, teljes magasságra épit. Egy nyáron felépítette házát. V. ö. ÉPÍT.

*FEL~ v. FÖLÉPÍTÉS
(fel- v. föl-építés) ösz. fn. Valamely épületnek bevégzése, teljes magasságra fölemelése. V. ö. ÉPÍT.

*FEL~ v. FÖLÉPŰL
(fel- v. föl-épül) ösz. önh. 1) Valamely épület elkészül, teljes magasságra fölemelkedik. Tűz után jobbára felépültek a házak. 2) Éppé, azaz egészségessé lesz, fellábadoz. Hosszas nyavalyából végre felépült. 3) Átv. ért. fölveszi magát, elszegényedés után újra meggazdagodik.

*FEL~ v. FÖLÉPÜLÉS
(fel- v. föl-épülés) ösz. fn. 1) Valamely épületnek elkészülése, teljes magasságra emelkedése. 2) Felgyógyulás. V. ö. FELÉPŰL.

*FEL~ v. FÖLÉR
(1), (fel- v. föl-ér) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos magasságig nyúlva megközelít, megillet. Felérni kézzel a ház eszterhéját. Felérni horgas bottal a gyümölcsös ágat. 2) Észszel felfog. Ezt gyönge elmém föl nem éri. Észszel felérni valamit. V. ö. ÉR, áth.

*FEL~ v. FÖLÉR
(2), (fel- v. föl-ér) ösz. önh. 1) Feljut, felnyulik valamely magasságra. Felérni a hegyre, toronyba. A fa teteje felér a harmadik emeletig. 2) Segitő ragu névvel am. valamihez hasonló erővel, hatással bír; hozzáfogható; egyértékü becsü. Ő felér maga három legénynyel. Ezen ajándék felér ezer forinttal.
"Galambomnak csókja
Száz aranynyal felér."
Népd.
V. ö. ÉR, önh.

*FÉLÉRCZ
(fél-ércz) ösz. fn. Ásvány, mely fényre nézve az érczekhez hasonlit, de tűzben elrepül, s pőrölylyel nem nyújtható. Ilyenek pl. a kéneny, mireny stb.

*FEL~ jobban: FÖLERĚGET
(föl-erěget) ösz. áth. Megengedi vagy eszközli, hogy egymás után fölmehessenek, felszállhassanak. Föleregetni a macskákat a padlásra, a kalitkába zárt galambokat a levegőbe. Föleregetni a rabokat a tömlöczből. Föleregetni a röppentyűket. V. ö. ERĚGET.

*FEL~ jobban: FÖLERĚGETÉS
(föl-erěgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn többeket egymás után föleresztünk, föleredni, fölmenni engedünk.

*FEL~ jobban FÖLERESZKĚDIK
(föl-ereszkědik) ösz. k. 1) Fölemelkedik a levegőben, felszáll. Fölereszkedik a papiros-sárkány, a léggolyó. 2) A fagyos test, különösen a dér felolvad.

*FEL~ jobban: FÖLERESZT
(föl-ereszt) ösz. áth. 1) Fölmenni, fölrepülni, felszállani, fölkelni enged, felbocsát. Fölereszteni a gyermeket a toronyba. Fölereszteni a papirossárkányt. Fölereszteni a kalodában ülő bűnöst. Fölereszteni a farkasgúzsban ülőt. 2) Folyadékot másnak közbekeverésével megritkít. Fölereszteni a tejet vizzel vagy szappanlével. Fölereszteni a sürü rántást húslével. Fölereszteni az erős gyógyszert. V. ö. ERESZT.

*FÉLÉRĚTT
(fél-érětt) ösz. mn. Nem egészen érett, félig érett. V. ö. ÉRĚTT, mn. Félérett gyümölcsöt enni árt az egézsségnek.

*FÉLÉRĚTTEN
(fél-érětten) ösz. ih. Félig érett állspotban. Féléretten szedni le az almákat.

*FEL~ jobban: FÖLERÉZ
(föl-eréz) ösz. áth. Erével, azaz gyeplővel fölszerszámoz. Fölerézni a kocsiba fogandó lovakat. V. ö. ERE.

*FEL~ v. FÖLÉRĚZ
(fel- v. föl-érěz) ösz. önh. Álmából, szunnyadtából, ájult állapotából öntudatra ébred.

*FEL~ v. FÖLÉRKĚZIK
(fel- v. föl-érkězik) ösz. k. Alsóbb vidékről magasabbra fölmegy, feljön, megérkezik. A gőzös Pestről Bécsbe másfél nap alatt felérkezik. Felérkezni a havas csúcsára. V. ö. ÉRKĚZIK.

*FEL~ jobban: FÖLERŐKÖDIK
(föl-erőködik) ösz. k. Erőködve, maga megerőtetésével valahová feltörekszik, felhat, fölmegy. Hóban, hidegben, járatlan utakon felerőködni a magas hegytetőre.

*FEL~ v. FÖLÉRZÉKĚNYÍT
(fel- v. föl-érzékényít) ösz. áth. Úgy fölindít, fölgerjeszt, hogy érzékenynyé lesz.

*FEL~ v. FÖLÉRZIK
(fel- v. föl-érzik) ösz. k. Valamely szag, bűz magasabb helyre felhatva érezhetővé lesz. A piaczi sültek szaga felérzik a harmadik emeletbe. A pincze doha felérzik az udvarra. V. ö. ÉRZIK.

*FELES (1)
(fel-es, fél névszótól) mn. tt. feles-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Valaminek felében osztozó. Feles napszámosok, favágók, kik a díjban, fizetésben feleznek. 2) Páros. Feles keztyü. Felest, feletlent játszani, máskép: párost, páratlant.

*FELES (2)
v. FĚLĚS, (fel-es, a fel v. fél, föl igekötőtől) mn. l. FÖLÖS.

*FÉLÉS
(fél-és) fn. tt. félés-t, tb. ~ěk. Azon kedvetlen érzés, melyet valaki valódi vagy képzelt rosz megtörténhetése miatt érez. V. ö. FÉL önh. A félés inkább öszszerü (concret), a félelem elvont értelemmel bir.

*FEL~
jobban: FÖLESDĚKLIK, (föl-esděklik) ösz. k. Esdekelve fölemeli kezeit, kérelmi szavát. Fölesdekleni az irgalom Istenéhez. V. ö. ESDĚKLIK.

*FELESĚDIK
FĚLĚSĚDIK, l. FÖLÖSÖDIK.

*FELESÉG
(fel-e-ség, fél névszótól) fn. tt. feleség-ět. Tulajd. valamely egésznek oly tulajdonsága, sajátsága, mely annak felét teszi; vagy, ha társ értelemben veszszük, oly lény, mely társunk, barátunk, velünk legszorosabb viszonyban, elválaszthatlan kapcsolatban áll, velünk egy egészet alkot. Innen nevezte a magyar a férfi hitestársát feleségnek, (s ez közönséges értelme), nem pedig, mint némelyek talán csak inkább enyelgésből mondani szokták: fele segítség szóktól. Amannak értelme szellemiebb és nemesebb, s a házasság közös czéljával megegyezőbb. Adjon Isten feleséget, szépet, jót. Feleséget venni. Feleségét elhagyni. Feleségétől elválni. Feleségét félteni. Ifju feleség, vén feleség. Malmon, ifju feleségen untalan kell építeni. (Km.) Okos feleség nagy Isten ajándéka. (Km.).

*FELESÉGĚL
(fel-e-ség-ěl) áth. m. feleségěl-t. Valamely nőt feleségének nevez, vagy úgy szólítja, mint feleségét. Feleségeli, mintha már megesküdtek volna. Ellenben a nő a férjet urazza.

*FELESÉGĚS
(fel-e-ség-ěs) mn. tt. feleségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek felesége van, házas, megházasodott. Feleséges ember. Feleséges katona, diák. Feleséges görögpap.

*FELESÉGFÉLTÉS
(feleség-féltés) ösz. fn. Nyugtalan aggodalom, midőn a férj azon gyanakodik, azon hiszemben van; hogy felesége hivtelen lehet iránta.

*FELESÉGFÉLTŐ
(feleség-féltő) ösz. mn. Feleségének hűségében nem bizó, s ezen bizalmatlansága miatt nyugtalankodó, gyanakodó. Feleségféltő vén férfi.

*FELESÉGI
(fel-e-ség-i) mn. tt. feleségi-t, tb. ~ek. Feleséget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Feleségi kötelességek, jogok. V. ö. FELESÉG.

*FELESÉGTARTÁS
(feleség-tartás) ösz. fn. A feleségnek szükséges, és állapotához illő ruházattal, eledellel való ellátása. Szélesb ért. házas élet, feleséges élet.

*FELESÉGTELEN
(fel-e-ség-telen) mn. tt. feleségtelen-t, tb. ~ěk. Kinek felesége nincsen, nőtelen, nem házas. Feleségtelen katonák, papok.

*FELESÉGVÉTEL
(feleség-vétel) ösz. fn. Házasodás, megházasodás, valamely nőszemélylyel törvényes öszvekelés.

*FELESĚL
(fel-es-ěl) önh. m. felesěl-t. A felel, felelés, felelet szókkal ugyanazon gyökből (fél névszótól) származván am. visszafelelget, viszhangokat adogat, perlekedik, czivódik. Szép Amarill nevivel feleselni tanítod az erdőt. (Virgil. 1. Ecl. Baróti). Néha am. valamely kérdés iránt szót váltogat, vitatkozik. Feleselnek egymással a különböző, és ellenpártu hirlapok, műbírák, perlekedők. Feleselnek a szomszéd helységek a határon vagy határ fölött.

*FELESĚLÉS
(fel-es-ěl-és) fn. tt. felesělés-t, tb. ~ěk. 1) Visszabeszélés, visszafelelgetés, perlekedés, szóbeli czivakodás. 2) Valamely kérdés fölötti szóváltogatás, vitatkozás. V. ö. FELESĚL.

*FELESEN
FĚLĚSEN, l. FÖLÖSEN.

*FEL~
jobban: FÖLESKET, (föl-esket) ösz. áth. Valakit valamire vagy valaminek eskü által felavat. Fölesketni a kijelelt személyt papságra vagy papnak. Fölesketni királyi oktatónak, városbirónak. Fölesketni valakit tanúnak. V. ö. ESKET.

*FEL~
jobban: FÖLESKETÉS, (föl-esketés) ösz. fn. Ünnepélyes vagy hivatalos működés, mely által valakit fölesketnek. Az ujonczok fölesketése. V. ö. FELESKET.

*FEL~
jobban: FÖLESKÜDTET, (föl-esküdtet) l. FELESKET.

*FEL~
jobban: FÖLESKÜDTETÉS, l. FELESKETÉS.

*FEL~
jobban: FÖLESKÜSZIK, (föl-esküszik) ösz. k. Ünnepélyes eskü által valamire szánja, igéri, felavattatja magát. Föleskünni papnak, tisztviselőnek, katonának. V. ö. ESKÜSZIK.

*FELESLEG, FELESLEGĚS stb.
l. FÖLÖSLEG, FÖLÖSLEGĚS stb.

*FELESSÉG
FĚLĚSSÉG, l. FÖLÖSSÉG.

*FEL~
jobban: FÖLESZEL, (föl-eszel) ösz. áth. Valaki eszét valamire felbujtja, rábeszéli.

*FÉLESZELŐS
(fél-eszelős) ösz. mn. Kinek helyes esze nincs, félbolond, félkegyelmű, taszított eszű, hóbortos, natragulyás.

*FEL~
jobban: FÖLĚSZIK, (föl-ěszik) ösz. k. átható értelemmel. 1) Eledel gyanánt fölemészt. A baromfiak föleszik az elékbe vetett magot. A lovak föleszik az abrakot, a juhok a mezőt. A vendégek mindent fölettek. 2) Átv. ért. oszlató erővel biró valamely test, különösen nedv, folyadék, geny stb, más testnek részeit feloldja, elkoptatja. A választóvíz föleszi a vasat. A nyál föleszi a szája végét. A tisztátalanság föleszi a bőrét. V. ö. ĚSZIK.

*FEL~ v. FÖLESZINKEDIK
(föl-eszinkedik) l. FELESZÜDIK.

*FEL~
jobban: FÖLESZMÉL, (föl-eszmél) ösz. önh. Öntudat nélküli állapotából eszmélni kezd; öntudatra vergődik. V. ö. ESZMÉL.

*FEL~
jobban: FÖLESZMÉLĚDIK, (föl-eszmélědik) ösz. k. Lassan lassan eszmélni kezd, az öntudat felébred benne.

*FEL~
jobban: FÖLESZMÉLKĚDIK, (föl-eszmélkědik) ösz. k. Folytonosan eszmélve teljes öntudatra jön.

*FÉLESZTENDEI
(fél-esztendei) ösz. mn. Félesztendeig tartó, annyira való, annyit illető, annyira vonatkozó. Félesztendei munkába került. Félesztendei eleség. Félesztendei díj. Féleszendei szerződés. V. ö. FÉLESZTENDŐ.

*FÉLESZTENDEIG
(fél-esztendeig) ösz. ih. Az eszentendőnek fele részeig, a mi polgári esztendőnk szerént: hat hónapig. Félesztendeig betegeskedni.

*FÉLESZTENDŐ
(fél-esztendő) ösz, fn. Az esztendő fele, polgárilag véve: hat hónap. Félesztendőt utazásban tölteni. V. ö. ESZTENDŐ.

*FÉLESZTENDŐRE
(fél-esztendőre) ösz. ih. Az esztendőnek fele idejére, hat hónapra. Félesztendőre fogadni szolgát.

*FÉLESZTENDŐS
(fél-esztendős) ösz. mn. Félesztendőtől fogva élő, létező; hat hónapos. Félesztendős gyermek.

*FÉLESZŰ
(fél-eszű) ösz. mn. Kinek helyes, ép esze nincs, félbolond, bolondos, bolyókás.

*FEL~ v. FÖLESZÜDIK
(föl-eszüdik) ösz. k. A székelyeknél am. 1) fel v. föleszmél, észrejön; 2) felébred.

*FELET
régies, feled helyett. "Ékes sereged oth felethéd" (ott feletéd). Emlékvers Mátyás király haláIára 1490. évből.

*FELETÁRS
(fele-társ) ösz. fn. A székelyeknél am. felebarát. Szorosb ért. czimbora, minden ügyeinkben részvevő társ.

*FEL~
jobban: FÖLĚTET, (föl-ětet) ösz. áth. Eleséget, abrakot, takarmányt fölemésztet, elfogyat; föllegeltet. Föletetni a csordákkal, nyájakkal a legelőt, vetéseket. Föletetni a takarmányt az istállót barmokkal. Átv. ért. emésztő, oszlató nedvvel, folyadékkal szilárd, keményebb testet részekre felold, fölemészt. Föletetni a vasat némely savakkal.

*FELETLEN
(fel-etlen) mn. tt. feletlen-t, tb. ~ěk. 1) Midőn a féltől származik, am. páratlan, minek hasonló fele nincs. Feletlen keztyű, csizma. 2) Felebaráti szeretet nélkül való. V. ö. FELETLENSÉG. 3) Midőn a fel fěl szótól ered, am. minek teteje vagy föle nincs; értelmesség okáért is az utóbbi helyesebben föletlen.

*FÉLETLEN
(fél-et-len) mn. tt. féletlen-t, tb. ~ěk. 1) Aki nem fél, bátor, félénktelen. 2) Kitől vagy mitől nem félnek, félelmetlen. Kétes értelménél fogva, s minthogy úgy is vannak ezen fogalmak kitételére szabatosabb szavaink, ezen különben is ritka használatú kifejezést bízvást nélkülözhetjük.

*FÉLÉTLEN
(fél-étlen) ösz. mn. Ki félig étlen, félig éhgyomorral levő, ki alig evett valamit, félig lakott.

*FELETLENSÉG
(fel-et-len-ség) fn. tt. feletlenség-ět. Páratlanság, vagyis hasonló társ nélküli állapot, vagy tulajdonság. Felebaráti szeretet nélkül való állapot. "Kiáltatja (az hatalmas Isten), hogy ne éljünk ily feletlenségben." Horváth András a XVI. századból. V. ö. FELETLEN.

*FELETLENÜL (1)
(fel-et-len-ül) ih. Páratlanul, hasonló társ nélkül, baráttalanul. V. ö. FÉL, FELETLEN.

*FELETLENÜL (2)
v. FĚLETLENÜL, ih. l. FÖLETLENÜL.

*FÉLETLENÜL
(fél-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy félne; vagy a nélkül, hogy félnének tőle. V. ö. FELETLEN.

*FELETT v. FĚLĚTT v. FÖLÖTT
(fel-ett stb.) névutó. Személyragozva: felettem, feletted, felette stb. v. fölöttem, fölötted, fölötte. Ragozatlan állapotában az illető név nem szenved változást előtte, pl. Ház felett, fejünk felett. Mindenek felett, de harmadik személyű raggal sajátító rag kivántatik mellé, pl. háznak felette, mindeneknek fölötte. Értelmére nézve am. 1) Valaminek tetején, ormán, legmagasabb pontján. Ház felett rak fészket a gólya. 2) Valamit túlhaladva, magasságra emelkedve. A város felett setét felhő borong. Erdő felett repkedő madarak. 3) Vétetik ról ről értelemben. Tanakodni, értekezni valamely tárgy felett. Aggódni kedveseink felett. 4) Miatt. Sírni, panaszkodni veszteségünk felett. 5) Néha am. körűl, mellett, bizonyos időben. Asztal felett beszélgetni, mulatni. 6) Hasonlító erővel birván am. jobban, inkább mint, pl. Mindenek felett szeressük az Istent. Sokak felett többre becsüllek. Nyelvhasonlat szerént ellentétetik az alatt névutónak, s helyhatározó gyanánt önállólag is hasznátathatik. Ő köztünk felett (fel-ent) áll. Fölöttebb vagy, hogy sem fölemelkedhetnénk hozzád, mert mi alatt vagy alattabb vagyunk.

*FELETTE v. FĚLĚTTE v. jobban: FÖLÖTTE
(föl-ött-e) ih. Igen nagyon, másokat túl szárnyalva, másokon túl emelkedve. Felette bánom bal lépésemet. Felette magasan repülő sas.

*FELETTÉBB v. FĚLĚTTÉBB v. FÖLÖTTÉBB
(föl-ött-e-ebb) ih. a második fokon. Az igen nagynál is nagyobban, a túlzónál túlzóbban. Felettébb meghatotta szivét hazájának romlása.

*FELETTÉBB~ v. FÖLÖTTÉBBVALÓ
(fölöttébb-való) ösz. mn. Igen rendkivüli, mindeneket felülmuló, túlszárnyaló. Egy nemzetet csak felettébbvaló erőszak semmisíthet meg egyszerre.

*FELETTÉBB~ v. FÖLÖTTÉBBVALÓSÁG
(fölöttébb-valóság) ösz. fn. Rendkivüli nagyság, magasság, minden mértéket túlhaladó erő.

*FELETTE~
jobban: FÖLÖTTEVALÓ, (fölötte-való) ösz. mn. 1) Igen nagy. Fölöttevaló szeretettel viseltetni Isten iránt. 2) Elüljáró.

*FELETTE~ jobban: FÖLÖTTEVALÓSÁG
(fölötte-valóság) ösz. fn. A soknak, nagynak igen magas foka, túlság.

*FÉLÉVES
(fél-éves) ösz. mn. l. FÉLESZTENDŐS.

*FELEZ
(fel-ez,,fél névszútól) önh. m. felez-tem, ~tél, ~ětt. Valakivel úgy osztozik valamiben, hogy mindegyik az illető egésznek felét kapja.

*FĚLĚZ
(fěl-ěz) l. FÖLÖZ.

*FELEZÉS
(fel-ez-és) fn. tt. felezés-t, tb. ~ěk. Osztozás neme, midőn ketten valamiben feleznek. V. ö. FELEZ.

*FĚLĚZET
(fěl-ěz-et) fn. l. FÖLÖZET.

*FELEZŐ
(fel-ez-ő) mn. tt. felező-t. Aki egy mással félrészben osztozik. Felező munkatársak.

*FĚLĚZŐ
(fěl-ěz-ő) fn. l. FÖLÖZŐ.

*FELFAKAD
(fel-fakad) ösz. önh. 1) Növekedő dagadás következtében felpattan, felnyílik, felszakad. Felfakad a vérkelés. 2) Mondjuk föld alatti vízről, midőn felbugyog.

*FELFAKASZT
(fel-fakaszt) ösz. áth. Véghezviszi, eszközli, okozza, hogy valamely dagadt test felfakadjon. Felfakasztani a kelést, hólyagot.

*FELFAL
(fel-fal) ösz. áth. Falva szájba kapja, hogy megegye; mohón megeszik valamit. V. ö. FAL, ige.

*FÉLFALUSI
(fél-falusi) ösz. mn. Félparasztos, nyers, durva. Félfalusi viselet. Félfalusi erkölcsök, szokások.

*FELFÁTYOLOZ
(fel-fátyoloz) ösz. áth. Fátyollal feldiszít, betakar. Felfátyolozni a fejet.

*FEL~ jobban: FÖLFĚD v. FELFÖD
(föl-fěd v. fel-föd) ösz. áth. Elrejtett, eltitkolt, nem tudott, nem ismert tárgyat világosságra hoz, feltakar, föllel.
Fölfedni a titkot. Fölfedni a szeméremrészeket. Fölfedni valaki gyöngeségeit. Némely régi kéziratokat, okleveleket fölfedni. Öszveesküvést, czimboraságot fölfedni. V. ö. FĚD.

*FÉLFĚDÉL v. FÉLFÖDÉL
(fěl-fědél v. födél) ösz. fn. Az épületen oly födél, melynek csak egy oldala van.

*FÉLFĚDELÉK v. FÉLFÖDELÉK. (fél-fědelék v. födelék) ösz. fn. Félszín
félhaj, hiú, melynek csak egy oldalról van fedele. Szélesb ért. fedél, mely csak félig takar be valamit. Félfedelék a hintón.

*FÉLFĚDELES v. FÉLFÖDELES
(fél-fědeles v. födeles) ösz. mn. Félfedéllel ellátott, minek csak félfedele van. Félfedeles ház. Félfedeles hintó. V. ö. FĚDELES.

*FÉLFĚDELŰ v. FÉLFÖDELŰ
l. FÉLFĚDELES.

*FEL~
jobban: FÖLFEDÉS, (fel-födés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg nyilvánosságra, tudomásra hozás, midőn valamit fölfedünk. V. ö. FELFÖD.

*FEL~
jobban: FÖLFĚDĚZ v. FELFÖDÖZ. (föl-fěděz v. fel-födöz) ösz. áth. A felfěd igének gyakorítója, s am. tartós, folytonos működés által fölfed, azaz, felvilágosít, feltakar, feltalál valamit. V. ö. FELFĚD.

*FEL~
jobban: FÖLFĚDĚZÉS v. FELFÖDÖZÉS, (föl-fědězés v. fel-födözés) ösz. fn. Valamely tárgynak gyakori, folytonos működés által eszközlött fölfedése. V. ö. FELFĚDÉS.

*FEL~
jobban: FÖLFĚDĚZŐ v. FELFÖDÖZŐ. (föl-fěděző v. fel-födöző) ösz. fn. Személy, ki valamely elrejtett, eddig nem ismert, nem tudott dolgot, tárgyat feltalál, tudomásra hoz. Régi oklevelek, Amerika, Australia fölfedezői.

*FÉLFEGYVERĚS
(fél-fegyverěs) ösz. mn. Nem egészen, csak félig fegyverkezett. Félfegyveres ujonczok, önvállalkozók.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERĚZ, (föl-fegyverěz) ösz. áth. Fegyverrel fölszerel, fegyverbe öltöztet, fegyverrel ellát. Fölfegyverezni az ujonczokat.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERĚZÉS, (föl-fegyverězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit fölfegyverezünk. V. ö. FELFEGYVERĚZ.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERKĚDIK, ösz. k. l. FELFEGYVERKĚZIK.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERKĚZÉS, (föl-fegyverkězés) ösz. fn. Fegyverbe öltözködés.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERKĚZIK, (föl-fegyverkězik) ösz. k. Fegyverbe felöltözködik, fegyveresen felkészűl. Fölfegyverkezni a csatára. Átv. ért. védelmi eszközökkel ellátja magát, neki készül az ellenszegülésnek. Erős lélekkel, Istenbe helyzett bizalommal fölfegyverkezni a bűn kisértete ellen.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERKĚZTET, (föl-fegyverkěztet) ösz. áth. Megparancsolja, meghagyja, rendeli, hogy valaki fölfegyverkezzék. Szolgákat fölfegyverkeztetni az éjjeli rablók ellen. Forradalomban fölfegyverkeztetni a föld népét.

*FEL~
jobban: FÖLFEGYVERZÉS, (föl-fegyverzés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit fegyverrel elláttunk, vagy fegyverbe öltöztetünk. V. ö. FELFEGYVEREZ.

*FEL~
jobban: FÖLFEJLIK, (föl-fejlik) ösz. k. Valaminek varrása, kötése felbomlik, felszakad, elválik. Fölfejlett a zsák feneke. Fölfejlett könyökön a ruha. V. ö. FEJLIK.

*FEL~
jobban: FÖLFEJT, (föl-fejt) ösz. áth. Varrást, kötést felbont, felold. Fölfejteni a hibásan varrott ruhát. Fölfejteni a harisnyát. V. ö. FEJT.

*FEL~
jobban: FÖLFEJTĚGET, (föl-fejtěget) ösz. áth. és gyakor. Valamit folytonosan fejtve felold, felbont, varrását, kötését feloszlatja. Fölfejtegetni az avult ruhadarabokat. V. ö. FEJTĚGET.

*FEL~
jobban: FÖLFEJTĚGETÉS, (föl-fejtěgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit fölfejtegetünk.

*FEL~
jobban: FÖLFEJTÉS, (föl-fejtés) ösz. fn. Valamely varrott, kötött műnek feloldása, felbontása.

*FEL~ v. FÖLFÉKEZ
(fel- v. föl-fékez) ösz. Fékre, kötőfékre fog, féket vet a fejére. Felfékezni a gyepen legelő lovakat. V. ö. FÉKEZ.

*FEL~ v. FÖLFÉKEZÉS
(fel- v. föl-fékezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a lovat fékre, kötőfékre fogják. A szilaj csikó felfékezése nagy fáradságba kerül.

*FEL~
jobban: FÖLFELÉ, (föl-felé) ösz. ih. Oly irányban, vonalban, mely magasra hat. Fölfelé megy, ki a hegytetőre akar jutni. Fölfelé vontatni a hajókat.
"Fölfelé megy borban a gyöngy,
Jól teszi."
Vörösm.
Ellentéte: lefelé. Tájékozási ért. am. éjszak felé. Tavaszszal fölfelé mennek a vándormadarak.

*FÉLFELE
régies, félre értelemben. "Félfele hiván." "Félfele állánk." Debreczeni Legendáskönyv. "Mert ott a szegények félfele buválnak." Pesti Gábor meséi.

*FÉLFELÉ
(fél-felé) ösz. ih. Oldalra, féloldalra, egyikfelé. Félfelé áll a kalapja, süvege. Félfelé hajlik a roszúl rakott kazal.

*FÉLFELÉVALÓ
(félfelé-való) ösz. mn. 1) Egy soldalra, féloldalra való. Félfelévaló rúd, korlát. 2) Félrevaló, félenlevő, uton kivüli. Félfelé való helységek, puszták.

*FÉLFELŐL
(fél-felől) ösz. ih. Egy oldalról, egy részről, fél oldalról. Félfelől beárkolt, félfelől szabadon hagyott rét. Félfelől fázni, átfázni. Félfelől megfaragott gerenda.

*FEL~ v. FÖLFÉR
(fel- v. föl-fér) ösz. önh. Bizonyos magasságban helyet kap, hely jut neki. Még néhány búzakereszt felfér az asztagra. Nincs oly rakott szénásszekér, melyre még egy villával föl nem férne. V. ö. FÉR.

*FEL~ v. FÖLFÉRCZĚL
(fel- v. föl-férczel) ösz. áth. Valamit férczelve felvarr, felakgat. Felférczelni a szinpadi ruhára holmi csipkéket, szalagokat. V. ö. FÉRCZĚL.

*FÉLFÉRFI
(fél-férfi) ösz. fn. 1) Férfi, ki gyávasága miatt a valódi férfi nevet nem érdemli meg; asszonyos, katuska ember. 2) Herélt férfi.

*FÉLFÉRGES
(fél-férges) ösz. mn. Amit félig meglepett, megrontott a féreg. Félférges alma, dió.

*FEL~
jobban: FÖLFESLIK, (föl-feslik) ösz. k. A fölfejlik igével legszorosabb rokonságban áll, azon különbséggel, hogy ami felfeslik, nagyobb erőszakkal, szakadással bomlik fel, mint ami felfejlik. Fölfeslik a vászon, midőn a kalmár ketté hasítja. Fölfeslik a varrás, ha az öszvevarrott feleket kettétépik. Fölfejlik a harisnya, ha roszul volt bekötve, vagy fejtő tűvel felbontogatják.

*FEL~ jobban: FÖLFEST
(föl-fest) ösz. áth. 1) Valamely képet bizonyos helyre, magasságra fest. Zrínyi kirohanását Szigetvárából fölfestették a szigeti templom boltozatára. 2) Festék gyanánt, festésre felhasznál, elfogyaszt. Fölfesteni minden festéket. Minden pénzét fölfestette a művész valamely drága képre.

*FEL~ v. FÖLFÉSŰL
(fel- v. föl-fésűl) ösz. áth. Fésűvel fölfelé kanyarít, simít, felsimít. Búbosra felfésűlni a hajat.

*FEL~ jobban: FÖLFESZĚGET
(föl-feszěget) ösz. áth. és gyakor. Feszegetve, azaz gyakran, folytonosan feszítve valamit fölemel, fölerőtet, felszakgat, felbont, felnyit. Kapacscsal fölfeszegetni az utczai kövezetet. Fölfeszegetni a pénzes láda ajtaját. V. ö. FESZĚGET.

*FEL~ jobban: FÖLFESZĚGETÉS
(föl-feszěgetés) ösz. fn. Valaminek feszegetés általi feltörése, felszakgatása, felnyitása.

*FEL~ jobban: FÖLFESZÍT
(föl-feszít) ösz. áth. 1) Feszítés által, egyet feszítve feltör, felbont, felszakaszt, felnyit valamit. Fölfeszíteni kapacscsal a leásott követ. Fölfeszíteni doronggal a kaput. 2) Valamit szétterjesztve fölszegez valahová. Fölfeszíteni a bőrt rámára. Különösen, halálos büntetésül keresztre szegez. Idvözítőnket a zsidók fölfeszítették. Fölfeszítteték, meghala és eltemetteték. (Apostoli hitvallás). V. ö. FESZÍT.

*FEL~ jobban: FÖLFESZÍTÉS
(föl-feszítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit fölfeszítenek. V. ö. FELFESZÍT. Urunk fölfeszítése.

*FEL~ v. FÖLFICSĚRÉZ
(fel- v. föl-ficsěréz) ösz. áth. Nyalkán felékesít, felcziczomáz, ficséresen, ficsúrosan kicsíp. Felficserézte magát a tánczvigalomra.

*FEL~ v. FÖLFINTORÍT
(fel- v. föl-fintorít) ösz. áth. Fintorítva, fintorgatva feltol, felnyom. Mondják különösen az orról. Felfintorította az orrát, azaz valami nem volt tetszésére, megboszonkodott. V. ö. FINTORÍT.

*FELFIÓKOL v. FELFIÓKOZ
(fel-fiókol v. ~fiókoz) ösz. áth. Fiókokkal ellát. Felfiókolni az irományos szekrényt. V. ö. FIÓK.

*FELFIRKÁL
(fel-firkál) ösz. gyak. áth. Nyilvános vagy emeltebb helyre firkál valamit. A gyermekek felfirkálják neveiket a falakra.

*FELFITAT
(fel-fitat) ösz. áth. Felkutat, felkurkász, felfürkész, vadász vizslaeb módjára mintegy fitosan tartván az orrát felszaglász.

*FEL~ v. FÖLFITYÉSZ
(fel- v. föl-fityész) ösz. áth. Mondják különösen vadászról és vadászebről, midőn a rejtekben levő vadat felkutatja. V. ö. FITYÉSZ.

*FEL~ v. FÖLFIZET
(fel- v. föl-fizet) ösz. áth. Általán, a rendes illetéken vagy becsen, áron felül fizet. Különösen. 1) A cserében adott tárgyra még valamit fizet. A cserélt pipára egy pár forintot felfizetni. 2) Az alkudott díjhoz, bérhez, árhoz valamit told. Felfizetni a fuvarosnak.

*FEL~ v. FÖLFIZETÉS
(fel- v. föl-fizetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamire felfizetünk. V. ö. FELFIZET.

*FELFODORÍT
(fel-fodorít) ösz. áth. Fodrosan vagy fodrokra felkanyarít, fölteker. Felfodorítani meleg vassal a fürtöket. V. ö. FODOR, FODORÍT.

*FELFODORÍTÁS
(fel-fodorítás) ösz. fn. Fodrokba tekerés, sodrás, felkanyarítás.

*FELFODORODIK
(fel-fodorodik) ösz. k. Fodrokba vagy fodrosan föltekeredik, felcsavarodik. Az uszkár szőre felfodorodik. V. ö. FODOR.

*FELFODROZ
(fel-fodroz) ösz. áth. 1) Fodrokba fölteker, felcsavar. Felfodrozni az üstököt. 2) Fodrokkal felékesít, felczifráz. Felfodrozni az üngöt, szoknyát. V. ö. FODOR, FODROZ.

*FELFODROZÁS
(fel-fodrozás) ösz. fn. Ékesgetés, cziczomázás neme, mely által fodrossá teszünk, vagy fodrokkal diszítünk valamit.

*FELFOG (1)
(fel-fog) ösz. áth. 1) Valamit mentében, siettében, futtában stb. feltartóztat, akadályoz. Felfogni árokkal a folyó homokot. Gáttal, töltéssel felfogni az árvizet. 2) Fölvesz, fölemel. Felfogni karra a fáradt gyermeket. Felfogni sárban a ruhát. 3) Pártul fog, védelmez. Felfogni az elhagyott árvának ügyét. 4) Észszel felér. Felfogni az eléadott tant. Felfogni valakinek tervét, szándékát, indítványát. 5) Felszakaszt, fölmetsz. A gyepet nehezen fogja fel az eke. 6) A növény valamit ellep. Felfogta a gyom az udvart, a fű az elhagyott utakat.

*FELFOG (2)
(fel-fog) ösz. fn. Fog, különösen emberi szájban, mely a rendes fogsoron fölül hibásan vagy fölöslegesen nő ki.

*FELFOGAD
(fel-fogad) ösz. áth. 1) Felvállal, fölvesz. Felfogadni az árva gyermeket. Felfogadni valakit fiának. 2) Szolgálatra, munkára felbérel. Felfogadni valakit inasnak, szolgálónak, napszámosnak. 3) Adott szóval, esküvel megigér, föltesz valamit.
"Felfogadtam száz meg százszor,
Hogy én nem szeretek máskor."
Csokonai.
4) Önh. ért. valakivel viszonyos szerződést tesz oly dolog felől, melyet bizonyosan egyik sem tud, vagy melyről mindenik fél azt hiszi, hogy ő tudja bizonyosan. Felfogadni száz forintban, hogy a lóversenyben ez vagy amaz lesz nyertes. Fogadjunk fel! Ez értelemben igekötő (fel) nélkül szokottabb.

*FELFOGADÁS
(fel-fogadás) ösz. fn. 1) Felvállalás. Az elhagyott árvák felfogadása. 2) Szolgálatba, munkára beszegődtetés. Cselédek, napszámosok felfogadása. 3) Szerződés valami fölött, mit bizonyosan egyik fél sem tud, vagy miről mindenik fél azt hiszi, hogy bizonyosan tudja. Szokottabban igekötő nélkül: fogadás.

*FELFOGÁS
(fel-fogás) ösz. fn. 1) Fölvevés, fölemelés. 2) Észszel felérés, vagyis az észnek azon működése, midőn valamely dologról világos eszméje van. Könnyű felfogással bírni.

*FELFOGÓ
(fel-fogó) ösz. fn. Tepsi, melyet a nyársra húzott sült alá tesznek, hogy a lecsepegő zsírt felfogja. Szélesb ért. mint melléknév, ami valamit feltartóztat, fölemel vagy pártul vesz. Felfogó töltések, gátok. V. ö. FELFOG, (1).

*FELFOHÁSZKODÁS
(fel-fohászkodás) ösz. fn. Fohásznak vagy fohászoknak felnyomulása, feltódulása a mellből. V. ö. FOHÁSZ.

*FELFOHÁSZKODIK
(fel-fohászkodik) ösz. k. Szivéből, melléből fohászokat bocsát fel. Bánatában, szívfájdalmában felfohászkodik az égre. V. ö. FOHÁSZ.

*FELFOLTOZ
(fel-foltoz) ösz. áth. Foltokra, foltozásra felhasznál, felvarr. A maradékvásznat, posztót ócska ruhákra felfoltozni.

*FELFOLY
(fel-foly) ösz. önh. Tulajd. ért. am. valamely híg test alulról fölfelé terjed, halad, mi néha látszólag megtörténik, pl. Felfoly a Rába vizének fölszine, midőn a Duna áradása feltartóztatja; ámbár tulajdonkép lefoly, mert magasabb állásról alább száll. Átv. ért. mondjuk némely növényekről, melyeknek indái, szárai, kacsai a közellévő fákra, kerítésekre, oszlopokra stb. felfutnak, föltekerőznek. Felfoly a borsó, juhszalag stb.

*FELFOLYAMODÁS
(fel-folyamodás) ösz. fn. Felsőbb helyre folyamodás. V. ö. FELFOLYAMODIK.

*FELFOLYAMODIK
(fel-folyamodik) ösz. k. Felsőbb helyre, felsőbb törvényszék elé folyamodik, viszi fel panaszát, ügyét. V. ö. FOLYAMODIK.

*FELFOLYÓ
(fel-folyó) ösz. mn. Általán, ami fölfelé foly, akár tulajd. akár átv. értelemben. Felfolyó indás növények.

*FELFON
(fel-fon) ösz. áth. 1) Hajat, serényt, befonva felköt. Felfonni a lófarkat, a lóserényt, az üstököt. 2) Fonó eszközön, pl. guzsalyon, rokkán fonallá sodorít, pederít, feldolgoz. Felfonni naponként egy kötés lent vagy kendert.

*FELFORDÍT
(fel-fordít) ösz. áth. Általán, valamit úgy fordít, hogy ami alul vagy oldalt volt, az felül legyen, és viszont. Felfordítani a kiürült hordót. Felfordítani a csónakot. Szélesb ért. feldönt, feltaszít. Felfordítani a kocsit, fazekat. V. ö. FORDÍT.

*FELFORDÍTÁS
(fel-fordítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által felfordítunk valamit. V. ö. FELFORDÍT.

*FELFORDÚL
(fel-fordúl) ösz. önh. 1) Általán, valami úgy fordúl, hogy alja vagy oldala fölfelé álljon, és viszont. Felfordúl a szekér a lejtőn. 2) Átv. ért. a gyomorról mondják, midőn fölkeveredik, s a bevett ételt italt fölfelé hajtja, kiokádja. Tréfás, és népies nyelven: meghal, megdöglik. Felfordult a szegény, Isten nyugasztalja! 3) Rendes állapota megzavarodik, szokott forgása felbomlik.
"Felfordúlt a világ, eltörött tengelye,
Régi járásának se nyoma, se helye."
Faludi.

*FELFORDULÁS
(fel-fordulás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valami oly fordulást szenved, melynél fogva alja vagy oldala fölfelé áll, és viszont. 2) Valamely járműnek feldőlése.

*FELFORDULT
(fel-fordult) ösz. mn. Aminek alja vagy oldala fölfelé áll, és viszont. Felfordult szekér, csónak. Átv. ért. rendes forgásában megzavart, fonák, visszás. Felfordult világ.

*FELFORDULTSÁG
(fel-fordultság) ösz. fn. Átv. értelemben felfordult állapot, a dolgoknak fonák viszonya egymáshoz, a rendnek felbomlása.

*FELFORGÁCSOL
(fel-forgácsol) ösz. áth. Forgácsokra farag, metél, gyalúl. Az ügyetlen asztalos felforgácsolta a munkába vett fának nagyobb részét.

*FELFORGÁCSOLÁS
(fel-forgácsolás) ösz. fn. A fának forgácsdarabokra metélése, gyalulása, faragása.

*FELFORGAT
(fel-forgat) ösz. áth. és gyakor. Valamit folytonosan, vagy több tárgyat egyszerre felhány, fölkever, rendetlenségbe hoz, feldúl, feldönt, feltaszigál, szóval: rendes helyzetéből, állásából viszszásba, fonákba tesz át. Felforgatni az üres hordókat. Felforgatni az egyszer végig csépelt gabonát. A förgeteg felforgatja a sátorokat. A nyavalyatörős felforgatja szemeit.
"Felforgat a vas századok érczkeze
Mindent."
Berzsenyi.
V. ö. FORGAT.

*FELFORGATÁS
(fel-forgatás) ösz. fn. Felhányás, feldúlás, fölkeverés, feldöntögetés, rendnek, régi viszonyoknak felbontogatása.

*FELFORR
(fel-forr) ösz. önh. Valamely folyadék a melegségnek azon fokát éri, melyet forrásnak nevezünk. V. ö. FORR. Felforr a víz, leves, kávé. Átv. ért. igen fölgerjed, különösen: vére a nagy harag miatt rendkivüli mozgásba jön. Felforr bennem a méreg, ha látom őt. Kis csupor hamar felforr. (Km.).

*FELFORRAD
(fel-forrad) ösz. önh. Forró állapotba megy által, növekedő melegség, tűz által forróvá habzik fel. V. ö. FORRAD.

*FELFORRAL
(fel-forral) ösz. áth. Eszközli, hogy valami felforrjon, forróvá legyen. Felforralni a tejet. Átv. ért. rendkivüli hevülésbe hoz, feltüzel. A nagy harag felforralta vérét.

*FELFORRALÁS
(fel-forralás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg melegítés, tüzelés, mely által felforralunk valamit.

*FELFORRAN
(fel-forran) ösz. önh. A nagy tüz, melegség miatt hirtelen, egyszerre felforr, felbugygyan. A tüzes vasra öntött víz felforran. Az igen ingerlékeny ember csekélységre is felforran.

*FELFORRANÁS
(fel-forranás) ösz. fn. Hirtelen, egyszerre való felforrás, felbugygyanás.

*FELFORRASZT
(fel-forraszt) ösz. áth. 1) l. FELFORRAL. 2) Forró érczet, pl. vasat valahova felragaszt. A vaspántokat felforrasztani a nyujtóra. V. ö. FORRASZT.

*FELFORTYAN
(fel-for-ty-an) ösz. önh. Állatról, különösen embertől mondják, midőn haragjában hirtelen felpattan, felmérgesedik. Mindjárt felfortyan.
"Felfortyant Mahomét Nándorra, de főkép
Fújta Korogra dühét."
Czuczor.

*FELFOSZLAT
(fel-foszlat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami felfoszoljék. Felfoszlatni szálakra a vásznat.

*FELFOSZLATÁS
(fel-foszlatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felfoszlatunk.

*FELFOSZLIK
(fel-foszlik) ösz. k. Valamely rostos, szövött, kallott test, szálakra, fonalakra, hártyákra felbomlik, szétválik, felszakadoz. Felfoszlik a be nem szegett fehérruha. Felfoszlik a selyemgubó. Felfoszlik a kígyó bőre tavaszszal. Felfoszlik a kukoricza héja. V. ö. FOSZLIK.

*FELFOSZT
(fel-foszt) ösz. áth. 1) Tájdivatosan: ruhát, takarót fölemelve, valakit vagy valamit meztelenné vagy födetlenné tesz. Felfosztani a szoknyát, pendelyt, vagy az asszonyokat, leányokat. Felfosztani az ágyat. 2) Mondják különösen a törökbuza rakásról, midőn leveleitől megtisztítják. Felfosztottuk már a törökbuzát. V. ö. FOSZT.

*FELFOSZTÁS
(fel-fosztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felfosztunk.

*FELFOSZTOLÓDIK
(fel-fosztolódik) ösz. belsz. Különös gonddal, fáradsággal, vigyázattal felhúzza, fölemeli ruháját, fölleplezi magát. Felfosztolódnak a nagy sárban, vízben gázoló nők.

*FELFOSZTOZIK
(fel-fosztozik) ösz. k. Leplét, takaróját, ruháját fölemelve meztelenné, födetlenné teszi magát. A vízen átgázolni akarók felfosztoznak.

*FELFŐ
(fel-fő) ösz. önh. l. FELFORR.

*FELFÖD
l. FELFĚD.

*FÉLFÖDÉL
(fél-födél) ösz. fn. lásd: FÉLFĚDÉL.

*FELFÖDÖZ, FELFÖDÖZÉS
l. FELFĚDĚZ, FELFĚDĚZÉS.

*FELFÖLD
(fel-föld) ösz. fn. Általán valamely országnak, tartománynak azon része, mely magasabban fekszik; hegyes vidék. Különösen, Magyaországnak azon éjszaki vármegyéi, melyek a Kárpátok mentében fekszenek. Ellentéte: Alföld.

*FELFÖLDI
(fel-földi) ösz. mn. Felföldről való, arra vonatkozó, azt illető. Felföldi lakosok. Felföldi kereskedés, műipar. Használtatik főnévül is, s am. felföldön lakó, vagy onnan való személy. A felföldiek közől sokan nyaranta alföldön dolgoznak.

*FELFŐL
(fel-fől) ösz. önh. l. FELFORR.

*FÉLFŐTT
(fél-főtt) ösz. mn. Ami kellőleg nincs megfőzve, félig nyers. Félfőtt húst enni.

*FELFŐZ
(fel-főz), ösz. áth. Főzve, vagy főzés által felhasznál, elfogyaszt. Felfőzni a piaczról hozott eleséget. A budapesti serfőzők évenként több ezer mérő árpát felfőznek.

*FELFŐZÉS
(fel-főzés) ösz. fn. Főzés által felhasználása, elfogyasztása valaminek.

*FELFRICSKÁZ
(fel-fricskáz) ösz. áth. Fricskával valaki orrát fölpeczkeli. V. ö. FRICSKA.

*FELFRICSKÁZÁS
(fel-fricskázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki orrát fricskával fölpeczkelik.

*FEL~ v. FÖLFRISÍT
(fel- v. föl-frisít) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami ujra fris legyen. Az asztalra rakott italokat jeges vizzel felfrisíteni. V. ö. FRIS.

*FEL~ v. FÖLFRISÍTÉS
(fel- v. föl-frisítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által felfrisítünk valamit.

*FELFÚ
(fel-fú) ösz. áth. 1) Valamit fúva, fuvás által feldagaszt. Felfúni a dudát, hólyagot. Nem hólyag, hogy felfújad. (Km.). 2) Magasra fú valamit. Felfúni a füstöt, füstkarikákat. A szél felfúja a papirossárkányt. 3) A tüzet feléleszti, felszítja. 4) A beszívott levegővel magát felduzzasztja. Felfúni a pofát. Felfúni magát. 5) Tréfás vagy feddő ért. Ne neked, fúd fel! No már most felfúhatod, azaz vedd hasznát, ha tudod, vagy tégy vele, amit akarsz. V. ö. FÚ.

*FELFUALKODIK
l. FELFUVALKODIK.

*FELFÚJ
(fel-fúj) ösz. áth. l. FELFÚ.

*FELFÚJTAT
(fel-fúj-tat) l. FELFÚTAT.

*FELFÚR
(fel-fúr) ösz. áth. Alulról fölfelé fúr valamit. Felfúrni a börtön boltozatát.

*FELFÚTAT
(fel-fútat) ösz. áth. Fuvó eszközzel, fújtatóval feléleszti, felszítja a tüzet.

*FELFUTÓ
(fel-futó) ösz. mn. Általán, aki vagy ami felfut. Különösen és átv. ért. föltekerődző. Felfutó növények, pl. borsók, tökök.

*FELFUTÓ
(fel-futó) fn. l. SZULÁK.

*FELFUVALKODÁS
(fel-fuvalkodás) ösz. fn. Átv. ért. Ostoba kevélység és nagyravágyás, mely semmi lelki erőn nem alapszik, s magát külsőleg minden áron, módon nagynak mutatni törekszik.

*FELFUVALKODIK
(fel-fuvalkodik) ösz. k. Tulajdonkép, magát felfúva szétterjedni, nagyobbodni törekszik. Átv. ért. Üres, hiú, széllel bélelt kevélységtől felpuffad.

*FELFUVALKODOTT
(fel-fuvalkodott) ösz. mn. Tulajd. magában tartott és felfútt légtől felduzzadt. Felfuvalkodott pofa, béka. Átv. ért. Üres, hiú, buta kevélységtől puffadozó, felpuffadt. Felfuvalkodott buta ember.

*FELFUVALKODOTTSÁG
(fel-fuvalkodottság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki üres, hiú, buta kevélységtől felduzzad, felpuffad, elbizakodik.

*FELFUVÁS
(fel-fuvás) ösz. fn. 1) Fuvás általi felélesztés, felszítás. Az elaludt gyertya felfuvása. 2) Felpuffasztás, benyomott, beszorított lég általi felduzzasztás. Hólyag, duda felfuvása.

*FELFUVÓDIK
(fel-fuvódik) ösz. belsz. Belső erőszak által feldagad, felpuffad. Felfuvódott a szelektől a hasa. Felfuvódik a sokáig ki nem ürült húgyhólyag.

*FELFUVOLA
(fel-fuvola) ösz. fn. Fuvola, mely felhangokat ad.

*FELFÜGGESZKĚDIK
(fel-függeszkědik) ösz. k. Valahová vagy valamire felfüggeszti magát. Felfüggeszkedni a faágra. Felfüggeszkedni valaki nyakára. V. ö. FÜGGESZKĚDIK.

*FELFÜGGESZT
(fel-függeszt) ösz. áth. 1) Valamit úgy felköt, felakaszt, hogy függjön. Felfüggeszteni a ruhát a szegre. Felfüggeszteni a zsiványt akasztófára. 2) Valamitől feltételez. Utazását az időtől függeszti fel, azaz utazni fog, mihelyest az idő kedvez. 3) Valakit működése, hivatala körében bizonyos időre akadályoz; valaminek folyását megszünteti, elhalasztja. Felfüggeszteni a per alá fogott tisztviselőket. Felfüggeszteni a megkezdett munkálatokat.

*FELFÜGGESZTÉS
(fel-függesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit felfüggesztünk. Fegyverek, ruhadarabok felfüggesztése. Tisztviselők felfüggesztése. A tervezett vállalat felfüggesztése.

*FÉLFÜLŰ
(fél-fülű) ösz. mn. és fn. 1) Aminek egyik füle hiányzik, akár tulajd. akár átv. értelemben véve. 2) l. KÁFORKA.

*FÉLFÜRDŐ
(fél-fürdő) ösz. fn. A rendes fürdői évszaknak fele. Félfürdőt használni, azaz a fürdői évszaknak felét fordítani fürdésre.

*FELFÜRÉSZĚL
(fel-fürészěl) ösz. áth. Fürészszel felhasogat, felhasábol. Felfürészelni a tűzrevaló fákat. Felfürészelni deszkákká a fenyőszálakat. V. ö. FÜRÉSZĚL.

*FELFÜRÉSZĚLÉS
(fel-fürészělés) ösz. fn. Fürészszel felhasogatása, fölmetszése, feldarabolása valaminek.

*FELFÜRKÉSZ
(fel-fürkész) ösz. áth. Fürkészve fölkeres, feltalál. Felfürkészni a sürüben lappangó foglyokat. V. ö. Fürkész.

*FELFÜRKÉSZÉS
(fel-fürkészés) ösz. fn. Fürkészve fölkeresés, feltalálás.

*FELFÜSTÖL
(fel-füstöl) ösz. áth. Felakasztva a füsttel általjárat, megaszal valamit. Felfüstölni a szalonnát, disznólábat, halat.

*FELFÜSTÖLÉS
(fel-füstölés) ösz. fn. Cselekvés, mely által felfüstölünk valamit.

*FELFÜSTÖLÖG
(fel-füstölög) ösz. önh. Füstölögve felszáll, feloszlik. Felfüstölögnek a nyirkos ágak. Felfüstölög az égő dohány.

*FELFÜTYÉSZ
(fel-fütyész) ösz. áth. FELFITYÉSZ.

*FELFÜVEL
(fel-füvel) ösz. áth. A füvet föleszi, föllegeli. A csordák, nyájak felfüvelik a réteket.

*FELFŰZ
(fel-fűz) ösz. áth. 1) Egyenként, szemenként, levelenként stb., sinórra, madzagra, fonalra húzogat. Felfűzni a gyöngyszemeket. Felfűzni a dohányt. 2) Fűzővel, sinórral felköt, felszorít. Felfűzni a bakancsot, az asszonyi vállat. V. ö. FŰZ.

*FELFÜZÉS
(fel-füzés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit felfűzünk. Gyöngyök, olvasószemek felfüzése. Bakancs, topán felfüzése.

*FELGALLÉROZ
(fel-galléroz) ösz. áth. Gallérral ellát, gallért varr fel reá. Felgallérozni a bundát, köpönyeget.

*FÉLGÁLYA
(fél-gálya) ösz. fn. Kis tengeri hajó, kis gálya. V. ö. GÁLYA.

*FELGARÁDOL
(fel-garádol) ösz. áth. Garádot hányva bekerít, felárkol. Felgarádolni a kertet. V. ö. GARÁD.

*FELGARÁDOLÁS
(fel-garádolás) ösz. fn. Garáddal bekerítés, feltöltés, felárkolás.

*FÉLGÁTNA
(fél-gátna) ösz. fn. A haditudományban, am. oly gátna, melynek csak egy felől van mellvéde. V. ö. GÁTNA és MELLVÉD. (Halbe Sappe.)

*FELGÁTOL
(fel-gátol) ösz. áth. Gáttal feltölt. Felgátolni vízáradások ellen a réteket, szántóföldeket.

*FELGÁTOLÁS
(fel-gátolás) ösz. fn. Gáttal feltöltés, elrekesztés. V. ö. GÁT.

*FÉLGAZDA
(fél-gazda) ösz. fn. Németes szó, magyarosabban: félhelyes v. féltelkes gazda.

*FEL~ v. FÖLGĚRDŰL
(föl-gěrdűl) ösz. önh. Székely szó, másutt: felröhen (a disznó).

*FEL~
jobban: FÖLGERÉBĚL, (föl-geréběl) ösz. áth. Gerébbel bekerít, felhány.

*FEL~
jobban: FÖLGEREBLYÉL, (föl-gereblyél) ösz. áth. Gereblyével felgyűjt, felhárít, fölszed, feltakarít. Fölgereblyélni az elszórt széna-, szalmaszálakat, a tarlót.

*FEL~ jobban: FÖLGEREBLYÉLÉS
(föl-gereblyélés) ösz. fn. Gereblyével felgyüjtés, fölszedés.

*FEL~ jobban: FÖLGERJED
(föl-gerjed) ösz. önh. Gerjek, gerjedelmek kelnek föl benne; indulat, különösen a nemi ösztön támad fel benne; félmérgelődik, felboszonkodik. V. ö. GERJ, GERJED.

*FEL~ jobban: FÖLGERJEDÉS
(föl-gerjedés) ösz. fn. Állapot, midőn valakiben a gerjek feltámadnak; felindulás, haragra lobbanás; nemi ösztön vágya. V. ö. GERJ, GERJED.

*FEL~ jobban: FÖLGERJESZT
(föl-gerjeszt) ösz. áth. Valakit gerjekre felindít; felingerel, felösztönöz; nemi vágyakat ébreszt. Fölgerjeszteni valakinek haragját. Fölgerjeszteni az ifjuban a nemi ösztönt. Fölgerjeszteni a hallgatókat boszúra, áhítatra, jótékonyságra. V. ö. GERJ, GERJESZT.

*FEL~ jobban: FÖLGERJESZTÉS
(föl-gerjesztés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg izgatás, ösztönzés, mely által valaki v. valami fölgerjesztetik.

*FÉLGOLYÓ
(fél-golyó) ösz. fn. l. FÉLTEKE.

*FELGOMBOL
(fel-gombol) ösz. áth. 1) A gombot a gombházból, gomblikból kihuzván, kifordítván, valamit felold, felbont, elválaszt. Fel- v. kigombolni a dolmányt, mellényt. 2) Gombbal felköt, felakaszt. Felgombolni a paplanra a lepedőt. Átv. ért. Felgombolni az ajakat, am. ki és felfelé fordítani.

*FELGOMBOLYÍT
(fel-gombolyít) ösz. áth. Fonalakat, czérna-, selyem-, pamutszálakat gombolyagba fölteker. V. ö. GOMBOLYAG. Felgombolyítani a megszapult és takácshoz viendő fonalat. Felgombolyitani a selyemgubókat.

*FELGOMBOLYÍTÁS
(fel-gombolyitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által holmi szálas, fonalas testeket felgombolyítanak.

*FÉLGÖMB
(fél-gömb) ösz. fn. l. FÉLTEKE.

*FÉLGÖMBÖLYEG
(fél-gömbölyeg) ösz. mn. Félig gömbölyeg, egyik oldalról gömbölyű. V. ö. GÖMBÖLYEG.

*FELGÖNDÖRÍT
(fel-göndörít) ösz. áth. Hajat, szőrt, vagy ezekhez hasonló testet göndör alakuvá tesz, göndörré föltekerget, felkanyargat. Felgöndöríteni az üstököt, a ló serényét. V. ö. GÖNDÖR. Vastag hangon: felgondorít, felkondorít.

*FELGÖNDÖRÍTÉS
(fel-göndörítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felgöndörítünk. Vastag hangon: felgondorítás, felkondorítás. V. ö. FELGÖNDÖRÍT.

*FELGÖNDÖRÖDÉS
(fel-göndörödés) ösz. fn. Göndör alakban föltekeredés, felcsavarodás. Hajak, selyemgyapju felgöndörödése.

*FELGÖNDÖRÖDIK
(fel-göndörödik) ösz. k. Göndörré, göndör alakuvá föltekeredik, felcsavarodik. A kis fiú haja, a juh gyapja felgöndörödik. Vastag hangon: felgondorodik v. felkondorodik. V. ö. GÖNDÖR.

*FELGÖNGYÖL
(fel-göngyöl) ösz. áth. Valamit göngyölve fölteker, felcsavar, felkanyargat. Hengerre felgöngyölni a vásznat.

*FELGÖNGYÖLGET
(fel-göngyölget) ösz. áth. és gyakor. Folytonosan és különös gonddal felgöngyöl. Felgöngyölgetni hengerre valamely oklevelet, régi kéziratot. Felgöngyölgetni fejére a leplet. V. ö. FELGÖNGYÖL.

*FELGÖNGYÖLÍT
(fel-göngyölít) ösz. áth. l. FELGÖNGYÖLGET.

*FELGÖNGYÖLÖDIK
(fel-göngyölödik) ösz. k. l. FELGÖNGYÖLÖG.

*FELGÖNGYÖLÖG
(fel-göngyölög) ösz. önh. Göngyölögve, azaz körültekeredve felcsavarodik. Felgöngyölög a ruha a mángorlófára. Felgöngyölög a fonal az orsóra. V. ö. GÖNGYÖLÖG.

*FELGÖRBED
(fel-görbed) ösz. önh. Fölfelé görbed, fölfelé hajlik. Felgörbed a csizmája orra. Felgörbed az erőködő barom hátgerincze. V. ö. GÖRBED.

*FELGÖRBESZT
(fel-görbeszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami fölfelé görbedjen. Felgörbeszteni a deszkába vert szeg végét. Felgörbeszteni a hajóbókonynak való fákat. V. ö. GÖRBESZT.

*FELGÖRBÍT
(fel-görbít) ösz. áth. l. FELGÖRBESZT.

*FELGÖRBŰL
(fel-görbűl) ösz. önh. l. FELGÖRBED.

*FELGÖRGET
(fel-görget) ösz. áth. Valamit görgetve, azaz gurítva, tengelye körül forgatva felhajt, feltologat. Felgörgetni az üres hordót a pinczéből. V. ö. GÖRGET.

*FELGŐZÖLÖG
(fel-gőzölög) ösz. önh. és gyakor. Valaminek gőze fölfelé száll; gőzölögve fölemelkedik. Felgőzölög a hidegre kihordott melegganaj. V. ö. GŐZÖLÖG.

*FELGYALOGOL
(fel-gyalogol) ösz. önh. Gyalogolva megy föl valahová. Felgyalogolni a várba, a magas hegyre. Pestről felgyalogolni Bécsbe. V. ö. GYALOGOL.

*FELGYALÚL
(fel-gyalúl) ösz. áth. Gyaluval felsimít, eltisztít, felaprít, felhasogat, felszakgat stb. Felgyalúlni a görcsös vagy zsírfoltos pallót. Felgyalúlni a repedezett asztalt. Felgyalúlni a főzni való tököt, káposztát, répát. V. ö. GYALÚL.

*FELGYARAPODIK
(fel-gyarapodik) ösz. k. Felnő, felserdül. Élnek e szóval Bodrogközben.

*FÉLGYÁSZ
(fél-gyász) ösz. fn. Oly gyász, mely a valódi szokott mély gyásznak csak némely jeleit viseli, mutatja, pl. midőn a női gyászruha nem egészen fekete, csak félfekete vagy hamvas szövetből van készítve. Vagy: azon gyász, melyet a kiszabott gyászidőnek második felében szokás viselni. Félgyászba öltözködni. Félgyászt viselni.

*FÉLGYÁSZOS
(fél-gyászos) ösz. mn. Félgyászban járó, félgyászt viselő. V. ö. FÉLGYÁSZ.

*FEL~ jobban: FÖLGYEPLŐZ
(föl-gyeplőz) ösz. áth. Gyeplővel fölszerel, gyeplőre fog. Felgyeplőzni a kocsiba fogott lovakat.

*FEL~ jobban: FÖLGYEPŰZ
(föl-gyepűz) ösz. áth. Gyepüvel bekerít. Fölgyepüzni a veteményes kerteket.

*FELGYILKOL
(fel-gyilkol) ösz. áth. Gyilokkal vagy más szuró, vágó fegyverrel mindnyáját megöli, felkonczolja. Felgyilkolni a bevett várban talált katonákat és lakosokat. Felgyilkolni a pusztai vándorokat. V. ö. GYILKOL.

*FEL-GYÓGY
erdélyi falu Alsó-Fehér megyében; helyr. Gyógy-on, ~ra, ~ról.

*FELGYÓGYÍT
(fel-gyógyít) ösz. áth. Valakit úgy gyógyít, hogy betegségéből fellábadjon s egészségessé legyen. Felgyógyítani a kórházi betegeket. V. ö. GYÓGYÍT.

*FELGYÓGYÍTÁS
(fel-gyógyítás) ösz. fn. A betegnek egészséges lábra állítása.

*FELGYÓGYÚL
(fel-gyógyúl) ösz. önh. Betegségből egészséges lábra áll, fellábad.

*FELGYÓGYULÁS
(fel-gyógyulás) ösz. fn. Betegségből fellábadás, föléperedés.

*FELGYÖNGYÖZ
(fel-gyöngyöz) ösz. áth. Gyöngyökkel felékesít, felczifráz, feldiszít. Felgyöngyözni a nyakat. V. ö. GYÖNGY.

*FELGYÖNGYÖZÉS
(fel-gyöngyözés) ösz. fn. Gyöngyökkel feldiszítés, fölékesítés.

*FELGYUJT
(fel-gyujt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felgyúljon; tüzet tesz valami alá, hogy ezt égésbe hozza; szándékosan, másnak kárára gyújt meg valamit. Felgyujtani a házat, kazalt. Felgyujtani az ellenség várát. Felgyujtani a várost, falut. V. ö. GYUJT.

*FELGYUJTÁS
(fel-gyujtás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami felgyúlad, különösen, szándékos gonosz tett, midőn valaki más kárara gyújt meg valamit, hogy hamuvá égjen.

*FELGYUJTOGAT
(fel-gyujtogat) ösz. áth. és gyakor. Egymás után, folytonosan, ismételve gyújt fel valamit. Felgyujtogatni a kazalokba, baglyákba rakott szénát. Felgyujtogatni az ellenség városait, falait. V. ö. GYUJTOGAT.

*FELGYÚL
(fel-gyúl) ösz. önh. Tüzet fog, lángra kap, égni kezd.

*FELGYÚLAD
(fel-gyúlad) ösz. önh. Nagyobb kiterjedésben égni kezd, fellángol. Átv. ért. nagyon fölgerjed, felindúl. Felgyúlad benne a vér. Haragra, szerelemre felgyúladni. V. ö. GYULAD.

*FELGYÚLASZT
(fel-gyúlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami felgyúladjon. Felgyúlasztani a várost. Átv. ért. Fölgerjeszt, felindít. Felgyúlasztani a vért. Haragra felgyúlasztani valakit.

*FELGYÚR
(fel-gyúr) ösz. áth. Gyúrva feldagaszt, azt teszi, hogy megkeljen, fölkeljen, feldagadjon. Felgyúrni a tésztát. Felgyúrni a sarat. V. ö. GYÚR.

*FELGYÜJT
(fel-gyüjt) ösz. áth. 1) Embereket valahová csoportosan felidéz, felhí. Felgyüjteni a pártfeleket a megyei terembe. 2) Föltetéz, felhalmoz, feltakarít. Felgyüjteni mindenféle eleséget és fegyvert a várba. 3) A lekaszált füvet, takarmányt, gizgazt petrenczékbe, baglyákba rakja öszve. V. ö. GYÜJT.

*FELGYŰL
(fel-gyűl) ösz. önh. 1) Csoportosan, seregesen fölmegy valahová. Budapest lakosi husvéthetfőn felgyűlnek a Gellérthegyre. 2) Az állati test a geny öszvecsomósodása által feldudorodik. Felgyűl a keléses bőr. V. ö. GYŰL.

*FELGYÜLEKĚZIK
(fel-gyülekězik) ösz. k. Valamely helyre többen egymás után fölmennek, feltódulnak.

*FELGYŰR
(fel-gyűr) ösz. áth. Valamely hajtható, sodorható testet mintegy gyűrü alakban felsodor, felteker. Felgyűrni az üng ujját, a gatya szárát. Hevertében felgyűrni a köpönyeg szárnyát. Szélesb ért. sima testet ránczossá tesz, öszvevissza hajtogat; feldöncsöl. Felgyűrni lábakkal a pallószőnyeget. V. ö. GYŰR és GYÚR.

*FELGYÜREKĚZIK
(fel-gyürekězik) ösz. k. Ruháinak szárait felgyűri. Különösen az ujjas ruha, péld. dolmány, üng ujját felgyűrve valamely munkára, birkozásra, verekedésre készűl. Felgyürekezik a favágó, a kézmíves, midőn dologhoz fog. Felgyürekeznek a legények, midőn birkozni akarnak. Máskép: feltürekězik, feltürközik.

*FELGYÜRKÖZIK
l. FELGYÜREKĚZIK.

*FELGYÜRŰZ
(fel-gyürűz) ösz. áth. Gyürűvel felékesít; gyürűt húz vagy varr rá. Felgyürüzni az ujjakat. Felgyürűzni a függönyt. Átv. ért. valamit gyürűalakúan körűlmetél. Felgyürűzni a fa derekát, a botot. V. ö. GYÜRŰ.

*FELGYÜRÜZÉS
(fel-gyürüzés) ösz. fn. Csetekvés, mely által felgyürüzünk valamit.

*FELHABAR
(fel-habar) ösz. áth. Valamit habarva fölkever. Felhabarni a koldúskását. Felhabarni a rátottának való tojást. V. ö. HABAR.

*FELHÁBORGAT
(fel-háborgat) ösz. áth. és gyakor. Gyakori vagy folytonos háborítás által fölver, felzavar, nyugtából felhajt. Éjelenként felháborgatni az alvókat. V. ö. HÁBORÍT.

*FELHÁBORÍT
(fel-háborít) ösz. áth. Valakit nyugalmából fölver, felzavar. Különösen: boszus, haragos indulatra fölgerjeszt; fellázít, felizgat, fölzendít. Átv. ért. a vérre, gyomorra alkalmazva am. fölkever. V. ö. HÁBORÍT.

*FELHÁBORÍTÁS
(fel-háborítás) ösz. fn. 1) Nyugalomból fölverés. 2) Bosszura, haragra gerjesztés. 3) Felizgatás, fellázítás. 4) Fölkeverés.

*FELHÁBORODÁS
(fel-háborodás) ösz. fn. Mozgalom, melynél fogva valami v. valaki felháborodik. Népek felháborodása. Tenger felháborodása. Gyomor felháborodása. V. ö. FELHÁBORODIK.

*FELHÁBORODIK
(fel-háborodik) ösz. k. Általán, oly mozgalomnak indúl, melynél fogva rendes állapotából kifordúl, felzavarodik. Felháborodik a tenger, ha szélvész éri. Felháborodik a családi béke. Különösen 1) Valaki ellen felboszonkodik. Felháborodni a zsarnokok ellen. 2) Fölzendűl, fellázad. Felháborodnak az elnyomott népek, és nemzetek. 3) Fölkeveredik, felémelyedik. Felháborodott a gyomra. V. ö. HÁBORODIK.

*FELHÁBOROG
(fel-háborog) ösz. önh. Háborogva fölkel, feltámad, fellázad. Átv. ért. gyakorta boszura, haragra gerjed.

*FELHABOZ
(fel-haboz) ösz. áth. 1) Habbal fölveri, felcsapkodja; habot hajt valamire. A hullámok felhabozzák a partokat. 2) Addig keveri, forgatja, mig habot nem hajt. Felhabozni a habkásának való szereket. Felhabozni a szappant. V. ö. HABOZ.

*FELHABZSOL
(fel-habzsol) ösz. áth. Habzsolva föleszik, föliszik valamit. A kutya felhabzsolja a korpáslevet. V. ö. HABZSOL.

*FELHADAZ
(fel-hadaz) ösz. áth. Valamely helyet haddal, hadseregget ellát, megerősít. Felhadazni a várat, sánczokat, tengeri hajót.

*FELHADNAGY
(fel-hadnagy) ösz. fn. Az ausztriai hadi rangozat szerént a lovas és gyalog ezredeknél feltiszt, ki a másod kapitánynál egy fokkal alább, az első alhadnagynál egy fokkal fölebb áll. Köz nyelven: főhadnagy.

*FELHADNAGYSÁG
(fel-hadnagyság) ösz. fn. Felhadnagyi rang, tisztség.

*FELHÁG
(fel-hág) ösz. önh. Hágva, azaz magasat vagy magasakat lépve valahová felhat. Felhágni a nyeregbe. Felhágni az ablakba. Felhágni a kocsibakra. V. ö. HÁG.

*FELHÁGÁS
(fel-hágás) ösz. fn. Magasabb helyre, fokra lépés.

*FELHÁGÓ
(fel-hágó) ösz. fn. Lépcső gyanánt szolgáló készület, melynek segedelmével valahová felhágunk. Ilyen felhágók vannak a folyók meredek partjain, a nagyobb hajók oldalain, a dunai malmokon, a kertek sövényein, a hintók bakjain stb.

*FELHAGY
(fel-hagy) 1) ösz. önh. Val vel ragu nevekkel am. valamit űzni, folytatni, sürgetni megszűn. Felhagyni a sikeretlen munkával. Felhagyni a kereskedéssel. Felhagyni az éjjeli dombérozással. Jobb bizony, ha felhagysz vele. Hagyj fel vele! máskép: abbanhagy, de ez tárgyesettel jár, pl. abbanhagyni a kereskedést. 2) ösz. áth. bizonyos időre valamely munkát felad. Az oskolában elmagyarázott tárgyokat felhagyni leczkére a tanitványoknak. Számtani munkálatokat hagyni fel a tanulóknak gyakorlatul.

*FELHAGYÁS
(fel-hagyás) ösz. fn. 1) Valaminek abbanhagyása, nem folytatása. 2) Feladás, azaz bizonyos munkának bizonyos időre megrendelése. V. ö. FELHAGY.

*FÉLHAJ
(fél-haj) ösz. fn. Félfödelű vagy egész födelü, de minden esetre egy oldalról nyilt épület, hol a szekereket, s különféle gazdasági szereket tartani szokták. Néhutt: félszer vagy hiú. Félhajban faragni, fürészelni. A házi komondornak félhajban az ágya.

*FÉLHAJAZAT
l. FÉLHAJ.

*FELHAJHÁSZ
(fel-hajhász) ösz. áth. Hajhászva, azaz haj ha! v. haj hó! kiáltásokkal fölkeres, felkutat, fölkerget, felfürkész. Felhajhászni a bokorban. lappangó nyulat. V. ö. HAJHÁSZ, ige.

*FELHAJHÁSZÁS
(fel-hajhászás) ösz. fn. Hajhászva fölkeresése, felfürkészése, felkutatása valaminek.

*FELHAJIGÁL
(fel-hajigál) ösz. gyak. áth. Magasra, fölfelé hajigál, azaz többször hajít valamit. Felhajigálni a laptát a ház falára. Köveket hajigálni fel az ablakokra. Kévéket hajigálni fel a szekérre. V. ö. HAJIGÁL.

*FELHAJÍT
(fel-hajít) ösz. áth. Magasra, fölfelé hajít valamit. Felhajítani a kövecset nyolcz, tíz ölnyire. Felhajítani a botot a gyümölcsfára. V. ö. HAJÍT.

*FELHAJÍTÁS
(fel-hajítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn fölfelé hajítunk valamit.

*FELHAJLIK
(fel-hajlik) ösz. k. Csüggő vagy fekirányos helyzetéből némi erő által kényszerülve, fölfelé hajlik, görbül. Felhajlik a köpönyeg galléra. Felhajlik a pallódeszka vége. V. ö. HAJLIK.

*FELHAJNALODIK
(fel-hajnalodik), ösz. k. A hajnal felpirúl, fölkel; a nap fölkelése közeledik. Felhajnalodott immár, fogjunk a munkához. V. ö. HAJNAL.

*FELHAJOL
(fel-hajol) ösz. önh. Saját akaratából fölfelé hajol.

*FELHAJPOROZ
(fel-hajporoz) ösz. áth. Valami fölé hajport hint. Felhajporozni a fejet.

*FELHAJT (1)
(fel-hajt) ösz. áth. 1) Valamit csüggő vagy fekirányos helyzetéből fölfelé görbít, fölemel. Felhajtani a köpönyeg gallérát. Felhajtani a kalap karimáját. Felhajtani a szoknyát, pendelyt. 2) Valamely italt elkölt. Hajtsd fel ezt a palaczk bort. Hamarjában egy itczét felhajtott. 3) Fölkerget, hajh szóval valahová fölterel. A nyulakat felhajtani a dombra. Az ökröket felhajtani Bécsbe. V. ö. HAJT.

*FELHAJT (2)
(fel-hajt) önh. 1) Kocsin, szekéren valahová felmegy. Felhajtani a hegyre. Pestről húsz óra alatt felhajtani Bécsbe. 2) A növény, vagy növény gyökere felcsirázik. Felhajt tavaszkor a fű. Felhajtanak a fák törzsökei. V. ö. HAJT.

*FELHAJTÁS
(fel-hajtás) ösz. fn. 1) Felgörbités, fölemelés. Gallér-, szoknya-, pendely felhajtása. 2) Megivás. Egy pohár bor felhajtása után eltávozni. 3) Fölkergetés, fölterelés. 4) Kocsin, szekéren felsietés. 5) Felcsirázás. V. ö. FELHAJT, áth. és önh.

*FELHALLIK
(fel-hallik) ösz. k. Magasra, fölemelkedett helyre elhallik. Utczáról felhallik a szó a harmadik emeletbe. V. ö. HALLIK.

*FELHALMOZ
(fel-halmoz) ösz. áth. Halomra gyüjt, halomba rak, föltetéz. Felhalmozni a nyomtatott gabonát. Felhalmozni a trágyát. Felhalmozni az utczai sarat. Átv. ért. bőven ellát. Felhalmozni (szokottabban: elhalmozni) valakit gazdagsággal, dicséretekkel, jótéteményekkel. V. ö. HALMOZ.

*FELHALMOZÁS
(fel-halmozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit halomba rakunk, rakásra gyüjtünk, emelünk.

*FÉLHALVA
(fél-halva) ösz. ih. Az életnek csak némi jeleivel. Félhalva huzták ki a vízből.

*FELHÁMLÁS
(fel-hámlás) ösz. fn. Állati vagy növényi test bőrének, héjának, hüvelyének, kérgének stb. felfoszlása.

*FELHÁMLIK
(fel-hámlik) ösz. k. Hámja, azaz külső bőre, héja, hüvelye, tokja, kérge felszakad, felválik. Felhámlik az érett dió. Felhámlik a behegedt seb bőre. Felhámlik a vén fák kérge. V. ö. HÁMLIK.

*FELHÁMOZ
(fel-hámoz) ösz. áth. Hámmal fölszerszámoz. Felhámozni a kocsis lovakat. Felhámozni a hátas puttonyt. V. ö. HÁM.

*FELHÁMOZÁS
(fel-hámozás) ösz. fn. Hámmal vagy hámféle hevederrel fölszerszámozása, fölszerelése valaminek.

*FELHANCSIKOL
(fel-hancsikol) ösz. áth. Hancsikokkal kijelöl. Felhancsikolni a felosztott rétek határait. Felhancsikolni a kimetszett út széleit. V. ö. HANCSIK.

*FELHANG
(fel-hang) ösz. fn. 1) Nyelvtani értelemben így nevezzük az alhangokkal ellentétben a magas vagy vékony hangzókat, ú. m. e, ě, ö, ő, ü, ű. Közösek, máskép élesek: ë, é, i, í. (Alhangú czikk alatt az éles ë nyomdahibából ě-nek jelöltetett, ez pedig a felhangúak közől kimaradott). 2) Éneklésben legfelsőbb emberi (némberi vagy gyermeki) hang. (Discant, olaszul: soprano). Az alsóbb némberi vagy gyermeki hangnak mélyfelhang (olaszul: alto), a felsőbb férfi hangnak magashang (olaszul: tenore), az alsóbbnak alhang vagy mélyhang vagy gordó (olaszul: basso) a neve. Van még a magas és alhang közt középhang is (olaszul: baritono). Különbözik a felhangtól a fattyúhang (Falsett, olaszul: falsetto), mely a felhangnak csak erőtetett (fejbőli) utánzása.

*FÉLHANG
(fél-hang) ösz. fn. A zenében és énekben azon hang, mely gyakorlatilag két egymás után föl- vagy lefelé következő egész hang között áll; noha elméletileg és mennyiségtani kiszámitás szerént a 'fél' nevezet nem illik reá tökéletesen; így például a d egész hang viszonya a c egész hanghoz 9/8; a cisz viszonya (félhanggal fölebb) a c-hez 25/24, a desz viszonya (félhanggal lejebb a d-nél) szintén a c-hez 16/15, tehát a kettő közti különbség 8 1/80, melyet az öszhangtani (harmoniatani) elméletben 'komma' névvel neveznek, s mely különbséget az emberi fül nem érezvén, a két félhang a gyakorlatban a hangszereken, pl. a zongorán öszveolvad, vagyis a cisz és desz hangokat egy húr fejezi ki. Így van ez több más félhangokkal is. Az f az e-hez s c a h-hoz már a természetes lépcsőn is csak félhang.

*FELHANGOL
(fel-hangol) ösz. áth. A hangszereket hangjaikra nézve úgy öszveegyezteti, hogy öszhangzóak legyenek.

*FELHANGOLÁS
(fel-hangolás) ösz. fn. A hangszerek hangjainak (zöngéinek) rendszeres öszveegyeztetése.

*FELHANGOS
(fel-hangos) ösz. fn. Énekes, kinek felhangja van. V. ö. FELHANG, (2).

*FELHANGÚ
(fel-hangú) ösz. mn. Nyelvtani ért. így nevezzük a magas vagy vékony önhangzókat, ú. m. e, ě, ö, ő, ü, ű, és az ezekből alakult szókat. V. ö. FELHANG, (1).

*FÉLHANGÚ
(fél-hangú) ösz. mn. 1) Félhanggal biró, félhangnak megfelelő. 2) A székelyeknél am. féleszű, hóbortos, máskép: hangos (Kriza János).

*FELHANTOL
(fel-hantol) lásd: FELHANCSIKOL.

*FELHÁNY
(fel-hány) ösz. áth. 1) Magasra, alulról fölfelé hány. Felhányni szekérre a kévéket, ganajt. Felhányni az árokból a földet. Felhányni az istállópadlásra a szénát. 2) Felhalmoz. Felhányni baglyába vagy petrenczékbe a szalmát. Felhányni az utczai sarat. 3) Kutatás végett felforgat, feldúl. Felhányni az ágyat, ruhaneműket, asztalon heverő könyveket. Mindent felhánytunk, még sem akadtunk rá. 4) Valamit szemre lobbant, felhoz. Felhányni valakinek elkövetett csínyeit. Felhányni a jótéteményeket. V. ö. HÁNY, áth.

*FELHÁNYÁS
(fel-hányás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felhányunk. Föld felhányása. Bútorok, eszközök felhányása stb. V. ö. FELHÁNY.

*FELHÁNYKODIK
(fel-hánykodik) ösz. k. Önerejéből felhányja, föl-fölveti magát. Felhánykodik a szárazra vetett hal. Felhánykodik a nyakavágott pulyka. Felhánykodnak a hullámok.

*FELHARAGÍT
(fel-haragít) ösz. áth. Haragra indít, haragra gerjeszt, lobbant.

*FELHARAGÍTÁS
(fel-haragítás) ösz. fn. Haragra gerjesztés, lobbantás.

*FELHARAP
(fel-harap) ösz. áth. Harapva felszakaszt, feltép. A legelő barom felharapja a füvet. V. ö. HARAP.

*FELHARISNYÁZ
(fel-harisnyáz) ösz. áth. Harisnyával ellát, valakinek lábára harisnyát húz. Felharisnyázni a kis leányt. Felharisnyázni a mezítlábas koldusnőt.

*FELHAS
(fel-has) ösz. fn. A hasnak azon tája mely a köldökön fölül fekszik. (Epigastrium).

*FELHASAD
(fel-hasad) ösz. önh. Hasadva felválik, felnyilik, felszalad. Felhasad a pallódeszka. Felhasad a késsel metszett szalonna. V. ö. HASAD.

*FELHASADÁS
(fel-hasadás) ösz. fn. Valamely tömör vagy szilárd testnek hasábokra válása, nyilása, szakadása.

*FELHASÍT
(fel-hasít) ösz. áth. Tulajd. valamit úgy felvág, felszakaszt, fölmetsz, hogy hasábokra váljék. Felhasítani a fa derekát. Szélesb ért. felszakaszt fölrepeszt, feltép. Felhasítani a ruhát, posztót. Felhasítani a papirt. V. ö. HASÍT.

*FELHASÍTÁS
(fel-hasítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által felhasítunk valamit. Bőrnek, ruhának felhasítása.

*FELHASOGAT
(fel-hasogat) ösz. áth. és gyakor. Több részekre hasítva felvagdal, felszakgat, fölmetél. Felhasogatni a tűzre való fát. Felhasogatni az ócska ruhákat. Felhasogatni a szalonnatáblát. V. ö. HASOGAT.

*FELHASZNÁL
(fel-használ) ösz. áth. Valamit bizonyos czélra fordít, alkalmaz úgy él vele, mint hasznos szerrel, eszközzel; haszonra fordít.

*FELHAT
(fel-hat) ösz. önh. Ereje, működése által magasra, fölfelé tör, sikerrel munkálkodik. Felhatni a járatlan havasok tetejére. Országos hivatalokra felhatni. A nyomorult szegények panasza felhat a királyi székig. Szörnyü kiáltása felhat az égre.
"De sok sürű sohajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre."
Népd.
V. ö. HAT, ige.

*FELHATALMAZ
(fel-hatalmaz) ösz. áth. Általán, valakinek hatalmat ad valamire. Különösen törv. ért. valakit megbíz, hogy bizonyos ügyben az ő saját személyét képviselje, s teljes hatalommal intézkedhessék, rendelkezhessék valamiről.

*FELHATALMAZÁS
(fel-hatalmazás) ösz. fn. Megbizás, mely által valakit felhatalmazunk valamire. V. ö. FELHATALMAZ.

*FELHATALMAZÓ
(fel-hatalmazó) ösz. fn. Azon személy, ki mást valamire megbíz, ki másnak hatalmat ad az ő személyében valamit végezni, tenni. V. ö. FELHATALMAZ.

*FELHATALMAZOTT
(fel-hatalmazott) ösz. fn. és mn. Személy, ki más által megbízatott, hogy annak nevében és személyében valamit végezzen, cselekedjék. Felhatalmazottakat küldeni bizonyos szerződés megkötésére. Felhatalmazott alkuszok, tisztviselők, ügyvédek.

*FELHATALMAZOTTSÁG
(fel-hatalmazottság) ösz. fn. Tulajdonság vagy jog, szabadalom, melynél fogva valaki bizonyos tárgyra nézve fel van hatalmazva. Ezt felhatalmazottságomnál fogva cselekedtem.

*FELHATALMAZVÁNY
(fel-hatalmazvány) ösz. fn. Oklevél, megbizó levél, irásbeli nyilatkozat, melynek erejénél fogva valakit felhatalmazunk, hogy bizonyos ügyeket személyünkben végezzen.

*FELHATÓ
(fel-ható) ösz. mn. Nyelvtani ért. névmódosító rag, mely az illető névnek magasságra, fölszinre vonatkozó viszonyát fejezi ki, mely nyelvünkben: ra re, pl. ló-ra ül, föld-re száll.

*FELHAVAS-GYÓGY
puszta Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. ~Gyógy-on, ~ra, ~ról.

*FELHÁZ
(fel-ház) ösz. fn. Ház, melynek egy, két vagy több emelete van. Ellentéte: alház, melynek emelete nincs.

*FÉLHÁZHELY
(fél-házhely) ösz. fn. Régi urbéri ért. fél jobbágytelek, vagyis fele azon jobbágyi telekbirtoknak, melyet egészhelynek, egészteleknek nevezünk. V. ö. EGÉSZTELEK.

*FÉLHÁZHELYES
(fél-házhelyes) ösz. mn. és fn. Kinek félházhelye, fél jobbágytelke van. Félházhelyes gazda. Rövidebben: féltelkes, félhelyes.

*FEL~ jobban: FÖLHELY
(föl-hely) ösz. fn. Magas hely, emeltebb hely. Szorosb ért. törvényhatóság, előljáróság. Fölhelyre terjeszteni az ügyet. Fölhelyre folyamodni.

*FÉLHELY
(fél-hely) ösz. fn. lásd: FÉLHÁZHELY.

*FÉLHELYES
(fél-helyes) ösz. mn. l. FÉLHÁZHELYES.

*FEL~ jobban: FÖLHELYEZ
(föl-helyez) ösz. áth. Alantabb helyről magasabbra helyez valamit. Fölhelyezni az edényeket a polczra. Fölhelyezni a kis szobrokat. a szekrény tetejére. V. ö. HELYEZ.

*FEL~ jobban: FÖLHELYEZÉS
(föl-helyezés) ösz. fn. Valaminek magasra, mint állandó vagy kiszabott helyére föltevése.

*FEL~ jobban: FÖLHELYEZKĚDIK
(föl-helyezkědik) ösz. k. Maga magát valahová, bizonyos magasságra fölhelyezi. Fölhelyezkedni az épület második emeletébe. A tyúkok fölhelyezkednek az ülőre.

*FEL~ v. FÖLHÉRCZ
ösz. fn. Fa vagy vas rudacska, mely a lovasszekér rúdjának tövénél keresztül van téve, s rendesen két felől vas-szálak által az első tengely két végéhez kapcsolva. Ehhez csatolják a hátulsó lovak hámfáit, s ezen lép fel és le a szekeren ülni szokott kocsis az ülésére. Némely jobbmódú gazda szekerén, vagy más úriasabb szekeren a hátulsó kerekek előtt, ugyancsak a hátulsó tengely végeihez is hasonló fölhércz van kapcsolva, hogy azon benn a szekérben ülni fogott útas fel- és lehághasson. Néhutt felhércznek nevezik azon kisafás rudacskát is, melyet a négyes fogatu kocsi rúdfejéhez kapcsolnak.
E szó első részéről (fel v. föl) alig lehet kétség, azonban a hércz szó iránt némely kételyünk van, ha vajjon hercze szó-e az, mely 'hercze-hurczál'-ban is meg van, (tehát annyi volna, mint felherczel v. felhurczol); vagy pedig eresz, azaz eresztő, vagy végre valamely idegen szó, melyet nem ismerünk. Némelyek a Vorholz német szóból eredettnek vélik. De a fölhércznek ezen nevezete a németben előttünk ismeretlen.
A köznép több helyütt némely hangmódosulattal ferhécz vagy förhécz-nek ejti.

*FEL~ jobban: FÖLHENGERGET
(föl-hengerget) ösz. áth. és gyakor. Hengergetve felhajt valahová. Fölhengergetni a hordót pinczéből udvarra. V. ö. HENGERGET.

*FEL~ v. FÖLHĚRREN
(föl-hěrren) ösz. önh. l. FELGERDŰL.

*FEL~ jobban: FÖLHEVÍT
(föl-hevít) ösz. áth. Valamit hővé, hevessé tesz, fölmelegít. A szeszes italok fölhevítik a vért. Átv. ért. az érzelmet, indulatot nagyobb mozgásba hozza, élénkebbé teszi.

*FEL~
jobban: FÖLHEVÍTÉS, (föl-hevítés) ösz. fn. Valaminek hővé, hevessé tevése, fölmelegítése. Gyomor fölhevítése. Vér fölhevítése. Átv. ért. az érzések, indulatok fölélénkítése.

*FEL~
jobban: FÖLHEVŰL, (föl-hevűl) ösz. önh. Hővé, hevessé felbuzdúl, fölmelegszik. Fölhevűl a vére, arcza. Átv. ért. élénkebb érzésre, indulatra fakad; haragra gyúlad.

*FEL~
jobban: FÖLHEVÜLÉS, (föl-hevülés) ösz. fn. Állapot, midőn valami hővé, hevessé buzdúl. A vérnek, egész testnek fölhevülése. Átv. ért. fölélénkűlt érzés, indulat; haragra lobbanás.

*FELHÍ
(fel-hí) ösz. áth. 1) Az alantabb levőt magasabb helyre híja, idézi. Felhíni valakit az utczáról az első emeletbe. Az ország képviselőit felhíni Budára. 2) Valamely tettre, vállalatra felszólít. Segítségre, adakozásra felhíni az emberbarátokat.

*FELHIVÁS
(fel-hivás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit magasabb, föntebb helyre idézünk; vagy valamire felszólítunk, felkérünk.

*FELHIBBAN
(fel-hibban) ösz. önh. Sulyegyenét vesztve egy kevessé oldalra vagy fölfelé mozzan. Felhibban a csónak, ha valaki félre hajlik benne. Felhibban a mérleg serpenyője, ha a másikba több súlyt vetnek. V. ö. HIBBAN.

*FELHIBBANÁS
(fel-hibbanás) ösz. fn. A súlyegyenét vesztett testnek azon állapota, illetőleg mozdulása, midőn felhibban.

*FELHIBBANT
(fel-hibbant) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felhibbanjon. Belépve felhibbantani a csónakot. V. ö. FELHIBBAN.

*FEL~ v. FÖLHÍMĚZ
(fel- v. föl-híměz) ösz. áth. Hímekkel, azaz hímvarrásokkal fölékesít, fölcziczomáz.

*FEL~ v. FÖLHÍRESÍT
(fel- v. föl-híresít) ösz. áth. Valaki v. valami hirét igen felmagasztalja, igen hiressé emel.

*FÉLHITŰ
(fél-hitű) ösz. mn. Ki valamely hitvallásnak csak némely ágazatait hiszi.

*FELHIVÁS
(fel-hivás) ösz. fn. Nyilvános felszólítás, akár egyes személyhez, akár többekhez, vagy egész közönséghez intézve, hogy valamit tegyenek, teljesítsenek stb.

*FELHÍZIK
(fel-hízik) ösz. k. Hízlalás, sok evés által teljes kövérségre jut, nagyon meghízik. Némely sertésfajok öt mázsára is felhíznak.

*FÉLHOLD
(fél-hold) ösz. fn. 1) A holdnak azon állása, midőn csak féltekéje világos, mi középidőben történik az újhold, és telihold között. 2) Azon jegy, mely félholdat mutat, ábrázol. Félhold a naptárakban. Különösen, a törökök jegye, melyet a szultán czimerén, a hadi zászlókon, tornyaikon stb. láthatni. Átv. ért. jelenti a török hatalmat, birodalmat. A félhold ellen víni. Megtörni a félhold uralmát. 3) A várépitéseknél, a bástyák azon neme, melyek a várárkon kivül feküsznek, s félholdat képeznek.

*FÉLHOLT
(fél-holt) ösz. mn. Kin az élet jelei már alig láthatók, ki nem sokára meghal.

*FÉLHOLTAN
(fél-holtan) ösz. ih. l. FÉLHALVA.

*FELHÓLYAGZIK
(fel-hólyagzik) ösz. k. Hólyagok támadnak rajta, vagy dudorodnak fel belőle. Felhólyagzott tenyere a kapa nyelétől. Felhólyagzik a megégett test bőre. V. ö. HÓLYAG.

*FELHORD
(fel-hord) ösz. áth. 1) Valamely terhet részenként, egymás után magasabb helyre, vidékre felvisz, felszállít. Felhordani a gabonát padlásra. Mosonból a buzát tengelyen hordják fel Bécsbe. 2) Gyakran említ, eléhoz. Felhordani az érdemeket. 3) Átv. felhordja az orrát, am. kevélyen rátartja magát. V. ö. HORD.

*FELHORDÁS
(fel-hordás) ösz. fn. Szállítás neme, midőn holmit felhordunk valamely magasabb helyre.

*FELHORDOZ
(fel-hordoz) ösz. gyak. áth. Gyakorta, ismételve felhord, felvisz valamit.

*FELHORDOZÓSKODIK
(fel-hordozóskodik) ösz. k. Alantabb helyről, vidékről magasabbra hordozóskodik, hurczolkodik. Pestről felhordozóskodni a budai várba. Az első emeletről felhordozóskodni a másodikra. V. ö. HORDOZÓSKODIK.

*FELHORGAD
(fel-horgad) ösz. önh. Horogformában fölfelé hajlik, görbed. Felhorgad a száraz ág. Felhorgad a hegyes csizma orra. V. ö. HOROG.

*FELHORGASZT
(fel-horgaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy felhorgadjon valami, horogformára felhajt, felgörbít. Felhorgasztani a hajóbókonynak való faágakat. Felhorgasztani a körömvasat. Felhorgasztani a falba vert szeget.

*FELHORGOL
(fel-horgol) ösz. áth. Horogalakú tűvel a fonalakat felkötögeti, feltüzdeli; horgolással felhasznál. Egész motring fonalat felhorgolni.

*FELHORZSOL
(fel-horzsol) ösz. áth. Valamely testet horzsolva feltör, elkoptat, felcsiszol. V. ö. HORZSOL.

*FELHOVAD
(fel-hovad) ösz, önh. Felhólyagzik, feldagad, felpuffad. Felhovadt a bőre.

*FELHOZ
(fel-hoz) ösz. áth. 1) Valamit alantabb helyről, vidékről, magasabbra hoz. Felhozni a viz fenekére szállott fejszét. 2) Fölvezet, ide vezet. Felhozták Budára az ujonczokat. 3) Eléhoz, beszédében, irásában valamit felidéz.

*FELHŐ
(fel-hő) fn. tt. felhő-t. A levegőben öszvegyűlt vizes gőz, vagy pára, mely megsürüsödvén látható, és különféle alakban kisebb vagy nagyobb magasságban lebeg, s ha igen megterhelődik, eső, jég, dara vagy hóformában alá hull. Fekete, sötét, világos felhő. Fehér lónak, világos felhőnek nem kell hinni. (Km.) Bárányfelhő. Jeges, esős, havas felhő. Ködfelhő. Nem minden felhőből leszen eső. (Km.) Felhő elébe harangozni. Szélesb ért. akármiféle homályos, sötétes folt a levegőben. Felhőt csinálnak a magasan és sürüen szállongó madarak, pl. varjúk, seregélyek. V. ö. FELLEG. Füst-, porfelhő, máskép: füst, porfelleg.
Mennyiben e szóban a betakarás, elfödés alapeszméje rejlik, rokonai: bula, bulál, boru, borít, polyva, pólya, t. i. felhő = tiszta eget beborító, bebuláló. Hasonló észjárás szerint rokonok a latin nubes (felhő) és nubo (bulálom), a szláv oblak (felhő) és oblikat (felöltöztetni, beburkolni). Adelung a német Wolke-t is így elemezi. A héber ób is gyöktől ered, melynek jelentése: tegi, occultare. Finnül pilwi = felhő és pallahat = borék. Törökül bulut am. felhő és bulanmak = homályosúlni.

*FELHŐKERGETŐ
(felhő-kergető) ösz. mn. Ami a felhőt vagy felhőket eloszlatja, elűzi. Felhőkergető szél. Tréfás népnyelven: szakadozott ócska köpönyeg, melynek rongyai ide-oda lebegnek.

*FELHÖMPÖLYÖG
(fel-hömpölyög) ösz. önh. Hömpölyögve felnyomúl valahová. Felhömpölyög a széltől hajtott hullám a partokra. V. ö. HÖMPÖLYÖG.

*FELHŐOSZLOP
(felhő-oszlop) ösz. fn. Felhő, mely oszlopformában emelkedik, vagy előbbnyomúl.

*FELHÖRPENT
(fel-hörpent) ösz. áth. Valamely italt hörpentve felhajt. V. ö. HÖRPENT. Felhörpenteni egy pohár bort. Tréfás, népies beszédbe való.

*FELHÖRPÖL
(fel-hörpöl) ösz. áth. Hörpölve, azaz többszöri hörp hangon szivogatva valamely nedvet megiszik. Csészéből felhörpölni az édes levet. V. ö. HÖRPÖL.

*FELHŐS
(fel-hő-ös) mn. tt. felhős-t v. ~et, tb. ~ěk. Felhőkkel borított, felhőktől homályos. Felhős ég. Felhős idő, napok.

*FELHŐSZAKADÁS
(felhő-szakadás) ösz. fn. A záporesőnek legsebesebb és sűrüebb neme, midőn a terhes felhők mintegy leszakadva öntik alá vizeiket, s pusztitásokat tesznek.

*FELHŐTLEN
(fel-hő-t-len) mn. tt. felhőtlen-t, tb. ~ěk. Felhő nélküli, derült, tiszta, fényes. Felhőtlen égbolt. Felhőtlen napok, éjek.

*FELHŐZÉS
(fel-hő-z-és) fn. tt. felhőzés-t, tb. ~ěk. Az égnek felhővel behúzódása, felhők keletkezése, beborulás; felhőjárás.

*FELHŐZET
(fel-hő-öz-et) fn. tt. felhőzet-ět. Felhők tömege, alakja és helyzete. Sűrü, tornyosodó, réteges felhőzet.

*FELHŐZIK
(fel-hö-öz-ik) k. m. felhőz-tem, ~tél, ~ött. Felhőtől homályosodni kezd; felhő keletkezik, borul, beborul. Felhőzik az ég.

*FELHUPPAD
(fel-huppad) ösz. önh. l. FELPUFFAD.

*FELHURCZOL
(fel-hurczol) ösz. áth. Alantabb helyről magasabbra hurczol valakit v. valamit. Felhurczolni a holt részeget a pinczéből. V. ö. HURCZOL.

*FELHURCZOLÁS
(fel-hurczolás) ösz. fn. Alantabb helyről magasabbra hurczolás.

*FELHURCZOLKODIK
(fel-hurczolkodik) ösz. k. Hurczolkodva, nagy ajjalbajjal mindenestül, bútorostul felhordozkodik, feltakarodik valahová. Földszinti lakásból felhurczolkodni a padlásszobákba. V. ö. HURCZOLKODIK.

*FELHURKOL
(fel-hurkol) ösz. áth. Hurokkal vagy hurokra felköt, felakaszt. Felhurkolni a lőtt madarakat. Nyakánál fogva felhurkolni valakit a szegre. V. ö. HUROK, HURKOL.

*FELHURKOLÁS
(fel-hurkolás) ösz. fn. Felkötés, felakasztás neme, mely hurokkal történik.

*FELHÚROZ
(fel-húroz) ösz. ath. Valamely hangszert húrokkal felkészít, ellát. Felhúrozni a hegedűt, hárfát, lantot, zongorát. V. ö. HÚR.

*FELHÚROZÁS
(fel-húrozás) ösz. fn. Valamely hangszernek húrokkal felkészítése, ellátása. Hegedű, zongora felhúrozása.

*FELHUSZÍT
(fel-huszít) ösz. áth. Tulajd. kutyát huszu! uszu! biztatással valaki v. valami ellen felingerel. Felhuszítani a szelindekeket a szilaj tinóra. Átv. ért. embert ember ellen verekedésre késztet, ösztönöz.

*FELHUSZÍTÁS
(fel-huszítás) ösz. fn. Biztatás, nógatás, izgatás, mely által ebet vagy átv. ért. embert felhuszítunk.

*FELHUTYORODIK
(fel-hutyorodik) ösz. k. Sudarasan és hirtelen felnövekedik, mint némely árnyékban tenyésző növények, felhuzódik, felhomorodik. V. ö. HUTYORODIK, HUTYOROG.

*FELHÚZ
(fel-húz) ösz. áth. 1) Alantabb helyről magasabbra húz. Felhúzni a taligát a dombra. A harangot kötélen felhúzni a toronyba. 2) Felfeszít, valamire felnyújt. Felhúzni a hegedühúrt. Felhúzni a bőrt kaptára. Felhúzni a malaczot nyársra. 3) Felölt, magára vesz. Felhúzni a nadrágot, csizmát.

*FELHUZAKODIK
(fel-huzakodik) ösz. k. 1) Erőködve, s mintegy magamagát húzva fölemelkedik, feláll. 2) Sietve, hamarjában felöltözködik, felhuzza ruháit.

*FELHUZÁS
(fel-huzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felhuzunk.

*FEL~ v. FÖLIDŰL
(fel~ v. föl-idűl) ösz. önh. Betegségéből felépűl, magához jön, a szenvedések után ismét fölveszi magát. Székelyes tájszólással am. fölserken. Mondják különösen a kisgyermekről.

*FELIFJASZT
(fel-ifjaszt) ösz. áth. Fris erőhöz juttatva mintegy újra ifjuva tesz. A levegőváltozás, fürdés, felifjasztotta őt.

*FÉLIG
(fél-ig) ih. 1) Addig, meddig az egésznek fele terjed. Félig töltött hordó, palaczk. Félig szántott föld. 2) Nem egészen, nem teljesen, némileg. Félig alvó. F'élig főtt, sült eledel. Félig nyitott ajtó, ablak. Félig meztelen. Félig meddig.

*FÉLIGÁS
(fél-igás) ösz. mn. Amit páratlan vonómarha húz, egyfogatú. Féligás kis kocsi, taliga.

*FELIGÁZ
(fel-igáz) ösz. áth. Igát vet a vonó barom nyakára. Feligázni az ökröket. A cseh fuvarosok feligázzák lovaikat.

*FELIGAZÍT
(fel-igazít) ösz. áth. 1) Felállít, illő helyzetbe föltesz. Feligazítani az eldőlt széket. Feligazítani a fejkötőt valaki fejére. 2) Magasabb helyre menőnek utat mutat, vagy magasabb helyre utasít. Az idegent feligazítani a Gellérthegyre. V. ö. IGAZÍT.

*FÉLIGEMELT
(félig-emelt) ösz. mn. Valamely fölszinen csak félig látszó, félig feldudorodott. Féligemelt dombormű.

*FEL~ v. FÖLIJED
(fel~ v. föl-ijed) ösz. önh. Ijedtében, ijedve felriad, fölkel, felugrik.

*FEL~ v. FÖLIJEDÉS
(fel~ v. föl-ijedés) ösz. fn. Kedvezőtlen érzési állapot, midőn valamitől megijedve felriadunk.

*FEL~ v. FÖLIJESZT
(fel~ v. föl-ijeszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valaki felijedjen, hogy ijedtében hirtelen felriadjon, talpra ugorjon, szárnyra keljen stb. Felijeszteni trombita-, dobszóval a táborozó hadakat. Felijeszteni a bokorban lappangó nyulat.

*FEL~ v. FÖLILLESZT
(fel~ v. föl-illeszt) ösz. áth. Valamit illő helyére alkalmaz; úgy föltesz valamit valahová, hogy épen oda illjék. V. ö. ILLESZT.

*FEL~ v. FÖLILLESZTÉS
(fel~ v. föl-illesztés) ösz. fn. Valaminek illő helyére kellő módon föltevése, felalkalmazása.

*FEL~ v. FÖLINDÍT
(föl-indít) ösz. áth. Általán, mozgásra, cselekvésre felösztönöz, felbuzdít, fölserkent. Felindítani szeszes itallal a lassu vért. Felindítani lázitó beszédekkel a hallgatók sziveit. Boszúra, haragra felindítani valakit. V. ö. INDÍT.

*FELINDÍTÁS
(fel-indítás) ösz. fn. Izgatás, buzdítás, serkentés, mely által valamit v. valakit felindítunk.

*FEL~ v. FÖLINDÚL
(fel-indúl) ösz. önh. Mozgásnak ered, cselekvésre buzdúl; nyugott, csendes állapotából felriad, fölserken. Felindúl a vére. Biztató, lázitó beszédre felindulni. Különösen: kedvetlen érzésre, sajnálkozásra, boszura, haragra fölgerjed. Felindulni valamely méltatlanságon. Felindulni a köz inségen, népek szorongatásán, zsarolásán.

*FEL~ v. FÖLINDULÁS
(fel-indulás) ösz. fn. 1) Nyugodt, csendes állapotból élénk, tevékeny állapotba átmenés; érzésre, cselekvésre buzdulás. 2) Valamely kedvetlen érzésre gerjedés. V. ö. FELINDÚL.

*FÉLING
(fél-ing) ösz. fn. Rövid, és elűl rendesen végig hasított asszonyi ing v. üng, milyent a palócz és több más vidékbeli pórnők viselnek, mely csak csipőig ér. Ezeknél a test alsó részeit pendely födi. A féling pendelylyel jár.

*FEL~ v. FÖLINGEREL
(fel~ v. föl-ingerel) ösz. áth. Ingerelve, ingerek által felbuzdít, fölgerjeszt. A vért erős fűszerek által felingerelni. Az ebet marakodásra felingerelni. Bujaságra, haragra felingerelni valakit. V. ö. INGEREL.

*FEL~ v. FÖLINGERLÉS
(fel~ v. föl-ingerlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit felingerlünk.

*FEL~ v. FÖLINGERLŐDIK
(fel~ v. fölinger-lődik) ösz. belsz. Belső ingerek által valamire fölgerjed, felboszonkodik; oly érzésekre és cselekvésekre buzdúl, melyeknek okai, ösztönei önmagában rejlenek és izganak. Heves képzeletek által buja vágyakra felingerlődni.

*FEL~ v. FÖLÍR
(fel~ v. föl-ír) ösz. áth. Valamit irva följegyez. Felírni a bevételt és kiadást. Felirni a hivatalosok neveit. A büntettes vallomásait felirni. V. ö. ÍR.

*FEL~ v. FÖLÍR
(fel~ v. föl-ír) ösz. önh. Kérelmét, véleményét, javaslatát, indítványát stb. felsőbb helyre, különösen a fejedelem elébe irásban fölterjeszti. Felirnak a vármegyék valamely ügyben a helytartó tanácsnak, udvari kanczelláriának. Felírni Ő Felségének. Felír az országyyülés valamely törvényjavaslat tárgyában.

*FEL~ v. FÖLIRÁS
(fel~ v. föl-irás) ösz. fn. 1) Valaminek irásba följegyzése. A napi események pontos felirása a naplókönyvben. 2) Oly irás, mely czimül, emlékül tétetik fel. Felirás valamely közintézeten, középületen. Sírkövi felirás. 3) Valamely ügynek, tárgynak felsőbb helyre, a fejedelem elébe irás általi fölterjesztése. Megyei, országgyülési felirások.

*FEL~ v. FÖLIRAT
(fel~ v. föl-irat) ösz. fn. Általán, azon tárgy, ügy, dolog, mely irásban fel van jegyezve. Különösen 1) Czimül vagy emlékül irásban följegyzett valami. Felirat a kalmárbolton, valamely közintézeten. Sirkövi felirat. 2) Iromány, vagy azon ügynek, tárgynak irott tartalma, melyet felsőbb helyre, fejedelem elébe terjesztenek.

*FELIRKÁL
(fel-irkál) ösz. áth. Irkálva följegyez, apródonként felír. V. ö. IRKÁL.

*FEL-ISTÁL
falu Pozsony megyében; helyr. Fel-Istál-on, ~ra, ~ról.

*FÉLISTEN
(fél-isten) ösz. fn. A régi görögök és rómaiak hitregéiben oly lény, ki nem bírt minden isteni tulajdonságokkal, vagy kisebb mértékben birta azokat, mint a főistenek. Így nevezték az istenektől nemzett nagy hősöket is, pl. Herculest, Theseust stb.

*FELISZIK
(fel-iszik) ösz. k. Cselekvő ért. valamely nedvet magába szí, felszí. A szivacs, az itató papiros feliszsza a vizet. A nap feliszsza a harmatot.
"De hisz a nap délfelé jár,
A harmatot felitta már."
Népd.

*FÉLITTAS
(fél-ittas) ösz. mn. Félrészeg, aki jól felöntött a szeszes italból, de még eszén van, s nem tántorog; pityós, pityókos.

*FÉLITTASAN
(fél-ittasan) ösz. ih. Félrészegen, jól becsípve, pityókosan.

*FEL~ v. FÖLÍZEL
(fel~ v. föl-ízel) ösz. áth. Ízelve elfogyaszt, megeszik, megiszik valamit; nem tiszta magyarul: felkóstol. Felízelni cseppenként a mutatvány-bort. V. ö. ÍZEL.

*FEL~ v. FÖLIZEN
l. FELÜZEN.

*FELIZGAT
(fel-izgat) ösz. áth. Valakit izgatva reá vesz valamire, izgatás által fellázít, felbuzdít, felindít. Felizgatni a békés polgárokat. Felizgatni a kedélyeket.

*FELIZGATÁS
(fel-izgatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit felizgatunk, fellázítás, felingerlés.

*FELJÁR
(fel-jár) ösz. önh. Alantabb helyről magasabbra jár. A harangozó naponként feljár a toronyba. Feljárni a hegyre. Pestről feljárni a budai várba. V. ö. JÁR.

*FELJÁRÁS
(feljárás) ösz. fn. 1) Alantabb helyről magasabbra járás. A sok lépcsőn való feljárás igen fárasztó. 2) Út, ösvény, mely magasabb helyre vezet. Gellérthegyére nehéz feljárás van. Meredek, görbe, lejtős feljárás.

*FEL~ jobban: FÖLJEGYEZ
(föl-jegyez) ösz. áth. Bizonyos jegy által felró, emlékezetbe nyom. Följegyezni rovásra a leszolgált robotokat. Gondolatban följegyezni a hallottakat. Különösen: irásba foglal valamit emlékeztetés végett. Följegyezni a gyülés tárgyait, a szónokokat. V. ö. JEGYEZ.

*FEL~ jobban: FÖLJEGYZÉS
(föl-jegyzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn följegyzünk valamit.

*FÉLJOBB
(fél-jobb) ösz. fn. Hadi műszó, l. FÉLJOBBRA.

*FÉLJOBBÁGY
(fél-jobbágy) ösz. fn. A régi urbéri rendszerben jobbágy, ki féltelket, félházhelyet birt. V. ö. FÉLHÁZHELY.

*FÉLJOBBRA
(fél-jobbra) ösz. ih. Hadi vezényszó, s am. úgy fordulj, hogy arczod azon irányban álljon, melyben elébb jobb oldalad állott. Röviden: féljobb! vigyázz! féljobb! indulj!

*FELJOGOSÍT
(fel-jogosít) ösz. áth. Valaminek gyakorlására, üzésére jogot ad, felszabadít. Feljogosítani a nemnemeseket nemes telkek birhatására. V. ö. JOG.

*FELJOGOSÍTÁS
(fel-jogosítás) ösz. fn. Engedélyezés, mely által jogot adunk valakinek valamire.

*FELJŐ
(fel-jő) ösz. önh. Alantabb helyről, vidékről magasabbra jő. V. ö. JŐ. Az ilyen mondatok: Hetenként némely napszámos feljő tizenöt forintra; egy tánczvigalmi éjjelen a bérkocsis húsz forintra is feljő stb. nem magyarosak, e helyett: tizenöt, húsz forintot keres v. megkeres.

*FELJÖVÉS
(fel-jövés) ösz. fn. Alantabb helyről, vidékről magasabbra, emeltebbre jövés, érkezés.

*FELJÖVET (1)
(fel-jövet) ösz. fn. Am. feljövés, elvont ért. véve, vagy bevégzett, teljesített feljövés.

*FELJÖVET (2)
(l. föntebb) ösz. ih. Azon időben, midőn valaki feljő. Feljövet más fogadókban állomásozni, mint lemenetkor. Feljövet kocsim tört el, lemenet lovam döglött meg.

*FELJÖVETEL
(fel-jövetel) ösz. fn. lásd: FELJÖVET, fn.

*FELJUT
(fel-jut) ösz. önh. Valahová felér, felkap, fölvergődik. Végre feljutottunk a hegytetőre. Feljutott a rég keresett hivatalra. V. ö. JUT.

*FELKA
a szepesi 16 város egyike; helyr. Felká-n, ~ra, ~ról.

*FELKABALÁZ
(fel-kabaláz) ösz. áth. Az ekét az úgynevezett kabalára v. ekelóra fordítva rá teszi. A ki- és bemenő szántók felkabalázzák ekéiket. V. ö. EKELÓ.

*FELKACZAG
(fel-kaczag) ösz. önh. Elfakad kaczagva, erősen kaczag valamin.

*FELKAJTAT
(fel-kajtat) ösz. áth. Valamit kajtatva, azaz kutatva fölkeres. Felkajtatni a sűrüben eltévedt vadásztársakat.

*FELKANTÁROZ
(fel-kantároz) ösz. áth. Kantárra fog, kantárt vet fejére. Felkantározni a kocsis, vagy nyerges lovat.
"Fel van az én lovam kantározva,
El is megyek a rózsámhoz rajta."
Népd.
Átv. ért. valamely málhát, vinni való irományokat, edényeket szíjjal, madzaggal, vékony kötéllel öszvefűz, melynél fogva biztosabban vihesse. Felkantározni a periratokat. Felkantározni az ételes fazekakat. V. ö. KANTÁR.

*FELKANTÁROZÁS
(fel-kantározás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felkantározunk. Lovak felkantározása. Fazekak felkantározása. V. ö. FELKANTÁROZ.

*FELKANYARÍT
(fel-kanyarít) ösz. áth. Kanyarítva fölvesz, fölemel, feldob, felröpít. Felkanyarítani félkézzel a nehéz pőrölyt. Felkanyarítani parittyával a követ. V. ö. KANYARÍT.

*FELKANYARODIK
(fel-kanyarodik) ösz. k. Magasra, fölfelé kanyarodik; kanyarodva felröpül, felszáll; felcsavarodik. Felkanyarodik a zsákmányleső karvaly. Felkanyarodik az út.
"A honnan felkanyarodik
Az út Csobáncz várába."
Kisf. S.
V. ö. KANYARODIK.

*FELKANYARÚL
(fel-kanyarúl) ösz. önh. lásd FELKANYARODIK.

*FELKAP (1)
(fel-kap) ösz. áth. 1) Valamit, utána kapva, fölemel, leesni nern enged. Felkapni a kidobott laptát. A kutya felkapja a neki vetett konczot. 2) Valamit divatba, keletbe hoz, gyakran emleget. Némely viseletet felkapnak, meg abba hagyják. Valamely jeles, elmés mondatot felkapni. Bizonyos szójárást felkapni.

*FELKAP (2)
(l. föntebb) ösz. önh. 1) Hírbe, keletbe, divatba, kedvességbe jő. Némely ügyvéd igen hamar felkap. Néhány évtől fogva a magyar zene és táncz felkapott. 2) Valamely hivatalra, méltóságra lép. Felkapott az uborkafára. (Km.).

*FELKAPÁL
(fel-kapál) ösz. áth. Kapával felhány, felforgat. Felkapálni a burgonya alá való földet. V. ö. KAPÁL.

*FELKAPÁLÁS
(fel-kapálás) ösz. fn. Valaminek kapavágásokkal felhányása, felforgatása. FELKAPAR, (fel-kapar) ösz. áth. Kaparva, kaparás által napfényre hoz, fölkeres, feltalál, felföd. A tyúk felkaparja a szemét alatti búzaszemeket. A kutya felkaparja az eltakart csontokat. V. ö. KAPAR.

*FELKAPASZKODIK
(fel-kapaszkodik) ösz. k. Alulról, alantabb helyről magasabbra kapaszkodik. Felkapaszkodni valamely kocsi bakjára. Felkapaszkodni a fára. V. ö. KAPASZKODIK.

*FELKAPAT
(fel-kapat) ösz. áth. Valamit kapóssá, azaz kelendővé, divatossá tesz. A nemzeti szinház felkapatta a magyar zenét és éneket. V. ö. FELKAP, önh.

*FELKAPCSOL
(fel-kapcsol) ösz. áth. Kapoccsal vagy kapocsra felakaszt. Felkapcsolni a kalaptokot a kocsi oldalára. Felkapcsolni a mentét panyókásan. V. ö. KAPCSOL.

*FELKAPDOS
(fel-kapdos) ösz. gyak. áth. l. FELKAPKOD.

*FELKAPITÁNY
(fel-kapitány) ösz. fn. Az austriai hadseregeknél feltiszt, ki az őrnagynál egy fokkal alább, a másod- v. alkapitánynál pedig egy fokkal fölebb áll. Máskép: százados, lovas- vagy gyalog kapitány. Szélesb ért. a kapitányi hivatalt viselők között az első, fő. Városi felkapitány. Kerületi felkapitány. Szokottabban: főkapitány.

*FELKAPKOD
(fel-kapkod) ösz. áth. és gyakor. Kapkodva fölszed valamit. A baromfiak felkapkodják az elékbe vetett gabnaszemeket. A megijedt ellenség felkapkodta holmijét, és futásnak eredt. V. ö. KAPKOD.

*FÉLKAPPAN
(fél-kappan) ösz. fn. Roszul herélt kakas, melynek fél heréjét ki nem metszették. Átv. ért. és tréfásan: nőszésre kevéssé alkalmas férfi.

*FELKAR
(fel-kar) ösz. fn. A karnak felső része, mely a válltól könyökig nyúlik.

*FÉLKAR
(fél-kar) ösz. fn. Egy kar, egyik kar. Félkaron tartani a gyermeket. Félkarját ellőtték a csatában. Félkarral ölelni valakit.

*FELKARCZOL
(fel-karczol) ösz. áth. Karczolva fölsért; valaminek héját, kérgét körmökkel, vagy körömhöz hasonló eszközzel felszakgatja. Felkarczolta bőrét a tüskebokor. A macska felkarczolta a gyermek arczát. V. ö. KARCZOL.

*FELKARCZOLÁS
(fel-karczolás) ösz. fn. Valamely test fölszinének körmök, vagy ezekhez hasonló éles eszköz által felszakgatása.

*FELKARIMÁZ
(fel-karimáz) ösz. áth. Valamire karimát csinál, karimával ellát valamit. Felkarimázni az ivó kancsót virágkoszorúval. Felkarimázni a kályha tetejét. V. ö. KARIMA.

*FÉLKARMANTYÚ
(fél-karmantyú) ösz. fn. Karmantyú, mely a kart csak félig takarja.

*FELKARMOL
(fel-karmol) ösz. áth. Szoros ért. valamely testnek fölszinét, különösen az állati bőrt körmökkel feltépi, felszakgatja. V. ö. KARMOL, KÖRMÖL.

*FELKAROL
(fel-karol) ösz. áth. Karjával és karjára felfog, fölvesz, fölemel. Felkarolni az ájuldozót. Felkarolni a kocsi elől a kisdedet. Átv. ért. valamely ügyet védelme, pártolása alá vesz. Emberbarátilag felkarolni az ügyefogyottak sorsát.

*FELKARÓZ
(fel-karóz) ösz. áth. Karókkal ellát, megerősít. Felkarózni a megkapált szőlőt. Felkarózni a növekedő komlót, borsót.

*FÉLKARÚ
(fél-karú) ösz. mn. Kinek csak egy karja van. Félkaru rokkant vitéz.

*FELKÁSTOL
(fel-kástol) ösz. áth. Ruhája alját sárral behányja, czafatossá teszi. Felkástolni a szoknyát, köpönyeget. Tájszó.

*FELKASZABOL
(fel-kaszabol) ösz. áth. Kaszabolva felkonczol, darabokra vagdal.

*FELKÁSZOLÓDIK
(fel-kászolódik) ösz belsz. Immelámmal, ajjalbajjal, nagy nehezen, és tunyán felkészül. Felkászolódnak a hajdu gyakori sürgetésére a rest munkások. V. ö. KÁSZOLÓDIK.

*FELKAVAR
(fel-kavar) ösz. áth. Valamely híg testet erősen, zavarossá, sűrüvé kever. Felkavarni a moslékot, az iszapos vizet.

*FÉLKEDV
(fél-kedv) ösz. fn. 1) Nem egészen derült kedv, melyen a komolyság vagy szomorúság némely jelei észrevehetők. 2) Nem tökéletes akarat, szándék. Félkedvet mutatni valamely vállalathoz. Félkedvvel igérni valamit. V. ö. KEDV.

*FEL~
jobban: FÖLKEFÉL, (föl-kefél) ösz. áth. Visszásan, nem szőr mentében, hanem szőr ellenében kefél. Fölkefélni a kalap szőrét, a posztó barkáját. Fölkefélni a hajat hátulról a fejtetőre.

*FEL~
jobban: FÖLKEL, (föl-kel) ösz. önh. 1) Ültéből vagy fektéből lábra áll. Fölkelni a pamlagról, székről. Fölkelni tiszteletből a nagyobbak előtt. 2) Alvó helyét oda hagyja. Jó korán fölkelni. Városban későbben kelnek föl, mint falun. 3) Valaki ellen feltámad. Fölkelni a felsőség ellen. 4) Feldagad, felduzzad. Fölkel a jól dagasztott tészta. 5) Mondottuk a magyar nemességről, midőn a haza ellensége ellen fegyvert fogott. V. ö. KEL.

*FEL~
jobban: FÖLKELÉS, (föl-kelés) ösz. fn. 1) Ülésből, fekvésből felállás. 2) Álomnak, ágynak odahagyása. 3) Az ellenség ellen fegyverre kelés. Nemesi fölkelés.

*FEL~
jobban: FÖLKELESZT, (föl-keleszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami feldagadjon. Mondják különösen élesztővel készített tésztanemüekről. Felkeleszteni a kenyérnek, kalácsnak való tésztát.

*FEL~
jobban: FÖLKELT, (föl-kelt) ösz. áth. Valakit álmából fölébreszt, fölver. Fölkelteni a cselédeket. V. ö. KELT.

*FEL~
jobban: FÖLKELTÉS, (föl-keltés) ösz. fn. Álomból fölébresztés, fölverés.

*FEL~
jobban: FÖLKEN, (föl-ken) ösz. áth. 1) Mázt, festéket, zsírt stb. valamire ráken, rámázol. A hájat fölkenni a hámszijakra. A zsírt fölkenni a ködmenre, irhás nadrágra.. 2) Kenés által valaminek felavat, fölszentel. Fölkenni valakit papnak, püspöknek. Sámuel proféta Dávidot fölkente királynak.

*FEL~
jobban: FÖLKEND, (föl-kend) ösz. áth. A fölken igével egy értelmü, s különösen am. arczát, vagy testét valamely szépitő szerrel bemázolja; vagy valamely arczfestéket felhasznál.

*FEL~
jobban: FÖLKENDŐZ, (föl-kendőz) ösz. áth. l. FELKEND, és KENDŐZ.

*FEL~
jobban: FÖLKENT, (föl-kent) ösz. mn. Szent kenet által felavatott, valamely hivatalra, méltóságra szentelt. Fölkent pap. Használtatik főnévűl is. Isten fölkentje vagy fölkentjei.

*FELKENYÉR v. FELSŐKENYÉR
erdélyi falu Szászváros székben; helyr. Felkenyér-ěn, ~re, ~ről.

*FEL~ v. FÖLKÉNYSZERÍT
(fel~ v. fölkény-szerít) ösz. áth. Kényszerít valakit, hogy feljőjjön, fölmenjen, fölkeljen.

*FEL~ v. FÖLKÉR
(fel~ v. föl-kér) ösz. áth. 1) Hadi ért. felszólítja az ellenfélt, valamely helynek, várnak általadására. Követeket küldeni, kik a várat felkérjék. 2) Társadal. ért. valamely barátságra, szivességre, szolgálatra felszólít. Felkérni valakit tánczra.

*FÉLKEREK
(fél-kerek) ösz. mn. Aminek félkörű alakja van, félkört képező. Félkerek kalács.

*FEL~ v. FÖLKÉREG
(fel~ v. föl-kéreg) ösz. fn. Valaminek külső kérge, héja. A fának felkérge. Átv. ért. a dolognak, tárgynak, ügynek külszine, nem veleje. A tárgynak felkérgével bibelődni.

*FEL~
jobban: FÖLKERES, (föl-keres) ösz. áth. Keresve feltalál valakit v. valamit, felkutat. Fölkeresni az eltévedt uti társakat. V. ö. KERES.

*FEL~ v. FÖLKÉRÉS
(fel~ v. föl-kérés) ösz. fn. Felszólítás, melynél fogva valakit felkérünk valamire.

*FEL~
jobban: FÖLKERESÉS, (föl-keresés) ösz. fn. Keresés általi feltalálás, felkutatás. V. ö. KERES, KERESÉS.

*FEL~
jobban: FÖLKERGET, (föl-kerget) ösz. áth. Kergetve felhajt, felhajszol, felűz. Felkergetni a juhokat a hegyoldalra.

*FEL~
jobban: FÖLKERÍT, (föl-kerít) ösz. áth. 1) Kerítve felövez, felköt. Fölkeríteni a nyakravalót. Fölkeríteni félvállra a köpönyeg szárnyát. 2) Köralakban, körülsodorva, fölemel. A forgó szél fölkeríti a szemetet, port.

*FEL~ v. FÖLKÉSZÍT
(fel~ v. föl-készít) ösz. áth. Bizonyos czélra, bizonyos eszközökkel fölszerel, ellát. Fölkészíteni a kocsit utra. Fölkészíteni kötelekkel, árboczokkal, evezőkkel a hajót. V. ö. KÉSZÍT.

*FEL~ v. FÖLKÉSZÍTÉS
(fel- v. föl-készítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felkészítünk.

*FEL~ v. FÖLKÉSZTET
(fel~ v. föl-késztet) ösz. áth. Késztetve rávesz, rábir, rábeszél valakit valami teendőre. V. ö. KÉSZTET.

*FEL~ v. FÖLKÉSZŰL
(fel~ v. föl-készűl) ösz. önh. 1) Bizonyos czélra bizonyos szerekkel, eszközökkel ellátja magát. Felkészűlni a vadászatra puskával, golyókkal, lőporral. 2) Menésre, indulásra talpon áll. Felkészülnek reggel az utasok. V. ö. KÉSZŰL.

*FEL~ v. FÖLKÉSZÜLET
(fel~ v. föl-készület) ösz. fn. Azon eszközök öszvege, vagy magához vétele, felöltése, melyekkel valaki bizonyos czélra fölszereli magát. Harczi, vadászi, bányászi felkészület. Rövidebben és szokottabban: készület.

*FEL~ v. FÖLKÉSZÜLT
(fel~ v. föl-készült) ösz. mn. Bizonyos czélra szükséges eszközökkel fölszerelt. Felkészűlt had. Mindennel felkészült utasok.

*FEL~
jobban: FÖLKEVER, (föl-kever) ösz. áth. Folyó testet vagy külön vált részekből álló tömeget összevissza forgat. Fölkeverni a moslékot. Fölkeverni a rántást, lisztet, gabonát. Fölkeverni a szalmát, szénát. Átv. ért. valamit nyugvó vagy rendes állapotából felháborít. Fölkeverni a gyomrot csömörletes étellel.

*FÉLKÉZ
(fél-kéz) ösz. fn. Egy kéz, egyetlen kéz. Félkézzel a kantárszárt fogni, és félkészel hadonázni. A csatából félkézzel térni haza.

*FÉLKÉZÁSÓ
(fél-kéz-ásó) ösz. fn. Kicsi szerű s rövid nyelű ásó, melyet (leginkább a kertészek) csak egy kézzel használnak.

*FÉLKÉZFURÓ
(fél-kéz-furó) ösz. fn. Kis furó, melyet egy kézzel lehet forgatni.

*FÉLKÉZFÜRÉSZ
(fél-kéz-fürész) ösz. fn. Kis fürész, melyet egy kézzel lehet használni, vagy melyet egy ember huzgálhat.

*FÉLKÉZKALAPÁCS
(fél-kéz-kalapács) ösz. fn. Egy kézzel forgatható kis kalapács.

*FÉLKÉZKALMÁR
(fél-kéz-kalmár) ösz. fn. Alsóbb rendü kalmár, szatócs, aki bódéban, sátorban kis boltban árulgat.

*FÉLKÉZMALOM
(fél-kéz-malom) ösz. fn. Kis házi malom, melyet egy kézzel hajtanak.

*FÉLKÉZMOTÓLA
(fél-kéz-motóla) ösz. fn. Kézi motóla, melyet valaki egy kézben tart, és forgat, midőn a másik kezében levő fonalat rátekergeti. V. ö. MOTÓLA.

*FÉLKÉZPAIZS
(fél-kéz-paizs) ösz. fn. Kisded alaku kerek paizs.

*FÉLKEZSULYOK
(fél-kéz-sulyok) ösz. fn. Kisebbféle sulyok, melyet egy kézzel lehet használni, milyen pl. a kádárok sulyka, melylyel az abroncsot veregetik.

*FÉLKÉZSZEKERCZE
(fél-kéz-szekercze) ösz. fn. Egy kézzel használható, rövid nyelű, kisebbféle szekercze.

*FÉLKEZŰ
(fél-kezű) ösz. mn. Kinek csak egy keze van. Félkezü rokkant vitéz.

*FEL~ v. FÖLKIÁLT
(fel~ v. föl-kiált) ösz. önh. 1) Alantabb helyről magasabbra kiált valakinek. Felkiáltani a második emeleten dolgozó kőmivesnek. Felkiáltani a toronybeli harangozónak. 2) Valamely hirtelen, s erősebb indulat kitörésekor magasabb hangra fakad. Örömében, kinjában, ijedtében felkiáltani. V. ö. KIÁLT.

*FEL~ v. FÖLKIÁLTÁS
(felě v. föl-kiáltás) ösz. fn. 1) Kiáltás valakire, alulról fölfelé. 2) Kiáltás valamely hirtelen és erősen kitörő indulatból. Örömfelkiáltás. Felkiáltás jele. V. ö. KIÁLTÁS.

*FEL~ v. FÖLKIÁLTÓ
(fel~ v. föl-kiáltó) ösz. fn. Személy, ki másokat, neveiket kiáltva, felszólít, felhi valamire; vagy, aki valamit kiáltás által a közönségnek tudtára ad. Árverési felkiáltó.

*FEL~ v. FÖLKIÁLTÓJEL
(fel~ v. föl-kiáltójel) ösz. fn. Helyesirási jel, t. i. függőleges vonás, és alatta pont (!). Élünk vele az indulatszók, vagy indulatos mondatok után.

*FEL~ v. FÖLKIÁLTÓSZÓ
(fel~ v. föl-kiáltószó) ösz. fn. l. INDULATSZÓ.

*FEL~ v. FÖLKILINCSĚL
(fel~ v. föl-kilincsěl) ösz. áth. Kilincscsel fölszerel, ellát.

*FEL~ v. FÖLKIVÁN
(fel~ v. föl-kiván) ösz. áth. Kivánja, hogy valami fölterjesztessék, fölmenjen; fenn bemutassa magát valaki stb. Az udvari kanczellaria felkivánja a perirományokat. V. ö. KIVÁN.

*FEL~ v. FÖLKIVÁNÁS
(fel~ v. föl-kivánás) ösz. fn. Kivánás, melynél fogva valamit felsőbb helyre kell terjeszteni, bemutatni stb.

*FELKÓBOROL
(fel-kóborol) ösz. áth. Kóborolva felzsákmányol, felprédál. A cseh rablók gyakran felkóborolták felső Magyarországot. V. ö. KÓBOROL.

*FELKOBOZ
(fel-koboz) ösz. áth. 1) Valakinek jószágát, ingó vagyonát a végre kutatja fel, hogy belőlök a hitelezőket, birói itélet következtében, kielégítse. V. ö. KOBOZ, áth. 2) Hegedűre, brúgóra húrcsigákat, húrtekerőket alkalmaz.

*FELKOMPOL
(fel-kompol) ösz. áth. Kompokat vagyis gyöpös hantokat felhányva, felrakva valamit elzár, elrekeszt. Felkompolni az út melletti földeket, réteket. V. ö. KOMPOL.

*FELKONCZOL
(fel-konczol) ösz. áth. Konczokra vagy konczonként felvagdal, felszabdal. Felkonczolni a levágott ökröt. A kegyetlen ellenség a bölcsőben fekvő kisdedeket is felkonczolta. V. ö. KONCZOL.

*FELKONCZOLÁS
(fel-konczolás) ösz. fn. Konczokra szabdalás, tagolás, metélés.

*FELKONDORÍT
(fel-kondorít) ösz. áth. Kondor alakuvá fölteker; felcsavar. Felkondorítani az üstököt. V. ö. KONDOR.

*FELKONTYOL
(fel-kontyol) ösz. áth. Konttyal felékesít, felkészít, beföd. Felkontyolni a fejet.

*FELKONTYOZ
l. FELKONTYOL.

*FELKOPÁCSOL
(fel-kopácsol) ösz. áth. Valamely gyümölcs, mag kopácsát feltöri, felszakasztja. Felkopácsolni a diót, mogyorót, makkot. V. ö. KOPÁCS.

*FÉLKOPASZ
(fél-kopasz) ösz. mn. Kinek haja nagy részben elment, ritka hajazatú.

*FELKOPIK
(fel-kopik) ösz. k. Átv. értelmüleg használtatik e közmondásban. Felkopik az álla, azaz nem lesz mit ennie, éhséget fog szenvedni.

*FELKOPOGTAT
(fel-kopogtat) ösz. áth. Kopogtatva fölver, fölébreszt valakit. Felkopogtatni az elszunnyadtat. V. ö. KOPOGTAT.

*FELKOPPAN
(fel-koppan) ösz. önh. l. FELKOPIK és V. ö. KOPPAN.

*FELKORCSOLYÁZ
(fel-korcsolyáz) ösz. áth. 1) Korcsolyán, korcsolya segítségével valamit feltaszít, felnyom. A boros hordókat felkorcsolyázni a szekérre. 2) Korcsolyaféle jégpatkóval fölszerel. V. ö. KORCSOLYA.

*FELKORHOL
(fel-korhol) ösz. áth. Korholva, korholó súrolás által feldörgöl, feltör valamit. Elestében felkorholta a kezét, térdét. V. ö. KORHOL.

*FELKORHOLÓDIK
(fel-korholódik) ösz. belsz. Korholás által feltörődik, felsértődik. Szekérforduláskor felkorholódik az oldal, a lőcs. A bele ütköző tengelytől felkorholódik a szögletkő. V. ö. KORHOLÓDIK.

*FELKORTYOGAT
(fel-kortyogat) ösz. áth. és gyakor. Ismételt gyakori kortyokban felhajt, megiszik valamit. Felkortyogatni a jó borocskát. V. ö. KORTY.

*FELKORTYOGTAT
l. FELKORTYOGAT.

*FELKÓSTOL
(fel-kóstol) ösz. áth. lásd: FELÍZEL.

*FELKOSZORÚZ
(fel-koszorúz) ösz. áth. Koszorúval felékesít, feldiszít, körülövedz. Felkoszorúzni a menyasszonyt. Felkoszorúzni búza-koszorúval az első aratót. V. ö. KOSZORÚZ.

*FELKOVÁCSOL
(fel-kovácsol) ösz. áth. 1) A vasat kovácsosan, kovács módjára fölveri, felforrasztja valamire. Felkovácsolni a keréksínt, a felhérczeket. Szélesebb ért. mondják a lakatos, rézmíves munkákról is. 2) A vasat kovácsmunkákra felhasználja, elfogyasztja. A falu kovácsa több mázsa vasat felkovácsol esztendőnként. V. ö. KOVÁCSOL.

*FELKÖLT
(fel-költ) ösz. áth. l. FELKELT.

*FELKÖLTÖZIK
(fel-költözik) ösz. k. Mindenestül valahová, mint új lakhelyre, felhordozkodik. Pestről felköltözni Bécsbe. Első emeletből felköltözni a másodikba. V. ö. KÖLTÖZIK.

*FELKÖNTÖS
(fel-köntös) ösz. fn. Külső köntös, melyet vagy hideg ellen, vagy kiegészítő öltözékül, vagy diszül veszünk az alsó öltönyre.

*FELKÖNTÖSÍT
(fel-köntösít) ösz. áth. Valakit köntössel ellát, felruház, köntösbe öltöztet. V. ö. KÖNTÖS.

*FELKÖNYÖKÖL
(fel-könyököl) ösz. önh. Könyökére, vagy könyökével valamire feltámaszkodik. Felkönyökölni az asztalra, a templomi székre. V. ö. KÖNYÖKÖL.

*FELKÖNYÖRÖG
(fel-könyörög) ösz. önh. Könyörögve fölemeli szavát. Felkönyörögni az Istenhez.

*FELKÖPENY
(fél-köpeny) lásd: FELKÖPÖNYEG.

*FELKÖPÖNYEG
(fél-köpönyeg) ösz. fn. Kurta, egy gallérból álló köpönyeg, milyen péld. a katonatisztek, vagy némely szerzetesek köpönyege, vagy az úgynevezett spanyol köpönyeg.

*FELKÖPPENT
(fel-köppent) ösz. áth. Valamely italadagot egy hujjában, egy huzással felönt, felhajt, becsíp. Alsó irásmódba való.

*FÉLKÖR
(fél-kör) ösz. fn. A körvonal vagy körtér fele, vagy akármely ívalakú test, mely a körnek felét teszi, azaz 180 fokot foglal. Ilyen a tengerészek félköre, melylyel a magasságot mérik.

*FÉLKÖRDED
(fél-körded) ösz. mn. Minek félkör- vagy félkörhöz hasonló alakja van. Félkörded asztal. Félkörded kalács. Félkörded hold, t. i. midőn első és utolsó negyedben van.

*FELKÖRMÖL
(fel-körmöl) ösz. áth. Körömmel vagy körmökkel felkarczol, felszakgat. Vakaródzásban felkörmölni a bőrt. Tréfásan szólva: valamit ellop, elcsen, vissza nem teszem fejében fölvesz.

*FELKÖRÖMZSÉL
(fel-körömzsél) ösz. áth. Keményen befeszített és erősen huzkált körmökkel felszakgat valamit. Verekedésben felkörömzsélték arczát, kezét. A haragos macska felkörömzséli a kutya pofáját. Átv. ért. éles eszközzel valamely test fölszínét, kérgét felsértegeti. Hegyes bottal felkörömzsélni a fákat. A tövisek felkörömzsélték a testét. Vastag hangon, és tájdivatosan: felkaramzsál, felkaramzsol.

*FELKÖSZÖNT
(fel-köszönt) ösz. áth. Valamely lakomán, közebéden stb. a poharat felköszönteni, am. borral teli poharat emelve valakit éltetni, s erre a poharat kiüríteni.

*FELKÖSZÖRŰL
(fel-köszörűl) ösz. áth. Tulajd. ért. dörzsölés által felcsiszol, felhorzsol. Átv. gyakori vagy hosszas sértegetés által valakit haragra gerjeszt. Székely szólásmód.

*FELKÖT
(fel-köt) ösz. áth. 1) Valamit emeltebb, magasabb helyre köt. Felkötni oldalra a kardot. A tarisznyát felkötni a kocsi oldalára. Felkötni a bőrkötényt. Felkötni a gatyát. Jól felkösse a gatyáját, aki mérkőzni akar velem. Különösen: feltűz, felakaszt. Felkötni csomóba vagy tekercsbe a hajat. Felkötni valakit az akasztófára. Hogy kössék fel a gazembert! Felkötni a kolompot. 2) Valamit, pl. fonalat, czérnát, vesszőt stb. kötve felhasznál. Felkötni naponként öt lat czérnát. Kosarakra felkötni egy kéve vesszőt. V. ö. KÖT.

*FÉLKÖTÉNY
(fél-kötény) ösz. fn. Keskenyre vagy rövidre szabott kötény, kis kötény.

*FELKÖTÉS
(fel-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit felkötünk. Nyakravaló felkötése. 2) Felakasztás. V. ö. FELKÖT.

*FELKÖTÖZ
(fel-kötöz) ösz. áth. Több tárgyat egymás után felköt. Felkötözni a szőlővesszőket. Felkötözni a learatott gabonát. Felkötözni a szőlőfejeket. V. ö. KÖTÖZ.

*FELKÖTÖZÉS
(fel-kötözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn több tárgyat egymás után felkötünk. V. ö. FELKÖT.

*FELKÖTÖZKÖDIK
(fel-kötözködik) ösz. k. 1) Kötőkkel ellátott ruháiba felöltözködik, azokat magára felköti. Felkötözködik, aki gatyáját, nadrágját felköti. 2) Lógó ruháit fölemeli és megköti. Felkötözködik a vízben, sárban gázoló. Ki fölemelt ruháját meg nem köti, csak kézben fogja, az felfogódzkodik.

*FÉLKRAJCZÁR
(fél-krajczár) ösz. fn. A jelenleg nálunk forgásban levő legkisebb pénzek közől való, t. i. a krajczár fele. Félkrajczárt sem adnék érte. (Km.) V. ö. KRAJCZÁR.

*FELKUKORODIK
(fel-kukorodik) ösz. k. Valamely magasabb helyre öszvekukorodva felül, fölhelyezkedik. A leselkedő macska felkukorodik a falra.

*FELKUNKORÍT
(fel-kunkorít) ösz. áth. Valamely hajlékony testet fölfelé görbít. A disznó felkunkorítja a farkát.

*FELKUNKORODIK
(fel-kunkorodik) ösz. k. Valamely hajlékony test önmagától görbére felhajlik. Felkunkorodik a kan récze farka. Felkunkorodik némely haj. Átalán holmi apró felgörbülésekre alkalmazható tréfás kifejezés.

*FÉLKUPA
(fél-kupa), ösz. fn. A kupa nevü mértéknek fele, azaz némely vidékeken, egy itcze. Félkupa bort meginni. V. ö. KUPA.

*FELKÚPOL
(fel-kúpol) ösz. áth. Kúpba, kúpalakba felrak, föltetéz. Felkúpolni a nádkévéket vagy a zsuppot. V. ö. KÚP.

*FELKÚPOZ
l. FELKÚPOL.

*FELKURKÁSZ
(fel-kurkász) ösz. áth. Holmi hányt vetett aprólékosságok között valamit fölkeres, felfürkész; vagy, mindenhová bekukkantva, mindent felhányva vetve felkutat. Alsó és népies irásmódba való.

*FELKÚSZIK
(fel-kúszik) ösz. k. Kúszva felhat, felnyúlik, föltekerődzik valamire. Az iszalag, komló felkúszik a legközelebbik fára. V. ö. KÚSZIK.

*FELKUTAT
(fel-kutat) ösz. áth. Kutatva felhány, fölkeres, kifürkész, feltalál valamit. V. ö. KUTAT. A vámosok felkutatják az utasok málháit. A kémek felkutatják az ellenség helyzetét.

*FELKUTATÁS
(fel-kutatás) ösz. fn. Keresgélés, fürkészés, mely által valamit vagy holmit felkutatunk. V. ö. FELKUTAT.

*FELKUVAD
(fel-kuvad) ösz. önh. Valaminek héja, kérge, bőre felválik. Felkuvad a sült malacz bőre, a kenyér héja, a száraz fa kérge stb. Székely szó. l. KUVAD v. KOVAD; V. ö. HOVAD

*FELKÜLD
(fel-küld) ösz. áth. 1) Magasabb, emeltebb helyre küld valakit, vagy felvitet valamit. Felküldeni a cselédet padlásra. Felküldeni a harangozót a toronyba. Felküldeni a szőlőmunkásoknak az ételt. 2) Felsőbb helyre, törvényhatósághoz küld. Felküldeni a pert a k. udv. kanczelláriának. V. ö. KÜLD.

*FELKÜLDÉS
(fel-küldés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit felküldünk. V. ö. FELKÜLD..

*FELKÜSZÖB
(fel-küszöb) ösz. fn. l. AJTÓSZĚMÖLDÖK.

*FÉLLÁB
(fél-láb) ösz. fn. Egy láb vagy egyik láb. Ezen kórvitéznek csak féllába van. Féllába a koporsóban vagyon. (Km.) Féllábon ugrál, mint a szarka. Féllábra áll, mint télen a lúd.

*FELLÁBAD
(fel-lábad) ösz. önh. Fekvő betegségéből annyira felgyógyúl, hogy már lábra kelhet, járkálhat.

*FELLÁBADÁS
(fél-lábadás) ösz. fn. A gyógyulónak azon javuló állapota, midőn lábára kel.

*FELLÁBADÓ
(fel-lábadó) ösz. mn. Fekvő betegségéből lábra kelő, gyógyuló. V. ö. FELLÁBAD.

*FELLÁBADOZ
ösz. önh. Lassan-lassan fellábad, gyógyuló félben lévén, fokonként több erőhöz jut.

*FELLÁBAS
(fel-lábas) ösz. fn. Katonai nyelven am. szabadsággal elbocsátott katona, kinek a kiszabott időre ismét vissza kell térnie. Valószínűleg a német Beurlaubter szóból van elcsavarítva.

*FELLÁBBELIZ
(fel-lábbeliz) ösz. áth. Lábbelivel, u. m. csizmával, bakancscsal, czipővel stb. ellát. Fellábbelizni az ujonczokat. V. ö. LÁBBELI.

*FÉLLÁBNYI
(fél-lábnyi) ösz. mn. Minek széle vagy hossza, vagy magassága féllábra terjed. Féllábnyi széles tégla. Féllábnyi magasságra nőtt víz. Az éjjel féllábnyi hó esett. Féllábnyira megázott föld.

*FÉLLÁBU
(fél-lábu) ösz. mn. Kinek csak egy lába van. Féllábu koldus.

*FEL-LAK v. FELSŐ-LAK
erdélyi falu. Doboka megyében; helyr. Fel-lak-on, ~ra, ~ról.

*FELLÁNGÍT
(fel-lángít) ösz. áth. Lángra gyúlaszt, eszközli, hogy valami lángolva égjen.

*FELLÁNGOL
(fel-lángol) ösz. önh. Lángra emelkedik, lángot vet. Fellángol a szalma, száraz fa. Átv. ért. heves indulata hirtelen nagyra növekszik. Használják különösen a nemesebb érzelmekről. Fellángol benne a haza szeretete.

*FELLÁNGOLÁS
(fel-lángolás) ösz. fn. Lángra gyuladás, fellobbanás; heves indulatra gerjedés.

*FELLAPÁTOL
(fel-lapátol) ösz. áth. Lapáttal felhány, fölszed, felrak valamit. Fellapátolni az utczai sarat. Fellapátolni zsákokra a gabonát. Népi tréfás nyelven: az ételt, levest nagy kanállal és mohón felfalja.

*FELLÁRMÁZ
(fel-lármáz) ösz. áth. Lármázva, lármát ütve nyugalomból vagy álomból fölver, talpra riaszt, öszvecsődít. Fellármázni a szomszédokat. Éjjeli tüzveszélykor fellármázni a helységet. V. ö. LÁRMÁZ.

*FELLÁT
(fel-lát) ösz. önh. 1) Magasabb, emeltebb helyre ellát. Fellátni a közellevő hegy ormára. 2) Magasan hordja fejét, rátartja magát, nagyra vágy. Igen fellát ő urasága, nem lehet vele gyalog beszélni.

*FELLÁZAD
(fel-lázad) ösz. önh. Átalán, lázadva, vagyis rendkívüli hévvel, zavart mozgalommal felindul. Fellázad a vér, midőn bizonyos kórállapot vagy indulat, rendetlen és sebesebb mozgásba hozza. Szorosb és polgárzati ért. a törvényes felsőség, országos rendszer, fejedelem ellen fölkel, feltámad. Fellázadnak az elnyomott népek, nemzetek. Fellázadnak a nyugtalan fejűek, a zavarosban halászni vágyók stb. V. ö. LÁZAD.

*FELLÁZADÁS
(fel-lázadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki rendkivüli hévvel és zavart mozgalommal működik, s rendes helyzetéből kifordul. V. ö. FELLÁZAD.

*FELLÁZASZT
(fel-lázaszt) ösz. áth. Átalán, lázba hoz, heves és rendetlen, zavart mozgalmakra indít fel. Fellázasztani a vért. Fellázasztani a nyugodt kebelt, szivet. Különösen polg. ért. a jobbágyokat uraik, az alattvalókat felsőségeik, a népeket fejedelmeik ellen felingerli, ellenszegülőkké, engedetlenekké teszi.

*FELLÁZASZTÁS
(fel-lázasztás) ösz. fn. Rosz akaratú, békeháborító izgatás, mely a népeket lázadásra, fölkelésre, forradalomra gerjeszti.

*FELLÁZÍT
(fel-lázít) ösz. áth. lásd: FELLÁZASZT.

*FELLÁZITÁS
(fel-lázitás) ösz. fn. lásd: FELLÁZASZTÁS.

*FELLAZÚL
(fel-lazúl) ösz. önh. Lazává, azaz üres tokká, hüvelylyé, héjjá válik, feloszlik. Tulajdonkép mondják oly magokról, melyeknek bele kivesz, kiszárad, s csak héjok marad. Fellazúl a zsizsik ette lencse, borsó. Fellazúl a köles, melynek héját, derczéjét némely vidéken, pl. Mátyusföldén különösen lazának mondják. V. ö. LAZA.

*FELLÁZÚL
(fel-lázúl) ösz. önh. lásd: FELLÁZAD.

*FEL~ jobban: FÖLLECSĚL
(föl-lecsěl) ösz. áth. A székelyeknél am. felhabzsol (Kriza János).

*FĚLLEG
jobban: FÖLLEG, (fel-leg v. fel-l-eg) fn. tt. fölleg-ět. Általán, valamely magasan elterjedő, fenn lebegő, fölemelkedésben létező. Innen föllegvár, azaz magas vár, vagy a várnak emeltebb része; porfölleg, füstfölleg. Különösen: a magas égen látszó foltok, vagyis oly felhők, melyek esőre nem mutatnak, de az ég kék boltozatát némileg elhomályositják. Köz nyelven felcseréltetik a felhő szóval is. Képes kifejezésben jelenti a felettünk levő eget, égboltozatot. Fölemelkedni a fellegbe, vagy túl a fellegeken. V. ö. FELHŐ.
A szanszkritban fölleg: p-haligah; az arabban pedig felek am. ég.

*FELLÉG
(fel-lég) ösz. fn. Lég, mely a földszinétől távolabb magasságban van, hol ritkább a lég s nagyobb a hideg, a lég havas vidéke.

*FELLEG~
jobban: FÖLLEGÁRNY, (fölleg-árny) ösz. fn. Árny, melyet a fönnlebegő fölleg a földre vet.

*FELLEGCSE
jobban: FÖLLEGCSE, (föl-l-eg-cse) fn. tt. föllegcsét. Kis fölleg.

*FELLEGECSKE
jobban: FÖLLEGECSKE, (föl-l-eg-ecs-ke) l. FELLEGCSE.

*FEL~
jobban: FÖLLEGEL, (föl-legel) ösz. áth. Legelve fölemészt, föleszik valamit. Föllegelni a füvet, a vetéseket. V. ö. LEGEL.

*FĚLLEGĚS
jobban: FÖLLEGĚS, (föl-l-eg-és) mn. tt. föllegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Föllegekkel bevont, beborított; felhős. Fölleges égbolt.

*FĚLLEGĚSĚDIK
jobban: FÖLLEGĚSĚDIK, (föl-l-eg-ěs-ěd-ik) k. Föllegekkel behuzódik, föllegektől homályosodik. Föllegesedik az ég.

*FELLEG~
jobban: FÖLLEGHAJTÓ, (föl-leg-hajtó) ösz. fn. l. FELHŐKERGETŐ.

*FĚLLEG~
jobban: FÖLLEGOSZLOP, (fölleg-oszlop) ösz. fn. Oszlopalakban emelkedő, mozgó fölleg.

*FĚLLEGTELEN
jobban: FÖLLEGTELEN, (föl-l-eg-telen) mn. tt. föllegtelen-t, tb. ~ěk. Fölleg nélküli, a föllegektől el nem borított, tiszta, derült. Föllegtelen tavaszi napok. Határozóilag am. fölleg nélkül.

*FĚLLEG~
jobban: FÖLLEGVÁR, (fölleg-vár) ösz. fn. Általán, magasabb fekvésü vár. Különösen, valamely város mellé épített kis vár, mely annak védelmére, vagy féken tartására van rendelve. (Citadelle). Átv. ért. Nincsenek otthonn a föllegvárban, azaz szórakozott eszű, vagy kinek elment az esze. Km. V. ö. LÉGVÁR.

*FĚLLEGZET
jobban: FÖLLEGZET, (fel-l-eg-z-et) fn. tt. föllegzet-ět. Föllegek öszvege, tömege, egész terjedelmökben véve.

*FĚLLEGZIK
jobban: FÖLLEGZIK, (föl-l-eg-ez-ik) k. m. föllegz-ětt. l. FĚLLEGĚSĚDIK. Igekötővel: beföllegzik. Azt sem mondotta, beföllegzett, azaz hír nélkül, szó nélkül eltünt. Km.

*FÉL~
jobban: FÖLLEGYEZ, (föl-legyez) ösz. áth. Valamit legyezve, azaz levegőt hajtva rá, felszít, feléleszt. Föllegyezni az elalunni készülő tüzet. V. ö. LEGYEZ.

*FELLEK
erdélyi falvak Kolos, Felső-Fejér megyékben és Nagy-Szeben székben; helyr. Fellek-ěn, ~re, ~ről.

*FEL~
jobban: FÖLLEL, (föl-lel) ösz. áth. Valamit, mely eddig ismeretlen volt, feltalál; egészen új müvet, tant hoz létre. Európában németek lelték föl a lőport, és nyomtatás mesterségét. Fulton lelte föl a gőzhajózást. Ez értelemben szokottabb a feltalál szó. Szélesb ért. valamely keresett tárgyat feltalál, ráakad valamire vagy valakire. Egész városban föl nem lelhettelek.

*FÉLLELKETLEN
(fél-lelketlen) ösz. mn. Félig megholt, kit a lélek már csaknem elhagyott; érzéketlen. Határozóilag am. félig meghalva.

*FELLENDÉN
l. FELLENDIN.

*FEL~
jobban: FÖLLENDI, (föl-l-en-d-i) mn. A tárgynak, dolognak fölszinén maradó, a tárgy érdemébe, velejébe nem ható. Föllendi értekezés. Föllendi vizsgálat. Máskép és szokottabban: felületes, fölszines.
Alakulására nézve olyan mint pökhendi, ebhendi, s az egyik l a h hasonúlata (fölhendi = föl-lendi).

*FEL~
jobban: FÖLLENDIN, (föl-l-en-di-n) ih. Felszinüleg, felületesen, a dolog velejébe, belsejébe nem hatva. Föllendin futni át valamely könyvet.

*FEL~
jobban: FÖLLENDISÉG, (föl-len-di-ség) fn. tt. föllendiség-ět. Felszinüség, vagyis tulajdonság, melynél fogva valaki a dolgok felszinét, külsejét ismeri, vizsgálja egyedül. Máskép: felületesség.

*FEL~
jobban: FÖLLENG, (föl-leng) ösz. önh. Magasan leng vagy lebeg, repűl, szárnyal. Föllengnek a sasok. Átv. ért. mondják a gondolatról, észről, képzeletről, midőn felsőbb tárgyakkal foglalkodik.

*FEL~
jobban: FÖLLENGÉR, (fel-lengér) ösz. mn. Magasan, fenn lengedező, szárnyaló. Föllengér gondolatok, képzeletek. Mint főnév jelent oly személyt, ki léggolyó segedelmével a légbe felszáll.

*FEL~
jobban: FÖLLENGÉRĚZ, (föl-lengérěz) ösz. önh. Valamely gép, eszköz, pl. léggolyó segedelmével a levegőben lebeg, szállong, utazik.

*FEL~
jobban: FÖLLENGÉS, (föl-lengés) ösz. fn. Magasan vagy magasra repülés, szárnyalás, lebegés.

*FEL~
jobban: FÖLLENGĚZ, (föl-leng-ěz) öszvetett szóból eredett önh. m. föllengěz-tem, ~tél, ~ětt v. föllengzettem, föllengzettél, föllengzett; htn. föllengezni v. föllengzeni. Magasan szállong, röpdös. Átv. ért. esze, képzelete nagy és felséges tárgyakkal foglalkodik.

*FEL~
jobban: FÖLLENGĚZÉS, (föl-leng-ěz-és) fn. tt. föllengezés-t, tb. ~ěk. Magasan szállongás, röpködés. Átv. ért. az észnek, képzeletnek felsőbb tárgyakkal való foglalkodása, rendkivüli fölemelkedése.

*FEL~
jobban: FÖLLENGĚZŐ, (föl-leng-ěz-ő) mn. tt. föllengěző-t. Magasan szállongó, röpdöső, vagy: gondolkozó, képzelődő. Föllengező sas. Föllengező ész.

*FEL~
jobban: FÖLLENGŐ, (föl-lengő) ösz. mn. Ami magasan lebeg, száll, repül, tulajdon és átv. értelemben. Föllengő sasok. Föllengő gondolatok, képzeletek.

*FEL~
jobban: FÖLLENGŐS, (föl-lengős) ösz. mn. Felsőbb tárgyakról gondolkozó, képzelődő; felséges, fölemelkedett. Föllengős gondolatok, vágyak, képzeletek. Föllengős beszéd.

*FEL~
jobban: FÖLLENGŐSEN, (föl-lengősen) ösz. ih. Az észnek, képzeletnek szokott, és rendes határain fölül; magasan, felségesen. Föllengősen beszélni, gondolkozni, érezni.

*FEL~
jobban: FÖLLENGZÉS, l. FELLENGĚZÉS.

*FEL~
jobban: FÖLLENGZŐ, l. FELLENGĚZŐ.

*FEL~ v. FÖLLÉP
(fel~ v. föl-lép) ösz. önh. 1) Alantabb helyről magasabbra lép. Fellépni a szegletkőre, a székre. 2) Átv. ért. nyilvános működésbe kap, nyilvánosan eléáll. Fellépett mint iró, mint szónok. Fellépni valamely köz ügy védelmére, vitatására. V. ö. LÉP.

*FEL~ v. FÖLLÉPÉS
(fel~ v. föl-lépés) ösz. fn. Nyilvános működés végett eléállás. Első fellépése a megye, vagy ország gyűlésén meglepő volt a hallgatókra nézve. Első fellépésétől fogva ugyanazon elvek szerént beszélni és tenni.

*FEL~ v. FÖLLÉPTET
(fel~ v. föl-léptet) ösz. áth. 1) Valakit fellépni késztet, fellépésre bír, azaz nyilvános működésre rábeszél. 2) Rangra, hivatalra mozdít, fölemel. Felléptetni a hadnagyot kapitányságra, a kapitányt őrnagyságra.

*FEL~ v. FÖLLÉPTETÉS
(fel~ v. föl-léptetés) ösz. fn. Rangra, hivatalra emelés, előmozdítás. Egy főtiszt halála több fokozatos felléptetést húz maga után.

*FEL~ v. FÖLLÉTEL
(fel~ v. föl-létel) sz. fn. Azon állapot, midőn valaki nem alszik, nincs az ágyban, vagy nem beteg. Jobban: fenlétel.

*FEL~ v. FÖLLÉZED
(fel~ v. föl-lézed) ösz. önh. Nehéz nyavalyából, nagy lassan, s mintegy lézegve kelni kezd. Aki már jobban érzi magát, az fellábad.

*FELLOBBAN
(fel-lobban) ösz. önh. Hirtelen lobot vet, lángra kap. Fellobban a száraz szalma. Átv. ért. hirtelen, nagy haragra gyúlad, kipattan. Fellobban mint a puskapor. Km.
"Fellobbant Salamon a hadhír jöttére."
Döbrentei.

*FELLOBBANT
(fel-lobbant) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami fellobbanjon, lobot vessen. Égő kanóczczal fellobbantani a lőport. Átv. ért. hirtelen, vagy nagy haragra gyúlaszt.

*FELLOBOG
(fel-lobog) ösz. önh. Magas lobot vetve ég, magasan lobognak lángjai. Fellobog az elsütött ágyu lőpora. Fellobognak a szurkos fáklyák. V. ö. LOBOG.

*FELLOHOL
(fel-lohol) ösz. áth. Valakit loholva felbujt, reávesz valamire. Önhatólag: loholva fölmegy.

*FELLOVAGOL
(fel-lovagol) ösz. önh. Magasabb fekvésü vidékre, helyre lóháton fölmegy. Fellovagolni a várba, a hegyre.

*FELLOVAL
(fel-loval) ösz. áth. Hazugsággal, elbolondító álokokkal, vagy tréfából, dévajságból valakit bizonyos dologra felbiztat, rávesz.

*FELLŐ
(fel-lő) ösz. áth. Valamit magasra, fölfelé lő. Fellőni a golyót száz lépésnyi magasságra. Tárgyeset nélkül önh. értelemben is használják. A párvívók közűl az egyik fellőtt.

*FELLŐDÖZ
(fel-lődöz) ösz. áth. Valamit gyakran, vagy több külön tárgyakat egymás után fellő. A gyermek fellődözi fapuskája vesszejét. Az ágyugömböket fellődözték a várba. Néha am. lődözve elfogyaszt. Minden lőporát és szatymáját fellődözte. Tárgyeset nélkül önh. értelemmel is bír, s am. magasra, levegőbe lődöz.

*FELLÖK
(fel-lök) ösz. áth. 1) Lökve magasra fölvet. A szilaj bika fellöki szarvával a petrenczél. 2) Lökve feltaszít, feldönt. Könyökével fellökni a palaczkot. V. ö. LÖK.

*FELLÖVEL
(fel-lövel) ösz. áth. Folytonosan fellő, illetőleg felszöktet valamit. Az ugrókút fellöveli a vizet.

*FELLÖVŐDIK
(fel-lövődik) ösz. belsz. Belső nyomás által magasra felszökik. Fellövődik az ugrókút csövén a víz. V. ö. LÖVŐDIK.

*FELLÖVÖLDÖZ
(fel-lövöldöz) ösz. áth. lásd FELLŐDÖZ.

*FELMAGASZTAL
(fel-magasztal) ösz. áth. 1) Magasra fölemel. 2) Feldicsér, nagyon dicsér, fölötte eldicsér. 3) Átv. ért. magas rangra, méltóságra juttat. Tréfás népnyelven: akasztófára akaszt. Felmagasztalták a szegényt. V. ö. MAGASZTAL.

*FELMAGASZTALÁS
(fel-magasztalás) ösz. fn. Magasra emelés. Átv. ért. nagy rangra, méltóságra juttatás; nagy dicséretekkel halmozás. Felakasztás.

*FELMAGASZTALT
(fel-magasztalt) ösz. mn. akit vagy amit felmagasztalnak. V. ö. FELMAGASZTAL. Tréfás értelemben: ittas.

*FELMAGASZTALTSÁG
(fel-magasztaltság) l. EMELKEDETTSÉG. Tréfás értelemben: ittasság.

*FELMAGZIK
(fel-magzik) ösz. k. A növény azon fokát éri el a fejlődésnek, midőn magot hajt, magba megy. Felmagzik a saláta, répa, sóska stb. Használják leginkább a füvek, gabonák, kerti vetemények nemeiről.

*FELMAR
(fel-mar) ösz. áth. Tulajd. ért. fogakkal rágva, harapva felszakgat, feltép valamit. A megdühödi ember felmarja saját kezéről a húst. Átv. ért. valamely erős, csipős folyadék feloszlatja, elkoptatja a bele áztatott testet. V. ö. MAR.

*FELMARAD
(fel-marad) ösz. önh. 1) Ébren marad, le nem fekszik, virraszt. Az anya felmarad beteg gyermeke mellett. 2) El nem vész, el nem fogy, a többi közől elhasználatlanul hátramarad. A vendégségből sok étel, ital felmaradt. A csatából kevesen maradtak fel. Jobban: fenmarad.

*FELMARADÁS
(fel-maradás) ösz. fn. Ébren maradás, le nem fekvés, virrasztás. Mult éjjeli felmaradás következtében egész nap álmos vagyok.

*FELMARASZT
(fel-maraszt) ösz. áth. Azt teszi, 1) hogy valaki le ne feküdjék, alunni ne menjen, hogy virraszszon. Kártyaasztal mellett felmarasztani a vendégeket. 2) Hogy tartós, állandó legyen, el ne veszszen. Felmarasztani a jeles emberek hírét, nevét. Jobban: fenmaraszt.

*FELMARAT
(fel-marat) ösz. áth. Átv. ért. kemény, szilárd test részeit bizonyos folyadék által föleteti, fölemészteti, feloszlatja. Választóvízzel, vagy eczeltel felmaratni a vasat. V. ö. MAR.

*FELMARKOL
(fel-markol) ösz. áth. 1) Marokkal felfog, fölemel. Felmarkolni a szegletben álló botot. Felmarkolni a tapasztati való sarat. 2) Valamiből marokkal vesz. Felmarkolni a búzából. Felmarkolni a huszasokból. V. ö. MARKOL.

*FELMÁRT
(fel-márt) ösz. áth. 1) Fölmerít, vízből, vagy más nedvből feltol valamit. Felmártani a folyóba merített edényt. Az úszó vidra fel-fel mártja fejét. 2) Mártva felhasznál, megeszik valamit. Kenyérrel felmártani a becsináltat. V. ö. MÁRT.

*FELMÁRTOGAT
(fel-mártogat) ösz. áth. és gyakor. Egymás után, folytonosan felmárt. V. ö. FELMÁRT. A buvár felmártogatja fejét a víz alól. Kenyérrel felmártogatni a borsporos levet.

*FELMÁSZ
(fel-mász) ösz. önh. Mászva fölmegy, felhat, felvergődik valahová. A madarász fiú felmász a fára. Némely férgek felmásznak a falra. Átv. ért. föltekerődzik, felkúsz. A tökinda felmász az ágasra. V. ö. MÁSZ.

*FELMÁZOL
(fel-mázol) ösz. áth. 1) Mázt, gorombább festéket fölken. Felmázolni egy bögre sárgaföldet a falra. 2) Kontárkézzel, durva módon valamit fölfest, felrajzol. A terem falaira holmi virágokat, tájképeket felmázolni. V. ö. MÁZOL.

*FELMÁZOLÁS
(fel-mázolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felmázolunk. V. ö. FELMÁZOL.

*FEL~ jobban: FÖLMĚGY
(föl-měgy) ösz. önh. 1) Alantabb helyről, vidékről magasabbra megy, utazik, távozik. Fölmenni a hegyre. Pestről fölmenni Pozsonba. 2) Idegen szólásmód után, de már igen szokásba jött értelemben am. felrúg, felnövekedik (a költség, kiadás, jövedelem). Egy évi jövedelme fölmegy (magyarosabban: rámegy) százezer pengő flra. 3) Elfogy, elkel. A gyapju ára fölment a tisztek és cselédek fizetésére. 4) Felhág, fölemelkedik. A búza ára nagyon fölment.

*FÉLMELEG
(fél-meleg) ösz. mn. Langyos. Átv. ért. aki valami iránt nem viseltetik belső érzelemmel, kinek nyájassága, társalgása némi tartózkodóssal párosúl. Félmeleg keresztény. Félmeleg részvét.

*FEL~ jobban: FÖLMELEGĚDÉS
(föl-melegědés) ösz. fn. A testnek azon változási állapota, midőn részeit a meleg általjárja, midőn az állati testben a vér hevesebb mozgásba jő. V. ö. MELEG.

*FEL~ jobban: FÖLMELEGEDIK
(föl-melegědik) ösz. k. Valamely test részei melegekké lesznek, a hévnek nagyobb fokára jutnak, különösen külső hatás, pl. tűz, vagy napsugarak által. Fölmelegedik a fűtött kemenczére tett fagyos hús. Fölmelegedik dörzsölés által a test, a kocsi tengelye stb. Ha a melegség inkább belső hatás eredménye, akkor fölmelegűl szabályszerűbb, pl. a sok járáskelésben fölmelegűlni.

*FEL~
jobban: FÖLMELEGÍT, (föl-melegít) ösz. áth. A hideg testet meleggé teszi. Fölmelegíteni a maradékételt. A déli nap fölmelegíti a levegőt. A fűtött kályha fölmelegíti a szobát. V. ö. MELEG, MELEGÍT.

*FEL~ jobban: FÖLMELEGÍTÉS
(föl-melegítés) ösz. fn. Valamely testnek meleggé tevése. Hideg ételek fölmelegítése.

*FEL~ jobban: FÖLMELEGSZIK
(föl-melegszik) ösz. k. l. MELEGSZIK és FELMELEGĚDIK.

*FEL~ jobban: FÖLMELEGŰL
(föl-melegűl) ösz. ön. l. FELMELEGĚDIK.

*FEL~ v. FÖLMÉN
(föl-mén) l. FELMEGY.

*FEL~ jobban: FÖLMĚNÉS
(föl-měnés) ösz. fn. 1) Magasabb helyre vagy vidékre menés. Fölmenés a hegyre, toronyba. 2) Azon út, ösvény, melyen valahová fölmegyünk. Ama hegyre, igen kényelmes fölmenés van. Fölmenést készíteni a szőlőhegyre. V. ö. MENÉS.

*FEL~ jobban: FÖLMENET
(föl-menet); 1) ösz. fn. Fölmenés, feljárás. Egyenes, tekervényes, nehéz, kényelmes fölmenet. 2) ösz. ih. Fölmenés közben. Fölmenet igen elfáradtam.

*FEL~ jobban: FÖLMENETEL
(föl-menetel) ösz. fn. l. FELMENÉS.

*FEL~ jobban: FÖLMENNY
(föl-menny) ösz. fn. A képzelt mennyek között a felső, vagy a felettünk lebegő ég legföle, legteteje. V. ö. MENNY.

*FEL~ jobban: FÖLMENT
(föl-ment) ösz. áth. Tehertől, szolgálattól, büntetéstől, adósságtól, kötelességtől stb. felszabadít. V. ö. MENT, áth. Fölmenteni a foglyokat a lánczoktól. A jobbágyokat fölmenteni a tizedtől. Az alperest fölmenteni a vád alól. A házasulandókat fölmenteni a háromszori kihirdetés alól.

*FEL~ jobban: FÖLMENTÉS
(föl-mentés) ösz. fn. Általán valamely tehertől felszabadítás.

*FEL~ jobban: FÖLMENTŐSEREG
(föl-mentősereg) ösz. fn. Segédhad, mely valamely ostrom alatti helyet, várat az ellenségtől felszabadít.

*FEL~ jobban: FÖLMER
(föl-mer) ösz. áth. Valamely folyadékot edénynyel vagy más eszközzel részenként felöblít, fölszed. Fölmerni vödörrel a kút vizét. Fölmerni lapáttal az iszapos tócsát. V. ö. MER. áth.

*FELMER
erdélyi falu Kőhalom székben; helyr. Felmer-ěn, ~re, ~ről.

*FEL~ vagy FÖLMÉR
(fel~ v. föl-mér) ösz. áth. 1) Valamely térnek nagyságát, vagy akármely más test mennyiségét bizonyos eszközök segedelmével meghatározza. Felmérni a helység határát, a város telkeit. Felmérni a gabonát. Felmérni a mustot. 2) Bizonyos mérték és arány szerént valamely tért, vagy részekre választható testet feloszt. Felmérni a gazdatársak között a falu rétjét. A vásárlók számára felmérni a végposztót, vásznat. Felmérni a cséplők között a gabonarészt. 3) Mérés által valamely árut elfogyaszt, elad. A falu kocsmárosa felmért (kimért) száz akó bort. V. ö. MÉR.

*FEL~ jobban: FÖLMERED
(föl-mered) ösz. önh. Merően, megkeményedve feláll, fölemelkedik. Fölmered a fagyra kitett nyers bőr. Fölmered a bokros ló füle. Fölmered a megbőszűlt ökör, tehén farka. stb. V. ö. MERED.

*FEL~ jobban: FÖLMEREDÉS
(föl-meredés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely test fölmered. V. ö. FELMERED.

*FEL~ jobban: FÖLMERĚGET
(föl-merěget) ösz. áth. és gyakor. Folytonosan, vagy lassan-lassan, egymás után fölmer valamit. Az itató gulyás fölmeregeti a kút vizét. A fenékvizet fölmeregetni a pinczéből.

*FEL~ vagy FÖLMÉRÉS
(fel~ v. föl-mérés) ösz. fn. Cselekvés, mely által felmérünk valamit. Határ, városi telkek, rétek, földek fölmérése.

*FEL~ jobban: FÖLMERESZT
(föl-mereszt) ösz. áth. 1) Valamely lágyabb szerkezetü vagy lógó testet megkeményítve felállít, feltol, fölemel. A megijedt ló fölmereszti füleit. 2) Fölfelé dudorít. Fölmereszti szemeit. V. ö. MERESZT.

*FEL~ vagy FÖLMÉRGED
(fel~ v. föl-mérged) ösz. önh. Erősebb, dühösebb haragra hirtelen fölgerjed.

*FEL~ vagy FÖLMÉRGELŐDIK
(fel~ v. föl-mérgelődik) ösz. belsz. Tartós és dühös haragra fokonként fölgerjedez.

*FEL~ vagy FÖLMÉRGESĚDIK
(fel~ v. föl-mérgesědik) ösz. k. l. FÖLMÉRGELŐDIK.

*FEL~ vagy FÖLMÉRGESÍT
(fel~ v. fölmérgesít) ösz. áth. Valakit méregre, azaz erősebb haragra fölgerjeszt, mérgessé felingerel. V. ö. MÉRGES.

*FEL~ jobban: FÖLMERÍT
(föl-merít) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami fölmerüljön. Fölmeríteni a kútba eresztett vödröt. Köz szokás szerént a fölmer igével egy értelemben használtatik.

*FEL~ jobban: FÖLMERŰL
(föl-merűl) ösz. önh. Mélységből, vízből feltolódik, feltünik. Apadáskor felmerűlnek a zátonyok, fatörzsökök. Felmerűl a vízbe fulladó ember teste. Felmerűl a víz alá nyomott deszka, ha eleresztik. Átv. ért. valamely tárgy, kérdés, az előbb mondottakból mintegy önként keletkezik, feltünik, eléadja magát. V. ö. MERŰL.

*FEL~ vagy FÖLMÉSZÁROL
(fel~- v. fölmészárol) ösz. áth. Mészáros módjára feltagol, felkonczol, felvagdal; kegyetlenül kardra hány. A vad ellenség felmészárolta a nőket, gyermekeket.

*FÉLMESZELY
(fél-meszely) ösz. fn. Mérték, mely a meszelynek felét, az itczének negyedét, a kupának nyolczadát teszi. Félmeszely bor nem sok egy hajtásra.

*FEL~ jobban: FÖLMETÉL
(föl-metél) ösz. áth. és gyakor. Valamit több részekre, darabokra, falatokra stb. fölmetsz. Fölmetélni tányéron a húst. Fölmetélni a kinyujtott tésztát. Fölmetélni beretvával a kérges bőrt. V. ö. METÉL.

*FEL~ jobban: FÖLMETÉLÉS
(föl-metélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit fölmetélünk. V. ö. FELMETÉL.

*FEL~ jobban: FÖLMETSZ
(föl-metsz) ösz. áth. 1) Metsző eszközzel valamit felszakaszt, felnyit. Fölmetszeni a holttetemet. Fölmetszeni a zsebet, erszényt, tarisznyát. 2) Metsző eszközzel följegyez, felró valahová valamit. Fölmetszeni (rámetszeni) nevét a fára. A nemes czimert fölmetszeni (rámetszeni) a gyürűre. V. ö. METSZ.

*FEL~ jobban: FÖLMETSZET
(föl-metszet) ösz. mivelt. Meghagyja másnak, hogy valamit fölmessen. Czímerét fölmetszetni a gyürűre. V. ö. FÖLMETSZ.

*FÉLMEZTELEN
(fél-meztelen) ösz. mn. Kinek teste csak félig van befödve; igen rongyos ruhába öltözött. Félmeztelen vademberek. Félmeztelen purdé, koldús. Félmeztelen kar.

*FEL~ vagy FÖLMINTÁZ
(fel~ v. föl-mintáz) ösz. áth. Valamit mintára felhúz, fölfeszít. Felmintázni az új kalapot, fejkötőt.

*FELMOND
(fel-mond) ösz. áth. 1) Valamit hangosan elmond, elémond. Felmondani a leczkét. 2) Valakinek megmondja, hogy a nála lévő kölcsönt, vagy használt idegen birtokot bizonyos időre adja vissza. A lakóknak felmondani a szállást. A haszonbérlőnek felmondani a bérlést. Az adósnak felmondani a tőkét. Átvitetik az urak és tisztek, cselédek közti viszonyokra is. Az úr tisztének, szolgájának, s ezek viszont uroknak felmondhatják a szolgálatot.

*FELMONDÁS
(fel-mondás) ösz. fn. 1) Valaminek hangos szóval eléadása. Leczke felmondása. 2) Nyilatkozat, melynél fogva valakinek felmondunk valamit. V. ö. FELMOND. Adósság, lakás, haszonbérlés felmondása. Szolgálat felmondása.

*FELMOS
(fel-mos) ösz. áth. 1) Mosva feltisztít valamit. Felmosni a sáros pallót. 2) Mosásban elhasznál, elfogyaszt valamit. Minden vizünket, lúgunkat és szappanunkat felmostuk. 8) Mosásban feltör, fölsebesít. Felmosta tenyerét, kezét. 4) Bizonyos tárgyak mosását bevégzi. Felmosni minden ruhát, konyhaedényeket. V. ö. MOS.

*FELMOSOGAT
(fel-mosogat) ösz. áth. és gyakor. 1) Valamit folytonosan mosva feltisztít. Felmosogatni a pallófoltokat. 2) Elmosogat, a mosogatást bevégzi. Felmosogatni a konyhaedényeket. Tárgyeset nélkül is. Még sem mosogattatok fel?

*FELMOTÓLÁL
(fel-motólál) ösz. áth. A fonalat motóla körül forgatva úgynevezett igékre, pászmákra, kötésekre szedi. Felmotólálni néhány orsó fonalat. Amit egy nap fon, másnap felmotólálja.

*FELMÚL
(fel-múl) l. FELŰLMÚL.

*FÉLMÚLT
l. MÚLT alatt.

*FELMUNKÁL
(fel-munkál) ösz. áth. Nyers anyagot vagy kelmét kézmüvek készitésére felhasznál. Felmunkálni a márványt szobrokra, sírkövekre stb. A vasat különféle eszközökre, az ezüstöt finomabb művekre felmunkálni. A csizmadia felmunkálja a bőrt, a szabó a posztót, s más szöveteket.

*FELMUNKÁLÁS
(fel-munkálás) ösz. fn. Nyers anyagnak, kelmének stb. bizonyos kézmüvekre felhasználása. Kőnek, vasnak, gyapjúnak, bőrnek felmunkálása.

*FELMUTAT
(fel-mutat) ösz. áth. 1) Valamit fölemelve mutat. Az iskolából kikéredző gyermek felmutatja kezét. 2) Valamit bizonyításul eléterjeszt, bemutat. A hitelezőknek elegendő biztosítékot felmutatni.

*FELMUTATÁS
(fel-mutatás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit felmutatunk. V. ö. FELMUTAT. Kéznek felmutatása. Úr felmutatása (a sz. misében). Bizonyítványok felmutatása.

*FELNADRÁG
(fel-nadrág) ösz. fn. 1) Felső nadrág, melyet kivül viselünk, különböztetésül az alsó v. téli nadrágtól. 2) Salavárdi nadrág, l. SALAVÁRDI.

*FÉLNÁDOLÁS
(fél-nádolás) ösz. fn. Kovácsmunka, midőn a vasat félig edzik, nádolják meg. V. ö. NÁDOL.

*FEL~ v. FÖLNÉGYEL
(fel~ v. föl-négyel) ösz. áth. Négy részre, négy darabra fölmetsz, felhasít, felkonczol valamit. Felnégyelni a megölt borjút, bárányt, a sült ludat.

*FEL~ v. FÖLNÉGYELT
(fel~ v. föl-négyelt) ösz. mn. Négy részre, négy darabra hasított, konczolt. Felnégyelt borjú, őz. Felnégyelt czipókenyér. Felnégyelt sült lúd.

*FÉLNEHEZÉK
(fél-nehezék) ösz. fn. A nevezék nevü súlymérték fele. V. ö. NEHEZÉK.

*FÉLNEMES
(fél-nemes) ösz. fn. Nemes anyától született és nemnemes apától nemzett. Szorosb ért. oly személy, kinek apja nem nemes, de nemes eredetü anyjáról nemes birtoka van. (Agilis).

*FELNÉMET
falu Heves megyében; helyr. Felnémet-ěn, ~re, ~ről.

*FÉLNÉNE
(fél-néne) ösz. fn. Oly néne, azaz nálunk idősebb nővér, ki csak apúl, vagy csak anyúl testvér velünk. Némelyek szerént: mostoha néne. Különben mint a német nyelv után alakított új szó köz divatra nem kapott.

*FEL~
jobban: FÖLNEVEKĚDIK, (föl-nevekědik v. fel-növekědik) ösz. k. Folytonosan fejlődve, gyarapodva felnő, kifejlett korra jut. Használtatik leginkább az emberről. Felnövekednek a fiúk, leányok.

*FEL~
jobban: FÖLNEVEL, (föl-nevel) ösz. áth. Élettani ért. valakit vagy valamit szükséges táplálék és ápolás által teljes kifejlődésre juttat. Fölnevelni saját költségén gyermekeit. A kertész fölneveli a csemetéket. Erkölcsi ért. a gyermek elméjét és szivét kiműveli. A gyermekeket fölnevelni a szülék kötelessége. Szélesb ért. a gyermek oktatásáról s bizonyos állapotba juttatásáról gondoskodik. Fölnevelni a gyermeket mesterségre, kalmárságra, papságra stb. V. ö. NEVEL.

*FEL~
jobban: FÖLNEVELÉS, (föl-nevelés) ösz. fn. Gondoskodás, ápolás, melynél fogva valakit fölnevelünk. V. ö. FELNEVEL.

*FEL~
jobban: FÖLNEVELKEDIK, l. FELNEVEKĚDIK.

*FEL~
jobban: FÖLNEVET, (föl-nevet) ösz. önh. Fenhangon nevet; elfakad nevetve. Valamely meglepő, tréfás, elmés ötletre fölnevetni. Magyarosabban: elneveti magát.

*FEL~ v. FÖLNÉZ
(fel~ v. föl-néz) ösz. önh. Szemeit valamely magasabban levő tárgyra szegezi. Felnézni a háztetőre. Felnézni az égbe. V. ö. NÉZ.

*FEL~ v. FÖLNÉZDĚGĚL
(fel~ v. fölnézděgěl) ösz. gyak. önh. Valamely magasabban levő tárgyra, pontra gyakorta felnéz, föltekint. A gyermek esennen fölnézdegel a gyümölcsös fára. Fölnézdegelni a kedves ablakára.

*FEL~ v. FÖLNÉZKÉL
(fel~ v. föl-nézkél) gyak. önh. l. FELNÉZDĚGĚL.

*FELNŐ
(fel-nő) ösz. önh. Mondják növényekről és állatokról, midőn magasra fejlődnek, fölfelé nyulnak, teljes képződési idejöket elérik. Felnő bizonyos évek alatt a fa. Felnőnek a gyermekek. V. ö. NŐ, önh.

*FELNŐDÖGÉL
(fel-nődögél) ösz. önh. és gyakor. Lassan-lassan eljut életmüves kifejlődéséhez. Felnődögél az ápolgatott csemete. Felnődögélnek egymás után a testvérek.

*FELNŐTT
(fel-nőtt) ösz. mn. Aki v. ami teljes kifejlődési magasságot ért; nagykorú. Már felnőtt gyermekei vannak.

*FELNÖVEKĚDIK
(fel-növekědik) ösz. k. l. FELNEVEKĚDIK.

*FELNÖVÉS
(fel-növés) ösz. fn. Az állati vagy növényi testnek bizonyos kifejlődésig, érettségi állapotig magasra nyúlása.

*FÉLNÖVÉSÜ
(fél-növésü) ösz. mn. Ami oly gyorsan vagy oly magasra nem fejlődik, mint életműszeres természeténél fogva kellene rendesen fejlődnie; törpe, eltörpült.

*FELNYAL
(fel-nyal) ösz. áth. Valamit nyalva felszi, fölemészt. A barmok felnyalják a sót. Az eb felnyalja a földre öntött zsírt. Felnyalni a papirosra ejtett tintafoltot. V. ö. NYAL.

*FELNYALÁBOL
(fel-nyalábol) ösz. áth. Valamit nyalábba fogva, szorítva fölemel, fölvesz. Felnyalábolni egy vég vásznat.

*FELNYARGAL
(fel-nyargal) ösz. önh. Nyargalva fölmegy, felsiet, felvágtat valamely magasabb fekvésü helyre. Felnyargalni a várba, a dombra.

*FELNYÁRSAL
(fel-nyársal) ösz. áth. Valamit nyársra húz; vagy nyárssal keresztül szúr.Felnyársalni a sütni való nyúlat, malaczot. Átv. ért. éles, hegyes eszközzel, pl. karddal, késsel meggyilkol, általszúr.

*FEL~
jobban: FÖLNYERGEL, (föl-nyergel) ösz. áth. A hátas állatot, pl. lovat, öszvért stb. nyereggel felszerszámozza, fölszereli. Fölnyergelni a vadász-, utas-, hadi paripát.

*FÉLNYERS
(fél-nyers) ösz. mn. 1) Ami kellő mértékig nincs megsülve vagy főve. Félnyers malacz, nyúl. Mondják általán a húsnemüekről. 2) Ami nincs egészen kiszáradva. Félnyers bőrök. Félnyers tüzifa. V. ö. NYERS.

*FEL~ v. FÖLNYILAL
(fel~ v. föl-nyilal) ösz. áth. A székelyeknél s a Tisza vidékén am. a faépületet, háztetőt rúddal vagy rudakkal magasabbra tolja, emeli.

*FEL~ v. FÖLNYILÁS
(fel~ v. föl-nyilás) ösz. fn. Valaminek feltárulása, felszakadása, felválása. Ajtó, kapu felnyilása. Átv. ért. felvilágosodás, tudomásra jövés. Elme felnyilása. Titok, rejtély felnyilása. V. ö. FELNYÍLIK.

*FEL~ v. FÖLNYILAZ
(fel~ v. föl-nyilaz) ösz. áth. Nyillal fölszerel. Felnyilazni a kézivet.

*FEL~ v. FÖLNYÍLIK
(fel~ v. föl-nyílik) ösz. k. Szélesb ért. szétválik, rés támad rajta, ketté hasad, reped. Felnyílik a szája. Felnyílik az ég. Felnyílik a seb. Szorosb ért. ami bevolt zárva, csukva, feltárul. Felnyílik a kapu, ajtó, ablak. Felnyílik a láda, szekrény. Felnyílnak a zárak. Átv. ért. világosabban lát, vagy felfog valamit, napfényre jő, tudomásra jut. Felnyílik a szeme. Felnyílik a gyermek elméje. Felnyílik a titok, rejtély. V. ö. NYÍLIK.

*FEL~ vagy FÖLNYIT
(fel~ v. föl-nyit) ösz. áth. Valamely elzártat, becsukottat feltár. Felnyitni a kaput, ajtót, ablakot. Felnyitni a szájat. Felnyitni a zárt lakatot. Szélesb ért. valamin rést csinál, valamit elválaszt, felbont. Felnyitni a sebet. Felnyitni az oltás kötelékét. Felnyitni (kinyitni) a szőlőtőkét. Felnyitni a levelet. Átv. ért. azt teszi, hogy világosabban lásson, hogy valami tudomásra jőjön. Felnyitni valaki szemeit. Felnyitni a növendék eszét. Felnyitni a rejtélyt. V. ö. NYIT.

*FEL~ vagy FÖLNYITÁS
(fel~ v. (föl-nyitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felnyitunk. Ajtó, kapu, ablak felnyitása. Levél, könyv felnyitása. V. ö. FELNYIT.

*FEL~ vagy FÖLNYITÓDIK
(fel~ v. fölnyitódik) ösz. belsz. Nagyobb nehézséggel, némi erőszakkal nyílik vagy tárúl fel. Használják közönségesen a zárakról, és zárva lévő tárgyakról, pl. kapukról, ajtókról, szekrényekről stb. Mondhatni a szájról, szemekről is, midőn valamely nyavalya által valának bezáródva, becsukódva.

*FELNYOM
(fel-nyom) ösz. áth. Alantabb helyről valamit magasabbra nyom. Felnyomni a leesett nyakcsapot. Felnyomni a leszállott heréket. Felnyomni vállakkal a dülékeny sövényt. V. ö. NYOM.

*FÉLNYOM
(fél-nyom) ösz. fn. Mérték, mely féllábra, azaz hat hüvelykre terjed. Félnyommal áradt a víz. Félnyommal lépni hátrább. Félnyommá sem megy tovább. (Moln. Alb.). Félnyomnyira megázott a föld.

*FELNYOMOZ
(fel-nyomoz) ösz. áth. Tulajd. ért. valamit, nyoma után menve, fölkeres, feltalál. Fris hóban könnyü felnyomozni a tolvajt, vadat. Átv. ért. rejtett, titkos, ismeretlen dolgot felkutat, föllel. Felnyomozni a gonosztevőket. A levéltárban valamely érdekes oklevelet felnyomozni.

*FELNYOMOZÁS
(fel-nyomozás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit felnyomozunk. Vadak, tolvajok, régiségek felnyomozása. V. ö. FELNYOMOZ.

*FELNYOMTAT
(fel-nyomtat) ösz. áth. 1) Bizonyos mennyiségü gabona nyomtatását elvégzi. Felnyomtatni az aratórészt. Felnyomtatni a búzaasztagot. 2) A kőnyomó intézetben bizonyos mennyiségü kéziratot vagy papirost felhasznál. Felnyomtatni naponként nehány ezer ivet.

*FELNYOMÚL
(fel-nyomúl) ösz. önh. Mintegy maga magát előre nyomva fölmegy, felhat valahová. A jégzaj felnyomúl a partra. A hadsereg felnyomúl a várba. V. ö. NYOMÚL.

*FELNYUJT
(fel-nyujt) ösz. áth. 1) Nyujtva felad valamit, magasabb helyre nyújt. Felnyujtani a leesett ostort a kocsisnak. A téglát felnyujtani a falon dolgozó kőmívesnek. 2) Magasra kinyujt. Felnyujtani a nyakát, kezeit. V. ö. NYUJT.

*FELNYÚL
(fel-nyúl) ösz. önh. Kezét bizonyos magasságig nyújtja, fölfelé terjeszti. Felnyúlni a polczra. Felnyúlni a szekrény tetejére. V. ö. NYÚL.

*FELNYÚLIK
(fel-nyúlik) ösz. k. Bizonyos magasságra fölterjed, felnő. Felnyúlik a fiatal növény. Felnyúlik a hirtelen növésű gyermek. Átv. ért. bizonyos messzeségben fölfelé huzódik. Az út felnyúlik a hegyre. A házsorok felnyúlnak a dombtetőre. V. ö. NYÚLIK.

*FELNYŰ
(fel-nyű) ösz. áth. Bizonyos mennyiségü kender vagy len nyüvését bevégzi. Egy estve minden kenderünket felnyűttük. V. ö. NYŰ.

*FELOCSÓDIK
(fel-ocsódik) ösz, belsz. Álmából felnyitja szemeit, de teljes éberségre nem jut; álma ideiglen megszakad. Csendesen! hogy fel ne ocsódjék az elszunnyadt beteg. Legkisebb neszre felocsódni. V. ö. OCSÓDIK.

*FÉLODRU
(fél-odru) ösz. fn. Olyan csűr, melynek csak féloldalába lehet gabonát rakni, a másik felében pedig istálló van. Székely szó. V. ö. ODOR.

*FELOLD
(fel-old) ösz. áth. Valaminek kötelékeit felbontja. Feloldani a bekötött zsákot. Feloldani a rab köteleit. Feloldani az övet. Átv. ért. valamely büntetéstől, vádtól, tehertől fölment, felszabadít. Feloldani az alperest a vád alól. A pap feloldja a töredelmes gyónót bűneitől. Továbbá: valamely rejtélyt, nehézséget megfejt. Feloldani a drámai mese csomóját. Feloldani a fogárd kérdést. V. ö. OLD.

*FELOLDÁS
(fel-oldás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit feloldunk. Öv, ruha, csomó feloldása. Bűnösök feloldása. Kérdések feloldása. V. ö. FELOLD.

*FELOLDATLAN
(fel-oldatlan) ösz. mn. Ami feloldva nincs, ami a maga nemében kötve maradt. Feloldatlan zsák, csomó, nehézség, kérdés. Határozóilag am. feloldatlanul.

*FELOLDATLANUL
(fel-oldatlanul) ösz. ih. A nélkül, hogy fel volna oldva, kötött, bonyolult állapotban. Feloldatlanul elmellőzni a kérdést.

*FELOLDHATATLAN
(fel-oldhatatlan) ösz. mn. Amit feloldani nem lehet, a maga nemében igen bonyolodott, rejtélyes. Feloldhatatlan csomó, nehézség, kérdés. V. ö. FELOLD. Határozóilag am. feloldhatatlanul.

*FELOLDHATATLANSÁG
(fel-oldhatatlanság) ösz. fn. Valamely öszvevissza kötött, egymásba fonódott, bonyolodott dolognak azon állapota vagy tulajdonsága, melynél fogva azt feloldani nem lehet vagy nem szabad.

*FELOLDHATATLANUL
(fel-oldhatatlanul) ösz. ih. A nélkül, hogy feloldani lehessen.

*FELOLDHATLAN
l. FELOLDHATATLAN.

*FELOLDHATÓ
(fel-oldható) ösz. mn. Amit fel lehet oldani; nem igen szövevényes, nem igen bonyolult vagy rejtélyes. Feloldható csomó, nehézség, kérdés.

*FELOLDÓDZIK
(fel-oldódzik) ösz. belsz. Kötelékei mintegy önmaguktól felbomlanak. Feloldódzik a roszul bekötött és hánytvetett zsák. Feloldódzik a szalagcsokor.

*FELOLDOZ
(fel-oldoz) ösz. áth. 1) Valamit nagyobb munkával felold, azaz kötelékeit felbontogatja, vagy több megkötött, bebonyolított tárgyat egymás után felbont. Feloldozni a fűző vállat. Feloldozni a búzás zsákokat. 2) Valakit bizonyos szertartással, ünnepélylyel valamitől felment. Bírói itélet által feloldozni a vádlottat. A töredelmesen meggyónó bűnöst feloldozni.

*FELOLDOZÁS
(fel-oldozás) ösz. fn. 1) Valamely megkötött, bebonyolított tárgynak teljes felbontása, szétválasztása, vagy többeknek egymás után feloldása. A betakargatott rőfös áruk feloldozása. 2) Bírói itélet, melynél fogva valaki a vád és büntetés alól fölmentetik. 3) Egyházi ért. szertartás, mely által a pap a töredelmes gyónót Isten személyében és itélő széke előtt a bevallott bűnöktől, és azok büntetésétől felmenti.

*FELOLDOZÓ
(fel-oldozó) ösz. mn. Aki valakit feloldoz. Feloldozó bíró vagy bírói itélet. Feloldozó levél. Feloldozó pap. V. ö. FELOLDOZ.

*FELOLDVÁNY
(fel-oldvány) ösz. fn. Hivatalos iromány, levél, melynek erejénél fogva valakit feloldanak, illetőleg fölmentenek valamitől. Bírói feloldvány.

*FELOLVAD
(fel-olvad) ösz. önh. 1) Valamely fagyos test visszaveszi előbbi lágy vagy folyó természetét. Felolvad a dér, jég, fagytól meggiberedett sár. 2) Valamely szilárd testnek részei tűz, meleg által folyókká lesznek, vagy víz s egyéb folyadék erejétől feloszlanak. Felolvad a bányakemenczében az ércz. Felolvad a vizbe tett só, a kávéba vetett czukor. V. ö. OLVAD.

*FELOLVADÁS
(fel-olvadás) ösz. fn. 1) A fagyos testnek azon állapotváltozása, midőn előbbi lágy vagy folyó természetét visszaveszi. 2) A szilárd testnek tűz, melegség vagy víz, s egyéb folyadék által feloszlása. V. ö. FELOLVAD.

*FELOLVAS
(fel-olvas) ösz. áth. 1) Valamit mások előtt, mások hallatára elolvas. Felolvasni az illetőknek szóló felsőbb rendeletet, bírói itéletet. Felolvasni baráti körben legujabb szerzeményünket, verseinket. 2) Bizonyos mennyiségü irományokat, könyveket olvasva által néz. Felolvasni a periratokat elejétől végig. Ő már egész könyvtárát felolvasta, (átolvasta). 3) Valamit, különösen pénzt felszámlál. Felolvasni a napi bevételt. Felolvasni a kamatra kiadandó pénzt. V. ö. OLVAS.

*FELOLVASÁS
(fel-olvasás) ösz. fn. 1) Olvasás, mely mások hallatára és kedveért történik, különösen olvasás, mely valamely szépmüvet, pl. költeményt, a hallgatók mulattatására terjeszt elé. Válogatott körben vagy nyilvános helyen felolvasásokat tartani. 2) Felszámlálás. Pénz felolvasása. V. ö. FELOLVAS.

*FELOLVASZT
(fel-olvaszt) ösz. áth. 1) Fagyos testet előbbi lágy vagy folyó alakjába visszaállít. A nap melegsége felolvasztja a deret, jeget,fagyos földet. 2) Szilárd testet részeire feloszlat, s folyékonynyá tesz. A tűz felolvasztja az ólmot, vasat stb. A víz felolvasztja a sót. V. ö. OLVASZT.

*FELOLVASZTÁS
(fel-olvasztás) ösz. fn. Cselekvés, hatás, melynek erejénél fogva valami felolvad.

*FELOLVASZTHATÓ
(fel-olvasztható) ösz. mn. Amit fel lehet olvasztani. Az érczek tűz által felolvaszthatók.

*FELOLVASZTHATÓSÁG
(fel-olvaszthatóság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valamely testet folyó részekre feloszlatni lehet. Az érczek egyik tulajdonsága a felolvaszthatóság.

*FELOSZLÁS
(fel-oszlás) ösz. fn. Valamely test, egész erkölcsi testület részeinek egymástól elszakadása, felbomlása, a köztök létezett öszvefüggésnek megszünése. V. ö. FELOSZLIK, OSZLIK.

*FELOSZLAT
(fel-oszlat) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely testnek, egésznek részei elváljanak egymástól, s köztök a szoros öszvefüggés megszünjön. Feloszlatni olvasztó kemenczében az érczes ásványokat. Feloszlatni a hadi seregeket. Feloszlatni a gyülést. Feloszlatni gyógyszerek által holmi kóros keményedéseket, keléseket stb.

*FELOSZLATÁS
(fel-oszlatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit feloszlatunk.

*FELOSZLIK
(fel-oszlik) ösz. k. Mondjuk valamely testről, egészről, erkölcsi testületről, midőn alkotó vagy egészitő részei között az öszvefüggés megszünik, midőn ezek egymástól szétvalnak. Feloszlik a rohadásnak indult test. Feloszlik a társulat. Feloszlik a gyűlés. Az ünnepély bevégeztével feloszlik a nép. V. ö. OSZLIK.

*FELOSZT
(fel-oszt) ösz. áth. Valamely egészet bizonyos részekre választ. Felosztani a munkát többek között. Felosztani az esztendőt hónapokra, napokra. Felosztani a határt legelőre, rétekre és szántóföldekre. Felosztani az évi jövedelmet különféle költségekre. Felosztani a tanuló ifjuságot előmenetelök szerénti osztályokra. V. ö. OSZT.

*FELOSZTÁLYOZ
(fel-osztályoz) ösz. áth. Valamely egészet osztályokra választ, különböztet. Felosztályozni az urbéri telkeket termékenységök vagy fekvésök szerént. V. ö. OSZTÁLY, OSZTÁLYOZ.

*FELOSZTÁS
(fel-osztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely egészet bizonyos részekre választunk. V. ö. FELOSZT. Rétek, legelők felosztása. Megyei, urbéri munkák felosztása. Az álló katonaságnak megyékre felosztása.

*FELOSZTOGAT
(fel-osztogat) ösz. gyak. áth. Apródonként, lassan-lassan feloszt valamit, vagy több tárgyat egymás után feloszt.

*FÉLŐ
(fél-ő) mn. tt. félő-t. 1) Aki valamitől fél, tart. Könnyen félő ember nem katonának való. Öszvetételben: istenfélő, azaz jámbor, vallásos. 2) Kitől vagy mitől tartani, félni lehet. Ezen ember ránk nézve igen félő. Félő uton járni. Közönségesebben egész mondatokhoz legelűl köttetik és annyi mint: félni lehet. Félő, hogy ha sokáig késünk, elesteledünk. Félő, hogy a sok hó miatt tavaszszal áradások lesznek.

*FELÖKLEL
(fel-öklel) ösz. áth. Szarvaival felbök, feltaszít. A szilaj bika felökleli versenytársát.

*FELŐL
(fel-ől v. fel-ő-el, fél főnévtől) névutó. Személyragozva: felőlem, felőled, felőle, felőlünk, felőletěk, felőlök. Jelent 1) Kiindulást, távozást bizonyos helyről, vidékről. Éjszak felől fú a szél. Nyugot felől jön az eső. A vaspálya Pest felől megy Vácz és Szolnok felé. Sok felől, száz felől, annyi felől, minden felől. 2) Gyakran a leható ról ről névraggal egyértelmü és felcserélhető, midőn ezen igék: tud, hall, gondol, vél, gyanít, sejt, mond, vall, hisz, s hasonlók vezérlik a mondatot. Nem tudok ezen dolog felől semmit. Azt hallottam felőle, semmi sem lesz belőle. (Km.). Azt nem hiszem felőle. Én minden ember felől jót gondolok, míg roszat nem tudok felőle. Különbözik: felül.

*FELÖLEL
(fel-ölel) ösz. áth. Ölelve, ölbe fogva fölvesz, fölemel valakit v. valamit. Felölelni a kedves gyermeket. V. ö. ÖLEL.

*FELÖLELÉS
(fel-ölelés) ösz. fn. Ölbe felfogás, felkarolás.

*FELÖLEZ
(fel-ölez) ösz. áth. Ölbe, azaz öl nevü mérték szerént öszverak, egymásra halmoz. Felölezni a hasábokra vagdalt cserfát. Felölezni az égetett téglát, a kifejtett köveket. V. ö. ÖL, fn.

*FELÖLEZÉS
(fel-ölezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit öl mérték szerént felhalmozunk, öszverakunk.

*FELÖLT
(fel-ölt) ösz. áth. Ujjas ruhát úgy vesz magára, hogy kezeit annak ujjaiba bele dugja. Felölteni a dolmányt, mentét, ködment, szűrt. (A lábszárakra való ruhát és lábbelit felhúzzuk. Felhúzni a gatyát, nadrágot, csizmát). V. ö. ÖLT.

*FELÖLTŐ
(fel-öltő) ösz. fn. 1) Általán oly derékravaló ruha, melynek ujjai vannak, ujjas. Nyári, téli felöltő. 2) Szorosb ért. felső ujjas ruha.

*FELÖLTÖNY
(fel-öltöny) ösz. fn. Felső öltöny, felső ujjas ruha, máskép: felruha.

*FELÖLTÖZÉS
(fel-öltözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn akár közönséges, akár rendkivüli viselő ruháinkat magunkra veszszük. V. ö. FELÖLTÖZIK.

*FELÖLTÖZIK
(fel-öltözik) ösz. k. Szélesb ért. mindazon ruhadarabokat fölveszi magára, melyekben rendesen járni szokott. Szorosb ért. öltő, felöltő ruhákat vesz fel, milyekben nyilván megjelenni szokás. Dolmányba, mentébe, köpönyegbe, szűrbe, bundába felöltözni. Felöltözött, mint a somogyi gyerek (ki tarisznyát vetett nyakába). Km. V. ö. ÖLTÖZIK.

*FELÖLTÖZKÖDIK
(fel-öltözködik) ösz. k. Nagyobb gonddal, s teljes készülettel felöltözik, egész öltözékét magára veszi.

*FELÖLTÖZTET
(fel-öltöztet) ösz. áth. 1) Valakire a ruhákat rá adja; öltözködni segít. Felöltöztetni a kis fiút. Felöltöztetni a tánczvigalomba készülőt. 2) Ruhával ellát, felruház. 3) Bizonyos állapothoz tartozó ruházat ráadása által ugyanazon állapotba beavat valakit. Felöltöztetni a diákot papnak, szerzetesnek, katonának. V. ö. ÖLTÖZTET.

*FELÖLTÖZTETÉS
(fel-öltöztetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit felöltöztetnek; felruházás.

*FELÖNT
(fel-önt) ösz. áth. Valamely folyadékot más folyadék fölébe, vagy más testre önt. Az aljabort felönteni az eczetre. Kannavizet felönteni a sáros kerékre. Használják tárgyeset nélkül is önh. értelemben. Felönteni a jó borból. Jól felöntött a garatra. (Km.) V. ö. ÖNT.

*FELÖNTÉS
(fel-öntés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felöntünk.

*FELÖNTÖZ
(fel-öntöz) ösz. gyak. áth. 1) Többször, ismételve felönt. 2) Öntözve elfogyaszt. A kertész sok vizet felöntöz.

*FELŐR
(fel-őr) ösz. fn. l. BÁNYAŐR.

*FELŐRÖL
(fel-őröl) ösz. áth. Bizonyos menynyiségü gabonát, vagy mást őrölve lisztté, darává, porrá tör. Felőrölni naponként huszonnégy mérő búzát. Felőrölni egy mázsa sót. V. ö. ŐRÖL.

*FELÖSZTÖNÖZ
(fel-ösztönöz) ösz. áth. Valakit felizgat, felingerel élénkebb mozgásra, tettre stb.

*FELÖTLIK
(fel-ötlik) ösz. k. Valamely eddig észre nem vett, alant fekvő, rejtezett tárgy feltünik, látszatóvá lesz. Felötlik az árokból felkelő vándor. Felötlik az utas előtt a völgybeli torony. Átv. ért. rendkivülisége, váratlansága miatt meglepőnek látszik. Ezen ember ruházata, magaviselete igen felötlik. V. ö. ÖTLIK.

*FELÖTLŐ
(fel-ötlő) ösz. mn. Ami szokatlansága, rendkivülisége, ritkasága által feltünik.

*FELÖVEDZ
(fel-övedz) ösz. áth. Övvel felköt, körülköt. Felövedzeni a kardot. Felövedzeni a lógó bő ruhát. V. ö. ÖVEDZ.

*FELÖVEDZÉS
(fel-övedzés) ösz. fn. Valaminek övvel felkötése, körülkerítése.

*FELÖVEZ
(fel-övez) ösz. áth. 1) l. FELÖVEDZ. 2) Övvel ellát, fölszerel.

*FELÖVEZKĚDIK
(fel-övezkědik) ösz, k. Övet köt derekára, övvel körülkötözködik.

*FELPANASZOL
(fel-panaszol) ösz. áth. Panaszképen felhoz, szemrehány. Felpanaszolni valakinek a vele tett jókat. Felpanaszolni az élelt, melyet valaki megevett. V. ö. PANASZ, PANASZOL.

*FELPÁNCZÉLOZ
(fel-pánczéloz) ösz. áth. Pánczélba felöltöztet, pánczéllal beföd, behúz. Felpánczélozni a vasas lovagokat. Felpánczélozni a mellet. V. ö. PÁNCZÉL.

*FELPÁNTLIKÁZ
(fel-pántlikáz) ösz. áth. Pántlikával, vagy tisztán magyarul, szalaggal felékesít. Felpántlikázni a befont hajat, a kalapot. A vőfélek felpántlikázzák karjaikat.

*FELPÁRÁLLIK
(fel-párállik) ösz. k. Párává oszolva felszáll, pára emelkedik belőle. Felpárállik a forró víz.

*FELPARANCSOL
(fel-parancsol) ösz. áth. Parancsolja, hogy valaki fölmenjen vagy valamit felvigyen. A villásokat felparancsolni a kazalra. A hadsereg egyik osztályát felparancsolni a hegyoldalra. Az ételt felparancsolni a felső étterembe. V. ö. PARANCSOL.

*FELPÁRKÁNY
(fel-párkány) ösz. fn. Párkány az épületfal felső részén. V. ö. PÁRKÁNY.

*FELPÁRNÁZ
(fel-párnáz) ösz. áth. Valamit párnával vagy párnákkal ellát, fölszerel. Felpárnázni az ágakat, a pamlagokat. V. ö. PÁRNA.

*FELPÁROLGÁS
(fel-párolgás) ösz. fn. Az átmelegült testnek azon állapotváltozása, midőn párrá oszolva folytonosan felszáll.

*FELPÁROLOG
(fel-párolog) ösz. önh. 1) Folytonos párt ereszt fölfelé. Felpárolog a hévvíz. Felpárolognak a meleg ételek. 2) Párrá változva felszálldogál. Felpárolog a tüzes vasra cseppentett víz, eczet. V. ö. PÁROLOG.

*FELPARTOL
(fel-partol) ösz. áth. Víz mentében partot emel, földből gátot hány. Felpartolni a síkon csapongó patakot.

*FELPASZOMÁNYOZ
(fel-paszományoz) ösz. áth. Paszománynyal felékesít, paszományt varr valamire. Felpaszományozni a disznadrágot. V. ö. PASZOMÁNY.

*FELPATTAN
(fel-pattan) ösz. önh. 1) Pattanva, pattanó hangon felszakad, fölreped, felnyílik. Felpattan a hordó abroncsa. Felpattan az erőszakkal feszített ládaajtó. 2) Hirtelen haragu szókra fakad. Mérgében felpattan. Csekélység miatt is felpattan. 3) Hirtelen felugrik, felkap valamire. Felpattanni a lóra, a nyeregbe, az ülésbakra.

*FELPATTANÁS
(fel-pattanás) ösz. fn. 1) Valaminek pattanó hangon felszakadása, felnyilása. 2) Hirtelen haragú szókra fakadás. 3) Sebes felugrás valahová. V. ö. FELPATTAN.

*FELPATTANT
(fel-pattant) ösz. áth. Eszközli, hogy valami felpattanjon, pattanó hangon felszakadjon, felnyiljék stb. Fejszével felpattantani a szekrény ajtaját. Lábbal felpattantani a tojásokat. V. ö. PATTANT.

*FELPATTOGZIK
(fel-pattogzik) ösz. k. Pattogva, pattogó hangon fölrepedez. Felpattogzik a tűzre tartott gesztenye, kukoricza. Szélesebb ért. buborék- vagy hólyagformában fölrepedez, feldagadoz. Felpattogzik az ostorozott állat bőre. Felpattogzik a szunyogcsipésektől az emberi bőr. Felpattogzik a himlős test.

*FÉLPATYOLAT
(fél-patyolat) ösz. fn. Szövet, melynek csak fele van finom lenfonalból, másik felét pedig gyapjufonal teszi. Köznyelven: perkál.

*FEL~
jobban: FÖLPĚCZKĚL, (föl-pěczkěl) ösz. áth. Valamit peczek által feltámaszt, felállít, megerősít. Fölpeczkelni a csacsogó gyermek száját. Fölpeczkelni az egérfogó födelét. Fölpeczkelni a ló fejét. V. ö. PECZEK.

*FEL~
jobban: FÖLPĚDĚR, (föl-pěděr) ösz. áth. 1) Úgy peder valamit, hogy fölfelé álljon, felkanyaruljon. Fölpederni a bajuszt. 2) Valamit pederve fölteker valamire. Fölpederni fonás közben a fonalat az orsóra. V. ö. PEDER.

*FEL~
jobban: FÖLPĚDĚRÍT, (föl-pěděrít) ösz. áth. Peder- vagy pergealakban felkanyarít; egy-két kanyarítással pergévé tesz. Fölpederíteni a bajuszt. Fölpederíteni a kalap karimáját.

*FEL~ v. FÖLPÉNZ
(fel~ v. föl-pénz) ösz. fn. 1) Azon pénz, melyet felülfizetünk, midőn a cserében általadott pénzünkért vagy árúnkért jobb pénzt vagy árut kapunk. 2) Azon pénz, melyet valaki a megtörtént alku után részben legott fizet, s az illető árut mintegy elfoglalja általa. Másképen: foglaló.

*FEL~ v. FÖLPÉNZĚL
(fel~ v. föl-pénzěl) ösz. visszaható. Magát pénzzel ellátja, pénzt szerez magának. Fölpénzeli magát. Fölpénzelem magamat. Fölpénzeled magadat, stb.

*FEL~
jobban: FÖLPĚRĚS, (föl-pěrěs) ösz. fn. l. FELPÖRÖS.

*FEL~
jobban: FÖLPĚRSEDĚZ, (föl-pěrseděz) ösz. önh. A bőrről mondják, midőn apró hólyagocskák, persek, persenések támadnak rajta. Fölpersedez a nyaka, melle.

*FEL~
jobban: FÖLPĚRZSĚL, (föl-pěrzsěl) ösz. áth. Perzselve, azaz lángoló, hamar elmuló, nem parázsos tűzzel fel- vagy eléget. Erdőben gyujtott szalmával, gazzal fölperzselni a fák ágait, leveleit. Fölperzselni szalmatekercscsel a konyhai legyeket, csótányokat. Szélesb ért. gyújtogatás által tűz martalékává tesz. A gyujtogatók fölperzselték a falut. V. ö. PĚRZSĚL.

*FEL~
jobban: FÖLPĚRZSĚLÉS, ösz. fn. Cselekvés, illetőleg égetés, sütögetés, gyújtogatás, midőn valamit fölperzselnek.

*FEL~
jobban: FÖLPĚZSDŰL, (föl-pězsdűl) ösz. önh. Valami pezsegni kezd, pezsgő mozgalommal fölemelkedik, felbuzog. Fölpezsdűl a forrásnak induló must. Fölpezsdűl a szeszes ital által ingerlett vér. Fölpezsdűlnek a háborgatott hangyák. V. ö. PEZSDŰL, PEZSEG.

*FEL~ v. FÖLPILLANT
(fel~ v. föl-pillant) ösz. önh. Pilláját emelve felnéz, szemével egyet vág fölfelé. Felpillantani az égre.
"Felpillantott s reáismért
Csobánczvárnak fokára."
Kisfaludy S.
V. ö. PILLANT.

*FEL~ v. FÖLPILLANTÁS
(fel~ v. föl-pillantás) ösz. fn. A szempillának fölfelé emelése, illetőleg föltekintés. Egy felpillantással meglátni mindent.

*FEL~ v. FÖLPIPÁZ
(fel~ v. föl-pipáz) ösz. áth. 1) Pipázva felfüstöl, eléget valamit. Felpipázni a jó és rosz, erős és gyönge dohányt. Felpipázni a diófalevelet. 2) Pipára, dohányra fölemészt, elkölt valamit. Felpipázni csekély keresményét.

*FEL~ v. FÖLPIPERÉZ
(fel~ v. föl-piperéz) ösz. fn. Piperével feldiszít, felcziczomáz. Felpiperézni a női ruhákat, kalapokat. Ugyancsak fölpiperézte magát.

*FEL~ v. FÖLPISZKÁL
(fel~ v. föl-piszkál) ösz. áth. Piszkálva, piszkafával, piszkáló szerrel valamit fölkever, felzavar, felkotor, felhány. Felpiszkálni a tüzet, a hamuba takart parázst. Felpiszkálni a szemetet, sarat, ganéjt. Átv. ért. valamely rendbe szedett, kiegyenlített ügyet, békét, csendet, nyugalmat holmi áskálódások, bujtogatások, ingerlések által felzavar, felháborít. Felpiszkálni az osztályos atyafiakat egymás ellen. V. ö. PISZKÁL.

*FEL~ v. FÖLPISZKÁLÁS
(fel~ v. föl-piszkálás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felpiszkálunk. A hamuba takart tűz felpiszkálása. V. ö. FELPISZKÁL.

*FEL~ v. FÖLPITTYESZT
(fel~ v. föl-pittyeszt) ösz. áth. Alsó ajakról mondjuk, midőn azt valaki fölfelé tolja. Gúnyosan, olcsárlólag fölpittyeszteni az ajakat.

*FELPOCZOKOL
(fel-poczokol) ösz. áth. Valamit alája tett, gerenda vagy oszlop, ágas által magasabbra emel. Felpoczokolni a ház födelét. A fölpeczkel igével rokon, azon különbséggel, hogy ez, mint vékony hangú, kisebb, amaz, mint vastag hangú, nagyobb, erősebb támaszt jelent.

*FELPOLCZOZ
(fel-polczoz) ösz. áth. l. FELPOCZOKOL.

*FÉLPOLTURA
(fél-poltura) ösz. fn. Divatból régen kiment aprópénz neme, am. polturának fele. Félpolturát sem ér. Km. V. ö. POLTURA.

*FELPORHANYÓZ
(fel-por-hanyóz) ösz. áth. A kemény földet kapával vagy más eszközzel felvágja, s porhanyóssá teszi. A kertészek felporhanyózzák a veteményes ágyakat.

*FELPORLIK
(fel-porlik) ösz. k. Valamely kemény, szilárd alkotásu test porrá törik, poralakban felbomlik, felszáll. Szárazságban felporlanak az utak. Felporlik a kalapácscsal vert homokkő.

*FELPOROZ
(fel-poroz) ösz. áth. Általán valami fölé port hint. Felporozni a beirt lapot. Különösen a töltött puska serpenyőjét lőporral fölszereli, vagy a fejét, haját úgynevezett hajporral behinti.

*FELPORZSOG
(fel-porzsog) ösz. önh. Erős porzsogással, pattogással felgyúlad, égni kezd. Felporzsog a száraz nád. Porzsogva égnek általán a csomós, bütykös füvek, gyomok.

*FÉLPOSZTÓ
(fél-posztó) ösz. fn. Posztónemű szövet, mely a közönséges tömörségü posztónál vékonyabb és könnyebb, s nyári viseletre alkalmas. (Casimir, Damentuch).

*FELPÖFFED
(fel-pöffed) ösz. önh. Pöffedve felfuvódik, feldagad. V. ö. PÖFFED. Felpöffed a felfuvalkodott ember képe. Felpöffed a csúzos orcza. Rokon a felpuffad igével, csakhogy ez, mint vastaghangu szó, a felfuvásnak nagyobb mértékét jelenti.

*FELPÖFFESZT
(fel-pöffeszt) ösz. áth. Az teszi, hogy valami felpöffedjen, felfuvódjék. V. ö. PÖFFESZT. Felpöffeszti kevélységében a két pofáját. Rokon vele a felpuffaszt, mely nagyobb mértékü felfuvást jelent.

*FELPÖRÖL
(fel-pöröl) ösz. áth. Pörökre, azaz pörös ügyekre elkölt, ügyvédekre, tanúkra stb. fölemészt.

*FELPÖRÖS
(fel-pörös) ösz. fn. Ügyesbajos személy vagy erkölcsi testület, kinek vagy melynek a bíróság előtt egy vagy több (alperes) ellen törvényes keresete van.

*FELPÖRÖSSÉG
(fel-pörösség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki felpörösképen a bíró előtt keresetet indíthat. Gyermekeknek nincs személyi felpörösségök. A magyar törvény szerént kétféle, ú. m. személyi és dologi.

*FEL~ v. FÖLPRÉDÁL
(fel~ v. föl-prédál) ösz. áth. Préda gyanánt, zsákmányolva elvisz, elragad, fölemészt. Felprédálni az ellenföld lakosinak vagyonát.

*FEL~ v. FÖLPRÉDÁLÁS
(fel~ v. föl-prédálás) ösz. fn. Erőszakos, törvénytelen cselekvés, midőn valaki fölprédál valamit.

*FELPUFFAD
(fel-puffad) ösz. önh. Nagy mértékben felfuvódik, feldagad. Felpuffad a megzabált ökör hasa. Felpuffad a tele fújt duda, hólyag. Felpuffad a vízbe halt ember, vagy más állat teste. V. ö. PUFFAD.

*FELPUFFADT
(fel-puffadt) ösz. mn. Nagyon felfújt, levegőtől, széltől, víztől stb. feldudorodott, feldagadt. Felpuffadt csúzos arcz. Vízkórban felpuffadt has.

*FELPUFFASZT
(fel-puffaszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felpuffadjon, nagyon felfú, feldagaszt valamit. Felpuffasztja pofáját. A zöld lóhere felpuffasztja a ló hasát. V. ö. PUFFASZT.

*FELPUKKAD
(fel-pukkad) ösz. önh. Pukkadva, azaz belső nyomás következtében felfakadva, fölrepedve pukk hangot ad.

*FELPUKKAN
(fel-pukkan) ösz. önh. Hirtelen, egy pukk hangot adva felfakad, fölreped. A széllel töltött hólyag, ha rátoppannak, felpukkan.

*FELPUKKANT
(fel-pukkant) ösz. áth. Azt teszi, hogy valamely dudorú test felpukkanjon, felpattanjon. Egy nyomással felpukkantani a hupolyagot.

*FELPUKKASZT
(fel-pukkaszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felpukkadjon. Nyomkodva, szorongatva felpukkasztani a dudát, hólyagot.

*FELPURCZAN
(fel-purczan) ösz. önh. 1) Hirtelen haragra lobban. 2) Hirtelen meghal. Székely szó.

*FELPUZDURÁZÓDIK
(fel-puzdurázódik) ösz. k. Felindúl, megboszankodik. Székely szó.

*FELPUZDURIÁZ
(fel-puzduriáz) ösz. önh. l. FELPUZDURÁZÓDIK.

*FELRAGAD (1)
(fel-ragad) ösz. áth. Ragadva, elragadva felvisz, felkap valamit. A sas felragadja a zsákmányt fészkébe.

*FELRAGAD (2)
(l. föntebb) ösz. önh. Mondjuk enyves, zsíros, nyákos stb. testről, midőn valamely más testhez tapad.

*FELRAGASZT
(fel-ragaszt) ösz. áth. Valamit ragaszszal, pl. csirízzel, enyvvel stb. felszorít, felfeszít valahová. A hirdetményeket felragasztani a falakra.

*FELRAJZ
(fel-rajz) ösz. fn. Rajz, mely valamely tárgynak felső alakját, felszinét adja elé. Épület, templom felrajza. (Aufriss). Különböztetésül V. ö. ALAPRAJZ.

*FELRAJZIK
(fel-rajzik) ösz. k. Rajt eresztve felszáll, elrepül. Felrajzanak a méhek. Átv. ért. raj gyanánt elszaporodik vagy fölkerekedik. Felrajzanak az elsokasodott népek, s idegen földön keresnek hazát.

*FELRAK
(fel-rak) ösz. áth. Több vagy különféle tárgyat valahová, fölhelyez, föltesz. Felrakni szekérre, hajóra, dereglyére az árukat. Felrakni a polczra a fazekakat. V. ö. RAK.

*FELRAKÁS
(fel-rakás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit felrakunk.

*FELRAKÁSOL
(fel-rakásol) ösz. áth. Holmit úgy egymásra gyűjt, hord, hogy rakás legyen belőle. Felrakásolni a kivágott fákat. Felrakásolni az ásott földet. V. ö. RAKÁS.

*FELRAKODÁS
(fel-rakodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn felrakodunk. V. ö. FELRAKODIK.

*FELRAKODIK
(fel-rakodik) ösz. k. Holmi terhet, árukat, málhákat stb. szállító járműre fölhelyez, föltesz. Felrakodni a hajóra, szekérre. V. ö. RAKODIK.

*FELRAKOGAT
(fel-rakogat) ösz. áth. és gyakor. Többfélét egymás után, lassan-lassan felrak, fölhelyezget. Hurczolkodáskor szekérre felrakogatni a konyhaedényeket. Felrakogatni a téli gyümölcsöt. V. ö. RAKOGAT.

*FELRAKOSGAT
(fel-rakosgat) ösz. áth. és gyakor. l. FELRAKOGAT.

*FELRÁMÁZ
(fel-rámáz) ösz. áth. 1) Rámával ellát, felékesít. Felrámázni valamely arczképet. 2) Rámára húz, feszít. Felrámázni a rajzpapirost. Felrámázni a bőrt, vásznat. V. ö. RÁMA.

*FELRÁNDÚL
(fel-rándúl) ösz. áth. Rövid időre, vagy közel levő helyre kocsin, szekéren felutazik. Felrándulni a szomszéd várba. Pozsonyból felrándulni Bécsbe. V. ö. RÁNDÚL.

*FELRÁNKODIK
(fel-ránkodik) ösz. k. lásd FELREBBEN.

*FELRÁNT
(fel-ránt) ösz. áth. Alulról valamely mélységből rántva húz fel valakit vagy valamit. Felrántani a vizbe vetett horgot. Felrántani kötélen a kezdő úszót. Felrántani kútból a vödröt. Felrántani a tüskére lépett lábat. V. ö. RÁNT.

*FELRÁZ
(fel-ráz) ösz. áth. 1) Rázva fölkelt. Felrázni valakit álmából. 2) Rázva fölkever, felhány. Felrázni a szalmát, szénát. 8) Átv. ért. tevékenységre, munkásságra felbuzdit; erősebb erkölcsi eszközökkel felösztönöz. Felrázni a hanyag és elpuhult népet. V. ö. RÁZ.

*FELRÁZÁS
(fel-rázás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit, vagy erkölcsi értelemben, valakit felrázunk.

*FELRÁZOGAT
(fel-rázogat) ösz. gyak. áth. Ismételve, gyakran felráz valamit. A nyomtatott búza szalmáját villával, a töreket gereblyével felrázogatni.

*FÉLRE (1)
(fél-re) ih. 1) Az egyenes vonaltól, egyenes útról eltérve, görbén, görbére. Félre állni, menni az útból. Félre vezetni a vándort. Félre tekerni a nyakát. Félre húzni a száját. Félre csapni, félre térni, félre indulni, félre fordulni, félre lépni, félre nézni; félre nyomni a csizma sarkát; félre ütni a kalapot; félre vetni a könyvet; félre tenni a megkezdett munkát. Félre vonni a vállát. 2) Egy oldalra. Félre vetni a subát, köpönyeget, dolmányt, mentét. Félre verni a harangot. 3) Árnyékszékre, szükségre. Félre menni. 4) Balul, hibásan, más értelemben, bolondul, oktalanul. Félre érteni a mondottakat. Félre magyarázni más beszédét. Félre ismerni valakit. Félre beszélni. Össze is irják. Öszvetételei: Jobbfélre, balfélre.

*FÉLRE (2)
(fél-re) isz. Élünk vele, midőn valakit, mint utunkban állót intünk, felszólítunk, hogy térjen ki. Félre az utból! Félre! mert mindjárt elgázolnak. Különösen több közmondásban, am. tágulj, adj helyet annak, aki vagy ami különb a maga nemében. Félre paraszt, ma tiszteket verbuválunk. Egykori toborzók közmondása. Félre pöhöly, jön a bajusz. Félre bajusz, jön a szakál. Félre bokor, itt a fa, v. jön az erdő. Félre bocskor, jön a csizma. Félre taliga, jön a szekér v. kocsi. Félre kocsi, jön a hintó. Félre putri, jön a gunyhó. Félre falu, itt a város. Széles kedvüleg szólva: Félre gondok, félre bú.

*FEL~
jobban: FÖLREBBEN, (föl-rebben) ösz. önh. Hirtelen fölserken.

*FÉLREBESZÉD
(félre-beszéd) ösz. fn. Beszéd, mely az illető tárgytól eltér, mely a kérdéshez nem szól; zavarodott eszü ember beszéde.

*FÉLREBESZÉL
(félre-beszél) ösz. önh. Hibásan, nem a dologhoz szólva; vagy zavarodott észből beszél. Félrebeszél, mintha részeg volna. A forrólázas beteg félrebeszél.

*FÉLRECSAP
(félre-csap) ösz. önh. Az egyenes útról eltér, oldalra vág. Erkölcsi ért. kedvesén vagy feleségén kivül mást is szeretget.

*FÉLRECSAPÁS
(félre-csapás) ösz. fn. Az egyenes útról eltérés, oldalirányra hajlás. Erkölcsi ért. hűtlenség a kedves vagy feleség iránt; más nőhöz pártolás.

*FÉLREÉRT
(félre-ért) ösz. áth. Balul, hibásan ért valakit vagy valamit. Te engem félreértesz. Az adott parancsot vagy tanácsot félreérteni.

*FÉLREÉRTÉS
(félre-értés) ösz. fn. Balra magyarázás, hibásan értése valaminek. A dolog félreértésből történt. A homályos beszéd félreértésre ad alkalmat.

*FÉLREFORDÍT
(félre-fordít) ösz. áth. Úgy fordít, hogy az egyenes iránytól eltérjen, oldalra fordít.

*FÉLREFORDÚL
(félre-fordúl) ösz. önh. Az egyenes, rendes iránytól elfordúl; más oldalra fordúl; félremegy.

*FÉLREISMER
(félre-ismer) ösz. áth. Valakit hibásan ismer, nem ismeri olyannak, a milyen valóban; hibás véleménynyel van valaki felől; más személynek tart. Te engem félreismersz, ha azt véled rólam, hogy...

*FÉLREMAGYARÁZ
(félre-magyaráz) ösz. áth. Hibásan, balul értelmez; készakarva más értelmet ad a beszédnek, mintsem czélozva volt általa. Máskép: balramagyaráz.

*FÉLREMĚGY
(félre-měgy) ösz. önh. 1) A többitől elválva, vagy az egyenes útról letérve, oldalra távozik. 2) Árnyékszékre megy. 3) Átv. ért. hamis, álutakon, csalással eltulajdoníttatik. Tisztátalan kezelés által a jövedelemből sok félrement.

*FEL~ jobban: FÖLRENDĚL (föl-renděl) ösz. áth. Hatósági hatalmánál fogva rendeli
hogy valaki fölmenjen vagy feljőjjön valahová. A várban ülésező haditörvényszék fölrendelte a tanukat.

*FEL~ jobban: FÖLREPED
(föl-reped) ösz. önh. Repedve felszakad, felnyilik, elválik. Fölreped az ostorozott ló bőre. Fölreped a száraz föld. Felreped a szegbe akadt ruha. V. ö. REPED.

*FEL~ jobban: FÖLREPEDĚZ
(föl-repeděz) ösz. önh. Itt-ott fölreped, vagy: egymás után több helyen reped föl. Fölrepedez az igen viselt ruha. Fölrepedez a táblára öntött és száradó szurok. Fölrepedeznek az ócska irományok. V. ö. REPED.

*FEL~ jobban: FÖLREPESZT
(föl-repeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami fölrepedjen. Fölrepeszteni kézzel a gyolcsot, vásznat. Ostorral fölrepeszteni a marha bőrét. Szeggel fölrepeszteni az öltönyt. V. ö. REPESZT.

*FEL~ jobban: FÖLREPESZTÉS
(föl-repesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn felrepesztünk valamit.

*FEL~ jobban: FÖLREPÍT v. FELRÖPÍT
(föl-repít stb.) ösz. áth. Eszközli, hogy valami fölrepüljön; repítve szállít fel valamit. Fölrepíteni a léggolyót, a papirossárkányt. Fölrepíteni a zsákra vagy kalitkára szedett galambokat. V. ö. REPÍT.

*FEL~ jobban: FÖLREPPEN v. FELRÖPPEN
(föl-reppen stb.) ösz. önh. Hirtelen fölrepűl; váratlanul csattogtatja fel szárnyait. Fölreppen a sűrűben lappangó fogoly, a fűrj.

*FEL~ jobban: FÖLREPPENÉS
(föl-reppenés) ösz. fn. Hirtelen, váratlan, meglepő fölrepülés. A foglyok fölreppenésére megdöbbenni.

*FEL~ jobban: FÖLREPPENT v. FELRÖPPENT
(föl-reppent stb.) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami hirtelen, váratlanul repüljön fölfelé. Tűzijátékban különféle csillagokat fölreppenteni.

*FEL~ jobban: FÖLREPŰL
(föl-repűl) ösz. önh. Magasra szárnyal, alulról fölfelé repűl. A sas messze fölrepűl. A megijesztett verebek fölrepültek a fára. A páva fölrepül a templom ormára.

*FEL~ v. FÖLRÉSZ
(fel~ v. föl-rész) ösz. fn. Valamely testnek magasabban fekvő, álló, helyezett része. Ellentéte: alrész. Állati test fölrésze és alrésze.

*FEL~
jobban: FÖLRESZEL, (föl-reszel) ösz. áth. 1) Tulajd. reszelő nevü eszközzel valamit apró részecskékre szakgat, morzsává tesz. Fölreszelni a húshoz való tormát, a turót, a tésztát. 2) Reszelővel elkoptat, felnyit. Fölreszelni a lakatot, zárt, a rab bilincsét. V. ö. RESZEL, RESZELŐ.

*FEL~ v. FÖLRÉSZEL
(fel~ v. föl-részel) ösz. áth. Több részre feloszt, fölmetél, felszakgat, felszabdal.

*FEL~ v. FÖLRÉTEGĚZ
(fel~ v. föl-rétegěz) ösz. áth. Valamit rétegenként, rétegekben felhalmoz, föltetéz. Felrétegezni a töltést földből, gazból, vesszőből, stb. Felrétegezni a hajdukáposztát szalonnával, kolbászszal.

*FÉLRETĚSZ
(félre-těsz) ösz. áth. 1) Megkezdett munkát abbanhagy, folytatni szűn. Félretenni a mesterséget, s kereskedésbe kapni. 2) Valamit az útból, láb alól eltesz, elhelyez. Tedd félre azt a korsót, széket. 3) Fejrevalóját egy oldalra csapja. Félretenni a kalapot, süveget, sapkát. 4) Valamit gondoskodásból megtakarít. Félretenni bizonyos mennyiségü pénzt a véletlen költségek födözésére. 5) Jogtanilag semmibe sem vesz, semmisnek tekint, figyelemre nem méltat. Némely törvényszerütlen kötéseket a bíró egyszerűen félretesz.

*FEL~
jobban: FÖLRETESZĚL, (föl-reteszěl) ösz. áth. Valaminek reteszét felnyitja. Fölreteszelni az istáló ajtaját, a verőczét.

*FÉLRETÉTEL
(félre-tétel) ösz. fn. 1) Elmellőzés; midőn valamely kezdett munkát oly feltétellel hagyunk abban, hogy azt többé folytatni vagy ideiglen elővenni nem fogjuk. Valamely ügynek, szinműnek félretétele. 2) Cselekvés, midőn valamit gondoskodásból, előrelátásból külön teszünk a végre, hogy annak idején használhassuk. A jövedelem egy részének félretétele. 3) Jogtanilag semmisnek tekintés, figyelemre nem méltatás. V. ö. FÉLRETĚSZ.

*FÉLREVALÓ
(félre-való) ösz. mn. 1) Úton kívül fekvő, az úttól távol eső. Félrevaló hely. 2) Ami nem a többi közé való, amit félre kelt tenni. A félrevaló almákat külön kosárba rakni.

*FÉLREVER
(félre-ver) ösz. áth. Mondjuk harangról, midőn vész idején rendetlenül, visszásan kongatják. Tűz-vízveszélykor félreverni a harangot.

*FÉLREVET
(félre-vet) ösz. áth. 1) Mint nem a maga helyére, vagy nem a többi közé valót külön oldalra vet. A rohadt almákat félrevetni. 2) Mint czéltalant, mint haszontalant, kelletlent elvet, el nem fogad. Félrevetni a kontár müvet. Félrevetni a hibás szerkezetű folyamodványt. 3) A panyókán viselt ruhát egyik vagy másik vállára veti. Félreveti a subáját.

*FÉLREVEZET
(félre-vezet) ösz. áth. l. FÉLREVISZ. 1).

*FÉLREVISZ
(félre-visz) ösz. áth. 1) Az egyenes útról mellékesre vezet; eltéveszt, hamis álútra vezérel. Félrevinni az ismeretlen tájon utazó vándort. 2) Az útból, láb alól elvisz.

*FÉLREVONÚL
(félre-vonúl) ösz. önh. A többi közől elvonja magát, félremegy, magányba tér, rejtőzik. Félrevonulni a világ zajától.

*FEL~
jobban: FÖLRĚTTEN, (föl-rětten) ösz. önh. Hirtelen megijedve felriad, felugrik. Fölrettenni a vészharang szavára. Fölrettenni az álgyulövésre, a tűzkiáltásra. V. ö. RĚTTEN.

*FEL~
jobban: FÖLRĚTTENT, (föl-rěttent) ösz. áth. Valakire hirtelen és nagyon ráijeszt, s azt teszi, hogy felriadjon, felugorjék. Valakit puskalövéssel álmából fölrettenteni.

*FÉLREUGRÁS
(félre-ugrás) ösz. fn. Az egyenes útról, vonalról egy kis időre és távolságra félretérés, félremenés, eltávozás. Tréfás ért. valamely gyanús helyre térés.

*FÉLREUGRIK
(félre-ugrik) ösz. k. Oldalra jobbra vagy balra ugrik, valami elől ugorva eltávozik, elszökik. A sebesen jövő kocsi elől félreugrani.

*FÉLREÚT
(félre-út) ösz. fn. Mellékút, mely a fő úttól eltér, mely az egyenes vonalról félre, jobbra vagy balra vezet.

*FEL~
jobban: FÖLRĚZZEN, (föl-rězzen) ösz. önh. Egy kissé megijedve mozgásba jő. Éjjel valamely zörgésre fölrezzenni. A sürűben heverő utas fölrezzen, ha véletlenül fogoly reppen fel közelében. Ezen ige az ijedésnek kisebb mértékét fejezi ki, mint a fölretten. V. ö. RĚTTEN és REZZEN.

*FEL~
jobban: FÖLRĚZZENT, (föl-rězzent) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki fölrezzenjen; embert vagy állatot egy kissé ráijesztve mozgásba hoz. Fölrezzentik az alvót, ha ablakán koczogatnak. A verebeket tapsolással fölrezzenteni. Az ijesztésnek kisebb fokát jelenti, mint a fölrettent.

*FELRIAD
(fel-riad) ösz. önh. Valamely rendkivüli zajt ütő jelre megijedve, megrettenve, vagy általán erősen megilletődve talpra ugrik, fölkel. Felriadni a vészharang kongására.

*FELRIADÁS
(fel-riadás) ösz. fn. Hirtelen felszökés, felkelés, felugrás, valamely veszélyre, zajra stb.

*FELRIASZT
(fel-riaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki felriadjon. A dobpergés, trombitaszó felriasztja a táborban alvó vitézeket. V. ö. FELRIAD.

*FELRÓ
(fel-ró) ösz. áth. Tulajd. éles eszközzel, pl. késsel valamit fölmetsz, különösen, emlékeztetés végett följegyez. Felróni a leszolgált urbéri napok számát. Felróni botra a dézmakeresztek mennyiségét.
"Rója fel a rézfokosom nyelére,
Hány itcze bort ittam én ma hitelbe."
Népdal.
Átv. ért. emlékezetbe följegyez, eszébe vesz, megjegyez magának valamit. Ezt felrovom magamnak. V. ö. RÓ.

*FELROBBAN
(fel-robban) ösz. önh. Erős rob hangot hallatva, robogva fölkerekedik, felszáll, felugrik. Elrugott székéről felrobbant. Trombitaszóra felrobbannak a fegyveres lovagok.

*FELROHAN
(fel-rohan) ösz. önh. Rohanva fölmegy, feltolakodik, felnyomúl valahová. A vívó hadak felrohannak a várba.

*FELROPPAN
(fel-roppan) ösz. önh. Erős rop hangot hallatva feltörik, elválik. Felroppan a fogakkal öszvenyomott dió. Felroppan a rudakkal feszegetett kapu. V. ö. ROPPAN.

*FELROPPANT
(fel-roppant) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felroppanjon. Felroppantani fogakkal a diót. V. ö. ROPPAN.

*FELROVÁS
(fel-rovás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg irás, följegyzés, följelelés neme, midőn valamit felrovunk. V. ö. FELRÓ.

*FELROVOGAT
(fel-rovogat) ösz. áth. és gyakor. Egymás után, folytonosan felró különféle számokat, jegyeket stb. A csapláros felrovogatja a hitelben elhordott itczék számát. A hajdu felrovogatja a robotokat.

*FELRÖHEN
(fel-röhen) ösz. önh. Felzudúl (a disznó).

*FELRÖPPEN
l. FELRĚPPEN.

*FÉLRÖPTYÜ
(fél-röptyü) ösz. fn. Rovarok röptyüje, mely a hártyaszárnyakat csak félig födi be.

*FÉLRÖPÜ
(fél-röpü) ösz. fn. Rovarok neme, melyeknek félröptyüjök van. (Hemipteron).

*FELRÚG (1)
(fel-rúg) ösz. önh. Lábával hátra rúg; különösen, felrúg a ló, szamár, öszvér stb. midőn farát egészen fölveti, fejét pedig a szügyének szegzi. Felrúg a paripa, s leveti ülőjét. Tréfás népnyelven am. megdöglik. Felrugott, mint a czigány lova. Átv. ért. valaminek becse, ára magasra száll, értéke, mennyisége növekedik. A gabona ára ismét nehány garassal felrugott. Esztendei kiadásai felrúgnak öt-hat ezer forintra.

*FELRÚG (2)
(l. föntebb) ösz. áth. Valakit vagy valamit lábával előre vagy hátra felé feltaszít. Felrúgni az útban álló rongyot, göröngyöt. Oly hitvány, hogy fel sem rúgnám. Rúgd fel, hagyd ott. (Km.).

*FELRUGALLIK
(fel-rugallik) ösz. k. Valamely lecsatolt, leszorított, leszegezett tárgy felnyilik, erőszakosan felszakad. Felrugallik az abroncs. Felrugallik a pezsgős palaczk dugasza.

*FELRUGASZKODIK
(fel-rugaszkodik) ösz. k. Rugaszkodva felnyargal, felvágtat, felkap valamely magasabb helyre. Felrugaszkodni a közel dombtetőre. V. ö. RUGASZKODIK.

*FELRUGTAT (1)
(fel-rugtat) ösz. áth. 1) Valamit magasabbra emel. Felrugtatni rudakkal a komp zsámolyát. 2) Különösen, valaminek árát fölemeli. A hús árát tizennégy krajczárról tizenhatra felrugtatni.

*FELRUGTAT (2)
(l. föntebb) ösz. önh. Rugtatva, azaz nyargalva, vágtatva fölmegy valahová. Felrugtatni a várba.

*FELRUHA
(fel-ruha) ösz. fn. Felső öltöny, melyet hidegebb időben veszünk magunkra, s a házban levetünk; köpönyeget, bundát, bekest pótoló melegebb ruha.

*FELRUHÁZ
(fel-ruház) ösz. áth. Ruhával ellát, ruhát ad valakinek. Felruházni a szegényeket. Felruházni a rongyos cselédet. Átv. ért. valakire valamely hivatalt bíz, valakit bizonyos hatalommal, képességgel ellát. Valakit követséggel felruházni.

*FELRUHÁZOTT
(fel-ruházott) ösz. mn. Ruhával ellátott, felöltöztetett. Felruházott ujonczok. Felruházott koldusok. Átv. ért. valamely hivatallal, czímmel, megbizással, hatalommal ellátott; bizonyos tulajdonságokkal biró. V. ö. FELRUHÁZ.

*FELSÁNCZOL
(fel-sánczol) ösz. áth. Sánczczal megerősít, sánczot emel valamely helyen. Felsánczolni a vár környékét.

*FELSARJAD
(fel-sarjad) ösz. önh. Sarjat hajtva felnő. Felsarjad a kivágott fa töve. Felsarjadnak a növények gyökerei. Átv. ért. mondják a növekedő gyermekről, ifjuról is. V. ö. SARJAD.

*FELSÁRPECSENYE
(fel-sár-pecsenye) ösz. fn. Hús-szelet, melyet a szarvasmarha farának előrészéről metszenek le; a hátulsó részt, mely a farkhoz van közelebb, fartő-nek mondják.

*FELSARUZ
(fel-saruz) ösz. áth. Saruval ellát valakit, sarut húz a lábára. Felsaruzni a mezítlábas koldust. A póstalegény, midőn nyeregből hajtja a lovat, felsaruzza magát.

*FELSÉG v. FÖLSÉG
(fel~ v. föl-ség) fn. tt. felség-ět. Általán, tulajdonság, mely valamely személynek vagy tárgynak, mások fölötti állapotát, magas helyzetét jelenti. Felséggel birni mások fölött. Szellemi, müveltségi felség. Különösen 1) széptani ért. oly mások fölötti magasság, mely csudálkozásra és tiszteletre gerjeszt. Az isteni müvek felségén bámulni. 2) mindenek fölött levő, és senkinek alá nem vetett hatalom, vagy azon lény, személy, erkölcsi testület, kiben vagy melyben ezen hatalom tiszteltetik. Isteni felség. Császári, királyi felség. Ő Felsége. Népfelség.

*FELSÉG~ v. FÖLSÉGÁRULÁS
(felség~ v. fölség-árulás) ösz. fn. A polgári bűnök legsulyosbika, midőn valaki a felség irányában hűtlenséget, árulást követ el, az álladalom fejének személye vagy uralkodási jogai ellen, vagy az uralkodásforma megváltoztatására, az álladalom épségének megcsonkitására stb. törekedvén. Egy faja ennek azon bűn, mely által valaki különösen a haza vesztére törekszik, s hazaárulás- v. honárulás-nak neveztetik.

*FELSÉG~ v. FÖLSÉGÁRULÓ
(felség~ v. fölség-áruló) ösz. fn. Oly polgár, ki a felség vesztére törekvő bűntettet követ el. V. ö. FELSÉGÁRULÁS és HAZAÁRULÓ.

*FELSÉGBÁNTÁS, FELSÉGBÁNTÓ
l. FELSÉGSÉRTÉS, FELSÉGSÉRTŐ.

*FEL~ jobban: FELSEGÉL
(föl-segél) ösz. áth. Valakit bizonyos tekintetben lealacsonyított, elhagyott, ügyefogyott állapotából fölemel, javuló állapotra részvevő kezeket, eszközöket nyújt. Fölsegélni az elesett embert. Fölsegélni valakit a lóra. Fölsegélni az elszegényedett polgárokat. Pártfogással fölsegélni valakit hivatalra.

*FEL~ jobban: FÖLSEGÉLÉS
(föl-segélés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit fölsegélünk. Szegények, ügyefogyottak, kárvallottak fölsegélése. V. ö. FELSEGÉL.

*FELSÉGĚS v. FÖLSÉGĚS
(fel~ v. föl-ség-ěs) mn. tt. felséges-t v. ~et, tb. ~ek. Általán, ami bizonyos tekintetben mások fölött áll, a mindennapinál, közönségesnél sokkal magasabb, emelkedettebb. Felséges eszme, gondolat. Felséges terv. Különösen 1) széptani ért. ami másokat felmúlva bámulást és tiszteletet támaszt, gerjeszt maga iránt; ami a szellemi vagy erkölcsi erőnek fő fokán áll. 2) A fejedelmi személyek czíme. Felséges császár, felséges király.
Közbeszédben, mely a dolgokat nagyitva szereti dicsérni, gyakran közönségesebb, de némileg kitünő dolgoknak is tulajdonittatik. Felséges mulatság, felséges idő. Felséges tréfa stb.

*FEL~ v. FÖLSÉGĚSEN
(fel~ v. föl-ség-ěs-en) ih. Köz nyelven am. igen jelesen, dicsően, nagyon jól, kedvünkre. Felségesen viselted magadat. Felségesen mulattunk.

*FEL~ v. FÖLSÉGI
(fel-ség-i) mn. tt. felségi-t. Felséget, mint fejedelmet illető, arra vonatkozó. Felségi jog.

*FEL~ jobban: FÖLSEGÍT
(föl-segít) ösz. áth. l. FELSEGÉL.

*FELSEGÍTÉS
l. FELSEGÉLÉS.

*FELSÉG~ v. FÖLSÉGSÉRTÉS
(felség~ v. fölség-sértés) ösz. fn. Az ország feje vagy fejedelmi háza iránti tisztelet megsértése. Különbözik ettől a felségárulás.

*FELSÉG~ v. FÖLSÉGSÉRTŐ
(felség~ v. fölség-sértő) ösz. fn. Bűnös, ki felségsértést követ el.

*FÉLSELYĚM
(fél-selyěm) ösz. fn. Szövet, melynek fele selyemből, fele pedig lenből vagy gyapotból áll, vagyis oly szövet, melynek csak bélfonala, vagy csak mellékfonala selyem.

*FEL~ jobban: FÖLSĚPĚR
(föl-sěpěr) ösz. áth. 1) Valamit magasabb helyre seper. A gizgazt fölseperni a szemétdombra. 2) Seprüvel valamit feltakarít, eltisztít. Fölseperni a beszemetezett szobát. Fölseperni a város utczáit. V. ö. SĚPĚR.

*FEL~ jobban: FÖLSĚRDÜL
(föl-sěrdűl) ösz. önh. Mondják növésben levő fiuról vagy leányról, midőn felnövekedik, teljes ifju korra jut. Gyermekei már mind fölserdültek.

*FEL~ jobban: FÖLSĚRKEN
(föl-sěrken) ösz. önh. Úgy ébred fel álmából, hogy teste egyszersmind mozgásba jő, vagy némileg fölemelkedik. V. ö. SĚRKEN, SĚRDŰL.

*FEL~ jobban: FÖLSĚRKENT
(föl-sěrkent) ösz. áth. Valakit álmából fölver, fölébreszt, különösen a végre, hogy talpra keljen.

*FEL~ vagy FÖLSÉTÁL
(fel~ v. föl-sétál) ösz. önh. Sétálva megy el magasabb, emeltebb helyre. Pestről felsétálni a budai várba. Felsétálni a dombra. V. ö. SÉTÁL.

*FEL~ v. FÖLSIET
(fel~ v. föl-siet) ösz. önh. Valahová sietve megy föl. Felsietni a második emeletre. Fölsietni a hegyre.

*FEL~ v. FÖLSISAKOL v. ~SISAKOZ
(fel~ v. föl-sisakol v. ~sisakoz) ösz. átb. Valaki fejére sisakot tesz; sisakkal ellát. Felsisakolni a nehéz lovasokat. V. ö. SISAK.

*FEL~ v. FÖLSIVALKODIK
(fel~ v. föl-sivalkodik) ösz. k. Sivó, sivalkodó hangon felkiált. Felsivalkodik a megijesztett gyermek. V. ö. SIVALKODIK.

*FELSODOR
(fel-sodor) ösz. áth. 1) Sodorva felhasznál valamit. A kóczot felsodorni zsákmadzagnak. Felsodorni a selymet sinórnak. 2) Sodorva felkanyarít, pörgévé alakít. Felsodorni a vastag tömött bajuszt. 3) Sodorva felhajt valahová, felhalmoz. A szél felsodorja a homokot a domboldalra. A hullámok felsodorják a gizgazt a partok széleire. V. ö. SODOR.

*FELSOHAJT
(fel-sohajt) ösz. önh. Dagadó mellből, s föltestének emelésével sohajt ereszt; nagyot, hangosan sohajt. Mély bánatból felsohajtani. V. ö. SOHAJ.

*FELSOHAJTÁS
(fel-sohajtás) ösz. fn. A kebel mélyéből feltörő, s erősebb vágyból, fájdalomból fakadó, hangosabb sohajtás.

*FELSŐ (1)
(fel-ső) mn. tt. felső-t. Általán, ami a vele viszonyban levők közt legmagasabb helyen, vagy állapotban van. Ellentéte: alsó. Felső város, alsó város. Felső emelet a házban. Felső fiók az ablakban. Felső Magyarország. Felső ruha. Felső tisztviselő. Felső rendüek. Viszonylagos természete miatt a fokozást is fölveszi: felsőbb, legfelsőbb. A kir. táblai törvényszék felsőbb a vármegyeinél. Az őrnagy felsőbb a kapitánynál, s ez felsőbb a hadnagynál. Legfelsőbb helyre folyamodni.

*FELSŐ (2)
(fel-ső) fn. tt. felső-t. Harmadik személyraggal: felsője v. felseje (v. fölseje), felsőjök v. felsejök. 1) Azon rész, mely a többi fölött van; valaminek föle, teteje. A hajó felseje. Az asztag felseje kicsirádzott. 2) A hivatal-, rangsorozatban azon személy, ki közvetlenül előttünk áll. A káplár felsője az őrmester, ezé a hadnagy. 3) A közönséges, úgynevezett magyar kártyajátékban személyt ábrázoló lap, melynek jelszeme az ábrázolt személy fejénél van, s értékére nézve a király után, és az alsó előtt áll. Tökfelső, vörösfelső, makkfelső, zöldfelső. Másképen: filkó. Felsővel elütni az alsót.

*FELSŐ~ (3)
számtalan helynevekben eléfordúl mind Erdélyben, mind Magyarországban, mint Felső-Almás, Felső-Árpás, Felső-Apáthi, Felső-Bajom, melyek nagy részint eléjönnek az illető fő helynevek alatt.

*FELSŐBBSÉG
(fel-ső-bb-ség) fn. tt. felsőbbség-ět. 1) Oly tulajdonság, melynél fogva bizonyos tekintetben mások előtt állunk, valamely előjogunk, igényünk van fölöttök. Szellemi, müveltségi felsőbbség. Rangbeli, hivatalbeli felsőbbség. Erkölcsi felsőbbség. 2) Előljáróság. A felsőbbség iránt tisztelettel viseltetni. A felsőbbségtől engedelmet kérni valamire.

*FELSŐFALU
helységek Szathmár megyében, és Erdélyben Csik székben; helyr. Felsőfalu-ba, ~ban, ~ból. Az erdélyi Felsőfalu másképen: Al-Tíz, Alsó-Tíz, Nagy-Kászon, Kászon-Al-Tíz.

*FELSŐFOK
(felső-fok) önz. fn. A nyelvtanban a melléknevek azon módosulata, midőn a hasonlításban egy tárgynak többek vagy mindenek fölött elsőséget tulajdonítunk (Superlativus gradus). Máskép legfelső fok. A magyarban ma leg szócskával fejeztetik ki, melyet a középfokú melléknév elébe teszünk, pl. legjobb, legszebb, legerősebb, legnagyobb; régiesen, sőt tájdivatosan ma is leg helyett mentől (= mindtől) használtatott: mentől jobb, mentől szebb.

*FELSŐGERENDA
(felső-gerenda) ösz. fn. Valamely épületben azon gerenda, mely a többi fölött fekszik.

*FELSŐHÁZ
(felső-ház) önz. fn. 1) Ház, mely a többiekhez képest legmagasabb helyen fekszik. 2) Az angoloknál, a parliamentnek azon osztálya, melyben az ország főbbjei, nagyjai ülnek öszve, valamint azon épület is, hol ezek tartják üléseiket. Nálunk inkább: felsőtábla. A képviselők osztályának gyülése és épülete: alsóház, alsótábla.

*FELSŐKÖNTÖS
(felső-köntös) ösz. fn. lásd: FELRUHA.

*FELSŐMAGYARORSZÁG
(Felső-Magyarország) ösz. fn. Szélesb ért. nyugot-éjszaki része Magyarországnak, mely a Kárpátok mentében fekvő vármegyéket foglalja magában Pozsonytól Mármarosig. Szorosb ért. a felső tiszamelléki vármegyék. A német földleiróknál, pl. Steinnál, Felnőmagyarországnak mondatnak a tiszamelléki kerületek, alsónak pedig a dunamellékiek; de ezen felosztás nálunk magyaroknál nincs szokásban.

*FELSŐSÉG
(fel-ső-ség) fn. tt. felsőség-ět. 1) Általánosan: tulajdonság, melynél fogva valaki mások fölötti jogokkal, igényekkel bír. 2) Különösen: előljáróság. A felsőségnek engedelmeskednünk kell. Feltámadni a felsőség ellen. 3) Nemesb ért. fejedelmi vagy országos főkormány.

*FELSŐTÁBLA
(felső-tábla) ösz. fn. A magyar országgyülésnek azon külön tanácskozó osztálya, melyben az ország nagyjai, ú. m. régebben a nádor vagy országbíró stb. az 1848-iki törvény szerént pedig a királyi felség által nevezett elnök előlülése alatt a zászlós urak, főpapok, főispánok, herczegek, grófok és bárók ültek és ülnek öszve.

*FELSÚROL
(fel-súrol) ösz. áth. 1) Valamit dörgölés, dörgölődzés által felsért, feltör. Felsúrolni eleséskor a térdeket vagy kezeket. 2) Tisztítás, fényesítés végett valamit feldörzsöl, felsikál. Felsúrolni a szobapallókat. V. ö. SÚROL.

*FELSÜL
(felsül) ösz. önh. 1) A nap hősége miatt felég, felaszik. Felsült a mező. 2) Átv. ért. és segitő ragu névvel am. czélt veszt, valamivel cserben marad. Felsült vele.

*FÉLSÜLT
(fél-sült) ösz. mn. Ami kellő fokig nincs megsülve; félig sült, félig nyers. Vannak, kik a félsült húst szeretik.

*FELSÜT
(fel-süt) önz. áth. 1) Sütve, sütésre felhasznál, elfogyaszt. Minden lisztünket felsütöttük. 2) A lőszert fölfelé tartva gyújtja el. Felsütni a puskát. 3) A szemről szólva am. fölveti, fölfelé fordítja. Felsütötte szemét, ellentéte: lesütötte.

*FÉLSZ
(fél-sz) fn. A fél igének második személye tréfás értelemben főnév gyanánt használva, mely csak némely ragokat vesz föl. A félsz bántja őt. Nagy félsze, vagy félszben van.

*FELSZAB
(fel-szab) ösz. áth. Valamit, különösen ruhának, öltözéknek valót, kellő darabokra fölmetél, felnyirkál. Felszabni a posztót köpönyegnek, a gyolcsot üngnek, a bőrt czipőnek, csizmának.

*FELSZABADÍT
(fel-szabadít) ösz. áth. 1) Valamitől fölment, feloldoz. Felszabadítani a rabot bilincseitől. Felszabaditani a jobbágyokat némely terhektől. 2) Valamit köz használatra átenged. Felszabadítani a tilos legelőt, a vadászatot. Felszabadítani az eddig elzárt utakat. 3) Valakinek bizonyos működésre engedelmet ad. Felszabadítani a polgárokat a mesterségek üzésére, húsvágásra. 4) Mesterember inasát legénynyé avatja. Felszabadítani a vargainast. 5) Átv. ért. valamely lekötött, leszorított tárgyat feltágít, felold. Felszabadítani a nyereg hevederét.

*FELSZABADÍTÁS
(fel-szabadítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit felszabadítunk. V. ö. FELSZABADÍT. Rabszolgák felszabadítása. Rétek, legelők felszabadítása. Inasok felszabadítása.

*FÉLSZABADOS
(fél-szabados) ösz. mn. Aki a szolgaságnak, vagy valamely tehernek egyik részétől fel van mentve. Félszabados rabszolgák. Félszabados jobbágyok.

*FELSZABADÚL
(fel-szabadúl) ösz. önh. 1) Valamitől fölmenekszik, feloldódik. Felszabadulni a rabságtól. Felszabadulni a kalodából. 2) Az eddig tilos dolog köz használatul engedtetik. Felszabadúl a legelő, vadászat. 3) Az inas legénynyé lesz. 4) A lekötött, leszorított tárgy feltágul, feloldódik. Felszabadúlt a szekéroldalhoz kötött borjú, disznó. Felszabadúlt a hámistráng.

*FELSZÁDOL
(fel-szádol) ösz. áth. Valamely edénynek, nevezetesen hordónak, palaczknak szádját, azaz dugaszát felnyitja.

*FELSZAGLÁL
(fel-szaglál) ösz. áth. Valamit, szaga után indulva, feltalál, felfürkész. A vizsla felszaglálja a bokorban lappangó foglyokat. V. ö. SZAGLÁL.

*FÉLSZAK (1)
(fél-szak) ösz. fn. Féloldal, görbeség, ferdeség. Félszakra hajló háztelő. Fékszakra csinált bástya. V. ö. SZAK.

*FÉLSZAK (2)
(l. föntebb) ösz. mn. Oly irányvonallal biró, mely a vízirányos vagy függőleges vonallal öszvejövén, ferde (obliquus) szöget képez. (Obliquangulus).

*FELSZAKAD
(fel-szakad) ösz. önh. Szakadva felválik, felnyílik, feljő. Felszakad a kihúzott gyökérrel a föld. Felszakad a fejszével feszegetett láda. Felszakad a nyüvött kender. V. ö. SZABAD.

*FÉLSZAKASZ
(fél-szakasz) ösz. fn. A két hasonló részre osztott szakasznak egyik része. Különösen hadi ért. egy szakasz katonaságnak fele. V. ö. SZAKASZ.

*FELSZAKASZT
(fel-szakaszt) ösz. áth. 1) Azt teszi, hogy valami felszakadjon; felránt, feltép, felhúz valamit, mi valahová erősen oda van ragadva, kötve, szegezve stb. Felszakasztani a pallódeszkát. Felszakasztani a sebhártyát, a sebköteléket. 2) Felnyit, felbont. Felszakasztani a levelet. V. ö. SZAKASZT.

*FELSZAKASZTÁS
(fel-szakasztás) ösz. fn. 1) Erőszakos felrántása, feltépése, felhuzása valamely testnek, mely szorosan máshoz van ragadva, kötve stb. 2) Felnyitás, felbontás. Levél felszakasztása. Pecsét felszakasztása.

*FELSZAKGAT
(fel-szakgat) ösz. áth. Egymás után, folytonos munkával, erőszakkal felszakaszt. Felszakgatni az utczaköveket. Felszakgatni a növényeket.
"Szívemnek sebeit felszakgatod újra királyné."
Szabó D. Aeneis.

*FELSZAKGATÁS
(fel-szakgatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit felszakgatunk. Kövezet felszakgatása. Növények felszakgatása. V. ö. FELSZAKGAT.

*FELSZAKÍT
(fel-szakít) ösz. áth. lásd: FELSZAKASZT.

*FÉLSZAKOS
(fél-szakos) ösz. mn. Ami félszakra áll, rézsutos, egyoldalra hajló. Félszakos kazal, ház. Félszakos bástyafalak.

*FELSZALAD
(fel-szalad) ösz. önh. Szaladva fölmegy valahová. Különösen a hadi gyakorlatokban am. a hátsorokból a homloksorba szalad és helyezkedik.

*FELSZALAGOZ
(fel-szalagoz) ösz. áth. Szalagokkal felékesít, feldiszít. Felszalagozni a remekökröt. Felszalagozni a kalapot.

*FELSZÁLKÁSODIK
(fel-szálkásodik) ösz. k. Sima test rostjai szálkaalakban felszakadoznak, felválnak. Felszálkásodnak a régi pallódeszkák.

*FELSZÁLKÁZIK
(fel-szálkázik) ösz. k. lásd FELSZÁLKÁSODIK.

*FELSZÁLL
(fel-száll) ösz. önh. 1) Általán, fölemelkedik, fölfelé halad a levegőben. Felszáll a kémény-, pipafüst. Felszáll a köd. Felszáll a por. Sohajtásai, imái felszállnak az égbe. 2) Különösen, felrepűl, felszárnyal. Felszállnak a madarak a fára.
"Felszállott a páva, vármegye házára."
Népd.
V. ö. SZÁLL.

*FELSZÁLLÍT
(fel-szállít) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valami felszálljon, fölemelkedjék, fölfelé haladjon a levegőben. Felszállítani a léggolyót, a papirossárkányt. 2) Alsóbb vidékről felsőbbre hajón, szekéren stb. felküld. Felszállítani a gabonát Bánságból Győrbe, innen Bécsbe. Tüzifát Szerémből felszállítani Pestre. V. ö. SZÁLLÍT.

*FÉLSZALONNA
(fél-szalonna) ösz. fn. A leölt disznó szalonnájából egy oldal.

*FELSZÁMÍT
(fel-számít) ösz. áth. Számok szerént, azaz mindent számba, tekintetbe véve meghatároz bizonyos költséget, jövedelmet. Felszámítani az épületi költségeket. Felszámítani a konyhai szükségekre való pénzt. Felszámítani a könyvek árából bevett tiszta jövedelmet. V. ö. SZÁMÍT.

*FELSZÁMÍTÁS
(fel-számítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit felszámítunk. A kiadások felszámítása.

*FELSZÁMLÁL
(fel-számlál) ösz. áth. 1) Számonként, számról számra felolvas. Felszámlálni a naponként bevett pénzt. Felszámlálni estenként a haza hajtott juhokat, sertéseket. Szokottabban: megszámlál. 2) Bizonyos mennyiséget számvetés által meghatároz.

*FELSZÁMLÁLÁS
(fel-számlálás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg számbavevés, számvetés, felolvasás, midőn felszámlálunk valamit. V. ö. FELSZÁMLÁL.

*FELSZÁMOL
(fel-számol) ösz. áth. l. FELSZÁMÍT.

*FELSZÁN
(fel-szán) ösz. áth. Eltökélett akarattal valamit bizonyos czélra felajánl, feláldoz. Pénzét, életét felszánni a közjóra. Felszánta magát a legnagyobb életveszélyre.

*FELSZÁNDÉKOZIK
(fel-szándékozik) ösz. k. Szándéka van fölmenni, felutazni valahová. Pestről felszándékozni Bécsbe.

*FELSZÁNT
(fel-szánt) ösz. áth. A földet ekévet barázdákra hasogatja fel. Felszántani az ugart. Felszántani a gyepet, legelőt. Reggeltől estig egy hold földet felszántani.

*FELSZÁNTÁS
(fel-szántás) ösz. fn. A földnek ekével felhasogatása, barázdákra feltörése. A gyep felszántása több erőt kiván, mint a szántóföldé. V. ö. SZÁNTÁS.

*FÉLSZÁNTÚLAG
(fél-szántúlag) ösz. ih. Csapinósan, rézsut. Székely szó.

*FELSZÁRAD
(fel-szárad) ösz. önh. Nedves részei elröpülvén szárazzá, lesz. Felszárad a sár. Felszáradnak a szénarendek. V. ö. SZÁRAD, SZÁRAZ.

*FELSZÁRADÁS
(fel-száradás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely nedves, nyirkos test szárazzá lesz.

*FELSZÁRASZT
(fel-száraszt) ösz. áth. Azt teszi, hogy valami felszáradjon. A nyári nap felszárasztja a megázott földet. Felszárasztani a télre való halat. V. ö. SZÁRAD.

*FELSZÁRÍT
(fel-szárít) ösz. áth. l. FELSZÁRASZT.

*FELSZÁRNYAL
(fel-szárnyal) ösz. önh. Szárnyak segedelmével felrepűl. Átv. ért. fellengezőleg gondolkodik. Képzelete felszárnyal az eszmék magasabb országába.

*FELSZÁRNYALÁS
(fel-szárnyalás) ösz. fn. Fölrepülés, szárnyak segedelmével magasra szállás. Átv. ért. az elmének, gondolatnak magasra föllengése.

*FELSZÁRNYAZ
(fel-szárnyaz) ösz. áth. Átv. értelmi szárnyakkal ellát, fölszerel. Felszárnyazni a papirossárkányt.

*FELSZARVAZ
(fel-szarvaz) ösz. áth. Valamit szarvakkal ellát, felékesít. A vadászlakot szarvas-tülkökkel felszarvazni. A kemenczét felszarvazni. A szénás szekeret, kazalt felszarvazni. Átv. ért. valakit felszarvazni, am. valakinek szarvat adni, valakit felbátorítani.

*FÉLSZÁZAD
(fél-század) ösz. fn. Általán, a századnak egyik fele. Különösen 1) a század nevü időszak fele, azaz ötven év. 2) a század nevü katonai osztály fele. Félszázadot vezetni. V. ö. SZÁZAD.

*FÉLSZÁZADOS
(fél-százados) ösz. mn. 1) Félszázadig, azaz ötven évig élő, tartó, annyi évtől fogva létező. Félszázados katona, pap. Félszázados alkotmány. 2) Valamely eseményt ünneplő, mely ötven évi létezése miatt nevezetes. Félszázados menyekző.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚD, (föl-szěd) ösz. áth. 1) Elhintett, elszórt, heverő, alant levő tárgyakat egymás után fölvesz, fölemel. Fölszedni az elhullott kalászokat. Fölszedni a lehullott gyümölcsöt. 2) Felás valamit elrakás, eltakarítás végett. Fölszedni a burgonyát, répát. 3) Felbont, fölemel valamit elvitel, eltakarítás végett. Fölszedni a hidat, a pallódeszkákat. Fölszedni a horgonyokat. Fölszedni a sátort, asztalt. 4) Átv. és visszaható ért. erőhöz, vagyonhoz jut. Jól fölszedte magát utósó nyavalyája után. A kereskedés által fölszedte magát. V. ö. SZĚD.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚDĚGET, (föl-szěděget) ösz. áth. Holmi elszórt, elhullott, elhintett, alant heverő stb. tárgyakat folytonosan szedve fölveddegel, fölemelget. A tyúkok fölszedegetik az elhullt magvakat. Fölszedegetni a fáról lerázott gyümölcsöt.

*FEL~
jobban: FÖLSZEG, (1), (föl-szeg) ösz. áth. Szegve fölmetsz, felvág valamit. Fölszegni a kenyeret, sajtot. Különösen: fölszegni a parlagot, gyepet, am. ekével felhasogatni.

*FEL~
jobban: FÖLSZEG, (2), (föl-szeg) ösz. fn. A helynevekben gyakran eléjönnek: alszeg, felszeg bizonyos részek helyett.

*FELSZEG (3)
máskép: Kis-Doba-Felszeg, l. KIS-DOBA.

*FÉLSZEG
(fél-szeg) ösz. mn. Egy oldalu, ferde, rézsutos, ami görbére, félre van szegve, metszve vagy állítva. Félszeg állásu termet. Félszeg kazal, háztető. Félszeg út. Félszegre metszett kenyér. Átv. ért. a tárgyat nem mindenfelől felfogó. Félszeg gondolkodás. Félszeg elme. Félszeg tervezet.

*FEL~
jobban: FÖLSZEGDEL, (föl-szegdel) ösz. gyak. áth. Valamit több részekre egymás után fölszeg. A kenyeret karajokra fölszegdelni.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚGEZ, (föl-szěgez) ösz. áth. Valamit szeggel vagy szegekkel fölver, fölerősít valahová. Felszegezni a falakra a hirdetményeket. A léczeket fölszegezni a rudakra. V. ö. SZĚGEZ.

*FÉLSZEGSÉG
(fél-szegség) ösz. fn. 1) Egyoldaluság, ferdeség. A tárgynak azon tulajdonsága, melynél fogva valamely hiánya van, csonka. 2) Átv. ért. az észműködésnek hibás tulajdonsága, midőn a dolgokat csak felszinüleg vagy egy oldalról vizsgálja.

*FÉLSZEGUSZÓ
(fél-szeg-uszó) ösz. fn. Tengeri halak neme, melyek félszegen, azaz féloldalt úsznak. Többféle fajaik vannak. (Pleuronectes platessa, Rhombus etc.).

*FEL~ v. FÖLSZÉK
(fel~ v. föl-szék) ösz. fn. l. FELTÖRVÉNYSZÉK.

*FEL~ v. FÖLSZÉKI
(fel~ v. föl-széki) ösz. mn. l. FELTÖRVÉNYSZÉKI.

*FEL~
jobban: FÖLSZEL, (föl-szel) ösz. áth. Rostos, tömör testet bizonyos alaku és vastagságu lapokra felhasít, fölmetsz. Fölszelni a kenyeret levesbe. Fölszelni a fát deszkákra. Fölszelni a marhaczombot szeletekre. V. ö. SZEL.

*FEL~ v. FÖLSZÉL
(fel~ v. föl-szél) ösz. fn. Éjszaki tájról fuvó szél. Felszéllel jött, alszéllel ment. A felszél el szokta kergetni a felhőket. Hideg, csipős havat hozó felszél. Némely vidékeken népies nyelven tótszél. A Döbrentei-codexben eléjön 'éjszak' értelemben. "Napkelettől fogva és napnyugattól; felszélről (Káldinál: északról) és tengerről.'"

*FEL~
jobban: FÖLSZELDEL, (föl-szeldel) ösz. áth. és gyakor. Egymás után vagy több szeletekre, lapokra, lapocskákra fölszel. Fölszeldelni a borjuczímert. Fölszeldelni a katonabélesnek szánt zsemlyét. V. ö. SZEL.

*FEL~
jobban: FÖLSZELETĚL, (föl-szeletěl) ösz. áth. Valamit szeletekre fölmetél. Fölszeletelni a sültet, dinnyét, kenyeret.

*FEL~
jobban: FÖLSZELETĚLÉS, (föl-szeletělés) ösz. fn. Valaminek szeletekre fölmetélése. Ivpapiros fölszeletelése. V. ö. SZELET.

*FEL~
jobban: FÖLSZELETĚZ, l. FELSZELETĚL.

*FÉLSZĚMŰ
(fél-szěmű) ösz. mn. Egy szemmel biró vagy látó; egyik szemére vak. Félszemű koldús. Hogy hivják a félszemü bolhát diákul? (Parasztkérdés).

*FEL~
jobban: FÖLSZENTĚL, (föl-szentěl) ösz. áth. Bizonyos szertartások, imádságok által valakit vagy valamit tisztelet, vallásos buzgalom tárgyává tesz, felavat. Fölszentelni valakit pappá, apáttá, préposttá, vagy papnak, prépostnak. Fölszentelni a templomot, harangokat, zászlókat, keresztet. V. ö. SZENTĚL.

*FEL~
jobban: FÖLSZENTĚLÉS, (föl-szentělés) ösz. fn. Cselekvés vagy szertartás, mely által valakit vagy valamit fölszentelnek. Növendékpapok fölszentelése. Templom fölszentelése.

*FÉLSZER
(fél-szěr) ösz. fn. 1) Félhaj, félszín, kocsitartó épület, hiú. Félszer alá tolni a hintót. 2) Félsor, egy sorház. Duna melletti félszer. Kertek alatti félszeren lakni.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚRĚL, (föl-szěrěl) ösz. áth. Valakit vagy valamit bizonyos czélra szükséges szerekkel, készülettel ellát. Fölszereli magát a vadász puskával, lőporral, golyókkal stb. Fölszerelni a hajót evezőkkel, kormánynyal, kötelekkel, vitorlákkal. V. ö. SZĚR.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚRĚLÉS, (föl-szěrělés) ösz. fn. Bizonyos czélra szükséges eszközökkel, készülettel ellátás. Műhelynek, hajónak fölszerelése. V. ö. FELSZĚRĚL.

*FÉLSZĚRÉNT
(fél-szěrént) ösz. ih. Félig, egyoldalulag, nem egészen, nem tökéletesen. Félszerént tenni valamit.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚRSZÁMOZ, (föl-szěr-számoz) ösz. áth. Szerszámmal ellát, szerszámba öltöztet. Fölszerszámozni a lovat, szamarat, öszvért. V. ö. SZĚRSZÁM.

*FEL~
jobban: FÖLSZĚRSZÁMOZÁS, (föl-szěrszámozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fölkészítés, midőn valamit fölszerszámozunk. Lovak fölszerszámozása.

*FÉLSZĚRÜ
(fél-szěrü) ösz. mn. Féloldalu, egy soru. Félszerü utcza. Átv. ért. félszerü ember, am. gyönge, erőtlen.

*FÉLSZĚRÜEN
(fél-szěrüen) ösz. ih. Egyoldalulag, tökéletlenül, nem teljesen. Félszerüen végzett munka.

*FÉLSZĚRÜSÉG
(fél-szěrüség) ösz. fn. Egyoldaluság, félszegség, tökéletlen mivolta valaminek.

*FEL~ v. FÖLSZÍ
(fel~ v. föl-szí) ösz. áth. 1) Valamit szíva felhúz. Felszíni lopótökkel a bort. A szúnyog felszíja az ember vérét. Átv. ért. A nap felszíja a föld nedveit. A kőrösbogártapasz felszíja a bőrt. 2) Dohányt, pordohányt felhasznál akár orrával, akár pipából, vagy szivarkép szíva. Felszíni naponként egy szelencze fekete burnótot, tiz szivart, tizenkét pipadohányt. V. ö. SZÍ.

*FÉLSZIGET
(fél-sziget) ösz. fn. Szárazföld, melyet nagyobb részt tenger vagy tó fog körül. Tihany félszigete.

*FEL~ v. FÖLSZIKKAD
(fel~ v. föl-szikkad) ösz. önh. Különösen a nedves földről, a sárról mondják, midőn felszárad, de kevés nedvessége még marad, midőn felszine szárazra hártyásodik. A felszikkad tehát kevesebb, mint a felszárad. Tájszokásilag: felczikkad. V. ö. SZIKKAD.

*FEL~ v. FÖLSZIKKASZT
(fel~ v. föl-szikkaszt) ösz. áth. A nedves földnek, illetőleg sárnak fölszinét kiszárítja.

*FEL~ v. FÖLSZÍJAL
(fel~ v. föl-szíjal) ösz. áth. Vékony szíjakra elszeldel, fölmetél. Felszíjalni a kordoványt, a lóbőrt. Felszíjalni a paczalt. V. ö. SZÍJ.

*FEL~ v. FÖLSZÍJAZ
(fel~ v. föl-szíjaz) ösz. áth. Szíjjal vagy szíjakkal ellát, fölkészít. Felszíjazni a bundát, a szűrt.

*FEL~ v. FÖLSZIMATOL
(fel~ v. föl-szimatol) ösz. áth. Szimatolva, azaz szaglászva, vizslálkodva felfürkész, felkutat. A vizsla felszimatolja a vadat.

*FEL~ v. FÖLSZÍN
(fel~ v. föl-szín) ösz. fn. 1) Szoros ért. valamely testnek felső fele, lapja, mely leginkább s legkönnyebben feltünik. A víz felszine. Föld felszine. 2) Szélesb ért. a testnek külseje, minden oldalról véve. Teke felszine. Hordó felszine. 3) Átv. ért. a dolognak azon tulajdonsága, természete, mely legott előtünik, melyet fáradság nélkül észrevehetni, mely valaminek csak külsejét mutatja, nem a dolog valódi mivolta. A dolgoknak csak felszinét ismerni, azaz mélyebb vizsgálataikba nem ereszkedni. A becsületnek, erénynek felszinét keresni. Némelyek szerént: fölep a föl gyöktől, mint: al-ból: alap, köz-ből: közep.

*FÉLSZÍN
(fél-szín) ösz. fn. Félhaj, félszer, kocsiszín, hiú.

*FEL~ v. FÖLSZINĚS
(fel~ v. föl-sziněs) ösz. mn. A tárgyak, testek felszinén, külsején maradó, azoknak mélyébe, vizsgálatába nem ereszkedő; nem alapos. Máskép: felületes vagy fölepes, mint alapból: alapos. Felszines ember. Felszines tudomány. Felszines kutatás. V. ö. FELSZIN.

*FEL~ v. FÖLSZINLEG
(fel~ v. föl-szinleg) ösz. ih. A tárgyak mélyébe, vizsgálatába nem ereszkedve; nem alaposan. Máskép: felületesen. V. ö. FELSZINĚS.

*FEL~ v. FÖLSZÍT
(fel~ v. föl-szít) ösz. áth. Tulajd. a tüzet fújva, vagy valamely segédeszköz által feléleszti. Átv. ért. felbujtogat, haragra, gyülöletre, irígységre, boszúra felingerel, vagy ezen indulatokat mozgalomba hozza.

*FEL~ v. FÖLSZIVÁRKODIK
(fel~ v. föl-szi-várkodik) ösz. k. Valamely nedv igen vékony csöveken, likacsokon, nyilásokon lassan-lassan feltolódik. Felszivárkodik a fenékvíz a pinczében. V. ö. SZIVÁRKODIK.

*FEL~ v. FÖLSZIVÁROG
(fel~ v. föl-szivárog) ösz. önh. l. FELSZIVÁRKODIK és SZIVÁROG.

*FEL~ v. FÖLSZIVATYÚZ
(fel~ v. föl-szivatyúz) ösz. áth. Szivatyúval felhúz. Felszivatyúzni a pinczébe folyt vizet. V. ö. SZIVATYÚ.

*FEL~ v. FÖLSZIVÓDÁS
(fel~ v. föl-szivódás) ösz. fn. Állapot, midőn a nedvek valamely testbe fölfelé huzódnak.

*FEL~ v. FÖLSZIVÓDIK
(fel~ v. föl-szivódik) ösz. belsz. Valamely nedv a meleg vagy más valami által felhuzódik, s annak mintegy részévé leszen. A föld nedve a növénygyökereken felszivódik a növény derekába, ágaiba, leveleibe. A harmat egy része felszivódik a levegőbe.

*FELSZOKIK
(fel-szokik) ösz. k. Magasabb helyre szokik. A macska felszokik a házpadlásra. A páva felszokik a fatetőre. V. ö. SZOKIK.

*FELSZOKOTÁL
(fel-szokotál) ösz. áth. Holminak számát fölvetegeti, számba veddegel valamit. Székely szó.

*FELSZOKTAT
(fel-szoktat) ösz. áth. Azt teszi, hogy valaki vagy valami magasabb helyre szokjék, hogy oda járni, ott lenni szeressen. Felszoktatni a csibéket a tyúkülőre. Felszoktatni a gyereket a kocsira, lóra.

*FELSZÓL
(fel-szól) ösz. önh. Szót emel, beszélni kezd. A bennünket érdeklő tárgyban felszólani. A bántás ellen felszólani. Valaki mellett felszólani. V. ö. SZÓL.

*FELSZÓLÁS
(fel-szólás) ösz. fn. Szóemelés, szólni kezdés.

*FELSZÓLAL
(fel-szólal) ösz. önh. Több szót emel, hosszasabb beszédbe kezd. A gyülésben felszólalni.

*FELSZÓLALÁS
(fel-szólalás) ösz. fn. Szóemelés, beszélni kezdés, midőn valamely tárgyhoz vagy ügyben többet szólunk.

*FELSZÓLÍT
(fel-szólít) ösz. áth. 1) Mást szólani késztet valamely tárgyról. Az elnök felszólítja a gyűlés tagjait, adnák elé véleményeiket. 2) Valamely tettre, munkálatra, részvétre, segedelemre stb. felhí. Felszólítani a vagyonos polgárokat adakozásra. 3) Felbuzdít, ösztönöz. Felszólítani a katonákat csatára. Felszólítani a legénységet fegyverre.

*FELSZÓLÍTÁS
ösz. fn. 1) Feleletre felhivás. A felszólitásra valamit mondani vagy hallgatni. 2) Valamely tettre felhivás. Segedelmi, adakozási felszólitások. 3) Parancs vagy biztatás, buzditás valamire. V. ö. FELSZÓLÍT.

*FELSZOP
(fel-szop) ösz. áth. Valamely nedvet szopó állat módjára öszveszorított ajkaival felszí. Felszopni a narancs levét.

*FELSZÓR
(fel-szór) ösz. áth. A gabonát lapáttal felhányva, polyvájától megtisztitja. Felszórni a nyomtatott búzát, a csépelt rozsot. Önh. ért. am. a szórást bevégzi. Mi már el is nyomtattunk, fel is szórtunk. V. ö. SZÓR.

*FELSZORÚL
(fel-szorúl) ösz. önh. Kénytelen valamely magasabb helyre vonulni, s ott maradni. Vízáradáskor felszorulni a szomszéd dombra, a padlásra vagy háztetőre. V. ö. SZORÚL.

*FELSZÓVAL
(fel-szóval) ih. Fenhangon, hallhatólag szólva, fenszóval. A leczkét felszóval tanulni.

*FELSZŐ
(fel-sző) ösz. áth. Valamit szövőszéken, bordában, takácsok módjára feldolgoz, elfogyaszt. Felszőni tíz gombolyag-fonalat. V. ö. SZŐ.

*FELSZÖGECSĚL
(fel-szögecsěl) ösz. áth. Valamit szögecscsel, azaz kis szöggel fölver, fölragaszt, fölcsiptet.

*FELSZÖKEL
(fel-szökel) ösz. önh. Többször, folytonosan felszökik, felugrik. Felszökel a szökcső, az üldözött bolha. Felszökel a böglyöktől csipkedett barom.

*FELSZÖKELLIK
(fel-szökellik) k. Felszökel. Csak tárgyakról mondják, melyek nem önként, hanem valamely kénytelenségből teszik azt. Felszökellik az ugró kútból a víz. Felszökellik a megvágott érből a vér.

*FELSZÖKIK
(fel-szökik) ösz. k. Egy szökéssel, egy rugással, fölemelkedik, fölveti magát valamire. Felszökik a bottal megcsapott víz. A könnyü legény felszökik a lóra. V. ö. SZÖKIK.

*FELSZÖKKEN
(fel-szökken) ösz. önh. Hirtelenül, s egy mozdulattal felszökik. Felszökken a jó pezsgő, ha dugaszát kiveszik. Felszökkenni a székről. V. ö. SZÖKKEN.

*FELSZÖRBÖL
(fel-szörböl) ösz. áth. l. FELSZÖRPÖL.

*FELSZÖRPENT
(fel-szörpent) ösz. áth. Egy szörpentéssel felhajt, megiszik valamit. Felszörpenteni egy kanál feketelevest. V. ö. SZÖRPENT.

*FELSZÖRPÖL
(fel-szörpöl) ösz. áth. Valamit ajkaival szörpölve, felszíva iszik. Tányérból, csészéből felszörpölni az édes levet. V. ö. SZÖRPÖL.

*FELSZÚR
(fel-szúr) ösz. áth. 1) Hegyes eszközre valamit felhúz. Felszúrni az almát villára. Felszúrni nyársra a malaczot. 2) Hegyes eszközzel felbök, feltaszít. A szilaj ökör felszúrja szarvával a szelindeket. V. ö. SZÚR.

*FELSZURONYOL
(fel-szuronyol) ösz. áth. 1) A puskára fölteszi a szuronyt. Felszuronyolni a fegyvert. 2) Szuronynyal felszúr. Felszuronyolni az ellenséget. V. ö. SZURONY.

*FELSZUSZAKOL
(fel-szuszakol) ösz. áth. Felkutat, felszimatol, felfürkész valamit.

*FELSZÜRCSÖL
(fel-szürcsöl) ösz. áth. Szürcsölve felszí valamit, s úgy issza meg. V. ö. SZÜRCSÖL.

*FÉLT
(fél-t) áth. m. félt-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Aggódik, nehogy valakit vagy valamit elveszejtsen, vagy hogy kár ne essék bennök. Aki mit szeret, azt félti. Nem félti kopasz a haját. (Km.) Nem félti német a gatyáját. (Km.) Az anya félti katona fiát. Vonz távolító ragu neveket. Veszedelemtől, kártól félteni barátunkat. Tolvajoktól félteni pénzét. Feleségét félteni más férfiaktól.
"Nem féltem (őt) a katonáktól,
Sem magától a haláltól."
Kisfaludy K.

*FELTAGLAL
(fel-taglal) ösz. áth. Tagokra, tagonként felvág, felszabdal. Feltaglalni a levágott marhát. Átv. ért. valamely észmüvet részenként vizsgálat alá vesz. Feltaglalni valamely szinmüvet.

*FELTAGLALÁS
(fel-taglalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit feltaglalunk, akár tulajdon, akár átvitt értelemben. V. ö. FELTAGLAL.

*FELTAGOL
(fel-tagol) ösz. áth. Tagokra, darabokra felvág. Kizárólag az állati testekről mondják egyedül. A mészáros, hentes feltagolja a levágott vagy megölt marhát.

*FELTAGOLÁS
(fel-tagolás) ösz. fn. Valamely állati testnek tagokra, darabokra felvágása, felbontása.

*FELTÁK
(fel-ták) ösz. fn. Így nevezik a csizmaziák azon keskeny bőrt, melylyel a varrást belőlről megerősítik. V. ö. TÁK.

*FELTÁKOL
(fel-tákol) ösz. áth. Az öszvevarrott bőrre belülről feltákot vet. V. ö. FELTÁK.

*FELTAKAR
(fel-takar) ösz. áth. 1) Valaminek takaróját, födelét, leplét stb. fölemeli, s ez által láthatóvá teszi. Feltakarni az alvó gyermeket. Feltakarni a teknőben levő kovászt. Feltakarni tavaszszal a szőlőtőkéket. 2) l. FELTAKARÍT.

*FELTAKARÍT
(fel-takarít) ösz. áth. 1) Valamit magasabb helyre berak, begyüjt. A szénát feltakarítani a padlásra. 2) Szélesb ért. szerteszórt holmit öszvegyűjt, öszveseper, öszvehány stb. Feltakarítani a szérüről a szalmát, polyvát, szemet. Feltakarítani a (lekaszált) szénát. V. ö. TAKARÍT.

*FELTAKARODIK
(fel-takarodik) ösz. k. Magasabb helyre felhordja magát; felkotródik, eltisztul. A tyúkok esténként feltakarodnak az ülőre. V. ö. TAKARODIK.

*FELTAKARÓDZIK
(fel-takaródzik) ösz. belsz. Takarójából kivetkőzik, kiburkolódik. A nyugtalanul alvó beteg feltakaródzik. A nagy melegség miatt feltakaródzni. V. ö. TAKARÓDZIK.

*FELTALÁL
(fel-talál) ösz. áth. 1) Eddig ismeretlen dolgot napfényre hoz, föllel. Columbus feltalálta Amerikát. A puskaport barát találta fel. 2) Valamely elveszettet keresés által meglel, nyomára jő neki. Feltalálni az eltévedt gyermeket. Visszaható névmással am. leleményes, elmés észszel valamely zavarból kivágja magát. Feltalálni magát. Jól feltaláltad magadat.

*FELTÁLAL
(fel-tálal) ösz. áth. Az ételt tálba töltve feladja az asztalra. Feltálalni a levest, káposztát, becsináltat. V. ö. TÁLAL.

*FELTALÁLÁS
(fel-találás) ösz. fn. 1) Eddig ismeretlen dolognak föllelése, napfényre hozatala. Amerika feltalálása. Könyvnyomtatás föltalálása. 2) Elveszett, eltévedt, elrejtett dolognak nyomára jövése. Szökött katona feltalálása. 3) Az észnek azon különös működése, midőn kétes esetben, zavarban rögtön eligazodik, leleményes ötleteivel segít magán.

*FELTÁLALÁS
(fel-tálalás) ösz. fn. A tálba öntött, töltött, rakott ételnek feladása.

*FELTALÁLÓ
(fel-találó) ösz. fn. Személy, ki valamit feltalál. Az elveszett pénz feltalálójának jutalmat igérni. A gőzhajó feltalálójának Fultont tartják. V. ö. FELTALÁL.

*FELTÁMAD
(fel-támad) ösz. önh. Tulajdonképen fekvő, nyugvó, hanyag helyzetéből fölkel, fölemelkedik, de bizonyos belső erőködéssel, s külső maga megfeszítésével. V. ö. TÁMAD, TÁM. Jelentése 1) fölkerekedik, de csak élettelen dolgokról használjuk. Feltámad a szél. Feltámadnak a hullámok. 2) Keresztény ért. a megholt embernek teste feléled. Szálla alá poklokra, harmadnapon holtából feltámada. (Apost. Hitv.). Feltámadt Krisztus ez napon. (Husv. ének). Mindnyájan feltámadunk. (Sz. Pál). 3) Valaki ellen fölzendül, fölkel. Feltámadni a felsőség ellen.

*FELTÁMADÁS
(fel-támadás) ösz. fn. 1) Keresztényi ért. a holt testnek feléledése, sírjából kikelése. Krisztus urunk feltámadása. Hiszem a testnek feltámadását. (Apost. hitv.). Várhatsz akár a feltámadás napjáig. 2) Valaki ellen fölkelés, fölzendülés. V. ö. FELTÁMAD.

*FELTÁMASZKODIK
(fel-támaszkodik) ösz. k. Támaszkodva fölkel, vagy támaszkodva neki dől valaminek. A részeg ember nagy nehezen feltámaszkodik. Könyökére feltámaszkodik. V. ö. TÁMASZKODIK.

*FELTÁMASZT
(fel-támaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valaki feltámadjon; halott állapotból életre hoz. Urunk feltámasztotta a halott Lázárt. Valamit támasz segedelmével felállít, fölemel, megerősít. Dúczokkal feltámasztani a dülékeny sövényt. Állát könyöklő kezére feltámasztani. V. ö. TÁMASZT.

*FELTÁMOLYOG
(fel-támolyog) ösz. önh. Nagy nehezen, ide-oda támaszkodva fölkel, fölemelkedik. A részeg ember feltámolyog székéről.

*FELTÁMOGAT
(fel-támogat) ösz. áth, és gyakor. 1) Több dülékeny vagy eldűlt tárgyat egymás után feltámaszt, felállít, megerősít. Feltámogatni a széltől levert csemetéket. Feltámogatni a tekebábokat. 2) Ugyanazon tárgyat több támaszszal, dúczczal megerősít. Feltámogatni a dülő sövényt, a ferdére rakott kazalt. V. ö. TÁMOGAT.

*FELTÁNTOROG
(fel-tántorog) ösz. önh. 1) Tántorogva fölkel, fölemelkedik. Az elszédült vagy részeg ember feltántorog. 2) Tántorogva fölmegy valahová. Feltántorogni a második emeletre. V. ö. TÁNTOROG.

*FELTAPASZT
(fel-tapaszt) ösz. áth. Ragadós anyagot, vagy ragadós anyag által valamit tapasz gyanánt fölken, felragaszt, felmázol valamire. Feltapasztani az angoltapaszt a persenésre. A sarat feltapasztani a házfalra. A hirdetményeket feltapasztani a szegletekre. V. ö. TAPASZT.

*FELTÁR
(fel-tár) ösz. áth. 1) Kaput, ajtót, ablakot egészen felnyit, és nyitva hagy, vagy átv. ért. a kapu, ajtó, ablak által elzárt tért, udvart, teremet nyilttá teszi. Feltárni a templomot, szobát, udvart. 2) Szélesb ért. eltakart, elfödött, elrejtett dolgot felföd, láthatóvá tesz. Feltárni a rejtett kincseket. Feltárni a szív titkait. V. ö. TÁR, áth.

*FELTÁRS
(fel-társ) ösz. fn. A hivatal-, rangsorozatban, különösen a katonaságnál azon személy, ki közvetlenül előtte áll tiszttársának. A káplár feltársa az őrmester, ezé a hadnagy stb.

*FELTART
(fel-tart) ösz, áth. Valamit magasra fogva, emelve tart. Feltartani a fejet, kezet. Feltartani a hosszú ruhát. Átv. ért. tulajd. ragu névvel valamit kizárólag mint birtokot tulajdonit valakinek. Jobban: fentart. Ezt fel- v. fentartom örököseimnek. A házat feltartom magamnk. Néha am. jogot tart valamihez. Az ügyhöz szólást máskorra tartja fel magának.

*FELTARTÁS
(fel-tartás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit feltartunk. V. ö. FELTART.

*FÉLTARTÁS
(fél-tartás) ösz. fn. A szükséges élelmezés felének megadása. Féltartást adni a szolgának. pl. ebédet, de vacsorát és reggelit nem.

*FELTARTÓZTAT
(fel-tartóztat) ösz. áth. Valakit elmenni, távozni valamely akadályvetés által nem hagy, nem enged. Feltartóztatni a vendéget. Feltartóztatni vámokon az utasokat. Szélesb ért. akadályoz, működni, haladni nem enged, megállít. Feltartóztatni a kocsikat, hajókat. Feltartóztatni valamely ügyet. Feltartóztatni a munkásokat. V. ö. TARTÓZTAT.

*FELTARTÓZTATÁS
(fel-tartóztatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit menésében, haladásában, működésében akadályozunk, megállítunk, késleltetünk. Vendégek, utasok, szekerek, hajók feltartóztatása. V. ö. FELTARTÓZTAT.

*FELTÁRÚL
(fel-tárúl) ösz. önh. 1) Zárt, becsukott tér vagy annak kapuja, ajtaja stb. felnyílik. Feltárúlnak a kapuk, ajtók. Feltárúl az ellenség előtt a vár, a vendégek előtt a mulató terem.. 2) Átv. ért. a rejtek, titok, elfödött, eltakart valami nyilvánossá lesz, köz tudomásra jő. A történetbuvárok előtt feltárúlnak a régiségek. V. ö. TÁRÚL.

*FELTASZIGÁL
(fel-taszigál) ösz. áth. és gyakor. Több tárgyat egymás után feltaszítva eldönt, taszigálva felforgat. Feltaszigálni az útban állókat. V. ö. TASZIGÁL.

*FELTASZÍT
(fel-taszít) ösz. áth. 1) Valamit vagy valakit taszítva feldönt, lábáról leüt. Feltaszítani könyökkel a tintatartót, a boros palaczkot. 2) Taszítva magasabb helyre tol valamit. A ládát korcsolyán feltaszítani a szekérre. 3) Aljas nyelven am. nőszemélyt teherbe ejt.

*FELTÁT
(fel-tát) ösz. áth. Tátva felnyit, szétterjeszt. Mondják különösen a szájról. Feltátani a szájat. Tátsd fel már a szádat, azaz beszélj. V. ö. TÁT.

*FELTATAROZ
(fel-tataroz) ösz. áth. Tatarozva, azaz kifoltozva, megjavítva, kiigazítva felkészít. Feltatarozni a megrongált hajót, az ócska háztetőt.

*FÉLTEKE
(fél-teke) ösz. fn. A tekének fele, akár egész tömegében véve, akár csak fölszinét tekintve. A földnek féltekéje. V. ö. TEKE.

*FÉLTÉKĚNY
(fél-t-é-kěny) mn. tt. féltékěny-t v. ~et, tb. ~ek. Aki a féltésre igen hajlandó; különösen ki kedvesét másoktól félti. V. ö. FÉLT. Féltékeny férj, féltékeny nő. Féltékeny szerető.

*FÉLTÉKĚNYEN
(fél-t-é-kěny-en) ih. l. FÉLTÉKENYÜL.

*FÉLTÉKĚNYKĚDIK
(fél-t-é-kěny-kěd-ik) k. m. féltékenykěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos féltésben, szerelemféltésben szenved. V. ö. FÉLTÉS.

*FÉLTÉKĚNYSÉG
(fél-t-é-kěny-ség) fn. tt. féltékěnység-ět. Szenvedély, melynél fogva kedves birtokunkat vágytárstól, elveszéstől féltjük. Féltékenységgel viseltetni hírünk, rangunk veszélyeztetői iránt. Különösen, midőn a házasok vagy szeretők attól félnek, hogy házastársuk vagy kedvesök máshoz pártol el. V. ö. SZERELEMFÉLTÉS.

*FÉLTÉKĚNYÜL
(fél-t-é-kěny-ül) ih. Valamely kedves birtokot mástól, veszélytől, vágytárstól féltve. Féltékenyül őrzeni gyermekét, nejét, kedvesét.

*FEL~
jobban: FÖLTEKER, (föl-teker) ösz. áth. Valamit tekerve, tekerés által felhúz, vagy felkanyarít valamire. A kötelet föltekerni a csigára, csigarúdra. V. ö. TEKER.

*FEL~ v. FÖLTEKERĚDIK
(föl-tekerědik) ösz. k. Körülfonódva felszorul valamire. A kötél föltekeredik a forgatott hengerre. Az iszalag föltekeredik a fa derekára. A fonál föltekeredik az orsóra. V. ö. TEKERĚDIK.

*FEL~
jobban: FÖLTEKERGET, (föl-tekerget) ösz. áth. és gyakor. 1) Valamit körülfonva, kerék- vagy tekealakban felhúz, felszorít valamire. Föltekergetni a kötelet, fonalat. 2) Hengerded alakban öszvehajtogat. Föltekergetni a kalácsnak való tésztát. V. ö. TEKER.

*FEL~
jobban: FÖLTEKERGŐZIK, (föl-tekergőzik) l. FELTEKERĚDIK.

*FEL~
jobban: FÖLTEKERÍT, (föl-tekerít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami föltekeredjék.

*FEL~
jobban: FÖLTEKERŰL, (föl-tekerűl) ösz. önh. Saját erejénél fogva felfonódik, körülfonódik. A kígyó föltekerűl a fára.

*FEL~
jobban: FÖLTEKINGET, (föl-tekinget) ösz. áth. és gyakor. Több ízben, ismételve föltekint, felkacsingat. V. ö. FELTEKINT, TEKINGET.

*FEL~
jobban: FÖLTEKINT, (föl-tekint) ösz. önh. Szemeit fölemelve egy pillanatot vet; magasra tekint. Feltekinteni az égre.

*FEL~
jobban: FÖLTEKINTÉL, (föl-tekintél) ösz. önh. l. FELTEKINGET.

*FEL~
jobban: FÖLTEKINTGET, l. FÖLTEKINGET.

*FEL~
jobban: FÖLTERÍT, (föl-terít) ösz. áth. Valamit más tárgy fölé, magasabb, emeltebb helyre terít. Fölteríteni a nedves ruhát a kerítésre, a padlásra. Fölteríteni a bundát a baglyára. A dunnát fölteríteni az ágyra. Az abroszt fölteríteni az asztalra. Tárgyeset nélkül am. az asztalt evésre szükséges eszközökkel ellátja, elkészíti. Már fölterített az inas, lehet tálalni. V. ö. TERÍT.

*FEL~
jobban: FÖLTERJESZT, (föl-terjeszt) ösz. áth. 1) Valamit elterjesztve felmutat, fölemel. Fölterjeszteni a tenyereket. 2) Átv. ért. valamely ügyet, kérelmet, indítványt, tervet stb. felsőbb helyre benyújt. Valamely társulat szabályait helybehagyás végett fölterjeszteni az illető kormánynak.

*FEL~
jobban: FÖLTERJESZTÉS, (föl-terjesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit fölterjesztünk; vagy maga az irat is. V. ö. FELTERJESZT.

*FÉLTÉS
(fél-t-és) fn. tt. féltés-t, tb. ~ěk. Aggodalom, valamely kedves tárgy lehető elvesztése vagy veszélyeztetése miatt. Becsület-, rangféltés. Feleség-, szerelemféltés. V. ö. FÉLT.

*FÉLTESTVÉR
(fél-testvér) ösz. fn. Aki csak apul, vagy csak anyul egy testvér valakivel. Másképen: mostohatestvér.

*FEL~
jobban: FÖLTĚSZ, (föl-těsz) ösz. áth. 1) Valamit fölhelyez valahová. Föltenni valamit a szekérre.
"Fölteszem a tulipántos ládámat,
Furulyámat, dudámat."
A könyvet föltenni a szekrény tetejére. 2) A fejrevalót fejére teszi. Fölteszi a kalapot, sipkát. Föltette az Orbán süvegét. (Km.). 3) Feltűz, felszúr. Föltenni kalpag mellé a kócsagtollat. Föltenni a város tornyára a zászlót. Föltenni a toronybeli keresztet. 4) Valamely fogalmazást, gondolatot, ügyet, levelet stb. irásba foglal. Föltenni a vármegyei felirást. Föltenni a körlevelet. 5) Valamire elhatározza magát, fogadást tesz. Föltette, hogy megjobbítja magát. Föltette magában, hogy boszút áll. 6) Valamit képzeletileg valónak állít. Tegyük fel, hogy a nap forog a föld körül. Fölteszem, hogy X városnak tiz ezer lakosa van. 7) Valamit oldásul felad, vagy jutalmul igér. Pályakérdéseket tenni fel. Díjt, jutalmat tenni fel a versenyezőknek. 8) Valakiről, valaki felől gyanít, gondol, hisz valamit. Én fölteszem felőle, hogy becsületes ember. Hogyan tehetsz föl rólam olyasmit?

*FEL~ v. FÖLTÉT
(fel~ v. föl-tét) l. FELTÉTEL.

*FEL~ v. FÖLTÉTEL
(fel~ v. föl-tétel) ösz. fn. 1) A szerződésnek, alkunak, egyezkedésnek stb. azon pontja, melyhez a végrehajtást, teljesítést kötjük. A várt azon feltétel alatt adni fel, hogy szabadon ki lehessen belőle takarodni. A feltételt megtartani, teljesíteni, vagy megszegni. Nehéz, elfogadhatatlan feltételek. Kedvező feltételek. 2) Fogadott szándék, valaminek teljesítésére. Erős, eltökélett feltétel. 3) Valaminek magasabb helyre felállítása, feltüzése. V. ö. FELTESZ.

*FEL~ v. FÖLTÉTELĚS
(fel~ v. föl-tételěs) ösz. mn. Bizonyos feltételtől függő; csak úgy teljesítendő, létezendő, ha más kitüzött, kikötött pont teljesíttetni fog. Feltételes fegyvernyugvást kötni. Észtani ért. feltételes itélet, melynek igaz volta bizonyos feltételtől függ, pl. Ha vétettél, bűnhödnöd kell, mi egyszersmind feltételes mondat.

*FEL~ v. FÖLTÉTELĚSEN
(fel~ v. föl-tételěsen) ösz. ih. Bizonyos föltétel vagy föltételek kikötése mellett. Föltételesen adni fel a várat.

*FEL~ v. FÖLTÉTELETLEN
(fel~ v. föl-tételetlen) ösz. mn. Feltétel nélküli, általános, rövidebben: föltétlen. Feltételetlen átengedése valamely jószágnak. Bölcsészeti ért. önálló, belső szükségből létező, mástól nem függő. Az isten feltételetlen oka, kútfeje a világnak. Határozóilag am. feltételetlenül.

*FEL~ v. FÖLTÉTELETLENÜL
(fel~ v. föl-tételetlenül) ösz. ih. Feltétel nélkül, általánosan. Az ajánlott békét feltételetlenül elfogadni. V. ö. FELTÉTEL.

*FEL~ v. FÖLTÉTELĚZ
(fel~ v. föl-tételěz) ösz. áth. Valamit feltétel gyanánt kiván, kiköt. A műnek létezése feltételezi a műalkotónak létezését. A béke fenmaradására feltételezni a viszonyos fegyvernyugvást.

*FEL~ v. FÖLTÉTELĚZÉS
(fel~ v. föl-tételězés) ösz. fn. Föltétel gyanánt kikötés.

*FEL~ v. FÖLTÉTLEN
l. FELTÉTELETLEN.

*FEL~
jobban: FÖLTETSZIK, (föl-tetszik) ösz. k. 1) Alantabb helyzetéből fölemelkedve, látszatóvá lesz. Föltetszenek a völgyből feltóduló seregek. 2) Különösen szembe ötlik, feltűnik, a szemek fennakadnak rajta. Idegen vagy régi viselete, ruhaszabása által legott föltetszik.

*FEL~
jobban: FÖLTĚTT, (föl-tětt) ösz. mn. 1) Ami fel van helyezve valahová, különösen fejre tett föveg. Föltett kalap, süveg. Föltett kalappal menni a szobába. 2) Bizonyos eltökéléssel szándékolt. Föltett akarat, szándék.

*FEL~ v. FÖLTISZT
(fel~ v. föl-tiszt) ösz. fn. Az austriai ezeredeknél, a hadnagyok és kapitányok feltisztek. Az őrnagy, alezeredes és ezeredes fő vagy törzstisztek. Az őrmesterek, káplárok, és szabadosok altisztek.

*FEL~ v. FÖLTISZTOGAT
(fel~ v. föltisztogat) ösz. áth. Tisztogatva feltakarít, fölseper, felmos stb. Feltisztogatni a szemetes udvart. A sáros szobát, poros bútorokat feltisztogatni. V. ö. TISZTOGAT.

*FEL~ v. FÖLTISZTOGATÁS
(fel~ v. föl-tisztogatás) ösz. fn. A szemétnek, mocsoknak, szennynek stb. feltakarítása, felmosása, feltörölgetése stb.

*FEL~ v. FÖLTISZTSÉG
(fel~ v. föl-tisztség) ösz. fn. Feltiszti hivatal és rang az ezeredeknél, milyenek az: al- és felhadnagyság, a másod- és első kapitányság. Összerü ért. a feltisztek együtt véve. V. ö. FELTISZT.

*FELTÍZ
erdélyi falu Csik székben; helyr. Feltíz-en, ~re, ~ről.

*FELTOBÁKOL
(fel-tobákol) ösz. áth. l. FELBURNÓTOL.

*FELTOL
(fel-tol) ösz. áth. Alantabb helyről magasabbra tol valamit. Feltolni a talicskát a dombra.

*FELTOLAKODIK
(fel-tolakodik) ösz. k. Az előtte levő akadályokat ide-oda tologatva, taszigálva fölvergődik valahová. Sok nép között, feltolakodni a várba. V. ö. TOLAKODIK.

*FELTOLLAZ
(fel-tollaz) ösz. áth. Tollal vagy tollakkal felékesít, feldiszít, felpiperéz. Feltollazni a kalapot, süveget.

*FELTOLÓDIK
(fel-tolódik) ösz. belsz. Tolódva felmagasodik, fölemelkedik, felcsúszik. Feltolódik a vakandok turta föld. Feltolódik az árvíz hajtotta homok. Feltolódik a nyargaló csikós üngujja, gatyaszára. V. ö. TOLÓDIK.

*FELTORJA
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. Feltorjá-n, ~ra, ~ról.

*FELTORLASZT
(fel-torlaszt) ösz. áth. Egymás fölé hajtva, tolva felhalmoz, magasra emel. A förgeteg feltorlasztja a hullámokat. Az árvíz feltorlatsztja a fövenyet. A folyóba vert czölöpök feltorlasztják a zajt. V. ö. TORLASZT.

*FELTORLÓDIK
(fel-torlódik) ösz. belsz. Egymás fölé hajtva, tolva és megszorulva felhalmozódik, feltornyosodik. Feltorlódik a sürüen menő, és akadályba ütköző jég. Feltorlódik zátonyos helyeken a homok, gizgaz.

*FELTORNYODZIK
(fel-tornyodzik) ösz. k. Torony gyanánt fölemelkedik, felmagasodik. Feltornyodzanak a porfellegek, a felhők. Képes és nagyító kifejezés.

*FELTORNYOSODIK
(fel-tornyosodik) ösz. k. l. FELTORNYODZIK.

*FELTORNYOZ
(fel-tornyoz) ösz, áth. 1) Toronynyal ékesít, ellát. Feltornyozni a királyi palotát, a vár bástyáit. 2) Torony gyanánt, torony magasságnyira felhalmoz, fölemel. Nagyító és átv. értelmü kifejezés.

*FELTORNYOZIK
(fel-tornyozik) ösz. k. l. FELTORNYODZIK.

*FÉLTORONY
falu Mozson megyében; helyr. Féltorny-on, Féltorony-ra, ~ról.

*FÉLTŐ
(fél-t-ő) mn. tt. féltő-t. 1) Amit félteni kell, drága, kedves. Féltő kincsekkel birni. Ez féltő portéka. 2) Aki valamit félt. Feleségféltő férj.

*FELTÖLT
(fel-tölt) ösz. áth. 1) Hiányt töltés által kipótol. Feltölteni a boros hordókat. Feltölteni a félig kiürült palaczkokat. 2) Bizonyos folyadékot valamire rátölt javítás végett. Az almaeczetre boreczetet, vagy bort feltölteni. 3) Alacson tért, helyet öszvehordott földdel, homokkal, gazzal stb. fölemel. Feltölteni a mély udvart. Feltölteni az országutat. Feltölteni a lapányos kertet. V. ö. TÖLT.

*FELTÖLTŐ
(fel-töltő) ösz. fn. Bányászok nyelvén am. bányászlegény, vagy bányai napszámos, ki az érczeket az olvasztó kemenczébe töltögeti.

*FELTÖLTŐDIK
(fel-töltődik) ösz. belsz. Holmi anyagok öszvegyülése, s megkeményedése által felhalmozódik, fölemelkedik. Árvízkor a partok mellékein a föveny feltöltődik.

*FELTÖLTÖGET
(fel-töltöget) ösz. áth. és gyakor. Ismételve, egymás után feltölt valamit. Feltöltögetni a leapadt boros hordókat. Az aljabort az eczetes palaczkokba feltöltögetni. V. ö. FELTÖLT.

*FELTÖR
(fel-tör) ösz. áth. 1) Erőszakos töréssel felnyit valamit. Feltörni a boros pinczéket. Feltörni a házat. Feltörni a diót, mogyorót, a szilvamagot. Feltörni a pecsétet. 2) Az eddig szántatlan mezőt, gyepet felszántja. Feltörni a marhalegelőt. 3) A testnek valamely részét erős dörzsölés által fölsérti, fölsebesíti. Az iga feltöri az ökör nyakát. Az ujoncz lovas feltöri farát, czombját. A csizma feltörte a lábát. A kasza, kapa feltöri a gyönge tenyeret.

*FELTÖREKSZIK
(fel-törekszik) ösz. k. Iparkodik, egész erejével rajta van, hogy feljuthasson, magasra emelkedhessék.

*FELTÖRÉS
(fel-törés) ösz. fn. 1) Cselekvő ért. valaminek erőszakos elrontással járó felnyitása. Ajtó-, láda-, dió-, mondolafeltörés. Gyep feltörése. Pecsét, levél, végrendelet feltörése. 2) Szenv. ért. erőszak általi felszakadás, felsérülés, kisebesedés. Nyak, tenyér, lábak feltörése.

*FELTÖRET
(fel-töret) ösz. mivelt. 1) Másnak meghagyja, megparancsolja, hogy törjön fel valamit. Hajduk által feltöretni a tolvajok tanyáját. 2) A törést valamely eszköz által hajtja végre. Járommal feltöretni az ökör nyakát. 3) Az eddig szántatlan parlagot ekével felhasogattatja. Feltöretni köles alá a gyepet. V. ö. TÖRET, TÖRTET.

*FELTÖRIK
(fel-törik) ösz. k. 1) Valamely erőszak által törést szenvedve felnyilik, szétválik. Döngetésekre feltörik az ajtó. Kalapács alatt feltörik a dió, a baraczkmag. 2) Csiszolás, dörgölés által kisebesedik, sérelmet kap, felhólyagosodik. Feltörik a tenyere. Feltörik az igás ökör nyaka. V. ö. TÖRIK.

*FELTÖRLÖGET
(fel-törlöget) ösz. áth. és gyakor. Lassan-lassan, egymás után feltöröl valamit. Feltörölgetni v. -törlögetni a vizes asztalokat. V. ö. FELTÖRÖL.

*FELTÖRŐDIK
(fel-törődik) ösz. belsz. Folytonos dörzsölés, csiszolás, súrolás által feltörik, fölsebesedik. Gyalogolásban feltörődött a sarka, lovaglásban a fara.

*FELTÖRÖL
(fel-töröl) ösz. áth. Szennyet, piszkot, port stb. törölve feltisztít. Feltörölni a bútorokra szállott port, az asztalra cseppent ételt. V. ö. TÖRÖL.

*FELTÖRÖLGET
(fel-törölget) ösz. gyak. áth. l. FELTÖRLÖGET.

*FELTÖRT
(fel-tört) ösz. mn. Ami fel van törve. Feltört pecsét, levél. Feltört nyak, láb. Feltört dió, mondala. Feltört ajtó, kapu, szekrény, láda.

*FELTÖRVÉNYSZÉK
(fel-törvény-szék) ösz. fn. Törvényszék, melyhez az alsóbb biróságok itélete fölebb vitetik, fölebbeztetik; főtörvényszék.

*FELTÖRVÉNYSZÉKI
(fel-törvény-széki) ösz. mn. Feltörvényszékhez tartozó, arra vonatkozó, attól származott stb. Feltörvényszéki biró, itélet.

*FELTÖVISĚL
(fel-tövisěl) ösz. áth. Tövissel megrak, tetéz. Feltöviselni a keritést, a sövényt. V. ö. TÖVIS.

*FELTUD
(fel-tud) ösz. áth. Valamit beszámít valakinek, máskép: betud. A kártételeket feltudni a gondatlan cselédnek.

*FÉLTUDÓS
(fél-tudós) ösz. mn. és fn. Valamely tudományban, vagy általán a tudományokban félig jártas, nem alapos ismeretekkel biró.

*FELTUHAD
(fel-tuhad) ösz. önh. Felhalmozódik, mintegy mértéken túl felduvad, feldagad.

*FELTUHASZT
(fel-tuhaszt) ösz. áth. Felhalmoz, föltetéz, mértéken túl feltölt, s mintegy felduvaszt.

*FELTÚR
(fel-túr) ösz. áth. Valamit túrva feltör, felhány, felszakgat. Feltúrni a földet. A disznók feltúrják a mezőt, utat. A vakandok feltúrja a rétet. Átv. ért. valamit rendetlenül öszvevissza forgat. Feltúrni az ágyi ruhát. Feltúrni a kitálalt ételt. V. ö. TÚR.

*FELTURKÁL
(fel-turkál) ösz. áth. Valamit folytonosan vagy ismételve túrva feltör, felhány, felforgat. A sertések felturkálják az ugart, az elásott csontokat. V. ö. TURKÁL.

*FELTÚROSODIK
(fel-túrosodik) ösz. k. Túrossá lesz, azaz dörzsölés, csiszolás által fölsebesedik. Feltúrosodik a nyerges ló háta. (Közös lónak túros a háta). V. ö. TÚROS.

*FELTŰNIK, FELTÜNIK
(fel-tűnik v. ~tünik) ösz. k. 1) Látszatóvá lesz, különösen, alantabb helyről magasabbra emelkedvén, szembe ötlik. Feltünnek az ellenség zászlói, fegyverei. A buvár feltünik a víz alól. 2) Különössége miatt a figyelmet magára vonja. Ruhája, szokatlan viselele igen feltünik.

*FELTÜNŐ
(fel-tünő) ösz. mn. 1) Általán, ami látszatóvá lesz, szembe ötlő. A látkörön feltünő tornyok, magasabb épületek. 2) Különös figyelmet gerjesztő. Feltünő viselet. Ezen ifju arcza igen feltünő.

*FELTÜNŐLEG
(fel-tünőleg) ösz. ih. Szembeötlő módon.

*FELTŰR
(fel-tűr) ösz. áth. Valamit tűrve, azaz rétegekre hajtogatva feltol, felnyom. Mondják tulajd. a ruhaszárakról és ujjakról. Feltűrni a gatya-, nadrágszárat. Feltűrni az üng-, dolmányujjat. Átv. ért. feltűri az orrát, azaz megharagszik valamiért.

*FELTÜREKĚZIK
(fel-türekězik) ösz. k. Ruháját feltürögeti. A dolgozó kovácsok, lakatosok, asztalosok feltürekeznek. Átv. ért. valamely munkára, különösen birkozásra készül. Feltürekeztek a legények.

*FELTÜRKÖZIK, FELTÜRŐDZIK, FELTÜRŐDZKÖDIK
l. FELTÜREKĚZIK.

*FELTÜSKÉZ
(fel-tüskéz) ösz. áth. Valamit tüskével, azaz tüskebokrot galyaival, ágaival fölöz, tetéz. Feltüskézni a kertárkot, az udvar palánkját. V. ö. TÜSKE.

*FELTŰZ
(fel-tűz) ösz. áth. Tulajd. valamit tűvel felszorít, felcsiptet valahová. A gallért feltűzni a ruhára. A szalagot feltűzni a kalapra. A ruhára feltűzni az illető tulajdonos nevét. Átv. és szélesb ért. valamit bizonyos helyre felszúr, felállít. Feltűzni a zászlókat a vár tornyaira. A mérnöki póznákat feltűzni a határ dombjaira. A kócsagtollat feltűzni a süvegbe. V. ö. TŰZ, áth.

*FELTÜZEL
(fel-tüzel) ösz. áth. 1) Tűzre felhasznál, feléget valamit. Fa szükében feltüzelni a sövényt, a deszkapalánkot. 2) Átv. ért. föllelkesít, valamely vállalatra, merényre felbuzdít, felösztönöz. Velős hadibeszéddel feltüzelni a vitézek sziveit. V. ö. TÜZEL.

*FELTÜZELÉS
(fel-tüzelés) ösz. fn. 1) Tűzre felhasználása, fölégetése valaminek. 2) Föllelkesítés, fölhevítés, felbuzdítás valamely tettre, merényre.

*FELTÜZESĚDIK
(fel-tüzesědik) ösz. k. 1) Belsőleg valamiért fölhevül, haragra, boszuságra gerjed. 2) Hirtelen vörös szín futja el. Feltüzesedik az arcza. Szokottabban: kitüzesedik.

*FELTÜZESÍT
(fel-tüzesít) ösz. áth. Átv. ért. am. a vért rendkivül fölhevíti; valakit hirtelen boszuságra, haragra gerjeszt, vagy valamely merényre felbiztat. Feltüzesíteni az ifju képzeletét. A vitézeket feltüzesíteni az ellenség ellen. V. ö. TÜZESÍT.

*FELTÜZESŰL
(fel-tüzesűl) ösz. önh. l. FELTÜZESĚDIK.

*FELUGOR
(fel-ugor) ösz. önh. l. FELUGRIK.

*FELUGRÁL
(fel-ugrál) ösz. önh. 1) Gyakorta felugor valahová, vagy több különböző helyre egymás után. A játszó gyermek felugrál a dajka ölébe. A csintalan fiú felugrál a pamlagra. Az ujoncz lovasok gyakorlatul valamely szelíd lóra ugrálnak fel. 2) Néha, többekről levén szó, am. hirtelen fölkel, lábra kap. Trombitaszóra felugráltak a táborban heverésző vitézek. V. ö. UGRÁL.

*FELUGRASZT
(fel-ugraszt) ösz. áth. 1) Felugrani késztet vagy kényszerít. A paripát felugrasztani a töltésre. 2) Fölkerget. A nyulat felugrasztani a bakorból. Bottal felugrasztani a léhűtő cselédet. V. ö. UGRASZT.

*FELUGRAT
(fel-ugrat) ösz. áth. Átv. ért. azt teszi, hogy valamely lekötött, leszegezett, lenyomott ruganyos test hirtelen felbillenjen, visszarugódjék. Felugratni a kézíj idegét. Felugratni a lehajtott faágat. Továbbá: valaminek árát fölemeli. Felugratni a kenyér árát. Tárgyeset nélkül, s tulajd. ért. am. paripástul valahova felugrik. Felugratott a partra.

*FELUGRIK
(fel-ugrik) ösz. k. 1) Emeltebb, magasabb helyre ugrik. Földről felugrani a székre, székről az asztalra. Felugrani a lóra, a nyeregbe. 2) Hirtelen fölkel, lábra kap. A vészharang hallatára felugrani az ágyból. V. ö. UGRIK, és UGOR.

*FELUJÍT
(fel-újít) ösz. áth. 1) Úgy felkészít, hogy új gyanánt lássék. Felújítani a házat, szobát. 2) Ismétel, újra eléhoz, megemlít, megigér valamit. Szokottabban: megújít. Felujítani a régi panaszokat. Felujítani az elhagyott szokásokat. Felujítani a tett fogadást.

*FELÚJJ
(fel-újj) ösz. fn. Egyedül ujjból álló ruhadarab, melyet ruhakémélés végett húzunk fel a kézre. Az iróasztalnál felújjat ölteni.

*FÉLÚJJ
(fél-újj) ösz. fn. 1) A felöltő ruhának rövid újja, mely a karnak csak felét takarja. 2) l. KARMANTYU.

*FELUJÚL
(fel-ujúl) ösz. önh. 1) Régi alakjából kivetkőzik, s ismét mintegy ujjá lesz. Új birtokos kezében felujult az elhagyott épület. 2) Ismételve elékerül, szóba, emlékezetbe jön. Felujúlnak régi sebeink, sérelmeink. 3) Új erőt vesz, megenyhűl. A pihenés után felujulni. V. ö. ÚJ, UJÚL.

*FELUNDORÍT
(fel-undorít) ösz. áth. Undorra, utálatra gerjeszt. A zagyvalék-étel felundorítja a gyomrot. V. ö. UNDOR, UNDORÍT.

*FELUNDORODIK
(fel-undorodik) ösz. k. Undorra, utalatra gerjed, csömört kap. Büdös haltól felundorodott a gyomra.

*FELUSZÍT
(fel-uszít) ösz. áth. Tulajd. ebet uszu! biztató szóval valaki v. valami ellen felbíztat. A házi komondort feluszítani a tolvajokra. A melák kutyákat feluszítani az elszabadult vágómarhára. Átv. ért. valaki ellen felbujtogat valakit; mi egyébiránt csak alsó beszédbe való.

*FELUSZÍTÁS
(fel-uszítás) ösz. fn. Az ebnek uszu! biztató szóval ösztönzése valaki v. valami ellen.

*FELÚTAZIK, FELUTAZIK
(fel-útazik) ösz. k. Alantabb fekvő vidékről magasabbra utazik. Alföldről felutazni a kárpáti vidékre. Pestről felutazni Bécsbe.

*FELÜDÍT
(fel-üdít) ösz. áth. 1) A betegest, elnyomorodottat erőre segíti, felgyógyítja. 2) Felébreszt.

*FELÜDŰL
(fel-üdűl) ösz. önh. 1) Beteges, nyomorodott állapotból erőre kap, felgyógyúl; fölelevenedik, magához tér. 2) Fölébred, föleszmél. V. ö. ÜDŰL.

*FELÜDÜLÉS
(fel-üdülés) ösz. fn. Testi egészségnek visszanyerése; éperedés. Betegség utáni felüdülés.

*FELÜGET
(fel-üget) ösz. önh. Ügetve fölmegy, fölsiet valahová. V. ö. ÜGET.

*FELÜGYEKĚZIK
(fel-ügyekězik) ösz. k. Ügyekezik, rajta van, hogy valahová feljusson, felkapjon, fölemelkedjék. V. ö. ÜGYEKEZIK.

*FELÜGYEKSZIK
l. FELÜGYEKĚZIK.

*FELÜGYEL
(fel-ügyel) ösz. önh. Felható ragu névvel jár, s am. valamire vigyáz, gondot visel. Felügyelni a házra, cselédekre, gazdaságra. V. ö. ÜGYEL.

*FELÜGYELÉS
(fel-ügyelés) ösz. fn. Felvigyázás valamire, gondviselés. A házat hű cseléd felügyelésére bízni. Gondos, lelkiesméretes felügyelés.

*FELÜGYELŐ
(fel-ügyelő) ösz. fn. Személy, ki valamire felvigyáz, gondot visel. Szinházi felügyelő. Gazdasági felügyelő.

*FELÜGYELŐI
(fel-ügyelői) ösz. mn. Felügyelőt illető, arra vonatkozó. Felügyelői jog és kötelesség.

*FELÜGYELŐSÉG
(fel-ügyelőség) ösz. fn. 1) Felügyelői hivatal, szolgálat, tisztség. 2) Felügyelői kar, felügyelői személyzet.

*FELÜL (1)
(fel-ül, fél szótól) névutó. Valaminek mellékén, felől való részén. Pest felül fekszik, am. Pest felőli részen. Egy felül ..... más felül, azaz egy részben ..... más részben, vagy egy részről ..... más részről. Különbözők: felől; és fělül v. fölül.

*FELÜL (2)
(fel-ül) ösz. önh. Magasabb, emeltebb helyre ül. Felülni az asztalra. Felülni a szekérre, bakra, lóra. V. ö. ÜL.

*FĚLÜL v. FÖLÜL
(fěl~ v. föl-ül) névutó, még on, ěn, ön, ~n ragú neveket is vonz, s a köz életben az ü-t, mint minden ül ragokban, hosszan is ejtik. Házon felűl, asztalon felűl. Városon felűl. Erdőn felűl. Személyragozva önmagában nem használják, hanem rajta kiséretében. Rajtam felűl, rajtad felűl. Rajtunk felűl, rajtok felűl stb. Különbözik a fölött névutótól; ez azt jelenti, hogy valamely tárgy egy másikra vagy másikon tetőirányosan függ, lebeg stb. pl. ház fölött, város fölött repdesnek a madarak. Felűl pedig azt teszi, hogy az égtájra vagy sorozatra nézve valami a másiknál fölebb áll. Városon felül, erdőn felül, am. a várostól, erdőtől éjszakra vagy éjszak felé. Házamon felül, am. az én házam felső részén vagy felső szomszédságában. Különbözik: felül, mely az ~n ragot sem kivánja maga mellé. l. FELÜL, (1). A helyesirásban is egyiket a másiktól megkülönböztetni czélszerű volna az által, hogy a fělül-t mindig fölül-nek irnók.

*FĚLÜLCSAPÓ
(fělül-csapó) ösz. mn. A malmokban s bányai gépekben felülcsapónak mondatik a kerék, melyre a víz felülről szakad le, különböztetésül az alulcsapótól, melyet alúlról hajt a víz.

*FĚLÜLEG
(fěl-ül-eg) fn. tt. fělüleg-ět. l. FELSZÍN.

*FĚLÜLEGĚS
(fěl-ül-eg-ěs) mn. tt. fělülegěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. FELSZINES.

*FĚLÜLEGĚSSÉG
(fěl-ül-eg-ěs-ség) fn. tt. felülegěsség-ět. A dolog felszinén megállapodás, vagyis azon tulajdonság, midőn valaki csak a dolog külsejét ismeri, mélyebb vizsgálatába pedig nem ereszkedik.

*FELÜLÉS
(fel-ülés) ösz. fn. Magasabb, emeltebb helyre ülés.

*FĚLÜLET
FĚLÜLETĚS, FĚLÜLETESSÉG, l. FĚLÜLEG, FĚLÜLEGĚS, FĚLÜLEGĚSSÉG.

*FĚLÜLHALAD
(fělül-halad) ösz. áth. 1) Bizonyos tulajdonságra nézve másnál jelesebb, kitünőbb, előkelőbb, nevezetesb stb. másokat felülmúl. Társait felűlhaladni a tanulásban és erkölcsökben. 2) Bizonyos mé