*H.[*]

*H
kisded alakban h, tizennegyedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában kilenczedik. Neve: há. Nevezik különösen szelleti vagy lehelő betünek is. Különben a torokbetük osztályába tartozván, fölcserélődik 1-ör a g és k rokonszervü betükkel, mint: hankalék, kankalék; hurít, hurogat, kurjant, kurjogat; hömbölyög, gömbölyög; 2-or a szinte szelleti, tehát rokon v és j mássalhangzókkal, pl. hirhed, hirjed; ahítatos, ajtatos; hiaczint, jáczint; hóhér, hóvér; sáholy, sávoly; purha, purva; kohács, kovács; bihal, bival; kegyilméhel, (régi halotti beszéd), e helyett: kegyelmével; eh hámbor doctor, (a Góry-codexben), e helyett: e jámbor doctor; segéh, segéjj; (Tatrosi codes) stb. l. J és V betüket. 3-or ritkábban az s, sz és zs sziszegőkkel, mint: hápog, sápog; hörpöl, szörpöl; hervad, sorvad; húnyik, szúnyik; hinár, zsínár. Mint oly betü, mely torkon kinyomuló hangot fejez ki, eléfordúl a) lehelést, (így a sínai hu, Schott szótárában respirationis sonus, hi suspirare), pihegést, lélekzést, fuvást, sohajt, ohajtást kifejező indulatszókban, pl. ah, eh, ih, oh, hah, haj, hajh, heh, hu, huh és ezek származékaiban: ahít, ahítat, ohajt, hehent, hajt (pellit), huhog stb. továbbá más torokhangokban, mint: horty, hork, hur, hars, hör, heb, höb; innen ezen szók: hortyog, horkol, hurogat, harsan, hörög, hebeg, höbög b) lehelést, pihegést, lélekzést, fuvást, nagyobb vagy kisebb mértékben okozó tárgyak neveiben, vagy olyan cselekvést, szenvedést, állapotot jelentő vagy mutató igékben, mint hi-(deg), hő, hé, hű, hat, hatol, hal (ige és név), hall, hál, hála, halad, halaszt, hang, héh, hí, hej, héj, hejh, hol? hány? himba, hintál, leh, lehel, hisz, hit, ihlel, hők, vemh, terh, görh, potroh, doh, enyh, düh, keh, harag, harcz; lomha, renyhe, tohonya, nehéz; hord, hoz, hurczol, húz. Ide tartoznak a rö, kö, su, zu, nyi, vi, pi, li stb. tiszta gyökök h-val módosított, vagyis lehhel toldott hangjai: rö-h-ög, kö-h-ög, su-h-an, su-hog, zu-h-an, zu-h-og, nyi-h-og, vi-h-og, pi-h-eg, li-h-eg stb. c) Így jő bé a lehelő vagy pihegő mint hiányt, testi s lelki kórállapotot mutató h a pos-h-ad, gör-h-ed, pes-h-ed, por-h-ad, kor-h-ad, bűz-h-öd, pety-h-üszik, vén-h-üszik, bün-h-öszik stb. igékbe. d) Eléfordut üres vagy könnyű tárgyak neveiben, s illetőleg igékben, mennyire az ilyetén tárgyak mintegy csak lehelettel, léggel töltvék, vagy pedig a lehellet könnyüségével bírnak, ilyenek: pehely v. pelyh, hab, hó, hólyag, hamu, haj, héj, hám, hár, hártya, hazud, hegedés, hever, henye, hely, híg, hiány, hiú, hón, homály, héla stb. így a szanszkritban is több gyökök, mint há, had, hal, hu stb. ürességet jelentenek. e) Minthogy a fölfelé törekvés erősebb leheléssel vagy lélekzéssel jár, megvan a h oly szókban, melyek tetőt, magasságot, magasra hatást, távolodást, kinyúlást jelentenek, mint: hág, hány, haj, háj, halom, has, hát, ház, hegy, héja, héjáz, kupa, had, hagy, hosz, hoporcs, horog, hóri horgas stb.
Midőn a szó végén áll a h betü, lágy lehelet gyanánt hallatszik, mint: koh, doh, oláh, méh, keh, cseh, düh, rüh; de a szók elején és közepén valamivel keményebben ejtetik ki, s nem csupán lehelet, mint a görögben, hanem valódi betüt képez. Régente a magyar nyelvben is, mint kiváltkép több keletiekben, valószinüleg kétféle h divatozott, egyik a ma is szokásban levő lágyabb, másik a német perzsa stb. ch-hoz hasonló kemény, mely különbségnek nyomai fenmaradtak a régi hatottas beszédben, hol lágy h-val irvák: heon, halálnek, hadláva, horoguvék, hotolm stb. keményebb h-val pedig: chomuv, choltat, mulchotia, ozchuz, (chamu = hamu, choltát = holtát, mulchatja = mulhatja, azchoz = azhoz). Így a cseh és oláh szók czech és valach keményebb szókból lágyultak meg. A hinár, hinta, hintó, himbál szókban a h csak előtételül használt lehelet, melyek in(og) gyökből származván, eredetileg: in-ár, in-ta, in-tó, in-bál.
Különös figyelmet érdemel, hogy a h mint pusztán szellet vagy lehellet némely régi magyar codexekben, mind a szók elején levő önhangzók előtt, mind a szók vérén álló önhangzók után számtalanszor eléfordúl, mintha már régi iróink érezték volna azon általános elvet, hogy minden önhangzót, mely magában vagy a mennyiben magában áll, valamely fínom lehellet mind megelőz, mind követ. (Der Hauch geht dem Vocal voran, oder folgt ihm nach. Heyse. Sprachwissenschaft. §. 114). Innen például a görög irásban minden önhangzón kezdődő szót vagy spiritus asper ('), mely némely más nyelvekben rendszerént már h betűvé válik, vagy spiritus lenis (') előz meg; így a sémi nyelvekben általában, s a törökben és perzsában is minden önhangzón kezdődő szó elifet, (a héberben alefet) vesz maga elébe. Továbbá a perzsában a szó végén önhangzó nem állhat, hanem ha egyéb mássalhangzónak nincs szerepe, h betü (erős lehellet) foglal helyet. Kitünö példáink vannak ezekre, mint imént érintők, némely régi nyelvemlékeinkben. A Debreczeni legendáskönyvben különösen a törzsszók végén levő önhangzók csaknem általán h-val mint utólehellettel vannak írva, pl. eh (névmás), jóh, ah (névmutató, még ebben is: ah országnak, nem: az országnak), kih, mih (névmás), ímeh; gyakran ragok és képzőknél is, minthogy ezeknek is saját értelmét még érezé az iró, mint tevőh, nekih (= nek-ő), születéseh, egyetömbeh, tömlöczbeh, borráh (= bor-vá); az a, e névmások ragozásaiban is: ahra, ahról, ehben, ehből, ehképen; így az öszvetételekben: kihadá, lehszállván, johvolta, végre több más esetekben is, mint: maih, éjjelih, szomorúh, akartah, volnah stb. Egyedűl ebből lehet megmagyarázni a magyar ragozás azon szabályát, mely szerént a törzs véghangzója ragozáskor hosszuvá válik. V. ö. Á betü, és Előbeszéd 42. lap. A szó elején álló önhangzónak szellettel vagy lehellettel irására pedig példák a régi magyar nyelvemlékek II. kötetében a vegyes tárgyú iratokban fordulnak elé: hosztottam meg (30. l.), hokáért (36. l.), hárvák (38. l.), hértvén (69. l.); a Báthori bibliájában is az ő névmást, és ennek minden módosúlatait szelletezve találjuk: hű, hűneki, hűtet, hűk, hüket stb. és a régi halotti beszédben v ajakszellet áll a h helyett, mint vő, vőneki,vőt, víze,vimádjok stb. Ugyanitt gyakran végül is v-t találunk h helyett: hamuv, keserűv, miv, tiv.

*~HA
magas hangon HE, hiányos vagy kóros vagy szenvedő állapotot mutató képző a lajha, lomha, renyhe, csürhe stb. szókban. V. ö. H betü.

*HA (1)
időt jelentő ih. s am. mikor, midőn, pl. Ha fölveszik is sír, ha leteszik is sír. Ha otthonn vagyok, jól érzem magamat. Ha magam vagyok, nem unatkozom. Ha bort iszom, fejfájást kapok.
"De ez leány ha születék,
Király honn nem leletteték."
(Katalin verses leg.).
Időt jelent következő öszvetett szókban: né-ha (né-mely időben), se-ha, so-ha (se-mikor), minden-ha (mindenkor), vala-ha (valamikor), oly-ha (oly-kor), most-ha vagy közbeszúrattal most-o-ha (= mostani), egyéb-ha (= egyéb időben); i képzővel: né-ha-i, se-ha-i, minden-ha-i, vala-ha-i. Ide tartozik a hái-bái, (tulajdonkép: ha-i bai) ikerszónak, s hajdan = ha-időn öszvetett szónak első része is.

*HA (2)
föltételt jelentő kötszó, pl. Ha orgazda nem volna, tolvaj sem volna. (Km.). Ha a 'ha' nem volna, koldús is úr volna. (Km.). Rokonokul tekinthetők a hellén ean, góth hvan, német wo, wann, wenn, szanszkrit hadá stb. A régiek névként ragoztak is. "Hával oldozza fel," azaz föltételesen. "Hával kell szólanunk." (föltétellel). Pázmán. Udvarhelyszékben néhutt hanem helyett is használják: nem Péter vót ha Pál. (Kriza J.).
Öszvetételei: habár v. habátor, hacsak, hahogy, hanem, haszinte; aligha, hátha, hogyha, mintha, vajha, noha.

*HA (3)
gömbölyübb ajakkal: ho, elvont gyök és gyökelem, több részént önálló, részént elvont gyökök anyja, melyek általán magasságot, fölemelkedést, fölkelést, fölszínt, héjat, tetőt jelentenek, milyenek hág, hám, hány (ige), hár, háj, hályog, háló, hát, ház. V. ö. H betü és HO.

*HA (4)
hangosan kifakadó vidám kedélyhang, még pedig kettőztetve, sőt hármaztatva is: haha, hahaha.

*HA (5)
kérdést jelentő gyökszó, (mely különösen eléfordúl e szókban: hány, hányad, hányadik), pl. Tudni kivánod, ha honn leszek-e? "Miképen esmerheti meg embör azt, ha méltán járul ez szentségnek vételére." Nádor-codex. "Kérdezvén és mondván: ha te vagy Krisztus élő Istennek fia." Régi magyar Passio.
"Gyorsan őtet nevén szólította vala,
Atyja ha honn volna? tőle kérdi vala."
Istvánfi Pál a XVI. századból.
"Kérdezteték kedég a leváltaktól: ha mikor jő istennek országa? (Münch. cod.); jelenleg fölcseréltetik vajjon kérdővel, pl. vajjon mikor jő istennek országa?

*HA (6)
meglepetést, bámulást, megütközést, ijedést jelentő indulatszó. Ha! mi az? Ha! szörnyüség! Ha! oda vagyunk! Utólehelettel is: hah!

*HÁ (1)
dunántuli tájszólás szerént am. hová? Há mégysz? Há tetted a könyvemet? De ugyan há gondolsz? Mongolul: kha.

*HÁ (2)
elvont gyöke hála szónak, azonos ah v. áh indulat szóval.

*HAB (1)
puszta hang, melyből habog, habatol, hablikodik, habsol stb. hangutánzók erednek. Vékony hangon: heb, honnan: hebeg, hebehurgya. (Előbeszédünkben a hab név rokonságai nyomdahibából ide soroztattak).

*HAB (2)
(törökül köp-ük; a szanszkritban és zendben ap, a perzsában áb v. áv, vizet jelentenek); fn. tt. hab-ot. H nélkül van abárol igében, abda szó egyik jelentésében, s ablegény öszvetett szóban. Eredetére nézve a fehéret jelentő hó v. hav szóval is rokonítható, s a perzsa áb jelentéséhez fényesség, (nitor, splendor) is tartozik. 1) Am. a mozgásban levő víznek hánykódó fölszine, gördülése, egymás fölébe tódulása; máskép nagyobb fokozattal: hullám. Merre zúgnak habjai Dunának, Tiszának. (Kölcsey). Férfiat énekelek, ki hadával Volga türemlő habjait átszegvén. (Horv. E.). Ah! mint e hab ily sietve tünnek éltem napjai. (Szemere P.). Zúgó, tóduló, csapkodó, ömlő, partokat verdeső, hánykódó habok. Habot ver az evező. Habokat hajt az elvitorlázó hajó. Csillapodnak a habok. A hid kőoszlopain megtörnek a habok. 2) Különösen azon fehéres tajték, mely az erősen ömlő, csapkodó, megtörő víztömeget mintegy fodrossá teszi. 3) Az erős mozgásba hozott, fölhevűlt, állati testből, szájból stb. kiömlő nyálkaszerű fehér vagy véres folyás. A meghajtott paripát kiveri a hab. Letörölni a lovakról a habot. Csak úgy ömlött a hab a száján. Szája vérhabbal tajtékozik. 4) Átv. ért. némely testeken, különösen sikárlott kemény fákon, kelméken látszó tekervényes vonalak, melyek habzó víz gyanánt tünnek elé. Innen: habos ruha, selyem, habos asztal, szekrény.

*HÁB (1)
elvont gyök, melyből hábor, háborít, háború, háborog stb. származékok erednek. Értelmére rokon a hab szóval, mennyiben mozgást, tódulást, felzavarodást jelent. Sőt a régiek, pl. Erdősy, ki a hangjelek felrakásában hív ügyekezett lenni, röviden használták származékaiban, pl. haboruságot indijtott vala. (Erdősy).

*HÁB (2)
puszta Baranya megyében; helyr. Háb-on, ~ra, ~ról.

*HABAGYAG
(hab-agyag) ösz. fn. Legfínomabbféle fehér agyag, melyből úgynevezett hab-, vagy tajtékpipákat készítenek.

*HABAHURGYA
(haba-hurgya) ösz. mn. Eredetileg habóhurgyó igenév az elavult hab(ik), hurgy(ik) igéktől. Jelent oly embert, kinek nyelve a szapora beszéd miatt akadoz, aki habog, hebeg, höbög és hurgyog, hurjog, kurjog; máskép hebehurgya v. hurja. Rokon vele a hetlekotla, (aki hetel, kotol) és hiblihabli. Átv. ért. szeles, meggondolatlanul hirtelenkedő. Habahurgya ember. Habahurgya beszéd.

*HABAHURGYÁLKODÁS
(haba-hurgyálkodás) ösz. fn. Habogva kiáltozó beszéd; szeleskedés, hirtelenkedő kapkodás.

*HABAHURGYÁLKODIK
(haba-hurgyálkodik) ösz. k. 1) Szeleskedik, meggondolatlanul hirtelenkedik, ide-oda kapkod. 2) Hebegve, höbögve beszél.

*HABAHURGYÁN
(haba-hurgyánm) ösz. ih. 1) Akadozva, hebegve, höbögve. Habahurgyán beszélni. 2) Sebesen, meggondolatlanul. Habahurgyán végezni valamit. Habahurgyán eljátszani szerencséjét.

*HABAHURGYASÁG
(haba-hurgyaság) ösz. fn. Szelesség, ide-oda kapkodás, meggondolatlan hirtelenkedés; habogva, höbögve beszélési mód.

*HABAHURGYÁSKODÁS, HABAHURGYÁSKODIK
stb. l. HABAHURGYÁLKODÁS, HABAHURGYÁLKODIK.

*HABAHURJA
(haba-hurja) l. HABAHURGYA.

*HABAKOL
(hab-ak-ol) áth. és önh. m. habakol-t. A vizet valamivel csapdosva, ütve, felzavarva haboztatja. Evezővel habakolni a csendes tavat. Habakolni a vízben. Máskép: habiczkol és habuczkol.

*HABAKOLÁS
(hab-ak-ol-ás) fn. tt. habakolás-t, tb. ~ok. Vízben csapkodás.

*HABALYKA
am. hóbolygó, l. ezt.

*HABAR
(hab-ar) áth. m. habar-t. 1) Vizet vagy más folyadékot fölkever, fölzavar, fölhaboztat. 2) Különösen valamely ételnek való hig testet, rántást, tojást, tejet stb. vagy más használatra való testeket, pl. festéket, meszet stb. öszvekever, vegyít. Habkásának való tejet, tojásfehérét, baraczkízt habarni. Rántottát, kását, gánczatésztát habarni. 3) Átv. ért. zavar, kever, különösen a beszédet, szót öszvevissza töri. Elhabarni a beszédet. Mindenféle bolondot öszvehabar. Ne habarj, hanem beszélj.

*HABÁR (1)
(ha-bár) ösz. kötszó. Föltételes megengedést jelentő mondat előtt áll, s a megfelelő utómondatban mégis, mégsem kötszókat vonz, pl. Habár milliomokkal bírna is, mégis éhen, szomjan nyomorogna a fukar. Habár igen megbántanál is, mégsem állanék rajtad boszút. Habár a föld végére menendesz, mégis követni foglak. V. ö. HA és BÁR.

*HABÁR (2)
(hab-ár) fn. tt. habár-t, tb. ~ok. Kalán, melylyel holmi fövő hig testeket keverni, s habjaikat leszedni szokták, máskép: abárló kalán.

*HABARÁS
(hab-ar-ás) fn. tt. habarás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit habarunk.

*HABARÁSZ
(hab-ar-ász) önh. m. habarász-tam, ~tál, ~ott. Habaró kalánnal, lapoczkával stb. kever valamit.

*HABARCS
(hab-ar-cs) fn. tt. habarcs-ot. 1) Különféle híg testekből öszvehabart keverék, különösen tréfás nyelven, holmi öszvekotyvasztott pép vagy kásaféle szegényes eledel. 2) Föltiprott locspocs, lőtye, pocsalék, posvány, mocsár, hig sár. Habarcs ember a székelyeknél: tisztátalan; eszelős.

*HABARCSOS
(hab-ar-cs-os) mn. tt. habarcsos-t v. ~at, tb. ~ak. Keverékes; locspocscsal vegyes, lőtyés. V. ö. HABARCS. Habarcsos étel. Habarcsos út.

*HABARCZ
(hab-ar-cz) fn. tt. habarcz-ot. Féregfaj, mely részént tengerben, részént édes vizekben lakik, s átlátszó, s üres növény szárhoz hasonló testtel bír, melynek alsó vége a béka-csigateknőkhöz, békapotnyákhoz stb. ragad, felső vége pedig nyilással ellátott, melyből csápalakú vékony érzőszálacskák nyúlnak kifelé, s ezek által holmi apró férgecskéket kapkod eledelül, melyeket mintegy magához habar; (Hydra, Polypus).

*HABARCZNEMŰ
(habarcz-nemü) ösz. mn. Habarczok neméhez tartozó; habarczhoz hasonló. Habarcznemű tengeri férgek.

*HABARÉK
(hab-ar-ék) fn, tt. habarék-ot. Habarás, keverés által elegyített valami. Szorosb ért. hamarjában öszvekotyvasztott híg étel; és a rosz útakon híg, büdös sár. Máskép: habarcs.

*HABARÉKOS
(hab-ar-ék-os) mn, tt. habarékos-t v. ~at, tb. ~ak. l. HABARCSOS.

*HABARGAT
(hab-ar-og-at) áth. és gyakor. m. habargat-tam, ~tál, ~ott. Valamit folytonosan habar, kever, kotyvaszt. Sarat, kóficzot habargatni. Lisztkását, befőzött gyümölcsöt habargatni. V. ö. HABAR.

*HABARGATÁS
(hab-ar-og-at-ás) fn. tt. habargatás-t tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki habargat.

*HABARICZA
(hab-ar-icz-a) fn. tt. habariczá-t. l. HABARCS, 2).

*HABARLÓ
(hab-ar-ol-ó) mn. am. habaró. Kassay Józsefnél eléjön: habarló fa. Azonos abárló szóval, abárló kalán, abárló vessző stb. öszvetételekben.

*HABARNICZA
(hab-ar-on-icz-a) fn. tt. habarniczát. 1) Több régi iróknál am. habarcz (polypus). 2) Marczalmellékén am. téjjel föleresztett, habart leves.

*HABARÓ
(hab-ar-ó) fn. tt. habaró-t. 1) Eszköz, mely által valamit habarnak, pl. kalán, villa, fa, rúd, vessző stb. 2) Személy, ki habar. 3) A lónak felső ajka, melylyel az abrakot szájába habarja.

*HABARÓKALÁN, HABARÓFA stb.
l. HABARÓ, 1).

*HABAROL
(hab-ar-ol) áth. m. habarolt. Azonos vele abárol. l. HABAR.

*HABART
(hab-ar-t) mn. tt. habart-at. Amit habartak, felhabartak, habarva készítettek. Habart sár. Hamarjában habart leves.

*HABATOL
(hab-at-ol) önh. m. habatol-t. Habogva, hápogva, hebegve, höbögve vagy igen gyorsan, egyszersmind akadozva beszél.

*HABATOLÁS
(hab-at-ol-ás) fn. tt. habatolás-t, tb. ~ok. Habatolva, azaz habogva, hebegve, akadozva beszélés.

*HABDA
(hab-da) fn. tt. habdát. Tájszó. 1) Néhutt, pl. Vasban abda (abdál), másutt akla. Így nevezik azon bőrt, melyet némely vidéki pásztorok és pórok bocskor fölött lábok szárára huznak, s mintegy a bocskorhoz akasztanak, toldanak. V. ö. ABDÁL. 2) A hegyalján a térdig érő hosszu csizmát nevezik így, alkalmasint, mivel hab, vagyis sár, víz, pocs ellen szolgál.

*HABFI
(hab-fi) ösz. fn. Mesés lény, melynek férfi termetet tulajdonítanak, s azt regélik róla, hogy a tengerben lakik. Regélnek oly mesés lényekről is, melyek fölülről nőtermettel birnak, alulról pedig halfarknak, s ezeket hableányoknak hivják.

*HABGYÜRŰ
(hab-gyürű) ösz. fn. Gyűrü vagy karika, melyet a vízbe esett vagy vetett valamely test okoz.

*HABI (1)
(hab-i) mn. tt. habi-t, tb. ~ak. Habból való, habok között lakó, habra vonatkozó stb. A perzsában ábi.

*HABI (2)
puszta Baranya megyében; helyr. Habi-ba, ~ban, ~ból.

*HABICZA
(hab-icz-a) fn. tt. habiczát. Balatonmellékén am. a Balaton habjai által a partokra kihányt gizgaz, nádtöredék, máskép: habita (hab-itta v. hab-ütte?).

*HABICZKOL
(hab-icz-kol) önh. m. habiczkol-t. l. HABAKOL és HABUCZKOL.

*HABITA
l. HABICZA.

*HABKARIKA
(hab-karika) l. HABGYÜRŰ.

*HABKŐ
(hab-kő) ösz. fn. l. TAJTKŐ.

*HABLÁB
(hab-láb) ösz. fn. A hajó alsó része, vagyis habokba merülő oldalai.

*HABLEÁNY
(hab-leány) ösz. fn. Mesés lény, melynek fölül nőtermete, alul pedig halfarka van. V. ö. HABFI.

*HABLI
(hab-ol-i v. hab-ol-ó) mn. tt. habli-t, tb. ~ak. Tájszó, mely habogót, höbögőt, hirtelen, s akadozva beszélőt jelent. Hiblihabli ember.

*HABLIKODIK
(hab-ol-i-kod-ik) k. m. hablikod-tam, ~tál, ~ott. Hebegve, habogva, akadozva, hirtelen beszél, habatol.

*HABNEMŰ
(hab-nemű) ösz. mn. Habhoz hasonló.

*HABNŐ
(hab-nő) ösz. fn. l. HABLEÁNY.

*HABOG
(hab-og) önh. m. habog-tam, ~tál, ~ott. Hebeg, höbög, akadozva beszél, habatol.

*HABOGÁS
(hab-og-ás) fn. tt. habogás-t, ~ok. Akadozva beszélés.

*HABOGÓ
(hab-og-ó) mn. tt. habogó-t. Aki habogva, akadozva beszél.

*HABÓKA
falu Árva, és puszta Veszprém megyében; helyr. Habóká-n, ~ra, ~ról.

*HABOKÁDÓ
(hab-okádó) ösz. mn. Aki v. ami habot okád. Habokádó réz-sárkány az épületen. Habokádó zuhatag, forrás.

*HABOKOL
(hab-ok-ol); l. HABAKOL.

*HABÓKOL
(hab-ók-ol) önh. m. habókol-t. Vágtatva, mintegy csapkodó habok módjára, nyargal, lovagol.

*HABONKÉNT
(hab-on-ként) ih. Habról habra; egyik hab a másik után. Habonként partra vetett deszka. Habonként lesiető víz.

*HABONLÁBBÓ
(habon-lábbó) ösz. fn. Úszó, ki a vízben nem fekve, hanem lépve megyen, ki a vizet mintegy tiporva, meglábolva úszik.

*HABONYA
puszta Baranya megyében; helyr. Habonyá-n, ~ra, ~ról.

*HÁBOR
(háb-or) elvont törzsök, melyből a háború, háborog, háborít stb. közvetlenül erednek. Jelent, csend-, békezavarást, nyugott állapotnak felbomlását, midőn az egésznek egyes részei hánykódó habok gyanánt felzavarodnak, s csendes helyzetöket mozgalom, forrongás, hányás-vetés váltja fel. Fölélesztésre érdemes, jó hangzatu szó. Mondhatnók példaul Szív hábora. Elme hábora. Lelki hábor. A család csendét hábor zavarta meg. Suttogás által hábort támasztani a jó barátok között. A rosz eledelek hábort okoznak a gyomornak stb. V. ö. HÁB. Hangban, valamint némely származékaiban is, egyezik zavar szóval. Megháboróland a víz (turbata fuerit aqua. Müncheni codes). Mit háboroltatok meg (quid turbati estis. Ugyanott).

*HÁBORG
l. HÁBOROG.

*HÁBORGÁS
(háb-or-og-ás) fn. tt. háborgás-t, tb. ~ok. Általán, állapot, midőn a csend, béke, nyugalom fölzavarodik, midőn valamely testnek részei nagy mozgalommal, és rendetlen vagy rendkivüli módon működnek, összevisszakeverednek. Szorosabb értel. az embereknek egymáselleni törekvése, egymásközti viszálkodása. Családi, polgári, nemzeti háborgások.

*HÁBORGAT
(háb-or-og-at) áth. m. háborgat-tam, ~tál, ~ott. Valakit v. valamit nyugalmából fölver, csendet, békét zavar; nyugonni nem enged, alkalmatlankodással illet. Éjjeli zajjal háborgatni az alvókal, betegeket. Gyakori látogatással háborgatni az írót. Kardcsörtetésekkel háborgatni a szónokot. Ha olvasok, ne háborgassatok.

*HÁBORGATÁS
(háb-or-og-at- ás) fn. tt, háborgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg nyugtalanítás, midőn valakit háborgatunk.

*HÁBORGATÓ
(háb-or-og-at-ó) fn. és mn. tt. háborgató-t. Aki v. ami háborgat; izgató. A háborgatók fellázították a várost. Háborgató zaj, lárma, pattogatás.

*HÁBORGÓ
(háb or-og-ó) mn. tt. háborgó-t. 1) Nyugtalankodó, zavart, lázadást okozó, csendzavaró. Háborgó alattvalók, polgárok, népek, nemzetek. 2) Kevergő, émelygő, hullámzó, fergeteges. Hábongó szelek. Háborgó tenger. Háborgó ég. Háborgó gyomor.

*HÁBORGÓAN
(háb-or-og-ó-an) ih. Zavarogva, nyugtalankodva.

*HÁBORÍT, HÁBORIT
(háb-or-ít) áth. m. háborít-ott, htn. ~ni v. ~ani. A régieknél: háboréjt, háborojt. "Megháborejtotta a népet." (Münch- cod.). "Az részögség .... főnek megháborojtója (Góry-cod.). 1) Nyugtalanít, csendet, békét zavar, haragít. Népeket háborítani. Szivet, lelket háborítani. Felháborítani maga ellen valakit. Megháborítani a jó embert. 2) Kever, émelyít. Gyomrot háborítani holmi rosz étellel vagy undoksággal.

*HÁBORÍTÁS, HÁBORITÁS
(háb-or-ít-ás) fn. tt. háborítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit v. valamit háborítunk. Családok, népek háborítása. Gyomor felháborítása. V. ö. HÁBORÍT.

*HÁBORÍTATLAN
(háb-or-ít-atlan) l. HÁBORÍTLAN.

*HÁBORÍTHATATLAN, HÁBORÍTHATLAN
(háb-or-ít-hat[-at]-lan) mn. tt. háboríthatatlan-t, tb. ~ok. Akit v. amit háborítani nem lehet. Háboríthatatlan szónok. Háboríthatatlan lelki öröm, örök üdvösség. Fölháboríthatatlan béketürés. Határozóilag háboríthatlan állapotban, háboríthatlanul.

*HÁBORÍTLAN, HÁBORÍTATLAN
(háb-or-ít-[at-]lan) mn. tt. háborítlan-t, tb. ~ok. Csendben, békében, nyugalomban hagyott, meg nem zavart, folytonosan egy állapotban maradt. Háborítatlan népek. Háborítatlan nyugalomban élni. Háborítatlan kedv, öröm, megelégedés. Határozóilag, háborítlanul, háboritás nélkül.

*HÁBORÍTLANUL, HÁBORÍTATLANUL
(háb-or-ít-[at-]lan-ul) ih. A nélkül, hogy valaki v. valami megháboritaná; folytonos csendben, békében, nyugalommal. Háborítatlanul birni valamely jószágot. Háborítatlanul utazni a vad népek között ritkaság.

*HÁBORÍTÓ, HÁBORITÓ
(háb-or-ít-ó) mn. és fn. tt. háborító-t. 1) Csendet, békét, nyugalmat zavaró; izgató, lázító. Háborító beszédek. Népeket háborító haszonvágy. Háborítók szavai után indulni. 2) Keverő, fölkeverő, émelyítő. Gyomorháborító genyedség, undokság.

*HÁBORKODIK
(háb-or-kodik) k. m. háborkod-tam, ~tál, ~ott. Nyugtalankodik, békétlenkedik, folytonos zavargasban él, visszálkodik, viszonyos haragban van másokkal. Testvéreivel, rokonaival, polgártársaivaL háborkodik. l. HÁBOROG.

*HÁBORÓ
régies, háború helyett; l. ezt.

*HÁBORODÁS
(háb-or od-ás) fn. tt. háborodás-t, tb. ~ok. Nyugtalan, békétlen, elégületlen, csend nélküli állapotba való átmenetel, vagy maga ezen állapot. Háborodást okozni a szomszédok között. Háborodásban élni.

*HÁBORODIK
(háb-or-od-ik) k. m. háborod-tam, ~tál, ~ott. Nyugalma, békéje, csendes állapota fölzavarodik; indulatra, különösen haragra, bosszura gerjed. Sértés miatt felháborodni. A tenger felháborodik. Ne háborodjék tü szűvetek. (Münch. cod.).

*HÁBORODOTT
(háb-or-od-ott) mn. tt. háborodott-at. Nyugalmából, csendéből fölzavart, fölvert; megindult. Egymás ellen háborodott testvérek. Felháborodott tenger. Elméjében megháborodott ember, azaz tébolyodott.

*HÁBORODOTTSÁG
(háb-or-od~ott-ság) fn. tt. háborodottság-ot. Háborodott, indulatos, zavart elméjü állapot; tébolyodottság. V. ö. HÁBORODIK.

*HÁBOROG
(háb-or-og) önh. m. háborog-tam v. háborgottam, háborogtál v. háborgottál, háborgott, htn. ~ni v. háborgni v. háborgani. Nyugtalanul mozog, habok módjára hánykódik, zavarog; kevereg, émelyeg; forr. Háborog a felizgatott nép. Háborog a gyomra. Átv. ért. háborog a förgeteges ég. Háborog a forrásnak indult must.

*HÁBORÓL
am. háborúl; régies háborodik helyett; l. ezt.

*HÁBOROSZIK
l. HÁBORODIK.

*HÁBORÚ, HÁBORU
(háb-or-ú) fn. tt. háború-t. Régente háboró. Megporejtá a szeleket, és a víznek háboróját. (Increpavit ventum et tempestatem aquae. Müncheni v. Tatrosi cod.). Eredetileg igenév, illetőleg melléknév volt. 1) Általán am. nagy mozgalom, felzavart csend, felzavart nyugalom, felzavart béke. Innen: elmeháború, szívháború; égi háború, szélháború, tengeri háború. 2) Különösen, ellenséges pártok, népek, nemzetek, fejedelmek közötti, s egymás elleni, s fegyverrel üzött, harczokra kitörő vita, meghasonlás. Háborut indítani, viselni, folytatni. Háborúra készülni. Háborúnak véget vetni. Harmincz éves, hét esztendős háboru. Török háború. Polgári háború. Kurucz háború. Harcz és háború! Mi a háború! Csendes háború. Adj uram csendes háborút. Franczia háború. Alkalmazott ért. harag, veszekedés. No hiszen, lesz háboru, ha meg tudja a gazda.

*HÁBORUKÖLTSÉG
(háború-költség) ösz. fn. Költség, melybe a háború viselése kerűl. A meggyőzött ellenséggel megfizettetni a háboruköltségeket. Az adót a háboruköltségek fejében fölemelni.

*HÁBORÚL, HÁBORUL
(háb-or-úl) önh. m. háborúl-t. Háboros, zavart, békétlen, nyugtalan állapotba megy által. Ha megháboróland (= háborúland) a víz. Sokakban háboróltatol meg. (Münch. cod.). Máskép: háborodik.

*HÁBORULÁS
(háb-or-ul-ás) fn. tt. háborulás-t, tb. ~ok. Zavarulás, nyugalomnak, csendnek, békének felbomlása.

*HÁBORÚLAT
(háb-or-úl-at) fn. tt. háborúlat-ot. Valaminek háborús, azaz zavart, nyugtalan, zajgó, lázongó állapota. És lesznek jelenségek .... a tenger háborulatjának és habainak szózatjától. (Münch. cod.).

*HÁBORULT
(háb-or-ul-t) mn. tt. háborult-at. Békében, nyugalomban zavart, felindult. Háborult kedv. Változott minden kedv háborult testemben. (Gyöngyösi).

*HÁBORÚS, HÁBORUS
(háb-or-ú-os) mn. tt. háborús-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Zavaros, nyugtalan, mozgalmas, egymás ellen csatázó, fegyverrel küzdő. Háborús időket élni. Háborús nemzetek, fejedelmek. 2) Förgeteges, szélvészes. Háborus ég, éjszaka, nyári napok.

*HÁBORÚSÁG, HÁBORUSÁG
(háb-or-ú-ság) fn. tt. háborúság-ot. Egyes személyek vagy pártok, népek, nemzetek, fejedelmek közti viszálkodás, fegyveres ellenkedés; harag, visszavonás. Háboruságban élő szomszédok, házastársak. Mennyi háboruságot kellett kiállanom! Jobb a tisztességes háboruság, mint a szines barátság. (Km.). Háboruságot indítani, szerezni, okozni, lecsillapítani.

*HÁBORUSÁGOS
(háb-or-u-ság-os) mn. tt. háboruságos-t v. ~at, tb. ~ak. Háborusággat teljes, igen háborús, felette nyugtalan, zavargó. Háboruságos kurucz világ.

*HÁBORUSKODÁS
(háb-or-u-os-kod-ás) fn. tt. háboruskodás-t, tb. ~ok. Állapot, melyben az vagyon, ki tartós vagy folytonos háborut visel vagy visszálkodásban él.

*HÁBORÚSKODIK
(háb-or-ú-os-kod-ik) k. m. háborúskod-tam, ~tál, ~ott. Tartós vagy folytonos háborút visel, szüntelen háborúban vagy visszálkodásban él. Némely vad népek századig is háborúskodnak egymással.

*HÁBORUTERV
(háboru-terv) ösz. fn. Terv, mely szerént a viselendő háborunak legalkalmasabb vagy olyannak látszó módja, eszközei stb. előleg meghatároztatnak.

*HABOS
(hab-os) mn. tt. habos-t v. ~at, tb. ~ak. Habokat hányó, habokra szakadozott, duzzadt, hullámos; tajtékos, izzadástól kivert. Habos víz. Habos káposztalé. Habos száju ló. Habos lovon fut egy vitéz, vérlobogó kezében. (Czuczor). Átv. ért. hab gyanánt elömlő, változó vonalakkal, csíkokkal tarkázott, ékesített. Habos aczél, kard, puska. Habos vászon, asztalkendő. Habos selyem, tafota, szövet, ruha, öv, szalag. Habos csemelet. Habosra edzeni az aczélt. Habosra szőtt vászon, kelme.

*HABOSAN
(hab-os-an) ih. Habos állapotban vagy minőségben; habos vonalakkal ékesítve.
"Perzsiai módon ballag kaftánosan,
Amelyet aranynyal müveltek habosan."
Gyöngyösi István.

*HABOZ
(hab-oz) áth. m. haboz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit habosra ver. Keverés által felhabozni a tojásfehérét. 2) Valaminek habját szedi, leszedi. Habozni, lehabozni a forró levest. 3) Habalakú vonalakkal, csíkokkal ékesít, tarkáz. Aczélt habozni. Tafotát, selymet, vásznat habozni. V. ö. HABOZIK és HABZIK.

*HABOZÁS
(hab-oz-ás) fn. tt. habozás-t, tb. ~ok. 1) Midőn a haboz-tól származik, am. habcsinálás, habszedés vagy átv. ért. habalakú vonalakkal, csikokkal ékesítése valaminek. Aczélhabozás; szövet habozás. 2) Midőn a habozik igétől ered, am. a léleknek határozatlan, ingadozó állapota, mikor sem erre, sem arra nem birja eltökélni magát.

*HABOZAT
(hab-oz-at) fn. tt. habozat-ot. Habos vonalak. Habos állapot.

*HABOZIK
(hab-oz-ik) k. m. haboz-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. am. elhatározatlan, ide-oda ingadozó lelki állapotban van, nem tudja, mi tevő legyen. Hitében habozik. Különböztetésül V. ö. HABZIK.

*HABOZÓ
(hab-oz-ó) mn. tt. habozó-t. 1) Habot csináló vagy habot lemerő, leszedő. Vizet habozó malomkerék. Habozó kalán. 2) Valamit habalakú vonalakkal, csikokkal ékesítő, tarkázó. Aczélt habozó fegyvercsiszár. 3) Határozatlan, ingadozó, magát eltökélni nem képes lelkiállapotban levő. Habozó elme. Hitében habozó rosz keresztény.

*HABOZTAT
(hab-oz-tat) áth. és mivelt. m. haboztat-tam, ~tál, ~ott. 1) Eszközli, hogy valami, habozzék, habokra dagadjon. Evezővel haboztatni a vizet. A gőzös kerekei haboztatják a Dunát. 2) Habos alakúra csináltat, ékesíttet, edzet v. szövet. Puskát, kardot, selyemszövetet haboztatni. 3) Képes kifejezésben, am. a levegőt hangoztatja, rezegteti. Az éneklők gyönyörű hangokkal haboztatják a levegőt. (Baróti Szabó). 4) Elméjét határozatlan, ingadozó állapotban működteti. Haboztatja elméjét. (Faludi.).

*HABOZVA
(hab-oz-va) ih. és állapotjegyző. 1) Habot csinálva vagy leszedve. 2) Habalakuvá ékesítve. 3) Határozatlan, ingadozó elmével; akadozva. Habozva beszélni.

*HABPÍPA
(hab-pípa) ösz. fn. Habagyagból metszett, faragott fínom fehér pípa, máskép: tajtékpípa. Tegyünk fel valamit, én szép habpipámat. (Faludi.). V. ö. HABAGYAG.

*HABRONTÓ
(hab-rontó) ösz. mn. Akadály, melyen a habok megtörnek, erejöket vesztik. Habrontó bakok, oszlopok, kősziklák.

*HABRUHA
(hab-ruha) ösz. fn. Fínom, vékony szövetü fehér ruha, mely, mintha vízbe mártották volna, szorosan a testhez tapad, s annak minden tagjait átlátszóvá teszi. A régi szobrászok ilyenben állítottak ki némely női alakokat.

*HABS
(hab-os, hab-s) hangutánzó elvont gyökszó, melyből a habsi, habsol származékok erednek. Kifejezi azon természeti hangot, melyet hallani, midőn valaki, de különösen a kutya igen mohón falja az italt vagy híg eledelt. Némi eltéréssel habzs. Ily hangutánzók a csemcs, csömcs (csemcseg), porcz (porczog), taps (tapsol).

*HABSÁN
falu Sáros megyében; máskép: Böki. Helyr. Habsán-ba, ~ban, ~ból.

*HABSI
(hab-os-i) mn. tt. habsi-t, tb. ~ak. Mohón ivó, habsoló. Némely tájakon, pl. a Tisza mellett: habzsi. V. ö. HABS, HABSOL. Olyan szerkezetü, mint: kapsi, buksi, töksi, silapsi.

*HABSISÁG
(hab-os-i-ság) fn. tt. habsiság-ot. Habsoló tulajdonság; habsolás.

*HABSÓ
(hab-só) ösz. fn. l. PORSÓ.

*HABSODRÓ
(hab-sodró) ösz. fn. Általán eszköz, mely sodrás, forgatás által a vizet vagy más híg testet habosra veri.

*HABSODRÓFA
l. HABSODRÓ.

*HABSOL
(hab-os-ol) áth. m. habsol-t. Mohón iszik, mint a kutya, habs, habs hangot hallatva. Hamar felhabsolt egy tál levest. A finnben havallan v. hävällän, szintén am. habsolok.

*HABSOLÁS
(habos-ol-ás) fn. tt. habsolás-t, tb. ~ok. Mohón ivás.

*HABSZEDŐ
(hab-szedő) ösz. fn. Kalán vagy kalánféle eszköz, melylyel a habzó, forrásban levő híg testnek habjait, tajtékát leszedik.

*HABTEJ
(hab-tej) ösz. fn. Tojás fehérével vegyített, s habsodróval fölkevert, földuzzasztott, s hófehérré alakított édes tejföl.

*HABTEJES
(hab-tejes) ösz. mn. Habtejjel csinált, készített. Habtejes pép, kása.

*HABTORLÁS
(hab-torlás) ösz. fn. A tolongó haboknak bizonyos ponton, akadályon öszvetömülése, fennakadása. V. ö. TORLÁS.

*HABTÖRŐ
(hab-törő) l. HABRONTÓ.

*HABUCSKOL
l. HABUCZKOL.

*HABUCZKOL
(hab-ucz-ak-ol) önh. m. habuczkol-t. Uszás közben vagy másként is a vízben kezeivel vagy lábaival vagy evezővel stb. vervén a vizet, habokat indít. Az uczk (v. ucsk) képző hangutánzó. Habuczkolnak a fürdő gyermekek. V. ö. EVICZKEL.

*HABUCZKOLÁS
(hab-ucz-ak-ol-ás) fn. tt. habuczkolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki vagy valami habuczkol.

*HABUCZKOLÓ
(hab-ucz-k-ol-ó) fn. tt. habuczkoló-t. Általán vizet zavaró, haboztató eszköz; különösen a halászok dorongja v. rúdja, melylyel gyalomvetés előtt a vizet fölzavarják.

*HABUGA
l. HABOGÓ.

*HABURA
falu Zemplén megyében; helyr. Haburá-n, ~ra, ~ról.

*HABÜZÖTT
(hab-üzött) ösz. mn. Mit a habzó víz ereje ide-oda hajt, kerget, űz. Habüzött kis csónak.

*HABZÁS
(hab-oz-ás) fn. tt. habzás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami habzik. Száj habzása. Víz habzása. V. ö. HABZIK.

*HABZIK
(hab-z-ik) k. m. habzottam, habzottál, habzott, htn. habzani. Habokra dagad, duzzad, habok kelnek belőle; tajtékzik. Mérgében csak úgy habzik a szája. Habzik a megkergetett ló. Habzik a kevert tejföl, tojásfehére. Habzik a parthoz csapkodott hullám. Habzik a pohárba töltött ser, stb. V. ö. HABOZ és HABOZIK.

*HABZÓ
(hab-z-ó) mn. tt. habzó-t. Hatokat verő, habokva duzzadó; tajtékzó. Habzó tenger. Habzó ser. Habzó száj. Habzó tenger az udvar. (Km.). Habzó szakáll.
"Az állakon habzó terjedt szakállokban
Lehetnek a szelek szép mulatásokban."
Gyöngyösi István.

*HABZÚGÁS
(hab-zúgás) ösz. fn. Zúgása, moraja a sebesen rohanó vagy alázuhanó hullámoknak.

*HABZSI, HABZSOL
l. HABSI, HABSOL.

*HÁCS
puszta Somogy megyében; helyr. Hács-on, ~ra, ~ról.

*HACSAK
(ha-csak) ösz. kötszó. 1) Valamely föltételt tagadó vagy mérséklő vagy fölfüggesztő értelemmel bír, s megfelel a latin nisi szónak, mely esetben nem tagadót vonz, s nyomosító ereje az egész mondatra hat, pl. Hitelezőit ki nem elégítheti, hacsak mindenét el nem adja. Hacsak magad nem jősz, nem fizetek. Semmire sem mehetsz, hacsak meg nem ajándékozod az illetőket. Midőn a csak egyes szóra vonatkozik, s azt nyomosítja, akkor elválasztva iratik, s annyit tesz, mint egyedűl, csupán, pl. Ha csak pénz kell, azt adhatok. Ha csak engem bántottál volna meg, nem gondolnék vele. 2) Tehetőséget, lehetőséget jelentő mondatok előtt állván annyit tesz, mint: amennyire, ha valamikép, ha még is, pl. Hacsak lehet, ne feledkezzél meg rólunk. Hacsak szerét teheted, jőj el. V. ö. HA és CSAK.

*HACSAVA
falu Gömör megyében; helyr. Hacsavá-n, ~ra, ~ról.

*HACSÉR, HADSÉR, HACZÉR
fn. tt. hacsér-t, tb. ~ok. Elavult, s valószinüleg idegen eredetü szók, talán a német Hascher után alakultak, mit értelmökből nem alaptalanul gyaníthatni, minthogy poroszló, azaz fogdmeg értelemben használták.

*HACSI v. HÁCSI
puszta Gömör megyében; helyr. Hácsi-ba, ~ban, ~ból.

*HACZIKA, HACZOKA, HACZUKA
(hossz-ú-ka, vagy talán: ház-i-ka) fn. tt. haczikát. Jelent eredetileg hosszu felső öltönyt, palástot, melyet hajdan főurak viseltek. Ulászló kincstartója így ir ezen ruháról: "Primo die aprilis (1496) ad rel. dni Agriensis Quinque Ecclesiis Oratori Wajodae Transalpinarum, qui cum Oratore Turcarum ad R. Mtem venerat, unam Haczekam de veluto deaurato eidem emi, et dedi 46 fl. Ujabb nyelven, különböző tájszokások szerént jelent majd kurta vászon köntöst, majd hosszabbféle foszlány kabátot. Közönségesen tréfás beszédben használják, s alsó irásmódba való. Valakiről lerántani a haczukát. Rongyos haczukában járni.

*HAD (1)
(talán am. iv-ad) fn. tt, had-at. 1) Család vagy nemzetség. Ez értelemben divatozik az ország több vidékein, pl. Kié ez a föld? Varga hadé. Csunya had, gonosz hadak. Innen eredt: hadnagy, azaz családnak vagy nemzetségnek feje, előljárója; utóbb a nemes testületek, helységek választott főnöke. Nemesek hadnagyja, am. nemes hadak, nemes családok nagyja. V. ö. HADNAGY. 2) Tágasabb értelemben am. egymás ellen fölkelő nemzetségek tagjainak serege, midőn egyik had a másikat, azaz nemzetség nemzetséget magtámadta. Innen utóbb szélesb ért. fegyveres nép, katonaság, háborúviselésre gyüjtött sereg.Hadakat gyüjteni, fogadni, toborzani. Hadat vezérleni. Haddal indulni az ellenségre. Gyalog, lovas hadak. Zsoldos hadak. Előhad, utóhad. Országos had. Tartalék-had. Vert had. Foltonként szállinkóznak, mint a vert hadak. (Km.). Ördög hada. Szent had. Irgalmas borbélyt, szent hadat soha sem hallhatni. (Km.). 3) Elvont ért. fegyveres fölkelés, verekedés, melylyel nemzetségek, népek, nemzetek üldözik egymást, midőn harczra, csatára, ütközetre kelnek. Hadat izenni, viselni. Hadba menni. Hadban elesni. Hadra termett, am. jeles katona.Hadat támasztani. Egyenlő osztály nem támaszt hadat. (Km.). Nincs a hadban semmi Péter bátya. (Km.). l. HAD, (2).
Származékai: hadakozik, hadi, hadoncz stb.

*HAD (2)
elvont gyöke hadar, hadász, hadonáz stb. szóknak. Ezek után itélve jelentése: ide-oda kapkodás, verdesés. Megegyezik viad törzszsel (viadal szóban). A szanszkritban hath am. gyötör. Talán az (1) alatti had szónak 2) és 3) jelentései is ide tartoznak. Pesti Gábor CI. meséjében had am. viad-al.

*HAD (3)
tájdivatos hagy helyett; l. ezt.

*~HAD
magas hangon HED, s néha ik-kel: hed-ik, hod-ik, höd-ik, hüd-ik; igeképző. Egy eredetű ugyan az ad ed, s odik, ödik igeképzőkkel, mindazáltal a h közbeszurása által mindig valamely testi vagy lelki kórállapotot, hiányt fejez ki, mint por-h-ad, pos-h-ad, kor-h-ad, gör-h-ed, pes-h-ed, hamu-hod-ik, büz-h-öd-ik, bűn-h-öd-ik, pely-h-üd-ik stb. V. ö. H betü.

*HADA
puszta Tolna megyében; helyr. Hadá-n, ~ra, ~ról.

*HADAD
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Hadad-on, ~ra, ~ról.

*HADAD-NÁDASD
máskép: MAGYAR-NÁDASD, falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Nádasd-on, ~ra, ~ról.

*HADÁK v. GÖRGÉNY-HODÁK
l. ezt.

*HADAKOZÁS
(had-a-hoz-ás v. had-koz-ás) fn. tt. hadakozás-t, tb. ~ok. Ellenséges, egymás ellen feltámadt felek, népek, nemzetek szembekelése; fegyverrel űzött verekedés, csatázás. A hadakozás és gonoszság együtt járó szomszédok. (Km.).

*HADAKOZIK
(had-a-koz-ik, had-koz-ik) k. m. hadakoz-tam, ~tál, ~ott. Fegyveres erővel és seregesen vív, csatáz, harczol egymás ellen. Hadakoznak a megütközött seregek. Hadakoznak a szomszéd népek. Szélesb ért. vitézkedik, katonáskodik, háborut visel.

*HADAKOZÓ
(had-a-koz-ó) mn. tt. hadakozó-t. 1) Fegyverrel és seregesen vívó, csatázó, küzdő. Hadakozó csapatok. 2) Háborut viselő. Hadakozó nemzetek, fejedelmek. 3) Háborut, csatát, harczot kedvelő; ellentéte: békés, nyugalmas. Kaukáz hadakozó népei.

*HADAK ÚTJA
székely tájszólás szerént am. téjut az égen. l. TÉJÚT.

*HADÁLLÁS
(had-állás) ösz. fn. A háboruskodó, vagy indulóban levő hadaknak ideiglenes állomásozó helye. Téli hadállásra szállítani be a seregeket.

*HADÁLLOMÁNY
(had-állomány) ösz. fn. 1) Hadi törvények és szabályok szerkezete, mely szerént valamely tartomány, ország katonasága, hadserege mint különálló erkölcsi testület kormányoztatik. 2) Valamely tartománynak, meghódított országnak haditörvényekre alapított kormányzata. A magyar katonavidékek hadállománya. 3) Hadi létszám, haderő mennyisége.

*HADÁNKOZIK
(had-án-koz-ik) k. m. hadánkoz-tam, ~tál, ~ott. Vetélkedik, versenyez. Baranyai tájszó.

*HADAPRÓD
(had-apród) ösz. fn. Tiszti pályára szánt katonaujoncz, ki eleinte mint közlegény, utóbb mint altiszt szolgál, hogy magát a feltiszti rangra kiképezze. (Cadet). Maga költségén katonáskodó hadapród (Cadet ex propriis). Ezeredi hadapród (Regiments-Cadet).

*HADAR
(had-ar) áth. m. hadar-t. 1) Csatázó hadak módjára ide-oda csapkod, üt, vág; különösen a cséplőkről mondjuk, midőn csépjeikkel a gabonát verik. 2) Hidor, azaz port, gabonaszemeket, hamut, tüzet stb. valamely eszközzel tovább tol. 3) Átv. ért. szaporán, érthetetlenül beszél. Hadarja (v. habarja) a szót. A gyököt közvetlen hangutánzónak is vehetjük, mint hadaz, hadász is mutatja.

*HADARÁS
(had-ar-ás) fn. tt. hadarás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hadar.

*HADARÁSZ
(had-ar-ász) önh. m. hadarász-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda kapkod, csapkod. A ló, tehén hadarász farkával, midőn a legyek csipik. Sötétben, bekötött szemekkel hadarászni. Átv. ért. szaporán és akadozva beszél. V. ö. HADAR.

*HADARÁSZÁS
(had-ar-ász-ás) fn. tt. hadarászás-t, tb. ~ok. Ide oda csapkodás. Akadozva beszélés.

*HADARINT
(had-ar-int) áth. m. hadarint-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Gyöngén egyet hadar.

*HADARÍT, HADARIT
(had-ar-ít) áth. m. hadaritott, htn. ~ni v. ~ani. Hadarni kezd, vagy egyet hadar. V. ö. HEDERÍT. A székelyeknél: kever. Hadaritsd meg azt a pálinkát. (Kriza J.).

*HADARÓ
(had-ar-ó) fn. tt. hadaró-t. A csép nevü gazdasági eszköznek feje, ostora, sudara, mely a nyélről forgó szíjcsaton függ, minél fogva ide-oda hajlik. Máskép: cséphadaró. Úgy jár a nyelve, mint a cséphadaró.

*HADARÚ
l. HADARÓ.

*HADASTYÁN
(had-as-ty-án, az aggastyá-n szó utánzására alkotott új szó); fn. tt. hadastyán-t, tb. ~ok. Jelent kiszolgált, hadban megviselt katonát.

*HADÁSZ (1)
(had-ász); l. HADARÁSZ.

*HADÁSZ (2)
(had-ász) fn. tt. hadász-t, tb. ~ok. A hadi mesterségben vagy hadviselésben jártas. V. ö. HADÁSZAT, és HADMÜVÉSZ.

*HADÁSZ (3)
falu Vas megyében; helyr. Hadász-on, ~ra, ~ról.

*HADÁSZAT
(had-ász-at) fn. tt. hadászatot. Jártasság a hadviselésben, hadi mesterség. (Tactica).

*HADAZ
(had-az) önh. m. hadaz-tam, ~tál, ~ott. Fegyverrel, pl. karddal vagy bottal, kézzel stb. csapkod, dárdával öklel; csatáz, ide-oda vagdalódzik.

*HADAZÁS
(had-az-ás) fn. tt. hadazás-t, tb. ~ok. Ide-oda csapkodás fegyverrel, bottal, kézzel stb.

*HADBIRÓ
(had-biró) ösz. fn. am. hadügyész. 'Fő hadi biró' nevet visel a 'generalis auditor' az 1707-diki ónodi katonai magyar rendszabásban.

*HADBIZTOS
(had-biztos) ösz. fn. Katonaság élelmezésére, szállásolására felügyelő biztos. Különösen a) kincstári, s hadi kormányhoz tartozó tisztviselő, ki a katonaság élelmezést, ruházását stb. kezeli; b) vármegyei tiszt, ki az illető megyében tanyázó katonaság élelmezéséről gondoskodik.

*HADCSAPLÁR
(had-csaplár) ösz. fn. A tanyázó vagy táborozó vagy folytonos indulóban levő katonasággal járó csaplár, ki bort, s más szeszes italokat mér stb. Máskép: markotányos.

*HADCSAPLÁRNŐ
(had-csaplár-nő) ösz. fn. l. MARKOTÁNYOSNŐ.

*HADCSEL
(had-csel) ösz. fn. Csel, vagyis ravasz fogás, mely által egyik hadakozó fél a másikat kelepczébe törekszik ejteni. Nem erővel, hanem hadcsellel venni be a várat. V. ö. CSEL.

*HADCSOPORT
(had-csoport) ösz. fn. Katonák serege, nagyobb hadseregből egy csapat.

*HADD
indulat, vagyis nógató szó, eredetileg hagyd, azaz hagy-j-ad. Jelent engedést, ráhagyást, nem bánást, pl. Hadd lássam, mi van ott. Hadd lám! Hadd olvassak én is valamit. Hadd legyen! Hadd menjen Isten hirével. Hadd beszéljen a világ. Itt mindenütt a kihagyott hogy is lappang: hadd, hogy lássam; hadd, hogy olvassak stb. Ez az oka, hogy a hadd után mindig kapcsoló módban áll az ige. V. ö. HADD EL HADD, és HAGYJ.

*HADD EL HADD
(hagyd el hagyd) sajátságos, magyar népies kifejezés, mely valami nagy bajt, szorultságot jelent, például, midőn valakit rútul megpiszkolnak, megvernek. No, most lesz még a hadd el hadd. Az volt ám a hadd el hadd.

*HADDSZA
tájszokási kifejezés a közönséges addsza v. add ide helyett. Néhutt mondják így is: hoddsza, alkalmasint hozdsza helyett.

*HADÉPITÉSZET
(had-épitészet) ösz. fn. Az épitészet azon neme, mely különösen hadi czélokra alkalmas épületeket, várakat, sánczokat stb. készít.

*HADERŐ
(had-erő) ösz. fn. Erő, mely valamely nemzet vagy fejedelem fegyveres népében, katonaságában létezik. Szárazföldi haderő, tengeri haderő. Nagy haderővel indulni az ellenségre.

*HADÉV
(had-év) ösz. fn. Azon időszak, vagyis az évnek azon részei, melyek folytában a háboruskodó hadak a mezőn szoktak tanyázni, u. m. tavasz, nyár, ősz. Kedvező hadév. Dicsőséges hadév. Húsz hadévet töltött a táborban.

*HADFEGY
(had-fegy) ösz. fn. Fegy, mely a hadakat kellő alárendeltségben tartja, melynél fogva az alsóbb rendüek a felsőbbek iránt teljes engedelmességel viseltetnek.

*HADFENYÍTÉK
(had-fenyíték) ösz. fn. Szigorú szabályok és törvények, melyek a hadsereget illő korlátok között tartják, s a kihágókat megbüntetik.

*HADFI
(had-fi) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. katonának született, katona életet élő, fegyverben szolgáló ember.

*HADFOGADÁS
(had-fogadás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a hadi kormány által megbizott személyek a hadsereg számára bizonyos díj vagy jutalom mellett alkalmas legényeket szereznek, fogadnak. Máskép: toborzás.

*HADFOGADÓ (1)
(had-fogadó) ösz. fn. Hadi tiszt vagy közlegény, ki a katonaság közé önkénytesen állani akarókat befogadja, s az illető katonai hivatalnál beavattatja. Máskép: toborzó; köz nyelven és németesen: verbungos.

*HADFOGADÓ (2)
ösz. mn. Ki hadakat, vagyis katonáknak való legényeket gyüjt. Hadfogadó tiszt, közlegény.

*HADFOGADÓ KORMÁNY
ösz. fn. Hadi hivatal, mely a katonaságra törvényesen kényszerített vagy önként beállott ujonczokat bejegyzi, felruházza, s illető állomásaikra, azaz ezredekhez utasítja. Minden vármegyében létezik hadfogadó kormány. (Werbung-Commando).

*HADFOGOLY
(had-fogoly) ösz. fn. Hadsereghez tartozó személy, kit háboru idején az ellenség elfog. Szokottabban: hadi fogoly.

*HADFOGSÁG
(had-fogság) ösz. fn. Állapot, melyben az vagyon, kit, mint a háboruskodó félhez, sereghez tartozó egyént az ellenség hatalmába ejt és fogva tart. Közönségesebben: hadi fogság. Hadfogságba esni, ejteni.

*HADFŐ
(had-fő) ösz. fn. Szélesb ért. hadvezér, ki kisebb-nagyobb hadsereget kormányoz.

*HADFŐNÖK
(had-főnök) l. HADFŐ.

*HADGYAKORLAT
(had-gyakorlat) ösz. fn. Fegyveres gyakorlat, melylyel a katonaság hadi fordulatokra, fegyverforgatásra, csatázásra képezi magát.

*HADGYÓGYSZERTÁR
(had-gyógy-szer-tár) ösz. fn. Gyógyszertár, különösen a katonai kórházak használatára. Külön irva, hadi gyógyszertár jobb hangzatú.

*HADGYÜJTÉS
(had-gyüjtés) ösz. fn. Széles ért. katonaság kiállítása, szerzése, akár törvényes kényszerítés, akár igért díj vagy jutalom által.

*HADHÁZ
(had-ház) ösz. fn. 1) Ház, melyben hadak, azaz katonák laknak. 2) A hajduvárosok egyikének neve; helyr. Hadház-on, ~ra, ~ról.

*HADHIRDETÉS
(had-hirdetés) ösz. fn. Hiradás a viselendő háboru felől, melyben egyszersmind az illetők fegyverre vagy hadi segedelemre felszólítatnak.

*HADI
(had-i) mn. tt. hadi-t, tb. ~ak. 1) Katonás, vitézhez illő. Hadi termet, hadi tekintet, hadi szigor. 2) Hadat illető, hadba való, hadhoz tartozó, hadra vonatkozó, hadban használt vagy használtatni szokott. Hadi adó. Hadi bárd. Hadi biró (hadbiró). Hadi bot. Hadi csal, csel, csalárdság. Hadi dobos. Hadi ember. Hadi erő. Hadi fegy, fenyiték, törvény, törvényszék. Hadi fogás, fortély. Hadi fogoly, fogság. Hadi gyakorlás, gyakorlat. Hadi hajó, hajós, hajósereg. Hadi jel. Hadi káplán. Hadi készlet. Hadi készület. Hadi kürt. Hadi láb. Hadi munkák. Hadi népsereg. Hadi orvos. Hadi pénztár. Hadi rend, rendtartás. Hadi ruha, fegyver, öltözet. Hadi szállás. Hadi szekér, szekeres, szekerezés. Hadi szerek. Hadi szerencse. Hadi szerencsét, fiú magzatot, jó házasságot az Isten választja. (Km.). Hadi szolgálat. Hadi tanács. Hadi tanácsos. Hadi tár, tárház. Hadi társ, társaság. Hadi tény v. tett. Hadi tiszt. Hadi történetek. Hadi tudósítások stb. Ezek némelyike, amint többé vagy kevésbé egységes fogalmat fejez ki, öszve is irathatik; példákat a következő czikkekben láthatni.

*HADICSÍNY
(hadi-csíny) ösz. fn. Egyes személyek vagy csapatok által elkövetett merénylet.

*HADIFÉK
(hadi-fék) l. HADFEGY.

*HADÍGE
(had-íge) ösz. fn. Szó vagy rövid mondat, melyet leginkább háborukor titok gyanánt közleni szokás az illető katonákkal, hogy általa saját feleiket sötétben is, vagy akármily alakban megkülönböztessék az ellenfél embereitől, kik előtt a kibocsátott hadige nincsen tudva.

*HADIHAJÓ
(hadi-hajó) ösz. fn. Szélesb ért. hadsereghez, hadviseléshez tartozó hajó, pl. melyen hadi élelmet, fegyvereket stb. szállítanak. Szorosb ért. oly hajó, melyen vizi csaták történnek.

*HADIHÍD
(hadi-híd) ösz. fn. A háborut viselő seregek által hevenyében épített ideiglenes híd.

*HADIJÁTÉK
(hadi-játék) ösz. fn. Katonai játék neme, melyben a katonák fegyverforgatási ügyességöket, mások mulattatására mutogatják. Régi lovagok hadijátékai. Máskép: harczjáték.

*HADIKORMÁNY
(hadi-kormány) ösz. fn. Általán hadiparancsnokság vagy hivatal, mely kisebb-nagyobb vidék hadait közvetlenül igazgatja. Fő hadikormány, mely valamely tartományra, országra terjed ki. Magyarországi, tótországi és szerémségi, horvátországi, bánsági fő hadikormány.

*HADIKORMÁNYZÓ
(hadi-kormányzó) ösz. fn. 1) Általán hadi parancsnok. 2) Fő hadikormányzó, vagyis valamely vidék, tartomány, ország katonasága felett parancsoló főrangú tiszt, pl. vezér, altábornagy. Magyarország fő hadikormányzója Budán, Horvátországé Zágrábban lakik.

*HADIMUNKA
(hadi-munka) ösz. fn. Mindenféle munka, mely a fegyvergyakorlathoz és háboruviseléshez tartozik, milyenek: sánczolás, táborütés, czéllövés stb.

*HADINDÍTÁS
(had-indítás) ösz. fn. A hadaknak bizonyos állomásra, különösen az ellenség elébe indítása.

*HADINÉP
l. HADNÉP.

*HADINYELV
(hadi-nyelv) ösz. fn. A katonai hivatalos irásban, fegyvergyakorlásban stb. divatozó, és sajátságos kifejezésekkel, műszókkal biró nyelv. Átv. ért. rövid, szabatos, parancsszerü nyelv.

*HADIREND
(hadi-rend) ösz. fn. 1) Rend a katonaságban vagy hadviselésben. Hadirendbe állottak a seregek. Fegyelmetlen seregben nincs jó hadirend. 2) Katonaság általában. A hadirendhez tartozók. Az 1-ső értelemben inkább külön irandó: hadi rend.

*HADIRENDSZABÁS
(hadi-rend-szabás) ösz. fn. A hadi szabályok eléadása, elszámlása.

*HADIRODA
(had-iroda) ösz. fn. Iroda, melyben a hadikormány mindenféle levelezései, hivatalos irományai kezeltetnek.

*HADIRODALOM
(had-irodalom) ösz. fn. Az irodalomnak azon ága, mely szélesb vagy szorosb ért. vett hadi tudományokkal foglalkodik.

*HADISKOLA
(had-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a katonaságra szánt, jelölt növendékek, vagy a katonaság közé már beavattak, illető hadi tudományokban rendszeres oktatást nyernek.

*HADISTEN
(had-isten) ösz. fn. Az ókori hitrege szerént, hadakat intéző isten, kit a görögök Zeüsz fiában Marsban személyesítettek. Máskép, és nemzetiesen: Hadúr.

*HADITANÁCS
(hadi-tanács) ösz. fn. 1) Kormányhatóság, mely a hadviselést, s általán az egész hadi ügyet intézi. A haditanács által készített vagy helybenhagyott csataterv. Udvari haditanács, melynek elnöke a fejedelem, vagy ennek képviselője. 2) Ezen hatóság ülése, tanácskozása a hadi ügyek tárgyában. Haditanácsot tartani. Valamit a haditanácsban elhatározni.

*HADITANÁCSOS
(hadi-tanácsos) ösz. fn. A haditanácsnak egyes tagja, tanácsosi ranggal és czímmel.

*HADITANYA
(hadi-tanya) ösz. fn. Hely, ahol valamely hadsereg vagy annak része táboroz, avagy lakik.

*HADITISZT
(hadi-tiszt) ösz. fn. lásd: KATONATISZT.

*HADITÖRVÉNYSZÉK
(hadi-törvényszék) ösz. fn. Törvényszék, melyben a hadsereg között eléforduló peres ügyek sajátlag szerkezett biróság által intéztetnek el. Hadi törvényszék elé állítani a szökevényeket vagy árulókat.

*HADIZAJ
l. HADZAJ.

*HADIZENET
(had-izenet) ösz. fn. Hivatalos tudósítás, mely által egyik nemzet vagy fejedelem a másiknak kijelenti, hogy megsértett jogait vagy igényeit fegyverrel kész megboszulni.

*HADJÁRAT
(had-járat) ösz. fn. 1) Általán, a hadseregeknek helyről helyre költözése. Keresztes hadjárat. 2) Különösen, a hadaknak az ellenség ellen menése, harczra készülő mozgalmai. Tavasz elején megkezdeni a hadjáratot.

*HADJELSZÓ
(had-jel-szó) l. HADIGE.

*HADJOG
(had-jog) ösz. fn. 1) A hadi törvények öszvege. 2) Jog, melynél fogva a hadi törvények ellen vétett katonákat vagy a hadi ügyekbe avatkozott polgári személyeket is törvényszék elé idézni és büntetni lehet. 3) Hadviselésre felszabadító jog.

*HADKÉSZLET
(had-készlet) ösz. fn. Készlete vagyis egybegyüjtött öszvege bizonyos hadi szereknek.

*HADKORMÁNY
(had-kormány) l. HADIKORMÁNY.

*HADKORMÁNYSZÉK
(had-kormányszék) ösz. fn. Kormányszék, mely valamely vidék, tartomány vagy ország katonaságának ügyeit intézi. Budai fő hadkormányszék.

*HADLÁB
(had-láb) ösz. fn. 1) A hadseregek azon állapota, midőn háborura készen állanak, vagy készülőben vannak. Hadlábra állitani a seregek egy részét. 2) A mozgásban, indulóban levő seregnek egy vonala, hadoszlop. (Colonne).

*HADLAK
(had-lak) ösz. fn. Katonai laktanya.

*HADLAVA
a régi halotti beszédben, a mai hallá helyett; l. HALL.

*HADLEVÉL
(had-levél) ösz. fn. Levél, melyben hadat, azaz háborút izennek.

*HADMEZŐ
(had-mező) ösz. fn. Általán, azon hely, vidék, tartomány, melyen az ellenséges felek hadat viselnek. V. ö. CSATAMEZŐ, CSATATÉR.

*HADMOZGALOM
(had-mozgalom) ösz. fn. Háborúra mutató készületek a hadseregekben.

*HADMÜVELET
(had-müvelet) ösz. fn. Hadi működés, hadsereg vagy hadi hajó harczias mozdulata, forgása, gyakorlata (Manoeuvre).

*HADMÜVÉSZ
(had-müvész) ösz. fn. A hadviselés fortélyaiba, cseleibe, csinyjaiba, fogásaiba ügyesen beletanult hadi ember.

*HADNAGY
(had-nagy) ösz. fn. 1) Legrégibb, s legeredetiebb ért. családnak vagy nemzetiségnek feje. V. ö. HAD, (1). 2) Több nemes családok, vagy egész nemes helységek, közbirtokosságok által választott főnök. Nemesek hadnagya. 3) Némely alföldi vidékeken községi vagy megyei rendőr, leginkább a csavargó legények, tolvajok stb. üldözésére. 4) A városokban a rendőrségi hivatalhoz tartozó tisztviselő, ki rangra nézve a kapitány után áll. Város hadnagya. 5) A katonaságnál feltiszt, ki az őrmesterek és kapitányok közti helyet foglalja el. Alhadnagy, fő- v. felhadnagy. Lovas hadnagy, gyalog hadnagy. Régente jelentett hadvezért, hadfőnököt, mint eredeti értelme és elemzése önként mutatja.

*HADNAGYI
(had-nagyi) ösz. mn. Hadnagyot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hadnagyi rang, kötelesség, fizetés.

*HADNAGYSÁG
(had-nagy-ság) ösz. fn. Hadnagyi hivatal, rang, szolgálat. Nemesi hadnagyság. Katonai hadnagyság. Városi hadnagyság. Mezei hadnagyság. V. ö. HADNAGY.

*HADNÉP
(had-nép) ösz. fn. Fegyverviselő nép, sereg, katonaság, melynek különösen fogadott kötelessége a hazát és fejedelmet, bel és kül veszedelmek ellen védeni.

*HADONA
(had-on-a) elvont törzsök, melyből a hadonáz ige származik. Jelent ide-oda kapkodást vagy kapkodót, csapkodót. Talán ebből származott rokon belük átváltozása által a katona szó.

*HADONÁZ
(had-on-a-az) önh. m. hadonáz-tam, ~tál, ~ott. l. HADARÁSZ.

*HADONCZ
(had-oncz) fn. tt. hadoncz-ot. Új szó, mely az ujoncz katona fogalmát rövid szabatossággal fejezi ki; mert ujoncz nem csak katona lehet, hanem pap, ügyvéd stb. is, hadoncz pedig egyedül az új katonára illik.

*HADORSZÁGLÁR
(had-országlár) ösz. fn. Országlár, ki a hadi ügyek igazgatásával foglalkodik, máskép: hadügyér. V. ö. ORSZÁGLÁR.

*HADORSZÁGLAT
(had-országlat) ösz. fn. Valamely országnak hadi törvények szerénti igazgatása, kormányzása.

*HADOSZLOP
(had-oszlop) ösz. fn. A seregnek, s különösen a hadba menő seregnek olyatén sorba elrendezése, mely, vagy melynek egy része aránylag keskeny és hosszukás tömeget s mintegy oszlopot képez. (Colonne).

*HADOSZTÁLY
(had-osztály) ösz. fn. 1) Általán, nagyobb hadseregből egy-egy osztály. 2) Különösen az ezredek nagyobb alkotó része, melynek főnöke az ezred főtiszti karából való. Gyalog hadosztály (bataillon). Lovas hadosztály (division). Ezredesi hadosztály. Őrnagyi hadosztály. Ez értelemben különösen am. zászlóalj.

*HADÖSZVEIRÁS
(had-öszve-irás) ösz. fn. A katonáknak való, vagy katonáskodni köteles polgárok, legények öszveirása.

*HADPARANCSNOK
(had-parancsnok) ösz. fn. Valamely helyben tanyázó katonaságnak parancsnoka. Buda várának hadparancsnoka. (Militär - Commandant).

*HADPÉNZTÁR
(had-pénztár) ösz. fn. Pénztár, melyből a katonaság zsoldját, s egyéb hadi szereket, fegyvereket stb. fizetik.

*HADPÉNZTÁRNOK
(had-pénz-tárnok) ösz. fn. Hadi tisztviselő vagy hivatalnok, ki a katonák zsoldjait és hadi költségeket kezeli.

*HADRAJ
(had-raj) ösz. fn. A hadsereg egyik ága, része.

*HADRÉV
erdélyi falu Thorda megyében; helyr. Hadrév~n, ~re, ~ről.

*HADSEBÉSZ
(had-sebész) ösz. fn. A katonaságnál, katonai kórházakban működő sebész.

*HADSEREG
(had-sereg) ösz. fn. Kisebb vagy nagyobb számu katonaságból álló testület, öszvegyült fegyveres nép sokasága. Hadsereget táborba szállítani, vezérelni.

*HADSORS
(had-sors) ösz. fn. Sors, mely a hadak munkálatait intézi, midőn majd kedvezőleg, majd mostohán mutatkozik.

*HADSZA
l. HADDSZA.

*HADSZABÁLY
(had-szabály) ösz. fn. Szabály, melyhez az illető hadak öszvesen és személyenként, magukat alkalmazni kötelesek.

*HADSZABÁLYKÖNYV
(had-szabály-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a hadszabályok foglalvák. (Regulament).

*HADSZÁLLITÁS
(had-szállitás) ösz. fn. 1) A hadaknak bizonyos helyre, állomásra elküldése. 2) A hadak számára való szerek, fegyverek, eleségnemüek szállítása.

*HADSZÁRNY
(had-szárny) ösz. fn. A kiállitott derékhadnak szélső végei, melyek kanyarodáskor legsebesebben mozognak. A hadsereg közepe: hadderék.

*HADSZÉK
(had-szék) ösz. fn. Hadi tanács ülése, valamely tárgy fölötti tanácskozása.

*HADSZĚMLE
(had-szěmle) ösz. fn. Hadak vizsgálata, midőn a vizsgáló, vagyis szemletartó tiszt a seregeket osztályonként, csapatonként maga előtt ellépteti, hogy lássa, ha fegyvereik, öltözetök stb. illő rendben, tisztaságban vannak-e? Köz szemle. Nagy hadszemle. Az ezredes hadszemlét tart.

*HADSZER
(had-szer) ösz. fn. Általán, mindenféle hadi készület, milyenek, a fegyverek, hadi szekerek, hadi hajók, tábori sátorok stb.

*HADSZERENCSE
(had-szerencse) ösz. fn. Szerencse a hadban, különösen: jó szerencse, midőn a hadakozó fél győzedelmet nyer. A hadszerencse változó, bizonytalan. Hadszerencse kiséri zászlójit.

*HADSZERHIVATAL
(had-szer-hivatal) ösz. fn. Hivatal, mely a katonai hadszerekre, különösen ágyúkészületekre felügyel.

*HADSZERNAGY
(had-szer-nagy) ösz. fn. Fő haditiszt, ki háborúban a tüzérséget kormányozza.

*HADSZERTÁR
(had-szer-tár) ösz. fn. Épület, melyben lőszerek, ágyúk, puskák, különféle fegyverek és hadi készületek használatul készen állanak, vagy néha ritkaság és mutatvány gyanánt őriztetnek.

*HADSZOLGÁLAT
(had-szolgálat) ösz. fn. Szolgálat, melyet valaki mint katona, mint a hadsereg egyik munkás tagja tesz. Hadszolgálatba lépni.

*HADSZÓ
(had-szó) ösz. fn. l. HADIGE.

*HADSZÜLESéG
(had-szüleség) ösz. fn. Élelemszerek a katonaság, és takarmány a hadi lovak számára.

*HADSZÜNET
(had-szünet) ösz. fn. l. FEGYVERSZÜNET.

*HADTANODA
(had-tanoda) ösz. fn. l. HADISKOLA.

*HADTÖRTÉNET
(had-történet) ösz. fn. Egy vagy több hadviselésnek, vagy általán hadaknak története. V. ö. TÖRTÉNET.

*HADTÖRVÉNY
(had-törvény) ösz. fn. 1) Törvény, mely háboru folytában érvényes, vagy olyanná tétetik. 2) Törvény, melyet a katonák, s általán a hadsereghez tartozó személyek megtartani kötelesek.

*HADTÖRVÉNYCZIKK
(had-törvény-czikk) ösz. fn. A hadtörvénykönyvből egy-egy czikk.

*HADTÖRVÉNYKÖNYV
(had-törvény-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a hadtörvények foglalvák.

*HADTÖRVÉNYSZÉK
(had-törvényszék) ösz. fn. 1) Törvényszéki ülés, melyben a katonák által elkövetett kihágásokról itélnek. 2) Azon személyek, kik ezen törvényszék tagjai. A hadtörvényszék által halálra ítéltetni.

*HADTUDÓ
(had-tudó) ösz. mn. Aki a hadviselés mesterségét érti. V. ö. HADTUDÓS.

*HADTUDOMÁNY
(had-tudomány) ösz. fn. 1) Szoros ért. és tárgyilagosan am. a hadviselés mesterségének rendszeres eléadása. 2) Szélesb ért. hadviselésre vonatkozó ismeretek. Hadtudományra oktatni a növendék katonákat. Hadtudományt írni. Hadtudománynyal birni.

*HADTUDÓS
(had-tudós) ösz. fn. Hadtudományban jártas, különösen, ki a hadviselés mesterségének rendszeres ismereteivel bir.

*HADÚR
(had-úr) ösz. fn. l. HADISTEN.
"Fenn pedig álla Hadúr, a föld harczára lenézvén."
Vörösmarty.

*HADUSFALVA
helység Szepes megyében; helyr. Hadusfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HADÚT
(had-út) ösz. fn. 1) Út, melyen a költözködő, egy helyről más helyre rendelt katonák járnak; országút. 2) Átv. ért. l. TEJÚT.

*HADÚTLEVÉL
(had-útlevél) ösz. fn. Jegyzék, melyen föl vannak írva és kitűzve az útra indított hadak állomásai.

*HADÜDV
(had-üdv) ösz. fn. A katonaságnál divatozó tisztelkedés, pl. midőn az őrálló legény az átmenő tiszt előtt fegyverét meghúzza.

*HADÜGY
(had-ügy) ösz. fn. Minden, ami a hadakat és hadviselést illeti. Hadügyet intéző országlás. Hadügyek tárczáját átvenni.

*HADÜGYÉR
(had-ügyér) ösz. fn. Némelyek szerint újabb időben am. hadügy-miniszter.

*HADÜGYÉSZ
(had-ügyész) ösz. fn. Hadi törvényekből megvizsgált és felesküdt katonai ügyvéd. (Auditor), máskép: hadbiró.

*HADÜGYÉSZET
(had-ügyészet) ösz. fn. Hadügyészi képesség vagy hivatal. Hadügyészetben gyakorolni magát. Valamely kihágás vizsgálatát a hadügyészetre bizni.

*HADÜGYÉSZI
(had-ügyészi) ösz. mn. Hadügyészt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hadügyészi vizsgálat, oklevél. Hadügyészi levelezés, vélemény.

*HADÜGYVÉD
(had-ügy-véd) lásd: HADÜGYÉSZ.

*HADÜZENET
(had-üzenet) ösz. fn. l. HADIZENET.

*HADVADÁSZ
(had-vadász) ösz. fn. Némely hadseregeknél különös ügyességü lövészek, kik háboru alkalmával, előcsatázásokra, tájszemlére, levélhordásra stb. használtatnak. Hadvadászok osztálya. Határvidéki hadvadászok.

*HADVERŐ
(had-verő) ösz. mn. és fn. Győző, győzedelmes. Hadverő seregek! Hadverő Isten. (Zrinyiász).

*HADVEZÉR
(had-vezér) ösz. fn. Széles ért. hadfőnök, ki a csatába menő hadakat vezeti. Fő hadvezér, al hadvezér. A vezér szó értelme különös rangfokozati tekintetben még nincs szabatosan meghatározva. Többen a General kifejezésére használják. Innét: vezérőrnagy. (Generalmajor).

*HADVEZÉRI
(had-vezéri) ösz. mn. Hadvezért illető, arra vonatkozó. Hadvezéri méltóság, parancs, rendelet.

*HADVEZÉRSÉG
(had-vezérség) ösz. fn. Hadvezéri hivatal, rang, méltóság. Hadvezérségre emelkedni. Hadvezérséget viselni.

*HADVEZŐ
erdélyi puszta Kolos megyében; helyr. Hadvező-n, ~re, ~ről.

*HADVIGA
falu Thurócz megyében; helyr. Hadvigá-n, ~ra, ~ról.

*HADVISELÉS
(had-viselés) ösz. fn. Háborúskodás, hadakozás, ellenség ellen hadseregekkel menés.

*HADVISELET
(had-viselet) ösz. fn. 1) Lásd HADVISELÉS. 2) Am. hadi v. katonai viselet, katonai ruházat.

*HADVISELŐ
(had-viselő) ösz. mn. Aki más ellen fegyveres hadakkal indúl, s azt csatázva, harczolva megtámadja, háborúskodó. Hadviselő szomszéd népek. Hadviselő felek.

*HADVIZSGÁLAT
(had-vizsgálat) ösz. fn. 1) l. HADSZEMLE. 2) Hadi törvényszék előtti vizsgálat.

*HADVIZSGÁLÓ
(had-vizsgáló) ösz. mn. és fn. Ki a hadak fölött szemlét tart; tiszt, főtiszt, ki hadszemlére kiállítja vagy állíttatja a katonaságot. V. ö. HADSZEMLE.

*HADZAJ v. HADIZAJ
(had~ v. hadi-zaj) ösz. fn. Zaj, lárma valamely hadra menő vagy hadakozó csoportban.

*HÁG
(ha-ag v. ho-ag, rokonnak tekinthető a sínai 'áng [altum; extollere], a német steigen, hoch, magyar hegy. V. ö. H betű és HA gyökelem); önh. és áth. m. hág-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, magasra lép, megy, emelkedik. Zsámolyra, székre, asztalra hágni. Uborkafára hágni. Felhágott az uborkafára. (Km.). Aki nagyot hág, nagyot esik. (Km.). "Ha ezt měg nem těszěd, fejed a karóba hág." (Székely népmese. Kriza J. gyüjteménye). 2) Különösen, lép, vagyis lábát felemelvén valamire reá teszi. Rosz fűre hágott. (Km.). Más nyomába hágni. Nyomába sem hághat. (Km.). Behágni a kocsiba. Alá hágni a gödörbe, árokba. Nyakára hágni valakinek, am. erőt venni rajta. Nyakára hágni valaminek, am. elsikkasztani, elkölteni, elprédálni. Rengőre hágni, tájdivatosan am. házasságtörést követni el. Kihágni, am. törvényt szegni. Kihágni a hámból, korlátból. Lehágni a lóról, székről. 3) Mász, magasra megy, különösen fára, hegyre. Meghágni a hegyek ormát. Az árvíz meghágta a legmagasabb partokat. 4) Mondják a hím állatokról, különösen csődörről, bikáról, kosról, midőn nemzés végett a nőstényre ugranak. Hágnak a csődörök, kosok. A bika meghágta az üzelkedő tehenet. V. ö. bővebben: aláhág, át v. általhág, behág, felhág, kihág, lehág, meghág, ráhág.

*HÁGÁS
(há-g-ás) fn. tt. hágás-t, tb. ~ok. 1) Magasra lépés, mászás, felmászás. 2) Midőn a hímállatok, különösen csődörök, bikák, kosok nemzés végett a nőstényekre ugranak. Hágás ideje. Hágásra ereszteni a fiatal kost. Első hágás.

*HÁGAT
(ha-ag-at) áth. m. hágat-tam, ~tál, ~ott. Nőstény barmot himmel, különösen tehenet bikával, kanczát csődörrel, anyabirkát kossal párosít. Fiatal kanczákat hágatni. A harmadfű üszőket meghágatni.

*HÁGATÁS
(ha-ag-at-ás) fn. tt. hágatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn a nőstény barmokat közösülés végett hím alá, különösen a tehenet bika, a kanczát csődör, az anyajuhot kos alá eresztik.

*HÁGATÓ
(ha-ag-at-ó) fn. tt. hágató-t. 1) Hely, korlát, hová a csődörrel párosulandó kanczát beállítják. 2) Lovász, ki a sárló kanczák és hágó csődörökkel bánik, s a hágást elintézi.

*HÁGCSA
(ha-ag-csa) elvont törzs és fn. melyből a hágcsál ige származik. Jelent lassu, kisded hágást, lépést.

*HÁGCSÁL
(ha-ag-csa-al) önh. m. hágcsál-t. Lassan-lassan hág, hágdos, lépdegel. Gólyák, gémek hágcsálnak a tóban.

*HÁGCSÓ
(ha-ag-acs-ó v. ha-ag-os-ó) fn. tt. hágcsó-t. Általán, fokozatos eszköz, emelvény, melyen fölalá lehet hágni, menni, milyenek: lajtorja, pásztori górfa, lépcsők. Különösen, melyen valahová behágnak. Hágcsó a hintón. Hágcsó a kerítéseken, sövényeken, melyen ki és bejárnak. Néhutt a köznépnél elrontva: háskó.

*HÁGCSÓPAD
(hágcsó-pad) ösz. fn. A várbástyákon levő hágcsó.

*HÁGDICSA
(ha-ag-od-ics-a) elvont törzs, melyből hágdicsál ige ered. Jelent apró vagy gyakori lépést.

*HÁGDICSÁL
(ha-ag-od-ics-a-al) lásd: HÁGCSÁL.

*HÁGDICSKÁL
(ha-ag-od-ics-ka-al) l. HÁGCSÁL.

*HÁGDOGÁL
(ha-ag-od-og-ál) lásd: HÁGCSÁL.

*HÁGDOS
(ha-ag-od-os) önh. és áth. m. hágdos-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, ismételve hág. Naponként száz lépcsőt hágdosni. A jó csősz nem restel a górfára hágdosni. "Jól tudtam hágdosni ahogy csak kellett; felhágok a fára." (Székely népmese. Kriza J. gyüjt.). V. ö. HÁG.

*HÁGDOSÁS
(ha-ag-od-os-ás) fn. tt. hágdosás-t, tb. ~ok. Gyakran ismételt hágás.

*HÁGÓ (1)
(ha-ag-ó) mn. tt. hágó-t. Általán, aki vagy ami hág. Sárba, ganéjba hágó ember. Hámból kihágó ló. Hágó kos, bika, csődör. V. ö. HÁG.

*HÁGÓ (2)
(mint föntebb) fn. Út, mely magasabb helyeken visz keresztül, ilyen pl. mely Erdélyt Magyarországgal öszveköti, s Királyhágó a neve. Minden hágónak vagyon lejtője. (Km.).

*HÁGÓVAS
(hágó-vas) ösz. fn. A kocsi vagy hintó oldalára vagy bakjára alkalmazott vas lépcső, melyen föl és le szállani kényelmesebben lehet.

*HÁGSZÍN
(hág-szín) ösz. fn. Baranyai tájszólás szerint am. házpadlás, azaz szín, melyre hágva kell fölmenni.

*HAGY (1)
HÁGY, áth, m. hagytam, hagytál, hagyott. Hosszu á csak a törzsben van. Eredetére nézve vagy gyökül a ráhagyást, engedést jelentő ha szót vehetjük, mely a ha is! ha bár! indulatszókban is létezik; a gy pedig képző betü, mint a ro-gy-, fogy-, mě-gy szókban, vagy pedig a hagy önálló gyök, s a h általános jelentése (erős lehelés) után haladást, távolodást, továbbá: hatalmat fejez ki. Jelentései: 1) Valakitől vagy valamitől eltávozik, s ez értelemben leginkább el igekötővel használtatik. Elhagyni a várost. Épen most hagyá el a hajó a kikötőt. Elhagyta a tanulást. A régieknél meg igekötővel is használtatik ezen értelemben. V. ö. EL, (2) és MEG igekötő. 2) Valamit enged. Mást beszélni hagy. Menni hagy. Hagyjátok a beteget nyugonni. Rajtam üt a sok nyelv, s fülemet nem hagyja nyugonni. (Vörösm.). 3) Valamit birtokul enged, ad. Az apa minden vagyonát gyermekeire hagyja. Végrendeletben a templomnak, kórháznak, tanodának hagyni bizonyos mennyiséget. 4) Valamit maradék gyanánt enged által. Maga is jól lakott, másnak is hagyott,. Mindenét elpazarolván, örököseinek mit sem hagyott. 5) Valamit magára maradni enged, valakitől segítségét, társaságát megvonja. Oda hagyták őt régi barátai. Feleségét honn hagyta, maga pedig világgá ment. Vérben, fagyban, cserben, sárban, szégyenben hagyni valakit. Inkább ott hagyja orrát, mint sem kivallaná. (Km.). Elhagyja hazáját. Elhagyja magát, am. nem gondol saját érdekeivel. Ne hagyd magad, Guba Jakab. (Km.). Valakit hazugságban, szégyenben hagyni, am, meghazudtolni, megszégyeníteni. 6) Alább hagy, am. nem sürgeti, nem szorítja annyira a dolgot. Fölhagy valamivel, am. folytatni szün. Hagyj föl már kérkedéseiddel. Fölhagyott szándékával. Abbanhagyni a kezdett munkát v. félbenhagyni. 7) Nem bánt, nem bolygat, beleegyezik. Hagyjátok őt, míg kifujja mérgét. Helyben hagyni valamit, am. a kijelentett véleményt vagy véghez vitt cselekedetet nem gáncsolni, hanem helyesleni, beleegyezni. Jóvá hagyni a tervet, javaslatot. Minden szavát reá hagyták. Rá rá, hagyd rá. (Km.). 8) Némely öszvetételekben újabb kori köz divat szerént leginkább meg igekötővel, hatalomszó erejével, vagyis parancsoló, rendelő értelemmel bir. Meghagyni a cselédeknek, hogy a házra vigyázzanak. Erősen meghagyni minden polgárnak, hogy az ünnepélyre megjelenjen. Meghagyatik a vádlottnak, hogy NN-napon N. órában a törvényszék előtt személyesen jelenjen meg. Mit hagyott föl leczkére a tanító? 9) Valamely áru becsét meghatározza, bizonyos értékre tartja. Tíz forintra hagyta a posztó rőfét.

*HAGY (2)
haj helyett hagyma (= hajma), hagyigál (= hajigál), hagyít (= hajít) és hagyap (hihetőleg = hajap) szókban.

*HAGY (3)
falu Szepes megyében; helyr. Hagy-on, ~ra, ~ról.

*HAGYAKODIK
(hagy-a-kod-ik) k. m. hagyakod-tam, ~tál, ~ott. 1) Hagyja magát. Ez a szín hagyakodik. Életereje hagyakodik, máskép: hagyakoszik. 2) A székelyeknél: igazítandókat tűz ki. (Kriza J.).

*HAGYAKOSZIK v. HAGYAKOZIK
(hagy-a-koz-ik) l. HAGYAKODIK, 1).

*HAGYAP
(hagy-ap, vagyis haj-ap, egy gyökű ha-jít igével) elavult ige, m. hagyap-tam, ~tál, ~ott. Annyi mint, pök v. köp. Ezeket mikor mondotta volna, hagyapa a földre. (Münch. cod.). És verik vala náddal ő fejét, és hagyapják vala őtet. (Münch. cod.).

*HAGYAPÁS
(hagy-ap-ás) fn. tt. hagyapás-t, tb. ~ok. Pökés, kiköpött nyál. És alkota sárt a hagyapásból. (Münch. cod.). Elavult szó.

*HAGYÁROS
falu Szala megyében; helyr. Hagyáros-on, ~ra, ~ról.

*HAGYÁS
(hagy-ás) fn. tt. hagyás-t, tb. ~ok. Általán, am. engedés. Különösen és jobbára öszvetett állapotban használtatván, 1) am. beleegyezés, ellen nem mondás. Jóváhagyás, helybenhagyás, reáhagyás. 2) Mellőzés, valamivel nem gondolás. Barátaink elhagyása. Betük kihagyása. 3) Meg igekötővel parancs, rendelet. Atyám meghagyásából honn kell maradnom. 4) A régieknél, pl. a régi Passióban, am, testamentum.

*HAGYAT (1)
(hagy-at) áth. és mivolt. m. hagyat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, hogy valaki valamit hagyjon, meghagyjon, elhagyjon, kihagyjon stb. Hagyatni maradékételt az elkésett vendégnek. Bizonyos kifejezést elhagyatni a jegyzővel. Valamely tervet az illetők által helybenhagyatni. Rosz szokást elhagyatni a gyermekkel.

*HAGYAT (2)
(hagy-at) elvont törzse hagyaték és hagyatéki származékoknak.

*HAGYATÉK
(hagy-at-ék) fn. tt. Hagyaték-ot. 1) Maradék, ami valamely elköltött, elhasznált tömegből, egészből megmarad. Ételhagyaték. Adjatok kis hagyatékot. 2) Amit valaki elhunytával maga után hagy, pl, sok jószágot, kevés pénzt, több adósságot hagyott maga után, innen: jószághagyaték, pénzhagyaték, adóssághagyaték.

*HAGYATÉKI
(hagy-at-ék-i) mn. tt. hagyatéki-t, tb. ~ak. Hagyatékot illető, arra vonatkozó. Hagyatéki biró, hagyatéki eljárás.

*HAGYATI
(hagy-at-i) mn. tt. hagyati-t, tb. ~ak. Halogatódzó, aki egyet-mást el szokott hagyogatni. Székely szó.

*HAGYATISKODIK
(hagy-at-i-s-kod-ik) k. m. hagyatiskod-tam, ~tál, ~ott. Aki halogatódzni szokott. Székely szó.

*HAGYATLAN
(hagy-at-lan) mn. tt. hagyatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs hagyva, meghagyva, elhagyva stb. V. ö. HAGY.

*HAGYD
l. HADD.

*HAGYFA
(hagy-fa) ösz. fn. Erdőszök nyelvén oly fa az erdőben, melyet vágáskor a határkő mellett vagy általán az erdő némely pontjain lábán hagynak, hogy az erdő határát jelölje vagy a gyönge növéseket védje.

*HAGYGYÁN
l. HAGYJÁN.

*HAGYHATATLAN
(hagy-hat-at-tan) mn. tt. hagyhatatlan-t, tb. ~ok. Amit hagyni, elhagyni, meghagyni stb. nem lehet. Elhagyhatatlan szokás. V. ö. HAGY.

*HAGYÍT, HAGYIGÁL
l. HAJÍT, HAJIGÁL.

*HAGYJ
(hagy-j) parancsolója hagy igének, pl. hagyj békét. A hadd (v. hagyd) nógató szóval váltva gyakran szolgál a parancsoló vagy kapcsoló mód erősbítésére, hagyd tárgyilagos, hagyj pedig tárgyatlan értelemmel, (ez utóbbihoz tartozván, mint tudjuk, az engem, minket v. bennünket tárgyesetek is, pl. hagyj olvassak, így egészitendő ki: hagyj engem, hogy olvassak; hagyd olvassam, am. hagyd (azt v. azokat), hogy olvassam (azt v. azokat); hagyj menjünk, am. hagyj bennünket, hogy menjünk; hadd lássuk, am. hagyd (azt vagy azokat), hogy lássuk (azt vagy azokat).

*HAGYJÁN
(hagyj-án v. hagy-ja-an) indulatszó, mely ráhagyást, engedést, valamivel nem bánást, nem törődést jelent, s am. semmi az! türhető! ám legyen! Ha elveszett, hagyján, majd lesz más. Ez csak mind hagyján volna. Ha úgy tetszik önnek, hagyján.

*HAGYLÁPOS
l. HAGYMÁS LÁPOS.

*HAGYMA, HAGYMÁS stb.
l. HAJMA, HAJMÁS.

*HAGYMÁDFALVA
helység Bihar megyében; helyr. Hagymádfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HAGYMÁS
falvak Baranya s Bihar megyében, és Erdélyben Thorda megyében; ALSÓ~, és CSICSÓ~, Belső-Szolnok megyében; helyr. Hagymás-on, ~ra, ~ról. V. ö. HAJMÁS.

*HAGYMÁS-BODON
székely falu Maros székben; helyr. ~Bodon-ba, ~ban, ~ból.

*HAGYMÁSFA
helység Somogy megyében; helyr. Hagymásfá-n, ~ra, ~ról.

*HAGYMÁS-KÉR
falu Veszprém megyében; helyr. Hagymás-Kér-ěn, ~re, ~ről.

*HAGYMÁS-LÁPOS
falu Kővár vidékében; helyr. ~Lápos-on, ~ra, ~ról.

*HAGYMÁSZ v. HAGYMÁZ
(hagy-om-ás = hagyomász = hagymász, midőn t. i. az eszmélet elhagyja a beteget); fn. tt. hagymász-t, tb. ~ok. Szélesb ért. elgyöngülésből származó láz neme. Szorosb ért. ragályos természetü idegláz, mely leginkább a kórházakban, hadi táborozásokban, tömlöczökben fejlődik ki. (Typhus). Zavarva beszél, mint kit a hagymász bánt.

*HAGYMÁSZBETEG
(hagymász-beteg) ösz. fn. Hagymászban fekvő beteg.

*HAGYMÁSZBETEGSÉG
(hagymász-betegség); ösz. fn. l. HAGYMÁSZ.

*HAGYMÁZ
l. HAGYMÁSZ.

*HAGYÓ
(hagy-ó) mn. tt. hagyó-t. 1) Engedő; elmaradó. Békét hagyó ellenség. Elhagyó hideglelés. 2) Valamit félbenszakasztó, valamitől elváló. Hithagyó keresztény. Húshagyó kedd. Ez főnöv gyanánt is használtatik. Húshagyó, húshagyó, engem itthonn hagyó. (Csokonai).

*HAGYOGAT
(hagy-og-at) áth. és gyakor. m. hagyogat-tam, ~tál, ~ott. Itt-ott vagy apródonként, lassan-lassan, folytonosan hagy valamit. V. ö. HAGY. Ruháit elhagyogatni az úton. A szegényeknek naponként hagyogat valamit.

*HAGYOGATÁS
(hagy-og-at-ás) fn. tt. hagyogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hagyogat valamit.

*HAGYOMÁNY
(hagy-om-ány) fn. tt. hagyomány-t, tb. ~ok. 1) Birtok, vagyon, jószág, mely valakinek halála után hátramarad, hagyaték. 2) A végrendeletnek egyes ága, vagyis a végrendelő által kikötött mennyiség, melyet az örökösök az örökségi tömegből bizonyos, megnevezett czélokra kifizetni tartoznak. (Legatum). 3) Nemzedékről nemzedékre általszálló, s szájról szájra adott történet, monda. Valamely nép történetét hagyományokból öszveirni. Némely egyház elve: a keresztény vallásnak egyik kútfeje a szentirás, másik a hagyomány. Valamit hagyományból tudni. Híven őrzött, vagy megcsonkított, elferdített hagyomány. 4) A Tatrosi codexben am. házasságtól elválás. Hagyománynak levele (libellus repudii).

*HAGYOMÁNYOS (1)
(hagy-om-ány-os) fn. tt. hagyományos-t, tb. ~ok. Személy, kinek a végrendelő hagyománykép ajándékoz valamit, mellékörökös. V. ö. HAGYOMÁNY, 2).

*HAGYOMÁNYOS (2)
(mint föntebb) mn. tt. hagyományos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami szájról szájra adott elbeszélés után ment által korról korra, ha talán későbben irásba vétetett is. Hagyományos történetek.

*HAGYOMÁNYOZ
(hagy-om-ány-oz) áth. m. hagyományoz-tam, ~tál, ~ott. Halál esetére valamit hagyományképen ajándékoz valakinek. Vagyona egy részét az egyháznak és tanodáknak hagyományozta. V. ö. HAGYOMÁNY, 2).

*HAGYOMÁNYOZÁS
(hagy-om-ány-oz-ás) fn. tt. hagyományozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valakinek hagyománykép ajándékoznak valamit. V. ö. HAGYOMÁNY, 2).

*HAGYOMÁS
(hagy-om-ás) fn. tt. hagyomás-t, tb. ~ok. 1) Megbizás, meghagyás, rendelés, parancsolás. Hagyomás szerént cselekedni. Felsőbb hagyomásból siettetni az ügyet. 2) Engedés, elengedés. Nádor-codex. 3) Elhagyás. Észhagyomás.

*HAGYOTT
(hagy-ott) mn. tt. hagyott-at. 1) Birtokul engedett, adott, ajándékozott, valamire szánt. Iskolákra, szegényekre hagyott pénz. 2) Maradt. Hagyott ételt adni a jövevénynek. 3) Magára maradt, segitség, társaság nélküli, elpusztult. Ura hagyott aszszony. Vérben, csatatéren hagyott katona. Hagyott tábor. 4) Bizonyos állapotban maradt, nem bolygatott, nem bántott. Helyben hagyott terv, fogalmazvány, fölirat. Jóvá hagyott mű. 5) Rendelt, parancsolt, kitüzött. A hagyott böjtöket megtartani. Hagyott napon megjelenni. Hagyott penitenciát elvégezni. Hagyott innepeket megüllni. V. ö. HAGY.

*HAH! (1)
indulatszó, mely bánatot, keserüséget, néha, boszút, haragot fejez ki. Hah! fene visszavonás. (Horv. E,).

*HAH (2)
hangutánzó tiszta gyök, melyből habog, hahota, hahotáz származékok erednek. Jelent mélyebb és vastagabb hangu nevetést. V. ö. HAHA, rokonságaival együtt.

*HAHA!
(ha-ha) kettőzött indulatszó, s a nevetésnek mélyebb hangon való kitörése. Rokonságai a latin cachinor, hellen kiclizw, a, német kichern, szanszkrit kakh, finn hekotan v. hehotan, hahotan, hohotan (hahatázok) stb. A nevető hangok fokozata a magyarban ez: hehe legmélyebb, azután haha, hehe; s legmagasabb: hihi. V. ö. KACZAG, MOSOLYOG, NEVET, VIHOG.
HAHAHA! háromszorozott mélyebb hangú nevetést jelentő indulatszó. Ilyenek: hohoho! hehehe! hihihi!

*HÁHÁBELLA
(háhá-bella) gyermekbeszédi kifejezés, melyet a játszó kis gyermekek vagy dajkáik, keringőzés közben mondogatnak.

*HÁHÁBELLÁZ
(háhá-belláz) önh. Háhábella szót mondogatva keringőzik.

*HAHÓ
indulatszó, melylyel leginkább a vadászok élnek, midőn a vadászebeket a felzaklatott vad után serkentik. Fordítva: hóha! am. megállj.

*HAHOG
(hah-og) önh. m. hahog-tam, ~tál, ~ott. Hah hangon nevetgél. Mit hahogtok?

*HAHOGÁS
(hah-og-ás) fn. tt. hahogás-t, tb. ~ok. Hah hangon nevetgélés.

*HAHOGY
(ha-hogy) ösz. kötszó. A föltételes ha szónak erősbített alakja, megfordítva: hogyha.
"Hahogy tőlem elpártoltál,
Hozzám hűségtelen voltál,
Már, már csak maradj el már."
Népdal (Erdélyi J. gyüjt.).

*HAHÓT
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Szala megyében; helyr. Hahót-on, ~ra, ~ról.

*HAHOTA
(hah-ot-a) fn. tt. hahotát. Erős, vastag hangú nevetés. Hahotával nevetni. Nagy hahotával vannak. Hahotát ütni. Hahotára fakadni. Hahotanevetés. Különösen oly nevetés, mely pajkosságra, gúnyra, csúfolódásra mutat, mely néha trágár beszédek hallására fakad ki. V. ö. HAHA.

*HAHOTÁL
(hah-ot-a-al) önh. m. hahotál-t. Hahotával, vagyis haha vastag hangon, nevet. Kihahotálni, meghahotálni valakit, am. haha hangon kinevetni.

*HAHOTÁLÁS
(hah-ot-a-al-ás) fn. tt. hahotálás-t, tb. ~ok. Haha vastag hangon való nevetés.

*HAHOTÁS
(hah-ot-a-as) mn. tt. hahotás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Haha vastag hangon nevető. Hahotás mulatók. 2) Hahotával párosult. Hahotás vígjáték.

*HAHOTÁZ
(hah-ot-a-az) önh. m. hahotáz-tam, ~tál, ~ott. Hahotával nevet. Hahotáznak és trágárkodnak. (Faludi). V. ö. HAHOTA.

*HAHOTÁZÁS
(hah-ot-a-az-ás) fn. tt. hahotázás-t, tb. ~ok. Hahotával, vagyis vastag haha hangon való nevetés.

*HÁI-BÁI
kettőzött vagy iker mn. Túl a Dunán, kivált Bakony táján am. régi, ócska, elavult. Isten tudja, milyen hái-bái irásokat hozott elé. Első része a kort jelentő ha (mint né-ha, vala-ha, so-ha szókban is).

*HA IS
a székelyeknél divatos, habár helyett. Ha is nem jönnél. (Lőrincz Károly gyüjteménye).

*HAJ (1)
elvont gyök, s azonos gaj kaj törzsökökkel, melyekből gajmó, kajmó, kajla, kajsza, kajcsos stb. szók származnak, s mindnyájan görbülést, kanyarodást, meghajlást jelentenek. A haj gyökből eredt hajlik, hajol, hajt, hajlít, hajigál, hajít. A török gyök: ej, innen ej-mek am. hajtani, ej-il-mek am. haj-ul-ni. Eléjön a törökben kaj-mak is, am, sikámlani. De ide sorozható a hellen kli-n-w, honnan kli-nh, kli-ma, kli-toV, latin clinare (inclinare, declinare) stb.

*HAJ (2)
barmot, különösen szarvasmarhát, mint tehenet s ökröt menésre sürgető indulatszó. Haj Csákó! Haj hó, haj ide hó, haj rá! Haj haj! Haj be az istállóba! Haj ki a mezőre! Haj no! A disznóknak így mondják: huj be! huj ki! Amannak származékai: hajt (pellit), hajcsár, hajdú, hajhász stb.

*HAJ (3)
fn. tt. haj-at. 1) Általán, valaminek takarója, külseje, födele. Innen: kenyérhaj, tökhaj, gyümölcshaj, félhaj, kukoriczahaj. Eleme az elvont ha, ho, mely tetőt, magasságot, fölt jelent, s megvan a német hoch, Hőhe, a szláv hore stb. szókban. Azonos vele a magyar héj, továbbá a hiú, hijú, (a ház födelének ürege, padlás). V. ö. HIÚ. 2) Különösen az ember fejét takaró szőrszálak. Fekete, szőke, veres haj. Kondor, borzas, tömött, ritka haj. Hosszu, nyirett, csomóba font haj. Fodor haj. Fodor a haja, sík a szája, am. hamis. (Km.). Ősz haj. Vendéghaj, am. paróka. Hajat fésülni, befonni, ecselni. Haját tépni mérgében. Valakivel hajba vagy valaki hajába kapni, am. belekötni, vele veszekedést kezdeni. Hajánál fogva kihúzni. Meghúzni valaki haját. Elment a haja, átv. am. elment az esze, vagy a hagymász-nyavalya volt rajta. Hátra simítani a hajat. Barna hajad simítsd hátra. (Népd.). 3) Átv. némely növényeknek hajszálakhoz hasonló fodrai, fürtei, pl. Árvaleány haja.

*HAJ! (4) v. HAJH!
(rokon vele a latin eheu, héber ) indulatszó. 1) Jelent felsohajtást. Haj baj. Haj, be boldog voltam! Be roszúl vagyok, haj! Haj, keserves sors! 2) Jelent valaki után kiáltást. Haj, Jancsi haj! Vékony hangon: hej! Utólehelettel is megtoldva: hajh! Rokon ez értelemben kaj gyökkel kajált (v. kiált), s kajabál (v. kiabál) szókban. A törökben is haj Hindoglu szerént, fraucziául ha! ah! eh bien.

*HAJ (5)
puszta Nógrád megyében; helyr. Haj-ba, ~ban, ~ból.

*HÁJ (1)
(ha-aj; palóczos kiejtéssel: ho-aj, ho-áj; am. az élesb hangú héj, azaz a beleket s hust héj gyanánt takaró kövérség; a törökben jagh am. olaj, kövérség, V. ö. HA, elvont gyök); fn. tt. háj-at. Szoros ért. a hasban és belek körül öszvegyülő, s földomborodó kövérség, vagyis sajátságos tömör zsír, mely némely állatokban aránylag igen megnövekedik, pl. a disznókban. Disznóháj. Ökörháj. Nagy háju ember, am. igen kövér. A hájat kimetszeni. Hájat olvasztani. Hájjal megkenni a tengelyt, lószerszámokat. Csikorog a szekér, megitta kocsis a háj árát. (Km.). Nem ebre bízták a hájat. (Km.). Ebhájjal kenték az alfelét, am. csintalan, hamis. (Km.). Fodorháj. Farkashájjal kent ostortól megijednek a lovak. Nyúlháj. Kutyaháj. Reczés háj. Szélesb ért. kövérség, az állati húst fodrozó zsirosság. V. ö. SZALONNA, ZSÍR.

*HÁJ (2)
falu Thurócz megyében; helyr. Háj-ba, ~ban, ~ból.

*HAJA! HAJAH!,
indulatszó, mely vidámságra, széles kedvre mutat, s leginkább a víg népdalokban fordul elé. Vékony hangon: heje, hejeh.
"Nem szeretem az uramat, haja ha!
Csak a kisebbik uramat, haja ha!
Arra is ha megharagszom,
Itt a kocsma, majd beiszom haja ha!"
Népdal.
Ikerítve: haja-huja vagy heje-huja.

*HAJADON
(haj-ad-on, am. hajadó vagyis hajazó, hajas; az n, vagy a hajas szót véve alapúl, az on csak toldalékhang) mn. tt. hajadon-t, tb. ~ok. Eredetileg, kinek fejét hajon kívül egyéb nem födi, kinek sem süvege, sem fejkötője nincsen. Hajadon fővel járni. Hajadon fővel bemenni a templomba. Különösen, nőszemélyről mondják, ki még férjhez nem ment, tehát fejkötő alá nem jött. Veszi magának házastársúl N. N. hajadon leányát. (Egyházi hirdetés). Használtatik főnévül is, s ekkor jelent leányt, szüzet.

*HAJADONSÁG
(haj-ad-on-ság) fn. tt. hajadonságot. Hajadon állapot, midőn a leány még férjhez nem ment. Hajadonságát sirató menyasszony. V. ö. HAJADON.

*HAJAG
(haj-ag) fn. tt. hajagot. Alkalmasint nem egyéb, mint hólyag tájdivatos kiejtése, s eléjön hajagmeggy öszvetételben; l. HALYAG, HÓLYAG.

*HAJAGMEGGY
(hajag-meggy) ösz. fn. Kecskemét vidékén így hívnak bizonyos fínom héju, hosszu száru meggyet, mely a spanyol meggynél kisebb fajta, de jóságára nézve ezzel vetekedik. Van hólyagcseresznye is.

*HAJAH, HAJAHUJ, HAJAHUJA
Örömet, széles kedvet jelentő indulatszók, melyeknek megfelel a németes juhé, juhhé! V. ö. HAJA!

*HAJAHUJÁL
(haja-hujál) ösz. önh. m. hajahujál-t.. Hajahuja víg hangon kiáltozva mulat. Hajahujálnak a víg farsangi mulatók. Máskép: hejehujál.

*HAJAHUJÁZ
(haja-hujáz) mult: hajahujáz-tam, ~tál, ~ott. l. HAJAHUJÁL.

*HAJÁL
(haj-a-al) önh. m. hajál-t. 1) l. HAJAHUJÁL. 2) Gyermeknyelven am. aluszik (az erősebb lehelléstől).

*HAJÁLGAT
(haj-a-al-gat) önh. m. hajálgat-tam, ~tál, ~ott. L. HAJAHUJÁL.

*HAJÁPOLÁS
(haj-ápolás) ösz. fn. Oly szerek használása, alkalmazása, melyek a hajat részént a kihullástól megóvják, részént növesztik.

*HAJAS
(haj-as) mn. tt. hajas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hajjal födött, takart, benőtt, nem tar, nem kopasz. Hajas fej. Hajas kis gyermek. 2) Szélesb ért. minek burka, takarója, külső kérge van. Hajas kukoricza. Hajas burgonyát adni az asztalra. Hajas kenyér. Hajas gesztenye. V. ö. HAJ.

*HÁJAS
(há-aj-as) mn. tt. hájas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hájjal biró, kövér, zsiros. Hájas disznó. Hájas belek. Hájas has. 2) Hájjal bekent, bemocskított. Hájas tengely. Hájas szíjak. Nehéz az ebet a hájas szijról leszoktatni. (Km.). Hájas szekér, hosszu út. (Km.). Néha a hájas tarisznyából is hull ki vajas pogácsa. (Km.). Hájas piritós.

*HAJASODIK
(haj-as-od-ik) k. m. hajasod-tam, ~tál, ~ott. 1) Fején a haj növekedik, szaporodik. Hajasodik az ótvaros gyermek feje. 2) Némely növényekről is mondják, midőn hajszálakhoz vagy szőrhöz hasonló fürtjeik, fodraik nőnek.

*HÁJASODIK
(ha-aj-os-od-ik) k. m. hájasod-tam, ~tál, ~ott. Hája növekedik; kövéredik. V. ö. HÁJ.

*HAJASÚL
(haj-as-úl) önh. m. hajasúl-t. Hajassá lesz, haja növekszik.

*HÁJASÚL
(háj-as-úl) önh. m. hájasúl-t. Hájassá lesz, hája növekszik, hízik, kövéredik.

*HAJATLAN
(haj-atlan) mn. tt. hajatlan-t, tb. ~ok. Általán, kinek v. minek haja nincs. Hajatlan vén ember. Hajatlan kisded. Hajatlan kukoricza, burgonya, gesztenye. Hajatlan kenyér. V. ö. HAJ. Határozóilag am. haj nélkül.

*HÁJATLAN
(ha-aj-atlan) mn. tt. hájatlan-t, tb. ~ok. Kinek v. minek hája nincs; sovány, meg nem hizott. Hájatlan disznó. Határozóilag: háj nélkül.

*HAJATLANODIK
(haj-atlan-od-ik) k. m. hajatlanod-tam, ~tál, ~ott. Kopaszodik, elmegy a haja.

*HAJAZ
(haj-az) l. HÉJAZ.

*HÁJAZ
(ha-aj-az) áth. m. hájaz-tam, ~tál, ~ott. Hájjal ken, megken. Szekeret hájazni. Szíjakat hájazni. Megy a szekér, ha hájazod. (Km.). Átv. ért. ügyének előmenetele végett az illetőket, pl. birákat megajándékozza.

*HAJAZÁS
(haj-az-ás) l. HÉJAZÁS.

*HÁJAZÁS
(ha-aj-az-ás) fn. tt. hájazás-t, tb. ~ok. Valaminek hájjal megkenése.

*HAJAZAT
(haj-az-at) fn. tt. hajazat-ot. Valamely épületnek egész vagy öszves födözete, teteje máskép: héjazat. "Kik hajazatok alá futhatnak." Bécsi cod.

*HÁJAZATLAN
(ha-aj-az-atlank) mn. tt. hájazatlan-t, tb. ~ok. Amit hájjal meg nem kentek. Csikorog a hájazatlan szekér. Határozóilag am. hájazás nélkül.

*HAJBORZADÁS
(haj-borzadás) ösz. fn. A hajszálak fölmerevedése, mi a nagy félelem és bámulat miatt szokott történni. Hajborzadás nélkül nem nézhettem az ádáz vérengezést. Lágyabb ért. a hajnak rendetlen felkuszálódása.

*HAJBORZASZTÓ
(haj-borzasztó) ösz. mn. Mi a félelem és bámulat felső fokára gerjeszt, mi oly iszonytató, hogy (mint mondják) a hajunk szálai is felállnak vagy fölmerednek tőle, hajmeresztő. Hajborzasztó eset.

*HAJCSÁR
(haj-acs-ár) fn. tt. hajcsár-t, tb. ~ok. Gyöke az állatkergetést jelentő haj! (haj, haj!) indulatszó. Jelent oly hajtót, ki a kereskedési forgalomban levő barmokat, pl, disznókat, ürüket, ökröket, gőbölyöket vásárra tereli. Dunán túl jobban divatozik: hajtó. Győri disznóhajtók.

*HAJCSŐ
(haj-cső) ösz, fn. 1) Magának a hajszálnak véghetetlen fínom csöve, melyet csak nagyitó űveg segitségével láhatni. 2) Fínom, igen vékony csövecske, mely vastagságra, vagyis képzeletben a hajszáléhoz hasonlít, rnilyenek azon csövek is, melyek által a növények a tápláló nedveket fölszívják.

*HAJCSÖVESSÉG
(haj-csövesség) ösz. fn. A testek azon tulajdonsága, mely szerént más fínom anyagokat magukba felszívhatnak.

*HAJCZ
l. HAJSZ.

*HÁJDAGANAT
(haj-daganat) ösz. fn. lásd: HÁJSÉRV.

*HAJDAN
(ha-időn v. ha-i-dan, ez utóbbi esetben gyöke szintén az időjelentő ha [né-ha, vala-ha, minden-ha], melyhez i képző járulván, lett hai, [hai-bai, né-hai], végre dan időmutató toldalékkal, [mint ma-i-dan, új-don, esté-den) ha-i-dan, hajdan). Határozó. Fölveszi a t, ta időjelentő toldalékragot is: hajdan-t, hajdan-ta, mint: régen-te, napon-ta, éjen-te. Annyit tesz, mint egykoron, régen elmult időben. Főnevül használtatván, tárgyesete: ~t, többese: ~ok, s jelent előidőt, a jelentől távol eső régi korszakot, őskort. Szent hajdan gyöngyei.

*HAJDANÁBAN
(ha-i-dan-a-ban) ih. Hajdan időben, régente, az őskorban. Nem úgy volt ez hajdanában.

*HAJDANI
(ha-i-dan-i) mn. tt. hajdani-t, tb. ~ak. Hajdan időből való, őskori. Hajdani szokások, törvények.

*HAJDANISÁG
(ha-i-dan-i-ság) fn. tt. hajdaniság-ot. Régiség, őskoriság, vagyis azon tulajdonság, mely valaminek régiségére mutat. A kincstárban levő drágaszerek hajdanisága.

*HAJDANOZ
(ha-i-dan-oz) önh. m. hajdanoz-tam, ~tál, ~ott. Régi szokások szerént él, cselekszik; a hajdani szokásokhoz ragaszkodik. Hajdanoz-nak mindig az öreg emberek, és ujdoznak az ifjak. (Baróti Szabó).

*HAJDANSÁG
l. HAJDANISÁG.

*HAJDANT, HAJDANTA
l. HAJDAN.
"Voltak hajdanta baráti."
Horvát E.

*HAJDI!
(haj-di) indulatszó, am. hajsza. A di mint sza sze egyaránt a te változata. Hasonlók: usdi, uszkurdi.
"Hajdi, elment jó korán,
Éjfél után, szaporán."
Faludi.

*HAJDINA
fn. tt. hajdinát. A német Heide szóból kölcsönöztetett, s túl a Dunán divatos; tótosan pohánka, (a latin panicum), magyarosan tatárka, és némely helyeken haricska is. Ismeretes, táplisztü magokat termő növénynem. Fazekas és Diószeghynél pohánka-czikkszár (Polygonum fagopyrum).

*HAJDINAKÁSA
(hajdina-kása) ösz. fn. Hajdina, vagyis tatárkalisztből főzött kása. V. ö. TATÁRKA.

*HAJDINAMÉZ
(hajdina-méz) ösz. fn. Méz, melyet a méhek hajdina, vagyis tatárka virágairól gyüjtenek. Színe setét-sárgás és vöröses.

*HAJDÍSZ
(haj-dísz) ösz. fn. l. HAJÉK.

*HAJDOGÁL
(haj-d-og-ál v. haj-t-dog-ál) áth. m. hajdogált. Gyakran vagy egymás után hajt.

*HAJDON
tájdivatos a székelyeknél, hajadon helyett; l. ezt.

*HAJDONFEJT
(hajadon-fejt) a székelyeknél am. hajadon fővel.

*HAJDÚ, HAJDU
(haj-t-ó) fn. tt. hajdú-t. Eredetileg miként az 1514-diki 60. és 61-dik törvényczikkelyekből is megtetszik, barompásztorok (bubulci) valának, s már egy 1238-diki oklevélben eléjön ezen szó mint személynév. (Jerney. Magyar nyelvkincsek). Azonban különösebben a mohácsi vész után, részint magok, részint mások védelmére is, később pedig a török csapatok nyugtalanitására, s különösebben Miksa, de leginkább Rudolf király korában a török által elfoglalt részek kibujdosott lakosaiból csoportok alakúltak, s úgy látszik két külön osztályt képezének. Egyik osztálybeliek élelmöket martalékra (dúra, dúlásra) járva keresték, vagy zsold helyett közönségesen csak martalékért szolgáltak. A másik osztálybeliek bizonyos zsoldért az ország végvárait ótalmazták, s a török által foglalva tartott jobbágyhelységeket továbbra is törvényes királyuk hűségében megtartani igyekeztek. (l. 1563-diki 23. tczikket). Bocskay, erdélyi fejedelem, őket hadi szolgálataik jutalmául 1605-ben szabolcsmegyei jószágaiban betelepítette, fekvő birtokokkal, tulajdon hatósággal és némi kiváltságokkal ajándékozta meg. Innen a hajdúkerület. Ezen hajdúk eleinte mind gyalogok valának, de az 1595 s 1596-diki törvényczikkelyekből láthatjuk, hogy ekkor már lovon is kezdtek szolgálni. A török nyelvben Vambéry szerént: hajdut am. önkéntes (katona), hajdud pedig am. útonálló, haramia; és Hindoglu szerént magyar gyalog katona is. 2) Jelenti az úgynevezett hajdukerület lakosait. Nemes hajdúk, szabad hajdúk. Dorogi, szoboszlai stb. hajdúk. V. ö. HAJDUKERÜLET. 3) Magyar gyalog vitéz, bakancsos, baka. Lóra katona, tehénre hajdu, lyukra paraszt. (Km.). 4) Egyenruhás és fegyveres hatósági szolga, poroszló. Város hajduja. Vármegye hajduja, (ki pedig lovon tesz szolgálatot: város katonája, vármegye katonája). Urasági hajdu. Tud hozzá, mint hajdu a harangöntéshez. (Km.). Valakit hajdukkal elfogatni, bekísértetni, megveretni, megvágatni. A robotosokra hajduval vigyáztatni. Átv. ért. munkára sürgető, felügyelő. Én bizony nem leszek hajdútok, tegyetek, amit akartok.

*HAJDÚI
(haj-dú-i) mn. tt. hajdúi-t, tb. ~ak. Hajdút illető, ahhoz tartozó, hajdúk szokására mutató, vonatkozó. Hajdúi nyerseség, erőszak. Hajdúi viselet.

*HAJDÚKÁPOSZTA
(hajdú-káposzta) ösz. fn. Nem lével főzve, hanem csak pörkölve, zsirosan, szalonnával, kolbászszal, füstölt disznóhússal készített káposzta.

*HAJDÚKÁSA
(hajdú-kása) ösz. fn. Nem lével főzött, hanem zsíron pörkölt és szalonnaszeletekkel kövérített köleskása.

*HAJDÚKERÜLET
(hajdú-kerület) ösz. fn. Önálló hatóság Szabolcs varmegye területén belül, csupán Vámos-Pércs és Szoboszló városok szomszédosak egyszersmind Bihar megyével is. Áll hat városból, melyek az imént nevezetteken felűl: Böszörmény, Hadház, Dorog, Nánás. Van fő és alkapitánya, s teljes tiszti, illetőleg birói kara. V. ö. HAJDU.

*HAJDÚSÁG, HAJDUSÁG
(haj-dú-ság) fn. tt. hajduság-ot. 1) Hajdúk testülete, avagy hadosztálya.

*HAJDÚVÁROSOK
(hajdú-városok) ösz. tb. fn. Azon hat város, melyből a hajdukerület állott, u. m. Böszörmény, Hadház, Dorog, Nánás, Szoboszló és Vámos-Pércs. 2) Hajdúi életmód. Hajdúságot keresni. Hajdúságból élni.

*HAJÉK
(haj-ék) ösz. fn. Általán, mindenféle ék, cziczoma, mely kivált a nők haját díszesíti, pl. hajtűk, fésűk, szalagok, gyöngysorok stb. A fejék szélesb értelmü. V. ö. FEJÉK.

*HÁJÉR
(háj-ér) ösz. fn. A vesehártya külsején és azt belepő hájon levő vérér.

*HAJFÉSÜ
(haj-fésü) ösz. fn. Fésü, melylyel a hajat rendezik és simítják, vagy melyet a hajban viselnek. Sürü, ritka hajfésü. Egyenes, görbe hajfésü. Kis hajfésü. V. ö. FÉSÜ.

*HAJFODOR
(haj-fodor) ösz. fn. Fodor, melyet az öszvegöndörített vagy göndörödött hajak, hajfürtök képeznek. V. ö. FODOR.

*HAJFODORÍTÓ
(haj-fodorító) ösz. fn. 1) Személy, ki hajakat fodorít. 2) Eszköz, csipővas, mely által a fodorítás történik. V. ö. FODORÍT.

*HAJFODRÁSZ
(haj-fodrász) ösz. fn. Hajmives, ki hajakat fodorít, álfürtöket, álhajakat csinál stb. Rövidebben: fodrász.

*HAJFODROZAT
(haj-fodrozat) ösz. fn. Hajék, mely fodrokba göndörített fürtökből áll.

*HAJFONADÉK
(haj-fonadék) ösz. fn. Általán, befont haj vagy hajszálakból font zsinór. Különösen, a befont homlokhaj: üstök; a fültőmelléki: csimbók, csombók. Két águ, egy águ hajfonadék.

*HAJFONÁS
(haj-fonás) ösz. fn. Általán fonás, mely által a hajszálak vagy hajfürtök zsinórra vagy csimbókká vagy üstökké stb. alakíttatnak, öszvekulcsoltatnak. V. ö. FONÁS.

*HAJFONAT
(haj-fonat) ösz. fn. l. HAJFONADÉK.

*HAJFONÓ
(haj-fonó) ösz. fn. Személy, ki hajszálakból, hajfürtökből, zsinórokat, lánczokat, s egyéb ékességeket készít.

*HAJFÜRT
(haj-fürt) ösz. fn. Szorosabban egymáshoz álló, s göndörré kanyarodott hajszálak, melyek csücskésen végződnek. Szőke, fekete hajfürtök. Vállakat verő hajfürtök. V. ö. FÜRT.

*HAJFÜRTÖS
(haj-fürtös) ösz. mn. Kinek fürtökbe göndörödött haja van.

*HAJGÁL
l. HAJIGÁL.

*HAJGÁLICSA
(haj-ig-a-al-i-csa) fn. tt. hajgálicsát. Kemenesali tájszó, am. meghasított végü fa, melyből kövecseket hajigálnak.

*HAJGÁLICSÓ
l. HAJGÁLICSA.

*HAJGYÖKÉR
(haj-gyökér) ösz. fn. Gyökér, melyből a haj kinő.

*HAJH
indulatszó, mely bánatos, keserves felsohajtást jelent; továbbá valami után sovárgást, ahítozást. Hajh! és Buda, s Mátyás vára, a győzőnek kaput tára. Hajh! elnyeli a zivatar, a szélzaj, s düh szavamat. (Kisf S.). Fejdelmünk hajh! vezérünk hajh! magyartok gyászban ül.. (Kölcsey.).

*HAJHAJ!
l. HAJ! indulatszó.

*HÁJHÁRTYA
(háj-hártya) ösz. fn. Hártya, mely a hájat burok gyanánt keríti és takarja.

*HAJHÁSZ (1)
(haj-h-ász v. haj-hó-ász) áth. m. hajhász-tam, ~tál, ~ott. 1) Haj, hájh, hajha, hajhó kiáltozással vadakat ijeszt, kerget, űz. Nyulakat, őzöket hajhászni. 2) Átv. ért. mindenfelé járva, kelve, tudakozódva keres, kutat valamit. Annyit hajhásztam, még sem leltem meg. Különösen kereskedelmi árut, eladni való jószágot keres. A zsidók ugyan hajhászszák a gyapjút. V. ö. HAJHÁSZ, fn.

*HAJHÁSZ (2)
(mint föntebb) fn. tt. hajhász-t, tb. ~ok. Alsóbb rendü kereskedési biztos, kinek hivatása megtudni, kikutatni, hol mi eladó van; vagy lótófutó, ki mások számára pénzt vagy a kiadandó pénznek biztos helyet, továbbá cselédeket szerez stb. V. ö. ALKUSZ.

*HAJHÁSZDÍJ
(hajhasz-díj) ösz. fn. Díj, melyet a hajhásznak szoktak fizetni, fáradsága, szolgálata fejében.

*HAJHÁSZKODÁS
(haj-h-ász-kod-ás) fn. tt. hajhászkodás-t, tb. ~ok. Foglalkodás, midőn valaki hajhászkodik. Hajhászkodással keresni kenyerét. V. ö. HAJHÁSZKODIK.

*HAJHÁSZKODIK
(haj-h-ász-kod-ik) k. m. hajhászkod-tam, ~tál, ~ott. Hajhászi hivatással, szolgálattal foglalkodik. V. ö. HAJHÁSZ, (2). Kereskedésben megbukván, most már csak hajhászkodik.

*HAJHÓ
l. HAJSZA.

*HAJHULLÁS
(haj-hullás) ösz. fn. A hajnak azon állapota, midőn tövétől elszakadva elmegy, elhull.

*HAJIGA
(haj-ig-a) elvont törzs, melyből hajigál és származékai erednek. Eredetileg hajoga, mint guriga guroga, tasziga taszoga. Hajiga tehát annyi, mint gyakori hajítás, dobás.

*HAJIGÁL
(haj-ig-a-al) áth. m. hajigál-t. Valamit gyakran vagy többet egymás után, ismételve hajít. Köveket hajigálni a kútba. Sárral hajigálni az átmenőket. Meghajigálni a kutyákat. Behajigálni az ablakokat. Tájszokásilag: hagyigál.

*HAJIGÁLÁS
(haj-ig-a-al-ás) fn. tt. hajigálás-t, tb. ~ok. Gyakori, többször ismételt hajítás. Utczai hajigálás. Ebek hajigálása. Hajigálásban betörni valaki fejét.

*HAJIGÁLKOZIK
(haj-ig-a-al-koz-ik) k. m. hajigálkoz-tam, ~tál, ~ott. Ketten vagy többen egymást hajigálják.

*HAJINGÁCS
(haj-ing-a-acs) fn. tt. hajingácsot. A mácsonyák neméhez tartozó növényfaj, máskép héjakút-mácsonya, vagy köznépiesen csak: héjakút v. szomjú tövis, hajingácskóró, pásztorvessző, Vénusfürdő. (Dipsacus laciniatus).

*HAJINGÁCSKÓRÓ
(hajingács-kóró) ösz. fn. l. HAJINGÁCS.

*HAJINGÁL
(haj-ing-a-al) l. HAJIGÁL.

*HAJINT
(haj-int) tiszavidéki szó, l. HAJÍT.

*HAJINTÁS
(haj-int-ás) l. HAJÍTÁS.

*HAJINTÓ
(haj-int-ó) l. HAJÍTÓ.

*HAJÍT, HAJIT
(haj-ít) áth. m. hajít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Elemzésére nézve V. ö. HAJ, (1), elv. gyök. Valamit úgy dob el, hogy görbe boltot képezve esik alá, s mintegy hajlást csinál a levegőben. Parittyából köveket hajítani. Áthajítani kaviccsal a házat. Botot hajítani az ökör után. Tájszokásilag és régiesen: hagyít, néhutt: hajint.

*HAJÍTÁS
(haj-ít-ás) fn. tt. hajítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hajítunk.

*HAJITÁSNYI
(haj-ít-ás-nyi) mn. tt. hajításnyi-t, tb. ~ak. Oly távolságra levő, mennyire el lehet hajítani. Csak egy hajításnyira van tőlünk. Kisebb messzeség, mint a puskalövésnyi.

*HAJÍTHATÓ
(haj-ít-hat-ó) mn. tt. hajítható-t. Amit hajítani, elhajítani lehet vagy szabad.

*HAJÍTÓ, HAJITÓ
(haj-ít-ó) mn. tt. hajító-t. 1) Aki hajít valamit. Köveket hajító gyermek. 2) Amit hajítanak, hajítani való. Hajító dárda. Hajító fa, melylyel gyümölcsöt vernek. Nem ér egy hajító fát. (Km.). Hajító fegyver, melylyel v. melyet hajítanak, nem lövő, nem szuró fegyver. Hajító horog, melyet távolról vetnek valamire. Hajító korong, azaz czélkerék, melybe dárdát, tőrt hajigálnak. Hajító nyil, melyet nem idegről rúgnak el, hanem kézből vetnek ki.

*HAJK v. HAJUK
(haj-ok) fn. tt. hajk-ot. Székely tájszólás szerént am. a levágásra kijelölt fák megrovásakor kivágott forgács, vagyis fakéregnek, fahajnak helye. Vágj nagyobb hajkot. Kriza J. szerént minden más forgács is, mely rovásból pattan ki. Kettős hajkkal vágni, két felől bevágott hajkkal, melyet utánfeszítnek. Aki nagy élőfa levágásához fogott, arról mondják: igen nagy vagy igen kicsi hajkot vett. Hajokra dolgozik. (Km.), am. késedelmesen visz végbe valamit.

*HAJKA
(haj-ka) fn. tt. hajkál. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek kelyhét két tokocska képezi, hosszú kalászszálkákkal, s három fínom hímszálakkal ellátva. (Stipa).

*HAJKÁL
(haj-kál v. haj-ka-al) önh. m. hajkál-t. l. HAJHÁSZ, áth.

*HAJKÉMVESSZŐ
(haj-kém-vessző) ösz. fn. Sebészi eszköz, vagyis igen vékony vessző v. kutasz, sebek, fekélyek vizsgálására. (Specillum capillare).

*HAJKENŐ
(haj-kenő) ösz. fn. 1) Személy, ki haját keni. 2) Szer, pl. zsír, olaj, melylyel a hajat kenik.

*HAJKENŐCS
(haj-kenőcs) ösz. fn. Hajat növesztő, fényesen tartó, szagosító stb. kenőcs.

*HAJKERESKĚDÉS
(haj-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki emberi hajakkal űz.

*HAJKERESKEDŐ
(haj-kereskedő) ösz. fn. Kereskedő, ki élőktől és halottakról hajakat öszvegyüjt, s a fodrászoknak, hajfonóknak stb. eladja.

*HAJKÉSZÜLET
(haj-készület) ösz. fn. A hajaknak fürtökbe, fodrokba, fonatékokba, tekercsekbe stb. szedett állapota.

*HAJKOL
(haj-k-ol) áth. m. hajkol-t. Székely szójárás szerént am. a levágásra szánt fát fejszebevágással, vagyis egy darab kéreg kivágása által megjelöli. Általában: rovatékosan vágja a fát. V. ö. HAJK.

*HAJKOLÁS
(haj-k-ol-ás) fn. tt. hajkolás-t, tb. ~ok. A fának hajokkal vagy hajkokkal való megjelölése, vágása. V. ö. HAJK.

*HAJKORÁSZ
(haj-kor-ász) áth. m. hajkorász-tam, ~tál, ~ott. Körül- v. sokat hajkál, hajhász. l. HAJHÁSZ, (1).

*HAJKOSZORÚ
(haj-koszorú) ösz. fn. 1) Hajfonadékból koszorú alakban elkészített fejék. 2) Koszorú formára nyirott haj, milyent némely szerzetesek viselnek. Ettől különbözik a pilis, azaz a világi papok feje tetején leborotvált köröcske.

*HAJKÖTŐ
(haj-kötő) ösz. fn. lásd: HAJSZALAG.

*HAJLAD
(haj-l-ad v. haj-ol-ad) önh. m. hajlad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Belső erő vagy ismeretlen vagy közelebbről meg nem határozott kényszerüségnél fogva görbed, meggörbed, lankad. Hajladnak a gyümölcsterhelte ágak. Meghajlad a fa edény a napfényen. (Kriza J.).

*HAJLADÉK
(haj-l-ad-ék) fn. tt. hajladék-ot. 1) Görbület, körbolt, melyet valamely test képez, midőn meghajlad. 2) Lejtős, meneteles hely. Domb hajladéka.

*HAJLADÉKONY
(haj-l-ad-é-kony) mn. tt. hajladékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen, hamar hajlad. Hajladékony nád, fiatal vessző.

*HAJLADOZ
(haj-l-ad-oz) önh. m. hajladoz-tam, ~tál, ~ott. Önerejéből, önszántából hajol ide-oda, v. gyakran, folyvást, ismételve hajlad. A jég közt menő révészek hajladoznak a sajkában.

*HAJLADOZÁS
(haj-l-ad-oz-ás) fn. tt. hajladozás-t, tb. ~ok. 1) Cselek. ért. a testnek ide-oda hajlítása. Tisztelgő hajladozások. 2) Szenv. ért. állapot, midőn valamely test kénytelenségből hajlik. Nádnak, fűnek hajladozása.

*HAJLADOZIK
(haj-l-ad-oz-ik) k. m. hajladoz-tam, ~tál, ~ott. Külső erő következtében vagy kényszerülve hajlik ide-oda. Hajladozik a széltől hajtott ág, nád, fűszál. Hajladozik nagy teher alatt a gerenda, rúd.

*HAJLADT
(haj-l-ad-ot) mn. tt. hajladt-at. Alá görbedt, lankadt. Hajladt test. Hajladt virágok.

*HAJLAG
l. HAJLOG.

*HAJLAK
régies és Dunán tuli tájszó, l. HAJLÉK. "Ő hajlakának papi." "Hallott üvöltést a hajlak előkapujáról." Bécsi cod. Ugyanitt: hajlaktartó, am. cubicularius. "Egy hajlakot mutata neki." Pesti Gábor meséi.

*HAJLAM
(haj-l-am) fn. tt. hajlam-ot. 1) Természeti képesség és vonzalom valamire. Péternek hajlama van a költészetre, Pálnak a zenére. 2) Szokás, gyakorlat által szerzett könnyüség, melynél fogva valamire önként vágyunk, s mintegy erőtetve, sürgetve érezzük magunkat. A borivás hajlammá vált nála. Rosz hajlam.

*HAJLANDÓ
(haj-l-and-ó) mn. tt. hajlandó-t. 1) Valamit tenni kész. Ő hajlandó e nehéz munkát magára vállalni. Hajlandó vagyok adósságodat kifizetni, ha, stb. 2) Valamire különös képességgel, könnyüséggel, természeti vonzalommal biró. Müvészetre, mesterségre hajlandó ifjú. Ivásra, lopásra hajlandó. 3) Valakihez nyájas, vonzalmas magaviseletű. Igen hajlandó vala hozzám, midőn meglátogattam.

*HAJLANDÓSÁG
(haj-l-and-ó-ság) fn. tt. hajlandóság-ot. Tulajdonság, melynél fogva 1) valaki valamit tenni kész, nem vonakodik; 2) valamire különös képességgel bir; 3) valakihez nyájas, mások iránt vonzalmat érez. V. ö. HAJLANDÓ.

*HAJLÁS
(haj-l-ás, v. haj-ol-ás) fn. tt. hajlás-t, tb. ~ok. 1) Állapot, midőn valamely test hajolva meggörbed. Gyümölcsös ág hajlása. Terhelt gerenda hajlása. Testnek előre vagy hátra hajlása. Lehajlásban megrokkant a dereka. 2) Bizonyos irányvonaltól eltávozás, eltérés. Delejtű hajlása, elhajlása. 3) Azon hely, hol a forgócsontok a test részeit öszvekötik. Hajlásban eltörött a keze, lába. Különösen, a térdkalácsok környéke, térdhajlás. 4) A régieknél: hajlandóság. Bűnre való hajlás. Debreczeni Legendáskönyv.

*HAJLAT
(haj-l-at) fn. tt. hajlat-ot. Valaminek görbülete, az egyenes vonaltól eltért iránya, boltalaku fordulata. Falak hajlata az ablakok és kapuk fölött.

*HAJLATLAN
(haj-ol-atlan) mn. tt. hajlatlan-t, tb. ~ok. Ami meg nem hajolt vagy hajlott, egyenes vonalban, irányban levő. Hajlatlan ágak, gerendák. Átv. ért. feltételében, szándékában nem változó, állhatatos; akaratos, makacs. Hajlatlan akarat.

*HAJLATLANSÁG
(haj-ol-atlan-ság) fn. tt. hajlatlanság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valaki vagy valami nem hajol, v. hajlik. Kő hajlatlansága. Átv. feltett szándékban maradás; makacsság, akaratosság.

*HAJLATOS
(haj-ol-at-os) mn. tt. hajlatos-t v. ~at, tb. ~ak. Amit hajlítani, görbíteni lehet. Hajlatos sodrony, vessző.

*HAJLÉK
(haj-l-ék, vagy a mennyiben a régies és tájdivatos hajlak vétetnék alapul, ez lehet öszvetétel is: haj-lak; mindenik esetben a haj, azaz héj [födél] gyöktől; csagataj nyelven öj am. ház, ettől jön: öjlük, házbirtokos, házi gazda); fn. tt. hajlék-ot. Tájszokásilag: hajlak, hajlok. 1) Általán, kisebbféle, ideiglenes szerény lak, pl. kunyhó, sátor. Meghuzza magát, mint a téli csiga hajlékában. (Km.). Különösen 2) Kertekben, szőlőkben épített házikó, mulató hely, pinczeház. A szüretelők hajlékban mulatnak. Hajlékot építeni a szőlőben. 3) Rejtek szoba. Te pedig mikor imádkozol, be menj te hajlakodba. (Münch. cod.). 4) Ideiglenes tanya, sátor. Ha akarod, alkossunk itt három hajlakot. (Münch. cod.). 5) Szélesb ért. lak, ház, födél. Uram, nem vagyok méltó, hogy jőj hajlékomba. Eső elől hajlék alá vonulni.

*HAJLÉKONY
(haj-ol-é-kony) mn. tt. hajlékony-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami könnyen hajlik. Hajlékony nád, vessző. 2) Átv. nem mereven, könnyen alkalmazkodó természetü; sudár termetü; készséges. Hajlékony indulatú ifju. Hajlékony mozdulat. Jóra, szépre hajlékony.

*HAJLÉKONYÍT
(haj-l-é-kony-ít) áth. m. hajlékonyít-ott. Hajlékonynyá tesz valamit vagy valakit.

*HAJLÉKONYSÁG
(haj-ol-é-kony-ság) fn. tt. hajlékonyság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valami könnyen hajlik. Nádszál hajlékonysága. Átv. tulajdonság, mely szerént valaki könnyen mozog, indúl, készséges, alkalmazkodó, valamire könnyen rábirható, rábeszélhető, nem mereven, nem átalkodott, hanem fürge és engedékeny.

*HAJLIK
(haj-ol-ik v. haj-l-ik) k. m. hajl-ott, htn. ~ani. Külső erő, vagy kényszerülés által meggörbed, egyenes vonalú irányától eltér, alá kanyarodik. Addig hajlik a nád, míg el nem törik. Teher alatt meghajlik. Dereka hajlik. Nagyot hajlik. Minden embernek maga felé hajlik a keze. (Km.). Átv. ért. enged, valamire reá állani készül. Hajlik az okosabbak szavára. Valakihez vonzódik, ragaszkodik. Ő is már pártunkhoz hajlik. Egyébiránt ez utósó értelemben ik nélkül is használható, mennyiben cselekvést jelent, pl. Péter elhajol tőlünk, azaz elpártol. Ellenben jobban mondjuk: a szerencse elhajlik. V. ö. HAJOL.

*HAJLÍT, HAJLIT
(haj-ol-ít v. haj-l-ít) áth. m. hajlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Cselekszi, hogy valami hajoljék vagy hajoljon. Vesszőt hajlítani. Vas rudat, sodronyt hajlítani. Meghajlítani a hajóbordának való fát, dongát stb. Valakit más véleményre vagy párthoz hajlítani. V. ö. HAJLIK, HAJOL. 2) Nyelvtanban am. neveket eset és szám, s igéket mód, idő, személy és szám szerént módosít, mi a magyar nyelvben leginkább ragozás által történik, s ezért másképen: neveket ragoz vagy névragoz és igéket ragoz v. igeragoz. V. ö. HAJLITÁS.

*HAJLÍTÁS, HAJLITÁS
(haj-ol-ít-ás) fn. tt. hajlítás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, mely által valamit hajlítunk. V. ö. HAJLÍT. 2) Nyelvtanilag am. a névnek eset és szám, s az igének mód, idő, szám és személy szerénti módosítása (flexio), mi a magyar nyelvre nézve név- s illetőleg igeragozás-nak is mondatik. Szorosan véve, a nyelvészek hajlításnak csak azon módosúlatot tartják, amely újabb hangnak a szóhoz járulása nélkül leginkább csak az önhangzónak a szó belsejében átváltozása által alakúl, (belső hajlitás) és főképen a sémi nyelvek sajátja, például az arabban bejtün (pajta, ház), bejtin (háznak), bejten (házat), a többesben: büjútün (házak, de itt már út taggal szaporodott is), büjútin (házaknak), büjúten (házakat); igéknél: naszar-a (segélt, férfiról), naszar-te (segéltél, férfiról), naszar-tü (segéltem), naszar-ú (segéltek, férfiakról), naszar-tüm (segéltetek, férfiakról), naszar-ná (segéltünk). Íme itt már csupa ragok vannak, még pedig épen úgy, mint a magyar és más nyelvekben, a személyes névmások némi módosúlatai. A jelen és egyszersmind jövő pedig így áll: jenszuru (segél v. segélend), tanszuru (segélsz), anszuru (segélek), janszurúne (segélnek), tanszurúne (segélték), nanszuru (segélünk, az első személyek akár férfiról, akár nőről, a többiek e példákban férfiról mondatnak). Itt az előbbi törzs naszar-a, némi belső változáson ment ugyan keresztül: -nszuru; de a személyek megint csak ragozás (előragozás) által alakúltak, melyek csak ismét a személyes névmások módosúlatai. Általán az idők s módok mutatnak ugyan a héberben s arabban is némi belső alakulást, pl. a módokra nézve is: héber kátal, arab katala (ölt), héber hiktíl (öletett, miveltető), arab kutila (öletett, szenvedő), arab maktulun (öletett, részesülő), de a személyek, mint föntebb látók, már csak ragozás által állanak elé. Tehát íme még az arabban s héberben is, ugyancsak gyéren mutatkozik az elhíresűlt belső hajlítás. Még gyérebb, s nem is valódi az az árja nyelvekben, a honnan Bopp Ferencz, a legjelesb nyelvészek egyike, az árja családot is csak a ragozott nyelvekhez sorozza; pl. a latinban: domin-us, (az us csak nominativusi rag), domin-i, domin-o, domin-um, domin-orum, domin-is, domin-os. Vagy: am-o, am-a-s, am-a-t, am-a-mus, am-a-tis, am-a-nt; ama-vi is általános véleménynyel am. ama-fui; ama-bam-ról szintén azt tartják, hogy az nem más, mint ama-fuam, (ez utóbbi is fu gyöktől). Csupa ragozások. Vagy magában a szanszkritban: szvana-sz (szó, hang, az sz nominativusi rag), szvana (megszólító eset, vocativus), szvana-n (szót, hangot), szvana-szja (szónak, hangnak), szvaná-sz (= szvana-a-sz, szók), szvaná-n (szókat) stb. S igéknél: laj-ámi, (hellénül luw), laj-aszi (lueiV), laj-ati (lu-ei), laj-ámasz (lu-omen), laj-atha (luete), laj-anti (l-ousi); vagy időknél, pl. imperfectum: a-laj-an (e-lu-on), a-laj-asz (e-lu-eV), a-laj-at (e-lu-e), a-laj-áma (e-l-omen) stb. Hol van mind ezekben a belső hajlítás? Azonban néhutt a rövid önhangzó megnyujtatik, pl. aoristus: a-lái-s-an (e-lu-s-a), a-lái-s-isz stb. ezen kívül az eléadottakban a hajlitás mind csupa ragokkal, t. i. vagy utó- vagy előragokkal történik. (Az előragnak augmentum a neve, s ez a föntebbi példáknál a szanszkritban a, a görögben e, melyekről némely nyelvészek igen érdekes fejtegetését a MULT czikk alatt fogjuk ismertetni, minthogy a magyar egyik múlt raga a vagy e tökéletesen öszveüt a föntebbi augmentumokkal; ugyanis a-laj-an vagy hellén e-lu-on szóban az a és e múltat jelentő előragok laj és lu gyökök, an és on első személy raga). Leginkább mondható belső hajlításnak nehány igében, némely idők azon módosúlata, midőn a gyök betüiből (hangjaiból) egyik vagy másik kiesik, vagy pedig másképen: a gyök új betüt vesz közbe, azaz ami egyre megyen: ily igékben két gyök vétetik alapúl, pl. a hellen leip gyök egyszerűen lip; emerről azt tartják a nyelvészek, hogy az aoristusban a rövid i a gyors vagy rögtöni időmozzanat jelölését, amabban pedig az ikerhangzó ei a jelenben és imperfectumban a tartósét jellemzi. (Die Emveiterung des Stammes ist symbolischer Ausdruck der Dauer. K. W. l. Heyse. System der Sprachwissenschaft. §. 230.). Hasonló módon kétféle gyökük és alkalmazásuk van tpt-w, ball-w, jeug-w stb. szóknak; ezek aoristusai: e-tup-on, e-bal-on, e-jug-on; másoknál a hosszú önhangzó röviddé leszen, pl. lhJw-ból e-laJ-on.
Hanem a hellenben is, mint tudjuk, az igék nagyobb részének aoristusa is, (az augmentumon kívül) nem az érintettekhez hasonló belhajlításon, hanem ragozáson alapszik, t. i. a személyragok előtt (a magyar t-hez rokon) s hangot veszen fel, mint sei-w e-sei-s-a, paidei-w epaideu-s-a.
A magyarban a szóknak belsejében ragozás alkalmával történni szokott számos változások elég példájit mutatják, legalább az árja nyelvekéihez hasonló belsőbb hajlitásoknak is, mint apa apá-m, apá-t, apá-k, apá-nak, (a rövid önhangzó megnyujtatik); vagy ló lo-v-am, lo-v-ak, (a hosszú önhangzó megrövidűl, azonban a megnyujtás helyett egy lágy mássalhangzót v-ét veszen magához); vagy tó ta-v-am, ta-v-ak, (az ó már más rövid önhangzóvá, a-vá is változik); vagy ég eg-et, eg-em, (a tőszóbeli hosszu é, rövid e-vé változik - ékvesztés -; vagy álom álm-ot, álm-ok, (a törzs vég tagjában levő o önhangzó kiugrik - hangugratás -); vagy lélek lelk-em, lelk-et, (ékvesztés és hangugratás egyszersmind). Egyébiránt véleményünk szerént a hajlitás lényegét a törzsben, nem egy vagy más betühangnak elváltozása, avagy kiesése, avagy közbeszúrása, hanem az így alkotott szónak egységbe, egy egészbe olvadása teszi, s ezt a magyarban hangsuly eszközli, minthogy minden egyes szóban, ha még oly hosszuvá nyúlnék is az ragozás által (vagy képzés által is), csak egyetlen egy fő hangsuly van, t. i. a gyöktagon, pl. ebben: halhatatlanságnak, a fő hangsuly a hal gyöktagon fekszik rendszerént a szófüzési elhelyezésben is; a többiek közől ha egyetlen egyre sem fektetünk is valamely sulyt, semmiféle magyar ember nyelvérzését nem bántja; azonban némely sulytalan tag vagy tagok közbeszurásával valamely gyöngébb hangsulyt a 3-ik és 5-ik tag, avagy magukban külön-külön a 4-ik vagy 5-ik tag is megbír. Egyébiránt is, mindenki meg fogja engedni, hogy ezen viszonyításban: atyánk, sokkal tökéletesebb az egység, mint pater noster és Vater unser v. unser Vater-ben; s amattól különbözik: mi atyánk, mint különbözők: kérek és én kérek; sőt ez utóbbinak, mint minden magyar ember érzi, ismét különböző értelme van, a szerént, amint a hangsuly vagy az én vagy kérek szón fekszik. Amaz esetben azt teszi: én vagyok aki kérek, emebben: az én részemről, pl. ön parancsol, én kérek; amannak (én kérek), ellentéte: nem Péter vagy Pál vagy bárki más, és tagadója: nem én kérek; emennek (én kérek), ellentéte: én nem parancsolok vagy követelek, és tagadója: én nem kérek vagy: nem kérek én. S én nélkül csak a kérek szó ismét mást jelent. Ilyen a magyar nyelv! V. ö. HANGSULY.

*HAJLÓ
(haj-ol-ó v. haj-l-ó) mn. tt. hajló-t. 1) Ami hajlik. Hajló nád. Teher alatt meghajló gerenda. Vízbe hajló ágak. Előre hajló házfödél. Félrehajló kazal. Lehajló kalapkarima. Ablakból kihajló nézők. 2) Mozgékony, könnyü fordulatú, sudár. Hajló test. Ide-oda hajló legényke. V. ö. HAJLIK, HAJOL.

*HAJLOG
(haj-ol-og v. haj-l-og) önh. és gyak. m. hajlog-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan ide-oda hajlik vagy hajol. Hajlog a szél ingatta nádszál. Hajlog a teher alatt derekam. Tisztelegve hajlogni mások előtt.
... "hő kezet fog,
Mely gyöngén ápolva hajlog
Vas terhét feloldani,
S nyílt erét elfojtani."
Kisf. K.

*HAJLOK
(haj-l-ok) fn. Azon néhány főnevek közől való, melyekben a képző é-je o-val váltakozik, mint: szándék szándok, szurdék szurdok, ajándék ajándok, marék marok stb. l. HAJLÉK.

*HAJLOMÁS
(haj-l-om-ás) fn. tt. hajlomás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki valamire hajlamot, vagyis természeti vonzalmat, képességet érez, s azt gyakorolni kivánja. Maga a vonzalom, és képesség: hajlam. Képzésre rokonok vele látomás, tudomás, hallomás.

*HAJLONG
(haj-ol-ong, hajl-og helyett, az n közbevetett hang lévén) önh. m. hajlongtam, v. hajlongottam, hajlongtál v. hajlongottál, hajlongott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Sebesebben, nagyobb erővel, és gyakrabban hajlik. Fergetegben hajlongnak a tölgyek ágai. 2) Egyremásra bókokat hány. Nagy urak körül hajlongni. Tisztujításkor hajlongani a választók előtt.

*HAJLONGÁS
(haj-l-ong-ás) fn. tt. hajlongás-t, tb. ~ok. 1) Állapot, midőn valami hajlong. Fák hajlongása a szélben. 2) Cselekvés, midőn valaki hajlong. Tisztvadászok hajlongásai a választók előtt. Félre minden hajlongással! V. ö. HAJLONG.

*HAJLÓS
(haj-l-ó-os) mn. tt. hajlós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Könnyen hajló, szivos, mi nem törik el hamarjában. Ellentéte: törékeny. Hajlós ostornyél. Hajlós vesszőből lehet kast, kosarat fonni. 2) Lejtős, görbe, meneteles. Hajlós út.

*HAJLÓSSÁG
(haj-l-ó-os-ság) fn. tt. hajlósság-ot. Tulajdonság, melynél fogva 1) valami szivos, könnyen görbülő, hajló. 2) görbe, lejtős, meneteles irányu. V. ö. HAJLÓS.

*HAJLOTT
(haj-l-ott) mn. tt. hajlott-at. Görbedt, kanyarodott egyenes irányától eltért. Hajlott test, termet. Aláhajlott gyümölcsös ágak. Elhajlott ágas. Meghajlott tengely, gerenda, padló. Visszahajlott szeg. Hátra-előrehajlott fej. Déltől nyugotra hajlott nap. Félre hajlott kazal, asztag, baglya. Földig hajlott ág. Átvitt ért. hajlott kor, am. többé nem fiatal, az öregséghez közeledő kor.

*HAJMA
(haj-am-a v. haj-ma) fn. tt. hajmát. Gyöke, haj (héj), ebből lett az elvont törzsök, hajam, és hajamik, innét hajamó, végre hajama, s összevonva hajma; vagy hajma annyi is lehet, mint hajmi. Egyébiránt hasonló módon alakultak a szuszma (szusz-am-ó, azaz szuszogó), tutyma (tutyamó, azaz tutyogó), piszma (piszamó), duzma (duzamó, duzogó), szakma (szakamó). Eredetileg jelent oly növényt, melynek gyöke több síma, egymásra rétegesen tekeredett hajakból, héjakból, hártyákból alakúl, milyenek a tulipán, jáczint, narczisz, liliom stb. Ilyen az úgynevezett valódi hajma (bolbus verus), mely szorosan és gömbölyüen egymásra rátegezett kövér levelekből áll. Mind ezek és hasonlók általán hajmanövények-nek hivatnak. Innét mondjuk: tulipán, jáczint, liliom hajmája. Ennél fogva a hagyma nem eredeti, hanem elváltozott és tájdivatos kifejezés, épen úgy, mint hagyít, hagyigál stb. hajít és hajigál helyett. Nevezetesebb nemei és fajai: foghajma, gyöngyhajma, keserü hajma, kigyóhajma, kutyahajma, metélőhajma, mogyoróhajma, csíkhajma (Schnittlauch), párhajma, tengerihajma, télihajma, vöröshajma stb. Hajmát ültetni, kapálni, gyomlálni, tisztítani.

*HAJMABORDÓ
(hajma-bordó) ösz. fn. Némely hajmanövényeknek, különösen a vereshajmának bordóalakú, vagyis belül üres, csöves szára.

*HAJMACSIRA
(hajma-csira) ösz. fn. Csira, mely az úgynevezett hajmanövények gubójából kibúvik.

*HAJMAFEJ
(hajma-fej) ösz. fn. Általán, a hajmanövények, különösen a vöröshajma és foghajma gyöke. Vöröshajmafej.

*HAJMAFOK
(hajma-fok) ösz. fn. l. HAJMAGERĚZD.

*HAJMAFÜZÉR
(hajma-füzér) ösz. fn. Bordójiknál vagy száraiknál fogva öszvefüzött hajmafejek. Vöröshajma füzér, foghajma füzér. Némely vidéken: fentő.

*HAJMAGĚRĚZD
(hajma-gěrězd) ösz. fn. A gerezdes foghajmából egy-egy fog. V. ö. FOGHAJMA.

*HAJMAGYÖK
(hajma-gyök) ösz. fn. Hajmanövények gyöke, vagyis földben tenyésző feje.

*HAJMAGYÖKÉR
jobban: hajmagyök; l. ezt.

*HAJMAGYÖKŰ
(hajma-gyökű) ösz. mn. Minek hajmához hasonló gyökere vagy valóságos hajmája, hajmafeje van. Hajmagyökű tulipán.

*HAJMAHÁRTYA
(hajma-hártya) ösz. fn. 1) Hártya, mely rétegesen és szorosan öszveborúlva a hajmanövények fejét, vagyis hajmáját képezi. 2) Némely hajmanövények, különösen foghajma gerezdeit takaró hártya. Vékony, mint a hajmahártya.

*HAJMAKAPA
(hajma-kapa) ösz. fn. Két águ kis kapa, melylyel a hajmákat szokták kapálni.

*HAJMAKENYÉR
(hajma-kenyér) ösz. fn. Így nevezik élczesen az alsó vágmelléki hajmatermesztők azon kenyeret, melyet hajmáért becserélt gabonából sütnek. Tessék ebből a hajmakenyérből. Mi szegény farkasdiak hajmakenyérrel élünk.

*HAJMAKOSZORÚ
(hajma-koszorú) l. HAJMAFÜZÉR.

*HAJMAMAG
(hajma-mag) ösz. fn. Hajmanövények, különösen, foghajma, vereshajma stb. magva.

*HAJMÁNCS
(haj-ma-ancs) fn. tt. hajmáncsot. Hajmás növény.

*HAJMANEMŰ
(hajma-nemű) ösz. mn. Hajmanövények neméhez tarozó vagy azokhoz hasonló.

*HAJMANÖVÉNY
(hajma-növény) ösz. fn. Mind azon növények, melyeknek szélesb vagy szorosb ért. vett hajmáik vannak. V. ö. HAJMA.

*HAJMÁS (1)
(haj-am-a-as v. haj-ma-as) mn. tt. hajmás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek hajmája van, hajmanemü. Hajmás növények, hajmás füvek. 2) Hajmával csinált, fűszerezett. Hajmás táska. Vöröshajmás lencse. Foghajmás kolbász, rostélyos. Hajmás leves. Éltemben nem láttam ennyi hajmás levest. (Ezt mondá a gútai ember, midőn vereshajmás dereglyéje felfordulta Dunán).

*HAJMÁS (2)
KIS~, NAGY~, falvak Baranya megyében; helyr. Hajmás-on, ~ra, ~ról. l. HAGYMÁS.

*HAJMÁSAN
(haj-ma-as-an) ih. Hajmával ellátva; vagy elkészítve.

*HAJMÁS-KÉR
falu Veszprém megyében; helyr. Hajmás-Kér-be, ~ben, ~ből.

*HAJMÁSZ
l. HAGYMÁSZ.

*HAJMASZÁR
(hajma-szár) ösz. fn. Hajmanövények szára, illetőleg bordója, kórója.

*HAJMASZÍN
(hajma-szín) ösz. fn. Olyan zöld szín, milyen a hajmaszáraké, leveleké szokott lenni.

*HAJMASZINŰ
(hajma-szinű) ösz. mn. Minek hajmaszine van. V. ö. HAJMASZÍN.

*HAJMÁZ
(haj-ma-az) áth. m. hajmáz-tam, ~tál, ~ott. Hajmával fűszerez, behint. Rostélyost hajmázni. Pörkölt húst hajmázni. Kolbászt megfoghajmázni.

*HAJMAZÖLD
(hajma-zöld) ösz. mn. Olyan zöldszinű, mint a hajma levele vagy szára, különösen mint a foghajmáé.

*HAJMENÉS
(haj-menés) l. HAJHULLÁS.

*HAJMERESZTŐ
(haj-meresztő) l. HAJBORZASZTÓ.

*HAJMOLY
(haj-moly) ösz. fn. Apró molyok neme, melyek a hajakat megrágják.

*HAJNÁCSKŐ v. AJNÁCSKŐ
falz Gömör megyében; helyr. Hajnácskő-n, ~re, ~ről.

*HAJNAL
(haj-on-val, vagyis aj-on-val, l. itt alább) fn. tt. hajnal-t, tb. ~ok. Eredetileg időhatárzó, s am. reggel, korán reggel, nap költe előtt. Régiesen: holval. "Estvén lévén úgy mondotok: derhenyő (derült) leszen, mert verhenyő a menny, és holval: ma fergeteg." "Tikszó koron, avagy holval." "És igen holval (diluculo valde) felkelvén, elmene puszta helyre." (Münch. cod.). Törzsökük haj és hol, szintén egyezni látszanak, azonban úgy véljük, hogy származásuk különböző. Holval gyöke kétségtelenül hol, ugyanaz, ami leold és holnap szóké. S hol-val épen úgy lett, mint reg-vel (v. reggel = rök-vel, rökönyödik szó gyökétől), éj-vel (v. éjjel), és napval (vagy nappal). Ellenben haj-nal gyöke haj, vagyis a nyilást jelentő aj, innen lett: aj-on-val v. haj-on-val, v. haj-on-nal, s öszvébbhúzva: haj-n-nal, haj-n-al. Innen e szójárás is: hajnal hasad, azaz nyílik. Az aj gyök h előlehellettel találtatik hyanduk (= ajándok) régi szóban is. (Magyar nyelvkincsek. Jerneytől). Az éj (héj) v. éjjel elfödi, a hajnal megnyitja a világosságot. Az éj szóból a h elmaradt, mint hab-tól abárl, ablegény, s hál-tól álom szókban is; hajnal, szó pedig fölvette azt, mint Ajnácskő v. Hajnácskő, h-ákombákom, h-inpók, h-eveder (öveder-ből), h-ümmög szók stb. A sínai nyelvben is hiao am. hajnal, reggel; továbbá: világos, és hi am. kétfelé nyiló ajtó vagy ablak (valvae). Jelenti azon időt, mely a napköltét legközelebbről megelőzi, melyben a világosság nyilását vagy fejlődését vagy kezdetét mutatja, midőn t. i. még a láthatáron alul levő, s ehhez közeledő nap sugárai az eget nem egészen fényesre, hanem csak pirosra festik, miért ezen pír is hajnalnak neveztetik. Hajnalkor, hajnalban felkelni. Hajnalra harangozni. Hajnalt kukorikol a kakas. Hajnalt húzni, am. a vőlegényt és menyasszonyt elhálásuk első reggelén zeneszóval üdvözleni. Piros, halavány hajnal. Szép, mint hajnal a kéményen. (Km.). Hasad a hajnal. Pirulj hajnal pirulj, hadd keljen fel a nap. (Népd.). Szélesb ént. pirosság az égen, pl. nap lemente után: esthajnal v. estipír. Ilyen az éjszaki hajnal, helyesebben: éjszaki fény. Átv. ért. valaminek eredete, kezdete, eleje, pl. élet hajnala, ifjuság hajnala; tudományok, müvészetek hajnala. Vigan kezdjük létünk szép hajnalát. (Kisf. K.). Szintén átv. ért. vétetik melléknévül is, pl. hajnal arcz, azaz olyan arcz, mint a hajnal.
"Másnak barna haj homálya
Hószin vállakon,
Másnak göndör szőke tetszik
Hajnal arczokon."
Vörösm.

*HAJNALBAN
(hajnal-ban) ih. Midőn a hajnal pirosodik, hajnal hasadtával, korán regvel. Hajnalban jó korán, ott terem az ispán. (Népd.).

*HAJNALCSILLAG
(hajnal-csillag) ösz. fn. Venus vagy Hölgy nevü bolygó csillag, mely a többi csillagok között mind reggeli hajnal előtt, mind esthajnal után legfényesebben ragyog. Néhutt a köznép zsidócsillag-nak nevezi, mintha a szombat kezdetét és végét ettől számítanák.

*HAJNALHASADÁS
(hajnal-hasadás) ösz. fn. Hajnal feltünése, midőn t. i. a felkelendő nap sugarai a láthatárhoz közeledvén, mintegy széthasitják az éji sötétséget.

*HAJNALI
(hajnal-i, V. ö. HAJNAL) mn. tt. hajnali-t, tb. ~ak. Hajnalban, korán reggel történő, létező, jelenkező. Hajnali idő. Hajnali harangozás, imádság. Hajnali mise. (Rorate). Hajnali csillag. Hajnali fény.

*HAJNALLIK
(hajnal-l-ik) k. m. hajnall-ott, htn. ~ani. A hajnal hasad, pirosodni kezd, a nap fölkelte közeledik. Személytelen igeként csak harmadik személyben használják. Erdélyiesen: pitymallik.

*HAJNALODÁS
(hajnal-od-ás) fn. tt. hajnalodás-t, tb. ~ok. l. HAJNALHASADÁS.

*HAJNALODIK
(hajnal-od-ik) k. m. hajnalod-tam, ~tál, ~ott. l. HAJNALLIK. Hajnalodik, harmatozik, a kis leány álmodozik. (Népd.).

*HAJNALPILLANGÓ
(hajnal-pillangó) ösz. fn. Nappali pillangó, mely a hajnallal kel, különböztetésül az estveli és éji pillangótól.

*HAJNALPÍR
(hajnal-pír) ösz. fn. Hajnali pirosság; mondják maga a 'hajnal' helyett is.

*HAJNALPIROS
(hajnal-piros) ösz. fn. Olyan piros, mint a hajnal szokott lenni, fris, derült szinű piros.

*HAJNALSZÍN
(hajnal-szín) lásd: HAJNALPIROS.

*HAJNALSZINŰ
(hajnal-szinű) ösz. mn. Minek oly piros szine van, mint a tiszta derült hajnalnak. Tréfás nyelven a vörös hajról is mondják, mely igen világos vagy hirtelen szőke.

*HAJNALT
hegy neve Kraszna megyében.

*HAJNEVELŐ
(haj-nevelő) ösz. fn. In, mócsing a marhahúsban, kivált azon részében, melyet tarjá-nak neveznek. Nevét azon hiedelemtől vette, mintha a hajnövést elémozdítaná.

*HAJNEVELŐ FŰ
(haj-nevelő fű) ösz. fn. Fűnyüg nevü növény egyik faja, máskép: aranyfonalfű. (Cuscuta epithymum).

*HAJNÖVÉS
(haj-növés) ösz. fn. A hajak azon állapota, midőn növekednek, sürüsödnek.

*HAJNÖVESZTŐ
(haj-növesztő) ösz. mn. Mitől a hajak nőnek, sürüsödnek. Hajnövesztő kenőcs.

*HAJNYIRÉS
(haj-nyirés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek haját nyirik, megnyirik, kurtábbra metszik.

*HAJÓ (1)
(haj-ó) fn. tt. hajó-t. Gyöke haj, ugyanaz a hajt (űz, odább terel) ige gyökével, melyből az elavult haj-ik, (mintegy hajtódik vagy hajladozva megyen) k-ige, s ebből az igenév haj-ó származott. Törökül kájďk, csagataj nyelven is: kajďk, kájuk; közel áll hozzájok a magyar sajka szó és sínai nyelvben cséu. 1) Eredetileg oly jármű vagy alkotvány, melyet vizen vagy légben valamely erő, pl. vízfolyás, szél, vitorla, evező mintegy hajladozva terel. Széles ért. tehát hajónak mondható és mondatik a ladik, csónak, sajka, komp, dereglye, gálya stb. pl. halászhajó, révészhajó, csille-, boronahajó (talp), postahajó stb. 2) Szorosb ért. nagyobbféle, házalakú födeles alkotvány, leginkább fából, mely aránylag tágas öböllel birván, a vizen fenlebeg, s emberek, áruk szállítására, harczi munkákra stb. használtatik. Hajó talpa, teknője, bókonyai, födele, fara v. tatja, orra, őrfája, kormánya. Tölgyfahajó, fenyőfahajó. Gőzhajó, vitorlás hajó. Gabonahajó. Rablóhajó stb. Hajót építeni, varrni, eszkábálni, tatarozni, kátrányozni. Hajót faraltatni. Hajóra v. hajóba szállani. Hájón utazni. Hajót vontatni. Hajót húzni. Hajón járni. Terhes, üres hajó. Lapos hajó. Dunai, tiszai, vágmelléki hajó. Törött hajó. A törött hajót elhagyják az egerek. (Km.). Hajó lesz, ha jó lesz. (Km.). Száll, repül, megfeneklik a hajó.

*HAJÓ (2)
falu Bihar megyében; helyr. Hajó-n, ~ra, ~ról.

*HAJÓÁCS
(hajó-ács) ösz. fn. Ács, ki hajókat ácsol, készít, hajóhoz való gerendákat, talpakat stb. farag. Ettől különbözik a hajóvarró (Schuper, Schopper), ki az öszveállitott hajók hézagait mohával betömi, s eszkábával megerősíti.

*HAJÓALAK
(hajó-alak) ösz. fn. A hajónak külső formája vagy olyan forma, mint a hajóé szokott lenni. Az éghasító kalapoknak hajóalakjok van.

*HAJÓÁLGYU
(hajó-álgyu) ösz. fn. Álgyu, melyet a hajókon, különösen hadihajókon használnak.

*HAJÓÁLGYUTALP
(hajó-álgyu-talp) ösz. fn. Talp vagy állás, melyre a hajóálgyut helyezik.

*HAJÓÁLLÁS
(hajó-állás) ösz. fn. Általén, a tengerek vagy folyók, tavak partjain különösen elkészített vagy kitüzött hely, hol a kész, de még vízre nem bocsátott vagy bizonyos ideig pihenésre szánt hajók, mint biztos téren tartatnak.

*HAJÓÁLLOMÁS
(hajó-állomás) ösz. fn. Hely, hol a hajók megállapodni vagy kikötni is szoktak.

*HAJÓBAK
(hajó-bak) ösz. fn. Lábakon álló gerendák, melyeken a munkában levő hajók nyugosznak, míg egészen el nem készülnek, s vízre nem bocsáttatnak.

*HAJÓBÉL
(hajó-bél) ösz. fn. A hajónak belseje, ürege, öble, vagyis azon tér, melyet a hajóteknő, és hajófödél bekerít.

*HAJÓBÉR
(hajó-bér) ösz. fn. Bér, melyet a hajón szállított személyekért vagy tárgyakért, pl. gabonáért, borért, fáért stb. fizetni kell.

*HAJÓBEVALLÁS
(hajó-be-vallás) ösz. fn. A hajón szállított áruczikkeknek, terheknek stb. az illető vám- és harminczadi hivataloknál hiteles eléadása.

*HAJÓBIRÓ
(hajó-biró) ösz. mn. Oly vízről mondják, melyen hajózni lehet, vagyis melyen a hajó meg nem feneklik. Hajóbiró folyamok, tavak.

*HAJÓBIRTOKOS
(hajó-birtokos) ösz. fn. Személy, kinek saját hajója van. A kisebb dunai hajók birtokosait burcsellás- vagy hajósgazdák-nak nevezik.

*HAJÓBORDA
(hajó-borda) ösz. fn. Azon gerendák, melyek a hajó teknőjének, vagyis medrének oldalait képezik, a hajófenéktől kezdve fel a hajófarig és hajóorrig. Azon görbe oldalfák pedig, melyek a bordákat mindkétfelől a hajófenékkel öszvetartják, bókonyok.

*HAJÓCSÁKLYA
(hajó-csáklya) ösz. fn. Csáklya, melyet a hajókon használnak. V. ö. CSÁKLYA.

*HAJÓCSAPAT
(hajó-csapat) ösz. fn. Általán, több hajók együtt véve, közel egymáshoz állva, vagy menve. Különösen, kisebb tengeri hajóhad. (Flotille).

*HAJÓCSAT
(hajó-csat) ösz. fn. Deszkabürü, melyen a partról hajóba mennek, mely a partot a hajóval mintegy öszvecsatolja.

*HAJÓCSIGA
(hajó-csiga) ösz. fn. 1) Csiga nevü műszer a hajón, mely által a horgonyt leeregetik, vagy felhúzkodják. Köz hajós nyelven jobban: gugora v. járgány. 2) Emeltyű, mely által a legnagyobb terheket beemelik a tengeri hajókba.

*HAJÓCSONT
(hajó-csont) ösz. fn. Csont az embernek felső lábszárában, mely némileg hajóalakú (Os naviculare).

*HAJÓCZÍMER
(hajó-czímer) ösz. fn. Ékesség, leginkább a hajó orrán, mely hattyút, regés lényt, állatot stb., vagy a hajó védszentét ábrázolja.

*HAJÓDA
(haj-ó-da) l. HAJÓÁLLÁS, HAJÓGYÁR.

*HAJÓDAD
(haj-ó-dad) mn. tt. hajódadot. Hajóalakú, aminek olyan formája, alakja van, mint a hajónak.

*HAJÓDEGET
(hajó-deget) ösz. fn. Deget vagy kátrány, melylyel a hajó oldalait, födelét romlás ellen bekenik.

*HAJÓDERÉK
(hajó-derék) ösz. fn. A hajónak teste vagyis tekenője és födele együtt véve, különböztetésül az árboczoktól, vitorláktól, orrától, farától stb.

*HAJÓDESZKA
(hajó-deszka) ösz. fn. 1) Deszka, melyen a hajóba be- és hajóból kijárnak. 2) Deszkák a hajó födelén, padlóján stb.

*HAJÓDESZKÁZAT
(hajó-deszkázat) ösz. fn. A hajónak deszkákból szerkezett pallózata és födözete.

*HAJÓÉPÍTÉSZ
(hajó-építész) l. HAJÓCSINÁLÓ.

*HAJÓÉPÍTÉSZET
(hajó-építészet) ösz. fn. Mesterség, mely hajócsinálással foglalkodik; vagy tudomány, mely rendszeres ismereteket nyújt, miképen kell hajókat építeni.

*HAJÓÉPÍTŐ
(hajó-építő) ösz. fn. Mesterember, ki hajókat csinál; hajóács.

*HAJÓFAL
(hajó-fal) ösz. fn. A hajónak oldalai, melyeket a bókonyokkal erősített, s úgynevezett hajóbordák szerkezete képez.

*HAJÓFAR
(hajó-far) ösz. fn. l. TAT.

*HAJÓFÖDÉL
(hajó-födél) ösz. fn. A hajónak teteje, födözete.

*HAJÓFENÉK
(hajó-fenék) ösz. fn. A hajó teknőjének alja, padlója, melynek oldalaiból a hajóbordák emelkednek föl.

*HAJÓFÉREG
(hajó-féreg) ösz. fn. Szú neme, mely igen vékony, kerekded, görbére hajlott, s a fán keresztül furódó hajban lakik, melynek csucsával a fákba beeszi magát, s a hajókban nagy kárt tesz. (Teredo navalis).

*HAJÓFÖVÉNY
(hajó-fövény) ösz. fn. Fövény, melylyel némelykor, hogy súlyegyent tartson, a tengeri hajókat bizonyos mennyiségben megterhelik.

*HAJÓFÚRÓ, HAJÓFURDANCS
lásd: HAJÓFÉREG.

*HAJOG
(haj-og) önh. m. hajog-tam, ~tál, ~ott. Ingadozva ide-oda hajlik.

*HAJÓGAZDA
(hajó-gazda) ösz. fn. Ki a hajón szállított személyekről, árukról, teherről stb. számol. (Conducteur). V. ö. HAJÓSGAZDA.

*HAJÓGERINCZ
(hajó-gerincz) ösz. fn. A hajónak legalsó, s középen fekvő fenékgerendája, mely az egész hajónak mintegy gerinczét képezi.

*HAJOGÓS
(haj-og-ó-os) mn. tt. hajogós-t v. ~at, tb. ~ak. Hajlásokban bővelkedő. Van ily nevű patak is Veszprém megyében.

*HAJÓGYÁR
(hajó-gyár) ösz. fn. Építő műhely, melyben hajókat ácsolnak, készítenek. Ó-budai hajógyár. Sziszeki, szegedi hajógyár.

*HAJÓGYÁRTÁS
(hajó-gyártás) ösz. fn. lásd HAJÓÉPITÉS.

*HAJÓGYÁRTÓ
(hajó-gyártó) ösz. fn. l. HAJÓÉPITŐ.

*HAJÓHAD
(hajó-had) ösz. fn. Hadi hajók serege, melyek egy vezér parancsától függenek. Hajóhadat állítani ki. A hajóhad szerencsésen kikötött. Hajóhaddal bekeríteni valamely helyet. Ha kisebb, hajócsapatnak mondatik.

*HAJÓHADI
(hajó-hadi) ösz. mn. Hajóhadat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hajóhadi készületek.

*HAJÓHADVEZÉR
(hajó-had-vezér) ösz. fn. A hajóhadnak főparancsnoka, tengernagy. (Admiral).

*HAJÓHAJTÁS
(hajó-hajtás) ösz. fn. Evezés, mely a hajót előre mozdítja, sietteti.

*HAJÓHELY
(hajó-hely) l. HAJÓÁLLÁS.

*HAJÓHÍD
(hajó-híd) ösz. fn. Híd, melynek pallói nem oszlopokon, czölöpökön, hanem hajókon állanak. Pozsonyi, komáromi, esztergomi, péterváradi hajóhidak.

*HAJÓHOROG
(hajó-horog) ösz. fn. Horog, melynél fogva a hajót felfogják, megakasztják stb., pl. a tengeri kalózok.

*HAJÓHUZÁS
(hajó-huzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a hajót emberek húzzak; vagy neme a büntetésnek, midőn az elitéltek hajót húzni kényszeríttetnek. V. ö. HAJÓVONTATÁS.

*HAJÓISZKÁBÁLÓ
(hajó-iszkábáló) ösz. fn. Mesterember, ki az öszveácsolt hajót, vagyis hajó hézagait mohval és iszkába nevü széles fejű szegekkel bevervén, a víz benyomulása ellen biztosítja. Rév-Komhromban németesen: Super (Schopper).

*HAJÓKA
(haj-ó-ka) fn. tt. hajókát. Kis hajó, hajócska.

*HAJÓKALAÚZ
(hajó-kalaúz) ösz. fn. Kormányos, különösen a tengeri hajókon, ki a tengernek, melyen utazni kell, mélységét, s egyéb tulajdonságait ismeri, s kijelöli az utat és irányt, melyen veszély nélkül haladhat a hajó.

*HAJÓKAPITÁNY
(hajó-kapitány) ösz. fn. Tulajd. ért. egyes hadi hajónak főparancsnoka, tiszte. Alkalmazott ért. a gőzösök és nagyobb tengeri hajók igazgató tisztviselője.

*HAJÓKÁR
(hajó-kár) ösz. fn. 1) Kárvallás, mely a hajókereskedésben történik. 2) Bogár neme, melynek hernyója a tölgyfát átlyukgatja, s azáltal a hajógyárakban nagy kárt okoz.

*HAJÓKARÓ
(hajó-karó) ösz. fn. A víz partján levert zömök karó, melyhez a hajót kötik.

*HAJÓKÁZ
v. HAJÓKÁZIK, (haj-ó-ka-az-ik) k. m. hajókáz-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. kis hajón, pl. csolnakon, sajkán, dereglyén járja be a vizet. Szélesb ért. hajón kedvtelésből, mulatságból jár, utazik. (Minden hasonló ragozások, pl. szekerkézik, szánkázik, kocsikázik stb., inkább kedvtelésből származó járást jelentenek).

*HAJÓKÁZÁS
(haj-ó-ka-az-ás) fn. tt. hajókázás-t, tb. ~ok. Szorosb ért. kis hajón járás, utazás. Szélseb ért. járás, utazás akármily hajón. V. ö. HAJÓKÁZ, és HAJÓZÁS.

*HAJÓKÁZHATATLAN, HAJÓKÁZHATLAN
(haj-ó-ka-az-hat-atlan) mn. tt. hajókázhatatlan-t, tb. ~ok. Oly vízről mondjuk, melyen hajókázni nem lehet, melyen a hajó megfeneklik. Hajókázhatatlan patak.

*HAJÓKÁZHATÓ
(haj-ó-ka-az-hat-ó) mn. tt. hajókázható-t. Ami a hajót megbirja, min hajókázni lehet. Magyarországnak több hajókázható folyói vannak.

*HAJÓKÁZÓ
(haj-ó-ka-az-ó) fn. tt. hajókázó-t. Személy, ki hajón jár, utazik, bizonyos vidéket bekalandoz, felkutat. A nagy tenger szigeteit hajókázók födözték fel. Aranygyapjas hajókázók. Dunai, tengeri hajókázók.

*HAJÓKERESKĚDÉS
(hajó-kereskědés) ösz. fn. Hajón szállított árukkal üzött kereskedés.

*HAJÓKÉSZITŐHELY
(hajó-készitő-hely) ösz. fn. Hely, műhely, hol hajókat készitenek, vagy tataroznak, hajógyár.

*HAJÓKÉSZÜLET
(hajó-készület) ösz. fn. A hajózáshoz kivántató mindennemü eszközök, szerek, pl. árboczok,vitorlák, evezők, sajkák, horgonyok, kötelek stb.

*HAJÓKONYHA
(hajó-konyha) ösz. fn. Konyha a hajón, melyben a hajón szolgáló és utazó személyek számára főznek, sütnek.

*HAJÓKORMÁNY
(hajó-kormány) ösz. fn. Kormány, melylyel a hajót igazgatják, s menetelét ide-oda irányozzák. V. ö. KORMÁNY.

*HAJÓKORONA
(hajó-korona) ösz. fn. Díj- vagy tiszteletkorona a régi rómaiaknál, melylyel azt jutalmazták meg, ki az ellenfél hajójára először hágott fel. (Corona navalis).

*HAJÓKÖLTSÉG
(hajó-költség) ösz. fn. Mindenféle kiadás, költekezés, melybe a hajó építése, fölszerelése és utaztatása kerül.

*HAJÓKÖTÉL
(hajó-kötél) ösz. fn. Szélesb ért. mindenféle kötél, mely a hajózáshoz kivántatik, pl. árbocz-, csigakötél stb. Szorosabb ért. a legvastagabb kötél, melynél fogva a hajókat vontatják. Czérnaszál nem hajókötél. (Km.).

*HAJOL
(haj-ol v. haj-úl) önh. m. hajol-t, htn. ~ni. Magát önkényesen meghajtja. Lehajol a földre, hogy felvegyen valamit. Kihajol az ablakon. Áthajol a kerítésen. Elhajol az ütés elől. V. ö. HAJLIK.

*HAJÓLÁB
(hajó-láb) l. HAJÓBAK.

*HAJÓLÁMPA
(hajó-lámpa) ösz. fn. Lámpa a hajón, melyet sötétben meggyujtanak, részént a hajón levők kedveért, részént jelül az illető távollévőknek.

*HAJÓLAPÁT
(hajó-lapát) ösz. fn. Evezőlapát a hajón, melynek segitségével a hajót előre siettetik.

*HAJÓLÉPCSŐ
(hajó-lépcső) ösz. fn. Lépcső vagy lépcsőzet a hajókon.

*HAJOLHATATLAN, HAJOLHATLAN
(hajol-hat-[at-]lan) mn. tt. hajolhatatlan-t, tb. ~ok. Ami nem hajolhatik, meghajlani nem képes, mereven. Hajolhatatlan törzsök, kőszál. V. ö. HAJTHATATLAN.

*HAJOLLÓ
(haj-olló) ösz. fn. Olló, melylyel különösen hajat nyirnak, különböztetésül más, pl. papiros-, szabó-, kertészollótól.

*HAJÓLOBOGÓ
(hajó-lobogó) ösz. fn. A hajó árboczára vagy farára tűzött lobogó, mely a hajóvezérnek, parancsnoknak rangját, vagy az illető országot, nemzetet jelenti egyszersmind. Franczia, angol, magyar nemzeti hajólobogó.

*HAJÓMALOM
(hajó-malom) ösz. fn. Hajóra épített, ide-oda szállítható malom, milyenek, pl. a dunai malmok, különböztetésül az álló, zsilipes, patak-, tómalmoktól.

*HAJÓMÁZSA
(hajó-mázsa) ösz. fn. Mérték neme, mely a tengeri hajókon van szokásban, s 250 vagy 280 fontot nyom.

*HAJÓMÉRÜ
(hajó-mérü) ösz. fn. Mérő eszköz, melylyel a hajó belét, öblét, belső terjedelmét megmérik, hogy tudják, mennyi fér bele.

*HAJÓMESTER
(hajó-mester) ösz. fn. Hajós gazda, hajótulajdonos, ki felszerelt hajóját, holmi áruszállításokra használja, vagy másoknak átengedi. Felső Duna mellékén: burcsellás.

*HAJÓMŰHELY
(hajó-mű-hely) ösz. fn. l. HAJÓGYÁR.

*HAJÓNAGY, HAJÓHADNAGY
(hajó-[had-]nagy) ösz. fn. Hadi hajó tisztje vagy más hajó igazgató főnöke, hadnagyi czímmel és ranggal.

*HAJÓNYOM
(hajó-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet az elhaladó hajó a ketté hasított víz szinén hagy.

*HAJÓODÚ
(hajó-odú) ösz. fn. A hajónak odva, vagyis ürege, belseje, mely a hajófenék, hajóoldalak és hajófödél között foglaltatik.

*HAJÓOLDAL
(hajó-oldal) ösz. fn. Két felől a hajó derekát alkotó gerenda- vagy deszkabordák.

*HAJÓORR
(hajó-orr) ösz. fn. A hajónak orr gyanánt kinyuló eleje. A hajó hátulja: hajófar v. hajótat.

*HAJÓPADLAT
(hajó-padlat) ösz. fn. Padlat, vagyis deszkázat a hajó fenekén vagy lapos tetején.

*HAJÓPÁRKÁNY
(hajó-párkány) ösz. fn. Kerítés, korlát a hajó tetején vagy födelén, gátul és biztositásul a vízbeesés ellen.

*HAJÓPÁRTÁZAT
(hajó-pártázat) ösz. fn. A nagyobbféle, különösen dunai tölgyfahajókon járda gyanánt szolgáló, körülbelül másfél lábnyi széles padolat, melyen a hajót körül lehet járni.

*HAJÓRABLÁS
(hajó-rablás) ösz. fn. Árukkal rakott hajók erőszakos elfogása, s áruiktól megfosztása.

*HAJÓRABLÓ
(hajó-rabló) ösz. fn. Tengeri kalóz, vagyis rabló, ki a kereskedő hajók után leselkedik, s azokat elfogván megfosztja. Középtengeri hajórablók.

*HAJÓRAKODÓ
(hajó-rakodó) ösz. fn. Személy, hajói napszámos, ki a szállítandó árukat, terheket stb. hajóra rakja.

*HAJÓRASZÁLLÁS
(hajóra-szállás) ösz. fn. Elutazás hajón.

*HAJÓRÉV
(hajó-rév) ösz. fn. Hely, öböl a vizek szélein, természettől vagy mesterségesen úgy alkotva, hogy a hajók megszállhassanak benne, s ki lehessen őket kötni, vagy a part közelében horgonyon tartani, máskép: kikötő-hely, kikötő.

*HAJÓROM
(hajó-rom) ösz. fn. Használatlanná lett hajónak szétbomlott vagy bontott részei, töredékei, gerendái, padlói stb.

*HAJÓS (1)
(haj-ó-os) mn. tt. hajós-t v. ~at, tb. ~ok. 1) Hajót biró, hajóval ellátott. Hajós gazda. Hajós kereskedő. 2) Amin hajók járnak, miben hajók állnak. Hajós tenger, tó, folyó. Hajós kikötő. Ellentéte: hajótlan.

*HAJÓS (2)
(haj-ó-os, törökül kajďkdsď) fn. tt. hajós-t, tb. ~ok. Szélesb ért. minden személy, ki a hajón valamely hivatalt viszen vagy hajó körüli szolgálatot tesz, pl. hajóskapitány, kormányos stb. Szorosb ért. ki a hajón durvább kézi munkával foglalkodik, milyenek pl. az evezősök, a kötelek, horgonyok mellett levők. Komáromi, győri, szegedi hajósok. Máskép: hajóslegény.

*HAJÓS (3)
falu Pest megyében; hely. Hajós-on, ~ra, ~ról.

*HAJÓSAPRÓD
(hajós-apród) ösz. fn. Fiatal hadi gyakornok, ki különösen hajóhadi tisztségre, pl. hadnagyságra, kapitányságra stb. képezi magát. (Schiffscadet).

*HAJÓSBÉR
(hajós-bér) ösz. fn. Szegődött, kialkudott fizetés, melyet szolgálataikért a hajósok kapnak.

*HAJÓSEREG
(hajó-sereg) ösz. fn. l. HAJÓHAD.

*HAJÓSGAZDA
(hajós-gazda) ösz. fn. Kinek saját hajója van, s azon vagy saját áruit szállítja, vagy másoknak bizonyos bérért szolgál vele. Különbözik: hajógazda.

*HAJÓSINAS
(hajós-inas) ösz. fn. Ujoncz, ki a hajói szolgálatokat, munkákat tanulni, s magát azokban gyakorolni kezdi.

*HAJÓSKAPITÁNY
(hajós-kapitány) l. HAJÓKAPITÁNY.

*HAJÓSKATONA
(hajós-katona) ösz. fn. A hajóseregben szolgálatot tevő katona.

*HAJÓSKENYÉR
(hajós-kenyér) ösz. fn. A hosszabb útra menő tengeri hajókra beszerzett kétszersültféle kenyér.

*HAJÓSKÖLCSÖNY
(hajós-kölcsöny) ösz. fn. Szerződés, mely szerént valamely megszorult vagy idegen révben tartózkodó hajósgazda pénzt veszen kölcsön, s lekötelezi magát, hogy bizonyos időre vagy midőn hajója ismét azon helyre visszatér, a kölcsönt visszafizeti; mely végre hajóját és a rajta levő terhet biztosítékul leköti. (Bodmerei).

*HAJÓSKÖTELEZVÉNY
(hajós-kötelezvény) ösz. fn. Oklevél, mely a hajóskölcsönyről kötött szerződést magában foglalja. V. ö. HAJÓSKÖLCSÖNY.

*HAJÓSLEGÉNY
(hajós-legény) ösz. fn. Személy, ki a hajózásnál eléforduló szolgai munkákat végez, pl. aki evez, köteleket húz, horgonyokat ereget stb.

*HAJÓSMESTER
(hajós-mester) ösz. fn. l. HAJÓMESTER.

*HAJÓSMESTERSÉG
(hajós-mesterség) ösz. fn. Mesterség, mikép kell a hajókon minél gyorsabban, biztosabban, s veszély nélkül járni.

*HAJÓSNÉP
(hajós-nép) ösz. fn. A hajón szolgálatot tevő személyzet.

*HAJÓSÖLTÖZET
(hajós-öltözet) ösz. fn. Sajátságos kelméből készült és különös szabásu öltözet, milyet kiváltképen a tengeri hajósok viselnek.

*HAJÓSRUHA
(hajós-ruha) ösz. fn. Egyes darab ruha a hajósöltözetből.

*HAJÓSSEREG
(hajós-sereg) ösz. fn. Hadihajón katonai szolgálatot tevő személyzet.

*HAJÓSSZAKÁCS
(hajós-szakács) ösz. fn. Szakács, ki a hajósoknak és hajón menő utasoknak főz.

*HAJÓSZ
(haj-ó-sz) fn. tt. hajósz-t, tb. ~ok. A hajózás mesterségét értő. (Navigateur, der Schiffahrtkundige).

*HAJÓSZÁLOG
(hajós-zálog) ösz. fn. 1) A hajóskölcsönyben kikötött zálog. V. ö. HAJÓSKÖLCSÖNY. 2) A kártévő hajósokon vett zálog.

*HAJÓSZAT
(haj-ó-sz-at) fn. tt. hajószatot. Hajózási mesterség.

*HAJÓSZEG
(hajó-szeg) ösz. fn. Szegek, melyekkel a hajó részeit egybefoglalják.

*HAJÓSZOBA
(hajó-szoba) ösz. fn. 1) Az utazó hajókon terem vagy szoba az utasok kényelmére. 2) Kereskedői hajókon szoba, a hajómester, hajókapitány, irnok, biztos számara stb.

*HAJÓSZORÁT
(hajó-szorát) ösz. fn. Vesszőből font, vagyis gúzskötél, némely kisebbféle hajókon, dereglyéken, talphajókon stb.

*HAJÓSZUROK
(hajó-szurok) ösz. fn. l. KÁTRÁNY.

*HAJÓTANÁCS
(hajó-tanács) ösz. fn. 1) Gyülés, melyet a hajói tisztviselők bizonyos ügyben tartanak. 2) Ezen gyülésnek tagjai, személyzete.

*HAJÓTAT
(hajó-tat) ösz. fn. A hajónak hátulsó föle, máskép: fara, hol a kormány és kormánypad van.

*HAJÓTEHER
(hajó-teher) ösz. fn. Mindenféle áruk, szerek, melyeket tovább szállitás végett a hajóra raknak.

*HAJÓTERHELŐ
(hajó-terhelő) ösz. fn. A hajó fenekére rakott teher, mely rendesen kövekből, kavicsból, s a bérhajókon gyakran vasból, ólomból stb. áll, s arravaló, hogy a tengertől hányt-vetett hajót súlyegyenben tartsa.

*HAJÓTERV
(hajó-terv) ösz. fn. Építendő hajónak terve, mely nem csak a hajó részeinek egymás közti viszonyát és arányát foglalja magában, hanem egyszersmind meghatározza minden egyes darabok, gerendák hosszát, szélét, vastagságát, a vasak súlyát, s az egész hajókészületet.

*HAJÓTISZT
(hajó-tiszt) ösz. fn. 1) Szélesb ért. akármiféle tiszti hivatalt viselő személy a hajón, pl. irnok, kalauz stb. 2) Szorosb ért. hadi hajón szolgáló katonatiszt.

*HAJÓTÖREDÉK
(hajó-töredék) l. HAJÓROM.

*HAJÓTÖRÉS
(hajó-törés) ösz. fn. Veszély, midőn a hajó zátonyokba, kősziklákba, partokba ütődve vagy akármely más erőszak által tetemes rést kap, s elsülyed. Hajótörést szenvedni. Hajótörésből kimenekedni. Hajótörésekről szóló elbeszélések. Átv. és költői nyelvben, valamely tervnek, szándéknak nagy akadályok miatt megsemmisülése, megbukása.

*HAJÓVÁM
(hajó-vám) ösz. fn. Vám, melyet kikötéskor a révben vagy hídnyitáskor vagy állomásozás fajében a hajóktól fizetni kell. V. ö. VÁM.

*HAJÓVÁZ
(hajó-váz) ösz. fn. A hajó gerendáinak vagyis fenekének és oldalainak öszveállított alakja, mely még sem födelezve, sem bebutorozva, sem fölszerelve nincs.

*HAJÓVÉSŐ
(hajó-véső) ösz. fn. A hajóácsok, hajófaragók vésője v. vésüje.

*HAJÓVEZÉR
(hajó-vezér) ösz. fh. Hajóstiszt, különösen az angoloknál, ki egy hadi hajót vagy több hajókból álló kisebb hajóhadat vezet, s a főhajóhadvezértől függetlenül bizonyos megbizásban jár el. (Commodore).

*HAJÓVITORLA
(hajó-vitorla) ösz. fn. Vitorla a hajón, mely kifeszítve és kedvező széllel kivált nagy tavakon és tengereken a hajót hajtja. V. ö. VITORLA.

*HAJÓVONTATÁS
(hajó-vontatás) ösz. fn. Hajószállítási mód, kivált víz ellenében, melynél fogva a hajót vonó barmok, rendszerént lovak huzzák, melyeket vontató lovak-nak neveznek, ezek hajtóit pedig vagy gazdáit vontatók-nak. Földvári, komáromi vontatók. V. ö. HAJÓHUZÁS, KUKÁZÁS.

*HAJÓZ
(haj-ó-oz) l. HAJÓZIK.

*HAJÓZÁS
(haj-ó-oz-ás) fn. tt. hajózás-t, tb. ~ok. Hajón járáskelés, utazás.

*HAJÓZÁSI
(haj-ó-oz-ás-i) mn. tt. hajózási-t, tb. ~ak. Hajózást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hajózási készületek, költségek, kényelmek és bajok.

*HAJÓZÁSZLÓ
(hajó-zászló) lásd: HAJÓLOBOGÓ.

*HAJÓZÁSZLÓS
(hajó-zászlós) ösz. fn. Hajóhadban szolgáló tiszt, zászlótartói czímmel és ranggal.

*HAJÓZHATATLAN, HAJÓZHATLAN
(hajó-oz-hat-[at-]lan) mn. tt. hajózhatatlan-t, tb. ~ok. Oly vízről mondjuk, melyen sekély volta, zátonyossága vagy más akadályok miatt, hajózni nem lehet. A jeges tengernek hajózhatatlan vidékei.

*HAJÓZHATÓ
(haj-ó-oz-hat-ó) mn. tt. hajózható-t. Vízről mondjuk, mely hajókat megbír, melyen hajózni lehet. Valamely folyót hajózhatóvá tenni.

*HAJÓZHATÓSÁG
(haj-ó-oz-hat-ó-ság) fn. tt. hajózhatóság-ot. Víznek állapota vagy tulajdonsága, melynél fogva hajózni lehet rajta.

*HAJÓZHATLANSÁG
(haj-ó-oz-hat-lan-ság) fn. tt. hajózhatlanság-ot. Valamely víznek, pl. folyónak, tónak, tengernek oly állapota vagy minemüsége, melynél fogva rajta hajózni nem lehet.

*HAJÓZIK
(haj-ó-oz-ik) k. m. hajóz-tam, ~tál, ~ott. Hajón járkel, hajón utazik. Használtatik ik nélkül is: hajóz. Midőn igekötőt vesz fel, s cselekvő értelemmel bir, az ik-et okvetlenűl elveti, pl. Behajóz három tengert. Általhajózom a Dunát.

*HAJÓZÓ
(haj-ó-oz-ó) mn. és fn. tt. hajózó-t. Aki hajón jár, utazik, vándorol vagy hajókon kereskedést űz. Hajózó kalandorok. Világot körűlhajózó buvárok. Régi és újabb hájózó népek, nemzetek.

*HAJPIPERE
(haj-pipere) l. HAJÉK.

*HAJPOR
(haj-por) ösz. fn. Fínom buzaliszt vagy másnemü liszt vagy porrá alakított más test, melylyel a hajat be szokták hinteni. Egyébiránt a hajport más czélokra is használják, pl. bőrnek fehéren vagy tisztán tartására, kipárlás ellen stb.

*HAJPORÁRUS
(haj-por-árus) ösz. fn. Kis kalmár, szatócs, ki hajport árul.

*HAJPORBOJT
(haj-por-bojt) ösz. fn. Gyapju, len vagy selyemszálakból álló vagy taplóból készitett bojtos szer, melylyel a hajport a fejre hintik.

*HAJPORDOBOSZ
(haj-por-dobosz) ösz. fn. Dobosz, melyben hajport tartanak.

*HAJPORHINTŐ
(haj-por-hintő) ösz. fn. Bőrből csinált ránczos zacskó, egyik végén átlyukgatva, vagy kis szitával ellátva, melynek lyukain nyomkodás által a haj por keresztül megy.

*HAJPORKÖPENY, HAJPORKÖPÖNYEG
(haj-por-köpeny v. -köpönyeg) ösz. fn. Vászonlepedő, melyet hajfodorítás és hajporozás alatt vállra kerítenek, hogy a hajpor a ruhát be ne mocskolja.

*HAJPORMILLYE
(haj-por-millye) ösz. fn. Millye, melyben hajport tartani szoktak.

*HAJPOROS
(haj-poros) ösz. mn. 1) Hajporral behintett, fehérített. Hajporos fej, ruha. Hajporos nyak, karok. 2) Miben hajport tartanak. Hajporos zacskó, millye, doboz.

*HAJPOROZ
(haj-poroz) áth. m. hajporoz-tam, ~tál, ~ott. Hajporral behint. Fejét, arczát, nyakát hajporozza. Ruháját behajporozni.

*HAJPOROZÁS
(haj-porozás) ösz. fn. A hajnak vagy bőrnek behintése hajporral.

*HAJPORSZELENCZE
(haj-por-szelencze) l. HAJPORMILLYE.

*HAJPORZACSKÓ
(haj-por-zacskó) ösz. fn. Hajport tartani való bőrzacskó.

*HÁJSÉRV
(háj-sérv) ösz. fn. A borék hájas vagy faggyús daganata. (Steatocele).

*HAJSÓ
(haj-só) ösz. fn. Tiszta timsó, mely haj-, kivált tollhajalakban ragad az ásványokhoz.

*HAJSZ! v. HAJSZA! (1)
(haj-sz v. haj-sza, innen van: hajszás) indulatszó, melylyel a jobbról befogott ökröt szólítják, hogy balfelé kanyaruljon. Némely vidéken: ho ide ho! ha ide ho! A lónak, (tulajdonképen a lovakat igazgatónak, ki a befogott, s rendszerént négy - elül-hátul két-két - lovas fogatban a bal felül levő nyerges lovon ül), ezen esetben azt mondják: hozzád. Ellenkező irányban az ökröt csa v. csálé, a lovat tüled = tőled szóval terelik. V. ö. CSA, CSÁLÉ.

*HAJSZA! (2)
(haj-sza, vagy haj-te) indulatszó, melylyel valakit, s kiváltkép valamely állatot gyors menésre, futásra stb. nógatnak, máskép: hajhó! hajrá! hajdi! rajta!
"Cziczke, Lepke, Fecske hajsza!
Alugyál még kedvesem."
(Kisf. Sánd.).

*HAJSZÁL
(haj-szál) ösz. fn. Egy külön szál a fejen növő hajból. Átv. ért. igen kevés vagy vékony valami. Egy hajszállal sem jobb. Egy hajszálon múlt, hogy stb. Vékony a hajszál, de mégis van árnyéka. (Km.). V. ö. HAJ.

*HAJSZALAG
(haj-szalag) ösz. fn. Hajat befonni vagy felkötni való, vagy általán hajékül szolgáló szalag.

*HAJSZÁLCSENGETYŰKE
(haj-szál-csengetyűke) ösz. fn. Növényfaj a simalevelű csengetyűkék alneméből, melynek levelei czérnaszáluak, virágbugája a szárhegyen, váltogató virágokkal. (Campanula capillacea).

*HAJSZÁLCSŐ
(haj-szál-cső) l. HAJCSŐ.

*HAJSZÁLDAD
(haj-száldad) ösz. mn. Hajszálhoz hasonló alakú, hajszál vékonyságu. Hajszáldad növénygyökerek.

*HAJSZÁLFEJŰ
(haj-szál-fejű) ösz. fn. Gilisztafaj, melynek szőrös a feje.

*HAJSZÁLHASOGATÁS
(haj-szál-hasogatás) ösz. fn. Átv. ért. a birálásnak, vizsgálásnak, megitélésnek túlzott módja, mely igen csekély, s érdektelen észrevételekkel, kifogásokkal bibelődik. Máskép: szőrszálhasogatás.

*HAJSZÁLHASOGATÓ
(haj-szál-hasogató) ösz. mn. és fn. Apróságos, igen csekély, s érdektelen dolgok vizsgálásával, megitélésével, s haszontalan kifogásokkal bibelődő. Máskép: szőrszálhasogató.

*HAJSZÁLMAGÁR
(haj-szál-mag-ár) ösz. fn. Sovány vidékeken termő növényfaj a magárok neméből, melynek füzérje czérnaforma, féloldalú; levelei hajszálformák. (Nardus stricta).

*HAJSZÁLMOHAR
(haj-szál-mohar) ösz. fn. A moharok neméhez tartozó növényfaj. (Panicum capillare).

*HAJSZÁLNYI
(haj-szálnyi) ösz. mn. Oly kicsi vagy vékony, mint a hajszál. Alig volt egy hajszálnyi tér köztök. Az aranyat, ezüstöt hajszálnyira kinyújtani.

*HAJSZÁLSÁS
(haj-szál-sás) ösz. fn. Növényfaj a sások neméből, anyabibéje mintegy három, hosszú kocsányúk, bókolók; szütyői kajszaszájúk. (Carex capillaris).

*HAJSZÁS
(haj-sz-a-as) mn. l. HAJSZOS.

*HAJSZILKE
(haj-szilke) ösz. fn. A nők fejéke, midőn hajaikat tekercsbe fonva, koszorú vagy fészek, vagy konty-formában feltüzik.

*HAJSZÍN
(haj-szín) ösz. fn. Széles ért. oly szín, milyen a hajaké szokott lenni. Szőke, barna, vörös hajszín. Szorosb ért. szög vagy gesztenyeszín.

*HAJSZINŰ
(haj-szinű) ösz. mn. Színre nézve a hajhoz hasonló, minek hajszine van. V. ö. HAJSZÍN.

*HAJSZIROM
(haj-szirom) ösz. fn. Keletindiában tenyésző növény, melynek virágszirmait hajhoz hasonló szálak födik. (Trichosanthos).

*HAJSZOGAT
(haj-sz-og-at) áth. m. hajszogat-tam, ~tál, ~ott. l. HAJSZOL. Rokon vele mind hangokban, mind értelemben abajgat is.

*HAJSZOL
(haj-sz-ol) áth. m. hajszol-t. Tulajdonkép haj haj! indulatszóval űz, kerget. Hajszolni az ökröket, borjukat. Átv. ért. ide-oda űz, szüntelenül bolygat, nyugonni nem enged. Hajszolni a cselédet, jobbágyokat. Ugyan meghajszolták a tilosban etetőket. Miért hajszolod annyira lovaidat?

*HAJSZOLÁS
(haj-sz-ol-ás) fn, tt. hajszolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamely állatot vagy embert hajszolnak; űzés, kergetés.

*HAJSZOS
(haj-sz-os) mn. tt. hajszos-t v. ~at, tb. ~ak. Így hivják a jobbról befogott ökröt, s a hajsz szóra ennek kell balfelé kanyarulni. A balról befogott csálés, mely a csálé szóra jobbfelé nyomja a hajszost. Néhutt a hajszos neve: külső, a csálésé: belső. Vannak vidékek, melyekben a hajszos névvel, a bal felül befogott ökröt nevezik (mint Kassay is írja), midőn a jobb felüli ökör neve: kezes.

*HAJT
(haj-t) áth. m. hajt-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Midőn a haj! indulatszóból ered, am. haj szóval űz, kerget, menésre sürget, terel. Disznókat, juhokat, tinókat, ludakat vásárra hajtani. A gulyát, ménest akolba hajtani. A csordát haza hajtani. Befogott lovakat, ökröket hajtani. A borjukat mezőre, a pulykákat tarlóra, a libákat vízre hajtani. Általhajtani a marhát a vízen, hidon. A tilosban kapott lovakat behajtani. Elhajtani a gulyából néhány darabot. Meghajtani az erdőt, azaz a benne levő vadakat üzőbe venni. Meghajtani a lovakat. Felhajtani a hegyre. Öszvehajtani az elszéledt nyájat. Túlhajtani a határon. Hajts! Hajts kocsis, hajts! Városban a sebes hajtás tiltatik. 2) Átv. ért. valamit mozgásba hoz. A víz malmot hajt. Az árvíz sok gazt hajtott a partra. A déli és nyugoti szél gyakran esőt hajt. Nagy szelet hajt (csap) ezen fiatal ember. Néha am. valamit szerez. Nagy hasznot hajt neki a ház és bormérés. Néha am. a növény csirát, bimbót fejleszt, fakadni kezd. Hajtanak tavaszszal a fák, szőlők. A fűzfa sok ágat hajt. 3) Midőn a haj annyi mint gaj, kaj, azaz görbülést, kanyarodást jelent, a hajt ige értelme: görbít, fordít, valamit egyenes irányából félre mozdít, elfordít. Fejét vállára hajtani. Vesszőt meghajtani. Addig hajtsd a fát, mig fiatal. (Km.). Meghajtani a kardot. Térdet, fejet hajtani. Lehatotta a fejét és megholt. Felhajtani egy palaczk bort. Hajtsd fel (idd meg) ezen maradékot. Elsőben is hozzád hajtom (azaz fordítom) én szavamat, kedves édes anyám! Menyasszony bucsúztatása a lakadalmi versekben. Átv. ért. s ra, re felható rag vonzása mellett enged valaminek. Szóra, jó tanácsra hajtani. Ne hajts minden szíreszóra. Nem hajt a paripa az ebugatásra. (Km.).
"Annyi nekem az irígyem,
Mint a réten fűszál terem,
Annyit hajtok a szavára,
Mint kötényem madzagára,
Még arra is többet hajtok,
Ha elszakad, újat varrok."
Népdal. (Erdélyi J. gyüjteménye).

*HAJTÁS
(haj-t-ás) fn. tt. hajtás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, mely szerént valamit vagy valakit ütünk, menésre sürgetünk, terelünk. 2) Egy huzomban való kocsizás, szekerezés, lovaglás, a nélkül, hogy valahol megállanánk. Egy hajtással hat mérföldet tenni. A gyors parasztok Budától Komáromig két hajtással elmennek. Ez nagy hajtás volt. 3) Görbítés, valaminek elferdítése, egyenes irányából félre mozdítása. Térdhajtás, fejhajtás. Egy hajtásra kiinni egy palaczk bort. 4) A növénynek új fakadása, csirája, bimbaja, ágacskája. V. ö. HAJT.

*HAJTÁSKA (1)
(haj-t-ás-ka) fn. tt. hajtáskát. Kis hajtás. V. ö. HAJTÁS. Csak egy hajtáskára fekszik azon hely mi tőlünk. A növények tavaszi hajtáskái.

*HAJTÁSKA (2)
(haj-táska) ösz. fn. l. HAJZACSKÓ.

*HAJTÉK
(haj-t-ék) fn. tt. hajték-ot. Általán minden szabályos ráncz, redő, mely mesterséges öszvehajtogatás által készül, pl. az ivek hajtékai a könyvkötőknél, öltözetek hajtékai a szabóknál, szíjak hajtékai a szijgyártóknál, s más bőrmiveseknél, stb.

*HAJTEKERCS
(haj-tekercs) ösz. fn. Öszvefont vagy sodrott hosszu hajszálakból való tekercs.

*HAJTEKERŐ
(haj-tekerő) ösz. fn. Kötő vagy szalag, melylyel a hajat befonják vagy öszvetekerik.

*HAJTÉPŐ
(haj-tépő) ösz. fn. Kis csipővas, egyes hajszálakat, pl. őszeket vagy arczrutitókat kiszakgatni való.

*HAJTHATATLAN
(haj-t-hat-atlan) mn. tt. hajthatatlan-t, tb. ~ok. Általán, mit v. kit hajtani nem lehet, pl. tulajd. ért. hajthatatlan törzsök, vas rúd; átv. ért. hajthatatlan akarat, makacs ember. V. ö. HAJT. Határozóilag: hajthatatlanul.

*HAJTHATATLANSÁG
(haj-t-hat-atlan-ság) fn. tt. hajthatatlanság-ot. Valaminek v. valakinek tulajdonsága, melynél fogva hajtani, meghajtani nem lehet. V. ö. HAJT.

*HAJTHATLAN, HAJTHATLANSÁG
lásd: HAJTHATATLAN, HAJTHATATLANSÁG.

*HAJTHATÓ
(haj-t-hat-ó) mn. tt. hajtható-t. Általán, mit vagy kit hajtani lehet, tulajd. és átv. értelemben. Hajtható vessző, nád, sodrony. Mindenre hajtható ifjú. Viaszként jóra, roszra hajtható. V. ö. HAJT.

*HAJTÓ (1)
(haj-t-ó) fn. tt. hajtó-t. Általán személy, ki valamit bajt, vagyis űz, kerget, terel, forgat. Különösen 1) ki barmokat, pl. ökröket, teheneket, juhokat stb. bizonyos távolságra szegődött bérben terel, máskép: hajcsár. 2) Csősz, ki a tilosban kapott marhákat betereli, innen: hajtópénz, mit a behajtásért fizetni kell. 3) Urbéri vagy más vadászatokban így nevezik azokat, kik a vadakat fölverik, s a vadászok elé terelik. 4) Valamit forgató, pl. kerékhajtó, csigahajtó, köszörükőhajtó stb.

*HAJTÓ (2)
(mint föntebb) mn. tt. hajtó-t. 1) Üző, kergető, terelő, forgató. Ökröket hajtó gyerek. Lovat hajtó asszony. Három kereket hajtó zsilip. 2) Átv. ért. mi a hasat elcsapja, mi lágy széket csinál, vagy okádás által tisztít. Hajtó, hashajtó szerek, italok. Fölül hajtó porok.

*HAJTÓCSIGA
(hajtó-csiga) ösz. fn. Csiga nevü játékszer fából, melyet elperdítés után kis ostorral hajtanak a gyermekek.

*HAJTÓDÁRDA
(hajtó-dárda) ösz. fn. Eredetileg: hajítódárda. V. ö. HAJÍTÓ.

*HAJTÓFA
(hajtó-fa) ösz. fn. 1) Eredetileg, hajítófa, melylyel valamit hajigálnak, különösen némely fák, pl. dió-, vadalma-, vadkörtefák gyümölcseit leverik. Egy hajtófát sem ér. (Km.). 2) Midőn a hajt igéből származik, jelent faeszközt, mely által valamit feltolnak, felszorítanak, pl. a bodnárok hatjtófája, melylyel az abroncsokat az új hordóra fölfeszítik.

*HAJTOGAT
(haj-t-og-at) áth. és gyakor. m. hajtogat-tam, ~tál, ~ott. 1) Ránczokba, redőkbe, rétegekbe szedeget, s mintegy öszvevissza görbítget. Megmosott fehérruhát, végvásznakat, posztókat öszvehajtogatni. Papirosíveket négy rétüre hajtogatni. 2) Ide-oda görbít, csavar, terel. Vesszőt hajtogatni. Gyönge a nád, de mégis a szél hajtogatja. (Km.). 3) Gyakran fordít, forgat, különösen fejét majd jobbra, majd balra vonja, nem tetszését jelentvén. Nem szólt, csak fejét hajtogatta, vagyis tetszést, helybenhagyást jelentőleg fejével bókolgat. 4) Magát hajtogatni, am. gyakori tisztelgő bókokat csinálni. 5) Nyelvtanilag am. igéket mód, idő, szám és személy szerént módosít; másképen, ragozott nyelvekben: igeragoz. 6) A lógó, kivált nőruhát fosztogatja. Szoknyát, pendelyt hajtogatni. Tájdivatos.

*HAJTOGATÁS
(haj-t-og-at-ás) fn. tt. hajtogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamit hajtogatunk. Vászon-, posztóhajtogatás. Sodrony-, vessző-hajtogatás. Fej-, térdhajtogatás. Különösen nyelvtanilag az igéknek mód, idő, szám és személy szerént módosítása; máskép, ragozott nyelvekben am. igeragozás. Alsó-Vagmelléken am. a jobbágyságnak az illető uraság vagy ellenség által rendkivüli szekereztetése, midőn marhája, szekere folyvást azoknak szolgál. A franczia nagy hajtogatás.

*HAJTÓHÁLÓ
(hajtó-háló) ösz. fn. Eredetileg HAJÍTÓHÁLÓ, melynek tölcsér alakja van, s kötélnél fogva penderítik a vízbe, és minthogy ólmos karimája legott a víz fenekére húzza és öszvecsukódik, az utjában akadt halak benne maradnak. Máskép: pendelyháló.

*HAJTÓKA
(haj-t-ó-ka) fn. tt. hajtókát. 1) A ruha gallérának vagy ujjának kifelé hajtott vége vagy különös szinü kelméből varrott toldalék a galléron vagy ruha ujján. Hajtókára, nem egyenes gallérra varratni a köpönyeget. Valamit a hajtóka alá dugni. A katonákat hajtókáikról lehet megkülönböztetni. Sárga, vörös, kék, zöld hajtóka. 2) Annyi ital, mennyit egy huzomban fel lehet hajtani, azaz meginni. Egy hajtókára megivott egy messzely bort. Egy hajtókára való kis pohár.

*HAJTÓKAPOCS
(hajtó-kapocs) ösz. fn. Kapocs a fürészmalom gépében.

*HAJTÓKERÉK
(hajtó-kerék) ösz. fn. Kerék valamely gépen, mely által valamit forgatnak. Hajtókerék a csigás kuton, a köszörükövön stb.

*HAJTOKVÁNY
(haj-tokvány) ösz. fn. A malomkerék köriméje, vagyis talpa, mely tok vagy haj (héj) gyanánt keríti a zápokat. Tiszamelléki tájszó.

*HAJTÓLABDACS
(hajtó-labdacs) ösz. fn. Haslágyító, gyomortisztító, hasmenést eszközlő gyógyszer labdacsokban.

*HAJTÓLAPÁT
(hajtó-lapát) ösz. fn. Vizi gépekre, gőzhajókra alkalmazott lapátféle eszköz, mely a vizet fölfelé űzi, eltolja vagy valahová kifolyni kényszeríti. Gőzhajókerekek hajtólapátjai.

*HAJTÓMŰ
(hajtó-mű) ösz. fn. Mű vagy gép, mely valamit forgat, tovább haladni késztet, valamit mozgásba hoz stb.

*HAJTÓPOR
(hajtó-por) ösz. fn. Porul beadott gyógyszer, mely lágy széket, hasmenést okoz, eszközöl.

*HAJTÓS
(haj-t-ó-os) mn. tt. hajtós-t v. ~at, tb. ~ak. Vonó baromról mondják, mely igen lustán jár, melyet sokat kell hajtani, nógatni a menésre. Hajtós ökrök, lovak.

*HAJTÓSZER
(hajtó-szer) ösz. fn. Lágyszéket, hasmenést eszközlő gyógyszer, pl. hajtópor, hajtólabdacs.

*HAJTOTT
(haj-t-ott) mn. tt. hajtott-at. 1) Görbített, kanyarított. Hajtott vessző. Félre hajtott köpönyeg. 2) Üzött, kergetett, terelt. Fölhajtott vadak. Vásárra hajtott marhák. V. ö. HAJT.

*HAJTOTTAN
(haj-t-ott-an) ih. Görbített állapotban.

*HAJTÓVADÁSZAT
(hajtó-vadászat) ösz. fn. Vadászat neme, midőn bizonyos vidék vagy határ vadait úgynevezett hajtók üzik és terelik a kiállított vadászok elébe. Urbéri hajtóvadászat. V. ö. HAJTÓ, fn.

*HAJTÓVÍZ
(hajtó-víz) ösz. fn. Általán víz, mely valamely gépet, malmot, hajót stb. mozgásba hoz és mozgásban tart. Különösen, zsilipről malomkerekre eső, s azokat forgató víz.

*HAJTŐ
(haj-tő) ösz. fn. A hajnak parányi hajmaalakú töve, gyökere.

*HAJTSÁR
l. HAJCSÁR.

*HAJTŰ
(haj-tű) ösz. fn. Hajakat öszvefüző vagy hajékül szolgáló tű. Aranyhajtű. Drágaköves hajtű.

*HAJÚL, HAJUL
(haj-u-ol v. haj-úl) önh. m. hajúl-t. Görbévé, kanyaruvá lesz; görbe, kanyarú alakot ölt. V. ö. HAJOL, HAJLIK.

*HAJVÁGÁS
(haj-vágás) ösz. fn. l. HAJNYIRÉS.

*HAJVÁLASZTÉK
(haj-választék) ösz. fn. Vonal, mely a kétfelé fésült hajak között mesgye gyanánt huzódik el.

*HAJVÁLASZTÓ
(haj-választó) ösz. fn. Hajrendező eszköz, pl. kis fésü, mely által a hajakat kétfelé osztályozzák.

*HAJVAS
(haj-vas) ösz. fn. Fodrászok csipővasa, melylyel, ha megmelegítik, a hajakat fodrozni, bodrozni lehet.

*HAJZACSKÓ
(haj-zacskó) ösz. fn. Rendesen fekete selyemből készített négyszögü vagy gömbölyü zacskó, melyben hajdan a férfiak hátul befont hajaikat viselni szokták. Idegen, s nálunk alkalmasint kiavult divat, hanemha nőknél háló alakban.

*HÁK
hangutánzó gyök, s jelenti azon kellemetlen hangot, midőn valaki erőszakosan köpi ki a nyálkát, turhát. Származékai: hákog, hákogás.

*HAKK, HAKKAL
tájkiejtések halk, halkkal helyett; l. ezeket.

*HÁKOG
(hák-og) önh. m. hákog-tam, ~tál, ~ott. Fülekre kellemetlen hatásu és undorító hák hangon erőködve pökdös, turház.

*HÁKOGÁS
(hák-og-ás) fn. tt. hákogás-t, tb. ~ok. Erőködött hák hanggal járó pökdösés, turházás.

*HÁKOMBÁKOM
(hákom-bákom) l. ÁKOMBÁKOM.

*HAKURGYA v. HAKURJA
indulatszó, mellyel Balaton és Marczal vidékén a farkast szokták ijesztgetni, riasztgatni.

*HAL (1)
elvont gyöke különféle családu származékoknak. 1) Magasságot jelent a halom, halmoz származékokban. 2) Folytonos előre menést, távolodásra vonatkozik ezekben: halad, halaszt, halogat. Mindkettőnek alapjelentése egy részről a lehellésben, tehát h betühangban rejlik, másrészről az l-ben, vagyis el szóban, melynek jelentése, mint tudjuk, a) mozgás, b) folytonosság, teljesség. 3) A gömbölyüt, dudorút jelentő gal, goly változata ebben: haluska (galuska).

*HAL (2)
(nevét a leheléstől, vagyis a lehelési, szivási szervek látszó működésétől vette. V. ö. H betű); fn. tt. hal-at. Megegyezik vele a török balďk a különféle finn családnyelvekhez tartozó: kal, kol, kala, kalla, a wogul kol, kul, chul, az osztyák chul, kul; figyelmet érdemel, hogy a hellénben alieuV szinte hangban is egyezik a halász szóval, a latinban pedig halec hering nevű halat jelent. A magyarban így neveztetnek mindazon vizi állatok, melyeknek piros, hideg vérök van, uszószárnyakkal birnak, s kopoltyú által lélekzenek. Halakat fogni, tapogatni, besózni, füstölni, szárítani. Tengeri, folyóvízi, tavi halak. Kötélhalak, milyenek a viza, tok, sőreg, melyeket nem bárkában, hanem kötélre fűzve tartanak. Sült, főtt, sós, füstölt, paprikás hal. Szálkás, porczogós halak. Úgy él, mint hal a vízben. (Km.). Úgy néz, mint a sült hal. (Km.). Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni. (Km.). Büdös, mint a döglött hal. Szélesb ért. halnak mondja a magyar a tengeri nagy emlős czetállatokat is: czethal. Czethalakat fogdosni. A csillagászoknál jelenti a barkör tizenkettedik jegyét, melybe a nap február hó vége felé lép, s melyet az égtekéken, naptárakban stb., két hal által ábrázolnak.
Magyarországi halak ismeretesb nevei: ángolna, czompó, csuka, dévér, dörgicse, fogas, galócza, garda, harcsa, kárász, kecsege v. köcsöge, márna, őn, pisztráng, ponty, sigér, süllő, sőreg, tergélye, tok, viza, stb. Öszvetételekben: czápahal, czethal, czigányhal, disznóhal (delphin), ebhal, góbhal, kővágó hal, kövi hal, lepényhal, lófejű hal, menyhal, orsóhal, repülő hal, zsibbasztó hal, tokhal, tőkehal, vargahal.

*HAL (3)
(az erősebb leheléstől, V. ö. H betű); alakjára s ragozására nézve az önhatók közé tartozik, mintha t. i. az alany önmunkássága, önkéntes odaengedése által lehelne végsőt; halálozik szóban már megvan a szenvedés (ik) fogalma. Önh. m. halt v. holt, htn. halni. Törökül öl-mek (halni), elűl, mint minden önhangzón kezdődő szónál, gyönge lehellettel, mintha volna 'ölmek; innen ölüm am. halál, öledsek am. halandó. Megvan a finn kualit, kálomo, votják kulon, wogul kalam, chalal, ostyák kul stb. szókban is. Mondjuk a magyarban általán mindenről, mi élni megszünik, de különösen az emberről; a többi állatokról pedig vész, döglik; a köznép az egyetlen méhet veszi ki, melyről azt mondja, hogy meghal, és nem: döglik. Ellentéte: él. Él hal érte. Érted halok, érted élek, száz leányért nem cseréllek. (Csokonai). Halni, veszni valami után, am. igen megszeretni, s megkivánni. Vízbe halni. Nyavalyában, csatában meghalni. Bele halni valamely nehéz munkába. Lassanként elhalnak a régi ösmerősök. Meghalt a gyermek, oda a komaság. (Km.). A czigány nem hal a vízbe. (Szójáték). Éltek, holtak, nincsenek. A régieknél hol, innét a régi temetési beszédben: halálnek halálá(v)al holsz. A Müncheni codexben is mindenütt megholt, megholtanak áll. V. ö. HALOTT, HOLT.
Származékok: halál, halandó, haldoklik, halott, halvány stb. Öszvetételek: belehal, elhal, meghal, kihal.

*HÁL
önh. m. hál-t. Megvan a wogul alalach, ulym, az ostják alinte, alynta (alszik) igékben, s ugyanazon eredetű a magyar álom, régiesen chálom szókkal, s nem egyéb a természeti hang utánzásánál, mely az alvó ember erősb lélekzését fejezi ki. 1) Bizonyos helyen aluva tölti az éjet. Szobában, ágyban, padláson, istállóban, pajtában, ég alatt hálni. Minden éjjel nálunk hál. 2) Valakivel együtt fekszik, s nemileg közösül. Feleségével hál. 3) Átv. ért. félig-meddig él. Csak hálni jár a lélek bele. (Km.). Öszvetételei: elhál valakivel, am. a nemileg közösülést elvégzi. Meghál, am. az éjszakát valahol alva tölti el az utas. Már besötétedett, háljunk meg itten.

*HÁLA
(há-al-a) fn. tt. hálát. Gyöke a megfordított indulatszó ah v. áh! Innen: ah-ol v. ah-al, ah-oló, ah-ol-a, ah-la, s megfordítva ha-al-a = hála, s jelenti azon ah ah hangon kitörő sohajt, sopánkodást, elismerő érzetet, melyre fakadunk, midőn valakitől jót vettünk, s azt megköszönni törekszünk. Rokon ál-d szóval is. V. ö. ÁLD. Hála Istennek! Hálát mondani. Hálát adni a vett jótéteményekért. Hálával tartozni valakinek. Értelemre megegyezik vele a szláv chwála, gwála, wála, fála, s megvan a héber alleluja, hallejuja szóban. A régieknél, valamint ma is, részént tájszokásilag, részént a szent énekekben és imákban eléfordul hosszan is: hálá. Alleluja, hálá legyen az Istennek! (Feltámadási ének).

*HÁLAADÁS
(hála-adás) ösz. fn. Köszönet a vett jótéteményekért. Öszvehúzva: háladás.

*HÁLAADÓ
(hála-adó) ösz. mn. Ki a vett jótéteményekért szívből szakadt indulatjelekkel köszönetet mond; ki a vett jótéteményeket viszonozza. Hálaadó gyermekek, tanítványok. Legyetek hálaadók azok iránt, kik segítettek rajtatok.

*HÁLAÁLDOZAT
(hála-áldozat) ösz. fn. Áldozat neme a régi zsidóknál, melyet akkor nyujtottak be Istennek, midőn valamely nagy veszélytől megszabadultak, vagy kitünő áldásban, szerencsében részesültek volt. Átv. ért. hálaimádság, hálaének.

*HÁLABESZÉD
(hála-beszéd) ösz. fn. Beszéd, melyben a szónok valamiért hálát, azaz innepélyes köszönetet mond valakinek. Egyházi, polgári hálabeszéd. Iskolai hálabeszéd.

*HALAD
(hal-ad) önh. m. halad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Gyöke rokonnak látszik lenni a szalad ige gyökével is, mely felcserélés, s illetőleg módosítás megvan a hörpöl és szörpöl, a hunyik és szunyik, a hámlik és számlik (a gyepes föld eke által) igékben, azon megjegyzéssel, hogy a h gyöngébb lehelést, tehát 'halad' mérsékeltebb mozgást, az sz pedig szivást, erősebb lélekzést, tehát 'szalad' is sebesebb mozgást fejez ki. Így a többiekben is, az alapértelem ezek szerént módosul. Egyébiránt V. ö. H betű. 1) Előre siet, másokat, vagy bizonyos vonalt, tért maga után hagy. Jól, sebesen halad a gőzhajó, gőzkocsi. Már messze haladtak, el nem lehet őket érni. 2) Előmenetelt tesz a müveltségben, tudományokban, stb. A természettudósok nagyon sokat haladtak a legujabb korszakban. A müvelt nemzetek példájára mi magyarok is haladjunk. 3) Némely igekötőkkel, mint: meghalad, túlhalad, fölülhalad, átható értelmű, s am. elhagy, maga után, maga alatt hagy, fölülmúl. Meghaladni a hegytetőt. Túlhaladni a tengert. Fölülhaladni az iskolatársakat tanulásban és magaviseletben. 4) Távol, messze időre nyúlik, késik. Ezen munka ismét továbbra halad. Ami halad, el nem marad. (Km.). 5) Átv. ért. múlik, tünik. Halad az idő, vegyük hasznát. Némelyek hibásan két l-vel irják és mondják: hallad.

*HALÁD
helynév, illetőleg árok neve Bihar megyében.

*HÁLADAL
(hála-dal) ösz. fn. Hálás érzelmeket, vagyis jótéteményekért köszönetet ömlengező dal.

*HALADÁS
(hal-ad-ás) fn. tt. haladás-t, tb. ~ok. Előre sietés, törekvés, bizonyos térnek maga után hagyása; erkölcsi, szellemi müvelődés, tökéletesedés. A haladás századában élünk. A magyar nyelv jelen században nagy haladást tett. V. ö. HALAD.

*HALADÁSI
(hal-ad-ás-i) mn. tt. haladási-t, tb. ~ak. Haladást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Haladási eszközök, haladási párt.

*HALADAT
(hál-a-adat v. hál-adat) ösz. fn. Akár szó, mely által valamely jótéteményért köszönetet mondunk, akár tett, melylyel azt viszonozzuk.

*HÁLÁDATLAN, HÁLÁDATLAN
(hála-adatlan) ösz. mn. Ki sem szóval, sem tettel, a vett jótéteményért hálát nem ad; köszönetet nem mond. Háladatlan gyermek. A jótétemény semmit sem veszt, ha háladatlanra esik is. (Km.). Rövidebben: hálátlan. Határozóilag: hálaadás nélkül, köszönetlenül.

*HÁLÁDATLANSÁG, HÁLADATLANSÁG
(hála-adatlanság) ösz. fn. Erkölcsi durvaság, gyöngédtelenség, midőn valaki figyelmét s köszönetét megvonja attól, ki vele jót cselekedett, vagy épen a vett jókért roszszal fizet. A régi perzsák halállal büntették a háladatlanságot. Rövidebben: hálátlanság.

*HÁLÁDATLANUL, HÁLADATLANUL
(hála-adatlanul) ösz. ih. Háladatlan módon, vagyis a jótéteményt meg nem köszönve, a tapasztalt jóságért gonoszszal fizetve. Háladatlanul elhagyni, sőt üldözni az elszegényült szülőket. V. ö. HÁLÁDATLAN.

*HÁLÁDATOS, HÁLADATOS
(hála-adatos) ösz. mn. A jótéteményeket szóbeli köszönettel vagy tettleg viszonozó. Szeretett tanárnak háladatos tanítványi. Maradok önnek háladatos gyámfia. Rövidebben: hálás.

*HÁLÁDATOSAN, HÁLADATOSAN
(hála-adatosan) ösz. ih. Jótéteményeket viszonozva.

*HÁLÁDATOSKODÁS
(hála-adatoskodás) ösz. fn. Hálaadás gyakorlata szóval vagy tettel; másképen: háláskodás.

*HÁLÁDATOSKODIK, HÁLADATOSKODIK
(hála-adatoskodik) ösz. k. Hálás vagyis köszönő érzelmeinek kimutatását szóval vagy tettel gyakorolja. A dögvésztől megszabadúlt népek háládatoskodnak a templomban. Másképen: háláskodik.

*HÁLÁDATOSSÁG, HÁLADATOSSÁG
(hála-adatosság) ösz. fn. Erkölcsi fínomság, gyöngédség, melynél fogva valaki figyelemmel és köszönettel viseltetik azok iránt, kik vele jót cselekedtek. Háladatosságból táplálni az elszegényedett szüléket.

*HALADÉK
(hal-ad-ék) fn. tt. haladék-ot. Idővontatás, késedelem. Ez sürgetős dolog, semmi haladékot nem tűr. Haladék nélkül menjetek.

*HALADÉKLEVÉL
(haladék-levél) ösz. fn. Levél, melyben tudtára adatik az illetőnek, hogy bizonyos dolog, ügy, munka végrehajtása később időre marad.

*HALADÉKTALAN
(hal-ad-ék-talan) mn. tt. haladéktalan-t, tb. ~ok. Ami haladékot nem szenved, mit későbbre hagyni nem lehet, mit legott meg kell tenni, végrehajtani. Haladéktalan fizetésre szorítni az adósokat. Határozóilag: haladék nélkül.

*HALADÉKTALANUL
(hal-ad-ék-talan-ul) ih. Haladék nélkül, tüstént, semmit sem várakozva. Haladéktalanul utnak indulni.

*HÁLADÓ
(hál'-adó) l. HÁLAADÓ.

*HÁLAÉNEK
(hála-ének) ösz. fn. Hálaérzelmekkel ömledező ének.

*HÁLAÉRZELEM
(hála-érzelem) ösz. fn. Érzelem, mely a vett jótétemények megismeréséből támad bennünk, s mely akaratunkat azoknak viszonozására ösztönzi.

*HÁLAÉRZET
(hála-érzet) l. HÁLAÉRZELĚM.

*HÁLAFELEDÉS
(hála-feledés) ösz. fn. A feledésnek azon neme, melynél fogva valakinek eszébe nem jut, hogy a jótéteményt megköszönje.

*HÁLAFELEDŐ
(hála-feledő) ösz. mn. Ki elmulasztja, hogy jótévőjének szóval vagy tettel hálát adjon. Keményebb kifejezéssel: háladatlan.

*HÁLAIMA
(hála-ima) l. HÁLAIMÁDSÁG.

*HÁLAIMÁDSÁG
(hála-imádság) ösz. fn. Imádság, melyben Istennek a vett jótéteményekért vagy elkerült veszélyek, károk után ahítatosan köszönetet mondunk. V. ö. IMÁDSÁG.

*HÁLÁKODÁS, HÁLÁKODIK
l. HÁLÁLKODÁS, HÁLÁLKODIK.

*HALÁL
(hal-ál) fn. tt. halál-t, tb. ~ok. Törökül ölüm. Megvan a volgai finn kalomo, kuloma, kolen, a syrjan kolem, votják kulon, vogul chalal szókban. Megszünése az állati életnek, midőn az állati életműszerek minden működései, s az állati test minden mozgásai megszünnek. Ellentéte: élet. Természetes halál, midőn valaki természetes okokból, pl. hosszu betegség, vénség miatt hal meg. Erőszakos halál, pl. vizbefuladás, gyilkolás, mennykőütés, akasztás stb. által. Hirtelen halál. Dicső, szép halál, pl. a hazáért. Rút halál. Öszvetéve: disznó-halál, am. megölés; döghalál, gugahalál, (keleti dögvész); mirigyhalál ugyanaz. Haláltól félni, rettegni. Halálra itélni. Halálig hív. Halálán lenni. Mindhalálig. Halálnak válni, am. halásra készülni, a meghaláshoz közel lenni. Halál fia vagy, ha hozzám nyúlsz, azaz meghalsz. Halál háza, am. halál jelei. Még a halál háza is kiütött rajta. (Km.). Halál kutyája ugat belőle, am. halálos köhögés bántja. A halálveriték ütött ki rajta. Halálnak halálával halsz. (Régi halotti besz.). Halál fejeden. Nem akkor jő a halál, mikor mi akarnók. (Km.). 2) Néha jelenti valaminek nagy mértékét. Halálban szeretni valakit. Halálra ijeszteni, am. igen nagyon. 3) Vallási ért. lelki halál, am. a léleknek erkölcstelen állapota, nagy bűnben megrögzése, s az örök élet boldogságának elvesztése. Örök halál. 4) Átv. a halált ábrázoló vázkép, rémalak, kezében kaszát vagy homokórát tartva. A halál lekaszál. Oly halavány és sovány, mint a halál. Halál horgára került. Halál szekere, am. Szent Mihály lova. Minden búnak vége, boldog halál szekere. (Km.). Egy szomorú, két bús, három halálkép. (Km.). Halálnak bátran szemébe nézni. A költői nyelvben gyakran személyesítve fordúl elé. Kardja élét halál ül. Az ő orczája előtt megyen a halál. (Habakuk.).

*HÁLÁL (1)
(há-al-a-al) áth. m. hálál-t. Valamit hálával viszonoz, a jótéteményeket szóval vagy tettel megköszöni. Meghálálom, míg élek, hogy jót tettél velem.

*HÁLÁL (2)
(hál-ál, olyan mint járál, dobál) gyakorlatos önh. m. hálál-t. Bizonyos helyen gyakran vagy folytonosan alva tölti az éjet, hálogat, háldogál. Másutt dolgozik és otthonn hálál. Több vidéken divatozó tájszó. Az (1) szám alatti szótól megkülönböztetve itt az utóbbi á rövid is lehet: hálal. Egyébiránt V. ö. HÁL.

*HALÁLÁGY
(halál-ágy) ösz. fn. Ágy, melyben valaki meghal. Szokottabban: halálos ágy. Halálágyon fekütt.

*HALÁLARCZ
(halál-arcz) ösz. fn. Hosszu nyavalyában szenvedett embernek arcza, mennyiben holt ember arczához hasonló; beesett, sáppadt arcz.

*HALÁLAS v. HALÁLOS
(hal-ál-os) a Bécsi codexben e helyett áll: halandó (mortalis).

*HÁLÁLAT
(há-al-a-al-at) régies fn. tt. hálalatot. l. HÁLAADÁS, HÁLADAT.

*HÁLÁLATLAN
(há-al-a-al-atlan) régies; l. HÁLÁDATLAN.

*HÁLÁLATOS
(há-al-a-al-at-os) régies; l. HÁLADATOS.

*HÁLÁLATLANSÁG
(há-al-a-al-atlan-ság) régies; l. HÁLÁTLANSÁG.

*HALÁLBAN
(hal-ál-ban) Átv. ért. igen nagyon, legbelsőbb indulatból. Halálban szeretik egymást.

*HALÁLBIRÓ
(halál-biró) ösz. fn. Biró, kinek joga vagyis inkább törvényszerű kötelessége halálos büntetést hozni és végrehajtani, aki t. i. úgynevezett pallosjoggal bir, élet-halál birája.

*HALÁLBIZONYITVÁNY
(halál-bizonyítvány) ösz. fn. Bizonyítvány, melyet az illető halottkémlő orvos vagy sebész ad a felől, hogy a halottnak bemondott ember valósággal meghalt.

*HALÁLBÜNTETÉS
(halál-büntetés) ösz. fn. Büntetés neme, mely szerént valaki birói itélet következtében erőszakos halállal, pl. akasztással, lefejezéssel, főbelövéssel stb. kivégeztetik.

*HALÁLÉV
(halál-év) ösz. fn. 1) Azon év, melyben valaki meghalt. 2) Oly év, melyben rendkivül nagy halandóság uralkodott. Ezer nyolczszáz harminczegyediki halálév.

*HALÁLFEJ, HALÁLFŐ
(halál-fej v. ~fő) ösz. fn. 1) Holt ember feje, különösen és szorosabb ért. a megholt embernek csontkoponyája. Halálfejeket ásni ki a régi sirokból. 2) Átv. ért. rákfej a középtengerben, melynek alakja a halálfejhez hasonlít. (Cancer caput mortuum). 3) Legnagyobb fajú éjjeli pille, melynek fején halálfejet képező folt látszik, máskép: boszorkánypille.

*HALÁLFÉL
(halál-fél) ösz. fn. A halálban, pl. halálbüntetésben társ.

*HALÁL FIA
l. HALÁL alatt.

*HALÁLFOLT
(halál-folt) ösz. fn. A bizonyos halálhoz közeledő betegnek vagy holt embernek bőrén itt-ott, különösen keze fején, ágyékán mutatkozó kékes foltok.

*HALÁLFŐ
l. HALÁLFEJ.

*HALÁLHARANG
(halál-harang) ösz. fn. Harang, melyet akkor húznak meg, midőn valaki haldoklik, szokottabban: lélekharang. Átv. ért. veszélyt, kárt, tönkrejutást hirdető beszéd.

*HALÁLHÁZ
(halál-ház) ösz. fn. l. HALÁLFOLT. Még a halálháza is kiütött rajta. (Km.).

*HALÁLHÓNAP
(halál-hó-nap) ösz. fn. 1) Hónap, melyben valaki meghalt. 2) Oly hónap, melyben legtöbben haltak meg, vagy rendesen legtöbben szoktak halni, pl. böjtmás havában.

*HALÁLHOZÓ
(halál-hozó) ösz. mn. Ami halált okoz, ami az életet megszünteti. Halálhozó méreg. Halálhozó nyavalyák.

*HALÁLHÖRGÉS
(halál-hörgés) ösz. fn. A halállal küzdőnek vég hörgése.

*HALÁLJÓSLÓ
(halál-jósló) ösz. mn. Közeledő halálra mutató halált jövendölő. Haláljósló jelek.

*HALÁLKÉP
(halál-kép) ösz. fn. 1) Haldokló ember képe. 2) Nyavalya, inség által elcsigázott ember képe. Utczán lézengő halálképek. 3) A személyesített halálnak rajzolt, festett vagy faragott képe.

*HALÁLKIÁLTÁS
(halál-kiáltás) l. HALÁLORDITÁS.

*HÁLÁLKODÁS
(há-al-a-al-kod-ás) fn. tt. hálálkodás-t, tb. ~ok. Tulságos, hizelgő, fölötte czifra és alkalmatlan hálaömledezés. Minek az a sok hálálkodás?

*HÁLÁLKODIK
(há-al-a-al-kod-ik) k. m. hálálkod-tam, ~tál, ~ott. Midőn valamit megköszön, igen sok czifra, sopánkodó, hizelgő, dicsérő szavakat használ, s magát szolgai módon lealacsonyítja, mint a koldusok, s rablelkü emberek tenni szoktak a gazdagok vagy urak irányában. Ugyan ne hálálkodjál annyit.

*HALÁLKÜZDELEM, HALÁLKÜZDÉS
(halál-küzdelem v. ~küzdés) ösz. fn. A haldoklónak végső perczei, midőn az élet a halállal mintegy küzd, s a végső életerő megfeszűlni látszik.

*HALÁLMADÁR
(halál-madár) ösz. fn. Kisebb bagolyfaj, melynek éjjeli kiáltását a babonás nép halál jelének tartja, máskép: kuvik, csuvik. Átv. ért. így nevezik néhutt azon gyászfátyolos személyeket, kik a halottakat bejelentik, s az illetőket temetésre meghivják.

*HALÁLNAP
(halál-nap) ösz. fn. Nap, melyen valaki meghalt.

*HALÁLORDÍTÁS
(halál-ordítás) ösz. fn. Nagy szóval kiáltozás, mely a 'halál' szót hangoztatja, pl. a harczba rohanó seregé.

*HALÁLOS
(hal-ál-os) mn. tt. halálos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Halált okozó vagy halállal fenyegető. Halálos seb, nyavalya. Halálos veszedelem, baj. Halálos idő. Halálos pallos. Halálos ágy, am. azon ágy, melyben valaki meghalt vagy halálos betegen fekszik. Halálos beteg. 2) Kérlelhetetlen, halálig vagy halálra üldöző. Halálos ellenség. 3) Keresztény vallástanban halálos bűn, am. nagy bűn, szarvas bűn, mely által ember az Isten kegyelmét elveszti, s magát örök halálra vagyis büntetésre teszi méltóvá.

*HALÁLOSAN
(hal-ál-os-an) ih. 1) Halált okozólag, halállal fenyegetve. Halálosan megsebesítni vagy sérteni valakit. Halálosan megbetegedni. 2) Kérlelhetlenül, engesztelhetlenül. Halálosan gyülölni ellenségeit. 3) Keresztény hittanban am. igen nagyon, a lelki élet és boldogság elvesztésével. Halálosan vétkezni.

*HALÁLOSBETEG
(halálos-beteg) ösz. fn. Ki bizonyos halállal végződő vagy halállal fenyegető nyavalyában szenved.

*HALÁLOSSEB
(halálos-seb) ösz. fn. Seb, mely bizonyos vagy valószinű halált vonz maga után. Halálossebet ejteni valakin.

*HALÁLOZÁS
(hal-ál-oz-ás) fn. tt. halálozás-t, tb. ~ok. 1) Azon szenvedő állapot, midőn az állati, különösen emberi élet megszünik, midőn a lélek a testtől elválik. 2) Egyes eset, midőn valaki meghal. Ez évben az egész helységben egy halálozás sem történt.

*HALÁLOZIK
(hal-ál-oz-ik) k. m. haláloz-tam, ~tál, ~ott. Halálnak válik, meghal. Gyakorló képzővel birván, mintegy a halállal való küzdelmet fejezi ki. Epemirigyben haláloznak az emberek.

*HALÁLRA
(hal-ál-ra) Halált czélozva, addig, mig meg nem hal. Halálra lőni, halálra víni.

*HALÁLSZÍN
(halál-szín) ösz. fn. Olyan szín, mint a halottaké, vagy hosszas betegeké, haldoklóké szokott lenni, azaz sápadt, halovány. Melléknévileg am, halálszinű.

*HALÁLSZINŰ
(halál-szinű) ösz. mn. Sápadt, halavány szinű.

*HALÁLTALAN
(hal-ál-talan) a Nádor-codexben am. halhatatlan.

*HALÁLTÁNCZ
(halál-táncz) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. halál, meghalás. Eljárni a haláltánczot.

*HALÁLUTÁNI
(halál-utáni) ösz. mn. A halál után következő. Halálutáni élet.

*HALÁLVERITÉK
(halál-veríték) ösz. fn. A haldokló embernek hideg verítéke. Átv. ért. igen nagy szorongás, szükülés, félelem. Még a halálveríték is kiverte a szegényt, úgy rá ijesztettek.

*HALÁLVÉSZ, HALÁLVESZÉLY
(halál-vész v. ~veszély) ösz. fn. Általánosabban elterjedő halálozás, pl. epemirígyben. Szelídebb kifejezése a döghalál szónak.

*HALÁLVIRÁG
(halál-virág) ösz. fn. Baranyai szó. A Hegyalján: zsidórózsa. Diószeghynél: rózsás aranyvirág, (Chrysanthemum coronarium).

*HALÁLZÁS
l. HALÁLOZÁS.

*HALANDÓ
(hal-and-ó) mn. és fn. tt. halandó-t. 1) Minden, mi előbb utóbb meghal, vagyis élni szűn. Mindnyájan halandók vagyunk. Ellentéte halhatatlan. 2) Vétetik ember értelemben. Hogy mersz, ó halandó, szembeszállani Isteneddel?

*HALANDÓSÁG
(hal-and-ó-ság) fn. tt. halandóság-ot. 1) Az állati élet mulékonysága, melynél fogva egyszer meg kell szünnie. 2) Állapot, midőn többen vagy kevesebben halnak. Nagy halandóság uralkodott a múlt tavaszszal.

*HALÁNTÉK
(hal-ánt-ék v. hal-ánd-ék) fn. tt. halánték-ot. A homlok két oldalán a szemek mögötti rész, hol a koponya legvékonyabb, s ennél fogva az oda irányzott erősebb ütés hamar halált okoz; innen: halántékon (am. halálosan) ütni, találni valakit. Nevét tehát vagy a halás-, halandás-tól vette; vagy pedig, ami hihetőbb, halánték v. halándék lehet annyi is, mint alandék v. hálandék, al-szik v. hál igétől, mintegy alvó szem, aminthogy magyarúl vakszem-nek is hívjuk, és az első á-t megnyujtva hálánték-nak is ejtjük. A német nyelvészek a Schlaf, Schläfe szót ugyan nem a schlafen igétől származtatják, hanem pl. Adelung azt mondja, hogy az valószinüleg Schla-g szótól csak a képzőben különbözik s azon helyet jelentené a főn, hol az érverés látszik; Heyse ezen nézetet is megemlíti, de egyszersmind felhozza, hogy az slaf, azaz 'schlaff' szótól is származhatik, s nem-feszes-t jelentene. Adelung szerént régi német nyelvemlékekben ez alakban nem is fordúl elé.

*HALÁNTÉKCSONT
(halánték-csont) ösz. fn. Azon csontok egyike a homloknak mindkét szem fölötti oldalán, melyek a halántékot képezik. (Ossa temporum).

*HALÁNTÉKIZOM
(halánték-izom) l. VAKSZEMIZOM.

*HÁLAOLTÁR
(hála-oltár) ösz. fn. Oltár a régi zsidóknál vagy más népeknél, melyen hálaáldozatot nyujtottak be. Átv. ért. a szivbeli hálának bizonyos külső, innepélyes jelekkel kitüntetése. Emeljünk örök hálaoltárt a jóságos Istennek.

*HALÁP
helységek neve Bihar, Nógrád és Szala megyében; helyr. Haláp-on, ~ra, ~ról.

*HALÁROS, HALÁRUS
(hal-áros v. árus) ösz. fn. Aki halakkal kereskedést űz.

*HALAS (1)
(hal-as) mn. tt. halas-t v. ~at, tb. ~ak. Hallal bővelkedő vagy megrakott vagy kereskedő. Halas folyók, tavak, patakok. Halas edény, bárka, hordó, lajt. Halas asszonyok.

*HALAS (2)
mezőváros Kiskunságban és puszta Békés megyében; helyr. Halas-on, ~ra, ~ról.

*HALÁS
(hal-ás) fn. tt. halás-t, tb. ~ok. Élni megszünés. Elhalás, kihalás, meghalás, éhhel halás.

*HÁLÁS (1)
(há-al-a-as) mn. tt. hálás-t v. ~at, tb. ~ak. Ki a vett jókért hálát ad, mond; háladatos; mások jó akaratát megismerő, figyelemre vevő. Hálás szivvel fogadni valamit. Hálás indulattal viseltetni valaki iránt.

*HÁLÁS (2)
(hál-ás) fn. tt. hálás-t, tb. ~ok. 1) Éjszakázás, bizonyos helyen álommal eltöltése az éjnek. 2) Éjjeli alvó tanya, fekhely. Ezen fogadóban jó hálás esik. V. ö. HÁL.

*HALASMEZŐ
helynév Liptó megyében; helyr. Halasmező-n, ~re, ~ről.

*HÁLÁSPÉNZ
(hálás-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet fogadóban vagy akármely idegen helyen éjjeli szállás és meghálás fejében fizetni kell.

*HALASTÓ (1)
(halas-tó) ösz. fn. Széles ért. minden tó, melyben halak vannak. Szorosb ért. mesterségesen alakított vagy rendezett tó, hol halakat szaporítanak, s bizonyos időkben, rendesen késő őszszel halászatot tartanak. Tatai uradalom halastavai.

*HALASTÓ (2)
PUSZTA~, falu Vas megyében; helyr. Halastó-n, ~ra, ~ról.

*HALÁSZ (1)
(hal-ász) fn. tt. halász-t, tb. ~ok. Törökül: balďkdsď. Általán, ki halakat fogdos. Különösen oly személy, kinek mestersége és kenyere a halfogás. Innen van: halászmester, halászlegény, halászinas. Dunai, tiszai, balatoni halászok.

*HALÁSZ (2)
(mint föntebb) áth. m. halász-tam, ~tál, ~ott. Halakat fogdos. Horoggal, hálóval, tapogatóval, vársával halászni. Tóban, folyóban, tengerben halászni. Pontyokat, csukákat halászni. Átv. ért. és tréfásan a sok lében itt-ott látszó tésztát vagy más étket kiszedi. Kihalászta a metéltet, csuszát.

*HALÁSZ (3)
helységek Heves megyében; NAGY~, falu Szabolcs megyében: helyr. Halász-on, ~ra, ~ról.

*HALÁSZÁS
(hal-ász-ás) fn. tt. halászás-t, tb. ~ok. Halak fogdosása.

*HALÁSZAT
(hal-ász-at) fn. tt. halászat-ot. 1) Halászi munka, mesterség. Halászatot tanulni, űzni, gyakorolni. Halászatból élni. 2) Halászi jog. A halászatot haszonbérbe adni.

*HALÁSZATJOG
(halászat-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos folyóban, tóban, tengerben halakat fogdoshat, s azokat sajátja gyanánt használhatja.

*HALÁSZBÁRKA
(halász-bárka) ösz. fn. Bárka, melyben a megfogott halakat tartogatják. V. ö. BÁRKA.

*HALÁSZCSÓNAK
(halász-csónak) ösz. fn. Csónak, melyen a halászok járnak, hálóikat, gyalmaikat hordozzák, és kivetik. Különösen karcsu, sebesen járó kis csónak.

*HALÁSZCZÉH
(halász-czéh) ösz. fa. A halászattal foglalkodó mesteremberek czéhhé alakult társulata.

*HALÁSZESZKÖZ
(halász-eszköz) ösz. fn. Mindenféle készületek, melyekkel a halászok élnek, pl. horgok, szigonyok, gyalmok, különféle hálók, varsák, vejészek, tapogatók stb.

*HALÁSZGAMÓ
(halász-gamó) ösz. fn. Gamó, vagyis nagyobbszerű horog, melyet a halászok a nagyobb halak testébe vágnak, s annál fogva húzzák, vontatják. Halászgamókkal élnek különösen a tengeri halászok és czetfogók, valamint az alsó dunai vizafogók is.

*HALÁSZGYÜRŰ
(halász-gyürű) ösz. fn. A római pápának azon hivatalos pecsétgyürüje, mely által apostoli leveleit vörös viaszszal pecsételi, s mely szent Péter apostolt halász képében ábrázolja.

*HALÁSZHÁLÓ
(halász-haló) ösz. fn. Háló, melyet a halászok halfogásra használnak, különböztetésül más czélra szolgáló, pl. vadászhálótól.

*HALÁSZHATÁR
(halász-határ) ösz. fn. Határ vagy határt mutató jel, pl. kőszobor, mely kimutatja a vonalt, meddig legyen szabad bizonyos halászoknak űzni a halászatot.

*HALÁSZHATÓ
(hal-ász-hat-ó) mn. tt. halászható-t. Oly vízről mondják, melyben halak élnek, tenyésznek, melyben halászni lehet, vagy szabad.

*HALÁSZHOROG
(halász-horog) ösz. fn. Különféle kisebb-nagyobb horgok, melyekkel a halászok részént halakat fognak, részént a megfogottakat felfüzik.

*HALÁSZI
mváros Mosony megyében; falu Nógrád és puszta telek Pest megyében; helyr. Halászi-ba, ~ban, ~ból.

*HALÁSZKA
(hal-ász-ka); l. HALKAPÓ.

*HALÁSZKARÁM
(halász-karám) ösz. fn. Karám, gunyhó, kerített hely, tanya a víz partján, hol a halászok megtelepednek, eszközeiket tartogatják, hálóikat foltozzák, sütnek, főznek stb. V. ö. KARÁM.

*HALÁSZKESELYŰ
(halász-keselyű) ösz. fn. Gesztenyeszinű tollú keselyűfaj, rézzöld szárnyakkal és farkkal, mely a víz fölén lebegő halakra csapkod. (Vultur baeticus).

*HALÁSZKUNYHÓ
(halász-kunyhó) l. HALÁSZKARÁM.

*HALÁSZLÉ
(halász-lé) ösz. fn. Halászok módjára, azaz paprikásan, vöröshajmásan, szalonnával, s különféle öszveaprított halakból készített becsinált. Balaton vidékén hires a fenéki (Keszthelynél) halászlé.

*HALÁSZLEGÉNY
(halász-legény) ösz. fn. Halaszsággal foglalkodó legény. Az alföldön halász legény vagyok én. Én vagyok a halászlegény, én állok a víz közepén. (Népd.).

*HALÁSZMADÁR
(halász-madár) ösz. fn. Széles ért. minden vizi madár, mely halakkal táplálkozik. Szoros ért. azon vizi madarak neme, melyek a tengerek, tavak, folyók szinén röpködnek, s a megpillantott halakra alácsapnak. (Sterna, larus). Többféle fajai vannak.

*HALÁSZMEDVE
(halász-medve) ösz. fn. Tengeri medve, mely halakkal él.

*HALÁSZMESTER
(halász-mester) ösz. fn. 1) Ki a halászatot mint mesterséget tanúlta, s a halászczéhnek tagja. 2) Ki a nagyobbféle halászatokra felügyel.

*HALÁSZPÓZNA
(halász-pózna) ösz. fn. Pózna, vagyis dorong, rúd, melylyel a halászok a vizet felzavarják, hogy az elbujt halakat mozgásba hozzák. Máskép: zurbolófa.

*HALÁSZSAJKA
(halász-sajka) ösz. fn. Sajka, melyet halászok használnak. V. ö. SAJKA.

*HALÁSZSAS
(halász-sas) ösz. fn. l. RÁRÓ.

*HALÁSZSÓLYOM
(halász-sólyom) l. RÁRÓ.

*HALASZT
(hal-asz-t) áth. m. halaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit későbbre, messzebb időre hagy. Napról napra, hónapról hónapra, évről évre halasztani valamit. A kihirdetett innepélyit máskorra halasztani. Az utazást bizonytalan időre elhalasztani. V. ö. HALAD.

*HALASZTÁS
(hal-asz-t-ás) fn. tt. halasztás-t, tb. ~ok. Valami teendőnek későbbi időre, utóbbra hagyása. Néha nem árt a halasztás. Törv. ért. a tárgyalásnak, vagy végrehajtásnak későbbre áttétele.

*HALÁSZTELEK
puszták Békés és Pest megyében; helyr. Halásztelk-en, Halásztelek-re, ~ről.

*HALASZTHATATLAN, HALASZTHATLAN
(hal-asz-t-hat-[at-]lan) mn. tt. halaszthatatlan-t, tb. ~ok. Amit későbbre hagyni nem lehet, nem szabad; minek mentül előbb meg kell történnie. Határozó gyanánt am. el nem halasztható módon, halaszthatlanul.

*HALASZTHATÓ
(hal-asz-t-hat-ó) mn. tt. halasztható-t. Amit későbbre is lehet hagyni, mit nem kell legott végrehajtani, teljesíteni. Ez halasztható ügy.

*HALÁSZVIADAL
(halász-viadal) ösz. fn. Innepélyes játék némely külföldi halászoknál, midőn csónakokon csáklyákkal megtámadják, s vizbe fordítani iparkosznak egymást.

*HALAT
(hal-at) áth. m. halat-tam, ~tál, ~ott. 1) Halálát beszéli, hirdeti. Eleget halatták pedig most is él. Kresznerics. 2) Elhalat, am. elenyésztet, elenyészni enged, törleszt. Jogát elhalatni. Adósságát elhalatni. l. ELHALAT.

*HÁLÁTLAN
(há-al-a-atlan) mn. tt. hálátlan-t, tb. ~ok. Ki a vett jótéteményért köszönetet nem mond, s a jótevőt figyelmére sem méltatja, vagy épen gonoszszal fizet neki vissza. Hálátlan kakuk. Tárgyról is mondják, pl. hálátlan munka. Határozóképen am. hálátlanul.

*HÁLÁTLANSÁG
(há-al-atlan-ság) fn. l. HÁLADATLANSÁG.

*HÁLAUL
(há-al-a-ul) ih. Hála gyanánt, köszönetül. A mesebeli hangya hálaul megmentette a galambot a vadász fegyverétől. Vedd Uram, hálaul imádságunkat.

*HÁLAÜNNEP
(hála-ünnep) ösz. fn. Valamely nagy veszélyen átesés vagy jótéteményekben részesülés után rendelt ájtatos szertartások, imádságok, s az ezekre kirendelt nap. Békekötési vagy dögvész utáni hálaünnep.

*HÁLAVÁGY
(hála-vágy) ösz. fn. Vágy, melynél fogva valamely vett jótéteményért hálát adni kivánunk.

*HALAVÁNY v. HALOVÁNY v. HALVÁNY
(hal-a-vány; rokonnak tekinthető a latin albus és pallens, pallidus, szanszkrit pal [elenyész], hellén polioV stb.) mn. tt. halavány-t v. ~at, tb. ~ak. Haló vagy halott szinü, igen sápadt fehér szinű. Halavány lett, mint a fal. Igen tanúl, azért ily halavány. Ej hugom, be halavány vagy, féltelek, hogy el ne hervadj. (Vörösm.). A székelyeknél halovány föld, am. tippadt, elázott szántó. (Kriza János).

*HALAVÁNYÍT, HALAVÁNYIT
(hal-a-vány-ít) áth. m. halaványít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Halaványnyá tesz. Az ijedelem vagy betegség elhalaványította. A hosszas tömlöcz meghalaványítja a rabokat.

*HALAVÁNYSÁG
(hal-a-vány-ság) l. HALVÁNYSÁG.

*HALAVÁNYODIK
l. HALVÁNYODIK.

*HÁLAVERS
(hála-vers) ösz. fn. Versekbe öntött hálaérzemények, vagyis oly versezet, melyben a vett jótéteményekért hálával ömledezünk.

*HALAZ
(hal-az) áth. m. halaz-tam, ~tál, ~ott. Halat eszik.

*HALBÁRKA
(hal-bárka) ösz. fn. Átlyukgatott oldalú bárka, melyben a halászok a megfogott halakat tartani szokták.

*HALBOGRÁCS
(hal-bogrács) ösz. fn. Halászok bográcscsa, melyben az úgy nevezett halászlevet főzik.

*HALBORÍTÓ
(hal-borító) ösz. fn. Vesszőből font, s alul tágasabb, fölül szűkebb öblü vagyis száju kosár, melylyel leginkább tavakban és erekben ide-oda tapogatva fogdossák a halakat, honnan több vidéken tapogató-nak nevezik.

*HALBŐR
(hal-bőr) ösz. fn. Általán a halnak lehuzott bőre; különösen a szárnyas czápa bőre, melyet némely famivesek, pl. rámacsinálók, fasikárlásra használnak.

*HALCSÍK
(hal-csík) ösz. fn. l. CSÍK, (1).

*HALCSONT
(hal-csont) ösz. fn. 1) Általán, a halakban találtató csontok vagy vastagabbféle szálkák. 2) Különösen a medvefóka csontja, melyet az aranymivesek porrá zúzva használnak, s fehér halcsontnak neveznek. 3) A czetállatok állkapcsa, melyet vesszőkre hasogatnak, s ruhaabroncsokul, füzővállakba stb. alkalmazni szoktak, s ezt fekete halcsontnak nevezik.

*HALDÉZMA
(hal-dézma) l. HALTIZED.

*HALDOBÓKA
(hal-dobóka) ösz. fn. Hosszu és vékony bélféreg, különösen mely némely halak belében lakik, s fehér és porczogós fonalakból áll. (Ligula abdominalis).

*HÁLDOGÁL
(hál-dog-ál) l. HÁLÁL, (2).

*HALDOK
elvont törzse haldoklik szónak, de némely időkben a köznép nyelvében önállóan is használtatik, ú. m. haldokni, haldokott, azonban itt is az l inkább nehéz kiejtés miatt tűnik el, s a föntebbiek ezek helyett állanak: haldoklni, haldokolt.

*HALDOKLÁS
(hal-od-ok-ol-ás) fn. tt. haldoklás-t, tb. ~ok. Szenvedő állapot, midőn az ember halálnak válik, midőn végső halálküzdésben van. V. ö. HALDOKLIK.

*HALDOKLIK
(hal-od-ok-ol-ik) k. m. haldokl-ott, htn. ~ani. Vég vonaglásban szenved, halállal küzd.

*HALDOKLÓ
(hal-od-ok-ol-ó) mn. tt. haldokló-t. Vég vonaglásban szenvedő, halállal küzdő. A haldokló beteg körül imádkozni, sirni.

*HALDOKOL
(hal-od-ok-ol) önh. m. haldokol-t; l. HALDOKLIK.

*HALDÚS
(hal-dús) ösz. mn. Halakkal bővelkedő, gazdag. Haldús Tisza. Haldús év.

*HALEBÉD
(hal-ebéd) ösz. fn. Ebéd, melynek főbb részét különféle halétek, de kivált a halászlé teszi. A halászok halebéddel tartják vendégeiket.

*HALENYV
(hal-enyv) ösz. fn. Némely halak hólyagaiból főzött enyv. Különösen azon enyv, melyet a viza, köcsöge és sőreg úszó hólyagából készítenek, s mely igen erős ragasztóul szolgál. Készűl ily enyv ezen halak egyéb porczogós és nyálkás részeiből is, melyet szintén vizahólyagnak hívnak, s kávé, bor stb. megtisztítására használnak, de ez értékre nézve az előbbinél alábbvaló.

*HALEPE
(hal-epe) ösz. fn. Epe a halnak epehólyagában. V. ö. EPE.

*HALÉTEK
(hal-étek) ösz. fn. 1) Étekké készített, főtt, sült, rántott hal. 2) Étek, melylyel a halakat táplálják vagy horogra, hálóba, varsába stb. csalják.

*HALÉTEL
(hal-étel) ösz. fn. l. HALÉTEK, 1).

*HALÉTETŐ
(hal-étető) ösz. fn. l. HALMASZLAG.

*HALEVŐ
(hal-evő) ösz. mn. Halakkal élő, táplálkozó. Halevő tengeri népek. Halevő tengeri medvék, fókák, czápák. Halevő vizi madarak.

*HALEVŐNAP
(hal-evő-nap) ösz. fn. A római kat. egyházban am. böjti nap, pl. péntek, szombat, különböztetésül a húsevőnaptól.

*HALFARK
(hal-fark) ösz. fn. A halnak farka, melylyel részént evező, részént kormány gyanánt él, részént magát védi, s ellenségére csapkod.

*HALFAZÉK
(hal-fazék) ösz. fn. Fazék, melyben halat főznek.

*HALFEJ
(hal-fej) ösz. fn. A halnak feje. Sült, főtt halfej.

*HALFÉLE
(hal-féle) ösz. mn. Halak neméhez tartozó, halhoz hasonló; halnemű, halakból álló. Halféle vizi állatok. Halféle eledel.

*HALFOGÁS
(hal-fogás) ösz. fn. Halászás, halászat. Halfogásra menni. Balatoni halfogás.

*HALFOGÓ
(hal-fogó) ösz. fn. és mn. Személy, aki, vagy eszköz, amely halat fog.

*HALGAZDASÁG
(hal-gazdaság) ösz. fn. A gazdászatnak azon része vagy neme, mely arra fordít különös figyelmet, mikép lehessen a halas folyókból és tavakból minél több hasznot húzni.

*HALHÁT
(hal-hát) ösz. fn. A halnak felső sertés vagy tüskés része.

*HALHATATLAN
(hal-hat-atlan) mn. tt. halhatatlan-t, tb. ~ok. Szoros ért. oly lényről mondják, mely a halálnak nincs alávetve, mely élni soha meg nem szűn. Halhatatlan Isten. Az ember lelke halhatatlan. Szélesb és átv. ért. ami igen sokáig tart, fenmarad. Halhatatlan hírre, dicsőségre vergődni. Halhatatlan érdemet szerezni. Régieknél eléjön hallatlan értelemben is, mai helyesirással: hallhatatlan. Határozóként am. halhatatlanul.

*HALHATATLANÍT
rövidebben: halhatlanít, lásd ezt.

*HALHATATLANSÁG
(hal-hat-atlan-ság) fn. tt. halhatatlanság-ot. 1) Valamely lénynek azon tulajdonsága, melynél fogva nincs alávetve a halálnak, s örökké él. Lélek halhatatlansága. 2) Sokáig tartó, fenmaradó név, hír, dicsőség. Jeles tettek, áldozatok által halhatatlanságra jutni.

*HALHATATLANUL
(hal-hat-atlan-ul) ih. Soha, meg nem halva, örök életet élve.

*HALHATLAN
l. HALHATATLAN.

*HALHATLANÍT, HALHATLANIT
(hal-hat-[at-]lan-ít) áth. m. halhatlanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Halhatlanná tesz, örök élettel megajándékoz. Átv. ért. sokáig tartó, fenmaradó hírt, dicsőséget szerez. Nagy tettek halhatlanítják őtet.

*HALHÉJ
(hal-héj) ösz. fn. 1) A hal bőrét takaró pikkelyek, máskép: halpénzek, melyeket a sütni, főzni való halakról levakarnak. 2) l. HALCSONT 3).

*HALHÉJAS
(hal-héjas) ösz. mn. 1) Pikkelyekkel vagy halpénzekkel bevont, behintett. Halhéjas vizi állatok. Halhéjas konyhatál. 2) Átv. ért. halhéjhoz hasonló pikkelyekkel czifrázott. Halhéjas sisak, pánczél. 3) Halcsontos, halcsonttal ellátott. V. ö. HALCSONT 3).

*HALHÓLYAG
(hal-hólyag) ösz. fn. A halak uszóhólyaga, mely által a vízben könnyen lebegnek, midőn levegővel teli szívják, s melyből a levegőt kilökik, midőn a víz fenekére szállni akarnak.

*HALHORDÓ
(hal-hordó) ösz. fn. Hosszukás hordó, melyben a halkereskedők és kufarok halakat szállítanak. Másképen: lajt.

*HALI
puszta Győr megyében; helyr. Hali-ba, ~ban, ~ból.

*HALICSORSZÁG
(Halics-ország) ösz. fn. Éjszaki Magyarországgal határos ország, az ausztriai birodalom egyik alkotó része. (Galicia).

*HALIKRA
(hal-ikra) ösz. fn. Ikra, melyből a halak szaporodnak. V. ö. IKRA.

*HALIKRÁS
(hal-ikrás) ösz. fn. Halikrával bővelkedő, készített, főzött. Halikrás vízpartok. Halikrás leves, káposzta.

*HALIMBA
falu Veszprém megyében; helyr. Halimbá-n, ~ra, ~ról.

*HALÍV
(hal-ív) l. HALIKRA.

*HALIVADÉK
(hal-ivadék) ösz. fn. Halikrákból kikelt apróságos halfiak. Vizek szélén, öntésekben uszkáló halivadékok. V. ö. IVADÉK.

*HALÍVÁS
(hal-ívás) ösz. fn. 1) A halak nemi párosodása, mely alkalommal némely kisebb faju halak, pl. Balatonban a gardák, több ezerenként öszvecsoportosulnak. 2) Midőn ikráikat a vizek szélein, öntésekben, iszapos helyeken lerakják, hogy a nap erejétől kikeljenek. V. ö. ÍVIK.

*HALLK, HALLKAL, HALLKAN
l. HALK, HALKKAL, HALKAN.

*HALK (1)
(eredetileg: hall-k), mn, tt. halk-at. Csendes, lassú, mi zajt nem üt, mintegy hallgatag, s innen a neve is. Halk beszéd. Halk léptekkel menni valahová. Halkkal járni, beszélni, suttogni. Halkkal jár, mint a fenkő a kaszán. (Km.).

*HALK (2)
tájdivatosan am. hajk; l. ezt. Adelung szerént létezik a német nyelvben hölken ige, 'váj, kiváj' 'hajkol' jelentéssel, s holk a német nyelvben teherhordó hajót, a svéd nyelvben pedig nemcsak ezt, hanem minden kivájt fát, teknőt stb. is jelent.

*HALKÁD
(hal-kád) ösz. fn. Kád, melyben a piaczon árult halakat tartják.

*HALKAL
l. HALKKAL.

*HALKAN
(hall-k-an) ih. Lassan, csendesen, zajt nem ütve, s mintegy hallgatva, hallgatódzva. Máskép: halkkal. Halkan beszélj, hogy meg ne hallják. Halkan lépj, föl ne verd az alvókat.

*HALKAPÓ
(hal-kapó) ösz. mn. és fn. Valamely halfogó eszköz vagy állat, pl. madár.

*HALKERESKĚDÉS
(hal-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki halakkal űz.

*HALKERESKĚDŐ
(hal-kereskedő) ösz. fn. Üzér, ki halakkal kereskedik. Felső Duna mellékén németesen: fisér.

*HALKKAL
(hal-k-val) ih. Lassan, csendesen, zajt nem ütve; nem hirtelenkedve, vontatva, késedelmezve. Palóczosan ejtve: hókvav.

*HALKOCSONYA
(hal-kocsonya) ösz. fn. Kocsonyával, fagylaltan készített halétek.

*HALKOPOLTYÚ
(hal-kopoltyú) l. KOPOLTYÚ.

*HALKOSÁR
(hal-kosár) ösz. fn. Kosár, melyben halat hordanak vagy vízbe merítve tartogatnak.

*HALKUFÁR
(hal-kufár) ösz. fn. Ki halakkal kereskedik, halakat árul, haláruló kofa. Átv. ért. sokat locsogó, veszekedő, nyelves ember. Demoszthen dörgő nyelvével szitkozódó halkufár. (Kölcsey. Vanitas vanitatum).

*HALL
(han-l v. han-ol). Eredetére nézve úgy látszik, a hang szóval közös gyökkel bír; t. i. ennek is tiszta gyöke han, ebből ol képzővel lett han-ol, öszvevonva hanl, s könnyebb kiejtés kedveért az n rokon szervü l betühangra változva: hall. Így képződtek a nagyoll = nagyon-ol, nagyon-l, nagy-oll), sokall = sokan-ol, sokan-l, sokall, kevesell kevesen-el, kevesen-l, kevesell. Különben is nem példa nélküli, hogy az n betü l-lel cseréltetik fel, mint: Nándor Lándor; gyanánt gyalánt; danol dalol; régies nám, ma: lám stb. Ezen hasonlat szerént lett a dan gyökből dan-ol, dan-l, dall, a van-ból van-ol, van-l, vall. A régi halotti beszédben is hadlava úgy látszik hanlava, azaz hanlá (= hallá) helyett áll. Épen így hasonúlt n előtt is a gy d-vé és n-né, a régieknél hagynak, majd hadnak, majd hannak szóban, (például az utóbbi a Carthausi névtelen Legendájiban. Sz. István-társulat kiadása 59, 73. lap.); sőt mai napság is divatosak: vagynak és vadnak (Erdélyben) és vannak. Minden kétséget eloszlat a 'hadlani' alakkal tökéletesen egyező: vadlani, e helyett: vallani (= vanlani, mint e czikkünk szerént: hanlani), pl. a Carthausi névtelen legendáiban (mint föntebb) 109. lapon olvassuk: "De mikoron hazugságának bínét (bűnét) megvadlotta vóna" stb. 'Vadlani' több régi nyelvemlékben is eléfordúl 'vallani' helyett. Ennél keresettebb azon elemzés, mely szerént hall am. hal módjára nem szól (fülel). Áth. m. hall-ott, htn. ~ani. Értelmére nézve am. a fülébe ütődött hangot felfogja, s érezi. Nagyot hallani, am. csak erős nagy hangnak behatását érzeni, azaz süketnek lenni. Nehezen hallani. Jól, tisztán hallani. Hallani a szót, beszédet, ágyudurrogást, puskalövést, vizek zugását. Jót, roszat, keveset, sokat hallani valakiről. Azt hallottam felőle, semmi se lesz belőle. (Km.). Mit hallok? Sokat láss, hallj, keveset szólj. (Km.). Kihallani a szobai lármát az utczára. Behallani a kocsizörgést a szobába. Felhallani a szót a toronyba. Lehallani a toronyőr kiáltását. Olyat kiált, hogy a harmadik házba is elhallani. Meghallották, amit sugdostatok. Félre hallottad szavaimat, azaz hibásan, rosz értelemben. Hallottad-e azt valaha?! Még ennél különben sem hallottam. Úgy hallom vagy hallottam, hogy stb. Ha jól hallottam, azt modtad, hogy stb. Soha sem hallottam biz én. Hallottam is, nem is, mi közöd hozzá. V. ö. HALLIK.

*HALLAM
(han-l-am) fn. tt. hallamot. l. HANG.

*HALLÁROZ
(hall-a-ár-oz vagyis holla !-ár-oz) önh. m. hallároz-tam, ~tál, ~ott. Hallát v. hollát kiáltoz. A német nyelvben páratlanul áll holla! szó, melyről ezt mondja Adelung: indulatszó (Zwischenwort, interjectio), melyet használunk, ha valamely helyen, hol senkit sem látunk, valakit elészólítunk, mintha mondanók: nincs itt senki? Meghökkenés hangja is, ha pl. valaki véletlenül valakibe ütközik stb. amidőn úgy látszik, mintha 'halt!' helyett állana. A magyar hallja? vagy hallod? szóra s általában hall törzsre nem volna-e szabad gondolnunk?

*HALLÁS
(han-l-ás) fn. tt. hallás-t, tb. ~ok. 1) Azon külső benyomásnak észrevevése és felfogása, melyet valamely hang a fülekre tesz, midőn a fülidegeket érinti. Az ágyu első hallására futásnak eredni. A tűzharang hallására elréműlni. 2) Jelenti azon érzékeket, melyek a hangot felfogják, vagyis füleket. Jó hallása van. Fínom, tiszta hallás. V. ö. HALL.

*HALLÁSTALAN
(han-l-ás-talan) mn. tt. hallástalan-t, tb. ~ok. Kinek halló érzékei elromlottak, siket; vagy oly lény, állat, melynek halló érzékei nincsenek. Hallástalan siketnéma. Hallástalan férgek. V. ö. HALL.

*HALLÁSTAN, HALLÁSTUDOMÁNY
(hallás-tudomány) ösz. fn. Tudomány, mely megfejti, mily hatása van a különféle hangoknak a halló szerekre, vagyis mely a hangok természetéről, eredetéről, hatásáról rendszeresen értekezik. (Acustica).

*HALLAT (1)
(han-l-at) fn. tt. hallat-ot. Azon benyomat, melyet a hangok a halló érzékekre tesznek, vagyis maga a fülekbe hatott és belsőleg észrevett hang. "Ki hiszen mü hallatunknak." Tatrosi codex. V. ö. HALL.

*HALLAT (2)
(han-l-at) miveltető, m. halat-tom, ~tál, ~ott. Valamit hallani enged, valaminek hallását eszközli. Szavát hallatni. Magát hallatni, azaz nyilványos helyen, pl. szinházban szinészi stb. eléadással vagy énekléssel föllépni. Magáról valamit hallatni, azt eszközölni, hogy mások valamit felőle tudjanak, szóljanak.

*HALLATLAN
(han-l-atlan) mn. tt. hallatlan-t, tb. ~ok. 1) Mit senki nem hall vagy hallott, igen csendes, lassu. Hallatlan hangon susogni. Hallatlan léptekkel bebujni valahová. 2) Átv. ért. igen meglepő, váratlan, rendkivüli. Hallatlan esemény. Hallatlan vakmerőség, gonoszság. V. ö. HALL. Határozóilag am. hallatlanul.

*HALLATLANUL
(han-l-atlan-ul) ih. 1) Senkitől nem hallva, lassan, csendesen. Hallatlanul kinyitni és bezárni az ajtót. 2) Átv. ért. fölötte, igen nagyon, meglepőleg, rendkívül. Ez hallatlanul nagy szemtelenség. V. ö. HALLIK.

*HALLATOS
(han-l-at-os) mn. tt. hallatos-t v. ~at, tb. ~ak. Amit jól, tisztán, értelmesen lehet hallani, harsányan, élesen hangzó. Hallatos szónoklat. Hallatos zene. Közéletben jelent annyit is: hallatszó, ami hallatszik. V. ö. HALLIK.

*HALLATOSAN
(han-l-at-os-an) ih. Tiszta, erős, felfogható, értelmes hangon. Hallatosan beszélő szónok.

*HALLATSZIK
(han-l-at-szik) l. HALLIK.

*HALLCSŐ
(hall-cső) ösz. fn. Öblös végü cső, melyet a nagyobbacskát hallók vagy ép hallásuak is füleikhez tartanak, hogy a különben föl nem fogható hangokat meghallják.

*HALLÉ
(hal-lé) ösz. fn. Lé, melyben halat főztek; halbecsinált. Eczettel, halászosan készített, paprikás hallé.

*HALLEVES
(hal-leves) l. HALLÉ.

*HALLGA (1)
(han-l-og-a) mn. tt. hallgát. Aki nem szól, ki a hallottakat tovább nem adja, titoktartó, keveset beszélő, megtoldva: hallgatag. Elemezve: hallogó, halloga, hallga, mint: nyuzogó, nyuzoga, nyuzga, balogó, baloga, balga. V. ö. HALL.

*HALLGA (2)
indulatszó, s nem egyéb, mint a megrövidített hallgass! hallgassatok! Értelme: csendesen! lassan! csitt!

*HALLGAT
(han-l-og-at) áth. m. hallgat-tam, ~tál, ~ott. 1) Bizonyos hangot, pl. szót, zajt, zörgést, zúgást, lövést stb. figyelemmel kisér, füleibe vesz. Éneket, zenét hallgatni. Szónokot, tanítót hallgatni. Egyházi beszédet, misét hallgatni. Fülhegygyel hallgatni a susogókat. Meghallgatni valakinek kérését. Kihallgatni a panaszkodókat, gyónókat. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. (Km.). 2) Felható raggal, valamire figyelemmel van, valamit elfogad, hajt reá. A jó tanácsra, tanításra hallgatni. Időtől kell várni, tanácstól hallgatni. (Km.). Szüléire, okosabbakra hallgatni. Ő senkire nem hallgat, hanem maga feje szerént cselekszik. Ha jót akarsz, rám hallgass. 3) Hangot nem ad, nem szól, csendesen van. Hallgat, mint a hal, mint a siket. Siket disznó a buzában, mint a tyúk a gyomban. (Km.). Hallgat, mintha néma volna. Hallgassatok fiúk! Gyerek! ha nem hallgatsz, roszul jársz. Elhallgatni a titkot. A nagy zaj után mind elhallgattak. 4) Átv. ért. említést nem tesz vagy létezésének jeleit nem adja, nem mozog. Erről hallgatnak a történetek. Megbukta után elhallgatott a párt. V. ö. HALL.

*HALLGATAG
(han-l-og-at-ag) mn. tt. hallgatag-ot. 1) Csendes, nem szóló, nem zajongó. Hallgatag ember, ifju. Magába zárkozott hallgatag vén. 2) Titkolódzó, valamit kimondani nem akaró. Titkot hallgatag emberre kell bízni. 3) Törv. ért. ami világosan ugyan nincs kimondva, de magában, alattomban értetik. Hallgatag szerződés, megegyezés. (Tacitus contractus, conseusus). 4) Átv. ért. mondják lelketlen lényekről is, midőn semmi neszt nem csinálnak. Hallgatag erdő. Hallgatag éj.

*HALLGATAGSÁG
(han-l-og-at-ag-ság) fn. tt. hallgatagság-ot. Oly tulajdonsága valakinek, melynél fogva vagy igen keveset, vagy épen nem beszél, vagy titkot tart; a hallottakat vagy tudottakat nem közli.

*HALLGATÁS
(han-l-og-at-ás) fn. tt. hallgatás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valamire füleinkkel figyelmezünk. Egyházi beszéd, szent mise hallgatása. 2) Ellentéte a beszédnek, szólásnak, zajnak; csend. Amint ő szólani kezdett, legott nagy hallgatás lőn. 3) Titoktartás. Ajánlom önnek a hallgatást. 4) Törv. ért. büntetés neme, midőn a törvényben meghatározott okok miatt, valamely ügyvédnek pereket vinni megtiltatik. Hallgatásra itélt, (silentiarius).

*HALLGATKOZIK
(han-l-og-at-koz-ik) k. lásd: HALLGATÓDZIK.

*HALLGATÓ
(han-l-og-at-ó) mn. és fn. tt. hallgató-t. 1) Ki valamire füleivel figyel. Tanítást hallgató gyermekek. 2) Ki valakinek szavára hajol, ki szót fogad. Szüléire hallgató gyermek. Tanitóira hallgató növendék. 3) Csendesen levő, nem szóló, nem zajongó stb. Veszteg álló víznek, hallgató embernek nem kell hinni. (Km.). 4) Személy, ki hallgatva figyel, ki beszédet hallgat, Érdemes hallgatóim! Keresztény hallgatók! 5) Régiesen 'tartozó' is. Hozjánk hallgató ország. Katalin.

*HALLGATÓDZIK
l. HALLGATÓZIK.

*HALLGATÓLAG
(han-l-og-at-ó-lag) ih. Nem szólva, csendesen; alattomban, titkon. Hallgatólag viselni magát a gyűlésben. Valamibe hallgatólag beleegyezni.

*HALLGATÓSÁG
(han-l-og-at-ó-ság) fn. tt. hallgatóságot. A hallgatók együtt véve, az öszves hallgatók.

*HALLGATÓZÁS
(han-l-og-at-ó-oz-ás) fn. tt. hallgatózás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki fülhegygyel, alattomban figyel a mondottakra, melyek nem hozzá szólanak, s egyenesen nem neki mondatnak.

*HALLGATÓZIK
(han-l-og-at-ó-oz-ik) k. m. hallgatóz-tam, ~tál, ~ott. 1) Mások beszédét titkon, alattomban kilesi. Ablak alatt, ajtón kivül hallgatózni. 2) Szélesb ért. fülel, suttonban megfeszíti halló szereit, hogy valamely szót, neszt stb. halljon. Hallgatózik a lesben ülő vadász. Hallgatóznak az éjjeli őrök. Hallgatózik a lopni készülő tolvaj. Kulcslyukon hallgatózni.

*HALLHATÓ
(han-l-hat-ó) mn. tt. hallható-t. Amit hallani lehet, minek hangja füleinkbe hat, s azt felfogni, megérteni képesek vagyunk. Hallható hangon szólani a gyülekezethez.

*HALLHATÓLAG
(han-l-hat-ó-lag) ih. Erős, tiszta, értelmes hangon, melyet hallani, érteni lehet. Hallhatólag kigúnyolni az általmenőket. Hallhatólag suttogni, súgni.

*HALLIDEG
(hall-ideg) ösz. fn. Ideg, mely a hallásnak szerve, mely az illető agyüregből jön ki. (Nervus acusticus).

*HALLIK
(han-l-ik v. han-g-lik) k. m. hallott. Csak az egyes számu harmadik személyben használtatik, s am. hallatik, vagyis a fülekre hatása van. Beszéde az utczára hallik. Minden szó behallott a szobába. Ebugatás nem hallik mennyországba. (Km.). Messze hallik a hire. Az ágyulövés több mérföldnyire elhallik. Néha annyit tesz, mint: hire van, mondják, beszélik. Úgy hallik, hogy háboru lesz. Amint hallik, ismét közelget az epemirígy.

*HÁLLIK
l. HÁRLIK.

*HALLINT
(han-l-int) áth. m. hallint-ott, htn. ~ni v. ~ani. Gyönge neszt hall, fülhegygyel hall. Oly alkatú, mint érint, csapint, emelint stb.

*HALLINTÁS
(han-l-int-ás) fn. tt. hallintás-t, tb. ~ok. Fülhegygyel hallás.

*HALLJÁRAT
(hall-járat) ösz. fn. A fülnek azon nyilása, melyen a lég mozgása, tovább terjedez, hogy a halló szervekre hasson. Külső halljárat, mely külsőleg látható a fülekben; belső halljárat, mely a fül belsejében van. (Meatus auditorius).

*HALLK
l. HALK.

*HALLÓ
(han-l-ó) mn. és fn. tt. halló-t. Aki valamit hall. Se látója, se hallója nem voltam a dolognak. Sokat halló, keveset beszélő ember.

*HÁLLÓ
helyesebben, l. HÁLÓ.

*HALLÓCSŐ
(halló-cső) ösz. fn. Cső fémből stb. mely a fülhöz tartva a hangot erősbíti, s így a hallást könnyíti.

*HALLODÉKE?
Göcseji tájszólás szerint am. hallod-é he!

*HALLOGAT, HALLOGATÁS
l. HALOGAT, HALOGATÁS.

*HALLÓKA
(han-l-ó-ka) fn. tt. hallókát. Tréfás nyelven am. fül, halló szerek. Jó hallókája van. Húzd meg a hallókáját.

*HALLOMÁNY
(han-l-o-mány) fn. tt. hallomány-t, tb. ~ok. 1) Azon tárgy, amit hallunk. Szép, kedves, gyönyörű hallomány. A zene mulattató hallomány. Szívkeserítő hallomány. 2) Szájról szájra adott történet, elbeszélés, mit egyedül hallásból tudunk. Hallományokból öszveszedett történeti adatok.

*HALLOMÁS
(han-l-om-ás) fn. tt. hallomás-t, tb. ~ok. Valaminek saját füleinkkel eredeti kútfőből való hallása. Ezt hallomásomra mondották. Hallomásból tudom.

*HALLOMÁSI
(han-l-om-ás-i) mn, tt. hallomási-t, tb. ~ak. Hallomás után tapasztalt vagy tapasztaló. Hallomási tanú.

*HALLÓTEREM
(halló-terem) ösz. fn. Terem, melyben a tanulók vagy más hallgatók az illető tanár eléadásaira figyelnek.

*HALLTÖLCSÉR
(hall-tölcsér) l. HALLCSŐ.

*HALM
l. HALOM.

*HALMAG
(hal-mag) ösz. fn. A hím halak magva, melylyel a nőstények ikráit termékenyítik.

*HALMÁGY
falu Erdélyben, Kőhalom székben; KIS~, falu, NAGY~, mezőváros Zaránd megyében; helyr. Halmágy-on, ~ra, ~ról.

*HALMAJ
falvak Abaúj és Heves megyében; helyr. Halmaj-on, ~ra, ~ról.

*HALMÁNY
(hal-m-ány v. hal-om-ány) fn. tt. halmány-t, tb. ~ok. Erdőkben és sziklás vidékeken termő növény az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek több bötyökből álló, s mintegy (öszve)halmozott, húsos és ehető gyöke vagy gumója van. (Bunium). Egyik faja: gesztenye-halmány, máskép: földi gesztenye v. juhászmogyoró. (B. bulbo castanum).

*HALMASD
l. HALMOSD.

*HALMASZLAG
(hal-maszlag) ösz. fn. Étető, vagyis bódító szer neme, melyet a halászok vízbe szórnak, s melytől a halak megbódulva, a víz szinére jőnek.

*HALMAZ
(hal-m-az) fn. tt. halmaz-t, tb. ~ok. Öszvehalmozott, rakásra omlott, dőlt vagy tömegbe szedett, rakott tárgyak. Kőhalmaz. Könyvhalmaz. Irományok, oklevelek halmaza. Szóhalmaz.

*HALMAZAT
(hal-m-az-at) l. HALMOZAT.

*HALMAZTALIGA
(halmaz-taliga) ösz. fn. Ládával ellátott két kerekü taliga, melyen romokat, gizgazt, szemetet, sarat stb. öszvehalmozva hordanak.

*HALMERETTYŰ
(hal-merettyű) ösz. fn. Zsákalakú, s nyéllel ellátott kis háló, melylyel a bárkában levő halakat kimeregetik. Felső Duna mentében németesen: szák.

*HALMÉRLEG
(hal-mérleg) ösz. fn. Halászok mérlege, melyen a halakat mérik.

*HALMI
mezőváros Ugocsa megyében; helyr. Halmi-ba, ~ban, ~ból.

*HALMOCSKA
(hal-m-ocs-ka) fn. tt. halmocs-kát. Kisded halom. V. ö. HALOM.

*HALMOS
(hal-m-os) mn. tt. halmos-t v. ~at, tb. ~ak. Halmokkal bővelkedő, minek fölszinét halmok lepik. Halmos vidék.

*HALMOSAN
(hal-m-os-an) ih. Halmos állapotban.

*HALMOSD
falu Kraszna megyében; helyr. Halmosd-on, ~ra, ~ról.

*HALMOSÍT
(hal-m-os-ít) áth. m. halmosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Halmossá tesz. 2) l. HALMOZ.

*HALMOZ
(hal-om-oz, hal-m-oz) áth. m. halmoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Eredetileg, bizonyos téren halmot vagy halmokat emel, hány. Sirokat halmozni. A régi kunok hol halottaikat eltemették, egyszersmind halmoztak is. 2) Földet, homokot, köveket, gabonát, s más tárgyakat egymásra, egy rakásra hány. Fölhalmozni az utczai szemetet, a piaczi ganajt. 3) Átv. ért. bőségesen, nagy mennyiségben tetéz, ellát valamivel valakit. Jótéteményekkel halmozni felebarátunkat. Ha tehetné, mindent reáhalmozna. V. ö. HALOM.

*HALMOZÁS
(hal-m-oz-ás) fn. tt. halmozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva halmot csinálunk, halmot hányunk vagy többféle tárgyakat rakásra halmozunk. V. ö. HALMOZ.

*HALMOZAT
(hal-m-oz-at) fn. tt. halmozat-ot. Halomba hányt, rakásra hordott, egymásra tetézett holmi. Kőhalmozat, romhalmozat, gabonahalmozat. Többes számban, halmozatok am. valamely térségnek magasabb részei, fölemeltebb helyei. Rákosmezei halmozatok.

*HALMOZATSZÉL
(halmozat-szél) ösz. fn. Valamely vidék halmozatának, vagyis emeltebb részének környéke, alja.

*HALMOZGAT
(hal-m-oz-gat) áth. és gyakor. m. halmozgat-tam, ~tál, ~ott. Rakásra hányogat, egymásra tetézget, rakosgat. Az utczai sarat, ganajt fölhalmozgatni.

*HALNEMŰ
(hal-nemű) ösz. mn. Halak neméhez tartozó, halakból álló vagy halakhoz hasonló. Halnemű vizi állatok. Halnemű eledel.

*HALÓ
(hal-ó) régies, halandó helyett; l. ezt.

*HÁLÓ (1)
(hál-ó) mn. tt. háló-t. Ki az éjszakát valahol alva tölti. Mezőn háló aratók, kaszások. Szabad ég alatt háló utasok.

*HÁLÓ (2)
(eredetileg annyi, mint haj-al-ó vagy héj-al-ó, azaz haj héj gyanánt körülfogó, megkerítő, betakaró eszköz; rokon vele a szanszkrit hul [takar], latin celo, német Hülle stb.) fn. tt. háló-t. Jelent általán szálakból, fonalakból likacsosan öszvefont eszközt, melylyel valamit bekeríteni, körülvonni, eltakarni lehet. Különösen am. a halászoknak fonalakból kötött halfogó eszköze, milyenek: öregháló v. gyalom, hosszufarku v. bokorháló; kétköz, vagyis kisebbféle gyalom; kaparó, merítő háló, kutyogtató; ollóháló; lesháló, melyet rudon eresztenek le és emelgetnek fel; pendelyháló v. csempely, ördögháló, koczaháló, zsák szabású, ribaháló stb. Amint veted a pendelyhálót, úgy fogod a keszeget. (Km.). Sürü, mint a ribaháló. (Km.). Hálót vetni, hálót húzni. Hálóba keríteni a halakat, átv. ért. valakit hálóba keríteni, am. ravaszul, alattomos módon hatalomba ejteni. Hálót kötni, foltozni, teregetni, szárogatni. Hálóba kerülni. Hálóból kibujni. Hálót szakasztani. Sajátnemű hálókat használnak a vadászok, s madarászok is, innen: vadászháló, madarászháló. Végre: szúnyogháló, azaz sürü, vagyis apró liku hálóféle szövet, melyen a szúnyogok át nem bujhatnak; pókháló, melyet a pókok szőnek.

*HÁLÓALAKÚ
(háló-alakú) ösz. mn. Minek olyan alakja van, mint a halónak. Hálóalakú fejkötő, lótakaró.

*HÁLÓDAD
(haj-al-ó-dad) mn. tt. hálódadot; l. HÁLÓALAKÚ.

*HALÓDIK
(hal-ód-ik) l. HALDOKLIK.

*HÁLÓDZIK
(haj-al-ó-od-oz-ik) belsz. m. hálódz-ott, htn. ~ni v. ~ani. A szemekről mondják, midőn homályosodni kezdenek, s úgy látnak, mintha háló volna előttök.

*HÁLÓFEJKÖTŐ
(haló-fejkötő) ösz. fn. 1) Hálóalaku fejkötő. 2) Fejkötő, melyet a nők éjjel vagy reggeli pongyolában viselnek.

*HALOGAT
(hal-og-at) áth. és gyakor. m. halogat-tam, ~tál, ~ott. Valaminek teljesítését folytonosan későbbre, továbbra hagyja. Napról napra, hétről hétre halogatja az elutazást. Halogatni a fizetést, megjobbulást.

*HÁLOGAT
(hál-og-at) önh. m. hálogat-tam, ~tál, ~ott. l. HÁLÁL, (2).

*HALOGATÁS
(hal-og-at-ás) fn. tt. halogatás-t, tb. ~ok. Valamely teendőnek későbbre, utóbbra hagyása; késedelmezés. A sok halogatás után semmi sem lett belőle.

*HALOGATÓ
(hal-og-at-ó) mn. tt. halogató-t. Aki valamely teendőt későbbre hagyogat, késedelmező.

*HALOGY
falu Vas megyében; helyr. Halogy-on, ~ra, ~ról.

*HÁLÓHELY
(háló-hely) ösz. fn. Hely, tanya, szoba, ágy stb. hol valaki hál vagy hálni szokott. A kocsis hálóhelye az istálló, a juhászé az akol. Ezen fogadóban rosz hálóhely van.

*HÁLÓHUROK
(háló-hurok) ösz. fn. Hurokalakban körülkötött fonal, mely egy hálószemet képez.

*HÁLÓING
(háló-ing) ösz. fn. Ing, melyben hálni szoktunk, melyet éjszakára veszünk fel.

*HÁLÓKAMRA
(háló-kamra) ösz. fn. Szoros ért. kamra, melyben hálni szoktak. Némely vidékeken, kivált a palóczoknál, kis kamra a ház elején, melyben a leányok hálnak.

*HÁLÓKÖNTÖS
(háló-köntös) ösz. fn. Eredetileg, pongyola köntös, melyet éjszaka vesz valaki magára. Szélesb ért. kényelmes foszlán, vagy melegebb hosszu ruha a nőknél és férfiaknál, melyet pongyola gyanánt viselnek a házban.

*HÁLÓKÖPENY v. ~KÖPÖNYEG
(háló-köpönyeg) ösz. fn. Köpönyeg, melyet a nők estve lefekvés előtt, s reggel felkelés után pongyolakép viselnek.

*HÁLÓKÖTŐ
(háló-kötő) ösz. fn. Személy, ki hálókat készít.

*HALOM (1)
(hal-om) fn. tt. halm-ot. Összevonva, és régiesen halm, holm, holmu. Hasonlók értelemben a szláv cholm, latin collis, szanszkrit kul, (halmoz), finn kallis. 1) Általán, az egyenes földszinen többé-kevesbé földomborodó testtömeg, pl. homokhalom, kőhalom, búzahalom, sirhalom, ganajhalom, sárhalom, határhalom, kúnhalmok. 2) Természet működése által alakított nagyobbféle földdomborodás valamely téren, síkon, mely mindazáltal kisebb, hogysem hegynek lehetne mondani. Telecskai halmok Bácskában. Sághalom Győrvármegyében. 3) Rakásba, egymásra hányt, rakott holmi. Halomba hányt kövek, téglák. Halomra gyüjtött pénz. Halomban áll a dinnye, káposzta. Sok kicsinből halom nő. (Km.). Számos magyarországi helységek e szótól kölcsönözték nevöket, mint Széphalom, Százhalom stb.

*HALOM (2)
puszták Pest megyében; helyr. Halom-ba, ~ban, ~ból.

*HÁLÓPÓZNA
(háló-pózna), ösz. fn. Rúd, mellyel a leshálót, merítőhálót, varsát stb. emelgetik. V. ö. APACSÓ.

*HÁLÓRÚD
(háló-rúd) l. HÁLÓPÓZNA.

*HÁLÓRUHA
(háló-ruha) ösz. fn. Mindenféle öltözékek, melyeket lefekvés előtt, alatt és után szokás viselni, milyenek: hálóköntös, hálóköpönyeg, hálóing stb.

*HALORV
(hal-orv) ösz. fn. Személy, ki a tilos vizekben halász. Szélesb ért. ki halat vagy halakat lop.

*HÁLÓSAPKA, HÁLÓSIPKA
(háló-sapka v. sipka) ösz. fn. Házi sipka, melyet ágyban vagy esti, reggeli pongyolához szoktak föltenni.

*HÁLÓSULY
(háló-suly) ösz. fn. A hálók alsó szélére vagy csúcsára kötött ólomdarabok vagy kövek, melyek a hálót a víz fenekére lehuzzák.

*HÁLÓSÜVEG
(háló-süveg) l. HÁLÓSAPKA.

*HÁLÓSZĚM
(háló-szěm) ösz. fn. A háló fonalai között egyegy nyilás. A kis halak kibujnak a hálószemen.

*HÁLÓSZOBA
(háló-szoba) ösz. fn. Ágygyal, éjjeli szekrénynyel, s más hozzá valókkal ellátott, s különösen hálásra szánt szoba.

*HÁLÓTANYA
(háló-tanya) ösz. fn. Éjjeli szállás, vagyis hely, hol valaki hál vagy hálni szokott.

*HÁLÓTÁRS
(háló-társ) ösz. fn. Ki mással egy szobában, teremben vagy ugyanazon ágyban hál. Szépítő kifejezéssel annyit is tesz, mint ágyas.

*HÁLÓTEREM
(háló-terem) ösz. fn. Terem, mely különösen hálásra van szánva, elkészítve.

*HALOTT
(hal-ott) fn. tt. halott-at. 1) Megholt ember. Halottakra hivatkozni. Halottakat siratni. Halottokért imádkozni. Halottakat feltámasztani. Halottakat idézni. Halottak napja. Kutya baja, mint a szentesi halottnak. (Km.). 2) Holt ember teste. Halott van a háznál. Kivinni, kikisérni, elásni a halottat. Fölásni, fölbontani a halottat. A halottnak igen nagy szaga van.

*HALOTTAK NAPJA
azaz Mindszent után, novemb. másodikára eső nap, melyen a keresztény anyaszentegyház a megholt hivek emlékezetére innepélyes szertartásu gyászmiséket tart. Máskép: halottak emlékezete.

*HALOTTAS
(hal-ott-as) mn. tt. halottas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben halott van, min halottat tartanak vagy visznek. Halottas ház. Úgy illik, mint halottas házhoz a hegedű. (Km.). Halottas ágy. Halottas szekér. 2) Halotthoz való, halottat illető. Halottas ruha. Halottas ének, zene, beszéd, szónoklat.

*HALOTTBIRÓ
(halott-biró) l. HALOTTVISGÁLÓ.

*HALOTTBONTÁS
(halott-bontás) ösz. fn. Sebészi műtétel, midőn a halottat, hogy belső részeinek kórállapotát lássák, vagy akármi más okból, fölmetszik, szétbonczolják.

*HALOTTCSONT
(halott-csont) ösz. fn. Holt ember csontja. Halott csontokat kiásni és máshová temetni.

*HALOTTÉNEK
(halott-ének) ösz. fn. Ének, melyet a halott fölött énekelnek, melylyel elbucsúztatják, s a temetőbe, sírba kísérik.

*HALOTTHARANGOZÁS
(halott-harangozás) ösz. fn. Harangozás a halottak végtiszteletére s temetésére.

*HALOTTHÁZ
(halott-ház) ösz. fn. Középület a temetőkben, hová a halottakat, mielőtt sirba tennék, néhány napra befektetik és őrökkel ellátják, hogy azon esetre, ha mint színholtak fölébrednének, legott segítségök legyen.

*HALOTTI
(hal-ott-i) mn. tt. halotti-t, tb. ~ak. Halottat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Halotti mise, áldozat. Halotti pompa, tisztelet. Halotti beszéd, ének. Halotti czímerek, kíséret, egyesület.

*HALOTTIAS
(hal-ott-i-as) mn. tt. halottias-t, tb. ~ak. Olyan, mintha halott volna. Halottias készület, halottias beszéd. Halottias szín.

*HALOTTIASSÁG
(halott-i-as-ság) fn. tt. halottiasság-ot. Halottias állapot, minőség.

*HALOTTIDÉZÉS
(halott-idézés) ösz. fn. Halott vagy halottak eléhivása (babonaságból).

*HALOTTIDÉZET
(halott-idézet) ösz. fn. Babona, melyről a vakhitüek azt tartják, hogy képes a halottakat eléhívni és a megjelenteket sirjaikba viszszautasítani.

*HALOTTIDÉZŐ
(halott-idéző) ösz. fn. Babonás vakhitü vagy csaló, ki oly hatalmat tulajdonít magának, melynél fogva halottakat eléidézhet, vagy a megjelenteket visszautasíthatja.

*HALOTTING
(halott-ing) ösz. fn. Ing, melybe a halottat öltöztetik, s melyben eltemetik.

*HALOTTJELENTŐ
(halott-jelentő) ösz. fn. Személy, ki a halottnak hirét az illetőkhöz elhordja, s egyszersmind temetésre meghívja őket. Néhutt halálmadár-nak is nevezik.

*HALOTTKÉM
(halott-kém) ösz. fn. Orvos, sebész vagy más hites személy, kinek kötelessége a bejelentett halottat megnézni, s hogy valósággal megholt, valamint halálos nyavalyája felől is, illető helyre bizonyítványt adni.

*HALOTTKISÉRET
(halott-kiséret) ösz. fn. Azon személyek öszvege, kik a halottat temetés alkalmával a nyugalom helyéig vagy bizonyos távolságra vég tiszteletképen elkísérik.

*HALOTTKÍSÉRŐ
(halott-kísérő) ösz. fn. Ki temetés alkalmával a halottat kiséri.

*HALOTTKOCSI
(halott-kocsi) ösz. fn. Kocsi, melyen a halottat nyugalomhelyére kiviszik, máskép gyászkocsi.

*HALOTTKOSZORÚ
(halott-koszorú) ösz. fn. Megholt ifjak és szüzek koporsóit ékesítő koszorú.

*HALOTTKÖNYV
(halott-könyv) ösz. fn. Lelkészi hivatalos könyv, melybe a halottak neveit, életkorát, rangját, s haláluk napját beírják.

*HALOTTLAJSTROM
(halott-lajstrom) ösz. fn. A halottak neveit elémutató lajstrom, jegyzék.

*HALOTTMISE
(halott-mise) ösz. fn. Engesztelő gyászmise, a halott vagy halottak lelkeért.

*HALOTTNÉVSOR
(halott-névsor) ösz. fn. l. HALOTTLAJSTROM.

*HALOTTŐR
(holott-őr) ösz. fn. Személy, ki a halottas ágyon fekvő holt mellett őrködik, virraszt. Különösen a halottházra felügyelő őr. V. ö. HALOTTHÁZ.

*HALOTTPÉNZ
(halott-pénz) ösz. fn. A halotti egyesület pénztárába fizetett pénz, melyből az illető részvényest köteles az egyesület eltakaríttatni.

*HALOTTPÉNZTÁR
(halott-pénz-tár) ösz. fn. Halotti egyesület pénztára, melyből az illető részvényeseket eltemetik.

*HALOTTRUHA
(halott-ruha) ösz. fn. Ruha, melyben a halottat kiteritik, és koporsóba téve eltemetik.

*HALOTTSIRATÓ
(halott-sirató) ösz. fn. A régieknél pénzen fogadott egy vagy több asszony, kik a halottat siratni köteleztettek.

*HALOTTSZAG
(halott-szag) ösz. fn. A holttestnek sajátságos nehéz szaga, vagy hozzá hasonló szag.

*HALOTTSZÍN
(halott-szín) ösz. fn. Sápadt, halavány szín, milyen a halottaké.

*HALOTTSZINŰ
(halott-szinű) ösz. mn. Kinek oly halavány sápadt szine van, mint a halottnak.

*HALOTT-TEREM
(halott-terem) ösz. fn. l. HALOTTHÁZ.

*HALOTT-TETEM
ösz. fn. halottnak teteme, vagyis csontja, váza vagy hullája. Ettől különbözik és l. HOLTTETEM.

*HALOTT-TOR
ösz. fn. Lakoma, melyben a halottnak barátai, ismerősei, végtisztelet adói megvendégeltetnek, mi rendesen a temetés után történik.

*HALOTTVIRASZTÁS
(halott-virasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a halottnak családja, barátai, ismerősei vagy bérben fogadott szegények, koldusok az illető holttest körül vannak nappal és éjjel, s imádságokat, szent énekeket mondanak.

*HALOTTVIRASZTÓ
(halott-virasztó) esz. fn. Személy, ki halott mellett viraszt. V. ö. HALOTT-VIRASZTÁS.

*HALOTTVISELŐ
(halott-viselő) ösz. fn. A Nádor-codexben am. gyászpad, Szent Mihály lova.

*HALOTTVISGÁLÓ
(halott-visgáló) ösz. fn. Tiszti személy, orvos, kinek kötelessége a megholtat szakértelemmel megvisgálni, s bizonyítványt adni, ha a meghalálozott valósággal megholt-e, hogy valaki mint színhalott el ne temettessék.

*HALOTTVIVŐ
(halott-vivő) ösz. fn. Széles ért. ki a halottat Szent Mihály lován, dorongon vagy szekéren a nyugalomhelyre viszi. Szorosb ért. templom vagy kórház szolgái vagy bizonyos fogadott emberek, kiknek kötelességök a helybeli halottakat kihordani.

*HÁLÓVADÁSZAT
(háló-vadászat) ösz. fn. Vadászat neme, midőn a vadakat sajátságos készületü hálóval kerítik meg.

*HALOVÁNY
(hal-o-vány) mn. lásd: HALAVÁNY.

*HALOVÁNYSÁG
(hal-o-vány-ság) fn. l. HALAVÁNYSÁG.

*HÁLÓVETÉS
(háló-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a halászok vizbe bocsátják hálóikat, különösen, midőn az öreghálót, vagyis gyalmot részenként leeregetik, s vele bizonyos tért bekerítenek, Átv. ért. cselvetés, mely által valaki ravaszul hatalmába akar mást ejteni.

*HÁLÓVILLA
(háló-villa) ösz. fn. Villaforma kétágu eszköz a vadászoknál, melylyel a vadászhálót kifeszítik.

*HÁLÓZ
(haj-al-ó-oz) áth. m. hálóz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit hálóalakuvá képez, csinál. A leánykák fejkötőket, nyári keztyüket hálóznak, vagyis hálóalaku fejkötőket, keztyüket kötnek. 2) Hálóval bevon. A pókok behálózzák az elhagyott szobákat. Elrepülés ellen behálózni a fáczányok ketreczét. Átv. ért. alattomos, ravasz uton cselbe sző, hatalmába kerít valakit.

*HÁLÓZÁS
(haj-al-ó-oz-ás) fn. tt. hálózás-t, tb. ~ok. 1) Női munka, midőn valamit hálóalakuvá kötnek. Fejkötőhálózás. 2) Hálóval behuzása, bevonása valaminek. A kert- vagy udvarpalánk körülhálózása. V. ö. HÁLÓZ.

*HÁLÓZAT
(haj-al-ó-oz-at) fn. tt. hálózat-ot. Mű, melynek hálóalakja van. Lepel, fátyol hálózata. Az oszlopoknak mind a két gombja öntött vala: hét hálózat az egyik gombon és hét hálózat a másik gombon. (III. Kir. 7. 17. Káldi).

*HÁLÓZOTT
(haj-al-ó-oz-ott) mn. tt. hálózott-at. Háló alakuvá kötött, csinált, átlyukgatott. Hálózott kendő, fátyol.

*HALPÁSTÉTOM
(hal-pástétom) ösz. fn. Becsinált hallal készített pástétomféle tésztás étek. V. ö. PÁSTÉTOM.

*HALPATTANTYÚ
(hal-pattantyú) ösz. fn. A halnak úszóhólyaga, mely erős nyomás alatt elpattan. V. ö. HALHÓLYAG.

*HALPÉNZ
(hal-pénz) ösz. fn. lásd: HALPIKKELY.

*HALPIACZ
(hal-piacz) ösz. fn. Piacz, melyen halakat árulnak, halászok áruhelye.

*HALPIKKELY
(hal-pikkely) ösz. fn. Rétegesen egymáson fekvő apró pénzalaku héjacskák, melyek a halaknak legtöbb nemeit befödik; máskép: halpénz. V. ö. PIKKELY.

*HALPUKKANTÓ
(hal-pukkantó) ösz. fn. l. HALPATTANTYÚ.

*HALRÁCS
(hal-rács) ösz. fn. Vesszőből font vagy hálóból csinált kosár, melyben halakat tartanak vagy hordanak.

*HALREKESZ
(hal-rekesz) ösz. fn. Vesszőből vagy nádból font falak, melyek a halas ereket, patakokat elzárják, s úgy vannak öszveállítva, hogy a közbe szorúlt halak ki ne mehessenek belőlök. Vágmellékén: vejész, másutt: vész.

*HALSZAG
(hal-szag) ösz. fn. A halaknak sajátságos, s nem épen kellemes szaga, mely a tóhalaknál nehezebb, a döglötteknél pedig majdnem kiállhatatlanul büdös.

*HALSZAGÚ
(hal-szagú) ösz. mn. Minek oly szaga van, milyen a halé. Halszagú vizi madarak, tengeri állatok. Halszagú vizek. A vidrának halszagú és halizű húsa van.

*HALSZÁLKA
(hal-szálka) ösz. fn. Szálka a halak husában. V. ö. SZÁLKA.

*HALSZÁRNY
(hal-szárny) ösz. fn. Szálkás hártyák a halak oldalain, melyek segedelmével mozognak, úsznak.

*HALSZATÓCS
(hal-szatócs) ösz. fn. l. HALKERESKĚDŐ.

*HALSZATÓCSSÁG
(hal-szatócsság) ösz. fn. l. HALKEREKĚDÉS.

*HALSZATYOR
(hal-szatyor) ösz. fn. Szatyor, melyben halakat hordanak. V. ö. SZATYOR.

*HALSZEDŐ
(hal-szedő) ösz. fn. 1) Halkufár, ki nyerészkedés végett a halászoktól beszedi, bevásárolja a halakat. 2) Eszköz, pl. kis háló, szák, melylyel a halakat a bárkából vagy gyalomból kimeregetik.

*HALSZIGONY
(hal-szigony) ösz. fn. Két águ villaféle eszköz, melylyel különösen a balatoni halászok élnek, midőn vele a viz szinén uszkáló nagyobb halakat bökdösik.

*HALT
(hal-t) mn. és fn. l. HOLT.

*HALTANYA
(hal-tanya) ösz. fn. A vizekben azon hely, hol a halak legörömestebb tartózkodnak, milyenek az iszapos, öblös, mélyebb és lassabb folyásu viztájak.

*HALTARTÓ
(hal-tartó) ösz. fn. Bárka, kád, hordó vagy más edény, melyben a fogott halakat eladás vagy használat idejeig tartogatni szokják.

*HALTEJ
(hal-tej) ösz. fn. A hím halak nemzőrészei körül levő tejforma nedv, mely tulajdonkép a halak magva.

*HALTEKNŐ
(hal-teknő) ösz. fn. Teknő, melyben a halkereskedők, halkufárok haláruikat tartják.

*HALTIZED
(hal-tized) ösz. fn. Tized, melyet némely országokban a halászattól fizetni vagy a fogott halakból adni kell.

*HALTOLVAJ
(hal-tolvaj) ösz. fn. lásd: HALORV.

*HALTUDOMÁNY
(hal-tudomány) ösz. fn. Rendszeres természetrajzi ismeretek a halak nemeiről, fajairól, tulajdonságairól stb.

*HALUSKA
(tulajdonképen: gal-acs-ka v. goly-ócs-ka, V. ö. GAL, elvont gyök) fn. tt. haluskát. Jelent kisebbféle gombóczot, melyet egy falással szájba lehet venni. Csipegetett v. apró haluska. Fölvert haluska. Így nevezik néhutt a csuszát is. Máskép, különösen Tisza vidékén: galuska. Turós haluska v. galuska.

*HALÜST
(hal-üst) ösz. fn. Üst, azaz bográcsféle edény, melyben halat főznek.

*HALV
(hal-v) fn. tt. halv-at. 1. HALVANY.

*HALVA
(hal-va) ih. Holtan, életét vesztve, lelkét kiadva. Halva fekszik. Halva vitték haza a verekedésből. Félhalva. V. ö. HAL, ige.

*HALVACS
(hal-v-acs) fn. tt. halvacsot. Oly halvanyvegyület, mely vegyalkatát tekintve, megfelel az élecsnek, t. i. kevesebb halvanyt tartalmaz, mint a halvag. Latinos neve chloretum, s német neve: Chlorűr. (Török József tanár).

*HALVAG
(hal-v-ag) fn. tt. halvagot. Oly halvanyvegyület, mely vegyalkatát teleintve megfelel az élegnek, t. i. több halvanyt tartalmaz, mint a halvacs. Latinos neve: chloridum.

*HALVÁM
(hal-vám) ösz. fn. Vám, melyet a halszállításért vagy halászatjogért az illető hatóságnak vagy birtokosnak fizetnek.

*HALVANY
(hal-v-any) fn. tt. halvany-t, tb. ~ok. Egyszerü vegyelemek egyike, melynek közönséges hévmérsékletnél gőz alakban sárgászöld szine és átható, fullasztó szaga van. A szerves anyagokra halványitó hatása van. Innen a neve. Latinosan Chlorum, a hellen clwroV szótól, mely am. sárgás zöld.

*HALVÁNY
l. HALAVÁNY.

*HALVÁNYÍT
(hal-v-ány-ít) áth. m. halványít-ot, htn. ~ni v. ~ani. Halaványnyá tesz, okozza hogy valaki halavány legyen.

*HALVÁNYKÉK
(halvány-kék) ösz. fn. Szürkébe átmenő kékszín; különböznek tőle a világoskék és sötétkék.

*HALVÁNYKÓR
(halvány-kór) ösz. fn. Női nyavalya, mely a magedények bedugulásából ered, s különösen az arcz és többi test halavány szinében mutatkozik. Melléknevül vétetvén jelent az ily nyavalyában levőt, halványkórost. Halványkór leány.

*HALVÁNYODÁS
(hal-v-ány-od-ás) fn. tt. halványodás-t, tb. ~ok. Halvány szinüvé levés, átváltozás.

*HALVÁNYODIK
(hal-v-ány-od-ik) k. m. halványod-tam, ~tál, ~ott. Halavány szint ölt, halaványnyá változik által. Ijedtében, betegségben elhalványodik. V. ö. HALAVÁNY.

*HALVÁNYPIROS
(halvány-piros) ösz. mn. Lankadt, gyönge piros; halavány fehér szinnel mérsékelt piros. Ellentéte: elevenpiros, világospiros. Eső előtt halványpiros a kelet és nyugot. Halványpiros hajnal, arcz.

*HALVÁNYSÁG
(hal-v-ány-ság) fn. tt. halványság-ot. A testnek azon állapota vagy tulajdonsága, midőn halavány. Arcz halványsága. Szinek halványsága.

*HALVÁNYSÁRGA
(halvany-sárga) ösz. mn. Halvány szín sárgával vegyítve; gyönge, bágyadt sárga szín.

*HALVÁNYSZÍN
(halvány-szín) ösz. fn. Elevenségét vesztett bágyadt fehérszín, milyen a halottak szine.

*HALVÁNYÚL, HALVÁNYUL
(hal-v-ány-úl) önh. m. halványúl-t. Halvány szinüvé lesz.

*HALVÁNYÚLÁS
(hal-v-ány-úl-ás) fn. tt. halványúlás-t, tb. ~ok. Halvány szinüvé levés.

*HALVÁNYÚLAT
(hal-v-ány-úl-at) fn. tt. halványúlatot. Halványnyá lett állapot, halványodott szín.

*HALVÁNYZÖLD
(halvány-zöld) ösz. mn. Bágyadt, homályos, ritka zöld; különbözik tőle a világos és sötét haragos zöld.

*HALVÁSÁR
(hal-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben halakat árulnak, vagyis melynek fő áruczikkét halak teszik.

*HALVÉSZ
(hal-vész) ösz. fn. Babérhoz hasonló keletindiai fának gyümölcse, mely oly nagy bódító erővel bir, hogy ha a halak elnyelik, a víz fölszinére mintegy élet nélkül felvetődnek, hol szabad kézzel is meg lehet őket fogni. (Cocculi indici). Érsekujvár tájan: gebula.

*HALZSÍR
(hal-zsír) ösz. fn. Általán, némely halnemek zsírféle kövérsége. Különösen a czet nevü vizi állatok zsírja. V. ö. ZSÍR.

*HALZSÍRHORDÓ
(hal-zsír-hordó) ösz. fn. Hordó, melybe a czetnemű tengeri állatokból olvasztott zsírt öntik a tengeri halászok.

*HALZSÍRNEMŰ
(hal-zsír-nemű) ösz. mn. Halzsírból álló vagy halzsír tulajdonságaival biró. Halzsírnemű bőrkenőcs.

*HALZSÍROS
(hal-zsíros) ösz. mn. Halzsírral kent.

*HALZSÍRTONNA
(hal-zsír-tonna) ösz. fn. l. HALZSÍRHORDÓ.

*HÁLY
puszta Baranya megyében; helyr. Hály-ba, ~ban, ~ból.

*HALYAG
l. HAJAG, illetőleg HÓLYAG.

*HÁLYOG
(ho-aly-og, vagyis héj-ag v. haj-ag, mely törzsektől háló, azaz héj-al-ó, haj-al-ó is származik, mindenütt 'takaró' értelemben; V. ö. HÁLÓ, (2),); fn. tt. hályog-ot. Jelent szembetegséget, midőn a szemek elhomályosodnak, mintha sürű hálóval huzatnának be, s végre egészen használatlanok lesznek. Szürke hályog (cataracta). Fekete hályog (amaurosis). Zöld hályog (glaucoma). Beczős hályog (cataracta siliquata). Hályog támad a szemén. Hályogot levenni, fölmetszeni. Átv. ért. vakító eszköz vagy akármily akadály, mely miatt valaki nem látja vagy észre nem veszi azt, mit észrevenni akarna vagy kellene. Hályogot vontak szemére. Leveszem a hályogot szeméről.

*HÁLYOGCSERESZNYE
Egerben s némely más vidéken divatos, hajag- v. hólyagcseresznye helyett; l. ezt.

*HALYOGFA v. HÁLYOGFA
(halyog~ v. hályog~, azaz hólyag-fa) ösz. fn. A cserjék osztályába tartozó fa, melynek dióhoz vagy mogyoróhoz vagy makkhoz hasonló gyümölcseit földudorodott hüvely takarja (Staphylea); innen egyik faja köz nyelven hólyagmogyoró. (Staphylea pinnata).

*HÁLYOGFŰ
(hályog-fű) ösz. fn. A Hegyalján am. kandilla, kék kandilla, melynek virága fejér-kékellő, mint a hályogos szem. (Nigella damascena).

*HÁLYOGGERELY
(hályog-gerely) ösz. fn. Szemorvosi eszköz, melylyel a műtételbe vett hályogot felszúrják.

*HÁLYOGMAKK
(hályog-makk) ösz. fn. Hályogfa gyümölcse, V. ö. HÁLYOGFA.

*HÁLYOGMEGGY
l. HÓLYAGMEGGY.

*HÁLYOGMŰTÉT
(hályog-mű-tét) ösz. fn. Szemorvosi műtét, mely a szemhályog gyógyítását tűzi ki czélul.

*HÁLYOGOS
(ho-ály-og-os) mn. tt. hályogos-t v. ~at, tb. ~ak. Hályoggal bevont, hályog által megvakított. Hályogos szemek, néhutt: bádogos szemek.

*HÁLYOGSZEMÜVEG
(hályog-szem-üveg) ösz. fn. Szemüveg oly ember számára, kinek szemhályogát felszurták.

*HÁLYOGSZURÁS
(hályog-szurás) ösz. fn. Műtétel, midőn a szemorvos a szemhályogot gerelylyel felszurja.

*HÁLYOGTŰ
(hályog-tű) ösz. fn. Szemorvosok arany tűje, melylyel a hályogot felszurják.

*HÁLYOGTŰHOROG
(hályog-tű-horog) ösz. fn. Sebészi eszköz a szemhályog kivételére.

*HAM
elvont gyök. 1) Hangutánzó, mely a gyorsan, mohón faló szájnak tompa hangját fejezi ki: ham! ham! 2) Jelent. könnyü mozgást, könnyüded gyors mozgást, pl. hamar, hangya (= hamgya), hanczúrozik szókban. A szanszkritban gam szintén mozgást jelent. 3) Hamu (s homok) szóban om-ol, om-l-ik szók om gyökével azonos; a nevezett testek részei omlékonyak, könnyen szétmenők vagy szét válók levén; tehát az eredeti értelem itt is könnyed mozgás. 4) A vegyészeti műszóknál eléforduló öszvetételekben jelent kali-t, egyébiránt itt is csak mint hamu gyöke tekintendő. Más öszvetételekben is könnyebb kiejtés miatt hamv szóból elesvén a v, csak ham marad, mint hamvevő (= hamvvevő), hamveder, hamféreg stb.

*HÁM
(ha-a v. ho-am, mintegy haj-am v. héj-a) fn. tt. hám-ot. Eredetére nézve egy a haj, héj, hí, hiú szókkal, s jelenti általán valaminek haját, kérgét, hüvelyét, burkát. Finnül: hihna. Különösen 1) Gyümölcsnek héja, takarója, bőre; az ilyekről mondani szoktuk, hogy hámlanak, pl. szilva, baraczk, dió, mondola stb. Ebből erednek a hámlik, hámoz, hámt igék és származékaik. 2) Szíjból, kenderből, hevederből stb. csinált szerszám, melybe a lovakat, szamarakat stb. befogják, s mely mintegy haj vagy héj gyanánt takarja testeiket. Előhám, vagyis szügyelő, mely a szügyet fekszi meg; farhám, mely a faron végig a fark alá nyúlik; kanczahám v. hasló, hasaló, melylyel a vemhes kancza hasát általkötik; szélhám, mely a ló két oldalát takarja; szügyhám, azaz előhám; kenderhám. Fakókerék, kenderhám, nemes ember, szürdolmány. (Km.). Kicsin csikó nagy derestűl, hámot húzni tanúl restűl. (Km.). Hámba fogni a lovat. Hámból kirúgni.

*HAMAG
(ham-ag) fn. tt. hamag-ot. Haméleg (Kali), a hamanynak vegyülete élenynyel.

*HAMANY
(ham-any) fn. tt. hamany-t, tb. ~ok. Könnyü fém neme, elemi test, mely a hamunak egyik lényeges alkatrésze, innen a magyar neve. Latinosan: kalium. Öszvetételekben elveszti az any képzőt: haméleg, hamhalvag stb.

*HAMAR (1)
(ham-ar) mn. mely egyedül ragatlan állapotban divatozik, különben hamari v. régiesen hamarú. Jelent frisen, gyorsan, legott sietve működőt vagy történőt. Hamar ész, hamar elme, mely magát könnyen feltalálja. Hamar halál. A király haragját hamar halál követi. (Km.). Hamar idő. Hamar munka. Ritkán szokott a hamar munka jó lenni. (Km.). Hamar tanácsnak hamar bánás a vége. (Km.). A hamarban egy betüje sincs a jónak. (Km.). Nem hínak engem hamarnak. (Km.). Hamarját, azaz a táncz frisét ugorni. Hamarját futni, am. versent futni. Hamar mű hammas (hamvas) szokott lenni. (Pázmán). Fokozása: hamarabb, leghamarabb; tájszólásilag: hamarább v. hamarébb.

*HAMAR (2)
(mint föntebb) ih. Frisen, szaporán, sietve, késedelem nélkül. Ellentéte: lassan, vontatva, sokára. Hamar kezdi, hamar únja. Aki keveset főz, hamar elkölti. Két hamar senkinek sem jó; hamar hinni, hamar itélni. (Km.). Hamar napján, (mint: soha napján). Nagy hamar. No csak hamar! Hamar érő gyümölcs. Elég hamar, ha elég jól. (Km.). Nem egyhamar akadni oly emberre. Fokozva: hamarabb. Hová hamarabb eljőjetek. Minél, (azaz itt mindnél) v. mendnél v. mendtül hamarabb irj. "A más tanejtvány hamarabb eleve futa Péternél." Tatrosi codex.
Tájszólással sőt az ország nagy részében itt is hamarább és hamarébb. (Pázmánnál is eléjön).

*HAMARÁN
(ham-ar-án) ih. Hamar időben, jó korán, nem késve.

*HAMARÉBB
e helyett: hamarabb. L. HAMAR.

*HAMARGAT
(ham-ar-og-at) áth. m. hamargat-tam, ~tál, ~ott. Valakit v. -mit siettet, sürget. Hamargatni a napszámosokat, a munkát.

*HAMARI (1)
(ham-ar-i) mn. tt. hamari-t, tb. ~ak. Hamar történő, gyors, sebes. Hamari munka.

*HAMARI (2)
puszta Szabolcs megyében; helyr. Hamari-ba, ~ban, ~ból.

*HAMAR IDŐN
am. rövid időn.

*HAMARÍT, HAMARIT
(ham-ar-ít) áth. m. hamarít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Azt teszi, hogy valami hamar véghez menjen, hamar megtörténjék, siettet, hirtelenít. Hamarítani a gőzhajó, gőzkocsi menetelét.

*HAMARÍTÁS, HAMARITÁS
(ham-ar-ít-ás) fn. tt. hamarítás-t, tb. ~ok. Siettetés.

*HAMARÍTOTT, HAMARITOTT
(ham-ar-ít-ott) mn. tt. hamarított-at. Siettetett, bizonyos sebes mozgásba tétetett. Hamarított gyorsaság. Egyarányosan hamarított gyorsaság. (Motus uniformiter acceleratus).

*HAMARJA
(ham-ar-ja) régies fn. tt. hamarját. 1) Nyúl lábának csuklójában egy kis csont, vagy inas hús, melyet némelyek megesznek, hogy jó futók legyenek. 2) Gyors futás, pályafutás. Hamarját futni, hamarját ugrani. 3) Gyors jövendölés neme. Hamarját vetni. Ugyan a régieknél eléfordúl melléknév gyanánt is, s am. gyors, sebes. Hamarja lépés.

*HAMARJÁBAN
(ham-ar-já-ban) ih. Futtában, a dolog sebes folytában, előkészület nélkül. A levelet hamarjában megirta. Hamarjában el is ment, meg is jött.

*HAMARJÁN
(ham-ar-ja-an) ih. Dunán túl néhutt: hamargyán; lásd: HAMARJÁBAN, és HAMARÁN.

*HAMARKODÁS
(ham-ar-kod-ás) fn. tt. hamarkodás-t, tb. ~ok. Tulságos sietés, hirtelenkedés, mely miatt a siettetett dolog roszul üt ki. Hamarkodásban elfeledni valamit.

*HAMARKODIK
(ham-ar-kod-ik) k. m. hamarkod-tam, ~tál, ~ott. Tulságosan siet, hirtelenkedik, ide-oda kapkod, szükséges meggondolás nélkül teszen valamit. Itéletében, határozatában, hamarkodik. Elhamarkodni a dolgot. Ne hamarkodjál, hanem fontold meg jól, mit tanácsos tenned.

*HAMARKODÓ
(ham-ar-kod-ó) mn. tt. hamarkodó-t. Hirtelenkedő, meggondolás, fontolás nélkül cselekvő; tulságosan siető, szeles, ide-oda kapkodó. Hamarkodó bíró. Hamarkodó itélet. Hamarkodó elszánás. A hamarkodó ebnek, vakok a kölykei. (Km.).

*HAMAROL v. HAMAROLL
(ham-ar-oll) áth. m. hamarolltam v. hamarlottam, hamarolltál v. hamarlottál, hamarollt v. hamarlott, htn. hamarollni v. hamarlani. Valamit hamarnak, idő előttinek, korán valónak tart. Az öt éves fiút hamarolja iskolába adni. Érés előtt hamarolni a szüretet. Húsz éves ifjúnak hamarolni a házasságát.

*HAMARSÁG
(ham-ar-ság) fn. tt. hamarság-ot. Sebesség, gyorsaság, sietség. Hamarsággal felelni az ellenvetésekre. Nagy hamarsággal talpra állítani az őrsereget.

*HAMARSÁGOS
(ham-ar-ság-os) mn. tt. hamarságos-t v. ~at, tb. ~ak. Igen sebesen működő, történő, nagyon siető. Hamarságos hajó. Hamarságos sikerű gyógyszer. Hamarságos hirnök, futár.

*HAMARÚ, HAMARU
(ham-ar-ú) mn. tt. hamarú-t, tb. ~k v. ~ak. Hamar, azaz gyorsan, sebesen müködő, történő, gyors tulajdonsággal biró. Régi szó. Hamarú hammas, (hamvas), késő kedves. (Km.).

*HÁMATLAN
(ha-am-atlan) mn. tt. hámatlan-t, th. ~ok. Általán, minek hámja nincs, pl. gyümölcs, melynek hámját, vagyis héját lehúzták, vagy magától levált. Hámatlan dió. Hámatlan kenyér. Különösen, minek hám nevü szerszáma nincs. Hámatlan ló, csikó. Átv. ért. korlátlan, zabolátlan, kirugó. Határozóként am. hám nélkül.

*HAMBÁR, HOMBÁR
(hom-b-ár, V. ö. HOM gyök; törökül ambar v. amber v. anbar; eléfordul a szláv nyelvekben is; a persában anbár am. töltött, és anbár-den ige, am. tölteni, megtölteni); fn. tt. hambár-t, tb. ~ok. Szélesb ért. némely vidékeken, padlás vagy kamara, hol gabonát tartanak. Szorosb ért. vesszőből font, és sárral betapasztott, vagy deszkákból csinált nagy szekrény, melybe a szemes gabonát töltik. Buzás hambár. Némely tájékon: szuszák v. szuszék.

*HÁMCSINÁLÓ
(hám-csináló) ösz. fn. lásd: HÁMGYÁRTÓ.

*HAMÉLEG
(ham-éleg) ösz. fn. Hamany és élenynyel vegyült test. (Kaliumoxyd, vagy röviden csak Kali).

*HÁMFA
(hám-fa) ösz. fn. Karikán lógó fa, melyhez a hámistrángot kötik. A hátulsó hámfák a felhérczhez vannak akasztva, az első lovakéi pedig a rúd végéhez, s ezt különösebben kisafá-nak nevezik.

*HÁMFÁS
(hám-fás) ösz. mn. Oly lóról mondják, melynek hátulsó csánkjai kajcsosan hátra görbülnek, s midőn kocsiba fogva megy, a hámfát verik. Hámfás ló.

*HÁMGYÁRTÓ
(hám-gyártó) ösz. fn. Szíjgyártó, ki egyszersmind hámokat szokott csinálni.

*HAMHALVAG
(ham-halvag) ösz. fn. A hamanynak halvanynyal vegyülete. (Chlorkali).

*HAMIBLAG
(ham-iblag) ösz. fn. A hamany és iblany vegyülete. (Jodkalium).

*HAMIS
(ham-is, régente: hamos ham-os, gyöke részint ham, részint hom; az is képző nem más, mint az as, os, ěs, ös képzők módositása; e szón kivül még a lapis [lapos], köris [körös] tájszókban, és a közdivatú haris, valamint a dunántúli kódis [koldus] főnevekben maradt fenn); mn. tt. hamis-t v. ~at, tb. ~ak. Jelent eredetileg 1) ham gyöktől pajzánt, csintalant, ki friseségével, élénkségével mást pajzánságból megcsalni ügyekszik, pl. hamis kis leány; és oly dolgot, ami pajzánságon alapszik, pl. hamis dolgok; 2) hom gyöktől pedig oly embert, ki valódi érzelmeit és gondolatait eltakarja, s mintegy homályba burkolja, azaz ravaszt, tettetőt, csalfát. 3) Szélesb ért. igaztalan, törvénytelen, ál, nem valódi. Hamis kereset, keresmény. Hamis keresménynek kincse nem száll harmad örökösre. (Km.). Hamis levél. Hamis pénz. Egy hamis pénz százat emészt. (Km.). Hamis pecsét. Hamis tanu, tanuság.
Hamis víz. Leghamisabb víz az asszonyok könyhullatása. (Km.). Hamis istenek. Hamis hir. Hamis ember. A hamis embert elébb megfogják a hamisságban, mint a sánta ebet a lopásban. (Km.). Hamis áru. Csak hamis az ember, mig eleven. (Km.). Hamis a lelke is. Ne higyj a leánynak az istenadtának, hamis teste, lelke, szőkének, barnának. (Népd.). Rokon vele hangokban a német hämisch, de értelemben nem egészen egyező, s eredetére nézve sincsenek vele a német nyelvészek tisztában. l. Adelung s ifjabban Heyse szótárát.

*HAMISAN
(ham-is-an) ih. Csalfán, ravaszul, alattomosan, tettetve; igaztalanul, törvénytelenül. Hamisan nézni, kacsingatni valakire. Hamisan eskünni. Hamisan itélni. V. ö. HAMIS.

*HAMISESKÜ
(hamis-eskü) ösz. fn. 1) Eskü, midőn valaki olyasmit állít vagy tagad esküvés által, miről bizonyosan tudja, hogy nem úgy van. 2) Midőn valaki esküvel erősített fogadását meg nem tartja; máskép: esküszegés, hitszegés.

*HAMISÍT, HAMISIT
(ham-is-ít) áth. m. hamisít-ott, htn. ~ni v. ~aní. Valamit eredeti valódiságából kivetkőztet, megront, s mégis eredeti, valódi gyanánt mutatja, árulja stb. Borokat hamisítani. Pénzt, levelet, végrendeletet hamisítani. Szerződést meghamisítani.

*HAMISÍTÁS, HAMISITÁS
(ham-is-ít-ás) fn. tt. hamisítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valaki hamisít, meghamisít valamit. Borok, pénzek, oklevelek hamisítása. Váltóhamisítás. V. ö. HAMISÍT.

*HAMISÍTÓ, HAMISITÓ
(ham-is-ít-ó) fn. tt. hamistó-t. Személy, ki valamit hamisít. Pénzhamisító. Levélhamisító. V. ö. HAMISÍT.

*HAMISKODÁS
(ham-is-kod-ás) fn. tt. hamiskodás-t, tb. ~ok. 1) Csalfálkodás, alattomoskodás, ál utakon való működés. 2) Pajzánkodás.

*HAMISKODIK
(ham-is-kod-ik) k. m. hamiskod-tam, ~tál, ~ott. Csalfálkodik, ravaszkodik, ál utakon és módon működik; máshová czéloz, mint külsőleg mutatja. Ne hamiskodjál, hanem mondj igazat. 2) Pajzánkodik.

*HAMISLELKŰ
(hamis-lelkű) ösz. mn. Lélekben csalfa, ravasz, aki mást gondol, mint külsőleg mutatja magát.

*HAMISLELKŰEN, HAMISLELKŰLEG
(hamis-lelkűen v. ~lelkűleg) ösz. ih. Csalfálkodva, ravasz módon.

*HAMISLELKŰKÖDIK
(hamis-lelkűködik) ösz. k. Hamislelkűen viseli magát.

*HAMISLELKÜSÉG
(hamis-lelküség) ösz. fn. Csalfa, ravasz minőség, midőn valaki mást gondol, mint külsőleg mutat.

*HAMISODIK
(ham-is-od-ik) k. m. hamisod-tam, ~tál, ~ott. Hamissá válik, hamis szokásokat vesz föl.

*HAMISOL
(ham-is-ol) áth. m. hamisoltam v. hamislottam, hamisoltál v. hamislottál, hamisolt v. hamislott, htn. hamisolni v. hamislani. 1) Valamit hamisnak vall vagy tart. E bort hamislom, azért nem is veszem meg. 2) Czáfol, megczáfol, hamisnak lenni megmutat. Hamisolni, meghamisolni a szónok ál okait. 3) Némely régieknél am. hamisít.

*HAMISSÁG
(ham-is-ság) fn. tt. hamisság-ot. Csalfaság, álnokság, tettetés; lágyabb értelemben dévajság, pajzánság. Hamisságon kapni valakit. Hamisságokat beszélni. Mulattató hamisság.

*HAMKÉNEG
(ham-kéneg) ösz. fn. A hamanynak kénnel vegyülete. A német nyelvben: Schwefel kalium.

*HÁMKÖTÉL
(hám-kötél) ösz. fn. Hámhoz csatolt, s a vonó állat két oldalát kerítő kötelek, melyek végeit a hámfára vetik. Máskép: hámistráng. Kilépni, kirúgni a hámkötélből. Levetni, leoldani a hámkötelet. Elszakadt a hámkötél. Az uriasabb lószerszámokon kenderkötél helyett szíjkötél van.

*HÁMLIK
(ho-am-ol-ik) k. m. háml-ott, htn. ~ani. Hámjából, azaz hajából, héjából, kérgéből, bőréből kivetkezik. Hámlik az érett dió, mondola. Hámlanak a fák. Hámlik a kigyó is, midőn bőrét elhányja. Addig hántsd a fát, míg hámlik. (Km.). Hámlik a bab, borsó, lencse. V. ö. HÁM.

*HAMLÚG
(ham-lúg) ösz. fn. Hamagból csinált lúg.

*HAMMAS
tájdivatos hamvas helyett; l. ezt.

*HÁMOL
(ho-am-ol) áth. m. hámol-t. 1) A vonó barmot hámba fogja. Hámolni a kocsislovakat. 2) Valaminek hámját, azaz héját leveszi, lemetszi, lehúzza. Szokottabban: hámoz.

*HÁMOLÁS
(ho-am-ol-ás) fn. tt. hámolás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn a vonó barmot, pl. lovat hámba fogják. 2) l. HÁMOZÁS.

*HÁMOLATLAN
(ho-am-ol-atlan) mn. tt. hámolatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs hámmal fölszerelve. Hámolatlan lovak az istállóban, legelőn. Határozóképen am. hámolatlanul, fel nem hámolva.

*HÁMOR (1)
fn. tt. hámor-t, tb. ~ok. Ugyanaz a német Hammer szóval, eredeti magyarsággal: koh vagy kohó. Vashámor, rézhámor, azaz vaskohó, rézkohó. V. ö. KOH.

*HÁMOR (2)
falvak Abaúj és Szepes megyében; ALSÓ~, FELSŐ~, mindkettő Bars és Borsod megyében; helyr. Hámor-ba, ~ban, ~ból.

*HÁMORBIRTOKOS
(hámor-birtokos) ösz. fn. Személy, kinek hámora van.

*HÁMORKOVÁCS
(hámor-kovács) ösz. fn. Kovács, ki hámorban dolgozik, s a nyers vasanyagot idomítja.

*HÁMORMALOM
(hámor-malom) ösz. fn. Intézet, nagyszerű műhely, melyben a közönségesebb érczeket nagy kalapácsokkal idomítják, melyeket víz hajtotta kerekek hoznak mozgásba.

*HÁMORMESTER
(hámor-mester) ösz. fn. Első személy, vagyis igazgatómester a hámorokban és hámormalmokban.

*HÁMOROS
(hámor-os) fn. tt. hámoros-t, tb. ~ok. 1) Ki a hámorban mint kovács működik. 2) A hámornak igazgató mestere vagy birtokosa.

*HAMOS
(ham-os) elavult mn. mely helyett ma hamis divatozik. "Kit úr ez napon ez hamos világ tömnöczebelől mente." (Régi halotti beszéd).

*HÁMOS
(ho-am-os) mn. tt. hámos-t v. ~al, tb. ~ak. Oly lóról mondják, melyet hámba, kocsiba, szekérbe fognak; különböztetésül a nyergestől. Négy hámos lovat és egy nyergest, (néhutt: paripát) tart.

*HÁMOZ
(ho-am-oz) áth. m. hámoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Valaminek hámját, azaz kérgét, héját, hüvelyét lefosztja; lemetszi, leveszi. Almát, körtét, szilvát hámozni. Kenyeret hámozni, meghámozni. 2) A lovat hámba fogja; közönségesebben: hámol. 3) Átv. és tréfás ért. foszt, megfoszt. Ugyan meghámozták a szegényt, azaz pénzéből, ruhájából stb. kifosztották. V. ö. HÁM.

*HÁMOZÁS
(ho-am-oz-ás) fn. tt. hámozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valamit hámozunk. Szilva-, baraczkhámozás. Kenyér-, gesztenyehámozás. V. ö. HÁMOZ.

*HÁMOZATLAN
(ho-am-oz-atlan) mn. tt. hámozatlan-t, tb. ~ok. Minek hámját, azaz héját, haját, kérgét stb. le nem húzták, le nem metszették stb. Hámozatlan gyümölcsöt enni. Hámozatlan kenyeret tenni az asztalra. Határozókép am. meg nem hámozva.

*HÁMOZATLANUL
(ho-am-oz-atlan-ul) ih. Meg nem hámozva, héját, haját, kérgét stb. rajta hagyva. Hámozatlanul befőzni a szilvát. Hámozatlanul enni a kenyeret.

*HÁMT
(hám-t) áth. l. HÁNT.

*HAMU
(ham-u v. hom-u, ham gyöktől könnyed, könnyű testet, vagy olyan testet is jelent, melynek részei igen könnyedén állanak egymáshoz, vagyis omlékonyak; hom gyöktől pedig inkább borító, fedező értelme van); fn. tt. hamu-t. Régiesen homu, chomuv. Por és chomuv vagymuk. (Halotti besz.). Jelenti általán a megégett testnek pornemű részecskéit, különösen a növények, legkülönösben pedig az elégett fanemüek maradványát. Hamuvá égetni a háztetőt. Hamuvá égett falvak, városok. Hamuval behinteni fejét. Hamu alatt lappangó szikra. Olyan vén vagy fáradt, hogy a hamut is mamunak mondja. (Km.). Költői s átv. ért. megholt ember testi maradványai, akár a régiek módja szerént megégett állapotban véve, akár azért, mert a holt test idővel csakugyan elporlik. Béke hamvainak. Hült hamvait a köz temetőbe takarították. Áldani fogom még a hamvát is. V. ö. HAMV, PERNYE és SZÉN.

*HAMUÁGY
(hamu-ágy) ösz. fn. Kis gödör a tűzhelyen, mely fölé tüzet raknak, s melybe az elégett fa, hamva bele hull.

*HAMUÉGETŐ
(hamu-égető) ösz. fn. Általán, ki a fát azért égeti, hogy hamut kapjon belőle. Különösen munkás, ki az üveghuták vagy más olvasztókemenczék számára éget hamut.

*HAMUFÜRDŐ
(hamu-fürdő) ösz. fn. 1) Hamuval készített fürdő. 2) Vegytani ért. szitált hamuval töltött vas edény, melyet tüzre tesznek, hogy benne különféle czélokra való nedveket forraljanak.

*HAMUGÖDÖR
(hamu-gödör) ösz. fn. Általán gödör, melybe hamut gyűjtenek. Különösen gödör a tűzhelyen, mely fölé a tüzet rakják.

*HAMUHODIK
(ham-u-h-od-ik) k. m. hamuhod-tam, ~tál, ~ott. Hamuvá leszen; izzani, égni megszünvén, elporlik.

*HAMUHORDÓ
(hamu-hordó) ösz. fn. Hordó, melyben hamut tartanak, hogy valahová szállítsák.

*HAMUHUTYKA
(hamu-hutyka) ösz. fn. Kuszkóban ülő katuska ember, ki mindig a kemencze mögét őrzi; szurdékvitéz.

*HAMUKA
(ham-u-ka) fn. tt. hamukát. Hamuszinű madárfaj.

*HAMUKATLAN
(hamu-katlan) ösz. fn. Katlan alja, hová az elégett fának vagy más tüzelőnek hamvát beteszik.

*HAMUKENYÉR
(hamu-kenyér) ösz. fn. Meleg hamu közé takart tésztából sült kenyér.

*HAMULYUK
(hamu-lyuk) ösz. fn. 1) Rejtekhely a konyhán, vagy az épület más részében, hová a hamut betöltögetik. 2) Lyuk a tűzhelyen vagy kályha, kemencze fenekén, melyen az elégett fa hamva lehulladoz.

*HAMUPIPŐK
(hamu-pipők) ösz. fn. Konyhán, tüzhely körül hentergő alamuszi, nyámándi gyerek, leány, vagy felnőtt ember, vagy mocskos, ronda, magát hamuval beszennyező konyhacseléd. Máskép: hamupüpő, hamupüpőke, hamvpepely v. pepelyke.

*HAMUPOGÁCSA
(hamu-pogácsa) ösz. fn. Meleg hamu alatt sült pogácsa.

*HAMUS
(ham-u-os) mn. tt. hamus-t v. ~at, tb. ~ak. Hamuval töltött, bővelkedő, rakott. Hamus hordó, gödör, zsák. Ettől különbözik némileg a hamvas. V. ö. HAMVAS.

*HAMUSÓ
(hamu-só) ösz. fn. l. LÚGSÓ.

*HAMUSZÍN
(hamu-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a hamué szokott lenni, azaz világos szürke.

*HAMUSZINŰ
(hamu-szinű) ösz. mn. Világos szürke szinű, milyen a hamu. Hamuszínű kelme. Hamuszinűre festeni az ajtókat, ablakrámákat.

*HAMUSZUSZÉK
(hamu-szuszék) ösz. fn. Szuszék, vagyis szekrény, melyben hamut tartanak. V. ö. SZUSZÉK.

*HAMUSZÜRKE
(hamu-szürke) ösz. mn. Hamuhoz hasonló szürkeszinű. Hamuszürke guba.

*HAMUVEVŐ
(hamu-vevő) ösz. fn. l. HAMVVEVÖ.

*HAMUZSÍR
(hamu-zsír) ösz. fn. Hamuból kifőzött só, lúgsó, máskép: szalaj, szalajka.

*HAMV
(ham-v) fn. tt. hamv-at. Eredetileg ugyanaz a hamu szóval, s ragozási tekintetben egy osztályba való a daru darv, szaru szarv, ölü ölv, fenyü fenyv stb. szókkal. A hamv csak hangzóval kezdődő ragok előtt használtatik, pl. hamvat, hamvak, hamvas, hamvad, hamvaz. Elvenni a gyertya hamvát. Se hire, se hamva. (Km.). Öszvetételben a v-vel kezdődő szavak előtt, el is vetheti utósó betüjét: hamvvevő v. hamvevő, hamvveder v. hamveder. Egyébiránt hamv szokottabban átvitt értelemben használtatik. A megholtak hamvai. Gyümölcs hamva, azon fínom kék pehely, mely bizonyos gyümölcsök héját takarja, milyenek a szilva, kökény, feketeszőlő, s némely bogyófajok. Letörölni a szilva hamvát. A szőlő hamvát lemosta az eső.

*HAMVA
falu Gömör megyében; helyr. Hamvá-n, ~ra, ~ról.

*HAMVAD
(ham-v-ad) önh. m. hamvad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Hamuvá leszen, hamura változik által; minden éghető részei elégvén, csak hamva marad. Hamvad a parázs. Elhamvad a tűz.

*HAMVADÁS
(ham-v-ad-ás) fn. tt. hamvadás-t, tb. ~ok. Hamuvá létel. Elhamvadás.

*HAMVADÉK
(ham-v-ad-ék) fn. tt. hamvadék-ot. Az elégett testnek omlékony, porféle maradéka.

*HAMVADÉKONY
(ham-vad-ék-ony) mn. tt. hamvadékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen hamvad, hamvadásra hajlandó, hamvadóban levő. Máskép: hamvatag.

*HAMVADZIK
(ham-v-ad-z-ik) k. m. hamvadz-tam, ~tál, ~ott; htn. ~ni v. ~ani. Lásd: HAMVAD.

*HAMVAS (1)
(ham-v-as) mn. tt. hamvas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hamuval behintett, bemocskolt. Hamvas ruha, hamvas homlok, kezek. 2) Hamuszinű. Hamvas tollú madarak. Hamvas kelme. 3) Fínom kékes pihével bevont. Hamus szilva, kökény, szőlő. V. ö. HAMV.

*HAMVAS (2)
(mint föntebb) fn, tt. hamvas-t, tb. ~ok. 1) Lepedő, melyben a hamut kifőzni szokták. 2) Timárok, tobakok edénye, melyben a bőrről a szőrt levakarják.

*HAMVASFÚ
(hamvas-fú) ösz. fn. Vízityúkok faja, melynek hamuszinü tollai vannak. (Gallinago cinegea).

*HAMVASÍT, HAMVASIT
(ham-v-as-ít) áth. m. hamvasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hamvassá tesz, hamuval bemocskol, beszennyez. Behamvasítani kezeit, ruháit.

*HAMVASSZEDER
(hamvas-szeder) ösz. fn. Földi szederfaj, melynek gyümölcsét kékes hamu födi.

*HAMVASSZÜRKE
(hamvas-szürke) ösz. mn. Hamuszinhez hasonló szürkeszinű. Hamvasszürke posztó. Hamvasszürke macska.

*HAMVASZT
(ham-v-asz-t) áth. m. hamvaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hamuvá éget, azt teszi, hogy hamuvá váljék, tűz által fölemészt.

*HAMVASZTÁS
(ham-v-asz-t-ás) fn. tt. hamvasztás-t, tb. ~ok. Hamuvá égetés.

*HAMVATAG
(ham-v-at-ag) mn. tt. hamvatagot. l. HAMVADÉKONY.

*HAMVAZ
(ham-v-az) áth. m. hamvaz-tam, ~tál, ~ott. Hamuval hint, behint, mocskol, bemocskol. Behamvazni a sikos, jeges utat. Meghamvazni a lábvizet. A hiveket bőjt első napján hamvazni. A tűzhely körül behamvazni magát.

*HAMVAZÁS
(ham-v-az-ás) fn. tt. hamvazás-t, tb. ~ok. Hamuval hintés.

*HAMVAZÓSZERDA
(hamvazó-szerda) ösz. fn. A negyvennapi bőjt első napja, húshagyó kedd utáni szerda, melyen a romai katholika anyaszentegyház szertartása szerént, részint halandóság, részint bűnbánás jelképeül a hiveket meghamvazzák ezen mondattal: emlékezzél, hogy por vagy, és porrá lészsz.

*HAMVĚDĚR
l. HAMVVĚDĚR.

*HAMVFÉREG
(hamv-féreg) ösz. fn. Hamuszinű apró féregcsék a káposzta s más növények gyönge levelein, máskép: levélféreg, levelész, korpaféreg.

*HAMVVĚDĚR v. HAMVĚDĚR
(hamv-věděr) ösz. fn. Vederalakú edény, melybe a régiek az elégetett holttestek maradványait tették, és elásták. Átv. ért. régi hamvvedret ábrázoló faragmány, szobrászmű a sírköveken, halottak emlékein, stb.

*HAMVVEVŐ
(hamv-vevő) ösz. fn. Ollóforma, s egyik végén tokkal ellátott eszköz, melylyel a gyertya hamvát elcsipik. Tájszokásilag: hamvvévő, koppantó, koppantyú.

*HAMVVEVŐTALP
(hamv-vevő-talp) ösz. fn. Hosszakás, keskeny tálcza, melyre a hamvvevőt teszik, hogy az illető bútorokat be ne szennyezze.

*HÁMZÁS
(ho-am-oz-ás) fn. tt. hámzás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamely testnek, különösen gyümölcsnek, süteménynek stb. héját, kérgét lemetszszük.

*HÁMZOTT
(ho-am-oz-ott) mn. tt. hámzott-at. Minek hámját, azaz héját, haját, kérgét, hüvelyét letisztították, lehúzták. Hámzott gyümölcs, kenyér.

*HAN
elvont gyök, 1) hangutánzó, melyből hang, hangos, hangzik, hall (han-l) stb. erednek. Megvan a szanszkrit kan, kzan, van, bhan (mind am. hangzik), latin cano, s l betü közbejövetelével, a hellén klaggw, latin clango, clamor, német Klang, angol clank stb. szókban. 2) Azonos ham gyökkel 2-ik értelemben, mivel tudjuk, hogy az m más, mint ajakbetük előtt n-né változik. l. M betü. Ezen változás alá esnek: hanczúrozik, han-t, han-gya, han-csík, han-ság. Egyébiránt az első értelmében is a gyors mozgás, rezgés eszméje rejlik. V. ö. HANG.

*HÁN
indulatszó, mely helybehagyást jelent, s néhutt, nevezetesen Kemenesalján igenis helyett használtatik. Azonosnak látszik ám szóval.

*HANÁK
tt. hanák-ot. 1) Székely tájszó, s jelent lágy hitvány vásznat vagy fonalat. Eredete homályos. 2) Morvaországnak Han folyómelléki lakosa.

*HÁNCS
(hám-cs) fn. tt. háncs-ot. Általán a fának lehántott héja. Különösen így nevezik a növénytudományban a növények, illetőleg fák kérgének, (külső rétegének) legbelső részét, mely vékony, fehéres nedcsövek öszvegéből álló szivós és nyulékony szalagokban lehántható, (némelyek szerént: síkhéj, németül Bast, latinul liber). Különbözik ettől: szijács v. sziács v. sziácshéj (Splint, alburnum). Amabból készül a kertészeknél ismeretes hárskötőlék, mely a székelyeknél: háncsu.

*HANCSÁR
l. HANDSÁR.

*HANCSIK
(han-csík, vagy hant-csik) ösz. fn. Szalagformában kimetszett gyepes föld, azaz hant, melylyel a határokat, utakat, nyilásokat stb. ki szokták jelölni. Néhutt am. vakandokturás, zsombék, hangyaboly. Néhutt: höncsök. V. ö. HANT.

*HANCSIKOL
(hant-csíkol) ösz. áth. m. hancsikol-t. Hancsikkal jegyez, határoz. Hancsikolni a határszélt, a nyilásokat, az utak mellékét.

*HANCSIKOLÁS
(hant-csikolás) ösz. fn. Hancsikkal jelelés, határjegyzés.

*HÁNCSU
(hám-cs-u) fn. tt. háncsul. Székely tájszó. Lehántott fahéj. "De ő azt megkötte jó szijjas háncsuval egy vastag cserefához." Székely népmesék. Kriza J. gyüjteménye. V. ö. HÁNCS.

*HANCZ
(ham-cz) a hanczú, hanczoz vagy hanczúz és hanczúroz szók törzse; am. csintalan játszás, pajkoskodás, hamiskodás.

*HANCZOZ
(ham-cz-oz) l. HANCZÚROZ.

*HANCZÚ
(han-cz-ú) fn. tt. hanczút. l. HANCZÚROZÁS.

*HANCZÚROZ, HANCZÚROZIK
(han~ v. ham-cz-ú-or-oz[-ik]) k. m. hanczúroz-tam, ~tál, ~ott. Jó kedvében vagy pajkosan hányja veti magát, finczároz, ficzkándozik, dévajkodik. Gyöke ugyanaz a hamar, hamis szókéval, melyekben az élénkség, pajkosság fogalma rejlik. V. ö. HAM, elv. gyök.

*HANCZÚROZÁS
(ham-cz-u-or-oz-ás) fn. tt. hanczúrozás-t, tb. ~ok. Finczározás, jó kedvű vagy pajkos ficzkándozás.

*HANCZÚZ
(hancz-ú-oz) l. HANCZÚROZ.

*HANDA
(ham-da v. ham-da) az alábbi handabanda iker szónak egyik tagja, s handász, handarikáz szók törzsöke. Jelentése mindenütt hamarság, gyorsaság, hadarás, úgy hogy nemcsak gyökben, hanem az ikeritésben és értelemben is egyezik hadar-badar igével, pl. handász származékban. V. ö. HAM, elvont gyök.

*HANDABANDA
(handa-banda) iker. fn. tt. handabandát. Szóbeli hetvenkedés, hányivetiség; garázda hánykolódás, valódi bátorság nélkül szájvitézség; daczoskodó ellenszegülés, állhatatosság nélkül. Gyöke nem annyira a hangutánzó han, azaz szó, kiáltás, mint inkább ham, azaz élénkség, hamarság. V. ö. HANDA.

*HANDABANDÁL
(handa-bandál) ikerített önh. m. handabandál-t. l. HANDABANDÁZ.

*HANDABANDÁZ
(handa-bandáz) iker. önh. m. handabandáz-tam, ~tál, ~ott. Hetvenkedik, hányja veti magát, erélytelenül daczoskodik vagy garázdálkodik; szájjal nagy zajt üt, tettel keveset végez.

*HANDABANDÁZÁS
(handa-bandázás) ikerített igenév; tt. handabandázás-t, tb. ~ok. Hetvenkedés; szájas hősködés.

*HANDARIKÁZ
(ham-da-ri-ka-az) önh. m. handarikáz-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda hánykolódik, forgolódik, hányja veti magát. Rokon a handrikál igével.

*HANDARIKÁZÁS
(ham-da-ri-ka-az-ás) fn. tt. handarikázás-t, tb. ~ok. Ide-oda hánykolódás vagy forgolódás.

*HANDÁSZ
(ham-da-ász) áth. m. handász-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. hányvet, hadonáz. (Kriza J.). Továbbá a beszédet elhabarja vagy elhadarja. Gyöke nem a hang szóéval közös han, hanem a hadarást jelentő ham. V. ö. HANDA.

*HANDÁSZÁS
(ham-da-ász-ás) fn. tt. handászás-t, tb. ~ok. Hadonázás. A beszéd elhadarása.

*HANDÁZ
(ham-da-az) l. HANDÁSZ.

*HANDÓKA
(han-d-ó-ka, talán: had-ó-ka, azaz hadaróka) fn. tt. handókát. Turós étek neme.

*HANDRA
(ham-d-or-a vagy hány-t-or-a, V. ö. HÁNYTORI); 1) Handrál, handrikál és handarikáz szók törzse. 2) Am. czandra v. czondra, l. ezeket.

*HANDRÁL
(ham-d-or-a-al) l. HANDRIKÁL.

*HANDRIKÁL
(ham-da-ri-ka-al) önh. m. handrikált. A székelyeknél am. hevesen veszekszik. (Kriza J.). V. ö. HANDARIKÁZ.

*HANDSÁR
(törökül khandser v. handser) fn. tt. handsár-t, tb. ~ok. Gyilokforma kés, melyet a törökök övökben viselnek, dákos. Máskép: hancsár.

*HANDSÁROS
(handsár-os) mn. tt. handsáros-t v. ~at, tb. ~ak. Handsárral ellátott, felfegyverzett. Handsáros bot. Handsáros haramia.

*HANDSÉK
(han-ds-ék v. öszvetétel: hant-csík) ösz. fn. tt. handsék-ot. Eredetére nézve vagy han gyöktől származik, mely vizenyős gyepföldet jelent; vagy azonos hancsik szóval. Balaton vidékén am. zsombék. V. ö. ZSOMBÉK.

*HANDSÉKOS
(hant-csík-os) mn. tt. handsékos-t v. ~at, tb. ~ak. Amin vagy miben handsékok vannak, zsombékos. Handsékos tó, rét, mező.

*HANEHA
tiszavidéki tájszólás, hanemha helyett.

*HANEM
(ha-nem) ösz. kötszó. Igazító, helyeslő, intő, parancsló értelemmel bír, s mindig azon mondatot vezérli, melyet az előbbivel öszveköt, miért a beszéd vagy körmondat elején nincsen helye, pl. Magyarország utai ugyan nem igen jók, hanem borai fínomak. Nem írt, hanem szóval izent. Ne beszélj, hanem láss dolgodhoz. Menj el, hanem meghagyom, hogy holnap honn légy. Az adott példákból látható, hogy de kötszóval fölcserélhető, pl. Nem élek fényesen, hanem (de) nyugalmasan. Ehetel ezen ételből, hanem (de) gyomrodat meg ne terheld. Tájdivatosan a székelyeknél henem is. Midőn a hanem nem öszvetett hanem két külön szó, egészen más értelemmel bír, s részei egymástól elszakaszthatók, a hangsuly a 'nem' szón feküvén, pl. Ha ott nem voltál, mikép adhatsz tanuságot a dologról? Ha nem írsz, én sem irok stb. Ha nem mondod is, tudom. Ha nem jösz, sem bánom.

*HANEMCSAK
(ha-nem-csak) ösz. ksz. Értelme: kivévén, egyedül azon esetben. Valaki elhagyandja ő feleségét, hanemcsak paráznaságért és egyebet veend, az belendeskedik. (Müncheni cod.). Szokottabban: hanemha.

*HANEMHA
(ha-nem-ha) ösz. ksz. Kivéve, egyedül azon esetben, ha. Rendesen az utómondatban van helye, de a régiek a közmondat elején is használták, t. i. latinosan. Hanemha megfordolandotok és leendetek miként apródok, nem mehettek be mennyeknek országába. (Münch. cod.). Nem segíthetek rajtad, hanemha magad is iparkodol. Meg nem menekszünk, hanemha Isten segít rajtunk. Midőn a hanem és ha külön szókul vétetnek, értelmök: de ha, pl. Most nem kapsz semmit, hanem ha (de ha) jól viseled magad, szép ruhát veszek.

*HANG
(han-g v. han-og, l. HAN gyök) fn. tt. hang-ot. 1) Általán, a légnek rezgő mozgása, mennyire ez a halló érzékekre hat, s melynek számtalan árnyéklatai vannak, mint: dörgő, zörgő, csörgő, csattanó, pattanó, zúgó, harsogó, fütyölő, hortyogó, robogó, topogó, morgó stb. hangok. Németül Schall. Ezen általános értelemben elfogadható volna a némelyek által ajánlott hallam szó. Innen hallamtan annyi volna, mint Schallehre, acustica; zöngetan Tonlehre; hangzótan (szóhangtan, lásd itt alább) Lautlehre, végre hangtan valamennyit magában foglalná. 2) Különösebben azon mozgása a légnek, mely némely rezgő testekből ered, melyek tudniillik ütés vagy más illetés által könnyen, egy ideig tartó, s lassan-lassan elmuló mozgással rezgenek, s a fülekre némi kellemmel hatnak, pl. érczek, harangok, trombiták hangja. A jól kiégett tégla hangja. Czimbalom, hárfa, hegedű, síp, kürt hangja. Hangot adni. Csengő, pengő hangok. Sarkantyú hangja. Zenei szereknél máskép: szó, trombitaszó, hegedűszó, sípszó. 3) Állatok szava, szózata, melynél fogva légcsőik által rezegtetik a léget, s maga ezen rezegés. Emberi hang. Madár hangja (madárszó). Orozlán, fülmile hangja. Vastag, erős, gyönge, tompa, éles hang. Reszkető, rekedt hangon beszélni. Nyers, durva hangon szólítani valakit. Hangjáról ismerni valakit. Különösen az emberi szónak azon tulajdonsága, melynél fogva énekre alkalmas. Tiszta, fínom, gyöngéd, hullámzó, rezegő, harsogó érczes hang. Magas, mély hang. (Stimme). 4) Az emberi nyelvben a szók legutolsó egy vagy több eleme, pl. e szóban: igaz az i, g, a, z mint külön elemek; máskép: szóhang, vagy szabatosabban: betühang, t. i. a betüknek megfelelő hang; németül: Laut. Megkülönböztetés végett (a többi hang szótól) némelyek igen czélszerüen ajánlák a hangzó szót, s ettől származnék öszvetétel által: 1) önhangzó v. magánhangzó, (a föntebbi példában i és a), 2) mássalhangzó (g és z). 5) Bizonyos határozott emberi vagy hangszeri hang, melyet más hanggal magasságra vagy mélységre és rezgése idejére nézve öszve lehet hasonlítani, s más hangoktól megkülönböztetni, zenei hang. Egész vagy félhang. Alaphang. Kemény hang, lágy hang. C, d, e, f stb. zenei hangok; ez másképen: zenge vagy zönge (Tonus); és az egyéni zenei, vagyis egyes emberi éneklő és egyes hangszeri zengék folytonos öszveköttetése: szózat. (Stimme, énekszózat, trombitaszózat, hegedűszózat stb.).

*HANGA (1)
(han-ga, ugyanazon han szótól, mely láposat jelent, s melytől hanság is származik; németül is Heide v. Heidekraut a neve); fn. tt. hangát. Számos fajokra oszló növénynemzetség neve, a nyolczhímesek és egy anyások seregéből. Csínos és gyakran különös virágainál fogva, melyek szintén többféle alakúak és szinűek, köz kedvességü cserjeféle növény. (Erica). A füvészek mintegy 400 fajait ösmerik. Nálunk kitünőbb fajai Diószegi szerént repcsén hanga, (E. vulgaris), köz nyelven: hangafa, téli zöld, vad cziprus, repcsén; továbbá: hamvas hanga (E. cinerea, mások szerént: E. humilis v. mutabilis); gombos h. (E. tetralix); kesely h. (E. mediterranea; cseplesz h. (E. herbacea) stb.

*HANGA (2)
(han-g-a) fn. l. ZENE.

*HANGABARACZK
(hanga-baraczk) ösz. fn. l. HANGAMONDOLA.

*HANGABOKOR
(hanga-bokor) ösz. fn. lásd: HANGAFA.

*HANGÁCS
falu Borsod és Puszta Pest megyében; helyr. Hangács-on, ~ra, ~ról.

*HANGADÁS
(hang-adás) ösz. fn. Zenészi ért. cselekvés, midőn valaki elkezdi az éneket, vagy erre valamely alap- avagy kezdő hang által jelt ad, vagy pedig a hangszert hangoztatni kezdi. Átv. ért. midőn valaki köz tanácskozásnak irányt ad, s azt teszi, hogy ő szerénte beszéljenek vagy működjenek.

*HANGADÓ
(hang-adó) ösz. fn. és mn. Aki a zene vagy énekkezdésre akár maga hangjával, akár valamely hangszer által jelt ad. Átv. ért. aki valamely tanácskozásnak vagy működésnek irányt ad.

*HANGAFA
(hanga-fa) ösz. fn. Sovány, kopár mezőkön tenyésző cserje a hangák neméből, kisded, keskeny, elevenzöld, s nyilalakú levelekkel, melyek az ágat egészen befödik, s testszinű vagy fehér virágai vannak, máskép: téli zöld, vad cziprus, repcsén. (Erica vulgaris). Fának nevezik, mivel külsejére nézve kisded bokorhoz, cserjéhez hasonlít.

*HANGAFŰ
(hanga-fű) ösz. fn. Vad mustár faja, sokszögü, bötykös beczőkkel, máskép: vetési repcze. (Sinapis arvensis).

*HANGAMONDOLA
(hanga-mondola) ösz. fn. Törefaju mondolafa és ennek gyümölcse; máskép: hangabaraczk. (Amygdalus nana).

*HANGARÁNY
(hang-arány) l. HANGIDOM. Különbözik: hangviszony.

*HANGÁRNYALAT
(hang-árnyalat) ösz. fn. Átvitt ért. a zenei vagy szónoki hanghordozásnak gyöngébb fokozata, mérséklése. Általában annyi is, mint hanglejtés.

*HANGASEPRŰ
(hanga-seprű) ösz. fn. Hanga nevü cserjének sürü leveles száraiból kötött seprű.

*HANGÁSZ
(han-g-ász) fn. tt. hangász-t, tb. ~ok. l. ZENÉSZ.

*HANGÁSZAT
(han-g-ász-at) fn. tt. hangászat-ot. l. ZENÉSZET.

*HANGÁSZATI
(han-g-ász-at-i) lásd: ZENÉSZETI.

*HANGBOLTOZAT
(hang-boltozat) ösz. fn. Kúp- v. csürökmetszési (sectio conica) vonal szerént húzott boltozat, mely egy másik hasonló szabásu boltozattal általellenben ált, s midőn az egyiknek góczába ütődik valamely hang, ez ismét visszaütődik a másik góczába úgy, hogy a hangok ezen pontokon egyedül vagy kitünően hallhatók.

*HANGCSALÁD
(hang-család) l. HANGNEM.

*HANGEGYEN
(hang-egyen) ösz. fn. Több hangfokozatoknak és hangszerek zengéinek oly egyesülése, a egymáshoz való viszonya, mely szerént valamely egészet, a fülekre kellemesen ható folytonos hangzatokat képeznek; máskép: öszhangzat (Concentus, harmonia). Ellentéte: zűrhangzat (Disharmonie). V. ö. HANGZAT.

*HANGEGYEZÉS, HANGEGYEZMÉNY
(hang-egyezés v. ~egyezmény) ösz. fn. l. HANGEGYEN.

*HANGEJTÉS
(hang-ejtés) ösz. fn. A szóhang rezegtetésének bizonyos meghatározott módja és mértéke, vagyis a beszédbeli hangnak, mennyiben a légcsön kijő, sajátságos módosítása. Tiszta, eredeti, idegen hangejtés. Magyaros, németes, francziás, zsidós hangejtés. Vontató, lassú, szapora, sebes hangejtés.

*HANGFENÉK
(hang-fenék) ösz. fn. A hegedű-, lant- és zongoraféle hangszerek alsó alapja, mely a hurok hangjait visszarezegteti.

*HANGHARMAD
(hang-harmad) ösz. fn. Zenészek nyelvén am. harmadik hangfok az elsőtől (alaphangtól) számítva. (Tertia). Elég csak: harmad.

*HANGHORDOZÁS
(hang-hordozás) ösz. fn. Az emberi hangnak erősebb vagy gyöngébb módositása az éneklésben, szónoklatban. Érthetjük általában a zenéröl is. V. ö. HANGLEJTÉS.

*HANGHULLÁMZÁS
(hang-hullámzás) ösz. fn. A zenei huzamos hangnak mintegy hullámszerű módositása. Leginkább kitüntethető az emberi énekben és a hegedü nemű hangszereken.

*HANGICSA
(han-g-i-csa) elvont törzsök, s jelenti az apróbb madarak gyöngédebb énekét. Egyébiránt mint önálló főnév is használható.

*HANGICSÁL
(han-g-i-csa-al) önh. m. hangicsál-t. Apróbbféle madarakról mondjuk, midőn énekelnek. Az énekel igének gyöngédebb, s kedvesebb módosítása. Hangicsáló tengeliczék, csízek, pacsirták.

*HANGICSÁLÁS
(han-g-i-csa-al-ás) fn. tt. hangicsálás-t, tb. ~ok. Kis madarak énekelgetése.

*HANGIDOM
(hang-idom) ösz. fn. 1) A beszéddé alakított szóknak határozott hangmértéke, öszhangzása. (Numerus). 2) A versezetekben és zenében a hosszu és rövid, továbbá sulyos és sulytalan szótagok, és zöngék bizonyos aránya s viszonya, melyben egymással öszvefüggenek, s egészet képeznek. (Rhythmus). Különbözik: hangüteny, L. ÜTENY.

*HANGJÁRAT
(hang-járat) l. HANGMENETEL.

*HANGJEGY
(hang-jegy) ösz. fn. Zenészetben azon jegyek, melyek a hangok különféle fokozatát, s idömértékét, továbbá a kezdetet, szüneteket, az erősebb vagy gyöngébb hangoztatást stb. kijelölik. Fél, negyed, nyolczad hangjegy. V. ö. KÓTA.

*HANGJEL
(hang-jel) ösz. fn. Nyelvtani jelek, melyek által a nyelvészek bizonyos hangzókat, s illetőleg szótagokat megkülönböztetnek, hogy kiejtéseiket meghatározzák. Ilyenek pl. a görögben az éles, tompa, öszvevont hangjelek. Ilyen a francziában a çedil, pl. e szóban façon. A magyar nyelvben a hangjelek ugyanazok, melyek a hangzók rövid vagy hosszu mértékét meghatározzák, pl. á, ö, ő, ü, ű, é. Általánosabb értelemben hangjel minden egyes betű.

*HANGJELEZ
(hang-jelez) ösz. áth, m. hangjelez-tem, ~tél, ~ětt. A hangzókat, s illetőleg a szótagokat hangjelek által kiejtéseikre nézve meghatározza.

*HANGJELEZÉS
(hang-jelezés) ösz. fn. Irásbeli jegyzés, melynél fogva bizonyos hangjelek által a hangzók, illetőleg szótagok kiejtését és mértékét meghatározzuk.

*HANGKARIMA
(hang-karima) ösz. fn. lásd HANGVÉG.

*HANGKELLEM
(hang-kellem) ösz. fn. A hangnak szépsége, vagyis azon tulajdonsága, melynél foga a hallérzékeket kedvesen illeti, s a belső érzékekre bájosan hat. (Euphonia). Beszédnek, egyes szóknak, zenének, éneknek hangkelleme.

*HANGKÍSÉRET
(hang-kíséret) ösz. fn. Zenészi nyelven másodének vagy zene, mely a fő énekhangot vagy fő zeneszer hangját (szózatát) mintegy elésegíti, s hallatosabbá vagy kellemesbé teszi. (Accompagnement).

*HANGLÁB
(hang-láb) ösz. fn. l. VERSLÁB.

*HANGLAJTORJA
(hang-lajtorja) ösz. fn. Fokozatos rend, melyben a hangok bizonyos alaphangtól kezdve a nyolczadik hangig fel és alá következnek. Szélesb ért. több hangfokok rende, a legmélyebbtől a legmagasbikig. Ezen értelemben egyik egyénnek nagyobb hanglajtorjája van, mint a másiknak. Magyarosabban, (minthogy lajtorja, Leiter-ből módosult): hanglépcső, zengelépcső. V. ö. HANG.

*HANGLEJTÉS
(hang-lejtés) ösz. fn. Általán, a hangnak mintegy fel és alá hullámzó, majd erősebb, majd gyöngébb rezegtetése, változtatása, mely az eléadandó tárgy vagy érzelem vagy az egyén természetéhez alkalmazkodik. Szomorú, víg, lassú, élénk hanglejtés. Különösen átmenetel egy hangcsaládból a másikba. (Modulation, Modulirung).

*HANGLÉPCSŐ
(hang-lépcső) l. HANGLAJTORJA.

*HANGLIK
(hang-lik) ösz. fn. Általán lik vagy nyilás, mely által a hang kitör és elterjd, a tornyok oldalain levő ablakok, melyeken a harangok szava kihallik. Különösen likak a hangszereken, pl. hegedűkön, lantokon stb.

*HANGMENETEL
(hang-menetel) ösz. fn. 1) Az énekben s általán a zenében a hangoknak egymásból folyása. 2) A nyelvben és nyelvészetben hangrend v. hangrendszer. 3) Hanglépcső.

*HANGMÉRŐ
(hang-mérő) ösz. fn. Mintegy öt lábnyi, s néhány hüvelyknyi eszköz, vagyis hangfenék egy vagy több húrral bevonva, melynek v. melyeknek végére több vagy kevesebb súlyt lehet kötni, s ez által a hangok viszonyait meghatározni. (Monochord, Sonometer).

*HANGMÉRSÉK
(hang-mérsék) ösz. fn. A hang természeti erejének, nyerseségének gyöngítése, fínomítása.

*HANGMÉRSÉKLÉS
(hang-mérséklés) ösz. fn. l. HANGMÉRTAN; és HANGMÉRSÉK.

*HANGMÉRTAN
(hang-mér-tan) ösz. fn. A nyelvtannak azon része, mely a szóhangok kiejtésének időbeli mennyiségét határozza meg, vagyis mely eléadja, mely szótagokat kell hosszan és melyeket röviden kiejteni. A hangmértan a verseléstannak egyik alkotó része. (Prosodia). Máskép: szómértan.

*HANGMÉRTÉK
(hang-mérték) ösz. fn. Időmérték vagy időmennyiség, mely által a beszédben, illetőleg verselésben a rövid és hosszu szótagokat meghatározzuk, mely szerént egy hosszu szótagnak két rövid felel meg. A hosszu hangmérték jele: - a rövidé: u, pl. Ontavni vérét hősiv tuvlajdonság.

*HANGMŰ
(hang-mű) ösz. fn. 1) Általán, a zenészet szabályai szerént hangokból szerkesztett szépmű, melyet elénekelni vagy valamely hangszeren eljátszani lehet. Olasz, német hangmüvek. Színházi, templomi hangmüvek. 2) Hangszer. Fuvó, húros hangmüvek.

*HANGMŰFA
(hang-mű-fa) ösz. fn. Fa, melyből hangműveket, vagyis hangszereket készítenek, milyen pl. az iharfa.

*HANGMÜVÉSZ
(hang-müvész) ösz. fn. Általán müvész, ki hangmüveket készít. V. ö. HANGMŰ. Szélesb ért. ki hangmüvekhez ért, szabályosan énekel, hangszereken játszik stb., zenész.

*HANGMÜVÉSZET
(hang-müvészet) ösz. fn. hangok természetének, viszonyainak és szerkesztésének rendszeres ismerete, valamint azon ügyesség is, melynél fogva valaki a kész hangmüveket eléadni képes, zenészet.

*HANGNEM
(hang-nem) ösz. fn. A hangműben uralkodó mód, vagyis a hangnak valamely lépcső szerénti módosítása, mely az egész müvön vagy egyes részein elömlik. Kemény (dur) és lágy (moll) hangnem. Kemény C hangnem; lágy A hangnem. Máskép hangcsalád.

*HANGNYOMAT
(hang-nyomat) ösz. fn. A beszéd egyes mondatainak vagy a mondat egyes szavainak vagy végre a szó egyes tagjainak hangzatosabb kitüntetése, a köz hangalaptól eltérése. Intő, feddő, kérő, biztató hangnyomat.

*HANGNYOMATÉK
(hang-nyomaték) ösz. fn. Általában am. hangnyomat. Különösen a beszédben, (valamint a zenében is) egyes hangoknak, (szótagoknak, zöngéknek) a többiektől megkülönböztetése az által, hogy egyiket hangzatosabban, (erősb nyomással vagy föntebb emeléssel is) kitüntetjük, másokat pedig közönségesen vagy szokott módon (sulytalanul) hangoztatunk, végre némelyeket még ez utóbbiaknál is gyöngébben vagy mélyebben ejtünk, pl. ezen mondatban: az ember halandó, ha ezt szokott értelemben veszszük, s kissé gondosabban hangoztatjuk, az az névmutatót a többinél mélyebben, ember szóban az em tagot kissé nyomatosabban vagy emelkedettebben, s halandó szóban a ha tagot legnyomatosabban vagy legemelkedettebben ejtjük; az ,ember' szó 2-ik tagja és ,halandó' szó két utóbbi tagjára külön is nyomatékot, sem fel, sem alá nem helyezünk. Immár a kiemelt, illetőleg alányomott szókon vagy szótagokon némi kiejtési változás vehető észre, mit általános néven hangnyomaték-nak vagy csak nyomaték-nak (accentus) nevezünk, s ennek két főbb nemét találjuk: mély és magas v. éles nyomaték. Ez utóbbinak különösen hangsuly a neve. S ez ismét kétféle: erős és gyönge hangsuly. Ezek szerént a nyomatékot tekintve, minden oly magyar mondatnak, mely több szót tartalmaz, kiejtésében négyféle hanghordozással élünk, melyek: 1) erős vagy fő, 2) gyönge v. csekély hangsuly v. nyomaték, 3) sulytalan vagy közönbös szó vagy szótag, 4) mély nyomaték. Az erős jele legyen a ,nyomaték' első betüje (n), a szótag önhangzóján felül, pl. hanlandó, vagy ha jobban tetszik, a ,suly' szó első betüje (s), pl. haslandó vagy haslandó; a gyöngéjé vagy csekélyé pedig ez utóbbi első betüje (c) aláfordítva, pl. ember, végre a mélyé egy aláhuzott vonalka, mint a szanszkritban, pl. az; a sulytalanok vagy közömbösek nem jelöltetnek. Ha már a föntebbi példát máskép akarjuk értetni, a nyomatékozás is máskép fog kiütni, pl. ha a fő nyomatékot az ,ember' szó első tagjára fektetjük: az enmber halandó, úgy találjuk, hogy a ,halandó' szón vagy semmi nyomaték nem hallatszik, vagy pedig akaratlanul is valamely gyöngébb hangsuly annak nem első, hanem második tagjára esik, az enmber halandó; s az egész mondat, mint minden magyar ember fogja érezni, mást jelent, mint a föntebbi nyomatékozással. Amott a ,halandó' szó képez ellentétet: az ember hanlandó, (nem halhatatlan); emitt: az enmber halandó, az ,ember' képez ellentétet, mintha mondanók: az ember az aki halandó, (nem az Isten, nem az angyalok).
A magyar hangnyomatékozás tanát és rendszerét csak nem régiben fejté ki egyik társunk, miért azt itt is röviden eléadni szükségesnek tartjuk.
A magyar nyelvbeli hangnyomatékok fő felosztással: 1) észtaniak, vagyis értelmiek, 2) nyelvtaniak, 3) hangidomiak.
További felosztással, mint föntebb: 1) erősek 2) gyöngék, 3) mélyek. Mindhárom működik a fő felosztás létesitésében, ezen részletek szerént:
Az erős nyomatékok kétfélék: igehatók és nem igehatók.
Az igehatók ismét: igevonzó és igénfekvő.
A nemigehatók pedig: öszveségi, mondatfoglaló, ellentéti és megszólító.
Az igevonzó után közvetlenül az igének kell jönni: Tengnap írtam levelet bátyámnak, e kérdésre felel: mikor? s ,tegnap' az igét (,írtam') annyira magához vonzza, hogy ez minden nyomatékát elveszti, s a többi szó máshová helyezése nem szenved, okoz az értelemben tetemes változást, csak ama kettő maradjon úgy együtt: bátyámnak levelet tegnap írtam, vagy levelet bátyámnak tegnap írtam, vagy bátyámnak tegnap írtam levelet stb., de ha az ige más szó után jön, ez egészen megváltoztatja az értelmet, pl. bántyámnak írtam tegnap levelet, e kérdésre felel kinek? a többi értelemzavar nélkül ismét máshová rakható: tegnap bátyámnak írtam levelet stb. Ilyenkor még az igekötő is elválik az igétől, pl. tengnap küldöttem el bátyámnak a levelet vagy bátyámnak tegnap küldöttem el a levelet stb. Az igén magán pedig semmiféle nyomatéknak nem szabad állani.
Tagadó mondatokban igevonzó nyomaték van, pl. senmmit se tudok vagy nenm tudok semmit. Kérdő mondatokban szintén: honl késel az éji homályban. Az ~ě kérdő szócská az ige után jő: látod-ěn, látjátok-ěn. De ha az ě szócska elmarad, helyét az ige végtagjaira eső nyomaték pótolandja: Látond? látjántok? azaz kéttagú szónál a végtagra, több tagúnál a végelőttire.
Az igénfekvő magán az igén, s ha igekötővel áll, az igekötőn fekszik, mely az igétől ez esetben elválhatatlan, pl. künldöttem tegnap levelet a bátyámnak, e kérdésre felel (küldöttél?) enlküldöttem tegnap a levelet stb. e kérdésre felel: elküldötted? Az első mondatban jobb ha az egyszerü ige elül áll az irásban, de élő szóval, a sulyozás segítségével az értelem lényeges változása nélkül bármely rendben állíthatjuk öszve a szókat. Az öszvetett ige pedig (elküldöttem), minthogy előtte elválhatlanul áll a sulyos igekötő, akár irásban, akár élőbeszédben tetszés szerént változtathatja helyét.
A nemigeható nyomatékok az igehatóktól függetlenül működnek.
Az öszveségi, ismét vagy mindenségi vagy sokasági.
A mindenségi nyomaték mindig önálló, pl. minnden erőnket mengfeszitettük és minden erőnket ankkor feszítettük meg, az első példában a mindenségi mellett igénfekvő, a 2-ikban igevonzó nyomaték van.
A sokasági tetszés szerént igevonzó vagy nemigevonzó: sonk pénzt adunk ki hiába vagy sonk pénzt kinadunk hiába.
A mondatfoglalót alkotják a kötszók és visszahozó névmások, pl. minnthogy testünk, menlyet ronmlandó anyagból állított öszve a természet, meghal előbbutóbb: tenhát a lenlket ápoljuk inkább, menlyre hanlhatatlanság vár.
Ellentéti nyomaték: ronmlásnak indult, hajdan enrős magyar. Ide tartozik az öszveállitási is: énsz, enrő, ankarat sonkat tehet.
A megszólitó nyomaték a megszólitó eset (vocatívus) sajátja. Insten! kit a bölcs lángesze föl nem ér. Ez már csak szónyomaték.
Mind ezen elszámlált nyomatékozásban a hangsuly az illető szó gyöktagjára esik, kivévén mely a kérdő ě helyét pótolja.
Gyönge nyomatékok: 1) a természetes, 2) a hangidomi nyomaték.
Természetes nyomaték az, mely minden magánálló vagy egyes szónak gyöktagján, de a föntebbieknél gyöngébben hallatszik, mint Isten, ember, lélek, halhatatlan, halandó; mely viszonyított állapotban, sőt egész mondatban is mind addig megmarad, míg vagy
a) a föntebbiek szerént erős nyomatékká nem változik; vagy
b) az igéknél igevonzó nyomaték mellett elenyészik; vagy végre
e) a hangidom által nem módosíttatik.
Itt kitünő figyelmet érdemelnek a személyes névmások.
Ebben: énn olvasok, az ,én' szón igevonzó nyomaték fekszik, ezen kérdésre felel: ki olvas, és azt teszi: én vagyok aki olvasok, nem más. Ebben: én onlvasok vagy jobban: énn, onlvasok, igén fekvő nyomaték és az ,én' szón ellentéti nyomaték van, s azt teszi: ami engemet illet: olvasok, valamely ellentét állván mellette, például Péter ír, én (pedig) olvasok; ezen kérdésre felelvén: te (v. hát te) mit csinálsz? Úgy hogy ha ezen ellentét nem létezik, az én egészen elmarad: olvasok, ezen kérdésre felelvén: mit csinálsz?
Hasonló szerepjök van a személyes névmásoknak birtokragozott nevek előtt is, mint: az én könyvemet vitték el, (ki könyvét?); az én könyvemet elvitték, (mit tettek a te könyveddel?) a te és én szókon ellentéti nyomaték fekszik, valamely ellentét előzvén meg vagy követvén, pl. a Péterét ott hagyták. S ,én' nélkül: könyvemet vitték el és könyvemet elvitték, ismét mint a föntebbiektől, mind egyik a másiktól különböző jelentésű, mit minden magyar ember ért; hanem amiről, fájdalom, a külföldi nyelvészek zavarban vannak, de nem saját hibájokból, hanem a mi hibánkból, kik még az úri imádságot sem fordítottuk igazi magyarsággal: Atyánk! ki vagy mennyekben, szenteltessék meg neved stb.
Egyik külföldi munkában olvastuk: az én atyám, németül körül-belül am. mein Vater der meinige. - Nem így áll a dolog, mert itt a nyomatékozás viszi a fő szerepet. Kisértsük meg német nyelven a mennyiben mi bírjuk, a személynévmások nyomatékozásának különböző fajait.
Énn olvasok, (e kérdésre: ki olvas, wer liest?), németül körülbelül igy volna: ich bin es der liest, (utóbbi része szó szeréntiebben: der ich lese).
Én onlvasok, (e kérdésre: te, vagy hát te mit csinálsz? und du, was machst du?), und ich vagy was mich anbetrifft, ich lese.
Olvasok, (e kérdésre: mit csinálsz? was machst?), lesen (thue ich).
Antyám olvas, (nem bátyám; ki olvas?), der (v. mein) Vater, (nicht der Bruder) ist es der liest. Atyám onlvas, (hát Atyád mit csinál?), was den (meinen) Vater betrifft: er liest.
Az énn atyám olvas, (ki atyja olvas?), mein Vater (nicht der Deinige) ist es, der liest.
Az én atyám onlvas, (a te atyád mit csinál?), was meinen, (nicht deinen) Vater betrifft, er liest.
A hangidomi (rhythmusi) nyomaték a magyarban tökéletesen a (magyar) zenei hangidom törvényein alapszik, melyek
1) A magyar zenében, tehát nyelvben is egy sulyos, erős tag (erős ütenyrész) fegfölebb három gyönge tagon uralghat, de többön nem; innen ,halhatatlanságot' szóban a gyök (hal) után még öt szótag következvén a 3-ik vagy 4-ik vagy 5-ik vagy 3-ik és 5-ik együtt, hangidomi nyomatékot veszen fel, pl. halhatatlanságot v. halhatatlanságot v. halhatatlanságot v. halhatatlanságot.
2) Sulyos v. erős tagot közvetlenűl sulyos tag (zenészeti nyelven: thesist, közvetlenül thesis) nem követhet, hanem csak (mint föntebb egy vagy több) sulytalan vagy gyönge tag (thesist, csak mindenkor egy vagy több arsis, vagy e helyett szünet - pausa - követhet). Innen
3) Ha az értelmi nyomaték egyike vagy másika közvetlen egymás mellé esnék, egyik elhomályosodik, pl. énn is enlmegyek vagy én ins elmegyek, azaz noha mind az ,én' szót (ellentéti), mind az ,is' szót (mondatfoglaló), mind az ,elmegyek' szót (igénfekvő) erős nyomaték illetne, ha ezt az ,én'-re fektetjük, elveszti azt az ,is', ha pedig az ,is'-re fektetjük, elvesztik azt a közvetlenül mellette, (előtte és utána) állók. Hasonló: egy meg egy kenttő vagy egy mneg egy kenttő, (azaz kenttőt tesz, a ,kettő' szón igevonzó nyomaték van), mind három elsőnek hangsulyozása helytelen volna, kivévén, ha az első ,egy' után szünetet használunk, pl. egy, meg egy kenttő, de a melylyel folytonos beszédben nem igen élünk. Így ezen mondat: ,Ha meghalok se bánom', kétfélekép nyomatékozható: Han meghalok sen bánom és Ha menghalok se bánnom; az utóbbiban noha ,ha' szón mondatfoglaló és ,se' mint tagadó szón igevonzó nyomatéknak kellene állania, nyomatékát mindkettő elvesztette a közvetlenül következő erős nyomatók miatt, nemcsak, hanem figyelmes észleléssel azt tapasztaljuk, hogy ezen szókat a többi sulytalanoknál is még mélyebben hangoztatjuk, (mint a szanszkritban az erős hangsuly előtti tagot). Ebből értjük meg
4) A mély nyomatékot, mely mindig hangidomi, s különösen eléjön a névmutatókban, (a vagy az és egy névmutatókban), s ezek mindig mély nyomatékkal hangoztatandók, pl. ebben: az ember csanlatkozhatik, az ,az' más jelentésü, mint ebben: az ember, (= azon v. az az ember csanlatkozik). Így különbözik: egy embert láttam, (= egy valamely embert) és: engy embert, (azaz engyetlen egy embert) láttam. Az erős nyomatékok, mint láttuk, a mondatot szabályozzák, (kivévén a megszólitót) tehát tulajdonképen mondatnyomatékok, a többiek pedig szónyomatékok; de tulajdonképen valamennyi csak egyes szótagon - az értelmi rendszerént a gyöktagon, a hangidomi más szótagon is - fekszik. Bővebben értesülhetni ezekről az Akadémiának 1860-diki nyelvtudományi Értesitőjében.

*HANGNYOMATÉKOZÁS
(hang-nyomatékozás) ösz. fn. Valamely szónak vagy szótagnak, vagy egész mondatnak is hangnyomatékkal ejtése. Elegendő a ,nyomatékozás' szó is. V. ö. HANGNYOMATÉK.

*HANGOL
(hang-ol) áth. m. hangol-t. 1) Valamely zeneszer húrjainak hangjait illő arányba hozza, mely a hangok bizonyos magasságában és mélységében áll. Hegedűt, lantot, gordont, zongorát, hárfát hangolni, felhangolni. 2) Különféle zeneszerek hangjait illő arányban öszveilleszti. Hegedűt fuvolyával, hárfával, zongorával öszvehangolni stb. A zenekar, mielőtt játszanék, öszvehangolja hangszereit. 3) Lehangolni, v. alá-, alábbhangolni, lejebbhangolni am. kedvét, vágyát, bátorságát csökkenteni, vállalkozási, működési erélyét stb. zsibbasztani. A szerencsétlen események, az irígy rágalmazó beszédek minden tevékenységét, munkásságát, készségét lehangolták.

*HANGOLÁS
(han-g-ol-ás) fn. tt. hangolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn egy vagy több hangszert hangolunk. Lehangolás am. erejének, vágyának, kedvének zsibbasztása.

*HANGOLAT
(han-g-ol-at) fn. tt. hangolat-ot. 1) Hangszerek állapota, mennyiben hangjaik bizonyos viszonyban és arányban vannak egymással. Egyező hangolat. Rosz, hibás hangolat. 2) Átv. ért. kedély állapota, melynél fogva az valamely tárgyiránt hajlammal vagy ellenszenvvel viseltetik. Jó hangolatban találni valakit. Rosz hangolatban (kedvben) lenni. Ez utóbbi szokottabban: hangulat.

*HANGOLÓ
(han-g-ol-ó) fn. tt. hangoló-t. 1) Személy, ki a hangszereket illő öszhangzásba hozza, s a hangoknak kellő tisztaságot és magasságot ad. Zongorahangoló. 2) Eszköz, mely által, vagy melynek segedelmével hangolnak. V. ö. HANGOL.

*HANGONY
ALSÓ~, falu Gömör megyében; helyr. Hangony-ba, ~ban, ~ból.

*HANGÓRA
(hang-óra) ösz. fn. Óra, mely nem csak mutat, hanem üt is; ütóra, ütőóra.

*HANGOS
(han-g-os) mn. tt. hangos-t v. ~at, tb. ~ak. Általán, minek hangja van, mit hallani lehet. Különösen 1) Erős hangu, a fülekre nagy benyomást tevő. Hangos szó, beszéd. Hangos torok. Hangos dob. A gyönge tücsöknek is hangos a szava. (Km.). 2) Mi a hangot értelmesen visszaadja. Hangos templom, terem. 3) Némely tájakon, pl. Hevesben, Szegeden mondják szobáról, teremről, mely hideg, mely télen nincs befűtve, mintha üres volna; minthogy az üres szoba vagy terem hangosabb szokott lenni. 4) A székelyeknél hangos máskép félhangú, am. hóbortos, féleszű. 5) Mint főnév több családok neve.

*HANGOSAN
(han-g-os-an) ih. Erős hangon hallható szóval, nyilt torokkal. Hangosan beszélni.

*HANGOSKODÁS
(han-g-os-kod-ás) fn. tt. hangoskodás-t, tb. ~ok. Nagy hangon beszélés, üres szónokolás. Egész beszéde nem volt egyéb hangoskodásnál. V. ö. HANGOSKODIK.

*HANGOSKODIK
(han-g-os-kod-ik) k. m. hangoskod-tam, ~tál, ~ott. Erősen hangzik, szavát igen hallhatólag fitogtatja, nagy hahotával beszél, zajtütő üres hangokat ejteget. Megfelel a franczia haranguer igének. Vannak szónokok, kik csak hangoskodnak és mit sem mondanak.

*HANGOSLAT
(han-g-os-l-at) elavult fn. A münch. codexben am. symphonia. Hallá a hangoslatot és a kart, (audivit symphoniam, et chorum).

*HANGOSSÁG
(han-g-os-ság) fn. tt. hangosság-ot. Beszédnek, éneknek, zenének stb. tulajdonsága, melynél fogva a fülekre nagyobb erővel és benyomással hat. "Miképpen az éneklőnek szava hangosság nékülön." Góry-codex.

*HANGOZTAT
(han-g-oz-tat) áth. m. hangoztat-tam, ~tál, ~ott. 1) Eszközli, hogy valami hangozzék, hogy folytonosan a fülekre hasson. Hangoztatni a hegedűt, zongorát. Hangoztatni a szót, éneket. 2) Különösen az egyes zenei hangokat énekben vagy hangszerekben létesíti. (Intoniren). Jól, vagy tisztán hangoztatni a háromvonásos c-ét. NN. énekes roszul v. hamisan hangoztat.

*HANGOZTATÁS
(han-g-oz-tat-ás) fn. tt. hangoztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hangoztat. (Intonation).

*HANGREKEDÉS
(hang-rekedés) ösz. fn. A hang- vagy légcsőnek állapota, midőn lobos, nyálkás, vagy más akadály miatt a hangot nem tisztán bocsátja ki.

*HANGREND
(hang-rend) ösz. fn. Bármely nemű hangoknak egymással öszveköttetése, sorozata.

*HANGRENDSZER
(hang-rend-szer) ösz. fn. Rendszer, mely akár a nyelvben, akár a zenében a hangoknak egymáshoz való viszonyában s arányában áll.

*HANGRÉS
(hang-rés) ösz. fn. 1) Boncztani ért. azon keskeny nyilás, mely a kánporcz alsó szalagjai között van. V. ö. KÁNPORCZ. 2) f forma rés a hegedű nemü hangszerek felső lapján.

*HANGRESZKETÉS
(hang-reszketés) ösz. fn. Mind az emberi, mind általában valamely zenei hangnak kellemetlen reszketegsége. Különbözik a hanghullámzás-tól, mely müvészileg annak helyén alkalmazva, a hallgatóra jó hatást gyakorolhat.

*HANGREZGÉS
(hang-rezgés) ösz. fn. 1) A hangnak bizonyos apró időmozzanatokban történő váltakozása, trilla (Triller). 2) Valamely hangzó vagy hangközlő testnek bizonyos időben történő rázkódása, melyet némely húros hangszernek hangot adó húrján, (pl. a bőgőén, midőn nyirettyüvel érintjük, vagy újjal pendítjük), szemmel is láthatni. (Vibratio).

*HANGSULY
(hang-suly) ösz. fn. A hangnyomaték magas neme, mely valamily szó vagy szótagot a többi közől kiemel. l. részletesebben: HANGNYOMATÉK alatt.

*HANGSULYOZÁS
(hang-sulyozás) ösz. fn. Magas hangnyomaték alkalmazása.

*HANGSZER
(hang-szer) ösz. fn. Valamely anyagból (fából, érczből stb.) készített szer vagy eszköz, melyen hangmüveket eléadni, eljátszani lehet. Fuvó, billentyűs, húros stb. hangszerek. Hangszeren játszani. A hangművet különféle hangszerekre tenni. Hangszereket hangolni. Hangszerzene (Instrumental-Musik).

*HANGSZEREL
(hang-szerel) ösz. áth. m. hangszerelt. Valamely zeneművet kiváltképen több hangszerekre alkalmaz. (Instrumentiren).

*HANGSZERELÉS
(hang-szerelés) ösz. fn. Valamely zeneműnek több hangszerekre alkalmazása. (Instrumentation, Instrumentirung).

*HANGSZERÉSZ
(hang-szerész) ösz. fn. Hangszerkészitő.

*HANGSZERZŐ
(hang-szerző) ösz. fn. Hangmüvész, ki zenemüveket készit, zeneszerző.

*HANGTAN
(hang-tan) ösz. fn. Különböző értelemben vétethetik, amint t. i. a hang szó alatt általános értelemben hallam (Schall), vagy csak szóhang, hangzó (Laut), vagy zenei hang, zönge (Ton) értetik. V. ö. HANG.

*HANGTÁVOL
(hang-távol) ösz. fn. A zenészetben két, egymással zenészetileg összekötött zöngének egymáshozi viszonya, pl. másod, harmad, negyed, ötöd stb., t. i. az alaphanghoz mérve, amelyek sokszor nagy és kicsi, vagy nagyobbított és kisebbített nevezeteket kapnak. V. ö. HANGZAT.

*HANGTOLDALÉK
(hang-toldalék) ösz. fn. Némely egyes szók végén egy vagy több jelentéstelen hang, mely inkább csak arra szolgál, hogy akár a megelőzött, akár a következő hangsuly által maga a fogalom jobban kiemeltessék. Ilyenek addig-lan, pedig-len, végig-len stb. szókban a lan, len szótag. Hasonló toldalékok vannak ezekben: kiss-ég, itten-eg, ottan-ag, sőt ez utóbbiakban az en, an szótagok is, minthogy itt, ott is ugyanazt jelentik. Ilyen a ság, ség mostanság, aligség, mai napság szókban (mostan-ban az an is); épen-séggel szóban pedig a ség ismét új (vel) toldalékot kapott; így megint a népnyelvben gyakran megintelen, sőt megintelenség is.

*HANGTOMPÍTÓ
(hang-tompító) ösz. fn. Eszköz, mely által némely hangszerek élesebb vagy erősebb, harsányabb hangját meggyöngítik, lehangolják, pl. a hegedűben fésüalaku szer, melyet a húrlábra illesztenek.

*HANGUGRATÁS
(hang-ugratás) ösz. fn. A ragozási rendszernek azon különössége, midőn némely törzsök-szók utósó szótagjából a hangzó kihagyatik. V. ö. HANGUGRATÓ.

*HANGUGRATÓ
(hang-ugrató) ösz. mn. Nyelvtani ért. általán oly szókról mondják, melyek utósó szótagjok önhangzóját bizonyos esetekben elhagyják, s mintegy kiugratják. Különösen 1) hangugrató neveknek mondatnak azon két vagy több szótagu nevek, melyek az utótagban levő rövid önhangzót kilökik, midőn önhangzón kezdődő rag járul hozzájok, kivéve itt is az é, ért, ig ragokat; pl. álom, álmot, álmok, álmos, gödör, gödröt, gödrök, gödrös; de: álomba gödörbe, álomé gödöré, álomért gödörért stb. Ide tartoznak, a) az alom elem végüek, azaz ha l és m jő öszve, pl. halom halmok, malom malmok, hatalom hatalmak, kérelem kérelmek. Kivétetik: elem, (elemek, elemet). A kettőnél több hanguak, még az é előtt is kilökik a hangzót, pl. urodalmért, fejedelmért, ámbár mondhatjuk, urodalomért, fejedelemért is; de i képző előtt is mindig kimarad a hangzó urodalmi, fejedelmi. A régiek rendesen a törzsök szókat is rövidítve irták, pl. hatalm, szerelm, kérelm; b) minden más szók is, ha azon kurtulás által lm, lym, rm jőnek öszve, pl. ólom ólmot; selyem selymet; köröm körmöt. Kivétetik: öröm, mely az önhangzót mindig megtartja és terem, mely kétképen ragoztatik teremet és termet; c) azon szók, melyekben a legfolyékonyabb félhangzók 1, ly, r inybetükkel (g, k) jőnek öszve, pl. gyilok gyilkok; tülök tülkök; akol aklok; tükör tükrök; dolog dolgok; nyereg nyergek; fogoly foglyok; bögöly böglyök. Kivétetnek: alak, harag, öreg, átalag, zálog, tályog, hólyag, hályog, bélyeg, melyek nem vesztik el az önhangzót. Sereg pedig és sógor kétképen ragozhatók: seregek, sógorok vagy sergek, sógrok; d) azon szók, melyekben tk és tyk jőnek öszve, pl, átok átkok; vétek vétkek; bötyök bötykök; e) e következők: bátor, cseběr, csöbör, csupor, éber, eper, fészek, gödör, gyomor, haszon, jászol, kaczor, kapocs, kapor, koboz, köböl, lator, lepel, lucsok, majom, meder, mocsok, öböl, peczek, szatyor, szeder, szobor, takony, tegez, torony, tücsök, üszők, vaczok, vászon, věděr. Következők pedig: ajak, ászok, ezer, fátyol, kebel, izom, kazal, sátor, vékony meg is tarthatják az önhangzót. A lélek első tagjában az éket is elveszti: lelkem, lelket, lelkek, lelkes; más esetben az éket is megtartja: léleknek, lélekkel, lélektől stb. Hasonlóan éket veszt a három ezen két származéka: harmad és harmincz. Ezen négy szó, kehely, pehely, teher, vehem nemcsak hangzóját veszti el, hanem mássalhangzójit is elcseréli, pl. kelyhet, pelyhet, terhet, vemhet. Egyébiránt a főszabályt követik kehelynek, pehelynek teherért, vehemért stb.
2) hangugrató igéknek mondatnak azon többtagu igék, melyek az utósó tagban levő rövid önhangzót ragozáskor kivetik. Ezek kétfélék, a) melyek az önhangzót tetszés szerént kivethetik, vagy megtarthatják; következéskép kétfélekép ragozhatók, pl. csatolok, csatolék, csatoltam, csatolandok, csatolni, csatoló; v. csatlok, csatlék, csatlottam, csatlandok, csatlani, csatló. Ezek a parancsoló és foglaló módban az önhangzót mindig megtartják; pl. bitangolj, csépelj, bitangoljak, csépeljek. Ide tartoznak mind azon igék, melyekben a kilökés után a g vagy gy folyékony félhangzókkal jön öszve, pl. szédelegni v. szédelgni v. szédelgeni; mosolyogni v. mosolygni v. mosolygani, csörögni v. csörgni v. csörgeni, (az a e önhangzók a ni előtt csak közbeszuratok). Kivétetik: faragni. Továbbá, ha ugyanazon g és gy betük z-vel jőnek öszve, pl. buzogni v. buzgani; végezni v. végzeni; jegyezni v. jegyzeni. Végre, ha két különböző félhangzók, még pedig akár folyékonyak, akár sziszegők jőnek öszve, pl. érdemelni v. érdemleni; becsmérelni v. becsmérleni; ócsárolni v. ócsárlani; tékozolni v. tékozlani; őrizni v. őrzeni, orozni v. orzani; szemezni v. szemzeni. Kivétetik: keresni. Ide tartoznak e következő igék is: bitangol, bujdokol, csatol, csépel, ebédel, énekel, érdekel, esdekel, fuldokol, fenekel, gátol, gyászol, gyötör, hajol, koboz, kotor, kovácsol, nádol, padol, pecsétel, peder, pótol, rabol, sajog, sodor, tanácsol, tipor, tolmácsol, tudakol, ünnepel, vádol, zsúrol stb. b) melyek a végtag önhangzóját mindig kivetik, milyenek az ol öl, oz öz középképzőkkel alkotott ik-es igék, pl. torlik, porlik, csuklik, botlik, futamlik, vöröslik, döglik; porzik, sebzik, rögzik igék, s igen számos hasonló képzésüek. Egyébiránt erről lásd: IKES IGÉK.
A szóképzéseknél eléforduló hangugratási esetek részletesen a képzőkről szóló czikkekben vagy magoknál az egyes czikkeknél adatnak elé.

*HANGULAT, HANGÚLAT
(han-g-u-l-at) l. HANGOLAT, 2).

*HANGUTÁNZÁS
(hang-utánzás) ösz. fn. Általán kiejtés, mely által valamely hangot lehetőségig megközelítve visszaadunk. Különösen nyelvtani ért. midőn a tárgyakat a természetben eléjönni szokott hangjaik után vagy hangjaikról nevezzük el. V. ö. HANGUTÁNZÓ.

*HANGUTÁNZÓ
(hang-utánzó) ösz. mn. Így nevezik a nyelvtudósok azon szókat, melyek a természeti hangok követése, utánmondása által keletkeztek, milyenek nyelvünkben aránylag végtelen nagy számmal vannak, és pedig vagy mint önálló szók, pl. csepp, szí, szél, síp, dob, horty, korty, szusz; részént mint elvont gyökök, pl. böf, bugy, csacs, csatt, csett, csisz, csön, csör, csur, don, döb, dör, dirr, durr, föcs, füty, gág, hars, hor, hör, kocz, kon, kop, koty, köh, kuruty, locs, toty, mocz, mok, nyaf, nyif, nyik, patt, poty, pöf, pön, pör, puf, recz, rop, roty, suh, szisz, top, zör stb.

*HANGÜTENY
(hang-üteny) ösz. fn. lásd ÜTENY.

*HANGVÉG
(hang-vég) ösz. fn. A fuvóhangszerek, pl. trombiták, kürtök, harsonyák öblös vége melyeken a hang kiömlik.

*HANGVEGYÜLET
(hang-vegyület) ösz. fn Több hangnak, különösen zenei hangnak egybeolvadása. A nem műszabályilag keveredett hangok öszvege inkább: hangzavar v. zürhangzat. V. ö. HANGEGYEN.

*HANGVERSENY
(hang-verseny) ösz. fn. Valamely hangműnek eléadása, vagy több énekes vagy több hangszerek által, vagy együtt véve: ének és hangszerek által. Hangversenyt adni. Hangversenyben fellépni, énekelni, játszani. Nagy hangversenyt hirdetni. (Concert). Az olasz concerto, (és az ezután alakúlt franczia concert), épen nem jelent versenyt, (azaz vetélkedést, mint a latin concertare), hanem inkább hangegyezést, öszhangzást, (harmóniát), zenészeti eléadást, mit e szó első gyártója hihetőleg nem tudott; azonban e szó már annyira el van terjedve, hogy kiirtása bajosan fogna sikerülni, s tárgyilag véve a mennyiben az öszhangban az egyes zöngék, sőt egyes szózatok és hangszerek egymással mintegy versenyezni gondoltatnak, türhetőnek is látszik.

*HANGVEZETÉS
(hang-vezetés) ösz. fn. A hang külső vagy belső terjedésének valamely alkalmas anyagon vagy anyag segítségével előmozditása, pl. ha egyszerű vas rudacskának, vas fogónak a végire madzagot kötünk, s ennek két végét mindkét fülünkbe tartva a vasfogót asztalhoz érintjük, ez oly erős hangot közöl a fülünkbe, mintha harangszót hallanánk.

*HANGVEZETŐ
(hang-vezető) ösz. mn. Ami a hang terjesztését előmozdítja. V. ö. HANGVEZETÉS.

*HANGVILLA
(hang-villa) ösz. fn. Villaalakú aczéleszköz, melynek ágai valamely szilárd testhez ütve hangot adnak, mely után zongorákat, s hasonló hangszereket hangolnak fel, s melyhez általában a hangszereket alkalmazzák.

*HANGVITEL
(hang-vitel) l. HANGHORDOZÁS.

*HANGVISZONY
(hang-viszony) ösz. fn. A zenei hangok (zöngék) számszerénti viszonya egymáshoz, pl. ha a c-t alapzöngének (= 1) veszszük, ehez a nagy harmadot, vagyis e-t 5/4 szám illeti, a tiszta ötödöt g-t pedig 3/2 szám, vagyis ha valamennyit egész számokban akarjuk kifejezni, (pl. mindeniket 4-gyel sokszorozva), lesz a c = 4 (= 4 × 1), az e = 5 (= 4 × 5/4 = 20/4), a g = 6 (= 4 × 3/2 = 12/2). Ezen viszonyok pedig a rezgéseknek, (a hangadó testek rezgéseinek) azonegy időben történt számától vétetnek, pl. ha a c 40 rezgést csinál bizonyos időpontban, akkor az e 50-t, a g 60-at.

*HANGZÁS
(han-g-oz-ás) fn. tt. hangzás t, tb. ~ok. Midőn valami hangzik, hangot ad.

*HANGZAT
(han-g-oz-at) fn. tt. hangzat-ot. Ugyanazon légrezegtetés által okozott hangok öszvege, tárgyilagosan s elvont értelemben véve. Nagy harang ütésének hangzata. Fütty hangzata. Jaj szónak hangzata. Csapkodó hullámok hangzata. Ágyulövés hangzata. Különösen a zenészetben kettőnél több együtt hangzó zöngék foglalatja. (Accord). Ez pedig kétféle: együtthangzat (Consonanz), és széthangzat (Dissonanz); amaz máskép: derült vagy tiszta hangzat, mert könnyebben felfogható és a fület is kellemesebben érintő, a honnan zeneművek csak ilyenen végződhetnek, mert csak ilyen nyugtatja meg tökéletesen a fület és kedélyt, mint ború után derűt várunk, pl. ha a zongorán c (alaphang), e (nagy harmad, t. i. az alaphanghoz mérve), g (ötöd egyszerre üttetnek; a széthangzat máskép: borúlthangzat, ellenkező okból, pl, bce. Különbözik a hangzattól a hangtávol vagy csak: távol (intervallum), mely csak két zönge öszveköttetéséből áll elé, de a mely szintén lehet együtthangzó vagy derült és széthangzó vagy borúlt. Több hangzatuak pedig egymásból folyása: öszhangzat (Harmonie). Az öszhangzat a hangzatokban is könnyebbség okáért rendszerént csak két, sőt egyetlen zöngét nevez meg, a harmadikat, s negyediket a műértő már magától tudja, pl. ötöd tehet távolt is, de hangzatot is, ez utóbbi esetben oda gondoljuk az alaphangon kívül a harmadot, nyolczadot, sőt ezek és az ötöd nyolczadjait is; A heted hangzatnál odagondoljuk az alaphangon kívül a harmadot, ötödöt is stb. (A zöngék mindig alulról mint alapról fölfelé számíttatnak).

*HANGZATKA
(han-g-oz-at-ka) fn. tt. hangzatkát. A középkori lantos költészet egyik neme, melynek hazája Olaszország. Tizennégy sorból álló versezet, melyek közől a nyolcz első vers négyes füzérben, a hat utósó hármasával állíttatik öszve, majd lejti, majd szökő versekben, melyek kilencz, tíz vagy tizenegy szótaguak. Többnyire szerelmet fest, gyöngéd és kellemes szinekkel. (Sonett).

*HANGZATOS
(han-g-oz-at-os) mn. tt. hangzatos-t v. ~at, tb. ~ak. Teljes hangú, tisztán, értelmesen hallható, a fülekre élesen, erősen ható. Hangzatos beszéd. Hangzatos férfi szó. Hangzatos ének, hegedű, zongora. Ellentéte: tompa.

*HANGZIK
(han-g-oz-ik) k. m. hangz-ott, htn. ~ani. Hangot ad; hangja hallatszik, elterjed, s folytonosan a fülekre hat. Hangzik az üres hordó, ha ütik. Messze hangzik a malom zúgása. Hangzanak a meghúzott harangok. Hangzanak az ágyúk, puskák. Szépen, erősen, kellemesen hangzik. Átv. hire van, beszélnek róla. Ez a név jól hangzik. Továbbá: tetszést vagy nem tetszést gerjeszt. Ily beszéd nem jól hangzik a te szájadból.

*HANGZÓ (1)
(han-g-oz-ó) mn. tt. hangzó-t. Ami hangot ad, mi rezgékeny természeténél fogva ütés vagy más illetés által a léget mozgásba hozza, s egyen mozgást hallatóvá teszi. Hangzó sarkantyú, harang. V. ö. HANGZIK.

*HANGZÓ (2)
(mint föntebb) fn. tt. hangzó-t. Nyelvtani ért. oly hang, mely magában, vagyis más hang segedelme nélkül, egyedül a száj megnyitása, idomítása, s a levegőnek kinyomása által hallatható, miért máskép ön- v. magánhangzónak is mondjuk. Így neveztetnek azon betük is, melyek e hangokat jelölik; jelen irásunkban ezek vannak elfogadva: a, á, e, ě, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű, számszerént 15, de a melyek az élő beszédben még jóval számosabban fordúlnak elé. V. ö. Előbeszéd a 34 és következő lapokat. Hosszú vagy rövid hangzók. Al v. mély v. vastag; fel v. magas v. vékony hangzók; éles hangzók.
A ,hang' szó a magyarban nagyon általános jelentésü levén, ezen czikk alatt érintők, hogy a ,szóhang' (németül Laut, Wortlaut) elnevezésére igen alkalmasnak látszanék egyszerűen a ,hangzó' szó, melynek e szerént két osztálya volna, 1) ön- v. magánhangzó és 2) mássalhangzó. V. ö. HANG.

*HANGYA
(han-gya v. ham-gya, l. HAM); fn. tt. hangyát. Különféle nagyságu és szinű, de jobbára fekete, vagy feketés féregnem, mely seregesen, és részént a föld alatt, részént föld felett él, s folytonos sürgéséről, gyorsaságáról és munkaságáról ismeretes. Némely tájszólás szerént hanggál. Nevezetesebb fajai: lóhangya, fakóhangya, veres hangya, gyepi hangya, torkos hangya, busa hangya stb. Annyi mint a hangya. (Km.). Pizseg, mint a hangya. Megcsipte a hangya.

*HANGYABOLY
(hangya-boly) ösz. fn. Zsombékforma fészek, melyben a hangyák tanyáznak, s tojásaikat öszverakják.

*HANGYAFÉSZEK
(hangya-fészek) l. HANGYABOLY. Átv. ért. és tréfásan kisded hegy, domb. Földünk egy kis hangyafészek, egy percz hozta tünemény. (Kölcsey).

*HANGYÁZ
(ham-gy-a-al) fn. tt. hangyál-t, tb. ~ok. l. HANGYA.

*HANGYALES
(hangya-les) ösz. fn. Rovarnem, hat egyenletlen falámmal, és bötyökös végü ugyanannyi csáppal, mely hangyákat fogdos. (Myrmeleon).

*HANGYÁLKODIK
(han-gya-al-kod-ik) k. m. hangyálkod-tam, ~tál, ~ott. Hangya módjára sürgölődik, izegmozog, munkálkodik, gyüjtöget.

*HANGYÁLKODÓ
(han-gya-al-kod-ó) mn. tt. hangyálkodó-t. Hangyák módjára sürgölődő, munkálkodó. A tengeri kikötőkben hangyálkodó napszámosok, teherhordók.

*HANGYAPAZÉR
(hangya-pazér) ösz. fn. Földi féregfaj, mely a hangyafészkek alá veszi magát, s alulról fölfelé lyukakat furkál, hogy rajtok a hangyák és tojásaik hozzája lehulljanak. (Formica leo, v. Myrmecoleon).

*HANGYÁS
(han-gya-as) mn. tt. hangyás-t v. ~at, tb. ~ak. Hangyákkal bővelkedő, hangyáktól ellepett. Hangyás zsombék. Hangyás fatörzsök, fatő.

*HANGYÁSZ
(ham-gya-ász) fn. tt. hangyász-t, tb. ~ok. Általános elnevezése több állatoknak, melyek hangyákkal élnek. Ilyenek 1) a sörényes hangyász déli Amerikában, mely szürke serényü és farku, s hosszu ormányu emlős állat (myrmecophaga), 2) fogódzó hangyász (tamandua), 3) kelet-indiai hangyász (manis).

*HANGYÁSZBOGÁR
(hangyász-bogár) ösz. fn. l. HANGYAPAZÉR.

*HANGYÁSZKŐ
(hangyász-kő) ösz. fn. Kő, melynek rései, repedékei között hangyák laknak.

*HANGYÁSZMEDVE
(hangyász-medve) ösz. fn. Éjszaki medvefaj, mely hangyákat fogdos és eszik.

*HANGYÁSZÓ
(han-gya-ász-ó) fn. tt. hangyászó-t. l. FÁTYOLKA. 2) Némely vidéken: Ördöglova.

*HANGYATOJÁS
(hangya-tojás) ösz. fn. Hoszszukás fehér hangyabábok, melyek tojáshoz hasonlítnak, s több állatoknak, különösen a fülemiléknek kedves eledelök.

*HANGYAZSOMBÉK
(hangya-zsombék) lásd HANGYABOLY.

*HANKA
női kn. l. JANKA.

*HANKALÉK
l. KANKALÉK v. KÚTOSTOR, KÚTSUDÁR.

*HANKÓCZ
falvak Sáros és Zemplén megyében; helyr. Hankócz-on, ~ra, ~ról.

*HANSÁG
(han-ság) fn. tt. hanság-ot. Így nevezik Sopron és Moson megyékben azon lápos, söppedékes vidéket, mely a Fertő közelében terjed el. V. ö. HAN.

*HANT (1)
(han-t v. ham-t) fn. tt. hant-ot. Ekével vagy más eszközzel feltörött könnyű és porhanyó gyepföld, különösen vizenyős lápos vidékeken felvágott gyep, mely külön-külön tömegekben ellepi a tért. A vízmosta földeken hantokat szel az eke. Száraz hantokat öszvetörni. Hantokkal kirakni az út mellékét. Hantokból csinált kerítés. A gőbölyjárásokat hantok lepik. V. ö. HAN.

*HANT (2)
v. HANTH, falu Tolna megyében; helyr. Hant-on, ~ra, ~ról.

*HANTA
l. HANTHA.

*HÁNT
(hám-t, vagyis ho-am-t) áth. m. hánt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Gyöke: hám. Jelentése: valaminek hámját, azaz haját, héját, kérgét lehúzza, lefaragja, leszedi stb. Fát hántani. Szilvát, almát hántani. Addig hántsd a fát, míg hámlik. (Km.). V. ö. HÁM.

*HÁNTALÉK
(hám-t-al-ék) fn. tt. hántalék-ot. Hám vagy haj, héj, kéreg, hüvely, midőn az illető testről lemetszették, lehuzták stb. A gyümölcs hántalékját a moslékba vetni. A fa hántalékját katlanba tenni.

*HÁNTÁS
(hám-t-ás) fn. tt. hántás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hántunk. V. ö. HÁNT.

*HÁNTATLAN
(hám-t-atlan) mn. tt. hántatlan-t, tb. ~ok. Aminek hámját, azaz haját, héját, kérgét stb. le nem huzták. Hántatlan hárs. Hántatlan szilva. V. ö. HÁM, HÁNT. Határozóként am. hántatlanul, meg nem hántva.

*HANTBÉLLET
(hant-béllet) ösz. fn. Sánczoknak, árkoknak, kerítéseknek stb. hantokkal, vagyis gyepes földrétegekkel kirakása.

*HANTDARAB
(hant-darab) ösz. fn. Gyepföldből feltört, felmetszett, felvágott tömeg. Felszántott ugaron heverő hantdarabok. Fejszével öszvezúzni a hantdarabokat.

*HANTFÖDÉL
(hant-födél) ösz. fn. Födél, melyet hantokból csinálnak. Sirnak, gunyhónak, putrinak hantfödele. A jégvermet hantfödéllel betakarni. V. ö. HANT.

*HANTFÖLD
(hant-föld) ösz. fn. 1) Szántóföldnek feltörött gyepség. Hantföldbe lent, kölest vetni. Máskép: gyepföld. 2) Tölteni, keríteni, árkokat béllelni való gyepes föld. 3) Bányászi nyelven, a földnek felszine, mely a köveket, ásványokat födi.

*HANTHA
puszták Veszprém megyében; helyr. Hanthán-n, ~ra, ~ról.

*HANTHÁZ
puszták Csongrád megyében; helyr. Hantház-on, 1ra, ~ról. Máskép: Külső-Dócz.

*HANTLAPOZÁS
(hant-lapozás) ösz. fn. Valaminek hantlapokkal, hancsikokkal kirakása, béllelése, pl. midőn az árkokat, töltéseket, sánczokat, sirokat beborogatják vagy kibéllelik.

*HÁNTÓGYALU
(hántó-gyalu) ösz. fn. Erősebbféle gyalu, melylyel a fának göröncsösebb, csomósabb fölszinét lesimítják.

*HANTOL
(han-t-ol) áth. m. hantol-t. Valamit hantokkal bekerít, föd, béllel, kijelöl. Árkot hantolni. Utak mellékét kihantolni. Töltéseket hantolni. V. ö. HANT.

*HANTOLÁS
(han-t-ol-ás) fn. tt. hantolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hantolunk.

*HÁNTORGAT
helyesebben, lásd: HÁNYTORGAT.

*HANTOS (1)
. (han-t-os) mn. tt. hantos-t v. ~at, tb. ~ak. Hantokkal bővelkedő, ellepett, befödött. Hantos föld, rét. Hantos út. Hantos marhajárás. Hantos földben terem a jó búza. (Km.). Hantosra szántani az agyagos ugart. V. ö. HANT.

*HANTOS (2)
NAGY~, falu; KIS~, puszta Fejér megyében; helyr. Hantos-on, ~ra, ~ról.

*HANTOSODIK
(han-t-os-od-ik) k. m. hantosod-tam, ~tál, ~ott. Hantossá leszen, hantok keletkeznek rajta. A csordajárta utak, vizenyős legelők, mezők felhantosodnak.

*HANTOZ
(han-t-oz) áth. m. hantoz-tam, ~tál, ~ott. L. HANTOL.

*HANTSIK v. HANTCSIK, HANTSIKOL stb.
, l. HANCSIK, HANCSIKOL stb.

*HANUSFALVA
mezőváros Sáros, és falu Szepes megyében; helyr. Hanusfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HANZABIRÓ
(hanza-biró) ösz. fn. Az úgy nevezett hanza (kereskedő) városokban azon bírói személy, ki a kézmivesek, iparüzők és kereskedők közt támadó peres ügyeket elintézi. (Hansgraf). V. ö. HANZAVÁROS.

*HANZAVÁROS
(hanza-város) ösz. fn. Régi ért. oly város, mely a hajdani kereskedelmi nagy egylethez tartozott, milyenek Németországban számosan valának. Jelennen e nevezet alatt csak Brema, Lübeck és Hamburg városokat értik.

*HANZIKFALVA
falu Trencsén megyében; helyr. Hanzikfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HANY (1)
elvont gyök, melyből hanyag, hanyatlik, hanyatt stb. származékok erednek. Eredetére nézve rokon, sőt azonos hagy igével, s illetőleg a hagyít (= hajít).gyökével is; a székelyeknél csakugyan hanyít szó is divatban van hajít v. hagyít helyett; e szerént pl. hanyag am. hagyag, aki t. i. valamit elhagy, elmulaszt; hanyatlik, mintegy hagyatlik; hanyatt, mintegy hátra hagyított, magát elvetett stb. Némileg rokonnak tekinthető lan v. lank gyök is, melyből lankad, lankaszt stb. származik; s mely magas hangon: lenn szóval egyezik; valamint hanyag szóval egyezik magas hangon: henye.

*HANY (2)
l. HAN.

*HANY (3)
v. HÁNY, falu Szala megyében; helyr. Hany-ba, ~ban, ~ból.

*HÁNY (1)
(há-ny) számkérdő névmás, tt. hány-at. Gyöke a kérdő ha. (V. ö. HA), melyhez a mértékjelentő ny (= nyi) járulván, leszen eredetileg hany, (mint némely tájakon mondják: hanyan, hanyatlik, hanyadán). Élünk vele, 1) midőn valaminek számszerénti mennyiségét tudni akarjuk, pl. Hány könyvet vettél? Hármat. Hány napot töltöttél falun? Hatot. Hány forintba került utazásod? Két százba. Hány akó borod termett? Száz. E példákból látható, hogy szabály szerént csak egyes számu nevet vonz, valamint a sarkalatos számnevek. E szabályt tartja akkor is, ha magán áll, pl. Hányat adtál el lovaidból? nem: hányakat. Hánynyal találkoztál? Hánytól kértél pénzt? As es, os ös képzőjü mellékneveket vonz, midőn ezek a főnév milyenségét határozzák meg, pl. Hány forintos puskád van? Hány garasos pipa ez? Hány krajczáros bort iszol? Hány éves, hónapos és napos ezen gyermek? Hány itczés üveg kell? Hány akós hordót vettél? Ha pedig a főnév mennyiségét, mekkoraságát, terjedését kérdezi, a meghatározó név nyi ragot vesz fel, pl. Hány forintnyi puskaport lőttél el? Hány krajczárnyi bort iszol meg naponként? Hány évnyi munkába került a pesti lánczhid? Hány akónyira becsülöd ezen kádat? Végre, ha valamely tárgynak birtokát, tulajdonát kérdezi, a meghatározó név ú ű ragot vesz fel, pl. Hány águ villával eszel? két águval. Hány kerekü malmot építettél? Melyeket így lehet feloldani: Hány ága van azon villának, melylyel eszel? Hány kereke van a malomnak, melyet építettél? 2) Használtatik mily sok helyett, pl. Hány ezeret örökölt! s már mind elpazarlotta. Hány ember veszett el már részegségben! Se nem asszony, se nem lány, hány van ilyen, jaj de hány! (Km.). 3) Elül a mutatóval, amennyi helyett, pl. Ahány ház, annyi szokás. Ahány fő, annyi gondolat. Öszvetételei: néhány, egynéhány, valahány, sehány. V. ö. HÁNYAN.

*HÁNY (2)
(ho-any, t. i. gyöke a fölfelé törekvést, s általán távozást jelentő ho, s képzője a meglágyított an [in, on], mely ingást, mozgást jelent). Áth. m. hány-t. Eredetileg am. valamit fölfelé mozgat, emelget. Különösen 1) Valamit folytonosan, egymás után emelgetve elvet, eldob. Kévéket, szénát hányni a szekérre, kazalra, asztagra. Köveket hányni valaki udvarába. Ide-oda hányni, vetni a ruhákat, könyveket. Hányják vetik, mint a dézmán szedett gabonát. (Km.). Hányja a farát. Talicskába földet, homokot hányni. Az ablakon kihányni holmit az utczára. A kukoriczafejeket felhányni a padlásra. A fahasábokat a pinczelyukon behányni. 2) Szélesb ért. akármiféle irányban veti, dobja, löki, a fölemelt tárgyat. Széthányni a kereszteket, kévéket. Általhányni a kerítésen a zsákokat. Aláhányni a köveket a völgybe. Lehányni a háztetőről a cserepeket. Visszahányni a szomszéd udvarába a gyimgyomot. 3) Okád, nagy erőködéssel pökdös. Vért hányni. Epét hányni. Ételt, italt kihányni. 4) Használtatik sokféle átv. és képes értelemben. Hullámot, tajtékot hánynak a vizek. Határt hányni, am. határdombot vagy árkot csinálni. Kardra hányni, am. karddal megölni. Szemére hányni valakinek gonosztetteit. A gabona már kalászát hányja, am. kibujik a feje, kalásza. Fittyet hányni valakinek, am. daczolni, nem gondolni vele, kigúnyolni. Szikrát hányni, am. szikrázni. Lest hányni, am. valaki ellen cseleket koholni. Bukfenczet, czigánykereket, kecskebukot hányni. Valamely tárgyat, ügyet meghányni, am. minden oldalról fontolóra venni. Felhányni a régi könyveket, okleveleket, am. elévenni, átforgatni, általnézni. Magát hányni vetni, am. kérkedni, hetykélkedni. A rosz ló meghányja a lovagot, am. megrázza. Orczáját kihányta a szeplő, am. ellepte, vagyis kiütött rajta. Valakinek fölhányni, előhányni jótéteményinket. Sujtásokkal kihányni a dolmányt, nadrágot.

*HÁNY (3)
l. HANY, 3).

*HÁNYAD (1)
HANYAD, (ha-ny-ad) számkérdő névmás, mely 1) valaminek sorszámát tudakolja, pl. Hányad éve annak, hogy utószor találkoztunk? Urunk születése után hányad évben történt ez? Máskép: hányadik. 2) e visszaható névmások előtt magammal, magaddal, magával, a személyek öszves számát kérdezi, pl. Hányad magammal menjek? Ötöd magaddal, azaz te magad, s kivüled még négyen. Hányad magaddal jöttél? Tized magammal, azaz én magam és kivülem kilenczen. Hányad magával utazik? Másod magával, azaz ő és még egy más. 3) valamely egésznek, mennyiségnek bizonyos osztályrészét kérdi, pl. Hányad részt v. hányadot kaptál a zsákmányból, részvényből?

*HÁNYAD (2)
(mint föntebb) fn. tt. hányad-ot. Számtani ért. jelenti azon mennyiségi öszveget, mely valamely számnak más szám általi felosztásából támad, pl. ha százat négygyel felosztunk, a hányad lesz huszonöt, (quotus).

*HÁNYADÁN, HANYADÁN
(ha-ny-ad-án) ih. 1) Hányadikért. Hányadán adják az aratást? azaz hányadik keresztért. Hányadán csépelnek? azaz hányadik véka a cséplőké. 2) Átv. ért. hogyan, miképen, mily állapotban? Hányadán vagyunk? Azt sem tudja az ember, hányadán van vele.

*HÁNYADÉK
(ha-ny-ad-ék) fn. tt. hányadék-ot. Elhányt vetett haszontalan holmi; hulladék.

*HÁNYADÉKFÖLD
(hányadék-föld) ösz. fn. Használatlanul elhányt föld, pl. melyet az építéseknél kiásnak.

*HÁNYADIK, HANYADIK
(ha-ny-ad-ik) számkérdő névmás, mely különösen a sorszámokra vonatkozik. Hányadik vagy az érdemsorozatban? Ötödik. Hányadik szám alatt lakol? Hányadik kötetét nyomják már munkádnak. Hányadikán irták ezen levelet? azaz a hónap hányadik napján. Hányadikára jősz meg? azaz a hónap hányadik napjára.

*HÁNYADOS
(ha-ny-ad-os) fn. tt. hányados-t, tb. ~ok. Számtani ért. a hányadnak, vagyis a felosztás által támadt mennyiségnek egy-egy száma, pl. ha hetvenötöt felosztunk öttel, hányad lesz 15, s ennek mindegyik száma hányados.

*HANYAG
(hany-ag, l. HANY); mn. tt. hanyag-ot. Tulajdonkép emberről mondjuk, ki henyélve, heverve tehetetlenül elhagyja magát, dolgát imígy amúgy végzi, tunya, gondatlan, magas hangon: henye. Hanyag tisztviselő, tanító. Innen átv. ért. hanyag víz, azaz se hideg, se meleg, langyos víz.

*HANYAGOL
(hany-ag-ol) áth. m. hanyagol-t. Valamit hanyag módon mulaszt, elmulaszt. Jobbára csak el igekötővel használják. Hivatalát elhanyagolni. V. ö. HANYAG.

*HANYAGOLÁS
(hany-ag-ol-ás) fn. tt. hanyagolás-t, tb. ~ok. Valaminek hanyag módon elmulasztása; szokottabban: elhanyagolás. V. ö. HANYAG.

*HANYAGON
(hany-ag-on) ih. Hanyag módon, imígy-amúgy, gondatlanul, tunyán, keveset törődve valamivel. Hanyagon viselni hivatalát. V. ö. HANYAG.

*HANYAGSÁG
(hany-ag-ság) fn. tt. hanyagság-ot. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki hanyag. Hanyagságodat jól ismerem. Hanyagságod miatt elvesztetted a pert. Hanyagsághoz szokott élhetetlen ember.

*HÁNYAKODÁS
(ho-any-a-kod-ás) fn. tt. hányakodás-t, tb. ~ok. Tulajd ért. állapot, midőn valaki hányja veti testét. Átv. ért. hetvenkedés, kérkedés. Hányakodása miatt ki nem állhatom őt.

*HÁNYAKODIK
(ho-any-a-kod-ik) k. m. hányakod-tam, ~tál, ~ott. Tulajdonképen, hányja veti a testét, tagjait. Átv. ért. hetventedik, kérkedik, nagyra tartja magát.

*HÁNYAN, HÁNYAN
(ha-ny-an) kérdő ih. mely többes számra vonatkozik, s valamely tárgy sokaságát számszerént tudakolja. Hányan vagytok? Öten. Hányan voltatok? Tizen.

*HÁNYAS
(ha-ny-as) számkérdő névmás, a különzők osztályából, pl. Hányas bankjegyekkel fizettek ki? Százasokkal, tizesekkel, ötösekkel; azaz: száz, tíz, öt forintosokkal. Hányasba fogták az ökröket? Négyesbe, hatosba, azaz négyet, hatot egy szekérbe. Hányas vászonból van ezen zsák? Hetesből.

*HÁNYÁS
(ho-any-ás, l. HÁNY ige); fn. tt. hányás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit fölemelve, s különféle irányban elvetünk, dobunk. Kévehányás. Ruhanemüek hányása, vetése. Hányásban eltörött téglák. 2) Halom, domb, mely öszvehányt földből, kőből stb. keletkezett. Határhányás, árokhányás. 3) Okádás. Hányás erőteti. Hányás ellen bevenni. Hányásban megszakadni. Vérhányás. Epehányás. V. ö. HÁNY.

*HÁNYASDI
(ha-any-as-di) fn. tt. hányasdi-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. hányas fogat. Hányasdiba(n) jár? azaz hányas fogattal. (Kriza J.).

*HANYAT
l. HANYATT.

*HANYATLÁS
(hany-at-ol-ás) fn. tt. hanyatlás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki v. valami hanyatlik. Megcsuszamodott ember hanyatlása. Nap hanyatlása. Országok, nemzetek hanyatlása. Egészség hanyatlása. V. ö. HANYATLIK.

*HANYATLIK
(hany-at-l-ik, l. HANY, 1); k. m. hanyatl-ott, htn. ~ani. 1) Tulajd. ért. ember vagy más lábon álló állat hagyott, vagyis hátra hajuló irányban esni, rogyni készül vagy már esésben, rogyásban van. Hanyatlik a mellbe döfött ember. Hanyatlik a ló, midőn hátulsó lábai alatt a híd leszakad. 2) Átv. ért. valamely tárgy álló helyzetéből visszafelé dől, roskad. Hanyatlik a szekér, ha hátulsó tengelye eltörik. Hanyatlik a sövény, ha karói elrohadtak. 3) Képes kifejezéssel mondják a lemenő napról. Hanyatlik a nap, siessünk a munkával. Továbbá, mondják más tárgyakról is, midőn romlásnak indulnak, veszni készülnek. Ezen ország, ama nemzet hanyatlik. A tudományok, vallás, jó erkölcsök hanyatlanak. Egészségem egyszerre hanyatlani kezd. Élete hanyatlik. Régi tekintélye, népszerüsége hanyatlik. Öszvetételei: elhanyatlik, meghanyatlik, lehanyatlik, visszahanyatlik.

*HANYATLÓ
(hany-at-l-ó) mn. tt. hanyatló-t. Aki v. ami hanyatlik. Hanyatló részeg. Hanyatló nap. Hanyatló nemzet, ország. Hanyatló élet, egészség. V. ö. HANYATLIK.

*HANYATT
(hany-att) ih. Am. hagyott vagy magát hagyított (hajított) állapotban, vissza, hátra. Ellentéte: előre v. arczra v. arczon, néhutt: hasmánt. Egyik hanyatt, másik arczra esett. Te arczon v. hasmánt, én meg hanyatt fekvém. Hanyatt dűlni. Hanyatt fordúlni. Átv. hanyatt-homlok neki rohanni valaminek, am. vaktában, szelesen, hol arczra, hol hanyatt esve.

*HANYATTÁ
(hany-att-vá) ih. (ezen kérdésre hová). Hanyatló helyzetbe, irányba. Hanyattá fordítani, dönteni valakit. Hanyattá dőlni, fekünni.

*HANYATTAN
(hany-att-an) ih. (ezen kérdésre,: hol? mikép?). Hanyatt fekve, hátra dőlő irányban. Hanyattan alunni. Hanyattan a mélységbe bukni.

*HANYATTHOMLOK
l. HANYATT alatt.

*HANYATTOL
(hany-att-ol) áth. m. hanyattol-t. Valamit hanyatt fordít, taszít, fektet. Hanyattolni a tekenős békákat, hogy el ne mászszanak.

*HANYATTRUGÓ
(hanyatt-rugó) ösz. fn. Bogarak neme, melyek ha hanyatt fordultak, rugdalkozás által talpra ugranak. (Elater).

*HÁNYÁVAL
(ha-ny-a-val) számkérdő névmás, igehatározói értelemben, mely által azt tudakoljuk, hányat adnak valamely árudarabokból bizonyos áron, pl. Hányával adják a gesztenyét? (pl. egy garason). Huszával. Hányával kelt a tojás? Ötével két garason.

*HÁNYAVETI
(hánya-veti) l. HÁNYIVETI.

*HANYDÁSZ
Tájszó. l. HANDÁSZ.

*HÁNYDOGÁL
(ho-any-dog-ál) áth. és gyak. m. hánydogál-t. Egymás után többet, vagy többször, folytonosan hány. Kévéket hánydogálni a szekérre, asztagra. Kását, búzát, árpát hánydogálni a baromfiaknak.

*HÁNYELLENES
(hány-ellenes) ösz. mn. Hányás, vagyis okádás ellen működő, használó. Hányellenes gyógyszerek.

*HÁNYFELÉ
(hány-felé) ösz. ih. Hány irányban.

*HÁNYFÉLE
(hány-féle) ösz. mn. Hány nemű vagy osztályú, hány fajta. Hányféle gyümölcsötök van? Hányféle búzát termesztetek?

*HÁNYGYÖKÉR
(hány-gyökér) ösz. fn. Amerikai növény gyökere, mely porrá zúzva hánytatószerül használtatik. (Radix ipecachuana).

*HANYI v. HÁNYI
puszta Heves megyében; helyr. Hanyi-ba, ~ban, ~ból.

*HÁNYINGER
(hány-inger) ösz. fn. Inger, mely hányásra, azaz okádásra késztet, izgat.

*HANYÍT
(hany-ít) áth. m. hanyít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Székelyesen am. hagyít, hajít. Követ hanyítani, vagy követ hanyítani.

*HÁNYIVETI
(hányi-veti) ösz., vagyis ikerített mn. Maga hányóvető, hetyke, hetvenkedő. V. ö. HÁNYTORI, és HÁNYVET.

*HÁNYIVETISÉG
(hányi-vetiség) ikerített fn. Hányiveti tulajdonság, hetvenkedés, hegykeség.

*HÁNYKODÁS
(ho-any-kod-ás) fn. tt. hánykodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki v. valami hánykodik. Görcsös beteg hánykodása. Hullámok hánykodása. Kocsi hánykodása a gödrös, rosz kövezetü úton. V. ö. HÁNYKODIK.

*HÁNYKODIK
(ho-any-kod-ik) k. m. hánykodtam, ~tál, ~ott. Nyugtalanul ide-oda hányja, veti magát, vagy valamely erő által hányatik, vettetik. Görcsös kinokban hánykodni. Az üres edények hánykodnak a sebesen menő szekéren. Átv. ért. l. HÁNYAKODIK.

*HÁNYKÓDIK
l. HÁNYKODIK.

*HÁNYKODÓ
(ho-any-kod-ó) mn. tt. hánykodó-t. Aki vagy ami hánykodik. Ágyban hánykodó lázbeteg. Nyeregben hánykodó rosz lovag. Tánczban hánykodó legény. Átv. ért. V. ö. HÁNYAKODÓ.

*HÁNYKOLÓDÁS
(ho-any-ak-ol-ód-ás) fn. tt. hánykolódás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki vagy valami hánykolódik. Megkötözött disznók hánykolódása. Kevély emberek hánykolódásai. V. ö. HÁNYKOLÓDIK.

*HÁNYKOLÓDIK
(ho-any-ak-ol-ód-ik) belsz. m. hánykolód-tam, ~tál, ~ott. 1) Folytonos nyugtalansággal, erőszakkal hányja, veti magát. Hánykolódik, ki nem akarja, hogy kezeit, lábait megkötözzék. Hánykolódik az ölben maradni nem akaró gyermek. Hánykolódik, mint polturás malacz a garasos kötélen. (Km.). 2) Átv. ért. nagy zajjal, taglejtéssel hetvenkedik, kérkedik, nagyra van valamivel; vagy daczos szavakkal ellenkedik.

*HÁNYKOLÓDÓ
(ho-any-ak-ol-ód-ó) mn. tt. hánykolódót. Aki vagy ami hánykolódik.

*HÁNYÓDÁS
(ho-any-ód-ás) fn. tt. hányódás-t, tb. ~ok. Szenvedő állapot, midőn valami vagy valaki hányódik. Hányódásban elkopott ruha. Már meguntam a sok hányódást. Hányódás, vetődés a szegény ember sorsa. V. ö. HÁNYÓDIK.

*HÁNYÓDIK
(ho-any-ód-ik) belsz. m. hányód-tam, ~tál, ~ott. Valamely kényszerüség által különféle irányban, mintegy önmagától fölemelkedik, fölvetődik, majd ismét aláesik. Hányódnak a hullámok. Átv. ért. nyugtalan állapotban sínlik, állandó nyugalma, biztos állása nincsen. A szegény árva gyermek, mindenfelé hányódik. Vajmi nehéz más háta mögött hányódni, vetődni.

*HÁNYOGAT
(ho-any-og-at) gyak. áth. lásd HÁNYDOGÁL.

*HÁNYÓLÁZ
(hányó-láz) ösz. fn. Láz neme, mely a beteget hányásra, vagyis okádásra erőteti.

*HANYOTÁG
(hany-att-ág; az ág végzet oly toldalék, mint ittenég szóban az ég). A székelyeknél am. hanyatt. l. ezt.

*HANYSÁG
(hany-ság) fn. l. HANSÁG.

*HÁNYSZOR
(hány-szor) ösz. ih. mely valaminek számszerénti sorozatát kérdezi, s melyre az úgynevezett sorosztó számokkal felelünk, pl. kétszer, háromszor, tízszer, százszor. Hányszor estél el? Kétszer. Hányszor voltál szinházban? Egyszer sem. Néha határozatlan kérdés gyanánt áll a mondatban, melyre feleletet nem várunk, s annyit tesz, mint: sokszor, pl. Hányszor mondtam, ne játszál. Hányszor irtam, s te egyszer sem válaszoltál.

*HÁNYTAT
(hány-tat) mivelt. m. hánytat-tam, ~tál, ~ott. 1) Hányásra, azaz okádásra késztet, vagyis azt teszi, hogy okádjon. A beteget hánytatni. Ezen gyógyszer hánytat. 2) Magát hánytatja, am. hetvenkedik, kérkedik. "A tulok kegyig hánytatja vala magát." Pesti Gábor meséji.

*HÁNYTATÁS
(ho-any-tat-ás) fn. tt. hánytatás-t, tb. ~ok. Hányásra, azaz okádásra erőtetés, késztetés. Némely betegségnek legbiztosabb gyógyszere a hánytatás. Magahánytatás, am. kérkedés, hetvenkedés. V. ö. HÁNYTAT.

*HÁNYTATÓ
(ho-any-tat-ó) fn. és mn. tt. hánytató-t. Általános neve minden gyógyszernek, mely hányást okoz. Hánytató gyökér, hánytató porok.

*HÁNYTFÖLD
(hányt-föld) ösz. fn. Föld, melyet ásóval, kapával, lapáttal stb. rakásra, halomra, kupaczba hánytak.

*HÁNYTOR
(hány-t-or) elvont törzsök, melyből hánytorgat, hánytori, hánytorog, hánytorgás, hánytorgatás származnak. Képzési és értelmi rokonsága is van a fintor (fintorog), tántor (tántorog), henter (hentereg) elvont törzsökökkel, melyeket érdemes volna ismét életbe hozni.

*HÁNYTORGAT
(hány-t-or-og-at) áth. és gyakor. m. hánytorgat-tam, ~tál, ~ott. Fitatás, mutogatás, kérkedés végett ide-oda forgat, emelget valamit. A kalmár hánytorgatja áruit. Átv. ért. szemrehányásból vagy dicsekvésből emleget, eléhoz valamit. Jótéteményeit hánytorgatja. Mindig azt hánytorgatja, miért hagytam el őt. Érdemeit, nemességét hánytorgatja.

*HÁNYTORGATÁS
(hány-t-or-og-at-ás) fn. tt. hánytorgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hánytorgatunk. V. ö. HÁNYTORGAT.

*HÁNYTORI
(hány-t-or-i) mn. tt. hánytori-t, tb. ~ak. l. HÁNYTORGÓ. Székely szó. Oly alkatú, mint kapsi, ácsori, sunyi, kupori, vigyori stb.

*HÁNYTORGÓ
(ho-any-t-or-og-ó) mn. tt. hánytorgó-t. Fitogtatásból, mutogatásból, kérkedőleg magát hányóvető. Hánytorgó suhancz.

*HÁNYTOROG
(hány-t-or-og) önh. és gyakor. m. hánytorog-tam, ~tál v. hánytorgottam, hánytorgottál, hánytorgott, htn. ~ni v. hánytorgni v. hánytorgani. Mutatás, fitogtatás, kérkedés okáért hányja, veti magát.

*HÁNYTVETETT
(hányt-vetett) ikerített mn. Amit ide-oda hánynak; dibdáb, selejtes, silány.

*HÁNYVET
(hány-vet) ikerige, melynek mindkét része ragoztatik: hányomvetem, hánytamvetettem, hánynivetni stb. Kimélet nélkül, gondatlanul, megvetésből stb. ide-oda dobál, taszít. Haragjában hányjaveti, ami kezébe jő. Csak úgy hányjaveti a ruháját. Visszaható névmással am. kérkedik, hetvenkedik. Hányjaveti magát. Ugyan mit hányodveted magadad?
"Tudós legény Barna Peti,
Magát nagyon hányja-veti."
Székely népd. (Kriza J. gyüjt.).
Átv. ért. valamit minden oldalról megfontol, megvizsgál. Hányjaveti az irományokat. Meghányjvess mindent, azután itélj. Külön is irhatjuk: hány vet.

*HAP
elvont gyök, s jelenti azon hangot, midőn valaki az italt vagy leves ételt nyelvével mohón öblögeti. Innen lett: hapsol. Egyezik vele hab, szintén hangutánzó gyök. V. ö. HABSOL. Amaz megvan haponya főnévben is. V. ö. HAPONYA.

*HÁP (1)
elvont gyök és hangutánzó, mely a kiáltozó récze hangját utánozza. Háp! háp! Máskép: sáp, innen sápog = hápog.

*HÁP (2)
elvont gyöke hápa szónak, mely hápa-kupa ikerszó első részét alkotja, s a hup módosúlata, minthogy az ikerített szókban rendszerént csak az önhangzó változik, pl. lípi-lápa, dirab-darab, lim-lom, dér-dúr, tél-túl stb.

*HÁPAHUPA
(hápa-kupa) iker fn. tt. hápahupát. Több domb egymás mellett vagy egy rakáson, dimbdomb.

*HÁPAHUPÁS
(hápa-hupás) iker mn. Székelyesen am. hegyes, völgyes, sok dombú, dimb-dombos. Hápahupás vidék, határ. Néhutt máskép: hátahupás v. hátahoporjás.

*HÁPHÁPOL
(háp-hápol) ösz. önh. m. háphápolt. Lásd: HÁPOG.

*HÁPOG
(háp-og) önh. m. hápog-tam, ~tál, ~ott. Réczéről mondják, midőn háp! háp! hangon kiáltoz. Máskép: sápog.

*HÁPOGÁS
(háp-og-ás) fn. tt. hápogás-t, tb. ~ok. A réczének háp háp hangon kiáltozása.

*HÁPOL
(háp-ol) önh. m. hápolt. L. HÁPOG.

*HAPONYA
(hap-ony-a) fn. tt. haponyát. 1) Udvari bolondok buzogánya, mely csörgetyűvel vagy hapogó, happogó csaptatóval volt ellátva. 2) Buzogányalakú káka neme, melyet szintén viselni szoktak az udvari bohóczok.

*HÁPORCS
(háp-or-cs, am. hab-or-cs) fn. tt. háporcs-ot. Csátés, imolyás fű, mely vizenyős helyen teremvén, miután lekaszáltatott, száradás végett másutt teregettetik ki. Székely szó. V. ö. HÁPORTY.

*HÁPORTY
(háp-or-ty v. hab-or-ty) fn. tt. háportyot. Kassay J. szerént Borsod megyében: háportya és am. békasás v. bakasás v. békabuzogány, vizi tövises disznó, Diószeginél: baka. (Sparganium).

*HÁPPOG
l. HÁPOG.

*HAPSA
(hap-s-a, vagyis hab-s-a, mintegy habsi rész) fn. tt. hapsát. A székelyeknél am. rész, szer, midőn a marhát nem fontra, hanem részletekben vágják ki, vagy több részvényesek közt, kik szerbe állottak, osztják fel, ez esetben mondják: hapsába v. hopsába vágtak ki, hapsába, sem jutott. (Kriza J.).

*HAPSI, HAPSOL
l. HABSI, HABSOL.

*HAR
elvont gyök, és eredetileg hangutánzó, s jelent erősebb, a fogak között rezegtetett hangot, és általán valamely horzsolást, (mint a német scharr-en), mely ennél fogva hasonló hangot adó lelketlen tárgyakra is átvitetik. Azonban az r benne lényeges hang levén, ennek többi jelentéseiben is osztozik. Ebből eredtek 1) a hangra vitetve: harsog, harsány, haris, harkály, harang, haré közvetlen hangutánzók. Megvan továbbá 2) oly szókban, melyek működése némileg a fogak öszveszoritásával, erőködéssel párosul, s az indulat erős kitörését jellemzetesen ábrázolja. Ide tartoznak ezen származékok: harag, harcz, haramia, harap, harcsa. Megvan a perzsa rigga, (Beregszászinál am. boszú, gyülölet), hellen orgh, arab haradsa, latin ira, török örke, hďrsz, dargďn (haragos), tót hrshi (káromkodik), német arg, Gram, grimmig, Zorn, Harm, héber charah (haragszik), franczia hargneux (haragos), magyar irígy szókban is. 3) Jelent valamely karczolást, tarolást, irtást, szurást stb. általánosabban: sérzést, érdességet; innen van hara, harázsol v. harizsál és harisnya. 4) Terjedést, sarjadzást, cserjét, erdőséget, a magyar haraszt, és haricska származékban, melylyel ismét rokon a héber har, német Harz, (,waldiges Gebirge' értelemben). Erdélyben, a székelyföldön van Har-aly nevü vidék, úgy látszik am. erdő-aly. Innen eredtek a Haracsina beregi és Haracson soprony, Hard fehér, Harság sáros. Harságy somogymegyei helynevek is. V. ö. az egészen rokon gar, ger, hor, her, kar(cz), sar, zsar és a legegyszerűbb ar, er, ir(t), or(t), ró stb. gyököket is.

*HÁR
(ho-ar v. ho-kar, V. ö. HAR); elvont törzs, melynek gyöke a felületet, tetőt jelentő ho (haj, héj), egybeolvadván az r hanggal, vagyis ar vagy har szótaggal, az egész jelenti valamely tárgy felületének érdes, sérző, horzsoló, karczoló, hersegő voltát vagy működését. Származékai: hárít, hárúl, hárs, hártya stb. Megvan a latin cortex, szanszkrit karsz vagy kart (választ, hasít), honnan: karttisz (bőr), hellén krwV stb. szókban, s rokona magyar vékony hangu kéreg szó kér törzsével is.

*HARA
(har-a) fn. tt. harát. 1) Durva, érdes, vastag szőrszövet. 2) Ily szövetből varrott nagy zsák milyenben a pamutot, gyapjút szállítani szokták. Harákba tömni a gyapjut, gyapotot. Rokon vele szőr és a szőrt jelentő német Haar.

*HARÁCS
(har-ács) fn. tt. harács-ot. Egyezik vele hangban a török kharads, mely adót jelent azonban a magyar har gyök egészen hasonló zsar gyökhöz (zsar-ol szóban), valamint sar gyökhöz is (sar-cz szóban), s ezt eredetére nézve épen nem lehet azonosnak tartani a német Brandschatzung szóval, melynek utóbbi részében: Schatzung, egész családját ide értve, (ú. m. Schatz, Schaten kiavult szókat), a lényeges r hang, mely jelenti főképen a horzsolást, sértést, rovást, irtást, (V. ö. HAR gyök), mindenütt hiányzik. Eredeti jelentése tehát általán zsarolás, és ami ezzel együtt jár: dulás, pazarlás. Innen némely régi iratokban eléfordúl zsákmány, erőszakos adó (v. sarcz), továbbá árverés, végre pazarlás, fecsérlés értelemben. (Kresznerics szótára). Harácsot vetni a meghódított városra, tartományra, népre. Harácscsá lett minden vagyona. ,Harácsol' származék utóbbi jelentésével (elharácsol), egyezik dál v. herdel is.

*HARACSINA
puszta Beregh megyében; helyr. Haracsiná-n, ~ra, ~ról.

*HARÁCSOL
(har-ács-ol) áth. m. harácsol-t. 1) Harácsot vet, harczi erőszakkal elragad, kizsákmányol. Az ellenség harácsolja a meggyőzött népet, országot. Mindenből kiharácsolni a győzötteket. 2) Átv. pazarol, fecsérel, bitangol. Elharácsolta örökségét. Nem kopott érte körme, könnyen elharácsolja. (Km.). V. ö. HARÁCS.

*HARÁCSOLÁS
(har-ács-ol-ás) fn. tt. harácsolás-t, tb. ~ok. 1) Ellenség által a meggyőzöttek javainak elragadása vagy fej szerént kivetett nagy adóztatás. 2) Pazarlás, bitangolás. V. ö. HARÁCS, HARÁCSOL.

*HARÁCSOLÓ
(har-ács-ol-ó) mn. tt. harácsoló-t. Aki harácsol. Harácsoló ellenség. Örökségét elharácsoló nemes. V. ö. HARÁCSOL.

*HARACSON
falu Sopron megyében; helyr. Haracson-ba, ~ban, ~ból.

*HÁRAD
(hár-ad) elavult önh. mely helyett ma hárúl divatozik.

*HÁRADÉK
(ho-ar-ad-ék) fn. tt. háradék-ot. Háritgatással öszvehalmozott, öszvehárított, öszvegereblyélt valami. Tarlóháradék. Széna-, szalmaháradék. Polyvaháradék.

*HARAG
(har-ag, l. HAR) fn. tt. harag-ot. A régi halotti beszédben eléforduló horog-uvék azt mutatja, hogy e szóban zárt vagy mély a rejlik. Jelent indulatot, melyre gerjedünk, midőn valódi vagy képzelt bántalommal illetett valaki bennünket, s melynél fogva a megbántásért boszút állani kivánunk. Haragra indulni, gerjedni, gyúladni. Haragba jönni. Haragból dúlnifulni. Haragra indítani, gerjeszteni valakit. Haragot főzni, forralni, viselni valaki ellen. Haragot elfojtani, elnyomni, titkolni. Haragot kérlelni, engesztelni, csillapítani. Nagy, hirtelen harag. Dühöngő, veszett harag. Hasztalan harag. Boszuló harag. Égi harag. Hamar harag. Hirtelen harag. Isten haragja, am. mennykőütés, égdörgés. Beleütött az Isten haragja. Haragot mutatni, tartani, táplálni. Haragszemet vetni valakire. Harag-szemmel nézni. Nagyra viszi embert a harag. (Km.). A hangyának is vagyon haragja. (Km.). Király haragját hamar halál követi. (Km.). Haragjában megbetegedett. Két beteget nem szeret az ágy: részeg beteget és haragjában beteget. (Km.). Haragjában a haját tépi, fogát csikorgatja. Bibliai ért. jelent kárhozatot. Haragnak fiaivá lettünk. Átv. és költői nyelven mondjuk lelketlen lényekről is, mennyiben élénk mozgásaik által a haragos emberhez hasonlítanak. Tengerek, szélvészek haragja, (dühe).

*HARAGÍT, HARAGIT
(har-ag-ít) áth. m. haragított, htn. ~ni v. ~ani. Haragra indít, gerjeszt. Fölharagítani, megharagítani valakit. Kérlek, ne haragíts. V. ö. HARAG.

*HARAGÍTÁS, HARAGITÁS
(har-ag-ít-ás) fn. tt. haragítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit haragra indítunk.

*HARAGÓ
(har-ag-ó). Eléjön a Bécsi codexben mint részesülő: Megharagó úr és győzödelmező úr, győzödelmes úr és hirtelenkedetet valló. Naum proféta könyve.

*HARAGOSZIK
l. HARAGSZIK.

*HARAGOS (1)
(har-ag-os) mn. tt. haragos-t v. ~at, tb. ~ak. Ki hamar, könnyen vagy gyakran haragszik; ki legkisebb bántalom miatt legott felförmed. Haragos tanító. Mérges asszonynak haragos a leánya. (Km.). Átv. ért. 1) dörgő: haragos ég, haragos mennykő; 2) zajgó, hullámzó: haragos szélvész, haragos tenger; 3) bökős, szurós: haragos tüske, haragos csalán; 4) sötét: haragos zöld, haragos vörös.

*HARAGOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. haragos-t, tb. ~ok. Személy, ki ránk haragszik. Mielőtt gyónni mennék, kibékülök haragosommal. Édes lelki atyám, nekem haragosom van.

*HARAGOSAN
(har-ag-os-an) ih. Haragos arczczal, indulattal, haragot forralva, mutatva. Haragosan szólni, felelni. Haragosan nézni, inteni.

*HARAGOSKÉPEN
(haragos-képen) ösz. ih. A régieknél, különösen Pesti Gábornál am. haragosan. "Haragosképen nézvén."

*HARAGOSKODÁS
(har-ag-os-kod-ás) fn. tt. haragoskodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki haragoskodik. A haragoskodás árt az egészségnek. V. ö. HARAGOSKODIK.

*HARAGOSKODIK
(har-ag-os-kod-ik) k. m. haragoskod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos haragot forral, gyomrából boszonkodik, haragot táplál, bizonyos személy v. személyek ellen; viszonyos haragban él. A rosz szomszédok és atyafiak leggyakrabban haragoskodnak.

*HARAGOSKODÓ
(har-ag-os-kod-ó) mn. tt. haragoskodó-t. Haragot tápláló, viszonyos haragban élő. Haragoskodó szomszédok, rokonok.

*HARAGODIK
l. HARAGSZIK.

*HARAGOSSÁG
(har-ag-os-ság) fn. tt. haragosságot. Régiesen am. haragoskodás. "Te vagy az átkozott nyelv, ki haragosságokat nem szűnöl feltámasztanod." Góry-codex.

*HARAGOSZÖLD
(haragos-zöld) ösz. mn. Sötét zöld. Ellentéte: világoszöld.

*HARAGSZIK, HARAGUSZIK
(har-ag-osz-ik v. har-ag-usz-ik) k. haragszom v. haraguszom, haragszol v. haraguszol, haragszunk v. haraguszunk, haragszotok v. haragusztok, haragszanak v. haragusznak, múlt: haragvám v. haraguvám v. haragudám, haragudtam v. haraguttam, haragudtál v. haraguttál, haragudott v. haragutt; jövő: haragvandom v. haragudandom; parancs: haragudjál, htn. haragunni. V. ö. HARAGUDIK. Valódi vagy képzelt megbántás miatt boszuvágyó indulatra gerjed, haragban van, haragban szenved. A kutya is haragszik, ha orrát bántják. (Km.). Megharagszik. Aki nehezebben haragszik meg, tovább tart haragja. (Km.). Haragszik a feleségem, hogy én őtet nem szeretem. (Népd.).

*HARAGTARTÁS
(harag-tartás) ösz. fn. Állandó, tartós haraguvás, mely megkérlelődni, kibékülni vonakodik.

*HARAGTARTÓ
(harag-tartó) ösz. mn. Aki állandóan haragszik, aki meg nem kérlelődik.

*HARAGUDIK
(har-ag-ud-ik) k. m. haragud-tam, ~tál, ~ott. Fölveszi mindenütt a rendes ragozást: haragudám, haragudandom, haragudjál stb. De szokottabban a haragszik és haraguszik ragozásait követi. V. ö. HARAGSZIK.

*HARAGUSZIK
l. HARAGUDIK.

*HARAGUVÁS
(har-ag-uv-ás, haraguszás helyett) fn. tt. haraguvás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki haragszik. Haraguvásában ne bánts senkit. V. ö. HARAGSZIK.

*HARAGVÁS
l. HARAGUVÁS.

*HARÁK
(har-ák) fn. tt. harák-ot. Torokreszeléssel járó turha. Innen: harákol, am. turház, harákos, am. turhás. Hangutánzó. Rokona: krák, krákol, hurut és r nélkül: hák.

*HARAKLÁNY
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Haraklány-ba, ~ban, ~ból.

*HARAKÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Harakócz-on, ~ra, ~ról.

*HARALY
erdélyi falu Háromszékben; helyr. Haraly-ba, ~ban, ~ból.

*HARAM
(har-am) elavult törzsök, mely a törökben, (az arab harama = tilt után) am. tilos, törvénytelen; innen származtathatni a török harami szót, mely rablót, zsiványt, rablógyilkost jelent. A hellén nyelvben pedig arpaxw egyik jelentése: rablok, innen arpax, am. rabló. Magyar eredetét tekintve gyöke har, a harag, harcz, harap. stb. szókkal látszik rokonnak.

*HÁRAM
(ho-ar-am) elvont törzsök, melyből háramlik, háramlás, (némely kiejtés szerént: hárámlik, hárámlás) származékok erednek. Jelenti valamely tárgynak el- vagy lehorzsolható, azaz némi sérzéssel elválasztható haját, héját, fölét; vagy valamely testnek rézsutos fölszinét, irányát, fekvését, melyen más valamely hersenéssel alácsuszhat, lefolyhat stb. V. ö. HÁR.

*HÁRÁM
(ho-ar-ám) 1) l. HÁRAM. 2) fn. tt. hárámot. Kriza J. szerént a székelyeknél könnyedén csinált kerítés, gyepű, tehát a mely mintegy háritóút szolgál. Rokon vele hangban és értelemben a tiszavidéki karám szó is.

*HARAMAG
(hara mag) ösz. fn. Növénynem az ernyős viráguak közől, melyeknek virága tudniillik sugarak vagy vastag szőr gyanánt öszvetömülő szálakból áll. A haramag árkokon és vizenyős helyeken tenyészik leginkább. (Oenanthe).

*HARAMBANDA
(haram-banda) ösz. fn. lásd HARAMCSAPAT.

*HARAMBASA
(haram-basa) ösz. fn. Így nevezik a török tartományokban pusztító fegyveres rablók vezérét.

*HARAMCSAPAT
(haram-csapat) ösz. fn. Haramíák, azaz zsiványok, rablók, útonállók serege.

*HARAMIA, HARAMJA
(har-am-i-a) fn. tt. haramiát. Szoros ért. rejtett helyeken, leginkább erdőkben tanyázó, bujdosó, s fegyverekkel ellátott erőszakos rabló, zsivány, utonálló. Haramiák vezére. Úgy néz, mint a haramia. Te haramia! A haramia több a közönséges zsiványnál, mennyiben a haramiák egymásközti rendszeres fegy alatt és fegyveresen űzik erőszakoskodásaikat, s pusztító had gyanánt dúlják a vidéket, milyenek a török tartományokban számosan vannak.

*HARAMIÁS
(har-am-i-a-as) mn. tt. haramiás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Haramia természetével, tulajdonságaival biró. Haramiás tekintet, nézés. 2) Haramiáktól lakott, hol haramiák tanyáznak. Haramiás vidék, erdő.

*HARAMIÁSAN
(har-am-i-a-as-an) ih. Haramiák módjára, zsiványul, mint utonálló. Haramiásan öltözni, fegyverkezni. Haramiásan megtámadni valakit.

*HARAMIASÁG
(har-am-i-a-ság) 1) Erőszakos zsivány, rabló életmód. Haramiaságra adni magát. 2) Haramia által elkövetett, vagy ehhez hasonló tett. Ez haramiaság, mit velem teszesz.

*HARAMIÁSKODÁS
(har-am-i-a-as-kod-ás) fn. tt. haramiáskodás-t, tb. ~ok. Haramiás életmód gyakorlása. Haramiáskodásból élni. V. ö. HARAMIÁS.

*HARAMIÁSKODIK
(har-am-i-a-as-kod-ik) k. m. haramiáskod-tam, ~tál, ~ott. Haramia életet űz, gyakorol, rablásból, utonállásból, fosztogatásból él. V. ö. HARAMIA.

*HARAMIAVÁR
(haramia-vár) ösz. fn. Haramiák megerősített tanyája, fészke, hová zsákmányaikat takarják, s melyből a megtámadók ellen védik magukat. Ilyenek voltak hajdan az úgynevezett cseh latrok, s némely magyar nemes urak várai, pl. Podmaniczky vára Bakonybélben.

*HARAMIAVEZÉR
(haramia-vezér) ösz. fn. Haramiák parancsnoka, előljárója, harambasa.

*HARAMJA
l. HARAMIA.

*HÁRAMLÁS
(ha-ar-am-ol-ás) fn. tt. háramlás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami háramlik. Gabona háramlása a tisztitó rostán. Javak háramlása az örökösökre. Tehernek, munkának másra háramlása. V. ö. HÁRAMLIK.

*HÁRAMLIK
(ho-ar-am-ol-ik) k. m. háraml-ott, htn. ~ani. Általán valaminek fölszine, héja, elválható része némi erővel, vagy hersenéssel alácsuszik, lefoly, legördül stb. A kalap karimájáról nyakára, vállára háramlik a polyva. A kazalra roszul feladott széna leháramlik. Az elvált vakolat aláháramlik a falról. Nyakába háramlik, mint ebnek a pázsit. (Km.). Átv. ért. am. 1) Valaminek okozata, következménye mint okozóra visszahat. Fejedre háramlik a szégyen, melyet máson akartál ejteni. 2) Valami reá nehezedik, nyomja. Minden munka rám háramlik. Apám halála után a házi gondok anyámra háramlottak. Javak az örökösökre átszállanak. Apámról kevés vagyon háramlott reám. A régieknél s tájdivatosan jelennen is, néha az utóbbi a is hosszan fordul elé: hárámlik.

*HÁRÁMOL
(hár-ám-ol) áth. m. hárámolt. Hárámot csinál, hárámmal bekerít. Behárámol. V. ö. HÁRÁM.

*HARANG (1)
(har-an-og) fn. tt. harang-ot. Eredetileg igealak volt, mint: hang (han-og). Gyöke a hangutánzó har, mintegy erősen hanog, vagyis erős hang. Sínai nyelven hoáng am. campanarum sonitus, s a cseh hrana temetési harangozást jelent. Széles ért. érczből, üvegből, cserépből stb. átló, félgömböt képező, belül üreges, nagyobbféle mű, melynek öble alant kihajlik, üregének közepén pedig gombos sudár (nyelv, szív, ütő) fityeg, mely lóbálás által az oldalakat verdesi, és hangoztatja. Szorosb ért. félgömbnél jóval nagyobb alakú mű érczből, melyet rendesen tornyokban tartanak, hogy kongatása által bizonyos jelekül szolgáljon. Harang szive, nyelve, ütője. Harang tengelye. Harangot önteni, húzni, kongatni, félreverni. Szól a harang. Harangot húzni:
"Bús remete húzza sírva
A harangot,
És azért ad oly keserves
Tompa hangot."
Tárkányi Béla.
Ezüst harang:
"Égi ajka mint a gyönge szellő,
Lágyan ére legszebb földi ajkat,
S csattanása mint ezüst harangé,
Mondhatatlan kedves és muló volt."
Hedvig legenda. (Vörösmartytól).
Öreg harang, a többi közt a legnagyobb, melynek legvastagabb v. mélyebb hangja van, s melyet csak ritkán húznak meg, pl. vasárnapokon és ünnepeken, vagy előkelőbbek temetésén. Majd megfizet az öreg harang, (km.), azaz, ha eltemetnek. Kis harang, a többi közt a legkisebb, melyet mindennap meghúznak. Lélekharang, melylyel a haldoklóra harangoznak. Tűzharang, melynek kongatása tűzveszélyt jelent. Vészharang, mely vészre, pl. tűzre, vízre rablókra figyelmeztet. Hírharang am. pletyka-hirhordó ember. Kakas harang am. kis csengetyű, vagy inkább csörgő, melyet kakas nyakára kötnek, vagy csikóra való csengetyű. A harang is hí másokat a templomba, de maga nem megy. (Km.). Átv. ért. haranghoz hasonló eszköz, vagy növényvirágok. Kertészek harangja, melylyel a gyönge növényeket befödik. Harangvirágok. Buvárharang, buvárok harangja, melyben a tengerek fenekére bocsátkoznak. V. ö. CSENGETYŰ, KOLOMP.

*HARANG (2)
KIS~, NAGY~, puszták Békés megyében; helyr. Harang-on, ~ra, ~ról.

*HARANGALAKÚ
(harang-alakú) ösz. mn. Minek alakja a harangéhoz hasonlit. Harangalakú virágok, üvegek, cserepek.

*HARANGCSAP
(harang-csap) ösz. fn. A harang szive, ütője.

*HARANGCZÁMOLY
(harang-czámoly) ösz. fn. Növényfaj a czámolyok neméből. (Aquilegia vulgaris).

*HARANGDAD
(harang-dad) mn. tt. harangdad-ot. Minek haranghoz hasonló formája van. Harangdad virágbokréták.

*HARANGÉRCZ
(harang-ércz) ösz. fn. l. HARANGVEGY.

*HARANGFÉM
(harang-fém) ösz. fn. Így neveztetnek azon fémek, (köz nyelven: érczek), melyeknek vegyítéséből harangot öntenek, milyenek réz, ón, ezüst stb. Máskép: harangvegy.

*HARANGFŰ
(harang-fű) ösz. fn. l. SZULÁK.

*HARANGFÜL
(harang-fül) ösz. fn. Gyürüalaku karika a harang felső részén.

*HARANGHÁLÓ
(harang-háló) ösz. fn. Vadászháló neme, melyet harangformára állítanak föl, s télen foglyászatra használnak.

*HARANGHÁZ
(harang-ház) ösz. fn. Tornyatlan templom mellett vagy melynek tornya harangokat nem bír, épített állvány, melyben a harangokat felfüggesztik és kongatják; máskép: harangláb.

*HARANGKARIMA
(harang-karima) ösz. fn. A harang öblének alsó kerülete, széle, koszorúja.

*HARANGKÓTIS
(harang-kótis) ösz. fn. lásd HARANGNYELV.

*HARANGKÖTÉL
(harang-kötél) ösz. fn. Kötél, melylyel a harangot húzzák.

*HARANGLÁB (1)
(harang-láb) ösz. fn. Szilárd alapú és szerkezetü állás gerendákból, melyre a harangokat akasztják. Néha a harangházat is így nevezik.

*HARANGLÁB (2)
falvak Bereg megyében és Erdélyben, Küküllő megyében; helyr. Harangláb-on, ~ra, ~ról.

*HARANGMÉRTÉK
(harang-mérték) ösz. fn. Harangöntők mértéke, melylyel a készítendő harang nagyságát, vastagságát és súlyát meghatározzák.

*HARANGMEZŐ
falu Bihar megyében; helyr. Harangmező-n, ~re, ~ről. Máskép: Almamező és Hegyesel.

*HARANGMONYA
(harang-monya) aljas nyelvbe való, l. HARANGNYELV.

*HARANGNYÉL
(harang-nyél) A harangtengelyből vagy tengely mellől a harang felső részéből egyenes szögletben kifelé álló fa vagy vasrudacska, melynek végére van a harangkötél akasztva.

*HARANGNYELV
(harang-nyelv) ösz. fn. Buzogányalakú, a harang üregében lógó vasrúd, mely lóbálás általa harang oldalait veri és hangoztatja.

*HARANGOD
vidék neve Zemplén megye alsó részében Szerencs körűl. Puszta is ugyanott Szada mellett és Szabolcs megyében; helyr. Harangod-on, ~ra, ~ról. Harangodi puszta.

*HARANGOS
(har-ang-os) mn. tt. harangos-t v. ~at, tb. ~ak. Haranggal vagy harangokkal ellátott. Harangos torony.

*HARANGOZ
(har-ang-oz) önh. m. harangoz-tam, ~tál, ~ott. Harangot húz, kongat. Szegény az eklézsia, a pap maga harangoz. (Km.). Hallott harangozni, de nem tudja, hol. (Km.). Hajnalra, délre, estére harangozni. Misére, vecsernyére, könyörgésre, halottra harangozni. Felhő elébe harangozni. Érsek, püspök elébe harangozni. Elsőt, másodikat, harmadikat harangozni. Beharangozni, am. valamennyi haranggal vagy utolsó harangozással jelt adni a bemenetelre. Harangoznak Csengerbe, Vajon ki halt meg benne? (Népd.). A ki, fel, el igekötőkkel áth. értelmü. Kiharangozni a halottakat. Felharangozni valakit álmából. Elharangozták a délt. Tréfás nyelven: lityeg, fityeg. Harangoz az ülepe.

*HARANGOZÁS
(har-ang-oz-ás) fn. tt. harangozás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki harangot húz. Harangozásért fizetni. Harangozásban megszakadni. 2) Harangok kongása. Harangozásra fölébredni. Öszvetételei: kiharangozás, beharangozás.

*HARANGOZÓ
(har-ang-oz-ó) fn. tt. harangozó-t. Széles ért. személy, ki harangoz. Szoros ért. templom szolgája, pl. egyházfi, kinek kötelességében áll bizonyos időkben és alkalommal harangozni. Harangozópénz am. harangozónak, vagy harangokért fizetett díj. Már a harangozópénz néz ki az orrából. (Km.) am. nem sokára meghal.

*HARANGÖNTÉS
(harang-öntés) ösz. fn. Harangcsinálás, mely főleg a felolvasztott érczvegynek mintába öntésével megy végbe. Ért hozzá, mint hajdu a harangöntéshez. (Km.).

*HARANGÖNTŐ
(harang-öntő) ösz. fn. Mesterember, ki harangokat készít, illetőleg önt.

*HARANGRONGY
(harang-rongy) ösz. fn. A szuláknemü növények osztályába tartozó növényfaj, mely déli Europa tengeri vidékein tenyészik, gyöngéd, vöröses, a földön kúszó szárakkal, versalakú levelekkel, s bíborszinű virágokkal. (Convolvulus soldanella).

*HARANGSZÉL
(harang-szél) ösz. fn. l. HARANGKARIMA.

*HARANGSZÍV
(harang-szív) ösz. fn. l. HARANGNYELV.

*HARANGSZÓ
(harang-szó) ösz. fn. Harang hangja, kongása. Reggeli harangszóra fölébredni. Harangszó mellett vagy harangszóval kisérni a halottat temetőbe.

*HARANGSZOBA
(harang-szoba) ösz. fn. A toronynak azon emelete vagy fiókja, melyben harang vagy harangok lógnak.

*HARANGTENGELY
(harang-tengely) ösz. fn. A harang ormára alkalmazott tengelyalakú rúd, melynél fogva az a haranglábon fityeg, s ide-oda lóbáltatik.

*HARANGTORONY
(harang-torony) ösz. fn. Torony, melyben harangok lógnak, különösen, magán álló torony, mely kiválólag harangok végett építtetett.

*HARANGÜTŐ
(harang-ütő) ösz. fn. l. HARANGNYELV.

*HARANGVÁLL
(harang-váll) ösz, fn. l. HARANGTENGELY.

*HARANGVEGY
(harang-vegy) ösz. fn. Rézből, ónból, ezüstből stb. készített keverék, melyből harangokat öntenek.

*HARANGVIRÁG
(harang-virág) ösz. fn. lásd CSÖNGETYŰKE. Néhutt am. galambvirág v. harangczámoly.

*HARANGZÚGÁS
(harang-zúgás) ösz. fn. A harangszónak folytonos és messzeható rezgése.

*HÁRÁNT
(hár-ánt) ih. melynek gyöke hár, képzője a hasonlóságot, alakot jelentő ánt, vékony hangon ént, mint gyan-ánt, szer-ént. Értelme: oly vonalban, irányban, helyzetben, melyről valami lehárúl, lehersen, hersenve alácsuszik, rézsutosan, lejtősen, menetelesen. Háránt ásni az árkot. Háránt fordítani az ég alatti asztalt, hogy az eső meg ne álljon rajta. Háránt csinálni a járdát. Könnyebb kiejtés végett, kivált hosszu képzőjü származékaiban röviden is ejtjük az első szótagot: haránt, haránték, harántékos stb.

*HÁRÁNTÉK, HARÁNTÉK
(hár-ánt-ék) fn. tt. háránték-ot. Valamely testnek, tárgynak lejtőre álló, rézsutos, meneteles oldala, fekvése.

*HÁRÁNTÉKOS, HARÁNTÉKOS
(hár-ánt-ék-os) mn. tt. hárántékos-t v. ~at, tb. ~ak. Lejtőre álló, rézsutos, minek harántéka van. Harántékos kövezet. Harántékos bástya, árok. Harántékos vállak. És csinála a templomban hárántékos ablakokat. (III. kir. 6. 4. Káldi).

*HÁRÁNTÉKOSAN, HARÁNTÉKOSAN
(hár-ánt-ék-os-an) ih. Lejtős, meneteles, rézsutas irányban, vonalban. Harántékosan csinálni a töltést. Harántékosan gyalulni a deszkát.

*HÁRÁNTNYEREG
(háránt-nyereg) ösz. fn. Nőlovagok számára készített nyereg, melynek hárántos oldaltámasza van, hogy a féloldalt ülő lovag hátra ne essék.

*HÁRÁNTOS, HÁRÁNTOSAN
l. HÁRÁNTÉKOS, HÁRÁNTÉKOSAN.

*HÁRÁNTSÍP, HARÁNTSÍP
(hár-ánt-síp) ösz. fn. Síp, melyet nem hosszában, azaz végén fújnak, hanem oldallikon, s ezért rézsutosan fekszik kezünkben, máskép: fuvola.

*HÁRÁNTSÍPOS
(háránt-sípos) ösz. fn. Zenész ki hárántsípot fú vagy annak fuvásához különösen ért.

*HÁRÁNTVONAL
(háránt-vonal) ösz. fn. Általán vonal, mely hárántos irányban nyulik el. Különösen mértani ért. vonal, melyet valamely térnek egyik szögétől a középponton keresztül az átellenes szögig húznak. (Diagonalis).

*HARAP (1)
(har-ap, rokonságai a héber , olasz grappare, grippare, franczia gripper, hellén gripeuw, gripizw, arpazw, perzsa giriften, német greifen, ó német caraifan, crifan, grifan stb.; melyek közelebbről fogást, megfogást jelentenek; de hiszen oly közel áll a két eszme együtt, hogy a harapó tagot az emberi testben magyarul is fog-nak mondjuk). Önh. és áth. m. harap-tam, ~tál, ~ott. Gyöke a hangutánzó har, s jelenti a fogaknak azon működését, midőn valamely testet mohón megragadnak, belőle részt kiszakasztanak, föltépnek stb. Rokon vele hangban és értelemben mar szó is. Harap a kutya, ló. Harap a mérges gyerek. Kenyérbe, fűbe harapni. Nagyot harapni. Ne bántsd, mert megharap. Bele harapni a savanyú almába. Mit félsz, hiszen el nem harapják az orrodat. Félbe harapni a szót, am. félig kimondani, félig elhallgatni. Kiharapni egy darab húst. Leharapni valaki fülét. Vess kenyeret az ebnek, megharap érte. (Km.). Szenvedő alakban nincs használatban, pl. nem mondjuk soha: megharapatott a kutyától, elharapatott a füle, hanem: megharapta a kutya, elharapták a fülét. Átv. ért. 1) Ízlel valamit, különösen, mi az inynek nem tetszik vagy nehéz. Ő is bele harapott a szegények kenyerébe, a savanyú almába. 2) Szóval csipős, fulánkos, szurdaló érintésekkel bánt. Ne harapj. Ha ő mar, én harapom. (Km.).
Képzésre a pökést jelentő, régies hagyap igén kívül alig van mása nyelvünkben.

*HARAP (2)
(har-ap) fn. tt. harap-ot. Átv. ért. jelent oly tüzet, mely tarlón, nádasban, cserjékben, réteken, vetéseken, erdőkön tovább-tovább terjedez, s mintegy tova harapva, legelve fölemészti ami táplálékot utjában kap. Tűz harapja. Harapot gerjeszteni a csalitban. Harapot oltani.
"Halál formára jár bán törökök között;
Mint az lángos harap ha nádba ütközött,
Mint az sebes vízár ha hegybül érkezett,
Oly kegyetlenségben Zrini most öltözött."
Zriniász.

*HARAPÁS
(har-ap-ás) fn. tt. harapás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn az állat valamit vagy valamibe harap. Minden harapás után tovább lépő barom. 2) Azon mennyiség vagy falat, melyet egyszerre harap, vagyis elszakaszt a fogas állat. Harapás-kenyér. Csak egy harapást nem adott, oly fösvény. Megunta az én lovam a nyargalást, harmadnaptól nem evett egy harapást. (Népd.). V. ö. HARAP, ige.

*HARAPÁSHELY
(harapás-hely) ösz. fn. A testnek azon része, melyen a harapás történt, a leharapott tárgynak nyoma. Legelőn látszó harapáshelyek. Irral bekenni a harapáshelyet.

*HARAPÁSNYI
(har-ap-ás-nyi) mn. tt. harapásnyi-t, tb. ~ak. Oly nagy, mekkorát egyszerre harapni lehet. Harapásnyi kenyér. Adj egy harapásnyit abból az almából.

*HARAPDÁL
(har-ap-da-al) áth. m. harapdál-t. Részenként, apródonként vagy folytonosan, gyakran harap. Az egerek harapdálják a kenyeret, sajtot, szalonnát. Eb is a követ harapdálja, midőn az embert meg nem marhatja. (Km.). Körülharapdálni a lepényt. Kinjában karját harapdálja. Nyelvét harapdálni. Átv. ért. valakinek hirét, nevét, becsületét bántja; gyaláz, rágalmaz.

*HARAPDÁLÁS
(har-ap-da-al-ás) fn. tt. harapdálás-t, tb. ~ok. Gyakori, ismételt vagy folytonos harapás. V. ö. HARAPDÁL.

*HARAPDÁLVA
(har-ap-da-al-va) ih. Gyakran, ismételve, folytonosan harapva valamit. Nyelvét harapdálva kinlódott.

*HARAPÉGÉS
(harap-égés) ösz. fn. Erdőn, tarlón, vetésekben, nádasokban stb. dúló, pusztító tűz. V. ö. HARAP, fn.

*HARAPÉGÉSGOMBA
(harap-égés-gomba) ösz. fn. Megégett cserebokros helyen termő gombafaj.

*HARAPOCS
(har-ap-ocs) fn. tt. harapocs-ot. Gyógyszerészek kis mozsara, melyben szereket törnek, zúznak. A latin mordeo, morsulum hasonlósága után alkotott szó. Egyébiránt a mozsárka még szabatosabb, mert megvan benne a morzsa, morzsol szók gyöke.

*HARAPÓDZÁS
(har-ap-ód-oz-ás) fn. tt. harapódzást, tb. ~ok. Valaminek harap gyanánt elterjedése. Dögvész, bünök elharapódzása. V. ö. HARAPÓDZIK.

*HARAPÓDZIK
(har-ap-ód-oz-ik) k. m. harapódzottam v. harapództam, harapódzott, htn. harapódzni v. ~ani. Harap módjára tovább-tovább terjed. Messze harapódzott a tűz. Használják különösen oly tárgyakról, melyek ártalmasak, veszélyesek vagy olyakul tartatnak. Elharapódzott a marhavész mindenfelé. A vallástalanság beharapódzott már a nép közé is. A korlátlanság elvei elharapódzottak. V. ö. HARAP.

*HARAPÓFOG
(harapó-fog) ösz. fn. Így neveztetnek az állatok élesebb fogai, melyekkel az eledelt elharapják. Az embernek nyolcz harapó foga van, négy alul és négy fölül, melyeket a kutyafogak kerítenek. Máskép: metszőfog. (Dentes incisores).

*HARAPÓFOGÓ
(harapó-fogó) ösz. fn. Vas fogó, mely különösen szegek kihuzására szolgál. V. ö. FOGÓ. Szent Mihály után nem nő a fű, ha harapófogóval húzzák is. (Km.).

*HARAPÓLAG
(har-ap-ó-lag) ih. Harapó állat módjára. Átv. ért. sértő, éles, gonosz, piszkálódó, szurdaló szavakkal. Harapólag szólani valakihez.

*HARAPOS (1)
(har-ap-os) mn. tt. harapos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit a harapégés meglepett, pusztít. Harapos erdő, tarló, nád. 2) Ami harapni szokott. Harapos kutya, ló. l. HARAPÓS.

*HARAPOS (2)
(har-ap-os) áth. m. harapos-tam, ~tál, ~ott. l. HARAPDÁL.

*HARAPÓS
(har-ap-ó-os) mn. tt. harapós-t v. ~at, tb. ~ak. Oly állatról mondjuk, mely hamar harap, mely harapni, marni szokott. Harapós kutya, ló. Átv. ért. oly ember, ki szóval másokat piszkálni, élesen vagdalni, durván visszatorolni szokott.

*HARAPOSSÁG, HARAPÓSSÁG
(har-ap-ó-os-ság) fn. tt. harapósság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valamely állat könnyen harap.

*HARAPOZIK
(har-ap-oz-ik) k. lásd: HARAPÓDZIK.

*HARAPTŰZ
(harap-tűz) ösz: fn. l. HARAPÉGÉS.

*HARASZT (1)
(har-asz-t) fn. tt. haraszt-ot. Gyöke az erdőt, cserjét, sarj-at jelentő har, melyből asz képzővel lett harasz. A t toldalékbetü, mint az araszt, bibaszt, választ, (válasz helyett), esperěst, forint, faintos, rubint szókban. Szláv nyelven: chraszt. Jelent általán erdős helyet. V. ö. HAR. Különösen 1) Fiatal, sarjadzó, cserjés erdő, melyet a barom jár, miért nagyra soha sem nőhet. Mindig egyforma, mint a mocsai haraszt. (Dunántuli km.). Antal harasztjára bocsátott. (Km.). Esik eső a haraszton, nem kapok én a paraszton. (Népd.). 2) Száraz levelü bokrok. Nem zörög a haraszt szél nélkül. (Km.). 3) Széles levelü, öszve nem boruló káposztafaj, csipkés káposzta. Vágmelléken így hívják a közönséges káposztát is, mely fejbe nem ment. A harasztot a marhának vetni. 4) Több helység neve.

*HARASZT (2)
falu Szepes és puszták Hont és Komárom megyében; SZENT~, puszta Nyitra megyében; helyr. Haraszt-on, ~ra, ~ról.

*HARASZTDOMB
puszta Abaúj megyében; helyr. Harasztdomb-on, ~ra, ~ról.

*HARASZTERDŐ
puszta Pest megyében, Gödöllő mellett; helyr. Haraszterdő-n, ~re, ~ről.

*HARASZTFA
(haraszt-fa) ösz. fn. l. EGERFA.

*HARASZTI (1)
(har-asz-t-i) mn. tt. haraszti-t, tb. ~ak. 1) Harasztból vagy harasztról való, arra vonatkozó. 2) Több helység neve.

*HARASZTI (2)
helységek Abaúj, Baranya, Nógrád, Verőcze és Pest megyében; helyr. Haraszti-ba, ~ban, ~ból.

*HARASZTIFALU
helység Vas megyében; helyr. Harasztifalu-ba, ~ban, ~ból.

*HARASZTKÁPOSZTA
(haraszt-káposzta) ösz. fn. Csipkés, fodros levelü téli káposztafaj, melyet karácsoni káposztá-nak is neveznek. Vágmelléken am. fejbe nem boruló, laza káposzta, melyet a marháknak vetnek, sarjas káposzta.

*HARASZTKERÉK
falu Erdélyben, Maros székben; helyr. Harasztkerék-ěn, ~re, ~ről.

*HARASZTOS (1)
(har-asz-t-os) mn. tt. harasztos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Haraszttal benőtt, harasztot termő. Harasztos legelő. Harasztos kerti ágy. V. ö. HARASZT.

*HARASZTOS (2)
erdélyi helységek neve Kolos megyében és Aranyos-székben. Helyr. Harasztos-on, ~ra, ~ról.

*HARÁZSOL, HARÁZSOLÁS
l. HARIZSÁL, HARIZSÁLÁS.

*HARCSA
(har-csa) fn. tt. harcsát. Gyöke egy a harap ige gyökével vagy mar szóval. Jelenti azon ismeretes, nagy száju, bajuszos, éles fogakkal ellátott, igen zsiros husú, ragadozó halat, mely leginkább lassú és iszapos vizekben szeret lakni, mázsányi nagyságra is megnő, s nem csak halakat fogdos, hanem az uszkáló gyermekeket is megtámadja. Tátogat. mint a harcsa. (Km.). Eléjön a szláv nyelvben is.

*HARCSAPIRÍTÓ
(harcsa-pirító) ösz. fn. Így nevezik pajkos nyelven azon parázsos fazekat, melyet téli időben a piaczon üldögelő kofák melegítésül használnak.

*HARCSÁS
(har-csa-as) mn. tt. harcsás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Harcsával bővelkedő, hol a harcsák tanyáznak. Harcsás Rába. Harcsás öböl; így nevezik a komáromi vár közelében levő öblöt, a harcsák és ottani halászok egyik fő tanyáját. 2) Harcsával készített, főzött. Harcsás káposzta.

*HARCZ (1)
(har-cz) fn. tt. harcz-ot. Gyöke a elvont har, mely vagy a boszuból fölháborodott indulatnak erősen kitörő hangját utánozza vagy a küzdést, küzdő érintkezést jellemző horzs, karcz, sérz módosúlata. Képzésre és némileg jellemére nézve rokon még marcz, morcz, porcz, durcz, hurcz, sercz törzsökökkel is. Arabul harb, mely szót a törökben is használnak. Figyelmet érdemelnek a franczia guerre, olasz guerra, angol war, német Krieg stb. szók is. A hellenben pedig kraugh am. lárma, csárma. 1) Általán, fegyverrel űzött, mérges, boszús, zajos verekedés. Harczot támasztani. Harczra kelni. Harczra hívni a bántó felet. 2) Szorosb ért. hadtani szabályok szerént rendezett verekedés az ellenséges fejedelmek vagy nemzetek hadseregei között. Máskép: csata. Harczot rendezni. Harczot víni. Harczban elesni. Egy harcz nem győzedelem. (Km.). 3) Vétetik háboru helyett is. Harcz és háboru! felkiáltó kifejezés.
"Harczra hítt a hon veszélye,
Síkra szállott a levente;
Szép arája bús fohászszal,
Anyja áldással követte."
Tárkányi Béla
4) Ellenségeskedés. Örökös harczban élő szomszédok. Külön pártok közötti harcz. 5) Átv. ért. versenyzés, vetélkedés.
"S minden ami kellem és gyönyör van,
Harczban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadala rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden."
Vörösmarty.
A csagataj nyelvben: urus és kargas, (Abuska; ugyanitt olvasható egyedül r-rel: ur-ar = ver-ő or-ar = metsz-ő, ort-ó).

*HARCZ (2)
falu Tolna megyében; helyr. Harcz-on, ~ra, ~ról.

*HARCZÁLLAPOT
(harcz-állapot) ösz. fn. Országnak, tartománynak vagy bizonyos vidéknek, helynek állapota, melynél fogva harczmező gyanánt szolgál, s fegyveres ellenkedéseknek ki van téve. Harczállapotban levő vár.

*HARCZÁSZ
(har-cz-ász) fn. Lásd: HARCZOS, (2).

*HARCZÁSZAT
(har-cz-ász-at) fn. tt. harczászatot. Hadi mesterség. (Taktica).

*HARCZBORONA
(harcz-borona) ösz. fn. Hadi eszköz neme.

*HARCZEDZETT
(harcz-edzett) mn. Harczokban részt vett, tapasztalt, s annál fogva megerősödött, megbátorodott. Harczedzett vitéz, sereg.

*HARCZÉL
(harcz-él) ösz. fn. A harcznak heve, élessége, vagy fő ereje.

*HARCZÉNEK
(harcz-ének) ösz. fn. Harczra buzdító hadi ének, hadi dal, harczi dal.

*HARCZESEMÉNY
(harcz-esemény) ösz. fn. Harcz úgy tekintve, mint történt dolog, okaival, előzményeivel és következményeivel együtt.

*HARCZESZKÖZ
(harcz-eszköz) ösz. fn. l. HARCZSZER.

*HARCZFESTÉSZ
(harcz-festész) ösz. fn. Képiró, ki harczi eseményeket szokott rajzolni, festeni.

*HARCZFESTMÉNY
(harcz-festmény) ösz. fn. Festett kép, mely valamely harczi eseményt ábrázol.

*HARCZFESTŐ
(harcz-festő) l. HARCZFESTÉSZ.

*HARCZFI
(harcz-fi) ösz. fn. Ki életét hadi életre, harczi kalandokra szánta, katona, vitéz, harczos.

*HARCZFOGÁS
(harcz-fogás) ösz. fn. Fogás vagy fortély a harczolásban, mely inkább ügyességen, mint erőn alapszik.

*HARCZFOLYAM
(harcz-folyam) ösz. fn. Azon időköz, melyben a harczolás, a vívók küzdelme történik.

*HARCZGÁT
(harcz-gát) ösz. fn. Hadépitészeti szabályok szerént épített gát, mely bizonyos helynek megerősítésére vagy az ellenség rohanásának akadályozására vagy biztos menhelyül szolgál. (Die Schanze).

*HARCZHATALOM
(harcz-hatalom) ösz. fn. 1) Önkénynyel járó, s kimélet nélküli hatalom, melyet a harczoló ellenfelek egymás ellen gyakorolnak. 2) Fegyveres népből, katonaságból álló erő. Harczhatalommal bevenni, s elfoglalni a várat.

*HARCZHATÓ
(harcz-ható) l. HARCZKÉPES.

*HARCZHELY
(harcz-hely) ösz. fn. Hely, vagyis térség, mező, hol az ellenfelek harczolnak.

*HARCZI
(har-cz-i) mn. tt. harczi-t, tb. ~ak. Harczba való, harczot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Harczi zaj. Harczi szózat. Harczi vezér. Halljátok szavamat daliák és harczi vezérek. (Vörösm.).

*HARCZIAS
(har-cz-i-as) mn. tt. harczias-t v. ~at, tb. ~ak. Harczi tulajdonságokkal biró; katonás, vitézies. Harczias népek. Harczias modor. Harczias fegyverzörgetés. Harczias zaj, induló.

*HARCZIASAN
(har-cz-i-as-an) ih. Harczias módon; katonásan.

*HARCZIRÁNYPONT
(harcz-irány-pont) ösz. fn. Iránypont, melyet a tervezett harczban követni kell, hogy kitűzött sikere legyen.

*HARCZJÁTÉK
(harcz-játék) ösz. fn. Harczot ábrázoló katonai gyakorlat, melynek czélja az ügyességnek és erőnek mutogatása, s a nézőknek mulattatása. A régi lovagkor harczjátékai.

*HARCZJÁTÉKI
(harcz játéki) ösz. mn. Harczjátékhoz való, azt illető, arra vonatkozó. Harczjátéki fegyverek. Harczjátéki innepély, mulatság.

*HARCZKEDVELŐ
(harcz-kedvelő) ösz. mn. Aki vagy ami a harczban kedvét találja, harczias. Harczkedvelő fiatalság. Harczkedvelő itész.

*HARCZKÉP
l. HARCZFESTMÉNY.

*HARCZKÉPES
(harcz-képes) ösz. fn. Fegyveres személy, aki sem testi minőségére, sem képzettségére nincs akadályozva, hogy a harczban részt vehessen, vagy csapat, sereg, amely harczolásra felkészítve, begyakorolva, kiképezve van.

*HARCZKÉSZ
(harcz-kész) ösz. mn. Mondjuk a küzdő félről vagy hadseregről, midőn a viadalra fel- és elkészülten a csata megkezdését várja.

*HARCZKÉSZÜLET
(harcz-készület) ösz. fn. Intézkedés a harcz megkezdéséhez.

*HARCZLÓ
(harcz-ló) ösz. fn. Katona alá való paripa, vagyis oly ló, melyről fegyveres ember harczol. Könnyű, nehéz harczlovak.

*HARCZMÉN
(harcz-mén) ösz. fn. l. HARCZLÓ.

*HARCZMEZŐ
(harcz-mező) ösz. fn. Síkság, térség, terület, melyen az ellenfelek harczolnak, harcztér. Szélesb ért. háboru. Harczmezőn koszorúkat aratni. Harczmezőn elesni.

*HARCZÓ
erdélyi falu Maros székben; helyr. Harczó-n, ~ra, ~ról.

*HARCZOL
(har-cz-ol) önh. m. harczol-t. Fegyverrel, fegyveres ellenség ellen ví, küzd. Harczolnak a megütközött hadi seregek. Harczolni a hazáért, királyért. Szélesb és átv. ért. vitatkozik, más véleményüek ellen keményen nyilatkozik. Harczolnak a pártok.

*HARCZOLÁS
(har-cz-ol-ás) fn. tt. harczolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki harczol. Elfáradni, sebet kapni a harczolásban. V. ö. HARCZOL.

*HARCZOLHATLAN
(har-cz-ol-hat-lan) mn. tt. harczolhatlan-t, tb. ~ok. Oly személyről mondjuk, ki gyönge kora, vénsége vagy testi hibái, erőtlensége miatt harczra nem alkalmas, fegyvert nem foghat.

*HARCZOLHATÓ
(har-cz-ol-hat-ó) mn. tt. harczolható-t. Ki korára és testi erejére nézve fegyvert forgatni képes, harczba való, fegyverfogható. Minden harczolható férfit fegyverre szólítani.

*HARCZOLÓ
(har-cz-ol-ó) mn. tt. harczoló-t. Ki harczot űz, harczban ví, küzd. Szélesebb és átv. ért. küzködő, vitatkozó. Egymással, harczoló pártok, vallásfelekezetek, irók, tudósok.

*HARCZOLÓDIK
(har-cz-ol-ód-ik) belsz. m. harczolód-tam, ~tál, ~ott. Folytonos harczban, küzdésben, vitában él, szenved. Harczolódnak az egymást gyülölő pártok, vallásfelekezetek.

*HARCZOS (1)
(har-cz-os) mn. tt. harczos-t v. ~at, tb. ~ak. Harczot vivó, harczra kész, harczot kedvelő. Harczos nép. Harczos indulat.

*HARCZOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. harczos-t, tb. ~ok. Hadi személy, katona, vitéz; ki szenvedélyből vagy kötelességből harczol.

*HARCZOSSÁG
(har-cz-os-ság) fn. tt. harczosság-ot. Harczot, veszekedést, küzdést, vitát kedvelő indulat, szenvedély.

*HARCZPARANCS
(harcz-parancs) ösz. fn. Harczot rendelő, harczra intő vezéri parancs.

*HARCZRÁNDULAT
(harcz-rándulat) ösz. fn. Hadi mozgalom, midőn valamely hadsereg az ellenség földére becsap, s futólagos pusztitást követ el, portyázat.

*HARCZREND
(harcz-rend) ösz. fn. Rend, melybe az ütközetre készülő seregeket állítják.

*HARCZRENDELET vagy ~RENDELMÉNY
(harcz-rendelet v. ~rendelmény) ösz. fn. 1) A harczolásban megkivántató szabályt tartalmazó parancs. 2) A harczra készen állást megrendelő intézkedés. 3) Harczolás közben kibocsátott rendelet.

*HARCZRIADÁS
(harcz-riadás) ösz. fn. A harczba rohanó hadseregnek egymást buzdító, s az ellent fenyegető, ijesztő éktelen kiáltozása.

*HARCZSZER
(harcz-szer) ösz. fn. Mindenféle szer, melylyel harczolni, vagy melyet harczban használni szoktak.

*HARCZSZERETŐ
(harcz-szerető); l. HARCZKEDVELŐ.

*HARCZSZÜNET
(harcz-szünet) ösz. fn. A harcznak ideiglenes félbehagyása, megszakasztása, pihenés vagy más ok miatt.

*HARCZTAN
(harcz-tan) ösz. fn. A hadtudomány azon ága, mely rendszeres szabályokat ád elé, mikép kelljen a harczot különféle viszonyokban intézni és folytatni.

*HARCZTÁRS
(harcz-társ) ösz. fn. Így neveztetnek, kik ugyanazon harczban részt vesznek vagy vettek. V. ö. BAJTÁRS.

*HARCZTÉR
(harcz-tér); l. HARCZMEZŐ.

*HARCZTERHEK
(harcz-terhek) ösz. tb. fn. Mind azon munkák, fáradalmak, nehézségek, szenvedések, melyek a harczczal járni szoktak.

*HARCZTERV
(harcz-terv) ösz. fn. Terv, mely a viszonyokhoz és körülményekhez képest a harcznak helyét, módját, rendét, irányát stb. előlegesen meghatározza. Harcztervet készíteni. Elállani a harcztervtől. Jobb hangzással: harcz terve, harczi terv.

*HARCZVADÁSZ
(harcz-vadász) ösz. fn. 1) Katonai vadász, vagyis az úgynevezett vadászok osztályához tartozó katona. 2) Átv. ért. ki minden móddal azon van, hogy harczot támaszszon, ki folytonosan alkalmat keres a harczolásra.

*HARCZVÁGY
(harcz-vágy) ösz. fn. Vágy, mely valakit harczra ösztönöz, harcz után áhitozó kivánság.

*HARCZVESZÉLYĚK
(harcz-veszélyěk) ösz. tb. fn. Életet koczkáztató, fenyegető körülmények és bajok, melyek a harczokat kisérni, vagy belőlök eredni szoktak.

*HARCZVONAL
(harcz-vonal) ösz. fn. A harczolásra kijelölt vonal, irány. Továbbá: harczrend; lásd ezt.

*HARCZZAJ
(harcz-zaj) ösz. fn. Zaj, melyet a harczolók riadása, s fegyvereik csörgése, puffogása, bömbölése támaszt. Szélesb ért. lármás élénkség a harczmezőn, vagy a hadseregek által ellepett táborban, vidéken stb. Jobb hangzással: harczi zaj.

*HARCZZENE
(harcz-zene) ösz. fn. Hadi zene. Jobb hangzással: harczi zene.

*HARD
puszta Fehér megyében; helyr. Hard-on, ~ra, ~ról.

*HARDICSA
falu Zemplén megyében; helyr. Hardics-án, ~ra, ~ról.

*HARÉL
(har-é-ol) önh. m. harél-t. Gyöke a hangutánzó har, innen lett haré elvont törzsök, mely lármát, durva zajt jelent, s ebből harél, azaz sokat beszél, lármáz, kárál, karél. Ikerítve is használják: harél-karél. Székely szó. Rokonai hurít, hurogat.

*HÁREM
(arab szó, ettől: harama, elkülönítni, tiltani; a törzsök hár, mely miként föntebb láthatni. némileg rokon jelentéssel megvan a magyarban is). l. NŐLAK.

*HÁREMŐR
(hárem-őr), l. NŐLAKŐR.

*HÁRFA
ösz. fn. Megvan a német Harfe, Harpfe, ó német harpha, angol harp, svéd harpa, franczia harpe, olasz harpa, spanyol, portugall arpa szókban. Háromszögü nagyobb lantféle húros zeneeszköz, melyet a játszó ujjaival penget. Ezen eszköz a legrégiebbek egyike, s Adelung szerént már Dávid király idejében divatozhatott. Innét neve is, mint ő mondja, keletről szállott át Europába. Heyse szerént lehetett a régi németben harfan ige, mert a svédben harfwa am. a német raffen, reiszen.

*HÁRFACSIGA
(hárfa-csiga) ösz. fn. Csigafaj, melynek külső alakja némileg a hárfához hasonlít (Buccinum harpa).

*HÁRFAHANG
(hárfa-hang) ösz. fn. Sajátságosan pengő hang, melyet a hárfa húrjai adnak.

*HÁRFÁS (1)
(hárfa-as) fn. tt. hárfás-t, tb. ~ok. Személy, ki hárfán játszik. Színházi, vendéglői, utczai hárfások.

*HÁRFÁS (2)
mn. tt. hárfás-t v. ~at, tb. ~ak. Hárfával ellátott, hárfán játszó. Hárfás leány. Hárfás koldus.

*HÁRFÁZ
(hárfa-az) önh. m. hárfáz-tam, ~tál, ~ott. Hárfán játszik, hárfát penget.

*HÁRFÁZÁS
(hárfa-az-ás) fn. tt. hárfázás-t, tb. ~ok. Hárfán játszás, hárfapengetés.

*HÁRFAZENE
(hárfa-zene) ösz. fn. Zene, melyet egy vagy több hárfa pengetése képez.

*HARGITA
hegy Erdélyben a székely földön.

*HARI
erdélyi falu Alsó-Féjér megyében; helyr. Hari-ba, ~ban, ~ból.

*HARICSKA
(har-ics-ka) fn. tt. haricskát. Tiszavidéki és erdélyi szó, némely más vidékeken: tatárka, pohánka, hajdina. Gyöke a sarjat, cserjét, erdőt, erdős vidéket jelentő har, vagy azért, mert leginkább erdős vidékeken tenyésztik, vagy hogy bő sarjadékú, sarjadzásu. Megvan a román nyelvben is.

*HARIKÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Harikócz-on, ~ra, ~ról.

*HARINA
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. Hariná-n, ~ra, ~ról.

*HÁRINT
(ho-ar-int) áth. m. hárint-ott, htn. ~ni v. ~ani. Könnyeden, kevés mozdulattal hárít, félretol valamit. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRINTÁS
(ho-ar-int-ás) fn. tt. hárintás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit könnyeden, nagyobb fáradság és tartósb munka nélkül hárítunk. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRINTGAT
(ho-ar-int-gat) gyak. áth. m. hárintgat-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy egymás után hárint, félre tologat.

*HÁRINTKOZIK
(ho-ar-int-koz-ik) k. m. hárintkoz-tam, ~tál, ~ott. Magát hárintja, ütés vagy megfogás elől félrekapkodja.

*HÁRINTOZIK
(ho-ar-int-oz-ik) l. HÁRINTKOZIK.

*HARIS
(har-is) fn. tt. haris-t, tb. ~ok. Gyöke a hangutánzó har, melyből is képzővel (os helyett) lőn haris, mint lapis, kőris, kódis, lapos, kőrös, kódos, kódus, koldus helyett. A fürjekkel vándorolni szokott, de ezeknél valamivel nagyobb és sötétebb tollú madárfaj, mely a gabonákban lakik, s harsogó kiáltásáról igen ismeretes, honnan nevét is vette. (Rallus crex.). Kiált, mint a haris. Szaván fogják a harist. (Km.).

*HARISNYA
(har-is-nya v. har-os-nya) fn. tt. harisnyát. Eredetileg szőrből szőtt vagy kötött lábravaló. Gyöke egy a hars szóéval. V. ö. HARA. Eléjön a szláv nyelvben is harusnya alakban. Különösen. 1) A székelyeknél am. szőrnadrág, mely durva szűrposztóból készült, milyent az erdélyi köznépek viselnek. 2) A gömöri barkóknál, szűrkapcza, melyet a bocskor fölé tekernek. 3) Pamutból, czérnából, selyemből kötött vagy szőtt lábravaló, milyent különösen a nőszemélyek viselnek. Fehér, fekete, kék, tarka harisnya. Férfi, német harisnya. Harisnyát kötni, fejelni, foltozni.

*HARISNYAÁRUS
(harisnya-árus) ösz. fn. Kalmár, ki harisnyákat árul.

*HARISNYAFEJ
(harisnya-fej) ösz. fn. A harisnyának azon része, mely a lábfejet takarja.

*HARISNYAFOLTOZÓ
(harisnya-foltozó) ösz. fn. Személy, ki a likas, rongyos harisnyákat kijavítja.

*HARISNYAKAPTA
(harisnya-kapta) ösz. fn. Harisnyaszövők kaptája, melyre a harisnyát feszítik.

*HARISNYAKÖTŐ
(harisnya-kötő) ösz. fn. 1) Személy, ki harisnyákat köt vagy ezen munkával keresi kenyerét. 2) Szalag, melylyel a felhúzott harisnyát a lábszárhoz szorítják, hogy le ne csuszszék.

*HARISNYAMŰHÁZ
(harisnya-mű-ház) ösz. fn. Ház, vagyis műhely, melyben harisnyákat szőnek.

*HARISNYÁS (1)
(har-is-nya-as) mn. tt. harisnyás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Harisnyában járó, harisnyát viselő. Harisnyás leány, asszony. Harisnyás magyarok! 2) Harisnyával rakott, bővelkedő. Harisnyás bolt.

*HARISNYÁS (2)
(mint föntebb) fn. tt. harisnyás-t, tb. ~ok. 1) Mesterember, ki harisnyákat készít. 2) Személy, ki harisnyát visel.

*HARISNYASÁM
(harisnya-sám) ösz. fn. Sámfa, vagyis a harisnyacsinálók deszkája, melyre a harisnyaszövetet kifeszítik.

*HARISNYASZALAG
(harisnya-szalag) ösz. fn. l. HARISNYAKÖTŐ.

*HARISNYASZÍJ
(harisnya-szíj) ösz. fn. A harisnya nevü erdélyi szűrnadrág szíja. Székely szó.

*HARISNYASZÖVÉS
(harisnya-szövés) ösz. fn. 1) Kézi munkálkodás, mely által valaki harisnyát sző. 2) Maga azon mesterség, mely a harisnyák szövésével foglalkodik.

*HARISNYASZÖVŐSZÉK
(harisnya-szövő-szék) ösz. fn. Harisnyatakácsok szövőszéke, melyen harisnyákat szőnek.

*HARISNYÁZ
(har-is-nya-az) áth. m. harisnyáz-tam, ~tál, ~ott. Harisnyával ellát, harisnyába öltöztet. Fölharisnyázni lábait a hideg ellen. Fölharisnyázni a leánykákat.

*HÁRÍT, HÁRIT
(ho-ar-ít) áth. m. hárít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit más testnek fölszinéről némi erővel, mintegy hersenéssel, horzsolással le v. elvon, eltakarít, el-, öszve- vagy félretol. Tarlót hárítani. A gyüjtők után elmaradt szénát öszvehárítani. Felhárítani az elhullott szalmát. Zsákba hárítani a gabonát. Elhárítani utból a szemetet. Gereblyével, lapáttal, villával, kézzel hárítani valamit. Átv. ért. terhet, munkát, kötelességet másra tol; saját hibáját, bűnét másra fogja, nehezíti. A főtisztek az alsóbbakra hárítják a munkát. Ne hárítsd rám, amit magad tettél. Társaira hárította a tolvajságot. Magáról másra hárította a vádat. V. ö. HÁR.

*HÁRÍTÁS, HÁRITÁS
(ho-ar-ít-ás) fn. tt. hárítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hárítunk. Tarló-, széna-, szalmahárítás. A tehernek, bűnnek másra hárítása. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRITGAT
(ho-ar-ít-gat) áth. és gyak. m. hárítgat-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy folytonosan és könnyeden hárít. Kis tarlót hárítgattam fűtőnek. Fütyörészve hárítgatni a villások után. V. ö. HÁRÍT.

*HÁRÍTGATÁS
(ho-ar-ít-gat-ás) fn. tt. háritgatás-t, tb. ~ok. Folytonos és könnyed hárítás.

*HÁRÍTHATLAN, HÁRITHATLAN
(ho-ar-ít-hat-lan) mn. tt. hárithatlan-t, tb. ~ok. Mit hárítani, elhárítani nem lehet. Különösen átv. ért. távolíthatlan, legyőzhetlen, szükséges akadály gyanánt álló. Elhárithatlan baj, inség, akadályok. Elháríthatlan veszély fenyeget bennünket. Határozókép am. el nem hárithatólag.

*HÁRITHATÓ
(ho-ar-ít-hat-ó) mn. tt. hárítható-t, tb. ~k. Mit hárítani, elhárítani lehet. Különösen átv. ért. távolítható, mellőzhető, legyőzhető, nem szükségkép ellenálló. Hárítható nehézségek. Ezen akadályok és veszélyek elháríthatók. V. ö. HÁRÍT.

*HARIZSÁL
(har-izs-ál) áth. m. harizsál-t. A székelyeknél arról mondják, ki a tüzet szétkaparja vagy hadarja. Úgy kiharizsálád-e azt a tűzet? (Kriza J.). Rokon horzsol igével.

*HARIZSÁLÁS
(har-izs-ál-ás) fn. tt. harizsálás-t, tb. ~ok. A tűznek ki vagy szétkaparása.

*HARK
hegy neve Ugocsa megyében.

*HARKA (1)
(har-k-a, azaz har-og-ó = har-og-a) elvont törzsök és kicsinyező, melyből harkács v. harkály név származik. Gyöke: har, jelenti azon erős hangot, melyen a harkály nevü madár kiáltozni szokott. Néhutt, pl. Borsodban önállólag is használják: harka v. harka madár. Megvan a szláv nyelvben is hrkál alakban. Viselik e nevet több magyarországi helyek is.

*HARKA (2)
mezőváros Soprony és puszták Komárom és Pest megyében; helyr. Harkán, ~ra, ~ról.

*HARKÁCS (1)
(har-og-ács) fn. tt. harkácsot. l. HARKÁLY.

*HARKÁCS (2)
falu Gömör megyében; helyr. Harkács-on, ~ra, ~ról.

*HARKÁLY (1)
(har-ka-aly, V. ö. HARKA) fn. tt. harkály-t, tb. ~ok. Madárnem, egyenes, ékded végü csőrrel, hosszukás, gömbölyü, hegyes, s elűl szurós nyelvvel, s kurta és kúszásra alkalmas lábakkal, melyekkel a fákon könnyeden mászkál, csőrével kérgeiket kilikgatja, s az alattok rejtőző férgeket hosszu nyelvével kiszedi. (Picus). Nevezetesebb fajai: fekete, zöld, hamvas, szürke, küllő-harkály. Nevét vagy az erdőt jelentő har, vagy hihetőbben a hangutánzó har szóktól kapta. A szlávot, s harkályt ismerteti szája nyilása. (Horv. E.). Némely vidékeken: harkács, herkály, harkány.

*HARKÁLY (2)
falu Zemplén megyében; helyr. Harkály-on, ~ra, ~ról.

*HARKÁNY (1)
l. HARKÁLY.

*HARKÁNY (2)
falu Baranya megyében; helyr. Harkány-ba, ~ban, ~ból.

*HÁRLIK
(ho-ar-ol-ik) k. m. hárl-ott, htn. ~aní. Mondjuk oly testről, különösen növényről, s legkülönösben fáról, melynek hára, azaz haja, kérge lemegy, könnyen elválik, lefoszlik. Tavaszkor legkönynyebben hárlanak a fák. Hárlik a fűzág, most csináljunk sipot belőle. Máskép: hámlik, háslik, hárslik, minthogy a hárs kérge kitünőleg könynyen feslik.

*HARMACZ
falu Gömör megyében; helyr. Harmacz-on, ~ra, ~ról.

*HARMAD
(három-ad) számnév, tt. harmad-ot. 1) Részosztó, mely a háromfelé osztott egészből egy résznyit jelent, háromból egy (rész). A vett háznak harmad árát lefizetni. A cselédnek harmad bérét lehúzni. Ez értelemben a számsorozat így áll: egész, fél, harmad, negyed stb. Egész bér, fél bér, harmad bér, negyed bér stb. Mint töredék vagy tört szám jelenti az osztót (denominator). Egy harmada, két harmada valamely egésznek. Felében, harmadában tenni valamit am. imígy amúgy, nagyjában. 2) Sorosztó, mely a sorozatban másod után következik: első, másod, harmad. Első évben, másod évben, harmad évben. Első, másod, harmad rendű. Első, másod, harmad izben. Másod fű, harmad fű. Hamis keresmény nem száll harmad örökösre. (Km.). Harmad magammal am. én, és más kettő. Harmad magaddal, am. te. és más kettő, (te vagy a harmadik a társaságban). Harmad napos vendégnek ajtó megett helye, (km.); a vendég mentsége, ha maradni nem akar. V. ö. HARMADIK. 3) Midőn a fél szóval párosul, am. kettő és fél, (a sorban harmadik csak fél). Harmad fél óráig, azaz kettőig, és félig. Egyedfél óra, ketted v. kettődfél, harmadfél, negyedfél stb. óra. Most épen harmadfél éve, azaz kettő és fél. Harmadfél jobbágytelket bir, azaz két egész telket és felet. V. ö. OSZTÓSZÁM. 4) Három együtt véve, három egy, (olyan mint század, ezred). Harmad napig dínom-dánom (azaz lakodalom), holtig való szánom-bánom, (km. a czifra, de rosz házasságról).

*HARMADEBÉD
(harmad-ebéd) ösz. fn. Mátyusföldén am. ozsonna, Pápa körül lóránt. E szóból is kitetszik, hogy ebéd, eredetileg: evéd, s hogy általán evést jelent: első, azaz reggeli, második, azaz déli, harmadik, azaz délesti és negyedik, azaz esti evés. V. ö. EBÉD.

*HARMAD ÉVE
Két egész év elmulta előtt, vagyis kiegészítve: e jelen már harmadik éve, hogy.... Harmadéve sokat utaztam. Harmadéve kemény tél volt. Ez idén, taval, harmadéve stb.

*HARMADÉVI
(harmad-évi) ösz. mn. 1) Három év előtti. Harmadévi munkámat csak most fizették ki. 2) Mi már három év előtt kezdődött, létezett, elkészült stb. Ez idei, ez tavali, ez pedig harmadévi oltovány.

*HARMADFELELET
(harmad-felelet) ösz. fn. Régibb törvénykezési ért. a fél harmadik nyilatkozata, mely a másod nyilatkozatra adatik. (Triplica).

*HARMADFÉL
(harmad-fél) ösz. mn. Két egész és fél. Harmadfél forint, azaz két forint, ötven krajczár o. é. Harmadfél évig utaztam, azaz kettőig és félig. Harmadfél óra, am. kettő és fél. Harmadfél órakor. Németesen: félháromkor.

*HARMADFI
(harmad-fi) ösz. fn. Három férfi egyike, harmadúr, harmadnok. (Triumvir).

*HARMADFŰ
(harmad-fű) ösz. mn. Mondjuk a barmokról, különösen borjukról és csikókról, melyek két évesek multak, s a harmadikban vannak, azaz már harmadik új füvön legelnek. Harmadfű tinó, üsző. Harmadfű csikót kár még befogni.

*HARMADIA
falu Krassó megyében; helyr. Harmadiá-n, ~ra, ~ról.

*HARMADIK
(hár-om-ad-ik) számnév, tt. harmadik-at. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyedek, vagyis egyes tárgyak közől azt, mely a második után következik, (három egyik): első, második, harmadik, negyedik stb. Jobbról balra harmadik helyen állnak a százasok. A B harmadik betü a magyar ábéczében. Martius harmadik hónap az évben. Átkozott a hal a harmadik vízben, (km. első víz, melyből kifogták, második, melyben főzték, harmadik, melyet reá isznak), azaz: a főtt halra vizet nem jó inni. A régiek jobbára ik nélkül használták, mind ezt, mind a többi sorszámot. Harmad, negyed, ötöd fejezet. Minek nyoma maiglan megvan ezekben: harmad éve, harmad izben, harmad napon, harmad unoka, örökös stb. Megérintjük azon véleményt is, mely szerént a sorszámokban használt ik, eredetileg i, vagyis ih volt: harmadi(h), negyedi, ötödi stb. V. ö. ~I képző.

*HARMADIKSZOR
(három-ad-ik-szěr) számhatárzó. Harmadik izben. Egyébiránt szokottabb a harmadszor.

*HARMADHÓ
(harmad-hó) ösz. fn. Az esztendőnek harmadik hónapja, azaz martius vagy böjtmás hava vagy tavaszelő.

*HARMADLÁS
(három-ad-ol-ás) fn. tt. harmadlás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit három részre osztunk; vagy valamiből a harmadrészt kiveszszük; vagy valamit harmadszor teszünk. V. ö. HARMADOL.

*HARMADLAT
(három-ad-ol-at) fn. tt. harmadlat-ot. 1) Valamely egészből kivett, kiszakasztott harmad rész. 2) Valamely románynak harmadik párja, (eredeti) példánya. V. ö. HARMADOL.

*HARMADNAPI
(harmad-napi) ösz. mn. 1) Harmad nap előtti, mi ezelőtt három nappal létezett, történt. Mai, tegnapi, harmadnapi. Ez mai, ez tegnapi, ez harmadnapi munkám bére. A harmadnapi, tegnapi és mai szindarabokat nem láttam, de a hónapiba elmegyek. 2) Harmadik nap előforduló. Harmadnapi hideglelés. Mindennapi, harmadnapi, negyednapi őrállás, azaz, melyet vagy mindennap vagy csak minden harmadik, negyedik napon kell teljesíteni.

*HARMADNAPOS
(harmad-napos) ösz. mn. Három naptól fogva tartó, létező, folyó stb. Harmadnapos eső. Harmadnapos kis gyermek. Harmadnapos gyűlés, tanácskozás. Harmadnapos vendég. Egy v. egyednapos, ketted v. kettőd napos, harmadnapos, negyednapos.

*HARMADOL
(három-ad-ol) áth. m. harmadol-t. 1) Három részre oszt valamit. Ha tizenkettőt harmadolunk, egy részre jut négy. 2) Az egészből egy harmadot kivesz. A harmadában kaszálásra kiadott sarjút az illető kaszás harmadolja. 3) A földet harmad ízben szántja. Ugarolni, keverni v. forgatni és harmadolni kell a földet. 4) A szőlőt harmadszor kapálja. 5) Valamely irománynak harmadik példányát készíti.

*HARMADOS
(három-ad-os) fn. tt. harmados-t, tb. ~ok. 1) Személy, kit valamely birtoknak, haszonnak egy harmada illet. Ő ezen háznak harmadosa, azaz nem egészen az övé, csak egy harmada. 2) Három közől egy. Harmados arató, ki az arató részből harmad magával osztozik. Feles, harmados, negyedes stb. l. HARMADFI.

*HARMADRÉSZ
(harmad-rész) ösz. fn. Háromfelé osztott egésznek egy része. Kilencznek harmadrésze három. Hatvannak harmadrésze húsz. Egész, félrész, harmadrész, negyedrész stb.

*HARMADSZOR
(három-ad-szěr) sorosztó ih, s am. harmadik ízben. Először, másodszor, harmadszor, negyedszer stb. Harmadszor csengetnek, siessünk.

*HARMADVÁLTÓ
(harmad-váltó) ösz. fn. Valamely váltónak harmadik (eredeti) példánya.

*HÁRMAL
(hár-om-al) áth. m. hármal-t. A szőlőt harmadízben megkapálja, purhál. Máskép: harmadol.

*HARMALA
fn. tt. harmalát. Növénynem a tizenkéthímesek seregéből; csészéje öt levelü, bokrétája öt szirmu. (Peganum).

*HÁRMAN
(három-an) számnév, mely megfelel ezen kérdésre, hányan? Ketten, hárman, négyen, öten, hatan stb. Ketten, hárman egy kalászt. (A ludak meséjéből). Egyes számban: magam, magad, maga. Magam voltam, ketten, hárman voltunk. Hárman nem birtak vele, s ő maga fölemelte.

*HÁRMANKÉNT
(három-an-ként) ih. számnév. Háromhárom egyszerre, egy sorban, egy csomóban stb. Hármanként sétáló diákok. Hármanként adogatni fel a téglákat. Hármanként ültetni a kukoriczaszemeket, am. három szemet egy lyukba.

*HÁRMAS (1)
(három-as) mn. tt. hármas-t v. ~at, tb. ~ak. Oly öszvegről, egészről mondjuk, melyben bizonyos egység háromszor megvan, vagyis mely három, ugyanazon nemü egységből áll. Hármas szám, melyben az egy háromszor megvan. Hármas hegy, három oromból álló hegysor. Hármas határ, hol három határ csúcsai érintkeznek, s három határdomb van. Fehérvári hármas határ, magam vagyok benne betyár. (Népd.). Hármas út, háromfelé ágazó út. Hármas szövetség. Hármas gyermekek. Hármoncz (tergeminus). Hármas kereszt. Pannoni hármas orom, mely fennállsz nemzeti létünk emlékszobra gyanánt. (Czucz.). Hármas história. Verbőczy hármas könyve. Hármasával lépdelő katonák, am. háromhárom egy sorban. Hármasával veszi az asszonyembereket. (Pázmán). Hármasával osztogatja a csókokat, azaz kinekkinek hármat. Hármasba fogja a lovakat, azaz hármat egy kocsiba vagy egy széltében. Egyesével, kettesével, hármasával, négyesével stb.

*HÁRMAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. hármas-t, tb. ~ok. 1) Számjegy, mely hármat jelent, pl. 3, III, g: 2) A zenészeknél am. három hangszerből álló zene vagy három emberi hangból álló ének. (Terzett).

*HÁRMASAKNA
(hármas-akna) ösz. fn. Hadi épitészetben oly akna, melynek három ága van.

*HÁRMASAN v. HÁRMASÁVAL
(három-os-an v. három-os-a-val) ih. Hárman-hárman együtt, egy csoportban.

*HÁRMASHALOM
falu Szala megyében; helyr. Hármashalmon, Hármashalom-ra, ~ról.

*HÁRMASÍT, HÁRMASIT
(három-as-ít) áth. m. hármasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hármassá tesz valamit, azaz eszközli, hogy három azonnemü részekből álljon. A kettős keresztet hármasítani, am. három águvá tenni.

*HÁRMASKÖNYV
(hármas-könyv) ösz. fn. Verbőczy István törvénytudónak munkája leginkább a magyar magánjogról, mely három részből áll, s mely több század óta törvény tekintélyével bír. (Tripartitum).

*HÁRMASODIK
(három-as-od-ik) k. m. hármasod-tam, ~tál, ~ott. Valamely egységből ugyanazon nemü három támad, szaporodik, vagyis hármassá leszen, pl. midőn egy tőről három ág hajt ki.

*HÁRMASTÖRVÉNYKÖNYV
(hármas-törvény-könyv) l. HÁRMASKÖNYV.

*HARMAT
(hihetőleg: ár-am-at = ár-m-at = har-m-at, ár gyöktől, mint per-[eg]-től per-m-et, mely érteményben is hasonlít a ,harmat' szóhoz; foly-tól folyamat, gyar-tól gyarmat, forr-tól a székely forramat = forrás, folyam eredete stb. a szanszkritban ghar am. nedvesít és vári [a zendben: vairi], am. víz; továbbá a perzsában khurm, am. vapor, exhalatio); fn. tt. harmat-ot. Azon gyöngéd nedv, mely gyakran napnyugat után és nap kelte előtt apró cseppekben a növényeket vagy a szabad ég alatt levő egyéb testeket is ellepi. Esik a harmat. Harmatot szedni. Harmattal mosdani. Gyönge, mint a harmat. (Km.). Harmattal nem kell a füvet nézni. Én csak gyönge harmat vagyok, estve virágra rászállok, s hajnalig rajta maradok. (Népd.). Harmatgyöngy v. gyöngyharmat. Sárga csikóm kivezetem a gyöpre, gyöngyharmatot leveretem a földre. (Népd.). Szélesb ért. azon nedv, mely a növényekből apró gyöngyalakokban kifakadoz. Harmatcsepp a rózsakehelyben. Átv. ért. könyűk. Öröm harmatgyöngyei csillognak szemében.

*HARMATCSENKESZ
(harmat-csenkesz) ösz. fn. A csenkeszek neméhez tartozó növényfaj, melynek magvait eledelül használni lehet. (Panicum sanguinale.). Máskép: mannafű, mannakása, harmatkása, boszorkánykása.

*HARMATCSĚPP v. ~CSÖPP
(harmat-csěpp v. csöpp) ösz. fn. Csepalakba öszveállott harmatféle nedv. Virágok csészéjében csillogó harmatcseppek.

*HARMATFŰ
(harmat-fű) ösz. fn. Vizenyős réteken termő növénynem, az öthímesek seregéből, melynek szárait vörös rostok födik, s ezeken, valamint levelein, a legrekkenőbb melegben is harmatcseppek láthatók. (Drosera).

*HARMATGYÖNGY
(harmat-gyöngy) ösz. fn. Gyöngy gyanánt ragyogó harmatcsepp a növények levelein, virágain stb. Átv. és költői nyelven am. szemekben csillámló könycseppek. Örömnek, keservnek harmatgyöngyei.

*HARMATKÁSA
(harmat-kása) ösz. fn. Csenkesz nevű növények faja, melynek magvai harmatos időben kása gyanánt tűnnek elé, s keleten eledelül szolgálnak, máskép: manna. (Festuca fluitans).

*HARMATOL
(ár-am-at-ol) önh. m. harmatol-t. 1) Harmat esik, harmat száll alá. 2) Korán reggel dolgozik, midőn a föld és fű harmatos.

*HARMATOS
(ár-am-at-os) mn. tt. harmatos-t v. ~at, tb. ~ak. Harmattól nedves, harmattal födött. Harmatos fűben járni. Harmatos lóhertől megzabálnak a lovak. Csillognak a harmatos rétek.

*HARMATOSÍT, HARMATOSIT
(ár-am-at-os-ít) áth. m. harmatosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Harmatossá tesz, harmattal benedvesít.

*HARMATOSODIK
(ár-am-at-os-od-ik) k. m. harmatosod-tam, ~tál, ~ott. Harmattól nedvesedik, nyirkosodik. Harmatosodnak a növények levelei.

*HARMATOZ
(ár-am-at-oz) áth. m. harmatoztam, ~tál, ~ott. 1) Harmattal nedvesít, beken, bemocskol. A fűben gázoló ember beharmatozza ruháját. 2) Átv. ért. valamit harmat gyanánt alászállít. Egek, harmatozzatok áldást reánk.

*HARMATOZÁS
(ár-am-at-oz-ás) fn. tt. harmatozás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valamit harmat által megnedvezünk, bemocskolunk. 2) Állapot, midőn a harmat esik. Harmatozáskor hüvös a lég.

*HARMATOZÓ
(ár-am-at-oz-ó) mn. tt. harmatozó-t. Harmatot hullató. Harmatozó hajnal, felhő.

*HARMATOZIK
(ár-am-at-oz-ik) k. m. harmatoz-tam, ~tál, ~ott. Harmat esik, harmat száll alá, harmatot hullat. Harmatozik, s meghűsült a levegő. Harmatozik a ritka felhő. Hajnalodik, harmatozik, a kis leány álmodozik. (Népd.). Harmatozzatok egek onnan fölülről. (Biblia).

*HÁRMÁVAL
(három-a-val) ih. Hármat együtt véve, egybefoglalva. Hogy adják a tojást? - Hármával (egy garason vagy egy tízesért stb.).

*HÁRMAZ
(három-az) áth. m. hármaz-tam, ~tál, ~ott. Három annyira, három akkorára, három olyanra emelt, szaporít valamit. Lépteit hármazza, am. háromszor sebesebben megy, mint előbb. Cselédei bérét hármazza. Tánczban a tapsolást, bokák összeverését hármazza. Kettőz, hármaz, négyez, ötöz, stb.

*HÁRMAZÁS
(három-az-ás) fn. tt. hármazás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki hármaz.

*HÁRMAZAT
(három-az-at) fn. tt. hármazatot. Háromra vagy harmadikkal szaporított valami.

*HÁRMAZTAT
(három-az-tat) áth. és mivelt. m. hármaztat-tam, ~tál, ~ott. Valamit háromszor tesz vagy tetet; hármas számra emel vagy emeltet. Éljent, tapsot hármaztatni. Az üdvözlő ágyuzást hármaztatni. Hármaztatni a tánczzenét.

*HARMICZ
l. HARMINCZ.

*HARMICZA
helység Horváthországban Zágráb megyében; helyr. Harmiczá-n, ~ra, ~ról.

*HARMINCZ
(három-tíz v. három-íz, l. itt alább) tőszámnév, mely a tizedek sorában harmadik fokon áll, s am. háromszor tíz; tt. harmincz-at. Törzsöke három, képzője vagy az átalakult tíz, (háromtíz, hármtíz, hármticz, harmicz), vagy valószinüebben íz, azaz vonás vagy tag, (három íz, hármiz, harmicz), minthogy az újakon való számítás szerént az újak száma három ízben vétetik, s ez öszveg felrovása három ízben történik. A harmincz-ban az n közbevetett betű, nagyobb hangzatosság végett; s régi nyelvemlékekben szokottabb is harmicz, mely a dunántúli némely nyelvjárásban Vas József pályaértekezése szerént ma is divatos. 2) Jelenti azon számjegyet, melylyel e mennyiséget felirjuk vagy felrójuk, pl. 30, XXX.

*HARMINCZAD
(három-incz-ad) fn. tt. harminczad-ot. 1) Harmincz részre felosztott egészből egy rész. Harminczadot kapni bizonyos jövedelemből. Kivenni a harminczadot. 2) Hazánkban egyik ága volt azon közjövedelmeknek, melyek az uralkodó kir. háznak fentartására, s az állami szükségek pótlására fordítandók valának. Állt pedig a harminczad bizonyos mennyiségü vámból, melyet az e teher alól ki nem vett, s az országon által, az országba behozandó vagy ebből kiviendő tárgyaktól mind azok fizetni tartoztak, kik ezen tartozástól törvényesen fölmentve nem valának. 3) Királyi, s országos hivatal, mely az ily jövedelmek beszedésével foglalkodott, s azokat kezelte. Pozsonyi, győri, pesti harminczad.

*HARMINCZAD-HIVATAL
ösz. fn. Királyi hivatal, mely a harminczad nevü közjövedelmeket beszedi és kezeli. V. ö. HARMINCZAD.

*HARMINCZADI
(három-incz-ad-i) mn. tt. harminczadi-t, tb. ~ak. A harminczad nevü jogot vagy hivatalt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Harminczadi vám. Harminczadi tisztviselők.

*HARMINCZADIK
(három-incz-ad-ik) sorszámnév, tt. harminczadik-at. Sor szerént a huszonkilenczedik után következő. A hónap harminczadik napján.

*HARMINCZADÓ
(harmincz-adó) ösz. fn. lásd: HARMINCZAD.

*HARMINCZADÓI
l. HARMINCZADI.

*HARMINCZADOL
(három-incz-ad-ol) áth. m. harminczadol-t. 1) Valamire a harminczad nevü vámot kiveti. Harminczadolni a kereskedelmi árukat. 2) Szélesb ért. kiveszi a harminczadik részt, pl. midőn valamit harminczan egyenlő részekre felosztanak maguk között.

*HARMINCZADOS
(három-incz-ad-os) fn. tt. harminczados-t, tb. ~ok. Királyi tisztviselő a harminczadhivatalnál, különösen pedig e hivatal főnöke.

*HÁRMONCZ
(három-oncz) fn. tt. hármoncz-ot. Gyermek, ki egy anyától, és egy teherrel harmadmagával született. Ki másodmagával született: iker, ki negyedmagával: négyencz stb.

*HÁRMÚL (1)
(három-úl) önh. m. hármúl-t. Háromfelé, három ágra szakad. Hármulnak a lóhere levelei.

*HÁRMÚL (2)
(mint föntebb) elavult ih. Eléfordul a régi halotti beszédben háromszor helyett. És keássatok Uromkhoz hármul: Kyrie eleison.

*HARNÓCZ
puszta Borsod megyében; helyr. Harnócz-on, ~ra, ~ról.

*HARNYÚ
tájdivatos hernyú helyett; l. ezt.

*HÁRÓ v. HARRÓ
erdélyi falu Hunyad megyében; helyr. Háró-n, ~ra, ~ról.

*HÁROGAT
(ho-ar-og-at) áth. és gyakor. m. hárogat-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit többszöri háritással halomra vagy félre húzkál, tologat, kapargat. Tarlót, szénát szalmát hárogatni. A kidőlt búzát, borsót, babot öszvehárogatni. Asztalra kiolvasott pénzt erszénybe hárogatni. "Ki más ember dolgát mindenkor hárogatja." Pesti Gábor meséji. 2) Átv. valamely terhet, munkát, másra tol, bűnt hibát másnak tulajdonít. V. ö. HÁRÍT.

*HÁROGATÁS
(ho-ar-og-at-ás) fn. tt. hárogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamit hárogat.

*HÁROM
főszámnév, tt. hármat. Megvan rokonhangokkal a finn nemzetségi nyelvekben is, különösen a finn kolmi, eszt kolm, vogul korom, osztyák kudem, kudlem stb. szókban. Sorozatra nézve a kettő és négy között áll. Egy, kettő, három, négy, öt stb. Három év, hónap, hét. Három nap, három éjszaka. Három alma, meg egy fél, kérettelek nem jöttél. (Népd.). Három a táncz, azaz a magyar (zenének és) táncznak három része levén: lassú, élénkebb, (vagy mérsékelt) és friss ha valaki az elsőbbeket is eljárta, a friset is megkivánja. Étel, ital, álom, szükséges ez három. (Km.). Három a magyar próba. (Km.). Általán a magyar köznép igen kedveli a hármas számot.
"Három esztendővel tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed meg nem fogott volna."
"Az én galambomnak dombon van a háza,
Három szép czédrusfa van az udvarába."
"Három csillag van az égen,
Három szeretőm van nékem."
"A forráshoz nap alkonyán,
Dalolva jön három leány."
"Három árva sírdogálva,
Áll a temető árkába."
"Szomorú a magyar nóta,
Háromszáz esztendő ólta."
"Háromszor iszik a magyar,
De ezerszer is jót akar."
Népdalok. (Erdélyi J. gyüjteménye).
A népmesékben is: három királyfi, három király kisasszony, három tót fiú, három pomarancs, a három testvér stb. a ,három' számnév szerepel. A régi halottas beszédben erős lehelettel van irva: chármul. Ragozáskor az o hangzót a hangugratás szabályai szerént eléadott esetekben kihagyja, pl. hárma, hármat, hárman, hármas, hármaz, hármol stb. V. ö. HANGUGRATÓ. Az ad, adik, icz, incz képzők előtt az ékezetet is elveti: harmad, harmadik, harmadszor, harmincz.
Eléjön a régi nyelvemlékben: horom, (vogulul korom). Régi magyar Passio. Toldy kiadása 157. lapon; továbbá: ormis. Lugossy József szerént a középkori Európában divatos számok egyike, szintén ,három' jelentéssel. Magyar akadémiai Értesítő 1859. Nyelvészeti iránynézetek. Nem vezetnének-e ezek minden nyelvészt a legtökéletesebben a magyar orom, ormos szókra? Czélozván a kéznek közép vagy harmadik ujjára, mely leghosszabb (ormos, hórias); hátha a török ücs (= három), szintén am. üds (Zenker szerént: Ende, Spitze, Felsspitze, Bergspitze stb.) azaz tető.
Bopp Ferencz kitünő nyelvész azt hiszi a szanszkrit, görög, latin tri, góth thri, s több más nyelvbeli (hármat jelentő) törzsről, hogy az "am. a szanszkrit tar vagy tri gyök, melynek jelentése: transgredi, (túlmenni v. hágni); tri tehát szófejtegetőleg azt jelentené: túlhágó, felülmúló, ("űberschreitend, darűber hinaus gehend" űber di beiden niedrigeren Zahlen)." Alapfogalomban, a mennyiben túlhágásról van szó, épen az, ami a magyar orom, ormos, csakhogy mi ezt több nyelvész után az ujjakra alkalmazzuk, s ezzel nem azt akarjuk ezen fejtegetésünkben mondani, hogy az altaji nyelvek e fogalmat az árja nyelvektől vagy viszont vették volna, hanem csak azt, hogy az emberi szellem mindenütt egy és ugyanaz levén, az emberi nyelvek egymástól függetlenül képződve és fejlődve is ugyanazon észjárásra vezethetik a vizsgálódót, s ezért épen nem kell megvetnünk a különbözőnek hitt nyelvcsaládokban történt buvárlatokat és elmélkedéseket, hanem alkalmaznunk, ahol lehet, saját nyelvünkre is. Így a kettős számról nálunk Ballaghy Móricz is jelesül fejtegeti, hogy a szanszkrit júg, latin jung-o, jug-um, góth juk (= pár), új német Joch, magyar iga, finn ikkja, eszth ikke, török iki, magyar iker, mint kötést (binden) jelentő szók egymással rokon viszonyban állanak. (Magyar akadémiai Értesitő. 1859. A magyar nyelvészkedés köre). Nem vezethet-e ez magyar nyelvészt akaratlanul is ,két' és ,kettő' szónak ,köt' igétől, illetőleg ,kötő' részesülőtől származtatására?

*HÁROMÁGU
(három-águ) ösz. mn. Minek három ága van, akár tulajdon, akár átvitt értelemben. Háromágu rózsatő. Háromágu villa, vasvilla. Háromágu kereszt.

*HÁROMANNYI
(három-annyi) ösz. mn. Bizonyos számot, mennyiséget háromszor fölülmuló. Mi háromannyi adót fizetünk, mint ti. Kilencz háromannyi, mint három.

*HÁROMÉLÜ
(három-élü) ösz. mn. Minek három éle van. Háromélü gyalu.

*HÁROMFA (1)
(három-fa) ösz. fn. Így nevezik képes kifejezéssel azon akasztófát, mely görög P formájára alkotott három darab fából áll. Háromfa virágja. Noha azt kívánom, karóban száradjon, avagy háromfára csak hamar akadjon. (Gyöngyösi I. R.).

*HÁROMFA (2)
falu Somogy megyében; helyr. Háromfá-n, ~ra, ~ról.

*HÁROMFEJÜ
(három-fejü) ösz. mn. Minek három feje van. Háromfejü sárkány.

*HÁROMFELÉ
(három-felé) ösz. helyhatárzó. 1) Három különböző irányban. Háromfelé váló út. Háromfelé küldeni a cselédeket. 2) Három részre. Háromfelé metszeni a kenyeret. Háromfelé hasítani egy holdföldet.

*HÁROMFÉLE
(három-féle) ösz. mn. Oly három, melyből mindegyik másmás nemü vagy faju vagy tulajdonságu. Háromféle buzát vetni. Háromféle szivart venni. Háromféle irás egy lapon. Háromféle szinű kelméből készült lobogó, zöldből, fehérből és vörösből.

*HÁROMFÉLEKÉP
(három-féle-kép) ösz. ih. Három különböző módon. Háromfélekép hallani valamely történet eléadását. Háromfélekép próbálni valamit.

*HÁROMFÉLEKÉPEN
l. HÁROMFÉLEKÉP.

*HÁROMFOGÚ
(három-fogú) ösz. mn. Minek három foga van. Átv. ért. háromágu. Háromfogu villa, gereblye.

*HÁROMHASÁBU
(három-hasábu) ösz. mn. Mi három hasábra van metszve, vágva, osztva. Háromhasábu köröm.

*HÁROMHÁZ
falu Vas megyében; helyr. Háromház-on, ~ra, ~ról.

*HÁROMHEGYŰ
(három-hegyű) ösz. mn. Minek hegyes vége három van. Háromhegyű szigony.

*HÁROMHÍMES
(három-hímes) ösz. fn. A növénytanban azon növények seregéből való, melyekben annyi a hím (némelyek szerént: poroda), amenynyit maga a sereg neve: Háromhímesek - Triandria -) kimond; mindenik külön szabadon áll, azaz egyik a másikkal öszve nem nőtt.

*HÁROMHÚROS
(három-húros) ösz. mn. Minek három húrja van. Háromhúros hangszer, lant.

*HÁROMIGÁS
(három-igás) ösz. mn. Betü szerénti ért. oly ökrös szekér volna, mely elé háromiga ökör, vagyis hat ökör van fogva. Átv. ért. s a latin trijugus, és német dreispännig után háromlovas. Három igás szekér. V. ö. IGÁS, IGÁSLÓ.

*HÁROMIZŰ
(három-izű) ösz. mn. Minek három ize, azaz tagja vagy ága van. Háromizű korbács.

*HÁROMKASZÁLATU
(három-kaszálatu) ösz. mn. Mit évenként háromszor kaszálnak, vagy kaszálni lehet. Háromkaszálatu rét.

*HÁROMLÁBU
(három-lábu) ösz. mn. Minek három lába van. Háromlábu asztal, szék, akasztófa.

*HÁROMLATOS
(három-latos) ösz. mn. Minek súlya három latot nyom. Háromlatos zsemlye.

*HÁROMLEVELŰ
(három-levelű) ösz. mn. Minek három levele van. Háromlevelű lóher. Háromlevelű virág, sóska.

*HÁROMLIK
l. HÁRAMLIK.

*HÁROMMETŰ
(három-metű) ösz. mn. Mi háromfelé metsz, minek három éle van. Hárommetű gyalu. A metű gyöke met, melyből metél, metsz stb. eredtek.

*HÁROMNEGYED
(három-negyed) ösz. fn. Négy egyenlő részre osztott egészből három rész. Egy osztrák é. forint három negyede am. hetvenöt krajczár.

*HÁROMNYÜSTÖS (1)
(három-nyüstös) ösz. mn. Oly szövetről mondják, melynek szálai hármas fonalból öszvesodrottak. Háromnyüstös szőrkelme. Háromnyüstös vászon.

*HÁROMNYÜSTÖS (2)
(mint föntebb) fn. tt. háromnyüstös-t, tb. ~ök. Hármasan öszvesodrott fonalakból szőtt kelme. Háromnyüstösből varrt nyári kabát. (Dreidraht). V. ö. NYÜST.

*HÁROMOLDALÚ
(három-oldalú) ösz. mn. Minek három oldala, egyszersmind három szöglete van. Háromoldalú ék.

*HÁROMÓRAI
(három-órai) ösz. mn. 1) Három óra folyásaig tartó. Háromórai munka. Háromórai út, messzeség, járás. 2) Három órakor történő, létező. Háromórai vecsernye, litánia. Az ifjak háromóraira, a vének négyóraira mennek, (t. i. vecsernyére).

*HÁROMRÉSZŰ
(három-részű) ösz. mn. Három részből álló, három részre osztott, szakadt. Háromrészü könyv. Háromrészű beszéd. V. ö. RÉSZ.

*HÁROMRÉTŰ
(három-rétű) ösz. mn. Mi három, egymásra rakott, hajtogatott, fekvő lapokból áll. Háromrétű papiros, boríték. Háromrétű köpenygallér. Háromrétű virágszirmok. V. ö. RÉT, RÉTEG.

*HÁROMSÁG
(három-ság) fn. tt. háromság-ot. Általán tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valami három egyet képez, pl. a háromszög vonalainak háromsága. Eredeti keresztény ért. isteni természet tulajdonsága, melynél fogva az lényegében egy, személyében pedig három. Hiszem, hogy egy az Isten természetében, (lényegében) és három személyében. Szent Háromság egy Isten, irgalmazz minékünk. (Litánia). Isten egyháromsága. Átv. ért. szoros barátságban, szövetségben élő három embernek társulata.

*HÁROMSÁGFŰ
(háromság-fű) ösz. fn. Háromszinű viola (Viola tricolor). Másik köznépi neve császárszakáll, császárvirág.

*HÁROMSODRÁSU
(három-sodrásu) ösz. mn. l. HÁROMNYÜSTÖS.

*HÁROMSZÁLU
(három-szálu) lásd: HÁROMNYÜSTÖS.

*HÁROMSZAVÚ
(három-szavú) ösz. mn. Három énekszóra tett, három külön hangon énekelt. Háromszavú ének.

*HÁROMSZĚG, HÁROMSZÖG
(három-szěg v. ~szög) ösz. fn. Mértani ért. oly tér, melyet három egyenes vonal zár be, s következésképen három szöglete van. Egyenlő oldalú háromszeg, melynek mindhárom oldala egyenlő. Egyenlő száru háromszeg, melynek két szárai egyenlők. A székelyeknél: csegely, (mintegy: szěgely).

*HÁROMSZĚGLET v. ~SZÖGLET
(három-szěglet v. ~szöglet) l. HÁROMSZĚG.

*HÁROMSZĚGLETES v. ~SZÖGLETES
(három-szěgletes v. ~szögletes) l. HÁROMSZĚGŰ.

*HÁROMSZĚGŰ, HÁROMSZÖGŰ
(három-szěgű v. ~szögű) ösz. mn. Minek három szege, azaz szeglete, a ugyanannyi oldala van. Háromszegü kalap. Háromszegü csiga. (Donax.).

*HÁROMSZÉK
székely szék Erdélyben, mely áll három székből, ú. m. Kézdi, Orbai és Sepsi székből, melyekhez Lenk Ignácz szótára Miklósvár széket is számítja. E négyet együtt Erdő-Vidék-nek is hívják.

*HÁROMSZINŰ
(három-szinű) ösz. mn. Három különböző színnel tarkázott. Háromszinű posztó. Háromszinű lobogó. Háromszinű (vörös, fehér, zöld), nemzeti szalag.

*HÁROMSZOR
(három-szor v. ~szěr) sorosztó számnév, mely megfelel e kérdésre, hányszor? hány izben? Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer stb. Háromszor három am. kilencz. Háromszor éljent kiáltani. Háromszor kidobolni, kihirdetni valamit.

*HÁROMSZORI
(három-szori v. ~szeri) ösz. mn. Háromszor v. három izben történő v. történt. Háromszori csengetésre sem jelent meg. Háromszori intés után fizetett meg.

*HÁROMSZOROS
(három-szeres) ösz. mn. Háromszor ismételt, háromannyi, háromakkora. Háromszoros éljenezés. Háromszoros díj. Háromszoros vastagság.

*HÁROMSZOROSAN
(három-szeresen) ösz. ih. háromszor ismételve, háromannyi mértékben. Háromszorosan kiharangozni a halottat. Háromszorosan fizetni valamiért. Háromszorosan meghálálni a jótéteményt.

*HÁROMSZOROZ
(három-szěrěz) áth. m. háromszoroz-tam, ~tál, ~ott. Háromszor ismétel, háromannyival, háromakkorára nagyítja, szaporítja stb. Háromszorozni az ágyulövést. Háromszorozni a szolgák díját.

*HÁROMSZORTA
(három-szerte) ösz. ih. Háromannyi mértékben vagy fokkal. Háromszorta nagyobb, szebb, gazdagabb. A ta te nyomatosságot adó toldalékszótag. Egyszerte, kétszerte, háromszorta, négyszerte stb. V. ö. ~TA, ~TE, képző.

*HÁROMSZÖG
(három-szög) lásd: HÁROMSZĚG.

*HÁROMSZÖGTAN
(három-szög-tan) ösz. fn. A mértannak azon része, mely a háromszögeket tárgyalja. (Trigonometria).

*HÁROMSZÖGŰ
(három-szögű) l. HÁROMSZĚGŰ.

*HÁROMTAGÚ
(három-tagú) ösz. mn. Minek három tagja van, három tagból álló. Háromtagu birtok, rész. Háromtagu szó. Háromtagu bizottság.

*HARRÓ (1)
(holla rá?) a vadászok nyelvén figyelmeztetés a közelgő nyúlra. V. ö. HALLÁROZ.

*HARRÓ (2)
erdélyi falvak, 1) l. HARI. 2) Hunyad megyében; helyr. Harró-n, ~ra, ~ról.

*HARS (1)
elvont gyök, mely a fogak közől reszkettetve és súgva kinyomuló erős hangot utánozza; továbbá más lelketlen testek hasonló hangját is jelenti. Innen származnak: harsány, harsog, harsol, harsolódik stb. A mongolban arcsi, am. morog.

*HARS (2)
fn. l. HARIS.

*HÁRS
(ho-ar-os) fn. tt. hárs-at, tb. ~ak. 1) Általán, valamely testnek, különösen fáknak haja, kérge, mely foszlik, hámlik, hárlik. Innen mondjuk fát hársolni, azaz hámtani, kérgét lehúzni. Feslik a hárs. (Km.), azaz jól megy a dolog. 2) Különösebben szép alakjáról ismeretes fanem. A közönséges hársnak szívded, hegyes és csipkés levelei vannak, s virágai igen kedves illatuak. (Tilia europea).

*HARSA
hegy Erdélyben, Doboka megyében.

*HARSAG, HARSAGÁS
l. HARSOG, HARSOGÁS.

*HARSÁG
(har-ság) fn. tt. harság-ot. Eredetileg am. erdőség a har (= erdő) gyökből. Ezen szó csak egy sárosmegyei helynévben maradt fen. Helyr. Harság-on, ~ra, ~ról.

*HÁRSÁGY
l. HÁRSHÁGY.

*HÁRSALMA
(hárs-alma) ösz. fn. Almafaj, mely akkor érik, mikor a hárs hámlik.

*HARSAN
(hars-an) önh. m. harsan-t. Erős hars hangon szólani kezd. Harsannak, megharsannak a kürtök, trombiták. Felhangzókkal s gyöngébb értelemben: hersen.

*HARSANÁS
(hars-an-ás) fn. tt. harsanás-t, tb. ~ok. Valaminek erős hars hangon riadása, megszólamlása.

*HARSÁNY (1)
(hars-ány) mn. tt. harsány-t, tb. ~ak v. ~ok. Ami a levegőt erősen reszkettető hars hangon szól. Harsány kürt, trombita. Harsány hangon beszélni, kiáltani. Harsány szavú. Némelyek használni kezdék a férfi magas hang (tenor) kifejezésére is; valamint harsona v. harsonya szót a trombita kifejezésére.

*HARSÁNY (2)
falvak Baranya megyében, (KIS~, NAGY~); továbbá Bihar és Borsod megyében; helyr. Harsány-ba, ~ban, ~ból.

*HARSÁNYAN
(hars-ány-an) ih. A levegőt erősen rázkodtató hars-féle nyers hangon. Harsányan kiáltozni. Harsányan szóló kürt.

*HÁRSFA
(hárs-fa) ösz. fn. l. HÁRS. Hársfák árnyékában sétálni. Hársfa alatt ülni. Hársfánk alatt kelt oklevél. (Datum sub tilia nostra).

*HÁRSFASOR
(hárs-fa-sor) ösz. fn. Egyenes vonalakban ültetett hársfák, pl. kertekben, utak mellékén, sétatéreken stb. Hársfasorok között sétálni.

*HÁRSFASZÉN
(hárs-fa-szén) ösz. fn. Szénné égetett hársfa, melyet öszvezúzva fogporul használnak.

*HÁRSFÉRĚG
(hárs-férěg) ösz. fn. Hársfákon éldelő estveli lepkefaj, szögletes és zöldvereses szárnyakkal. (Sphinx tiliae).

*HÁRSGYÉKÉNY
(hárs-gyékény) ösz. fn. Hárshéj szálaiból, rostjaiból kötött gyékényféle szövet.

*HÁRSHÁGY
NAGY~, KIS~, falvak Somogy megyében; helyr. Hárshágy-on, ~ra, ~ról.

*HÁRSHÉJ
(hárs-héj) ösz. fn. A hársfának sík héja, háncsa, melyet kötésekre használnak vagy belőle kötelet készítenek, s egyéb tárgyakat fonnak és szőnek. Különbözik: hárskéreg.

*HARSÍT
(hars-ít) önh. m. harsitott. l. HERSEN.

*HÁRSKÉREG
(hárs-kéreg) ösz. fn. Hársfa kérge, melyből dugaszokat csinálnak, a vargák, csizmaziák úgynevezett kérgeket metszenek stb.

*HÁRSKÖTÉL
(hárs-kötél) ösz. fn. Hárshéjból sodrott vagy font kötél.

*HÁRSKÚT
Falu Torna megyében; helyr. Hárskút-on, ~ra, ~ról.

*HÁRSKÜRT
(hárs-kürt) ösz. fn. Kürtféle fuvóhangszer a fiatal hársfa kérgéből.

*HÁRSLEVELŰ
(hárs-levelű) ösz. mn. és fn. 1) Aminek olyan levele van, mint a hársfának. 2) Így hívnak különösen a Hegyalján egy gömbölyű szemű, édes izű szőlőfajtát, melynek a muskotályéhoz majdnem hasonló zamatja van, s mely ott a forminttal együtt kiválólag miveltetvén, e kettő adja a jelesebb hegyaljai borokat; s ezek sajátságos zamatját alkalmasint a hárslevelű szőlő eszközli.

*HARSOG
(hars-og) önh. és gyakor. m. harsog-tam, ~tál, ~ott. Folytonos hars hangon szól, kiált, hangzik. Harsog a kürt, trombita. Felhangzókkal s gyöngébb értelemben: herseg.

*HARSOGÁS
(hars-og-ás) fn. tt. harsogás-t, tb. ~ok. Valaminek a levegőt erősen reszkettető hars hangon szólása, kiáltása, hangzása. Kürtök, trombiták harsogása.

*HARSOGTAT
(hars-og-tat) áth. m. harsogtat-tam, ~tál, ~ott. Valamit harsogva hangoztat, harsogni késztet. Harsogtatni a győzelmi indulót. Szavát harsogtatni.

*HARSOKODÁS
(hars-o-kod-ás) fn. tt. harsokodás-t, tb. ~ok. Harsány hangon perlekedés, czivakodás, veszekedés.

*HARSOKODIK
(hars-o-kod-ik) k. m. harsokod-tam, ~tál, ~ott. Harsány hangon kiáltozva perlekedik.

*HARSOL
(hars-ol) önh. m. harsol-t. Thelegdinél am. perel, veszekedik, azaz harsány hangon felesel. Azonban vehetjük általános értelemben is: harsány hangon szól.
"Megedzve harsoland a győzelem
Övé lesz, s győzve lesz a gyötrelem."
Ormos László.

*HÁRSOL
(ho-ar-os-ol) áth. m. hársol-t. A fának kérgét lehúzza, különösen: hársfát hánt.

*HARSOLÁS
(hars-ol-ás) fn. tt. harsolás-t, tb. ~ok. Általában harsány hangon szólás. Thelegdinél am. perelés, feleselés, mely harsány hangon foly. V. ö. HARSOL.

*HÁRSOLÁS
(ho-ar-os-ol-ás) fn. tt. hársolás-t, tb. ~ok. A fa kérgének, különösen a hársfáénak lehántása.

*HARSOLÓDÁS
(hars-ol-ód-ás) fn. tt. harsolódás-t, tb. ~ok. Átv. ért. harsány hangon folyó perlekedés, veszekedés.

*HARSOLÓDIK
(hars-ol-ód-ik) belsz. m. harsolód-tam, ~tál, ~ott. Harsány hangon perlekedik.

*HARSONA
l. HARSONYA.

*HARSONY
(hars-ony) fn. tt. harsony-t, tb. ~ok. l. HARSONYA, 2).

*HARSONYA
(hars-ony-a) mn. és fn. tt. harsonyát. 1) Erős hars hangon szóló, kiáltó, hangzó. Harsonya tábori zene. Harsonya induló. Harsonya szózat. 2) Nagy öblü kürt, trombita, melyből a hang nagy harsogva ömlik ki.

*HARSONYÁS (1)
(hars-ony-a-as) mn. tt. harsonyás-t v. ~at, tb. ~ak. Harsonyával ellátott. Harsonyás zene.

*HARSONYÁS (2)
(mint föntebb) fn. tt. harsonyás-t, tb. ~ok. Személy, ki harsonyát fú. Ezred harsonyása. Színház harsonyása.

*HARSONYÁZ
(hars-ony-a-az) önh. m. harsonyáz-tam, ~tál, ~ott. Harsonyaféle trombitát fú.

*HARSONYÁZÁS
(hars-ony-a-az-ás) fn. tt. harsonyázás-t, tb. ~ok. Harsonyaféle trombita fuvása. Érteni a harsonyázáshoz.

*HÁRSSELYEM
(hárs-selyem) ösz. fn. A fák, különösen hársfák síkhéjából készített szövet.

*HÁRSSÉTASOR, HÁRSSIKÁTOR
(hárs-séta-sor v. ~sikátor) ösz. fn. lásd: HÁRSFASOR.

*HÁRSSZÖVET
(hárs-szövet) ösz. fn. Szövet, melyet hárshéj szálaiból készítenek.

*HÁRSVIRÁG
(hárs-virág) ösz. fn. A hársfák kedves illatu sárgás virága, mely a méheknek bő eledelt nyújt, s különféle gyógyszerekül használtatik, jelesen a görcsös bajok ellen.

*HÁRSVIRÁGVÍZ
(hárs-virág-víz) ösz. fn. Hársfa virágaiból készített gyógyvíz.

*HÁRT
(ho-ar-t) áth. m. hárt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valaminek hárját, azaz hámját, haját, héját, kérgét lefosztja. V. ö. HÁR.

*HARTA
falu Pest megyében; helyr. Hartá-n, ~ra, ~ról.

*HÁRTÁS
(ho-ar-t-ás) fn. tt. hártás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit hártunk; hántás. V. ö. HÁRT.

*HÁRTYA
(ho-ar-tya) fn. tt. hártyát. Gyöke a fölszint jelentő ho (haj, héj), s törzsöke hár. A tya v. toldalékhangzó nélkül ty képző, a tárgynak gyöngéd, lágy természetét fejezi ki. Törökül zar (Vámbérynél), harti (Beregszászinál). Némelyek a latin charta szóval is rokonítják. 1) Általán vékony, ritka, lágy szövetű test, mely valamit burok gyanánt körülvesz vagy betakar, pl. a fagyásnak induló vizet először hártya födi; a gyógyulni kezdő seben hártya nő. Lehúzni, levenni a hártyát. A kéreg belsején levő hártya. 2) Különösen, gyöngédszövetü burok, mely az állati tagokat, izmokat takarja, s hozzájok tapad. Reczés hártya, hashártya, rostos hártya, csonthártya stb. 3) Fínom vékonyra kikészített állati bőr, pl. melyre írni lehet. Hártyára írt oklevél. Hártyával bevont süveg, csákó. 4) Némely vizi állatok körmei között elnyuló rostos szövet, mely az uszásban nagy könnyüségül szolgál.

*HÁRTYABŐR
(hártya-bőr) ösz. fn. Fínom vékonyra kikészített bőr, milyenre a régiek irni szoktak. (Pergamenum).

*HÁRTYAFOG
(hártya-fog) ösz. fn. A mohok rendéhez tartozó növénynem. (Leskea).

*HÁRTYAKÚP
(hártya-kúp) ösz. fn. Növénynem a mohok rendéből. (Barthramia).

*HARTYÁN
falvak Nógrád megyében, (KIS~, SÓS~ és TÓT~); továbbá Pest megyében, (ÚJ~, VÁCZ~, KIS~); helyr. Hartyán-ba, ~ban, ~ból.

*HÁRTYANEMŰ
(hártya-nemű) ösz. mn. A hártyák neméhez tartozó, hártyaféle, hártyához hasonló. Hártyanemü burok, héj, kéreg.

*HÁRTYARÁNCZ
(hártya-ráncz) ösz. fn. Növénynem a mohok rendéből. (Buxbaumia).

*HÁRTYÁS
(ho-ar-tya-as) mn. tt. hártyás-t v. ~at, tb. ~ak. Hártyával burkolt, födött. Hártyás csontok, izmok. Hártyás seb. Hártyás körmü vizi állatok.

*HÁRTYÁSODÁS
(ho-ar-tya-as-od-ás) fn. tt. hártyásodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valamely testen hártya nő, hártya képződik. Sebnek, fagyó víznek hártyásodása.

*HÁRTYÁSODIK
(ho-ar-tya-as-od-ik) k. m. hártyásod-tam, ~tál, ~ott. Hártyával behuzódik, hártya nő, képződik rajta. Hideg van, már hártyásodik a víz. A gyógyuló seb hártyásodik.

*HÁRTYÁTLAN
(ho-ar-tya-at-lan) mn. tt. hártyátlan-t, tb. ~ok. Minek hártyája nincsen, mit hártya nem borít. Hártyátlan lábu madarak, állatok. Hártyátlan seb. Határozó gyanánt am. hártya nélkül.

*HÁRTYÁZAT
(ho-ar-ty-a-az-at) fn. tt. hártyázat-ot. Hártyából álló borítéka, héja valaminek. Seb hártyázata.

*HÁRTYÁZIK
l. HÁRTYÁSODIK.

*HÁRTYAZUG
(hártya-zug) ösz. fn. A mohok rendéhez tartozó növénynem. (Webera).

*HÁRÚL, HÁRUL
(ho-ar-úl, l. HÁR); önh. m. hárul-t. 1) Valamely testnek fölszine, héja, kérge stb. mintegy magától, mindazáltal némi erővel vagy hersenéssel tovább tolúl, odább csúsz, nyomúl. Partra hárul a víz hozta gizgaz. 2) Átv. valamely teher, munka vagy bűn, vád valakire nehezűl. Sok rosz hárult reánk. Az ártatlanok botránkozása a botránkoztatóra hárúl. Máskép: háramlik.

*HÁRÚLÁS, HÁRULÁS
(hár-úl-ás) l. HÁRAMLÁS.

*HAS (1)
elvont hangutánzó gyök, mely a fának vagy némely más testnek is ketté repedésénél hallható hangot utánozza. Megvan a szanszkrit kasz v. kas (hasít), franczia hacher, héber (hasít), és (felez, oszt), s a német hacken szókban. Származékai: hasáb, hasad, hasít, hasogat stb., és átvitt értelemben: hason, hasonló stb. Rokon vele felhangon: fes gyök is (fes-el, fes-l-ik stb. szókban), s a megfordított szak (szakad, szakaszt szókban). Sőt ide tartozóknak véljük kasza és kés szókat is. Önállólag használják Hegyalján ezen kifejezésben: Hasban (azaz hasadóban) van a zöld árpa, midőn kalászosodik.

*HAS (2)
fn. tt. has-at v. ~t, tb. ~ak. Megvan a hellén gasthr szóban, s rokonok vele a finn watsi, watza, s a vogul kasr. 1) Az állati testnek azon része, mely a rekeszizomtól a fancsontig terjed, s a zsigerek nagyobb részét, különösen a beleket magában foglalja. Fáj a hasa. Valami csikarja, csipkedi a hasát. Behúzni, kitolni a hast. Hason vagy hasra fekünni. Hasra esni. Legtöbb gondot ád embernek a has. (Km.). Keveset hall az éh has. Üres hasnak nem elég a szép szó. (Km.). 2) Domborúra hízott altest, nagy has, köznépi nyelven: poczok, potroh, dobasz. Hasát hizlalni. Hasat ereszteni. Hasát lógatni, felszorítani. 3) Terhes, vemhes has. Egy hassal lettek. Előhas, mely először fogant. 4) Átv. ért. valamely testnek gömbölyűen kidudorodó része, öble. Hordó, fazék, palaczk hasa.

*HÁS, HÁSFA
tájszók, l. HÁRS, HÁRSFA.

*HASÁB
(has-áb) fn. tt. hasáb-ot, harm. szr. ~ja. 1) Tulajdonkép fadarab, melyet a tömegtől elvágtak, elmetszettek, kihasítottak. Hasábokra szelni a kivágott fa derekát. Ölbe rakott hasábok. 2) Szélesb ért. akármely más rostos test, melyet szelni, lapokra metszeni szoktak. Papiros hasáb. Káposzta-, dinnye-, tökhasáb. 3) Irásban, könyvben nagyobbszerű rovaték, vagy egész lap is (Columna).

*HASÁBFA
(hasáb-fa) ösz. fn. Vastagabbféle fából szelt, metszett, vágott darab, különböztetésül a dorong- és rőzsefá-tól, melyet nem hasogatnak el.

*HASÁBKÁPOSZTA
(hasáb-káposzta) ösz. fn. Hasábokra szelt és besavanyított káposzta.

*HASÁBLÁBU
(hasáb-lábu) ösz. mn. Oly nőkről mondják, kiknek alsó lábszáraik, szülés következtében megdagadtak és vastagok maradnak.

*HASÁBOL
(has-áb-ol) áth. m. hasábol-t. Hasábokra oszt, szel, metsz, választ, szakaszt. Fát hasábolni. Tököt, almát, káposztát, répát hasábolni. V. ö. HASÁB.

*HASÁBOLÁS
(has-áb-ol-ás) fn. tt. hasábolás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg metszés, vágás, mely által valamit hasábolunk.

*HASÁBOS
(has-áb-os) mn. tt. hasábos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasábokra szelt, metszett, fürészelt stb. Hasábos káposztát savanyítani. Hasábos burgonyát, répát adni a tehénnek.

*HASÁBOZ
(has-áb-oz) áth. m. hasáboz-tam, ~tál, ~ott. l. HASÁBOL.

*HASAD
(has-ad) önh. m. hasad-t. Valamely test ketté válik, metszés, szelés, fürészelés, ékelés vagy más erőszak által. Széthasad, elhasad, meghasad, behasad. A mennykő sujtotta fa végig hasadt. A szegbe akadt ruha elhasadt. A tál, tányér, deszka meghasadt. Ketté hasadt. Átv. ért. mondjuk a hajnalról midőn pirulni kezd. Hasad a hajnal. Ott leszek hajnal hasadtakor.

*HASADÁLY
(has-ad-ály) fn. tt. hasadály-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Székelyesen am. hasadék. L. ezt.

*HASADÁS
(has-ad-ás) fn. tt. hasadás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Szenvedő állapot, midőn valamely test hasad. Körömnek, csontnak hasadása. 2) Nyilás, hézag, rés, mely a ketté hasadt test részei között támad. Mély, széles, keskeny hasadás.

*HASADATLAN
(has-ad-atlan) mn. tt. hasadatlan-t, tb. ~ok. Mi nincsen elhasadva, minek részei szorosan öszvefüggenek. Hasadatlan köröm. Hasadatlan dinnye. V. ö. HASADT.

*HASADÉK
(has-ad-ék) fn. tt. hasadék-ot. harm. szr. ~a v. ~ja. Nyilás, rés, hézag valamely ketté vált test részei, hasábjai között. A fal hasadékán benézni, bebújni. Az ablak hasadékját beólmozni.

*HASADÉKONY
(has-ad-é-kony) mn. tt. hasadékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen hasad, hasadásra alkalmas. Hasadékony bükkfa. A fenyő hasadékonyabb a somfánál. Hasadékony silány vászon, posztó.

*HASADÉKOS
(has-ad-ék-os) mn. tt. hasadékos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasadékokkal teljes, sok helyen meghasadt. Hasadékos falak. Hasadékos ajtó.

*HASADÓ
(has-ad-ó) mn. tt. hasadó-t. Ami hasad, nyílást, rést kap. Hasadó kelme. Könnyen hasadó deszka. Hasadó szilva, am. magvaváló. Átv. ért. hasadó (kelő, piruló) hajnal.

*HASADÓS
(has-ad-ó-os) mn. tt. hasadós-t v. ~at, tb. ~ak. l. HASADÉKONY.

*HASADOZ
(has-ad-oz) önh. és gyakor. m. hasadoz-tam, ~tál, ~ott. Több helyen hasad, vagyis nyilás, rés, hézag támad rajta; több részekre válik. Hasadoznak a nyers fából csinált bútorok. Hasadoz a ló körme. Hasadoznak a túl érett dinnyék.

*HASADOZOTT
(has-ad-oz-ott) mn. tt. hasadozott-at. Ami több helyen hasadt, meghasadt. Hasadozott fenyű. Hasadozott ruha.

*HASADT
(has-ad-t) mn. tt. hasadt-at. Minek rostjai, szálai, rétegei stb. ketté váltak. Hasadt tök. Hasadt deszka. Hasadt posztó. Hasadt hegedű.

*HASADTKÖRMŰ
(hasadt-körmű) ösz. mn. Oly állatokról mondjuk, melyeknek körmei két vagy több részre oszlanak, válnak, milyenek, pl. az ökrök, juhok, nyulak stb.

*HASADTTÜLKŰ
(hasadt-tülkű) ösz. mn. Oly állatról mondjuk, melynek szarván vagy patáján hibás repedés van. Hasadttülkü ökör. Hasadttülkü ló, melynek patája elhasadt.

*HÁSÁGY
falu Baranya megyében; helyr. Háságy-on, ~ra, ~ról.

*HASAJÓ
székelyes kiejtés, hasaló helyett; lásd: ezt.

*HASAL (1)
(has-al) fn. l. HASALY.

*HASAL (2)
(has-al) önh. m. hasal-t. 1) Hason fekszik. Átv. ért. hever, henyélve tölti az időt. Mit hasaltok itt, menjetek dolgozni. 2) A hast valamivel átköti. Innen lett: hasaló vagy hasló, azaz haskötő.

*HASALJ
(has-alj) l. HASALY.

*HASALÓ
(has-al-ó) fn. tt. hasaló-t. 1) A szövőgépen (osztovátában) azon gömbölyü fa, mely a szövő hasa előtt van, s melyre a szövet tekertetik. 2) Széles szíj vagy heveder, melylyel a vemhes ló hasát felkötik, máskép: hasló.

*HASALY
(has-aly) fn. tt. hasaly-t v. ~at, tb. ~ak. A hasnak alsó része, a szeméremtájhoz közel. Néhutt az emberi hasalyt kishas-nak nevezik. A mészárosok és hentesek ebből vágják az úgynevezett dagadót. Hasalyja-szalonna.

*HASALYÓ
l. HASALÓ.

*HASAMENŐ
(hasa-menő) ösz. mn. Kinek a hasa megy, azaz lágy hasa, híg székelése van. Átv. ért. a székelyeknél am. kevély, rátartós ifjú.

*HASAPKÁPOSZTA
(hasap-káposzta) l. HASÁBKÁPOSZTA.

*HASAS
(has-as) mn. tt. hasas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek hasa van, leginkább átv. ért. Hasas hordó. Hasas palaczk. 2) Nagy hasú, potrohos, poczokos. Hasas urak. 3) Terhes, vemhes. Hasas ünő. Hasas kancza, magló-disznó.

*HASASÍT
(has-as-ít) áth. m. hasasít-ott. Hasassá tesz, azaz teherbe ejt.

*HASASODÁS
(has-as-od-ás) fn. tt. hasasodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki nagy hast kap, vagyis hasa nő, teherbe esik, megvemhesedik.

*HASASODIK
(has-as-od-ik) k. m. hasasodtam, ~tál, ~ott. 1) Poczokosodik, potrohosodik, nagy hasa nő. 2) Teherbe esvén, megvemhesedvén vastagodik.

*HASASZT
(has-asz-t) áth. m. hasaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Régies és tájdivatos, a közönségesebb ,hasít' helyett; amaz inkább megfelel a ,hasad' önhatónak (~ad, ~aszt), ezt pedig a könnyebb, jobbhangzás ajánlja. Hárommá hasasztván. Carthausi névtelen.

*HASBESZÉD
(has-beszéd) ösz. fn. A hasból beszélő szava, mondata. V. ö. HASBESZÉLŐ.

*HASBESZÉLŐ
(has-beszélő) ösz. fn. Személy, ki képességgel bir beszélő hangját gégéjébe vissza és lenyomni, olyképen, hogy ajaka mozgását észre nem lehet venni, s úgy tetszik, mintha a szó vagy a hasából vagy más valamely helyről jőne.

*HASCSAP
(has-csap) ösz. fn. Sebészi eszköz, mely által a hasban öszvegyült kóros nedveket kivezetik.

*HAsCSAPOLÁS
(has-csapolás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a kóros nedveket a hasból kiszívatják.

*HASCSIKARÁS
(has-csikarás) ösz. fn. Fájdalom az altestben, midőn olyasmit érzünk, mintha beleinket valami csikarná, csipkedné, szorongatná. Köznyelven néhutt: kólika. Néhutt: csipedés.

*HASCSIKARÓ
(has-csikaró) ösz. mn. Mi a hasat csikarja, csipkedi. Hascsikaró fájdalom. Hascsikaró ital, méreg.

*HASCZIRKALOM
(has-czirkalom) ösz. fn. Több mesterembereknél, pl. a kádároknál czirkalom, melylyel az öblös (hasas) testek, edények stb. terjedelmét mérik.

*HASDÁT
erdélyi falu Thorda megyében; helyr. Hasdát-on, ~ra, ~ról.

*HASDUGULÁS
(has-dugulás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki nagy erőködéssel, vagy épen nem végezheti rendes szükségét, máskép: kemény szék.

*HASÉKOS
(has-ék-os) mn. tt. hasékos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasas. Hasékos hordó, eléjön Kassaynál. Néhutt: hatakos.

*HÁSFA
székelyes kiejtés, l. HÁRSFA.

*HASFÁJÁS
(has-fájás) ösz. fn. Mindenféle fájás, melyet a hasban érezünk, különösen csikarás, csipedés, szurás, szélszorulás stb.

*HASFÉRCZELÉS
(has-férczelés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a felhasadt vagy felmetszett hast öszvevarrják.

*HASFÉREG
(has-féreg) ösz. fn. lásd: BÉLFÉREG.

*HASFOLYÁS
(has-folyás) ösz. fn. Emberek és más állatok nyavalyája, midőn a hasürülések szokottnál sürübben váltják föl egymást, és higabbak, mint rendes állapotban lenni szoktak. Máskép: hasmenés, lágy has. Alsó népnyelven: fosás, némethas.

*HASFÖDŐ
(has-födő) ösz. fn. Általán eszköz, ruha stb. mely a fájó hasra tétetik. Különösen cserépfödő, melyet megmelegítve, s ruhába takarva hasra tesznek.

*HASGAT
l. HASOGAT.

*HASGOND
(has-gond) ösz. fn. Gond, melyet valaki hasára, vagyis evésre, ivásra, torkosságra fordít.

*HASGYÜRŰ
(has-gyürű) ösz. fn. Boncztanban am. hosszukás nyilás a has belsejének alsó végén, melyen erek, idegek, csövek stb. a nemzőrészekbe lenyúlnak. (Annulus abdominalis).

*HÁSHÁGY
falu Szala megyében; helyr. Háshágy-on, ~ra, ~ról.

*HASHAJTÁS
(has-hajtás) ösz. fn. Működés, midőn bizonyos szerek által lágy, folyó székelés eszközöltetik.

*HASHAJTÓ
(has-hajtó) ösz. mn. és fn. Szer, mely lágy széket, folyó hast csinál; köz nyelven fosató, fostató. Hashajtó labdacsok, porok. Hashajtót bevenni.

*HASHÁRTYA
(has-hártya) ösz. fn. l. HASKÉREG.

*HASHEVEDER
(has-heveder) ösz. fn. Széles szij vagy csinvat-öv, melylyel a nyerget leszorítják, vagy hámszij, mely a ló hasát és oldalait keríti. Máskép: hasaló, hasló.

*HASHIZLALÁS
(has-hizlalás) ösz. fn. Minden gondnak arra fordítása, hogy eszemiszom által a has hízzék.

*HASHIZLALÓ
(has-hizlaló) ösz. mn. és fn. 1) Mi a hast hizlalja, növeli. Hashizlaló eledelekkel táplálkozni. 2) Személy, kinek fő gondja az evésivás.

*HASIGAT
l. HASOGAT.

*HASÍT, HASIT
(has-ít) áth. m. hasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Tulajd. ért. szilárd, rostos testet valamely eszközzel (has hangot hallatva) metsz, szel, szétválaszt. Fejszével, ékkel ketté hasítani a tuskót. Behasítani, de el nem hasítani a göcsös fát. Lehasítani egy ágat. Kihasítani a fenyüből jó vastag forgácsot. Meghasítani a faragás alá vett gerendát. 2) Szélesb ért. valamit erőszakosan ketté vagy szétválaszt, repeszt; nyilást, rést csinál valamin. Ruháját elhasítani. Barázdát hasítani. Utat hasítani. Kihasítani a közlegelőből néhány holdat. 3) Átv. mondjuk az erősb. élesb hangról. Levegőt hasítani a harsány trombitákkal. Füleimet hasítja szörnyű sipolásod.

*HASÍTÁS, HASITÁS
(has-it-ás) fn. tt. hasítás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit hasítunk. Fahasítás. Tollhasítás. Barázdahasítás. V. ö. HASÍT.

*HASÍTÉK, HASITÉK
(has-ít-ék) fn. tt. hasítékot. harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Általán rés, nyilás, mely hasítás által támadt. Hasítékba verni az éket. 2) Nyilás a ruhán. Zubony, melynek hasítékja hátul van. A szoknya hasítékán kilátszik a pendely. Benyúlni az üng hasítékán a kebelbe.

*HASÍTÉKOS
(has-ít-ék-os) mn. tt. hasítékos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek hasítéka van; hasítékra csinált. Hasítékos szoknya.

*HASITHATÓ
(has-it-hat-ó) mn. tt. hasítható-t. Mit rostos, szálas vagy lágyabb természeténél fogva hasítani lehet. Hasítható deszka, fenyőszál. Könnyen hasítható vászon, posztó. Nehezen hasítható somfa, gyepföld.

*HASITMÁNY
(has-ít-mány) lásd: HASITVÁNY.

*HASITÓFÜRÉSZ
(hasító-fürész) ösz. fn. Fürész, melylyel szilárd testeket, különösen fákat hoszszában metszenek.

*HASÍTVÁNY
(has-ít-vány) fn. tt. hasítvány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Amit valamiből hasítottak. Fahasítvány. Szent Márton egy hasítványt adott köpenyéből a meztelen koldusnak. (Legenda).

*HASIZOM
(has-izom) ösz. fn. Boncztanban, a hasnak izmai, melyek az altestre és mellre hatnak, s különösen lélekzésre, a belek kiürítésére, vizellésre stb. szolgálnak.

*HASKA
(has-ka) fn. tt. haskát. Szeged tájékán am. hasadt, túlérettsége miatt szétvált dinnye.

*HASKÉR
(has-kér) l. HASKÉREG.

*HASRÉRĚG
(has-kérěg) ösz. fn. Kéreg, vagyis hártya, mely a has üregét bevonja, s igen sima fölszinű.

*HASKÓ
l. HASÓK.

*HÁSKÓ
Dunán túl, nevezetesen a Balaton mellékén am. a sövénykerítéseken hagyott alacsonyabb rés, melyen át lehet hágni. Eredetikép tehát am. hágcsó.

*HASKOROGÁS, HASKORGÁS
(has-korogás) ösz. fn. A hasból kihalló tompa hang, leginkább éhomra vagy midőn valaki a hasát igen megszorítja.

*HÁSKÖTÉL
am. HÁRSKÖTÉL.

*HASLAG
(has-lag) székely szó; lásd: HASMÁNT.

*HASLÁGYÍTÓ
(has-lágyító) ösz. mn. Mi az emésztetet meghigítja, s úgynevezett lágy hast, könnyü székelést csinál. Haslágyító szerek, ételek.

*HASLÓ
(has-al-ó) fn. tt. hasló-t. 1) l. HASALÓ. 2) Balatonmelléken am. parasztkocsira a könynyebb fellépés kedveért alkalmazott hágcsó.

*HASMÁNT, HASMÁNYT
(has-om-ánt v. has-mánt) ih. Hegyalján am. hason, hason fekve. Hasmánt keverni, alunni. Hasmánt esni. A székelyeknél haslag. Ellentéte: hanyatt.

*HASMENÉS
(has-menés) l. HASFOLYÁS.

*HASMETSZÉS
(has-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, a hasnak metsző eszközökkel felnyitása.

*HASNEVELÉS
(has-nevelés) l. HASHIZLALÁS.

*HASNYITÁS
(has-nyitás) lásd: HASMETSZÉS.

*HASOGAT
(has-og-at v. has-o-gat) áth. és gyakor. m. hasogat-tam, ~tál, ~ott. Valamit folytonosan vagy több részekre hasít. Fát hasogatni. Átv. ért. mondjuk oly belső bajokról, fájdalmakról, melyek a kóros tagot mintha hasogatnák. A köszvény hasogatja lábait.

*HASOGATÁS
(has-og-at-ás) fn. tt. hasogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit hasogatunk. Fahasogatás. 2) Átv. fájdalom, mely oly érzéssel jár, mintha valami hasogatná a kóros testet. Fejhasogatás. Csonthasogatás.

*HASOGATÓ
(has-og-at-ó) mn. tt. hasogató-t. Aki vagy ami hasogat. Tőkéket hasogató munkások. Szőrszálhasogató am. csekélységeken fennakadó, apróságokkal bibelődő bíráló.

*HASOGATOTT
(has-og-at-ott) mn. tt. hasogatottat. Amit hasábokra, darabokra hasítottak. Hasogatott fa. Elhasogatott ruha. V. ö. HASOGAT.

*HASÓK
(has-ók) mn. és fn. tt. hasók-ot. Kinek nagy hasa van; pohos, poczokos, potrohos. Képzésre hasonló a pofók, szemők szókhoz.

*HASON (1)
(has-on) ih. Hasra borulva. Hason fekünni, heverni, alunni. Hason mászni.

*HASON (2)
(has-on) mn. tt. hason-t, tb. ~ok. Gyöke a hangutánzó has, melyből hasad, hasít és származékaik erednek. Tulajdonkép jelent olyat, mint egy másik, mely valaminek mássa, mintegy amelylyel előbb egy egészet tett, de attól elhasíttatott, elvált, pl. a ketté fürészelt fahasábok hasonok. Hason része, hason fele, hason mása valaminek. A kenyeret két vagy négy hasonfélre metszeni. Máskép: szakasztott olyan, melyben szintén a föntebbi fogalom rejlik, sőt,fél'-ben is, a mennyiben ez vál ige felhangu módosúlata. Szélesb ért. mi olyan tulajdonságokkal bir, mint egy másik. Az egyen, egyenlő ugyanazonságot, a hason, hasonló csak olyanságot fejez ki. Hason szók, melyek körülbelül ugyanazon értelemmel birnak. Hason irások, melyek vonásai megegyeznek. Képzésére olyan mint: rokon, alacson, zordon, eleven, mereven; s mindenek fölött: egyen.

*HASONALAKÚ
(hason-alakú) ösz. mn. Minek olyan alakja van, mint egy másiknak. Hasonalakú ikrek. Hasonalakú testvérek.

*HASONBAJ
(hason-baj) ösz. fn. Egy másikhoz hasonló baj, betegség. Hasonbajban szenvedni.

*HASONBĚCS
(hason-běcs) ösz. fn. Becs, mely egy más becscsel vagy másnak árával felér, mely egy másikkal hason értékü.

*HASONBÜNTETÉS
(hason-büntetés) ösz. fn. 1) Büntetés, mely olyan, mint egy másik. A hason bünben részesek hasonbüntetésre itéltettek. 2) Büntetés neme, mely szerént valaki oly szenvedésre itéltetik, milyet ő másnak okozott. (Fogat fogért, szemet szemért). V. ö. FÁNTONFÁNT.

*HASONEREDETŰ
(hason-eredetű) ösz. mn. Olyan eredetű, mint egy másik.

*HASONÉRTÉK
(hason-érték) ösz. fn. Mi anynyit ér, mint egy másik. Valamit hasonértékben viszszaadni. (Alpari).

*HASONÉRTÉKÜ
(hason-értékü) ösz. mn. Minek oly értéke van, mint egy másiknak. Hasonértékü pénzek. Három huszas hasonértékü egy ezüst forinttal.

*HASONÉRTELEM
(hason-értelem) ösz. fn. Értelem, mely egy bizonyos másikkal körülbelül öszveüt, megegyezik. Hasonértelemben venni valamit. Én és te hasonértelemben szólottunk. V. ö. HASON és ÉRTELEM.

*HASONÉRTELMŰ
(hason-értelmű) ösz. mn. Minek oly értelme van, mint bizonyos másiknak. Hasonértelmü nyilatkozatot adtak mindhárman. Hasonértelmü magyarázatok.

*HASONÉRZELĚM
(hason-érzelěm) l. HASONÉRZET.

*HASONÉRZET
(hason-érzet) ösz. fn. Érzet, mely olyan, mint bizonyos más érzet. Hasonérzetet gerjeszteni másokban.

*HASONÉRZETŰ
(hason-érzetű) ösz. mn. Ki bizonyos másnak érzetéhez hasonló érzettel bír. Hasonérzetü barátok.

*HASONFAJ
(hason-faj) ösz. fn. Ami fajra nézve ugyanazon osztályhoz tartozik, de mégis némi változatossággal. Ily hasonfajok vannak az állatok országában, a gyümölcsökben stb.

*HASONFAJÚ
(hason-fajú) ösz. mn. Ugyanazon fajhoz tartozó, de némileg különböző.

*HASONFÉL
(hason-fél) ösz. fn. Ketté hasított, metszett egésznek egyik része, mely akkora és olyan mint a másik, vagy ha különböző nagyságu is, de avval összetéve egy egészet képez. Az útijegy hasonfelét a kalauznak adni. Ime uram, én javimnak hasonfelét szegényeknek adom. (Müncheni cod.).

*HASONGAT
(has-on-g-at); l. HASOGAT.

*HASONÍT, HASONIT
(has-on-ít) áth. m. hasonít-ott, Hasonná, magához hasonlóvá tesz. Leginkább nyelvtanban élünk vele (assimilare), pl. a névmutató (az) z betüjét a következő mássalhangzóhoz hasonítjuk: akkor az-kor helyett, abból, annak, attól, az-ból, az-nak, az-tól helyett stb. V. ö. HASONÚL.

*HASONÍTÁS, HASONITÁS
(has-on-ít-ás) fn. tt. hasonítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hasonlóvá v. hasonná tevés. V. ö. HASONÍT, HASONÚL.

*HASONL
régies; l. HASONOL.

*HASONLÁS
(has-on-ol-ás) fn. tt. hasonlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn két vagy több tárgy, vagy személy egymáshoz hasonlik. V. ö. HASONLIK. 2) Átv. ért. szakadás, pártokra, felekezetekre oszlás, egymás ellen fölkelés, föltámadás. Meghasonlás. Elhasonlás.

*HASONLAT
(has-on-l-at) fn. tt. hasonlat-ot, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn két vagy több különnemü tárgyak vagy személyek bizonyos jegyekre, tulajdonságokra nézve megegyeznek. Hasonlatot találni két ember arcza, termete között. 2) Némely tudományos tárgyakra vitetve, különösebben a nyelvtanban am. a szók módosításának, ragozásának, alkotásának bizonyos szabályokban megegyezése, s az innét folyó következtetések. A szók elemeit, eredetét, értelmét, ragozásait nyelvhasonlat szerént meghatározni. Továbbá a következtetésnek azon módja, midőn hasonló esetekből, hasonló eredményeket húzunk ki. A természettudósok, orvosok, régiségbuvárok gyakran hasonlatból itélnek. A jogászoknál szintén azon mód, midőn olyanforma esetben vagy esetekben, ugyanazon törvényre alapitják érveiket, okoskodásaikat, vagy itéleteiket. (Analogia).

*HASONLATLAN
(has-on-l-atlan) mn. tt. hasonlatlant, tb. ~ok. Különböző, mi bizonyos tekintetben más jegyekkel, tulajdonságokkal bir, mint egy másik, máskép: hasonlótlan. Hasonlatlan körülményekben, hasonlatlan sikerrel működni.
"Ó mi igen más ez, mint pusztai népe Zalánnak,
Ó mi hasonlatlan lesz majdan az ütközet."
Zalán futása. (Vörösmartytól).

*HASONLATLANSÁG
(has-on-1-atlan-ság) fn. tt. hasonlatlanság-ot. Állapot, midőn két vagy több tárgy, vagy személy egymáshoz hasonlatlanok. V. ö. HASONLATLAN.

*HASONLATLANUL
(has-on-l-atlan-ul) ih. 1) Különbözőleg; oly jegyekkel, tulajdonságokkal birva, melyek egymással nem egyeznek. A két testvér hasonlatlanul intézi gazdaságát. 2) Kitünőleg nagyobb mértékben, sokkal inkább. Ezen mű hasonlatlanul jelesebb amannál. Péter hasonlatlanul eszesebb Pálnál.

*HASONLATOS
(has-on-l-at-os) mn. tt. hasonlatos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek egy másikkal hasonlata van, vagyis avval bizonyos jegyekben, tulajdonságokban megegyezik. Arczra, hangra, termetre hasonlatos testvérek. Hasonlatos esetek, körülmények. "Az te bálványidhoz hasonlatos vagy, és az oktalan állatokhoz egyenlőé tötted magadat." Sz. Krisztina élete.

*HASONLATOSAN
(has-on-l-at-os-an) ih. Oly módon, olyképen, mint egy másik; nem különben. Ő szereti a hazát és hasonlatosan a királyt. A műbirák hasonlatosan nyilatkoztak munkám felől.

*HASONLATOSKÉPEN
(hasonlatos-képen) ösz. ih. l. HASONLATOSAN és HASONLÓKÉPEN.

*HASONLATOSKODIK
(has-on-l-at-os-kod-ik) k. m. hasonlatoskod-tam, ~tál, ~ott. Máshoz hasonlónak látszani akar; mást majmol. Élt e szóval Faludi E. M. 160, 1.

*HASONLATOSSÁG
(has-on-l-at-os-ság) fn. tt. hasonlatosság-ot. Állapot, midőn két vagy több tárgy vagy személy bizonyos jegyekre, tulajdonságokra nézve megegyezik egymással. Ezen két ember között nagy hasonlatosság van. Isten az embert maga hasonlatosságára teremtette. Rövidebben: hasonlat vagy hasonlóság. Régiesen am. tettetés (simulatio), pl. a Bécsi codexben. V. ö. HASONOL.

*HASONLÉK
(has-on-l-ék) fn. tt. hasonlék-ot. Hasonlitási módszer v. működés. Hasonló minőség; hasonló eset. Nyelv-, jog-, természettani stb. hasonlék. (Analogia). V. ö. HASONLAT, 2).

*HASONLIK
(has-on-l-ik) k. m. hasonl-ott, htn. ~ani. 1) Közelitő ragu névvel am. valakihez vagy valamihez bizonyos jegyekre nézve rokon, közel áll. A te gyürűd az enyémhez hasonlik. 2) Átv. ért. és felható ragu névvel am. két vagy több részre, pártra, felekezetre szakad, s mintegy darabokra hasad. Pártokra, felekezetekre hasonlani. Egymás között meghasonlani. A szövetséges tartományok, fejedelmek elhasonlottak tőlünk. Gyöke a hangutánzó has, törzsöke hason, mn. V. ö. HASON.

*HASONLÍT, HASONLIT
(1), (has-on-l-ít) áth. m. hasonlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit bizonyos jegyekre, tulajdonságokra nézve máshoz mér, mással öszvevet. Hozzám ne hasonlítsd magadat. Ugyan kihez is hasonlítsalak? Öszvehasonlitani a bánsági gabonát a felföldivel.

*HASONLÍT, HASONLIT
(2), (mint föntebb) önh. m. hasonlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Köz beszédben használtatik hasonlik helyett. Ezen két ember igen hasonlít egymáshoz. A te órád hasonlít az enyémhez. Néhutt mondják: formít. Apjához igen formít. Az ít képzős átható igék között az egész nyelvben alig van egykét ige, milyen ez is: szít (hozzá), melyek önható értelemben használtatnak. V. ö. HASONLIK.

*HASONLÍTÁS, HASONLITÁS
(has-on-l-ít-ás) fn. tt. hasonlítás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit máshoz hasonlítunk. Két vagy több dolog öszvehasonlítása. Különösen a költői nyelvben igen gyakoriak a hasonlítások.
"Malozsa szőlő a nyaka,
Mézeskalács az ajaka,
Szeme kökény, foga gyémánt,
Az ínye arany paszománt.
Mézbűl van a beszélője,
Szegfűből a nyeldeklője,
Képe rózsa, szája czukor,
Szemöldöke selyemfodor."
Népdal (Erdélyi J. gyüjt.).
2) Állapot, midőn két vagy több dolog egymással bizonyos jegyekben megegyezik. Helyesebben: hasonlat vagy hasonlóság.

*HASONLÍTHATATLAN, HASONLITHATLAN
(has-on-l-it-hat-[at-]lan) mn. tt. hasonlíthatatlan-t, tb. ~ok. Oly tárgyakról mondjuk, melyek vagy bizonyos vagy épen semmi jegyekre nézve sem egyeznek meg, melyek egészen különböznek, más nemüek, természetüek, s melyeket egymáshoz hasonlítani nem lehet. Határozókép am. egymástól igen különbözőleg, hasonlíthatlanul.

*HASONLÍTHATATLANUL
(has-on-l-ít-hat-[at-]lan-ul) ih. Egymástól igen nagyon vagy egészen különbözőleg; sokkal nagyobb mértékben. Ezen mű hasonlíthatatlanul szebb a másiknál.

*HASONLÍTHATÓ
(has-on-l-ít-hat-ó) mn. tt. hasonlítható-t. Mit máshoz hasonlítani lehet, mi bizonyos tekintetben máshoz hasonló.

*HASONLÍTÓ
(has-on-l-ít-ó) mn. tt. hasonlító-t. Aki vagy ami hasonlítással foglalkodik. Hasonlító fok a nyelvtanban másodfok v. középfok helyett. Hasonlító nyelvészet, mely több nyelvek, vagyis nyelvekbeli szók és szóalakok egybevetését tárgyalja.

*HASONLÍTÓ FOK
l. KÖZÉPFOK.

*HASONLÓ
(has-on-l-ó) mn. tt. hasonló-t. Hason jegyekkel, tulajdonságokkal biró, olyan, mint egy másik. Közelítő ragu neveket vonz. Hasonló mázu edények. Hasonló szabásu öltözetek. Hasonló büntetésre itélt bűntársak. Korom a koromhoz nem hasonlóbb. (Km.). 2) Hason mértékü, nagyságu. Két hasonló részre osztani valamely nemesi birtokot. Különbözik némileg: egyenlő; ez ugyanazonfélét, hasonló pedig csak olyanságot jelent. Latinul hasonló similis, egyenlő aequalis. V. ö. EGYEN, EGYENLŐ és HASON.

*HASONLÓAN
(has-on-l-ó-an) ih. 1) Oly formán, oly alakban, olyképen, mint egy másik. Velem is hasonlóan bánt, mint veletek. 2) Hasonló v. olyan mértékben. Hasonlóan osztani fel az örökséget.

*HASONLÓKÉP v. HASONLÓKÉPEN
(hason-ló-kép v. ~képen) ih. l. HASONLÓAN.

*HASONLÓLAG
(has-on-l-ó-lag) l. HASONLÓAN.

*HASONLÓSÁG
(has-on-l-ó-ság) fn. tt. hasonlóság-ot. Két vagy több tárgynak némely köz tulajdonságai, jegyei. Szorosb ért. bizonyos köz nagyságnak, mértéknek egy másikkal megegyezése. A ketté osztott telek hasonlóságáról mérés által meggyőződni.

*HASONLÓTLAN
(has-on-l-ó-talan) mn. tt. hasonlótlan-t, tb. ~ok. Nem hasonló, különböző.

*HASONLOTT
(has-on-l-ott) mn. tt. hasonlott-at. Átv. ért. oszlott, megoszlott, pártokra, felekezetekre szakadt. Minden magában meghasonlott ország elpusztúl.

*HASONMÁS
(hason-más) ösz. fn. Mi valamely máshoz annyira hasonlít, mintha ugyanaz volna, pl. midőn az eredeti után valamely képet levesznek, okleveleket másolnak stb. Régi kéziratok hasonmásait birni. Átv. ért. oly személyről mondják, ki egy máshoz nagyon hasonló.

*HASONMÉRTÉK
(hason-mérték) ösz. fn. Oly nagyságu, mennyiségü, akkora, olyféle mérték, mint bizonyos másik. Hasonmértékben adni vissza a kölcsönt.

*HASONMINŐSÉG
(hason-minőség) ösz. fn. l. HASONLÓSÁG.

*HASONNEMŰ
(hason-nemű) ösz. mn. Azon nemhez tartozó. Hasonnemű állatok, növények, ásványok. Hasonnemü számok, pl. két forint, öt, száz, forint. Különnemüek: három forint, husz krajczár. (Homogenei, és: heterogenei numeri).

*HASONNEVŰ
(hason-nevű) ösz. mn. Szélsb ért. oly névvel biró, mely egy másikhoz sokban hasonló, pl. az olaszok és oláhok hasonnevü és eredetü népek. Szorosb ért. azon névvel biró. Egy helységben gyakran több hasonnevü lakosok élnek.

*HASONOL
(has-on-ol) áth. és hangugrató m. hasonol-t v. hasonlott. Eléfordul a münch. codexben. 1) Valamihez hasonlít átható értelemben, hasonlónak tart. Kihez hasonljam kedig e nemzetet? (Máté 11.). Kihez hasonljam e nemzetnek népét. (Lukács 7.). Minden, ki hallja én igéimet, hasonlatik bölcs emberhez. (Máté 7.). Ne akarjatok azokhoz hasonlatnotok. (Máté 6.). Ím eh mai napon ah bínösöknek egyikhöz hasonlád magadat. (Debreczeni Legendáskönyv). 2) Valamit tettet, valamit bizonyos hasonlatosságra cselekszik. Kik önmagokat igazaknak hasonlanák. Hosszu imádságot hasonlván. Simulantes longam orationem. (Lukács 21.).

*HASONRÉSZ
(hason-rész) ösz. fn. Hasonló nagyságu részekre osztott egészből egy rész. A zsákmányból valamennyien hasonrészt kapnak. Négy hasonrészre osztani a kenyeret. Szorosb ért. valamely ketté hasított egésznek fele.

*HASONSZENV
(hason-szenv) ösz. fn. Gyógymód, melynek főelve: hasonló bajt hasonlóval gyógyítani, (similia similibus), s ennél fogva ellentétben áll a régi gyógymóddal, melynek főelve: contraria contrariis. Alapítója ezen új gyógymódnak: Hahneman Sámuel. (Homoeopathia).

*HASONSZENVI
(hason-szenvi) ösz. mn. A hasonszenv rendszerét követő, azt illető, arra vonatkozó. Hasonszenvi gyógymód. Hasonszenvi adagok, gyógyszerek.

*HASONSZERŰ, HASONSZERÜ
(hason-szerű) ösz. mn. Olyan féle, olyan minőségü, olyan forma, mint egy másik eset szokott lenni. (Analogus). Hasonszerű eset, működés.

*HASONSZERŰSÉG
(hason-szerűség) ösz. fn. l. HASONLAT, 2).

*HASONSZINŰ
(hason-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint egy másik. Hasonszinű posztóból viselni dolmányt és nadrágot.

*HASONSZÓ
(hason-szó) ösz. fn. Szó, melynek egy másikkal hasonló, körülbelül ugyanazon értelme, jelentése van. (Vox synonima).

*HASONSZÖGŰ
(hason-szögű) ösz. mn. Oly térről vagy térekről mondják, melynek és melyeknek szögei egynemüek. Hasonszögü csegelyek. (Triangula aequiangula).

*HASONTALAN
(has-on-talan) mn. tt. hasontalan-t, tb. ~ok. Jobban: hasonlatlan; l. ezt.

*HASONÚL, HASONUL
(has-on-úl) önh. m. hasonúl-t. Hasonmássá válik, hasonná vagy hasonlóvá lesz. (Assimilatur, wird assimilirt v. assimilirt sich). Eléjön e kifejezés más tudományokban is, pl. az élettanban; de itt leginkább nyelvtani használatáról szólunk, (hanghasonúlat), pl. a val, vel névutóban a v a megelőző mássalhangzóval hasonúl, emberrel embervel helyett, lábbal, asztallal, reggel, ezzel, lábval, asztalval, regvel, ezvel helyett stb. Néha a megelőző hang vagy hangok lesznek a következőhöz hasonlóvá, példák magok az avval, evvel tájdivatos kiejtések; általán az ez névmásokban a z a közvetlen következő mássalhangzóhoz hasonlóvá válik, pl. akkor = azkor, annak = aznak, attól = aztól, abban = azban, annyi = aznyi; mi a régieknél, sőt köz beszédben ma is többször eléfordúl (minthogy helyesirásunkban már a szószármaztatást követjük); így köz beszédben mindnyájan így szólunk: uczcza (,utcza' helyett), aczcza (,addsza' h.). Az utóbbiban már kettős változás is fordul elé: elsőben lett a dsz = cz-vé (adcza), azután a megelőző d is cz-vé hasonúlt. Így mondjuk: ecczer (,egyszer' helyett), másocczor, harmacczor, negyecczer stb. (,másodszor' stb. helyett). Tökéletesen egyeznek ezekkel a régies kiejtésü és gyakorta irásban is megtartott: acczig, ecczig, melyek néhutt a származáshoz hűbben csakugyan adzig edzig alakban is elé jönnek, melyeket tehát csak od-z-ig (= od' azig v. ott azig, mint aztán = az után) és ed z-ig (id', régiesen: ed' ezig v. ett ezig) elemzéssel fejthetünk meg, s melyekben mai divat szerént a következő z hasonúlt a megelőző d-vé: ad-d-ig, ed-d-ig, (ha csak azt nem véljük, hogy ezek önállólag fejlődtek ki: ott-ig, ett-ig, azaz itt-ig, minthogy a régieknél,itt' helyett gyakrabban,ett' jön elé). Ily hasonulások az előző betűhangban: szégyell = szégyenl, segéll = segédl, reméll = reményl, háss = hárs, salló = sarló, olló = orló; továbbá a következő betühangban: faggyú = fagy-jú, asszú = asz-jú, hosszú = hosz-jú; közbeszédben gyakran két szóban is, pl. nasz szájjal = nagy szájjal. (Kriza János gyüjteményében, az utóbbi ismét am. száj-val). Különösen hasonúl pedig számtalán esetben a kapcsoló mód j képzője ilyenekben: keressük = keres-j-ük, öntözzünk = öntöz-j-ünk, sőt ebben szakaszszunk = szakaszt-j-unk, a hasonulásra törekvés még a t betüt is kiszorítá stb. Ezen és több hasonulások minden nyelvben eléfordulnak; a magyarban létezők e szótár illető helyein szintén megérintvék. Hasonulásnak nevezik némelyek a hangvonzalmat, (hangattractiót) is, mely főkép a hangzók némely változásaira vonatkozik, pl. madár, barát szókban a hosszu á-t megelőzött szótag rövid a-ja nyiltabb, (azaz ě), mint majom, barlang szókban. l. Előbeszéd 35. lapon.

*HASONÚLÁS, HASONULÁS
(has-on-úl-ás) fn. tt. hasonúlás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Hasonná vagy hasonlóvá levés. (Assimilatio). Betük vagy betühangok hasonulása. V. ö. HASONUL.

*HASONÚLAT, HASONULAT
(has-on-úl-at) fn. tt. hasonúlatot, harm. szr. ~a. Hasonulás elvont értelemben. V. ö. HASONÚLÁS, HASONÚL.

*HÁSOS, HORVÁTH~
NÉMET~, falvak Vas megyében; helyr. Hásos-on, ~ra, ~ról.

*HASOVÁNY
(has-o-vány) fn. tt. hasovány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Göcsejben am. hosszu fahasáb, melyből többet földbe verve, s gúzsokkal öszvekötve kerítésül használnak.

*HASÖV
(has-öv) l. HASHEVEDER.

*HASPÓK
(has-pók) ösz. fn. Gúnyneve oly személynek, kinek igen nagy hasa, s vékony lábszára van.

*HASPUFFADÁS
(has-puffadás) ösz. fn. Állapot, midőn a has a sok ételtől vagy valamely nyavalya által felfuvódik.

*HASRÁGÁS
(has-rágás) ösz. fn. l. HASCSIKARÁS.

*HASREKEDÉS
(has-rekedés) ösz. fn. l. HASDUGULÁS.

*HASREMEK
(has-remek) ösz. fn. Mészárosok és hentesek nyelvén am. az állat hasából metszett darab.

*HASSÁG
erdélyi falu Meggyes székben; helyr. Hasság-on, ~ra, ~ról.

*HASSÉRÜLÉS
(has-sérülés) l. HASSÉRV.

*HASSÉRV
(has-sérv) ösz. fn. Az altest nyavalyája, midőn a belek egy része valamely erőszakos rándulás, ütés stb. által helyzetéből kimozdúl, s lefelé szállván nagy daganatot képez. Máskép: sérülés, néhutt hurosság, tökösség.

*HASSIKULÁS
(has-sikulás) ösz. fn. l. HASFOLYÁS.

*HASSIPOLY
(has-sipoly) ösz. fn. Hasba nyiló vagy hason képződött sipolyféle nyavalya. V. ö. SIPOLY.

*HASSZÁRNY
(has-szárny) ösz. fn. A halak hasán kétfelül levő hártyanemü szárnyak.

*HASSZORÍTÓ
(has-szorító) ösz. fn. és mn. 1) l. HASHEVEDER, HASLÓ. 2) Hasfolyást szüntető, emésztetet sürítő. Hasszorító szerek. 3) Dugulást okozó. Hasszorító kemény, nehéz ételek.

*HASSZORULÁS
(has-szorulás) ösz. fn. l. HASDUGULÁS.

*HASTEKERÉS
(has-tekerés) l. HASCSIKARÁS.

*HASTISZTÍTÓ
(has-tisztító) ösz. fn. és mn. l. HASHAJTÓ.

*HASTISZTULÁS
(has-tisztulás) ösz. fn. Állapot, midőn akár természetes, akár mesterséges lágy szék által a hasból holmi kóros anyagok kiürülnek, jótékony hasmenés.

*HASÚ
(has-ú) mn. tt. hasú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Kinek vagy minek bizonyos tulajdonságu hasa van. Nagy hasú. Pók hasú. Előhasú, azaz első terhet vagy vemhet viselő. Előhasu menyecske. Rátartja magát, mint az előhasu menyecske. Előhasu üsző. Dunán tuli tájszólással: hasi, előhasi.

*HASÜREG
(has-üreg) ösz. fn. A hasnak belső tére, a rekeszizomtól kezdve lefelé, melyben a belrészek fekszenek.

*HASÜRÜLÉS
(has-ürülés) ösz. fn. Állapot, midőn a belekben elválasztott bélsár a végbélen kitakarodik.

*HASÜTÉR
(has-ütér) ösz. fn. Ütér a hasban. V. ö. ÜTÉR.

*HASVARRÁS
(has-varrás) ösz. fn. Sebészi műtét, a has és belek sebes, vagy felnyitott helyeinek fonallal öszvefoglalása.

*HASVÍZKÓR
(has-víz-kór) ösz. fn. Vízkór, midőn a víz a hasüregben gyűl öszve, s azt felpuffasztja.

*HASVÍZKÓRSÁG
l. HASVÍZKÓR.

*HASZ
elvont gyök, melyből haszon, és származékai erednek. Rokonnak látszik hoz önálló gyökkel, innen haszon am. hozó, t. i. valamely jövedelmet, előnyt hozó. V. ö. HASZON, HASZONTALAN.

*~HÁSZ
ige- és névképző hajhász és szarhász szókban, ugyanaz ász képzővel, azon különbséggel, hogy az elébe csusztatott h hang, mint tudjuk, némi erőködő lehelést, lótást-futást fejez ki (hajhász szóban), és kóros állapotot (szarhász szóban).

*HASZINTE
(ha-szinte) ösz. kötszó. Élünk vele, midőn valamit bizonyos kifogás, kivétel, ellenvetés daczára is állítunk vagy tagadunk, s rokonértelmü az ámbár, noha kötszókkal. Azon mondatban, melyet vezérel, is kötszócskát vonz, mely rendesen az ige után áll, pl. Nem kell vala ily keményen bánnod velem, haszinte megsértettelek volna is. Ezt meg kell tenned, haszinte károddal esnék is. Midőn a ha és szinte, mint külön szók állanak a mondatban, a szinte am. hasonlóan. Én is elmegyek, ha te szinte eljősz. V. ö. SZINTE.

*HASZNÁL (1)
(hasz-on-ál) önh. m. használ-t. 1) Hasznot hajt, hasznára van valakinek v. valaminek. Tulajdonitó ragu neveket vonz. Használt Péternek a kereskedés. Ezen ifjunak sokat használt a tanulás. 2) Sikere, foganata lett valaminek valamire nézve. Az öntözés használt a rétnek. Használt neki az intés, jó tanács. Kicsin nem árt, sok nem használ. (Km.). Meghasznált neki a bor, azaz megártott. (Szalai közmondás). 3) Helyesen áll ér ige helyett. Mit használ lennünk, ha homály burkolja nevünket? (Horv. E.). Mit használ embernek, ha egész világot megnyeri? (Üdvözítőnk szavai Káldinál).

*HASZNÁL (2)
(mint föntebb) áth. m. használt. Valamit bizonyos czélra fordít; valamivel él. A pénzt jóra használni. Az időt munkára használni. Sok földje van, de nem használja. Mire használod ezen eszközöket? Használni a jó alkalmat. Feleségét használni. Idegen nőt használni. Más ruháját használni. Átvitten: hasznot hoz, jó eredményt szűl. Az mit sem használ. Használt a jó szó.

*HASZNÁLÁS
(hasz-on-ál-ás) fn. tt. használási, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valami hasznot hajt, javára van valakinek v. minek. E gyógyszer használása felől bizonyos vagyok. 2) Cselekvés, melynél fogva valamit haszonra fordítunk, vele bizonyos czélt követünk, vele élünk. Pénznek, időnek használása. Jó alkalom használása. V. ö. HASZNÁL.

*HASZNÁLAT
(hasz-on-ál-at) fn. tt. használat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Haszonvétel vagy azon siker, foganat, melyet elérünk, midőn valamit bizonyos czélra fordítunk. Valamely földbirtok használataért, fizetni. Használatra átengedni másnak fölösleges bútorainkat, szobáinkat. A gyógyszer használata iránt tudakozódni. A régieknél jelent hasznot is. "És vedd jól eszödbe ez szent gyónásnak ő nagy használatját." Góry-cod. Innen ma is: használatos.

*HASZNÁLATLAN
(hasz-on-ál-atlan) mn. tt. használatlan-t, tb. ~ok. Minek hasznát nem veszik, mit heverni hagynak, mivel senki nem él, mit semmi bizonyos czélra nem fordítnak. Használatlan könyvek, melyeket senki nem olvas. Használatlan szobák, azaz üresek, lakó nélküliek. Használatlan öltözékek, eszközök, edények. A régieknél eléjön,haszontalan' értelemben is. "Nem leszek neked használatlan rabod." Pesti Gábor, Aesopus életében. Határozóként am. használás nélkül, használatlanul.

*HASZNÁLATLANUL
(hasz-on-ál-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy hasznát vennék, haszonra fordítanák, élnének vele, gyümölcsöztetnék. Használatlanul heverő parlag mezők. Használatlanul elzárt pénz, porlepte könyvek.

*HASZNÁLATOS
(hasz-on-ál-at-os) mn. tt. használatos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mit használatra fordítanak. Használatos földbirtok. 2) Sikeres, foganatos, gyümölcsöző, hasznos. Használatos buvárkodás, tanulás, tanács, intés. Használatos mezei gazdaság, kertészség, kereskedés. "De maga (mégis) ennél használatosbat és jobbat nem hagyott; mint ez szent gyónást." Góry-cod.

*HASZNÁLATOSAN
(hasz-on-ál-at-os-an) ih. Sikeresen, foganatosan, gyümölcsöztetve, bizonyos nyereséggel. Használatosan fordítani a munkát valamire. Használatosan űzni a földmivelést, marhatenyésztést.

*HASZNÁLATOSSÁG
(hasz-on-ál-at-os-ság) fn. tt. használatosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamivel sikeresen, foganatosan lehet élni, midőn a munkát, fáradságot nem hiába fordítjuk reá. Ezen gép használatosságáról nem kétkedem. Földnek használatossága.

*HASZNÁLHATATLAN
l. HASZNÁLHATLAN.

*HASZNÁLHATLAN
(hasz-on-ál-hat-(at)lan) mn. tt. használhatlan-t, tb. ~ok. Minek hasznát venni nem lehet, mivel bizonyos czélra nem élhetünk. Használhatlan szerszámok, gépek. Irásra használhatlan, de borítéknak használható papiros. Katonának használhatlan bénna. Határozókép am. nem használhatólag.

*HASZNÁLHATÓ
(hasu-on-ál-hat-ó) mn. tt. használható-t, tb. ~k. Mit bizonyos czélra vagy czélokra használni lehet, mivel élhetünk. Tűzre, épületre használható fák. Egyedül fűtőnek használható bamba ember. Hát ez mire használható?

*HASZNÁLHATÓLAG
(hasz-on-ál-hat-ó-lag) ih. Bizonyos czélra fordíthatva.

*HASZNÁLHATÓSÁG
(hasz-on-ál-hat-ó-ság) fn. tt. használhatóság-ot. Tulajdonság, képesség, melynél fogva valakit v. -mit bizonyos czélra használni, fordítani, alkalmazni lehet.

*HASZNÁLT
(hasz-on-ál-t) mn. tt. használtat. Amit haszonra fordítanak vagy fordítottak; használatban levő vagy volt. Használt szerszám, kés, villa, bútor, szobák. Ellentéte: használatlan. Nőszemélyről, kivel férfi közösködött.

*HASZNÁLTSÁG
(hasz-on-ál-t-ság) fn. tt. használtság-ot. Használatban volt vagy levő állapot, minőség.

*HASZNATLAN
l. HASZONTALAN.

*HASZNAVEHETETLEN
lásd: HASZNAVEHETLEN.

*HASZNAVEHETLEN
(haszna-vehetlen) ösz. mn. Mit bizonyos czélra, vagy semmire használni nem lehet. Különösen, emberről szólva, ügyetlen, buta, járatlan, nyomorúlt stb. Hasznavehetlen sántabéna. Hasznavehetlen hüle, részeges ember. Határozókép am. hasznát nem vehetve, hasznavehetlenül.

*HASZNAVEHETŐ
(haszna-vehető) ösz. mn. Bizonyos czélra alkalmas, ügyes, jártas, valamire képes; miből hasznot lehet húzni, mi gyümölcsöt hozhat. Hasznavehető eszközök. Hasznavehető öregember. Igen hasznavehető fiatal. Hasznavehető parlag.

*HASZNAVEHETŐLEG
(haszna-vehetőleg) ih. Hasznavehető módon vagy állapotban.

*HASZNAVEHETŐSÉG
(haszna-vehetőség) ösz. fn. Tulajdonság vagy képesség, melynél fogva valaminek bizonyos czélra hasznát vehetjük.

*HASZNOL
(hasz-on-ol) áth. m. hasznol-t. Valamit haszonra fordit, él vele; heverni nem hagy. Hasznolni kell a gazdaságban mindent. Ez ócska ruhát még rosz időben lehet hasznolni. Szokottabban használ.

*HASZNOS (1)
(hasz-on-os) mn. tt. hasznos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Jövedelmes, gyümölcsöző. Hasznos földek, rétek. Hasznos tehenek, juhok. 2) Bizonyos tekintetben előnynyel biró. Hasznosabb lesz elmenned, mint itt maradnod. 3) Sikeres, foganatos. Hasznos útmutatás, tanács, intés. Hasznos gyógyszerek. 4) Bizonyos képességet szerző, müvelést elémozditó. Hasznos könyveket olvasni. Hasznos mulatságok. 5) Üdvös, szerencsét hozó. Szégyen futni, de hasznos, (gúnyos km.). V. ö. HASZON.

*HASZNOS (2)
falu Heves megyében; helyr. Hasznos-on, ~ra, ~ról.

*HASZNOSÍT, HASZNOSIT
(hasz-on-os-ít) áth. m. hasznosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit hasznossá, azaz jövedelmessé, gyümölcsözővé tesz. Mivelés által hasznosítani a parlag földeket, vizenyős mezőket, mocsárokat. Szélesb ért. bizonyos czélokra alkalmassá tesz vagy fordít. Hasznosítani az elhanyagolt szellemi erőket.

*HASZNOSÍTÁS, HASZNOSITÁS
(hasz-on-os-ít-ás) fn. tt. hasznosítás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Hasznossá tevés. Bizonyos czélokra fordítás.

*HASZNOSSÁG
(hasz-on-os-ság) fn. tt. hasznosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy képesség, melynél fogva valami hasznos. Juhok hasznossága. Természeti tudományok hasznossága. Gyógyfüvek hasznossága. V. ö. HASZNOS.

*HASZON
(hasz-on) fn. és hangugrató, tt. hasznot v. haszont, tb. hasznok. Törökül haszel. 1) Valamiből reánk háramló, javunkra, kényelmünkre szolgáló nyereség, jövedelem, gyümölcsözés. Hasznot húzni a földből, házból, kereskedésből. Sok haszna van a téjárulásból. Nagy hasznára van a drágaság az eladónak, de kárára a vevőnek. Szeretné a haszont, de fut a munkától. (Km.). A gőzhajózás hasznot hajt a részvényeseknek. Haszonnal jár az észszerü gazdálkodás. Haszonért mit nem tesz az ember? Hasznára fordítani valamit. Az neki haszon, nem nekem. Más hasznára, maga hasznára, önhasznára tenni valamit. Maga hasznára kaszál. (Km.). 2) Siker, foganat. Örül az apa, ha hasznát látja nevelői fáradságának. Beszédemnek semmi haszna. Mi haszna üvöltsek, kiáltsak? Ki mint keresi, úgy veszi hasznát. (Km.). Nincs haszna a bevett gyógyszernek. Mihaszna ember, am. haszontalan, semmirevaló. Nagy mihaszna, am. felnőtt haszontalan ifju. Hasznát látni valaminek. 3) Gyakran jó helyett áll. Ezt hasznodra, (azaz javadra) mondom. Magad hasznára nézz legalább. Hasznodat ohajtom. Ez is a te hasznodra szolgál.

*HASZONBÉR
(haszon-bér) ösz. fn. 1) Bér, melyet valamely jószágnak vagy javadalmi jognak bizonyos időre kikötött használatától vagy a tiszta jövedelem részében vagy határozott pénzmennyiségben az illető birtokosnak adunk. Haszonbért fizetni valamely pusztától, háztól, vadászattól, halászattól, vámtól, borméréstől, húsvágástól. Haszonbérbe kiadni az urodalmat, folyót, kocsmát, kertet. Haszonbérbe venni a szomszéd telkeit. Haszonbérben birni a postát. Kevés vagy több esztendei haszonbér. 2) Az ilyetén bérből álló jövedelem, mennyiben a bérlőt illeti. Haszonbérből élni. Haszonbérből meggazdagodni.

*HASZONBÉREL
(haszon-bérel) ösz. áth. Valamit haszonbérbe kivesz. V. ö. HASZONBÉR. Pusztát, mészárszéket, kocsmát, vámot, halászatot stb. haszonbérleni.

*HASZONBÉRÉV
(haszon-bér-év) ösz. fn. Év vagy évek, melyekre valaki bizonyos jószágot vagy javadalmi jogokat haszonbérbe kivesz. A haszonbérév kiteltével újra szerződni. V. ö. HASZONBÉR.

*HASZONBÉRKÖTÉS
(haszon-bér-kötés) ösz. fn. Szerződés, mely bizonyos jószág vagy javadalmi jog használata iránt az illető tulajdonos és haszonbérlő között köttetik.

*HASZONBÉRLÉS
(haszon-bérlés) ösz. fn. Valamely jószágnak vagy javadalmi jognak haszonbérbe vevése. V. ö. HASZONBÉR.

*HASZONBÉRLET
(haszon-bérlet) ösz. fn. Haszonbérlés elvont ért. véve, haszonbérbevétel.

*HASZONBÉRLEVÉL
(haszon-bér-levél) ösz. fn. Szerződési oklevél az illető jószág, vagy javadalmi jog birtokosa és haszonbérlő között.

*HASZONBÉRLŐ
(haszon-bérlő) ösz. fn. Személy, ki jószágot vagy javadalmi jogokat haszonbérbe vesz. Puszta, ház, kocsma, mészárszék, vám, posta stb. haszonbérlője. V. ö. HASZONBÉR.

*HASZONÉLVEZÉS
(haszon-élvezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamely vagyonnak csak jövedelmével, s egyéb haszonvételével rendelkezik, pl. az özvegy elhunyt férje jószágában, az előfi a hitbizományi vagyonban.

*HASZONÉLVEZŐ
(haszon-élvező) ösz. mn. és fn. Aki valamely vagyonnak csak jövedelmét szedni vagy másképen hasznát venni van jogosítva. V. ö. HASZONÉLVEZÉS.

*HASZONHAJTÓ
(haszon-hajtó) ösz. mn. Ami haszonnal, azaz nyereséggel jár, mi jövedelmet hoz, pénzfogó. Haszonhajtó gabnakereskedés. Haszonhajtó részvények. Haszonhajtó ház, tőkepénz.

*HASZONHAJTÓLAG
(haszon-hajtólag) ih. Jövedelmező v. gyümölcsöző módon; gyümölcsöztető szándékkal, eredménynyel. Pénzt haszonhajtólag adni ki.

*HASZONKERESÉS
(haszon-keresés) ösz. fn. Általán, tulajdonság vagy cselekvés, midőn valaki hasznát keresi. Különösen oly vágy, mely mindenben és egyedül saját hasznát tartja szemei előtt, s tetteinek rugója és czélja egyedül a haszon.

*HASZONKERESET
l. HASZONKERESÉS.

*HASZONKERESETLEN
(haszon-keresetlen) ösz. mn. Ki önhasznát nem vadászsza, ki nem csupán haszonért, maga javáért tesz valamit.

*HASZONKERESŐ
(haszon-kereső) lásd: HASZONLESŐ.

*HASZONKÖLCSÖN
(haszon-kölcsön) ösz. fn. Polgári cselekvény, midőn valakinek valamely elhasználhatlan vagy el nem emészthető dolog, pl. ló, szekér viszonteher nélkül (ingyen) csak használat végett adatik bizonyos időre, melynek lefolyta után azon dolgot természetben, (ugyanazon fajban) kell visszaszolgáltatni. (Commodatum). Ha viszonteher, pl. fizetés mellett adatik valami használatra, az már bérlet, haszonbérlet.

*HASZONKÖLCSÖNI
(haszon-kölcsöni) ösz. mn. Haszonkölcsönre vonatkozó, haszonkölcsönt tartalmazó. Haszonkölcsöni szerződés.

*HASZONLES
(haszon-les) ösz. fn. Önzés, önérdek, önhaszon, mint hibás vágy és szenvedély.

*HASZONLESÉS
(haszon-lesés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki mindenben és egyedül saját hasznát vadászsza. Önző, alávaló, piszkos haszonlesés.

*HASZONLESŐ
(haszon-leső) ösz. mn. Oly személyről mondjuk, ki mindenben saját hasznát vadászsza, ki tetteinek főrugója gyanánt egyedül a hasznot nézi. Haszonleső uzsorás, fösvény.

*HASZONNÉZÉS
(haszon-nézés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamiből hasznot néz, vagyis vár.

*HASZONNYERÉS
(haszon-nyerés) ösz. fn. Valamely gyümölcsöző vagyonból jövedelemhuzás v. szedés.

*HASZONNYERŐLEG
(haszon-nyerőleg) lásd HASZONHAJTÓLAG.

*HASZONOL
(hasz-on-ol) áth. l. HASZNOL.

*HASZONPÉNZ
(haszon-pénz) ösz. fn. Általán, valamely jószágnak, tőkepénznek használatából bejött kamat, nyereség.

*HASZONSZERZŐ
(haszon-szerző) l. HASZONHAJTÓ.

*HASZONTALAN
(hasz-on-ta-lan) mn. tt. haszontalan-t, tb. ~ok. 1) Mi jövedelmet, gyümölcsöt nem hoz. Haszontalan mocsárok, homokos buczkák. 2) Sikeretlen, foganat nélküli. Haszontalan törekvések, vágyak. Haszontalan tanács, oktatás, intés. 3) Mi képességet, müvelést nem szerez; hiábavaló, semmirekellő. Haszontalan könyvek. Haszontalan emberek. Határozókép am. jövedelem vagy siker nélkül, haszontalanul. A közéletben gyakoribb öszvehúzva hasztalan, melyből az on egészen kiesett; hanemha azt véljük, hogy a talan képző itt közvetlenül a hoz törzshöz járult: hoztalan, ami semmit nem hoz.

*HASZONTALANKODÁS
(hasz-on-ta-lan-kod-ás) fn. tt. haszontalankodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Gyerekeskedés, hiába valóskodás, sületlen tréfálkodás, hivalkodás.

*HASZONTALANKODIK
(hasz-on-ta-lan-kod-ik) k. m. haszontalankod-tam, ~tál, ~ott. Gyerekeskedik, hiába való beszéddel, játékkal, tréfával tölti az időt, szóval oly tetteket gyakorol, melyeknek sem anyagi, sem szellemi, sem erkölcsi értékök nincs.

*HASZONTALANSÁG
(hasz-on-ta-lan-ság) fn. tt. haszontalanság-ot. harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valamiből semmi nyereség, jövedelem nincsen. Haszontalanságuk miatt elhanyagolt kopár sziklás vidékek. 2) Tulajdonsága valaminek, melynél fogva sikere, foganata nincsen. Ostoba tanács haszontalanságát könnyü belátni. 3) Oly hiány valamiben, mely miatt képzésünkre, müvelődésünkre mit sem tehetünk. Haszontalanságuk miatt félre vetett könyvek. 4) Hiábavalóság, díbdábság, gyermekjáték. Ezek mind haszontalanságok azokhoz képest stb. Ne töltsük a drága időt ily haszontalanságokkal.

*HASZONTALANUL
(hasz-on-ta-lan-ul) ih. Sikeretlenül, foganat nélkül; hiába; haszon nélkül. Haszontalanul beszélsz a siketnek. Haszontalanul fáradni. Haszontalanul tölteni az időt. V. ö. HASZON.

*HASZONVÁGY
(haszon-vágy) ösz. fn. Haszon után sovárgó, hasznot kereső, vadászó vágy; haszonlesés.

*HASZONVEHETŐ; HASZONVEHETETLEN
l. HASZNAVEHETŐ; HASZNAVEHETLEN.

*HASZONVÉT, HASZONVÉTEL
(haszon-vét v. ~vétel) ösz. fn. 1) Általán, midőn valamit bizonyos czélra forditunk, vele élünk. Ezen eszközök még haszonvételre valók. 2) Valamely jószág jövedelmeinek, gyümölcsözésének eredménye saját vagy mások szükségére fordítása. A puszta egy részének haszonvételét a cselédeknek adni. Haszonvétel joga vagy haszonvételi jog.

*~HASZT
igeképző, s azonos aszt képzővel, csakhogy az ennek elébe csusztatott h, némi kóros állapotot fejez ki. V. ö. H betü.

*HASZTALAN
mn. l. HASZONTALAN.

*HASZTALANSÁG
l. HASZONTALANSÁG.

*HASZTALANUL
l. HASZONTALANUL.

*HAT (1)
(rokon vele a szanszkrit pat, latin pot-is, pot-est stb.) önh. m. hat-ott, par. hass. 1) Általán, működése által valamire benyomást tesz, bizonyos sikerrel van. Érzékekre hatni. Kiáltó szinek a szemekre, szép hangok a fülekre, erős illatu szerek a szaglásra hatni szoktak. Intésed hatott reám. A sok panasz, inség, nyomor szivemre hatottak. 2) Erőszakkal, munkával, ügyességgel stb. benyomúl, befurja magát valahová. Várba hatott az ellenség. Keresztül hatni a nagy sokaságon. Béhatni valakinek szivébe. Felhatni magas hivatalokra. Elhatni a tengerek tulsó partjaihoz. Visszahatni az ellenerőre. Meghatotta szivét a lelkes beszéd. Kihatott a világ minden részeire. 3) A régieknél valamire képes, valamit tenni, végrehajtani bir. Ne eskedjél te földre, mert nem hatsz (non potes) egy fürtöt fejérré tenned vagy feketéjé. (Münch. cod.). 4) Ugyan a régieknél, pl. a münch. codexben annyit is tesz, mint: bir, megnyer. Mester, mi tevén hatom az örök életet? (Magister, quid faciendo vitam aeternam possidebo?).

*HAT (2)
tőszámnév, mely az egyesek sorában az öt után következik, s am. kétszer három; tt. hat-ot. Arab jegygyel 6, rómaival VI. Rokonok vele: a kaukazi avar ant(go); eszt kuus, a samojed mat, motu, japan muz, a finn kuusi, kuute, vogul kat, kot, mordvin koto, osztyák kut, török altď, ujgur alta, csuvas olta, votják kvajty, szürjän kvait, cseremisz kudut, kud stb. Az árja nyelvek közt nem nagyon üt el hangokban a zend kszvasz, szanszkrit sat (Lepsius után) és sas, melyben Bopp Ferencz nézete szerént eredetileg elül szintén k állott: ksas, továbbá góth saihs; s ezekkel rokonítják aztán a latin sex, görög ex, német sechs stb. szókat is. Sőt Lepsius az arab szitt-at, és héber sis-áh szókat is ide sorozza. Benfey szerént a zend alak egyedül állván, kivált a többi nyelvekben hiányzó v miatt is alapul nem szolgálhat; hanem ő a szanszkrit sacs (verknüpfen) gyököt vevén kalauzul,,kapcs' v.,csat' v.,csatló' (das Anknüpfende) értelmet tulajdonít neki, t. i. szerénte a kéz (pancsa, panicsa = ököl) ötöt jelentvén, a hat szám új sort kezd. Lásd a különböző nézeteket bővebben és öszvefüggésben SZÁM alatt. Hat lovon járni. Hat ökröt hajtani. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani. (Népd.). Hatot vetett a koczka. Egynek hatot, másnak vakot vet a világ koczkája. (Km.). Hatra vagy vakra. (Km. a koczkajátéktól. Aut Caesar aut nihil). Kevés hat körte kilencz medvének. (Km.).

*~HAT
vékony hangon HET, tehető igéket képez: ir-hat, jár-hat, mer-het, ver-het, öl-het, ül-het stb. Az ik-es igéknél az ik elé tétetik, pl. válik válhat-ik, nyúlik nyúl-hat-ik, esik eshetik, törik törhetik, adatik adathatik. Nem más mint maga a hat ige (2).

*HÁT (1)
fn. tt. hát-at. Gyöke a magasságot jelentő ho, melyből at képzővel lett: ho-at, s öszvevonva hát. 1) Általán, valaminek föle, fölszine, legmagasban álló része, lapja, rétege. Víz hátán lakni. Tenger hátán utazni. Jég hátán is elél. (Km.). Hó hátán is kincset ás és talál. (Km.). A világ hátán nincs mása. (Km.). Kocsi hátán, szekér hátán szállítani valamit. Ide tartoznak: Cserhát, azaz cseres erdővel benőtt magasabb vidék. Erdőhát, azaz erdős táj. Homokhát, azaz magasabb homokos táj. Tiszahát, azaz Tisza part vidéke. 2) Különösen, az állatok derekának, törzsökének felső része, mely az álló emberi testre átvitetvén, jelenti az emberi test azon részét, mely a vállköztől a farcsontig terjed, s a gerinczet és annak táját foglalja magában. Széles hát, pupos, görbe hát. Lóháton, szamárháton ülni. Lúd hátáról metszett szelet. Eb hátán megfordult. (Km.). Közös lónak túros a háta. (Km.). Sok küszöböt nyalt az ő háta vége. (Km.). Háton vinni a terhet. Hátán háza, kebelében kenyere (km.), azaz semmije sincs. 3) Átv. ért. (tekintettel az emberi hátra) oly része vagy oldala valaminek, mely a homlokkal, arczczal, elővel viszszás helyzetben, irányban áll, mely ezek mögött van. Szekrény hátamögé bujni. Ház háta. Kazal, asztag háta. Isten háta mögött fekvő helység, am. szem elől elrejtett, uton kivüli. Lapát hátával méri a borsót. (Km.). A szekeret háttal betolni a színbe. Hátat fordítani valakinek. Hátat fordítani az igazságnak, am. hazudni. 4) Támasz, melynek hátunkat neki vethetjük. Szék háta, pamlag háta. Hintóban ülés háta.

*HÁT (2)
kötszó, melynek gyökét némely értelmében a kérdező ha, némelyekben pedig az időre vonatkozó vagy föltételes ha teszi. (l. alább is, 2) alatt). 1) Oly kérdő mondatban élünk vele, mely egy más, akár nyilván előre bocsátott, akár alattomban értett mondatra vagy tárgyra viszonyúl, különösen a) Midőn valamit kétkedve kérdezünk: Hát, kapsz-e pénzt? Hát pénzt kapsz-e? Hát ha pénzt nem kapsz, mit csinálsz akkor? Hát ha még el sem indultak hazulról? b) Midőn a beszéd tárgyát tovább folytatva vagy másfelé fordítva teszszük a kérdést. Hát még mivel szolgálhatok? Hát testvéreimtől nem hoztál izenetet? Hát még mit tudsz? Hát hová szándékozol? Hát mi történt az elfogott orvokkal? Hát miért nem jelentél meg nálam a rendelt időben? Erősitő feleletben is: Voltál-ě ma templomban? Hát, (somogyiasan hán), voltam bizon, vagy: Hát, hogy ne voltam volna? 2) Élünk vele, midőn valamit következtetés vagy véghatározat gyanánt mondunk ki, s tehát, régiesen tahát, toát helyett áll, és így ezek öszvehuzásából eredettnek látszik. Hát már most tudom, kivel van dolgom. Én hát magam is veletek megyek. Menjetek hát, ha jót akartok. 3) Gúnyszó gyanánt használják ilyen mondatokban: az hát! majd bizony hát! hát hogy ne! Utszu bizony no hát na, csak a gazda ne látna. (Népd.). 4) Élünk vele, midőn nem tudjuk hamarjában, mit mondjunk, mily választ adjunk, mire határozzuk magunkat. Azt kérded, mi tevők legyünk? Hát-hát-hát, hát biz én magam sem tudom.

*HATAG
(hat-ag, ami kihat) fn. tt. hatag-ot. Kiütések, pörsenések a testen. Székely szó. Ennek hasonlatára képződött az ujabbkori alkotásu és hasonló jelentésü: küteg.

*HATAGOS
(hat-ag-os) mn. tt. hatagos-t v. ~at, tb. ~ak. Pörsenéses, fakadékos. Hatagos a háta. (Kriza J.).

*HÁTAHOPORJA
(háta-hoporja) ösz. fn. Tulajdonkép, az állati háton kiálló púposodás. Átv. ért. görbegurbaság, hegyvölgy. Tisza vidékén: hátahupa.

*HÁTAHOPORJÁS
(háta-hoporjás) ösz. mn. Oly vidékről mondják, melyen dombok, völgyek sürüen váltogatják egymást; görbegurba. Hátahoporjás határ.

*HÁTAHUPA, HÁTAHUPÁS
(háta-hupa, háta-hupás) l. HÁTAHOPORJA, HÁTAHOPORJÁS.

*HATAKOS
(am. has-ak-os v. has-ék-os) mn. tt. hatakos-t v. ~at, tb. ~ak. Hasas. Noszvalyi szó (Borsodban). Hatakos hordócska, börböncze.

*HÁTAL
(ho-at-al) önh. m. hátal-t. 1) Hátra felé megy, vonúl. Hátalt volna, ha hasát verték volna. (Km.). 2) Hátat fordít. Képzésre hasonló farol, oldall igékhez. 3) A Hegyalján am. hátán visz, czepel valamit. Egy nyaláb füvet hátalt. (Kassay József). 4) Meghátal, a székelyeknél és Tisza mellett am. a hátát meghusángolja.

*HÁTALÁS
(hát-al-ás) fn. tt. hátalás-t, tb. ~ok. Hátrafelé menés. Hátat forditás. Háton czepelés. Meghátalás am. meghusángolás. V. ö. HÁTAL.

*HATALM
régies alak; l. HATALOM. "Kinek ad(at)ott hatalm ódonia és kötnie." Régi halotti beszéd.

*HATALMAS (1)
(hat-al-om-as) mn. tt. hatalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hatalommal biró, sokat, nagyot tehető, végrehajtható. Hatalmas nemzetek, királyok. Hatalmas Isten. Minden kakas a maga szemetjén hatalmas. Hatalmas hat farkas. (Km.). 2) Átv. igen jeles, nagyon derék, kitünő. Egyike túlnagyitó kifejezéseinknek. Hatalmas beszédet mondott a követ. Hatalmas bor. Hatalmas mulatság.

*HATALMAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. hatalmas-t, tb. ~ok. 1) Nagy hatalommal biró személy, pl. fejedelem. Tudatlan hatalmas, mindennek ártalmas. (Km.). Hatalmasok hatalmasan cselekesznek. (Km.). 2) Erőszakos hatalommal élő személy. "Levetette a hatalmasokat a székből." Lukács I. Káldi szerint.

*HATALMASAN
(hat-al-om-as-an) ih. 1) Hatalmat gyakorolva, nagy erőt kifejtve. Hatalmasan kormányozni az országot. 2) Igen jelesen, kitünőleg, derekasan. Hatalmasan szónokolni. Hatalmasan elintézni valamit. Különbözik: hatalmasul.

*HATALMASKODÁS
(hat-al-om-as-kod-ás) fn. tt. hatalmaskodás-t, tb. ~ok. 1) Erőnek, hatalomnak mások fölötti gyakorlása. 2) Erőszakoskodás, mely által valakinek személyén vagy birtokán önkényes sértést követünk el. Nagy hatalmaskodás, kis hatalmaskodás.

*HATALMASKODÁSI
(hat-al-om-as-kod-ás-i) mn. tt. hatalmaskodási-t, tb. ~ak. Hatalmaskodással járó, azt illető, arra vonatkozó. Hatalmaskodási tett. Hatalmaskodási perbe idézni valakit.

*HATALMASKODIK
(hat-al-om-as-kod-ik) k. m. hatalmaskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Hatalmát folytonosan vagy ismételve gyakorolja. 2) Önhatalmából és kényéből cselekszik. 3) Erőszakoskodik, vagyis valakit erőszak hozzájárultával személyében sérteget, birtokában károsít.

*HATALMASKODÓ
(hat-al-om-as-kod-ó) mn. tt. hatalmaskodó-t. Hatalmaskodást, erőszakot üző, elkövető. V. ö. HATALMASKODÁS.

*HATALMASODÁS
(hat-al-om-as-od-ás) fn. tt. hatalmasodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valakinek hatalma vagy valaminek ható ereje növekedik, szaporodik, terjed.

*HATALMASODIK
(hat-al-om-as-od-ik) k. m. hatalmasod-tam, ~tál, ~ott. Hatalma növekedik, szaporodik, terjed. Vétetik tulajd. és átv. ért. A nemzetek vitézség, müveltség, kereskedés által hatalmasodnak. A vallási közönbösség századunkban igen elhatalmasodott.

*HATALMASSÁG
(hat-al-om-as-ság) fn. tt. hatalmasságot, harm. szr. ~a. 1) Hatalom bősége, nagysága. 2) Jelessége, kitünő deréksége valaminek. 3) Állodalomtani ért. uralkodó hatalom, akár egyes személyek, ugymint fejedelmek által képviselve, akár valamely szabad nemzet által gyakorolva. Európai nagy hatalmasságok.

*HATALMASSÁGOS
(hat-al-om-as-ság-os) mn. tt. hatalmasságos-t v. ~at, tb. ~ak. Nagy kiterjedésü vagy épen mindenes hatalommal biró. Hatalmasságos Isten. Hatalmasságos császár.

*HATALMASUL
(hat-al-om-as-ul) ih. Hatalmas módón, önhatalmulag, erőszakosan.

*HATALMASÚL
(hat-al-om-as-úl) önh. l. HATALMASODIK.

*HATALMATLAN
(hat-al-om-at-lan) mn. tt. hatalmatlan-t, tb. ~ok. Kinek hatalma nincs; erőtelen, mással nem biró. Hatalmatlan kis király.

*HATALMAZ
(hat-al-om-az) áth. m. hatalmaztam, ~tál, ~ott. Valakinek hatalmat ad valamire, bizonyos jog gyakorlásával megbíz, hatalommal, tehetséggel felruház. Leginkább meg és fel igekötőkkel használjuk. Meghatalmazni ügyvédünket, hogy személyünkben szerződéseket köthessen. Valakit ideiglen javaink igazgatására felhatalmazni.

*HATALMAZÁS
(hat-al-om-az-ás) fn. tt. hatalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valakit bizonyos jog vagy hatalom gyakorlásával megbizunk. Ügyvédek, ügyviselők meghatalmazása. Urodalmi igazgatók felhatalmazása.

*HATALMAZIK
(hat-al-om-az-ik) k. m. hatalmaz-tam, ~tál, ~ott. l. ELHATALMAZIK.

*HATALMAZÓ (1)
(hat-al-om-az-ó) fn. tt. hatalmazó-t. Személy, ki jogainak és hatalmának gyakorlására egy mást bíz meg.

*HATALMAZÓ (2)
(mint föntebb) mn. Hatalommal, s tehetséggel felruházó; hatalomnak, jognak gyakorlását átengedő. Hatalmazó levelek. Meg- v. felhatalmazó irományok.

*HATALMAZÓI
(hat-al-om-az-ó-i) mn. tt. hatalmazói-t, tb. ~ak. Hatalmazótól eredő, származó, annak szándékát, akaratát jelentő. Hatalmazói oklevél, megbizás.

*HATALMAZOTT
(hat-al-om-az-ott) fn. tt. hatalmazott-at. Személy, ki bizonyos hatalom vagy jogok gyakorlására más által felruháztatott. Uraságnak hatalmazottja. Peres félnek meghatalmazottja.

*HATALMAZVÁNY
(hat-al-om-az-vány) fn. tt. hatalmazvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Oklevél, mely által valakit felhatalmazunk, hogy személyünkben bizonyos jogokat gyakorolhasson.

*HATALMÍT, HATALMIT
(hat-al-om-ít) áth. m. hatalmít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valaminek hatását, ható erejét magasabbra emeli, hatványozza. Gyógyszert hatalmítani. (Potenziren).

*HATALMÚ, HATALMU
(hat-al-om-ú) mn. tt. hatalmú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Bizonyos nemü hatalommal biró, felruházott. Teljes hatalmu biztos. Nagy hatalmu fejedelem. Csekély hatalmu kurta úr.

*HATALOM
(hat-al-om) fn. tt. hatalmat, harm. szr. hatalm-a. Általán, a működő erőnek egész öszvege, terjedelme, mennyiben bizonyos személyben vagy testületben létezik és mutatkozik. Különösen 1) Személyes, természeti, hivatali, engedményezett vagy más jog, melynél fogva bizonyos tettek gyakorlására képesek vagy megbizva vagyunk. Királyi hatalom. Úri, atyai, előljárói hatalom. Elnöki, hadvezéri, katonai, polgári hatalom. Hatalmat gyakorolni, bitorolni. Hatalommal visszaélni. Hatalommal felruházni valakit. Hatalomtól megfosztani. Nincs hatalmam reá. Ez hatalmamon kivül van. 2) Állapot, midőn valami tőlünk függ, azt birtokunk gyanánt tekintjük, s rajta uralkodunk. Ellenség hatalmába kerülni. Szeretném e két vadat hatalmamba ejteni. 3) Erőszak, erőhatalom másnak személye vagy birtoka fölött, bitorlott felsőség. Hatalommal megvenni valakin az adósságot. Hatalommal (erőhatalommal) berohanni a békes polgárok házaiba. Zsarnoki hatalom. 4) L. HATALMASSÁG.

*HATALOMBITORLÁS
(hatalom-bitorlás) ösz. fn. Erőszakoskodás, tiltott cselekvés, midőn valaki oly hatalmat gyakorol, melyre joga nincs.

*HATALOMFÉLTÉS
(hatalom-féltés) ösz. fn. Féltékenység valamely hatalom gyakorlatában.

*HATALOMGYAKORLAT
(hatalom-gyakorlat) ösz. fn. A hatalomnak tettleges használata.

*HATALOMKAR
(hatalom-kar) ösz. fn. Törvényi ért. a birói itélet végrehajtója mellé rendelt fegyveres kiséret, melynek segedelmével a birói itéletet az erőszakosan ellenszegülő alperesen végrehajtják. Hatalomkart rendelni, használni az ellenszegülő ellen. A hatalomkart bevárni, visszaverni. Ujabb hatalomkart kérni. Máskép: karhatalom. (Brachium).

*HATALOMLEVÉL
(hatalom-levél) ösz. fn. Iromány, vagyis oklevél, melyben a hatalmazó a hatalmazottnak jogot ad, hogy személyében bizonyos ügyeket a kijelölt feltételek alatt és határok között viselhessen, és bennök működhessék, hatalmazvány.

*HATALOMPÁLCZA
(hatalom-pálcza) ösz. fn. Pálcza (a kézben), mint hatalom jele.

*HATALOMPOLCZ
(hatalom-polcz) ösz. fn. Főhely, szék, melyből vagy melynél fogva valaki hatalmat gyakorol.

*HATALOMSOVÁR
(hatalom-sovár) ösz. mn. Uralkodásra mód felett vágyakodó.

*HATALOMSZÉK
(hatalom-szék) l. HATALOMPOLCZ.

*HATALOMSZÓ
(hatalom-szó) ösz. fn. Erőhatalmon alapuló, s eldöntő határozat, parancs, mely minden további ellenszegülést kizár, s mentegetődzésnek, módosításnak helyet nem ad.

*HATALOMVÁGY
(hatalom-vágy) ösz. fn. Uralkodásra sovárgás.

*HATÁLY
(hat-ály) fn. tt. hatály-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) Hatásnak eredménye, okozata, vagyis maga a hatás elvont ért. véve. Hatálylyal működni. Parancsnak, rendeletnek hatálya. 2) Erély, vagyis foganattal, sikerrel működő erő, tekintély. Szavának hatályt adni. Nagy hatálylyal bírni.

*HATÁLYOS
(hat-ály-os) mn. tt. hatályos-t v. ~at, tb. ~ak. Hatálylyal biró, bővelkedő, vagyis sikerrel működő, foganatos; erélylyel, tekintélylyel ellátott. Hatályos parancs, szó, rendelet. Hatályos közbejáró.

*HATÁLYOSAN
(hat-ály-os-an) ih. Hatálylyal, vagyis sikeresen, foganatosan; erélyt és tekintélyt kifejtve. Hatályosan intézkedni. Hatályosan közbeszólni. Hatályosan parancsolni.

*HATÁLYOSÍT
(hat-ály-os-ít) áth. m. hatályosított, htn. ~ni v. ~ani. Hatályossá tesz; véghez viszi, hogy valamely cselekvésnek sikeres hatása legyen.

*HATÁLYTALAN
(hat-ály-talan) mn. tt. hatálytalan-t, tb. ~ok. Hatály nélkül való, minek hatálya nincs. Hatálytalan beszéd, okoskodás. Határozókép am. hatály nélkül.

*HATÁLYTALANÍT
(hat-ály-talan-ít) áth. m. hatálytalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hatályától megfoszt.

*HATÁLYTALANUL
(hat-ály-ta-lan-ul) ih. Hatály nélkül, sikeretlenül. Szavai hatálytalanul hangzottak el.

*HATAN
(hat-an) személyekre vonatkozik, s megfelel e kérdésre: hányan? s am. hat egy tömegben, csoportban. A sorozat ez: magán v. egyedül, ketten, hárman, négyen, öten, hatan, heten stb. Hatan utaztak el, s közőlök négyen visszatértek, ketten meghaltak.

*HATÁNGOL v. HATÁNKOL
(had-án-g-ol) önh. m. hatángolt. l. HADÁNKOZIK.

*HATÁNKOZIK
l. HADÁNKOZIK.

*HATÁR (1)
(hat-ár) fn. tt. határ-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg azon vonal, mely kijelöli, meddig hat valaminek ereje, működése, terjedelme. Az emberi észnek és életnek határa van. Határt szabni. Kimutatni a határt. Különösen 1) Képzelt vagy valódi vonal, mely valamely fekvő birtokot, térséget körülvesz, s más birtoktól, térségtől elválaszt. Ország határa. Vármegye, város, falu határa. Határt húzni, járni, vizsgálni. Határon túllépni. Határt járni, l. HATÁRJÁRÁS. 2) Ezen elválasztó vonalat itt-ott kimutató jel, pl. fa, halom, kerítés. Határt hányni, újítani, igazítani. Hármas határ, azaz három külön helynek öszveütköző szögén hányt három határdomb. "Fehérvári hármas határ, magam vagyok benne betyár." Népd. 3) Egész földterület, melyet végvonalak és jelek vesznek körűl, milyenek egyes városokhoz, falukhoz, pusztákhoz tartozó földek, rétek, legelők, erdők stb. öszvege. Az egész határban nincs szőlőhegy. Debreczennek, Szabadkának igen nagy határa van. Az egész határt bevadászni. Csősz leszek én a nyáron, itt a pesti határon. (Népd.). 4) Átv. ért. korlát, megszorítás. Határt vetni a kicsapongásoknak. Mindennek van határa. A törvények határt szabnak a kortátlan szabadságnak. A túl terjedő hatalmat illő határok közé szorítani.
Törökül hadd. A szláv nyelvekben is; határ, chotár; a héberben ('atâr), am. cinxit, circumdedit.

*HATÁR (2)
falu Bihar és puszta Nyitra megyében; helyr. Határ-on, ~ra, ~ról.

*HATÁRÁROK
(határ-árok) ösz. fn. Árok, melyet elválasztó vonalul húznak két külön tagú birtok, térség, földterület stb. között. A szőlőkertek körül határárkot húzni.

*HATÁRATLAN
(hat-ár-at-lan) mn. tt. határatlan-t, tb. ~ok. Egy értelmü a határtalan szóval, azon különbséggel, hogy emezt átv. értelemben is használják: l. HATÁRTALAN.

*HATÁRBARÁZDA
(határ-barázda) ösz. fn. l. MESGYE.

*HATÁRBÉRCZ
(határ-bércz) ösz. fn. Bércz, hegység, mely két tartomány vagy ország közt a határt jelöli, alkotja.

*HATÁRCSERMELY
(határ-csermely) ösz. fn. l. HATÁRPATAK.

*HATÁRCSŐSZ
(határ-csősz) ösz. fn. Széles ért. csősz, ki mint a mezei rendőrséghez tartozó szolga a reá bizott határt a kártevők ellen őrzi. Szorosb ért. ország határain őrködő csősz, azaz fegyveres felvigyázó. Határcsőszök az ausztriai határvonalokon.

*HATÁRDOMB
(határ-domb) ösz. fn. Határjelül szolgáló domb. Határdombokat hányni. Egyik határdombtól másikig árkot húzni. Határdombon ülő juhászlegény.

*HATÁRÉR
(határ-ér) ösz. fn. Folyó, ér, mely bizonyos vidéknek, földterületnek, fekvő birtoknak, pl. falu, város telkeinek határszélén foly el, s azt kijelöli.

*HATÁRERDŐ
(határ-erdő) ösz. fn. Határszélen létező, s bizonyos területnek végét, szélét kimutató erdő.

*HATÁRERŐSÉG
(határ-erőség) ösz. fn. Ország határszélén fekvő, s annak védelmére szolgáló vármű.

*HATÁRERŐSÍTÉS
(határ-erősítés) ösz. fn. Ország határszéleinek védvárakkal, s más erődítvényekkel, s hadi szerek által biztosítása.

*HATÁREZRED
(határ-ezred) ösz. fn. Határőrségi ezred.

*HATÁRFA
(határ-fa) ösz. fn. Élőfa vagy földbe állított fagerenda, mely bizonyos földterületnek határvonalát mutatja.

*HATÁRFALU
(határ-falu) ösz. fn. Határszélen fekvő, vagyis legszélsőbb falu valamely tartomány, kerület vagy megye határában.

*HATÁRGRÓF
(határ-gróf) ösz. fn. Így neveztettek hajdan az országok határszélein fekvő grófságok főnökei, milyenek sz. István okleveleiben és sz. László törvényeiben is eléfordulnak, pl. Németujvári határgróf. Máskép: őrgróf, s a régi krónikairóknál az elrontott markgraf, marchio szóból: morkoláb, valamint a burggraf porkoláb. Mai napon 1) Némely országokban születési, országnagyi czím. 2) Némely tartományok fő urainak, s országlóinak czíme, pl. Morvaország határgrófja, brandenburgi határgróf.

*HATÁRGRÓFSÁG
(határ-grófság) ösz. fn. 1) Hajdan így neveztettek bizonyos kerületek, vidékek az országok határain, melyeknek várgrófjai és várkatonái a szomszédok betörései ellen őrizték az országot. Máskép: határőrség, vagy egyszerüen őrség, mely név maiglan fenn vagyon Vasvármegye egyik járásában. 2) Némely országokban születéssel járó országnagyi méltóság. 3) Némely országok nevezete, pl. Morvai határgrófság. (Marchionatus).

*HATÁRHALOM
(határ-halom) ösz. fn. Határt jelelő, határul szolgáló, mesterségesen emelt halom; határdomb.

*HATÁRHÁNYÁS
(határ-hányás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn földből a határvonalon dombot vagy dombokat emelnek. 2) Maga a határhalom vagy határdomb.

*HATÁRHÁZ
(határ-ház) ösz. fn. Határszélen álló ház. Különösen a határőrök tanyája. Régente végház.

*HATÁRHEGY
(határ-hegy) lásd: HATÁRBÉRCZ.

*HATÁRHELY
(határ-hely) ösz. fn. Széles ért. város, falu, vár, puszta stb., mely a tartomány vagy kerület, megye stb. szélén fekszik. Szorosb ért. azon térecske, melyet a határdomb elfoglal. Határhelyet hagyni. Az eredeti határhelyet kinyomozni. A határhelyet kijelölni.

*HATÁRIDŐ
(határ-idő) ösz. fn. Kijelölt bizonyos időhosszaság, melynek folytában valamit tenni, végrehajtani kell; vagy bizonyos időpont, melyen túl valamit halasztani nem szabad, nem lehet. Határidőt szabni az adósság lefizetésére. Határidőre megparancsolni valaminek végrehajtását.

*HATÁRIGAZÍTÁS
(határ-igazítás) ösz. fn. Hatósági eljárás, mely által a meghamisított határjelek helyett a valódiak állíttatnak vissza.

*HATÁRJÁRÁS
(határ-járás) ösz. fn. 1) Általán, a határnak megkerülése; határjelről határjelre menés. 2) Különösen a határjeleknek és vonalaknak szükséges ujítás vagy igazítás végett megtekintése, a szomszédok, vagy közhatalommal ellátott személyek által. 3) Hajdan jelenté azon közhatalommal történt eljárást, midőn a király embere, és káptalan bizonysága valamely adományul nyert vagy odaitélt jószágnak, határait az illető határszomszédok jelenlétében sorról sorra eljárta, és az adományost vagy nyertest, amennyire ellenmondás nem történt vala, a jószág birtokába igtatta, az ellenmondókat pedig törvénybe idézte.

*HATÁRJÁRÓ
(határ-járó) ösz. fn. Hites személy, ki az úgynevezett határjárást végzi. V. ö. HATÁRJÁRÁS.

*HATÁRJEL
(határ-jel) ösz. fn. A határvonalon álló, s határt ismertető kitünőbb jel, pl. domb, halom, ágas, kő stb.

*HATÁRJELFA
(határ-jel-fa) ösz. fn. Határjelül szolgáló élőfa, vagy földbe ásott ágas gerenda.

*HATÁRJOG
(határ-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva a kétes és kérdésbe vett határszéleket vizsgálat alá venni, és kijelölni lehet.

*HATÁRKARÓ
(határ-karó) ösz. fn. Határjelül leásott karó.

*HATÁRKATONA
(határ-katona) ösz. fn. Ország határán őrségi szolgálatot tevő katona, milyenek a bánsági, tót- és horvátországi határkatonák.

*HATÁRKERITÉS
(határ-kerités) ösz. fn. Kerités, pl. sövény, deszkapalánk, karózat stb., mely bizonyos fekvő birtokot a szomszédoktól elválaszt.

*HATÁRKŐ
(határ-kő) ösz. fn. Kőszál vagy kőszobor, felirással vagy a nélkül, mely a földbe leásva a határ szélét jelöli.

*HATÁRKÖZ
(határ-köz) ösz. fn. Szélesebb vagy keskenyebb tér, két szomszéd határ között. Máskép: mesgye v. megye.

*HATÁRLAKOS
(határ-lakos) ösz. fn. Határi széli városban, faluban, pusztán stb. lakó személy.

*HATÁRLEVÉL
(határ-levél) ösz. fn. 1) Valamely birtok határainak kijelölését magában foglaló iromány. 2) Határujitás vagy igazítás feletti oklevél. 3) Szélesb ért. határ ügyeit érdeklő akármiféle iromány.

*HATÁRMÉRŐ
(határ-mérő) ösz. fn. Határméréssel foglalkodó mérnök.

*HATÁRNAP
(határ-nap) ösz. fn. Valamely tételre, végzendőre, pl. törvényszék előtti megjelenésre kitüzött nap.

*HATÁRNOK
(hat-ár-nok) lásd: HATÁRKATONA.

*HATÁROL
(hat-ár-ol) áth. m. határolt, htn. ~ni. Némelyek által ajánlott újabb képzésü szó a német,bestimmen' szónak kifejezésére, bölcseleti értelemben.

*HATÁROS
(hat-ár-os) mn. tt. határos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek határa egy másikéval érintkezik. Egymással határos faluk, városok, vármegyék. Pozsonyvármegye határos Nyitra, Komárom, Győr, Moson vármegyékkel. Határos szomszéd. Átv. ért. mi valamihez közelít, hasonlít. Dühhel határos harag. Ezen beszéd bolondulással határos. Ördöggel határos. (Km.).

*HATÁROSZLOP
(határ-oszlop) ösz. fn. Határjelül állított vagy leásott oszlop. A versenytéren a nyerpontot megelőzőleg bizonyos távolságra felállított oszlop, s azon ló, mely ezen oszlopot sem haladá meg akkor, midőn az első ló a nyerponthoz ért, elmaradtnak tekintetik, és ismételt versenynél nem engedtetik futnia.

*HATÁROZ
(hat-ár-oz) áth. m. határoz-tam, ~tál, ~ott v. határzott; htn. ~ni. 1) Tulajd. ért. határt von, s kitűzi a határjeleket, pl. határdombokat hány, határköveket, oszlopokat állít. 2) Átv. a) valamit megfontolás után megállapít, valamire eltökéli magát. Azt határoztam, hogy minél előbb útnak indulok. Katonai életre v. papságra határozni magát. Hát te mire határoztad magad? b) Valamely gyülésben végzést hoz. A vármegye hatalomkart határozott az ellenszegülőkre. Sokáig tanácskoztak, s mit sem határoztak. c) Valaminek hatáskörét kijelöli. Meghatározni az ügyvivő hatalmát, d) Korlátol, megszorít Meg vagyok én határozva, mint a csikó kantározva. (Népd.). e) Észtani ért. valamit ismertető jeleinél fogva minden egyéb tárgyaktól megkülönböztet, pl. ,Az ember eszes állat.' ,A kör oly magába visszatérő görbe vonal, melynek minden pontjai egyenlő távolságra esnek a középponttól.' f) A törvényszék, biróság, peres ügy vagy folyamodás iránt döntőleg intézkedik; V. ö. HATÁROZAT.

*HATÁROZÁS
(hat-ár-oz-ás) fn. tt. határozás-t, tb. ~ok. Használják rövidebben is: határzás. 1) Cselekvés, mely által a határvonalakat bizonyos jelekkel kirakják. 2) Az akaratnak valamire szánása, tökélése. 3) Végzés. Vitatások után várni a határozást. 4) Hatáskörnek kijelölése. 5) Korlátozás, megszorítás. 6) Valamely tárgynak ismertető jelek által minden egyebektől megkülönböztetése. (Definitio). 7) Törvénykezési ügyben döntő intézkedés. V. ö. HATÁROZ, HATÁROZAT.

*HATÁROZAT
(hat-ár-oz-at) fn. tt. határozat-ot, harm. szr. ~a. Rövidebben: határzat. 1) Eltökélett szándék. Határozatomnál maradok. Erős határozatom, hogy stb. 2) Köz tanácskozási többségnek kimondott véleménye vagy akarata. Az elnök kimondotta a határozatot. Jegyzőkönyvbe tenni a határozatot. Különösebben 3) A birónak vagy törvényszéknek valamely peres ügyben kimondott döntőleges intézkedése, s kétféle, a) itélet fontosabb ügyekben, midőn mindkét fél vitatkozása után a keresetlevelen kivüli bizonyiték alapján döntetik el a kérdés; vagy csak b) végzés kevésbé fontos esetekben, vagy midőn egyik fél kértére hozatik határozat.

*HATÁROZATLAN
(hat-ár-oz-atlan) mn. tt. határozatlan-t, tb. ~ok. 1) Mi bizonyos jelek által nincsen megkülönböztetve, miről nem tudni, mily nemhez, osztályhoz tartozik. Határozatlan régi pénzek, szerszámok, fegyverek, melyeknek időkorát, hazáját stb. nem tudjuk. 2) El nem tökélett, ide-oda ingadozó, bizonytalan. Határozatlan akarat. Határozatlan beszéd. Még határozatlan vagyok, mi tevő legyek. 3) Mondják az igéknek azon módjáról, mely személy és szám által megkülönböztetve nincs, pl. szeretni, olvasni. Egyébiránt a magyar nyelvben ezen mód is némi határozást kap személyragok által, pl. szeretnem, szeretned, szeretnie, szeretnünk, szeretnetek, szeretniek. Ennél fogva a határozatlan ige helyesebben az, mely mindenféle személyre és számra alkalmazható, de egy más határozott ige által kijelölt cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelent, pl. Látom a napot kelni. Péternek kedve van velem utazni. Máskép és szokottabban: határtalan. 4) Határozatlan igeragozás, másképen; alanyi igeragozás. V. ö. IGERAGOZÁS. Határozókép am. határozatlanul.

*HATÁROZATLANSÁG
(hat-ár-oz-atlan-ság) fn. tt. határozatlanság-ot; harm. szr. ~a. 1) Valamely tárgynak állapota, midőn bizonyos jelek által nincsen más nem- vagy osztálybeli tárgyaktól megkülönböztetve. 2) Lelki állapot, midőn valaki nincs eltökélve, midőn ide-oda ingadoz, véleményében haboz. V. ö. HATÁROZATLAN.

*HATÁROZATLANUL
(hat-ár-oz-atlan-ul) ih. 1) A nélkül, hogy meg volna határozva, vagyis bizonyos nembe, osztályba sorozva. 2) El nem tökélve, ingadozva, habozva, bizonytalanul.

*HATÁROZHATATLAN
(hat-ár-oz-hat-[at-]lan) mn. tt. határozhatatlan-t, tb. ~ok. Amit meghatározni, vagyis bizonyos jelek által valamely nemhez, osztályhoz sorozni nem lehet. Meghatározhatatlan régi pénzek, elkopott fegyverek, edénytöredékek. Határozóilag am. határozhatatlanul, meg nem határozhatólag.

*HATÁROZHATLAN
l. HATÁROZHATATLAN.

*HATÁROZÓ (1)
(hat-ár-oz-ó) mn. tt. határozó-t. 1) Határvonalak huzásával vagy határjelek csinálásával foglalkodó. Határozó mérnökök, napszámosok. 2) Végzést hozó, valamit rendelő. Itélet végrehajtását, csődöt, birói zárt, perbeidézést, befogatást határozó gyűlés. 3) Eldöntő, véget vető. Határozó itélet. Határozó ütközet. 4) Szánó, tökélő. Magát ellenállásra határozó párt.

*HATÁROZÓ (2)
(hat-ár-oz-ó) fn. 1) Személy, ki határvonalakat húz, vagy határjeleket csinál. A határozók felujították a határdombokat, árkokat stb. 2) Nyelvtani ért. oly része a beszédnek, mely a névnek vagy igének különféle hely-, idő-, szám- és módbeli körülményeit, viszonyait közelebbről jelöli. Innen a határozók kétfélek: névhatározók és igehatározók. A névhatározók szorosabb ért. névutóknak neveztetnek, minthogy rendesen a nevek után állanak, milyenek: alatt, fölül, kívül, belül, megett, fölött stb. V. ö. NÉVUTÓ. Értelmökre nézve a határozók általán 1) Helyjelentők, és ezek háromfélék, a) helybenlételt, állapodást jelentők e kérdésre: hol? u. m. alant, alatt, alúl; amott, amottan; benn, belűl, bent; elűl; emitt, emitten; imitt, imitten; itt, itten; fölül, fenn, fönn, fönt; hátúl; honn, kül, künn, künt, közel, kívül; lenn, lent; másutt, máshol; mindenütt, mindenhol; ott, ottan; sehol, sehonn; széllel, szerte, szerteszét, szanaszét; szélül, túl; b) helybe- vagy helyremozdulást jelentők e kérdésekre: hová? merre? mifelé? u. m. alá, aláfelé; amoda, amarra, arra; be, balra, balnak, befelé, csáléra; előre, emide, emerre, erre, előfelé, elé; fel, föl, felfelé, fölfelé; hátra, hátrafelé; hozzád, hajszára, hajszafelé; ide, imide, imerre; jobbra, jobbfelé; ki, kifelé; le, lefelé; máshová, másfelé; messzire, mindenhová, mindenüvé; oda, sehová, tova; tüled, tüledre; vissza, visszafelé. Dunán túl, kivált Vasvármegyében így is beszélnek: benek, kinek, fönek (fölnek), lenek, alának ment; befelé, kifelé, fölfelé, lefelé, aláfelé helyett; c) helyből mozdulást jelentők e kérdésre: honnan? u. m. alól, alulról; amonnan, amonnat, amonnét; belől, belülről; balról, csáléról; eminnen, eminnet, eminnét; elől, előlről; felől, felülről; hától, hátulról; hajszáról; innen, innet, innét; jobbról, jobbfelől; kivől, kivülről, külről; meszszünnen, messziről; mindenünnen, mindünnen; máshonnan, másunnan; onnan, onnat, onnét; szélől, távól, távulról.
2) Időjelentők, a) e kérdésre: mikor? u. m. akkor, akkoriban, annakutána, aztán, azonnal; eleve, előbb, eleinte, elejénte, eleinten, elejénten; ezentúl, ezután, ennekutána; délest, délestkor, délestével; éjtszaka, éjjel; éjfélkor; estve, estvel, esttel, estkor; hamar, hamarjában, hamarán; hirtelen, hirtelenében, hevenyében, hevenyte, hevenytében; hajdan, hajdanta, hajdanában, hajdanán; hébehóban, hébekorban; holnap, holnapután; ifjanta; idén, idénte; jövőben, jövőre, jövendőben, jövendőre, jövőleg; korán, későn, későnkorán; ma, most, mostan, mostanában; mindjárt, melegében; minapában, multkor, multkoriban; mindenha, mindenkor; majd, majdan; mindennap, másnap, harmadnap; nappal, naponta; nem sokára, nyaranta; örökön; rögtön, régen, régente, régentén; regvel, reggel; soha, sohanapján, sohasem, sokára; tegnap, tegnapelőtt; taval, tüstént, valaha, valahára, valamikor stb. b) e kérdésre: meddig? u. m. estig, napestig, délig, éjfélig, mindig, örökké, örökre, reggelig, sokáig stb.
3) Számjelentők, a következő kérdésekre: hányan? ketten, hárman, tizen, huszan, százan, ezeren stb. a mennyiben ezek nem inkább többes jelentésüeknek vétetnek; továbbá hányszor? egyszer, kétszer, tízszer, húszszor, százszor, ezerszer stb. hányanként? egyenként, kettőnként, tizenként, százanként, ezerenként stb. hányával? kettejével, hármával, tizével, százával, ezerével stb. hányadával? harmadával, negyedével, tizedével, századával stb. hányadán? harmadán, tizedén, századán stb. hányadszor? először, másodszor, tizedszer, századszor stb. hányadszorra? előszörre, tizedszerre, századszorra stb. hányfélén? egyfélén, kétfélén, tízfélén, százfélén stb. hányszorosan? egyszeresen, tizszeresen, százszorosan, ezerszeresen stb. hányszorra? egyszerre, kétszerre, tizszerre stb. hányasan? egyesen, kettősen, tizesen, százasan stb. hányasával? egyesével, kettesével, tizesével, százasával stb. hány rétűen? egyrétűen, kétrétűen, tízrétűen, százrétűen stb. hányszerüen? egyszerüen, tízszerüen, százszerüen stb. hányszorra? egyszerre, tízszerre, százszorra, ezerszerre stb., hányképen, egyképen, kétképen, tízképen stb. hányféleképen? egyféleképen, tizféleképen, százféleképen stb.
4) Módjelentők, melyek e kérdésekre: hogyan? miként? mimódon? felelnek meg, pl. lassan, szaporán, szépen, rútul; így, úgy, amúgy, sehogy, máskép, másképen stb.
5) Kérdők, különösen a) helykérdők: hol? honnan? v. honnét? hová? merre? meddig? b) időkérdők mikor? mikoron? mikorra? c) számkérdők: hány? hányszor? stb. d) módkérdők: hogy? hogyan? miként? miképen? stb.
6) Állítók: igen, bizony, bizonyosan, bizonynyal, igazán, valóban, igenis stb.
7) Tagadók: nem, sem.
8) Tiltók: ne, se.
9) Kétkedők: alig, aligha.
10) Gyüjtők: együtt, egyetemben, egyszersmind, öszvesen, mindenestül stb.
A határozók képző ragait, valamint az egyes határozókat l. saját rovataik alatt.

*HATÁROZÓDIK
(hat-ár-oz-ód-ik) belsz. m. határozód-tam, ~tál, ~ott. Élhetünk ezen igével, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy a kérdésben, vitában levő tárgy bizonyos megállapodásra vergődik vagy jut, és pedig inkább véleménysurlódás és viszonyos fontolgatás, mint valamely külső okok befolyása által. Még nem tudni, mire határozódik a vitatkozás.

*HATÁROZOTT
(hat-ár-oz-ott) mn. tt. határozott-at. 1) Bizonyos jelek által minden más tárgyaktól megkülönböztetett; bizonyos nemü, osztálybeli. Határozott jellemü ember. Határozott számok. 2) Valamire eltökélt, elszánt. Határozott akarat. 3) Kiszabott, bizonyos körülményhez kötött. Határozott napon megjelenni. Határozott helyen öszvegyülni. 4) Korlátolt, megszorított. Határozott ész, emberi tehetségek. 5) Határozott igeragozás, am. tárgyi igeragozás. V. ö. IGERAGOZÁS.

*HATÁROZOTTAN
(hat-ár-oz-ott-an) ih. Csűrés-csavarás nélkül, egyenesen, megfontolás utáni eltökéléssel. Határozottan megtagadni valamit. Határozottan kimondani véleményét. Szabatosan. Korlátoltan.

*HATÁROZOTTSÁG
(hat-ár-oz-ott-ság) fn. tt. határozottság-ot, harm. szr. ~a. Általán tulajdonság, melynél fogva valami határozott állapotu. Különösen 1) Elszántság, eltökéltség. 2) Szabatosság. Előadási, beszédbeli határozottság. 3) Korlátoltság. 4) Teljes bizonyosság, mennyiben valamit kétkedés nélkül állítunk.

*HATÁROZVÁNY
(hat-ár-oz-vány) fn. tt. határozvány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a v. ~ja. Valamely tárgynak bizonyos ismertető, s megkülönböztető jegyek által leirása. Észtani határozvány, mely szorosan a tárgynak legközelebbi nemét v. különböztető bélyegét. írja le, p. o. az ember eszes állat. Szónoki határozvány, mely a tárgyat bővebben körülirva különbözteti meg. (Definitio).

*HATÁRŐR
(határ-őr) ösz. fn. Határszéli katona. Szélesb ért. minden őr, ki valamely tartomány, kerület, helység stb. határain őrködik.

*HATÁRŐRSÉG
(határ-őrség) ösz. fn. 1) Ország határain őrködő katonaság. 2) Azon határvidék, melyen őrkatonaság lakik. Bánsági, szlavon, horvátországi határőrség.

*HATÁRŐRSÉGI
(határ-őrségi) ösz. mn. Határőrséget illető, onnan való, oda tartozó, arra vonatkozó. Határőrségi kormány. Határőrségi katonák, lakosok.

*HATÁRŐRVIDÉK
(határ-őr-vidék) ösz. fn. Azon tájék vagy földterület, melyen a határőrség, vagyis határszéli katonaság lakik. Bánsági, Szlavon, vátországi határőrvidék.

*HATÁRŐRZŐ
(határ-őrző) l. HATÁRŐR.

*HATÁRPATAK
(határ-patak) ösz. fn. Határt jelelő, vagyis valamely tartomány, vidék, helység határát más határoktól elválasztó patak.

*HATÁRPĚR
(határ-pěr) ösz. fn. 1) Szomszédok visszálkodása a határ fölött vagy miatt. 2) Szorosb ért. illető biróság előtt folyó per határra vonatkozó bárminemü ügyben, különösen pedig a határvonalak és jelek miatt.

*HATÁRPONT
(határ-pont) ösz. fn. Végső pontja valamely határnak.

*HATÁRSZABÁS
(határ-szabás) ösz. fn. Cselekvés, mely által a külön földbirtokok közti határvonalak huzatnak és szokott határjelekkel megállapíttatnak. Átv. ért. korlátozás, vagyis a működésnek bizonyos határok közé szorítása, melyeken túl menni nem szabad, nem lehet.

*HATÁRSZABÓ
(határ-szabó) ösz. mn. 1) Határvonalakat huzó és határjeleket állító. Határszabó mérnökök. 2) Átv. ért. a működésnek, joggyakorlatnak bizonyos korlátokat, megszorító szabályokat rendelő. Határszabó intézvények, rendeletek.

*HATÁRSZARVAS
(határ-szarvas) ösz. fn. A vadászok nyelvén olyan szarvas, mely rendes erdőtanyájáról a szomszéd erdő határába el-elrándúl. (Wechselhirsch). V. ö. HATÁRVAD.

*HATÁRSZÉL
(határ-szél) ösz. fn. 1) Valamely földbirtok vagy tartomány, vidék, helység határait környező képzeleti vonal. 2) Ezen vonal mentében futó vidék. Határszélen fekvő városok, várak, faluk stb. Határszélen hányt dombok.

*HATÁRSZÉLI
(határ-széli) ösz. mn. Határszélről való, oda tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Határszéli lakosok.

*HATÁRTALAN
(hat-ár-talan) mn. tt. határtalan-t, tb. ~ok. Minek határa nincsen. Különösen 1) Külső telek nélküli. Határtalan helység, melynek sem szántóföldei, sem legelőji nincsenek. 2) Minek kijelölt határvonalai nincsenek. 3) Igen messze terjedő, végetlen. Nagyító kifejezés. Határtalan birtoku földesúr. Határtalan erdőség, árvíz. 4) Korlátozatlan. Határtalan uralkodó. Határtalan hatalommal felruházott parancsnok. 5) Nyelvtani ért. határtalan mód, mely mindenféle személyre és számra alkalmazható cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelent, pl. írni, olvasni. Határozókép am. határtalanul, határ nélkül.

*HATÁRTALANSÁG
(hat-ár-talan-ság) fn. tt. határtalanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Vég nélküliség, szertelen nagyság. Tengerek határtalansága. 2) Korláttalanság, megszorítás nélküli állapot. Zsarnoki hatalom határtalansága.

*HATÁRTALANUL
(hat-ár-talan-ul) ih. 1) Vég nélkül, szertelenül. Határtalanul elterjedő árvizek. 2) Korlátozás, megszorítás nélkül. Határtalanul uralkodni.

*HATÁRTÉTEL
(határ-tétel) l. HATÁRSZABÁS.

*HATÁRUJÍTÁS
(határ-ujítás) ösz. fn. Az öszveomlott, ledőlt stb. határjelek helyrehozása, kijavítása stb.

*HATÁRÚT
(határ-út) ösz. fn. Határszélen huzódó vagy határul szolgáló út.

*HATÁRVAD
(határ-vad) ösz. fn. Vadásznyelven oly vad, mely szomszéd határba megy által, s melyet, mint kártevőt le szoktak lőni.

*HATÁRVADÁSZ
(határ-vadász) ösz. fn. Vadász, ki a határába becsapó idegen vadakat ellődözi.

*HATÁRVÁLÁS
(határ-válás) ösz. fn. A szomszéd határoknak egymástól elszakadása vagy azon hely és vonal, mely két vagy több határt egymástól elszakaszt.

*HATÁRVÁM
(határ-vám) ösz. fn. 1) Vám, melyet szállítási bér fejében kell fizetni oly tartományok határain, melyek között szabad kereskedés nem létezik. Máskép: védvám. 2) Bér, melyet valamely helység vagy város legelőjén áthajtott gőbölycsordáktól, juhnyájaktól stb. fizetnek az illető kereskedők, pl. Érsekujvárban határvámot fizetnek a Szempczre hajtott göbölyöktől. Ez közönségesebben: határpénz.

*HATÁRVÁR
(határ-vár) ösz. fn. Valamely ország határszélére vagy vidékére épített, s annak védelmére szolgáló vár; végvár.

*HATÁRVÁROS
(határ-város) ösz. fn. Ország határszélén fekvő város. Pozsony, Sopron, Ujvidék, Magyarország határvárosai.

*HATÁRVÉD
(határ-véd) ösz. fn. 1) Általán, a határok csonkitása, szomszédok kártevései, berohanásai ellen intézett ótalom. 2) Őrsereg vagy katonaság, melynek különös rendeltetése a határokat ótalmazni.

*HATÁRVERSENGÉS
(határ-versengés); lásd: HATÁRVILLONGÁS.

*HATÁRVETÉS
(határ-vetés) ösz. fn. 1) Határpontok és határvonalak kijelölése, pl. árkok huzása, vagy barázdolás által. 2) Átv. ért. működést, szabadságot megszórító korlátok kimutatása.

*HATÁRVIDÉK
(határ-vidék) ösz. fn. Ország vagy tartomány határszéleihez közel fekvő vidék, földterület. Különösen így neveztetnek a Magyarországhoz, és kapcsolt tartományokhoz, nem különben Erdélyhez tartozó katonavidékek. V. ö. KATONAVIDÉK.

*HATÁRVILLONGÁS
(határ-villongás) ösz. fn. Szomszédok közti perlekedés, visszálkodás a határvonalak, határjelek, s határra vonatkozó hasonló ügyek miatt.

*HATÁRVÍZ
(határ-víz) ösz. fn. Általán határul szolgáló vagy határszélen folyó vagy terjedő víz, pl. patak, ér, tó, tenger.

*HATÁRVIZSGÁLÁS
(határ-vizsgálás) ösz. fn. Általán mindenféle vizsgálás, nyomozódás, mely a határ területére vagy határszélekre, határvonalakra, határjelekre vonatkozik.

*HATÁRVONAL
(határ-vonal) ösz. fn. Egyik határjeltől másikig futó, s egy birtokot másiktól elválasztó vonal. Egyenes, görbülő, kigyódzó határvonal.

*HATÁRVONÁS
(határ-vonás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a szomszédos földterületek, illetőleg fekvő birtokok elválasztó széleit kijelölik.

*HATÁRVONÓ
(határ-vonó) ösz. fn. Személy, ki a fekvő birtokok között elválasztó vonalat húz. Mint melléknév mondják azon eszközről, mely által a határozás történik. Határvonó kötél, láncz.

*HATÁRZÁS
l. HATÁROZÁS.

*HATÁRZAT
l. HATÁROZAT.

*HATÁRZATLAN
l. HATÁROZATLAN.

*HATÁRZÓ
l. HATÁROZÓ.

*HATÁS
(hat-ás) fn. tt. hatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erő működése, mely által bizonyos sikert, eredményt idéz elé; foganatos befolyás valamibe; benyomás. Hatással szólani, munkálkodni. Hatás nélkül elhangzott beszéd. Szinpadi hatás. Hatást eszközölni, okozni, keresni, hajhászni. Hatásra számítani. Ezen dolog nagy hatással van reám. Ellenhatás, viszszahatás.

*HÁTAS
(ho-at-as) mn. tt. hátas-t v. ~at, tb. ~ak. V. ö. HÁT. 1) Nagy, széles, magas háttal biró, (mint: vállas, fejes, melles, czombos stb.) 2) Támasztékos, melynek hátat lehet vetni. Hátas szék, kocsiülés, nyugágy. 3) Mondjuk térségről, földterületről, melynek némely részei emeltebbek. Hátas föld, telek. Hátas szántóföld, melyet úgy szántanak, hogy középett domború legyen. 4) Mondjuk emberről, ki hátán hordoz valamit, különösen árukat. Hátas zsidó, hátas tót, ki saját hátán czepeli áruit. 5) Nyerges. Hátas ló. Négy kocsis, és egy hátas lovat tart. 6) Mit háton szoktak viselni, hordozni. Hátas tarisznya. Hátas kosár. Ezeket öszvetett szók gyanánt is szoktuk irni.

*HATÁSDÚS
(hatás-dús); lásd: HATÁSTELJES.

*HÁTASKOSÁR
(hátas-kosár) ösz. fn. Kosár, melyet háton szoktak hordani. Hátaskosárban vinni a piaczra kenyeret, gyümölcsöt stb.

*HATÁSKÖR
(hatás-kör) ösz. fn. Átv. ért. azon tárgyak öszvege vagy terjedelme, melyekre bizonyos személynek működő ereje befoly vagy befolyhat. Minden embernek van saját hatásköre. Egyházi, világi főnökök hatásköre. Tisztviselők hatásköre. Más által kiszabott vagy magunk által választott hatáskör. Ez hatáskörömön kívül esik. Hatáskörét kiterjeszteni. Másnak hatáskörét szűkebbre szorítani.

*HÁTASLÓ
(hátas-ló) ösz. fn. Általán ló, mely terhet vagy embert hord a hátán. Különösen nyerges, nyereg alá való paripa. Hátaslovakat és kocsislovakat tartani.

*HATÁSOS
(hat-ás-os) mn. tt. hatásos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek hatása van, azaz sikert, foganatot eszközlő; eredményes; benyomásos. Hatásos parancs, közbenjárás. Hatásos beszéd, szindarab. V. ö. HATÁS.

*HATÁSOSAN
(hat-ás-os-an) ih. Hatálylyal, hatásos módon.

*HÁTASSZÉK
(hátas-szék) ösz. fn. Szék, melynek hátul támasza van, támaszszék, támlásszék.

*HATÁSTALAN
(hat-ás-talan) mn. tt. hatástalan-t, tb. ~ok. Minek hatása nincsen; siker, foganat nélkül működő; eredménytelen; benyomást nem okozó. Hatástalan szózat. Hatástalan fenyegetődzés. Határozóilag am. hatás nélkül, hatástalanul.

*HATÁSTALANÍT
(hat-ás-talan-ít) áth. m. hatástalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Hatástalanná tesz, hatásától megfoszt.

*HATÁSTALANSÁG
(hat-ás-talan-ság) fn. tt. hatástalanság-ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valaminek hiányos mivolta, melynél fogva hatása, vagyis sikere, foganata, eredménye nincsen. 2) Hatás nélküli állapot, létezés. V. ö. HATÁS.

*HATÁSTALANUL
(hat-ás-talan-ul) ih. Hatás nélkül.

*HATÁSTALANÚL
(hat-ás-talan-úl) önh. m. hatástalanúlt. Hatástalanná lesz v. válik.

*HÁTASTARISZNYA
(hátas-tarisznya) ösz. fn. Nyakba vetett, a háton lógó tarisznya, különböztetésül a félvállra vetett, s oldalon lógó tarisznyától.

*HATÁSTELJES
(hatás-teljes) ösz. mn. Minek igen nagy hatása van.

*~HATATLAN
(hat-atlan) ösz. képző hat igéből és atlan képzőből, s am. a lehetőnek tagadója, tagadása. Számlálhatatlan, amit megszámlálni nem lehet; láthatatlan, amit látni nem lehet; csalhatatlan, ami nem csalhat vagy aki nem csalatkozhatik. Felhangu szóknál: -hetetlen, élhetetlen, aki elélni magától nem tud; képzelhetetlen, amit képzelni sem lehetséges; megmérhetetlen, amit megmérni képesek nem vagyunk. Névszóhoz is járul ebben: véghetetlen, aminek vége nem lehet. Az at et kihagyásával, mint általán az atlan, etlen képző, meg is rövidülhet: számlálhatlan, csalhatlan, képzelhetlen, megmérhetlen stb. V. ö. ~LAN, ~LEN képző.

*HÁTATLAN
(hát-at-lan) mn. tt. hátatlan-t, tb. ~ok. 1) Nem nyereg alá való. Hátatlan ló. Nem igen van divatban. 2) Aminek hátféle támasztéka nincsen. Hátatlan szék.

*HÁTBŐR
(hát-bőr) ösz. fn. 1) A háton levő vagy ilyenből készített bőr a vargáknál, pl. csizmának, lóhámnak stb. 2) A bunda vagy más prémes öltöny galléráról hátul lecsüngő szőrös bőr, bundagallér, mentegallér.

*HÁTCZÍMER
(hát-czímer) ösz. fn. A vágómarha hátából kihasított darab, koncz. Szokottabban: hátszél v. hátszín.

*HÁTDARAB
(hát-darab) l. HÁTCZÍMER.

*HATÉKONY
(hat-ék-ony) mn. tt. hatékony-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek hatása, jó sikere van. l. HATHATÓS.

*HATÉKONYSÁG
(hat-ék-ony-ság) l. HATHATÓSÁG.

*HÁTÉR
(hát-ér) ösz. fn. A derék hátsó felén végig nyuló ér.

*HÁTFÁJDALOM
(hát-fájdalom) ösz. fn. Fájdalom, melyet hátunkban, különösen a hátgerinczben érzünk.

*HÁTFÁS
(hát-fás) ösz. fn. Erdőháton lakó paraszt, ki a vidéki piaczokra fát hord be.

*HÁTFÉL
(hát-fél) ösz. fn. 1) A testnek fonák, vagyis fordított oldala, hátulja. 2) Bizonyos térnek vagy képnek távolabb eső része.

*HATFELÉ
(hat-felé) ösz. ih. Hat különböző irányban vagy részekre osztva. Hatfelé oszló sereg. Hatfelé metszeni a kenyeret.

*HATFÉLE
(hat-féle) ösz. mn. Hat, egymástól különböző nemből, fajból, rendből való. Hatféle gabonát vetni. Hatféle bort adni fel az asztalra.

*HATFÉLEKÉP
(hat-féle-kép) ösz. ih. Hat különböző módon, renddel, sorozattal, alakban. Hatfélekép változtatni ugyanazon mondatot. Hatfélekép rendezni el a mondatban levő szókat. Hatfélekép jelenni meg a szinpadon.

*HATFÉLEKÉPEN
l. HATFÉLEKÉP.

*HATFOGATÚ
(hat-fogatú) ösz. mn. Oly szekérről vagy kocsiról mondjuk, melybe hat lovat fognak. Hatfogatú hintón menni a városba.

*HÁTGERINCZ
(hát-gerincz) ösz. fn. Az emberek, s állatok hátának hosszában elnyuló, s gyürűs csontokból vagy porczogókból álló tetem, mely az állati tetemalkotmánynak egyik fő részét teszi. (Spina dorsi): Hátgerincz fájása, görbedése, száradása.

*HÁTGERINCZCSONT
(hát-gerincz-csont) ösz. fn. Gyürűs csontok, melyek a hátgerinczet képezik.

*HÁTGERINCZIZOM
(hát-gerincz-izom) ösz. fn. A hátgerincz mozgását elésegítő izom.

*HÁTGÖRBEDÉS
(hát-görbedés) ösz. fn. lásd HÁTPÚP.

*HÁTHA
(hát-ha) ösz. ksz. Élünk vele midőn valamit kétkedőleg vagy mintegy ellenvetésképen kérdezünk. Hátha befagy a Duna, hogyan szállítjátok fel a gabonát? Hátha mégis történetből rajtunk ütnek, mi tevők legyünk? Hátha megpukkadna is mérgében, gondolok én vele?

*HATHALOM
falu Veszprém megyében; helyr. Hathalmon, Hathalom-ra, ~ról.

*HATHATATLAN
(hat-hat-atlan) mn. tt. hathatatlan-t, tb. ~ok. 1) Amin keresztül törni nem lehet, melynek tömegén, testén más valami által nem mehet, szivároghat, bujhatik stb. pl. bőr, melyen a víz át nem szivárog; fal, bástya, melyen áttörni nem lehet. 2) Minek ható, azaz sikeres, foganatos ereje nincs. Hathatatlan fegyver reám nézve a puszta fenyegetés. Ellentéte: hathatós. 3) Természettani ért. a minek helyét más test el nem foglalhatja. A testek és azok részei hathatatlanok. V. ö. HATHATATLANSÁG. Határozóilag am. át nem hathatólag, hathatatlanul.

*HATHATATLANSÁG
(hat-hat-atlan-ság) fn. tt. hathatatlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valamely működő erő nem képes sikert, foganatot eléteremteni. Üres beszédnek hathatatlansága. 2) A testeknek egyik lényeges belső tulajdonsága, melynél fogva a testek és ezek minden egyes részei más testeket és ezek részeit az általok elfoglalt helyből úgy kiszorítják, hogy azok semmi esetre ugyanazon helyet velök együtt nem birhatják. (Impenetrabilitas).

*HATHATÓ
(hat-hat-ó) mn. tt. hatható-t. 1) Sikert, foganatot eszközölhető. Mondj nekik szív e hatható beszédet. Messze hatható hatalommal bírni. 2) Valamin által törhető, szivárogható stb. Pánczélon áthatható golyó. Ruházaton áthatható kardvágás.

*HATHATÓAN
(hat-hat-ó-an) ih. Hatható módon, hatható szerekkel; sikeresen.

*HATHATÓS
(hat-hat-ó-as) mn. tt. hathatós-t v. ~at, tb. ~ak. Minek ereje, működése, befolyása kitünő sikert, foganatot eszközöl; vagy ilyetén eredményt létesitő erővel, befolyással biró; erélyes, nyomatos, sikeres. Hathatós eszközökhöz nyulni. Hathatós gyógyszerek. Hathatós beszéd, fenyegetés. Máskép hatékony.

*HATHATÓSÁG
(hat-hat-ó-ság) fn. tt. hathatóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaminek sikere, foganata, eredménye van; erélyesség, nyomósság. 2) Maga a hatható erő által eléidézett siker, foganat. A szónok rendesen számolni szokott beszéde hathatóságára. Nyilvános föllépésed hathatóságáról nem kételkedtem.

*HATHATÓSAN
(hat-hat-ó-os-an) ih. Hathatós módon és eszközökkel, vagyis nagy sikerrel, nagy benyomással, erélyesen. Hathatósan ellenszegülni a csendzavaróknak.

*HATHATÓSSÁG
(hat-hat-ó-os-ság) l. HATHATÓSÁG.

*HATHATÓUL
(hat-hat-ó-ul) ih. l. HATHATÓAN.
"Szólva lelkeikre hathatóul
A hadaknak, ő is kémnek indúl."
Czuczor. Remete Péter.

*HATHÍMES
(hat-hímes) ösz. mn. Növénytanban oly növényekről mondják, melyek virágaiban hat hímszál vagyon. (Hexandra). V. ö. HIMSZÁL.

*HÁTHOPORCS
(hát-hoporcs) ösz. fn. Kinövés, kidudorodás, csomó, görbeség, púposság a háton.

*HÁTHOPORJ
l. HÁTHOPORCS.

*HÁTHOPORJAS
(hát-hoporjas) ösz. mn. Kinek csomós, púpos háta van.

*HÁTI (1)
(hát-i) mn. tt. háti-t, tb. ~ak. Hátra vonatkozó, háton hordoztatni szokott. Háti kosár, háti bőr, azaz hátbőr és kaczagány. Terem az ember, mint a háti bőr. (Km.), azaz nem lehet mesterséggel állítani elé. Leginkább öszvetételekben divatos: csereháti, erdőháti, tiszaháti.

*HÁTI (2)
puszta Bihar megyében; helyr. Háti-ba, ~ban, ~ból.

*HÁTIDEG
(hát-ideg) ösz. fn. Idegek, melyeknek végágai a hátgerinczizmokig nyúlnak.

*HÁTÍR
(hát-ír) ösz. áth. Újabb szavaink egyike, s általán am. valamely hivatalos iromány, pl. folyamodvány, kötelezvény, váltó stb. hátára ír valamit, mi a benfoglalt tárgyra vonatkozik, s az iromány átvevőjének némi válaszul, tudósításul, bizonyítványul stb. szolgál. (Indossare, endosser). Másképen: hátiratol.

*HÁTIRÁS
(hát-irás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely iromány hátára bizonyos jegyzéket, észrevételt, választ stb. tesz fel valaki. V. ö. HÁTÍR.

*HÁTIRAT
(hát-irat) ösz. fn. Azon rövid jegyzék, pl. határozat, válasz, észrevétel, engedmény, meghatalmazás stb., melyet valamely iromány, pl. folyamodvány, kötelezvény, váltó stb. hátára irnak, pl. "A folyamodó elmozdíttatik kérelmétől." "A kérelmező bővebb érdemek elémutatására utasíttatik." "Helyettem NN. rendeletére" (váltókon). Váltói üres hátirat, melyben nincsen meg minden kellék, pl. csak a hátiró neve.

*HÁTIRATOL
(hát-iratol) ösz. áth. Valamit hátirattal jegyez. V. ö. HÁTIRAT. Hátiratolni a hivatalba adott irományokat. Hátiratolni a másra átruházott váltót.

*HÁTIRATOS
(hát-iratos) 1) ösz. mn. tt. hátiratos-t v. ~at, tb. ~ak. Hátirattal ellátott, megjegyzett. Hátiratos folyamodványok, váltók. 2) Öszvetett fn., amidőn tárgyesete hátiratos-t, tb. ~ok. Személy, kire a váltót hátirattal ellátva átruházzák.

*HÁTIRÓ
(hát-iró) ösz. fn. Személy, ki valamit hátirattal ellát, megjegyez. Váltói hátiró, ki a váltót másra irja által.

*HÁTIZOM
(hát-izom) ösz. fn. Az állati háton levő izmok. Leghosszabb (musculus longissimus), legszélesebb (musculus latissimus dorsi) hátizom.

*HATKÓCZ
falu Abaúj megyében; helyr. Hatkócz-on, ~ra, ~ról.

*HÁTKOSÁR
(hát-kosár) ösz. fn. Kosár, melyet kötelékénél fogva vállakhoz szorítva háton hordanak.

*HATKOTÚ
(hat-kotú) ösz. fn. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből, melynek harangdad, s hat szirmu virágai képeznek koronát. (Fritillaria).

*HATRRAJCZÁROS (1)
(hat-krajczáros) ösz. fn. Pénznem, vagyis hat krajczárt érő, hat krajczárból álló rézpénz az ausztriai örökös tartományokban.

*HATKRAJCZÁROS (2)
(mint föntebb) mn. Hat krajczáron kelő, mit hat krajczáron árulnak, mérnek, stb. Hatkrajczáros kenyér, itcze sěr, bor stb.

*HATLA régies
talán am. hatló; 1. ezt.

*HATLÁBU
(hat-lábu,) ösz. mn. Minek hat lába van, tulajd. v. átv. értelemben. Hatlábu rovarok. Hatlábu asztal.

*~HATLAN
l. ~HATATLAN és V. ö. ~LAN, melléknévképző.

*HÁTLAP
(hát-lap) ösz. fn. 1) Valamely öszve- vagy behajtott irománynak külseje, fonákja, melyre a hátiratokat szokás tenni. A bizonyítványok számát vagy jegyeit a hátlapra irni. 2) A pénzeken azon lap, melyen a (pénzverető) fejedelem czimere van (Avers). A másik neve: előlap (Revers).

*HATLAPONY
(hat-lapony) ösz. fn. Mértani alak, mely hat lapból álló tömör testet képez; milyenek általán a négyszögü testek, pl. az úgynevezett koczka. (Hexaëdrum).

*HATLAT
(hat-l-at) önh. m. hatlat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. szeleskedve dolgozik. Alkatára hasonló vizslat, koslat igékhez.

*HATLEVELŰ
(hat-levelű) ösz. mn. Általán, minek hat levele van, vagy hat levélből áll. Hatlevelű növényfajok. Hatlevelű (szirmu) virágok. Hatlevelű röpiratka. V. ö. LEVÉL.

*HATLÓ
l. HATLÓSZEG.

*HATLÓSZEG
(hatló-szeg) ösz. fn. A rúd végén levő szeg, melyhez a nyaklót, és a kisafát akasztják, midőn négyesbe fognak. Első része,hatló' vagy hatoló (= behatoló v. átló), vagy pedig csatló szóból módosult.

*HATLOVAS
(hat-lovas) ösz. mn. 1) Mibe hat ló van fogva. Hatlovas szekér, hintó. 2) Hat lóval biró, bánó. Hatlovas gazda. Hatlovas kocsis. 3) Hat lóra való. Hatlovas szerszám. Hatlovas találó.

*HÁTMĚG (1)
HÁTMÖG, (hát-még v. ~mög) ösz. helynév, mely csak bizonyos helyragokat vesz fel. Hátmegé bujni. Hátmegett ülni. Hátmegől nézni valamit. V. ö. MĚG, MÖG.

*HÁTMĚG (2)
falu Bereg megyében; helyr. Hátměg-ěn, ~re, ~ről.

*HATNAPI
(hat-napi) ösz. mn. 1) Hatnapig tartó, folyó. Hatnapi utazás után megérkezni. Hatnapi munkája bérét vasárnap elkölteni. 2) Hat napról való, hatnapon szerzett. Hatnapi kereset, bér. Hatnapi kenyérhéj.

*HATNAPOS
(hat-napos) ösz. mn. Mi hat naptól fogva létezik vagy él vagy tart vagy foly. Hatnapos eső, fagy. Hatnapos szél, ború. Hatnapos gyermek, csirke, liba. Hatnapos gyűlés. Hatnapos kemény kenyér.

*~HATNÉK
magas hangon: HETNÉK, igerag, az óhajtó módnak egy különös alakja, mely eredetileg némely természeti szükség szülte vágy kifejezését jelentette, mit annak szenvedő vagy ikes alakja is igazol még oly igéknél is, melyek különben nem ikesek, pl. minden többi személyekben is: alhatnám, alhatnál, alhatnék, alhatnánk, alhatnátok, alhatnának; ehetném, ehetnél, ehetnék stb. hasonlók ihatnám, ihatnál, ihatnék stb. peselhetném, peselhetnél, peselhetnék stb. kakálhatnám stb. azonban a szokás másnemü, némi kényszerüséggel járó vágyódások kifejezésére is kiterjesztette, mint: dohányozhatnám,írhatnám, színházba mehetném, disznót ölhetném (Szabolcsban) stb. Mult idő kifejezésére volt vagy vala szókkal használtatik: ehetném volt vagy vala, ehetnél volt v. vala, ehetnénk volt v. vala stb. Mi legtökéletesebb bizonysága annak, hogy ezen volt vagy vala segéd igét az óhajtó mód is elfogadja, pl. írnék vala, írnál vala, írna vala stb.

*HATÓ
(hat-ó) mn. tt. ható-t. Ami bizonyos erejénél fogva hat, azaz sikeres, foganatos, eredményt hozó, benyomást eszközlő. Idegrendszerre ható szerek. Megható esemény, beszéd, intés. Különösen bizonyos tárgyra vagy helyre befolyással biró. Szívre ható látvány. Fülbe ható hangok. Öszvetételei: által- v. átható, kiható, megható, beható, felható, leható, viszszaható, túlható, melyek az erő működésének különféle irányait határozzák meg; mindenható, önható, visszaható.

*~HATÓ
magas hangon: ~HETŐ, igékből neveket alkot, melyek tehetséget jelentenek; de átható igéknél mindig szenvedő értelemben, pl. gondolható ami gondoltathatik, minden gondolható módon; olvasható, ami olvastathatik, olvasható betükkel írni; szerezhető, Pesten ilyen áru nem szerezhető; ehető, nem minden gomba ehető; következtethető, megbocsátható stb.

*HATOD
(hat-od) számnév tt. hatod-ot. 1) Részosztó, mely a hat felé osztott egészből egy részt jelent. Adósságának hatodát sem képes lefizetni. Ez értelemben a töredékszámban, midőn még elébe (vagy irásban fölibe) egy más szám járul, jelenti az osztót, pl. a forintnak öt hatoda (5/6) jelentett hatvan krajczáros forintban 50 krajczárt; a napnak (24 órának) egy hatoda, am. négy óra. Ekkor a számlálás így áll: egész; fele, harmada, negyede, ötöde stb. valaminek. 2) Sorosztó, sorjelelő, mely a sorozatban ötöd után következik: első, másod, harmad, negyed, ötöd, hatod stb. Hatod rendü. Hatod ízben. Hatodfű ló. Hatod napon. Midőn a maga visszaható névmással kerül öszve, ez a sorozat: egyedül magam, másod magammal, harmad, negyed, ötöd, hatod magammal azaz magam és kívülem még öten. V. ö. HATODIK. 3) Midőn a fél szóval tétetik öszve, am. öt és fél, t. i. a sorban hatodik csak fél. Hatodfél óráig ülni, am. öt óráig és félig. Most épen hatodfél éve, am. öt és fél éve. Hatodfél hold rétet elzálogosított, am. öt egészet és egy felet. Itt a sorozat így áll: fél, kettedfél vagy másodfél, harmad-, negyed-, ötöd-, hatodfél.

*HATODÉVI
(hatod-évi) ösz. mn. Mi már hat évtől fogva folyvást tart, létezik. Hatodévi tartozását leróni. Hatodévi köpönyeg, dolmány, mente. Még hatodévi bortermése is megvan.

*HATODFÉL
(hatod-fél) ösz. mn. Öt és fél, a hatodik nem egész, hanem fél. Hatodfél forintos gabona. Hatodfél óráig tartó munka. Hatodfél esztendeig börtönben ülni.

*HATODFŰ
(hatod-fű) ösz. mn. Lóról és szarvasmarháról mondják, mely hatodik fűre jár, azaz hatodik esztendőben van. V. ö. FŰ.

*HATODHÓ
(hatod-hó) ösz. fn. A polgári évnek hatodik hónapja, azaz junius v. nyárelő v. Sz. Iván hava.

*HATODIK
(hat-od-ik) számnév tt. hatodik-at. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyes tárgyak vagy egyének közöl azt, mely az ötödik után következik. Első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik stb. Az oskolai érdemsorozatban hatodik jeles. A szöglettől hatodik házat nem rég építették. A régiek jobbára ik nélkül használták, a többi sorszámokkal hasonlóan, pl. harmad, negyed, ötöd, hatod fejezet. Minek nyoma maiglan fenmaradt ezekben: hatod éve, hatod ízben, hatod napon, hatod magam, heted hét ország stb. V. ö. ~IK névképző.

*HATODLÓ
(hat-od-ol-ó) fn. tt. hatodló-t. 1) Valamely hat részre osztott mértéknek egy-egy része. (Sextans). 2) Személy, ki valamiből hatodrészt vesz vagy kap.

*HATODOL
(hat od-ol) áth. m. hatodol-t v. hatodlott, htn. ~ni v. hatodlani. Valaminek hatod részét veszi, hattal oszt. Ha a hatvan krajczárból álló forintot hatodoljuk, egy részre jut tíz krajczár. Meghatodolni a borokat, am. hatod részt kivenni belőlök.

*HATODOLÁS
(hat-od-ol-ás) fn. tt. hatodolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valamit hattal osztunk vagy valamiből hatod részt veszünk.

*HATODOS
(hat-od-os) fn. tt. hatodos-t, tb. ~ok. 1) Zenészi nyelven am. egy másik hanghoz hatodik fokon álló hang. Elegendő csak: hatod. (Sext). 2) Személy, ki valamiből hatod részt kap vagy végez.

*HATODOSZTÁLYOS
(hatod-osztályos) ösz. fn. Személy, ki valamely hat egyenlő részre osztott egészből, egy részt kap osztályban.

*HATODRÉSZ
(hatod-rész) ösz. fn. Hat egyenlő részre osztott egészből egy rész. A konvencziós (60 kros) forintnak hatodrésze tíz krajczár volt, a mostani (100 krosnak) 16 és kétharmad krajczár.

*HATODSZOR
(hat-od-szor) sorosztó számnév, s am. 1) hatodik helyen vagy pont alatt v. sorban, rendben stb. Hatodszor, ne paráználkodjál. Hatodszor, következik az egyházi rend; 2) hatod ízben. Hatodszor vertem be már ebből a gyógyszerből. V. ö. ~SZĚR, ~SZOR, ~SZÖR.

*HATOL
(hat-ol) önh. m. hatol-t. Erővel, erőködve nyomúl, törekedik, jut különféle irányban véve. Felhatolni; áthatolni; kihatolni a bajból; behatolni a tömegbe. Valahogy elhatolunk. (Kriza J.). Midőn a hat számnévtől származik: ötölni-hatolni, am. zavarosan, mindent öszvehabarva, keverve beszélni, magát kifejezni nem bírni; máskép: hatolni, hetelni.

*HÁTÓL
l. HÁTUL.

*HÁTOLDAL
(hát-oldal) l. HÁTLAP.

*HATOLYKA
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. Hatolyká-n, ~ra, ~ról.

*HÁTORJ
(hát-orj) ösz. fn. A hátgerinczcsontból kiálló hegyes bordák. V. ö. ORJ.

*HÁTORMÓ
(hát-ormó) ösz. fn. A halak hátán két oldalt levő uszószárnyak.

*HATOS (1)
(hat-os) mn. tt. hatos-t v. ~at, tb. ~ak. Mint különző számnév olyasmit jelent, mi hat rétből, hat egyenlő részből áll. Hatos szám, melyben hat egység van. Hatos rakáskákban árulni az almát, azaz hatot hatot egy rakásban. Hatos gyertya, melyből hat szál van egy fontban. Hatosával adni a baraczkot, am. hatot egy garason v. krajczáron. Hatosba fogni a lovakat, am. hatot egy kocsiba.

*HATOS (2)
fn. tt. hatos-t, tb. ~ok. 1) Hatot jelentő számjegy = 6. 2) Bizonyos hat részt magában foglaló eszköz, pl. malomorsó; főleg pénz, pl. hat krajczáros. 3) Némely játékokban, hat jelet mutató játékszer, pl. kártya, melynek hat szeme van, vagy koczka oldala, mely hat ponttal van jelölve.

*HATOS; (3)
ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Szala megyében; helyr. Hatos-on, ~ra, ~ról.

*HATÓS
(hat-ó-os) mn. tt. hatós-t v. ~at, tb. ~ak. Minek működő ereje sikert, foganatot, eredményt idéz elé. Hatós szerek. Máskép: hatásos, hathatós, vagy hatékony.

*HATÓSÁG
(hat-ó-ság) fn. tt. hatóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Általán, másokon hatalmat gyakorló erő vagy jog, a hatalom gyakorlására; rokon a hatás, hatalom szóval. Szavának, működésének nincsen hatósága. Gyógyszerek hatósága. 2) Törvényes hatalommal felruházott előljáróság, testület. Városi, megyei hatóság. Törvényhatóság.

*HATOVÁNY
(hat-o-vány) fn. tt. hatovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hat egységből, hat egyes részekből álló valami. Olyan szó, mint: hetevény.

*HÁTPÚP
(hát-púp) ösz. fn. A hátgerinczcsont kinövése, kigörbedése; csomó, dudorodás a háton.

*HÁTRA
(hát-ra) ih. 1) Megfelel e kérdésre: merre? v. hova? s am. a hát után menő irányban, háttal vissza; ellentéte: előre. Hátra esik. Hátra megy. Hátra mász, rúg, üt, néz. Hátra áll. Hátra kötni a fogoly kezeit. Hátrább az agarakkal (km.), arról mondják, aki szemtelenül előre tolakodik. 2) Hátra van mondjuk olyasmiről, mi még elé nem fordult, hanem következni fog, mi utóbb történik. Hátra van, hogy még arról szóljak stb. Hátra van még a fekete leves. (Km.). 3) Hátnak fölébe, vagy lapjára. Hátra venni valakit. Hátra fektetni a bonczolás alá vett hullát. Egyébiránt ez utósó pont alatti értelemben tulajd. ragozott főnév gyanánt tekintendő. 4) Hátrahagy, hátramarad öszvetételekben am. vissza, el. l. külön czikkben. A Debreczeni Legendáskönyvben hátra vön szintén am. vissza vön. "Mely irást is hátra vőn tőlök." 5) Árnyékszékre, szükséget végezni. Csak hátra ment, mindjárt itt lesz.

*HÁTRAFELÉ
(hátra-felé) ösz. ih. Háttól vett irányban, háttól távozva visszafelé. Hátrafelé tolni a szekeret. Hátrafelé tántorgó részeg.

*HÁTRAHAGY
(hátra-hagy), ösz. áth. 1) Menet, útazás közben elhagy, magával el nem viszen. Nagy melegek járván, a bundámat Pozsonyban hátrahagytam. 2) Halála után vagyont vagy gyermekeket, vagy özvegyet hagy. Semmi vagyont sem hagyott hátra. Egy gyámoltalan özvegyet, és több neveletlen árvát hagyott hátra.

*HÁTRÁL
(hát-ra-al) önh. m. hátrál-t. Hátra megy, vonul, huzódik. Hátrál a farkánál huzott ló; vagy a rúdjánál fogva visszatolt szekér. Különösen csatában, harczban az ellenség elől visszavonul.

*HÁTRÁLÁS
(hát-ra-al-ás) fn. tt. hátrálás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Hátramenés, hátravonulás, hátrahuzódás. Különösen hadi lépés, vagy csel, midőn egyik hadakozó v. csatázó fél a másik elől visszanyomul akár erőszaknak engedve, akár cselből, vagy más ok miatt.

*HÁTRÁLAT
(hát-ra-al-at) fn. tt. hátrálat-ot, harm. szr. ~a. Hadi hátrálás elvont ért. véve. Kis, nagy hátrálat. Hátrálat által megkimélni a seregeket, vagy kényelmesb és alkalmasb csatahelyet választani. Xenophonnak híres hátrálata. Győri hátrálat. V. ö. HÁTRÁLÁS.

*HÁTRALÉK
(hátra-lék, azaz hátra-levőség) fn. tt. hátralék-ot. Ami valamely teendőből, pl. adósságfizetésből, hivatalos ügyekből bizonyos időben hátra vagy elmaradt. A tegnap lejárt váltóból még 100 ft, hátralék követelésem van. A törvényszék múlt évi ügyszámából csak 12 darab hátralék van. Ez alakban egészen új szó.

*HÁTRALÉT
(hátra-lét) l. HÁTRALÉK.

*HÁTRALEVŐ
(hátra-levő) ösz. mn. Ami elmaradt, ami következik, amire a sor még ezután jő, ami még fizetendő vagy még el nem érkezett. Hátralevő társainkat megvárni. A hátralevő munkát más napra halasztani. A hátralevő seregeket sietésre sürgetni. A hátralevő adósságot per útján hajtani be.

*HÁTRALEVŐSÉG
(hátra-levőség) ösz. fn. l. HÁTRALÉK.

*HÁTRÁLÓ (1)
(hát-ra-al-ó) mn. tt. hátráló-t. Aki v. ami hátrál. Hátráló seregek. Öklelődésben hátráló bika.

*HÁTRÁLÓ (2)
(mint föntebb) fn. Jel vagy szó, mely hátrálásra int, hátrálást parancsol. Hátrálót fúni, dobolni.

*HÁTRÁLTAT
(hát-ra-al-tat) áth. és mivelt. m. hátráltat-tam, ~tál, ~ott. 1) Tulajd. valakit v. valamit hátra menni késztet. Hátráltatni a kocsiba fogott lovakat. Hátráltatni az ökröt (hökköltetni). 2) Átv. ért. késtet, akadályoz, vagyis okozza, hogy valaki bizonyos munkájával hátra maradjon, annak idején kész ne legyen. Ne hátráltassatok, mert különben elkésem.

*HÁTRÁLTATÁS
(hát-ra-al-tat-ás) fn. tt. hátráltatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit v. valamit hátráltatunk.

*HÁTRÁLTATÓ
(hát-ra-al-tat-ó) mn. tt. hátráltató-t. Aki v. ami késtet, akadályoz, vagyis okozza, hogy bizonyos ügy, munka ne haladhasson. Utazókat hátráltató nagy sár, vizek. Tanácskozást hátráltató zajongások.

*HÁTRAMARAD
(hátra-marad) ösz. önh. 1) Menetközben többi társaitól, a seregtől, nyájtól, csordától stb. elhagyatik vagy önként elkésik, elmarad, visszamarad. A gyöngélkedő katonák hátramaradnak a seregtől. A sánta ökör hátramaradt a csordától, máskép: elmarad. 2) A többinek elmulása, elvégzése, elhasználása után megvagyon, létezik. Elmult ifjuságunkból nem maradt egyéb hátra az emlékezésnél. Az egész kenyérből egy falat sem maradt hátra. Egész követelésemből még 100 ft. maradt hátra. 3) Valakinek halála után akár valamely vagyon marad, akár valamely családtag életben van. Hátramaradt pénze, s ékszerei testvéreire szállottak. Hátramaradt gyermekei semmi vagyont sem öröklöttek. V. ö. MARAD és HÁTRALÉK.

*HÁTRAMARADÁS
(hátra-maradás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki v. valami hátramarad. Különösen elkésés, tartózkodás; valamely tárgyban szenvedett rövidség. Hátramaradást szenvedni a tanulásban. Hátramaradást okozni. V. ö. HÁTRAMARAD.

*HÁTRAMARS
(hátra-mars) ösz. fn. A hadi gyakorlatoknál am. a soroszlopokba állított seregnek néhány lépéssel hátrafelé vonulása, nem megfordult arczczal, hanem háttal.

*HATRANGYOS, HATRONGYOS
puszta Heves megyében; helyr. Hatrangyos-on, ~ra, ~ról.

*HÁTRÁNY
(hát-ra-ány) fn. tt. hátrány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Ami javunkat akadályozza, késteti, mi némi kárunkra, veszteségünkre van, mi mintegy saját érdekünket hátra tolja. Ellentéte: előny. (Nachtheil és Vortheil). Ezen eset nekem nagy hátrányomra van.

*HÁTRASZEG
(hátra-szeg) ösz. áth. Valaki vagy valami a nyakát hátraszegi, am. hátra veti, tolja, tartja.

*HÁTRASZEGŰL
(hátra-szegűl) ösz. önh. Viszszafelé nyomúl vagy tolúl. Hátraszegült nyak.

*HÁTRATESZ v. ~TESZEN
(hátra-tesz v. ~te-szen) ösz. áth. 1) Hátulra vagy végül teszen; 2) Mellőz. V. ö. HÁTRATÉT.

*HÁTRATÉT, HÁTRATÉTEL
(hátra-tét v. ~tétel) ösz. fn. Tétel, mely által valakit v. valamit hátrahelyezünk, különösen 1) Midőn valakit elmellőzésből vagy megvetésből vagy büntetésből stb. mások után vagy alá rendelünk. 2) Nyelvtanban, midőn a szó végéhez valamely toldalékbetüt vagy szótagot ragasztunk, pl. ken és kend, mikor és mikoron, hajdan és hajdanta, szeder és szederj, taré és taréj, diadal és diadalom. L. ezeket bővebben az illető képző betük és szótagok rovatai alatt.

*HÁTRATŰZ
(hátra-tűz) ösz. fn. Midőn az üzőbe vett hadsereg az utána nyomulók ellen visszafelé tüzel.

*HÁTRAVER
(hátra-ver) ösz. áth. Visszaver, vagyis úgy ver valakit vagy valamit, hogy hátra vonulni kényszerüljön.

*HÁTRAVONÚL
(hátra-vonúl) ösz. önh. 1) Bizonyos irányban visszafelé huzódik, pl. a hadsereg, midőn hátrálót fúnak vagy dobolnak neki. 2) Átv. a nyilvánosság teréről lelép, bizonyos ügyekben részt venni megszün; idegenkedik, visszatartózkodik; viszszavonúl.

*HÁTRAVONULÁS
(hátra-vonulás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki hátravonúl. Seregek hátravonulása a csatában. Hátravonulás az ismeretlen vagy gyanus emberektől. V. ö. HÁTRAVONÚL.

*HÁTRÉSZ
(hát-rész) ösz. fn. 1) Rész vagy koncz a kivágott marha hátából. 2) Kocsi hátsó része, melynek hátunkat neki vethetjük.

*HATRÉTÜ
(hat-rétü) ösz. mn. Hat rétből álló, mi hat rétre van öszvehajtva. Hatrétü szoknya, melynek bősége hat rét vászonnak szélességét teszi. Hatrétü papirosba takarni valamit. V. ö. RÉT, RÉTEG.

*HÁTRÓL
(hát-ról) ih. Hát felől, azaz nem szemtől szembe, nem elülről. Hátról támadni meg az ellenséget.

*HATRUDAS
(hat-rudas) ösz. mn. Minek hat rúdja van, mit hat rúddal hajtanak, emelgetnek.

*HÁTSÁG
(hát-ság) fn. tt. hátság-ot, harm. szr. ~a. Magasabb, hegyes vidék, kerület, pl. Cserehátság. Az egri és szolnoki haramiák igen megdúlják a Cserehátságot. (Fata Tarcz). V. ö. HÁT.

*HÁTSEREG
(hát-sereg) ösz. fn. Sereg, mely az előre nyomult derékhadat követi, kíséri, utósereg.

*HÁTSÓ
(hát-só) mn. tt. hátsó-t. Hátul levő, hátulsó.

*HÁTSORV
(hát-sorv) ösz. fn. Hátgerincz sorvadása. V. ö. SORVADÁS.

*HATSZEG
l. HATSZÖG.

*HÁTSZEG
mváros Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Hátszeg-ěn, ~re, ~ről.

*HATSZĚM
(hat-szěm) ösz. fn. Kártyajátékban azon lap, melynek hat szeme van. Zöld, tök, vörös, makk hatszem. A hatszem elüti az ötszemet.

*HÁTSZÍJ
(hát-szíj) ösz. fn. 1) A vágómarha hátából kihasított hús. Nekem a hátszíjból két fontot. 2) Szélesb ért. akármely állat hátából kimetszett hosszukás, keskeny húsdarab. 3) A felszerzámozott lónak hátán elnyuló farmatringos szíj.

*HÁTSZÍN
(hát-szín) ösz. fn. 1) A vágómarha hátából kimetszett hús, máskép: hátszíj. Hátszínpecsenye, am. hátszinből vágott vagy sült pecsenye. 2) A színpadnak hátulsó része, oldala, máskép: háttér.

*HATSZIRMU
(hat-szirmu) ösz. mn. Oly növényekről mondjuk, melyek virágkelyheit hat szirom keríti. V. ö. SZIROM.

*HATSZOR
(hat-szor) sokszorozó számnév, s am. hat ízben, egyet hat ízben véve. Hatszor írtam neki, s ő egyszer sem válaszolt. Hatszor hat = harminczhat. V. ö. SZĚR, SZOR.

*HATSZORI
(hat-szori) mn. tt. hatszori-t, tb. ~ak. l. HATSZOROS 1).

*HATSZOROS
(hat-szor-os) mn. tt. hatszoros-t. v. ~at, tb. ~ak. 1) Hatszor történő. Hatszoros fölszólításra sem fizetett. 2) Hatrétü, hatágu. Hatszoros öszvehajtogatás. Hatszoros fonaték. 3) Hatannyi. Ez hatszoros munkába kerül. 4) Hat különféle részekből álló, öszvekevert. Hatszoros dohányt színi, azaz hatféléből kevertet; olyan, mint: kétszeres gabona.

*HATSZOROSAN
(hat-szor-os-an) ih. 1) Hatrétüen, hatáguan. Hatszorosan öszvehajtogatott ruha. 2) Hatannyi mértékben. Hatszorosan visszatéríteni valamit. 3) Hat ízben. Hatszorosan elmondani valamit. V. ö. HATSZOROS.

*HATSZORRA
(hat-szor-ra) ih. 1) Hat különös esetre. Ezen kenyér nekem hatszorra elég. 2) Hatszor ismételt izben. Hatszorra birta leütni az ökröt.

*HATSZORTA
(hat-szor-ta) ih. Élünk vele hatszor helyett, midőn valamit máshoz hasonlítunk, s azt hat ízben nagyobbnak találjuk vagy állítjuk, pl. A mi kertünk hatszorta nagyobb a tieteknél.

*HATSZÖG
(hat-szög) ösz. fn. Mértani ért. ábra v. alak, melynek hat szöge s ugyanannyi oldala van. V. ö. SZÖG.

*HATSZÖGÜ
(hat-szögü) ösz. mn. Minek hat szöge van. Hatszögü torony.

*HÁTSZŐR
(hát-szőr) ösz. fn. Az állatok hátán növő szőr, különösen némelyek hátgerinczét takaró hosszabbféle keményebb nemü szőr, melyet sörtének nevezünk.

*HÁTTARAJ
(hát-taraj) ösz. fn. 1) Némely halak hátgerincze fölött levő fésű- vagy tarajforma szálkasor, mely bizonyos fajoknál igen szurós, pl. a dörgicséknél. 2) Némely gyikok taraja, a hát fölött.

*HÁTTÉR
(hát-tér) ösz. fn. Színpadokon a látkörnek legtávolabb eső része; különösen festészetben a látkör legtávolabbi részét, például hegyeket ábrázoló rajzolat; ellentéte: előtér. Az életben: háttérbe szorítani valakit, am. eszközleni, hogy észre alig vagy épen ne vétessék, hatáskörétől megfosztani.

*HÁTTŰZ
(hát-tűz) ösz. fn. Általán hátul rendezett tüzelés vagy álgyutelep, különösen a hadsereg háta mögé állított álgyutelep, mely azt a netalán hátul kerülő ellenség támadása ellen biztosítsa.

*HÁTTŰZTELEP
(hát-tűz-telep) ösz. fn. Álgyutelep, mely a hadsereg hátát oltalmazza.

*HATTYÚ
(hatty-ó v. hav-ad-ó, v. hav-ty-ú, l. itt alább), fn. tt. hattyú-t. Gyöke vagy a hangutánzó hatty, miből lett hattyó, hattyú, (mint dar-ó, dar-u), vagy pedig hó v. hav-tól: havadó, (eléjön a székelyeknél havadi, szintén hó- v. hav-tól), havadú v. havadjú, havtjú, vagy csak egyszerüen: havjú, havtyú (mint sarjú tájdivatosan: sargyú), végre a v hasonulván hattyú, (hold is, mint tudjuk hó-tól származtatható). A ludak és réczék nemzetségéhez tartozó madárfaj, s egyike a legszebb, legnagyobb és legerősb uszó madaraknak. Tollai igen fehérek, s deli alakja és tartásánál fogva a költők már gyakran megénekelték. Vagyon ily nevü csillagzat is. Fehér, mint a hattyú. Hiába fürdik a csóka, nem lesz hattyú belőle. (Km.). Szelíd hattyú. Vad hattyú. (Anas cycnus mansvetus et ferus s. olor).

*HATTYUÁGY
(hattyu-ágy) ösz. fn. Szoros ért. hattyú tollaival vagy pölyhével töltött ágynemüek. Szélesb ért. igen puha fehér ágy.

*HATTYÚDAL
(hattyú-dal) ösz. fn. 1) Keserves, szivreható dal, melyet a régi költők képzelődése szerént a hattyú halála előtt elzeng. 2) Átv. ért. a költőnek vagy zeneszerzőnek azon dala, melyet halála előtt legutószor írt.

*HATTYUÉNEK
l. HATTYÚDAL.

*HATTYÚI
(hatty-ú-i) mn. tt. hattyúi-t, tb. ~ak. Hattyuféle, hattyunak valamely tulajdonságához hasonló, hattyura vonatkozó. Hattyui fehérség, büszkeség.

*HATTYÚNYAK
(hattyú-nyak) ösz. fn. 1) Hattyúmadár nyaka. 2) Átv. ért. fehér, hosszudad nyak, milyen a hattyúé. Költői nyelvben a nőkről használtatik.

*HATTYÚNYAKU
(hattyú-nyaku) ösz. mn. Költői nyelven oly nőről mondják, kinek igen fehér, vagy hosszudad nyaka van.

*HATTYÚPERÉM, HATTYÚPRÉM
(hattyú-prém) ösz. fn. Hattyú tollaiból készített prém.

*HATTYÚTENYÉSZTÉS
(hattyú-tenyésztés) ösz. fn. Hattyúk tartása, növelése, szaporítás végett.

*HATTYÚTOLL
(hattyú-toll) ösz. fn. Hattyúmadárnak szép hószinű fehér tolla.

*HÁTUL
(hát-ul) ih. 1) Háton, hát lapján. Hátul viselni a tarisznyát, kosarat, puttont. 2) Hát felül, hát elleni irányban. Hátul fú a szél. Hátul kerülni az ellenségnek. 3) Hát mögötti, hát utáni távolságban. Hátul jőnek az elfáradtak. Ellentéte: elül. Elül hátul semmi sincs. (Km.). Néha főnév gyanánt fölveszi a) a ra, ról ragokat. Hátulra szorítani valakit. Hátulról jőni; b) a személyragokat: hátulam, hátulad, hátula v. hátulja. Szekér, kocsi hátulja. Van benne módja, mint koldusnak a kordé hátuljában. (Km.). Különösen a harmadik személyraggal főnévként ismét fölvesz mindenféle névragot. Kocsi hátuljába, hátulját, hátuljáig, hátuljához, hátuljától stb.

*HÁTULRA
(hát-ul-ra) l. HÁTUL a).

*HÁTULRÓL
(hát-ul-ról) ih. Azon oldalról, mely a hát mögött fekszik. Hátulról megrántani valakit. Hátulról bekeríteni a házat. Elülről, hátulról megtámadni az ellenséget.

*HÁTULSÓ
(hát-ul-só) mn. tt. hátulsó-t. 1) Hátul, vagyis azon oldalon levő, mely valaminek hátrészét teszi. Hátulsó ajtó, kapu, mely pl. a háznak, kertnek hátulján, nem elején van. 2) A sornak végén levő. Hátulsó szekér. Hátulsó lovak a kocsiban, ökrök a szekérben. Hátulsó asztal az ebédlőben. Ez értelemben némileg rokon az utósó szóval. Leghátulsó v. leges leghátulsó.

*HÁTVAKARÓ
(hát-vakaró) ösz. fn. Viszkető hátat vakarni való eszköz fából vagy csontból.

*HATVAN (1)
(hat-van) tőszámnév, tt. hatvan-at. Hatszor tíz vagy tízszer hat. Számtanilag a tizesek sorába tartozik. Egy órában hatvan percz vagyon. Hatvan ezüst krajczár egy rénes forintot tesz. Hatvan éves ember. Van ily nevü mezőváros Heves vármegyében. Helyr. Hatvan-ba, ~ban, ~ból. Pest-Budához Hatvan hat mérföld. (Szójáték). V. ö. VAN, VEN, számnévképző.

*HATVAN (2)
mezőváros Heves, falu Somogy, puszta Fejér megyében; ÉR~, falu Közép-Szolnok megyében; PÜSPÖK~, falu Pest megyében; helyr. Hatvan-ba, ~ban, ~ból.

*HATVANAD
(hat-van-ad) számnév, tt. hatvanad-ot. 1) Mint főnév, jelenti valamely hatvanfelé osztott egésznek egy részét. Az órának hatvanada egy percz. A régi conventiós forintnak egy hatvanada egy krajczár volt. 2) Mint sorosztó melléknév jelenti azon számot, mely az ötvenkilencz után következik. Születésednek ma van hatvanad évnapja; máskép hatvanadik.

*HATVANADIK
(hat-van-ad-ik) sorszámnév, tt. hatvanadik-at. Jelenti azon tárgyat, mely sor szerént az ötvenkilenczedik után következik. Életem hatvanadik esztendejében. Ez a hatvanadik beteg, kit meggyógyítottam.

*HATVÁNY
(hat-vány) fn. tt. hatvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A számtanban (a betüvetést is ide értve), valamely mennyiségnek ön magával egy vagy több ízben teljesített szorozata (Potentia), pl. 2 × 2 =. 22 = 4, a 22 (vagy itt a 4) a 2-tős számnak hatványa, s az alap 2, gyökszám. Tovább szorozva 2 × 2 × 2 vagy 2 × 22 = 23 = 8, ismét tovább: 2 × 23 = 26 stb. Betükkel példa a × a = a2, továbbá a × a × a vagy a × a2 = a3, a × a3 = a4 stb. A jobbról fölül irt kisebb szám pedig: hatványmutató, vagy csak mutató vagy polczjegy v. polcz, mely azt mutatja, hányszor van valamely szám egymás után mint szorzó téve. V. ö. HATVÁNYMUTATÓ. Ettől különbözik a ,gyökmutató.'

*HATVÁNYMUTATO
(hatvány-mutató) ösz. fn. Szám más mennyiség mellett jobb oldalt fölül, mely azt jelenti, hányszor van valamely mennyiség önmagával sokszorozva, pl. ebben 2 × 2 = 22 4, a 2 mint gyökszám sajátlag csak egyszer van ugyan önmagával szorozva, de kétszer van mint szorzó egymás után téve, vagyis mindkét szorozót v. tényezőt ő maga alkotja. V. ö. HATVÁNY.

*HATVÁNYOZ
(hat-vány-oz) áth. m. hatványoztam, ~tál, ~ott. Hatványra emel. Átv. ért. valaminek értékét, becsét és más tulajdonságát fölebb fokozza. (Potenziren).

*HATVÁNYOZÁS
(hat-vány-oz-ás) fn. tt. hatványozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Számtani vagy betüvetési működés, midőn valamely mennyiséget hatványozunk. 2) Átv. valamely dolog értékének fokozása. V. ö. HATVÁNYOZ.

*HÁTVÉD
(hát-véd) ösz. fn. Szoros ért. a hadi lábra állított hadseregnek azon része, mely a derékhadat hátulról kíséri, s azt az ellenség megtámadása ellen födözi. Szélesb ért. az indulóban levő sereget egy kissé távolabbról kísérő csapat vagy osztály. (Arričre-garde).

*HÁTVÉG
(hát-vég) ösz. fn. A hátgerincznek alsó vége.

*HÁTVONAL
(hát-vonal) ösz. fn. Valaminek hátán vagy ormán vagy gerinczén végig huzódó vagy csak elmében gondolt vonal. A ló, szamár hátvonala. A bércz hátvonala.

*HAV
a hó szó módosúlata, némely ragozáskor és képzéskor. Innen: hava a hónapok neveiben Karácson hava, Boldogasszony hava, Szent-György hava, l. HÓ, HÓNAP. A török hava am. idő; lég; szél; hang.

*HAVAD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Havad-on, ~ra, ~ról.

*HAVADI
(hav-ad-i) fn. tt. havadi-t, tb. ~ak. Székely szó, máskép: (kikeleti) hóvirág, fejér tavaszika. (Galanthus nivalis). Némelyek, pl. Kassay József szerént fejér nárczis. (Narcissus poëticus). Kriza J. szerént is tavaszi virág: nárczis. Minden esetben a hó (hav) szótól.

*HAVADTŐ
erdélyi falu Maros székben; helyr. Havadtő-n, ~re, ~ről.

*HAVADZIK
(hav-ad-oz-ik) k. m. havadz-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Hó esik. 2) Mondják nőkről, midőn havi tisztulás van rajtok.

*HAVAJ
falu Zemplén megyében; helyr. Havaj-on, ~ra, ~ról.

*HAVAS (1)
(hav-as) mn. tt. havas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Hóval födött, takart. Havas bércztetők, házfödelek. 2) Hóval bővelkedő, kevert. Havas tél. Havas idő, havas eső. 3) Holdas, hóbolygó, alvajáró; hóbortos. "Uram, irgalmazjh en fiamnak, mert havas." Tatrosi cod. 4) Átv. ért. ősz hajú, fehér hajú. Havas fej. 5) Havi tisztulásban levő vagy szenvedő.

*HAVAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. havas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Magas hegy, melynek tetejét vagy mindig, vagy az év legnagyobb részében hó födi. Németújhelyi havas. Kárpáti havasok. Erdőszeti, s vadásznyelven oly magasságu hegyláncz is, melynek ormain megszünt a fatenyészet, habár azt örök hó nem fedné is.

*HAVASALFÖLD
(havas-al-föld) l. HAVASELFÖLD.

*HAVASALJA
(havas-alja) ösz. fn. A havasok alsó vidéke, lába. V. ö. HAVAS, (2).

*HAVASALJAI
(havas-aljai) ösz. mn. Havasaljáról való, oda vagy ahhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Havasaljai fák, füvek, patakok. Havasaljai faluk, rácsok, lakosok.

*HAVASELFÖLD
(havas-el-föld v. ~elve-föld) ösz. fn. Így nevezték a magyarok Oláhországot, azon havasoktól, melyek azt Erdélytől elválasztják, s melyeken túl (elve) fekszik. V. ö. ELVE.

*HAVASELI
(havas-eli) ösz. mn. Havas elve, azaz havason vagy havasokon túl fekvő, vagy azon vidékről való, azt illető stb. Havaseli tartomány. V. ö. ELVE.

*HAVASELVE
(havas-elve) lásd: HAVASELFÖLD.

*HAVASGYÓGY
FELHAVAS-GYÓGY, erdélyi puszta Alsó-Fejér megyében; helyr. ~Gyógy-on, ~ra, ~ról.

*HAVASI
(hav-as-i) mn. tt. havasi-t, tb. ~ak. Havason termő, élő, találtató. Havasi ibolya. Havasi növények, állatok. Havasi bogyó, hajma. Havasi sas, holló, kecske, pinty. Havasi nyirfa, ugorka. V. ö. HAVAS, fn.

*HAVASÍT
(hav-as-ít) áth. m. havasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Havassá tesz, hóval behint.

*HAVATLAN
(hav-atlan) mn. tt. havatlan-t, tb. ~ok. Hó nélküli. Havatlan tél, melyen hó nem esik.

*HAVAZ
(hav-az) áth. m. havaz-tam, ~tál, ~ott. Hóval hint, behint. A csintalan fiúk havazzák egymást, behavazzák ruháikat.

*HAVAZÁS
(hav-az-ás) fn. tt. havazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Midőn a havaz igétől származik: cselekvés, mely által valakit v. valamit hóval behintünk. Ruhának behavazása. 2) Mint a havazik származéka am. hóesés. Rákezdett a havazás.

*HAVAZIK
(hav-az-ik) k. m. havaz-tam, ~tál, ~ott. Szállong a hó. Majd esik, majd havazik.

*HAVAZKODIK
(hav-az-kod-ik) k. m. havazkod-tam, ~tál, ~ott. Hóval játszik, hajigálódzik.

*HAVI
(hav-i) mn. tt. havi-t, tb. ~ak. 1) Hónapra való, hónapot illető. Havi bér, fizetés. 2) Havasokon lakó. Havi tyúk. 3) Hóra, mint esőre vonatkozó. Havi Boldogasszony. (Maria ad nives). 4) Hóhoz hasonló. Havi (hói) fehérség, tisztaság. 5) Hónaponként eléforduló vagy hószámot, női tisztulást illető. Havi tisztulás. Havi folyás. Havi (hónapos) rózsa. 6) Holdas, hóbolygó. Havi kór. Uram könyörülj a fiamon, mert havi kór. (Domine, miserece filio meo, quia lunaticus est. Máté 17. 14. Káldi).

*HAVIKÓRSÁG
(havi-kórság) ösz. fn. 1) A női tisztulásnak, hószámnak rendetlen állapota, mely tulságos és tartósabb vérfolyásban mutatkozik. Szélesb ért. havi tisztulás, hónapszám. 2) Holdasság, hóbolygóság. V. ö. HAVI.

*HAVKA
puszta Szepes megyében; helyr. Havká-n, ~ra, ~ról.

*HAVONKÉNT
(hav-on-ként) ih. Hónapról hónapra, vagy különkülön minden hónapra, hónapban stb. Havonként kifizetni a cselédeket. Havonként meglátogatni valakit. V. ö. HÓ.

*HAZ
elvont gyöke 1) haza szónak, s ekkor azonos ház szóval, 2) hazud, hazug szóknak, midőn ürességet (l. H betü), nem igazán szólást jelent. Ez utóbbi értelemben rokon vele Beregszászi szerént az aethiópiai khasu am. hazud és khasve am. hazug.

*HÁZ
fn. tt. ház-at, harm. szr. ~a. Megvan a latin-olasz casa, spanyol casa, caza, német Haus, dán, svéd hus, angol house, wend hisha, horvát kusha, kutja, a szanszkrit kutisz, kutasz (bekerítés, ház); kut (föd, tartalmaz) gyöktől; továbbá a különféle finn ágakban eléforduló: koti, kota, kat, chot, choat, koat szókban. Mind ezeket öszvehasonlítván látjuk, hogy köz gyökük ha, ho, hi, vagy keményebben kiejtve cho, ko, ka, ku, melyek a magasságot, födelet, tetőt, takarót, héjat, kérget jelentő ha, he, hi, ho, haj, héj, magyar gyökökkel részént rokonok, részént ugyanazok. V. ö. HA gyök. E nyomok után indulva a ház magyarban is elemezve am. ho-az v. ha-az. 1) Általán és legszélesb ért. födél, takaró, héj, pl. csigaház, gombház, gyöngyház, makkház, magház, lélek háza (test). Ördög bujjék a lelked házába, azaz testedbe. 2) Szorosb ért. födött, tetős, héjas épület, azaz épitészi szabályok szerént bekerített és födelezett térség, különféle czélokra használva. Bolondház, bordélyház, csapház, élésház (= kamara), fenyítőház, fogház, fürdőház, kávéház, könyvház, kocsmaház, malomház, méhház, oskolaház, őrház, postaház, présház, serfőzőház, serház, szentegyház, tanácsház, tárház (= tárul szolgáló ház; a tár tartót, nem tartalmat jelent), tisztház, töményház, vámház, zálogház. Isten háza, ország háza, vármegye háza, város háza, falu háza stb. 3) Még szorosb ért. emberek lakásaúl szolgáló épület. Némely népek nem házakban, hanem sátorok vagy föld alatt laknak. Házat építeni. Alház, felház; két, három, négy emeletes ház. Kőház, faház, sárház. Szegletház. Uri ház, paraszt ház. Fehér ház. Fekete ház, fehér kenyér. (Km.). Halottas ház, ahol t. i. halott fekszik. Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.). Sem háza, sem tüze. (Km.). 4) A háznak egyes különös része, mennyire bizonyos czélra van szánva, nevezetesen némely tájszokás szerént am. szoba. Vendégház, első ház, hátulsó ház, cselédház. Ágyas ház. Ebédlő ház. Előház. Fonóház. Siralomház, melyben a halálra itélt rabokat vesztés előtt harmadnappal ki szokták tenni. Vetkőző ház. 5) Képes kifejezéssel több emberek társulata, kik egy házban laknak, vagy egy tőről eredtek. Különösen a) Egy házban lakók. Az egész ház talpon van. Az egész ház betegen fekszik. Föllármázni a házat. b) Család, melynek szükségeiről és kényelmeiről egy közös főnök gondoskodik. Ház ura, ház asszonya. Nagy házat tartani, vinni. Házát télrevalóval ellátni. Házáról gondoskodni. A mennyi ház, annyi szokás. (Km.). Uri házból, jó házból való. Kereskedő ház. Egyik nevezetes ház csődöt vallott. c) Szélesb ért. nemzetség, melynek egyes ágai valamely köz törzsökből származnak; mi különösen a fejedelmi, s főbb nemesi nemzetségekről mondjuk. Az Árpád-, Hunyady- és Báthory-házak férfi-ágról kihaltak. Ausztriai ház. Anjoui házból eredt magyar királyok.

*HAZA (1)
(haz-a) fn. tt. hazát, harm. szr. hazája. Eredetére nézve egy a ház szóval, s ily elemzési rokonság van az arcz és orcza között is. Innen a székely népköltésben:
"Ottan kiindúla ajh! ki Kolozsvárra,
Fele útját mene, onnan visszatéve,
Hazájához (= házához) tére."
Kriza J. gyüjteményében.
1) Széles ért. ország v. tartomány, melynek tagjai, s örökös lakosi, polgárai vagyunk. Édes, kedves, szeretett, vérrel szerzett hazánk. Magyar haza. Egy hazának gyermekei, fiai, leányai. Egy Istenem, egy hazám, Se Istene, se hazája. Se országa, se hazája. Hazájában lakni. Hazáját elhagyni, elárulni. Védelmezni a hazát. Hazáért meghalni. Ő a mi hazánk fia. A haza minden előtt. (Kölcsey). Hazádnak rendületlenül légy hive ó magyar..... A nagy világon e kivül nincsen számodra hely. (Vörösmarty). Már Eszterházy Miklós nádor is mondá: "Nem hazánk-e nekünk is ez, mint édes Eleinknek? Az bizony, más nincsen kivüle, s tartozunk mind Isten, mind világszerte az természetnek törvénye szerént is, minden óltalommal neki." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levelei. Történelmi Tár. VIII. kötet, 91. lap). Magyarország az én hazám, itten nevelt apám anyám (népdal). Édes hazám fiai, boldogult bajnokai. (Nemz. dal). Tekints István király! szomoru hazádra (régi ének). Tiéd, hazám! egy szentelt fájdalom. (Eötvös József).
"Légy szerencsés, rokonim hazája!
S a szerencsét ön erőd táplálja."
Vörösmarty.
"Seregeknek ura,
Királyok királya,
Áldd meg országunkat,
Mi magyar hazánkat."
Régi ének.
2) Ugyanazon országban lakó, s közös törvények alatt élő polgárok egyesülete. Hazánk feje, törvényei, szabadsága. Hazánk ősi szokásai, erkölcsei. Hazánk haladása a műveltségben. 3) Országlati ért. valamely nemzetnek jogai, alkotmánya. A haza veszélyben forog. A lengyel hazának csak neve van meg. 4) Szorosb ért. helység, falu, város, melyben születtünk, és nevelkedtünk. A kóborlókat hazájokba visszautasítani. Hazájába ment rokonait meglátogatni. Édes falum (Erdélyi J. szerént néhutt: édes hazám) határa, itt hagylak nemsokára. (Népdal). 5) Legszorosb ért. azon lakhely, vagyis ház, melyben lakunk (lásd legelül); mely értelemben általánosan csak határozó gyanánt szoktuk használni. V. ö. HAZA, ih. és HON. 6) Átvitt ért. Jobb haza, más haza = örök haza menny.
"Gyarló létbül a kebel
Jobb hazába esdekel."
"De ne szálljon bú reád,
Lelsz te is majd más hazát."
Bajza.
Örökös haza = sír.
"Ők nyugosznak örökös hazában."
Vörösmarty.

*HAZA (2)
(mint föntebb) ih. Megfelel ezen kérdésre hova? s am. oda, hol a hazánk van. Vétetik szélesb és szorosabb értelemben, mint maga a haza főnév. A külföldön lakókat haza utasítani, vagy híni. Templomból haza menni. Haza járni. A gabonát a földről haza hordani. A kiszolgált katonákat haza bocsátani. Haza sietni, haza térni, haza futni, szaladni. Lódulj haza. Haza fekünni, mint a lédecziek. Haza kísérni valakit. Haza vágyni. Néha e kérdésre felel meg hol? Oda haza, am. honn, otthonn. Ki van oda haza? Ide haza van-e az úr? Képes kifejezéssel haza menni, am. meghalni, örök hazába menni. V. ö. HONN.

*HAZAÁRULÁS
(haza-árulás) ösz. fn. Gonosztett, mely általán a haza érdekeit veszélyeztető alattomos vagy nyilvános cselekvésben áll. Különösen, a haza gyöngéinek ellenség előtti felfödözése, s a haza megrontására czélzó titkos szövetkezés és egyetértés az ellenséggel. Valakit hazaárulásról vádolni, elitélni. A hazaárulást halállal büntetni. Árulásnak mondatik betüszerénti értelemben, mennyire a gonosztevő a hazát áru gyanánt tekinti, s az ellenféltől gonosztetteért jutalmat kap vagy legalább remél.

*HAZAÁRULÁSI
(haza-árulási) ösz. mn. Hazaárulást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Hazaárulási szándék, eszközök, jutalom. V. ö. HAZAÁRULÁS.

*HAZAÁRULÓ
(haza-áruló) ösz. fn. Személy, ki hazaárulást követ el, l. HAZAÁRULÁS.

*HAZABELI
(haza-beli) ösz. mn. tt. hazabeli-t, tb. ~ek. Bizonyos hazából való. Magyar hazabeli lakosok. Személyragozva: hazámbeli, hazádbeli, hazájabeli, hazánkbeli stb. Külföldön utazván, két hazámbeli vándorral találkoztam. A hazájabelieket különös szivességgel fogadni.

*HÁZADÓ
(ház-adó) ösz. fn. 1) Adó neme, melyet a házbirtokos fizet házától. 2) Adó, melyet saját tűzhelylyel biró családos ember fizet. Ezt füstpénz-nek is hívták. Különbözik: háziadó.

*HAZAÉRKEZÉS
(haza-érkezés) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn oda érkezünk, hol a hazánk vagyon, szélesb v. szorosb értelemben. Amérikába utazott rokonom hazaérkezését minden órán várom. V. ö. ÉRKEZIK.

*HAZAFÁJDALOM
(haza-fájdalom), ösz. fn. 1) Fájdalmas érzet a haza szenvedő állapota miatt. 2) l. HONVÁGY.

*HAZAFELÉ
(haza-felé) ösz. ih. Hazánkhoz közelítő irányban, vagyis oly úton, mely haza vezet. A bevégzett vadászat után hazafelé indulni. Esteden hazafelé terelni a nyájat, csordát. Átv. ért. hazafelé vonzódik a szive; hazafelé röpülnek vágyai, csókjai.

*HAZAFI
(haza-fi) ösz. fn. Birtokragokkal hazámfia, hazádfia, hazájafia, hazánkfia, hazátokfia, hazájokfia; hazámfiai, hazádfiai, hazájafiai, hazánkfiai, hazátokfiai, hazájokfiai. Vagy ezek helyett hazafitárs rendesen ragozandó: hazafitársam, hazafitársad stb. kivált a harmadik személyre viszonyítva a föntebbiek mint szokatlanabbak helyett: hazafitársa, hazafitársok, hazafitársai, hazafitársaik. 1) Bizonyos hazának szülötte, fia, polgára, meghonosult lakosa. Ellentéte: külföldi, idegen, jövevény. A hivatalokat, méltóságokat hazafiaknak adni. Idvezellek titeket, hazámfiai. Ismét egy hazánkfiát magasztalják a külföldi lapok. 2) Nemesb ért. oly polgára a hazának, ki ennek javát, hirét különösen előmozdítani törekszik, ki a hazának, mint anyának háladatos fia. V. ö. FI.

*HAZAFIAS
(hazafi-as) ösz. mn. további (as) képzővel; tt. hazafias-t v. ~at, tb. ~ak. Haza javát előmozdítni törekvő. Hazafias tett, indulat, áldozatkészség.

*HAZAFIATLAN
(haza-fi-atlan) ösz. mn. további (atlan) képzővel; l. HAZAFISÁGTALAN.

*HAZAFISÁG
(haza-fi-ság) ösz. fn. tovabbi (ság) képzővel. Nemesb ért. buzgólkodás a haza köz érdekei mellett, saját javunk elmellőzése, sőt feláldozása által is. Hazafiságból bizonyos terheket, munkákat, tiszteletbeli hivatalokat elvállalni. Hazafiságból a közterhek viselésében a néppel osztozni. Hazafiságból vagyonunkat, életünket feláldozni.

*HAZAFISÁGTALAN
(haza-fi-ság-talan) ösz. mn. további (ság-talan) képzőkkel. Akiben vagy amiben hazafiság nincsen. Hazafiságtalan önzés.

*HAZAFISKODIK
(haza-fi-s-kodik) l. HAZAFIÚSKODIK.

*HAZAFITÁRS
(haza-fi-társ) ösz. fn. Személy, ki velünk egy hazának lakosa, polgára; földi. V. ö. HAZAFI.

*HAZAFIÚ, HAZAFIÚSÁG
l. HAZAFI, HAZAFISÁG.

*HAZAFIÚI
(haza-fiúi) ösz. mn. 1) Nemesb ért. haza szeretetétől gerjedező, hazáért buzgó. Hazafiúi érzelem, indulat. 2) Hazafit illető. Hazafiúi kötelesség.

*HAZAFIUSÍT
(haza-fiusít) ösz. áth. Idegent, külföldit bizonyos hazának polgárává avat, s azon hazának jogaival felruház. Szorosb ért. idegent törvény által a magyar nemesek sorába igtat. A hazára nézve érdemeket szerzett külföldieket hazafiusítani. Máskép: honosít.

*HAZAFIÚSKODIK
(haza,-fiú-s-kodik) k. m. hazafiúskod-tam, ~tál, ~ott. Hazafiságot mutat, de inkább csak szájjal, mint tettel. Ezekre irá Vörösmarty:
"Kértek, s a haza kér, firkáltok, s a haza buzdít;
Csizmátok nincsen, s a haza álljon elő.
Áldoztok bogarat, s azt a haza nézze tuloknak:
Szándéktok jó volt, s a haza áldjon ezért?"

*HÁZAGLÓ
(ház-ag-ol-ó) mn. tt. házagló-t. Házról házra járó, csavargó, hírhordó. Házagló vénbanya. Székely szó. Szokottabban: házaló. Képzésre olyan, mint: lovagló.

*HÁZAGOL
(ház-ag-ol) önh. m. házagol-t. Székely szójárás szerint am. házról házra jár, akár van dolga, akár nincs. Szokottabban: házal.

*HAZAI
(haz-a-i) mn. tt. hazai-t, tb. ~ak. 1) Hazából való, ott készült, termett. Hazai termények. Hazai kézmüvek. Hazai lakosok. 2) Hazára vonatkozó, hazát illető, hazában divatozó. Hazai szokások, törvények. Hazai szeretet. 3) Székely tájszólás szerént hazai leány, v. egyszerüen: hazai, am. menyasszony; máskép: heverü, minthogy eljegyzett állapotában némi kedvezéssel levén a szülék iránta, a külső munkától megkimélik, s inkább házi munkákat végeztetnek vele.

*HAZÁIG v. HAZAIG
(haza-ig) ih. Egészen oda, hol a hazánk van; hazánk határaig, küszöbeig stb. Hazáig kisérni valakit. Hazáig ugatták az ebek.

*HAZAJÁR
(haza-jár) ösz. önh. Oly emberről mondják, ki bizonyos idegen helyről koronként haza szokott menni. Naphosszant csavarog, csak enni és alunni jár haza. Az anyás gyermek, ha máshová adják inasnak, gyakorta hazajár. Népbabona szerént hazajár a megholt ember lelke, am. kisért.

*HAZAJÖVET
(haza-jövet) ösz. fn. és h. 1) Midőn valaki útban van, hogy haza jőjön. 2) Használtatik határzó gyanánt is, s am. azon idő folyta alatt, midőn hazafelé jöve. Hazajövet, három ismerőssel találkoztam. Hazajövet vendégeket hozok magammal.

*HAZAJÖVETEL
l. HAZAJÖVET 1) és HAZAÉRKEZÉS.

*HÁZAJTÓ
(ház-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely a házba nyilik és vezet. Valamint a ház különböző értelemben vétetik, úgy a házajtó is. V. ö. HÁZ és AJTÓ. Utczáról, konyháról, folyósóról nyiló házajtó. Házajtóban állva pipázni.

*HAZAKÖLTÖZÉS
(haza-költözés) ösz. fn. Midőn valaki ideiglenes távoli vagy idegen lakhelyről mindenestől haza hordozkodik vagy takarodik. Elbocsátott katonák hazaköltözése. A nyári mulató helyeken tartozkodott vendégek hazaköltözése.

*HÁZAL
(ház-al) önh. m. házal-t. Házról házra járkál, hireket hord; vagy áruit hordozza, valami után tudakozódik stb. Házalnak a kéregető koldusok. Házalnak némely zsidók, hátas kalmárok. Házalnak a dologtalan csavargók, hirhordók. Házalnak a gazdátlan vagy éhes ebek. Székelyesen: hézagol.

*HÁZALÁS
(ház-al-ás) fn. tt. házalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Házról házra járás, pl. hírhordás, időtöltés, kupeczkedés, kémkedés stb. végett. Székelyesen: hézagolás v. hézaglás.

*HÁZALÓ
(ház-al-ó) mn. tt. házaló-t. Házról házra járó. Házaló kis kalmár. Házaló hírharang.

*HAZAMENÉS
(haza-menés) ösz. fn. Visszatérés, midőn valaki távolból hazájába vagy lakhelyére, vagy házába visszamegy. Hazamenésre inteni a kocsmai korhelyeket.

*HAZAMENET
(haza-menet) ösz. fn. és h. 1) Cselekedet, midőn valaki haza megy, vagy azon állapot, midőn útban van hazafelé. 2) Használtatik határzó gyanánt, s am. azon időben, mikor haza megy valaki. Hazamenet eltévesztette az utat. Hazamenet megtámadták az éji kóborok.

*HAZAMENETEL
fn. l. HAZAMENET.

*HÁZANKÉNT
(ház-an-ként) ih. Házról házra menve, egyik házat a másik után véve. Házanként öszveírni a lakosokat.

*HAZANYELV
(haza-nyelv) ösz. fn. Azon nyelv, melylyel bizonyos haza lakosai mint anyaival élnek. Szorosb ért. a vegyes nyelvü országban azon nyelv, melyről a nemzet hivatik, pl. Magyarország hazanyelve a magyar.

*HAZAOLTALMAZÁS
l. HAZAÓTALMAZÁS.

*HAZAÓTALMAZÁS
(haza-ótalmazás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva a hazát annak megtámadói, különösen fegyveres ellenségei ellen ótalmazzuk, védjük.

*HAZAÓTALOM
(haza-ótalom) ösz. fn. Mind azon eszközök, módok, melyekkel a hazát ellenségei ellen védjük, ótalmazzuk, s azon eszközök, módok használata.

*HAZARONTÁS
(haza-rontás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami a haza kárára, veszedelmére van. V. ö. HAZARONTÓ.

*HAZARONTÓ
(haza-rontó) ösz. mn. Aki vagy ami a haza kárára, veszedelmére van, ki annak érdekeit, jogait, szabadságát csonkítja, erőtleníti, aláássa; hazaáruló. Hazarontó erkölcstelenség, visszálkodás, pártoskodás, lélekvásárlás, kegyeletlenség, népizgatás, fejetlenség.

*HÁZAS (1)
(ház-as) mn. tt. házas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek háza van. Házas polgárok. Házas zsellér. Ellentéte: házatlan. 2) Átv. ért. mondjuk férfiról, kinek felesége van és nőről, ki férjhez ment; ettől származnak: házasodik v. házasúl, házasság stb. A törökben is ev-től, mely házat jelent, származik evli házas, evlenme házasság, evlenmek házasodni, evlendirmek házasítni stb. Házas férfi. Házasasszony. Házas emberek. Házas személyek, társak. Innét: házasélet, am. férfinak és nőnek törvényes együtt lakása. Házasélet örömei, bajai, gondjai. Ellentéte: nőtelen és hajadon.

*HÁZAS (2)
(mint föntebb) fn. tt. házas-t, tb. ~ok. Feleséges férfi vagy férjes nő. Házasok közötti czivódások. Házasokat elválasztani a nőtelenektől és hajadonoktól. Nyalják falják egymást, mint az új házasok. (Km.). Öszvetörődtek, mint a rosz házasok. (Km.).

*HÁZASÁGY
(házas-ágy) ösz. fn. 1) Ágy, melyben a házasok feküsznek. 2) Átv. ért. törvényes vér, születés. Házaságyból született gyermekek.

*HÁZASASSZONY
(házas-asszony) ösz. fn. Nő, kinek férje, családja van.

*HÁZASÉLET
(házas-élet) ösz. fn. A törvényesen egybekelt férfi és nő együtt lakása, s ugyanazon közczélra munkálása. Házaséletet élni. A házaséletet megunni.

*HÁZASEMBER
(házas-ember) ösz. fn. Férfi, kinek felesége van. Házasemberhez nem illik a legénykedés.

*HÁZASFÉL
(házas-fél) l. HÁZASTÁRS.

*HÁZASÍT, HÁZASIT
(ház-as-ít) áth. m. házasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Férfinak nőt, feleséget, nőnek férjet szerez, vagy véghez viszi, hogy férj és nő törvény szerént öszvekeljenek. A vén nénikék szeretnek házasítani. Öszveházasítani valamely vén özvegyet fiatal legénynyel. Fiát megházasítani. A leányt kiházasítani, am. férjhez adni.

*HÁZASÍTÁS, HÁZASITÁS
(ház-as-ít-ás) fn. tt. házasítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit házasítunk. Kiházasítás. Öszveházasítás, megházasítás. V. ö. HÁZASÍT.

*HÁZASKODIK
(ház-as-kod-ik) régies, a mai,házasodik' helyett. l. ezt.

*HÁZASODÁS
(ház-as-od-ás) fn. tt. házasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Férfinak és nőnek törvényes szerződés szerént öszvekelése. V. ö. HÁZASODIK.

*HÁZASODIK
(ház-as-od-ik) k. m. házasod-tam, ~tál, ~ott. Általán am. házasságra lép. Tulajd. ért. nőtelen férfi vagyis legény, özvegyember valamely hajadon vagy özvegy nővel törvényes polgári szerződés szerént öszvekel, s az illető lelkész, vagy ennek képviselője által megáldatik, vagy felavattatik, szóval, feleséget vesz. V. ö. HÁZASSÁG. Házasodnak a legények. Házasodik a lapát, elvette a piszkafát. (Népd.). A férfi házasodik, a nő férjhez megy. Fiam megházasodott, leányom férjhez ment. Uri, gazdag házba házasodni, am. olyan házból feleséget venni. Megházasodtam, de nincsen házam. (Szójáték).

*HÁZASPÁR
(házas-pár) ösz. fn. Házasságra kelt férfi és nőszemély együtt. Szép házaspár válik belőlök. A házaspárt megáldani.

*HÁZASSÁG
(ház-as-ság) fn. tt. házasság-ot, harm. szr. ~a. Széles ért. szerződésen alapult öszvekelése két különnemü (férfi és nőnemü) személynek a végre, hogy együtt élvén gyermekeket nemzzenek, s azokat fölneveljék. Törvényi szorosabb értelemben polgári szerződés, melyben két különböző nemü személyek a törvényben megszabott módon kinyilatkoztatják abbeli akaratjokat, hogy elválhatlan közösségben, s egymás iránti hűségben élnek, gyermekeket nemzenek, azokat nevelik és egymást kölcsönösen segélik. Keresztény katholikai ért. szentség, mely által a törvényesen öszvekelt férfi és nő feloldhatatlan szövetségre lépvén, isteni kegyelmet kapnak, hogy gyermekeiket Isten félelmében neveljék, egymást hiven szeressék, s az élet minden viszontagságaiban egymásnak viszonyos segítségére legyenek. Szent házasság. A házasság akadályozó és elválasztó (v. bontó) akadályai. (Impedimenta impedientia, et dirimentia). Házasságra lépni. Házasságot kötni. Jó házasságban élni. Házasságot törni, am. a házastárson kívül idegennel közösülni. Titkos házasság. Első, második házasságból született gyermekek. Hosszu alku a házasság. (Km.).

*HÁZASSÁGBELI
(házasság-beli) ösz. mn. 1) Házasságot illető, érdeklő. Házasságbeli szerződés. 2) Házasságban eléforduló, azzal járó. Házasságbeli örömek, bajok, gondok. 3) Házasságból való, származó. Házasságbeli gyermekek. Első házasságbeli örökösök.

*HÁZASSÁGBIZONYÍTVÁNY
(házasság-bizonyítvány) ösz. fn. Hiteles oklevél, mely tanuságot nyújt, hogy bizonyos házasság valósággal megköttetett, vagy hogy valamely személy házasságban él.

*HÁZASSÁGBONTÁS
(házasság-bontás) ösz. fn. A házassági szerződés érvényességének teljes vagy részletes megszüntetése, vagyis a házasságban élő felek elválasztása.

*HÁZASSÁGGYÜLÖLŐ
(házasság-gyülölő) ösz. fn. Személy, ki a házasélettől irtózik, s iránta ellenséges indulattal levén, nem házasodik.

*HÁZASSÁGHÁBORÍTÓ
(házasság-háborító) ösz. fn. és mn. Ki a házastársak közti békét megzavarja, s egyetértésöket feldulja.

*HÁZASSÁGI
(ház-as-ság-i) mn. tt. házassági-t, tb. ~ak. Házasságot illető, érdeklő, arra vonatkozó. Házassági három parancs. Házassági pör.

*HÁZASSÁGKÖTÉS
(házasság-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valaki házasságra lép. 2) Szerződés, melynek ereje által a házasság létesül.

*HÁZASSÁGLEVÉL
(házasság-levél) ösz. fn. A házastársak közt kötött szerződést magában foglaló hiteles iromány.

*HÁZASSÁGRAKELÉS
(házasságra-kelés) ösz. fn. l. HÁZASODÁS.

*HÁZASSÁGRONTÁS
(házasság-rontás) lásd HÁZASSÁGTÖRÉS.

*HÁZASSÁGRONTÓ
(házasság-rontó) l. HÁZASSÁGTÖRŐ.

*HÁZASSÁGSZERZÉS
(házasság-szerzés) ösz. fn. Működés, közbejárás, hogy bizonyos személyek között házasság létesüljön. Ki ezt véghez viszi; házasságszerző.

*HÁZASSÁGTALAN
(ház-as-ság-ta-lan) mn. tt. házasságtalan-t, tb. ~ok. Aki házasságra nem lépett; nőtelen, illetőleg férjetlen. Házasságtalan élet, agglegény, aggszűz. Határozóilag am. házasság nélkül.

*HÁZASSÁGTALANSÁG
(ház-as-ság-ta-lan-ság) fn. tt. házasságtalanság-ot, harm. szr. ~a. Házasság nélküli állapot, élet; nőtelenség, hajadonság, özvegység.

*HÁZASSÁGTÖRÉS
(házasság-törés) ösz. fn. Házassági hűség megszegése, mely akkor történik, midőn valamely házas társ testileg idegennel közösül. Házasságtörést elkövetni. Házasságtörésről vádolni valakit.

*HÁZASSÁGTÖRŐ (1)
(házasság-törő) ösz. fn. 1) Házastárs, ki testileg idegen személylyel közösül. Házasságtörő férj vagy feleség. 2) Akármely férfi, ki házas asszonynyal közösűl.

*HÁZASSÁGTÖRŐ (2)
(mint föntebb) mn. Ki házasságtörést követ el. V. ö. HÁZASSÁGTÖRÉS. Házasságtőrő férj, feleség.

*HÁZASSZEMÉLY
(házas-személy) ösz. fn. Házasságra lépett, házasságban élő férfi vagy nő. Ellentéte: nőtelen, hajadon, özvegy.

*HÁZASTÁRS
(házas-társ) ösz. fn. Férj vagy feleség, mennyiben egymással viszonyos társaságban élnek. Helységünkben lakozó N. N. becsületes ifjulegény veszi magának házastársul N. N. hajadon leányát N-t. (Egyházi hirdetés).

*HÁZASÚL, HÁZASULÁS
(ház-as-úl) önh. m. házasúl-t; l. HÁZASODIK, HÁZASODÁS.

*HÁZASULANDÓ
(ház-as-ul-and-ó) mn. tt. házasulandó-t. Házasodni akaró, készülő, házasulásra megérett; házasságra elszánt, eljegyzett. Már nekem is van házasulandó fiam. Házasulandók hirdettetnek.

*HAZASZERETET
(haza-szeretet) ösz. fn. Általán, természeti vonzalom, melynél fogva hazánkat kedveljük, a annak java, boldogsága minden más idegen föld felett érdekel bennünket. Különösen és nemesb ért. indulat, erény, melynél fogva hazánk boldogságának előmozdítására ösztönöztetünk, s érette javunkat, sőt ha kell, éltünket is feláldozni készek vagyunk.

*HAZASZERTE
(haza-szerte) ösz. ih. Mindenfelé a hazában. Oly képzésü, mint: országszerte.

*HAZATÉRÉS
(haza-térés) ösz. fn. Cselekvés, midőn idegen vagy távol helyről oda megyünk viszsza, hol a hazánk vagyon.

*HAZÁTLAN
(haz-a-atlan) mn. tt. hazátlan-t, tb. ~ok. Kinek hazája nincs, szorosb vagy szélesb értetemben véve. V. ö. HAZA. Hazátlan világfutó, világkerülő. Hazátlan számüzött. Átv. ért. hazájától, ősi szabadságától, nemzetiségétől megfosztott. Hazátlan nép. Határozóilag am. haza nélkül.

*HÁZATLAN
(ház-atlan) mn. tt. házatlan-t, tb. ~ok. Kinek háza nincsen. Házatlan zsellérek, urbéri ért. kiknek sem jobbágytelkök, sem házok nincs. Házas zsellér, telketlen, de házzal biró jobbágy. Határozóilag ház nélkül.

*HAZÁTLANSÁG
(haz-a-atlan-ság) fn. tt. hazátlanságot, harm. szr. ~a. Haza nélküli állapot, midőn valakinek, mint mondani szokás, se országa, se hazája.

*HAZAVÁGY, HAZAVÁGYÁS
l. HONVÁGY.

*HAZAVESZTÉS
(haza-vesztés) ösz. fn. Kétféle értelme van, 1) am. hazarontás; 2) a hazából önkénytelenül kivándorlás, üldözés elől menekülés; számüzetés.

*HAZAVESZTETT
(haza-vesztett) ösz. mn. Hazájából valamely üldöztetés miatt kivándorlott; számüzött.

*HAZAVESZTŐ
l. HAZARONTÓ.

*HÁZBELI
(ház-beli) mn. tt. házbeli-t, tb. ~ek. Házhoz tartozó, házban levő. Házbeli eszközök, bútorok. Személyragozva 1) házbelim, házbelid, házbelije stb. s ekkor főnév gyanánt használtatik, pl. minden házbelimet elárverezték, 2) házambeli, házadbeli, házabeli stb. pl. az én házambeli bútorok újabbak a te házadbelieknél.

*HÁZBÉR
(ház-bér) ösz. fn. Bér, melyet az idegen házban lakó vagy idegen házat használó zsellér az illető házbirtokosnak fizet. A házbért évnegyedenként, s előre lefizetni. Fölemelni a házbért.

*HÁZBÉRLELÉS
(ház-bérlelés) ösz. fn. Idegen háznak lakás vagy akármily használás végett bérbe vevése.

*HÁZBÉRLET
(ház-bérlet) ösz. fn. l. HÁZBÉR, HÁZBÉRLELÉS.

*HÁZBÉRMENTES
(ház-bér-mentes) ösz. mn. Ki házbért nem fizet, ki hivatalánál vagy más oknál fogva más házában ingyen szállással bir. Az országgyülési urak régebben házbérmentesek voltak.

*HÁZBIRTOK
(ház-birtok) ösz. fn. Házból, mint tulajdonból álló birtok.

*HÁZBIRTOKOS
(ház-birtokos) ösz. fn. Kinek saját háza van, háztulajdonos.

*HÁZCSATORNA
(ház-csatorna) ösz. fn. Csatorna a háztetőn, mely az esőt, hólevet felfogja és elvezeti.

*HÁZCSÚCS
(ház-csúcs) ösz. fn. A háztetőnek legmagasabb orma vagy vége.

*HÁZELŐ
(ház-elő) ösz. fn. 1) A háznak azon része, mely az épület homlokzatát képezi. 2) Térség a ház homlokzata előtt. Elseperni a házelőről a szemetet.

*HÁZÉPITÉS
(ház-építés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki házat épít. V. ö. ÉPÍT. Kinek sok a pénze, csak házépítésbe fogjon, majd elfogy.

*HÁZFAR
(ház-far) ösz. fn. A háznak hátulsó része, vége.

*HÁZFÖDÉL
(ház-födél) ösz. fn. A háznak falaira vagy oszlopaira rakott hárántos alkotmány, hogy azt az elemek viszontagságai, u. m. eső, szél, hideg ellen stb. védelmezze. Zsindelyes, cserepes, nádas, zsuppos házfödél. V. ö. FÖDÉL.

*HÁZFÖDÉM
(ház-födém) l. HÁZFÖDÉL.

*HÁZFÖDÉS
(ház-födés) ösz. fn. Építés, midőn az illető mesteremberek, u. m. ácsok, cserepesek stb. a házra födelet csinálnak.

*HÁZFÖDŐ
(ház-födő) ösz. fn. Mesterember, nevezetesen ács, cserepes, nádazó stb. ki házat föd.

*HÁZFÖLD
(ház-föld) ösz. fn. Föld a ki nem padlózott földszínti szobákban, pl. a parasztházakban. A salétromfőzők kiássák a házföldet.

*HÁZGONDVISELŐ
(ház-gond-viselő) ösz. fn. Személy, ki a házra felügyel, azt épen, tisztán tartja, javításáról gondoskodik vagy a házi családnak élelmi szükségeit ellátja. Urasági házgondviselő.

*HÁZHÉJ
(ház-héj) ösz. fn. Tulajdonkép, üresség a házfödél és házfalak padlózata között; máskép: padlás, hiu, palóczosan szoba. Néhutt am. házfödél, vagyis az épületnek a falak fölötti része. V. ö. HÉJ, HIU.

*HÁZHÉJAZAT
(ház-héjazat) ösz. fn. l. HÁZFÖDÉL.

*HÁZHELY
(ház-hely) ösz. fn. 1) Hely vagy térség vagy telek, melyen ház épült vagy annak van szánva. Az elbontott bástyákat házhelyekül felosztani. A várkörön házhelyet venni. 2) Némely városokban a házbirtokhoz kapcsolt külső telek vagy telkek.

*HÁZHÍ, HÁZHÍJ, HÁZHIU
l. HÁZHÉJ.

*HÁZHÍABLAK
(ház-hi-ablak) ösz. fn. Ablak a háznak héján vagy héjazatán, padlásablak.

*HÁZHOMLOK
(ház-homlok) özs. fn. A háznak fő oldala, vagyis eleje.

*HÁZI
(ház-i) mn. tt. házi-t, tb. ~ak. 1) Házhoz tartozó. Házi barát. Házi egymás, holmi, eszközök. Házi inas. Házi kápolna. Házi úr, asszony, leány, nép. Házi tiszt, orvos. 2) Ház körül eléforduló. Házi gondok, bajok, szükségek. Házi ünnep, öröm, mulatság. 3) Mit ház körül használnak. Házi köntös, sipka, fejkötő, ruha. 4) Mi házaknál szokott tartózkodni, nem vad. Házi állatok. Házi madarak. Házi nyúl, galambok. 5) Nem bolti, nem másutt készített. Házi kenyér, házi vászon. 6) Házbeliek közől való. Házi tolvaj, kém, ellenség. 7) Házi állapotra vonatkozó. Házi élet. Házi boldogság. Házi jelenet, nem igen jó értelemben. Átv. ért. házi hóhér, am. rosz lelkiösméret. Úti czifra, házi ronda. (Km.), am. ottkünn czifra, otthonn ronda. Házi doromb, zsémbelődő feleség.

*HÁZIADÓ
(házi-adó) ösz. fn. Adó neme volt, melyet az adózó jobbágyság az illető megye saját házi költségeire, u. m. tisztviselők, szolgák tartására, megyei épületek, hidak fentartására stb. fizetett. (Domestica). Ettől különbözött a hadiadó. (Bellica).

*HÁZIAS
(ház-i-as) mn. tt. házias-t v. ~at, tb. ~ak. Oly személyről, kivált nőről mondjuk, ki legfőbb örömét és kedvét a ház körül, s otthonn találja, ki házi ügyekkel szeret foglalkodni, ki fényüzés, külső mulatozások után nem vágyakodik.

*HÁZIASSÁG
(ház-i-as-ság) fn. tt. háziasság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valaki házias. V. ö. HÁZIAS.

*HÁZIASSZONY
(házi-asszony) ösz. fn. 1) A háztulajdonos felesége vagy házbirtokos nő, pl. özvegy. 2) Nő, ki valamely családnak feje.

*HÁZIATYA
(házi-atya) ösz. fn. Atya, mint a család feje.

*HÁZIBARÁT
(házi-barát) ösz. fn. Férfi, ki valamely családnak barátja, s mint olyan annak gyakoribb látogatója, kit valamely háznál otthonos gyanánt fogadnak és tartanak. Ha nőszemely: házibarátnő.

*HÁZIFECSKE
(házi-fecske) ösz. fn. Fecskefaj, mely a házakban szeret fészkelni és lakni. Különböztetésül más, pl. parti fecskétől, mely helységeken kívül a partok oldalain fészkel és tenyészt.

*HÁZIGAZDA
(házi-gazda) ösz. fn. 1) Házbirtokos, háztulajdonos. Nemesebb nyelven: háziúr. 2) Családnak férfi főnöke, családatya. 3) Szélesb ért. azon férfi, ki bizonyos házi mulatságoknál, zárt körökben a vendéglői tisztet viseli, ki a vendégeket fogadja, azok kényelméről gondoskodik stb.

*HÁZIKA
(ház-i-ka) fn. tt. házikát. l. HÁZIKÖNTÖS v. OTTHONKA.

*HÁZIKÁPLÁN
(házi-káplán) ösz. fn. Papi személy, ki valamely házi kápolnában hivataloskodik, vagy magánházbelieket a vallásban különösen oktat. Szorosb ért. oly pap, ki a fennemlített czélokból az illető családdal együtt lakik. Fejedelemnek, uraságnak házikáplánja. Máskép: udvari-káplán.

*HÁZIKÁPOLNA
(házi-kápolna) ösz. fn. Magánházban létező, s a családnak különös lelki használatára szolgáló kápolna. V. ö. KÁPOLNA.

*HÁZIKENYÉR
(házi-kenyér) ösz. fn. 1) Kenyér, melyet a háznál magáncsalád használatára sütnek, mit nem piaczon, nem sütő boltban vesznek. 2) Barnábbféle lisztből sütött kenyér, nem zsemlye, legyen az piaczi vagy sütőboltból való.

*HÁZIKERESZT
(házi-kereszt) ösz. fn. Képes ért. mindenféle baj, mely a családos házi élettel járni szokott, különösen: zsémbes, rosz feleség, vásott gyermekek, hosszas betegek stb. Van nekem házi keresztem. Jaj Istenem, mit adtál, hogy megházasítottál? Adtál egy nagy keresztet, hogy az erdőn nem veszett. (Népd.).

*HÁZIKISASSZONY
(házi-kis-asszony) ösz. fn. A házhoz, családhoz tartozó kisasszony.

*HÁZIKÓ
(ház-i-kó) fn. tt. házikó-t, harm. szr. ~ja. Kisded alacson ház. Házikókban lakó czigányok.

*HÁZIKÖNTÖS
(házi-köntös) ösz. fn. Köntös, melyet csak otthonn a ház körül szoktunk viselni.

*HÁZINŐ
(házi-nő) l. HÁZIASSZONY.

*HÁZINYÚL
(házi-nyúl) l. TENGERINYÚL.

*HÁZIORVOS
(házi-orvos) ösz. fn. Orvos, ki valamely család tagjait rendesen gyógyítani szokta.

*HÁZIORVOSSÁG
(házi-orvosság) ösz. fn. Egyszerü gyógyszer valamely nyavalya ellen, mely a ház körül találtatik vagy található; különböztetésül a mesterségesen készített, külföldi, drága, gyógyszertári szerektől. Házi orvossággal élni.

*HÁZISÁG
(ház-i-ság) l. HÁZIASSÁG.

*HÁZISZEGÉNY
(házi-szegény) ösz. fn. Oly szegény, ki szükséget szenved, de vagy szeméremből, vagy polgári helyzete miatt nyilván koldulni, s házról házra kéregetni nem megy. Háziszegényeket ápoló jótékony egyesület.

*HÁZISZER
(házi-szer) l. HÁZIORVOSSÁG.

*HÁZITISZT
(házi-tiszt) ösz. fn. Személy, ki valamely urasági háznál belső hivatalt visel, pl. várnagy, kastélynagy, házügyelő, irnok stb. Házitiszt által aláirt urasági rendelet.

*HÁZITOLVAJ
(házi-tolvaj) ösz. fn. A családhoz tartozó, ugyanazon házban lakó, különösen házicselédek közől való tolvaj. Ezt más nem cselekedhette, mint házitolvaj.

*HÁZIÚR
(házi-úr) ösz. fn. A háznak birtokos ura, háztulajdonos. Ez tulajdonkép csak oly házbirtokosokról mondatik, kiket az úr czím illet; különben szélesb ért. házigazda.

*HÁZIVÁSZON
(házi-vászon) ösz. fn. Általán vászon, melynek fonalát a háznál készítik, nem gyárban. Szorosb ért. vastagabbféle erős vászon, milyent a közönséges takácsok szőnek. Házivászonból készített ágynemük, asztalruhák stb.

*HÁZKULCS
(ház-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a ház kapuját vagy ajtaját zárják és nyitják.

*HÁZKUTATÁS
(ház-kutatás) ösz. fn. l. HÁZVIZSGÁLAT.

*HÁZMESTER
(ház-mester) ösz. fn. Szolga vagy alsóbb rendü házitiszt, ki a házbeli rendre, tisztaságra felügyel, a házat annak idején felnyitja, bezárja stb.

*HÁZMOTOZÁS
(ház-motozás) ösz. fn. l. HÁZVIZSGÁLAT.

*HÁZNEMŰ
(ház-nemű) ösz. fn. Mindenféle házi készületek, ingóságok, bútorok stb.

*HÁZNÉP
(ház-nép) ösz. fn. Széles ért. a házban lakó személyzet öszvesen véve. Szoros ért. család.

*HÁZNÉPATYA
(ház-nép-atya) ösz. fn. Család feje, család atyja, családos gazda.

*HÁZNÉPES
(ház-népes) ösz. fn. Kinek háznépe, azaz családja van; nem magános, nem rideg ember.

*HAZÓL
(haz-a-el) ih. Tájdivatos és régies, am. hazulról. "Ennen (= innen) hazól kedég az császárné asszony Alexandria, Porphyrius hadnagygyal menének Katerinát látni." Katalin prózai legendája. l. HAZÚL.

*HÁZOLDAL
(ház-oldal) ösz. fn. A háznak azon külső része, mely a homlokzattól a ház faráig nyúlik. Belső házoldal, mely az udvar felé, befelé esik, külső házoldal, a szomszéd vagy utcza vagy szabad tér felől. Házoldalakat befirkáló gyermekek.

*HÁZORMÓ
(ház-ormó) l. HÁZOROM.

*HÁZOROM
(ház-orom) ösz. fn. A házfödélnek legfenső csúcsos teteje, különösen oly tető, mely a két végen csúcsosan felnyuló házfákat födi.

*HÁZŐR
(ház-őr) ösz. fn. Személy, kinek kötelessége és rendeltetése a házat elemi károktól vagy tolvajoktól megóni, különösen pedig éjjelenként vigyázni. Értik alatta a házi kutyát is, mely ugatásával idegenek, különösen a tolvajok jövetelét megjelenti.

*HÁZŐRZŐ
(ház-őrző) l. HÁZŐR.

*HÁZPADLÁS
(ház-padlás) ösz. fn. l. HÁZHÉJ.

*HÁZPADLAT
(ház-padlat) ösz. fn. A házban vagy inkább szobában, teremben azon tér, melyen járunk, kelünk. Kideszkázott vagy téglával kirakott vagy puszta, kisározott házpadlat.

*HÁZPALLÓ
(ház-palló) l. HÁZPADLAT.

*HÁZPÁRKÁNY
(ház-párkány) ösz. fn. A házfödélnek alsó része, mely a házfalakon kívül nyulik egy kevessé, hogy a falaktól és ház alapjától az esőt eltávolítsa, vagy a fal felső részének körösleg kiálló pártázata, melyen a födél alja nyugszik.

*HÁZPITVAR
(ház-pitvar) ösz. fn. 1) Néhutt nyilt tér a ház kapuján belül, mely az udvarra vagy lépcsőkre szolgál, máskép: kapuszín. 2) Előtér, zárt folyosó a ház ajtajánál, melyre az egyes szobák, s egyéb lakok ajtai nyilnak. V. ö. PITVAR.

*HÁZSARK v. ~SAROK
(ház-sark v. ~sarok) ösz. fn. A háznak kiálló szöglete.

*HÁZSĚPRŐ
(ház-sěprő) ösz. fn. Személy, vagyis cseléd, szolga, ki a ház udvarát és környékét tisztán tartás végett sepri.

*HÁZSOR
(ház-sor) ösz. fn. Több ház egymás mellett bizonyos sorban.

*HÁZSZARVAZAT
(ház-szarvazat) ösz. fn. Az épület falaira felállított szarufák födetlen állapotban. V. ö. SZARUFA.

*HÁZTÁJ
(ház-táj) ösz. fn. Általán, a ház környéke, szomszédsága, kerülete. Különösen, valamely házhoz tartozó, s hozzá kapcsolt telek, kert, szőlő, erdőcske stb. Ez ugyan derék háztáj.

*HÁZTARTÁS
(ház-tartás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valaki családos életet él, házi ügyeit igazgatja, különösen a házi szükségekről gondoskodik. Rendes háztartás. A háztartás sokba kerül. Háztartásra szánt pénz. 2) Gazdaság, mely a ház körüli vagy más köz jövedelmeket és kiadásokat kezel. Államháztartás.

*HÁZTARTÁSI
(ház-tartási) ösz. mn. Háztartásra vonatkozó. Háztartási költségek.

*HÁZTETŐ
(ház-tető) l. HÁZOROM.

*HÁZTORNÁCZ
(ház-tornácz) l. TORNÁCZ.

*HÁZTÖRÉS
(ház-törés) ösz. fn. Tolvajlás bezárolt és egy vagy más módon erőszakkal felnyitott vagy bontott házból, pl, a fal kiásása, bontása vagy padlás fölszedése stb. által.

*HÁZTÖRŐ
(ház-törő) ösz. mn. és fn. Aki tolvajlás végett a bezárolt házat erőszakkal felnyitja, vagy más módon kibontja.

*HÁZTŰZ
(ház-tűz) ösz. fn. Átv. ért. valamely háznak gazdasági állapota, körülményei. Háztűznézni mennek a megkért leánynak szülei vagy rokoni, midőn a kérő házához rándulnak, s a vőlegénynek vagyoni állapota, értéke, de erkölcse felől is tudomást szerezni ügyekeznek. E kifejezés tulajdonkép a tűzhelyre, vagyis az általa képviselt élelem módjára vonatkozik.

*HAZUD
(haz-ud) önh. m. hazud-tam, ~tál, ~ott. Értelme: üres dolgot, vagyis hamisat, nem igazat beszél, és pedig tudva, szándékosan, nem hibából vagy tudatlanságból, vagyis mást gondol és mást állít. Tréfából, szükségből hazudni. Csúful, szemtelenül, nagyot hazudni. Szólj igazat, ne hazudj rovásra. (Km.). Elhazudni valamit, am. hazudva eltagadni. visszahazudni, am. hazudónak hazudva felelni. Aki sokat beszél, vagy sokat hazud, vagy sokat tud. (Km.). Tájszólásilag ik-kel is használtatik: hazudik.

*HAZUDÁS
(haz-ud-ás) fn. tt. hazudás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Midőn valaki tudva és szándékosan nem igazat mond.

*HAZUDOZ
(haz-ud-oz) önh. m. hazudoz-tam, ~tál, ~ott. Tréfából, hizelgésből vagy mulattatás vagy rászedés végett hamisakat mondogat, beszélget. Hazudoznak a gyermekek, hizelgő udvarlók, tányérnyalók. Ne hazudozz, engem meg nem csalsz. Igazat mondj, ne hazudozz. (Életszabály).

*HAZUDOZÁS
(haz-ud-oz-ás) fn. tt. hazudozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg szólás, beszélés, midőn valaki hazudoz. Gyermekek, csalárd emberek, dicsekvők hazudozása.

*HAZUDOZÓ
(haz-ud-oz-ó) mn. tt. hazudozó-t. Tréfából, mulattatás vagy rászedés végett vagy hízelgésből hamisakat mondogató, beszélgető. Hazudozó kópé.

*HAZUDSÁG
(haz-ud-ság) fn. tt. hazudság-ot, harm. szr. ~a. Hamis állítás v. mondás v. beszéd, melyet a szóló tudatosan és készakarva követ el, vagyis midőn máskép érez vagy gondol, mint szól. V. ö. HAZUGSÁG.

*HAZUDTOL
(haz-ud-ott-ol, azaz hazudt[nak] vall, vagy pedig öszvetétel: hazugot-torl) áth. m. hazudtol-t. Valakit hazugságban hagy, mint hazugot megczáfol, megmutatja neki, hogy hazudott. A rágalmazót meghazudtolni.

*HAZUDTOLÁS
(haz-ud-t-ol-ás) fn. tt. hazudtolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hazudó embernek megczáfolása, hazugság visszatorlása.

*HAZUG
(haz-ug) mn. tt. hazug-ot. Oly emberről mondjuk, ki máskép érez vagy gondol, mint beszél; hamisan szóló, csalfa beszédü. Hazug ember. Jó fejünek kell a hazugnak lenni, hogy mindenütt egyaránt hazudhasson. A hazug embernek az a nyeresége, hogy mikor igazat mond, sem hisznek neki. (Km.). Könnyebb utólérni a hazugot, mint a sánta ebet. (Km.). Képes kifejezéssel: hazug nyelv; hazug mondás; hazug piacz, azaz hazug emberek tanyája; hazug orvos, am. nyegle orvos. Hazug napok, am. nyári napok, melyeken a munkás hamar meghazudtolja magát, midőn igéri, hogy más nap elmegy dologra és leszolgálja tartozását, vagy hogy bérért más napon, más héten is megjelen, azonban mégis oda megy, ahol fizetnek vagy többet fizetnek, és innen szokták mondani: eljöttek a hazug napok, eljöttek a hazug hetek. Főnevül használják ezekben: piacz hazugja, ország hazugja, udvar hazugja.

*HAZUGON
(haz-ug-on) l. HAZUGUL.

*HAZUGSÁG
(haz-ug-ság) fn. tt. hazugság-ot. 1) Hazudni szerető rosz tulajdonság. Hazugság nem illik müvelt emberhez. 2) Hazudság. Hitegető, merő, purdi, czigány, szemtelen, czégéres, zsiros, vastag hazugság. Nem messze megy ember a hazugsággal.

*HAZUGUL
(haz-ug-ul) ih. Hazugok módjára, hamisan, csalárd szóval, beszéddel, máskép beszélve, mint érez vagy gondol valaki. Hazugul eltagadni valamit.

*HAZÚL
(haz-a-el) ih. Onnan, hol a hazánk vagy házunk, lakhelyünk van. Hazúl elmenni. Hazúl oly hírt vettem, hogy mindnyájan betegek. Onnan hazúl elmenni. Innen hazúl. Máskép: hazulról v. hazunnan. Helyesebben irva: hazól.

*HAZULRÓL
(haz-a-úl-ról) ih. Onnét eltávozva, kiindulva, hol a hazánk van. Hazulról jövök.

*HAZUNNAN
(haz-a-onnan) ih. Olyan képzésü szó, mint: másunnan, sehunnan, valahunnan, l. HAZULRÓL.

*HÁZVÉTEL
(ház-vétel) ösz. fn. Valamely háznak alkuszerinti megvásárlása, megszerzése.

*HÁZVITORLA
(ház-vitorla) ösz. fn. Vas- vagy rézlemezből készített vitorlaforma forgó eszköz a háztetőn, melyet a szél ide-oda forgat, s melyről láthatni, honnan fú a szél. Átv. ért. állhatatlan jellemü, változékony ember, ki, mint mondani szokás, a szél szerént forgatja köpönyegét.

*HÁZVIZSGÁLAT
(ház-vizsgálat) ösz. fn. Szoros megnézése, kikeresése a ház minden zugainak és részeinek, midőn valami roszat, veszedelmest gyanítunk benne lappangani. Máskép: házkutatás, házmotozás. Szélesb ért. a háznak figyelmes megtekintése, jelen állapotának megtudása végett.

*HÁZSÁRSÁG
(házsár-ság) fn. tt. házsárságot. l. HÁZSÁRT.

*HÁZSÁRT
fn. tt. házsárt-ot, harm. szr. ~ja. Úgy látszik vagy a franczia hasard szóból módosult, melynek 1-ső jelentése: véletlenség, esetlegesség, továbbá: veszélyezés, különösen vakmerő, veszélylyel járó játéknem, milyenek a nagyban menő koczka, kártya; vagy ami hihetőbb, az nem más, mint a perzsa házár, mely Vullers szerént főnévül am. molestia, affictio, továbbá: increpatio, objurgatio; s magyarban mai szokott értelme épen ezek után am. veszekedő pirongatózás, szóval való garázdálkodás. A perzsában további származékok: házárden vagy hazáriden, am. molestia afficere, offendere, objurgare, innen ismét házáris, am. molestia, afflictio, offensio stb. Eléjön t nélkül házsárság szóban Mándy Péter jegyzései közt. Molnár Albertnél házsárt, am. lusus, palaestra, Fechten, Fechtschule; házsártos am. lusor, gladiator, ein Fechter, Hasardspieler; házsártoskodom, digladior stb. de ezekben a viaskodási jelentések mai napság nemcsak ismeretlenek, hanem a franczia szótárakban sem találhatók. S ha veszélyes szerencsejátékot akarunk értetni, ma is francziás kiejtéssel csak,hazárdjáték'-et mondunk. Párizpápai,digladior' szó alatt eléhozza ugyan a,házsártoskodom' szót, de a példa mondatot: "De ea re digladiantur inter se" így magyarázza: Egymással házsártoskodnak, felette koczódnak, tehát ezt érti alatta szóval veszekednek, tökéletesen a mai értelemben.
Az Érdy-codexben olvassuk: "kik nem hásártra, sem torkosságra, sem drága ruházatokra nem vesztegetik az szent alamizsnát." Itt tehát a franczia,hasard', azaz játék értelemben jön elé.

*HÁZSÁRTOS
(házsárt-os) fn. tt. házsártos-t, tb. ~ok. Molnár Albertnél bajvivó, küzdő (gladiator). Mai értelemben pirongatva veszekedő, szóval garázdálkodó, másokba kapczáskodó. V. ö. HÁZSÁRT.

*HÁZSÁRTOSKODÁS
(házsárt-os-kod-ás) fn. tt, házsártoskodás-t, tb. ~ok. 1) Molnár A. szerént bajvivás. 2) Mai szokott értelemben pirongatózó veszekedés, szóval való garázdálkodás. V. ö. HÁZSÁRT, HÁZSÁRTOSKODIK.

*HÁZSÁRTOSKODIK
(házsárt-os-kod-ik) k. m. házsártoskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Molnár A. szerént bajviadalt űz, küzd. 2) Mai értelemben pirongatózva veszekedik, szóval garázdálkodik, másokba kapczáskodik.

*HÁZSÁRTOSMESTER
(házsártos-mester) ösz. fn. Molnár A. szerént bajvivómester, (lanista, Fechtmeister). Ma nincs divatban, (alkalmasint soha sem is volt, V. ö. HÁZSÁRT), s minden vímester sértésnek venné.

*HE (1)
v. HÉ! indulatszó, melylyel valakit szólítunk, figyelmeztetünk. He! jöszte ide. Ne menj oda, he! Hé legények, vigyázzatok. Mit akarsz, hé! Rokon vele a latin heus, franczia hé, német he! vagy heh! sínai hu, (interjectio admirandi et interrogandi). Mint gyök megvan a madárhajtó vagy üző hess! a lúdhajtó hej hej! hel hel! indulatszókban is. Tisza mellékén még kicsinyező ka is járul hozzá: héka, és néhutt: hékás; amaz első személyü birtokraggal hékám leginkább ifjak között igen nagyon bizalmas megszólitásban használtatik. A székelyeknél szintén eléjön öszvetett kicsinzővel: hécske.

*HE (2)
l. HÉ, (2).

*HE (3)
jobban HË, (éles ë-vel) v. HÉ, régies fn. melyből a szintén elavult héas, héazat, továbbá heában, heon, heit, heitság, héju eredtek. Értelmét illetőleg l. részint HÉJ, részint HÍ, HÍJ főneveket; amaz felületet, vagyis valamely hüvelyt, takarót, emezek közelebb: üreset, ürességet jelentvén.

*~HE
képző, l. ~HA.

*HÉ (1)
(megvan az erős lehellést jelentő h, a sínai hín [calidum; assare], német heisz, Hitze, svéd het, dán hed, heed, angol hot stb. szókban is); fn. és mn. tt. hevet. Midőn ragok és képzők járulnak hozzá, jobbára v betüt vesz föl, még pedig vagy megtartva az ékezetet (mássalhangzók és éles v. legmagasb önhangzók előtt), pl. hévben, hévről, hévvel, hévtől, hévnek, hévhez, hévért; vagy egyebütt ékezetlenűl, mint: hevet, hevem, heved, heve, hevünk, hevetěk, hevěk v. hevők; hever, heveny, heves, hevít, hevűl. Mássalhangzóval kezdődő ragok előtt tiszta eredeti alakjában is használtatik: hének, hétől, hében, héről stb. Jelent nagyobb fokú meleget, mely az állati vért sebesebb mozgásba, a testet izzadásba hozza, s a növényekre némileg lankasztó, fonnyasztó erővel hat. Izzadni a nap hevétől. Nagy hében lekonyuló virágok, falevelek. Forró víz heve. Hevet havat öszvehord. (Km.). Mondjuk különösen a természetes meleg vizekről: budai hévizek, pőstyéni, trencsíni, bártfai, mehádiai hévíz; héfördők. Neveztetnek róla több helységek is: Héhalom, Hékéd, Hékút, Hévíz. Átv. ért. élénk állapot, az érzékek és indulatok magasztaltabb foka. Harcz v. csata hevében nem érezni a kapott sebet. Indulat hevétől elragadtatni. Vitatkozás hevében megsérteni valakit. Fokozva: hevebb, leghevebb. V. ö. HŐ.
A hé v. hév vagy hő szóban és a hi-d-eg, hű-s, hó szókban levő különbséget - amazok meleget, emezek hideget jelentvén - mint látjuk, csak az önhangzók, vagyis a lehelésnek különböző foka, tömöttebb és terjedtebb kiömlése jelöli. Így a sínai nyelvben hán hideget, hín pedig hőséget jelent. Tudjuk a köz életben is, hogy a meleg ételt, italt megfújjuk, hideg tenyerünkbe pedig bele huhúkolunk, mindenütt a lehelés segitségével. Sínai nyelven is általán a lehelés, hehentés: hi (suspirare).

*HÉ (2)
l. HE, (3).

*HÉ (3)
l. HE, (1).

*HËÁBA v. HÉÁBA
régies; l. HIÁBA.

*HÉÁN
l. HÍÁN.

*HÉANYAG
(hé-anyag) ösz. fn. Általán minden, mi eszközli, hogy a testek átmelegüljenek, mi által a testekben melegség fejlik ki; nagyobb fokozatban: tűz, melyben a melegség világossággal párosúl.

*HÉAS
l. HÉJAS.

*HÉAZ
l. HÉJAZ.

*HEB v. HĚB v. HÖB
elvont gyök, melyből hebeg, hebegés, hebegő, hebehurgya stb. származékok erednek. Jelenti a szapora beszédnek vagy akadozó nyelvnek zavart, s nehéz értelmü hangját.

*HEBE
(heb-e) hebehurgya öszvetett szóban.

*HEBEG v. HĚBĚG v. HÖBÖG
(heb-eg) önh. m. hebeg-tem, ~tél, ~ětt, (v. höbög, höbögött). Oly emberről, kivált gyermekről mondjuk, ki igen szaporán vagy akadozó nyelven beszél, s a szókat csak tördelve és zavartan ejti ki. Némely tájszólással: ebeg. V. ö. REBEG.

*HEBEGE v. HĚBĚGE v. HÖBÖGE
(heb-eg-e) fn. tt. hebegét. Személy, kinek nyelve hebeg. Olyan alkotásu szó, mint: bugyoga (korsó). V. ö. HEBEG.

*HEBEGÉS v. HĚBĚGÉS v. HÖBÖGÉS
(heb-eg-és) fn. tt. hebegés-t, tb. ~ěk. Akadozó nyelven, szaporán, zavartan, értelmetlenül beszélés.

*HEBEGŐ v. HĚBĚGŐ v. HÖBÖGŐ
(heb-eg-ő) mn. tt. hebegő-t. Akadozó nyelven, igen szaporán, s e miatt zavartan beszélő. Hebegő gyerek. Hebegő nyelv.

*HÉBEHÓBA v. HÉBENHÓBAN
(hébe-hóba) ösz. ih. 1) Tulajd. melegben, hidegben, nyáron, télen. 2) Szokottabb értelemben: néhanéha, olykor-olykor, helylyelközzel. Máskép: hébekorban. E második értelemben a hó időt, kort jelent általán, s a hé csak ikertársa, mint ezen szókban: téltúl, tétova, szanaszét, a tél, té, szana szók.

*HEBEHURGYA
(hebe-hurgya) ösz. mn. 1) Tulajd. akadozó, szapora, értetlen hang, azaz hebegő, hurogó. Hebehurgya beszéd, nyelv. 2) Átv. szeles, ide-oda kapkodó, hirtelenkedő. Mint főnév jelent ily tulajdonsággal biró személyt. Máskép: hetlekotla, kelehajti, ketlekotra, habahurgya.

*HEBEHURGYÁLKODÁS
(hebe-hurgyálkodás) ösz. fn. Tulajd. ért. beszédbeli akadozás, hirtelenkedés. Átv. szeleskedés, szeleverdiség, ide-oda kapkodás.

*HEBEHURGYÁLKODIK
(hebe-hurgyálkodik) ösz. k. m. hebehurgyálkod-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. akadozva, igen szaporán, elhamarkodva beszél. Átv. ért. szeleskedik, szilajul hirtelenkedik, ide-oda kapkod.

*HEBEHURGYÁS
(hebe-hurgyás) ösz. mn. Hebehurgyaféle, olyan, mint a hebehurgyák cselekvése szokott lenni.

*HEBEHURGYASÁG
(hebe-hurgyaság) ösz. fn. Beszédbeli vagy cselekedetbeli szelesség, kapkodás, hirtelenkedés; hetlekotlaság. Hebehurgyaságból elárulni a titkot, viszásan, fonákul tenni valamit, stb.

*HEBEHURGYÁSKODIK
lásd: HEBEHURGYÁLKODIK.

*HEBEHURJA, HEBEHURJASÁG
l. HEBEHURGYA, HEBEHURGYASÁG.

*HÉBEKORBA v. HÉBEKORBAN
(hébe-korba) ih. l. HÉBEHÓBA.

*HÉBER
(némelyek szerint Hébertől Semnek kisunokájától; mások szerént ébher am. tulsó, tulnan való, az Euphrat tulsó részéről Kanaanba vagy Palestinába jött); fn. és mn. tt. héber-t, tb. ~ěk. Zsidó nemzet régi neve, melyet azonban most is, kivált a tudományos nyelvben, és a zsidók iránti kiméletesebb beszédben használni szoktunk. Héber nép, szokások. Héber nyelvet tanulni, érteni. Tanítóm, igen jeles héber volt, am. jól tudott héberül.

*HÉBÉR
fn. tt. hébér-t, tb. ~ěk; a németektől vett tájdivatos idegen szó; magyarul: szivótök, lopótök, szivóka, vagyis csöves nyelű eszköz, mely által pl. bort húznak ki a hordóból.

*HÉBERSÉG
(héber-ség) fn. tt. héberség-ět. 1) Zsidó népség, zsidóság, mint gyülekezet vagy testület. 2) Nyelvnek vagy erkölcsöknek zsidós tulajdonsága. Héberséggel vegyített újtestamentomi könyvek. Nyelvbeli, szokásbeli héberség.

*HÉBERÜL
(héber-ül) ih. Héber nyelven, azaz régi eredeti zsidó nyelven. Az ó szövetségi könyvek eredetileg héberül irvák. Héberül olvasni, írni, beszélni.

*HEBETĚL
(heb-et-ěl) l. HABATOL.

*HÉBUSZ v. HÉBUZ
(hé-busz v. ~buz) ösz. fn. Baranyában a nagyon fölmelegült ember fuvása, szuszsza. Egyszerűen is mondják: busz.

*HECSE
falu Bars, és puszta Győr megyében; helyr. Hecsé-n, ~re, ~ről.

*HECSEPECS
a német Hagebutte szóból elferdítve am. a csipkebokor bogyójiból főzött íz vagy pép.

*HECSKE
tájdivatos hěgyecske helyett.

*HÉCSKE
(hé-cs-ke), a megszólitó hé szónak kicsinzője. l. HE, (1), v. HÉ, és V. ö. HÉKA.

*HECZ
nem egyéb, mint a német Hetze; magyarul harcz, viadal.

*HÉCZE
l. HEJCZE.

*HED
elvont gyök, melyből hedeg, heder, hedereg, hederít igék, és ezek származékai erednek. Rokonnak látszik a ped (peder, pederít), továbbá cset (cseter) gyökökkel, s jelent valami kajlát, görbét, forgót.

*~HED
igeképző; l. ~HAD.

*HEDEGŰ
fn. hedegű-t. Több vidéken divatozó, s eredetéhez hívebb tájszó, hegedű helyett. Lásd HEGEDŰ.

*HEDER
(hed-er) elvont törzsök, melyből közvetlenül erednek: hedereg, hederít. Kiavult igének látszik, s a peder, teker, cseter, hadar, csavar igék módjára alakult: hedereg, pedereg, tekereg, csavarog; hederít, pederít, tekerít, csavarít stb.

*HEDEREG
(hed-er-eg) önh. és gyakor. m. hedereg-tem v. hederg-ěttem, hedereg-tél v. hederg-ěttél, hederg-ětt, htn. ~ni v. hederg-eni v. hederg-ni. Ide-oda hajladoz, forog, görbed. Hedereg az asztalos kezében a fürész. (Szabó D.). Különösen: ferdén, csürvecsavarva megy, szerteszét, dologtalanul kószál. A székelyeknél Kriza J. szerént am. hányódik-vetődik, pl. valamely házi eszköz. Rokon vele: hentereg.

*HEDERFÁJA
erdélyi falu Küküllő megyében; helyr. Hederfájá-n, ~ra, ~ról.

*HEDERGÉS
(hed-er-ěg-és) fn. tt. hedergés-t, tb. ~ěk. Ide-oda hajladozás, forgás: Szertekószálás. Hányódás-vetődés. V. ö. HEDERĚG.

*HEDERGET
(hed-er-ěg-et) áth. m. hederget-tem, ~tél, ~ětt. Ide-oda forgat, hajlít, csavargat, tekerget, s mintegy pederget valamit. Vállait hedergetni.

*HEDERIK
férfi kn. Hedericus.

*HEDERÍT
(hed-er-ít) áth. m. hederít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit félre hajt, félre vonít, görbére fordít. Vállat hederíteni. Még csak nem is hederített szavamra, (vállat sem vonított vagy semmit sem hajtott).

*HEDERÍTÉS, HEDERITÉS
(hed-er-ít-és) fn. tt. hederítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Félre hajtás v. vonítás.

*HEDERVÁR v. HÉDERVÁR
mezőváros Győr megyében; helyr. Hedervár-ra, ~on v. ~ott, ~ról.

*HEDRAHELY
falu Somogy megyében; helyr. Hedrahely-ěn v. ~t, ~re, ~ről.

*HEDRI
falu Sáros megyében; helyr. Hedri-be, ~ben, ~ből.

*HEDVIG (1)
női kn. tt. Hedvig-et. Hedwig. Szent Hedvig, első Lajos királyunk leánya. Igen bájos és jeles költői mű Vörösmartynak ,Hedvig' czímü legendája.
"S ím király leánya Hedvig ott ült
Ifjusága hajnal köntösében,
S rózsafelhők arczi, szép hajának
Gyönge fodra barna köd valának,
S minden ami kellem és gyönyör van,
Harczban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadalma rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden."
Heyse idegen szótárában a 12-ik kiadásban ezt olvassuk: Hedwig, régi német (Haduwic ezen régi felső német szótól: hadu, régi északi nyelven: hödhr, a hadi szerencse istene és wic Kampf [víj, viadal], tehát tulajdonképen am. hadi viadal stb. Látjuk, hogy a magyarban nem kell messze keresni a had szót, mert ma is él, és innen hadúr, betü szerént is alig különbözik hödhr szótól).

*HEDVIG (2)
falu Thurócz megyében; helyr. Hedvig-ěn, ~re, ~ről.

*HEDSIRA v. HEDSRA
(arab szó, a törzs hadsara, am. fut, ered, elered); fn. tt. hedsirát. Muhammed futása. A muhamed- vagy muhammed-, (közönségesebben; mahumed-)hitűek évrende (aerája), időszámítása Krisztus urunk születésének 622. évében julius 15-dikén, midőn Muhammed Mekkából ellenségei elől Jathrebbe (későbbi néven Medinába) futott vagy menekült.

*HEDZ
l. HEGYZ v. HEGYĚZ.

*HEG
elvont gyök, melyből heged, hegeszt és származékai erednek. Értelmére nézve jelenti valamely szétvált, szétrepedt test részeinek öszveforradását vagy a híg részek fölszinének megkeményedését, bőrödzését, jegedését, egészedését. Tehát azonos eg gyökkel,egész' szóban.

*HEGED
(heg-ed) önh. m. heged-t v. ~ětt. 1) Mondjuk állati vagy növényi testről, midőn a rajta esett törés vagy seb, metszés stb. öszveforr, egyberagad, mi bizonyos hártya képződése, s megrögzése által történik, tehát mintegy megegészedik. Gyógyul a seb, mert hegedni kezd. Heged a bemetélt fa dereka. Ebcsont beheged. (Km.). 2) Mondjuk híg, folyó testekről, melyek lágy részecskéi megalusznak, öszvefutnak vagy keményebbféle hártyával behuzódnak, tehát itt is az,egészedik' fogalmával találkozunk. Heged a víz, midőn fagyni kezd és kásásodik. Beheged a patak, midőn fölszinét jéghártya födi. 3) Ritkábban am. dugúl, töműl, betömődik. Fülzsírtól beheged a fül. Mocsoktól beheged a pipa vagy pipaszár, szopóka.

*HEGEDE
Balaton alsó vidékén divatozó tájszó, l. HEGEDŰ.

*HEGEDÉK
(heg-ed-ék) fn. tt. hegedék-ět, harm. szr. ~e. Folt vagy jegy a behegedt seb helyén.

*HEGEDÉKĚNY
(heg-ed-é-kěny) mn. tt. hegedékěny-t, tb. ~ek. Ami könnyen heged vagy hegedni kezd. Hegedékeny seb.

*HEGEDÉKĚS
(heg-ed-ék-ěs) mn. tt. hegedékěs-t v. ~et, tb. ~ak. Hegedékkel biró, bélyegzett, jegyzett. Hegedékes bőr, csont. V. ö. HEGEDÉK.

*HEGEDÉS
(heg-ed-és) fn. tt. hegedés-t, tb. ~ěk. Általán állapot, midőn valami heged, beheged. V. ö. HEGED. Törött csontok, sebek hegedése. Megsértett fának hegedése. Vízhegedés. Csatorna, cső hegedése.

*HEGEDŰ, HEGEDÜ
(eredetileg hed-eg-ű, mely alakban Hegyalján, a székelyeknél és Somogyban divatozik is; t. i. gyöke a vonást, ide-oda rántást, rezegtetést, forditást jelentő hed [hedereg, hederít]; ebből lett: hed-eg [von-og], innen ismét: hedegő v. hedegű, azaz oly eszköz, zeneszer, melynek húrjait újakkal rezegtetve vagy vonóval (nyirettyűvel) ide-oda ránczigálva, húzgálva hangoztatják; Kassay József ideg szóból származtatja); fn. tt. hegedű-t. Általán jelent mai értelemben vonóval (nyirettyűvel) húzott húros hangszert. Kis, nagy hegedű, karhegedű, bőgő hegedű. Hegedűt húzni, czinczogtatni, csikorgatni. Hegedűn játszani. Hegedűre tánczolni. Hegedűvel keresni kenyerét. Szól a hegedű, tánczra legények. Szépen szól a hegedű, de belül üres. (Km.). A tekerőhegedűt ugyan nem vonóval huzzák, de szinte hederik (tekerik). Régi időben: hegedő,lant' értelemmel bírt. Átv. és gúnyos ért. nyakkaloda, azaz karikás eszköz fából, melybe némely vármegyékben, különösen Tisza vidékén a rabok nyakait és kezeit becsiptetik, hogy midőn künn járnak vagy máshová szállíttatnak, könnyebben lehessen bánni velök. Hegedűben kisérni ki valakit a városból.

*HEGEDŰCSAP
(hegedű-csap) ösz. fn. l. HEGEDŰSZEG.

*HEGEDŰCSINÁLÓ
(hegedű-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki hegedűféle hangszereket készít.

*HEGEDŰCZINCZOGATÁS
(hegedű-czinczo-gatás) ösz. fn. Gúnyosan így nevezik a füleket sértő rosz hegedűlést.

*HEGEDŰFA
(hegedű-fa) ösz. fn. Általán fa, melyből hegedűket csinálnak, pl. jávorfa. Különösen, amerikai fanem, melyet többféle hangeszközök, kivált hegedűk készítésére használnak. (Cytharexylon, főkép cit. cinereum).

*HEGEDŰHÚR
(hegedű-húr) ösz. fn. Húr a hegedűn.

*HEGEDŰHÚROZAT
(hegedű-húrozat) ösz. fn. A hegedű öszves húrjai.

*HEGEDŰKULCS
(hegedű-kulcs) ösz. fn. A hangjegy lépcsőnek alulról második vagy felülről negyeadik vonalán fekvő jegy, melyet g-nek hívnak, s mely után számitják ki a lépcsőn a többi jegyeket.

*HEGEDŰL, HEGEDÜL
(hegedű-öl, hed-eg-ű-öl) önh. m. hegedűl-t. Hegedűt húz, hegedűn játszik. Szépen, művészileg, fülsértőleg, czinczogva hegedűlni. Czigányok hegedülnek a csárdában. Czini czini Péter bácsi, kednek hegedülnek. (Így csúfolják a síró gyermeket). Hegedűlt arról sz. Dávid, el is énekelte, am. régen volt az, már elmult, semmi sem lett belőle. (Km.). Kihegedűlni valakit, am. hegedűszóval kikisérni. Kihegedűlni magát, am. elégségig, untig, fáradtig hegedülni. Átv. tréfás nyelven am. valamit folyvást egy vonalban ide-oda rángat, taszigál, pl. aki fürészel.

*HEGEDŰLÁB
(hegedű-láb) ösz. fn. A hegedű öble fölött álló keskeny fa, melyen a húrok fekszenek, máskép: nyereg vagy palló v. sám.

*HEGEDŰZÉS, HEGEDÜLÉS
(heg-ed-ü-öl-és) fn. tt. hegedűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hegedűhuzás, hegedűn játszás. Hegedüléssel keresni kenyerét.

*HEGEDŰMIVES
(hegedű-mives) l. HEGEDŰCSINÁLÓ.

*HEGEDŰNYAK
(hegedű-nyak) ösz. fn. A hegedűnek hosszukás, keskeny vége, melyen a játszó a hurokat fogja, nyomkodja vagy billegeti.

*HEGEDŰNYEREG
(hegedű-nyereg) ösz. fn. l. HEGEDŰLÁB.

*HEGEDŰPALLÓ
(hegedű-palló) ösz. fn. l. HEGEDŰLÁB.

*HEGEDŰS, HEGEDÜS
(1), (hegedű-ös, vagyis hed-eg-ü-ös) fn. tt. hegedűs-t, tb. ~ök. 1) Zenész, ki hegedűn játszik. Első, második hegedűs. Ritkán van a hegedűsben bornemisza. A vén hegedűs mindennap egy nótát felejt. (Km.). 2) Sok nemes és nemnemes családok neve.

*HEGEDŰS, HEGEDÜS
(2), (mint föntebb) mn. tt. hegedűs-t v. ~et, tb. ~ek. Hegedűvel ellátott, bővelkedő, hegedűket áruló.

*HEGEDŰSÁM
(hegedű-sám) l. HEGEDŰLÁB.

*HEGEDŰSFALVA
helység Zemplén megyében; helyr. Hegedűsfalvá-n, ~ra, ~ról.

*HEGEDŰSZEG
(hegedű-szeg) ösz. fn. Csavaros szegek a hegedű nyakán, melyekkel a húrokat hangolás végett föltekerik.

*HEGEDŰSZÓ
(hegedű-szó) ösz. fn. Egy vagy több hegedűnek hangja, öszhangzó zenéje. Hegedűszóra tánczolni. Hegedűszóval járni az utczákon. Nincs drágább szó a hegedűszónál, mert megis fizet az ember érte, el is fárad utána. (Km.). Czifra beszéd, hegedűszó, csak fülnek, nem szájnak való. (Horv. E.).

*HEGEDŰTEKERŐ
(hegedű-tekerő) l. HEGEDŰSZEG.

*HEGEDŰTOK
(hegedű-tok) ösz. fn. Kemény papirosból vagy falemezből készített tok, melybe a hegedűt takarják.

*HEGEDŰVONÓ
(hegedű-vonó) ösz. fn. Két végén beálló fácskákkal ellátott, s ezeknél fogva lószőrrel párhuzamos vonalban felkészített vessző v. pálczika, melynek meggyantázott szőreit a hegedű hurjain nyomkodva felalá húzgálják. Egyszerüen vonó, székelyesen: nyirettyű. Meggyantázni a hegedűvonót.

*HEGEDŰZENGÉS
(hegedű-zengés) l. HEGEDŰSZÓ.

*HÉGEN
erdélyi falu Segesvár székben; helyr. Hégen-be, ~ben, ~ből.

*HEGÉNY
csárdák Szepes megyében; helyr. Hegény-be, ~ben, ~ből.

*HEGESZT
(heg-esz-t v. heg-eszt) áth. m. hegeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami hegedjen. V. ö. HEGED.

*HEGESZTÉS
(heg-eszt-és) fn. tt. hegesztés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn hegesztünk.

*HEGY (1)
v. HĚGY, tájdivatosan: högy, fn. tt. hegy-et. Gyöke he, ugyanaz a magasságot, tetőt jelentő ha, ho, héj, haj, hí gyökökkel, (l. H betü) melyhez a tiszta gy képző járul, a nélkül, hogy a gyök hangzóját megnyujtaná, mint ez történni szokott más képzéseinél is, pl. a fogy, rogy, hogy, szegy, megy szókban stb. Rokonok vele a sínai ho (volando alta petere, parvus mons), német hoch, Hőhe, Hügel, Höcker, angol high, huge, svéd hög, ha, dán hoj, höi stb. 1) Valamely térség, síkság szine fölött nagyon fölemelkedett föld- vagy kő- vagy ezekből vegyes tömeg, mely magasabb a dombnál, halomnál, s a völgynek ellentéte. Magas, középszerű, sziklás, meredek, tar, fákkal benőtt hegy. Több hegyek lánczolata, öszvefüggése. Hegyre mászni. Hegyen túl és innen. Hegy elvé, am. hegyen túl. Hegy orma v. teteje. Hegy oldalát beültetni szőlővesszővel. Hegy lábán termett borok. A törpe csak törpe marad, ha a hegy tetején áll is. (Km.). Előhegy. Homokhegy. Sziklahegy. Gránithegy. Midőn a hegynek saját neve van, a hegy és illető neve birtokviszonyban állnak egymással, pl. Somló hegye, Badacson hegye, Mátra hegye, Zobor hegye, Pannon hegye. Sz. Gellért hegyéről Pestre, Budára lenézni. 2) Átv. ért. valamely felálló testnek csúcsa, vékonyra, keskenyre nyuló vége. Ág hegyén ülő madárka. A nagy árvízben alig látszottak ki a fák hegyei. A ködből csak a torony hegye látszik. 3) Valamely testnek vagy tagnak vagy eszköznek csúcsa, keskeny vége. Újjak hegyei. Lábújj-hegyen vagy csak lábhegyen járni. Megcsipni valakinek orra hegyét. Fülhegygyel hallani valamit, am. hirből vagy hallgatódzva. Tű hegyével felszúrni a kelést. Kard hegye. Dárda, csáklya, szigony hegye. Kés hegyével feltörni a diót. Egy késhegygyel venni be a gyógyporból. Nyelvhegyre venni valakit, am. rágalom végett említésbe hozni, megszólni. Ostorhegygyel megpeczczenteni a lovat. Tűhegyre szedni beszédjét, am. rövid tartalomba öszvevonni. 4) Képes kifejezéssel, olyas valami, mi finomsága, meglepő tulajdonsága, csipőssége, élessége, élcze által az érzékekre mintegy szurólag hat, s oda talál, hová czéloz. Beszéd hegye. Elmésség hegye. Szokottabban: él. Sajátságosak ezen ragozásai hegyembe, hegyedbe, hegyébe, hegyünkbe, hegyetekbe, hegyökbe, am. fölém, föléd, fölébe stb. vagy nyakamba, nyakadba stb. vagy reám, reád stb. Hegyembe szakadt a kunyhó födele. Az ágy hegyébe ül. Hová jösz ide az emberek hegyébe? Hegyünkbe hozták a sok idegen koldúst. Egymás hegyébe vagy hegyére hányt holmi.

*HEGY (2)
falvak Pozsony és puszta Veszprém megyében; helyr. Hegy-ěn, ~re, ~ről.

*HEGYALJA
(hegy-alja) ösz. fn. 1) Általán, valamely hegynek vagy hegylánczolatnak alsó oldala, kevesbé meredek lejtője, mely a völgyhöz vagy síkhoz közelebb fekszik. 2) A híres, tokaji név alatt ismert borokat termő hegység Zemplén és Abaúj vármegyékben, melyben több városok s helyek foglaltatnak, ú. m. Tokaj, Tarczal, Mád, Tálya, Szántó, Keresztúr, Liszka, Patak, Ujhely stb. 3) puszta Nógrád megyében; helyr. Hegyaljá-n, ~ra, ~ról.

*HEGYALJAI
(hegy-aljai) ösz. mn. Hegyaljáról való, ott létező, termő. Hegyaljai szőlők, borok. V. ö. HEGYALJA.

*HEGYBÉRCZ
(hegy-bércz) ösz. fn. Hegy teteje, hegy orma; a hegyláncznak kitűnőbb, magasabb háta.

*HEGYBIRÓ
(hegy-biró) ösz. fn. 1) Törvényhatósági személy, ki a hegyi lakosok és hegybirtokosok közötti pereket elintézi, ügyeikben biráskodik. 2) Különösen hites személy, ki valamely helység vagy hegység szőlőbirtokosit illető apróbb ügyekben itél.

*HEGYCSÚCS
(hegy-csúcs) ösz. fn. A hegynek legmagasabb orma.

*HEGYE