*H.[*]

*H
kisded alakban h, tizennegyedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában kilenczedik. Neve: há. Nevezik különösen szelleti vagy lehelő betünek is. Különben a torokbetük osztályába tartozván, fölcserélődik 1-ör a g és k rokonszervü betükkel, mint: hankalék, kankalék; hurít, hurogat, kurjant, kurjogat; hömbölyög, gömbölyög; 2-or a szinte szelleti, tehát rokon v és j mássalhangzókkal, pl. hirhed, hirjed; ahítatos, ajtatos; hiaczint, jáczint; hóhér, hóvér; sáholy, sávoly; purha, purva; kohács, kovács; bihal, bival; kegyilméhel, (régi halotti beszéd), e helyett: kegyelmével; eh hámbor doctor, (a Góry-codexben), e helyett: e jámbor doctor; segéh, segéjj; (Tatrosi codes) stb. l. J és V betüket. 3-or ritkábban az s, sz és zs sziszegőkkel, mint: hápog, sápog; hörpöl, szörpöl; hervad, sorvad; húnyik, szúnyik; hinár, zsínár. Mint oly betü, mely torkon kinyomuló hangot fejez ki, eléfordúl a) lehelést, (így a sínai hu, Schott szótárában respirationis sonus, hi suspirare), pihegést, lélekzést, fuvást, sohajt, ohajtást kifejező indulatszókban, pl. ah, eh, ih, oh, hah, haj, hajh, heh, hu, huh és ezek származékaiban: ahít, ahítat, ohajt, hehent, hajt (pellit), huhog stb. továbbá más torokhangokban, mint: horty, hork, hur, hars, hör, heb, höb; innen ezen szók: hortyog, horkol, hurogat, harsan, hörög, hebeg, höbög b) lehelést, pihegést, lélekzést, fuvást, nagyobb vagy kisebb mértékben okozó tárgyak neveiben, vagy olyan cselekvést, szenvedést, állapotot jelentő vagy mutató igékben, mint hi-(deg), hő, hé, hű, hat, hatol, hal (ige és név), hall, hál, hála, halad, halaszt, hang, héh, hí, hej, héj, hejh, hol? hány? himba, hintál, leh, lehel, hisz, hit, ihlel, hők, vemh, terh, görh, potroh, doh, enyh, düh, keh, harag, harcz; lomha, renyhe, tohonya, nehéz; hord, hoz, hurczol, húz. Ide tartoznak a rö, kö, su, zu, nyi, vi, pi, li stb. tiszta gyökök h-val módosított, vagyis lehhel toldott hangjai: rö-h-ög, kö-h-ög, su-h-an, su-hog, zu-h-an, zu-h-og, nyi-h-og, vi-h-og, pi-h-eg, li-h-eg stb. c) Így jő bé a lehelő vagy pihegő mint hiányt, testi s lelki kórállapotot mutató h a pos-h-ad, gör-h-ed, pes-h-ed, por-h-ad, kor-h-ad, bűz-h-öd, pety-h-üszik, vén-h-üszik, bün-h-öszik stb. igékbe. d) Eléfordut üres vagy könnyű tárgyak neveiben, s illetőleg igékben, mennyire az ilyetén tárgyak mintegy csak lehelettel, léggel töltvék, vagy pedig a lehellet könnyüségével bírnak, ilyenek: pehely v. pelyh, hab, hó, hólyag, hamu, haj, héj, hám, hár, hártya, hazud, hegedés, hever, henye, hely, híg, hiány, hiú, hón, homály, héla stb. így a szanszkritban is több gyökök, mint há, had, hal, hu stb. ürességet jelentenek. e) Minthogy a fölfelé törekvés erősebb leheléssel vagy lélekzéssel jár, megvan a h oly szókban, melyek tetőt, magasságot, magasra hatást, távolodást, kinyúlást jelentenek, mint: hág, hány, haj, háj, halom, has, hát, ház, hegy, héja, héjáz, kupa, had, hagy, hosz, hoporcs, horog, hóri horgas stb.
Midőn a szó végén áll a h betü, lágy lehelet gyanánt hallatszik, mint: koh, doh, oláh, méh, keh, cseh, düh, rüh; de a szók elején és közepén valamivel keményebben ejtetik ki, s nem csupán lehelet, mint a görögben, hanem valódi betüt képez. Régente a magyar nyelvben is, mint kiváltkép több keletiekben, valószinüleg kétféle h divatozott, egyik a ma is szokásban levő lágyabb, másik a német perzsa stb. ch-hoz hasonló kemény, mely különbségnek nyomai fenmaradtak a régi hatottas beszédben, hol lágy h-val irvák: heon, halálnek, hadláva, horoguvék, hotolm stb. keményebb h-val pedig: chomuv, choltat, mulchotia, ozchuz, (chamu = hamu, choltát = holtát, mulchatja = mulhatja, azchoz = azhoz). Így a cseh és oláh szók czech és valach keményebb szókból lágyultak meg. A hinár, hinta, hintó, himbál szókban a h csak előtételül használt lehelet, melyek in(og) gyökből származván, eredetileg: in-ár, in-ta, in-tó, in-bál.
Különös figyelmet érdemel, hogy a h mint pusztán szellet vagy lehellet némely régi magyar codexekben, mind a szók elején levő önhangzók előtt, mind a szók vérén álló önhangzók után számtalanszor eléfordúl, mintha már régi iróink érezték volna azon általános elvet, hogy minden önhangzót, mely magában vagy a mennyiben magában áll, valamely fínom lehellet mind megelőz, mind követ. (Der Hauch geht dem Vocal voran, oder folgt ihm nach. Heyse. Sprachwissenschaft. §. 114). Innen például a görög irásban minden önhangzón kezdődő szót vagy spiritus asper ('), mely némely más nyelvekben rendszerént már h betűvé válik, vagy spiritus lenis (') előz meg; így a sémi nyelvekben általában, s a törökben és perzsában is minden önhangzón kezdődő szó elifet, (a héberben alefet) vesz maga elébe. Továbbá a perzsában a szó végén önhangzó nem állhat, hanem ha egyéb mássalhangzónak nincs szerepe, h betü (erős lehellet) foglal helyet. Kitünö példáink vannak ezekre, mint imént érintők, némely régi nyelvemlékeinkben. A Debreczeni legendáskönyvben különösen a törzsszók végén levő önhangzók csaknem általán h-val mint utólehellettel vannak írva, pl. eh (névmás), jóh, ah (névmutató, még ebben is: ah országnak, nem: az országnak), kih, mih (névmás), ímeh; gyakran ragok és képzőknél is, minthogy ezeknek is saját értelmét még érezé az iró, mint tevőh, nekih (= nek-ő), születéseh, egyetömbeh, tömlöczbeh, borráh (= bor-vá); az a, e névmások ragozásaiban is: ahra, ahról, ehben, ehből, ehképen; így az öszvetételekben: kihadá, lehszállván, johvolta, végre több más esetekben is, mint: maih, éjjelih, szomorúh, akartah, volnah stb. Egyedűl ebből lehet megmagyarázni a magyar ragozás azon szabályát, mely szerént a törzs véghangzója ragozáskor hosszuvá válik. V. ö. Á betü, és Előbeszéd 42. lap. A szó elején álló önhangzónak szellettel vagy lehellettel irására pedig példák a régi magyar nyelvemlékek II. kötetében a vegyes tárgyú iratokban fordulnak elé: hosztottam meg (30. l.), hokáért (36. l.), hárvák (38. l.), hértvén (69. l.); a Báthori bibliájában is az ő névmást, és ennek minden módosúlatait szelletezve találjuk: hű, hűneki, hűtet, hűk, hüket stb. és a régi halotti beszédben v ajakszellet áll a h helyett, mint vő, vőneki,vőt, víze,vimádjok stb. Ugyanitt gyakran végül is v-t találunk h helyett: hamuv, keserűv, miv, tiv.

*~HA
magas hangon HE, hiányos vagy kóros vagy szenvedő állapotot mutató képző a lajha, lomha, renyhe, csürhe stb. szókban. V. ö. H betü.

*HA (1)
időt jelentő ih. s am. mikor, midőn, pl. Ha fölveszik is sír, ha leteszik is sír. Ha otthonn vagyok, jól érzem magamat. Ha magam vagyok, nem unatkozom. Ha bort iszom, fejfájást kapok.
"De ez leány ha születék,
Király honn nem leletteték."
(Katalin verses leg.).
Időt jelent következő öszvetett szókban: né-ha (né-mely időben), se-ha, so-ha (se-mikor), minden-ha (mindenkor), vala-ha (valamikor), oly-ha (oly-kor), most-ha vagy közbeszúrattal most-o-ha (= mostani), egyéb-ha (= egyéb időben); i képzővel: né-ha-i, se-ha-i, minden-ha-i, vala-ha-i. Ide tartozik a hái-bái, (tulajdonkép: ha-i bai) ikerszónak, s hajdan = ha-időn öszvetett szónak első része is.

*HA (2)
föltételt jelentő kötszó, pl. Ha orgazda nem volna, tolvaj sem volna. (Km.). Ha a 'ha' nem volna, koldús is úr volna. (Km.). Rokonokul tekinthetők a hellén ean, góth hvan, német wo, wann, wenn, szanszkrit hadá stb. A régiek névként ragoztak is. "Hával oldozza fel," azaz föltételesen. "Hával kell szólanunk." (föltétellel). Pázmán. Udvarhelyszékben néhutt hanem helyett is használják: nem Péter vót ha Pál. (Kriza J.).
Öszvetételei: habár v. habátor, hacsak, hahogy, hanem, haszinte; aligha, hátha, hogyha, mintha, vajha, noha.

*HA (3)
gömbölyübb ajakkal: ho, elvont gyök és gyökelem, több részént önálló, részént elvont gyökök anyja, melyek általán magasságot, fölemelkedést, fölkelést, fölszínt, héjat, tetőt jelentenek, milyenek hág, hám, hány (ige), hár, háj, hályog, háló, hát, ház. V. ö. H betü és HO.

*HA (4)
hangosan kifakadó vidám kedélyhang, még pedig kettőztetve, sőt hármaztatva is: haha, hahaha.

*HA (5)
kérdést jelentő gyökszó, (mely különösen eléfordúl e szókban: hány, hányad, hányadik), pl. Tudni kivánod, ha honn leszek-e? "Miképen esmerheti meg embör azt, ha méltán járul ez szentségnek vételére." Nádor-codex. "Kérdezvén és mondván: ha te vagy Krisztus élő Istennek fia." Régi magyar Passio.
"Gyorsan őtet nevén szólította vala,
Atyja ha honn volna? tőle kérdi vala."
Istvánfi Pál a XVI. századból.
"Kérdezteték kedég a leváltaktól: ha mikor jő istennek országa? (Münch. cod.); jelenleg fölcseréltetik vajjon kérdővel, pl. vajjon mikor jő istennek országa?

*HA (6)
meglepetést, bámulást, megütközést, ijedést jelentő indulatszó. Ha! mi az? Ha! szörnyüség! Ha! oda vagyunk! Utólehelettel is: hah!

*HÁ (1)
dunántuli tájszólás szerént am. hová? Há mégysz? Há tetted a könyvemet? De ugyan há gondolsz? Mongolul: kha.

*HÁ (2)
elvont gyöke hála szónak, azonos ah v. áh indulat szóval.

*HAB (1)
puszta hang, melyből habog, habatol, hablikodik, habsol stb. hangutánzók erednek. Vékony hangon: heb, honnan: hebeg, hebehurgya. (Előbeszédünkben a hab név rokonságai nyomdahibából ide soroztattak).

*HAB (2)
(törökül köp-ük; a szanszkritban és zendben ap, a perzsában áb v. áv, vizet jelentenek); fn. tt. hab-ot. H nélkül van abárol igében, abda szó egyik jelentésében, s ablegény öszvetett szóban. Eredetére nézve a fehéret jelentő hó v. hav szóval is rokonítható, s a perzsa áb jelentéséhez fényesség, (nitor, splendor) is tartozik. 1) Am. a mozgásban levő víznek hánykódó fölszine, gördülése, egymás fölébe tódulása; máskép nagyobb fokozattal: hullám. Merre zúgnak habjai Dunának, Tiszának. (Kölcsey). Férfiat énekelek, ki hadával Volga türemlő habjait átszegvén. (Horv. E.). Ah! mint e hab ily sietve tünnek éltem napjai. (Szemere P.). Zúgó, tóduló, csapkodó, ömlő, partokat verdeső, hánykódó habok. Habot ver az evező. Habokat hajt az elvitorlázó hajó. Csillapodnak a habok. A hid kőoszlopain megtörnek a habok. 2) Különösen azon fehéres tajték, mely az erősen ömlő, csapkodó, megtörő víztömeget mintegy fodrossá teszi. 3) Az erős mozgásba hozott, fölhevűlt, állati testből, szájból stb. kiömlő nyálkaszerű fehér vagy véres folyás. A meghajtott paripát kiveri a hab. Letörölni a lovakról a habot. Csak úgy ömlött a hab a száján. Szája vérhabbal tajtékozik. 4) Átv. ért. némely testeken, különösen sikárlott kemény fákon, kelméken látszó tekervényes vonalak, melyek habzó víz gyanánt tünnek elé. Innen: habos ruha, selyem, habos asztal, szekrény.

*HÁB (1)
elvont gyök, melyből hábor, háborít, háború, háborog stb. származékok erednek. Értelmére rokon a hab szóval, mennyiben mozgást, tódulást, felzavarodást jelent. Sőt a régiek, pl. Erdősy, ki a hangjelek felrakásában hív ügyekezett lenni, röviden használták származékaiban, pl. haboruságot indijtott vala. (Erdősy).

*HÁB (2)
puszta Baranya megyében; helyr. Háb-on, ~ra, ~ról.

*HABAGYAG
(hab-agyag) ösz. fn. Legfínomabbféle fehér agyag, melyből úgynevezett hab-, vagy tajtékpipákat készítenek.

*HABAHURGYA
(haba-hurgya) ösz. mn. Eredetileg habóhurgyó igenév az elavult hab(ik), hurgy(ik) igéktől. Jelent oly embert, kinek nyelve a szapora beszéd miatt akadoz, aki habog, hebeg, höbög és hurgyog, hurjog, kurjog; máskép hebehurgya v. hurja. Rokon vele a hetlekotla, (aki hetel, kotol) és hiblihabli. Átv. ért. szeles, meggondolatlanul hirtelenkedő. Habahurgya ember. Habahurgya beszéd.

*HABAHURGYÁLKODÁS
(haba-hurgyálkodás) ösz. fn. Habogva kiáltozó beszéd; szeleskedés, hirtelenkedő kapkodás.

*HABAHURGYÁLKODIK
(haba-hurgyálkodik) ösz. k. 1) Szeleskedik, meggondolatlanul hirtelenkedik, ide-oda kapkod. 2) Hebegve, höbögve beszél.

*HABAHURGYÁN
(haba-hurgyánm) ösz. ih. 1) Akadozva, hebegve, höbögve. Habahurgyán beszélni. 2) Sebesen, meggondolatlanul. Habahurgyán végezni valamit. Habahurgyán eljátszani szerencséjét.

*HABAHURGYASÁG
(haba-hurgyaság) ösz. fn. Szelesség, ide-oda kapkodás, meggondolatlan hirtelenkedés; habogva, höbögve beszélési mód.

*HABAHURGYÁSKODÁS, HABAHURGYÁSKODIK
stb. l. HABAHURGYÁLKODÁS, HABAHURGYÁLKODIK.

*HABAHURJA
(haba-hurja) l. HABAHURGYA.

*HABAKOL
(hab-ak-ol) áth. és önh. m. habakol-t. A vizet valamivel csapdosva, ütve, felzavarva haboztatja. Evezővel habakolni a csendes tavat. Habakolni a vízben. Máskép: habiczkol és habuczkol.

*HABAKOLÁS
(hab-ak-ol-ás) fn. tt. habakolás-t, tb. ~ok. Vízben csapkodás.

*HABALYKA
am. hóbolygó, l. ezt.

*HABAR
(hab-ar) áth. m. habar-t. 1) Vizet vagy más folyadékot fölkever, fölzavar, fölhaboztat. 2) Különösen valamely ételnek való hig testet, rántást, tojást, tejet stb. vagy más használatra való testeket, pl. festéket, meszet stb. öszvekever, vegyít. Habkásának való tejet, tojásfehérét, baraczkízt habarni. Rántottát, kását, gánczatésztát habarni. 3) Átv. ért. zavar, kever, különösen a beszédet, szót öszvevissza töri. Elhabarni a beszédet. Mindenféle bolondot öszvehabar. Ne habarj, hanem beszélj.

*HABÁR (1)
(ha-bár) ösz. kötszó. Föltételes megengedést jelentő mondat előtt áll, s a megfelelő utómondatban mégis, mégsem kötszókat vonz, pl. Habár milliomokkal bírna is, mégis éhen, szomjan nyomorogna a fukar. Habár igen megbántanál is, mégsem állanék rajtad boszút. Habár a föld végére menendesz, mégis követni foglak. V. ö. HA és BÁR.

*HABÁR (2)
(hab-ár) fn. tt. habár-t, tb. ~ok. Kalán, melylyel holmi fövő hig testeket keverni, s habjaikat leszedni szokták, máskép: abárló kalán.

*HABARÁS
(hab-ar-ás) fn. tt. habarás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit habarunk.

*HABARÁSZ
(hab-ar-ász) önh. m. habarász-tam, ~tál, ~ott. Habaró kalánnal, lapoczkával stb. kever valamit.

*HABARCS
(hab-ar-cs) fn. tt. habarcs-ot. 1) Különféle híg testekből öszvehabart keverék, különösen tréfás nyelven, holmi öszvekotyvasztott pép vagy kásaféle szegényes eledel. 2) Föltiprott locspocs, lőtye, pocsalék, posvány, mocsár, hig sár. Habarcs ember a székelyeknél: tisztátalan; eszelős.

*HABARCSOS
(hab-ar-cs-os) mn. tt. habarcsos-t v. ~at, tb. ~ak. Keverékes; locspocscsal vegyes, lőtyés. V. ö. HABARCS. Habarcsos étel. Habarcsos út.

*HABARCZ
(hab-ar-cz) fn. tt. habarcz-ot. Féregfaj, mely részént tengerben, részént édes vizekben lakik, s átlátszó, s üres növény szárhoz hasonló testtel bír, melynek alsó vége a béka-csigateknőkhöz, békapotnyákhoz stb. ragad, felső vége pedig nyilással ellátott, melyből csápalakú vékony érzőszálacskák nyúlnak kifelé, s ezek által holmi apró férgecskéket kapkod eledelül, melyeket mintegy magához habar; (Hydra, Polypus).

*HABARCZNEMŰ
(habarcz-nemü) ösz. mn. Habarczok neméhez tartozó; habarczhoz hasonló. Habarcznemű tengeri férgek.

*HABARÉK
(hab-ar-ék) fn, tt. habarék-ot. Habarás, keverés által elegyített valami. Szorosb ért. hamarjában öszvekotyvasztott híg étel; és a rosz útakon híg, büdös sár. Máskép: habarcs.

*HABARÉKOS
(hab-ar-ék-os) mn, tt. habarékos-t v. ~at, tb. ~ak. l. HABARCSOS.

*HABARGAT
(hab-ar-og-at) áth. és gyakor. m. habargat-tam, ~tál, ~ott. Valamit folytonosan habar, kever, kotyvaszt. Sarat, kóficzot habargatni. Lisztkását, befőzött gyümölcsöt habargatni. V. ö. HABAR.

*HABARGATÁS
(hab-ar-og-at-ás) fn. tt. habargatás-t tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki habargat.

*HABARICZA
(hab-ar-icz-a) fn. tt. habariczá-t. l. HABARCS, 2).

*HABARLÓ
(hab-ar-ol-ó) mn. am. habaró. Kassay Józsefnél eléjön: habarló fa. Azonos abárló szóval, abárló kalán, abárló vessző stb. öszvetételekben.

*HABARNICZA
(hab-ar-on-icz-a) fn. tt. habarniczát. 1) Több régi iróknál am. habarcz (polypus). 2) Marczalmellékén am. téjjel föleresztett, habart leves.

*HABARÓ
(hab-ar-ó) fn. tt. habaró-t. 1) Eszköz, mely által valamit habarnak, pl. kalán, villa, fa, rúd, vessző stb. 2) Személy, ki habar. 3) A lónak felső ajka, melylyel az abrakot szájába habarja.

*HABARÓKALÁN, HABARÓFA stb.
l. HABARÓ, 1).

*HABAROL
(hab-ar-ol) áth. m. habarolt. Azonos vele abárol. l. HABAR.

*HABART
(hab-ar-t) mn. tt. habart-at. Amit habartak, felhabartak, habarva készítettek. Habart sár. Hamarjában habart leves.

*HABATOL
(hab-at-ol) önh. m. habatol-t. Habogva, hápogva, hebegve, höbögve vagy igen gyorsan, egyszersmind akadozva beszél.

*HABATOLÁS
(hab-at-ol-ás) fn. tt. habatolás-t, tb. ~ok. Habatolva, azaz habogva, hebegve, akadozva beszélés.

*HABDA
(hab-da) fn. tt. habdát. Tájszó. 1) Néhutt, pl. Vasban abda (abdál), másutt akla. Így nevezik azon bőrt, melyet némely vidéki pásztorok és pórok bocskor fölött lábok szárára huznak, s mintegy a bocskorhoz akasztanak, toldanak. V. ö. ABDÁL. 2) A hegyalján a térdig érő hosszu csizmát nevezik így, alkalmasint, mivel hab, vagyis sár, víz, pocs ellen szolgál.

*HABFI
(hab-fi) ösz. fn. Mesés lény, melynek férfi termetet tulajdonítanak, s azt regélik róla, hogy a tengerben lakik. Regélnek oly mesés lényekről is, melyek fölülről nőtermettel birnak, alulról pedig halfarknak, s ezeket hableányoknak hivják.

*HABGYÜRŰ
(hab-gyürű) ösz. fn. Gyűrü vagy karika, melyet a vízbe esett vagy vetett valamely test okoz.

*HABI (1)
(hab-i) mn. tt. habi-t, tb. ~ak. Habból való, habok között lakó, habra vonatkozó stb. A perzsában ábi.

*HABI (2)
puszta Baranya megyében; helyr. Habi-ba, ~ban, ~ból.

*HABICZA
(hab-icz-a) fn. tt. habiczát. Balatonmellékén am. a Balaton habjai által a partokra kihányt gizgaz, nádtöredék, máskép: habita (hab-itta v. hab-ütte?).

*HABICZKOL
(hab-icz-kol) önh. m. habiczkol-t. l. HABAKOL és HABUCZKOL.

*HABITA
l. HABICZA.

*HABKARIKA
(hab-karika) l. HABGYÜRŰ.

*HABKŐ
(hab-kő) ösz. fn. l. TAJTKŐ.

*HABLÁB
(hab-láb) ösz. fn. A hajó alsó része, vagyis habokba merülő oldalai.

*HABLEÁNY
(hab-leány) ösz. fn. Mesés lény, melynek fölül nőtermete, alul pedig halfarka van. V. ö. HABFI.

*HABLI
(hab-ol-i v. hab-ol-ó) mn. tt. habli-t, tb. ~ak. Tájszó, mely habogót, höbögőt, hirtelen, s akadozva beszélőt jelent. Hiblihabli ember.

*HABLIKODIK
(hab-ol-i-kod-ik) k. m. hablikod-tam, ~tál, ~ott. Hebegve, habogva, akadozva, hirtelen beszél, habatol.

*HABNEMŰ
(hab-nemű) ösz. mn. Habhoz hasonló.

*HABNŐ
(hab-nő) ösz. fn. l. HABLEÁNY.

*HABOG
(hab-og) önh. m. habog-tam, ~tál, ~ott. Hebeg, höbög, akadozva beszél, habatol.

*HABOGÁS
(hab-og-ás) fn. tt. habogás-t, ~ok. Akadozva beszélés.

*HABOGÓ
(hab-og-ó) mn. tt. habogó-t. Aki habogva, akadozva beszél.

*HABÓKA
falu Árva, és puszta Veszprém megyében; helyr. Habóká-n, ~ra, ~ról.

*HABOKÁDÓ
(hab-okádó) ösz. mn. Aki v. ami habot okád. Habokádó réz-sárkány az épületen. Habokádó zuhatag, forrás.

*HABOKOL
(hab-ok-ol); l. HABAKOL.

*HABÓKOL
(hab-ók-ol) önh. m. habókol-t. Vágtatva, mintegy csapkodó habok módjára, nyargal, lovagol.

*HABONKÉNT
(hab-on-ként) ih. Habról habra; egyik hab a másik után. Habonként partra vetett deszka. Habonként lesiető víz.

*HABONLÁBBÓ
(habon-lábbó) ösz. fn. Úszó, ki a vízben nem fekve, hanem lépve megyen, ki a vizet mintegy tiporva, meglábolva úszik.

*HABONYA
puszta Baranya megyében; helyr. Habonyá-n, ~ra, ~ról.

*HÁBOR
(háb-or) elvont törzsök, melyből a háború, háborog, háborít stb. közvetlenül erednek. Jelent, csend-, békezavarást, nyugott állapotnak felbomlását, midőn az egésznek egyes részei hánykódó habok gyanánt felzavarodnak, s csendes helyzetöket mozgalom, forrongás, hányás-vetés váltja fel. Fölélesztésre érdemes, jó hangzatu szó. Mondhatnók példaul Szív hábora. Elme hábora. Lelki hábor. A család csendét hábor zavarta meg. Suttogás által hábort támasztani a jó barátok között. A rosz eledelek hábort okoznak a gyomornak stb. V. ö. HÁB. Hangban, valamint némely származékaiban is, egyezik zavar szóval. Megháboróland a víz (turbata fuerit aqua. Müncheni codes). Mit háboroltatok meg (quid turbati estis. Ugyanott).

*HÁBORG
l. HÁBOROG.

*HÁBORGÁS
(háb-or-og-ás) fn. tt. háborgás-t, tb. ~ok. Általán, állapot, midőn a csend, béke, nyugalom fölzavarodik, midőn valamely testnek részei nagy mozgalommal, és rendetlen vagy rendkivüli módon működnek, összevisszakeverednek. Szorosabb értel. az embereknek egymáselleni törekvése, egymásközti viszálkodása. Családi, polgári, nemzeti háborgások.

*HÁBORGAT
(háb-or-og-at) áth. m. háborgat-tam, ~tál, ~ott. Valakit v. valamit nyugalmából fölver, csendet, békét zavar; nyugonni nem enged, alkalmatlankodással illet. Éjjeli zajjal háborgatni az alvókal, betegeket. Gyakori látogatással háborgatni az írót. Kardcsörtetésekkel háborgatni a szónokot. Ha olvasok, ne háborgassatok.

*HÁBORGATÁS
(háb-or-og-at- ás) fn. tt, háborgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg nyugtalanítás, midőn valakit háborgatunk.

*HÁBORGATÓ
(háb-or-og-at-ó) fn. és mn. tt. háborgató-t. Aki v. ami háborgat; izgató. A háborgatók fellázították a várost. Háborgató zaj, lárma, pattogatás.

*HÁBORGÓ
(háb or-og-ó) mn. tt. háborgó-t. 1) Nyugtalankodó, zavart, lázadást okozó, csendzavaró. Háborgó alattvalók, polgárok, népek, nemzetek. 2) Kevergő, émelygő, hullámzó, fergeteges. Hábongó szelek. Háborgó tenger. Háborgó ég. Háborgó gyomor.

*HÁBORGÓAN
(háb-or-og-ó-an) ih. Zavarogva, nyugtalankodva.

*HÁBORÍT, HÁBORIT
(háb-or-ít) áth. m. háborít-ott, htn. ~ni v. ~ani. A régieknél: háboréjt, háborojt. "Megháborejtotta a népet." (Münch- cod.). "Az részögség .... főnek megháborojtója (Góry-cod.). 1) Nyugtalanít, csendet, békét zavar, haragít. Népeket háborítani. Szivet, lelket háborítani. Felháborítani maga ellen valakit. Megháborítani a jó embert. 2) Kever, émelyít. Gyomrot háborítani holmi rosz étellel vagy undoksággal.

*HÁBORÍTÁS, HÁBORITÁS
(háb-or-ít-ás) fn. tt. háborítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit v. valamit háborítunk. Családok, népek háborítása. Gyomor felháborítása. V. ö. HÁBORÍT.

*HÁBORÍTATLAN
(háb-or-ít-atlan) l. HÁBORÍTLAN.

*HÁBORÍTHATATLAN, HÁBORÍTHATLAN
(háb-or-ít-hat[-at]-lan) mn. tt. háboríthatatlan-t, tb. ~ok. Akit v. amit háborítani nem lehet. Háboríthatatlan szónok. Háboríthatatlan lelki öröm, örök üdvösség. Fölháboríthatatlan béketürés. Határozóilag háboríthatlan állapotban, háboríthatlanul.

*HÁBORÍTLAN, HÁBORÍTATLAN
(háb-or-ít-[at-]lan) mn. tt. háborítlan-t, tb. ~ok. Csendben, békében, nyugalomban hagyott, meg nem zavart, folytonosan egy állapotban maradt. Háborítatlan népek. Háborítatlan nyugalomban élni. Háborítatlan kedv, öröm, megelégedés. Határozóilag, háborítlanul, háboritás nélkül.

*HÁBORÍTLANUL, HÁBORÍTATLANUL
(háb-or-ít-[at-]lan-ul) ih. A nélkül, hogy valaki v. valami megháboritaná; folytonos csendben, békében, nyugalommal. Háborítatlanul birni valamely jószágot. Háborítatlanul utazni a vad népek között ritkaság.

*HÁBORÍTÓ, HÁBORITÓ
(háb-or-ít-ó) mn. és fn. tt. háborító-t. 1) Csendet, békét, nyugalmat zavaró; izgató, lázító. Háborító beszédek. Népeket háborító haszonvágy. Háborítók szavai után indulni. 2) Keverő, fölkeverő, émelyítő. Gyomorháborító genyedség, undokság.

*HÁBORKODIK
(háb-or-kodik) k. m. háborkod-tam, ~tál, ~ott. Nyugtalankodik, békétlenkedik, folytonos zavargasban él, visszálkodik, viszonyos haragban van másokkal. Testvéreivel, rokonaival, polgártársaivaL háborkodik. l. HÁBOROG.

*HÁBORÓ
régies, háború helyett; l. ezt.

*HÁBORODÁS
(háb-or od-ás) fn. tt. háborodás-t, tb. ~ok. Nyugtalan, békétlen, elégületlen, csend nélküli állapotba való átmenetel, vagy maga ezen állapot. Háborodást okozni a szomszédok között. Háborodásban élni.

*HÁBORODIK
(háb-or-od-ik) k. m. háborod-tam, ~tál, ~ott. Nyugalma, békéje, csendes állapota fölzavarodik; indulatra, különösen haragra, bosszura gerjed. Sértés miatt felháborodni. A tenger felháborodik. Ne háborodjék tü szűvetek. (Münch. cod.).

*HÁBORODOTT
(háb-or-od-ott) mn. tt. háborodott-at. Nyugalmából, csendéből fölzavart, fölvert; megindult. Egymás ellen háborodott testvérek. Felháborodott tenger. Elméjében megháborodott ember, azaz tébolyodott.

*HÁBORODOTTSÁG
(háb-or-od~ott-ság) fn. tt. háborodottság-ot. Háborodott, indulatos, zavart elméjü állapot; tébolyodottság. V. ö. HÁBORODIK.

*HÁBOROG
(háb-or-og) önh. m. háborog-tam v. háborgottam, háborogtál v. háborgottál, háborgott, htn. ~ni v. háborgni v. háborgani. Nyugtalanul mozog, habok módjára hánykódik, zavarog; kevereg, émelyeg; forr. Háborog a felizgatott nép. Háborog a gyomra. Átv. ért. háborog a förgeteges ég. Háborog a forrásnak indult must.

*HÁBORÓL
am. háborúl; régies háborodik helyett; l. ezt.

*HÁBOROSZIK
l. HÁBORODIK.

*HÁBORÚ, HÁBORU
(háb-or-ú) fn. tt. háború-t. Régente háboró. Megporejtá a szeleket, és a víznek háboróját. (Increpavit ventum et tempestatem aquae. Müncheni v. Tatrosi cod.). Eredetileg igenév, illetőleg melléknév volt. 1) Általán am. nagy mozgalom, felzavart csend, felzavart nyugalom, felzavart béke. Innen: elmeháború, szívháború; égi háború, szélháború, tengeri háború. 2) Különösen, ellenséges pártok, népek, nemzetek, fejedelmek közötti, s egymás elleni, s fegyverrel üzött, harczokra kitörő vita, meghasonlás. Háborut indítani, viselni, folytatni. Háborúra készülni. Háborúnak véget vetni. Harmincz éves, hét esztendős háboru. Török háború. Polgári háború. Kurucz háború. Harcz és háború! Mi a háború! Csendes háború. Adj uram csendes háborút. Franczia háború. Alkalmazott ért. harag, veszekedés. No hiszen, lesz háboru, ha meg tudja a gazda.

*HÁBORUKÖLTSÉG
(háború-költség) ösz. fn. Költség, melybe a háború viselése kerűl. A meggyőzött ellenséggel megfizettetni a háboruköltségeket. Az adót a háboruköltségek fejében fölemelni.

*HÁBORÚL, HÁBORUL
(háb-or-úl) önh. m. háborúl-t. Háboros, zavart, békétlen, nyugtalan állapotba megy által. Ha megháboróland (= háborúland) a víz. Sokakban háboróltatol meg. (Münch. cod.). Máskép: háborodik.

*HÁBORULÁS
(háb-or-ul-ás) fn. tt. háborulás-t, tb. ~ok. Zavarulás, nyugalomnak, csendnek, békének felbomlása.

*HÁBORÚLAT
(háb-or-úl-at) fn. tt. háborúlat-ot. Valaminek háborús, azaz zavart, nyugtalan, zajgó, lázongó állapota. És lesznek jelenségek .... a tenger háborulatjának és habainak szózatjától. (Münch. cod.).

*HÁBORULT
(háb-or-ul-t) mn. tt. háborult-at. Békében, nyugalomban zavart, felindult. Háborult kedv. Változott minden kedv háborult testemben. (Gyöngyösi).

*HÁBORÚS, HÁBORUS
(háb-or-ú-os) mn. tt. háborús-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Zavaros, nyugtalan, mozgalmas, egymás ellen csatázó, fegyverrel küzdő. Háborús időket élni. Háborús nemzetek, fejedelmek. 2) Förgeteges, szélvészes. Háborus ég, éjszaka, nyári napok.

*HÁBORÚSÁG, HÁBORUSÁG
(háb-or-ú-ság) fn. tt. háborúság-ot. Egyes személyek vagy pártok, népek, nemzetek, fejedelmek közti viszálkodás, fegyveres ellenkedés; harag, visszavonás. Háboruságban élő szomszédok, házastársak. Mennyi háboruságot kellett kiállanom! Jobb a tisztességes háboruság, mint a szines barátság. (Km.). Háboruságot indítani, szerezni, okozni, lecsillapítani.

*HÁBORUSÁGOS
(háb-or-u-ság-os) mn. tt. háboruságos-t v. ~at, tb. ~ak. Háborusággat teljes, igen háborús, felette nyugtalan, zavargó. Háboruságos kurucz világ.

*HÁBORUSKODÁS
(háb-or-u-os-kod-ás) fn. tt. háboruskodás-t, tb. ~ok. Állapot, melyben az vagyon, ki tartós vagy folytonos háborut visel vagy visszálkodásban él.

*HÁBORÚSKODIK
(háb-or-ú-os-kod-ik) k. m. háborúskod-tam, ~tál, ~ott. Tartós vagy folytonos háborút visel, szüntelen háborúban vagy visszálkodásban él. Némely vad népek századig is háborúskodnak egymással.

*HÁBORUTERV
(háboru-terv) ösz. fn. Terv, mely szerént a viselendő háborunak legalkalmasabb vagy olyannak látszó módja, eszközei stb. előleg meghatároztatnak.

*HABOS
(hab-os) mn. tt. habos-t v. ~at, tb. ~ak. Habokat hányó, habokra szakadozott, duzzadt, hullámos; tajtékos, izzadástól kivert. Habos víz. Habos káposztalé. Habos száju ló. Habos lovon fut egy vitéz, vérlobogó kezében. (Czuczor). Átv. ért. hab gyanánt elömlő, változó vonalakkal, csíkokkal tarkázott, ékesített. Habos aczél, kard, puska. Habos vászon, asztalkendő. Habos selyem, tafota, szövet, ruha, öv, szalag. Habos csemelet. Habosra edzeni az aczélt. Habosra szőtt vászon, kelme.

*HABOSAN
(hab-os-an) ih. Habos állapotban vagy minőségben; habos vonalakkal ékesítve.
"Perzsiai módon ballag kaftánosan,
Amelyet aranynyal müveltek habosan."
Gyöngyösi István.

*HABOZ
(hab-oz) áth. m. haboz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit habosra ver. Keverés által felhabozni a tojásfehérét. 2) Valaminek habját szedi, leszedi. Habozni, lehabozni a forró levest. 3) Habalakú vonalakkal, csíkokkal ékesít, tarkáz. Aczélt habozni. Tafotát, selymet, vásznat habozni. V. ö. HABOZIK és HABZIK.

*HABOZÁS
(hab-oz-ás) fn. tt. habozás-t, tb. ~ok. 1) Midőn a haboz-tól származik, am. habcsinálás, habszedés vagy átv. ért. habalakú vonalakkal, csikokkal ékesítése valaminek. Aczélhabozás; szövet habozás. 2) Midőn a habozik igétől ered, am. a léleknek határozatlan, ingadozó állapota, mikor sem erre, sem arra nem birja eltökélni magát.

*HABOZAT
(hab-oz-at) fn. tt. habozat-ot. Habos vonalak. Habos állapot.

*HABOZIK
(hab-oz-ik) k. m. haboz-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. am. elhatározatlan, ide-oda ingadozó lelki állapotban van, nem tudja, mi tevő legyen. Hitében habozik. Különböztetésül V. ö. HABZIK.

*HABOZÓ
(hab-oz-ó) mn. tt. habozó-t. 1) Habot csináló vagy habot lemerő, leszedő. Vizet habozó malomkerék. Habozó kalán. 2) Valamit habalakú vonalakkal, csikokkal ékesítő, tarkázó. Aczélt habozó fegyvercsiszár. 3) Határozatlan, ingadozó, magát eltökélni nem képes lelkiállapotban levő. Habozó elme. Hitében habozó rosz keresztény.

*HABOZTAT
(hab-oz-tat) áth. és mivelt. m. haboztat-tam, ~tál, ~ott. 1) Eszközli, hogy valami, habozzék, habokra dagadjon. Evezővel haboztatni a vizet. A gőzös kerekei haboztatják a Dunát. 2) Habos alakúra csináltat, ékesíttet, edzet v. szövet. Puskát, kardot, selyemszövetet haboztatni. 3) Képes kifejezésben, am. a levegőt hangoztatja, rezegteti. Az éneklők gyönyörű hangokkal haboztatják a levegőt. (Baróti Szabó). 4) Elméjét határozatlan, ingadozó állapotban működteti. Haboztatja elméjét. (Faludi.).

*HABOZVA
(hab-oz-va) ih. és állapotjegyző. 1) Habot csinálva vagy leszedve. 2) Habalakuvá ékesítve. 3) Határozatlan, ingadozó elmével; akadozva. Habozva beszélni.

*HABPÍPA
(hab-pípa) ösz. fn. Habagyagból metszett, faragott fínom fehér pípa, máskép: tajtékpípa. Tegyünk fel valamit, én szép habpipámat. (Faludi.). V. ö. HABAGYAG.

*HABRONTÓ
(hab-rontó) ösz. mn. Akadály, melyen a habok megtörnek, erejöket vesztik. Habrontó bakok, oszlopok, kősziklák.

*HABRUHA
(hab-ruha) ösz. fn. Fínom, vékony szövetü fehér ruha, mely, mintha vízbe mártották volna, szorosan a testhez tapad, s annak minden tagjait átlátszóvá teszi. A régi szobrászok ilyenben állítottak ki némely női alakokat.

*HABS
(hab-os, hab-s) hangutánzó elvont gyökszó, melyből a habsi, habsol származékok erednek. Kifejezi azon természeti hangot, melyet hallani, midőn valaki, de különösen a kutya igen mohón falja az italt vagy híg eledelt. Némi eltéréssel habzs. Ily hangutánzók a csemcs, csömcs (csemcseg), porcz (porczog), taps (tapsol).

*HABSÁN
falu Sáros megyében; máskép: Böki. Helyr. Habsán-ba, ~ban, ~ból.

*HABSI
(hab-os-i) mn. tt. habsi-t, tb. ~ak. Mohón ivó, habsoló. Némely tájakon, pl. a Tisza mellett: habzsi. V. ö. HABS, HABSOL. Olyan szerkezetü, mint: kapsi, buksi, töksi, silapsi.

*HABSISÁG
(hab-os-i-ság) fn. tt. habsiság-ot. Habsoló tulajdonság; habsolás.

*HABSÓ
(hab-só) ösz. fn. l. PORSÓ.

*HABSODRÓ
(hab-sodró) ösz. fn. Általán eszköz, mely sodrás, forgatás által a vizet vagy más híg testet habosra veri.

*HABSODRÓFA
l. HABSODRÓ.

*HABSOL
(hab-os-ol) áth. m. habsol-t. Mohón iszik, mint a kutya, habs, habs hangot hallatva. Hamar felhabsolt egy tál levest. A finnben havallan v. hävällän, szintén am. habsolok.

*HABSOLÁS
(habos-ol-ás) fn. tt. habsolás-t, tb. ~ok. Mohón ivás.

*HABSZEDŐ
(hab-szedő) ösz. fn. Kalán vagy kalánféle eszköz, melylyel a habzó, forrásban levő híg testnek habjait, tajtékát leszedik.

*HABTEJ
(hab-tej) ösz. fn. Tojás fehérével vegyített, s habsodróval fölkevert, földuzzasztott, s hófehérré alakított édes tejföl.

*HABTEJES
(hab-tejes) ösz. mn. Habtejjel csinált, készített. Habtejes pép, kása.

*HABTORLÁS
(hab-torlás) ösz. fn. A tolongó haboknak bizonyos ponton, akadályon öszvetömülése, fennakadása. V. ö. TORLÁS.

*HABTÖRŐ
(hab-törő) l. HABRONTÓ.

*HABUCSKOL
l. HABUCZKOL.

*HABUCZKOL
(hab-ucz-ak-ol) önh. m. habuczkol-t. Uszás közben vagy másként is a vízben kezeivel vagy lábaival vagy evezővel stb. vervén a vizet, habokat indít. Az uczk (v. ucsk) képző hangutánzó. Habuczkolnak a fürdő gyermekek. V. ö. EVICZKEL.

*HABUCZKOLÁS
(hab-ucz-ak-ol-ás) fn. tt. habuczkolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki vagy valami habuczkol.

*HABUCZKOLÓ
(hab-ucz-k-ol-ó) fn. tt. habuczkoló-t. Általán vizet zavaró, haboztató eszköz; különösen a halászok dorongja v. rúdja, melylyel gyalomvetés előtt a vizet fölzavarják.

*HABUGA
l. HABOGÓ.

*HABURA
falu Zemplén megyében; helyr. Haburá-n, ~ra, ~ról.

*HABÜZÖTT
(hab-üzött) ösz. mn. Mit a habzó víz ereje ide-oda hajt, kerget, űz. Habüzött kis csónak.

*HABZÁS
(hab-oz-ás) fn. tt. habzás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami habzik. Száj habzása. Víz habzása. V. ö. HABZIK.

*HABZIK
(hab-z-ik) k. m. habzottam, habzottál, habzott, htn. habzani. Habokra dagad, duzzad, habok kelnek belőle; tajtékzik. Mérgében csak úgy habzik a szája. Habzik a megkergetett ló. Habzik a kevert tejföl, tojásfehére. Habzik a parthoz csapkodott hullám. Habzik a pohárba töltött ser, stb. V. ö. HABOZ és HABOZIK.

*HABZÓ
(hab-z-ó) mn. tt. habzó-t. Hatokat verő, habokva duzzadó; tajtékzó. Habzó tenger. Habzó ser. Habzó száj. Habzó tenger az udvar. (Km.). Habzó szakáll.
"Az állakon habzó terjedt szakállokban
Lehetnek a szelek szép mulatásokban."
Gyöngyösi István.

*HABZÚGÁS
(hab-zúgás) ösz. fn. Zúgása, moraja a sebesen rohanó vagy alázuhanó hullámoknak.

*HABZSI, HABZSOL
l. HABSI, HABSOL.

*HÁCS
puszta Somogy megyében; helyr. Hács-on, ~ra, ~ról.

*HACSAK
(ha-csak) ösz. kötszó. 1) Valamely föltételt tagadó vagy mérséklő vagy fölfüggesztő értelemmel bír, s megfelel a latin nisi szónak, mely esetben nem tagadót vonz, s nyomosító ereje az egész mondatra hat, pl. Hitelezőit ki nem elégítheti, hacsak mindenét el nem adja. Hacsak magad nem jősz, nem fizetek. Semmire sem mehetsz, hacsak meg nem ajándékozod az illetőket. Midőn a csak egyes szóra vonatkozik, s azt nyomosítja, akkor elválasztva iratik, s annyit tesz, mint egyedűl, csupán, pl. Ha csak pénz kell, azt adhatok. Ha csak engem bántottál volna meg, nem gondolnék vele. 2) Tehetőséget, lehetőséget jelentő mondatok előtt állván annyit tesz, mint: amennyire, ha valamikép, ha még is, pl. Hacsak lehet, ne feledkezzél meg rólunk. Hacsak szerét teheted, jőj el. V. ö. HA és CSAK.

*HACSAVA
falu Gömör megyében; helyr. Hacsavá-n, ~ra, ~ról.

*HACSÉR, HADSÉR, HACZÉR
fn. tt. hacsér-t, tb. ~ok. Elavult, s valószinüleg idegen eredetü szók, talán a német Hascher után alakultak, mit értelmökből nem alaptalanul gyaníthatni, minthogy poroszló, azaz fogdmeg értelemben használták.

*HACSI v. HÁCSI
puszta Gömör megyében; helyr. Hácsi-ba, ~ban, ~ból.

*HACZIKA, HACZOKA, HACZUKA
(hossz-ú-ka, vagy talán: ház-i-ka) fn. tt. haczikát. Jelent eredetileg hosszu felső öltönyt, palástot, melyet hajdan főurak viseltek. Ulászló kincstartója így ir ezen ruháról: "Primo die aprilis (1496) ad rel. dni Agriensis Quinque Ecclesiis Oratori Wajodae Transalpinarum, qui cum Oratore Turcarum ad R. Mtem venerat, unam Haczekam de veluto deaurato eidem emi, et dedi 46 fl. Ujabb nyelven, különböző tájszokások szerént jelent majd kurta vászon köntöst, majd hosszabbféle foszlány kabátot. Közönségesen tréfás beszédben használják, s alsó irásmódba való. Valakiről lerántani a haczukát. Rongyos haczukában járni.

*HAD (1)
(talán am. iv-ad) fn. tt, had-at. 1) Család vagy nemzetség. Ez értelemben divatozik az ország több vidékein, pl. Kié ez a föld? Varga hadé. Csunya had, gonosz hadak. Innen eredt: hadnagy, azaz családnak vagy nemzetségnek feje, előljárója; utóbb a nemes testületek, helységek választott főnöke. Nemesek hadnagyja, am. nemes hadak, nemes családok nagyja. V. ö. HADNAGY. 2) Tágasabb értelemben am. egymás ellen fölkelő nemzetségek tagjainak serege, midőn egyik had a másikat, azaz nemzetség nemzetséget magtámadta. Innen utóbb szélesb ért. fegyveres nép, katonaság, háborúviselésre gyüjtött sereg.Hadakat gyüjteni, fogadni, toborzani. Hadat vezérleni. Haddal indulni az ellenségre. Gyalog, lovas hadak. Zsoldos hadak. Előhad, utóhad. Országos had. Tartalék-had. Vert had. Foltonként szállinkóznak, mint a vert hadak. (Km.). Ördög hada. Szent had. Irgalmas borbélyt, szent hadat soha sem hallhatni. (Km.). 3) Elvont ért. fegyveres fölkelés, verekedés, melylyel nemzetségek, népek, nemzetek üldözik egymást, midőn harczra, csatára, ütközetre kelnek. Hadat izenni, viselni. Hadba menni. Hadban elesni. Hadra termett, am. jeles katona.Hadat támasztani. Egyenlő osztály nem támaszt hadat. (Km.). Nincs a hadban semmi Péter bátya. (Km.). l. HAD, (2).
Származékai: hadakozik, hadi, hadoncz stb.

*HAD (2)
elvont gyöke hadar, hadász, hadonáz stb. szóknak. Ezek után itélve jelentése: ide-oda kapkodás, verdesés. Megegyezik viad törzszsel (viadal szóban). A szanszkritban hath am. gyötör. Talán az (1) alatti had szónak 2) és 3) jelentései is ide tartoznak. Pesti Gábor CI. meséjében had am. viad-al.

*HAD (3)
tájdivatos hagy helyett; l. ezt.

*~HAD
magas hangon HED, s néha ik-kel: hed-ik, hod-ik, höd-ik, hüd-ik; igeképző. Egy eredetű ugyan az ad ed, s odik, ödik igeképzőkkel, mindazáltal a h közbeszurása által mindig valamely testi vagy lelki kórállapotot, hiányt fejez ki, mint por-h-ad, pos-h-ad, kor-h-ad, gör-h-ed, pes-h-ed, hamu-hod-ik, büz-h-öd-ik, bűn-h-öd-ik, pely-h-üd-ik stb. V. ö. H betü.

*HADA
puszta Tolna megyében; helyr. Hadá-n, ~ra, ~ról.

*HADAD
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Hadad-on, ~ra, ~ról.

*HADAD-NÁDASD
máskép: MAGYAR-NÁDASD, falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Nádasd-on, ~ra, ~ról.

*HADÁK v. GÖRGÉNY-HODÁK
l. ezt.

*HADAKOZÁS
(had-a-hoz-ás v. had-koz-ás) fn. tt. hadakozás-t, tb. ~ok. Ellenséges, egymás ellen feltámadt felek, népek, nemzetek szembekelése; fegyverrel űzött verekedés, csatázás. A hadakozás és gonoszság együtt járó szomszédok. (Km.).

*HADAKOZIK
(had-a-koz-ik, had-koz-ik) k. m. hadakoz-tam, ~tál, ~ott. Fegyveres erővel és seregesen vív, csatáz, harczol egymás ellen. Hadakoznak a megütközött seregek. Hadakoznak a szomszéd népek. Szélesb ért. vitézkedik, katonáskodik, háborut visel.

*HADAKOZÓ
(had-a-koz-ó) mn. tt. hadakozó-t. 1) Fegyverrel és seregesen vívó, csatázó, küzdő. Hadakozó csapatok. 2) Háborut viselő. Hadakozó nemzetek, fejedelmek. 3) Háborut, csatát, harczot kedvelő; ellentéte: békés, nyugalmas. Kaukáz hadakozó népei.

*HADAK ÚTJA
székely tájszólás szerént am. téjut az égen. l. TÉJÚT.

*HADÁLLÁS
(had-állás) ösz. fn. A háboruskodó, vagy indulóban levő hadaknak ideiglenes állomásozó helye. Téli hadállásra szállítani be a seregeket.

*HADÁLLOMÁNY
(had-állomány) ösz. fn. 1) Hadi törvények és szabályok szerkezete, mely szerént valamely tartomány, ország katonasága, hadserege mint különálló erkölcsi testület kormányoztatik. 2) Valamely tartománynak, meghódított országnak haditörvényekre alapított kormányzata. A magyar katonavidékek hadállománya. 3) Hadi létszám, haderő mennyisége.

*HADÁNKOZIK
(had-án-koz-ik) k. m. hadánkoz-tam, ~tál, ~ott. Vetélkedik, versenyez. Baranyai tájszó.

*HADAPRÓD
(had-apród) ösz. fn. Tiszti pályára szánt katonaujoncz, ki eleinte mint közlegény, utóbb mint altiszt szolgál, hogy magát a feltiszti rangra kiképezze. (Cadet). Maga költségén katonáskodó hadapród (Cadet ex propriis). Ezeredi hadapród (Regiments-Cadet).

*HADAR
(had-ar) áth. m. hadar-t. 1) Csatázó hadak módjára ide-oda csapkod, üt, vág; különösen a cséplőkről mondjuk, midőn csépjeikkel a gabonát verik. 2) Hidor, azaz port, gabonaszemeket, hamut, tüzet stb. valamely eszközzel tovább tol. 3) Átv. ért. szaporán, érthetetlenül beszél. Hadarja (v. habarja) a szót. A gyököt közvetlen hangutánzónak is vehetjük, mint hadaz, hadász is mutatja.

*HADARÁS
(had-ar-ás) fn. tt. hadarás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hadar.

*HADARÁSZ
(had-ar-ász) önh. m. hadarász-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda kapkod, csapkod. A ló, tehén hadarász farkával, midőn a legyek csipik. Sötétben, bekötött szemekkel hadarászni. Átv. ért. szaporán és akadozva beszél. V. ö. HADAR.

*HADARÁSZÁS
(had-ar-ász-ás) fn. tt. hadarászás-t, tb. ~ok. Ide oda csapkodás. Akadozva beszélés.

*HADARINT
(had-ar-int) áth. m. hadarint-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Gyöngén egyet hadar.

*HADARÍT, HADARIT
(had-ar-ít) áth. m. hadaritott, htn. ~ni v. ~ani. Hadarni kezd, vagy egyet hadar. V. ö. HEDERÍT. A székelyeknél: kever. Hadaritsd meg azt a pálinkát. (Kriza J.).

*HADARÓ
(had-ar-ó) fn. tt. hadaró-t. A csép nevü gazdasági eszköznek feje, ostora, sudara, mely a nyélről forgó szíjcsaton függ, minél fogva ide-oda hajlik. Máskép: cséphadaró. Úgy jár a nyelve, mint a cséphadaró.

*HADARÚ
l. HADARÓ.

*HADASTYÁN
(had-as-ty-án, az aggastyá-n szó utánzására alkotott új szó); fn. tt. hadastyán-t, tb. ~ok. Jelent kiszolgált, hadban megviselt katonát.

*HADÁSZ (1)
(had-ász); l. HADARÁSZ.

*HADÁSZ (2)
(had-ász) fn. tt. hadász-t, tb. ~ok. A hadi mesterségben vagy hadviselésben jártas. V. ö. HADÁSZAT, és HADMÜVÉSZ.

*HADÁSZ (3)
falu Vas megyében; helyr. Hadász-on, ~ra, ~ról.

*HADÁSZAT
(had-ász-at) fn. tt. hadászatot. Jártasság a hadviselésben, hadi mesterség. (Tactica).

*HADAZ
(had-az) önh. m. hadaz-tam, ~tál, ~ott. Fegyverrel, pl. karddal vagy bottal, kézzel stb. csapkod, dárdával öklel; csatáz, ide-oda vagdalódzik.

*HADAZÁS
(had-az-ás) fn. tt. hadazás-t, tb. ~ok. Ide-oda csapkodás fegyverrel, bottal, kézzel stb.

*HADBIRÓ
(had-biró) ösz. fn. am. hadügyész. 'Fő hadi biró' nevet visel a 'generalis auditor' az 1707-diki ónodi katonai magyar rendszabásban.

*HADBIZTOS
(had-biztos) ösz. fn. Katonaság élelmezésére, szállásolására felügyelő biztos. Különösen a) kincstári, s hadi kormányhoz tartozó tisztviselő, ki a katonaság élelmezést, ruházását stb. kezeli; b) vármegyei tiszt, ki az illető megyében tanyázó katonaság élelmezéséről gondoskodik.

*HADCSAPLÁR
(had-csaplár) ösz. fn. A tanyázó vagy táborozó vagy folytonos indulóban levő katonasággal járó csaplár, ki bort, s más szeszes italokat mér stb. Máskép: markotányos.

*HADCSAPLÁRNŐ
(had-csaplár-nő) ösz. fn. l. MARKOTÁNYOSNŐ.

*HADCSEL
(had-csel) ösz. fn. Csel, vagyis ravasz fogás, mely által egyik hadakozó fél a másikat kelepczébe törekszik ejteni. Nem erővel, hanem hadcsellel venni be a várat. V. ö. CSEL.

*HADCSOPORT
(had-csoport) ösz. fn. Katonák serege, nagyobb hadseregből egy csapat.

*HADD
indulat, vagyis nógató szó, eredetileg hagyd, azaz hagy-j-ad. Jelent engedést, ráhagyást, nem bánást, pl. Hadd lássam, mi van ott. Hadd lám! Hadd olvassak én is valamit. Hadd legyen! Hadd menjen Isten hirével. Hadd beszéljen a világ. Itt mindenütt a kihagyott hogy is lappang: hadd, hogy lássam; hadd, hogy olvassak stb. Ez az oka, hogy a hadd után mindig kapcsoló módban áll az ige. V. ö. HADD EL HADD, és HAGYJ.

*HADD EL HADD
(hagyd el hagyd) sajátságos, magyar népies kifejezés, mely valami nagy bajt, szorultságot jelent, például, midőn valakit rútul megpiszkolnak, megvernek. No, most lesz még a hadd el hadd. Az volt ám a hadd el hadd.

*HADDSZA
tájszokási kifejezés a közönséges addsza v. add ide helyett. Néhutt mondják így is: hoddsza, alkalmasint hozdsza helyett.

*HADÉPITÉSZET
(had-épitészet) ösz. fn. Az épitészet azon neme, mely különösen hadi czélokra alkalmas épületeket, várakat, sánczokat stb. készít.

*HADERŐ
(had-erő) ösz. fn. Erő, mely valamely nemzet vagy fejedelem fegyveres népében, katonaságában létezik. Szárazföldi haderő, tengeri haderő. Nagy haderővel indulni az ellenségre.

*HADÉV
(had-év) ösz. fn. Azon időszak, vagyis az évnek azon részei, melyek folytában a háboruskodó hadak a mezőn szoktak tanyázni, u. m. tavasz, nyár, ősz. Kedvező hadév. Dicsőséges hadév. Húsz hadévet töltött a táborban.

*HADFEGY
(had-fegy) ösz. fn. Fegy, mely a hadakat kellő alárendeltségben tartja, melynél fogva az alsóbb rendüek a felsőbbek iránt teljes engedelmességel viseltetnek.

*HADFENYÍTÉK
(had-fenyíték) ösz. fn. Szigorú szabályok és törvények, melyek a hadsereget illő korlátok között tartják, s a kihágókat megbüntetik.

*HADFI
(had-fi) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. katonának született, katona életet élő, fegyverben szolgáló ember.

*HADFOGADÁS
(had-fogadás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a hadi kormány által megbizott személyek a hadsereg számára bizonyos díj vagy jutalom mellett alkalmas legényeket szereznek, fogadnak. Máskép: toborzás.

*HADFOGADÓ (1)
(had-fogadó) ösz. fn. Hadi tiszt vagy közlegény, ki a katonaság közé önkénytesen állani akarókat befogadja, s az illető katonai hivatalnál beavattatja. Máskép: toborzó; köz nyelven és németesen: verbungos.

*HADFOGADÓ (2)
ösz. mn. Ki hadakat, vagyis katonáknak való legényeket gyüjt. Hadfogadó tiszt, közlegény.

*HADFOGADÓ KORMÁNY
ösz. fn. Hadi hivatal, mely a katonaságra törvényesen kényszerített vagy önként beállott ujonczokat bejegyzi, felruházza, s illető állomásaikra, azaz ezredekhez utasítja. Minden vármegyében létezik hadfogadó kormány. (Werbung-Commando).

*HADFOGOLY
(had-fogoly) ösz. fn. Hadsereghez tartozó személy, kit háboru idején az ellenség elfog. Szokottabban: hadi fogoly.

*HADFOGSÁG
(had-fogság) ösz. fn. Állapot, melyben az vagyon, kit, mint a háboruskodó félhez, sereghez tartozó egyént az ellenség hatalmába ejt és fogva tart. Közönségesebben: hadi fogság. Hadfogságba esni, ejteni.

*HADFŐ
(had-fő) ösz. fn. Szélesb ért. hadvezér, ki kisebb-nagyobb hadsereget kormányoz.

*HADFŐNÖK
(had-főnök) l. HADFŐ.

*HADGYAKORLAT
(had-gyakorlat) ösz. fn. Fegyveres gyakorlat, melylyel a katonaság hadi fordulatokra, fegyverforgatásra, csatázásra képezi magát.

*HADGYÓGYSZERTÁR
(had-gyógy-szer-tár) ösz. fn. Gyógyszertár, különösen a katonai kórházak használatára. Külön irva, hadi gyógyszertár jobb hangzatú.

*HADGYÜJTÉS
(had-gyüjtés) ösz. fn. Széles ért. katonaság kiállítása, szerzése, akár törvényes kényszerítés, akár igért díj vagy jutalom által.

*HADHÁZ
(had-ház) ösz. fn. 1) Ház, melyben hadak, azaz katonák laknak. 2) A hajduvárosok egyikének neve; helyr. Hadház-on, ~ra, ~ról.

*HADHIRDETÉS
(had-hirdetés) ösz. fn. Hiradás a viselendő háboru felől, melyben egyszersmind az illetők fegyverre vagy hadi segedelemre felszólítatnak.

*HADI
(had-i) mn. tt. hadi-t, tb. ~ak. 1) Katonás, vitézhez illő. Hadi termet, hadi tekintet, hadi szigor. 2) Hadat illető, hadba való, hadhoz tartozó, hadra vonatkozó, hadban használt vagy használtatni szokott. Hadi adó. Hadi bárd. Hadi biró (hadbiró). Hadi bot. Hadi csal, csel, csalárdság. Hadi dobos. Hadi ember. Hadi erő. Hadi fegy, fenyiték, törvény, törvényszék. Hadi fogás, fortély. Hadi fogoly, fogság. Hadi gyakorlás, gyakorlat. Hadi hajó, hajós, hajósereg. Hadi jel. Hadi káplán. Hadi készlet. Hadi készület. Hadi kürt. Hadi láb. Hadi munkák. Hadi népsereg. Hadi orvos. Hadi pénztár. Hadi rend, rendtartás. Hadi ruha, fegyver, öltözet. Hadi szállás. Hadi szekér, szekeres, szekerezés. Hadi szerek. Hadi szerencse. Hadi szerencsét, fiú magzatot, jó házasságot az Isten választja. (Km.). Hadi szolgálat. Hadi tanács. Hadi tanácsos. Hadi tár, tárház. Hadi társ, társaság. Hadi tény v. tett. Hadi tiszt. Hadi történetek. Hadi tudósítások stb. Ezek némelyike, amint többé vagy kevésbé egységes fogalmat fejez ki, öszve is irathatik; példákat a következő czikkekben láthatni.

*HADICSÍNY
(hadi-csíny) ösz. fn. Egyes személyek vagy csapatok által elkövetett merénylet.

*HADIFÉK
(hadi-fék) l. HADFEGY.

*HADÍGE
(had-íge) ösz. fn. Szó vagy rövid mondat, melyet leginkább háborukor titok gyanánt közleni szokás az illető katonákkal, hogy általa saját feleiket sötétben is, vagy akármily alakban megkülönböztessék az ellenfél embereitől, kik előtt a kibocsátott hadige nincsen tudva.

*HADIHAJÓ
(hadi-hajó) ösz. fn. Szélesb ért. hadsereghez, hadviseléshez tartozó hajó, pl. melyen hadi élelmet, fegyvereket stb. szállítanak. Szorosb ért. oly hajó, melyen vizi csaták történnek.

*HADIHÍD
(hadi-híd) ösz. fn. A háborut viselő seregek által hevenyében épített ideiglenes híd.

*HADIJÁTÉK
(hadi-játék) ösz. fn. Katonai játék neme, melyben a katonák fegyverforgatási ügyességöket, mások mulattatására mutogatják. Régi lovagok hadijátékai. Máskép: harczjáték.

*HADIKORMÁNY
(hadi-kormány) ösz. fn. Általán hadiparancsnokság vagy hivatal, mely kisebb-nagyobb vidék hadait közvetlenül igazgatja. Fő hadikormány, mely valamely tartományra, országra terjed ki. Magyarországi, tótországi és szerémségi, horvátországi, bánsági fő hadikormány.

*HADIKORMÁNYZÓ
(hadi-kormányzó) ösz. fn. 1) Általán hadi parancsnok. 2) Fő hadikormányzó, vagyis valamely vidék, tartomány, ország katonasága felett parancsoló főrangú tiszt, pl. vezér, altábornagy. Magyarország fő hadikormányzója Budán, Horvátországé Zágrábban lakik.

*HADIMUNKA
(hadi-munka) ösz. fn. Mindenféle munka, mely a fegyvergyakorlathoz és háboruviseléshez tartozik, milyenek: sánczolás, táborütés, czéllövés stb.

*HADINDÍTÁS
(had-indítás) ösz. fn. A hadaknak bizonyos állomásra, különösen az ellenség elébe indítása.

*HADINÉP
l. HADNÉP.

*HADINYELV
(hadi-nyelv) ösz. fn. A katonai hivatalos irásban, fegyvergyakorlásban stb. divatozó, és sajátságos kifejezésekkel, műszókkal biró nyelv. Átv. ért. rövid, szabatos, parancsszerü nyelv.

*HADIREND
(hadi-rend) ösz. fn. 1) Rend a katonaságban vagy hadviselésben. Hadirendbe állottak a seregek. Fegyelmetlen seregben nincs jó hadirend. 2) Katonaság általában. A hadirendhez tartozók. Az 1-ső értelemben inkább külön irandó: hadi rend.

*HADIRENDSZABÁS
(hadi-rend-szabás) ösz. fn. A hadi szabályok eléadása, elszámlása.

*HADIRODA
(had-iroda) ösz. fn. Iroda, melyben a hadikormány mindenféle levelezései, hivatalos irományai kezeltetnek.

*HADIRODALOM
(had-irodalom) ösz. fn. Az irodalomnak azon ága, mely szélesb vagy szorosb ért. vett hadi tudományokkal foglalkodik.

*HADISKOLA
(had-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a katonaságra szánt, jelölt növendékek, vagy a katonaság közé már beavattak, illető hadi tudományokban rendszeres oktatást nyernek.

*HADISTEN
(had-isten) ösz. fn. Az ókori hitrege szerént, hadakat intéző isten, kit a görögök Zeüsz fiában Marsban személyesítettek. Máskép, és nemzetiesen: Hadúr.

*HADITANÁCS
(hadi-tanács) ösz. fn. 1) Kormányhatóság, mely a hadviselést, s általán az egész hadi ügyet intézi. A haditanács által készített vagy helybenhagyott csataterv. Udvari haditanács, melynek elnöke a fejedelem, vagy ennek képviselője. 2) Ezen hatóság ülése, tanácskozása a hadi ügyek tárgyában. Haditanácsot tartani. Valamit a haditanácsban elhatározni.

*HADITANÁCSOS
(hadi-tanácsos) ösz. fn. A haditanácsnak egyes tagja, tanácsosi ranggal és czímmel.

*HADITANYA
(hadi-tanya) ösz. fn. Hely, ahol valamely hadsereg vagy annak része táboroz, avagy lakik.

*HADITISZT
(hadi-tiszt) ösz. fn. lásd: KATONATISZT.

*HADITÖRVÉNYSZÉK
(hadi-törvényszék) ösz. fn. Törvényszék, melyben a hadsereg között eléforduló peres ügyek sajátlag szerkezett biróság által intéztetnek el. Hadi törvényszék elé állítani a szökevényeket vagy árulókat.

*HADIZAJ
l. HADZAJ.

*HADIZENET
(had-izenet) ösz. fn. Hivatalos tudósítás, mely által egyik nemzet vagy fejedelem a másiknak kijelenti, hogy megsértett jogait vagy igényeit fegyverrel kész megboszulni.

*HADJÁRAT
(had-járat) ösz. fn. 1) Általán, a hadseregeknek helyről helyre költözése. Keresztes hadjárat. 2) Különösen, a hadaknak az ellenség ellen menése, harczra készülő mozgalmai. Tavasz elején megkezdeni a hadjáratot.

*HADJELSZÓ
(had-jel-szó) l. HADIGE.

*HADJOG
(had-jog) ösz. fn. 1) A hadi törvények öszvege. 2) Jog, melynél fogva a hadi törvények ellen vétett katonákat vagy a hadi ügyekbe avatkozott polgári személyeket is törvényszék elé idézni és büntetni lehet. 3) Hadviselésre felszabadító jog.

*HADKÉSZLET
(had-készlet) ösz. fn. Készlete vagyis egybegyüjtött öszvege bizonyos hadi szereknek.

*HADKORMÁNY
(had-kormány) l. HADIKORMÁNY.

*HADKORMÁNYSZÉK
(had-kormányszék) ösz. fn. Kormányszék, mely valamely vidék, tartomány vagy ország katonaságának ügyeit intézi. Budai fő hadkormányszék.

*HADLÁB
(had-láb) ösz. fn. 1) A hadseregek azon állapota, midőn háborura készen állanak, vagy készülőben vannak. Hadlábra állitani a seregek egy részét. 2) A mozgásban, indulóban levő seregnek egy vonala, hadoszlop. (Colonne).

*HADLAK
(had-lak) ösz. fn. Katonai laktanya.

*HADLAVA
a régi halotti beszédben, a mai hallá helyett; l. HALL.

*HADLEVÉL
(had-levél) ösz. fn. Levél, melyben hadat, azaz háborút izennek.

*HADMEZŐ
(had-mező) ösz. fn. Általán, azon hely, vidék, tartomány, melyen az ellenséges felek hadat viselnek. V. ö. CSATAMEZŐ, CSATATÉR.

*HADMOZGALOM
(had-mozgalom) ösz. fn. Háborúra mutató készületek a hadseregekben.

*HADMÜVELET
(had-müvelet) ösz. fn. Hadi működés, hadsereg vagy hadi hajó harczias mozdulata, forgása, gyakorlata (Manoeuvre).

*HADMÜVÉSZ
(had-müvész) ösz. fn. A hadviselés fortélyaiba, cseleibe, csinyjaiba, fogásaiba ügyesen beletanult hadi ember.

*HADNAGY
(had-nagy) ösz. fn. 1) Legrégibb, s legeredetiebb ért. családnak vagy nemzetiségnek feje. V. ö. HAD, (1). 2) Több nemes családok, vagy egész nemes helységek, közbirtokosságok által választott főnök. Nemesek hadnagya. 3) Némely alföldi vidékeken községi vagy megyei rendőr, leginkább a csavargó legények, tolvajok stb. üldözésére. 4) A városokban a rendőrségi hivatalhoz tartozó tisztviselő, ki rangra nézve a kapitány után áll. Város hadnagya. 5) A katonaságnál feltiszt, ki az őrmesterek és kapitányok közti helyet foglalja el. Alhadnagy, fő- v. felhadnagy. Lovas hadnagy, gyalog hadnagy. Régente jelentett hadvezért, hadfőnököt, mint eredeti értelme és elemzése önként mutatja.

*HADNAGYI
(had-nagyi) ösz. mn. Hadnagyot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hadnagyi rang, kötelesség, fizetés.

*HADNAGYSÁG
(had-nagy-ság) ösz. fn. Hadnagyi hivatal, rang, szolgálat. Nemesi hadnagyság. Katonai hadnagyság. Városi hadnagyság. Mezei hadnagyság. V. ö. HADNAGY.

*HADNÉP
(had-nép) ösz. fn. Fegyverviselő nép, sereg, katonaság, melynek különösen fogadott kötelessége a hazát és fejedelmet, bel és kül veszedelmek ellen védeni.

*HADONA
(had-on-a) elvont törzsök, melyből a hadonáz ige származik. Jelent ide-oda kapkodást vagy kapkodót, csapkodót. Talán ebből származott rokon belük átváltozása által a katona szó.

*HADONÁZ
(had-on-a-az) önh. m. hadonáz-tam, ~tál, ~ott. l. HADARÁSZ.

*HADONCZ
(had-oncz) fn. tt. hadoncz-ot. Új szó, mely az ujoncz katona fogalmát rövid szabatossággal fejezi ki; mert ujoncz nem csak katona lehet, hanem pap, ügyvéd stb. is, hadoncz pedig egyedül az új katonára illik.

*HADORSZÁGLÁR
(had-országlár) ösz. fn. Országlár, ki a hadi ügyek igazgatásával foglalkodik, máskép: hadügyér. V. ö. ORSZÁGLÁR.

*HADORSZÁGLAT
(had-országlat) ösz. fn. Valamely országnak hadi törvények szerénti igazgatása, kormányzása.

*HADOSZLOP
(had-oszlop) ösz. fn. A seregnek, s különösen a hadba menő seregnek olyatén sorba elrendezése, mely, vagy melynek egy része aránylag keskeny és hosszukás tömeget s mintegy oszlopot képez. (Colonne).

*HADOSZTÁLY
(had-osztály) ösz. fn. 1) Általán, nagyobb hadseregből egy-egy osztály. 2) Különösen az ezredek nagyobb alkotó része, melynek főnöke az ezred főtiszti karából való. Gyalog hadosztály (bataillon). Lovas hadosztály (division). Ezredesi hadosztály. Őrnagyi hadosztály. Ez értelemben különösen am. zászlóalj.

*HADÖSZVEIRÁS
(had-öszve-irás) ösz. fn. A katonáknak való, vagy katonáskodni köteles polgárok, legények öszveirása.

*HADPARANCSNOK
(had-parancsnok) ösz. fn. Valamely helyben tanyázó katonaságnak parancsnoka. Buda várának hadparancsnoka. (Militär - Commandant).

*HADPÉNZTÁR
(had-pénztár) ösz. fn. Pénztár, melyből a katonaság zsoldját, s egyéb hadi szereket, fegyvereket stb. fizetik.

*HADPÉNZTÁRNOK
(had-pénz-tárnok) ösz. fn. Hadi tisztviselő vagy hivatalnok, ki a katonák zsoldjait és hadi költségeket kezeli.

*HADRAJ
(had-raj) ösz. fn. A hadsereg egyik ága, része.

*HADRÉV
erdélyi falu Thorda megyében; helyr. Hadrév~n, ~re, ~ről.

*HADSEBÉSZ
(had-sebész) ösz. fn. A katonaságnál, katonai kórházakban működő sebész.

*HADSEREG
(had-sereg) ösz. fn. Kisebb vagy nagyobb számu katonaságból álló testület, öszvegyült fegyveres nép sokasága. Hadsereget táborba szállítani, vezérelni.

*HADSORS
(had-sors) ösz. fn. Sors, mely a hadak munkálatait intézi, midőn majd kedvezőleg, majd mostohán mutatkozik.

*HADSZA
l. HADDSZA.

*HADSZABÁLY
(had-szabály) ösz. fn. Szabály, melyhez az illető hadak öszvesen és személyenként, magukat alkalmazni kötelesek.

*HADSZABÁLYKÖNYV
(had-szabály-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a hadszabályok foglalvák. (Regulament).

*HADSZÁLLITÁS
(had-szállitás) ösz. fn. 1) A hadaknak bizonyos helyre, állomásra elküldése. 2) A hadak számára való szerek, fegyverek, eleségnemüek szállítása.

*HADSZÁRNY
(had-szárny) ösz. fn. A kiállitott derékhadnak szélső végei, melyek kanyarodáskor legsebesebben mozognak. A hadsereg közepe: hadderék.

*HADSZÉK
(had-szék) ösz. fn. Hadi tanács ülése, valamely tárgy fölötti tanácskozása.

*HADSZĚMLE
(had-szěmle) ösz. fn. Hadak vizsgálata, midőn a vizsgáló, vagyis szemletartó tiszt a seregeket osztályonként, csapatonként maga előtt ellépteti, hogy lássa, ha fegyvereik, öltözetök stb. illő rendben, tisztaságban vannak-e? Köz szemle. Nagy hadszemle. Az ezredes hadszemlét tart.

*HADSZER
(had-szer) ösz. fn. Általán, mindenféle hadi készület, milyenek, a fegyverek, hadi szekerek, hadi hajók, tábori sátorok stb.

*HADSZERENCSE
(had-szerencse) ösz. fn. Szerencse a hadban, különösen: jó szerencse, midőn a hadakozó fél győzedelmet nyer. A hadszerencse változó, bizonytalan. Hadszerencse kiséri zászlójit.

*HADSZERHIVATAL
(had-szer-hivatal) ösz. fn. Hivatal, mely a katonai hadszerekre, különösen ágyúkészületekre felügyel.

*HADSZERNAGY
(had-szer-nagy) ösz. fn. Fő haditiszt, ki háborúban a tüzérséget kormányozza.

*HADSZERTÁR
(had-szer-tár) ösz. fn. Épület, melyben lőszerek, ágyúk, puskák, különféle fegyverek és hadi készületek használatul készen állanak, vagy néha ritkaság és mutatvány gyanánt őriztetnek.

*HADSZOLGÁLAT
(had-szolgálat) ösz. fn. Szolgálat, melyet valaki mint katona, mint a hadsereg egyik munkás tagja tesz. Hadszolgálatba lépni.

*HADSZÓ
(had-szó) ösz. fn. l. HADIGE.

*HADSZÜLESéG
(had-szüleség) ösz. fn. Élelemszerek a katonaság, és takarmány a hadi lovak számára.

*HADSZÜNET
(had-szünet) ösz. fn. l. FEGYVERSZÜNET.

*HADTANODA
(had-tanoda) ösz. fn. l. HADISKOLA.

*HADTÖRTÉNET
(had-történet) ösz. fn. Egy vagy több hadviselésnek, vagy általán hadaknak története. V. ö. TÖRTÉNET.

*HADTÖRVÉNY
(had-törvény) ösz. fn. 1) Törvény, mely háboru folytában érvényes, vagy olyanná tétetik. 2) Törvény, melyet a katonák, s általán a hadsereghez tartozó személyek megtartani kötelesek.

*HADTÖRVÉNYCZIKK
(had-törvény-czikk) ösz. fn. A hadtörvénykönyvből egy-egy czikk.

*HADTÖRVÉNYKÖNYV
(had-törvény-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a hadtörvények foglalvák.

*HADTÖRVÉNYSZÉK
(had-törvényszék) ösz. fn. 1) Törvényszéki ülés, melyben a katonák által elkövetett kihágásokról itélnek. 2) Azon személyek, kik ezen törvényszék tagjai. A hadtörvényszék által halálra ítéltetni.

*HADTUDÓ
(had-tudó) ösz. mn. Aki a hadviselés mesterségét érti. V. ö. HADTUDÓS.

*HADTUDOMÁNY
(had-tudomány) ösz. fn. 1) Szoros ért. és tárgyilagosan am. a hadviselés mesterségének rendszeres eléadása. 2) Szélesb ért. hadviselésre vonatkozó ismeretek. Hadtudományra oktatni a növendék katonákat. Hadtudományt írni. Hadtudománynyal birni.

*HADTUDÓS
(had-tudós) ösz. fn. Hadtudományban jártas, különösen, ki a hadviselés mesterségének rendszeres ismereteivel bir.

*HADÚR
(had-úr) ösz. fn. l. HADISTEN.
"Fenn pedig álla Hadúr, a föld harczára lenézvén."
Vörösmarty.

*HADUSFALVA
helység Szepes megyében; helyr. Hadusfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HADÚT
(had-út) ösz. fn. 1) Út, melyen a költözködő, egy helyről más helyre rendelt katonák járnak; országút. 2) Átv. ért. l. TEJÚT.

*HADÚTLEVÉL
(had-útlevél) ösz. fn. Jegyzék, melyen föl vannak írva és kitűzve az útra indított hadak állomásai.

*HADÜDV
(had-üdv) ösz. fn. A katonaságnál divatozó tisztelkedés, pl. midőn az őrálló legény az átmenő tiszt előtt fegyverét meghúzza.

*HADÜGY
(had-ügy) ösz. fn. Minden, ami a hadakat és hadviselést illeti. Hadügyet intéző országlás. Hadügyek tárczáját átvenni.

*HADÜGYÉR
(had-ügyér) ösz. fn. Némelyek szerint újabb időben am. hadügy-miniszter.

*HADÜGYÉSZ
(had-ügyész) ösz. fn. Hadi törvényekből megvizsgált és felesküdt katonai ügyvéd. (Auditor), máskép: hadbiró.

*HADÜGYÉSZET
(had-ügyészet) ösz. fn. Hadügyészi képesség vagy hivatal. Hadügyészetben gyakorolni magát. Valamely kihágás vizsgálatát a hadügyészetre bizni.

*HADÜGYÉSZI
(had-ügyészi) ösz. mn. Hadügyészt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hadügyészi vizsgálat, oklevél. Hadügyészi levelezés, vélemény.

*HADÜGYVÉD
(had-ügy-véd) lásd: HADÜGYÉSZ.

*HADÜZENET
(had-üzenet) ösz. fn. l. HADIZENET.

*HADVADÁSZ
(had-vadász) ösz. fn. Némely hadseregeknél különös ügyességü lövészek, kik háboru alkalmával, előcsatázásokra, tájszemlére, levélhordásra stb. használtatnak. Hadvadászok osztálya. Határvidéki hadvadászok.

*HADVERŐ
(had-verő) ösz. mn. és fn. Győző, győzedelmes. Hadverő seregek! Hadverő Isten. (Zrinyiász).

*HADVEZÉR
(had-vezér) ösz. fn. Széles ért. hadfőnök, ki a csatába menő hadakat vezeti. Fő hadvezér, al hadvezér. A vezér szó értelme különös rangfokozati tekintetben még nincs szabatosan meghatározva. Többen a General kifejezésére használják. Innét: vezérőrnagy. (Generalmajor).

*HADVEZÉRI
(had-vezéri) ösz. mn. Hadvezért illető, arra vonatkozó. Hadvezéri méltóság, parancs, rendelet.

*HADVEZÉRSÉG
(had-vezérség) ösz. fn. Hadvezéri hivatal, rang, méltóság. Hadvezérségre emelkedni. Hadvezérséget viselni.

*HADVEZŐ
erdélyi puszta Kolos megyében; helyr. Hadvező-n, ~re, ~ről.

*HADVIGA
falu Thurócz megyében; helyr. Hadvigá-n, ~ra, ~ról.

*HADVISELÉS
(had-viselés) ösz. fn. Háborúskodás, hadakozás, ellenség ellen hadseregekkel menés.

*HADVISELET
(had-viselet) ösz. fn. 1) Lásd HADVISELÉS. 2) Am. hadi v. katonai viselet, katonai ruházat.

*HADVISELŐ
(had-viselő) ösz. mn. Aki más ellen fegyveres hadakkal indúl, s azt csatázva, harczolva megtámadja, háborúskodó. Hadviselő szomszéd népek. Hadviselő felek.

*HADVIZSGÁLAT
(had-vizsgálat) ösz. fn. 1) l. HADSZEMLE. 2) Hadi törvényszék előtti vizsgálat.

*HADVIZSGÁLÓ
(had-vizsgáló) ösz. mn. és fn. Ki a hadak fölött szemlét tart; tiszt, főtiszt, ki hadszemlére kiállítja vagy állíttatja a katonaságot. V. ö. HADSZEMLE.

*HADZAJ v. HADIZAJ
(had~ v. hadi-zaj) ösz. fn. Zaj, lárma valamely hadra menő vagy hadakozó csoportban.

*HÁG
(ha-ag v. ho-ag, rokonnak tekinthető a sínai 'áng [altum; extollere], a német steigen, hoch, magyar hegy. V. ö. H betű és HA gyökelem); önh. és áth. m. hág-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, magasra lép, megy, emelkedik. Zsámolyra, székre, asztalra hágni. Uborkafára hágni. Felhágott az uborkafára. (Km.). Aki nagyot hág, nagyot esik. (Km.). "Ha ezt měg nem těszěd, fejed a karóba hág." (Székely népmese. Kriza J. gyüjteménye). 2) Különösen, lép, vagyis lábát felemelvén valamire reá teszi. Rosz fűre hágott. (Km.). Más nyomába hágni. Nyomába sem hághat. (Km.). Behágni a kocsiba. Alá hágni a gödörbe, árokba. Nyakára hágni valakinek, am. erőt venni rajta. Nyakára hágni valaminek, am. elsikkasztani, elkölteni, elprédálni. Rengőre hágni, tájdivatosan am. házasságtörést követni el. Kihágni, am. törvényt szegni. Kihágni a hámból, korlátból. Lehágni a lóról, székről. 3) Mász, magasra megy, különösen fára, hegyre. Meghágni a hegyek ormát. Az árvíz meghágta a legmagasabb partokat. 4) Mondják a hím állatokról, különösen csődörről, bikáról, kosról, midőn nemzés végett a nőstényre ugranak. Hágnak a csődörök, kosok. A bika meghágta az üzelkedő tehenet. V. ö. bővebben: aláhág, át v. általhág, behág, felhág, kihág, lehág, meghág, ráhág.

*HÁGÁS
(há-g-ás) fn. tt. hágás-t, tb. ~ok. 1) Magasra lépés, mászás, felmászás. 2) Midőn a hímállatok, különösen csődörök, bikák, kosok nemzés végett a nőstényekre ugranak. Hágás ideje. Hágásra ereszteni a fiatal kost. Első hágás.

*HÁGAT
(ha-ag-at) áth. m. hágat-tam, ~tál, ~ott. Nőstény barmot himmel, különösen tehenet bikával, kanczát csődörrel, anyabirkát kossal párosít. Fiatal kanczákat hágatni. A harmadfű üszőket meghágatni.

*HÁGATÁS
(ha-ag-at-ás) fn. tt. hágatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn a nőstény barmokat közösülés végett hím alá, különösen a tehenet bika, a kanczát csődör, az anyajuhot kos alá eresztik.

*HÁGATÓ
(ha-ag-at-ó) fn. tt. hágató-t. 1) Hely, korlát, hová a csődörrel párosulandó kanczát beállítják. 2) Lovász, ki a sárló kanczák és hágó csődörökkel bánik, s a hágást elintézi.

*HÁGCSA
(ha-ag-csa) elvont törzs és fn. melyből a hágcsál ige származik. Jelent lassu, kisded hágást, lépést.

*HÁGCSÁL
(ha-ag-csa-al) önh. m. hágcsál-t. Lassan-lassan hág, hágdos, lépdegel. Gólyák, gémek hágcsálnak a tóban.

*HÁGCSÓ
(ha-ag-acs-ó v. ha-ag-os-ó) fn. tt. hágcsó-t. Általán, fokozatos eszköz, emelvény, melyen fölalá lehet hágni, menni, milyenek: lajtorja, pásztori górfa, lépcsők. Különösen, melyen valahová behágnak. Hágcsó a hintón. Hágcsó a kerítéseken, sövényeken, melyen ki és bejárnak. Néhutt a köznépnél elrontva: háskó.

*HÁGCSÓPAD
(hágcsó-pad) ösz. fn. A várbástyákon levő hágcsó.

*HÁGDICSA
(ha-ag-od-ics-a) elvont törzs, melyből hágdicsál ige ered. Jelent apró vagy gyakori lépést.

*HÁGDICSÁL
(ha-ag-od-ics-a-al) lásd: HÁGCSÁL.

*HÁGDICSKÁL
(ha-ag-od-ics-ka-al) l. HÁGCSÁL.

*HÁGDOGÁL
(ha-ag-od-og-ál) lásd: HÁGCSÁL.

*HÁGDOS
(ha-ag-od-os) önh. és áth. m. hágdos-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, ismételve hág. Naponként száz lépcsőt hágdosni. A jó csősz nem restel a górfára hágdosni. "Jól tudtam hágdosni ahogy csak kellett; felhágok a fára." (Székely népmese. Kriza J. gyüjt.). V. ö. HÁG.

*HÁGDOSÁS
(ha-ag-od-os-ás) fn. tt. hágdosás-t, tb. ~ok. Gyakran ismételt hágás.

*HÁGÓ (1)
(ha-ag-ó) mn. tt. hágó-t. Általán, aki vagy ami hág. Sárba, ganéjba hágó ember. Hámból kihágó ló. Hágó kos, bika, csődör. V. ö. HÁG.

*HÁGÓ (2)
(mint föntebb) fn. Út, mely magasabb helyeken visz keresztül, ilyen pl. mely Erdélyt Magyarországgal öszveköti, s Királyhágó a neve. Minden hágónak vagyon lejtője. (Km.).

*HÁGÓVAS
(hágó-vas) ösz. fn. A kocsi vagy hintó oldalára vagy bakjára alkalmazott vas lépcső, melyen föl és le szállani kényelmesebben lehet.

*HÁGSZÍN
(hág-szín) ösz. fn. Baranyai tájszólás szerint am. házpadlás, azaz szín, melyre hágva kell fölmenni.

*HAGY (1)
HÁGY, áth, m. hagytam, hagytál, hagyott. Hosszu á csak a törzsben van. Eredetére nézve vagy gyökül a ráhagyást, engedést jelentő ha szót vehetjük, mely a ha is! ha bár! indulatszókban is létezik; a gy pedig képző betü, mint a ro-gy-, fogy-, mě-gy szókban, vagy pedig a hagy önálló gyök, s a h általános jelentése (erős lehelés) után haladást, távolodást, továbbá: hatalmat fejez ki. Jelentései: 1) Valakitől vagy valamitől eltávozik, s ez értelemben leginkább el igekötővel használtatik. Elhagyni a várost. Épen most hagyá el a hajó a kikötőt. Elhagyta a tanulást. A régieknél meg igekötővel is használtatik ezen értelemben. V. ö. EL, (2) és MEG igekötő. 2) Valamit enged. Mást beszélni hagy. Menni hagy. Hagyjátok a beteget nyugonni. Rajtam üt a sok nyelv, s fülemet nem hagyja nyugonni. (Vörösm.). 3) Valamit birtokul enged, ad. Az apa minden vagyonát gyermekeire hagyja. Végrendeletben a templomnak, kórháznak, tanodának hagyni bizonyos mennyiséget. 4) Valamit maradék gyanánt enged által. Maga is jól lakott, másnak is hagyott,. Mindenét elpazarolván, örököseinek mit sem hagyott. 5) Valamit magára maradni enged, valakitől segítségét, társaságát megvonja. Oda hagyták őt régi barátai. Feleségét honn hagyta, maga pedig világgá ment. Vérben, fagyban, cserben, sárban, szégyenben hagyni valakit. Inkább ott hagyja orrát, mint sem kivallaná. (Km.). Elhagyja hazáját. Elhagyja magát, am. nem gondol saját érdekeivel. Ne hagyd magad, Guba Jakab. (Km.). Valakit hazugságban, szégyenben hagyni, am, meghazudtolni, megszégyeníteni. 6) Alább hagy, am. nem sürgeti, nem szorítja annyira a dolgot. Fölhagy valamivel, am. folytatni szün. Hagyj föl már kérkedéseiddel. Fölhagyott szándékával. Abbanhagyni a kezdett munkát v. félbenhagyni. 7) Nem bánt, nem bolygat, beleegyezik. Hagyjátok őt, míg kifujja mérgét. Helyben hagyni valamit, am. a kijelentett véleményt vagy véghez vitt cselekedetet nem gáncsolni, hanem helyesleni, beleegyezni. Jóvá hagyni a tervet, javaslatot. Minden szavát reá hagyták. Rá rá, hagyd rá. (Km.). 8) Némely öszvetételekben újabb kori köz divat szerént leginkább meg igekötővel, hatalomszó erejével, vagyis parancsoló, rendelő értelemmel bir. Meghagyni a cselédeknek, hogy a házra vigyázzanak. Erősen meghagyni minden polgárnak, hogy az ünnepélyre megjelenjen. Meghagyatik a vádlottnak, hogy NN-napon N. órában a törvényszék előtt személyesen jelenjen meg. Mit hagyott föl leczkére a tanító? 9) Valamely áru becsét meghatározza, bizonyos értékre tartja. Tíz forintra hagyta a posztó rőfét.

*HAGY (2)
haj helyett hagyma (= hajma), hagyigál (= hajigál), hagyít (= hajít) és hagyap (hihetőleg = hajap) szókban.

*HAGY (3)
falu Szepes megyében; helyr. Hagy-on, ~ra, ~ról.

*HAGYAKODIK
(hagy-a-kod-ik) k. m. hagyakod-tam, ~tál, ~ott. 1) Hagyja magát. Ez a szín hagyakodik. Életereje hagyakodik, máskép: hagyakoszik. 2) A székelyeknél: igazítandókat tűz ki. (Kriza J.).

*HAGYAKOSZIK v. HAGYAKOZIK
(hagy-a-koz-ik) l. HAGYAKODIK, 1).

*HAGYAP
(hagy-ap, vagyis haj-ap, egy gyökű ha-jít igével) elavult ige, m. hagyap-tam, ~tál, ~ott. Annyi mint, pök v. köp. Ezeket mikor mondotta volna, hagyapa a földre. (Münch. cod.). És verik vala náddal ő fejét, és hagyapják vala őtet. (Münch. cod.).

*HAGYAPÁS
(hagy-ap-ás) fn. tt. hagyapás-t, tb. ~ok. Pökés, kiköpött nyál. És alkota sárt a hagyapásból. (Münch. cod.). Elavult szó.

*HAGYÁROS
falu Szala megyében; helyr. Hagyáros-on, ~ra, ~ról.

*HAGYÁS
(hagy-ás) fn. tt. hagyás-t, tb. ~ok. Általán, am. engedés. Különösen és jobbára öszvetett állapotban használtatván, 1) am. beleegyezés, ellen nem mondás. Jóváhagyás, helybenhagyás, reáhagyás. 2) Mellőzés, valamivel nem gondolás. Barátaink elhagyása. Betük kihagyása. 3) Meg igekötővel parancs, rendelet. Atyám meghagyásából honn kell maradnom. 4) A régieknél, pl. a régi Passióban, am, testamentum.

*HAGYAT (1)
(hagy-at) áth. és mivolt. m. hagyat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, hogy valaki valamit hagyjon, meghagyjon, elhagyjon, kihagyjon stb. Hagyatni maradékételt az elkésett vendégnek. Bizonyos kifejezést elhagyatni a jegyzővel. Valamely tervet az illetők által helybenhagyatni. Rosz szokást elhagyatni a gyermekkel.

*HAGYAT (2)
(hagy-at) elvont törzse hagyaték és hagyatéki származékoknak.

*HAGYATÉK
(hagy-at-ék) fn. tt. Hagyaték-ot. 1) Maradék, ami valamely elköltött, elhasznált tömegből, egészből megmarad. Ételhagyaték. Adjatok kis hagyatékot. 2) Amit valaki elhunytával maga után hagy, pl, sok jószágot, kevés pénzt, több adósságot hagyott maga után, innen: jószághagyaték, pénzhagyaték, adóssághagyaték.

*HAGYATÉKI
(hagy-at-ék-i) mn. tt. hagyatéki-t, tb. ~ak. Hagyatékot illető, arra vonatkozó. Hagyatéki biró, hagyatéki eljárás.

*HAGYATI
(hagy-at-i) mn. tt. hagyati-t, tb. ~ak. Halogatódzó, aki egyet-mást el szokott hagyogatni. Székely szó.

*HAGYATISKODIK
(hagy-at-i-s-kod-ik) k. m. hagyatiskod-tam, ~tál, ~ott. Aki halogatódzni szokott. Székely szó.

*HAGYATLAN
(hagy-at-lan) mn. tt. hagyatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs hagyva, meghagyva, elhagyva stb. V. ö. HAGY.

*HAGYD
l. HADD.

*HAGYFA
(hagy-fa) ösz. fn. Erdőszök nyelvén oly fa az erdőben, melyet vágáskor a határkő mellett vagy általán az erdő némely pontjain lábán hagynak, hogy az erdő határát jelölje vagy a gyönge növéseket védje.

*HAGYGYÁN
l. HAGYJÁN.

*HAGYHATATLAN
(hagy-hat-at-tan) mn. tt. hagyhatatlan-t, tb. ~ok. Amit hagyni, elhagyni, meghagyni stb. nem lehet. Elhagyhatatlan szokás. V. ö. HAGY.

*HAGYÍT, HAGYIGÁL
l. HAJÍT, HAJIGÁL.

*HAGYJ
(hagy-j) parancsolója hagy igének, pl. hagyj békét. A hadd (v. hagyd) nógató szóval váltva gyakran szolgál a parancsoló vagy kapcsoló mód erősbítésére, hagyd tárgyilagos, hagyj pedig tárgyatlan értelemmel, (ez utóbbihoz tartozván, mint tudjuk, az engem, minket v. bennünket tárgyesetek is, pl. hagyj olvassak, így egészitendő ki: hagyj engem, hogy olvassak; hagyd olvassam, am. hagyd (azt v. azokat), hogy olvassam (azt v. azokat); hagyj menjünk, am. hagyj bennünket, hogy menjünk; hadd lássuk, am. hagyd (azt vagy azokat), hogy lássuk (azt vagy azokat).

*HAGYJÁN
(hagyj-án v. hagy-ja-an) indulatszó, mely ráhagyást, engedést, valamivel nem bánást, nem törődést jelent, s am. semmi az! türhető! ám legyen! Ha elveszett, hagyján, majd lesz más. Ez csak mind hagyján volna. Ha úgy tetszik önnek, hagyján.

*HAGYLÁPOS
l. HAGYMÁS LÁPOS.

*HAGYMA, HAGYMÁS stb.
l. HAJMA, HAJMÁS.

*HAGYMÁDFALVA
helység Bihar megyében; helyr. Hagymádfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HAGYMÁS
falvak Baranya s Bihar megyében, és Erdélyben Thorda megyében; ALSÓ~, és CSICSÓ~, Belső-Szolnok megyében; helyr. Hagymás-on, ~ra, ~ról. V. ö. HAJMÁS.

*HAGYMÁS-BODON
székely falu Maros székben; helyr. ~Bodon-ba, ~ban, ~ból.

*HAGYMÁSFA
helység Somogy megyében; helyr. Hagymásfá-n, ~ra, ~ról.

*HAGYMÁS-KÉR
falu Veszprém megyében; helyr. Hagymás-Kér-ěn, ~re, ~ről.

*HAGYMÁS-LÁPOS
falu Kővár vidékében; helyr. ~Lápos-on, ~ra, ~ról.

*HAGYMÁSZ v. HAGYMÁZ
(hagy-om-ás = hagyomász = hagymász, midőn t. i. az eszmélet elhagyja a beteget); fn. tt. hagymász-t, tb. ~ok. Szélesb ért. elgyöngülésből származó láz neme. Szorosb ért. ragályos természetü idegláz, mely leginkább a kórházakban, hadi táborozásokban, tömlöczökben fejlődik ki. (Typhus). Zavarva beszél, mint kit a hagymász bánt.

*HAGYMÁSZBETEG
(hagymász-beteg) ösz. fn. Hagymászban fekvő beteg.

*HAGYMÁSZBETEGSÉG
(hagymász-betegség); ösz. fn. l. HAGYMÁSZ.

*HAGYMÁZ
l. HAGYMÁSZ.

*HAGYÓ
(hagy-ó) mn. tt. hagyó-t. 1) Engedő; elmaradó. Békét hagyó ellenség. Elhagyó hideglelés. 2) Valamit félbenszakasztó, valamitől elváló. Hithagyó keresztény. Húshagyó kedd. Ez főnöv gyanánt is használtatik. Húshagyó, húshagyó, engem itthonn hagyó. (Csokonai).

*HAGYOGAT
(hagy-og-at) áth. és gyakor. m. hagyogat-tam, ~tál, ~ott. Itt-ott vagy apródonként, lassan-lassan, folytonosan hagy valamit. V. ö. HAGY. Ruháit elhagyogatni az úton. A szegényeknek naponként hagyogat valamit.

*HAGYOGATÁS
(hagy-og-at-ás) fn. tt. hagyogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hagyogat valamit.

*HAGYOMÁNY
(hagy-om-ány) fn. tt. hagyomány-t, tb. ~ok. 1) Birtok, vagyon, jószág, mely valakinek halála után hátramarad, hagyaték. 2) A végrendeletnek egyes ága, vagyis a végrendelő által kikötött mennyiség, melyet az örökösök az örökségi tömegből bizonyos, megnevezett czélokra kifizetni tartoznak. (Legatum). 3) Nemzedékről nemzedékre általszálló, s szájról szájra adott történet, monda. Valamely nép történetét hagyományokból öszveirni. Némely egyház elve: a keresztény vallásnak egyik kútfeje a szentirás, másik a hagyomány. Valamit hagyományból tudni. Híven őrzött, vagy megcsonkított, elferdített hagyomány. 4) A Tatrosi codexben am. házasságtól elválás. Hagyománynak levele (libellus repudii).

*HAGYOMÁNYOS (1)
(hagy-om-ány-os) fn. tt. hagyományos-t, tb. ~ok. Személy, kinek a végrendelő hagyománykép ajándékoz valamit, mellékörökös. V. ö. HAGYOMÁNY, 2).

*HAGYOMÁNYOS (2)
(mint föntebb) mn. tt. hagyományos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami szájról szájra adott elbeszélés után ment által korról korra, ha talán későbben irásba vétetett is. Hagyományos történetek.

*HAGYOMÁNYOZ
(hagy-om-ány-oz) áth. m. hagyományoz-tam, ~tál, ~ott. Halál esetére valamit hagyományképen ajándékoz valakinek. Vagyona egy részét az egyháznak és tanodáknak hagyományozta. V. ö. HAGYOMÁNY, 2).

*HAGYOMÁNYOZÁS
(hagy-om-ány-oz-ás) fn. tt. hagyományozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valakinek hagyománykép ajándékoznak valamit. V. ö. HAGYOMÁNY, 2).

*HAGYOMÁS
(hagy-om-ás) fn. tt. hagyomás-t, tb. ~ok. 1) Megbizás, meghagyás, rendelés, parancsolás. Hagyomás szerént cselekedni. Felsőbb hagyomásból siettetni az ügyet. 2) Engedés, elengedés. Nádor-codex. 3) Elhagyás. Észhagyomás.

*HAGYOTT
(hagy-ott) mn. tt. hagyott-at. 1) Birtokul engedett, adott, ajándékozott, valamire szánt. Iskolákra, szegényekre hagyott pénz. 2) Maradt. Hagyott ételt adni a jövevénynek. 3) Magára maradt, segitség, társaság nélküli, elpusztult. Ura hagyott aszszony. Vérben, csatatéren hagyott katona. Hagyott tábor. 4) Bizonyos állapotban maradt, nem bolygatott, nem bántott. Helyben hagyott terv, fogalmazvány, fölirat. Jóvá hagyott mű. 5) Rendelt, parancsolt, kitüzött. A hagyott böjtöket megtartani. Hagyott napon megjelenni. Hagyott penitenciát elvégezni. Hagyott innepeket megüllni. V. ö. HAGY.

*HAH! (1)
indulatszó, mely bánatot, keserüséget, néha, boszút, haragot fejez ki. Hah! fene visszavonás. (Horv. E,).

*HAH (2)
hangutánzó tiszta gyök, melyből habog, hahota, hahotáz származékok erednek. Jelent mélyebb és vastagabb hangu nevetést. V. ö. HAHA, rokonságaival együtt.

*HAHA!
(ha-ha) kettőzött indulatszó, s a nevetésnek mélyebb hangon való kitörése. Rokonságai a latin cachinor, hellen kiclizw, a, német kichern, szanszkrit kakh, finn hekotan v. hehotan, hahotan, hohotan (hahatázok) stb. A nevető hangok fokozata a magyarban ez: hehe legmélyebb, azután haha, hehe; s legmagasabb: hihi. V. ö. KACZAG, MOSOLYOG, NEVET, VIHOG.
HAHAHA! háromszorozott mélyebb hangú nevetést jelentő indulatszó. Ilyenek: hohoho! hehehe! hihihi!

*HÁHÁBELLA
(háhá-bella) gyermekbeszédi kifejezés, melyet a játszó kis gyermekek vagy dajkáik, keringőzés közben mondogatnak.

*HÁHÁBELLÁZ
(háhá-belláz) önh. Háhábella szót mondogatva keringőzik.

*HAHÓ
indulatszó, melylyel leginkább a vadászok élnek, midőn a vadászebeket a felzaklatott vad után serkentik. Fordítva: hóha! am. megállj.

*HAHOG
(hah-og) önh. m. hahog-tam, ~tál, ~ott. Hah hangon nevetgél. Mit hahogtok?

*HAHOGÁS
(hah-og-ás) fn. tt. hahogás-t, tb. ~ok. Hah hangon nevetgélés.

*HAHOGY
(ha-hogy) ösz. kötszó. A föltételes ha szónak erősbített alakja, megfordítva: hogyha.
"Hahogy tőlem elpártoltál,
Hozzám hűségtelen voltál,
Már, már csak maradj el már."
Népdal (Erdélyi J. gyüjt.).

*HAHÓT
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Szala megyében; helyr. Hahót-on, ~ra, ~ról.

*HAHOTA
(hah-ot-a) fn. tt. hahotát. Erős, vastag hangú nevetés. Hahotával nevetni. Nagy hahotával vannak. Hahotát ütni. Hahotára fakadni. Hahotanevetés. Különösen oly nevetés, mely pajkosságra, gúnyra, csúfolódásra mutat, mely néha trágár beszédek hallására fakad ki. V. ö. HAHA.

*HAHOTÁL
(hah-ot-a-al) önh. m. hahotál-t. Hahotával, vagyis haha vastag hangon, nevet. Kihahotálni, meghahotálni valakit, am. haha hangon kinevetni.

*HAHOTÁLÁS
(hah-ot-a-al-ás) fn. tt. hahotálás-t, tb. ~ok. Haha vastag hangon való nevetés.

*HAHOTÁS
(hah-ot-a-as) mn. tt. hahotás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Haha vastag hangon nevető. Hahotás mulatók. 2) Hahotával párosult. Hahotás vígjáték.

*HAHOTÁZ
(hah-ot-a-az) önh. m. hahotáz-tam, ~tál, ~ott. Hahotával nevet. Hahotáznak és trágárkodnak. (Faludi). V. ö. HAHOTA.

*HAHOTÁZÁS
(hah-ot-a-az-ás) fn. tt. hahotázás-t, tb. ~ok. Hahotával, vagyis vastag haha hangon való nevetés.

*HÁI-BÁI
kettőzött vagy iker mn. Túl a Dunán, kivált Bakony táján am. régi, ócska, elavult. Isten tudja, milyen hái-bái irásokat hozott elé. Első része a kort jelentő ha (mint né-ha, vala-ha, so-ha szókban is).

*HA IS
a székelyeknél divatos, habár helyett. Ha is nem jönnél. (Lőrincz Károly gyüjteménye).

*HAJ (1)
elvont gyök, s azonos gaj kaj törzsökökkel, melyekből gajmó, kajmó, kajla, kajsza, kajcsos stb. szók származnak, s mindnyájan görbülést, kanyarodást, meghajlást jelentenek. A haj gyökből eredt hajlik, hajol, hajt, hajlít, hajigál, hajít. A török gyök: ej, innen ej-mek am. hajtani, ej-il-mek am. haj-ul-ni. Eléjön a törökben kaj-mak is, am, sikámlani. De ide sorozható a hellen kli-n-w, honnan kli-nh, kli-ma, kli-toV, latin clinare (inclinare, declinare) stb.

*HAJ (2)
barmot, különösen szarvasmarhát, mint tehenet s ökröt menésre sürgető indulatszó. Haj Csákó! Haj hó, haj ide hó, haj rá! Haj haj! Haj be az istállóba! Haj ki a mezőre! Haj no! A disznóknak így mondják: huj be! huj ki! Amannak származékai: hajt (pellit), hajcsár, hajdú, hajhász stb.

*HAJ (3)
fn. tt. haj-at. 1) Általán, valaminek takarója, külseje, födele. Innen: kenyérhaj, tökhaj, gyümölcshaj, félhaj, kukoriczahaj. Eleme az elvont ha, ho, mely tetőt, magasságot, fölt jelent, s megvan a német hoch, Hőhe, a szláv hore stb. szókban. Azonos vele a magyar héj, továbbá a hiú, hijú, (a ház födelének ürege, padlás). V. ö. HIÚ. 2) Különösen az ember fejét takaró szőrszálak. Fekete, szőke, veres haj. Kondor, borzas, tömött, ritka haj. Hosszu, nyirett, csomóba font haj. Fodor haj. Fodor a haja, sík a szája, am. hamis. (Km.). Ősz haj. Vendéghaj, am. paróka. Hajat fésülni, befonni, ecselni. Haját tépni mérgében. Valakivel hajba vagy valaki hajába kapni, am. belekötni, vele veszekedést kezdeni. Hajánál fogva kihúzni. Meghúzni valaki haját. Elment a haja, átv. am. elment az esze, vagy a hagymász-nyavalya volt rajta. Hátra simítani a hajat. Barna hajad simítsd hátra. (Népd.). 3) Átv. némely növényeknek hajszálakhoz hasonló fodrai, fürtei, pl. Árvaleány haja.

*HAJ! (4) v. HAJH!
(rokon vele a latin eheu, héber ) indulatszó. 1) Jelent felsohajtást. Haj baj. Haj, be boldog voltam! Be roszúl vagyok, haj! Haj, keserves sors! 2) Jelent valaki után kiáltást. Haj, Jancsi haj! Vékony hangon: hej! Utólehelettel is megtoldva: hajh! Rokon ez értelemben kaj gyökkel kajált (v. kiált), s kajabál (v. kiabál) szókban. A törökben is haj Hindoglu szerént, fraucziául ha! ah! eh bien.

*HAJ (5)
puszta Nógrád megyében; helyr. Haj-ba, ~ban, ~ból.

*HÁJ (1)
(ha-aj; palóczos kiejtéssel: ho-aj, ho-áj; am. az élesb hangú héj, azaz a beleket s hust héj gyanánt takaró kövérség; a törökben jagh am. olaj, kövérség, V. ö. HA, elvont gyök); fn. tt. háj-at. Szoros ért. a hasban és belek körül öszvegyülő, s földomborodó kövérség, vagyis sajátságos tömör zsír, mely némely állatokban aránylag igen megnövekedik, pl. a disznókban. Disznóháj. Ökörháj. Nagy háju ember, am. igen kövér. A hájat kimetszeni. Hájat olvasztani. Hájjal megkenni a tengelyt, lószerszámokat. Csikorog a szekér, megitta kocsis a háj árát. (Km.). Nem ebre bízták a hájat. (Km.). Ebhájjal kenték az alfelét, am. csintalan, hamis. (Km.). Fodorháj. Farkashájjal kent ostortól megijednek a lovak. Nyúlháj. Kutyaháj. Reczés háj. Szélesb ért. kövérség, az állati húst fodrozó zsirosság. V. ö. SZALONNA, ZSÍR.

*HÁJ (2)
falu Thurócz megyében; helyr. Háj-ba, ~ban, ~ból.

*HAJA! HAJAH!,
indulatszó, mely vidámságra, széles kedvre mutat, s leginkább a víg népdalokban fordul elé. Vékony hangon: heje, hejeh.
"Nem szeretem az uramat, haja ha!
Csak a kisebbik uramat, haja ha!
Arra is ha megharagszom,
Itt a kocsma, majd beiszom haja ha!"
Népdal.
Ikerítve: haja-huja vagy heje-huja.

*HAJADON
(haj-ad-on, am. hajadó vagyis hajazó, hajas; az n, vagy a hajas szót véve alapúl, az on csak toldalékhang) mn. tt. hajadon-t, tb. ~ok. Eredetileg, kinek fejét hajon kívül egyéb nem födi, kinek sem süvege, sem fejkötője nincsen. Hajadon fővel járni. Hajadon fővel bemenni a templomba. Különösen, nőszemélyről mondják, ki még férjhez nem ment, tehát fejkötő alá nem jött. Veszi magának házastársúl N. N. hajadon leányát. (Egyházi hirdetés). Használtatik főnévül is, s ekkor jelent leányt, szüzet.

*HAJADONSÁG
(haj-ad-on-ság) fn. tt. hajadonságot. Hajadon állapot, midőn a leány még férjhez nem ment. Hajadonságát sirató menyasszony. V. ö. HAJADON.

*HAJAG
(haj-ag) fn. tt. hajagot. Alkalmasint nem egyéb, mint hólyag tájdivatos kiejtése, s eléjön hajagmeggy öszvetételben; l. HALYAG, HÓLYAG.

*HAJAGMEGGY
(hajag-meggy) ösz. fn. Kecskemét vidékén így hívnak bizonyos fínom héju, hosszu száru meggyet, mely a spanyol meggynél kisebb fajta, de jóságára nézve ezzel vetekedik. Van hólyagcseresznye is.

*HAJAH, HAJAHUJ, HAJAHUJA
Örömet, széles kedvet jelentő indulatszók, melyeknek megfelel a németes juhé, juhhé! V. ö. HAJA!

*HAJAHUJÁL
(haja-hujál) ösz. önh. m. hajahujál-t.. Hajahuja víg hangon kiáltozva mulat. Hajahujálnak a víg farsangi mulatók. Máskép: hejehujál.

*HAJAHUJÁZ
(haja-hujáz) mult: hajahujáz-tam, ~tál, ~ott. l. HAJAHUJÁL.

*HAJÁL
(haj-a-al) önh. m. hajál-t. 1) l. HAJAHUJÁL. 2) Gyermeknyelven am. aluszik (az erősebb lehelléstől).

*HAJÁLGAT
(haj-a-al-gat) önh. m. hajálgat-tam, ~tál, ~ott. L. HAJAHUJÁL.

*HAJÁPOLÁS
(haj-ápolás) ösz. fn. Oly szerek használása, alkalmazása, melyek a hajat részént a kihullástól megóvják, részént növesztik.

*HAJAS
(haj-as) mn. tt. hajas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hajjal födött, takart, benőtt, nem tar, nem kopasz. Hajas fej. Hajas kis gyermek. 2) Szélesb ért. minek burka, takarója, külső kérge van. Hajas kukoricza. Hajas burgonyát adni az asztalra. Hajas kenyér. Hajas gesztenye. V. ö. HAJ.

*HÁJAS
(há-aj-as) mn. tt. hájas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hájjal biró, kövér, zsiros. Hájas disznó. Hájas belek. Hájas has. 2) Hájjal bekent, bemocskított. Hájas tengely. Hájas szíjak. Nehéz az ebet a hájas szijról leszoktatni. (Km.). Hájas szekér, hosszu út. (Km.). Néha a hájas tarisznyából is hull ki vajas pogácsa. (Km.). Hájas piritós.

*HAJASODIK
(haj-as-od-ik) k. m. hajasod-tam, ~tál, ~ott. 1) Fején a haj növekedik, szaporodik. Hajasodik az ótvaros gyermek feje. 2) Némely növényekről is mondják, midőn hajszálakhoz vagy szőrhöz hasonló fürtjeik, fodraik nőnek.

*HÁJASODIK
(ha-aj-os-od-ik) k. m. hájasod-tam, ~tál, ~ott. Hája növekedik; kövéredik. V. ö. HÁJ.

*HAJASÚL
(haj-as-úl) önh. m. hajasúl-t. Hajassá lesz, haja növekszik.

*HÁJASÚL
(háj-as-úl) önh. m. hájasúl-t. Hájassá lesz, hája növekszik, hízik, kövéredik.

*HAJATLAN
(haj-atlan) mn. tt. hajatlan-t, tb. ~ok. Általán, kinek v. minek haja nincs. Hajatlan vén ember. Hajatlan kisded. Hajatlan kukoricza, burgonya, gesztenye. Hajatlan kenyér. V. ö. HAJ. Határozóilag am. haj nélkül.

*HÁJATLAN
(ha-aj-atlan) mn. tt. hájatlan-t, tb. ~ok. Kinek v. minek hája nincs; sovány, meg nem hizott. Hájatlan disznó. Határozóilag: háj nélkül.

*HAJATLANODIK
(haj-atlan-od-ik) k. m. hajatlanod-tam, ~tál, ~ott. Kopaszodik, elmegy a haja.

*HAJAZ
(haj-az) l. HÉJAZ.

*HÁJAZ
(ha-aj-az) áth. m. hájaz-tam, ~tál, ~ott. Hájjal ken, megken. Szekeret hájazni. Szíjakat hájazni. Megy a szekér, ha hájazod. (Km.). Átv. ért. ügyének előmenetele végett az illetőket, pl. birákat megajándékozza.

*HAJAZÁS
(haj-az-ás) l. HÉJAZÁS.

*HÁJAZÁS
(ha-aj-az-ás) fn. tt. hájazás-t, tb. ~ok. Valaminek hájjal megkenése.

*HAJAZAT
(haj-az-at) fn. tt. hajazat-ot. Valamely épületnek egész vagy öszves födözete, teteje máskép: héjazat. "Kik hajazatok alá futhatnak." Bécsi cod.

*HÁJAZATLAN
(ha-aj-az-atlank) mn. tt. hájazatlan-t, tb. ~ok. Amit hájjal meg nem kentek. Csikorog a hájazatlan szekér. Határozóilag am. hájazás nélkül.

*HAJBORZADÁS
(haj-borzadás) ösz. fn. A hajszálak fölmerevedése, mi a nagy félelem és bámulat miatt szokott történni. Hajborzadás nélkül nem nézhettem az ádáz vérengezést. Lágyabb ért. a hajnak rendetlen felkuszálódása.

*HAJBORZASZTÓ
(haj-borzasztó) ösz. mn. Mi a félelem és bámulat felső fokára gerjeszt, mi oly iszonytató, hogy (mint mondják) a hajunk szálai is felállnak vagy fölmerednek tőle, hajmeresztő. Hajborzasztó eset.

*HAJCSÁR
(haj-acs-ár) fn. tt. hajcsár-t, tb. ~ok. Gyöke az állatkergetést jelentő haj! (haj, haj!) indulatszó. Jelent oly hajtót, ki a kereskedési forgalomban levő barmokat, pl, disznókat, ürüket, ökröket, gőbölyöket vásárra tereli. Dunán túl jobban divatozik: hajtó. Győri disznóhajtók.

*HAJCSŐ
(haj-cső) ösz, fn. 1) Magának a hajszálnak véghetetlen fínom csöve, melyet csak nagyitó űveg segitségével láhatni. 2) Fínom, igen vékony csövecske, mely vastagságra, vagyis képzeletben a hajszáléhoz hasonlít, rnilyenek azon csövek is, melyek által a növények a tápláló nedveket fölszívják.

*HAJCSÖVESSÉG
(haj-csövesség) ösz. fn. A testek azon tulajdonsága, mely szerént más fínom anyagokat magukba felszívhatnak.

*HAJCZ
l. HAJSZ.

*HÁJDAGANAT
(haj-daganat) ösz. fn. lásd: HÁJSÉRV.

*HAJDAN
(ha-időn v. ha-i-dan, ez utóbbi esetben gyöke szintén az időjelentő ha [né-ha, vala-ha, minden-ha], melyhez i képző járulván, lett hai, [hai-bai, né-hai], végre dan időmutató toldalékkal, [mint ma-i-dan, új-don, esté-den) ha-i-dan, hajdan). Határozó. Fölveszi a t, ta időjelentő toldalékragot is: hajdan-t, hajdan-ta, mint: régen-te, napon-ta, éjen-te. Annyit tesz, mint egykoron, régen elmult időben. Főnevül használtatván, tárgyesete: ~t, többese: ~ok, s jelent előidőt, a jelentől távol eső régi korszakot, őskort. Szent hajdan gyöngyei.

*HAJDANÁBAN
(ha-i-dan-a-ban) ih. Hajdan időben, régente, az őskorban. Nem úgy volt ez hajdanában.

*HAJDANI
(ha-i-dan-i) mn. tt. hajdani-t, tb. ~ak. Hajdan időből való, őskori. Hajdani szokások, törvények.

*HAJDANISÁG
(ha-i-dan-i-ság) fn. tt. hajdaniság-ot. Régiség, őskoriság, vagyis azon tulajdonság, mely valaminek régiségére mutat. A kincstárban levő drágaszerek hajdanisága.

*HAJDANOZ
(ha-i-dan-oz) önh. m. hajdanoz-tam, ~tál, ~ott. Régi szokások szerént él, cselekszik; a hajdani szokásokhoz ragaszkodik. Hajdanoz-nak mindig az öreg emberek, és ujdoznak az ifjak. (Baróti Szabó).

*HAJDANSÁG
l. HAJDANISÁG.

*HAJDANT, HAJDANTA
l. HAJDAN.
"Voltak hajdanta baráti."
Horvát E.

*HAJDI!
(haj-di) indulatszó, am. hajsza. A di mint sza sze egyaránt a te változata. Hasonlók: usdi, uszkurdi.
"Hajdi, elment jó korán,
Éjfél után, szaporán."
Faludi.

*HAJDINA
fn. tt. hajdinát. A német Heide szóból kölcsönöztetett, s túl a Dunán divatos; tótosan pohánka, (a latin panicum), magyarosan tatárka, és némely helyeken haricska is. Ismeretes, táplisztü magokat termő növénynem. Fazekas és Diószeghynél pohánka-czikkszár (Polygonum fagopyrum).

*HAJDINAKÁSA
(hajdina-kása) ösz. fn. Hajdina, vagyis tatárkalisztből főzött kása. V. ö. TATÁRKA.

*HAJDINAMÉZ
(hajdina-méz) ösz. fn. Méz, melyet a méhek hajdina, vagyis tatárka virágairól gyüjtenek. Színe setét-sárgás és vöröses.

*HAJDÍSZ
(haj-dísz) ösz. fn. l. HAJÉK.

*HAJDOGÁL
(haj-d-og-ál v. haj-t-dog-ál) áth. m. hajdogált. Gyakran vagy egymás után hajt.

*HAJDON
tájdivatos a székelyeknél, hajadon helyett; l. ezt.

*HAJDONFEJT
(hajadon-fejt) a székelyeknél am. hajadon fővel.

*HAJDÚ, HAJDU
(haj-t-ó) fn. tt. hajdú-t. Eredetileg miként az 1514-diki 60. és 61-dik törvényczikkelyekből is megtetszik, barompásztorok (bubulci) valának, s már egy 1238-diki oklevélben eléjön ezen szó mint személynév. (Jerney. Magyar nyelvkincsek). Azonban különösebben a mohácsi vész után, részint magok, részint mások védelmére is, később pedig a török csapatok nyugtalanitására, s különösebben Miksa, de leginkább Rudolf király korában a török által elfoglalt részek kibujdosott lakosaiból csoportok alakúltak, s úgy látszik két külön osztályt képezének. Egyik osztálybeliek élelmöket martalékra (dúra, dúlásra) járva keresték, vagy zsold helyett közönségesen csak martalékért szolgáltak. A másik osztálybeliek bizonyos zsoldért az ország végvárait ótalmazták, s a török által foglalva tartott jobbágyhelységeket továbbra is törvényes királyuk hűségében megtartani igyekeztek. (l. 1563-diki 23. tczikket). Bocskay, erdélyi fejedelem, őket hadi szolgálataik jutalmául 1605-ben szabolcsmegyei jószágaiban betelepítette, fekvő birtokokkal, tulajdon hatósággal és némi kiváltságokkal ajándékozta meg. Innen a hajdúkerület. Ezen hajdúk eleinte mind gyalogok valának, de az 1595 s 1596-diki törvényczikkelyekből láthatjuk, hogy ekkor már lovon is kezdtek szolgálni. A török nyelvben Vambéry szerént: hajdut am. önkéntes (katona), hajdud pedig am. útonálló, haramia; és Hindoglu szerént magyar gyalog katona is. 2) Jelenti az úgynevezett hajdukerület lakosait. Nemes hajdúk, szabad hajdúk. Dorogi, szoboszlai stb. hajdúk. V. ö. HAJDUKERÜLET. 3) Magyar gyalog vitéz, bakancsos, baka. Lóra katona, tehénre hajdu, lyukra paraszt. (Km.). 4) Egyenruhás és fegyveres hatósági szolga, poroszló. Város hajduja. Vármegye hajduja, (ki pedig lovon tesz szolgálatot: város katonája, vármegye katonája). Urasági hajdu. Tud hozzá, mint hajdu a harangöntéshez. (Km.). Valakit hajdukkal elfogatni, bekísértetni, megveretni, megvágatni. A robotosokra hajduval vigyáztatni. Átv. ért. munkára sürgető, felügyelő. Én bizony nem leszek hajdútok, tegyetek, amit akartok.

*HAJDÚI
(haj-dú-i) mn. tt. hajdúi-t, tb. ~ak. Hajdút illető, ahhoz tartozó, hajdúk szokására mutató, vonatkozó. Hajdúi nyerseség, erőszak. Hajdúi viselet.

*HAJDÚKÁPOSZTA
(hajdú-káposzta) ösz. fn. Nem lével főzve, hanem csak pörkölve, zsirosan, szalonnával, kolbászszal, füstölt disznóhússal készített káposzta.

*HAJDÚKÁSA
(hajdú-kása) ösz. fn. Nem lével főzött, hanem zsíron pörkölt és szalonnaszeletekkel kövérített köleskása.

*HAJDÚKERÜLET
(hajdú-kerület) ösz. fn. Önálló hatóság Szabolcs varmegye területén belül, csupán Vámos-Pércs és Szoboszló városok szomszédosak egyszersmind Bihar megyével is. Áll hat városból, melyek az imént nevezetteken felűl: Böszörmény, Hadház, Dorog, Nánás. Van fő és alkapitánya, s teljes tiszti, illetőleg birói kara. V. ö. HAJDU.

*HAJDÚSÁG, HAJDUSÁG
(haj-dú-ság) fn. tt. hajduság-ot. 1) Hajdúk testülete, avagy hadosztálya.

*HAJDÚVÁROSOK
(hajdú-városok) ösz. tb. fn. Azon hat város, melyből a hajdukerület állott, u. m. Böszörmény, Hadház, Dorog, Nánás, Szoboszló és Vámos-Pércs. 2) Hajdúi életmód. Hajdúságot keresni. Hajdúságból élni.

*HAJÉK
(haj-ék) ösz. fn. Általán, mindenféle ék, cziczoma, mely kivált a nők haját díszesíti, pl. hajtűk, fésűk, szalagok, gyöngysorok stb. A fejék szélesb értelmü. V. ö. FEJÉK.

*HÁJÉR
(háj-ér) ösz. fn. A vesehártya külsején és azt belepő hájon levő vérér.

*HAJFÉSÜ
(haj-fésü) ösz. fn. Fésü, melylyel a hajat rendezik és simítják, vagy melyet a hajban viselnek. Sürü, ritka hajfésü. Egyenes, görbe hajfésü. Kis hajfésü. V. ö. FÉSÜ.

*HAJFODOR
(haj-fodor) ösz. fn. Fodor, melyet az öszvegöndörített vagy göndörödött hajak, hajfürtök képeznek. V. ö. FODOR.

*HAJFODORÍTÓ
(haj-fodorító) ösz. fn. 1) Személy, ki hajakat fodorít. 2) Eszköz, csipővas, mely által a fodorítás történik. V. ö. FODORÍT.

*HAJFODRÁSZ
(haj-fodrász) ösz. fn. Hajmives, ki hajakat fodorít, álfürtöket, álhajakat csinál stb. Rövidebben: fodrász.

*HAJFODROZAT
(haj-fodrozat) ösz. fn. Hajék, mely fodrokba göndörített fürtökből áll.

*HAJFONADÉK
(haj-fonadék) ösz. fn. Általán, befont haj vagy hajszálakból font zsinór. Különösen, a befont homlokhaj: üstök; a fültőmelléki: csimbók, csombók. Két águ, egy águ hajfonadék.

*HAJFONÁS
(haj-fonás) ösz. fn. Általán fonás, mely által a hajszálak vagy hajfürtök zsinórra vagy csimbókká vagy üstökké stb. alakíttatnak, öszvekulcsoltatnak. V. ö. FONÁS.

*HAJFONAT
(haj-fonat) ösz. fn. l. HAJFONADÉK.

*HAJFONÓ
(haj-fonó) ösz. fn. Személy, ki hajszálakból, hajfürtökből, zsinórokat, lánczokat, s egyéb ékességeket készít.

*HAJFÜRT
(haj-fürt) ösz. fn. Szorosabban egymáshoz álló, s göndörré kanyarodott hajszálak, melyek csücskésen végződnek. Szőke, fekete hajfürtök. Vállakat verő hajfürtök. V. ö. FÜRT.

*HAJFÜRTÖS
(haj-fürtös) ösz. mn. Kinek fürtökbe göndörödött haja van.

*HAJGÁL
l. HAJIGÁL.

*HAJGÁLICSA
(haj-ig-a-al-i-csa) fn. tt. hajgálicsát. Kemenesali tájszó, am. meghasított végü fa, melyből kövecseket hajigálnak.

*HAJGÁLICSÓ
l. HAJGÁLICSA.

*HAJGYÖKÉR
(haj-gyökér) ösz. fn. Gyökér, melyből a haj kinő.

*HAJH
indulatszó, mely bánatos, keserves felsohajtást jelent; továbbá valami után sovárgást, ahítozást. Hajh! és Buda, s Mátyás vára, a győzőnek kaput tára. Hajh! elnyeli a zivatar, a szélzaj, s düh szavamat. (Kisf S.). Fejdelmünk hajh! vezérünk hajh! magyartok gyászban ül.. (Kölcsey.).

*HAJHAJ!
l. HAJ! indulatszó.

*HÁJHÁRTYA
(háj-hártya) ösz. fn. Hártya, mely a hájat burok gyanánt keríti és takarja.

*HAJHÁSZ (1)
(haj-h-ász v. haj-hó-ász) áth. m. hajhász-tam, ~tál, ~ott. 1) Haj, hájh, hajha, hajhó kiáltozással vadakat ijeszt, kerget, űz. Nyulakat, őzöket hajhászni. 2) Átv. ért. mindenfelé járva, kelve, tudakozódva keres, kutat valamit. Annyit hajhásztam, még sem leltem meg. Különösen kereskedelmi árut, eladni való jószágot keres. A zsidók ugyan hajhászszák a gyapjút. V. ö. HAJHÁSZ, fn.

*HAJHÁSZ (2)
(mint föntebb) fn. tt. hajhász-t, tb. ~ok. Alsóbb rendü kereskedési biztos, kinek hivatása megtudni, kikutatni, hol mi eladó van; vagy lótófutó, ki mások számára pénzt vagy a kiadandó pénznek biztos helyet, továbbá cselédeket szerez stb. V. ö. ALKUSZ.

*HAJHÁSZDÍJ
(hajhasz-díj) ösz. fn. Díj, melyet a hajhásznak szoktak fizetni, fáradsága, szolgálata fejében.

*HAJHÁSZKODÁS
(haj-h-ász-kod-ás) fn. tt. hajhászkodás-t, tb. ~ok. Foglalkodás, midőn valaki hajhászkodik. Hajhászkodással keresni kenyerét. V. ö. HAJHÁSZKODIK.

*HAJHÁSZKODIK
(haj-h-ász-kod-ik) k. m. hajhászkod-tam, ~tál, ~ott. Hajhászi hivatással, szolgálattal foglalkodik. V. ö. HAJHÁSZ, (2). Kereskedésben megbukván, most már csak hajhászkodik.

*HAJHÓ
l. HAJSZA.

*HAJHULLÁS
(haj-hullás) ösz. fn. A hajnak azon állapota, midőn tövétől elszakadva elmegy, elhull.

*HAJIGA
(haj-ig-a) elvont törzs, melyből hajigál és származékai erednek. Eredetileg hajoga, mint guriga guroga, tasziga taszoga. Hajiga tehát annyi, mint gyakori hajítás, dobás.

*HAJIGÁL
(haj-ig-a-al) áth. m. hajigál-t. Valamit gyakran vagy többet egymás után, ismételve hajít. Köveket hajigálni a kútba. Sárral hajigálni az átmenőket. Meghajigálni a kutyákat. Behajigálni az ablakokat. Tájszokásilag: hagyigál.

*HAJIGÁLÁS
(haj-ig-a-al-ás) fn. tt. hajigálás-t, tb. ~ok. Gyakori, többször ismételt hajítás. Utczai hajigálás. Ebek hajigálása. Hajigálásban betörni valaki fejét.

*HAJIGÁLKOZIK
(haj-ig-a-al-koz-ik) k. m. hajigálkoz-tam, ~tál, ~ott. Ketten vagy többen egymást hajigálják.

*HAJINGÁCS
(haj-ing-a-acs) fn. tt. hajingácsot. A mácsonyák neméhez tartozó növényfaj, máskép héjakút-mácsonya, vagy köznépiesen csak: héjakút v. szomjú tövis, hajingácskóró, pásztorvessző, Vénusfürdő. (Dipsacus laciniatus).

*HAJINGÁCSKÓRÓ
(hajingács-kóró) ösz. fn. l. HAJINGÁCS.

*HAJINGÁL
(haj-ing-a-al) l. HAJIGÁL.

*HAJINT
(haj-int) tiszavidéki szó, l. HAJÍT.

*HAJINTÁS
(haj-int-ás) l. HAJÍTÁS.

*HAJINTÓ
(haj-int-ó) l. HAJÍTÓ.

*HAJÍT, HAJIT
(haj-ít) áth. m. hajít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Elemzésére nézve V. ö. HAJ, (1), elv. gyök. Valamit úgy dob el, hogy görbe boltot képezve esik alá, s mintegy hajlást csinál a levegőben. Parittyából köveket hajítani. Áthajítani kaviccsal a házat. Botot hajítani az ökör után. Tájszokásilag és régiesen: hagyít, néhutt: hajint.

*HAJÍTÁS
(haj-ít-ás) fn. tt. hajítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hajítunk.

*HAJITÁSNYI
(haj-ít-ás-nyi) mn. tt. hajításnyi-t, tb. ~ak. Oly távolságra levő, mennyire el lehet hajítani. Csak egy hajításnyira van tőlünk. Kisebb messzeség, mint a puskalövésnyi.

*HAJÍTHATÓ
(haj-ít-hat-ó) mn. tt. hajítható-t. Amit hajítani, elhajítani lehet vagy szabad.

*HAJÍTÓ, HAJITÓ
(haj-ít-ó) mn. tt. hajító-t. 1) Aki hajít valamit. Köveket hajító gyermek. 2) Amit hajítanak, hajítani való. Hajító dárda. Hajító fa, melylyel gyümölcsöt vernek. Nem ér egy hajító fát. (Km.). Hajító fegyver, melylyel v. melyet hajítanak, nem lövő, nem szuró fegyver. Hajító horog, melyet távolról vetnek valamire. Hajító korong, azaz czélkerék, melybe dárdát, tőrt hajigálnak. Hajító nyil, melyet nem idegről rúgnak el, hanem kézből vetnek ki.

*HAJK v. HAJUK
(haj-ok) fn. tt. hajk-ot. Székely tájszólás szerént am. a levágásra kijelölt fák megrovásakor kivágott forgács, vagyis fakéregnek, fahajnak helye. Vágj nagyobb hajkot. Kriza J. szerént minden más forgács is, mely rovásból pattan ki. Kettős hajkkal vágni, két felől bevágott hajkkal, melyet utánfeszítnek. Aki nagy élőfa levágásához fogott, arról mondják: igen nagy vagy igen kicsi hajkot vett. Hajokra dolgozik. (Km.), am. késedelmesen visz végbe valamit.

*HAJKA
(haj-ka) fn. tt. hajkál. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek kelyhét két tokocska képezi, hosszú kalászszálkákkal, s három fínom hímszálakkal ellátva. (Stipa).

*HAJKÁL
(haj-kál v. haj-ka-al) önh. m. hajkál-t. l. HAJHÁSZ, áth.

*HAJKÉMVESSZŐ
(haj-kém-vessző) ösz. fn. Sebészi eszköz, vagyis igen vékony vessző v. kutasz, sebek, fekélyek vizsgálására. (Specillum capillare).

*HAJKENŐ
(haj-kenő) ösz. fn. 1) Személy, ki haját keni. 2) Szer, pl. zsír, olaj, melylyel a hajat kenik.

*HAJKENŐCS
(haj-kenőcs) ösz. fn. Hajat növesztő, fényesen tartó, szagosító stb. kenőcs.

*HAJKERESKĚDÉS
(haj-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki emberi hajakkal űz.

*HAJKERESKEDŐ
(haj-kereskedő) ösz. fn. Kereskedő, ki élőktől és halottakról hajakat öszvegyüjt, s a fodrászoknak, hajfonóknak stb. eladja.

*HAJKÉSZÜLET
(haj-készület) ösz. fn. A hajaknak fürtökbe, fodrokba, fonatékokba, tekercsekbe stb. szedett állapota.

*HAJKOL
(haj-k-ol) áth. m. hajkol-t. Székely szójárás szerént am. a levágásra szánt fát fejszebevágással, vagyis egy darab kéreg kivágása által megjelöli. Általában: rovatékosan vágja a fát. V. ö. HAJK.

*HAJKOLÁS
(haj-k-ol-ás) fn. tt. hajkolás-t, tb. ~ok. A fának hajokkal vagy hajkokkal való megjelölése, vágása. V. ö. HAJK.

*HAJKORÁSZ
(haj-kor-ász) áth. m. hajkorász-tam, ~tál, ~ott. Körül- v. sokat hajkál, hajhász. l. HAJHÁSZ, (1).

*HAJKOSZORÚ
(haj-koszorú) ösz. fn. 1) Hajfonadékból koszorú alakban elkészített fejék. 2) Koszorú formára nyirott haj, milyent némely szerzetesek viselnek. Ettől különbözik a pilis, azaz a világi papok feje tetején leborotvált köröcske.

*HAJKÖTŐ
(haj-kötő) ösz. fn. lásd: HAJSZALAG.

*HAJLAD
(haj-l-ad v. haj-ol-ad) önh. m. hajlad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Belső erő vagy ismeretlen vagy közelebbről meg nem határozott kényszerüségnél fogva görbed, meggörbed, lankad. Hajladnak a gyümölcsterhelte ágak. Meghajlad a fa edény a napfényen. (Kriza J.).

*HAJLADÉK
(haj-l-ad-ék) fn. tt. hajladék-ot. 1) Görbület, körbolt, melyet valamely test képez, midőn meghajlad. 2) Lejtős, meneteles hely. Domb hajladéka.

*HAJLADÉKONY
(haj-l-ad-é-kony) mn. tt. hajladékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen, hamar hajlad. Hajladékony nád, fiatal vessző.

*HAJLADOZ
(haj-l-ad-oz) önh. m. hajladoz-tam, ~tál, ~ott. Önerejéből, önszántából hajol ide-oda, v. gyakran, folyvást, ismételve hajlad. A jég közt menő révészek hajladoznak a sajkában.

*HAJLADOZÁS
(haj-l-ad-oz-ás) fn. tt. hajladozás-t, tb. ~ok. 1) Cselek. ért. a testnek ide-oda hajlítása. Tisztelgő hajladozások. 2) Szenv. ért. állapot, midőn valamely test kénytelenségből hajlik. Nádnak, fűnek hajladozása.

*HAJLADOZIK
(haj-l-ad-oz-ik) k. m. hajladoz-tam, ~tál, ~ott. Külső erő következtében vagy kényszerülve hajlik ide-oda. Hajladozik a széltől hajtott ág, nád, fűszál. Hajladozik nagy teher alatt a gerenda, rúd.

*HAJLADT
(haj-l-ad-ot) mn. tt. hajladt-at. Alá görbedt, lankadt. Hajladt test. Hajladt virágok.

*HAJLAG
l. HAJLOG.

*HAJLAK
régies és Dunán tuli tájszó, l. HAJLÉK. "Ő hajlakának papi." "Hallott üvöltést a hajlak előkapujáról." Bécsi cod. Ugyanitt: hajlaktartó, am. cubicularius. "Egy hajlakot mutata neki." Pesti Gábor meséi.

*HAJLAM
(haj-l-am) fn. tt. hajlam-ot. 1) Természeti képesség és vonzalom valamire. Péternek hajlama van a költészetre, Pálnak a zenére. 2) Szokás, gyakorlat által szerzett könnyüség, melynél fogva valamire önként vágyunk, s mintegy erőtetve, sürgetve érezzük magunkat. A borivás hajlammá vált nála. Rosz hajlam.

*HAJLANDÓ
(haj-l-and-ó) mn. tt. hajlandó-t. 1) Valamit tenni kész. Ő hajlandó e nehéz munkát magára vállalni. Hajlandó vagyok adósságodat kifizetni, ha, stb. 2) Valamire különös képességgel, könnyüséggel, természeti vonzalommal biró. Müvészetre, mesterségre hajlandó ifjú. Ivásra, lopásra hajlandó. 3) Valakihez nyájas, vonzalmas magaviseletű. Igen hajlandó vala hozzám, midőn meglátogattam.

*HAJLANDÓSÁG
(haj-l-and-ó-ság) fn. tt. hajlandóság-ot. Tulajdonság, melynél fogva 1) valaki valamit tenni kész, nem vonakodik; 2) valamire különös képességgel bir; 3) valakihez nyájas, mások iránt vonzalmat érez. V. ö. HAJLANDÓ.

*HAJLÁS
(haj-l-ás, v. haj-ol-ás) fn. tt. hajlás-t, tb. ~ok. 1) Állapot, midőn valamely test hajolva meggörbed. Gyümölcsös ág hajlása. Terhelt gerenda hajlása. Testnek előre vagy hátra hajlása. Lehajlásban megrokkant a dereka. 2) Bizonyos irányvonaltól eltávozás, eltérés. Delejtű hajlása, elhajlása. 3) Azon hely, hol a forgócsontok a test részeit öszvekötik. Hajlásban eltörött a keze, lába. Különösen, a térdkalácsok környéke, térdhajlás. 4) A régieknél: hajlandóság. Bűnre való hajlás. Debreczeni Legendáskönyv.

*HAJLAT
(haj-l-at) fn. tt. hajlat-ot. Valaminek görbülete, az egyenes vonaltól eltért iránya, boltalaku fordulata. Falak hajlata az ablakok és kapuk fölött.

*HAJLATLAN
(haj-ol-atlan) mn. tt. hajlatlan-t, tb. ~ok. Ami meg nem hajolt vagy hajlott, egyenes vonalban, irányban levő. Hajlatlan ágak, gerendák. Átv. ért. feltételében, szándékában nem változó, állhatatos; akaratos, makacs. Hajlatlan akarat.

*HAJLATLANSÁG
(haj-ol-atlan-ság) fn. tt. hajlatlanság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valaki vagy valami nem hajol, v. hajlik. Kő hajlatlansága. Átv. feltett szándékban maradás; makacsság, akaratosság.

*HAJLATOS
(haj-ol-at-os) mn. tt. hajlatos-t v. ~at, tb. ~ak. Amit hajlítani, görbíteni lehet. Hajlatos sodrony, vessző.

*HAJLÉK
(haj-l-ék, vagy a mennyiben a régies és tájdivatos hajlak vétetnék alapul, ez lehet öszvetétel is: haj-lak; mindenik esetben a haj, azaz héj [födél] gyöktől; csagataj nyelven öj am. ház, ettől jön: öjlük, házbirtokos, házi gazda); fn. tt. hajlék-ot. Tájszokásilag: hajlak, hajlok. 1) Általán, kisebbféle, ideiglenes szerény lak, pl. kunyhó, sátor. Meghuzza magát, mint a téli csiga hajlékában. (Km.). Különösen 2) Kertekben, szőlőkben épített házikó, mulató hely, pinczeház. A szüretelők hajlékban mulatnak. Hajlékot építeni a szőlőben. 3) Rejtek szoba. Te pedig mikor imádkozol, be menj te hajlakodba. (Münch. cod.). 4) Ideiglenes tanya, sátor. Ha akarod, alkossunk itt három hajlakot. (Münch. cod.). 5) Szélesb ért. lak, ház, födél. Uram, nem vagyok méltó, hogy jőj hajlékomba. Eső elől hajlék alá vonulni.

*HAJLÉKONY
(haj-ol-é-kony) mn. tt. hajlékony-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami könnyen hajlik. Hajlékony nád, vessző. 2) Átv. nem mereven, könnyen alkalmazkodó természetü; sudár termetü; készséges. Hajlékony indulatú ifju. Hajlékony mozdulat. Jóra, szépre hajlékony.

*HAJLÉKONYÍT
(haj-l-é-kony-ít) áth. m. hajlékonyít-ott. Hajlékonynyá tesz valamit vagy valakit.

*HAJLÉKONYSÁG
(haj-ol-é-kony-ság) fn. tt. hajlékonyság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valami könnyen hajlik. Nádszál hajlékonysága. Átv. tulajdonság, mely szerént valaki könnyen mozog, indúl, készséges, alkalmazkodó, valamire könnyen rábirható, rábeszélhető, nem mereven, nem átalkodott, hanem fürge és engedékeny.

*HAJLIK
(haj-ol-ik v. haj-l-ik) k. m. hajl-ott, htn. ~ani. Külső erő, vagy kényszerülés által meggörbed, egyenes vonalú irányától eltér, alá kanyarodik. Addig hajlik a nád, míg el nem törik. Teher alatt meghajlik. Dereka hajlik. Nagyot hajlik. Minden embernek maga felé hajlik a keze. (Km.). Átv. ért. enged, valamire reá állani készül. Hajlik az okosabbak szavára. Valakihez vonzódik, ragaszkodik. Ő is már pártunkhoz hajlik. Egyébiránt ez utósó értelemben ik nélkül is használható, mennyiben cselekvést jelent, pl. Péter elhajol tőlünk, azaz elpártol. Ellenben jobban mondjuk: a szerencse elhajlik. V. ö. HAJOL.

*HAJLÍT, HAJLIT
(haj-ol-ít v. haj-l-ít) áth. m. hajlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Cselekszi, hogy valami hajoljék vagy hajoljon. Vesszőt hajlítani. Vas rudat, sodronyt hajlítani. Meghajlítani a hajóbordának való fát, dongát stb. Valakit más véleményre vagy párthoz hajlítani. V. ö. HAJLIK, HAJOL. 2) Nyelvtanban am. neveket eset és szám, s igéket mód, idő, személy és szám szerént módosít, mi a magyar nyelvben leginkább ragozás által történik, s ezért másképen: neveket ragoz vagy névragoz és igéket ragoz v. igeragoz. V. ö. HAJLITÁS.

*HAJLÍTÁS, HAJLITÁS
(haj-ol-ít-ás) fn. tt. hajlítás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, mely által valamit hajlítunk. V. ö. HAJLÍT. 2) Nyelvtanilag am. a névnek eset és szám, s az igének mód, idő, szám és személy szerénti módosítása (flexio), mi a magyar nyelvre nézve név- s illetőleg igeragozás-nak is mondatik. Szorosan véve, a nyelvészek hajlításnak csak azon módosúlatot tartják, amely újabb hangnak a szóhoz járulása nélkül leginkább csak az önhangzónak a szó belsejében átváltozása által alakúl, (belső hajlitás) és főképen a sémi nyelvek sajátja, például az arabban bejtün (pajta, ház), bejtin (háznak), bejten (házat), a többesben: büjútün (házak, de itt már út taggal szaporodott is), büjútin (házaknak), büjúten (házakat); igéknél: naszar-a (segélt, férfiról), naszar-te (segéltél, férfiról), naszar-tü (segéltem), naszar-ú (segéltek, férfiakról), naszar-tüm (segéltetek, férfiakról), naszar-ná (segéltünk). Íme itt már csupa ragok vannak, még pedig épen úgy, mint a magyar és más nyelvekben, a személyes névmások némi módosúlatai. A jelen és egyszersmind jövő pedig így áll: jenszuru (segél v. segélend), tanszuru (segélsz), anszuru (segélek), janszurúne (segélnek), tanszurúne (segélték), nanszuru (segélünk, az első személyek akár férfiról, akár nőről, a többiek e példákban férfiról mondatnak). Itt az előbbi törzs naszar-a, némi belső változáson ment ugyan keresztül: -nszuru; de a személyek megint csak ragozás (előragozás) által alakúltak, melyek csak ismét a személyes névmások módosúlatai. Általán az idők s módok mutatnak ugyan a héberben s arabban is némi belső alakulást, pl. a módokra nézve is: héber kátal, arab katala (ölt), héber hiktíl (öletett, miveltető), arab kutila (öletett, szenvedő), arab maktulun (öletett, részesülő), de a személyek, mint föntebb látók, már csak ragozás által állanak elé. Tehát íme még az arabban s héberben is, ugyancsak gyéren mutatkozik az elhíresűlt belső hajlítás. Még gyérebb, s nem is valódi az az árja nyelvekben, a honnan Bopp Ferencz, a legjelesb nyelvészek egyike, az árja családot is csak a ragozott nyelvekhez sorozza; pl. a latinban: domin-us, (az us csak nominativusi rag), domin-i, domin-o, domin-um, domin-orum, domin-is, domin-os. Vagy: am-o, am-a-s, am-a-t, am-a-mus, am-a-tis, am-a-nt; ama-vi is általános véleménynyel am. ama-fui; ama-bam-ról szintén azt tartják, hogy az nem más, mint ama-fuam, (ez utóbbi is fu gyöktől). Csupa ragozások. Vagy magában a szanszkritban: szvana-sz (szó, hang, az sz nominativusi rag), szvana (megszólító eset, vocativus), szvana-n (szót, hangot), szvana-szja (szónak, hangnak), szvaná-sz (= szvana-a-sz, szók), szvaná-n (szókat) stb. S igéknél: laj-ámi, (hellénül luw), laj-aszi (lueiV), laj-ati (lu-ei), laj-ámasz (lu-omen), laj-atha (luete), laj-anti (l-ousi); vagy időknél, pl. imperfectum: a-laj-an (e-lu-on), a-laj-asz (e-lu-eV), a-laj-at (e-lu-e), a-laj-áma (e-l-omen) stb. Hol van mind ezekben a belső hajlítás? Azonban néhutt a rövid önhangzó megnyujtatik, pl. aoristus: a-lái-s-an (e-lu-s-a), a-lái-s-isz stb. ezen kívül az eléadottakban a hajlitás mind csupa ragokkal, t. i. vagy utó- vagy előragokkal történik. (Az előragnak augmentum a neve, s ez a föntebbi példáknál a szanszkritban a, a görögben e, melyekről némely nyelvészek igen érdekes fejtegetését a MULT czikk alatt fogjuk ismertetni, minthogy a magyar egyik múlt raga a vagy e tökéletesen öszveüt a föntebbi augmentumokkal; ugyanis a-laj-an vagy hellén e-lu-on szóban az a és e múltat jelentő előragok laj és lu gyökök, an és on első személy raga). Leginkább mondható belső hajlításnak nehány igében, némely idők azon módosúlata, midőn a gyök betüiből (hangjaiból) egyik vagy másik kiesik, vagy pedig másképen: a gyök új betüt vesz közbe, azaz ami egyre megyen: ily igékben két gyök vétetik alapúl, pl. a hellen leip gyök egyszerűen lip; emerről azt tartják a nyelvészek, hogy az aoristusban a rövid i a gyors vagy rögtöni időmozzanat jelölését, amabban pedig az ikerhangzó ei a jelenben és imperfectumban a tartósét jellemzi. (Die Emveiterung des Stammes ist symbolischer Ausdruck der Dauer. K. W. l. Heyse. System der Sprachwissenschaft. §. 230.). Hasonló módon kétféle gyökük és alkalmazásuk van tpt-w, ball-w, jeug-w stb. szóknak; ezek aoristusai: e-tup-on, e-bal-on, e-jug-on; másoknál a hosszú önhangzó röviddé leszen, pl. lhJw-ból e-laJ-on.
Hanem a hellenben is, mint tudjuk, az igék nagyobb részének aoristusa is, (az augmentumon kívül) nem az érintettekhez hasonló belhajlításon, hanem ragozáson alapszik, t. i. a személyragok előtt (a magyar t-hez rokon) s hangot veszen fel, mint sei-w e-sei-s-a, paidei-w epaideu-s-a.
A magyarban a szóknak belsejében ragozás alkalmával történni szokott számos változások elég példájit mutatják, legalább az árja nyelvekéihez hasonló belsőbb hajlitásoknak is, mint apa apá-m, apá-t, apá-k, apá-nak, (a rövid önhangzó megnyujtatik); vagy ló lo-v-am, lo-v-ak, (a hosszú önhangzó megrövidűl, azonban a megnyujtás helyett egy lágy mássalhangzót v-ét veszen magához); vagy tó ta-v-am, ta-v-ak, (az ó már más rövid önhangzóvá, a-vá is változik); vagy ég eg-et, eg-em, (a tőszóbeli hosszu é, rövid e-vé változik - ékvesztés -; vagy álom álm-ot, álm-ok, (a törzs vég tagjában levő o önhangzó kiugrik - hangugratás -); vagy lélek lelk-em, lelk-et, (ékvesztés és hangugratás egyszersmind). Egyébiránt véleményünk szerént a hajlitás lényegét a törzsben, nem egy vagy más betühangnak elváltozása, avagy kiesése, avagy közbeszúrása, hanem az így alkotott szónak egységbe, egy egészbe olvadása teszi, s ezt a magyarban hangsuly eszközli, minthogy minden egyes szóban, ha még oly hosszuvá nyúlnék is az ragozás által (vagy képzés által is), csak egyetlen egy fő hangsuly van, t. i. a gyöktagon, pl. ebben: halhatatlanságnak, a fő hangsuly a hal gyöktagon fekszik rendszerént a szófüzési elhelyezésben is; a többiek közől ha egyetlen egyre sem fektetünk is valamely sulyt, semmiféle magyar ember nyelvérzését nem bántja; azonban némely sulytalan tag vagy tagok közbeszurásával valamely gyöngébb hangsulyt a 3-ik és 5-ik tag, avagy magukban külön-külön a 4-ik vagy 5-ik tag is megbír. Egyébiránt is, mindenki meg fogja engedni, hogy ezen viszonyításban: atyánk, sokkal tökéletesebb az egység, mint pater noster és Vater unser v. unser Vater-ben; s amattól különbözik: mi atyánk, mint különbözők: kérek és én kérek; sőt ez utóbbinak, mint minden magyar ember érzi, ismét különböző értelme van, a szerént, amint a hangsuly vagy az én vagy kérek szón fekszik. Amaz esetben azt teszi: én vagyok aki kérek, emebben: az én részemről, pl. ön parancsol, én kérek; amannak (én kérek), ellentéte: nem Péter vagy Pál vagy bárki más, és tagadója: nem én kérek; emennek (én kérek), ellentéte: én nem parancsolok vagy követelek, és tagadója: én nem kérek vagy: nem kérek én. S én nélkül csak a kérek szó ismét mást jelent. Ilyen a magyar nyelv! V. ö. HANGSULY.

*HAJLÓ
(haj-ol-ó v. haj-l-ó) mn. tt. hajló-t. 1) Ami hajlik. Hajló nád. Teher alatt meghajló gerenda. Vízbe hajló ágak. Előre hajló házfödél. Félrehajló kazal. Lehajló kalapkarima. Ablakból kihajló nézők. 2) Mozgékony, könnyü fordulatú, sudár. Hajló test. Ide-oda hajló legényke. V. ö. HAJLIK, HAJOL.

*HAJLOG
(haj-ol-og v. haj-l-og) önh. és gyak. m. hajlog-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan ide-oda hajlik vagy hajol. Hajlog a szél ingatta nádszál. Hajlog a teher alatt derekam. Tisztelegve hajlogni mások előtt.
... "hő kezet fog,
Mely gyöngén ápolva hajlog
Vas terhét feloldani,
S nyílt erét elfojtani."
Kisf. K.

*HAJLOK
(haj-l-ok) fn. Azon néhány főnevek közől való, melyekben a képző é-je o-val váltakozik, mint: szándék szándok, szurdék szurdok, ajándék ajándok, marék marok stb. l. HAJLÉK.

*HAJLOMÁS
(haj-l-om-ás) fn. tt. hajlomás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki valamire hajlamot, vagyis természeti vonzalmat, képességet érez, s azt gyakorolni kivánja. Maga a vonzalom, és képesség: hajlam. Képzésre rokonok vele látomás, tudomás, hallomás.

*HAJLONG
(haj-ol-ong, hajl-og helyett, az n közbevetett hang lévén) önh. m. hajlongtam, v. hajlongottam, hajlongtál v. hajlongottál, hajlongott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Sebesebben, nagyobb erővel, és gyakrabban hajlik. Fergetegben hajlongnak a tölgyek ágai. 2) Egyremásra bókokat hány. Nagy urak körül hajlongni. Tisztujításkor hajlongani a választók előtt.

*HAJLONGÁS
(haj-l-ong-ás) fn. tt. hajlongás-t, tb. ~ok. 1) Állapot, midőn valami hajlong. Fák hajlongása a szélben. 2) Cselekvés, midőn valaki hajlong. Tisztvadászok hajlongásai a választók előtt. Félre minden hajlongással! V. ö. HAJLONG.

*HAJLÓS
(haj-l-ó-os) mn. tt. hajlós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Könnyen hajló, szivos, mi nem törik el hamarjában. Ellentéte: törékeny. Hajlós ostornyél. Hajlós vesszőből lehet kast, kosarat fonni. 2) Lejtős, görbe, meneteles. Hajlós út.

*HAJLÓSSÁG
(haj-l-ó-os-ság) fn. tt. hajlósság-ot. Tulajdonság, melynél fogva 1) valami szivos, könnyen görbülő, hajló. 2) görbe, lejtős, meneteles irányu. V. ö. HAJLÓS.

*HAJLOTT
(haj-l-ott) mn. tt. hajlott-at. Görbedt, kanyarodott egyenes irányától eltért. Hajlott test, termet. Aláhajlott gyümölcsös ágak. Elhajlott ágas. Meghajlott tengely, gerenda, padló. Visszahajlott szeg. Hátra-előrehajlott fej. Déltől nyugotra hajlott nap. Félre hajlott kazal, asztag, baglya. Földig hajlott ág. Átvitt ért. hajlott kor, am. többé nem fiatal, az öregséghez közeledő kor.

*HAJMA
(haj-am-a v. haj-ma) fn. tt. hajmát. Gyöke, haj (héj), ebből lett az elvont törzsök, hajam, és hajamik, innét hajamó, végre hajama, s összevonva hajma; vagy hajma annyi is lehet, mint hajmi. Egyébiránt hasonló módon alakultak a szuszma (szusz-am-ó, azaz szuszogó), tutyma (tutyamó, azaz tutyogó), piszma (piszamó), duzma (duzamó, duzogó), szakma (szakamó). Eredetileg jelent oly növényt, melynek gyöke több síma, egymásra rétegesen tekeredett hajakból, héjakból, hártyákból alakúl, milyenek a tulipán, jáczint, narczisz, liliom stb. Ilyen az úgynevezett valódi hajma (bolbus verus), mely szorosan és gömbölyüen egymásra rátegezett kövér levelekből áll. Mind ezek és hasonlók általán hajmanövények-nek hivatnak. Innét mondjuk: tulipán, jáczint, liliom hajmája. Ennél fogva a hagyma nem eredeti, hanem elváltozott és tájdivatos kifejezés, épen úgy, mint hagyít, hagyigál stb. hajít és hajigál helyett. Nevezetesebb nemei és fajai: foghajma, gyöngyhajma, keserü hajma, kigyóhajma, kutyahajma, metélőhajma, mogyoróhajma, csíkhajma (Schnittlauch), párhajma, tengerihajma, télihajma, vöröshajma stb. Hajmát ültetni, kapálni, gyomlálni, tisztítani.

*HAJMABORDÓ
(hajma-bordó) ösz. fn. Némely hajmanövényeknek, különösen a vereshajmának bordóalakú, vagyis belül üres, csöves szára.

*HAJMACSIRA
(hajma-csira) ösz. fn. Csira, mely az úgynevezett hajmanövények gubójából kibúvik.

*HAJMAFEJ
(hajma-fej) ösz. fn. Általán, a hajmanövények, különösen a vöröshajma és foghajma gyöke. Vöröshajmafej.

*HAJMAFOK
(hajma-fok) ösz. fn. l. HAJMAGERĚZD.

*HAJMAFÜZÉR
(hajma-füzér) ösz. fn. Bordójiknál vagy száraiknál fogva öszvefüzött hajmafejek. Vöröshajma füzér, foghajma füzér. Némely vidéken: fentő.

*HAJMAGĚRĚZD
(hajma-gěrězd) ösz. fn. A gerezdes foghajmából egy-egy fog. V. ö. FOGHAJMA.

*HAJMAGYÖK
(hajma-gyök) ösz. fn. Hajmanövények gyöke, vagyis földben tenyésző feje.

*HAJMAGYÖKÉR
jobban: hajmagyök; l. ezt.

*HAJMAGYÖKŰ
(hajma-gyökű) ösz. mn. Minek hajmához hasonló gyökere vagy valóságos hajmája, hajmafeje van. Hajmagyökű tulipán.

*HAJMAHÁRTYA
(hajma-hártya) ösz. fn. 1) Hártya, mely rétegesen és szorosan öszveborúlva a hajmanövények fejét, vagyis hajmáját képezi. 2) Némely hajmanövények, különösen foghajma gerezdeit takaró hártya. Vékony, mint a hajmahártya.

*HAJMAKAPA
(hajma-kapa) ösz. fn. Két águ kis kapa, melylyel a hajmákat szokták kapálni.

*HAJMAKENYÉR
(hajma-kenyér) ösz. fn. Így nevezik élczesen az alsó vágmelléki hajmatermesztők azon kenyeret, melyet hajmáért becserélt gabonából sütnek. Tessék ebből a hajmakenyérből. Mi szegény farkasdiak hajmakenyérrel élünk.

*HAJMAKOSZORÚ
(hajma-koszorú) l. HAJMAFÜZÉR.

*HAJMAMAG
(hajma-mag) ösz. fn. Hajmanövények, különösen, foghajma, vereshajma stb. magva.

*HAJMÁNCS
(haj-ma-ancs) fn. tt. hajmáncsot. Hajmás növény.

*HAJMANEMŰ
(hajma-nemű) ösz. mn. Hajmanövények neméhez tarozó vagy azokhoz hasonló.

*HAJMANÖVÉNY
(hajma-növény) ösz. fn. Mind azon növények, melyeknek szélesb vagy szorosb ért. vett hajmáik vannak. V. ö. HAJMA.

*HAJMÁS (1)
(haj-am-a-as v. haj-ma-as) mn. tt. hajmás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek hajmája van, hajmanemü. Hajmás növények, hajmás füvek. 2) Hajmával csinált, fűszerezett. Hajmás táska. Vöröshajmás lencse. Foghajmás kolbász, rostélyos. Hajmás leves. Éltemben nem láttam ennyi hajmás levest. (Ezt mondá a gútai ember, midőn vereshajmás dereglyéje felfordulta Dunán).

*HAJMÁS (2)
KIS~, NAGY~, falvak Baranya megyében; helyr. Hajmás-on, ~ra, ~ról. l. HAGYMÁS.

*HAJMÁSAN
(haj-ma-as-an) ih. Hajmával ellátva; vagy elkészítve.

*HAJMÁS-KÉR
falu Veszprém megyében; helyr. Hajmás-Kér-be, ~ben, ~ből.

*HAJMÁSZ
l. HAGYMÁSZ.

*HAJMASZÁR
(hajma-szár) ösz. fn. Hajmanövények szára, illetőleg bordója, kórója.

*HAJMASZÍN
(hajma-szín) ösz. fn. Olyan zöld szín, milyen a hajmaszáraké, leveleké szokott lenni.

*HAJMASZINŰ
(hajma-szinű) ösz. mn. Minek hajmaszine van. V. ö. HAJMASZÍN.

*HAJMÁZ
(haj-ma-az) áth. m. hajmáz-tam, ~tál, ~ott. Hajmával fűszerez, behint. Rostélyost hajmázni. Pörkölt húst hajmázni. Kolbászt megfoghajmázni.

*HAJMAZÖLD
(hajma-zöld) ösz. mn. Olyan zöldszinű, mint a hajma levele vagy szára, különösen mint a foghajmáé.

*HAJMENÉS
(haj-menés) l. HAJHULLÁS.

*HAJMERESZTŐ
(haj-meresztő) l. HAJBORZASZTÓ.

*HAJMOLY
(haj-moly) ösz. fn. Apró molyok neme, melyek a hajakat megrágják.

*HAJNÁCSKŐ v. AJNÁCSKŐ
falz Gömör megyében; helyr. Hajnácskő-n, ~re, ~ről.

*HAJNAL
(haj-on-val, vagyis aj-on-val, l. itt alább) fn. tt. hajnal-t, tb. ~ok. Eredetileg időhatárzó, s am. reggel, korán reggel, nap költe előtt. Régiesen: holval. "Estvén lévén úgy mondotok: derhenyő (derült) leszen, mert verhenyő a menny, és holval: ma fergeteg." "Tikszó koron, avagy holval." "És igen holval (diluculo valde) felkelvén, elmene puszta helyre." (Münch. cod.). Törzsökük haj és hol, szintén egyezni látszanak, azonban úgy véljük, hogy származásuk különböző. Holval gyöke kétségtelenül hol, ugyanaz, ami leold és holnap szóké. S hol-val épen úgy lett, mint reg-vel (v. reggel = rök-vel, rökönyödik szó gyökétől), éj-vel (v. éjjel), és napval (vagy nappal). Ellenben haj-nal gyöke haj, vagyis a nyilást jelentő aj, innen lett: aj-on-val v. haj-on-val, v. haj-on-nal, s öszvébbhúzva: haj-n-nal, haj-n-al. Innen e szójárás is: hajnal hasad, azaz nyílik. Az aj gyök h előlehellettel találtatik hyanduk (= ajándok) régi szóban is. (Magyar nyelvkincsek. Jerneytől). Az éj (héj) v. éjjel elfödi, a hajnal megnyitja a világosságot. Az éj szóból a h elmaradt, mint hab-tól abárl, ablegény, s hál-tól álom szókban is; hajnal, szó pedig fölvette azt, mint Ajnácskő v. Hajnácskő, h-ákombákom, h-inpók, h-eveder (öveder-ből), h-ümmög szók stb. A sínai nyelvben is hiao am. hajnal, reggel; továbbá: világos, és hi am. kétfelé nyiló ajtó vagy ablak (valvae). Jelenti azon időt, mely a napköltét legközelebbről megelőzi, melyben a világosság nyilását vagy fejlődését vagy kezdetét mutatja, midőn t. i. még a láthatáron alul levő, s ehhez közeledő nap sugárai az eget nem egészen fényesre, hanem csak pirosra festik, miért ezen pír is hajnalnak neveztetik. Hajnalkor, hajnalban felkelni. Hajnalra harangozni. Hajnalt kukorikol a kakas. Hajnalt húzni, am. a vőlegényt és menyasszonyt elhálásuk első reggelén zeneszóval üdvözleni. Piros, halavány hajnal. Szép, mint hajnal a kéményen. (Km.). Hasad a hajnal. Pirulj hajnal pirulj, hadd keljen fel a nap. (Népd.). Szélesb ént. pirosság az égen, pl. nap lemente után: esthajnal v. estipír. Ilyen az éjszaki hajnal, helyesebben: éjszaki fény. Átv. ért. valaminek eredete, kezdete, eleje, pl. élet hajnala, ifjuság hajnala; tudományok, müvészetek hajnala. Vigan kezdjük létünk szép hajnalát. (Kisf. K.). Szintén átv. ért. vétetik melléknévül is, pl. hajnal arcz, azaz olyan arcz, mint a hajnal.
"Másnak barna haj homálya
Hószin vállakon,
Másnak göndör szőke tetszik
Hajnal arczokon."
Vörösm.

*HAJNALBAN
(hajnal-ban) ih. Midőn a hajnal pirosodik, hajnal hasadtával, korán regvel. Hajnalban jó korán, ott terem az ispán. (Népd.).

*HAJNALCSILLAG
(hajnal-csillag) ösz. fn. Venus vagy Hölgy nevü bolygó csillag, mely a többi csillagok között mind reggeli hajnal előtt, mind esthajnal után legfényesebben ragyog. Néhutt a köznép zsidócsillag-nak nevezi, mintha a szombat kezdetét és végét ettől számítanák.

*HAJNALHASADÁS
(hajnal-hasadás) ösz. fn. Hajnal feltünése, midőn t. i. a felkelendő nap sugarai a láthatárhoz közeledvén, mintegy széthasitják az éji sötétséget.

*HAJNALI
(hajnal-i, V. ö. HAJNAL) mn. tt. hajnali-t, tb. ~ak. Hajnalban, korán reggel történő, létező, jelenkező. Hajnali idő. Hajnali harangozás, imádság. Hajnali mise. (Rorate). Hajnali csillag. Hajnali fény.

*HAJNALLIK
(hajnal-l-ik) k. m. hajnall-ott, htn. ~ani. A hajnal hasad, pirosodni kezd, a nap fölkelte közeledik. Személytelen igeként csak harmadik személyben használják. Erdélyiesen: pitymallik.

*HAJNALODÁS
(hajnal-od-ás) fn. tt. hajnalodás-t, tb. ~ok. l. HAJNALHASADÁS.

*HAJNALODIK
(hajnal-od-ik) k. m. hajnalod-tam, ~tál, ~ott. l. HAJNALLIK. Hajnalodik, harmatozik, a kis leány álmodozik. (Népd.).

*HAJNALPILLANGÓ
(hajnal-pillangó) ösz. fn. Nappali pillangó, mely a hajnallal kel, különböztetésül az estveli és éji pillangótól.

*HAJNALPÍR
(hajnal-pír) ösz. fn. Hajnali pirosság; mondják maga a 'hajnal' helyett is.

*HAJNALPIROS
(hajnal-piros) ösz. fn. Olyan piros, mint a hajnal szokott lenni, fris, derült szinű piros.

*HAJNALSZÍN
(hajnal-szín) lásd: HAJNALPIROS.

*HAJNALSZINŰ
(hajnal-szinű) ösz. mn. Minek oly piros szine van, mint a tiszta derült hajnalnak. Tréfás nyelven a vörös hajról is mondják, mely igen világos vagy hirtelen szőke.

*HAJNALT
hegy neve Kraszna megyében.

*HAJNEVELŐ
(haj-nevelő) ösz. fn. In, mócsing a marhahúsban, kivált azon részében, melyet tarjá-nak neveznek. Nevét azon hiedelemtől vette, mintha a hajnövést elémozdítaná.

*HAJNEVELŐ FŰ
(haj-nevelő fű) ösz. fn. Fűnyüg nevü növény egyik faja, máskép: aranyfonalfű. (Cuscuta epithymum).

*HAJNÖVÉS
(haj-növés) ösz. fn. A hajak azon állapota, midőn növekednek, sürüsödnek.

*HAJNÖVESZTŐ
(haj-növesztő) ösz. mn. Mitől a hajak nőnek, sürüsödnek. Hajnövesztő kenőcs.

*HAJNYIRÉS
(haj-nyirés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek haját nyirik, megnyirik, kurtábbra metszik.

*HAJÓ (1)
(haj-ó) fn. tt. hajó-t. Gyöke haj, ugyanaz a hajt (űz, odább terel) ige gyökével, melyből az elavult haj-ik, (mintegy hajtódik vagy hajladozva megyen) k-ige, s ebből az igenév haj-ó származott. Törökül kájďk, csagataj nyelven is: kajďk, kájuk; közel áll hozzájok a magyar sajka szó és sínai nyelvben cséu. 1) Eredetileg oly jármű vagy alkotvány, melyet vizen vagy légben valamely erő, pl. vízfolyás, szél, vitorla, evező mintegy hajladozva terel. Széles ért. tehát hajónak mondható és mondatik a ladik, csónak, sajka, komp, dereglye, gálya stb. pl. halászhajó, révészhajó, csille-, boronahajó (talp), postahajó stb. 2) Szorosb ért. nagyobbféle, házalakú födeles alkotvány, leginkább fából, mely aránylag tágas öböllel birván, a vizen fenlebeg, s emberek, áruk szállítására, harczi munkákra stb. használtatik. Hajó talpa, teknője, bókonyai, födele, fara v. tatja, orra, őrfája, kormánya. Tölgyfahajó, fenyőfahajó. Gőzhajó, vitorlás hajó. Gabonahajó. Rablóhajó stb. Hajót építeni, varrni, eszkábálni, tatarozni, kátrányozni. Hajót faraltatni. Hajóra v. hajóba szállani. Hájón utazni. Hajót vontatni. Hajót húzni. Hajón járni. Terhes, üres hajó. Lapos hajó. Dunai, tiszai, vágmelléki hajó. Törött hajó. A törött hajót elhagyják az egerek. (Km.). Hajó lesz, ha jó lesz. (Km.). Száll, repül, megfeneklik a hajó.

*HAJÓ (2)
falu Bihar megyében; helyr. Hajó-n, ~ra, ~ról.

*HAJÓÁCS
(hajó-ács) ösz. fn. Ács, ki hajókat ácsol, készít, hajóhoz való gerendákat, talpakat stb. farag. Ettől különbözik a hajóvarró (Schuper, Schopper), ki az öszveállitott hajók hézagait mohával betömi, s eszkábával megerősíti.

*HAJÓALAK
(hajó-alak) ösz. fn. A hajónak külső formája vagy olyan forma, mint a hajóé szokott lenni. Az éghasító kalapoknak hajóalakjok van.

*HAJÓÁLGYU
(hajó-álgyu) ösz. fn. Álgyu, melyet a hajókon, különösen hadihajókon használnak.

*HAJÓÁLGYUTALP
(hajó-álgyu-talp) ösz. fn. Talp vagy állás, melyre a hajóálgyut helyezik.

*HAJÓÁLLÁS
(hajó-állás) ösz. fn. Általén, a tengerek vagy folyók, tavak partjain különösen elkészített vagy kitüzött hely, hol a kész, de még vízre nem bocsátott vagy bizonyos ideig pihenésre szánt hajók, mint biztos téren tartatnak.

*HAJÓÁLLOMÁS
(hajó-állomás) ösz. fn. Hely, hol a hajók megállapodni vagy kikötni is szoktak.

*HAJÓBAK
(hajó-bak) ösz. fn. Lábakon álló gerendák, melyeken a munkában levő hajók nyugosznak, míg egészen el nem készülnek, s vízre nem bocsáttatnak.

*HAJÓBÉL
(hajó-bél) ösz. fn. A hajónak belseje, ürege, öble, vagyis azon tér, melyet a hajóteknő, és hajófödél bekerít.

*HAJÓBÉR
(hajó-bér) ösz. fn. Bér, melyet a hajón szállított személyekért vagy tárgyakért, pl. gabonáért, borért, fáért stb. fizetni kell.

*HAJÓBEVALLÁS
(hajó-be-vallás) ösz. fn. A hajón szállított áruczikkeknek, terheknek stb. az illető vám- és harminczadi hivataloknál hiteles eléadása.

*HAJÓBIRÓ
(hajó-biró) ösz. mn. Oly vízről mondják, melyen hajózni lehet, vagyis melyen a hajó meg nem feneklik. Hajóbiró folyamok, tavak.

*HAJÓBIRTOKOS
(hajó-birtokos) ösz. fn. Személy, kinek saját hajója van. A kisebb dunai hajók birtokosait burcsellás- vagy hajósgazdák-nak nevezik.

*HAJÓBORDA
(hajó-borda) ösz. fn. Azon gerendák, melyek a hajó teknőjének, vagyis medrének oldalait képezik, a hajófenéktől kezdve fel a hajófarig és hajóorrig. Azon görbe oldalfák pedig, melyek a bordákat mindkétfelől a hajófenékkel öszvetartják, bókonyok.

*HAJÓCSÁKLYA
(hajó-csáklya) ösz. fn. Csáklya, melyet a hajókon használnak. V. ö. CSÁKLYA.

*HAJÓCSAPAT
(hajó-csapat) ösz. fn. Általán, több hajók együtt véve, közel egymáshoz állva, vagy menve. Különösen, kisebb tengeri hajóhad. (Flotille).

*HAJÓCSAT
(hajó-csat) ösz. fn. Deszkabürü, melyen a partról hajóba mennek, mely a partot a hajóval mintegy öszvecsatolja.

*HAJÓCSIGA
(hajó-csiga) ösz. fn. 1) Csiga nevü műszer a hajón, mely által a horgonyt leeregetik, vagy felhúzkodják. Köz hajós nyelven jobban: gugora v. járgány. 2) Emeltyű, mely által a legnagyobb terheket beemelik a tengeri hajókba.

*HAJÓCSONT
(hajó-csont) ösz. fn. Csont az embernek felső lábszárában, mely némileg hajóalakú (Os naviculare).

*HAJÓCZÍMER
(hajó-czímer) ösz. fn. Ékesség, leginkább a hajó orrán, mely hattyút, regés lényt, állatot stb., vagy a hajó védszentét ábrázolja.

*HAJÓDA
(haj-ó-da) l. HAJÓÁLLÁS, HAJÓGYÁR.

*HAJÓDAD
(haj-ó-dad) mn. tt. hajódadot. Hajóalakú, aminek olyan formája, alakja van, mint a hajónak.

*HAJÓDEGET
(hajó-deget) ösz. fn. Deget vagy kátrány, melylyel a hajó oldalait, födelét romlás ellen bekenik.

*HAJÓDERÉK
(hajó-derék) ösz. fn. A hajónak teste vagyis tekenője és födele együtt véve, különböztetésül az árboczoktól, vitorláktól, orrától, farától stb.

*HAJÓDESZKA
(hajó-deszka) ösz. fn. 1) Deszka, melyen a hajóba be- és hajóból kijárnak. 2) Deszkák a hajó födelén, padlóján stb.

*HAJÓDESZKÁZAT
(hajó-deszkázat) ösz. fn. A hajónak deszkákból szerkezett pallózata és födözete.

*HAJÓÉPÍTÉSZ
(hajó-építész) l. HAJÓCSINÁLÓ.

*HAJÓÉPÍTÉSZET
(hajó-építészet) ösz. fn. Mesterség, mely hajócsinálással foglalkodik; vagy tudomány, mely rendszeres ismereteket nyújt, miképen kell hajókat építeni.

*HAJÓÉPÍTŐ
(hajó-építő) ösz. fn. Mesterember, ki hajókat csinál; hajóács.

*HAJÓFAL
(hajó-fal) ösz. fn. A hajónak oldalai, melyeket a bókonyokkal erősített, s úgynevezett hajóbordák szerkezete képez.

*HAJÓFAR
(hajó-far) ösz. fn. l. TAT.

*HAJÓFÖDÉL
(hajó-födél) ösz. fn. A hajónak teteje, födözete.

*HAJÓFENÉK
(hajó-fenék) ösz. fn. A hajó teknőjének alja, padlója, melynek oldalaiból a hajóbordák emelkednek föl.

*HAJÓFÉREG
(hajó-féreg) ösz. fn. Szú neme, mely igen vékony, kerekded, görbére hajlott, s a fán keresztül furódó hajban lakik, melynek csucsával a fákba beeszi magát, s a hajókban nagy kárt tesz. (Teredo navalis).

*HAJÓFÖVÉNY
(hajó-fövény) ösz. fn. Fövény, melylyel némelykor, hogy súlyegyent tartson, a tengeri hajókat bizonyos mennyiségben megterhelik.

*HAJÓFÚRÓ, HAJÓFURDANCS
lásd: HAJÓFÉREG.

*HAJOG
(haj-og) önh. m. hajog-tam, ~tál, ~ott. Ingadozva ide-oda hajlik.

*HAJÓGAZDA
(hajó-gazda) ösz. fn. Ki a hajón szállított személyekről, árukról, teherről stb. számol. (Conducteur). V. ö. HAJÓSGAZDA.

*HAJÓGERINCZ
(hajó-gerincz) ösz. fn. A hajónak legalsó, s középen fekvő fenékgerendája, mely az egész hajónak mintegy gerinczét képezi.

*HAJOGÓS
(haj-og-ó-os) mn. tt. hajogós-t v. ~at, tb. ~ak. Hajlásokban bővelkedő. Van ily nevű patak is Veszprém megyében.

*HAJÓGYÁR
(hajó-gyár) ösz. fn. Építő műhely, melyben hajókat ácsolnak, készítenek. Ó-budai hajógyár. Sziszeki, szegedi hajógyár.

*HAJÓGYÁRTÁS
(hajó-gyártás) ösz. fn. lásd HAJÓÉPITÉS.

*HAJÓGYÁRTÓ
(hajó-gyártó) ösz. fn. l. HAJÓÉPITŐ.

*HAJÓHAD
(hajó-had) ösz. fn. Hadi hajók serege, melyek egy vezér parancsától függenek. Hajóhadat állítani ki. A hajóhad szerencsésen kikötött. Hajóhaddal bekeríteni valamely helyet. Ha kisebb, hajócsapatnak mondatik.

*HAJÓHADI
(hajó-hadi) ösz. mn. Hajóhadat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hajóhadi készületek.

*HAJÓHADVEZÉR
(hajó-had-vezér) ösz. fn. A hajóhadnak főparancsnoka, tengernagy. (Admiral).

*HAJÓHAJTÁS
(hajó-hajtás) ösz. fn. Evezés, mely a hajót előre mozdítja, sietteti.

*HAJÓHELY
(hajó-hely) l. HAJÓÁLLÁS.

*HAJÓHÍD
(hajó-híd) ösz. fn. Híd, melynek pallói nem oszlopokon, czölöpökön, hanem hajókon állanak. Pozsonyi, komáromi, esztergomi, péterváradi hajóhidak.

*HAJÓHOROG
(hajó-horog) ösz. fn. Horog, melynél fogva a hajót felfogják, megakasztják stb., pl. a tengeri kalózok.

*HAJÓHUZÁS
(hajó-huzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a hajót emberek húzzak; vagy neme a büntetésnek, midőn az elitéltek hajót húzni kényszeríttetnek. V. ö. HAJÓVONTATÁS.

*HAJÓISZKÁBÁLÓ
(hajó-iszkábáló) ösz. fn. Mesterember, ki az öszveácsolt hajót, vagyis hajó hézagait mohval és iszkába nevü széles fejű szegekkel bevervén, a víz benyomulása ellen biztosítja. Rév-Komhromban németesen: Super (Schopper).

*HAJÓKA
(haj-ó-ka) fn. tt. hajókát. Kis hajó, hajócska.

*HAJÓKALAÚZ
(hajó-kalaúz) ösz. fn. Kormányos, különösen a tengeri hajókon, ki a tengernek, melyen utazni kell, mélységét, s egyéb tulajdonságait ismeri, s kijelöli az utat és irányt, melyen veszély nélkül haladhat a hajó.

*HAJÓKAPITÁNY
(hajó-kapitány) ösz. fn. Tulajd. ért. egyes hadi hajónak főparancsnoka, tiszte. Alkalmazott ért. a gőzösök és nagyobb tengeri hajók igazgató tisztviselője.

*HAJÓKÁR
(hajó-kár) ösz. fn. 1) Kárvallás, mely a hajókereskedésben történik. 2) Bogár neme, melynek hernyója a tölgyfát átlyukgatja, s azáltal a hajógyárakban nagy kárt okoz.

*HAJÓKARÓ
(hajó-karó) ösz. fn. A víz partján levert zömök karó, melyhez a hajót kötik.

*HAJÓKÁZ
v. HAJÓKÁZIK, (haj-ó-ka-az-ik) k. m. hajókáz-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. kis hajón, pl. csolnakon, sajkán, dereglyén járja be a vizet. Szélesb ért. hajón kedvtelésből, mulatságból jár, utazik. (Minden hasonló ragozások, pl. szekerkézik, szánkázik, kocsikázik stb., inkább kedvtelésből származó járást jelentenek).

*HAJÓKÁZÁS
(haj-ó-ka-az-ás) fn. tt. hajókázás-t, tb. ~ok. Szorosb ért. kis hajón járás, utazás. Szélseb ért. járás, utazás akármily hajón. V. ö. HAJÓKÁZ, és HAJÓZÁS.

*HAJÓKÁZHATATLAN, HAJÓKÁZHATLAN
(haj-ó-ka-az-hat-atlan) mn. tt. hajókázhatatlan-t, tb. ~ok. Oly vízről mondjuk, melyen hajókázni nem lehet, melyen a hajó megfeneklik. Hajókázhatatlan patak.

*HAJÓKÁZHATÓ
(haj-ó-ka-az-hat-ó) mn. tt. hajókázható-t. Ami a hajót megbirja, min hajókázni lehet. Magyarországnak több hajókázható folyói vannak.

*HAJÓKÁZÓ
(haj-ó-ka-az-ó) fn. tt. hajókázó-t. Személy, ki hajón jár, utazik, bizonyos vidéket bekalandoz, felkutat. A nagy tenger szigeteit hajókázók födözték fel. Aranygyapjas hajókázók. Dunai, tengeri hajókázók.

*HAJÓKERESKĚDÉS
(hajó-kereskědés) ösz. fn. Hajón szállított árukkal üzött kereskedés.

*HAJÓKÉSZITŐHELY
(hajó-készitő-hely) ösz. fn. Hely, műhely, hol hajókat készitenek, vagy tataroznak, hajógyár.

*HAJÓKÉSZÜLET
(hajó-készület) ösz. fn. A hajózáshoz kivántató mindennemü eszközök, szerek, pl. árboczok,vitorlák, evezők, sajkák, horgonyok, kötelek stb.

*HAJÓKONYHA
(hajó-konyha) ösz. fn. Konyha a hajón, melyben a hajón szolgáló és utazó személyek számára főznek, sütnek.

*HAJÓKORMÁNY
(hajó-kormány) ösz. fn. Kormány, melylyel a hajót igazgatják, s menetelét ide-oda irányozzák. V. ö. KORMÁNY.

*HAJÓKORONA
(hajó-korona) ösz. fn. Díj- vagy tiszteletkorona a régi rómaiaknál, melylyel azt jutalmazták meg, ki az ellenfél hajójára először hágott fel. (Corona navalis).

*HAJÓKÖLTSÉG
(hajó-költség) ösz. fn. Mindenféle kiadás, költekezés, melybe a hajó építése, fölszerelése és utaztatása kerül.

*HAJÓKÖTÉL
(hajó-kötél) ösz. fn. Szélesb ért. mindenféle kötél, mely a hajózáshoz kivántatik, pl. árbocz-, csigakötél stb. Szorosabb ért. a legvastagabb kötél, melynél fogva a hajókat vontatják. Czérnaszál nem hajókötél. (Km.).

*HAJOL
(haj-ol v. haj-úl) önh. m. hajol-t, htn. ~ni. Magát önkényesen meghajtja. Lehajol a földre, hogy felvegyen valamit. Kihajol az ablakon. Áthajol a kerítésen. Elhajol az ütés elől. V. ö. HAJLIK.

*HAJÓLÁB
(hajó-láb) l. HAJÓBAK.

*HAJÓLÁMPA
(hajó-lámpa) ösz. fn. Lámpa a hajón, melyet sötétben meggyujtanak, részént a hajón levők kedveért, részént jelül az illető távollévőknek.

*HAJÓLAPÁT
(hajó-lapát) ösz. fn. Evezőlapát a hajón, melynek segitségével a hajót előre siettetik.

*HAJÓLÉPCSŐ
(hajó-lépcső) ösz. fn. Lépcső vagy lépcsőzet a hajókon.

*HAJOLHATATLAN, HAJOLHATLAN
(hajol-hat-[at-]lan) mn. tt. hajolhatatlan-t, tb. ~ok. Ami nem hajolhatik, meghajlani nem képes, mereven. Hajolhatatlan törzsök, kőszál. V. ö. HAJTHATATLAN.

*HAJOLLÓ
(haj-olló) ösz. fn. Olló, melylyel különösen hajat nyirnak, különböztetésül más, pl. papiros-, szabó-, kertészollótól.

*HAJÓLOBOGÓ
(hajó-lobogó) ösz. fn. A hajó árboczára vagy farára tűzött lobogó, mely a hajóvezérnek, parancsnoknak rangját, vagy az illető országot, nemzetet jelenti egyszersmind. Franczia, angol, magyar nemzeti hajólobogó.

*HAJÓMALOM
(hajó-malom) ösz. fn. Hajóra épített, ide-oda szállítható malom, milyenek, pl. a dunai malmok, különböztetésül az álló, zsilipes, patak-, tómalmoktól.

*HAJÓMÁZSA
(hajó-mázsa) ösz. fn. Mérték neme, mely a tengeri hajókon van szokásban, s 250 vagy 280 fontot nyom.

*HAJÓMÉRÜ
(hajó-mérü) ösz. fn. Mérő eszköz, melylyel a hajó belét, öblét, belső terjedelmét megmérik, hogy tudják, mennyi fér bele.

*HAJÓMESTER
(hajó-mester) ösz. fn. Hajós gazda, hajótulajdonos, ki felszerelt hajóját, holmi áruszállításokra használja, vagy másoknak átengedi. Felső Duna mellékén: burcsellás.

*HAJÓMŰHELY
(hajó-mű-hely) ösz. fn. l. HAJÓGYÁR.

*HAJÓNAGY, HAJÓHADNAGY
(hajó-[had-]nagy) ösz. fn. Hadi hajó tisztje vagy más hajó igazgató főnöke, hadnagyi czímmel és ranggal.

*HAJÓNYOM
(hajó-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet az elhaladó hajó a ketté hasított víz szinén hagy.

*HAJÓODÚ
(hajó-odú) ösz. fn. A hajónak odva, vagyis ürege, belseje, mely a hajófenék, hajóoldalak és hajófödél között foglaltatik.

*HAJÓOLDAL
(hajó-oldal) ösz. fn. Két felől a hajó derekát alkotó gerenda- vagy deszkabordák.

*HAJÓORR
(hajó-orr) ösz. fn. A hajónak orr gyanánt kinyuló eleje. A hajó hátulja: hajófar v. hajótat.

*HAJÓPADLAT
(hajó-padlat) ösz. fn. Padlat, vagyis deszkázat a hajó fenekén vagy lapos tetején.

*HAJÓPÁRKÁNY
(hajó-párkány) ösz. fn. Kerítés, korlát a hajó tetején vagy födelén, gátul és biztositásul a vízbeesés ellen.

*HAJÓPÁRTÁZAT
(hajó-pártázat) ösz. fn. A nagyobbféle, különösen dunai tölgyfahajókon járda gyanánt szolgáló, körülbelül másfél lábnyi széles padolat, melyen a hajót körül lehet járni.

*HAJÓRABLÁS
(hajó-rablás) ösz. fn. Árukkal rakott hajók erőszakos elfogása, s áruiktól megfosztása.

*HAJÓRABLÓ
(hajó-rabló) ösz. fn. Tengeri kalóz, vagyis rabló, ki a kereskedő hajók után leselkedik, s azokat elfogván megfosztja. Középtengeri hajórablók.

*HAJÓRAKODÓ
(hajó-rakodó) ösz. fn. Személy, hajói napszámos, ki a szállítandó árukat, terheket stb. hajóra rakja.

*HAJÓRASZÁLLÁS
(hajóra-szállás) ösz. fn. Elutazás hajón.

*HAJÓRÉV
(hajó-rév) ösz. fn. Hely, öböl a vizek szélein, természettől vagy mesterségesen úgy alkotva, hogy a hajók megszállhassanak benne, s ki lehessen őket kötni, vagy a part közelében horgonyon tartani, máskép: kikötő-hely, kikötő.

*HAJÓROM
(hajó-rom) ösz. fn. Használatlanná lett hajónak szétbomlott vagy bontott részei, töredékei, gerendái, padlói stb.

*HAJÓS (1)
(haj-ó-os) mn. tt. hajós-t v. ~at, tb. ~ok. 1) Hajót biró, hajóval ellátott. Hajós gazda. Hajós kereskedő. 2) Amin hajók járnak, miben hajók állnak. Hajós tenger, tó, folyó. Hajós kikötő. Ellentéte: hajótlan.

*HAJÓS (2)
(haj-ó-os, törökül kajďkdsď) fn. tt. hajós-t, tb. ~ok. Szélesb ért. minden személy, ki a hajón valamely hivatalt viszen vagy hajó körüli szolgálatot tesz, pl. hajóskapitány, kormányos stb. Szorosb ért. ki a hajón durvább kézi munkával foglalkodik, milyenek pl. az evezősök, a kötelek, horgonyok mellett levők. Komáromi, győri, szegedi hajósok. Máskép: hajóslegény.

*HAJÓS (3)
falu Pest megyében; hely. Hajós-on, ~ra, ~ról.

*HAJÓSAPRÓD
(hajós-apród) ösz. fn. Fiatal hadi gyakornok, ki különösen hajóhadi tisztségre, pl. hadnagyságra, kapitányságra stb. képezi magát. (Schiffscadet).

*HAJÓSBÉR
(hajós-bér) ösz. fn. Szegődött, kialkudott fizetés, melyet szolgálataikért a hajósok kapnak.

*HAJÓSEREG
(hajó-sereg) ösz. fn. l. HAJÓHAD.

*HAJÓSGAZDA
(hajós-gazda) ösz. fn. Kinek saját hajója van, s azon vagy saját áruit szállítja, vagy másoknak bizonyos bérért szolgál vele. Különbözik: hajógazda.

*HAJÓSINAS
(hajós-inas) ösz. fn. Ujoncz, ki a hajói szolgálatokat, munkákat tanulni, s magát azokban gyakorolni kezdi.

*HAJÓSKAPITÁNY
(hajós-kapitány) l. HAJÓKAPITÁNY.

*HAJÓSKATONA
(hajós-katona) ösz. fn. A hajóseregben szolgálatot tevő katona.

*HAJÓSKENYÉR
(hajós-kenyér) ösz. fn. A hosszabb útra menő tengeri hajókra beszerzett kétszersültféle kenyér.

*HAJÓSKÖLCSÖNY
(hajós-kölcsöny) ösz. fn. Szerződés, mely szerént valamely megszorult vagy idegen révben tartózkodó hajósgazda pénzt veszen kölcsön, s lekötelezi magát, hogy bizonyos időre vagy midőn hajója ismét azon helyre visszatér, a kölcsönt visszafizeti; mely végre hajóját és a rajta levő terhet biztosítékul leköti. (Bodmerei).

*HAJÓSKÖTELEZVÉNY
(hajós-kötelezvény) ösz. fn. Oklevél, mely a hajóskölcsönyről kötött szerződést magában foglalja. V. ö. HAJÓSKÖLCSÖNY.

*HAJÓSLEGÉNY
(hajós-legény) ösz. fn. Személy, ki a hajózásnál eléforduló szolgai munkákat végez, pl. aki evez, köteleket húz, horgonyokat ereget stb.

*HAJÓSMESTER
(hajós-mester) ösz. fn. l. HAJÓMESTER.

*HAJÓSMESTERSÉG
(hajós-mesterség) ösz. fn. Mesterség, mikép kell a hajókon minél gyorsabban, biztosabban, s veszély nélkül járni.

*HAJÓSNÉP
(hajós-nép) ösz. fn. A hajón szolgálatot tevő személyzet.

*HAJÓSÖLTÖZET
(hajós-öltözet) ösz. fn. Sajátságos kelméből készült és különös szabásu öltözet, milyet kiváltképen a tengeri hajósok viselnek.

*HAJÓSRUHA
(hajós-ruha) ösz. fn. Egyes darab ruha a hajósöltözetből.

*HAJÓSSEREG
(hajós-sereg) ösz. fn. Hadihajón katonai szolgálatot tevő személyzet.

*HAJÓSSZAKÁCS
(hajós-szakács) ösz. fn. Szakács, ki a hajósoknak és hajón menő utasoknak főz.

*HAJÓSZ
(haj-ó-sz) fn. tt. hajósz-t, tb. ~ok. A hajózás mesterségét értő. (Navigateur, der Schiffahrtkundige).

*HAJÓSZÁLOG
(hajós-zálog) ösz. fn. 1) A hajóskölcsönyben kikötött zálog. V. ö. HAJÓSKÖLCSÖNY. 2) A kártévő hajósokon vett zálog.

*HAJÓSZAT
(haj-ó-sz-at) fn. tt. hajószatot. Hajózási mesterség.

*HAJÓSZEG
(hajó-szeg) ösz. fn. Szegek, melyekkel a hajó részeit egybefoglalják.

*HAJÓSZOBA
(hajó-szoba) ösz. fn. 1) Az utazó hajókon terem vagy szoba az utasok kényelmére. 2) Kereskedői hajókon szoba, a hajómester, hajókapitány, irnok, biztos számara stb.

*HAJÓSZORÁT
(hajó-szorát) ösz. fn. Vesszőből font, vagyis gúzskötél, némely kisebbféle hajókon, dereglyéken, talphajókon stb.

*HAJÓSZUROK
(hajó-szurok) ösz. fn. l. KÁTRÁNY.

*HAJÓTANÁCS
(hajó-tanács) ösz. fn. 1) Gyülés, melyet a hajói tisztviselők bizonyos ügyben tartanak. 2) Ezen gyülésnek tagjai, személyzete.

*HAJÓTAT
(hajó-tat) ösz. fn. A hajónak hátulsó föle, máskép: fara, hol a kormány és kormánypad van.

*HAJÓTEHER
(hajó-teher) ösz. fn. Mindenféle áruk, szerek, melyeket tovább szállitás végett a hajóra raknak.

*HAJÓTERHELŐ
(hajó-terhelő) ösz. fn. A hajó fenekére rakott teher, mely rendesen kövekből, kavicsból, s a bérhajókon gyakran vasból, ólomból stb. áll, s arravaló, hogy a tengertől hányt-vetett hajót súlyegyenben tartsa.

*HAJÓTERV
(hajó-terv) ösz. fn. Építendő hajónak terve, mely nem csak a hajó részeinek egymás közti viszonyát és arányát foglalja magában, hanem egyszersmind meghatározza minden egyes darabok, gerendák hosszát, szélét, vastagságát, a vasak súlyát, s az egész hajókészületet.

*HAJÓTISZT
(hajó-tiszt) ösz. fn. 1) Szélesb ért. akármiféle tiszti hivatalt viselő személy a hajón, pl. irnok, kalauz stb. 2) Szorosb ért. hadi hajón szolgáló katonatiszt.

*HAJÓTÖREDÉK
(hajó-töredék) l. HAJÓROM.

*HAJÓTÖRÉS
(hajó-törés) ösz. fn. Veszély, midőn a hajó zátonyokba, kősziklákba, partokba ütődve vagy akármely más erőszak által tetemes rést kap, s elsülyed. Hajótörést szenvedni. Hajótörésből kimenekedni. Hajótörésekről szóló elbeszélések. Átv. és költői nyelvben, valamely tervnek, szándéknak nagy akadályok miatt megsemmisülése, megbukása.

*HAJÓVÁM
(hajó-vám) ösz. fn. Vám, melyet kikötéskor a révben vagy hídnyitáskor vagy állomásozás fajében a hajóktól fizetni kell. V. ö. VÁM.

*HAJÓVÁZ
(hajó-váz) ösz. fn. A hajó gerendáinak vagyis fenekének és oldalainak öszveállított alakja, mely még sem födelezve, sem bebutorozva, sem fölszerelve nincs.

*HAJÓVÉSŐ
(hajó-véső) ösz. fn. A hajóácsok, hajófaragók vésője v. vésüje.

*HAJÓVEZÉR
(hajó-vezér) ösz. fh. Hajóstiszt, különösen az angoloknál, ki egy hadi hajót vagy több hajókból álló kisebb hajóhadat vezet, s a főhajóhadvezértől függetlenül bizonyos megbizásban jár el. (Commodore).

*HAJÓVITORLA
(hajó-vitorla) ösz. fn. Vitorla a hajón, mely kifeszítve és kedvező széllel kivált nagy tavakon és tengereken a hajót hajtja. V. ö. VITORLA.

*HAJÓVONTATÁS
(hajó-vontatás) ösz. fn. Hajószállítási mód, kivált víz ellenében, melynél fogva a hajót vonó barmok, rendszerént lovak huzzák, melyeket vontató lovak-nak neveznek, ezek hajtóit pedig vagy gazdáit vontatók-nak. Földvári, komáromi vontatók. V. ö. HAJÓHUZÁS, KUKÁZÁS.

*HAJÓZ
(haj-ó-oz) l. HAJÓZIK.

*HAJÓZÁS
(haj-ó-oz-ás) fn. tt. hajózás-t, tb. ~ok. Hajón járáskelés, utazás.

*HAJÓZÁSI
(haj-ó-oz-ás-i) mn. tt. hajózási-t, tb. ~ak. Hajózást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hajózási készületek, költségek, kényelmek és bajok.

*HAJÓZÁSZLÓ
(hajó-zászló) lásd: HAJÓLOBOGÓ.

*HAJÓZÁSZLÓS
(hajó-zászlós) ösz. fn. Hajóhadban szolgáló tiszt, zászlótartói czímmel és ranggal.

*HAJÓZHATATLAN, HAJÓZHATLAN
(hajó-oz-hat-[at-]lan) mn. tt. hajózhatatlan-t, tb. ~ok. Oly vízről mondjuk, melyen sekély volta, zátonyossága vagy más akadályok miatt, hajózni nem lehet. A jeges tengernek hajózhatatlan vidékei.

*HAJÓZHATÓ
(haj-ó-oz-hat-ó) mn. tt. hajózható-t. Vízről mondjuk, mely hajókat megbír, melyen hajózni lehet. Valamely folyót hajózhatóvá tenni.

*HAJÓZHATÓSÁG
(haj-ó-oz-hat-ó-ság) fn. tt. hajózhatóság-ot. Víznek állapota vagy tulajdonsága, melynél fogva hajózni lehet rajta.

*HAJÓZHATLANSÁG
(haj-ó-oz-hat-lan-ság) fn. tt. hajózhatlanság-ot. Valamely víznek, pl. folyónak, tónak, tengernek oly állapota vagy minemüsége, melynél fogva rajta hajózni nem lehet.

*HAJÓZIK
(haj-ó-oz-ik) k. m. hajóz-tam, ~tál, ~ott. Hajón járkel, hajón utazik. Használtatik ik nélkül is: hajóz. Midőn igekötőt vesz fel, s cselekvő értelemmel bir, az ik-et okvetlenűl elveti, pl. Behajóz három tengert. Általhajózom a Dunát.

*HAJÓZÓ
(haj-ó-oz-ó) mn. és fn. tt. hajózó-t. Aki hajón jár, utazik, vándorol vagy hajókon kereskedést űz. Hajózó kalandorok. Világot körűlhajózó buvárok. Régi és újabb hájózó népek, nemzetek.

*HAJPIPERE
(haj-pipere) l. HAJÉK.

*HAJPOR
(haj-por) ösz. fn. Fínom buzaliszt vagy másnemü liszt vagy porrá alakított más test, melylyel a hajat be szokták hinteni. Egyébiránt a hajport más czélokra is használják, pl. bőrnek fehéren vagy tisztán tartására, kipárlás ellen stb.

*HAJPORÁRUS
(haj-por-árus) ösz. fn. Kis kalmár, szatócs, ki hajport árul.

*HAJPORBOJT
(haj-por-bojt) ösz. fn. Gyapju, len vagy selyemszálakból álló vagy taplóból készitett bojtos szer, melylyel a hajport a fejre hintik.

*HAJPORDOBOSZ
(haj-por-dobosz) ösz. fn. Dobosz, melyben hajport tartanak.

*HAJPORHINTŐ
(haj-por-hintő) ösz. fn. Bőrből csinált ránczos zacskó, egyik végén átlyukgatva, vagy kis szitával ellátva, melynek lyukain nyomkodás által a haj por keresztül megy.

*HAJPORKÖPENY, HAJPORKÖPÖNYEG
(haj-por-köpeny v. -köpönyeg) ösz. fn. Vászonlepedő, melyet hajfodorítás és hajporozás alatt vállra kerítenek, hogy a hajpor a ruhát be ne mocskolja.

*HAJPORMILLYE
(haj-por-millye) ösz. fn. Millye, melyben hajport tartani szoktak.

*HAJPOROS
(haj-poros) ösz. mn. 1) Hajporral behintett, fehérített. Hajporos fej, ruha. Hajporos nyak, karok. 2) Miben hajport tartanak. Hajporos zacskó, millye, doboz.

*HAJPOROZ
(haj-poroz) áth. m. hajporoz-tam, ~tál, ~ott. Hajporral behint. Fejét, arczát, nyakát hajporozza. Ruháját behajporozni.

*HAJPOROZÁS
(haj-porozás) ösz. fn. A hajnak vagy bőrnek behintése hajporral.

*HAJPORSZELENCZE
(haj-por-szelencze) l. HAJPORMILLYE.

*HAJPORZACSKÓ
(haj-por-zacskó) ösz. fn. Hajport tartani való bőrzacskó.

*HÁJSÉRV
(háj-sérv) ösz. fn. A borék hájas vagy faggyús daganata. (Steatocele).

*HAJSÓ
(haj-só) ösz. fn. Tiszta timsó, mely haj-, kivált tollhajalakban ragad az ásványokhoz.

*HAJSZ! v. HAJSZA! (1)
(haj-sz v. haj-sza, innen van: hajszás) indulatszó, melylyel a jobbról befogott ökröt szólítják, hogy balfelé kanyaruljon. Némely vidéken: ho ide ho! ha ide ho! A lónak, (tulajdonképen a lovakat igazgatónak, ki a befogott, s rendszerént négy - elül-hátul két-két - lovas fogatban a bal felül levő nyerges lovon ül), ezen esetben azt mondják: hozzád. Ellenkező irányban az ökröt csa v. csálé, a lovat tüled = tőled szóval terelik. V. ö. CSA, CSÁLÉ.

*HAJSZA! (2)
(haj-sza, vagy haj-te) indulatszó, melylyel valakit, s kiváltkép valamely állatot gyors menésre, futásra stb. nógatnak, máskép: hajhó! hajrá! hajdi! rajta!
"Cziczke, Lepke, Fecske hajsza!
Alugyál még kedvesem."
(Kisf. Sánd.).

*HAJSZÁL
(haj-szál) ösz. fn. Egy külön szál a fejen növő hajból. Átv. ért. igen kevés vagy vékony valami. Egy hajszállal sem jobb. Egy hajszálon múlt, hogy stb. Vékony a hajszál, de mégis van árnyéka. (Km.). V. ö. HAJ.

*HAJSZALAG
(haj-szalag) ösz. fn. Hajat befonni vagy felkötni való, vagy általán hajékül szolgáló szalag.

*HAJSZÁLCSENGETYŰKE
(haj-szál-csengetyűke) ösz. fn. Növényfaj a simalevelű csengetyűkék alneméből, melynek levelei czérnaszáluak, virágbugája a szárhegyen, váltogató virágokkal. (Campanula capillacea).

*HAJSZÁLCSŐ
(haj-szál-cső) l. HAJCSŐ.

*HAJSZÁLDAD
(haj-száldad) ösz. mn. Hajszálhoz hasonló alakú, hajszál vékonyságu. Hajszáldad növénygyökerek.

*HAJSZÁLFEJŰ
(haj-szál-fejű) ösz. fn. Gilisztafaj, melynek szőrös a feje.

*HAJSZÁLHASOGATÁS
(haj-szál-hasogatás) ösz. fn. Átv. ért. a birálásnak, vizsgálásnak, megitélésnek túlzott módja, mely igen csekély, s érdektelen észrevételekkel, kifogásokkal bibelődik. Máskép: szőrszálhasogatás.

*HAJSZÁLHASOGATÓ
(haj-szál-hasogató) ösz. mn. és fn. Apróságos, igen csekély, s érdektelen dolgok vizsgálásával, megitélésével, s haszontalan kifogásokkal bibelődő. Máskép: szőrszálhasogató.

*HAJSZÁLMAGÁR
(haj-szál-mag-ár) ösz. fn. Sovány vidékeken termő növényfaj a magárok neméből, melynek füzérje czérnaforma, féloldalú; levelei hajszálformák. (Nardus stricta).

*HAJSZÁLMOHAR
(haj-szál-mohar) ösz. fn. A moharok neméhez tartozó növényfaj. (Panicum capillare).

*HAJSZÁLNYI
(haj-szálnyi) ösz. mn. Oly kicsi vagy vékony, mint a hajszál. Alig volt egy hajszálnyi tér köztök. Az aranyat, ezüstöt hajszálnyira kinyújtani.

*HAJSZÁLSÁS
(haj-szál-sás) ösz. fn. Növényfaj a sások neméből, anyabibéje mintegy három, hosszú kocsányúk, bókolók; szütyői kajszaszájúk. (Carex capillaris).

*HAJSZÁS
(haj-sz-a-as) mn. l. HAJSZOS.

*HAJSZILKE
(haj-szilke) ösz. fn. A nők fejéke, midőn hajaikat tekercsbe fonva, koszorú vagy fészek, vagy konty-formában feltüzik.

*HAJSZÍN
(haj-szín) ösz. fn. Széles ért. oly szín, milyen a hajaké szokott lenni. Szőke, barna, vörös hajszín. Szorosb ért. szög vagy gesztenyeszín.

*HAJSZINŰ
(haj-szinű) ösz. mn. Színre nézve a hajhoz hasonló, minek hajszine van. V. ö. HAJSZÍN.

*HAJSZIROM
(haj-szirom) ösz. fn. Keletindiában tenyésző növény, melynek virágszirmait hajhoz hasonló szálak födik. (Trichosanthos).

*HAJSZOGAT
(haj-sz-og-at) áth. m. hajszogat-tam, ~tál, ~ott. l. HAJSZOL. Rokon vele mind hangokban, mind értelemben abajgat is.

*HAJSZOL
(haj-sz-ol) áth. m. hajszol-t. Tulajdonkép haj haj! indulatszóval űz, kerget. Hajszolni az ökröket, borjukat. Átv. ért. ide-oda űz, szüntelenül bolygat, nyugonni nem enged. Hajszolni a cselédet, jobbágyokat. Ugyan meghajszolták a tilosban etetőket. Miért hajszolod annyira lovaidat?

*HAJSZOLÁS
(haj-sz-ol-ás) fn, tt. hajszolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamely állatot vagy embert hajszolnak; űzés, kergetés.

*HAJSZOS
(haj-sz-os) mn. tt. hajszos-t v. ~at, tb. ~ak. Így hivják a jobbról befogott ökröt, s a hajsz szóra ennek kell balfelé kanyarulni. A balról befogott csálés, mely a csálé szóra jobbfelé nyomja a hajszost. Néhutt a hajszos neve: külső, a csálésé: belső. Vannak vidékek, melyekben a hajszos névvel, a bal felül befogott ökröt nevezik (mint Kassay is írja), midőn a jobb felüli ökör neve: kezes.

*HAJT
(haj-t) áth. m. hajt-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Midőn a haj! indulatszóból ered, am. haj szóval űz, kerget, menésre sürget, terel. Disznókat, juhokat, tinókat, ludakat vásárra hajtani. A gulyát, ménest akolba hajtani. A csordát haza hajtani. Befogott lovakat, ökröket hajtani. A borjukat mezőre, a pulykákat tarlóra, a libákat vízre hajtani. Általhajtani a marhát a vízen, hidon. A tilosban kapott lovakat behajtani. Elhajtani a gulyából néhány darabot. Meghajtani az erdőt, azaz a benne levő vadakat üzőbe venni. Meghajtani a lovakat. Felhajtani a hegyre. Öszvehajtani az elszéledt nyájat. Túlhajtani a határon. Hajts! Hajts kocsis, hajts! Városban a sebes hajtás tiltatik. 2) Átv. ért. valamit mozgásba hoz. A víz malmot hajt. Az árvíz sok gazt hajtott a partra. A déli és nyugoti szél gyakran esőt hajt. Nagy szelet hajt (csap) ezen fiatal ember. Néha am. valamit szerez. Nagy hasznot hajt neki a ház és bormérés. Néha am. a növény csirát, bimbót fejleszt, fakadni kezd. Hajtanak tavaszszal a fák, szőlők. A fűzfa sok ágat hajt. 3) Midőn a haj annyi mint gaj, kaj, azaz görbülést, kanyarodást jelent, a hajt ige értelme: görbít, fordít, valamit egyenes irányából félre mozdít, elfordít. Fejét vállára hajtani. Vesszőt meghajtani. Addig hajtsd a fát, mig fiatal. (Km.). Meghajtani a kardot. Térdet, fejet hajtani. Lehatotta a fejét és megholt. Felhajtani egy palaczk bort. Hajtsd fel (idd meg) ezen maradékot. Elsőben is hozzád hajtom (azaz fordítom) én szavamat, kedves édes anyám! Menyasszony bucsúztatása a lakadalmi versekben. Átv. ért. s ra, re felható rag vonzása mellett enged valaminek. Szóra, jó tanácsra hajtani. Ne hajts minden szíreszóra. Nem hajt a paripa az ebugatásra. (Km.).
"Annyi nekem az irígyem,
Mint a réten fűszál terem,
Annyit hajtok a szavára,
Mint kötényem madzagára,
Még arra is többet hajtok,
Ha elszakad, újat varrok."
Népdal. (Erdélyi J. gyüjteménye).

*HAJTÁS
(haj-t-ás) fn. tt. hajtás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, mely szerént valamit vagy valakit ütünk, menésre sürgetünk, terelünk. 2) Egy huzomban való kocsizás, szekerezés, lovaglás, a nélkül, hogy valahol megállanánk. Egy hajtással hat mérföldet tenni. A gyors parasztok Budától Komáromig két hajtással elmennek. Ez nagy hajtás volt. 3) Görbítés, valaminek elferdítése, egyenes irányából félre mozdítása. Térdhajtás, fejhajtás. Egy hajtásra kiinni egy palaczk bort. 4) A növénynek új fakadása, csirája, bimbaja, ágacskája. V. ö. HAJT.

*HAJTÁSKA (1)
(haj-t-ás-ka) fn. tt. hajtáskát. Kis hajtás. V. ö. HAJTÁS. Csak egy hajtáskára fekszik azon hely mi tőlünk. A növények tavaszi hajtáskái.

*HAJTÁSKA (2)
(haj-táska) ösz. fn. l. HAJZACSKÓ.

*HAJTÉK
(haj-t-ék) fn. tt. hajték-ot. Általán minden szabályos ráncz, redő, mely mesterséges öszvehajtogatás által készül, pl. az ivek hajtékai a könyvkötőknél, öltözetek hajtékai a szabóknál, szíjak hajtékai a szijgyártóknál, s más bőrmiveseknél, stb.

*HAJTEKERCS
(haj-tekercs) ösz. fn. Öszvefont vagy sodrott hosszu hajszálakból való tekercs.

*HAJTEKERŐ
(haj-tekerő) ösz. fn. Kötő vagy szalag, melylyel a hajat befonják vagy öszvetekerik.

*HAJTÉPŐ
(haj-tépő) ösz. fn. Kis csipővas, egyes hajszálakat, pl. őszeket vagy arczrutitókat kiszakgatni való.

*HAJTHATATLAN
(haj-t-hat-atlan) mn. tt. hajthatatlan-t, tb. ~ok. Általán, mit v. kit hajtani nem lehet, pl. tulajd. ért. hajthatatlan törzsök, vas rúd; átv. ért. hajthatatlan akarat, makacs ember. V. ö. HAJT. Határozóilag: hajthatatlanul.

*HAJTHATATLANSÁG
(haj-t-hat-atlan-ság) fn. tt. hajthatatlanság-ot. Valaminek v. valakinek tulajdonsága, melynél fogva hajtani, meghajtani nem lehet. V. ö. HAJT.

*HAJTHATLAN, HAJTHATLANSÁG
lásd: HAJTHATATLAN, HAJTHATATLANSÁG.

*HAJTHATÓ
(haj-t-hat-ó) mn. tt. hajtható-t. Általán, mit vagy kit hajtani lehet, tulajd. és átv. értelemben. Hajtható vessző, nád, sodrony. Mindenre hajtható ifjú. Viaszként jóra, roszra hajtható. V. ö. HAJT.

*HAJTÓ (1)
(haj-t-ó) fn. tt. hajtó-t. Általán személy, ki valamit bajt, vagyis űz, kerget, terel, forgat. Különösen 1) ki barmokat, pl. ökröket, teheneket, juhokat stb. bizonyos távolságra szegődött bérben terel, máskép: hajcsár. 2) Csősz, ki a tilosban kapott marhákat betereli, innen: hajtópénz, mit a behajtásért fizetni kell. 3) Urbéri vagy más vadászatokban így nevezik azokat, kik a vadakat fölverik, s a vadászok elé terelik. 4) Valamit forgató, pl. kerékhajtó, csigahajtó, köszörükőhajtó stb.

*HAJTÓ (2)
(mint föntebb) mn. tt. hajtó-t. 1) Üző, kergető, terelő, forgató. Ökröket hajtó gyerek. Lovat hajtó asszony. Három kereket hajtó zsilip. 2) Átv. ért. mi a hasat elcsapja, mi lágy széket csinál, vagy okádás által tisztít. Hajtó, hashajtó szerek, italok. Fölül hajtó porok.

*HAJTÓCSIGA
(hajtó-csiga) ösz. fn. Csiga nevü játékszer fából, melyet elperdítés után kis ostorral hajtanak a gyermekek.

*HAJTÓDÁRDA
(hajtó-dárda) ösz. fn. Eredetileg: hajítódárda. V. ö. HAJÍTÓ.

*HAJTÓFA
(hajtó-fa) ösz. fn. 1) Eredetileg, hajítófa, melylyel valamit hajigálnak, különösen némely fák, pl. dió-, vadalma-, vadkörtefák gyümölcseit leverik. Egy hajtófát sem ér. (Km.). 2) Midőn a hajt igéből származik, jelent faeszközt, mely által valamit feltolnak, felszorítanak, pl. a bodnárok hatjtófája, melylyel az abroncsokat az új hordóra fölfeszítik.

*HAJTOGAT
(haj-t-og-at) áth. és gyakor. m. hajtogat-tam, ~tál, ~ott. 1) Ránczokba, redőkbe, rétegekbe szedeget, s mintegy öszvevissza görbítget. Megmosott fehérruhát, végvásznakat, posztókat öszvehajtogatni. Papirosíveket négy rétüre hajtogatni. 2) Ide-oda görbít, csavar, terel. Vesszőt hajtogatni. Gyönge a nád, de mégis a szél hajtogatja. (Km.). 3) Gyakran fordít, forgat, különösen fejét majd jobbra, majd balra vonja, nem tetszését jelentvén. Nem szólt, csak fejét hajtogatta, vagyis tetszést, helybenhagyást jelentőleg fejével bókolgat. 4) Magát hajtogatni, am. gyakori tisztelgő bókokat csinálni. 5) Nyelvtanilag am. igéket mód, idő, szám és személy szerént módosít; másképen, ragozott nyelvekben: igeragoz. 6) A lógó, kivált nőruhát fosztogatja. Szoknyát, pendelyt hajtogatni. Tájdivatos.

*HAJTOGATÁS
(haj-t-og-at-ás) fn. tt. hajtogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit hajtogatunk. Vászon-, posztóhajtogatás. Sodrony-, vessző-hajtogatás. Fej-, térdhajtogatás. Különösen nyelvtanilag az igéknek mód, idő, szám és személy szerént módosítása; máskép, ragozott nyelvekben am. igeragozás. Alsó-Vagmelléken am. a jobbágyságnak az illető uraság vagy ellenség által rendkivüli szekereztetése, midőn marhája, szekere folyvást azoknak szolgál. A franczia nagy hajtogatás.

*HAJTÓHÁLÓ
(hajtó-háló) ösz. fn. Eredetileg HAJÍTÓHÁLÓ, melynek tölcsér alakja van, s kötélnél fogva penderítik a vízbe, és minthogy ólmos karimája legott a víz fenekére húzza és öszvecsukódik, az utjában akadt halak benne maradnak. Máskép: pendelyháló.

*HAJTÓKA
(haj-t-ó-ka) fn. tt. hajtókát. 1) A ruha gallérának vagy ujjának kifelé hajtott vége vagy különös szinü kelméből varrott toldalék a galléron vagy ruha ujján. Hajtókára, nem egyenes gallérra varratni a köpönyeget. Valamit a hajtóka alá dugni. A katonákat hajtókáikról lehet megkülönböztetni. Sárga, vörös, kék, zöld hajtóka. 2) Annyi ital, mennyit egy huzomban fel lehet hajtani, azaz meginni. Egy hajtókára megivott egy messzely bort. Egy hajtókára való kis pohár.

*HAJTÓKAPOCS
(hajtó-kapocs) ösz. fn. Kapocs a fürészmalom gépében.

*HAJTÓKERÉK
(hajtó-kerék) ösz. fn. Kerék valamely gépen, mely által valamit forgatnak. Hajtókerék a csigás kuton, a köszörükövön stb.

*HAJTOKVÁNY
(haj-tokvány) ösz. fn. A malomkerék köriméje, vagyis talpa, mely tok vagy haj (héj) gyanánt keríti a zápokat. Tiszamelléki tájszó.

*HAJTÓLABDACS
(hajtó-labdacs) ösz. fn. Haslágyító, gyomortisztító, hasmenést eszközlő gyógyszer labdacsokban.

*HAJTÓLAPÁT
(hajtó-lapát) ösz. fn. Vizi gépekre, gőzhajókra alkalmazott lapátféle eszköz, mely a vizet fölfelé űzi, eltolja vagy valahová kifolyni kényszeríti. Gőzhajókerekek hajtólapátjai.

*HAJTÓMŰ
(hajtó-mű) ösz. fn. Mű vagy gép, mely valamit forgat, tovább haladni késztet, valamit mozgásba hoz stb.

*HAJTÓPOR
(hajtó-por) ösz. fn. Porul beadott gyógyszer, mely lágy széket, hasmenést okoz, eszközöl.

*HAJTÓS
(haj-t-ó-os) mn. tt. hajtós-t v. ~at, tb. ~ak. Vonó baromról mondják, mely igen lustán jár, melyet sokat kell hajtani, nógatni a menésre. Hajtós ökrök, lovak.

*HAJTÓSZER
(hajtó-szer) ösz. fn. Lágyszéket, hasmenést eszközlő gyógyszer, pl. hajtópor, hajtólabdacs.

*HAJTOTT
(haj-t-ott) mn. tt. hajtott-at. 1) Görbített, kanyarított. Hajtott vessző. Félre hajtott köpönyeg. 2) Üzött, kergetett, terelt. Fölhajtott vadak. Vásárra hajtott marhák. V. ö. HAJT.

*HAJTOTTAN
(haj-t-ott-an) ih. Görbített állapotban.

*HAJTÓVADÁSZAT
(hajtó-vadászat) ösz. fn. Vadászat neme, midőn bizonyos vidék vagy határ vadait úgynevezett hajtók üzik és terelik a kiállított vadászok elébe. Urbéri hajtóvadászat. V. ö. HAJTÓ, fn.

*HAJTÓVÍZ
(hajtó-víz) ösz. fn. Általán víz, mely valamely gépet, malmot, hajót stb. mozgásba hoz és mozgásban tart. Különösen, zsilipről malomkerekre eső, s azokat forgató víz.

*HAJTŐ
(haj-tő) ösz. fn. A hajnak parányi hajmaalakú töve, gyökere.

*HAJTSÁR
l. HAJCSÁR.

*HAJTŰ
(haj-tű) ösz. fn. Hajakat öszvefüző vagy hajékül szolgáló tű. Aranyhajtű. Drágaköves hajtű.

*HAJÚL, HAJUL
(haj-u-ol v. haj-úl) önh. m. hajúl-t. Görbévé, kanyaruvá lesz; görbe, kanyarú alakot ölt. V. ö. HAJOL, HAJLIK.

*HAJVÁGÁS
(haj-vágás) ösz. fn. l. HAJNYIRÉS.

*HAJVÁLASZTÉK
(haj-választék) ösz. fn. Vonal, mely a kétfelé fésült hajak között mesgye gyanánt huzódik el.

*HAJVÁLASZTÓ
(haj-választó) ösz. fn. Hajrendező eszköz, pl. kis fésü, mely által a hajakat kétfelé osztályozzák.

*HAJVAS
(haj-vas) ösz. fn. Fodrászok csipővasa, melylyel, ha megmelegítik, a hajakat fodrozni, bodrozni lehet.

*HAJZACSKÓ
(haj-zacskó) ösz. fn. Rendesen fekete selyemből készített négyszögü vagy gömbölyü zacskó, melyben hajdan a férfiak hátul befont hajaikat viselni szokták. Idegen, s nálunk alkalmasint kiavult divat, hanemha nőknél háló alakban.

*HÁK
hangutánzó gyök, s jelenti azon kellemetlen hangot, midőn valaki erőszakosan köpi ki a nyálkát, turhát. Származékai: hákog, hákogás.

*HAKK, HAKKAL
tájkiejtések halk, halkkal helyett; l. ezeket.

*HÁKOG
(hák-og) önh. m. hákog-tam, ~tál, ~ott. Fülekre kellemetlen hatásu és undorító hák hangon erőködve pökdös, turház.

*HÁKOGÁS
(hák-og-ás) fn. tt. hákogás-t, tb. ~ok. Erőködött hák hanggal járó pökdösés, turházás.

*HÁKOMBÁKOM
(hákom-bákom) l. ÁKOMBÁKOM.

*HAKURGYA v. HAKURJA
indulatszó, mellyel Balaton és Marczal vidékén a farkast szokták ijesztgetni, riasztgatni.

*HAL (1)
elvont gyöke különféle családu származékoknak. 1) Magasságot jelent a halom, halmoz származékokban. 2) Folytonos előre menést, távolodásra vonatkozik ezekben: halad, halaszt, halogat. Mindkettőnek alapjelentése egy részről a lehellésben, tehát h betühangban rejlik, másrészről az l-ben, vagyis el szóban, melynek jelentése, mint tudjuk, a) mozgás, b) folytonosság, teljesség. 3) A gömbölyüt, dudorút jelentő gal, goly változata ebben: haluska (galuska).

*HAL (2)
(nevét a leheléstől, vagyis a lehelési, szivási szervek látszó működésétől vette. V. ö. H betű); fn. tt. hal-at. Megegyezik vele a török balďk a különféle finn családnyelvekhez tartozó: kal, kol, kala, kalla, a wogul kol, kul, chul, az osztyák chul, kul; figyelmet érdemel, hogy a hellénben alieuV szinte hangban is egyezik a halász szóval, a latinban pedig halec hering nevű halat jelent. A magyarban így neveztetnek mindazon vizi állatok, melyeknek piros, hideg vérök van, uszószárnyakkal birnak, s kopoltyú által lélekzenek. Halakat fogni, tapogatni, besózni, füstölni, szárítani. Tengeri, folyóvízi, tavi halak. Kötélhalak, milyenek a viza, tok, sőreg, melyeket nem bárkában, hanem kötélre fűzve tartanak. Sült, főtt, sós, füstölt, paprikás hal. Szálkás, porczogós halak. Úgy él, mint hal a vízben. (Km.). Úgy néz, mint a sült hal. (Km.). Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni. (Km.). Büdös, mint a döglött hal. Szélesb ért. halnak mondja a magyar a tengeri nagy emlős czetállatokat is: czethal. Czethalakat fogdosni. A csillagászoknál jelenti a barkör tizenkettedik jegyét, melybe a nap február hó vége felé lép, s melyet az égtekéken, naptárakban stb., két hal által ábrázolnak.
Magyarországi halak ismeretesb nevei: ángolna, czompó, csuka, dévér, dörgicse, fogas, galócza, garda, harcsa, kárász, kecsege v. köcsöge, márna, őn, pisztráng, ponty, sigér, süllő, sőreg, tergélye, tok, viza, stb. Öszvetételekben: czápahal, czethal, czigányhal, disznóhal (delphin), ebhal, góbhal, kővágó hal, kövi hal, lepényhal, lófejű hal, menyhal, orsóhal, repülő hal, zsibbasztó hal, tokhal, tőkehal, vargahal.

*HAL (3)
(az erősebb leheléstől, V. ö. H betű); alakjára s ragozására nézve az önhatók közé tartozik, mintha t. i. az alany önmunkássága, önkéntes odaengedése által lehelne végsőt; halálozik szóban már megvan a szenvedés (ik) fogalma. Önh. m. halt v. holt, htn. halni. Törökül öl-mek (halni), elűl, mint minden önhangzón kezdődő szónál, gyönge lehellettel, mintha volna 'ölmek; innen ölüm am. halál, öledsek am. halandó. Megvan a finn kualit, kálomo, votják kulon, wogul kalam, chalal, ostyák kul stb. szókban is. Mondjuk a magyarban általán mindenről, mi élni megszünik, de különösen az emberről; a többi állatokról pedig vész, döglik; a köznép az egyetlen méhet veszi ki, melyről azt mondja, hogy meghal, és nem: döglik. Ellentéte: él. Él hal érte. Érted halok, érted élek, száz leányért nem cseréllek. (Csokonai). Halni, veszni valami után, am. igen megszeretni, s megkivánni. Vízbe halni. Nyavalyában, csatában meghalni. Bele halni valamely nehéz munkába. Lassanként elhalnak a régi ösmerősök. Meghalt a gyermek, oda a komaság. (Km.). A czigány nem hal a vízbe. (Szójáték). Éltek, holtak, nincsenek. A régieknél hol, innét a régi temetési beszédben: halálnek halálá(v)al holsz. A Müncheni codexben is mindenütt megholt, megholtanak áll. V. ö. HALOTT, HOLT.
Származékok: halál, halandó, haldoklik, halott, halvány stb. Öszvetételek: belehal, elhal, meghal, kihal.

*HÁL
önh. m. hál-t. Megvan a wogul alalach, ulym, az ostják alinte, alynta (alszik) igékben, s ugyanazon eredetű a magyar álom, régiesen chálom szókkal, s nem egyéb a természeti hang utánzásánál, mely az alvó ember erősb lélekzését fejezi ki. 1) Bizonyos helyen aluva tölti az éjet. Szobában, ágyban, padláson, istállóban, pajtában, ég alatt hálni. Minden éjjel nálunk hál. 2) Valakivel együtt fekszik, s nemileg közösül. Feleségével hál. 3) Átv. ért. félig-meddig él. Csak hálni jár a lélek bele. (Km.). Öszvetételei: elhál valakivel, am. a nemileg közösülést elvégzi. Meghál, am. az éjszakát valahol alva tölti el az utas. Már besötétedett, háljunk meg itten.

*HÁLA
(há-al-a) fn. tt. hálát. Gyöke a megfordított indulatszó ah v. áh! Innen: ah-ol v. ah-al, ah-oló, ah-ol-a, ah-la, s megfordítva ha-al-a = hála, s jelenti azon ah ah hangon kitörő sohajt, sopánkodást, elismerő érzetet, melyre fakadunk, midőn valakitől jót vettünk, s azt megköszönni törekszünk. Rokon ál-d szóval is. V. ö. ÁLD. Hála Istennek! Hálát mondani. Hálát adni a vett jótéteményekért. Hálával tartozni valakinek. Értelemre megegyezik vele a szláv chwála, gwála, wála, fála, s megvan a héber alleluja, hallejuja szóban. A régieknél, valamint ma is, részént tájszokásilag, részént a szent énekekben és imákban eléfordul hosszan is: hálá. Alleluja, hálá legyen az Istennek! (Feltámadási ének).

*HÁLAADÁS
(hála-adás) ösz. fn. Köszönet a vett jótéteményekért. Öszvehúzva: háladás.

*HÁLAADÓ
(hála-adó) ösz. mn. Ki a vett jótéteményekért szívből szakadt indulatjelekkel köszönetet mond; ki a vett jótéteményeket viszonozza. Hálaadó gyermekek, tanítványok. Legyetek hálaadók azok iránt, kik segítettek rajtatok.

*HÁLAÁLDOZAT
(hála-áldozat) ösz. fn. Áldozat neme a régi zsidóknál, melyet akkor nyujtottak be Istennek, midőn valamely nagy veszélytől megszabadultak, vagy kitünő áldásban, szerencsében részesültek volt. Átv. ért. hálaimádság, hálaének.

*HÁLABESZÉD
(hála-beszéd) ösz. fn. Beszéd, melyben a szónok valamiért hálát, azaz innepélyes köszönetet mond valakinek. Egyházi, polgári hálabeszéd. Iskolai hálabeszéd.

*HALAD
(hal-ad) önh. m. halad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Gyöke rokonnak látszik lenni a szalad ige gyökével is, mely felcserélés, s illetőleg módosítás megvan a hörpöl és szörpöl, a hunyik és szunyik, a hámlik és számlik (a gyepes föld eke által) igékben, azon megjegyzéssel, hogy a h gyöngébb lehelést, tehát 'halad' mérsékeltebb mozgást, az sz pedig szivást, erősebb lélekzést, tehát 'szalad' is sebesebb mozgást fejez ki. Így a többiekben is, az alapértelem ezek szerént módosul. Egyébiránt V. ö. H betű. 1) Előre siet, másokat, vagy bizonyos vonalt, tért maga után hagy. Jól, sebesen halad a gőzhajó, gőzkocsi. Már messze haladtak, el nem lehet őket érni. 2) Előmenetelt tesz a müveltségben, tudományokban, stb. A természettudósok nagyon sokat haladtak a legujabb korszakban. A müvelt nemzetek példájára mi magyarok is haladjunk. 3) Némely igekötőkkel, mint: meghalad, túlhalad, fölülhalad, átható értelmű, s am. elhagy, maga után, maga alatt hagy, fölülmúl. Meghaladni a hegytetőt. Túlhaladni a tengert. Fölülhaladni az iskolatársakat tanulásban és magaviseletben. 4) Távol, messze időre nyúlik, késik. Ezen munka ismét továbbra halad. Ami halad, el nem marad. (Km.). 5) Átv. ért. múlik, tünik. Halad az idő, vegyük hasznát. Némelyek hibásan két l-vel irják és mondják: hallad.

*HALÁD
helynév, illetőleg árok neve Bihar megyében.

*HÁLADAL
(hála-dal) ösz. fn. Hálás érzelmeket, vagyis jótéteményekért köszönetet ömlengező dal.

*HALADÁS
(hal-ad-ás) fn. tt. haladás-t, tb. ~ok. Előre sietés, törekvés, bizonyos térnek maga után hagyása; erkölcsi, szellemi müvelődés, tökéletesedés. A haladás századában élünk. A magyar nyelv jelen században nagy haladást tett. V. ö. HALAD.

*HALADÁSI
(hal-ad-ás-i) mn. tt. haladási-t, tb. ~ak. Haladást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Haladási eszközök, haladási párt.

*HALADAT
(hál-a-adat v. hál-adat) ösz. fn. Akár szó, mely által valamely jótéteményért köszönetet mondunk, akár tett, melylyel azt viszonozzuk.

*HÁLÁDATLAN, HÁLÁDATLAN
(hála-adatlan) ösz. mn. Ki sem szóval, sem tettel, a vett jótéteményért hálát nem ad; köszönetet nem mond. Háladatlan gyermek. A jótétemény semmit sem veszt, ha háladatlanra esik is. (Km.). Rövidebben: hálátlan. Határozóilag: hálaadás nélkül, köszönetlenül.

*HÁLÁDATLANSÁG, HÁLADATLANSÁG
(hála-adatlanság) ösz. fn. Erkölcsi durvaság, gyöngédtelenség, midőn valaki figyelmét s köszönetét megvonja attól, ki vele jót cselekedett, vagy épen a vett jókért roszszal fizet. A régi perzsák halállal büntették a háladatlanságot. Rövidebben: hálátlanság.

*HÁLÁDATLANUL, HÁLADATLANUL
(hála-adatlanul) ösz. ih. Háladatlan módon, vagyis a jótéteményt meg nem köszönve, a tapasztalt jóságért gonoszszal fizetve. Háladatlanul elhagyni, sőt üldözni az elszegényült szülőket. V. ö. HÁLÁDATLAN.

*HÁLÁDATOS, HÁLADATOS
(hála-adatos) ösz. mn. A jótéteményeket szóbeli köszönettel vagy tettleg viszonozó. Szeretett tanárnak háladatos tanítványi. Maradok önnek háladatos gyámfia. Rövidebben: hálás.

*HÁLÁDATOSAN, HÁLADATOSAN
(hála-adatosan) ösz. ih. Jótéteményeket viszonozva.

*HÁLÁDATOSKODÁS
(hála-adatoskodás) ösz. fn. Hálaadás gyakorlata szóval vagy tettel; másképen: háláskodás.

*HÁLÁDATOSKODIK, HÁLADATOSKODIK
(hála-adatoskodik) ösz. k. Hálás vagyis köszönő érzelmeinek kimutatását szóval vagy tettel gyakorolja. A dögvésztől megszabadúlt népek háládatoskodnak a templomban. Másképen: háláskodik.

*HÁLÁDATOSSÁG, HÁLADATOSSÁG
(hála-adatosság) ösz. fn. Erkölcsi fínomság, gyöngédség, melynél fogva valaki figyelemmel és köszönettel viseltetik azok iránt, kik vele jót cselekedtek. Háladatosságból táplálni az elszegényedett szüléket.

*HALADÉK
(hal-ad-ék) fn. tt. haladék-ot. Idővontatás, késedelem. Ez sürgetős dolog, semmi haladékot nem tűr. Haladék nélkül menjetek.

*HALADÉKLEVÉL
(haladék-levél) ösz. fn. Levél, melyben tudtára adatik az illetőnek, hogy bizonyos dolog, ügy, munka végrehajtása később időre marad.

*HALADÉKTALAN
(hal-ad-ék-talan) mn. tt. haladéktalan-t, tb. ~ok. Ami haladékot nem szenved, mit későbbre hagyni nem lehet, mit legott meg kell tenni, végrehajtani. Haladéktalan fizetésre szorítni az adósokat. Határozóilag: haladék nélkül.

*HALADÉKTALANUL
(hal-ad-ék-talan-ul) ih. Haladék nélkül, tüstént, semmit sem várakozva. Haladéktalanul utnak indulni.

*HÁLADÓ
(hál'-adó) l. HÁLAADÓ.

*HÁLAÉNEK
(hála-ének) ösz. fn. Hálaérzelmekkel ömledező ének.

*HÁLAÉRZELEM
(hála-érzelem) ösz. fn. Érzelem, mely a vett jótétemények megismeréséből támad bennünk, s mely akaratunkat azoknak viszonozására ösztönzi.

*HÁLAÉRZET
(hála-érzet) l. HÁLAÉRZELĚM.

*HÁLAFELEDÉS
(hála-feledés) ösz. fn. A feledésnek azon neme, melynél fogva valakinek eszébe nem jut, hogy a jótéteményt megköszönje.

*HÁLAFELEDŐ
(hála-feledő) ösz. mn. Ki elmulasztja, hogy jótévőjének szóval vagy tettel hálát adjon. Keményebb kifejezéssel: háladatlan.

*HÁLAIMA
(hála-ima) l. HÁLAIMÁDSÁG.

*HÁLAIMÁDSÁG
(hála-imádság) ösz. fn. Imádság, melyben Istennek a vett jótéteményekért vagy elkerült veszélyek, károk után ahítatosan köszönetet mondunk. V. ö. IMÁDSÁG.

*HÁLÁKODÁS, HÁLÁKODIK
l. HÁLÁLKODÁS, HÁLÁLKODIK.

*HALÁL
(hal-ál) fn. tt. halál-t, tb. ~ok. Törökül ölüm. Megvan a volgai finn kalomo, kuloma, kolen, a syrjan kolem, votják kulon, vogul chalal szókban. Megszünése az állati életnek, midőn az állati életműszerek minden működései, s az állati test minden mozgásai megszünnek. Ellentéte: élet. Természetes halál, midőn valaki természetes okokból, pl. hosszu betegség, vénség miatt hal meg. Erőszakos halál, pl. vizbefuladás, gyilkolás, mennykőütés, akasztás stb. által. Hirtelen halál. Dicső, szép halál, pl. a hazáért. Rút halál. Öszvetéve: disznó-halál, am. megölés; döghalál, gugahalál, (keleti dögvész); mirigyhalál ugyanaz. Haláltól félni, rettegni. Halálra itélni. Halálig hív. Halálán lenni. Mindhalálig. Halálnak válni, am. halásra készülni, a meghaláshoz közel lenni. Halál fia vagy, ha hozzám nyúlsz, azaz meghalsz. Halál háza, am. halál jelei. Még a halál háza is kiütött rajta. (Km.). Halál kutyája ugat belőle, am. halálos köhögés bántja. A halálveriték ütött ki rajta. Halálnak halálával halsz. (Régi halotti besz.). Halál fejeden. Nem akkor jő a halál, mikor mi akarnók. (Km.). 2) Néha jelenti valaminek nagy mértékét. Halálban szeretni valakit. Halálra ijeszteni, am. igen nagyon. 3) Vallási ért. lelki halál, am. a léleknek erkölcstelen állapota, nagy bűnben megrögzése, s az örök élet boldogságának elvesztése. Örök halál. 4) Átv. a halált ábrázoló vázkép, rémalak, kezében kaszát vagy homokórát tartva. A halál lekaszál. Oly halavány és sovány, mint a halál. Halál horgára került. Halál szekere, am. Szent Mihály lova. Minden búnak vége, boldog halál szekere. (Km.). Egy szomorú, két bús, három halálkép. (Km.). Halálnak bátran szemébe nézni. A költői nyelvben gyakran személyesítve fordúl elé. Kardja élét halál ül. Az ő orczája előtt megyen a halál. (Habakuk.).

*HÁLÁL (1)
(há-al-a-al) áth. m. hálál-t. Valamit hálával viszonoz, a jótéteményeket szóval vagy tettel megköszöni. Meghálálom, míg élek, hogy jót tettél velem.

*HÁLÁL (2)
(hál-ál, olyan mint járál, dobál) gyakorlatos önh. m. hálál-t. Bizonyos helyen gyakran vagy folytonosan alva tölti az éjet, hálogat, háldogál. Másutt dolgozik és otthonn hálál. Több vidéken divatozó tájszó. Az (1) szám alatti szótól megkülönböztetve itt az utóbbi á rövid is lehet: hálal. Egyébiránt V. ö. HÁL.

*HALÁLÁGY
(halál-ágy) ösz. fn. Ágy, melyben valaki meghal. Szokottabban: halálos ágy. Halálágyon fekütt.

*HALÁLARCZ
(halál-arcz) ösz. fn. Hosszu nyavalyában szenvedett embernek arcza, mennyiben holt ember arczához hasonló; beesett, sáppadt arcz.

*HALÁLAS v. HALÁLOS
(hal-ál-os) a Bécsi codexben e helyett áll: halandó (mortalis).

*HÁLÁLAT
(há-al-a-al-at) régies fn. tt. hálalatot. l. HÁLAADÁS, HÁLADAT.

*HÁLÁLATLAN
(há-al-a-al-atlan) régies; l. HÁLÁDATLAN.

*HÁLÁLATOS
(há-al-a-al-at-os) régies; l. HÁLADATOS.

*HÁLÁLATLANSÁG
(há-al-a-al-atlan-ság) régies; l. HÁLÁTLANSÁG.

*HALÁLBAN
(hal-ál-ban) Átv. ért. igen nagyon, legbelsőbb indulatból. Halálban szeretik egymást.

*HALÁLBIRÓ
(halál-biró) ösz. fn. Biró, kinek joga vagyis inkább törvényszerű kötelessége halálos büntetést hozni és végrehajtani, aki t. i. úgynevezett pallosjoggal bir, élet-halál birája.

*HALÁLBIZONYITVÁNY
(halál-bizonyítvány) ösz. fn. Bizonyítvány, melyet az illető halottkémlő orvos vagy sebész ad a felől, hogy a halottnak bemondott ember valósággal meghalt.

*HALÁLBÜNTETÉS
(halál-büntetés) ösz. fn. Büntetés neme, mely szerént valaki birói itélet következtében erőszakos halállal, pl. akasztással, lefejezéssel, főbelövéssel stb. kivégeztetik.

*HALÁLÉV
(halál-év) ösz. fn. 1) Azon év, melyben valaki meghalt. 2) Oly év, melyben rendkivül nagy halandóság uralkodott. Ezer nyolczszáz harminczegyediki halálév.

*HALÁLFEJ, HALÁLFŐ
(halál-fej v. ~fő) ösz. fn. 1) Holt ember feje, különösen és szorosabb ért. a megholt embernek csontkoponyája. Halálfejeket ásni ki a régi sirokból. 2) Átv. ért. rákfej a középtengerben, melynek alakja a halálfejhez hasonlít. (Cancer caput mortuum). 3) Legnagyobb fajú éjjeli pille, melynek fején halálfejet képező folt látszik, máskép: boszorkánypille.

*HALÁLFÉL
(halál-fél) ösz. fn. A halálban, pl. halálbüntetésben társ.

*HALÁL FIA
l. HALÁL alatt.

*HALÁLFOLT
(halál-folt) ösz. fn. A bizonyos halálhoz közeledő betegnek vagy holt embernek bőrén itt-ott, különösen keze fején, ágyékán mutatkozó kékes foltok.

*HALÁLFŐ
l. HALÁLFEJ.

*HALÁLHARANG
(halál-harang) ösz. fn. Harang, melyet akkor húznak meg, midőn valaki haldoklik, szokottabban: lélekharang. Átv. ért. veszélyt, kárt, tönkrejutást hirdető beszéd.

*HALÁLHÁZ
(halál-ház) ösz. fn. l. HALÁLFOLT. Még a halálháza is kiütött rajta. (Km.).

*HALÁLHÓNAP
(halál-hó-nap) ösz. fn. 1) Hónap, melyben valaki meghalt. 2) Oly hónap, melyben legtöbben haltak meg, vagy rendesen legtöbben szoktak halni, pl. böjtmás havában.

*HALÁLHOZÓ
(halál-hozó) ösz. mn. Ami halált okoz, ami az életet megszünteti. Halálhozó méreg. Halálhozó nyavalyák.

*HALÁLHÖRGÉS
(halál-hörgés) ösz. fn. A halállal küzdőnek vég hörgése.

*HALÁLJÓSLÓ
(halál-jósló) ösz. mn. Közeledő halálra mutató halált jövendölő. Haláljósló jelek.

*HALÁLKÉP
(halál-kép) ösz. fn. 1) Haldokló ember képe. 2) Nyavalya, inség által elcsigázott ember képe. Utczán lézengő halálképek. 3) A személyesített halálnak rajzolt, festett vagy faragott képe.

*HALÁLKIÁLTÁS
(halál-kiáltás) l. HALÁLORDITÁS.

*HÁLÁLKODÁS
(há-al-a-al-kod-ás) fn. tt. hálálkodás-t, tb. ~ok. Tulságos, hizelgő, fölötte czifra és alkalmatlan hálaömledezés. Minek az a sok hálálkodás?

*HÁLÁLKODIK
(há-al-a-al-kod-ik) k. m. hálálkod-tam, ~tál, ~ott. Midőn valamit megköszön, igen sok czifra, sopánkodó, hizelgő, dicsérő szavakat használ, s magát szolgai módon lealacsonyítja, mint a koldusok, s rablelkü emberek tenni szoktak a gazdagok vagy urak irányában. Ugyan ne hálálkodjál annyit.

*HALÁLKÜZDELEM, HALÁLKÜZDÉS
(halál-küzdelem v. ~küzdés) ösz. fn. A haldoklónak végső perczei, midőn az élet a halállal mintegy küzd, s a végső életerő megfeszűlni látszik.

*HALÁLMADÁR
(halál-madár) ösz. fn. Kisebb bagolyfaj, melynek éjjeli kiáltását a babonás nép halál jelének tartja, máskép: kuvik, csuvik. Átv. ért. így nevezik néhutt azon gyászfátyolos személyeket, kik a halottakat bejelentik, s az illetőket temetésre meghivják.

*HALÁLNAP
(halál-nap) ösz. fn. Nap, melyen valaki meghalt.

*HALÁLORDÍTÁS
(halál-ordítás) ösz. fn. Nagy szóval kiáltozás, mely a 'halál' szót hangoztatja, pl. a harczba rohanó seregé.

*HALÁLOS
(hal-ál-os) mn. tt. halálos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Halált okozó vagy halállal fenyegető. Halálos seb, nyavalya. Halálos veszedelem, baj. Halálos idő. Halálos pallos. Halálos ágy, am. azon ágy, melyben valaki meghalt vagy halálos betegen fekszik. Halálos beteg. 2) Kérlelhetetlen, halálig vagy halálra üldöző. Halálos ellenség. 3) Keresztény vallástanban halálos bűn, am. nagy bűn, szarvas bűn, mely által ember az Isten kegyelmét elveszti, s magát örök halálra vagyis büntetésre teszi méltóvá.

*HALÁLOSAN
(hal-ál-os-an) ih. 1) Halált okozólag, halállal fenyegetve. Halálosan megsebesítni vagy sérteni valakit. Halálosan megbetegedni. 2) Kérlelhetlenül, engesztelhetlenül. Halálosan gyülölni ellenségeit. 3) Keresztény hittanban am. igen nagyon, a lelki élet és boldogság elvesztésével. Halálosan vétkezni.

*HALÁLOSBETEG
(halálos-beteg) ösz. fn. Ki bizonyos halállal végződő vagy halállal fenyegető nyavalyában szenved.

*HALÁLOSSEB
(halálos-seb) ösz. fn. Seb, mely bizonyos vagy valószinű halált vonz maga után. Halálossebet ejteni valakin.

*HALÁLOZÁS
(hal-ál-oz-ás) fn. tt. halálozás-t, tb. ~ok. 1) Azon szenvedő állapot, midőn az állati, különösen emberi élet megszünik, midőn a lélek a testtől elválik. 2) Egyes eset, midőn valaki meghal. Ez évben az egész helységben egy halálozás sem történt.

*HALÁLOZIK
(hal-ál-oz-ik) k. m. haláloz-tam, ~tál, ~ott. Halálnak válik, meghal. Gyakorló képzővel birván, mintegy a halállal való küzdelmet fejezi ki. Epemirigyben haláloznak az emberek.

*HALÁLRA
(hal-ál-ra) Halált czélozva, addig, mig meg nem hal. Halálra lőni, halálra víni.

*HALÁLSZÍN
(halál-szín) ösz. fn. Olyan szín, mint a halottaké, vagy hosszas betegeké, haldoklóké szokott lenni, azaz sápadt, halovány. Melléknévileg am, halálszinű.

*HALÁLSZINŰ
(halál-szinű) ösz. mn. Sápadt, halavány szinű.

*HALÁLTALAN
(hal-ál-talan) a Nádor-codexben am. halhatatlan.

*HALÁLTÁNCZ
(halál-táncz) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. halál, meghalás. Eljárni a haláltánczot.

*HALÁLUTÁNI
(halál-utáni) ösz. mn. A halál után következő. Halálutáni élet.

*HALÁLVERITÉK
(halál-veríték) ösz. fn. A haldokló embernek hideg verítéke. Átv. ért. igen nagy szorongás, szükülés, félelem. Még a halálveríték is kiverte a szegényt, úgy rá ijesztettek.

*HALÁLVÉSZ, HALÁLVESZÉLY
(halál-vész v. ~veszély) ösz. fn. Általánosabban elterjedő halálozás, pl. epemirígyben. Szelídebb kifejezése a döghalál szónak.

*HALÁLVIRÁG
(halál-virág) ösz. fn. Baranyai szó. A Hegyalján: zsidórózsa. Diószeghynél: rózsás aranyvirág, (Chrysanthemum coronarium).

*HALÁLZÁS
l. HALÁLOZÁS.

*HALANDÓ
(hal-and-ó) mn. és fn. tt. halandó-t. 1) Minden, mi előbb utóbb meghal, vagyis élni szűn. Mindnyájan halandók vagyunk. Ellentéte halhatatlan. 2) Vétetik ember értelemben. Hogy mersz, ó halandó, szembeszállani Isteneddel?

*HALANDÓSÁG
(hal-and-ó-ság) fn. tt. halandóság-ot. 1) Az állati élet mulékonysága, melynél fogva egyszer meg kell szünnie. 2) Állapot, midőn többen vagy kevesebben halnak. Nagy halandóság uralkodott a múlt tavaszszal.

*HALÁNTÉK
(hal-ánt-ék v. hal-ánd-ék) fn. tt. halánték-ot. A homlok két oldalán a szemek mögötti rész, hol a koponya legvékonyabb, s ennél fogva az oda irányzott erősebb ütés hamar halált okoz; innen: halántékon (am. halálosan) ütni, találni valakit. Nevét tehát vagy a halás-, halandás-tól vette; vagy pedig, ami hihetőbb, halánték v. halándék lehet annyi is, mint alandék v. hálandék, al-szik v. hál igétől, mintegy alvó szem, aminthogy magyarúl vakszem-nek is hívjuk, és az első á-t megnyujtva hálánték-nak is ejtjük. A német nyelvészek a Schlaf, Schläfe szót ugyan nem a schlafen igétől származtatják, hanem pl. Adelung azt mondja, hogy az valószinüleg Schla-g szótól csak a képzőben különbözik s azon helyet jelentené a főn, hol az érverés látszik; Heyse ezen nézetet is megemlíti, de egyszersmind felhozza, hogy az slaf, azaz 'schlaff' szótól is származhatik, s nem-feszes-t jelentene. Adelung szerént régi német nyelvemlékekben ez alakban nem is fordúl elé.

*HALÁNTÉKCSONT
(halánték-csont) ösz. fn. Azon csontok egyike a homloknak mindkét szem fölötti oldalán, melyek a halántékot képezik. (Ossa temporum).

*HALÁNTÉKIZOM
(halánték-izom) l. VAKSZEMIZOM.

*HÁLAOLTÁR
(hála-oltár) ösz. fn. Oltár a régi zsidóknál vagy más népeknél, melyen hálaáldozatot nyujtottak be. Átv. ért. a szivbeli hálának bizonyos külső, innepélyes jelekkel kitüntetése. Emeljünk örök hálaoltárt a jóságos Istennek.

*HALÁP
helységek neve Bihar, Nógrád és Szala megyében; helyr. Haláp-on, ~ra, ~ról.

*HALÁROS, HALÁRUS
(hal-áros v. árus) ösz. fn. Aki halakkal kereskedést űz.

*HALAS (1)
(hal-as) mn. tt. halas-t v. ~at, tb. ~ak. Hallal bővelkedő vagy megrakott vagy kereskedő. Halas folyók, tavak, patakok. Halas edény, bárka, hordó, lajt. Halas asszonyok.

*HALAS (2)
mezőváros Kiskunságban és puszta Békés megyében; helyr. Halas-on, ~ra, ~ról.

*HALÁS
(hal-ás) fn. tt. halás-t, tb. ~ok. Élni megszünés. Elhalás, kihalás, meghalás, éhhel halás.

*HÁLÁS (1)
(há-al-a-as) mn. tt. hálás-t v. ~at, tb. ~ak. Ki a vett jókért hálát ad, mond; háladatos; mások jó akaratát megismerő, figyelemre vevő. Hálás szivvel fogadni valamit. Hálás indulattal viseltetni valaki iránt.

*HÁLÁS (2)
(hál-ás) fn. tt. hálás-t, tb. ~ok. 1) Éjszakázás, bizonyos helyen álommal eltöltése az éjnek. 2) Éjjeli alvó tanya, fekhely. Ezen fogadóban jó hálás esik. V. ö. HÁL.

*HALASMEZŐ
helynév Liptó megyében; helyr. Halasmező-n, ~re, ~ről.

*HÁLÁSPÉNZ
(hálás-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet fogadóban vagy akármely idegen helyen éjjeli szállás és meghálás fejében fizetni kell.

*HALASTÓ (1)
(halas-tó) ösz. fn. Széles ért. minden tó, melyben halak vannak. Szorosb ért. mesterségesen alakított vagy rendezett tó, hol halakat szaporítanak, s bizonyos időkben, rendesen késő őszszel halászatot tartanak. Tatai uradalom halastavai.

*HALASTÓ (2)
PUSZTA~, falu Vas megyében; helyr. Halastó-n, ~ra, ~ról.

*HALÁSZ (1)
(hal-ász) fn. tt. halász-t, tb. ~ok. Törökül: balďkdsď. Általán, ki halakat fogdos. Különösen oly személy, kinek mestersége és kenyere a halfogás. Innen van: halászmester, halászlegény, halászinas. Dunai, tiszai, balatoni halászok.

*HALÁSZ (2)
(mint föntebb) áth. m. halász-tam, ~tál, ~ott. Halakat fogdos. Horoggal, hálóval, tapogatóval, vársával halászni. Tóban, folyóban, tengerben halászni. Pontyokat, csukákat halászni. Átv. ért. és tréfásan a sok lében itt-ott látszó tésztát vagy más étket kiszedi. Kihalászta a metéltet, csuszát.

*HALÁSZ (3)
helységek Heves megyében; NAGY~, falu Szabolcs megyében: helyr. Halász-on, ~ra, ~ról.

*HALÁSZÁS
(hal-ász-ás) fn. tt. halászás-t, tb. ~ok. Halak fogdosása.

*HALÁSZAT
(hal-ász-at) fn. tt. halászat-ot. 1) Halászi munka, mesterség. Halászatot tanulni, űzni, gyakorolni. Halászatból élni. 2) Halászi jog. A halászatot haszonbérbe adni.

*HALÁSZATJOG
(halászat-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos folyóban, tóban, tengerben halakat fogdoshat, s azokat sajátja gyanánt használhatja.

*HALÁSZBÁRKA
(halász-bárka) ösz. fn. Bárka, melyben a megfogott halakat tartogatják. V. ö. BÁRKA.

*HALÁSZCSÓNAK
(halász-csónak) ösz. fn. Csónak, melyen a halászok járnak, hálóikat, gyalmaikat hordozzák, és kivetik. Különösen karcsu, sebesen járó kis csónak.

*HALÁSZCZÉH
(halász-czéh) ösz. fa. A halászattal foglalkodó mesteremberek czéhhé alakult társulata.

*HALÁSZESZKÖZ
(halász-eszköz) ösz. fn. Mindenféle készületek, melyekkel a halászok élnek, pl. horgok, szigonyok, gyalmok, különféle hálók, varsák, vejészek, tapogatók stb.

*HALÁSZGAMÓ
(halász-gamó) ösz. fn. Gamó, vagyis nagyobbszerű horog, melyet a halászok a nagyobb halak testébe vágnak, s annál fogva húzzák, vontatják. Halászgamókkal élnek különösen a tengeri halászok és czetfogók, valamint az alsó dunai vizafogók is.

*HALÁSZGYÜRŰ
(halász-gyürű) ösz. fn. A római pápának azon hivatalos pecsétgyürüje, mely által apostoli leveleit vörös viaszszal pecsételi, s mely szent Péter apostolt halász képében ábrázolja.

*HALÁSZHÁLÓ
(halász-haló) ösz. fn. Háló, melyet a halászok halfogásra használnak, különböztetésül más czélra szolgáló, pl. vadászhálótól.

*HALÁSZHATÁR
(halász-határ) ösz. fn. Határ vagy határt mutató jel, pl. kőszobor, mely kimutatja a vonalt, meddig legyen szabad bizonyos halászoknak űzni a halászatot.

*HALÁSZHATÓ
(hal-ász-hat-ó) mn. tt. halászható-t. Oly vízről mondják, melyben halak élnek, tenyésznek, melyben halászni lehet, vagy szabad.

*HALÁSZHOROG
(halász-horog) ösz. fn. Különféle kisebb-nagyobb horgok, melyekkel a halászok részént halakat fognak, részént a megfogottakat felfüzik.

*HALÁSZI
mváros Mosony megyében; falu Nógrád és puszta telek Pest megyében; helyr. Halászi-ba, ~ban, ~ból.

*HALÁSZKA
(hal-ász-ka); l. HALKAPÓ.

*HALÁSZKARÁM
(halász-karám) ösz. fn. Karám, gunyhó, kerített hely, tanya a víz partján, hol a halászok megtelepednek, eszközeiket tartogatják, hálóikat foltozzák, sütnek, főznek stb. V. ö. KARÁM.

*HALÁSZKESELYŰ
(halász-keselyű) ösz. fn. Gesztenyeszinű tollú keselyűfaj, rézzöld szárnyakkal és farkkal, mely a víz fölén lebegő halakra csapkod. (Vultur baeticus).

*HALÁSZKUNYHÓ
(halász-kunyhó) l. HALÁSZKARÁM.

*HALÁSZLÉ
(halász-lé) ösz. fn. Halászok módjára, azaz paprikásan, vöröshajmásan, szalonnával, s különféle öszveaprított halakból készített becsinált. Balaton vidékén hires a fenéki (Keszthelynél) halászlé.

*HALÁSZLEGÉNY
(halász-legény) ösz. fn. Halaszsággal foglalkodó legény. Az alföldön halász legény vagyok én. Én vagyok a halászlegény, én állok a víz közepén. (Népd.).

*HALÁSZMADÁR
(halász-madár) ösz. fn. Széles ért. minden vizi madár, mely halakkal táplálkozik. Szoros ért. azon vizi madarak neme, melyek a tengerek, tavak, folyók szinén röpködnek, s a megpillantott halakra alácsapnak. (Sterna, larus). Többféle fajai vannak.

*HALÁSZMEDVE
(halász-medve) ösz. fn. Tengeri medve, mely halakkal él.

*HALÁSZMESTER
(halász-mester) ösz. fn. 1) Ki a halászatot mint mesterséget tanúlta, s a halászczéhnek tagja. 2) Ki a nagyobbféle halászatokra felügyel.

*HALÁSZPÓZNA
(halász-pózna) ösz. fn. Pózna, vagyis dorong, rúd, melylyel a halászok a vizet felzavarják, hogy az elbujt halakat mozgásba hozzák. Máskép: zurbolófa.

*HALÁSZSAJKA
(halász-sajka) ösz. fn. Sajka, melyet halászok használnak. V. ö. SAJKA.

*HALÁSZSAS
(halász-sas) ösz. fn. l. RÁRÓ.

*HALÁSZSÓLYOM
(halász-sólyom) l. RÁRÓ.

*HALASZT
(hal-asz-t) áth. m. halaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit későbbre, messzebb időre hagy. Napról napra, hónapról hónapra, évről évre halasztani valamit. A kihirdetett innepélyit máskorra halasztani. Az utazást bizonytalan időre elhalasztani. V. ö. HALAD.

*HALASZTÁS
(hal-asz-t-ás) fn. tt. halasztás-t, tb. ~ok. Valami teendőnek későbbi időre, utóbbra hagyása. Néha nem árt a halasztás. Törv. ért. a tárgyalásnak, vagy végrehajtásnak későbbre áttétele.

*HALÁSZTELEK
puszták Békés és Pest megyében; helyr. Halásztelk-en, Halásztelek-re, ~ről.

*HALASZTHATATLAN, HALASZTHATLAN
(hal-asz-t-hat-[at-]lan) mn. tt. halaszthatatlan-t, tb. ~ok. Amit későbbre hagyni nem lehet, nem szabad; minek mentül előbb meg kell történnie. Határozó gyanánt am. el nem halasztható módon, halaszthatlanul.

*HALASZTHATÓ
(hal-asz-t-hat-ó) mn. tt. halasztható-t. Amit későbbre is lehet hagyni, mit nem kell legott végrehajtani, teljesíteni. Ez halasztható ügy.

*HALÁSZVIADAL
(halász-viadal) ösz. fn. Innepélyes játék némely külföldi halászoknál, midőn csónakokon csáklyákkal megtámadják, s vizbe fordítani iparkosznak egymást.

*HALAT
(hal-at) áth. m. halat-tam, ~tál, ~ott. 1) Halálát beszéli, hirdeti. Eleget halatták pedig most is él. Kresznerics. 2) Elhalat, am. elenyésztet, elenyészni enged, törleszt. Jogát elhalatni. Adósságát elhalatni. l. ELHALAT.

*HÁLÁTLAN
(há-al-a-atlan) mn. tt. hálátlan-t, tb. ~ok. Ki a vett jótéteményért köszönetet nem mond, s a jótevőt figyelmére sem méltatja, vagy épen gonoszszal fizet neki vissza. Hálátlan kakuk. Tárgyról is mondják, pl. hálátlan munka. Határozóképen am. hálátlanul.

*HÁLÁTLANSÁG
(há-al-atlan-ság) fn. l. HÁLADATLANSÁG.

*HÁLAUL
(há-al-a-ul) ih. Hála gyanánt, köszönetül. A mesebeli hangya hálaul megmentette a galambot a vadász fegyverétől. Vedd Uram, hálaul imádságunkat.

*HÁLAÜNNEP
(hála-ünnep) ösz. fn. Valamely nagy veszélyen átesés vagy jótéteményekben részesülés után rendelt ájtatos szertartások, imádságok, s az ezekre kirendelt nap. Békekötési vagy dögvész utáni hálaünnep.

*HÁLAVÁGY
(hála-vágy) ösz. fn. Vágy, melynél fogva valamely vett jótéteményért hálát adni kivánunk.

*HALAVÁNY v. HALOVÁNY v. HALVÁNY
(hal-a-vány; rokonnak tekinthető a latin albus és pallens, pallidus, szanszkrit pal [elenyész], hellén polioV stb.) mn. tt. halavány-t v. ~at, tb. ~ak. Haló vagy halott szinü, igen sápadt fehér szinű. Halavány lett, mint a fal. Igen tanúl, azért ily halavány. Ej hugom, be halavány vagy, féltelek, hogy el ne hervadj. (Vörösm.). A székelyeknél halovány föld, am. tippadt, elázott szántó. (Kriza János).

*HALAVÁNYÍT, HALAVÁNYIT
(hal-a-vány-ít) áth. m. halaványít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Halaványnyá tesz. Az ijedelem vagy betegség elhalaványította. A hosszas tömlöcz meghalaványítja a rabokat.

*HALAVÁNYSÁG
(hal-a-vány-ság) l. HALVÁNYSÁG.

*HALAVÁNYODIK
l. HALVÁNYODIK.

*HÁLAVERS
(hála-vers) ösz. fn. Versekbe öntött hálaérzemények, vagyis oly versezet, melyben a vett jótéteményekért hálával ömledezünk.

*HALAZ
(hal-az) áth. m. halaz-tam, ~tál, ~ott. Halat eszik.

*HALBÁRKA
(hal-bárka) ösz. fn. Átlyukgatott oldalú bárka, melyben a halászok a megfogott halakat tartani szokták.

*HALBOGRÁCS
(hal-bogrács) ösz. fn. Halászok bográcscsa, melyben az úgy nevezett halászlevet főzik.

*HALBORÍTÓ
(hal-borító) ösz. fn. Vesszőből font, s alul tágasabb, fölül szűkebb öblü vagyis száju kosár, melylyel leginkább tavakban és erekben ide-oda tapogatva fogdossák a halakat, honnan több vidéken tapogató-nak nevezik.

*HALBŐR
(hal-bőr) ösz. fn. Általán a halnak lehuzott bőre; különösen a szárnyas czápa bőre, melyet némely famivesek, pl. rámacsinálók, fasikárlásra használnak.

*HALCSÍK
(hal-csík) ösz. fn. l. CSÍK, (1).

*HALCSONT
(hal-csont) ösz. fn. 1) Általán, a halakban találtató csontok vagy vastagabbféle szálkák. 2) Különösen a medvefóka csontja, melyet az aranymivesek porrá zúzva használnak, s fehér halcsontnak neveznek. 3) A czetállatok állkapcsa, melyet vesszőkre hasogatnak, s ruhaabroncsokul, füzővállakba stb. alkalmazni szoktak, s ezt fekete halcsontnak nevezik.

*HALDÉZMA
(hal-dézma) l. HALTIZED.

*HALDOBÓKA
(hal-dobóka) ösz. fn. Hosszu és vékony bélféreg, különösen mely némely halak belében lakik, s fehér és porczogós fonalakból áll. (Ligula abdominalis).

*HÁLDOGÁL
(hál-dog-ál) l. HÁLÁL, (2).

*HALDOK
elvont törzse haldoklik szónak, de némely időkben a köznép nyelvében önállóan is használtatik, ú. m. haldokni, haldokott, azonban itt is az l inkább nehéz kiejtés miatt tűnik el, s a föntebbiek ezek helyett állanak: haldoklni, haldokolt.

*HALDOKLÁS
(hal-od-ok-ol-ás) fn. tt. haldoklás-t, tb. ~ok. Szenvedő állapot, midőn az ember halálnak válik, midőn végső halálküzdésben van. V. ö. HALDOKLIK.

*HALDOKLIK
(hal-od-ok-ol-ik) k. m. haldokl-ott, htn. ~ani. Vég vonaglásban szenved, halállal küzd.

*HALDOKLÓ
(hal-od-ok-ol-ó) mn. tt. haldokló-t. Vég vonaglásban szenvedő, halállal küzdő. A haldokló beteg körül imádkozni, sirni.

*HALDOKOL
(hal-od-ok-ol) önh. m. haldokol-t; l. HALDOKLIK.

*HALDÚS
(hal-dús) ösz. mn. Halakkal bővelkedő, gazdag. Haldús Tisza. Haldús év.

*HALEBÉD
(hal-ebéd) ösz. fn. Ebéd, melynek főbb részét különféle halétek, de kivált a halászlé teszi. A halászok halebéddel tartják vendégeiket.

*HALENYV
(hal-enyv) ösz. fn. Némely halak hólyagaiból főzött enyv. Különösen azon enyv, melyet a viza, köcsöge és sőreg úszó hólyagából készítenek, s mely igen erős ragasztóul szolgál. Készűl ily enyv ezen halak egyéb porczogós és nyálkás részeiből is, melyet szintén vizahólyagnak hívnak, s kávé, bor stb. megtisztítására használnak, de ez értékre nézve az előbbinél alábbvaló.

*HALEPE
(hal-epe) ösz. fn. Epe a halnak epehólyagában. V. ö. EPE.

*HALÉTEK
(hal-étek) ösz. fn. 1) Étekké készített, főtt, sült, rántott hal. 2) Étek, melylyel a halakat táplálják vagy horogra, hálóba, varsába stb. csalják.

*HALÉTEL
(hal-étel) ösz. fn. l. HALÉTEK, 1).

*HALÉTETŐ
(hal-étető) ösz. fn. l. HALMASZLAG.

*HALEVŐ
(hal-evő) ösz. mn. Halakkal élő, táplálkozó. Halevő tengeri népek. Halevő tengeri medvék, fókák, czápák. Halevő vizi madarak.

*HALEVŐNAP
(hal-evő-nap) ösz. fn. A római kat. egyházban am. böjti nap, pl. péntek, szombat, különböztetésül a húsevőnaptól.

*HALFARK
(hal-fark) ösz. fn. A halnak farka, melylyel részént evező, részént kormány gyanánt él, részént magát védi, s ellenségére csapkod.

*HALFAZÉK
(hal-fazék) ösz. fn. Fazék, melyben halat főznek.

*HALFEJ
(hal-fej) ösz. fn. A halnak feje. Sült, főtt halfej.

*HALFÉLE
(hal-féle) ösz. mn. Halak neméhez tartozó, halhoz hasonló; halnemű, halakból álló. Halféle vizi állatok. Halféle eledel.

*HALFOGÁS
(hal-fogás) ösz. fn. Halászás, halászat. Halfogásra menni. Balatoni halfogás.

*HALFOGÓ
(hal-fogó) ösz. fn. és mn. Személy, aki, vagy eszköz, amely halat fog.

*HALGAZDASÁG
(hal-gazdaság) ösz. fn. A gazdászatnak azon része vagy neme, mely arra fordít különös figyelmet, mikép lehessen a halas folyókból és tavakból minél több hasznot húzni.

*HALHÁT
(hal-hát) ösz. fn. A halnak felső sertés vagy tüskés része.

*HALHATATLAN
(hal-hat-atlan) mn. tt. halhatatlan-t, tb. ~ok. Szoros ért. oly lényről mondják, mely a halálnak nincs alávetve, mely élni soha meg nem szűn. Halhatatlan Isten. Az ember lelke halhatatlan. Szélesb és átv. ért. ami igen sokáig tart, fenmarad. Halhatatlan hírre, dicsőségre vergődni. Halhatatlan érdemet szerezni. Régieknél eléjön hallatlan értelemben is, mai helyesirással: hallhatatlan. Határozóként am. halhatatlanul.

*HALHATATLANÍT
rövidebben: halhatlanít, lásd ezt.

*HALHATATLANSÁG
(hal-hat-atlan-ság) fn. tt. halhatatlanság-ot. 1) Valamely lénynek azon tulajdonsága, melynél fogva nincs alávetve a halálnak, s örökké él. Lélek halhatatlansága. 2) Sokáig tartó, fenmaradó név, hír, dicsőség. Jeles tettek, áldozatok által halhatatlanságra jutni.

*HALHATATLANUL
(hal-hat-atlan-ul) ih. Soha, meg nem halva, örök életet élve.

*HALHATLAN
l. HALHATATLAN.

*HALHATLANÍT, HALHATLANIT
(hal-hat-[at-]lan-ít) áth. m. halhatlanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Halhatlanná tesz, örök élettel megajándékoz. Átv. ért. sokáig tartó, fenmaradó hírt, dicsőséget szerez. Nagy tettek halhatlanítják őtet.

*HALHÉJ
(hal-héj) ösz. fn. 1) A hal bőrét takaró pikkelyek, máskép: halpénzek, melyeket a sütni, főzni való halakról levakarnak. 2) l. HALCSONT 3).

*HALHÉJAS
(hal-héjas) ösz. mn. 1) Pikkelyekkel vagy halpénzekkel bevont, behintett. Halhéjas vizi állatok. Halhéjas konyhatál. 2) Átv. ért. halhéjhoz hasonló pikkelyekkel czifrázott. Halhéjas sisak, pánczél. 3) Halcsontos, halcsonttal ellátott. V. ö. HALCSONT 3).

*HALHÓLYAG
(hal-hólyag) ösz. fn. A halak uszóhólyaga, mely által a vízben könnyen lebegnek, midőn levegővel teli szívják, s melyből a levegőt kilökik, midőn a víz fenekére szállni akarnak.

*HALHORDÓ
(hal-hordó) ösz. fn. Hosszukás hordó, melyben a halkereskedők és kufarok halakat szállítanak. Másképen: lajt.

*HALI
puszta Győr megyében; helyr. Hali-ba, ~ban, ~ból.

*HALICSORSZÁG
(Halics-ország) ösz. fn. Éjszaki Magyarországgal határos ország, az ausztriai birodalom egyik alkotó része. (Galicia).

*HALIKRA
(hal-ikra) ösz. fn. Ikra, melyből a halak szaporodnak. V. ö. IKRA.

*HALIKRÁS
(hal-ikrás) ösz. fn. Halikrával bővelkedő, készített, főzött. Halikrás vízpartok. Halikrás leves, káposzta.

*HALIMBA
falu Veszprém megyében; helyr. Halimbá-n, ~ra, ~ról.

*HALÍV
(hal-ív) l. HALIKRA.

*HALIVADÉK
(hal-ivadék) ösz. fn. Halikrákból kikelt apróságos halfiak. Vizek szélén, öntésekben uszkáló halivadékok. V. ö. IVADÉK.

*HALÍVÁS
(hal-ívás) ösz. fn. 1) A halak nemi párosodása, mely alkalommal némely kisebb faju halak, pl. Balatonban a gardák, több ezerenként öszvecsoportosulnak. 2) Midőn ikráikat a vizek szélein, öntésekben, iszapos helyeken lerakják, hogy a nap erejétől kikeljenek. V. ö. ÍVIK.

*HALLK, HALLKAL, HALLKAN
l. HALK, HALKKAL, HALKAN.

*HALK (1)
(eredetileg: hall-k), mn, tt. halk-at. Csendes, lassú, mi zajt nem üt, mintegy hallgatag, s innen a neve is. Halk beszéd. Halk léptekkel menni valahová. Halkkal járni, beszélni, suttogni. Halkkal jár, mint a fenkő a kaszán. (Km.).

*HALK (2)
tájdivatosan am. hajk; l. ezt. Adelung szerént létezik a német nyelvben hölken ige, 'váj, kiváj' 'hajkol' jelentéssel, s holk a német nyelvben teherhordó hajót, a svéd nyelvben pedig nemcsak ezt, hanem minden kivájt fát, teknőt stb. is jelent.

*HALKÁD
(hal-kád) ösz. fn. Kád, melyben a piaczon árult halakat tartják.

*HALKAL
l. HALKKAL.

*HALKAN
(hall-k-an) ih. Lassan, csendesen, zajt nem ütve, s mintegy hallgatva, hallgatódzva. Máskép: halkkal. Halkan beszélj, hogy meg ne hallják. Halkan lépj, föl ne verd az alvókat.

*HALKAPÓ
(hal-kapó) ösz. mn. és fn. Valamely halfogó eszköz vagy állat, pl. madár.

*HALKERESKĚDÉS
(hal-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki halakkal űz.

*HALKERESKĚDŐ
(hal-kereskedő) ösz. fn. Üzér, ki halakkal kereskedik. Felső Duna mellékén németesen: fisér.

*HALKKAL
(hal-k-val) ih. Lassan, csendesen, zajt nem ütve; nem hirtelenkedve, vontatva, késedelmezve. Palóczosan ejtve: hókvav.

*HALKOCSONYA
(hal-kocsonya) ösz. fn. Kocsonyával, fagylaltan készített halétek.

*HALKOPOLTYÚ
(hal-kopoltyú) l. KOPOLTYÚ.

*HALKOSÁR
(hal-kosár) ösz. fn. Kosár, melyben halat hordanak vagy vízbe merítve tartogatnak.

*HALKUFÁR
(hal-kufár) ösz. fn. Ki halakkal kereskedik, halakat árul, haláruló kofa. Átv. ért. sokat locsogó, veszekedő, nyelves ember. Demoszthen dörgő nyelvével szitkozódó halkufár. (Kölcsey. Vanitas vanitatum).

*HALL
(han-l v. han-ol). Eredetére nézve úgy látszik, a hang szóval közös gyökkel bír; t. i. ennek is tiszta gyöke han, ebből ol képzővel lett han-ol, öszvevonva hanl, s könnyebb kiejtés kedveért az n rokon szervü l betühangra változva: hall. Így képződtek a nagyoll = nagyon-ol, nagyon-l, nagy-oll), sokall = sokan-ol, sokan-l, sokall, kevesell kevesen-el, kevesen-l, kevesell. Különben is nem példa nélküli, hogy az n betü l-lel cseréltetik fel, mint: Nándor Lándor; gyanánt gyalánt; danol dalol; régies nám, ma: lám stb. Ezen hasonlat szerént lett a dan gyökből dan-ol, dan-l, dall, a van-ból van-ol, van-l, vall. A régi halotti beszédben is hadlava úgy látszik hanlava, azaz hanlá (= hallá) helyett áll. Épen így hasonúlt n előtt is a gy d-vé és n-né, a régieknél hagynak, majd hadnak, majd hannak szóban, (például az utóbbi a Carthausi névtelen Legendájiban. Sz. István-társulat kiadása 59, 73. lap.); sőt mai napság is divatosak: vagynak és vadnak (Erdélyben) és vannak. Minden kétséget eloszlat a 'hadlani' alakkal tökéletesen egyező: vadlani, e helyett: vallani (= vanlani, mint e czikkünk szerént: hanlani), pl. a Carthausi névtelen legendáiban (mint föntebb) 109. lapon olvassuk: "De mikoron hazugságának bínét (bűnét) megvadlotta vóna" stb. 'Vadlani' több régi nyelvemlékben is eléfordúl 'vallani' helyett. Ennél keresettebb azon elemzés, mely szerént hall am. hal módjára nem szól (fülel). Áth. m. hall-ott, htn. ~ani. Értelmére nézve am. a fülébe ütődött hangot felfogja, s érezi. Nagyot hallani, am. csak erős nagy hangnak behatását érzeni, azaz süketnek lenni. Nehezen hallani. Jól, tisztán hallani. Hallani a szót, beszédet, ágyudurrogást, puskalövést, vizek zugását. Jót, roszat, keveset, sokat hallani valakiről. Azt hallottam felőle, semmi se lesz belőle. (Km.). Mit hallok? Sokat láss, hallj, keveset szólj. (Km.). Kihallani a szobai lármát az utczára. Behallani a kocsizörgést a szobába. Felhallani a szót a toronyba. Lehallani a toronyőr kiáltását. Olyat kiált, hogy a harmadik házba is elhallani. Meghallották, amit sugdostatok. Félre hallottad szavaimat, azaz hibásan, rosz értelemben. Hallottad-e azt valaha?! Még ennél különben sem hallottam. Úgy hallom vagy hallottam, hogy stb. Ha jól hallottam, azt modtad, hogy stb. Soha sem hallottam biz én. Hallottam is, nem is, mi közöd hozzá. V. ö. HALLIK.

*HALLAM
(han-l-am) fn. tt. hallamot. l. HANG.

*HALLÁROZ
(hall-a-ár-oz vagyis holla !-ár-oz) önh. m. hallároz-tam, ~tál, ~ott. Hallát v. hollát kiáltoz. A német nyelvben páratlanul áll holla! szó, melyről ezt mondja Adelung: indulatszó (Zwischenwort, interjectio), melyet használunk, ha valamely helyen, hol senkit sem látunk, valakit elészólítunk, mintha mondanók: nincs itt senki? Meghökkenés hangja is, ha pl. valaki véletlenül valakibe ütközik stb. amidőn úgy látszik, mintha 'halt!' helyett állana. A magyar hallja? vagy hallod? szóra s általában hall törzsre nem volna-e szabad gondolnunk?

*HALLÁS
(han-l-ás) fn. tt. hallás-t, tb. ~ok. 1) Azon külső benyomásnak észrevevése és felfogása, melyet valamely hang a fülekre tesz, midőn a fülidegeket érinti. Az ágyu első hallására futásnak eredni. A tűzharang hallására elréműlni. 2) Jelenti azon érzékeket, melyek a hangot felfogják, vagyis füleket. Jó hallása van. Fínom, tiszta hallás. V. ö. HALL.

*HALLÁSTALAN
(han-l-ás-talan) mn. tt. hallástalan-t, tb. ~ok. Kinek halló érzékei elromlottak, siket; vagy oly lény, állat, melynek halló érzékei nincsenek. Hallástalan siketnéma. Hallástalan férgek. V. ö. HALL.

*HALLÁSTAN, HALLÁSTUDOMÁNY
(hallás-tudomány) ösz. fn. Tudomány, mely megfejti, mily hatása van a különféle hangoknak a halló szerekre, vagyis mely a hangok természetéről, eredetéről, hatásáról rendszeresen értekezik. (Acustica).

*HALLAT (1)
(han-l-at) fn. tt. hallat-ot. Azon benyomat, melyet a hangok a halló érzékekre tesznek, vagyis maga a fülekbe hatott és belsőleg észrevett hang. "Ki hiszen mü hallatunknak." Tatrosi codex. V. ö. HALL.

*HALLAT (2)
(han-l-at) miveltető, m. halat-tom, ~tál, ~ott. Valamit hallani enged, valaminek hallását eszközli. Szavát hallatni. Magát hallatni, azaz nyilványos helyen, pl. szinházban szinészi stb. eléadással vagy énekléssel föllépni. Magáról valamit hallatni, azt eszközölni, hogy mások valamit felőle tudjanak, szóljanak.

*HALLATLAN
(han-l-atlan) mn. tt. hallatlan-t, tb. ~ok. 1) Mit senki nem hall vagy hallott, igen csendes, lassu. Hallatlan hangon susogni. Hallatlan léptekkel bebujni valahová. 2) Átv. ért. igen meglepő, váratlan, rendkivüli. Hallatlan esemény. Hallatlan vakmerőség, gonoszság. V. ö. HALL. Határozóilag am. hallatlanul.

*HALLATLANUL
(han-l-atlan-ul) ih. 1) Senkitől nem hallva, lassan, csendesen. Hallatlanul kinyitni és bezárni az ajtót. 2) Átv. ért. fölötte, igen nagyon, meglepőleg, rendkívül. Ez hallatlanul nagy szemtelenség. V. ö. HALLIK.

*HALLATOS
(han-l-at-os) mn. tt. hallatos-t v. ~at, tb. ~ak. Amit jól, tisztán, értelmesen lehet hallani, harsányan, élesen hangzó. Hallatos szónoklat. Hallatos zene. Közéletben jelent annyit is: hallatszó, ami hallatszik. V. ö. HALLIK.

*HALLATOSAN
(han-l-at-os-an) ih. Tiszta, erős, felfogható, értelmes hangon. Hallatosan beszélő szónok.

*HALLATSZIK
(han-l-at-szik) l. HALLIK.

*HALLCSŐ
(hall-cső) ösz. fn. Öblös végü cső, melyet a nagyobbacskát hallók vagy ép hallásuak is füleikhez tartanak, hogy a különben föl nem fogható hangokat meghallják.

*HALLÉ
(hal-lé) ösz. fn. Lé, melyben halat főztek; halbecsinált. Eczettel, halászosan készített, paprikás hallé.

*HALLEVES
(hal-leves) l. HALLÉ.

*HALLGA (1)
(han-l-og-a) mn. tt. hallgát. Aki nem szól, ki a hallottakat tovább nem adja, titoktartó, keveset beszélő, megtoldva: hallgatag. Elemezve: hallogó, halloga, hallga, mint: nyuzogó, nyuzoga, nyuzga, balogó, baloga, balga. V. ö. HALL.

*HALLGA (2)
indulatszó, s nem egyéb, mint a megrövidített hallgass! hallgassatok! Értelme: csendesen! lassan! csitt!

*HALLGAT
(han-l-og-at) áth. m. hallgat-tam, ~tál, ~ott. 1) Bizonyos hangot, pl. szót, zajt, zörgést, zúgást, lövést stb. figyelemmel kisér, füleibe vesz. Éneket, zenét hallgatni. Szónokot, tanítót hallgatni. Egyházi beszédet, misét hallgatni. Fülhegygyel hallgatni a susogókat. Meghallgatni valakinek kérését. Kihallgatni a panaszkodókat, gyónókat. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. (Km.). 2) Felható raggal, valamire figyelemmel van, valamit elfogad, hajt reá. A jó tanácsra, tanításra hallgatni. Időtől kell várni, tanácstól hallgatni. (Km.). Szüléire, okosabbakra hallgatni. Ő senkire nem hallgat, hanem maga feje szerént cselekszik. Ha jót akarsz, rám hallgass. 3) Hangot nem ad, nem szól, csendesen van. Hallgat, mint a hal, mint a siket. Siket disznó a buzában, mint a tyúk a gyomban. (Km.). Hallgat, mintha néma volna. Hallgassatok fiúk! Gyerek! ha nem hallgatsz, roszul jársz. Elhallgatni a titkot. A nagy zaj után mind elhallgattak. 4) Átv. ért. említést nem tesz vagy létezésének jeleit nem adja, nem mozog. Erről hallgatnak a történetek. Megbukta után elhallgatott a párt. V. ö. HALL.

*HALLGATAG
(han-l-og-at-ag) mn. tt. hallgatag-ot. 1) Csendes, nem szóló, nem zajongó. Hallgatag ember, ifju. Magába zárkozott hallgatag vén. 2) Titkolódzó, valamit kimondani nem akaró. Titkot hallgatag emberre kell bízni. 3) Törv. ért. ami világosan ugyan nincs kimondva, de magában, alattomban értetik. Hallgatag szerződés, megegyezés. (Tacitus contractus, conseusus). 4) Átv. ért. mondják lelketlen lényekről is, midőn semmi neszt nem csinálnak. Hallgatag erdő. Hallgatag éj.

*HALLGATAGSÁG
(han-l-og-at-ag-ság) fn. tt. hallgatagság-ot. Oly tulajdonsága valakinek, melynél fogva vagy igen keveset, vagy épen nem beszél, vagy titkot tart; a hallottakat vagy tudottakat nem közli.

*HALLGATÁS
(han-l-og-at-ás) fn. tt. hallgatás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valamire füleinkkel figyelmezünk. Egyházi beszéd, szent mise hallgatása. 2) Ellentéte a beszédnek, szólásnak, zajnak; csend. Amint ő szólani kezdett, legott nagy hallgatás lőn. 3) Titoktartás. Ajánlom önnek a hallgatást. 4) Törv. ért. büntetés neme, midőn a törvényben meghatározott okok miatt, valamely ügyvédnek pereket vinni megtiltatik. Hallgatásra itélt, (silentiarius).

*HALLGATKOZIK
(han-l-og-at-koz-ik) k. lásd: HALLGATÓDZIK.

*HALLGATÓ
(han-l-og-at-ó) mn. és fn. tt. hallgató-t. 1) Ki valamire füleivel figyel. Tanítást hallgató gyermekek. 2) Ki valakinek szavára hajol, ki szót fogad. Szüléire hallgató gyermek. Tanitóira hallgató növendék. 3) Csendesen levő, nem szóló, nem zajongó stb. Veszteg álló víznek, hallgató embernek nem kell hinni. (Km.). 4) Személy, ki hallgatva figyel, ki beszédet hallgat, Érdemes hallgatóim! Keresztény hallgatók! 5) Régiesen 'tartozó' is. Hozjánk hallgató ország. Katalin.

*HALLGATÓDZIK
l. HALLGATÓZIK.

*HALLGATÓLAG
(han-l-og-at-ó-lag) ih. Nem szólva, csendesen; alattomban, titkon. Hallgatólag viselni magát a gyűlésben. Valamibe hallgatólag beleegyezni.

*HALLGATÓSÁG
(han-l-og-at-ó-ság) fn. tt. hallgatóságot. A hallgatók együtt véve, az öszves hallgatók.

*HALLGATÓZÁS
(han-l-og-at-ó-oz-ás) fn. tt. hallgatózás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki fülhegygyel, alattomban figyel a mondottakra, melyek nem hozzá szólanak, s egyenesen nem neki mondatnak.

*HALLGATÓZIK
(han-l-og-at-ó-oz-ik) k. m. hallgatóz-tam, ~tál, ~ott. 1) Mások beszédét titkon, alattomban kilesi. Ablak alatt, ajtón kivül hallgatózni. 2) Szélesb ért. fülel, suttonban megfeszíti halló szereit, hogy valamely szót, neszt stb. halljon. Hallgatózik a lesben ülő vadász. Hallgatóznak az éjjeli őrök. Hallgatózik a lopni készülő tolvaj. Kulcslyukon hallgatózni.

*HALLHATÓ
(han-l-hat-ó) mn. tt. hallható-t. Amit hallani lehet, minek hangja füleinkbe hat, s azt felfogni, megérteni képesek vagyunk. Hallható hangon szólani a gyülekezethez.

*HALLHATÓLAG
(han-l-hat-ó-lag) ih. Erős, tiszta, értelmes hangon, melyet hallani, érteni lehet. Hallhatólag kigúnyolni az általmenőket. Hallhatólag suttogni, súgni.

*HALLIDEG
(hall-ideg) ösz. fn. Ideg, mely a hallásnak szerve, mely az illető agyüregből jön ki. (Nervus acusticus).

*HALLIK
(han-l-ik v. han-g-lik) k. m. hallott. Csak az egyes számu harmadik személyben használtatik, s am. hallatik, vagyis a fülekre hatása van. Beszéde az utczára hallik. Minden szó behallott a szobába. Ebugatás nem hallik mennyországba. (Km.). Messze hallik a hire. Az ágyulövés több mérföldnyire elhallik. Néha annyit tesz, mint: hire van, mondják, beszélik. Úgy hallik, hogy háboru lesz. Amint hallik, ismét közelget az epemirígy.

*HÁLLIK
l. HÁRLIK.

*HALLINT
(han-l-int) áth. m. hallint-ott, htn. ~ni v. ~ani. Gyönge neszt hall, fülhegygyel hall. Oly alkatú, mint érint, csapint, emelint stb.

*HALLINTÁS
(han-l-int-ás) fn. tt. hallintás-t, tb. ~ok. Fülhegygyel hallás.

*HALLJÁRAT
(hall-járat) ösz. fn. A fülnek azon nyilása, melyen a lég mozgása, tovább terjedez, hogy a halló szervekre hasson. Külső halljárat, mely külsőleg látható a fülekben; belső halljárat, mely a fül belsejében van. (Meatus auditorius).

*HALLK
l. HALK.

*HALLÓ
(han-l-ó) mn. és fn. tt. halló-t. Aki valamit hall. Se látója, se hallója nem voltam a dolognak. Sokat halló, keveset beszélő ember.

*HÁLLÓ
helyesebben, l. HÁLÓ.

*HALLÓCSŐ
(halló-cső) ösz. fn. Cső fémből stb. mely a fülhöz tartva a hangot erősbíti, s így a hallást könnyíti.

*HALLODÉKE?
Göcseji tájszólás szerint am. hallod-é he!

*HALLOGAT, HALLOGATÁS
l. HALOGAT, HALOGATÁS.

*HALLÓKA
(han-l-ó-ka) fn. tt. hallókát. Tréfás nyelven am. fül, halló szerek. Jó hallókája van. Húzd meg a hallókáját.

*HALLOMÁNY
(han-l-o-mány) fn. tt. hallomány-t, tb. ~ok. 1) Azon tárgy, amit hallunk. Szép, kedves, gyönyörű hallomány. A zene mulattató hallomány. Szívkeserítő hallomány. 2) Szájról szájra adott történet, elbeszélés, mit egyedül hallásból tudunk. Hallományokból öszveszedett történeti adatok.

*HALLOMÁS
(han-l-om-ás) fn. tt. hallomás-t, tb. ~ok. Valaminek saját füleinkkel eredeti kútfőből való hallása. Ezt hallomásomra mondották. Hallomásból tudom.

*HALLOMÁSI
(han-l-om-ás-i) mn, tt. hallomási-t, tb. ~ak. Hallomás után tapasztalt vagy tapasztaló. Hallomási tanú.

*HALLÓTEREM
(halló-terem) ösz. fn. Terem, melyben a tanulók vagy más hallgatók az illető tanár eléadásaira figyelnek.

*HALLTÖLCSÉR
(hall-tölcsér) l. HALLCSŐ.

*HALM
l. HALOM.

*HALMAG
(hal-mag) ösz. fn. A hím halak magva, melylyel a nőstények ikráit termékenyítik.

*HALMÁGY
falu Erdélyben, Kőhalom székben; KIS~, falu, NAGY~, mezőváros Zaránd megyében; helyr. Halmágy-on, ~ra, ~ról.

*HALMAJ
falvak Abaúj és Heves megyében; helyr. Halmaj-on, ~ra, ~ról.

*HALMÁNY
(hal-m-ány v. hal-om-ány) fn. tt. halmány-t, tb. ~ok. Erdőkben és sziklás vidékeken termő növény az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek több bötyökből álló, s mintegy (öszve)halmozott, húsos és ehető gyöke vagy gumója van. (Bunium). Egyik faja: gesztenye-halmány, máskép: földi gesztenye v. juhászmogyoró. (B. bulbo castanum).

*HALMASD
l. HALMOSD.

*HALMASZLAG
(hal-maszlag) ösz. fn. Étető, vagyis bódító szer neme, melyet a halászok vízbe szórnak, s melytől a halak megbódulva, a víz szinére jőnek.

*HALMAZ
(hal-m-az) fn. tt. halmaz-t, tb. ~ok. Öszvehalmozott, rakásra omlott, dőlt vagy tömegbe szedett, rakott tárgyak. Kőhalmaz. Könyvhalmaz. Irományok, oklevelek halmaza. Szóhalmaz.

*HALMAZAT
(hal-m-az-at) l. HALMOZAT.

*HALMAZTALIGA
(halmaz-taliga) ösz. fn. Ládával ellátott két kerekü taliga, melyen romokat, gizgazt, szemetet, sarat stb. öszvehalmozva hordanak.

*HALMERETTYŰ
(hal-merettyű) ösz. fn. Zsákalakú, s nyéllel ellátott kis háló, melylyel a bárkában levő halakat kimeregetik. Felső Duna mentében németesen: szák.

*HALMÉRLEG
(hal-mérleg) ösz. fn. Halászok mérlege, melyen a halakat mérik.

*HALMI
mezőváros Ugocsa megyében; helyr. Halmi-ba, ~ban, ~ból.

*HALMOCSKA
(hal-m-ocs-ka) fn. tt. halmocs-kát. Kisded halom. V. ö. HALOM.

*HALMOS
(hal-m-os) mn. tt. halmos-t v. ~at, tb. ~ak. Halmokkal bővelkedő, minek fölszinét halmok lepik. Halmos vidék.

*HALMOSAN
(hal-m-os-an) ih. Halmos állapotban.

*HALMOSD
falu Kraszna megyében; helyr. Halmosd-on, ~ra, ~ról.

*HALMOSÍT
(hal-m-os-ít) áth. m. halmosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Halmossá tesz. 2) l. HALMOZ.

*HALMOZ
(hal-om-oz, hal-m-oz) áth. m. halmoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Eredetileg, bizonyos téren halmot vagy halmokat emel, hány. Sirokat halmozni. A régi kunok hol halottaikat eltemették, egyszersmind halmoztak is. 2) Földet, homokot, köveket, gabonát, s más tárgyakat egymásra, egy rakásra hány. Fölhalmozni az utczai szemetet, a piaczi ganajt. 3) Átv. ért. bőségesen, nagy mennyiségben tetéz, ellát valamivel valakit. Jótéteményekkel halmozni felebarátunkat. Ha tehetné, mindent reáhalmozna. V. ö. HALOM.

*HALMOZÁS
(hal-m-oz-ás) fn. tt. halmozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva halmot csinálunk, halmot hányunk vagy többféle tárgyakat rakásra halmozunk. V. ö. HALMOZ.

*HALMOZAT
(hal-m-oz-at) fn. tt. halmozat-ot. Halomba hányt, rakásra hordott, egymásra tetézett holmi. Kőhalmozat, romhalmozat, gabonahalmozat. Többes számban, halmozatok am. valamely térségnek magasabb részei, fölemeltebb helyei. Rákosmezei halmozatok.

*HALMOZATSZÉL
(halmozat-szél) ösz. fn. Valamely vidék halmozatának, vagyis emeltebb részének környéke, alja.

*HALMOZGAT
(hal-m-oz-gat) áth. és gyakor. m. halmozgat-tam, ~tál, ~ott. Rakásra hányogat, egymásra tetézget, rakosgat. Az utczai sarat, ganajt fölhalmozgatni.

*HALNEMŰ
(hal-nemű) ösz. mn. Halak neméhez tartozó, halakból álló vagy halakhoz hasonló. Halnemű vizi állatok. Halnemű eledel.

*HALÓ
(hal-ó) régies, halandó helyett; l. ezt.

*HÁLÓ (1)
(hál-ó) mn. tt. háló-t. Ki az éjszakát valahol alva tölti. Mezőn háló aratók, kaszások. Szabad ég alatt háló utasok.

*HÁLÓ (2)
(eredetileg annyi, mint haj-al-ó vagy héj-al-ó, azaz haj héj gyanánt körülfogó, megkerítő, betakaró eszköz; rokon vele a szanszkrit hul [takar], latin celo, német Hülle stb.) fn. tt. háló-t. Jelent általán szálakból, fonalakból likacsosan öszvefont eszközt, melylyel valamit bekeríteni, körülvonni, eltakarni lehet. Különösen am. a halászoknak fonalakból kötött halfogó eszköze, milyenek: öregháló v. gyalom, hosszufarku v. bokorháló; kétköz, vagyis kisebbféle gyalom; kaparó, merítő háló, kutyogtató; ollóháló; lesháló, melyet rudon eresztenek le és emelgetnek fel; pendelyháló v. csempely, ördögháló, koczaháló, zsák szabású, ribaháló stb. Amint veted a pendelyhálót, úgy fogod a keszeget. (Km.). Sürü, mint a ribaháló. (Km.). Hálót vetni, hálót húzni. Hálóba keríteni a halakat, átv. ért. valakit hálóba keríteni, am. ravaszul, alattomos módon hatalomba ejteni. Hálót kötni, foltozni, teregetni, szárogatni. Hálóba kerülni. Hálóból kibujni. Hálót szakasztani. Sajátnemű hálókat használnak a vadászok, s madarászok is, innen: vadászháló, madarászháló. Végre: szúnyogháló, azaz sürü, vagyis apró liku hálóféle szövet, melyen a szúnyogok át nem bujhatnak; pókháló, melyet a pókok szőnek.

*HÁLÓALAKÚ
(háló-alakú) ösz. mn. Minek olyan alakja van, mint a halónak. Hálóalakú fejkötő, lótakaró.

*HÁLÓDAD
(haj-al-ó-dad) mn. tt. hálódadot; l. HÁLÓALAKÚ.

*HALÓDIK
(hal-ód-ik) l. HALDOKLIK.

*HÁLÓDZIK
(haj-al-ó-od-oz-ik) belsz. m. hálódz-ott, htn. ~ni v. ~ani. A szemekről mondják, midőn homályosodni kezdenek, s úgy látnak, mintha háló volna előttök.

*HÁLÓFEJKÖTŐ
(haló-fejkötő) ösz. fn. 1) Hálóalaku fejkötő. 2) Fejkötő, melyet a nők éjjel vagy reggeli pongyolában viselnek.

*HALOGAT
(hal-og-at) áth. és gyakor. m. halogat-tam, ~tál, ~ott. Valaminek teljesítését folytonosan későbbre, továbbra hagyja. Napról napra, hétről hétre halogatja az elutazást. Halogatni a fizetést, megjobbulást.

*HÁLOGAT
(hál-og-at) önh. m. hálogat-tam, ~tál, ~ott. l. HÁLÁL, (2).

*HALOGATÁS
(hal-og-at-ás) fn. tt. halogatás-t, tb. ~ok. Valamely teendőnek későbbre, utóbbra hagyása; késedelmezés. A sok halogatás után semmi sem lett belőle.

*HALOGATÓ
(hal-og-at-ó) mn. tt. halogató-t. Aki valamely teendőt későbbre hagyogat, késedelmező.

*HALOGY
falu Vas megyében; helyr. Halogy-on, ~ra, ~ról.

*HÁLÓHELY
(háló-hely) ösz. fn. Hely, tanya, szoba, ágy stb. hol valaki hál vagy hálni szokott. A kocsis hálóhelye az istálló, a juhászé az akol. Ezen fogadóban rosz hálóhely van.

*HÁLÓHUROK
(háló-hurok) ösz. fn. Hurokalakban körülkötött fonal, mely egy hálószemet képez.

*HÁLÓING
(háló-ing) ösz. fn. Ing, melyben hálni szoktunk, melyet éjszakára veszünk fel.

*HÁLÓKAMRA
(háló-kamra) ösz. fn. Szoros ért. kamra, melyben hálni szoktak. Némely vidékeken, kivált a palóczoknál, kis kamra a ház elején, melyben a leányok hálnak.

*HÁLÓKÖNTÖS
(háló-köntös) ösz. fn. Eredetileg, pongyola köntös, melyet éjszaka vesz valaki magára. Szélesb ért. kényelmes foszlán, vagy melegebb hosszu ruha a nőknél és férfiaknál, melyet pongyola gyanánt viselnek a házban.

*HÁLÓKÖPENY v. ~KÖPÖNYEG
(háló-köpönyeg) ösz. fn. Köpönyeg, melyet a nők estve lefekvés előtt, s reggel felkelés után pongyolakép viselnek.

*HÁLÓKÖTŐ
(háló-kötő) ösz. fn. Személy, ki hálókat készít.

*HALOM (1)
(hal-om) fn. tt. halm-ot. Összevonva, és régiesen halm, holm, holmu. Hasonlók értelemben a szláv cholm, latin collis, szanszkrit kul, (halmoz), finn kallis. 1) Általán, az egyenes földszinen többé-kevesbé földomborodó testtömeg, pl. homokhalom, kőhalom, búzahalom, sirhalom, ganajhalom, sárhalom, határhalom, kúnhalmok. 2) Természet működése által alakított nagyobbféle földdomborodás valamely téren, síkon, mely mindazáltal kisebb, hogysem hegynek lehetne mondani. Telecskai halmok Bácskában. Sághalom Győrvármegyében. 3) Rakásba, egymásra hányt, rakott holmi. Halomba hányt kövek, téglák. Halomra gyüjtött pénz. Halomban áll a dinnye, káposzta. Sok kicsinből halom nő. (Km.). Számos magyarországi helységek e szótól kölcsönözték nevöket, mint Széphalom, Százhalom stb.

*HALOM (2)
puszták Pest megyében; helyr. Halom-ba, ~ban, ~ból.

*HÁLÓPÓZNA
(háló-pózna), ösz. fn. Rúd, mellyel a leshálót, merítőhálót, varsát stb. emelgetik. V. ö. APACSÓ.

*HÁLÓRÚD
(háló-rúd) l. HÁLÓPÓZNA.

*HÁLÓRUHA
(háló-ruha) ösz. fn. Mindenféle öltözékek, melyeket lefekvés előtt, alatt és után szokás viselni, milyenek: hálóköntös, hálóköpönyeg, hálóing stb.

*HALORV
(hal-orv) ösz. fn. Személy, ki a tilos vizekben halász. Szélesb ért. ki halat vagy halakat lop.

*HÁLÓSAPKA, HÁLÓSIPKA
(háló-sapka v. sipka) ösz. fn. Házi sipka, melyet ágyban vagy esti, reggeli pongyolához szoktak föltenni.

*HÁLÓSULY
(háló-suly) ösz. fn. A hálók alsó szélére vagy csúcsára kötött ólomdarabok vagy kövek, melyek a hálót a víz fenekére lehuzzák.

*HÁLÓSÜVEG
(háló-süveg) l. HÁLÓSAPKA.

*HÁLÓSZĚM
(háló-szěm) ösz. fn. A háló fonalai között egyegy nyilás. A kis halak kibujnak a hálószemen.

*HÁLÓSZOBA
(háló-szoba) ösz. fn. Ágygyal, éjjeli szekrénynyel, s más hozzá valókkal ellátott, s különösen hálásra szánt szoba.

*HÁLÓTANYA
(háló-tanya) ösz. fn. Éjjeli szállás, vagyis hely, hol valaki hál vagy hálni szokott.

*HÁLÓTÁRS
(háló-társ) ösz. fn. Ki mással egy szobában, teremben vagy ugyanazon ágyban hál. Szépítő kifejezéssel annyit is tesz, mint ágyas.

*HÁLÓTEREM
(háló-terem) ösz. fn. Terem, mely különösen hálásra van szánva, elkészítve.

*HALOTT
(hal-ott) fn. tt. halott-at. 1) Megholt ember. Halottakra hivatkozni. Halottakat siratni. Halottokért imádkozni. Halottakat feltámasztani. Halottakat idézni. Halottak napja. Kutya baja, mint a szentesi halottnak. (Km.). 2) Holt ember teste. Halott van a háznál. Kivinni, kikisérni, elásni a halottat. Fölásni, fölbontani a halottat. A halottnak igen nagy szaga van.

*HALOTTAK NAPJA
azaz Mindszent után, novemb. másodikára eső nap, melyen a keresztény anyaszentegyház a megholt hivek emlékezetére innepélyes szertartásu gyászmiséket tart. Máskép: halottak emlékezete.

*HALOTTAS
(hal-ott-as) mn. tt. halottas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben halott van, min halottat tartanak vagy visznek. Halottas ház. Úgy illik, mint halottas házhoz a hegedű. (Km.). Halottas ágy. Halottas szekér. 2) Halotthoz való, halottat illető. Halottas ruha. Halottas ének, zene, beszéd, szónoklat.

*HALOTTBIRÓ
(halott-biró) l. HALOTTVISGÁLÓ.

*HALOTTBONTÁS
(halott-bontás) ösz. fn. Sebészi műtétel, midőn a halottat, hogy belső részeinek kórállapotát lássák, vagy akármi más okból, fölmetszik, szétbonczolják.

*HALOTTCSONT
(halott-csont) ösz. fn. Holt ember csontja. Halott csontokat kiásni és máshová temetni.

*HALOTTÉNEK
(halott-ének) ösz. fn. Ének, melyet a halott fölött énekelnek, melylyel elbucsúztatják, s a temetőbe, sírba kísérik.

*HALOTTHARANGOZÁS
(halott-harangozás) ösz. fn. Harangozás a halottak végtiszteletére s temetésére.

*HALOTTHÁZ
(halott-ház) ösz. fn. Középület a temetőkben, hová a halottakat, mielőtt sirba tennék, néhány napra befektetik és őrökkel ellátják, hogy azon esetre, ha mint színholtak fölébrednének, legott segítségök legyen.

*HALOTTI
(hal-ott-i) mn. tt. halotti-t, tb. ~ak. Halottat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Halotti mise, áldozat. Halotti pompa, tisztelet. Halotti beszéd, ének. Halotti czímerek, kíséret, egyesület.

*HALOTTIAS
(hal-ott-i-as) mn. tt. halottias-t, tb. ~ak. Olyan, mintha halott volna. Halottias készület, halottias beszéd. Halottias szín.

*HALOTTIASSÁG
(halott-i-as-ság) fn. tt. halottiasság-ot. Halottias állapot, minőség.

*HALOTTIDÉZÉS
(halott-idézés) ösz. fn. Halott vagy halottak eléhivása (babonaságból).

*HALOTTIDÉZET
(halott-idézet) ösz. fn. Babona, melyről a vakhitüek azt tartják, hogy képes a halottakat eléhívni és a megjelenteket sirjaikba viszszautasítani.

*HALOTTIDÉZŐ
(halott-idéző) ösz. fn. Babonás vakhitü vagy csaló, ki oly hatalmat tulajdonít magának, melynél fogva halottakat eléidézhet, vagy a megjelenteket visszautasíthatja.

*HALOTTING
(halott-ing) ösz. fn. Ing, melybe a halottat öltöztetik, s melyben eltemetik.

*HALOTTJELENTŐ
(halott-jelentő) ösz. fn. Személy, ki a halottnak hirét az illetőkhöz elhordja, s egyszersmind temetésre meghívja őket. Néhutt halálmadár-nak is nevezik.

*HALOTTKÉM
(halott-kém) ösz. fn. Orvos, sebész vagy más hites személy, kinek kötelessége a bejelentett halottat megnézni, s hogy valósággal megholt, valamint halálos nyavalyája felől is, illető helyre bizonyítványt adni.

*HALOTTKISÉRET
(halott-kiséret) ösz. fn. Azon személyek öszvege, kik a halottat temetés alkalmával a nyugalom helyéig vagy bizonyos távolságra vég tiszteletképen elkísérik.

*HALOTTKÍSÉRŐ
(halott-kísérő) ösz. fn. Ki temetés alkalmával a halottat kiséri.

*HALOTTKOCSI
(halott-kocsi) ösz. fn. Kocsi, melyen a halottat nyugalomhelyére kiviszik, máskép gyászkocsi.

*HALOTTKOSZORÚ
(halott-koszorú) ösz. fn. Megholt ifjak és szüzek koporsóit ékesítő koszorú.

*HALOTTKÖNYV
(halott-könyv) ösz. fn. Lelkészi hivatalos könyv, melybe a halottak neveit, életkorát, rangját, s haláluk napját beírják.

*HALOTTLAJSTROM
(halott-lajstrom) ösz. fn. A halottak neveit elémutató lajstrom, jegyzék.

*HALOTTMISE
(halott-mise) ösz. fn. Engesztelő gyászmise, a halott vagy halottak lelkeért.

*HALOTTNÉVSOR
(halott-névsor) ösz. fn. l. HALOTTLAJSTROM.

*HALOTTŐR
(holott-őr) ösz. fn. Személy, ki a halottas ágyon fekvő holt mellett őrködik, virraszt. Különösen a halottházra felügyelő őr. V. ö. HALOTTHÁZ.

*HALOTTPÉNZ
(halott-pénz) ösz. fn. A halotti egyesület pénztárába fizetett pénz, melyből az illető részvényest köteles az egyesület eltakaríttatni.

*HALOTTPÉNZTÁR
(halott-pénz-tár) ösz. fn. Halotti egyesület pénztára, melyből az illető részvényeseket eltemetik.

*HALOTTRUHA
(halott-ruha) ösz. fn. Ruha, melyben a halottat kiteritik, és koporsóba téve eltemetik.

*HALOTTSIRATÓ
(halott-sirató) ösz. fn. A régieknél pénzen fogadott egy vagy több asszony, kik a halottat siratni köteleztettek.

*HALOTTSZAG
(halott-szag) ösz. fn. A holttestnek sajátságos nehéz szaga, vagy hozzá hasonló szag.

*HALOTTSZÍN
(halott-szín) ösz. fn. Sápadt, halavány szín, milyen a halottaké.

*HALOTTSZINŰ
(halott-szinű) ösz. mn. Kinek oly halavány sápadt szine van, mint a halottnak.

*HALOTT-TEREM
(halott-terem) ösz. fn. l. HALOTTHÁZ.

*HALOTT-TETEM
ösz. fn. halottnak teteme, vagyis csontja, váza vagy hullája. Ettől különbözik és l. HOLTTETEM.

*HALOTT-TOR
ösz. fn. Lakoma, melyben a halottnak barátai, ismerősei, végtisztelet adói megvendégeltetnek, mi rendesen a temetés után történik.

*HALOTTVIRASZTÁS
(halott-virasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a halottnak családja, barátai, ismerősei vagy bérben fogadott szegények, koldusok az illető holttest körül vannak nappal és éjjel, s imádságokat, szent énekeket mondanak.

*HALOTTVIRASZTÓ
(halott-virasztó) esz. fn. Személy, ki halott mellett viraszt. V. ö. HALOTT-VIRASZTÁS.

*HALOTTVISELŐ
(halott-viselő) ösz. fn. A Nádor-codexben am. gyászpad, Szent Mihály lova.

*HALOTTVISGÁLÓ
(halott-visgáló) ösz. fn. Tiszti személy, orvos, kinek kötelessége a megholtat szakértelemmel megvisgálni, s bizonyítványt adni, ha a meghalálozott valósággal megholt-e, hogy valaki mint színhalott el ne temettessék.

*HALOTTVIVŐ
(halott-vivő) ösz. fn. Széles ért. ki a halottat Szent Mihály lován, dorongon vagy szekéren a nyugalomhelyre viszi. Szorosb ért. templom vagy kórház szolgái vagy bizonyos fogadott emberek, kiknek kötelességök a helybeli halottakat kihordani.

*HÁLÓVADÁSZAT
(háló-vadászat) ösz. fn. Vadászat neme, midőn a vadakat sajátságos készületü hálóval kerítik meg.

*HALOVÁNY
(hal-o-vány) mn. lásd: HALAVÁNY.

*HALOVÁNYSÁG
(hal-o-vány-ság) fn. l. HALAVÁNYSÁG.

*HÁLÓVETÉS
(háló-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a halászok vizbe bocsátják hálóikat, különösen, midőn az öreghálót, vagyis gyalmot részenként leeregetik, s vele bizonyos tért bekerítenek, Átv. ért. cselvetés, mely által valaki ravaszul hatalmába akar mást ejteni.

*HÁLÓVILLA
(háló-villa) ösz. fn. Villaforma kétágu eszköz a vadászoknál, melylyel a vadászhálót kifeszítik.

*HÁLÓZ
(haj-al-ó-oz) áth. m. hálóz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit hálóalakuvá képez, csinál. A leánykák fejkötőket, nyári keztyüket hálóznak, vagyis hálóalaku fejkötőket, keztyüket kötnek. 2) Hálóval bevon. A pókok behálózzák az elhagyott szobákat. Elrepülés ellen behálózni a fáczányok ketreczét. Átv. ért. alattomos, ravasz uton cselbe sző, hatalmába kerít valakit.

*HÁLÓZÁS
(haj-al-ó-oz-ás) fn. tt. hálózás-t, tb. ~ok. 1) Női munka, midőn valamit hálóalakuvá kötnek. Fejkötőhálózás. 2) Hálóval behuzása, bevonása valaminek. A kert- vagy udvarpalánk körülhálózása. V. ö. HÁLÓZ.

*HÁLÓZAT
(haj-al-ó-oz-at) fn. tt. hálózat-ot. Mű, melynek hálóalakja van. Lepel, fátyol hálózata. Az oszlopoknak mind a két gombja öntött vala: hét hálózat az egyik gombon és hét hálózat a másik gombon. (III. Kir. 7. 17. Káldi).

*HÁLÓZOTT
(haj-al-ó-oz-ott) mn. tt. hálózott-at. Háló alakuvá kötött, csinált, átlyukgatott. Hálózott kendő, fátyol.

*HALPÁSTÉTOM
(hal-pástétom) ösz. fn. Becsinált hallal készített pástétomféle tésztás étek. V. ö. PÁSTÉTOM.

*HALPATTANTYÚ
(hal-pattantyú) ösz. fn. A halnak úszóhólyaga, mely erős nyomás alatt elpattan. V. ö. HALHÓLYAG.

*HALPÉNZ
(hal-pénz) ösz. fn. lásd: HALPIKKELY.

*HALPIACZ
(hal-piacz) ösz. fn. Piacz, melyen halakat árulnak, halászok áruhelye.

*HALPIKKELY
(hal-pikkely) ösz. fn. Rétegesen egymáson fekvő apró pénzalaku héjacskák, melyek a halaknak legtöbb nemeit befödik; máskép: halpénz. V. ö. PIKKELY.

*HALPUKKANTÓ
(hal-pukkantó) ösz. fn. l. HALPATTANTYÚ.

*HALRÁCS
(hal-rács) ösz. fn. Vesszőből font vagy hálóból csinált kosár, melyben halakat tartanak vagy hordanak.

*HALREKESZ
(hal-rekesz) ösz. fn. Vesszőből vagy nádból font falak, melyek a halas ereket, patakokat elzárják, s úgy vannak öszveállítva, hogy a közbe szorúlt halak ki ne mehessenek belőlök. Vágmellékén: vejész, másutt: vész.

*HALSZAG
(hal-szag) ösz. fn. A halaknak sajátságos, s nem épen kellemes szaga, mely a tóhalaknál nehezebb, a döglötteknél pedig majdnem kiállhatatlanul büdös.

*HALSZAGÚ
(hal-szagú) ösz. mn. Minek oly szaga van, milyen a halé. Halszagú vizi madarak, tengeri állatok. Halszagú vizek. A vidrának halszagú és halizű húsa van.

*HALSZÁLKA
(hal-szálka) ösz. fn. Szálka a halak husában. V. ö. SZÁLKA.

*HALSZÁRNY
(hal-szárny) ösz. fn. Szálkás hártyák a halak oldalain, melyek segedelmével mozognak, úsznak.

*HALSZATÓCS
(hal-szatócs) ösz. fn. l. HALKERESKĚDŐ.

*HALSZATÓCSSÁG
(hal-szatócsság) ösz. fn. l. HALKEREKĚDÉS.

*HALSZATYOR
(hal-szatyor) ösz. fn. Szatyor, melyben halakat hordanak. V. ö. SZATYOR.

*HALSZEDŐ
(hal-szedő) ösz. fn. 1) Halkufár, ki nyerészkedés végett a halászoktól beszedi, bevásárolja a halakat. 2) Eszköz, pl. kis háló, szák, melylyel a halakat a bárkából vagy gyalomból kimeregetik.

*HALSZIGONY
(hal-szigony) ösz. fn. Két águ villaféle eszköz, melylyel különösen a balatoni halászok élnek, midőn vele a viz szinén uszkáló nagyobb halakat bökdösik.

*HALT
(hal-t) mn. és fn. l. HOLT.

*HALTANYA
(hal-tanya) ösz. fn. A vizekben azon hely, hol a halak legörömestebb tartózkodnak, milyenek az iszapos, öblös, mélyebb és lassabb folyásu viztájak.

*HALTARTÓ
(hal-tartó) ösz. fn. Bárka, kád, hordó vagy más edény, melyben a fogott halakat eladás vagy használat idejeig tartogatni szokják.

*HALTEJ
(hal-tej) ösz. fn. A hím halak nemzőrészei körül levő tejforma nedv, mely tulajdonkép a halak magva.

*HALTEKNŐ
(hal-teknő) ösz. fn. Teknő, melyben a halkereskedők, halkufárok haláruikat tartják.

*HALTIZED
(hal-tized) ösz. fn. Tized, melyet némely országokban a halászattól fizetni vagy a fogott halakból adni kell.

*HALTOLVAJ
(hal-tolvaj) ösz. fn. lásd: HALORV.

*HALTUDOMÁNY
(hal-tudomány) ösz. fn. Rendszeres természetrajzi ismeretek a halak nemeiről, fajairól, tulajdonságairól stb.

*HALUSKA
(tulajdonképen: gal-acs-ka v. goly-ócs-ka, V. ö. GAL, elvont gyök) fn. tt. haluskát. Jelent kisebbféle gombóczot, melyet egy falással szájba lehet venni. Csipegetett v. apró haluska. Fölvert haluska. Így nevezik néhutt a csuszát is. Máskép, különösen Tisza vidékén: galuska. Turós haluska v. galuska.

*HALÜST
(hal-üst) ösz. fn. Üst, azaz bográcsféle edény, melyben halat főznek.

*HALV
(hal-v) fn. tt. halv-at. 1. HALVANY.

*HALVA
(hal-va) ih. Holtan, életét vesztve, lelkét kiadva. Halva fekszik. Halva vitték haza a verekedésből. Félhalva. V. ö. HAL, ige.

*HALVACS
(hal-v-acs) fn. tt. halvacsot. Oly halvanyvegyület, mely vegyalkatát tekintve, megfelel az élecsnek, t. i. kevesebb halvanyt tartalmaz, mint a halvag. Latinos neve chloretum, s német neve: Chlorűr. (Török József tanár).

*HALVAG
(hal-v-ag) fn. tt. halvagot. Oly halvanyvegyület, mely vegyalkatát teleintve megfelel az élegnek, t. i. több halvanyt tartalmaz, mint a halvacs. Latinos neve: chloridum.

*HALVÁM
(hal-vám) ösz. fn. Vám, melyet a halszállításért vagy halászatjogért az illető hatóságnak vagy birtokosnak fizetnek.

*HALVANY
(hal-v-any) fn. tt. halvany-t, tb. ~ok. Egyszerü vegyelemek egyike, melynek közönséges hévmérsékletnél gőz alakban sárgászöld szine és átható, fullasztó szaga van. A szerves anyagokra halványitó hatása van. Innen a neve. Latinosan Chlorum, a hellen clwroV szótól, mely am. sárgás zöld.

*HALVÁNY
l. HALAVÁNY.

*HALVÁNYÍT
(hal-v-ány-ít) áth. m. halványít-ot, htn. ~ni v. ~ani. Halaványnyá tesz, okozza hogy valaki halavány legyen.

*HALVÁNYKÉK
(halvány-kék) ösz. fn. Szürkébe átmenő kékszín; különböznek tőle a világoskék és sötétkék.

*HALVÁNYKÓR
(halvány-kór) ösz. fn. Női nyavalya, mely a magedények bedugulásából ered, s különösen az arcz és többi test halavány szinében mutatkozik. Melléknevül vétetvén jelent az ily nyavalyában levőt, halványkórost. Halványkór leány.

*HALVÁNYODÁS
(hal-v-ány-od-ás) fn. tt. halványodás-t, tb. ~ok. Halvány szinüvé levés, átváltozás.

*HALVÁNYODIK
(hal-v-ány-od-ik) k. m. halványod-tam, ~tál, ~ott. Halavány szint ölt, halaványnyá változik által. Ijedtében, betegségben elhalványodik. V. ö. HALAVÁNY.

*HALVÁNYPIROS
(halvány-piros) ösz. mn. Lankadt, gyönge piros; halavány fehér szinnel mérsékelt piros. Ellentéte: elevenpiros, világospiros. Eső előtt halványpiros a kelet és nyugot. Halványpiros hajnal, arcz.

*HALVÁNYSÁG
(hal-v-ány-ság) fn. tt. halványság-ot. A testnek azon állapota vagy tulajdonsága, midőn halavány. Arcz halványsága. Szinek halványsága.

*HALVÁNYSÁRGA
(halvany-sárga) ösz. mn. Halvány szín sárgával vegyítve; gyönge, bágyadt sárga szín.

*HALVÁNYSZÍN
(halvány-szín) ösz. fn. Elevenségét vesztett bágyadt fehérszín, milyen a halottak szine.

*HALVÁNYÚL, HALVÁNYUL
(hal-v-ány-úl) önh. m. halványúl-t. Halvány szinüvé lesz.

*HALVÁNYÚLÁS
(hal-v-ány-úl-ás) fn. tt. halványúlás-t, tb. ~ok. Halvány szinüvé levés.

*HALVÁNYÚLAT
(hal-v-ány-úl-at) fn. tt. halványúlatot. Halványnyá lett állapot, halványodott szín.

*HALVÁNYZÖLD
(halvány-zöld) ösz. mn. Bágyadt, homályos, ritka zöld; különbözik tőle a világos és sötét haragos zöld.

*HALVÁSÁR
(hal-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben halakat árulnak, vagyis melynek fő áruczikkét halak teszik.

*HALVÉSZ
(hal-vész) ösz. fn. Babérhoz hasonló keletindiai fának gyümölcse, mely oly nagy bódító erővel bir, hogy ha a halak elnyelik, a víz fölszinére mintegy élet nélkül felvetődnek, hol szabad kézzel is meg lehet őket fogni. (Cocculi indici). Érsekujvár tájan: gebula.

*HALZSÍR
(hal-zsír) ösz. fn. Általán, némely halnemek zsírféle kövérsége. Különösen a czet nevü vizi állatok zsírja. V. ö. ZSÍR.

*HALZSÍRHORDÓ
(hal-zsír-hordó) ösz. fn. Hordó, melybe a czetnemű tengeri állatokból olvasztott zsírt öntik a tengeri halászok.

*HALZSÍRNEMŰ
(hal-zsír-nemű) ösz. mn. Halzsírból álló vagy halzsír tulajdonságaival biró. Halzsírnemű bőrkenőcs.

*HALZSÍROS
(hal-zsíros) ösz. mn. Halzsírral kent.

*HALZSÍRTONNA
(hal-zsír-tonna) ösz. fn. l. HALZSÍRHORDÓ.

*HÁLY
puszta Baranya megyében; helyr. Hály-ba, ~ban, ~ból.

*HALYAG
l. HAJAG, illetőleg HÓLYAG.

*HÁLYOG
(ho-aly-og, vagyis héj-ag v. haj-ag, mely törzsektől háló, azaz héj-al-ó, haj-al-ó is származik, mindenütt 'takaró' értelemben; V. ö. HÁLÓ, (2),); fn. tt. hályog-ot. Jelent szembetegséget, midőn a szemek elhomályosodnak, mintha sürű hálóval huzatnának be, s végre egészen használatlanok lesznek. Szürke hályog (cataracta). Fekete hályog (amaurosis). Zöld hályog (glaucoma). Beczős hályog (cataracta siliquata). Hályog támad a szemén. Hályogot levenni, fölmetszeni. Átv. ért. vakító eszköz vagy akármily akadály, mely miatt valaki nem látja vagy észre nem veszi azt, mit észrevenni akarna vagy kellene. Hályogot vontak szemére. Leveszem a hályogot szeméről.

*HÁLYOGCSERESZNYE
Egerben s némely más vidéken divatos, hajag- v. hólyagcseresznye helyett; l. ezt.

*HALYOGFA v. HÁLYOGFA
(halyog~ v. hályog~, azaz hólyag-fa) ösz. fn. A cserjék osztályába tartozó fa, melynek dióhoz vagy mogyoróhoz vagy makkhoz hasonló gyümölcseit földudorodott hüvely takarja (Staphylea); innen egyik faja köz nyelven hólyagmogyoró. (Staphylea pinnata).

*HÁLYOGFŰ
(hályog-fű) ösz. fn. A Hegyalján am. kandilla, kék kandilla, melynek virága fejér-kékellő, mint a hályogos szem. (Nigella damascena).

*HÁLYOGGERELY
(hályog-gerely) ösz. fn. Szemorvosi eszköz, melylyel a műtételbe vett hályogot felszúrják.

*HÁLYOGMAKK
(hályog-makk) ösz. fn. Hályogfa gyümölcse, V. ö. HÁLYOGFA.

*HÁLYOGMEGGY
l. HÓLYAGMEGGY.

*HÁLYOGMŰTÉT
(hályog-mű-tét) ösz. fn. Szemorvosi műtét, mely a szemhályog gyógyítását tűzi ki czélul.

*HÁLYOGOS
(ho-ály-og-os) mn. tt. hályogos-t v. ~at, tb. ~ak. Hályoggal bevont, hályog által megvakított. Hályogos szemek, néhutt: bádogos szemek.

*HÁLYOGSZEMÜVEG
(hályog-szem-üveg) ösz. fn. Szemüveg oly ember számára, kinek szemhályogát felszurták.

*HÁLYOGSZURÁS
(hályog-szurás) ösz. fn. Műtétel, midőn a szemorvos a szemhályogot gerelylyel felszurja.

*HÁLYOGTŰ
(hályog-tű) ösz. fn. Szemorvosok arany tűje, melylyel a hályogot felszurják.

*HÁLYOGTŰHOROG
(hályog-tű-horog) ösz. fn. Sebészi eszköz a szemhályog kivételére.

*HAM
elvont gyök. 1) Hangutánzó, mely a gyorsan, mohón faló szájnak tompa hangját fejezi ki: ham! ham! 2) Jelent. könnyü mozgást, könnyüded gyors mozgást, pl. hamar, hangya (= hamgya), hanczúrozik szókban. A szanszkritban gam szintén mozgást jelent. 3) Hamu (s homok) szóban om-ol, om-l-ik szók om gyökével azonos; a nevezett testek részei omlékonyak, könnyen szétmenők vagy szét válók levén; tehát az eredeti értelem itt is könnyed mozgás. 4) A vegyészeti műszóknál eléforduló öszvetételekben jelent kali-t, egyébiránt itt is csak mint hamu gyöke tekintendő. Más öszvetételekben is könnyebb kiejtés miatt hamv szóból elesvén a v, csak ham marad, mint hamvevő (= hamvvevő), hamveder, hamféreg stb.

*HÁM
(ha-a v. ho-am, mintegy haj-am v. héj-a) fn. tt. hám-ot. Eredetére nézve egy a haj, héj, hí, hiú szókkal, s jelenti általán valaminek haját, kérgét, hüvelyét, burkát. Finnül: hihna. Különösen 1) Gyümölcsnek héja, takarója, bőre; az ilyekről mondani szoktuk, hogy hámlanak, pl. szilva, baraczk, dió, mondola stb. Ebből erednek a hámlik, hámoz, hámt igék és származékaik. 2) Szíjból, kenderből, hevederből stb. csinált szerszám, melybe a lovakat, szamarakat stb. befogják, s mely mintegy haj vagy héj gyanánt takarja testeiket. Előhám, vagyis szügyelő, mely a szügyet fekszi meg; farhám, mely a faron végig a fark alá nyúlik; kanczahám v. hasló, hasaló, melylyel a vemhes kancza hasát általkötik; szélhám, mely a ló két oldalát takarja; szügyhám, azaz előhám; kenderhám. Fakókerék, kenderhám, nemes ember, szürdolmány. (Km.). Kicsin csikó nagy derestűl, hámot húzni tanúl restűl. (Km.). Hámba fogni a lovat. Hámból kirúgni.

*HAMAG
(ham-ag) fn. tt. hamag-ot. Haméleg (Kali), a hamanynak vegyülete élenynyel.

*HAMANY
(ham-any) fn. tt. hamany-t, tb. ~ok. Könnyü fém neme, elemi test, mely a hamunak egyik lényeges alkatrésze, innen a magyar neve. Latinosan: kalium. Öszvetételekben elveszti az any képzőt: haméleg, hamhalvag stb.

*HAMAR (1)
(ham-ar) mn. mely egyedül ragatlan állapotban divatozik, különben hamari v. régiesen hamarú. Jelent frisen, gyorsan, legott sietve működőt vagy történőt. Hamar ész, hamar elme, mely magát könnyen feltalálja. Hamar halál. A király haragját hamar halál követi. (Km.). Hamar idő. Hamar munka. Ritkán szokott a hamar munka jó lenni. (Km.). Hamar tanácsnak hamar bánás a vége. (Km.). A hamarban egy betüje sincs a jónak. (Km.). Nem hínak engem hamarnak. (Km.). Hamarját, azaz a táncz frisét ugorni. Hamarját futni, am. versent futni. Hamar mű hammas (hamvas) szokott lenni. (Pázmán). Fokozása: hamarabb, leghamarabb; tájszólásilag: hamarább v. hamarébb.

*HAMAR (2)
(mint föntebb) ih. Frisen, szaporán, sietve, késedelem nélkül. Ellentéte: lassan, vontatva, sokára. Hamar kezdi, hamar únja. Aki keveset főz, hamar elkölti. Két hamar senkinek sem jó; hamar hinni, hamar itélni. (Km.). Hamar napján, (mint: soha napján). Nagy hamar. No csak hamar! Hamar érő gyümölcs. Elég hamar, ha elég jól. (Km.). Nem egyhamar akadni oly emberre. Fokozva: hamarabb. Hová hamarabb eljőjetek. Minél, (azaz itt mindnél) v. mendnél v. mendtül hamarabb irj. "A más tanejtvány hamarabb eleve futa Péternél." Tatrosi codex.
Tájszólással sőt az ország nagy részében itt is hamarább és hamarébb. (Pázmánnál is eléjön).

*HAMARÁN
(ham-ar-án) ih. Hamar időben, jó korán, nem késve.

*HAMARÉBB
e helyett: hamarabb. L. HAMAR.

*HAMARGAT
(ham-ar-og-at) áth. m. hamargat-tam, ~tál, ~ott. Valakit v. -mit siettet, sürget. Hamargatni a napszámosokat, a munkát.

*HAMARI (1)
(ham-ar-i) mn. tt. hamari-t, tb. ~ak. Hamar történő, gyors, sebes. Hamari munka.

*HAMARI (2)
puszta Szabolcs megyében; helyr. Hamari-ba, ~ban, ~ból.

*HAMAR IDŐN
am. rövid időn.

*HAMARÍT, HAMARIT
(ham-ar-ít) áth. m. hamarít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Azt teszi, hogy valami hamar véghez menjen, hamar megtörténjék, siettet, hirtelenít. Hamarítani a gőzhajó, gőzkocsi menetelét.

*HAMARÍTÁS, HAMARITÁS
(ham-ar-ít-ás) fn. tt. hamarítás-t, tb. ~ok. Siettetés.

*HAMARÍTOTT, HAMARITOTT
(ham-ar-ít-ott) mn. tt. hamarított-at. Siettetett, bizonyos sebes mozgásba tétetett. Hamarított gyorsaság. Egyarányosan hamarított gyorsaság. (Motus uniformiter acceleratus).

*HAMARJA
(ham-ar-ja) régies fn. tt. hamarját. 1) Nyúl lábának csuklójában egy kis csont, vagy inas hús, melyet némelyek megesznek, hogy jó futók legyenek. 2) Gyors futás, pályafutás. Hamarját futni, hamarját ugrani. 3) Gyors jövendölés neme. Hamarját vetni. Ugyan a régieknél eléfordúl melléknév gyanánt is, s am. gyors, sebes. Hamarja lépés.

*HAMARJÁBAN
(ham-ar-já-ban) ih. Futtában, a dolog sebes folytában, előkészület nélkül. A levelet hamarjában megirta. Hamarjában el is ment, meg is jött.

*HAMARJÁN
(ham-ar-ja-an) ih. Dunán túl néhutt: hamargyán; lásd: HAMARJÁBAN, és HAMARÁN.

*HAMARKODÁS
(ham-ar-kod-ás) fn. tt. hamarkodás-t, tb. ~ok. Tulságos sietés, hirtelenkedés, mely miatt a siettetett dolog roszul üt ki. Hamarkodásban elfeledni valamit.

*HAMARKODIK
(ham-ar-kod-ik) k. m. hamarkod-tam, ~tál, ~ott. Tulságosan siet, hirtelenkedik, ide-oda kapkod, szükséges meggondolás nélkül teszen valamit. Itéletében, határozatában, hamarkodik. Elhamarkodni a dolgot. Ne hamarkodjál, hanem fontold meg jól, mit tanácsos tenned.

*HAMARKODÓ
(ham-ar-kod-ó) mn. tt. hamarkodó-t. Hirtelenkedő, meggondolás, fontolás nélkül cselekvő; tulságosan siető, szeles, ide-oda kapkodó. Hamarkodó bíró. Hamarkodó itélet. Hamarkodó elszánás. A hamarkodó ebnek, vakok a kölykei. (Km.).

*HAMAROL v. HAMAROLL
(ham-ar-oll) áth. m. hamarolltam v. hamarlottam, hamarolltál v. hamarlottál, hamarollt v. hamarlott, htn. hamarollni v. hamarlani. Valamit hamarnak, idő előttinek, korán valónak tart. Az öt éves fiút hamarolja iskolába adni. Érés előtt hamarolni a szüretet. Húsz éves ifjúnak hamarolni a házasságát.

*HAMARSÁG
(ham-ar-ság) fn. tt. hamarság-ot. Sebesség, gyorsaság, sietség. Hamarsággal felelni az ellenvetésekre. Nagy hamarsággal talpra állítani az őrsereget.

*HAMARSÁGOS
(ham-ar-ság-os) mn. tt. hamarságos-t v. ~at, tb. ~ak. Igen sebesen működő, történő, nagyon siető. Hamarságos hajó. Hamarságos sikerű gyógyszer. Hamarságos hirnök, futár.

*HAMARÚ, HAMARU
(ham-ar-ú) mn. tt. hamarú-t, tb. ~k v. ~ak. Hamar, azaz gyorsan, sebesen müködő, történő, gyors tulajdonsággal biró. Régi szó. Hamarú hammas, (hamvas), késő kedves. (Km.).

*HÁMATLAN
(ha-am-atlan) mn. tt. hámatlan-t, th. ~ok. Általán, minek hámja nincs, pl. gyümölcs, melynek hámját, vagyis héját lehúzták, vagy magától levált. Hámatlan dió. Hámatlan kenyér. Különösen, minek hám nevü szerszáma nincs. Hámatlan ló, csikó. Átv. ért. korlátlan, zabolátlan, kirugó. Határozóként am. hám nélkül.

*HAMBÁR, HOMBÁR
(hom-b-ár, V. ö. HOM gyök; törökül ambar v. amber v. anbar; eléfordul a szláv nyelvekben is; a persában anbár am. töltött, és anbár-den ige, am. tölteni, megtölteni); fn. tt. hambár-t, tb. ~ok. Szélesb ért. némely vidékeken, padlás vagy kamara, hol gabonát tartanak. Szorosb ért. vesszőből font, és sárral betapasztott, vagy deszkákból csinált nagy szekrény, melybe a szemes gabonát töltik. Buzás hambár. Némely tájékon: szuszák v. szuszék.

*HÁMCSINÁLÓ
(hám-csináló) ösz. fn. lásd: HÁMGYÁRTÓ.

*HAMÉLEG
(ham-éleg) ösz. fn. Hamany és élenynyel vegyült test. (Kaliumoxyd, vagy röviden csak Kali).

*HÁMFA
(hám-fa) ösz. fn. Karikán lógó fa, melyhez a hámistrángot kötik. A hátulsó hámfák a felhérczhez vannak akasztva, az első lovakéi pedig a rúd végéhez, s ezt különösebben kisafá-nak nevezik.

*HÁMFÁS
(hám-fás) ösz. mn. Oly lóról mondják, melynek hátulsó csánkjai kajcsosan hátra görbülnek, s midőn kocsiba fogva megy, a hámfát verik. Hámfás ló.

*HÁMGYÁRTÓ
(hám-gyártó) ösz. fn. Szíjgyártó, ki egyszersmind hámokat szokott csinálni.

*HAMHALVAG
(ham-halvag) ösz. fn. A hamanynak halvanynyal vegyülete. (Chlorkali).

*HAMIBLAG
(ham-iblag) ösz. fn. A hamany és iblany vegyülete. (Jodkalium).

*HAMIS
(ham-is, régente: hamos ham-os, gyöke részint ham, részint hom; az is képző nem más, mint az as, os, ěs, ös képzők módositása; e szón kivül még a lapis [lapos], köris [körös] tájszókban, és a közdivatú haris, valamint a dunántúli kódis [koldus] főnevekben maradt fenn); mn. tt. hamis-t v. ~at, tb. ~ak. Jelent eredetileg 1) ham gyöktől pajzánt, csintalant, ki friseségével, élénkségével mást pajzánságból megcsalni ügyekszik, pl. hamis kis leány; és oly dolgot, ami pajzánságon alapszik, pl. hamis dolgok; 2) hom gyöktől pedig oly embert, ki valódi érzelmeit és gondolatait eltakarja, s mintegy homályba burkolja, azaz ravaszt, tettetőt, csalfát. 3) Szélesb ért. igaztalan, törvénytelen, ál, nem valódi. Hamis kereset, keresmény. Hamis keresménynek kincse nem száll harmad örökösre. (Km.). Hamis levél. Hamis pénz. Egy hamis pénz százat emészt. (Km.). Hamis pecsét. Hamis tanu, tanuság.
Hamis víz. Leghamisabb víz az asszonyok könyhullatása. (Km.). Hamis istenek. Hamis hir. Hamis ember. A hamis embert elébb megfogják a hamisságban, mint a sánta ebet a lopásban. (Km.). Hamis áru. Csak hamis az ember, mig eleven. (Km.). Hamis a lelke is. Ne higyj a leánynak az istenadtának, hamis teste, lelke, szőkének, barnának. (Népd.). Rokon vele hangokban a német hämisch, de értelemben nem egészen egyező, s eredetére nézve sincsenek vele a német nyelvészek tisztában. l. Adelung s ifjabban Heyse szótárát.

*HAMISAN
(ham-is-an) ih. Csalfán, ravaszul, alattomosan, tettetve; igaztalanul, törvénytelenül. Hamisan nézni, kacsingatni valakire. Hamisan eskünni. Hamisan itélni. V. ö. HAMIS.

*HAMISESKÜ
(hamis-eskü) ösz. fn. 1) Eskü, midőn valaki olyasmit állít vagy tagad esküvés által, miről bizonyosan tudja, hogy nem úgy van. 2) Midőn valaki esküvel erősített fogadását meg nem tartja; máskép: esküszegés, hitszegés.

*HAMISÍT, HAMISIT
(ham-is-ít) áth. m. hamisít-ott, htn. ~ni v. ~aní. Valamit eredeti valódiságából kivetkőztet, megront, s mégis eredeti, valódi gyanánt mutatja, árulja stb. Borokat hamisítani. Pénzt, levelet, végrendeletet hamisítani. Szerződést meghamisítani.

*HAMISÍTÁS, HAMISITÁS
(ham-is-ít-ás) fn. tt. hamisítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valaki hamisít, meghamisít valamit. Borok, pénzek, oklevelek hamisítása. Váltóhamisítás. V. ö. HAMISÍT.

*HAMISÍTÓ, HAMISITÓ
(ham-is-ít-ó) fn. tt. hamistó-t. Személy, ki valamit hamisít. Pénzhamisító. Levélhamisító. V. ö. HAMISÍT.

*HAMISKODÁS
(ham-is-kod-ás) fn. tt. hamiskodás-t, tb. ~ok. 1) Csalfálkodás, alattomoskodás, ál utakon való működés. 2) Pajzánkodás.

*HAMISKODIK
(ham-is-kod-ik) k. m. hamiskod-tam, ~tál, ~ott. Csalfálkodik, ravaszkodik, ál utakon és módon működik; máshová czéloz, mint külsőleg mutatja. Ne hamiskodjál, hanem mondj igazat. 2) Pajzánkodik.

*HAMISLELKŰ
(hamis-lelkű) ösz. mn. Lélekben csalfa, ravasz, aki mást gondol, mint külsőleg mutatja magát.

*HAMISLELKŰEN, HAMISLELKŰLEG
(hamis-lelkűen v. ~lelkűleg) ösz. ih. Csalfálkodva, ravasz módon.

*HAMISLELKŰKÖDIK
(hamis-lelkűködik) ösz. k. Hamislelkűen viseli magát.

*HAMISLELKÜSÉG
(hamis-lelküség) ösz. fn. Csalfa, ravasz minőség, midőn valaki mást gondol, mint külsőleg mutat.

*HAMISODIK
(ham-is-od-ik) k. m. hamisod-tam, ~tál, ~ott. Hamissá válik, hamis szokásokat vesz föl.

*HAMISOL
(ham-is-ol) áth. m. hamisoltam v. hamislottam, hamisoltál v. hamislottál, hamisolt v. hamislott, htn. hamisolni v. hamislani. 1) Valamit hamisnak vall vagy tart. E bort hamislom, azért nem is veszem meg. 2) Czáfol, megczáfol, hamisnak lenni megmutat. Hamisolni, meghamisolni a szónok ál okait. 3) Némely régieknél am. hamisít.

*HAMISSÁG
(ham-is-ság) fn. tt. hamisság-ot. Csalfaság, álnokság, tettetés; lágyabb értelemben dévajság, pajzánság. Hamisságon kapni valakit. Hamisságokat beszélni. Mulattató hamisság.

*HAMKÉNEG
(ham-kéneg) ösz. fn. A hamanynak kénnel vegyülete. A német nyelvben: Schwefel kalium.

*HÁMKÖTÉL
(hám-kötél) ösz. fn. Hámhoz csatolt, s a vonó állat két oldalát kerítő kötelek, melyek végeit a hámfára vetik. Máskép: hámistráng. Kilépni, kirúgni a hámkötélből. Levetni, leoldani a hámkötelet. Elszakadt a hámkötél. Az uriasabb lószerszámokon kenderkötél helyett szíjkötél van.

*HÁMLIK
(ho-am-ol-ik) k. m. háml-ott, htn. ~ani. Hámjából, azaz hajából, héjából, kérgéből, bőréből kivetkezik. Hámlik az érett dió, mondola. Hámlanak a fák. Hámlik a kigyó is, midőn bőrét elhányja. Addig hántsd a fát, míg hámlik. (Km.). Hámlik a bab, borsó, lencse. V. ö. HÁM.

*HAMLÚG
(ham-lúg) ösz. fn. Hamagból csinált lúg.

*HAMMAS
tájdivatos hamvas helyett; l. ezt.

*HÁMOL
(ho-am-ol) áth. m. hámol-t. 1) A vonó barmot hámba fogja. Hámolni a kocsislovakat. 2) Valaminek hámját, azaz héját leveszi, lemetszi, lehúzza. Szokottabban: hámoz.

*HÁMOLÁS
(ho-am-ol-ás) fn. tt. hámolás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn a vonó barmot, pl. lovat hámba fogják. 2) l. HÁMOZÁS.

*HÁMOLATLAN
(ho-am-ol-atlan) mn. tt. hámolatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs hámmal fölszerelve. Hámolatlan lovak az istállóban, legelőn. Határozóképen am. hámolatlanul, fel nem hámolva.

*HÁMOR (1)
fn. tt. hámor-t, tb. ~ok. Ugyanaz a német Hammer szóval, eredeti magyarsággal: koh vagy kohó. Vashámor, rézhámor, azaz vaskohó, rézkohó. V. ö. KOH.

*HÁMOR (2)
falvak Abaúj és Szepes megyében; ALSÓ~, FELSŐ~, mindkettő Bars és Borsod megyében; helyr. Hámor-ba, ~ban, ~ból.

*HÁMORBIRTOKOS
(hámor-birtokos) ösz. fn. Személy, kinek hámora van.

*HÁMORKOVÁCS
(hámor-kovács) ösz. fn. Kovács, ki hámorban dolgozik, s a nyers vasanyagot idomítja.

*HÁMORMALOM
(hámor-malom) ösz. fn. Intézet, nagyszerű műhely, melyben a közönségesebb érczeket nagy kalapácsokkal idomítják, melyeket víz hajtotta kerekek hoznak mozgásba.

*HÁMORMESTER
(hámor-mester) ösz. fn. Első személy, vagyis igazgatómester a hámorokban és hámormalmokban.

*HÁMOROS
(hámor-os) fn. tt. hámoros-t, tb. ~ok. 1) Ki a hámorban mint kovács működik. 2) A hámornak igazgató mestere vagy birtokosa.

*HAMOS
(ham-os) elavult mn. mely helyett ma hamis divatozik. "Kit úr ez napon ez hamos világ tömnöczebelől mente." (Régi halotti beszéd).

*HÁMOS
(ho-am-os) mn. tt. hámos-t v. ~al, tb. ~ak. Oly lóról mondják, melyet hámba, kocsiba, szekérbe fognak; különböztetésül a nyergestől. Négy hámos lovat és egy nyergest, (néhutt: paripát) tart.

*HÁMOZ
(ho-am-oz) áth. m. hámoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valaminek hámját, azaz kérgét, héját, hüvelyét lefosztja; lemetszi, leveszi. Almát, körtét, szilvát hámozni. Kenyeret hámozni, meghámozni. 2) A lovat hámba fogja; közönségesebben: hámol. 3) Átv. és tréfás ért. foszt, megfoszt. Ugyan meghámozták a szegényt, azaz pénzéből, ruhájából stb. kifosztották. V. ö. HÁM.

*HÁMOZÁS
(ho-am-oz-ás) fn. tt. hámozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valamit hámozunk. Szilva-, baraczkhámozás. Kenyér-, gesztenyehámozás. V. ö. HÁMOZ.

*HÁMOZATLAN
(ho-am-oz-atlan) mn. tt. hámozatlan-t, tb. ~ok. Minek hámját, azaz héját, haját, kérgét stb. le nem húzták, le nem metszették stb. Hámozatlan gyümölcsöt enni. Hámozatlan kenyeret tenni az asztalra. Határozókép am. meg nem hámozva.

*HÁMOZATLANUL
(ho-am-oz-atlan-ul) ih. Meg nem hámozva, héját, haját, kérgét stb. rajta hagyva. Hámozatlanul befőzni a szilvát. Hámozatlanul enni a kenyeret.

*HÁMT
(hám-t) áth. l. HÁNT.

*HAMU
(ham-u v. hom-u, ham gyöktől könnyed, könnyű testet, vagy olyan testet is jelent, melynek részei igen könnyedén állanak egymáshoz, vagyis omlékonyak; hom gyöktől pedig inkább borító, fedező értelme van); fn. tt. hamu-t. Régiesen homu, chomuv. Por és chomuv vagymuk. (Halotti besz.). Jelenti általán a megégett testnek pornemű részecskéit, különösen a növények, legkülönösben pedig az elégett fanemüek maradványát. Hamuvá égetni a háztetőt. Hamuvá égett falvak, városok. Hamuval behinteni fejét. Hamu alatt lappangó szikra. Olyan vén vagy fáradt, hogy a hamut is mamunak mondja. (Km.). Költői s átv. ért. megholt ember testi maradványai, akár a régiek módja szerént megégett állapotban véve, akár azért, mert a holt test idővel csakugyan elporlik. Béke hamvainak. Hült hamvait a köz temetőbe takarították. Áldani fogom még a hamvát is. V. ö. HAMV, PERNYE és SZÉN.

*HAMUÁGY
(hamu-ágy) ösz. fn. Kis gödör a tűzhelyen, mely fölé tüzet raknak, s melybe az elégett fa, hamva bele hull.

*HAMUÉGETŐ
(hamu-égető) ösz. fn. Általán, ki a fát azért égeti, hogy hamut kapjon belőle. Különösen munkás, ki az üveghuták vagy más olvasztókemenczék számára éget hamut.

*HAMUFÜRDŐ
(hamu-fürdő) ösz. fn. 1) Hamuval készített fürdő. 2) Vegytani ért. szitált hamuval töltött vas edény, melyet tüzre tesznek, hogy benne különféle czélokra való nedveket forraljanak.

*HAMUGÖDÖR
(hamu-gödör) ösz. fn. Általán gödör, melybe hamut gyűjtenek. Különösen gödör a tűzhelyen, mely fölé a tüzet rakják.

*HAMUHODIK
(ham-u-h-od-ik) k. m. hamuhod-tam, ~tál, ~ott. Hamuvá leszen; izzani, égni megszünvén, elporlik.

*HAMUHORDÓ
(hamu-hordó) ösz. fn. Hordó, melyben hamut tartanak, hogy valahová szállítsák.

*HAMUHUTYKA
(hamu-hutyka) ösz. fn. Kuszkóban ülő katuska ember, ki mindig a kemencze mögét őrzi; szurdékvitéz.

*HAMUKA
(ham-u-ka) fn. tt. hamukát. Hamuszinű madárfaj.

*HAMUKATLAN
(hamu-katlan) ösz. fn. Katlan alja, hová az elégett fának vagy más tüzelőnek hamvát beteszik.

*HAMUKENYÉR
(hamu-kenyér) ösz. fn. Meleg hamu közé takart tésztából sült kenyér.

*HAMULYUK
(hamu-lyuk) ösz. fn. 1) Rejtekhely a konyhán, vagy az épület más részében, hová a hamut betöltögetik. 2) Lyuk a tűzhelyen vagy kályha, kemencze fenekén, melyen az elégett fa hamva lehulladoz.

*HAMUPIPŐK
(hamu-pipők) ösz. fn. Konyhán, tüzhely körül hentergő alamuszi, nyámándi gyerek, leány, vagy felnőtt ember, vagy mocskos, ronda, magát hamuval beszennyező konyhacseléd. Máskép: hamupüpő, hamupüpőke, hamvpepely v. pepelyke.

*HAMUPOGÁCSA
(hamu-pogácsa) ösz. fn. Meleg hamu alatt sült pogácsa.

*HAMUS
(ham-u-os) mn. tt. hamus-t v. ~at, tb. ~ak. Hamuval töltött, bővelkedő, rakott. Hamus hordó, gödör, zsák. Ettől különbözik némileg a hamvas. V. ö. HAMVAS.

*HAMUSÓ
(hamu-só) ösz. fn. l. LÚGSÓ.

*HAMUSZÍN
(hamu-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a hamué szokott lenni, azaz világos szürke.

*HAMUSZINŰ
(hamu-szinű) ösz. mn. Világos szürke szinű, milyen a hamu. Hamuszínű kelme. Hamuszinűre festeni az ajtókat, ablakrámákat.

*HAMUSZUSZÉK
(hamu-szuszék) ösz. fn. Szuszék, vagyis szekrény, melyben hamut tartanak. V. ö. SZUSZÉK.

*HAMUSZÜRKE
(hamu-szürke) ösz. mn. Hamuhoz hasonló szürkeszinű. Hamuszürke guba.

*HAMUVEVŐ
(hamu-vevő) ösz. fn. l. HAMVVEVÖ.

*HAMUZSÍR
(hamu-zsír) ösz. fn. Hamuból kifőzött só, lúgsó, máskép: szalaj, szalajka.

*HAMV
(ham-v) fn. tt. hamv-at. Eredetileg ugyanaz a hamu szóval, s ragozási tekintetben egy osztályba való a daru darv, szaru szarv, ölü ölv, fenyü fenyv stb. szókkal. A hamv csak hangzóval kezdődő ragok előtt használtatik, pl. hamvat, hamvak, hamvas, hamvad, hamvaz. Elvenni a gyertya hamvát. Se hire, se hamva. (Km.). Öszvetételben a v-vel kezdődő szavak előtt, el is vetheti utósó betüjét: hamvvevő v. hamvevő, hamvveder v. hamveder. Egyébiránt hamv szokottabban átvitt értelemben használtatik. A megholtak hamvai. Gyümölcs hamva, azon fínom kék pehely, mely bizonyos gyümölcsök héját takarja, milyenek a szilva, kökény, feketeszőlő, s némely bogyófajok. Letörölni a szilva hamvát. A szőlő hamvát lemosta az eső.

*HAMVA
falu Gömör megyében; helyr. Hamvá-n, ~ra, ~ról.

*HAMVAD
(ham-v-ad) önh. m. hamvad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Hamuvá leszen, hamura változik által; minden éghető részei elégvén, csak hamva marad. Hamvad a parázs. Elhamvad a tűz.

*HAMVADÁS
(ham-v-ad-ás) fn. tt. hamvadás-t, tb. ~ok. Hamuvá létel. Elhamvadás.

*HAMVADÉK
(ham-v-ad-ék) fn. tt. hamvadék-ot. Az elégett testnek omlékony, porféle maradéka.

*HAMVADÉKONY
(ham-vad-ék-ony) mn. tt. hamvadékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen hamvad, hamvadásra hajlandó, hamvadóban levő. Máskép: hamvatag.

*HAMVADZIK
(ham-v-ad-z-ik) k. m. hamvadz-tam, ~tál, ~ott; htn. ~ni v. ~ani. Lásd: HAMVAD.

*HAMVAS (1)
(ham-v-as) mn. tt. hamvas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hamuval behintett, bemocskolt. Hamvas ruha, hamvas homlok, kezek. 2) Hamuszinű. Hamvas tollú madarak. Hamvas kelme. 3) Fínom kékes pihével bevont. Hamus szilva, kökény, szőlő. V. ö. HAMV.

*HAMVAS (2)
(mint föntebb) fn, tt. hamvas-t, tb. ~ok. 1) Lepedő, melyben a hamut kifőzni szokták. 2) Timárok, tobakok edénye, melyben a bőrről a szőrt levakarják.

*HAMVASFÚ
(hamvas-fú) ösz. fn. Vízityúkok faja, melynek hamuszinü tollai vannak. (Gallinago cinegea).

*HAMVASÍT, HAMVASIT
(ham-v-as-ít) áth. m. hamvasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hamvassá tesz, hamuval bemocskol, beszennyez. Behamvasítani kezeit, ruháit.

*HAMVASSZEDER
(hamvas-szeder) ösz. fn. Földi szederfaj, melynek gyümölcsét kékes hamu födi.

*HAMVASSZÜRKE
(hamvas-szürke) ösz. mn. Hamuszinhez hasonló szürkeszinű. Hamvasszürke posztó. Hamvasszürke macska.

*HAMVASZT
(ham-v-asz-t) áth. m. hamvaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hamuvá éget, azt teszi, hogy hamuvá váljék, tűz által fölemészt.

*HAMVASZTÁS
(ham-v-asz-t-ás) fn. tt. hamvasztás-t, tb. ~ok. Hamuvá égetés.

*HAMVATAG
(ham-v-at-ag) mn. tt. hamvatagot. l. HAMVADÉKONY.

*HAMVAZ
(ham-v-az) áth. m. hamvaz-tam, ~tál, ~ott. Hamuval hint, behint, mocskol, bemocskol. Behamvazni a sikos, jeges utat. Meghamvazni a lábvizet. A hiveket bőjt első napján hamvazni. A tűzhely körül behamvazni magát.

*HAMVAZÁS
(ham-v-az-ás) fn. tt. hamvazás-t, tb. ~ok. Hamuval hintés.

*HAMVAZÓSZERDA
(hamvazó-szerda) ösz. fn. A negyvennapi bőjt első napja, húshagyó kedd utáni szerda, melyen a romai katholika anyaszentegyház szertartása szerént, részint halandóság, részint bűnbánás jelképeül a hiveket meghamvazzák ezen mondattal: emlékezzél, hogy por vagy, és porrá lészsz.

*HAMVĚDĚR
l. HAMVVĚDĚR.

*HAMVFÉREG
(hamv-féreg) ösz. fn. Hamuszinű apró féregcsék a káposzta s más növények gyönge levelein, máskép: levélféreg, levelész, korpaféreg.

*HAMVVĚDĚR v. HAMVĚDĚR
(hamv-věděr) ösz. fn. Vederalakú edény, melybe a régiek az elégetett holttestek maradványait tették, és elásták. Átv. ért. régi hamvvedret ábrázoló faragmány, szobrászmű a sírköveken, halottak emlékein, stb.

*HAMVVEVŐ
(hamv-vevő) ösz. fn. Ollóforma, s egyik végén tokkal ellátott eszköz, melylyel a gyertya hamvát elcsipik. Tájszokásilag: hamvvévő, koppantó, koppantyú.

*HAMVVEVŐTALP
(hamv-vevő-talp) ösz. fn. Hosszakás, keskeny tálcza, melyre a hamvvevőt teszik, hogy az illető bútorokat be ne szennyezze.

*HÁMZÁS
(ho-am-oz-ás) fn. tt. hámzás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamely testnek, különösen gyümölcsnek, süteménynek stb. héját, kérgét lemetszszük.

*HÁMZOTT
(ho-am-oz-ott) mn. tt. hámzott-at. Minek hámját, azaz héját, haját, kérgét, hüvelyét letisztították, lehúzták. Hámzott gyümölcs, kenyér.

*HAN
elvont gyök, 1) hangutánzó, melyből hang, hangos, hangzik, hall (han-l) stb. erednek. Megvan a szanszkrit kan, kzan, van, bhan (mind am. hangzik), latin cano, s l betü közbejövetelével, a hellén klaggw, latin clango, clamor, német Klang, angol clank stb. szókban. 2) Azonos ham gyökkel 2-ik értelemben, mivel tudjuk, hogy az m más, mint ajakbetük előtt n-né változik. l. M betü. Ezen változás alá esnek: hanczúrozik, han-t, han-gya, han-csík, han-ság. Egyébiránt az első értelmében is a gyors mozgás, rezgés eszméje rejlik. V. ö. HANG.

*HÁN
indulatszó, mely helybehagyást jelent, s néhutt, nevezetesen Kemenesalján igenis helyett használtatik. Azonosnak látszik ám szóval.

*HANÁK
tt. hanák-ot. 1) Székely tájszó, s jelent lágy hitvány vásznat vagy fonalat. Eredete homályos. 2) Morvaországnak Han folyómelléki lakosa.

*HÁNCS
(hám-cs) fn. tt. háncs-ot. Általán a fának lehántott héja. Különösen így nevezik a növénytudományban a növények, illetőleg fák kérgének, (külső rétegének) legbelső részét, mely vékony, fehéres nedcsövek öszvegéből álló szivós és nyulékony szalagokban lehántható, (némelyek szerént: síkhéj, németül Bast, latinul liber). Különbözik ettől: szijács v. sziács v. sziácshéj (Splint, alburnum). Amabból készül a kertészeknél ismeretes hárskötőlék, mely a székelyeknél: háncsu.

*HANCSÁR
l. HANDSÁR.

*HANCSIK
(han-csík, vagy hant-csik) ösz. fn. Szalagformában kimetszett gyepes föld, azaz hant, melylyel a határokat, utakat, nyilásokat stb. ki szokták jelölni. Néhutt am. vakandokturás, zsombék, hangyaboly. Néhutt: höncsök. V. ö. HANT.

*HANCSIKOL
(hant-csíkol) ösz. áth. m. hancsikol-t. Hancsikkal jegyez, határoz. Hancsikolni a határszélt, a nyilásokat, az utak mellékét.

*HANCSIKOLÁS
(hant-csikolás) ösz. fn. Hancsikkal jelelés, határjegyzés.

*HÁNCSU
(hám-cs-u) fn. tt. háncsul. Székely tájszó. Lehántott fahéj. "De ő azt megkötte jó szijjas háncsuval egy vastag cserefához." Székely népmesék. Kriza J. gyüjteménye. V. ö. HÁNCS.

*HANCZ
(ham-cz) a hanczú, hanczoz vagy hanczúz és hanczúroz szók törzse; am. csintalan játszás, pajkoskodás, hamiskodás.

*HANCZOZ
(ham-cz-oz) l. HANCZÚROZ.

*HANCZÚ
(han-cz-ú) fn. tt. hanczút. l. HANCZÚROZÁS.

*HANCZÚROZ, HANCZÚROZIK
(han~ v. ham-cz-ú-or-oz[-ik]) k. m. hanczúroz-tam, ~tál, ~ott. Jó kedvében vagy pajkosan hányja veti magát, finczároz, ficzkándozik, dévajkodik. Gyöke ugyanaz a hamar, hamis szókéval, melyekben az élénkség, pajkosság fogalma rejlik. V. ö. HAM, elv. gyök.

*HANCZÚROZÁS
(ham-cz-u-or-oz-ás) fn. tt. hanczúrozás-t, tb. ~ok. Finczározás, jó kedvű vagy pajkos ficzkándozás.

*HANCZÚZ
(hancz-ú-oz) l. HANCZÚROZ.

*HANDA
(ham-da v. ham-da) az alábbi handabanda iker szónak egyik tagja, s handász, handarikáz szók törzsöke. Jelentése mindenütt hamarság, gyorsaság, hadarás, úgy hogy nemcsak gyökben, hanem az ikeritésben és értelemben is egyezik hadar-badar igével, pl. handász származékban. V. ö. HAM, elvont gyök.

*HANDABANDA
(handa-banda) iker. fn. tt. handabandát. Szóbeli hetvenkedés, hányivetiség; garázda hánykolódás, valódi bátorság nélkül szájvitézség; daczoskodó ellenszegülés, állhatatosság nélkül. Gyöke nem annyira a hangutánzó han, azaz szó, kiáltás, mint inkább ham, azaz élénkség, hamarság. V. ö. HANDA.

*HANDABANDÁL
(handa-bandál) ikerített önh. m. handabandál-t. l. HANDABANDÁZ.

*HANDABANDÁZ
(handa-bandáz) iker. önh. m. handabandáz-tam, ~tál, ~ott. Hetvenkedik, hányja veti magát, erélytelenül daczoskodik vagy garázdálkodik; szájjal nagy zajt üt, tettel keveset végez.

*HANDABANDÁZÁS
(handa-bandázás) ikerített igenév; tt. handabandázás-t, tb. ~ok. Hetvenkedés; szájas hősködés.

*HANDARIKÁZ
(ham-da-ri-ka-az) önh. m. handarikáz-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda hánykolódik, forgolódik, hányja veti magát. Rokon a handrikál igével.

*HANDARIKÁZÁS
(ham-da-ri-ka-az-ás) fn. tt. handarikázás-t, tb. ~ok. Ide-oda hánykolódás vagy forgolódás.

*HANDÁSZ
(ham-da-ász) áth. m. handász-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. hányvet, hadonáz. (Kriza J.). Továbbá a beszédet elhabarja vagy elhadarja. Gyöke nem a hang szóéval közös han, hanem a hadarást jelentő ham. V. ö. HANDA.

*HANDÁSZÁS
(ham-da-ász-ás) fn. tt. handászás-t, tb. ~ok. Hadonázás. A beszéd elhadarása.

*HANDÁZ
(ham-da-az) l. HANDÁSZ.

*HANDÓKA
(han-d-ó-ka, talán: had-ó-ka, azaz hadaróka) fn. tt. handókát. Turós étek neme.

*HANDRA
(ham-d-or-a vagy hány-t-or-a, V. ö. HÁNYTORI); 1) Handrál, handrikál és handarikáz szók törzse. 2) Am. czandra v. czondra, l. ezeket.

*HANDRÁL
(ham-d-or-a-al) l. HANDRIKÁL.

*HANDRIKÁL
(ham-da-ri-ka-al) önh. m. handrikált. A székelyeknél am. hevesen veszekszik. (Kriza J.). V. ö. HANDARIKÁZ.

*HANDSÁR
(törökül khandser v. handser) fn. tt. handsár-t, tb. ~ok. Gyilokforma kés, melyet a törökök övökben viselnek, dákos. Máskép: hancsár.

*HANDSÁROS
(handsár-os) mn. tt. handsáros-t v. ~at, tb. ~ak. Handsárral ellátott, felfegyverzett. Handsáros bot. Handsáros haramia.

*HANDSÉK
(han-ds-ék v. öszvetétel: hant-csík) ösz. fn. tt. handsék-ot. Eredetére nézve vagy han gyöktől származik, mely vizenyős gyepföldet jelent; vagy azonos hancsik szóval. Balaton vidékén am. zsombék. V. ö. ZSOMBÉK.

*HANDSÉKOS
(hant-csík-os) mn. tt. handsékos-t v. ~at, tb. ~ak. Amin vagy miben handsékok vannak, zsombékos. Handsékos tó, rét, mező.

*HANEHA
tiszavidéki tájszólás, hanemha helyett.

*HANEM
(ha-nem) ösz. kötszó. Igazító, helyeslő, intő, parancsló értelemmel bír, s mindig azon mondatot vezérli, melyet az előbbivel öszveköt, miért a beszéd vagy körmondat elején nincsen helye, pl. Magyarország utai ugyan nem igen jók, hanem borai fínomak. Nem írt, hanem szóval izent. Ne beszélj, hanem láss dolgodhoz. Menj el, hanem meghagyom, hogy holnap honn légy. Az adott példákból látható, hogy de kötszóval fölcserélhető, pl. Nem élek fényesen, hanem (de) nyugalmasan. Ehetel ezen ételből, hanem (de) gyomrodat meg ne terheld. Tájdivatosan a székelyeknél henem is. Midőn a hanem nem öszvetett hanem két külön szó, egészen más értelemmel bír, s részei egymástól elszakaszthatók, a hangsuly a 'nem' szón feküvén, pl. Ha ott nem voltál, mikép adhatsz tanuságot a dologról? Ha nem írsz, én sem irok stb. Ha nem mondod is, tudom. Ha nem jösz, sem bánom.

*HANEMCSAK
(ha-nem-csak) ösz. ksz. Értelme: kivévén, egyedül azon esetben. Valaki elhagyandja ő feleségét, hanemcsak paráznaságért és egyebet veend, az belendeskedik. (Müncheni cod.). Szokottabban: hanemha.

*HANEMHA
(ha-nem-ha) ösz. ksz. Kivéve, egyedül azon esetben, ha. Rendesen az utómondatban van helye, de a régiek a közmondat elején is használták, t. i. latinosan. Hanemha megfordolandotok és leendetek miként apródok, nem mehettek be mennyeknek országába. (Münch. cod.). Nem segíthetek rajtad, hanemha magad is iparkodol. Meg nem menekszünk, hanemha Isten segít rajtunk. Midőn a hanem és ha külön szókul vétetnek, értelmök: de ha, pl. Most nem kapsz semmit, hanem ha (de ha) jól viseled magad, szép ruhát veszek.

*HANG
(han-g v. han-og, l. HAN gyök) fn. tt. hang-ot. 1) Általán, a légnek rezgő mozgása, mennyire ez a halló érzékekre hat, s melynek számtalan árnyéklatai vannak, mint: dörgő, zörgő, csörgő, csattanó, pattanó, zúgó, harsogó, fütyölő, hortyogó, robogó, topogó, morgó stb. hangok. Németül Schall. Ezen általános értelemben elfogadható volna a némelyek által ajánlott hallam szó. Innen hallamtan annyi volna, mint Schallehre, acustica; zöngetan Tonlehre; hangzótan (szóhangtan, lásd itt alább) Lautlehre, végre hangtan valamennyit magában foglalná. 2) Különösebben azon mozgása a légnek, mely némely rezgő testekből ered, melyek tudniillik ütés vagy más illetés által könnyen, egy ideig tartó, s lassan-lassan elmuló mozgással rezgenek, s a fülekre némi kellemmel hatnak, pl. érczek, harangok, trombiták hangja. A jól kiégett tégla hangja. Czimbalom, hárfa, hegedű, síp, kürt hangja. Hangot adni. Csengő, pengő hangok. Sarkantyú hangja. Zenei szereknél máskép: szó, trombitaszó, hegedűszó, sípszó. 3) Állatok szava, szózata, melynél fogva légcsőik által rezegtetik a léget, s maga ezen rezegés. Emberi hang. Madár hangja (madárszó). Orozlán, fülmile hangja. Vastag, erős, gyönge, tompa, éles hang. Reszkető, rekedt hangon beszélni. Nyers, durva hangon szólítani valakit. Hangjáról ismerni valakit. Különösen az emberi szónak azon tulajdonsága, melynél fogva énekre alkalmas. Tiszta, fínom, gyöngéd, hullámzó, rezegő, harsogó érczes hang. Magas, mély hang. (Stimme). 4) Az emberi nyelvben a szók legutolsó egy vagy több eleme, pl. e szóban: igaz az i, g, a, z mint külön elemek; máskép: szóhang, vagy szabatosabban: betühang, t. i. a betüknek megfelelő hang; németül: Laut. Megkülönböztetés végett (a többi hang szótól) némelyek igen czélszerüen ajánlák a hangzó szót, s ettől származnék öszvetétel által: 1) önhangzó v. magánhangzó, (a föntebbi példában i és a), 2) mássalhangzó (g és z). 5) Bizonyos határozott emberi vagy hangszeri hang, melyet más hanggal magasságra vagy mélységre és rezgése idejére nézve öszve lehet hasonlítani, s más hangoktól megkülönböztetni, zenei hang. Egész vagy félhang. Alaphang. Kemény hang, lágy hang. C, d, e, f stb. zenei hangok; ez másképen: zenge vagy zönge (Tonus); és az egyéni zenei, vagyis egyes emberi éneklő és egyes hangszeri zengék folytonos öszveköttetése: szózat. (Stimme, énekszózat, trombitaszózat, hegedűszózat stb.).

*HANGA (1)
(han-ga, ugyanazon han szótól, mely láposat jelent, s melytől hanság is származik; németül is Heide v. Heidekraut a neve); fn. tt. hangát. Számos fajokra oszló növénynemzetség neve, a nyolczhímesek és egy anyások seregéből. Csínos és gyakran különös virágainál fogva, melyek szintén többféle alakúak és szinűek, köz kedvességü cserjeféle növény. (Erica). A füvészek mintegy 400 fajait ösmerik. Nálunk kitünőbb fajai Diószegi szerént repcsén hanga, (E. vulgaris), köz nyelven: hangafa, téli zöld, vad cziprus, repcsén; továbbá: hamvas hanga (E. cinerea, mások szerént: E. humilis v. mutabilis); gombos h. (E. tetralix); kesely h. (E. mediterranea; cseplesz h. (E. herbacea) stb.

*HANGA (2)
(han-g-a) fn. l. ZENE.

*HANGABARACZK
(hanga-baraczk) ösz. fn. l. HANGAMONDOLA.

*HANGABOKOR
(hanga-bokor) ösz. fn. lásd: HANGAFA.

*HANGÁCS
falu Borsod és Puszta Pest megyében; helyr. Hangács-on, ~ra, ~ról.

*HANGADÁS
(hang-adás) ösz. fn. Zenészi ért. cselekvés, midőn valaki elkezdi az éneket, vagy erre valamely alap- avagy kezdő hang által jelt ad, vagy pedig a hangszert hangoztatni kezdi. Átv. ért. midőn valaki köz tanácskozásnak irányt ad, s azt teszi, hogy ő szerénte beszéljenek vagy működjenek.

*HANGADÓ
(hang-adó) ösz. fn. és mn. Aki a zene vagy énekkezdésre akár maga hangjával, akár valamely hangszer által jelt ad. Átv. ért. aki valamely tanácskozásnak vagy működésnek irányt ad.

*HANGAFA
(hanga-fa) ösz. fn. Sovány, kopár mezőkön tenyésző cserje a hangák neméből, kisded, keskeny, elevenzöld, s nyilalakú levelekkel, melyek az ágat egészen befödik, s testszinű vagy fehér virágai vannak, máskép: téli zöld, vad cziprus, repcsén. (Erica vulgaris). Fának nevezik, mivel külsejére nézve kisded bokorhoz, cserjéhez hasonlít.

*HANGAFŰ
(hanga-fű) ösz. fn. Vad mustár faja, sokszögü, bötykös beczőkkel, máskép: vetési repcze. (Sinapis arvensis).

*HANGAMONDOLA
(hanga-mondola) ösz. fn. Törefaju mondolafa és ennek gyümölcse; máskép: hangabaraczk. (Amygdalus nana).

*HANGARÁNY
(hang-arány) l. HANGIDOM. Különbözik: hangviszony.

*HANGÁRNYALAT
(hang-árnyalat) ösz. fn. Átvitt ért. a zenei vagy szónoki hanghordozásnak gyöngébb fokozata, mérséklése. Általában annyi is, mint hanglejtés.

*HANGASEPRŰ
(hanga-seprű) ösz. fn. Hanga nevü cserjének sürü leveles száraiból kötött seprű.

*HANGÁSZ
(han-g-ász) fn. tt. hangász-t, tb. ~ok. l. ZENÉSZ.

*HANGÁSZAT
(han-g-ász-at) fn. tt. hangászat-ot. l. ZENÉSZET.

*HANGÁSZATI
(han-g-ász-at-i) lásd: ZENÉSZETI.

*HANGBOLTOZAT
(hang-boltozat) ösz. fn. Kúp- v. csürökmetszési (sectio conica) vonal szerént húzott boltozat, mely egy másik hasonló szabásu boltozattal általellenben ált, s midőn az egyiknek góczába ütődik valamely hang, ez ismét visszaütődik a másik góczába úgy, hogy a hangok ezen pontokon egyedül vagy kitünően hallhatók.

*HANGCSALÁD
(hang-család) l. HANGNEM.

*HANGEGYEN
(hang-egyen) ösz. fn. Több hangfokozatoknak és hangszerek zengéinek oly egyesülése, a egymáshoz való viszonya, mely szerént valamely egészet, a fülekre kellemesen ható folytonos hangzatokat képeznek; máskép: öszhangzat (Concentus, harmonia). Ellentéte: zűrhangzat (Disharmonie). V. ö. HANGZAT.

*HANGEGYEZÉS, HANGEGYEZMÉNY
(hang-egyezés v. ~egyezmény) ösz. fn. l. HANGEGYEN.

*HANGEJTÉS
(hang-ejtés) ösz. fn. A szóhang rezegtetésének bizonyos meghatározott módja és mértéke, vagyis a beszédbeli hangnak, mennyiben a légcsön kijő, sajátságos módosítása. Tiszta, eredeti, idegen hangejtés. Magyaros, németes, francziás, zsidós hangejtés. Vontató, lassú, szapora, sebes hangejtés.

*HANGFENÉK
(hang-fenék) ösz. fn. A hegedű-, lant- és zongoraféle hangszerek alsó alapja, mely a hurok hangjait visszarezegteti.

*HANGHARMAD
(hang-harmad) ösz. fn. Zenészek nyelvén am. harmadik hangfok az elsőtől (alaphangtól) számítva. (Tertia). Elég csak: harmad.

*HANGHORDOZÁS
(hang-hordozás) ösz. fn. Az emberi hangnak erősebb vagy gyöngébb módositása az éneklésben, szónoklatban. Érthetjük általában a zenéröl is. V. ö. HANGLEJTÉS.

*HANGHULLÁMZÁS
(hang-hullámzás) ösz. fn. A zenei huzamos hangnak mintegy hullámszerű módositása. Leginkább kitüntethető az emberi énekben és a hegedü nemű hangszereken.

*HANGICSA
(han-g-i-csa) elvont törzsök, s jelenti az apróbb madarak gyöngédebb énekét. Egyébiránt mint önálló főnév is használható.

*HANGICSÁL
(han-g-i-csa-al) önh. m. hangicsál-t. Apróbbféle madarakról mondjuk, midőn énekelnek. Az énekel igének gyöngédebb, s kedvesebb módosítása. Hangicsáló tengeliczék, csízek, pacsirták.

*HANGICSÁLÁS
(han-g-i-csa-al-ás) fn. tt. hangicsálás-t, tb. ~ok. Kis madarak énekelgetése.

*HANGIDOM
(hang-idom) ösz. fn. 1) A beszéddé alakított szóknak határozott hangmértéke, öszhangzása. (Numerus). 2) A versezetekben és zenében a hosszu és rövid, továbbá sulyos és sulytalan szótagok, és zöngék bizonyos aránya s viszonya, melyben egymással öszvefüggenek, s egészet képeznek. (Rhythmus). Különbözik: hangüteny, L. ÜTENY.

*HANGJÁRAT
(hang-járat) l. HANGMENETEL.

*HANGJEGY
(hang-jegy) ösz. fn. Zenészetben azon jegyek, melyek a hangok különféle fokozatát, s idömértékét, továbbá a kezdetet, szüneteket, az erősebb vagy gyöngébb hangoztatást stb. kijelölik. Fél, negyed, nyolczad hangjegy. V. ö. KÓTA.

*HANGJEL
(hang-jel) ösz. fn. Nyelvtani jelek, melyek által a nyelvészek bizonyos hangzókat, s illetőleg szótagokat megkülönböztetnek, hogy kiejtéseiket meghatározzák. Ilyenek pl. a görögben az éles, tompa, öszvevont hangjelek. Ilyen a francziában a çedil, pl. e szóban façon. A magyar nyelvben a hangjelek ugyanazok, melyek a hangzók rövid vagy hosszu mértékét meghatározzák, pl. á, ö, ő, ü, ű, é. Általánosabb értelemben hangjel minden egyes betű.

*HANGJELEZ
(hang-jelez) ösz. áth, m. hangjelez-tem, ~tél, ~ětt. A hangzókat, s illetőleg a szótagokat hangjelek által kiejtéseikre nézve meghatározza.

*HANGJELEZÉS
(hang-jelezés) ösz. fn. Irásbeli jegyzés, melynél fogva bizonyos hangjelek által a hangzók, illetőleg szótagok kiejtését és mértékét meghatározzuk.

*HANGKARIMA
(hang-karima) ösz. fn. lásd HANGVÉG.

*HANGKELLEM
(hang-kellem) ösz. fn. A hangnak szépsége, vagyis azon tulajdonsága, melynél foga a hallérzékeket kedvesen illeti, s a belső érzékekre bájosan hat. (Euphonia). Beszédnek, egyes szóknak, zenének, éneknek hangkelleme.

*HANGKÍSÉRET
(hang-kíséret) ösz. fn. Zenészi nyelven másodének vagy zene, mely a fő énekhangot vagy fő zeneszer hangját (szózatát) mintegy elésegíti, s hallatosabbá vagy kellemesbé teszi. (Accompagnement).

*HANGLÁB
(hang-láb) ösz. fn. l. VERSLÁB.

*HANGLAJTORJA
(hang-lajtorja) ösz. fn. Fokozatos rend, melyben a hangok bizonyos alaphangtól kezdve a nyolczadik hangig fel és alá következnek. Szélesb ért. több hangfokok rende, a legmélyebbtől a legmagasbikig. Ezen értelemben egyik egyénnek nagyobb hanglajtorjája van, mint a másiknak. Magyarosabban, (minthogy lajtorja, Leiter-ből módosult): hanglépcső, zengelépcső. V. ö. HANG.

*HANGLEJTÉS
(hang-lejtés) ösz. fn. Általán, a hangnak mintegy fel és alá hullámzó, majd erősebb, majd gyöngébb rezegtetése, változtatása, mely az eléadandó tárgy vagy érzelem vagy az egyén természetéhez alkalmazkodik. Szomorú, víg, lassú, élénk hanglejtés. Különösen átmenetel egy hangcsaládból a másikba. (Modulation, Modulirung).

*HANGLÉPCSŐ
(hang-lépcső) l. HANGLAJTORJA.

*HANGLIK
(hang-lik) ösz. fn. Általán lik vagy nyilás, mely által a hang kitör és elterjd, a tornyok oldalain levő ablakok, melyeken a harangok szava kihallik. Különösen likak a hangszereken, pl. hegedűkön, lantokon stb.

*HANGMENETEL
(hang-menetel) ösz. fn. 1) Az énekben s általán a zenében a hangoknak egymásból folyása. 2) A nyelvben és nyelvészetben hangrend v. hangrendszer. 3) Hanglépcső.

*HANGMÉRŐ
(hang-mérő) ösz. fn. Mintegy öt lábnyi, s néhány hüvelyknyi eszköz, vagyis hangfenék egy vagy több húrral bevonva, melynek v. melyeknek végére több vagy kevesebb súlyt lehet kötni, s ez által a hangok viszonyait meghatározni. (Monochord, Sonometer).

*HANGMÉRSÉK
(hang-mérsék) ösz. fn. A hang természeti erejének, nyerseségének gyöngítése, fínomítása.

*HANGMÉRSÉKLÉS
(hang-mérséklés) ösz. fn. l. HANGMÉRTAN; és HANGMÉRSÉK.

*HANGMÉRTAN
(hang-mér-tan) ösz. fn. A nyelvtannak azon része, mely a szóhangok kiejtésének időbeli mennyiségét határozza meg, vagyis mely eléadja, mely szótagokat kell hosszan és melyeket röviden kiejteni. A hangmértan a verseléstannak egyik alkotó része. (Prosodia). Máskép: szómértan.

*HANGMÉRTÉK
(hang-mérték) ösz. fn. Időmérték vagy időmennyiség, mely által a beszédben, illetőleg verselésben a rövid és hosszu szótagokat meghatározzuk, mely szerént egy hosszu szótagnak két rövid felel meg. A hosszu hangmérték jele: - a rövidé: u, pl. Ontavni vérét hősiv tuvlajdonság.

*HANGMŰ
(hang-mű) ösz. fn. 1) Általán, a zenészet szabályai szerént hangokból szerkesztett szépmű, melyet elénekelni vagy valamely hangszeren eljátszani lehet. Olasz, német hangmüvek. Színházi, templomi hangmüvek. 2) Hangszer. Fuvó, húros hangmüvek.

*HANGMŰFA
(hang-mű-fa) ösz. fn. Fa, melyből hangműveket, vagyis hangszereket készítenek, milyen pl. az iharfa.

*HANGMÜVÉSZ
(hang-müvész) ösz. fn. Általán müvész, ki hangmüveket készít. V. ö. HANGMŰ. Szélesb ért. ki hangmüvekhez ért, szabályosan énekel, hangszereken játszik stb., zenész.

*HANGMÜVÉSZET
(hang-müvészet) ösz. fn. hangok természetének, viszonyainak és szerkesztésének rendszeres ismerete, valamint azon ügyesség is, melynél fogva valaki a kész hangmüveket eléadni képes, zenészet.

*HANGNEM
(hang-nem) ösz. fn. A hangműben uralkodó mód, vagyis a hangnak valamely lépcső szerénti módosítása, mely az egész müvön vagy egyes részein elömlik. Kemény (dur) és lágy (moll) hangnem. Kemény C hangnem; lágy A hangnem. Máskép hangcsalád.

*HANGNYOMAT
(hang-nyomat) ösz. fn. A beszéd egyes mondatainak vagy a mondat egyes szavainak vagy végre a szó egyes tagjainak hangzatosabb kitüntetése, a köz hangalaptól eltérése. Intő, feddő, kérő, biztató hangnyomat.

*HANGNYOMATÉK
(hang-nyomaték) ösz. fn. Általában am. hangnyomat. Különösen a beszédben, (valamint a zenében is) egyes hangoknak, (szótagoknak, zöngéknek) a többiektől megkülönböztetése az által, hogy egyiket hangzatosabban, (erősb nyomással vagy föntebb emeléssel is) kitüntetjük, másokat pedig közönségesen vagy szokott módon (sulytalanul) hangoztatunk, végre némelyeket még ez utóbbiaknál is gyöngébben vagy mélyebben ejtünk, pl. ezen mondatban: az ember halandó, ha ezt szokott értelemben veszszük, s kissé gondosabban hangoztatjuk, az az névmutatót a többinél mélyebben, ember szóban az em tagot kissé nyomatosabban vagy emelkedettebben, s halandó szóban a ha tagot legnyomatosabban vagy legemelkedettebben ejtjük; az ,ember' szó 2-ik tagja és ,halandó' szó két utóbbi tagjára külön is nyomatékot, sem fel, sem alá nem helyezünk. Immár a kiemelt, illetőleg alányomott szókon vagy szótagokon némi kiejtési változás vehető észre, mit általános néven hangnyomaték-nak vagy csak nyomaték-nak (accentus) nevezünk, s ennek két főbb nemét találjuk: mély és magas v. éles nyomaték. Ez utóbbinak különösen hangsuly a neve. S ez ismét kétféle: erős és gyönge hangsuly. Ezek szerént a nyomatékot tekintve, minden oly magyar mondatnak, mely több szót tartalmaz, kiejtésében négyféle hanghordozással élünk, melyek: 1) erős vagy fő, 2) gyönge v. csekély hangsuly v. nyomaték, 3) sulytalan vagy közönbös szó vagy szótag, 4) mély nyomaték. Az erős jele legyen a ,nyomaték' első betüje (n), a szótag önhangzóján felül, pl. hanlandó, vagy ha jobban tetszik, a ,suly' szó első betüje (s), pl. haslandó vagy haslandó; a gyöngéjé vagy csekélyé pedig ez utóbbi első betüje (c) aláfordítva, pl. ember, végre a mélyé egy aláhuzott vonalka, mint a szanszkritban, pl. az; a sulytalanok vagy közömbösek nem jelöltetnek. Ha már a föntebbi példát máskép akarjuk értetni, a nyomatékozás is máskép fog kiütni, pl. ha a fő nyomatékot az ,ember' szó első tagjára fektetjük: az enmber halandó, úgy találjuk, hogy a ,halandó' szón vagy semmi nyomaték nem hallatszik, vagy pedig akaratlanul is valamely gyöngébb hangsuly annak nem első, hanem második tagjára esik, az enmber halandó; s az egész mondat, mint minden magyar ember fogja érezni, mást jelent, mint a föntebbi nyomatékozással. Amott a ,halandó' szó képez ellentétet: az ember hanlandó, (nem halhatatlan); emitt: az enmber halandó, az ,ember' képez ellentétet, mintha mondanók: az ember az aki halandó, (nem az Isten, nem az angyalok).
A magyar hangnyomatékozás tanát és rendszerét csak nem régiben fejté ki egyik társunk, miért azt itt is röviden eléadni szükségesnek tartjuk.
A magyar nyelvbeli hangnyomatékok fő felosztással: 1) észtaniak, vagyis értelmiek, 2) nyelvtaniak, 3) hangidomiak.
További felosztással, mint föntebb: 1) erősek 2) gyöngék, 3) mélyek. Mindhárom működik a fő felosztás létesitésében, ezen részletek szerént:
Az erős nyomatékok kétfélék: igehatók és nem igehatók.
Az igehatók ismét: igevonzó és igénfekvő.
A nemigehatók pedig: öszveségi, mondatfoglaló, ellentéti és megszólító.
Az igevonzó után közvetlenül az igének kell jönni: Tengnap írtam levelet bátyámnak, e kérdésre felel: mikor? s ,tegnap' az igét (,írtam') annyira magához vonzza, hogy ez minden nyomatékát elveszti, s a többi szó máshová helyezése nem szenved, okoz az értelemben tetemes változást, csak ama kettő maradjon úgy együtt: bátyámnak levelet tegnap írtam, vagy levelet bátyámnak tegnap írtam, vagy bátyámnak tegnap írtam levelet stb., de ha az ige más szó után jön, ez egészen megváltoztatja az értelmet, pl. bántyámnak írtam tegnap levelet, e kérdésre felel kinek? a többi értelemzavar nélkül ismét máshová rakható: tegnap bátyámnak írtam levelet stb. Ilyenkor még az igekötő is elválik az igétől, pl. tengnap küldöttem el bátyámnak a levelet vagy bátyámnak tegnap küldöttem el a levelet stb. Az igén magán pedig semmiféle nyomatéknak nem szabad állani.
Tagadó mondatokban igevonzó nyomaték van, pl. senmmit se tudok vagy nenm tudok semmit. Kérdő mondatokban szintén: honl késel az éji homályban. Az ~ě kérdő szócská az ige után jő: látod-ěn, látjátok-ěn. De ha az ě szócska elmarad, helyét az ige végtagjaira eső nyomaték pótolandja: Látond? látjántok? azaz kéttagú szónál a végtagra, több tagúnál a végelőttire.
Az igénfekvő magán az igén, s ha igekötővel áll, az igekötőn fekszik, mely az igétől ez esetben elválhatatlan, pl. künldöttem tegnap levelet a bátyámnak, e kérdésre felel (küldöttél?) enlküldöttem tegnap a levelet stb. e kérdésre felel: elküldötted? Az első mondatban jobb ha az egyszerü ige elül áll az irásban, de élő szóval, a sulyozás segítségével az értelem lényeges változása nélkül bármely rendben állíthatjuk öszve a szókat. Az öszvetett ige pedig (elküldöttem), minthogy előtte elválhatlanul áll a sulyos igekötő, akár irásban, akár élőbeszédben tetszés szerént változtathatja helyét.
A nemigeható nyomatékok az igehatóktól függetlenül működnek.
Az öszveségi, ismét vagy mindenségi vagy sokasági.
A mindenségi nyomaték mindig önálló, pl. minnden erőnket mengfeszitettük és minden erőnket ankkor feszítettük meg, az első példában a mindenségi mellett igénfekvő, a 2-ikban igevonzó nyomaték van.
A sokasági tetszés szerént igevonzó vagy nemigevonzó: sonk pénzt adunk ki hiába vagy sonk pénzt kinadunk hiába.
A mondatfoglalót alkotják a kötszók és visszahozó névmások, pl. minnthogy testünk, menlyet ronmlandó anyagból állított öszve a természet, meghal előbbutóbb: tenhát a lenlket ápoljuk inkább, menlyre hanlhatatlanság vár.
Ellentéti nyomaték: ronmlásnak indult, hajdan enrős magyar. Ide tartozik az öszveállitási is: énsz, enrő, ankarat sonkat tehet.
A megszólitó nyomaték a megszólitó eset (vocatívus) sajátja. Insten! kit a bölcs lángesze föl nem ér. Ez már csak szónyomaték.
Mind ezen elszámlált nyomatékozásban a hangsuly az illető szó gyöktagjára esik, kivévén mely a kérdő ě helyét pótolja.
Gyönge nyomatékok: 1) a természetes, 2) a hangidomi nyomaték.
Természetes nyomaték az, mely minden magánálló vagy egyes szónak gyöktagján, de a föntebbieknél gyöngébben hallatszik, mint Isten, ember, lélek, halhatatlan, halandó; mely viszonyított állapotban, sőt egész mondatban is mind addig megmarad, míg vagy
a) a föntebbiek szerént erős nyomatékká nem változik; vagy
b) az igéknél igevonzó nyomaték mellett elenyészik; vagy végre
e) a hangidom által nem módosíttatik.
Itt kitünő figyelmet érdemelnek a személyes névmások.
Ebben: énn olvasok, az ,én' szón igevonzó nyomaték fekszik, ezen kérdésre felel: ki olvas, és azt teszi: én vagyok aki olvasok, nem más. Ebben: én onlvasok vagy jobban: énn, onlvasok, igén fekvő nyomaték és az ,én' szón ellentéti nyomaték van, s azt teszi: ami engemet illet: olvasok, valamely ellentét állván mellette, például Péter ír, én (pedig) olvasok; ezen kérdésre felelvén: te (v. hát te) mit csinálsz? Úgy hogy ha ezen ellentét nem létezik, az én egészen elmarad: olvasok, ezen kérdésre felelvén: mit csinálsz?
Hasonló szerepjök van a személyes névmásoknak birtokragozott nevek előtt is, mint: az én könyvemet vitték el, (ki könyvét?); az én könyvemet elvitték, (mit tettek a te könyveddel?) a te és én szókon ellentéti nyomaték fekszik, valamely ellentét előzvén meg vagy követvén, pl. a Péterét ott hagyták. S ,én' nélkül: könyvemet vitték el és könyvemet elvitték, ismét mint a föntebbiektől, mind egyik a másiktól különböző jelentésű, mit minden magyar ember ért; hanem amiről, fájdalom, a külföldi nyelvészek zavarban vannak, de nem saját hibájokból, hanem a mi hibánkból, kik még az úri imádságot sem fordítottuk igazi magyarsággal: Atyánk! ki vagy mennyekben, szenteltessék meg neved stb.
Egyik külföldi munkában olvastuk: az én atyám, németül körül-belül am. mein Vater der meinige. - Nem így áll a dolog, mert itt a nyomatékozás viszi a fő szerepet. Kisértsük meg német nyelven a mennyiben mi bírjuk, a személynévmások nyomatékozásának különböző fajait.
Énn olvasok, (e kérdésre: ki olvas, wer liest?), németül körülbelül igy volna: ich bin es der liest, (utóbbi része szó szeréntiebben: der ich lese).
Én onlvasok, (e kérdésre: te, vagy hát te mit csinálsz? und du, was machst du?), und ich vagy was mich anbetrifft, ich lese.
Olvasok, (e kérdésre: mit csinálsz? was machst?), lesen (thue ich).
Antyám olvas, (nem bátyám; ki olvas?), der (v. mein) Vater, (nicht der Bruder) ist es der liest. Atyám onlvas, (hát Atyád mit csinál?), was den (meinen) Vater betrifft: er liest.
Az énn atyám olvas, (ki atyja olvas?), mein Vater (nicht der Deinige) ist es, der liest.
Az én atyám onlvas, (a te atyád mit csinál?), was meinen, (nicht deinen) Vater betrifft, er liest.
A hangidomi (rhythmusi) nyomaték a magyarban tökéletesen a (magyar) zenei hangidom törvényein alapszik, melyek
1) A magyar zenében, tehát nyelvben is egy sulyos, erős tag (erős ütenyrész) fegfölebb három gyönge tagon uralghat, de többön nem; innen ,halhatatlanságot' szóban a gyök (hal) után még öt szótag következvén a 3-ik vagy 4-ik vagy 5-ik vagy 3-ik és 5-ik együtt, hangidomi nyomatékot veszen fel, pl. halhatatlanságot v. halhatatlanságot v. halhatatlanságot v. halhatatlanságot.
2) Sulyos v. erős tagot közvetlenűl sulyos tag (zenészeti nyelven: thesist, közvetlenül thesis) nem követhet, hanem csak (mint föntebb egy vagy több) sulytalan vagy gyönge tag (thesist, csak mindenkor egy vagy több arsis, vagy e helyett szünet - pausa - követhet). Innen
3) Ha az értelmi nyomaték egyike vagy másika közvetlen egymás mellé esnék, egyik elhomályosodik, pl. énn is enlmegyek vagy én ins elmegyek, azaz noha mind az ,én' szót (ellentéti), mind az ,is' szót (mondatfoglaló), mind az ,elmegyek' szót (igénfekvő) erős nyomaték illetne, ha ezt az ,én'-re fektetjük, elveszti azt az ,is', ha pedig az ,is'-re fektetjük, elvesztik azt a közvetlenül mellette, (előtte és utána) állók. Hasonló: egy meg egy kenttő vagy egy mneg egy kenttő, (azaz kenttőt tesz, a ,kettő' szón igevonzó nyomaték van), mind három elsőnek hangsulyozása helytelen volna, kivévén, ha az első ,egy' után szünetet használunk, pl. egy, meg egy kenttő, de a melylyel folytonos beszédben nem igen élünk. Így ezen mondat: ,Ha meghalok se bánom', kétfélekép nyomatékozható: Han meghalok sen bánom és Ha menghalok se bánnom; az utóbbiban noha ,ha' szón mondatfoglaló és ,se' mint tagadó szón igevonzó nyomatéknak kellene állania, nyomatékát mindkettő elvesztette a közvetlenül következő erős nyomatók miatt, nemcsak, hanem figyelmes észleléssel azt tapasztaljuk, hogy ezen szókat a többi sulytalanoknál is még mélyebben hangoztatjuk, (mint a szanszkritban az erős hangsuly előtti tagot). Ebből értjük meg
4) A mély nyomatékot, mely mindig hangidomi, s különösen eléjön a névmutatókban, (a vagy az és egy névmutatókban), s ezek mindig mély nyomatékkal hangoztatandók, pl. ebben: az ember csanlatkozhatik, az ,az' más jelentésü, mint ebben: az ember, (= azon v. az az ember csanlatkozik). Így különbözik: egy embert láttam, (= egy valamely embert) és: engy embert, (azaz engyetlen egy embert) láttam. Az erős nyomatékok, mint láttuk, a mondatot szabályozzák, (kivévén a megszólitót) tehát tulajdonképen mondatnyomatékok, a többiek pedig szónyomatékok; de tulajdonképen valamennyi csak egyes szótagon - az értelmi rendszerént a gyöktagon, a hangidomi más szótagon is - fekszik. Bővebben értesülhetni ezekről az Akadémiának 1860-diki nyelvtudományi Értesitőjében.

*HANGNYOMATÉKOZÁS
(hang-nyomatékozás) ösz. fn. Valamely szónak vagy szótagnak, vagy egész mondatnak is hangnyomatékkal ejtése. Elegendő a ,nyomatékozás' szó is. V. ö. HANGNYOMATÉK.

*HANGOL
(hang-ol) áth. m. hangol-t. 1) Valamely zeneszer húrjainak hangjait illő arányba hozza, mely a hangok bizonyos magasságában és mélységében áll. Hegedűt, lantot, gordont, zongorát, hárfát hangolni, felhangolni. 2) Különféle zeneszerek hangjait illő arányban öszveilleszti. Hegedűt fuvolyával, hárfával, zongorával öszvehangolni stb. A zenekar, mielőtt játszanék, öszvehangolja hangszereit. 3) Lehangolni, v. alá-, alábbhangolni, lejebbhangolni am. kedvét, vágyát, bátorságát csökkenteni, vállalkozási, működési erélyét stb. zsibbasztani. A szerencsétlen események, az irígy rágalmazó beszédek minden tevékenységét, munkásságát, készségét lehangolták.

*HANGOLÁS
(han-g-ol-ás) fn. tt. hangolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn egy vagy több hangszert hangolunk. Lehangolás am. erejének, vágyának, kedvének zsibbasztása.

*HANGOLAT
(han-g-ol-at) fn. tt. hangolat-ot. 1) Hangszerek állapota, mennyiben hangjaik bizonyos viszonyban és arányban vannak egymással. Egyező hangolat. Rosz, hibás hangolat. 2) Átv. ért. kedély állapota, melynél fogva az valamely tárgyiránt hajlammal vagy ellenszenvvel viseltetik. Jó hangolatban találni valakit. Rosz hangolatban (kedvben) lenni. Ez utóbbi szokottabban: hangulat.

*HANGOLÓ
(han-g-ol-ó) fn. tt. hangoló-t. 1) Személy, ki a hangszereket illő öszhangzásba hozza, s a hangoknak kellő tisztaságot és magasságot ad. Zongorahangoló. 2) Eszköz, mely által, vagy melynek segedelmével hangolnak. V. ö. HANGOL.

*HANGONY
ALSÓ~, falu Gömör megyében; helyr. Hangony-ba, ~ban, ~ból.

*HANGÓRA
(hang-óra) ösz. fn. Óra, mely nem csak mutat, hanem üt is; ütóra, ütőóra.

*HANGOS
(han-g-os) mn. tt. hangos-t v. ~at, tb. ~ak. Általán, minek hangja van, mit hallani lehet. Különösen 1) Erős hangu, a fülekre nagy benyomást tevő. Hangos szó, beszéd. Hangos torok. Hangos dob. A gyönge tücsöknek is hangos a szava. (Km.). 2) Mi a hangot értelmesen visszaadja. Hangos templom, terem. 3) Némely tájakon, pl. Hevesben, Szegeden mondják szobáról, teremről, mely hideg, mely télen nincs befűtve, mintha üres volna; minthogy az üres szoba vagy terem hangosabb szokott lenni. 4) A székelyeknél hangos máskép félhangú, am. hóbortos, féleszű. 5) Mint főnév több családok neve.

*HANGOSAN
(han-g-os-an) ih. Erős hangon hallható szóval, nyilt torokkal. Hangosan beszélni.

*HANGOSKODÁS
(han-g-os-kod-ás) fn. tt. hangoskodás-t, tb. ~ok. Nagy hangon beszélés, üres szónokolás. Egész beszéde nem volt egyéb hangoskodásnál. V. ö. HANGOSKODIK.

*HANGOSKODIK
(han-g-os-kod-ik) k. m. hangoskod-tam, ~tál, ~ott. Erősen hangzik, szavát igen hallhatólag fitogtatja, nagy hahotával beszél, zajtütő üres hangokat ejteget. Megfelel a franczia haranguer igének. Vannak szónokok, kik csak hangoskodnak és mit sem mondanak.

*HANGOSLAT
(han-g-os-l-at) elavult fn. A münch. codexben am. symphonia. Hallá a hangoslatot és a kart, (audivit symphoniam, et chorum).

*HANGOSSÁG
(han-g-os-ság) fn. tt. hangosság-ot. Beszédnek, éneknek, zenének stb. tulajdonsága, melynél fogva a fülekre nagyobb erővel és benyomással hat. "Miképpen az éneklőnek szava hangosság nékülön." Góry-codex.

*HANGOZTAT
(han-g-oz-tat) áth. m. hangoztat-tam, ~tál, ~ott. 1) Eszközli, hogy valami hangozzék, hogy folytonosan a fülekre hasson. Hangoztatni a hegedűt, zongorát. Hangoztatni a szót, éneket. 2) Különösen az egyes zenei hangokat énekben vagy hangszerekben létesíti. (Intoniren). Jól, vagy tisztán hangoztatni a háromvonásos c-ét. NN. énekes roszul v. hamisan hangoztat.

*HANGOZTATÁS
(han-g-oz-tat-ás) fn. tt. hangoztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hangoztat. (Intonation).

*HANGREKEDÉS
(hang-rekedés) ösz. fn. A hang- vagy légcsőnek állapota, midőn lobos, nyálkás, vagy más akadály miatt a hangot nem tisztán bocsátja ki.

*HANGREND
(hang-rend) ösz. fn. Bármely nemű hangoknak egymással öszveköttetése, sorozata.

*HANGRENDSZER
(hang-rend-szer) ösz. fn. Rendszer, mely akár a nyelvben, akár a zenében a hangoknak egymáshoz való viszonyában s arányában áll.

*HANGRÉS
(hang-rés) ösz. fn. 1) Boncztani ért. azon keskeny nyilás, mely a kánporcz alsó szalagjai között van. V. ö. KÁNPORCZ. 2) f forma rés a hegedű nemü hangszerek felső lapján.

*HANGRESZKETÉS
(hang-reszketés) ösz. fn. Mind az emberi, mind általában valamely zenei hangnak kellemetlen reszketegsége. Különbözik a hanghullámzás-tól, mely müvészileg annak helyén alkalmazva, a hallgatóra jó hatást gyakorolhat.

*HANGREZGÉS
(hang-rezgés) ösz. fn. 1) A hangnak bizonyos apró időmozzanatokban történő váltakozása, trilla (Triller). 2) Valamely hangzó vagy hangközlő testnek bizonyos időben történő rázkódása, melyet némely húros hangszernek hangot adó húrján, (pl. a bőgőén, midőn nyirettyüvel érintjük, vagy újjal pendítjük), szemmel is láthatni. (Vibratio).

*HANGSULY
(hang-suly) ösz. fn. A hangnyomaték magas neme, mely valamily szó vagy szótagot a többi közől kiemel. l. részletesebben: HANGNYOMATÉK alatt.

*HANGSULYOZÁS
(hang-sulyozás) ösz. fn. Magas hangnyomaték alkalmazása.

*HANGSZER
(hang-szer) ösz. fn. Valamely anyagból (fából, érczből stb.) készített szer vagy eszköz, melyen hangmüveket eléadni, eljátszani lehet. Fuvó, billentyűs, húros stb. hangszerek. Hangszeren játszani. A hangművet különféle hangszerekre tenni. Hangszereket hangolni. Hangszerzene (Instrumental-Musik).

*HANGSZEREL
(hang-szerel) ösz. áth. m. hangszerelt. Valamely zeneművet kiváltképen több hangszerekre alkalmaz. (Instrumentiren).

*HANGSZERELÉS
(hang-szerelés) ösz. fn. Valamely zeneműnek több hangszerekre alkalmazása. (Instrumentation, Instrumentirung).

*HANGSZERÉSZ
(hang-szerész) ösz. fn. Hangszerkészitő.

*HANGSZERZŐ
(hang-szerző) ösz. fn. Hangmüvész, ki zenemüveket készit, zeneszerző.

*HANGTAN
(hang-tan) ösz. fn. Különböző értelemben vétethetik, amint t. i. a hang szó alatt általános értelemben hallam (Schall), vagy csak szóhang, hangzó (Laut), vagy zenei hang, zönge (Ton) értetik. V. ö. HANG.

*HANGTÁVOL
(hang-távol) ösz. fn. A zenészetben két, egymással zenészetileg összekötött zöngének egymáshozi viszonya, pl. másod, harmad, negyed, ötöd stb., t. i. az alaphanghoz mérve, amelyek sokszor nagy és kicsi, vagy nagyobbított és kisebbített nevezeteket kapnak. V. ö. HANGZAT.

*HANGTOLDALÉK
(hang-toldalék) ösz. fn. Némely egyes szók végén egy vagy több jelentéstelen hang, mely inkább csak arra szolgál, hogy akár a megelőzött, akár a következő hangsuly által maga a fogalom jobban kiemeltessék. Ilyenek addig-lan, pedig-len, végig-len stb. szókban a lan, len szótag. Hasonló toldalékok vannak ezekben: kiss-ég, itten-eg, ottan-ag, sőt ez utóbbiakban az en, an szótagok is, minthogy itt, ott is ugyanazt jelentik. Ilyen a ság, ség mostanság, aligség, mai napság szókban (mostan-ban az an is); épen-séggel szóban pedig a ség ismét új (vel) toldalékot kapott; így megint a népnyelvben gyakran megintelen, sőt megintelenség is.

*HANGTOMPÍTÓ
(hang-tompító) ösz. fn. Eszköz, mely által némely hangszerek élesebb vagy erősebb, harsányabb hangját meggyöngítik, lehangolják, pl. a hegedűben fésüalaku szer, melyet a húrlábra illesztenek.

*HANGUGRATÁS
(hang-ugratás) ösz. fn. A ragozási rendszernek azon különössége, midőn némely törzsök-szók utósó szótagjából a hangzó kihagyatik. V. ö. HANGUGRATÓ.

*HANGUGRATÓ
(hang-ugrató) ösz. mn. Nyelvtani ért. általán oly szókról mondják, melyek utósó szótagjok önhangzóját bizonyos esetekben elhagyják, s mintegy kiugratják. Különösen 1) hangugrató neveknek mondatnak azon két vagy több szótagu nevek, melyek az utótagban levő rövid önhangzót kilökik, midőn önhangzón kezdődő rag járul hozzájok, kivéve itt is az é, ért, ig ragokat; pl. álom, álmot, álmok, álmos, gödör, gödröt, gödrök, gödrös; de: álomba gödörbe, álomé gödöré, álomért gödörért stb. Ide tartoznak, a) az alom elem végüek, azaz ha l és m jő öszve, pl. halom halmok, malom malmok, hatalom hatalmak, kérelem kérelmek. Kivétetik: elem, (elemek, elemet). A kettőnél több hanguak, még az é előtt is kilökik a hangzót, pl. urodalmért, fejedelmért, ámbár mondhatjuk, urodalomért, fejedelemért is; de i képző előtt is mindig kimarad a hangzó urodalmi, fejedelmi. A régiek rendesen a törzsök szókat is rövidítve irták, pl. hatalm, szerelm, kérelm; b) minden más szók is, ha azon kurtulás által lm, lym, rm jőnek öszve, pl. ólom ólmot; selyem selymet; köröm körmöt. Kivétetik: öröm, mely az önhangzót mindig megtartja és terem, mely kétképen ragoztatik teremet és termet; c) azon szók, melyekben a legfolyékonyabb félhangzók 1, ly, r inybetükkel (g, k) jőnek öszve, pl. gyilok gyilkok; tülök tülkök; akol aklok; tükör tükrök; dolog dolgok; nyereg nyergek; fogoly foglyok; bögöly böglyök. Kivétetnek: alak, harag, öreg, átalag, zálog, tályog, hólyag, hályog, bélyeg, melyek nem vesztik el az önhangzót. Sereg pedig és sógor kétképen ragozhatók: seregek, sógorok vagy sergek, sógrok; d) azon szók, melyekben tk és tyk jőnek öszve, pl, átok átkok; vétek vétkek; bötyök bötykök; e) e következők: bátor, cseběr, csöbör, csupor, éber, eper, fészek, gödör, gyomor, haszon, jászol, kaczor, kapocs, kapor, koboz, köböl, lator, lepel, lucsok, majom, meder, mocsok, öböl, peczek, szatyor, szeder, szobor, takony, tegez, torony, tücsök, üszők, vaczok, vászon, věděr. Következők pedig: ajak, ászok, ezer, fátyol, kebel, izom, kazal, sátor, vékony meg is tarthatják az önhangzót. A lélek első tagjában az éket is elveszti: lelkem, lelket, lelkek, lelkes; más esetben az éket is megtartja: léleknek, lélekkel, lélektől stb. Hasonlóan éket veszt a három ezen két származéka: harmad és harmincz. Ezen négy szó, kehely, pehely, teher, vehem nemcsak hangzóját veszti el, hanem mássalhangzójit is elcseréli, pl. kelyhet, pelyhet, terhet, vemhet. Egyébiránt a főszabályt követik kehelynek, pehelynek teherért, vehemért stb.
2) hangugrató igéknek mondatnak azon többtagu igék, melyek az utósó tagban levő rövid önhangzót ragozáskor kivetik. Ezek kétfélék, a) melyek az önhangzót tetszés szerént kivethetik, vagy megtarthatják; következéskép kétfélekép ragozhatók, pl. csatolok, csatolék, csatoltam, csatolandok, csatolni, csatoló; v. csatlok, csatlék, csatlottam, csatlandok, csatlani, csatló. Ezek a parancsoló és foglaló módban az önhangzót mindig megtartják; pl. bitangolj, csépelj, bitangoljak, csépeljek. Ide tartoznak mind azon igék, melyekben a kilökés után a g vagy gy folyékony félhangzókkal jön öszve, pl. szédelegni v. szédelgni v. szédelgeni; mosolyogni v. mosolygni v. mosolygani, csörögni v. csörgni v. csörgeni, (az a e önhangzók a ni előtt csak közbeszuratok). Kivétetik: faragni. Továbbá, ha ugyanazon g és gy betük z-vel jőnek öszve, pl. buzogni v. buzgani; végezni v. végzeni; jegyezni v. jegyzeni. Végre, ha két különböző félhangzók, még pedig akár folyékonyak, akár sziszegők jőnek öszve, pl. érdemelni v. érdemleni; becsmérelni v. becsmérleni; ócsárolni v. ócsárlani; tékozolni v. tékozlani; őrizni v. őrzeni, orozni v. orzani; szemezni v. szemzeni. Kivétetik: keresni. Ide tartoznak e következő igék is: bitangol, bujdokol, csatol, csépel, ebédel, énekel, érdekel, esdekel, fuldokol, fenekel, gátol, gyászol, gyötör, hajol, koboz, kotor, kovácsol, nádol, padol, pecsétel, peder, pótol, rabol, sajog, sodor, tanácsol, tipor, tolmácsol, tudakol, ünnepel, vádol, zsúrol stb. b) melyek a végtag önhangzóját mindig kivetik, milyenek az ol öl, oz öz középképzőkkel alkotott ik-es igék, pl. torlik, porlik, csuklik, botlik, futamlik, vöröslik, döglik; porzik, sebzik, rögzik igék, s igen számos hasonló képzésüek. Egyébiránt erről lásd: IKES IGÉK.
A szóképzéseknél eléforduló hangugratási esetek részletesen a képzőkről szóló czikkekben vagy magoknál az egyes czikkeknél adatnak elé.

*HANGULAT, HANGÚLAT
(han-g-u-l-at) l. HANGOLAT, 2).

*HANGUTÁNZÁS
(hang-utánzás) ösz. fn. Általán kiejtés, mely által valamely hangot lehetőségig megközelítve visszaadunk. Különösen nyelvtani ért. midőn a tárgyakat a természetben eléjönni szokott hangjaik után vagy hangjaikról nevezzük el. V. ö. HANGUTÁNZÓ.

*HANGUTÁNZÓ
(hang-utánzó) ösz. mn. Így nevezik a nyelvtudósok azon szókat, melyek a természeti hangok követése, utánmondása által keletkeztek, milyenek nyelvünkben aránylag végtelen nagy számmal vannak, és pedig vagy mint önálló szók, pl. csepp, szí, szél, síp, dob, horty, korty, szusz; részént mint elvont gyökök, pl. böf, bugy, csacs, csatt, csett, csisz, csön, csör, csur, don, döb, dör, dirr, durr, föcs, füty, gág, hars, hor, hör, kocz, kon, kop, koty, köh, kuruty, locs, toty, mocz, mok, nyaf, nyif, nyik, patt, poty, pöf, pön, pör, puf, recz, rop, roty, suh, szisz, top, zör stb.

*HANGÜTENY
(hang-üteny) ösz. fn. lásd ÜTENY.

*HANGVÉG
(hang-vég) ösz. fn. A fuvóhangszerek, pl. trombiták, kürtök, harsonyák öblös vége melyeken a hang kiömlik.

*HANGVEGYÜLET
(hang-vegyület) ösz. fn Több hangnak, különösen zenei hangnak egybeolvadása. A nem műszabályilag keveredett hangok öszvege inkább: hangzavar v. zürhangzat. V. ö. HANGEGYEN.

*HANGVERSENY
(hang-verseny) ösz. fn. Valamely hangműnek eléadása, vagy több énekes vagy több hangszerek által, vagy együtt véve: ének és hangszerek által. Hangversenyt adni. Hangversenyben fellépni, énekelni, játszani. Nagy hangversenyt hirdetni. (Concert). Az olasz concerto, (és az ezután alakúlt franczia concert), épen nem jelent versenyt, (azaz vetélkedést, mint a latin concertare), hanem inkább hangegyezést, öszhangzást, (harmóniát), zenészeti eléadást, mit e szó első gyártója hihetőleg nem tudott; azonban e szó már annyira el van terjedve, hogy kiirtása bajosan fogna sikerülni, s tárgyilag véve a mennyiben az öszhangban az egyes zöngék, sőt egyes szózatok és hangszerek egymással mintegy versenyezni gondoltatnak, türhetőnek is látszik.

*HANGVEZETÉS
(hang-vezetés) ösz. fn. A hang külső vagy belső terjedésének valamely alkalmas anyagon vagy anyag segítségével előmozditása, pl. ha egyszerű vas rudacskának, vas fogónak a végire madzagot kötünk, s ennek két végét mindkét fülünkbe tartva a vasfogót asztalhoz érintjük, ez oly erős hangot közöl a fülünkbe, mintha harangszót hallanánk.

*HANGVEZETŐ
(hang-vezető) ösz. mn. Ami a hang terjesztését előmozdítja. V. ö. HANGVEZETÉS.

*HANGVILLA
(hang-villa) ösz. fn. Villaalakú aczéleszköz, melynek ágai valamely szilárd testhez ütve hangot adnak, mely után zongorákat, s hasonló hangszereket hangolnak fel, s melyhez általában a hangszereket alkalmazzák.

*HANGVITEL
(hang-vitel) l. HANGHORDOZÁS.

*HANGVISZONY
(hang-viszony) ösz. fn. A zenei hangok (zöngék) számszerénti viszonya egymáshoz, pl. ha a c-t alapzöngének (= 1) veszszük, ehez a nagy harmadot, vagyis e-t 5/4 szám illeti, a tiszta ötödöt g-t pedig 3/2 szám, vagyis ha valamennyit egész számokban akarjuk kifejezni, (pl. mindeniket 4-gyel sokszorozva), lesz a c = 4 (= 4 × 1), az e = 5 (= 4 × 5/4 = 20/4), a g = 6 (= 4 × 3/2 = 12/2). Ezen viszonyok pedig a rezgéseknek, (a hangadó testek rezgéseinek) azonegy időben történt számától vétetnek, pl. ha a c 40 rezgést csinál bizonyos időpontban, akkor az e 50-t, a g 60-at.

*HANGZÁS
(han-g-oz-ás) fn. tt. hangzás t, tb. ~ok. Midőn valami hangzik, hangot ad.

*HANGZAT
(han-g-oz-at) fn. tt. hangzat-ot. Ugyanazon légrezegtetés által okozott hangok öszvege, tárgyilagosan s elvont értelemben véve. Nagy harang ütésének hangzata. Fütty hangzata. Jaj szónak hangzata. Csapkodó hullámok hangzata. Ágyulövés hangzata. Különösen a zenészetben kettőnél több együtt hangzó zöngék foglalatja. (Accord). Ez pedig kétféle: együtthangzat (Consonanz), és széthangzat (Dissonanz); amaz máskép: derült vagy tiszta hangzat, mert könnyebben felfogható és a fület is kellemesebben érintő, a honnan zeneművek csak ilyenen végződhetnek, mert csak ilyen nyugtatja meg tökéletesen a fület és kedélyt, mint ború után derűt várunk, pl. ha a zongorán c (alaphang), e (nagy harmad, t. i. az alaphanghoz mérve), g (ötöd egyszerre üttetnek; a széthangzat máskép: borúlthangzat, ellenkező okból, pl, bce. Különbözik a hangzattól a hangtávol vagy csak: távol (intervallum), mely csak két zönge öszveköttetéséből áll elé, de a mely szintén lehet együtthangzó vagy derült és széthangzó vagy borúlt. Több hangzatuak pedig egymásból folyása: öszhangzat (Harmonie). Az öszhangzat a hangzatokban is könnyebbség okáért rendszerént csak két, sőt egyetlen zöngét nevez meg, a harmadikat, s negyediket a műértő már magától tudja, pl. ötöd tehet távolt is, de hangzatot is, ez utóbbi esetben oda gondoljuk az alaphangon kívül a harmadot, nyolczadot, sőt ezek és az ötöd nyolczadjait is; A heted hangzatnál odagondoljuk az alaphangon kívül a harmadot, ötödöt is stb. (A zöngék mindig alulról mint alapról fölfelé számíttatnak).

*HANGZATKA
(han-g-oz-at-ka) fn. tt. hangzatkát. A középkori lantos költészet egyik neme, melynek hazája Olaszország. Tizennégy sorból álló versezet, melyek közől a nyolcz első vers négyes füzérben, a hat utósó hármasával állíttatik öszve, majd lejti, majd szökő versekben, melyek kilencz, tíz vagy tizenegy szótaguak. Többnyire szerelmet fest, gyöngéd és kellemes szinekkel. (Sonett).

*HANGZATOS
(han-g-oz-at-os) mn. tt. hangzatos-t v. ~at, tb. ~ak. Teljes hangú, tisztán, értelmesen hallható, a fülekre élesen, erősen ható. Hangzatos beszéd. Hangzatos férfi szó. Hangzatos ének, hegedű, zongora. Ellentéte: tompa.

*HANGZIK
(han-g-oz-ik) k. m. hangz-ott, htn. ~ani. Hangot ad; hangja hallatszik, elterjed, s folytonosan a fülekre hat. Hangzik az üres hordó, ha ütik. Messze hangzik a malom zúgása. Hangzanak a meghúzott harangok. Hangzanak az ágyúk, puskák. Szépen, erősen, kellemesen hangzik. Átv. hire van, beszélnek róla. Ez a név jól hangzik. Továbbá: tetszést vagy nem tetszést gerjeszt. Ily beszéd nem jól hangzik a te szájadból.

*HANGZÓ (1)
(han-g-oz-ó) mn. tt. hangzó-t. Ami hangot ad, mi rezgékeny természeténél fogva ütés vagy más illetés által a léget mozgásba hozza, s egyen mozgást hallatóvá teszi. Hangzó sarkantyú, harang. V. ö. HANGZIK.

*HANGZÓ (2)
(mint föntebb) fn. tt. hangzó-t. Nyelvtani ért. oly hang, mely magában, vagyis más hang segedelme nélkül, egyedül a száj megnyitása, idomítása, s a levegőnek kinyomása által hallatható, miért máskép ön- v. magánhangzónak is mondjuk. Így neveztetnek azon betük is, melyek e hangokat jelölik; jelen irásunkban ezek vannak elfogadva: a, á, e, ě, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű, számszerént 15, de a melyek az élő beszédben még jóval számosabban fordúlnak elé. V. ö. Előbeszéd a 34 és következő lapokat. Hosszú vagy rövid hangzók. Al v. mély v. vastag; fel v. magas v. vékony hangzók; éles hangzók.
A ,hang' szó a magyarban nagyon általános jelentésü levén, ezen czikk alatt érintők, hogy a ,szóhang' (németül Laut, Wortlaut) elnevezésére igen alkalmasnak látszanék egyszerűen a ,hangzó' szó, melynek e szerént két osztálya volna, 1) ön- v. magánhangzó és 2) mássalhangzó. V. ö. HANG.

*HANGYA
(han-gya v. ham-gya, l. HAM); fn. tt. hangyát. Különféle nagyságu és szinű, de jobbára fekete, vagy feketés féregnem, mely seregesen, és részént a föld alatt, részént föld felett él, s folytonos sürgéséről, gyorsaságáról és munkaságáról ismeretes. Némely tájszólás szerént hanggál. Nevezetesebb fajai: lóhangya, fakóhangya, veres hangya, gyepi hangya, torkos hangya, busa hangya stb. Annyi mint a hangya. (Km.). Pizseg, mint a hangya. Megcsipte a hangya.

*HANGYABOLY
(hangya-boly) ösz. fn. Zsombékforma fészek, melyben a hangyák tanyáznak, s tojásaikat öszverakják.

*HANGYAFÉSZEK
(hangya-fészek) l. HANGYABOLY. Átv. ért. és tréfásan kisded hegy, domb. Földünk egy kis hangyafészek, egy percz hozta tünemény. (Kölcsey).

*HANGYÁZ
(ham-gy-a-al) fn. tt. hangyál-t, tb. ~ok. l. HANGYA.

*HANGYALES
(hangya-les) ösz. fn. Rovarnem, hat egyenletlen falámmal, és bötyökös végü ugyanannyi csáppal, mely hangyákat fogdos. (Myrmeleon).

*HANGYÁLKODIK
(han-gya-al-kod-ik) k. m. hangyálkod-tam, ~tál, ~ott. Hangya módjára sürgölődik, izegmozog, munkálkodik, gyüjtöget.

*HANGYÁLKODÓ
(han-gya-al-kod-ó) mn. tt. hangyálkodó-t. Hangyák módjára sürgölődő, munkálkodó. A tengeri kikötőkben hangyálkodó napszámosok, teherhordók.

*HANGYAPAZÉR
(hangya-pazér) ösz. fn. Földi féregfaj, mely a hangyafészkek alá veszi magát, s alulról fölfelé lyukakat furkál, hogy rajtok a hangyák és tojásaik hozzája lehulljanak. (Formica leo, v. Myrmecoleon).

*HANGYÁS
(han-gya-as) mn. tt. hangyás-t v. ~at, tb. ~ak. Hangyákkal bővelkedő, hangyáktól ellepett. Hangyás zsombék. Hangyás fatörzsök, fatő.

*HANGYÁSZ
(ham-gya-ász) fn. tt. hangyász-t, tb. ~ok. Általános elnevezése több állatoknak, melyek hangyákkal élnek. Ilyenek 1) a sörényes hangyász déli Amerikában, mely szürke serényü és farku, s hosszu ormányu emlős állat (myrmecophaga), 2) fogódzó hangyász (tamandua), 3) kelet-indiai hangyász (manis).

*HANGYÁSZBOGÁR
(hangyász-bogár) ösz. fn. l. HANGYAPAZÉR.

*HANGYÁSZKŐ
(hangyász-kő) ösz. fn. Kő, melynek rései, repedékei között hangyák laknak.

*HANGYÁSZMEDVE
(hangyász-medve) ösz. fn. Éjszaki medvefaj, mely hangyákat fogdos és eszik.

*HANGYÁSZÓ
(han-gya-ász-ó) fn. tt. hangyászó-t. l. FÁTYOLKA. 2) Némely vidéken: Ördöglova.

*HANGYATOJÁS
(hangya-tojás) ösz. fn. Hoszszukás fehér hangyabábok, melyek tojáshoz hasonlítnak, s több állatoknak, különösen a fülemiléknek kedves eledelök.

*HANGYAZSOMBÉK
(hangya-zsombék) lásd HANGYABOLY.

*HANKA
női kn. l. JANKA.

*HANKALÉK
l. KANKALÉK v. KÚTOSTOR, KÚTSUDÁR.

*HANKÓCZ
falvak Sáros és Zemplén megyében; helyr. Hankócz-on, ~ra, ~ról.

*HANSÁG
(han-ság) fn. tt. hanság-ot. Így nevezik Sopron és Moson megyékben azon lápos, söppedékes vidéket, mely a Fertő közelében terjed el. V. ö. HAN.

*HANT (1)
(han-t v. ham-t) fn. tt. hant-ot. Ekével vagy más eszközzel feltörött könnyű és porhanyó gyepföld, különösen vizenyős lápos vidékeken felvágott gyep, mely külön-külön tömegekben ellepi a tért. A vízmosta földeken hantokat szel az eke. Száraz hantokat öszvetörni. Hantokkal kirakni az út mellékét. Hantokból csinált kerítés. A gőbölyjárásokat hantok lepik. V. ö. HAN.

*HANT (2)
v. HANTH, falu Tolna megyében; helyr. Hant-on, ~ra, ~ról.

*HANTA
l. HANTHA.

*HÁNT
(hám-t, vagyis ho-am-t) áth. m. hánt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Gyöke: hám. Jelentése: valaminek hámját, azaz haját, héját, kérgét lehúzza, lefaragja, leszedi stb. Fát hántani. Szilvát, almát hántani. Addig hántsd a fát, míg hámlik. (Km.). V. ö. HÁM.

*HÁNTALÉK
(hám-t-al-ék) fn. tt. hántalék-ot. Hám vagy haj, héj, kéreg, hüvely, midőn az illető testről lemetszették, lehuzták stb. A gyümölcs hántalékját a moslékba vetni. A fa hántalékját katlanba tenni.

*HÁNTÁS
(hám-t-ás) fn. tt. hántás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hántunk. V. ö. HÁNT.

*HÁNTATLAN
(hám-t-atlan) mn. tt. hántatlan-t, tb. ~ok. Aminek hámját, azaz haját, héját, kérgét stb. le nem huzták. Hántatlan hárs. Hántatlan szilva. V. ö. HÁM, HÁNT. Határozóként am. hántatlanul, meg nem hántva.

*HANTBÉLLET
(hant-béllet) ösz. fn. Sánczoknak, árkoknak, kerítéseknek stb. hantokkal, vagyis gyepes földrétegekkel kirakása.

*HANTDARAB
(hant-darab) ösz. fn. Gyepföldből feltört, felmetszett, felvágott tömeg. Felszántott ugaron heverő hantdarabok. Fejszével öszvezúzni a hantdarabokat.

*HANTFÖDÉL
(hant-födél) ösz. fn. Födél, melyet hantokból csinálnak. Sirnak, gunyhónak, putrinak hantfödele. A jégvermet hantfödéllel betakarni. V. ö. HANT.

*HANTFÖLD
(hant-föld) ösz. fn. 1) Szántóföldnek feltörött gyepség. Hantföldbe lent, kölest vetni. Máskép: gyepföld. 2) Tölteni, keríteni, árkokat béllelni való gyepes föld. 3) Bányászi nyelven, a földnek felszine, mely a köveket, ásványokat födi.

*HANTHA
puszták Veszprém megyében; helyr. Hanthán-n, ~ra, ~ról.

*HANTHÁZ
puszták Csongrád megyében; helyr. Hantház-on, 1ra, ~ról. Máskép: Külső-Dócz.

*HANTLAPOZÁS
(hant-lapozás) ösz. fn. Valaminek hantlapokkal, hancsikokkal kirakása, béllelése, pl. midőn az árkokat, töltéseket, sánczokat, sirokat beborogatják vagy kibéllelik.

*HÁNTÓGYALU
(hántó-gyalu) ösz. fn. Erősebbféle gyalu, melylyel a fának göröncsösebb, csomósabb fölszinét lesimítják.

*HANTOL
(han-t-ol) áth. m. hantol-t. Valamit hantokkal bekerít, föd, béllel, kijelöl. Árkot hantolni. Utak mellékét kihantolni. Töltéseket hantolni. V. ö. HANT.

*HANTOLÁS
(han-t-ol-ás) fn. tt. hantolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hantolunk.

*HÁNTORGAT
helyesebben, lásd: HÁNYTORGAT.

*HANTOS (1)
. (han-t-os) mn. tt. hantos-t v. ~at, tb. ~ak. Hantokkal bővelkedő, ellepett, befödött. Hantos föld, rét. Hantos út. Hantos marhajárás. Hantos földben terem a jó búza. (Km.). Hantosra szántani az agyagos ugart. V. ö. HANT.

*HANTOS (2)
NAGY~, falu; KIS~, puszta Fejér megyében; helyr. Hantos-on, ~ra, ~ról.

*HANTOSODIK
(han-t-os-od-ik) k. m. hantosod-tam, ~tál, ~ott. Hantossá leszen, hantok keletkeznek rajta. A csordajárta utak, vizenyős legelők, mezők felhantosodnak.

*HANTOZ
(han-t-oz) áth. m. hantoz-tam, ~tál, ~ott. L. HANTOL.

*HANTSIK v. HANTCSIK, HANTSIKOL stb.
, l. HANCSIK, HANCSIKOL stb.

*HANUSFALVA
mezőváros Sáros, és falu Szepes megyében; helyr. Hanusfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HANZABIRÓ
(hanza-biró) ösz. fn. Az úgy nevezett hanza (kereskedő) városokban azon bírói személy, ki a kézmivesek, iparüzők és kereskedők közt támadó peres ügyeket elintézi. (Hansgraf). V. ö. HANZAVÁROS.

*HANZAVÁROS
(hanza-város) ösz. fn. Régi ért. oly város, mely a hajdani kereskedelmi nagy egylethez tartozott, milyenek Németországban számosan valának. Jelennen e nevezet alatt csak Brema, Lübeck és Hamburg városokat értik.

*HANZIKFALVA
falu Trencsén megyében; helyr. Hanzikfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HANY (1)
elvont gyök, melyből hanyag, hanyatlik, hanyatt stb. származékok erednek. Eredetére nézve rokon, sőt azonos hagy igével, s illetőleg a hagyít (= hajít).gyökével is; a székelyeknél csakugyan hanyít szó is divatban van hajít v. hagyít helyett; e szerént pl. hanyag am. hagyag, aki t. i. valamit elhagy, elmulaszt; hanyatlik, mintegy hagyatlik; hanyatt, mintegy hátra hagyított, magát elvetett stb. Némileg rokonnak tekinthető lan v. lank gyök is, melyből lankad, lankaszt stb. származik; s mely magas hangon: lenn szóval egyezik; valamint hanyag szóval egyezik magas hangon: henye.

*HANY (2)
l. HAN.

*HANY (3)
v. HÁNY, falu Szala megyében; helyr. Hany-ba, ~ban, ~ból.

*HÁNY (1)
(há-ny) számkérdő névmás, tt. hány-at. Gyöke a kérdő ha. (V. ö. HA), melyhez a mértékjelentő ny (= nyi) járulván, leszen eredetileg hany, (mint némely tájakon mondják: hanyan, hanyatlik, hanyadán). Élünk vele, 1) midőn valaminek számszerénti mennyiségét tudni akarjuk, pl. Hány könyvet vettél? Hármat. Hány napot töltöttél falun? Hatot. Hány forintba került utazásod? Két százba. Hány akó borod termett? Száz. E példákból látható, hogy szabály szerént csak egyes számu nevet vonz, valamint a sarkalatos számnevek. E szabályt tartja akkor is, ha magán áll, pl. Hányat adtál el lovaidból? nem: hányakat. Hánynyal találkoztál? Hánytól kértél pénzt? As es, os ös képzőjü mellékneveket vonz, midőn ezek a főnév milyenségét határozzák meg, pl. Hány forintos puskád van? Hány garasos pipa ez? Hány krajczáros bort iszol? Hány éves, hónapos és napos ezen gyermek? Hány itczés üveg kell? Hány akós hordót vettél? Ha pedig a főnév mennyiségét, mekkoraságát, terjedését kérdezi, a meghatározó név nyi ragot vesz fel, pl. Hány forintnyi puskaport lőttél el? Hány krajczárnyi bort iszol meg naponként? Hány évnyi munkába került a pesti lánczhid? Hány akónyira becsülöd ezen kádat? Végre, ha valamely tárgynak birtokát, tulajdonát kérdezi, a meghatározó név ú ű ragot vesz fel, pl. Hány águ villával eszel? két águval. Hány kerekü malmot építettél? Melyeket így lehet feloldani: Hány ága van azon villának, melylyel eszel? Hány kereke van a malomnak, melyet építettél? 2) Használtatik mily sok helyett, pl. Hány ezeret örökölt! s már mind elpazarlotta. Hány ember veszett el már részegségben! Se nem asszony, se nem lány, hány van ilyen, jaj de hány! (Km.). 3) Elül a mutatóval, amennyi helyett, pl. Ahány ház, annyi szokás. Ahány fő, annyi gondolat. Öszvetételei: néhány, egynéhány, valahány, sehány. V. ö. HÁNYAN.

*HÁNY (2)
(ho-any, t. i. gyöke a fölfelé törekvést, s általán távozást jelentő ho, s képzője a meglágyított an [in, on], mely ingást, mozgást jelent). Áth. m. hány-t. Eredetileg am. valamit fölfelé mozgat, emelget. Különösen 1) Valamit folytonosan, egymás után emelgetve elvet, eldob. Kévéket, szénát hányni a szekérre, kazalra, asztagra. Köveket hányni valaki udvarába. Ide-oda hányni, vetni a ruhákat, könyveket. Hányják vetik, mint a dézmán szedett gabonát. (Km.). Hányja a farát. Talicskába földet, homokot hányni. Az ablakon kihányni holmit az utczára. A kukoriczafejeket felhányni a padlásra. A fahasábokat a pinczelyukon behányni. 2) Szélesb ért. akármiféle irányban veti, dobja, löki, a fölemelt tárgyat. Széthányni a kereszteket, kévéket. Általhányni a kerítésen a zsákokat. Aláhányni a köveket a völgybe. Lehányni a háztetőről a cserepeket. Visszahányni a szomszéd udvarába a gyimgyomot. 3) Okád, nagy erőködéssel pökdös. Vért hányni. Epét hányni. Ételt, italt kihányni. 4) Használtatik sokféle átv. és képes értelemben. Hullámot, tajtékot hánynak a vizek. Határt hányni, am. határdombot vagy árkot csinálni. Kardra hányni, am. karddal megölni. Szemére hányni valakinek gonosztetteit. A gabona már kalászát hányja, am. kibujik a feje, kalásza. Fittyet hányni valakinek, am. daczolni, nem gondolni vele, kigúnyolni. Szikrát hányni, am. szikrázni. Lest hányni, am. valaki ellen cseleket koholni. Bukfenczet, czigánykereket, kecskebukot hányni. Valamely tárgyat, ügyet meghányni, am. minden oldalról fontolóra venni. Felhányni a régi könyveket, okleveleket, am. elévenni, átforgatni, általnézni. Magát hányni vetni, am. kérkedni, hetykélkedni. A rosz ló meghányja a lovagot, am. megrázza. Orczáját kihányta a szeplő, am. ellepte, vagyis kiütött rajta. Valakinek fölhányni, előhányni jótéteményinket. Sujtásokkal kihányni a dolmányt, nadrágot.

*HÁNY (3)
l. HANY, 3).

*HÁNYAD (1)
HANYAD, (ha-ny-ad) számkérdő névmás, mely 1) valaminek sorszámát tudakolja, pl. Hányad éve annak, hogy utószor találkoztunk? Urunk születése után hányad évben történt ez? Máskép: hányadik. 2) e visszaható névmások előtt magammal, magaddal, magával, a személyek öszves számát kérdezi, pl. Hányad magammal menjek? Ötöd magaddal, azaz te magad, s kivüled még négyen. Hányad magaddal jöttél? Tized magammal, azaz én magam és kivülem kilenczen. Hányad magával utazik? Másod magával, azaz ő és még egy más. 3) valamely egésznek, mennyiségnek bizonyos osztályrészét kérdi, pl. Hányad részt v. hányadot kaptál a zsákmányból, részvényből?

*HÁNYAD (2)
(mint föntebb) fn. tt. hányad-ot. Számtani ért. jelenti azon mennyiségi öszveget, mely valamely számnak más szám általi felosztásából támad, pl. ha százat négygyel felosztunk, a hányad lesz huszonöt, (quotus).

*HÁNYADÁN, HANYADÁN
(ha-ny-ad-án) ih. 1) Hányadikért. Hányadán adják az aratást? azaz hányadik keresztért. Hányadán csépelnek? azaz hányadik véka a cséplőké. 2) Átv. ért. hogyan, miképen, mily állapotban? Hányadán vagyunk? Azt sem tudja az ember, hányadán van vele.

*HÁNYADÉK
(ha-ny-ad-ék) fn. tt. hányadék-ot. Elhányt vetett haszontalan holmi; hulladék.

*HÁNYADÉKFÖLD
(hányadék-föld) ösz. fn. Használatlanul elhányt föld, pl. melyet az építéseknél kiásnak.

*HÁNYADIK, HANYADIK
(ha-ny-ad-ik) számkérdő névmás, mely különösen a sorszámokra vonatkozik. Hányadik vagy az érdemsorozatban? Ötödik. Hányadik szám alatt lakol? Hányadik kötetét nyomják már munkádnak. Hányadikán irták ezen levelet? azaz a hónap hányadik napján. Hányadikára jősz meg? azaz a hónap hányadik napjára.

*HÁNYADOS
(ha-ny-ad-os) fn. tt. hányados-t, tb. ~ok. Számtani ért. a hányadnak, vagyis a felosztás által támadt mennyiségnek egy-egy száma, pl. ha hetvenötöt felosztunk öttel, hányad lesz 15, s ennek mindegyik száma hányados.

*HANYAG
(hany-ag, l. HANY); mn. tt. hanyag-ot. Tulajdonkép emberről mondjuk, ki henyélve, heverve tehetetlenül elhagyja magát, dolgát imígy amúgy végzi, tunya, gondatlan, magas hangon: henye. Hanyag tisztviselő, tanító. Innen átv. ért. hanyag víz, azaz se hideg, se meleg, langyos víz.

*HANYAGOL
(hany-ag-ol) áth. m. hanyagol-t. Valamit hanyag módon mulaszt, elmulaszt. Jobbára csak el igekötővel használják. Hivatalát elhanyagolni. V. ö. HANYAG.

*HANYAGOLÁS
(hany-ag-ol-ás) fn. tt. hanyagolás-t, tb. ~ok. Valaminek hanyag módon elmulasztása; szokottabban: elhanyagolás. V. ö. HANYAG.

*HANYAGON
(hany-ag-on) ih. Hanyag módon, imígy-amúgy, gondatlanul, tunyán, keveset törődve valamivel. Hanyagon viselni hivatalát. V. ö. HANYAG.

*HANYAGSÁG
(hany-ag-ság) fn. tt. hanyagság-ot. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki hanyag. Hanyagságodat jól ismerem. Hanyagságod miatt elvesztetted a pert. Hanyagsághoz szokott élhetetlen ember.

*HÁNYAKODÁS
(ho-any-a-kod-ás) fn. tt. hányakodás-t, tb. ~ok. Tulajd ért. állapot, midőn valaki hányja veti testét. Átv. ért. hetvenkedés, kérkedés. Hányakodása miatt ki nem állhatom őt.

*HÁNYAKODIK
(ho-any-a-kod-ik) k. m. hányakod-tam, ~tál, ~ott. Tulajdonképen, hányja veti a testét, tagjait. Átv. ért. hetventedik, kérkedik, nagyra tartja magát.

*HÁNYAN, HÁNYAN
(ha-ny-an) kérdő ih. mely többes számra vonatkozik, s valamely tárgy sokaságát számszerént tudakolja. Hányan vagytok? Öten. Hányan voltatok? Tizen.

*HÁNYAS
(ha-ny-as) számkérdő névmás, a különzők osztályából, pl. Hányas bankjegyekkel fizettek ki? Százasokkal, tizesekkel, ötösekkel; azaz: száz, tíz, öt forintosokkal. Hányasba fogták az ökröket? Négyesbe, hatosba, azaz négyet, hatot egy szekérbe. Hányas vászonból van ezen zsák? Hetesből.

*HÁNYÁS
(ho-any-ás, l. HÁNY ige); fn. tt. hányás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit fölemelve, s különféle irányban elvetünk, dobunk. Kévehányás. Ruhanemüek hányása, vetése. Hányásban eltörött téglák. 2) Halom, domb, mely öszvehányt földből, kőből stb. keletkezett. Határhányás, árokhányás. 3) Okádás. Hányás erőteti. Hányás ellen bevenni. Hányásban megszakadni. Vérhányás. Epehányás. V. ö. HÁNY.

*HÁNYASDI
(ha-any-as-di) fn. tt. hányasdi-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. hányas fogat. Hányasdiba(n) jár? azaz hányas fogattal. (Kriza J.).

*HANYAT
l. HANYATT.

*HANYATLÁS
(hany-at-ol-ás) fn. tt. hanyatlás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki v. valami hanyatlik. Megcsuszamodott ember hanyatlása. Nap hanyatlása. Országok, nemzetek hanyatlása. Egészség hanyatlása. V. ö. HANYATLIK.

*HANYATLIK
(hany-at-l-ik, l. HANY, 1); k. m. hanyatl-ott, htn. ~ani. 1) Tulajd. ért. ember vagy más lábon álló állat hagyott, vagyis hátra hajuló irányban esni, rogyni készül vagy már esésben, rogyásban van. Hanyatlik a mellbe döfött ember. Hanyatlik a ló, midőn hátulsó lábai alatt a híd leszakad. 2) Átv. ért. valamely tárgy álló helyzetéből visszafelé dől, roskad. Hanyatlik a szekér, ha hátulsó tengelye eltörik. Hanyatlik a sövény, ha karói elrohadtak. 3) Képes kifejezéssel mondják a lemenő napról. Hanyatlik a nap, siessünk a munkával. Továbbá, mondják más tárgyakról is, midőn romlásnak indulnak, veszni készülnek. Ezen ország, ama nemzet hanyatlik. A tudományok, vallás, jó erkölcsök hanyatlanak. Egészségem egyszerre hanyatlani kezd. Élete hanyatlik. Régi tekintélye, népszerüsége hanyatlik. Öszvetételei: elhanyatlik, meghanyatlik, lehanyatlik, visszahanyatlik.

*HANYATLÓ
(hany-at-l-ó) mn. tt. hanyatló-t. Aki v. ami hanyatlik. Hanyatló részeg. Hanyatló nap. Hanyatló nemzet, ország. Hanyatló élet, egészség. V. ö. HANYATLIK.

*HANYATT
(hany-att) ih. Am. hagyott vagy magát hagyított (hajított) állapotban, vissza, hátra. Ellentéte: előre v. arczra v. arczon, néhutt: hasmánt. Egyik hanyatt, másik arczra esett. Te arczon v. hasmánt, én meg hanyatt fekvém. Hanyatt dűlni. Hanyatt fordúlni. Átv. hanyatt-homlok neki rohanni valaminek, am. vaktában, szelesen, hol arczra, hol hanyatt esve.

*HANYATTÁ
(hany-att-vá) ih. (ezen kérdésre hová). Hanyatló helyzetbe, irányba. Hanyattá fordítani, dönteni valakit. Hanyattá dőlni, fekünni.

*HANYATTAN
(hany-att-an) ih. (ezen kérdésre,: hol? mikép?). Hanyatt fekve, hátra dőlő irányban. Hanyattan alunni. Hanyattan a mélységbe bukni.

*HANYATTHOMLOK
l. HANYATT alatt.

*HANYATTOL
(hany-att-ol) áth. m. hanyattol-t. Valamit hanyatt fordít, taszít, fektet. Hanyattolni a tekenős békákat, hogy el ne mászszanak.

*HANYATTRUGÓ
(hanyatt-rugó) ösz. fn. Bogarak neme, melyek ha hanyatt fordultak, rugdalkozás által talpra ugranak. (Elater).

*HÁNYÁVAL
(ha-ny-a-val) számkérdő névmás, igehatározói értelemben, mely által azt tudakoljuk, hányat adnak valamely árudarabokból bizonyos áron, pl. Hányával adják a gesztenyét? (pl. egy garason). Huszával. Hányával kelt a tojás? Ötével két garason.

*HÁNYAVETI
(hánya-veti) l. HÁNYIVETI.

*HANYDÁSZ
Tájszó. l. HANDÁSZ.

*HÁNYDOGÁL
(ho-any-dog-ál) áth. és gyak. m. hánydogál-t. Egymás után többet, vagy többször, folytonosan hány. Kévéket hánydogálni a szekérre, asztagra. Kását, búzát, árpát hánydogálni a baromfiaknak.

*HÁNYELLENES
(hány-ellenes) ösz. mn. Hányás, vagyis okádás ellen működő, használó. Hányellenes gyógyszerek.

*HÁNYFELÉ
(hány-felé) ösz. ih. Hány irányban.

*HÁNYFÉLE
(hány-féle) ösz. mn. Hány nemű vagy osztályú, hány fajta. Hányféle gyümölcsötök van? Hányféle búzát termesztetek?

*HÁNYGYÖKÉR
(hány-gyökér) ösz. fn. Amerikai növény gyökere, mely porrá zúzva hánytatószerül használtatik. (Radix ipecachuana).

*HANYI v. HÁNYI
puszta Heves megyében; helyr. Hanyi-ba, ~ban, ~ból.

*HÁNYINGER
(hány-inger) ösz. fn. Inger, mely hányásra, azaz okádásra késztet, izgat.

*HANYÍT
(hany-ít) áth. m. hanyít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Székelyesen am. hagyít, hajít. Követ hanyítani, vagy követ hanyítani.

*HÁNYIVETI
(hányi-veti) ösz., vagyis ikerített mn. Maga hányóvető, hetyke, hetvenkedő. V. ö. HÁNYTORI, és HÁNYVET.

*HÁNYIVETISÉG
(hányi-vetiség) ikerített fn. Hányiveti tulajdonság, hetvenkedés, hegykeség.

*HÁNYKODÁS
(ho-any-kod-ás) fn. tt. hánykodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki v. valami hánykodik. Görcsös beteg hánykodása. Hullámok hánykodása. Kocsi hánykodása a gödrös, rosz kövezetü úton. V. ö. HÁNYKODIK.

*HÁNYKODIK
(ho-any-kod-ik) k. m. hánykodtam, ~tál, ~ott. Nyugtalanul ide-oda hányja, veti magát, vagy valamely erő által hányatik, vettetik. Görcsös kinokban hánykodni. Az üres edények hánykodnak a sebesen menő szekéren. Átv. ért. l. HÁNYAKODIK.

*HÁNYKÓDIK
l. HÁNYKODIK.

*HÁNYKODÓ
(ho-any-kod-ó) mn. tt. hánykodó-t. Aki vagy ami hánykodik. Ágyban hánykodó lázbeteg. Nyeregben hánykodó rosz lovag. Tánczban hánykodó legény. Átv. ért. V. ö. HÁNYAKODÓ.

*HÁNYKOLÓDÁS
(ho-any-ak-ol-ód-ás) fn. tt. hánykolódás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki vagy valami hánykolódik. Megkötözött disznók hánykolódása. Kevély emberek hánykolódásai. V. ö. HÁNYKOLÓDIK.

*HÁNYKOLÓDIK
(ho-any-ak-ol-ód-ik) belsz. m. hánykolód-tam, ~tál, ~ott. 1) Folytonos nyugtalansággal, erőszakkal hányja, veti magát. Hánykolódik, ki nem akarja, hogy kezeit, lábait megkötözzék. Hánykolódik az ölben maradni nem akaró gyermek. Hánykolódik, mint polturás malacz a garasos kötélen. (Km.). 2) Átv. ért. nagy zajjal, taglejtéssel hetvenkedik, kérkedik, nagyra van valamivel; vagy daczos szavakkal ellenkedik.

*HÁNYKOLÓDÓ
(ho-any-ak-ol-ód-ó) mn. tt. hánykolódót. Aki vagy ami hánykolódik.

*HÁNYÓDÁS
(ho-any-ód-ás) fn. tt. hányódás-t, tb. ~ok. Szenvedő állapot, midőn valami vagy valaki hányódik. Hányódásban elkopott ruha. Már meguntam a sok hányódást. Hányódás, vetődés a szegény ember sorsa. V. ö. HÁNYÓDIK.

*HÁNYÓDIK
(ho-any-ód-ik) belsz. m. hányód-tam, ~tál, ~ott. Valamely kényszerüség által különféle irányban, mintegy önmagától fölemelkedik, fölvetődik, majd ismét aláesik. Hányódnak a hullámok. Átv. ért. nyugtalan állapotban sínlik, állandó nyugalma, biztos állása nincsen. A szegény árva gyermek, mindenfelé hányódik. Vajmi nehéz más háta mögött hányódni, vetődni.

*HÁNYOGAT
(ho-any-og-at) gyak. áth. lásd HÁNYDOGÁL.

*HÁNYÓLÁZ
(hányó-láz) ösz. fn. Láz neme, mely a beteget hányásra, vagyis okádásra erőteti.

*HANYOTÁG
(hany-att-ág; az ág végzet oly toldalék, mint ittenég szóban az ég). A székelyeknél am. hanyatt. l. ezt.

*HANYSÁG
(hany-ság) fn. l. HANSÁG.

*HÁNYSZOR
(hány-szor) ösz. ih. mely valaminek számszerénti sorozatát kérdezi, s melyre az úgynevezett sorosztó számokkal felelünk, pl. kétszer, háromszor, tízszer, százszor. Hányszor estél el? Kétszer. Hányszor voltál szinházban? Egyszer sem. Néha határozatlan kérdés gyanánt áll a mondatban, melyre feleletet nem várunk, s annyit tesz, mint: sokszor, pl. Hányszor mondtam, ne játszál. Hányszor irtam, s te egyszer sem válaszoltál.

*HÁNYTAT
(hány-tat) mivelt. m. hánytat-tam, ~tál, ~ott. 1) Hányásra, azaz okádásra késztet, vagyis azt teszi, hogy okádjon. A beteget hánytatni. Ezen gyógyszer hánytat. 2) Magát hánytatja, am. hetvenkedik, kérkedik. "A tulok kegyig hánytatja vala magát." Pesti Gábor meséji.

*HÁNYTATÁS
(ho-any-tat-ás) fn. tt. hánytatás-t, tb. ~ok. Hányásra, azaz okádásra erőtetés, késztetés. Némely betegségnek legbiztosabb gyógyszere a hánytatás. Magahánytatás, am. kérkedés, hetvenkedés. V. ö. HÁNYTAT.

*HÁNYTATÓ
(ho-any-tat-ó) fn. és mn. tt. hánytató-t. Általános neve minden gyógyszernek, mely hányást okoz. Hánytató gyökér, hánytató porok.

*HÁNYTFÖLD
(hányt-föld) ösz. fn. Föld, melyet ásóval, kapával, lapáttal stb. rakásra, halomra, kupaczba hánytak.

*HÁNYTOR
(hány-t-or) elvont törzsök, melyből hánytorgat, hánytori, hánytorog, hánytorgás, hánytorgatás származnak. Képzési és értelmi rokonsága is van a fintor (fintorog), tántor (tántorog), henter (hentereg) elvont törzsökökkel, melyeket érdemes volna ismét életbe hozni.

*HÁNYTORGAT
(hány-t-or-og-at) áth. és gyakor. m. hánytorgat-tam, ~tál, ~ott. Fitatás, mutogatás, kérkedés végett ide-oda forgat, emelget valamit. A kalmár hánytorgatja áruit. Átv. ért. szemrehányásból vagy dicsekvésből emleget, eléhoz valamit. Jótéteményeit hánytorgatja. Mindig azt hánytorgatja, miért hagytam el őt. Érdemeit, nemességét hánytorgatja.

*HÁNYTORGATÁS
(hány-t-or-og-at-ás) fn. tt. hánytorgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hánytorgatunk. V. ö. HÁNYTORGAT.

*HÁNYTORI
(hány-t-or-i) mn. tt. hánytori-t, tb. ~ak. l. HÁNYTORGÓ. Székely szó. Oly alkatú, mint kapsi, ácsori, sunyi, kupori, vigyori stb.

*HÁNYTORGÓ
(ho-any-t-or-og-ó) mn. tt. hánytorgó-t. Fitogtatásból, mutogatásból, kérkedőleg magát hányóvető. Hánytorgó suhancz.

*HÁNYTOROG
(hány-t-or-og) önh. és gyakor. m. hánytorog-tam, ~tál v. hánytorgottam, hánytorgottál, hánytorgott, htn. ~ni v. hánytorgni v. hánytorgani. Mutatás, fitogtatás, kérkedés okáért hányja, veti magát.

*HÁNYTVETETT
(hányt-vetett) ikerített mn. Amit ide-oda hánynak; dibdáb, selejtes, silány.

*HÁNYVET
(hány-vet) ikerige, melynek mindkét része ragoztatik: hányomvetem, hánytamvetettem, hánynivetni stb. Kimélet nélkül, gondatlanul, megvetésből stb. ide-oda dobál, taszít. Haragjában hányjaveti, ami kezébe jő. Csak úgy hányjaveti a ruháját. Visszaható névmással am. kérkedik, hetvenkedik. Hányjaveti magát. Ugyan mit hányodveted magadad?
"Tudós legény Barna Peti,
Magát nagyon hányja-veti."
Székely népd. (Kriza J. gyüjt.).
Átv. ért. valamit minden oldalról megfontol, megvizsgál. Hányjaveti az irományokat. Meghányjvess mindent, azután itélj. Külön is irhatjuk: hány vet.

*HAP
elvont gyök, s jelenti azon hangot, midőn valaki az italt vagy leves ételt nyelvével mohón öblögeti. Innen lett: hapsol. Egyezik vele hab, szintén hangutánzó gyök. V. ö. HABSOL. Amaz megvan haponya főnévben is. V. ö. HAPONYA.

*HÁP (1)
elvont gyök és hangutánzó, mely a kiáltozó récze hangját utánozza. Háp! háp! Máskép: sáp, innen sápog = hápog.

*HÁP (2)
elvont gyöke hápa szónak, mely hápa-kupa ikerszó első részét alkotja, s a hup módosúlata, minthogy az ikerített szókban rendszerént csak az önhangzó változik, pl. lípi-lápa, dirab-darab, lim-lom, dér-dúr, tél-túl stb.

*HÁPAHUPA
(hápa-kupa) iker fn. tt. hápahupát. Több domb egymás mellett vagy egy rakáson, dimbdomb.

*HÁPAHUPÁS
(hápa-hupás) iker mn. Székelyesen am. hegyes, völgyes, sok dombú, dimb-dombos. Hápahupás vidék, határ. Néhutt máskép: hátahupás v. hátahoporjás.

*HÁPHÁPOL
(háp-hápol) ösz. önh. m. háphápolt. Lásd: HÁPOG.

*HÁPOG
(háp-og) önh. m. hápog-tam, ~tál, ~ott. Réczéről mondják, midőn háp! háp! hangon kiáltoz. Máskép: sápog.

*HÁPOGÁS
(háp-og-ás) fn. tt. hápogás-t, tb. ~ok. A réczének háp háp hangon kiáltozása.

*HÁPOL
(háp-ol) önh. m. hápolt. L. HÁPOG.

*HAPONYA
(hap-ony-a) fn. tt. haponyát. 1) Udvari bolondok buzogánya, mely csörgetyűvel vagy hapogó, happogó csaptatóval volt ellátva. 2) Buzogányalakú káka neme, melyet szintén viselni szoktak az udvari bohóczok.

*HÁPORCS
(háp-or-cs, am. hab-or-cs) fn. tt. háporcs-ot. Csátés, imolyás fű, mely vizenyős helyen teremvén, miután lekaszáltatott, száradás végett másutt teregettetik ki. Székely szó. V. ö. HÁPORTY.

*HÁPORTY
(háp-or-ty v. hab-or-ty) fn. tt. háportyot. Kassay J. szerént Borsod megyében: háportya és am. békasás v. bakasás v. békabuzogány, vizi tövises disznó, Diószeginél: baka. (Sparganium).

*HÁPPOG
l. HÁPOG.

*HAPSA
(hap-s-a, vagyis hab-s-a, mintegy habsi rész) fn. tt. hapsát. A székelyeknél am. rész, szer, midőn a marhát nem fontra, hanem részletekben vágják ki, vagy több részvényesek közt, kik szerbe állottak, osztják fel, ez esetben mondják: hapsába v. hopsába vágtak ki, hapsába, sem jutott. (Kriza J.).

*HAPSI, HAPSOL
l. HABSI, HABSOL.

*HAR
elvont gyök, és eredetileg hangutánzó, s jelent erősebb, a fogak között rezegtetett hangot, és általán valamely horzsolást, (mint a német scharr-en), mely ennél fogva hasonló hangot adó lelketlen tárgyakra is átvitetik. Azonban az r benne lényeges hang levén, ennek többi jelentéseiben is osztozik. Ebből eredtek 1) a hangra vitetve: harsog, harsány, haris, harkály, harang, haré közvetlen hangutánzók. Megvan továbbá 2) oly szókban, melyek működése némileg a fogak öszveszoritásával, erőködéssel párosul, s az indulat erős kitörését jellemzetesen ábrázolja. Ide tartoznak ezen származékok: harag, harcz, haramia, harap, harcsa. Megvan a perzsa rigga, (Beregszászinál am. boszú, gyülölet), hellen orgh, arab haradsa, latin ira, török örke, hďrsz, dargďn (haragos), tót hrshi (káromkodik), német arg, Gram, grimmig, Zorn, Harm, héber charah (haragszik), franczia hargneux (haragos), magyar irígy szókban is. 3) Jelent valamely karczolást, tarolást, irtást, szurást stb. általánosabban: sérzést, érdességet; innen van hara, harázsol v. harizsál és harisnya. 4) Terjedést, sarjadzást, cserjét, erdőséget, a magyar haraszt, és haricska származékban, melylyel ismét rokon a héber har, német Harz, (,waldiges Gebirge' értelemben). Erdélyben, a székelyföldön van Har-aly nevü vidék, úgy látszik am. erdő-aly. Innen eredtek a Haracsina beregi és Haracson soprony, Hard fehér, Harság sáros. Harságy somogymegyei helynevek is. V. ö. az egészen rokon gar, ger, hor, her, kar(cz), sar, zsar és a legegyszerűbb ar, er, ir(t), or(t), ró stb. gyököket is.

*HÁR
(ho-ar v. ho-kar, V. ö. HAR); elvont törzs, melynek gyöke a felületet, tetőt jelentő ho (haj, héj), egybeolvadván az r hanggal, vagyis ar vagy har szótaggal, az egész jelenti valamely tárgy felületének érdes, sérző, horzsoló, karczoló, hersegő voltát vagy működését. Származékai: hárít, hárúl, hárs, hártya stb. Megvan a latin cortex, szanszkrit karsz vagy kart (választ, hasít), honnan: karttisz (bőr), hellén krwV stb. szókban, s rokona magyar vékony hangu kéreg szó kér törzsével is.

*HARA
(har-a) fn. tt. harát. 1) Durva, érdes, vastag szőrszövet. 2) Ily szövetből varrott nagy zsák milyenben a pamutot, gyapjút szállítani szokták. Harákba tömni a gyapjut, gyapotot. Rokon vele szőr és a szőrt jelentő német Haar.

*HARÁCS
(har-ács) fn. tt. harács-ot. Egyezik vele hangban a török kharads, mely adót jelent azonban a magyar har gyök egészen hasonló zsar gyökhöz (zsar-ol szóban), valamint sar gyökhöz is (sar-cz szóban), s ezt eredetére nézve épen nem lehet azonosnak tartani a német Brandschatzung szóval, melynek utóbbi részében: Schatzung, egész családját ide értve, (ú. m. Schatz, Schaten kiavult szókat), a lényeges r hang, mely jelenti főképen a horzsolást, sértést, rovást, irtást, (V. ö. HAR gyök), mindenütt hiányzik. Eredeti jelentése tehát általán zsarolás, és ami ezzel együtt jár: dulás, pazarlás. Innen némely régi iratokban eléfordúl zsákmány, erőszakos adó (v. sarcz), továbbá árverés, végre pazarlás, fecsérlés értelemben. (Kresznerics szótára). Harácsot vetni a meghódított városra, tartományra, népre. Harácscsá lett minden vagyona. ,Harácsol' származék utóbbi jelentésével (elharácsol), egyezik dál v. herdel is.

*HARACSINA
puszta Beregh megyében; helyr. Haracsiná-n, ~ra, ~ról.

*HARÁCSOL
(har-ács-ol) áth. m. harácsol-t. 1) Harácsot vet, harczi erőszakkal elragad, kizsákmányol. Az ellenség harácsolja a meggyőzött népet, országot. Mindenből kiharácsolni a győzötteket. 2) Átv. pazarol, fecsérel, bitangol. Elharácsolta örökségét. Nem kopott érte körme, könnyen elharácsolja. (Km.). V. ö. HARÁCS.

*HARÁCSOLÁS
(har-ács-ol-ás) fn. tt. harácsolás-t, tb. ~ok. 1) Ellenség által a meggyőzöttek javainak elragadása vagy fej szerént kivetett nagy adóztatás. 2) Pazarlás, bitangolás. V. ö. HARÁCS, HARÁCSOL.

*HARÁCSOLÓ
(har-ács-ol-ó) mn. tt. harácsoló-t. Aki harácsol. Harácsoló ellenség. Örökségét elharácsoló nemes. V. ö. HARÁCSOL.

*HARACSON
falu Sopron megyében; helyr. Haracson-ba, ~ban, ~ból.

*HÁRAD
(hár-ad) elavult önh. mely helyett ma hárúl divatozik.

*HÁRADÉK
(ho-ar-ad-ék) fn. tt. háradék-ot. Háritgatással öszvehalmozott, öszvehárított, öszvegereblyélt valami. Tarlóháradék. Széna-, szalmaháradék. Polyvaháradék.

*HARAG
(har-ag, l. HAR) fn. tt. harag-ot. A régi halotti beszédben eléforduló horog-uvék azt mutatja, hogy e szóban zárt vagy mély a rejlik. Jelent indulatot, melyre gerjedünk, midőn valódi vagy képzelt bántalommal illetett valaki bennünket, s melynél fogva a megbántásért boszút állani kivánunk. Haragra indulni, gerjedni, gyúladni. Haragba jönni. Haragból dúlnifulni. Haragra indítani, gerjeszteni valakit. Haragot főzni, forralni, viselni valaki ellen. Haragot elfojtani, elnyomni, titkolni. Haragot kérlelni, engesztelni, csillapítani. Nagy, hirtelen harag. Dühöngő, veszett harag. Hasztalan harag. Boszuló harag. Égi harag. Hamar harag. Hirtelen harag. Isten haragja, am. mennykőütés, égdörgés. Beleütött az Isten haragja. Haragot mutatni, tartani, táplálni. Haragszemet vetni valakire. Harag-szemmel nézni. Nagyra viszi embert a harag. (Km.). A hangyának is vagyon haragja. (Km.). Király haragját hamar halál követi. (Km.). Haragjában megbetegedett. Két beteget nem szeret az ágy: részeg beteget és haragjában beteget. (Km.). Haragjában a haját tépi, fogát csikorgatja. Bibliai ért. jelent kárhozatot. Haragnak fiaivá lettünk. Átv. és költői nyelven mondjuk lelketlen lényekről is, mennyiben élénk mozgásaik által a haragos emberhez hasonlítanak. Tengerek, szélvészek haragja, (dühe).

*HARAGÍT, HARAGIT
(har-ag-ít) áth. m. haragított, htn. ~ni v. ~ani. Haragra indít, gerjeszt. Fölharagítani, megharagítani valakit. Kérlek, ne haragíts. V. ö. HARAG.

*HARAGÍTÁS, HARAGITÁS
(har-ag-ít-ás) fn. tt. haragítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit haragra indítunk.

*HARAGÓ
(har-ag-ó). Eléjön a Bécsi codexben mint részesülő: Megharagó úr és győzödelmező úr, győzödelmes úr és hirtelenkedetet valló. Naum proféta könyve.

*HARAGOSZIK
l. HARAGSZIK.

*HARAGOS (1)
(har-ag-os) mn. tt. haragos-t v. ~at, tb. ~ak. Ki hamar, könnyen vagy gyakran haragszik; ki legkisebb bántalom miatt legott felförmed. Haragos tanító. Mérges asszonynak haragos a leánya. (Km.). Átv. ért. 1) dörgő: haragos ég, haragos mennykő; 2) zajgó, hullámzó: haragos szélvész, haragos tenger; 3) bökős, szurós: haragos tüske, haragos csalán; 4) sötét: haragos zöld, haragos vörös.

*HARAGOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. haragos-t, tb. ~ok. Személy, ki ránk haragszik. Mielőtt gyónni mennék, kibékülök haragosommal. Édes lelki atyám, nekem haragosom van.

*HARAGOSAN
(har-ag-os-an) ih. Haragos arczczal, indulattal, haragot forralva, mutatva. Haragosan szólni, felelni. Haragosan nézni, inteni.

*HARAGOSKÉPEN
(haragos-képen) ösz. ih. A régieknél, különösen Pesti Gábornál am. haragosan. "Haragosképen nézvén."

*HARAGOSKODÁS
(har-ag-os-kod-ás) fn. tt. haragoskodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki haragoskodik. A haragoskodás árt az egészségnek. V. ö. HARAGOSKODIK.

*HARAGOSKODIK
(har-ag-os-kod-ik) k. m. haragoskod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos haragot forral, gyomrából boszonkodik, haragot táplál, bizonyos személy v. személyek ellen; viszonyos haragban él. A rosz szomszédok és atyafiak leggyakrabban haragoskodnak.

*HARAGOSKODÓ
(har-ag-os-kod-ó) mn. tt. haragoskodó-t. Haragot tápláló, viszonyos haragban élő. Haragoskodó szomszédok, rokonok.

*HARAGODIK
l. HARAGSZIK.

*HARAGOSSÁG
(har-ag-os-ság) fn. tt. haragosságot. Régiesen am. haragoskodás. "Te vagy az átkozott nyelv, ki haragosságokat nem szűnöl feltámasztanod." Góry-codex.

*HARAGOSZÖLD
(haragos-zöld) ösz. mn. Sötét zöld. Ellentéte: világoszöld.

*HARAGSZIK, HARAGUSZIK
(har-ag-osz-ik v. har-ag-usz-ik) k. haragszom v. haraguszom, haragszol v. haraguszol, haragszunk v. haraguszunk, haragszotok v. haragusztok, haragszanak v. haragusznak, múlt: haragvám v. haraguvám v. haragudám, haragudtam v. haraguttam, haragudtál v. haraguttál, haragudott v. haragutt; jövő: haragvandom v. haragudandom; parancs: haragudjál, htn. haragunni. V. ö. HARAGUDIK. Valódi vagy képzelt megbántás miatt boszuvágyó indulatra gerjed, haragban van, haragban szenved. A kutya is haragszik, ha orrát bántják. (Km.). Megharagszik. Aki nehezebben haragszik meg, tovább tart haragja. (Km.). Haragszik a feleségem, hogy én őtet nem szeretem. (Népd.).

*HARAGTARTÁS
(harag-tartás) ösz. fn. Állandó, tartós haraguvás, mely megkérlelődni, kibékülni vonakodik.

*HARAGTARTÓ
(harag-tartó) ösz. mn. Aki állandóan haragszik, aki meg nem kérlelődik.

*HARAGUDIK
(har-ag-ud-ik) k. m. haragud-tam, ~tál, ~ott. Fölveszi mindenütt a rendes ragozást: haragudám, haragudandom, haragudjál stb. De szokottabban a haragszik és haraguszik ragozásait követi. V. ö. HARAGSZIK.

*HARAGUSZIK
l. HARAGUDIK.

*HARAGUVÁS
(har-ag-uv-ás, haraguszás helyett) fn. tt. haraguvás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki haragszik. Haraguvásában ne bánts senkit. V. ö. HARAGSZIK.

*HARAGVÁS
l. HARAGUVÁS.

*HARÁK
(har-ák) fn. tt. harák-ot. Torokreszeléssel járó turha. Innen: harákol, am. turház, harákos, am. turhás. Hangutánzó. Rokona: krák, krákol, hurut és r nélkül: hák.

*HARAKLÁNY
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Haraklány-ba, ~ban, ~ból.

*HARAKÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Harakócz-on, ~ra, ~ról.

*HARALY
erdélyi falu Háromszékben; helyr. Haraly-ba, ~ban, ~ból.

*HARAM
(har-am) elavult törzsök, mely a törökben, (az arab harama = tilt után) am. tilos, törvénytelen; innen származtathatni a török harami szót, mely rablót, zsiványt, rablógyilkost jelent. A hellén nyelvben pedig arpaxw egyik jelentése: rablok, innen arpax, am. rabló. Magyar eredetét tekintve gyöke har, a harag, harcz, harap. stb. szókkal látszik rokonnak.

*HÁRAM
(ho-ar-am) elvont törzsök, melyből háramlik, háramlás, (némely kiejtés szerént: hárámlik, hárámlás) származékok erednek. Jelenti valamely tárgynak el- vagy lehorzsolható, azaz némi sérzéssel elválasztható haját, héját, fölét; vagy valamely testnek rézsutos fölszinét, irányát, fekvését, melyen más valamely hersenéssel alácsuszhat, lefolyhat stb. V. ö. HÁR.

*HÁRÁM
(ho-ar-ám) 1) l. HÁRAM. 2) fn. tt. hárámot. Kriza J. szerént a székelyeknél könnyedén csinált kerítés, gyepű, tehát a mely mintegy háritóút szolgál. Rokon vele hangban és értelemben a tiszavidéki karám szó is.

*HARAMAG
(hara mag) ösz. fn. Növénynem az ernyős viráguak közől, melyeknek virága tudniillik sugarak vagy vastag szőr gyanánt öszvetömülő szálakból áll. A haramag árkokon és vizenyős helyeken tenyészik leginkább. (Oenanthe).

*HARAMBANDA
(haram-banda) ösz. fn. lásd HARAMCSAPAT.

*HARAMBASA
(haram-basa) ösz. fn. Így nevezik a török tartományokban pusztító fegyveres rablók vezérét.

*HARAMCSAPAT
(haram-csapat) ösz. fn. Haramíák, azaz zsiványok, rablók, útonállók serege.

*HARAMIA, HARAMJA
(har-am-i-a) fn. tt. haramiát. Szoros ért. rejtett helyeken, leginkább erdőkben tanyázó, bujdosó, s fegyverekkel ellátott erőszakos rabló, zsivány, utonálló. Haramiák vezére. Úgy néz, mint a haramia. Te haramia! A haramia több a közönséges zsiványnál, mennyiben a haramiák egymásközti rendszeres fegy alatt és fegyveresen űzik erőszakoskodásaikat, s pusztító had gyanánt dúlják a vidéket, milyenek a török tartományokban számosan vannak.

*HARAMIÁS
(har-am-i-a-as) mn. tt. haramiás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Haramia természetével, tulajdonságaival biró. Haramiás tekintet, nézés. 2) Haramiáktól lakott, hol haramiák tanyáznak. Haramiás vidék, erdő.

*HARAMIÁSAN
(har-am-i-a-as-an) ih. Haramiák módjára, zsiványul, mint utonálló. Haramiásan öltözni, fegyverkezni. Haramiásan megtámadni valakit.

*HARAMIASÁG
(har-am-i-a-ság) 1) Erőszakos zsivány, rabló életmód. Haramiaságra adni magát. 2) Haramia által elkövetett, vagy ehhez hasonló tett. Ez haramiaság, mit velem teszesz.

*HARAMIÁSKODÁS
(har-am-i-a-as-kod-ás) fn. tt. haramiáskodás-t, tb. ~ok. Haramiás életmód gyakorlása. Haramiáskodásból élni. V. ö. HARAMIÁS.

*HARAMIÁSKODIK
(har-am-i-a-as-kod-ik) k. m. haramiáskod-tam, ~tál, ~ott. Haramia életet űz, gyakorol, rablásból, utonállásból, fosztogatásból él. V. ö. HARAMIA.

*HARAMIAVÁR
(haramia-vár) ösz. fn. Haramiák megerősített tanyája, fészke, hová zsákmányaikat takarják, s melyből a megtámadók ellen védik magukat. Ilyenek voltak hajdan az úgynevezett cseh latrok, s némely magyar nemes urak várai, pl. Podmaniczky vára Bakonybélben.

*HARAMIAVEZÉR
(haramia-vezér) ösz. fn. Haramiák parancsnoka, előljárója, harambasa.

*HARAMJA
l. HARAMIA.

*HÁRAMLÁS
(ha-ar-am-ol-ás) fn. tt. háramlás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami háramlik. Gabona háramlása a tisztitó rostán. Javak háramlása az örökösökre. Tehernek, munkának másra háramlása. V. ö. HÁRAMLIK.

*HÁRAMLIK
(ho-ar-am-ol-ik) k. m. háraml-ott, htn. ~ani. Általán valaminek fölszine, héja, elválható része némi erővel, vagy hersenéssel alácsuszik, lefoly, legördül stb. A kalap karimájáról nyakára, vállára háramlik a polyva. A kazalra roszul feladott széna leháramlik. Az elvált vakolat aláháramlik a falról. Nyakába háramlik, mint ebnek a pázsit. (Km.). Átv. ért. am. 1) Valaminek okozata, következménye mint okozóra visszahat. Fejedre háramlik a szégyen, melyet máson akartál ejteni. 2) Valami reá nehezedik, nyomja. Minden munka rám háramlik. Apám halála után a házi gondok anyámra háramlottak. Javak az örökösökre átszállanak. Apámról kevés vagyon háramlott reám. A régieknél s tájdivatosan jelennen is, néha az utóbbi a is hosszan fordul elé: hárámlik.

*HÁRÁMOL
(hár-ám-ol) áth. m. hárámolt. Hárámot csinál, hárámmal bekerít. Behárámol. V. ö. HÁRÁM.

*HARANG (1)
(har-an-og) fn. tt. harang-ot. Eredetileg igealak volt, mint: hang (han-og). Gyöke a hangutánzó har, mintegy erősen hanog, vagyis erős hang. Sínai nyelven hoáng am. campanarum sonitus, s a cseh hrana temetési harangozást jelent. Széles ért. érczből, üvegből, cserépből stb. átló, félgömböt képező, belül üreges, nagyobbféle mű, melynek öble alant kihajlik, üregének közepén pedig gombos sudár (nyelv, szív, ütő) fityeg, mely lóbálás által az oldalakat verdesi, és hangoztatja. Szorosb ért. félgömbnél jóval nagyobb alakú mű érczből, melyet rendesen tornyokban tartanak, hogy kongatása által bizonyos jelekül szolgáljon. Harang szive, nyelve, ütője. Harang tengelye. Harangot önteni, húzni, kongatni, félreverni. Szól a harang. Harangot húzni:
"Bús remete húzza sírva
A harangot,
És azért ad oly keserves
Tompa hangot."
Tárkányi Béla.
Ezüst harang:
"Égi ajka mint a gyönge szellő,
Lágyan ére legszebb földi ajkat,
S csattanása mint ezüst harangé,
Mondhatatlan kedves és muló volt."
Hedvig legenda. (Vörösmartytól).
Öreg harang, a többi közt a legnagyobb, melynek legvastagabb v. mélyebb hangja van, s melyet csak ritkán húznak meg, pl. vasárnapokon és ünnepeken, vagy előkelőbbek temetésén. Majd megfizet az öreg harang, (km.), azaz, ha eltemetnek. Kis harang, a többi közt a legkisebb, melyet mindennap meghúznak. Lélekharang, melylyel a haldoklóra harangoznak. Tűzharang, melynek kongatása tűzveszélyt jelent. Vészharang, mely vészre, pl. tűzre, vízre rablókra figyelmeztet. Hírharang am. pletyka-hirhordó ember. Kakas harang am. kis csengetyű, vagy inkább csörgő, melyet kakas nyakára kötnek, vagy csikóra való csengetyű. A harang is hí másokat a templomba, de maga nem megy. (Km.). Átv. ért. haranghoz hasonló eszköz, vagy növényvirágok. Kertészek harangja, melylyel a gyönge növényeket befödik. Harangvirágok. Buvárharang, buvárok harangja, melyben a tengerek fenekére bocsátkoznak. V. ö. CSENGETYŰ, KOLOMP.

*HARANG (2)
KIS~, NAGY~, puszták Békés megyében; helyr. Harang-on, ~ra, ~ról.

*HARANGALAKÚ
(harang-alakú) ösz. mn. Minek alakja a harangéhoz hasonlit. Harangalakú virágok, üvegek, cserepek.

*HARANGCSAP
(harang-csap) ösz. fn. A harang szive, ütője.

*HARANGCZÁMOLY
(harang-czámoly) ösz. fn. Növényfaj a czámolyok neméből. (Aquilegia vulgaris).

*HARANGDAD
(harang-dad) mn. tt. harangdad-ot. Minek haranghoz hasonló formája van. Harangdad virágbokréták.

*HARANGÉRCZ
(harang-ércz) ösz. fn. l. HARANGVEGY.

*HARANGFÉM
(harang-fém) ösz. fn. Így neveztetnek azon fémek, (köz nyelven: érczek), melyeknek vegyítéséből harangot öntenek, milyenek réz, ón, ezüst stb. Máskép: harangvegy.

*HARANGFŰ
(harang-fű) ösz. fn. l. SZULÁK.

*HARANGFÜL
(harang-fül) ösz. fn. Gyürüalaku karika a harang felső részén.

*HARANGHÁLÓ
(harang-háló) ösz. fn. Vadászháló neme, melyet harangformára állítanak föl, s télen foglyászatra használnak.

*HARANGHÁZ
(harang-ház) ösz. fn. Tornyatlan templom mellett vagy melynek tornya harangokat nem bír, épített állvány, melyben a harangokat felfüggesztik és kongatják; máskép: harangláb.

*HARANGKARIMA
(harang-karima) ösz. fn. A harang öblének alsó kerülete, széle, koszorúja.

*HARANGKÓTIS
(harang-kótis) ösz. fn. lásd HARANGNYELV.

*HARANGKÖTÉL
(harang-kötél) ösz. fn. Kötél, melylyel a harangot húzzák.

*HARANGLÁB (1)
(harang-láb) ösz. fn. Szilárd alapú és szerkezetü állás gerendákból, melyre a harangokat akasztják. Néha a harangházat is így nevezik.

*HARANGLÁB (2)
falvak Bereg megyében és Erdélyben, Küküllő megyében; helyr. Harangláb-on, ~ra, ~ról.

*HARANGMÉRTÉK
(harang-mérték) ösz. fn. Harangöntők mértéke, melylyel a készítendő harang nagyságát, vastagságát és súlyát meghatározzák.

*HARANGMEZŐ
falu Bihar megyében; helyr. Harangmező-n, ~re, ~ről. Máskép: Almamező és Hegyesel.

*HARANGMONYA
(harang-monya) aljas nyelvbe való, l. HARANGNYELV.

*HARANGNYÉL
(harang-nyél) A harangtengelyből vagy tengely mellől a harang felső részéből egyenes szögletben kifelé álló fa vagy vasrudacska, melynek végére van a harangkötél akasztva.

*HARANGNYELV
(harang-nyelv) ösz. fn. Buzogányalakú, a harang üregében lógó vasrúd, mely lóbálás általa harang oldalait veri és hangoztatja.

*HARANGOD
vidék neve Zemplén megye alsó részében Szerencs körűl. Puszta is ugyanott Szada mellett és Szabolcs megyében; helyr. Harangod-on, ~ra, ~ról. Harangodi puszta.

*HARANGOS
(har-ang-os) mn. tt. harangos-t v. ~at, tb. ~ak. Haranggal vagy harangokkal ellátott. Harangos torony.

*HARANGOZ
(har-ang-oz) önh. m. harangoz-tam, ~tál, ~ott. Harangot húz, kongat. Szegény az eklézsia, a pap maga harangoz. (Km.). Hallott harangozni, de nem tudja, hol. (Km.). Hajnalra, délre, estére harangozni. Misére, vecsernyére, könyörgésre, halottra harangozni. Felhő elébe harangozni. Érsek, püspök elébe harangozni. Elsőt, másodikat, harmadikat harangozni. Beharangozni, am. valamennyi haranggal vagy utolsó harangozással jelt adni a bemenetelre. Harangoznak Csengerbe, Vajon ki halt meg benne? (Népd.). A ki, fel, el igekötőkkel áth. értelmü. Kiharangozni a halottakat. Felharangozni valakit álmából. Elharangozták a délt. Tréfás nyelven: lityeg, fityeg. Harangoz az ülepe.

*HARANGOZÁS
(har-ang-oz-ás) fn. tt. harangozás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki harangot húz. Harangozásért fizetni. Harangozásban megszakadni. 2) Harangok kongása. Harangozásra fölébredni. Öszvetételei: kiharangozás, beharangozás.

*HARANGOZÓ
(har-ang-oz-ó) fn. tt. harangozó-t. Széles ért. személy, ki harangoz. Szoros ért. templom szolgája, pl. egyházfi, kinek kötelességében áll bizonyos időkben és alkalommal harangozni. Harangozópénz am. harangozónak, vagy harangokért fizetett díj. Már a harangozópénz néz ki az orrából. (Km.) am. nem sokára meghal.

*HARANGÖNTÉS
(harang-öntés) ösz. fn. Harangcsinálás, mely főleg a felolvasztott érczvegynek mintába öntésével megy végbe. Ért hozzá, mint hajdu a harangöntéshez. (Km.).

*HARANGÖNTŐ
(harang-öntő) ösz. fn. Mesterember, ki harangokat készít, illetőleg önt.

*HARANGRONGY
(harang-rongy) ösz. fn. A szuláknemü növények osztályába tartozó növényfaj, mely déli Europa tengeri vidékein tenyészik, gyöngéd, vöröses, a földön kúszó szárakkal, versalakú levelekkel, s bíborszinű virágokkal. (Convolvulus soldanella).

*HARANGSZÉL
(harang-szél) ösz. fn. l. HARANGKARIMA.

*HARANGSZÍV
(harang-szív) ösz. fn. l. HARANGNYELV.

*HARANGSZÓ
(harang-szó) ösz. fn. Harang hangja, kongása. Reggeli harangszóra fölébredni. Harangszó mellett vagy harangszóval kisérni a halottat temetőbe.

*HARANGSZOBA
(harang-szoba) ösz. fn. A toronynak azon emelete vagy fiókja, melyben harang vagy harangok lógnak.

*HARANGTENGELY
(harang-tengely) ösz. fn. A harang ormára alkalmazott tengelyalakú rúd, melynél fogva az a haranglábon fityeg, s ide-oda lóbáltatik.

*HARANGTORONY
(harang-torony) ösz. fn. Torony, melyben harangok lógnak, különösen, magán álló torony, mely kiválólag harangok végett építtetett.

*HARANGÜTŐ
(harang-ütő) ösz. fn. l. HARANGNYELV.

*HARANGVÁLL
(harang-váll) ösz, fn. l. HARANGTENGELY.

*HARANGVEGY
(harang-vegy) ösz. fn. Rézből, ónból, ezüstből stb. készített keverék, melyből harangokat öntenek.

*HARANGVIRÁG
(harang-virág) ösz. fn. lásd CSÖNGETYŰKE. Néhutt am. galambvirág v. harangczámoly.

*HARANGZÚGÁS
(harang-zúgás) ösz. fn. A harangszónak folytonos és messzeható rezgése.

*HÁRÁNT
(hár-ánt) ih. melynek gyöke hár, képzője a hasonlóságot, alakot jelentő ánt, vékony hangon ént, mint gyan-ánt, szer-ént. Értelme: oly vonalban, irányban, helyzetben, melyről valami lehárúl, lehersen, hersenve alácsuszik, rézsutosan, lejtősen, menetelesen. Háránt ásni az árkot. Háránt fordítani az ég alatti asztalt, hogy az eső meg ne álljon rajta. Háránt csinálni a járdát. Könnyebb kiejtés végett, kivált hosszu képzőjü származékaiban röviden is ejtjük az első szótagot: haránt, haránték, harántékos stb.

*HÁRÁNTÉK, HARÁNTÉK
(hár-ánt-ék) fn. tt. háránték-ot. Valamely testnek, tárgynak lejtőre álló, rézsutos, meneteles oldala, fekvése.

*HÁRÁNTÉKOS, HARÁNTÉKOS
(hár-ánt-ék-os) mn. tt. hárántékos-t v. ~at, tb. ~ak. Lejtőre álló, rézsutos, minek harántéka van. Harántékos kövezet. Harántékos bástya, árok. Harántékos vállak. És csinála a templomban hárántékos ablakokat. (III. kir. 6. 4. Káldi).

*HÁRÁNTÉKOSAN, HARÁNTÉKOSAN
(hár-ánt-ék-os-an) ih. Lejtős, meneteles, rézsutas irányban, vonalban. Harántékosan csinálni a töltést. Harántékosan gyalulni a deszkát.

*HÁRÁNTNYEREG
(háránt-nyereg) ösz. fn. Nőlovagok számára készített nyereg, melynek hárántos oldaltámasza van, hogy a féloldalt ülő lovag hátra ne essék.

*HÁRÁNTOS, HÁRÁNTOSAN
l. HÁRÁNTÉKOS, HÁRÁNTÉKOSAN.

*HÁRÁNTSÍP, HARÁNTSÍP
(hár-ánt-síp) ösz. fn. Síp, melyet nem hosszában, azaz végén fújnak, hanem oldallikon, s ezért rézsutosan fekszik kezünkben, máskép: fuvola.

*HÁRÁNTSÍPOS
(háránt-sípos) ösz. fn. Zenész ki hárántsípot fú vagy annak fuvásához különösen ért.

*HÁRÁNTVONAL
(háránt-vonal) ösz. fn. Általán vonal, mely hárántos irányban nyulik el. Különösen mértani ért. vonal, melyet valamely térnek egyik szögétől a középponton keresztül az átellenes szögig húznak. (Diagonalis).

*HARAP (1)
(har-ap, rokonságai a héber , olasz grappare, grippare, franczia gripper, hellén gripeuw, gripizw, arpazw, perzsa giriften, német greifen, ó német caraifan, crifan, grifan stb.; melyek közelebbről fogást, megfogást jelentenek; de hiszen oly közel áll a két eszme együtt, hogy a harapó tagot az emberi testben magyarul is fog-nak mondjuk). Önh. és áth. m. harap-tam, ~tál, ~ott. Gyöke a hangutánzó har, s jelenti a fogaknak azon működését, midőn valamely testet mohón megragadnak, belőle részt kiszakasztanak, föltépnek stb. Rokon vele hangban és értelemben mar szó is. Harap a kutya, ló. Harap a mérges gyerek. Kenyérbe, fűbe harapni. Nagyot harapni. Ne bántsd, mert megharap. Bele harapni a savanyú almába. Mit félsz, hiszen el nem harapják az orrodat. Félbe harapni a szót, am. félig kimondani, félig elhallgatni. Kiharapni egy darab húst. Leharapni valaki fülét. Vess kenyeret az ebnek, megharap érte. (Km.). Szenvedő alakban nincs használatban, pl. nem mondjuk soha: megharapatott a kutyától, elharapatott a füle, hanem: megharapta a kutya, elharapták a fülét. Átv. ért. 1) Ízlel valamit, különösen, mi az inynek nem tetszik vagy nehéz. Ő is bele harapott a szegények kenyerébe, a savanyú almába. 2) Szóval csipős, fulánkos, szurdaló érintésekkel bánt. Ne harapj. Ha ő mar, én harapom. (Km.).
Képzésre a pökést jelentő, régies hagyap igén kívül alig van mása nyelvünkben.

*HARAP (2)
(har-ap) fn. tt. harap-ot. Átv. ért. jelent oly tüzet, mely tarlón, nádasban, cserjékben, réteken, vetéseken, erdőkön tovább-tovább terjedez, s mintegy tova harapva, legelve fölemészti ami táplálékot utjában kap. Tűz harapja. Harapot gerjeszteni a csalitban. Harapot oltani.
"Halál formára jár bán törökök között;
Mint az lángos harap ha nádba ütközött,
Mint az sebes vízár ha hegybül érkezett,
Oly kegyetlenségben Zrini most öltözött."
Zriniász.

*HARAPÁS
(har-ap-ás) fn. tt. harapás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn az állat valamit vagy valamibe harap. Minden harapás után tovább lépő barom. 2) Azon mennyiség vagy falat, melyet egyszerre harap, vagyis elszakaszt a fogas állat. Harapás-kenyér. Csak egy harapást nem adott, oly fösvény. Megunta az én lovam a nyargalást, harmadnaptól nem evett egy harapást. (Népd.). V. ö. HARAP, ige.

*HARAPÁSHELY
(harapás-hely) ösz. fn. A testnek azon része, melyen a harapás történt, a leharapott tárgynak nyoma. Legelőn látszó harapáshelyek. Irral bekenni a harapáshelyet.

*HARAPÁSNYI
(har-ap-ás-nyi) mn. tt. harapásnyi-t, tb. ~ak. Oly nagy, mekkorát egyszerre harapni lehet. Harapásnyi kenyér. Adj egy harapásnyit abból az almából.

*HARAPDÁL
(har-ap-da-al) áth. m. harapdál-t. Részenként, apródonként vagy folytonosan, gyakran harap. Az egerek harapdálják a kenyeret, sajtot, szalonnát. Eb is a követ harapdálja, midőn az embert meg nem marhatja. (Km.). Körülharapdálni a lepényt. Kinjában karját harapdálja. Nyelvét harapdálni. Átv. ért. valakinek hirét, nevét, becsületét bántja; gyaláz, rágalmaz.

*HARAPDÁLÁS
(har-ap-da-al-ás) fn. tt. harapdálás-t, tb. ~ok. Gyakori, ismételt vagy folytonos harapás. V. ö. HARAPDÁL.

*HARAPDÁLVA
(har-ap-da-al-va) ih. Gyakran, ismételve, folytonosan harapva valamit. Nyelvét harapdálva kinlódott.

*HARAPÉGÉS
(harap-égés) ösz. fn. Erdőn, tarlón, vetésekben, nádasokban stb. dúló, pusztító tűz. V. ö. HARAP, fn.

*HARAPÉGÉSGOMBA
(harap-égés-gomba) ösz. fn. Megégett cserebokros helyen termő gombafaj.

*HARAPOCS
(har-ap-ocs) fn. tt. harapocs-ot. Gyógyszerészek kis mozsara, melyben szereket törnek, zúznak. A latin mordeo, morsulum hasonlósága után alkotott szó. Egyébiránt a mozsárka még szabatosabb, mert megvan benne a morzsa, morzsol szók gyöke.

*HARAPÓDZÁS
(har-ap-ód-oz-ás) fn. tt. harapódzást, tb. ~ok. Valaminek harap gyanánt elterjedése. Dögvész, bünök elharapódzása. V. ö. HARAPÓDZIK.

*HARAPÓDZIK
(har-ap-ód-oz-ik) k. m. harapódzottam v. harapództam, harapódzott, htn. harapódzni v. ~ani. Harap módjára tovább-tovább terjed. Messze harapódzott a tűz. Használják különösen oly tárgyakról, melyek ártalmasak, veszélyesek vagy olyakul tartatnak. Elharapódzott a marhavész mindenfelé. A vallástalanság beharapódzott már a nép közé is. A korlátlanság elvei elharapódzottak. V. ö. HARAP.

*HARAPÓFOG
(harapó-fog) ösz. fn. Így neveztetnek az állatok élesebb fogai, melyekkel az eledelt elharapják. Az embernek nyolcz harapó foga van, négy alul és négy fölül, melyeket a kutyafogak kerítenek. Máskép: metszőfog. (Dentes incisores).

*HARAPÓFOGÓ
(harapó-fogó) ösz. fn. Vas fogó, mely különösen szegek kihuzására szolgál. V. ö. FOGÓ. Szent Mihály után nem nő a fű, ha harapófogóval húzzák is. (Km.).

*HARAPÓLAG
(har-ap-ó-lag) ih. Harapó állat módjára. Átv. ért. sértő, éles, gonosz, piszkálódó, szurdaló szavakkal. Harapólag szólani valakihez.

*HARAPOS (1)
(har-ap-os) mn. tt. harapos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit a harapégés meglepett, pusztít. Harapos erdő, tarló, nád. 2) Ami harapni szokott. Harapos kutya, ló. l. HARAPÓS.

*HARAPOS (2)
(har-ap-os) áth. m. harapos-tam, ~tál, ~ott. l. HARAPDÁL.

*HARAPÓS
(har-ap-ó-os) mn. tt. harapós-t v. ~at, tb. ~ak. Oly állatról mondjuk, mely hamar harap, mely harapni, marni szokott. Harapós kutya, ló. Átv. ért. oly ember, ki szóval másokat piszkálni, élesen vagdalni, durván visszatorolni szokott.

*HARAPOSSÁG, HARAPÓSSÁG
(har-ap-ó-os-ság) fn. tt. harapósság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valamely állat könnyen harap.

*HARAPOZIK
(har-ap-oz-ik) k. lásd: HARAPÓDZIK.

*HARAPTŰZ
(harap-tűz) ösz: fn. l. HARAPÉGÉS.

*HARASZT (1)
(har-asz-t) fn. tt. haraszt-ot. Gyöke az erdőt, cserjét, sarj-at jelentő har, melyből asz képzővel lett harasz. A t toldalékbetü, mint az araszt, bibaszt, választ, (válasz helyett), esperěst, forint, faintos, rubint szókban. Szláv nyelven: chraszt. Jelent általán erdős helyet. V. ö. HAR. Különösen 1) Fiatal, sarjadzó, cserjés erdő, melyet a barom jár, miért nagyra soha sem nőhet. Mindig egyforma, mint a mocsai haraszt. (Dunántuli km.). Antal harasztjára bocsátott. (Km.). Esik eső a haraszton, nem kapok én a paraszton. (Népd.). 2) Száraz levelü bokrok. Nem zörög a haraszt szél nélkül. (Km.). 3) Széles levelü, öszve nem boruló káposztafaj, csipkés káposzta. Vágmelléken így hívják a közönséges káposztát is, mely fejbe nem ment. A harasztot a marhának vetni. 4) Több helység neve.

*HARASZT (2)
falu Szepes és puszták Hont és Komárom megyében; SZENT~, puszta Nyitra megyében; helyr. Haraszt-on, ~ra, ~ról.

*HARASZTDOMB
puszta Abaúj megyében; helyr. Harasztdomb-on, ~ra, ~ról.

*HARASZTERDŐ
puszta Pest megyében, Gödöllő mellett; helyr. Haraszterdő-n, ~re, ~ről.

*HARASZTFA
(haraszt-fa) ösz. fn. l. EGERFA.

*HARASZTI (1)
(har-asz-t-i) mn. tt. haraszti-t, tb. ~ak. 1) Harasztból vagy harasztról való, arra vonatkozó. 2) Több helység neve.

*HARASZTI (2)
helységek Abaúj, Baranya, Nógrád, Verőcze és Pest megyében; helyr. Haraszti-ba, ~ban, ~ból.

*HARASZTIFALU
helység Vas megyében; helyr. Harasztifalu-ba, ~ban, ~ból.

*HARASZTKÁPOSZTA
(haraszt-káposzta) ösz. fn. Csipkés, fodros levelü téli káposztafaj, melyet karácsoni káposztá-nak is neveznek. Vágmelléken am. fejbe nem boruló, laza káposzta, melyet a marháknak vetnek, sarjas káposzta.

*HARASZTKERÉK
falu Erdélyben, Maros székben; helyr. Harasztkerék-ěn, ~re, ~ről.

*HARASZTOS (1)
(har-asz-t-os) mn. tt. harasztos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Haraszttal benőtt, harasztot termő. Harasztos legelő. Harasztos kerti ágy. V. ö. HARASZT.

*HARASZTOS (2)
erdélyi helységek neve Kolos megyében és Aranyos-székben. Helyr. Harasztos-on, ~ra, ~ról.

*HARÁZSOL, HARÁZSOLÁS
l. HARIZSÁL, HARIZSÁLÁS.

*HARCSA
(har-csa) fn. tt. harcsát. Gyöke egy a harap ige gyökével vagy mar szóval. Jelenti azon ismeretes, nagy száju, bajuszos, éles fogakkal ellátott, igen zsiros husú, ragadozó halat, mely leginkább lassú és iszapos vizekben szeret lakni, mázsányi nagyságra is megnő, s nem csak halakat fogdos, hanem az uszkáló gyermekeket is megtámadja. Tátogat. mint a harcsa. (Km.). Eléjön a szláv nyelvben is.

*HARCSAPIRÍTÓ
(harcsa-pirító) ösz. fn. Így nevezik pajkos nyelven azon parázsos fazekat, melyet téli időben a piaczon üldögelő kofák melegítésül használnak.

*HARCSÁS
(har-csa-as) mn. tt. harcsás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Harcsával bővelkedő, hol a harcsák tanyáznak. Harcsás Rába. Harcsás öböl; így nevezik a komáromi vár közelében levő öblöt, a harcsák és ottani halászok egyik fő tanyáját. 2) Harcsával készített, főzött. Harcsás káposzta.

*HARCZ (1)
(har-cz) fn. tt. harcz-ot. Gyöke a elvont har, mely vagy a boszuból fölháborodott indulatnak erősen kitörő hangját utánozza vagy a küzdést, küzdő érintkezést jellemző horzs, karcz, sérz módosúlata. Képzésre és némileg jellemére nézve rokon még marcz, morcz, porcz, durcz, hurcz, sercz törzsökökkel is. Arabul harb, mely szót a törökben is használnak. Figyelmet érdemelnek a franczia guerre, olasz guerra, angol war, német Krieg stb. szók is. A hellenben pedig kraugh am. lárma, csárma. 1) Általán, fegyverrel űzött, mérges, boszús, zajos verekedés. Harczot támasztani. Harczra kelni. Harczra hívni a bántó felet. 2) Szorosb ért. hadtani szabályok szerént rendezett verekedés az ellenséges fejedelmek vagy nemzetek hadseregei között. Máskép: csata. Harczot rendezni. Harczot víni. Harczban elesni. Egy harcz nem győzedelem. (Km.). 3) Vétetik háboru helyett is. Harcz és háboru! felkiáltó kifejezés.
"Harczra hítt a hon veszélye,
Síkra szállott a levente;
Szép arája bús fohászszal,
Anyja áldással követte."
Tárkányi Béla
4) Ellenségeskedés. Örökös harczban élő szomszédok. Külön pártok közötti harcz. 5) Átv. ért. versenyzés, vetélkedés.
"S minden ami kellem és gyönyör van,
Harczban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadala rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden."
Vörösmarty.
A csagataj nyelvben: urus és kargas, (Abuska; ugyanitt olvasható egyedül r-rel: ur-ar = ver-ő or-ar = metsz-ő, ort-ó).

*HARCZ (2)
falu Tolna megyében; helyr. Harcz-on, ~ra, ~ról.

*HARCZÁLLAPOT
(harcz-állapot) ösz. fn. Országnak, tartománynak vagy bizonyos vidéknek, helynek állapota, melynél fogva harczmező gyanánt szolgál, s fegyveres ellenkedéseknek ki van téve. Harczállapotban levő vár.

*HARCZÁSZ
(har-cz-ász) fn. Lásd: HARCZOS, (2).

*HARCZÁSZAT
(har-cz-ász-at) fn. tt. harczászatot. Hadi mesterség. (Taktica).

*HARCZBORONA
(harcz-borona) ösz. fn. Hadi eszköz neme.

*HARCZEDZETT
(harcz-edzett) mn. Harczokban részt vett, tapasztalt, s annál fogva megerősödött, megbátorodott. Harczedzett vitéz, sereg.

*HARCZÉL
(harcz-él) ösz. fn. A harcznak heve, élessége, vagy fő ereje.

*HARCZÉNEK
(harcz-ének) ösz. fn. Harczra buzdító hadi ének, hadi dal, harczi dal.

*HARCZESEMÉNY
(harcz-esemény) ösz. fn. Harcz úgy tekintve, mint történt dolog, okaival, előzményeivel és következményeivel együtt.

*HARCZESZKÖZ
(harcz-eszköz) ösz. fn. l. HARCZSZER.

*HARCZFESTÉSZ
(harcz-festész) ösz. fn. Képiró, ki harczi eseményeket szokott rajzolni, festeni.

*HARCZFESTMÉNY
(harcz-festmény) ösz. fn. Festett kép, mely valamely harczi eseményt ábrázol.

*HARCZFESTŐ
(harcz-festő) l. HARCZFESTÉSZ.

*HARCZFI
(harcz-fi) ösz. fn. Ki életét hadi életre, harczi kalandokra szánta, katona, vitéz, harczos.

*HARCZFOGÁS
(harcz-fogás) ösz. fn. Fogás vagy fortély a harczolásban, mely inkább ügyességen, mint erőn alapszik.

*HARCZFOLYAM
(harcz-folyam) ösz. fn. Azon időköz, melyben a harczolás, a vívók küzdelme történik.

*HARCZGÁT
(harcz-gát) ösz. fn. Hadépitészeti szabályok szerént épített gát, mely bizonyos helynek megerősítésére vagy az ellenség rohanásának akadályozására vagy biztos menhelyül szolgál. (Die Schanze).

*HARCZHATALOM
(harcz-hatalom) ösz. fn. 1) Önkénynyel járó, s kimélet nélküli hatalom, melyet a harczoló ellenfelek egymás ellen gyakorolnak. 2) Fegyveres népből, katonaságból álló erő. Harczhatalommal bevenni, s elfoglalni a várat.

*HARCZHATÓ
(harcz-ható) l. HARCZKÉPES.

*HARCZHELY
(harcz-hely) ösz. fn. Hely, vagyis térség, mező, hol az ellenfelek harczolnak.

*HARCZI
(har-cz-i) mn. tt. harczi-t, tb. ~ak. Harczba való, harczot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Harczi zaj. Harczi szózat. Harczi vezér. Halljátok szavamat daliák és harczi vezérek. (Vörösm.).

*HARCZIAS
(har-cz-i-as) mn. tt. harczias-t v. ~at, tb. ~ak. Harczi tulajdonságokkal biró; katonás, vitézies. Harczias népek. Harczias modor. Harczias fegyverzörgetés. Harczias zaj, induló.

*HARCZIASAN
(har-cz-i-as-an) ih. Harczias módon; katonásan.

*HARCZIRÁNYPONT
(harcz-irány-pont) ösz. fn. Iránypont, melyet a tervezett harczban követni kell, hogy kitűzött sikere legyen.

*HARCZJÁTÉK
(harcz-játék) ösz. fn. Harczot ábrázoló katonai gyakorlat, melynek czélja az ügyességnek és erőnek mutogatása, s a nézőknek mulattatása. A régi lovagkor harczjátékai.

*HARCZJÁTÉKI
(harcz játéki) ösz. mn. Harczjátékhoz való, azt illető, arra vonatkozó. Harczjátéki fegyverek. Harczjátéki innepély, mulatság.

*HARCZKEDVELŐ
(harcz-kedvelő) ösz. mn. Aki vagy ami a harczban kedvét találja, harczias. Harczkedvelő fiatalság. Harczkedvelő itész.

*HARCZKÉP
l. HARCZFESTMÉNY.

*HARCZKÉPES
(harcz-képes) ösz. fn. Fegyveres személy, aki sem testi minőségére, sem képzettségére nincs akadályozva, hogy a harczban részt vehessen, vagy csapat, sereg, amely harczolásra felkészítve, begyakorolva, kiképezve van.

*HARCZKÉSZ
(harcz-kész) ösz. mn. Mondjuk a küzdő félről vagy hadseregről, midőn a viadalra fel- és elkészülten a csata megkezdését várja.

*HARCZKÉSZÜLET
(harcz-készület) ösz. fn. Intézkedés a harcz megkezdéséhez.

*HARCZLÓ
(harcz-ló) ösz. fn. Katona alá való paripa, vagyis oly ló, melyről fegyveres ember harczol. Könnyű, nehéz harczlovak.

*HARCZMÉN
(harcz-mén) ösz. fn. l. HARCZLÓ.

*HARCZMEZŐ
(harcz-mező) ösz. fn. Síkság, térség, terület, melyen az ellenfelek harczolnak, harcztér. Szélesb ért. háboru. Harczmezőn koszorúkat aratni. Harczmezőn elesni.

*HARCZÓ
erdélyi falu Maros székben; helyr. Harczó-n, ~ra, ~ról.

*HARCZOL
(har-cz-ol) önh. m. harczol-t. Fegyverrel, fegyveres ellenség ellen ví, küzd. Harczolnak a megütközött hadi seregek. Harczolni a hazáért, királyért. Szélesb és átv. ért. vitatkozik, más véleményüek ellen keményen nyilatkozik. Harczolnak a pártok.

*HARCZOLÁS
(har-cz-ol-ás) fn. tt. harczolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki harczol. Elfáradni, sebet kapni a harczolásban. V. ö. HARCZOL.

*HARCZOLHATLAN
(har-cz-ol-hat-lan) mn. tt. harczolhatlan-t, tb. ~ok. Oly személyről mondjuk, ki gyönge kora, vénsége vagy testi hibái, erőtlensége miatt harczra nem alkalmas, fegyvert nem foghat.

*HARCZOLHATÓ
(har-cz-ol-hat-ó) mn. tt. harczolható-t. Ki korára és testi erejére nézve fegyvert forgatni képes, harczba való, fegyverfogható. Minden harczolható férfit fegyverre szólítani.

*HARCZOLÓ
(har-cz-ol-ó) mn. tt. harczoló-t. Ki harczot űz, harczban ví, küzd. Szélesebb és átv. ért. küzködő, vitatkozó. Egymással, harczoló pártok, vallásfelekezetek, irók, tudósok.

*HARCZOLÓDIK
(har-cz-ol-ód-ik) belsz. m. harczolód-tam, ~tál, ~ott. Folytonos harczban, küzdésben, vitában él, szenved. Harczolódnak az egymást gyülölő pártok, vallásfelekezetek.

*HARCZOS (1)
(har-cz-os) mn. tt. harczos-t v. ~at, tb. ~ak. Harczot vivó, harczra kész, harczot kedvelő. Harczos nép. Harczos indulat.

*HARCZOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. harczos-t, tb. ~ok. Hadi személy, katona, vitéz; ki szenvedélyből vagy kötelességből harczol.

*HARCZOSSÁG
(har-cz-os-ság) fn. tt. harczosság-ot. Harczot, veszekedést, küzdést, vitát kedvelő indulat, szenvedély.

*HARCZPARANCS
(harcz-parancs) ösz. fn. Harczot rendelő, harczra intő vezéri parancs.

*HARCZRÁNDULAT
(harcz-rándulat) ösz. fn. Hadi mozgalom, midőn valamely hadsereg az ellenség földére becsap, s futólagos pusztitást követ el, portyázat.

*HARCZREND
(harcz-rend) ösz. fn. Rend, melybe az ütközetre készülő seregeket állítják.

*HARCZRENDELET vagy ~RENDELMÉNY
(harcz-rendelet v. ~rendelmény) ösz. fn. 1) A harczolásban megkivántató szabályt tartalmazó parancs. 2) A harczra készen állást megrendelő intézkedés. 3) Harczolás közben kibocsátott rendelet.

*HARCZRIADÁS
(harcz-riadás) ösz. fn. A harczba rohanó hadseregnek egymást buzdító, s az ellent fenyegető, ijesztő éktelen kiáltozása.

*HARCZSZER
(harcz-szer) ösz. fn. Mindenféle szer, melylyel harczolni, vagy melyet harczban használni szoktak.

*HARCZSZERETŐ
(harcz-szerető); l. HARCZKEDVELŐ.

*HARCZSZÜNET
(harcz-szünet) ösz. fn. A harcznak ideiglenes félbehagyása, megszakasztása, pihenés vagy más ok miatt.

*HARCZTAN
(harcz-tan) ösz. fn. A hadtudomány azon ága, mely rendszeres szabályokat ád elé, mikép kelljen a harczot különféle viszonyokban intézni és folytatni.

*HARCZTÁRS
(harcz-társ) ösz. fn. Így neveztetnek, kik ugyanazon harczban részt vesznek vagy vettek. V. ö. BAJTÁRS.

*HARCZTÉR
(harcz-tér); l. HARCZMEZŐ.

*HARCZTERHEK
(harcz-terhek) ösz. tb. fn. Mind azon munkák, fáradalmak, nehézségek, szenvedések, melyek a harczczal járni szoktak.

*HARCZTERV
(harcz-terv) ösz. fn. Terv, mely a viszonyokhoz és körülményekhez képest a harcznak helyét, módját, rendét, irányát stb. előlegesen meghatározza. Harcztervet készíteni. Elállani a harcztervtől. Jobb hangzással: harcz terve, harczi terv.

*HARCZVADÁSZ
(harcz-vadász) ösz. fn. 1) Katonai vadász, vagyis az úgynevezett vadászok osztályához tartozó katona. 2) Átv. ért. ki minden móddal azon van, hogy harczot támaszszon, ki folytonosan alkalmat keres a harczolásra.

*HARCZVÁGY
(harcz-vágy) ösz. fn. Vágy, mely valakit harczra ösztönöz, harcz után áhitozó kivánság.

*HARCZVESZÉLYĚK
(harcz-veszélyěk) ösz. tb. fn. Életet koczkáztató, fenyegető körülmények és bajok, melyek a harczokat kisérni, vagy belőlök eredni szoktak.

*HARCZVONAL
(harcz-vonal) ösz. fn. A harczolásra kijelölt vonal, irány. Továbbá: harczrend; lásd ezt.

*HARCZZAJ
(harcz-zaj) ösz. fn. Zaj, melyet a harczolók riadása, s fegyvereik csörgése, puffogása, bömbölése támaszt. Szélesb ért. lármás élénkség a harczmezőn, vagy a hadseregek által ellepett táborban, vidéken stb. Jobb hangzással: harczi zaj.

*HARCZZENE
(harcz-zene) ösz. fn. Hadi zene. Jobb hangzással: harczi zene.

*HARD
puszta Fehér megyében; helyr. Hard-on, ~ra, ~ról.

*HARDICSA
falu Zemplén megyében; helyr. Hardics-án, ~ra, ~ról.

*HARÉL
(har-é-ol) önh. m. harél-t. Gyöke a hangutánzó har, innen lett haré elvont törzsök, mely lármát, durva zajt jelent, s ebből harél, azaz sokat beszél, lármáz, kárál, karél. Ikerítve is használják: harél-karél. Székely szó. Rokonai hurít, hurogat.

*HÁREM
(arab szó, ettől: harama, elkülönítni, tiltani; a törzsök hár, mely miként föntebb láthatni. némileg rokon jelentéssel megvan a magyarban is). l. NŐLAK.

*HÁREMŐR
(hárem-őr), l. NŐLAKŐR.

*HÁRFA
ösz. fn. Megvan a német Harfe, Harpfe, ó német harpha, angol harp, svéd harpa, franczia harpe, olasz harpa, spanyol, portugall arpa szókban. Háromszögü nagyobb lantféle húros zeneeszköz, melyet a játszó ujjaival penget. Ezen eszköz a legrégiebbek egyike, s Adelung szerént már Dávid király idejében divatozhatott. Innét neve is, mint ő mondja, keletről szállott át Europába. Heyse szerént lehetett a régi németben harfan ige, mert a svédben harfwa am. a német raffen, reiszen.

*HÁRFACSIGA
(hárfa-csiga) ösz. fn. Csigafaj, melynek külső alakja némileg a hárfához hasonlít (Buccinum harpa).

*HÁRFAHANG
(hárfa-hang) ösz. fn. Sajátságosan pengő hang, melyet a hárfa húrjai adnak.

*HÁRFÁS (1)
(hárfa-as) fn. tt. hárfás-t, tb. ~ok. Személy, ki hárfán játszik. Színházi, vendéglői, utczai hárfások.

*HÁRFÁS (2)
mn. tt. hárfás-t v. ~at, tb. ~ak. Hárfával ellátott, hárfán játszó. Hárfás leány. Hárfás koldus.

*HÁRFÁZ
(hárfa-az) önh. m. hárfáz-tam, ~tál, ~ott. Hárfán játszik, hárfát penget.

*HÁRFÁZÁS
(hárfa-az-ás) fn. tt. hárfázás-t, tb. ~ok. Hárfán játszás, hárfapengetés.

*HÁRFAZENE
(hárfa-zene) ösz. fn. Zene, melyet egy vagy több hárfa pengetése képez.

*HARGITA
hegy Erdélyben a székely földön.

*HARI
erdélyi falu Alsó-Féjér megyében; helyr. Hari-ba, ~ban, ~ból.

*HARICSKA
(har-ics-ka) fn. tt. haricskát. Tiszavidéki és erdélyi szó, némely más vidékeken: tatárka, pohánka, hajdina. Gyöke a sarjat, cserjét, erdőt, erdős vidéket jelentő har, vagy azért, mert leginkább erdős vidékeken tenyésztik, vagy hogy bő sarjadékú, sarjadzásu. Megvan a román nyelvben is.

*HARIKÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Harikócz-on, ~ra, ~ról.

*HARINA
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. Hariná-n, ~ra, ~ról.

*HÁRINT
(ho-ar-int) áth. m. hárint-ott, htn. ~ni v. ~ani. Könnyeden, kevés mozdulattal hárít, félretol valamit. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRINTÁS
(ho-ar-int-ás) fn. tt. hárintás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit könnyeden, nagyobb fáradság és tartósb munka nélkül hárítunk. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRINTGAT
(ho-ar-int-gat) gyak. áth. m. hárintgat-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy egymás után hárint, félre tologat.

*HÁRINTKOZIK
(ho-ar-int-koz-ik) k. m. hárintkoz-tam, ~tál, ~ott. Magát hárintja, ütés vagy megfogás elől félrekapkodja.

*HÁRINTOZIK
(ho-ar-int-oz-ik) l. HÁRINTKOZIK.

*HARIS
(har-is) fn. tt. haris-t, tb. ~ok. Gyöke a hangutánzó har, melyből is képzővel (os helyett) lőn haris, mint lapis, kőris, kódis, lapos, kőrös, kódos, kódus, koldus helyett. A fürjekkel vándorolni szokott, de ezeknél valamivel nagyobb és sötétebb tollú madárfaj, mely a gabonákban lakik, s harsogó kiáltásáról igen ismeretes, honnan nevét is vette. (Rallus crex.). Kiált, mint a haris. Szaván fogják a harist. (Km.).

*HARISNYA
(har-is-nya v. har-os-nya) fn. tt. harisnyát. Eredetileg szőrből szőtt vagy kötött lábravaló. Gyöke egy a hars szóéval. V. ö. HARA. Eléjön a szláv nyelvben is harusnya alakban. Különösen. 1) A székelyeknél am. szőrnadrág, mely durva szűrposztóból készült, milyent az erdélyi köznépek viselnek. 2) A gömöri barkóknál, szűrkapcza, melyet a bocskor fölé tekernek. 3) Pamutból, czérnából, selyemből kötött vagy szőtt lábravaló, milyent különösen a nőszemélyek viselnek. Fehér, fekete, kék, tarka harisnya. Férfi, német harisnya. Harisnyát kötni, fejelni, foltozni.

*HARISNYAÁRUS
(harisnya-árus) ösz. fn. Kalmár, ki harisnyákat árul.

*HARISNYAFEJ
(harisnya-fej) ösz. fn. A harisnyának azon része, mely a lábfejet takarja.

*HARISNYAFOLTOZÓ
(harisnya-foltozó) ösz. fn. Személy, ki a likas, rongyos harisnyákat kijavítja.

*HARISNYAKAPTA
(harisnya-kapta) ösz. fn. Harisnyaszövők kaptája, melyre a harisnyát feszítik.

*HARISNYAKÖTŐ
(harisnya-kötő) ösz. fn. 1) Személy, ki harisnyákat köt vagy ezen munkával keresi kenyerét. 2) Szalag, melylyel a felhúzott harisnyát a lábszárhoz szorítják, hogy le ne csuszszék.

*HARISNYAMŰHÁZ
(harisnya-mű-ház) ösz. fn. Ház, vagyis műhely, melyben harisnyákat szőnek.

*HARISNYÁS (1)
(har-is-nya-as) mn. tt. harisnyás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Harisnyában járó, harisnyát viselő. Harisnyás leány, asszony. Harisnyás magyarok! 2) Harisnyával rakott, bővelkedő. Harisnyás bolt.

*HARISNYÁS (2)
(mint föntebb) fn. tt. harisnyás-t, tb. ~ok. 1) Mesterember, ki harisnyákat készít. 2) Személy, ki harisnyát visel.

*HARISNYASÁM
(harisnya-sám) ösz. fn. Sámfa, vagyis a harisnyacsinálók deszkája, melyre a harisnyaszövetet kifeszítik.

*HARISNYASZALAG
(harisnya-szalag) ösz. fn. l. HARISNYAKÖTŐ.

*HARISNYASZÍJ
(harisnya-szíj) ösz. fn. A harisnya nevü erdélyi szűrnadrág szíja. Székely szó.

*HARISNYASZÖVÉS
(harisnya-szövés) ösz. fn. 1) Kézi munkálkodás, mely által valaki harisnyát sző. 2) Maga azon mesterség, mely a harisnyák szövésével foglalkodik.

*HARISNYASZÖVŐSZÉK
(harisnya-szövő-szék) ösz. fn. Harisnyatakácsok szövőszéke, melyen harisnyákat szőnek.

*HARISNYÁZ
(har-is-nya-az) áth. m. harisnyáz-tam, ~tál, ~ott. Harisnyával ellát, harisnyába öltöztet. Fölharisnyázni lábait a hideg ellen. Fölharisnyázni a leánykákat.

*HÁRÍT, HÁRIT
(ho-ar-ít) áth. m. hárít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit más testnek fölszinéről némi erővel, mintegy hersenéssel, horzsolással le v. elvon, eltakarít, el-, öszve- vagy félretol. Tarlót hárítani. A gyüjtők után elmaradt szénát öszvehárítani. Felhárítani az elhullott szalmát. Zsákba hárítani a gabonát. Elhárítani utból a szemetet. Gereblyével, lapáttal, villával, kézzel hárítani valamit. Átv. ért. terhet, munkát, kötelességet másra tol; saját hibáját, bűnét másra fogja, nehezíti. A főtisztek az alsóbbakra hárítják a munkát. Ne hárítsd rám, amit magad tettél. Társaira hárította a tolvajságot. Magáról másra hárította a vádat. V. ö. HÁR.

*HÁRÍTÁS, HÁRITÁS
(ho-ar-ít-ás) fn. tt. hárítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hárítunk. Tarló-, széna-, szalmahárítás. A tehernek, bűnnek másra hárítása. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRITGAT
(ho-ar-ít-gat) áth. és gyak. m. hárítgat-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy folytonosan és könnyeden hárít. Kis tarlót hárítgattam fűtőnek. Fütyörészve hárítgatni a villások után. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRÍTGATÁS
(ho-ar-ít-gat-ás) fn. tt. háritgatás-t, tb. ~ok. Folytonos és könnyed hárítás.

*HÁRÍTHATLAN, HÁRITHATLAN
(ho-ar-ít-hat-lan) mn. tt. hárithatlan-t, tb. ~ok. Mit hárítani, elhárítani nem lehet. Különösen átv. ért. távolíthatlan, legyőzhetlen, szükséges akadály gyanánt álló. Elhárithatlan baj, inség, akadályok. Elháríthatlan veszély fenyeget bennünket. Határozókép am. el nem hárithatólag.

*HÁRITHATÓ
(ho-ar-ít-hat-ó) mn. tt. hárítható-t, tb. ~k. Mit hárítani, elhárítani lehet. Különösen átv. ért. távolítható, mellőzhető, legyőzhető, nem szükségkép ellenálló. Hárítható nehézségek. Ezen akadályok és veszélyek elháríthatók. V. ö. HÁRÍT.

*HARIZSÁL
(har-izs-ál) áth. m. harizsál-t. A székelyeknél arról mondják, ki a tüzet szétkaparja vagy hadarja. Úgy kiharizsálád-e azt a tűzet? (Kriza J.). Rokon horzsol igével.

*HARIZSÁLÁS
(har-izs-ál-ás) fn. tt. harizsálás-t, tb. ~ok. A tűznek ki vagy szétkaparása.

*HARK
hegy neve Ugocsa megyében.

*HARKA (1)
(har-k-a, azaz har-og-ó = har-og-a) elvont törzsök és kicsinyező, melyből harkács v. harkály név származik. Gyöke: har, jelenti azon erős hangot, melyen a harkály nevü madár kiáltozni szokott. Néhutt, pl. Borsodban önállólag is használják: harka v. harka madár. Megvan a szláv nyelvben is hrkál alakban. Viselik e nevet több magyarországi helyek is.

*HARKA (2)
mezőváros Soprony és puszták Komárom és Pest megyében; helyr. Harkán, ~ra, ~ról.

*HARKÁCS (1)
(har-og-ács) fn. tt. harkácsot. l. HARKÁLY.

*HARKÁCS (2)
falu Gömör megyében; helyr. Harkács-on, ~ra, ~ról.

*HARKÁLY (1)
(har-ka-aly, V. ö. HARKA) fn. tt. harkály-t, tb. ~ok. Madárnem, egyenes, ékded végü csőrrel, hosszukás, gömbölyü, hegyes, s elűl szurós nyelvvel, s kurta és kúszásra alkalmas lábakkal, melyekkel a fákon könnyeden mászkál, csőrével kérgeiket kilikgatja, s az alattok rejtőző férgeket hosszu nyelvével kiszedi. (Picus). Nevezetesebb fajai: fekete, zöld, hamvas, szürke, küllő-harkály. Nevét vagy az erdőt jelentő har, vagy hihetőbben a hangutánzó har szóktól kapta. A szlávot, s harkályt ismerteti szája nyilása. (Horv. E.). Némely vidékeken: harkács, herkály, harkány.

*HARKÁLY (2)
falu Zemplén megyében; helyr. Harkály-on, ~ra, ~ról.

*HARKÁNY (1)
l. HARKÁLY.

*HARKÁNY (2)
falu Baranya megyében; helyr. Harkány-ba, ~ban, ~ból.

*HÁRLIK
(ho-ar-ol-ik) k. m. hárl-ott, htn. ~aní. Mondjuk oly testről, különösen növényről, s legkülönösben fáról, melynek hára, azaz haja, kérge lemegy, könnyen elválik, lefoszlik. Tavaszkor legkönynyebben hárlanak a fák. Hárlik a fűzág, most csináljunk sipot belőle. Máskép: hámlik, háslik, hárslik, minthogy a hárs kérge kitünőleg könynyen feslik.

*HARMACZ
falu Gömör megyében; helyr. Harmacz-on, ~ra, ~ról.

*HARMAD
(három-ad) számnév, tt. harmad-ot. 1) Részosztó, mely a háromfelé osztott egészből egy résznyit jelent, háromból egy (rész). A vett háznak harmad árát lefizetni. A cselédnek harmad bérét lehúzni. Ez értelemben a számsorozat így áll: egész, fél, harmad, negyed stb. Egész bér, fél bér, harmad bér, negyed bér stb. Mint töredék vagy tört szám jelenti az osztót (denominator). Egy harmada, két harmada valamely egésznek. Felében, harmadában tenni valamit am. imígy amúgy, nagyjában. 2) Sorosztó, mely a sorozatban másod után következik: első, másod, harmad. Első évben, másod évben, harmad évben. Első, másod, harmad rendű. Első, másod, harmad izben. Másod fű, harmad fű. Hamis keresmény nem száll harmad örökösre. (Km.). Harmad magammal am. én, és más kettő. Harmad magaddal, am. te. és más kettő, (te vagy a harmadik a társaságban). Harmad napos vendégnek ajtó megett helye, (km.); a vendég mentsége, ha maradni nem akar. V. ö. HARMADIK. 3) Midőn a fél szóval párosul, am. kettő és fél, (a sorban harmadik csak fél). Harmad fél óráig, azaz kettőig, és félig. Egyedfél óra, ketted v. kettődfél, harmadfél, negyedfél stb. óra. Most épen harmadfél éve, azaz kettő és fél. Harmadfél jobbágytelket bir, azaz két egész telket és felet. V. ö. OSZTÓSZÁM. 4) Három együtt véve, három egy, (olyan mint század, ezred). Harmad napig dínom-dánom (azaz lakodalom), holtig való szánom-bánom, (km. a czifra, de rosz házasságról).

*HARMADEBÉD
(harmad-ebéd) ösz. fn. Mátyusföldén am. ozsonna, Pápa körül lóránt. E szóból is kitetszik, hogy ebéd, eredetileg: evéd, s hogy általán evést jelent: első, azaz reggeli, második, azaz déli, harmadik, azaz délesti és negyedik, azaz esti evés. V. ö. EBÉD.

*HARMAD ÉVE
Két egész év elmulta előtt, vagyis kiegészítve: e jelen már harmadik éve, hogy.... Harmadéve sokat utaztam. Harmadéve kemény tél volt. Ez idén, taval, harmadéve stb.

*HARMADÉVI
(harmad-évi) ösz. mn. 1) Három év előtti. Harmadévi munkámat csak most fizették ki. 2) Mi már három év előtt kezdődött, létezett, elkészült stb. Ez idei, ez tavali, ez pedig harmadévi oltovány.

*HARMADFELELET
(harmad-felelet) ösz. fn. Régibb törvénykezési ért. a fél harmadik nyilatkozata, mely a másod nyilatkozatra adatik. (Triplica).

*HARMADFÉL
(harmad-fél) ösz. mn. Két egész és fél. Harmadfél forint, azaz két forint, ötven krajczár o. é. Harmadfél évig utaztam, azaz kettőig és félig. Harmadfél óra, am. kettő és fél. Harmadfél órakor. Németesen: félháromkor.

*HARMADFI
(harmad-fi) ösz. fn. Három férfi egyike, harmadúr, harmadnok. (Triumvir).

*HARMADFŰ
(harmad-fű) ösz. mn. Mondjuk a barmokról, különösen borjukról és csikókról, melyek két évesek multak, s a harmadikban vannak, azaz már harmadik új füvön legelnek. Harmadfű tinó, üsző. Harmadfű csikót kár még befogni.

*HARMADIA
falu Krassó megyében; helyr. Harmadiá-n, ~ra, ~ról.

*HARMADIK
(hár-om-ad-ik) számnév, tt. harmadik-at. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyedek, vagyis egyes tárgyak közől azt, mely a második után következik, (három egyik): első, második, harmadik, negyedik stb. Jobbról balra harmadik helyen állnak a százasok. A B harmadik betü a magyar ábéczében. Martius harmadik hónap az évben. Átkozott a hal a harmadik vízben, (km. első víz, melyből kifogták, második, melyben főzték, harmadik, melyet reá isznak), azaz: a főtt halra vizet nem jó inni. A régiek jobbára ik nélkül használták, mind ezt, mind a többi sorszámot. Harmad, negyed, ötöd fejezet. Minek nyoma maiglan megvan ezekben: harmad éve, harmad izben, harmad napon, harmad unoka, örökös stb. Megérintjük azon véleményt is, mely szerént a sorszámokban használt ik, eredetileg i, vagyis ih volt: harmadi(h), negyedi, ötödi stb. V. ö. ~I képző.

*HARMADIKSZOR
(három-ad-ik-szěr) számhatárzó. Harmadik izben. Egyébiránt szokottabb a harmadszor.

*HARMADHÓ
(harmad-hó) ösz. fn. Az esztendőnek harmadik hónapja, azaz martius vagy böjtmás hava vagy tavaszelő.

*HARMADLÁS
(három-ad-ol-ás) fn. tt. harmadlás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit három részre osztunk; vagy valamiből a harmadrészt kiveszszük; vagy valamit harmadszor teszünk. V. ö. HARMADOL.

*HARMADLAT
(három-ad-ol-at) fn. tt. harmadlat-ot. 1) Valamely egészből kivett, kiszakasztott harmad rész. 2) Valamely románynak harmadik párja, (eredeti) példánya. V. ö. HARMADOL.

*HARMADNAPI
(harmad-napi) ösz. mn. 1) Harmad nap előtti, mi ezelőtt három nappal létezett, történt. Mai, tegnapi, harmadnapi. Ez mai, ez tegnapi, ez harmadnapi munkám bére. A harmadnapi, tegnapi és mai szindarabokat nem láttam, de a hónapiba elmegyek. 2) Harmadik nap előforduló. Harmadnapi hideglelés. Mindennapi, harmadnapi, negyednapi őrállás, azaz, melyet vagy mindennap vagy csak minden harmadik, negyedik napon kell teljesíteni.

*HARMADNAPOS
(harmad-napos) ösz. mn. Három naptól fogva tartó, létező, folyó stb. Harmadnapos eső. Harmadnapos kis gyermek. Harmadnapos gyűlés, tanácskozás. Harmadnapos vendég. Egy v. egyednapos, ketted v. kettőd napos, harmadnapos, negyednapos.

*HARMADOL
(három-ad-ol) áth. m. harmadol-t. 1) Három részre oszt valamit. Ha tizenkettőt harmadolunk, egy részre jut négy. 2) Az egészből egy harmadot kivesz. A harmadában kaszálásra kiadott sarjút az illető kaszás harmadolja. 3) A földet harmad ízben szántja. Ugarolni, keverni v. forgatni és harmadolni kell a földet. 4) A szőlőt harmadszor kapálja. 5) Valamely irománynak harmadik példányát készíti.

*HARMADOS
(három-ad-os) fn. tt. harmados-t, tb. ~ok. 1) Személy, kit valamely birtoknak, haszonnak egy harmada illet. Ő ezen háznak harmadosa, azaz nem egészen az övé, csak egy harmada. 2) Három közől egy. Harmados arató, ki az arató részből harmad magával osztozik. Feles, harmados, negyedes stb. l. HARMADFI.

*HARMADRÉSZ
(harmad-rész) ösz. fn. Háromfelé osztott egésznek egy része. Kilencznek harmadrésze három. Hatvannak harmadrésze húsz. Egész, félrész, harmadrész, negyedrész stb.

*HARMADSZOR
(három-ad-szěr) sorosztó ih, s am. harmadik ízben. Először, másodszor, harmadszor, negyedszer stb. Harmadszor csengetnek, siessünk.

*HARMADVÁLTÓ
(harmad-váltó) ösz. fn. Valamely váltónak harmadik (eredeti) példánya.

*HÁRMAL
(hár-om-al) áth. m. hármal-t. A szőlőt harmadízben megkapálja, purhál. Máskép: harmadol.

*HARMALA
fn. tt. harmalát. Növénynem a tizenkéthímesek seregéből; csészéje öt levelü, bokrétája öt szirmu. (Peganum).

*HÁRMAN
(három-an) számnév, mely megfelel ezen kérdésre, hányan? Ketten, hárman, négyen, öten, hatan stb. Ketten, hárman egy kalászt. (A ludak meséjéből). Egyes számban: magam, magad, maga. Magam voltam, ketten, hárman voltunk. Hárman nem birtak vele, s ő maga fölemelte.

*HÁRMANKÉNT
(három-an-ként) ih. számnév. Háromhárom egyszerre, egy sorban, egy csomóban stb. Hármanként sétáló diákok. Hármanként adogatni fel a téglákat. Hármanként ültetni a kukoriczaszemeket, am. három szemet egy lyukba.

*HÁRMAS (1)
(három-as) mn. tt. hármas-t v. ~at, tb. ~ak. Oly öszvegről, egészről mondjuk, melyben bizonyos egység háromszor megvan, vagyis mely három, ugyanazon nemü egységből áll. Hármas szám, melyben az egy háromszor megvan. Hármas hegy, három oromból álló hegysor. Hármas határ, hol három határ csúcsai érintkeznek, s három határdomb van. Fehérvári hármas határ, magam vagyok benne betyár. (Népd.). Hármas út, háromfelé ágazó út. Hármas szövetség. Hármas gyermekek. Hármoncz (tergeminus). Hármas kereszt. Pannoni hármas orom, mely fennállsz nemzeti létünk emlékszobra gyanánt. (Czucz.). Hármas história. Verbőczy hármas könyve. Hármasával lépdelő katonák, am. háromhárom egy sorban. Hármasával veszi az asszonyembereket. (Pázmán). Hármasával osztogatja a csókokat, azaz kinekkinek hármat. Hármasba fogja a lovakat, azaz hármat egy kocsiba vagy egy széltében. Egyesével, kettesével, hármasával, négyesével stb.

*HÁRMAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. hármas-t, tb. ~ok. 1) Számjegy, mely hármat jelent, pl. 3, III, g: 2) A zenészeknél am. három hangszerből álló zene vagy három emberi hangból álló ének. (Terzett).

*HÁRMASAKNA
(hármas-akna) ösz. fn. Hadi épitészetben oly akna, melynek három ága van.

*HÁRMASAN v. HÁRMASÁVAL
(három-os-an v. három-os-a-val) ih. Hárman-hárman együtt, egy csoportban.

*HÁRMASHALOM
falu Szala megyében; helyr. Hármashalmon, Hármashalom-ra, ~ról.

*HÁRMASÍT, HÁRMASIT
(három-as-ít) áth. m. hármasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hármassá tesz valamit, azaz eszközli, hogy három azonnemü részekből álljon. A kettős keresztet hármasítani, am. három águvá tenni.

*HÁRMASKÖNYV
(hármas-könyv) ösz. fn. Verbőczy István törvénytudónak munkája leginkább a magyar magánjogról, mely három részből áll, s mely több század óta törvény tekintélyével bír. (Tripartitum).

*HÁRMASODIK
(három-as-od-ik) k. m. hármasod-tam, ~tál, ~ott. Valamely egységből ugyanazon nemü három támad, szaporodik, vagyis hármassá leszen, pl. midőn egy tőről három ág hajt ki.

*HÁRMASTÖRVÉNYKÖNYV
(hármas-törvény-könyv) l. HÁRMASKÖNYV.

*HARMAT
(hihetőleg: ár-am-at = ár-m-at = har-m-at, ár gyöktől, mint per-[eg]-től per-m-et, mely érteményben is hasonlít a ,harmat' szóhoz; foly-tól folyamat, gyar-tól gyarmat, forr-tól a székely forramat = forrás, folyam eredete stb. a szanszkritban ghar am. nedvesít és vári [a zendben: vairi], am. víz; továbbá a perzsában khurm, am. vapor, exhalatio); fn. tt. harmat-ot. Azon gyöngéd nedv, mely gyakran napnyugat után és nap kelte előtt apró cseppekben a növényeket vagy a szabad ég alatt levő egyéb testeket is ellepi. Esik a harmat. Harmatot szedni. Harmattal mosdani. Gyönge, mint a harmat. (Km.). Harmattal nem kell a füvet nézni. Én csak gyönge harmat vagyok, estve virágra rászállok, s hajnalig rajta maradok. (Népd.). Harmatgyöngy v. gyöngyharmat. Sárga csikóm kivezetem a gyöpre, gyöngyharmatot leveretem a földre. (Népd.). Szélesb ért. azon nedv, mely a növényekből apró gyöngyalakokban kifakadoz. Harmatcsepp a rózsakehelyben. Átv. ért. könyűk. Öröm harmatgyöngyei csillognak szemében.

*HARMATCSENKESZ
(harmat-csenkesz) ösz. fn. A csenkeszek neméhez tartozó növényfaj, melynek magvait eledelül használni lehet. (Panicum sanguinale.). Máskép: mannafű, mannakása, harmatkása, boszorkánykása.

*HARMATCSĚPP v. ~CSÖPP
(harmat-csěpp v. csöpp) ösz. fn. Csepalakba öszveállott harmatféle nedv. Virágok csészéjében csillogó harmatcseppek.

*HARMATFŰ
(harmat-fű) ösz. fn. Vizenyős réteken termő növénynem, az öthímesek seregéből, melynek szárait vörös rostok födik, s ezeken, valamint levelein, a legrekkenőbb melegben is harmatcseppek láthatók. (Drosera).

*HARMATGYÖNGY
(harmat-gyöngy) ösz. fn. Gyöngy gyanánt ragyogó harmatcsepp a növények levelein, virágain stb. Átv. és költői nyelven am. szemekben csillámló könycseppek. Örömnek, keservnek harmatgyöngyei.

*HARMATKÁSA
(harmat-kása) ösz. fn. Csenkesz nevű növények faja, melynek magvai harmatos időben kása gyanánt tűnnek elé, s keleten eledelül szolgálnak, máskép: manna. (Festuca fluitans).

*HARMATOL
(ár-am-at-ol) önh. m. harmatol-t. 1) Harmat esik, harmat száll alá. 2) Korán reggel dolgozik, midőn a föld és fű harmatos.

*HARMATOS
(ár-am-at-os) mn. tt. harmatos-t v. ~at, tb. ~ak. Harmattól nedves, harmattal födött. Harmatos fűben járni. Harmatos lóhertől megzabálnak a lovak. Csillognak a harmatos rétek.

*HARMATOSÍT, HARMATOSIT
(ár-am-at-os-ít) áth. m. harmatosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Harmatossá tesz, harmattal benedvesít.

*HARMATOSODIK
(ár-am-at-os-od-ik) k. m. harmatosod-tam, ~tál, ~ott. Harmattól nedvesedik, nyirkosodik. Harmatosodnak a növények levelei.

*HARMATOZ
(ár-am-at-oz) áth. m. harmatoztam, ~tál, ~ott. 1) Harmattal nedvesít, beken, bemocskol. A fűben gázoló ember beharmatozza ruháját. 2) Átv. ért. valamit harmat gyanánt alászállít. Egek, harmatozzatok áldást reánk.

*HARMATOZÁS
(ár-am-at-oz-ás) fn. tt. harmatozás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valamit harmat által megnedvezünk, bemocskolunk. 2) Állapot, midőn a harmat esik. Harmatozáskor hüvös a lég.

*HARMATOZÓ
(ár-am-at-oz-ó) mn. tt. harmatozó-t. Harmatot hullató. Harmatozó hajnal, felhő.

*HARMATOZIK
(ár-am-at-oz-ik) k. m. harmatoz-tam, ~tál, ~ott. Harmat esik, harmat száll alá, harmatot hullat. Harmatozik, s meghűsült a levegő. Harmatozik a ritka felhő. Hajnalodik, harmatozik, a kis leány álmodozik. (Népd.). Harmatozzatok egek onnan fölülről. (Biblia).

*HÁRMÁVAL
(három-a-val) ih. Hármat együtt véve, egybefoglalva. Hogy adják a tojást? - Hármával (egy garason vagy egy tízesért stb.).

*HÁRMAZ
(három-az) áth. m. hármaz-tam, ~tál, ~ott. Három annyira, három akkorára, három olyanra emelt, szaporít valamit. Lépteit hármazza, am. háromszor sebesebben megy, mint előbb. Cselédei bérét hármazza. Tánczban a tapsolást, bokák összeverését hármazza. Kettőz, hármaz, négyez, ötöz, stb.

*HÁRMAZÁS
(három-az-ás) fn. tt. hármazás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hármaz.

*HÁRMAZAT
(három-az-at) fn. tt. hármazatot. Háromra vagy harmadikkal szaporított valami.

*HÁRMAZTAT
(három-az-tat) áth. és mivelt. m. hármaztat-tam, ~tál, ~ott. Valamit háromszor tesz vagy tetet; hármas számra emel vagy emeltet. Éljent, tapsot hármaztatni. Az üdvözlő ágyuzást hármaztatni. Hármaztatni a tánczzenét.

*HARMICZ
l. HARMINCZ.

*HARMICZA
helység Horváthországban Zágráb megyében; helyr. Harmiczá-n, ~ra, ~ról.

*HARMINCZ
(három-tíz v. három-íz, l. itt alább) tőszámnév, mely a tizedek sorában harmadik fokon áll, s am. háromszor tíz; tt. harmincz-at. Törzsöke három, képzője vagy az átalakult tíz, (háromtíz, hármtíz, hármticz, harmicz), vagy valószinüebben íz, azaz vonás vagy tag, (három íz, hármiz, harmicz), minthogy az újakon való számítás szerént az újak száma három ízben vétetik, s ez öszveg felrovása három ízben történik. A harmincz-ban az n közbevetett betű, nagyobb hangzatosság végett; s régi nyelvemlékekben szokottabb is harmicz, mely a dunántúli némely nyelvjárásban Vas József pályaértekezése szerént ma is divatos. 2) Jelenti azon számjegyet, melylyel e mennyiséget felirjuk vagy felrójuk, pl. 30, XXX.

*HARMINCZAD
(három-incz-ad) fn. tt. harminczad-ot. 1) Harmincz részre felosztott egészből egy rész. Harminczadot kapni bizonyos jövedelemből. Kivenni a harminczadot. 2) Hazánkban egyik ága volt azon közjövedelmeknek, melyek az uralkodó kir. háznak fentartására, s az állami szükségek pótlására fordítandók valának. Állt pedig a harminczad bizonyos mennyiségü vámból, melyet az e teher alól ki nem vett, s az országon által, az országba behozandó vagy ebből kiviendő tárgyaktól mind azok fizetni tartoztak, kik ezen tartozástól törvényesen fölmentve nem valának. 3) Királyi, s országos hivatal, mely az ily jövedelmek beszedésével foglalkodott, s azokat kezelte. Pozsonyi, győri, pesti harminczad.

*HARMINCZAD-HIVATAL
ösz. fn. Királyi hivatal, mely a harminczad nevü közjövedelmeket beszedi és kezeli. V. ö. HARMINCZAD.

*HARMINCZADI
(három-incz-ad-i) mn. tt. harminczadi-t, tb. ~ak. A harminczad nevü jogot vagy hivatalt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Harminczadi vám. Harminczadi tisztviselők.

*HARMINCZADIK
(három-incz-ad-ik) sorszámnév, tt. harminczadik-at. Sor szerént a huszonkilenczedik után következő. A hónap harminczadik napján.

*HARMINCZADÓ
(harmincz-adó) ösz. fn. lásd: HARMINCZAD.

*HARMINCZADÓI
l. HARMINCZADI.

*HARMINCZADOL
(három-incz-ad-ol) áth. m. harminczadol-t. 1) Valamire a harminczad nevü vámot kiveti. Harminczadolni a kereskedelmi árukat. 2) Szélesb ért. kiveszi a harminczadik részt, pl. midőn valamit harminczan egyenlő részekre felosztanak maguk között.

*HARMINCZADOS
(három-incz-ad-os) fn. tt. harminczados-t, tb. ~ok. Királyi tisztviselő a harminczadhivatalnál, különösen pedig e hivatal főnöke.

*HÁRMONCZ
(három-oncz) fn. tt. hármoncz-ot. Gyermek, ki egy anyától, és egy teherrel harmadmagával született. Ki másodmagával született: iker, ki negyedmagával: négyencz stb.

*HÁRMÚL (1)
(három-úl) önh. m. hármúl-t. Háromfelé, három ágra szakad. Hármulnak a lóhere levelei.

*HÁRMÚL (2)
(mint föntebb) elavult ih. Eléfordul a régi halotti beszédben háromszor helyett. És keássatok Uromkhoz hármul: Kyrie eleison.

*HARNÓCZ
puszta Borsod megyében; helyr. Harnócz-on, ~ra, ~ról.

*HARNYÚ
tájdivatos hernyú helyett; l. ezt.

*HÁRÓ v. HARRÓ
erdélyi falu Hunyad megyében; helyr. Háró-n, ~ra, ~ról.

*HÁROGAT
(ho-ar-og-at) áth. és gyakor. m. hárogat-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit többszöri háritással halomra vagy félre húzkál, tologat, kapargat. Tarlót, szénát szalmát hárogatni. A kidőlt búzát, borsót, babot öszvehárogatni. Asztalra kiolvasott pénzt erszénybe hárogatni. "Ki más ember dolgát mindenkor hárogatja." Pesti Gábor meséji. 2) Átv. valamely terhet, munkát, másra tol, bűnt hibát másnak tulajdonít. V. ö. HÁRÍT.

*HÁROGATÁS
(ho-ar-og-at-ás) fn. tt. hárogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamit hárogat.

*HÁROM
főszámnév, tt. hármat. Megvan rokonhangokkal a finn nemzetségi nyelvekben is, különösen a finn kolmi, eszt kolm, vogul korom, osztyák kudem, kudlem stb. szókban. Sorozatra nézve a kettő és négy között áll. Egy, kettő, három, négy, öt stb. Három év, hónap, hét. Három nap, három éjszaka. Három alma, meg egy fél, kérettelek nem jöttél. (Népd.). Három a táncz, azaz a magyar (zenének és) táncznak három része levén: lassú, élénkebb, (vagy mérsékelt) és friss ha valaki az elsőbbeket is eljárta, a friset is megkivánja. Étel, ital, álom, szükséges ez három. (Km.). Három a magyar próba. (Km.). Általán a magyar köznép igen kedveli a hármas számot.
"Három esztendővel tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed meg nem fogott volna."
"Az én galambomnak dombon van a háza,
Három szép czédrusfa van az udvarába."
"Három csillag van az égen,
Három szeretőm van nékem."
"A forráshoz nap alkonyán,
Dalolva jön három leány."
"Három árva sírdogálva,
Áll a temető árkába."
"Szomorú a magyar nóta,
Háromszáz esztendő ólta."
"Háromszor iszik a magyar,
De ezerszer is jót akar."
Népdalok. (Erdélyi J. gyüjteménye).
A népmesékben is: három királyfi, három király kisasszony, három tót fiú, három pomarancs, a három testvér stb. a ,három' számnév szerepel. A régi halottas beszédben erős lehelettel van irva: chármul. Ragozáskor az o hangzót a hangugratás szabályai szerént eléadott esetekben kihagyja, pl. hárma, hármat, hárman, hármas, hármaz, hármol stb. V. ö. HANGUGRATÓ. Az ad, adik, icz, incz képzők előtt az ékezetet is elveti: harmad, harmadik, harmadszor, harmincz.
Eléjön a régi nyelvemlékben: horom, (vogulul korom). Régi magyar Passio. Toldy kiadása 157. lapon; továbbá: ormis. Lugossy József szerént a középkori Európában divatos számok egyike, szintén ,három' jelentéssel. Magyar akadémiai Értesítő 1859. Nyelvészeti iránynézetek. Nem vezetnének-e ezek minden nyelvészt a legtökéletesebben a magyar orom, ormos szókra? Czélozván a kéznek közép vagy harmadik ujjára, mely leghosszabb (ormos, hórias); hátha a török ücs (= három), szintén am. üds (Zenker szerént: Ende, Spitze, Felsspitze, Bergspitze stb.) azaz tető.
Bopp Ferencz kitünő nyelvész azt hiszi a szanszkrit, görög, latin tri, góth thri, s több más nyelvbeli (hármat jelentő) törzsről, hogy az "am. a szanszkrit tar vagy tri gyök, melynek jelentése: transgredi, (túlmenni v. hágni); tri tehát szófejtegetőleg azt jelentené: túlhágó, felülmúló, ("űberschreitend, darűber hinaus gehend" űber di beiden niedrigeren Zahlen)." Alapfogalomban, a mennyiben túlhágásról van szó, épen az, ami a magyar orom, ormos, csakhogy mi ezt több nyelvész után az ujjakra alkalmazzuk, s ezzel nem azt akarjuk ezen fejtegetésünkben mondani, hogy az altaji nyelvek e fogalmat az árja nyelvektől vagy viszont vették volna, hanem csak azt, hogy az emberi szellem mindenütt egy és ugyanaz levén, az emberi nyelvek egymástól függetlenül képződve és fejlődve is ugyanazon észjárásra vezethetik a vizsgálódót, s ezért épen nem kell megvetnünk a különbözőnek hitt nyelvcsaládokban történt buvárlatokat és elmélkedéseket, hanem alkalmaznunk, ahol lehet, saját nyelvünkre is. Így a kettős számról nálunk Ballaghy Móricz is jelesül fejtegeti, hogy a szanszkrit júg, latin jung-o, jug-um, góth juk (= pár), új német Joch, magyar iga, finn ikkja, eszth ikke, török iki, magyar iker, mint kötést (binden) jelentő szók egymással rokon viszonyban állanak. (Magyar akadémiai Értesitő. 1859. A magyar nyelvészkedés köre). Nem vezethet-e ez magyar nyelvészt akaratlanul is ,két' és ,kettő' szónak ,köt' igétől, illetőleg ,kötő' részesülőtől származtatására?

*HÁROMÁGU
(három-águ) ösz. mn. Minek három ága van, akár tulajdon, akár átvitt értelemben. Háromágu rózsatő. Háromágu villa, vasvilla. Háromágu kereszt.

*HÁROMANNYI
(három-annyi) ösz. mn. Bizonyos számot, mennyiséget háromszor fölülmuló. Mi háromannyi adót fizetünk, mint ti. Kilencz háromannyi, mint három.

*HÁROMÉLÜ
(három-élü) ösz. mn. Minek három éle van. Háromélü gyalu.

*HÁROMFA (1)
(három-fa) ösz. fn. Így nevezik képes kifejezéssel azon akasztófát, mely görög P formájára alkotott három darab fából áll. Háromfa virágja. Noha azt kívánom, karóban száradjon, avagy háromfára csak hamar akadjon. (Gyöngyösi I. R.).

*HÁROMFA (2)
falu Somogy megyében; helyr. Háromfá-n, ~ra, ~ról.

*HÁROMFEJÜ
(három-fejü) ösz. mn. Minek három feje van. Háromfejü sárkány.

*HÁROMFELÉ
(három-felé) ösz. helyhatárzó. 1) Három különböző irányban. Háromfelé váló út. Háromfelé küldeni a cselédeket. 2) Három részre. Háromfelé metszeni a kenyeret. Háromfelé hasítani egy holdföldet.

*HÁROMFÉLE
(három-féle) ösz. mn. Oly három, melyből mindegyik másmás nemü vagy faju vagy tulajdonságu. Háromféle buzát vetni. Háromféle szivart venni. Háromféle irás egy lapon. Háromféle szinű kelméből készült lobogó, zöldből, fehérből és vörösből.

*HÁROMFÉLEKÉP
(három-féle-kép) ösz. ih. Három különböző módon. Háromfélekép hallani valamely történet eléadását. Háromfélekép próbálni valamit.

*HÁROMFÉLEKÉPEN
l. HÁROMFÉLEKÉP.

*HÁROMFOGÚ
(három-fogú) ösz. mn. Minek három foga van. Átv. ért. háromágu. Háromfogu villa, gereblye.

*HÁROMHASÁBU
(három-hasábu) ösz. mn. Mi három hasábra van metszve, vágva, osztva. Háromhasábu köröm.

*HÁROMHÁZ
falu Vas megyében; helyr. Háromház-on, ~ra, ~ról.

*HÁROMHEGYŰ
(három-hegyű) ösz. mn. Minek hegyes vége három van. Háromhegyű szigony.

*HÁROMHÍMES
(három-hímes) ösz. fn. A növénytanban azon növények seregéből való, melyekben annyi a hím (némelyek szerént: poroda), amenynyit maga a sereg neve: Háromhímesek - Triandria -) kimond; mindenik külön szabadon áll, azaz egyik a másikkal öszve nem nőtt.

*HÁROMHÚROS
(három-húros) ösz. mn. Minek három húrja van. Háromhúros hangszer, lant.

*HÁROMIGÁS
(három-igás) ösz. mn. Betü szerénti ért. oly ökrös szekér volna, mely elé háromiga ökör, vagyis hat ökör van fogva. Átv. ért. s a latin trijugus, és német dreispännig után háromlovas. Három igás szekér. V. ö. IGÁS, IGÁSLÓ.

*HÁROMIZŰ
(három-izű) ösz. mn. Minek három ize, azaz tagja vagy ága van. Háromizű korbács.

*HÁROMKASZÁLATU
(három-kaszálatu) ösz. mn. Mit évenként háromszor kaszálnak, vagy kaszálni lehet. Háromkaszálatu rét.

*HÁROMLÁBU
(három-lábu) ösz. mn. Minek három lába van. Háromlábu asztal, szék, akasztófa.

*HÁROMLATOS
(három-latos) ösz. mn. Minek súlya három latot nyom. Háromlatos zsemlye.

*HÁROMLEVELŰ
(három-levelű) ösz. mn. Minek három levele van. Háromlevelű lóher. Háromlevelű virág, sóska.

*HÁROMLIK
l. HÁRAMLIK.

*HÁROMMETŰ
(három-metű) ösz. mn. Mi háromfelé metsz, minek három éle van. Hárommetű gyalu. A metű gyöke met, melyből metél, metsz stb. eredtek.

*HÁROMNEGYED
(három-negyed) ösz. fn. Négy egyenlő részre osztott egészből három rész. Egy osztrák é. forint három negyede am. hetvenöt krajczár.

*HÁROMNYÜSTÖS (1)
(három-nyüstös) ösz. mn. Oly szövetről mondják, melynek szálai hármas fonalból öszvesodrottak. Háromnyüstös szőrkelme. Háromnyüstös vászon.

*HÁROMNYÜSTÖS (2)
(mint föntebb) fn. tt. háromnyüstös-t, tb. ~ök. Hármasan öszvesodrott fonalakból szőtt kelme. Háromnyüstösből varrt nyári kabát. (Dreidraht). V. ö. NYÜST.

*HÁROMOLDALÚ
(három-oldalú) ösz. mn. Minek három oldala, egyszersmind három szöglete van. Háromoldalú ék.

*HÁROMÓRAI
(három-órai) ösz. mn. 1) Három óra folyásaig tartó. Háromórai munka. Háromórai út, messzeség, járás. 2) Három órakor történő, létező. Háromórai vecsernye, litánia. Az ifjak háromóraira, a vének négyóraira mennek, (t. i. vecsernyére).

*HÁROMRÉSZŰ
(három-részű) ösz. mn. Három részből álló, három részre osztott, szakadt. Háromrészü könyv. Háromrészű beszéd. V. ö. RÉSZ.

*HÁROMRÉTŰ
(három-rétű) ösz. mn. Mi három, egymásra rakott, hajtogatott, fekvő lapokból áll. Háromrétű papiros, boríték. Háromrétű köpenygallér. Háromrétű virágszirmok. V. ö. RÉT, RÉTEG.

*HÁROMSÁG
(három-ság) fn. tt. háromság-ot. Általán tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valami három egyet képez, pl. a háromszög vonalainak háromsága. Eredeti keresztény ért. isteni természet tulajdonsága, melynél fogva az lényegében egy, személyében pedig három. Hiszem, hogy egy az Isten természetében, (lényegében) és három személyében. Szent Háromság egy Isten, irgalmazz minékünk. (Litánia). Isten egyháromsága. Átv. ért. szoros barátságban, szövetségben élő három embernek társulata.

*HÁROMSÁGFŰ
(háromság-fű) ösz. fn. Háromszinű viola (Viola tricolor). Másik köznépi neve császárszakáll, császárvirág.

*HÁROMSODRÁSU
(három-sodrásu) ösz. mn. l. HÁROMNYÜSTÖS.

*HÁROMSZÁLU
(három-szálu) lásd: HÁROMNYÜSTÖS.

*HÁROMSZAVÚ
(három-szavú) ösz. mn. Három énekszóra tett, három külön hangon énekelt. Háromszavú ének.

*HÁROMSZĚG, HÁROMSZÖG
(három-szěg v. ~szög) ösz. fn. Mértani ért. oly tér, melyet három egyenes vonal zár be, s következésképen három szöglete van. Egyenlő oldalú háromszeg, melynek mindhárom oldala egyenlő. Egyenlő száru háromszeg, melynek két szárai egyenlők. A székelyeknél: csegely, (mintegy: szěgely).

*HÁROMSZĚGLET v. ~SZÖGLET
(három-szěglet v. ~szöglet) l. HÁROMSZĚG.

*HÁROMSZĚGLETES v. ~SZÖGLETES
(három-szěgletes v. ~szögletes) l. HÁROMSZĚGŰ.

*HÁROMSZĚGŰ, HÁROMSZÖGŰ
(három-szěgű v. ~szögű) ösz. mn. Minek három szege, azaz szeglete, a ugyanannyi oldala van. Háromszegü kalap. Háromszegü csiga. (Donax.).

*HÁROMSZÉK
székely szék Erdélyben, mely áll három székből, ú. m. Kézdi, Orbai és Sepsi székből, melyekhez Lenk Ignácz szótára Miklósvár széket is számítja. E négyet együtt Erdő-Vidék-nek is hívják.

*HÁROMSZINŰ
(három-szinű) ösz. mn. Három különböző színnel tarkázott. Háromszinű posztó. Háromszinű lobogó. Háromszinű (vörös, fehér, zöld), nemzeti szalag.

*HÁROMSZOR
(három-szor v. ~szěr) sorosztó számnév, mely megfelel e kérdésre, hányszor? hány izben? Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer stb. Háromszor három am. kilencz. Háromszor éljent kiáltani. Háromszor kidobolni, kihirdetni valamit.

*HÁROMSZORI
(három-szori v. ~szeri) ösz. mn. Háromszor v. három izben történő v. történt. Háromszori csengetésre sem jelent meg. Háromszori intés után fizetett meg.

*HÁROMSZOROS
(három-szeres) ösz. mn. Háromszor ismételt, háromannyi, háromakkora. Háromszoros éljenezés. Háromszoros díj. Háromszoros vastagság.

*HÁROMSZOROSAN
(három-szeresen) ösz. ih. háromszor ismételve, háromannyi mértékben. Háromszorosan kiharangozni a halottat. Háromszorosan fizetni valamiért. Háromszorosan meghálálni a jótéteményt.

*HÁROMSZOROZ
(három-szěrěz) áth. m. háromszoroz-tam, ~tál, ~ott. Háromszor ismétel, háromannyival, háromakkorára nagyítja, szaporítja stb. Háromszorozni az ágyulövést. Háromszorozni a szolgák díját.

*HÁROMSZORTA
(három-szerte) ösz. ih. Háromannyi mértékben vagy fokkal. Háromszorta nagyobb, szebb, gazdagabb. A ta te nyomatosságot adó toldalékszótag. Egyszerte, kétszerte, háromszorta, négyszerte stb. V. ö. ~TA, ~TE, képző.

*HÁROMSZÖG
(három-szög) lásd: HÁROMSZĚG.

*HÁROMSZÖGTAN
(három-szög-tan) ösz. fn. A mértannak azon része, mely a háromszögeket tárgyalja. (Trigonometria).

*HÁROMSZÖGŰ
(három-szögű) l. HÁROMSZĚGŰ.

*HÁROMTAGÚ
(három-tagú) ösz. mn. Minek három tagja van, három tagból álló. Háromtagu birtok, rész. Háromtagu szó. Háromtagu bizottság.

*HARRÓ (1)
(holla rá?) a vadászok nyelvén figyelmeztetés a közelgő nyúlra. V. ö. HALLÁROZ.

*HARRÓ (2)
erdélyi falvak, 1) l. HARI. 2) Hunyad megyében; helyr. Harró-n, ~ra, ~ról.

*HARS (1)
elvont gyök, mely a fogak közől reszkettetve és súgva kinyomuló erős hangot utánozza; továbbá más lelketlen testek hasonló hangját is jelenti. Innen származnak: harsány, harsog, harsol, harsolódik stb. A mongolban arcsi, am. morog.

*HARS (2)
fn. l. HARIS.

*HÁRS
(ho-ar-os) fn. tt. hárs-at, tb. ~ak. 1) Általán, valamely testnek, különösen fáknak haja, kérge, mely foszlik, hámlik, hárlik. Innen mondjuk fát hársolni, azaz hámtani, kérgét lehúzni. Feslik a hárs. (Km.), azaz jól megy a dolog. 2) Különösebben szép alakjáról ismeretes fanem. A közönséges hársnak szívded, hegyes és csipkés levelei vannak, s virágai igen kedves illatuak. (Tilia europea).

*HARSA
hegy Erdélyben, Doboka megyében.

*HARSAG, HARSAGÁS
l. HARSOG, HARSOGÁS.

*HARSÁG
(har-ság) fn. tt. harság-ot. Eredetileg am. erdőség a har (= erdő) gyökből. Ezen szó csak egy sárosmegyei helynévben maradt fen. Helyr. Harság-on, ~ra, ~ról.

*HÁRSÁGY
l. HÁRSHÁGY.

*HÁRSALMA
(hárs-alma) ösz. fn. Almafaj, mely akkor érik, mikor a hárs hámlik.

*HARSAN
(hars-an) önh. m. harsan-t. Erős hars hangon szólani kezd. Harsannak, megharsannak a kürtök, trombiták. Felhangzókkal s gyöngébb értelemben: hersen.

*HARSANÁS
(hars-an-ás) fn. tt. harsanás-t, tb. ~ok. Valaminek erős hars hangon riadása, megszólamlása.

*HARSÁNY (1)
(hars-ány) mn. tt. harsány-t, tb. ~ak v. ~ok. Ami a levegőt erősen reszkettető hars hangon szól. Harsány kürt, trombita. Harsány hangon beszélni, kiáltani. Harsány szavú. Némelyek használni kezdék a férfi magas hang (tenor) kifejezésére is; valamint harsona v. harsonya szót a trombita kifejezésére.

*HARSÁNY (2)
falvak Baranya megyében, (KIS~, NAGY~); továbbá Bihar és Borsod megyében; helyr. Harsány-ba, ~ban, ~ból.

*HARSÁNYAN
(hars-ány-an) ih. A levegőt erősen rázkodtató hars-féle nyers hangon. Harsányan kiáltozni. Harsányan szóló kürt.

*HÁRSFA
(hárs-fa) ösz. fn. l. HÁRS. Hársfák árnyékában sétálni. Hársfa alatt ülni. Hársfánk alatt kelt oklevél. (Datum sub tilia nostra).

*HÁRSFASOR
(hárs-fa-sor) ösz. fn. Egyenes vonalakban ültetett hársfák, pl. kertekben, utak mellékén, sétatéreken stb. Hársfasorok között sétálni.

*HÁRSFASZÉN
(hárs-fa-szén) ösz. fn. Szénné égetett hársfa, melyet öszvezúzva fogporul használnak.

*HÁRSFÉRĚG
(hárs-férěg) ösz. fn. Hársfákon éldelő estveli lepkefaj, szögletes és zöldvereses szárnyakkal. (Sphinx tiliae).

*HÁRSGYÉKÉNY
(hárs-gyékény) ösz. fn. Hárshéj szálaiból, rostjaiból kötött gyékényféle szövet.

*HÁRSHÁGY
NAGY~, KIS~, falvak Somogy megyében; helyr. Hárshágy-on, ~ra, ~ról.

*HÁRSHÉJ
(hárs-héj) ösz. fn. A hársfának sík héja, háncsa, melyet kötésekre használnak vagy belőle kötelet készítenek, s egyéb tárgyakat fonnak és szőnek. Különbözik: hárskéreg.

*HARSÍT
(hars-ít) önh. m. harsitott. l. HERSEN.

*HÁRSKÉREG
(hárs-kéreg) ösz. fn. Hársfa kérge, melyből dugaszokat csinálnak, a vargák, csizmaziák úgynevezett kérgeket metszenek stb.

*HÁRSKÖTÉL
(hárs-kötél) ösz. fn. Hárshéjból sodrott vagy font kötél.

*HÁRSKÚT
Falu Torna megyében; helyr. Hárskút-on, ~ra, ~ról.

*HÁRSKÜRT
(hárs-kürt) ösz. fn. Kürtféle fuvóhangszer a fiatal hársfa kérgéből.

*HÁRSLEVELŰ
(hárs-levelű) ösz. mn. és fn. 1) Aminek olyan levele van, mint a hársfának. 2) Így hívnak különösen a Hegyalján egy gömbölyű szemű, édes izű szőlőfajtát, melynek a muskotályéhoz majdnem hasonló zamatja van, s mely ott a forminttal együtt kiválólag miveltetvén, e kettő adja a jelesebb hegyaljai borokat; s ezek sajátságos zamatját alkalmasint a hárslevelű szőlő eszközli.

*HARSOG
(hars-og) önh. és gyakor. m. harsog-tam, ~tál, ~ott. Folytonos hars hangon szól, kiált, hangzik. Harsog a kürt, trombita. Felhangzókkal s gyöngébb értelemben: herseg.

*HARSOGÁS
(hars-og-ás) fn. tt. harsogás-t, tb. ~ok. Valaminek a levegőt erősen reszkettető hars hangon szólása, kiáltása, hangzása. Kürtök, trombiták harsogása.

*HARSOGTAT
(hars-og-tat) áth. m. harsogtat-tam, ~tál, ~ott. Valamit harsogva hangoztat, harsogni késztet. Harsogtatni a győzelmi indulót. Szavát harsogtatni.

*HARSOKODÁS
(hars-o-kod-ás) fn. tt. harsokodás-t, tb. ~ok. Harsány hangon perlekedés, czivakodás, veszekedés.

*HARSOKODIK
(hars-o-kod-ik) k. m. harsokod-tam, ~tál, ~ott. Harsány hangon kiáltozva perlekedik.

*HARSOL
(hars-ol) önh. m. harsol-t. Thelegdinél am. perel, veszekedik, azaz harsány hangon felesel. Azonban vehetjük általános értelemben is: harsány hangon szól.
"Megedzve harsoland a győzelem
Övé lesz, s győzve lesz a gyötrelem."
Ormos László.

*HÁRSOL
(ho-ar-os-ol) áth. m. hársol-t. A fának kérgét lehúzza, különösen: hársfát hánt.

*HARSOLÁS
(hars-ol-ás) fn. tt. harsolás-t, tb. ~ok. Általában harsány hangon szólás. Thelegdinél am. perelés, feleselés, mely harsány hangon foly. V. ö. HARSOL.

*HÁRSOLÁS
(ho-ar-os-ol-ás) fn. tt. hársolás-t, tb. ~ok. A fa kérgének, különösen a hársfáénak lehántása.

*HARSOLÓDÁS
(hars-ol-ód-ás) fn. tt. harsolódás-t, tb. ~ok. Átv. ért. harsány hangon folyó perlekedés, veszekedés.

*HARSOLÓDIK
(hars-ol-ód-ik) belsz. m. harsolód-tam, ~tál, ~ott. Harsány hangon perlekedik.

*HARSONA
l. HARSONYA.

*HARSONY
(hars-ony) fn. tt. harsony-t, tb. ~ok. l. HARSONYA, 2).

*HARSONYA
(hars-ony-a) mn. és fn. tt. harsonyát. 1) Erős hars hangon szóló, kiáltó, hangzó. Harsonya tábori zene. Harsonya induló. Harsonya szózat. 2) Nagy öblü kürt, trombita, melyből a hang nagy harsogva ömlik ki.

*HARSONYÁS (1)
(hars-ony-a-as) mn. tt. harsonyás-t v. ~at, tb. ~ak. Harsonyával ellátott. Harsonyás zene.

*HARSONYÁS (2)
(mint föntebb) fn. tt. harsonyás-t, tb. ~ok. Személy, ki harsonyát fú. Ezred harsonyása. Színház harsonyása.

*HARSONYÁZ
(hars-ony-a-az) önh. m. harsonyáz-tam, ~tál, ~ott. Harsonyaféle trombitát fú.

*HARSONYÁZÁS
(hars-ony-a-az-ás) fn. tt. harsonyázás-t, tb. ~ok. Harsonyaféle trombita fuvása. Érteni a harsonyázáshoz.

*HÁRSSELYEM
(hárs-selyem) ösz. fn. A fák, különösen hársfák síkhéjából készített szövet.

*HÁRSSÉTASOR, HÁRSSIKÁTOR
(hárs-séta-sor v. ~sikátor) ösz. fn. lásd: HÁRSFASOR.

*HÁRSSZÖVET
(hárs-szövet) ösz. fn. Szövet, melyet hárshéj szálaiból készítenek.

*HÁRSVIRÁG
(hárs-virág) ösz. fn. A hársfák kedves illatu sárgás virága, mely a méheknek bő eledelt nyújt, s különféle gyógyszerekül használtatik, jelesen a görcsös bajok ellen.

*HÁRSVIRÁGVÍZ
(hárs-virág-víz) ösz. fn. Hársfa virágaiból készített gyógyvíz.

*HÁRT
(ho-ar-t) áth. m. hárt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valaminek hárját, azaz hámját, haját, héját, kérgét lefosztja. V. ö. HÁR.

*HARTA
falu Pest megyében; helyr. Hartá-n, ~ra, ~ról.

*HÁRTÁS
(ho-ar-t-ás) fn. tt. hártás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hártunk; hántás. V. ö. HÁRT.

*HÁRTYA
(ho-ar-tya) fn. tt. hártyát. Gyöke a fölszint jelentő ho (haj, héj), s törzsöke hár. A tya v. toldalékhangzó nélkül ty képző, a tárgynak gyöngéd, lágy természetét fejezi ki. Törökül zar (Vámbérynél), harti (Beregszászinál). Némelyek a latin charta szóval is rokonítják. 1) Általán vékony, ritka, lágy szövetű test, mely valamit burok gyanánt körülvesz vagy betakar, pl. a fagyásnak induló vizet először hártya födi; a gyógyulni kezdő seben hártya nő. Lehúzni, levenni a hártyát. A kéreg belsején levő hártya. 2) Különösen, gyöngédszövetü burok, mely az állati tagokat, izmokat takarja, s hozzájok tapad. Reczés hártya, hashártya, rostos hártya, csonthártya stb. 3) Fínom vékonyra kikészített állati bőr, pl. melyre írni lehet. Hártyára írt oklevél. Hártyával bevont süveg, csákó. 4) Némely vizi állatok körmei között elnyuló rostos szövet, mely az uszásban nagy könnyüségül szolgál.

*HÁRTYABŐR
(hártya-bőr) ösz. fn. Fínom vékonyra kikészített bőr, milyenre a régiek irni szoktak. (Pergamenum).

*HÁRTYAFOG
(hártya-fog) ösz. fn. A mohok rendéhez tartozó növénynem. (Leskea).

*HÁRTYAKÚP
(hártya-kúp) ösz. fn. Növénynem a mohok rendéből. (Barthramia).

*HARTYÁN
falvak Nógrád megyében, (KIS~, SÓS~ és TÓT~); továbbá Pest megyében, (ÚJ~, VÁCZ~, KIS~); helyr. Hartyán-ba, ~ban, ~ból.

*HÁRTYANEMŰ
(hártya-nemű) ösz. mn. A hártyák neméhez tartozó, hártyaféle, hártyához hasonló. Hártyanemü burok, héj, kéreg.

*HÁRTYARÁNCZ
(hártya-ráncz) ösz. fn. Növénynem a mohok rendéből. (Buxbaumia).

*HÁRTYÁS
(ho-ar-tya-as) mn. tt. hártyás-t v. ~at, tb. ~ak. Hártyával burkolt, födött. Hártyás csontok, izmok. Hártyás seb. Hártyás körmü vizi állatok.

*HÁRTYÁSODÁS
(ho-ar-tya-as-od-ás) fn. tt. hártyásodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valamely testen hártya nő, hártya képződik. Sebnek, fagyó víznek hártyásodása.

*HÁRTYÁSODIK
(ho-ar-tya-as-od-ik) k. m. hártyásod-tam, ~tál, ~ott. Hártyával behuzódik, hártya nő, képződik rajta. Hideg van, már hártyásodik a víz. A gyógyuló seb hártyásodik.

*HÁRTYÁTLAN
(ho-ar-tya-at-lan) mn. tt. hártyátlan-t, tb. ~ok. Minek hártyája nincsen, mit hártya nem borít. Hártyátlan lábu madarak, állatok. Hártyátlan seb. Határozó gyanánt am. hártya nélkül.

*HÁRTYÁZAT
(ho-ar-ty-a-az-at) fn. tt. hártyázat-ot. Hártyából álló borítéka, héja valaminek. Seb hártyázata.

*HÁRTYÁZIK
l. HÁRTYÁSODIK.

*HÁRTYAZUG
(hártya-zug) ösz. fn. A mohok rendéhez tartozó növénynem. (Webera).

*HÁRÚL, HÁRUL
(ho-ar-úl, l. HÁR); önh. m. hárul-t. 1) Valamely testnek fölszine, héja, kérge stb. mintegy magától, mindazáltal némi erővel vagy hersenéssel tovább tolúl, odább csúsz, nyomúl. Partra hárul a víz hozta gizgaz. 2) Átv. valamely teher, munka vagy bűn, vád valakire nehezűl. Sok rosz hárult reánk. Az ártatlanok botránkozása a botránkoztatóra hárúl. Máskép: háramlik.

*HÁRÚLÁS, HÁRULÁS
(hár-úl-ás) l. HÁRAMLÁS.

*HAS (1)
elvont hangutánzó gyök, mely a fának vagy némely más testnek is ketté repedésénél hallható hangot utánozza. Megvan a szanszkrit kasz v. kas (hasít), franczia hacher, héber (hasít), és (felez, oszt), s a német hacken szókban. Származékai: hasáb, hasad, hasít, hasogat stb., és átvitt értelemben: hason, hasonló stb. Rokon vele felhangon: fes gyök is (fes-el, fes-l-ik stb. szókban), s a megfordított szak (szakad, szakaszt szókban). Sőt ide tartozóknak véljük kasza és kés szókat is. Önállólag használják Hegyalján ezen kifejezésben: Hasban (azaz hasadóban) van a zöld árpa, midőn kalászosodik.

*HAS (2)
fn. tt. has-at v. ~t, tb. ~ak. Megvan a hellén gasthr szóban, s rokonok vele a finn watsi, watza, s a vogul kasr. 1) Az állati testnek azon része, mely a rekeszizomtól a fancsontig terjed, s a zsigerek nagyobb részét, különösen a beleket magában foglalja. Fáj a hasa. Valami csikarja, csipkedi a hasát. Behúzni, kitolni a hast. Hason vagy hasra fekünni. Hasra esni. Legtöbb gondot ád embernek a has. (Km.). Keveset hall az éh has. Üres hasnak nem elég a szép szó. (Km.). 2) Domborúra hízott altest, nagy has, köznépi nyelven: poczok, potroh, dobasz. Hasát hizlalni. Hasat ereszteni. Hasát lógatni, felszorítani. 3) Terhes, vemhes has. Egy hassal lettek. Előhas, mely először fogant. 4) Átv. ért. valamely testnek gömbölyűen kidudorodó része, öble. Hordó, fazék, palaczk hasa.

*HÁS, HÁSFA
tájszók, l. HÁRS, HÁRSFA.

*HASÁB
(has-áb) fn. tt. hasáb-ot, harm. szr. ~ja. 1) Tulajdonkép fadarab, melyet a tömegtől elvágtak, elmetszettek, kihasítottak. Hasábokra szelni a kivágott fa derekát. Ölbe rakott hasábok. 2) Szélesb ért. akármely más rostos test, melyet szelni, lapokra metszeni szoktak. Papiros hasáb. Káposzta-, dinnye-, tökhasáb. 3) Irásban, könyvben nagyobbszerű rovaték, vagy egész lap is (Columna).

*HASÁBFA
(hasáb-fa) ösz. fn. Vastagabbféle fából szelt, metszett, vágott darab, különböztetésül a dorong- és rőzsefá-tól, melyet nem hasogatnak el.

*HASÁBKÁPOSZTA
(hasáb-káposzta) ösz. fn. Hasábokra szelt és besavanyított káposzta.

*HASÁBLÁBU
(hasáb-lábu) ösz. mn. Oly nőkről mondják, kiknek alsó lábszáraik, szülés következtében megdagadtak és vastagok maradnak.

*HASÁBOL
(has-áb-ol) áth. m. hasábol-t. Hasábokra oszt, szel, metsz, választ, szakaszt. Fát hasábolni. Tököt, almát, káposztát, répát hasábolni. V. ö. HASÁB.

*HASÁBOLÁS
(has-áb-ol-ás) fn. tt. hasábolás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg metszés, vágás, mely által valamit hasábolunk.

*HASÁBOS
(has-áb-os) mn. tt. hasábos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasábokra szelt, metszett, fürészelt stb. Hasábos káposztát savanyítani. Hasábos burgonyát, répát adni a tehénnek.

*HASÁBOZ
(has-áb-oz) áth. m. hasáboz-tam, ~tál, ~ott. l. HASÁBOL.

*HASAD
(has-ad) önh. m. hasad-t. Valamely test ketté válik, metszés, szelés, fürészelés, ékelés vagy más erőszak által. Széthasad, elhasad, meghasad, behasad. A mennykő sujtotta fa végig hasadt. A szegbe akadt ruha elhasadt. A tál, tányér, deszka meghasadt. Ketté hasadt. Átv. ért. mondjuk a hajnalról midőn pirulni kezd. Hasad a hajnal. Ott leszek hajnal hasadtakor.

*HASADÁLY
(has-ad-ály) fn. tt. hasadály-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Székelyesen am. hasadék. L. ezt.

*HASADÁS
(has-ad-ás) fn. tt. hasadás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Szenvedő állapot, midőn valamely test hasad. Körömnek, csontnak hasadása. 2) Nyilás, hézag, rés, mely a ketté hasadt test részei között támad. Mély, széles, keskeny hasadás.

*HASADATLAN
(has-ad-atlan) mn. tt. hasadatlan-t, tb. ~ok. Mi nincsen elhasadva, minek részei szorosan öszvefüggenek. Hasadatlan köröm. Hasadatlan dinnye. V. ö. HASADT.

*HASADÉK
(has-ad-ék) fn. tt. hasadék-ot. harm. szr. ~a v. ~ja. Nyilás, rés, hézag valamely ketté vált test részei, hasábjai között. A fal hasadékán benézni, bebújni. Az ablak hasadékját beólmozni.

*HASADÉKONY
(has-ad-é-kony) mn. tt. hasadékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen hasad, hasadásra alkalmas. Hasadékony bükkfa. A fenyő hasadékonyabb a somfánál. Hasadékony silány vászon, posztó.

*HASADÉKOS
(has-ad-ék-os) mn. tt. hasadékos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasadékokkal teljes, sok helyen meghasadt. Hasadékos falak. Hasadékos ajtó.

*HASADÓ
(has-ad-ó) mn. tt. hasadó-t. Ami hasad, nyílást, rést kap. Hasadó kelme. Könnyen hasadó deszka. Hasadó szilva, am. magvaváló. Átv. ért. hasadó (kelő, piruló) hajnal.

*HASADÓS
(has-ad-ó-os) mn. tt. hasadós-t v. ~at, tb. ~ak. l. HASADÉKONY.

*HASADOZ
(has-ad-oz) önh. és gyakor. m. hasadoz-tam, ~tál, ~ott. Több helyen hasad, vagyis nyilás, rés, hézag támad rajta; több részekre válik. Hasadoznak a nyers fából csinált bútorok. Hasadoz a ló körme. Hasadoznak a túl érett dinnyék.

*HASADOZOTT
(has-ad-oz-ott) mn. tt. hasadozott-at. Ami több helyen hasadt, meghasadt. Hasadozott fenyű. Hasadozott ruha.

*HASADT
(has-ad-t) mn. tt. hasadt-at. Minek rostjai, szálai, rétegei stb. ketté váltak. Hasadt tök. Hasadt deszka. Hasadt posztó. Hasadt hegedű.

*HASADTKÖRMŰ
(hasadt-körmű) ösz. mn. Oly állatokról mondjuk, melyeknek körmei két vagy több részre oszlanak, válnak, milyenek, pl. az ökrök, juhok, nyulak stb.

*HASADTTÜLKŰ
(hasadt-tülkű) ösz. mn. Oly állatról mondjuk, melynek szarván vagy patáján hibás repedés van. Hasadttülkü ökör. Hasadttülkü ló, melynek patája elhasadt.

*HÁSÁGY
falu Baranya megyében; helyr. Háságy-on, ~ra, ~ról.

*HASAJÓ
székelyes kiejtés, hasaló helyett; lásd: ezt.

*HASAL (1)
(has-al) fn. l. HASALY.

*HASAL (2)
(has-al) önh. m. hasal-t. 1) Hason fekszik. Átv. ért. hever, henyélve tölti az időt. Mit hasaltok itt, menjetek dolgozni. 2) A hast valamivel átköti. Innen lett: hasaló vagy hasló, azaz haskötő.

*HASALJ
(has-alj) l. HASALY.

*HASALÓ
(has-al-ó) fn. tt. hasaló-t. 1) A szövőgépen (osztovátában) azon gömbölyü fa, mely a szövő hasa előtt van, s melyre a szövet tekertetik. 2) Széles szíj vagy heveder, melylyel a vemhes ló hasát felkötik, máskép: hasló.

*HASALY
(has-aly) fn. tt. hasaly-t v. ~at, tb. ~ak. A hasnak alsó része, a szeméremtájhoz közel. Néhutt az emberi hasalyt kishas-nak nevezik. A mészárosok és hentesek ebből vágják az úgynevezett dagadót. Hasalyja-szalonna.

*HASALYÓ
l. HASALÓ.

*HASAMENŐ
(hasa-menő) ösz. mn. Kinek a hasa megy, azaz lágy hasa, híg székelése van. Átv. ért. a székelyeknél am. kevély, rátartós ifjú.

*HASAPKÁPOSZTA
(hasap-káposzta) l. HASÁBKÁPOSZTA.

*HASAS
(has-as) mn. tt. hasas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek hasa van, leginkább átv. ért. Hasas hordó. Hasas palaczk. 2) Nagy hasú, potrohos, poczokos. Hasas urak. 3) Terhes, vemhes. Hasas ünő. Hasas kancza, magló-disznó.

*HASASÍT
(has-as-ít) áth. m. hasasít-ott. Hasassá tesz, azaz teherbe ejt.

*HASASODÁS
(has-as-od-ás) fn. tt. hasasodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki nagy hast kap, vagyis hasa nő, teherbe esik, megvemhesedik.

*HASASODIK
(has-as-od-ik) k. m. hasasodtam, ~tál, ~ott. 1) Poczokosodik, potrohosodik, nagy hasa nő. 2) Teherbe esvén, megvemhesedvén vastagodik.

*HASASZT
(has-asz-t) áth. m. hasaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Régies és tájdivatos, a közönségesebb ,hasít' helyett; amaz inkább megfelel a ,hasad' önhatónak (~ad, ~aszt), ezt pedig a könnyebb, jobbhangzás ajánlja. Hárommá hasasztván. Carthausi névtelen.

*HASBESZÉD
(has-beszéd) ösz. fn. A hasból beszélő szava, mondata. V. ö. HASBESZÉLŐ.

*HASBESZÉLŐ
(has-beszélő) ösz. fn. Személy, ki képességgel bir beszélő hangját gégéjébe vissza és lenyomni, olyképen, hogy ajaka mozgását észre nem lehet venni, s úgy tetszik, mintha a szó vagy a hasából vagy más valamely helyről jőne.

*HASCSAP
(has-csap) ösz. fn. Sebészi eszköz, mely által a hasban öszvegyült kóros nedveket kivezetik.

*HAsCSAPOLÁS
(has-csapolás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a kóros nedveket a hasból kiszívatják.

*HASCSIKARÁS
(has-csikarás) ösz. fn. Fájdalom az altestben, midőn olyasmit érzünk, mintha beleinket valami csikarná, csipkedné, szorongatná. Köznyelven néhutt: kólika. Néhutt: csipedés.

*HASCSIKARÓ
(has-csikaró) ösz. mn. Mi a hasat csikarja, csipkedi. Hascsikaró fájdalom. Hascsikaró ital, méreg.

*HASCZIRKALOM
(has-czirkalom) ösz. fn. Több mesterembereknél, pl. a kádároknál czirkalom, melylyel az öblös (hasas) testek, edények stb. terjedelmét mérik.

*HASDÁT
erdélyi falu Thorda megyében; helyr. Hasdát-on, ~ra, ~ról.

*HASDUGULÁS
(has-dugulás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki nagy erőködéssel, vagy épen nem végezheti rendes szükségét, máskép: kemény szék.

*HASÉKOS
(has-ék-os) mn. tt. hasékos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasas. Hasékos hordó, eléjön Kassaynál. Néhutt: hatakos.

*HÁSFA
székelyes kiejtés, l. HÁRSFA.

*HASFÁJÁS
(has-fájás) ösz. fn. Mindenféle fájás, melyet a hasban érezünk, különösen csikarás, csipedés, szurás, szélszorulás stb.

*HASFÉRCZELÉS
(has-férczelés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a felhasadt vagy felmetszett hast öszvevarrják.

*HASFÉREG
(has-féreg) ösz. fn. lásd: BÉLFÉREG.

*HASFOLYÁS
(has-folyás) ösz. fn. Emberek és más állatok nyavalyája, midőn a hasürülések szokottnál sürübben váltják föl egymást, és higabbak, mint rendes állapotban lenni szoktak. Máskép: hasmenés, lágy has. Alsó népnyelven: fosás, némethas.

*HASFÖDŐ
(has-födő) ösz. fn. Általán eszköz, ruha stb. mely a fájó hasra tétetik. Különösen cserépfödő, melyet megmelegítve, s ruhába takarva hasra tesznek.

*HASGAT
l. HASOGAT.

*HASGOND
(has-gond) ösz. fn. Gond, melyet valaki hasára, vagyis evésre, ivásra, torkosságra fordít.

*HASGYÜRŰ
(has-gyürű) ösz. fn. Boncztanban am. hosszukás nyilás a has belsejének alsó végén, melyen erek, idegek, csövek stb. a nemzőrészekbe lenyúlnak. (Annulus abdominalis).

*HÁSHÁGY
falu Szala megyében; helyr. Háshágy-on, ~ra, ~ról.

*HASHAJTÁS
(has-hajtás) ösz. fn. Működés, midőn bizonyos szerek által lágy, folyó székelés eszközöltetik.

*HASHAJTÓ
(has-hajtó) ösz. mn. és fn. Szer, mely lágy széket, folyó hast csinál; köz nyelven fosató, fostató. Hashajtó labdacsok, porok. Hashajtót bevenni.

*HASHÁRTYA
(has-hártya) ösz. fn. l. HASKÉREG.

*HASHEVEDER
(has-heveder) ösz. fn. Széles szij vagy csinvat-öv, melylyel a nyerget leszorítják, vagy hámszij, mely a ló hasát és oldalait keríti. Máskép: hasaló, hasló.

*HASHIZLALÁS
(has-hizlalás) ösz. fn. Minden gondnak arra fordítása, hogy eszemiszom által a has hízzék.

*HASHIZLALÓ
(has-hizlaló) ösz. mn. és fn. 1) Mi a hast hizlalja, növeli. Hashizlaló eledelekkel táplálkozni. 2) Személy, kinek fő gondja az evésivás.

*HASIGAT
l. HASOGAT.

*HASÍT, HASIT
(has-ít) áth. m. hasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Tulajd. ért. szilárd, rostos testet valamely eszközzel (has hangot hallatva) metsz, szel, szétválaszt. Fejszével, ékkel ketté hasítani a tuskót. Behasítani, de el nem hasítani a göcsös fát. Lehasítani egy ágat. Kihasítani a fenyüből jó vastag forgácsot. Meghasítani a faragás alá vett gerendát. 2) Szélesb ért. valamit erőszakosan ketté vagy szétválaszt, repeszt; nyilást, rést csinál valamin. Ruháját elhasítani. Barázdát hasítani. Utat hasítani. Kihasítani a közlegelőből néhány holdat. 3) Átv. mondjuk az erősb. élesb hangról. Levegőt hasítani a harsány trombitákkal. Füleimet hasítja szörnyű sipolásod.

*HASÍTÁS, HASITÁS
(has-it-ás) fn. tt. hasítás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit hasítunk. Fahasítás. Tollhasítás. Barázdahasítás. V. ö. HASÍT.

*HASÍTÉK, HASITÉK
(has-ít-ék) fn. tt. hasítékot. harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Általán rés, nyilás, mely hasítás által támadt. Hasítékba verni az éket. 2) Nyilás a ruhán. Zubony, melynek hasítékja hátul van. A szoknya hasítékán kilátszik a pendely. Benyúlni az üng hasítékán a kebelbe.

*HASÍTÉKOS
(has-ít-ék-os) mn. tt. hasítékos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek hasítéka van; hasítékra csinált. Hasítékos szoknya.

*HASITHATÓ
(has-it-hat-ó) mn. tt. hasítható-t. Mit rostos, szálas vagy lágyabb természeténél fogva hasítani lehet. Hasítható deszka, fenyőszál. Könnyen hasítható vászon, posztó. Nehezen hasítható somfa, gyepföld.

*HASITMÁNY
(has-ít-mány) lásd: HASITVÁNY.

*HASITÓFÜRÉSZ
(hasító-fürész) ösz. fn. Fürész, melylyel szilárd testeket, különösen fákat hoszszában metszenek.

*HASÍTVÁNY
(has-ít-vány) fn. tt. hasítvány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Amit valamiből hasítottak. Fahasítvány. Szent Márton egy hasítványt adott köpenyéből a meztelen koldusnak. (Legenda).

*HASIZOM
(has-izom) ösz. fn. Boncztanban, a hasnak izmai, melyek az altestre és mellre hatnak, s különösen lélekzésre, a belek kiürítésére, vizellésre stb. szolgálnak.

*HASKA
(has-ka) fn. tt. haskát. Szeged tájékán am. hasadt, túlérettsége miatt szétvált dinnye.

*HASKÉR
(has-kér) l. HASKÉREG.

*HASRÉRĚG
(has-kérěg) ösz. fn. Kéreg, vagyis hártya, mely a has üregét bevonja, s igen sima fölszinű.

*HASKÓ
l. HASÓK.

*HÁSKÓ
Dunán túl, nevezetesen a Balaton mellékén am. a sövénykerítéseken hagyott alacsonyabb rés, melyen át lehet hágni. Eredetikép tehát am. hágcsó.

*HASKOROGÁS, HASKORGÁS
(has-korogás) ösz. fn. A hasból kihalló tompa hang, leginkább éhomra vagy midőn valaki a hasát igen megszorítja.

*HÁSKÖTÉL
am. HÁRSKÖTÉL.

*HASLAG
(has-lag) székely szó; lásd: HASMÁNT.

*HASLÁGYÍTÓ
(has-lágyító) ösz. mn. Mi az emésztetet meghigítja, s úgynevezett lágy hast, könnyü székelést csinál. Haslágyító szerek, ételek.

*HASLÓ
(has-al-ó) fn. tt. hasló-t. 1) l. HASALÓ. 2) Balatonmelléken am. parasztkocsira a könynyebb fellépés kedveért alkalmazott hágcsó.

*HASMÁNT, HASMÁNYT
(has-om-ánt v. has-mánt) ih. Hegyalján am. hason, hason fekve. Hasmánt keverni, alunni. Hasmánt esni. A székelyeknél haslag. Ellentéte: hanyatt.

*HASMENÉS
(has-menés) l. HASFOLYÁS.

*HASMETSZÉS
(has-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, a hasnak metsző eszközökkel felnyitása.

*HASNEVELÉS
(has-nevelés) l. HASHIZLALÁS.

*HASNYITÁS
(has-nyitás) lásd: HASMETSZÉS.

*HASOGAT
(has-og-at v. has-o-gat) áth. és gyakor. m. hasogat-tam, ~tál, ~ott. Valamit folytonosan vagy több részekre hasít. Fát hasogatni. Átv. ért. mondjuk oly belső bajokról, fájdalmakról, melyek a kóros tagot mintha hasogatnák. A köszvény hasogatja lábait.

*HASOGATÁS
(has-og-at-ás) fn. tt. hasogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit hasogatunk. Fahasogatás. 2) Átv. fájdalom, mely oly érzéssel jár, mintha valami hasogatná a kóros testet. Fejhasogatás. Csonthasogatás.

*HASOGATÓ
(has-og-at-ó) mn. tt. hasogató-t. Aki vagy ami hasogat. Tőkéket hasogató munkások. Szőrszálhasogató am. csekélységeken fennakadó, apróságokkal bibelődő bíráló.

*HASOGATOTT
(has-og-at-ott) mn. tt. hasogatottat. Amit hasábokra, darabokra hasítottak. Hasogatott fa. Elhasogatott ruha. V. ö. HASOGAT.

*HASÓK
(has-ók) mn. és fn. tt. hasók-ot. Kinek nagy hasa van; pohos, poczokos, potrohos. Képzésre hasonló a pofók, szemők szókhoz.

*HASON (1)
(has-on) ih. Hasra borulva. Hason fekünni, heverni, alunni. Hason mászni.

*HASON (2)
(has-on) mn. tt. hason-t, tb. ~ok. Gyöke a hangutánzó has, melyből hasad, hasít és származékaik erednek. Tulajdonkép jelent olyat, mint egy másik, mely valaminek mássa, mintegy amelylyel előbb egy egészet tett, de attól elhasíttatott, elvált, pl. a ketté fürészelt fahasábok hasonok. Hason része, hason fele, hason mása valaminek. A kenyeret két vagy négy hasonfélre metszeni. Máskép: szakasztott olyan, melyben szintén a föntebbi fogalom rejlik, sőt,fél'-ben is, a mennyiben ez vál ige felhangu módosúlata. Szélesb ért. mi olyan tulajdonságokkal bir, mint egy másik. Az egyen, egyenlő ugyanazonságot, a hason, hasonló csak olyanságot fejez ki. Hason szók, melyek körülbelül ugyanazon értelemmel birnak. Hason irások, melyek vonásai megegyeznek. Képzésére olyan mint: rokon, alacson, zordon, eleven, mereven; s mindenek fölött: egyen.

*HASONALAKÚ
(hason-alakú) ösz. mn. Minek olyan alakja van, mint egy másiknak. Hasonalakú ikrek. Hasonalakú testvérek.

*HASONBAJ
(hason-baj) ösz. fn. Egy másikhoz hasonló baj, betegség. Hasonbajban szenvedni.

*HASONBĚCS
(hason-běcs) ösz. fn. Becs, mely egy más becscsel vagy másnak árával felér, mely egy másikkal hason értékü.

*HASONBÜNTETÉS
(hason-büntetés) ösz. fn. 1) Büntetés, mely olyan, mint egy másik. A hason bünben részesek hasonbüntetésre itéltettek. 2) Büntetés neme, mely szerént valaki oly szenvedésre itéltetik, milyet ő másnak okozott. (Fogat fogért, szemet szemért). V. ö. FÁNTONFÁNT.

*HASONEREDETŰ
(hason-eredetű) ösz. mn. Olyan eredetű, mint egy másik.

*HASONÉRTÉK
(hason-érték) ösz. fn. Mi anynyit ér, mint egy másik. Valamit hasonértékben viszszaadni. (Alpari).

*HASONÉRTÉKÜ
(hason-értékü) ösz. mn. Minek oly értéke van, mint egy másiknak. Hasonértékü pénzek. Három huszas hasonértékü egy ezüst forinttal.

*HASONÉRTELEM
(hason-értelem) ösz. fn. Értelem, mely egy bizonyos másikkal körülbelül öszveüt, megegyezik. Hasonértelemben venni valamit. Én és te hasonértelemben szólottunk. V. ö. HASON és ÉRTELEM.

*HASONÉRTELMŰ
(hason-értelmű) ösz. mn. Minek oly értelme van, mint bizonyos másiknak. Hasonértelmü nyilatkozatot adtak mindhárman. Hasonértelmü magyarázatok.

*HASONÉRZELĚM
(hason-érzelěm) l. HASONÉRZET.

*HASONÉRZET
(hason-érzet) ösz. fn. Érzet, mely olyan, mint bizonyos más érzet. Hasonérzetet gerjeszteni másokban.

*HASONÉRZETŰ
(hason-érzetű) ösz. mn. Ki bizonyos másnak érzetéhez hasonló érzettel bír. Hasonérzetü barátok.

*HASONFAJ
(hason-faj) ösz. fn. Ami fajra nézve ugyanazon osztályhoz tartozik, de mégis némi változatossággal. Ily hasonfajok vannak az állatok országában, a gyümölcsökben stb.

*HASONFAJÚ
(hason-fajú) ösz. mn. Ugyanazon fajhoz tartozó, de némileg különböző.

*HASONFÉL
(hason-fél) ösz. fn. Ketté hasított, metszett egésznek egyik része, mely akkora és olyan mint a másik, vagy ha különböző nagyságu is, de avval összetéve egy egészet képez. Az útijegy hasonfelét a kalauznak adni. Ime uram, én javimnak hasonfelét szegényeknek adom. (Müncheni cod.).

*HASONGAT
(has-on-g-at); l. HASOGAT.

*HASONÍT, HASONIT
(has-on-ít) áth. m. hasonít-ott, Hasonná, magához hasonlóvá tesz. Leginkább nyelvtanban élünk vele (assimilare), pl. a névmutató (az) z betüjét a következő mássalhangzóhoz hasonítjuk: akkor az-kor helyett, abból, annak, attól, az-ból, az-nak, az-tól helyett stb. V. ö. HASONÚL.

*HASONÍTÁS, HASONITÁS
(has-on-ít-ás) fn. tt. hasonítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hasonlóvá v. hasonná tevés. V. ö. HASONÍT, HASONÚL.

*HASONL
régies; l. HASONOL.

*HASONLÁS
(has-on-ol-ás) fn. tt. hasonlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn két vagy több tárgy, vagy személy egymáshoz hasonlik. V. ö. HASONLIK. 2) Átv. ért. szakadás, pártokra, felekezetekre oszlás, egymás ellen fölkelés, föltámadás. Meghasonlás. Elhasonlás.

*HASONLAT
(has-on-l-at) fn. tt. hasonlat-ot, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn két vagy több különnemü tárgyak vagy személyek bizonyos jegyekre, tulajdonságokra nézve megegyeznek. Hasonlatot találni két ember arcza, termete között. 2) Némely tudományos tárgyakra vitetve, különösebben a nyelvtanban am. a szók módosításának, ragozásának, alkotásának bizonyos szabályokban megegyezése, s az innét folyó következtetések. A szók elemeit, eredetét, értelmét, ragozásait nyelvhasonlat szerént meghatározni. Továbbá a következtetésnek azon módja, midőn hasonló esetekből, hasonló eredményeket húzunk ki. A természettudósok, orvosok, régiségbuvárok gyakran hasonlatból itélnek. A jogászoknál szintén azon mód, midőn olyanforma esetben vagy esetekben, ugyanazon törvényre alapitják érveiket, okoskodásaikat, vagy itéleteiket. (Analogia).

*HASONLATLAN
(has-on-l-atlan) mn. tt. hasonlatlant, tb. ~ok. Különböző, mi bizonyos tekintetben más jegyekkel, tulajdonságokkal bir, mint egy másik, máskép: hasonlótlan. Hasonlatlan körülményekben, hasonlatlan sikerrel működni.
"Ó mi igen más ez, mint pusztai népe Zalánnak,
Ó mi hasonlatlan lesz majdan az ütközet."
Zalán futása. (Vörösmartytól).

*HASONLATLANSÁG
(has-on-1-atlan-ság) fn. tt. hasonlatlanság-ot. Állapot, midőn két vagy több tárgy, vagy személy egymáshoz hasonlatlanok. V. ö. HASONLATLAN.

*HASONLATLANUL
(has-on-l-atlan-ul) ih. 1) Különbözőleg; oly jegyekkel, tulajdonságokkal birva, melyek egymással nem egyeznek. A két testvér hasonlatlanul intézi gazdaságát. 2) Kitünőleg nagyobb mértékben, sokkal inkább. Ezen mű hasonlatlanul jelesebb amannál. Péter hasonlatlanul eszesebb Pálnál.

*HASONLATOS
(has-on-l-at-os) mn. tt. hasonlatos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek egy másikkal hasonlata van, vagyis avval bizonyos jegyekben, tulajdonságokban megegyezik. Arczra, hangra, termetre hasonlatos testvérek. Hasonlatos esetek, körülmények. "Az te bálványidhoz hasonlatos vagy, és az oktalan állatokhoz egyenlőé tötted magadat." Sz. Krisztina élete.

*HASONLATOSAN
(has-on-l-at-os-an) ih. Oly módon, olyképen, mint egy másik; nem különben. Ő szereti a hazát és hasonlatosan a királyt. A műbirák hasonlatosan nyilatkoztak munkám felől.

*HASONLATOSKÉPEN
(hasonlatos-képen) ösz. ih. l. HASONLATOSAN és HASONLÓKÉPEN.

*HASONLATOSKODIK
(has-on-l-at-os-kod-ik) k. m. hasonlatoskod-tam, ~tál, ~ott. Máshoz hasonlónak látszani akar; mást majmol. Élt e szóval Faludi E. M. 160, 1.

*HASONLATOSSÁG
(has-on-l-at-os-ság) fn. tt. hasonlatosság-ot. Állapot, midőn két vagy több tárgy vagy személy bizonyos jegyekre, tulajdonságokra nézve megegyezik egymással. Ezen két ember között nagy hasonlatosság van. Isten az embert maga hasonlatosságára teremtette. Rövidebben: hasonlat vagy hasonlóság. Régiesen am. tettetés (simulatio), pl. a Bécsi codexben. V. ö. HASONOL.

*HASONLÉK
(has-on-l-ék) fn. tt. hasonlék-ot. Hasonlitási módszer v. működés. Hasonló minőség; hasonló eset. Nyelv-, jog-, természettani stb. hasonlék. (Analogia). V. ö. HASONLAT, 2).

*HASONLIK
(has-on-l-ik) k. m. hasonl-ott, htn. ~ani. 1) Közelitő ragu névvel am. valakihez vagy valamihez bizonyos jegyekre nézve rokon, közel áll. A te gyürűd az enyémhez hasonlik. 2) Átv. ért. és felható ragu névvel am. két vagy több részre, pártra, felekezetre szakad, s mintegy darabokra hasad. Pártokra, felekezetekre hasonlani. Egymás között meghasonlani. A szövetséges tartományok, fejedelmek elhasonlottak tőlünk. Gyöke a hangutánzó has, törzsöke hason, mn. V. ö. HASON.

*HASONLÍT, HASONLIT
(1), (has-on-l-ít) áth. m. hasonlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit bizonyos jegyekre, tulajdonságokra nézve máshoz mér, mással öszvevet. Hozzám ne hasonlítsd magadat. Ugyan kihez is hasonlítsalak? Öszvehasonlitani a bánsági gabonát a felföldivel.

*HASONLÍT, HASONLIT
(2), (mint föntebb) önh. m. hasonlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Köz beszédben használtatik hasonlik helyett. Ezen két ember igen hasonlít egymáshoz. A te órád hasonlít az enyémhez. Néhutt mondják: formít. Apjához igen formít. Az ít képzős átható igék között az egész nyelvben alig van egykét ige, milyen ez is: szít (hozzá), melyek önható értelemben használtatnak. V. ö. HASONLIK.

*HASONLÍTÁS, HASONLITÁS
(has-on-l-ít-ás) fn. tt. hasonlítás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit máshoz hasonlítunk. Két vagy több dolog öszvehasonlítása. Különösen a költői nyelvben igen gyakoriak a hasonlítások.
"Malozsa szőlő a nyaka,
Mézeskalács az ajaka,
Szeme kökény, foga gyémánt,
Az ínye arany paszománt.
Mézbűl van a beszélője,
Szegfűből a nyeldeklője,
Képe rózsa, szája czukor,
Szemöldöke selyemfodor."
Népdal (Erdélyi J. gyüjt.).
2) Állapot, midőn két vagy több dolog egymással bizonyos jegyekben megegyezik. Helyesebben: hasonlat vagy hasonlóság.

*HASONLÍTHATATLAN, HASONLITHATLAN
(has-on-l-it-hat-[at-]lan) mn. tt. hasonlíthatatlan-t, tb. ~ok. Oly tárgyakról mondjuk, melyek vagy bizonyos vagy épen semmi jegyekre nézve sem egyeznek meg, melyek egészen különböznek, más nemüek, természetüek, s melyeket egymáshoz hasonlítani nem lehet. Határozókép am. egymástól igen különbözőleg, hasonlíthatlanul.

*HASONLÍTHATATLANUL
(has-on-l-ít-hat-[at-]lan-ul) ih. Egymástól igen nagyon vagy egészen különbözőleg; sokkal nagyobb mértékben. Ezen mű hasonlíthatatlanul szebb a másiknál.

*HASONLÍTHATÓ
(has-on-l-ít-hat-ó) mn. tt. hasonlítható-t. Mit máshoz hasonlítani lehet, mi bizonyos tekintetben máshoz hasonló.

*HASONLÍTÓ
(has-on-l-ít-ó) mn. tt. hasonlító-t. Aki vagy ami hasonlítással foglalkodik. Hasonlító fok a nyelvtanban másodfok v. középfok helyett. Hasonlító nyelvészet, mely több nyelvek, vagyis nyelvekbeli szók és szóalakok egybevetését tárgyalja.

*HASONLÍTÓ FOK
l. KÖZÉPFOK.

*HASONLÓ
(has-on-l-ó) mn. tt. hasonló-t. Hason jegyekkel, tulajdonságokkal biró, olyan, mint egy másik. Közelítő ragu neveket vonz. Hasonló mázu edények. Hasonló szabásu öltözetek. Hasonló büntetésre itélt bűntársak. Korom a koromhoz nem hasonlóbb. (Km.). 2) Hason mértékü, nagyságu. Két hasonló részre osztani valamely nemesi birtokot. Különbözik némileg: egyenlő; ez ugyanazonfélét, hasonló pedig csak olyanságot jelent. Latinul hasonló similis, egyenlő aequalis. V. ö. EGYEN, EGYENLŐ és HASON.

*HASONLÓAN
(has-on-l-ó-an) ih. 1) Oly formán, oly alakban, olyképen, mint egy másik. Velem is hasonlóan bánt, mint veletek. 2) Hasonló v. olyan mértékben. Hasonlóan osztani fel az örökséget.

*HASONLÓKÉP v. HASONLÓKÉPEN
(hason-ló-kép v. ~képen) ih. l. HASONLÓAN.

*HASONLÓLAG
(has-on-l-ó-lag) l. HASONLÓAN.

*HASONLÓSÁG
(has-on-l-ó-ság) fn. tt. hasonlóság-ot. Két vagy több tárgynak némely köz tulajdonságai, jegyei. Szorosb ért. bizonyos köz nagyságnak, mértéknek egy másikkal megegyezése. A ketté osztott telek hasonlóságáról mérés által meggyőződni.

*HASONLÓTLAN
(has-on-l-ó-talan) mn. tt. hasonlótlan-t, tb. ~ok. Nem hasonló, különböző.

*HASONLOTT
(has-on-l-ott) mn. tt. hasonlott-at. Átv. ért. oszlott, megoszlott, pártokra, felekezetekre szakadt. Minden magában meghasonlott ország elpusztúl.

*HASONMÁS
(hason-más) ösz. fn. Mi valamely máshoz annyira hasonlít, mintha ugyanaz volna, pl. midőn az eredeti után valamely képet levesznek, okleveleket másolnak stb. Régi kéziratok hasonmásait birni. Átv. ért. oly személyről mondják, ki egy máshoz nagyon hasonló.

*HASONMÉRTÉK
(hason-mérték) ösz. fn. Oly nagyságu, mennyiségü, akkora, olyféle mérték, mint bizonyos másik. Hasonmértékben adni vissza a kölcsönt.

*HASONMINŐSÉG
(hason-minőség) ösz. fn. l. HASONLÓSÁG.

*HASONNEMŰ
(hason-nemű) ösz. mn. Azon nemhez tartozó. Hasonnemű állatok, növények, ásványok. Hasonnemü számok, pl. két forint, öt, száz, forint. Különnemüek: három forint, husz krajczár. (Homogenei, és: heterogenei numeri).

*HASONNEVŰ
(hason-nevű) ösz. mn. Szélsb ért. oly névvel biró, mely egy másikhoz sokban hasonló, pl. az olaszok és oláhok hasonnevü és eredetü népek. Szorosb ért. azon névvel biró. Egy helységben gyakran több hasonnevü lakosok élnek.

*HASONOL
(has-on-ol) áth. és hangugrató m. hasonol-t v. hasonlott. Eléfordul a münch. codexben. 1) Valamihez hasonlít átható értelemben, hasonlónak tart. Kihez hasonljam kedig e nemzetet? (Máté 11.). Kihez hasonljam e nemzetnek népét. (Lukács 7.). Minden, ki hallja én igéimet, hasonlatik bölcs emberhez. (Máté 7.). Ne akarjatok azokhoz hasonlatnotok. (Máté 6.). Ím eh mai napon ah bínösöknek egyikhöz hasonlád magadat. (Debreczeni Legendáskönyv). 2) Valamit tettet, valamit bizonyos hasonlatosságra cselekszik. Kik önmagokat igazaknak hasonlanák. Hosszu imádságot hasonlván. Simulantes longam orationem. (Lukács 21.).

*HASONRÉSZ
(hason-rész) ösz. fn. Hasonló nagyságu részekre osztott egészből egy rész. A zsákmányból valamennyien hasonrészt kapnak. Négy hasonrészre osztani a kenyeret. Szorosb ért. valamely ketté hasított egésznek fele.

*HASONSZENV
(hason-szenv) ösz. fn. Gyógymód, melynek főelve: hasonló bajt hasonlóval gyógyítani, (similia similibus), s ennél fogva ellentétben áll a régi gyógymóddal, melynek főelve: contraria contrariis. Alapítója ezen új gyógymódnak: Hahneman Sámuel. (Homoeopathia).

*HASONSZENVI
(hason-szenvi) ösz. mn. A hasonszenv rendszerét követő, azt illető, arra vonatkozó. Hasonszenvi gyógymód. Hasonszenvi adagok, gyógyszerek.

*HASONSZERŰ, HASONSZERÜ
(hason-szerű) ösz. mn. Olyan féle, olyan minőségü, olyan forma, mint egy másik eset szokott lenni. (Analogus). Hasonszerű eset, működés.

*HASONSZERŰSÉG
(hason-szerűség) ösz. fn. l. HASONLAT, 2).

*HASONSZINŰ
(hason-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint egy másik. Hasonszinű posztóból viselni dolmányt és nadrágot.

*HASONSZÓ
(hason-szó) ösz. fn. Szó, melynek egy másikkal hasonló, körülbelül ugyanazon értelme, jelentése van. (Vox synonima).

*HASONSZÖGŰ
(hason-szögű) ösz. mn. Oly térről vagy térekről mondják, melynek és melyeknek szögei egynemüek. Hasonszögü csegelyek. (Triangula aequiangula).

*HASONTALAN
(has-on-talan) mn. tt. hasontalan-t, tb. ~ok. Jobban: hasonlatlan; l. ezt.

*HASONÚL, HASONUL
(has-on-úl) önh. m. hasonúl-t. Hasonmássá válik, hasonná vagy hasonlóvá lesz. (Assimilatur, wird assimilirt v. assimilirt sich). Eléjön e kifejezés más tudományokban is, pl. az élettanban; de itt leginkább nyelvtani használatáról szólunk, (hanghasonúlat), pl. a val, vel névutóban a v a megelőző mássalhangzóval hasonúl, emberrel embervel helyett, lábbal, asztallal, reggel, ezzel, lábval, asztalval, regvel, ezvel helyett stb. Néha a megelőző hang vagy hangok lesznek a következőhöz hasonlóvá, példák magok az avval, evvel tájdivatos kiejtések; általán az ez névmásokban a z a közvetlen következő mássalhangzóhoz hasonlóvá válik, pl. akkor = azkor, annak = aznak, attól = aztól, abban = azban, annyi = aznyi; mi a régieknél, sőt köz beszédben ma is többször eléfordúl (minthogy helyesirásunkban már a szószármaztatást követjük); így köz beszédben mindnyájan így szólunk: uczcza (,utcza' helyett), aczcza (,addsza' h.). Az utóbbiban már kettős változás is fordul elé: elsőben lett a dsz = cz-vé (adcza), azután a megelőző d is cz-vé hasonúlt. Így mondjuk: ecczer (,egyszer' helyett), másocczor, harmacczor, negyecczer stb. (,másodszor' stb. helyett). Tökéletesen egyeznek ezekkel a régies kiejtésü és gyakorta irásban is megtartott: acczig, ecczig, melyek néhutt a származáshoz hűbben csakugyan adzig edzig alakban is elé jönnek, melyeket tehát csak od-z-ig (= od' azig v. ott azig, mint aztán = az után) és ed z-ig (id', régiesen: ed' ezig v. ett ezig) elemzéssel fejthetünk meg, s melyekben mai divat szerént a következő z hasonúlt a megelőző d-vé: ad-d-ig, ed-d-ig, (ha csak azt nem véljük, hogy ezek önállólag fejlődtek ki: ott-ig, ett-ig, azaz itt-ig, minthogy a régieknél,itt' helyett gyakrabban,ett' jön elé). Ily hasonulások az előző betűhangban: szégyell = szégyenl, segéll = segédl, reméll = reményl, háss = hárs, salló = sarló, olló = orló; továbbá a következő betühangban: faggyú = fagy-jú, asszú = asz-jú, hosszú = hosz-jú; közbeszédben gyakran két szóban is, pl. nasz szájjal = nagy szájjal. (Kriza János gyüjteményében, az utóbbi ismét am. száj-val). Különösen hasonúl pedig számtalán esetben a kapcsoló mód j képzője ilyenekben: keressük = keres-j-ük, öntözzünk = öntöz-j-ünk, sőt ebben szakaszszunk = szakaszt-j-unk, a hasonulásra törekvés még a t betüt is kiszorítá stb. Ezen és több hasonulások minden nyelvben eléfordulnak; a magyarban létezők e szótár illető helyein szintén megérintvék. Hasonulásnak nevezik némelyek a hangvonzalmat, (hangattractiót) is, mely főkép a hangzók némely változásaira vonatkozik, pl. madár, barát szókban a hosszu á-t megelőzött szótag rövid a-ja nyiltabb, (azaz ě), mint majom, barlang szókban. l. Előbeszéd 35. lapon.

*HASONÚLÁS, HASONULÁS
(has-on-úl-ás) fn. tt. hasonúlás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Hasonná vagy hasonlóvá levés. (Assimilatio). Betük vagy betühangok hasonulása. V. ö. HASONUL.

*HASONÚLAT, HASONULAT
(has-on-úl-at) fn. tt. hasonúlatot, harm. szr. ~a. Hasonulás elvont értelemben. V. ö. HASONÚLÁS, HASONÚL.

*HÁSOS, HORVÁTH~
NÉMET~, falvak Vas megyében; helyr. Hásos-on, ~ra, ~ról.

*HASOVÁNY
(has-o-vány) fn. tt. hasovány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Göcsejben am. hosszu fahasáb, melyből többet földbe verve, s gúzsokkal öszvekötve kerítésül használnak.

*HASÖV
(has-öv) l. HASHEVEDER.

*HASPÓK
(has-pók) ösz. fn. Gúnyneve oly személynek, kinek igen nagy hasa, s vékony lábszára van.

*HASPUFFADÁS
(has-puffadás) ösz. fn. Állapot, midőn a has a sok ételtől vagy valamely nyavalya által felfuvódik.

*HASRÁGÁS
(has-rágás) ösz. fn. l. HASCSIKARÁS.

*HASREKEDÉS
(has-rekedés) ösz. fn. l. HASDUGULÁS.

*HASREMEK
(has-remek) ösz. fn. Mészárosok és hentesek nyelvén am. az állat hasából metszett darab.

*HASSÁG
erdélyi falu Meggyes székben; helyr. Hasság-on, ~ra, ~ról.

*HASSÉRÜLÉS
(has-sérülés) l. HASSÉRV.

*HASSÉRV
(has-sérv) ösz. fn. Az altest nyavalyája, midőn a belek egy része valamely erőszakos rándulás, ütés stb. által helyzetéből kimozdúl, s lefelé szállván nagy daganatot képez. Máskép: sérülés, néhutt hurosság, tökösség.

*HASSIKULÁS
(has-sikulás) ösz. fn. l. HASFOLYÁS.

*HASSIPOLY
(has-sipoly) ösz. fn. Hasba nyiló vagy hason képződött sipolyféle nyavalya. V. ö. SIPOLY.

*HASSZÁRNY
(has-szárny) ösz. fn. A halak hasán kétfelül levő hártyanemü szárnyak.

*HASSZORÍTÓ
(has-szorító) ösz. fn. és mn. 1) l. HASHEVEDER, HASLÓ. 2) Hasfolyást szüntető, emésztetet sürítő. Hasszorító szerek. 3) Dugulást okozó. Hasszorító kemény, nehéz ételek.

*HASSZORULÁS
(has-szorulás) ösz. fn. l. HASDUGULÁS.

*HASTEKERÉS
(has-tekerés) l. HASCSIKARÁS.

*HASTISZTÍTÓ
(has-tisztító) ösz. fn. és mn. l. HASHAJTÓ.

*HASTISZTULÁS
(has-tisztulás) ösz. fn. Állapot, midőn akár természetes, akár mesterséges lágy szék által a hasból holmi kóros anyagok kiürülnek, jótékony hasmenés.

*HASÚ
(has-ú) mn. tt. hasú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Kinek vagy minek bizonyos tulajdonságu hasa van. Nagy hasú. Pók hasú. Előhasú, azaz első terhet vagy vemhet viselő. Előhasu menyecske. Rátartja magát, mint az előhasu menyecske. Előhasu üsző. Dunán tuli tájszólással: hasi, előhasi.

*HASÜREG
(has-üreg) ösz. fn. A hasnak belső tére, a rekeszizomtól kezdve lefelé, melyben a belrészek fekszenek.

*HASÜRÜLÉS
(has-ürülés) ösz. fn. Állapot, midőn a belekben elválasztott bélsár a végbélen kitakarodik.

*HASÜTÉR
(has-ütér) ösz. fn. Ütér a hasban. V. ö. ÜTÉR.

*HASVARRÁS
(has-varrás) ösz. fn. Sebészi műtét, a has és belek sebes, vagy felnyitott helyeinek fonallal öszvefoglalása.

*HASVÍZKÓR
(has-víz-kór) ösz. fn. Vízkór, midőn a víz a hasüregben gyűl öszve, s azt felpuffasztja.

*HASVÍZKÓRSÁG
l. HASVÍZKÓR.

*HASZ
elvont gyök, melyből haszon, és származékai erednek. Rokonnak látszik hoz önálló gyökkel, innen haszon am. hozó, t. i. valamely jövedelmet, előnyt hozó. V. ö. HASZON, HASZONTALAN.

*~HÁSZ
ige- és névképző hajhász és szarhász szókban, ugyanaz ász képzővel, azon különbséggel, hogy az elébe csusztatott h hang, mint tudjuk, némi erőködő lehelést, lótást-futást fejez ki (hajhász szóban), és kóros állapotot (szarhász szóban).

*HASZINTE
(ha-szinte) ösz. kötszó. Élünk vele, midőn valamit bizonyos kifogás, kivétel, ellenvetés daczára is állítunk vagy tagadunk, s rokonértelmü az ámbár, noha kötszókkal. Azon mondatban, melyet vezérel, is kötszócskát vonz, mely rendesen az ige után áll, pl. Nem kell vala ily keményen bánnod velem, haszinte megsértettelek volna is. Ezt meg kell tenned, haszinte károddal esnék is. Midőn a ha és szinte, mint külön szók állanak a mondatban, a szinte am. hasonlóan. Én is elmegyek, ha te szinte eljősz. V. ö. SZINTE.

*HASZNÁL (1)
(hasz-on-ál) önh. m. használ-t. 1) Hasznot hajt, hasznára van valakinek v. valaminek. Tulajdonitó ragu neveket vonz. Használt Péternek a kereskedés. Ezen ifjunak sokat használt a tanulás. 2) Sikere, foganata lett valaminek valamire nézve. Az öntözés használt a rétnek. Használt neki az intés, jó tanács. Kicsin nem árt, sok nem használ. (Km.). Meghasznált neki a bor, azaz megártott. (Szalai közmondás). 3) Helyesen áll ér ige helyett. Mit használ lennünk, ha homály burkolja nevünket? (Horv. E.). Mit használ embernek, ha egész világot megnyeri? (Üdvözítőnk szavai Káldinál).

*HASZNÁL (2)
(mint föntebb) áth. m. használt. Valamit bizonyos czélra fordít; valamivel él. A pénzt jóra használni. Az időt munkára használni. Sok földje van, de nem használja. Mire használod ezen eszközöket? Használni a jó alkalmat. Feleségét használni. Idegen nőt használni. Más ruháját használni. Átvitten: hasznot hoz, jó eredményt szűl. Az mit sem használ. Használt a jó szó.

*HASZNÁLÁS
(hasz-on-ál-ás) fn. tt. használási, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valami hasznot hajt, javára van valakinek v. minek. E gyógyszer használása felől bizonyos vagyok. 2) Cselekvés, melynél fogva valamit haszonra fordítunk, vele bizonyos czélt követünk, vele élünk. Pénznek, időnek használása. Jó alkalom használása. V. ö. HASZNÁL.

*HASZNÁLAT
(hasz-on-ál-at) fn. tt. használat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Haszonvétel vagy azon siker, foganat, melyet elérünk, midőn valamit bizonyos czélra fordítunk. Valamely földbirtok használataért, fizetni. Használatra átengedni másnak fölösleges bútorainkat, szobáinkat. A gyógyszer használata iránt tudakozódni. A régieknél jelent hasznot is. "És vedd jól eszödbe ez szent gyónásnak ő nagy használatját." Góry-cod. Innen ma is: használatos.

*HASZNÁLATLAN
(hasz-on-ál-atlan) mn. tt. használatlan-t, tb. ~ok. Minek hasznát nem veszik, mit heverni hagynak, mivel senki nem él, mit semmi bizonyos czélra nem fordítnak. Használatlan könyvek, melyeket senki nem olvas. Használatlan szobák, azaz üresek, lakó nélküliek. Használatlan öltözékek, eszközök, edények. A régieknél eléjön,haszontalan' értelemben is. "Nem leszek neked használatlan rabod." Pesti Gábor, Aesopus életében. Határozóként am. használás nélkül, használatlanul.

*HASZNÁLATLANUL
(hasz-on-ál-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy hasznát vennék, haszonra fordítanák, élnének vele, gyümölcsöztetnék. Használatlanul heverő parlag mezők. Használatlanul elzárt pénz, porlepte könyvek.

*HASZNÁLATOS
(hasz-on-ál-at-os) mn. tt. használatos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mit használatra fordítanak. Használatos földbirtok. 2) Sikeres, foganatos, gyümölcsöző, hasznos. Használatos buvárkodás, tanulás, tanács, intés. Használatos mezei gazdaság, kertészség, kereskedés. "De maga (mégis) ennél használatosbat és jobbat nem hagyott; mint ez szent gyónást." Góry-cod.

*HASZNÁLATOSAN
(hasz-on-ál-at-os-an) ih. Sikeresen, foganatosan, gyümölcsöztetve, bizonyos nyereséggel. Használatosan fordítani a munkát valamire. Használatosan űzni a földmivelést, marhatenyésztést.

*HASZNÁLATOSSÁG
(hasz-on-ál-at-os-ság) fn. tt. használatosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamivel sikeresen, foganatosan lehet élni, midőn a munkát, fáradságot nem hiába fordítjuk reá. Ezen gép használatosságáról nem kétkedem. Földnek használatossága.

*HASZNÁLHATATLAN
l. HASZNÁLHATLAN.

*HASZNÁLHATLAN
(hasz-on-ál-hat-(at)lan) mn. tt. használhatlan-t, tb. ~ok. Minek hasznát venni nem lehet, mivel bizonyos czélra nem élhetünk. Használhatlan szerszámok, gépek. Irásra használhatlan, de borítéknak használható papiros. Katonának használhatlan bénna. Határozókép am. nem használhatólag.

*HASZNÁLHATÓ
(hasu-on-ál-hat-ó) mn. tt. használható-t, tb. ~k. Mit bizonyos czélra vagy czélokra használni lehet, mivel élhetünk. Tűzre, épületre használható fák. Egyedül fűtőnek használható bamba ember. Hát ez mire használható?

*HASZNÁLHATÓLAG
(hasz-on-ál-hat-ó-lag) ih. Bizonyos czélra fordíthatva.

*HASZNÁLHATÓSÁG
(hasz-on-ál-hat-ó-ság) fn. tt. használhatóság-ot. Tulajdonság, képesség, melynél fogva valakit v. -mit bizonyos czélra használni, fordítani, alkalmazni lehet.

*HASZNÁLT
(hasz-on-ál-t) mn. tt. használtat. Amit haszonra fordítanak vagy fordítottak; használatban levő vagy volt. Használt szerszám, kés, villa, bútor, szobák. Ellentéte: használatlan. Nőszemélyről, kivel férfi közösködött.

*HASZNÁLTSÁG
(hasz-on-ál-t-ság) fn. tt. használtság-ot. Használatban volt vagy levő állapot, minőség.

*HASZNATLAN
l. HASZONTALAN.

*HASZNAVEHETETLEN
lásd: HASZNAVEHETLEN.

*HASZNAVEHETLEN
(haszna-vehetlen) ösz. mn. Mit bizonyos czélra, vagy semmire használni nem lehet. Különösen, emberről szólva, ügyetlen, buta, járatlan, nyomorúlt stb. Hasznavehetlen sántabéna. Hasznavehetlen hüle, részeges ember. Határozókép am. hasznát nem vehetve, hasznavehetlenül.

*HASZNAVEHETŐ
(haszna-vehető) ösz. mn. Bizonyos czélra alkalmas, ügyes, jártas, valamire képes; miből hasznot lehet húzni, mi gyümölcsöt hozhat. Hasznavehető eszközök. Hasznavehető öregember. Igen hasznavehető fiatal. Hasznavehető parlag.

*HASZNAVEHETŐLEG
(haszna-vehetőleg) ih. Hasznavehető módon vagy állapotban.

*HASZNAVEHETŐSÉG
(haszna-vehetőség) ösz. fn. Tulajdonság vagy képesség, melynél fogva valaminek bizonyos czélra hasznát vehetjük.

*HASZNOL
(hasz-on-ol) áth. m. hasznol-t. Valamit haszonra fordit, él vele; heverni nem hagy. Hasznolni kell a gazdaságban mindent. Ez ócska ruhát még rosz időben lehet hasznolni. Szokottabban használ.

*HASZNOS (1)
(hasz-on-os) mn. tt. hasznos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Jövedelmes, gyümölcsöző. Hasznos földek, rétek. Hasznos tehenek, juhok. 2) Bizonyos tekintetben előnynyel biró. Hasznosabb lesz elmenned, mint itt maradnod. 3) Sikeres, foganatos. Hasznos útmutatás, tanács, intés. Hasznos gyógyszerek. 4) Bizonyos képességet szerző, müvelést elémozditó. Hasznos könyveket olvasni. Hasznos mulatságok. 5) Üdvös, szerencsét hozó. Szégyen futni, de hasznos, (gúnyos km.). V. ö. HASZON.

*HASZNOS (2)
falu Heves megyében; helyr. Hasznos-on, ~ra, ~ról.

*HASZNOSÍT, HASZNOSIT
(hasz-on-os-ít) áth. m. hasznosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit hasznossá, azaz jövedelmessé, gyümölcsözővé tesz. Mivelés által hasznosítani a parlag földeket, vizenyős mezőket, mocsárokat. Szélesb ért. bizonyos czélokra alkalmassá tesz vagy fordít. Hasznosítani az elhanyagolt szellemi erőket.

*HASZNOSÍTÁS, HASZNOSITÁS
(hasz-on-os-ít-ás) fn. tt. hasznosítás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Hasznossá tevés. Bizonyos czélokra fordítás.

*HASZNOSSÁG
(hasz-on-os-ság) fn. tt. hasznosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy képesség, melynél fogva valami hasznos. Juhok hasznossága. Természeti tudományok hasznossága. Gyógyfüvek hasznossága. V. ö. HASZNOS.

*HASZON
(hasz-on) fn. és hangugrató, tt. hasznot v. haszont, tb. hasznok. Törökül haszel. 1) Valamiből reánk háramló, javunkra, kényelmünkre szolgáló nyereség, jövedelem, gyümölcsözés. Hasznot húzni a földből, házból, kereskedésből. Sok haszna van a téjárulásból. Nagy hasznára van a drágaság az eladónak, de kárára a vevőnek. Szeretné a haszont, de fut a munkától. (Km.). A gőzhajózás hasznot hajt a részvényeseknek. Haszonnal jár az észszerü gazdálkodás. Haszonért mit nem tesz az ember? Hasznára fordítani valamit. Az neki haszon, nem nekem. Más hasznára, maga hasznára, önhasznára tenni valamit. Maga hasznára kaszál. (Km.). 2) Siker, foganat. Örül az apa, ha hasznát látja nevelői fáradságának. Beszédemnek semmi haszna. Mi haszna üvöltsek, kiáltsak? Ki mint keresi, úgy veszi hasznát. (Km.). Nincs haszna a bevett gyógyszernek. Mihaszna ember, am. haszontalan, semmirevaló. Nagy mihaszna, am. felnőtt haszontalan ifju. Hasznát látni valaminek. 3) Gyakran jó helyett áll. Ezt hasznodra, (azaz javadra) mondom. Magad hasznára nézz legalább. Hasznodat ohajtom. Ez is a te hasznodra szolgál.

*HASZONBÉR
(haszon-bér) ösz. fn. 1) Bér, melyet valamely jószágnak vagy javadalmi jognak bizonyos időre kikötött használatától vagy a tiszta jövedelem részében vagy határozott pénzmennyiségben az illető birtokosnak adunk. Haszonbért fizetni valamely pusztától, háztól, vadászattól, halászattól, vámtól, borméréstől, húsvágástól. Haszonbérbe kiadni az urodalmat, folyót, kocsmát, kertet. Haszonbérbe venni a szomszéd telkeit. Haszonbérben birni a postát. Kevés vagy több esztendei haszonbér. 2) Az ilyetén bérből álló jövedelem, mennyiben a bérlőt illeti. Haszonbérből élni. Haszonbérből meggazdagodni.

*HASZONBÉREL
(haszon-bérel) ösz. áth. Valamit haszonbérbe kivesz. V. ö. HASZONBÉR. Pusztát, mészárszéket, kocsmát, vámot, halászatot stb. haszonbérleni.

*HASZONBÉRÉV
(haszon-bér-év) ösz. fn. Év vagy évek, melyekre valaki bizonyos jószágot vagy javadalmi jogokat haszonbérbe kivesz. A haszonbérév kiteltével újra szerződni. V. ö. HASZONBÉR.

*HASZONBÉRKÖTÉS
(haszon-bér-kötés) ösz. fn. Szerződés, mely bizonyos jószág vagy javadalmi jog használata iránt az illető tulajdonos és haszonbérlő között köttetik.

*HASZONBÉRLÉS
(haszon-bérlés) ösz. fn. Valamely jószágnak vagy javadalmi jognak haszonbérbe vevése. V. ö. HASZONBÉR.

*HASZONBÉRLET
(haszon-bérlet) ösz. fn. Haszonbérlés elvont ért. véve, haszonbérbevétel.

*HASZONBÉRLEVÉL
(haszon-bér-levél) ösz. fn. Szerződési oklevél az illető jószág, vagy javadalmi jog birtokosa és haszonbérlő között.

*HASZONBÉRLŐ
(haszon-bérlő) ösz. fn. Személy, ki jószágot vagy javadalmi jogokat haszonbérbe vesz. Puszta, ház, kocsma, mészárszék, vám, posta stb. haszonbérlője. V. ö. HASZONBÉR.

*HASZONÉLVEZÉS
(haszon-élvezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamely vagyonnak csak jövedelmével, s egyéb haszonvételével rendelkezik, pl. az özvegy elhunyt férje jószágában, az előfi a hitbizományi vagyonban.

*HASZONÉLVEZŐ
(haszon-élvező) ösz. mn. és fn. Aki valamely vagyonnak csak jövedelmét szedni vagy másképen hasznát venni van jogosítva. V. ö. HASZONÉLVEZÉS.

*HASZONHAJTÓ
(haszon-hajtó) ösz. mn. Ami haszonnal, azaz nyereséggel jár, mi jövedelmet hoz, pénzfogó. Haszonhajtó gabnakereskedés. Haszonhajtó részvények. Haszonhajtó ház, tőkepénz.

*HASZONHAJTÓLAG
(haszon-hajtólag) ih. Jövedelmező v. gyümölcsöző módon; gyümölcsöztető szándékkal, eredménynyel. Pénzt haszonhajtólag adni ki.

*HASZONKERESÉS
(haszon-keresés) ösz. fn. Általán, tulajdonság vagy cselekvés, midőn valaki hasznát keresi. Különösen oly vágy, mely mindenben és egyedül saját hasznát tartja szemei előtt, s tetteinek rugója és czélja egyedül a haszon.

*HASZONKERESET
l. HASZONKERESÉS.

*HASZONKERESETLEN
(haszon-keresetlen) ösz. mn. Ki önhasznát nem vadászsza, ki nem csupán haszonért, maga javáért tesz valamit.

*HASZONKERESŐ
(haszon-kereső) lásd: HASZONLESŐ.

*HASZONKÖLCSÖN
(haszon-kölcsön) ösz. fn. Polgári cselekvény, midőn valakinek valamely elhasználhatlan vagy el nem emészthető dolog, pl. ló, szekér viszonteher nélkül (ingyen) csak használat végett adatik bizonyos időre, melynek lefolyta után azon dolgot természetben, (ugyanazon fajban) kell visszaszolgáltatni. (Commodatum). Ha viszonteher, pl. fizetés mellett adatik valami használatra, az már bérlet, haszonbérlet.

*HASZONKÖLCSÖNI
(haszon-kölcsöni) ösz. mn. Haszonkölcsönre vonatkozó, haszonkölcsönt tartalmazó. Haszonkölcsöni szerződés.

*HASZONLES
(haszon-les) ösz. fn. Önzés, önérdek, önhaszon, mint hibás vágy és szenvedély.

*HASZONLESÉS
(haszon-lesés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki mindenben és egyedül saját hasznát vadászsza. Önző, alávaló, piszkos haszonlesés.

*HASZONLESŐ
(haszon-leső) ösz. mn. Oly személyről mondjuk, ki mindenben saját hasznát vadászsza, ki tetteinek főrugója gyanánt egyedül a hasznot nézi. Haszonleső uzsorás, fösvény.

*HASZONNÉZÉS
(haszon-nézés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamiből hasznot néz, vagyis vár.

*HASZONNYERÉS
(haszon-nyerés) ösz. fn. Valamely gyümölcsöző vagyonból jövedelemhuzás v. szedés.

*HASZONNYERŐLEG
(haszon-nyerőleg) lásd HASZONHAJTÓLAG.

*HASZONOL
(hasz-on-ol) áth. l. HASZNOL.

*HASZONPÉNZ
(haszon-pénz) ösz. fn. Általán, valamely jószágnak, tőkepénznek használatából bejött kamat, nyereség.

*HASZONSZERZŐ
(haszon-szerző) l. HASZONHAJTÓ.

*HASZONTALAN
(hasz-on-ta-lan) mn. tt. haszontalan-t, tb. ~ok. 1) Mi jövedelmet, gyümölcsöt nem hoz. Haszontalan mocsárok, homokos buczkák. 2) Sikeretlen, foganat nélküli. Haszontalan törekvések, vágyak. Haszontalan tanács, oktatás, intés. 3) Mi képességet, müvelést nem szerez; hiábavaló, semmirekellő. Haszontalan könyvek. Haszontalan emberek. Határozókép am. jövedelem vagy siker nélkül, haszontalanul. A közéletben gyakoribb öszvehúzva hasztalan, melyből az on egészen kiesett; hanemha azt véljük, hogy a talan képző itt közvetlenül a hoz törzshöz járult: hoztalan, ami semmit nem hoz.

*HASZONTALANKODÁS
(hasz-on-ta-lan-kod-ás) fn. tt. haszontalankodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Gyerekeskedés, hiába valóskodás, sületlen tréfálkodás, hivalkodás.

*HASZONTALANKODIK
(hasz-on-ta-lan-kod-ik) k. m. haszontalankod-tam, ~tál, ~ott. Gyerekeskedik, hiába való beszéddel, játékkal, tréfával tölti az időt, szóval oly tetteket gyakorol, melyeknek sem anyagi, sem szellemi, sem erkölcsi értékök nincs.

*HASZONTALANSÁG
(hasz-on-ta-lan-ság) fn. tt. haszontalanság-ot. harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valamiből semmi nyereség, jövedelem nincsen. Haszontalanságuk miatt elhanyagolt kopár sziklás vidékek. 2) Tulajdonsága valaminek, melynél fogva sikere, foganata nincsen. Ostoba tanács haszontalanságát könnyü belátni. 3) Oly hiány valamiben, mely miatt képzésünkre, müvelődésünkre mit sem tehetünk. Haszontalanságuk miatt félre vetett könyvek. 4) Hiábavalóság, díbdábság, gyermekjáték. Ezek mind haszontalanságok azokhoz képest stb. Ne töltsük a drága időt ily haszontalanságokkal.

*HASZONTALANUL
(hasz-on-ta-lan-ul) ih. Sikeretlenül, foganat nélkül; hiába; haszon nélkül. Haszontalanul beszélsz a siketnek. Haszontalanul fáradni. Haszontalanul tölteni az időt. V. ö. HASZON.

*HASZONVÁGY
(haszon-vágy) ösz. fn. Haszon után sovárgó, hasznot kereső, vadászó vágy; haszonlesés.

*HASZONVEHETŐ; HASZONVEHETETLEN
l. HASZNAVEHETŐ; HASZNAVEHETLEN.

*HASZONVÉT, HASZONVÉTEL
(haszon-vét v. ~vétel) ösz. fn. 1) Általán, midőn valamit bizonyos czélra forditunk, vele élünk. Ezen eszközök még haszonvételre valók. 2) Valamely jószág jövedelmeinek, gyümölcsözésének eredménye saját vagy mások szükségére fordítása. A puszta egy részének haszonvételét a cselédeknek adni. Haszonvétel joga vagy haszonvételi jog.

*~HASZT
igeképző, s azonos aszt képzővel, csakhogy az ennek elébe csusztatott h, némi kóros állapotot fejez ki. V. ö. H betü.

*HASZTALAN
mn. l. HASZONTALAN.

*HASZTALANSÁG
l. HASZONTALANSÁG.

*HASZTALANUL
l. HASZONTALANUL.

*HAT (1)
(rokon vele a szanszkrit pat, latin pot-is, pot-est stb.) önh. m. hat-ott, par. hass. 1) Általán, működése által valamire benyomást tesz, bizonyos sikerrel van. Érzékekre hatni. Kiáltó szinek a szemekre, szép hangok a fülekre, erős illatu szerek a szaglásra hatni szoktak. Intésed hatott reám. A sok panasz, inség, nyomor szivemre hatottak. 2) Erőszakkal, munkával, ügyességgel stb. benyomúl, befurja magát valahová. Várba hatott az ellenség. Keresztül hatni a nagy sokaságon. Béhatni valakinek szivébe. Felhatni magas hivatalokra. Elhatni a tengerek tulsó partjaihoz. Visszahatni az ellenerőre. Meghatotta szivét a lelkes beszéd. Kihatott a világ minden részeire. 3) A régieknél valamire képes, valamit tenni, végrehajtani bir. Ne eskedjél te földre, mert nem hatsz (non potes) egy fürtöt fejérré tenned vagy feketéjé. (Münch. cod.). 4) Ugyan a régieknél, pl. a münch. codexben annyit is tesz, mint: bir, megnyer. Mester, mi tevén hatom az örök életet? (Magister, quid faciendo vitam aeternam possidebo?).

*HAT (2)
tőszámnév, mely az egyesek sorában az öt után következik, s am. kétszer három; tt. hat-ot. Arab jegygyel 6, rómaival VI. Rokonok vele: a kaukazi avar ant(go); eszt kuus, a samojed mat, motu, japan muz, a finn kuusi, kuute, vogul kat, kot, mordvin koto, osztyák kut, török altď, ujgur alta, csuvas olta, votják kvajty, szürjän kvait, cseremisz kudut, kud stb. Az árja nyelvek közt nem nagyon üt el hangokban a zend kszvasz, szanszkrit sat (Lepsius után) és sas, melyben Bopp Ferencz nézete szerént eredetileg elül szintén k állott: ksas, továbbá góth saihs; s ezekkel rokonítják aztán a latin sex, görög ex, német sechs stb. szókat is. Sőt Lepsius az arab szitt-at, és héber sis-áh szókat is ide sorozza. Benfey szerént a zend alak egyedül állván, kivált a többi nyelvekben hiányzó v miatt is alapul nem szolgálhat; hanem ő a szanszkrit sacs (verknüpfen) gyököt vevén kalauzul,,kapcs' v.,csat' v.,csatló' (das Anknüpfende) értelmet tulajdonít neki, t. i. szerénte a kéz (pancsa, panicsa = ököl) ötöt jelentvén, a hat szám új sort kezd. Lásd a különböző nézeteket bővebben és öszvefüggésben SZÁM alatt. Hat lovon járni. Hat ökröt hajtani. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani. (Népd.). Hatot vetett a koczka. Egynek hatot, másnak vakot vet a világ koczkája. (Km.). Hatra vagy vakra. (Km. a koczkajátéktól. Aut Caesar aut nihil). Kevés hat körte kilencz medvének. (Km.).

*~HAT
vékony hangon HET, tehető igéket képez: ir-hat, jár-hat, mer-het, ver-het, öl-het, ül-het stb. Az ik-es igéknél az ik elé tétetik, pl. válik válhat-ik, nyúlik nyúl-hat-ik, esik eshetik, törik törhetik, adatik adathatik. Nem más mint maga a hat ige (2).

*HÁT (1)
fn. tt. hát-at. Gyöke a magasságot jelentő ho, melyből at képzővel lett: ho-at, s öszvevonva hát. 1) Általán, valaminek föle, fölszine, legmagasban álló része, lapja, rétege. Víz hátán lakni. Tenger hátán utazni. Jég hátán is elél. (Km.). Hó hátán is kincset ás és talál. (Km.). A világ hátán nincs mása. (Km.). Kocsi hátán, szekér hátán szállítani valamit. Ide tartoznak: Cserhát, azaz cseres erdővel benőtt magasabb vidék. Erdőhát, azaz erdős táj. Homokhát, azaz magasabb homokos táj. Tiszahát, azaz Tisza part vidéke. 2) Különösen, az állatok derekának, törzsökének felső része, mely az álló emberi testre átvitetvén, jelenti az emberi test azon részét, mely a vállköztől a farcsontig terjed, s a gerinczet és annak táját foglalja magában. Széles hát, pupos, görbe hát. Lóháton, szamárháton ülni. Lúd hátáról metszett szelet. Eb hátán megfordult. (Km.). Közös lónak túros a háta. (Km.). Sok küszöböt nyalt az ő háta vége. (Km.). Háton vinni a terhet. Hátán háza, kebelében kenyere (km.), azaz semmije sincs. 3) Átv. ért. (tekintettel az emberi hátra) oly része vagy oldala valaminek, mely a homlokkal, arczczal, elővel viszszás helyzetben, irányban áll, mely ezek mögött van. Szekrény hátamögé bujni. Ház háta. Kazal, asztag háta. Isten háta mögött fekvő helység, am. szem elől elrejtett, uton kivüli. Lapát hátával méri a borsót. (Km.). A szekeret háttal betolni a színbe. Hátat fordítani valakinek. Hátat fordítani az igazságnak, am. hazudni. 4) Támasz, melynek hátunkat neki vethetjük. Szék háta, pamlag háta. Hintóban ülés háta.

*HÁT (2)
kötszó, melynek gyökét némely értelmében a kérdező ha, némelyekben pedig az időre vonatkozó vagy föltételes ha teszi. (l. alább is, 2) alatt). 1) Oly kérdő mondatban élünk vele, mely egy más, akár nyilván előre bocsátott, akár alattomban értett mondatra vagy tárgyra viszonyúl, különösen a) Midőn valamit kétkedve kérdezünk: Hát, kapsz-e pénzt? Hát pénzt kapsz-e? Hát ha pénzt nem kapsz, mit csinálsz akkor? Hát ha még el sem indultak hazulról? b) Midőn a beszéd tárgyát tovább folytatva vagy másfelé fordítva teszszük a kérdést. Hát még mivel szolgálhatok? Hát testvéreimtől nem hoztál izenetet? Hát még mit tudsz? Hát hová szándékozol? Hát mi történt az elfogott orvokkal? Hát miért nem jelentél meg nálam a rendelt időben? Erősitő feleletben is: Voltál-ě ma templomban? Hát, (somogyiasan hán), voltam bizon, vagy: Hát, hogy ne voltam volna? 2) Élünk vele, midőn valamit következtetés vagy véghatározat gyanánt mondunk ki, s tehát, régiesen tahát, toát helyett áll, és így ezek öszvehuzásából eredettnek látszik. Hát már most tudom, kivel van dolgom. Én hát magam is veletek megyek. Menjetek hát, ha jót akartok. 3) Gúnyszó gyanánt használják ilyen mondatokban: az hát! majd bizony hát! hát hogy ne! Utszu bizony no hát na, csak a gazda ne látna. (Népd.). 4) Élünk vele, midőn nem tudjuk hamarjában, mit mondjunk, mily választ adjunk, mire határozzuk magunkat. Azt kérded, mi tevők legyünk? Hát-hát-hát, hát biz én magam sem tudom.

*HATAG
(hat-ag, ami kihat) fn. tt. hatag-ot. Kiütések, pörsenések a testen. Székely szó. Ennek hasonlatára képződött az ujabbkori alkotásu és hasonló jelentésü: küteg.

*HATAGOS
(hat-ag-os) mn. tt. hatagos-t v. ~at, tb. ~ak. Pörsenéses, fakadékos. Hatagos a háta. (Kriza J.).

*HÁTAHOPORJA
(háta-hoporja) ösz. fn. Tulajdonkép, az állati háton kiálló púposodás. Átv. ért. görbegurbaság, hegyvölgy. Tisza vidékén: hátahupa.

*HÁTAHOPORJÁS
(háta-hoporjás) ösz. mn. Oly vidékről mondják, melyen dombok, völgyek sürüen váltogatják egymást; görbegurba. Hátahoporjás határ.

*HÁTAHUPA, HÁTAHUPÁS
(háta-hupa, háta-hupás) l. HÁTAHOPORJA, HÁTAHOPORJÁS.

*HATAKOS
(am. has-ak-os v. has-ék-os) mn. tt. hatakos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasas. Noszvalyi szó (Borsodban). Hatakos hordócska, börböncze.

*HÁTAL
(ho-at-al) önh. m. hátal-t. 1) Hátra felé megy, vonúl. Hátalt volna, ha hasát verték volna. (Km.). 2) Hátat fordít. Képzésre hasonló farol, oldall igékhez. 3) A Hegyalján am. hátán visz, czepel valamit. Egy nyaláb füvet hátalt. (Kassay József). 4) Meghátal, a székelyeknél és Tisza mellett am. a hátát meghusángolja.

*HÁTALÁS
(hát-al-ás) fn. tt. hátalás-t, tb. ~ok. Hátrafelé menés. Hátat forditás. Háton czepelés. Meghátalás am. meghusángolás. V. ö. HÁTAL.

*HATALM
régies alak; l. HATALOM. "Kinek ad(at)ott hatalm ódonia és kötnie." Régi halotti beszéd.

*HATALMAS (1)
(hat-al-om-as) mn. tt. hatalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hatalommal biró, sokat, nagyot tehető, végrehajtható. Hatalmas nemzetek, királyok. Hatalmas Isten. Minden kakas a maga szemetjén hatalmas. Hatalmas hat farkas. (Km.). 2) Átv. igen jeles, nagyon derék, kitünő. Egyike túlnagyitó kifejezéseinknek. Hatalmas beszédet mondott a követ. Hatalmas bor. Hatalmas mulatság.

*HATALMAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. hatalmas-t, tb. ~ok. 1) Nagy hatalommal biró személy, pl. fejedelem. Tudatlan hatalmas, mindennek ártalmas. (Km.). Hatalmasok hatalmasan cselekesznek. (Km.). 2) Erőszakos hatalommal élő személy. "Levetette a hatalmasokat a székből." Lukács I. Káldi szerint.

*HATALMASAN
(hat-al-om-as-an) ih. 1) Hatalmat gyakorolva, nagy erőt kifejtve. Hatalmasan kormányozni az országot. 2) Igen jelesen, kitünőleg, derekasan. Hatalmasan szónokolni. Hatalmasan elintézni valamit. Különbözik: hatalmasul.

*HATALMASKODÁS
(hat-al-om-as-kod-ás) fn. tt. hatalmaskodás-t, tb. ~ok. 1) Erőnek, hatalomnak mások fölötti gyakorlása. 2) Erőszakoskodás, mely által valakinek személyén vagy birtokán önkényes sértést követünk el. Nagy hatalmaskodás, kis hatalmaskodás.

*HATALMASKODÁSI
(hat-al-om-as-kod-ás-i) mn. tt. hatalmaskodási-t, tb. ~ak. Hatalmaskodással járó, azt illető, arra vonatkozó. Hatalmaskodási tett. Hatalmaskodási perbe idézni valakit.

*HATALMASKODIK
(hat-al-om-as-kod-ik) k. m. hatalmaskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Hatalmát folytonosan vagy ismételve gyakorolja. 2) Önhatalmából és kényéből cselekszik. 3) Erőszakoskodik, vagyis valakit erőszak hozzájárultával személyében sérteget, birtokában károsít.

*HATALMASKODÓ
(hat-al-om-as-kod-ó) mn. tt. hatalmaskodó-t. Hatalmaskodást, erőszakot üző, elkövető. V. ö. HATALMASKODÁS.

*HATALMASODÁS
(hat-al-om-as-od-ás) fn. tt. hatalmasodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valakinek hatalma vagy valaminek ható ereje növekedik, szaporodik, terjed.

*HATALMASODIK
(hat-al-om-as-od-ik) k. m. hatalmasod-tam, ~tál, ~ott. Hatalma növekedik, szaporodik, terjed. Vétetik tulajd. és átv. ért. A nemzetek vitézség, müveltség, kereskedés által hatalmasodnak. A vallási közönbösség századunkban igen elhatalmasodott.

*HATALMASSÁG
(hat-al-om-as-ság) fn. tt. hatalmasságot, harm. szr. ~a. 1) Hatalom bősége, nagysága. 2) Jelessége, kitünő deréksége valaminek. 3) Állodalomtani ért. uralkodó hatalom, akár egyes személyek, ugymint fejedelmek által képviselve, akár valamely szabad nemzet által gyakorolva. Európai nagy hatalmasságok.

*HATALMASSÁGOS
(hat-al-om-as-ság-os) mn. tt. hatalmasságos-t v. ~at, tb. ~ak. Nagy kiterjedésü vagy épen mindenes hatalommal biró. Hatalmasságos Isten. Hatalmasságos császár.

*HATALMASUL
(hat-al-om-as-ul) ih. Hatalmas módón, önhatalmulag, erőszakosan.

*HATALMASÚL
(hat-al-om-as-úl) önh. l. HATALMASODIK.

*HATALMATLAN
(hat-al-om-at-lan) mn. tt. hatalmatlan-t, tb. ~ok. Kinek hatalma nincs; erőtelen, mással nem biró. Hatalmatlan kis király.

*HATALMAZ
(hat-al-om-az) áth. m. hatalmaztam, ~tál, ~ott. Valakinek hatalmat ad valamire, bizonyos jog gyakorlásával megbíz, hatalommal, tehetséggel felruház. Leginkább meg és fel igekötőkkel használjuk. Meghatalmazni ügyvédünket, hogy személyünkben szerződéseket köthessen. Valakit ideiglen javaink igazgatására felhatalmazni.

*HATALMAZÁS
(hat-al-om-az-ás) fn. tt. hatalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valakit bizonyos jog vagy hatalom gyakorlásával megbizunk. Ügyvédek, ügyviselők meghatalmazása. Urodalmi igazgatók felhatalmazása.

*HATALMAZIK
(hat-al-om-az-ik) k. m. hatalmaz-tam, ~tál, ~ott. l. ELHATALMAZIK.

*HATALMAZÓ (1)
(hat-al-om-az-ó) fn. tt. hatalmazó-t. Személy, ki jogainak és hatalmának gyakorlására egy mást bíz meg.

*HATALMAZÓ (2)
(mint föntebb) mn. Hatalommal, s tehetséggel felruházó; hatalomnak, jognak gyakorlását átengedő. Hatalmazó levelek. Meg- v. felhatalmazó irományok.

*HATALMAZÓI
(hat-al-om-az-ó-i) mn. tt. hatalmazói-t, tb. ~ak. Hatalmazótól eredő, származó, annak szándékát, akaratát jelentő. Hatalmazói oklevél, megbizás.

*HATALMAZOTT
(hat-al-om-az-ott) fn. tt. hatalmazott-at. Személy, ki bizonyos hatalom vagy jogok gyakorlására más által felruháztatott. Uraságnak hatalmazottja. Peres félnek meghatalmazottja.

*HATALMAZVÁNY
(hat-al-om-az-vány) fn. tt. hatalmazvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Oklevél, mely által valakit felhatalmazunk, hogy személyünkben bizonyos jogokat gyakorolhasson.

*HATALMÍT, HATALMIT
(hat-al-om-ít) áth. m. hatalmít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valaminek hatását, ható erejét magasabbra emeli, hatványozza. Gyógyszert hatalmítani. (Potenziren).

*HATALMÚ, HATALMU
(hat-al-om-ú) mn. tt. hatalmú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Bizonyos nemü hatalommal biró, felruházott. Teljes hatalmu biztos. Nagy hatalmu fejedelem. Csekély hatalmu kurta úr.

*HATALOM
(hat-al-om) fn. tt. hatalmat, harm. szr. hatalm-a. Általán, a működő erőnek egész öszvege, terjedelme, mennyiben bizonyos személyben vagy testületben létezik és mutatkozik. Különösen 1) Személyes, természeti, hivatali, engedményezett vagy más jog, melynél fogva bizonyos tettek gyakorlására képesek vagy megbizva vagyunk. Királyi hatalom. Úri, atyai, előljárói hatalom. Elnöki, hadvezéri, katonai, polgári hatalom. Hatalmat gyakorolni, bitorolni. Hatalommal visszaélni. Hatalommal felruházni valakit. Hatalomtól megfosztani. Nincs hatalmam reá. Ez hatalmamon kivül van. 2) Állapot, midőn valami tőlünk függ, azt birtokunk gyanánt tekintjük, s rajta uralkodunk. Ellenség hatalmába kerülni. Szeretném e két vadat hatalmamba ejteni. 3) Erőszak, erőhatalom másnak személye vagy birtoka fölött, bitorlott felsőség. Hatalommal megvenni valakin az adósságot. Hatalommal (erőhatalommal) berohanni a békes polgárok házaiba. Zsarnoki hatalom. 4) L. HATALMASSÁG.

*HATALOMBITORLÁS
(hatalom-bitorlás) ösz. fn. Erőszakoskodás, tiltott cselekvés, midőn valaki oly hatalmat gyakorol, melyre joga nincs.

*HATALOMFÉLTÉS
(hatalom-féltés) ösz. fn. Féltékenység valamely hatalom gyakorlatában.

*HATALOMGYAKORLAT
(hatalom-gyakorlat) ösz. fn. A hatalomnak tettleges használata.

*HATALOMKAR
(hatalom-kar) ösz. fn. Törvényi ért. a birói itélet végrehajtója mellé rendelt fegyveres kiséret, melynek segedelmével a birói itéletet az erőszakosan ellenszegülő alperesen végrehajtják. Hatalomkart rendelni, használni az ellenszegülő ellen. A hatalomkart bevárni, visszaverni. Ujabb hatalomkart kérni. Máskép: karhatalom. (Brachium).

*HATALOMLEVÉL
(hatalom-levél) ösz. fn. Iromány, vagyis oklevél, melyben a hatalmazó a hatalmazottnak jogot ad, hogy személyében bizonyos ügyeket a kijelölt feltételek alatt és határok között viselhessen, és bennök működhessék, hatalmazvány.

*HATALOMPÁLCZA
(hatalom-pálcza) ösz. fn. Pálcza (a kézben), mint hatalom jele.

*HATALOMPOLCZ
(hatalom-polcz) ösz. fn. Főhely, szék, melyből vagy melynél fogva valaki hatalmat gyakorol.

*HATALOMSOVÁR
(hatalom-sovár) ösz. mn. Uralkodásra mód felett vágyakodó.

*HATALOMSZÉK
(hatalom-szék) l. HATALOMPOLCZ.

*HATALOMSZÓ
(hatalom-szó) ösz. fn. Erőhatalmon alapuló, s eldöntő határozat, parancs, mely minden további ellenszegülést kizár, s mentegetődzésnek, módosításnak helyet nem ad.

*HATALOMVÁGY
(hatalom-vágy) ösz. fn. Uralkodásra sovárgás.

*HATÁLY
(hat-ály) fn. tt. hatály-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Hatásnak eredménye, okozata, vagyis maga a hatás elvont ért. véve. Hatálylyal működni. Parancsnak, rendeletnek hatálya. 2) Erély, vagyis foganattal, sikerrel működő erő, tekintély. Szavának hatályt adni. Nagy hatálylyal bírni.

*HATÁLYOS
(hat-ály-os) mn. tt. hatályos-t v. ~at, tb. ~ak. Hatálylyal biró, bővelkedő, vagyis sikerrel működő, foganatos; erélylyel, tekintélylyel ellátott. Hatályos parancs, szó, rendelet. Hatályos közbejáró.

*HATÁLYOSAN
(hat-ály-os-an) ih. Hatálylyal, vagyis sikeresen, foganatosan; erélyt és tekintélyt kifejtve. Hatályosan intézkedni. Hatályosan közbeszólni. Hatályosan parancsolni.

*HATÁLYOSÍT
(hat-ály-os-ít) áth. m. hatályosított, htn. ~ni v. ~ani. Hatályossá tesz; véghez viszi, hogy valamely cselekvésnek sikeres hatása legyen.

*HATÁLYTALAN
(hat-ály-talan) mn. tt. hatálytalan-t, tb. ~ok. Hatály nélkül való, minek hatálya nincs. Hatálytalan beszéd, okoskodás. Határozókép am. hatály nélkül.

*HATÁLYTALANÍT
(hat-ály-talan-ít) áth. m. hatálytalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hatályától megfoszt.

*HATÁLYTALANUL
(hat-ály-ta-lan-ul) ih. Hatály nélkül, sikeretlenül. Szavai hatálytalanul hangzottak el.

*HATAN
(hat-an) személyekre vonatkozik, s megfelel e kérdésre: hányan? s am. hat egy tömegben, csoportban. A sorozat ez: magán v. egyedül, ketten, hárman, négyen, öten, hatan, heten stb. Hatan utaztak el, s közőlök négyen visszatértek, ketten meghaltak.

*HATÁNGOL v. HATÁNKOL
(had-án-g-ol) önh. m. hatángolt. l. HADÁNKOZIK.

*HATÁNKOZIK
l. HADÁNKOZIK.

*HATÁR (1)
(hat-ár) fn. tt. határ-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg azon vonal, mely kijelöli, meddig hat valaminek ereje, működése, terjedelme. Az emberi észnek és életnek határa van. Határt szabni. Kimutatni a határt. Különösen 1) Képzelt vagy valódi vonal, mely valamely fekvő birtokot, térséget körülvesz, s más birtoktól, térségtől elválaszt. Ország határa. Vármegye, város, falu határa. Határt húzni, járni, vizsgálni. Határon túllépni. Határt járni, l. HATÁRJÁRÁS. 2) Ezen elválasztó vonalat itt-ott kimutató jel, pl. fa, halom, kerítés. Határt hányni, újítani, igazítani. Hármas határ, azaz három külön helynek öszveütköző szögén hányt három határdomb. "Fehérvári hármas határ, magam vagyok benne betyár." Népd. 3) Egész földterület, melyet végvonalak és jelek vesznek körűl, milyenek egyes városokhoz, falukhoz, pusztákhoz tartozó földek, rétek, legelők, erdők stb. öszvege. Az egész határban nincs szőlőhegy. Debreczennek, Szabadkának igen nagy határa van. Az egész határt bevadászni. Csősz leszek én a nyáron, itt a pesti határon. (Népd.). 4) Átv. ért. korlát, megszorítás. Határt vetni a kicsapongásoknak. Mindennek van határa. A törvények határt szabnak a kortátlan szabadságnak. A túl terjedő hatalmat illő határok közé szorítani.
Törökül hadd. A szláv nyelvekben is; határ, chotár; a héberben ('atâr), am. cinxit, circumdedit.

*HATÁR (2)
falu Bihar és puszta Nyitra megyében; helyr. Határ-on, ~ra, ~ról.

*HATÁRÁROK
(határ-árok) ösz. fn. Árok, melyet elválasztó vonalul húznak két külön tagú birtok, térség, földterület stb. között. A szőlőkertek körül határárkot húzni.

*HATÁRATLAN
(hat-ár-at-lan) mn. tt. határatlan-t, tb. ~ok. Egy értelmü a határtalan szóval, azon különbséggel, hogy emezt átv. értelemben is használják: l. HATÁRTALAN.

*HATÁRBARÁZDA
(határ-barázda) ösz. fn. l. MESGYE.

*HATÁRBÉRCZ
(határ-bércz) ösz. fn. Bércz, hegység, mely két tartomány vagy ország közt a határt jelöli, alkotja.

*HATÁRCSERMELY
(határ-csermely) ösz. fn. l. HATÁRPATAK.

*HATÁRCSŐSZ
(határ-csősz) ösz. fn. Széles ért. csősz, ki mint a mezei rendőrséghez tartozó szolga a reá bizott határt a kártevők ellen őrzi. Szorosb ért. ország határain őrködő csősz, azaz fegyveres felvigyázó. Határcsőszök az ausztriai határvonalokon.

*HATÁRDOMB
(határ-domb) ösz. fn. Határjelül szolgáló domb. Határdombokat hányni. Egyik határdombtól másikig árkot húzni. Határdombon ülő juhászlegény.

*HATÁRÉR
(határ-ér) ösz. fn. Folyó, ér, mely bizonyos vidéknek, földterületnek, fekvő birtoknak, pl. falu, város telkeinek határszélén foly el, s azt kijelöli.

*HATÁRERDŐ
(határ-erdő) ösz. fn. Határszélen létező, s bizonyos területnek végét, szélét kimutató erdő.

*HATÁRERŐSÉG
(határ-erőség) ösz. fn. Ország határszélén fekvő, s annak védelmére szolgáló vármű.

*HATÁRERŐSÍTÉS
(határ-erősítés) ösz. fn. Ország határszéleinek védvárakkal, s más erődítvényekkel, s hadi szerek által biztosítása.

*HATÁREZRED
(határ-ezred) ösz. fn. Határőrségi ezred.

*HATÁRFA
(határ-fa) ösz. fn. Élőfa vagy földbe állított fagerenda, mely bizonyos földterületnek határvonalát mutatja.

*HATÁRFALU
(határ-falu) ösz. fn. Határszélen fekvő, vagyis legszélsőbb falu valamely tartomány, kerület vagy megye határában.

*HATÁRGRÓF
(határ-gróf) ösz. fn. Így neveztettek hajdan az országok határszélein fekvő grófságok főnökei, milyenek sz. István okleveleiben és sz. László törvényeiben is eléfordulnak, pl. Németujvári határgróf. Máskép: őrgróf, s a régi krónikairóknál az elrontott markgraf, marchio szóból: morkoláb, valamint a burggraf porkoláb. Mai napon 1) Némely országokban születési, országnagyi czím. 2) Némely tartományok fő urainak, s országlóinak czíme, pl. Morvaország határgrófja, brandenburgi határgróf.

*HATÁRGRÓFSÁG
(határ-grófság) ösz. fn. 1) Hajdan így neveztettek bizonyos kerületek, vidékek az országok határain, melyeknek várgrófjai és várkatonái a szomszédok betörései ellen őrizték az országot. Máskép: határőrség, vagy egyszerüen őrség, mely név maiglan fenn vagyon Vasvármegye egyik járásában. 2) Némely országokban születéssel járó országnagyi méltóság. 3) Némely országok nevezete, pl. Morvai határgrófság. (Marchionatus).

*HATÁRHALOM
(határ-halom) ösz. fn. Határt jelelő, határul szolgáló, mesterségesen emelt halom; határdomb.

*HATÁRHÁNYÁS
(határ-hányás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn földből a határvonalon dombot vagy dombokat emelnek. 2) Maga a határhalom vagy határdomb.

*HATÁRHÁZ
(határ-ház) ösz. fn. Határszélen álló ház. Különösen a határőrök tanyája. Régente végház.

*HATÁRHEGY
(határ-hegy) lásd: HATÁRBÉRCZ.

*HATÁRHELY
(határ-hely) ösz. fn. Széles ért. város, falu, vár, puszta stb., mely a tartomány vagy kerület, megye stb. szélén fekszik. Szorosb ért. azon térecske, melyet a határdomb elfoglal. Határhelyet hagyni. Az eredeti határhelyet kinyomozni. A határhelyet kijelölni.

*HATÁRIDŐ
(határ-idő) ösz. fn. Kijelölt bizonyos időhosszaság, melynek folytában valamit tenni, végrehajtani kell; vagy bizonyos időpont, melyen túl valamit halasztani nem szabad, nem lehet. Határidőt szabni az adósság lefizetésére. Határidőre megparancsolni valaminek végrehajtását.

*HATÁRIGAZÍTÁS
(határ-igazítás) ösz. fn. Hatósági eljárás, mely által a meghamisított határjelek helyett a valódiak állíttatnak vissza.

*HATÁRJÁRÁS
(határ-járás) ösz. fn. 1) Általán, a határnak megkerülése; határjelről határjelre menés. 2) Különösen a határjeleknek és vonalaknak szükséges ujítás vagy igazítás végett megtekintése, a szomszédok, vagy közhatalommal ellátott személyek által. 3) Hajdan jelenté azon közhatalommal történt eljárást, midőn a király embere, és káptalan bizonysága valamely adományul nyert vagy odaitélt jószágnak, határait az illető határszomszédok jelenlétében sorról sorra eljárta, és az adományost vagy nyertest, amennyire ellenmondás nem történt vala, a jószág birtokába igtatta, az ellenmondókat pedig törvénybe idézte.

*HATÁRJÁRÓ
(határ-járó) ösz. fn. Hites személy, ki az úgynevezett határjárást végzi. V. ö. HATÁRJÁRÁS.

*HATÁRJEL
(határ-jel) ösz. fn. A határvonalon álló, s határt ismertető kitünőbb jel, pl. domb, halom, ágas, kő stb.

*HATÁRJELFA
(határ-jel-fa) ösz. fn. Határjelül szolgáló élőfa, vagy földbe ásott ágas gerenda.

*HATÁRJOG
(határ-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva a kétes és kérdésbe vett határszéleket vizsgálat alá venni, és kijelölni lehet.

*HATÁRKARÓ
(határ-karó) ösz. fn. Határjelül leásott karó.

*HATÁRKATONA
(határ-katona) ösz. fn. Ország határán őrségi szolgálatot tevő katona, milyenek a bánsági, tót- és horvátországi határkatonák.

*HATÁRKERITÉS
(határ-kerités) ösz. fn. Kerités, pl. sövény, deszkapalánk, karózat stb., mely bizonyos fekvő birtokot a szomszédoktól elválaszt.

*HATÁRKŐ
(határ-kő) ösz. fn. Kőszál vagy kőszobor, felirással vagy a nélkül, mely a földbe leásva a határ szélét jelöli.

*HATÁRKÖZ
(határ-köz) ösz. fn. Szélesebb vagy keskenyebb tér, két szomszéd határ között. Máskép: mesgye v. megye.

*HATÁRLAKOS
(határ-lakos) ösz. fn. Határi széli városban, faluban, pusztán stb. lakó személy.

*HATÁRLEVÉL
(határ-levél) ösz. fn. 1) Valamely birtok határainak kijelölését magában foglaló iromány. 2) Határujitás vagy igazítás feletti oklevél. 3) Szélesb ért. határ ügyeit érdeklő akármiféle iromány.

*HATÁRMÉRŐ
(határ-mérő) ösz. fn. Határméréssel foglalkodó mérnök.

*HATÁRNAP
(határ-nap) ösz. fn. Valamely tételre, végzendőre, pl. törvényszék előtti megjelenésre kitüzött nap.

*HATÁRNOK
(hat-ár-nok) lásd: HATÁRKATONA.

*HATÁROL
(hat-ár-ol) áth. m. határolt, htn. ~ni. Némelyek által ajánlott újabb képzésü szó a német,bestimmen' szónak kifejezésére, bölcseleti értelemben.

*HATÁROS
(hat-ár-os) mn. tt. határos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek határa egy másikéval érintkezik. Egymással határos faluk, városok, vármegyék. Pozsonyvármegye határos Nyitra, Komárom, Győr, Moson vármegyékkel. Határos szomszéd. Átv. ért. mi valamihez közelít, hasonlít. Dühhel határos harag. Ezen beszéd bolondulással határos. Ördöggel határos. (Km.).

*HATÁROSZLOP
(határ-oszlop) ösz. fn. Határjelül állított vagy leásott oszlop. A versenytéren a nyerpontot megelőzőleg bizonyos távolságra felállított oszlop, s azon ló, mely ezen oszlopot sem haladá meg akkor, midőn az első ló a nyerponthoz ért, elmaradtnak tekintetik, és ismételt versenynél nem engedtetik futnia.

*HATÁROZ
(hat-ár-oz) áth. m. határoz-tam, ~tál, ~ott v. határzott; htn. ~ni. 1) Tulajd. ért. határt von, s kitűzi a határjeleket, pl. határdombokat hány, határköveket, oszlopokat állít. 2) Átv. a) valamit megfontolás után megállapít, valamire eltökéli magát. Azt határoztam, hogy minél előbb útnak indulok. Katonai életre v. papságra határozni magát. Hát te mire határoztad magad? b) Valamely gyülésben végzést hoz. A vármegye hatalomkart határozott az ellenszegülőkre. Sokáig tanácskoztak, s mit sem határoztak. c) Valaminek hatáskörét kijelöli. Meghatározni az ügyvivő hatalmát, d) Korlátol, megszorít Meg vagyok én határozva, mint a csikó kantározva. (Népd.). e) Észtani ért. valamit ismertető jeleinél fogva minden egyéb tárgyaktól megkülönböztet, pl. ,Az ember eszes állat.' ,A kör oly magába visszatérő görbe vonal, melynek minden pontjai egyenlő távolságra esnek a középponttól.' f) A törvényszék, biróság, peres ügy vagy folyamodás iránt döntőleg intézkedik; V. ö. HATÁROZAT.

*HATÁROZÁS
(hat-ár-oz-ás) fn. tt. határozás-t, tb. ~ok. Használják rövidebben is: határzás. 1) Cselekvés, mely által a határvonalakat bizonyos jelekkel kirakják. 2) Az akaratnak valamire szánása, tökélése. 3) Végzés. Vitatások után várni a határozást. 4) Hatáskörnek kijelölése. 5) Korlátozás, megszorítás. 6) Valamely tárgynak ismertető jelek által minden egyebektől megkülönböztetése. (Definitio). 7) Törvénykezési ügyben döntő intézkedés. V. ö. HATÁROZ, HATÁROZAT.

*HATÁROZAT
(hat-ár-oz-at) fn. tt. határozat-ot, harm. szr. ~a. Rövidebben: határzat. 1) Eltökélett szándék. Határozatomnál maradok. Erős határozatom, hogy stb. 2) Köz tanácskozási többségnek kimondott véleménye vagy akarata. Az elnök kimondotta a határozatot. Jegyzőkönyvbe tenni a határozatot. Különösebben 3) A birónak vagy törvényszéknek valamely peres ügyben kimondott döntőleges intézkedése, s kétféle, a) itélet fontosabb ügyekben, midőn mindkét fél vitatkozása után a keresetlevelen kivüli bizonyiték alapján döntetik el a kérdés; vagy csak b) végzés kevésbé fontos esetekben, vagy midőn egyik fél kértére hozatik határozat.

*HATÁROZATLAN
(hat-ár-oz-atlan) mn. tt. határozatlan-t, tb. ~ok. 1) Mi bizonyos jelek által nincsen megkülönböztetve, miről nem tudni, mily nemhez, osztályhoz tartozik. Határozatlan régi pénzek, szerszámok, fegyverek, melyeknek időkorát, hazáját stb. nem tudjuk. 2) El nem tökélett, ide-oda ingadozó, bizonytalan. Határozatlan akarat. Határozatlan beszéd. Még határozatlan vagyok, mi tevő legyek. 3) Mondják az igéknek azon módjáról, mely személy és szám által megkülönböztetve nincs, pl. szeretni, olvasni. Egyébiránt a magyar nyelvben ezen mód is némi határozást kap személyragok által, pl. szeretnem, szeretned, szeretnie, szeretnünk, szeretnetek, szeretniek. Ennél fogva a határozatlan ige helyesebben az, mely mindenféle személyre és számra alkalmazható, de egy más határozott ige által kijelölt cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelent, pl. Látom a napot kelni. Péternek kedve van velem utazni. Máskép és szokottabban: határtalan. 4) Határozatlan igeragozás, másképen; alanyi igeragozás. V. ö. IGERAGOZÁS. Határozókép am. határozatlanul.

*HATÁROZATLANSÁG
(hat-ár-oz-atlan-ság) fn. tt. határozatlanság-ot; harm. szr. ~a. 1) Valamely tárgynak állapota, midőn bizonyos jelek által nincsen más nem- vagy osztálybeli tárgyaktól megkülönböztetve. 2) Lelki állapot, midőn valaki nincs eltökélve, midőn ide-oda ingadoz, véleményében haboz. V. ö. HATÁROZATLAN.

*HATÁROZATLANUL
(hat-ár-oz-atlan-ul) ih. 1) A nélkül, hogy meg volna határozva, vagyis bizonyos nembe, osztályba sorozva. 2) El nem tökélve, ingadozva, habozva, bizonytalanul.

*HATÁROZHATATLAN
(hat-ár-oz-hat-[at-]lan) mn. tt. határozhatatlan-t, tb. ~ok. Amit meghatározni, vagyis bizonyos jelek által valamely nemhez, osztályhoz sorozni nem lehet. Meghatározhatatlan régi pénzek, elkopott fegyverek, edénytöredékek. Határozóilag am. határozhatatlanul, meg nem határozhatólag.

*HATÁROZHATLAN
l. HATÁROZHATATLAN.

*HATÁROZÓ (1)
(hat-ár-oz-ó) mn. tt. határozó-t. 1) Határvonalak huzásával vagy határjelek csinálásával foglalkodó. Határozó mérnökök, napszámosok. 2) Végzést hozó, valamit rendelő. Itélet végrehajtását, csődöt, birói zárt, perbeidézést, befogatást határozó gyűlés. 3) Eldöntő, véget vető. Határozó itélet. Határozó ütközet. 4) Szánó, tökélő. Magát ellenállásra határozó párt.

*HATÁROZÓ (2)
(hat-ár-oz-ó) fn. 1) Személy, ki határvonalakat húz, vagy határjeleket csinál. A határozók felujították a határdombokat, árkokat stb. 2) Nyelvtani ért. oly része a beszédnek, mely a névnek vagy igének különféle hely-, idő-, szám- és módbeli körülményeit, viszonyait közelebbről jelöli. Innen a határozók kétfélek: névhatározók és igehatározók. A névhatározók szorosabb ért. névutóknak neveztetnek, minthogy rendesen a nevek után állanak, milyenek: alatt, fölül, kívül, belül, megett, fölött stb. V. ö. NÉVUTÓ. Értelmökre nézve a határozók általán 1) Helyjelentők, és ezek háromfélék, a) helybenlételt, állapodást jelentők e kérdésre: hol? u. m. alant, alatt, alúl; amott, amottan; benn, belűl, bent; elűl; emitt, emitten; imitt, imitten; itt, itten; fölül, fenn, fönn, fönt; hátúl; honn, kül, künn, künt, közel, kívül; lenn, lent; másutt, máshol; mindenütt, mindenhol; ott, ottan; sehol, sehonn; széllel, szerte, szerteszét, szanaszét; szélül, túl; b) helybe- vagy helyremozdulást jelentők e kérdésekre: hová? merre? mifelé? u. m. alá, aláfelé; amoda, amarra, arra; be, balra, balnak, befelé, csáléra; előre, emide, emerre, erre, előfelé, elé; fel, föl, felfelé, fölfelé; hátra, hátrafelé; hozzád, hajszára, hajszafelé; ide, imide, imerre; jobbra, jobbfelé; ki, kifelé; le, lefelé; máshová, másfelé; messzire, mindenhová, mindenüvé; oda, sehová, tova; tüled, tüledre; vissza, visszafelé. Dunán túl, kivált Vasvármegyében így is beszélnek: benek, kinek, fönek (fölnek), lenek, alának ment; befelé, kifelé, fölfelé, lefelé, aláfelé helyett; c) helyből mozdulást jelentők e kérdésre: honnan? u. m. alól, alulról; amonnan, amonnat, amonnét; belől, belülről; balról, csáléról; eminnen, eminnet, eminnét; elől, előlről; felől, felülről; hától, hátulról; hajszáról; innen, innet, innét; jobbról, jobbfelől; kivől, kivülről, külről; meszszünnen, messziről; mindenünnen, mindünnen; máshonnan, másunnan; onnan, onnat, onnét; szélől, távól, távulról.
2) Időjelentők, a) e kérdésre: mikor? u. m. akkor, akkoriban, annakutána, aztán, azonnal; eleve, előbb, eleinte, elejénte, eleinten, elejénten; ezentúl, ezután, ennekutána; délest, délestkor, délestével; éjtszaka, éjjel; éjfélkor; estve, estvel, esttel, estkor; hamar, hamarjában, hamarán; hirtelen, hirtelenében, hevenyében, hevenyte, hevenytében; hajdan, hajdanta, hajdanában, hajdanán; hébehóban, hébekorban; holnap, holnapután; ifjanta; idén, idénte; jövőben, jövőre, jövendőben, jövendőre, jövőleg; korán, későn, későnkorán; ma, most, mostan, mostanában; mindjárt, melegében; minapában, multkor, multkoriban; mindenha, mindenkor; majd, majdan; mindennap, másnap, harmadnap; nappal, naponta; nem sokára, nyaranta; örökön; rögtön, régen, régente, régentén; regvel, reggel; soha, sohanapján, sohasem, sokára; tegnap, tegnapelőtt; taval, tüstént, valaha, valahára, valamikor stb. b) e kérdésre: meddig? u. m. estig, napestig, délig, éjfélig, mindig, örökké, örökre, reggelig, sokáig stb.
3) Számjelentők, a következő kérdésekre: hányan? ketten, hárman, tizen, huszan, százan, ezeren stb. a mennyiben ezek nem inkább többes jelentésüeknek vétetnek; továbbá hányszor? egyszer, kétszer, tízszer, húszszor, százszor, ezerszer stb. hányanként? egyenként, kettőnként, tizenként, százanként, ezerenként stb. hányával? kettejével, hármával, tizével, százával, ezerével stb. hányadával? harmadával, negyedével, tizedével, századával stb. hányadán? harmadán, tizedén, századán stb. hányadszor? először, másodszor, tizedszer, századszor stb. hányadszorra? előszörre, tizedszerre, századszorra stb. hányfélén? egyfélén, kétfélén, tízfélén, százfélén stb. hányszorosan? egyszeresen, tizszeresen, százszorosan, ezerszeresen stb. hányszorra? egyszerre, kétszerre, tizszerre stb. hányasan? egyesen, kettősen, tizesen, százasan stb. hányasával? egyesével, kettesével, tizesével, százasával stb. hány rétűen? egyrétűen, kétrétűen, tízrétűen, százrétűen stb. hányszerüen? egyszerüen, tízszerüen, százszerüen stb. hányszorra? egyszerre, tízszerre, százszorra, ezerszerre stb., hányképen, egyképen, kétképen, tízképen stb. hányféleképen? egyféleképen, tizféleképen, százféleképen stb.
4) Módjelentők, melyek e kérdésekre: hogyan? miként? mimódon? felelnek meg, pl. lassan, szaporán, szépen, rútul; így, úgy, amúgy, sehogy, máskép, másképen stb.
5) Kérdők, különösen a) helykérdők: hol? honnan? v. honnét? hová? merre? meddig? b) időkérdők mikor? mikoron? mikorra? c) számkérdők: hány? hányszor? stb. d) módkérdők: hogy? hogyan? miként? miképen? stb.
6) Állítók: igen, bizony, bizonyosan, bizonynyal, igazán, valóban, igenis stb.
7) Tagadók: nem, sem.
8) Tiltók: ne, se.
9) Kétkedők: alig, aligha.
10) Gyüjtők: együtt, egyetemben, egyszersmind, öszvesen, mindenestül stb.
A határozók képző ragait, valamint az egyes határozókat l. saját rovataik alatt.

*HATÁROZÓDIK
(hat-ár-oz-ód-ik) belsz. m. határozód-tam, ~tál, ~ott. Élhetünk ezen igével, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy a kérdésben, vitában levő tárgy bizonyos megállapodásra vergődik vagy jut, és pedig inkább véleménysurlódás és viszonyos fontolgatás, mint valamely külső okok befolyása által. Még nem tudni, mire határozódik a vitatkozás.

*HATÁROZOTT
(hat-ár-oz-ott) mn. tt. határozott-at. 1) Bizonyos jelek által minden más tárgyaktól megkülönböztetett; bizonyos nemü, osztálybeli. Határozott jellemü ember. Határozott számok. 2) Valamire eltökélt, elszánt. Határozott akarat. 3) Kiszabott, bizonyos körülményhez kötött. Határozott napon megjelenni. Határozott helyen öszvegyülni. 4) Korlátolt, megszorított. Határozott ész, emberi tehetségek. 5) Határozott igeragozás, am. tárgyi igeragozás. V. ö. IGERAGOZÁS.

*HATÁROZOTTAN
(hat-ár-oz-ott-an) ih. Csűrés-csavarás nélkül, egyenesen, megfontolás utáni eltökéléssel. Határozottan megtagadni valamit. Határozottan kimondani véleményét. Szabatosan. Korlátoltan.

*HATÁROZOTTSÁG
(hat-ár-oz-ott-ság) fn. tt. határozottság-ot, harm. szr. ~a. Általán tulajdonság, melynél fogva valami határozott állapotu. Különösen 1) Elszántság, eltökéltség. 2) Szabatosság. Előadási, beszédbeli határozottság. 3) Korlátoltság. 4) Teljes bizonyosság, mennyiben valamit kétkedés nélkül állítunk.

*HATÁROZVÁNY
(hat-ár-oz-vány) fn. tt. határozvány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Valamely tárgynak bizonyos ismertető, s megkülönböztető jegyek által leirása. Észtani határozvány, mely szorosan a tárgynak legközelebbi nemét v. különböztető bélyegét. írja le, p. o. az ember eszes állat. Szónoki határozvány, mely a tárgyat bővebben körülirva különbözteti meg. (Definitio).

*HATÁRŐR
(határ-őr) ösz. fn. Határszéli katona. Szélesb ért. minden őr, ki valamely tartomány, kerület, helység stb. határain őrködik.

*HATÁRŐRSÉG
(határ-őrség) ösz. fn. 1) Ország határain őrködő katonaság. 2) Azon határvidék, melyen őrkatonaság lakik. Bánsági, szlavon, horvátországi határőrség.

*HATÁRŐRSÉGI
(határ-őrségi) ösz. mn. Határőrséget illető, onnan való, oda tartozó, arra vonatkozó. Határőrségi kormány. Határőrségi katonák, lakosok.

*HATÁRŐRVIDÉK
(határ-őr-vidék) ösz. fn. Azon tájék vagy földterület, melyen a határőrség, vagyis határszéli katonaság lakik. Bánsági, Szlavon, vátországi határőrvidék.

*HATÁRŐRZŐ
(határ-őrző) l. HATÁRŐR.

*HATÁRPATAK
(határ-patak) ösz. fn. Határt jelelő, vagyis valamely tartomány, vidék, helység határát más határoktól elválasztó patak.

*HATÁRPĚR
(határ-pěr) ösz. fn. 1) Szomszédok visszálkodása a határ fölött vagy miatt. 2) Szorosb ért. illető biróság előtt folyó per határra vonatkozó bárminemü ügyben, különösen pedig a határvonalak és jelek miatt.

*HATÁRPONT
(határ-pont) ösz. fn. Végső pontja valamely határnak.

*HATÁRSZABÁS
(határ-szabás) ösz. fn. Cselekvés, mely által a külön földbirtokok közti határvonalak huzatnak és szokott határjelekkel megállapíttatnak. Átv. ért. korlátozás, vagyis a működésnek bizonyos határok közé szorítása, melyeken túl menni nem szabad, nem lehet.

*HATÁRSZABÓ
(határ-szabó) ösz. mn. 1) Határvonalakat huzó és határjeleket állító. Határszabó mérnökök. 2) Átv. ért. a működésnek, joggyakorlatnak bizonyos korlátokat, megszorító szabályokat rendelő. Határszabó intézvények, rendeletek.

*HATÁRSZARVAS
(határ-szarvas) ösz. fn. A vadászok nyelvén olyan szarvas, mely rendes erdőtanyájáról a szomszéd erdő határába el-elrándúl. (Wechselhirsch). V. ö. HATÁRVAD.

*HATÁRSZÉL
(határ-szél) ösz. fn. 1) Valamely földbirtok vagy tartomány, vidék, helység határait környező képzeleti vonal. 2) Ezen vonal mentében futó vidék. Határszélen fekvő városok, várak, faluk stb. Határszélen hányt dombok.

*HATÁRSZÉLI
(határ-széli) ösz. mn. Határszélről való, oda tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Határszéli lakosok.

*HATÁRTALAN
(hat-ár-talan) mn. tt. határtalan-t, tb. ~ok. Minek határa nincsen. Különösen 1) Külső telek nélküli. Határtalan helység, melynek sem szántóföldei, sem legelőji nincsenek. 2) Minek kijelölt határvonalai nincsenek. 3) Igen messze terjedő, végetlen. Nagyító kifejezés. Határtalan birtoku földesúr. Határtalan erdőség, árvíz. 4) Korlátozatlan. Határtalan uralkodó. Határtalan hatalommal felruházott parancsnok. 5) Nyelvtani ért. határtalan mód, mely mindenféle személyre és számra alkalmazható cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelent, pl. írni, olvasni. Határozókép am. határtalanul, határ nélkül.

*HATÁRTALANSÁG
(hat-ár-talan-ság) fn. tt. határtalanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Vég nélküliség, szertelen nagyság. Tengerek határtalansága. 2) Korláttalanság, megszorítás nélküli állapot. Zsarnoki hatalom határtalansága.

*HATÁRTALANUL
(hat-ár-talan-ul) ih. 1) Vég nélkül, szertelenül. Határtalanul elterjedő árvizek. 2) Korlátozás, megszorítás nélkül. Határtalanul uralkodni.

*HATÁRTÉTEL
(határ-tétel) l. HATÁRSZABÁS.

*HATÁRUJÍTÁS
(határ-ujítás) ösz. fn. Az öszveomlott, ledőlt stb. határjelek helyrehozása, kijavítása stb.

*HATÁRÚT
(határ-út) ösz. fn. Határszélen huzódó vagy határul szolgáló út.

*HATÁRVAD
(határ-vad) ösz. fn. Vadásznyelven oly vad, mely szomszéd határba megy által, s melyet, mint kártevőt le szoktak lőni.

*HATÁRVADÁSZ
(határ-vadász) ösz. fn. Vadász, ki a határába becsapó idegen vadakat ellődözi.

*HATÁRVÁLÁS
(határ-válás) ösz. fn. A szomszéd határoknak egymástól elszakadása vagy azon hely és vonal, mely két vagy több határt egymástól elszakaszt.

*HATÁRVÁM
(határ-vám) ösz. fn. 1) Vám, melyet szállítási bér fejében kell fizetni oly tartományok határain, melyek között szabad kereskedés nem létezik. Máskép: védvám. 2) Bér, melyet valamely helység vagy város legelőjén áthajtott gőbölycsordáktól, juhnyájaktól stb. fizetnek az illető kereskedők, pl. Érsekujvárban határvámot fizetnek a Szempczre hajtott göbölyöktől. Ez közönségesebben: határpénz.

*HATÁRVÁR
(határ-vár) ösz. fn. Valamely ország határszélére vagy vidékére épített, s annak védelmére szolgáló vár; végvár.

*HATÁRVÁROS
(határ-város) ösz. fn. Ország határszélén fekvő város. Pozsony, Sopron, Ujvidék, Magyarország határvárosai.

*HATÁRVÉD
(határ-véd) ösz. fn. 1) Általán, a határok csonkitása, szomszédok kártevései, berohanásai ellen intézett ótalom. 2) Őrsereg vagy katonaság, melynek különös rendeltetése a határokat ótalmazni.

*HATÁRVERSENGÉS
(határ-versengés); lásd: HATÁRVILLONGÁS.

*HATÁRVETÉS
(határ-vetés) ösz. fn. 1) Határpontok és határvonalak kijelölése, pl. árkok huzása, vagy barázdolás által. 2) Átv. ért. működést, szabadságot megszórító korlátok kimutatása.

*HATÁRVIDÉK
(határ-vidék) ösz. fn. Ország vagy tartomány határszéleihez közel fekvő vidék, földterület. Különösen így neveztetnek a Magyarországhoz, és kapcsolt tartományokhoz, nem különben Erdélyhez tartozó katonavidékek. V. ö. KATONAVIDÉK.

*HATÁRVILLONGÁS
(határ-villongás) ösz. fn. Szomszédok közti perlekedés, visszálkodás a határvonalak, határjelek, s határra vonatkozó hasonló ügyek miatt.

*HATÁRVÍZ
(határ-víz) ösz. fn. Általán határul szolgáló vagy határszélen folyó vagy terjedő víz, pl. patak, ér, tó, tenger.

*HATÁRVIZSGÁLÁS
(határ-vizsgálás) ösz. fn. Általán mindenféle vizsgálás, nyomozódás, mely a határ területére vagy határszélekre, határvonalakra, határjelekre vonatkozik.

*HATÁRVONAL
(határ-vonal) ösz. fn. Egyik határjeltől másikig futó, s egy birtokot másiktól elválasztó vonal. Egyenes, görbülő, kigyódzó határvonal.

*HATÁRVONÁS
(határ-vonás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a szomszédos földterületek, illetőleg fekvő birtokok elválasztó széleit kijelölik.

*HATÁRVONÓ
(határ-vonó) ösz. fn. Személy, ki a fekvő birtokok között elválasztó vonalat húz. Mint melléknév mondják azon eszközről, mely által a határozás történik. Határvonó kötél, láncz.

*HATÁRZÁS
l. HATÁROZÁS.

*HATÁRZAT
l. HATÁROZAT.

*HATÁRZATLAN
l. HATÁROZATLAN.

*HATÁRZÓ
l. HATÁROZÓ.

*HATÁS
(hat-ás) fn. tt. hatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erő működése, mely által bizonyos sikert, eredményt idéz elé; foganatos befolyás valamibe; benyomás. Hatással szólani, munkálkodni. Hatás nélkül elhangzott beszéd. Szinpadi hatás. Hatást eszközölni, okozni, keresni, hajhászni. Hatásra számítani. Ezen dolog nagy hatással van reám. Ellenhatás, viszszahatás.

*HÁTAS
(ho-at-as) mn. tt. hátas-t v. ~at, tb. ~ak. V. ö. HÁT. 1) Nagy, széles, magas háttal biró, (mint: vállas, fejes, melles, czombos stb.) 2) Támasztékos, melynek hátat lehet vetni. Hátas szék, kocsiülés, nyugágy. 3) Mondjuk térségről, földterületről, melynek némely részei emeltebbek. Hátas föld, telek. Hátas szántóföld, melyet úgy szántanak, hogy középett domború legyen. 4) Mondjuk emberről, ki hátán hordoz valamit, különösen árukat. Hátas zsidó, hátas tót, ki saját hátán czepeli áruit. 5) Nyerges. Hátas ló. Négy kocsis, és egy hátas lovat tart. 6) Mit háton szoktak viselni, hordozni. Hátas tarisznya. Hátas kosár. Ezeket öszvetett szók gyanánt is szoktuk irni.

*HATÁSDÚS
(hatás-dús); lásd: HATÁSTELJES.

*HÁTASKOSÁR
(hátas-kosár) ösz. fn. Kosár, melyet háton szoktak hordani. Hátaskosárban vinni a piaczra kenyeret, gyümölcsöt stb.

*HATÁSKÖR
(hatás-kör) ösz. fn. Átv. ért. azon tárgyak öszvege vagy terjedelme, melyekre bizonyos személynek működő ereje befoly vagy befolyhat. Minden embernek van saját hatásköre. Egyházi, világi főnökök hatásköre. Tisztviselők hatásköre. Más által kiszabott vagy magunk által választott hatáskör. Ez hatáskörömön kívül esik. Hatáskörét kiterjeszteni. Másnak hatáskörét szűkebbre szorítani.

*HÁTASLÓ
(hátas-ló) ösz. fn. Általán ló, mely terhet vagy embert hord a hátán. Különösen nyerges, nyereg alá való paripa. Hátaslovakat és kocsislovakat tartani.

*HATÁSOS
(hat-ás-os) mn. tt. hatásos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek hatása van, azaz sikert, foganatot eszközlő; eredményes; benyomásos. Hatásos parancs, közbenjárás. Hatásos beszéd, szindarab. V. ö. HATÁS.

*HATÁSOSAN
(hat-ás-os-an) ih. Hatálylyal, hatásos módon.

*HÁTASSZÉK
(hátas-szék) ösz. fn. Szék, melynek hátul támasza van, támaszszék, támlásszék.

*HATÁSTALAN
(hat-ás-talan) mn. tt. hatástalan-t, tb. ~ok. Minek hatása nincsen; siker, foganat nélkül működő; eredménytelen; benyomást nem okozó. Hatástalan szózat. Hatástalan fenyegetődzés. Határozóilag am. hatás nélkül, hatástalanul.

*HATÁSTALANÍT
(hat-ás-talan-ít) áth. m. hatástalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hatástalanná tesz, hatásától megfoszt.

*HATÁSTALANSÁG
(hat-ás-talan-ság) fn. tt. hatástalanság-ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valaminek hiányos mivolta, melynél fogva hatása, vagyis sikere, foganata, eredménye nincsen. 2) Hatás nélküli állapot, létezés. V. ö. HATÁS.

*HATÁSTALANUL
(hat-ás-talan-ul) ih. Hatás nélkül.

*HATÁSTALANÚL
(hat-ás-talan-úl) önh. m. hatástalanúlt. Hatástalanná lesz v. válik.

*HÁTASTARISZNYA
(hátas-tarisznya) ösz. fn. Nyakba vetett, a háton lógó tarisznya, különböztetésül a félvállra vetett, s oldalon lógó tarisznyától.

*HATÁSTELJES
(hatás-teljes) ösz. mn. Minek igen nagy hatása van.

*~HATATLAN
(hat-atlan) ösz. képző hat igéből és atlan képzőből, s am. a lehetőnek tagadója, tagadása. Számlálhatatlan, amit megszámlálni nem lehet; láthatatlan, amit látni nem lehet; csalhatatlan, ami nem csalhat vagy aki nem csalatkozhatik. Felhangu szóknál: -hetetlen, élhetetlen, aki elélni magától nem tud; képzelhetetlen, amit képzelni sem lehetséges; megmérhetetlen, amit megmérni képesek nem vagyunk. Névszóhoz is járul ebben: véghetetlen, aminek vége nem lehet. Az at et kihagyásával, mint általán az atlan, etlen képző, meg is rövidülhet: számlálhatlan, csalhatlan, képzelhetlen, megmérhetlen stb. V. ö. ~LAN, ~LEN képző.

*HÁTATLAN
(hát-at-lan) mn. tt. hátatlan-t, tb. ~ok. 1) Nem nyereg alá való. Hátatlan ló. Nem igen van divatban. 2) Aminek hátféle támasztéka nincsen. Hátatlan szék.

*HÁTBŐR
(hát-bőr) ösz. fn. 1) A háton levő vagy ilyenből készített bőr a vargáknál, pl. csizmának, lóhámnak stb. 2) A bunda vagy más prémes öltöny galléráról hátul lecsüngő szőrös bőr, bundagallér, mentegallér.

*HÁTCZÍMER
(hát-czímer) ösz. fn. A vágómarha hátából kihasított darab, koncz. Szokottabban: hátszél v. hátszín.

*HÁTDARAB
(hát-darab) l. HÁTCZÍMER.

*HATÉKONY
(hat-ék-ony) mn. tt. hatékony-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek hatása, jó sikere van. l. HATHATÓS.

*HATÉKONYSÁG
(hat-ék-ony-ság) l. HATHATÓSÁG.

*HÁTÉR
(hát-ér) ösz. fn. A derék hátsó felén végig nyuló ér.

*HÁTFÁJDALOM
(hát-fájdalom) ösz. fn. Fájdalom, melyet hátunkban, különösen a hátgerinczben érzünk.

*HÁTFÁS
(hát-fás) ösz. fn. Erdőháton lakó paraszt, ki a vidéki piaczokra fát hord be.

*HÁTFÉL
(hát-fél) ösz. fn. 1) A testnek fonák, vagyis fordított oldala, hátulja. 2) Bizonyos térnek vagy képnek távolabb eső része.

*HATFELÉ
(hat-felé) ösz. ih. Hat különböző irányban vagy részekre osztva. Hatfelé oszló sereg. Hatfelé metszeni a kenyeret.

*HATFÉLE
(hat-féle) ösz. mn. Hat, egymástól különböző nemből, fajból, rendből való. Hatféle gabonát vetni. Hatféle bort adni fel az asztalra.

*HATFÉLEKÉP
(hat-féle-kép) ösz. ih. Hat különböző módon, renddel, sorozattal, alakban. Hatfélekép változtatni ugyanazon mondatot. Hatfélekép rendezni el a mondatban levő szókat. Hatfélekép jelenni meg a szinpadon.

*HATFÉLEKÉPEN
l. HATFÉLEKÉP.

*HATFOGATÚ
(hat-fogatú) ösz. mn. Oly szekérről vagy kocsiról mondjuk, melybe hat lovat fognak. Hatfogatú hintón menni a városba.

*HÁTGERINCZ
(hát-gerincz) ösz. fn. Az emberek, s állatok hátának hosszában elnyuló, s gyürűs csontokból vagy porczogókból álló tetem, mely az állati tetemalkotmánynak egyik fő részét teszi. (Spina dorsi): Hátgerincz fájása, görbedése, száradása.

*HÁTGERINCZCSONT
(hát-gerincz-csont) ösz. fn. Gyürűs csontok, melyek a hátgerinczet képezik.

*HÁTGERINCZIZOM
(hát-gerincz-izom) ösz. fn. A hátgerincz mozgását elésegítő izom.

*HÁTGÖRBEDÉS
(hát-görbedés) ösz. fn. lásd HÁTPÚP.

*HÁTHA
(hát-ha) ösz. ksz. Élünk vele midőn valamit kétkedőleg vagy mintegy ellenvetésképen kérdezünk. Hátha befagy a Duna, hogyan szállítjátok fel a gabonát? Hátha mégis történetből rajtunk ütnek, mi tevők legyünk? Hátha megpukkadna is mérgében, gondolok én vele?

*HATHALOM
falu Veszprém megyében; helyr. Hathalmon, Hathalom-ra, ~ról.

*HATHATATLAN
(hat-hat-atlan) mn. tt. hathatatlan-t, tb. ~ok. 1) Amin keresztül törni nem lehet, melynek tömegén, testén más valami által nem mehet, szivároghat, bujhatik stb. pl. bőr, melyen a víz át nem szivárog; fal, bástya, melyen áttörni nem lehet. 2) Minek ható, azaz sikeres, foganatos ereje nincs. Hathatatlan fegyver reám nézve a puszta fenyegetés. Ellentéte: hathatós. 3) Természettani ért. a minek helyét más test el nem foglalhatja. A testek és azok részei hathatatlanok. V. ö. HATHATATLANSÁG. Határozóilag am. át nem hathatólag, hathatatlanul.

*HATHATATLANSÁG
(hat-hat-atlan-ság) fn. tt. hathatatlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valamely működő erő nem képes sikert, foganatot eléteremteni. Üres beszédnek hathatatlansága. 2) A testeknek egyik lényeges belső tulajdonsága, melynél fogva a testek és ezek minden egyes részei más testeket és ezek részeit az általok elfoglalt helyből úgy kiszorítják, hogy azok semmi esetre ugyanazon helyet velök együtt nem birhatják. (Impenetrabilitas).

*HATHATÓ
(hat-hat-ó) mn. tt. hatható-t. 1) Sikert, foganatot eszközölhető. Mondj nekik szív e hatható beszédet. Messze hatható hatalommal bírni. 2) Valamin által törhető, szivárogható stb. Pánczélon áthatható golyó. Ruházaton áthatható kardvágás.

*HATHATÓAN
(hat-hat-ó-an) ih. Hatható módon, hatható szerekkel; sikeresen.

*HATHATÓS
(hat-hat-ó-as) mn. tt. hathatós-t v. ~at, tb. ~ak. Minek ereje, működése, befolyása kitünő sikert, foganatot eszközöl; vagy ilyetén eredményt létesitő erővel, befolyással biró; erélyes, nyomatos, sikeres. Hathatós eszközökhöz nyulni. Hathatós gyógyszerek. Hathatós beszéd, fenyegetés. Máskép hatékony.

*HATHATÓSÁG
(hat-hat-ó-ság) fn. tt. hathatóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaminek sikere, foganata, eredménye van; erélyesség, nyomósság. 2) Maga a hatható erő által eléidézett siker, foganat. A szónok rendesen számolni szokott beszéde hathatóságára. Nyilvános föllépésed hathatóságáról nem kételkedtem.

*HATHATÓSAN
(hat-hat-ó-os-an) ih. Hathatós módon és eszközökkel, vagyis nagy sikerrel, nagy benyomással, erélyesen. Hathatósan ellenszegülni a csendzavaróknak.

*HATHATÓSSÁG
(hat-hat-ó-os-ság) l. HATHATÓSÁG.

*HATHATÓUL
(hat-hat-ó-ul) ih. l. HATHATÓAN.
"Szólva lelkeikre hathatóul
A hadaknak, ő is kémnek indúl."
Czuczor. Remete Péter.

*HATHÍMES
(hat-hímes) ösz. mn. Növénytanban oly növényekről mondják, melyek virágaiban hat hímszál vagyon. (Hexandra). V. ö. HIMSZÁL.

*HÁTHOPORCS
(hát-hoporcs) ösz. fn. Kinövés, kidudorodás, csomó, görbeség, púposság a háton.

*HÁTHOPORJ
l. HÁTHOPORCS.

*HÁTHOPORJAS
(hát-hoporjas) ösz. mn. Kinek csomós, púpos háta van.

*HÁTI (1)
(hát-i) mn. tt. háti-t, tb. ~ak. Hátra vonatkozó, háton hordoztatni szokott. Háti kosár, háti bőr, azaz hátbőr és kaczagány. Terem az ember, mint a háti bőr. (Km.), azaz nem lehet mesterséggel állítani elé. Leginkább öszvetételekben divatos: csereháti, erdőháti, tiszaháti.

*HÁTI (2)
puszta Bihar megyében; helyr. Háti-ba, ~ban, ~ból.

*HÁTIDEG
(hát-ideg) ösz. fn. Idegek, melyeknek végágai a hátgerinczizmokig nyúlnak.

*HÁTÍR
(hát-ír) ösz. áth. Újabb szavaink egyike, s általán am. valamely hivatalos iromány, pl. folyamodvány, kötelezvény, váltó stb. hátára ír valamit, mi a benfoglalt tárgyra vonatkozik, s az iromány átvevőjének némi válaszul, tudósításul, bizonyítványul stb. szolgál. (Indossare, endosser). Másképen: hátiratol.

*HÁTIRÁS
(hát-irás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely iromány hátára bizonyos jegyzéket, észrevételt, választ stb. tesz fel valaki. V. ö. HÁTÍR.

*HÁTIRAT
(hát-irat) ösz. fn. Azon rövid jegyzék, pl. határozat, válasz, észrevétel, engedmény, meghatalmazás stb., melyet valamely iromány, pl. folyamodvány, kötelezvény, váltó stb. hátára irnak, pl. "A folyamodó elmozdíttatik kérelmétől." "A kérelmező bővebb érdemek elémutatására utasíttatik." "Helyettem NN. rendeletére" (váltókon). Váltói üres hátirat, melyben nincsen meg minden kellék, pl. csak a hátiró neve.

*HÁTIRATOL
(hát-iratol) ösz. áth. Valamit hátirattal jegyez. V. ö. HÁTIRAT. Hátiratolni a hivatalba adott irományokat. Hátiratolni a másra átruházott váltót.

*HÁTIRATOS
(hát-iratos) 1) ösz. mn. tt. hátiratos-t v. ~at, tb. ~ak. Hátirattal ellátott, megjegyzett. Hátiratos folyamodványok, váltók. 2) Öszvetett fn., amidőn tárgyesete hátiratos-t, tb. ~ok. Személy, kire a váltót hátirattal ellátva átruházzák.

*HÁTIRÓ
(hát-iró) ösz. fn. Személy, ki valamit hátirattal ellát, megjegyez. Váltói hátiró, ki a váltót másra irja által.

*HÁTIZOM
(hát-izom) ösz. fn. Az állati háton levő izmok. Leghosszabb (musculus longissimus), legszélesebb (musculus latissimus dorsi) hátizom.

*HATKÓCZ
falu Abaúj megyében; helyr. Hatkócz-on, ~ra, ~ról.

*HÁTKOSÁR
(hát-kosár) ösz. fn. Kosár, melyet kötelékénél fogva vállakhoz szorítva háton hordanak.

*HATKOTÚ
(hat-kotú) ösz. fn. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből, melynek harangdad, s hat szirmu virágai képeznek koronát. (Fritillaria).

*HATRRAJCZÁROS (1)
(hat-krajczáros) ösz. fn. Pénznem, vagyis hat krajczárt érő, hat krajczárból álló rézpénz az ausztriai örökös tartományokban.

*HATKRAJCZÁROS (2)
(mint föntebb) mn. Hat krajczáron kelő, mit hat krajczáron árulnak, mérnek, stb. Hatkrajczáros kenyér, itcze sěr, bor stb.

*HATLA régies
talán am. hatló; 1. ezt.

*HATLÁBU
(hat-lábu,) ösz. mn. Minek hat lába van, tulajd. v. átv. értelemben. Hatlábu rovarok. Hatlábu asztal.

*~HATLAN
l. ~HATATLAN és V. ö. ~LAN, melléknévképző.

*HÁTLAP
(hát-lap) ösz. fn. 1) Valamely öszve- vagy behajtott irománynak külseje, fonákja, melyre a hátiratokat szokás tenni. A bizonyítványok számát vagy jegyeit a hátlapra irni. 2) A pénzeken azon lap, melyen a (pénzverető) fejedelem czimere van (Avers). A másik neve: előlap (Revers).

*HATLAPONY
(hat-lapony) ösz. fn. Mértani alak, mely hat lapból álló tömör testet képez; milyenek általán a négyszögü testek, pl. az úgynevezett koczka. (Hexaëdrum).

*HATLAT
(hat-l-at) önh. m. hatlat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. szeleskedve dolgozik. Alkatára hasonló vizslat, koslat igékhez.

*HATLEVELŰ
(hat-levelű) ösz. mn. Általán, minek hat levele van, vagy hat levélből áll. Hatlevelű növényfajok. Hatlevelű (szirmu) virágok. Hatlevelű röpiratka. V. ö. LEVÉL.

*HATLÓ
l. HATLÓSZEG.

*HATLÓSZEG
(hatló-szeg) ösz. fn. A rúd végén levő szeg, melyhez a nyaklót, és a kisafát akasztják, midőn négyesbe fognak. Első része,hatló' vagy hatoló (= behatoló v. átló), vagy pedig csatló szóból módosult.

*HATLOVAS
(hat-lovas) ösz. mn. 1) Mibe hat ló van fogva. Hatlovas szekér, hintó. 2) Hat lóval biró, bánó. Hatlovas gazda. Hatlovas kocsis. 3) Hat lóra való. Hatlovas szerszám. Hatlovas találó.

*HÁTMĚG (1)
HÁTMÖG, (hát-még v. ~mög) ösz. helynév, mely csak bizonyos helyragokat vesz fel. Hátmegé bujni. Hátmegett ülni. Hátmegől nézni valamit. V. ö. MĚG, MÖG.

*HÁTMĚG (2)
falu Bereg megyében; helyr. Hátměg-ěn, ~re, ~ről.

*HATNAPI
(hat-napi) ösz. mn. 1) Hatnapig tartó, folyó. Hatnapi utazás után megérkezni. Hatnapi munkája bérét vasárnap elkölteni. 2) Hat napról való, hatnapon szerzett. Hatnapi kereset, bér. Hatnapi kenyérhéj.

*HATNAPOS
(hat-napos) ösz. mn. Mi hat naptól fogva létezik vagy él vagy tart vagy foly. Hatnapos eső, fagy. Hatnapos szél, ború. Hatnapos gyermek, csirke, liba. Hatnapos gyűlés. Hatnapos kemény kenyér.

*~HATNÉK
magas hangon: HETNÉK, igerag, az óhajtó módnak egy különös alakja, mely eredetileg némely természeti szükség szülte vágy kifejezését jelentette, mit annak szenvedő vagy ikes alakja is igazol még oly igéknél is, melyek különben nem ikesek, pl. minden többi személyekben is: alhatnám, alhatnál, alhatnék, alhatnánk, alhatnátok, alhatnának; ehetném, ehetnél, ehetnék stb. hasonlók ihatnám, ihatnál, ihatnék stb. peselhetném, peselhetnél, peselhetnék stb. kakálhatnám stb. azonban a szokás másnemü, némi kényszerüséggel járó vágyódások kifejezésére is kiterjesztette, mint: dohányozhatnám,írhatnám, színházba mehetném, disznót ölhetném (Szabolcsban) stb. Mult idő kifejezésére volt vagy vala szókkal használtatik: ehetném volt vagy vala, ehetnél volt v. vala, ehetnénk volt v. vala stb. Mi legtökéletesebb bizonysága annak, hogy ezen volt vagy vala segéd igét az óhajtó mód is elfogadja, pl. írnék vala, írnál vala, írna vala stb.

*HATÓ
(hat-ó) mn. tt. ható-t. Ami bizonyos erejénél fogva hat, azaz sikeres, foganatos, eredményt hozó, benyomást eszközlő. Idegrendszerre ható szerek. Megható esemény, beszéd, intés. Különösen bizonyos tárgyra vagy helyre befolyással biró. Szívre ható látvány. Fülbe ható hangok. Öszvetételei: által- v. átható, kiható, megható, beható, felható, leható, viszszaható, túlható, melyek az erő működésének különféle irányait határozzák meg; mindenható, önható, visszaható.

*~HATÓ
magas hangon: ~HETŐ, igékből neveket alkot, melyek tehetséget jelentenek; de átható igéknél mindig szenvedő értelemben, pl. gondolható ami gondoltathatik, minden gondolható módon; olvasható, ami olvastathatik, olvasható betükkel írni; szerezhető, Pesten ilyen áru nem szerezhető; ehető, nem minden gomba ehető; következtethető, megbocsátható stb.

*HATOD
(hat-od) számnév tt. hatod-ot. 1) Részosztó, mely a hat felé osztott egészből egy részt jelent. Adósságának hatodát sem képes lefizetni. Ez értelemben a töredékszámban, midőn még elébe (vagy irásban fölibe) egy más szám járul, jelenti az osztót, pl. a forintnak öt hatoda (5/6) jelentett hatvan krajczáros forintban 50 krajczárt; a napnak (24 órának) egy hatoda, am. négy óra. Ekkor a számlálás így áll: egész; fele, harmada, negyede, ötöde stb. valaminek. 2) Sorosztó, sorjelelő, mely a sorozatban ötöd után következik: első, másod, harmad, negyed, ötöd, hatod stb. Hatod rendü. Hatod ízben. Hatodfű ló. Hatod napon. Midőn a maga visszaható névmással kerül öszve, ez a sorozat: egyedül magam, másod magammal, harmad, negyed, ötöd, hatod magammal azaz magam és kívülem még öten. V. ö. HATODIK. 3) Midőn a fél szóval tétetik öszve, am. öt és fél, t. i. a sorban hatodik csak fél. Hatodfél óráig ülni, am. öt óráig és félig. Most épen hatodfél éve, am. öt és fél éve. Hatodfél hold rétet elzálogosított, am. öt egészet és egy felet. Itt a sorozat így áll: fél, kettedfél vagy másodfél, harmad-, negyed-, ötöd-, hatodfél.

*HATODÉVI
(hatod-évi) ösz. mn. Mi már hat évtől fogva folyvást tart, létezik. Hatodévi tartozását leróni. Hatodévi köpönyeg, dolmány, mente. Még hatodévi bortermése is megvan.

*HATODFÉL
(hatod-fél) ösz. mn. Öt és fél, a hatodik nem egész, hanem fél. Hatodfél forintos gabona. Hatodfél óráig tartó munka. Hatodfél esztendeig börtönben ülni.

*HATODFŰ
(hatod-fű) ösz. mn. Lóról és szarvasmarháról mondják, mely hatodik fűre jár, azaz hatodik esztendőben van. V. ö. FŰ.

*HATODHÓ
(hatod-hó) ösz. fn. A polgári évnek hatodik hónapja, azaz junius v. nyárelő v. Sz. Iván hava.

*HATODIK
(hat-od-ik) számnév tt. hatodik-at. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyes tárgyak vagy egyének közöl azt, mely az ötödik után következik. Első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik stb. Az oskolai érdemsorozatban hatodik jeles. A szöglettől hatodik házat nem rég építették. A régiek jobbára ik nélkül használták, a többi sorszámokkal hasonlóan, pl. harmad, negyed, ötöd, hatod fejezet. Minek nyoma maiglan fenmaradt ezekben: hatod éve, hatod ízben, hatod napon, hatod magam, heted hét ország stb. V. ö. ~IK névképző.

*HATODLÓ
(hat-od-ol-ó) fn. tt. hatodló-t. 1) Valamely hat részre osztott mértéknek egy-egy része. (Sextans). 2) Személy, ki valamiből hatodrészt vesz vagy kap.

*HATODOL
(hat od-ol) áth. m. hatodol-t v. hatodlott, htn. ~ni v. hatodlani. Valaminek hatod részét veszi, hattal oszt. Ha a hatvan krajczárból álló forintot hatodoljuk, egy részre jut tíz krajczár. Meghatodolni a borokat, am. hatod részt kivenni belőlök.

*HATODOLÁS
(hat-od-ol-ás) fn. tt. hatodolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valamit hattal osztunk vagy valamiből hatod részt veszünk.

*HATODOS
(hat-od-os) fn. tt. hatodos-t, tb. ~ok. 1) Zenészi nyelven am. egy másik hanghoz hatodik fokon álló hang. Elegendő csak: hatod. (Sext). 2) Személy, ki valamiből hatod részt kap vagy végez.

*HATODOSZTÁLYOS
(hatod-osztályos) ösz. fn. Személy, ki valamely hat egyenlő részre osztott egészből, egy részt kap osztályban.

*HATODRÉSZ
(hatod-rész) ösz. fn. Hat egyenlő részre osztott egészből egy rész. A konvencziós (60 kros) forintnak hatodrésze tíz krajczár volt, a mostani (100 krosnak) 16 és kétharmad krajczár.

*HATODSZOR
(hat-od-szor) sorosztó számnév, s am. 1) hatodik helyen vagy pont alatt v. sorban, rendben stb. Hatodszor, ne paráználkodjál. Hatodszor, következik az egyházi rend; 2) hatod ízben. Hatodszor vertem be már ebből a gyógyszerből. V. ö. ~SZĚR, ~SZOR, ~SZÖR.

*HATOL
(hat-ol) önh. m. hatol-t. Erővel, erőködve nyomúl, törekedik, jut különféle irányban véve. Felhatolni; áthatolni; kihatolni a bajból; behatolni a tömegbe. Valahogy elhatolunk. (Kriza J.). Midőn a hat számnévtől származik: ötölni-hatolni, am. zavarosan, mindent öszvehabarva, keverve beszélni, magát kifejezni nem bírni; máskép: hatolni, hetelni.

*HÁTÓL
l. HÁTUL.

*HÁTOLDAL
(hát-oldal) l. HÁTLAP.

*HATOLYKA
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. Hatolyká-n, ~ra, ~ról.

*HÁTORJ
(hát-orj) ösz. fn. A hátgerinczcsontból kiálló hegyes bordák. V. ö. ORJ.

*HÁTORMÓ
(hát-ormó) ösz. fn. A halak hátán két oldalt levő uszószárnyak.

*HATOS (1)
(hat-os) mn. tt. hatos-t v. ~at, tb. ~ak. Mint különző számnév olyasmit jelent, mi hat rétből, hat egyenlő részből áll. Hatos szám, melyben hat egység van. Hatos rakáskákban árulni az almát, azaz hatot hatot egy rakásban. Hatos gyertya, melyből hat szál van egy fontban. Hatosával adni a baraczkot, am. hatot egy garason v. krajczáron. Hatosba fogni a lovakat, am. hatot egy kocsiba.

*HATOS (2)
fn. tt. hatos-t, tb. ~ok. 1) Hatot jelentő számjegy = 6. 2) Bizonyos hat részt magában foglaló eszköz, pl. malomorsó; főleg pénz, pl. hat krajczáros. 3) Némely játékokban, hat jelet mutató játékszer, pl. kártya, melynek hat szeme van, vagy koczka oldala, mely hat ponttal van jelölve.

*HATOS; (3)
ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Szala megyében; helyr. Hatos-on, ~ra, ~ról.

*HATÓS
(hat-ó-os) mn. tt. hatós-t v. ~at, tb. ~ak. Minek működő ereje sikert, foganatot, eredményt idéz elé. Hatós szerek. Máskép: hatásos, hathatós, vagy hatékony.

*HATÓSÁG
(hat-ó-ság) fn. tt. hatóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Általán, másokon hatalmat gyakorló erő vagy jog, a hatalom gyakorlására; rokon a hatás, hatalom szóval. Szavának, működésének nincsen hatósága. Gyógyszerek hatósága. 2) Törvényes hatalommal felruházott előljáróság, testület. Városi, megyei hatóság. Törvényhatóság.

*HATOVÁNY
(hat-o-vány) fn. tt. hatovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hat egységből, hat egyes részekből álló valami. Olyan szó, mint: hetevény.

*HÁTPÚP
(hát-púp) ösz. fn. A hátgerinczcsont kinövése, kigörbedése; csomó, dudorodás a háton.

*HÁTRA
(hát-ra) ih. 1) Megfelel e kérdésre: merre? v. hova? s am. a hát után menő irányban, háttal vissza; ellentéte: előre. Hátra esik. Hátra megy. Hátra mász, rúg, üt, néz. Hátra áll. Hátra kötni a fogoly kezeit. Hátrább az agarakkal (km.), arról mondják, aki szemtelenül előre tolakodik. 2) Hátra van mondjuk olyasmiről, mi még elé nem fordult, hanem következni fog, mi utóbb történik. Hátra van, hogy még arról szóljak stb. Hátra van még a fekete leves. (Km.). 3) Hátnak fölébe, vagy lapjára. Hátra venni valakit. Hátra fektetni a bonczolás alá vett hullát. Egyébiránt ez utósó pont alatti értelemben tulajd. ragozott főnév gyanánt tekintendő. 4) Hátrahagy, hátramarad öszvetételekben am. vissza, el. l. külön czikkben. A Debreczeni Legendáskönyvben hátra vön szintén am. vissza vön. "Mely irást is hátra vőn tőlök." 5) Árnyékszékre, szükséget végezni. Csak hátra ment, mindjárt itt lesz.

*HÁTRAFELÉ
(hátra-felé) ösz. ih. Háttól vett irányban, háttól távozva visszafelé. Hátrafelé tolni a szekeret. Hátrafelé tántorgó részeg.

*HÁTRAHAGY
(hátra-hagy), ösz. áth. 1) Menet, útazás közben elhagy, magával el nem viszen. Nagy melegek járván, a bundámat Pozsonyban hátrahagytam. 2) Halála után vagyont vagy gyermekeket, vagy özvegyet hagy. Semmi vagyont sem hagyott hátra. Egy gyámoltalan özvegyet, és több neveletlen árvát hagyott hátra.

*HÁTRÁL
(hát-ra-al) önh. m. hátrál-t. Hátra megy, vonul, huzódik. Hátrál a farkánál huzott ló; vagy a rúdjánál fogva visszatolt szekér. Különösen csatában, harczban az ellenség elől visszavonul.

*HÁTRÁLÁS
(hát-ra-al-ás) fn. tt. hátrálás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Hátramenés, hátravonulás, hátrahuzódás. Különösen hadi lépés, vagy csel, midőn egyik hadakozó v. csatázó fél a másik elől visszanyomul akár erőszaknak engedve, akár cselből, vagy más ok miatt.

*HÁTRÁLAT
(hát-ra-al-at) fn. tt. hátrálat-ot, harm. szr. ~a. Hadi hátrálás elvont ért. véve. Kis, nagy hátrálat. Hátrálat által megkimélni a seregeket, vagy kényelmesb és alkalmasb csatahelyet választani. Xenophonnak híres hátrálata. Győri hátrálat. V. ö. HÁTRÁLÁS.

*HÁTRALÉK
(hátra-lék, azaz hátra-levőség) fn. tt. hátralék-ot. Ami valamely teendőből, pl. adósságfizetésből, hivatalos ügyekből bizonyos időben hátra vagy elmaradt. A tegnap lejárt váltóból még 100 ft, hátralék követelésem van. A törvényszék múlt évi ügyszámából csak 12 darab hátralék van. Ez alakban egészen új szó.

*HÁTRALÉT
(hátra-lét) l. HÁTRALÉK.

*HÁTRALEVŐ
(hátra-levő) ösz. mn. Ami elmaradt, ami következik, amire a sor még ezután jő, ami még fizetendő vagy még el nem érkezett. Hátralevő társainkat megvárni. A hátralevő munkát más napra halasztani. A hátralevő seregeket sietésre sürgetni. A hátralevő adósságot per útján hajtani be.

*HÁTRALEVŐSÉG
(hátra-levőség) ösz. fn. l. HÁTRALÉK.

*HÁTRÁLÓ (1)
(hát-ra-al-ó) mn. tt. hátráló-t. Aki v. ami hátrál. Hátráló seregek. Öklelődésben hátráló bika.

*HÁTRÁLÓ (2)
(mint föntebb) fn. Jel vagy szó, mely hátrálásra int, hátrálást parancsol. Hátrálót fúni, dobolni.

*HÁTRÁLTAT
(hát-ra-al-tat) áth. és mivelt. m. hátráltat-tam, ~tál, ~ott. 1) Tulajd. valakit v. valamit hátra menni késztet. Hátráltatni a kocsiba fogott lovakat. Hátráltatni az ökröt (hökköltetni). 2) Átv. ért. késtet, akadályoz, vagyis okozza, hogy valaki bizonyos munkájával hátra maradjon, annak idején kész ne legyen. Ne hátráltassatok, mert különben elkésem.

*HÁTRÁLTATÁS
(hát-ra-al-tat-ás) fn. tt. hátráltatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit v. valamit hátráltatunk.

*HÁTRÁLTATÓ
(hát-ra-al-tat-ó) mn. tt. hátráltató-t. Aki v. ami késtet, akadályoz, vagyis okozza, hogy bizonyos ügy, munka ne haladhasson. Utazókat hátráltató nagy sár, vizek. Tanácskozást hátráltató zajongások.

*HÁTRAMARAD
(hátra-marad) ösz. önh. 1) Menetközben többi társaitól, a seregtől, nyájtól, csordától stb. elhagyatik vagy önként elkésik, elmarad, visszamarad. A gyöngélkedő katonák hátramaradnak a seregtől. A sánta ökör hátramaradt a csordától, máskép: elmarad. 2) A többinek elmulása, elvégzése, elhasználása után megvagyon, létezik. Elmult ifjuságunkból nem maradt egyéb hátra az emlékezésnél. Az egész kenyérből egy falat sem maradt hátra. Egész követelésemből még 100 ft. maradt hátra. 3) Valakinek halála után akár valamely vagyon marad, akár valamely családtag életben van. Hátramaradt pénze, s ékszerei testvéreire szállottak. Hátramaradt gyermekei semmi vagyont sem öröklöttek. V. ö. MARAD és HÁTRALÉK.

*HÁTRAMARADÁS
(hátra-maradás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki v. valami hátramarad. Különösen elkésés, tartózkodás; valamely tárgyban szenvedett rövidség. Hátramaradást szenvedni a tanulásban. Hátramaradást okozni. V. ö. HÁTRAMARAD.

*HÁTRAMARS
(hátra-mars) ösz. fn. A hadi gyakorlatoknál am. a soroszlopokba állított seregnek néhány lépéssel hátrafelé vonulása, nem megfordult arczczal, hanem háttal.

*HATRANGYOS, HATRONGYOS
puszta Heves megyében; helyr. Hatrangyos-on, ~ra, ~ról.

*HÁTRÁNY
(hát-ra-ány) fn. tt. hátrány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Ami javunkat akadályozza, késteti, mi némi kárunkra, veszteségünkre van, mi mintegy saját érdekünket hátra tolja. Ellentéte: előny. (Nachtheil és Vortheil). Ezen eset nekem nagy hátrányomra van.

*HÁTRASZEG
(hátra-szeg) ösz. áth. Valaki vagy valami a nyakát hátraszegi, am. hátra veti, tolja, tartja.

*HÁTRASZEGŰL
(hátra-szegűl) ösz. önh. Viszszafelé nyomúl vagy tolúl. Hátraszegült nyak.

*HÁTRATESZ v. ~TESZEN
(hátra-tesz v. ~te-szen) ösz. áth. 1) Hátulra vagy végül teszen; 2) Mellőz. V. ö. HÁTRATÉT.

*HÁTRATÉT, HÁTRATÉTEL
(hátra-tét v. ~tétel) ösz. fn. Tétel, mely által valakit v. valamit hátrahelyezünk, különösen 1) Midőn valakit elmellőzésből vagy megvetésből vagy büntetésből stb. mások után vagy alá rendelünk. 2) Nyelvtanban, midőn a szó végéhez valamely toldalékbetüt vagy szótagot ragasztunk, pl. ken és kend, mikor és mikoron, hajdan és hajdanta, szeder és szederj, taré és taréj, diadal és diadalom. L. ezeket bővebben az illető képző betük és szótagok rovatai alatt.

*HÁTRATŰZ
(hátra-tűz) ösz. fn. Midőn az üzőbe vett hadsereg az utána nyomulók ellen visszafelé tüzel.

*HÁTRAVER
(hátra-ver) ösz. áth. Visszaver, vagyis úgy ver valakit vagy valamit, hogy hátra vonulni kényszerüljön.

*HÁTRAVONÚL
(hátra-vonúl) ösz. önh. 1) Bizonyos irányban visszafelé huzódik, pl. a hadsereg, midőn hátrálót fúnak vagy dobolnak neki. 2) Átv. a nyilvánosság teréről lelép, bizonyos ügyekben részt venni megszün; idegenkedik, visszatartózkodik; viszszavonúl.

*HÁTRAVONULÁS
(hátra-vonulás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki hátravonúl. Seregek hátravonulása a csatában. Hátravonulás az ismeretlen vagy gyanus emberektől. V. ö. HÁTRAVONÚL.

*HÁTRÉSZ
(hát-rész) ösz. fn. 1) Rész vagy koncz a kivágott marha hátából. 2) Kocsi hátsó része, melynek hátunkat neki vethetjük.

*HATRÉTÜ
(hat-rétü) ösz. mn. Hat rétből álló, mi hat rétre van öszvehajtva. Hatrétü szoknya, melynek bősége hat rét vászonnak szélességét teszi. Hatrétü papirosba takarni valamit. V. ö. RÉT, RÉTEG.

*HÁTRÓL
(hát-ról) ih. Hát felől, azaz nem szemtől szembe, nem elülről. Hátról támadni meg az ellenséget.

*HATRUDAS
(hat-rudas) ösz. mn. Minek hat rúdja van, mit hat rúddal hajtanak, emelgetnek.

*HÁTSÁG
(hát-ság) fn. tt. hátság-ot, harm. szr. ~a. Magasabb, hegyes vidék, kerület, pl. Cserehátság. Az egri és szolnoki haramiák igen megdúlják a Cserehátságot. (Fata Tarcz). V. ö. HÁT.

*HÁTSEREG
(hát-sereg) ösz. fn. Sereg, mely az előre nyomult derékhadat követi, kíséri, utósereg.

*HÁTSÓ
(hát-só) mn. tt. hátsó-t. Hátul levő, hátulsó.

*HÁTSORV
(hát-sorv) ösz. fn. Hátgerincz sorvadása. V. ö. SORVADÁS.

*HATSZEG
l. HATSZÖG.

*HÁTSZEG
mváros Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Hátszeg-ěn, ~re, ~ről.

*HATSZĚM
(hat-szěm) ösz. fn. Kártyajátékban azon lap, melynek hat szeme van. Zöld, tök, vörös, makk hatszem. A hatszem elüti az ötszemet.

*HÁTSZÍJ
(hát-szíj) ösz. fn. 1) A vágómarha hátából kihasított hús. Nekem a hátszíjból két fontot. 2) Szélesb ért. akármely állat hátából kimetszett hosszukás, keskeny húsdarab. 3) A felszerzámozott lónak hátán elnyuló farmatringos szíj.

*HÁTSZÍN
(hát-szín) ösz. fn. 1) A vágómarha hátából kimetszett hús, máskép: hátszíj. Hátszínpecsenye, am. hátszinből vágott vagy sült pecsenye. 2) A színpadnak hátulsó része, oldala, máskép: háttér.

*HATSZIRMU
(hat-szirmu) ösz. mn. Oly növényekről mondjuk, melyek virágkelyheit hat szirom keríti. V. ö. SZIROM.

*HATSZOR
(hat-szor) sokszorozó számnév, s am. hat ízben, egyet hat ízben véve. Hatszor írtam neki, s ő egyszer sem válaszolt. Hatszor hat = harminczhat. V. ö. SZĚR, SZOR.

*HATSZORI
(hat-szori) mn. tt. hatszori-t, tb. ~ak. l. HATSZOROS 1).

*HATSZOROS
(hat-szor-os) mn. tt. hatszoros-t. v. ~at, tb. ~ak. 1) Hatszor történő. Hatszoros fölszólításra sem fizetett. 2) Hatrétü, hatágu. Hatszoros öszvehajtogatás. Hatszoros fonaték. 3) Hatannyi. Ez hatszoros munkába kerül. 4) Hat különféle részekből álló, öszvekevert. Hatszoros dohányt színi, azaz hatféléből kevertet; olyan, mint: kétszeres gabona.

*HATSZOROSAN
(hat-szor-os-an) ih. 1) Hatrétüen, hatáguan. Hatszorosan öszvehajtogatott ruha. 2) Hatannyi mértékben. Hatszorosan visszatéríteni valamit. 3) Hat ízben. Hatszorosan elmondani valamit. V. ö. HATSZOROS.

*HATSZORRA
(hat-szor-ra) ih. 1) Hat különös esetre. Ezen kenyér nekem hatszorra elég. 2) Hatszor ismételt izben. Hatszorra birta leütni az ökröt.

*HATSZORTA
(hat-szor-ta) ih. Élünk vele hatszor helyett, midőn valamit máshoz hasonlítunk, s azt hat ízben nagyobbnak találjuk vagy állítjuk, pl. A mi kertünk hatszorta nagyobb a tieteknél.

*HATSZÖG
(hat-szög) ösz. fn. Mértani ért. ábra v. alak, melynek hat szöge s ugyanannyi oldala van. V. ö. SZÖG.

*HATSZÖGÜ
(hat-szögü) ösz. mn. Minek hat szöge van. Hatszögü torony.

*HÁTSZŐR
(hát-szőr) ösz. fn. Az állatok hátán növő szőr, különösen némelyek hátgerinczét takaró hosszabbféle keményebb nemü szőr, melyet sörtének nevezünk.

*HÁTTARAJ
(hát-taraj) ösz. fn. 1) Némely halak hátgerincze fölött levő fésű- vagy tarajforma szálkasor, mely bizonyos fajoknál igen szurós, pl. a dörgicséknél. 2) Némely gyikok taraja, a hát fölött.

*HÁTTÉR
(hát-tér) ösz. fn. Színpadokon a látkörnek legtávolabb eső része; különösen festészetben a látkör legtávolabbi részét, például hegyeket ábrázoló rajzolat; ellentéte: előtér. Az életben: háttérbe szorítani valakit, am. eszközleni, hogy észre alig vagy épen ne vétessék, hatáskörétől megfosztani.

*HÁTTŰZ
(hát-tűz) ösz. fn. Általán hátul rendezett tüzelés vagy álgyutelep, különösen a hadsereg háta mögé állított álgyutelep, mely azt a netalán hátul kerülő ellenség támadása ellen biztosítsa.

*HÁTTŰZTELEP
(hát-tűz-telep) ösz. fn. Álgyutelep, mely a hadsereg hátát oltalmazza.

*HATTYÚ
(hatty-ó v. hav-ad-ó, v. hav-ty-ú, l. itt alább), fn. tt. hattyú-t. Gyöke vagy a hangutánzó hatty, miből lett hattyó, hattyú, (mint dar-ó, dar-u), vagy pedig hó v. hav-tól: havadó, (eléjön a székelyeknél havadi, szintén hó- v. hav-tól), havadú v. havadjú, havtjú, vagy csak egyszerüen: havjú, havtyú (mint sarjú tájdivatosan: sargyú), végre a v hasonulván hattyú, (hold is, mint tudjuk hó-tól származtatható). A ludak és réczék nemzetségéhez tartozó madárfaj, s egyike a legszebb, legnagyobb és legerősb uszó madaraknak. Tollai igen fehérek, s deli alakja és tartásánál fogva a költők már gyakran megénekelték. Vagyon ily nevü csillagzat is. Fehér, mint a hattyú. Hiába fürdik a csóka, nem lesz hattyú belőle. (Km.). Szelíd hattyú. Vad hattyú. (Anas cycnus mansvetus et ferus s. olor).

*HATTYUÁGY
(hattyu-ágy) ösz. fn. Szoros ért. hattyú tollaival vagy pölyhével töltött ágynemüek. Szélesb ért. igen puha fehér ágy.

*HATTYÚDAL
(hattyú-dal) ösz. fn. 1) Keserves, szivreható dal, melyet a régi költők képzelődése szerént a hattyú halála előtt elzeng. 2) Átv. ért. a költőnek vagy zeneszerzőnek azon dala, melyet halála előtt legutószor írt.

*HATTYUÉNEK
l. HATTYÚDAL.

*HATTYÚI
(hatty-ú-i) mn. tt. hattyúi-t, tb. ~ak. Hattyuféle, hattyunak valamely tulajdonságához hasonló, hattyura vonatkozó. Hattyui fehérség, büszkeség.

*HATTYÚNYAK
(hattyú-nyak) ösz. fn. 1) Hattyúmadár nyaka. 2) Átv. ért. fehér, hosszudad nyak, milyen a hattyúé. Költői nyelvben a nőkről használtatik.

*HATTYÚNYAKU
(hattyú-nyaku) ösz. mn. Költői nyelven oly nőről mondják, kinek igen fehér, vagy hosszudad nyaka van.

*HATTYÚPERÉM, HATTYÚPRÉM
(hattyú-prém) ösz. fn. Hattyú tollaiból készített prém.

*HATTYÚTENYÉSZTÉS
(hattyú-tenyésztés) ösz. fn. Hattyúk tartása, növelése, szaporítás végett.

*HATTYÚTOLL
(hattyú-toll) ösz. fn. Hattyúmadárnak szép hószinű fehér tolla.

*HÁTUL
(hát-ul) ih. 1) Háton, hát lapján. Hátul viselni a tarisznyát, kosarat, puttont. 2) Hát felül, hát elleni irányban. Hátul fú a szél. Hátul kerülni az ellenségnek. 3) Hát mögötti, hát utáni távolságban. Hátul jőnek az elfáradtak. Ellentéte: elül. Elül hátul semmi sincs. (Km.). Néha főnév gyanánt fölveszi a) a ra, ról ragokat. Hátulra szorítani valakit. Hátulról jőni; b) a személyragokat: hátulam, hátulad, hátula v. hátulja. Szekér, kocsi hátulja. Van benne módja, mint koldusnak a kordé hátuljában. (Km.). Különösen a harmadik személyraggal főnévként ismét fölvesz mindenféle névragot. Kocsi hátuljába, hátulját, hátuljáig, hátuljához, hátuljától stb.

*HÁTULRA
(hát-ul-ra) l. HÁTUL a).

*HÁTULRÓL
(hát-ul-ról) ih. Azon oldalról, mely a hát mögött fekszik. Hátulról megrántani valakit. Hátulról bekeríteni a házat. Elülről, hátulról megtámadni az ellenséget.

*HÁTULSÓ
(hát-ul-só) mn. tt. hátulsó-t. 1) Hátul, vagyis azon oldalon levő, mely valaminek hátrészét teszi. Hátulsó ajtó, kapu, mely pl. a háznak, kertnek hátulján, nem elején van. 2) A sornak végén levő. Hátulsó szekér. Hátulsó lovak a kocsiban, ökrök a szekérben. Hátulsó asztal az ebédlőben. Ez értelemben némileg rokon az utósó szóval. Leghátulsó v. leges leghátulsó.

*HÁTVAKARÓ
(hát-vakaró) ösz. fn. Viszkető hátat vakarni való eszköz fából vagy csontból.

*HATVAN (1)
(hat-van) tőszámnév, tt. hatvan-at. Hatszor tíz vagy tízszer hat. Számtanilag a tizesek sorába tartozik. Egy órában hatvan percz vagyon. Hatvan ezüst krajczár egy rénes forintot tesz. Hatvan éves ember. Van ily nevü mezőváros Heves vármegyében. Helyr. Hatvan-ba, ~ban, ~ból. Pest-Budához Hatvan hat mérföld. (Szójáték). V. ö. VAN, VEN, számnévképző.

*HATVAN (2)
mezőváros Heves, falu Somogy, puszta Fejér megyében; ÉR~, falu Közép-Szolnok megyében; PÜSPÖK~, falu Pest megyében; helyr. Hatvan-ba, ~ban, ~ból.

*HATVANAD
(hat-van-ad) számnév, tt. hatvanad-ot. 1) Mint főnév, jelenti valamely hatvanfelé osztott egésznek egy részét. Az órának hatvanada egy percz. A régi conventiós forintnak egy hatvanada egy krajczár volt. 2) Mint sorosztó melléknév jelenti azon számot, mely az ötvenkilencz után következik. Születésednek ma van hatvanad évnapja; máskép hatvanadik.

*HATVANADIK
(hat-van-ad-ik) sorszámnév, tt. hatvanadik-at. Jelenti azon tárgyat, mely sor szerént az ötvenkilenczedik után következik. Életem hatvanadik esztendejében. Ez a hatvanadik beteg, kit meggyógyítottam.

*HATVÁNY
(hat-vány) fn. tt. hatvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A számtanban (a betüvetést is ide értve), valamely mennyiségnek ön magával egy vagy több ízben teljesített szorozata (Potentia), pl. 2 × 2 =. 22 = 4, a 22 (vagy itt a 4) a 2-tős számnak hatványa, s az alap 2, gyökszám. Tovább szorozva 2 × 2 × 2 vagy 2 × 22 = 23 = 8, ismét tovább: 2 × 23 = 26 stb. Betükkel példa a × a = a2, továbbá a × a × a vagy a × a2 = a3, a × a3 = a4 stb. A jobbról fölül irt kisebb szám pedig: hatványmutató, vagy csak mutató vagy polczjegy v. polcz, mely azt mutatja, hányszor van valamely szám egymás után mint szorzó téve. V. ö. HATVÁNYMUTATÓ. Ettől különbözik a ,gyökmutató.'

*HATVÁNYMUTATO
(hatvány-mutató) ösz. fn. Szám más mennyiség mellett jobb oldalt fölül, mely azt jelenti, hányszor van valamely mennyiség önmagával sokszorozva, pl. ebben 2 × 2 = 22 4, a 2 mint gyökszám sajátlag csak egyszer van ugyan önmagával szorozva, de kétszer van mint szorzó egymás után téve, vagyis mindkét szorozót v. tényezőt ő maga alkotja. V. ö. HATVÁNY.

*HATVÁNYOZ
(hat-vány-oz) áth. m. hatványoztam, ~tál, ~ott. Hatványra emel. Átv. ért. valaminek értékét, becsét és más tulajdonságát fölebb fokozza. (Potenziren).

*HATVÁNYOZÁS
(hat-vány-oz-ás) fn. tt. hatványozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Számtani vagy betüvetési működés, midőn valamely mennyiséget hatványozunk. 2) Átv. valamely dolog értékének fokozása. V. ö. HATVÁNYOZ.

*HÁTVÉD
(hát-véd) ösz. fn. Szoros ért. a hadi lábra állított hadseregnek azon része, mely a derékhadat hátulról kíséri, s azt az ellenség megtámadása ellen födözi. Szélesb ért. az indulóban levő sereget egy kissé távolabbról kísérő csapat vagy osztály. (Arričre-garde).

*HÁTVÉG
(hát-vég) ösz. fn. A hátgerincznek alsó vége.

*HÁTVONAL
(hát-vonal) ösz. fn. Valaminek hátán vagy ormán vagy gerinczén végig huzódó vagy csak elmében gondolt vonal. A ló, szamár hátvonala. A bércz hátvonala.

*HAV
a hó szó módosúlata, némely ragozáskor és képzéskor. Innen: hava a hónapok neveiben Karácson hava, Boldogasszony hava, Szent-György hava, l. HÓ, HÓNAP. A török hava am. idő; lég; szél; hang.

*HAVAD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Havad-on, ~ra, ~ról.

*HAVADI
(hav-ad-i) fn. tt. havadi-t, tb. ~ak. Székely szó, máskép: (kikeleti) hóvirág, fejér tavaszika. (Galanthus nivalis). Némelyek, pl. Kassay József szerént fejér nárczis. (Narcissus poëticus). Kriza J. szerént is tavaszi virág: nárczis. Minden esetben a hó (hav) szótól.

*HAVADTŐ
erdélyi falu Maros székben; helyr. Havadtő-n, ~re, ~ről.

*HAVADZIK
(hav-ad-oz-ik) k. m. havadz-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Hó esik. 2) Mondják nőkről, midőn havi tisztulás van rajtok.

*HAVAJ
falu Zemplén megyében; helyr. Havaj-on, ~ra, ~ról.

*HAVAS (1)
(hav-as) mn. tt. havas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hóval födött, takart. Havas bércztetők, házfödelek. 2) Hóval bővelkedő, kevert. Havas tél. Havas idő, havas eső. 3) Holdas, hóbolygó, alvajáró; hóbortos. "Uram, irgalmazjh en fiamnak, mert havas." Tatrosi cod. 4) Átv. ért. ősz hajú, fehér hajú. Havas fej. 5) Havi tisztulásban levő vagy szenvedő.

*HAVAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. havas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Magas hegy, melynek tetejét vagy mindig, vagy az év legnagyobb részében hó födi. Németújhelyi havas. Kárpáti havasok. Erdőszeti, s vadásznyelven oly magasságu hegyláncz is, melynek ormain megszünt a fatenyészet, habár azt örök hó nem fedné is.

*HAVASALFÖLD
(havas-al-föld) l. HAVASELFÖLD.

*HAVASALJA
(havas-alja) ösz. fn. A havasok alsó vidéke, lába. V. ö. HAVAS, (2).

*HAVASALJAI
(havas-aljai) ösz. mn. Havasaljáról való, oda vagy ahhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Havasaljai fák, füvek, patakok. Havasaljai faluk, rácsok, lakosok.

*HAVASELFÖLD
(havas-el-föld v. ~elve-föld) ösz. fn. Így nevezték a magyarok Oláhországot, azon havasoktól, melyek azt Erdélytől elválasztják, s melyeken túl (elve) fekszik. V. ö. ELVE.

*HAVASELI
(havas-eli) ösz. mn. Havas elve, azaz havason vagy havasokon túl fekvő, vagy azon vidékről való, azt illető stb. Havaseli tartomány. V. ö. ELVE.

*HAVASELVE
(havas-elve) lásd: HAVASELFÖLD.

*HAVASGYÓGY
FELHAVAS-GYÓGY, erdélyi puszta Alsó-Fejér megyében; helyr. ~Gyógy-on, ~ra, ~ról.

*HAVASI
(hav-as-i) mn. tt. havasi-t, tb. ~ak. Havason termő, élő, találtató. Havasi ibolya. Havasi növények, állatok. Havasi bogyó, hajma. Havasi sas, holló, kecske, pinty. Havasi nyirfa, ugorka. V. ö. HAVAS, fn.

*HAVASÍT
(hav-as-ít) áth. m. havasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Havassá tesz, hóval behint.

*HAVATLAN
(hav-atlan) mn. tt. havatlan-t, tb. ~ok. Hó nélküli. Havatlan tél, melyen hó nem esik.

*HAVAZ
(hav-az) áth. m. havaz-tam, ~tál, ~ott. Hóval hint, behint. A csintalan fiúk havazzák egymást, behavazzák ruháikat.

*HAVAZÁS
(hav-az-ás) fn. tt. havazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Midőn a havaz igétől származik: cselekvés, mely által valakit v. valamit hóval behintünk. Ruhának behavazása. 2) Mint a havazik származéka am. hóesés. Rákezdett a havazás.

*HAVAZIK
(hav-az-ik) k. m. havaz-tam, ~tál, ~ott. Szállong a hó. Majd esik, majd havazik.

*HAVAZKODIK
(hav-az-kod-ik) k. m. havazkod-tam, ~tál, ~ott. Hóval játszik, hajigálódzik.

*HAVI
(hav-i) mn. tt. havi-t, tb. ~ak. 1) Hónapra való, hónapot illető. Havi bér, fizetés. 2) Havasokon lakó. Havi tyúk. 3) Hóra, mint esőre vonatkozó. Havi Boldogasszony. (Maria ad nives). 4) Hóhoz hasonló. Havi (hói) fehérség, tisztaság. 5) Hónaponként eléforduló vagy hószámot, női tisztulást illető. Havi tisztulás. Havi folyás. Havi (hónapos) rózsa. 6) Holdas, hóbolygó. Havi kór. Uram könyörülj a fiamon, mert havi kór. (Domine, miserece filio meo, quia lunaticus est. Máté 17. 14. Káldi).

*HAVIKÓRSÁG
(havi-kórság) ösz. fn. 1) A női tisztulásnak, hószámnak rendetlen állapota, mely tulságos és tartósabb vérfolyásban mutatkozik. Szélesb ért. havi tisztulás, hónapszám. 2) Holdasság, hóbolygóság. V. ö. HAVI.

*HAVKA
puszta Szepes megyében; helyr. Havká-n, ~ra, ~ról.

*HAVONKÉNT
(hav-on-ként) ih. Hónapról hónapra, vagy különkülön minden hónapra, hónapban stb. Havonként kifizetni a cselédeket. Havonként meglátogatni valakit. V. ö. HÓ.

*HAZ
elvont gyöke 1) haza szónak, s ekkor azonos ház szóval, 2) hazud, hazug szóknak, midőn ürességet (l. H betü), nem igazán szólást jelent. Ez utóbbi értelemben rokon vele Beregszászi szerént az aethiópiai khasu am. hazud és khasve am. hazug.

*HÁZ
fn. tt. ház-at, harm. szr. ~a. Megvan a latin-olasz casa, spanyol casa, caza, német Haus, dán, svéd hus, angol house, wend hisha, horvát kusha, kutja, a szanszkrit kutisz, kutasz (bekerítés, ház); kut (föd, tartalmaz) gyöktől; továbbá a különféle finn ágakban eléforduló: koti, kota, kat, chot, choat, koat szókban. Mind ezeket öszvehasonlítván látjuk, hogy köz gyökük ha, ho, hi, vagy keményebben kiejtve cho, ko, ka, ku, melyek a magasságot, födelet, tetőt, takarót, héjat, kérget jelentő ha, he, hi, ho, haj, héj, magyar gyökökkel részént rokonok, részént ugyanazok. V. ö. HA gyök. E nyomok után indulva a ház magyarban is elemezve am. ho-az v. ha-az. 1) Általán és legszélesb ért. födél, takaró, héj, pl. csigaház, gombház, gyöngyház, makkház, magház, lélek háza (test). Ördög bujjék a lelked házába, azaz testedbe. 2) Szorosb ért. födött, tetős, héjas épület, azaz épitészi szabályok szerént bekerített és födelezett térség, különféle czélokra használva. Bolondház, bordélyház, csapház, élésház (= kamara), fenyítőház, fogház, fürdőház, kávéház, könyvház, kocsmaház, malomház, méhház, oskolaház, őrház, postaház, présház, serfőzőház, serház, szentegyház, tanácsház, tárház (= tárul szolgáló ház; a tár tartót, nem tartalmat jelent), tisztház, töményház, vámház, zálogház. Isten háza, ország háza, vármegye háza, város háza, falu háza stb. 3) Még szorosb ért. emberek lakásaúl szolgáló épület. Némely népek nem házakban, hanem sátorok vagy föld alatt laknak. Házat építeni. Alház, felház; két, három, négy emeletes ház. Kőház, faház, sárház. Szegletház. Uri ház, paraszt ház. Fehér ház. Fekete ház, fehér kenyér. (Km.). Halottas ház, ahol t. i. halott fekszik. Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.). Sem háza, sem tüze. (Km.). 4) A háznak egyes különös része, mennyire bizonyos czélra van szánva, nevezetesen némely tájszokás szerént am. szoba. Vendégház, első ház, hátulsó ház, cselédház. Ágyas ház. Ebédlő ház. Előház. Fonóház. Siralomház, melyben a halálra itélt rabokat vesztés előtt harmadnappal ki szokták tenni. Vetkőző ház. 5) Képes kifejezéssel több emberek társulata, kik egy házban laknak, vagy egy tőről eredtek. Különösen a) Egy házban lakók. Az egész ház talpon van. Az egész ház betegen fekszik. Föllármázni a házat. b) Család, melynek szükségeiről és kényelmeiről egy közös főnök gondoskodik. Ház ura, ház asszonya. Nagy házat tartani, vinni. Házát télrevalóval ellátni. Házáról gondoskodni. A mennyi ház, annyi szokás. (Km.). Uri házból, jó házból való. Kereskedő ház. Egyik nevezetes ház csődöt vallott. c) Szélesb ért. nemzetség, melynek egyes ágai valamely köz törzsökből származnak; mi különösen a fejedelmi, s főbb nemesi nemzetségekről mondjuk. Az Árpád-, Hunyady- és Báthory-házak férfi-ágról kihaltak. Ausztriai ház. Anjoui házból eredt magyar királyok.

*HAZA (1)
(haz-a) fn. tt. hazát, harm. szr. hazája. Eredetére nézve egy a ház szóval, s ily elemzési rokonság van az arcz és orcza között is. Innen a székely népköltésben:
"Ottan kiindúla ajh! ki Kolozsvárra,
Fele útját mene, onnan visszatéve,
Hazájához (= házához) tére."
Kriza J. gyüjteményében.
1) Széles ért. ország v. tartomány, melynek tagjai, s örökös lakosi, polgárai vagyunk. Édes, kedves, szeretett, vérrel szerzett hazánk. Magyar haza. Egy hazának gyermekei, fiai, leányai. Egy Istenem, egy hazám, Se Istene, se hazája. Se országa, se hazája. Hazájában lakni. Hazáját elhagyni, elárulni. Védelmezni a hazát. Hazáért meghalni. Ő a mi hazánk fia. A haza minden előtt. (Kölcsey). Hazádnak rendületlenül légy hive ó magyar..... A nagy világon e kivül nincsen számodra hely. (Vörösmarty). Már Eszterházy Miklós nádor is mondá: "Nem hazánk-e nekünk is ez, mint édes Eleinknek? Az bizony, más nincsen kivüle, s tartozunk mind Isten, mind világszerte az természetnek törvénye szerént is, minden óltalommal neki." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levelei. Történelmi Tár. VIII. kötet, 91. lap). Magyarország az én hazám, itten nevelt apám anyám (népdal). Édes hazám fiai, boldogult bajnokai. (Nemz. dal). Tekints István király! szomoru hazádra (régi ének). Tiéd, hazám! egy szentelt fájdalom. (Eötvös József).
"Légy szerencsés, rokonim hazája!
S a szerencsét ön erőd táplálja."
Vörösmarty.
"Seregeknek ura,
Királyok királya,
Áldd meg országunkat,
Mi magyar hazánkat."
Régi ének.
2) Ugyanazon országban lakó, s közös törvények alatt élő polgárok egyesülete. Hazánk feje, törvényei, szabadsága. Hazánk ősi szokásai, erkölcsei. Hazánk haladása a műveltségben. 3) Országlati ért. valamely nemzetnek jogai, alkotmánya. A haza veszélyben forog. A lengyel hazának csak neve van meg. 4) Szorosb ért. helység, falu, város, melyben születtünk, és nevelkedtünk. A kóborlókat hazájokba visszautasítani. Hazájába ment rokonait meglátogatni. Édes falum (Erdélyi J. szerént néhutt: édes hazám) határa, itt hagylak nemsokára. (Népdal). 5) Legszorosb ért. azon lakhely, vagyis ház, melyben lakunk (lásd legelül); mely értelemben általánosan csak határozó gyanánt szoktuk használni. V. ö. HAZA, ih. és HON. 6) Átvitt ért. Jobb haza, más haza = örök haza menny.
"Gyarló létbül a kebel
Jobb hazába esdekel."
"De ne szálljon bú reád,
Lelsz te is majd más hazát."
Bajza.
Örökös haza = sír.
"Ők nyugosznak örökös hazában."
Vörösmarty.

*HAZA (2)
(mint föntebb) ih. Megfelel ezen kérdésre hova? s am. oda, hol a hazánk van. Vétetik szélesb és szorosabb értelemben, mint maga a haza főnév. A külföldön lakókat haza utasítani, vagy híni. Templomból haza menni. Haza járni. A gabonát a földről haza hordani. A kiszolgált katonákat haza bocsátani. Haza sietni, haza térni, haza futni, szaladni. Lódulj haza. Haza fekünni, mint a lédecziek. Haza kísérni valakit. Haza vágyni. Néha e kérdésre felel meg hol? Oda haza, am. honn, otthonn. Ki van oda haza? Ide haza van-e az úr? Képes kifejezéssel haza menni, am. meghalni, örök hazába menni. V. ö. HONN.

*HAZAÁRULÁS
(haza-árulás) ösz. fn. Gonosztett, mely általán a haza érdekeit veszélyeztető alattomos vagy nyilvános cselekvésben áll. Különösen, a haza gyöngéinek ellenség előtti felfödözése, s a haza megrontására czélzó titkos szövetkezés és egyetértés az ellenséggel. Valakit hazaárulásról vádolni, elitélni. A hazaárulást halállal büntetni. Árulásnak mondatik betüszerénti értelemben, mennyire a gonosztevő a hazát áru gyanánt tekinti, s az ellenféltől gonosztetteért jutalmat kap vagy legalább remél.

*HAZAÁRULÁSI
(haza-árulási) ösz. mn. Hazaárulást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hazaárulási szándék, eszközök, jutalom. V. ö. HAZAÁRULÁS.

*HAZAÁRULÓ
(haza-áruló) ösz. fn. Személy, ki hazaárulást követ el, l. HAZAÁRULÁS.

*HAZABELI
(haza-beli) ösz. mn. tt. hazabeli-t, tb. ~ek. Bizonyos hazából való. Magyar hazabeli lakosok. Személyragozva: hazámbeli, hazádbeli, hazájabeli, hazánkbeli stb. Külföldön utazván, két hazámbeli vándorral találkoztam. A hazájabelieket különös szivességgel fogadni.

*HÁZADÓ
(ház-adó) ösz. fn. 1) Adó neme, melyet a házbirtokos fizet házától. 2) Adó, melyet saját tűzhelylyel biró családos ember fizet. Ezt füstpénz-nek is hívták. Különbözik: háziadó.

*HAZAÉRKEZÉS
(haza-érkezés) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn oda érkezünk, hol a hazánk vagyon, szélesb v. szorosb értelemben. Amérikába utazott rokonom hazaérkezését minden órán várom. V. ö. ÉRKEZIK.

*HAZAFÁJDALOM
(haza-fájdalom), ösz. fn. 1) Fájdalmas érzet a haza szenvedő állapota miatt. 2) l. HONVÁGY.

*HAZAFELÉ
(haza-felé) ösz. ih. Hazánkhoz közelítő irányban, vagyis oly úton, mely haza vezet. A bevégzett vadászat után hazafelé indulni. Esteden hazafelé terelni a nyájat, csordát. Átv. ért. hazafelé vonzódik a szive; hazafelé röpülnek vágyai, csókjai.

*HAZAFI
(haza-fi) ösz. fn. Birtokragokkal hazámfia, hazádfia, hazájafia, hazánkfia, hazátokfia, hazájokfia; hazámfiai, hazádfiai, hazájafiai, hazánkfiai, hazátokfiai, hazájokfiai. Vagy ezek helyett hazafitárs rendesen ragozandó: hazafitársam, hazafitársad stb. kivált a harmadik személyre viszonyítva a föntebbiek mint szokatlanabbak helyett: hazafitársa, hazafitársok, hazafitársai, hazafitársaik. 1) Bizonyos hazának szülötte, fia, polgára, meghonosult lakosa. Ellentéte: külföldi, idegen, jövevény. A hivatalokat, méltóságokat hazafiaknak adni. Idvezellek titeket, hazámfiai. Ismét egy hazánkfiát magasztalják a külföldi lapok. 2) Nemesb ért. oly polgára a hazának, ki ennek javát, hirét különösen előmozdítani törekszik, ki a hazának, mint anyának háladatos fia. V. ö. FI.

*HAZAFIAS
(hazafi-as) ösz. mn. további (as) képzővel; tt. hazafias-t v. ~at, tb. ~ak. Haza javát előmozdítni törekvő. Hazafias tett, indulat, áldozatkészség.

*HAZAFIATLAN
(haza-fi-atlan) ösz. mn. további (atlan) képzővel; l. HAZAFISÁGTALAN.

*HAZAFISÁG
(haza-fi-ság) ösz. fn. tovabbi (ság) képzővel. Nemesb ért. buzgólkodás a haza köz érdekei mellett, saját javunk elmellőzése, sőt feláldozása által is. Hazafiságból bizonyos terheket, munkákat, tiszteletbeli hivatalokat elvállalni. Hazafiságból a közterhek viselésében a néppel osztozni. Hazafiságból vagyonunkat, életünket feláldozni.

*HAZAFISÁGTALAN
(haza-fi-ság-talan) ösz. mn. további (ság-talan) képzőkkel. Akiben vagy amiben hazafiság nincsen. Hazafiságtalan önzés.

*HAZAFISKODIK
(haza-fi-s-kodik) l. HAZAFIÚSKODIK.

*HAZAFITÁRS
(haza-fi-társ) ösz. fn. Személy, ki velünk egy hazának lakosa, polgára; földi. V. ö. HAZAFI.

*HAZAFIÚ, HAZAFIÚSÁG
l. HAZAFI, HAZAFISÁG.

*HAZAFIÚI
(haza-fiúi) ösz. mn. 1) Nemesb ért. haza szeretetétől gerjedező, hazáért buzgó. Hazafiúi érzelem, indulat. 2) Hazafit illető. Hazafiúi kötelesség.

*HAZAFIUSÍT
(haza-fiusít) ösz. áth. Idegent, külföldit bizonyos hazának polgárává avat, s azon hazának jogaival felruház. Szorosb ért. idegent törvény által a magyar nemesek sorába igtat. A hazára nézve érdemeket szerzett külföldieket hazafiusítani. Máskép: honosít.

*HAZAFIÚSKODIK
(haza,-fiú-s-kodik) k. m. hazafiúskod-tam, ~tál, ~ott. Hazafiságot mutat, de inkább csak szájjal, mint tettel. Ezekre irá Vörösmarty:
"Kértek, s a haza kér, firkáltok, s a haza buzdít;
Csizmátok nincsen, s a haza álljon elő.
Áldoztok bogarat, s azt a haza nézze tuloknak:
Szándéktok jó volt, s a haza áldjon ezért?"

*HÁZAGLÓ
(ház-ag-ol-ó) mn. tt. házagló-t. Házról házra járó, csavargó, hírhordó. Házagló vénbanya. Székely szó. Szokottabban: házaló. Képzésre olyan, mint: lovagló.

*HÁZAGOL
(ház-ag-ol) önh. m. házagol-t. Székely szójárás szerint am. házról házra jár, akár van dolga, akár nincs. Szokottabban: házal.

*HAZAI
(haz-a-i) mn. tt. hazai-t, tb. ~ak. 1) Hazából való, ott készült, termett. Hazai termények. Hazai kézmüvek. Hazai lakosok. 2) Hazára vonatkozó, hazát illető, hazában divatozó. Hazai szokások, törvények. Hazai szeretet. 3) Székely tájszólás szerént hazai leány, v. egyszerüen: hazai, am. menyasszony; máskép: heverü, minthogy eljegyzett állapotában némi kedvezéssel levén a szülék iránta, a külső munkától megkimélik, s inkább házi munkákat végeztetnek vele.

*HAZÁIG v. HAZAIG
(haza-ig) ih. Egészen oda, hol a hazánk van; hazánk határaig, küszöbeig stb. Hazáig kisérni valakit. Hazáig ugatták az ebek.

*HAZAJÁR
(haza-jár) ösz. önh. Oly emberről mondják, ki bizonyos idegen helyről koronként haza szokott menni. Naphosszant csavarog, csak enni és alunni jár haza. Az anyás gyermek, ha máshová adják inasnak, gyakorta hazajár. Népbabona szerént hazajár a megholt ember lelke, am. kisért.

*HAZAJÖVET
(haza-jövet) ösz. fn. és h. 1) Midőn valaki útban van, hogy haza jőjön. 2) Használtatik határzó gyanánt is, s am. azon idő folyta alatt, midőn hazafelé jöve. Hazajövet, három ismerőssel találkoztam. Hazajövet vendégeket hozok magammal.

*HAZAJÖVETEL
l. HAZAJÖVET 1) és HAZAÉRKEZÉS.

*HÁZAJTÓ
(ház-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely a házba nyilik és vezet. Valamint a ház különböző értelemben vétetik, úgy a házajtó is. V. ö. HÁZ és AJTÓ. Utczáról, konyháról, folyósóról nyiló házajtó. Házajtóban állva pipázni.

*HAZAKÖLTÖZÉS
(haza-költözés) ösz. fn. Midőn valaki ideiglenes távoli vagy idegen lakhelyről mindenestől haza hordozkodik vagy takarodik. Elbocsátott katonák hazaköltözése. A nyári mulató helyeken tartozkodott vendégek hazaköltözése.

*HÁZAL
(ház-al) önh. m. házal-t. Házról házra járkál, hireket hord; vagy áruit hordozza, valami után tudakozódik stb. Házalnak a kéregető koldusok. Házalnak némely zsidók, hátas kalmárok. Házalnak a dologtalan csavargók, hirhordók. Házalnak a gazdátlan vagy éhes ebek. Székelyesen: hézagol.

*HÁZALÁS
(ház-al-ás) fn. tt. házalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Házról házra járás, pl. hírhordás, időtöltés, kupeczkedés, kémkedés stb. végett. Székelyesen: hézagolás v. hézaglás.

*HÁZALÓ
(ház-al-ó) mn. tt. házaló-t. Házról házra járó. Házaló kis kalmár. Házaló hírharang.

*HAZAMENÉS
(haza-menés) ösz. fn. Visszatérés, midőn valaki távolból hazájába vagy lakhelyére, vagy házába visszamegy. Hazamenésre inteni a kocsmai korhelyeket.

*HAZAMENET
(haza-menet) ösz. fn. és h. 1) Cselekedet, midőn valaki haza megy, vagy azon állapot, midőn útban van hazafelé. 2) Használtatik határzó gyanánt, s am. azon időben, mikor haza megy valaki. Hazamenet eltévesztette az utat. Hazamenet megtámadták az éji kóborok.

*HAZAMENETEL
fn. l. HAZAMENET.

*HÁZANKÉNT
(ház-an-ként) ih. Házról házra menve, egyik házat a másik után véve. Házanként öszveírni a lakosokat.

*HAZANYELV
(haza-nyelv) ösz. fn. Azon nyelv, melylyel bizonyos haza lakosai mint anyaival élnek. Szorosb ért. a vegyes nyelvü országban azon nyelv, melyről a nemzet hivatik, pl. Magyarország hazanyelve a magyar.

*HAZAOLTALMAZÁS
l. HAZAÓTALMAZÁS.

*HAZAÓTALMAZÁS
(haza-ótalmazás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva a hazát annak megtámadói, különösen fegyveres ellenségei ellen ótalmazzuk, védjük.

*HAZAÓTALOM
(haza-ótalom) ösz. fn. Mind azon eszközök, módok, melyekkel a hazát ellenségei ellen védjük, ótalmazzuk, s azon eszközök, módok használata.

*HAZARONTÁS
(haza-rontás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami a haza kárára, veszedelmére van. V. ö. HAZARONTÓ.

*HAZARONTÓ
(haza-rontó) ösz. mn. Aki vagy ami a haza kárára, veszedelmére van, ki annak érdekeit, jogait, szabadságát csonkítja, erőtleníti, aláássa; hazaáruló. Hazarontó erkölcstelenség, visszálkodás, pártoskodás, lélekvásárlás, kegyeletlenség, népizgatás, fejetlenség.

*HÁZAS (1)
(ház-as) mn. tt. házas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek háza van. Házas polgárok. Házas zsellér. Ellentéte: házatlan. 2) Átv. ért. mondjuk férfiról, kinek felesége van és nőről, ki férjhez ment; ettől származnak: házasodik v. házasúl, házasság stb. A törökben is ev-től, mely házat jelent, származik evli házas, evlenme házasság, evlenmek házasodni, evlendirmek házasítni stb. Házas férfi. Házasasszony. Házas emberek. Házas személyek, társak. Innét: házasélet, am. férfinak és nőnek törvényes együtt lakása. Házasélet örömei, bajai, gondjai. Ellentéte: nőtelen és hajadon.

*HÁZAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. házas-t, tb. ~ok. Feleséges férfi vagy férjes nő. Házasok közötti czivódások. Házasokat elválasztani a nőtelenektől és hajadonoktól. Nyalják falják egymást, mint az új házasok. (Km.). Öszvetörődtek, mint a rosz házasok. (Km.).

*HÁZASÁGY
(házas-ágy) ösz. fn. 1) Ágy, melyben a házasok feküsznek. 2) Átv. ért. törvényes vér, születés. Házaságyból született gyermekek.

*HÁZASASSZONY
(házas-asszony) ösz. fn. Nő, kinek férje, családja van.

*HÁZASÉLET
(házas-élet) ösz. fn. A törvényesen egybekelt férfi és nő együtt lakása, s ugyanazon közczélra munkálása. Házaséletet élni. A házaséletet megunni.

*HÁZASEMBER
(házas-ember) ösz. fn. Férfi, kinek felesége van. Házasemberhez nem illik a legénykedés.

*HÁZASFÉL
(házas-fél) l. HÁZASTÁRS.

*HÁZASÍT, HÁZASIT
(ház-as-ít) áth. m. házasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Férfinak nőt, feleséget, nőnek férjet szerez, vagy véghez viszi, hogy férj és nő törvény szerént öszvekeljenek. A vén nénikék szeretnek házasítani. Öszveházasítani valamely vén özvegyet fiatal legénynyel. Fiát megházasítani. A leányt kiházasítani, am. férjhez adni.

*HÁZASÍTÁS, HÁZASITÁS
(ház-as-ít-ás) fn. tt. házasítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit házasítunk. Kiházasítás. Öszveházasítás, megházasítás. V. ö. HÁZASÍT.

*HÁZASKODIK
(ház-as-kod-ik) régies, a mai,házasodik' helyett. l. ezt.

*HÁZASODÁS
(ház-as-od-ás) fn. tt. házasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Férfinak és nőnek törvényes szerződés szerént öszvekelése. V. ö. HÁZASODIK.

*HÁZASODIK
(ház-as-od-ik) k. m. házasod-tam, ~tál, ~ott. Általán am. házasságra lép. Tulajd. ért. nőtelen férfi vagyis legény, özvegyember valamely hajadon vagy özvegy nővel törvényes polgári szerződés szerént öszvekel, s az illető lelkész, vagy ennek képviselője által megáldatik, vagy felavattatik, szóval, feleséget vesz. V. ö. HÁZASSÁG. Házasodnak a legények. Házasodik a lapát, elvette a piszkafát. (Népd.). A férfi házasodik, a nő férjhez megy. Fiam megházasodott, leányom férjhez ment. Uri, gazdag házba házasodni, am. olyan házból feleséget venni. Megházasodtam, de nincsen házam. (Szójáték).

*HÁZASPÁR
(házas-pár) ösz. fn. Házasságra kelt férfi és nőszemély együtt. Szép házaspár válik belőlök. A házaspárt megáldani.

*HÁZASSÁG
(ház-as-ság) fn. tt. házasság-ot, harm. szr. ~a. Széles ért. szerződésen alapult öszvekelése két különnemü (férfi és nőnemü) személynek a végre, hogy együtt élvén gyermekeket nemzzenek, s azokat fölneveljék. Törvényi szorosabb értelemben polgári szerződés, melyben két különböző nemü személyek a törvényben megszabott módon kinyilatkoztatják abbeli akaratjokat, hogy elválhatlan közösségben, s egymás iránti hűségben élnek, gyermekeket nemzenek, azokat nevelik és egymást kölcsönösen segélik. Keresztény katholikai ért. szentség, mely által a törvényesen öszvekelt férfi és nő feloldhatatlan szövetségre lépvén, isteni kegyelmet kapnak, hogy gyermekeiket Isten félelmében neveljék, egymást hiven szeressék, s az élet minden viszontagságaiban egymásnak viszonyos segítségére legyenek. Szent házasság. A házasság akadályozó és elválasztó (v. bontó) akadályai. (Impedimenta impedientia, et dirimentia). Házasságra lépni. Házasságot kötni. Jó házasságban élni. Házasságot törni, am. a házastárson kívül idegennel közösülni. Titkos házasság. Első, második házasságból született gyermekek. Hosszu alku a házasság. (Km.).

*HÁZASSÁGBELI
(házasság-beli) ösz. mn. 1) Házasságot illető, érdeklő. Házasságbeli szerződés. 2) Házasságban eléforduló, azzal járó. Házasságbeli örömek, bajok, gondok. 3) Házasságból való, származó. Házasságbeli gyermekek. Első házasságbeli örökösök.

*HÁZASSÁGBIZONYÍTVÁNY
(házasság-bizonyítvány) ösz. fn. Hiteles oklevél, mely tanuságot nyújt, hogy bizonyos házasság valósággal megköttetett, vagy hogy valamely személy házasságban él.

*HÁZASSÁGBONTÁS
(házasság-bontás) ösz. fn. A házassági szerződés érvényességének teljes vagy részletes megszüntetése, vagyis a házasságban élő felek elválasztása.

*HÁZASSÁGGYÜLÖLŐ
(házasság-gyülölő) ösz. fn. Személy, ki a házasélettől irtózik, s iránta ellenséges indulattal levén, nem házasodik.

*HÁZASSÁGHÁBORÍTÓ
(házasság-háborító) ösz. fn. és mn. Ki a házastársak közti békét megzavarja, s egyetértésöket feldulja.

*HÁZASSÁGI
(ház-as-ság-i) mn. tt. házassági-t, tb. ~ak. Házasságot illető, érdeklő, arra vonatkozó. Házassági három parancs. Házassági pör.

*HÁZASSÁGKÖTÉS
(házasság-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valaki házasságra lép. 2) Szerződés, melynek ereje által a házasság létesül.

*HÁZASSÁGLEVÉL
(házasság-levél) ösz. fn. A házastársak közt kötött szerződést magában foglaló hiteles iromány.

*HÁZASSÁGRAKELÉS
(házasságra-kelés) ösz. fn. l. HÁZASODÁS.

*HÁZASSÁGRONTÁS
(házasság-rontás) lásd HÁZASSÁGTÖRÉS.

*HÁZASSÁGRONTÓ
(házasság-rontó) l. HÁZASSÁGTÖRŐ.

*HÁZASSÁGSZERZÉS
(házasság-szerzés) ösz. fn. Működés, közbejárás, hogy bizonyos személyek között házasság létesüljön. Ki ezt véghez viszi; házasságszerző.

*HÁZASSÁGTALAN
(ház-as-ság-ta-lan) mn. tt. házasságtalan-t, tb. ~ok. Aki házasságra nem lépett; nőtelen, illetőleg férjetlen. Házasságtalan élet, agglegény, aggszűz. Határozóilag am. házasság nélkül.

*HÁZASSÁGTALANSÁG
(ház-as-ság-ta-lan-ság) fn. tt. házasságtalanság-ot, harm. szr. ~a. Házasság nélküli állapot, élet; nőtelenség, hajadonság, özvegység.

*HÁZASSÁGTÖRÉS
(házasság-törés) ösz. fn. Házassági hűség megszegése, mely akkor történik, midőn valamely házas társ testileg idegennel közösül. Házasságtörést elkövetni. Házasságtörésről vádolni valakit.

*HÁZASSÁGTÖRŐ (1)
(házasság-törő) ösz. fn. 1) Házastárs, ki testileg idegen személylyel közösül. Házasságtörő férj vagy feleség. 2) Akármely férfi, ki házas asszonynyal közösűl.

*HÁZASSÁGTÖRŐ (2)
(mint föntebb) mn. Ki házasságtörést követ el. V. ö. HÁZASSÁGTÖRÉS. Házasságtőrő férj, feleség.

*HÁZASSZEMÉLY
(házas-személy) ösz. fn. Házasságra lépett, házasságban élő férfi vagy nő. Ellentéte: nőtelen, hajadon, özvegy.

*HÁZASTÁRS
(házas-társ) ösz. fn. Férj vagy feleség, mennyiben egymással viszonyos társaságban élnek. Helységünkben lakozó N. N. becsületes ifjulegény veszi magának házastársul N. N. hajadon leányát N-t. (Egyházi hirdetés).

*HÁZASÚL, HÁZASULÁS
(ház-as-úl) önh. m. házasúl-t; l. HÁZASODIK, HÁZASODÁS.

*HÁZASULANDÓ
(ház-as-ul-and-ó) mn. tt. házasulandó-t. Házasodni akaró, készülő, házasulásra megérett; házasságra elszánt, eljegyzett. Már nekem is van házasulandó fiam. Házasulandók hirdettetnek.

*HAZASZERETET
(haza-szeretet) ösz. fn. Általán, természeti vonzalom, melynél fogva hazánkat kedveljük, a annak java, boldogsága minden más idegen föld felett érdekel bennünket. Különösen és nemesb ért. indulat, erény, melynél fogva hazánk boldogságának előmozdítására ösztönöztetünk, s érette javunkat, sőt ha kell, éltünket is feláldozni készek vagyunk.

*HAZASZERTE
(haza-szerte) ösz. ih. Mindenfelé a hazában. Oly képzésü, mint: országszerte.

*HAZATÉRÉS
(haza-térés) ösz. fn. Cselekvés, midőn idegen vagy távol helyről oda megyünk viszsza, hol a hazánk vagyon.

*HAZÁTLAN
(haz-a-atlan) mn. tt. hazátlan-t, tb. ~ok. Kinek hazája nincs, szorosb vagy szélesb értetemben véve. V. ö. HAZA. Hazátlan világfutó, világkerülő. Hazátlan számüzött. Átv. ért. hazájától, ősi szabadságától, nemzetiségétől megfosztott. Hazátlan nép. Határozóilag am. haza nélkül.

*HÁZATLAN
(ház-atlan) mn. tt. házatlan-t, tb. ~ok. Kinek háza nincsen. Házatlan zsellérek, urbéri ért. kiknek sem jobbágytelkök, sem házok nincs. Házas zsellér, telketlen, de házzal biró jobbágy. Határozóilag ház nélkül.

*HAZÁTLANSÁG
(haz-a-atlan-ság) fn. tt. hazátlanságot, harm. szr. ~a. Haza nélküli állapot, midőn valakinek, mint mondani szokás, se országa, se hazája.

*HAZAVÁGY, HAZAVÁGYÁS
l. HONVÁGY.

*HAZAVESZTÉS
(haza-vesztés) ösz. fn. Kétféle értelme van, 1) am. hazarontás; 2) a hazából önkénytelenül kivándorlás, üldözés elől menekülés; számüzetés.

*HAZAVESZTETT
(haza-vesztett) ösz. mn. Hazájából valamely üldöztetés miatt kivándorlott; számüzött.

*HAZAVESZTŐ
l. HAZARONTÓ.

*HÁZBELI
(ház-beli) mn. tt. házbeli-t, tb. ~ek. Házhoz tartozó, házban levő. Házbeli eszközök, bútorok. Személyragozva 1) házbelim, házbelid, házbelije stb. s ekkor főnév gyanánt használtatik, pl. minden házbelimet elárverezték, 2) házambeli, házadbeli, házabeli stb. pl. az én házambeli bútorok újabbak a te házadbelieknél.

*HÁZBÉR
(ház-bér) ösz. fn. Bér, melyet az idegen házban lakó vagy idegen házat használó zsellér az illető házbirtokosnak fizet. A házbért évnegyedenként, s előre lefizetni. Fölemelni a házbért.

*HÁZBÉRLELÉS
(ház-bérlelés) ösz. fn. Idegen háznak lakás vagy akármily használás végett bérbe vevése.

*HÁZBÉRLET
(ház-bérlet) ösz. fn. l. HÁZBÉR, HÁZBÉRLELÉS.

*HÁZBÉRMENTES
(ház-bér-mentes) ösz. mn. Ki házbért nem fizet, ki hivatalánál vagy más oknál fogva más házában ingyen szállással bir. Az országgyülési urak régebben házbérmentesek voltak.

*HÁZBIRTOK
(ház-birtok) ösz. fn. Házból, mint tulajdonból álló birtok.

*HÁZBIRTOKOS
(ház-birtokos) ösz. fn. Kinek saját háza van, háztulajdonos.

*HÁZCSATORNA
(ház-csatorna) ösz. fn. Csatorna a háztetőn, mely az esőt, hólevet felfogja és elvezeti.

*HÁZCSÚCS
(ház-csúcs) ösz. fn. A háztetőnek legmagasabb orma vagy vége.

*HÁZELŐ
(ház-elő) ösz. fn. 1) A háznak azon része, mely az épület homlokzatát képezi. 2) Térség a ház homlokzata előtt. Elseperni a házelőről a szemetet.

*HÁZÉPITÉS
(ház-építés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki házat épít. V. ö. ÉPÍT. Kinek sok a pénze, csak házépítésbe fogjon, majd elfogy.

*HÁZFAR
(ház-far) ösz. fn. A háznak hátulsó része, vége.

*HÁZFÖDÉL
(ház-födél) ösz. fn. A háznak falaira vagy oszlopaira rakott hárántos alkotmány, hogy azt az elemek viszontagságai, u. m. eső, szél, hideg ellen stb. védelmezze. Zsindelyes, cserepes, nádas, zsuppos házfödél. V. ö. FÖDÉL.

*HÁZFÖDÉM
(ház-födém) l. HÁZFÖDÉL.

*HÁZFÖDÉS
(ház-födés) ösz. fn. Építés, midőn az illető mesteremberek, u. m. ácsok, cserepesek stb. a házra födelet csinálnak.

*HÁZFÖDŐ
(ház-födő) ösz. fn. Mesterember, nevezetesen ács, cserepes, nádazó stb. ki házat föd.

*HÁZFÖLD
(ház-föld) ösz. fn. Föld a ki nem padlózott földszínti szobákban, pl. a parasztházakban. A salétromfőzők kiássák a házföldet.

*HÁZGONDVISELŐ
(ház-gond-viselő) ösz. fn. Személy, ki a házra felügyel, azt épen, tisztán tartja, javításáról gondoskodik vagy a házi családnak élelmi szükségeit ellátja. Urasági házgondviselő.

*HÁZHÉJ
(ház-héj) ösz. fn. Tulajdonkép, üresség a házfödél és házfalak padlózata között; máskép: padlás, hiu, palóczosan szoba. Néhutt am. házfödél, vagyis az épületnek a falak fölötti része. V. ö. HÉJ, HIU.

*HÁZHÉJAZAT
(ház-héjazat) ösz. fn. l. HÁZFÖDÉL.

*HÁZHELY
(ház-hely) ösz. fn. 1) Hely vagy térség vagy telek, melyen ház épült vagy annak van szánva. Az elbontott bástyákat házhelyekül felosztani. A várkörön házhelyet venni. 2) Némely városokban a házbirtokhoz kapcsolt külső telek vagy telkek.

*HÁZHÍ, HÁZHÍJ, HÁZHIU
l. HÁZHÉJ.

*HÁZHÍABLAK
(ház-hi-ablak) ösz. fn. Ablak a háznak héján vagy héjazatán, padlásablak.

*HÁZHOMLOK
(ház-homlok) özs. fn. A háznak fő oldala, vagyis eleje.

*HÁZI
(ház-i) mn. tt. házi-t, tb. ~ak. 1) Házhoz tartozó. Házi barát. Házi egymás, holmi, eszközök. Házi inas. Házi kápolna. Házi úr, asszony, leány, nép. Házi tiszt, orvos. 2) Ház körül eléforduló. Házi gondok, bajok, szükségek. Házi ünnep, öröm, mulatság. 3) Mit ház körül használnak. Házi köntös, sipka, fejkötő, ruha. 4) Mi házaknál szokott tartózkodni, nem vad. Házi állatok. Házi madarak. Házi nyúl, galambok. 5) Nem bolti, nem másutt készített. Házi kenyér, házi vászon. 6) Házbeliek közől való. Házi tolvaj, kém, ellenség. 7) Házi állapotra vonatkozó. Házi élet. Házi boldogság. Házi jelenet, nem igen jó értelemben. Átv. ért. házi hóhér, am. rosz lelkiösméret. Úti czifra, házi ronda. (Km.), am. ottkünn czifra, otthonn ronda. Házi doromb, zsémbelődő feleség.

*HÁZIADÓ
(házi-adó) ösz. fn. Adó neme volt, melyet az adózó jobbágyság az illető megye saját házi költségeire, u. m. tisztviselők, szolgák tartására, megyei épületek, hidak fentartására stb. fizetett. (Domestica). Ettől különbözött a hadiadó. (Bellica).

*HÁZIAS
(ház-i-as) mn. tt. házias-t v. ~at, tb. ~ak. Oly személyről, kivált nőről mondjuk, ki legfőbb örömét és kedvét a ház körül, s otthonn találja, ki házi ügyekkel szeret foglalkodni, ki fényüzés, külső mulatozások után nem vágyakodik.

*HÁZIASSÁG
(ház-i-as-ság) fn. tt. háziasság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valaki házias. V. ö. HÁZIAS.

*HÁZIASSZONY
(házi-asszony) ösz. fn. 1) A háztulajdonos felesége vagy házbirtokos nő, pl. özvegy. 2) Nő, ki valamely családnak feje.

*HÁZIATYA
(házi-atya) ösz. fn. Atya, mint a család feje.

*HÁZIBARÁT
(házi-barát) ösz. fn. Férfi, ki valamely családnak barátja, s mint olyan annak gyakoribb látogatója, kit valamely háznál otthonos gyanánt fogadnak és tartanak. Ha nőszemely: házibarátnő.

*HÁZIFECSKE
(házi-fecske) ösz. fn. Fecskefaj, mely a házakban szeret fészkelni és lakni. Különböztetésül más, pl. parti fecskétől, mely helységeken kívül a partok oldalain fészkel és tenyészt.

*HÁZIGAZDA
(házi-gazda) ösz. fn. 1) Házbirtokos, háztulajdonos. Nemesebb nyelven: háziúr. 2) Családnak férfi főnöke, családatya. 3) Szélesb ért. azon férfi, ki bizonyos házi mulatságoknál, zárt körökben a vendéglői tisztet viseli, ki a vendégeket fogadja, azok kényelméről gondoskodik stb.

*HÁZIKA
(ház-i-ka) fn. tt. házikát. l. HÁZIKÖNTÖS v. OTTHONKA.

*HÁZIKÁPLÁN
(házi-káplán) ösz. fn. Papi személy, ki valamely házi kápolnában hivataloskodik, vagy magánházbelieket a vallásban különösen oktat. Szorosb ért. oly pap, ki a fennemlített czélokból az illető családdal együtt lakik. Fejedelemnek, uraságnak házikáplánja. Máskép: udvari-káplán.

*HÁZIKÁPOLNA
(házi-kápolna) ösz. fn. Magánházban létező, s a családnak különös lelki használatára szolgáló kápolna. V. ö. KÁPOLNA.

*HÁZIKENYÉR
(házi-kenyér) ösz. fn. 1) Kenyér, melyet a háznál magáncsalád használatára sütnek, mit nem piaczon, nem sütő boltban vesznek. 2) Barnábbféle lisztből sütött kenyér, nem zsemlye, legyen az piaczi vagy sütőboltból való.

*HÁZIKERESZT
(házi-kereszt) ösz. fn. Képes ért. mindenféle baj, mely a családos házi élettel járni szokott, különösen: zsémbes, rosz feleség, vásott gyermekek, hosszas betegek stb. Van nekem házi keresztem. Jaj Istenem, mit adtál, hogy megházasítottál? Adtál egy nagy keresztet, hogy az erdőn nem veszett. (Népd.).

*HÁZIKISASSZONY
(házi-kis-asszony) ösz. fn. A házhoz, családhoz tartozó kisasszony.

*HÁZIKÓ
(ház-i-kó) fn. tt. házikó-t, harm. szr. ~ja. Kisded alacson ház. Házikókban lakó czigányok.

*HÁZIKÖNTÖS
(házi-köntös) ösz. fn. Köntös, melyet csak otthonn a ház körül szoktunk viselni.

*HÁZINŐ
(házi-nő) l. HÁZIASSZONY.

*HÁZINYÚL
(házi-nyúl) l. TENGERINYÚL.

*HÁZIORVOS
(házi-orvos) ösz. fn. Orvos, ki valamely család tagjait rendesen gyógyítani szokta.

*HÁZIORVOSSÁG
(házi-orvosság) ösz. fn. Egyszerü gyógyszer valamely nyavalya ellen, mely a ház körül találtatik vagy található; különböztetésül a mesterségesen készített, külföldi, drága, gyógyszertári szerektől. Házi orvossággal élni.

*HÁZISÁG
(ház-i-ság) l. HÁZIASSÁG.

*HÁZISZEGÉNY
(házi-szegény) ösz. fn. Oly szegény, ki szükséget szenved, de vagy szeméremből, vagy polgári helyzete miatt nyilván koldulni, s házról házra kéregetni nem megy. Háziszegényeket ápoló jótékony egyesület.

*HÁZISZER
(házi-szer) l. HÁZIORVOSSÁG.

*HÁZITISZT
(házi-tiszt) ösz. fn. Személy, ki valamely urasági háznál belső hivatalt visel, pl. várnagy, kastélynagy, házügyelő, irnok stb. Házitiszt által aláirt urasági rendelet.

*HÁZITOLVAJ
(házi-tolvaj) ösz. fn. A családhoz tartozó, ugyanazon házban lakó, különösen házicselédek közől való tolvaj. Ezt más nem cselekedhette, mint házitolvaj.

*HÁZIÚR
(házi-úr) ösz. fn. A háznak birtokos ura, háztulajdonos. Ez tulajdonkép csak oly házbirtokosokról mondatik, kiket az úr czím illet; különben szélesb ért. házigazda.

*HÁZIVÁSZON
(házi-vászon) ösz. fn. Általán vászon, melynek fonalát a háznál készítik, nem gyárban. Szorosb ért. vastagabbféle erős vászon, milyent a közönséges takácsok szőnek. Házivászonból készített ágynemük, asztalruhák stb.

*HÁZKULCS
(ház-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a ház kapuját vagy ajtaját zárják és nyitják.

*HÁZKUTATÁS
(ház-kutatás) ösz. fn. l. HÁZVIZSGÁLAT.

*HÁZMESTER
(ház-mester) ösz. fn. Szolga vagy alsóbb rendü házitiszt, ki a házbeli rendre, tisztaságra felügyel, a házat annak idején felnyitja, bezárja stb.

*HÁZMOTOZÁS
(ház-motozás) ösz. fn. l. HÁZVIZSGÁLAT.

*HÁZNEMŰ
(ház-nemű) ösz. fn. Mindenféle házi készületek, ingóságok, bútorok stb.

*HÁZNÉP
(ház-nép) ösz. fn. Széles ért. a házban lakó személyzet öszvesen véve. Szoros ért. család.

*HÁZNÉPATYA
(ház-nép-atya) ösz. fn. Család feje, család atyja, családos gazda.

*HÁZNÉPES
(ház-népes) ösz. fn. Kinek háznépe, azaz családja van; nem magános, nem rideg ember.

*HAZÓL
(haz-a-el) ih. Tájdivatos és régies, am. hazulról. "Ennen (= innen) hazól kedég az császárné asszony Alexandria, Porphyrius hadnagygyal menének Katerinát látni." Katalin prózai legendája. l. HAZÚL.

*HÁZOLDAL
(ház-oldal) ösz. fn. A háznak azon külső része, mely a homlokzattól a ház faráig nyúlik. Belső házoldal, mely az udvar felé, befelé esik, külső házoldal, a szomszéd vagy utcza vagy szabad tér felől. Házoldalakat befirkáló gyermekek.

*HÁZORMÓ
(ház-ormó) l. HÁZOROM.

*HÁZOROM
(ház-orom) ösz. fn. A házfödélnek legfenső csúcsos teteje, különösen oly tető, mely a két végen csúcsosan felnyuló házfákat födi.

*HÁZŐR
(ház-őr) ösz. fn. Személy, kinek kötelessége és rendeltetése a házat elemi károktól vagy tolvajoktól megóni, különösen pedig éjjelenként vigyázni. Értik alatta a házi kutyát is, mely ugatásával idegenek, különösen a tolvajok jövetelét megjelenti.

*HÁZŐRZŐ
(ház-őrző) l. HÁZŐR.

*HÁZPADLÁS
(ház-padlás) ösz. fn. l. HÁZHÉJ.

*HÁZPADLAT
(ház-padlat) ösz. fn. A házban vagy inkább szobában, teremben azon tér, melyen járunk, kelünk. Kideszkázott vagy téglával kirakott vagy puszta, kisározott házpadlat.

*HÁZPALLÓ
(ház-palló) l. HÁZPADLAT.

*HÁZPÁRKÁNY
(ház-párkány) ösz. fn. A házfödélnek alsó része, mely a házfalakon kívül nyulik egy kevessé, hogy a falaktól és ház alapjától az esőt eltávolítsa, vagy a fal felső részének körösleg kiálló pártázata, melyen a födél alja nyugszik.

*HÁZPITVAR
(ház-pitvar) ösz. fn. 1) Néhutt nyilt tér a ház kapuján belül, mely az udvarra vagy lépcsőkre szolgál, máskép: kapuszín. 2) Előtér, zárt folyosó a ház ajtajánál, melyre az egyes szobák, s egyéb lakok ajtai nyilnak. V. ö. PITVAR.

*HÁZSARK v. ~SAROK
(ház-sark v. ~sarok) ösz. fn. A háznak kiálló szöglete.

*HÁZSĚPRŐ
(ház-sěprő) ösz. fn. Személy, vagyis cseléd, szolga, ki a ház udvarát és környékét tisztán tartás végett sepri.

*HÁZSOR
(ház-sor) ösz. fn. Több ház egymás mellett bizonyos sorban.

*HÁZSZARVAZAT
(ház-szarvazat) ösz. fn. Az épület falaira felállított szarufák födetlen állapotban. V. ö. SZARUFA.

*HÁZTÁJ
(ház-táj) ösz. fn. Általán, a ház környéke, szomszédsága, kerülete. Különösen, valamely házhoz tartozó, s hozzá kapcsolt telek, kert, szőlő, erdőcske stb. Ez ugyan derék háztáj.

*HÁZTARTÁS
(ház-tartás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valaki családos életet él, házi ügyeit igazgatja, különösen a házi szükségekről gondoskodik. Rendes háztartás. A háztartás sokba kerül. Háztartásra szánt pénz. 2) Gazdaság, mely a ház körüli vagy más köz jövedelmeket és kiadásokat kezel. Államháztartás.

*HÁZTARTÁSI
(ház-tartási) ösz. mn. Háztartásra vonatkozó. Háztartási költségek.

*HÁZTETŐ
(ház-tető) l. HÁZOROM.

*HÁZTORNÁCZ
(ház-tornácz) l. TORNÁCZ.

*HÁZTÖRÉS
(ház-törés) ösz. fn. Tolvajlás bezárolt és egy vagy más módon erőszakkal felnyitott vagy bontott házból, pl, a fal kiásása, bontása vagy padlás fölszedése stb. által.

*HÁZTÖRŐ
(ház-törő) ösz. mn. és fn. Aki tolvajlás végett a bezárolt házat erőszakkal felnyitja, vagy más módon kibontja.

*HÁZTŰZ
(ház-tűz) ösz. fn. Átv. ért. valamely háznak gazdasági állapota, körülményei. Háztűznézni mennek a megkért leánynak szülei vagy rokoni, midőn a kérő házához rándulnak, s a vőlegénynek vagyoni állapota, értéke, de erkölcse felől is tudomást szerezni ügyekeznek. E kifejezés tulajdonkép a tűzhelyre, vagyis az általa képviselt élelem módjára vonatkozik.

*HAZUD
(haz-ud) önh. m. hazud-tam, ~tál, ~ott. Értelme: üres dolgot, vagyis hamisat, nem igazat beszél, és pedig tudva, szándékosan, nem hibából vagy tudatlanságból, vagyis mást gondol és mást állít. Tréfából, szükségből hazudni. Csúful, szemtelenül, nagyot hazudni. Szólj igazat, ne hazudj rovásra. (Km.). Elhazudni valamit, am. hazudva eltagadni. visszahazudni, am. hazudónak hazudva felelni. Aki sokat beszél, vagy sokat hazud, vagy sokat tud. (Km.). Tájszólásilag ik-kel is használtatik: hazudik.

*HAZUDÁS
(haz-ud-ás) fn. tt. hazudás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Midőn valaki tudva és szándékosan nem igazat mond.

*HAZUDOZ
(haz-ud-oz) önh. m. hazudoz-tam, ~tál, ~ott. Tréfából, hizelgésből vagy mulattatás vagy rászedés végett hamisakat mondogat, beszélget. Hazudoznak a gyermekek, hizelgő udvarlók, tányérnyalók. Ne hazudozz, engem meg nem csalsz. Igazat mondj, ne hazudozz. (Életszabály).

*HAZUDOZÁS
(haz-ud-oz-ás) fn. tt. hazudozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg szólás, beszélés, midőn valaki hazudoz. Gyermekek, csalárd emberek, dicsekvők hazudozása.

*HAZUDOZÓ
(haz-ud-oz-ó) mn. tt. hazudozó-t. Tréfából, mulattatás vagy rászedés végett vagy hízelgésből hamisakat mondogató, beszélgető. Hazudozó kópé.

*HAZUDSÁG
(haz-ud-ság) fn. tt. hazudság-ot, harm. szr. ~a. Hamis állítás v. mondás v. beszéd, melyet a szóló tudatosan és készakarva követ el, vagyis midőn máskép érez vagy gondol, mint szól. V. ö. HAZUGSÁG.

*HAZUDTOL
(haz-ud-ott-ol, azaz hazudt[nak] vall, vagy pedig öszvetétel: hazugot-torl) áth. m. hazudtol-t. Valakit hazugságban hagy, mint hazugot megczáfol, megmutatja neki, hogy hazudott. A rágalmazót meghazudtolni.

*HAZUDTOLÁS
(haz-ud-t-ol-ás) fn. tt. hazudtolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hazudó embernek megczáfolása, hazugság visszatorlása.

*HAZUG
(haz-ug) mn. tt. hazug-ot. Oly emberről mondjuk, ki máskép érez vagy gondol, mint beszél; hamisan szóló, csalfa beszédü. Hazug ember. Jó fejünek kell a hazugnak lenni, hogy mindenütt egyaránt hazudhasson. A hazug embernek az a nyeresége, hogy mikor igazat mond, sem hisznek neki. (Km.). Könnyebb utólérni a hazugot, mint a sánta ebet. (Km.). Képes kifejezéssel: hazug nyelv; hazug mondás; hazug piacz, azaz hazug emberek tanyája; hazug orvos, am. nyegle orvos. Hazug napok, am. nyári napok, melyeken a munkás hamar meghazudtolja magát, midőn igéri, hogy más nap elmegy dologra és leszolgálja tartozását, vagy hogy bérért más napon, más héten is megjelen, azonban mégis oda megy, ahol fizetnek vagy többet fizetnek, és innen szokták mondani: eljöttek a hazug napok, eljöttek a hazug hetek. Főnevül használják ezekben: piacz hazugja, ország hazugja, udvar hazugja.

*HAZUGON
(haz-ug-on) l. HAZUGUL.

*HAZUGSÁG
(haz-ug-ság) fn. tt. hazugság-ot. 1) Hazudni szerető rosz tulajdonság. Hazugság nem illik müvelt emberhez. 2) Hazudság. Hitegető, merő, purdi, czigány, szemtelen, czégéres, zsiros, vastag hazugság. Nem messze megy ember a hazugsággal.

*HAZUGUL
(haz-ug-ul) ih. Hazugok módjára, hamisan, csalárd szóval, beszéddel, máskép beszélve, mint érez vagy gondol valaki. Hazugul eltagadni valamit.

*HAZÚL
(haz-a-el) ih. Onnan, hol a hazánk vagy házunk, lakhelyünk van. Hazúl elmenni. Hazúl oly hírt vettem, hogy mindnyájan betegek. Onnan hazúl elmenni. Innen hazúl. Máskép: hazulról v. hazunnan. Helyesebben irva: hazól.

*HAZULRÓL
(haz-a-úl-ról) ih. Onnét eltávozva, kiindulva, hol a hazánk van. Hazulról jövök.

*HAZUNNAN
(haz-a-onnan) ih. Olyan képzésü szó, mint: másunnan, sehunnan, valahunnan, l. HAZULRÓL.

*HÁZVÉTEL
(ház-vétel) ösz. fn. Valamely háznak alkuszerinti megvásárlása, megszerzése.

*HÁZVITORLA
(ház-vitorla) ösz. fn. Vas- vagy rézlemezből készített vitorlaforma forgó eszköz a háztetőn, melyet a szél ide-oda forgat, s melyről láthatni, honnan fú a szél. Átv. ért. állhatatlan jellemü, változékony ember, ki, mint mondani szokás, a szél szerént forgatja köpönyegét.

*HÁZVIZSGÁLAT
(ház-vizsgálat) ösz. fn. Szoros megnézése, kikeresése a ház minden zugainak és részeinek, midőn valami roszat, veszedelmest gyanítunk benne lappangani. Máskép: házkutatás, házmotozás. Szélesb ért. a háznak figyelmes megtekintése, jelen állapotának megtudása végett.

*HÁZSÁRSÁG
(házsár-ság) fn. tt. házsárságot. l. HÁZSÁRT.

*HÁZSÁRT
fn. tt. házsárt-ot, harm. szr. ~ja. Úgy látszik vagy a franczia hasard szóból módosult, melynek 1-ső jelentése: véletlenség, esetlegesség, továbbá: veszélyezés, különösen vakmerő, veszélylyel járó játéknem, milyenek a nagyban menő koczka, kártya; vagy ami hihetőbb, az nem más, mint a perzsa házár, mely Vullers szerént főnévül am. molestia, affictio, továbbá: increpatio, objurgatio; s magyarban mai szokott értelme épen ezek után am. veszekedő pirongatózás, szóval való garázdálkodás. A perzsában további származékok: házárden vagy hazáriden, am. molestia afficere, offendere, objurgare, innen ismét házáris, am. molestia, afflictio, offensio stb. Eléjön t nélkül házsárság szóban Mándy Péter jegyzései közt. Molnár Albertnél házsárt, am. lusus, palaestra, Fechten, Fechtschule; házsártos am. lusor, gladiator, ein Fechter, Hasardspieler; házsártoskodom, digladior stb. de ezekben a viaskodási jelentések mai napság nemcsak ismeretlenek, hanem a franczia szótárakban sem találhatók. S ha veszélyes szerencsejátékot akarunk értetni, ma is francziás kiejtéssel csak,hazárdjáték'-et mondunk. Párizpápai,digladior' szó alatt eléhozza ugyan a,házsártoskodom' szót, de a példa mondatot: "De ea re digladiantur inter se" így magyarázza: Egymással házsártoskodnak, felette koczódnak, tehát ezt érti alatta szóval veszekednek, tökéletesen a mai értelemben.
Az Érdy-codexben olvassuk: "kik nem hásártra, sem torkosságra, sem drága ruházatokra nem vesztegetik az szent alamizsnát." Itt tehát a franczia,hasard', azaz játék értelemben jön elé.

*HÁZSÁRTOS
(házsárt-os) fn. tt. házsártos-t, tb. ~ok. Molnár Albertnél bajvivó, küzdő (gladiator). Mai értelemben pirongatva veszekedő, szóval garázdálkodó, másokba kapczáskodó. V. ö. HÁZSÁRT.

*HÁZSÁRTOSKODÁS
(házsárt-os-kod-ás) fn. tt, házsártoskodás-t, tb. ~ok. 1) Molnár A. szerént bajvivás. 2) Mai szokott értelemben pirongatózó veszekedés, szóval való garázdálkodás. V. ö. HÁZSÁRT, HÁZSÁRTOSKODIK.

*HÁZSÁRTOSKODIK
(házsárt-os-kod-ik) k. m. házsártoskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Molnár A. szerént bajviadalt űz, küzd. 2) Mai értelemben pirongatózva veszekedik, szóval garázdálkodik, másokba kapczáskodik.

*HÁZSÁRTOSMESTER
(házsártos-mester) ösz. fn. Molnár A. szerént bajvivómester, (lanista, Fechtmeister). Ma nincs divatban, (alkalmasint soha sem is volt, V. ö. HÁZSÁRT), s minden vímester sértésnek venné.

*HE (1)
v. HÉ! indulatszó, melylyel valakit szólítunk, figyelmeztetünk. He! jöszte ide. Ne menj oda, he! Hé legények, vigyázzatok. Mit akarsz, hé! Rokon vele a latin heus, franczia hé, német he! vagy heh! sínai hu, (interjectio admirandi et interrogandi). Mint gyök megvan a madárhajtó vagy üző hess! a lúdhajtó hej hej! hel hel! indulatszókban is. Tisza mellékén még kicsinyező ka is járul hozzá: héka, és néhutt: hékás; amaz első személyü birtokraggal hékám leginkább ifjak között igen nagyon bizalmas megszólitásban használtatik. A székelyeknél szintén eléjön öszvetett kicsinzővel: hécske.

*HE (2)
l. HÉ, (2).

*HE (3)
jobban HË, (éles ë-vel) v. HÉ, régies fn. melyből a szintén elavult héas, héazat, továbbá heában, heon, heit, heitság, héju eredtek. Értelmét illetőleg l. részint HÉJ, részint HÍ, HÍJ főneveket; amaz felületet, vagyis valamely hüvelyt, takarót, emezek közelebb: üreset, ürességet jelentvén.

*~HE
képző, l. ~HA.

*HÉ (1)
(megvan az erős lehellést jelentő h, a sínai hín [calidum; assare], német heisz, Hitze, svéd het, dán hed, heed, angol hot stb. szókban is); fn. és mn. tt. hevet. Midőn ragok és képzők járulnak hozzá, jobbára v betüt vesz föl, még pedig vagy megtartva az ékezetet (mássalhangzók és éles v. legmagasb önhangzók előtt), pl. hévben, hévről, hévvel, hévtől, hévnek, hévhez, hévért; vagy egyebütt ékezetlenűl, mint: hevet, hevem, heved, heve, hevünk, hevetěk, hevěk v. hevők; hever, heveny, heves, hevít, hevűl. Mássalhangzóval kezdődő ragok előtt tiszta eredeti alakjában is használtatik: hének, hétől, hében, héről stb. Jelent nagyobb fokú meleget, mely az állati vért sebesebb mozgásba, a testet izzadásba hozza, s a növényekre némileg lankasztó, fonnyasztó erővel hat. Izzadni a nap hevétől. Nagy hében lekonyuló virágok, falevelek. Forró víz heve. Hevet havat öszvehord. (Km.). Mondjuk különösen a természetes meleg vizekről: budai hévizek, pőstyéni, trencsíni, bártfai, mehádiai hévíz; héfördők. Neveztetnek róla több helységek is: Héhalom, Hékéd, Hékút, Hévíz. Átv. ért. élénk állapot, az érzékek és indulatok magasztaltabb foka. Harcz v. csata hevében nem érezni a kapott sebet. Indulat hevétől elragadtatni. Vitatkozás hevében megsérteni valakit. Fokozva: hevebb, leghevebb. V. ö. HŐ.
A hé v. hév vagy hő szóban és a hi-d-eg, hű-s, hó szókban levő különbséget - amazok meleget, emezek hideget jelentvén - mint látjuk, csak az önhangzók, vagyis a lehelésnek különböző foka, tömöttebb és terjedtebb kiömlése jelöli. Így a sínai nyelvben hán hideget, hín pedig hőséget jelent. Tudjuk a köz életben is, hogy a meleg ételt, italt megfújjuk, hideg tenyerünkbe pedig bele huhúkolunk, mindenütt a lehelés segitségével. Sínai nyelven is általán a lehelés, hehentés: hi (suspirare).

*HÉ (2)
l. HE, (3).

*HÉ (3)
l. HE, (1).

*HËÁBA v. HÉÁBA
régies; l. HIÁBA.

*HÉÁN
l. HÍÁN.

*HÉANYAG
(hé-anyag) ösz. fn. Általán minden, mi eszközli, hogy a testek átmelegüljenek, mi által a testekben melegség fejlik ki; nagyobb fokozatban: tűz, melyben a melegség világossággal párosúl.

*HÉAS
l. HÉJAS.

*HÉAZ
l. HÉJAZ.

*HEB v. HĚB v. HÖB
elvont gyök, melyből hebeg, hebegés, hebegő, hebehurgya stb. származékok erednek. Jelenti a szapora beszédnek vagy akadozó nyelvnek zavart, s nehéz értelmü hangját.

*HEBE
(heb-e) hebehurgya öszvetett szóban.

*HEBEG v. HĚBĚG v. HÖBÖG
(heb-eg) önh. m. hebeg-tem, ~tél, ~ětt, (v. höbög, höbögött). Oly emberről, kivált gyermekről mondjuk, ki igen szaporán vagy akadozó nyelven beszél, s a szókat csak tördelve és zavartan ejti ki. Némely tájszólással: ebeg. V. ö. REBEG.

*HEBEGE v. HĚBĚGE v. HÖBÖGE
(heb-eg-e) fn. tt. hebegét. Személy, kinek nyelve hebeg. Olyan alkotásu szó, mint: bugyoga (korsó). V. ö. HEBEG.

*HEBEGÉS v. HĚBĚGÉS v. HÖBÖGÉS
(heb-eg-és) fn. tt. hebegés-t, tb. ~ěk. Akadozó nyelven, szaporán, zavartan, értelmetlenül beszélés.

*HEBEGŐ v. HĚBĚGŐ v. HÖBÖGŐ
(heb-eg-ő) mn. tt. hebegő-t. Akadozó nyelven, igen szaporán, s e miatt zavartan beszélő. Hebegő gyerek. Hebegő nyelv.

*HÉBEHÓBA v. HÉBENHÓBAN
(hébe-hóba) ösz. ih. 1) Tulajd. melegben, hidegben, nyáron, télen. 2) Szokottabb értelemben: néhanéha, olykor-olykor, helylyelközzel. Máskép: hébekorban. E második értelemben a hó időt, kort jelent általán, s a hé csak ikertársa, mint ezen szókban: téltúl, tétova, szanaszét, a tél, té, szana szók.

*HEBEHURGYA
(hebe-hurgya) ösz. mn. 1) Tulajd. akadozó, szapora, értetlen hang, azaz hebegő, hurogó. Hebehurgya beszéd, nyelv. 2) Átv. szeles, ide-oda kapkodó, hirtelenkedő. Mint főnév jelent ily tulajdonsággal biró személyt. Máskép: hetlekotla, kelehajti, ketlekotra, habahurgya.

*HEBEHURGYÁLKODÁS
(hebe-hurgyálkodás) ösz. fn. Tulajd. ért. beszédbeli akadozás, hirtelenkedés. Átv. szeleskedés, szeleverdiség, ide-oda kapkodás.

*HEBEHURGYÁLKODIK
(hebe-hurgyálkodik) ösz. k. m. hebehurgyálkod-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. akadozva, igen szaporán, elhamarkodva beszél. Átv. ért. szeleskedik, szilajul hirtelenkedik, ide-oda kapkod.

*HEBEHURGYÁS
(hebe-hurgyás) ösz. mn. Hebehurgyaféle, olyan, mint a hebehurgyák cselekvése szokott lenni.

*HEBEHURGYASÁG
(hebe-hurgyaság) ösz. fn. Beszédbeli vagy cselekedetbeli szelesség, kapkodás, hirtelenkedés; hetlekotlaság. Hebehurgyaságból elárulni a titkot, viszásan, fonákul tenni valamit, stb.

*HEBEHURGYÁSKODIK
lásd: HEBEHURGYÁLKODIK.

*HEBEHURJA, HEBEHURJASÁG
l. HEBEHURGYA, HEBEHURGYASÁG.

*HÉBEKORBA v. HÉBEKORBAN
(hébe-korba) ih. l. HÉBEHÓBA.

*HÉBER
(némelyek szerint Hébertől Semnek kisunokájától; mások szerént ébher am. tulsó, tulnan való, az Euphrat tulsó részéről Kanaanba vagy Palestinába jött); fn. és mn. tt. héber-t, tb. ~ěk. Zsidó nemzet régi neve, melyet azonban most is, kivált a tudományos nyelvben, és a zsidók iránti kiméletesebb beszédben használni szoktunk. Héber nép, szokások. Héber nyelvet tanulni, érteni. Tanítóm, igen jeles héber volt, am. jól tudott héberül.

*HÉBÉR
fn. tt. hébér-t, tb. ~ěk; a németektől vett tájdivatos idegen szó; magyarul: szivótök, lopótök, szivóka, vagyis csöves nyelű eszköz, mely által pl. bort húznak ki a hordóból.

*HÉBERSÉG
(héber-ség) fn. tt. héberség-ět. 1) Zsidó népség, zsidóság, mint gyülekezet vagy testület. 2) Nyelvnek vagy erkölcsöknek zsidós tulajdonsága. Héberséggel vegyített újtestamentomi könyvek. Nyelvbeli, szokásbeli héberség.

*HÉBERÜL
(héber-ül) ih. Héber nyelven, azaz régi eredeti zsidó nyelven. Az ó szövetségi könyvek eredetileg héberül irvák. Héberül olvasni, írni, beszélni.

*HEBETĚL
(heb-et-ěl) l. HABATOL.

*HÉBUSZ v. HÉBUZ
(hé-busz v. ~buz) ösz. fn. Baranyában a nagyon fölmelegült ember fuvása, szuszsza. Egyszerűen is mondják: busz.

*HECSE
falu Bars, és puszta Győr megyében; helyr. Hecsé-n, ~re, ~ről.

*HECSEPECS
a német Hagebutte szóból elferdítve am. a csipkebokor bogyójiból főzött íz vagy pép.

*HECSKE
tájdivatos hěgyecske helyett.

*HÉCSKE
(hé-cs-ke), a megszólitó hé szónak kicsinzője. l. HE, (1), v. HÉ, és V. ö. HÉKA.

*HECZ
nem egyéb, mint a német Hetze; magyarul harcz, viadal.

*HÉCZE
l. HEJCZE.

*HED
elvont gyök, melyből hedeg, heder, hedereg, hederít igék, és ezek származékai erednek. Rokonnak látszik a ped (peder, pederít), továbbá cset (cseter) gyökökkel, s jelent valami kajlát, görbét, forgót.

*~HED
igeképző; l. ~HAD.

*HEDEGŰ
fn. hedegű-t. Több vidéken divatozó, s eredetéhez hívebb tájszó, hegedű helyett. Lásd HEGEDŰ.

*HEDER
(hed-er) elvont törzsök, melyből közvetlenül erednek: hedereg, hederít. Kiavult igének látszik, s a peder, teker, cseter, hadar, csavar igék módjára alakult: hedereg, pedereg, tekereg, csavarog; hederít, pederít, tekerít, csavarít stb.

*HEDEREG
(hed-er-eg) önh. és gyakor. m. hedereg-tem v. hederg-ěttem, hedereg-tél v. hederg-ěttél, hederg-ětt, htn. ~ni v. hederg-eni v. hederg-ni. Ide-oda hajladoz, forog, görbed. Hedereg az asztalos kezében a fürész. (Szabó D.). Különösen: ferdén, csürvecsavarva megy, szerteszét, dologtalanul kószál. A székelyeknél Kriza J. szerént am. hányódik-vetődik, pl. valamely házi eszköz. Rokon vele: hentereg.

*HEDERFÁJA
erdélyi falu Küküllő megyében; helyr. Hederfájá-n, ~ra, ~ról.

*HEDERGÉS
(hed-er-ěg-és) fn. tt. hedergés-t, tb. ~ěk. Ide-oda hajladozás, forgás: Szertekószálás. Hányódás-vetődés. V. ö. HEDERĚG.

*HEDERGET
(hed-er-ěg-et) áth. m. hederget-tem, ~tél, ~ětt. Ide-oda forgat, hajlít, csavargat, tekerget, s mintegy pederget valamit. Vállait hedergetni.

*HEDERIK
férfi kn. Hedericus.

*HEDERÍT
(hed-er-ít) áth. m. hederít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit félre hajt, félre vonít, görbére fordít. Vállat hederíteni. Még csak nem is hederített szavamra, (vállat sem vonított vagy semmit sem hajtott).

*HEDERÍTÉS, HEDERITÉS
(hed-er-ít-és) fn. tt. hederítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Félre hajtás v. vonítás.

*HEDERVÁR v. HÉDERVÁR
mezőváros Győr megyében; helyr. Hedervár-ra, ~on v. ~ott, ~ról.

*HEDRAHELY
falu Somogy megyében; helyr. Hedrahely-ěn v. ~t, ~re, ~ről.

*HEDRI
falu Sáros megyében; helyr. Hedri-be, ~ben, ~ből.

*HEDVIG (1)
női kn. tt. Hedvig-et. Hedwig. Szent Hedvig, első Lajos királyunk leánya. Igen bájos és jeles költői mű Vörösmartynak ,Hedvig' czímü legendája.
"S ím király leánya Hedvig ott ült
Ifjusága hajnal köntösében,
S rózsafelhők arczi, szép hajának
Gyönge fodra barna köd valának,
S minden ami kellem és gyönyör van,
Harczban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadalma rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden."
Heyse idegen szótárában a 12-ik kiadásban ezt olvassuk: Hedwig, régi német (Haduwic ezen régi felső német szótól: hadu, régi északi nyelven: hödhr, a hadi szerencse istene és wic Kampf [víj, viadal], tehát tulajdonképen am. hadi viadal stb. Látjuk, hogy a magyarban nem kell messze keresni a had szót, mert ma is él, és innen hadúr, betü szerént is alig különbözik hödhr szótól).

*HEDVIG (2)
falu Thurócz megyében; helyr. Hedvig-ěn, ~re, ~ről.

*HEDSIRA v. HEDSRA
(arab szó, a törzs hadsara, am. fut, ered, elered); fn. tt. hedsirát. Muhammed futása. A muhamed- vagy muhammed-, (közönségesebben; mahumed-)hitűek évrende (aerája), időszámítása Krisztus urunk születésének 622. évében julius 15-dikén, midőn Muhammed Mekkából ellenségei elől Jathrebbe (későbbi néven Medinába) futott vagy menekült.

*HEDZ
l. HEGYZ v. HEGYĚZ.

*HEG
elvont gyök, melyből heged, hegeszt és származékai erednek. Értelmére nézve jelenti valamely szétvált, szétrepedt test részeinek öszveforradását vagy a híg részek fölszinének megkeményedését, bőrödzését, jegedését, egészedését. Tehát azonos eg gyökkel,egész' szóban.

*HEGED
(heg-ed) önh. m. heged-t v. ~ětt. 1) Mondjuk állati vagy növényi testről, midőn a rajta esett törés vagy seb, metszés stb. öszveforr, egyberagad, mi bizonyos hártya képződése, s megrögzése által történik, tehát mintegy megegészedik. Gyógyul a seb, mert hegedni kezd. Heged a bemetélt fa dereka. Ebcsont beheged. (Km.). 2) Mondjuk híg, folyó testekről, melyek lágy részecskéi megalusznak, öszvefutnak vagy keményebbféle hártyával behuzódnak, tehát itt is az,egészedik' fogalmával találkozunk. Heged a víz, midőn fagyni kezd és kásásodik. Beheged a patak, midőn fölszinét jéghártya födi. 3) Ritkábban am. dugúl, töműl, betömődik. Fülzsírtól beheged a fül. Mocsoktól beheged a pipa vagy pipaszár, szopóka.

*HEGEDE
Balaton alsó vidékén divatozó tájszó, l. HEGEDŰ.

*HEGEDÉK
(heg-ed-ék) fn. tt. hegedék-ět, harm. szr. ~e. Folt vagy jegy a behegedt seb helyén.

*HEGEDÉKĚNY
(heg-ed-é-kěny) mn. tt. hegedékěny-t, tb. ~ek. Ami könnyen heged vagy hegedni kezd. Hegedékeny seb.

*HEGEDÉKĚS
(heg-ed-ék-ěs) mn. tt. hegedékěs-t v. ~et, tb. ~ak. Hegedékkel biró, bélyegzett, jegyzett. Hegedékes bőr, csont. V. ö. HEGEDÉK.

*HEGEDÉS
(heg-ed-és) fn. tt. hegedés-t, tb. ~ěk. Általán állapot, midőn valami heged, beheged. V. ö. HEGED. Törött csontok, sebek hegedése. Megsértett fának hegedése. Vízhegedés. Csatorna, cső hegedése.

*HEGEDŰ, HEGEDÜ
(eredetileg hed-eg-ű, mely alakban Hegyalján, a székelyeknél és Somogyban divatozik is; t. i. gyöke a vonást, ide-oda rántást, rezegtetést, forditást jelentő hed [hedereg, hederít]; ebből lett: hed-eg [von-og], innen ismét: hedegő v. hedegű, azaz oly eszköz, zeneszer, melynek húrjait újakkal rezegtetve vagy vonóval (nyirettyűvel) ide-oda ránczigálva, húzgálva hangoztatják; Kassay József ideg szóból származtatja); fn. tt. hegedű-t. Általán jelent mai értelemben vonóval (nyirettyűvel) húzott húros hangszert. Kis, nagy hegedű, karhegedű, bőgő hegedű. Hegedűt húzni, czinczogtatni, csikorgatni. Hegedűn játszani. Hegedűre tánczolni. Hegedűvel keresni kenyerét. Szól a hegedű, tánczra legények. Szépen szól a hegedű, de belül üres. (Km.). A tekerőhegedűt ugyan nem vonóval huzzák, de szinte hederik (tekerik). Régi időben: hegedő,lant' értelemmel bírt. Átv. és gúnyos ért. nyakkaloda, azaz karikás eszköz fából, melybe némely vármegyékben, különösen Tisza vidékén a rabok nyakait és kezeit becsiptetik, hogy midőn künn járnak vagy máshová szállíttatnak, könnyebben lehessen bánni velök. Hegedűben kisérni ki valakit a városból.

*HEGEDŰCSAP
(hegedű-csap) ösz. fn. l. HEGEDŰSZEG.

*HEGEDŰCSINÁLÓ
(hegedű-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki hegedűféle hangszereket készít.

*HEGEDŰCZINCZOGATÁS
(hegedű-czinczo-gatás) ösz. fn. Gúnyosan így nevezik a füleket sértő rosz hegedűlést.

*HEGEDŰFA
(hegedű-fa) ösz. fn. Általán fa, melyből hegedűket csinálnak, pl. jávorfa. Különösen, amerikai fanem, melyet többféle hangeszközök, kivált hegedűk készítésére használnak. (Cytharexylon, főkép cit. cinereum).

*HEGEDŰHÚR
(hegedű-húr) ösz. fn. Húr a hegedűn.

*HEGEDŰHÚROZAT
(hegedű-húrozat) ösz. fn. A hegedű öszves húrjai.

*HEGEDŰKULCS
(hegedű-kulcs) ösz. fn. A hangjegy lépcsőnek alulról második vagy felülről negyeadik vonalán fekvő jegy, melyet g-nek hívnak, s mely után számitják ki a lépcsőn a többi jegyeket.

*HEGEDŰL, HEGEDÜL
(hegedű-öl, hed-eg-ű-öl) önh. m. hegedűl-t. Hegedűt húz, hegedűn játszik. Szépen, művészileg, fülsértőleg, czinczogva hegedűlni. Czigányok hegedülnek a csárdában. Czini czini Péter bácsi, kednek hegedülnek. (Így csúfolják a síró gyermeket). Hegedűlt arról sz. Dávid, el is énekelte, am. régen volt az, már elmult, semmi sem lett belőle. (Km.). Kihegedűlni valakit, am. hegedűszóval kikisérni. Kihegedűlni magát, am. elégségig, untig, fáradtig hegedülni. Átv. tréfás nyelven am. valamit folyvást egy vonalban ide-oda rángat, taszigál, pl. aki fürészel.

*HEGEDŰLÁB
(hegedű-láb) ösz. fn. A hegedű öble fölött álló keskeny fa, melyen a húrok fekszenek, máskép: nyereg vagy palló v. sám.

*HEGEDŰZÉS, HEGEDÜLÉS
(heg-ed-ü-öl-és) fn. tt. hegedűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hegedűhuzás, hegedűn játszás. Hegedüléssel keresni kenyerét.

*HEGEDŰMIVES
(hegedű-mives) l. HEGEDŰCSINÁLÓ.

*HEGEDŰNYAK
(hegedű-nyak) ösz. fn. A hegedűnek hosszukás, keskeny vége, melyen a játszó a hurokat fogja, nyomkodja vagy billegeti.

*HEGEDŰNYEREG
(hegedű-nyereg) ösz. fn. l. HEGEDŰLÁB.

*HEGEDŰPALLÓ
(hegedű-palló) ösz. fn. l. HEGEDŰLÁB.

*HEGEDŰS, HEGEDÜS
(1), (hegedű-ös, vagyis hed-eg-ü-ös) fn. tt. hegedűs-t, tb. ~ök. 1) Zenész, ki hegedűn játszik. Első, második hegedűs. Ritkán van a hegedűsben bornemisza. A vén hegedűs mindennap egy nótát felejt. (Km.). 2) Sok nemes és nemnemes családok neve.

*HEGEDŰS, HEGEDÜS
(2), (mint föntebb) mn. tt. hegedűs-t v. ~et, tb. ~ek. Hegedűvel ellátott, bővelkedő, hegedűket áruló.

*HEGEDŰSÁM
(hegedű-sám) l. HEGEDŰLÁB.

*HEGEDŰSFALVA
helység Zemplén megyében; helyr. Hegedűsfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HEGEDŰSZEG
(hegedű-szeg) ösz. fn. Csavaros szegek a hegedű nyakán, melyekkel a húrokat hangolás végett föltekerik.

*HEGEDŰSZÓ
(hegedű-szó) ösz. fn. Egy vagy több hegedűnek hangja, öszhangzó zenéje. Hegedűszóra tánczolni. Hegedűszóval járni az utczákon. Nincs drágább szó a hegedűszónál, mert megis fizet az ember érte, el is fárad utána. (Km.). Czifra beszéd, hegedűszó, csak fülnek, nem szájnak való. (Horv. E.).

*HEGEDŰTEKERŐ
(hegedű-tekerő) l. HEGEDŰSZEG.

*HEGEDŰTOK
(hegedű-tok) ösz. fn. Kemény papirosból vagy falemezből készített tok, melybe a hegedűt takarják.

*HEGEDŰVONÓ
(hegedű-vonó) ösz. fn. Két végén beálló fácskákkal ellátott, s ezeknél fogva lószőrrel párhuzamos vonalban felkészített vessző v. pálczika, melynek meggyantázott szőreit a hegedű hurjain nyomkodva felalá húzgálják. Egyszerüen vonó, székelyesen: nyirettyű. Meggyantázni a hegedűvonót.

*HEGEDŰZENGÉS
(hegedű-zengés) l. HEGEDŰSZÓ.

*HÉGEN
erdélyi falu Segesvár székben; helyr. Hégen-be, ~ben, ~ből.

*HEGÉNY
csárdák Szepes megyében; helyr. Hegény-be, ~ben, ~ből.

*HEGESZT
(heg-esz-t v. heg-eszt) áth. m. hegeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami hegedjen. V. ö. HEGED.

*HEGESZTÉS
(heg-eszt-és) fn. tt. hegesztés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn hegesztünk.

*HEGY (1)
v. HĚGY, tájdivatosan: högy, fn. tt. hegy-et. Gyöke he, ugyanaz a magasságot, tetőt jelentő ha, ho, héj, haj, hí gyökökkel, (l. H betü) melyhez a tiszta gy képző járul, a nélkül, hogy a gyök hangzóját megnyujtaná, mint ez történni szokott más képzéseinél is, pl. a fogy, rogy, hogy, szegy, megy szókban stb. Rokonok vele a sínai ho (volando alta petere, parvus mons), német hoch, Hőhe, Hügel, Höcker, angol high, huge, svéd hög, ha, dán hoj, höi stb. 1) Valamely térség, síkság szine fölött nagyon fölemelkedett föld- vagy kő- vagy ezekből vegyes tömeg, mely magasabb a dombnál, halomnál, s a völgynek ellentéte. Magas, középszerű, sziklás, meredek, tar, fákkal benőtt hegy. Több hegyek lánczolata, öszvefüggése. Hegyre mászni. Hegyen túl és innen. Hegy elvé, am. hegyen túl. Hegy orma v. teteje. Hegy oldalát beültetni szőlővesszővel. Hegy lábán termett borok. A törpe csak törpe marad, ha a hegy tetején áll is. (Km.). Előhegy. Homokhegy. Sziklahegy. Gránithegy. Midőn a hegynek saját neve van, a hegy és illető neve birtokviszonyban állnak egymással, pl. Somló hegye, Badacson hegye, Mátra hegye, Zobor hegye, Pannon hegye. Sz. Gellért hegyéről Pestre, Budára lenézni. 2) Átv. ért. valamely felálló testnek csúcsa, vékonyra, keskenyre nyuló vége. Ág hegyén ülő madárka. A nagy árvízben alig látszottak ki a fák hegyei. A ködből csak a torony hegye látszik. 3) Valamely testnek vagy tagnak vagy eszköznek csúcsa, keskeny vége. Újjak hegyei. Lábújj-hegyen vagy csak lábhegyen járni. Megcsipni valakinek orra hegyét. Fülhegygyel hallani valamit, am. hirből vagy hallgatódzva. Tű hegyével felszúrni a kelést. Kard hegye. Dárda, csáklya, szigony hegye. Kés hegyével feltörni a diót. Egy késhegygyel venni be a gyógyporból. Nyelvhegyre venni valakit, am. rágalom végett említésbe hozni, megszólni. Ostorhegygyel megpeczczenteni a lovat. Tűhegyre szedni beszédjét, am. rövid tartalomba öszvevonni. 4) Képes kifejezéssel, olyas valami, mi finomsága, meglepő tulajdonsága, csipőssége, élessége, élcze által az érzékekre mintegy szurólag hat, s oda talál, hová czéloz. Beszéd hegye. Elmésség hegye. Szokottabban: él. Sajátságosak ezen ragozásai hegyembe, hegyedbe, hegyébe, hegyünkbe, hegyetekbe, hegyökbe, am. fölém, föléd, fölébe stb. vagy nyakamba, nyakadba stb. vagy reám, reád stb. Hegyembe szakadt a kunyhó födele. Az ágy hegyébe ül. Hová jösz ide az emberek hegyébe? Hegyünkbe hozták a sok idegen koldúst. Egymás hegyébe vagy hegyére hányt holmi.

*HEGY (2)
falvak Pozsony és puszta Veszprém megyében; helyr. Hegy-ěn, ~re, ~ről.

*HEGYALJA
(hegy-alja) ösz. fn. 1) Általán, valamely hegynek vagy hegylánczolatnak alsó oldala, kevesbé meredek lejtője, mely a völgyhöz vagy síkhoz közelebb fekszik. 2) A híres, tokaji név alatt ismert borokat termő hegység Zemplén és Abaúj vármegyékben, melyben több városok s helyek foglaltatnak, ú. m. Tokaj, Tarczal, Mád, Tálya, Szántó, Keresztúr, Liszka, Patak, Ujhely stb. 3) puszta Nógrád megyében; helyr. Hegyaljá-n, ~ra, ~ról.

*HEGYALJAI
(hegy-aljai) ösz. mn. Hegyaljáról való, ott létező, termő. Hegyaljai szőlők, borok. V. ö. HEGYALJA.

*HEGYBÉRCZ
(hegy-bércz) ösz. fn. Hegy teteje, hegy orma; a hegyláncznak kitűnőbb, magasabb háta.

*HEGYBIRÓ
(hegy-biró) ösz. fn. 1) Törvényhatósági személy, ki a hegyi lakosok és hegybirtokosok közötti pereket elintézi, ügyeikben biráskodik. 2) Különösen hites személy, ki valamely helység vagy hegység szőlőbirtokosit illető apróbb ügyekben itél.

*HEGYCSÚCS
(hegy-csúcs) ösz. fn. A hegynek legmagasabb orma.

*HEGYE
hegy neve Erdélyben, Maros székben.

*HEGYÉ
(hegy-é) ih. Valaminek teteje, csúcsa, orma fölé. Megfelel e kérdésre: hová? Máskép: hegyébe, tájszólással: hegyibe (= hegyé-ve), a többi személyragokkal is: hegyém v. hegyembe, hegyéd v. hegyedbe, hegyénk v. hegyünkbe, hegyétek v. hegyetekbe, hegyéjök v. hegyökbe. Ház hegyé. A köz életben szokottabb: ház tetejébe, és a személyragozott alakok helyett: fejem fölibe, fejed, feje, fejünk stb. fölibe. V. ö. HEGY, HEGYĚTT, HEGYŐL.

*HEGYÉKE
(hegy-éke) ösz. fn. tt, hegyéké-t. Növénynem a héthímesek seregéből; csészéje háromlevelű, bokrétája ugyanannyi hasábu; bogyója aszú, sok magvú. (Trientalis).

*HEGYEMELKĚDÉS
(hegy-emelkědés) ösz. fn. Hegynek többé kevésbé lejtős magasulása.

*HEGYERESZ
(hegy-eresz) ösz. fn. A hegynek lejtője, meneteles oldala; ereszkedő.

*HEGYES (1)
v. HĚGYES v. HÖGYES, (hegy-es) mn. tt. hegyes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Oly vidékről, tartományról, országról stb. mondjuk, melyet hegyek lepnek, pl. Felső-Magyarország, Erdély stb. Hegyes Gömör, Hont, Liptó. Hegyes völgyes vidék. Számos hegyek neve is. 2) Csúcsos, csúcscsal végződő, minek szurós, bökős vége van. Több vidékbeliek ezen értelemben zárt ě-vel ejtik ki a képzőt hegyěs, hěgyěs (högyös). Hěgyěs végü bot. Hěgyěs fogak. Hěgyěs szarvak. Hěgyěs szarvú ökörnek letörik a szarvát. (Km.). Hěgyěs tőr, kard, ár, szigony, kés. Ellentéte: tompa, csonka. 3) Átv. ért. szellemi fínomsága, csipőssége által meglepő, fulánkos, élczes. Hěgyěs (am. éles) elméjü ember. Hegyes (am. éles) mondat. Hěgyěs szókkal bökdösni valakit. 4) Átv. ért. mondják oly emberről, ki büszkeségből, rátartó nyalkaságból újjai hegyén jár. Hěgyěs legényke. Hěgyěs toborzók. Jaj be hěgyěs ő kigyelme, rá sem néz az emberre. Máskép: hěgyke. Ez értelemben is több vidékbeliek zárt ě-vel ejtik: hěgyěs (högyös).

*HEGYES (2)
falvak Bács-Bodrogh, Bihar és Torontál megyében; KIS~, NAGY~, puszták Szabolcs megyében; helyr. Hegyes-ěn, ~re, ~ről.

*HEGYESBOR
puszta Heves megyében; helyr. Hegyesbor-on, ~ra, ~ról.

*HEGYESD
falu Szala, és puszta Somogy megyében; helyr. Hegyesd-ěn, ~re, ~ről.

*HEGYĚSĚDIK v. HĚGYĚSĚDIK
v. HÖGYÖSÖDIK, k. m. hegyěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Csúcsosodik, vékony, éles végűvé leszen. Hegyesedik a faragott toll, faszeg. Hegyesedik a baglya, midőn tetézni kezdik. Hegyesedik a csúcsosra homolított turó.

*HEGYESEL v. HEGYESELY
falvak Bihar megyében; egyike NÁN~; helyr. Hegyesely-be, ~ben, ~ből.

*HEGYĚSFARÚ (1)
(hegyěs-farú) ösz. mn. Kinek v. minek csúcsos, keskeny fara van. Ellentéte gömbölyűfarú. Hegyesfarú ló.

*HEGYĚSFARÚ (2)
(mint föntebb) ösz. fn. Bogárnem, hengeralaku testtel, mely hátrafelé mindig vékonyabbra és keskenyebbre szorul öszve. (Leptura).

*HEGYESHALOM
falu Mosony megyében; helyr. Hegyeshalmon, Hegyeshalom-ra, ~ról.

*HEGYĚSÍT v. HĚGYĚSÍT
v. HÖGYÖSÍT, (hegy-ěs-ít) áth. m. hegyěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit hegyesre köszörül, metsz, farag stb. Kést, tőrt, szigonyt, árt, szeget hegyesíteni. Átv. ért. valamit fulánkossá, csipőssé, szuróssá tesz, megtámadásra készít. Tollát hegyesíteni valaki ellen. Nyelvét hegyesíteni. Fogakat, körmöket hegyesíteni.

*HEGYĚSÍTÉS v. HĚGYĚSÍTÉS
v. HÖGYÖSÍTÉS, (hegy-ěs-ít-és) fn. tt. hegyěsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által hegyesítünk valamit.

*HEGYĚSÍTŐ v. HĚGYĚSÍTŐ
v. HÖGYÖSÍTŐ, (hegy-ěs-ít-ő) mn. tt. hegyěsítő-t. Valamit hegyesre köszörülő, metsző, faragó stb. Szeghegyesítő eszköz. Tűhegyesítő szer.

*HEGYĚSORRÚ
(hegyěs-orrú) ösz. mn. Kinek vagy minek hegyes, csúcsos orra van. Hegyesorru disznó, vakandok.

*HEGYĚSSÉG v. HĚGYĚSSÉG
v. HÖGYÖSSÉG, (hegy-ěs-ség) fn. tt. hegyěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Csúcsosság, vagyis tulajdonság, melynél fogva valami hegyes, csúcsos, szurós, bökős. 2) Átv. ért. a büszkeségnek, nyalkaságnak, rátartósságnak azon neme, midőn valaki lábujjakon, lábhegyen, és egyenesen jár. Máskép: hegykeség. V. ö. HEGYES.

*HEGYĚSSZÖGLET
(hegyěs-szöglet) ösz. fn. l. ÉLESSZÖG.

*HEGYESTŐ
hegy neve Szala megyében.

*HEGYETLEN v. HĚGYETLEN
v. HÖGYETLEN, (hegy-et-len) mn. tt. hegyetlen-t, tb. ~ěk. 1) Minek hegy nevű magas földdomborodásai nincsenek, azaz egyenes, sík, róna. Hegyetlen Csalóköz. Hegyetlen alsó tiszai vidék. 2) Csúcstalan, tompa, csonka végű. Hegyetlen kés, tőr. 3) Átv. ért. elmésség nélküli, élcztelen. Hegyetlen czélzás.

*HEGYĚTT v. HĚGYĚTT
v. HÖGYÖTT, (hegy-ětt) névutó. Valaminek tetején, csúcsán, fölszinén; fölött. Fejem hegyětt csapott el a víz. Baglya hegyett fészkelő madár. Személyragozva: hegyěttem, hegyětted, hegyětte stb.

*HEGYEZ v. HĚGYĚZ
v. HÖGYÖZ, (hegy-ez) áth. m. hegyez-tem, ~tél, ~ětt (ött). 1) Valaminek csúcsos véget csinál. Hegyezni a kardot, szeget, tőrt. Hegyezni a baglyát. 2) Valamit hegyesen tart, fölfelé merevít. A félénk ló hegyezi füleit. 3) Átv. ért. hegyezni a járást, tánczot am. lábhegyen, nyalkán, feszesen, hegykén, rátartósan járni, tánczolni. Hegyezd meg! Ni, hogyan hegyezi! Nyelvét hegyezni valakire. Tollat hegyezni a műbírák ellen. Fülét hegyezni, nagy részvéttel hallgatni.

*HEGYEZÉS v. HĚGYĚZÉS v. HÖGYÖZÉS
(hegy-ez-és) fn. tt. hegyezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit hegyezünk, tulajd. és átv. ért. V. ö. HEGYEZ.

*HEGYEZŐ v. HĚGYĚZŐ v. HÖGYÖZŐ
(hegy-ez-ő) fn. és mn. tt. hegyező-t. Mivel valamit hegyezünk; szerszám, eszköz, mely által hegyessé, csúcsossá alakítunk valamit. Hegyező ráspoly. Tűhegyező. V. ö. HEGYEZ.

*HEGYFALU
helység Vas megyében; helyr. Hegyfalu-ba, ~ban, ~ból.

*HEGYFARK (1)
(hegy-fark) l. HEGYFOK.

*HEGYFARK (2)
falu Ungh és pusztai fogadó Abaúj megyében; helyr. Hegyfark-on, ~ra, ~ról.

*HEGYFOK
(hegy-fok) ösz. fn. Hegységnek, hegyláncznak kiálló, kinyuló eleje, homlokzata; hegyelő v. előhegy. Jó reménység hegyfoka. Budai hegyfok. Ha a hegysor eleje hátulsó végének nézethetik, hegyfark-nak is hívják.

*HEGYFŐ (1)
(hegy-fő) ösz. fn. A hegynek eleje, kezdete.

*HEGYFŐ (2)
puszta Gömör megyében; helyr. Hegyfő-n, ~re, ~ről.

*HEGYGERINCZ
(hegy-gerincz) ösz. fn. Átv. ért. a hegyláncznak háta, teteje, hosszában véve.
"Messze, messze, hegygerinczen állott
Sziklavára a rabló vezérnek."
Tárkányi.

*HEGYHÁT
(hegy-hát) ösz. fn. 1) A hegynek felső területe. 2) Hegyes vidék, fölemeltebb térség, mely a hegyek alsóbb oldalait teszi. Hegyháton lakni. V. ö. HÁT.

*HEGYHÁTI (1)
(hegy-háti) ösz. mn. Hegyhátról való, ott lakó vagy termő, oda tartozó, arra vonatkozó. Hegyháti barom. Hegyháti cserfa, gyümölcs. Hegyháti lakosok. V. ö. HEGYHÁT.

*HEGYHÁTI (2)
HADÁSZ, falu Vas megyében; helyr. Hadász-on, ~ra, ~ról.

*HEGYI (1)
HĚGYI, (hegy-i) mn. tt. hegyi-t, tb. ~ek. 1) Hegyen termő, létező, lakó, tartózkodó, hegyről való. Hegyi árpa, borok, szeder. Hegyi pinty, fajd, gyánta. Hegyi népek, lakosok. Hegyi patak. Hegyi tanya. Hegyi tolvajok. 2) Több nemes és nemnemes családok vezetékneve.

*HEGYI (2)
falu Zemplén és puszta Szala megyében; helyr. Hegyi-be, ~ben, ~ből.

*HEGYIBE
(hegy-é-be v. hegy-é-ve) lásd HEGYÉ.

*HEGYIHARCZ
(hegyi-harcz) ösz. fn. Hegyes vidéken vagy hegyi magaslaton vivott harcz.

*HEGYIJÁVOR
(hegyi-jávor) ösz. fn. Acer pseudoplatanus. Diószegi szerént: juharjávor.

*HEGYIKÉK
(hegyi-kék) ösz. fn. Különféle ásványok neve. 1) Tiszta kék agyagfaj. 2) Kék, földdel vegyes, porhanyós és könnyű rézásvány. 3) Örmény-, vagyis égszinű kőből készített festék és maga ezen kő. (Lapis armenius).

*HEGYIPÓLÉ
(hegyi-pólé) ösz. fn. Máskép pólétarorja. (Teucrium polium).

*HEGYISTEN
(hegy-isten) ösz. fn. Régi görögök alsóbb rangu istenei, kik a hegyeken laktak és ott tiszteltettek.

*HEGYISZAPSÁS
(hegy-iszap-sás) ösz. fn. Hegyek iszapos tavaiban termő sásfaj.

*HEGYITOLVAJ
(hegyi-tolvaj) ösz. fn. 1) Hegyeken tanyázó, s a hegyen utazókat megfosztó tolvaj. 2) Ki hegyeken termő, létező jószágot, pl. fát, meszet stb. lop.

*HEGYIZÖLD
(hegyi-zöld) ösz. fn. 1) Zöld szinű, földdel vegyes és lágy rézásvány. (Ochra Veneris). 2) Zöldes tiszta agyag.

*HEGYKANYARODÁS, HEGYKANYARÚLAT
(hegy-kanyarodás v. ~kanyarúlat) ösz. fn. Valamely hegynek az eddig követett iránytól eltérése, elhajlása.

*HEGYKE
(hegy-ke) mn. tt. hegykét. Rátartósan, nyalkán, kevélykén, lábhegyen lépegető. Hegyke legény, borbély, toborzó, diák. Hegyke betyár. Hegyke-begyke. Tájdivatosan: högyke.

*HEGYKÉLKĚDÉS
(hegy-ke-el-kěd-és) fn. tt. hegykélkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Legényes kevélykedés, rátartiság, büszkélkedés, hányivetiség.

*HEGYKÉLKĚDIK
(hegy-ke-el-kěd-ik) k. m. hegykélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Legényesen, rátartilag kevélykedik, hányja-veti magát, dicsekedik, hegyke öltözettel és járással kitünteti magát. V. ö. HEGYKE.

*HEGYKÉN
(hegy-ke-en) ih. Rátartósan, nyalkán, kevélyen, lábhegyen lépve. Hegykén járni a tánczot. Hegykén hánynivetni magát.

*HEGYKESÉG
(hegy-ke-ség) fn. tt. hegykeség-ět, harm. szr. ~e. Legényes rátartiság, nyalkándi kevélység, mely leginkább a testnek hányivetiségében, lábhegyen való járásban mutatkozik. Hegykeségből alig éri a lába a földet. Betyári hegykeség. Neveletlen hegykeség.

*HEGYKÉSEN
(hegy-ke-es-en) l. HEGYKÉN.

*HEGYKOSZORÚ
(hegy-koszorú) ösz. fn. Egymással mintegy koszorú formán öszveköttetésben levő hegyek.

*HEGYKŐ
mezőváros Sopron megyében; helyr. Hegykő-re, ~ről, ~n v. Hegykövön.

*HEGYKÖZ (1)
(hegy-köz) ösz. fn. Hegyek közötti vidék. Hegyközön fekvő helységek.

*HEGYKÖZ (2)
falvak Bihar megyében; helyr. Hegyköz-ön, ~re, ~ről.

*HEGYKÖZI
(hegy-közi) ösz. mn. Hegyközön v. közben létező, tartózkodó, onnan való stb. Hegyközi lakosok.

*HEGYLAKÓ
(hegy-lakó) ösz. fn. Ki hegyen, hegyes vidéken, hegyek között lakik.

*HEGYLAKOS
(hegy-lakos) l. HEGYLAKÓ.

*HEGYLÁNCZ, HEGYLÁNCZOLAT
(hegy-láncz v. ~lánczolat) ösz. fn. Egymással öszveköttetésben lévő hegyek sora. Kárpátok hegyláncza v. -lánczolata.

*HEGYLEJTŐ
(hegy-lejtő) ösz. fn. 1) A hegynek hárántos oldala, mely kevesbé meredek, a föl- és lemenésre alkalmatosabb. 2) A hegynek alsó része, mely a völgytől vagy tértől csak lassan emelkedik magasabbra.

*HEGYLEJTŐSÉG
(hegy-lejtőség) ösz. fn. A hegységnek, hegyláncznak azon környéke, mely a völgyekhez vagy siksághoz közel van.

*HEGYLÖVÉSZ
(hegy-lövész) ösz. fn. Hegyeken járókelő, s hegyi vadakat űző lövész.

*HEGYMAGAS
falu Szala megyében; helyr. Hegymagas-on, ~ra, ~ról.

*HEGYMAGASLAT
(hegy-magaslat) ösz. fn. A hegynek magas része, felső területe.

*HEGYMEG (1)
HEGYMÖG, (hegy-meg v. ~mög) ösz. fn. A hegynek mögötte levő hely, hegy hátulja, tulsó része, hegy elve.

*HEGYMEG (2)
falvak Borsod, MAGYAR~ és TÓT~, Gömör megyében; helyr. Hegyměg-en, ~re, ~ről.

*HEGYMENTIBEN
(hegy-mentiben) ih. Hegy mellett, ezzel egy vonalban.

*HEGYMESTER
(hegy-mester) ösz. fn. Hites személy, ki a szőlőhegyeket illető törvények és helybeli rendeletek megtartására felügyel. Árkon kívül hegymester, am. hatalma körén túl terjeszkedő. (Km.).

*HEGYNYAK
(hegy-nyak) ösz. fn. Két hegybérczet öszvekapcsoló hegyhát, mely a bérczeknél valamivel alacsonyabb.

*HEGYNYILÁS
(hegy-nyilás) ösz. fn. Lejtős térség vagy völgy két magasabb hegy között. Máskép: hegynyiladék.

*HEGYNYUJTVÁNY
(hegy-nyujtvány) ösz fn. Hegynek tovanyuló része.

*HEGYOLDAL
(hegy-oldal) ösz. fn. A hegynek vagy hegysornak azon fölszinei, melyek a hegyháttól kezdve mindkétfelől a hegylábig lenyulnak. Hegyoldalra ültetett szőlővesszők. Éjszaknak, délnek keletnek, nyugotnak fekvő hegyoldal. Régiesen hegymál.

*HEGYOMLÁS
(hegy-omlás) ösz. fn. 1) Általán omlás, midőn a hegynek valamely része leszakad vagy behorpad. 2) Bányász nyelven, föld alatti bányalyuk beszakadása. 3) Midőn a hegy oldalát takaró földtömeg a bele gyökeredzett növényekkel együtt alászáll.

*HEGYÓRIÁS
(hegy-óriás) ösz. fn. Hegyen vagy hegyben lakó óriás akár valóságban, akár a képzeletben.

*HEGYORMÓ, HEGYOROM
(hegy-ormó v. ~orom) ösz. fn. A hegynek legmagasabb teteje, csúcsa.

*HEGYŐL
(hegy-ől) névutó. Megfelel e kérdésre: honnan? Értelme: valaminek teteje, orma felől. Ház hegyől elrepülő gólya. V. ö. HEGY, HEGYÉ, HEGYĚTT.

*HEGYPINCZE
(hegy-pincze) ösz. fn. Hegy oldalába ásott vagy annak szikláiból kivágott pincze. Hegypincze legalkalmasabb hely a boroknak.

*HEGYRAJZ
(hegy-rajz) ösz. fn. Valamely hegynek írott képe.

*HEGYRENDSZER
(hegy-rend-szer) ösz. fn. Valamely hegylánczban, hegysorban, hegykoszorúban észlelhető természetes rend.

*HEGYSARK
(hegy-sark) ösz. fn. A hegylábnak alsó kanyarulata, mely körül a hegy fordúl.

*HEGYSÉG
(hegy-ség) fn. tt. hegység-ět, harm. szr. ~e. Hegyekkel lepett vidék; több hegyek öszvege, lánczolata. Melyeket hallván minden királyok, kik a hegységeken és mezőségeken laknak vala. (Káldi Josue 9. 1. Károlyinál: a hegyeken és a lapáczon).

*HEGYSÉGĚS
(hegy-ség-ěs) mn. tt. hegységěs-t v. ~et, tb. ~ek. Hegységtől ellepett, sok hegygyel bővelkedő. Megvere azért Józsue minden hegységes és mezőséges földet. Káldi Józsue 10. 40. Károlyinál hegyesföldet.... mezőföldet.

*HEGYSÉGI
(hegy-ség-i) mn. tt. hegységi-t, tb. ~ek. Hegységből v. -be való, hegységet illető. Hegységi lakosok.

*HEGYSOR
(hegy-sor) ösz. fn. Sor, melyet egymással folytonos öszveköttetésben levő hegyek képeznek.

*HEGYSÚR
falu Pozsony megyében. l. SÚR.

*HEGY-SZENT-MÁRTON
falu Baranya megyében; helyr. Szent-Márton-ba, ~ban, ~ból.

*HEGYSZOROS
(hegy-szoros) ösz. fn. Keskeny, meredek, mély nyilás két magasabb hegy között, mely átjárásul szolgál. V. ö. VASKAPU.

*HEGYSZORULAT
(hegy-szorulat) l. HEGYSZOROS.

*HEGYTARÉ, HEGYTARÉJ
(hegy-taré) ösz. fn. A hegynek taré v. taréj formán ki- vagy felálló része.

*HEGYTETŐ
(hegy-tető) ösz. fn. l. HEGYORMO.

*HEGYTÓ
(hegy-tó) ösz. fn. Tó, a hegyek hátán vagy oldalán, mely ha fölötte mély, és sajátságos kerekded alakú, tengerszem-nek mondatik. V. ö. TENGĚRSZĚM.

*HEGYTORKOLAT
(hegy-torkolat) ösz. fn. Keskeny bemenetel, szűk völgy vagy szorulat a hegyek között.

*HEGYTŐ
(hegy-tő) ösz. fn. A hegynek alsó része, melyen a lejtő végződik, a honnan a hegy magasságát mérni szoktuk; máskép: hegyláb.

*HEGYTÖNK
(hegy-tönk) ösz. fn. Hegytől elvált, s leomlott nagyobbszerü sziklatömeg.

*HEGYTUDOMÁNY
(hegy-tudomány) ösz. fn. A hegyek eredeti képződését, alkatrészeit, öszvefüggését, tulajdonságait tárgyaló tudomány.

*HEGYÚT
(hegy-út) ösz. fn. A hegyre vagy a hegyen vezető ösvény vagy nagyobbféle út is.

*HEGYÜREG
(hegy-üreg) ösz. fn. Barlang, mélyebben benyuló nyilás valamely hegy oldalában.

*HEGYVÁM
(hegy-vám) ösz. fn. Vám vagy adó, vagyis kilenczed, tized stb. melyet a hegyi (szőlőhegyi) birtokosok, kik magát a földet vagy talajt nem tulajdonul birják, az illető földes uraságnak adni kötelesek. Eléjön már az 1405. évi 1-ső törvényczikkelyben is. Továbbá: "Megbocsássa k(egyelmed), hogy még sem küldhettek (küldhettük) az désma és hegyvám borok számát." Levél 1553-ból. Szalay Ágoston levélgyűjteménye.

*HEGYVÁR
(hegy-vár) ösz. fn. Hegyre épített vár, milyenek pl. Buda vára, Munkács, Pétervárad vagy számtalan elpusztult régi váraink, mint: Visegrád, Murány stb.

*HEGYVIDÉK
(hegy-vidék) ösz. fn. Hegyekkel lepett földterület vagy valamely hegyes tartomány környéke.

*HEGYZUG
(hegy-zug) ösz. fn. Hegyek közé benyuló szűkebb völgy vagy szurdok.

*HEGYZUHANÁS
(hegy-zuhanás) l. HEGYOMLÁS.

*HEH
lehelet hangját utánzó természeti gyökszó, melyből heheng, hehenget, hehengés, hehent stb. származékok erednek. Sínai nyelven hí am. suspirare.

*HÉH
indulatszó, mely által valamit nyersebb modorban kérdezünk. Mit akarsz, héh!

*HEHE! v. HEHEHE!
nevető hang, melynek módosításai: hihihi! hahaha! hohoho!

*HÉHEL v. HÉHELY
v. HÉHÖLY, a palóczoknál és némely Dunán tuli vidékeken divatozó fn. tt. héhel-t, tb. ~ěk, (ök), harm. szr. ~e. Megegyezik a német Hechel szóval, l. GEREBEN.

*HÉHELEZ
(héhel-ez) l. GEREBENEZ.

*HEHENG
(heh-en-ěg) önh. és gyakor. Lehelő heh hangon szól vagy nevet; vagy kecske módjára bekeg, mekeg.

*HEHENGÉS
(heh-en-ěg-és) fn. tt. hehengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lehelő heh hangon szólás vagy nevetés.

*HEHENT
(heh-en-t) önh. m. hehent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Egyes heh hangot bocsát.

*HEHENTÉS
(heh-en-t-és) fn. tt. hehentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyes lehelő heh hangnak kinyomása.

*HEHEZ
(heh-ez) önh. és áth. m. hehez-tem, ~tél, ~ětt. 1) Hehent. 2) Különösen a beszédben valamely szóhangot akár elül, akár utól h-val, azaz szellettel köt öszve, pl. beh, kih, hő, hőneki, megh, széketh stb. V. ö. H.

*HEHEZÉS
(heh-ez-és) fn. tt. hehezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn hehezünk.

*HEHEZET
(heh-ez-et) fn. tt. hehezet-ět, harm. szr. ~e. Valamely szónak, illetőleg szóhangnak h-val egyesitése. Máskép: szellet. (Aspiratio, Spiritus).

*HEIT v. HÉIT
(hë-it v. hé-it, a héú v. hiu szóval együtt ugyanazon, t. i. hé v. hí, [azaz üres] gyöktől); mn. tt. hëitot v. héitot. A régi nyelvemlékekben am. bolond, esztelen; (észben üres). "Hasonlatik hëit (v. héit) férfiúhoz, ki alkotta ő házát fövenyen." "Heitok és vakok, mi nagyobb, az arany-e avagy a templom? ki megszenteli az aranyat." Tatrosi cod. "Tudjad te magadat izrael heitnak, fertezetesnek, balgatagnak, szelleti férfiúnak te hamisságodnak sokaságaért." Bécsi cod. Világosan is megnyujtva találjuk a Tatrosi codex 158. lapján. "Héit! (stulte) ez éjjel te lelkedet megkérik." A Góry-codexben hejt. L. ezt. Innen származik hëitság vagy hitság, (a Bécsi codexben am. esztelenség; a Nádor-codexben szintén) és hëitvány, ma: hitvány.

*HEJ (1)
indulatszó, mely által valakit felszólítunk, öszvevonva hé. Hej, mit akartok? Hej juhászbojtár, hol a juh? (Vitkovics).
"Hej haj nem bánom."
Népdal.
"Hej haj, hujja haj,
Nincsen mostan semmi baj."
Siklódi tánczdal. (Kriza J. gyüjteménye).
2) A székelyeknél am. helyěs (Kriza J.).

*HEJ (2)
tájszerü kiejtése hely szónak. Lásd HELY.

*HÉJ! (1)
indulatszó. 1) Szólító, kérdő, s egy a hej szóval. 2) Széles kedvből fakadó. Héj húj! nem bánom, nékem is van virágom. Népd. 3) Sajnálkozó hejh! helyett. Héj be kár! Héj be sajnálom!

*HÉJ (2)
fn. tt. héj-at v. ~t, tb. ~ak. Eredetileg hě v. hé, mely a fölszint, magasságot jelentő ha ho gyökökkel rokon. A j toldalékul későbben járult hozzá, s mint a karé, paré, taré szókból lett karéj, paréj, taréj, s tájdivatosan: karaj, paraj, taraj úgy a hé-ből héj és haj keletkeztek. 1) Valamely testnek külső kérge, tokja, hártyája, hüvelye, burka, mely annak tömegét körülveszi, azt betakarja, szóval fölszinét, legmagasabb, legkiállóbb részét képezi. Fahéj. Gyümölcshéj. Borsóhéj. Czitromhéj. Szemhéj. Kenyérhéj. Gombahéj. Tökhéj. 2) Átv. ért. takaró, burok, melylyel bizonyos testet behúznak. Vánkoshéj, dunnahéj, párnahéj, kalap-, süveghéj. Házhéj, am. házfödél.

*HÉJA
(héj-a) fn. tt. héját. Ragadozó madárfaj, mely különösen a majorok körűl az apróbb baromfiakra csapkod; némely vidéken: hejjő, hejjű, kerra, kurhéja, másutt: kánya. (Milvus). Nevét hihetően a hé, ho, (felület, magasság) szótól kapta, mivel bizonyos magasságban lebegve (héazva v. héjazva) lesi a zsákmányt. Perzsául: ejje. Sínai nyelven ho egyik jelentése: volando alta petere.

*HÉJAKÚT v. HÉJAKÚT-MÁCSONYA
(héja-kút-mácsonya) ösz. fn. A mácsonyák neméhez tartozó növényfaj, melyet némelyek bogácskóró-nak v. takácsmácsonyá-nak hínak. (Dipsacus fullonum). Nevét Kresznerics így magyarázza: "Tudnivaló, hogy a bogácskóró igen megkivánja a nedvességet, (innen szomjuhozó lapu is a neve), e végre szolgálnak az ő víztartói; t. i. a két egymás ellenében álló levelei a szárához köröskörül oly szorosan öszvenőnek, hogy azokban a harmat és esővíz megáll, és ezen levelek között találtató vizet nevezik Venusasszony fördőjének is. Meglehet, hogy valaki meglátta, hogy a héja is ezen víztartóból ivott és innen eredhetett a héjakút neve." Diószegi szerént a héjakút: D. laciniatus. V. ö. MÁCSONYA.

*HÉJAL
(héj-al) áth. m. héjalt. Héjaz. Eléjön Szalay Ágoston levélgyüjteményében: héjalt borsó, 1547-ből.

*HÉJAS
(héj-as) mn. tt. héjas-t v. ~at, tb. ~ak. Minek héja van, héjjal ellátott, burkolt, takart, tulajd. és átv. ért. Héjas gyümölcsöt enni. Héjas borsó. Héjas vánkos, kalap. V. ö. HÉJ.

*HÉJASFALVA
erdélyi falu Felső-Fejér megyében; helyr. Héjasfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HÉJASODIK
(héj-as-od-ik) k. m. héjasod-tam, ~tál, ~ott. Héja nő, kérgesedik, hüvelyesedik. A lehámlott boglárfák újra héjasodnak.

*HÉJATLAN
(héj-atlan) mn. tt. héjatlan-t, tb. ~ok. Minek héja nincsen, mit meghámoztak, lehántottak, hüvelyéből kifosztottak, minek kérgét lehúzták stb. Héjatlan fa, borsó, törökbúza, alma, kenyér.

*HÉJAZ
(héj-az) áth. m. héjaz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valaminek héját lehúzza, lefosztja, lemetszi stb. Fát héjazni. Kenyeret héjazni. Almát, körtét meghéjazni. Rokon értelmüek vele a hámoz, hánt, hüvelyez, foszt. 2) Valamit héjjal ellát, beföd, betakar. Házat, aklot, pajtát héjazni. Dunnát, vánkost, párnát héjazni. 3) Fen igekötővel önh. s am. magasan lebeg, szállong, s átv. ért. kevélykedik, nagyra van. Fenhéjazni. Fenhéjaz, mint a kergeteges bak. (Csuzi Sip szó). Ez értelemben szokottabb: héjáz.

*HÉJÁZ
(héj-a-az) l. HÉJAZ, 3).

*HÉJAZÁS
(héj-az-ás) fn. tt. héjazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit héjazunk. V. ö. HÉJAZ. Kenyér-, gyümölcshéjazás. Házhéjazás. 2) Állapot, midőn valaki fenlebeg, fenszállong vagy átv. ért. kevélykedik. Fenhéjazás; máskép héjázás.

*HÉJÁZÁS
(héj-a-az-ás) l. HÉJAZÁS, 2).

*HÉJAZAT
(héj-az-at) fn. tt. héjazat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Valaminek födele, takarója, különösen, épület tetőzete. Ház héjazatán álló, fészkelő gólya. A héjazatot kijavítani. Az akol héjazatát lekapta a szél.

*HÉJAZATLAN
(héj-az-atlan) mn. tt. héjazatlan-t, tb. ~ok. 1) Minek héjazata nincsen; fedetlen, tetőtlen. Héjazatlan falak. Héjazatlan várromok. 2) Minek héját le nem húzták. Héjazatlan kenyér, gyümölcs, fa. Rokon értelmüek vele: hámozatlan, hántatlan, hüvelyezetlen.

*HÉJÁZÓ
(héj-a-az-ó) mn. és fn. tt. héjázó-t. Nagyra látó, kevélykedő. Fenhéjázó.

*HEJBE
tájdivatos; l. HELYBE.

*HEJCZE
falu Abaúj megyében; helyr. Hejczé-n, ~re, ~ről.

*HEJDE
(hej-de) indulatszó, mely által valakit menésre, sietésre nógatunk; máskép: hajdi vagy haj te!

*HEJEHUJA
(heje-huja v. heje-ujju) iker indulatszó, mely széles kedvet fejez ki. Hejehuja, szűröm ujja! Máskép: hejjehujja, hajahuja, hajjahujja. Használják főnévül is, a jelent széles víg kedvet, dínomdánomot, fesztelen mulatságot, tivornyát. Lesz ma hejehuja.

*HEJH
indulatszó, mely sajnálkozást, keservet, bánatot, sohajtást fejez ki. Hejh be kár, hogy így történt! Hejh be sok bajom van!

*HEJ HAJ! l. HEJ
(1).

*HEJJ
a székelyeknél am. helyén.

*HÉJJA
tájdivatos, e helyett: híjja v. híja, l. HÍJ.

*HÉJJASFALVA
l. HÉJASFALVA.

*HÉJJÁZ
l. HÉJÁZ.

*HEJJEHUJJA
l. HEJEHUJA.

*HEJJŐ, HEJJÜ
l. HÉJA.

*HÉJJU
székelyesen am. héj fn.

*HÉJOLKODIK
a Bécsi codexben am. vanus est; ma: hívalkodik.

*HÉJSZÖVET
(héj-szövet) ösz. fn. Rostos vagy fínom fonálszerü szövet, a fák kérgeinek belső oldalán, melyet szálanként fel lehet fosztani.

*HEJT
(hë-it) fn. tt. hejt-ot. A Góry-codexben, Katalin legendájában stb. ugyanaz, ami a Bécsi és Tatrosi codexben heit, azaz esztelen. "És az hejtokból bölcseket teszen." Góry-cod. "Tenen magadat se dicsérjed, se olcsárljad, mert ezt a hejtok tíszik (tészik, teszik). Katalin prózai legendája.
"És ez szízet igen megmeveték,
S őt csak nagy hejttnak alitták."
Katalin verses legendája.

*HEJTSÁG
(hë-it-ság) fn. tt. hejtság-ot. Régies am. esztelenség. Néhutt: hitság.
"Azért ha mi bölcsek vagyunk,
Hát hejtság ne legyen nálunk."
Katalin verses legendája.

*HÉJU (1)
v. HÉJJU, székelyesen s másutt am. héj, és hiu fn. Lásd ezeket.

*HÉJU (2)
a Bécsi codexben am. üres, ment. "Menden bűntől héjukat (omni vitio liberos) ajánlanának neki.

*HEK v. HEKK
törzse hekre és hekkesen székely szólásoknak, de maga a törzs mint főnév Kriza J. tanusága szerént nincs használatban. Rokonnak látszik gőg, másképen gég v. gége; vagy pedig hők szóval, innen hekkes, am. gőgös vagy hőkös, magát visszatartó, rátartó.

*HÉKA
(hé-ka) indulatszó, mely meghitt személyhez, közel baráthoz intézett hizelgő felszólitást, kérdést, felkiáltást, s némileg csodálkozást jelent. Hékám, Abaújban inkább csak ifjak között am. kedveském, hallod-e, hékám. Szabó Istvánnál Odüssea forditásában am. a görög papai, latin papae. Ó hékám, milly őrűltté tőn Zeüsz atya engem.

*HÉKÁS
(hé-ka-as) indulatszó, melylyel némely vidékeken, különösen a barkóknál, s kiskunságban a házastársak szólítják egymást. Szélesb ért. a tiszai vidékeken am. barátom. Hová mégysz, hékás? V. ö. HÉRA.

*HEKK
l. HEK.

*HEKKĚS
(hekk-ěs) mn. tt. hekkěs-t v. ~et, tb. ~ek. Gőgös, rátartó. V. ö. HEK és HEKRE.

*HEKKĚSEN
(hekk-ěs-en) ih. Gőgösen, fenynyen, rátartósan. V. ö. HEK, HEKRE.

*HEKLEHUKLA
(hekle-hukla) iker. mn. Népnyelven olyan emberről mondják, ki akadozva, vagy értetlenül, ostobán csacsog; máskép: hetlekotla, hiblihubli.

*HÉKŐ
(hé-kő) ösz. fn. Felső malomkő, mely az alsó kőnek mintegy héja, födele, teteje (héj-kő). Felönteni a héköre (km.), am. lerészegedni. Ebben hékő üssön meg am. menykő.

*HEKRE
(hek- v. hekkre) ih. A székelyeknél am. gőgösen, fennyen. Olyan hekre tartja magát, mint egy faragott pipa (Kriza J.). Nagy hekre ugyanott am. nagy zajra, nagy pufra.
"Az én ludam nagy hekre
Azt a prádét měgtětte,
Térgyig érő nagy hóba
Felhágott a tojóba."
Kriza J. gyüjteménye.

*HÉKÚT (1)
(hé-kút) ösz. fn. Kútforrás, melyből héviz buzog.

*HÉKÚT (2)
puszta Tolna megyében; helyr. Hékút-on, ~ra, ~ról.

*HÉLA
(hé-la) mn. tt. hélát. Ritka használatu szó, s jelent oly gabonát, melynek magva, széke nincsen, csak tokja, toklásza, azaz héja, s innét e szó gyöke: hé, héj. Hélazab, üres zab, bolondzab.

*HELBÉNY
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Helbény-be, ~ben, ~ből.

*HELÉBEL
l. HELYÉBEL.

*HELEMBA
falu Honth megyében; helyr. Helembá-n, ~ra, ~ról.

*HELENA (1)
SZENT~, falvak Körös, Thúrócz, Zágráb, és puszta Szala megyében; helyr. Helená-n, ~ra, ~ról.

*HELENA (2)
HELÉNA, l. ILONA.

*HELESFA
helység Baranya megyében; helyr. Helesfá-n, ~ra, ~ról.

*HELLÉN
fn. és mn. tt. hellén-t, tb. ~ek. Régi görög, Hellastól, mely Görögország régi neve; szűkebb értelemben pedig csak közép Görögország a mostani Livadia értetett Hellas alatt.

*HELMECZ
KIRÁLY~, mváros Zemplén; KORLÁTH~, PUPKA~, falvak Ungh megyében; helyr. Helmecz-ěn, ~re, ~ről.

*HELMECZKE
falu Zemplén megyében; helyr. Helmeczké-n, ~re, ~ről.

*HELMES
falu Pozsony megyében; helyr. Helmes-ěn, ~re, ~ről.

*HELPA
falu Gömör megyében; helyr. Helpá-n, ~ra, ~ról.

*HELY
fn. tt. hely-et v. ~t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Gyöke, vagyis gyökeleme he, rokon a felszint, tetőt jelentő ha, ho, hé gyökökkel. 1) Tér, melyet valamely test elfoglal, betölt, vagy melyen valaminek lennie, állania, fekünnie stb. kell. Kályhának szegletben, ablaknak falon a helye. A széket, asztalt helyére tenni. Hivatlan vendégnek ajtó megett a helye. (Km.). Kis helyen sok jó ember megfér. (Km.). Szűk hely, tágas hely. Magas, alacson hely. Minden szentnek van mennyországban helye. (Km.). Helyén van az esze. Csak hűlt helye maradt. Eb helye. (Km.), ezt tréfásan akkor mondják, midőn valaki dicsekszik, hogy jól lakott vagy valamit megevett. Pokol a helye. 2) Tér, melyen valami létezik, történik. Kikötőhely, kiszállóhely, küzdőhely, lakhely, lapdázóhely, mulatóhely, műhely, nézőhely, őrállóhely, rejtekhely, sebhely, révhely, sétahely, tekézőhely, tűzhely, csatahely, vásárhely stb. 3) Valaminek hátramaradt nyoma, bélyege. Sebhely, himlőhely, fekhely stb. 4) Város, falu, puszta, vár stb. hol emberek laknak, tanyáznak. Jó hely Buda. (Km.). Pest nagy hely. Népes hely. Erős hely. Kerített hely. Innét több városok és faluk nevei Vásárhely, Szombathely, Várhely, Szerdahely, Újhely, Udvarhely stb. 5) Jobbágytelek. Egészhely, félhely. Két egészhelyet bírni. 6) Hatóság, kormányszék. Legfensőbb hely. Felsőbb helyre folyamodni. 7) Valamely személy rangbeli vagy hivatalos állapota, állása vagy maga a hivatal, rang. Magas helyre jutni. Fő helyen levő urak. Valakinek helyébe mást tenni, állítani. Üres helyeket új tisztekkel betölteni. Innen: helyettes, helytartó. 8) Kitünő állapot, jelesség. Helyén van az esze, szive. 9) Jelent néha időt, alkalmat. Erről most nincs helyén szólani. Majd lesz hely annak eléadására is. Itt tréfának nincsen helye. Tréfa maga helyén jó. (Km.). 10) Valaminek oly állapota, melynek a sorban, rendben az az igazi helye, mely azt leginkább megilleti; innen mondjuk: helyre igazítani, helyreütni, helyrehozni valamit, t. i. az őt megillető helyre; helyt adni valaminek, az őt megillető helybe igtatását megengedni, különösebben: helyesleni; s ebből származik a javalást, dicsérést jelentő helyěs, (= helyén levő); helyesen; helyben hagyni am. jóvá hagyni; és helyt állani, az őt illető helyen állandóan megmaradni, onnan semmi által magát eltántorittatni nem engedni. Megjegyzendők ezen öszvetételek: helylyel-helylyel, helylyelközzel, azaz itt-ott, némely helyeken vagy időben. Személyragozva és benmaradó raggal helyemben, helyedben, helyében stb. am. személyemben, személyedben, személyében stb. Hát te mit tennél helyemben? Ha én helyében volnék, máskép tennék. A tárgyeseti ragra nézve a szokás oda látszik hajlani, hogy tulajd. értelemben helyet, átv. ért. pedig helyt használ, pl. helyet változtatni, helyet adni valakinek a szobában; helyt adni más állításának, helyt állani.

*HELYÁR
(hely-ár) ösz. fn. Valamely helyért fizetendő vagy fizetni szokott pénzöszlet, pl. a szinházban. Helyárak pengő pénzben vagy osztrák értékben.

*HELYE
azaz helyben, a székelyeknél s Tisza vidékén am. derekasan. Úgy megforgatták, hogy ugyan helybe! (Kriza J.). V. ö. HELYBEN.

*HELYBELI
(hely-beli) mn. tt. helybeli-t, tb. ~ek. 1) Bizonyos helyen létező, tartózkodó, lakó; nem idegen, nem jövevény. A város helybeli lakosait felírni. Helybeli tisztviselő, igazgató, pap, mester. 2) Bizonyos helylyel szoros öszveköttetésben levő, arra vonatkozó. Helybeli viszonyok, körülmények, akadályok. Helybeli tukvány v. intézvény. (Platztratte). Helybeli utalvány. (Stellzettel).

*HELYBELISÉG
(hely-beli-ség) fn. tt. helybeliség-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos helynek minősége, fekvése, körülményei és viszonyai együtt véve. A tűzkármentesítők a házak helybeliségét különösen tekintetbe veszik. Ezen jószág helybelisége nekem tetszik. (Localitas); rövidebben: helyiség.

*HELYBEN
(hely-ben) ih. A térre vitetvén, am. azon a helyen. Átv. értelmében, l. HELY 10). V. ö. HELYBE, tájszólás és HELYBENHAGY.

*HELYBENHAGY
(helyben-hagy) ösz. áth. Jóváhagy. V. ö. HELY, 14).

*HELYBENHAGYÁS
(helyben-hagyás) ösz. fn. Valaminek jóváhagyása, helyeslése, vagyis nyilatkozás, mely által valamit jónak ismerünk, javalunk. Felső helybenhagyást nyert egyesület, terv, vállalat. Okosabbak helybenhagyásával tenni valamit.

*HELYBÉNY
l. HELBÉNY.

*HELYÉBEL
(hely-éb-el) önh. m. helyébel-t. Szük körben (Baranyában) divatozó tájszó, s am. henyél, restelkedik, lebzsel. Szabó Dávid szerént am. restségből mindent helyébe hozatni kiván. Vagy talán a henyél szó toldalékos, tunyakiejtése.

*HELYENKÉNT
(hely-en-ként) ih. 1) A helyeket egyenként és öszvesen véve. 2) Bizonyos helyeken.

*HELYÉNY
(hely-ény) mn. tt. helyény-t v. ~et, tb. ~ek. Kemenesali tájszó, s am. kény és kedv szerént való, fínom, kényelmes, szóval: mi az érzékek kielégitésére nézve igen helyén van. Használható volna az angol: comfort, comfortable szók kifejezésére. Senki helyényebben nem él, mint ő.

*HELYES (1)
(hely-es) mn. tt. helyes-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek v. minek bizonyos helye van. Műhelyes mester. Egészhelyes, félhelyes gazda. Sétahelyes piacz. Sebhelyes, himlőhelyes arcz. Az ily értelemben vett helyes szónak képzőjében az e köz szokás szerént nyílt.

*HELYĚS (2)
(hely-ěs) mn. 1) Minek v. kinek külső alakja idomos, arányos, s minden részeire nézve illő helyet foglal. Helyěs arcz, leány, ifjú. Helyěs szoba. Helyěs kocsi, szerszám. Helyěs öltözet. 2) Jeles, derék, kitünő, a dologhoz tartozó, szabály szerénti. Helyěs beszéd. Helyěs szini eléadás. Helyěsirás. Helyěs gondolat. Ez már helyěs. Helyěs! Ez értelemben a közös szokás zárt ě-vel él. A kiejtési különbséget a tulajdon és átv. értelem teszi. Úgy van ez a hěgyes szónál is, mely midőn am. montosus, nyilt, midőn pedig am. aculeatus, cuspidatus, zárt ě-vel ejtetik. Hěgyes vidék, hěgyěs kés.

*HELYĚSĚL
(hely-ěs-ěl) áth. m. helyesěl-t v. helyěslětt, htn. ~ni v. helyěsleni. Valamit helyesnek vall, mond, nyilvánít, jóváhagy, mint jelest, kitünőt dicsér. Helyěsělni a követ beszédét. Helyěsleni a benyujtott tervet.

*HELYĚSEN
(hely-ěs-en) ih. Jelesen, kitünőleg, úgy, mint kell, dicséretesen. Helyěsen elrendezni valamit. Helyěsen írni, beszélni. Ez bizony helyěsen van. Helyěsen! csak tovább!

*HELYESFŐ
falu Baranya megyében; helyr. Helyesfő-n, ~re, ~ről.

*HELYĚSIRÁS
(helyěs-irás) ösz. fn. A nyelvtannak része, mely szabályokat ad elő, mikép kelljen a szók alkotó részeit hibátlanul leirni, elválasztani, a bevett jeleket elrakni, s így az illető beszédet értelmessé tenni. Görög, latin, magyar helyesirás. A helyesirás általános és különös szabályai.

*HELYĚSIRÁSI
(helyěs-irási) ösz. mn. Helyesirást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Helyesirási szabályok.

*HELYESLEG
(hely-es-leg) ih. Helyenként, minden helyeken. És döghalálok lesznek, és éhség és földindulások helyesleg. (Káldi, Máté 24. 7. Károlyinál: minden helyeken, a Tatrosi codexben csak: helyeken). Helyesleg, helyesleg am. itt, ott. V. ö. HELY.

*HELYĚSSÉG
(hely-ěs-ség) fn. tt. helyěsség-ět, harm. szr. ~e. Jeles, kitünő, dicséretes, czélszerű, talpraesett tulajdonsága valaminek. Beszéd helyessége. V. ö. HELYĚS.

*~HELYEST
l. ~HELYT.

*HELYĚTT
(hely-ětt) névhatárzó. 1) Valakinek személyében, nevében, rovására, pótlására. Személyragozva: helyěttem, helyětted, helyětte stb. Apja helyětt a fiú jött. Péter helyětt Pált küldötték. Helyětted is dolgozom. Ki helyětt fizetsz? 2) Valami gyanánt, valamit pótolva. Pénz helyett gabonával fizetni. A helyett, hogy iskolába menne, csavarog. Robot helyett napszámot fizet. 3) Bizonyos helyen. Mindig egy helyett árul a vásárban. Más helyett lakik minden évnegyedben. De ezen értelemben jobb: helyütt.

*HELYĚTTES (1)
(hely-ětt-es) mn. tt. helyěttes-t v. ~et, tb. ~ek. Valakinek helyét, személyét, hivatalát viselő, mást pótoló. Helyettes tanító, tisztviselő. Helyettes elnök. Ellentéte: rendes, rendszerénti.

*HELYĚTTES (2)
(mint föntebb) fn. tt. helyěttes-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki valamely hivatalban, tisztségben, eljárásban, végrehajtásban, más személyt képvisel, annak helyében működik. Püspöki helyettes, főispáni helyettes stb.

*HELYĚTTESI
(hely-ětt-es-i) mn. tt. helyětte­ si-t, tb. ~ek. Helyettest illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Helyettesi jogok, kötelességek. V. ö. HELYĚTTES.

*HELYĚTTESÍT
(hely-ětt-es-ít) áth. m. helyěttesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valakit másnak helyettesévé tesz vagy nevez.

*HELYĚTTESÍTÉS
(hely-ětt-es-ít-és) fn. tt. helyěttesités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki helyettessé tétetik vagy neveztetik.

*HELYĚTTESSÉG
(hely-ětt-es-ség) fn. tt. helyěttesség-et, harm. szr. ~e. Helyettesi hivatal, állás, állapot, rang. Valakit helyettességgel megtisztelni. V. ö. HELYĚTTES.

*HELYĚTTĚZ
(hely-ětt-ěz) áth. Helyét pótolja, valaki helyett működik. Az elnököt helyettezni. Az alispánt helyettezni.

*HELYEZ
(hely-ez) áth. m. helyez-tem, ~tél, ~ětt v. helyzětt, htn. ~ni v. helyzeni. Valamit bizonyos helyre tesz, állít, alkalmaz, fektet stb. A könyveket fiókokba, a ruhákat szekrénybe helyezni. A katonákat szállásaikra, állomásaikra helyezni. Szobában a bútorokat elhelyezni. Magát valahová behelyezni, am. beszállásolni. Fölhelyezni a fegyvereket a fogasra. Az érkezett vendégeket a városban széthelyezni.

*HELYEZÉS
(hely-ez-és) fn. tt. helyezés-t, tb. ~ek, harm: szr. ~e. Cselekvés; midőn valamit bizonyos helyre állitunk, teszünk, alkalmazunk.

*HELYEZET
(hely-ez-et) fn. tt. helyezet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Általán állapot, mely valamely személy vagy tárgy által elfoglalt helyre vonatkozik. 2) Különösen, meghatározott állása, fekvése valaminek. Egyenes, ferde, visszás helyezetben álló katonák. Ezen helyezetben maradjatok. Más helyezetbe tenni valamit. 3) Azon határvonalak, melyek valamit környékeznek. Szűk, szoros, tágas helyezet. Ezen városnak kedvező helyezete van a kereskedésre. 4) Átv. ért. körülmény, sors, hivatal. Helyezetem nem engedi, hogy utazni menjek. Kényelmes, veszedelmes, terhes, sujtó helyezetben lenni. Jó helyezetbe jutni. Öszvevonva: helyzet.

*HELYEZKĚDÉS
(hely-ez-kěd-és) fn. tt. helyezkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos helyen állandó vagy ideiglenes letelepedés.

*HELYEZKĚDIK
(hely-ez-kěd-ik) k. m. helyezkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Bizonyos helyre telepedik, azt elfoglalja. Székre, pamlagra helyezkedni. Fészekbe, ágyba helyezkedni. Fölhelyezkedni a kocsira. Lehelyezkedni a fűbe. 2) Bizonyos állásba igazítja, rendezi magát. Helyezkednek a sorba állított katonák.

*HELYEZKĚDJ
(hely-ez-kěd-j) katonai parancsszó, s am. rendes, egyenes állásba igazodjál, rendezkedjél. (Stellt euch!).

*HELYEZTET
(hely-ez-tet) áth. m. helyeztet-tem, ~tél, ~ětt. Valamit bizonyos helyre fektet; helyheztet.

*HELYEZTETÉS
(hely-ez-tet-és) fn. tt. helyeztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit bizonyos helyre tetetünk vagy teszünk. 2) Állapot, állás, életmód, hivatal, szolgálat, alkalmazás. Jó helyeztetésben lenni. Helyeztetését más kényelmesebbel felváltani.

*HELYFEKVÉS
(hely-fekvés) ösz. fn. Bizonyos térségnek vagy városnak, falunak, pusztának, épületnek stb. természeti határai, környezete, magassága, mélysége, szélessége.

*HELYHET
(hely-h-et) áth. m. helyhet-tem, ~tél, ~ětt. Ugyanazon jelentésü helyhez, vagyis helyez szóval. "Annakutánna kilemb kilemb országokra hordoztatni és végre hires neves Magyarországba e'-helhetni," (palóczos č, el helyett). A Carthausi névtelen Legendáji. A közbeszurt h itt vagy némi nyomatékosságból történt, vagy a törzsben levő h hangzatosságból vitetett át a következő szótagra is. Hasonló eset fordul elé helyhez és hírheszik szókban is.

*HELYHETÉS
(hely-het-és) l. HELYHEZÉS, vagyis HELYEZÉS.

*HELYHEZ
(hely-h-ez) áth. m. helyhez-tem, ~tél, ~ětt. Ugyanannyit jelent, mint helyez, de a közbevetett h némi nyomatosságot látszik tulajdonítani neki. V. ö. HELYHET. Eléjön már a régi halotti könyörgésben is: "Hogy úr őt kigyelméhel Ábraám, Izsák, Jákób kebelében helyhezje."

*HELYHEZÉS
(hely-h-ez-és) fn. l. HELYEZÉS.

*HELYHEZTET
(hely-h-ez-tet) áth. és mivelt. m. helyheztet-tem, ~tél, ~ětt. Alakja szerént miveltető volna, t. i. valamit bizonyos helyre tetet, állíttat, igazíttat. De a köz szokás inkább csak áthatólag használja, helyez v. helyhez értelemben. Eléjön már 1490-ben a Mátyás király halálára írt emlékversben.
"Hatalmasságodat jelentéd,
Bécsnek hogy városát te megvennéd.
Ékes sereged ott feletted
Királyi széked benne helyheztetted."
Meditationes Joannis de Turrecremata.
Jegyzet:,oth felethed' irásból látszik, hogy valamint oth szóban a th kettőztetés helyett van írva, mint számtalanszor a régiségben, úgy felethed szóban is.

*HELYHEZTETÉS
(hely-h-ez-tet-és) fn. l. HELYEZTETÉS.

*HELYI
(hely-i) mn. tt. helyi-t, tb. ~ek. Helyt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó, Helyi viszonyok. Ezen egyszerü alak helyett jobbára helybeli használtatik, kivéve az öszvetett szókat, pl. vásárhelyi, udvarhelyi, várhelyi stb.

*HELYIRÁS
(hely-irás) ösz. fn. Nagyobb vagy kisebb terjedelmü helynek, pl. országnak, vidéknek, városnak stb. pontos leirása, melyben az egyes részletek, pl. hegyek, folyók, tavak, erdők, utak, középületek, hidak stb. körülményesen elszámláltatnak. (Topographia).

*HELYIRAT
(hely-irat) ösz. fn. Helyirás által véghez vitt mű. Nyomtatásban megjelent helyirat.

*HELYIRATI
(hely-irati) ösz. mn. Helyiratot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó stb. Helyirati jegyzetek, munkák.

*HELYISÉG
(hely-i-ség) fn. tt. helyiség-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos tárgynak fekvése, helybeli körülményei, határai; helyül szolgáló térség. Kényelmes fekvésü, tágas helyiség.

*HELYISMERET, HELYISMERETSÉG
(hely-ismeret v. ~ismeretség) ösz. fn. A helyi viszonyok, körülmények felől tapasztalat útján szerzett tudomás.

*HELYLEIRÁS
(hely-le-irás) l. HELYIRÁS.

*HELYLYEL-HELYLYEL
határozó gyanánt am. némely helyeken.

*HELYLYEL-KÖZZEL
l. HELYLYEL-HELYLYEL.

*HELYŐR
(hely-őr) ösz. fn. Egyes személy, ki valamely helyre felügyel, kivált katonai minőségben.

*HELYŐRNAGY
(hely-őrnagy) ösz. fn. Állandó katonaság, vagyis helyőrség által megszállott helynek, pl. várnak, erőségnek hadi kormányánál szolgáló őrnagy. Komáromi helyőrnagy. (Platzmajor). V. ö. HELYŐRSÉG.

*HELYŐRSÉG
(hely-őrség) ösz. fn. Bizonyos katonai állomáson, különösen várakban, erődökben állandóan tanyázó katonaság. (Garnison).

*HELYPARANCSNOK
(hely-parancsnok) ösz. fn. Bizonyos katonai állomáson, pl. városokban, várakban, erőségekben főhatalommal biró tiszt. Kisebb állomások helyparancsnoka lehet őrnagy, kapitány, sőt alsóbb rendü tiszt is.

*HELYPÉNZ
(hely-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet az illető hatóságnak vagy helytulajdonosnak a piaczon vagy vásárban árulók fizetnek, ha ezen adó nemétől törvényesen fölmentve nincsenek. Szélesebb ért. díj, melyet valamely helynek ideiglenes elfoglalásától fizetni kell, milyen p. o. a révbér, karópénz.

*HELYPÓTLÓ
(hely-pótló) ösz. fn. 1) Személy, ki valamely szolgálatot, hivatalt más helyett végez. 2) Tárgy, mely másnak nem létében bizonyos helyet betölt, pl. a hír- v. divatlapokban holmi apró czikkecskék; ez máskép: hézagpótló.

*HELYRAJZ
(hely-rajz) l. HELYIRÁS.

*HELYREÁLL
(helyre-áll) ösz. önh. Tulajd. ért. oda áll, hol a helye van. Átv. ért. rendetlen, megromlott állapotból az elébbi rendes, ép állapotba visszatér. Egészsége helyreállott.

*HELYREÁLLÍT
(helyre-állít) ösz. áth. Eszközli, rendeli, hogy valami helyreálljon; elébbi állapotába visszahelyez valamit.

*HELYREÁLLÍTÁS
(helyre-állítás) ösz. fn. Tulajd. ért. valaminek oda állítása, hol saját helye van. Az elszórt bútorok helyreállítása. Átv. ért. rendetlen, romlott állapotnak megszüntetése. Béke helyreállítása. Egészség helyreállítása.

*HELYREHOZ
(helyre-hoz) ösz. áth. 1) Valamit rendetlen, romlott állapotból kivesz, megjavít, megigazít. Helyrehozni a megbomlott órát. Helyrehozni a rendetlenül működő gépet. 2) Valami elmulasztottat későbben teljesít, kipótol. Mit ma elmulasztottál, holnap helyrehozd. 3) Bizonyos kárt visszatérít, veszteséget, rövidséget pótol. Mit a gabonán vesztett, helyrehozta a gyapjún.

*HELYREHOZÁS
(helyre-hozás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit helyrehozunk. V. ö. HELYREHOZ.

*HELYREHOZHATATLAN, HELYREHOZHATLAN
(helyre-hozhat[at]lan) ösz. mn. Mit helyrehozni lehetetlen. Helyrehozhatatlan kár, veszteség, elmulasztás. V. ö. HELYREHOZ. Határozóilag am. helyre nem hozható módon.

*HELYREHOZHATÓ
(helyre-hozható) ösz. mn. Mit helyre lehet hozni; pótolható, javítható, visszatéríthető. Helyrehozható kár. Helyrehozható gép, óra. Helyrehozható veszteség. V. ö. HELYREHOZ.

*HELYREHOZHATÓLAG
(helyre-hozhatólag) ösz. ih. Pótolható, javítható, kiigazítható módon.

*HELYREIGAZÍT
(helyre-igazít) l. HELYREHOZ, 1).

*HELYREPÓTOL
(helyre-pótol) l. HELYREHOZ, 2), 3).

*HELYREÜT
(helyre-üt) ösz. áth. 1) Tulajdon ért. valamit ütés által saját helyére igazít. Helyreütni a megtágult szeget. 2) Átv. ért. l. HELYREHOZ.

*HELYSÉG
(hely-ség) fn. tt. helység-ět, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. társaságban élő családok által lakott hely, pl. városok, falak, népes puszták. A hegytetőről látszó helységek. Több helységen keresztül utazni. Csongrád megyében kevés, de igen nagy helységek vannak. 2) Szorosb ért. falu. Jobbágyhelység, nemeshelység: Helység birája. Helység rétje, erdeje. 3) Faluban lakó közönség. Helység költségén utazni. Helység rovására inni. A helységet országos munkára, utcsinálásra parancsolni.

*HELYSÉGBELI
(helység-beli) ösz. mn. és fn. Helységben létező vagy lakozó. Helységbeli csapszék. Helységbeliek.

*HELYSZINE
(hely-szine) ösz. fn. Meghatározott, kijelölt hely. Megjelenni a helyszinén. A tett kárt a helyszinén becsülni meg. Külön is irják.

*HELYSZINELÉS
(hely-szinelés) ösz. fn. Tulajdonképen a helyszinén megjelenés. Különösen pedig a telekkönyvi rendelet szerént, mely az országbirói értekezletben Magyarországra nézve továbbá is elfogadtatott, a telekjegyzőkönyvek hitelesítése után tapasztalt némely birtokváltozásoknak kinyomozása végett a hely szinére kiküldött bizottságok (helyszinelő bizottságok) működése.

*HELYSZŰKE
(hely-szűke) ösz. fn. Helynek, térnek szűk volta, hiánya. Helyszűke miatt valamit mellőzni. Külön is irják.

*HELYT v. HELYTT
am. helyětt.
"S gazdag aratás helyt gazt ád neki vissza.
.........
Elfolyt élte bűnét térden kisiratná,
Ha válasz helyt mindég a poklot mutatná."
Péczeli József a XVIII. századból.

*~HELYT v. ~HELYTT
némi öszvetételben határozói képzővé válik, ú. m. mihelyt, (máskép: mihelyest, tájejtés szerént: mihelyen, mihent, sőt Hevesben mihánt is), azaz amely helyben, amely időpontban v. pillanatban; ahelyt, (a székelyeknél: ahalyt v. ahajt), am. azon helyben, azonnal.

*HELYT v. HELYET AD
áth. mely a tárgyesetet már magában foglalja, s tulajdonító ragu nevet vonz. 1) Elfoglalni való tért enged; de ezen ért. inkább: helyet ad. Helyet adni a vendégnek. Helyet adni néhány napra valamely idegen jószágnak. 2) Átv. valamit mint helyest elfogad, helybenhagy. Helytadni az okosabbak tanácsának. Ily mentegetődzésnek helytadni nem lehet.

*HELYTÁLL
(helyt-áll) ösz. önh. Helyét megtartja, helyéből ki nem mozdul, állhatatosan megmarad állomásán, czéljától nem engedi elüttetni magat. Minden veszély, bajok, fenyegetések daczára helytállani. Népiesebb kifejezéssel: megállja a sarat. Továbbá am. érvényes, érvénynyel bír, megáll.

*HELYTÁLLÓ
(helyt-álló) ösz. mn. Érvénynyel biró, megálló, helyěs.

*HELYTARTÁS
(hely-tartás) ösz. fn. Másnak nevében, személyében működés, hivatalkodás.

*HELYTARTÓ
(hely-tartó) ösz. fn. Személy, ki bizonyos hivatalban, működésben mást képvisel. Csak nagyobb rangu és fejedelmi személyek képviselőjéről használtatik. Kir. helytartó. főispáni helytartó, (helyettes). Püspöki helytartó. Régen: valaki képe.

*HELYTARTÓI
(hely-tartói) ösz. mn. Helytartót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Helytartói rang, hivatal, parancs.

*HELYTARTÓSÁG
(hely-tartóság) ösz. fn. Helytartói méltóság, hivatal; tanács. Helytartóságra emeltetni. Helytartósághoz benyujtott kérelemlevél.

*HELYTARTÓTANÁCS
(hely-tartó-tanács) ösz. fn. Így neveztetik hazánkban az 1723-ban felállított, Budán létező kormányszék, mely egyenesen a fejedelemtől függvén, ennek rendeléseit intézvények által adja tudtára az országnak vagy valamely törvényhatóságnak, s azoknak sikeresítését eszközli. Különösen befolyást gyakorol a közbátorságra, a sajtóra, az egyházi dolgokra, iskolákra, alapitványokra, mesterségekre, kereskedésre, a katonaság ellátására stb. Elnöke az ország nádora vagy akadályoztatása esetében az ország birája, de ez rendszerént a Hétszemélyes táblánál elnökölvén, a tárnok vagy különösen kinevezett szakelnökök. V. ö. HELYTARTÓSÁG.

*HELYTELEN
(hely-te-len v. hely-telen) mn. tt. helytelen-t, tb. ~ěk. 1) Hibás, illetlen, alaptalan, oktalan. Helytelen beszéd. Száz gyanú között kilenczvenkilencz helytelen. (Km.). 2) Ferde irányú, roszul álló, idomtalan. Helytelen termet. Helytelen szabásu öltöny. Ellentéte: helyěs, (nem: helyes).

*HELYTELENÍT, HELYTELENIT
(hely-telen-ít) áth. m. helytelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit helytelennek, azaz hibásnak, rosznak nyilatkoztat, (helytelenell). Eredetileg az ít képző értelménél fogva annyi volna, mint helytelenné tesz; de ezen értelemben nem divatos.

*HELYTELENKEDÉS
(hely-te-len ked-és) fn. tt. helytelenkědés-t, tb. ~ěk. Alkalmatlankodás, illetlenkedés, oly cselekvés, mely nincs a maga helyén és idején.

*HELYTELENKĚDIK
(hely-te-len-kěd-ik) k. m. helytelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Illetlenül viseli magát, alkalmatlankodik, nem tesz úgy, mint a hely körülményei igényelik; helytelenül cselekszik.

*HELYTELENSÉG
(hely-telen-ség) fn. tt. helytelenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Hibás tulajdonsága valaminek. Beszéd helytelensége. 2) Ferdeség, idomtalanság. Termetnek, öltözetnek helytelensége. 3) Illetlenség, oktalanság, vétség. Helytelenséget követni el.

*HELYTELENÜL
(hely-te-len-ül) ih. 1) Hibásan, illetlenül, oktalanul. Helytelenül szólni, cselekedni. 2) Ferdén, viszásan, esetlenül, idomtalanul. Helytelenül állani, ülni. Helytelenül viselni a ruhát. Helytelenül szabott öltöny.

*HELYÜTT
(hely-ütt) ih. Bizonyos helyen. Két helyütt nem lehetünk egyszerre. Más helyütt voltam,mint gondolád. Egyszerre több helyütt kiütött a ragály. V. ö. HELYĚTT.

*HELYVIDÉK
(hely-vidék) ösz. fn. Valamely helynek, t. i. városnak, falunak környéke, kerülete.

*HELYVISZONY
(hely-viszony) ösz. fn. Valamely helynek különös természeti vagy mesterségi, müveltségi körülménye.

*HELYZÉS, HELYZET
l. HELYEZÉS, HELYEZET.

*HEM v. HĚM
v. HÖM,elvont gyök, melyből közvetlenül az elvont hemb v. hěmb, v. hömb, hemp v. hěmp, v. hömp, hember, hěmběr, hömbör; hemper, hěmpěr, hömpör; hempely, hěmpěly, hömpöly törzsnevek, s ezek származékai erednek. Alakra és értelemre rokon a gom, göm, gum, güm, (ezekben: gomb; gömb, gomboly, gömböly) gyökökkel. Jelenti azon forgást, melyet valamely test saját tengelye körül tesz, vagy azon vonalt, melyet az ily módon forgó test képez; innen általában forgást, forgolódást, hánykolódást, hányásvetést stb.

*HÉMEDENCZE
(hé-medencze) ösz. fn. Parázsos vagy forró vízzel megtöltött medencze, melynek letakart födelén valamit melegítenek.

*HEMGER, HEMGERĚG
l. HENGER, HENGERĚG.

*HĚMP, HĚMPĚLYG, HĚMPĚLYGET
lásd HÖMP, HÖMPÖLYG, HÖMPÖLYGET.

*HĚMPĚR, HĚMPĚRĚG, HĚMPĚRGET
l. HÖMPÖLY, HÖMPÖLYÖG, HÖMPÖLYGET.

*HEMZS
(hem-zs) elvont törzsök, melyből hemzseg, hemzsegés, hemzsegő származékok erednek. Jelenti oly apró állatkák mozgását, melyek sürüen öszvetolult állapotban lévén, szüntelen forognak. V. ö. HEM, HĚM, HÖM. A zs képző mint hangutánzó a mozgásnak hangját fejezi ki.

*HEMZSĚG v. HĚMZSĚG
v. HÖMZSÖG, (hem-zs-ěg) önh. m. hemzseg-tem, ~tél, ~ětt, (ött). Szűk helyen létező vagy öszveszorult apróbb állatokról mondjuk, midőn folytonos mozgásban vannak, forognak; máskép: nyüzsög, bizseg, bozsog. Hemzsegnek a nyüvek a rohadt sajtban, büdös húsban. Annyi volt a féreg, csak úgy hemzsegett.

*HEMZSĚGÉS
(hem-zs-ěg-és) fn. tt. hemzsěgés-t, tb. ~ěk. A sürüen öszvetolúlt apró állatkák némileg hallható mozgása, forgása; máskép: nyüzsögés, bizsegés, bozsogás, pizsegés, pozsogás.

*HEMZSĚGŐ
(hem-zs-ěg-ő) mn. tt. hemzsěgő-t. Ami sűrűen forog, mozog. Hemzsegő nyüvek, férgek.

*HENCS
puszta Győr megyében; helyr. Hencs-ěn, ~re, ~ről.

*HENCSE
falu Somogy, puszták Szala és Tolna megyében; helyr. Hencsé-n, ~re, ~ről.

*HENCSERĚG
(hem-cs-er-ěg) tájszó, l. HENGERĚG.

*HENCZ
l. HIENCZ.

*HENCZEG
(hem-cz-eg) önh. m. henczeg-tem, ~tél, ~ětt. A Tisza vidékén am. hányakodik, (Mándy Péter szerént:) pöffeszkedik.

*HENCZEGÉS
(hen-cz-eg-és) fn. tt. henczegés-t, tb. ~ěk. Hányakodás, pöffeszkedés.

*HENCZIDA
falu Bihar megyében; helyr. Henczidá-n, ~ra, ~ról.

*HENCZKÓ
falu Gömör megyében; helyr. Henczkó-n, ~ra, ~ról.

*HENCZLÓ
(hencz-ló) ösz. fn. Nagy fajú nehéz ló. Így nevezik a Dunán túli magyarok a stájer széleken lakó henczek lovait. Úgy dobog, mint a henczló.

*HENCZÓCZ
falu Zemplén megyében; helyr. Henczócz-on, ~ra, ~ról.

*HENDE
(hem-de) csak hendebanda, és hendebitél öszvetett szókban használják. Jelentése: hányásvetés. V. ö. HEM.

*HENDEBANDA
l. HANDABANDA.

*HENDEBITÉL
(hende-bitél) ösz. áth. A székelyeknél am. hánykolódva öszvegyűr v. öszvezilál. A gyermek öszvehendebitélte az ágyneműket (Kriza J.). A bitél (mintegy: ütél) szó magában szintén nem divatos.

*HENDERBUCZKA
máskép: henterbuczka, tájdivatos, hengerbuczka helyett.

*HENE
puszta Szabolcs megyében; helyr. Hené-n, ~re, ~ről.

*HENEM
tájdivatos, különösen székelyes kiejtése hanem szónak. Eléjön Szalay Ágoston levélgyüjteményében is.

*HENÉSZ
falu Somogy megyében; helyr. Henész-ěn, ~re, ~ről.

*HENGER v. HENGĚR
(hem-eg-er, hem-g er) fn. tt. henger-t, tb. ~ek v. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Hosszukás, gömbölyű, s egész hosszában egyenlő vastagságu tömör test, melynek két végei egyenlő nagyságu körlapot képeznek, s melyet saját tengelye körül kerék gyanánt forgatni lehet. Valamit, pl. hajót, malmot hengeren csúsztatni. Hengerrel simított bőrök. Kőhengerrel egyengetni az utakat, kerti ösvényeket. Fahengerrel lenyomogatni a felszántott földet. Hengert használnak a könyvnyomtatók és némely kézmivesek. Henger óra, melynek láncza hengeren jár. Henger játszómű. Hengermalom, mely a gabonát hengerek által őrli lisztté. (Cylinder).

*HENGÉR
a székelyeknél am. hóhér, kétség telenül a német Henker után.

*HENGERÁGYUTALP
(henger-ágyu-talp) ösz. fn. Ágyutalp gyanánt szolgáló henger.

*HENGERBÓCZ
(henger-bócz) ösz. fn. Dunántúl am. oldalaslag lefelé való hempelygés, pl. midőn a gyermekek valamely domb oldaláról, vagy széna-, szalmakupaczról alágurgulnak. Különösen, hengerbóczot hányni, am. seggen ülve, s térdeit öszvefogva magán hátrafelé egyet vagy többet is vetni. Ez a bukfenczczel ellenkezik. V. ö. BUKFENCZ.

*HENGERBÓCZOZ
(henger-bóczoz) ösz. önh. m. hengerbóczoz-tam, ~tál, ~ott. Hengerbóczot hány. V. ö. HENGERBÓCZ.

*HENGERBUCZKA, HENGERBUCZKÁZ
l. HENGERBÓCZ, HENGERBÓCZOZ.

*HENGERCSIGA
(henger-csiga) ösz. fn. Csigafaj, melynek teste, illetőleg teknője vagy héja hengerded. (Voluta).

*HENGERDED
(hem-g-er-ded) mn. tt. hengerded-et v. ~ět, tb. ~ek v. ~ěk. Minek hengerhez hasonló alakja van. Hengerded kályha, éjjeli szekrény.

*HENGERĚDIK
(hem-g-er-ěd-ik) k. m. hengerěd-tem, ~tél, ~ětt. Bizonyos irányban és czél felé henger gyanánt gurúl, gördül. El-, alá-, elő-, le-, visszahengeredik. Ki a lapon fekszik, le nem hengeredik. (Km.).

*HENGERĚG
(hem-g-er-ěg) önh. és gyakor. m. hengerěg-tem, ~tél v. hengergěttem, hengergěttél, hengergětt, htn. ~ni v. hengergeni v. hengergni. Henger gyanánt forog, gurúl, gördűl. Hengereg a tésztanyujtó sodrófa. Lehengeregni a dombról, hegyoldalról. Hengeregnek a mángorló fák. Legközelebbi rokonságban áll vele a hentereg, melyet tulajd. csak állatról mondanak. V. ö. HENTERĚG.

*HENGERĚL
(hem-g-er-ěl) áth. m. hengerěl-t v. hengerlětt, htn. ~ni v. hengerleni. Valamit hengerrel nyomkod, egyenget, simít, kikészít. Hengerelni az utakat, felszántott földet. Hengerelni a munkában levő timárbőröket.

*HENGERĚZ
(hem-g-er-ěz) áth. m. hengerěz-tem, ~těl, ~ětt, htn. ~ni. 1) Valamit hengerrel simára nyomkod, lapít. 2) Valamit hengerré alakít. Fát, követ hengerezni.

*HENGERGE
l. HENGERCSIGA.

*HENGERGÉP
(henger-gép) ösz. fn. Gép, melynek henger alakja van, vagy gép, melynek segitségével hengereket készítenek.

*HENGERGÉS
(hem-g-er-ěg-és) fn. tt. hengergés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely testnek, különösen hengerdednek, saját tengelye körül henger gyanánt forgása, görgése, gurgása.

*HENGERGET
(hem-g-er-ěg-et) áth. és gyakor. m. hengerget-tem, ~tél, ~ětt. Valamely testet henger gyanánt forgat, görget, gurgat. Hengergetni a rétessé alakítandó tésztát. Hengergetni öblitéskor a hordót. Öszvehengergetni a papirost, gyolcsot, posztót. Rokonok vele a henterget, gömbölyget, göngyölget.

*HENGERGETÉS
(hem-g-er-ěg-et-és) fn. tt. hengergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit hengergetünk. Hordók, kiszakasztott kenyértészta, sodrófa stb. hengergetése. V. ö. HENGERGET.

*HENGERGÓGÁZ
(henger-gógáz) ösz. önh. m. hengergógáz-tam, ~tál, ~ott. Gyermekek módjára domboldalról vagy szalma-, szénahalomról stb. aláhengeregve játszik.

*HENGERGŐ
(hem-g-er-ěg-ő) mn. tt hengergő-t. Saját tengelye körül, henger gyanánt forgó, görgő, gurogó. Pinczébe aláhengergő hordó. Szalmáról lehengergő gyermekek.

*HENGERGŐS
(hem-g-er-ěg-ő-ös) mn. tt. hengergős-t v. ~el, tb. ~ek. 1) Hengergésre hajlandó, könnyen hengergő vagy amin hengeregni lehet. Hengergős gömbölyü test. Hengergős domb, oldal. 2) Mi hengeregve történik. Hengergős gyermekjáték.

*HENGERGŐZIK
(hem-g-ěr-ěg-ő-öz-ik) k. m. hengergőz-tem, ~tél, ~ött. Fektében henger módjára ide-oda, elé s hátra forog. l. HENTĚRĚG.

*HENGERIDOMÚ
(henger-idomú) ösz. fn. l. HENGERDED.

*HENGERÍT, HENGERIT
(hem-g-er-ít) áth. m. hengerít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit henger gyanánt fordít, gördít, mozdít, mozgásba tesz, gurdít, vagyis azt teszi, hogy saját tengelye körül forogjon, gördüljön stb. Völgybe hengeríteni a vágott köveket. Alá-, el-, elő-, le-, visszahengeríteni valamit. A hordót korcsolyán fölhengeríteni a szekérre. A követ ráhengeríteni a lyukra. Nagy követ hengerítettél le szivemről. "Kicsoda hengeríti el nekünk a követ a koporsó ajtajáról?" Márk 16. 2. Káldi.

*HENGERÍTÉS
(hem-g-er-ít-és) fn. tt. hengerítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn hengerítünk valamit.

*HENGERÍTHETLEN
(hem-g-er-ít-het-len) mn. tt. hengeríthetlen-t, tb. ~ěk. Mit hengeríteni nem lehet. Nehézsége miatt elhengeríthetlen szikladarab. A lapos testek hengeríthetlenek.

*HENGERLAKAT
(henger-lakat) ösz. fn. Hoszszukás, hengeridomú lakat.

*HENGERLÉS
(hem-g-er-ěl-és) fn. tt. hengerlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit hengerrel egyengetünk, simítgatunk, kikészítünk. Utak, szántóföldek hengerlése. Bőrök hengerlése.

*HENGERMALOM
(henger-malom) ösz. fn. Malom, mely vas hengerek által őrli a gabonát. Gőz- vagy vízhajtja hengermalom.

*HENGERNYE
(hem-g-er-nye) fn. tt. hengernyét, harm. szr. hengernyé-je. Henger vagy hengerek által működő gép, készület, pl. a pénzverő intézetekben, hol a megtisztított érczet aczélhengerek között vékony rudakká alakítják.

*HENIGH
falu Sáros megyében; helyr. Henigh-ěn, ~re, ~ről.

*HENKERES
falu Bihar megyében; helyr. Henkeres-ěn, ~re, ~ről.

*HENRIK
férfi kn. tt. Henrik-et. Heinrich. Henricus. Ebből származott köz nézet szerint a magyaros Imre. (Hemericus, Emericus). A német Heinrich szót a német nyelvészek heim, azaz Heimath és rih, (am. Fürst) szókból származtatják.

*HENRIKA
női kn. tt. Henrikát. Henrica. Henriette.

*HENT
(hem-t) elvont törzsök, melyből hentěr, hentěrěg, hentěs származékok erednek. Úgy látszik, kiavult ige, s annyit tehetett, mint valamit hentergetve forgat, henteregtet, (hem-t, höm-t, göm-t, gom-t).

*HENTĚR
(hem-t-ér) elvont törzsök, melyből közvetlenül hentěrědik és hentěrěg igék származnak.
Képzésére rokon a fintor, tántor szókkal (hentěrěg, fintorog, tántorog).

*HENTERBUCZKA
(henter-buczka), HENTERBUCZKÁZ; l. HENGERBÓCZ, HENGERBÓCZOZ.

*HENTĚRĚDIK
(hem-t-ěr-ěd-ik) k. m. hentěrěd-tem, ~tél, -ětt. Testével egyik vagy másik oldalra, előre vagy hanyatt fordúl. A ló egyet henteredett, azzal fölkelt.

*HENTĚRĚG v. HENTERĚG
(hem-t-ěr-ěg) önh. m. hentěrěg-tem, ~tél v. hentěrgěttem, hentěrgět-tél, hentěrgětt, htn. ~ni v. hentěrgeni, v. hentěrgni. Tulajd. ért. állatokról mondják, midőn fekvő helyzetben testeiket forgatják, hömbölygetik, hol egyik, hol másik oldalra, hol előre, hol hanyatt fordulva hánykolódnak, forgolódnak. Henteregnek a sárban fekvő disznók. Hentereg a heverő ló. Ágyban henteregni. Kinjában a földön hentereg. Részegen henteregni az utczán. Rokon vele a fentereg, mely tulajdonkép ferteng, ferteneg, s köz szokás szerént átvetve: fetreng. Szélesb és átv. ért. elhanyagolva, megvetve, segély nélkül hever, fekszik, romlik, veszendőben van, láb alatt, útban akadályoskodik. A szegény árvákat, betegeket uton utfélen henteregni hagyják. Ruháit itt-ott a szögletekben henteregni láttam. Hát ezen edények miért henteregnek itten? Ugyan ne henteregj lábam alatt.

*HENTĚRGÉS
(hem-t-ěr-ěg-és) fn. tt. hentěrgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés vagy állapot, midőn valami hentereg. Disznók hentergése a sárban. Láb alatti, földön hentergése valaminek. V. ö. HENTĚRĚG, és FETRENG.

*HENTĚRGET
(hem-t-ěr-ěg-et) áth. m. hentěrget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit henger gyanánt forgat, görget, majd egyik, majd másik oldalra, majd előre, majd hanyatt forditva hány-vet. Birkózásban meghentergetni valakit. Rokon vele a fenterget, fertěnget, fetrenget.

*HENTĚRGETÉS
(hem-t-ěr-ěg-et-és) fn. tt. hentergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki henterget valamit. V. ö. HENTĚRGET.

*HENTĚRGETŐ
(hem-t-ěr-ěg-et-ő) mn. tt. hentěrgető-t. Aki vagy ami henterget valamit. Egymást porban hentergető gyermekek. Szarhentergető bogár.

*HENTĚRGŐ
(hem-t-ěr-ěg-ő) mn. tt. hentěrgő-t. Általán, aki vagy ami hentereg. Porban hentergő féreg. Utczán hentergő részeg. Fűben hentergő gyermekek. Láb alatt hentergő holmi.

*HENTES v. HENTĚS
(hem-t-es.v. hem-t-ő-s, v. hám-t-os) fn. tt. hentes-t, tb. ~ěk. 1) Disznóöléssel foglalkodó; innen disznóhúsfüstölő, disznópecsenyesütő, disznóhús-, és szalonnaárus, szalonnával kereskedő. Némelyek hántos szóból származtatják, aki mintegy hántja, lehántja a leölt disznót, vagyis elválasztja annak szalonnáját a húsától, s minden egyéb és nagyobb részeket egymástól, ez értelemben megfelel a franczia charcutier szónak (caro és cutis vagy -cutio latin szóktól. 2) Átv. ért. kontár, mesterségében ügyetlen ember. Pörhentes am. pörnyúzó, rosz ügyvéd.

*HENTESKĚDIK
(hem-t-es-kěd-ik v. hám-t-oskod-ik) k. m. henteskěd-tem, ~tél, ~ětt. Hentes mesterséget gyakorol.

*HENTESSÉG
(hem-t-es-ség v. hám-t-os-ság fn. tt. hentesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Hentes mesterség. 2) Valamely városban vagy vidéken az öszves hentesek.

*HENY
(vastag hangon: hang) elvont törzsök, melyből henye, henyél stb. származékok erednek. Úgy látszik, vékony hangon egy a hanyag szóban létező hany törzsökkel. V. ö. HANY. Sinai nyelven hién, am. quiescere, otiosus, a finnben huinaan, henyélek. Eléjön a szláv nyelvekben is: henyje, hnyje, gnyje.

*~HENY
névképző verheny szóban és származékaiban; a közbeszúrt h itt is némi hijányos vagy nem tetsző állapotot vagy minőséget fejez ki: verhenyeges ló, verhenyeges szín.

*HENYE (1)
(heny-e) mn. tt. henyét. Értelmére rokon a mélyhangu hanyag szóval, s jelent tunyát, heverőt, munkátlant, ki mintegy hanyatt fekve dolog nélkül tölti az időt.

*HENYE (2)
BALATON~, falu Szala megyében.

*HENYEFENYŰ
(henye-fenyű) ösz. fn. Törpe, ágasbogas fenyőfaj, melynek fája nem épületre, csak tűzre való.

*HENYEHIVATAL
(henye-hivatal) ösz. fn. Fizetéses hivatal, teendők nélkül. Henyehivatalokat az ország kárára szaporítani. (Sinecura).

*HENYÉL
(heny-e-el) önh. m. henyél-t. Henyén él, tunyálkodik, nem dolgozik, haszontalanul tölti az időt. Nap hoszszant henyélni. Ifjusága szebb részét elhenyélni. V. ö. HENYE.

*HÉNYEL
falu Nógrád megyében; helyr. Hényel-ěn, ~re, ~ről.

*HENYÉLÉS
(heny-e-el-és) fn. tt. henyélés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Az időnek henyélve, azaz dologtalanul, mit sem téve, kötelességét mulasztva eltöltése. Henyélés gyökere a gonoszságnak.

*HENYÉLGET
(heny-e-el-get) önh. m. henyélget-tem, ~tél, ~ětt. l. HENYÉLKĚDIK.

*HENYÉLKĚDIK
(heny-e-el-kěd-ik) k. m. henyélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy gyakran henyél, munkátlankodik, dologtalankodik.

*HENYÉLVE
(heny-e-el-ve) ih. Dologtalanul, mit sem téve. Henyélve tölteni az időt.

*HENYÉN
(heny-e-en) ih. Henye módon, munkátlanul, dologtalanul, tunyán. Henyén élni.

*HENYERÉL
(heny-er-él) önh. m. henyerélt. Tájdivatosan am. henyél, henyélget.

*HENYÉS
(heny-e-es) mn. tt. henyés-t v. ~et, tb. ~ek. Henye tulajdonsággal biró; olyan, mint a henyék lenni szoktak. V. ö. HENYE.

*HENYESÉG
(heny-e-ség) fn. tt. henyeség-ět. Tunyaság, munkátlanság, dologtalanság, a teendők végrehajtásában hanyagság.

*HENYÉSZ
falu Somogy megyében; helyr. Henyész-re, ~ěn, ~ről.

*HEON v. HÉON
(hë-on v. hé-on) ih. Eredete szerént am. üresen, pusztán, csupán. Eléjön a régi halotti beszédben. "Héon (= pusztán v. csupán), tilutoa (tiltá) vőt ëgy fa gyimilcsétől." "Nem héon (nem pusztán vagy nem csupán) magánek, de ménd ő fajánek halálot evék." A Góry-codexben is hëvon v. hévon, szintén am. üresen: "És ennet (= innet) hévon meg nem térhet." Benigna asszony imádságos könyvében: "És bocsátá kazdagokat hévon" (hosszú é-vel: heevon). A carthausi névtelen Legendáiban "Soha oly szegén hozjá nem jühetett, avagy csak látott volna úton elmulni és, hogy hévon elbocsátta volna." A Nádor-codexben szintén. Tehát nem am. a mai: héán v. híján.

*HÉPALACZK
(hé-palaczk) ösz. fn. Rézből vagy ónból készített lapos palaczk, melyet forró vízzel megtöltve valaminek, pl. ágynak fölmelegítésére használnak.

*HEPEHUPA v. HÉPEHUPA
Lugossy József és Mándy Péter szerént Szathmár megyében am. hápahupa; 1. ezt. Innen ered: hepehupás.

*HĚPP
elvont gyöke hěppeg és hěppen székely szóknak. Rokon, sőt azonos söpped, söppeszt igék söpp és hibban ige hib gyökével.

*HĚPPĚG
(hěpp-ěg) önh. m. hěppěg-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél am. lassan, mintegy söppedezve jár.

*HĚPPĚGÉS
(hěpp-ěg-és) fn. tt. hěppěgés-t, tb. ~ěk. Lassu járás.

*HĚPPEN
(hěpp-en) önh. m. hěppent. A székelyeknél am. esik, söpped; leheppen = leesik; leülepedik, leheveredik. Mély hangon: hoppan, huppan és hibban is.

*HĚPPENT
(hěpp-en-t) áth. m. hěppent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Ejt, koppant, söppeszt. Leheppenti magát a tunya munkás. (Kriza J.).

*HER
1) Elvont gyök; jelentése erő, különösen férj- v. hímerő, s rokon a görög anhr, latin vir, német Herr, török er, erkek stb. szókkal. Származékai here, herél, hergel, hersent, herész, heréczel stb. 2) Elavult fn. mely csak öszvetételben és némely belőle képzett szókban divatozik, s jelentése: fű v. fűféle növény (cser, sarj), s megvan különösen a latin herba szóban is. Ide tartoznak: lóher, (túl a Dunán), hervad, herkél, hernyó (her-nyű), herehura stb. Rokonai har, haraszt szóban, hir, húr a növényeket jelentő gólyahir, csíbehúr szókban. V. ö. SARJ, CSERJ. 3) Hangutánzó, melyből hereg, herbekk, herákol, herczehurcza, herde, herdel, herécsel, herjó, hergeduda, hergel, herget, herseg stb. erednek. Rokon vele a mély hangu: hor (hornyol, horzsol). Egyébiránt valamenynyinek alapfogalmát az r hang teszi. V. ö. R betü. 4) Több helynevek gyöke, ú. m. Heréd, Herény, Heresznye, Herend, Hernye, Hernyék, Herpály, Herpenyő (folyó).

*HÉRAHÁZA
falu Vas megyében; helyr. Héraházá-n, ~ra, ~ról.

*HERÁKOL
(her-ák-ol) önh. m. herákol-t. Arról mondják, ki a torkában meggyült nyálkát, turhát erős, ráspoló hangon kitisztítani törekszik. Hangutánzó ige. Néhutt: krákol.

*HERÁKOLÁS
(her-ák-ol-ás) fn. tt. herákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A megrekedt nyálnak, turhának erős ráspoló hangon kierőtetése.

*HERBÁTFA
helység Szala megyében; helyr. Herbáthfá-n, ~ra, ~ról.

*HERBATHÉ
(herba-thé); idegen eredetű, de köz divatuvá lett ösz. fn. s jelent általán holmi házi szerekből, különösen füvekből készített főzetet. Bodza-, szélfű- stb. herbathé. Herbathét inni. (Herbathea).

*HERBEKK
(her-bekk, az heregő-bekegő) ösz. fn. Így nevezik a székelyek az olyan embert, ki nyelvhibája miatt akadozva, s mintegy heregve, bekegve beszél.

*HERBOLTÓ
falu Liptó megyében; helyr. Herboltó-n, ~ra, ~ról.

*HERCSESD
falu Bihar megyében; helyr. Hercsesd-ěn, ~re, ~ről.

*HERCZBARCZ
l. HERZBORZ.

*HERCZEG
fn. tt. herczeg-et v. ~ět, harm. szr. ~e v. ~je. Német eredetű, (a német nyelvészek elemzése szerént Herr, [régiesen heri] és zíehen, [régiesen tiuhan, teohan] szókból származva, [így a latin dux is duco-tól ered]; tehát Heer-zog, am, hadvezér, szlávul vojvoda), de régen meghonosodott szó. 1) Am. a szoros ért. vett német herzog, azaz oly tartománynak független fejedelme, mely herczegségnek neveztetik, Heyse szerént rangban a választó fejedelem (Kurfürst) és nagyherczeg (Groszherzog) után. Nassaui herczeg, meklenburgi, szász, meiningeni, szászaltenburgi, limburgi, szász-, koburg-gothai, braunschweigi stb. herczeg. Vannak nagyherczegek is: szászweimári, badeni, hesszeni, luxemburgi stb. nagyherczeg. 2) Am. a szoros és szokott ért. vett német,Prinz', azaz uralkodó fejedelem gyermekei és rokonai. Örökös herczeg, koronaherczeg; különböztetés végett: főherczeg (austriai). Csász. kir. főherczegek; fenséges főherczeg. 3) A német,Fürst' szűkebb értelmében, a birodalomnak vagy országnak legfelsőbb rangu nagyja, első rangu czímzetes országnagy, kinél a grófok és bárók alantabb állanak. Herczeg Eszterházy, Pálffy, Batthyány, vagy a köznép nyelvéhez hűbben: Eszterházy hg. Pálffy hg. stb. Magyarország herczeg primása.
,Fejedelem' értelemben eléjön régen a Tatrosi codexben is: "Mert te belőled jő ki herczeg, (Erdősynél már fejedelem), ki bírja en népemet Izraelt."

*HERCZEGFALVA
helység Fejér megyében; helyr. Herczegfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HERCZEGI
(herczeg-i) mn. tt. herczegi-t, tb. ~ek. Herczeget illető, ahhoz illő, attól származó, arra vonatkozó stb. Herczegi méltóság, hatalom. Herczegi ajándék, Herczegi díszköntös. Herczegi korona.

*HERCZEGILEG
(herczeg-i-leg) ih. Herczegi módon, hereczeghez illőleg; fényesen, pompásan. Herczegileg megjutalmazni valakit. Herczegileg élni.

*HERCZEGÍT, HERCZEGIT
(herczeg-ít) áth. m. herczegít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valakit herczeggé tesz, különösen az ország legfőbb rangu nagyjai (herczegek) sorába emel. Valamely grófi nemzetség egyik ágát herczegíteni.

*HERCZEGÍTĚTT
(herczeg-ít-ětt) mn. tt. herczegítětt-et. Herczegi méltóságra emelt. Herczegített gróf, püspök.

*HERCZEGNÉ
(herczeg-neje) ösz. fn. Herczegi rangban levőnek neje, felesége, kinek férje herczegi czímet visel.

*HERCZEGNŐ
(herczeg-nő) ösz. fn. Született herczegasszony, kinek atyja herczegi ranggal bír.

*HERCZEGSÉG
(herczeg-ség) fn. tt. herczegség-ět, harm. szr. ~e. 1) Herczegi főméltóság, főrang, mely egyszersmind czimül szolgál. Herczegséged. Cs. kir. főherczegséged, (fönséged). 2) A herczeg czímü uralkodó fejedelemnek országa, birtoka. Szászkóburg-gothai, nassaui herczegség. Németszövetségi herczegségek. V. ö. HERCZEG.

*HERCZEHURCZA
(hercze-hurcza) iker. fn. Dunán túl, am. vergődésekkel járó, bajos életmód, melyben nincs nyugalma az embernek, s ide-oda hurczolkodni, húzni-vonni kénytelen. Sok herczehurczán megy keresztül a szegény zsellérember.

*HERCZEHURCZÁL
(hercze-hurczál) áth. iker ige, m. herczehurczál-t. Ide-oda hurczol, elő s hátra vonszol. Átv. ért. rágalmaz valakit.

*HERCZFALVA
helység Beregh megyében; helyr. Herczfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HERDÁL
(her-da-al) áth. m. herdál-t. Átv. és gúnyos ért. am. vagyonát mintegy koptatva, riszálva elvesztegeti, elpazarolja vagy szeleburdi könnyelmüek módjára elszórja. V. ö. HERDEL és HERDEHURDI.

*HERDE
(her-de) mn. tt. herdét. Hangutánzó, s jelent szelest, szaporán beszélőt, kapkodva munkálót, cselekvőt. Győr vidékén: serde.

*HERDEHURDI
(herde-hurdi) iker mn. Hangutánzó, s jelent szeles, hebehurgya embert, ki beszédében és tetteiben ide-oda kapkod; máskép hetlekotla, hetrepila, heklehukla, hiblihubli, szeleburdi.

*HERDEL
(her-ed-el) áth. m. herdel-t. Hangutánzó, s am. valamit életlen, tompa eszközzel riszál, metél. Nem szeli, csak herdeli a kenyeret. Kemenesali tájszó. Olyan, mint: tördel, szeldel, vagdal.

*HERE
(her-e) fn. tt. herét, harm. szr. heré-je. 1) Régen jelentett férfit, hímállatot, innen maradt fenn a hereméh, vagy egyszerüen here (azaz méh), mely nagyobb és erősebb a gyüjtő méhnél, fulánkkal nem bír, s minden kaptárban bizonyos arányu számmal találtató. E méhet hímnek tartják, s ezt miután a tojásokat kikeltette, a munkás méhek üldözőbe veszik vagy megölik. Minthogy ezen méh nem gyüjtöget, innen átv. ért. a munkátlan embert herének szokás mondani. Haszontalan here ember. 2) Ugyan innét kölcsönzött átv. ért. más asztalán élődő, tányérnyaló. 3) A hímállatok nemző része, vagyis hosszukás gömbölyü, tojáshoz hasonló, s egymásba szövődött edényekből és csövekből álló magtartó a férfiaknál és hím állatoknál, máskép: tök v. mony v. tojás. Kimetszeni a csődör heréjét. Nagy heréjü bika. Rokon, sőt azonos erő szóval. V. ö. HER, 1). 4) Fertőmellékén egyszerüen is am. lakzi, lakadalom. Herében voltam. Ez értelemben alkalmasint herő módosulata. V. ö. HERÉSZ. 5) Használják her helyett lóher (Dunamellékén) v. lóhere szóban (Tisza vidékén), de ezen utóbbi esetben az e inkább személyrag, mintha mondanók: lónak here (füve), v. lónak való her (fű) V. ö. LÓHER.

*HERDET
régies és tájdivatos, hirdet helyett; lásd ezt.

*HERÉCS
(her-e-ecs) fn. tt. herécs-ět. Kisded here, milyen az apróbb emlősöké és madaraké.

*HERÉCSĚL
(her-e-ecs-ěl) áth. m. herécsěl-t. 1) Tulajd. ért. kisebbféle himállat, különösen madár, pl. kakas a nőstényt megugorja, heréit hozzá dörzsöli. 2) Valamit dörgöl, dörzsöl, horzsol. 3) Am. terécsel. Az utóbbiakban közelebbről inkább hangutánzó.

*HERÉCSĚLÉS
(her-e-ecs-ěl-és) fn. tt. herécsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Nőstény petélése vagy heréinek hozzá dörgölése. 2) Általában dörzsölés, horzsolás.

*HERÉCZ
(her-e-ecz) fn. tt. herécz-ět, harm. szr. ~e. 1) Baranyában am. patkány. Nevét talán buja természetétől kapta. 2) Kis here, monyacska, tököcske, herécs.

*HERÉCZĚL
(her-e-ecz-ěl) áth. m. heréczěl-t. Mátyusföldén a kakasról mondják, midőn a tyúkot meghágja, megbubozza. A kakas heréczeli a jérczéket; máskép: tojóz, petél. Dunán túl: herél vagy cziczerél. V. ö. HERE.

*HERÉCZĚLÉS
(her-e-ecz-ěl-és) fn. tt. heréczelés-t, tb. ~ěk. Tojózás, petélés, búbozás.

*HERÉD
falu Nógrád megyében; helyr. Heréd-ěn, ~re, ~ről.

*HĚRĚG
l. HÖRÖG.

*HÉREG v. HÉREGH
falu Komárom megyében; helyr. Héreg-ěn, ~re, ~ről.

*HÉREHÓRA
(hére-hóra) ikerszó, mely ezen mondatban: hérehóra kihíni valakit, a székelyeknél am. verekedésre, különösen botra kihíni. Az első szó: hé v. hi nógató, az utóbbi: hó megállító vagy állapodó értelemmel bír.

*HEREHURA
(here-hura) ösz. fn. A lóherek neméhez tartozó növényfaj, mely bolyhos virágai által különbözik fajtársaitól. (Trifolium arvense).

*HERÉL
(her-e-el) áth. m. herél-t. 1) Hímállat heréjét, azaz tökét kivágja, kimetszi. Bikát, ártányt, kakast herélni. Szaladj gyerek, mindjárt kiheréllek. 2) A nőstény állatnak, különösen emsedisznónak görgőjét kimetszi, hogy bizodalmasabb legyen. 3) Átv. ért. valamit megcsonkit, bizonyos részét, tagját kimetszi. Dinnyét, vagyis dinnyenövényt herélni (am. sárga dinynyéknél a 6-8 levelű gyönge növény közepső sarját ki- v. lecsípni, néhutt: herkél). Megherélni valamely szindarabot. 4) Dunán túl a kakasról mondják, midőn a tyúkra ugrik, néhutt: herécsel v. heréczel, v. petél, tojóz. A kakas heréli a tyúkot; a póka kanozza, a récze férczeli a nőstényt.

*HERÉLÉS
(her-e-el-és) fn. tt. herélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A himállat heréinek kimetszése. 2) Átv. ért. csonkítás. 3) Kakas nemi közlekedése a tyúkkal. V. ö. HERÉL.

*HERÉLKĚDIK
(her-e-el-kěd-ik) k. m. herélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. úgy cselekszik, mint bizonyos tekintetben a hereméhek, azaz nem dolgózik, nem gyüjtöget; henyél, hivalkodik. V. ö. HERE.

*HERÉLŐ
(her-e-el-ő) fn. tt. herélő-t. Személy, ki a hímállatok heréit kimetszi, kiveszi. Kakasherélő, bikaherélő. Különösen így nevezik Felső-Magyarországban, és Dunán túl azon vándor idegeneket, pl. morvákat, stajereket, kik tavaszszal faluról falura járnak, s a kandisznókat herélik, vagy az emsék görgőjét (zúgóját) kiveszik. Kanherélő. Minden kézre bízni az életet félő; más a tanult orvos, más a kanherélő. (Kresznerics). Kanherélősipka, milyent a kanherélő stajerek és hienczek viselnek.

*HERÉLT (1)
(her-e-el-t) mn. tt. herélt-et. 1) Hímállatról mondják, melynek heréit kimetszették. Herélt borjú, csikó. Herélt lónak csak egy a lába. (Km.). 2) Emse disznóról, melynek görgőjét (zúgóját) kivették. 3) Csonkított, valamely részétől, tagjától megfosztott. Herélt irományok, színdarabok.

*HERÉLT (2)
(mint föntebb) fn. tt. herélt-et, harm. szr. ~je. Férfiszemély, kinek heréit kivették. Heréltek a keleti barbár fejedelmek udvaraiban. Háremi hölgyek körül szolgáló heréltek. Némely régieknél: meddő, 1. ezt.

*HERÉLTSÉG
(her-e-el-t-ség) fn. tt. heréltség-ět, harm. szr. ~e. Herélt állapot. V. ö. HERÉLT. Lelki heréltség. (Pázmán Kal.), azaz meddőség.

*HERENCS
(her-en-cs) fn. tt. herencsět. Mándy Péter szerént gombafaj, melynek eltört csupkája tejet bocsát ki.

*HERENCSÉN
falvak Nógrád megyében; helyr. Herencsén-be, ~ben, ~ből.

*HEREND
falvak Baranya és Veszprém, puszták Baranya és Szala megyékben; helyr. Herend-ěn, ~re, ~ről.

*HERÉNY
falu Vas és puszta Gömör megyében; helyr. Herény-be, ~ben, ~ből.

*HEREPE
falu Erdélyben, Hunyad megyében; MAGYAR~, OLÁH~, Alsó-Fejér megyében; helyr. Herepé-n, ~re, ~ről. Folyók neve is.

*HERESÉRV
(here-sérv) ösz. fn. A herék kór állapota, midőn lejárnak; sérülés, szakadás, tökösség.

*HERÉSZ
(her-e-ész) fn. tt. herész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Így nevezik a tiszai vidékeken a násznép azon ifjabb tagjait, kik lakodalom után a volt vendégeket zeneszóval és tánczolva bejárják, s magukat megvendégeltetik, valamint magát ezen mulatságot is, mint még a lakodalom folytatását. Innen mondják: herészbe járni; Mátyusföldén: tyúkverőt járni, mivel tyúkot vagy kakast visznek magukkal, melyet karó végére kötnek, s a vőféllel, kinek szemeit bekötik, lenyakaztatják. A herész nevezet átv. ért. vagy a hereméhtől kölcsönöztetett, mivel a herészek, mint a hereméh kasról kasra, úgy ők házról házra járnak vendégeskedni; vagy ami hihetőbb, egyszerüen a here v. herő szótól származott, s ekkor férjesűlést vagy házasodást; innen továbbá lakodalmat és lakodalmas népet jelent. Szabó Dávid hérész-nek írja. Szathmárban Mándy Péter szerént: hőrész. V. ö. HÉRICZ.

*HERESZNYE
falu Somogy megyében; helyr. Heresznyé-n, ~re, ~ről.

*HERESZTYÉN
KIS~, NAGY~, falvak Bars megyében; helyr. Heresztyén-be, ~ben, ~ből.

*HĚRG (1)
l. HĚRĚG v. HÖRÖG.

*HĚRG (2)
(her-eg) elvont törzse hergel és herget igéknek, mely közelebb a hersegés, horzsolás fogalmát fejezi ki.

*HERGE
(her-eg-e) mn. tt, hergé-t. Hangutánzó s am. rekedt hangon beszélő, heregő, hergő, (mint cseregő, csergő, cserge). V. ö. HERGEDUDA.

*HERGEDUDA
(herge-duda) ösz. fn. Balaton körül sípforma gyermekjátékszer, melybe tréfából borsot vagy pordohányt tesznek, s aki belefu, a bors vagy dohány szemébe szökik.

*HERGEL
(her-eg-el) áth. m. hergel-t. 1) A kakas a tyúkot megnyomja. Barkó szó. Máskép: herél, herécsel, heréczel, cziczerél, kikerél. 2) Hangutánzó, s am. valamit dörzsöl, dörgöl, dergel. 3) Gördít, görget valamit, pl. a tyúk lehergeli a tojást a fészekből. 4) Kapar, széthadar, harizsál. Kihergelte a tüzet. 5) Izgat, ingerel.

*HERGELÉS
(hěr-eg-el-és) fn. tt. hergelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valami vagy valaki hergel.

*HERGELŐVAS
(hergelő-vas) ösz. fn. A szücsök és timárok vas eszköze, kaszája, melylyel a megáztatott bőrt dörzsölve tisztítják.

*HĚRGÉS
(hěr-ěg-és) fn. l. HÖRGÉS.

*HERGET
(her-ěg-et) áth. m. herget-tem, ~tél, ~ětt; par. hergess. A hergel szónak 5-ik értelmezése szerérnt am. ingerel, korhol.
"S ha megherget Jósep bátyom,
Bor is lessz e korcsomákon."
Siklódi tánczdal. (Kriza J, gyüjteménye).

*HERHELY
falu Sáros megyében; helyr. Herhely-be, ~ben, ~ből.

*HÉRICS
(hér-ics v. her-ics) fn. tt. hérics-ět. Növénynem a sokhímesek és sokanyások seregéből, csészéje négy-öt levelű, bokrétája öt-tizenöt szirmú; levelei vékony czérnaszálakra hasgattak. (Adonis).

*HÉRICZ
Lőrincz Károly a Kapnikbányán (Kővár vidékében) divatos nyelvjárás észlelője és ide vonatkozó adatok gyüjtője szerént, am. bőjt utáni lakoma, mely különböző vidékeken más-más alakban: hircz, hőre, hőrész, herész; tehát ez utóbbival mint közönségesebb és szokottabb szóval egy eredetű.

*HERINCZE
falu Máramaros megyében; helyr. Herinczé-n, ~re, ~ről.

*HERING
tájdivatosan: héring; fn. tt. hering-ět, harm, szr. ~je. Halnemzetség, melynek fajait keskeny, láncsaidomú testeikről, a kopoltyúik bőrén látszó nyolcz sugárról, s hasaik éles széleiről könnyü megismerni. A tengerek mélyén laknak, s férgeken, bogarakon, ikrákon, s apró rákokon élődnek. (Clupca harengus). Besózott hering. Tejes, ikrás hering. Sovány, mint a hering. (Km.).
Németül Häring, angolszászul haering, angolul herring, hollandul harink, francziául hareng, olaszul arenga, középkori latinul harenga. A német nyelvészek némelyike, pl. Wachter a Heer szótól származtatja, Adelung pedig a latin halec szótól, ezt ismét a hellen alV-szótól, mely sót (de tengert is) jelent. Azonban az utolsó nézet (alV szóról) kétséges, a honnét Heyse azt nem is érinti.

*HERJÓ
(her-j-ó) fn. tt. herjó-t. Jelent fogoly nevű madarat. Gyöke úgy látszik, vagy a hirtelen felröppenést jelentő, vagy e madár hangját utánzó hěr, (az elsőre nézve V. ö. HERDE); s rokon a szintén hangutánzó német Reb-huhn v. Rep-huhn, s hellen-latin perdix szókkal. Adelung szerént: sein schneller Gang scheinet Anspruch auf die Abstammung zu haben, t. i. rapp, reppen tájdivatos német szóktól; vagy pedig szintén Adelung szerént ezen madár hangjától, mely Rabe szóban is feltalálható. Szintén így Heyse is. Talán per-dix is = per és dicens? (ez utóbbi mint rex = regens). A magyarban j hozzáadásával lett herj, s innen herjó, mint: var, varj, varjó, varjú. V. ö. FOGOLY, 2).

*HERJÓKA
fn. Kisded, fiatal herjó. V. ö. HERJÓ.

*HERKÁL
falu Komárom megyében; helyr. Herkál-ba, ~ban, ~ból.

*HERKÉL
(her-k-el v. her-g-el) áth. m. herkél-t. 1) Valamely növénynek, pl. fűnek, gabonának hegyét, csúcsát letépi, elcsipi. 2) Akármily más csucsos test tetejét elmetszi, vágja, lecsipi. A lágyra főzött tojást megherkélni. V. ö. HER, 2).

*HERKÉLÉS
(her-k-él-és) fn. tt. herkélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit herkélünk.

*HERMAN v. HERMÁN
(1), férfi kn. tt. Hermán-t, tb. ~ok. Hermann. Hermannus. A német nyelvészek szerént heri v. hari régi német szóból, (mely ma Heer), és mann-ból öszvetéve, tehát am. Kriegsman, magyarul: harczfi, hadfi.

*HERMAN v. HERMÁN
(2), falú Vas megyében; helyr. Herman-ba, ~ban, ~ból.

*HERMÁNSZEGH
falu Szathmár megyében; helyr. Hermánszegh-ěn, ~re, ~ről.

*HERMÁNY
falu Sáros megyében és Erdélyben, Nagy-Szeben székben; MAGYAR~, falu Udvarhely székben; SZÁSZ~, falu Nagy-Szeben székben; TAPOLY~, falu Sáros megyében; helyr. Hermány-ba, ~ban, ~ból.

*HERMECZSZÍJ
(hermecz-szíj) ösz. fn. Csapószíj a nyergen, melyen holmit a nyereghez lehet kötni. A hermecz szó idegen eredetűnek látszik.

*HERMÍNA
női keresztnév; úgy látszik a latin Arminius névtől.

*HERNÁD (1)
ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Pest megyében; helyr. Hernád-on, ~ra, ~ról.

*HERNÁD (2)
folyó Szepesben, Sárosban, Abaújban, Borsodban. Szláv nyelven Hornád, Béla névtelen jegyzőjénél: Honrád, KIS~, másképen: BÁRSONYOS, a nagy Hernád egyik ága Abaújban.

*HERNÁD-BŰD
falu Abaúj megyében; helyr. Bűd-ön, ~re, ~ről.

*HERNÁDFA
falu Baranya megyében; helyr. Hernádfá-n, ~ra, ~ról.

*HERNÁD-KÉRCS
falu Abaúj megyében; helyr. Kércs-ěn, ~re, ~ről.

*HERNÁD-NÉMETHI
falu Zemplén megyében; helyr. Némethi-be, ~ben, ~ből.

*HERNÉCS
falu Máramaros megyében; helyr. Hernécs-ěn, ~re, ~ről.

*HERNYÁS
mn. tt. hernyás-t v. ~at, tb. ~ak. Baranyában és Gömörben oly borról mondják, melyet másutt virágos-nak neveznek. Hernyás bor. Talán átv. ért. a hernyós szótól van véve, hogy valamint a hernyó a növényeket, úgy a bor szinén lebegő virágforma fehér rongyocskák a bort ellepik, megrontják.

*HERNYÁSZ (1)
(her-nyó-ász) fn. tt. hernyász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ember vagy más állat, mely hernyókat öldös. Különösen 1) Darázshoz hasonló féreg, hártyaalakú röptyűkkel, mely tojásait a hernyókba szúrja, melyek kikelvén ezeket megölik. (Ichneumon). 2) Csókához hasonló madár Jamaikában, mely a hernyókat fölemészti. 3) Nagyobbféle hernyó, mely más kisebbekkel él.

*HERNYÁSZ (2)
(mint föntebb) önh. m. hernyász-tam, ~tál, ~ott. Hernyókat fogdos, öldös.

*HERNYÁSZFUTRINKA
(hernyász-futrinka) ösz. fn. Fákon tanyázó bogárfaj, mely a hernyókat öldösi.

*HERNYÁZ
l. HERNYÁSZ.

*HERNYE
falu Szala megyében; helyr. Hernyé-n, ~re, ~ről.

*HERNYÉK
falu Szala megyében; helyr. Hernyék-ěn, ~re, ~ről.

*HERNYÓ
(her-nyó, vagyis her-nyű) fn. tt. hernyó-t, harm. szr. ~ja. Eredetileg hernyű (hernyű), azaz hert (füvet) pusztító nyű. Így használja Káldi. A hernyű maradékját meg-ölte a sáska. (Joel. 1. 4.). A ti olajkerteteket és fügéskerteteket meg-ötte a hernyű. (Amos 4. 9.). Általán am. féregalaku vagy gilisztaforma, gyürüs testű, s különféle szinű és nagyságu lárvája több nemü szárnyas férgeknek és robaroknak, különösen a lepkéknek. Mind ezek a növényeken élődnek, s azokat pusztítani szokták. Selyembogár hernyója. Közölök azokat, melyek megszőrösödnek, papmacskák-nak hívják. V. ö. HER, 2).

*HERNYÓBÁB
(hěrnyó-báb) ösz. fn. Így neveztetnek azon hengerded vagy gömbölyü héjak, melyekké a hernyók lárvái átalakulnak, s melyekben ezen állatkák színholt állapotban maradnak, míg teljes kifejlődésöket el nem érik. (Puppa).

*HERNYÓCSALÁD
(hernyó-család) ösz. fn. Hernyóféle féreg nemzetsége, osztálya.

*HERNYÓFAJ
(hernyó-faj) ösz. fn. Hernyó származásu, ivadéku.

*HERNYÓFÉSZEK
(hernyó-fészek) ösz. fn. A hernyóbábnak saját maga fonta házikója, melybe lepkévé válván, tojásait is rakni szokta.

*HERNYÓPOLYVACSUKK
(hernyó-polyvacsukk) ösz. fn. A polyvacsukkok neméhez tartozó növényfaj. V. ö. POLYVACSUKK.

*HERNYÓS
(her-nyó-os) mn. tt. hernyós-t v. ~at, tb. ~ak. Hernyóktól lepett, hernyóette. Hernyós fák, kerti vetemények.

*HERNYÓSZEDÉS
(hernyó-szedés) ösz. fn. Hernyók eltávolitása valamely növényről, hernyózás.

*HERNYÓTOJÁS
(hernyó-tojás) ösz. fn. Hernyónak tojásszerű rakománya, melyből elégséges meleg hozzájárultával hernyófiak kelnek ki.

*HERNYÓZ
(her-nyó-oz) áth. m. hernyóz-tam, ~tál, ~ott. Hernyókat szed, leszed valamiről. Tavaszszal hernyózni, lehernyózni a fákat. Behernyózni valamit, annyit tenne, mint hernyókat rakni rá.

*HERNYÓZÁS
(her-nyó-oz-ás) fn. tt. hernyózás-t, tb. ~ok. l. HERNYÓSZEDÉS.

*HERNYÚ
l. HERNYÓ.

*HERŐ
(her-ő vagy her-e-ü) herőcze szó törzsöke, s jelent lakzit, lakodalmat. Megvan here alakban s Fertő mellékén. l. HERE, 4).

*HERŐCZE
(her-ő-cze) fn. tt. herőczét. Farsangi, vagyis lakodalmi sütemény, forgács fánk, csörgő fánk, csőröge. Nevét mint a herész szó is heré-től vette. V. ö. HERÉSZ.

*HERPÁLY
puszta Bihar megyében; helyr. Herpály-ba, ~ban, ~ból.

*HERPE
l. HEREPE.

*HERPENYŐ
folyó Vas megyében.

*HERR
hangutánzó, mely a felboszontott, haragos ebnek mormogását fejezi ki.

*HERRĚG
(heri-ěg) önh. m. herrěg-tem, ~tél, ~ětt. Ebről mondják, midőn felingerülve herr hangon mormog. (Hirrit).

*HERRĚGÉS
(herr-ěg-és) fn. tt. herregés-t, tb. ~ěk. A haragos ebnek herr hangon szólása.

*HERS
(her-s) hangutánzó elvont törzsök, melyből herseg, hersen igék származnak, valamint átv. ért. hersent ige is. Mély hangon: hars és horzs.

*HERSĚG
(her-s-ěg) önh. m. hersěg-tem, ~tél, ~ětt. Hers hangot többszörözve ad, pl. Herseg a bőr, midőn erősen vakarják. Eszik a ló, hogy szinte herseg. Mély hangon: harsog.

*HERSĚGÉS
(her-s-ěg-és) fn. tt. hersegés-t, tb. ~ěk. ,Hers' hang többszöri hallatása. Bőrhersegés.

*HERSEN
(hers-en) önh. m. hersen-t. ,Hers' hangon viszhangzik vagy egyes hers hangot ad, pl. midőn valami érdes felületen alácsuszszan. Mély hangon: harsan.

*HERSENÉS
(her-s-en-és) fn. tt. hersenés-t, tb. ~ěk. Egyes ,hers' hang adása.

*HERSENT
(her-s-en-t) áth. m. hersent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Kemenesalján am. nőszik, a nőt elhálásra használja. Egy eredetü a herél, heréczel igékkel.

*HERSENTÉS
(her-s-en-t-és) fn. tt. hersentés-t, tb. ~ěk. Nővel közösülés.

*HERSENY v. HERSZÉNY
falu Erdélyben, Fogaras vidékében; helyr. Herszény-be, ~ben, ~ből.

*HERTELEN
tájdivatos; l. HIRTELEN.

*HERTELEND
KIS~, MAGYAR~, falvak Baranya megyében; helyr. Hertelend-ěn, ~re, ~ről.

*HERV
(her-u, her-v) hervad, hervaszt szók és származékaik elvont törzse. Mély hangu képzőket vevén föl, közelebb a har gyökhöz áll, (haraszt szóban).

*HERVAD
(her-u-ad) önh. m. hervad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Gyöke valószinüleg a növényt, füvet jelentő her, melyből u képzővel lesz heru, mint ham hamu, dar daru: ad képzővel: heru-ad, hervad, azaz növények, füvek, vagyis inkább harasztok módjára aszik, fonnyad. Innen mondják a) növényekről, midőn romlásnak induló leveleik, gyönge ágaik nedvek hiánya vagy megromlása miatt eredeti élénkségöket vesztik, lankadnak, fonnyadnak, s elvesznek. Hervadnak a dércsipte virágok. A kerteletlen virág hamar meghervad. (Km.). Időnek előtte elhervadt növények. b) átv. ért. állatokról, melyekben az életerő nyavalygások, kivált aszkór által ellankad. Így hervad el ifjuságom, sírva nézem. (Népd.). Költői nyelvben am. elmúlik, virítani megszün. A dicsőség koszorúja el nem hervad. Némi betüváltozással rokon vele sorvad.
"Piros arczám, hová levél?
Hervadsz mint az őszi levél."
Czuczor.
Megjegyzendő, hogy a hervad szót mind tulajd. mind átv. ért. csak gyöngébb, fínomabb alkotásu és természetü növényekről vagy állatokról használják. Elhervadnak pl. a füvek, fák levelei, virágok vagy gyermekek, ifjak, szüzek; de nem hervadnak az agg tölgyek vagy élemedett férfiak stb.

*HERVADAG
(her-v-ad-ag) mn. lásd: HERVATAG.

*HERVADÁS
(her-u-ad-ás) fn. tt. hervadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valami hervad. Növények, virágok kora hervadása. Férgek által okozott hervadás. Rokon vele a sorvadás. V. ö. HERVAD.

*HERVADATLAN
(her-u-ad-atlan) mn. tt. hervadatlan-t, tb. ~ok. Ami nem hervad, ami élénken zöldellik, virít. Átv. ért. el nem muló, megmaradó. Dicsőségnek, erénynek hervadatlan koszorúja. Határozóilag am. hervadás nélkül.

*HERVADÉKONY
(her-v-ad-ék-ony) mn. tt. hervadékony-t, tb. ~ak. l. HERVATAG.

*HERVADHATLAN
(her-u-ad-hat-lan) mn. tt. hervadhatlan-t, tb. ~ok. Ami el nem hervadhat, mi belső szükségkép folytonosan zöldellik, élénken virúl. Átv. ért. el nem mulható, örökön díszlő. V. ö. HERVAD. Határozóként am. el nem hervadhatólag.

*HERVADOZ
(her-v-ad-oz) önh. m. hervadoz-tam, ~tál, ~ott. Lassan-lassan, folytonosan hervad, pl. midőn a növények részei, levelei, virágai egymás után virítani, díszleni megszünnek, vagy az állati, pl. emberi test aszkórban szenved. Meghervadoz, a régiségben gyakori,,elhervadoz' helyett.
"Meghervadoz ott szép zöld ága,
Nem kellemetes neki virága."
Emlékvers Mátyás király halálára, 1490-ből. Meditationes Joannis de Turrecremata.

*HERVADOZÁS
(her-v-ad-oz-ás) fn. tt. hervadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növényi vagy állati testnek kór állapota, midőn lassan-lassan vagy folytonosan hervad; sorvadozás.

*HERVADSÁG
(her-v-ad-ság) l. HERVADTSÁG.

*HERVADT
(her-u-ad-t) mn. tt. hervadt-at. Mondjuk a) növényről, mely a nedvek megromlása vagy hiánya miatt elfonnyad, virítani, zöldelni megszün, elszárad; b) állatról, midőn teste aszkórban szenved, vagy más nedvrontó nyavalyák által elfonynyad, öszvezsugorodik stb.

*HERVADTAN
(her-u-ad-t-an) ih. Hervadt állapotban, fonnyadva, lankadva; virulás, zöldülés nélkül. Átv. ért. aszva, aszkórságosan.

*HERVADTSÁG
(her-v-ad-t-ság) fn. tt. hervadtság-ot, harm. szr. ~a. A gyönge növényi vagy állati testnek hervadt állapota vagy tulajdonsága.

*HERVASZT
(her-v-asz-t) áth. m. hervaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, okozza, hogy valami hervadjon. A növényeket hervasztják a forró napok, a gyökereiken élődő férgek stb. Mi hervasztja gyönge arczodat? Az érdem koszorúját el nem hervasztja az idő. V. ö. HERVAD.

*HERVASZTÁS
(her-v-asz-t-ás) fn. tt. hervasztás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvés, mely által eszközöltetik, hogy valami hervadjon. Az ifjui testnek kicsapongások általi hervasztása.

*HERVASZTÓ
(her-v-asz-t-ó) mn. tt. hervasztó-t. Ami eszközli, okozza, hogy valami hervadjon. Hervasztó napsugarak. Ifjuságot hervasztó bűnök. Testet hervasztó fájdalom, bú, keserv. V. ö. HERVAD.

*HERVASZTÓLAG
(her-v-asz-t-ó-lag) ih. Hervasztó módon, hervasztó befolyással. A nyári száraz hőség hervasztólag hat a gyönge növényekre.

*HERVATAG
(her-v-ad-ag) mn. tt. hervatag-ot. Ami a hervadásnak alá van vetve, ami tettleg hervad, fonnyad, lankad. Szép a virág, de hervatag. Árnyékba tenni a hervatag virágot. Hervatag ifjui arcz. Átv. ért. mulékony, nem tartós, aszékony. V. ö. HERVAD.

*HERVATAGSÁG
(her-v-ad-ag-ság) fn. tt. hervatagság-ot, harm. szr. ~a. Hervadó minőség.

*HERZBORZ
(herz-borz, sajátlag: berz-borz) ikernév tt. herzborzot. A székelyeknél am. hirtelen felpattanó ember, máskép ugyanott: puzduri (buzduri). (Kriza J.).

*HERZSĚL
(her-zs-ěl) áth. m. herzsěl-t. Dörzsöl, vastag hangon: horzsol.

*HESDÁT
erdélyi falvak Doboka és Thorda megyében; helyr. Hesdát-on, ~ra, ~ról.

*HÉSÉG
(hé-ség) l. HÉVSÉG.

*HÉSÖR
(hé-sör) ösz. fn. Meleg ital, melyet fel forralt serből készítenek, s gyakran tojással, téjjel, irósvajjal, czukorral, fűszerrel vegyítenek. Kávé helyett hésört inni. Máskép: sörleves.

*HESS
indulatszó, melylyel a madarakat, különösen pedig a tyúkokat szokás ijesztgetni, elkergetni. Hess más tyúkja a mi kazalunk alól. Hess el másé az udvarról. (Km.). Hess innen hess! Néhutt többesben is: hessetěk.

*HESSĚGET
(hess-ěg-et) önh. m. hessěget-tem, ~tél, ~ětt. Hess hangon kiáltozva a madarakat, különösen pedig a tyúkokat elüzi, kergeti. Elhessegetni a szomszéd tyúkjait. Átv. ért. jószágát elpazarolja, s magától mintegy elűzi, elszéleszti.

*HÉSUGÁR
(hé-sugár) ösz. fn. Napsugarak, melyek által a héanyag elterjed.

*~HÉSZIK
~HOSZIK, ~HÖSZIK, ~HÜSZIK igeképzők; azonosak - hodik, hědik, hödik, s ik nélkül ~had, ~hed igeképzőkkel, a h-nál fogva némi hiányos, kóros állapotot jelentvén, mint vénheszik v. vénhüszik, hírheszik, bünhöszik, petyhüszik stb. V. ö. ~HAD képző, és H betü.

*HÉSZOBA
(hé-szoba) ösz. fn. Igen melegre fűtött szoba, mely a benn levőket izzadásba hozza.

*~HESZT
~HÖSZT, vastaghangon: ~HASZT, ~HÜSZT igeképzők, az aszt, eszt képzővel rokonok ugyan, de a h-nál fogva némi hiányos és kóros állapotot tüntetnek elé; ilyen szók: pesheszt, poshaszt, korhaszt, bünhöszt, petyhüszt.

*~HET (1)
l. ~HAT.

*~HET (2)
igeképző, ezekben: helyhet, sebhet, rokon az at, et igeképzővel, de a h jelentése szintén befolyással van a sebhet szóban.

*HÉT (1)
tőszámnév, tt. hetet. Ékezetét elveszti, midőn személyrag járul hozzá: hetem, heted, hete stb. továbbá a képzőragok előtt: heted, hetedik, hetel, heten, hetenként, hetes, hetevény, hetven. De i képzővel héti v. heti. A szer képző előtt hosszu: hétszer, de rövid: hetedszer. Szinte röviden használtatik a helynevekben: Hetény, Hetmény; Hetenye (folyó). A Bécsi és Tatrosi codexekben, melyek a hosszu é-t és rövid e-t rendszerént megkülönböztetik, a törzsben is rövid e-vel találjuk. Így a Tatrosi codex előtti 1466-diki naptárban is: Hčt szüzek napja, Hčt atyafiú mártirok. Figyelmet érdemel, hogy a magyar hét, legesleg közelebb áll a magyar két szóhoz, (melyet a föntebbi codexekben rendszerént szintén röviden találunk), mintha a másik kézen (az első kézhez, öt ujhoz hozzáadva), szintén a kettőt jelentené. Idegen nyelvekben hangra nézve többé-kevésbé rokonok vele a török jedi, ujgur jidi, jakut szättä, csuvasz szicse, zend hapta, persa haft, heft, hellen epta, szanszkrit szapta, héber seb'áh (), arab szabat, osztják szát, vogul sat, votják és szürjän szizim, latin septem, czigány efta, német sieben, szláv szedem, szedm, sziedem, finn seitsemän stb. V. ö. SZÁM. Jelenti azon számot vagy mennyiséget, mely a számrendben a hat után következik, s a nyolcz előtt áll. A páratlanok közé tartozik. Jegye az irásban a hét egyes vonalból öszverakott 7, melyet a folyó irás könynyebbség végett 7 alakká változtatott; a római számirásmód szerént pedig VII. Hét óra, hét nap, hét hónap, hét év. Hét tél, hét nyár próbálja meg a házasokat. (Km.). Hetével adni az almát, (pl, egy garason). Hetet ütött az óra. Hetével osztogatni valamit. Hetével járni, am. heten együtt. Hétre jár az idő, órára, am. hét óra lesz. Hétkor ott leszek, (hét órakor). Hét előtt nem mehetek. Hét (óra) után felkelek. A hét szám a magyar népnél történetileg meg van szentesítve. Hét magyar-nak neveztetik az első hét vezér. Innen a hét szám jelent valami jelest, tökéletest, teljeset, erőset. Ha hét lelked lesz, sem félek tőled. Hét világra, hét országra szól, am. hires, jeles, derék. Heted hét ország. Hol volt, hol nem volt, heted hét országon is túl volt. (Népmesék bevezetése).
"És kedvnek milyen az volt, hét ország szűk határ,
Lábnak nem volt czipője, zenének húrja már."
Egy házasság a nagy világban. Pap Endrétől.
"Nincs oly szép éneklés
Heted hét országban,
Mint a rigók tesznek
Mátra oldalában."
Népdal (Erdélyi J. gyüjt.).
A köznép véleménye és szava járása szerént: az embernek hét bőre van, ha hatot lehúznak, még egy marad. Üsse meg a hét mennykő.

*HÉT (2)
fn. tt. het-et, harm. szr. ~e. Jelent általán hét napból, vagyis hétszer huszonnégy órából álló időt, akár honnan számítva. Két hétig oda maradt. Szerdán el fog menni, s három hétig oda lesz. Hány hét a világ? népies nyelven, am. mi ujság? v. hogy vagyunk? Szorosb ért. jelent egyik hétfőtől vagy vasárnaptól a másikig folyó hét napot. Ádvent első, második, harmadik hete. Husvét hetében. Böjti hetek. Csonka hét, azaz húshagyó három nap. Fekete hét, mely fekete vasárnaptól kezdődik. Virághét, máskép: nagy hét, am. a nagy bőjt utósó hete. Fehérhét, mely fehér, azaz husvét utáni első vasárnapon kezdődik. Vörös hét, pünkösd előtti hét. Husvét hete, pünkösd hete. Próbahét, am. azon idő, mely alatt valakit, pl. cselédet próba alá vesznek. Kiállani a próbahetet. Átv. ért. Se hete, se hava, már is parancsol, am. ujoncz létére úgy viseli magát, mintha ő volna úr a háznál, Hét-közben, am. hét közepén, hét folytában. Egy hét alatt, am. egy hét folytában. Hetet havat öszvehord, am. zavarva beszél, a dologhoz nem tartozókat mond. Se hete, se hava a dolgodnak, azaz semmi látatja, amit dolgozol vagy az időt eltöltöd valamiben eredmény nélkül.

*HÉT (3)
helynév, l. HÉTH.

*HÉTALVÓK
(hét-alvók) ösz. tb. Azon hét ephezusi testvér, kik a legenda szerént Decius uralkodása alatt 354. évben az üldözők elől barlangba bújtak, s ott elaluván, csak 155 év mulva ébredtek föl. Átv. ért. jelent igen álmos embereket. Te hétalvó szent, mikor kelsz már fel? Egyébiránt ez idegen utánzás; mert a magyar az álmos embert álomtáská-nak, álomszuszék-nak nevezi.

*HÉTBIRÓISZÉK
(hét-birói-szék) ösz. fn. l. HÉTSZEMÉLYESTÁBLA.

*HÉTBÜK
erdélyi falu Thorda megyében; helyr. Hétbük-ön, ~re, ~ről.

*HETE
falu Beregh megyében; helyr. Heté-n, ~re, ~ről.

*HETEBOTÁZIK
(hete-botázik) ikerített ige. Tájdivatosan am. csetlik-botlik, (l. ezeket), s törzse hetebota, am. csetebota. V. ö. ÁTABOTÁBA.

*HETED
(het-ed) számnév, tt. heted-ět, harm. szr. ~e. 1) Részosztó, mely a hét felé osztott egészből egy részt jelent. Némely földesurak a szüretnek hetedét kapják. Töredékszámban jelenti az osztót. A forintból egy heted 1/7. A hétnek egy hetede, am. egy nap. 2) Sorosztó, mely a sorozatban hat után következik: első, másod, negyed, ötöd, hatod, heted napon. Heted ízben. Heted magammal, magaddal, magával. V. ö. HETEDIK. 3) Midőn a fél szóval tétetik öszve, am. hat és fél. Hetedfél forinton venni valamit, am. hat forinton és félen. Mesés, tréfás beszédben heted hét ország, am. messze kiterjedő ország vagy egész Magyarország. Heted hét országban nem találni párját. Hol volt, hol nem volt, heted hét országon is túl volt. (Népmesei bevezetés).

*HETEDĚL
(het-ed-ěl) áth. m. ~t v. hetedlětt, htn. ~ni v. ~eni. Valaminek heted részét veszi; hét részre oszt. Ha huszonegyet hetedelünk, egy részre jut három. Némely szőlőhegyeken az illető uraságok hetedelik a termést.

*HETEDĚLÉS
(het-ed-ěl-és) fn. tt. hetedělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamely mennyiségből heted részt kiveszünk, vagy valamit hét részre osztunk.

*HETEDĚLŐ v. HETEDLŐ
(het-ed-ěl-ő) mn. és fn. tt. hetedělő-t. Heted részt kivevő, hét részre osztó. Hetedelő uraság. Hetedelő szám.

*HETEDFÉL
(heted-fél) ösz. számnév. Hat és fél, azaz hat egész és fél. Hetedfél óra, am. hat óra és két negyed. Hetedfél nap, hó, év, század.

*HETEDFÉLKOR
(heted-fél-kor) ösz. ih. Mikor az óra hat után felet üt vagy mutat, azaz hat óra után fél óra mulva. Hetedfélkor sétálni megyek. A színházi eléadás hetedfélkor kezdődik. Németesen szólva: félhétkor.

*HETEDFŰ
(heted-fű) ösz. mn. Baromról mondják, midőn hetedszer megy ki az új fűre, vagyis midőn heted évben van. Hetedfű ló, ökör, tehén.

*HETEDHANG
(heted-hang) ösz. fn. A nyolcz hangból (zöngéből) álló hanglajtorján a hetedik fok, mely közvetlenül a nyolczadot (octava) előzi meg. Rövidebben: heted.

*HETEDHÓ
(heted-hó) ösz. fn. Kik a hónapokat sorozat szerént kivánnák elnevezni, hetedhónak mondják és irják a juliust, mely máskép, de szinte újabb nyelven: nyárhó, régiesen: Sz. Jakab hava.

*HETEDIK
(het-ed-ik) számnév, tt. hetedik-et. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyes tárgyak vagy egyének közől azt, mely a hatodik után következik. Első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik betü az ábéczében. Életének hetedik évében meghalt gyermek. A régiek jobbára ik nélkül használták. Minek nyoma fen van ma is ezekben: heted éve, heted ízben, heted napon, heted magammal, heted hét ország stb. V. ö. IK, névképző.

*HETEDRÉSZ
(heted-rész) ösz. fn. Hét részre osztott egészből egy osztalék, egy rész.

*HETEDSZAK
(heted-szak) ösz. fn. Hét napból álló időszak. Hetedszakra fogadni a munkásokat.

*HETEDSZĚR
(heted-szěr) határozó számnév. 1) Heted ízben, valamit hétszer téve. Hetedszer mondom, még sem érted? 2) Heted sorban, vagyis a sorozat hetedik helyén, rendén. Hetedszer: szólok a házasságról. Ezen értelemben számjegygyel is szokták írni: 7-edszer, vagy egyszerüen: 7.

*HETEDSZĚRI
(heted-szěr-i) mn. tt. hetedszěri-t. Heted ízbeli, hetedszer történt vagy történő. Hetedszeri eléadás után betiltott színdarab.

*HETEL
(het-el) önh. m. hetel-t. 1) Hetet tölt, hét napig mulat, tartózkodik valahol. Olyan, mint napol, telel, nyaral stb. Rosz idő miatt valahol hetelni. Elhetelni valamit. 2) A sor szerént rákerülő munkában vagy várakozásban hét napot tölt. Köz fuvarban a vármegye udvarán hetelni. 3) Hétfelé vág; mi egyébiránt szokatlan, ez értelemben jobban: hetedel.

*HETELÉS
(het-el-és) fn. tt. hetelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A hétnek mint időszaknak valamiben eltöltése; hét napig tartó veszteglés.

*HETELŐ
(het-el-ő) mn. és fn. tt. hetelő-t. Aki valamely munkában vagy várakozásban hetet tölt; hét napon át veszteglő; hétsorban munkálkodó, (hetes).

*HETEN
(het-en) határozói számnév, s am. egy csoportban hét. Heten vagyunk. Heten vannak. Heten-heten lépdeltek, am, minden sorban v. csapatban hét.

*HETENKÉNT
(het-en-ként) arányosztó számnév, és ih. s am. 1) Hét hét egy csoportban, egy sorban, csomóban. Hetenként állítani sorba a katonákat. 2) Hét számra, hétről hétre, minden héten. Hetenként meglátogatni valakit. Hetenként legalább egyszer templomba menni. Hetenként fizetni a napszámosokat.

*HETÉNY
falvak Komárom és Ugocsa megyében; LOVÁSZ~, Baranya megyében; ALSÓ~, FELSŐ~,puszták Somogy megyében; helyr. Hetény-be, ~ben, ~ből. l. HETTÉNY.

*HETENYE
folyó Nyitra megyében.

*HETES (1)
(het-es) mn. tt. hetes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Egy vagy több héttől fogva élő, létező, tartó. Egy hetes gyermek. Hetes eső. Három hetes csirkék. Kettős ünnep, hetes eső, szolganyugodalom. (Km.). 2) Miből hét van együtt, hétszeres. Hetes rakáskákba rakott almák. Hetesével adni a körtét. 3) Mondják a legkeskenyebb vászonról, mely egyszersmind durvább fonalból áll. Hetes vászon.

*HETES (2)
(mint föntebb) fn. tt. hetes-t, tb. ~ěk. 1) Hetet jelentő számjegy = 7. Hetest írni a táblára. 2) Divatból kiment pénz neme, mely hét krajczárt ért. Népnyelven: peták. 3) Személy, kire hetenként kerül valamely dolog, pl. hol három leány van a háznál, és minden héten más-más forgolódik a konyhán.

*HETES (3)
falvak Somogy és Szala megyékben; helyr. Hetes-ěn, ~re, ~ről.

*HETESTISZT
(hetes-tiszt) ösz. fn. Hét folytában bizonyos kitűzött, pl. kórház felügyelői hivatalt teljesítő katonatiszt.

*~HETETLEN
l. ~HATATLAN.

*HETETSZAKA
(hetet-szaka) ösz. ih. Egész hét folytában vagy alatt. Olyan mint: éjtszaka, teletszaka, nyaratszaka. Némelyek szerént: hetedszaka.

*HETEVÉNY
(het-e-vény) fn. tt. hetevény-t, harm. szr. ~e v. ~je. Többesben nem divatozik. Csillagcsoport a bika nevü csillagzat fölött, mely egymáshoz közel levő, s mintegy öszvecsoportozó hét csillagból áll. (Plejades). Köznépi nyelven: fiastyúk. A nagy medve csillagzat is hét, és pedig fényesebb csillagokból áll, de ezt gönczölszekeré-nek hívjuk.

*HETEZ
(het-ez) áth. m. hetez-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamit hétszer tesz, szaporít. Hetezni a fizetést, jutalmat vagy büntetést, verést. Játékban hetezni a tételt. 2) A beszédben hetet emleget. Majd meghetezlek én tégedet! (a gyermeknek mondják, midőn hibásan hetet mond a számvetésben).

*HÉTFELÉ
(hét-felé) ih. 1) Hét részre, darabra. Hétfelé osztani valamit. Hétfelé szelni a kenyeret. 2) Hét különböző irányban. A sereget, nyájat hétfelé választani és hajtani. Ezen városból hétfelé megy az út.

*HÉTFÉLE
(hét-féle) ösz. mn. Hét különnemü tárgyakból álló; olyan hét számból öszvefogott egész, melyek mindegyike más-más tulajdonságokkal bir. Hétféle borral kinálni a vendégeket. Hétféle posztót árulni a vásárban. Hétféle nyelven beszélni. V. ö. FÉLE.

*HÉTFÉLEKÉP
(hét-féle-kép) ih. Hétféle módon, hét különböző nemüen. Egy eszmét hétfélekép kifejezni.

*HÉTFÉLEKÉPEN
l. HÉTFÉLEKÉP.

*HÉTFŐ
(hét-fő) ösz. fn. tt. hétfő-t. Vasárnap után közvetlen következő nap, mely a hétköznapok között első, s innen a fő nevezet. Tájdivatosan hetfő v. hétfe, v. hetfe, sőt hetve is. (Szalay Ágoston levélgyüjteményében).

*HÉTFŐN v. HETFŐN
(hét-fő-ön) ih. Vasárnap után következő napon. Hétfőn kezdeni a munkát, és szombaton bevégezni. Hétfőn reggel, estve. Tájszokásilag: hetfén v. hetfőn.

*HËTH v. HËTT
a Nádor-codexben hejt helyett; l. ezt.

*HÉTH
falu Gömör megyében; helyr. Héth-ěn, ~re, ~ről.

*HÉTHÁRS
mezőváros Sáros megyében; helyr. Héthárs-on, ~ra, ~ról.

*HÉTI v. HETI
(hét-i) mn. tt. héti-t, tb. ~ek. 1) Hétre való, hétig tartó, hétre kijáró, hetet illető. Héti munka. Két héti bér. 2) Hetenként eléforduló. Héti vásár. Héti ülés.

*HÉTKÉP, HÉTKÉPEN
l. HÉTFÉLEKÉP.

*HÉTKÖZBEN
(hét-közben) ösz. ih. Hét folytában, míg a hét tart, különösen a hét derekán. Hétközben félbehagyni a munkát.

*HÉTKÖZNAP
(hét-köz-nap) ösz. fn. A hétnek akármelyik napja, vasárnapot vagy ünnepet kivéve; dologtevő nap. Használják határozóképen is, pl. Hétköznap dolgozni kell, nem mulatni.

*HÉTKÖZNAPI
(hét-köz-napi) ösz. mn. Hétköznapra való, akkor történő, arra vonatkozó. Hétköznapi foglalatosságok. Különösen, ami nem innepies, hanem valami közönséges, alsóbb rendü. Hétköznapi öltözet. Hétköznapi ebéd. Átv. ért. hétköznapi arcz, mely kevés szellemet tanusít, jellemzet nélküli.

*HÉTKÖZNAPIAS
(hét-köz-napias) ösz. mn. Hétköznaphoz illő, hétköznapot mutató. Átv. ért. közönséges, mindennapi, nem különös. Igen hétköznapias öltözetben volt nálunk.

*HÉTKÖZNAPIASAN
(hét-köz-napiasan) ih. Hétköznapi módon; közönségesen, nem innepiesen.

*HÉTKÖZNAPILAG
(hét-köz-napilag) l. HÉTKÖZNAPIASAN.

*~HETLEN
l. ~HATLAN és ~HATATLAN.

*HÉTMAGYAR
(hét-magyar) ösz. fn. Így nevezik a régi történetirók azon hét vezért, kik alatt a magyarok ősi lakhelyökről kiindulván, a mai Magyarországba jöttenek. Neveik: Álmos, Előd, Kund, Und, Tas, Huba, Tuhutum. Béla király névtelen jegyzőjénél így írva: hetumoger.

*HETMÉNY
falu, KIS~, puszta Nyitra megyében; helyr. Hetmény-be, ~ben, ~ből.

*~HETŐ
l. ~HATÓ.

*HÉTSZÁM
(hét-szám) ösz. fn. 1) Hét napból álló időszak, mennyiben szám gyanánt használtatik; különösen egész hétre szerződött munka vagy munkabér. Olyan, mint: napszám. Hétszámban dolgozni. 2) Úr dolga v. robot, melyet hetenként tartozott a jobbágy illető uraságának elvégezni.

*HÉTSZÁMRA
(hét-számra) ösz. ih. Az időt hetenként, vagyis hét napjával számítva. Hétszámra nincs otthon, am. egész hétig vagy hetekig oda van. Hétszámra fizetni a munkásokat, am. nem naponként, hanem minden héten egyszer, az egész heti bért öszvesen.

*HÉTSZEMÉLYĚS
(hét-személyěs) ösz. mn. Eredetileg am. hét személyből álló; l. HÉTSZEMÉLYĚS-TÖRVÉNYSZÉK.

*HÉTSZEMÉLYĚSTÁBLA
lásd: HÉTSZEMÉLYES-TÖRVÉNYSZÉK.

*HÉTSZEMÉLYES-TÖRVÉNYSZÉK
ösz. fn. Legfensőbb törvényszék hazánkban, mely előtt csak fölebb vitt ügyek tárgyaltatnak. Nevét onnan vette, hogy régente hét biróból állott volt, idővel azonban számuk többre szaporodott, kik közől jelenleg nehányan az egyházi, a többiek pedig mind a főnemesi és nemesi, mind a nemnemesi rendből is valók. Elnöke e törvényszéknek a nádor, s akadályozása esetében rendszerént az országbiró, törvény szerént a tárnok is, de aki a Helytartóság elnökségével van elfoglalva stb. Határozat hozásra a váltóosztályban ma is szintén hét bírótag, de a többi polgári vagy büntető osztályban legalább tizenegy tag kivántatik.

*HÉTSZEMÉLYNÖK
(hét-személynök) ösz. fn. A hétszemélyes törvényszék tagja. (Septemvir). Nem egészen alkalmas kifejezés annál fogva, mert a,personalis' neve is,személynök' levén,,hétszemélynök' két értelmüvé válik; talán alkalmasb lenne: hetednök, vagy csak: hétnök. V. ö. HÉTSZEMÉLYES-TÖRVÉNYSZÉK.

*HÉTSZĚR
(hét-szěr) szorozó számnév. Hét ízben; egyet annyiszor véve, hányszor hétben találtatik. Hétszer leirni valamit. Hétszer hét am. negyvenkilencz. Egy a hétben találtatik hétszer. Hasonlító mondatban; hétszer akkora, am. hét oly nagyságu, mint a másik; hétszer nagyobb, hétszer több, am. nyolcz akkora, nyolcz annyi.

*HÉTSZĚRĚS
(hét-szěrěs) ösz. mn. 1) Amiben hétszer van meg valamely egység. Hétszeres szám.
Hétszeres jutalom. 2) Mi hétszer van egymás után véve, hétrétü, héthajtásu. Hétszeres borítékba göngyölgetett áru.

*HÉTSZĚRĚSEN
(hét-szěr-ěs-en) ih. Hétszeres módon; egy helyett hétszer. Hétszeresen megtéríteni a kárt.

*HÉTSZĚRĚZ
(hét-szěrěz) ösz. áth. 1) Valamit hétszer, hétannyiszor tesz. Hétszerezni a jutalmat, bért. 2) Számtanilag: héttel sokszoroz.

*HÉTSZĚRI
(hét-szěr-i) mn. tt. hétszěri-t, tb. ~ek. Hétszer történt vagy történő. Hétszeri próba után sem érhete czélt. Hétszeri vágásra leütni az ökröt.

*HÉTSZĚRTE
(hét-szěr-te) ih. Hét annyiszor, hét oly nagy mértékben. Hasonlító mondatokban használtatik. Hétszerte több fizetése van, mint nekem. Az én szekeremen hétszerte nagyobb teher van, mint a tiéden.

*HÉTSZÖG
(hét-szög) ösz. fn. Test vagy ábra, mely hét szöget képez. (Heptagonum).

*HÉTSZÖGÜ
(hét-szögü) ösz. mn. Minek hét szöge van. Hétszögü vármű.

*HETTÉNY
puszta Torontál megyében; helyr. Hettény-be, ~ben, ~ből. V. ö. HETÉNY.

*HETTYÉN
falu Beregh megyében; helyr. Hettyén-be, ~ben, ~ből.

*HÉTUR
erdélyi falu Küküllő megyében; helyr. Hétur-ba, ~ban, ~ból.

*HETVE
tájdivatosan am. hétfő; l. ezt.

*HETVEHELY
falu Baranya megyében; helyr. Hetvehely-ěn, ~re, ~ről.

*HETVEN
(het-ven) tőszámnév, a tizesek közől, hetven-t v. ~et, tb. ~ek. Hétszer tíz, v. tizszer hét. Hetven esztendeig élni. Hetven emberre terített asztal. Hetvenhét. Hetvenhét ördögtől sem félek. V. ö. ~VAN, ~VEN, számnévképző.

*HETVENED
(het-ven-ed) fn. tt. hetvened-ět. Hetven részre osztott egészből egy rész. Mint melléknév jelenti azon sorszámot, mely a hatvankilencz után következik. Szokottabban: hetvenedik.

*HETVENEDIK
(het-ven-ed-ik) sorszámnév, tt. hetvenedik-et. Sorban a hatvankilenczedik után következő. Hetvenedik szám. Életének hetvenedik esztendejében. Ilyet még a hetvenedik nagy apád sem látott.

*HETVENEN
(het-ven-en) ih. Hétszer tizen v. tízszer heten. Hányan voltatok? Hetvenen.

*HETVENES (1)
(het-ven-es) mn. tt. hetvenes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mi hetvenet foglal magában, hetvenet jelelő. Hetvenes számjegy. 2) Miből hetven van együtt véve. Hetvenes csapatokra választani a sereget, nyájat.

*HETVENĚS (2)
(het-ven-ěs) fn. tt. hetveněs-t, tb. ~ék. 1) Hetvent jelentő számjegy. 2) Hetven éves, pl. ember.

*HETVENFELÉ
(hetven-felé) ih. 1) Hetven részre. Hetvenfelé osztani valamit. 2) Hetven különböző irányban. Hetvenfelé elágazó gyepi utak.

*HETVENFÉLE
(hetven-féle) mn. Hetven egységből álló, melyek egymástól különböznek, különnemüek. Hetvenféle pénzt, növényt, kitömött madarat ajándékozni a természetiek gyüjteményébe.

*HETVENKĚDÉS
(het-ven-kěd-és) fn. tt. hetvenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hányivetiség, legénykedés, szájaskodás.

*HETVENKĚDIK
(het-ven-kěd-ik) k. m. hetvenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Hányja-veti magát, hánykolódik, legénykedik, nagy a szája, erejével kérkedik, mintha hetvened magával volna, vagy mintha azt mondaná, hogy hetventől sem fél. Hetvenkedik, mint árpaczipó a kemenczében. (Km.). Vagy am. vethenkedik, vagy pedig, ami valószinűbb, e kifejezés onnan eredt, mivel az ilyféle emberek szeretik a hetven szót emlegetni, pl. ha hetvenhét lelked lesz, sem félek; hetvenhetedik apád sem látott ilyet stb.

*HETVENKĚDŐ
(het-ven-kěd-ő) mn. tt. hetvenkědő-t. Hányiveti, magahányó, legénykedő, nagy száju. Hetvenkedő suhancz. V. ö. HETVENKĚDIK.

*HETVENSZĚR
(het-ven-szěr) ih. 1) Hetven ízben. Hetvenszer adni valamely színdarabot. 2) Hasonlító mondatban am. hetven annyiszor. Hetvenszer nagyobb, drágább.

*HETYE
falvak Vas és Soprony megyében; helyr. Hetyé-n, ~re, ~ről.

*HETYEFEJ v. HETYEFŐ
falu Szala megyében; helyr. Hetyefő-n, ~re, ~ről.

*HETYEPECSE
l. HECSEPECSE.

*HETYKE
l. HEGYKE.

*HETYKEBETYKE
l. HEGYKEBEGYKE.

*HËU v. HÉU
régies, l. HIÚ.

*HËUSÁG
régies, l. HIÚSÁG, HÍVSÁG.

*HEV
hever szó gyöke. l. ezt.

*HÉV
l. HÉ.

*HÉVALKODIK
l. HIVALKODIK.

*HÉVANYAG
l. HÉANYAG.

*HÉVÁR
fn. tt. hévár-t, tb. ~ak. Jelenti azon jeget, mely áradás után a partokon marad. Innen eredetileg talán héjár, azaz a megfagyott víz héjának, azaz jégnek árja.

*HÉVCSIRA
(hév-csira) ösz. fn. Nyavalya, melyet a lovak az igen meleg napsugaraktól szoktak kapni.

*HEVEDER
(hev-ed-er, vagyis: öv-ed-er) fn. tt. heveder-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. v. ~je. Eredetileg valószinüen öveder, az öv gyöktől, mint jelentéseiből gyanítható. Általán eszköz, mely valamit kerít vagy oldalaslag takar, valami fölött elnyúlik, s ahhoz ragad. Különösen 1) Az állatok hasát vagy derekát, hón alját általkötő szíj, kötél, öv. Nyeregheveder, lóheveder, bársony heveder. 2) Az asztalosoknál léczforma keskenyebb deszka, melylyel az ajtókat öszvefoglalják, vagy valamit pártázat gyanánt bevonnak. Ajtóheveder. 3) Az ácsoknál vékonyabb gerenda, mely a vastag gerendákat öszveköti. 4) Vadászok nyelvén a szarvas testének közép része.

*HEVEDERĚZ
(hev-ed-er-ěz) áth. m. hevederěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Hevederrel körül köt. Hevederezni a vemhes lovat. Lehevederezni a nyerget. 2) Asztalon vagy ács munkát heveder nevü pártázattal vagy szállal öszveköt. Hevederezni az ajtókat.

*HEVEDERGYALU
(heveder-gyalu) ösz. fn. Famívesek, nevezetesen asztalosok gyaluja, melylyel az ajtókon, ablakfákon stb. hevedert alakítanak.

*HEVEDERKŐ
(heveder-kő) ösz. fn. Kőmíveseknél oly kő, mely az épület egyes részeit, különösen a bolthajtásokat öszveköti.

*HEVEDERLŐ
(hev-ed-er-el-ő) fn. tt. hevederlő-t. Lovászlegény, ki a lovat felnyergeli, vagyis a nyerget hevederrel rászorítja.

*HEVEDERPATAK
folyó Erdélyben.

*HEVEDERVAS
(heveder-vas) ösz. fn. Vaslap, mely valamely eszköznek külsejét, küllapját bekeríti. Kerék hevedervasa. Tengely, nyujtó, fölhércz hevedervasa.

*HEVENY (1)
(hev-eny) mn. tt. heveny-t, tb. ~ek. Hevvel teljes, meleg. Átv. ért. hirtelen, frisen, szaporán működő. Szokottabb: heves.

*HEVENY (2)
(mint föntebb) fn. tt. heveny-t, harm. szr. ~e. Melegség, forróság. Átv. ért. hirtelenség, gyorsaság. Innen: hevenyében tenni valamit, am. hirtelenül, késedelem nélkül, szaporán, legott, melegében.

*HEVENYBAJ
(heveny-baj) ösz. fn. Melegség v. forróság miatt támadott baj, betegség.

*HEVENYÉSZ (1)
(hev-eny-ész) önh. m. hevenyész-tem, ~tél, ~ětt. Valamit hirtelen, hosszas előkészület vagy gondolkozás, fejtörés nélkül kitalál, tesz, véghezvisz. Különösen oly személyről mondják, ki valamely feladott tárgyról kötött vagy kötetlen beszédben érzelmeit vagy gondolatait legott eléadni képes.

*HEVENYÉSZ (2)
(mint föntebb) fn. tt. hevenyész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki valamit hevenyében kigondol vagy tesz. V. ö. HEVENYÉSZ önh. ige.

*HEVENYÉSZET
(hev-eny-ész-et) fn. tt. hevenyészet-ět, harm. szr. ~e. Hevenyészve vagy hevenyész által keletkezett gondolatok vagy művek. Ezen versek hevenyészetnek jók, de szépmü gyanánt nem tekinthetők. V. ö. HEVENYÉSZ.

*HEVENYKĚDIK
l. HEVESKĚDIK.

*HEVER
(hev-er) önh. m. hever-t. 1) Tulajd. ért. vagy a nagy hévség miatt nyugszik, mit sem tesz, mintegy hevel; vagy a h mint lehelő hang általános jelentése után am. (csak) leh-eg, lih-eg, mint pih-en és pih-eg szóknak is azonegy gyökük van. Hasonló ehez hévizál szó is. A finn ryven, am. heverek a jelemzetes h-t elvesztette. 2) Szélesb ért. dologtalanul vesztegel, nem működik, csak a levegőt szíjja. Esőben hevernek a munkások. Ne heverj, hanem dolgozzál. 3) Átv. kényelmesen fekszik, fekve ide-oda fordúl, mint kinek semmi tenni valója nincs. Fűben heverni. Ágyon, leterített bundán heverni. Leheverni az ágyat, am. heverve legyúrni. Megheverni a derest, tömlöczfenekét. Kiheverni magát. 4) Hever a ló, midőn ég felé fordított lábakkal a földön hentereg. 5) Valami elvetett, elhanyagolt állapotban, haszonvétlenül fekszik. Könyvei a földön hevernek. Miért hagyjátok útban heverni ezen edényeket? Sok pénz hever a ládájában.

*HEVÉR
fn. tt. hevér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Bányászlegény, bányákban dolgozó munkás. Idegen eredetűnek látszik, talán a német Heber vagy Hauer szókból módosult.

*HÉVÉR
(a német Heber), l. LOPÓTÖK.

*HEVERĚDÉS
(hev-er-ěd-és) fn. tt. heverědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Heverés végetti lefekvés, letelepedés.

*HEVERĚDIK
(hev-er-ěd-ik) k. m. heverěd-tem, ~tél, ~ětt. Heverésre letelepedik, lefekszik. Ágyba, fűbe, pamlagra heveredni. Beheveredni a szénatartóba. Bundára heveredni. Leheveredik.

*HEVERÉS
(hev-er-és) fn. tt. heverés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán állapot, midőn valaki vagy valami hever. Különösen: midőn valaki pihenés végett vagy kényelemből, tunyaságból fekdegel. Átv. ért. tunyálkodás, restelkedés. V. ö. HEVER.

*HEVERÉSZ
(hev-er-ész) önh. m. heverész-tem, ~tél, ~ětt. 1) Folytonosan vagy egész kényelemmel hever, fekszik. Fák alatt heverészni. Reggel óraszámra az ágyban heverészni. 2) Dologtalanul töltögeti az időt, vesztegel.

*HEVERĚSZIK
(hev-er-ěsz-ik) k. l. HEVERĚDIK. A többi időt is ettől kölcsönzi.

*HEVERŐ
(hev-er-ő) mn. tt. heverő-t. 1) Kényelmesen, dologtalanul vagy pihenés végett fekvő. Pamlagon heverő uracs. Árnyékban heverő malaczok. Munka után heverő napszámosok. Heverő ökör után nem vetnek holdat. (Km.). 2) Haszonvétlenül álló, elhanyagolt, mivel nem gondolnak. Heverő pénz, szerszámok, eszközök. Heverő szántóföldek, melyeket nem mivelnek. Láb alatt heverő edények. Heverő ruhák, am. viseletlenek. 3) l. HEVERÜ.

*HEVERTET
(hev-er-tet) áth. m. hevertet-tem, ~tél, ~ětt. Valamit heverni, azaz fekünni, nyugonni, pihenni hagy, nem használ. Hevertetni a kifogott marhát. Itatónál hevertetni a csordát. Ládában hevertetni a pénzt. Hevertetni a földet.

*HEVERŰ
(hev-er-ű) fn. tt. heverű-t. Székely szó, am. menyasszony, kit a munkában a többieknél jobban kímélnek, máskép: hazai. Ezért mondja a régi példabeszéd, "őtet ne tartanám úgy mint egy leányt jegybe." Szalay Ágoston levélgyüjteménye 1555-ből. Némelyek szerint: szabad életü nőszemély.

*HEVES (1)
(hev-es) mn. tt. heves-t v. ~et, tb. ~ek. Miben sok a hé, melegség; tüzes. Heves idő, napsugár. Heves égöv. Heves-tüzes. Átv. ért. ingerlékeny vérü, indulatos, hamar fölgerjedő, hirtelen természetü. Heves ember. Heves szónoklat. Heves kutya vak kölykeit hányja. (Km.). Ne légy oly heves, mérsékeld indulatodat. Heves megtámadás.

*HEVES (2)
(mint föntebb) fn. tt. heves-t, tb. ~ěk. Felső Duna vidékén így nevezik a folyók azon pontjait, melyeken a víz melegebb vagy örvényesebb folyásu levén, be nem fagy, vagy legalább vékonyabb hártyát kap, mint másutt. Vigyázz a hevesre, mert leszakadsz.

*HEVES (3)
mezőváros a hasonló nevü megyében; helyr. Heves-ěn, ~re, ~ről.

*HEVESEN
(hev-es-en) ih. 1) Melegen, forrón, égetőleg. Hevesen süt a nap. 2) Átv. ért. indulatosan, hirtelenül, igen fölgerjedve. Hevesen beszélni. Hevesen megtámadni az ellenséget.

*HEVES-IVÁNY
puszta a Jászságban; helyr. Ivány-ba, ~ban, ~ból.

*HEVESKĚDÉS
(hev-es-kěd-és) fn. tt. heveskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Felingerelt vérből eredő, hirtelen indulattal járó cselekvés, melynek ellentéte: midőn valaki megfontolva, és mérsékelve tesz valamit. Csak lassan, itt nincs helye a heveskedésnek. Heveskedés által elrontani az ügyet.

*HEVESKĚDIK
(hev-es-kěd-ik) k. m. heveskěd-tem, ~tél, ~ětt. Felingerült indulattal, magát nem mérsékelve, hirtelenkedve cselekszik. Kérlek, ne heveskedjél.

*HEVESKĚDŐ
(hev-es-kěd-ő) mn. tt. heveskědő-t. Hirtelenkedő, fölgerjedt indulatból szóló vagy cselekvő, a dolgot mérsékelve, és hidegen meg nem fontoló. Heveskedő fiatal szónok. Heveskedő ujonczok.

*HEVESSÉG
(hev-es-ség) fn. tt. hevesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Nagy melegség, forróság. 2) Átv. ért. indulatosság, hirtelenkedés, mérséketlen, megfontolatlan, vakon neki rohanó cselekvés. Ő is alább hagyott már fiatalkori hevességéből.

*HEVESVÁRMEGYE
ösz. fn. A Tiszán inneni v. Tiszajobbparti kerület egyik vármegyéje, melynek székvárosa Eger. Szójátékból mondani szokták: Heves vármegyéből való, azaz tüzes, hirtelen indulatú.

*HEVESVÁRMEGYEI
ösz. mn. Heves vármegyéből való, ahhoz tartozó, arra vonatkozó.

*HEVETEG
(hev-et-eg) mn. tt. heveteg-ět v. ~ět. Hevülésnek induló, könnyen hébe, tűzbe jövő. Heveteg indulatu, természetü ember. Mint főnév is használható, s ekkor jelent hőséget, melegséget. V. ö. ~ATAG, ~ETEG, képző.

*HEVETEGĚS
(hev-et-eg-ěs) mn. tt. hevetegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Hamar felhevülő, hőséges, melegséges. Ritka használatu.

*HEVEZ
(hev-ez) önh. m. hevez-tem, ~tél, ~ětt. Dunán túl a barmokról, különösen a juhokról mondják, midőn a nagy héség miatt fújtatnak. Juhászok mondása: Hevez a birka, eső lesz.

*HÉVHÓNAP
(hév-hó-nap), l. ĚBHŐ.

*HEVI
(hév-i) mn. tt. hevi-t, tb. ~ek. Pesti Gábornál am. heves, forró. "És az hevi föld lábamat megégetné."

*HEVÍT, HEVIT
(hev-ít) áth. m. hevít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Hévvé tesz, melegít, forral. Vizet, bort hevíteni. Fölhevíteni holmi szeszes italokkal, fűszeres ételekkel a vért. Átv. ért. élénk mozgásba hoz, vért ingerel, indulatra lobbant, gyúlaszt, gyapont. Kebelét szerelem lángja hevíti.
"De ha szőlőgerezd levét
Iszom, engem dalra hevít."
Horvát E.

*HEVÍTÉS, HEVITÉS
(hev-ít-és) fn. tt. hevítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Melegítés, forralás. 2) Indulatra gerjesztés, a vérnek rendkivüli mozgalomra hozása akár anyagi, akár szellemi ingerlés által, gyúlasztás.

*HEVÍTĚZIK
(hev-ít-ěz-ik) k. m. hevítěz-tem, ~tél, ~ětt. Melegedik, tűzbe hozza magát, héségre gyúladoz. Ellentéte: hűtözik, azaz a meleget űzi magától, vérét hüvösíti.

*HEVÍTŐ, HEVITŐ
(hev-ít-ő) mn. tt. hevítő-t. Általán, ami hevít, gyújt, melegít, forral; átv. ért. véringerlő, indulatra gerjesztő. Hevítő italok. Hevítő fűszerek. Szerelemre hevítő képzelet. Dalra hevítő bor.

*HÉVÍZ (1)
(hé-víz), l. HÉVVÍZ.

*HÉVÍZ (2)
falu Pest megyében, és Erdélyben Felső-Fejér megyében; helyr. Hévíz-ěn, ~re, ~ről.

*HÉVIZÁL
önh. m. hévizál-t. Dunán túli tájszó, s am. heverve, dologtalanul hiába tölti az időt. Eredetileg talán tréfás nyelven és diákosan am. heverizál, (mint patrizál, kurizál, bovizál, bubalizál, mind diákos szójárások), vagy hihetőbben am. héú~ v. hiúizál, mintegy héába tölti az időt; máskép szintén a régieknél: hévolkodik. Csak közbeszédben vagy alsó irásmódban van helye.
"Hitvány legény vagy te, pajtás,
Hogy szeretőre nem találsz,
Nám én csak úgy hévizálok,
Mégis ölöget (eleget) találok."
Népdal (Erdélyi J. gyüjt).

*HÉVÍZFŐ
(hé-víz-fő) ösz. fn. Forrás, melyből hévíz ered.

*HÉVÍZPATAK
folyó Szala megyében.

*HÉVMÉRŐ v. HÉVMÉRÜ
(hév-mérő) ösz. fn. Eszköz, mely a legmérséklet fokát, azaz a meleg vagy hideg jelen állapotát mutatja. Áll üvegcsőből, melyet bizonyos mennyiségü folyadékkal, (szeszszel higanynyal) megtöltenek és fölül szorosan bedugaszolnak. A hátlapot képező keskeny lemez fokokra van felosztva, melyek a folyadék föl- vagy alászállását, egyszersmind a hideg vagy meleg fokait mutatják. Fagyponton fölül vagy alul áll a hévmérő. A hévmérő felmegy vagy leszáll. Réaumur-, Celsius- v. százas, Fahrenheitféle hévmérő. (Thermometrum). R. fő felosztása 80, C-é 100 fok.

*HÉVMÉRSÉK
(hév-mérsék) ösz. fn. A hév vagy meleg bizonyos foka, leginkább a levegőben. (Temperatura).

*HÉVMUTATÓ
(hév-mutató) ösz. fn. Azon fokozati jelek, melyek a hévmérőn a légmérsékletet kimutatják. (Thermoscopium).

*HÉVOLKODIK
régies, l. HIVALKODIK.

*HÉVON
(hé-v-on) l. HEON v. HËON.

*HÉVÖV
(hév öv) ösz. fn. A föld kerekségének azon területe, mely a két forditókör (tropicus) között fekszik. V. ö. ÉGÖV.

*HÉVSÁG
régies és tájdivatos; szokottabban l. HÍVSÁG, HIUSÁG.

*HÉVSÉG
(hév-ség) fn. tt. hévség-ět, harm. szr. ~e. 1) Állapot, melyet a hévnek, melegnek bősége okoz. A nagy hévségben izzadni. 2) Tulajdonság, mely szerént valamit hévnek, melegnek mondunk. Nap hévsége. Befűtött szoba hévsége. Vér hévsége.

*HÉVSÉGĚS
(hév-ség-ěs) mn. tt. hévségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Igen hév, nagyon meleg. Hévséges nyári napok. Hévséges égöv.

*HÉVSZAMOS
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Hévszamos-on, ~ra, ~ról. Folyó neve is.

*HEVŰL, HEVÜL
(hev-űl) önh. m. hevül-t. Hévvé lesz, azaz a hévség tüzecskéi mindinkább szaporodnak vagy kifejlenek benne. Szeszes italoktól, fűszeres ételektől hevül a vér. Hevül a víz, ha tűzhöz teszik. Átv. ért. felingerűl, sebesebb mozgásba, működésbe jő, indulatra gerjed. Dalra, szerelemre hevülni. Neki hevülni a játéknak, csatának. Valamely sértő szóra fölhevülni. Káldinál: elhevülni, am. hévség miatt oda lenni, elfonnyadni. És mikor a nap fölkele, elhevüle, (t. i. a köves földre esett mag), és minthogy nem vala gyökere, kiszárada. (Márk 4. 6.).

*HEVŰLÉS, HEVÜLÉS
(hev-űl-és) fn. tt. hevülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami hevül. Vér hevülése. V. ö. HEVŰL.

*HEVŰLET, HEVÜLET
(hev-űl-et) fn. tt. hevület-ět, harm. szr. ~e. Hevülés elvont értelemben; hevült állapot. Buzgalom.

*HEVÜLTSÉG
(hev-ül-t-ség) fn. tt. hevültség-ět, harm. szr. ~e. Hevült állapot, midőn a hevülés már bevégeztetett. A nagy hevültség miatt alig bírok pihegni.

*HÉVVÍZ
(hév-víz) ösz. fn. Általán minden víz, mely belső természeténél fogva, s eredetileg kisebb-nagyobb mértékben meleg, s jobbára gyógyerővel birni szokott. Budai hévvizek. Fölhévvíz (Császárfürdő). Alhévvíz (Rudasfürdő). Pöstyéni, trencsíni, bártfai hévvizek.

*~HEZ
igeképző, ebben: helyhez, mely nem különbözik ettől: helyez.

*~HĚZ
~HÖZ, mély hangon ~HOZ. Helyrag; mely e kérdésre: hova, valaminek oda közelítését, mellé járulását vagy hozását, vitelét stb. jelenti kerthěz, helyhěz, reményhěz, emberhěz; őrhöz, gyűrűhöz; házhoz, példához, korhoz, gyomorhoz stb. Újabb időben némelyek az ö, ü után is hez-t kezdenek írni örömhez, tűzhez, nőhez; de ügyetlenül, mert e rag zárt ě-jü levén, három águ ragozása van. (Lásd: Előbeszéd 51, 52. lapokat), s még ezen iróknál sem találjuk: korhaz, gyomorhaz. T. i. eredetileg hoz, innen személyraggal is: hozzá (hoz-j-á), a székelyeknél hëzzá is, de itt is mindig alhangu ragozással: Különben lásd ~HOZ.

*HÉZ
talán elvont gyöke hézag szónak és származékainak. Jelentése üresség, hiánosság. V. ö. H betüt, és HÍ, HIÚ szókat. l. HÉZAG.

*HÉZAG
fn. tt. hézag-ot. Molnár A. szerént melléknév, s am. cavus, concavus, inanis, pl. hézag hely (caverna). Így használta Káldi is, midőn határzót csinált belőle: hézagon. Ne merőn, hanem üresen és hézagon csináld azt belül. (Non solidum, sed inane et cavum intrinsecus facies illud. Exod. 27. 8). Jelenleg csak főnévül használják, s am. üresség, nyilás, rés, repedés, törés, továbbá: hiány, valaminek nem léte. Hézagot törni a falon. Hézagot hagyni a faltetőn a gerendák végeinek. Valamely hézagot betölteni, becsinálni, kipótolni. A régi történetek hézagai. Könyvedben nagy hézag van. A halál több hézagot ejtett testületünkön. Ezen értelmezésnél fogva valószinü, hogy hézag, eredetileg hí-szak, hiú-szak volt, s rokon a félszak szóval, mely főnév is, melléknév is. Hézag tehát nem egyéb, mint valaminek hiú, azaz üres szaka, része, valamint félszak, am. ferde, rézsutos vagy féloldal, félrész. Ezen elemzés mellett szól a tájdivatos, s Biró Márton által is használt hízak, hízakos. V. ö. HÍ, HIÚ.

*HÉZAGGYÖKÉR
(hézag-gyökér) ösz. fn. Általán, több növények neve, melyek gyökerei üresek. Különösen növényfaj, melynek igen erős és kellemetlen szagú, keserü ízü és hánytató erejü gyökere van. (Aristolochia clematitis).

*HÉZAGKŐ
(hézag-kő) ösz. fn. Apróbb kövek, kőtöredékek a falak hézagainak betöltésére.

*HÉZAGOS
(hézag-os) mn. tt. hézagos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek egy vagy több hézaga van. Hézagos fal. Hézagos hadi rend. Hézagos könyv. V. ö. HÉZAG.

*HÉZAGOSÍT
(hézag-os-ít) áth. m. hézagosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hézagossá tesz, valamin egy vagy több hézagot csinál.

*HÉZAGPÓTLÓ
(hézag-pótló) ösz. mn. Ami némileg valamely hézagot elföd, betakar, de valósággal be nem tölt. Hírlapiróknál, midőn nem telik ki a lap, s kevésbbé érdekes czikkel töltik be.

*HÉZAGTÖLTŐ
(hézag-töltő) ösz. mn. 1) Ami valamely hézagot betöm. Hézagtöltő kövek a falban. Hézagtöltő nád, rőzse a töltésben. Hézagtöltő ujonczok az ezerednél. 2) Annyi is mint hézagpótló.

*HÉZAGZIK
(hézag-oz-ik) k. m. hézagz-ott, htn. ~ani. Hézagot képez; úgy megreped, elválik, szétnyilik, hogy hézag támad benne. Hézagzik a nyers deszkákból csinált szobapadló.

*HEZERES
falu Krassó megyében; helyr. Hezeres-ěn, ~re, ~ről.

*HEZZÁ
(éles ë-vel), többi személyragokkal: HËZZÁM, HËZZÁD stb. a székelyeknél divatos hozzá helyett, l. HOZZÁ.

*HEZS
hangutánzó, hezsetel és hezseti szókban; rokon nyűzs gyökkel (nyüzsög igében).

*HEZSET
(hezs-et) törzsöke hezsetel igének, és hezseti melléknévnek.

*HEZSETEL
(hezs-et-el) önh. m. hezsetel-t. Székely szó. Kriza J. szerént egy helyben levő testnek vagy állatnak, nyughatatlan, játszi, zajos mozgásáról mondják. A kis gyermek kezével, lábával, nyelvével hezetel a bölcsőben, a lúd a ketreczben. Menj tova gyermek, ne hezsetelj körülöttem. Nálunk hasonló jelentése van nyüzsög, nyüzsgölődik szóknak.

*HEZSETI
(hezs-et-i) mn. tt. hezseti-t, tb. ~ek. Kriza J. szerént a székelyeknél am. szeleskedő.

*HI (1)
gyökelem magas hangú i-vel, hisz, hit, és hív szókban. Sőt hisz ige ragozásában több helyütt törzs is. Azonos ih vagy ah gyökkel, s általános jelentése: ohaj, ohajtás (arabul: heva). Sínai nyelven is hi am. suspirare. l. H betű.

*HI (2)
indulatszó, mely által a befogott vagy hátas lovat menésre, sietésre nógatják. Rokon az ökörnógató haj szóval (mint kiált, kajált; kiabál, kajabál). Máskép gyi. V. ö. CZO.

*HI (3)
v. HÍ, (1), mély hangú i- vagyis ď-vel. Tiszta gyök, s igen számos részént tulajdon, részént átv. értelmü származékok anyja. Rokon a magyar héj, haj szókkal; megvan a sínai hiue (vacuum, foramen), kián (deficere), latin hio, hisco, hiatus, hellén ceia, caoV, koiloV, német hohl stb. szókban, s jelent általán bizonyos határok közé szorult üreget, puszta tért, nyilást, fogyatkozást, valaminek nem létét. Különösen 1) Elavult mn., melyből a szinte elavult határzó hivon, hévon, heon származott; mely tulajd. am. üresen, pusztán; átv. ért. csupán, csak. V. ö. HEON. Innét származnak a régies hivét, hijít (hi-ít), azaz üressé, hasztalanná tesz; hiúl, hijúl, üressé, hasztalanná válik; hitt v. hejt v. heit, vagy hit am. esztelen, ki ész hiával van. 2) Fn., mely jobbára csak személyragozva divatozik, pl. valaminek híg (v. híja), boldogságomnak nincsen hía, egy híán vagyunk; egy híán húsz; hiába v. hiában beszélsz; nemhiába, hogy; eben hiába. Ebből származnak hiány, híg, hiú, hivság, hiuság, hivalkodik, hízik stb. Régente héába v. héjába, héja, héján stb. "egy héja vagyon hogy nem száz az gyalog." (Szalay A. 400 leveléből 1560 évbeli). Dunán túli tájszólás szerént jelenti különösen a padlás üregét. Híba takarítani a szénát, kukoriczát. Híba hágó tőke, azaz padlásra vezető lajtorja. Néhutt: híj, hiu, hijú v. hivu.

*HÍ (2)
l. HI, (3).

*HÍ (3)
v. HÍV, mély hangú ď-vel, áth. Úgy látszik, öszve van vonva a szólító he! és közelitést jelentő i (ide, itt, igy) szócskákból. Héberül (khivváh = indicavit, vocavit. Nagy János). Sínai nyelven huán szintén am. vocare, appellare. Ragozási szabályai következők: 1) Az önhangzóval kezdődő ragok előtt v segédbetűt veszen föl, s í betüjét tetszés szerént megrövidíti, pl. hívok (v. hivok), hívunk (v. hivunk), hívék, hívál, hívandok. 2) Mássalhangzón kezdődő ragok előtt rendesen segédbetü nélkül áll, de föl is veheti a v betüt, pl. hísz v. hívsz, hítok v. hívtok, hínak v. hívnak, híja v. hívja, hínám v. hívnám. Teljes multban: hítam v. híttam v. hívtam, hítál v. híttál v. hívtál, hít v. hítt v. hívott. Az í-t mindenütt röviden is ejthetjük. Értelme: 1) Valakit szóval vagy bizonyos jellel magához idéz, közeledésre int. Itt vagyok, miért hítál? Hívd ide a szolgát. Behíni a cselédeket. Egybehíni az elszéledt katonákat. Elhíni valakit magával. Eléhíni a vallatandó rabot. Félrehíni valakit. Haza híni az utczán futkosó gyermeket. Hátrahíni az előnyomult csapatot. Kihíni az ellenfélt bajvivásra. Meghíni jó barátinkat lakomára. Öszvehíni a tanácsosokat. Visszahíni a követeket. Régiesen: meghíni beszédjét, am. visszavonni állítását; reáhíni valakire am. idézni valakit. 2) Bizonyos néven nevez. Hogy hínak öcsém? (mi a neved?). Hát téged kinek hínak? Minek is hívják no! Hivj te engem akárminek, nem bánom. Valakit becstelennek, gaznak híni. Nebántsdnak híják a másét. (Km.). Általános értelemben rokona a latin cieo, ci-t-o német hei-sz-en. Sínai nyelven khi, am. lehelet (németül Hauch), mandsur nyelven kai kiáltás (v. kajáltás), a szanszkrit khja am. szól.

*HÍ (4)
elvont törzse híves v. hives, hívít v. hivít, hideg stb. szóknak; máskép hű, melytől hűs v. hűvös, hűl, hűt stb. származnak. V. ö. HÉ fn.

*HÍA
l. HÍ, (3) alatt.

*HIÁBA v. HIÁBAN
(hi-a-ba) ih. Hasztalanul, sikeretlenül, czélt nem érve, a föltett szándékot nem teljesitve, azaz valaminek hiával, üresen. Hiába fáradni, beszélni. Hiába járék, mit sem kaptam. Hiába fürdik a csóka, nem lesz hattyú belőle. (Km.). Eben hiába (Km.). Nem hiába csörgött a haraszt, (azaz nem ok nélkül). Itt hiába minden szó, mert így kell lenni. Hiába tölteni az időt, azaz dologtalanul.

*HIÁBAVALÓ
(hiába-való) ösz. mn. 1) Haszontalan, siker nélküli, foganatlan, czélszerütlen. Hiábavaló munka, fáradság, költekezés. 2) Megvető ért. alávaló, hitvány, fölösleges. Minek ez a hiábavaló beszéd? Eredj innen, te hiábavaló. Holmi hiábavaló rongyokra kiadnia pénzt. Nyár és harmat, tél és hó, mind csak hiábavaló. (Kölcsey. Vanitas vanitatum).

*HIÁBAVALÓSÁG
(hiába-valóság) ösz. fn. Hasztalanság, alávalóság, hitványság, mi nem érdemel tekintetet; kicsiség, apróság. Ez mind hiábavalóság. Hogy tudsz ily hiábavalóságon kapni, búsulni, örülni? Hiábavalóságokra kidobni a pénzt.

*HIACZINT
fn. tt. hiaczint-ot, harm. szr. ~ja. Egy a görög 'uakinJoV (hyacinthus) szóval. Növény a hajmagyöküek nemzetségéből, mely szép, különféle szinü és jó illatu virágai miatt kedves, s előtavaszszal nyílik. Máskép: jáczint.

*HÍAN
(hí-an) régiesen am. üresen, hiába. "Elereszték őtet hían," (dimiserunt eum inanem). "Mit állotok itt hían mend e napot estig?" (Quid hic statis tota die otiosi). Tatr. e. V. ö. HEON, HIÚ és HIÚAN.

*HÍÁN
l. HI, (3) alatt.

*HIÁNY, HÍÁNY
(hi-a-any) fn. tt. hiány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Valaminek nem léte, üresség, szükség. Pénz hiányában lenni. Fában, gabonában hiányt szenvedni. 2) Fogyás, fogyatkozás. Hiányt okozott mindenféle eleségben a hadi táborozás. 3) Valamely tulajdonságnak, szükséges kelléknek nem léte, különösen erkölcsi fogyatkozás. Valamely műnek hiányait kimutatni, megróni. Ezen dologban semmi hiányt nem találok. 4) A szám- és betüvetéstanban némelyek a latin minus műszó magyaritására használják, pl. 10 - 4 = 6, (mondd: tíz, hiány v. hía négy, annyi mint hat); a plus pedig meg 1 + 1 = 2, (egy, meg egy kettő).

*HIÁNYJEL
(hiány-jel) ösz. fn. Általán irásjel, (') valamely betünek vagy szótagnak kihagyását mutató, pl. hogy', a' e', ezek helyett: hogyan, az, ez. Az Akademia újabb helyesirási elvei szerént a hiányjel mindenütt elmarad, s az általános szokás a hiányjel kihagyását szintén elfogadta.

*HIÁNYOS
(hi-a-any-os) mn. tt. hiányos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek valami hiánya van, mi nem teljes, nem tökéletes; csonka, fogyatkozott. Hiányos arany, mely nem üti meg az illő mértéket. Hiányos mérték. Hiányos könyv, melynek valamely része nincs meg. Hiányos mű. Hiányos hadsereg.

*HIÁNYOSAN
(hi-a-any-os-an) ih. Hiányos állapotban, nem egészen, nem teljesen, csonkán. Hiányosan mérni a gabonát. Hiányosan rakni az ölfát. V. ö. HIÁNYOS.

*HIÁNYOSÍT
(hi-a-any-os-ít) áth. m. hiányosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hiányossá tesz. Aranyat reszelővel hiányosítani. A teli zsákot egy-két maroknyival meghiányosítani.

*HIÁNYOSODIK
(hi-a-any-os-od-ik) k. m. hiányosodtam, ~tál, ~ott. Hiányos állapotba megy által, kiegészítő részei fogyatkoznak. Zsizsik vagy más kártevő állatok által hiányosodik a gabona.

*HIÁNYOSSÁG
(hi-a-any-os-ság) fn. tt. hiányosságot, harm. szr. ~a. Valaminek hiányos állapota vagy tulajdonsága. A megreszelt aranyért hiányossága miatt kevesebbet adni. A mérték hiányosságát észrevenni. V. ö. HIÁNYOS.

*HIÁNYZIK
(hi-a-any-oz-ik) k. m. hiányz-ott, htn. ~ani v. hiányozni. Nincsen meg, szükség van benne; bizonyos helynek betöltésére még kivántatik; távol vagyon, nincs jelen. Mindenét visszakapta, csak egg darab ruhája hiányzik. Nála a pénz mindig hiányzik. Még két ülnök hiányzik. Legjobb barátink hiányzanak társaságunkból. Mi hiányzik még? V. ö. HIBÁZ, HIBÁZIK.

*HIB
elvont gyök, melyből hiba, hibbad, hibban, hibog, hibók, hibóka, hibarcz, s ezek származékai erednek. Jelenti a testnek azon mozgását, midőn félre billen vagy alászáll, midőn rendes vagy egyenes irányából alá vagy ferdére hajlik. Rokon a hiányt, fogyatkozást jelentő hi gyökkel, mennyiben a hibogás, hibbanás nem egyéb, mint a testnek rendes alakjától elhajlása, irányvesztése, és így hiányos állapota. V. ö. HIBA.

*HIBA
(hib-a) fn. tt. hibát. Gyöke hib, egyezik a sínai hoe, (error) szóval; megvan a héber ib , aram ejib, arab aib, ugyanazon értelmü szókban (Nagy J.) s eredetileg am. a test súlyegyenének megbillenése, félrebiczczenés, irányvesztés; átvitt és szokott ért. erkölcsi tévedés, gáncs, fogyatkozás, a rendes szabályok elleni cselekvés, kifogás, rosz tulajdonság, testi baj, tökéletlenség. Hibát ejteni, elkövetni, találni. Hibába esni. Hibául tulajdonítani valamit. Nincsen ember hiba nélkül v. embert hiba nélkül nem találni. (Km.). Ennek csak az a hibája, hogy. Sok hibát találtam e műben. A ló hibáit nem lehet könnyen megismerni. Kicsi hiba nem nagy baj v. kicsi hiba kiépüli, (székely km. Kriza J.). Köz nyelven néha am. baj. Nincsen semmi hiba? Azután valami hiba ne legyen ám! Hála istennek, csak hogy hiba nincs.

*HÍBAHÁGÓ
(híba-hágó) ösz. fn. Dunán túl némely vidékeken, nevezetesen Vas megyében, am. padlásra (hiúba) vezető lépcső vagy lajtorja.

*HIBÁL
(hib-a-al) önh. m. hibál-t. Roszúl üt ki, nem sikerűl, czéljától elesik. Kitől Isten eláll, minden reménysége hibál. (Km.).

*HIBÁLL
(hib-a-all, vagyis hibának vall) áth. m. hibáll-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~t v. ~ott; htn. ~ni v. ~ani. Hibának tart és hibáztat. Ritka használatu. l. HIBÁZTAT.

*HIBANCZ
(hib-an-cz) fn. tt. hibancz-ot. Szeg vagy czövek, mely két testet, pl. valamely eszköznek, szerszámnak részeit úgy köti öszve, hogy azok ide-oda mozoghassanak, hibogjanak. Bicsaknak, borotvának, ollónak hibancza. (Nietnagel).

*HIBANÉLKÜLI
(hiba-nélküli) ösz. mn. l. HIBÁTLAN.

*HIBARCZ
(hib-ar-cz) fn. tt. hibarcz-ot, harm. szr. ~a. Söppedékes föld, kátyol, sár, ingovány, posvány, ficzkó, melyben ide-oda hibogva jár az ember vagy barom. V. ö. HABARCZ.

*HIBARCZOS
(hib-ar-cz-os) mn. tt. hibarczos-t v. ~at, tb. ~ak. Söppedékes, kátyolos, lőtyés, ingoványos. Hibarczos lápok.

*HIBÁS
(hib-a-as) mn. tt. hibás-t v. ~at, tb. ~ak. Általán, kinek vagy minek hibája, vagy hibái vannak, különösen 1) A bevett szabályok ellen való, azoktól eltérő. Hibás számítás. Hibás utasítás. Hibás nyelven beszélni. 2) Tökéletlen, elromlott. Hibás szemek. Hibás láb, kéz. 3) Feddésre méltó, valaminek okozója. Te vagy a hibás, miért engedted a gyermeket elmenni. 4) Gyarló, bűnre hajlandó; testileg törődött. Hibás ember szegény, nagyon szereti a borocskát. Hibás ember vagyok, nem dolgozhatom. V. ö. HIBA.

*HIBÁSAN
(hib-a-as-an) ih. Hibás módon, szabálytalanul, roszul, gyarlón, valamit elvétve. Hibásan beszélni, írni.

*HIBÁTLAN
(hib-a-atlan) mn. tt. hibátlan-t, tb. ~ok. Kinek v. minek hibája nincsen; szabályos, ép, tökéletes, kifogás nélküli, kijavított, gáncstalan. Hibátlan könyv, mű. Hibátlan test. V. ö. HIBA. Határozó gyanánt am. hiba nélkül.

*HIBÁTLANSÁG
(hib-a-atlan-ság) fn. tt. hibátlanságot, harm, szr. ~a. Hiba nélküli állapot vagy tulajdonság; feddetlenség, gáncstalanság, javítottság. Nyomtatási hibátlanság. V. ö. HIBA, HIBÁTLAN.

*HIBÁTLANUL
(hib-a-atlan-ul) ih. Hiba nélkül, szabályosan, tökéletesen, kijavítva. Hibátlanul írni, beszélni. Hibátlanul nyomtatott könyv.

*HIBÁZ
(hib-a-az) önh. m. hibáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Hibát követ el, hibát csinál. Sokat vagy keveset hibázni. Elhibázni valamit. Vigyázz torkom, ne hibázz (bordal). Jobb kétszer kérdezni, mint egyszer hibázni. (Km.).

*HIBÁZÁS
(hib-a-az-ás) fn. tt. hibázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hibának elkövetése, hibaejtés.

*HIBÁZAT
(hib-a-az-at) fn. tt. hibázat-ot, harm. szr. ~a. Hibásan vagy hibázva elkövetett cselekedet; végrehajtott, megtörtént hiba.

*HIBÁZATLAN
(hib-a-az-atlan) mn. tt. hibázatlan-t, tb. ~ok. Hibázat, vagyis hibás cselekedet nélkül levő; czéltól, iránytól el nem tévedett. Hibázatlan számvetés. Hibázatlan puskalövés. Határozókép am. hibázat nélkül.

*HIBÁZATLANUL
(hib-a-az-atlan-ul) ih. Hibázat nélkül; irányt, czélt nem tévesztve; a nélkül, hogy hibát követett volna el.

*HIBÁZHATATLAN, HIBÁZHATLAN
(hib-a-az-hat-[at]lan) mn. tt. hibázhatatlan-t, tb. ~ok. Aki v. ami nem hibázhat; iránytól, czéltól el nem tévedhető; szükségképen, helyesen, igazán működő. Van-e ember, ki minden itéletében, s tetteiben hibázhatlan volna? Ezen puska hibázhatlan. Mint határozó: nem hibázhatólag.

*HIBÁZHATLANSÁG
(hib-a-az-hat-tan-ság) fn. tt. hibázhatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva hibázni lehetetlen.

*HIBÁZHATLANUL
(hib-a-az-hat-tan-ul) ih. Nem hibázható módon; szükségképen, helyesen.

*HIBÁZHATÓ
(hib-a-az-hat-ó) mn. tt. hibázható-t. Aki hibát ejthet, hibába eshetik, a czéltől, iránytól eltévedhet. Az emberi ész hibázható.

*HIBÁZHATÓSÁG
(hib-a-az-hat-ó-ság) fn. tt. hibázhatóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, mely szerént hibát lehet elkövetni, hibába lehet esni, a czéltól, iránytól el lehet tévedni. Emberi vélemény hibázhatósága. Czéllövész hibázhatósága.

*HIBÁZIK
(hib-a-az-ik) k. m. hibáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Hibában van vagy szenved. Egyébiránt személyről szólva helyesebben hibáz. 2) Köz beszédben használjuk hiányzik helyett, pl. ki hibázott még; nem hibázik már senki? Tárczámból egy 5 forintos bankjegy hibázik. Szabatosság kedveért ajánlatos, hogy a hibáz és hibázik szókat szigorún megkülönböztessük.

*HIBÁZTAT
(hib-a-az-tat) áth. m. hibáztat-tam, ~tál, ~ott. Valakit hibásnak, vagyis valamely hiba okának állít, a hibát neki számítja be. A növendék kicsapongásiért a nevelőt hibáztatni. Engem ne hibáztass, mert nem tehettem róla. Mondják dologról is. Ezt a modort, ezt a cselekvést hibáztatom.

*HIBÁZTATÁS
(hib-a-az-tat-ás) fn. tt. hibáztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit hibáztatunk.

*HIBB
(hib-u = hib-v = hib-b) elvont törzsök, az egyszerü hib gyök b-jének kettőztetése, melyből hibban, hibbant, továbbá hibbad és ezek származékai erednek. Jelent hirtelen történő, nagyobbféle billenést, biczczenést, súlyegyenvesztést, különösebben az utóbbi szóban lappadást, lohadást.

*HIBBAD
(hibb-ad) önh. m. hibbad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. A felfuvódott sárról mondják, midőn lappad, lohad. Kriza J. Rokon sippad vagy süpped szóval. V. ö. HIBOG.

*HIBBADÁS
(hibb-ad-ás) fn. tt. hibbadás-t, tb. ~ok. A sárnak lappadása, lohadása, süppedése, alászállása.

*HIBBAN
(hibb-an) önh. m. hibban-t. Súlyegyenét vesztve hirtelen félre billen, lemerül, alászáll, lecsuszik. Jobb lábával sárba, gödörbe hibbanni.

*HIBBANÁS
(hibb-an-ás) fn. tt. hibbanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely test súlyegyenét vesztve hirtelen félrebillen.

*HIBBANT
(hibb-an-t) áth. m. hibbant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit hibbanni kényszerít, eszközli, hogy valami hibbanjon.

*HIBBANTÁS
(hibb-an-t-ás) fn. tt. hibbantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva eszközöljük, hogy valami hibbanjon.

*HIBCSÍNY
(hib-csíny) ösz. fn. Hiba által elkövetett csíny; hiba miatt roszúl kiütött cselekvés. A hadvezér hibcsínyt követett el. Nem igen kapott lábra, nem is érdemli.

*HIBIK
fn. tt. hibik-ět, harm. szr. ~je. A málvák nemzetségéhez tartozó keletindiai növénynem, melynek törzsöke a fákéhoz hasonló, levelei szívdedek és sima szélüek. (Hibiscus).

*HIBÍT, HIBIT
(hib-ít v. hib-a-it) önh. m. hibít-ott, htn. ~ni v. ~ni. Hibát követ el, hibát tesz, ejt, csinál. Eredetileg am. hibbanva, billenve súlyegyent veszt. Némely tájszokás szerént am. hiányzik, hiánya van.

*HIBÍTÁS, HIBITÁS
(hib-ít-ás) fn. tt. hibítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hibának elkövetése, hibaejtés; a súlyegyentől félrebillenés.

*HIBÍTHATATLAN, HIBÍTHATLAN
(hib-ít-hat-[at]lan) mn. tt. hibíthatatlan-t, tb. ~ok. Hibát el nem követhető, nem tévedhető; súlyegyenét nem veszthető, félre nem billenhető.

*HIBITOL
(hib-it-ol) áth. m. hibitol-t. Eszközli vagy okozza, hogy valaki hibát kövessen el. Ritka használatu.

*HIBLÖVÉS
(hib-lövés) ösz. fn. Czélt nem találó lövés, hibás lövés.

*HIBOG
(hib-og) önh. és gyak. m. hibog-tam, ~tál, ~ott. Süppedez, alászállong, lelemerül. Az ingoványos, hanos mező, kátyolos, lőtyés sár, hibog a lábak alatt.

*HIBOHA
(hib-oh-a) fn. tt. hibohát. Eredetileg hibogó, hiboga, s am. nyomás alatt süppedő föld, ingovány; kátyol. Székely szójárás szerént am. lagymatag, gyönge meleg víz, mely a forrás után lehibbad, lelohad.

*HIBÓK
(hib-ók) fn. tt. hibók-ot, harm, szr. ~ja. Híg sár, pocsolya, pocsalyék, hibarcz. Székely szó.

*HIBÓKA v. HIBOKA
(hib-ók-a) fn. tt. hibókát. l. HIBÓK.

*HIBÓKOS
(hib-ók-os) mn. tt. hibókos-t v. ~at, tb. ~ak. Ingoványos, pocsolyás, kátyolos, sáros, lőtyés. Hibókos mezei utak. Hibókos lápok, rétek.

*HIBONCZA
(hib-oncz-a) fn. tt. hibonczát. L. HIBÓKA v. HIBÓK.

*HIBONCZÁS
(hib-oncz-a-as) l. HIBÓKOS.

*HIBÚL
(hib-úl) önh. m, hibúl-t. Bizonyos testi hibát kap. Szemei és lábai hibulnak. Meghibult a szegény, nem képes dolgozni.

*HID (1)
v. HÍD, (hí-d, am. üreges eszköz, hí alhangu gyöktől); fn. tt. híd-at v. hid-at. Személyragozva: hídam v. hidam, hídad v. hidad, hídja v. hida. (Úrhida, Bánhida, Kehida, Jánoshida, Móriczhida stb.). Leghasonlóbb alakban rokonnak látszik vele a szanszkrit chid (hasít, metsz), továbbá a görög scizw, latin scindo (scidi), német schneiden. Általán oly üreges alkotmány, mely bizonyos úti akadály fölé építve, s azt mintegy keresztül hasítva, közlekedési ösvényül szolgál. Különösen 1) Fából vagy kőből folyók, tavak, mocsárok, ingoványok, erek vagy mélységek fölé emelt járás, közlekedési út. Hidat verni. Hidat rakni, építeni. Hiddal öszvekötni Budát és Pestet nagy feladat volt. Kő híd, fa híd, álló híd; repülő híd, hajóhíd. Emelő híd, láncz híd, felvonó híd, gyalog híd, (máskép palló v. padló, néhutt: bürü, melyen csak gyalog emberek járnak). Arany híd, (átv. ért.). Arany hidat csinálj a futó ellenségnek. (Km.). Felbontani, fölszedni a hidat. Néhutt: dobogó. 2) Szélesb ért. egyes pallódeszka vagy gerenda, mely közlekedésül szolgál; továbbá oly pallózat, mely alatt üresség van, pl. a disznóólak hida, melyeket ennél fogva Dunán túl hidasok-nak, másutt hidasólak-nak neveznek. Híd, máskép hidlás v. hidló a lóistállóban. 3) Az asztal lábait öszvekötő heveder vagy deszka, melyre a lábakat szokás nyugtatni.

*HID (2)
szintén mély ď hangu elvont gyöke hidor szónak. Lásd: HIDOR.

*HID (3)
magas i hangu elvont törzse hideg szónak és származékainak; azonos hied törzszsel. l. HIED, 2).

*HÍDAL, HIDAL
(hid-al) áth. m. hidal-t. 1) Hidat csinál, épít. Áthidalni a folyót, patakot. 2) Dunán túl átv. ért. a megvetett ágyat keresztül fekve öszvegyúrja, leheveri. 3) Ólakban padlót csinál.

*HÍDALÁS, HIDALÁS
(hid-al-ás) fn. tt. hídalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki hídal. V. ö. HÍDAL.

*HÍD-ALMÁS
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. ~Almás-on, ~ra, ~ról.

*HIDALÓ
(hid-al-ó) fn. tt. hidaló-t. Személy, vagy mesterember, ki hidat csinál, épít; különösen hadi építész, kinek hivatása hidakat építeni, háboruban hid körüli munkákat végezni. (Pontonnier). V. ö. HIDÁSZ.

*HIDAR
falu Baranya megyében; helyr. Hidar-ra, ~on, ~ról.

*HIDAS (1)
HÍDAS, (hid-as) fn. tt. hidas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Lábakon álló, s pallókkal kirakott disznóól. Hidasba vetni a hizlalandó disznókat. 2) Magasabbféle s korlátos, vagy korláttalan talp, melyen szekereket, embereket stb. szállítanak a vizeken keresztül. A hidast kötélen huzzák át, mint a kompot. V. ö. REPÜLŐHÍD.

*HIDAS (2)
(mint föntebb) mn. tt. hidas-t v. ~at, tb. ~ak Hiddal ellátott. Hidas folyó. Hidas asztal. Hidas várkapu. V. ö. HÍD.

*HIDAS (3)
falvak Baranya megyében, Erdélyben Aranyos székben; helyr. Hidas-on, ~ra, ~ról.

*HIDAS-NÉMETHI
l. NÉMETHI.

*HIDASTELEK
falu Bihar megyében; helyr. Hidastelk-en, Hidastelek-re, ~ről.

*HIDÁSZ
(hid-ász) fn. tt. hidász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hadépítészi karhoz tartozó katona, kinek különös foglalatossága a hidépítésben, és hidak körüli munkálatokban áll. (Pontonnier).

*HÍDAZ, HIDAZ
(híd-az) áth. m. hidaz-tam, ~tál, ~ott. Valamit hiddal öszveköt, hiddal ellát, hidat csinál. Hidazni a folyót, patakot. Hidazni a disznóólat. l. HÍDAL.

*HIDAZÁS
(hid-az-ás) fn. tt. hidazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hidcsinálás, valaminek hiddal öszvekötése.

*HIDAZAT
(hid-az-at) fn. tt. hidazat-ot, harm. szr. ~a. Hidul szolgáló műalkotmány, pallózat. Az ól hidazata leszakadt. Erős, ingadozó hidazat. Lóistálló hidazata.

*HIDDOGÁL
(hív-dog-ál); l. HÍDOGÁL.

*HIDEG (1)
(hid-eg v. hi-d-eg, tulajdonképen: hi-ed-eg, l. HIED); fn. tt. hideg-ét, harm. szr. ~e v. ~je. Gyöke a fázásnak lehelő hangját jelentő hi (hü), melyből lett hi-es és v segédbetüvel hi-v-es (hü-es, hü-v-es, hü-v-ös); továbbá hi-es-ből módosult hi-ed, (mint ,hiedelem' törzse is), innen ismét hi-ed-eg. Jelenti azon állapotot, melyben vagyunk vagy melyet érzünk, midőn oly test érintkezik velünk, melyben kevesebb a melegség, mint bennünk. Hideget érezni, szenvedni, kiállani, megszokni. Hideg miatt dideregni. Hideget hozó felszél. Fűtéssel elűzni a hideget. Erős, kemény, csikorgó hideg. Isten hidege, (igen nagy hideg). Majd megvette az Isten hidege, (csak nem megfagyott). Hideg vette rongyos koldus. Nincs semmi hideg. Hidegben, melegben utazni. Átv ért. láz neme, mely fázással, didergéssel jelenkezik. Hideg leli (őt), palóczosan: hideg fogja. Egy óra óta szüntelen ráz a hideg. Hátamat a hideg borzogatja. Átv. ért. is.
"Kedvesemnek a két karja
Többet ér mint Tokaj, Tálya,
Ha ő engem azzal ölel,
Örömemben a hideg lel."
Népdal.
"Megöleled a pénzeért,
Vagy a házcsendességeért,
De a csínos szomszédnéért
A hideg lél."
Fáy András.

*HIDEG (2)
(mint föntebb) mn. tt. hideg-ét. Általán oly testről mondják, melyben kevesebb a melegség, mint testünk azon részeiben, melyekkel érintkezik, s mely a bennünk létező melegséget elszívja. Hideg víz. Hideg forrás. Hideg vas. Hideg ételek, italok. Hideg idő, hideg szél, hideg tél, tavasz, napok, éjszakák, vagyis a levegő hidegsége télen, tavaszszal stb. Átv. ért. 1) Miben vagy kiben semmi buzgóság, élénkség, részvét nincsen. Hideg keresztények. Hideg beszéd, szónoklat. Hideg atyafiak. Hideg válasz. Hideg vér, szív, kebel. Hideg vérrel venni valamit. Kérlek, ne légy oly hideg hozzám. 2) Mondják oly mesteremberekről, kik tűzzel dolgoznak, de jelennen munkájok nincs. Hideg kovács, hideg lakatos.

*HIDEGĚCSKE
(hid-eg-ěcs-ke) kics. mn. tt. hidegěcské-t. Egy kicsit, kevessé hideg; nem oly hévmérsékletü, mint lennie kellene. Hidegecske idő, szellő.

*HIDEGĚDÉS
(hi-d-eg-ěd-és) fn. tt. hidegědés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Hideg állapotra jutás, a melegségnek lassankénti elvesztése. Levegő hidegedése. Jég közé tett ital hidegedése. Testnek, vérnek hidegedése. Átv. ért. buzgalomnak, részvétnek, vonzódásnak elmulása, csökkenése.

*HIDEGĚDIK
(hi-d-eg-ěd-ik) k. m. hidegedtem, ~tél, ~ětt. Hideggé leszen, melegségéből kivetkőzik. Hidegedik a jégbe takart test. Átv. ért. buzgalma, részvéte, vonzalma múlik, csökken. V. ö. HIDEG.

*HIDEGEN v. HIDEGĚN
(hi-d-eg-ěn) ih. 1) Hideg állapotban, melegség nélkül, föl nem melegítve, melegét vesztve. Hidegen adni fel az ételeket. 2) Átv. ért. buzgalom, részvét, vonzódás, szives nyájasság nélkül. Hidegen maradni a szent oktatás után. Hidegen fogadni a vendégeket. 3) Göcsei tájszólás szerént jelent idegent. Hidegen ember.

*HIDEGENYV
(hideg-enyv). l. VIZAHÓLYAG.

*HIDEGĚS
(hid-eg-ěs) mn. tt. hidegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kevessé hideg, hidegecske, hüssecske. Hideges őszi napok.

*HIDEGÉTEK
(hideg-étěk) ösz. fn. Általán, mindenféle étek, melyet hidegen szoktak feladni, pl. kocsonya, fagylalt, némely kolbászok stb.

*HIDEGHÁZ
(hideg-ház) Téli növényház, melyben a melegségnek kisebb foka kivántatik, mint az úgy nevezett melegházban.

*HIDEGHÁZI
(hideg-házi) ösz. mn. Hidegházba való. Hidegházi növény, virág.

*HIDEGHÉT
falu Pozsony megyében; helyr. Hideghét-ěn, ~re, ~ről.

*HIDEGHÚS
(hideg-hús) ösz. fn. Megfőzött és kocsonyává fagylalt húsétek; vagy általán főtt vagy sült hús, mely egészen ki van hűlve.

*HIDEGÍT, HIDEGIT
(hi-d-eg-ít) áth. m. hidegit-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Hideggé tesz, meghűt. A lobos tagot jeges burogatással hidegíteni. Az éjszaki szél meghidegítette a levegőt.

*HIDEGÍTÉS, HIDEGITÉS
(hi-d-eg-ít-és) fn. tt. hidegítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit hidegítünk.

*HIDEG-KERESZTÚR
lásd: RÉCZE-KERESZTÚR.

*HIDEGKÚT (1)
(hideg-kút) ösz. fn. 1) Kút vagy forrás, melynek fris hideg vize van.

*HIDEGKÚT (2)
mezőváros Vas megyében, falvak Nógrád, Pest, Pozsony, Tolna, Szathmár megyében, Erdélyben, Felső-Fejér megyében; puszta Sáros megyében. CZANKOVA~, mezőváros Vas megyében, KIS~, NAGY~, falvak Veszprém megyében; PUSZTA~, falu Kővár vidékében; MAGYAR~, erdélyi falu Udvarhely székben; OLÁH~, Küküllő megyében; helyr. Hidegkút-on, ~ra, ~ról. Hegy neve is Kolos megyében.

*HIDEGLELÉS
(hideg-lelés) ösz. fn. Közönséges népnyelven jelent általán lázt, honnan némely ellenmondó elnevezések támadtak, pl. forró hideglelés, gyulasztó hideglelés. Szoros ért. hideg láz. Harmadnapos, negyednapos, mindennapos hideglelés. V. ö. LÁZ.

*HIDEGLELŐS
(hideg-lelős) ösz. mn. Hideglázban, gyomorlázban szenvedő; kit a hideglelés bánt. Hideglelős gyermekek.

*HIDEGPATAK
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Máramaros megyében; helyr. Hidegpatak-on, ~ra, ~ról.

*HIDEGSÉG (1)
(hi-d-eg-ség) fn. tt. hidegség-ět. 1) Valamely testnek tulajdonsága, mely szerént kevesebb meleggel bír, mint testünk azon részei, melyekkel érintkezik. Levegő, jég, forrásvíz hidegsége. Lábak, újjak, fülek hidegsége. 2) Általán, a levegőnek hideg mérséklete, melynek különféle fokai vannak, különösen a hévmérő fagypontján alul levő légmérséklet. Két, három, négy foknyi hidegség. A nagy hidegségtől öszvegiberedtek ujjai. 3) Átv. buzgalom, részvét, vonzódás, nyájasság hiánya, társalgási közönyös magaviselet. Hidegséggel viseltetni a vallás iránt. Hidegséget mutatni az érkező vendégek iránt. Mások nyájasságát hidegséggel viszonozni.

*HIDEGSÉG (2)
falu Soprony megyében; helyr. Hidegség-ěn, ~re, ~ről.

*HIDEGSZAK
(hideg-szak) ösz. fn. A hidegláznak azon szaka vagy foka, mely hideggel, rázással jelenkezik.

*HIDEG-SZAMOS
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. ~Szamos-on, ~ra, ~ról.

*HIDEGSZIK
(hi-d-eg-esz-ik) k. l. HIDEGĚDIK.

*HIDEGTALPÚ
(hideg-talpú) ösz. mn. Székely szólás szerint am. érzéketlen, indulat nélküli, nyálkás mérsékletü (ember).

*HIDEGŰL
(hi-d-eg-űl) önh. m. hidegűl-t. Hideggé változik, hideg természetet ölt. Átv. ért. részvétét, vonzalmát elveszti valaki v. valami iránt. Régi barátsága napról, napra hidegűl. V. ö. HIDEG. Öszvetételei: elhidegűl, meghidegűl.

*HIDEGŰLÉS
(hi-d-eg-űl-és) fn. tt. hidegűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valamely test melegsége lassan-lassan elvész. 2) Átv. ért. vonzalom, részvét, hajlandóság megszünése. Elhidegülés, meghidegülés. V. ö. HIDEG.

*HIDEGVÉR
(hideg-vér) ösz. fn. Átv. ért. indulat nélküli, érzéketlen, nyálkás vérmérséklet; hamar fel nem induló természet. Hidegvérrel szemlélni a legborzasztóbb látványokat. Hidegvér, ne hagyj el.

*HIDEGVERÍTÉK
(hideg-veríték) ösz. fn. Veríték, mely hideg cseppekben üt ki a szorongásban, félelemben, halálos küzdelemben levő ember testén; halálveríték.

*HIDEGVÉRÜ
(hideg-vérü) ösz. mn. 1) Általán oly állatokról mondjuk, melyeknek hideg vérök van, milyenek a halak, békák stb. 2) Átv. ért. érzéketlen, indulat nélküli, könnyen föl nem gerjedő, nyálkás mérsékletü. Hidegvérü ember.

*HIDEGVÉRÜEN
(hideg-vérüen) ösz. ih. Átv. ért. érzéketlenül, indulat nélkül, a külső benyomásokra föl nem gerjedve. Hidegvérüen fogadni a halálhírt.

*HIDEGVÉRÜLEG
(hideg-vérüleg) l. HIDEGVÉRÜEN.

*HIDEGVÉRÜSÉG
(hideg-vérüség) ösz. fn. Átv: ért. érzéketlenség, indulatlanság, nyálkás vérmérséklet. Nemesebb értelemben: higgadtság.

*HIDEGVĚTTE
(hideg-větte) ösz. mn. Állatról mondjuk, midőn a hidegség keresztül járta, s teste megmerevedett, megfagyáshoz közelít. Hidegvette koldús, utas. Hidegvette legyek. Átv. ért. minden vonzalom és részvét nélküli. Hidegvette atyafiak. (Faludi N. E.).

*HIDEGVĚTTEN
(hideg-větten) ösz. ih. A hidegtől általjárva, általfázva. A vadászok hidegvetten tértek haza.

*HIDEGVÍZ (1)
(hideg-víz) ösz. fn. Fris víz, melynek melegsége aránylag kevesebb, mint a vele érintkező állati testé, s melytől a test némi borzalommal irtózik vissza. Ha a víz több meleg részecskékkel bír, hűs-nek mondjuk.

*HIDEGVÍZ (2)
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Hidegvíz-en, ~re, ~ről.

*HÍDELŐ
(híd-elő) ösz. fn. Út vagy térség, a híd előtt, mely közvetlen bemenetelül szolgál. Hidelőn álló vámszedők. Hidelőn megállítani a fuvarosokat.

*HÍDFA
(híd-fa) ösz. fn. A hídnak fa alkotmányát tevő czölöpök, gerendák, korlátfák, pallódeszkák stb.

*HÍDFŐ
(híd-fő) ösz. fn. 1) A híd végét öszvetartó kő vagy fa alkotmány. 2) Hadtani ért. a híd elejébe védelmül épített erődmű.

*HÍDFŐÍV
(híd-fő-ív) ösz. fn. Ív, azaz boltozat, mely a hídfőt képezi, vagy melyen a hídfő nyugszik.

*HÍDGÁT
(híd-gát) ösz. fn. Hadtudományi ért. gát vagy sáncz, mely a hídelőt födözi. Több ily hídgátak hídfőt képeznek.

*HÍDGERENDA
(híd-gerenda) ösz. fn. A hídlábakon nyugvó gerendák, melyekre a pallódeszkákat fektetik.

*HÍDHAJÓ
(híd-hajó) ösz. fn. Hajó vagy dereglye, mely az úgy nevezett hajóhidak alkotó részét teszi. A hídhajókon nyugosznak a hajóhíd gerendái, s a hídpallók. Szélesb ért. híd gyanánt szolgáló hajó, milyenek pl. a repülő híd hajói, a hidasok, s ezeket átfoglaló kompok.

*HÍDI, HIDI
(híd-i) mn. tt. hídi-t, tb. ~ak. Hídhoz tartozó, hídra vonatkozó. Hídi rendeletek.

*HÍDKÉSZÜLET
(híd-készület) ösz. fn. A hidak, különösen hajóhidak használatához, és fentartásához szükséges szerek, pl. horgonyok, lánczok, kötelek, dereglyék, gugorák stb.

*HÍDKORLÁT
(híd-korlát) ösz. fn. Karfák a híd oldalain, biztosításul az átkelő emberek, barmok, szekerek stb. leesése ellen.

*HÍDLÁB
(híd-láb) ösz. fn. Oszlopok kőből vagy czölöpök fából, melyek a hídgerendákat, s az ezekre épített hídalkotmányt tartják.

*HÍDLAL
(híd-ol-al) áth. m. hídlal-t. 1) Bizonyos tért híddal beépít, öszveköt. Patakot, folyót hidlalni. 2) Valamely üreg fölét pallókkal kirakja. Istállót hidlalni a lovak számára. Disznóólat hidlalni. Áthidlalni az eret.

*HIDLALÁS
(hid-ol-al-ás) fn. tt. hidlalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg építés, midőn valamit hídlalnak. Lóistálló, disznóól hídlalása.

*HIDLÁS
(hid-ol-ás) fn. tt. hidlás-t, tb. ~ok. 1) Hidlalás. 2) Hídforma palló istállókban.

*HIDLÁSOL
(hid-ol-ás-ol) áth. m. hidlásol-t. Hidlással ellát, valamire hidlást csinál. Hidlásolni a sertésólat, a lóistállót.

*HIDLAT
(hid-ol-at) fn. tt. hidlat-ot, harm. szr. ~a. 1) Pallózat, deszkázat valamely üreg fölött. Istálló hidlata. Disznóól hidlata. 2) Különösen, hidgerendákra rakott pallók, deszkák.

*HIDLÓ
(hid-al-ó) fn. tt. hidló-t. Hidforma padló istállókban. Máskép: hídlás.

*HIDLÓS
(hid-al-ó-s) fn. tt. hidlós-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Göcsejben am. ostoros gyerkőcze, ki már képes a lovakat hajtani, s velök elbánni. Hihetőleg ettől: hidló, s ez ismét vagy hi szótól, melylyel a lovat nógatja, melyet néha meg is kettőztet hi-gyi, innen: higyol, higyoló, higyló; vagy pedig hidló, itt is am. padló az istállóban, a hidlós aki a hidlót tisztogatja. V. ö. HIDÓ.

*HÍDMESTER
(híd-mester) ösz. fn. 1) Hidépítéshez értő mesterember, ács. 2) Hidakra felügyelő személy.

*HIDÓ
(hi-gyi-ó, aki,hi-gyi' szóval üvöltöz, kiáltoz); fn. tt. hidót. Hegyalján am. Göcsejben; hidlós. l. ezt.

*HÍDOGÁL
(hí-dog-ál) gyak. áth. m. hídogál-t. Gyakran, többször egymás után hí valakit.

*HÍDOGÁLÁS
(hí-dog-ál-ás) fn. tt. hídogálás-t, tb. ~ok. Többszöri hívás.

*HIDOR
(hid-or) áth. m. ~t v. hidrott. A hangugratók osztályába tartozik, s kétfélekép ragozható, pl. hidorok, hidorsz v. hidrok, hidrasz stb. hidorék, hidorál v. hidrék, hidrál stb. htn. ~ni v. hidrani. Eredetére és értelmére rokon a magashangu heder, és mélyhangu hadar, s némileg a sodor igékkel. Jelentése: folyó vagy omlékony részekből álló testet forgat, tovább hajt. A szél hidorja a habokat. Az árvíz partra hidorja a gizgazt, homokot. Kézzel öszvehidorní a kidőlt gabonát, babot, borsót. Elhidorni ház elől a sarat. V. ö. HEDER, HADAR.

*HIDORÍT, HIDORIT
(hid-or-ít) áth. m. hidorít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Rokonok vele a hederít, hadarit, sodorít. Hidorva, azaz forgatva tovább hajt valamit. Az elmerült szekér tengelye hidorítja a sarat. Az árvíz elhidorítja a szénarendeket.

*HIDOS
l. HIDAS, (3).

*HÍDOSZLOP
(híd-oszlop) ösz. fn. l. HÍDLÁB.

*HIDŐR
(hid-őr) ösz. fn. 1) Hidra vigyázó, hidon őrt álló személy, katona. 2) Mocsáros vizeken tenyésző, s azok fölszinét bevonó növényfaj. (Alisma).

*HÍDPALLÓ
(híd-palló) ösz. fn. A hídgerendákon keresztűl rakott pallódeszkák.

*HIDPÁLYA
(hid-pálya) ösz. fn. A hidon végig vezető útvonal.

*HÍDPÉNZ
(híd-pénz) l. HÍDVÁM.

*HIDRÍT
l. HIDORÍT.

*HÍDSÁNCZ
(híd-sáncz) l. HÍDGÁT.

*HÍDSZEKÉR
(híd-szekér) ösz. fn. Tábori társzekér, melyen a hidászok bőrből vagy lemezből készített hídhajóikat vontatják. (Pontonskarren).

*HÍDSZOLGA
(híd-szolga) ösz. fn. A hidak tisztán tartására, s egyéb híd körüli munkákra rendelt szolga.

*HIDVÁM
(hid-vám) ösz. fn. Vám, melyet átkelés vagy átszállítás fejében a hidon fizetni kell.

*HIDVÁMOS
(hid-vámos) ösz. fn. Személy, ki hidvámot szed.

*HIDVÁMSZEDŐ
(hid-vám-szedő) lásd: HIDVÁMOS.

*HIDVÉG (1)
(hid-vég) ösz. fn. A hidnak vége, vagyis kijárás a hidról.

*HIDVÉG (2)
v. HIDVÉGH, falvak Baranya, Honth, Kraszna, Szala és Zemplén megyékben; továbbá Erdélyben Maros székben, s Felső-Fejér megyében; puszták Heves, Pozsony, Tolna megyében; ARDÓ~, falu Torna m., BALATON~, Szala m., FALU~,Somogy m., RÁBA~, mváros Vas, és VÁROS~, mváros Somogy megyében. Helyr. Hidvég-ěn, ~re, ~ről.

*HÍDVERŐ
(híd-verő) l. HIDÁSZ.

*HIED
(hi-ed) elvont törzse hiedékeny s hiedelem szóknak és származékaiknak. Azonban az utóbbinak kétféle értelmét találjuk, 1) hit, bizodalom, mely értelem mai korban divatos; 2) hűsítő, enyhitő valami, enyhület. Az első értelemben azon hi a tiszta gyök, melytől hit, hisz is származnak, l. HI, (1), a másikban HÍ, (4), melytől híves, hivít gyökét képezi; ugyanez némileg rövidítve: hid, hideg (= hiedeg) szóban és származékaiban.

*HIEDÉKĚNY
(hi-ed-ék-ěny v. hi-ed-é-kěny) mn. tt. hiedékěny-t, tb. ~ek. Aki könnyen, hamar hisz, ki a mondottaknak minden vizsgálat vagy kétkedés nélkül hitelt ad; máskép: hiszékeny vagy hivékeny.

*HIEDÉKĚNYSÉG
(hi-ed-ék-ěny-ség) fn. tt. hiedékěnység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valaki könnyen, kétkedés nélkül szokott hinni.

*HIEDEL
(hi-ed-el) fn. tt. hiedel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Olyan alkotásu, mint viadal, diadal, riadal, eledel stb., de helyette köz szokás szerént a hosszabb hiedelem divatozik. l. HIEDELEM.

*HIEDELĚM
(hi-ed-el-ěm) fn. tt. hiedelmet, harm. szr. ~e. 1) Határozott lelki állapot, meggyőződés, melynél fogva valamiről nem kétkedünk. Én azon hiedelemben vagyok, hogy stb. Köz hiedelem. 2) Bizodalom, mely azon belső sejtésen épül, hogy nem csalódhatunk. Egész hiedelemmel vártam, hogy barátságomat viszonzani fogod. Hiedelmem ez egyszer megcsalt. Vak hiedelemmel viseltetni valakihez. Margit életében hihedelem. 3) Régi, de különösen a Tatrosi és Bécsi codexekben eléforduló hiedelmez igének ottani kétségtelen értelme szerént am. hüsítő, enyhitő valami, vagyis enyhület, megújulás. Innen Benigna aszszony imakönyvében is: "Hogy mindön szomoróságos nyavalámban, mind test szerént és lélök szerént légy én neköm vígaságos hiedelmem." V. ö. HIEDELMEZ, HIEDELMEZET.

*HIEDELM
a törzsben is így áll régiesen, hiedelem helyett. l. ezt.

*HIEDELMES
(hi-ed-el-em-es) mn. tt. hiedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Bizodalmas, megbizott, nem kétkedő, valónak látszó sejtésen alapult. Hiedelmes lábon állani valakivel. Hiedelmes barátságban élni.

*HIEDELMESEN
(hi-ed-el-em-es-en) ih. Bizodalmasan, kétkedés nélkül.

*HIEDELMEZ
(hi-ed-el-ěm-ez) áth. m. hiedelmez-tem, ~tél, ~ětt. A Müncheni codexben 1) Am. árnyékoz, megárnyékoz, vagyis árnyék által megfrisít, megenyhít, megvigasztal. "És felségesnek jószága meghiedelmez tenéked" (Et virtus altissimi obumbrabit tibi). Lukács I. 2) Általánosb ért. hivesít, frisít, enyhít. "Hogy mártsa ő ujjának utolját a vízbe, és hiedelmezje meg én nyelvemet" (Ut intingat extremum digiti sui in aquam, et refrigeret lingvam meam). Lukács 16. Mindkettő a Tatrosi codexben. Továbbá "Miután kedig szelletet vött volna, meghiedelmezteték (refrigeratus est), esék ő lábaihoz és imádá őtet." Bécsi cod. Judith XIII. Ismét: "És tön nagy vacsorát és hívá mend a papokat, a bőjt megvégezvén egyembe meghiedelmezék magokat (refecerunt se). Judith VI. Ez értelmekből kitetszik, hogy itt a hideg, hives, hivesit szók hí gyöke rejlik, s különbözik a hisz ige gyökétől.

*HIEDELMĚZET
(hi-ed-el-em-ěz-et) fn. tt. hiedelmězetět. Régiesen am. frisület, enyhület. "Valának a kőfalaktól nem messze források, kikből urozván (= orozván) láttatnak vizet merejteniek inkább hiedelmezetre (refocillatio) hogy nem italra." Bécsi cod. Judith VII.

*HIÉNA
(hellén eredetű iaina, ettől uV, disznó), fn. tt. hiénát. Az ebek nemzetségéhez tartozó állatfaj Ázsiában és Afrikában, melynek sörtés szőre, fölborzadt sörénye, tömött bajusza, és erős ásókörmei vannak. Vérengző fenevad, erős és merész, földalatti üregekben lakik, ragadozni éjjelenként jár, s a halottak testeit is kiássa a sirokból. (Canis hyaena).

*HIENCZ
fn. tt. hiencz-ět. Így nevezik a Sopron és Vas vármegyékben lakó ősi németeket, kik ezen vidékeken már a magyarok bejövetele előtt megtelepedtek volt, s kik sajátságos német szólásmóddal birnak. A vidék lakosai csúf néven háromfelé osztályozzák őket: Spiegel-, Mord- és Kotzen-Hienzen. Szinte csúfságból hienczeknek nevezik azon magyarokat is, kik ezen tájakon laknak, és sajátságos nyelven beszélnek, melynek egyik kitünő tulajdonsága, hogy a hosszu é hangzót ie hangzókkal ejti ki, pl. sziep, rietes, iedes stb.

*HIG
magas hangú i-vel l. HIGY.

*HÍG, HIG
alhangú mn. tt. hígat v. higat. Gyöke az üreget, puszta tért jelentő hi, melyből eg (ag, og, ög) gyakorlati képzővel lett hi-og vagy hi-ag, s összevonva híg. Rokon vele a görög ugroV. 1) Általán, s eredetileg oly testekről mondjuk, melyeknek alkotó részei nem tömődnek öszve sűrűen és szorosan, hanem ritkásan állanak, és szétoszlanak, szerte folynak, szóval, melyekben sok a hi, pl. híg sár, híg méz, híg tojás híg lé; olcsó húsnak híg a leve (km.), azaz a zsírgyöngyök csak imitt-amott látszanak rajta. 2) Különösen am. folyékony, lágy, sikamlós. Híg has. Híg-hajló, mint a vessző. (Mol. A.). 3) Oly folyó vagy lágy test, melyet más folyadékkal föleresztenek, s megritkítanak. Híg bor, azaz vízzel kevert. Híg kása, mely úszik a tejben vagy zsírban. Csak két foga áll istrázsát, alig rágja a hig kását. (Faludi). 4) Átv. ért. híg eszű, kinek kevés esze van. V. ö. HIGGAD. 5) Az ujabb vegytani nyelvben a kénesőt jelentő higany, midőn az ezzel vegyült anyagok kifejezésére gyök v. előrész gyanánt használtatik, pl, higacs, higag, higéleg stb.

*HIGACS
(hig-acs) fn. tt. higacs-ot, harm. szr. ~a. Élecscsé alakult higany v. kéneső (hydrargyrium oxydulatum). V. ö. ÉLECS. Eczetsavas -, acetas hydrargyrosi; enyhe sósavas -, murias hydrargyri mitis; fojtó savas -, nitras hydrargyrosi; hugyagos higacs, oxydulum hydrargyri ammoniacale. Újabbkori nyelven: higélecs.

*HIGAG
(hig-ag) fn. tt. higag-ot, harm. szr. ~ja. Éleggé változott higany v. kéneső. (Oxydum hydrargyri). Kéklőgyulatsavas -, hydrocyanas hydrargirici; kénsavas -, sulfas hydrargyrici; rágó sósavas higag -, murias hydrargyri corrosivus. Újabbkori neve higéleg.

*HIGÁLDOZAT
(hig-áldozat) ösz. fn. 1) Áldozat neme a régi zsidóknál, mely italból, pl. borból állott. 2) Régi görögök és rómaiak áldozata, midőn a házi istenek tiszteletére serlegből vagy csészéből bort, vagy más italt öntöttek a földre. (Libatio).

*HIGÁLDOZMÁNY
(hig-áldozmány) l. HIGÁLDOZAT.

*HIGÁLLTAN
(hig-áll-tan) ösz. fn. Az erőműtan része, mely a híg testek sulyegyenét, különösen vizek állását és esését, nem különben a vizekre helyezett tömör testek nyomását tárgyalja és vizsgálja. (Hydrostatica).

*HIGÁLLTANI
(hig-áll-tani) ösz. mn. Higálltant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Higálltani szabályok, vizsgálatok, kisérletek.

*HIGÁLYOS
(hig-ály-os) mn. tt. higályos-t v. ~at, tb. ~ak. Heves megyében am. ritkás. Higályos szemű szőlőfej. Higályos gabona. Ebből lett betüváltozattal: vigályos.

*HÍGAN, HIGAN
(híg-an) ih. Folyóan, ritkán, lágyan, föleresztve. Hígan főzni a kását, káposztát. Hígan készített vakolómész.

*HIGANY
(hig-any) fn. tt. higany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A nehéz fémek egyike. A mi légmérsékletünkben híg, vagyis folyó természetü, ezüstfehérségü fém, mely az arany után minden fémek között legnagyobb súlylyal bir, kis nyomás által több apró részecskékre szétpereg, nagy tűzben forr, s gőzként elrepül, de meghűlés után ismét öszveáll, s elébbi alakját visszakapja. Ellenben nagy hidegben megfagy, kitünő fehérségű és fényű szilárd alakot nyer, a ekkor nyujtható és kalapálható lesz. A mérsékelt melegnél egyarányos kiterjeszkedésénél fogva, hévmérők és légsulymérők v. légmérők készitésére használják. A fémek legnagyobb részével ötvényeket (Legirung) képez, melyeket foncsoroknak (Amalgama) nevezünk. Így pl. az ón foncsorával a tűkörök hátulsó lapját boritják be. A higany a természetben vegyületlen állapotban is találtatik, legtöbbször azonban kénnel egyesülten, s hihetőleg innen származott köz nyelven kéneső neve. Vegyületlen vagy színállapotban is veszedelmes befolyást gyakorol az állati testekre. Azon munkások, kik gyakran vannak kitéve a higany befolyásának, tagreszketést és későbben nyálömlést (salivatiót) kapnak. Még nagyobb mértékben mérgesek annak sóvegyületei. Köz nyelven kéneső. (Mercurius, hydrargyrum. Ez utóbbi latin-görög nevét is folyékonyságától vette: idwr am. víz és arguroV am. ezüst). Édes v. enyhe higany (mercurius dulcis); fojtósavas higany (nitras hydrargyri); lepárolt higany (hydrargyrum destillatum); salétromos higany (mercurius nitrosus); tiszta árubeli higany (hydrargyrum purum venale); növényhigany (mercurius vegetabilis); rágó higany (mercurius sublimatus corrosivus).

*HIGANYINGA
(higany-inga) ösz. fn. Inga, melynek végéhez higanynyal töltött edény illesztetik, hogy ez a légmérséklet miatt majd táguló, majd öszvemenő ingazsineget sulyarányban tartsa. (Perpendiculum compensatorium).

*HIGANYÍR
(higany-ír) ösz. fn. Higanyból készített gyógykenőcs. (Ungventum mercuriale).

*HIGANYKÉNET
(higany-kénet) ösz. fn. Vörös szinű ásványércz, mely higany- és kénvegyitékből áll. Hegyi higanykénet, mint a bányákban találtatik; mesterséges higanykénet, melyet higanyból és kénből készitenek. (Cinnabaris).

*HIGANYKENŐCS
(higany-kenőcs), lásd: HIGANYÍR.

*HIGANYMALOM
(higany-malom) ösz. fn. Bányamalom, vagy inkább sajtó öntött vasból, mely által az ezüsttel vegyült higanyt kinyomják.

*HIGANYOL
(hig-any-ol) áth. m. higanyol-t. Valamit higanynyal bevon. Rézpénzt higanyolni. V. ö. HIGANY.

*HIGANYOS
(hig-any-os) mn. tt. higanyos-t v. ~at, tb. ~ak. Higanynyal vegyitett, bővelkedő, bekent. Higanyos kenőcs. Higanyos bánya.

*HIGANYOSAN
(hig-any-os-an) ih. Higanynyal vegyítve, készítve, bekenve.

*HIGANYOZ
(hig-any-oz) áth. m. higanyoz-tam, ~tál, ~ott. L. HIGANYOL.

*HIGANYTAPASZ
(higany-tapasz), ösz. fn. Higanynyal készített gyógytapasz (emplastrum mercuriale). V. ö. TAPASZ.

*HIGÁNYÚ
(hig-ány-ú) mn. tt. higányú-t. Folyó, nyúlós, nyálkásan folyó. Higányú enyv. Főnévül l. HIGOVÁNY.

*HIGÉLECS
(hig-élecs) ösz. fn. l. HIGACS.

*HIGÉLEG
(híg-éleg) ösz. fn. l. HIGAG.

*HÍGESZŰ, HIGESZÜ
(híg-eszű) ösz. mn. Átv. ért. könnyelmű, könnyen gondolkozó, eszét hiábavaló dolgokon futtató, szóval, kinek komoly tárgyak fontoláshoz kevés gondolkozó tehetsége van.

*HIGG
(hig-og vagy hig-u = hig-v = higg).

*HIGGAD
(hig-og-ad v. hig-g-ad = hig-u-ad = hig-v-ad) önh. m. higgad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Mondjuk folyó testekről, midőn holmi idegen részecskéktől megtisztulván világosabb, átlátszóbb szint nyernek. Higgad a felzavart viz, ha fövenye leülepszik; higgad a megtörött bor, ha vizahólyagot tesznek bele. 2) Gyöngűl, lágyúl, tömöttségét vagy merevenségét vesztve elernyed. Higgadnak karjai a folytonos emeléstől. 3) Átv. ért. higgad az ész, elme, menynyiben az eszmék homályából, zavarából kibontakozik, s a tárgyakról világosabb, tisztább fogalmai lesznek; higgad az indulat, azaz csillapodik. Itt a híg gyöknek azon értelme vétetik alapul, mely szerént az valami tisztultat jelent; ellenben a hígeszű melléknévben a hig-nak vékony, ritka, hiányos értelme rejlik. V. ö. HÍG.

*HIGGADÁS
(higg-ad-ás) fn. tt. higgadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami higgad. Fövenyes víz, vagy zavaros bor higgadása. Gerendák higgadása. Vessző higgadása. Észnek higgadása. V. ö. HIGGAD.

*HIGGADT
(higg-ad-t) mn. tt. higgadt-at. Általán: higgá lett, tisztúlt. Különösen és átv. ért. mondják az észről, midőn fogalmai megtisztultak. Higgadt észszel megfontolni valamit. V. ö. HÍG, HIGGAD.

*HIGGADTAN
(higg-ad-t-an) ih. Tisztúlt elmével; csillapúlt állapotban.

*HIGGADTSÁG
(higg-ad-t-ság) fn. tt. higgadtság-ot, harm. szr. ~a. Az elmének tisztúlt vagy csillapúlt, csendes, nyugodt állapota. Minden dolgainak elintézésében higgadtság vezérli.

*HIGGASZT
(hig-og-asz-t v. higg-asz-t) áth. m. higgaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Eszközli, hogy valami higgadjon, azaz híggá, folyóvá tesz, vagy idegen részek leülepítése, elröpítése által megtisztít. 2) Lágygyá, hajlóssá, görnyedtté tesz. Vállait higgasztja a nagy teher. 3) Átv. ért. az észnek homályos vagy zavaros fogalmait rendezi, a hibák salakjaitól megtisztítja. V. ö. HIGGAD.

*HIGGASZTÁS
(higg-asz-t-ás) fn. tt. higgasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit higgasztunk. V. ö. HIGGASZT.

*HÍGHASÚ
(híg-hasú) ösz. mn. Kitől a bélsár híg állapotban megy el, kin fosás van.

*HÍGÍT, HIGÍT
(híg-ít) áth. m. higít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit híggá tesz. Higítani viz által az oltott meszet. Higítani felöntött lével a sürü becsináltat; téjjel, zsirral a kását. Gyógyszerrel higítani a hasat. V. ö. HÍG.

*HIGÍTÁS
(hig-ít-ás) fn. tt. higítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által higítunk valamit.

*HIGÍTÓ
(hig-ít-ó) mn. tt. higító-t. Ami valamit higgá tesz. Hashigító szerek.

*HIGLÓ
(híg-ol-ó) fn. tt. higló-t. Lásd: HIGLÓFA.

*HIGLÓFA
(higló-fa) ösz. fn. Kádárok eszköze, melylyel a fölverendő abroncsot kifeszítik, s mintegy híggá (hajlóssá) teszik, hogy illő helyére verhessék és szoríthassák.

*HIGMÉRŐ
(hig-mérő) ösz. fn. Mérő eszköz, mely által a híg testek sűrűségét vagy ritkaságát határozzák meg.

*HIGMOZTAN
(hig-moztan) ösz. fa. A moztannak azon része, mely a vizi gépek erejét, tulajdonságait, alkalmazási módját stb. tárgyalja, (Hydraulica).

*HIGOL
(hig-ol) áth. m. higol-t. Nyujtva kitágít, s mintegy híggá tesz valamit. Abroncsot higolni. Innen: higló, higlófa a kádároknál.

*HIGOVÁNY
(hig-o-vány) fn. tt. higovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Folyadék, különösen, mely valamely sürü vagy tömör testnek föleresztése vagy felolvasztása által higult meg, pl. öntött ólom, felolvasztott enyv, oltott mész.

*HIGSÁG
(hig-ság) fn. tt. higság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valamely testnek híg állapota vagy tulajdonsága. Sár higsága: Has higsága. 2) Maga a híg test. Higságon keresztül gázolni. Miféle higságok vannak ezen üvegekben?

*HIGSÁGMÉRŐ
(higság-mérő) l. HIGMÉRŐ.

*HÍGÚL, HIGUL
(híg-úl) önh. m. higul-t. Híg természetüvé alakúl által. Esőben higúl a göröngyös út. Higúl a tejjel föleresztett sürü kása. Higúl az új bor, midőn söpreje a hordó fenekére száll. Higúl a hasa a gyógyszertől. V. ö. HÍG.

*HÍGÚLÁS, HIGULÁS
(híg-ul-ás) fn. tt. higulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testnek azon állapota, vagyis belső működése, változása, midőn híg természetüvé alakúl. Oltott mész higulása. Has higulása stb. V. ö. HÍG.

*HÍGÚLAT, HIGULAT
(híg-ul-at) fn. tt. higulat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Meghigított test; folyadék, mely higítás által hozatott létre. Hasonszenvi higulatok. Negyedik, tizedik, tizenkettődik higulat (Verdünnung).

*HIGVIRICZ
(hig-viricz) ösz. fn. Növénynem a kétfalkások seregéből és tízhímesek rendéből. Fajai: tüskés, ikrás, édes higviricz. (Glycyrrhiza).

*HIGVIRICZNEDV
(hig-viricz-nedv) ösz. fn. Higviricz gyökeréből kivont nedv.

*HIGY
régi fn. a Bécsi codexben, tt. higy-et. Am. fülönfüggő, fülbevaló. "Es vevén... higyeket (inaures) és gyürőket." "És ékesejtik vala ő higyivel és ő kösöntyőjével." Bécsi cod.

*HIH
1) hoszuságot jelentő indulatszó, máskép: heh; 2) hangutánzó a hihel, hihelés, hihelő származékokban.

*HIHALOM
falu Nógrád megyében; helyr. Híhalmon, ~ra, ~ról.

*HIHEL v. HIHĚL
v. HIHÖL, (hih-el) áth. m. hihel-t. Bizonyos fogas vagy fésü alaku eszközön kendert, lent, gyapjat, szőrt stb. tisztogat, fésül. Rokon vele a szinte hangutánzó német Hechel, hecheln. Máskép: gerebenez; a csapóknál és szücsöknél: kártol.

*HIHELÉS
(hih-el-és) fn. tt. hihetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kender-, gyapju-, len-, szőrtisztogatás, fésülés, bizonyos fogas eszköz (gereben, kárt) által.

*HIHELŐ
(hih-el-ő) mn. és fn. tt. hihelő-t. 1) Személy, ki valamit hihel. Hihelő leányok. 2) Eszköz, melylyel hihelnek.

*HIHETETLEN, HIHETLEN
(hi-het-[et]len) mn. tt. hihetetlen-t, tb. ~ěk. 1) Mit hinni nem lehet, mi semmi valószinüségen nem alapszik. Átv. ért. különössége, váratlansága miatt meglepő; rendkívüli, pl. hihetetlen gyorsaság, erő; hihetetlen esemény. 2) Ki nem hisz, ki mindenen kétkedik, semminek hitelt nem ád; szokottabban: hitetlen. Határozó gyanánt am. hihetetlenül.

*HIHETETLENÜL, HIHETLENÜL
(hi-het-[et]len-ül) ih. Oly módon, melyet elhinni nem lehet; meglepőleg.

*HIHETŐ
(hi-het-ő) mn. tt. hihető-t. Mit hinni lehet, valószinű, megtörténhető, kétségbe nem vonható; gyanitható, bizonyos okoknál fogva gondolható. Ez könnyen hihető. Alig hihető gyorsasággal itt termett.

*HIHETŐEN
(hi-het-ő-en); HIHETŐKÉPEN, (hi-het-ő-kép-en); l. HIHETŐLEG.

*HIHETŐLEG
(hi-het-ő-leg) ih. Valószinűleg, gyaníthatólag, oly módon, melyet kétségbe vonni nem szoktunk. Hihetőleg ő is eljön velünk. Valamit hihetőleg elbeszélni.

*HIHETŐSÉG
(hi-het-ő-ség) fn. tt. hihetőség-ět, harm. szr. ~e. Valószinüség; azon tulajdonsága valaminek, melynél fogva azt hinni lehet. Bizonyos események hihetősége felől kételkedni. Beszédedben nincsen semmi hihetőség. Különösen: valamely tárgynak, pl. irománynak, oklevélnek eredeti valódisága. Szentirási könyvek hihetősége.

*HIHETŐSÍT, HIHETŐSIT
(hi-het-ő-ös-ít) áth. m. hihetősít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit hihetőssé tesz, különösen bizonyos iromány vagy oklevél eredetisége vagy másolat hűsége felől hiteles tanúságot nyújt. Szokottabban: hitelesít, (authenticat).

*HIHETŐSÍTÉS, HIHETŐSITÉS
(hi-het-ő-ös-ít-és) fn. tt. hihetősités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, különösen törvényes bizonyítás, mely által valamit hihetősítünk. V. ö. HIHETŐSÍT. (Authenticatio).

*HIHETSÉG
(hih-et-ség) fn. tt. hihetség-ět, harm. szr. ~e. Hitelt érdemlő tulajdonsága valaminek. Ritka használatu.

*HIHETSÉGĚS
(hih-et-ség-ěs) mn. tt. hihetségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Amit hinni lehet, kétséget nem szenvedő, valószinű.

*HI HI! v. HI HI HI!
legmagasb hangu nevetés. V. ö. HA HA HA.

*HÍHLÉS, HÍHLEL
régiesen, íhlés, ihlel helyett; l. ezeket.

*HÍJ, HIJ
fn. tt. hij-at, harm. szr. ~a. 1) Valaminek nem léte; üresség bizonyos helyen; fogyatkozás. 2) Dunán túl am. padlás ürege; félszín, félhaj; máskép: hiú. V. ö. HI, (3).

*HIJÁBAN
l. HIÁBAN.

*HIJÁBANVALÓ, HIJÁNY, HIJÁNYOS stb.
l. HIÁBANVALÓ, HIÁNY, HIÁNYOS stb.

*HIJJ v. HIJJU!
indulatszó. l. HEJ! UJJU!

*HIJÓ
Udvarhelyszékben tájdivatos, am. hajó.

*HIJU v. HIJÚ
(hij-ú) fn. tt. hijú-t. Dunán túl és a székelyeknél am. padlás ürege, a háznak vagy istállónak űres teteje, hová szénát, szalmát stb. takarítanak. Máskép: hiu, hivu, 1. HI, (3) v. HÍ, HÍJ.

*HILD
puszta Pest megyében; helyr. Hild-ěn, ~re, ~ről.

*HILLE v. HILLYE
puszta Pest megyében; helyr. Hillyé-n, ~re, ~ről.

*HILYÓ
falu Abaúj megyében; helyr. Hilyóra, ~ón, ~ról.

*HIM (1)
v. HIN, elvont gyöke himbe, hinta, himbál, hintál stb. szóknak. Azonos in gyökkel inog szóban, a h betü által csak a lehelés, vagyis mozgás nagyobb foka fejeztetvén ki.

*HIM (2)
falu Abaúj megyében; máskép: Hima; helyr. Him-ba, ~ban, ~ból.

*HÍM (1)
(hi-em v. hi-öm) mn. tt. hím-et, harm. szr. ~je. Általán am. pettyes, pontokkal, különféle szinekkel tarkára czifrázott, vagyis olyan, melynek fölszínt elszórt pettyei és pontjai között sok hi, azaz üres terecskék, helyecskék vannak. A sínai nyelvben is hoa így értelmeztetik: lineas ducere, pingere. Innen mondják 1) Oly művekről, különösen szövetekről, melyek tűzés által pettyessé, különféle szinüvé alakíttattak, kiczifráztattak. Hím munka, hím varrás, hím takaró. 2) Az állatok, különösen madarak kanjairól, melyek a nőnemüeknél rendesen czifrábbak, pettyesebbek, ékesebbek szoktak lenni, pl. hím oroszlán, hím szarvas, hím fáczán, hím tengelicz. De némely állatoknál a szokás a kan szót használja: kandisznó v. malacz, kan nyúl, kan kutya, agár, kan veréb. Némelyeknél pedig mindkét nemü állatnak külön neve van, mint: bika, tehén v. ünő; csődör v. mén, kancza; vagy legalább csak maguknak a hímneműeknek, mint gúnár (a ludaknál, pulykáknál, ruczáknál), kandúr (a macskáknál) stb. Származékai hímes, hímez, himlik, hint stb.

*HÍM (2)
(l. föntebb) fn. tt. hím-ět. 1) Pettyes, pontokkal tarkázott mű, mely különösen tűzés által hozatott létre. Hímet varrni. Hímmel varrott ruha. Tarka hím. Csinálják pedig a vállravalót aranyból - - - és visszált biborból tarka hímmel. (Mózs. II. köny. 28. r. Káldi). Rosz példa után nem kell hímet varrni. (Km.). 2) Átv. ért. szín, ürügy. Oly hímmel hozza elő. (Faludi). Hímmel, színnel. (Faludi). 3) Az állatok, különösen madarak termékenyítő neme, (férfi, kan). És az egész testnek minden állatiból kettőt kettőt végy be a bárkába: hímet és nőstényt. (Mózs. I. 6. Káldi). A hím szó általános és nemes kifejezés, melynek helye van a legfínomabb társalgási nyelvben is. Úgy látszik, egy eredetü vele a görög umhn, hosszu u-vel, (házasság istene), honnan: umenaiow, am. házasodom. Sínai nyelven ín hím-kendert jelent, (cannabis quae semen non producit).

*HIMA
l. HIM, (2); helyr. Himá-n, ~ra, ~ról.

*HIMANY
(him-any) fn. tt. himany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Némely természettani munkában a régiebb férjany helyett használtatik (arsenicum). Mindkettőnél jobb: mireny.

*HIMBA
(him-ba v. hin-ba, l. HIM elvont gyök) fn. tt. himbát. Függő és mozgékony állapotba helyezett test vagy készület, melyet ide-oda lóbálni lehet. Himbán játszó gyermekek. Faágakból, kötélből csinált himba. Máskép: hinta és hinga.

*HIMBÁL
(him-ba-al v. hin-ba-al) áth. m. himbál-t. Függő állapotban levő testet ide-oda lóbál, pl. a kis gyermeket két karóra kötött lepedőben himbálja. Máskép: hintál. V. ö. HIMBA.

*HIMBÁLÁS
(him-ba-al-ás) fn. tt. himbálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit himbálnak.

*HIMBÁLÓDIK
(him-ba-al-ó-od-ik) belsz. m. himbálód-tam, ~tál, ~ott. A himbán valamely meg nem nevezett vagy belső erő által ide-oda hányódik, lógálódik. Kötélen himbálódni. Öszvekötött faágakon himbálódni. Máskép: hintálódik. V. ö. HIMBA.

*HIMBÁLÓDZIK
(him-ba-al-ó-od-oz-ik) k. m. himbálódz-tam, ~tál, ~ott. Maga magát himbálja. Kölönbözik a ,himbálódik' igétől, a mennyiben ,himbálódzik' szó ön maga erejére vonatkozik.

*HIMBOJ
l. HIMBOLY.

*HIMBOLY
(him-boly) ösz. fn. Növénynem az egylakiak seregéből és falkások rendéből, melynek hím és nő virágai egy bimbóban egyesülnek; a hímvirágban igen sok és csomóba öszvenőtt hímszálak vannak; a termő csirát pedig sok hegyes tüskék lepik. (Ricinus).

*HÍMCSUKK
(hím-csukk) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája öt hasábu, rövid nyaku; nyaka tövét öt pikkely zárja be, s azokból nőnek ki a hímek. (Polemonium).

*HÍMĚL
(hím-ěl) áth. m. híměl-t. 1) Valamit hímmel ékesít, hímmel kivarr. Kendőt, üngöt hímelni. 2) Átv. ért. s ikerítve hímel-hámol am. hűledezve beszél, szépítve mentegeti a dolgot; ímel ámol. V. ö. ÍMÁM.

*HÍMĚLÉS
(hím-ěl-és) fn. tt. hímělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Hímmel kivarrása valaminek. 2) Átv. ért. hímelés, hámolás, am. akadozó, hűledező beszélés, valamely hibás tettnek, rosz dolognak szépítése.

*HÍMĚLHÁMOL
(hímel-hámol) ikerige, melynek mindkét része ragoztatik: hímelek-hámolok, hímelt-hámolt. V. ö. HÍMĚL.

*HIMENY
(him-eny) l. HIMANY.

*HÍMĚS (1)
HIMĚS, (hím-ěs) mn. tt. híměs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Hímmel kivarrt, ékesített, tarkázott, festett. Hímes ruha, lótakaró. Hímes művek. Hímes öv. Hímes szövetek. Hímes tojásokat küldeni mátkatálban. Hímes sátor, márvány, palota, asztal. 2) Természeténél fogva tarka, ékes, pettyes. Hímes mezőn sétálni. Hímes paripán nyargalni. 3) Átv. ért. mesterségesen czifra, czikornyás. Hímes beszéd. Hímes szó. Hímes hazugság. Hímes színes igéretek. (Faludi).

*HÍMES (2)
(hím-es) fn. 1) Hímes tojás. 2) A növénytanban a hímszálak számától nevezett seregbeli növények valamelyike. Egyhímesek, kéthímesek, három-, négy-, öt-, hathímesek stb. serege.

*HÍMĚSGET
(hím-ěs-get) áth. és gyakor. m. híměsget-tem, ~tél, ~ětt. Hímesen kiékesget, kivarrogat, kifesteget valamit. Jegykendőt hímesgetni. Szokottabban: hímězget.

*HÍMESHÁZ
falu Baranya megyében; helyr. Hímesház-on, ~ra, ~ról.

*HÍMĚSÍT
(hím-ěs-ít) áth. m. hímesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Hímessé tesz; hímesre fest, varr, ékesít.

*HÍMETLEN, HIMETLEN
(hím-etlen) mn. tt. hímetlen-t, tb. ~ěk. 1) Hímmel ki nem varrott, nem ékesített, nem festett. Hímetlen kendő, öv. 2) Nem ékes, czikornyátlan, egyszerű. Hímetlen kopár mezők. Hímetlen beszéd. V. ö. HÍMES.

*HÍMĚZ, HIMEZ
(hím-ěz) áth. és hangugrató m. híměztem v. hímzěttem, híměztél v. hímzěttél, hímzětt v. hímězětt, htn. hímězni v. hímzeni. 1) Hímmel kivarr, ékesít, czifráz, fest valamit. Ruhákat gyöngygyel hímezni. 2) Czikornyáz, ékesít. Hímezni ékes szavakkal és mondatokkal az innepélyes beszédet. Virágok hímezik tavaszszal a mezőket és kerteket. 3) Átv. ért. s ikerítve hímez-hámoz am. valamit menteget, szépítget. Hímezve-hámozva beszél. Máskép: hímel-hámol. Régebben magában is használták ezen értelemben "Holott pedig sok kendőzött hímezéssel állatja vala Romanus, hogy azon levél nem való." Faludi Fer.

*HÍMĚZÉS v. HÍMZÉS
(hím-ěz-és) fn. tt. hímězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Hímvarrás, hímekkel ékesítés, festés. Szőnyegek, övek, kendők hímezése. 2) Czikornyázás. Beszéd hímezése. 3) Átv. ért. mentegetődző szépítés; fenékkerítés. Mondd el minden hímezés-hámozás nélkül, mit akarsz?

*HÍMĚZET v. HÍMZET
(hím-ěz-et) fn. tt. hímězet-ět, harm. szr. ~e. Hímmel kivarrott, ékesített, festett, tarkázott mű, vagyis azon czifraság, ék, mely hímekből áll. Ezen szőnyeg himezete igen szép. Jó izlésü hímezet. Rétek hímezetén gyönyörködő szemek.

*HÍMĚZETLEN
(hím-ěz-etlen) mn. tt. hímězetlen-t, tb. ~ěk. Általán, mi himezve nincsen. Különösen: czikornyátlan, egyszerü; sima, egy szinű. Himezetlen beszéd. Himezetlen gyolcs, szövet. Hímezetlen tojás. Határozóilag am. himezet nélkül.

*HÍMĚZETLENÜL
(hím-ěz-etlen-ül) ih. Hímezet nélkül; egyszerüen, czikornyátlanul.

*HÍMĚZGET
(hím-ěz-get) áth. és gyakor. 1) Valamit hímmel kivarrogat, ékesget. 2) Átv. ért. menteget, szépít, takargat. Hímezgetni az elkövetett csinyeket.

*HÍMĚZHÁMOZ
(híměz-hámoz) l. HÍMELHÁMOL.

*HÍMEZŐ v. HIMZŐ
(hím-ez-ő) fn. és mn. tt. himzőt. Aki hímez vagy amivel hímeznek. Himző nő, himző ráma, himző tű, melyek öszve is irathatnak.

*HÍMFA
(hím-fa) ösz. fn. 1) A két nemü fák közől az, melynek hímszálas, hímporos virágai vannak. 2) Diófa. Hímfán palotán, kis ablakon kukucsál, azaz dió, (találós mese).

*HÍMFERTÍTÉS, HÍMFERTÍTŐ
l. HÍMFERTŐZÉS, HÍMFERTŐZŐ.

*HÍMFERTŐZÉS
(hím-fertőzés) ösz. fn. Természet elleni bűn, midőn a férfi fiúgyermekkel vagy általán férfiakkal elégíti ki nemi ösztönét, (paederastia).

*HÍMFERTŐZŐ
(hím-fertőző) ösz. fn. Férfi, ki hímfertítést gyakorol. V. ö. HÍMFERTŐZÉS.

*HÍMFERTŐZTETÉS
l. HÍMFERTŐZÉS.

*HÍMFI
(hím-fi) ösz. fn. Férfi gyermek; legény. Kisfaludy Sándor legjelesebb müvének czime: Hímfi szerelmei.

*HÍMFÖLDE
puszta Sza a megyében; helyr. Hímföldé-n, ~re, ~ről.

*HÍMI
(hím-i) mn. tt. hími-t, tb. ~ek. Hímet illető, hímhez tartozó, hímre vonatkozó. Hími tulajdonságok. Hími ösztön. Hími nem (genus masculinum).

*HÍMIVADÉK
(hím-ivadék) ösz. fn. 1) Általán minden hímállati származék. 2) A hím halak nemző teje, magva, melylyel a nőstények ikráit termékenyítik.

*HÍMKAPOCS
(hím-kapocs) ösz. fn. Kajmós kapocs, melyet a nőstény- v. karikás kapocsba akasztanak, hogy valamit öszvetartsanak. Néhutt a köznépnél: kankapocs.

*HÍMKENDER
(hím-kender) ösz. fn. Máskép virágos kender. l. KENDER szó alatt.

*HÍMLAZACZ
(hím-lazacz) ösz. fn. A lazacz nevü halak hímje, mely lefelé görbedt orra által különbözik a nőneműektől.

*HIMLEL
(him-el-el) áth. m. himlel-t. Elszór, szemenként elhint valamit, vagy elhintett testecskékkel tarkít, pl. midőn a vetőember a gabonát szétszórja a földön.

*HIMLET
(hím-el-et) fn. tt. himletět, harm. szr. ~e. A Tatrosi codexben am. feloszlás, oszlat, (dispersio): "pogányoknak himletibe menendő," (in dispersionem gentium iturus est). A Bécsi codexben szintén: "Tegeten (= minap) kedeg megfordólának ő urokhoz isteněkhez, a himletből, melybe elhimlettek vala, egybegyüjtetének."

*HIMLETIK
(him-el-et-ik) külsz. m. himlet-tem, ~tél, ~ětt. A Tatrosi codexben elhimletik, am. elszóratik vagy szóródik: "és elhimletnek a csordának juhi," (et dispergentur oves gregis). A Bécsi codexben: "Vagyon nép elhimletett (dispersus) te országodnak menden vidéki szerént."

*HIMLIK
(him-el-ik) k. m. himlett, htn. hímleni. 1) Valamely testnek részecskéi egymástól elválva, s bizonyos távolságban elszórva fekszenek. Himlenek a szétszórt gabonaszemek. Jó szántás után himlik a föld. 2) Tarkállik, pettyesedik. Hímlenek a virágos mezők, rétek. Himlik a bőr az úgy nevezett himlő után.

*HIMLŐ
(him-el-ő) fn. tt. himlő-t. Ragadós, és különösen gyermekeket meglepő nyavalya, melyben kis kelevények födik be a bőrt, s ezek eltünte után apró foltocskák maradnak fen rajta. Vörös himlő. Bárány himlő, tehénhimlő. Himlőt beoltani. Nevét azon tarka foltoktól, pettyektől vette, melyek a bőrön támadnak általa. A közönséges himlőt máskép csécs-nek is nevezik. V. ö. HÍM.

*HIMLŐHELY
(himlő-hely) ösz. fn. Azon gödröcskék vagy foltok, melyek a himlő eltünte után a bőrön fenmaradnak. Máskép: csécshely, rapancz, ripancz, rapancs, ripancs.

*HIMLŐHELYES
(himlő-helyes) ösz. mn. Min a himlőnek nyomai látszanak; ripanczos, rapanczos, csécshelyes. Himlőhelyes arcz. Mátyusföldén darabos-nak is mondják.

*HIMLŐJÁRVÁNY
(himlő-járvány) ösz. fn. Midőn a himlőféle nyavalya járványképen, azaz nagy terjedelemben elharapódzva uralkodik és pusztít.

*HIMLŐKE
(him-el-ő-ke) fn. tt. himlőkét. Apró himlő.

*HIMLŐOLTÁS
(himlő-oltás) ösz. fn. Sebészi műtét, t. i. a himlőanyagnak más testbe átültetése a végett, hogy az illető egyén a himlőnyavalya ellen biztosíttassék.

*HIMLŐOLTÓ
(himlő-oltó) ösz. fn. 1) Személy, illetőleg seborvos, ki himlőt olt. 2) Sebészi eszköz, melylyel a himlőt beoltják. Himlőoltógerely, himlőoltótű.

*HIMLŐRŐTEG
(himlő-rőteg) ösz. fn. Vöröshimlő vörnyeges foltjai.

*HIMLŐS
(him-1-ő-ös) mn. tt. himlős-t v. ~et, tb. ~ek. Himlőben levő, szenvedő, himlőtől meglepett. Himlős gyermekek, bárányok.

*HIMLŐZÉS
(him-l-ő-z-és) fn. tt. himlőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valamely ember vagy állat úgy nevezett himlőbe esik. Gyermekek, bárányok himlőzése.

*HIMLŐZIK
(him-l-ő-z-ik) k. m. himlőz-tem, ~tél, ~ött. Himlőben szenved; himlőt kap.

*HÍMMINTA
(hím-minta) ösz. fn. Minta, melyet a hímvarrók példányul használnak, mely szerint himezni szoktak.

*HÍMMUNKA
(hím-munka) ösz. fn. Hímmel kivarrott, czifrázott, ékesített munka. V. ö. HÍM.

*HÍMMŰ
(him-mű), l. HÍMMUNKA.

*HÍMNŐ
(hím-nő) ösz. fn. Állati, különösen emberi korcs teremtmény, mely mind hími, mind női nemi részekkel bír, (hermaphroditus). Köz nyelven csira.

*HIMÓD
falu Soprony megyében; helyr. Himód-on, ~ra, ~ról.

*HIMORJA
(him-orja?) fn. tt. himorját. Keletindiai és amerikai tokos növény a kétfalkások seregéből, melynek tokját ha rázzák, a benne levő magok-csörögnek. (Crotalaria).

*HIMPELLÉR
fn. tt. himpellér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Dunán túl és némely más tájakon am. ügyetlen, haszontalan, roszul munkáló (mesterember), kontár; nyegle. Átvitt értelemben szellemi tárgyakra, vagyis ily tárgyakkal foglalkodókra is használják. A komplár szó módosulatának látszik. V. ö. HIMPELLÉRKEDIK.

*HIMPELLÉRKĚDIK
(himpellér-kěd-ik) k. m. himpellérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Himpellér módjára gyakorol valamit, ügyetlenkedik, kontárkodik, nyeglélkedik. Egy régi énekben: komplárkodik.
"Szent László fejét ti imádjátok,
Szépen ezüstben befoglaltátok;
Olaj az teste; mind azt mondjátok,
Ezzel a nép közt ti komplárkodtok."
Panaszló ének. Tálya 1549. (Thaly Kálmán gyüjteményében. Igen érdekes régiség).

*HIMPELLÉRSÉG
(himpellér-ség) fn. tt. himpellérség-ět. Kontárság, nyegleség.

*HIMPÓK
fn. tt. himpók-ot. Eredetileg: inpók, (in-pók = in-pok v. in-bog), azaz csomó, bog, mely a ló lábának inain v. inán támad, s melynek következtében meg szokott sántulni.

*HIMPÓKOS
(him-pókos, azaz in-pok-os, in-bogos) ösz. mn. Aminek lába szárán bogféle csomós kinövés van. Himpókos vén ló. Mondják emberről is, kinek lába, hüvelykújja bötykös.

*HÍMPOR
(hím-por) ösz. fn. Így nevezik azon finom lisztalaku port a virágok hímszálain, s termékenyitő szervein, mely a magcsirát termésre alkalmassá teszi, (pollen).

*HÍMPORSZÁL
(hím-por-szál) ösz. fn. Fonalhoz hasonló részek a növények virágaiban, melyek csúcscsán a himportok ül. Rövidebben: himszál. Némelyek szerént: poroda. V. ö. HÍMPORTOK.

*HÍMPORTOK
(hím-por-tok) ösz. fn. Üreges és sejtszövetes hólyagocska vagy gömböcske a hímszálakon, melyben a termékenyítő hímpor rejlik.

*HÍMSÉG
(hím-ség) fn. tt. hímség-ět, harm. szr. ~e. Hími állapot vagy tulajdonság. Az állatok vagy növények hímségét meghatározni, megismerni.

*HÍMSZÁL
(hím-szál) l. HÍMPORSZÁL.

*HÍMSZARVAS
(hím-szarvas) ösz. fn. Köznyelven: bikaszarvas, bakszarvas. Fölösleges benne a,hím' szó, mert e faj nőstényének nincsen szarva, a honnan ez a vadászok nyelvén:,sutavad'.

*HIMSZÖVET
(him-szövet) ösz. fn. Szövet, mely a szövőszékből himekkel ellátva, ékesítve jön ki, milyenek pl. a czifra szőnyegek, takarók stb.

*HIMT
(him-t). Régi nyelvemlékekben, pl. a Tatrosi, Nádor-codexben, Passióban még ezen eredeti alakjában van meg; l. HINT.

*HIMTŰ
(him-tű) l. HIMZŐTŰ.

*HÍMVARRÁNY
(hím-varrány) l. HIMVARRAT.

*HÍMVARRÁS
(hím-varrás) ösz. fn. 1) Hímezés hímzőtű által. Hímvarrást tanulni. 2) Hímzőtű által készített mű, czifraság, ékesség. Jó izlésű hímvarrás.

*HÍMVARRAT
(hím-varrat) ösz. fn. Himzőtű által készített ékmű, czifrázat. Máskép: hímvarromány, hímvarrány.

*HÍMVARRÓ
(hím-varró) ösz. fn. Személy, ki himzőtűvel ékesít, kivarr valamit, különösen hímvarrással foglalkodó mester.

*HÍMVARRÓNŐ
(hím-varrónő) ösz. fn. Nőszemély, ki himzőtűvel készít hímmüveket.

*HÍMVESSZŐ
(hím-vessző) ösz. fn. A férfinak vagy hímállatnak nemzőtagja.

*HÍMVIRÁG
(hím-virág) ösz. fn. Valamely növény virága, melyben csak hími, vagyis termékenyítő részek találtatnak, pl. a tök-, ugorka-, dinnyenövényeken külön áll a hím-, s külön a nővirág. A kender és komló pedig olyan természetü, hogy egyik tövön csupa hím, a másikon csupa nővirágok vannak.

*HÍMVIRÁGZAT
(hím-virágzat) ösz. fn. A hímvirágok öszvege.

*HÍMZ, HÍMZÉS, HÍMZŐ
l. HÍMĚZ, HÍMĚZÉS, HÍMĚZŐ.

*HÍMZET
(hím-ěz-et) fn. tt. hímzet-ět. Hímes mű, hímvarrat, hímékezet.

*HÍMZĚTT
(hím-ěz-ětt) mn. tt. hímzětt-et. Hímmel, hímvarrással, hímmunkával ékesített. Hímzett kendő, öltöny, suba stb.

*HIMZŐRÁMA
(himző-ráma) ösz. fn. Ráma, melyre a hímzendő szövetet feszítik.

*HIMZŐTŰ
(himző-tű) ösz. fn. Hosszu tű, melylyel a hímvarrók hímeznek.

*HÍNÁR v. HINÁR v. HÉNÁR
fn. tt. hinár-t tb. ~ok v. ~ak, harm. szr. ~a v. ~ja. Eredetileg talán inár (in-ár, mintegy inogó), h előtétellel, mint himbál inbál, himpók inpók. Mocsároz vizekben tenyésző növénynem, melynek némely fajai hosszu vékony szálakkal lebegnek, inognak a víz szinén. Minthogy a hinár mély iszapok fölött tenyészik leginkább, innét átv. ért. jelent oly bajt, melyből nehéz kivergődni. Bele esett a hinárba. Kihúzták őt a hinárból. Egy 1559-diki levélben: hénár; "az hénár elburulja, (azaz borítja), míg az többi oda futnak, addigla megholt az vízben." (Szalay Á. 400 levele). Szorosabb ért. növényosztály, melynek termékenyitő jegyei ismeretlenek, s melynek gyökere, törzse és levele egy darabnak látszanak. (Algae).

*HINÁROS
(hin-ár-os) mn. tt. hináros-t v. ~at tb. ~ak. Hinárral benőtt, ellepett. Hináros vizek mocsárok. Átv. ért. mondják az égről, midőn vonás alaku fehér felhőcskék lepik be.

*HINCZÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Hinczócz-on, ~ra, ~ról.

*HIND
KIS~, NAGY~, falvak Nyitra megyében; helyr. Hind-ěn, ~re, ~ről.

*HINDSA, HINDSÁL
tájszók, lásd: HINTA HINTÁL.

*HINDU
fn. tt. hindu-t, tb. ~k. Indiai ős lakos.

*HINGA
(hin-og-a, azaz in-og-a, in-g-a). Lásd: HIMBA.

*HINGÁL
(hin-og-a-al) l. HIMBÁL.

*HINGÁLÓDIK
(hin-og-a-al-ó-od-ik) l. HIMBÁLÓDIK.

*HINGER
l. HENGER.

*HINGERŐDZIK
székelyes, l. HENGERGŐDZIK.

*HINKHÁNK
(hink-hánk) hing, azaz ing (= inog) szónak hány vagy hanyag szóval ikeritése. Székely szójárás szerént am. hányt-vetett, akármilyen léha. Hinkhánk ember, dolog, gondolat. (Kriza J.).

*HINNY
hangutánzó gyök, melyből hinnyog, hinnyogás származnak. Betüváltoztatva: vinny (vinynyog, vinnyogás). Megvan a latin hinnio szóban is.

*HINNYOG
(hinny-og = hi-hi-og v. hijj-og) önh. m. hinnyog-tam, ~tál, ~ott. Oly nevetőről mondjuk, ki pajkos, vidám kedvvel, csúfolódva, gúnyolódva, s hihi hangon nevet. Hinnyognak a csintalan, pajkos leányok, midőn maguk között, csak úgy titkolódva nevetnek valakin vagy valamin. Máskép vinnyog.

*HINNYOGÁS
(hinny-og-ás) fn. tt. hinnyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hinnyogva, azaz hi hi hangon kitörő pajkos, csintalan, gúnyos nevetés, vinynyogás.

*HINNYOGÓ
(hinny-og-ó) mn. tt. hinnyogó-t. Ki hinnyogva nevet, száját félre húzkáló, és fogait vigyorgató. Hinnyogó gyermekek, leányok.

*HINNYÖL
(hinny-öl) önh. m. hinnyöl-t. A kis csirkékről, s más apró baromfiakról mondják, midőn pipegnek. Hinnyölő csirkék. (Prágai 938 1.).

*HINT
(him-t, magas hangú i-vel) áth. m. hint-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Tulajdonkép, eredeti értelménél fogva valamit himekkel, azaz pettyekkel, foltokkal, elszórt testecskékkel tarkít, s mintegy himmé, azaz pettyessé, foltossá, pontozatossá tesz. Szőlővel behinteni a kinyujtott rétestésztát. Szentelt vízzel behinteni a templomban levő híveket. Köz és szélesebb ért. szór, szertehány, apróbb részekben eloszlat. Sót hinteni a levesbe. Magot hinteni a földbe. Marokkal hintik a magot, nem vékával. (Km.). Aki vakjában hinti, veti a kincset, bút arat. Nem hintik disznók elejbe a gyömbért. (Km.). Virágokat hinteni a kedves sirjára. Kihinteni a szemetes buzát, ocsút a tyúkoknak. Behinteni karapolóval az őrlendő gabonát. Szép valamit szoktak odahinteni, hová a tőrt rakják. (Km.).

*HINTA
(hin-ta, mély hangú ď-vel) fn. tt. hintát. Eredetileg inta, melynek gyöke a mozgást jelentő in (in-og); ebből lett in-t elavult mélyhangú ige, melyből származott intó, inta, a nagyobb nyomatosság, vagyis sebesség kifejezése végett h előtétellel hinta. V. ö. HIM, elvont gyök. Jelent valami lógót és lóbálhatót, különösen játszó készületet, melyen mulatságból a rajtaülőket ide-oda lóbálgatják. Kötélből, öszvekötött, faágakból csinált hinta. Máskép: lóbba, lóbita, hinga, himba, hindsa, hintu.

*HINTAGÉPELY
(hinta-gépely) ösz. fn. Hinta gyanánt szolgáló gépszerü készület, milyet nagyobb városok mulatóhelyein láthatni.

*HINTAKÖTÉL
(hinta-kötél) ösz. fn. Hintául szolgáló kötél, vagy oly kötél, melylyel a hintamüvet, hintagépelyt húzkálják.

*HINTÁL
(hin-ta-al) áth. m. hintál-t. Hintán ide-oda mozgat, lóbál. A kisdedet felakasztott lepedőben vagy kosárban hintálni. Használják önh. ért. is, s am. hintán mozog, ide-oda lebeg, hintálódzik.

*HINTÁLÁS
(hin-ta-al-ás) fn. tt. hintálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valakit v. valamit hintán ide-oda lóbálunk. 2) Hintán való lebegés, ide-oda hajlás. A hintálásban elszédült, s gyomra fölkeveredett.

*HINTÁLÓDIK
(hin-ta-al-ó-od-ik) belsz. Lásd HIMBÁLÓDIK.

*HINTÁLÓDZIK
(hin-ta-al-ó-od-oz-ik) k. l. HIMBÁLÓDZIK.

*HINTÁZ, HINTÁZÁS
lásd: HINTÁL, HINTÁLÁS.

*HINTĚGET
(him-t-ěg-et) áth. és gyakor. m. hintěget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit gyakran vagy apródonként, szemenként, cseppenként, morzsánként elhint, elszór. V. ö. HINT.

*HINTELKE
puszta Erdélyben, Kolos megyében; helyr: Hintelké-n, ~re, ~ről.

*HINTÉS
(him-t-és) fn. tt. hintés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit hintünk, szórunk, széthullatunk, szétpergetünk.

*HINTĚZ
(him-t-ěz) áth. m. hintěz-tem, ~tél, ~ett. Csepegtetett, peregtetett, szórogatott bolmivel behint. A molnár, karapolóval hintezi az őrlendő gabonát. Hamuval, homokkal hintezni a sikamlós utat. "Vót a pinczébe egy zsákliszt, azt mind reáhintezte." (Székely népmese: Kriza J. gyüjt.).

*HINTĚZŐ
(him-t-ěz-ő) fn. tt. hintěző-t. Eszköz, mely által valamit vízzel, vagy más nedvvel, vagy porhanyó testtel befecskendeznek, beszórnak, behintenek. Kovácsok, molnárok hintezője (karapolója). Templomi hintező, melylyel szentelt vizet hintez a pap. Só-, czukor-, bors-, paprikahintező. Hintező lajt, hordó, melylyel az utczákat fecskendezik.

*HINTGÖMBÖCS
(hint-gömböcs) ösz. fn. Czukorból készített gömböcsök, melyekkel a hasonszenvi orvosok gyógyszereiket beadják.

*HINTÓ
(hin-t-ó v. hin-ta-ú, megvan a törökben is); fn. tt. hintó-t, harm. szr. ~ja v. hinta-ja. Általán am. testet lóbáló, hingáló eszköz, készület; különösen, szijakon vagy rugó tollakon lógó kocsi, úri kocsi. Födeles hintó. Üveges hintó. Hat lovas hintó. Díszhintó. Utazó hintó. Hintó elébe fogni. Hintóban ülni. Hintón járni. Gyaloghintó, melyet emberek visznek. A betegeket gyaloghintóban vinni. Végy fel, Uram, minket, ha lehet, a te mennyei hintódnak csak bakjára is. (Régi tréfás imádság. Szirmay Hung. in Parab.).

*HINTÓALY
(hintó-aly) ösz. fn. A hintó tengelyeit öszvekötő fa és vas készület, mely fölött az úgynevezett korba lóg.

*HINTÓBAK
(hintó-bak) ösz. fn. A hintó elején és hátulján levő üléshely. Első bakon ül a kocsis, hátulsó bakon áll vagy ül az inas. A hátulsó bakot tréfásan ebtartó-nak híja a nép. Felkapaszkodni a hintóbakra.

*HINTÓBŐR
(hintó-bőr) ösz. fn. A hintó födelét és korbáját takaró bőr, valamint a félfödeles hintó elejét, s bakokat behuzó bőrök.

*HINTÓCZAFRANG
(hintó-czafrang) ösz. fn. Czafrangok a hintón, különösen a díszhintókon, melyekbe a bakra álló inasok fogódzanak.

*HINTÓFEDÉL
(hintó-fedél) ösz. fn. Hintó teteje. Fél v. egész hintófedél. Leereszteni, felhúzni a hintófedelet. Hintófedélre kötni az úti holmit.

*HINTÓFENÉK
(hintó-fenék) lásd: HINTÓALY.

*HINTÓFOGAT
(hintó-fogat) ösz. fn. Lovas fogat, melyet hintó vitelére, huzására szoktak használni, s mely jelesb, drágább lovakból van öszveállítva.

*HINTÓKA
(hin-t-ó-ka) l. HINTA, HIMBA.

*HINTÓKAS
(hintó-kas) ösz. fn. Kas az utazóhintó hátulsó bakján.

*HINTÓKÁZ
(hin-t-ó-ka-az) l. HINTÁZ.

*HINTÓKERÉK
(hintó-kerék) ösz. fn. A hintónak csinosabb müvű és alaku kereke.

*HINTÓPÁRNA
(hintó-párna) ösz. fn. A hintó ülésére és belső oldalaira kényelem végett alkalmazott párna.

*HINTÓPOSZTÓ
(hintó-posztó) ösz. fn. Tömörebb szövetü posztókelme, melylyel a hintó belsejét bevonják, megbéllelik.

*HINTÓRÚD
(hintó-rúd) ösz. fn. A hintónak díszesebb alaku rúdja. V. ö. RÚD.

*HINTÓS
(hin-t-ó-os) mn. tt. hintós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hintóval biró, ellátott. Hintós uraság. 2) Hintót huzó, hintóba fogott. Hintós lovak. 3) Ami hintázik, himbálódik. Hintós kocsi, máskép: lógós kocsi (cséza). Hintós bölcső, kosár.

*HINTÓSDI
(hin-t-ó-os-di) fn. tt. hintósdi-t, tb. ~ak. Hinta játék, hintót utánzó, himbálódó játék. Hintósdit játszani.

*HINTÓSZÍJ
(hintó-szíj) ösz. fn. A hintó korbáját tartó, kifeszítő vagy lóbáló szíjak. Szélesb ért. a hintó felszereléséhez szükséges vagy alkalmazott mindenféle szíjnemüek.

*HINTŐPOR
(hintő-por) ösz. fn. Fínom por, pl. kréta, lisztpor, melylyel valamit behintenek.

*HIONI
a Bécsi codexben am. hívni. Lásd HÍV, áth.

*HIP
víg kedvet, különösen tánczba indulást, ugrást jelentő indulatszó, mely rendesen hop rokon értelmü szóval öszvekapcsolva vagy ikerítve használtatik: hiphop. Rokona a német hüpf, mint a hüpfen ige gyöke.

*HIPHOP v. HIPPHOPP
iker indulatszó, mely által azt jelentjük, hogy tánczba ugrunk, vagy mást tánczra biztatunk, vagy általán széles jó kedvünk kitörését fejezzük ki. Hiphop ott legyek ahol akarom. Népmesebeli szólásmód. "Szól bátyám dudája, hiphop a nótája, ugorjunk a tánczba." (Horv. Ádám). Ragoztatik is főnév gyanánt. Hipethopot emleget. (Faludi). Hiphopot mond. Lőrincz Károly szerént hipp magában is divatos, mint messziről hivó hang.

*HIPÓFA
fn. tt. hipófát. Idegenből magyarossá alakított szó. Folyók és tengerek homokos partjain tenyésző tüskés cserje növény. (Hyppophae).

*HIPON
idegenből magyaritott fn. tt. hipon-t, tb. ~ok. Növénynem a lopvanőszők seregéből és mohok rendéből, mely szétágazva tenyészik. (Hypnum). Fajai: azsag - (rutabulum), csapzott - (intricatum), finnyás - (delicatum), gindár - (filiforme), harasztos - (filicinum), háromszegű - (triquetrum), sarjas - (proliferum) hipon stb.

*HÍR (1)
HIR, (hí-r?) fn. tt. hír-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöke a hí ige, mennyiben nevezést, nyelven hordozást jelent, pl. e mondatokban: hogy hínak öcsém? minek is hiják? (mondják). Ily fogalomrokonság van a görög jhmi és jhmh, a latin nomino és nuncius (noncius, nomcius), s a német rufen és Ruf között. Egyébiránt hangokban is rokonnak látszik vele a német hőren és Ohr, latin auris, angol hear stb. Jelenti általán azon szót vagy beszédet, mely bizonyos tárgy felől szájról szájra terjed az emberek között. Hírt bocsátani ki; hírt terjeszteni; hírt hallani és tovább adni; híreket vadászni; mi hír van nálatok? nincs semmi hír? Hírre, vergődni. (Rosz) hírbe keveredni. Jó hír, rosz hír. A jó hírnek szeretik nyakát szegni v. szakasztani. A rosz hír szárnyon jár, (közmondatok). Kurucz világ régen vót, még a híre is meghót. Székely szólásmód. (Kriza J.). Különösen jelent tudósítást vagy tudomást. Hírt vinni v. hozni valakinek. Hírt adni a dologról vagy a dolgot hírül adni. Hirré adni. "Ezeket akarám hirré adni." (Szalay Ágoston 400 leveléből 1558. évből.) Hirré tenni. "Mindeneket hirré akarok tenni." (Ugyanott). Hírt mondani a történtekről. Hír nélkül távozni. Ez híremmel történt. Nem esett híremmé v. híremre, "Hogy ha penig történnék, hogy valaki idegen bort hozandana be, kit az ő pinczéjébe vetne váras híre nélkül." Alább: "Ha penig az város (így) híre nélkül efféle bort valaki itt kiáruland." Sajó-Szent péteriek végezése 1403-ból. Szorosb ért. valamely dolognak kitünőleg jó vagy rosz volta miatt nevezetessége, szóban forgó dicsérete vagy gyalázata. Nagy hírre szert tenni, emelkedni, kapni. Nagy a híre, mint a tatárjárásnak. (Km.). Se híre, se neve. Se híre, se hamva. Gaz tetteid híre elterjedt országszerte. Híremben ne gázolj. Rosz hírbe keveredni. Hírbe hozni valakit. Híre veszett v. vesztett, am. gyalázatos.

*HÍR (2)
eléfordul a gólyahír öszvetett főnévben, de ez eredetileg gólyahúr, mint tyukhúr, azon megjegyzéssel, hogy az ú némely szavainkban i-vel váltatik fel, pl. tyuk tik, lyuk lik. Mint növényt jelentő rokon a her (lóher), har (haraszt), továbbá sar (sarj), ser (sereng) gyökökkel is.

*HIRÁCS
hegy Ungh megyében.

*HÍRADÁS, HIRADÁS
(hír-adás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szóbeli vagy irásbeli tudósítás vagy izenés, melynél fogva tudomás végett másokkal közlünk valamit.

*HÍRADÓ, HIRADÓ
(hír-adó) ösz. fn. 1) Személy, ki valamiről hírt, azaz tudósítást ad, jelentést tesz. 2) Legujabb, különösen a politikát illető események sajtó utján megjelenő közlönye. Erdélyi hiradó. Néhai budapesti hiradó.

*HIRCZ
tájdivatos; lásd: HÉRICZ vagy HERÉSZ.

*HIRD
falu Baranya megyében; helyr. Hird-ěn, ~re, ~ről.

*HIRDET
(hir-d-et v. hir-det) áth. m. hirdet-tem, ~tél, ~ětt. Valamit hirré tesz, jelentés- v. tudósításkép elmond, tudomásul ad; hírt terjeszt. A titkot nem illik uton utfélen hirdetni. Isten igéjét hirdetni. Házasulandókat hirdetni. Az anyaszentegyház menyekzőt hirdet. Amit láttatok és hallottatok, hirdessétek mindenfelé. Országgyülést hirdetni. Öszvetételei kihirdetni valamit, am. tudósitásul kikiáltani. Elhirdetni valamit mindenfelé. Bibliai ért. hirdetni annyit is tesz, mint dicsérettel említeni, dicsőíteni. Hirdessétek az Úr nevét.

*HIRDETÉS
(hir-d-et-és) fn. tt. hirdetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Jelentés, tudósitás valami felől, cselekvési értelemben. Hirdetéssel foglalkodni. Hirdetésben kifáradni. 2) Azon szók v. beszéd foglalata, mely által valamit jelentünk. Hirdetést írni, nyomtatni, olvasni. Hirdetésekért a hirlapokban díjat fizetni. Csődhirdetés. Menyekzői hirdetés. 3) Bibliai ért. dicsőités, magasztalás. Isten nevének és müveinek hirdetése. V. ö. HIRDET.

*HIRDETGET
(hir-d-et-get) áth. és gyakor. m. hirdetget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit folytonosan, mindenfelé hirdet, elmondogat, terjesztget. Házról házra hirdetgetni valamit.

*HIRDETGETÉS
(hir-d-et-get-és) fn. tt. hirdetgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg tudósítás, mely által valamit gyakran, többször, többfelé hirdetnek.

*HIRDETMÉNY
(hir-d-et-mény) fn. tt. hirdetmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán mindenféle irott vagy nyomtatott, és közre bocsátott, hivatalosan kiadott jelentés, tudósítás, parancs, figyelmeztetés. Vármegyei, városi, törvényszéki, templomi hirdetmények.

*HIRDETŐ
(hir-d-et-ő) fn. tt. hirdető-t. Általán személy, ki valamit hivatalosan és nyilván tudomásul, figyelmeztetésül stb. elmond, kikiált. Különösen oly személy, ki nagyobb innepélyek, népgyülekezetek alkalmával hirdet valamit. (Herold). Ország hirdetője, ki a királyi koronázáskor az ország czimereit hordozza.

*HIRDETVÉNY
(hir-d-et-vény) fn. tt. hirdetvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általános ért. l. HIRDETMÉNY. 2) Különösen: irott s nyilván kirakgatott innepélyes felhivás, felszólítás, parancs, rendelet, (manifestum, edictum).

*HÍRĚL, HIRĚL
(hír-ěl) áth. m. hírel-t. Hirt kezd, bocsát, terjeszt. Azt hirlik felőle, hogy stb. Város szerte elhirelték, hogy megszökött.

*HÍRĚLÉS
(hír-ěl-és) fn. tt. hírělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek hirré tevése, hír gyanánt terjesztése, szájról szájra adása.

*HÍRĚS, HIRĚS
(hír-ěs) mn. tt. hírěs-t v. ~et, tb. -ek. Általán, kiről vagy miről sokan beszélnek, tudnak; nevezetes, maga nemében kitünő; jó vagy rosz oldaláról igen ismeretes. Híres ember, asszony, leány. Híres város. Híres tolvaj, rabló, kurva. Híres neves. Nincs oly híres ember hetedhét országban. Hazánknak sok híres bora van. Híres eperre ne menj kosárral. (Km.).

*HÍRĚSĚDÉS
(hír-ěs-ěd-és) fn. tt. hírěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki híresedik, azaz hirre, névre kap, jó vagy rosz szóba kerül. V. ö. HÍRĚSĚDIK.

*HÍRÉSĚDIK
(hír-ěs-ěd-ik) k. m. hírěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Hírre kap, köz beszéd tárgyává leszen, sokan mindenfelé beszélnek felőle, jó vagy rosz oldalról ismeretes leszen; különösen, nevezetessé, innepeltté, dicsővé kezd lenni. Országszerte elhíresedni. Szabatosan: híresedik, híresűl, híresít jó és h-s képzővel: hírhedik v. hírheszik, hírheszt rosz értelmet rejtene magában; de a köz szokás ezen szigorú megkülönböztetéseket itt nem követi. V. ö. HÍRHEDIK.

*HÍRĚSEN
(hír-ěs-en) határzó. Nagy hírrel, jelesen, nevezetesen, dicsően. Híresen viselték magukat. Csatából híresen haza tért vitézek.

*HÍRĚSÍT, HIRĚSIT
(hír-ěs-ít) áth. m. híresít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Híressé, nevezetessé tesz; jó vagy rosz oldalról ismertet, mindenfelé szóba hoz. Nemesebb ért. dicsőít, magasztal. Elhíresíteni valakit érdemén kivül vagy fölül. Kihíresíteni valakit.

*HÍRĚSÍTÉS, HIRĚSITÉS
(hír-ěs-ít-és) fn. tt. hírésítés-t, - tb. ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit híressé teszünk, híresítünk. Kihiresítés, elhiresítés. V. ö. HÍRĚSÍT.

*HÍRĚSSÉG, HIRĚSSÉG
(hír-ěs-ség) fn. tt. hírěsségět, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki vagy valami híres. Ezen szónokot már híressége miatt is meg kell hallgatnom. E város régi híressége eltűnt.

*HÍRĚSŰL
(hír-ěs-űl) önh. m. hírěsűl-t. Híressé lesz, híre kel, híre terjed, akár jó, akár rosz tulajdonságaira nézve. V. ö. HÍRESĚDIK.

*HÍRĚSÜLT
(hír-ěs-ül-t) mn. tt. hírěsültet. Híressé lett, köz hírre, nevezetre kapott. Elhíresült erejű és bátorságu bajnok.

*HIRÉSZ
(hir-ész) fn. tt. hirész-t, tb. ~ěk. Hírt hozó, hírt vivő gyors követ, hirnök, futár.

*HIRESZT
(hir-esz-t) áth. m. hireszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Hirré tesz, hirdet, nyilvánít. Egyébiránt rendesen el képzővel toldva használtatik: hiresztel.

*HIRESZTEL
(hir-esz-t-el) áth. m. hiresztel-t, l. HIRESZT.

*HIRESZTELÉS
(hir-esz-t-el-és) fn. tt. hiresztelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Beszélés, mely által valamit mindenfelé hirdetnek, hirré tesznek.

*HIRESZTELŐ
(hir-esz-t-el-ő) mn. tt. hiresztelő-t. Hírt terjesztő, valamit hirré tevő, szóval, újság gyanánt hirdető. Vészt, rendkivüli dolgokat, eseményeket hiresztelő futárok, követek.

*HÍRETLEN
(hír-etlen) mn. tt. hiretlen-t, tb. ~ěk. Kinek v. minek semmi híre, neve; homályban létező, ismeretlen. Hiretlen ember. Hiretlen házból, családból eredni. Ettől különbözik, és V. ö. HIRTELEN.

*HÍREVESZĚTT
(híre-veszětt) ösz. mn. 1) Kinek híre, neve oda lett, kiről beszélni megszüntek; 2) Ki úgy eltünt, hogy hirét sem hallani. 3) Jó hírben lenni megszünt.

*HÍREVESZTĚTT
(híre-vesztětt) ösz. mn. Ki jó hírét, nevét, becsületét ön bűne miatt elvesztette, ki gyalázatossá, becstelenné lett.

*HIRGÁL
(hir-og-ál) áth. és gyakor. m. hirgál-t. Értelmére s eredetére rokon a hárogat igével, s am. valamit öszvetakarit, öszvesöpör, hárít. Kézzel öszvehirgálni az elszórt babot, lencsét. A nyomtatott gabonát garmadába hirgálni. Szemetet, szalmát elhirgálni. Ily értelemben használják a vágmellékiek, s alsó csalóköziek. Rokon vele: hidor is.

*HIRGE
fn. tt. hirgět. Erdélyben szélesebb öblű edény vagy fazék, különösen, melyben puliszkát főznek; máskép hirgit. Talán pergelő szóval azonegy törzsű, a p h-vá változván. Néhutt: hirgó. (Lőrincz Károly).

*HIRGIT
fn. tt. hirgitět. l. HIRGE.

*HIRGÓ
l. HIRGE.

*HÍRHAJHÁSZ
(hír-hajhász) ösz. fn. Aki hírek után jár, futos, mindenfelől hírek, ujdonságok felől tudakozódik.

*HÍRHAJÓ
(hír-hajó) ösz. fn. Kisebbféle gyors tengeri hajó, a hirnökök ide-oda szállítására.

*HÍRHARANG
(hír-harang) ösz. fn. Átv. ért. szószatyor, ki házról házra híreket hord, város dobja; hír- v. pletykahordó; napi ujdonságokkal kedveskedő.
"Hírharang kérlek, ne légy,
Hallgató és tűrő légy;
Ne szólj boszúságot."
Régi házassági ének. (Thaly K. gyüjt.).

*HÍRHARANGOL
(hír-harangol) ösz. önh. Híreket hord, pletykákat terjeszt.

*HÍRHEDÉS
(hír-h-ed-és) fn. tt. hírhedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Híressé levés. V. ö. HIRHEDIK.

*HÍRHĚDIK
(hír-hěd-ik) k. m. hírhěd-tem, ~tél, ~ětt. Hirré megy, szájról szájra elterjed, híressé lesz, híresedik, híresül. Szabatosabban: nem jó értelemben kap hirre, nevezetre, s lesz ismeretessé. Elhirhedik, kihirhedik. V. ö. H betű. Noha a köz szokás e szigorú megkülönböztetést itt nem követi; úgy hogy Vörösmarty is Liszt Ferenczhez írt költeményében ezt így szólítja meg: "Hírhedt zenésze a világnak", (híres v. ,hírült' helyett), s a Tatrosi codex is jó értelemben veszi: "És meghírhesznek vala mind ez igék." "És ő neve meghírhött vala." "És kihirhevék ő híre mend Síriában." Továbbá: "Elhírhövén kedég az ő jó híre neve", a carthausi névtelen Legendáiban. Máskép: hírhěszik. "És az te neved mind közönségös földön elhírhöszik." Góry-codex. Már ,hírheszt' inkább rosz értelemben vétetik.

*HÍRHĚSZIK
(hír-h-ěsz-ik) k. Többi időit ,hírhědik'-től kölcsönzi, s csak némely alakokban jön elé v-vel, pl. függő multban: hírhevék, állapotjegyzőben: hírhevén stb. Egyébiránt l. HÍRHEDIK.

*HÍRHESZT
(hír-h-esz-t) áth. m. hírheszt-ětt, btn. ~ni v. ~eni. Rosz hírt bocsát, tovább terjeszt, valami roszat hírré tesz.

*HÍRHESZTÉS
(hír-h-eszt-és) fn. tt. hírhesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki valamit hirheszt.

*HÍRHET
(hír-h-et) áth. m. hírhet-tem, ~tél, ~ětt, l. HÍRHESZT.

*HÍRHORDÁS
(hír-hordás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki izeneteket hord bizonyos helyekre és személyekhez. Különösen: pletykázás, hírharangolás, szószatyorkodás.

*HÍRHORDÓ
(hír-hordó) ösz. fn. 1) Eredetileg személy, ki hivatalból vagy megbizásból híreket, izeneteket visz. 2) Szokottabban, házaló pletykaember, hírharang, város dobja, falukata.

*HIRHÖDIK v. HIRHÖSZIK
v. HIRHÜDIK v. HIRHÜSZIK, l. HÍRHĚSZIK és HÍRHĚDIK.

*HIRHÜTT
am, hírhedt, l. HIRHEDIK alatt.

*HIRIBA
fn. tt. hiribá-t. Székely tájnyelven am. vargányanemü gomba. V. ö. HIRIP.

*HIRICS (1)
v. HIRICZ elvont törzse hiricsel, hiriczel szóknak.

*HIRICS (2)
falu Baranya megyében; hely. Hirics-ěn, ~re, ~ről.

*HIRICSEL
(hir-ics-el) önh. m. hiricsel-t. Hangutánzó hirics törzsből eredt, s am. betegség vagy nagy fáradság miatt alig lihegve reszkető, rekedt hangon beszél. Székely tájszó. Rokonai: hörög, höröget.

*HIRICZEL
l. HIRICSEL.

*HIRINTA v. HIRINTÓ
tájdivatos; lásd HINTA.

*HIRINTÓZ
l. HINTÁL.

*HIRIP (1)
fn. tt. hirip-ět, harm. szr. ~je. Erdőkben tenyésző sárga bőrü gombanem, melynek több, részént ehető, részént mérges fajai vannak. (Boletus luteus). Talán pír törzstől. Hangokban rokon a vargányát jelentő hiriba is.

*HIRIP (2)
falu Szathmár megyében; helyr. Hirip-ěn, ~re, ~ről.

*HIRJESZT
tiszavidéki szó; l. HIRHESZT.

*HÍRKOHOLÓ, HÍRKOVÁCS
(hír-koholó v. ~kovács) ösz. fn. Aki hamis hireket gyárt, s azokat mint valókat terjeszti.

*HÍRKOSZORÚZOTT, HÍRKOSZORÚZTA
(hír-koszorúzott v. ~koszorúzta) ösz. mn. Híres, nevezetes. Hírkoszorúzott bajnok, szónok.

*HÍRKÖLTÉS
(hír-költés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bizonyos dologról vagy személyről hamis híreket kohol és terjeszt.

*HIRLAP
(hír-lap) ösz. fn. Napi eseményeket, különösen a politikai élet folytonos mozgalmait közlő, s bizonyos napokon rendesen megjelenő tudósítások, ujság, ujságlap. Hazai, külföldi hirlapok.

*HIRLAPI
(hír-lapi) ösz. mn. Hirlapban megjelenő, hírlapban terjesztett, hírlaphoz tartozó, arra vonatkozó. Hírlapi vezérczikkek, tudósítások, közlemények.

*HIRLAPIRÓ
(hír-lap-iró) ösz. fn. Ki a hírlapokba czikkeket, tudósításokat, hireket ír. Szorosb ért. oly személy, ki különösen hirlapi czikkek irásával foglalkodik, különböztetésül oly iróktól, kik más szellemi müvek, tudományos munkák irásában fáradoznak.

*HÍRLAPOLVASÓ
(hír-lap-olvasó) ösz. fn. és mn. Aki hírlapot szokott olvasni. Hírlapolvasó közönség.

*HÍRLAPSZERKESZTŐ
(hír-lap-szerkesztő) ösz. fn. Személy, ki többféle hírlapi czikkeket egy egészszé alakít, s azokért törvény vagy felsőbb rendeletek értelmében felelős.

*HIRLEL
(hír-el-el) áth. m. hirlel-t. Valaminek hirét terjeszti, valamit hír, ujság gyanánt tovább ad, elbeszél. Azt hirlelik, hogy stb.

*HIRLELÉS
(hír-el-el-és) fn. tt. hirlelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki valamit hírlel.

*HIRLEMÉNY
(hir-el-em-ény) fn. tt. hirlemény-t, tb. ~ěk. Szóban, beszédben forgó valami, a hirnek tárgya, amit hirelnek vagy ami hirlik.

*HÍRMONDÁS
(hír-mondás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki hírt mond, azaz hírmondói szerepet visz. V. ö. HÍRMONDÓ.

*HIRMONDÓ
(hír-mondó) ösz. fn. 1) Ki valamely ujonnan történt dolgot elbeszél, s róla az illetőket tudósítja. Mind elvesztek a harczban, még csak hirmondó sem maradt. 2) Személy, követ, ki valami felől előleges tudósítást hoz. A hirmondóktól megtudni az ellenség terveit. 3) Átv. ért. mondják némely oktalan állatokról is, mennyiben bizonyos jövendőt jelentenek. Hirmondó fecske tavaszt énekel. (Km.). Hírmondó gólya, mely legelőször jelenik meg.

*HIRNÉV
(hir-név) ösz. fn. Nevezetesség, dicsőség, midőn valakit mindenfelé dicsérettel emlegetnek. Nagy hírnevet v. hirtnevet szerezni. Nagy hírben, névben lenni. Híreneve mindenüvé elhatott. "A hir s név és valódi dicsőség közt nagy a különbség." Lonovics József érsek.

*HÍRNEVES
(hír-neves) ösz. mn. Kinek híreneve van; mindenfelé dicséretesen emlegetett, magasztalt. Hírneves hősök.

*HIRNÖK
(hir-nök) fn. tt. hirnök-öt, harm. szr. ~e. Személy, követ, küldött, kit különösen megbiztak, hogy valami felől hirt vigyen, az illetőket tudósítsa, akár szóbeli, akár irásba foglalt izenettel. Használják politikai hirlap czímeül is.

*HIRNÖKGALAMB
(hirnök-galamb) ösz. fn. Szelíd galambfaj, mely igen gyorsan repül, s tanítás által képessé tétetik, hogy a nyakába akasztott levelkét szokott tartózkodási helyére elvigye. (Columba tabellaria).

*HIRNYÓ
tájdivatos, hernyó v. hernyú helyett; lásd ezt.

*HIRÖNCZ
(hir-ön-cz) fn. tt. hiröncz-öt, harm. szr. ~e. Kisded tengeri hajó, melyen háboru idejében holmi irományokat, rendeleteket, parancsokat stb. gyorsabb közlés végett szállítgatnak. (Aviso).

*HIRÖRS
l. HIRÖNCZ.

*HIRPITÉL
l. HIRICSEL.

*HÍRSOVÁR
(hír-sovár) l. HÍRSZOMJAS.

*HÍRSOVÁRGÁS
(hír-sovárgás) l. HÍRSZOMJ.

*HÍRSUGÓ
(hir-sugó) ösz. fn. Suttogó, pletykahordó ember, ki másokról igaz és költött hireket elmond, hogy ez által magát behizelegje, s másoknak ártalmára legyen.

*HÍRSZÓ
(hír-szó) ösz. fn. Szó vagy beszéd, mely valamit hir gyanánt megkezd, megindít. Hirszóra alkalmat adni. Hírszóba hozni valakit.

*HIRSZOMJ
(hir-szomj) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. hírnévnek, dicsőítésnek tulságos kivánása.

*HIRSZOMJAS
(hir-szomjas) ösz. mn. Képes költői nyelven am. hir után esengő, dicsőségre, nevezetességre szertelenül vágyakodó. Hírszomjas régi lovagok, kalandorok. Máskép: hírsovár.

*HIRTELEN
(hir-telen) mn. tt. hirtelen-t, tb. ~ěk. Képzőjénél fogva annyit tenne, mint: minek vagy kinek hire nincs, homályban levő, nem nevezetes; de ezen értelemben a hiretlen divatozik. Szokott értelme: véletlen, váratlan, előre nem látott, nem sejtett, hamar, gyors, t. i. oly valami, minek elébb semmi nesze, semmi megelőző hire nem volt. Hirtelen halál, melyet a halál szokott jelenségei meg nem előztek. Hirtelen harag, mely csekélységekért, s legott fellobban. Hirtelen eltünés, eltávozás, melynek előkészületeiről mit sem hallottunk. Hirtelen eső, mely hosszabb készület, beborulás nélkül egyszerre hullni kezd. Hirtelen itélet, azaz előleges megfontolás nélküli. Hirtelen természetű ficzkó, am. szeles, kapkodó, hebehurgya. Némely dunántuli tájszólások szerént: hertelen. Határozóként am. hirtelen módon, hirtelenül. V. ö. ~TALAN, ~TELEN és ~ATLAN, ~ETLEN képzők.

*HIRTELENÉBEN
(hir-te-len-é-ben) ih. Véletlenül, váratlanul, hamarjában, gyorsan, egyszerre; előjelenség és gyanítás nélkül. Hirtelenében ott termett.

*HIRTELENKĚDÉS
(hir-telen-kěd-és) fn. tt. hirtelenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szeles, hebehurgya, megfontolatlan, vakmerő cselekvés. Hirtelenkedéssel elrontani az ügyet.

*HIRTELENKĚDET
(hir-telen-kěd-et) fn. tt. hirtelenkědet-ět. Hirtelenkedés elvont értelemben. A Tatrosi codexben am. hirtelenség: "És nagy hirtelenkedettel (magno impetu) a csorda mene főmeredek, (azaz nyakra főre - praecipitatus est) a tengerbe." Másutt am. dühös indulat, dühösség. "Mondják vala, hogy hirtelenkedetbe választatott," (in furorem versus est). A Bécsi codexben szintén: "Menjetek ki hirtelenkedettel." És: "Azért a király megharagvék és igen nagy hirtelenkedetbe gerjede."

*HIRTELENKĚDIK
(hir-te-len-kěd-ik) k. m. hirtelenkěd-tem, ~tél, ~ett. Hebehurgyán, szelesen, megfontolatlanul, vaktában cselekszik; kelletinél inkább siet, hamarkodik. A birónak nem szabad hirtelenkedni.

*HIRTELENKĚDVE
(hir-te-len-kěd-ve) ih. Szelesen, hebehurgyán, megfontolatlanul, sietve, hamarkodva.

*HIRTELENSÉG
(hir-te-len-ség) fn. tt. hirtelenség-ět, harm. szr. ~e. Szelesség, hebehurgyaság, megfontolás nélküli cselekvés; tulságos sietség, kapkodó hamarság; váratlan gyorsaság, sebesség. Hirtelenségből balul tenni valamit. Itélet hirtelensége. Nagy hirtelenséggel ott termettek a hadseregek. Halaburda hirtelenség. (Csúzi).

*HIRTELENSÉGĚS
(hir-te-len-ség-ěs) mn. tt. hirtelenségěs-t, tb. ~ek. Igen nagyon hirtelen; rendkívül sebes, gyors. Jelenik vala pedig ő nekik hirtelenséges tüz. (Bölcs. k. 17. 6. Káldi).

*HIRTELENSÉGGEL
(hir-te-len-ség-vel) ih. Igen gyorsan, sebesen, váratlanul, előre nem gyanítva.

*HIRTELENÜL
(hir-te-len-ül) ih. Sebesen, gyorsan, hamarjában, tüstént; váratlanul, véletlenül. Hirtelenül eltünni. Hirtelenül megjelenni. Képző nélkül is használtatik, pl. hirtelen meghalálozott; hirtelen megharagudott.

*HIRTELENVALÓ
(hirtelen-való) ösz. mn. Hamarságos, előre nem gyanított, sebesen, gyorsan történő.

*HIRÜL
(hir-ül) ih. Hír gyanánt, hírképen. Hirül adni valamit. Hírül vinni a nagy csapást. Azt hozták hirül, hogy stb.

*HIRŰL
(hir-űl) önh. m. hirűl-t. Hír gyanánt elterjed, s mintegy hirré válik. Vitézsége elhirült mindenfelé.

*HIRŰLT, HÍRÜLT
(hir-űl-t) mn. tt. hirűlt-et. Hírképen elterjedt, hirré vált. Elhirült nagylelküség.

*HIRVAD
régies, hervad helyett; l. ezt.

*HIRVADAG
(her-v-ad-ag v. her-v-at-ag) fn. tt. hirvadagot. A Bécsi codexben am. halványság (pallor): "A hirvadag, mely te orczádat megfoglalta, távozjék el tetőled."

*HÍRVADÁSZ
(hír-vadász) l. HÍRHAJHÁSZ.

*HIRVÁGY
(hir-vágy) ösz. fn. A kivánó tehetség ösztöne, melynél fogva valaki hír után törekszik, hiressé lenni kiván, dicsvágy. Ennél tulságosabb a hírszomj.

*HÍRVÁGYAS, HÍRVÁGYÓ
(hír-vágyas vagy ~vágyó) ösz. mn. Hír után törekvő, hiressé lenni kivánó. V. ö. HÍRSZOMJAS.

*HÍRVITEL, HÍRVIVÉS
(hír-vitel v. ~vivés) ösz. fn. Hírrel, vagyis tudósítással megbizatás, és ennek elmondása, megadása.

*HIRVIVŐ
(hir-vivő) ösz. fn. Bizonyos hirrel, vagyis tudósítással küldött követ; hirnök, hirmondó.

*HISKA
(hi-ú-cs-ka?) fn. tt. hiskát. Palócz nyelven am. présház a szőlőben; némely tájakon hajlok. Hangra és értelemre (mint kisded épület) rokon vele a viskó szó is.

*HISKÓ
l. VISKÓ.

*HISPA
fn. tt. hispát. Rovarfaj, melynek egész szárnyait paizs födi, orsóalaku csápokkal, s tüskés torjjal és szárnypaizskákkal. (Hispa).

*HISS
l. HESS.

*HISTÓRIA
a hellen istwr, istwria szóktól kölcsönzött, s a nép nyelvébe is általment; fn. tt. historiát. Jelent történeti elbeszélést, történt dolgok eléadását, továbbá történettant, történettudományt. Alsó, pongyola nyelven am. dolog, történet, akármiféle tárgy, valami, izé. Nagy históriát csináltak belőle. Furcsa história volt biz az. Mindenféle historiát eléhordott. Minek ez a gyerekes história? Ki látott ily bolond historiát? L. TÖRTÉNELEM és TÖRTÉNÉSZET, TÖRTÉNETRAJZ.

*HISTÓRIAI
(história-i) mn. tt. históriai-t, tb. ~ak. Historiát illető, abból való, ahhoz tartozó stb. Históriai adatok, munkák, kutatások. V. ö. HISTÓRIA.

*HISTÓRIÁZ
(historia-az) önh. m. históriáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Históriákat beszél, történt dolgokat ad elé. 2) Pongyola népnyelven am. holmi tárgyakról terjedelmesen vagy untatólag szót szaporít. V. ö. HISTÓRIA. 3) Teketóriáz.

*HISZ (1)
v. HISZEN, (hi-sz, magas hangu i-vel) áth. és önh. Eredetileg hi, az sz csupán segéd v. pótlékbetü levén, mint több más, pl. visz, těsz, lěsz, továbbá ěszik, iszik, alszik, fekszik, nyugszik stb. igékben, melyekből ha miveltetőt vagy tehetőt képezünk, az sz kimarad: hi-tet, hi-het; vi-tet, vi-het; tě-tet, tě-het; lě-tet v. lé-tet, lě-het; nyug-tat, nyug-hat-ik, al-tat, al-hat-ik; ě-tet, ě-het-ik; i-tat, i-hat-ik stb. Így több időben és függő multban is nem annyira sz helyett, mint közbeszuratul v segédbetüt vesz fel: hi-v-ék (hi-ék helyett), hi-v-él, hi-v-e, hi-v-énk, hi-v-étek, hi-v-ének v. hínek. Régente épen úgy, mint lőn, lőnek, tőn, tőnek, volt hőn v. hűn, sőt hín is stb. "Ő nekiek meghün (= meghive) az egész sokaság." Batizi András. "De uronk Krisztusban csak kevesen hőnek" (= hivének). Farkas András. (Mindkettő a XVI. századból). "Hűn az ember a beszédnek, melyet mondott vala Jézus." Tatrosi cod. (Erdősynél is hűn, Pesti Gábornál: hín). Másik mult sz nélkül hi-tt. Jövő szintén: hi-endek, hi-endesz stb. Foglaló és parancsoló: hi-gy-j-ek (,hisz-j-ek' helyett), hi-gy-j, hi-gy-j-en. T. i. mivel köz szokás szerént a kimondásban kettőztetik a gy, ennél fogva a parancsoló mód j képzőjét is ki lehet tenni, s így írni: higyjek, higyj, higyjen, mely esetben a gy, sz helyett áll (hisz-j). Parancsoló 2-ik személye a tárgyi ragozásban higyjed, v. öszvehúzva: hidd (= higy-d), pl. hidd el nekem. Htn. hinni (= hi-sz-ni). Igenév: hi-v-ő, hi-v-e, hi-end-ő. 1) Mint átható am. valamit bizonyosnak, igaznak tart, vall, mint olyanról meg van győződve, különösen valamit alapos tekintély,igaz tanuk után megismer és tud. Ez értelemben rokon a görög ishmi, v. isami, latin scio, német wissen igékkel. Megvan a görög-latin historia főnévben (istwr = ismerő, tudó szótól, ez ismét EIDW törzstől), mely nem egyéb, mint a történt dolgoknak hiteles tanuk után szerzett tudomása. Erősen hiszem, hogy az igaz ügy győzni fog. Hiszem a testnek feltámadását, és az örök életet. Mindent hiszek, mit Krisztus urunk tanitott. Hiszem és vallom, hogy egy az Isten lényegében, és három személyében. Elhiszem, amit mondasz. Eb hiszi. Higye, aki akarja, de én nem. Hiszed-e, hogy semmim sincsen?
" Csendességben, békeségben ha akarsz élni,
Minden szépnek, igaz képnek nem kell ám hinni."
Népvers. (Erdélyi J. gyüjt.).
2) Gondol, vél, gyanít, tart. Azt hittem, el sem jősz hozzám. Kinek hiszesz te engemet? Ki hitte volna, hogy még ez is megtörténhessék? Nem bánom, akár mit hisztek felőlem. "Az emberi nemzet általában hisz fajának halhatlan létében." Lonovics József érsek. 3) Mint önható am. bízik, bizodalmat helyez valakiben v. valamiben, s rokon a görög pistiV, latin fides szókkal. Istenben hinni. Hiszek tebenned édes Istenem.
"Ő Szent Fiában gyönyörködjetek,
Nagy szeretettel benne higyjetek."
Panaszló ének. Tálya 1549. (Thali Kálmán gyüjt.).
Hiszek benned, hogy meg nem csalsz. Innét: elhiszi magát, am. tulságosan bizik magában, rátartós, kevély, nagyralátó. Hidd el magad, ha szégyent akarsz vallani. (Km.).
"Az élő Istennek olvastam könyvéből,
Hogy ha ki elhinné magát, haragjából,
Nyakra-főre jőve le az uraságból."
1606-diki versezet. (Thaly K. gyüjt.).
Meghinni valakinek, am. bizni benne. Meghitt ember, biztos, kire valamit biztunk vagy bátran bízhatunk. Nem kell hinni minden szép szónak. Kötve kell hinni a komának. (Km.). Jól megnézd, kinek higyj. (Km.).
Valamint a visz, tesz, lesz, megy, úgy a hisz is felveszi az en toldalékot, vagyis inkább a harmadik személynévmás vagy személyragot, hiszen = hisz-ön. Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. (Márk 16. 16. Káldi. Károlyinál: hijénd).

*HISZ (2)
v. HISZEN v. HISZEM, indulatszó, mely által azt jelentjük, hogy bizonyos dologról nem kétkedünk, vagy úgy is tudjuk, hiszszük. Hiszen hallotta ön is, mit mondottak. Hiszen itt maradnak. Hiszem már megmondottam.
"Várad! nagy kárt téssz mind ez országnak
Hogy véget nem vetsz a sok vakságnak!
Csak zabot pállaszsz az nagy érczlónak:
Hiszem az Isted állítod (talán: alítod?) vaknak."
Panaszló ének. Tálya 1549. (Thaly K. gyüjt. Az érczlóban czélzás van Szent Lászlónak akkor fennállott érczlovag szobrára).
Néha neheztelést fejezünk ki általa, kivált midőn valaminek ismétlésére kedvünk ellen sürgettetünk. Ugyan ne rimánkodjál, hiszen már megmondottam, hogy nem bántlak. Néha czáfolatul használják. Miért nem fogadod el, hiszen elébb magad kérted. Van nagymondó és fenyegető értelme is, s ekkor de v. no szócskával tétetik öszve. Dehiszen v. öszvébbhuzva dejszen nincs oly legény a faluban, mint ő. Dejszen csak jőjön, majd adok én neki. No hiszen v. nohiszen, v. nojszen lesz az élet. Nojszen majd kapsz. Népnyelven h nélkül is isz, iszen.

*HISZĚKEGY
(hiszěk-egy) ösz. fn. Így nevezik az apostoli hitvallást, mely tizenkét ágazatból áll, s így kezdődik: Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, stb. Elmondani a hiszekegyet. Melyik a hiszekegynek harmadik ágazata? Ha nem hiszed, menj a hiszekegy-partra (mondják Érsekújvárban).

*HISZEKĚGYISTEN
(hiszek-ěgy-isten) l. HISZEKĚGY.

*HISZÉKĚNY
(hi-sz-ék-ěny v. hisz-é-kěny) mn. tt. hiszékěny-t, tb. ~ek. Könnyen hivő, kivel hamar el lehet hitetni valamit: Máskép: hivékeny.

*HISZÉKĚNYSÉG
(hi-sz-ék-ěny-ség) fn. tt. hiszékěnység-ět, harm. szr. ~e. Oly tulajdonsága valakinek, melynél fogva könnyen hisz, vagyis a másoktól mondottakat vizsgálat nélkül mint valókat, megtörténteket elfogadja.

*HISZELÉKENY
(hisz-el-ék-eny) l. HISZÉKENY.

*HISZELKĚDIK
l. HIZELKĚDIK.

*HISZĚM
fn. gyanánt, de csupán benmaradó raggal és ű képzővel használtatik, s am. vélemény, gondolkodás, meggyőződés. Én azon hiszemben vagy oly hiszemben vagyok, hogy stb. Jóhiszemű, roszhiszemű.

*HISZĚN
l. HISZ, ige én isz.

*HISZTER
fn. tt. hiszter-t, tb. ~ěk. Ganajbogár neme. (Hister).

*HIT (1)
(hi-t, magashangu i-vel); fn. tt. hit-ět v. ~et, harm. szr. ~e. 1) Lelki állapot, midőn a mástól elbeszélt dolgot igaznak tartjuk. Szorosb ért. midőn az isteni kinyilatkoztatást, vallási tanokat, mint igazakat elfogadjak. Legszorosb ért. az egyház nyelvén am. a három isteni jóságok vagy erények elsője, vagyis Istentől belénk öntetett malaszt, melynél fogva Isten igéjéről meggyőződünk, s a szerént élünk. Eleven hit, mely cselekedetek által nyilatkozik. A hit cselekedetek nélkül meg van halva. (Sz. Pál). Istenben való hit.
"Boldog az, kinek szivében
Lángol, mint naptűz, a hit;
Annak istenkéz vezérli
Élte minden útjait."
Király Károly.
2) Belső meggyőződés oly dolgokban, melyekről világos tudományunk nem lehet, csak belső sejtésünk, pl. mások erényében, öszinteségében, becsületében, jó szándékában való hit. "Nemzetünk ingadozhatlanul bízzék, s higyjen saját jobb, szebb, dicsőbb jövőjében - higyjen azon erős hittel, mely a vallás terén hegyeket képes egy helyről a másikra áttenni." Lonovics József érsek. 3) Öszves foglalata azon tanoknak és igazságoknak, melyek az Isten és emberek közti viszonyt illetik, s akkor egy értelmü e szóval vallás, religio, újabb alkatu szóval: egély. Tárgylagos hit, mennyire ezen igazságok és kötelességek foglalata magában véve értetik. Alanyi hit, mennyire ezen igazságokat az ember meggyőződése szerént magáéinak vallja, s a kötelességeket e szerént teljesíti. Hitből él az igaz. (Biblia). 4) Hitvallás, vagyis külön vallási felekezet. Keresztény hit, zsidó hit, török kit. Szorosb ért. keresztény vallási felekezet. Római katholika hit, ágostai hit, helvétziai reformált hit. Magyar hit, azaz helvetziai vallás, német hit, azaz ágostai hitvallás, (így nevezték el hajdan egymás vallását Magyarországban a protestans felekezetek, mivel a helvet vallástételüek leginkább magyarok, az ágostai vallásuak pedig eleinte jobbára németek valának). Ó hit, azaz görög hitvallás, mivel a magyarok közt, kivált Erdélyben, a görög vallás elébb kezdett terjedni a rómainál. Hitet vallani. Hitet változtatni. Más hitre térni. Hitét megtagadni, elhagyni. Hitétől elszakadni. Hite hagyott. Hittől szakadt. 5) Biztosító igéret. Hitre megjelenni, (fide publica venire). Hitlevél, (salvus conductus). Megadták hitre a várost. (Illésházy lev. 1600. évből), azaz oly igéretre, mely szerént az ellenség sértetlenül hagyja őket. 6) Eskü, melyet Istenre vagy hitünkre, hitvallásunkra hivatkozva teszünk. Hitét valamire letenni. Hitével játszani, azaz hitét semmibe venni, azzal nem gondolni. Hitét szegni. Hitemre, igaz hitemre mondom. Hittel fogadni, igérni, erősíteni, bizonyítani valamit. "Aznak az árát igaz becsület (= megbecsülés, becsü) szerént, és annak az embernek hiti szerént megértvén." Sajó-Szentpéteriek végezése 1403-ból.

*HIT (2)
v. HITT, mély hangu i v. ď-vel; l. HEIT v. HEJT. Innen hitság.

*HITÁBRÁND
(hit-ábránd) ösz. fn. Lélekállapot, midőn homályos, zavaros érzetek, s magasra feszített képzelet az ész tiszta világát annyira meghomályosítja, hogy az ember vakon hódol a fölvett véleménynek, s minden más véleményt, mint tévedést, vizsgálat nélkül vet el magától.

*HITÁGAZAT
(hit-ágazat) ösz. fn. Az öszves hittudománynak vagy hitvallásnak egyes szaka vagy tana, pl. Hiszem, hogy az isten lényegében egy, és személyében három. Hiszem a testnek feltámadását. Hiszem az örök életet. Máskép: hitczikkely, (dogma fidei).

*HITÁGAZATI
(hit-ágazati) ösz. mn. Hitágazatokat illető, azokra vonatkozó. Hitágazati könyvek, (libri symbolici). V. ö. HITÁGAZAT.

*HITALAP
(hit-alap) ösz. fn. 1) Okok, pl. tanuk hitelessége, sokasága, melyekre támaszkodva valamely eseményt, igazán megtörtént gyanánt elfogadunk és hiszünk. 2) l. HITELV.

*HITALKOTÁS
(hit-alkotás) ösz. fn. Működés, mely valamely hitvallást alapít meg.

*HITALKOTMÁNY
(hit-alkotmány) ösz. fn. Valamely hitvallásnak egy egészbe foglalt rendszere.

*HITALKOTÓ
(hit-alkotó) ösz. fn. és mn. Aki vagy ami valamely hitvallást alapít. Hitalkotó Jézus. Hitalkotó szellem.

*HITÁLOM
(hit-álom) l. HITÁBRÁND.

*HITÁTOK
(hit-átok) ösz. fn. Innepélyes átok, vagyis fenyitő szavak, melyek által valaki bizonyos büntettek miatt az anyaszentegyház kebeléből kizáratik, s a többi hivek előnyeitől és jogaitól megfosztatik, egyházi átok. Hitátok alá vetni valakit. (Anathema).

*HITBAJNOK
(hit-bajnok) ösz. fn. Személy, ki szellemi vagy fegyveres erővel harczol hite mellett és ennek megtámadói ellen. Vétetik hitvalló értelemben is.

*HITBELI
(hit-beli) ösz. mn. Hitet, hitvallást illető, arra vonatkozó. Hitbeli villongások, szakadások. Hitbeli kételyek. Hitbeli buzgalom, hanyagság, közönyösség.

*HITBÉR
(hit-bér) ösz. fn. A magyar törvény szerént bizonyos mennyiségü pénz, mely a törvényesen egybekelt nőnek a férj vagyonából szokott vagy törvény, vagy kötés szerént fizettetni. A törvényi hitbért már maga a törvény szabta meg (még régi időben, mely mennyiség ma igen csekély) minden törvényes nőnek ennek özvegysége vagy a férj csődbe jutása esetére; a kötési vagy írott hitbért szabad tetszés szerént a házasulók mindenike igérheti a másiknak. Ha a nő igéri a férfinak ez viszonhitbér. Különbözik ezektől a menyasszonyi v. jegy- vagy nászajándék, vagyis azon pénz vagy más vagyon, melyet a nő akár eljegyzés, akár menyekző alkalmával, akár férjétől, akár mástól valósággal kapott. Hozomány pedig mindazon ingó vagy ingatlan vagyon, amit a nő, mint sajátját férje házához viszen, melyben a nászajándék is benne foglaltathatik. Az osztrák polgári jog szerént nincs törvényi hitbér, hanem csak kötési vagy szerződési, mely Widerlage névvel neveztetik, mintegy a hozomány viszonzása vagy biztositásaul.

*HITBÉRI
(hit-béri) ösz. mn. Hitbérre vonatkozó, hitbért illető. Hitbéri vagyon, hitbéri pénz.

*HITBESZÉD
(hit-beszéd) ösz. fn. Egyházi, templomi beszéd, mely a hit tanait tárgyalja, s a hallgatókat vallásos erényre buzdítja.

*HITBIRÓSÁG
(hit-biróság) ösz. fn. Némely katholikus országokban, különösen a spanyoloknál és portugáloknál létezett egyházi törvényszék, melynek feladata volt az eretnekséget kiirtani, s ennél fogva a gyanus hitüeket vizsgálat alá venni, s ha ezek az elfogadott vagy biróság elé szabott elvek szerént bünösöknek találtattak, megfenyíteni, sőt halállal is büntetni, (tribunal inquisitionis). Máskép hitnyomozó vagy hitvallató szék, vagy hittörvényszék.

*HITBIZOMÁNY
(hit-bizomány) ösz. fn. 1) Általán, másnak hitére bizott, hűségébe ajánlott valami. 2) Különösen, valakire oly rendelettel szállított jószág, hogy azt ne lehessen másnak adni vagy másra átbocsátani, hanem csak a hitrebizó rendelkezése szerént minden jövendő vagy legalább több nemzedékre a családban maradjon. Ily hitbizományok hazánkban az úgynevezett majoratusi (előfiségi) vagy senioratusi (idősbfiségi) jószágok.

*HITBIZOMÁNYI
(hit-bizományi) ösz. mn. Hitbizományt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Hitbizományi törvények, rendeletek, jószágok.

*HITBIZOMÁNYOS
(hit-bizományos) ösz. fn. és mn. 1) Személy, ki hitbizományt bír. 2) Hitbizománynyal terhelt. Hitbizományos örökség, jószág. V. ö. HITBIZOMÁNY.

*HITBUZGALOM, HITBUZGÓSÁG
(hit-buz-galom v. ~buzgóság) ösz. fn. Különös buzgalom, melyet valaki az által tüntet ki, ha hitvallása tanaihoz szorosan ragaszkodik, s erkölcsi szabályait teljesíteni, és szertartásait gyakorolni szokta.

*HITCZIKKELY
(hit-czikkely) l. HITÁGAZAT.

*HITCZIKKEZET
(hit-czikkezet) ösz. fn. A hit tanainak bizonyos mondatokba, ágazatokba szerkesztett foglalata. Ilyen pl. sz. Athanáz püspök hitczikkezete, melyben a katholika hitvallás ágazatait egybefoglalja. Apostolok hitczikkezete. Protestansok hitczikkezete. (Symbolum fidei).

*HITCZIKKEZETĚS
(hit-czikkezetěs) ösz. mn. Mi hitczikkezetekből áll; hitczikkezet szerént tárgyalt valamit. Hitczikkezetes könyvek. Hitczikkezetes vallástan. V. ö. HITCZIKKEZET.

*HITCZIKKEZETTAN
(hit-czikkezet-tan) ösz. fn. A hittannak v. egélynek azon része, mely a hitczikkezeteket tárgyalja. (Theologia symbolica, dogmatica).

*HITDÜH
(hit-düh) ösz. fn. A hitábránd azon túlfeszített foka, melyen valaki a más hiten levőket kímélet nélkül üldözi, s Isten nevében, Istenért felebarátain a legiszonyúbb kegyetlenséget is kész elkövetni, oly meggyőződésből, hogy az által Istennek kedves dolgot teszen.

*HITĚGET
(hi-t-ěg-et) áth. és gyak. m. hitěget-tem, ~těl, ~ětt. Hamis igéretekkel, csalárdsággal valakit rászed, csábítgat, álreményekkel kecsegtet. Házassággal hitegetni valamely nőt. Magához hitegetni valakit. Szép szóval eléhitegetni az elbújt szökevényeket. Azzal hitegette, hogy hivatalt szerez neki.

*HITĚGETÉS
(hi-t-ěg-et-és) fn. tt. hitěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Álnokoskodás, csalfálkodás, hamiskodás, midőn valakit rábeszélnek valamire; csábítgatás, kecsegtetés.

*HITĚGETŐ
(hi-t-ěg-et-ő) mn. és fn. tt. hitěgető-t. Személy, ki valakit hiteget, csábítgató, csalogató, ál okokkal másokat rábeszélő. Ne higyj a hitegetőnek.

*HITEGYESÍTÉS
(hit-egyesítés) ösz. fn. Különféle hitvallásoknak egygyé keverése vagy öszveolvasztása. V. ö. HITEGYESÍTŐ.

*HITEGYESÍTŐ
(hit-egyesítő) ösz. fn. Így neveztetnek azok, kik a különféle hitvallásokat egygyé akarják olvasztani. Ilyenek voltak a régi samaritanusok, kik a zsidó vallást a pogány hittel egyesítették. (Syncretista).

*HITEHAGYOTT
(hite-hagyott) ösz. mn. Hitvallásától elpártolt, más hitvalláshoz szegődött. Különösen, az első keresztény századokban olyakról mondatott, kik a pogány hitre tértek vissza, pl. Julián császár, (apostata); későbben, mind azokról, kik a római anyaszentegyház kebeléből kilépvén más keresztény felekezethez tértek által.

*HITEL (1)
(hi-t-el) fn. tt. hitel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Tekintély, melynél fogva valakinek állításait, tanuadatait igazaknak hiszszük, s bennök bizunk. Hitelt adni a történetirónak.
"Ne higyj minden száj mozgásának,
Ne adj hitelt minden sirásnak."
Népvers. (Erdélyi J. gyüjt.).
Ezen oklevélnek nincs hitele. Igazmondás által hitelt szerezni. Hitellel biró tanúk. A történetiróban megkivántatik a tudomás és a hitel. 2) Másoknak emberségünkben helyzett bizodalma, mely szerént valamit reánk bízni, különösen pénzt kölcsönözni készek, vagyis azon tulajdonság, melynek fejében másoktól kölcsönt kapunk, pl. ismert becsületesség, elegendő birtok, mások jótállása stb. Hitellel birni. Hitelben pénzt adni v. fölvenni. Hitelre hozatni, vásárolni valamit. Hitelét elveszteni. Kinek mennyi a pénze, annyi a hitele. (Km.). Népnyelven: emberség. Ha nincs is pénzem, de van emberségem. Kigyelmed emberségére semmit sem adok. Hitelbe kéne hozatni (bort), emberségem nincsen. (Népd.).

*HITEL (2)
(hi-t-el) áth. m. hitel-t. Valakit esket, vagy esküjét elfogadja. Meghitelni a becsüsöket.

*HITELBANK
(hitel-bank) ösz. fn. Nyilvános kölcsönző intézet, melyből elégséges ingatlan zálogbiztositék (zálogjel) kimutatása mellett, de amely a tulajdonos birtokában marad, kamatra pénzt fölvenni lehet. (Hypothekabank). Szerkezete sokban megegyezik a takarékpénztárakéval, minthogy az általa kölcsön vett pénzt adja ismét kölcsön; azon lényeges különbséggel, hogy a hitelbanknál a kamat mellett rendszerént csekély évi törleszték is fizettetik, s a tőke, ha az adós az évenkénti tartozásokat pontosan teljesíti, fel nem mondható. Például 6 (5 kamat és 1 törlesztési) százaléknak évenkénti fizetése mellett 40 év alatt az egész tőke lefizetettnek tekintetik. Továbbá, hogy a hitelbankok nem mindig adnak készpénzt, hanem csak kötelezvényeket (zálogjegyeket stb.), melyeket a kölcsön vevő maga tesz aztán pénzzé, azaz eladja azokat.

*HITELBEADÁS
(hitelbe-adás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek kész pénzt kölcsönözünk, vagy pénzérő jószágot, árat jövendő visszafizetés fejében engedünk által.

*HITELBEVÉTEL
(hitelbe-vétel) ösz. fn. 1) Midőn pénzt hitelben, azaz kölcsön veszünk fel. 2) Midőn valamit vásárlunk, de legott le nem fizetjük az árat.

*HITELEM
(hit-elem) ösz. fn. A hitnek első czikkei és ágazatai rövid, a leginkább gyermekek fogalmához alkalmazott oktatásban eléadva.

*HITELEMZÉS
(hit-elemzés) ösz. fn. Oktatás a hit elemeiben.

*HITELEMTAN
(hit-elem-tan) ösz. fn. Tan a hitelemekről; továbbá azon könyv, mely a tant magában foglalja. (Catechismus).

*HITELĚS
(hi-t-el-ěs) mn. tt. hitelěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Bizonyos tulajdonságainál fogva hitelre méltó, igaznak tartható. Hiteles tudósítás; hiteles oklevél, melynek igaz eredete is bizonyos, tartalma is igaz. 2) Mondják a magyar törvényben azon kiváltságokkal felruházott néhai törvényes helyekről, melyekben a nagyobb érdekü, birtokjogot illető oklevelek, végrendeletek, ellenmondások, ovások, bevallások stb. őrizet végett letétettek, milyenek a káptalanok és némely monostorok levéltárai is valának. (Locus credibilis). 3) Hites személy által valódinak, igaznak, eredetinek tanusított, bizonyított. Hiteles párban, hiteles másolatban kiadott oklevél.

*HITELĚSEN
(hi-t-el-ěs-en) ih. Oly módon, hogy hinni lehessen; elégséges bizonyítványnyal ellátva, erősítve. Valamit hitelesen eléadni, bebizonyítani.

*HITELĚSÍT, HITELĚSIT
(hi-t-el-ěs-ít) áth. m. hitelěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit hitelessé tesz. Különösen valamely hites személy bizonyságot nyújt valaminek igazsága, törvényszerüsége, valódisága felől. Hitelesíteni az eredeti oklevél másolatát. Hitelesíteni a tagosztályi egyezkedésről szóló irományokat. Hitelesíteni a gyülés jegyzőkönyvét.

*HITELĚSÍTÉS, HITELĚSITÉS
(hi-t-el-ěs-ít-és) fn. tt. hitelěsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit hitelesítünk. Jegyzőkönyvek hitelesítése.

*HITELĚSÍTŐ
(hi-t-el-ěs-ít-ő) mn. és fn. tt. hitelěsítő-t. Személy, aki valamit hitelesít. Hitelesítő szolgabíró, megyei esküdt. Hitelesítő gyűlés.

*HITELĚSSÉG
(hi-t-el-ěs-ség) fn. tt. hitelěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Személy vagy dolog tulajdonsága, melynél fogva hitelt érdemel, illetőleg igaznak, valódinak tartható. Hitelességgel biró tanúk, történetirók. 2) Szorosb ért. az okleveleknél, különösen az eredetieknél jelenti az igaz eredetüséget, a másolatoknál azon tulajdonságot, mely szerént a másolat az arra feljogosított tiszti személy által az eredetivel pontosan öszvehasonlíttatott, s azzal egyezőnek bizonyíttatik.

*HITÉLET
(hit-élet) ösz. fn. Élet, mely a hit elvei közt mozog, melyet a hitvallás alkot, melynek feladata az Istenben vetett hitet venni szabályul, irányadóul.

*HITELĚZ
(hi-t-el-ěz) áth. m. hitelěz-tem, ~tél, ~ětt. Pénzt, vagy más felhasználni való vagyont kölcsön ad. Pénzt hitelezni. Árukat hitelezni.

*HITELĚZÉS
(hi-t-el-ěz-és) fn. tt. hitelězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg átengedés neme, midőn valamit másnak hitelben adunk, kölcsönözünk.

*HITELĚZMÉNY
(hi-t-el-ěz-mény) fn. tt. hitelězmény-t, tb. ~ěk. Hitelre adott pénz, vagy másféle érték (activum debitum).

*HITELĚZŐ
(hi-t-el-ěz-ő) fn. tt. hitelěző-t. Személy, ki más valakinek pénzt, vagy másnemü értéket, nevezetesen árukat hitelre ad. A hitelezőket kielégíteni.

*HITELEZVÉNY
(hi-t-el-ěz-vény), l. HITELEZMÉNY.

*HITELHIÁNY
(hitel-hiány) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valakinek hitele nincs, vagyis, midőn hitelre kölcsönt nem kap, vagyis mint köznyelven mondják, midőn emberségére, vagy szakálára mit sem adnak. Szélesb ért. állapot, midőn valakinek nem hisznek.

*HITELINTÉZET
(hitel-intézet) ösz. fn. Oly intézet, melyben akár ingó, akár ingatlanok lekötése, lezálogolása mellett pénzt kölcsönöznek; ha ez csak ingatlanokra történik, ennek neve különösebben hitelbank. Széles értelemben hitelintézeteknek nevezik mind azon országos rendelkezéseket és törvényeket is, melyek a köz hitel fejlesztésére, pártolására s emelésére irányozvák.

*HITELJEGY
(hitel-jegy) ösz. fn. Jegy, kötelezvény, melyet közhitelű intézet bocsát ki, vagy mely köz hitelen alapszik. l. HITELPAPIR.

*HITELKÉPES
(hitel-képes) ösz. mn. Aki vagy ami (pl. intézet) bír azon kellékekkel, melyeket a benne vagyoni, és ezzel együtt működési tekintetben helyezett bizalom megkiván.

*HITELKÉPESSÉG
(hitel-képesség) ösz. fn. Bizalom, melyet valaki- vagy valamiben hitel tekintetéből helyeznek. V. ö. HITELKÉPES.

*HITELKÖNYV
(hitel-könyv) ösz. fn. Általán, könyv, melyben a hitelre kiadott pénzeknek, áruknak s egyéb holmiknek mennyisége, értéke, hitelezési napja stb. följegyeztetik. Kalmárok, kereskedők, pénztőzsérek hitelkönyve.

*HITELLEVÉL
(hitel-levél) ösz. fn. Hitelt tanusitó levél vagy bizonyítvány, melylyel magát valaki, kinek birtoka, vagyona van, gazdag tőkepénzesek, s pénzváltók által elláttatja, hogy azon esetre, ha kölcsönvételre szorulna, biztos legyen, miszerént hitelre talál, s pénzt bizonyos öszvegig kölcsön kaphat.

*HITELNYITÁS
(hitel-nyitás) ösz. fn. A kereskedelmi világban használt kifejezés, midőn valaki egy másik kereskedő vagy gyáros, vagy intézet, társaság részére megigéri, hogy bizalmát bírni fogja és eléforduló esetekben megembereli.

*HITELPAPÍR v. ~PAPIROS
(hitel-papír v. ~papiros) ösz. fn. Minden jegy, kötelezvény, mely köz hitelen alapszik, mint váltó, államkötelezvény, bankok utalványai és más jegyei, melyeket nyilványos tőzsdéken szoktak adni-venni. Máskép: hiteljegy.

*HITELT
(hi-t-el-t) mn. tt. hitelt-et. Ki bizonyos törvényszerü formák szerint hittel, vagyis esküvel erősített bizonyságot tett. Hitelt tanúk, böcsüsök.

*HITELTELEN
(hi-t-el-telen) mn. tt. hiteltelen-t, tb. ~ěk. Kinek hitele nincsen. Hiteltelen tanu, történetiró. Hiteltelen kalmár. V. ö. HITEL.

*HITELTELENSÉG
(hi-t-el-telen-ség) fn. l. HITELHIÁNY.

*HITELTET
(hi-t-el-tet) áth. m. hiteltet-tem, ~tél, ~ětt. Valakit bizonyítás végett megesküttet, törvényszerü eskütételre kényszerít. Meghiteltetni a tanúkat.

*HITELTETÉS
(hi-t-el-tet-és) fn. tt. hiteltetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, törvényes eljárás, mely által valakit hiteltetnek. Tanuk, böcsüsök hiteltetése. V. ö. HITELTET.

*HITELV
(hit-elv) ösz. fn. 1) Valamely vallásnak fő ágazata, melyen a többiek alapulnak. A keresztények hitelve a Krisztus istensége. 2) A vallásnak valamely alapigazsága, vagy lényeges szabálya, pl. Isten az embert halhatatlanságra teremtette, vagy szeressed felebarátodat, mint tenmagadat.

*HITELVÁSÁR
(hitel-vásár) ösz. fn. Vásár, midőn a kalmárok, kereskedők hitelre veszik által az árukat, azon kikötéssel, hogy áraikat bizonyos időre, pl. a legközelebbi vásárra megtérítik. Szélesb ért. mindenféle vásárlás, mely hitelre történik.

*HITELVÉNY
(hi-t-el-vény) fn. tt. hitelvény-t, tb. ~ěk. l. HITELLEVÉL.

*HITELVESZTÉS
(hitel-vesztés) ösz. fn. Szenvedő állapot; midőn valaki hitelét veszti. V. ö. HITEL.

*HITELVESZTETT
(hitel-vesztett) ösz. mn. Aki vagy ami iránt a bizalom megszűnt.

*HITELZÁLOG
(hitel-zálog) ösz. fn. Ingatlan jószág, melyet valaki (átadás nélkül) biztosítékul leköt, pl. reá betábláztat, hogy hitelben pénzt kapjon.

*HITELZÁLOGOS
(hitel-zálogos) ösz. fn. Személy, vagyis hitelező, ki pénzt hitelzálogra kölcsönöz.

*HITĚMRE
(hi-t-ěm-re). Esküvést jelentő vagy valamit erősen bizonyító indulatszó. Hitemre mondom. Igaz hitemre, mit sem tudok róla. Pápista, kálvinista hitemre.

*HITERŐ
(hit-erő) ösz. fn. A hitbeli gondolatok, érzelmek, meggyőződések hatása, működése, mely semmi viszontagságok alatt el nem csügged, sőt gyarapszik.

*HITĚS
(hi-t-ěs) mn. tt. hitěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Kinek hinni, kiben bízni lehet; biztos. Hites emberekre bízni ügyeit. 2) Hittel, vagyis esküvel lekötelezett. Hites jegyző, eskütt, ügyvéd. Hites társ, vagy öszvetéve: hitestárs, máskép: hitvestárs, azaz férj v. feleség, minthogy egymásnak hűséget esküttek. 3) Régies ért. vérrokonságba fogadott, s mintegy hit által öszvekapcsolt. Hites atya. Hites fiú. Hites atyafiak, (adoptivus).

*HITĚSTÁRS
(hitěs-társ) l. HITĚS, 2).

*HITESZEGĚTT
(hite-szegětt) ösz. mn. 1) Ki letett hite, vagyis esküje ellen cselekedett, azt nem teljesitette. Hiteszegett biró, ügyvéd. Hiteszegett aszazony, férj. 2) Áruló. Hiteszegett barát, polgár.

*HITESZME
(hit-eszme) ösz. fn. Vallásos kép a lélek bensőjében, vallásos gondolat, mely valakit lelkesít, melyet valaki lelkében táplál vagy szent könyvéből merít, pl. Isten az embert a maga képére teremtette. Hiteszmék uralma.

*HITET
(hi-t-et) áth. m. hitet-tem, ~tél, ~ětt. Ál okokkal vagy csábitó szavakkal, ravaszsággal reábeszél valakit, hogy higyjen; ámít, elámít, rászed. Jobbára el igekötővel használtatik: elhitet. Együgyüsége miatt mindent el lehet hitetni vele. Engem ugyan el nem hitetsz.
"Látom a garadra ugyan felöntöttél,
A szegzárdi borból jól felhörpentettél,
A házasság ellen azért beszélgettél,
De hidd el, hogy engem te el nem hitettél."
(Vőfél kötel.).
Szélesb ért. reábir valakit, hogy szavainak higyjen, de ekkor egyedül el igekötővel. Nem birtam vele elhitetni, hogy semmi baja nem lesz.

*HITETÉS
(hi-t-et-és) fn. tt. hitetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ál okokkal vagy csalárdsággal való rábeszélés; ámítás, elámítás, rászedés. Nem hallgatni a hitetésre.

*HITETLEN
(hi-t-etlen) mn. tt. hitetlen-t, tb. ~ěk. 1) Ki nem hisz, ki mások szavában kételkedik. Hiába beszélsz ezen hitetlennek. Hitetlen Tamás. (Km.). 2) Kinek bizonyos hitvallása, különösen keresztény hite nincsen. Hitetlen istentagadók. Így nevezik különösen azokat, kik Krisztus tanitását be nem vették. Hitetlen pogányok.
"A hitetlennek szemében
Szörnyű rémkép a halál,
Mint a gyáva gyermekeknek
Borzasztó az éjhomály."
Király Károly.
3) Hiteszegett, hamis esküvő, kinek letett esküjére, mit sem lehet adni; hívtelen. Határozóként am. hitetlenül.

*HITETLENSÉG
(hi-t-etlen-ség) fn. tt. hitetlenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valakit hitetlennek mondunk. Különösen 1) midőn valaki nehezen vagy épen nem hisz; 2) midőn vallástalan, istentelen; 3) midőn hitét szegi, hivtelen, áruló. V. ö. HITETLEN.

*HITETLENÜL
(hi-t-etlen-ül) ih. 1) Vallástagadólag, istentelenül. Hitetlenül beszélni, írni, cselekedni. 2) Esküszegőleg, árulólag. Hitetlenül elhagyni a szövetséges társakat. Hitetlenül megcsalni a férjet vagy nőt.

*HITETŐ
(hi-t-et-ő) fn. tt. hitető-t. Ámító, csábító, álnok csaló, másokat rászedő. Leányhitető. "És hamis hitetőktől megótalmazá őtet." A Carthausi névtelen. "E hitető még elevente úgy mondott: Harmad nap után felkelek." Tatrosi cod.

*HITĚZ
(hi-t-ěz) áth. m. hitěz-tem, ~tél, ~ětt. Esket, esküttet, az esküt leteteti valakivel. Meghitezni a tanukat.

*HITĚZÉS
(hi-t-ěz-és) fn. tt. hitězés-t, tb. ~ěk. Esketés.

*HITĚZTET
(hi-t-ěz-tet) miveltető m. hitěztet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli vagy megparancsolja, hogy valaki hitét letegye, vagyis esküdjék. Az egyszerü hitez helyett is jobbára hiteztet v. hiteltet használtatik.

*HITĚZTETÉS
(hi-t-ěz-tet-és) fn. tt. hitěztetés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. 1) Miveltető ért. esküttetés. 2) Közvetlen cselekvési ért. esketés. Házas személyek hiteztetése.

*HITFÉL
(hit-fél) l. HITROKON.

*HITFOGALOM
(hit-fogalom) ösz. fn. A hitről képzett valamely fogalom, pl. a hit üdvözít.

*HITHAGYÁS
(hit-hagyás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki elébbi hitvallásától megválván egy másra vagy épen hitetlenségre tér.

*HITHAGYÓ
(hit-hagyó) ösz. mn. és fn. Ki hitétől, vagyis hitvallásától elpártol vagy hit nélküli állapotban él. (Apostata).

*HITHŐS
(hit-hős) l. HITBAJNOK.

*HITKÉNYSZER v. ~KÉNYSZĚRÍTÉS
(hit-kényszer v. ~kényszěrítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit meggyőződése vagy hajlama ellen kényszeritenek valamely hitvallás követésére. Ellentéte: hitszabadság, vallásszabadság.

*HITKÖR
(hit-kör) ösz. fn. Határ, melyet a hit birodalma foglal el, öszvege azon elveknek, melyek a hiten alapszanak.

*HITKÖVET
(hit-követ) ösz. fn. Személy, ki valamely hitvallás tanait hirdeti. Különösen, ki a pogány vagy bálványimádó népek között terjeszti a kinyilatkoztatott keresztény hitet. Ily hitkövetek voltak Krisztus tanitványai a zsidók, és idegen népek között. (Apostolus). Szent István király, magyarok hitkövete.

*HITKÜLÖNBSÉG
(hit-különbség) ösz. fn. 1) A különféle hitvallások tanai, erkölcsi szabályai és szertartásai között létező különbség. 2) Személyek és népek közötti különbség, mennyire más-más hitvallást követnek. A vegyes házasságbeli személyek hitkülönbsége.

*HITLEN
(hi-t-len) mn. tt. hitlen-t, tb. ~ěk. Eredetileg am. hűtlen. "Ki hű a küsebben, az a nagyobban is hű. És ki a kevesben hitlen, az a nagyobban is hamis." Tatrosi codex. "Jő a szolgának ura az napon, kin nem reménli, és az időn kin nem tudja, és megosztja őtet és ő részét veti a hitlenekkel," (cum infidelibus). Ugyanott. Mai szokottabb jelentése am. hitetlen. T. i. 1) Kinek hite nincsen, vallástalan. Különösen pogány, bálványimádó. 2) Ki nem hisz, ki más szavában kétkedik. És nem akarátok felmenni, hanem hitlenek lévén a mi urunk Istenünk beszédére zúgolódtatok. (Deuter. 1. 26. Káldi). 3) Esküszegő, áruló.

*HITLENSÉG
(hi-t-len-ség) fn. tt. hitlenség-ět. 1) Hitvallás nélküliség; pogányság; istentagadóság. 2) Esküszegés, árulás. 3) Régiesen: hűtlenség.

*HITLENÜL
(hi-t-len-ül) ih. 1) Hitvallás nélkül, pogányul, istentelenül. 2) Hitszegőleg, hitét elárulva. 3) Régiesen: hűtlenül.

*HITLETÉTEL
(hit-le-tétel) ösz. fn. Törvényszerü esküvés, bizonyító, tanusitó eskütétel.

*HITLEVÉL
(hit-levél) ösz. fn. 1) Hivatalos, hatósági iromány, melyben valaki hitelesen biztosíttatik, hogy szabadon és akadály nélkül utazhatik, vagy megjelenhet a kitüzött helyeken. A régieknél, különösen Heltainál a német Geleitsbrief után glittlevél. 2) Szélesb ért. akármit hitelesen bizonyitó iromány, vagyis oklevél.

*HITNÉZET
(hit-nézet) ösz. fn. Alanyi meggyőződés valamely hitvallásról.

*HITNYOMOZAT
(hit-nyomozat) l. HITVIZSGÁLAT.

*HITNYOMOZÓ
(hit-nyomozó) l. HITVALLATÓ.

*HITNYOMOZÓSZÉK
(hit-nyomozó-szék) l. HITBIRÓSÁG.

*HITREGE
(hit-rege) ösz. fn. Mind azon regék, vagyis meseszerü történetek, melyek a régiek, különösen görögök és rómaiak hittanával és vallásos szertartásával szoros kapcsolatban vannak. Ilyenek az Ovidius Libri Fastorum, és Metamorphosium czímü munkáiban öszvegyüjtött regék, (mythus).
"Ím elhalának a dicső apák,
Kik érted szívök vérét áldozák,
Kik megrakák a nagy épületet,
Melyet csodált és félt nyugat, kelet,
S a hét vezér hajh! s Árpád szent neve
Emlékeinkben már csak hitrege."
Garay János.

*HITREGETAN
(hit-rege-tan) ösz. fn. A régi hellének és rómaiak, valamint más pogány népek hitregéinek ismertetése, mely azoknak eredetét és értelmét tárgyazza. (Mythologia).

*HITREGETUDOMÁNY
(hit-rege-tudomány) l. HITREGETAN.

*HITREJTELEM
(hit-rejtelem) ösz. fn. A természet ismeretes törvényei vagy az ész szokott működései szerént megfoghatatlan hitágazat, mely csak isteni kijelentésen alapszik, mint az Isten egyháromsága, Krisztus urunk emberré léte stb.

*HITROKON
(hit-rokon) ösz. fn. Rokon vallást követő személy, pl. a különféle felekezetü keresztények egymásnak hitrokoni. Innét mondják a katholikusok: protestáns vagy reformált atyafiak v. atyánkfiai. Szorosb ért. egy hiten levő. Máskép: hitfél, hitsorsos.

*HITROKONSÁG
(hit-rokonság) ösz. fn. Rokonság, hitbeli atyafiság, mely a rokon vallások követői között létezik. Keresztényi hitrokonság. Szorosb ért. ugyanazon vallást követők közti egyenlőség.

*HITSÁG
(he-it-ság) fn. tt. hitság-ot. Annyi mint esztelenség; továbbá: hivság. V. ö. HEIT v. HEJT. "És mert nem vallottanak tudományt, ő hitságokért elvesztenek." Bécsi codex. "Kit az Egeás hallván, hitságnak mondá, miért hogy őtet a zsidók, ki ezöket hírdette volna, keresztfára feszítve ölték volna meg." Debrecz. Legendáskönyv.

*HITSÁGOS
(he-it-ság-os) mn. tt. hitságos-t v. ~at, tb. -ak. Régi elavult szó. Am. esztelen; továbbá; hivságos.

*HITSORSOS
(hit-sorsos) ösz. fn. Ugyanazon hitvallást követő személy. Segítsünk a pogányok által sanyargatott keresztény hitsorsosinkon.

*HITSZAKADÁS
(hit-szakadás) ösz. fn. Meghasonlási állapot, midőn ugyanazon hitvallásu emberek hitdolgokban különböző véleményre térnek, s külön hitfelekezeteket alkotnak.

*HITSZEGÉS
(hit-szegés) ösz. fn. A letett eskünek, illetőleg hittel, esküvel fogadott igéretnek, föltételnek meg nem tartása. Különösen társadalmi árulás, elpártolás, hívtelenség.

*HITSZEGŐ
(hit-szegő) ösz. mn. és fn. Ki fogadott hitét, vagyis esküjét meg nem tartja; eskütörő; ludas. Különösen: áruló, elpártoló, hivtelen. Hitszegő házastárs. Hitszegő biró. Hitszegő polgár, katona, bajtárs.

*HITSZEGŐLEG
(hit-szegőleg) ösz. ih. Hitszegő módjára, azaz esküjét meg nem tartva; árulólag, hívtelenül. V. ö. HITSZEGŐ.

*HITSZÓ
(hit-szó) l. HITBESZÉD.

*HITSZÓNOK
(hit-szónok) ösz. fn. Egyházi szónok, ki a hitvallás elméleti és gyakorlati tanait hirdeti. Vasárnapi, innepi, bőjti hitszónok, amint vagy vasárnapokon, vagy innepeken, vagy bőjti napokon szokta beszédeit tartani. Magyar, német hitszónok.

*HITSZÓNOKI
(hit-szónoki) ösz. mn. Hitszónokot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hitszónoki tulajdonságok, oktatások, gyakorlatok.

*HITSZÓNOKLAT
(hit-szónoklat) ösz. fn. 1) A hit igazságait hirdető egyházi beszéd. 2) Azon tanok és szabályok foglalata, melyek valakit hitszónokká képeznek. Hitszónoklatot tanulni.

*HITSZÓNOKLATI
(hit-szónoklati) ösz. mn. Hitszónoklatot illető, arra vonatkozó. Hitszónoklati szabályok, kellékek, tulajdonságok.

*HITSZÓNOKSÁG
(hit-szónokság) ösz. fn. 1) Hitszónoklási tulajdonság, képesség. 2) Hitszónoki hivatal, állomás.

*HITT (1)
(hi-tt) mn. tt. hitt-et. Kiben hinni, bízni lehet; biztos; belsőleg, lelkileg öszvekapcsolt. Hitt emberre bízni valamit. Szokottabban meg igekötővel használtatik. Meghitt szolga. Meghitt barát. Midőn el igekötővel tétetik öszve, am. elbizott. Soha ily elhitt embert nem láttam. Maga elhitt vitéz.

*HITT (2)
mély hangu ď-vel; l. HEIT vagy HEJT. "És az ő hitt gondolatjáról, kit felőle gondolt vala, titkon megfeddé szeretettel." Debreczeni Legendáskönyv.
"És mindegyen elkárhoznánk,
És mind fottig (fogytig) hittok volnánk.
Csak te magad nagy bölcs volnál,
Igaz hitet csak te tudnál."
Katalin verses legendája.

*HITTAGADÁS
(hit-tagadás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki bizonyos körülményekben, pl. üldözéskor fél vagy átallja nyilván megvallani, mily hitvallást követ. 2) Midőn valaki hitét elhagyja, hitsorsosaitól elpártol.

*HITTAGADÓ
(hit-tagadó) ösz. mn. és fn. 1) Ki félelemből vagy más érdekből ideiglenesen nem vallja meg hitét. 2) Ki hitvallásától végkép elpártol, s vagy más hitre tér által, vagy épen semmi nyilatkoztatott hitvallást nem követ.

*HITTAN
(hit-tan) ösz. fn. 1) Szélesebb ért. valamely hitvalláshoz tartozó, tanok és erkölcsi szabályok, szertartások öszves foglalata. (Theologia). Keresztény hittan, héber hittan. 2) Szorosb ért. a hitczikkek, hitágazatok foglalata, valamint azon könyv is, mely azokat tartalmazza. (Dogmatica).

*HITTANÁR
(hit-tanár) ösz. fn. 1) Személy, ki a hittanból oktatásokat ad, hittanitó. (Professor theologiae). 2) Ki a hittani szakokban, a szokott egyetemi szoros vizsgálatok vagy jeles hittani müvei által, elégséges jártasságát bebizonyította, s tanári koszorút nyert. (Theologiae doctor). Ujabban kezdett, s általán felkapott szokás szerént tanárnak a professort, a doctort pedig tudor-nak nevezik. V. ö. TANÁR, TUDOR.

*HITTANHALLGATÓ
(hit-tan-hallgató) ösz. fn. és mn. Ki a hittanitást nyilványos leczkéken hallgatja.

*HITTANI
(hit-tani) ösz. mn. Hittant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hittani ismeretek, segédtudományok, vizsgálatok, értekezések. Hittani eléadások, kézi könyvek, leczkék.

*HITTANÚ
(hit-tanú) ösz. fn. l. HITVALLÓ.

*HITTEN
(hi-tt-en) ih. Biztosan; valakiben bizva; valakivel bensőleg egyetértve; más becsületében, titoktartásában nem kétkedve: Hitten beszélgetni, ügyeinket, bajainkat közleni valakivel. Hitten elmondani titkainkat. Meghitten társalogni régi ismerőseinkkel.

*HITTÉRÍTŐ
(hit-térítő) ösz. fn. Széles ért. személy, ki a hitetleneket vallásos ismeretekre oktatja. Különösen így neveztetnek, azon keresztény hívek, jelesen egyházi személyek; kik a pogány népek közt a keresztény vallást terjeszteni iparkosznak. Ázsiai, afrikai, amerikai hittérítők. (Missionarius).

*HITTŐLSZAKADT
(hittől-szakadt) ösz. mn. 1) Hitehagyott, hitvallásától elpártolt. 2) Esküszegő, hívtelen.

*HITTÖRÉS
(hit-törés), HITTÖRŐ, (hit-törő), l. HITSZEGÉS, HITSZEGŐ.

*HITTSÉG
(hi-tt-ség) fn. tt. hitség-ět, harm. szr. ~e. Bizodalmasság, megbizottság; érzelmek belső rokonsága s megegyezése. Szokottabban: meghittség. Teljes hittséggel v. meghittséggel elmondani valakinek a titkot. Midőn el igekötővel tétetik öszve, am. elbizottság. Maga elhittség, másképen: önhittség.

*HITTUDOMÁNY
(hit-tudomány), l. HITTAN.

*HITTUDOR
(hit-tudor) l. HITTANÁR, 2).

*HITTUDÓS
(hit-tudós) ösz. fn. Tudós, ki a hittani ismeretekben, mint szakférfi jártas, s azokkal, foglalkodik. (Theologus).

*HITÚJITÁS
(hit-újitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bizonyos hitvallás egyik vagy másik tanán, ágazatán többé kevésbé lényeges változtatásokat tesz; vagy épen az elébbi hitczikkezetek helyébe másokat hoz be. (Reformatio fidei).

*HITÚJITÓ
(hit-újitó) ösz. fn. és mn. Ki valamely hitvallás tanain kisebb vagy nagyobb változtatásokat tesz, s azokat saját meggyőződése és belátása szerént más alakba és rendszerbe önti. (Reformator fidei).

*HITÚJONCZ
(hit-újoncz) ösz. fn. Személy, ki valamely hitvallásra csak nem rég tért által, s annak tanait csak imént fogadta el, vagy még most tanulja. (Catechumenus, neophytus).

*HITŰ, HITÜ
(hi-t-ü) mn. tt. hitű-t v. ~et, tb. ~k v. ~ek. Bizonyos hiten levő, valamely hitet követő. Keresztény hitű. Római hitű. Görög hitű. Óhitű. Igaz hitű. Új hitű. Semmi hitű. Idegen hitű. Félszeg hitű. Kicsin hitű, kiben kevés a bizodalom Isten iránt. "Erős hitűnek kell annak lenni, ki a mások meggyőződését tisztelni, a keresztény szeretettől áthatottnak, aki minden emberben saját testvérét látni, s mélyen vallásosnak, ki a vakbuzgalmat kárhoztatni, s a türelmet s a lelkiösmereti szabadságot ennek józan értelmében hirdetni akarja." Lonovics érsek.

*HITÜLDÖZÉS
(hit-üldözés) ösz. fn. Cselekvés, mely bizonyos hitvallás elnyomására intéztetik, midőn valamely hitnek vallói ellen akár külső, akár erkölcsi erőszak alkalmaztatik a végett, hogy őket egy más hitnek elfogadására kényszeritsék. A hitüldözés nem fér öszve a keresztényi türelemmel.

*HITÜLDÖZŐ
(hit-üldöző) ösz. mn. Aki vagy ami valamely hitvallást, vagyis valamely hitet vallókat üldözőbe veszen. Hitüldöző pogányok. Hitüldöző századok.

*HITVALLÁS
(hit-vallás) ösz. fn. 1) Külső kinyilatkoztatása annak, mit Istenről s isteni dolgokról hiszünk, s igaznak tartunk. Nyilvános hitvallást tenni. 2) Vallási felekezet, s annak saját hitczikkezetei. Római katholika, protestans hitvallás. Melyik hitvalláshoz tartozol?

*HITVALLATÁS
(hit-vallatás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva a néhai hitbíróság a gyanuba vett keresztényeket vizsgálat alá vette, ha vajjon igaz hívei-e az anyaszentegyháznak. (Inquisitio).

*HITVALLATÓ
(hit-vallató) ösz. fn. Hitbírósági személy, ki a hittagadásról, eretnekségről vádoltakat vagy gyanusokat, szoros vizsgálat alá vette. V. ö. HITBÍRÓSÁG.

*HITVALLÓ
(hit-valló) ösz. fn. Egyházi ért. am. confessor, azaz a keresztény hitnek oly bajnoka, ki a hitért üldözéseket, fogságot szenvedett, de meg nem öletett, vagyis vértanú nem lett. Továbbá így neveztettek az alsóbb rendű papok, kik különös szent életökkel tűntették ki magukat.

*HITVÁN
l. HITVÁNY.

*HITVÁNY
(hi-t-vány) mn. tt. hitvány-t, tb. ~ak v. ~ok. Gyöke a hiányt, ürességet jelentő hi v. he, honnan lett az elavult heit, mely a münch. codexben, s több régi nyelvemlékekben balgatag, bolond értelemben használtatik, s am. kinek esze hiányzik, feje üres. V. ö. HEIT. Heit-ből lett heitvány, s öszvevonva: hitvány. 1) A maga nemében alávaló, kellő tulajdonságok nélkül levő, hiábavaló. Hitvány gabona, am. ritka vagy üres szemü. Hitvány ruha, melynek szövete, kelméje silány. Hitvány eszközök. Nincs oly hitvány eszköz, melynek hasznát ne lehetne venni. (Km.). Hitvány tanács. A hitvány tanácsnak néha kövér a vége. (Km.). Hitvány kereset az árulkodás. (Km.). Hitvány ember. Hitvány papiros. Nem hitvány renden kaszál. (Km.). Hitvány erkölcs. "Én mind lelkembe és ez világi életembe elbusúltam Z. J. hitván erkölcse miá." (Szalay Á. 400 leveléből. 1557. évbeli).
"Jaj te hitván tékozló!
Jobb az új bor, mint az ó."
Székely népdal.
Innen 2) am. kicsi, sovány, szikár, keveset mutató. Hitvány ember, (némely tájakon am. kis sovány ember). Hitvány ló. Hitvány malacz. A hitvány malacz makk alá jár. (Km.). A negyediknek a neve István, abban az a kár, hogy igen hitvány. (Népd.).

*HITVÁNYÍT, HITVÁNYIT
(hi-t-vány-ít) áth. m. hitványít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hitványnyá tesz. A sovány tartás elhitványítja a lovat. V. ö. HITVÁNY.

*HITVÁNYKODÁS
(hi-t-vány-kod-ás) fn. tt. hitványkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvési mód vagy állapot, midőn valaki hitványkodik. V. ö. HITVÁNYKODIK.

*HITVÁNYKODIK
(hi-t-vány-kod-ik) k. m. hitványkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Erkölcsi ért. aljasan, hiába való módon cselekszik, roszul viseli magát, díbdábkodik, bolondoskodik. 2) Soványkodik, fogyatkozik. Elhitványkodni, meghitványkodni. Hitványkodik a marha, ha jól nem tartják.

*HITVÁNYKOZIK
l. HITVÁNYKODIK.

*HITVÁNYLÁS
l. HITVÁNYOLÁS.

*HITVÁNYODÁS
(hi-t-vány-od-ás) fn. tt. hitványodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki vagy valami hitványodik. Barmok, házi állatok elhitványodása. V. ö. HITVÁNYODIK.

*HITVÁNYODIK
(hi-t-vány-od-ik) k. m. hitványod-tam, ~tál, ~ott. Testben fogyatkozik, soványodik, csenevészszé lesz.

*HITVÁNYOL
(hi-t-vány-ol) áth. és hangugrató m. hitványol-t v. hitványlott, htn. ~ni v. hitványlani. Valakit vagy valamit hitványnak tart, ócsárol, aláz, roszal, silánynak vél. Ha nem akarsz vásárolni, legalább ne hitványold áruimat. V. ö. HITVÁNY.

*HITVÁNYOLÁS
(hi-t-vány-ol-ás) fn. tt. hitványolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg leszóló becsmérlés, melynél fogva valamit hitványnak mondunk, ócsárlunk, alázunk, silányolunk. V. ö. HITVÁNY.

*HITVÁNYOLL
(hit-vány-ol-ol, vagyis hitványnak vall); l. HITVÁNYOL.

*HITVÁNYOZ
(hi-t-vány-oz) áth. m. hitványoz-tam, ~tál, ~ott. Valakit hitvány névvel csúfol, hitvány czímmel illet. Engem ne hitványozz.

*HITVÁNYSÁG
(hi-t-vány-ság) fn. tt. hitványság-ot, harm. szr. ~a. E szóval illetjük azon tárgyakat, melyeket ócsárolni, alázni, kicsinyleni, keveselni szokás, s am. alávalóság, dibdábság, gyerekség, bolondság. Hitványság az egész, és szót sem érdemel. Kár ily hitványságon fennakadni. Minden hitványságra ne add ki pénzedet. Élő lényről is mondják: Te hitványság!
"Ha valakin hitvánság boszúságot teszen,
Mikor elszenvedi, dicséretet veszen,
És amaz annyival utálatosb leszen."
Pesti Gábor meséi.

*HITVÁNYUL (1)
(hi-t-vány-úl) ih. Hitvány módon; alávalólag, roszul, gyáván, ügyetlenül. Hitványul végezni valamit.

*HITVÁNYÚL, HITVÁNYUL
(2), (m. föntebb) önh. m. hitványúl-t. Hitvány alakot ölt, hitványnyá lesz, soványodik, csenevészedik. Elhitványúl, meghitványúl.

*HITVEN
(hi-t-ü-en) elavult ih., mely hajdan annyit tett, mint: hittel erősítve, esküvel állítva.

*HITVES
(hi-t-ü-es) mn. tt. hitves-t v. ~et, tb. ~ek. Eredetileg am, hittel, azaz esküvel lekötött, hívséges. Szokottabb értelemben, mint a társ fn. jelzője am. házassági esküvel lekötelezett, házas. Hitves társ. Szeretett hítves társamnak hagyom minden keresményemet. Használják önállólag is főnév gyanánt. A hitvesek közti békét megzavarni. Siratom boldogult hitvesemet, míg élek. Különféle tájszólások szerént hitvös, hütvös, hütös, hites v. hitěs.

*HITVIZSGÁLAT
(hit-vizsgálat) l. HITVALLATÁS és V. ö. HITBIRÓSÁG.

*HIU
(hi-u) fn. tt. hiu-t. L. HI, (3).

*HIÚ
(hi-ú) mn. tt. hiú-t, tb. ~k v. ~ak. Gyöke az ürességet, nem lételt, fogyatkozást jelentő hi főnév. 1) Üres, minek belseje, magva nincsen, miből valami hiányzik, elfogyott. Innét vasvármegyei szólás szerént jelenti a padlás üregét. Menj a hiuba, s hozz a tikoknak ocsút. Hiú hely. Hiú remény, melynek alapja nincs, mely be nem teljesedik. A Bécsi codexben: heju szintén am. üres, ment. "És menden büntől hejukat (omni vitio liberos) ajánlanának neki." 2) Átv. ért. haszontalan, hiábavaló, tartalom nélküli. Hiú beszéd, azaz díbdáb, trágár, balgatag, csélcsap, pletyka beszéd. "Minden hiú igéről, kit emberek beszélendnek, okot kell adnia." (Münch. codex). De omni verbo otioso stb. Pestinél: hitságos, Káldinál és Károlyinál: hivalkodó. 3) Mondjuk oly emberről, ki csak testének és öltözékeinek külső csinjára gondol, belsejét pedig, vagyis lelki tulajdonságait elhanyagolja; magát cziczomázó, tetszeni kivánó, a mesebeli álarczhoz hasonló. Hiú asszony. Hiú városi uracsok. Hiú magaviselet, öltözködés. V. ö. HI.

*HIÚAN
(hi-ú-an) ih. Régen am. üresen. "Elereszték őtet hiúan." l. HÉVON, HEON. 2) Mai szokott értelemben: hiú módon, különösen olyképen, hogy külseje által tessék. Hiúan öltözködni. V. ö. HIÚ.

*HIÚEJT, HIÚÍT
l. HIVÍT, (1).

*HIÚL
(hi-ú-úl) önh. m. hiúl-t. 1) Üressé leszen, fogyatkozik; ürűl. Hiúlnak a hordók, palaczkok, midőn fogy belőlök a bor. 2) Átv. ért. olyanná lesz, mint ki az emberek tetszését külső testi és öltözéki cziczomákban keresi, vagy ki a dicséretek által egészen elbizza magát, s minden tetteit külsőleg oda irányozza, hogy tetszést nyerjen. 3) l. HIÚSÚL. V. ö. HIÚ.

*HIÚN
l. HIÚAN.

*HIÚSÁG, HIUSÁG
(hi-ú-ság) fn. tt. hiúság-ot, harm. szr. ~a. Eredetileg: üresség, fogyatkozás, haszontalanság. Régiesen heuságos v. hévságos. "Heuságos (vagy: hévságos) tinektök isteni világosságnak előtte felkelnötök. Góry-cod. Továbbá: hiábavalóság, dibdábság, balgatagság. Hiúságoknak hiúsága és mindenek hiúság. (Bölcs Salam.). Szokottabb értelme azon tulajdonsága valamely személynek, melynél fogva az emberek tetszését holmi külsőségekkel keresi. Hiuságból kifesteni az arczot, fodorítani a hajakat. Magát nyilvános helyeken hiuságból mutogatni. Nem kell a leánykákban a hiuságot fölébreszteni. Régente annyit is tett, mint: tunyaság, vagyis foglalkodási hiány, üresség, szokottabban: hivalkodás.

*HIÚSÁGOS
(hi-ú-ság-os) mn. tt. hiúságos-t v. ~at, tb. ~ak. Hiúsággal teljes. Igen hiú.

*HIÚSÁGOSKODIK
(hi-ú-ság-os-kod-ik) k. m. hiúságoskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Hiusággal foglalkodik, abban gyönyörködik. 2) Üdejét üresen, munka nélkül elhanyagolja, dologtalan életet él; szokottabban: hivságoskodik vagy hivalkodik.

*HIÚSÍT, HIUSIT
(hi-ú-as-ít v. hi-ú-s-ít) áth. m. hiúsít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamit üressé tesz, elfogyaszt, megsemmisít; leginkább átv. értelemben. Meghiusít. Valakinek reményét meghiusítani. 2) Reá szoktat valakit, hogy az emberek tetszését holmi külsőségekkel vadászsza, s azokban elbizakodjék, dicsekedjék. Tulságos cziczomázás, s dicséretek által elhiusítani a gyermekeket. V. ö. HIÚ.

*HIÚSKODÁS
(hi-ú-s-kod-ás) fn. tt. hiúskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Holmi külsőségben, piperékben, üres tulajdonságban álló tetszelgés, fitogtatás.

*HIÚSKODIK
(hi-ú-s-kod-ik) k. m. hiúskod-tam, ~tál, ~ott. Holmi külsőségekben, cziczomákban tetszeleg, kérkedik, fitogtatja magát.

*HIÚSODIK
(hi-ú-s-od-ik) k. m. hiúsod-tam, ~tál, ~ott, l. HIÚSÚL.

*HIÚSÚL, HIUSUL
(hi-ú-s-úl) önh. m. hiúsúl-t. Valami belsőleg megfogyatkozik, s egyedül külseje marad; semmisűl, eltünik. Reményeim hiusúlnak, meghiusúlnak.

*HIÚZ
(rokonnak látszik az ismeretesb latin lynx, és német Luchs szókkal; azonban még közelebb áll hozzá Beregszászi szerént a perzsa juz v. iuz); fn. tt. hiúz-t, tb. ~ok. A macskák neméhez tartozó vadállat, mely a házi macskához leginkább hasonlít, csakhogy ennél nagyobb, s farka hegye fekete; és füleit szőrcsomó födi. Szine vöröses és petytyes. Szemei igen élesek, honnan: hiúz szemek, hiúz látás, am. éles szemek, éles látás.

*HIÚZKŐ
(hiúz-kő) ösz. fn. Az agátkövek neméhez tartozó sárgás kőfaj. (Lyncurus).

*HIÚZMACSKA
(hiúz-macska) ösz. fn. Hiúzhoz hasonló erdei macska, fehér és fekete pettyekkel és kurta farkkal.

*HÍV (1)
HIV, (hi-ő, hi-ű, hi-v, magas hangu i-vel) mn. tt. hiv-et. Egy gyökről szakadt a hisz, hit szókkal. 1) Olyanról mondjuk, kiben v. miben bízni lehet, nem csaló, szavát tartó; hozzánk ragaszkodó, nem pártos, nem áruló. Hív barát, bajtárs. Hív polgárok, hazafiak. Hív feleség, férj. Hív tiszt. Hív szolga, cseléd. Hív eb. Közelítő ragu neveket vonz. Légy hozzám hív. Hazájához, királyához hív magyar. Máskép: hű, (mint szív szű, nyív nyű). 2) Mint főnév jelent személyt, ki valamely testület, társulat érdekeihez erősen ragaszkodik, azt el nem hagyja, annak javát előmozdítani iparkodik. Hazádnak rendületlenül légy híve o magyar. (Vörösm.). Különösen egyházi ért. a keresztény vallás követője; bizonyos egyházhoz, plebániához tartozó lélek. Keresztény hívek. Kedves híveim. Öszveírni a hívek számát. A pap iparkodjék megnyerni hiveinek bizodalmát. Imádkozzunk a megholt hivek lelkeiért.

*HÍV (2)
áth. mély hangu ď-vel. l. HÍ, áth.

*HIVÁCSOL
(hív-ácsol); tájszó, l. HÍVOGAT.

*HIVADAR
elavult fn. mely helyett a rokonhangu zivatar használtatik. l. ZIVATAR.

*HIVAKOZÁS, HIVAKOZIK
l. HIVATKOZÁS, HIVATKOZIK.

*HIVALG
(hi-v-al-g); HIVALGÁS; HIVALGÓ; l. HIVALKODIK; HIVALKODÁS; HIVALKODÓ.

*HIVALKODÁS
(hi-u-al-kod-ás) fn. tt. hivalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valaki dolog hiával van, midőn henyél, idejét üresen hagyja elmúlni. 2) Hiúskodás, vagyis holmi testi külsőségekben tetszelgés, kérkedés. 3) Üres mulatozás, haszontalan kedvtelés. "Mell nagy tisztösséggel illi (ülli) az szent innepöket, minden hévalkodásnál és játéknál kil," (azaz: hévalkodás és játék nélkül). A Carthausi névtelen Legendái.

*HIVALKODIK
(hi-ú-al-kod-ik) k. m. hivalkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Idejét üresen, dologtalanul hagyja eltelni, munka hiányával van, nem dolgozik, könnyen éli világát. Mit állatok itt hivalkodva (quid hic statis otiosi. Biblia). 2) Hiúskodik, magát kérkedve mutogatja. 3) Üres, sőt más nembeliekkel vétkes mulatozásban leli kedvét. Nejével más hivalkodík. (Vörösm.).

*HIVALKODÓ
(hi-u-al-kod-ó) mn. tt. hivalkodó-t. Henyélő; az időt haszontalanul töltő; munka hiával levő. Hivalkodó uri cselédek. Hivalkodó napszámosok. 2) Magát külső ékesgetések által fitogató, hiuságot üző. Hivalkodó piperehősök. 3) Üres, sőt más nembeliekkel vétkes kedvtelésben mulatozó.

*HÍVÁS, HIVÁS
(hiv-ás) fn. tt. hívás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg szólítás, mely által valakit hivunk. V. ö. HÍ. Hazahivás, elhivás, behivás, kihivás. A hivásra eljönni. Hivásra várni. Meghivás, midőn valakit bizonyos megkülönböztetésből, tiszteletből hivunk. Vendégek meghivása. A meghivást tisztelettel fogadni. Öszvetételei: egybehivás, elhivás, eléhivás, kihivás, visszahivás stb.

*HÍVAT, HIVAT
(hiv-at) mivelt. m. hivat-tam, ~tál, ~ott, parancsló: hivass. 1) Valakit más által hí vagy idéz, eljövésre kér vagy sürget, vagy parancsol. Hivatni hajdu által a vádlottakat. Vendégeket hivatni a lakodalomra. Hivatott ön, mi tetszik? Miért hivattál? 2) Neveztet, czímeztet. Tekintetes úrnak, asszonynak hivatja magát. 3) Ugyan visszaható névmással am. eljövésre kéreti magát. Én nem hivatom magamat, a nélkül is elmegyek.

*HÍVATAL, HIVATAL
(hiv-at-al) fn. tt. hivatal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Eredetileg am. hivás. "Ha kegyiglen én az ő templomát uronk Krisztus nevének hivatalával eltűrhetöm." Mindjárt alább: "S tennön magad az uronk Jézusnak nevét hiván." Debreczeni Legendáskönyv. 2) Azon állapot vagy életmód, életnem, melyre valaki mintegy hivatva van, különösen természeténél és hajlamánál fogva alkalmas; szokottabban: hivatás. 3) Kötelességek öszvege, melyekkel valamely előkelőbb személy más alantabb levőt bizonyos köz- vagy magánczélok elérésére megbiz, meghí, s melyek megtartására ez lekötelezi magát. Hivatalt ajánlani, elfogadni. Hivatalt viselni, teljesíteni. Hivatalában eljárni. Ez nem tartozik hivatalomhoz. Többféle hivatalt vállalni magára. Minden fiának más hivatala van: egyik a belső, másik a külső gazdálkodásra ügyel, a harmadik a szükséges levelezéseket és számvevőséget viszi. 4) Az ezen kötelességekkel járó rang és előnyök, haszonvételek. Nyilványos, országos, vármegyei, városi, urodalmi hivatal. "A megyei pálya nemzetünknél századok óta minden alkotmányos hivatal, s méltóság pitvara." Lonovics József érsek. Fényes, jövedelmes, középszerü, szegény hivatal. Világi, egyházi, hadi hivatal. Megürült, ujonnan állított hivatal. Hivatalt keresni, vadászni. Valakit hivatallal felruházni, megajándékozni, jutalmazni. Hivatalra kapni. Hivatalból kimaradni, kiesni. 5) Bizonyos köz czélnak elérésére együtt munkáló személyek testülete, valamint azon épület és terem, melyben kötelességeiket gyakorolni és végezni szokták. Harminczadi hivatal, postahivatal. Hivatalba járni. A szükséges irományokat a hivatalban tartani.

*HIVATALBELI
(hivatal-beli) ösz. mn. Hivatalhoz tartózó; hivatalban levő. Hivatalbeli kötelességek, irományok, munkálatok. Hivatalbeli személy. Hivatalbeli szolga.

*HIVATALBÓL
(hiv-at-al-ból) ih. Hivatalosan, azaz a szerént, mint a hivatal kivánja; hivatali kötelességből. Hivatalból írni valakinek. Ezzel szokás megjegyzeni a hivatalos levelek czímlapját: hivatalból (exoffo).

*HIVATALHÁZ
(hivatal-ház) ösz. fn. Községi, hatósági épület, melyben bizonyos hivatalhoz tartozó személyek, illetőleg tisztviselők szokott kötelességeiket végezni szokták.

*HIVATALHELYTARTÓ
(hivatal-helytartó) ösz. fn. Tiszti személy, ki a rendes hivatalnokot helyettesíti, pótolja, s annak tisztében működik.

*HIVATALI
(hiv-at-al-i) mn. tt. hivatali-t, tb. ~ak. Hivatalra vonatkozó, ahoz tartozó, azt illető. Hivatali szobák, helyiségek. Hivatali személyzet. Hivatali eskü.

*HIVATALKA
(hiv-at-al-ka) fn. tt. hivatalká-t. Alárendelt, kis rangu, csekély jövedelmü hivatal.

*HIVATALKERESÉS
(hivatal-keresés) ösz. fn. Utánjárás, midőn valaki folyamodás vagy ajánlások által, vagy másféle utakon hivatalt nyerni törekszik.

*HIVATALKÉRŐ
(hivatal-kérő) ösz. fn. Személy, ki folyamodási uton bizonyos hivatalra igényt tart.

*HIVATALKODÁS
(hiv-at-al-kod-ás) fn. tt. hivatalkodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki hivatalt visel és gyakorol.

*HIVATALKODIK
l. HIVATALOSKODIK.

*HIVATALKÓR, HIVATALKÓRSÁG
(hivatal-kór v. ~kórság) ösz. fn. Mértéktelen vágy a hivatalok után, kivált mennyiben rangot adnak, és jövedelmeznek.

*HIVATALNOK
(hiv-at-al-nok) fn. tt. hivatalnok-ot, harm. szr. ~a. Hivatalt viselő tiszti személy. Különösen oly hivatalbeli, ki magasabb rangban van. Városi, megyei, országos hivatalnok.

*HIVATALNOKKAR
(hivatalnok-kar) ösz. fn. Hivatalnokok, s jelesül magasb hivatalnokok testülete, személyzete.

*HIVATALNYERÉS
(hivatal-nyerés) ösz. fn. Valamely hivatalra alkalmaztatás, emeltetés.

*HIVATALOS
(hivat-al-os) mn. tt. hivatalos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hivatali kötelességből eredő, ahhoz tartozó, a szerént működő. Hivatalos levelet irni. Hivatalos intés. Hivatalos eljárás. 2) Hiteles, teljes hitelű. Hivatalos hírek, tudósítások. 3) Oly személyről mondjuk, kit bizonyos társaságba, pl. mulatságba, lakodalomba stb. vendégül meghínak. Vétetik főnévül is, ekkor tt. hivatalos-t, tb. ~ok. Sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. (Biblia).

*HIVATALOSAN
(hiv-at-al-os-an) ih. 1) Hivatali rendeletből, hivatal szerént, hivatalból. Hivatalosan meginteni valakit. 2) Hitelesen. Hivatalosan tudósítani az illetőket bizonyos esemény felől.

*HIVATALOSKODÁS
(hiv-at-al-os-kod-ás) fn. tt. hivataloskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hivatalviselés, bizonyos hivatali szolgálat vagy tisztség gyakorlása.

*HIVATALOSKODIK
(hiv-at-al-os-kod-ik) k. m. hivataloskod-tam, ~tál, ~ott. Hivatalt visel és gyakorol; hivatalos munkákkal foglalkodik.

*HIVATALOSZTÁLY
(hivatal-osztály) ösz. fn. Többféle tárgyakra terjedő nagyobb tisztségi intézetnek egyes szaka, ága. Lajstromozó, fogalmazó, kiadó hivatalosztály. Egyik hivatalosztályból másikba általmenni.

*HIVATALREND
(hivatal-rend) ösz. fn. 1) A hivatalhoz tartozó kötelességek sorozata gyakorlatilag véve, vagyis intézkedés, mely szerént a hivatalbeli- személyeknek végeznie kell dolgaikat. Hivatalrendhez tartani magát. A hivatalrend szerént most ezt kell tenni. 2) Lépcsőzet, mely szerént a hivatalok egymás után következnek, s azok viselői rangra nézve fölebb emelkednek. Kinevezésekben a hivatalrendet követni, vagy nem követni.

*HIVATALRUHA
(hivatal-ruha) ösz. fn. Saját szabásu egyenruha, melyet némely hivatalbeli személyeknek hivatalos eljárásaikban viselniök kell; díszköntös.

*HIVATALSEGÉD
(hivatal-segéd). Tiszti segédtárs.

*HIVATALSOVÁR
(hivatal-sovár) ösz. mn. Mértéktelenül vágyódó valamely hivatal után. V. ö. HIVATALKÓR.

*HIVATALSOVÁRGÁS
(hivatal-sovárgás), l. HIVATALKÓR.

*HIVATALSZEMÉLYZET
(hivatal-személyzet) ösz. fn. Hatósághoz tartozó személyek öszvege.

*HIVATALSZOBA
(hivatal-szoba) ösz. fn. Szoba vagy terem, melyben bizonyos hivatalbeli személyek vagy külön hivatalosztály személyei működnek. Rövidebben: hivatal.

*HIVATALTALAN
(hiv-at-al-talan) mn. tt. hivataltalan-t, tb. ~ok. Kinek hivatala nincsen, ki hivatalt nem visel, magán személy.

*HIVATALTÁRS
(hivatal-társ) ösz. fn. Ki hasonló bár nem egyenlő hivatalt visel.

*HIVATALVÁGY
(hivatal-vágy) l. HIVATALKÓR.

*HIVATALVESZTÉS
(hivatal-vesztés) ösz. fn. Valamely hivatalból elmozdíttatás. Az ajándék elfogadása hivatalvesztést von maga után.

*HIVATALVISELŐ
(hivatal-viselő) ösz. fn. Személy, ki bizonyos hivatalban van, s azt gyakorolja, hivatalnok.

*HIVATÁS
(hiv-at-ás) fn. tt. hivatás t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Működés, tevékenység, midőn valaki hivatik, vagy más valakit hivat. 2) Belső hajlam vagy ösztön bizonyos életmódra; képesség, mely mintegy önként mutatkozik valamire, pl. tudományokra, müvészetre. Hivatását követni. Hivatása van a költészetre, zenére, történetirásra. Különösen, hittani ért. isteni akarat jelenkezése, mely az embert mintegy felhivja, hogy a lélek jó sugallatát kövesse, s az ajánlkozó égi malasztot hasznára fordítsa. (Vocatio divina). 3) Hivatal, s a vele járó kötelességek öszvege. Hivatását teljesíteni, annak megfelelni.

*HIVATÁSKÖR
(hivatás-kör) ösz. fn. Meghatározott teendők, szabályok öszvege, melyre valaki hivatása, vagyis hivatala szerént erkölcsileg köteleztetik. Hivatáskörén belül tisztét híven teljesítni. Hivatáskörén túllépni.

*HIVATKOZÁS
(hiv-at-koz-ás) fn. tt. hivatkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valakire vagy valamire utalás; valakinek tanúul felhozása. 2) Valamely ügynek más itéletére bizása. V. ö. HIVATKOZIK.

*HIVATKOZAT
(hiv-at-koz-at) fn. tt. hivatkozat-ot, harm. szr. ~a. Szóval kijelentett vagy irásba foglalt nyilatkozat, mely által valakire vagy valamire hivatkozunk.

*HIVATKOZIK
(hiv-at-koz-ik) k. m. hivatkoz-tam, ~tál, ~ott. Felható ragu nevet vonz. 1) Tanutételül vagy bizonyságul, önigazolásaul valakire vagy valamire utal. Hivatkozom azokra, kik szinte jelen voltak. Hivatkozom eddigi magamviseletére. Halottakra hiába hivatkozol. 2) Másnak itéletére, véleményadására bizza magát. Törvényszékre hivatkozni. Közvéleményre hivatkozni.

*HÍVATLAN, HIVATLAN
(hiv-atlan) mn. tt. hivatlan-t, tb. ~ok. Kit nem hítak. Különösen oly személyről mondjuk, ki valahová vendégül betolakodik. Hivatlan vendégnek ajtó megett helye. (Km.). Szélesb ért. tolakodó, kelletlen. Hivatlan tanácsadó. Melléknévül am. hivatlanul.

*HIVATLANUL
(hiv-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy valaki hivta volna; tolakodólag. Idegen asztalhoz hivatlanul menni.

*HIVATOLT
(hiv-at-ol-t) mn. tt. hivatolt-at. A törvénykezésben elfogadott új szó, ,felhivott' értelemben. A hivatolt tanúk. Hivatolt okiratok. A némelyektől használt ,hivatkozott' szó ugyanez értelemben szabályszerűtlen, mert ,hivatkozik' közép ige, tehát bármely részesülője nem lehet szenvedő jelentésü.

*HIVATOTT
(hiv-at-ott) mn. tt. hivatott-at. 1) Kit hítak, meghítak, idéztek; ki önként nem jött, nem tolakodott. A hivatott vendég kedvesebb a hivatlannál. El-, ki-, meg-, visszahivatott. 2) Kinek valamire hivatása, természeti hajlama, kitünő képessége van. V. ö. HIVATÁS, 2).

*HIVATOTTSÁG
(hiv-at-ott-ság) fn. tt. hivatottságot, harm. szr. ~a. Valamire természeti hajlam, képesség. V. ö. HIVATOTT, 2).

*HIVATTATÁS
l. HIVATÁS.

*HIVDOGÁL
(hiv-od-og-ál) áth. és gyakor. m. hivdogál-t. Valakit gyakran és nyájasan hí. Magához hivdogálni a kisdedeket.

*HIVÉKĚNY
(hiv-é-kěny) l. HISZÉKĚNY.

*HIVÉKĚNYSÉG
l. HISZÉKĚNYSÉG.

*HÍVEL, HIVEL
(hí-ű-el) áth. m. hívelt. L. HÍVESÍT.

*HIVELY
l. HŰVELY.

*HÍVES, HIVES
(hi-ü-es v. hü-es) mn. tt. híves-t v. ~et, tb. ~ek. Gyöke hi v. hü, egy a hideg, hüdeg szó gyökével, s jelenti azon benyomást, melyet érzünk, midőn testünk oly tárgyakkal jön érintkezésbe, melyek a melegség kisebb fokával birnak, mint az érintett test. Innen hives am. kevessé hideg, fris, mely a fagyponton felül van ugyan, de az állati melegség foka alatt áll. Híves idő, reggel. Híves szellő. Híves ital. Máskép: hűs v. hüs. Használtatik főnév gyanánt is, s am. árnyék, hová a nap nem süt. Hívesre bujnak, mint a malaczok. A hívest keresi, mint a czigány. Tréfás ért. börtön, tömlöcz. Hívesre tették ő kigyelmét. Hívesben vagy hívesen ül. Máskép: hűs.

*HÍVÉS, HIVÉS
(hi-v-és) fn. tt. hivés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A léleknek azon állapota vagy működése, midőn valamit hisz. Könnyen hivés, hamar hivés. V. ö. HISZ.

*HÍVESĚDÉS
(hi-ű-es-ěd-és) fn. tt. hívesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Légmérsékleti változás, midőn a lég híves kezd lenni.

*HÍVESĚDIK
(hi-ü-es-ěd-ik) k. m. hívesěd-tem, ~tél, ~ětt. Híves kezd lenni, a melegség alsóbb fokra száll. Hívesedik a levegő. Már hívesednek az esték és éjszakák.

*HÍVESÍT, HIVESIT
(hi-ü-es-ít) áth. m. hivesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Hivéssé tesz, frisít, felfrisít. Esti vagy éjszaki szél hivesíti a levegőt. Az eső meghivesítette az időt. Vizet italul hivesíteni. V. ö. HŰT.

*HÍVESÍTÉS
(hi-ü-es-ít-és) fn. tt. hivesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek hivessé tevése, felfrisítése.

*HÍVESÍTŐ, HIVESITŐ
(hi-ü-es-ít-ő) mn. tt. hívesítő-t. Ami hivessé tesz valamit; frisítő, felfrisítő. Hívesítő italok. Vérhivesítő hidegételek. V. ö. HŰTŐ.

*HÍVESÖDÉS, HÍVESÖDIK
l. HÍVESĚDÉS, HÍVESĚDIK.

*HÍVESSÉG, HIVESSÉG
(hi-ü-es-ség) fn. tt. hívesség-ět, harm. szr. ~e. Híves állapot vagy tulajdonság. Levegő hivessége. Őszi éjszakák hivessége. Árnyék, sürü erdő hivessége.

*HIVÍT (1)
v. HIÚÍT, (hi-ú-ít, alhangu ď-vel) áth. m. hivít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Régies. Szó szerént: üresít, üressé tesz. A Sajó-Szentpéteriek (1403-diki) végezésében áll: "Hogy ha penig valaki ez megmondott szeremi és somogyi borokat, avagy önnön italával, avagy valakit vele tisztelvén meghiúejt, avagy megbont, tehát egyébféle borval meg ne tölthesse, hanem ismeg azon félével." Ugyancsak régiesen, pl. Thelegdinél átv. ért. magát meghivítni, am. magát szerénynek mutatni, megalázni.

*HIVÍT (2)
v. HÍVÍT, (hí-ű-ít, magas hangu i-vel); l. HÍVESÍT.

*HIVÍTEZIK
(hi-ű-ít-ez-ik); l. HŰTÖZIK.

*HIVÍTKĚZIK
(hi-ű-ít-kěz-ik); l. HŰTÖZIK.

*HÍVÓ, HIVÓ
(hi-v-ó) mn. tt. hívó-t. 1) Aki hív valakit. Lakodalomra hivó vőfélek. 2) Amivel hívnak, meghivnak valakit. Hivólevél. Meghivó jegy.

*HÍVOG
(hív-og) áth. és gyakoritó. Tájszó. l. HÍDOGÁL.

*HÍVOGÁL
(hív-og-ál) áth. és gyakoritó; m. hivogált. l. HÍDOGÁL.

*HÍVOGAT, HIVOGAT
(hív-og-at) áth. és gyakor, m. hivogat-tam, ~tál, ~ott. Többeket egymás után, vagy egyet gyakran hí, magához csalogat, édesget. Síppal hivogatni a madarakat.

*HIVOGATÁS
(hiv-og-at-ás) fn. tt. hivogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt hivás, különösen vendégek idézgetése. Hivogatásban járó inas, vőfél.

*HIVOGATÓ
(hiv-og-at-ó) mn. tt. hivogató-t. 1) Aki gyakran vagy többeket hí valahová. Vendégeket hivogató cseléd. 2) Mi által többeket hínak. Hivogató levelek, jegyek. Használtatik főnevül is. Hivogatókat küldeni az ismerősökhöz. Hivogatókat írni.

*HÍVOGLÁL
(hiv-ag-ol-ál); tájszó. l. HÍDOGÁL.

*HIVÓKA
(hiv-ó-ka) fn. tt. hivókát, harm. szr. hivóká-ja. Így nevezik a madarászok azon kalitkába zárt vagy kipányvázott madarat, melynek kiáltása által másokat lépre csalogatnak. Máskép: csalóka.

*HÍVON
(hi-ú-on) l. HÉVON, HEON.

*HIVŐ
(hi-v-ő) mn. tt. hivő-t. Aki hisz vagy valakiben bízik. Boszorkányokat hivő népek. Mindent elhivő bamba ember. Krisztusban hivő keresztény atyámfiai. Vétetik főnevül is, s am. hív, fn. A hivők száma naponként szaporodott.

*HIVŐLEG
(hi-v-ő-leg) ih. Valaminek hitelt adva, valamiben bízva. A szentirást hivőleg fogadni. Istenben hivőleg üdvözülni.

*HIVŐLEGĚS
(hi-v-ő-leg-ěs) mn. tt. hivőlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mit hinni lehet; hivőleg elfogadható, valószinü.

*HIVŐLEGĚSEN
(hi-v-ő-leg-ěs-en) ih. Hihetőleg, valószinüen.

*HIVSÁG
(hi-u-ság, mély ď-vel) fn. tt. hívság-ot, harm. szr. ~a. l. HIUSÁG.

*HIVSÁGOS, HIVSÁGOSKODIK stb.
l. HIUSÁGOS, HIUSÁGOSKODIK stb.

*HIVSÉG
(hi-v-ség, magas i-vel) fn. tt. hivség-ět, harm. szr. ~e. 1) Igéret, s fogadás megtartásában való lelkiesmeretesség. Házassági hivség. Vallásához hivséggel ragaszkodni. 2) Állandóság, melynél fogva bizonyos véleményben maradunk, határozatunkat ingadatlanul követjük. 3) Jobbágyi eskühöz, alattvalói kötelességekhez pontos ragaszkodás. Jobbágyi, szolgai, polgári hivség. Mondjuk állatokról is, különösen az ebekről, mennyiben uraikhoz ragaszkodnak, s azokat némileg védik. Máskép: hűség. 4) Régiesen: hit, hiedelem. "Az ki hívségét elveszti; azonkivül semmit el nem veszthet." Bölcsek jeles mondási. Toldy kiadása.

*HIVSÉGĚS
(hi-v-ség-ěs) mn. tt. hivségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Igen hiv; igéretéhez, fogadásához, esküjéhez fölötte ragaszkodó. Hivséges nő, férj. Hazájaért meghaló hivséges polgár.

*HIVSÉGĚSEN
(hi-v-ség-ěs-en) ih. Igen hiven; egész ragaszkodással; állhatatosan. Hivségesen szolgálni. Véleményéhez, esküjéhez hivségesen ragaszkodni. Máskép: hűségěsen.

*HIVSÉGTELEN
(hi-v-ség-telen) mn. tt. hivségtelen-t, tb. ~ěk. 1) Hivség nélküli, azaz fogadását, esküjét, adott szavát, felvállalt köteleztetését gonosz szándékkal megszegő. 2) Különösen, alattvalói, jobbágyi kötelességét szántszándékosan megsértő, s nem teljesítő. Hivségtelen jobbágy. Királya, hazája iránt hivségtelen polgár. Máskép: hűségtelen. 3) Büntető törvényünk szerént, olyanról mondjuk, ki felségsértést követ el, vagy a közállomány ellen fellázad. Határozóul am. hívségtelenül.

*HIVSÉGTELENSÉG
(hi-v-ség-telen-ség) fn. tt. hivségtelenség-ět, harm, szr. ~e. 1) Hivség nélküli állapot vagy tulajdonság, midőn valaki igéretét, fogadását, esküjét gonoszul vagy nagyban megszegi. 2) Szolgai kötelességek szántszándékos megsértése. 3) Jobbágyi eskütörés. 4) Büntető törvényünkben azon büntett, mely felségsértés, lázadás, s a közállományt veszélyeztető tettek által követtetik el. Valakit hivségtelenségről vádolni. A hivségtelenséget halállal büntetni. Máskép: hűségtelenség, hűtlenség.

*HIVSÉGTELENÜL
(hi-v-ség-telen-ül) ih. Hivség nélkül, hivséget szegve; alattvalói, szolgai köteleztetést sértve; felségsértőleg, a közállomány ellen lázadva. V. ö. HIVSÉGTELEN.

*HIVTELEN
(hi-v-telen) mn. tt. hivtelen-t, tb. ~ěk. Általán am. hűségtelen, azon különbséggel, hogy hivtelen lehet valaki gonosz szándék és törvénysértés nélkül is, hivségtelen pedig nem, p. o. aki véleményét alapos okoknál fogva megváltoztatja, véleményéhez ugyan hivtelen, de nem hivségtelen. Határozóul am. hivtelenül.

*HIVTELENSÉG
(hi-v-telen-ség) fn. tt. hivtelenség-ět, harm. szr. ~e. Am. hivségtelenség, azon különbséggel, mely a hivtelen és hivségtelen között létezik. V. ö. HIVTELEN.

*HIVTELENÜL
(hi-v-telen-ül) ih. Hűségtelenül, fogadott hitét, adott szavát, igéretét meg nem tartva, megszegve.

*HIVU
(hi-v-u); l. HI, (3).

*HÍZ
elvont törzse 1) mély ď-vel hízik igének és származékainak; 2) magas i-vel hízeleg v. hízelkedik igének; ez utóbbiakban am. hisz.

*HÍZAG v. HÍZAK, HÍZAKOS stb.
, l. HÉZAG, HÉZAGOS stb.

*HÍZAKODIK, HIZAKODIK
(hiz-a-kod-ik) k. m. hizakod-tam, ~tál, ~ott. Egyremásra, folytonosan hízik, kövéredik.

*HIZÁKONY
székely szójárásban divatozó mn. l. HÍZÉKONY.

*HIZALMAS
(hi-z-al-om-as) mn. tt. hizalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Könnyen hizó. Hizalmas ember, házi állatok. 2) Amitől hízni lehet. Hizalmas eledelek.

*HÍZÁS, HIZÁS
(hi-z-ás) fn. tt. hizás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az állati testnek azon állapota, midőn hízik, kövéredik. V. ö. HÍZIK.

*HÍZÉKONY, HIZÉKONY
(hi-z-ék-ony) mn. tt. hizékony-t, tb. ~ak. Könnyen hizó, kövéredésre hajlandó. Hizékony sertések, ludak.

*HÍZELĚG, HIZELĚG
(hi-sz-el-ěg) önh. és hangugrató. Jelen idő: hizelgěk, hizelěgsz v. hizelgesz, hizelěg v. hizelg, tb. hizelgünk, hizelěgtěk v. hizelgtěk, hizelěgnek v. hizelgenek, v. hizelgnek stb. Mult: hizelěgtem v. hizelgěttem, hizelěgtél v. hizelgěttél, hizelgětt. Htn. hizelěgni v. hizelgeni, v. hizelgni. Gyöke: hisz, melyből származtak az elavult hiszel és hiszeltet, azaz valakit álokokkal, szép szóval hitet, ámít. Az sz hangot rokon z-re változtatva lett hizeleg, azaz valaki körül ámító, sima, hamis beszédekkel forog, szépeket mond, hogy őt hitesse és czéljaira megnyerje. Szüléknek, felsőbbeknek, nőknek hizelegni. Átv. ért. tetszik, inyünkre van; kedvesen hangzik. Ezen nyilatkozat igen hizeleg nekem. A köz tisztelgés hizeleg hiuságának.

*HÍZELG
l. HÍZELĚG.

*HÍZELGÉS, HIZELGÉS
(hi-sz-el-ěg-és) fn. tt. hizelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki hizeleg, valamint azon szók is, melyek által a cselekvés gyakoroltatik. Hizelgéssel keresni mások kedvét. Hizelgéssel betolakodni valahová. A hizelgéseket örömest hallgatni. Kérem, hagyjon fel a hizelgéssel. V. ö. HIZELĚG.

*HÍZELGŐ, HIZELGŐ
(hi-sz-el-ěg-ő) mn. tt. hizelgő-t. Ál okokkal, édeskés beszéddel, szép szókkal ámító, hitető, mások kegyét kereső, betolakodó. Anyjának hizelgő gyermek. Nőknek hizelgő férfiak. Urának hizelgő szolga. Mondják az emberhez simuló némely állatokról is. Hizelgő eb, macska. Átv. ért. tetsző, ínyünkre levő, kedves. Ez reám nézve hizelgő válasz. Mint főnév jelent személyt, ki hizeleg. Hizelgőktől környékezett főurak. Hizelgőkre hallgatni. Hallgasson, ön hizelgő! V. ö. HÍZELĚG.

*HÍZELKĚDÉS, HIZELKĚDÉS
(hi-sz-el-kěd-és); l. HIZELGÉS.

*HÍZELKĚDIK, HIZELKĚDIK
(hi-sz-el-kěd-ik) k. m. hizelkěd-tem, ~tél, ~ětt. l. HIZELĚG.

*HÍZELKĚDŐ, HIZELKĚDŐ
(hi-sz-el-kěd-ő) l. HIZELGŐ.

*HÍZIK, HIZIK
(hi-oz-ik v. hí-z-ik, mély hangu ď-vel) k. m. híz-tam, ~tál, ~ott. Gyöke a magasságot, terjedést, tágulást jelentő ha ho, haj hej gyökökkel rokon hi. Értelmi rokonságban van a híg szóval is. Mondják általán az állatokról, midőn kövérednek, zsírosodnak, hájasodnak, s ennél fogva testi terjedelmök növekedik, tágúl, nagyobbodik, s minthogy a zsír kevesbé tömör a csontnál és húsnál, némileg meghigulnak, vagyis szivósságukat vesztik. Némely vélemény szerint az izom, izmos, izmosodik szókhoz rokonítható. Hasra, pofára hízni. Elül hátul hízik. Elhízik a jó élettől. Kihízott minden ruhájából. Ugyan meghízott a más kenyerén. Ki hol hízik, ott hízik (km.). Különösen mondjuk oly állatokról, melyek egyedül a végre tápláltatnak, hogy kövéredjenek. Már ólba vetették a disznókat, hogy hízzanak. Híznak a ludak, lesz zsír.

*HÍZKÓR
(híz-kór) ösz. fn. Szerfeletti hajlandóság a hizásra, midőn valakiben minden étel, mint mondani szokták, hájjá és zsírrá válik.

*HIZLAL
(hi-z-ol-al) áth. m. hizlal-t. 1) Mondjuk személyről, ki magát vagy mást bőven táplál, hogy hizzék, megkövéredjék. Hasát hizlalni. Disznókat, ludakat, göbölyöket hizlalni. Gazda szeme hizlalja a lovat (km.). "Jövetek én hozzám mend, kik munkálkodtok, és én meghizlallak tütöket." (Et ego reficiam vos. Münch. cod.). 2) Mondjuk azon étkekről, melyek az állatokat bőségesen táplálják, jól tartják, megkövérítik. Árpaliszt és kukoricza meghizlalja a sertéseket. 3) Valakit egyedül azért tart, hogy egyék, igyék. Miért hizlalod ezen sok haszontalan cselédet? 4) Átv. ért. jeget hizlalni, am. a jeget reá öntözött vizzel és elszórt szalmával vastagítani, hogy erősödjék, s biztosabb átjárásra szolgáljon.

*HIZLALÁS
(hi-z-ol-ás) fn. tt. hizlalás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. 1) Cselekvés, mely által valaki v. valami hizlaltatik. Sertések, göbölyök, ludak hizlalása. Hashizlalás. 2) Azon eleség, mely e czélra használtatik. A hizlalás sokba kerül. A jó lúd megfizeti zsirjával a hizlalás árát. V. ö. HIZLAL.

*HIZLALMÁNY
(hi-z-ol-al-om-ány) fn. tt. hizlalmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Állat, barom, mely hizás, kövérség végett tápláltatik, hizó barom; pl. hizó lúd, disznó, gőböly.

*HIZLALÓ (1)
(hi-z-ol-al-ó) mn. tt. hizlaló-t. 1) Aki valamit hizlal. Disznókat, gőbölyöket hizlaló molnár, serfőző, pálinkafőző. Hasát hizlaló ember. 2) Ami hizóvá, kövérré tesz. Hizlaló étkek.

*HIZLALÓ (2)
(mint föntebb) fn. Ól, ketrecz, akol, melybe a hízásra szánt barmokat, baromfiakat zárják. Hizlalóba rekeszteni a ludakat. Hizlalóba kötni a vén ökröket.

*HIZLALT
(hi-z-ol-alt) mn. tt. hizlalt-at. Bő tartás, táplálás által kövérített, vagyis azon szándékkal etetett, hogy meghizzék. Hizlalt disznó, marha. V. ö. HIZLAL.

*HIZLALVÁNY
(hi-z-ol-al-vány) fn. tt. hizlalvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Hizást előmozdító és eszközlő eleség, amitől hízik, kövéredik az állat. 2) l. HIZLALMÁNY.

*HÍZÓ, HIZÓ
(hi-z-ó) mn. tt. hizó-t. Aki vagy ami hízik, kövéredik; amit szándékosan azért etetnek, táplálnak, hogy meghizzék. Hizó disznók, marhák. Vétetik főnevül is, s ekkor am. ól, ketrecz, melyben valamit hizlalnak, hizó hely.

*HIZODALMAS
(hi-z-od-al-om-as) mn. tt. hizodalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami könnyen hizik, hizásra fölötte hajlandó. Egyik barom hizodalmasb a másiknál. 2) Sok tápláló, s kövérítő erővel biró. Hizodalmas étkek, abrak. Szentelt széna nem hizodalmas. (Km.). 3) Tréfás szólításban: hizodalmas nagy jó uram, ezen régies czím helyett: bizodalmas.

*HIZODALOM
(hi-z-od-al-om) fn. tt. hizodal-mat, harm. szr. ~a. 1) Kövérség vagy kövérségi hajlam. 2) Mi a hizást előmozdítja, miben sok hizlaló erő van. Müncheni codexben am. táplálék, jólakás. Hol vagyon én hizodalmam? (Ubi est refectio mea?).

*HIZÓKA
(hi-z-ó-ka) fn. tt. hizókát. 1) A szárnyas állatok farcsikján vagy úgynevezett püspökfalatján levő mirígyforma zsír. Székely szó. 2) Növénynem, melynek leveleit kocsonyaszerü kövér nedv borítja. (Pinguicula).

*HIZÓMARHA
(hizó-marha) ösz. fn. Szarvasmarha, ökör, tehén, melyet gőbölyül hizlalnak. Ide tartoznak a sertések is.

*HIZÓÓL
(hizó-ól) ösz. fn. Ól, melybe a hizlalásra szánt sertéseket zárják vagy fölvetik, (lábasól).

*HIZÓPAJTA
(hizó-pajta) ösz. fn. Pajtaféle szín, melyben szarvasmarhákat hizlalnak.

*HÍZOTT, HIZOTT
(hi-z-ott) mn. tt. hízott-at. Kövérré lett; különösen oly állatról, marháról mondjuk, mely bő táplálás által a kellő kövérséget elérte. Hízott marha. Megölni a hízott disznókat. Hízott ludat venni. Makkon, törökbuzán hizott sertések. Gúnyos ért. élődött, élősködött, tányérnyalóskodott. Más asztalán, más kövér falatjain hizott naplopó. Öszvetételei: elhízott, kihízott, meghízott.

*HÍZOTTSÁG, HIZOTTSÁG
(hi-z-ott-ság) fn. tt. hizottság-ot. Hizott állapot vagy tulajdonság. Hizottságában alig fúj.

*HIZOVÁNY
fn. l. TYÚKHÚR.

*HJA!
kétkedő, akadályt vagy ellennézetet nyilvánító indulatszó. Azt tanácslod, vigyázzak egészségemre, hja! sok ám a tenni valóm, melyeket el nem hagyhatok.

*HM
l. HÜM.

*HO (1)
elvont gyökelem, melynek eredeti, általános értelme: fuvás, lehelés, lélekzés, pihegés; s minthogy ez a tüdőnek és testnek némi emelkedésével és tágulásával történik, vagy mivel a magasra törekvő erősebben lélekzik, am. magasra törekvés, terjeszkedés: Lásd: H betű. Innen különösen 1) Megvan oly szókban, melyek mély, tompa, erős lehelést, pihegést okozó tárgyakat jelentenek, milyenek: ho v. hó indulatszó; az elavult főnév ho v. hó, mely hajdan annyit tett, mint iga (perzsául ju v. jugh), Mátyusföldén ma is így szólítják befogáskor az ökröt: ker ho mellé! (kerülj iga mellé, mit másutt így mondanak: kür re v. kür ne, néhutt kör be); sínai nyelven ho am. connectere; innen lett hód v. hold (jugerum), mintegy igaföld, régente, pl. a magyar Verbőczyben ekealyja, és hódít (subjugat); ide tartozik hoz (ige) stb.
2) Megvan oly szókban, melyek magasságot, terjedést jelentenek, mint: hovad (tumescit), hováj v. hovály (csizmabőr-feszítő), hopp, hoporj, homorú, homlok, hólyag, hón, hóri; továbbá a helyet, tért jelentők: hon, hosz, hoz (rag).
3) A hogy, hogyan, hány (ho-any), hol, hová szókban eredetileg kérdő értelemben. Sínai nyelven is hó am. quis? quid? l. HOL, (1).
4) A hortyog, horkant, horút v. hurút, horló, azaz holló hangutánzókban. V. ö. H betü.

*HO (2)
v. HÓ, indulatszó, melylyel mint tompa, mély, erős lehelettel akkor élünk, midőn valamely erős állatot, különösen ökröket, (néhutt lovakat is), vagy nagyobb sereget, csordát megállásra vagy fordulásra, vagy csillapodásra kényszerítünk, vagy valamely túlhajtani akaró erőt tartóztatunk. Ho Betyár, Csákó! Ho ide hó! Hó ha hó! Ho hó öcsém, nagy fát mozgatsz. Ho hó csak lassan! A lovakat megállító és csillapitó. Duna mellékén szokottabban hö v. hő. Hő he hő! Ellentéte mint menésre nógató indulatszó: hi v. gyi, ez utóbbi törökül hoha, francziául hue, németül jü.

*HO (3)
v. HOHO, indulatszó. Ezen hangban törik ki a lassu, nyálkás vérü emberek nevetése, mely a véralkatok fokozata szerént haha, hehe, hihi hangokra változik által, s az első a mélák, a második az epések, a harmadik a vérmesek szokott nevetése.

*HÓ! (1)
Kriza J. szerént Udvarhely széken megszólitásnál egyik kiáltja: Pista hó! apa hó, ez feleli: hó! A Hegyalján szintén, (Kassai József). Háromszéken s Magyarország több vidékein így felelnek: he! Törökül he am. igen, (franczia oui).

*HÓ (2)
fn. tt. havat, vagy tájszokásilag: hovat. Személyragozva: havam, havad, hava, tájdivatosan: hovam, hovad stb. A volgai finn nyelven: lov, lou. Közelebb áll hozzá a szanszkrit hi-ma-sz, hi-má-ni, hellén ciwn, latin hy-ems. Eredetére és értelmére rokon a hi (hideg) és hü (hűs, hüvös) szókkal, azon fuvást fejezvén ki, melyre bennünket a fagyos hideg kényszerít, s mély hangjánál fogva a fázásnak nagyobb és erősebb fokát jelenti, mint a hü és hi. Innét jelenti 1) azon tárgyat, mely hideggel jár, s ilyetén fuvásra kényszeríti az embert, azaz a fellegekben elébb apró cseppekké alakult, azután fehér pihékké fagyott, s alászálló párát. Különösnek látszik, hogy a melegséget is rokon hé és hő szókkal fejezzük ki, ennél fogva mind a hideg, mind a meleg érzésére ugyanazon lehelő h betüt használjuk, s a különbséget és fokozatot egyedül a hangzók (az ajkak és belső száj kisebb nagyobb nyilásai által) teszik: hi, hű, hó és hé, hö. V. ö. HÉ, (1), és HÜ, (3). (A fuvást utánozzák a fú, forr, fő v. fől, fűl, fűjt mind melegséget jelentő szók is). Korai, téli, tavaszi hó. Sürü, nagy, tartós hó. Esik, szállinkozik a hó. Olvad a hó. Ropog, csikorog a fagyos hó. Havat hányni. Hóval mosdani. Hóban járni. Hó hátán heverni. Hó hátán is kincset ás és talál. (km.), azaz igen élelmes, máskép: jég hátán is elél. Fehér, mint a hó. Hóval dobálódzni. A költői nyelvben melléknevül használtatván, jelent minden folttól, szennytől tisztát, igen fehéret. Hó mell, hó nyak, hó vállak, karok, hó kebel; hófehér, hószin.
"Másnak barna haj homálya
Hószín vállakon,
Másnak göndör szőke tetszik
Hajnal-arczokon.
Engem, Emma, szöghad éleszt,
Szög mint a tied
Hóvilága szűz kebelnek,
S arcz mint a tied."
Ismét:
"Hó vagy hab, vagy csillag rémlik
Ott a völgy ölén?
Nem, nem, más az; amit véltem
Csalfa tünemény.
Hónak, habnak, és csillagnak
Nincs fodor haja;
Szép lyány fürdik s patakban,
S a szép lyány haja."
Vörösmarty.
"Hótetőknek távol csillogása
Ráfénylik az erdők éjjelére,
S színeikből gyenge szivárványt sző
Hajnal, alkony a táj kék egére."
Gyulai (A székelyföldön).
A régieknél is: "Megfeketült hó levö testöd." Benigna imakönyve. Innen átv. értelemben, a hó fehérségétől származott: 2) az elavult hó (luna), valamint a latinban is a lux, lumen és luna egy gyöküeknek látszanak. Hasonlóan a görögben selaV (fény), selhnh (hold), szanszkrit má (fény), mász (hold). A német finnek nyelvén koú, ku, kuu, s a volgai finnekén kow, am. hold. De ezen értelemben a régi hó helyett ma hold v. hód szavakkal élünk a luna kitételére, amazt (hó) egyedül azon időszak elnevezésére használván, mely alatt ezen égi test szokott változásain általmegy. A tárgyak ezen természetes öszvefüggésénél fogva sok más nép nyelvén is ugyanazon vagy legalább egy eredetü szók fejezik ki mind a kettőt, mint a szanszkrit mász, a török-perzsa măh, a török áj, a görög mhnh és mhn, német Mond és Monat, szláv mjesicz v. mesácz, s hangban is legközelebb a sínai jue, (Schott szerént: luna, mensis) stb. Ennél fogva 3) Hó és ezen különös öszvetétellel: hónap, amaz mint legrégibb s legrövidebb alakjában is, am. időszak, mely alatt azon égi test, melyet holdnak nevezünk, szokott változásain átmegyen, mi 29 nap, 12 óra, 44 3/60 percz alatt történik. Szélesb, vagyis polgári ért. a tizenkét részre osztott évnek egy része, s ezen felosztás szerént a februárt kivéve, mely rendes évben huszonnyolcz napból áll, a többi időszakok, vagyis hónapok egy vagy másfél nappal hosszabbak a csillagászatinál. A havak, vagyis hónapok régi nevei Boldogasszony hava, (január), Bőjt előhava, Bőjt máshava, Szent György hava, Pünköst hava, Szent Iván hava, Szent Jakab hava, Kisasszony hava, (noha Kisasszony napja septemberben van), Szent Mihály hava, Mindszent hava, (maga Mindszent napja novemberbe esik), Szent András hava, Karácson hava. Újabb divat szerént: télhó (január v. deréktél), télutó (v. utótél), tavaszelő (v. előtavasz); tavaszhó (v. deréktavasz stb.), tavaszutó, nyárelő, nyárhó, nyárutó, őszelő, őszhó, őszutó, télelő. Magyarországban legtöbb hó vagyon (km.), mert az egész év havakból áll. Sem hava, sem hete, s már is parancsol. (Km.). Átvitt ért. hava van, am. a hold bizonyos változása reá kóros benyomást tesz. Feljött a hava. V. ö. HÓBOLYGÓ.

*HÓ (3)
l. HO, (2).

*HOB
elvont gyöke hobban igének; rokon hep, hib, hup, sup, söp elvont gyökökkel (heppen, hibbad, hibók, huppan, suppan, söpped stb. szókban), sőt hopp szóval is.

*HÓBA
ikeritve: hébe-hóba v. hébe-korban am. néha-néha, hó mint hónap, vagyis hosszabb idő jelentése után. l. HÉBE-HÓBA v. HÉBE-KORBAN.

*HÓBAR
(hó-bar) ösz. fn. Új alkatú szó. Csudaszülött, vagy nyavalyák által elidomtalanult ember a feketék vagy mórok fajából, kinek természetelleni fehér bőre, és vöröses szemei vannak, melyek a napfényt ki nem állhatják, de sötétben látnak, mint a macskák. (Albino).

*HOBBAN
(hob-u-an = hob-v-an) önh. m. hobban-tam, ~tál, ~t. A székelyeknél lehobban am. lehuppan, lesuppan, leesik valahonnét.

*HOBBANÁS
(hob-u-an-ás) fn. tt. hobbanás-t tb. ~ok. Hubbanás, suppanás, leesés.

*HÓBÉR
(hó-bér) ösz. fn. Szolgálati bér vagy díj, melyet havonként vagy hószámra szoktak fizetni. Nem évbérbe, hanem hóbérbe fogadni a cselédeket. Mi a hóbéred?

*HOBICZA-VÁRHELY
falu Erdélyben, Hunyad megy.; helyr. Várhely-ěn; ~re, ~ről.

*HÓBIRODALOM
(hó-birodalom) ösz. fn. 1) A hegyek azon magasságának megfelelő légkör, melyet örökös hó fedez. 2) A földgömb végein (a gönczöknél) azon vidékek, melyeket örökös hó borít.

*HOBOL
falu, ÚJ~, puszta Somogy megyében; helyr. Hobol-ba, ~ban, ~ból.

*HÓBOLHA
(hó-bolha) ösz. fn. A havon látszó fekete pettyek vagy likacsok, midőn enged.

*HÓBOLYGÓ
(hó-bolygó) ösz. mn. és fn. Oly emberről mondjuk, kire a hold változásai kóros benyomást tesznek, melynél fogva álmából és alva felkel, zárt szemekkel felalá jár, s minden veszélyes mozgásokat képes tenni, s egyéb dolgokat végezni, melyekről fölébredése után semmi öntudattal nem bír. Betü szerént: ki a holdnál v. holdvilágnál bolyong. Máskép: holdkór, holdkórságos, holdas, hóbortos, hőbölygő, alvajáró. Innen átv. és szokott és eszelős, féleszű, változó kedélyü, mint a hold, bolondos. Némely tájakon: hőbölygős.

*HÓBOLYGÓS
(hó-bolygós) ösz. mn. l. HÓBOLYGÓ.

*HÓBORTOS
mn. tt. hóbortos-t v. ~at, tb. ~ak. Úgy látszik a hóbolygós vagy hóborultos szókból van átalakítva, s a hóbolygó szóval szinte egy értelmü, azon különbséggel, hogy a hóbortos különösen oly embert is jelent, ki hirtelen haragu, hörcsökös, makacs eszü, kinek természetéhez lehetetlen magunkat mindenkor alkalmazni.

*HÓBORTOSKODÁS
(hóbort-os-kod-ás) fn. tt. hóbortoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hóbortos cselekvésmód gyakorlása. V. ö. HÓBORTOS.

*HÓBORTOSKODIK
(hóbortos-kod-ik) k. m. hóbortoskod-tam, ~tál, ~ott. Oly emberről mondjuk, ki változó esze és kedélye miatt hirtelen megharagszik, hörcsökösködik, hebehurgyálkodik, makacskodik; vagy kinek esze, kedve a hold változásai szerint különbözik.

*HÓBORTOSSÁG
(hóbortos-ság) fn. tt. hóbortosság-ot, harm. szr. ~a. Hóbortos állapot vagy tulajdonság; különösen: hörcsökösség, hirtelen haraguság, makacs eszüség, hebehurgyaság. V. ö. HÓBORTOS.

*HOBPIPA, HOPPIPA
tájejtéssel am. habpipa. "Úgy ül ott mintegy hoppipa." Kriza J.

*HÓCS
l. HÓCZ.

*HOCSA
falu Zemplén megyében; helyr. Hocsá-n, ~ra, ~ról.

*HÓCSOS
l. HÓCZBELI.

*HÓCZ v. HÓCS
székelyes kiejtés szerént am. hajsz. "Kivezetem az ökröket, s bé akarom fogni, de hát egyik sem tanál a régi hejjire, fogom a csást hócsból, a hócsost csából, s úgy jól tanál." Székely népmese. Kriza J. gyüjt. Németül a jobb felé nógató szó: hott (oda?), francziául huhau, a bal felé nógató pedig németül: ha, ho, har, schwude! francziául dia (ide?). l. HAJSZ.

*HÓCZBELI, HÓCSOS
székelyes kiejtés szerént am. hajszos, t. i. ökör; l. HAJSZOS. Ugyanott a csálés am. csábeli és csás; l. HÓCZ.

*HÓCZIPŐ
(hó-czipő) ösz, fn. Czipő, melylyel hóban járnak, melyet havas útban használnak.

*HOD
elavult fn. mely ezen helynevekben Hodász, Hodony, Hodos, Hodoska fenmaradt. A hodász és hodos származékok nyomán indulva nem alaptalanul gyaníthatjuk, hogy hod régente annyit tett, mint hód (castor), s ennél fogva Hodász, am. hódfogó, Hodos pedig am. hódakkal bővelkedő vagy oly hely, melyen hódok laktak, tenyésztek.

*HÓD (1)
(hó-od) fn. tt. hód-at. 1) Köz népies kiejtés szerént am. hold (luna). A régieknél is gyakran eléjön ez alakban, pl. "És lesznek jelenségek napban és hódban, és csillagokban." Tatrosi cod. S ugyan e codex elején álló 1466-dik évi naptárban a hónapok fölött mindenütt hód áll, pl. "December harmicz egy nap, a hód XXX." l. HOLD. 2) Hóhoz vagy holdhoz hasonló kis fehér folt némely állatok, különösen lovak homlokán, lábán stb. Innen hódas v. hódos ló, máskép: hóka, (luna, lunula, equus lunulatus). Van egy hires népmese a napos, hódas lovakról.

*HÓD (2)
(ho-od) fn. tt. hód-ot, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Gyöke a fehéret jelentő hó, mert homlokán fehér foltja van. 1) Szoros ért. emlős állat, mely vizben és szárazon lakik, s Linné szerént a patkánynemüekhez számíttatik; lábai rövidek, s a hátulsók uszó hártyával ellátvák; farka hosszu, gömbölyü, és halpénzekkel pikkelyezett; szine rendesen sötétszürke. Grossinger szerént hazánkban hajdan nem volt oly ritka, mint ma. 2) Szélesb ért. jelent vidrát is, innen hódvas némely vidékeken am. vidravas.

*HÓD (3)
(ho-od, vagy pedig ho-föld) fn. tt. hód-at. Gyöke az elavult, s igát jelentő ho. Mátyusföldén így szólítják az ökröt befogáskor: ker ho mellé, kerülj iga mellé. ,Iga' perzsa nyelven: ju v. jugh. Ennél fogva hód annyi volna, mint hoföld, igaföld, némely régi könyvekben: ekealyja, vagyis akkora darab föld, melyet egy igával vagy egy ekével egy nap meg lehet szántani (jugerum). Szélesb ért. kisebb vagy nagyobb mértékü tér, mely szerént a határokat, földbirtokokat, telkeket, erdőket stb. felosztani szokták. Vannak nyolczszáz, ezer, ezerkétszáz, ezerhatszáz négyszögü öles hódak. Egyébiránt közönségesebb kiejtéssel: hold. Verbőczy egyik régi magyar forditásában valamint a latin aratrum és jugerum, úgy a magyar eke, ekeallya és hold egy jelentésüek: "három király ekejéni (így) földön levén, minden ekeallya böcsültetik (mindig cs-vel) 50 girára," (in spatio vel quantitate trium aratrorum regalis mensurae existens, quodlibet aratrum aestimatur ad M[arcas] L.). Ismét: "Minden hold földet negyvennegyven pénzre kellene böcsülleni," (quodlibet jugerum aestimabitur ad denarios quadraginta). És még: "Mert ha egy királyholdént való földet három girára böcsülendesz." (Nam si terram ad unum aratrum regale sufficientem ad tres marcas aestimabis). Verbőczy István Tripartitumának 1643-diki latin magyar kiadása, (mely itt másodiknak mondatik). I. rész. CXXXIII. czím. Továbbá törzsökét teszi a hódúl, hódít igéknek, s ezekben is könnyen közbecsúszott a hosszu ó után az l, kivált a régiek kiejtésében: holdol, holdít. Egészen hasonló tekintet alá esik az l a Sajószentpéteriek végzésében levő ,móldjáért' szóban e helyett: ,módjáért.' A legrégibb iratokban is hud (1198), huod (1214), houd (1237), howd (1287), hood stb. (Jerney. Nyelvkincsek). V. ö. HO, HÓDOL v. HÓDÚL, HÓDÍT; HOLD.

*HÓDA (1)
(hó-od-a) fn. tt. hódát. Vizi madár a buvárok neméből, mely nevét fehér, azaz hódos, hóka mellétől kapta. (Colymbus minor).

*HÓDA (2)
v. HOLDA, (hó-d-a, vagyis hol-da, l. itt alább) ih. A régieknél am. a legközelebb következő napon, holnap (cras). Hóda v. holda kelve, (a Tatrosi codexben), azaz holnap regvel. (Pestinél más napon, Erdősinél: az után való napon). Hódáról holnapra halasztani valamit. Eredetileg valamint a régiek szintén használták: holda, a hol gyöktől, mely regvelt, keletet, nap keltét, holvalt v. hajnalt jelentett. A hol-hoz járult: idő, régen pl. Pestinél ide; tehát: holidő, régiesen: holide = holdő vagy holde, s az utóbbiak hangrendszerünkben az előbbihez alkalmazkodván: holdá v. holda; épen úgy, mint hajdan = haidőn, majdan = maidőn. Valóban e-vel (holte) olvasható többször is a Debreczeni Legendáskönyvben. "Holte-kelve egészen kijöve az égő kemenczéből." "És holte-kelve eltemetésének előtte." "S holte-kelve ottan Egyiptomba mene." "S holte-kelve reggel meg a klastromba tére." V. ö. HOL, (2), HOLNAP, HOLVAL.

*HÓDACS
(ho-od-acs) fn. tt. hódacsot. Kis hód.

*HÓDAI v. HOLDAI
(hol-da-i) mn. tt. hódai-t, tb. ~ak. Régente annyit tett, mint holnapi, reggeli (crastinus, matutinus). V. ö. HÓDA.

*HODÁK
GÖRGÉNY~, MAROS~, falvak Erdélyben, Thorda megyében; helyr. Hodák-on, ~ra, ~ról.

*HÓDAKELVE
(hóda-kelve) ösz. határozó. l. HÓDA, (2) alatt.

*HODÁLY
(juh-tany?) fn. tt. hodály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Borsodban és a Tisza mentében am. juhtanya. Néhutt; juhoda.

*HODÁSZ
falu Szathmár megyében; Ó~, falu, VÁROS~ mezőváros Vas megyében. Helyr. Hodász-on, ~ra, ~ról.

*HÓDÁSZ (1)
(hó-od-ász) áth. m. hódász-tam, ~tál, ~ott. Hódra vagy hódot vadász.

*HÓDÁSZ (2)
(hó-od-ász) fn. tt. hódász-t, tb. ~ok. Aki hódra jár vadászni.

*HÓDÁSZAT
(hó-od-ász-at) fn. tt. hódászat-ot. Hódra intézett vadászat.

*HÓDÁSZEB
(hódász-eb) ösz. fn. Ebfaj, melyet különösen a hódok fogdosására vagy kifürkészésére használnak.

*HÓDBŐR
(hód-bőr) ösz. fn. A hód nevü állat fínom, drága szőrü bőre.

*HÓDBUVÁR
(hód-buvár) ösz. fn. Vízi madár faja. (Biberente).

*HÓDHÁJ
(hód-háj) ösz. fn. A hód nevü állat zsírja, hája, kövérsége, mely farka alatt gyűl öszve.

*HÓDHÁLÓ
(hód-háló) ösz. fn. Háló neme, melylyel hódakat fognak.

*HODI
falu Pozsony megyében; helyr. Hodiba, ~ban, ~ból.

*HÓDÍT, HÓDIT
(ho-od-ít) áth. m. hódít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Gyöke vagy a vad, szilaj, futó állatot megállásra, csillapodásra kényszerítő ho hó indulatszó, vagy valószinűbben az igát jelentő, de kiavult ho. 1) Szoros ért. hatalom alá hajt, igába szorít, igáz. Népeket hódítani. Pártütőket meghódítani. 2) Szélesb ért. szóval, szép móddal, mesterséggel magához vonz, megszelídít, engedelmességre bír. Müvészet, müveltség, emberi bánásmód által a vad, szilaj népeket meghódítani. A félénk, idegenkedő gyermeket magához hódítja az okos nevelő.

*HÓDÍTÁS, HÓDITÁS
(ho-od-ít-ás) fn. tt. hódítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg erőhatalom, mely által valakit hódítunk. Vad, szilaj népek hódítása erőszak, vagy szép mód által is történhetik. Átv. ért. erkölcsi vagy szellemi hatással, munkássággal legyőzés, szelidítés. Szépség hódítása. Tudomány hódítása. Erény hódítása.

*HÓDITÁSI
(ho-od-ít-ás-i) mn. tt. hóditási-t, tb. ~ak. Hóditást illető, arra vonatkozó. Hóditási terv, vágy, düh, mozgalom, tett.

*HÓDITMÁNY
(ho-od-ít-mány) fn. tt. hóditmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hódított valami, hóditás eredménye. Hadban vitéz és szerencsés fejedelem hóditmányai. Az előhaladott természettudományok hódítmányai.

*HÓDÍTÓ, HÓDITÓ
(ho-od-ít-ó) mn. tt. hódító-t. 1) Igába hajtó, hatalom alá vető, nyakasságot, lázadást, ellenszegülést megtörő, megzabolázó. Hódító erő, fegyverek, háborúk. Hódító fejedelmek. 2) Szélesb és átv. ért. szép szóval, mesterséggel szelídítő, engedelmességre biró, magához vonzó. Szilajságot, vadságot hódító müveltség, müvészet, fínom társaság. Vadakat hódító mesterség. 3) Mint főnév jelent oly személyt, ki fegyveres erővel szabad, független vagy vad népeket, nemzeteket hatalma alá hajt, adózóivá tesz, milyenek voltak: macedoniai Sándor, Tamerlán, Muhamet stb.

*HÓDKALAP
(hód-kalap) ösz. fn. Fínom kalap, melyet hód szőréből gyártanak.

*HÓDKÓR v. HÓDKÓROS, HÓDKÓRSÁG
, l. HOLDAS, HOLDASSÁG.

*HÓDLAK
(hód-lak) ösz. fn. A hód nevü állatnak a víz szélén mesterségesen épített lakhelye.

*HODOD
l. HADAD.

*HÓDOL
(ho-od-ol) önh. m. hódol-t. Köz szokás szerént a hódúl ige helyett használják, s am. valamely nagyobb hatalomnak, felsőségnek alattvalói innepélyes tiszteletet ad, s azt maga megalázásával, vagy bizonyos szerződés útján, vagy ajándékadással kijelenti s megerősíti, szóval, valakit urának, fejedelmének vall, ismér. Ez értelemben egy a német huldigen igével. Hódolni az új királynak vagy földesúrnak. Átv. ért. enged, reááll valamire. Hódolni mások akaratának. Hódolni az ész parancsának. Hódolni az Isten szavának. V. ö. HÓDÚL, HÓDOLT.

*HÓDOLÁS
(ho-od-ol-ás) fn. tt. hódolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagyis alattvalói tisztelkedés, felsőség iránti innepélyes kijelentése annak, hogy őt urunknak, fejedelmünknek ismerjük. V. ö. HÓDULÁS.

*HÓDOLAT
(ho-od-ol-at) fn. tt. hódolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Hódolás elvont értelemben. Különösen innepélyes szertartás, mely által hódolunk. Az új fejedelemhez, földesurasághoz hódolatra menni. A megyei papság az ujonnan beigtatott püspöknek hódolatát teszi. Mély, alázatos, fiúi, jobbágyi hódolat. V. ö. HÓDOL.

*HÓDOLATI
(ho-od-ol-at-i) mn. tt. hódolati-t, tb. ~ak. Hódolatra tartozó, hódolatot illető. Hódolati felirat. Hódolati tisztelgés.

*HÓDOLATTELJES
(hódolat-teljes) ösz. mn. Igen nagy mértékben hódoló. Akkor mondjuk, ha igen magas személy, főkép fejedelem irányában nyilvánitjuk hódolatunkat. Hódolatteljes nyilatkozat, udvarlás, fölterjesztés. (Devotissimus).

*HÓDOLATTELJESEN
(hódolat-teljesen) ih. Legnagyobb hódolattal. Hódolatteljesen kérjük Felségedet.

*HÓDOLÓ
(ho-od-ol-ó) mn. tt. hódoló-t. Jobbágyi, alattvalói innepélyes tiszteletet tevő. Továbbá urának ismerő, valló. Fejedelemnek hódoló országnagyok, tartományok. Földesúrnak hódoló jobbágyok. Legalázatosabb hódoló szolgája. Átv. ért. engedő, valamire reá álló. Atyai akaratnak hódoló fiú. V. ö. HÓDULÓ.

*HÓDOLT
(ho-od-ol-t) mn. tt. hódolt-at. Aki valakinek meghódolt, valakit urának vall vagy vallott. Különösen így neveztettek a török járom alatt elfoglalt országrészből azok, kik kedvező alkalommal, az ország törvényes fejedelméhez állottak. "Midőn urunk ő felsége engemet ide Szigethbe bebocsáta, énnekem akkoron megparancsolá azt, hogy az ő felsége házához való holdolt népet és egyebeket mindeneket is gonosz cselekedetű emberektől, kóborlóktúl megoltalmaznám." Levél 1559. évből. Szalay Ágoston gyüjteménye. "Tegnapon az terekek (= těrěkěk, azaz törökök).... valami hódolt embereket fogdostak el." Ugyanott 1555. évből.

*HÓDOLTAT
l. HÓDULTAT.

*HÓDOLTSÁG
(ho-od-ol-t-ság) fn. tt. hódoltság-ot. Azon lakosok öszvesége, kik valamely fejedelmet vagy országot uroknak ismernek és vallanak, vagy ismertek és vallottak. V. ö. HÓDOLT.

*HODONY
falu Temes megyében; helyr. Hodony-ba, ~ban, ~ból.

*HÓDONY
(ho-od-ony) fn. tt. hódony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Hód nevü állat epéje, azaz barna, gyantás, gyulékony s erős szagú, olajformában keletkező, s utóbb megsűrüsödő test, melyet a hód különös hólyagban hátulsó lábai között visel. (Castoreum).

*HODOS (1)
v. HÓDOS, (ho-od-os) mn. tt. hodos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk négy lábu állatokról, különösen lovakról, melyeknek kivált homlokaikon kerek és fehér szinü foltjaik vannak. Máskép hódas v. holdas, v. hóka. Napos holdas lovak. Hodos kecske.

*HODOS (2)
falvak Arad, Krassó, Pozsony megyében, és Erdélyben Maros székben; puszta Tolna m. KIS~, NAGY~, OLÁH~, falvak Szathmár megyében; helyr. Hodos-on, ~ra, ~ról.

*HODÓS
falu Vas megyében; helyr. Hodós-on, ~ra, ~ról.

*HÓDOS (1)
l. HODOS, (1).

*HÓDOS (2)
falu Temes megyében; puszták Somogy, Biharm. JÁKÓ~, falu Bihar; Ó~, puszta Veszprém m. Helyr. Hódos-on, ~ra, ~ról.

*HODOS-BODROG
falu Temes megyében; helyr. ~Bodrog-on, ~ra, ~ról.

*HODOSFALVA
helység Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Hodosfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HODOSKA
puszta Veszprém megyében; helyr. Hodoská-n, ~ra, ~ról.

*HODOSSÁN
falu Szala megyében; helyr. Hodossán-ba, ~ban, ~ból.

*HODRÁSZ, HADRÁSZ
fn. tt. hadrász-t, tb. ~ok. Bodrogközben am. toborzó katona, (verbungos). Hihetőleg ezen buzdító szótól: hadra! hadra! ász képzővel öszvetéve származott. Jelenti továbbá, a toborzási zenét és tánczot. Hadrászt járni.

*HODSÁGH
mezőváros Bács megyében; helyr. Hodságh-on, ~ra, ~ról.

*HÓDSZŐR
(hód-szőr) ösz. fn. A hód nevü emlős állat fínom szőre, melyből drága prémeket és kaapokat készítnek.

*HÓDÚL, HÓDUL
(ho-od-úl) önh. m. hódul-t. 1) Eredeti tulajd. ért. (mint az igát jelentő ho gyök, innen hód származéka), am. igába, iga alá hajúl; erőhatalom alá kerül, más hatalmasabbnak alattvalója, adózója lesz. Hódúl az ökör, midőn igába hajtja nyakát. Hódultak hajdani szokás szerént a meggyőzött és elfogott hadak, midőn iga alatt kellett átbuvniok. Ez értelemben a hódol olyan, mint hajol e helyett hajúl; mert az ít áth. igeképzőnek úl ül önh. felel meg. Már pedig ezen fogalmat: igáz, igába szorít, a hódít ige fejezi ki, tehát az igába hajúl, igába szorúl, egy szóval am. hódúl. Csakugyan elé is jön a régieknél ,hódol' átható értelemben is "immár itt ez föld, kit én királynak holdottam (= hódítottam) vala, elszakada ő felségétől. (Levél 1558-ból. Szalay Á. gyüjt.). Azonban terjedt irodalmi szokás szerint hódol ma önhatólag használtatik, mint a hő! hők! gyökből lett: hőköl, azaz hő! hök! parancsszóra hátrál.

*HÓDULÁS
(ho-od-ul-ás) fn. tt. hódulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, vagyis erőszakolt cselekvés, melynél fogva valaki hódulni kénytelen. V. ö. HÓDUL.

*HÓDULAT
(ho-od-ul-at) fn. tt. hódulat-ot, harm. szr. ~a. Hóduló cselekedet, vagyis végrehajtott, teljesített hódulás. l. HÓDOLAT.

*HÓDULTAT
(ho-od-ul-tat) mivelt. m. hódultat-tam, ~tál, ~ott. Valakit hódulni kényszerít, igába hajt, reá bír, hogy alávesse magát.

*HÓDULTATÁS
(ho-od-ul-tat-ás) fn. tt. hódultatás-t, tb. ~ok. Erőszakoló cselekvés, mely által valakit hódulni, igába hajolni kényszerítnek.

*HÓDULTATÓ
(ho-od-ul-tat-ó) mn. és fn. Ki mást hódulni kényszerít; hódító.

*HÓDULTSÁG v. HÓDOLTSÁG
(ho-od-ul-t-ság) fn. tt. hódultság-ot. 1) Állapot, midőn valaki más hatalmába, igájába kerül; vagy pedig maga adja oda magát. 2) Hódult népek, nemzetek. Ily ért. használja Kemény János is, Pázmán lev. I. kötet.

*HÓDÜREG
(hód-üreg) ösz. fn. lásd: HÓDLAK.

*HÓDVAS
(hód-vas) ösz. fn. Vasból készített fogó eszköz a hódak ellen, melyet máskép vidravas-nak is neveznek, s többféle apróbb négylábuak, pl. gerények, menyétek, patkányok tőrbe ejtésére használnak.

*HÓDVADÁSZ
(hód-vadász) ösz. fn. l. HÓDÁSZ, (2).

*HÓDZSÍR
(hód-zsír) ösz. fn. l. HÓDHÁJ.

*HÓFA
(hó-fa) ösz. fn. Éjszakamerikai cserjefa, melynek tavaszszal igen sok fehér virága nyílik, melyek távolról hó gyanánt tünnek a szemekbe. (Chionanthus).

*HÓFAJD
(hó-fajd) ösz. fn. A fajdok neméhez tartozó havasi madárfaj, mely télen csaknem hófehérré leszen s férgekkel, különféle növényekkel, de kivált nyirfa-rigyákkal táplálkozik. (Tetrao lagopus). V. ö. FAJD.

*HÓFÁTYOL
(hó-fátyol) ösz. fn. Hófehérségü fínom fátyol. Képes kifejezéssel hó, mely valamit fátyol gyanánt takar. Hófátyollal födött mezőség.

*HÓFEHÉR
(hó-fehér) ösz. mn. Költői kifejezéssel am. oly fehér, mint a hó. Hófehér nyak, vállak, kezek.

*HÓFEHÉRSÉG
(hó-fehérség) ösz. fn. Valaminek a hóhoz hasonló fehér szine.

*HÓFEHÉRSÉGÜ
(hó-fehérségü) ösz. mn. Hóhoz hasonló fehérszinnel biró. Költői kifejezés.

*HÓFEJÉR
l. HÓFEHÉR.

*HÓFELLEG
(hó-felleg) ösz. fn. Hóval terhelt felleg; felhő, melyből hó esik.

*HÓFELLEGĚS
(hó-fellegěs) ösz. mn. Hófelleggel bevont. Hófelleges égbolt, hegy.

*HÓFÉNY
(hó-fény) l. HÓVILÁG.

*HÓFĚRGETEG
(hó-fěrgeteg) ösz. fn. Széllel, zivatarral eső hó.

*HÓFUAT, HÓFUVAT
(hó-fuat v. ~fuvat) ösz. fn. 1) Fergeteggel eső hó. 2) Szél által halomra fuvott hótömeg. A hófuat miatt nem mehetnek a szekerek. Az árkok teli vannak hófuvattal.

*HÓFUATAG
(hó-fuvatag) l. HÓFUAT.

*HÓFUVATÉK
(hó-fuvaték) l. HÓFUAT.

*HÓGOLYÓ
(hó-golyó) ösz. fn. Golyóalakuvá öszvegömbölygetett hó. Hógolyókkal dobálódzó gyermekek.

*HÓGOMOLYAG
(hó-gomolyag) lásd: HÓGOLYÓ.

*HÓGÖMB
(hó-gömb) l. HÓGOLYÓ.

*HÓGÖRGETEG
(hó-görgeteg) ösz. fn. A havasok oldalán helyéből elmozduló, s alább csuszó, leszakadozó hótömeg.

*HÓGÚLA
(hó-gúla) ösz. fn. Gúla, melyet egymásra halmozott hóból emelnek. Tájdivatosan: hógulya.

*HÓGULYA
l. HÓGOLYÓ és HÓGÚLA.

*HOGY
(ho-gy, a halotti beszéd irásával: hug, huc). 1) Kérdő kötszó, s am. mikép, mi módon? Hogy vagy? Hogy érzed magad? Hogy mulattál? Hogy történhetett az? Hogy is volt? Hogy lehet az? Hogy hogy? Megfelelnek neki: így, úgy, imígy, amúgy, valahogy, akárhogy, sehogy, ahogyan úgy, jól, roszul, lassan, frisen stb. V. ö. HOL. Fölveszi az an képzőt is. Hát te hogyan beszélsz, mintha kása volna a szádban? Hogyan áll a kalapod? Különösen e szócskával tudakoljuk az áruk becsét, s ekkor am. mi áron, mily drágán? Hogy vetted a lovakat? Hogy adod ezt a csikót? Hogy volt ezen kalap? Hogy adtátok el a hazát? Ez értelemben an toldalék nem járul hozzá, hanem az árt, becset jelentő névhez on, ěn, ön rag tétetik. Hogy vetted az ökröket? Négyszáz forinton. Ha pedig nem az öszves áru becsét, hanem azt tudakolja valaki, hogy kel bizonyos mérték vagy rész valamiből, így felelünk: Öt forintjával, tíz garasával stb. Hogy mérik a bort? Akóját tíz forintjával, itczéjét tizenkét krajczárjával. Hogy vettétek a tojást? Párját öt krajczárjával. 2) Nagyító értelemmel bír, s az alsó népnyelvben divatozik, leginkább még, csak, no, már, ugyan kötszócskákkal. Úgy evett, ivott, hogy még. Oly derék legény, hogy csak. Úgy megütlek, hogy no. Fenyegetődzött, hogy csak ugyan. Oly szép huszast kaptam, hogy. 3) Gúnyos értelme van ezen mondatokban: Hogy is ne! Derék ember, hogy már! 4) Okadó értelmet kap, midőn a mivel és mint szókkal tétetik öszve: mivelhogy, minthogy, régiesen: miért hogy. Mivelhogy jól viselted magadat, megjutalmazlak. Minthogy drága minden, nem vásárlok semmit. 5) De szócskával öszvetéve tagadást jelent. Dehogy megyek én oda. Dehogy mondtam. Dehogy van az úgy, mint te beszéled. Dehogy, dehogy. 6) Ne tagadó szócska elébe téve, s egy szóvá alakítva, a hangsuly a hogy előtagon van, s állító, bizonyító értelmet kap. Hogyne volna pénze, midőn most adta el a gyapjút. Hogyne mennék, ha veletek mehetek. Hogyne szeretnélek téged kedves gyermekem. Ha pedig elválasztva iratnak hogy ne, a hangsuly a ne szócskára esik, (s a ,hogy' elveszti azt, mivel egymás után) két hangsuly öszve nem fér), s egészen más értelmök és ige-vonzatuk van; pl. Kért, hogy ne menjek el. Hogy ne hazudjak, voltunk legalább is százan. V. ö. NEHOGY. 7) Hogynem, régiesen hogysem helyett. l. külön czikkben: HOGYNEM. 8) Mind hangra, mind értelemre nézve megfelel a görög oti, s latin quod kötszóknak, pl. Tudom, hogy hazádat szereted. Beszélik, hogy az ellenség békét akar kötni. 9) Megfelel a latin ut és ne szócskáknak is. Tanácsolom, hogy elmenj. Félek, hogy a sok kártyajáték megbuktat. Minthogy a két végső értelménél fogva a beszédben gyakran eléfordulhat, rajta kell lenni, kivált az irónak, hogy mennyire lehet, ritkíttassék, mi egyszerü mondatokban gyakran egyszerü kihagyás által is megeshetik, pl. ezek helyett: tudom, hogy nem haragszol, hogy meg nem látogattalak; remélem, hogy eljösz velem, hogy az erdőt megnézzük, kihagyások által így szólhatunk: tudom, nem haragszol, hogy meg nem látogattalak; reméllem, eljősz velem az erdőt megnézni. 10) Hogy is ne! gúnyolódva, tagadólag felelő. Édes apám! pénzt kérek egy kis bálmulatságra. Hogy is ne!
Egy 1558-diki levélben (Szalay Á. gyüjt ), kétszer is eléjön a puszta gyök ho, ,hogy' helyett. "Akkoron ő nagysága izent vala énneke[m), Szengorotra (Szent-Grótra?) mennék, ho megérteném, ho ha akargyák (= akarják) Borbálának kongyát (= gondját) viselni, avagy nem.

*HOGYA
falu Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. Hogyá-n, ~ra, ~ról.

*HOGYAN
(ho-gy-an) ih. mely által valamit kérdezünk, s am. miképen, mimódon? Hogyan vagy? Hogyan jutottál ide? Hogyan van, hogyan nincs, magam sem tudom. Valahogyan, sehogyan, akárhogyan. V. ö. HOGY.

*HOGYANLÉT
(hogyan-lét) ösz. fn. Általán jelenti valakinek jelen állapotát, helyzetét, különösen egészségét. Valakinek hogyanléte felől tudakozódni. Rövidebben: hogylét.

*HOGYIS
falu Bihar megyében; helyr. Hogyis-on, ~ra, ~ról.

*HOGYIS NE
l. HOGY alatt 10).

*HOGYNEM
(hogy-nem) ösz. határozó. Régiesen am. a mai hogysem. "Bizonyára ez étkekbe(n) több méreg hogynem méz vagyon." Pesti Gábor meséi.

*HOGYNEMHA
(hogy-nem-ha) ösz. ih. A régi Passióban e helyett mintha. "Nagyobb malasztot és érdemet nyer Istentül, hogynemha mind egész keresztyénség imádna érötte."

*HOGYNEMMINT
(hogy-nem-mint) ösz. ih. Régiesen am. a mai hogysemmint, hogysem. "Inkább akarom venni a jelenvalónak kicsin voltát, hogynemmint a távolvalónak nagy voltát." Pesti Gábor meséi.

*HOGYSEM, HOGYSEMMINT
l. HOGYNEM, HOGYNEMMINT.

*HÓHALOM
(hó-halom) ösz. fn. Halomra gyült vagy gyüjtött hó. Hóhalmon épült világ boldogsága. (Halotti ének).

*HÓHÁR
l. HÓHÉR.

*HÓHARMAT
(hó-harmat) ösz. fn. Az ország több vidékein, pl. Baranyában, valamint a székelyeknél is am. nagy dér, mely vékony hólepel gyanánt födi el a testek fölszinét, zuzmara.

*HÓHARMATOS
(hó-harmatos) ösz. mn. Hóharmattal bevont, födött; zuzmarás. Hóharmatos füvek, fák. Hóharmatos hajak. V. ö. HÓHARMAT.

*HÓHATÁR
(hó-határ) ösz. fn. A földiratban azon határ vagy vonal az igen magas hegyeken, a honnan kezdve föntebb örökös hó uralg. V. ö. HÓBIRODALOM.

*HÓHÉR
(illirül hóhár) fn. tt. hóhér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Törvényszolga, ki az elitéltekre biróilag kimondott testi, különösen halálos büntetést végrehajtja; máskép: bakó. Hóhérmester, hóhérlegény, hóhérinas. Hóhérnak általadni a gonosztévőt. A hóhér akaszt, fejez, kerékben tör, vesszőz stb. Hóhér vágja le. Hóhér üsse meg. Ha a puszta vádlás elég, sok ártatlan kerül hóhérkézre. (Km.). Hóhérnál is kegyetlenebb. Hóhér köteléről leszakadt gaz ember. Hóhér pallosa. Átv. ért. kegyetlen kínzó, gyötrő, vérengző ember, gyilkos. Te vagy az én hóhérom. Néhutt, nálunk is: hóhár.

*HÓHÉRBÁRD
(hóhér-bárd) ösz. fn. Bárdalakú ölőszerszáma a hóhérnak. Hóhérbárd alatt vérzeni el.

*HÓHÉRINAS
(hóhér-inas) ösz. fn. Hóhér szolgája, tanítványa, segéde.

*HÓHÉRKODIK
(hóhér-kod-ik) k. m. hóhérkod-tam, ~tál, ~ott. Hóhéri szolgálatot tesz, azaz elitélteket nyakaz, akaszt, kerékben tör stb. Átv. ért. kegyetlenkedik, ádázkodik.

*HÓHÉRLÁS
l. HÓHÉROLÁS.

*HÓHÉRLEGÉNY
l. HÓHÉRINAS.

*HÓHÉROL
(hóhér-ol) áth. m. hóhérol-t. Valakit hóhér módjára kegyetlenül kínoz.

*HÓHÉROLÁS
(hóhér-ol-ás) fn. tt. hóhérolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hóhér módjára kegyetlen kinzás.

*HÓHÉROS
(hóhér-os) mn. tt. hóhéros-t v. ~at, tb. ~ak. Hóhérmodorú, hóhér tulajdonságaival biró, hóhérszerű; kegyetlen, vérengző, gyilkoló, kinzó. Hóhéros bánásmód.

*HÓHÉRPALLOS
(hóhér-pallos) ösz. fn. Széles pengéjü pallos, melylyel a hóhérok a vesztendők fejét leütik. Hóhérpallos alá kerülni. Máskép: pózslár.

*HÓHÉRSÁG
(hóhér-ság) fn. tt. hóhérság-ot, harm. szr. ~a. 1) Hóhéri mesterség vagy szolgálat. Hóhérságot tanulni, gyakorolni. Hóhérságból élni. 2) Hóhéri kegyetlenség, vérengzés, öldöklés.

*HOHO
l. HO, (3).

*HOHÓ
(ho-hó) indulatszó, s am. megállj; lassan, ne oly tüzesen. Hohó, ne siess oly nagyon. Hohó legény, nagy fát mozgatsz. Néha csodálkozást jelent, pl. Hohó, mi az? Hohó, tehát úgy vagyunk.

*HÓHÖMP
(hó-hömp) l. HÓOMLATAG.

*HÓJAG; HÓJAGBORSÓ stb.
l. HÓLYAG; HÓLYAGBORSÓ stb.

*HOJAGOS (1)
(hoj-ag-os) mn. tt. hojagos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják oltott megyről, cseresznyéről, melyek rendszerént nagyobbak, s hólyag alakúak. Hojagos megy, cseresznye. Nem más mint a hólyagos mn. l. ezt.

*HOJAGOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. hojagos-t, tb. ~ok. Erdélyben am. kiégetéskor apró hólyagokban felpuffadt oldalu kisebb-nagyobb ivóedény.

*HOJP
(hoj-p, azaz haj-p v. haj-v) elvont törzse hojpacs, hojpad szóknak; l. ezeket.

*HOJPACS
(hoj-, azaz haj-p-acs v. haj-v-acs) fn. tt. hojpacsot. A székelyeknél am. gyönge horpadás, kissé behorpadás, behajlás. A hoj nyilván azonos haj gyökkel.

*HOJPACSOS
(hoj-, azaz haj-p-acs-os) mn. tt. hojpacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kriza J. szerént am. kissé horpadtas, horpadásos, behajlott.

*HOJPAD
(hoj-, azaz haj-p-ad v. haj-v-ad) önh. m. hojpad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Kriza J. szerént gyöngén v. kissé behorpad, behajlik.

*HOJPADTAS
(hoj-, azaz haj-p-ad-t-as v. haj-v-ad-t-as) mn. tt. hojpadtas-t, tb. ~ak. Kissé horpadásos.

*HOJSZA (1)
fn. tt. hojszát. Tengeri madárfaj, körülbelül fecskenagyságu, különösen az éjszaki és atlanti tengeren tartózkodik, s oly közel repül a víz szinéhez, mintha futna fölötte, honnan a legnagyobb zivatarokban sem távozik. (Procellaria).

*HOJSZA (2)
indulatszó, hoj (haj) és sza szócskákból öszvetéve, s am. rajta! uszu! neki! Leginkább a kutyákat szokás biztatni vele. Az ökörhajtók nyelvén am. hajsz, hajsza, azaz balfelé kanyarulj, hozzád.

*HOJSZOGAT
(hoj-sz-og-at) áth. m. hojszogat-tam, ~tál, ~ott. ,Hojsza' indulatszóval biztat, hajt vagy terel. Különösen 1) az ebet valaki vagy valami után uszogatja; 2) az ökröt balfelé terelgeti. Némely tájakon: hajszogat.

*HOJSZOGATÁS
(hoj-sz-og-at-ás) fn. tt. hojszogatás-t, tb. ~ok. ,Hojsza' szóval biztatás, terelgetés; uszogatás.

*HOJSZU
székelyes tájejtéssel am. Hosszú, lásd ezt.

*HÓK!
(hó-k v. ho-ok) indulatszó. Tájdivatosan am. más szójárással: hők. Hók-ne hók! (Lugossy József).

*HÓKA
(hó-ka) mn. tt. hókát. Oly állatról mondjuk, melynek homlokán fehér folt van. Hóka ló, hóka kecske. Hóka lovam, jó paripám, kell-e szép salangos szerszám? (Népd.). Máskép: hódas v. hódos, v. holdas. Használtatik főnevül is, oly lónak elnevezésére, melynek fehér folt van a homlokán. Hóka ne!

*HOKÁDZIK
(hok-ó-ad-oz-ik, azaz bók-ol-ad-oz-ik) k. m. hokádz-ott, htn. ~ni v. ~ani. Székely szójárás szerint am. félig elszunnyad, bóbiskol, szunydikál.

*HÓKAMALOM
puszta Somogy megyében; helyr. Hókamalom-ba, ~ban, ~ból.

*HÓKÁS
(hó-ka-as) tt. hókás-t v. ~at. lásd HÓKA.

*HÓKONY
fn. tt. hókony-t, tb. ~ok. Dunán tuli tájszó, s am. kis fejsze, balta. Valószinüen a német Hacke szóból módosult.

*HÓKÖZ
l. HOLDKÖZ.

*HOL (1)
helykérdő ih. (l. HON, igehatározót is). Am. Mely helyen v. helyütt? A magyarban mind a három hang saját jelentéssel bír. Fő alkotó része a távolra mutató o, s egy az o-tt, o-da, o-ly, o-nn-an, o-nn-ét szók gyökével, melyeknek a közelre mutató i-tt, i-de, i-ly, i-nn-en, i-nn-ét felelnek meg. Ezen o némely származékokban és öszvetételekben u-ra változik által, mint: u-gy, am-u-gy, né-h-u-tt, más-u-tt, minden-h-u-tt, (o-gy, am-o-gy, né-h-o-tt, más-o-tt, minden-h-o-tt helyett); néha öszvehúzva há is, pl. hány = ho-anny-i. Az l helyképző betű, mint a túl, távol, közel határzókból kitetszik, mely tájdivatosan a szinte helyet jelentő n betüvel felcseréltetik: hon, hun. Végre, az elül álló h kérdő értelemmel bir, mint a rokon származásu h-o-v-á (h-o-a), h-o-gy-an, h-o-ly-an (millyen), h-o-nn-an szók elemzése mutatja. Sínai nyelven hó am. quis? quid? Az árja családban is a kérdő névmások gyökei Bopp Ferencz szerént, a szanszkritban ka, ku, ki, (innen a nálunk ísmeretesb latin qu-is, qu-id, cu-ius, cu-i stb.), a hellenben ko (joniailag), és po, góthban hva stb. Innen továbbá közelebbről a szanszkrit ku-tra (hol?), ku-tasz (honnan?), kva (= ku-a, hol?), zend kutha (hogy?). Ugyanezen o, s illetőleg u (egyesülve a megelőző torok betűkkel), megvan a görög pu (= szanszkrit kva), latin u-bi (Benfey véleménye szerént is am. cubi), u-nde, (= cunde), quo, góth hv-ar (honnan a német w-o) stb. kérdőkben is. A hol kérdőnek első betűje tehát jelent kérdést, a második távolságot, a harmadik helyet, s am. mely helyen? v. mely helyben? v. mely helyütt? Ennélfogva vonz a) állapító (an, on, ěn, ön), b) marasztaló (ban, ben), c) helymutató (t, tt, ott, ött) ragú neveket, pl. Hol fészkel a gólya? Magas helyeken. Hol legel a nyáj? A réteken, mezőkön. Hol voltál? A kertben. Hol születtél? Fehérvárott. Különösen, a magyarbirodalmi várak, városok, faluk és puszták nevei ezen kérdésre: hol? mai általánosabb szokás szerént következő szabályok szerént ragoztatnak 1) On, ön, ěn ragot vesznek fel a) a magánhangzón végződő helynevek, pl. Budán, Kassán, Szikszón, Pápán, Türjén, Görbőn, Gönyőn. Kivétetnek némely tájragozások, pl. Tata, Tatában; Kálló, Kállóban; az i s u végzetüek általán, pl. Petriben, Újfaluban; b, A b, cz, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, ly, p, r, s, sz, ty, z és zs végzetüek, mint: Pesten, Vereben, Horpácson, Léhen, Miskolczon, Aradon stb. Kivétetnek itt is némelyek, pl. Zágráb, Győr, Eger, Modor, Nagyszombat, Rimaszombat, Tokaj, Újhely stb. Általán erre nézve az illető vidék szokása határoz leginkább. Mindazok, melyek on-, ěn-, ön-nel ragozandók, ezen kérdésre: hová? ra, re; s ezen kérdésre: honnan? ról, ről ragokat kivánnak, mint: Budára, Pestre, Verebre. 2) Ban, ben ragot kivánnak a) világrészek, birodalmak, országok, tartományok, vármegyék, szigetek, vidékek, erdők, ligetek nevei, pl. Afrikában. Indiában, Schweizban, Erdélyben, Bánságban stb. b) A külföldi várak, városok és faluk nevei általán akármily végzetüek legyenek, pl. Bécsben, Prágában, Berlinben, Párisban. c) Az m, n és ny végzetü hazai helységnevek, pl. Veszprém, Komárom, Pozsony, Soprony, Mosony. d) Bármely végzetű megyei, kerületi s széki nevek. Innen a különbség, pl. ezek között Pesten és Pestben, Hevesen és Hevesben, Tornán és Tornában, Aradon és Aradban; Nyitrán és Nyitrában. e) Az i és u ü önhangzón végződő hazai helység nevek is általán: Németiben, Petriben, Keserűben, Hosszúfaluban. Régenten közönségesebben divatozott mindenféle végzetü magyarországi helyneveknél ban, ben vagy on, ěn, ön helyett: t v. tt, pl. Sopronyt, Szőllőst, Pécsett v. Pécsött, Fejérvárt v. Fejérvárott. - A ban, ben-vel ragozandók, ezen kérdésre: hová, ba be, s régiesen általánosabban is vá vé ragokat vesznek föl, mint Áfrikába, Bécsbe, Komáromba; továbbá régiesen: Terebessé (= Terebesvé), Győrré, (ma is), Pécscsé; és ezen kérdésre: honnan, ból, ből. régiesen: ól, ől, mint: Bécsből, Komáromból, régiesen: Pécsűl v. Pécsől. A régies példák Szalay A. 400 levélgyüjteményéből vannak kiírva. 3) A helyek köznevei után, milyenek: falu, város, erdő, liget. mező, rét, nádas, út, az illető ragozást részint a szokás, részint a vonzó igék határozzák meg, pl, falun v. faluban, városon v. városban lakni; erdőn, ligeteken, mezőkön éneklő madarak. Zöld erdőben, zöld mezőben gerliczék énekelnek. (Népd.). Úton járni, útban lenni stb. Midőn a hol szó elébe némely határozó szók, mint: né, se, bár, akár, minden, vala stb. tétetnek, am. helyen, pl. néhol = némely helyen, sehol = se helyen, akárhol = akármely helyen, mindenhol = minden helyen, százhol = száz helyen, valahol = valamely helyen stb. Magában is eléjön, valahol helyett, pl. "Harmad jószág: az szent alázatosság. Ó ki nagy kéncs! ha hol bizonynyal lelettetik." Carthausi névtelen. Ezen öszvetételekben pedig holmi, holvaló, holízben, holmikor am. némely, azaz némely mi v. valami, némely való, némely izben, némely mikor. Majd, most értelemmel bir ezekben: hol itt, hol ott, hol így, hol úgy, hol jön, hol megy, azaz majd itt, majd ott, majd így, majd úgy, majd jön, majd megy, vagy: most itt, most ott, most így, most úgy stb. Ezen mondatkákban: hol volt, hol nem volt am. volt is, nem is. A mesélők nyelvén pedig am. hol volt, vagy hol nem volt, (nem tudom, de elég az hozzá, hogy) volt egyszer stb.

*HOL (2)
elavult fn., mely a szintén kiavult holda, holval, és a köz divatú holnap időhatározókban is megvagyon. Régi jelentése: hajnal, reggel, nap kelte; továbbá, am. azon nap, mely a legközelebbi hajnal után következik. Innét a régies: holval, azaz regvel = holnap (mane, cras). És igen holval felkelvén, elmene puszta helyre, (et diluculo valde). Münch. cod. Gyöke vagy a fehérséget s fényességet jelentő ho (hó), (honnan ,hal-vány' is), minthogy reggel, hajnalban fényesedik, világosodik az ég; vagy hihetőbben, az emelkedés, kelés eszméjét kifejező ho, minél fogva hol annyi, mint kel v. köl, kelet, világ vagy nap kelte; így a nap alászállta, esése: est: tehát hol-val, (= kel-vel, köl-vel) am. nap keltével (regvel v. reggel, hajnalban), valamint: est-vel am. nap nyugtával. A finn koi Fábián I. szerént am. prima lux matutina. Más eredetű: hajnal. V. ö. HAJNAL. Ezen két fogalmat: regvel és legközelebbi nap, más nyelveken is azonosították, ilyenek a görög-latin aurora és aurion, német Morgen és morgen, illir jutro és zajutro, s Hunfalvy P. szerént a finn huomen és huomi.
Különös figyelmet érdemel Bopp Ferencz véleménye (391. és 392. §§.) a szanszkrit hjasz (am. tegnap) és çvasz (am. holnap) szók származtatására nézve. T. i. szerinte általában a ,tegnap', ,ma' (a régi halotti könyörgésben: ,ez naopoon') és ,holnap' időt jelentő szókban névmások és a nap nevezetei (Tagesbenennungen) foglaltatnak. Különösen 1-ször hjasz szóban az első rész hi, a másik pedig divasz (= dies, nap) rövidülete, a latin heri v. hesi (hes-ternus) szóban is nyilván meglátszik a hi-c névmás, így a görög cdeV-ben is a c, h helyett van; az egész tehát: hj-asz am. azon nap, (jener Tag); 2-szor çvasz szóban az első rész ç = k szintén am. ka v. ki, v. ku kérdő, illetőleg mutató névmás és vasz szintén divasz, tehát ez is am. azon nap, t. i. előre, (jener Tag vorwärts; a ,ma' nevezete csaknem mindenütt világosabb, pl. a latin hodie am. hoc die, a német heute Heyse szerént am. hiu-tagu). Ha ezen fejtegetéseket vennők alapul: a magyar tegnap annyi volna, mint eddig-, vagy régiesen eddég-nap v. ittég-nap, mely, mint tudjuk régente csak tege, tegett, tegeten egyszerü alakokban is használtatott; (im-ént szintén am. em-ént; lásd IMÉNT); és holnap am. ahol-nap, (valamint ez napon am. e jelen napon); melyekben még tisztábban megvolnának az elemek, sőt magok a fogalmak is tisztábban látszanának, mint a föntebbi fejtegetésekben.

*HÓLABDA
(hó-labda) l. HÓGÖMB.

*HÓLAM
(hó-lam) ösz. fn. Lam vagy lust, vagy nedvesség, az elolvadt, vizzé vált hóból. Hólamtól átázott lábbeli, ruha alja.

*HÓLAMOS
(hó-lamos) ösz. mn. Hólammal bemocskolt, nedvesített, hólamtól átázott. Hólamos ruha.

*HOLBÁK
falu Erdélyben, Fogaras vidékében; helyr. Holbák-on, ~ra, ~ról.

*HOLCSIKÓCZ
falu Zemplén megyében; helyr. Holcsikócz-on, ~ra, ~ról.

*HOLD
(ho-1-d) fn. tt. hold-at, harm. szr. ~ja. Eredetileg valószinüen hód, (lásd ezt) s l becsusztatása által elveté a hosszu hangzó vonását. Példák vannak erre a csók, csóka, szőke szókban, melyeket a nyalkán vagy szépen beszélni akaró köznép több vidékeken így ejt ki: csolk, csolka, szölke. Ide tartozik az oltalom is, ótalom helyett. Némelyek égi test értelmében akként is származtatják: holt, t. i. holtvilág, azaz halvány világ. És földmérték értelmében hoföld, azaz iga föld. Egyébiránt mint köz divatu az irodalomban is elfogadtatott és pedig mindkét értelmében, azaz 1) mint égi test, 2) mint földosztály, lánczföld (jugerum). Holdfogyatkozás, holdvilág. Megujúl, megtelik a hold. A holdnak udvara van. Világít, bujkál a hold.
"Kél a hold az éj lovagja;
Hold kiséretében,
Mint hűséges apród, a kis
Esti csillag mégyen.
Indulóban vagyok én is,
S nem megyek magamban:
Holddal esti csillag, vélem
Égő szerelem van." Petőfy.
Továbbá: Holdszámra fizetni a földbirtoktól. Száz hold erdő. Ezer hold mező. V. ö. HÓD, (1), és (3).

*HOLDA
(hol-da) l. HÓDA.

*HOLDAD
(hold-ad, vagyis hold-a-d) mn. tt. holdadot. Hold alakú.

*HOLDAI
(hol-da-i) l. HOLNAPI.

*HOLDAKELVE
(holda-kelve) ösz. ih. Régi kifejezés. Reggel, legközelebbi napkeletkor. V. ö. HÓDA, (2).

*HOLDAS
(ho-l-d-as) mn. tt. holdas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hódos v. hódas, azaz fehér folttal, fehér csillaggal jegyzett. Ezen értelemben fordúl elé s "Napos holdas lovak" czímü népmesében. 2) Holdat ábrázoló rajzokkal, képekkel, faragványokkal stb. ékesített. Holdas lobogó. Holdas török sátorok. 3) Átv. ért. hóbolygó; helytelen eszű, változékony kedélyü. V. ö. HÓBOLYGÓ.

*HOLDASSÁG
(ho-l-d-as-ság) fn. tt. holdasság-ot. Nyavalya, mely a benne szenvedőket rendesen holdváltozások alkalmával lepi meg. Átv. ért. eszelősség, változékony kedély, hóbortosság. V. ö. HÓBOLYGÓ.

*HOLDÁSZ
(ho-l-d-ász) fn. tt. holdász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Égvizsgáló, ki különösen a holdat tűzte ki észrevételei, vizsgálódásai és leirása tárgyaul. Olyan szó, mint: csillagász.

*HOLDCSIGA
(hold-csiga) ösz. fn. Általán, kerekded gömbölyü csiga, különösen keletindiai csiganem, melynek héja vékony, holdalakú, s kevessé domború. (Turbo, ostrea pleuronectes).

*HOLDESZTENDŐ
(hold-esztendő) l. HOLDÉV.

*HOLDÉV
(hold-év) ösz. fn. Időszak, mely alatt a hold földünk körüli futását tizenkétszer végzi, s am. 354 nap, 8 óra, 48 36/60 percez. (Annus lunaris).

*HOLDFÉNY
(hold-fény) l. HOLDVILÁG.

*HOLDFOGYATKOZÁS
(hold-fogyatkozás) ösz. fn. A holdnak besötétedése vagy elhomályosodása, mi akkor történik, ha teljes fényében van, s a föld épen a nap és hold közé esvén, árnyékával homályt vet reá.

*HOLDFOGYTA
(hold-fogyta) ösz. fn. A hold fényének azon változási állapota, midőn tölte után ismét fokonként sötétedni kezd; a hold utolsó negyede.

*HOLDFOLTOK
(hold-foltok) ösz. fn. többes szám. tt. holdfoltok-at. Foltok, melyek a holdban, vagyis holdnak fölszinén láthatók, s melyeket a holdászok részént hegyeknek, részént völgyeknek tartanak.

*HOLDFORGÁS
(hold-forgás) ösz. fn. A holdnak járása, keringése a föld körűl, s fölkeltétől nyugtáig.

*HOLDFÖLD
(hold-föld) ösz. fn. Egy hold föld. Ha a számot kiteszszük, akkor külön írjuk, pl. két, három, tíz, száz, ezer hold föld.

*HOLDFŰ
l. HOLDRUTA.

*HOLDHÓ v. HOLDHÓNAP
(hold-hó v. hó-nap) ösz. fn. Hó v. hónap, mely a hold járása, vagyis változásainak köre által határoztatik meg; időszak egyik holdujulástól a másikig. Áll 29 napból, 12 órából, 44 3/60 perczből. (Mensis lunaris).

*HOLDIRAT
(hold-irat) ösz. fn. A hold égi testnek tudományos leirása.

*HOLDÍT, HOLDOL
régiesek, hódít, hódol helyett; l. ezeket.

*HOLDJÁRÁS
(hold-járás) l. HOLDFORGÁS.

*HOLDKÉP
(hold-kép) ösz. fn. A hold tekéjének rajzképe, mely annak a csillagászok által észrevett foltjait ábrázolja.

*HOLDKÓR
(hold-kór) ösz. fn. és mn. l. HOLDAS és HOLDASSÁG.

*HOLDKÓROS
(hold-kóros) ösz. mn. l. HOLDAS.

*HOLDKÓRSÁG
(hold-kórság) l. HOLDASSÁG.

*HOLDKÖZ
(hold-köz) ösz. fn. Időköz, holdujulástól holdtöltig vagy holdtölttől holdujulásig.

*HOLDKULCS
(hold-kulcs) ösz. fn. Az időtanban így neveztetnek azon számok, melyek azt mutatják, hány nap múlt el új esztendő előtt az elébbi esztendőnek legutóbbi hold ujulása után, pl. ha az utósó holdujulás december 20-án történt, a reá következő évnek 11 holdkulcsa maradt. Tulajdonkép tehát a holdkulcs a holdnak azon korát mutatja, melyben az december 31-én van. A keresztény husvétet ezen holdkulcs szerént határozzák meg. (Epacta).

*HOLDLAKOS
(hold-lakos) ösz. fn. A csillagászok gyanitása szerint, a holdban lakó lények.

*HOLDLEIRÁS
(hold-le-irás) lásd: HOLDIRAT.

*HOLDMÁS
(hold-más) ösz. fn. Légtünemény, vagyis hold képe, mely néha a valódi hold mellett tünik elé, rendesen fehérsugaras vonalak kiséretében. (Paraselene).

*HOLDMÉRÉS
falu Arad megyében; helyr. Holdmérés-ěn, ~re, ~ről.

*HOLD-MEZŐ-VÁSÁRHELY
mezőváros Csongrád megyében; helyr. Vásárhely-ěn v. ~t, ~re, ~ről.

*HOLDMORKOLÁB
(hold-morkoláb) l. HOLDFOGYATKOZÁS, V. ö. MORKOLÁB.

*HOLDNAP
(hold-nap) ösz. fn. Időszak egyik új holdtól a másikig; szokottabban: hónap v. hó.

*HOLDNEGYED
(hold-negyed) ösz. fn. 1) Tulajdonképen a megvilágosított hold fölszinének egy egy negyede volna, amint t. i. minden hetedik nap, s néhány óra és percz után szemünkbe tünik, különösen új holdtól addig, midőn a hold fölszine félig megvilágosodik; innen azon időig, mikor egész fényében tünik elé; azután, midőn félig elfogy; végre teljes fogytáig. Azonban köz divat szerént csak a közbülső időszakaszok tarták meg e nevezetet, első félhold és holdtölte közt: első (hold-)negyed, s holdtölte után: utolsó (hold-)negyed. 2) Azon idő, mely egy ily negyedtől a másikig eltelik. Egy holdnegyed alatt.

*HOLDÓRA
(hold-óra) ösz. fn. Óra, mely az éjjeli időpontokat a holdvilágnál épen úgy kimutatja mint a nappali időt a napóra. V. ö. NAPÓRA.

*HOLDRUTA
(hold-ruta) ösz. fn. Aszú halmokon és mezőkön tenyésző növény a ruták neméből, melynek rostos gyökere leves, lágy és zöldsárga és holdalaku leveleket hajt. (Osmunda lunaria).

*HOLDSÜTÖTTE
(hold-sütötte) ösz. mn. Amire a hold világít vagy világított. Az éji utas előtt a távolban csak a holdsütötte tornyok látszanak.

*HOLDTAJTÉK
(hold-tajték) ösz. fn. Fehér mészkő, mely a sziklák és hegymélységek repedékeiben találtatik, s vizzel föleresztve a tejhez hasonló fehérségü. (Lac lunae).

*HOLDTÁNYÉR
(hold-tányér) ösz. fn. A holdtekének a nap által megvilágosított féloldala, mely fényes tányér gyanánt tünik szemeinkbe. (Discus lunae).

*HOLDTÖLTE
(hold-tölte) ösz. fn. Azon időpont, midőn a nap sugarai az egész holdtányért megfényesítik. Valamely mezei munkába holdtöltekor kezdeni. Ilyenkor a hold neve: telihold.

*HOLDUJSÁG
(hold-ujság) ösz. fn. Hold állapota, midőn teljes fogyta után ismét azon pontra fordúl, melyen a naptól fényesedni kezd; máskép újhold.

*HOLDÚJULÁS
(hold-újulás) l. HOLDÚJSÁG.

*HOLDVAK
(hold-vak) ösz. fn. Holdvakságban szenvedő, pl. ló. V. ö. HOLDVAKSÁG.

*HOLDVAKSÁG
(hold-vakság) ösz. fn. A hold változásaival viszonyban álló vakság, mely a lovakat szokta meglepni. Olynemü nyavalya, mint embereknél az úgy nevezett farkassetétség.

*HOLDVÁLTOZÁS
(hold-változás) ösz. fn. Általán a holdnak naponkénti telése vagy fogyása, különösen a hold járásának négy fő szakasza. V. ö. HOLDNEGYED.

*HOLDVILÁG (1)
(hold-világ) ösz. fn. Világ vagy fény, melyet a hold ád. Holdvilágnál sétálni, dolgozni, fonni. Tiszta, fényes holdvilág. Holdvilágnál meg nem érik a szőlő. (Km.). Hibásan szokták némelyek mondani: süt a hold vagy holdvilág, ,fénylik' helyett.

*HOLDVILÁG (2)
falu Erdélyben, Segesvár székben; CSICSÓ~, falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Holdvilág-on, ~ra, ~ról.

*HOLDVILÁGOS
(hold-világos) ösz. mn. Holdvilágtól fénylő. Holdvilágos éj.
"Holdvilágos szép este van,
Egy mécs sem ég a faluban." Népdal.

*HÓLÉ
(hó-lé) ösz. fn. Vízzé olvadt hó. Hólével mosdani. Hólé borítja a vetéseket, legelőket.

*HÓLÉG
(hó-lég) ösz. fn. 1) A légnek azon sajátságos mérséklete, hidegsége, melyet a hó okoz. 2) l. HÓBIRODALOM.

*HÓLEPEL
(hó-lepel) ösz. fn. Átv. ért. hóboriték. Hólepel fedi a mezőket.

*HÓLEPTE
(hó-lepte) ösz. mn. Amit hó fedett vagy borított be. Hólepte hegy, térség, vidék.

*HOLGYA
falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Holgyá-n, ~ra, ~ról.

*HOLGYOMÁL
(Kassai J. szerént: hölgy-mál) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz, csészéje födelesen pikkelyes, fészke tojásdad vagy hengeres, bóbitája szőrös, virága sárga. (Hieracium). Azt mondják, hogy Diószegiék "hol gyom áll"-ból alkották volna.

*HOLICS
mezőváros Nyitra megyében; helyr. Holics-on, ~ra, ~ról.

*HOLLA
(hol-la) indulatszó, mely által valaki jó kedvét vagy fenhéjazó természetét jelenti ki. A hollároz igének törzsöke, s a magasságot, emelkedést jelenitő ho gyökből ered.

*HOLLÁD
falu Somogy megyében; helyr. Hollád-on, ~ra, ~ról.

*HOLLAL
l. HOLVAL.

*HOLLAND
fn. l. NÉMETALFÖLD.

*HOLLANDI
mn. l. NÉMETALFÖLDI.

*HOLLANDIA
fn. l. NÉMETALFÖLD.

*HOLLÁROZ
(holl-ár-oz) önh. m. hollároz-tam, ~tál, ~ott. Tulajdon ért. holla! holla! felkiáltás által széles kedvet mutat. Átv. ért. fenhéjaz, nagyra van. Győr és Pápa vidékén divatos.

*HOLLÉT
(hol-lét) ösz. fn. Mely helyen tartózkodás. NN. kinek holléte nincs tudva, idéztetik. (Ubicatio).

*HOLLÓ (1)
(hor-l-ó, vagyis hor-ol-ó) fn. tt. holló-t. A varjúk nemzetségéhez tartozó, s köztök legnagyobb madárfaj, fényes fekete tollú, s különösen dögtestekkel táplálkozó. Fekete, mint a holló. Lovait a hollók kisérik, am. dögrováson vannak. Hollóhozta semmiházi ember. (Km.). Ritka dolog a fehér holló. (Km.). Gyöke a hangutánzó hor, mert ez a hollónak egyik sajátságos hangja, ennél fogva holló, am. hor hangon kiáltó. Egészen megfelel a hor hangnak kár, honnan: károg a holló, hollókárogás; innen továbbá a latin cor-vus, cor-n-ix, hellén kor-ax, krazw, szanszkrit káravasz, német Krähe, krä-ch-zen, régi felső német hruoh, hra-b-an, (honnan Rabe), lengyel kru-k, arab gur-ab, héber (hor-eb) stb. S holló szóban az r úgy változott l-lé, mint sarló, tarló, orló szókból lett: salló, talló, olló. Hasonló utánzással kapták neveiket: varju, a var (mely szintén = hor), csóka a csó v. csav, kánya a kány hangoktól stb. A hollót e hangok kiejtésére: hol lakol, nem nehéz megtanítani.

*HOLLÓ (2)
falu Erdélyben, Csík székben; helyr. Holló-n, ~ra, ~ról.

*HOLLÓD
völgy; mint falu más néven: Hidastelek, Bihar megyében; helyr. Hollód-on, ~ra, ~ról. Folyó neve is ugyanott.

*HOLLÓFAJ
(holló-faj) ösz. fn. 1) Holló madár fia, ivadéka, a varjak nemének egyik faja. 2) Átv. ért. ragadozó, zsákmányból élő; vagy igen fekete hajú.

*HOLLÓFEKETE
(holló-fekete) ösz. mn. Fényes fekete szinű, mint a holló tollai. Hollófekete haj.

*HOLLÓFÉSZEK
(holló-fészek) ösz. fn. Tövises, gazos fészek, melyben a holló tojik és költ. Átv. ért. rablótanya.

*HOLLÓFÜRT
(holló-fürt) l. HOLLÓHAJ.

*HOLLÓGÉB
(holló-géb) ösz. fn. Ragadozó madárfaj a gébek neméből. (Graculus).

*HOLLÓHAJ
(holló-haj) ösz. fn. Átv. ért. s költői nyelven am. fekete fényes haj, vagy hajfürt, mely a holló tollaihoz hasonlik.

*HOLLÓHÁZ
falu és puszta Abaúj megyében; helyr. Hollóház-on, ~ra, ~ról.

*HOLLÓKÁROGÁS
(holló-károgás) ösz. fn. A hollónak sajátságos (kár kár) hangja, melyen kiáltani (károgni) szokott.

*HOLLÓKŐ (1)
(holló-kő) ösz. fn. Szikla, melynek üregében hollók laknak, fészkelnek.

*HOLLÓKŐ (2)
falu Nógrád megyében; helyr. Hollókő-n, ~re, ~ről.

*HOLLÓLÁB
(holló-láb) ösz. fn. 1) A hollómadár lába. 2) Növényfaj az útifüvek neméből, levelei szálasak, fogasak vagy bevagdaltak. (Plantago coronopifolia). Máskép: hollóláb-útifű, s köz nyelven varjúláb és kigyóharaptafű.

*HOLLÓLÁB-MUHAR
(holló-láb-muhar) ösz. fn. Növényfaj a muharok neméből, bugája egy oldalról álló, egymást váltogató fias füzérkékből áll; bókoló; ondói kevéssé kalászosak, borzasak, gerinczei háromszegűk. (Panicum crus corvi).

*HOLLÓLÁB-ÚTIFŰ
(holló-láb-úti-fű) ösz. fn. l. HOLLÓLÁB, 2).

*HOLLÓ-LOMNICZ
falu Szepes megyében; helyr. ~Lomnicz-on, ~ra, ~ról.

*HOLLÓMEZŐ
falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében. Helyr. Hollómező-n, ~re, ~ről.

*HOLLÓPATAK
telep Igló mellett; helyr. Hollópatak-on, ~ra, ~ról.

*HOLLÓS (1)
(hor-ló-os) mn. tt. hollós-t v. ~at, tb. ~ak. Hollóval biró, hollóval bővelkedő. Hollós erdő, hollós liget, hollós mező.

*HOLLÓS (2)
EGYHÁZAS~, HIDAS~, NEMES~, REMPE~, falvak Vas megyében; helyr. Hollós-on, ~ra, ~ról.

*HOLLÓSZÍN
(holló-szín) ösz. fn. Fényes fekete szín, mint a holló tollainak szine. Melléknévileg am. hollószinü.

*HOLLÓSZINÜ
(holló-szinü) ösz. mn. Fényes fekete szinü, mint a holló tollai. Hollószinü fürt, haj, sörény.

*HOLLÓTOLL
(holló-toll) ösz. fn. A holló nevü madár tolla vagy ahhoz hasonló fényes fekete toll.

*HOLLÓVARJU
(holló-varju) ösz. fn. Egészen fekete varjufaj, mely a hollónál valamivel kisebb, de életmódjára ehhez sokban hasonló. (Corvus corone).

*HOLMI
(hol-mi) ösz. fn. Némely mi, némely dolog, egy-más (egy és más v. egy is más is), többféle v. többnemű együtt; valami. Sok holmit láthatni nála. Sok szép holmit öszvevásárlott. Holmi díbdáb emberre nincs szükség.

*HOLMIKOR
(hol-mikor) ösz. ih. Néhanéha, némelykor. Holmikor ő is mond igazat.

*HOLMISZEKRÉNY
(holmi-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben különféle vegyes tárgyakat tartanak, pl. konyhaszekrény, melyben bab, borsó, liszt, zsír, só, bors stb. van.

*HOLNAP
(hol-nap) ösz. fn. Gyöke, vagyis első alkotó része, a reggelt jelentő hol, s am. legközelebbi reggel után következő nap, (crastina dies). Valamit holnapra halasztani. Holnapig várni. Holnaptól félni. Egész holnapot nálad fogom tölteni. Holnapra is kell a ló. (Km.). Holnapról hódára halaszt. (Km.). Némelyek a szóelemzés szabályai ellen mensis; Monat értelemben is használják, holott ez: hónap v. holdnap. Mást tesz tehát: holnap után és hónap után. Holnap a hónak csak egy (hol, azaz reggel) napját, hónap pedig egy egész hó napjait jelenti. Használtatik a holnap szó időhatározó gyanánt is: holnapon helyett, (l. ezt), s megfelel e kérdésre: mikor? Holnap elutazom. Ma szombat van, holnap vasárnap lesz. V. ö. HÓ, (1), HÓNAP; és HOL, (2), HOLVAL.

*HOLNAPI
(hol-napi) ösz. mn. Holnap, azaz legkövetkező napon történendő, arra vonatkozó, azt illető. A holnapi mulatságban nem vehetek részt. A holnapi munkától fölmentetni kérem magamat. A holnapi ebédet előre megrendelni és kifizetni.

*HOLNAPIG
(hol-napig) ösz. ih. A legközelebb következő napig, azaz ma és nem tovább. Holnapig még várok, azután Isten neki.

*HOLNAPON
(hol-napon) ösz. ih. Régies alak. ma inkább csak: holnap. "Holnapon, mihelyen megvirrad, menj el barátinkhoz." Ismét: "És holnapon e vetemént megaratnák." Pesti Gábor meséi.

*HOLNAPOZ
(hol-nap-oz) áth. m. holnapoz-tam. ~tál, ~ott. Valamit holnapról holnapra, vagy mint a közmondás tartja, holnapról hódára halaszt; késleltet, időt vontat. A fizetést elholnapozni.

*HOLNAPUTÁN
(hol-nap-után) ösz. időhatárzó. Azon napon, mely a legközelebbi nap után következik, pl. ha kedden mondjuk: holnapután, csütörtököt értünk, ha szerdán: pénteket, stb. Hugomasszony, ma menyasszony, holnap asszony, holnapután komámasszony. (Gúnyos népd.). Holnapután kiskedden, borjunyúzó pénteken, am. soha. (Km.). Külön is írják: holnap után, néha csak a kezdőbetükkel: h. u.

*HOLNAPUTÁNI
(hol-nap-utáni) ösz. mn. Holnapután történendő, azon napot illető, arra vonatkozó. A holnaputáni szini előadásra még ma elkészüljünk. A holnaputáni innepen népszinmüvet adnak. A katonák megkapták a holnapi és holnaputáni kenyérrészt.

*HOLOM
régies irás vagy ejtés, halom helyett. Egy 1222-diki oklevélben: Nogholom helynév am. Nagyhalom. Néha csak: holm. "Per monticulum Holm dictum" (1234.). "Nemus quod vulgo Holm dicitur" (1244.); eléjön cholim alakban is (1228 Jerney. Nyelvkincsek).

*HOLOTT (1)
(hol-ott) ösz. kötszó. Használják mentegetést, igazolást vagy vádolást, roszalást jelentő mondatok előtt, s rokon értelmü a pedig, jóllehet, ámbár, noha (régente maga) kötszókkal, csakhogy a körmondat elején soha sem állhat, pl. Semmire sem mehettem vele, holott mindent elköveték vala. Tőlem kért segédséget, holott magam is szegény vagyok. Vakon neki ment a veszélynek, holott jókor megintettem volt.

*HOLOTT (2)
(hol-ott) ösz. helyhatárzó. Amely helyen, ahol. A tolvajt az erdőig űzték, holott eltünt előlök. Visszatért a faluba, holott tíz évvel ezelőtt élt. A Nádorcodexben is eléjön, e helyett: ahol v. ahol is.

*HOLOTTAN
(hol-ottan) l. HOLOTT, (1) és (2).

*HOLT (1)
(hol-t v. hal-t, t. i. a ,hal' igében oly mély a [= ĺ] lappang, mely a régieknél nem csak a multban, hanem más több ragozásban is o-nak ejtetett, pl. a régi halotti beszédben holz am. halsz, noha ,halál' a-val találtatik; l. HOLT, [3] is); mn. tt. holt-at. Aki élni megszünt. Holt ember. Holt test. Félholt, elholt, megholt. Imádkozzunk a megholt hívekért. NN. rokonom holt tetemeit ma tettük a sírba. Átv. ért. 1) Merevült, miben életjelenség nincs, a vérforgás megszünt; s mondják bizonyos nyavalyákról, pl. holt görcs, holttetem, holtfene. 2) Holthoz hasonló, magával tehetetlen, pl. holt részeg, holt számban van. 3) Mondjuk oly szénről, mely nem ég, mely kialudt, pl. holt szenet árulni. 4) Mondjuk az új folyást kapott vizek régi elhagyott medreiről: Holt Vág, Holt Nyitra, Holt Maros, Holt Rába stb. Régente: holut, holot is; Holut- v. Holot- v. Holuthvág (1138, 1252, 1268-ban) és Holthwag (1252-ben. Jerney. Nyelvkincsek). V. ö. HALOTT, és HAL ige.

*HOLT (2)
(mint föntebb) fn. tt. holt-at. 1) Meghalt személy v. ember. Onnan leszen eljövendő, itélni eleveneket és holtakat. (Ap. hitv.). Holtakra hivatkozni. Holtakkal hadakozni. 2) Halál v. meghalás. Ez esetben a ragok o-val járulnak hozzá holtom, holtod; tárgyesete volna: holtot, de mint rendszerént az ily fajta ige-neveknél nincs szokásban. Holtig v. holtiglan, v. holtomiglan el nem hagylak. Holtomiglan, holtaiglan. Holtig való sirás, szánakozás. Holtom után mindenem a tiéd. A régi halotti beszédben ,holtát' így van írva, ,choltat.' V. ö. HALOTT, és HAL ige.

*HOLT (3)
(hol-t v. hal-at) áth. Am. halat, vagyis holttá teszen. "A halál megöl, de meg nem holt." Nádor-codex.

*HOLTAKELVE
némely régi iratokban e helyett holda- v. hódakelve.

*HOLTALAG
(holt-alag) ösz. fn. Különös földalatti sirboltozat, hová bizonyos nagyobb rangu vagy egyes testülethez, családhoz, nemzetséghez tartozó személyek holt testeit takarítják; különböztetésül a köz temetőtől. (Crypta).

*HOLTALAK
(holt-alak) ösz. fn. Holt emberhez, különösen, annak arczához hasonló alak; elnyomorodott, sáppadt, kiaszott, élettelen arcz.

*HOLTAN
(hol-t-an) ih. Élet nélkül, meghalva. Holtan hozták haza. Félholtan öszverogyott.

*HOLTASZAT
(holt-aszat) ösz. fn. A rohadás ellen bebalzsamozott s öszveaszott holttest, mely néha több századokon keresztül fenmarad a nélkül, hogy elporhadna. (Mumia). Átv. ért. igen elsoványodott, görhes vén ember.

*HOLTCSALÁN
(holt-csalán) ösz. fn. A közönséges csalánhoz hasonló növénynem, de fulánktalan és nem égető. (Camium).

*HOLTELEVEN
(holt-eleven) ösz. mn. Félig holt, félig eleven, holthoz hasonló, halálnak vált.

*HOLTENYV
(holt-enyv) ösz. fn. Földi szurok neme, mely részint sziklákból és földből szivárog fel, részint némely nagyobb tavakon uszkál, különösen pedig az úgynevezett Holttengeren, honnan nevét is vette.

*HOLTÉR
(holt-ér) ösz. fn. Ér, melyből a víz végképen kiszáradt, vagy oly vízmeder, melyből a víz más irányban elfolyott, és új ágyat csinált magának.

*HOLTFENE
(holt-fene) ösz. fn. Fenenyavalya, melyben a romlásnak indult részek megfeketednek, és érzéketlenekké lesznek. (Sphacelus). P. ö. FENE.

*HOLTFÖLD
(holt-föld) ösz. fn. A földnek termő rétegén alul levő miveletlen földrész, mely terméketlen szokott lenni.

*HOLTGÖRCS
(holt-görcs) ösz. fn. A test kinyujtó és hajlító izmainak egyszerre, s hirtelen öszvehuzódása, úgy hogy a test vagy ennek egy része megmerevűl, s hajlíthatlanná lesz. Máskép: dermenet. (Tetanus).

*HOLTHALAVÁNY
(holt-halavány) ösz. mn. Igen halavány v. sápadt.

*HOLTIG
(hol-t-ig) ih. Azon idejig, mig meg nem hal valaki, élet fogytáig. Toldalékkal: holtiglan. Holtig hived és barátod maradok. Holtomig, holtodig, holtaig stb. v. holtomiglan, holtodiglan stb.

*HOLTIGLAN
(hol-t-ig-lan) ih. l. HOLTIG. V. ö. ~IGLAN rag.

*HOLTIGLANI
(hol-t-ig-lan-i) mn. tt. holtiglani-t, tb. ~ak. Holtig tartó.

*HOLTKÉZ
(holt-kéz) ösz. fn. A régibb törvényhozásban jelenté azon birtokot, mely valamely községet, egyházat, kolostort stb. illetett. Az ily javak el nem adathatván, s mások által nem örököltethetvén, sőt a köz terhek alól is kivétetvén a forgalomból elvonattak, tehát erre nézve mintegy el- vagy meghaltaknak tekintettek. Innen: holtkéztiltás azt jelentette, hogy az ily testületeknek ingatlant birni vagy legalább újat szerezni tilos vala.

*HOLTMAROS
falu Erdélyben, Thorda megyében; helyr. Holtmaros-on ~ra, ~ról.

*HOLTRÉSZEG
(holt-részeg) ösz. mn. Ki úgy leitta magát, hogy mint mondani szokás, azt sem tudja, fi-e vagy leány; a legnagyobb mértékben részeg.

*HOLTSZÉN
(holt-szén) ösz. fn. Szén, melyet égő állapotában vizzel leöntöttek, s eloltottak, hogy még használni lehessen. Ellentéte: elevenszén, parázs, azaz parázstűz.

*HOLTSZÍN
(holt-szín) ösz. fn. Oly szín, mint a halottaké szokott lenni, azaz halavány, sápadt, élettelen; továbbá: fekete-sárga. Máskép: halálszín.

*HOLTTENGER
(holt-tenger) ösz. fn. Általán valamely tenger régi medre. Különösen igy hívnak Palaestinában egy tengert, vagyis nagy tavat, (mintegy 12 mérföld hosszaságút és 1-2 mérföld szélességűt), melynek nincsen lefolyása, s vize sóval, szurokkal és kénnel elegyült.

*HOLTTEST
(holt-test) ösz. fn. A megholt embernek teste, holt ember hullája.

*HOLTTETEM
(holt-tetem) ösz. fn. 1) Kisebb teriméjü tömlős daganat, (kása- v. faggyudaganat). (Atheroma, Steatoma). 2) Kóros csontgöb, csontkeményedés. 3) Inpók a lovaknál.

*HOLTTETEMALAKÚ
(holt-tetem-alakú) ösz. mn. Külsejére nézve holttetemhez hasonló. Holttetem alakú kinövések.

*HOLTVERSENY
(holt-verseny) ösz. fn. A lóversenyzésnél használt műszó, (angolul: dead heat,). T. i. midőn két vagy több ló derék futással, s anynyira minden előnykülönbség nélkül érkezik a nyerponthoz, hogy a biró az elsőség iránt nem határozhat, s az egyszerre beérkezettek között még egy döntő futásra van szükség.

*HOLTVÍZ (1)
(holt-víz) ösz. fn. Általán álló víz, midőn t. i. valamely folyó, akár mesterség által, akár önerejéből más irányt vevén egészen új medret csinál, a régi medret vagy abban tespedő vizet holtnak mondják.

*HOLTVÍZ (2)
puszta Pozsonyban; helyr. Holtvíz-en, ~re, ~ről.

*HOLVA
a Nádor-codexben holval helyett, mint regvö (palóczosan, göcseiesen) regvel helyett. Holva kelve. A nevezett codexben.

*HOLVAL
(hol-val) időhatárzó. Törzse az elavult hol (reg, napkelet), s am. regvel vagy reggel után következő napon (cras). Holval levén (mane facto). Igen holval (diluculo valde). Münch. v. Tatrosi eod. Holval levén parancsolá őtet a biró kihozni a tanácsházba. És holval levén nyilván törvényre üle az ő leánya ellen. Sz. Krisztina élete. Főnévként is használtatott. Estveleiglen és holvaliglan. Bécsi cod. Farkasok estet nem hadnak (hagynak) vala holvallára. Ugyanott. Holvaltól fogva déliglen. Holvalra kelvén, holvalra jutván. Nádor-cod. A Carthausi névtelennél a v-t hasonulva találjuk: "Mikoron azért másod napra jutottanak, igen hollal szent misét szolgála." "Mikoron hollal az kapitulomban gyültenek volna." V. ö. HOL, (2).

*HÓLY
(ho-aly v. ho-oly) elvont törzse hólyag szónak és származékainak. Rokon vele a német hohl, svéd hĺl, ihĺlig stb. Finnül kuula szintén am. hólyag.

*HÓLYAG
(ho-oly-ag v. hó-oly-ag) fn. tt. hólyag-ot, harm, szr. ~ja. Gyöke, vagyis gyökeleme a fuvás által keletkezett emelkedést, üresfélét jelentő ho. A fuvást utánzó hangtól nevezték el némely más nyelveken is a hólyagot, ilyenek pl. a német blasen és Blase, a görög juV, am. szél és hólyag, honnan jnsaw, a latin vesica. stb. Általán am. levegő által megtöltött s kidagadt nyulékony test. Különösen 1) Valamely hig testnek egyes részei, melyek vékony hártya gyanánt a levegő által gömbölyüvé alakittatnak, s legcsekélyebb illetésre szétpattannak. Hólyagok az izzó ércz fölszinén. Hólyagok a sebes esőben. Szappanhólyag. Szokottabban: buborék. 2) Az állati bőrnek gömbölyű feldudorodása, külső égetés, belső hévség stb. által. Tenyere a kapanyéltől hólyagokat kapott. Hólyag támadt a sarkán, talpán. Teli van hólyaggal egész teste. Szúnyogcsipéstől, csalántól támadt hólyagok. 3) Az emberi és állati testben különféle bőr v. hártya edények, melyek levegővel vagy nedvekkel megtölthetők és felfujhatók. Húgyhólyag, epehólyag, halhólyag, léghólyag, szívhólyag. Nem hólyag, hogy felfujják. (Km.). Disznó hólyag, ökör hólyag. Hólyagban tartani a dohányt. Növénytanban a hólyag jelent gömbölyü, üres, zárt testet, vagyis növényrészt, mely némely vizi növények gyökein vagy levelein látszik, (ampulla). Ugyanott am. gömbölyü magtok, mely nyomás által szétpattan. V. ö. HÁLYOG.

*HÓLYAGALAKÚ
(hólyag-alakú) ösz. mn. Alakjára nézve hólyaghoz hasonló. Hólyagalaku gyümölcstok, magtok.

*HÓLYAGBORSÓ
(hólyag-borsó) ösz. fn. Apróbb szemü kerti borsófaj, felfuvódott s hólyagalaku hüvelyekben v. tokocskákban.

*HÓLYAGCSA
(ho-oly-ag-csa) kicsinyező fn. tt. hólyagcsát. Kis hólyag; különösen pörs, pörsenés, apró dudorodás az állati bőrön. Szúnyogcsípéstől támadt hólyagcsák.

*HÓLYAGCSERESZNYE
(hólyag-cseresznye) ösz. fn. Fejér cseresznye, mely hólyagcsához hasonló. Némelyek szerént am. piros páponya.

*HÓLYAGCSUPOR
(hólyag-csupor) ösz. fn. Am. néhutt: höpöly.

*HÓLYAGDAD
(hóly-ag-dad) mn. tt. hólyagdadot. l. HÓLYAGALAKU.

*HÓLYAGFA
(hólyag-fa) ösz. fn. Cserje, melynek dióhoz hasonló gyümölcsei kettesével vannak egyegy hólyagalaku tokban. (Staphylea pinnata).

*HÓLYAGFARKU
(hólyag-farku) ösz. mn. Bogárfaj, melynek farkán két hólyagcsa van. (Stephilinus).

*HÓLYAGFÉREG
(hólyag-féreg) ösz. fn. Bélgilisztafaj, némely emlős állatok beleiben, melynek hátulsó végén hólyagcsa van. (Hydra hydatula).

*HÓLYAGFÖVENY
(hólyag-föveny) ösz. fn. Húgyhólyagban termő apró köves, vagyis fövenyalaku és keménységü hegedmények. (Arena).

*HÓLYAGGENYEDÉS
(hólyag-genyedés) ösz. fn. Kóros genyedés az állati, különösen emberi hugyhólyagban.

*HÓLYAGHABARCZ
(hólyag-habarcz) ösz. fn. Habarczféle kórállapot, a hugyhólyagban. V. ö. HABARCZ.

*HÓLYAGHUZÓ
(hólyag-huzó) ösz. fn. Gyógytapasz, mely erős ingerlés által a bőrön hólyagokat húz. (Vesicatorium).

*HÓLYAGHÜVELYSIPOLY
(hólyag-hüvelysipoly) ösz. fn. Hólyaghüvelyében támadt sipolyféle bántalom. (Fistula vesico-vaginalis). V. ö. SIPOLY.

*HÓLYAGISZAM
(hólyag-iszam) ösz. fn. Némbereknél a hugyhólyagot, s annak nyakát fedő belső hártyának kiduvadása a húgycsőn. (Cystoptosis).

*HÓLYAGKEMÉNYĚDÉS
(hólyag-keményědés) ösz. fn. A hugyhólyag falainak megmerevedése.

*HÓLYAGKIFORDULÁS
(hólyag-ki-fordulás) ösz. fn. A hugyhólyag belső felszinének kifelé fordulása.

*HÓLYAGKŐ
(hólyag-kő) ösz. fn. Kő vagy kőféle kemény test, mely a húgyhólyagban képződik.

*HÓLYAGLÁBU
(hólyag-lábu) ösz. fn. Légyfaj, melynek lábtövei felfujt hólyagcsákhoz hasonlók. (Thryps).

*HÓLYAGLÁZ
(hólyag-láz) ösz. fn. Egyik neme a rohasztó láznak, mely vékony nedvvel megtölt hólyagos kütegekben jelenkezik.

*HÓLYAGMEGGY
(hólyag-meggy) ösz. fn. l. HAJAGMEGGY.

*HÓLYAGMETESZ
(hólyag-metesz) ösz. fn. Sebészi műtő eszköz, melylyel kőmetszésnél a hugyhólyagot felnyitják. (Cystotomus).

*HÓLYAGMETSZÉS
(hólyag-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a kóros hugyhólyagot hólyagmeteszszel felnyitják. (Cystidotomia).

*HÓLYAGMOGYORÓ
(hólyag-mogyoró) ösz. fn. Hályogfanemű növény, levelei szárnyasak stb. Máskép: mogyoróshalyogfa. V. ö. HALYOGFA.

*HÓLYAGOS
(ho-oly-ag-os) mn. tt. hólyagos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hólyagokkal bővelkedő, min hólyagok támadtak. Hólyagos bőr, tenyerek. Vérhólyagos törés. Himlőtől hólyagos arcz. 2) Hólyagbőrrel, hártyával bevont, bekötött. Hólyagos edények, palaczkok. V. ö. HÓLYAG.

*HÓLYAGOS BORSÓFA
a dudafürt nevü növény egyik faja, cserje nemü, levelkéi körkörösek, behorpadt végük. Máskép: pukkantó dudafürt, (colutea arborescens), köznépi nyelven: varjúköröm is.

*HÓLYAGOS CSERESZNYE
lásd: HÓLYAGCSERESZNYE.

*HÓLYAGOS CSUPOR
(hólyagos-csupor) l. HÓLYAGCSUPOR.

*HÓLYAGOS FŰ
a dudafürt nevü növény egyik faja, szára fűnemü, gindár, levelkéi szálasok, csorbák, kopaszok stb. Máskép: lapított dudafürt, (colutea herbacea).

*HÓLYAGOSÍT, HÓLYAGOSIT
(ho-oly-ag-os-ít) áth. m. hólyagosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hólyagossá tesz, hólyagokat támaszt, okoz. Némely bogarak csipése felhólyagosítja a bőrt. Kapa, kasza nyele által hólyagosított tenyerek.

*HÓLYAGOSÍTÁS, HÓLYAGOSITÁS
(ho-oly-ag-os-ít-ás) fn. tt. hólyagosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg nyomás, surlódás, mely által a bőr hólyagossá tétetik.

*HÓLYAGOSODÁS
(ho-oly-ag-os-od-ás), fn. tt. hólyagosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamin hólyagok keletkeznek.

*HÓLYAGOSODIK
(ho-oly-ag-os-od-ik) k. m. hólyagosod-tam, ~tál, ~ott. Hólyagok támadnak, keletkeznek rajta. Hólyagosodik a szúnyogok által megcsipkedett bőr. Tenyere a kaszanyéltől felhólyagosodott.

*HÓLYAGOS SZILKESARK
A szilkesark nevü növény faja; szára két-két águ, boglyos levelei kikanyargatott szögletesek stb. (Nicandra physaloides v. Linne szerént: atropa phys.).

*HÓLYAGOZTAT
(ho-oly-ag-oz-tat) áth. m. hólyagoztat-tam, ~tál, ~ott. l. HÓLYAGOSÍT.

*HÓLYAGRÁK
(hólyag-rák) ösz. fn. Hugyhólyagot meglepő rákféle fene.

*HÓLYAGSÉRV
(hólyag-sérv) ösz. fn. Hugyhólyag sérve vagy oly sérv, mely a hugyhólyagot is magában foglalja. V. ö. SÉRV.

*HÓLYAGSIPOLY
(hólyag-sipoly) ösz. fn. Hugyhólyagon támadt sipolyféle nyilás.

*HÓLYAGSZURÁS
(hólyag-szurás) ösz. fn. Sebészi műtét, azaz a hugyhólyagnak hegyes eszközzel (szurcsappal) megnyitása a gáton, vagy végbelen által vagy fancsont felett, a felakadt, s máskép ki nem üríthető húgy kieresztése végett. (Paracentesis).

*HÓLYAGTAPASZ
(hólyag-tapasz) ösz. fn. l. HÓLYAGHUZÓ.

*HÓLYAGZIK
(ho-oly-ag-oz-ik) k. m. hólyagz-ott, htn. ~ani. Hólyag támad, keletkezik rajta. Hólyagtapasztól hólyagzik a bőr. Kapanyéltől hólyagzó tenyér. Felhólyagzik.

*HOLYAN
(ha-olyan v. ho-olyan). Palóczos tájszólás szerént am. milyen? Itt a ha v. ho gyök eredetileg kérdező értelmü, valamint a hány (= haannyi, azaz mennyi), hogy, hogyan szavakban is.

*HOM
elvont gyök, mely 1) megvan a homály, homlok, homlít, homolka, homor, homos, homp szókban és ezek családaiban. Tiszta eleme a magasságot, emelkedést jelentő ho, mely m-vel toldva, különösen domborodást vagy félgömbölyüséget jelent. Innen némely tekintetben rokon a gom, göm gyökökkel, csakhogy ezek oly magasságot jelentenek, mely mindenfelé egyiránt kiterjed, pl. gomb, gomba, gombócz, gömb, gömbölyü stb. a hom ellenben többnyire, vagyis inkább csak egy irányban terjedő gömbölyödés, csak félgömbölyödés fogalmát fejezi ki, pl. a homlok, homorú, homolka, homp szókban; homály, homlít szókban pedig különösebben fedező, takaró, borító jelentése van. Vékony hangon höm; a persában is khami, am. curvitas; kham-iden incurvari, inflecti; kham-án arcus, kham-án-iden incurvare stb. 2) Homok és homu, vagyis hamu szókban h előtéttel, azaz szellettel nem más mint om (omol, omlik stb. szókban), s jelent omló, omlékony valamit. Maga omol is h-val jön elé a Bécsi codexben: "Istennek nehéz és meghíhatatlan haragját azon városnak elhomlolására." Ámós proféta, (,homlol' áth. jelentéssel ma ,omlaszt').

*HÓMADÁR
(hó-madár) ösz. fn. Havasi sármány, sármányfaj az éjszaki tartományokban, melynek feje, nyaka és begye télen megfehéredik, s mely nyáron a lapplandi havasokon lakik, télen pedig déli Svédországba, sőt Németországba is leköltözik. (Emberiza nivalis).

*HOMÁLY
(hom-ály) fn. tt. homály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg, ami valamit takar, borít, pl. gőz, pára, felhő, árnyék, mely valamely testhez tapadva vagy fölébe emelkedve, vagy elébe állva azt eredeti fényétől megfosztja vagy fényének terjedését akadályozza, szóval kevesbé látszatóvá vagy épen láthatlanná teszi; továbbá maga azon állapot, midőn a testek csak kétes világosságban tünnek elé. Sürű homály. A megfagyott lehelet homályt vet az üvegre. A napot, holdat, csillagokat felhők homálya födi. A sürü fák árnyéka homályt vet a földre. Különösen, közép állapot a kellő világosság és sötétség között. Esti homály. Sürü erdők homálya. Kútak, földalatti járások homálya. Átv. ért. mi az ismerő tehetséget akadályozza, előle valamit elrejt; valamint maga a tárgyak ismeretlen állapota. A népek eredetét jobbára homály födi. Tudatlanság homálya. Ész homálya. Történeti buvárlatokkal valamely tárgy fölötti homályt eloszlatni. Erkölcsi ért. szenny, mocsok, mely valakinek hirét, nevét, becsületét régi fényétől megfosztja. Ezen tett nagy homályt vet jellemedre.
Arab-perzsa nyelven khumúl, am. a latin obscuritas, finnül himmi, himeys.

*HOMÁLYFI
(homály-fi) ösz. fn. Átv. ért. oly ember, ki a józan felvilágosodásnak ellensége vagy legalább annak jótéteményeiben részt nem vesz, s eredeti tudatlan állapotában, s előitéletei mellett marad. (Obscurant).

*HOMÁLYGALÓCZA
(homály-galócza) ösz. fn. A galócza nemü gombák egyik faja. V. ö. GALÓCZA.

*HOMÁLYLEPKE
(homály-lepke) ösz. fn. Estveli vagy éjjeli lepke, boszorkánypille.

*HOMÁLYOG
(hom-ály-og) önh. m. homályog-tam, homályog-tál, homályg-ott, htn. ~ni. 1) Homályban tünik elé, folytonos vagy tartós homály födi. Hadd homályogjon a hold, csak a nap tartson igazat. (Km.). 2) Nem jól lát. Szemeim homályognak.

*HOMÁLYOS
(hom-ály-os) mn. tt. homályos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit homály föd, takar; mit jól, tisztán, eredeti fényében látni nem lehet. Homályos a felhő borította ég. Homályos a befagyott ablaküveg. 2) Tisztán nem látó. Homályos szemek. 3) Mit értelemmel könnyen felfogni nem lehet. Homályos szó, beszéd, czélzás, példázat. A rövid szó homályos szokott lenni. (Km.). 4) Az eszméket, tárgyakat öszvezavaró. Homályos ész, elme. 5) Minek neve, hire nincsen; nem jeles, nem fényes. Homályos eredet, származás. Homályos ágyból született. V. ö. HOMÁLY.

*HOMÁLYOSAN
(hom-ály-os-an) ih. Eredeti fényétől megfosztva vagy annak terjesztésében akadályozva, nem tisztán, nem világosan, nem értelmesen. Homályosan kel fel a nap. Homályosan látni. Homályosan beszélni, irni. V. ö. HOMÁLYOS.

*HOMÁLYOSDI
(hom-ály-os-di) fn. tt. homályosdi-t, tb. ~ak. L. HOMÁLYFI.

*HOMÁLYOSÍT, HOMÁLYOSIT
(hom-ály-os-ít) áth. m. homályosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit homályossá tesz. Felhők homályosítják az eget, fák árnyékai az erdőt. A pipafüst behomályosítja az ablakokat, falakat. V. ö. HOMÁLYOS.

*HOMÁLYOSÍTÁS, HOMÁLYOSITÁS
(hom-ály-os-ít-ás) fn. tt. homályosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek homályossá tevése; homályos állapotba helyezés.

*HOMÁLYOSÍTÓ, HOMÁLYOSITÓ
(hom-ály-os-ít-ó) mn. tt. homályosító-t. Valamit homályossá tevő, homályos állapotba helyező. Eget homályosító felhők. Észhomályosító tanok. Üveget homályosító szenny, mocsok, pára, gőz. V. ö. HOMÁLYOS.

*HOMÁLYOSODÁS
(hom-ály-os-od-ás) fn. tt. homályosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A sötétedés alsó foka, midőn valami homályba borúl.

*HOMÁLYOSODIK
(hom-ály-os-od-ik) k. m. homályosod-tam, ~tál, ~ott. Homályossá lesz, homályos állapotba megy által. Homályosodik az ég. Be-, elhomályosodik az idő. V. ö. HOMÁLYOS.

*HOMÁLYOSSÁG
(hom-ály-os-ság) fn. tt. homályosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy állapot, midőn valami homályos. Az éj homályosságát lámpákkal eloszlatni. Gyógyszer a szemek homályossága ellen. Beszédedet homályossága miatt nem érthetem. V. ö. HOMÁLYOS.

*HOMÁLYOSÚL
(hom-ály-os-úl) önh. m. homályosúlt. l. HOMÁLYOSODIK.

*HOMÁLYOZIK
(hom-ály-oz-ik) k. m. homályoztam, ~tál, ~ott. 1) Homály gyanánt vagy homályosan látszik, tünik elé. A reá vetett árnyéktól homályozik a völgy. 2) Homályosan kezd látni. Szemei homályoznak. Máskép: homályodzik v. homályoszik v. homályog.

*HOMBÁR
l. HAMBÁR.

*HOMGI
tájdivatos szó, homp helyett; l. ezt.

*HOMLÍT, HOMLIT
(hom-ol-ít) áth. m. homlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Eredetileg borít vagy takar, takarít, eltakarít. Ily értelemben fordul az elé Temesvári István deáknak, mintegy háromszáz éves énekében a kenyérmezei diadalról, (mely becses költeménynyel legújabban Thaly Kálmán ismertetett meg bővebben bennünket):
"Akik magyaroknak pártjokon valának,
Azoknak népektől sírok ásatának,
És föld köbelében béhomlíttatának,
Ellenség testěket hagyják az vadaknak."
Mai szokott értelemben szőlővesszőt, őszszel vagy tavaszszal a nélkül, hogy tövéről levágná, ezzel együtt meghajtva vagy megdöntve földbe ás, elbujt, s végét kihagyván, bizonyos magasságig földdel takar, beföd, a végett, hogy ott gyökeret verjen, s így nemcsak hogy a szőlőtő megifjúl és megszaporodik, (egy tőről több ily ágak is homlíttatván), hanem az ily vesszők v. venyigék már mindjárt első évben gyümölcsöt is hoznak. Néhutt: dönt, ha t. i. tövével együtt történik a venyige bujtása.

*HOMLÍTÁS, HOMLITÁS
(hom-ol-ít-ás) fn. tt. homlítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, vagyis szőlőmivesi munka, melynél fogva a szőlőt termő vesszők elültetésével szaporítják. 2) Maga az elültetett, elbujtott szőlővessző. A homlítások szépen megeredtek.

*HOMLÍTÓ, HOMLITÓ
(hom-ol-ít-ó) mn. tt. homlító-t. 1) Aki szőlőt homlít. Homlító szőlőmíves, kapás. 2) Homlítani való. Homlító vessző. V. ö. HOMLÍT.

*HOMLÍTOTT
(hom-ol-ít-ott) mn. tt. homlított-at. Szőlővesszőről mondják, melyet homlítottak.

*HOMLÍTVÁNY
(hom-ol-ít-vány) fn. tt. homlítvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Homlított szőlővessző vagy más ágacska. A homlítványokat különösen ápolgatni. Oly képzésü, mint: oltvány v. oltovány.

*HOMLOK
(hom-ol-ok) fn. tt. homlok-ot, harm. szr. ~a. Nyelvhasonlat szerént olyan képzésü, mint hajlok (hajlék), nyomdok (nyomdék), szándok (szándék), szurdok (szurdék). Homlok tehát eredetileg am. homolék, homlék, vagyis félgömbölyüen felálló, feldudorodó, kinyomuló valami. V. ö. HOM. Különösen 1) A fejnek azon előrésze, mely a szemek fölött, s halántékok között kinyomul, s föl a hajnövésig terjed. Így neveztetik általán a fejnek ezen része minden emlős állatoknál. Boltos, domború, magas, lapos, keskeny, széles homlok. Sima, ránczos homlok. Nyílt, derült, borús, sötét homlok. Homlokot ránczba szedni, elkomorítani. Nincs a homlokára írva, mit forral magában. Nagy, magos, széles homloku. Alacson, keskeny homloku. Képes kifejezéssel vétetik arcz helyett. Nyilt homlokkal küzdeni. Homlokegyenest, am. arczczal. Hanyatthomlok neki rohanni valaminek, am. majd arczra, majd hanyatt rohanni. 2) Átv. ért. az épület eleje. Ház homloka. Továbbá, valaminek czímlapja, czímoldala. Könyv homloka, sirkő homloka. Hadi nyelven a sorba állított seregnek azon oszlopa, mely legelül áll.

*HOMLOKCSONT
(homlok-csont) ösz. fn. Azon csont, mely a homlokot képezi, a koponya előrészén fekszik, s egészben véve többé kevesbbé kidomborodik.

*HOMLOKDÍSZ
(homlok-dísz) ösz. fn. Általán dísz, ékesség az emberek vagy némely állatok, pl. lovak homlokán.

*HOMLOK-EGYENEST
ösz. ih. Valamely tárgy felé homlokunkat irányozva. Homlok-egyenest a falnak rohanni. Átv. ért. egymással szemközt, egymásnak ellenmondó, egymást kizáró módon, egymást tagadólag. Homlokegyenest ellenkező állítások.

*HOMLOKELŐ
(homlok-elő) ösz. fn. Takaró lepel, födél, mely a homlokot takarja, vagy annak diszeül szolgál. Olyan alkotásu szó, mint: szügyelő.

*HOMLOKÉR
(homlok-ér) ösz. fn. Ütér a homlokban.

*HOMLOKFA
(homlok-fa) ösz. fn. l. AJTÓSZEMÖLD.

*HOMLOKFAL
(homlok-fal) ösz. fn. Az épület homlokát, vagyis előrészét képező fal, különböztetésül az oldal- és hátfalaktól.

*HOMLOKHAJ
(homlok-haj) ösz. fn. Haj a fejnek előrészén, mely a homlok fölött nő.

*HOMLOKIRAT
(homlok-irat) ösz. fn. Irat valamely tárgynak, pl. háznak, emléknek, könyvnek stb. homlokán, azaz előrészén, előlapján; különböztetésül a hát- vagy oldalirattól.

*HOMLOKKÖTŐ
(homlok-kötő) ösz. fn. Kötő vagy szalag, melylyel a homlokot ékességül vagy divatból, vagy más okból átkötik.

*HOMLOKOL
(hom-ol-ok-ol) áth. m. homlokot-t. 1) Valaminek, pl. épületnek, kazalnak homlokot csinál. 2) Hadi nyelven: a sereget homlokkal állítja bizonyos irány felé.

*HOMLOKOS
(hom-ol-ok-os) mn. tt. homlokos-t v. ~at. Akinek vagy aminek homloka van; különösen nagy homlokú, széles vagy magas homlokú.

*HOMLOKOZ
(hom-ol-ok-oz) áth. m. homlokoz-tam, ~tál, ~ott. l. HOMLOKOL.

*HOMLOKPÁHOLY
(homlok-páholy) ösz. fn. A szinházban a színpaddal szemközt levő páholy.

*HOMLOKRAJZ
(homlok-rajz) ösz. fn. Valamely épület homlokzatának lerajzolása.

*HOMLOKREDŐ
(homlok-redő) ösz. fn. Redő, melyet bú vagy harag, vagy öregség stb. húz a homlokra.

*HOMLOKSOR
(homlok-sor) ösz. fn. A kiállított hadnak első sora, a hadoszlop előrende. Máskép homlokvonal.

*HOMLOKSÜTÉS
(homlok-sütés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely gonosztevőnek homlokára büntetésül bélyeget sütnek.

*HOMLOKSZALAG
(homlok-szalag); l. HOMLOKSZORÍTÓ.

*HOMLOKSZÍJ
(homlok-szíj) ösz. fn. Homlokkötő a lovakon.

*HOMLOKSZORÍTÓ
(homlok-szorító) ösz. fn. A homlokot és a fej hátsó részét övedző szalag.

*HOMLOKTÉR
(homlok-tér) ösz. fn. A rajztérnek előrésze, mely t. i. a lerajzolt vagy festett kép előtt nyílik. Ellentéte: háttér.

*HOMLOKVONAL
l. HOMLOKSOR.

*HOMLOKZÁSZLÓ
(homlok-zászló) ösz. fn. A homloksorban vitetni szokott zászló.

*HOMLOKZAT
(hom-ol-ok-oz-at) fn. tt. homlokzat-ot, harm. szr. ~a. Az épületnek előrésze, homlokoldala, mely különös alakja, s építészi müvek által az épületnek tekintetet ad, s azt kitünteti.

*HOMLOKZATI
(hom-ol-ok-oz-ati) mn. tt. homlokzati-t, tb. ~ak. Homlokzathoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Homlokzati oszlopok, erkélyek, diszítmények.

*HOMOJGOS, HOMOJOG
l. HOMOLYGOS, HOMOLYOG.

*HOMOK (1)
(hom-ok) fn. tt. homok-ot, harm. szr. ~ja. Földnem, mely tulajdonságaira nézve a fövényhez hasonló; (V. ö. FÖVÉNY) de a fövény inkább vizenyős helyeken, folyókban, tengerekben stb. létezik, s öregebb szemű, a homok pedig szárazon, és fínomabb részecskékből áll. Sárga, fekete homok. Folyó, futó, sívó homok. Meszet homokkal keverni. A homok is eliszsza az esővizet, de semmit sem terem. (Km.). Ha csak a homokföld terem, szüken telik meg a verem. (Km.). Jelent terjedtebb homokos földet vagy térséget is. Homokba ültetett fűzek, erdők. Homokra építeni. A pesti homok nem kedvező a kertészkedésre. A kecskeméti homokban sok szép gyümölcsöt termesztenek. Valószinüleg egy eredetű az omol, omlik igével, s eredetileg am. omok, azaz elomló, szétomló földnem. Ide tartozik a szintén omlékony tulajdonságu homu, hamu is. V. ö. HOM.
Törökül kum, a jakutban kumakh, sínai nyelven mo, sa-mo (planities arenosa).

*HOMOK (2)
falvak Beregh, Somogy, Sopron, Szathmár, Ungh megyében; puszták Csongrád és Somogy m. KIS~, puszta Somogy m.; helyr. Homok-on, ~ra, ~ról.

*HOMOKBÓKA
(homok-bóka) ösz. fn. Homokos földben tenyésző növényfaj a bókanemüek közől. V. ö. BÓKA.

*HOMOK-BÖDÖGE
falu Veszprém megyében; helyr. ~Bödög-én, ~re, ~ről.

*HOMOKBUCZKA
(homok-buczka) ösz. fn. Szél által öszvetorlódott homokból álló buczka. V. ö. BUCZKA.

*HOMOKDERCZEFŰ
(homok-dercze-fű) ösz. fn. A derczefüvek neméhez tartozó növényfaj, mely homokos földben tenyészik. V. ö. DERCZEFŰ.

*HOMOKDOMB
(homok-domb) ösz. fn. Szél által öszvetorlódott, homokból álló domb, homokbuczka.

*HOMOKFORGATAG
(homok-forgatag) ösz. fn. A szél által felsodrott, s tölcséralakban kergetett homok, melyet néhutt a nép boszorkánytáncz-nak nevez.

*HOMOKFÖLD
(homok-föld) ösz. fn. Föld, melynek nagyobb része homokból áll. Fekete, sárga homokföld. Némely vetemények és növények, a homokföldet kedvelik. Homokföldben termett rozs, burgonya.

*HOMOKFŰ
(homok-fű) ösz. fn. Széles ért. homokos földben vadon tenyésző fűnemek. Szorosb ért. éjszaki Europa homokos tengerpartjain tenyésző növénynem, mely sok sórészecskéket foglal magában. (Arenaria).

*HOMOKFÜRDŐ
(homok-fürdő) ösz. fn. Gyógytani ért. a meleg homoknak fürdő gyanánt használása, vagyis a kóros testnek vagy egyes tagoknak, meleg homokkal való burogatása.

*HOMOKFŰZ
(homok-fűz) ösz. fn. Homokban, és homokos mocsárok körül tenyésző fűzfa, melynek levelei fölülről kevessé szőrösek, alul pedig kóczosak. (Salix arenaria).

*HOMOKHALOM
(homok-halom) ösz. fn. Halom, melynek alkatrészei jobbadán homokföldből állanak.

*HOMOKHÁT
(homok-hát) ösz. fn. Homokos vidék, homokdombokkal lepett táj. Oly képzésü, mint: cserhát, erdőhát.

*HOMOKHÁTI
(homok-háti) ösz. mn. Homokháton lakó, onnan való, ott nőtt, termett. Homokháti ember. Homokháti burgonya.

*HOMOKHEGY
(homok-hegy) ösz. fn. Hegy, mely homok földből emelkedett. Kapcsolatban levő több homokhegyek többsége: homokhegység.

*HOMOKHÚR
(homok-húr) l. HOMOKFŰ. V. ö. HÚR.

*HOMOKI
(hom-ok-i) mn. tt. homoki-t, tb. ~ak. Homokból való; homokban nőtt; homokban lakó. Homoki forrás, kút. Homoki fű, sás. Homoki nyúl.

*HOMOK-KOMÁROM
falu Szala megyében helyr. Komárom-ba, ~ban, ~ból.

*HOMOKKŐ
(homok-kő) ösz. fn. Kőfaj, mely erősen öszvetömődött homokszemekből áll, s mely szinre, fínomságra és keménységre nézve különféle. Homokkőből épített ház. Homokkőből faragott oszlopok.

*HOMOKLEPTE
(homok-lepte) ösz. mn. Amit homok lepett vagy borított el. Homoklepte rónák, mezők.

*HOMOKLIGET
(homok-liget) ösz. fn. Vizes és termő tájék Afrikának nagy homoksivatagjai közepett, mint valamely sziget a homoktengerben. (Oase, görögösen: oasis).

*HOMOKMÉG v. HOMOKMÉGY
puszta Pest megyében; (Kalocsa mellett). Helyr. Homokmégy-en, ~re, ~ről.

*HOMOKMILLYE
(homok-millye) ösz. fn. Milylye, melyben homokot tartanak, pl. porzóhomokot.

*HOMOKNÁD
(homok-nád) l. LENGENÁD.

*HOMOKNŐSZIROM
(homok-nő-szirom) ösz. fn. A nőszirmok neméhez tartozó, s homok földben tenyésző növényfaj. (Iris arenaria). V. ö. NŐSZIROM.

*HOMOKÓRA
(homok-óra) l. FÖVENYÓRA.

*HOMOKOS
(hom-ok-os) mn. tt. homokos-t v. ~at, tb. ~ak. Homokkal bővelkedő, ellepett, vegyített. Homokos határ, vidék. Homokos szántóföldek, rétek. Homokos mész.

*HOMOKPUSZTA
(homok-puszta) ösz. fn. Homok lepte, kietlen sivatag, miveletlen sík tér.

*HOMOKPERJE
(homok-perje) ösz. fn. Homokban tenyésző perje.

*HOMOKRÉTEG
(homok-réteg) ösz. fn. Réteg a földben, hegyben stb. mely homokot tartalmaz.

*HOMOKSAVAR
(homok-savar) ösz. fn. A savarok neméhez tartozó, s homokos földben tenyésző növényfaj. V. ö. SAVAR.

*HOMOKSÁS
(homok-sás) ösz. fn. A mátkás barkáju, kocsányos sások alneméhez tartozó növényfaj. (Carex arenaria).

*HOMOKSĚPRŐ
(homok-sěprő) ösz. fn. l. SĚPRŐÜRÖM.

*HOMOKSIVATAG
(homok-sivatag) l. HOMOKPUSZTA.

*HOMOKSZĚM
(homok-szěm) ösz. fn. Az omlékony homokföldből egy külön parány vagy szemecske.

*HOMOK-SZENT-GYÖRGY
falu Somogy megyében; helyr. Szent-György-ön, ~re, ~ről.

*HOMOK-SZENT-LŐRINCZ
puszta Pest megyében; helyr. Szent-Lőrincz-ěn, ~re, ~ről.

*HOMOKSZIGET
(homok-sziget). Homokföldből álló sziget.

*HOMOKTENGER
(homok-tenger) ösz. fn. Nagy kiterjedésü sivatag, mely csupa homokból áll.

*HOMOK-TERENYE
falu Nógrád megyében; helyr. Terenyé-n, ~re, ~ről.

*HOMOKTERÜLET
(homok-terület) ösz. fn. Nagyobb tér vagy térség, melyet homok borít.

*HOMOKTORLÁS
(homok-torlás) ösz. fn. A homoknak szél vagy vízmosás által halomra tódulása.

*HOMOKTORLAT
(homok-torlat) ösz. fn. Öszvetorlott homokból álló buczka, domb, zátony stb.

*HOMOKTÖVIS
(homok-tövis) ösz. fn. A tengerek és folyók szélein tenyésző tövises cserjenem. (Hippophae).

*HOMOKZSÁK
(homok-zsák) ösz. fn. Homokkal töltött zsák, különösen több ilyen zsák, várviváskor a belövöldöző ágyuüteg fedezésére stb.

*HOMOLYA, HOMOLA, HOMOJA
(hom-oly-a) fn. tt. homolyát. Általában öszvegömbölyitett valami. Különösen gömbölyűre vagy gömbölyű-hegyesre öszvegomolyított édes turó. V. ö. HOM. Mátyusföldén hegyesturó-nak is mondják. Különböztetésül a lapos turótól, Tisza mellett pedig gomolyának.

*HOMOLYGÁS
(hom-oly-og-ás) fn. tt. homolygás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami homolyog. l. HOMOLYOG.

*HOMOLYGOS
(hom-oly-g-os) mn. tt. homolygos-t v. ~at, tb. ~ak. Székely tájnyelven am. sovány, szikár.

*HOMOLYKA, HOMOLKA
l. HOMOLYA.

*HOMOLYOG, HOMOLOG, HOMOJOG
(hom-oly-og) önh. és hangugrató m. homologtam v. homolgottam, homologtál v. homolgottál, homolgott, htn. ~ni v. homolgani v. homolgni. Egymáson keresztül kasul forog, hentereg, hömbölyög, gomolyog. Mondják különösen a disznókról, midőn zivatar idején nyugtalankodnak. Továbbá am. ideoda bolyong, kivált sokaság közt.

*HOMONNA
mezőváros Zemplén megyében; helyr. Homonná-n, ~ra, ~ról.

*HOMOR
(hom-or) fn. tt. homor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A testnek oly alakja; melynél fogva szélei boltosan fölfelé hajlanak, úgy hogy közepe némi üreget képez. Származékai: homorú, homorít, homorodik. Ellentéte: dombor. V. ö. HOMORÚ.

*HOMORÍT
(hom-or-ít) áth. m. homorít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Homorúvá alakít. Szántók nyelvén am. a szántóvasat úgy fordítja, hogy a földbe akadjon.

*HOMORÍTÁS, HOMORITÁS
(hom-or-ít-ás) fn. tt. homorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, formálás, mely által valamit homorítanak.

*HOMORÍTÓ, HOMORITÓ
(hom-or-ú-ít-ó) mn. és fn. tt. homorító-t. Mi által valami homorúvá tétetik, különösen esztergárosok, asztalosok, lakatosok stb. eszköze, melylyel homorítani szoktak.

*HOMOROD v. HOMORÓD
puszta Győr megyében; ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, falvak Szathmár megyében; falvak Erdélyben, Hunyad m. és Kőhalom székben; a puszta Hunyad megyében; helyr. Homoród-on, ~ra, ~ról. Patakok neve is Erdélyben és Szathmár megyében.

*HOMORÓD-ALMÁS
falu Erdélyben Udvarhely székben; helyr. Almás-on ~ra, ~ról.

*HOMORODÁS
(hom-or-od-ás) fn. tt. homorodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valamely test homorúvá képződik, pl. esztergáros eszköze által a fa, kovács homorítója által a vas stb.

*HOMORODIK
(hom-or-od-ik) k. m. homorod-tam, ~tál, ~ott. Homoru alakuvá képződik, vagyis szélei fölfelé meggörbülvén, belseje megfordított bolt gyanánt üregessé leszen. Homorodik a száradó bőr. Átv. ért. búnak, bánatnak ered, azaz bújában, bánatában, rosz kedvében meggörbed. Ez értelemben rokon vele a szinte átv. értelmü komorodik, mert hom, kom, gom, mint görbülést, hajlást jelentő gyökök, rokon értelmüek.

*HOMORÓD-KARÁCSONFALVA
l. KARÁCSONFALVA.

*HOMORÓD-KEMÉNYFALVA
l. KEMÉNYFALVA.

*HOMORODOTT
(hom-or-od-ott) mn. tt. homorodott-at. Homoru alakuvá képződött, azaz szélein fölfelé hajlott, közepe felé pedig behorpadt: Homorodott deszka. Átv. ért. komorodott, azaz búban, bánatban, rosz kedv miatt meggörbedt.

*HOMORÓD-OKLÁND
l. OKLÁND.

*HOMORODOTTSÁG
(hom-or-od-ott-ság) fn. tt. homorodottság-ot, harm. szr. ~a. Valamely testnek homorodott állapota vagy tulajdonsága.

*HOMORÓD-REMETE
lásd: REMETE.

*HOMORÓD-SZENT-MÁRTON
lásd: SZENT-MÁRTON.

*HOMORÓD-SZENT-PÁL
l. SZENT-PÁL.

*HOMORÓD-SZENT-PÉTER
lásd: SZENT-PÉTER.

*HOMORÓD-UJFALU
l. UJFALU.

*HOMOROG
MAGYAR~, MEZŐ~, OLÁH~, falvak Bihar megyében; helyr. Homorog-on ~ra, ~ról.

*HOMORTŰKÖR
(homor-tükör) l. HOMORÚTŰKÖR.

*HOMORÚ, HOMORU
(hom-or-ú) mn. tt. homorú-t v. ~at, tb. ~ak v. ~k. Minek szélei boltozatosan fölfelé hajlanak, felnyomulnak, s ez által belseje némi üreget, horpadást képez. Finnül kovero, kopera, koverias. A magyarban ellentéte: domború. Homorú vas, melylyel a tengelyt behuzzák. Homorú réztányér. Homorúra gyalulni a deszkát. Homorúan készíteni az utczai kövezetet. Homorú teknő, fa tál. Homorú paizs. Kassai József a domború szóval azonosítja; de részint az általános szokás, részint a régiség ellenkezőről tanúskodik. Homorou (1275-ből) jelent völgyet, s különösen is eléjön: Homorou velg, am. Homorú völgy; Homoroupotok, am. Homorú patak. "Ad paludem quae vulgo dicitur Homoroupotok." (1210. Jerney. Nyelvkincsek). Ugyanitt eléfordul Homorouteteu (homorútető) is; de a föntebbiek szerént ez sem jelenthetett mást, mint horpadt tetőt. Képzésére nézve rokon a domború, szomorú, szigorú, nyomorú, keserű stb. melléknevekkel.

*HOMORÚAN, HOMORUAN
(hom-or-ú-an) ih. Homorú alakban, azaz felhajlott szélekkel és üreges belsővel.

*HOMORÚGYALU
(homorú-gyalu) ösz. fn. Asztalosok gyaluja, mely által a deszkát homorúan kimetszik, hogy a hevedert bele lehessen ereszteni. V. ö. HORONYGYALU.

*HOMORÚSÁG, HOMORUSÁG
(hom-or-ú-ság) fn. tt. homorúság-ot, harm. szr. ~a. Valamely testnek homorú állapota vagy minősége.

*HOMORÚTÜKÖR
(homorú-tükör) ösz. fn. Tükör, melynek lapja közepe felé behajlik, s vagy üres félgömböt, vagy félhengert képez. (Speculum concavum sphaericum, aut cylindricum).

*HOMORÜVEG
(homor-üveg) ösz. fn. Üveg, melynek belső része homorodott. V. ö. HOMORÚTŰKÖR.

*HOMOS
(hom-os) a régi halotti könyörgésben homus (= hms, mind az a nyiltabbról, mind az u mélyebbről o-hoz közeledve); elavult mn. mely tulajd. ért. jelentett valami elfödöttet, betakartat vagy homorút, görbét, nem egyenest; átv. ért. ravaszt, csalfát. álnokot, ki valódi érzelmét és szándékát ál ürügyök alá szokta rejteni. Mai szokás szerént: hamis, mint: lapos, lapis, kőrös, kőris. V. ö. HAMIS.

*HOMOSDIA
falu Krassó megyében; helyr. Homosdiá-n, ~ra, ~ról.

*HOMP
(hom-p) fn. tt, homp-ot, harm. szr. ~ja. Túl a Dunán és a székelyeknél divatozó tájszó, s am. felhányt földből csinált dombocska, határjegy, különösen fölmetszett gyepföld, melyet határjegyül, gyepágyul, sirhalmul emelnek. Innen származott: hompol, hompolás, némely tájakon: kompol, kompolás. V. ö. HAN, HANCSIK.

*HOMPITAL
l. OMPITAL.

*HOMPKŐ
(homp-kő) ösz. fn. Bányászi nyelven am. kőnem, mely vízmosás vagy más erőszak által helyéből kimozdítva, más alsóbb tájakon öszvetorlódik, s egymásra hompolyog, (hömpölyög).

*HOMPOL
(hom-p-ol) áth. m. hompol-t. Gyepes földből határdombocskákat csinál vagy azzal gyepágyat, sírhalmot vagy más emelkedett helyet, pl. árokpartot beborít. Máskép: kompol. Kihompolni a földek széleit, hogy a szekerek rájok ne menjenek. Kihompolni a felosztott réteket. V. ö. HANCSÍK, HANCSÍKOL.

*HOMPOLYG v. HOMPOLYOG
(hom-p-oly-og) önh. l. HÖMPÖLYÖG.

*HOMPOLYKŐ
(hompoly-kő) l. HOMPKŐ.

*HOMPOR
(hom-por) ösz. fn. A csecsemők fejeit hajnövés előtt befödő var, mely idővel leporlik, s a fejbőr megtisztúl. Gyöke a homlok szó hom gyökével ugyanaz, tehát mintegy homlokpor. Mátyusföldén: hompora. V. ö. HOMLOK.

*HOMPOZ
(hom-p-oz) áth. m. hompoz-tam, ~tál, ~ott. L. HOMPOL.

*HOMROD
falu Abaúj megyében; helyr. Homrod-on ~ra, ~ról.

*HOMU
régies, ,hamu' helyett; l. ezt. A régi halotti beszédben: chomuv.

*HON (1)
(ho-n) fn. tt. hon-t, tb. ~ok nincs szokásban, harm. szr. ~a v. ~ja. Gyöke vagy gyökeleme a helyet jelentő ho, melyből hon, hol, hová, honn, honnan származnak. Állapító értelmü n képzőjénél fogva jelent bizonyos állandó helyet, különösen emberek tartózkodási helyét, mely mintegy kizárólag sajátjok. Innen szorosb ért. 1) Haza, vagyis azon tartomány, ország, melyben valaki született és lakik, vagy hol állandóan megtelepedett.
"De néked élni kell, ó hon!
S örökre, mint tavasz, virulni."
Kölcsey.
Tájdivatosan: honn, és honny. Eddig mi magyarok kizárólag csak Magyarországot neveztük honnak, de újabb szokás szerént más országok is így neveztetnek, mennyiben valamely népnek vagy nemzetnek állandó lakhelyül szolgálnak: Némethon, Olaszhon, Angolhon stb. Ennek a régiségben is van nyoma, pl. Profétának ő honjában nincs tisztessége. (Müncheni cod.): 2) Még szorosb ért. azon hely, hol valakinek vagy valaminek hajléka, lakása, háza van. És honjában költ a fecske. Zsoltárkönyv. Innen mondjuk: honn, itthonn, otthonn leszek, mely esetben már határozó gyanánt vétetik, a régieknél is: "Ez oka ez, hogy ilyen késén (későn) írok kegy(elmed)nek, hogy hon (= honn) nem voltam." 1557-dik évből. "Minemű nyomoruságot tettek ők én rajtam hon něm voltamban." 1558-dik évből. Szalay Á. gyüjt. Ez értelemben megegyezik az angolszász ham, a német heim és Heime, a svéd heim, az angol home stb. szókkal, melyeket Adelung igen régieknek mond, s mint olyanok eredetét csak találgatja, holott a magyar hon szóban elég világos. Finnül huonet, Fábián I. szerént am. ház. Perzsául khán v. kháne, zendül húm am. ház, lak. Héberül , mint gyök szokatlan, de innen ered ('ónáh), együtt lakás; törökül is kon-mak am. lakni, honolni.

*HON (2)
honn helyett; l. ezt.

*HON (3)
v. HUN, tájszólási kérdés, hol helyett. Régi iratokban is gyakran eléjön ,hol', sőt ,midőn' helyett is. "Thovábbá hun (írva: hwn) azt panaszlották az én kegyelmes uramnak, hogy" stb. "thovábbá hun az én kegyelmes uramnak azon kenyergenek, hogy" stb. "thovábbá hun azt panaszlotta, hogy" stb..... "ezek a panaszok míltatlan és ok nélkül esthenek én rejám." 1558-diki levél. Szalay Á. gyüjt. "Hon kegy(el)med azt írja, hogy az kegy-med feldérűl (= földérűl) hajtották el a disznókat;" s alább: "Hon azt írja kegy-med, hogy" stb. Ugyanott. Chaldeai nyelven on a törökben kani vagy köznépiesen: hani, szintén am. hon v. hol? az arabban pedig huná v. henná, v. henne, az egyiptomiaknál honne, a síriaiaknál hón, am. itten. Származékai: honnan, honnét közdivatuak, ellenben hunnan, hunnét tájszokásiak.

*HÓN
(ho-on) fn. tt. hón-t, tb. ~ok. Személyragozva: hónom, hónod, hóna. Nem jó volna: hónam, hónad, mert a tárgyesetben nem: hónat. A karnak alsó része legfelül, hol az a váll-lapoczkával öszveköttetik. Innen mondjuk: hón alá venni, szorítani valamit. Jó férj hóna alól ugrik ki a kövér menyecske. (Km.). Büdös a hóna alja. Egyébiránt köz szokás szerént hón, am. a kar töve alatt lévő üreg. Hón alatt való szőr. Hónom alá bújt. Hónom alól elveszett.

*HÓNAL v. HÓNALJ
v. HÓNALY, (hón-al v. ~alj, v. ~aly) ösz. fn. A kar töve alatt lévő üreg. Személyragozva: hónom alja v. alyja, hónod alja v. alyja, hóna alja v. alyja; hónunk, hónotok, hónuk alja v. alyja. Hónom alja kisebesedett. Átv. l. HÓNALLEVÉL.

*HÓNALÁG
(hónal-ág) ösz. fn. Fattyúág növényeken, mely a szabályos ág tövén e közt és a szár között nőtt ki, pl. a szőlő venyigén. V. ö. HÓNALLEVÉL.

*HONALAPÍTÁS
(hon-alapítás) ösz. fn. Akár fegyverrel, akár szerződéssel és bölcs törvényekkel vagy mindezekkel együtt valamely államnak, országnak önálló biztos és állandó létre hozása.

*HONALAPÍTÓ
(hon-alapító) ösz. mn. és fn. Aki valamely állam vagy ország első létalapját megveti, vagy amivel ily alap megvettetik. V. ö. HONALAPITÁS. Honalapító hadvezér, szerződés. Honalapító ősök, törvények.

*HÓNALAZ
(hón-alaz) ösz. áth. A hónalleveleket kitördeli, pl. a dohánynövénynél, néhutt: fatytyaz, fiókoz.

*HÓNALCSÜKÜLLŐ
(hón-al-csüküllő) ösz. fn. A csüküllők neméhez tartozó növényfaj, melynek alsóbb levelei vállban kikanyargatott fogasak. (Centauria axillaris). V. ö. CSÜKULLŐ.

*HÓNALÉR
(hón-al-ér) ösz. fn. Vérér, mely a vért a hóntól a szivhez vezeti vissza.

*HÓNALGERENDA
(hón-al-gerenda) ösz. fn. Oly gerenda az épületben, mely a tompa szeglet alatt hónal-formára öszveeresztett fekvő vagy dült oszlopot és mellgerendát öszvekapcsolja.

*HÓNALIDEG
(hón-al-ideg) ösz. fn. Ideg, mely a karszövedékből jő ki, s a hón táján szétterjed. (Nervus axillaris).

*HÓNALIN
(hón-al-in) ösz. fn. In vagy inas hús a hónüregben.

*HÓNALJ
l. HÓNAL.

*HÓNALL
áth. l. HÓNALOL.

*HÓNALLEVÉL
(hón-al-levél) ösz. fn. A növényeken fattyú levél, mely valamely ág tövén e közt és a szár közt nőtt ki, pl. a dohánynövényen.

*HÓNALMIRIGY
(hón-al-mirigy) ösz. fn. Mirigy a hón alatt, a hónüregben. V. ö. MIRIGY.

*HÓNALOL
(ho-on-al-ol) áth. m. hónalol-t, htn. ~ni. Valamit hóna alá vesz; hóna alatt elvisz, elhord. Tájdivatos szó. Felhónalolni egy kéve kendert, egy vég vásznat. Átv. ért. a fattyusarjakat, hónalleveleket kitördeli v. kivagdalja. V. ö. HÓNALAZ; HÓNALÁG; HÓNALLEVÉL.

*HÓNALÜREG
(hón-al-üreg) ösz. fn. A hónal és oldal közötti üreg. Keléses, szőrös, izzadó hónalüreg.

*HÓNALÜTÉR
(hón-al-ütér) ösz. fn. Ütér a hónüregben, mely a vért a hón felé vezeti. (Arteria axillaris).

*HÓNALY, HÓNALYCSÜKÜLLŐ stb
l. HÓNAL; HÓNALCSÜKÜLLŐ stb.

*HÓNAP
(hó-nap) ösz. fn. Alkotó részei: az évnek tizenketted részét jelentő hó (mensis, Monat) és nap, mely szélesb értelemben időt, időkört is jelent, s ennél fogva am. egy hó alatt lefolyó idő, vagyis napok száma. Hibásan beszélnek és irnak tehát azok, kik hónap helyett holnap szót használnak. V. ö. HOLNAP. Hónap eleje, vége. Két, három hónapig. Hány hónapja mult, hogy nem láttuk egymást? Egész hónap, fél hónap. Hónapról hónapra halasztaní valamit. Tavaszi, nyári, őszi, téli hónapok.

*HÓNAPI
(hó-napi) ösz. mn. Hónapra való, hónapot illető, arra vonatkozó; hónapba telő. Hónapi bér. Két hónapi kenyérrész. Hónapi vizsgálatok, számadások. Ime itt van három hónapi munkálkodásom eredménye. V. ö. HÓNAP.

*HÓNAPONKÉNT
(hó-nap-on-ként) ösz. ih. Hónap számra, minden hónapot különvéve, az időt hónapokkal számítva. Hónaponként fizetni a cselédeket, a házbért. Hónaponként számot adni és venni.

*HÓNAPOS
(hó-napos) ösz. mn. 1) Hónaptól fogva élő, létező, tartó. Hónapos kisgyermek. Kéthónapos csikó. Hónapos eső, szél. Négyhónapos tél. 2) Hónaponként, vagy körülbelül annyi időköz alatt megujuló, elétünő, termő. Hónapos rózsa. Hónapos retek. Hónapos fejfájás. Hónapos óra, melyet ha felhúznak, egy hónapig jár. 3) Hónapszámra használt, fogadott. Hónapos szoba, szállás.

*HÓNAPOZ
(hó-nap-oz) áth. és önh. m. hónapoztam, ~tál, ~ott. Valamit hónapról hónapra halaszt.

*HÓNAPSZÁM
(hó-nap-szám) ösz. fn. 1) Hónaponként vett, számított idő. Hónapszámra oda lenni a háztól. Hónapszámra fizetni a munkásokat, cselédeket. 2) A nőszemélyek havi tisztulása, rövidebben hószám.

*HÓNAPSZÁMOS
(hó-nap-számos) ösz. mn. Havi tisztulásban levő, rövidebben: hószámos. Hónapszámos asszony.

*HONÁRULÁS
(hon-árulás) lásd: HAZAÁRULÁS.

*HONÁRULÓ
(hon-áruló) l. HAZAÁRULÓ.

*HONBARÁT
(hon-barát) ösz. fn. Hazáját szerető, a haza mellett, s annak érdekeiért buzgólkodó személy.

*HONCSOK
l. HANCSIK. "Az ördög is megunja, örökké egy honcsokon ülni." Kriza J. szerént székely km.

*HONFI
(hon-fi); HONFIAS; l. HAZAFI, HAZAFIAS.

*HONCZISOR
falu Arad megyében; helyr. Honczisor-on ~ra, ~ról.

*HONDOL
falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Hondol-on ~ra, ~ról.

*HONÉRZELEM
(hon-érzelem); lásd: HONFIÉRZELEM.

*HONFIAS
(hon-fias); l. HAZAFIAS, HAZAFIÚI.

*HONFIBUZGALOM
(hon-fi-buzgalom) ösz. fn. Honfiúi érzésből eredő buzgóság.

*HONFIÉRZELEM
(honfi-érzelem) ösz. fn. Érzelem, szivélyes indulat, melylyel valaki, mint igaz honfi a haza iránt viselkedik.

*HONFIJOG
(hon-fi-jog) ösz. fn. Jog, melylyel valamely honnak, hazának polgára bír; hazafijog.

*HONFISÁG
(hon-fi-ság); HONFIÚ; HONFIÚSÁG stb. l. HAZAFISÁG; HAZAFIÚ; HAZAFIÚSÁG stb.

*HONFITÁRS
(hon-fi-társ) ösz. fn. Ugyanazon honnak, hazának tagja; földi. A külföldön utazók honfitársaikkal találkozván, azokat örömmel üdvözlik.

*HONFIUSÍT, HONFIÚSIT
(hon-fiusít) ösz. áth. 1) Idegent hazafiak közé fölvesz, s hazapolgári jogokkal felruház. 2) Szorosb ért. idegent nemességgel, és nemesi jogokkal megajándékoz.

*HONFIUSÍTÁS
(hon-fiusítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg jogosítás, melynél fogva valaki bizonyos hon polgárai közé fölvétetik.

*HONFOGLALÁS
(hon-foglalás) ösz. fn. Valamely országnak, földnek győzedelmes haddal, fegyverrel hódítása, megszerzése, és birtokba vétele a végett, hogy ott állandó lakást, hazát alapítsanak. Honfoglaláskor apáink Pannóniában több népségeket találtak. V. ö. HONALAPITÁS.

*HONFOGLALÓ
(hon-foglaló) ösz. mn. és fn. Aki hadban, hadakozás, fegyver által a régibb lakókat legyőzve, valamely földet, országot maga és övéi számára megszerez, birtokba vesz. Honfoglaló sereg. Honfoglaló őseink. A nagy honfoglaló.

*HONFÖLD
(hon-föld) ösz. fn. Szülőföld, ország, haza, melyben születtünk.

*HONFÖLDI
(hon-földi) ösz. mn. Hazabeli, földi, bizonyos ország benlakosa. Ellentéte: külföldi, idegen.

*HONI
(hon-i) mn. tt. honi-t, tb. ~ak. 1) Honból való, ott született, termett, készült; hazai, hazabeli. Honi lakosok (nem idegenek). Honi termesztmények, kézmüvek, gyártmányok. 2) Olyan, mint bizonyos honnak szokása, divata hozza magával. Honi viselet, fejkötő. 3) Szoros ért. magyar, magyaros, magyarországi, itt divatozó, itt termett, itt készült. Honi nyelv. Honi szabásu öltönyök. Honi gyapjú, czukor, kézmüvek. A néhai védegylet keletkezte által igen felkapott, és közhasználatuvá lett szó.

*HONJOG
(hon-jog) l. HONFIJOG.

*HÓNKALAP
(hón-kalap) ösz. fn. Öszvelapított díszkalap, melyet hón alá szorítva szoktak viselni. Ilyen volt a papok egykori díszkalapja, tréfásan éghasitó, v. ladik, v. csónak.

*HÓNLAP
(hón-lap) ösz. fn. Széles, háromszögü csontlapoczka, mely hátul az emberi test felső bordája fölött fekszik. (Scapula).

*HONLEÁNY
(hon-leány) ösz. fn. 1) Valamely honnak, hazának szülötte mint nőnembeli. 2) A honnak oly leánya, ki annak javát előmozdítani törekszik, s hazaszeretet lángol szivében.
"S a honfiú s a honleány
Csak érez, nem lát, s fél."
Kölcsey.

*HONLEVÉL
(hon-levél) ösz. fn. Levél v. irat valakinek szülőföldéről vagy szülőhelyéről.

*HONN
(hon-on) ih. Képzője ugyanazon on, mely a hol kérdésre megfelelő helyneveké, s mely az alapító raggal megegyezik. Jelentése: azon helyen, hol valakinek hona, hazája, vagy legszorosb ért. rendes lakása, tanyája van. Honn lenni, honn maradni, honn lakni, honn heverni. Honn lakjék az, aki kedvére akar élni. A régiek egy n-nel írták, pl. Mária pedig hon ül vala. (Münch. cod.). Öszvetételekben: itthonn vagyok, otthon leszek. Ezek helyett: sehonn, mindenhonn, akárhonn, valahonn, (melyeket némely tájakon így is ejtenek: sehunn, mindenhunn stb.), inkább a sehol, mindenhol, akárhol, valahol divatoznak. De an képzővel már közszokás szerént: sehonnan, mindenhonnan stb. Egyébiránt V. ö. HON, és HONNAN.

*HONNAL
(h-onn-al) l. HONNAN.

*HONNAN
(h-onn-an) helykérdő ih. Elemzésére nézve l. HOL kérdő. Rokon vele a görög oJen, és latin unde (= cunde), török handan vagy kandan; V. ö. HOL, (1). Értelme: mely helyről, v. mely helyből. Honnan estél le? A fáról. Honnan vetted ezen pénzt? Az erszényből. Némely tájdivat szerént: hunnan? melylyel a latin unde (vagyis eredetileg: cunde) legközelebbről egyezik. Régieknél eléjön honnal alakban is, (valamint ezek is: onnal = onnan, valahonnal = valahonnan), pl. Szalay Á. gyüjteményében a XVI. században. Sőt honnal néha más értelemben is használtatik. "Vagyon kegyik (= kedig, pedig) oly falu, hogy kibűl megigazítják honnal (= hol) felét, honnal harmadát" (t. i. a rovásnak, adónak). Hallani tájdivatosan ezt is: honnand, honnant és honnat, melyekből hangzócsere által lett: honnént és honnét, sőt honnég is, mint: odább, odébb, tovább, tovébb. Ezen kérdésre a helynevek mikép ragoztatnak l. HOL szó alatt.

*HONNANT, HONNAT
HONNÉG (Nádor-codexben), l. HONNAN.

*HONNEM
a régieknél igen sokszor eléjön (az első n a gy hasonúlata levén), ,hogynem' helyett; lásd ezt.

*HONNÉT
l. HONNAN.

*HONNY
tájdivatos hon helyett; l. ezt.

*HONOL
(hon-ol) önh. m. honol-t. Bizonyos helyen, mint saját, vagy szokott honában lakik, honn vagyon.
"Honán kül a fiú,
Honában a patak
Magas hegyek között
Együtt vándorlanak.
S az ifju ajkain
Míg néma csend honol,
Az illanó vízár
Víg hangokat danol."
Petőfy.
V. ö. HON, fn.

*HONOLÁS
(hon-ol-ás) fn. tt. honolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lakás bizonyos helyen, pl. városban, falun, vagy országban, tartományban.

*HONOS (1)
(hon-os), mn. tt. honos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek hona van; nem bujdosó, nem számüzött. Ellentéte: hontalan. 2) Bizonyos honban divatozó, szokásban levő, tenyésző. Ellentéte: idegen, szokatlan. 3) Bizonyos honnak v. helynek jogaiba, szokásaiba avatott. Én ezen házban honos vagyok. Ő minálunk oly honos, mint otthon.

*HONOS (2)
(l. föntebb), fn. tt. honos-t, tb. ~ok. Honfitárs, hazafitárs, honpolgár. Kik velünk egy országban születtek és laknak, mind honosaink.

*HONOSÍT, HONOSIT
(hon-os-ít) áth. m. honosított, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valakit bizonyos honnak lakosává tesz, legszélesb ért. véve. Honosítani v. meghonosítani a bevándorlott idegeneket. 2) Szorosb ért. idegent nemességgel, és nemesi jogokkal felruház, mi Magyarországban csak országgyülésileg történhetik. 3) Valamit a honban divatba, szokásba hoz, mi eredetinél fogva idegen. Valamely külföldi intézetet honosítani. Más világrészekről hozott növényeket, állatokat honosítani.

*HONOSÍTÁS, HONOSITÁS
(hon-os-ít-ás) fn. tt. honosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit honosítanak. Idegenek, bevándorlottak honosítása.

*HONOSÍTÉK, HONOSITÉK
(hon-os-ít-ék) fn. tt. honosíték-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos polgári jogok öszvege, melyekkel az idegen hazának polgára más honban felruháztatik, és bír. (Indigenatus). Honosítékért folyamodni. A honosíték díját lefizetni.

*HONOSÍTMÁNY
(hon-os-ít-mány) fn. tt. honosítmány-t, tb. ~ok. l. HONOSÍTÉK.

*HONOSÍTOTT, HONOSITOTT
(hon-os-ít-ott) mn. tt. honosított-at. 1) Valamely honnak lakosává, polgárává avatott. Honosított idegenek, jövevények, külföldiek. 2) Bizonyos honban divatossá tett. Honosított szokások, öltözetek. V. ö. HONOSÍT.

*HONOSODÁS
(hon-os-od-ás) fn. tt. honosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki v. valami honosodik. V. ö. HONOSODIK.

*HONOSODIK
(hon-os-od-ik) k. m. honosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Bizonyos honnak állandó, rendes lakosa, polgára leszen, vagyis mint olyan megtelepedik, s a vele járó jogokkal élni kezd. 2) A honban divatossá kezd lenni, szokássá válik. Némely külföldről behozott intézetek lassanként meghonosodnak hazánkban. A burgonya, s némely más növények meghonosodtak nálunk is.

*HONOSODÓ
(hon-os-od-ó) mn. tt. honosodó-t. Honossá levő. Honosodó idegenek, jövevények, gyarmatok. V. ö. HONOS.

*HONOSÚL, HONOSUL
(hon-os-úl) önh. m. honosult. l. HONOSODIK.

*HONOTT
(hon-ott) am. a honban.
"Ki azt hiszi, hogy egy nap fénye süt
A terjedelmes földre mindenütt,
Honán kívül tán kételkedni fog:
Vajjon honott nem, más szebb nap ragyog?"
Vachott Sándor.

*HONPOLGÁR
(hon-polgár) ösz. fn. Szélesb ért. valamely honnak, országnak állandó, rendes lakosa. Szorosb ért. polgári jogokkal felruházott lakosa valamely hazának.

*HONSZERELEM, HONSZERETET
(hon-sze-relem v. ~szeretet) ösz. fn. Szeretet, melylyel valaki hona iránt viseltetik, s annak javát, diszét előmozdítani törekszik, érette élni halni kész stb.
"Titkon borong a genius
A néma hant felett,
Hol lángoló szív s honszerelm
Váltottak életet."
Kölcsey.

*HONSZÜLÖTT
(hon-szülött) ösz. mn. A hazában született, bennszülött; ki valamely honba, nem külföldről származott be; ellentéte: jövevény, idegenből beköltözött, honosított.

*HONY
tájdivatos hon helyett; l. ezt.

*HONT (1)
(hom-t) fn. tt. hont-ot. Némely tájakon, nevezetesen Bodrogközben am. felhasított gyepdarab, gyepföld. Máskép és szokottabban: hant; rokona: komp.

*HONT (2)
falu ugyanazon nevü megyében; helyr. Hont-on, ~ra, ~ról; mint megye: Hont-ba, ~ban, ~ból.

*HONTALAN
(hon-ta-lan) mn. tt. hontalan-t, tb. ~ok. Hon nélkül levő, állandó hazával nem biró, honától megfosztott, abból számüzött, bujdosó. Különbözik: sehonnai, kinek, mint mondani szoktuk, se országa, se hazája. Határozóilag am. hon nélkül.

*HONTALANÍT
(hon-talan-ít) áth. m. hontalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Am. számkivet, száműz.

*HONTALANUL
(hon-ta-lan-ul) ih. Hon nélkül. Hontalanul élni, bujdosni.

*HONTÁRS
(hon-társ) ösz. fn. Ugyanazon honnak lakosai, polgárai, egymásnak hontársai; földi.

*HONTMADÁR
(hont-madár) ösz. fn. A hantok között ugrálni szerető fehéres farku madárka a billegények neméből. (Motacilla oenanthe). Máskép: hantmadár.

*HONTMEGYE, HONTVÁRMEGYE
(hont-[vár-]megye ösz. fn. Magyarország Dunán inneni (Duna balparti) kerületének egyik vármegyéje, három bányavárossal. Székhelye Ipoly-Ság, hol megyegyüléseit tartja.

*HONŰZÉS, HONÜZÉS
(hon-űzés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki felsőbb rendelet, pl. birói itélet következtében hazájából kivándorolni kénytelen; számüzés, számkivetés.

*HONVÁGY
(hon-vágy) ösz. fn. Fájdalmas érzelemmel párosult lelki állapot, midőn valaki idegen földön lévén, hazája után nyugtalanul sovárog. Máskép: honkór v. honvágykór.

*HONVÁGYKÓR
(hon-vágy-kór) ösz. fn. lásd HONVÁGY.

*HONVÉD
(hon-véd) ösz. fn. 1) Általán, mindenféle hadi készület, mely a honnak ótalmára szolgál, pl. fegyveres katonaság, végvárak, sánczok, gátok stb. 2) Különösen nem rendes katona, ki csak rendkivüli esetben vagy esetekben köteleztetik vagy kél a hon védelmére. Innen: honvédezred, honvédség.

*HONVÉDELEM
(hon-védelem) ösz. fn. Hont védő, vagyis ellenség ellen ótalmazó erő, készület, építések. Honvédelemre felszólítani a polgárokat.

*HONVÉDŐ
(hon-védő) ösz. fn. Személy, ki hazáját a megtámadások ellen védi, ótalmazza. Különösen fegyveres polgár, ki nem rendes katona, honvéd.

*HONVÉDSÉG
(hon-védség) ösz. fn. 1) A hont ótalmazó eszközök, készületek öszvege. A honvédséghez új adó nemével járulni. 2) Személyes tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valaki a hon védelmében részt vesz. Honvédségben meghalni. 3) Honvédők öszvege, serege.

*HÓOLVADÁS
(hó-olvadás) ösz. fn. A hónak a nap melege vágy más melegség által vizzé változása.

*HÓOMLÁS
(hó-omlás) ösz. fn. Alázuhanás, midőn a hótömeg magasabb helyekről, pl. háztetőkről, hegyek, havasok oldalairól alácsuszik, leomlik.

*HÓOMLATAG
(hó-omlatag) ösz. fn. Hótömeg, mely magasabb helyekről leomolva képződött.

*HOOR
(olvasd: Hór), falu Zemplén megyében; helyr. Hoor-on, ~ra, ~ról.

*HOP (1)
elvont gyöke (ho gyökelemből), hoporcs, hoporj, hoportyag stb. származékoknak. Jelent emelkedést, magasodást, dudorodást, felpuffadást.

*HOP (2)
l. HOPP. Egy p-vel jön elé különösen hopoczál és hopol szókban; l. ezeket.

*HOP! (3)
Kassai József szerént a Hegyalján am. félig örömest, félig kénytelenségből. Ily értelemben mondják másutt: kes-kénytelen, azaz kissé kénytelen.

*HÓPĚHĚLY
(hó-pěhěly) ösz. fn. Pehelyalakban eső, szállinkozó hó.

*HÓPÉNZ
(hó-pénz) ösz. fn. Szoros ért. dij, melyet bizonyos szolgálat fejében havonként, hónaponként fizetnek. Hadi tisztek hópénze. "Ím három hónapja leszen, hogy kijöttem Szigetbil (= -bül v. -ből), mind az enyimbil adok hópénzt az uraimnak." 1556-diki levél. (Szalay Á. gyüjt.). Szélesb ért. az évi dijnak azon része, mely egy egy hónapra esik. Köz nyelven annyit is tesz, mint fehér pénz v. ezüst pénz, de akkor a hó jelentése nix.

*HÓPÉNZES
(hó-pénzes) ösz. mn. Kinek hópénze jár bizonyos szolgálataért, ki hópénzt húz; zsoldos. Hópénzes katonák. V. ö. HÓPÉNZ.

*HÓPIHE
(hó-pihe) l. HÓPĚHĚLY.

*HÓPINTY
(hó-pinty) ösz. fn. Havasokon lakó madárfaj a pintyek neméből. (Fringilla nivalis). V. ö. PINTY.

*HOPISTÁL
önh. m. hopistál-t. Valószinüen a latin hospes szóból eredt, s tulajdonkép hospitál, azaz ide-oda járván, sehol sincs állandó laka, hanem mindenütt vendég (hospes) gyanánt él. (Hospitatur).

*HOPMESTER
régies fn. a ,Hofmeister' német szóból mintegy tréfásan csavarítva.

*HOPOCZÁL
(hop-ocz-a-al, vagyis hop-sza-al) önh. m. hopoczál-t. Tulajdonkép a gyermekekről mondják, midőn hop, hopsza szóra mozognak, ugrálnak, dajkáik ölében hánykolódnak. Használják áth. értelemben is. Hopoczálni (v. hopoczáltatni) a kisdedet, azaz ölben vagy térden ugráltatni.

*HOPOCZÁLÁS
(hop-sza-al-ás) fn. tt. hopoczálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely gyermek hopoczál, vagy valaki gyermeket hopoczáltat.

*HOPOCZÁLTAT
(hop-sza-al-tat) áth. m. hopoczáltat-tam, ~tál, ~ott. Cselekszi, hogy hopoczáljon.

*HOPOL
(hop-ol) önh. m. hopolt. A gyermekről mondják: lehopol, azaz letelepedik, leül.

*HOPOLÁS
(hop-ol-ás) fn. tt. hopolás-t, tb. ~ok. Telepedés, leülés. V. ö. HOPOL.

*HOPOR
(hop-or) elvont törzs, melyből hoporcs, hoporj, hoportyag stb. származnak. Jelent feldudorodott valamit.

*HOPORCS
(hop-or-cs) fn. tt. hoporcs-ot, harm. szr. ~a. Kidudorodott csomó valamely test fölszinén, kiálló görcsös púp, hupa, czipó; apró domb. Hoporcs az emberi háton. Hoporcsok a fa derekán. V. ö. HOP, (1). Máskép: hoporty, huporty és hoporj.

*HOPORCSOS
(hop-or-cs-os) mn. tt. hoporcsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek fölszinét hoporcs vagy hoporcsok borítják; görcsös, hupás, czipós, púpos; dombos. Hoporcsos fakéreg. Hoporcsos bőr. Hoporcsos mellü és hátu nyomorék. Hoporcsos vidék. V. ö. HOPORCS.

*HOPORJ
(hop-or-j) l. HOPORCS.

*HOPORJA
(hop-or-j-a) fn. tt. hoporját. Lásd HOPORCS.

*HOPORJAS
(hop-or-j-as) l. HOPORCSOS.

*HOPORJÁS
(hop-or-ja-as) mn. tt. hoporjás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Dombos, gödrös, hantos, likacsos. Háta hoporjás hely, határ. 2) Púpos, hupás, czipós, görcsös. Hoporjás tök.

*HOPORTY (1)
HOPORTYOS, l. HOPORCS, HOPORCSOS. A cs és ty váltakoznak; mint szintén a cs és gy a varancs, varangy, göröncs, göröngy szókban.

*HOPORTY (2)
falu Zemplén megyében; helyr. Hoporty-on, ~ra, ~ról.

*HOPORTYAG
(hop-or-ty-ag) fn. tt. hoportyag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Valamily testnek fölcserepesedett, elváló, feldudorodó héja, kérge, fölszine, pl. midőn a faltól a vakolat vagy meszelet elválik, vagy a fa kérge felhámlik, vagy a hirtelen felszáradt kátyu teteje fölcserepesedik. Lehúll a fal hoportyaga v. hoportyagja.

*HOPORTYAGOS
(hop-or-ty-ag-os) mn. tt. hoportyagos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek fölszinén hoportyag v. hoportyagok vannak; fölcserepesedett, fölkérgesedett. Hoportyagos falak. Hoportyagos kenyér.

*HOPP
(hop-p) indulatszó, melylyel élünk, midőn nagy örömünkben vagy széles kedvünkben ugrálunk, vagy másokat ugrásra felszólítunk. Gyöke a magasságot, emelkedést jelentő ho, hop. De lehet hangutánzó is, midőn némileg öszveüt hupp, topp gyökökkel is; az utóbbira nézve különösen megjegyezvén, hogy hop rongyos, tájdivatosan: toprongyos. Hipp hopp. Hopp haja! Haja hopp! Hopp itt is, amott is, az én házam előtt is. (Km.). Hopp fiam, ugorj egyet. Átv. ért. jelent örömet, széles kedvet, s felveszi a tárgyeseti ragot. Akkor mondj hoppot, mikor általugortad az árkot. Félre gondok, hoppot mondok, ha sántán is, hopp éjfélkor, hopp ebédkor, vacsorán is. (Horv. Ád.). Hoppon maradni, lekoppanva, leülepedve maradni, am. várakozásában csalatkozni, mit sem kapni, pl. hoppon marad a leány, kit senki sem visz tánczba. Hoppon marad oly vendég, kit senki sem kinál, s éhesen megy haza stb. Tájszokásilag happ. Happ happ happ, eb lesz pap!

*HOPPA
(hop-p-a) 1) A gyermeknek mondják, midőn ugratják vagy emelgetik. 2) fn. s átv. ért. jelent lakzit, lakodalmat, hol t. i. sok a hopp, azaz vigság, mulatság. Egyébiránt ez csak tréfás elnevezés, valamint a vigyori (= örömapa) és finczos (= vőfél).

*HOPPAN
(hop-p-an) önh. m. hoppan-t. Hopp hangot adva magasról aláesik, máskép: huppan, hobban. Hoppan az elérett alma, körte, midőn a fáról leesik. Hoppan a kocsiról leugró ember.

*HOPPOZ
(hop-p-oz) önh. m. hoppoz-tam, ~tál, ~ott. Hopp szóval, kurjongatással mulat, örvend, vigadoz. Hoppoznak a tánczoló toborzók. Átv. ért. elhoppozni valamit, am. hopp szóval, vagyis mulatva, tánczolva, dőzsölve elkölteni, elpazarolni, elvesztegetni. Elhoppozni az időt, pénzt, egészséget.

*HOPRONGYOS
(hop-rongyos) ösz. mn. Igen rongyos, kin, mikép mondani szokás, csak úgy repülnek a rongyok. Tájdivatosan: toprongyos.

*HOPSZA, HOPPSZA
(hop-sza) indulatszó, mely által valakit felugrásra buzdítunk, s am. ugorj fel! A sza buzditást, parancsot jelent, mint a no-sza, haj-sza indulatszókban is.

*HOR
elvont gyök, 1) hangutánzó, melyből a horny, horp, hork, horh, horzs, horty törzsökök, s ezek származékai, u. m. hornyol, horpad, horkan, horhol, horzsol, hortyog erednek. 2) emelést, emelkedést, felgörbülést, illetőleg háritást jelent a hord és horg (horog) származékokban, a honnan ez értelemben rokon hár gyökkel, s hárit és hord is rokon fogalmak. Egyébiránt végső elemzéssel ez utóbbiakban is alapfogalom a horzsolás, úgy hogy pl. Göcsejben behordozni a földet, am. beboronálni, mintegy behorzsolni.

*HÓR
l. HOOR.

*HORA
falu Liptó megyében; helyr. Horá-n, ~ra, ~ról.

*HÓRA
ikerítve: hére-hóra, 1. HÉRE-HÓRA.

*HORANSZKA
puszta Szepes megyében; helyr. Horanszká-n, ~ra, ~ról.

*HORBOK-CSEBINYE
falu Zemplén megyében; helyr. Csebinyé-n, ~re, ~ről.

*HORBOK-KALOCSA
falu Máramaros megyében; helyr. Kalocsá-n, ~ra, ~ról.

*HORBOK-RADVÁNY
falu Zemplén megyében; helyr. Radvány-ba, ~ban, ~ból.

*HORCZOG, HORCZOGÁS
lásd: HORTYOG, HORTYOGÁS.

*HORD
(hor-d) áth. gyakorl. m. hordottam v. hordtam, (a valóságos kiejtésben a 3 mássalhangzó torlódása miatt a d nem hallatszik: hortam), hordottál v. hordtál, hordott, htn. ~ni v. ~ani. Egyike azon két mássalhangzóval végződő igéknek, melyek ragozás közben segédhangzót vesznek fel, valahányszor a könnyebb kiejtés úgy kivánja, pl. hord-a-sz, hord-o-tok, hord-a-nék stb. Hangra és értelemre nézve rokon vele a latin porto. 1) Tulajd. ért. bizonyos terhet magára v. magához emelve, felkapva több ízben visz, elvisz. Gyöke az emelkedést, magasságot jelentő ho, vagy még közelebb a fáradságot, pihegést, teher alatti fuvást kifejező ho, s ez értelemben rokon a hoz és húz igékkel. Perzsául á-vur-den. Fejen, vállon hordani a terhet. Szekéren ganéjt, földet, buzát hordani. Asztalra hordani az étkeket. Pénzt hordani magával. Erdőre fát, Dunába vizet hordani. A szél havat, gazt, szemetet hord az udvarba. Az árviz behordja iszappal a földeket. Igekötőkkel: aláhord, általhord, behord, elhord, felhord, hátrahord, kihord, lehord, meghord, öszvehord, ráhord, visszahord. Hordd el a sátorfádat. (Km.). Hordd el az irhádat. Hordd el magad, am. takarodjál. Meghordani ganéjjal a földet.
"Adjon Isten csendes esőt,
Hordja össze mind a kettőt."
Népd.
2) Átv. ért. valamit szó által odább terjeszt, tovább közöl. Hírt hordani. A hallottakat és látottakat mások fülébe hordani. A titkokat kihordani. Régi dolgokat, eseményeket eléhordani. Valakinek érdemeit vagy hibáit felhordani, azaz dicséretül vagy szemrehányásul említeni. 3) Visel. Télen gucsmát, nyáron kalapot hordani. Magyar nadrágot hordani. Hosszu hajat hordani. Innepélyeken kardot, mentét hordani.

*HORDACS
(hor-d-acs) l. HORDÓCSKA.

*HORDÁL
(hor-d-ál) gyakoritó áth. m. hordált. Nógrádi szó. Gyakran vagy egymásután hord; olyan alkotásu, mint jár-ál, hál-ál, dob-ál. Másképen hordogál v. hordogat.

*HORDÁR
(hor-d-ár) fn. tt. hordár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Teherhordó napszámos. Pesti hordár, ujonnan felállított intézeti szolga az utczákon, piaczokon, ki szabott dijért, kinek-kinek kivánságára egyes vagy egész napi szolgálatra készen áll.

*HORDÁRI
(hor-d-ár-i) mn. tt. hordári-t, tb. ~ak. Hordárra vonatkozó, azt illető. Hordári egyenruha. Hordári szolgálat. Hordári intézet.

*HORDÁRKODIK
(hor-d-ár-kod-ik) k. m. hordárkod-tam, ~tál, ~ott. Hordári szolgálatban áll.

*HORDÁRSÁG
(hor-d-ár-ság) fn. tt. hordárság-ot. 1) Hordári minőség, szolgálat. 2) Hordárok együttvéve.

*HORDAS
tájszó, l. ORDAS.

*HORDÁS
(hor-d-ás) fn. tt. hordás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit hordunk. Teherhordásban kifáradni. Fahordás, vízhordás, gabonahordás. Szénahordás. Hírhordás. Behordás, kihordás, elhordás, lehordás, felhordás stb. 2) Azon teher öszvege, melyet öszvehordottak. Ezen szénakazal két napi hordás. V. ö. HORD.

*HORDAT (1)
(hor-d-at) fn. tt. hordatot. Vitel. Egy hordat fa.

*HORDAT (2)
(hor-d-at) mivelt. m. hordat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, meghagyja, rendeli, hogy valamit hordjanak.

*HORDERŐ
(hord-erő) ösz. fn. Harm. sz. raggal: hordereje. Újabb időben alakult és gyorsan elterjedt szó. Tulajd. ért. am. valamely lőfegyvernek azon hatálya, melylyel a kilőtt golyót bizonyos távolságig még mindig sikeresen vinni, hajítni képes. Átv. ért. valamely szellemi vagy erkölcsi erőfeszítésnek, elhatározásnak bizonyos pontig menő hathatóssága, munkássága. Ezen kimondott elvnek, adott rendeletnek, diadalnak, törvénynek stb. nagy hordereje van. Némelyek szerént: hordkör. (Tragweite).

*HORDKÖR
(hord-kör). Annyi mint horderő, csakhogy ,hordkör' már magát a távolságot, ,horderő' pedig a működést, működési hatályt, sulyt jelenti. ,Hordkör' elemzőleg jobban megfelel a német ,Tragweite' szónak.

*HORDÓ (1)
(hor-d-ó) igenév, mely rendszerént azon tárgy nevével, melyre közvetlenül vonatkozik, egy szóvá olvad öszve, pl. fahordó, vízhordó, teherhordó napszámosok. Átv. Hírhordó, szóhordó am. szószátyár. V. ö. HORD.

*HORDÓ (2)
(hor-d-ó, vagy talán inkább: gor-d-ó, am. gorduló v. gördülő; Thaly Kálmán gyüjteményében is eléjön: "Legordulván hullnak szemembül könnyeim", 1666-ból); fn. tt. hordó-t, harm. szr. ~ja v. hordaja. Köz ért. középen domborodott hengeralakú, két fenekű, s abroncsokkal kerített edény, leginkább fadongákból öszveállítva. Boros, seres, vizes, olajos, mézes, káposztás hordó, azaz, melyben bort, sert, vizet stb. hordnak, tartanak. Uborkás, héringes, zsiros hordó. Hordó feneke, szája, csapja, oldala. Vasas, faabroncsos hordó. Feltölteni a hordót. Ként adni az üres hordónak. Hordót csinálni, abroncsolni. Hordót hengergetni, forrázni, öblögetni. Üres hordó legjobban hangzik (km.). Olyan a hasa, mint a hordó.

*HORDÓ (3)
falu Erdélyben, Besztercze vidékében; helyr. Hordó-n, ~ra, ~ról.

*HORDÓABRONCS
(hordó-abroncs) ösz. fn. Abroncs, vasból, fából stb., mely a hordó dongáit öszvetartja.

*HORDÓÁRU
(hordó-áru) ösz. fn. Mindenféle áru, melyet hordóban tartanak, vagy hordószámra adnak és vesznek, pl. bor, pálinka, olaj stb. Továbbá hordók, mint eladni való kész edények.

*HORDÓBÉLYEG
(hordó-bélyeg) ösz. fn. Hordóra ütött, vésett, metszett, sütött jegy, névbetű.

*HORDÓBELI
(hordó-beli) ösz. mn. Mit hordóban tartanak, mit hordóból húztak, eresztettek, mit nem más edényben, pl. nem palaczkokban tartanak. Hordóbeli bor. Hordóbeli savanyított káposzta.

*HORDÓBOR
(hordó-bor) ösz. fn. 1) Hordó, teli borral. Hordóbort ajándékozni valakinek. Két hordóborom termett. 2) Hordóbeli, hordóban (nem palaczkban) tartogatott bor.

*HORDÓCSAP
(hordó-csap) ösz. fn. Csap, melyen a hordóban levő folyadékot kieresztik. V. ö. CSAP. Átv. ért. iszákos, részeges ember, ki a hordót megcsapolja.

*HORDÓCSÍN
v. HORDÓ CSÍNJA, (hordó-csín v.~csínja) ösz. fn. A hordó dongáinak végén azon behornyolt rovatok, melyekbe a fenékdeszkákat eresztik. Máskép: ontra, ontora.

*HORDÓCSINÁLÓ
(hordó-csináló) ösz. fn. Bodnár.

*HORDÓCSKA
(hor-d-ó-ocs-ka) fn. tt. hordócskát. Kis hordó, pl. negyedakós, félakós.

*HORDÓDUGASZ
(hordó-dugasz) ösz. fn. Dugasz, melylyel a hordó száját betoszik. Máskép: szádló.

*HORDÓFENÉK
(hordó-fenék) ösz. fn. A hordó hengernek két végső lapja, mely a dongák csinjába, vagyis ontrájába van eresztve.

*HORDOGÁL
(hor-d-og-ál) áth. m. hordogált. l. HORDOGAT.

*HORDOGAT
(hor-d-og-at) gyak. áth. m. hordogat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan, vagy kicsinyenként hord. Megtakarított krajczárait a takarékpénztárba hordogatja.

*HORDOGATÁS
(hor-d-og-at-ás) fn. tt. hordogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki hordogat.

*HORDÓHEVEDER
(hordó-heveder) ösz. fn. Hordócsinálók eszköze, melylyel az öszveállított dongákat öszvébb szorítják.

*HORDÓHÍD
(hordó-híd) ösz. fn. Öszvefüzött üres hordók valamely víznek széltében, melyek hajóhidféle talapzatul szolgálnak.

*HORDÓKÖTÉL
(hordó-kötél) ösz. fn. 1) Kötél, melylyel a hordókat a pinczébe eregetik, vagy onnan felhúzzák. 2) Kötél, melybe vagy melynek segitségével valamit öszvekötve hordanak.

*HORDÓMÉRŐ
(hordó-mérő) lásd: AKÓLÓPÁLCZA.

*HORDÓMŰ
(hordó-mű) ösz. fn. Általán mindenféle edény, mely a hordók neméhez tartozik, pl. lajt, csobolyó, átalag stb.

*HORDÓNYI
(hord-ó-nyi) mn. tt. hordónyi-t, tb. ~ak. Olyan nagyságu, mint a hordók lenni szoktak. Átv. ért. nagyon felpuffadt, kövérré dudorodott. Hordónyi has.

*HORDONYTELEK
puszta Gömör megyében; helyr. Hordonytelk-ěn, ~re, ~ről.

*HORDÓSĚR
(hordó-sěr) ösz. fn. Hordóban tartogatott, hordóbeli ser, különböztetésül oly sertől, melyet palaczkokban, korsókban tartanak.

*HORDÓSZAG
(hordó-szag) ösz. fn. Olyan szag, mint a tisztátalan vagy dohos hordóé szokott lenni. Ezen bornak hordószaga van.

*HORDÓSZAGÚ
(hordó-szagú) ösz. mn. Minek oly szaga van, mint a tisztátalan vagy dohos hordónak. Hordószagu borok.

*HORDÓSZÁJ
(hordó-száj) ösz. fn. Lyuk a hordó oldalának közepén. Bedugni a hordó száját. Az üres hordót szájjal lefelé fordítani. Máskép: szád.

*HORDÓSZÉK
(hordó-szék) ösz. fn. Szék, melyben valakit hordanak.

*HORDÓSZÍJ
(hordó-szíj) ösz. fn. Szíj, melylyel valami terhet, málhát öszvekötve hordanak.

*HORDÓTÖLTELÉK
(hordó-töltelék) ösz. fn. Bor vagy ser, vagy pálinka, melyeket a hiányos hordók megtöltésére használnak.

*HORDOZ
(hor-d-oz) áth. és gyakor. m. hordoz-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda, mindenfelé, folytonosan, gyakran hord valamit. A dajka gyermeket hordoz. Fegyvert hordozni. Kiki magával hordozza a kis birót. (Km.). Karokon hordozni valakit. Hireket hordozni. Ócska ruhákat hordozni, elhordozni. Meghordozni a leányt a tánczban. A szél homokkal behordozza a földeket. Göcsejben: behordozni a földet, am. beboronálni. Isten hordozzon szerencsésen. Hál téged mi hordoz itt? Kevélyen hordozza fejét a paripa. V. ö. HORD.

*HORDOZÁS
(hor-d-oz-ás) fn. tt. hordozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit hordozunk. Teherhordozás. Ruhahordozás. Testhordozás. V. ö. HORD, HORDOZ.

*HORDOZGAT
(hor-d-oz-og-at) áth. és kettőztetett gyakor. m. hordozgat-tam, ~tál, ~ott. Egymás után, részenként, lassan-lassan, de folytonosan hordoz valamit. Kévénként haza hordozgatja a learatott gabonát. Faluról falura hordozgatni az árukat. Ócska köpenyét sok évig hordozgatta.

*HORDOZGATÁS
(hor-d-oz-og-at-ás) fn. tt. hordozgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki hordozgat.

*HORDOZHATATLAN, HORDOZHATLAN
(hor-d-oz-hat-[at]lan) mn. tt. hordozhatatlan-t, tb. ~ok. Mit hordozni nem lehet. Hordozhatatlan teher. Hordozhatatlan szűk vagy rongyos ruha. V. ö. HORDOZ.

*HORDOZHATÓ
(hor-d-oz-hat-ó) mn. tt. hordozható-t. Amit hordani, viselni lehet, ami nem oly terhes, hogy hordani nem birnók; helyről helyre szállítható. Hordozható orgona. Ezen ruha még hordozható.

*HORDOZKODÁS
(hor-d-oz-kod-ás) fn. tt. hordozkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A költözködésnek, máshová telepedésnek azon neme, midőn valaki elébbi lakhelyéről általhordja holmijét új tanyájára, szállására. Hordozkodásban elromlott, elveszett jószágok, bútorok, edények, könyvek stb.

*HORDOZKODIK
(hor-d-oz-kod-ik) k. m. hordozkodtam, ~tál, ~ott. Holmijével, bútoraival együtt más lakhelyre, tanyára, szállásra költözködik. Faluról városba, egyik házból másikba hordozkodni. Sz. György napján elhordozkodni. Által-, el-, be-, kihordozkodni.

*HORDOZÓSKODÁS
(hor-d-oz-ó-os-kod-ás) HORDOZÓSKODIK, lásd: HORDOZKODÁS, HORDOZKODIK. Aki sokat hordozóskodik, nehezen gazdagul meg. (Km.). Kilencz hordozóskodás, egy égés. (Km.).

*HORDOZTAT
(hor-d-oz-tat) mivelt. m. hordoztattam, ~tál, ~ott. Eszközli, hogy valaki valamit hordozzon.

*HORFA
helység Szala megyében; helyr. Horfá-n, ~ra, ~ról.

*HORG
fn. l. HOROG.

*HORGACS
(hor-og-acs) fn. tt. horgacs-ot, harm. szr. ~a. Kis horog vagy horogféle eszköz, milyet némely női munkáknál használnak.

*HORGACSOL
(hor-og-acs-ol) áth. m. horgacsolt. Bizonyos női munkát horgacscsal, vagyis horogforma tűvel készít, köt, máskép: horgol. Fejkötőt, ágytakarót horgacsolni (häkeln).

*HORGACSOLÁS
(hor-og-acs-ol-ás) fn. tt. horgacsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Holmi női műnek horgacsnemű eszközzel való kötése, készítése, horgolás.

*HORGACSOLÓ
(hor-og-acs-ol-ó) mn. tt. horgacsoló-t. Aki horgacscsal fűz vagy köt valamit. Ágyterítőt horgacsoló leányka. Máskép: horgoló.

*HORGACSOLT
(hor-og-acs-olt) mn. tt. horgacsolt-at. Horgacs nevü eszközzel tűzött, kötött, hímzett. Horgacsolt dohányzacskó, házi sipka. V. ö. HORGACS.

*HORGAD
(hor-og-ad) önh. m. horgad-t. Görbére hajlik, mint a horog, görbed. Aláhorgad, meghorgad. Meghorgadjunk a vén ember előtt (tisztelegve). Pázmán.

*HORGADÁS
(hor-og-ad-ás) fn. tt. horgadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely testnek horog gyanánt meghajlása; görbedés. Fagyos ujjak horgadása. V. ö. HOROG; HORGAD.

*HORGADÓ
(hor-og-ad-ó) mn. tt. horgadó-t. Aki vagy ami horgad, meghajlik, görbed. Aláhorgadó gyümölcsös ágak. Elhorgadó szeg.

*HORGADOZ
(hor-og-ad-oz) k. m. horgadoz-tam, ~tál, ~ott. Horog formára folytonosan vagy gyakran görbed, hajladozik.

*HORGADT
(hor-og-ad-t) mn. tt. horgadt-at. Horog gyanánt meghajlott, meggörbedt. Felhorgadt nádszálak a háztetőn. Visszahorgadt szeg. Meghorgadt aggastyán. V. ö. HOROG.

*HORGAG
(hor-og-ag) fn. tt. horgag-ot. Eleinte alakult szó, a későbben divatosabbá lett és helyesebb horgéleg helyett. (Oxydum zinci). Eczetsavas horgag. (Zincum aceticum). Kénsavas horgag. (Sulfas zinci). V. Y. ö. HORGANY.

*HORGANY
(hor-og-any) fn. tt. horgany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A nehéz és nemtelen fémek egyike, kékes fejér szinű, s tökéletes fémfényű, közönséges hévmérsékletnél meglehetős törékeny, de + 100 C (Celsiusi v. centesimalis = százas) fokon felül hevítve nyujtható és kalapálható; + 200 C foknál pedig ismét törékeny annyira, hogy fínom porrá lehet törni; + 360 C fokig hevítve megömlik, s folytatott hevítés mellett fejér fénynyel ég el, mi alatt horgéleggé változik. A horganyból hengerített lemezeket épületek födésére, fürdő kádak készitésére stb. használják. Idegen neve Zink, Zincum. Magyar nevezetét kitünőleg horgas törésétől kapta. (Török József).

*HORGANYÉRCZ
(horgany-ércz) ösz. fn. Ércz, mely horganyrészeket foglal magában.

*HORGANYGÁLICZ
(horgany-gálicz) ösz. fn. Kénsavas horgany, mely tiszta állapotban szép, négyszögü, oszlopalaku jegeczeket képez. (Zincum sulphuricum).

*HORGANYMÉSZ
(horgany-mész) ösz. fn. Szürke mész, melyre a horgany átváltozik, midőn a nagy forróságtól olvadni kezd.

*HORGANYPĚHĚLY
(horgany-pěhěly) ösz. fn. Igen száraz, s hófehér mész, mely a horgany olvasztásakor könnyü pehely gyanánt fölemelkedik, s más testekhez tapad. (Flos zinci).

*HORGANYRÉZ
(horgany-réz) ösz. fn. Fémkeverék, melynek egy negyede horganyból, három negyede pedig rézből áll, s vörössárga szinű.

*HORGANYVIRÁG
l. HORGANYPĚHĚLY.

*HORGAS (1)
(hor-og-as) mn. tt. horgas-t v. ~at, tb. ~ak. Horog gyanánt meghajlott, görbe. Horgas faág. Horgas szeg. Horgas bottal lehúzni a faágakat. Horgas ujjak, körmök. Horgas lábak. Horgas lábu. Horgas orr. Horgas bicska. Horgas síp. Horgas tőr, kard. Horgas fogak. Horgas (hegyen tekergős) utak. Horgasborgas. Hóri horgas. A beszédnek egyenese jó, a mankónak horgasa. (Km.). V. ö. HORGOS.

*HORGAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. horgas-t. tb. ~ok, harm, szr. ~a. Dunán túl am. tekergős, görbe út a hegyeken és hegyek között. Máskép horog.

*HORGASAN
(hor-og-as-an) ih. Görbén, horog gyanánt meghajolva. Horgasan álló ujjak, körmök, lábak. Horgasan huzott utak. V. ö. HORGAS.

*HORGASIN
(horgas-in) ösz. fn. A szarvasmarhának hátulsó lábszárai, csánkjai, melyek horgasan, görbedten hajlanak befelé.

*HORGASÍT, HORGASIT
(hor-og-as-ít) áth. m. horgasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit horgassá tesz, horogformára meggörbít. Szeget, sodronyt horgasítani. Ujjakat, körmöket horgasítni. V. ö. HORGAS.

*HORGASÍTÁS, HORGASITÁS
(horog-as-ít-ás) fn. tt. horgasítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek horogformájára meggörbítése, meghajlítása. Eszkábák horgasítása.

*HORGASODÁS
(hor-og-as-od-ás) fn. tt. horgasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely test horog gyanánt meghajlik, meggörbed.

*HORGASODIK
(hor-og-as-od-ik) k. m. horgasod-tam, ~tál, ~ott. Horgas alakuvá képződik, változik. A zsákmány után kapó macska körmei meghorgasodnak.

*HORGASODÓ
(hor-og-as-od-ó) mn. tt. horgasodó-t. Horog gyanánt görbedő, meghajló.

*HORGASSÁG
(hor-og-as-ság) fn. tt. horgasságot, harm. szr. ~a. Valamely testnek horoghoz hasonló görbesége, meghajlása, kanyargása. Ujjak, lábak, körmök horgassága. E fát horgassága miatt nem lehet épületbe használni. Utak, ösvények horgassága. V. ö. HORGAS.

*HORGASÚL
(hor-og-as-úl) önh. m. horgasúl-t, l. HORGASODIK.

*HORGASÚLÁS
(hor-og-as-úl-ás) l. HORGASODÁS.

*HORGÁSZ (1)
(hor-og-ász) önh. m. horgász-tam, ~tál, ~ott. 1) Szélesb ért. horog vagy horgas eszközzel valamit keres, húz, vontat. Horgászni a vizbe fulladtak testeit. Száraz ágakat horgászni az erdőn. 2) Szorosb ért. némely vizi állatokat, különösen halakat, békákat horoggal fogdos. Átv. ért. szeleket horgászni, am. haszontalan fáradni. Elhorgászni más elől a konczot, am. elkapni.

*HORGÁSZ (2)
(mint föntebb) fn. tt. horgász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki valamit horoggal fogdos vagy keres, vagy elvisz, elhúz. Folyó pártján ülő horgász.

*HORGÁSZÁS
(hor-og-ász-ás) fn. tt. horgászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki horgász, vagyis horoggal fogdos, húzkál valamit.

*HORGÁSZAT
(hor-og-ász-at) fn. tt. horgászat-ot, harm. szr. ~a. Foglalkodás neme vagy életmód, midőn valaki mulatságból vagy kenyérkeresésből, haszon végett horgász. Elvont értelmü szó, mint: halászat, vadászat.

*HORGÁSZÓ
(hor-og-ász-ó) l. HORGÁSZ (2), fn.

*HORGÁSZÓDÁS
(hor-og-ász-ó-od-ás) fn. tt. horgászódás-t, tb. ~ok. Tudakozódás. V. ö. HORGÁSZÓDIK.

*HORGÁSZÓDIK
(hor-og-ász-ó-od-ik) belsz. m. horgászód-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént az Udvarhelyszéki nyelvjárásban am. tudakozódik, kérdezősködik. Igen jellemzetes kifejezése a hírhajhászásnak, mintegy hírhorgászásnak.

*HORGASZT
(hor-og-asz-t) áth. m. horgasztott, htn. ~ni v. ~ani. Véghez viszi, hogy valami horgadjon, meggörbüljön, horogalakuvá legyen. Apró halak fogására gombostűt horgasztani. A szeget meghorgasztani. Testét a nagy teher vagy öregség meghorgasztja. Felhorgasztja az orrát, azaz felüti. V. ö. HORGAD.

*HORGASZTÁS
(hor-og-asz-t-ás) fn. tt. horgasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit horgasztunk.

*HORGÁSZTOLVAJ
(horgász-tolvaj) ösz. fn. Oly tolvaj, ki horog segedelmével oroz, pl. ki tilos vizekben horgász vagy horgas eszközzel az ablakon holmit kihúzkál stb.

*HORGÁSZVESSZŐ
(horgász-vessző) ösz. fn. Vessző vagy pálcza, rudacska, melyhez a horgászzsineget kötik.

*HORGÁSZZSINEG
(horgász-zsineg) ösz. fn. Zsineg, melynek egyik vége vessző- vagy pálczanyélhez van kötve, másik végén pedig a horog fityeg.

*HORGÉLEG
(horg-éleg) ösz. fn. l. HORGAG. (Oxydum zinci).

*HORGHALVAG
(horg-halvag) ösz. fn. A horganynak halvanynyal vegyülete. (Chloridum zinci).

*HORGOCSKA
(hor-og-ocs-ka) fn. tt. horgocskát. Kisded horog, pl. melylyel apró halakat fogdosnak. Így nevezik az állüregátlikasztásnál használtatni szokott sebészi eszközt is.

*HORGOL, HORGOLÁS
lásd: HORGACSOL, HORGACSOLÁS.

*HORGONY
(hor-og-ony) fn. tt. horgony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tulajd. ért. a hajósok vas eszköze, azaz vas rúd, melynek alsó vége két vagy négy horogalaku fogakra oszlik, s ezek végei ismét ásó- vagy kapaformára kiterjednek, s az egész eszköz arra való, hogy a víz fenekére eresztve, s bele akadva a hajót fentartóztassa. Horgonyt vetni, am. megállapodni. Horgonyra szállni. Horgonyt szedni. Horgonyt felhúzni. Horgonyon álló hajók. Horgonyt akasztani. A horgonyt elvontatja a hajó. Átv. ért. mint állandóságot, biztosságot eszközlő szer a bizodalom és remény jelképeül használtatik. Remény horgonya. A köz divatu vasmacska szűkebb értelmü, mint a horgony, s nemesebb nyelvbe nem is illő.

*HORGONYÁG
(horgony-ág) ösz. fn. A horgony nevü eszköznek egy-egy görbe ága vagy foga, melynél fogva a fenékbe akad.

*HORGONYALAKÚ
(horgony-alakú) ösz. mn. Mi alakjára nézve horgonyhoz hasonló, horgonydad. Horgonyalakú kereszt némely nemesi czimereken.

*HORGONYÁLLÓ
(horgony-álló) ösz. mn. Ami a horgonyt megállja, vagyis mibe a horgony erősen megfogódzik. Horgonyálló vizfenék. Máskép: horgonybiró, horgonybiztos.

*HORGONYÁSZ
(hor-og-ony-ász) fn. tt. horgonyász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Horgonynyal bánó, vagyis horgonyt eresztő, horgonyszedő hajóslegény; s ki a horgonyoknak viseli gondját.

*HORGONYAVESZTĚTT
(horgonya-vesztětt) ösz. mn. Minek horgonya elveszett, elszakadt. Horgonyavesztett hajó.

*HORGONYBIRÓ, HORGONYBIZTOS
(hor-gony-biró v. ~biztos) l. HORGONYÁLLÓ.

*HORGONYCSIGA
(horgony-csiga) ösz. fn. Csiga vagy gugoraféle gép a hajón, melynek segedelmével a horgonyt leeresztik vagy felhúzzák.

*HORGONYDAD
(hor-og-ony-dad) mn. horgonydadot. l. HORGONYALAKÚ.

*HORGONYDUCZ
(horgony-ducz) ösz. fn. Négy szögü, s két végén egy kevéssé meghegyezett karó, mely a horgony nyelének felső végéhez köttetik a végett, hogy a leeresztett horgony oldalra ne dőlhessen.

*HORGONYFA
(horgony-fa) l. HORGONYDUCZ.

*HORGONYFENÉK
(horgony-fenék) ösz. fn. A víz feneke, mely horgony belekapaszkodására alkalmas.

*HORGONYFOG
l. HORGONYÁG.

*HORGONYGAMÓ
(horgony-gamó) ösz. fn. Erős vas gamó a horgonykötélen.

*HORGONYGYÜRŰ
(horgony-gyürű) ösz. fn. l. HORGONYKARIKA.

*HORGONYHEGY
(horgony-hegy) ösz. fn. A horgonyágnak csúcsos vége.

*HORGONYHELY
(horgony-hely) ösz. fn. Horgonyvetésre alkalmas hely, vagyis szilárd vízfenék, melyben a horgonyfogak megakadnak.

*HORGONYHUROK
(horgony-hurok) ösz. fn. Hurok, melylyel a horgonykötelet a horgonykarikához szorítják.

*HORGONYJEGY
(horgony-jegy) ösz. fn. Jegy valamely könnyü, víz szinén uszó testből, pl. parafából, melyet a horgonykötélhez kötnek, s melyből az illetők megismerik, merre fekszik a horgony.

*HORGONYJOG
(horgony-jog) ösz. fn. 1) Jog, melynél fogva valamely idegen révben, fizetés nélkül, horgonyt lehet vetni. 2) Dij, melyet a horgonyvetésért fizetni kell, vagyis pénzen szerzett horgonyvetési jog.

*HORGONYKARIKA
(horgony-karika) ösz. fn. A horgony nyelének felső végébe fűzött karika, melybe a horgonykötelet belehúzzák.

*HORGONYKERESZT
(horgony-kereszt) ösz. fn. 1) A horgonynak azon része, hol a horgonyágak a horgonyruddal keresztet képeznek. 2) A czímertanban am. oly kereszt, melynek mind a négy ága horgonyfogat képez.

*HORGONYKOVÁCS
(horgony-kovács) ösz. fn. Szerkovács, ki horgonyokat készít és javít.

*HORGONYKÖTÉL
(horgony-kötél) ösz. fn. Horgonykarikába fűzött kötél, melylyel a horgonyt leeresztik és felhuzzák.

*HORGONYLIK, HORGONYLYUK
(horgony-lik v. ~lyuk) ösz. fn. A horgonyrúd felső végén lévő lik, melyből a horgonykarika lóg.

*HORGONYMŰHELY
(horgony-műhely) ösz. fn. Szerkovács műhelye, melyben horgonyokat készítenek és javítanak.

*HORGONYNYAK
(horgony-nyak) ösz. fn. A horgonyrúdnak felső vékonyabbik része.

*HORGONYOZ
(hor-og-ony-oz) önh. m. horgonyoz-tam, ~tál, ~ott. Horgonyt vet, vagy kivetett horgonyon áll. A megállani akaró hajósok horgonyoznak. A rében több napokig horgonyozni.

*HORGONYŐR
(horgony-őr) ösz. fn. l. HORGONYÁSZ.

*HORGONYPÉNZ
(horgony-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valamely révben, kikötőben a horgonyvetési jogért fizetni kell.

*HORGONYRÚD
(horgony-rúd) ösz. fn. Vastag és egyenes vas rúd, mely a horgonynak egyik fő része, s melynek felső végén a horgonykarika függ, alján pedig a horgonyágak nyúlnak szét.

*HORGONYSZÁR
(horgony-szár) lásd: HORGONYRÚD.

*HORGONYSZÁRNY
(horgony-szárny) ösz. fn. A horgonyfognak ásó- vagy kapaforma vége.

*HORGONYSZEM
(horgony-szem) lásd: HORGONYLIK.

*HORGONYSZÍN
(horgony-szín) ösz. fn. Deszkázat a hajó orrán, mely arra szolgál, hogy a horgony-leeresztéskor vagy felhuzáskor a hajó elejét ne rongálja.

*HORGONYSZOLGA
l. HORGONYÁSZ.

*HORGONYTALAN
(hor-og-ony-talan) mn. tt. horgonytalan-t, tb. ~ok. Horgonyról elszakadt, horgonyavesztett, horgony nélküli. Horgonytalan hajó.

*HORGONYTALANUL
(hor-og-ony-talan-ul) ih. Horgony nélkül, horgonyát vesztve, horgonyától elszakadva. A hajó horgonytalanul hányódott, míg öszve nem törött.

*HORGONYVÁLL
(horgony-váll) ösz. fn. lásd HORGONYKERESZT.

*HORGONYVÁM
(horgony-vám) l. HORGONYPÉNZ.

*HORGONYVESZTETT
(horgony-vesztett) ösz mn. Máskép: horgonya vesztett. Vizi járműről mondják, midőn horgonyától szélvészben vagy más módon megfosztatott.

*HORGONYVETÉS
(horgony-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a hajósok a horgonyt leeresztik, hogy a hajó megállapodjék.

*HORGONYVINNYE
(horgon-vinnye) l. HORGONYMŰHELY.

*HORGONYZÁS
(hor-og-ony-oz-ás) fn. tt. horgonyzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn a hajósok horgonyt vetnek. Horgonyzásra szólítani a legényeket. 2) Állapot, midőn a hajó horgonyon nyugszik.

*HORGOS (1)
(hor-og-os) mn. tt. horgos-t v. ~at, tb. ~ak. Horoggal ellátott, ami tulajdon értelmü horoggal fel van szerelve. Horgos zsineg a horgászok vesszején. Horgos kötélen húzni a vizákat, tokokat. Különbözik tőle az átvitt értelmü horgas, azaz görbített, hajlott, horogforma. V. ö. HORGAS.

*HORGOS (2)
falu; KIS~, puszta Csongrád megyében; helyr. Horgos-on, ~ra, ~ról. Továbbá hegy neve Erdélyben.

*HORGOSPATAKA
falu Erdélyben, BelsőSzolnok megyében; helyr. Horgospataká-n, ~ra, ~ról.

*HORGOZ
(hor-og-oz) áth. m. horgoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit horoggal keres, húz. 2) Horogalakú hímző v. tűző eszközzel bizonyos női munkát készít. Dohányzacskót horgozni. Szokottabban: horgacsol, vagy horgol.

*HORGOZÁS
(hor-og-oz-ás) fn. tt. horgozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit horoggal, vagy horgas eszközzel húzunk, fogunk. 2) Némely női műnek horogalakú tűvel való készítése, horgolás, horgacsozás.

*HORGOZAT
(hor-og-oz-at) fn. tt. horgozatot, harm. szr. ~a v. ~ja. Horgacsolás által eléállott készitmény valamely művön.

*HORGÚL
(hor-og-úl) önh. m. horgúl-t. Olyanná lesz, mint a horog; horoggá alakúl; görbűl.

*HORGÚLÁS
(hor-og-úl-ás) fn. tt. horgúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alakulási állapot, alakváltozása valamely testnek; midőn horogdaddá lesz, midőn horog gyanánt meggörbed.

*HORGY
(hor-gy) fn. tt. horgy-ot, harm. szr. ~a. Szathmár vidékén am. vas szerszám, melylyel zsindelyeket hornyolnak, vagyis a zsindelyek fokát csatornásan bemetszik, horholják. Gyöke a metszést, bevágást jelentő hor, s rokona a horzsol ige törzse horzs. Rokon horny szóval is.

*HORGYIKA
(hor-gy-i-ka, azaz hordika) fn. tt. horgyikát. Palóczok tájnyelvén am. hordócska, kis hordó.

*HORH
(hor-h) fn. tt. horh-ot, l. HORHÓ.

*HORHÁCS
(hor-h-ács) fn. tt. horhács-ot, harm. szr. ~a. Gyöke a magasodást, dudorodás-t jelentő hor, s Kemenes vidékén am. fának forrása, buborcsékos kidudorodása.

*HORHÁCSOS
(hor-h-ács-os) mn. tt. horhácsos-t v. ~at, tb. ~ak. Mit horbácsok borítanak, göcsös, forradásos, csomós, buborcsékos. Horhácsos cser, somfa.

*HORHÁT
falu Zólyom megyében; helyr. Horhát-on, ~ra, ~ról.

*HORHI
falu Hont, és puszták Tolna és Veszprém megyében; helyr. Horhi-ba, ~ban, ~ ból.

*HORHÓ
(hor-h-ó) fn. tt. horhó-t. Dunán túl am. vízáradás, vízmosás által csinált (horholt, hornyolt) mély gödör, vízmosta hely. Gyöke a vájást, ásást jelentő s hangutánzó hor.

*HORHOL
(hor-h-ol) áth. m. horhol-t. Dörzsölés, erős nyomás által valamit koptat, kiváj, gödrössé, csatornássá teszen. A kerék horholja a lőcsöt, kifityegő ruhát. A gyalú horholja a fát. A zápor horholja a hegyek oldalát. Zsindelyeket horholni. Gyöke a hangutánzó hor. Erősebben: horzsol, gyöngébben horgyol.

*HORHOLÁS
(hor-h-ol-ás) fn. tt. horholás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami horzsoltatik, koptató, vájó dörzsölés.

*HORHOLÓ
(hor-h-ol-ó) mn. tt. horholó-t. Ami valamit horhol, dörgölve koptat, váj, kiás. Partokat horholó árvíz. Barázdákat horholó zápor. Horholó gyalú.

*HORHOLÓDIK
(hor-h-ol-ó-od-ik) belsz. m. horholód-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk szilárd állományu testről, midőn más szilárd testhez dörgölődzve kopik, vásik. Szekérforduláskor oldalhoz érve, horholódik a lőcs.

*HORHOS
(hor-h-os) mn. tt. horhos-t v. ~at, tb. ~ak. Oly helyről mondjuk, melyet az árvíz, vagy sebes eső horholt, azaz kivájt, kotrott. Horhos hegyek, szántóföldek. Használják főnevül is, horhó helyett. Horhosokon utazni, kocsizni. Mély, keskeny horhosok.

*HÓRI
(ho-or-i v. ha-or-i) mn. tt. hóri-t, tb. ~ak. Gyöke a magasságot jelentő ho v. ha, melyhez aztán az orom, or gyöke is járul, s rokon a gór, góré szókkal. Egyezik vele a hegyet, magasságot jelentő szláv hora, gora. A horgas szóval öszvetéve emberről mondják. V. ö. HÓRIHORGAS.

*HÓRIHORGAS (1)
(hóri-horgas) ösz. mn. Oly ember jelzője, ki aránylag igen magas és meggörbülő termettel bír, tehát: magas, és görbe; idomtalan, esetlen nagy ember. Hórihorgas legény, nagy kamasz. Hórihorgas nagy inas. (Km.).

*HÓRIHORGAS (2)
(mint föntebb) ösz. fn. 1) Átv. ért. hosszú, vékonyra nyuló czéklarépa. 2) Tréfás nyelven: hosszú piszkafa, verő dorong, pl. dióverő pózna.

*HORK
(hor-k) elvont törzsök, melyből hork-an, hork-ol, horkant, horkint stb. származnak. Hangutánzó. Jelenti a levegőnek hirtelen beszivása által okozott erős orrhangot, innen származik különösen a lovakról szólva: horkan; az emberekről: horkant, horkint, horkol. Legközelebb rokona: horty.

*HORKA
falvak Gömör, Szepes és Trencsén megyében; helyr. Horká-n, ~ra, ~ról. l. HARKA.

*HORKAN
(hor-k-an) önh. m. horkan-t. Hirtelen támadó s elmuló hork hangja hallatszik valamely állatnak, különösen lónak, szamárnak. Farkas szagra felhorkan a ló. Álomból felhorkanni. Átv. ért. valakire v. valamire felhorkanni am. hirtelen haragra lobbanni. Ezen értelemben máskép: hortyan, fortyan.

*HORKANÁS
(hor-k-an-ás) fn. tt. horkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hirtelen hork orrhangnak hallatása. Átv. ért. haragra lobbanás.

*HORKANT
(hor-k-an-t) önh. m. horkant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Egyes hork hangot ad. Nagyot horkantani. Fölébredés előtt horkantani. Ijedtében horkant a paripa.
"Itt megtoppant paripája,
És egy nagyot horkantott."
Kisfaludy S.

*HORKANTÁS
(hor-k-an-t-ás) fn. tt. horkantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erős hork orrhangnak kibocsátása az orron. Alvó ember horkantása. Lóhorkantás.

*HORKI
falu Trencsén megyében; helyr. Horki-ba, ~ban, ~ból.

*HORKINT
(hor-k-in-t) önh. A horkant ige kicsinyező változata. V. ö. HORKANT.

*HORKOL
(hor-k-ol) önh. m. horkol-t. Orrán folytonos vagy gyakori hork hangot ad, mint némely alvó emberek szoktak. Máskép: hortyog.
A csagataj nyelvben: örkür-er am. szundikál, örkür-eb, szundikálván (Abuska); finnül kuorszaan am. hortyogok.

*HORKOLÁS
(hor-k-ol-ás) fn. tt. horkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vagy gyakori hork hangnak kibocsátása az orron. Alvó ember horkolása. Lóhorkolás.

*HORKOLÓ
(hor-k-ol-ó) mn: tt. horkoló-t. Orrán hork hangot bocsátó. Horkoló álomszuszék. Horkoló paripa.

*HORLYÓ
falu Ungh megyében; helyr. Horlyó-n, ~ra, ~ról.

*HORMIS
l. HOVÁRDOS.

*HORNOK
NAGY~, puszta Somogy megyében; helyr. Hornok-on, ~ra, ~ról.

*HORNY
(hor-ony) fn. tt. horny-ot, harm. szr. ~a. Dörzsölés, metszés, vájás, gyalulás stb. által bevésett rovat, vonal, csatorna. Gyöke azon hangot utánzó hor, mely a szilárd, kemény testek dörgölése, vájása alatt hallatszik. Ily hangutánzás van a latin crena, stria, német Streif stb. idegen nyelvü szókban is. Zsindely hornya, melybe a másik zsindely élét beillesztik. Hornyok a ránczba szedett homlokon. Horny a csuszkán, melyet a patkó éles szege metsz. Rokon vele: horh, mely mélyebb, nagyobb vájást, rovatot, csatornát jelent; továbbá: horzs. V. ö. HORGY, HORH, HORZS.

*HORNYA
falu Ungh megyében; helyr. Hornyán, ~ra, ~ról.

*HORNYÁK
fn. tt. hornyákot. Hegyalján a felföldi tótokat hornyákoknak hívják, alkalmasint a szláv hor v. hora szótól, mely hegyet jelent, horne v. horni, v. hornj pedig felsőt.

*HORNYOL
(hor-ony-ol) áth. m. hornyol-t. Dörzsölés, vájás, metszés, gyalulás stb. által valamely szilárd testen rovatot, csatornát, mély vonalt csinál. Karóval hornyolni a földet. A hordó dongáit kihornyolni. Oszlopokat, kályhát hornyolni. Ablak-, ajtórámákat hornyolni. A zápor utakat hornyol. Késsel felhornyolni az asztalt.

*HORNYOLÁS
(hor-ony-ol-ás) fn. tt. hornyolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg dörzsölés, vájás, gyalulás, metszés stb. mely által valamit hornyolnak.

*HORNYOLAT
(hor-ony-ol-at) fn. tt. hornyolat-ot, harm. szr. ~a. Hornyolás, azaz dörzsölés, vájás, gyalulás stb. által csinált vonal, csatorna, rovaték, mélyedés.

*HORNYOLÓ
(hor-ony-ol-ó) mn. tt. hornyoló-t. Amivel valamit hornyolnak. Hornyoló vas, gyalu, kapa, kés. Mint főnév jelenti többféle mesteremberek, pl. asztalosok, kádárok, kőmívesek stb. ilyetén eszközeit, szerszámait.

*HORNYOLT
(hor-ony-ol-t) mn. tt. hornyolt-at. Hornyokkal rovatolt, rovatékosan bemetszett, kivájt. Hornyolt ráma, oszlop.

*HORNYOS
(hor-ony-os) mn. tt. hornyos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek hornyai vannak. Hornyos homlok. Hornyos famű. Hornyos dongák. V. ö. HORNY.

*HORNYOSAN
(hor-ony-os-an) ih. Hornyokkal ellátva.

*HORNYOZ
(hor-ony-oz) áth. m. hornyoz-tam, ~tál, ~ott. Valamely szilárd, kemény állományu testbe hornyokat metél, váj, véseget, gyalul. Ajtókat, ablakrámákat. hornyozni.

*HORNYOZÁS
(hor-ony-oz-ás) fn. tt. hornyozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg vájás, metszés, vésés, gyalulás stb. mely által valamit hornyoznak.

*HORNYOZAT
(hor-ony-oz-at) fn. tt. hornyozatot. Hornyok öszvege.

*HORNYOZÓ
(hor-ony-oz-ó) mn. és fn. l. HORNYOLÓ.

*HORÓCZ
falu Trencsén megyében; helyr. Horócz-on ~ra, ~ról.

*HOROG
(hor-og) fn. tt. horg-ot, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. kampó, görbére hajlott eszköz vagy test, mely által valamit felfogni, húzni, vonni, felfűzni, s melyet akasztó gyanánt használni stb. lehet. Horog némely botok markolatán. Födélrántó horog. Vízmerítő horog. Üsttartó horog. Dohányszárító horog. Tolvaj horog. Ághuzó, ágtörő horog. 2) Szorosb ért. vas eszköz, melynek egyik vége hegyes és görbére hajlik, milyen a mészárosok, hentesek horga, a csáklyahorog stb. 3) Legszorosb ért. halfogó eszköz vasból, melynek szára, töve félköralakban felgörbed, vége hegyes és mint a nyil, szakálas. Horgot vetni. Horogra v. -ba akadni. Horgot ránczigálni. Elkapni, bekapni, elnyelni a horgot. 4) Dunán túl, kivált Győrvármegye hegyes vidékén am. hegyek közötti mély út, melyet az eső kihornyolt, kivájt. Baráti, nyúli, écsi horog. Bádi horog. Hosszú, mély horog. Képe kifejezéssel: arany horog, am. csábitó, megvesztegető arany. Arany horoggal horgászni.
"A vízben áll reggel, estve,
Arany horgát mélyre vetve."
Népd.

*HOROGÁG
(horog-ág) ösz. fn. A horognak felgörbülő hegyes része.

*HOROGALAKÚ
(horog-alakú) lásd: HOROGDAD.

*HOROGCSIPESZ
(horog-csipesz) ösz. fn. Szemműtétetekre szolgáló sebészi eszköz.

*HOROGDAD
(hor-og-dad) mn. tt. horogdadot. Olyan alaku, mint a horog.

*HOROGFA
(horog-fa) ösz. fn. Az épületfalból kiálló gerenda, melyen a csepegő fekszik.

*HOROGFOG
(horog-fog) l. HOROGÁG.

*HOROGIN
(horog-in) ösz. fn. Zsineg v. fonal, melyre a halászhorgot kötik.

*HOROGKÉPŰ
(horog-képű) l. HOROGDAD.

*HOROGMADZAG
(horog-madzag) ösz. fn. l. HOROGIN.

*HOROGOLLÓ
(horog-olló) ösz. fn. Ollóforma sebészi eszköz a szivárvány kimetszésére.

*HOROGSZAKÁL
(horog-szakál) ösz. fn. A horogágnak lefelé nyúló hegyes része, hogy a rángatódzó hal kopoltyújába annál biztosabban beleakadjon.

*HOROGSZEG
(horog-szeg) ösz. fn. Szeg, mely horog gyanánt egyik végén fel van hajtva, hogy valamit reá v. beleakasztani lehessen. Ilyenek a fogasok vasszegei.

*HOROGTŰ
(horog-tű) ösz. fn. Horog gyanánt meggörbített hegyü tű, melylyel bizonyos női müveket kötni szoktak.

*HOROGVONÓ
(horog-vonó) ösz. fn. Nyélbe ütött, horogdad eszköz vasból, melylyel a baglyából, kazalból szénát, szalmát húznak. Szokottabban vonogó.

*HOROGZSINEG
(horog-zsineg) l. HOROGIN.

*HOROKÁLY
tájszó, l. HARKÁLY.

*HORONY
l. HORNY.

*HORONYGYALÚ
(horony-gyalú) ösz. fn. Gyalu, melylyel némely famívesek, pl. asztalosok, bodnárok, kerékgyártók a fába hornyokat metszenek. V. ö. HORNY.

*HORONYHENGER
(horony-henger) ösz. fn. Hengerféle földmivelési eszköz kőből vagy vasból, melynek hosszában hornyok, vagyis vágatékok vannak, részint hogy a göröngyöket jobban öszvezúzza, részint hogy apró barázdákat hagyjon maga után, melyek aztán a fölösleges nedvességet tova vezetik. (Mándy Péter gyüjteményében).

*HÓRÓZSA
(hó-rózsa) ösz. fn. A Kányabangita nevü cserjefának gömbölyü, hófehér és igen sürüen nyiló virágai. Így neveztetik maga ezen növény is. (Viburnum opolus).

*HÓRÖG
(hó-rög) ösz. fn. Keménynyé fagyott, jegessé szilárdult hótömeg, hógomoly. Hórögbe botlani.

*HORP
(hor-p v. hoz-v) elvont törzsök, melyből horpad, horpasz, horpaszt és ezek származékai erednek. Gyöke a nyomást, dörgölést jelentő hor, s különösen azon hangot utánozza, melyet akkor hallani, midőn valamely szilárd, de belül üres vagy homorú test erős nyomás v. ütés által beszakad, belapúl, beroskad.

*HORPÁCS
falvak Nógrád és Soprony megyében; helyr. Horpács-on, ~ra, ~ról.

*HORPACZ
(hor-p-acz) székely tájszó, l. HORPASZ.

*HORPAD
(hor-p-ad) önh. m. horpad-t v. ~ott. Valamely szilárd, kemény, de üreges vagy üreg fölött álló test kemény nyomás, ütés alatt beszakad, belapúl, beomlik. Horpad a réz, vas edény, ha kalapácscsal ütik. Behorpadt az oldala, koponyája. Behorpadt a kályha, kemencze oldala. Ütés alatt behorpadt a vas kapu. Horpad a kalap, iskátula, ha ráfekszenek. Horpad a jég, a megázott sírdomb. V. ö. HORP és HOJP, HOJPAD.

*HORPADÁS
(hor-p-ad-ás) fn. tt. horpadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testnek azon állapota, midőn horpad, behorpad, valamint maga azon hang is, mely ekkor hallatszik. Látszik rajta a horpadás. Hallottam a deszkahorpadást. V. ö. HORP, HORPAD.

*HORPADÉK
(hor-p-ad-ék) fn. tt. horpadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Valamely szilárd testnek benyomott, bezúzott, beütött oldala, lapja, gödre. Sírdomb horpadéka. Kövezetek, utak horpadékai. V. ö. HORP.

*HORPADÓ
(hor-p-ad-ó) mn. tt. horpadó-t. Ami nyomás, ütés alatt belapúl, beszakad, beomlik. Könynyen horpadó papirtok. Teher alatt behorpadó hídpadolat.

*HORPADOZ
(hor-p-ad-oz) önh. m. horpadoz-tam, ~tál, ~ott. Horpadva beszakadoz, belapúl, beomladozik. Horpadoz a vékony jég a lábak alatt. Horpadoz esőben a frisen hordott út. Horpadoz a kazán oldala, midőn kalapácsokkal verik. Horpadoz a sziklákba ütődő hajó. V. ö. HORP.

*HORPADOZÁS
(hor-p-ad-oz-ás) fn. tt. horpadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomás, ütés okozta állapot, midőn valamely test horpadoz.

*HORPADT
(hor-p-ad-t) mn. tt. horpadt-at. Kemény nyomás v. ütés által beszakadt, belapult. Horpadt sisak, paizs. Behorpadt kalap, doboz. Horpadt homlok, mell, oldalborda. Horpadt kemencze. V. ö. HORPAD.

*HORPADTSÁG
(hor-p-ad-t-ság) fn. tt. horpadtság-ot, harm. szr. ~a. Valamely testnek horpadt állapota vagy tulajdonsága. V. ö. HORPADT.

*HORPASZ
(hor-p-asz) mn. tt. horpasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tulajd. ért. oly testről mondják, mely nyomás, ütés, zúzás által beszakadt, belapult, gömbölyüségét vagy simaságát elvesztette. Horpasz sisak, kalap, dob, duda stb. 2) Átv. és szokottabb ért. soványság miatt beesett, csappant. Horpasz kas. Horpasz pofa. Innét használják főnevül is, s am. beesett, csappant has, különösen a lónak vékonya, melyet, ha a ló jól lakik, dobasz-nak mondanak. Megtelett a horpasza am. jól lakott. Nem tesz egyebet, mint a horpaszát tölti.

*HORPASZODÁS
(hor-p-asz-od-ás) fn. tt. horpaszodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testnek, különösen hasnak csappanása, lohadása, beesése.

*HORPASZODIK
(hor-p-asz-od-ik) k. m. horpaszod-tam, ~tál, ~ott. Arcza vagy hasa belapul, beesik, megcsappan, lelohad; soványodik.

*HORPASZT
(hor-p-asz-t) áth. m. horpaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Véghez viszi, eszközli, hogy valami horpadjon. Réz, vas edényeket horpasztani. Behorpasztani valakinek fejét, oldalát. V. ö. HORPAD.

*HORPASZTÁS
(hor-p-asz-t-ás) fn. tt. horpasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami horpaszszá tétetik.

*HORT
falu Heves megyében; KIS~, puszta Szabolcs megyében; helyr. Hort-on, ~ra, ~ról.

*HORTOBÁGY
folyóvíz N.-Kunságban és Szabolcs megyében. Így neveztetik azon nagy térség is, mely e folyó mentében fekszik. Oh te zsíros Kánaán, Hortobágy melléke. (Népd.). Eléjön már egy 1261-diki oklevélben: Hortubágyvize (Jerney. Nyelvkincsek). Gyöke hor valószinüen egyértelmü a horh, horny, horzs szók gyökével, mely vájást, túrást, rovatékos vonalat jelent. Ebből lett az elavult hort ige, azaz dörzsölés által koptat, váj, túr; innen hortó igenév, (mint ortó) mely az ágy (vízmeder) szóval öszvetéve; hortó ágy (földet turó, vájó vízmeder), s könnyebb kiejtéssel: horto-v-ágy, hortobágy, azaz földet horholó, turó vízágy. Jerney véleménye szerént is első része ortó v. irtó. ,Hort', mint helynév is eléjön Heves és Szabolcs megyében. Ha pedig az elnevezés alapjául magát a pusztát veszszük, s idegen nyelvekhez folyamodunk, talán a görög cortoV (1, kerített hely, 2, fű), latin chordum, t. i. foenum (fűsarj, sarjú), és pagoV (halom), latin pagus (síkság, mezőség, falu, perzsául bág am. kert) fogalmak rejlenek benne, s am. fűhalom, mezőség, füves v. gyepes tér, sikság. Figyelmet érdemel, hogy a régi perzsa, Zoroaster (Zerdust-)féle vallásban Khordád (zend nyelven Haurvatát v. Haurvát) a folyók és fák nemtője vagy szelleme volt. ("Nomen genii, qui praeest fluviis et arboribus." Vullers. "Der den Heerden, Fluren und Bäumen die befruchtende und Wachsthum schaffende Feuchtigkeit zuführt. Dr. Georg Weber. Allgemeine Weltgeschichte).

*HORTOBÁGYFALVA
helység Erdélyben, mely Lenk Ignácz szerént részint Nagy-Szeben székhez, részint Felső-Fejér megyéhez tartozik.

*HORTOBÁGYI
(hortobágy-i) mn. tt. hortobágyi-t, tb. ~ak. Hortobágyon levő, onnan való, azon vidéki. Hortobágyi csárda, csikós, gulyás.
"Hortobágyi pusztán fuj a szél,
Juhászlegény búsan útra kél."
Népdal.
"Hortobágyi kocsmárosné angyalom,
Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom."
Petőfi.

*HORTY
(hor-ty) hangutánzó fn. tt. horty-ot, harm. szr. ~a. A hátulsó orrlikakon erősen behuzott levegő hangja, mely rendesen némely alvó embereknél hallatszik. Ily hangutánzók a latin ronchus, német Schnarrchen stb. Legközelebb áll hozzá az ivónak torokhangja: korty, s az orron erősen kitoluló: forty, és a sziszegő orrhang: szorty.

*HORTYAN
(hor-ty-an) önh. m. hortyan-t. Horty hangot kezd adni. V. ö. HORTY.

*HORTYANÁS
(hor-ty-an-ás) fn. tt. hortyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki horty hangot kezd adni. Az első hortyanásra fölébredni.

*HORTYANT
(hor-ty-an-t) önh. m. hortyant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Egyes horty hangot ad. Nagyot hortyantani.

*HORTYANTÁS
(hor-ty-an-t-ás) fn. tt. hortyantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyes horty hangnak hallatása.

*HORTYOG
(hor-ty-og) önh. és gyak. m. hortyog-tam, ~tál, ~ott. Álmában folytonos vagy gyakori horty hangot bocsát az orrán. Hanyatt alva hortyogni. Hortyog, mint a trombita. De a legény kész trombita, úgy hortyog az istenadta. (Népd.). Úgy hortyog, hogy a szomszédba is elhallani. V. ö. FORTYOG, KORTYOG, SZORTYOG.

*HORTYOGÁS
(hor-ty-og-ás) fn. tt. hortyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alvás közben hallatszó folytonos vagy gyakori horty hang. A szobatárs hortyogása miatt nem alhatni. A hortyogástól megszűnni.

*HORTYOGÓ
(hor-ty-og-ó) mn. tt. hortyogó-t. Aki álmában ismételve vagy folytonosan horty hangot bocsát ki orrán.

*HORTYOGVA
(hor-ty-og-va) ih. Folytonos vagy ismételt horty hangot adva, hallatva. Hortyogva alunni.

*HORUT
l. HURUT.

*HORVAD
(hor-v-ad) önh. m. horvad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Székely tájszólás szerint am. horpad.

*HORVÁT (1)
(latinul croata, törökül hďrvat, francziául croate stb.) fn. tt. horvát-ot, harm. szr. ~ja. 1) Horvátországi lakos, és Magyarország némely megyéiben lakó rokon nyelvü nép, német tájnyelven: Krobot, Wasserkrobot. 2) Vezetékneve több, egykor hihetőleg Horvátországból hazánkba vándorlott családoknak.

*HORVÁT (2)
mn. 1) Horvátokból álló. Horvát nép, nemzet, horvát párt. 2) Horvátoknál divatozó, azokat illető, reájok vonatkozó stb. Horvát nyelv, szokások, viselet.

*HORVÁT (3)
v. NAGY-ATÁD, mezőváros Somogy megyében; DISZNÓS~, falu Borsod megyében; KRASZNA~, falu Kraszna megyében; helyr. Horvát-on, ~ra, ~ról. Hegy neve is Erdélyben.

*HORVÁT-BÓKA
l. SZERB~ és HORVÁT-BÓKA.

*HORVÁT-CSENCS
falu Vas megyében; helyr. Csencs-ěn, ~re, ~ről.

*HORVÁTFALU
helység Vas megyében; helyr. Horvátfalu-ba, ~ban, ~ból.

*HORVÁT-GURAB
falu Pozsony megyében; helyr. Gurab-on, ~ra, ~ról.

*HORVÁTH
l. HORVÁT, (3 ).

*HORVÁT-HÁSOS
falu Vas megyében; helyr. ~Hásos-on ~ra, ~ról.

*HORVÁTI v. HORVÁTHI
falvak Hont, Torna, Szala megyében; puszta Abaúj m. ERDŐ~, falu Abaúj megyében; OLÁH~, falu Közép-Szolnok m.; Kraszna-Horváti, Kraszna m.; helyr. Horváthi-ba, ~ban, ~ból.

*HORVÁT-JÁRFALU
helység Mosony megyében; helyr. Járfalu-ba, ~ban, ~ból.

*HORVÁTKÚT
falu Somogy megyében; helyr. Horvátkút-on, ~ra, ~ról.

*HORVÁT-LŐ
falu Vas megyében; helyr. Horvát-Lő-n, ~re, ~ről.

*HORVÁT-NÁDALJA
falu Vas megyében; helyr. Nádaljá-n, ~ra, ~ról.

*HORVÁTORSZÁG
(Horvát-ország) ösz. fn. Neve azon sz. Lászlótól, s Kálmántól meghódított, szláv eredetü néptől lakott tartománynak, mely tulajdonkép a Kulpa és Száva folyamon túl Dalmátországig, s a mai Bosnyaország nyugatéjszaki részén fekütt, s e szerént ma, kivéve azon részecskét, mely a Kulpa, Száva és Unna folyamok közt fekszik, török kézen vagyon. A mai Horvátország az Unnától a Dráváig terjed, s magában foglalja az egykori felső Szlavóniát.

*HORVÁTORSZÁGI
(horvát-országi) ösz. mn. Horvátországból való, azt illető, arra vonatkozó stb. Horvátországi lakosok, követek, ügyek, helyhatósági rendeletek.

*HORVÁTOS
(horvát-os) mn. tt. horvátos-t v. ~at, tb. ~ak. Horvátok szokása, divata szerint való. Horvátos ruha, viselet. Horvátos szóejtés.

*HORVÁTOSAN
(horvát-os-an) ih. Horvát szokás vagy divat szerint. Horvátosan öltözködni.

*HORVÁTSÁG
(horvát-ság) fn. tt. horvátság-ot, harm. szr. ~a. Horvát nyelven beszélők vagy Horvátországban lakó népek öszvege. Mosony és Sopronvármegyei horvátság. Dráva és Kulpa közötti horvátság.

*HORVÁT-SICZ
l. HORVÁT-LŐ.

*HORVÁTUL
(horvát-ul) ih. Horvát nyelven. Horvátul beszélni. Plebános és prédikátor Tiszán túl, oroszpap is prédikál csak magyarul, Dunán túl, németül, ráczul vagy horvátul, csakhogy meg nem fúl. (Népd.).

*HORVÁT-ZSIDÁNY
falu Sopron megyében; helyr. ~Zsidány-ba, ~ban, ~ból.

*HORZS
(hor-zs) elvont törzsök, melyből horzsol, horzsolódik, s ezek származékai erednek. Jelenti az egymást dörzsölő, korholó testek erős tompa hangját.

*HORZSLÖVÉS
(horzs-lövés) ösz. fn. Oly lövés, mely nem hat a testbe, hanem annak csak fölszinét, oldalát harántosan érinti, horzsolja.

*HORZSOL
(hor-zs-ol) áth. m. horzsol-t. Valamely testet folytonos érintkezés által koptat, dörgöl, korhol, vagyis betü szerénti értelemben: horzs hangot hallatva érint. A megindult jégtorlasz horzsolja a partokat, a hajók oldalait stb. A kerék horzsolja a lőcsöt. Gyöngébb hangon és értelemben: horhol.

*HORZSOLÁS
(hor-zs-ol-ás) fn. Dörzsölés általi koptatása valamely testnek.

*HORZSOLÓ
(hor-zs-ol-ó) mn. tt. horzsoló-t. Ami valamely testet oldalagos érintés által koptat, dörzsöl.

*HORZSOLÓDÁS
(hor-zs-ol-ó-od-ás) fn. tt. horzsolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egymással, oldalaslag érintkező szilárd testek viszonyos koptatása, korholása. A kerékagyak és kerékszegek horzsolódása.

*HORZSOLÓDIK
(hor-zs-ol-ó-od-ik) belsz. m. horzsolód-tam, ~tál, ~ott. Oly testről mondjuk, mely oldalagosan más testtel érintkezik, s azt koptatja, csiszolja és viszont kopik, csiszolódik stb. Horzsolódik a kerék, midőn hirtelen fordúl a szekér.

*HOSDÁT
falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Hosdát-on ~ra, ~ról.

*HOSDÓ
falu Erdélyben, Hunyad megyében; LUNKA~, puszta ugyanott; helyr. Hosdó-n, ~ra, ~ról.

*HÓSIVATAG
(hó-sivatag) fn. Pusztaság, melyet hó fedez.

*HOSSZ
fn. tt. hossz-at, harm. szr. ~a. Eredetileg: hosz (= húz), s tiszta gyökeleme a lehelő ho, mely egyszersmind több szavainkban a tárgyak fekirányos és függőleges távolságát jelenti. A képző sz vagy hangzatosság végett kettőztetik meg, mint a rossz (rosz), bosszú (boszú) stb. szókban, vagy pedig az utóbbi sz a j hasonulata, mert régibb iratokban számtalanszor: hoszjú am. a mai ,hosszú', és ,hossza' is am. hoszja. Hossz önmagában csak újabb időben jött divatba. Értelemre is, mint hangra rokon a húz igével. Jerneynél a Nyelvkincsekben a ,hosszú'-t többféleképen, s különösen az első tagban is u-val találjuk. Huhzou (1211.), Huziozov (= Hosszúaszó, 1265.), Husiufolu (= Hosszúfalu, 1296.), Huzywcowth (= Hosszú- v. Hoszjúkút, 1296.); továbbá Hoszúfa (1015. még sz. István oklevelében Fejérnél), Hozzumegye (1235.), Hozzoumezew (= Hosszúmező, 1217.), v. Hozzumezeo (1248.) v. Hozumezew (1256.) v. Hoziwmezeo (1299.), Hozzuparlak (= Hosszúparlag, 1258.), Hozzutho (= Hosszútó, 1248.), Hoszi Vogues (= Hosszú-Völgyes, 1274.); még h nélkül is: Oszscyupatak (am. [H]osszúpatak, 1264.). A Carthausi névtelennél is huszjú. V. ö. HOSSZÚ. 1) Valamely iránynak, vonalnak vagy tárgynak egyik végétől a másikig elnyulása, terjedése. Utak, pályavonalak hossza. Fenyőszál hossza. Megjártuk a száz tű hosszát. Hosszában szántják a földet. Part hosszában építeni a házakat. 2) Valamely terület keresztirányai közől a nagyobbik, (a kisebbiket szélének nevezik). Széle, hossza mindegy. Posztóvég hossza és széle. Ezen udvar hossza 40, széle 20 öl. 3) Átv. ért. valaminek időben folyó, kinyuló tartóssága. Se vége, se hossza nem volt a beszédnek.

*HOSSZÁBAN
(hosz-j-á-ban) ih. Valamely vonalat, irányt vagy tárgyat mentiben, vagyis egyik végpontjától a másikig, különösen a szélességi vonalat vagy vonalakat keresztirányban metszve vagy véve. Hosszában vinni a lajtorját, nem keresztben. Part hosszában állitani a hajókat. Széltében, hosszában egyirányos udvar, am. négyszögü. Átv. értelemben tartósan, hosszú időn által. "Éjt napot hosszában." Vörösmarty.

*HOSSZABB
(hosz-j-ú-abb) mn. tt. hosszabb-at. A hosszú melléknév másod foka. V. ö. HOSSZÚ. Egyik keze hosszabb, mint a másik. Mennél kisebb, annál frisebb, mennél hosszabb, annál rosszabb. (Km.).

*HOSSZABBÍT, HOSSZABBIT
(hosz-j-ú-abb-ít) áth. m. hosszabbít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit hosszabbá tesz, kinyújt, később időre halaszt, későbbre tűzi ki határidejét. A pályavonalat meghoszszabbítani. Falakat, töltéseket, gátokat hosszabbítani. A szolgálat idejét meghosszabbítani. Váltót hosszabbítni. V. ö. HOSSZÚ.

*HOSSZABBÍTÁS, HOSSZABBITÁS
(hosz-j-ú-abb-ít-ás), fn. tt. hosszabbítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit hosszabbítunk, továbbra halasztunk, határidejét valaminek későbbre tűzzük ki. V. ö. HOSSZABBÍT.

*HOSSZABBODÁS
(hosz-j-ú-abb-od-ás) fn. tt. hosszabbodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változási állapot, midőn valaminek távolsági iránya nyúlik, vagy véghatára későbbre halad.

*HOSSZABBODIK
(hosz-j-ú-abb-od-ik) k. m. hosszabbod-tam, ~tál, ~ott. Hosszabbá leszen, hoszszabbra nyúlik, terjed, későbbi időhatárra terjeszkedik. Estve felé a testek árnyékai hosszabbodnak. Haja, sörtéje hosszabbodik. Tavasz elején szemlátomást hoszszabbodnak a napok, ősz kezdetén pedig hosszabbodnak az éjszakák. V. ö. HOSSZÚ.

*HOSSZABBSÁG
(hosz j-ú-abb-ság) fn. tt. hoszszabbság-ot, harm. szr. ~a. Állapot vagy tulajdonság, midőn valami hosszabb mint az előtt volt, vagy, mint egy más, mely vele öszvehasonlíttatik. A fenyő már hosszabbsága miatt is, alkalmasabb épületfának, mint sok egyéb fa.

*HOSSZABBÚL, HOSSZABBUL
(hosz-j-ú-abb-úl) önh. m. hosszabbúl-t. Mintegy önerejével hosszabb lesz, hosszabbodik. l. HOSSZABBODIK.

*HOSSZABBÚLÁS, HOSSZABBULÁS
(hosz-j-ú-abb-úl-ás) fn. tt. hosszabbúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lásd: HOSSZABBODÁS, és V. ö. HOSZ-SZABBÚL.

*HOSSZACSKA
(hosz-j-ú-acs-ka) mn. tt. hoszszacskát. Kevessé hosszú. Szépítő kifejezéssel am. kelletinél hosszabb. Ez bizony hosszacska beszéd volt,meg is untuk.

*HOSSZACSKÁN
(hosz-j-ú-acs-ka-an) ih. Kelletinél valamivel hosszabban, nem épen röviden.

*HOSSZADALOM
(hosz-j-ad-al-om) fn. tt. hoszszadalm-at, harm. szr. ~a. Valamely irány vagy tárgy hosszának nagy mértéke, bősége, terjedelme; időben történő valaminek sokáig tartása. Út, utazás hosszadalma. Innepélyes tisztelgések, díszpompák, üdvözlő beszédek hosszadalma. Általán, e szóban a hossznak túlsága, kelleténél nagyobbsága fejeztetik ki.

*HOSSZADALMAS
(hosz-j-ad-al-om-as) mn. tt. hosszadalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Mértéken túl hoszszu; kelletinél hosszabb, tovább tartó, untató. Hoszszadalmas út, utazás. Hosszadalmas beszéd, eléadás. Hosszadalmas téli estvék.

*HOSSZAL v. HOSSZALL
(hosz-j-ú-all) áth. m. hosszal-t v. hosszall-ott. Valamit hosszunak tart, néz, mond. Időre vonatkozólag: unalmasnak tart. Hoszszalni az utat. Hosszalni a ruhát. Hosszalom beszédedet. Hosszalom az estét.

*HOSSZALÁS
(hosz-j-ú-al-ás) fn. tt. hosszalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hosszunak tartás, mondás.

*HOSSZALL
l. HOSSZAL.

*HOSSZAN
(hosz-j-ú-an) ih. 1) Távol helyre nyuló irányban, vonalban. Hosszan tartó út. Hosszan terjedő hegyláncz. 2) A térnek vagy testnek azon vonalában, melyet hosz-nak nevezünk. Hosszan fekünni az ágyban, nem keresztben. Hosszan nyirnia posztót. Hosszan hasítani, fürészelni a fát. 3) Időt vontatva, halasztva. Hosszan beszélni.

*HOSSZANT, HOSSZANTA
(hosz-j-ú-an-ta) ih. Hosszában, mentében, hosszánál fogva. Utcza hosszat v. hosszant. Hosszant mérni a földet, rétet. Hosszant vinni a deszkát. Ellentéte: keresztben.

*HOSSZANTI
(hosz-sz-ú-an-t-i) mn. tt. hosszanti-t, tb. ~ak. Hosszában menő.

*HOSSZANTLÖVŐ
(hosszant-lövő) ösz. mn. Czélnak legrövidebb, egyenes irányban neki tűzött, nem félkör irányzatu csővel lövő. Hosszantlövő álgyu.

*HOSSZAS
(hosz-j-as v. hosz-j-ú-as) mn. tt. hosszas-t v. ~at, tb. ~ak. Messze terjedő, sokáig tartó, kelletinél hosszabb. Hosszas út. Hosszas várakozás. Hosszas ülés, tanácskozás. Hosszas szinmű. Hosszas nyavalya. Hosszas halogatás. Hosszas türelem, szenvedés.

*HOSSZASÁG
(hosz-j-a-ság) fn. tt. hosszaság-ot, harm. szr. ~a. Gyöke a főnév hossz, s az a közbevetett segédbetü. 1) Valamely vonal, irány vagy test hosszának bősége, egész terjedelme. 2) Valaminek sokáig tartása, időbeli kiterjedése. V. ö. HOSSZ és HOSSZUSÁG.

*HOSSZASÍT, HOSSZASIT
(hosz-j-ú-as-ít) áth. m. hosszasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hosszassá tesz valamit. Sok idézetek által hosszasítani a beszédet, értekezést.

*HOSSZASÍTÁS
(hosz-j-ú-as-ít-ás) fn. tt. hoszszasítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit hosszassá teszünk, térben vagy időben kinyújtunk.

*HOSSZASODÁS
(hosz-j-ú-as-od-ás) fn. tt. hoszszasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely vonal v. irány, v. test hosszasodik. Hadi rendnek új új legények hozzájárultával meghosszasodása. V. ö. HOSSZASODIK.

*HOSSZASODIK
(hosz-j-ú-as-od-ik) k. m. hoszszasod-tam, ~tál, ~ott. Valaminek hossza térben vagy időben növelkedik.

*HOSSZASÚL
(hosz-j-ú-as-úl) önh. m. hosszasúlt, l. HOSSZASODIK.

*HOSSZATT
l. HOSSZANT.

*HOSSZI
régies és tájdivatos hosszú helyett; lásd ezt.

*HOSSZIRÁNY
(hossz-irány) ösz. fn. Irány, mely bizonyos térnek, testnek hosszában vétetik. Hosszirányban ereszteni a hajót, (nem keresztben v. résutosan). Hosszirányban hasítani, szántani a földet. V. ö. HOSSZ.

*HOSSZIRÁNYOS
(hossz-irányos) ösz. mn. Hosszirányban vett, czélzott, szabott, metszett stb. Hosszirányos vonal.

*HOSSZÍT, HOSSZIT
(hosz-j-ú-ít) áth. m. hoszszít-ott; htn. ~ni v. ~ani. Hosszuvá tesz, hosszura nyujt.

*HOSSZÍTÁS
(hosz-j-ú-ít-ás) fn. tt. hosszítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hosszuvá tevés, térben v. időben hosszura nyujtás.

*HOSSZMÉRÉS
(hossz-mérés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaminek hosszát mérjük. Utak, csatornák, gátok, töltések hosszmérése.

*HOSSZMÉRŐ
(hossz-mérő) ösz. fn. 1) Személy, ki valaminek hosszát megméri, meghatározza. 2) Mérnöki eszköz, mely által valaminek hossza meghatároztatik, pl. láncz, kötél, öl stb.

*HOSSZMÉRTÉK
(hossz-mérték) ösz. fn. 1) Hosszat, hosszuságot mérő eszköz. 2) A hossznak, hosszuságnak mennyisége. Ezen rétnek hosszmértéke két akkora, mint szélessége.

*HOSSZÚ, HOSSZU
(régiesen: hosz-j-ú, s később a j hasonulván: hosz-sz-ú) mn. tt. hosszú-t v. hosszat, tb. ~k v. hosszuak, v. hosszak. Fokozva hosszabb, leghosszabb. Minek hossza van, mi nem rövid, nem kurta. Különösen 1) Minek két vége aránylag messze van egymástól. Hosszu út, csatorna, gát, töltés, pálya. Hájas szekér, hosszu út. (Km.). Hosszu fenyőszál, hosszu dorong, hosszu szekér. Hosszu nyak, hosszu kéz, láb, ujjak. Hosszu haj, rövid ész. (Km.). Hosszu ember. 2) Mondják oly öltözetről, mely a vállakról vagy derékról messze lenyúlik. Hosszu mente, dolmány, köpeny, bunda, szoknya, üng. Hosszu köntös port csinál. (Km.). Hosszu nadrág, mely bokáig ér, különböztetésül a kurta v. térdig érő nadrágtól. Hihetőleg innen van haczuka am. hosszúka. 3) Oly csizmáról, saruról, harisnyáról, melynek szára magasan fölmegy. Hosszu száru csizma. (Kurta csizma: bakancs). 4) Időre vonatkozólag am. sokáig tartó. Hoszszu alku a házasság. (Km.). Hosszu betegségnek halál a vége. (Km.). Hosszu bőjt, am. negyvennapi bőjt. Aki sok zabáló csütörtököt tart, hosszu böjtre talál. (Km.). Hosszu idő, nap, éjszak, tél. Hosszu, mint a Sz. Iván éneke. (Km.). Hosszu pör. Hosszu pörön biró a nyertes. (Km.). Hosszu beszéd. Hosszu türelem. Hoszszu volna azt mind elbeszélni. Hosszu szárazságnak hosszu eső a vége. (Km.). 5) Átv. ért. és tréfásan hosszu hordó, am. kút vagy folyó. Csak igyanak, van még elég a hosszu hordóban. Hosszu kutya, am. agár. Némely tájszólás szerént túl a Dunán és régiesen: hoszi v. hosszi. És hosziá (= hoszivá, maiasan: hoszszúvá) levén a viadalban imádkozék vala. (Münch. cod. a latin ,prolixius' szónak felel meg; a forditás ugyan el van hibázva, mert az "et factus in agonia prolixius orabat" mondatban a ,prolixius' igehatározó, és nem a ,factus'-ra viszonyúl, hanem az ,orabat'-ra; mindazáltal, ami itt példánkra tartozik, a ,hosziá' kétségtelenül am. hoszi-vá). Jerneynél is (a Nyelvkincsekben) eléjön: Hoszi - Vogues (= Hosszú-Völgyes, 1274.). Innen lett hosziú, hoszjú. V. ö. HOSSZ. Egyébiránt a törökben: uzun, a jakutban uszun.

*HOSSZÚASZÓ v. HOSSZÚ-ASSZÓ
falvak Bihar és Kraszna megyében; továbbá Erdélyben, Küküllő megyében és Csík székben; helyr. Hosszúaszó-n, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚDAD
(hosz-jú-dad) mn. tt. hosszúdad-ot. Kevessé hosszú, hosszacska, hosszúkás. Hosszúdad tök, burgonyafaj, mely inkább hosszú, hengerded, mint gömbölyű.

*HOSSZÚDÜLŐ
puszta Fejér megyében; helyr. Hosszúdűlő-n, ~re, ~ről.

*HOSSZÚFALU
helységek Nyitra, Pozsony, Somogy, Vas, Szala megyében és Erdélyben, Brassó vidékében; puszta Somogy megyében; helyr. Hosszúfalu-ba, ~ban, ~ból.

*HOSSZÚFALVA
helység Kővár vidékében; helyr. Hosszúfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚFARKÚ
(hosszú-farkú) ösz. mn. Minek aránylag hosszú a farka. Hosszúfarkú afrikai juhok. Hosszúfarkú majmok. Hosszúfarkú páva.

*HOSSZÚFUTÓSKA
(hosszú-futóska) ösz. fn. Laptás játék, melyben az egyik fél üt és bizonyos czélpontra fut, a másik pedig kap, s a futókat megdobni törekszik. Diákos nyelven: longa meta.

*HOSSZÚFÜLŰ
(hosszú-fülű) ösz. mn. Kinek v. minek hosszú füle van. Hosszúfülű szamár, siskadisznó.

*HOSSZÚHAJÚ
(hosszú-hajú) ösz. mn. Kinek haja aránylag hosszúra nőtt vagy nincs lenyirva. Hosszúhajú nők. Hosszúhajú falusi legények.

*HOSSZÚHAVAS
hegyek neve Erdélyben.

*HOSSZÚHĚGY
puszta Fejér megyében; helyr. Hosszúhěgy-ěn, ~re, ~ről.

*HOSSZÚHEGYES
hegy neve Erdélyben.

*HOSSZÚ-HETÉNY
falu Baranya megyében; helyr. Hetény-be, ~ben, ~ből.

*HOSSZÚKA
(hosz-j-ú-ka) mn. tt. hosszúkát. L. HOSSZACSKA és HOSSZÚKÁS.

*HOSSZÚKARÚ
(hosszú-karú) ösz. mn. Kinek hosszú karja van.

*HOSSZÚKÁS, HOSSZUKÁS
(hosz-j-ú-ka-as) mn. tt. hosszúkás-t v. ~at, tb. ~ak. Kevessé hoszszú. Mondjuk különösen gömbölyü testekről, melyek két végről kevessé hegyesek, pl. a tyúktojás, némely dinnyefajok stb. vagy hengerded testekről, melyek aránylag hosszabbak, mint vastagok, pl. a halkufárok hosszukás hordói.

*HOSSZÚKÁSAN
(hosz-j-ú-ka-as-an) ih. Hoszszúkás állapotban v. minőségben.

*HOSSZÚKEZŰ
(hosszú-kezű) ösz. mn. Kinek aránylag hosszú keze van. Hosszúkezű majmok, vademberek. Átv. ért. messzeterjedő hatalommal biró; vagy: lopásra, tolvajságra hajlandó, enyves kezű.

*HOSSZÚKEZÜSÉG
(hosszú-kezüség) ösz. fn. Átv. ért. hajlandóság a lopásra, enyves kezüség.

*HOSSZÚKÓ
(hosz-j-ú-k-ó) mn. tt. hosszúkót. l. HOSSZACSKA és HOSSZÚKÁS.

*HOSSZÚKÖRMŰ
(hosszú-körmű) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. aránylag v. rendkívüli hosszu körmökkel ellátott. 2) Átv. ért. lopásra hajlandó, tolvaj.

*HOSSZÚLÁBÚ
(hosszú-lábú) ösz. mn. Kinek vagy minek derekához képest és aránylag hosszú lábszárai vannak. Hosszúlábu gém, gólya.

*HOSSZÚ-LÁZ
falu Zemplén megyében; helyr. Láz-on ~ra, ~ról.

*HOSSZULÉ
(hosszu-lé) ösz. fn. Oly ételről mondják, melyben sok lé, s kevés hús, tészta vagy más főzelék vagyon. Ellentéte: rövidlé. Erdélyben divatos szó. (Németesen is: lange Sauce, kurze Sauce).

*HOSSZÚLIGET
falu Bihar megyében; helyr. Hosszúliget-ěn, ~re, ~ről. Hegy neve is Erdélyben.

*HOSSZÚ-MACSKÁS
falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Macskás-on ~ra, ~ról.

*HOSSZÚMEZŐ
mezőváros Máramaros megyében, falvak Kraszna, Trencsén, Ungh megyében és Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Hosszúmező-n, ~re, ~ről.

*HOSSZÚMEZŐ-CZIRÓKA
falu Zemplén megyében; helyr. Cziróká-n, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚMEZŐ-KOLCS
falu Zemplén megyében; belyr. Kolcs-on, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚMEZŐ-KOVÁCSHÁZA
falu Csanád megyében; helyr. Kovácsházá-n, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚMEZŐ-VARANNÓ
falu Zemplén megyében; helyr. Varannó-n, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚ-MOGOS
hegy neve Erdélyben.

*HOSSZÚNYAKÚ
(hosszú-nyakú) ösz. mn. Aránylag hosszú nyakkal biró. Hosszúnyakú gém, daru, gólya, gunár, teve.

*HOSSZÚNYÚJTÓ
(hosszú-nyújtó) ösz. fn. Nyújtó, vagyis azon rúdforma fa, mely a szekér első tengelyétől a hátulsóig nyúlik, s az egész szekeret öszvetartja.

*HOSSZÚ-PÁLYI
falu Bihar megyében; helyr. Pályi-ba, ~ban, ~ból.

*HOSSZÚPATAK
falu Erdélyben, Küküllő megyében; helyr. Hosszúpatak-on ~ra, ~ról. Patakok neve is.

*HOSSZÚ-PERESZTEG
falu Vas megyében; helyr. Pereszteg-ěn, ~re, ~ről.

*HOSSZÚ-RENDSZER
SZÉPLAK~, falu Abaúj megyében; helyr. Rendszer-ěn, ~re, ~ről.

*HOSSZÚRÉT
KRASZNA~, falu Gömör megyében; helyr. Hosszúrét-ěn, ~re, ~ről.

*HOSSZÚRÉV
puszta Borsod megyében; helyr. Hosszúrév-ěn, ~re, ~ről.

*HOSSZÚSÁG, HOSSZUSÁG
(hosz-sz-ú-ság) fn. tt. hosszúság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami hosszúnak mondatik. V. ö. HOSSZASÁG.

*HOSSZÚ-SOROK
hegység neve Erdélyben.

*HOSSZÚSZÁRU
(hosszú-szárú) ösz. mn. Általán, hosszú szárakkal biró, ellátott. Hosszúszárú gólyák, gázlók. Hosszúszárú csizma, saru. Hosszúszárú növények, gyümölcsök. Hosszúszárú pipa. V. ö. SZÁR.

*HOSSZÚSZILVA
(hosszú-szilva) ösz. fn. Magvaváló, hosszukás, tojásdad, közönséges szilva. Ebből szoktak szilvaízt (lekvárt) főzni a gazdasszonyok. Máskép: berczenczei (néhutt: beszterczei) szilva.

*HOSSZÚSZÓ
falvak Gömör és Temes megyében; helyr. Hosszúszó-n, ~ra, ~ról.

*HOSSZÚTELKE
falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Hosszútelké-n, ~re, ~ről.

*HOSSZÚTÜRÉS
(hosszú-türés) ösz. fn. Lelki állapot vagy tulajdonság, melynél fogva a rajtunk elkövetett sérelmeket, bántalmakat, jogtalanságot, szóval bajokat békén és sokáig elszenvedjük, nem viszonozzuk, nem büntetjük. Hosszútürés nélkül némely terveket végrehajtani lehetetlen. A hosszútürésnek is vége szakad valahára. Isteni hosszútürés, mely nem kivánja a bűnös halálát és büntetését, hanem engedi, hogy éljen és megjobbuljon.

*HOSSZÚTÜRŐ
(hosszú-türő) ösz. mn. Ki a sérelmeket, bántásokat, bajokat, viszontagságokat sokáig elszenvedi, viszontorlás, zugolódás, ellenszenv nélkül. Hosszutürő úr, ki szolgáinak hanyagságát, hibáit sokáig elnézi. Hosszútörő az Isten, midőn a bűnöst legott nem bünteti, hanem jobbulásra időt enged neki.

*HOSSZÚ-UJFALU
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Ujfalu-ba, ~ban, ~ból.

*HOSSZÚUJJÚ
(hosszú-ujjú) ösz. mn. Akinek vagy minek hosszú ujja van. Hosszúujjú ember; majom. Hosszúujjú mente. Átv. l. HOSSZÚKÖRMŰ.

*HOSSZÚVAS
(hosszú-vas) ösz. fn. l. CSOROSZLA.

*HOSSZÚVÍZ
(máskép: Hidas), puszta Somogy megyében; helyr. Hosszúvíz-ěn, ~re, ~ről.

*HOSSZÚVÖLGY
falu Szala megyében; helyr. Hosszúvölgy-ön, ~re, ~ről.

*HOSTÁT, HÓSTÁT
a német Vorstadt-ból átalakított és kölcsönzött szó, l. KÜLVÁROS.

*HOSTYA
l. HOSTÁT.

*HÓSUVADÁS
(hó-suvadás) l. HÓOMLÁS.

*HOSZ
l. HOSSZ.

*HÓSZÁM, HÓSZÁMOS
l. HÓNAPSZÁM, HÓNAPSZÁMOS.

*HÓSZĚM
(hó-szěm) ösz. fn. A porhanyóra fagyott hó csillámai, midőn a nap sugarai visszaverődnek rólok.

*~HOSZIK
l. ~HĚSZIK, ~HAD.

*HÓSZÍN
(hó-szín) ösz. fn. Oly szín, milyen a hóé szokott lenni, azaz tiszta fehér. Vétetik melléknevül is hószinü helyett. Hószín virágok.

*HÓSZINÜ
(hó-szinű) ösz. mn. Olyan szinnel biró, oly szinben mutatkozó, mint a hó. Hószinű ruha.

*HOSZJÚ
régi alak, hosszú helyett; l. ezt.

*HOSZTÓD
falu Szala megyében; helyr. Hosztód-on ~ra, ~ról.

*HÓTEKE
(hó-teke) ösz. fn. Tekealakuvá öszvegömbölygetett hótömeg; hógolyó. Hótekékkel dobálódó gyermekek.

*HÓTETŐ
(hó-tető) ösz. fn. Magas hegyeknek örök hóval födött teteje. V. ö. HÓ, (2).

*HOTICZA
falu Szala megyében; helyr. Hoticzá-n, ~ra, ~ról.

*HOTINKA
falu Máramaros megyében; helyr. Hotinká-n, ~ra, ~ról.

*HOTÓ
puszta Veszprém megyében; helyr. Hotó-n, ~ra, ~ról.

*HÓTORLAT
(hó-torlat) ösz. fn. Halomra tódult, különösen szél által öszvehajtott hótömeg. Hótorlatok az árkok, dombok mentében.

*~HOTT
Kassai József tanúsága szerént Erdélyben divatos, pl. mindenhott, am. mindenhol vagy mindenütt.

*HOTTKÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Hottkócz-on ~ra, ~ról.

*HOTTO
falu Szala megyében; helyr. Hottó-n, ~ra, ~ról.

*HOTYAN
baranyai tájejtésű szó, l. HOGYAN.

*HOTYKA
l. MAKKOS-HOTYKA.

*HÓÚT
(hó-út) ösz. fn. Hólepte földön csinált, törött út; szánút.

*HOV
elvont gyöke hovad, hovály szóknak; l. ezeket. Rokon hüvely szó hüv gyökével.

*HOVA, HOVÁ
(ho-va v. ho-v-á) helykérdő. Elemzésére nézve, l. HOL helykérdő. Jelentése mely helyre vagy mely helybe? Hová sietsz? A városba. Hová mégysz vizért? A Dunára. Megfelelnek neki: ide, oda, amoda; sehová, máshová, mindenhová, akárhová, valahová stb. Mily ragot vesznek fel e kérdésre a helyek tulajdon nevei. V. ö. HOL. Hová utazzunk? Pestre, Bécsbe, Párizsba stb. Némely helynevek, különösen vár szóval, vagy r betüvel végződők vá vé, (rá ré) ragot vesznek fel, pl. Fehérvárrá, Kolozsvárrá, Győrré. Eléfordúl ezen mondásban is világgá ment, azaz a világba, nagy világba bujdosott. Tájszokásilag röviden is ejtetik: pl. Hova indulsz? hova való vagy? sehova, valahova, mindenhova, akárhova, máshova. Baranyában öszvevontan: há. Hindostan nyelven Beregszászi szerént: khavun, mongolul kha; törökül kani, kanije, kanda. (Köznépi kiejtéssel: hani, hanije, handa).

*HOVAD
(ho-v-ad v. hov-ad) önh. m. hovad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Gyökeleme a magasságot, emelkedést jelentő ho. Am. dagad, felpuffad, felemelkedik, duzzad, tágúl. Hovad a csizmabőr, midőn kaptával vagy hoválylyal feszítik.

*HOVADÁS
(ho-v-ad-ás) fn. tt. hovadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Dagadás, duzzadás, puffadás.

*HOVADTŐ
l. HAVADTŐ.

*HOVÁHAMARABB
(hová-hamarabb) ösz. ih. Minélhamarabb, minélelőbb, igen sietve, mit sem késve. Hováhamarabb ott légy.

*HOVÁJ
l. HOVÁLY.

*HOVÁLY
(ho-v-ály v. hov-ály) fn. tt. hovály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke ugyanaz, mi a hovad igéjé, s magasságot, emelkedést, dagadást jelent. Így nevezik a csizmaziák azon faeszközt, melylyel a csizma torkát kifeszítik, midőn kaptára huzzák; tehát kinyujtó, felfeszítő, fölemelő eszköz. Rokon hüvely szóval.

*HÓVÁNKOS
(hó-vánkos) ösz. fn. Vánkos hóból. Hóvánkoson feküdni. Átv. ért. hólepel magasabb helyeken. Hóvánkos borítja a hegyeket.

*HÓVÁRDOS
falu Vas megyében; helyr. Hóvárdos-on ~ra, ~ról. Máskép: Hormis.

*HOVASZT
(hov-asz-t v. ho-v-asz-t) áth. m. hovaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Duzzaszt, felpuffaszt, tágít. V. ö. HOVAD.

*HOVATOVÁBB
(hova-tovább) ösz. ih. Minél tovább, mennél több ideig; jobban és jobban, mindinkább. Hovatovább halogatod, annál roszabb. Ezen ember hovatovább szegényebb lesz.

*HÓVÁZ
(hó-váz) ösz. fn. Hóból képzett emberalak, melyet némelyek ügyesen tudnak készíteni.

*HÓVIRÁG
(hó-virág) ösz. fn. Narcziszok neméhez tartozó kisded növényfaj, mely mindjárt előtavaszszal, midőn még néha hó borítja a földet, tejszinű virágokat hoz. (Galanthus nivalis). Átv. ért. a fák ágaira fagyott, s különféle virágalakokat képező zuzmara.

*HÓVÍZ
(hó-víz) ösz. fn. 1) Elolvadt hó vize. Hóvízzel mosni, mosdani. 2) Székely tájszólás szerént, vékony héju, hasat higító szőlőfaj, melynek szine olyan, mintha hóharmat lepné.

*HÓVONAL
(hó-vonal) l. HÓHATÁR.

*HOZ
(ho-z) áth. m. hoz-tam, ~tál, ~ott. Gyökeleme a pihegést, nehéz fuvást kifejező ho, mely akkor nyomul ki leginkább a tüdőkből, midőn bizonyos terhet emelünk, tovább szállítunk stb. 1) Tulajd. ért. valamely terhet, kisebb nagyobb nehézségü tárgyat, árut, testet stb. távolról közelre szállít, s ellentéte: visz, mely igével mind elemzési, mind értelmi tekintetben szoros viszonyban áll. Ugyanis a valódi lényeges különbséget köztök az i és o hangzók teszik; mert a h és v, (lehelés és fuvás), valamint a z és sz legközelebbi rokonok, és gyakran fölcseréltetnek. Mind a hoz, mind a visz teherszállitást jelent, azon különbséggel, hogy hozni, am. távolról közelre, vinni pedig am. közelről távolra szállítani, vagyis: hoz, am. onnan ide, visz am. innen oda szállít. Az elsőben tehát a távolról kiindulást jelenti a távolságot mutató o (o-tt, oda), a másodikban a közelről kiindulást a közelséget mutató i (i-tt, i-de). Ha elhoztad, vidd is vissza. Egyik felől hozzák, másik felől viszik az árukat. A hajókon sok gabonát hoztak. Hozzánk, ide hozták. Öszvetételei: alához, általhoz, béhoz, elhoz, eléhoz, felhoz, kihoz, meghoz, öszvehoz, visszahoz stb. 2) Átv. ért. jövedelmez, használ. Nem sokat hoz a táncz a konyhára. (Rm.). Ezen ház sokat hoz. 3) Mond, említ. Itéletet hozni. Szóba hozni valakit. Belehozni a beszédbe valamit. Eléhozni a multakat. Kérdésbe hozni bizonyos tárgyat. 4) Ejt. Gyanúba hozni valakit. 5) Juttat. Hozd eszembe a fizetést, ha talán elfeledném. 6) Támaszt, ébreszt, igazít. Életre hozni a halottakat. Eszére hozni a hibában lévőt. Ezekben: helyrehoz valamit, am. pótol, jóvá tesz; szavadból azt hozom ki, am. azt következtetem; meghozza az igaz kenyér, am. visszatér saját tűzhelyéhez.

*~HOZ
magash. ~HĚZ és ~HÖZ, pl, lábhoz, kéz-hěz, köröm-höz, névmódosító rag. Hogy eredeti alakja a mélyhangu hoz, kitünik személyragozásából: hozzám, hozzád, hozzá v. hozzája, hozzánk stb. t. i. a rag önhangzója szokott alkalmazkodni a tőszóéhoz, nem megfordítva. Régi iratokban (valamint ma is a göcseji nyelvjárásban) a hoz rag magas hangu szók után változatlanul marad; "az ki kezeleb (= kězělebb v. közelebb) az szénhoz, az jonkáb (= inkább) fítezik (= fűtözik), 1543-diki levél. (Szalay Á. gyüjt.). Így Göcsejben ma is: kertho(z). A személyragozásban a z-t is kettőztetve látjuk, az utóbbi a j-ből hasonulván, minthogy a régieknél így találjuk: hozjá, s ezen alak veszi fel aztán a személyragokat. E kérdésre, hová? felelvén meg, bizonyos távolban létező helynek, illetőleg testnek akármely oldala felé közeledést jelent, s ebben különbözik főleg a ra és be ragoktól, mennyiben amaz kizárólag fölszinre, emez belsőségre vonatkozik, pl. az alászálló madár közeledik a fa csúcsához, ebben a fa fölszine tüzetik ki czélul; a ház elejéhez, hátuljához, jobbik vagy bal oldalához támasztott ducz; ezekben a háznak másmás tájára vonatkozik. Ezen alapeszméből felfogva legközelebbi rokona a szintén általános távolra irányzó oda, tehát így értelmezhető oda, ahol a kitűzött helypont vagy test létezik, pl. lábához kap = oda kap, ahol a lába van; hegyhez közeledik = oda, ahol a hegy áll, mintha volna: láb oda, hegy oda. Az oda és hoz oly viszonyban állanak, mint a be ben ragok és igekötők: bement a házba, benvan a házban, odaért a házhoz, hozzáfért a pénzhěz. Eredetileg talán maga a húz v. huz ige; innen aztán huzja v. huzza, am. huzása, azaz vonzása, s személyragokkal: huzjám = huzzám v. hozzám, am. huzásom, vonzásom stb. A régi halotti beszédben csakugyan: huz, chuz, pl. uromc-huz (= urunkhoz), ozchuz (= azhoz). A germán nyelvekben is zu, za, zi, ze, to, toe, du, (l. a czikk végén), rokonoknak látszanak ziehen, ziahan, ziuhan, tiuhan, tiohan, teon, teogan igékkel stb. sőt a latin duc-ere igével is.
Ezeknélfogva tulajd. első értelemben jelent odairányzást, jutást, érülést, hol az illető ige működésének czélja kitűzve van. Közeledik a városhoz; fegyverhez kap; pénzhez nyúl; karóhoz köti a lovát; magához int.
Szorosb érintkezésre vonatkozólag: földhöz ragad, tapad; testhez szabott ruha; egymáshoz szorított, kötött, kapcsolt, fűzött holmik.
Átv. ért. oly igék által vonzatik, a) melyek a kedélyi, elmei vagy erkölcsi működéseket bizonyos tárgy felé irányozzák, s azzal öszveköttetésbe hozzák. Kedveséhez vonzódik, simúl; pártjához szít; elveihez ragaszkodik; törvényhez alkalmazkodik; tud hozzá, mint hajdu a harangöntéshez; ért hozzá, mint tyúk az ábéczéhez; munkához fog, szokik, törődik. b) Melyek némi hasonlítás vagy módosítás által egyik dolgot mintegy közelebb viszik a másikhoz. Mentéhez gucsma, kalpag, süveg, nem kalap illik; ó divatot újhoz illeszteni; szinleni valakihez; Pétert Pálhoz hasonlítani; hozzávetőleg; nincs hozzávaló, hozzáfogható; ahhoz képest ez csak gyermekjáték. c) Oly melléknevek által, melyek valamely kedvező vagy kedvezőtlen kedélyi érzelemmel vonatkoznak valamire. Alattvalóihoz jó, kegyes; társaihoz nyájas; barátjához hű; vendégeihez szives; tanitványaihoz kemény, szigorú, szivtelen, kegyetlen, rosz. Továbbá szorosb öszvekötésre vonatkozók. Hasonlók, mint egyik tojás a másikhoz; rokonok, atyafiak egymáshoz; közel van a városhoz.
Mennyiben a hoz = od, oda, hasonló hozzá a latin igekötő ad, pl. adjicio hozzávetem, odavetem és az accusativussal járó praepositio ad, pl. ad me, ad te, hozzám, hozzád; eo ad patrem, atyámhoz megyek. Tudnivaló, hogy ezenkívül más irányokra is vonatkozik, s nem oly határozott, mint a magyar. Igen közel áll hozzá a görög wV, (attikai nyelvjárás), német zu, (a régi felső németben Heyse szerént: za, ze, zi, góthul du, alsónémetben to, angol és angolszászban to, hollandul toe stb.). A franczia chez is hasonló a magyarhoz; mindkettő helybenlételt is jelent, mint a magyar nál, pl. a németben zu Hause, zu Tische; a francziában chez moi, chez nous. (A franczia chez előljárót, Regnier a latin casa szóból származtatja). Viszont a magyar nál, palóczosan = hoz is, pl. gyere nálunk, = hozzánk. V. ö. ~NI
A népnyelvben az ország sok vidékében végül a z elhagyatik, pl. házho, kerthě, tűzhö stb.

*HOZAKODIK
(hoz-a-kod-ik) k. m. hozakod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. valamiről említést tesz; emleget valamit. Elé igekötővel használtatik. Eléhozakodni a régi dolgokról, am. azokat emlékezetbe hozni. V. ö. HOZ.

*HOZAKOSZIK
l. HOZAKODIK. A többi időben és módban is ez utóbbi alakját veszi föl: hozakodám, hozakodtam stb.

*HOZÁR
(hoz-ár) fn. tt. hozár-t, tb. ~ok. Bérczy Károly szerént a vadászok nyelvén a lelőtt madarat elhozó, a kizárólag csak e czélra idomított vizslafaj. (Apporteur).

*HOZÁS
(hoz-ás) fn. tt. hozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit hozunk. Hozásban elfáradni. Öszvetéve: béhozás, eléhozás, kihozás, felhozás, helyrehozás, visszahozás, törvényhozás stb. V. ö. HOZ.

*HOZAT (1)
(hoz-at) mivelt. m. hozat-tam, ~tál, ~ott. Megparancsolja vagy véghez viszi, hogy valaki hozzon valamit. Bort hozatni a pinczéből. Elhozatni, általhozatni, be-, ki-, le-, fel-, meg-, visszahozatni valamit. V. ö. HOZ.

*HOZAT (2)
(hoz-at) fn. tt. hozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Teher, melyet valaki hoz, szállít. Használtatik különösen mennyiségi értelemben. Egy hozat föld, homok. Tíz hozat ganéj sem volt elég a szőlőbe. Ennél fogva jelenti azon eszközt is, melyen a teher szállíttatik, pl. öt hozat gabona, lehet öt szekér, öt hajó stb. amint t. i. szekéren vagy hajón szállítják.

*HOZATAL
(hoz-at-al) tt. hozatal-t, tb. ~ok, l. HOZÁS.

*HOZATÁS
(hoz-at-ás) fn. tt. hozatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Miveltetés, melynél fogva véghez viszszük, megparancsoljuk, hogy más hozzon valamit. A gabona hozatása sokba jött.

*HOZD EL! v. HOZD IDE!
A vadászok nyelvén parancsszó a vizslának valamely tárgy elhozása végett. (Apport!).

*HOZDOGÁL
(hoz-od-og-ál) gyak. áth. m. hozdogál-t. Gyakran vagy részenként, apródonként hoz.

*HOZHATATLAN
(hoz-hat-atlan) mn. tt. hozhatatlan-t, tb. ~ok. Amit hozni nem lehet. Jobbára öszvetételekben használtatik. Helyrehozhatatlan kár. Visszahozhatatlan szökevény.

*HÓZIVATAR
(hó-zivatar) ösz. fn. l. HÓFĚRGETEG.

*HOZJÁ
régi alakja hozzá szónak; l. ezt.

*HOZOGÁL
(hoz-og-ál v. hoz-og-a-al) l. HOZDOGÁL.

*HOZOGAT
(hoz-og-at) áth. m. hozogat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy egymás után, vagy apródonként hoz; máskép: hozdogál, hozogál.

*HOZOMÁNY
(hoz-om-ány v. hoz-o-mány) fn. tt. hozomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Szélesb ért. minden, mit valaki hozott, pl. vagyon, érték. Hozományomat elköltöttem. Kevés hozománynyal megtelepedni valahol. 2) Nőhozomány törvényünkben azon ingó vagy ingatlan vagyon, melyet a menyaszszony akár menyekző alkalmával, akár későbben is szüleitől vagy másoktól is kapott, vagy öröklött és férjéhez hozott.

*HOZOMÁNYI
(hoz-om-ány-i) m n. tt. hozományi-t, tb. ~ak. Hozományhoz tartozó, azt alkotó, illető, érdeklő, arra vonatkozó. Hozományi javak. Hozományi kérdések.

*HOZOMÁNYJOG
(hozomány-jog) ösz. fn. Azon jog, melynél fogva a feleség vagy ennek örökösei férjétől vagy ennek örököseitől hozományi vagyonát annak idején követelheti.

*HOZOMÁNYOS
(hoz-o-mány-os) mn. tt. hozományos-t v. ~at, tb. ~ak. Hozománynyal biró, ellátott. Hozományos feleség.

*HOZÓS
(hoz-ó-os) mn. tt. hozós-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. viselős, terhes. Hozós aszszony, feleség.

*HOZZÁ
(hoz-ja-a, s a j hasonultával is öszvehúzva: hoz-z-á). Székelyesen: hëzzá, azon éles ë (nem közép ě-)vel, mely néha ď-, néha o-val váltakozik, mint gëlëszta giliszta, hërnyú hirnyú, bëngyël bongyol, bërzed borzad, gyërtya gyortya stb. 1) A közelítő hoz harmadik személyragos állapota: hozzám, hozzád, hozzá v. hozzája. V. ö. ~HOZ, közelítő rag. 2) Igekötő gyanánt áll számos igék és ezekből származott nevek előtt, pl. o. hozzáad, hozzááll, hozzáfog, hozzálát stb. mely esetben hoz ragu nevet vonz vagy nyilván, vagy alattomban, mint: hozzájut a szóhoz; hozzáfog a dologhoz; hozzászokik a henyéléshez; hozzáül az asztalhoz; láss hozzá (a munkához); ne nyúlj hozzá (a tűzhöz) stb. A szórendre nézve a többi igekötők szabályait követi.

*HOZZÁAD
(hozzá-ad) ösz. áth. Toldalékképen hozzátesz; hozzáilleszt; más öszveghez ad; mondathoz kapcsol.

*HOZZÁALKALMAZ
(hozzá-alkalmaz) ösz. áth. Valamihez illeszt.

*HOZZÁALKALMAZKODIK
(hozzá-alkalmazkodik) ösz. k. Magát valakihez vagy valamihez alkalmazza.

*HOZZÁÁLL
(hozzá-áll) ösz. önh. 1) Pártjára áll, részére hajlik. 2) Jól reá illik. A ruha a testhez jól hozzááll.

*HOZZÁCSATOL
(hozzá-csatol) ösz. áth. Hozzátesz; oda mellékel. A kötelezvényt hozzácsatolni az irományokhoz.

*HOZZÁD
(hoz-ja-ad) ih. melylyel a befogott lovat szólítják a kocsisok, midőn azt akarják, hogy balra kanyaruljon. Ellentéte: tőled v. tüled. Az irány t. i. a jobb kéztől vétetik, melyet ha befelé hajtasz, hozzád közeledik, ha pedig kifelé, elhajlik tőled. Az ökröket ,hozzád' helyett hajsz, ,tüled' helyett csa, csálé szóval terelik. Felveszi a ra ragot. Hozzádra menni, hajtani, terelni. Se tüled, se hozzád. (Km.), azaz se ide, se oda. Tüled hozzád rángatják a szekeret, am. ide-oda, jobbra-balra. Ezen mondat, Isten hozzád, am. Isten jőjön hozzád, máskép: Isten veled, azaz Isten legyen veled.

*HOZZÁDRA
(hoz-ja-ad-ra) l. HOZZÁD.

*HOZZÁÉPÍT
(hozzá-épít) ösz. áth. Valamely épülethez egy más épületet csatol. Lakházához az istállót is hozzáépítette.

*HOZZÁFÉR
(hozzá-fér) ösz. önh. Közvetlen közelébe jut, vele érintkezésbe jön. Átv. ért. kérelemmel megindítja, megengeszteli, vagy bármely módon érdekébe vonja.

*HOZZÁFÉRHETETLEN, HOZZÁFÉRHETLEN
(hozzá-férhet[et]len) ösz. mn. Kinek v. minek közelébe jutni nem lehet bizonyos elháríthatlan akadályok miatt. Különösen oly emberről mondjuk, ki a társaságot kerüli, magának való, visszataszító magaviseletű vagy rátartós stb. V. ö. FÉR, FÉRHETLEN.

*HOZZÁFÉRHETLENSÉG
(hozzá-férhetlenség) ösz. fn. Valakinek vagy valaminek tulajdonsága, melynél fogva hozzá férni, közeledni nem lehet. V. ö. HOZZÁFÉRHETLEN.

*HOZZÁFÉRHETŐ
(hozzá-férhető) ösz. mn. Akihez vagy amihez hozzá lehet férni.

*HOZZÁFÉRKEZIK
(hozzá-férkezik); l. HOZZÁFÉR.

*HOZZÁFOG
(hozzá-fog) ösz. önh. Bele kezd valamibe, bizonyos dologban működni kezd. Hozzáfogni az iráshoz, olvasáshoz. A munkások hozzáfogtak a kaszáláshoz. Fogj hozzá jókor a dologhoz. Mihez nem értesz, ne fogj hozzá.

*HOZZÁFOGHATATLAN
(hozzá-foghatatlan) ösz. mn. Valakihez vagy valamihez nem hasonlítható, egy osztályba nem sorozható, öszve nem illeszthető, különböző erejű, tulajdonságú. V. ö. HOZZÁFOGHATÓ.

*HOZZÁFOGHATÓ
(hozzá-fogható) ösz. mn. Bizonyos tekintetben hasonlítható, egy osztályba sorozható, mással öszveilleszthető, ugyanolyan. Nincs hozzáfogható ember. Eredetileg valószinüen az igás barmokról használtatott, melyek közől a hasonló nagyságu-, koru- és erejűeket szokás öszvefogni.

*HOZZÁFOGLAL
(hozzá-foglal) ösz. áth. 1) Foglalás által hozzászerez. 2) l. HOZZÁCSATOL.

*HOZZÁFORRASZT
(hozzá-forraszt) ösz. áth. Forrasztás által hozzákapcsol, hozzátold.

*HOZZÁIGAZÍT
(hozzá-igazít) ösz. áth. Valamit máshoz odailleszt, mással öszhangzásba hoz. Zsebórámat hozzáigazítom a toronyórához. A bőruhát hozzáigazítani a testhez. A hegedűt hozzáigazítani más hangszerekhez. V. ö. IGAZIT.

*HOZZÁILLESZKĚDIK
(hozzá-illeszkědik) ösz. k. Valakihez v. valamihez alkalmazza, oda illeszti magát. V. ö. ILLESZKĚDIK.

*HOZZÁJÁRÚL
(hozzá-járúl) ösz. önh. 1) Odamegy valakihez. 2) Mint személytelen igével élünk, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy az előre bocsátott dologhoz még tartozik. Hozzájárúl, hogy elszámlált hibái mellett néha részeg is. 3) Valamihez segédkezet nyújt.

*HOZZÁJÁRULÁS
(hozzá-járulás) ösz. fn. 1) Valamihez hozzá csatlakozás; 2) Midőn későbben állunk valamire, vagy egyezünk meg valamiben. 3) Cselekvés, melynél fogva segédkezeket nyujtunk valamihez. Ezen munkát csak a szomszéd falu hozzájárulásával vihetjük véghez.

*HOZZÁJÁRULHATLAN
lásd: HOZZÁFÉRHETLEN.

*HOZZÁKAP
(hozzá-kap) ösz. önh. Hirtelen hozzányúl valamihez.

*HOZZÁKAPCSOL
(hozzá-kapcsol); l. HOZZÁCSATOL.

*HOZZÁKEZD
l. HOZZÁFOG.

*HOZZÁLÁT
(hozzá-lát) ösz. önh. Munkálkodó emberről mondjuk, midőn folytonosan és teljes erővel dolgozik. Hozzálátni a mezei munkához. Szélesb ért, akármit sietve, szorgalmasan végez. Hozzálát az evéshez, iváshoz. Ugyan hozzálátnak a farsangi vigalmakhoz.

*HOZZÁMNENYULJ
(hozzám-ne-nyulj) ösz. fn. Növény az öthímesek, egy anyások seregéből, bokrétája 5 egyenetlen szirmú, porhonjai, hegyei öszvenőttek, tokja kipattan; máskép: üvegszáru fájvirág. (Impatiens noli tangere).

*HOZZÁSZABÓDIK
lásd: HOZZÁILLESZKĚDIK.

*HOZZÁSZAGOL
(hozzá-szagol) ösz. önh. Valamit megszagol.

*HOZZÁSZOKÁS
(hozzá-szokás) ösz. fn. többszöri vagy folytonos érintkezés vagy munkásság általi megszokás.

*HOZZÁSZOKIK
(hozzá-szokik) ösz. k. Többszöri vagy folytonos érintkezés vagy munkásság által megszokja. Az ember jóhoz, roszhoz hozzászokik.

*HOZZÁSZOKTAT
(hozzá-szoktat) ösz. áth. Eszközli, hogy gyakori vagy folytonos érintkezés vagy munkásság által valamihez szokjék.

*HOZZÁSZÓL
(hozzá-szól) ösz. önh. 1) Szavait valakihez intézi. Hozzászólani utazó társához. 2) Bizonyos tárgyról elmondja véleményét. Hozzászólani az adó kérdéséhez.

*HOZZÁSZÓLÁS
(hozzá-szólás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakihez vagy valamihez hozzászólunk. Nehéz a hozzászólás. Nekem is van ahoz hozzászólásom.

*HOZZÁTESZ
(hozzá-tesz) ösz. áth. l. HOZZÁAD.

*HOZZÁTÉTEL
(hozzá-tétel) ösz. fn. Toldalék, függelék, ráadás, csatolvány stb., melyet valamihez oda ragasztunk, függesztünk, melylyel valamit nagyítunk, sokasítunk.

*HOZZÁTÖRŐDÉS
(hozzá-törődés) ösz. fn. Hozzászokás valamely kellemetlen dologhoz vagy állapothoz.

*HOZZÁTÖRŐDIK
(hozzá-törődik) ösz. k. Hozzászokik valamely kellemetlen dologhoz vagy állapothoz.

*HOZZÁVALÓ (1)
(hozzá-való) ösz. mn. Valamihez v. valakihez illő, alkalmas, összevaló. Elszakadt a ruhám, s nem találok hozzávaló foltot. Megházasítaná a fiát, ha hozzávaló leányt lelne.

*HOZZÁVALÓ (2)
(mint föntebb) ösz. fn. Valaminek elkészítésére szükséges holmi. A posztót magam vettem, de a hozzávalókat (bélést, zsinórt, gombokat) a szabó szerzette be. Személyragokkal: hozzámvaló, hozzádvaló. Se nem kicsin, se nem nagy, épen hozzámvaló vagy. Népvers.

*HOZZÁVET
(hozzá-vet) ösz. áth. 1) Valamit oda vet, mintegy toldalékul, ráadásul hozzátesz. A húshoz hozzávetni egy darab nyomtatékcsontot. 2) Átv. ért. és önhatólag, valamit közelítőleg gyanít, találgat. Egyébiránt ez értelemben csak állapotjegyző divatozik jobbára, pl. Ezt csak hozzávetve mondottam.

*HOZZÁVETÉS
(hozzá-vetés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamihez odavetünk, odatoldunk valamit. 2) Átv. ért. gondolom szerénti találgatás, gyanítás, a dolog valóságához közelítés.

*HOZZÁVETŐLEG
(hozzá-vetőleg) ösz. ih. Átv. ért. a dologhoz némileg közelítve, gondolom szerént.

*HOZZÁVETŐLEGĚS
(hozzá-vetőlegěs) ösz. mn. Hozzávetőleg számított. Hozzávetőleges becsü, öszveg, mennyiség.

*HŐ (1)
lovat vagy más négylábu állatot megállásra szólító indulatszó, vastaghangon: hó! Hő he róka, hő he hő! (Vörösmarty, Csongor). Néha annyi is, mint hök; l. ezt.

*HŐ (2)
mn. és fn., mely ragozáskor rendesen hé alakban tünik elé, s ennek szabályait követi, pl. hevet, hevek, heves, hében hóban. De nem szokatlanok: hőt, hőnek, hőben sem. Némely képzők előtt állandóbban megtartja eredeti alakját, mint: hőség, hős. Sínai; nyelven ho am. tűz. A magyarban hé, hő gyökök, meleget, hi, hű, hó pedig hideget jelentenek. Egyébiránt bővebben, s különösen értelmére nézve is l. HÉ, (1), s V. ö. HÜ, (3).

*HŐANYAG
(hő-anyag) ösz. fn. Anyag, mely a melegnek, tűznek elemeit foglalja magában. (Caloricum).

*HÖB
hangutánzó elvont gyök, melyből höbög, höbögés stb. származnak. Változattal rokonai: heb (hebeg), hab (habog, habli). Finnül höpötän am. höbögök.

*HÖBÖG, HÖBÖGÉS, HÖBÖGŐ
l. HEBEG, HEBEGÉS, HEBEGŐ.

*HÖBÖGE
(höb-ög-e) mn. tt. höbögét. Dunán túl am. hebegő. Höböge gyermek, ki hebegve beszél. V. ö. HEBEG.

*HŐBÖLYGŐ
l. HÓBOLYGÓ.

*HÖBÖRCS, HÖBÖRCSÖS
a székelyeknél divatosak; néhutt: höpörcs, höpörcsös és huporcs, huporcsos. L. HÖMÖRCS, HÖMÖRCSÖS.

*HŐBÖRTÖS
l. HÓBORTOS.

*HÖBÖTÖL
(höb-öt-öl); máskép: hebetel, vastag hangon: habatol, 1. ezt.

*HÖCS (1)
indulatszó. l. HUCS.

*HÖCS (2)
HŐCS, fn. tt. höcs-öt. Harkályfaj, mely a tarka nagy harkálynál valamivel kisebb, de alakra hozzája hasonló. (Picus medius).

*HÖCSIK
(höcs-ik) fn. tt. höcsik-ět. A harkálynemü madarak legkisebb faja.

*HÖCSÖK
(höcs-ök) fn. l. HÖCSIK.

*HŐD
(hő-öd) fn. tt. hődöt. A ,tűzhely' egyszerűbb kifejezésére alakított új szó. V. ö. HUTA.

*HŐDÖRI
(am. hed-er-i, V. ö. HEDEREG); együgyüt jelentő gúnynév. Hődöri Gyurka. Máskép: hőgöli, hőgő Kata.

*HŐFOGHATÓSÁG
(hő-foghatóság) ösz. fn. Képesség a hő elfogadására. (Wärmecapacität).

*HÖGY, HÖGYES stb.
lásd: HĚGY, HĚGYES stb.

*HÖGYÉSZ
mezőváros Tolna, és falu Vas megyében; helyr. Högyész-ěn, ~re, ~ről.

*HŐHE
vastaghangon, hóha. Barmot megállító szó.

*HŐK v. HÖK
hangutánzó, midőn a lélekzést mintegy megakasztjuk vagy szakasztjuk, vagy viszszahúzzuk; indulatszó, mely által a szarvasmarhát, különösen az ökröt hátrálásra szólítják. Hők Szarvas, Csákó! Hők barom, nem tudsz-e szemérmetesben hazudni. (Pázmán.) Uczu fakó, hők tömpe. (Km.). Származékai: hőköl, hökken, hökkent stb. V. ö. HÜKK. A székelyeknél, különösen Siklódiaknál, jelenti azt is, amit hócs v. hajsz.
"Jövel kéncsěm sirülj ěgyet,
Ěszěm azt e piros měggyet,
Meik (melyik, amely) termett galamb szádra,
Osztég ugrom hőkre csára."
Siklódi tánczdal. (Kriza J. gyüjt. Sirülj am. serényen fordulj: a sir-ül gyöke ugyanaz ser-ény gyökével).

*HŐKALAÚZ
(hő-kalaúz) l. HŐVEZÉD.

*HŐKE (1)
(hő-ke, l. HÓKA); fn. és mn. tt. hőkét. Kese vagy sárgás, vagy fehér foltos fejü (ökör, tehén, borjú). Ugyanaz a vastag hangu hóka szóval, csakhogy ezt lovakról mondják. Hőke tehén, hóka ló. Rokon vele: szőke.

*HŐKE (2)
falu Bihar megyében; helyr. Hőkén, ~re, ~ről.

*HŐKHURUT
(hők-hurut) ösz. fn. Fojtó, nehéz hurut vagy köhögés, midőn a lélekzés mintegy megakad. (Keuchhusten).

*HÖKK
l. HŐK.

*HÖKKEN
(hök-ü-en v. hökk-en) önh. m. hökkent. Valamitől megijedve, s a lélekzést mintegy megszakasztva, visszahúzva hirtelen hátravonúl. Átv. ért. ijed, megijed. Meghökken. Nagyon meghökkent a fenyegetésre.

*HÖKKENÉS
(hökk-en-és) fn. tt. hökkenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lelki állapot változása, midőn valaki ijedtében hirtelen hátrál, visszarezzenő ijedés.

*HÖKKENT
(hökk-en-t) áth. m. hökkent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Tulajd. ért. valakit ijesztés által hátravonulni késztet, kényszerít. 2) Áth. ért. ijeszt, megijeszt. V. ö. HŐK.

*HÖKKÖN
(hökk-ön v. hökk-ő, mintegy visszamaradt) mn. tt. hökkön-t, tb. ~ök. Kemenesalon am. kis termetü, máskép: pöttön vagy höttön, néhutt lyüki. Hökkön ember.

*HŐKÖL, HŐKKÖL
(hők-öl), 1) Áth. s am. hők szóval hátráltat, farral visszaterel; máskép: hőköltet. Hőkölni az ökröt. 2) Szokottabban önh. s am. ijedtében vagy kényszerítve, parancsszóra hátrál, visszanyomúl. Hőkölnek az orron ütött tulkok.

*HŐKÖLÉS
(hők-öl-és) fn. tt. hőkölés-t, tb. ~ěk. 1) Hőköltetés. 2) Hátrálás.

*HŐKÖLTET, HÖKKÖLTET
(hők-öl-tet) alakjára nézve, ha hőköl áthatónak vétetik, mivelt. de értelmére csak egyszerü áth. amennyiben hőköl, mint csak önható igétől származik; m. hőköltet-tem, ~tél, ~ětt. Hők szóval hátrálni késztet, kényszerít. Tulajdonkép a barmokról mondják. Hőköltetni az ökröket. Megvető vagy átv. ért. használtatik emberekről is. Visszahőköltetni a betóduló népcsoportot.

*HŐKÖLTETÉS
(hők-öl-tet-és) fn. tt. hőköltetés-t, tb. ~ěk. Hőkölni, hátrálni késztetés.

*HÖL, HŐL
elvont gyök, mely rokon a hi, hiú, hüvely szókkal, s jelent tokot, üres takarót, héjat. Hasonló hozzá a német hohl, görög koiloV, szanszkrit hal (kiváj) stb.

*HŐL
tájdivatos, hüvely helyett; l. ezt.

*HÖLE, HŐLE
(höl-e) mn. tt. hölét. Üres, minek csak tokja, héja, hüvelye van. Höle búzafejek. V. ö. HÉLA.

*HÖLEGENYŐTE
(höle-genyőte) ösz. fn. Hagymalevelű haszontalan fűnem, l. GENYŐTE.

*HÖLGY (1)
(höl-gy l. HÖLGY, (2), végén); fn. tt. hölgy-et, harm. szr. ~e. 1) Legrégiebb, s a székelyeknél ma is divatozó értelemben am. menyasszony, szeretett mátka. Ujonnan vett gyönge hölgyének ölében csak nem felmészároltatik. (Pázmán). 2) Úri nő, úri asszony. Urak és hölgyek jelentek meg. Uraim és szép hölgyeim. Jelenleg kiváltképen ezen értelemben használják; de, leginkább költői nyelvben, általában is:
"Oh hölgy! az Isten gyönyörül
Teremte tégedet!
S szerelmed üdvösséget is
Ad a gyönyör felett."
A túlvilági kép. (Vörösmartytól).
A férj fenkölt, tüzes legyen
Mint a nap, és ragyogjon;
Mint ez, erőt adjon, vegyen,
S kiterjedve forogjon;
De szelídebb tekintetű
Légy, mint a hold, kegyes hölgy;
Gyengébb s édesb természetű
Csendes, nyúgodt, mint a völgy.
Kisfaludy S.
Innen jellemzetesen a görög hlioV és latin sol, azaz nap, szintén hímneműek, selhnh és luna pedig nőneműek; így a classica mythologiában is.

*HÖLGY (2)
(höl-gy) fn. tt. hölgy-et. Nagyobbféle menyétfaj, melynek barnás szőre télen megfehéredik, s farka hegye szurokfekete szinűvé lesz. (Mustela herminea).
Gyöke mindkettőnek: höl, valószinüen azonos a fehéret jelentő hol gyökkel, többek között némelyek véleménye szerént a holgyomál (= hölgy-mál) származékban is megvan. E szerént hölgy, mint nőt jelentő, nem egyéb, mint a köz divatu fehérszemély, fehérnép. Eléfordúl egy 1332-d. oklevélben: Helgkw = Hölgykő, mint helynév (Jerney. Nyelvkincsek), mely, mint természeti tárgy, alig jelenthetett mást, mint fejér kő.
Sínai nyelven hó am. pulchra facies; és feminae nomen honorificum. (Schott). Hangokban rokon a ,szelíd' szóval is. Innen az ellentét a föntebbi versezetben is (Hölgy (1), alatt), a férfi és hölgy között. Hasonlóan mint menyétfajú állat is alkalmasint fehér szőrétől vette nevét.

*HÖLGYBŐR
(hölgy-bőr) ösz. fn. A hölgy nevü menyétnek bőre, melyet drága prém takar.

*HÖLGYECS
(höl-gy-ecs) fn. tt. hölgyecs-ět. Fiatal hölgy, ki még férjhez nem ment, kisasszony.

*HÖLGYECSKE
(höl-gy-ecs-ke) tt. hölgyecskét, l. HÖLGYECS.

*HÖLGYGEREZNA
(hölgy-gerezna) ösz. fn. Hölgybőrrel béllelt és prémezett drága köntös.

*HÖLGYLAK
(hölgy-lak) ösz. fn. 1) Az épület külön osztálya, melyben az úri hölgy és körnői laknak. 2) Keleten, hol a soknejüség divatozik, a nők számára elzárt külön hely (harem), hová idegen férfinak bemenni tilos.

*HÖLGYMÁL
(hölgy-mál, azaz hölgy-mell) ösz. fn. 1) A hölgy nevü menyétnek legfínomabb préme, mely a toroktól, le a hasig terjed. Hölgymállal béllelt köntös. 2) l. HOLGYOMÁL.

*HÖLGYMENYÉT
(hölgy-menyét) ösz. fn. l. HÖLGY, (2).

*HÖLGYŐR
(hölgy-őr) ösz. fn. Nő vagy férfi, ki nyilvános helyeken, mulatságokban, szinházakban, utazás alkalmával stb. mint felügyelő a hölgyeket, kivált a hajadonokat kiséri. Ily hölgyőrök a szülék, nevelőnők, nagynénék stb. (Gardedame).

*HÖLGYPILLE
(hölgy-pille) ösz. fn. Pillefaj, leginkább a nyárfákon, melynek farka, mint a fecskéé, ketté oszlik.

*HÖLGYPRÉM
(hölgy-prém) ösz. fn. Drágaféle prém a hölgymenyét bőréből.

*HÖLGYRUHA
(hölgy-ruha) ösz. fn. Nőruha, különösen milyet hölgyek, vagyis uri nők viselni szoktak.

*HÖLTÖVÉNY
falu Erdélyben, Brassó vidékében; helyr. Höltövény-be, ~ben, ~ből.

*HÖLVÉNY
falu Bars megyében; helyr. Hölvény-be, ~ben, ~ből.

*HŐLYE (1)
(höly-e) fn. tt. hőlyé-t. A kerítések, sövények mellett tenyésző felfutós növényfaj. (Anthericum).

*HŐLYE (2)
mn. l. HÜLYE.

*HŐLYFŰ
(hőly-fű) ösz. fn. Növénynem a hathímesek seregéből, sárga és fehér virággal, melyet a méhek szeretnek. (Asphodelus).

*HÖM
elvont gyök, mely rokon a vastaghangu hom, továbbá a göm, gom gyökökkel. Származékai hömör, hömörcs, hömp, hömpölyög, hömbölyög stb. Jelent valami gömbölyűt, dudorodottat, kerekdedet, mi saját tengelye körül forog stb.

*HÖMB, HÖMBÖLY, HÖMBÖLYÖG
l. HÖMP, HÖMPÖLY, HÖMPÖLYÖG.

*HÖMBÖRÖG
(höm-b-ör-ög) l. GÖMBÖRÖG.

*HŐMÉRŐ
(hő-mérő) l. HÉVMÉRŐ.

*HŐMÉRSÉK
(hő-mérsék) ösz. fn. A hőnek vagy hévnek bizonyos foka, különösen a levegőben. (Temperatura, temperatura coeli).

*HÖMLÖCZ
falu Ugocsa megyében; helyr. Hömlöcz-ön, ~re, ~ről.

*HÖMÖR
(höm-ör) elvont törzsök, vagy inkább elavult fn. melynek értelme: csomó, dudorodás.

*HÖMÖRCS
(höm-ör-cs) fn. tt. hömörcs-öt. Kisded csomó, dudorodás, bibircsó, pl. az állati testen vagy bizonyos gyümölcsökön. Rokona: szömölcs, szömörcs.

*HÖMÖRCSÖS
(höm-ör-cs-ös) mn. tt. hömörcsös-t v. ~et, tb. ~ek. Amit hömörcsök lepnek. Hömörcsös bőr. Hömörcsös tök, alma.

*HÖMP
(höm-p) fn. tt. hömp-öt, harm. szr. ~je. Henger vagy hengerded test, melyet saját tengely körül forgatni lehet. Különösen alkalmazható a mozgásba hozott hullámokra, melyek henger gyanánt sodródnak, V. ö. HOMP.

*HÖMPÖLY
(höm-p-öly) fn. tt. hömpöly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Oly test, mely hömp, azaz henger gyanánt forog. Egyébiránt, valamint ,hömp' csak származékaiban divatozik: hömpölyög, hömpölyget stb.

*HÖMPÖLYG
l. HÖMPÖLYÖG.

*HÖMPÖLYGET
(höm-p-öly-ög-et) áth. és gyakor. m. hömpölyget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit hömp, azaz henger gyanánt forgat, tovább hajt. Rokon vele gömbölyget. Mondják különösen a vizekről. A szél hömpölygeti a folyó hullámait.

*HÖMPÖLYGETÉS
(höm-p-öly-ög-et-és) fn. tt. hömpölygetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamely gömbölyü vagy hengerded testet forgatva odább hajtanak, tengelye körül forgatnak.

*HÖMPÖLYÍT, HÖMPÖLYIT
(höm-p-öly-ít) áth. m. hömpölyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Hengerként fordít valamit; véghez viszi, hogy valami henger gyanánt forduljon. Elhömpölyíteni a sodrott tésztát.

*HÖMPÖLYÖDÉS
(höm-p-öly-öd-és) fn. tt. hömpölyödés-t, tt. ~ěk, harm. szr. ~e. Hengeredés, henger módjára forgás.

*HÖMPÖLYÖDIK
(höm-p-öly-öd-ik) k. m. hömpölyöd-tem, ~tél, ~ött. Henger gyanánt vagy módjára forgásba jő; hengeredik. Elhömpölyödik a megtaszított hordó. Arczára hömpölyödnek könyűi.

*HÖMPÖLYÖG
(höm-p-öly-ög) önh. és hangugrató, m. hömpölyög-tem, ~tél v. hömpölyg-öttem, ~öttél, hömpölygött, htn. ~ni v. hömpölygni, v. hömpölygeni. Hömpöly, azaz henger módjára forog, tekeredik. Sárban, porban hömpölyögni. Hömpölyögnek a patak hullámai. Könyűk hömpölyögnek szemeiből.

*HÖMPÖLYŰ
(höm-p-öly-ű) mn. tt. hömpölyű-t, tb. ~k v. ~ek. Olyan, mint a hömpöly, azaz henger; hömpöly módjára forgó. Hömpölyü hullámok.

*HÖMPÖR, HÖMPÖRÖG
l. HÖMPÖLY, HÖMPÖLYÖG.

*HÖMPÖS
(höm-p-ös) mn. tt. hömpös-t v. ~et, tb. ~ek. Hömp forma, kicsin zömök. Hömpös aszszony, kinek széle hossza egy.

*HŐMUTATÓ
(hű-mutató) ösz. fn. Eszköz, mely a hőnek, hévnek különböző fokozatait tünteti elé. (Thermoscop).

*HÖNCSÖK
hancsik-ból módosult; l. ezt.

*HÖNCSÖRÖG
lásd: HENCSEREG v. HENTEREG.

*HÖPĚRS
(hő-pěrs) ösz. fn. Pers, azaz küteg a bőrön, melyet a vérnek hősége okoz.

*HŐPÉRSENET
(hő-pérsenet) ösz. fn. l. HŐPĚRS.

*HÖPÖR, HÖPÖRCS, HÖPÖRCSÖS
l. HÖMÖR, HÖMÖRCS, HÖMÖRCSÖS.

*HÖR, HŐR
hangutánzó gyök, melyből közvetlenül a hörb v. hörp, hörcs, hörg, hőröget származékok eredtek. Jelent tompa torok- v. mellhangot, milyen pl. a rekedt vagy haldokló emberé, a fuldoklóé. Vastag hangon rokona hor (hortyog-, horkol-ban).

*HÖRBÖL
(hör-b-öl) áth. l. HÖRPÖL.

*HÖRCS
(hör-cs) elvont törzsök, s jelent kisebbféle vagy hirtelen hallatszó hör hangot. Származéka hörcsök, hörcsökös.

*HÖRCSÖG
l. HÖRCSÖK.

*HÖRCSÖK (1)
(hör-cs-ök) fn. tt. hörcsök-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Patkány nagyságu emlős állata mezei cziczkányok neméből, aránylag nagy fejjel, és kurta, fél csupasz farkkal; testének felső része vörhenyeges, alant pedig fekete, s állkapczáján mindkét oldalt erszénye van, melyben az őszre és tavaszra való gabonát föld alatti üregébe hordja. Ha bántják, felförmed és szembeszáll; télen aluszik. Innen a közmondások: Mérges, mint a hörcsök. Aluszik, mint a hörcsök. Hörcsöknél is hörcsökebb ember.
Egyezik vele a szintén hangutánzásból származott szláv: chrcsek, szkrecsek.

*HÖRCSÖK (2)
KIS~, NAGY~, puszták Fejér megyében; helyr. Hörcsök-ön, ~re, ~ről.

*HÖRCSÖKÁSÓ
(hörcsök-ásó) ösz. fn. Személy, ki a szántóföldeken lévő és kártevő hörcsököket kiássa és pusztítja.

*HÖRCSÖKBŐR
(hörcsök-bőr) ösz. fn. A megnyuzott hörcsök bőre.

*HÖRCSÖKÖS
(hör-cs-ök-ös) mn. tt. hörcsökös-t v. ~et, tb. ~ek. Átv. ért. oly emberről mondjuk, ki hirtelen haragra lobban, nyakas, durczás, ellenszegülő, daczos, de haragja nem nagyszerű. Hörcsökös asszony, gyerek, ifjú. Ha a hörcsökös asszonyt meg akarod szelidíteni, járd meg a tánczot vele a mogyorósban. (Km.).

*HÖRCSÖKÖSKÖDÉS
(hör-cs-ök-ös-köd-és) fn. tt. hörcsökösködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Berzenkedés, mérgeskedés, hörcsök módjára daczoskodás, ellenkedés, szembeszállás.

*HÖRCSÖKÖSKÖDIK
(hör-cs-ök-ös-köd-ik) k. m. hörcsökösköd-tem, ~tél, ~ött. Hörcsök módjára berzenkedik, felförmedez, mérgeskedik.

*HÖRCSÖKÖSSÉG
(hör-cs-ök-ös-ség) fn. tt. hörcsökösség-ět, harm. szr. ~e. Átv. ért. nyakasság, daczosság, mérgesség, milyen a hörcsöké szokott lenni, ha bántják.

*HÖRCZÖG
tájdivatos herczeg helyett; l. ezt.

*HŐRE
(hőr-e) l. HÉRÉSZ.

*HŐRÉSZ
l. HÉRÉSZ.

*HÖRG
(hör-ög) önh. l. HÖRÖG.

*HÖRGÉS
(hör-ög-és) fn. tt. hörgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn a torok v. mell hörög; továbbá azon tompa hang, mely a rekedt vagy haldokló, fuldokló állat torkán kiömlik. Disznó hörgése, midőn megölik.

*HÖRGŐ
(hör-ög-ő) mn. tt. hörgő-t. Aki vagy ami tompa hör hangon erőködve szól. Hörgő mellbeteg. Hörgő disznó.

*HÖRGŐFA
(hörgő-fa) l. GÖRGŐFA.

*HÖRGŐK
(hör-ög-ő-k) tb. fn. A gőgsíp ágai, melyek vonaglanak, midőn az ember vagy más állat hörög.

*HÖRNYÉK
falu Baranya megyében; helyr. Hörnyék-ěn, ~re, ~ről.

*HÖRÖG
(hör-ög) önh. m. hörög-tem, ~tél, ~ött, v. hörgöttem, hörgöttél, hörgött, htn. hörgeni v. hörgni v. hörögni. Tompa hör hang nyomul ki melléből. Hörög a rekedt torkú, rosz tüdejű ember. Hörög a megölt disznó. Hörög a melle. Görögül regkw, rogcazw, németül. röcheln, tájnyelven gruchzen, finnül hyrään.

*HŐRÖGET
(hőr-ög-et) önh. m. hőröget-tem, ~tél, ~ětt. A német vontató hajósokról mondják a felső Duna vidéki magyarok, midőn lovaikat huzásra nógatják. Rokon vele mély hangon: hurogat.

*HŐRÖGETŐ
(hőr-ög-et-ő) fn. tt. hőrögető-t. Felső Duna mellékén am. német, nevezetesen ausztriai hajóvontató. Jönnek a hőrögetők.

*HÖRP
(hör-p) fn. tt. hörp-öt, harm. szr. ~je. Annyi ital vagy hig eledel, mennyit egyszerre szájba veszünk, felszivunk, felhabsolunk. Jelenti különösen azon hangot, mely az italok és hig eledelek beszívásakor hallatszik, máskép: szörp. Megegyezik vele a latin sorbeo, német schlürfen. Egy hörpöt sem ittam. (Km.). A torkon lemenő ilyetén adag ital, vagy hig eledel: korty. Először tehát hörpentünk, azután kortyantunk.

*HÖRPENCS
(hör-p-en-cs) fn. tt. hörpencs-ět. Gúnyos népnyelven oly ember, ki sokat szeret hörpenteni, iszákos, részeges ember.

*HÖRPENT
(hör-p-en-t, áth. m. hörpent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Egyes hörpöt tesz, vagy iszik; hörp hangon szívja be az italt. Kihörpenteni, felhörpenteni a bort. Olyat hörpentett, hogy a könyei is kicsordultak bele. Ha konczát megetted, levét is hörpentsed, mert úgy mérik a fontot. (Beniczki). Örvendek, midőn hörpentek (km.). Behörpentetik a Nádor-codexben am. behorpad.

*HÖRPENTÉS
(hör-p-en-t-és) fn. tt hörpentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki hörpent. Egy hörpentésre kiinni a maradékbort. Csak egy hörpentést!

*HÖRPÖG
(hör-p-ög) önh. m. hörpög-tem, ~tél. ~ött. Hörp hangot hallat, pl. midőn iszik, vagy híg eledelt vesz be. Hörpögve eszi a levest.

*HÖRPÖGÉS
(hör-p-ög-és) fn. tt. hörpögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki hörpög; továbbá azon hang, melyet az ital, vagy híg eledel beszivásánál hallani. V. ö. HÖRPÖG.

*HÖRPÖGET
(hör-p-ög-et) áth. és gyak. m. hörpöget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit hörpögve, vagyis folytonos, ismételt hörp hangon iddogál, beszivogat. Apródonként kihörpögette a kancsó bort.

*HÖRPÖGETÉS
(hör-p-ög-et-és) fn. tt. hörpögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hörpögve iddogálás.

*HÖRPÖGŐ
(hör-p-ög-ő) mn. tt. hörpögő-t. Hörp hangot adó, hörp hanggal ivó.

*HÖRPÖL
(hör-p-öl) áth. m. hörpöl-t. Hörp hangot hallatva iszik vagy eszik valamit. Bort, levest, becsináltat, mézet hörpölni. Kávét, czukros vizet hörpölni. Ha felhörpölte a téj fölét, igya meg a savóját is. (Km.).

*HÖRPÖLÉS
(hör-p-öl-és) fn. tt. hörpölés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki hörpölve iszik.

*HÖRPÖLGET, HÖRPÖLGETÉS
l. HÖRPÖGET, HÖRPÖGETÉS.

*HÖRTYÖG
(hörty-ög) önh. hörtyög-tem, ~tél, ~ött; l. HORTYOG, és HERTEG.

*HŐS
(hő-ös) mn. és fn. tt. hős-t, tb. ~ek (mint mn.), v. ök, (fn.) harm. szr. ~e. Eredetileg am. hővel, hével biró, tüzes, heves. Szokottabb értelemben 1) Régebben: ifjú, fiatal férfi, kiben t. i. természeténél fogva sok a tűz, élénkség. Így használja a Müncheni codex írója. Monda neki a hős (iuvenis): Mend ezeket őriztem menden ifjudadságomtól. Hős, te neked mondom, kelj fel. (Adolescens, dico tibi, surge). Innen átv. ért. am. legény, ki házasodni készül, vőlegény; a Vas vármegyei Őrségben: hőslegény. A finnben kosio (leánykérő?), és kosin v. kosian v. kosion, leányt kérek. 2) Ma divatozó értelemben, de amely a régieknél is eléjön: vitéz, dalia, jeles, kitünő harczviselő, erős katona, kiben sok a tűz, hőség. Sínai nyelven ho am. forte, fortiter, és hiái fortis, strenuus, a héber ('is) szintén vétetik vitéz ember helyett (interdum cum emphasi dicitur, pro viro strenuo et forti), s némelyek azt csakugyan az arab aisz-ból származtatják, mely erő-t jelent. (Eichorn szótára. A legény szó is a magyarban nem csak ifjút, hanem vitézt is jelent, minthogy a legénységhez leginkább illik a tűzzel, hévvel járó vitézi bátorság).
"Kiket ő úgy mint hős cselekedett volna."
Pesti Gábor meséi.
"Vitéz Kinizsi Pált az hősek ott kérék,
Hogy ő is tánczolna urakkal, őt inték."
Temesvári. 1569. (Thaly K. gyüjt.).
"Mind hősök ők, mind harczfiak,
Mind hű és hazafi."
Garay János.
"Hősvértől pirosult gyász tér!"
Kisfaludy K.
S a ,legény' szóról ismeretes ama szólás: ki a legény (azaz vitéz) a csárdában? 3) Mint melléknév jelent kitünőleg jelest, nagylelkűt, derekat, választékosat. Hős cselekedet, hős legény, hős asszony, hős elszánás, hős eltökélés. 4) A csillagászoknál am. hősök istene (Mars).

*HŐSBESZÉLY
(hős-beszély) ösz. fn. l. HŐSKÖLTEMÉNY, 1).

*HŐSDAL
(hős-dal) ösz. fn. Hősök tetteit éneklő, dicsőitő dal; vagy oly dal, melyet önbuzditásul a hősök énekelnek.

*HŐSÉG
(hő-ség) fn. tt. hőség-ět, harm. szr. ~e. Magas fokú melegség, mely a vért rendkivül tüzeli. Máskép: héség, hévség.

*HŐSEN
(hő-ös-en) ih. Hősök módjára, vitézül, daliásan, kitünő bátorsággal, elszánt akarattal. Hősen kezdeni.

*HŐSI
(hő-ös-i) mn. tt. hősi-t, tb. ~ek. Hőst illető, hősre vonatkozó, hőshöz illő; vitézi, elszánt, bátor lelkü. Hősi dicsőség, koszorú, babér, jutalom. Hősi indulat, ellenállás, visszatorlás.

*HŐSIESEN
(hő-ös-i-es-en) l. HŐSILEG.

*HŐSILEG
(hő-ös-i-leg) ih. Úgy, mint hőshöz illik, vitézül, elszánt bátorsággal. Hősileg védni a hazát.

*HŐSISÉG
(hő-ös-i-ség) fn. tt. hősiség-ět, harm. szr. ~e. Hősi tulajdonság, vitézi bátorság.

*HŐSKORÚ
(hős-korú) ösz. mn. Oly ifjú, ki teljes korra jutott, s házasulásra képes.

*HŐSKÖDÉS
(hő-ös-köd-és) fn. tt. hősködés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hős gyanánt vagy hőshöz illő működés, vitézkedés, elszánt bátorkodás, hős tettek gyakorlása.

*HŐSKÖDI
(hö-ös-köd-i) fn. tt. hősködi-t; tb. ~ek. Magát hősködéssel hánytorgató, szájhős.

*HŐSKÖDIK
(hő-ös-köd-ik) k. m. hősköd-tem, ~tél, -ött. Hősi tetteket gyakorol, vitézkedik, legénykedik, nemesebb értelemben.

*HŐSKÖLTEMÉNY
(hős-költemény) ösz. fn. 1) Elbeszélő költemény, melyben egy vagy több hősök tettei megénekeltetnek. Különösen 2) nagyobbféle elbeszélő költemény, melynek tárgyát valamely fontos esemény teszi. (Epos, epopoea). "Zalán futása," "Cserhalom," Vörösmarty Mihály hőskölteményei. "Árpád," Horvát E. hőskölteménye.

*HŐSKÖLTEMÉNYI
(hős-költeményi) ösz. mn. Hőskölteménybe való, azt illető, arra vonatkozó. Hőskölteményi tárgy, eléadás, nyelv, személyek.

*HŐSLEVÉL
(hős-levél) ösz. fn. Hősköltemény levél alakban.

*HŐSNŐ
(hős-nő) ösz. fn. Bátor szivű, fegyverrel bánni tudó nő, ki hősi tetteket gyakorol. Egri hősnők.

*HŐSÖL
(hő-ös-öl) áth. m. hősöl-t. Leányt kér. Ritka használatu.

*HÖSS!
l. HESS!

*HŐSSÉG
(hő-ös-ség) fn. tt. hősség-ět, harm. szr. ~e. Hősi bátorság, vitézség; hősi elszántság, nagylelküség. Jobb hangzattal: hősiség. V. ö. HŐS, HŐSI.

*HŐSSZELLEM
(hős-szellem) ösz. fn. Szellem, mely a hősöket lelkesíti, buzdítja, jellemzi. Középkori lovagok, dicső apáink hősszelleme.

*HŐSSZIVŰ
(hős-szivű) ösz. mn. Bátor, harczra kész, nagy tettekre gerjedező. Hősszivü ifjak.

*HŐSTÉT
(hős-tét) l. HŐSTETT.

*HŐSTETT
(hős-tett) ösz. fn. Bátor, elszánt vitéz, önfeláldozással járó tett, milyent a hősök szoktak végrehajtani. Szondi, Zrinyi hőstettei.

*HŐSTÖRTÉNET
(hős-történet) ösz. fn. 1) Hőstettekből álló esemény. 2) Hőstetteket eléadó elbeszélés. Hunyady János hőstörténete.

*HŐSUGÁRZÁS
(hő-sugárzás) fn. A hőnek, melegnek kisugárzása.

*HŐSÜL
(hő-ös-ül) l. HŐSILEG.

*HŐSVÁR
(hős-vár) ösz. fn. Régi hősök, vagyis lovagok vára.

*~HÖSZIK
l. ~HAD, ~HED.

*HÖVEJ
falu Soprony megyében; helyr. Hövej-ěn, ~re, ~ről.

*HŐVEZÉD
(hő-vezéd) ösz. fn. Oly testekről mondják, melyek a meleget hamarabb tovább terjesztik, mint más némelyek, vagy melyek ugyanazon foknyi melegségtől rövidebb idő alatt fölhevülnek, mint más testek. (Conductor caloris).

*~HÖZ
l. ~HĚZ, ~HOZ.

*HŐZBOZ
(hőz-boz) ösz. mn. Székely tájszólás szerént am. hirtelen haragu. Hőzboz ember. Valószinüen a hő és buz (buzog) vagy bosz (boszú) gyökökből vette eredetét. Néhutt: hözböz.

*HU (1)
hangutánzó gyök, mely tompa, mély fuvó hangot fejez ki, s megvan a hucs, huh, huj, húny, hup, hur, huty hangutánzó törzsökökben, továbbá a huall, hull, hupog, hurgya, hurogat, hurút, husáng, húgy, húr stb. származékokban. Vékony hangon hü, innen: Hu bele v. hü bele Balázs, lovat ád Isten. (Km.). Jelent általán tompa lehelést, pihegést, fuvást. Különösebben ütés, esés által okozott hangot, s rokon vele az utóbbi esetben zu (zuhog, zuhan).

*HU (2)
indulatszó, melylyel hajtják, űzik a disznókat: hu ki! hu be az ólba! A malaczokra nézve: hü ki! hü be! Máskép: hucs, hücs.

*HUALL
(hu-al-ol) áth. m. huall-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Valakit megpufál, megzuhál, azaz úgy ver, üt, hogy pufogjon, zuhogjon, huogjon tőle a háta. Gyöke a hangutánzó hu. Rokon hupál igével.

*HUB
elvont gyöke hubolyós szónak; rokon hup, (hupa szóban) és kúp gyökökkel.

*HUBÓ
falu Gömör megyében; helyr. Hubó-n, ~ra, ~ról.

*HUBOLYÓS
(hub-oly-ó-os) mn. tt. hubolyós-t v. ~at, tb. ~ak. Mándy Péter szerént am. dúczos, puffadt.

*HUBOLYÓSÍT
(hub-oly-ó-os-ít) áth. m. hubolyósít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mándy P. szerént am. dúczosítni, puffasztani.

*HUCCZA
1) tájdivatos, más tájejtés szerént hoccza = hozdsza (hozd-sza), a parancsoló hozd, sza toldalékkal, mint addsza, láddsza, s több más igékben. 2) l. HUCZA.

*HUCS
(hu-cs) indulatszó, melylyel a disznókat szoktak hajtani, kergetni. Hucs ki disznó a buzából. (Kanászdal). Vékony hangon: hücs. A Hegyalján huj. Ugyanitt a ludat hajtják hucs szóval. Élünk vele továbbá, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy valami eltünt, elveszett, oda van. Hucs! oda van. Máskép fucs. V. ö. HUTY.

*HUCSOR
(hu-csor) áth. m. hucsor-t. Ritka használatu ige, am. valamit alattomban eltüntet, elvesz, elfoglal. V. ö. HUCS.

*HUCZA, HUCCZA
(hu-cz-a vagy hucz-cz-a) fn. tt. huczát. Mocsáros vidékeken tenyésző növénynem a hathímesek seregéből, és háromanyások rendéből. (Triglochin, Juncus, Juncus bufonius).

*HÚD, HUD
(hú-d) fn. tt. húd-ot, harm. szr. ~ja. Szokottabban: húgy, csak némely öszvetételekben szebb hangzás és könnyebb kiejtés végett húd v. hud, mint: hudcső, hudcsap stb. l. HÚGY.

*HUDCSAP
(hud-csap) ösz. fn. Sebészi eszköz, a megrekedt hugynak csapolására. (Catheter).

*HUDCSAPZÁS
(hud-csapzás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a megrekedt vizeletet a húdcsőbe egész a hólyagig betolt húdcsapon kieresztik.

*HUDCSŐ
(hud-cső) ösz. fn. Boncztani nyelven azon cső, mely a húdhólyagból a szeméremcsont alatt kijő, s a vizeletet kiüríti a hólyagból.

*HUDCSŐLOB
(hud-cső-lob) ösz. fn. Gyuladási kórállapot a hudcsőben.

*HUDCSŐMETESZ
(hud-cső-metesz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel a hudcsőn metszést tesznek.

*HUDCSŐMETSZÉS
(hud-cső-metszés) ösz. fn. A görcsös vagy szorult kórállapotban szenvedő húdcsőnek metsző eszköz által felnyitása.

*HUDCSŐSIPOLY
(hud-cső-sipoly) ösz. fn. Hudcsőbe nyiló sipoly. (Fistula urethrae). V. ö. SIPOLY.

*HUDCSŐSZÜKÜLET
(hud-cső-szükület) ösz. fn. A húdcső kóros megszorulása, pl. görcsök vagy nyálka lerakodása által. (Strictura).

*~HUDIK
magas hangon: ~HÜDIK; lásd: ~HAD, ~HED.

*HÚDIK
(húd-ik), HUDDIK, (hugy-od-ik); l. HUGYOZIK.

*HUDDUZMA
(hud-duzma) ösz. fn. Vékony hártya, mely a sokáig álló húgy felszinén képződik.

*HUDHÓLYAG
(hud-hólyag) ösz. fn. Az altest mélyén fekvő hólyag, melyben a húgy öszvegyül.

*HUDVEZÉD
(hud-vezéd) ösz. fn. Hosszu, vékony cső az állati, különösen emberi testben, mely a vesemedenczékből a hudhólyagba vezeti a hugyot.

*HÚG, HUG
(tatárul oguj, arabul ukht) fn. tt. húg-ot. Személyragozva: hugom, hugod, huga. Némely tájakon, pl. Csalóközben, Mátyusföldén, mintha a törzs huga volna: hugám, hugád, hugája. A vérséget jelentő: ap, any, öcs, báty, nén, húg, ip, nap szók között csak a három utósó használtatik toldalékbetü nélkül húg, hugom, ip, ipam, nap, napam stb. az elsőbbek pedig a e toldalékbetükkel, melyek különösebben az első és második személyben a személyragokkal egybeolvadnak; de a harmadik személyben ezek is toldalékbetü nélkül ragoztatnak, mint: apám (= apa-am), apád (= apa-ad), de: ap-ja; anyám, any-ja, öcsém, öcs-cse (= öcs-je), bátyám, báty-ja, néném nénje stb. 1) Széles ért. a férfi húgnak v. hugának nevez minden nőszemélyt, ki nálánál fiatalabb, pl. a 60 éves asszony húga a 65 éves férfinak. Ellentéte: nén v. néne. A nőszemélyek közti viszonyra nézve különböző a szokás. Némely tájakon a korosabb nőszemély a fiatalabbat szintén hugának mondja, másutt pedig öcscsének nevezi: öcsém aszszony. Nyájas megszólitás és tiszteletczím gyanánt is használtatik a fiatalabb nők irányában. Jőjön ide hugom v. hugomasszony. Ne féljen tőlem édes hugom. Hol lakik kend hugomasszony? Keresztúrban. (Népd.). 2) Vérségi szorosb ért. a férfi hugának nevezi a nálánál ifjabb nőtestvért: testvér hugom, továbbá az unoka nőtestvért: unoka hugom. Ugyanezen viszony áll több vidéken a nők között is, azaz a nők is hugoknak nevezik fiatalabb testvéröket; így régiesen is: "Néminemő némberi Márta nevő, és ennek vala húga, Mária nevő." (Münch. cod.). Más vidékeken, mint föntebb is érintők, a nők húg helyett az öcs, öcsém szót használják.

*HUGGYOZIK
l. HUGYOZIK.

*HUGOTH
puszta Győr megyében; helyr. Hugoth-on, ~ra, ~ról.

*HÚGY v. HUGY
(1), fn. tt. hugy-at, harm. szr. ~a. Némely régi iratokban eléjön csillag értelemben. Kaszahugy, még Káldi s Károlinál is. Világosan hód v. hold módosulata. Tehát a Döbrentei-codexben: "Húgyak felséges szerzője," am. hódak felséges szerzője.

*HÚGY, HUGY
(2), (hú-gy) fn. tt. húgy-ot. Gyöke a hangutánzó hu = zu, su. Németül seichen, a felső németben saichen, a régi németben seichon, hugyozni; és finnül kusi, húgy, kusin, kuden, am. hugyozom. Folyadék, mely az emlős állatok veséiben elválasztódik, az úgynevezett húdhólyagban öszveszivárog, s a húdcső által a testből kitakarodik. A húgyot elereszteni. Húgyból megitélni a betegséget. Sárga, mint a húgy. Tiszteségesebben szólva: vizelet.

*HUGYAG
(hugy-ag) ösz. fn. Öszvetett elem, áll köneny és legenyből. (Ammonium).

*HUGYAGSÓ
(hugyag-só) ösz. fn. Sónem, mely gyakran félig átlátszó, jegeczes szövetü darabokból áll, vizben és borszeszben könnyen feloldható, s igen erős szaggal bir. (Sal ammoniacum). V. ö. HUGYAG.

*HUGYAJ
falu Szabolcs megyében; helyr. Hugyaj-on, ~ra, ~ról.

*HUGYAK
falu Nógrád megyében; helyr. Hugyak-on, ~ra, ~ról.

*HUGYANY
l. HUGYAG.

*HUGYANYSÓ
l. HUGYAGSÓ.

*HÚGYÁR
(húgy-ár) ösz. fn. Kóros állapot, midőn valakitől a húgy akaratlanul elfoly; mi a húgyhólyag zárizmainak elgyöngülésétől származik. Továbbá, rendkivül gyakori, s nagy mennyiségü hugyozás.

*HUGYCSŐ
(hugy-cső) l. HUDCSŐ.

*HUGYDIK
(hugy-od-ik) k. l. HUGYOZIK.

*HÚGYEDÉNY
(húgy-edény) ösz. fn. Edény a vizelet beleeresztésére, különösen a férfiak számára készített ebeli csöves üvegedény, melynek göreb alakja van.

*HÚGYERŐTETÉS
(húgy-erőtetés) ösz. fn. Nehéz vizelés, mely a hugyhólyag gyuladásával, égetésével, s görcsökkel jár.

*HÚGYFELAKADÁS
(húgy-fel-akadás) ösz. fn. Kóros állapot, midőn a húgy bizonyos belső akadály, pl, húgykő, föveny, görcs stb. miatt nem folyhat ki.

*HÚGYFÖVENY
(húgy-föveny) ösz. fn. Fövenyhez vagy darához hasonló testecskék, melyek néha a hugyhólyagban képződnek és öszvegyülnek.

*HÚGYHAJTÓ
(húgy-hajtó) ösz. mn. Általán oly szerekről mondjuk, melyek a vizeletet a húgyhólyagból kitakarodásra ingerlik, milyenek pl. a petrezselyem, s több rokon fajú gyökerek. Húgyhajtó szerek, italok.

*HUGYHÓLYAG
(hugy-hólyag) l. HUDHÓLYAG.

*HUGYIK
(hugy-ik) k. l. HUGYOZIK.

*HUGYKŐ
(hugy-kő) ösz. fn. A hugyhólyagban képződő kőnemü tömör képlet, mely a vizelést nehézzé, kinossá, s néha lehetetlenné teszi.

*HUGYKŐMETSZÉS
(hugy-kő-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, a hugyhólyagban képződött kő kivételére.

*HÚGYNEMŰ
(húgy-nemű) ösz. mn. Húgynak tulajdonságaival biró, húgyhoz hasonló.

*HUGYÓEDÉNY
(hugyó-edény) ösz. fn. Edény üvegből, porczelánból, ónból stb. melybe vizelleni szoktak.

*HUGYÓKÁZIK
(hugy-ó-ka-az-ik) l. HUGYOZIK.

*HÚGYOS, HUGYOS
(hu-gy-os) mn. tt. húgyos-t v. ~at, tb. ~ak. Húgygyal leöntött, bemocskolt, festett. Húgyos ágy, bölcső, fehérnemű. Húgyos utczák. Húgyos posztó. Aljas nyelven gúnyneve az oly gyermeknek, ki az ágyba hugyozik.

*HUGYOZÁS
(hu-gy-oz-ás) fn. tt. hugyozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hugyhólyagban öszvegyült vizeletnek a hudcsőn kieresztése. Máskép vizelés, kis szükség. Közönségesen a gy-t kettősen ejtik: huggyozás.

*HUGYOZGAT
(hugy-oz-gat) áth. Több ízben hugyozik.

*HUGYOZHATNÉK
(hugy-oz-hat-na-ik) k. m. hugyozhatnám volt v. vala. Állapot, midőn valaki természeti szükségből hugyozni akar. V. ö. ~HATNÉK.

*HUGYOZIK
(hu-ogy-oz-ik); közönségesen ejtve a gy kettőztetve hallatszik: huggyozik; k. m. hugyoz-tam, ~tál, ~ott. A hugyot kibocsájtja; máskép: hugyik v. hugydik, v. huddik. Tisztességesebben: vizel. Használtatik áthatólag is. Lehugyozza az ágyat. A szopós gyermek meghugyozta a dajkát. Kihugyozza az epét. Giliszta hugyozza a torkát, am. gyomrából valami keserűség felböfög. Még a kutya se hugyozza le, am. legkisebb tekintete sincsen. S magára hatólag: elhugyozza magát, a só nedves időben meghugyozza magát.

*HUGYOZTAT
(hugy-oz-tat) miv. m. hugyoztat-tam, ~tál, ~ott. Hugyozni enged, hugyozás végett megállít, pl. a lovakat hugyoztatja. A gy itt is sokszor kettőztetve ejtetik.

*HUGYSÍPFEKÉLY
(hugy-sip-fekély) ösz. fn. A vizeletutakba nyiló sipoly, melyből húgy szivárog ki.

*HUGYSZORULÁS
(hugy-szorulás) ösz. fn. Kór állapot, midőn a húgy csak égető fájdalommal cseppenként foly ki. (Stranguria).

*HUGYSZÜRELEM
(hugy-szürelem) ösz. fn. A hugynak kiömlése, kiszivárgása a sejtszövetekbe.

*HÚGYÜLEDÉK
(húgy-üledék) ösz. fn. Az állott húgynak azon sürü, nyálkás részecskéi, melyek az edény fenekére leszállnak.

*HÚGYÜVEG
(húgy-üveg) ösz. fn. Üveg, melybe valaki belehugyozik, vagy a hugyot fentartja, hogy pl. az orvosnak szemlélés végett megmutassa.

*HUGYVEZÉD
l. HUDVEZÉD.

*HÚGYVEZÉDSIPOLY
(húgy-vezéd-sipoly) ösz. fn. Húgyvezédbe nyiló sipoly. V. ö. HUDVEZÉD.

*HUH
hangutánzó; 1) indulatszó, mely valamitől eliszonyodást, elborzadást jelent. 2) Hangutánzása a mély és a szájnak teljes öblösségéből kijövő lehelésnek, melytől huhant, huhol és huhukol szók erednek. Mindkét értelemben megfelel a sínai hú szónak, mely Schott szótára szerént: vox admirantis et suspirantis. 3) A bagoly kiáltását utánzó tompa hang, melyből huhog, huhogás származnak. Innen vannak a germán nyelvekben is több nevezetei: Uhu, a régi németben huo, huwo, huwe, a népnyelven Huhu, Huw, Hau, Hu-Eule, Auf, Hauf, Schuhu, Schufut stb. latinul bubo, francziául hibu. A finnben huhkaan am. huhogok.

*HUHANT
(huh-ant) áth. m. huhant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Egyet huhol. Gyöngébb fokon hehent.

*HUHANTÁS
(huh-ant-ás) fn. tt. huhantás-t, tb. ~ok. Egyes huh hangon lehelés.

*HUHHU
(huh-hu) széles kedvüek kiáltozó szava, különösen a lakodalmas népé. Ih huhhu! Máskép hujja, íjju.

*HUHOG
(huh-og) önh. m. huhog-tam, ~tál, ~ott. 1) Huh hangon kiáltoz. Tulajdonkép a baglyokról mondjuk.
"Tovább jutván a sziklák közt,
Ott egy bagoly huhogott."
(Kisf. S.).
2) Huhol, huhúkol. Huhog a kezébe.

*HUHOGÁS
(huh-og-ás) fn. tt. huhogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Huh, huh hangon szólás. Bagoly huhogása. Megszokta, mint halálmadár a huhogást. (Dugonics). 2) Huhúkolás.

*HUHOGAT
(huh-og-at) önh. és gyakor. m. huhogattam, ~tál, ~ott. Folytonosan vagy ismételve huhog. A baglyokkal huhogass, a verebekkel csiripolj. (Km.).

*HUHOGÓ
(huh-og-ó) mn. tt. huhogó-t. Huh hangon kiáltozó. Huhogó bagoly.

*HUHOL
(huh-ol) önh. m. huholt. 1) Huh hangon lehel. Markába huhol. 2) l. HUHOG.

*HUHOLÁS
(huh-ol-ás) fn. tt. huholás-t, tb. ~ok. 1) Huh hangon lehelés. 2) l. HUHOGÁS.

*HUHONG
l. HUHOG.

*HUHU
(hu-hu) hangutánzó, t. i. hu hangon többszöri fuvás.

*HUHÚKOL
(hu-hu-kol) önh. m. huhúkol-t. Hu hangon többször fú. Huhúkolni a hideg szobában. Ráhuhúkolni a meleg levesre. Tiszamelléki szó. Néhutt hujikol.

*HUHÚKOLÁS
(hu-hu-kol-ás) fn. tt. huhúkolás-t, tb. ~ok. Hu hangon többszöri fuvás.

*HUJ
indulatszó, s jelent 1) Csodálkozást, bámulást. Huj be sok pénz ez! 2) Vidám kedvet. Hej huj! nem bánom, nekem is van virágom. (Népd.). A sínai nyelvben is huán am, laetus, hilaris. Liutprandus, régi iró a X. századból, azt írja a II. k. 9. fejezetében: bellum incipit atque ex Christianorum parte sancta miserabilisque vox kyrie; ex eorum (Ungarorum) ore turpis et diabolica: huj! huj! frequenter auditur. l. UJJU? és V. ö. HUJJA, HUJJU. 3) l. HUCS. 4) Am. fúj, s gyöke hujikol igének.

*HUJA
(huj-a); hejehuja ikerített szónak egyik alkatrésze, melynek csak utóbbi része ragoztatik hejehuját. l. HEJEHUJA.

*HUJÁBAN
(huj-a-ban); a Hegyalján: egy hujában am. egy fuvással, egy lélekzéssel, egy hajtásra. Egy hujában kiiszik egy itcze bort. Dunán túl: hujjában és hunyában.

*HUJIKOL
(huj-ik-ol) önh. m. hujikol-t. Valamire huj huj fuvó hanggal gyakran rálehel, pl. midőn valaki nagy hidegben a kezeit fújja; máskép: huhukol.

*HUJIKOLÁS
(huj-ik-ol-ás) l. HUHÚKOLÁS.

*HUJJA
(hujj-a) indulatszó, mely széles kedvet, vidám kifakadást fejez ki. Hejje hujja! Hajja hujja, szűröm újja! "Hej haj, hujja haj, nincsen mostan semmi baj." Székely tánczvers. (Kriza J.). V. ö. HUJA. Révészek nyelvén am. lassan! ne evezz! Élnek vele, midőn a parthoz közelednek.

*HUJJÁBAN
(hujj-a-ban) ih. am. folytában, huzomban. Egy hujjában elvégezni valamit, am. egy folytában, egyszerre, egy huzomban, egy lélekzéssel, Dunán tuli tájszó. V. ö. HUJÁBAN.

*HUJJOGAT, HUJOGAT
(hujj- v. huj-og-at) önh. és gyakor. m. hujogat-tam, ~tál, ~ott. Széles jó kedvében huj huj hangon kiáltoz. Hujogatnak s násznépek, midőn herőczét vagy tyúkverőt járnak Máskép: ujjongat.

*HUJJOGATÁS, HUJOGATÁS
(huj-og-at-ás) fn. tt. hujogatás-t, tb. ~ok. Huj huj hangon kiáltozás.

*HUJJU, HUJU JUH!
indulatszó, melylyel leginkább a tánczoló legények fejezik ki jó kedvöket, midőn magokat riszálva, s a tánczot hegyezve fel-felkiáltanak: ujju juh! huju juh! Öszvetöröm magamat, kitöröm a nyakamat, még sem hagyom magamat, ujju juh! huju juh! V. ö. HUJJA.

*HUJONGAT
(huj-on-og-at) áth. és gyakor. m. hujongat-tam, ~tál, ~ott. Ujongat, hujogat, azaz széles kedvében kiáltoz, rikoltoz, huj huj felkiáltással fejezi ki jó kedvét.

*HUJONGATÁS
(huj-on-og-at-ás) fn. tt. hujongatás-t, tb. ~ok. Huj huj kiáltozással jó kedvének kifejezése.

*HUKA
(huk-a) mn. tt. hukát. Göcsejben am. néma; némely más vidéken, pl. Baranyában: kuka. Gyöke huk, ugyanaz kuk-k szóval, pl. midőn azt mondjuk: egy kukkot sem szólt, tehát kuka v. kuka, am. hukó vagy kukó, azaz kukkanó, t. i. aki nem beszél, hanem csak egyet-egyet kukkant.

*HULL (1)
falu Bars megyében; helyr. Hull-ba, ~ban, ~ból.

*HÚLL, HULL
(2), (hu-ol-ol) önh. m. hull-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Kettőztetett képzőjénél fogva a magyarban mindig gyakorlati vagy gyüjtő értelme van, s jelenti tulajdonkép több testnek egymás utáni esését, leesését, vagy az esésnek oly nemét, mely nem hirtelen, hanem egymás után lassan, s bizonyos előkészülettel történik. A hu gyök vagy gyökelem azon hangot utánozza, melyet az így leeső test hallat, s rokona: hup (a hupog, huppan származékokban). Egyezik vele a szanszkrit gyök: ul. A germán fall-en, feall-an, feoll-an stb. szók hangban is szintén rokonok. Hullanak a fák levelei. Hullanak az érett vagy féregrágta gyümölcsök. Húll az eső. Húll a roszul rakott vagy rázós uton menő szekérről a széna, szalma. Kihúll a lyukas zsebből a pénz. Húll a gyalu alól a forgács, fürész alól a fapor. Nem húll a forgács faragás nélkül. (Km.). Hullanak az öreg ember fogai. Könyük hullanak szemeiből. Húll, elhúll a haja. A bürűn ugrándozó gyermek vízbe hullott, itt csak tájdivatos e helyett: esett vagy zuhant. Mondják különösen az emberekről és barmokról, midőn rendkivül halnak, vesznek. Epemirigyben hullottak az emberek, mint a legyek. Az utósó dögvészben sok barom elhullott. Az ezerednek egy harmada elhullott a csatában.

*HULLA (1)
(hull-a) fn. tt. hullát. Orvosi nyelven am. ember és állat hullt, vagyis holt teste (cadaver). Emberhulla, lóhulla. Hullabonczolás. Hullát bonczolni. Törzsöke a hull ige. Némelyek szerént: hüledék; vagyis hült test, hidegült tetem.

*HULLA (2)
hegy neve Erdélyben, Nagy-Szeben és Szerdahely szék közt.

*HULLAD
(hull-ad) önh. m. hullad-t. Hullásnak indúl, hullani készül, hulló állapotban van.

*HULLADÉK
(hull-ad-ék) fn. tt. hulladék-ot, harm. szr. ~a. Általán testek vagy részecskék, melyek a nagy tömeg közől, vagy az egésztől elválva, elszakadva lehúllnak, elmaradnak, elvesznek, elromlanak. Kenyérhulladék, asztalhulladék, fürész-, gyalúhulladék, széna-, szalma-, kóróhulladék. A favágók után öszveszedni a hulladékot. Dohány-, papír-, posztó-, vászon-, selyemhulladék. Felsöpörni a búzahulladékot. A gyümölcsből csak hulladékot kaptam. Különös ért. töredék, morzsalék, forgács, gizgaz, szemét, laza stb.

*HULLADÉKEZÜST
(hulladék-ezüst) ösz. fn. Feldolgozott ezüstből elhullott részecskék, melyeket hogy használni lehessen, öszve kell olvasztani.

*HULLADÉKFA
(hulladék-fa) ösz. fn. Ágak, forgácsok, melyek vágáskor a derékfáról elhullanak.

*HULLADÉKOS
(hull-ad-ék-os) mn. tt. hulladékos-t v. ~at, tb. ~ak. Hulladékkal bővelkedő; miben a hulladékot tartják. Hulladékos faragóudvar. Hulladékos kosár.

*HULLADOZ
(hull-ad-oz) önh. és gyakor. m. hulladoz-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan, ismételve hull v. hullad. Hulladoznak a fák levelei. "Száraz fűre deres harmat hulladoz." Népd. Átv. ért. egyenként, egymás után jő,lassan gyülekezik. Ellentéte tódúl. Csak hulladozva jön a nép a templomba. Máskép: hullároz.

*HULLADOZÓ
(hull-ad-oz-ó) mn. tt. hulladozó-t. Folytonosan, ismételve hulló, egymás után aláeső.

*HULLAJT
régies, és jelenleg csak tájdivatos ragozásu iga, mint: szalajt, szakajt, hullaszt, szalaszt, szakaszt helyett, melyek közönségesebb divatúak. V. ö. HULLASZT.

*HULLÁM
(hull-ó-am) fn. tt. hullám-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Gyökeleme a hangutánzó hu, melyből kettőztetett ol képzővel, s öszvehúzva lett hull, azaz tompa hu hangot ad, innen hulló igenév, s am képzővel hulló-am, hullám. Így képződtek a csillám, villám szók is. Némely vélemény szerint gyöke hul, a fehéret jelentő hol-val rokoníttatik, mennyiben a tajtékzó hullám fehér szokott lenni. Jelenti a szél által felhajtott, felsodrott, feltornyosodott, s tompa hu hanggal tóduló, s majd emelkedő, majd aláeső vízhabokat. Tenger hullámai. Balaton hullámai. A hullámok hányják vetik a hajót. Parthoz ütődő hullámok. A hullámok átcsaptak a sajka fölött. Hullámokat hasogató gőzösök.
"Hullám dagad s örvénybe száll,
Hullám között vár a halál."
Kölcsey.
"S indul az ádáz kard, mint a tüzes villám;
Karikáit a hír hányja, mikép hullám."
Arany.
Költői nyelvben képes kifejezéssel általán am. mély, nagy víz. Hullámokba temetkezni. Elborította a hullám.

*HULLÁMÁR
(hullám-ár) ösz. fn. Hullámok növekedése, feltorlódása.

*HULLÁMHEGY
(hullám-hegy) ösz. fn. Magasra emelkedett vagy tornyosodott hullám, oly nagy hullám, mint egy hegy.

*HULLÁMHEGYSÉG
(hullám-hegység) ösz. fn. Hegység, melynek bérczei hullámok gyanánt hol fölemelkednek, hol aláhajlanak.

*HULLÁMKŐ
(hullám-kő) ösz. fn. Vizekben, kivált vizek szélein, partjain levő kövek, melyeknek fölszine a hullámok csapdosásaitól rovatos vagy öblös. Ilyenek a Balatonban találtató, úgy nevezett kecskekörmök.

*HULLAMODIK
(hull-am-od-ik) k. m. hullamod-tam, ~ ál, ~ott. Hullani készül, hullásnak ered, lassanként hull.

*HULLÁMOS
(hull-ó-am-os) mn. tt. hullámos-t v. ~at, tb. ~ak. Hullámoktól lepett, felzúdúlt, viharos. Hullámos folyók, tavak, tengerek. Átv. ért. mondjuk szövetekről, melyeken hullámalaku tekervényes czifraságok látszanak. Máskép: habos.

*HULLÁMSÍR
(hullám-sír) ösz. fn. Képes kifejezéssel: vízbefulás, midőn valaki a vízben, hullámokban lelte sírját.

*HULLÁMTENGER
(hullám-tenger) ösz. fn. A hullámok igen nagy száma, megmérhetetlen sokasága.

*HULLÁMTORLÁS
(hullám-torlás) ösz. fn. A toluló hullámoknak zátonyokba, sziklákba, partokba ütődése és megtörése.

*HULLÁMTORLAT
(hullám-torlat) ösz. fn. Torlat v. torladék hullámokból.

*HULLÁMTÖRŐDÉS
(hullám-törődés) l. HULLÁMTORLÁS.

*HULLÁMVERŐDÉS
(hullám-verődés) l. HULLÁMTORLÁS.

*HULLÁMZÁS
(hull-ó-am-oz-ás) fn. tt. hullámzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mozgásba hozott víznek föl alá tódulása, sodródása.

*HULLÁMZAT
(hull-ám-oz-at) fn. tt. hullámzat-ot, harm. szr. ~a. Hullámokká alakult, s föl alá sodródó víztömeg.

*HULLÁMZATOS
(hull-ám-oz-at-os) mn. l. HULLÁMOS.

*HULLÁMZIK
(hull-ó-am-oz-ik) k. m. hullámzott, htn. hullámzani. Hullámokká alakulva fel alá, ide-oda hányódik, sodródik. Hullámzik a fergeteg által fölzudított tenger. Hullámzik a sziklás mederben folyó bérczi patak. Hullámzik a malomkerekek alól kirohanó viz. Átv. ért. mondjuk a szövetekről, midőn mozgatás, lebegtetés által mintegy hullámokat képeznek. Hullámzanak szélben a ponyvasátorok. Hullámzik a bőszabásu női köntös. Szintén képes kifejezéssel mondjuk a széthajtotta vetésekről, fűről. Hullámzanak a gabonák.

*HULLÁMZÓ
(hull-ó-am-oz-ó) mn. tt. hullámzó-t. Ami hullámzik vagy hullám gyanánt mozog, hajlik. Hullámzó tenger. Hullámzó palást. Hullámzó vetések. V. ö. HULLÁMZIK.

*HULLÁNG
(hull-ó-an-g) fn. tt. hulláng-ot. Az öthímesek seregébe s egyanyások rendébe tartozó ernyős növénynem, melynek biborszinü virágai hosszukás vékony szárakról lefelé lógnak, s mintegy aláhullanak. (Dodecatheon).

*HULLÁROZ
(hull-ár-oz) önh. m. hullároz-tam, ~tál, ~ott. Apródonként, ritkásan húll. Hullároz a permeteg eső. Átv. ért. egyenként, egymás után, nem tömegesen gyülekezik. Dunán tuli tájszó.

*HULLÁS
(hull-ás) fn. tt. hullás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami húll. Levelek, elérett gyümölcsök hullása. Fogak, hajak, könyük hullása. Vérhullás. Veréjtékhullás. Krisztus vére hullásaért kérlek. V. ö. HÚLL.

*HULLASZT
(hull-asz-t) áth. m. hullaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Cselekszi, véghez viszi, hogy valami hulladjon. A dér elhullasztja a fák leveleit. Némely nyavalyák, pl. a hagymázosak, elhullasztják a hajat. V. ö. HULLAD.

*HULLAT
(hull-at) áth. m. hullat-tam, ~tál, ~ott. 1) Eszközli, hogy valami hulljon, potyogjon, egymás után essék. V. ö. HULL. Könyüket hullatni. Likas zsákból kihullatni a buzát. Nem mind bors, amit a kalmár ebe hullat. (Km.). Vérét hullatni az ellenségnek. 2) Egymás után veszt, elveszt, el-, kiejt. Hajait hullatni. Fogait hullatni. Elhullatni zsebből a pénzt.
"Hullatja levelét az idő vén fája,
Teritve hatalmas rétegben alája.
Arany.

*HULLATAG
(hull-at-ag, azaz hull-ad-ag) mu. tt. hullatag-ot. Ami könnyen húll, hullásra hajlandó. Hullatag őszi levelek. Hullatag beteg barmok. Hullatag legyek.

*HULLATAGSÁG
(hull-at-ag-ság) fn. tt. hullatagság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valaminek, melynél fogva hullásra hajlandó, könnyen húll. Virágok, levelek hullatagsága.

*HULLATÁS
(hull-at-ás) fn. tt. hullatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés vagy miveltetés, mely által véghez viszszük, hogy valami hulljon. Könyűk hullatása v. könyhullatás. Vérhullatás, veréjtékhullatás. V. ö. HULLAT.

*HULLATÉK
(hull-at-ék) fn. tt. hullatékot. Vadászok nyelvén, amit a vad elhullat, ganajlat.

*HULLÉKONY
(hull-ék-ony) mn. tt. hullékony-t v. ~at, tb. ~ak. l. HULLATAG.

*HULLERNYŐ
(hull-ernyő) l. SZÁLLERNYŐ.

*HULLOG
(hull-og) önh. és gyakor. m. hullog-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan, részenként, egymás után húll; máskép: hullong.

*HULLOGÁL
(hull-og-ó-al) önh. és kettőztetve gyakorló; m. hullogál-t. Igen sürüen vagy apró részecskékben, cseppekben, morzsácskákban stb. húll.

*HULLOGAT
(hull-og-at) áth. és gyakor. m. hullogat-tam, ~tál, ~ott. Engedi vagy véghez viszi, hogy valami hullogjon. Zsákból hullogatni a buzát. Képes kifejezéssel mondjuk lelketlen tárgyakról is, pl. A fa hullogatja leveleit.

*HULLOGATÁS
(hull-og-at-ás) fn. tt. hullogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn hullogatnak valamit.

*HULLOGATÓ
(hull-og-at-ó) mn. tt. hullogató-t. Aki vagy ami hullogat valamit.

*HULLÓKAPU
(hulló-kapu) ösz. fn. l. FELVONÓ szó alatt.

*HULLONG
(hull-on-og) önh. és gyak. m. hullong-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Apródonként, lassacskán, de folytonosan húll.

*HULLÓROSTÉLY
(hulló-rostély) ösz. fn. Rostély a városok vagy várak kapuin, melyet le lehet bocsátani, vagy ismét felhúzni.

*HUMMERRÁK
(hummer-rák) ösz. fn. Tengeri nagy rákfaj.

*HUN (1) helykérdő
mely némely tájakon a köznép száján hangzik, e helyett: hol? Hun jársz? hun voltál? L. HOL.

*HUN (2)
HÚN v. HUNN, v. fn. és mn. tt. hún-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Régi népség, mely Európában Atila vagy Etele uralkodása alatt élte fénykorát, különösebben egyén ezen népségből. A magyar népmondák és krónikások szerént: Jáfet (Mózes Genesise szerént Khám) magvából származott Menróth óriás (némelyek szerént: Nemróth, Nemproth, Nembrothus, a Genesis szerént: Nemród, Nimród), ki a Bábel, vagy Babilon tornyát kezdte építeni, de a nyelvek zavarodása után Eviláth földére (mely e krónikások szerént Persia vala) költözött, s itt Eneth (v. Enech v. Enach, v. Onech v. Oneth) nevű feleségétől két fiat nemzett: Hunor és Mogor v. Magor (némelyek szerént: Magog) nevűeket, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. (Béla király névtelen jegyzője, Kézai Simon, Budai krónika, Verbőczy stb.). A székelyek Erdélyben ősi mondájok szerént magukat Etele húnjai ivadékának tartják. Ha a szóelemzéshez szabad folyamodnunk: valamint hún, hunn a ,hon', tájdivatosan honn v. honny fő névvel kapcsolatban annyi volna, mint: honos, honnal biró, (a törökben is hon-nak, s a héber ['ún] am. lakni), úgy ,székely' szó is ,székelő', azaz ,állandó széken lakó' értelmet mutatna, melyekkel ellentétben állanának a ,csángó', azaz csaongó, csapongó, ,palócz', azaz ballócz, ballagócz, ,kabar', azaz kóbor nevezetek. Közönségesen a hún szót kún-nal is azonosítják. A hún név már a régi persa ékiratokon is eléfordul (Lassen: Die Altpersischen Keil-Inschriften von Persepolis stb. "Wir haben natürlich nicht an die späteren Hunnen zu denken, weder an die Attilas, noch an die Beherscher des Indus zur Zeit des Cosmas, oder an die Nephthalitischen des östlichen Persiens späterer Zeit. Die unsrigen sind an Alter weit ehrwürdiger", mondja Lassen). A történetirás azt is mondja, hogy a sínai kőfal s húnok megtámadásai ellen építtetett. Ptolemaeus Claudiusnál (138-180.) Kr. u.) a szittyák közt megemlíttetnek a chunok (Télfy János: Görög források a scythák történetéhez). Az európai történelemben a hún nép Etele (Atila uralkodása alatt érte el fénykorát. Jeles történetbevárok, különösen Barthal György, a magyarnak latin hungarus nevét a hun-ugor szókból szerkesztik öszve, melyet a Névtelen jegyző és Kézay után némelyek, mint Engel, Ungvár-ból származtatnak. Jordanesnél is olvasható: hunugur, hunugar, Priscusnál: onogur, unugur.
Azonban lehet a gar, vagy ha a g az n-hez, mint orrhanghoz tartozónak vétetik: ar, puszta képző (formatívum) is, a midőn ung akár mint folyó, akár mint tartomány vagy vár, szintén származhatott a hún (ń orrhanggal: huń v. hung) szótól, s így a Névtelen jegyző és Kézay Simon származtatásában sincs semmi képtelenség, kik a közelebb fekvő, de eredetére nézve a hún-nal tökéletesen egyező, vagyis ugyanazon nevet vették magyarázatuk alapjául.
Egyébiránt, minthogy nemzeti életünk és történetünkben e név kimondhatatlan nagy szerepet játszik, a föntebbieknek is némi igazolására, és mivel hazai történetiróink a mondandókat mellőzik, legyen szabad, egyik legünnepeltebb külföldi történetíró - Rotteck Károly - munkája után (nyolczadik kiadás, IV. kötet, 8. és következő §§-okban) a húnok v. hunnok régi történelmét, itt rövid kivonatban közleni.
"A nélkül hogy a sínai annalisták (vagy szorgalmas compilatoruk de Guignes) után a keleti magas Ázsia népeinek meddő történeteit elbeszélnők, szemünket csak a félelmetes Hiong-nu népségre vetjük, kiknek korai hatalma, és sokáig tartó uralkodása keleten, nem kevésbé fontos, mint későbbi tetteik az ő valószinű ivadékaiknak a húnoknak nyugoton."
Közbe szólva, legyen szabad a Hiong-nu szónak, mely sínai irásmóddal van följegyezve, kiejtésére nézve megjegyeznünk, hogy minden egyszerű sínai szó, végül egy vagy több önhangzóból áll, s ha mássalhangzó van a szóban, ez az önhangzót mindig megelőzi, úgy hogy végül a mássalhangzók közől csak n vagy ng, mint orrhang (ń), s igen ritkán még csak l fordulhat elé, és ha idegen szót, mely mássalhangzón végződik, a sínai ember teljesen ki akar mondani, ezen mássalhangzót, vagy ha több van, mindeniket is a megelőző önhangzótól, vagy legfölebb ń orrhangtól elkülönítve, s még egy önhangzóval megtoldva ejti ki, pl. crux latin szó a sínai ember szájában (r és x, z betüji nem levén, amazt l-nek, ezt sz-nek mondja) így hangzik: ku-lu-szu, oly formán, mint Kreutzer némely magyar szájában: ka-ra-ja-czá-r. Továbbá, ha két vagy több önhangzót találunk is egy szóban, egyike, főleg pedig az i, de többek is csak a főbbik önhangzó erősbitésére szolgálnak, pl. Liao csak ily formán olvasandó: Lo, Sziao am. Szo, Kiun am. Kjun, Kiúo = Kúo. Mind ezek szerént a sínaiak valamely hosszabb idegen szót egyes szótagokra szakgatnak, s pl. Cardinalis-t így hangoztatják: Kja-ul-ti-na-li-szu (a sínai nyelvben d sem levén, helyette t áll), még az ott lakó héberek is a Bresit szót így ejtik: Pie-le-si-cze, (b sincs a sínai nyelvben). Adelung Mithridatese és Endlicher sínai nyelvtana. Ha tehát a sínaiak a hún vagy hůnn szót kimondani vagy leírni akarták, azt okvetlenül így hangoztaták: hioń-nu, azaz a hosszú ú vagy hangsulyos ů kiejtésére még egy segédhangzót kelle fölvenniök: hioń, vagy mint ma is mondaná a palócz: huon, s a második n-net a megelőzőtől elválasztva, még egy megfelelő önhangzóval pótolnia: nu; végül az o az orrhangot maga után nem tűri; tehát a mi nyelvünkön a föntebbi hiong-nu (vagy hioń-nu), csak hunn-nak olvasandó. Hiún Schottnál egyszerüen is eléjön.
Most folytassuk a történetet.
"Tizenkét századdal a mi időszámlálásunk előtt alapúlt meg a Hiong-nu (olvasd: hunn) nemzet uralma. A mongol magaslaton a Kobi pusztaság egy részében, honnan Sínába juthatni, állnak vala sátoraik, s már korán fenyegették a sínai határszélt. Azonban, legelsőbben Krisztus előtt a harmadik században tűnt fel a hiong-nu (hunn) név, az előtt uralkodóik szerént változván nevezeteik, s innen lesz történelmök egybefüggő. Ő ellenök építtetett a nagy sínai kőfal. De hiába! A tanjou-k (isten fiai, így neveztettek a hún fejedelmek) ismételve áthágták a roszul ótalmazott véderőséget. Magas Ázsiának legnagyobb részében, a keleti Oceán szomszédságától Irtisig, a sínai határszéltől a szibériaiig kiterjeszték a hunnok dagadozó hatalmukat. E megmérhetlen területen minden népségek meghódittattak vagy kiirtattak; a tanjouk (isten fiai) táborában kétszázezer számot haladó lovasok valának. Végre egészen legyőzték a sínaiaknak noha jól begyakorlott, s fegyverben jártas seregeit is, és ezek birodalmát még nőkben is adózójukká tették.
"Azonban a legmagasabb hatalom és dicsőségnek, s alkalmasint az elbizottságnak is időpontjára rövid időn zavar és baj következett. A sínaiak, ellenségeiknek meghasonlása és saját ravasz politikájok által újra fölemelkedtek. Véres és változó hadjelenetek után, főkép a fejedelmi utódok czivódása miatt, elvégre a hiong-nukat, miután egyik fejedelem magát a sínaiaknak önként alávetette vala, a sínaiak és ezektől fellovalt sien-pi népség leverték, és tizenhárom százados birodalmuk végét érte (Kr. u. 93-dik évben), s fő lakhelyöket a sien-pik foglalták el.
"Egy kis rész ott maradván a sien-pikkel öszvekeveredett, egy más dél felé a már előbb elszakadt, és a sínaiak uralma alatt álló testvéreihez huzódott, s történelme megszűnt. De a legvitézebbek és daczosabbak az északi birodalomban bátor elszánással a távol nyugot felé indultak, ellenségeik fegyvere és hatalma előtt hozzáférhetetlen menhelyet vagy hont keresvén, s ott ütvén tanyát, hol legelőt találtak és vadászhattak. Két száz évig kisérék vala szemmel a sinaiak a vándor hunnokat, de annál homályosabban, minél messzebbre távoztak, míg az Imauson túl teljesen eltűntek szemeik elől.
"Két nagy seregre oszolva vonultak ki a hunnok a pusztaságból, mely ma a Szoongarok (v. Dzungárok) nevét hordja, egyik rész dél-nyugotra az Oxus (ma Dsihun v. Amu-Darja) felé, a másik észak-nyugotra a Volga felé. Az elsők, melyek Tie-le, (sínai módon írva, am. tele, vagyis telep), máskép: ab-tele (a történetiró magyarázata szerént: Wassertele, tehát kétségtelenül: habtelep, vízi telep) nevet viselének, és névcsonkítással Euthaliták vagy Hajathaliták-nak (föntebb Lassennél Nephthalitáknak) neveztettek, (ennyire elferdíték az idegen irók a tiszta hún v. magyar nevet, melyet még a sínaiak meglehetős épségben írtak le). Ezek Sogdiánában és környékén hatalmas birodalmat alkottak, a müveltségben is előmenetelt tőnek, sőt éghajlati befolyás és szelíd erkölcsök által testök színe is némi változáson menvén által, fejér hunnok-nak neveztettek, s humanitásuk és hűségökről dicsértetnek. A perzsák történelme sokat elmond békében és háborúban volt érintkezéseikről ezen Hajathalitákkal."
Megemlítendőnek véljük itt, 1) hogy a régi Sogdiana magában foglalta Funke Real-Lexicona szerént a mostani északi Bocharát, továbbá Pelur egy részét és Kis-Tibetet, s kelet felé a szákák lakhelyét; 2) hogy egy újabb munkában, t. i. az "Abhandlungen fűr die Kunde des Morgenlandes" czímü gyüjtemény I. kötete 4. számában (Leipzig 1858.) a 41. lapon egy ide vonatkozó nevezetes hely fordul elé: "Wegen der Macht des Duhshamâ-Zeitalters wird die Macht der Mudgala mit Gewalt, wie ein Meerstrom die Erde űberfluthend ergreifen" stb. S alább ezen jegyzetet találjuk: "Vajjon kik lehetnek ezen Mugdala népség? Nyilván idegen nép, mely darab ideig Surâshtra fölött uralkodott, s melynek uralma alatt az ország 167. után egészen jó állapotban vala. Ez alatt, úgymond értekező, csak a Hindu szittyák (Yueitchi), vagyis Fejér-hunnok értethetnek. De honnan ezen feltünő mudgala név, mely különben a hindu forrásokban ezen viszonyban sehol elé nem fordúl? A hangzat szerént a mongol névhez közelednék, de amely részint általában ezen kora időben ki nem mutatható, részint pedig maga a nép miatt is ide nem illik." A 41. és 42. lapok alján mondja értekező: "Talán a mudgala vagy mudgara szó, mely pőrölyt jelent, épen a fejér hunnoktól, mint hóditóktól vétetett, kik Kosmas tanusága szerént kora időben a hatodik századig még nyugoti Indiában lakoztak." - Ha már tudjuk, mint alább is látni fogjuk, hogy a magyar és hún vagy hunn azonegy nép, akkor könnyű megérteni, miért hívattak a fejér húnok is mudgala vagy mudgara néven; hiszen ,magyar' szót a gy miatt idegen nyelvek ma is mad jar-, madgiar-, madsar-nak írják, melyet régenten hon krónikásaink is mogor- vagy moger-nek írtak, honnét az u is (mint az o-hoz legközelebb álló) igazolva van annyival inkább, mert a szanszkritban rövid o nincsen is.
Térjünk ismét a történelem folyamára.
"A másik sereg, lakhatatlan zord sivatagokon vonulván át, hosszú kóborlás után a Jaik és Volga között telepedett le a mai Baskírok földén, s dél felé mintegy Asztrakánig. A,NAGY-MAGYARORSZÁG' (Grosz Hungarien) név, melyet még a XIII. században is viseltek e vidékek, (s melynek népeiről Julianus barátnak 1237-dik évben tett utazásából, magyarra fordítva Szabó Károly által mi tudjuk, hogy magyarok valának, s még akkor is magyarul beszélének), ottani tartózkodásuk emlékeül szolgál. Most már örökös fejedelmek (tanjouk) nélkül, csupán egyes törzsfőnökök alatt vagy közös vállalatoknál, önmaguk választották vezérek alatt szabadságban és régi szokásuk szerént éltenek. Olykor keleten is uralkodtak Igurig és Lop tóig, erősbülve idegen népségek egyesülése által, vagy a velök rokon menekvők által a déli hún fejedelemségekből, melyeket a sínaiak most szintén szét dúltak vala, és mind ezekkel együtt lassanként a régi félelmetességre és hatalomra nevekedtek.
"De az engesztelhetetlen sien-pik nem szüntek meg a hiong-nu-k megtámadásaitól, azok kiszorították őket az Igur-ok földéről és Ili-től a Jaik-ig, anynyival inkább, mert őket magukat is a III-ik század közepén feltűnt újabb népségek keletről nyugotra nyomták; valamint a hiong-nu-kat is több más népség.
"A Hunnok - mely név alatt tűnnek fel most a római történetiróknál - elszánták magokat 374-ben, hogy a Volgán átkeljenek. A Volga nyugoti partjain tanyászó Alánokra ellenállhatatlan erővel rohannak a hunnok; s azokat szétverik vagy magokkal egyesítik. A további lépés a Donon v. Tanaison keresztül Európába hozza őket.
"Ekkor a Tanaistól a Dunáig és az Euxinustól a Balt tengerig a Góthok nagy nemzete uralkodik vala, keleti és nyugoti Góthokra oszolva. Egyszerre elterjed a híre eddig ismeretlen, utálatos népségek ellenséges közeledésének. Ázsia havasairól hömpölygött alá dúlva, ellenállhatlanul a számnélküli sereg. Alig vala rajtok emberi alak. (Természetesen mint megtámadó ellenséget a nyugotiak irtózatosnak találták, és írták is le, de a természet kebelében, s vadászat-, baromlegeltetés- és harczban töltött életmódjok is sokat tett mogorva külsejökre nézve az európai városi lakosok előtt); hisz még mai földmíves kúnjainkat is egyik classicus költőnk megfeketült haragos kunok-nak nevezi). Azonban erőteljesek, gyorsak, lovaikon mintegy repülők, ölni vágyók, s a nyil-lövésben soha sem hibázók.
"Egy embernyomon keresztül dúlongtak ezen gonosz teremtmények (Unholde) jelentékeny tettek nélkül az Al-Duna és Euxinus (Fekete tenger) északi tartományaiban. Fejeik, kik a római iróknál megneveztetnek, egész Rua-ig (Rof-ig) úgy látszik csak részbeli vezénylők valának. Roa vagy Rugilas fejlesztette ki az ötödik század elején a nemzet egyetemes főnökének hatalmát. De az ő tettei nyugoton csak Pannonia elfoglalására szorítkoznak.
"Halála után az uralkodás Attilára és Bledára (Budára) szállott" stb. l. Bővebben: Nyelvt. Közl. 1864.
Így köti öszve a külföldi tudósok legkitünőbbike a húnok vagy magyarok történetét - pedig szakadatlan fonalban - jóval Kristus Urunk születése előtti századoktól kezdve Atiláig, a sínai és nyugoti annalisok és krónikák nyomán. Miért nem követik őt honi iróink? - Úgy látszik a mondottakból, hogy nekünk az északi és nyugoti nyelvek mellett a délibb-ázsiai, különösebben a sínai, arab, persa stb. forrásokat is kellene ős történelmünk végett tanulmányoznunk. V. ö. KÚN, MAGYAR, SZÉKELY.

*HUNCZFUT
l. HUNCZUT.

*HUNCZUT
fn. és mn. tt. hunczut-ot, harm. szr. ~ja. Németből átvett s köz divatuvá lett becstelenitő gúnynév, (a német Hundsfott Heyse szerént am. Hundsvogt, azaz kutya-peczér); a magyar ,gonosz' szó többféle értelmében. Legkeményebb értelemben hozzá a gazember, akasztófára való, s hasonló czímek is szoktak adatni. Hunczut gazember. Néha szelidebben am. kópé, dévaj, furfangos eszű, tréfás. Hunczut kis fiú ez. Annyit is tesz, mint szövevényes, különös, nehéz. Egyébiránt e szónak nem csak irásban, de nemesebb társalgási beszédben sincs helye.

*HUNCZUTKA
(hunczut-ka) fn. tt. hunczutkát. A fülek mellett lelógó, fodorított fürtöcske, kivált a nőnemnél, gonoszka.

*HUNCZUTKODÁS
(hunczut-kod-ás) fn. tt. hunczutkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gazemberkedés. Szelidebb ért. tréfálkodó kötődés, dévajkodás, csintalankodás, gonoszkodás. V. ö. HUNCZUT.

*HUNCZUTKODIK
(hunczut-kod-ik) k. m. hunczutkod-tam, ~tál, ~ott. Hunczutul, gazemberül cselekeszik. Szelidebb értelemben, dévajkodik, kópékodik, csintalankodik, gonoszkodik. V. ö. HUNCZUT.

*HUNCZUTOL
(hunczut-ol) áth. m. hunczutol-t. Valakit hunczutnak nevez. Hunczutolni egymást.

*HUNCZUTOZ
(hunczut-oz) áth. m. hunczutoz-tam, ~tál, ~ott. L. HUNCZUTOL.

*HÚNFALU
helység Szepes megyében; helyr. Hunfalu-ba, ~ban, ~ból.

*HUNKÓCZ
falvak Sáros és Ungh megyében; helyr. Hunkócz-on, ~ra, ~ról.

*HUNNYÁSZ
(huny-ny-ász, vagyis huny-ász) fn. tt. hunnyász-t, tb. ~ok. 1) Oly emberről mondják, ki magát meghúzza, megvonja, szemeit behunyva csendesen, nyugton vesztegel; alattomos, lesködő, mint a macska. 2) A pemetfüvel rokonságban levő tüskés és földre terülő növényfaj. (Stachys).

*HUNNYÁSZKODÁS
(huny-ny-ász-kod-ás) fn. tt. hunnyászkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot, midőn valaki bunnyászkodik.

*HUNNYÁSZKODIK
(huny-ny-ász-kod-ik) k. m. hunnyászkod-tam, ~tál, ~ott. Magát meghúzza, megsunnyja, szemeit behunyja, alázatosan vagy ravaszul öszvevonja magát, pl. midőn gyöngeségét érzi vagy fél, vagy leselkedik, cselt vet. Meghunnyászkodik a csintalan fiú a szigorú apa előtt, a hetvenkedő pimasz a valódi vitéz előtt. Rokon vele a gunnyaszt, sunnyad.

*HUNNYÁSZKODÓ
(huny-ny-ász-kod-ó) mn. tt. hunnyászkodó-t. Aki hunnyászkodik; alattomos, magát ideiglen meghuzó, sunyi, gunnyasztó. Hunnyászkodó csalárd ember. Hunnyászkodó macska. Hunnyászkodó rabszolga.

*HÚNY, HUNY
(hu-on v. hu-ony, azaz hu-val lehell, valamint hál-ban is ha, vagyis a lehelő h a lényeges hang); önh. és áth. m. húny-t. Rokon vele súny, szuny (szuny-ny-ad) és szender. V. ö. KÚM. Értelme: 1) Szemét vagy szemeit bezárja, becsukja. Hunynak a gyermekek, midőn bujóskát játszanak. Huny az ember, midőn szemeit valamitől félti. Szemet hunyni vagy behunyni a szemet valamire, am. nem figyelni, elnézni, engedékenynek lenni. 2) Búvik, megsunyja, meghúzza magát. Meghunyt v. meghunyta magát a nyúl a bokorban. 3) Elalszik, álomba merül, s innen átv. értelemben, hal; elhúny= meghal. Elhunyt az Úrban. Imádkozzunk az elhunytakért. Behúny, áth. ért. Alig húnyta be szemeit az apa, már osztozni akartak gyermekei. Hunytom, hunytod, hunyta után. Lelketlen tárgyról is.
"Kél a veszély, húny a remény."
Kölcsey.

*HUNYA
l. GÚNYA.

*HUNYÁBAN
l. HUJÁBAN.

*HUNYAD
helyek neve Erdélyben; VAJDA~, mezőváros Hunyad megyében; BÁNFY~, mezőváros Kolos megyében; helyr. Hunyad-on, ~ra, ~ról.

*HUNYAD VÁRMEGYE
Erdélyben.

*HUNYÁS (1)
(huny-ás) fn. tt. hunyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szemeknek bezárása. Szeme hunyása mutatja, hogy hamis ember.

*HUNYÁS (2)
(huny-ó-as) mn. tt. hunyás-t v. ~at, tb. ~ak. Sunnyogó, alattomos, alamuszi, ki szemeit behunyja, s más szemébe nem mer nézni.

*HÚNYATLAN
(húny-atlan) mn. tt. húnyatlan-t, tb. ~ok. Be nem húnyt. Húnyatlan szemmel volt egész éjjel.

*HÚNYIK
(húny-ik) k. m. húny-tam, ~tál, ~t. Szemekről mondjuk, midőn becsukódnak. Gyakran húnyik a szeme.

*HÚNYIZOM
(húny-izom) ösz. fn. Izom, melynek vonaglása által a hunyás eszközöltetik.

*HÚNYOG
(húny-og) önh. és gyak. m. húnyogtam, ~tál, ~ott. Gyakran húny vagy húnyik. Húnyog az álmos ember. Húnyognak a fájós szemek. Húnyog, aki szemeivel jelt akar adni.

*HÚNYOGAT
(húny-og-at) önh. és áth. m. húnyogat-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan húnyog, szemeivel integet. Húnyogatnak a hamis ember szemei. Miért húnyogatod szemeidet? V. ö. HÚNYOG.

*HÚNYOGATÁS
(húny-og-at-ás) fn. tt. húnyogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn a szemek húnyognak, vagy cselekvés, midőn valaki szándékosan húnyogatja szemeit.

*HÚNYOGATÓ
(húny-og-at-ó) mn. tt. húnyogató-t. Aki vagy ami húnyogat. Húnyogató szemfájós ember. Húnyogató hamis szemek.

*HUNYOR (1)
(huny-or) elvont törzsök, melyből hunyorog, hunyorgat, hunyorit stb. származnak. Képzésére rokon a szomor, szigor, dombor, zsugor, vigyor stb. szókkal, s jelenti azon állapotot vagy tulajdonságot, melynél fogva a szemek majd bezáródnak, majd kinyilnak.

*HUNYOR (2)
HÚNYOR, (huny-or) fn. tt. húnyor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynemzetség a sokhímesek seregéből és sokanyások rendéből. 1) Fekete húnyor, mely különösen déli Európában tenyészik, melynek kivül fekete, belül fehéres gyökerét gyógyszerül használják, s egyéb tulajdonságai között nevezetes, hogy igen nagy tüsszögtető erővel bír, s hihetőleg nevét is onnan vette, hogy tüsszögtetéskor a szemeket hunyorogni kényszeríti, vagy pedig hunytató, altató erejétől, (Kassai J.); valamint szláv eredetü zászpa neve is za-szpati (= elalunni) szótól eredettnek látszik, noha ezt Diószegi a ,veratrum' elnevezésére használja. A régiek különösen a tébolyodottság gyógyitására használták. (Helleborus niger). 2) Büdös-, 3) Zöld-, 4) Vörös-húnyor.

*HÚNYORFŰ
(húnyor-fű) ösz. fn. A czikszárak neméhez tartozó növényfaj, máskép: hódos czikszár, köznépiesen: kishúnyor, disznóhúnyor. (Polygonum persicaria).

*HUNYORG
l. HUNYOROG.

*HUNYORGÁS
(huny-or-og-ás) fn. tt. hunyorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn a szemek hunyorognak, vagy cselekvés, midőn valaki majd bezárja, majd felnyitja szemeit. Szemei hunyorgásából látszik, hogy hamiskodik. Ezen ember hunyorgását nem szenvedhetem.

*HUNYORGAT
(huny-or-og-at) áth. és gyakor. m. hunyorgat-tam, ~tál, ~ott. 1) Szemeit gyakran majd bezárja, majd kinyitja, vagyis hunyorogni készteti. Miért hunyorgatod szemeidet? Használják önhatólag is. Ne hunyorgass annyit, mert azt kell hinnem, hogy hazudsz.
"Hozzám jó kedvet mutass,
Rút szemmel ne hunyorgass."
Régi házassági ének. (Thaly K. gyüjt.).
2) Szemeivel integet, jelt adogat. A czimborák egymásra hunyorgatnak.

*HUNYORGATÁS
(huny-or-og-at-ás) fn. tt. hunyorgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki hunyorgat. Gyanús hunyorgatás. Czimborák, szerelmesek hunyorgatása. V. ö. HUNYORGAT.

*HUNYORI
(huny-or-i) mn. tt. hunyori-t, tb. ~ak. Tréfás gúnyneve oly embernek, ki gyakran hunyorogni szokott. Oly képzésü, mint: vigyori, zsugori.

*HUNYORÍT, HUNYORIT
(huny-or-ít) önh. és áth. m. hunyorít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Tárgyeset nélkül am. hunyorogva néz. Hunyorított pajtásának v. pajtására, s ez legott megértette. 2) Tárgyesettel am. szemeit majd becsukja, majd kinyitja. Minden ütésre szemét hunyorítja.

*HUNYORÍTÁS, HUNYORITÁS
(huny-or-ít-ás) fn. tt. hunyoritás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki hunyorít, szemével vágást tesz. Szemhunyorítás. Egy szemhunyorításra megértették egymást.

*HUNYORODÁS
(huny-or-od-ás) fn. tt. hunyorodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn a szemek hunyorodnak. V. ö. HUNYORODIK.

*HUNYORODIK
(huny-or-od-ik) k. m. hunyorodtam, ~tál, ~ott. Hunyó állapotba megy által, hunyorogni kezd, szenderedik. Szemei minden puskalövésre meghunyorodnak. Meg sem hunyorodott bele am. legkisebb benyomást sem tett reá.

*HUNYOROG
(huny-or-og) önh. és gyak. m. hunyorog-tam, ~tál, v. hunyorgottam, ~ottál, hunyorgott, htn. ~ni v. hunyorgni v. hunyorgani. Folytonosan vagy gyakran majd becsukja, majd felnyitja szemeit. Hamisan, tréfásan, álmosan hunyorogni. Mit hunyorogsz rám? Szája vigyorog, szeme hunyorog, vigyázz, hogy meg ne csaljon.

*HUNYÓS
(huny-ó-os) fn. tt. hunyós-t, tb. ~ok. Gyermekjáték, midőn egyik a társak közől szemeit behunyja, s az alatt a többiek elbújnak, a kit közölök megtalál, az veszi által a hunyó szerepét. Hunyóst játszani, vagy máskép: kumni. Ettől különbözik a szembekötősdi.

*HUNYÓSDI
(huny-ó-os-di) fn. tt. hunyósdit. l. HUNYÓS.

*HUNYÓSKA
(huny-ó-os-ka) fn. tt. hunyóskát, l. HUNYÓS.

*HUNYTAT
(huny-tat) áth. m. hunytat-tam, ~tál, ~ott. L. ALTAT.

*HUP
1) Hangutánzó gyök, melyből hupa, hupál, hupog, hupol, huppan, huppol stb. származékok erednek. Jelenti a keményre esett, vagy kemény eszközzel ütött testnek tompa hangját. Máskép: hop v. hopp, élesebben: czup v. czupp. 2) Rokon a kup gyökkel, a dudorodást, kinövést jelentő hupa, hupás származékokban.

*HUPA
(hup-a), 1) Hangutánzó törzsök, s am. hup hang vagy ütés, mely alatt a test hupog. 2) A hupás (hátahupás) származékban am. kidudorodás, kinövés valamely állati testen.

*HUPÁL
(hup-a-al) áth. m. hupát-t. Valamely kemény eszközzel, pl. darab fával megver, megpufál. Gyöke a hangutánzó hup, Meghupálták ő kigyelmét.

*HUPÁLÁS
(hup-a-al-ás) fn. tt. hupálás -t, tb. ~ok. Pufolás, kemény eszközzel verés.

*HUPAN
l. HUPPAN.

*HUPANT
l. HUPPANT.

*HUPIKÉK
(hupi-kék) ösz. mn. 1) Tréfásan am. határozatlan szinű. Hupikék, delivörös, láthatatlan szinű. 2) Szederjes szín, milyen verés, hupálás után látszik a testen. Szabtak neki hupikék nadrágot, jajvörös posztóból, azaz jól megverték. (Km.). Hupikék a háta, jajvörös a czombja. (Km.). Vettek neki dolmányt, hupikéket, vert vöröset. (Km.). Gyöke a hup hang, máskép: puf.

*HUPMAJOM
(hup-majom) ösz. fn. Amérikai majomfaj, mintegy másfél lábnyi hosszuságu. (Coaita, Quota).

*HUPOG
(hup-og) önh. és gyakor. m. hupog-tam, ~tál, ~ott. Folytonos vagy ismételt hup hangot ad. Hupog vala a háta, midőn verték. Hupognak a fáról lehulló almák.

*HUPOGÁS
(hup-og-ás) fn. tt. hupogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Esés vagy ütés által okozott hup hangnak ismétlése. Úgy megverték, hogy a hupogás szomszédba hallatszott.

*HUPOGAT
(hup-og-at) gyak. áth. m. hupogat-tam, ~tál, ~ott. Valamit úgy ütöget, vereget, hogy hupog bele. Husánggal hupogatták a hátát.

*HUPOGATÁS
(hup-og-at-ás) fn. tt. hupogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erős veregetés, hogy hupog bele.

*HUPOL
(hup-ol) l. HUPÁL.

*HUPOLYAG
(hup-oly-ag v. hup-hólyag) fn. tt. hupolyag-ot. 1) A testnek csipés vagy marás utáni felhólyagosodása. 2) A fának kiforradása, hupássága. 3) Némely cserjefák magvainak hólyagalaku tokja, mely öszvenyomás által hupogva elpattan. 4) Göcsejben így nevezik a vizi tök virágát.

*HUPOLYAGOS
(hup-oly-ag-os v. hup-hólya-gos) mn. tt. hupolyagos-t v. ~at, tb. ~ak. Hupolyagokkal lepett, bővelkedő. Szunyogok csipésétől hupolyagos lett a bőre. Hupolyagos fa. V. ö. HUPOLYAG.

*HUPPÁ v. HOPPÁ
l. HOPSZA. Mondják a kis gyermeknek, midőn emelgetik, ugráltatják.

*HUPPAN
(hup-p-an) önh. m. huppan-t. Esés vagy ütés által erős hup v. hopp hangot ad. Huppan a padlásról levetett teli zsák. Huppan a hát, ha bottal ráhúznak. Huppannak a fáról lehulló almák.
"Huppanj körte, megértél már."
Vörösmarty.

*HUPPANT
(hup-p-an-t) áth. m. huppant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hup vagy hupp hangot adni késztet, pl. ütés által. Huppantós körte, olyan körte, mintha meghuppantották volna, szotyós vagy szotyogós körte.

*HUPPOL
(hup-p-ol) áth. m. huppol-t. Úgy ver, üt valamit, hogy hup v. hupp hangot ad, pufol.

*HUPPOLYAG, HUPPOLYAGOS
l. HUPOLYAG, HUPOLYAGOS.

*HUPPOTA
hangutánzó fn. tt. huppotát. Göcseji tájszó, am. babuta, büdösbanka. Hasonló hozzá a szintén hangutánzó latin: upupa.

*HUR
hangutánzó gyök, melyből hurákol, hurbokol, hurdi, hurgya, hurít, hurogat, hurukkol, hurut, s ezek származékai erednek. Jelent tompán rezgő mély torok hangot. Rokon a kurjant, kurjogat igékben eléforduló kur kemény gyökkel, valamint a surran, súrol igék sur v. súr gyökével, és korog ige kor gyökével is.

*HÚR
tiszta gyök, és fn. tt. húr-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) Tulajdonkép nem egyéb, mint a megnyujtott hur hangutánzó, s jelent állati bélből vagy fonalakból, vagy érczszálakból való rugonyos és zsinegalakú testet, mely fölfeszítve, és újjal vagy más ahoz való eszközzel, pl. nyirettyűvel (a hegedűnemüeken), kalapácskákkal (czimbalmon, zongorán) stb. rángatva vagy horzsolva, dörzsölve rezgő hangot ad, hurog, rezegve peng stb. Megvan a görög cordh, latin chorda szókban. Hegedü, zongora, lant, czitera, czimbalom húrjai. Bélhúr. Rézhúr, aczélhúr, selyemhúr. Húrokat pengetni. Felhúzni, felcsigázni, megereszteni, megtágítani a húrokat. Jaj be szakad ez a húr, majd megfizet az az úr. (Czigány ének). Nyil húrja.
"Engem a nagy vénség tart egyedül búra,
Nyúlik erőtlen, mint nyilak ázott húrja."
Arany J.
Mindig egy húrt pengetni, am. ugyanazon dolgot ismétleni. Egy húron pendülnek am. egy véleményen, egy szándékban vannak, egyet értenek, egy bordában szőnek, czimboráskodnak. 2) Fonalalakú szálacskák, vagy rostok az állatok beleiben, vagy más részeiben. 3) Így neveztetnek némely növények, melyeknek hosszukás, vékony, húralakú száraik vannak, milyen pl. a tikhúr, gólyahúr (gólyahír). Vagy talán ezekben a her (lóher), har, sarj, súr (surjány), növényt jelentő szókhoz rokon. 4) Átv. ért. az érzékeknek, érző tehetségnek azon érintési pontja, mely bizonyos benyomásokra különösen fogékony. Szivemnek leggyöngédebb hurját, a becsületérzést, illették. 5) Képes kifejezéssel am. rugonyosság, kitartás, szilárdság. Türelmem húrja engedni, tágulni kezd. Húr szakadtáig csigázni a népet.

*HURÁK
(hur-ák) hangutánzó törzs, melyből hurákol származik. Jelenti azon erőködő tompa hangot, melylyel valaki a torokban öszvegyült nyálkát kitisztítani, kitakarítani törekszik; ugyanaz krák törzszsel, és harák szóval.

*HURÁKOL
(hur-ák-ol) önh. m. hurákol-t. A torokban megrekedt nyálkát, turhát erőtetett hurák hangon kitakarítani törekszik. Máskép: krákol, harákol, herákol, hernyákol, hurutol. Rokonok vele közelebbről a török, szintén hangutánzó ökszür-mek (hurákol-ni, köhögni), ökszürme, ökszürük (hurák, krák, köhögés), a német kreisch-en, cseh kriceti stb.

*HURÁKOLÁS
(hur-ák-ol-ás) fn. tt. hurákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki hurákol, krákol, herákol, hernyákol, hurutol. V. ö. HURÁKOL.

*HURÁKOLÓ
(hur-ák-ol-ó) mn. tt. hurákoló-t. Aki hurákol. Hurákoló vén ember. V. ö. HURÁKOL.

*HURB
l. HURBOK.

*HURBANCS
(hur-b-ancs) mn. tt. hurbancsot. Toprongyos, tongyó. Hurbancs módra öltözik. Székely szó.

*HÚRBÉL
(húr-bél) ösz. fn. Bél, különösen juhbél, melyből húrokat készítenek.

*HURBOK
(hur-b-ok) és HURB, (hur-b) hangutánzó elvont törzsek, melyekből hurbancs, hurbokol, hurbokolás erednek. Jelenti azon hangot, melyet némely testek öszvedörgölésénél, koptatásánál hallani. Rokon hurcz törzszsel, (hurczol szóban).

*HURBOKOL
(hur-b-ok-ol) áth. m. hurbokol-t. Valamely kemény, szilárd testet úgy dörzsöl, koptat, hogy hurb hangot ad. Ruhát, köntöst hurbokol, am. azt hordással nyúzza, szakgatja; máskép: hurbol, húzsol.

*HURBOKOLÁS
(hur-b-ok-ol-ás) fn. tt. hurbokolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hurbokolnak.

*HURBOL
(hur-b-ol) áth. m. hurbol-t. Székely tájszó, l. HURBOKOL.

*HURBOLÓDIK
(hur-b-ol-ó-od-ik) belsz. m. hurbolód-tam, ~tál, ~ott. Valamely dologgal kínozza magát, kinlódik, bajlódik, fáradoz. Székely szó.

*HÚRCSINÁLÓ
(húr-csináló) ösz. fn. Kézmives vagy gyáros, ki belekből vagy rézből, vasból stb. húrokat készít.

*HURCZ
(hur-cz) fn. tt. hurcz-ot, harm. szr. ~a. 1) Függelék, melyet valamely test mintegy maga után hurczol, vontat, pl. az üstökös csillagok farka vagy üstöke; továbbá némely köntösöknek földön uszó vége, uszálya. 2) Törzse a hurczol, hurczolás stb. szóknak. Mindkét esetben hangutánzó, s rokon horzs törzszsel, (horzsol szóban).

*HURCZA
(hur-cza) fn. tt. hurczát. 1) Tapogató kosár, melyet helyről-helyre hurczolnak, s le-lenyomdosnak az álló vizekben halászók. 2) Ikerítve: herczehurcza, am. ide-oda rángatva vontatás, rendetlen huzavona.

*HURCZOL
(hur-cz-ol) áth. m. hurczol-t. Gyöke a hangutánzó hur, s törzse hurcz, (mint karcz karczol, harcz harczol). Elemezhető a hord igéből is, mintegy: hordzol (hordozol). Valamit erőszakosan megragadva, magával vagy maga után húz, vonczol, különösen a földön csúsztatva húzkál, vontat, koptat. Földhöz vágva, s hajánál vagy gallérjánál fogva hurczolni valakit. A levetett és kengyelbe akadt lovagot hurczolja a paripa. A fenyüszálakat kihurczolni a vízből. A hosszu ruhát sárban, porban hurczolni. Kötelen hurczolni a csökönyös borjút, malaczot. Ne hurczold a gabonakévéket, hanem vidd. Sárban, porban meghurczolni valakit. Kihurczolni a dögöt a gyöpre. A lépcsőkön föl- vagy lehurczolni a szalmazsákot. Átv. ért. szakgat, koptat, vásít. Sok ruhát elhurczol. Ez nem hurczolni való öltözet. Szélesb ért. magával visz, hordoz. Kár ennyi pogyászt mindenfelé hurczolni. Hitvány áruit városról városra hurczolja.

*HURCZOLÁS
(hur-cz-ol-ás) fn. tt. hurczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit hurczolunk. V. ö. HURCZOL.

*HURCZOLKODÁS
(hur-cz-ol-kod-ás) fn. tt. hurczolkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tulajd. ért. cselekvés, midőn valaki holmijét magával hurczolva máshová költözködik. Szélesb ért. hordozkodás, költözködés, mely mindig az ingóságok pl. bútorok, eszközök, edények stb. némi hurczolásával szokott történni. V. ö. HURCZOL.

*HURCZOLKODIK
(hur-cz-ol-kod-ik) k. m. hurczolkod-tam, ~tál, ~ott. Elébbi lakhelyét elhagyva, s ingóságait magával hurczolva, máshová költözködik. A hordozkodik igének képesebb módosítása, mennyiben a hurczolás több erőködéssel, és némileg rongálással jár, mint a hordás, hordozás, hordozkodás.

*HURCZOLKODÓ
(hur-cz-ol-kod-ó) mn. tt. hurczolkodó-t. Aki hurczolkodik. Egy házból másba hurczolkodó zsellérek.

*HURCZOLÓDÁS
(hur-cz-ol-ó-od-ás) fn. tt. hurczolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki v. valami ide-oda hurczolódik. Hurczolódásban sok ruhája elszakadt. Hurczolódás ritkán történik kár nélkül. V. ö. HURCZOLÓDIK.

*HURCZOLÓDIK
(hur-cz-ol-ó-od-ik) belsz. m. hurczolód-tam, ~tál, ~ott. 1) Hurczolás által ideoda rángattatik, szakad, vásik, kopik, mállik. Hurczolódnak az egymással hajbakapott verekedők. Elhurczolódott a ruhám. 2) Nagy ajjal-bajjal, vesződséggel, kárral költözködik, hordozkodik. Tűzvész vagy árvíz, vagy ellenség elől hurczolódni. Nyakrafőre ki kellett hurczolódnunk. V. ö. HURCZOL.

*HURCZOSKODIK
(hur-cz-os-kod-ik) l. HURCZOLKODIK.

*HURDI
(hur-di) mn. tt. hurdi-t, tb. ~ak. Lármázó, kurjogató szeleverdi, kinek mindig jár a szája. Rokon vele a hurgya. Herdehurdi v. hebehurgya ember. Gyöke a hangutánzó hur. A di képző gúnyra mutat, mint a szeleverdi, bonfordi, dundi, csapdi stb. szókban.

*HURÉSZ (1)
(hur-ész, az ész nem változott ász-szá, mint faész, bámész, rákész szókban is); mn. tt. hurész-t, tb. ~ok. Kemenesalon am, hurító, hurogató, azaz kemény hangon parancsoló, felrivalkodó, fenyegető, neszes, lármázó. Hurész házi gazda, hajdu. Gyöke a hangutánzó hur, s rokon a kurj, kurjant szókban eléforduló kur gyökkel.

*HURÉSZ (2)
(mint föntebb) önh. m. hurésztam, ~tál, ~ott. l. HURÍT, HUROGAT.

*HURÉZ
falu Erdélyben, Fogaras vidékében; helyr. Huréz-ba, ~ban, ~ból.

*HURGYA
(hur-gya) mn. tt. hurgyát. Elemeire s értelmére nézve egy a kurdi szóval. A gya, mint a di gúnyt jelentő képző, pl. a pipogya szóban. V. ö. HURDI és HEBEHURGYA.

*HURGYÁLKODIK
(hur-gya-al-kod-ik) k. m. hurgyálkod-tam, ~tál, ~ott. Lármát, zajt ütve hirtelenkedik, szeleskedik. Hebehurgyálkodik. V. ö. HURGYA.

*HURGYÁN
(hur-gya-an) ih. Lármásan, zajosan; szeleskedve. V. ö. HEBEHURGYÁN.

*HURGYASÁG
(hur-gya-ság) fn. tt. hurgyaság-ot, harm. szr. ~a. Lármával, zajjal, hurítással párosult szeleskedés. V. ö. HEBEHURGYASÁG.

*HURÍT, HURIT
(hur-ít) áth. m. hurít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Kiált kurjant. 2) Valakit nyers, erős, kemény (hur) hangon, kurjogatva lelármáz, hallgatásra kényszerít. Hurítani a zajongó gyermekeket. Lehurítani a szónokot. Elhurítani valakit. Szélesb ért. szid, leszid, leszól, gyaláz.

*HURÍTÁS
(hur-ít-ás) fn. tt. hurítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kiáltás, kurjantás, kurjogatás. 2) Kurjogatva szidás, feddés. A finnben is kuritus, am. hurítás.

*HURK
(hur-ok) l. HUROK.

*HURKA
(hur-ka, kor-g-ó?) fn, tt. hurkát. 1) Az emlős állatok hosszubele. Megtöltötte a hurkáját, am. jól lakott. 2) Eledel neme, azaz vágómarhának, de különösen disznónak bele bizonyos töltelékkel megtömve, milyenek: köles- és riskása, vér, öszvevagdalt máj, tüdő, hús, (a mind ebből több is együtt) és némely fűszerek. Véres hurka, kásás hurka, húsos hurka, gömböcz- (v. vastag) hurka, májas hurka (májos), tüdős hurka (tüttüs). Az apróra vagdalt hússal és szalonnával töltött és süttetni szokott belet különösen kolbász-nak mondják. Hurkát tölteni. Hurkát tormával feladni. Szép, mint a kifordított hurka. (Km.). Megbecsüli, mint Balázs a hurkát. (Km.). A finn hurmet, mely a szavói és kajáni szójárásokban vért jelent, semmi viszonyban nem létezik lenni a magyar hurka szóval. A szláv nyelvben hurka Dankovszky szerént am. a magyar gömböcz.

*HURKABÉL
(hurka-bél) ösz. fn. 1) Boncztani nyelven, legtágasabb vastagbél, mely a jobbik bélcsontnál kezdődik (Colon dextrum), továbbá mely a bal bélcsont felé nyúlik (Colon sinistrum), végre, mely a gyomor alatt hárántosan megy el (Colon transversum). 2) A hurka nevü eledel tölteléke.

*HURKABŐR
(hurka-bőr) ösz. fn. A hurka nevü töltelékes eledelnek külső héja. Sima, ránczos, vastag, vékony hurkabőr.

*HURKAD
(hor-g-ad v. hur-ok-ad? azaz hurok módjára öszveesik) önh. m. hurkad-tam, ~tál, ~ott. Mándy Péter szerént szathmármegyei szó, s am. soványodik; néhutt: huttyad.

*HURKAFODOR
(hurka-fodor) ösz. fn. A hurkabélen levő fodoralakú háj, kövérség. V. ö. HURKABÉL.

*HURKAHÚS
(hurka-hús) ösz. fn. A hurkatöltelék közé vágott húsdarabok.

*HURKALÉ
(hurka-lé) ösz. fn. Abárlé, melyben a hurkába való tölteléket abárolják.

*HURKAPĚCZĚK
(hurka-pěczěk) ösz. fn. Vékony peczek fából, a bekötött hurka végein.

*HURKASZT
(hor-g-aszt v. hur-ok-aszt) áth. m. hurkaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mándy Péter szerént am. soványít, hitványít. Néhol: huttyaszt. V. ö. HURKAD.

*HURKATÖLTELÉK
(hurka-töltelék) ösz. fn. Mivel a hurkát megtöltik, milyenek kása, hajdina, vér, vagdalt máj stb.

*HURKATÖLTŐ
(hurka-töltő) ösz. fn. Töltsérforma eszköz, rendesen szaruból, melyen által a tölteléket a hurkabélbe gyömöszölik.

*HURKATÜLÖK
(hurka-tülök) ösz. fn. l. HURKATÖLTŐ.

*HURKAZSÍR
(hurka-zsír) ösz. fn. Zsír, melyben a hurkába való tölteléket főzik.

*HURKOL
(hur-ok-ol) áth. m. hurkol-t. 1) Valamit hurokra köt. V. ö. HUROK. 2) Hurokkal megszorít, megfojt. Ráhurkolni a madzagot a malacz lábára. Kötelet hurkoltak a nyakára. V. ö. HUROK.

*HURKOLÁS
(hur-ok-ol-ás) fn. tt. hurkolás-t, tb. ~ok. Valaminek hurokra kötése, hurokkal megszorítása.

*HURKOLAT
(hur-ok-ol-at) fn. tt. hurkolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Hurokra kötött, szorított madzag, zsineg, kötél stb.

*HURKOLÓDIK
(hur-ok-ol-ó-od-ik) belsz. m. hurkolód-tam, ~tál, ~ott. Hurokra fojtódik, csomóba szalad, öszvebonyolodik. A madár lábára hurkolódott a tőrök. Öszvehurkolódott a zsák madzaga. Pozdorja hurkolódott a tyúk lábaira. V. ö. HUROK.

*HURKOS (1)
(hur-ok-os) mn. tt. hurkos-t v. ~at, tb. ~ak. Hurokkal ellátott. Hurkos kötél. Madarászok hurkos zsinege.

*HURKOS (2)
(hur-ok-os) fn. tt. hurkos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bodrogközben am. vászonytarisznya, melynek száját madzaggal húzzák öszve, azaz hurokra kötik.

*HURKOZ
(hur-ok-oz) áth. m. hurkoz-tam, ~tál, ~ott. l. HURKOL.

*HURKOZÁS
(hur-ok-oz-ás) l. HURKOLÁS.

*HURKOZAT
(hur-ok-oz-at) l. HURKOLAT.

*HÚRLÁB
(húr-láb) ösz. fn. Tartó a hegedüféle hangszereken, melylyel a húrakat feltámasztják. Máskép: húrtalp v. nyereg.

*HURNYA
(hur-nya) fn. tt. hurnyát. Szőr- és bőrhulladék, melyet a timárok, tobakok, szücsök stb. a nyers bőrről levakarnak, lefaragnak. Gyöke a hangutánzó hur, s rokona azon hor, melyből horh, horhol, horny származnak.

*HURNYAGYAPJU
(hurnya-gyapju) ösz. fn. Gyapjuhulladék, melyet a szücsök, irhacsinálók a juhbőrről lefaragnak, lehorholnak.

*HURNYÁZ
(hur-nya-az) áth. m. hurnyáz-tam, ~tál, ~ott. A nyers bőrről a rajta levő húst és szőrt, gyapjút lefaragja, lehorholja. Hurnyáznak a timárok, tobakok, cseres vargák, irhacsinálók. V. ö. HURNYA.

*HURNYÁZÁS
(hur-nya-az-ás) fn. tt. hurnyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyers bőr szőrének, gyapjának lehorolása, lefaragása.

*HÚROCSKA
(húr-ocs-ka) kicsinyező fn. Kicsi húr. V. ö. HÚR.

*HUROGAT
(hur-og-at) áth. és gyak. m. hurogat-tam, ~tál, ~ott. Valakit nyers, kemény, durva, szidalmazó, gyalázó (hur v. kurj) hangon hallgatásra nógat, pirongat, lelármáz, elkerget, megdorgál stb. A szegényt ha nem segítheted, legalább ne hurogasd. Elhurogatni a szemtelen tolakodót. Lehurogatni valakit a nyilvános gyülésben. V. ö. HURÍT.

*HUROGATÁS
(hur-og-at-ás) fn. tt. hurogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kemény, nyers, durva (hur) hangon szidás, dorgálás, gyalázás, fenyegetés, valakinek elhallgattatása. V. ö. HUROGAT.

*HUROGATÓ
(hur-og-at-ó) mn. tt. hurogató-t. Nyers, durva hangon szidó, feddő, dorgáló, hallgatást parancsoló.

*HUROK
(hur-ok) fn. tt. hurkot, harm. szr. hurokja v. hurk-a. 1) Oly módon öszvekötött, füzött, bokorra kötött kötél, madzag, szalag, zsinór, szőr stb., hogy bizonyos huzás által csomóra lehessen fojtani. Hurkot kötni. Hurokra kötni a zsák madzagát. 2) Szorosb ért. az imént említett módon készített fogóeszköz, tőr v. tőrök, v. kelepeze. Lószőrből készített hurok az apró madarak fogására. Hurkot vetni. Hurokba keríteni a vadakat. Hurokkal kifogni a ménesből a vad csikót. Hurkot vetni valaki nyakába. Átv. ért. csel, alattomos leskedés, megkerítés. Hurokra került. Várj csak, elébb utóbb hurkomra kerülsz. (Németül Schlinge. Különbözik: csokor v. csukor, németül Masche, köznépiesen: Maschli, és csombók vagy bog, németül: Knoten).

*HUROKVETÉS
(hurok-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki hurkot vet. V. ö. HUROK. Átv. ért. cselhányás.

*HUROKVETŐ
(hurok-vető) ász. mn. és fn. Aki vagy ami hurkot vet. Átv. ért. cselszövő.

*HUROM
fn. tt. hurmot. Kohóknál, fuvócsap végéhez alkalmazott agyagcső. Erdélyi szó.

*HÚROS (1)
(húr-os) mn. tt. húros-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Húrral ellátott, húrral bevont. Húros hangszerek. 2) Máfyusföldén am. tökös, sérült, kinek a béle lejár. Húros ember. 3) l. HURBANCS.

*HÚROS (2)
(húr-os) fn. tt. húros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A rigók neméhez tartozó madárfaj, domború bögygyel, és erős csőrrel. Gyöke valószinüleg a hangutánzó hur, mely a latin turdus, tur gyökével rokon.

*HÚROSMADÁR
(húros-madár) ösz. fn. l. HÚROS, (2), fn.

*HÚROSSZÜRKE
(húros-szürke) ösz. mn. Olyanféle szürke, mint a húrosmadár tollai.

*HÚROZ
(húr-oz) áth. m. húroz-tam, ~tál, ~ott. Valamely hangszert húrokkal fölszerel. Hegedűt, czitarát, zongorát húrozni.

*HÚROZÁS
(húr-oz-ás) fn. tt. húrozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely hangszert húroznak.

*HÚROZAT
(húr-oz-at) fn. tt. húrozat-ot, harm. szr. ~a. A hangszerre felhuzott húrok öszvege. Czimbalom, hárfa húrozata. Ezen hangszerre egészen új húrozat szükséges.

*HÚRROKKA
(húr-rokka) ösz. fn. A húrcsinálók kerékkel ellátott rokkaféle eszköze vagy gépe, melyen húrokat sodranak.

*HÚRTALAN
(húr-ta-lan) mn. tt. húrtalan-t, tb. ~ok. Húr nélkül levő, amin húrok nincsenek. Húrtalan hegedűn nem lehet játszani.

*HÚRTALP
(húr-talp) l. HÚRLÁB.

*HURU
(hur-u) fn. tt. huru-t. Nyeső vas. Gyöke hur azonos a horol, horhol szók hor gyökével. Oly képzésü, mint: furu, gyalu, vésü, szintén eszközök nevei.

*HURUBA
(a német Grube?) fn. tt. hurubát. Erdélyi szó, am. viskó, kunyhó, kaliba, alacson földház, putri.

*HURUKKOL, HURUKOL
(hur-ukk-ol v. hur-uk-ol) önh. m. hurukkol-t. Hurukk v. huruk hangon kiáltoz, mint a pulykák. Elhurukkolta magát a kanpulyka. A szerelmeskedő galambok burukkol-nak.

*HURUKKOLÁS
(hurukk-ol-ás) fn. tt. hurukkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A pulykáknak, különösen kanoknak mérges ökrendése.

*HURUL
(hur-u-ol) áth. m. hurul-t. Huruféle nyesővel a gyepet, gyomot lemetszi, horol.

*HURUT, HURÚT
hangutánzó 1) Fn. tt. hurut-ot, harm. szr. ~ja. A köhögésnek erősebb neme, mely tompa hur v. hurut hanggal a mellben vagy torokban öszvegyült nyálkát kitakarítani törekedik. Száraz hurut. Szamár hurut. 2) Önh. m. hurut-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. köhög. Ne huruss annyit.

*HURUTLÁZ
(hurut-láz) ösz. fn. Hűlésből eredő, s huruttal párosult láz.

*HURUTOL
(hurut-ol) önh. Hurutféle köhögése van.

*HURUTOLÁS
(hurut-ol-ás) fn. tt. hurutolás-t, tb. ~ok. Hurutféle köhögés. V. ö. HURUT.

*HURUTOS
(hurut-os) mn. tt. hurutos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hurutban szenvedő. Hurutos ember, vénasszony. 2) Huruttal párosult Hurutos láz, tüdővész.

*HÚRZENE
(húr-zene) ösz. fn. Zene, melyet húros eszközökön játszanak, különböztetésül a fuvózenétől.

*HÚS
(ho-os, az emelkedést, fedést jelentő ho vagy ha gyöktől, innen különbözik a bél-től); fn tt. hús-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ugyanaz a tatár khús, indiai és bengaliai gusch, perzsa guschr szókkal. Hasonlít hozzá a samojed-mangasejai osa, továbbá a samojed-narymi keti, és tymisei uecs. Szanszkrit nyelven kut v. kud am. föd, takar, magában foglal valamit, [mint a hús állati testben a csontokat, gyümölcsben a magokat; innen kudis [test, héj], melylyel öszveüt a latin cutis, hellén kutoV, német Haut stb. A törökben ás, am. húsétek; étek; leves. 1) Az állati testnek izmok-, rostok-, mócsingokból álló szilárd részei, melyektől a csontok, porczogók, szálkák, belek, háj, zsír és híg részek különböznek. Emberhús, ökörhús, borjúhús, bárányhús, disznóhús, marhahús, tehénhús, juhhús, vadhús, madárhús, lúdhús, malaczhús, tik- v. tyúkhús, csibe- v. csirkehús, főtt hús, füstölt hús, rántott hús, sült hús stb. Hús a marha szegyén, tarján, fartövén, hasa alján. Vastag hús. Ösztövér, kövér, szivós, kemény, porhanyós hús. Húst vágni, enni, rágni, sütni, főzni, pörkölni, füstölni. A pontynak lágy, a csukának, vizának kemény húsa van. A hús csonttat jár. Hús a húst eszi. (Km.). Semmi hús sincs rajta, am. csak csontja bőre, igen sovány. Olcsó húsnak híg a leve. (Km.). A farkas nem eszik sült húst. Jó húsban lenni, am. izmos testtel birni. Mintha lefaragták volna róla a húst. 2) Átv. ért. némely növények, különösen gyümölcsök lágyabbféle, leves, élvezhető részei, melyek némileg az állati húshoz hasonlók. Dinnyék, baraczkok, almák, szilvák húsa. Egyik körtefajnak keményebb, tömöttebb húsa van, mint a másiknak. V. ö. TEST.

*HÚSADAG
(hús-adag) ösz. fn. Húsból vágott egy darab koncz, ételrész, egy személynek egyszerre való.

*HÚSADÓ
(hús-adó) ösz. fn. Hústól fizettetni rendelt adó.

*HÚSÁLDOZAT
(hús-áldozat) ösz. fn. Áldozat pogány szertartás szerént valamely leölt állat húsával.

*HUSÁNG
(hus-án-g) fn. tt. husáng-ot, harm. szr. ~ja. Megfordítva: suháng, am. suhogó vessző vagy hajlós ág. Perzsául gusang. Gyöke a hangutánzó hus v. suh.

*HUSÁNGOL
(hus-án-g-ol) áth. m. husángol-t. Husánggal ver, üt valakit. Meghusángolni a pajkos gyermeket.

*HUSÁNGOLÁS
(hus-án-g-ol-ás) fn. tt. husángolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Husánggal verés, ütés.

*HUSÁNY
(hus-ány) fn. tt. husáng-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Húsos, kóros kinövés a testen, milyen pl. az úgy nevezett vadhús. (Sarcoma).

*HÚSÁR
(hús-ár) ösz. fn. Az ennivaló, különösen mészárosok, hentesek által kivágott hús ára. Fölemelt, leszállított húsár.

*HÚSÁROS, HÚSÁRUS
(hús-áros v. ~árus) ösz. fn. Mészáros, hentes, ki eladni, s ennivaló húst árul.

*HÚSÁRSZABÁS
(hús-ár-szabás) ösz. fn. Hatósági rendelés, mely mészárosok, s hentesek által kivágott húsnak bizonyos árát határozza meg.

*HÚSÁRU
(hús-áru) ösz. fn. Eladásra szánt ennivaló hús. Mészárosok, hentesek húsárui.

*HÚSÁRUS
l. HÚSÁROS.

*HÚSBIBIRCSÓ
(hús-bibircsó) ösz. fn. Húsnemü kinövés, csomó az állati, különösen emberi testen. (Caruncula).

*HÚSDAG
(hús-dag) ösz. fn. Húson levő daganat.

*HÚSÉT
(hús-ét) ösz. fn. Eledelül használt hús. Régente annyit is tett, mint: húsvét.

*HÚSÉTEK v. HÚSÉTEL
(hús-étek v. ~étel) l. HÚSÉT.

*HÚSÉTIDŐ
(hús-ét-idő) ösz. fn. A római és görög egyházban jelenti azon napokat, melyekben a hiveknek húst enni szabad; különösen a nagybőjt után következő, s úgy nevezett husvéti napokat.

*HÚSEVŐ
(hús-evő) ösz. mn. 1) Általán am. hússal élő, táplálkozó. Húsevő állatok, madarak, halak. 2) Mondjuk szerekről, melyek a húst, különösen vadhúst, kóros kinövést dörzsölés által lassanként fölemésztik, s mintegy föleszik, milyen a pokolkő. 3) Mondjuk napokról, melyeken a római és görög egyház szokása szerént húseledelekkel szabad élni.

*HÚSEVŐNAP
(hús-evő-nap) ösz. fn. A római és görög egyházban így neveztetnek azon napok, melyeken a húsevés megengedtetik, milyenek: vasárnap, hetfő, kedd stb. A péntek és szombat, és más böjti napok nem húsevők.

*HÚSFAZÉK
(hús-fazék) l. HÚSOSFAZÉK.

*HÚSFEKÉLY
(hús-fekély) ösz. fn. Húsban támadt fekélyféle bántalom.

*HÚSGOMBÓCZ, HÚSGÖLŐDÖR
(hús-gom-bócz v. ~gölődör) ösz. fn. Apróra vagdalt húsból, különösen májhúsból csinált gombócz.

*HÚSHABARCZ
(hús-habarcz) ösz. fn. Leginkább az orrban és torok körül teremni szokott habarcz nevü húsos kinövés. V. ö. HABARCZ. (Polypus sarcomatosus).

*HÚSHAGYÓ
(hús-hagyó) ösz. mn. és fn. Így neveztetnek a farsang utósó napjai, vagyis a csonka hét három napja, u. m. vasárnap, hétfő és kedd, melyek után a nagy bőjt következik, t. i. a római és görög egyház szokása szerént ezek elmultával abban kell hagyni a húsevést. Húshagyóvasárnap, húshagyóhetfő, húshagyókedd. Húshagyó, húshagyó engem itthonn hagyó. (Csokonai). A székely tréfásan csonthagyónak is nevezi; a hússát megeszik, de csontja ott marad. (Kriza J.).

*HÚSHOROG
(hús-horog) ösz. fn. Horog vagy kajmó, melyre a húsárusok a kivágni való húst felakgatják.

*HÚSKAMARA
(hús-kamara) ösz. fn. Kamara, éléstár, melyben húst tartanak.

*HÚSKÉMLÉS
(hús-kémlés) ösz. fn. Hús minőségének megvisgálása.

*HÚSKOSÁR
(hús-kosár) ösz. fn. Húst hordani való kosár. Szakácsnők piaczi húskosara.

*HÚSLÁS
(hús-ol-ás) fn. tt. húslás t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn a timárok, s más bőrkészítők kaszaféle késsel a nyers bőrről a húst levakarják. 2) Az így levakart faradék.

*HÚSLÉ
(hús-lé) ösz. fn. A kifőzött hús és hozzávaló fűszerek tápláló leve. Marha-húslé. Tyúkhúslé.

*HÚSLÉGY
(hús-légy) ösz. fn. Húson élődő, mészárszékeket meglepő vagy dögevő nagyobbféle légy.

*HÚSLEVES
(hús-leves) l. HÚSLÉ.

*HÚSLÓ
(hús-ol-ó) fn. és mn. tt. húsló-t. Így nevezik a tímárok kaszáját, melylyel a nyers bőrről a húst lefaragják. Húsló kasza.

*HÚSMÉRÉS
(hús mérés) ösz. fn. Az eladó húsnak bizonyos mérték-, különösen fontszámra kivágása.

*HÚSMÉRLEG
(hús-mérleg) ösz. fn. Mérleg, melyen a mészárosok, hentesek a kivágott húst fontolgatják.

*HÚSMIND
(hús-mind) ösz. fn A görög pantocreas (mind hús) után alakitott orvosi műszó, s am. gyomormirigy.

*HÚSNEMŰ
(hús-nemű) ösz. mn. Húsféle, húsok neméhez tartozó, húsból készített. Az állati test húsnemű részei. Húsnemű eledelekkel élni.

*HÚSNÖVÉS
(hús-növés) ösz. fn. Az állati test vagy gyümölcs állapota, midőn húsa növekedik, pl. midőn a seb begyógyúl.

*HÚSNÖVESZTÉS
(hús-növesztés) ösz. fn. Az állati test vagy gyümölcs húsának növését előmozdító munkásság, működés.

*HÚSNÖVESZTŐ
(hús-növesztő) ösz. mn. Szer, táplálék, mely a hús növését mozdítja elő.

*HÚSNYALÁB
(hús-nyaláb) ösz. fn. Az állati húst alkotó rostok tömege, öszvecsoportozása.

*HUSNYÁSAN
(hus-ány-os-an) ih. Kassai J. szerént am. csapinósan, rézsutosan. V. ö. HUZÁNYOS.

*HÚSOL
(hús-ol) áth. m. húsol-t. Általán a csontról vagy bőrről levakarja a húst. Különösen mondják a timárokról, midőn ezek a nyers bőrről a húsdarabokat az úgy nevezett húsló kaszával lefaragják.

*HÚSOLÓ
l. HÚSLÓ.

*HÚSOS
(hús-os) mn. tt. húsos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amin hús vagy minek húsa van. Húsos csont. Húsos nyers bőrök. Húsos gyümölcsök. 2) Izmos, tömött, vastag húsu. Húsos karok, czombok. Húsos ember. 3) Hússal készített, töltött. Húsos étel. Húsos káposzta. Húsos béles kolbász. Húsos gombócz.

*HÚSOSFAZÉK
(húsos-fazék) ösz. fn. Fazék, melyben húst főznek vagy melybe húst raknak.

*HÚSOSLEVELŰ
(húsos-levelű) ösz. mn. Növényről mondják, melynek vastag levelei vannak.

*HÚSOSSÁG
(hús-os-ság) fn. tt. húsosság-ot, harm. szr. ~a. Állati testnek azon tulajdonsága vagy állapota, midőn sok, tömött húsa van; izmosság.

*HÚSPIACZ
(hús-piacz) ösz. fn. Piacz, melyen különösen mészárosok és hentesek árulnak.

*HUSS! hangutánzó indulatszó
mely által a nagyobb madarakat elrepülésre nógatjuk vagy azt jelentjük, hogy valami úgy eltünt, oda lett, mintha madár módjára elrepült volna. Vékony hangon, s az apróbb madarakra vonatkozólag: hess! höss!

*HÚSSEB
(hús-seb) ösz. fn. Seb a testnek húsos részén, mely csontig nem hat, s könnyebben gyógyítható.

*HÚSSÉRV
(hú s-sérv) ösz. fn. Álsérv, mely a herék mellett támadó kemény husos daganatból áll (Sarcocele).

*HÚSSZATYOR
(hús-szatyor) ösz. fn. Mészárosok, hentesek stb. húst hordani való szatyra.

*HÚSSZELET
(hús-szelet) ösz. fn. Szeletre hasított húsdarab, húskoncz.

*HÚSSZEMŐCS
(hús-szemőcs) ösz. fn. A gyógyulni kezdő, genyedő sebek és fekélyekben képződő húsos emelkedvények.

*HÚSSZÍN
(hús-szín) ösz. fn. és mn. 1) Amely szín húshoz hasonló. 2) l. HÚSSZÍNŰ.

*HÚSSZÍNŰ, HÚSSZINÜ
(hús-színű) ösz. mn. Aminek húshoz hasonló színe van. Hússzinű bab.

*HÚSTALAN
(hús-talan) mn. tt. hústalan-t, tb. ~ok. Aminek húsa nincs vagy igen kevés. Hústalan baraczk, dinnye.

*HÚSTAN
(hús-tan) ösz. fn. A boncztannak egyik ága, az állati, különösen emberi hús képződéséről, tulajdonságairól stb.

*HÚSTORONY
(hús-torony) ösz. fn. Képes kifejezésü gúnyneve az igen húsos és nagy termetű embernek; óriási nagyságu testes ember.

*HÚSTÖMEG
(hús-tömeg) ösz. fn. 1) Nagy darab hús, vastag hús. 2) Igen húsos ember vagy barom. Lelketlen hústömeg.

*HÚSÚ
(hús-ú) mn. tt. húsú-t, tb. ~k v. ~ak. Bizonyos tulajdonságu hússal biró, vagy húsban levő. Fehér húsú tyúk. Fekete húsú vad. Madár húsú ember, ló, am. kevés húsú, sovány.

*HÚSVÁGÁS
(hús-vágás) ösz. fn. A húsnak apróbb vagy nagyobb darabokra metszése, különösen a mészárosok és hentesek által.

*HÚSVÁGÓ
(hús-vágó) ösz. mn. 1) Ki húst vág. Húsvágó mészároslegény. 2) Eszköz, melylyel vagy melyen húst vágnak. Húsvágó bárd. Húsvágó törzsök, szék, tőke.

*HÚSVAKARÓKÉS
(hús-vakaró-kés) ösz. fn. Kés, melylyel a csontról vagy bőrről a húst levakarják, különösen a timárok húslója. V. ö. HÚSLÓ.

*HÚSVÉT, HUSVÉT
(hús-vét) ösz. fn. tt. húsvét--et, harm. szr. ~je. Régi szokás szerént vékony hangu ragokat vett fel: húsvétnek, húsvétel, húsvétre, húsvéttel stb. Elközelget vala pedig a kovásztalanok innepe napja, mely húsvétnek mondatik. Hol a szállás, ahol a húsvétet megegyem? (Lukács 22. Káldi). Jelenleg inkább vastag-hangulag ragoztatik: húsvétnak, húsvétot, húsvétra, mely ragozás a szóelemzés ellen van, s oly hibás, milyen volna kártétnak, kártétot, kártétra, az egyedül helyes kártétnek, kártétet, kártétre helyett. 1) A keresztény anyaszentegyházban, Urunk feltámadásának emlékünnepe, midőn t. i. a régi keresztény egyház törvénye szerént, a hosszu bőjt elmultával, a húsevés kezdődik. A keresztény husvét napja változó, s évenként azon vasárnap tartatik, mely a tavaszi éjnapegyenlet után első újholdat közvetlenül követi, és sem martius 21-dike előtt, sem april 25-dike után nem eshetik. Húsvétet ünnepleni, megülleni. Húsvét napján. Fekete karácson, fehér húsvét, fehér karácson, fekete húsvét. (Km.). Húsvét előtt, húsvét után. 2) A zsidóknál azon innep, melyben a zsidók amaz isteni gondviselés emlékünnepét üllik meg, midőn első szülötteiket az öldöklés angyala megkímélte, s egyiptomi kiköltözésök utósó éjszakáján a szentelt bárányt megették.

*HÚSVÉTHÉT, HÚSVÉTHÉT
(hús-vét-hét) ösz. fn. Azon hét, mely husvét vasárnapjával kezdődik, s mely után a fehérvasárnap következik. Husvéthétben esik az ebijesztő péntek, azon tréfás véleményből, hogy az ebek megijednek, mintha ismét a hoszszúbőjt kezdődnék.

*HÚSVÉTHÉTFŐ, HUSVÉTHETFŐ
(hús-vét-hét-fő) ösz. fn. Hétfő, a húsvét hetében. Máskép öntöző hétfő, minthogy a Dunán tuli (dunajobbparti) kerületet kivéve, országszerte ez napon a férfiak meg szokták öntözni a fehérszemélyeket, mi onnan eredhetett, mivel talán a keresztény vallásra térés első időszakában az új hívek húsvétkor szoktak megkereszteltetni, vagyis vízzel meghintetni.

*HÚSVÉTI, HUSVÉTI
(hús-véti) ösz. mn. tt. húsvéti-t, tb. ~ek. Húsvétkor történő, húsvétet illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Húsvéti szertartások hús-, kalács-, sószentelés. Húsvéti tojás. Húsvéti napok, innepek. Húsvéti bárány. V. ö. HÚSVÉT.

*HÚSVÉTKEDD, HUSVÉTKEDD
(hús-vét-kedd) ösz. fn. Húsvét hetében eső keddi nap, máskép: öntöző kedd, mely napon a fehérszemélyek viszszaadják a férfiaknak a tegnapi, azaz húsvéthetfői kölcsönt, s megöntözik őket. V. ö. HÚSVÉTHÉTFŐ.

*HÚSVÉTKOR, HUSVÉTKOR
(hús-vét-kor) ösz. ih. Húsvét napján vagy húsvét idején. Húsvétkor gyónni és áldozni.

*HÚSVÉTNAP, HUSVÉTNAP
(hús-vét-nap) ösz. fn. Azon vasárnap, melyen Krisztus Urunk feltámadásának emlékét innepli a kereszténység. A fő v. sátoros innepek egyike.

*HÚSVÉTVASÁRNAP, HUSVÉTVASÁRNAP
(hús-vét-vas-ár-nap) ösz. fn. Azon vasárnap, melyre a husvét, vagyis Urunk feltámadásának ünnepe esik.

*HUSZ, HUSZÍT
l. USZ; USZÍT.

*HÚSZ
tőszámnév, tt. húsz-at. Jelent kétszer tizet, s eredetére nézve magyar nyelvész legtermészetesebben a húz igére utaltatik, mert számlálásban a tizet jelentő számon túl a második tízre, vagyis húszra érvén a számláló, vonást húz. S épen ezen von-ásnak látszanak nyilvánságos jelei negy-ven-től kezdve a többi tízesekben is: öt-ven, hat-van, nyolcz-van stb. A nyelvészek az árja tízesekben is főleg a szanszkrit çat szórészt (megrövidülve ebből: daçat, a szanszkrit egyszerű tíz, mint tudjuk: daçan) veszik alapul; innen származtatják a latin ginta, görög konta stb. szórészeket is; tehát ,húsz' a szanszkritban vinçati (= dvi + çati, Benfey), a latinban viginti (= bi-ginti), így a görög eikati v. eikosi (a d a dvi-ből mindenütt elesvén) stb. Az altaji családban a tízes számnak többféle különböző gyökei léteznek, ú. m. jong, uon, von, on, török nyelvcsoportban, innen 20 jigirmi, am. jigir (= iki v. ikiz) + mi = on (?); lňge, lau, lah a lapban és vogulban, innen 20 guoft-lóge; kum, kym, kem, k'um és t'um, a finnben, esztben stb. innen 20 kaksi-kymmentä (= két tíz); tíz, das a magyarban és votjákban, innen 20 az ugor nyelvcsoportban: kujz, kems, kus, khus, húsz, melyekben az utótag: z, sz tízet jelent stb. (Hunfalvy P. Budapesti Szemle XII. kötet). V. ö. SZÁM. Midőn egyes számok tétetnek hozzá on ragot vesz fel: huszon egy, huszon kettő, három stb. azaz húsz fölött vagy húszon fölül egy, huszon fölül kettő stb. Ugyanez történik a tíz szóval is ěn rag által; tizen egy, tizen kettő, (am. tízen felül egy, tízen felül kettő; a többi magasb számok nem kivánják ezen ragokat: harminczegy, negyvenegy, százegy; ezen -on-nak megfelel némely szláv nyelvekben: na, pl. a szerb nyelvben: jedanaest, am. jedan-na-deset, hasonlók: dvanaest, trinaest stb. a régi szlávban csonkítlanul is: dva-nadesanti. Bopp F. hasonlitó nyelvtana. §. 319. stb. Egyik tizenkilencz, másik egy hián húsz. (Km.). Midőn új szó képeztetik belőle, vonását elveti, s röviden ejtetik, pl. huszon, huszad, huszár; de húszas és huszas, húszan és huszan egyaránt használhatók.

*HUSZAD
(húsz-ad) fn. tt. huszad-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Húsz hasonló részekre felosztott egészből egy rész, vagyis oly rész, mely bizonyos egészben húszszor találtatik. A rénes forintnak huszada egy garas v. három krajczár, v. öt kis pénz. Hajdan melléknévül is használtatván annyit tett, mint huszadik, sőt most is mondjuk: huszad rész, de nem: huszad ember, huszad forint. Jelenthet továbbá húszból álló személyzetet, (mint: század, ezered); vagyis húsz évet öszvevéve. Két, három huszadig élni.

*HUSZADIK
(húsz-ad-ik) sorszámnév, s am. sor szerént a tizenkilencz után következő. Valamely lapnak huszadik sora. Huszadik fejezet, czikk. Huszadik betü az ábéczében.

*HUSZADOL
(húsz-ad-ol) áth. m. huszadol-t. Bizonyos mennyiségből egy huszadot, egy huszadrészt kivesz, kijelöl, kiválaszt.

*HUSZADOLÁS
(húsz-ad-ol-ás) fn. tt, huszadolás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely sokaságot, mennyiséget huszadolnak. V. ö. HUSZADOL.

*HUSZADOS
(húsz-ad-os) fn. tt. huszados-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Húsz részből álló valami, pl. húsz krajczárt érő pénz, szokottan: húszas. 2) Húsz legénynek parancsoló, húsz katonát vezető, mint: százados, ezredes.

*HUSZADRÉSZ
(huszad-rész) ösz. fn. Húszfelé osztott mennyiségnek egy külön része. A garas egy huszadrésze a rénes forintnak. A huszas nevü pénznek huszadrésze egy krajczár.

*HUSZAJ
fn. tt. huszaj-t, tb. ~ok. Heves megyében különösen a palóczoknál am. suhaj v. suhancz; s alkalmasint ezekből módosult. (Kassai József).

*HUSZÁK
falu Ungh megyében; helyr. Huszák-on, ~ra, ~ról.

*HÚSZAN, HUSZAN
(húsz-an) számhatárzó, mely megfelel e kérdésre, hányan? Húszan ülnek az asztalnál.

*HUSZÁR
(húsz-ár) fn. tt. huszár-t, tb. ~ok, harm. str. ~a v. ~ja. Származik ezen szó Zsigmond királyunk korából, s eredetileg jelentett oly lovas vitézt, kit az 1435-díki országgyülés ólta a jobbágyok minden húsz, néha azonban több vagy kevesebb-telektől is állítottak, részént a vármegyék, részént a zászlóalylyal biró urak zászlói alá. Köz értelemben: könnyü magyar lovas katona. Délczeg, hegyke, kevély huszár. Ne sírj fiam, huszár lesz belőled. Huszár vagyok, nem bakancsos, (toborzó dal). Ugyan szép huszár válnék belőle. Vörös nadrág arany paszományra, Illik a magyar huszár farára. Huszárok közé beállani, huszárnak felcsapni. Huszárokat toborzani. A magyar nyelvből a többi európai nyelvekbe is átment; a honnan a török is máskép: madsar atlďssď-(Magyar lovas-)nak nevezi.
Figyelmet érdemelnek a perzsa aszvár v. szuvár, a pehlvi aszbár, ékirati aszbára, valamennyien am. lovag, a szanszkrit aszva, zend aszpa, perzsa aszp, aszb szóktól. Ezekkel van viszonyban az arab huszán (= ló) is. Egyébiránt mind ezekben alaphang az sz, mint a sebesség természeti hangja, pl. a magyar sz-él, sz-áll szókban is, és vastag s-sel: os-on, si-et, su-gár stb. szókban. Beregszászi hazar állitólag perzsa szóval, mely szerénte am. harczos (Krieger), rokonítja, de az nincs meg Vullers szótárában.

*HUSZÁRBAJUSZ
(huszár-bajusz) ösz. fn. 1) Kikent, s kajlára pederített nyalka bajusz, mint a köz huszároké szokott lenni. 2) Átv. ért. lakatosmű, azaz huszárbajusz formájára csinált régies kallantyú az ajtók vagy ablakok beszorítására.

*HUSZÁRCSÍN
(huszár-csín) ösz. fn. Csín, furfangos, dévaj tett, milyet huszárok szoktak elkövetni.

*HUSZÁRDIÁK
(huszár-diák) ösz. fn. Oly emberről mondják, ki nem tiszta, hanem közönséges rosz latin nyelven beszél, mint az oskolát félig végzett diákokból lett huszárok szoktak egykor beszélni; konyhadiák.

*HUSZÁRDIÁKSÁG
(huszár-diákság) ösz. fn. Rosz latin nyelv, mely magyaros kifejezéseket és szólásmódokat használ a tiszta latin helyett.

*HUSZÁROS
(húsz-ár-os) mn. tt. huszáros-t v. ~at, tb. ~ak. Huszárok külsejét, szokását, módját utánzó, mutató. Huszáros járás, nyalkaság, viselet, termet. Különösen: feszes, hegyke, nyalka, pajkos; virgoncz, vitéznek termett.

*HUSZÁROSAN
(husz-ár-os-an) ih. Huszárok módja, szokása szerint; nyalkán, virgonczan, vitéziesen. Huszárosan megülni a lovat.

*HUSZÁRTISZT
(huszár-tiszt) ösz. fn. Tiszt a huszároknál, pl. huszárhadnagy, huszárkapitány v. -százados, huszárezredes.

*HÚSZAS, HUSZAS
(húsz-as) fn. tt. húszas-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Húsz krajczárt magában foglaló vagy legalább annyival felérő pénzmenyiség. 2) Különösen az úgy nevezett rénes ezüst forintnak, húsz krajczárt érő része, s egy ily értékü külön ezüst pénzdarab. Küldök száz forintot három ezüst huszasával számítva.

*HÚSZCSÉKŰ
(húsz-csékű) l. HÚSZHÍMES.

*HÚSZHÍMES
(húsz-hímes) ösz. mn. és fn. A növénytanban azon növények serege, melyek virágaiban körül belül husz hímszál, vagyis termékenyitő rész van; ilyenek az alma, baraczk, szilva, szamócza.

*~HUSZIK
~HÜSZIK, l. ~HAD, ~HED stb.

*HUSZÍT, HUSZÍTÁS
l. USZÍT, USZÍTÁS.

*HUSZNA
falu Ungh megyében; helyr. Huszná-n, ~ra, ~ról.

*HÚSZSZOR
(húsz-szor) sokszorozó ih. mely ezen kérdésre felel meg: hányszor? s am. húsz ízben. Húszszor leírni ugyanazon betüt. Húszszor fel és húszszor lemenni a lépcsőkön. Húszszor annyi, húszszor akkora.

*HÚSZSZORI
(húsz-szor-i) mn. tt. húszszori-t, tb. ~ak. Húszszor történő, húszszor ismételt. Húszszori keresés után sem találtam őt.

*HÚSZSZOROS
(húsz-szor-os) sokszorozó szám- éa melléknév, tt. húszszoros-t v. ~at, tb. ~ak. Húsz külön részből vagy számból álló. Húszszoros rétegbe öszvehajtott vászon.

*HÚSZSZOROSAN
(húsz-szor-os-an) ih. Húszszor ismételt ízben, húsz annyiszor. Húszszorosan visszafizetni a kölcsönt.

*HÚSZSZÖG
(húsz-szög) ösz. fn. Oly test, melynek húsz szöge v. szöglete van.

*HUSZT
mezőváros Mármaros megyében; helyr. Huszt-on, ~ra, ~ról.

*HUSZTAJ
(husz-ít-ó? v. husz-ít-ott?) fn. tt. husztaj-t, tb. ~ok. Székely tájszó, am. farkas. (Kriza J.).

*HUSZTKÖZ
falu Mármaros megyében; helyr. Husztköz-ön, ~re, ~ről.

*HUSZTÓTH
falu Baranya megyében; helyr. Husztóth-on, ~ra, ~ról.

*HUTA (1)
fn. tt. hutát. Jelent általán, olvasztó kemenczét, intézetet, kohot, pl. üveghuta, vashuta. Rokonnak, sőt közönségesen egynek tekintetik a német Hütte szóval, lengyelül huta, finnül cota, svédül hydda stb. Egyébiránt magyar elemzéssel gyöke volna a fuvást jelentő, s fu hanggal különben is rokon hu vagy hő, melylyel meleget lehelünk, pl. midőn a havat, jeget el akarjuk olvasztani, s innen da vagy ta raggal lett hu-da vagy huta (= hőde, l. HŐD), azaz melegítő, olvasztó hely vagy eszköz, tűzhely; s magyarul épen csak ezen értelemben használják, midőn a német Hütte stb. más jelentéssel is bir. Eléjön hőd egy 1145-diki oklevélben: "super fossato quopiam Heudes hasvanya (Hődes-ásványa) vocato." (Jerney Nyelvkincsek). Azonban vannak Hutta helynevek is, melyek már kétségtelenül a német ,Hütte' módosulatai.

*HUTA (2)
számos puszták neve; névszerént Borsod, Gömör, Heves, Nógrád, Sáros, Szathmár, Szepes, Zólyom megyében; helyr. Hutá-n, ~ra, ~ról.

*HUTAHIVATAL
(huta-hivatal) ösz. fn. Bányakerületi érczolvasztó intézetre felügyelő tisztek személyzete; továbbá azon eljáró működés, melyet az ilyetén intézetekben gyakorolni kell.

*HUTAIRNOK
(huta-irnok) ösz. fn. Irnok valamely érczolvasztó-intézeti hivatalban.

*HUTAKOROM
(huta-korom) ösz. fn. Az olvasztókemenczék száján lerakodó érczkorom.

*HUTAMÁZSA
(huta-mázsa) ösz. fn. Érczolvasztó intézetben használt mázsaféle mérleg, melyben 115 fontot számítanak.

*HUTAMESTER
(huta-mester) ösz. fn. Hivatalnok, ki bizonyos olvasztó intézetre felügyel, a mint hozzá értő mester, az abban eléforduló munkálatokat intézi.

*HUTÁS
(huta-as) fn. tt. hutás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, hutában foglalkodó, hutában dolgozó személy. 2) Hutabirtokos.

*HUTÁSLEGÉNY
(hutás-legény) ösz. fn. Hutában dolgozó legény, ki a hutai munkálatokba némileg be van avatva.

*HUTÁSZ
(huta-ász) fn. A hutászmesterséget, vagy ennek szabályait rendszeresen értő.

*HUTÁSZAT
(huta-ász-at) fn. tt. hutászat-ot. Hutamesterség, vagy annak rendszeres tudománya.

*HUTATISZT
(huta-tiszt) ösz. fn. A bányahivatal személyzetéhez tartozó tiszt, ki egy vagy több hutára felügyel.

*HUTATUDOMÁNY
(huta-tudomány) ösz. fn. A bányászi tudományok egyik ága, mely a huták körüli munkálatok rendszeres ismereteit tárgyalja.

*HUTKA
falvak Sáros megyében; helyr. Hutká-n, ~ra, ~ról.

*HUTTA
falvak Bars, Gömör, Ungh megyében; s puszták Turócz, Szepes (IGLÓ-HUTTA), Gömör (LÁNYI-HUTTA), Nógrád megyében (Ó-HUTTA) stb. Helyr. Huttá-n, ~ra, ~ról.

*HUTTYAD
(huty-ty-ad) önh. m. huttyad-tam, ~tál, ~t. Megcsappan, megsoványodik. Huttyadt ember. Huttyadt barom. V. ö. HUTY, HUTTYAN.

*HUTTYAN
(huty-ú-an, huty-v-an = huty-ty-an), önh. m. huttyan-t. Vessző gyanánt, szilárdság nélkül hirtelen felnyúlik, felsudárzik, vékonyodik. Lehuttyan am. lecsappan, leesik, becsukul. Meghutytyan, átv. ért. soványnyá lesz, megcsappan, öszveesik. Sok koplalás miatt meghuttyanni.

*HUTTYANT
(huty-u-an-t, huty-v-an-t, huty-ty-an-t) áth. m. huttyant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy huttyanjon. V. ö. HUTTYAN.

*HUTTYASZT
(huty-ú-aszt, huty-v-aszt, huty-ty-aszt), áth. m. huttyasztott, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy huttyadjon. V. ö. HUTTYAD.

*HUTY v. HUTTY
hangutánzó gyök, melyből hutyol, hutyor, huttyad, huttyan stb. származékok erednek. Rokon vele a szinte hangutánzó suty. Hangzatosabban: hutty (sutty), és hus (husáng). Jelenti a sebességnek, hirtelenségnek suhanó hangját, valamint magát a sebességet, hirtelenséget is, továbbá azon hangot, mely a hajlós vesszőnek a légben lecsapásakor, suhintásakor hallatszik.

*HUTYKORA
(huty-og-or-a) fn. tt. hutykorát. Szabolcs megyében am. bicsak, bicska, mely könnyen lehuttyan.

*HUTYOL
(huty-ol) önh. m. hutyol-t. Huty hangot ad, pl. a vékony sugár vessző, midőn csapkodva suhingatják.

*HUTYOLL
l. HUTYOROL.

*HUTYOLÓ
(huty-ol-ó) fn. tt. hutyoló-t. Vékony sudár vessző, mely hajtogatáskor huty (suty) hangot ad.

*HUTYOLÓZ
(huty-ol-ó-oz) áth. m. hutyoloz-tam, ~tál, ~ott. Hutyolóval, azaz vékony sudár vesszővel ver, megver valakit. Meghuttyolózni a gyermeket. Oly képzésü, mint: botoz, pálczáz, ostoroz.

*HUTYOR
(huty-or) elvont törzsök. Jelent oly valamit, mi vessző gyanánt hirtelen felnő, felsudárzik, de szilárdság nélkül. Képzésére olyan, mint: fodor, bodor, kuczor, kutyor, dudor stb. Innen: hutyoró, hutyorodik.

*HUTYORGÁS
(huty-or-g-ás) fn. tt. hutyorgás-t, tb. ~ok. Görnyedezés, inogás. V. ö. HUTYOROG.

*HUTYORÓ
(huty-or-ó); l. HUTYOLÓ.

*HUTYORODIK
(huty-or-od-ik) k. m. hutyorod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. am. sudár vessző módjára felnyúlik, hirtelen nő, de szilárdság nélkül. Árnyékban felhutyorodik a burgonya szára. Ellentéte tréfásan: kutyorodik, azaz kutya módjára legugorodik, leül, a teher alatt öszvegörnyed.

*HUTYOROG
(huty-or-og) önh. m. hutyorog-tam, ~tál v. hutyorg-ottam, ~ottál és ~ott; htn. hutyorogni v. hutyorgani. Hutyorodni törekszik, de alig észrevehető sikerrel, v. fel-felhutyorodik ugyan egykissé, de megint elhajlik, aláesik, inával v. inában görnyedsz. "Hutyorog a gyenge testű legény a tele zsák alatt, a gyenge marha a nehéz teher alatt." Kriza J.
"A tá'sad (társad) is jobban forog,
Ha az inad nem hutyorog."
Székely tánczvers. (Kriza J.).

*HUTYOROL
(huty-or-ol) áth. m. hutyorolt. L. HUTYOLÓZ.

*HÚZ, HUZ
(hu-oz) áth. m. húz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyöke a fáradságból, erőködésből származott fuvó hu hang, s ennél fogva hu-oz, tulajd. am. gyakori vagy folytonos hu hangon fúj, piheg, (mint űz = ü-öz, az ü hangon kiáltoz, vagy ü hangon vagy ü hangot okozólag kerget, hajt valamit). A fuvást, pihegést jelentő h betü megvan a latin trah-o, veho, német zieh-en és tót tah-at igék gyökeiben is. Alkalmazott értelemben és áthatólag 1) Valamit fáradságosan, erőködve, nehezen fújva vontat maga felé vagy magával, vagy maga után. Szekeret, kocsit, hajót húzni. Ekét, boronát húzni. Üsd a lovat, hadd húzzon, mért nem lett pappá. (Km.). A lovat is azt ütik, aki legjobban húz. (Km.). Hálót húzni. Igát, jármot, hámot, terhet húzni. Lábát maga után húzni. Gyöpre húzni a dögöt. Valakinek haját v. valakit hajánál fogva húzni. Visszahúzni. Magát visszahúzza.
"Szeme rézsut pillog; húzza magát vissza;
Még a vidám bort is hallgatagon issza."
Arany J.
2) Szorosb ért. valamit tövéről, gyökeréről elránt. Fogat húzni. Mintha a fogamat húznák: (Km.). Kihúzni a fiatal fát, répát, gyomot. 3) Visszatart, megfeszít. Meghúzni a ló száját. 4) Valamit sok közöl kivesz, kiválaszt. Nyilat, sorsot, czédulát húzni. Számokat húzni. Vonyogóval szénát, szalmát húzni. A háztetőből nádat húzni. A kévéből egy szálat kihúzni. 5) Hosszúra nyujt, csinál, épít. A kenderből fonalat húzni. Sodronyt húzni. A rétesnek való tésztát kihúzni. Húrokat felhúzni. Száját füleig elhúzni, félre húzni. Árkot, falat húzni. 6) Lábra vagy kézre való ruhát vesz magára. Gatyát, nadrágot, harisnyát, csizmát, bakancsot, czipőt húzni. Keztyűt húzni. (Ellenben mentét, dolmányt, üngöt venni vagy ölteni, kalapot, süveget, csákót, sapkát tenni vagy nyomni, felnyomni szoktunk). 7) Vonós hangszeren játszik. Hegedűt, gordonkát, brúgót húzni. Nótát húzni. Lábak alá húzni a nótát. Húzd meg!
"Húzd rá, czigány, megittad az árát."
Vörösmarty.
8) Sajátságos kifejezések: Ráhúzni valakire, am. bottal, korbácscsal jól megütni. Meghúzni a palaczkot, kulacsot, am. nagyot inni belőle. Meghúzni vagy öszvehúzni magát, am. megsunyni, meghunnyászkodni, nyugton, csendesen, félénken vesztegleni, elvonúlni, megvonúlni. Valakihez húzni, am. szítani, ragaszkodni, pártján lenni: Egyik tüledre, másik hozzádra húz, am. ellenkező irányban működnek. A cselédek bérét vagy béréből elhúzni, am. elvenni. Húzni vonni, am. barom módjára dolgozni, fáradni, vagy: ide-oda rángatni, vagy: halasztani. Napról napra húzni, halasztani valamit. Bort palaczkokra húzni, am. a hordóbeli bort palaczkokba tölteni. Meghúzni a fegyvert, am. a puskát vállhoz szorítva egyenesen tartani.

*HUZAG
(húz-ag) fn. tt. huzag-ot, harm. szr. ~ja. Lőfegyver billentyűje, melynek meghozására a sárkány elcsattan.

*HUZAKODÁS
(huz-a-kod-ás) fn. tt. huzakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, erőködés, midőn valaki mással vagy valamitől huzakodik. Sok huzakodás után földhöz vágni valakit. Valamitől huzakodás, am. tartózkodás, vonakodás. V. ö. HUZAKODIK.

*HUZAKODIK
(huz-a-kod-ik) k. m. huzakod-tam, ~tál, ~ott. 1) Mást húzva, húzkálva és viszont huzatva birkózik, veszekedik, erőködik. Huzakodnak a verekedő legények. 2) Kötődik, versenyg, ellenkedik. 3) Távolító raggal am. valamitől tartózkodik, vonakodik, valamit tenni késik. Huzakodni a munkától, fizetéstől. Elhuzakodik, am. magát elvonja.

*HUZAL
(huz-al) elvont törzse huzalkodik igének. Újabb időben önállólag is kezdik használni fonal szónak azon értelmében, midőn ez nem sodrás, hanem csupán húzás által készült; tt. huzal-t, tb. ~ak. Vas, ezüst, arany huzal.

*HUZALKODÁS
(huz-al-kod-ás) fn. 1) Lásd: HUZAKODÁS. 2) Felnyulás. Felhuzalkodás.

*HUZALKODIK
(huz-al-kod-ik) k. m. huzalkod-tam, ~tál, ~ott. 1) l. HUZAKODIK. 2) Felnyulik, magasra nő, mintha húznák fölfelé. Felhuzalkodott ifjú. (Faludi).

*HUZAM
(huz-am) fn. tt. huzam-ot, harm, szr. ~a. 1) Ami húz, vagyis húzódik, innen: léghuzam, mely szűkebb nyilásokon, pl. az ablakon és átellenben levő ajtón, a kandalló száján és kürtjén nagyobb rohammal keresztül huzódik. 2) Időnek vagy térnek hossza, folyama, tartóssága, szakadatlan fonala. Egy huzamban felhajtani egy palaczkbort. Egy huzamban tíz mérföldet lovagolni. Két huzamban fogott hozzá a munkához. Ez utóbbi tájdivatosan: huzom.

*HUZAMODIK
(húz-am-od-ik) k. m. huzamod-tam, ~tál, ~ott. Időben vagy térben tovább terjed, nyúlik, halad, késik. Huzamodik a munka reggeltől késő estig. Huzamodik az út. Eljövetele hovatovább huzamodik.

*HUZAMOS
(huz-am-os) mn. tt. huzamos-t v. ~at, tb. ~ak. Időben vagy térben hosszan terjedő, nyúló, tartós. Huzamos munkába kaptam. Huzamos beszéd, tanítás. Huzamos színi eléadás. Huzamos út. Huzamos gát, töltés, árok.

*HUZAMOSAN
(huz-am-os-an) ih. Hosszu ideig tartva, sokáig folytatva; távolra terjedve, nyúlva. Huzamosan betegeskedni. Huzamosan dolgozni.

*HUZAMOSSÁG
(huz-am-os-ság) fn. tt. huzamosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami huzamos, azaz hosszú időig tart vagy messze vonalban elnyúlik. V. ö. HUZAMOS.

*HUZÁNYOS
(huz-ány-os) mn. tt. huzányos-t v. ~at, tb. ~ak. Kassai J. szerént Borsodban és Zemplénben am. csapinós, rézsutos, mintegy félrehuzott, részben megnyujtott.

*HUZÁNYOSAN
(huz-ány-os-an) ih. Félrehuzottan, csapinósan, rézsutosan. Némi módosulattal husnyásan.

*HÚZÁS, HUZÁS
(húz-ás) fn. tt. húzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit húzunk. Különböző értelmeit a húz ige szerént módosítja. V. ö. HÚZ. Szekér-, kocsi-, hajóhuzás. Foghúzás, hajhúzás. Kártya-, czédula-, sors-, nyil-, számhúzás. Fonalhúzás. Tészta kihúzása. Húrok felhúzása. Száj elhúzása. Nadrág-, gatya-, csizmahúzás stb.

*HÚZAT, HUZAT
(1), (húz-at) fn. tt. húzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Húzás által eszközlött valami. Egy húzat szalma, mennyit a vonogóval egyszerre húznak. Egy húzat gyom.

*HÚZAT, HUZAT
(2), (húz-at) mivelt. m. húzat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, meghagyja, parancsolja, hogy valaki húzzon. Szolgájával talyigát húzat. Fogakat húzat. Nyilat, számot huzatni. Nadrágot, csizmát húzat. Csárdást, toborzót húzat. Elhúzatja a nagyidai nótát. Tizenkettőt huzatott a tolvajra. A biró lehuzatta őt a deresre. V. ö. HÚZ.

*HÚZATIK, HUZATIK
(húz-at-ik) külsz. m. húzat-tam, ~tál, ~ott. Szenvedő állapot, midőn valakit vagy valamit húznak. Régiesen: húztatik.

*HÚZAVONA
(húza-vona) ösz. mn. és fn. 1) Húzóvonó, azaz ki mások vagyonát kicsikarja, másokat zsarol, kiszí. Húzavona uzsorás. Húzavona tisztviselő. 2) Állapot, midőn valaki szüntelen bajokkal, nehéz munkával küzd, barom módjára fárad, elnyomás alatt szenved. Sok húzavonába került. A sok húzavona miatt tönkre jutni. 3) Húzóvonó cselekvény.

*HÚZDAL
(húz-od-al) áth. és gyak. m. húzdal-t. Folytonosan vagy gyakran, vagy apródonként húz, ránt, vonogat.

*HÚZDOGÁL
(húz-od-og-a-al) áth. és gyakor. m. húzdogál-t. Lassacskán, kényelmesen, mintegy játszadozva húz valamit. A kis fiú apja bajuszát húzdogálja. A fiatal libák húzdogálják a füvet.

*HÚZGÁL
(húz-og-ál) áth. m. húzgál-t. Ide-oda ránczigál, többek közől egymás után kihúz. Hajánál fogva húzgálni valakit. Nádat húzgálni a háztetőből.

*HÚZGÁLÁS
(húz-og-ál-ás) fn. tt. húzgálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit húzgálnak. V. ö. HÚZGÁL.

*HÚZHALASZT
(húz-halaszt) iker ige, mely az egyszerü húz igének értelmét nyomosítja, kettőzteti, mint: lótfut, ütvét, csűrcsavar, szedved v. szedvesz, sírí stb. Értelme: időről időre, mindig továbbra hagyja, tolja valaminek teljesítését. Mindkettő ragoztatik: húzomhalasztom, húzodhalasztod stb. Ne húzzukhalaszszuk a dolgot, hanem járjunk mentől elébb végére.

*HÚZIGÁL, HÚZKÁL
l. HÚZGÁL

*HÚZIVONI
(húzi-voni) ikerített mn. tt. húzi-voni t, tb. ~ak. Tájdivatosan am. húzóvonó. V. ö. HÚZVON.

*HÚZIVONISÁG
(húzi-voniság) ikerített fn tt. húzivoniságot. l. HÚZAVONA, 3). (Lőrincz Károly gyüjt.).

*HÚZKOD
(húz-kod) áth. m. húzkod-tam, ~tál, ~ott. l. HÚZGÁL.

*HÚZKOL
(húz-kol) l. HÚZGÁL.

*HÚZKOLÓDIK
(húz-kol-ó-od-ik) belsz. m. húzkolód-tam, ~tál, ~ott. l. HUZÓDIK.

*HÚZLAL
(húz-lal) áth. m. húzlalt. A régi magyar Passioban am. húzgál, nyujtóztat. "Felmagasztaltaték az keresztre és meghuzlaltaték." (Toldy kiadása 126. lap). Alább mindjárt (127, lap): "Felmagasztaltaték és meghuzattaték."

*HÚZMÉNY
(húz-mény) mn. tt. húzmény-t, tb. ~ok. Kemenesalon am. húzóvonó. Húzmény ember, ki másoktól holmit erőszakosan kicsikar.

*HÚZÓ, HUZÓ
(húz-ó) mn. tt. húzó-t. 1) Aki v. ami húz. Hajóhuzó legények, lovak. Igahúzó barmok. 2) Mivel valamit húznak, behúznak, felhúznak, felszínak. Húzó csigák, kötelek, szerszámok. Borhúzó tök, cső. Foghúzó fogó. Hólyaghuzó, öszvehuzó szerek. Húzó ír. Számos öszvetett szavakban főnevül használják, midőn az illető főnév csak alattomban értetik, pl. Csizmahúzó (fa v. vaskajmó). Foghúzó (orvos v. eszköz).

*HUZÓDÁS
(húz-ó-od-ás) fn. tt. húzódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely térben vagy ídőben messzebbre halad, terjed, nyúlik. Beszéd, tanácskozás, gyűlés huzódása. Útnak huzódása. V. ö. HUZÓDIK.

*HÚZÓDIK, HUZÓDIK
(húz-ó-od-ik) belsz. m. huzód-tam, ~tál, ~ott. Általában valamely bel erő vagy megnevezetlen ok által húzást szenved. Elhuzódik valahová. A fellegek észak felé huzódnak. A hurok a lábára huzódott. Különösebben 1) Hosszabb időre halad, terjed, késik, későbbre marad. Huzódik a beszéd. Huzódik a per, az itélet végrehajtása. 2) Hoszszabb téren elnyúlik, elterjed. Huzódik az út. 3) Valamely testület, csoport, nyáj, sereg bizonyos irány felé indúl, vonúl. A fellázadt nép a királyi palota felé huzódott. A sereg jobbik szárnya hátra huzódott.
"Ezután a szolgák, barna vegyes sorral,
Mint valamely árnyék, húzódtak a porral."
Arany.
Jobbra huzódj! Balra huzódj! Ez utóbbiak ,huzódjál' helyett. A parancsoló 2-ik személye általán elfogadja a rövidebb alakokat, innen a török, perzsa nyelvekben maga a puszta törzs alkotja a parancsoló 2-ik személyét. V. ö. PARANCSOLÓ MÓD.

*HÚZÓDOZÁS, HUZÓDOZÁS
(húz-ó-od-oz-ás) fn. tt. húzódozá-s t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki vagy valami huzódozik. Betegség előtti vagy utáni huzódozás. V. ö. HUZÓDOZIK.

*HÚZÓDOZIK, HUZÓDOZIK
(húz-ó-od-oz-ik) belsz. és gyakor. m. huzódoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Emberről és más állatokról mondjuk, midőn nyújtózkodnak, tagjaikat ide-oda húzzák, vonják. Húzódozik az ember, midőn roszul érzi magát, midőn megcsömörlik. Húzódozik a lábadozni kezdő beteg. Húzódozik, mint eb a pozdorján. (Km.). 2) Valamitől vonakodik, visszatartja magát. Húzódozni a munkától. Húzódozni valamely kellemetlen szagú testtől embertől.

*HUZÓFONT
(húzó-font) ösz. fn. Üres csőből álló súlymérő, melyben belül egy tekervényes rugó van; s ebben egy négyszegü rudacska jár le és fel, melynek alsó végén a teher függ, oldalán pedig a súlyok száma van feljegyezve.

*HÚZOG
(húz-og) áth. m. húzog-tam, ~tál, ~ott. L. HÚZGÁL.

*HÚZOGÁL
l. HÚZGÁL.

*HÚZÓHÁLÓ
(húzó-háló) ösz. fn. Hosszú vagy öreg háló, melylyel a halászok bizonyos víztért bekerítenek, s két végénél fogva a partra kihúzzák. Máskép: gyalom.

*HÚZÓKÖTÉL
(húzó-kötél) ösz. fn. Kötél, melylyel valamit, pl. hajót, gyalmot stb. húznak.

*HÚZOM
l. HUZAM.

*HUZOMÁS
(huz-om-ás) fn. tt. huzomás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos cselekvés, melynél fogva valamit húznak. Oly képzésü, mint: tudomás, látomás, hallomás, áldomás.

*HÚZOMOS
l. HUZAMOS.

*HÚZOMOSAN
l. HUZAMOSAN.

*HÚZÓRÚD
(húzó-rúd) ösz. fn. Rúd, melynek segedelmével valamit húzni, vontatni szoktak, melyhez a húzandó terhet kötik, akasztják. Gyalom húzórúdja.

*HÚZOTT, HUZOTT
(húz-ott) mn. tt. húzott-at. Amit húztak, meghúztak, lehúztak stb. Palaczkokba húzott bor. Deresre húzott büntettes. Kihúzott karddal neki rohanni valakinek. Húzott fegyver, am. vállhoz szorított, s egyenesen tartott fegyver. Húzott cső, am. oly puska, melynek csöve belülről csigavonalas.

*HÚZÓVONÓ
(húzó-vonó) iker. mn. 1) Barom módjára dolgozó, fáradó. Mi húzóvonó szegény emberek. 2) Ki másokat kizsarol, erőszakosan kicsikar valamit. Máskép kapnikbányai tájnyelven: húzivoni, és kemenesaljiasan: húzmény.

*HÚZTAT
régies míveltető; l. HÚZAT.

*HÚZTON
(húz-t-on) ih. Húz elé téve am. folytonosan húz. Húzton húzni.

*HÚZVON
(húz-von) iker. áth. Mindkettő ragozva használtatik: húzokvonok, húztamvontam. 1) Igás barom módjára, fáradságosan, nagy erőködéssel dolgozik. 2) Zsarol, erővel kicsikar. Mindenfelől huzzákvonják a szegény embert.

*HÚZSOL
hihetőleg am. hurzsol v. horzsol; 1. HURBOKOL.

*HÜ (1)
v. HŰ, fuvást jelentő hangutánzó, melyet indulatszó gyanánt használunk, midőn valakit v. valamit mintegy fúva, tovább menni sürgetünk, különösen gúnyolva vagy megvetőleg űzünk. Innen 1) Élünk vele a szeleverdi, bolondos, hebehurgya emberek irányában. Hű v. hü bele bolond. Hü bele módon tenni valamit. Hű v. hü bele Balázs, lovat ád az Isten. (Km.). 2) Disznók üzésére. Hü te! hü ki! hü be! Vastag hangon hu v. huj. Kicsinyezve: hücs, hucs.

*HÜ (2)
v. HŰ, elvont gyök, melyből a hü-ely, hü-v-ely v. hű-v-ely, hü-v-ely-k származékok erednek. Rokon a magasságot, fölszint, takarót, födőt jelentő ha, ho, haj, héj szókkal.

*HÜ (3)
v. HŰ, elavult fn. mely ma csak származékaiban: hües, hüves, hüvös, hűs (= hü-ös), hűt (= hü-ít), hűl (= hü-ül) stb. használtatik. Jelent hideget, vagyis a lég mérsékletének azon fokát, mely az állati test melegségénél alantabb fokon áll. Rokon vele a vékonyabb hangu hi v. hí, melyből hi-es, hi-v-es v. hí-v-es, hi-d-eg származnak. Megvan mint szintén hangutánzó a görög ciwn (hó), latin hyems, szanszkrit himasz, és betüváltozva a szláv zima, továbbá a finn hyydyn (hűlök, fagyok) és hyydän (hűtök) szókban. Ide sorozhatók l képzővel (hű-l), a német kühl, latin gelo, finn kylmä is stb. (A hő finnben kuuma, kuumet). Egyébiránt V. ö. HÉ, (1).

*HŰ (1)
l. HÜ, (1), (2), és (3).

*HŰ (2)
bámulást, meghökkenést jelentő indulatszó, mely által lélekzetünket visszafelé húzzuk, mintegy beszíjuk a levegőt, s ez által különbözik a hajtást, üzést, fázást jelentő hü v. hű szócskától, mert ebben a levegőt kifelé nyomjuk tüdőnkből, s ez utóbbiakat szabatosabban rövid ü-vel kellene ejtenünk. Öszvetéve hűhó. Nagy hűhóval beszélni, am. bámulatos, csodálatos holmit mondani, nagymondhatólag szólani.

*HŰ (3)
mn. mely nem egyéb, mint az öszvevont hív. Amaz leginkább csak mássalhangzón kezdődő ragokkal és képzőkkel használtatik, pl. hű-nek, hű-től, hű-ség, hű-telen. Ellenben a hiv minden raggal párosúl és közönségesebb divatú. V. ö. HÍV, mn.

*HŰ (4)
mint ő harmadik személyi névmás gyakran eléjön Báthori Bibliájában, ragozott állapotban is: hűket (= őket), hűneki (= őneki) stb. Az ű tájdivatos, ő helyett, a h pedig csak lehelleti jegy, mint Szalay gyüjteményében is: hizentem, búj, hazért stb.

*HŰBÉR
(hű-bér) ösz. fn. 1) Birtok, régibb időben, melyet a valódi tulajdonos valamely hű, különösebben fegyveres vagy más szolgálat fejében is adott valakinek eredetileg holta napjáig, későbben rendszerént a fiaknak is, a főurasági jogot magának fentartván. Királyi, fejedelmi, papi hűbér, melyet a király, fejedelem, főpap adott. 2) Maga azon köteleztetés, melynél fogva bizonyos birtok hű szolgálat fejében átadatik vagy vétetik. Hűbérben adni vagy nyerni jószágot. (Feudum). Ezen polgári intézmény vagy országos rendszer, mely szerént a hűbér földnek valódi tulajdonosa a fejedelem vagy más adományzó, a hűbérnökök pedig annak csak haszonvevőji valának, főképen a germán jogban fejlett ki; a magyar államélet ezt sohasem ismerte, mert bírtak ugyan már megelőzött jeles szolgálatok megjutalmazása végett jószágadományozási joggal a fejedelmen kívül némely főpapjaink is, ú. m. a szerencsétlen mohácsi vész után csak az esztergomi érsek, győri püspök és káptalan, szentmártoni főapát, és Horvátországban a zágrábi püspök, s némely megszoritásokkal régibb idő olta a nádor is, amely adománynyerés, minthogy azzal együtt rendszerént megnemesedés is történt, katonáskodási kötelességgel volt egybekapcsolva mindazáltal az adomány által örök tulajdoni jog szereztetett, melyet a fejedelem vagy ország iránti hűtlenség esetében ugyan valaki elveszíthetett, de ugyan akkor egyéb nem adományos javait is elveszíté vala.

*HŰBÉRADÓ
(hű-bér-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet a hűbéres adományozó urának fizetni tartozik.

*HŰBÉRBIRÓ
(hű-bér-biró) ösz. fn. Hűbéri peres ügyekben ítélő biró.

*HŰBÉRĚS
(hű-bérěs) ösz. fn. Személy, ki bizonyos jószágot hűbérül bir. A középkorban, kivált a germán népeknél a főurak jobbára a fejedelmek hűbéresei valának. V. ö. HŰBÉR.

*HŰBÉRI
(hű-béri) ösz. mn. Hűbért illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hűbéri szolgálat, kötelesség. Hűbéri viszonyok, ügyek, perek.

*HŰBÉRISMERVÉNY
(hűbér-ismervény) ösz. fn. Hiteles iromány, melyben a hűbéradományozó nyilvánitja, hogy bizonyos személynek hűbéri birtokot ajándékozott, s őt hűbéresének fogadta.

*HŰBÉRJOG
(hű-bér-jog) ösz. fn. 1) Azon jog, melynél fogva a hűbérúr a tőle függő javakat vagy hivatalokat hűbérül adja. 2) A hűbéres birtokczíme, vagyis azon jog, melynél fogva javadalmát tartja.

*HŰBÉRJÓSZÁG
(hű-bér-jószág) ösz fn. Jószág, melyet valaki hűbérül kapott, ellentétben az örök birtokú jószágtól.

*HŰBÉRJÖVEDELĚM
(hű-bér-jövedelěm) ösz. fn. Mindennemü haszonvételek a hűbéri birtokból.

*HŰBÉRKÖNYV
(hű-bér-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a hűbérbe adott birtokok mennyiség, és illető hűbéresek nevei följegyezvék.

*HŰBÉRKÖTELESSÉG
(hű-bér-kötelesség) ösz. fn. Kötelesség, melyet a hűbéres a hűbéradományozó irányában teljesíteni tartozik.

*HŰBÉRLEVÉL
(hű-bér-levél) ösz. fn. Oklevél, melynek tartalmánál fogva valamely jószág vagy hivatal valakire hűbérül ráruháztatott.

*HÜBÉRNÖK
(hű-bérnök) l. HŰBÉRĚS.

*HŰBÉRÖRÖKLÉS
(hű-bér-öröklés) ösz. fn. A hűbéri birtoknak az elébbi hűbéres halála után örökségül átvevése.

*HŰBÉRÖRÖKÖS
(hű-bér-örökös) ösz. fn. Személy, kire bizonyos hűbéri birtok száll örökségben, különböztetésül az örökbirtok örökösétől.

*HŰBÉRPÉNZ
(hű-bér-pénz) ösz. fn. Azon adó, melyet a hűbéres fizet a hűbérúrnak.

*HŰBÉRSZOLGÁLAT
(hű-bér-szolgálat) ösz. fn. Szolgálat, pl. fegyverviselés, bizonyos kézi munka stb., melyet a hűbéres tartozik tenni hűbérurának.

*HŰBÉRTÁRS
(hű-bér-társ) ösz. fn. 1) Személy, ki valamely hűbéri javadalmat mással közösen bir. 2) Oly személyek, kik hűbéreiket, bár egymástól különbözőket, ugyanazon hűbérúrtól birják.

*HŰBÉRUDVAR
(hű-bér-udvar) ösz. fn. A hűbérúr hatósági udvara, tiszti hivatala, melyben a hűbérek kiosztatnak, s a hűbéri viszonyok és perek elintéztetnek.

*HŰBÉRÚR
(hű-bér-úr) ösz. fn. A hűbéri birtoknak fő tulajdonosa s adományozója.

*HŰBÉRUTÓD
(hű-bér-utód) ösz. fn. Azon személy, kire a hűbér az elébbi hűbéres halála, vagy hűbérvesztése következtében örökségül átszáll, vagy adománykép áttétetik.

*HŰBÉRÜGY
(hű-bér-ügy) ösz. fn. 1) Mindenféle, a hűbér körül vagy miatt eléforduló ügy. 2) Maga a hűbéri rendszer egész teljességében véve.

*HŰBÉRVESZTÉS
(hű-bér-vesztés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn a hűbéres hűtlenség, felségsértés, vagy más hűbéri vétség, kötelességmulasztás stb. miatt hűbérétől megfosztatik.

*HŰ BÜ BÁ
hármas indulatszó, melyet Pázmán Péter így magyaráz: "Alávalónak akarván valakit jelenteni, szájunk tátva azt mondjuk: hü, bü, bá!"

*HŰD
régies, öszvehúzva ebből: hivéd. V. ö. HISZ, íge.

*HÜELY
tájdivatos; l. HÜVELY.

*HŰÉRZELMŰ
(hű-érzelmű) ösz. mn. Ki hű szívvel van valaki iránt.

*HÜH
l. HÜ, (1), indulatszó.

*HŰK
régies, öszvehúzva ebből: hivők. V. ö. HISZ, ige.

*HÜKK
indulatszó, melylyel élnek a játszó gyermekek, midőn laptavetésben hibát ejtenek. Rokon hők v. hökk szóval, minthogy azon hibára mintegy meghökkennek, vagy azt mintegy hőkölni, visszahúzni szeretnék. V. ö. HŐK. Használják főnévként Hükköt csinálni.

*HŰL (1)
(hü-űl, az 1) értelemben, midőn származéktársa hűt = hü-ít; a 2-dik értelemben pedig 1. itt alább); önh. m. hűl-t. 1) Midőn a hideget jelentő hü gyöktől származik, am. hideggé lesz, a hideg lassan-lassan átjárja. Hül a tűz mellől elvett, kitálalt étel. Hűl a levegő, víz. Hűl az idő, majd innét is, onnét is megkérdezik, hol szolgáltál. (Km.). Meghűl, elhűl a leves. Ezen ige tehát jelenti azon fokozatot, mely szerént valamely test melege, tüzecskéi lassanként elrepülnek, elszállanak, s az állati test melegségéhez közeledik, vagy azénál alább száll. Hűl a forró leves, már lehet enni. Elhűlt az étel, nem kell többé. Hűlfűl, am. majd fázik, majd melege van. 2) Midőn a bámulást, ijedést, visszahatást jelentő, s visszahuzott lélekzettel mondott hü gyökből ered, am. bámul, ijed, visszaborzad, s elemzése inkább hű-öl, azaz hűt csinál. Olyakat mondott, csak úgy hűlt bele a nép. Elhűltem, midőn kivont karddal közelített felém. Ide tartozik ezen sajátságos mondat is: kihűlni valamiből, pl. szolgálatból, hivatalból, azaz kimaradni, hátra vettetni. Nem valószinütlen azonban, hogy ezen értelemben vett hűl igének gyöke egy a hüvely szóban eléforduló hü-vel, mely hajat, héjat, tokot jelent. Ennél fogva hivatalból, szolgálatból kihülni átv. ért. annyit tenne, mint a viselt hivatalból, szolgálatból kiesni, kimaradni, mint a mag hüvelyéből, tokjából kiszokott esni.

*HŰL (2)
régies, öszvehúzva ebből: hivél. V. ö. HISZ, íge.

*HŰLAJTÓ
(hűl-ajtó) ösz. fn. Kriza J. szerént a székelyeknél: a pitvar előrészén egy külső ajtó léczből csinálva, hogy a szél szabadon járhasson át rajta. Egyike azon szóknak, melyeket a nép igetörzsből és főnévből tett öszve, mint fogház, fenkő. Néhutt: levélajtó.

*HÜLE
(hü-öl-ő, hü-öl-e) mn. tt. hülét. Gyöke a bámulást jelentő, s visszahuzott lélekzettel hangoztatott hű, s am. oly ember, ki mindenre hü-öl, azaz bámul, bámész, bamba, léhűtő, szájtáti, félsiket, félnéma, együgyű.

*HŰLED, HÜLED
(hü-öl-ed) önh. m. hűled-t. 1) Ijedtében vagy bámultában, visszahúzza lélekzetét. Elhüledt, midőn a veszélyt látta. Gyöke a befelé huzott lélekzetet hangoztató hü. 2) A hideget jelentő hü gyöktől (hü-űl-ed) am. az egyszerübb hűl; lásd HŰL, 1).

*HÜLEDÉK
(hü-űl-ed-ék) fn. tt. hüledéket. 1) Annyi mint el- v. kihült, vagy meghalt test. Közönségesebben: hulla. 2) l. ALUDTLÉ.

*HŰLEDÉS, HÜLEDÉS
(hü-öl-ed-és és hü-űl-ed-és) fn. tt. hüledés-t, tb. ~ěk. 1) Bámulás. 2) A melegségnek alábbszállása. V. ö. HŰLED.

*HÜLEDĚZ
(hü-öl-ed-ěz) önh. és gyak. m. hüleděz-tem, ~tél, ~ětt. Ijedtében vagy bámultában folytonosan hüled. Hüledezni a halálveszély közeledtekor. V. ö. HÜLED.

*HÜLEDĚZÉS
(hü-öl-ed-ěz-és) fn. tt. hüledězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lelki, kedélyi állapot, midőn valaki ijedség, bámulás, kellemetlen meglepés miatt hüledez.

*HÜLEDĚZŐ
(hü-öl-ed-ěz-ő) mn. tt. hüleděző-t. Aki ijedség, bámulás, meglepetés, rajtakapás miatt zavarban van, nem tudván, mit tegyen, vagy mi történik vele.

*HÜLEFÜLE
(hüle-füle) ikerszó. Bamba, mamlasz, együgyű.

*HÜLEM
(hü-öl-em) elvont törzsök, melyből hülemedés, hülemedik származékok erednek. Jelenti azon lelki állapotot, melybe valaki ijedés, bámulás, meglepetés által esik.

*HÜLEMĚDÉS
(hü-öl-em-ěd-és) fn. tt. hülemědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki hülemědik. V. ö. HÜLEMĚDIK.

*HÜLEMĚDIK
(hü-öl-em-ěd-ik) k. m. hüleměd-tem, ~tél, ~ětt. Ijedség, bámulás, meglepetés miatt zavarba jön.

*HÜLEP
(hü-űl-ep) elvont törzs, melyből a székelyeknél divatos hülepedik ige származik. Jelenti a hidegségnek bizonyos fokonkénti változását, nevekedését, vagy a melegségnek fokozatos fogyását, meghülését.

*HÜLEPĚDIK
(hü-űl-ep-ěd-ik) k. m. hülepěd-tem, ~tél, ~ětt. Székely tájszólással am. lassanlassan hűl, kihűl. Képzésre olyan, mint: ülepědik.

*HŰLÉS, HÜLÉS
(hü-űl-és) fn. tt. hűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valamely test hűl. Levegő hűlése. Szoba kihűlése. Különösen az állati testnek azon állapota, midőn fázni kezd, midőn a hideg általjárja. V. ö. FÁZIK, FÁZÁS.

*HÜLESÉG
(hü-öl-e-ség) fn. tt. hüleség-ět, harm. szr. ~e. Bámész ostobaság, együgyüség, bambaság.

*HŰLESZT, HÜLESZT
(hü-űl-esz-t) áth. m. hüleszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Midőn a hideget jelentő hü gyökből ered, am. eszközli, hogy meghűljön, hogy fázzék, hogy a hideg átjárja. 2) Midőn az ijedést, bámulást jelentő hü-ből származik, am. ijedtté, bámulóvá tesz, meglepetés által zavarba ejt.

*HÜLLE
(hü-öl-öl-ő) fn. tt. hüllét. L. HÜLLŐ.

*HÜLLŐ (1)
(mint föntebb) fn. tt. hüllő-t. Az állatok azon osztálya, melyeknek hideg vérök van, és tüdő által lélekzenek, milyenek a kígyók, gyikok, békák. (Amphibium).

*HÜLLŐ (2)
puszta Tolna megyében; helyr. Hüllő-n, ~re, ~ről.

*HÜLYE
l. HÜLE.

*HÜLYESÉG
l. HÜLESÉG.

*HÜM, HÜMM
megütközést, valamiben fennakadást, kétkedést, bámulást jelentő indulatszó. Hüm! biz az furcsa dolog. Máskép: hem v. hm, v. üm.

*HŰMÁS
(hű-más) ösz. fn. Valaminek oly másolata, mely ahoz a legtökéletesebben hasonlít, különösen iratoknál. (Fac simile). Így képeknél is. Ezen kép hűmása boldogult atyámnak. Sőt a magyarban vétethetik ,alter ego' értelemben is.

*HÜMGET
(hüm-get) önh. m. hümget-tem, ~tél, ~ětt. Hüm hangot hallat. Szokottabban az m a g előtt könnyebb kiejtés végett n-né változván, (mint rongál, rongy szókban is): hünget v. ünget.

*HÜMMENT
(hümm-en-t) önh, m. hümment-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Egyes hüm hangot ejt. V. ö. HÜM.

*HÜMMÖG
(hümm-ög) önh. m. hümmög-tem, ~tél, ~ött. Hüm indulathanggal kijelenti, hogy valamiben megütközött, fennakadt, kétkedik, hogy valami nem tetszik neki, stb.

*HŰN (1)
(hű-n); l. HÍVEN.

*HŰN (2)
régies, e helyett: hive, mint vőn, tőn am. veve, teve. V. ö. HISZ, íge.

*HÜNGET
l. HÜMGET, ÜNGET.

*HÜPP, HÜPPED, HÜPPEN
l. SÜPP, SÜPPED, SÜPPEN.

*HÜPPEDÉS, HÜPPEDĚZ
l. SÜPPEDÉS, SÜPPEDĚZ.

*HÜRGY
(hür-ögy v. hör-j, v. szőr-j?) fn. tt. hürgy-öt. Székely tájnyelven am. fonás közben megnyálazott szösztincs, mintegy szőrcsomó, melyet a fonók játékból egymás arczához csapdosnak.

*HŰS, HÜS
(hü-ös v. hü-es) mn. tt. hűs-t v. ~et, tb. ~ek. A lég mérsékletéről mondjuk, mely mintegy középfokon áll a hideg és meleg között, pl. Nyáron hűs a fák árnyéka, hűs a pincze. Hűs szél fú napnyugat után.
"Reggeli szellőcske mosdatja hűs árral."
Arany.
Máskép: hüvös, hives.

*HŰSÉG, HŰSÉGES, HŰSÉGTELEN
lásd HÍVSÉG, HÍVSÉGĚS, HÍVSÉGTELEN.

*HŰSEL, HÜSEL
(hü-ös-el) önh. m. hűsel-t. Hűsön, árnyékban enyhíti testét a meleg ellen. Szobában, fák alatt hüselni. Nyomatosabban és tájdivatosan: hüssel.

*HŰSELÉS
(hü-ös-el-és) fn. tt. hűselés-t, tb. ~ěk. Hűsön, árnyékban enyhülés.

*HŰSELŐ
(hü-ös-el-ő) fn. tt. hűselőt. Hűs, árnyékos hely, lomb.

*HŰSÍT
l. HIVESÍT.

*HŰSÍTŐ
l. HIVESÍTŐ.

*HŰSSÉG
l. HIVESSÉG.

*~HÜSZIK
l. ~HAD, ~HED.

*HÜT, HÜTETLEN, HÜTÖS
régiesek; l. HIT, HITETLEN, HITĚS.

*HŰT
(hü-ít) áth. m. hűt-ött, htn. ~ni v. ~eni. Valamely testnek meleg részecskéit, szikrácskáit elröpíti, s az által melegségét mérsékli, a melegség alsóbb fokára szállítja, frisíti, megfrisíti. Az igen meleg szobát ablak- és ajtónyitva hűteni. A meleg testet hideg vízzel, fördéssel meghűteni. Vért hűteni. Vizet, bort jégben vagy jéggel hűteni. Magát meghűteni, am. az állati melegség rendes fokán alúl meghűlni.

*HŰTELEN, HŰTELENÜL, HŰTELENSÉG
l. HIVTELEN, HIVTELENÜL, HIVTELENSÉG.

*HŰTELENKĚDIK
(hű-telen-kěd-ik) k. m. hűtelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Hűtelen módon cselekszik, igérete, fogadása, esküje elleni tetteket gyakorol.

*HŰTÉS
(hű-ít-és) fn. tt. hűtés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit hűtünk. Bor-, vízhűtés. 2) Azon eredmény vagy állapot, melyet az ilyetén cselekvés okoz. Hűtés elleni szerek. Veszedelmes hűtés.

*HŰTLEN, HŰTLENSÉG, HŰTLENÜL
l. HÍVTELEN, HÍVTELENSÉG, HÍVTELENÜL.

*HŰTŐ, HÜTŐ
(hü-ít-ő) mn. és fn. tt. hűtő-t. 1) Ami hűt, vagyis a melegség fokát mérsékli, alászállítja, ami frisít, melegséget enyhít. Hütő szerek. 2) Hideg vagy jeges vízzel töltött edény, melyben nyári meleg napokon az italokat frisíteni szokták.

*HŰTŐEDÉNY
(hűtő-edény) l. HŰTŐ, 2). HŰTÖGET, (hü-ít-ög-et) áth. és gyak. m. hűtöget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit folytonosan vagy lassan-lassan hűt, a melegség alsóbb fokára szállít, frisítget: V. ö. HŰT.

*HŰTŐKÁD
(hűtő-kád) ösz. fn. Serfőzök kádja, melyben a megfőtt sert kihűtik, mielőtt edényekbe töltögetnék.

*HŰTŐKEMENCZE
(hűtő-kemencze) ösz. fn. Kemencze az üveghutákban, melybe a kiformált, s még forró tüzességü üvegeket berakják, hogy ennek mérsékeltebb melegénél megszilárduljanak.

*HŰTŐKÉSZÜLÉK
(hűtő-készülék) l. HŰTŐKÉSZÜLET.

*HŰTŐKÉSZÜLET
(hűtő-készület) ösz. fn. Készület, pl. bizonyos edény, kád, kemencze, melyben a meleg vagy forró testeket a melegség mérséklettebb fokára szállítják vagy felfrisítik.

*HŰTŐSZER
(hűtő-szer) ösz. fn. Belső állati hőséget, gyuladást enyhítő vagy oszlató szer, milyenek a frísítő italok, fagylalt stb.

*HÜTÖTLEN
régies; l. HITETLEN.

*HŰTŐVÁLU
(hűtő-válu) ösz. fn. Válu- vagy tekenőalaku faedény hideg vízzel megtöltve, melybe a kovácsok a tüzes vasat edzés végett belemártják.

*HŰTÖZÉS
(hü-ít-öz-és) fn. tt. hűtözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvési állapot, midőn valaki hűtözik. V. ö. HŰTÖZIK.

*HŰTÖZIK v. HŰTŐZIK
(hü-ít-öz-ik) k. m. hűtöz-tem, ~tél, ~ött. A nagy melegség után kifújja magát; azon van, hogy belső hőségét a rendes állati melegség fokára szállítsa.

*HÜTYÜ
(talán sü-tyü, sü gyöktől, honnan süveg is ered, vagy huty-u, azaz felhutyorodó) fn. tt. hütyüt. L. BAGOLYSÜVEG.

*HÜVELY, HŰVELY
(hü-ely v. hü-v-ely) fn. tt. hüvely-t, tb. ~ek v. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöke a hajat, héjat, tokot jelentő hü, mely a ha, ho, haj, hé, héj gyökökkel, s öv főnévvel is rokon, s megvan a középkori latin culea, német Hülle, szanszkrit hul (fed, takar), valamint a keményebb hangu magyar kül szóban is. Általán valamely üreges test, melyben más valami tartatik, foglaltatik; mely valamit föd, takar; mely valaminek külsejét teszi. Különösen 1) Hosszukás tok, bizonyos eszközök, szerszámok takarására. Kard, kés, tőr hüvelye. Két éles tőr nem fér meg egy hüvelyben. (Km.). Aranyos hüvelybe fűzfa kard. (Km.). Egyik fegyver tartóztatja a másikat hüvelyében. (Km.). Soha nem volt, nem is leszen vargakésnek hüvelye. (Km.). Hüvelybe tenni, vetni, bocsátani a kardot. Hüvelyből kirántani a fegyvert. Hüvelyben nyugvó szablya. Aranyos, rezes, sima hüvely. 2) Némely növények hosszukás magtakarói, tokjai, melyek az érettség bizonyos fokán szétválnak. Bab, borsó, lencse, lendek hüvelye. Szélesb ért. héj, haj. Kukoricza hüvelye. Gesztenye, makk hüvelye. 3) Átv. ért. dolog külseje, külszine, fölepe. 4) Boncztani ért. a női szeméremtest csatornája, mely a méhig terjed.

*HÜVELYCSŐ
(hüvely-cső) ösz. fn. Egyiptomi hüvelyes növényfaj, melynek beczője tojásdad, lapított, egy rekeszű, két nyilásu. (Ricotia).

*HÜVELYES, HŰVELYĚS
(hü-v-ely-es) mn. tt. hüvelyes-t v. ~et, tb. ~ek. Minek hüvelye van, hüvelylyel ellátott, hüvelyben magzó, növő. Hüvelyes kard, kés tőr. Hüvelyes vetemények, növények. Hüvelyes babot, borsót enni, am. gyönge, zöld hüvelyben levőt. V. ö. HÜVELY.

*HÜVELYESĚDÉS
(hü-v-ely-es-ěd-és) fn. tt. hüvelyesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos növények azon fejlődési szaka, melyben hüvelyeik kezdenek nőni, alakulni. V. ö. HÜVELY.

*HÜVELYESĚDIK
(hü-v-ely-es-ěd-ik) k. m. hüvelyesěd-tem, ~tél, ~ětt. A növény azon fejlődési szakában van, midőn hüvelyei kezdenek alakulni, nőni. Hüvelyesedik a borsó, bab, lencse, miután elvirágzott.

*HÜVELYEZ, HŰVELYĚZ
(hü-v-ely-ez) áth. m. hüvelyez-tem, ~tél, ~ětt vagy hüvelyzětt, htn. ~ni v. hüvelyzeni. 1) Valamit hüvelyéből, tokjából, hajából kifejt, kiszed. Borsót, babot hüvelyezni. 2) Átv. ért. magyaráz, fejt, megfejt, különösen az álomnak mintegy hüvelybe rejtett értelmét, jelentését fejtegeti. Álmot hüvelyezni. Maga álmát hüvelyezi. (Km.).

*HÜVELYEZÉS
(hü-v-ely-ez-és) fn. tt. hüvelyezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit hüvelyéből kifejtünk, vagy átv. ért. valaminek titkos értelmét, jelentését magyarázzuk. V. ö. HÜVELYEZ.

*HÜVELYFÁJDALOM
(hüvely-fájdalom) ösz. fn. Fájdalom a női szeméremtest hüvelyében.

*HÜVELYFAL
(hüvely-fal) ösz. fn. A női szeméremtest hüvelyének oldalai.

*HÜVELYFÉREG
(hüvely-féreg) ösz. fn. Féregfaj, melynek hüvelye vagy hüvelyhez hasonló alakja van. (Solen siliqua).

*HÜVELYHÁRTYA
(hüvely-hártya) ösz. fn. 1) Hártya a női hüvelyben. 2) A férfi heréket borító hártya.

*HÜVELYISZAM
(hüvely-iszam) ösz. fn. A női szeméremtest petyhüdt hüvelyfalainak előesése. (Prolapsus vaginae).

*HÜVELYK
(hü v-ely-k, finnül peukalo) fn. tt. hüvelyk-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Törzsöke hüvely, s képzője k (= ki), mely az állati test részének neveiben jelenti azon tag végét, melyhez ragasztatik, pl. mark (marok), a mar, vagyis váll-lapoczka legvége, fark a far vége, sark a sar (lábszár) vége, tork (torok) a tor vége, derk (derék) a test törzsökének vége, ajk (ajak) az aj vége, széle. Ennél fogva hüvelyk jelenti a kézre vitetve a hüvely végét, vagyis azon ujjat a kézen, mely a hüvely gyanánt öszvehajtott többi újjak tetején fekszik, azokat vagyis az általok alakított hüvelyt takarja, födi. V. ö. HÜVELY. Máskép: nagy ujj, öreg ujj, (mongol nyelven eregei chorogon). Hasonlat szerént így neveztetik a lábakon levő öreg újj is. Így híják, de hibásan némely tájakon a hüvelyt: bab hüvelyke, hüvelykes borsó stb. bab hüvelye, hüvelyes borsó helyett. Mértani ért. jelent mértéket, melynek kiterjedése körülbelül akkora, mint a jól képzett férfias hüvelykújj vastagsága, a mi hoszmértékünk szerént egy lábban v. nyomban tizenkét hüvelyk van.

*HÜVELYKCSAVAR
(hüvelyk-csavar) ösz. fn. Régiek kínzó eszköze, melylyel a gonosztévők ujjait, különösen hüvelykeit öszvezúzták.

*HÜVELYKĚL
(hü-v-ely-k-ěl) áth. m. hüvelykěl-t. 1) Dohánytermesztők nyelvén am. dohányt fattyaz, azaz a dohánynak buján növő felesleges sarjait letépi. 2) Némely erdélyi tájnyelven am. fej. Kelj fel szolgáló, már pitymallik, hüvelykeld (fejd) meg az ünőket.

*HÜVELYKĚLÉS
(hü-v-ely-k-ěl-és) fn. tt. hüvelykělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A dohány buja sarjainak ritkítása, irtása, fattyazása. 2) Fejés.

*HÜVELYKĚNYÉR
(hüvely-kěnyér) ösz. fn. Szent János kenyere, mely a napkeleti tartományokban, valamint olasz és spanyol országokban is tenyésző fának (ceratonia) hüvelyes gyümölcse.

*HÜVELYKGYÜSZŰ
(hüvelyk-gyüszű) ösz. fn. Bőr gyüszű, melyet a vargák, csizmadiák munka alatt hüvelykujjokra húznak.

*HÜVELYKHÚS
(hüvely-hús) ösz. fn. Hús a hüvelykújjon.

*HÜVELYKMATYI
(hüvelyk-matyi) ösz. fn. Népmesei személy, kinek teste hüvelykujjnyi nagyságu.

*HÜVELYKMÉRTÉK
(hüvelyk-mérték) ösz. fn. Mérték, melynek széle v. hossza, v. magassága egy hüvelyket tesz; vagy oly mérték, mely valamit hüvelykszámra határoz meg. V. ö. HÜVELYK.

*HÜVELYKNYI
(hü-v-ely-k-nyi) mn. tt. hüvelyknyi-t, tb. ~ek. Oly magas, széles vagy hosszú, mint egy hüvelyk. Hüvelyknyi mesés ember. Hüvelyknyit áradt v. apadt a víz. Telkemből egy hüvelyknyit sem engedek elszántatni. Taval két hüvelyknyit nőttem.

*HÜVELYKTYŰ
(hü-v-ely-k-tyű) fn. tt. hüvelyktyű-t, tb. ~k. A keztyűnek azon hüvelyága, mely a hüvelykujjat födi. A keztyű (kéz-tevő, mibe a kezet teszik) után képzett új szó.

*HÜVELYKVAS
(hüvelyk-vas) ösz. fn. Vas pánt, mely valamely eszköznek végére fekszik, s azt befogja, mint a hüvelyk az öszvefogott ujjakat.

*HÜVELYSÉRV
(hüvely-sérv) ösz. fn. A női méhhüvely mellső vagy hátulsó falán a haszsigerek alásüllyedte által támadó daganat, mely nagyobbodván a szeméremajkak közé is aláterjed. (Hernia vaginalis).

*HÜVELYTÜKÖR
(hüvely-tükör) ász. fn. Sebészi eszköz a méhhüvely állapotának vizsgálására. (Speculum vaginae).

*HÜVES, HÜVESĚDIK, HÜVESÍT
HÜVESÍTŐ, HÜVESSÉG, HÜVESŰL, l. HIVES, HIVESEDIK, HIVESÍT stb.

*HÜVÍT
(hü-ít, hü-v-ít ) áth. m. hüvit-ětt, htn. ~ni v. ~eni, l. HŰT.

*HÜVÍTÉS, HÜVÍTĚZIK
lásd: HŰTÉS, HŰTÖZIK.

*HÜVÖS, HÜVÖSÍT stb.
l. HIVĚS, HIVĚSÍT stb.

*HÜVŰL
l. HŰL.

*HYM
falu Abaúj megyében; helyr. Hym-be, ~ben, ~ből.


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
H bötű, 6531 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/