*I.[*]
	(A hosszú Í-t l. külön).
*I
	kisded alakban i, röviden ejtve; tizenötödik betü a magyar ábéczében, s az önhangzók sorában hatodik. Az éles vagy legmagasb hanguak közé tartozik. Éles hangja által egyebek közől kitünő. A gyökökben részint ragozási, részint nyelvszokási tekintetben négyféle i-t különböztetünk meg. 1) Vastaghangu i (igazabban: î) rejlik oly gyökökben, melyek vastaghangu ragokat és képzőket vonzanak, pl. ill, illan, in, inal, szid, szitok, til, tilalom stb. 2) Vékonyhangu i, mely ismét háromféle: a) mely tájejtési vagy közösebb, vagy különösebb nyelvszokás szerint ü-re változik, mint: idv üdv, fizet füzet, ing üng, dicső dücső, izen üzen, siket süket, hit hüt, igyekszik ügyekszik; b) mely kivált a régieknél éles ë-vel váltakozik, pl. mind mënd, is ës, ide ëde, ily ëly, sziget szëget, kincs këncs stb. szókban. (Azonban ezen ë-nek i-vel váltakozása a mélyhangu szókban sem szokatlan, pl. giliszta gëlëszta, Pista Pësta, ritka rëtka; de mint föntebb érintők ez itt î). c) a legtisztább i, mely se ü-re, se e-re nem változik, pl. icz iczeg, bicz biczeg, ill illik, csir csirke stb. Miről bővebben l. Bevezetés, 36-37 lap. Vastaghangu némely szókban más vastaghangu szókkal fölcserélve használtatik, kivált az úgynevezett ikerszókban, mint: csipcsop, gyimgyom, limlom, diribdarab, filitfalat, gizgaz, mely esetben az i-vel jelzett előszó az utóbbinak némi kicsinyezett árnyalatát fejezi ki. Hasonló változatuak: lik lyuk, tik tyuk, lidércz ludvércz, csikló csukló. Valamennyi hosszú í könnyen változik rövid i-vé, pl. íge ige, ígér igér, kígyó kigyó, hív hiv, míg mig, íz iz stb. Így történik, hogy a hosszú é-ből hosszú í, ebből ismét rövid i válik, pl. édes ídes ides, fényes fínyes finyes, fészek físzek fiszek, kerítés kerítís keritis, lépes méz lípes míz lipes miz, pénzes pínzes pinzes, tanét tanít tanit stb. sőt a hosszú é egyszerre rövid i-vé is változik, mint szerént szerint, emelént (tájdivatosan) emelint, köhént köhint, suhént suhint, tapént tapint stb. Némely szók elején fölveszi a) a leheleti h betüt, mint: inbál hinbál, inta hinta, inpók hinpók; b) az ajakbetüket, pl. izgat bizgat, ingó bingó, iczeg biczeg, illeg billeg, irka firka, iczke ficzke, iszam ficzam, igyel figyel, izgál piszkál, itizál pitizál, ityók pityók, iócza piócza, Ila Pila, Ista Pista, ihog vihog, iháczol viháczol, imád, régiesen vimád. Fölcseréltetik j betüvel is, a szükséghez képest kivált mélyhangú szókban még egy hangzó járulván hozzá, pl. ig jog, irgat, régiesen jorgat, inkáb, régiesen jonkább, ih = juh, a Carthausi névtelennél: ihait = juhait, ihász = juhász, iszalag = juhszalag; magas hangú szókban is mint ieszke jeszke, iedés, iesztés, a székelyeknél: jedés, jesztés. Néha könnyebb kiejtés végett, mint: telies teljes, cseries cserjes, haramia haramja, paizs pajzs. Némely képzett szókban az es os, ös us képzőnek felel meg, mint: lapis lapos, hamis hamos, tüvis tüves, haris haros, kőris kőrös, kódis koldus. Tájejtéssel mind rövid, mind hosszú é helyett használtatik, pl. ék ik (a székelyeknél), kilis kelés (az ország több helyein), sőt némely szókban általánosan is: tüves tüvis, és is; egyenes igyenes, különösebben a személyragokban: pénze pénzi, szele széli, szeretete szereteti, becsülete becsületi, íze ízi, feje feji stb. a mennyiben ezek nem tárgymutatóknak tekinthetők. Nevezetes tünemény - mert a sínai nyelvre emlékeztet - Balatonmelléken, Göcsej- s Rábaközben azon tájszokás, mely szerént, az é önhangzó előtt, mint erősbülés (az árja nyelvben gúna), i hangzik, pl. ién = én, iédes édes, biéres béres, gyiékiény gyékény, kiép kép, kiérdez kérdez, kiés kés, niéniém néném stb. (Vass József koszorúzott pálya értekezése). Ugyanebből magyarázandó, midőn régente is némely mai í é volt, tehát a föntebbi eset forog fenn, pl. kiégyó = kígyó, régen: kégyó, kiéncs = kincs, régen: kéncs, kiénos = kínos, régen: kénos; néha rövid vastag i, vagyis inkább éles ë előtt is, mint: iedomtalan = idomtalan vagy ödomtalan, cziegány = czigány v. czëgány. (Így van ez az ó, ő-nél is, miről illető helyén). Sokszor fölcseréltetik az éles ë-vel, pl. giliszta gëlëszta, kivált tájszólásokban: világos vëlágos, hirtelen hërtelen, villa vëlla, virad vërad, ritka rëtka. Fölcseréltetik még ő-vel is, de ez is közvetlenül ű-re, majd ü-re változott által, s ez utolsóból lett aztán i, pl. a rábaközi tájszólásban Vass József szerént bőkezű (= bűkezű = bükezü =) bikezű, bőség (= bűség = büség =) biség. (A régieknél is bűn = bün = bin, nélkűl = nélkül = nélkil stb.).
*I (1)
	elvont gyökelem, 1) Közelséget mutató szócska, mint származékai: i-de, i-tt, i-nn-en, i-nn-ét, i-ly bizonyítják. Ellentéte: o, mint: o-da, o-tt, o-nn-an, o-nn-ét, o-ly származékaiból kitünik. Rokon e jelentéssel, midőn kicsinyitő, fiatalitó értelme van, leginkább keresztnevekben, mint Feri, Erzsi, Pali, Matyi, Pisti, Laczi, amidőn ellentéte szinte o megnyujtva, s néha még k betüvel toldva, mint Ferkó, Erzsók, Palkó, Matyók, Istók, Laczkó. 2) Jelent mozgást, menést, haladást, a legszélesb értelemben véve, s megvan a szanszkrit elvont gyök: i, a görög ihnai, a latin ire, a szláv it v. iti igékben, s megegyezik vele a lovat ménesre nógató és leheletes hi v. gyi indulatszó. Egyezik vele az ü gyök is űz (= ü-öz), üget (= üget v. ü-ög-et), üldöz (= ü-öl-d-öz) szókban stb. Származékai: idő, ideg, ill, illan, ing, inog, ireg, iz (tag), izeg, melyekben általán a mozgás, menés, haladás vagy mozgási képesség fogalma rejlik. Ide tartoznak a rezegő, reszkető mozgást jelentő: ied v. ijed, iszony, iszonytató, és a rázkodtató mozgást kifejező irtózik, irtóztató. 3) Elavult egyszerü ige, melyből sz segédbetüvel származik: i-sz-ik, s ebből i-t, i-t-at, i-t-at-ás stb. mint ě gyökből lett: ěszik, ětet, ětetés stb. 4) Boszankodást jelentő egyszerü hang, pl. I! nem akarok semmit tudni róla. Fájdalmas kitörést, részvétet jelentő indulathang az irgalom, vagy régiesen: iorgalom, iorgat szókban. 5) Az ivölt (i-öl-t, i-v-öl-t v. ü-v-öl-t) igében hallatszó i (vagy ü) hangutánzó; torokhang előtételével hí, hív, (mely rokon hé! szóval is) és ki-á-lt, ki-a-bál.
*I (2)
	könnyebb kiejtés végett oly idegen eredetű szók elébe tett hang, melyek s és még egy vagy két mássalhangzóval kezdődnek, mint: schola, iskola; Stail, istáló; Strang, istráng; Speck, ispék stb.
*~I (1)
	melléknév-képző, mely t. i. különféle mellékneveket alkot, mint: játsz-i, csapd-i (= csapod-i), ugr-i, suny-i; lesi, szuszi-muszi, melyekben az a részesülői ó, ő-ket kicsinzi, játsz-ó játszi, les-ő lesi, továbbá ház-i, kert-i stb. melyekben mint helyet jelentő maga a közelséget mutató i. Megvan a persában is: ab-i am. habi, vízi, ates-i am. tűzi. Részletesen lásd Előbeszéd, 123. l.
*~I (2)
	tárgymutató, mint: néz-i, néz-i-tek, néz-i-k; ver-i, ver-i-tek, ver-i-k; barát-a-i v. barát-i, barát-a-i-m v. barát-i-m; hív-e-i, hív-e-i-m, fi-a-i, fi-a-i-m stb. t. i. az a-i, e-i, mint kettős tárgymutató többséget jelent, melyből az a vagy e az önhangzók torlódása miatt gyakran elejtetik. Hasonló ehez: többi e helyett: többei és a Tatrosi codexben egyebi, e helyett egyebei. Mintha volna: annak vagy azoknak többjei, egyebei. l. Előbeszéd 158-162. l. Egyébiránt ez igen gyakran j-vé változik, kivált az igéknél, miért itt is fog bővebben tárgyaltatni.
*~I (3)
	mint személyrag csak az e módosúlata, pl. pénz-e pénz-i, szeretet-e szeretet-i; melyről azonban kérdés lehet, ha nem tárgymutató-e? maga a személyrag elesvén: pénz-i-e, szeretet-i-e v. szeretet-j-e.
*IB
	elvont gyök, mely csak némely helynevekben, u. m. Ibafa, Ibéd, Ibor-fia, Ibrány, Ibrony maradt fen. Az ibolya közösnek látszik a latin viola, német Veil, Veigel szókkal. A gyógytani: iblany, iboló stb. újabb származásuak, s ibolya szóból alkotvák. Egyébiránt e szóban, ib jelentése azonosnak vétethetik a bő jelentésével, a midőn ibolga (= iboló) magyar értelmezéssel annyi volna, mint bővülő, bővölködő, mi a nevének meg is felel, minthogy igen bő v. dús virágzású. Eléjön még ibrad és ibrant szókban is. l. ezeket.
*IBAFA
	falu; KIS~, puszta Baranya megyében; helyr. Ibafá-n, ~ra, ~ról.
*IBÉD
	l. RÉTHÁT.
*IBIS
	lásd: CZIBIK. A törökben ibik bankát jelent.
*IBLA
	l. IBLANY.
*IBLAG
	(ibol-ag) fn. tt. iblagot. Az iblanynak más testekkel vegyülete.
*IBLANY
	(ibol-any) fn. tt. iblany-t, tb. ~ok. A vegyészetben a fémdékek vagy fémdedek (Metalloidea) osztályába tartozó vegyelemek egyike, mely közönséges hévmérsékletnél szilárd, szürkésfekete szinű, fémfényü test, de hevitve pompás sötét ibolyakék szinű gőzökké változik, s innen nyerte iblany nevezetét. Felfedezte 1811-ben Párizsban Courtois nevü sziksógyáros, Gay Lussac híres párizsi vegyész pedig kikutatta sajátságait, s felismerte mint elemet, s a görög ivdhz = violaszinű szótól Jodiumnak nevezte el. Az iblany a gyógyászatban igen nagyra becsült szer, némely készitményei pedig nevezetes szerepet játszanak a fényképészetben (photographia). Török József tanár. Öszvetételei: Iblanygőz. Iblanykenőcs. Iblanynedv. Iblanysav.
*IBOLÓ
	(ibol-ó) l. IBLANY.
*IBOLYA
	fn. tt. ibolyát. Egy a latin viola, német Veil, tájdivatosan Veigel, tót fiala szókkal; de Diószeghi mindkettőt megkülönbözteti. Ismeretes növénynemzetség neve, melynek virágai öt különféle alaku és nagyságu levelekkel, öt szirmu kehelylyel és öt rövid himszállal ellátvák. Nevezetesebb fajai: havasi, nyári, sárga, fürtös, háromszinü, kék, vörös stb. ibolya. Különösen kerti ibolya, mely bokros és kellemes illatú, s különféle szinekkel diszlő virágokkal kedveskedik. (Cheiranthus). Máskép: ivolya. V. ö. VIOLA.
*IBOLYAÁRNŐ
	(ibolya-ár-nő) ösz. fn. Az árnők neméhez tartozó növényfaj, melynek levelei az ibolyaéihoz hasonlók. V. ö. ÁRNŐ.
*IBOLYAKÉK
	(ibolya-kék) ösz. mn. Minek színe a kék ibolyaéhoz hasonló. Ibolyakék szemek.
*IBOLYASZEGECS
	(ibolya-szegecs) ösz. fn. A szegecsek neméhez tartozó növényfaj, mely alakjára nézve ibolyához hasonló. V. ö. SZEGECS.
*IBOLYASZÍN
	(ibolya-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín, mint az ibolyáé. Melléknévileg am. ibolyaszinű, azaz olyan szinű, mint az ibolya.
*IBOLYASZÖRP
	(ibolya-szörp) ösz. fn. Ibolyából kivont szörp. V. ö. SZÖRP.
*IBOLYATŐ
	(ibolya-tő) ösz. fn. Kerti ibolya, mint különösen ültetett és ápolgatott növény. Cserépben tartogatott ibolyatő.
*IBOLYKA
	(iboly-ka) kics. fn. tt. ibolykát. Kisded, aprófaju ibolya, ibolyácska.
*IBORFA
	falu Szala megyében; helyr. Iborfá-n, ~ra, ~ról.
*IBORKA
	Heves megyei tájszó, l. UBORKA.
*IBRAD
	(ib-ar-ad) önh. m. ibrad-tam, ~tál, ~v v. ~ott. Székelyesen am. magához tér, eszére jön. Félelemből megibradni. Eredetére nézve nem más, mint ébred, vastag hangon kiejtve: ibrad, mintegy: virrad. V. ö. ÉBRED.
*IBRADÁS
	(ib-ar-ad-ás) fn. tt. ibradás-t, tb. ~ok. Magához v. eszére térés. V. ö. IBRAD.
*IBRANT
	ön- és áth. Kassai J. szerént Egerben am. oson v. osont. Elibrant, önhatólag am. elugrik, eloson, ellohol, elinal. Megibrantották, áthatólag am. megugratták, azaz veréssel megfutamtatták, elkergették. Az ő véleménye szerént ugrint v. ugrant módosúlata.
*IBRÁNY
	falu Szabolcs megyében; helyr. Ibrány-ba, ~ban, ~ból.
*IBRÁNYTELEK
	puszta Szabolcs megyében; helyr. Ibránytelk-en, Ibránytelek-re, ~ről.
*IBRED
	tájdivatos; l. ÉBRED.
*IBRIK
	fn. tt. ibrik-ět, harm. szr. ~je. Különböző nagyságu és alaku, de leginkább öblös, hasas edény érczből vagy cserépből, fogóval, födővel és csurgó szájjal ellátva, némely italok tartására és töltögetésére. Kávés, tejes ibrik. Vizes ibrik (nyakas, csecses korsó). Betüáttétellel am. begre v. bögre. Egyébiránt azonos az arab, török, perzsa îbrîk szóval; honnét kahwé-îbrîgî am. kávés ibrik. (Kaffeekanne, cafetičre).
*IBRIKCSE, IBRIKECSKE
	(ibrik-cse v. ibrik-ecs-ke) l. IBRIKKE.
*IBRIKKE
	(ibrik-ke) kics. fn. tt. ibrikkét. Kisded ibrik.
*IBRONY
	falu Szabolcs megyében; helyr. Ibrony-ba, ~ban, ~ból.
*~ICS
	kicsinyező képző, pl. a kavics, gubics szókban. Részletesebben l. -ACS, képző.
*ICSAR
	(i-cs-ar) fn. tt. icsar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Hegyalján am. csigér, lőre, bor alja. Gyöke úgy látszik, egy az iszik, ital szók gyökével, s am. hitvány alávaló ital, mennyiben a cs képző gyakran ócsárló, alázó értelemmel bír.
*ICCZE, ICCZÉS
	l. ITCZE, ITCZÉS.
*ICZ
	elvont gyöke 1) iczeg, iczke, s előtéttel bicz, biczeg, biczereg, ficza stb. származékoknak, melyekben alapfogalom az élénk, kicsinyes, könnyü mozgás, 2) iczi piczi szóknak, s nem egyéb, mint a kicsinyitési képzők acs, ecs, ics, ocs változata, közbetéttel: incz, pl. az inczenpincz szóban.
*ICZÉG
	(icz-ěg) önh. és gyak. m. iczeg-tem, ~tél, ~ětt. Eredetileg iz-ěg, s ikerítve izeg-mozog, iczeg-biczěg (izeg-bizeg). Súlyegyent vesztve vagy keresve ide-oda mozog, ingadoz. Szélesb ért. rokon vele az inog. V. ö. IZĚG.
*ICZĚGBICZĚG
	(iczěg-biczěg) iker. ige. Rokon vele: illegbillěg. V. ö. ICZĚG.
*ICZĚGÉS
	(icz-ěg-és) fn. tt. iczěgés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. A mozgásban levő testnek azon állapota, midőn iczeg. V. ö. ICZĚG.
*ICZINPICZIN
	(iczin-piczin) ikerített mn. l. INCZENPINCZ.
*ICZKEFICZKE
	(iczke-ficzke) iker mn. Nyalka, hegyke, magát kényesen viselő, hányiveti. Iczkeficzke úrfiak. V. ö. ICZ, FICZ gyökszók.
*ICZKIVICZKI
	(iczki-viczki) lásd: ICZKEFICZKE.
*ID (1)
	elvont gyöke különféle családokat képező származékoknak. 1) Mozgást, menést, haladást jelent ezekben: idő, idegen, ideg. 2) Mélyhangu ragozással, helyes alakra, arányos külsőre vonatkozik: idom, idomít, idomos stb. szókban.
*ID (2)
	elvont törzs, az ide, idébb származékokban, melynek elemei, a közelre mutató i és helyképző d, s am. közel hely, honnan ide, am. hozzám közel helyre.
*ID (3)
	elavult vagy elvont fn. mely hajdan innepet (id-napot) jelentett, s megvan a perzsa 'íd, szanszkrit íd (innepel, énekel), hellén aeidw, wdh szókban. A magyarban azonosnak látszik di gyökkel, melytől dísz, dics stb. is származik; innen idv, annyi mint dív, divó. Más származással és értelemmel bír az ideg, idegen, idő, idom szókban, melyek elemzését l. saját helyeiken. V. ö. különösen INNEP, IDV és IDOM.
*IDA (1)
	KIS~, NAGY~, falvak Abaúj megyében; helyr. Idá-n, ~ra, ~ról.
*IDA (2)
	l. ÍDA.
*IDÁBB
	tájszólási ih. a szabályszerü idébb helyett. V. ö. IDÉBB.
*IDÁIG
	tulajdonkép ide-ig, de minthogy ez az idő-ből származott ideig (időig) szóval öszveüt, különböztetésül az idáig lett közdivatuvá, ámbár szabályosabb volna: idéig. Értelmére nézve am. ezen helyig, ezen kijelölt pontig, vonalig, pl. Egész idáig üldöztek bennünket a haramiák. Ami birtokunk csak idáig terjed. Én idáig szántok, te pedig odáig.
*IDDOGÁL
	(i-sz-od-og-ál) önh. és gyak. m. iddogál-t. Folytonosan, kényelmesen, apródonként, de gyakran iszik. Jó borocskát iddogálni. Többek társaságában iddogálni. Ki-, megiddogálni a hordóbort. Mindenét eliddogálni. Máskép: iszogat, ivogat.
*IDDOGÁLÁS
	(i-sz-od-og-ál-ás) fn. tt. iddogálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonosan tartó kicsinyes, kényelmes ivás, pitizálás.
*IDE (1)
	(i-de v. i-d-e, mongolul inde); ih., mely által meghatározott közel helyre mutatunk, hogy a mozgást, cselekvést feléje irányozzuk, minél fogva az iránypont mindig maga a szóló, pl. Hozd ide azt a kenyeret. Ülj ide. Ide tekints, ne oda, itt az Isten angyala. (Huszár vers). Ide hallgass. Ide felé tarts. Ide haza leszek. Ide-oda járni, tekinteni, azaz több felé, majd ide, majd oda. Hasonló: Ide tova, és ide s tova. Ide vele, ha tiszta. (Km.). Ide való. Ide jőjetek. Néha a nép nyelvén általában itt értelme van, pl. Ide alá (itt alatt) hüsebb van, mint oda fenn. Én majd csak ide benn (itt benn) maradok, ti pedig legyetek oda künn (ott künn). Idehaza (itt honn). Ezen öszvetételben ide-tova am. ma holnap, nem sokára. De már engem ide tova, elvisz a sz. Mihály lova. (Csokonai). V. ö. ODA, és ITT, OTT.
*IDE (2)
	elavult fn. a köz divatban élő idő helyett, mely ma csak némely ragokkal használtatik, mint: ide-i, ide-en (idén), ide-etlen (idétlen), újabb alkotású idény stb. Alkotása olyan, mint a czipe (czipő), csörge (csörgő), bogya (bogyó) stb. szóké. A Münceni codexben ragozva többször eléfordul. És nem vall ő benne gyökeret, de idések. Az ő idésb fia. És mindketten idések valának. Én idém. Ez tü idétek. Harmadik személyraggal: ideje. Mindenkor ideje vagyon a jámborodásnak. (Km.). Ideje már, hogy te is tégy valamit. Ideje korán felkelni. Ideje korán való. Idejében, annak idejében am. kellő időben. Idején am. korán. V. ö. IDŐ.
*IDÉBB
	(i-de-ebb), másod fok helyhatározó, mely közelebbedést jelent bizonyos ponthoz, pl. Ülj idébb (hozzám közelebb). Húzd idébb a széket. Két házzal idébb jött lakni. Ha te idébb tolakodol, én odább távozom. V. ö. IDE, és ODÁBB.
*IDECS
	ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Erdélyben, Thorda megyében; helyr. Idecs-ěn, ~re, ~ről.
*IDECSPATAKA
	falu Erdélyben, Thorda megyében; helyr. Idecspataká-n, ~ra. ~ról.
*IDEG
	(id-eg) fn. tt. ideg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Gyökeleme az elavult i, mely eredetileg mozgást jelentett, s megvan az idő, iő, iön (jő, jön), illan, in, inog, izeg, izom, ipar stb. szókban. Szanszkrit nyelven: i, görögül ihmi, latinul ire, szlávul idem am. megyek. A d segéd betü, mint a hideg, rideg szókban, s tulajdonkép: i-eg, mint hideg hi-eg, rideg ri-eg. Az eg képző a gyöknek gyakorlatát, vagyis a mozgás képességét jelenti. Ideg tehát elemezve jelent könnyen mozgó, azaz mozgékony valamit; különösen így neveztetnek 1) azon lágy, és fehér szálak az állati testben, melyek vagy az agyból, vagy a gerinczből erednek, az egész testen szétágaznak, fehér sejtszövetekkel vannak körülvéve, s az érzésnek és mozgásnak vezetői, melyeknél fogva különféle neveik vannak: látideg, hallideg, szaglóideg; ábrázatideg, bordaközi ideg, szemmozgató ideg stb. (nervus). 2) Azon szilárd, szalagforma részek az állati testben, melyek a csuklókat, ízeket öszvekötik, milyenek a mócsingok, inak. 3) Átv. ért. az állati ideghez hasonló, rugalmas, mozgékony test, különösen húr, kifeszithető fonal, pl. ácsideg, csapóideg, iv idege. Ideget pendíteni. Ideget felhúzni, kifeszíteni, föltekerni. "S lágy keblébe fogott, s kisdede homlokát Elhintette tüzes csókjaival, s te, mond, Serdülj, s a miket itt látsz, Zengd majd lantom idegjein." Kazinczy F. "Lám a te kebled fölhangolt ideg, Fájón zengő, ha bú pendíti meg." Mentovich. Továbbá: kötél. "Azonfölűl az ruha likas volt és felköttetik volt kötelékvel... és az idegökkel, melyekkel az ruha felköttetik volt azon okból csináltanak ostorokat." Régi magyar Passio. 158. lap.
*IDEGALKAT
	(ideg-alkat) ösz. fn. Az öszves idegeknek kapcsolata, öszvefüggése, szervezete mennyiben bizonyos külső alakjok van. V. ö. IDEG.
*IDEGBAJ
	(ideg-baj) ösz. fn. Baj, kóros állapot, melynek alapját az idegek hibás tulajdonságai teszik, pl. midőn az idegek rendkivül érzékenyek vagy tompák.
*IDEGBETEGSÉG
	(ideg-betegség); l. IDEGBAJ.
*IDEGBONCZOLÁS
	(ideg-bonczolás) ösz. fn. Boncztani működés azon neme, mely az idegek szétválasztásával és vizsgálatával foglalkodik. V. ö. IDEG.
*IDEGÉBRESZTŐ
	(ideg-ébresztő) ösz. fn. Oly szerekről mondjuk, melyek a megtompult vagy ellankadt idegeket mozgásba hozzák, élénkítik.
*IDEGĚN, IDEGEN
	(id-eg-en) fn. és mn. tt. idegěn-t, tb. ~ěk v. ~ek. Gyökeleme a mozgást, jövést, menést jelentő i (V. ö. ideg), melyből lett az eredeti, de kiavult: i-ök, i-esz, i-ön, azaz jö-ök v. jö-v-ök, jö-esz v. jö-sz, jön v. jő, továbbá a gyakorlatos: i-eg s d segédbetüvel i-d-eg, s az i jö-re változva jö-eg, jö-d-eg (mint: ig jog, irgalom jorgalom, idő iödő jödő). Idegen tehát tulajdonkép am. jödegen, s közvetlenül a jödegő részesülőből en által képeztetett, mint élőből lett eleven, merőből mereven. 1) Oly emberről vagy állatról mondjuk, ki v. mely máshonnan jött, ki nem ezen földről, hazából való jövevény, külföldi, jövő-menő. Idegen népek, nemzetek. Idegen ember. Idegen madarak. Idegen eb. Aki idegen ebnek kenyeret vet, nem veszi jutalmát. (Km.). Idegen ökör haza felé bőg. (Km.). Idegeneket befogadni a hazába. Hivatalokat nem kell idegeneknek adni. Ellentéte: hazai, honi, belföldi, idevaló. 2) Átv. ért. mondjuk oly helyekről, hol más népek, más nemzetek, nem hozzánk való emberek laknak, melyek nem mi hozzánk tartoznak, hol mi lakni, tartózkodni nem szoktunk. Idegen föld, ország, város, falu, helység. Idegen tartományokban utazni. Idegen városban nehéz megszokni. 3) A mienktől v. tőlünk különböző, más, másféle. Idegen vallás, szokások, hit. Idegen erkölcsök, szokások, öltözetek. Idegen kéz. Ha szemérmes is az asszony, ne bízd idegen kézre. (Km.). 4) Mint melléknév am. visszavonuló, távozó, nem barátságos, nem hajlandó, nem nyájas. Idegen arczot mutatni. idegen szívvel lenni valakihez. Emberektől idegen. Idegen névvel venni valamit, régiesen am. rosz néven: "the k(egyelmed) idegen névvel veszi én thőlem hogy én az én pénzem felett ezeket kévánom." Levél 1546-dik évből (Szalay Á. gyüjteménye).
*IDEGĚNĚDÉS
	(id-eg-ěn-ěd-és) fn. tt. idegěnědés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki más valakitől v. valamely dologtól idegenedik. V. ö. IDEGĚNĚDIK.
*IDEGĚNĚDIK
	(id-eg-ěn-ěd-ik) k. m. idegěnědtem, ~tél, ~ětt..1) Valaki iránt nyájas, barátságos, bizodalmas lenni szünik, s úgy kezd viseltetni iránta, mint idegenek szoktak egymáshoz viseltetni. Elidegenedni valakitől. Miért idegenedtél el tőlünk? 2) Lassanként idegen kézre, hatalomba, más birtokába jut, másé lesz, mások társaságába áll. Némely tartományok hazánktól már régen elidegenedtek.
*IDEGĚNĚSZIK
	l. IDEGĚNĚDIK.
*IDEGĚNÍT, IDEGENIT
	(id-eg-ěn-ít) áth. m. idegěnít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Idegenné tesz. Leginkáb el igekötővel használtatik. Valakit magunktól elidgeníteni. Más jószágát elidegeníteni. V. ö. IDEGĚN.
*IDEGĚNÍTÉS, IDEGĚNITÉS
	(id-eg-ěn-ít-és) fn tt. idegěnítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által okozzuk, eszközöljük, hogy valaki v. valami idegenné legyen.
*IDEGĚNKĚDÉS
	(id-eg-en-kěd-és) fn. tt. idegěnkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki mások iránt idegen gyanánt mutatkozik, midőn mások iránti bizodalmát, vonzalmát, barátságát elveszti. V. ö. IDEGĚNKĚDIK.
*IDEGĚNKĚDIK
	(id-eg-ěn-kěd-ik) k. m. idegěnkěd-tem, ~tél, ~ětt. Távolító ragú névvel am. valakitől v. valamitől elvonja elébbi vonzalmát, távolodik; nyájas, barátságos lenni megszűn. Miért idegenkedel tőlem? Egymástól idegenkedő házasok.
*IDEGĚNKÓRSÁG
	(idegěn-kórság) ösz. fn. Túlságos kapkodás oly tárgyak, szokások, öltözetek stb. után, melyek nem honiak, hanem külföldön divatoznak.
*IDEGĚNNEMŰ
	(idegěn-nemű) ösz. mn. Oly személyek vagy dolgok osztályába tartozó, melyek a magunkféliektől elütnek, különböznek, nem honiak, nem a mi szokásainkkal és erkölcseinkkel birnak. Idegennemű törvények, öltözetek. Idegennemű kormány. Idegennemű népek, nemzetek.
*IDEGĚNSÉG
	(id-eg-ěn-ség) fn. tt. idegenség-ět, harm. szr. ~e. Vonzalom v. nyájasság, v. bizodalom hiánya, megtagadása valakitől v. valamitől; hidegség, visszatartózkodás. Idegenséget tapasztalni. Idegenséggel viseltetni valakihez. Nő és férj közti idegenség.
*IDEGĚNSZENV
	(idegěn-szenv) ösz. fn. Szenv, idegen személyek vagy dolgok iránt.
*IDEGENSZERŰ, IDEGENSZERÜ
	(idegenszerű) ösz. mn. Aminek idegen alakja, színe, szaga, íze, zamatja, hangja stb. van. Idegenszerű beszéd, irásmód, ami elüt valamely nyelv sajátságától. Máskép: idegennemű.
*IDEGENSZERŰSÉG, IDEGENSZERÜSÉG
	(idegen-szerüség) ösz. fn. Minőség, mely nem egyezik az illető dolog sajátságával. Némely magyar fogalmazványban sok az idegenszerűség.
*IDEGĚNŰL, IDEGENÜL
	(id-eg-ěn-űl) önh. m. idegenűl-t. Idegenné lesz; különösen 1) Elébbi honát, lakhelyét elhagyva más haza lakosává, polgárává leszen. 2) Másnak birtokába, hatalmába esik. 3) Valaki vagy valami iránt elébbi szeretete, vonzalma, hajlandósága elmulik. V. ö. IDEGĚN.
*IDEGĚNÜL
	(id-eg-ěn-ül) ih. Idegen módjára, azaz vonzalom, bizodalom, nyájasság, szeretet nélkül, máshoz vagy másfelé szítva; idegen gyanánt. Idegenül fogadni valakit. Idegenül mutatkozni a honfitársak iránt.
*IDEGĚNŰLÉS
	(i-d-eg-ěn-űl-és) fn. tt. idegěnűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki idegenné lesz valaki v. valami iránt; vagy midőn bizonyos jog vagy birtok elébbi tulajdonosától másra száll. Elidegenülés. V. ö. IDEGENŰL.
*IDEGĚNŰLT
	(id-eg-ěn-űl-t) mn. tt. idegěnűltet. 1) Ki vonzalmát, nyájasságát, szeretetét, bizalmát valakitől v. valamitől megtagadta, elvonta. Egymástól elidegenült szomszédok. 2) Más birtokába, hatalmába jutott. Angolországtól elidegenült amerikai tartományok.
*IDEGERŐSÍTŐ
	(ideg-erősítő) ösz. mn. Mi a lankadt idegekre frisitőleg hat, mi szükséges rugalmasságukat és mozgékony állapotukat visszaadja. Idegerősítő gyógyszer, fürdő.
*IDEGĚS
	(id-eg-ěs) mn. tt. idegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Idegekkel iró, ellátott. Szorosb ért. sok és erős idegekkel biró. Ideges test. Ideges marok, kar. Ideges legény. Átv. ért. kinek igen mozgékony, izgatható, ingerlékeny idegei vannak. Az ideges ember igen hajlandó minden benyomásra és indulatokra. V. ö. IDEG.
*IDEGĚSSÉG
	(id-eg-ěs-ség) fn. tt. idegěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Az állati, különösen emberi test tulajdonsága, mely szerént sok és erős, vagy ingerlékeny idegekkel bir. 2) Az idegek öszvege, egész szerkezete. V. ö. IDEG.
*IDEGĚZ
	(id-eg-ěz) áth. m. idegěz-tem, ~tél, ~ětt. Valamit húrféle ideggel v. idegekkel ellát, fölszerel. Kézivet idegezni.
*IDEGFÁJÁS, IDEGFÁJDALOM
	(ideg-fájás v. -fájdalom) ösz. fn. Fájdalom az idegekben.
*IDEGFONAL
	(ideg-fonal) ösz. fn. Azon egyes fínom szálacskák az emberi testben, melyek egymásba fonódva az idegeket képezik.
*IDEGFONAT
	(ideg-fonat) ösz. fn. Több idegfonalak öszveköttetése.
*IDEGGYÖNGE
	(ideg-gyönge) ösz. mn. Akinek idegei nem bírnak teljes erővel, szilárdsággal.
*IDEGGYÖNGESÉG
	(ideg-gyöngeség) ösz. fn. Gyöngeség, erőtlenség az idegrendszerben.
*IDEGHÁRTYA
	(ideg-hártya) ösz. fn. A látidegnek vékonyan kiterjedt hártyája, mely a szitalapon általhat, s fehérszinű. (Tunica nervea).
*IDEGÍR
	(ideg-ír) ösz. fn. Ír, melylyel a gyönge, lankadt idegek táját megkenik, hogy erősödjenek.
*IDEGKENŐCS
	(ideg-kenőcs) ösz. fn. lásd: IDEGÍR.
*IDEGKÓR
	(ideg-kór) ösz. fn. l. IDEGBAJ.
*IDEGLÁZ
	(ideg-láz) ösz. fn. Láz neme, mely az idegek kóros állapotából ered, s mely különösen az idegeket támadja meg.
*IDEGLEIRÁS
	(ideg-le-irás) ösz. fn. A boncztan azon része, mely az idegek leirásával foglalkodik.
*IDEGNEDV
	(ideg-nedv) ösz. fn. Igen vékony fínom folyadék, melyet némelyek az érzés és élet székhelyének tartanak. (Fluidum nerveum).
*IDEGNYAVALYA
	(ideg-nyavalya) ösz. fn. l. IDEGBAJ.
*IDEGNYOMÓ
	(ideg-nyomó) ösz. fn. Sebészi eszköz tagcsonkításnál, az ülideg számára. Máskép: idegnyomasz.
*IDEGRECZE
	(ideg-recze) ösz. fn. A szemgolyónak reczealakú hártyája. (Retina).
*IDEGRENDSZER
	(ideg-rend-szer) ösz. fn. Az öszves idegek alkotása és egymáshoz álló viszonya. (Systema nervorum).
*IDEGSZÉLHÜDÉS
	(ideg-szélhüdés) ösz. fn. Szélhüdés, megtompulás az idegrendszerben.
*IDEGSZÖMÖLCS
	(ideg-szömölcs) ösz. fn. Kisded szemölcsök a nyelv- és orridegek végén, melyek az izlés és szaglás közvetlen eszközei. (Papillae nerveae).
*IDEGTAN
	(ideg-tan) ösz. fn. Tan, melynek tárgyát az idegek ismerete, leirása, felosztása, rendeltetése stb. teszi. (Nervologia).
*IDEGTANI
	(ideg-tani) ösz. mn. Idegtant illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Idegtani esméretek.
*IDEGTANITMÁNY
	(ideg-tanitmány) l. IDEGTAN.
*IDEGTELEN
	(id-eg-telen) mn. tt. idegtelen-t, tb. ~ěk. Idegek nélkül levő; különösen, idegek erejétől, mozgékony rugékonyságától megfosztott. Idegtelen kéjencz, buja, gyönyörvadász. Határozóilag am. ideg nélkül.
*IDEGTÉTLENSÉG
	(ideg-tétlenség) ösz. fn. Lankadtság, tompultság, pl. szélhüdés az idegekben, midőn ezek működni nem képesek.
*IDEGTEVÉKENYSÉG
	(ideg-tevékenység) ösz. fn. Munkásság, melynél fogva valamely ideg vagy több ideg, rendeltetésének megfelel. Ellenkezője: idegtétlenség.
*IDEGZET
	(id-eg-ěz-et) fn. tt. idegzet-ět. Idegek öszvesége, idegrendszer.
*IDEI
	(i-dő-i) mn. tt. idei-t, tb. ~ek. Törzsöke az elavult ide (= idő). V. ö. IDE. 1) Széles ért. bizonyos időre kiterjedő, időben létező, folyó, tartó, időre vonatkozó. Jelen idei, múlt idei események. Jövő idei tervek, javaslatok. Több idei munkába kerülő mű. Ezen idei forradalom. 2) Szorosb ért. illető vagy kellő időben történő, minek most az ideje. Idei gondoskodás, rendelkezés, intézkedés. 3) Korán levő, a szokott időt megelőző. Ezen gyümölcs igen idei. 4) A jelen évből való, a jelen évben történő, erre vonatkozó, ezt illető. Idei bor, gabona, termés. Az idei események igen meglepők és nagyszerüek. Az idei országgyülés őszszel kezdődik.
*IDEIG
	(i-dő-ig) ih. Bizonyos idő folyásaig, hosszaig. Egy ideig, darab ideig, sok ideig, kevés ideig, jó ideig, két-három annyi ideig, hosszu, örök, végtelen ideig. Ideig óráig, am. nem sokáig, nem tartósan. Ideig való, ideig tartó, am. nem örökös, nem hosszú ideig. Ideig-háig, a székelyeknél az idő, ha szóval, mely szintén időt, de régibb időt jelent, öszvetéve, mintegy ikerítve húzamosabb időt akar kifejezni. Világosan mutatja ezt egy másik rokon társa: időre-hára, pl. időre-hára (am. valahára) csak meglesz. Kriza János ugyan úgy értelmezi: bizonyos idő-, kevés időig; de a példában különösen a ,csak' szó közbeszurásából is látjuk, hogy ez némi gúnynyal vegyest van mondva, s hosszabb tartalmot fejez ki, mint a szóló várakozását kielégítné.
*IDEIGLEN
	(i-dő-ig-len) ih. Határozott időpontig, vagyis addig, mig bizonyos tárgy iránt végrendelkezés tétetni fog. Ideiglen elvállalni valamely hivatalt. Valakit az ország kormányával ideiglen megbízni. Üres tanszéket ideiglen betölteni.
*IDEIGLENĚS
	(i-dő-ig-len-ěs) mn. tt. ideigleněs-t v. ~et, tb. ~ek. Ideiglen tartó, vagyis addig létező, működő, míg azon ügyben állandó intézkedések tétetnek. Ideiglenes kormány. Ideiglenes tanár.
*IDEIGLENESSÉG
	(i-dő-ig-len-es-ség) fn. tt. ideiglenesség-ět, harm. szr. ~e. Ideiglen tartó vagy létező állapot.
*IDEIGLENI
	(i-dő-ig-len-i) mn. tt. ideigleni-t, tb. ~ek. l. IDEIGLENES.
*IDEIGTARTÓ
	(ideig-tartó) ösz. mn. Mulékony, mi csak némi, kevés ideig létezik, működik. Ideigtartó mozgalmak. Ideigtartó harag, ellenségeskedés. Ideigtartó öröm.
*IDEIGVALÓ
	(ideig-való) ösz. mn. 1) Mulandó, nem tartós. 2) Földi, világi, mennyiben a mennyeinek és lelkinek ellentéte. Ideigvaló szenvedésért örök jutalmat, s ideigvaló gyönyörért örök kínt vallani.
*IDEIN
	l. IDEJÉN.
*IDEJE
	(i-d-ő-je) ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy bizonyos teendőre nézve itt az idő. Ideje, hogy a munkához lássunk.
*IDEJÉN
	(i-dő-je-en) ih. 1) Illő, kellő időben, midőn valaminek történnie kell. Mindent legjobb maga idején tenni. Megismerni idején, mely tejből lesz turó. (Km.). 2) Korán, jókor, a szokott időt megelőzve, vagy igen pontosan megtartva. Idején érő gyümölcs. A jó gazda idején felkel. Idején jöttünk, még senki sincs itt. V. ö. IDE, fn.
*IDEJÉNVALÓ
	(idején-való) ösz. mn. Kellő időben létező, működő, megjelenő. Idejénvaló intézkedés, ovakodás. Idejénvaló megtámadása az ellenségnek.
*IDÉN
	(i-dő-en) ih. 1) Elavult ért. am. időn, időben. Minden idén, azaz minden időben. 2) Ezen évben, ezen időben, vagyis esztendőben. Ez idén jó termést reméllünk. Ez idén, ez idén, megházasodom én. (Népd.). Taval is voltam fürdőben, ez idén is elmegyek.
*IDÉNT
	(i-dő-en-t) ih. A maga idején, jókor, kellő időben. Idént megjelenni a rendelt helyen. Oly képzésü, mint: koránt, (kor-a-an-t).
*IDÉNY
	(i-de-eny v. i-dő-eny) fn. tt. idény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Valamely időszak, időrész; különösen az évnek azon része, melyen valamit tenni kell, vagy szoktunk tenni. Fürdési idény, a nyári hónapokban. Tánczvigalmi farsangi idény. Aratási, szüreti idény. (Saison).
*IDEODA
	(ide-oda) ösz. ih. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. körülbelül, mintegy: Ideoda hét hete, egy éve. Másképen: idetova. Többire l. IDE alatt.
*IDEODÁZ
	(ide-oda-az) l. TÉTOVÁZ.
*IDEREKESZTĚTT
	(ide-rekesztětt) ösz. mn. Mondjuk oly irományokról, oklevelekről, bizonyítványokról stb. melyek valamely folyamodványhoz, szerződéshez, árjegyzékhez stb. csatoltatnak. Az iderekesztett több rendü tanulevelek értelme szerént.
*IDE S TOVA
	ih. Ide-oda, erre-arra, rendetlen és különféle irányban. Ide s tova barangolni, bujdosni.
*IDÉT
	(i-de-ít) régies, áth. m. idét-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Törzsöke vagy a régies ide (idő), s am. kellő korra, időre juttat, érlel, fejleszt valakit v. valamit; vagy ami hihetőbb, üd, üde, üdv, minél fogva am. üdít. Az ü kivált a régieknél igen gyakran találtatik i s e-re változva, pl. nélkil ,nélkül' helyett, szíl, ,szűl' helyett, ilni, ilő, elni, sőt elleni ,ülni', ,ülő' helyett; maga idv is ,üdv' helyett és több számtalanok. V. ö. ÜDÍT. 2) l. IDÉTT.
*IDÉTLEN
	(i-dő-etlen) mn. tt. idétlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami kellő idejét még nem érte el, ki nem fejlett, éretlen, időnek előte fejlődni megszünt. Idétlen gyermeket szülni. Idétlen vemh. Idétlen őszülés, vénhedés. 2) Éretlen. Idétlen gyümölcs. 3) Átv. sótalan, helytelen, élcztelen, sületlen. Idétlen tréfa, beszéd, elménczkedés. Idétlen hányivetiség.
*IDÉTLENKĚDÉS
	(i-dő-etlen-kěd-és) fn. tt. idétlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Átv. ért. beszéd- v. cselekedetbeli sótalankodás, sületlenkedés, oktalan-, élcztelen-, helytelenkedés; ostoba tréfálkodás.
*IDÉTLENKĚDIK
	(i-dő-etlen-kěd-ik) k. m. idétlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. helytelenül, sótalanul, bután, izetlenül beszél, tréfálkodik, elménczkedik; idomtalanul cselekszik, viseli magát. V. ö. IDÉTLEN.
*IDÉTLENSÉG
	(i-dő-etlen-ség) fn. tt. idétlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Éretlen állapot vagy tulajdonság, fejletlenség. Idétlensége miatt korán elhalt gyermek. 2) Átv. ért. sületlenség, sótalanság, izetlenség, helytelenség, idomtalanság a beszédben, vagy cselekvésmódban. Beszédnek, tréfának, elménczkedésnek idétlensége.
*IDÉTLENSZÜLÉS
	(idétlen-szülés) ösz. fn. Szabálytalan állapot, midőn valamely nő a rendes idő előtt szüli el magzatját.
*IDÉTLENSZÜLÖTT
	(idétlen-szülött) ösz. fn. Magzat, mely a rendes időt megelőzve, tehát kellőleg ki nem fejlődve és képződve jött e világra.
*IDETOVA
	(ide-tova) ösz. ih. l. IDEODA.
*IDÉTT
	(i-de-ett v. i-de-en-t) régies ih. s am. idején, idejében, korában. Szent István idétt, azaz korában, idején. Fölveszi a személyragokat: idéttem, idétted, idétte stb. azaz időmben, idődben stb. Idéttem más világ volt.
*IDEVÁGÓ
	(ide-vágó) ösz. mn. Erre vagy ezekre vonatkozó. Idevágó felsőbb rendeletek.
*IDEVALÓ
	(ide-való) ösz. mn. Ezen helyhez, testülethez vagy czélra való; minek vagy kinek itt a hona, tanyája; mi ide tartozik, itt alkalmazandó. Idevaló emberek, lakosok. Ezen könyv idevaló. Ezen szék idevaló az asztalhoz, nem az ágyhoz. Az idevaló edényeket válogassátok ki, a nem idevalókat vigyétek haza.
*IDÉZ
	(i-de-ez) áth. m. idéz-tem, ~tél, ~ětt. Általán am. valakit magához rendel, ide parancsol, meghagyja, hogy ide, azaz nála vagy előtte jelenjen meg, hogy jőjön ide. Az úr maga elébe idézi cselédeit. Beidézni az utczán futkározó gyermekeket az iskolába. Szellemeket, lelkeket, boszorkányokat idézni. Különösen 1) Törvényes ért. valakit biróilag a törvényszék elébe hí. Perbe idézni. Törvény elébe idézni. A vádlottakat megidézni. Már a XVI. században divatozott: "És azokat, kik fegyveres kézzel rejám jöttenek volth, mind az vármegye színire idézem." "Továbbá ezért az dologért székre idéztetett minket szógabiró által." (Szalay Á. gyüjteménye). 2) Mások beszédéből vagy irományaiból, könyveiből mondatokat, szavakat bizonyságul, felvilágosításul, erősítésül stb. hoz elé. Régi jeles irókból idézni valamit. Nagy emberek szavait idézni. Szent irásból tárgyhoz illő szövegeket idézni. Péter, Pál apostolokat idézni.
*IDEZÁRT
	(ide-zárt) ösz. mn. Azon helyhez, vagy helybe zárt, mely közelünkbe esik; vagy azon irományhoz mellékelt, mely kezünkben forog. Idezárt bútorok. Idezárt váltó, bankjegypénz, meghatalmazás.
*IDÉZÉS
	(i-de-ez-és) fn. tt. idézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit idézünk. Birói idézés. Lelkek idézése. Jeles mondatok idézése. V. ö. IDÉZ.
*IDÉZET
	(i-de-ez-et) fn. tt. idézet-ět, harm. szr. ~e. Idézés eredménye vagy müve; idézés elvont ért. véve; azon szók, melyek által az idézés történik, vagy melyek idéztetnek. Idézetek különféle jeles munkákból. V. ö. IDÉZ.
*IDÉZETLEN
	(i-de-ez-etlen) mn. tt. idézetlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amit nem idéztek. Idézetlen bűntársakat elmarasztalni nem lehet.
*IDÉZĚTT
	(i-.de-ez-ětt) mn. tt. idézětt-et. Akit v. amit idéztek. Bíró elébe idézett tanúk. Jeles irók műveiből idézett mondatok.
*IDÉZŐ
	(i-de-ez-ő) fn. és mn. tt. idéző-t, tb. ~k. Ki idéz valakit v. valamit. Idéző törvényszolga. Perbeidéző hites személy. Szentirás szavait idéző szónok. V. ö. IDÉZ.
*IDÉZŐJEL
	(idéző-jel) ösz. fn. Helyesirási jel ("-"), mely közé az idézett szókat vagy mondatokat zárjuk, pl. Üdvözítőnk ezen szavai "Szeressed felebarátodat, mint tennen magadat" a tiszta erénytan egyik alapelvét teszik.
*IDÉZŐLEVÉL
	(idéző-levél) ösz. fn. l. IDÉZVÉNY.
*IDÉZVÉNY
	(i-de-ez-vény) fn. tt. idézvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Hivatalos iromány, levél, mely által valaki idéztetik, biró előtti megjelenésre felszólíttatik.
*IDILLÓ
	mn. tt. idillót. Kriza J. szerént a székelyeknél, különösen Udvarhelyszéken am. ügyetlen. Figyelmet érdemlő szó, mely az ,ügyetlen' szóból azért nem származhatott, mert mély hangzó (ó) van benne, s igen ritka eset, hogy a magas hangu szó átváltoznék mély hangúvá és viszont. A tagadó értelem azt gyaníttatja, hogy a ló a tagadó lan-ból módosúlt; tehát a közelebbi alak: idil-lan; idil törzs pedig könnyen származhatott idom-ból, t. i. az o, i-vé változván, mint ham-o-s = ham-i-s szókban, s az m, n-né, (mint a régies: mevet, ma nevet), az n ismét l-lé, (mint a régies: nám, ma lám); tehát idom = idim = idin = idil. S az egész eredetileg: idomtalan = idomtalan.
*IDKA
	ARANY~, falu Abaúj megyében; helyr. Idká-n, ~ra, ~ról.
*IDNAP v. IDNEP
	eredeti és némely régieknél még ezen alakban eléforduló öszvetétele innep szónak. l. INNEP.
*IDOM
	(id-om) fn. tt. idom-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Jelenti valamely testnek rendes, szabályos, arányos alakját, külsejét, vagyis azon módot, melynél fogva annak részei illő, helyes viszonyban és arányban állanak egymáshoz; innét: hangidom, versidom, idomos am. rendes, szabályos, módos, arányos, s idomtalan am. esetlen, aránytalan, helytelen. Rokon vele a régies ildom (eszély, eszélyesség, okosság), s úgy látszik, mindkettő ugyanazon eredetű, mit értelmök rokonsága is bizonyít, mert ildom jelenti az észnek helyes, rendes, öszhangzó működését vagy működő erejét, s mindkettő jó állapotot jelent, idom t. i. a külsőnek (testnek), ildom (mintegy: elme-idom) a belsőnek, (léleknek) jó állapotát. Minél fogva az is hihető, hogy eredetileg am. jódom és jóldom, azaz jó tulajdonságok aránya. Ily betüváltozások vannak az inkább és jonkább, ig, jog, igtat, jogtat, irgalom, jorgalom szókban. Egyébiránt V. ö. ILDOM szót is. Ne zavarjuk öszve az ,alak' szóval. Igen közel áll hozzá minden tekintetben a hellén eidw, honnét az aoristus: eidon v. idon, infinitivus: idein, s a középformában: eidomai (am. látok, szemlélek); és innen származtatja a többek között Benfey az eidoz (Ansehen, Gestalt), idea (Gestalt stb.) aneideoz (gestaltlos = idomtalan) szókat. Gyökül veszi a f-id alakot, honnan a latin video, a szanszkritban vid, mely am. tud. Az arabban edím, am. ábrázat, felüleg, (face, surface. Antlitz, Oberfläche).
*IDOMÁR
	(id-om-ár) fn. tt. idomár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Személy, ki bizonyos állatokat valamire ügyesekké képez, pl. kocsis lovakat, paripákat, vadászebeket. Újabb kori alkotásu szó.
*IDOMTALAN
	(id-om-at-lan) mn. l. IDOMTALAN.
*IDOMATLANUL
	l. IDOMTALANUL.
*IDOMI
	(id-om-i) mn. tt. idomi-t, tb. ~ak. Idomot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Idomi kellékek. Idomi arány. V. ö. IDOM.
*IDOMIAS
	(id-om-i-as) mn. tt. idomias-t v. ~at, tb. ~ak. Helyes alkotásu, alaku, külsejű; idom szerént készített. Idomias szabás. Idomias szobor.
*IDOMÍT, IDOMIT
	(id-om-ít) áth. m. idomított, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamit helyesen alakít, képez, arányosan elkészít. Testhez idomítani a ruhát. Vésüvel idomítani a szobrot. 2) Gyakorlat által bizonyos állatokat valamire ügyesekké tesz. Lovat paripának idomítani. Ebeket vadászatra idomítani.
*IDOMÍTÁS, IDOMITÁS
	(id-om-ít-ás) fn. tt. idomítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit idomítunk. Testállás idomítása. Lovak, ebek idomítása. V. ö. IDOMÍT.
*IDOMÍTÁSI, IDOMITÁSI
	(id-om-ít-ás-i) mn. tt. idomítási-t, tb. ~ak. Idomítást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Idomítási fáradság, ügyesség. Idomítási díj.
*IDOMÍTOTT, IDOMITOTT
	(id-om-ít-ott) mn. tt. idomított-at. Helyesen, arányosan, ilő alakban elkészített, kiképzett ; valamire ügyességet szerzett. Színpadra idomított testállás. Paripának idomított ló, vadászatra idomított vizsla, kopó.
*IDOMOS (id-om-os) mn. tt. idomos-t v. -at tb. -ak. Helyesen arányosan kiképzett endes külsejű
	alakú. Rokon vele hangokban is a latin: idoneus; Benfey nem tesz róla említést, noha alig lehet róla kétség, hogy szintén a FID (f-id) gyökből származik. V. ö. IDOM. Idomos testalkat. Idomos szinpadi alak. Idomos arcz. Idomos szobormű. V. ö. IDOM.
*IDOMOZ
	(id-om-oz) áth. m. idomoz-tam, ~tál, ~ott, l. IDOMÍT.
*IDOMTALAN
	(idom-talan) mn. tt. idomtalan-t, tb. ~ok. Esetlen, helytelen, formátlan, rendetlen, aránytalan alkotásu, öszvehányt, vetett tagú. Idomtalan buksi gyerek. Idomtalan görbicze, lőcslábu. Fejszével faragott idomtalan szobor. Idomtalan termet. Idomtalan ruhaszabás. V. ö. IDOM. Határozó gyanánt am. idomtalanul, idom nélkül.
*IDOMTALANÍT, IDOMTALANIT
	(idom-talan-ít) áth. m. idomtalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Idomtalanná tesz, elrutít. Elidomtalanít. V. ö. IDOMTALAN.
*IDOMTALANÍTÁS, IDOMTALANITÁS
	(idom-talan-ít-ás) fn. tt. idomtalanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki vagy valami idomtalanná tétetik. V. ö. IDOMTALAN.
*IDOMTALANSÁG
	(idom-talan-ság) fn. tt. idomtalanság-ot, harm. szr. ~a. Esetlenség, helytelenség, aránytalan, rendetlen alak, külsőség, formátlanság. Idomtalansága miatt nem alkalmas a szinpadra.
*IDOMTALANUL
	(id-om-talan-ul) ih. Idomtalan módon, azaz esetlenül, rendetlen alakban, aránytalan külsővel, formátlanul, helytelenül. Idomtalanul lépni, állani a szinpadon. Idomtalanul álló ruha.
*IDOMÚ
	(id-om-ú) mn. tt. idomú-t, tb. ~k v. ~ak. Bizonyos idommal biró. Csinos idomú termet.
*IDOMÚL, IDOMUL
	(id-om-úl) önh. m. idomúl-t. 1) Bizonyos alakuvá leszen, arányos, rendes, helyes formára alakúl. Gyakorlat által idomúl a test. A müvész vésüje alatt szoborrá idomúl a kő. 2) Valamire ügyessé, képessé leszen. Nyergesnek idomúl a betanított csikó. Tanítás által vadászatra idomúlnak az ebek. 3) Valamihez hozzá illeszkedik, alkalmazkodik. Testhez idomúl a jól szabott ruha.
*IDOMÚLÁS, IDOMULÁS
	(id-om-úl-ás) fn. tt. idomúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot vagy cselekvés, midőn valaki v. valami idomúl. Testnek idomítása. V. ö. IDOMÚL.
*IDOMZAT
	(id-om-oz-at) fn. tt. idomzat-ot, harm. szr. ~a. Valamely test, illetőleg mű részeinek arányszerü öszvefüggése, aránymértékes szerkezete; arányos alakzat, külforma.
*IDOMZATOS
	(id-om-oz-at-os) mn. tt. idomzatos-t v. ~at, tb. ~ak. Idomzattal biró, aránymértékü.
*IDOMZATOSSÁG
	(id-om-oz-at-os-ság) fn. tt. idomzatosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamely egésznek minden külső részei, alakjai arányszerü viszonyban állanak egymáshoz. Szobormüvek, emlékmüvek, épületek idomzatossága.
*IDŐ
	(i-dő v. i-d-ő) fn. tt. idő-t. Személyragozva: időm, időd, ideje; időnk, időtök, idejěk v. idejök; időim, időid, idői, időink, időitěk, időik v. ideim, ideid, idei stb. Máskép: üdő. Tiszta gyöke az egyszerü i v. ü hang, mely mozgást, menést, haladást jelent, s megvan az i-get (v. ü-get), i-deg, illan, indúl, ireg, izeg szókban. A szláv ljeto, hodina, godina, melyek időt jelentenek, szintén mozgást, haladást jelentő gyököktől származnak. Ezen i, valamint a szanszkritban, hajdan igegyök volt, s részesülője legegyszerűbben i-ő, azaz mozgó, menő, haladó, s d közbevetéssel lett i-d-ő, mint: ken-ő ken-d-ő, sű-ő sűl-ő, sül-d-ő (sütni való fiatal disznó), tü-ő tü-d-ő, ben-ő ben-d-ő; om-ó om-dó, on-d-ó; (ami omlik, leomlik, köles korpája), kanász, kanász, kon-d-ász; fonor, fon-d-or stb. Ilyenekül tekinthetők: me-dd-ig, me-d-ig (me-ig v. mely-ig helyett); a-dd-ig (ha ugyan nem a régies adzig-nak vétethetik) = a-d-ig (a-ig h.), e-dd-ig, e-d-ig (e-ig h.). Azonban némileg eltérő értelemmel lehet annyi is, mint: i-öd-ő v. ü-öd-ő, valamint űz = ü-öz, üget, am. ü-ög-et, üldöz = ü-öl-d-öz stb. Gyönyörű példánk van erre Szalay Ágoston gyüjteményében. (Négyszáz magyar levél a XVI. századból), a CLVI-dik levél végén: "Rejá gondoljon, jobb készen legyen kegy-(elmed), hogy nem készőletlen találjon az iödő = iwdew, (a w több helyütt is am. ö v. ő, pl. jwny, meghjw, jwnek, kezwlethlen = készőletlen). A német családban: Zeit, Zíd, Tied, Tie, tíd stb. szókról azt mondja Heyse, hogy eredetök homályos. ,Idő' vagy ,üdő' tehát eredetileg jelent oly valamit, mi mozog, jár, megy, halad. Az idő eljár, senkire nem vár. Szolga ugyan az idő, de nem várakozik. (Km.). Különösen 1) Am. a gondolkodás alakja, melyben az ész az egymás után következő tárgyak és események folyását felfogja. Az idő és hely fogalmaival kapcsoljuk öszve minden képleteinket. 2) Tapasztalati és közönséges ért. a létezésnek azon szaka, folyama, mely alatt bizonyos mozgások, tünemények rendesen és szabályosan visszafordulnak, pl. azon mozgási szak, melyben a föld saját tengelye körül megfordúl (egy nap, 24 óra); melyben a hold minden változásain általmegy (hónap); melyben a föld a nap körül bevégezi utját (év, esztendő). Négy, öt, hat nap. Hét, nyolcz hónap. Száz év, század. 3) Az imént meghatározott időszakok egyes részei. Rövid, hosszú, kis, nagy idő. Korai, késő idő. Kevés, sok, némely, minden idő. Szerencsés, boldog idő. Békés, háborús, forradalmi idő. Dolog, munka, evés, ivás, álom, nyugalom ideje. Foly, telik, múlik, halad, repűl, eljár az idő. Éjnek idején. Annak idején. Mindent a maga idejében kell tenni. Eltalálni az időt (alkalmat). Az időhöz (körülményekhez) alkalmazkodni. Mennyi az idő? Idejét múlni. Ez idő tájon v. tájban. Az idő mindennek mestere. (Km.). Időt veszteni, vesztegetni, mulatni, halogatni. Időt tölteni. Henyélve, haszontalanul eltölteni az időt. Időre várni. Kijelölni, meghatározni az időt. Mult vagy előbbi, jelen, jövő idő. Régi idő, új idő. "Áll egyedül Árpád egy csendes kis halom ormán, Lelke magas képzelmekkel forog a nagy időben, Annak előbbi s jövő tüneményit látja lebegni." Vörösmarty (Zalán futása). "Járd össze századink sorát, A régi s új időt, S tiszteld, magasztald mindenütt A jót, nagyot, dicsőt!" Bacsányi János. 4) Különösen óra; így használtatik gyakran a régieknél, pl. Müncheni codexben: Azon időben (ex illa hora). Harmad idő koron (circa horam tertiam). Jő az idő (venit hora). Nemde tizenkét idő vagyon e napjában? A vacsorának ideje korán (hora coenae). A Passióban: "Hatod időtől fogván kedeg setét lőn mind földnek színén kilenczed ideig. És kilenczed hórán ivölte Jézus nagy szóval." 5) A légnek bizonyos időbeli állapota, változása. Szép, jó, kellemes, tiszta, meleg idő. Komor, rút, rosz, homályos, hideg idő. Állandó, változó, zivataros, esős, havas, zuzmarás, zimankós idő. 6) Kor, életszak. Gyermekidő, ifjusági, öregségi idő. Hosszu időt élni. Ideje vagyon (habet aetatem). Münch. cod. Legszebb, legjobb időben lenni. Ami időnkben ez mind máskép volt. V. ö. IDE, fn. 7) Nyelvtani ért. igék módosítása, mely a cselekvés és szenvedés (szabatosabban: munkásság és lét) elmúlt vagy jelennen folyó vagy jövendő viszonyait fejezi ki: régmúlt (előbbi múlt, imént múlt), múlt, félmúlt, (jobban: függő múlt, hová tartoznak a viszonyos, végzetlen és tartós múltak is), jelen, jövő, határozatlan idő stb. V. ö. IGE és IGEIDŐ. Rokonok a héber , sínai thien (coelum, tempus).
*IDŐELŐTTI
	(idő-előtti) ösz. mn. Mi a kellő, szokott, rendes, határozott időt megelőzi; korai, éretlen, idétlen. Időelőtti megjelenés. Időelőtti aggodalom. Időelőtti gyümölcs. Időelőtti gyermek.
*IDŐELŐTTISÉG
	(idő-előttiség) ösz. fn. Valaminek korai, a szokott, rendes, kellő időt megelőző tulajdonsága vagy állapota. Időelőttisége miatt izetlen gyümölcs.
*IDŐÉRZŐ
	(idő-érző) ösz. mn. Mondjuk állatokról, különösen pedig növényekről, melyek az idő változását előre megérzik, vagyis rajtok történő bizonyos változások által jelentik.
*IDŐFOLYAM
	(idő-folyam) ösz. fn. Az időnek, vagyis az időben történő eseményeknek egymás után következése, haladása. Lassú, gyors, sebes időfolyam.
*IDŐFOLYÁS
	(idő-folyás) l. IDŐFOLYAM. iDŐFORGÁS, (idő-forgás) ösz. fn. Bizonyos események- vagy tüneményeknek határozott idő alatti visszakerülése. Szélesb ért. időfolyam.
*IDŐHAGYÁS
	(idő-hagyás) ösz. fn. 1) Engedés v. engedély, melynél fogva valakinek megengedjük, hogy valamit továbbra halaszthasson. 2) Időhatár kitüzése. V. ö. IDŐHATÁR.
*IDŐHALADÁS
	(idő-haladás) ösz. fn. Az időnek elfolyása, elmulása.
*IDŐHALASZTÁS
	(idő-halasztás) ösz. fn. 1) Idővesztés, a most teendőknek későbbre hagyása, elmulasztása. 2) Azon időnek meghosszabbítása, mely alatt valamit tenni, végzeni kellene.
*IDŐHATÁR
	(idő-határ) ösz. fn. Kiszabott, meghatározott időpont, melynek betelteig valamit meg kell tenni, véghez kell vinni. Az adósság lefizetésére, biró előtti megjelenésre kitűzött időhatár.
*IDŐHATÁROZÁS
	(idő-határozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg rendelés, parancsolás, meghagyás, mely által valami teendőnek időhatárt szabnak.
*IDŐHÉZAG
	(idő-hézag) ösz. fn. Hézag, üresség valamely időszámlálásban, történelemben. Különbözik: időhiány.
*IDŐHIÁNY
	(idő-hiány) ösz. fn. Valamely cselekvésre szükséges időnek nélkülözése.
*IDŐHIBA
	(idő-hiba) ösz. fn. Hiba, melyet a történetiró v. elbeszélő követ el, midőn az eseményt más időre helyezi, mint valósággal történt, midőn az eléadott történet vagy annak részletei nem egyeznek meg a korral, melyhez köttetnek, pl. időhibát követne el, ki a X-dik századi háborukban ágyúkkal lődöztetne. (Anachronismus). Máskép: kortévesztés.
*IDŐJÁRÁS
	(idő-járás) ösz. fn. Az égmérséklet állapota, viszontagságai, változásai. Kedvező időjárás. Változékony, majd esős, majd hideg időjárás. Tavaszi, nyári időjárás.
*IDŐJÁRÁSTAN
	(idő-járás-tan) ösz. fn. Tapasztalati eseményeken alapuló tan, az égmérséklet állapotáról, viszontagságairól, tüneményeiről, pl. esőről, ködről, hóról, dérről, felhőkről, szélről és azok okairól. (Meteorologia).
*IDŐJÁRTÁVAL
	(idő-jártával) ösz. ih. Idő folytában, idővel, bizonyos időszak betöltével, elmúlta után. Időjártával igen sok dolog megváltozik. Időjártával majd ránk is kerül a sor. Máskép: időjártában v. időjártára. Néhutt: idővártatva.
*IDŐJÓS
	(idő-jós) ösz. fn. és mn. Aki vagy ami a következő időjárást előre megjövendőli. Az időjósok gyakran csalatkoznak. Időjós testi bajok, sérvek.
*IDŐJUTVA
	(idő-jutva) ih. Ha idő jut reá. Máskép a székelyeknél: időtanálva = ha idő úgy találkozik. (Kriza János).
*IDŐKOR
	(idő-kor) ösz. fn. 1) Életszak vagy idő, mennyiben bizonyos lények, különösen növények és állatok életét, létezését jelenti. Rövid, hosszú időkort élni. 2) Az általán vett időből bizonyos szak, részlet. Hajdani, közép, újabb, legújabb időkor.
*IDŐKÖR
	(idő-kör) ösz. fn. Az általán vett időből azon részlet, mely alatt bizonyos események visszafordulnak, bizonyos tünemények kifejlődnek. A föld forgásának időköre egy év. Bizonyos időkörben, pl. minden hónapban elékerülő fejfájás. (Periodus temporis).
*IDŐKÖRI
	(idő-köri) ösz. mn. Időkörben elétünő, megjelenő; bizonyos időkört illető, arra vonatkozó. Időköri tünemények, nyavalyák. (Periodicus).
*IDŐKÖRÖNKÉNT
	(idő-körönként) ösz. ih. Bizonyos időköröket tartva, követve. Időkörönként eléforduló tünemények.
*IDŐKÖZ
	(idő-köz) ösz. fn. Köz, mely bizonyos időszak eleje és vége között foglaltatik, pl. Az elébbi király halála és utóbbi megkoronáztatása közötti időköz. Árpádtól István királyig tartó időköz.
*IDŐKÖZBEN
	(idő-közben) ösz. ih. Némely időben, némelykor, néha, azonban, azalatt; bizonyos időnek kezdete és vége között. Időközben magam is kikirándulok a falura.
*IDŐKÖZI
	(idő-köz-i) ösz. mn. Időközben történő, létező; csak némely időt illető, ideiglenes. Időközi szórakozás. Időközi rendelkezés.
*IDŐKÖZILEG
	(idő-közileg) ösz. ih. Csak némely időt, vagyis időközt illetőleg; ideiglenesen. Időközileg intézkedni valami felől.
*IDŐLAJSTROM
	(idő-lajstrom) ösz. fn. Lajstrom, melyben a történt események bizonyos időszakok, pl. napok, hónapok, évek, századok szerént elsoroltatnak.
*IDŐLEGES
	(i-dő-leg-es) mn. tt. időleges-t, tb. ~ek. Azon időben vagy időszerént levő. Pest városának időleges főpolgármestere. Különbözik: ideiglenes.
*IDŐLEJÁRAT
	(idő-le-járat) ösz. fn. Valamely időnek lefolyta vagy lefolyása, eltelése. V. ö. LEJÁRAT.
*IDŐMENNYISÉG
	(idő-mennyiség) lásd: IDŐMÉRTÉK.
*IDŐMÉRET
	(idő-méret) ösz. fn. Valamely beszédrésznek állandó idomzatos időmennyiségbe alakítása. Lejti, lebegő, lengedező, toborzéki időméret. Görögös, magyaros időméret.
*IDŐMÉRETĚS
	(idő-méretěs) ösz. mn. Mely szabályszerü időmérettel van ellátva, öszveállítva.
*IDŐMÉRŐ
	(idő-mérő) ösz. fn. 1) Személy, ki az időt méri. 2) Eszköz, mely által az idő mértéke meghatároztatik, pl. az órások, a karmesterek időt mutató és meghatározó eszközei.
*IDŐMÉRTAN
	(idő-mér-tan) ösz. n. Tan, vagyis szabályok öszvege, mely a verselésben vagy zenében az időméretet és időmértéket adja elé.
*IDŐMÉRTÉK
	(idő-mérték) ösz. fn. 1) Szélesb ért. az időnek bizonyos határozott része, mely által az időfolyamát mérni szoktuk, milyenek: percz, óra, nap, hónap, év. 2) Szorosb ért. a zenészeknél azon mérték, mely szerént a hangokat, vagyis egyes ütenyeket rövidebb vagy hosszabb ideig kell kitartani. Lassú, halk, gyors időmérték. (Tempo). 3) A nyelvtanban a szótagoknak rövidebb vagy hosszabb hangoztatása. A magyarban az a, e, i, o, u, ö, ü, rövid időmértéküek, ha 1) nincs ékezetök vagy nincs vonás felettök, vagy 2) ha utánok nincs torlat, azaz közvetlenül akár azon, akár más következő szóban csak egy mássalhangzó áll, vagy épen semmi mássalhangzó nem áll vagy végre, ha bár a következő szó elején több mássalhangzó van is, pl. krajczár, de az illető rövid önhangzó a szó végén áll.
*IDŐMÉRTÉKĚS
	(idő-mértékěs) ösz. mn. Ami időmértékkel bír. Időmértékes nyelv, zene, versek.
*IDŐMOSTOHASÁG
	(idő-mostohaság) ösz. fn. A természeti időnek egy vagy más módon kedvezőtlen járása, pl. nagy aszály vagy tulságos esőzés, az időjárás mostohasága. Értjük általában a világi idő, vagyis a világi események kedvezőtlen voltáról is, az idők mostohaságáról.
*IDŐMULÁS
	(idő-mulás) ösz. fn. Általán, az időnek eltelése, eltünése. Szorosb ért. lásd: IDŐSÜLÉS.
*IDŐMULASZTÁS
	(idő-mulasztás) ösz. vn. Hanyagság vagy véletlen, akaratlan elkésés neme, midőn valaki az időt elszalasztja, nem használja, tétlenül elfolyni engedi.
*IDŐMULATÁS
	(idő-mulatás) ösz. fn. időtöltés, vagyis oly foglalkodás, különösen lelket vidító működés, mely az unalmat elűzi, s az idő folyását mintegy észrevétlenül sietteti.
*IDŐMULTÁVAL
	(idő-multával) ösz. ih. Bizonyos vagy némely időszak lefolyta után. Időmultával ő is megváltoztatta szándékát.
*IDŐNAP
	(idő-nap) ösz. fn. Meghatározott és valamire legalkalmasabb időpont; valaminek saját ideje, kora. Időnapra megjelenni a kitűzött helyen. Némely ember időnap előtt megvénűl. Időnap után (későn) jöttél.
*IDŐNKÉNT
	(i-dő-en-ként) ih. Nem folytonosan, hanem bizonyos időközök után, meg-megszakasztva. Időnként meglátogatni valakit. Időnként mutatkozó kórjelek.
*IDŐNY
	(i-dő-öny) fn. tt. időny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Bizonyos mértékekre felosztott idő, különösen melyekhez a hangokat az éneklésben, zenében, a tagmozgásokat a lépésben, tánczban alkalmazni kell. Időnyt tartani. Időnyre lépni, tánczolni, (tempo; különbözik: tactus = ütem; és: idény).
*IDŐNYERÉS
	(idő-nyerés) ösz. fn. Működés, állapot, midőn az időt folytonosan használva javunkra fordítjuk. Ellenkezője: idővesztés.
*IDŐNYOM
	(idő-nyom) ösz. fn. Jelek, maradványok, melyek bizonyos időt leélt tárgyakon látszanak. Időnyomok az emberi arczon.
*IDŐPERCZ
	(idő-percz) ösz. fn. Az időnek legkisebb mértékneme. V. ö. PERCZ.
*IDŐPERCZENET
	l. IDŐPERCZ. "Minden időperczenetben Mindennemü szegeletben Üldözöm vagy szünetlen, Hagyj békét oh kegyetlen!" Kisfaludy S.
*IDŐPONT
	(idő-pont) ösz. fn. 1) Az időnek kisded része, pl. percz, óra. Azon időpontban hala meg, midőn a földrengés kezdődött. 2) Oly időrész, mely bizonyos eseményről nevezetes. Krisztus születése azon időpont, melytől a keresztény időszámlálás kezdetét veszi.
*IDŐRE-HÁRA.
	l. IDEIG' alatt.
*IDŐREND
	(idő-rend) ösz. fn. Rend, melyben az időben történt események egymás után következnek. Időrendben elszámlálni valamely ország viszontagságait. Időrendbe szedett királyok élete, nevei. Időrendet tartani a történetirásban.
*IDŐROMBOLTA
	(idő-rombolta) ösz. mn. Az ,időrongált' szónál nagyobb fokot, rontóbb hatást jelentő melléknév. V. ö. IDŐRONGÁLT.
*IDŐRONGÁLT, IDŐRONGÁLTA
	(idő-rongált v. -rongálta) ösz. mn. Amit a húzamos vagy hosszasan tartott idő már megviselt, az idő foga megrágcsált. Időrongálta várak, köz épületek. Átv. értelemben is. Időrongálta szépség, arczvonalak.
*IDŐRÖVIDSÉG
	(idő-rövidség) ösz. fn. A cselekvésre szükséges időnek szűk volta.
*IDŐS
	(i-dő-es) mn. tt. idős-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Több vagy hosszabb időig élő, létező, koros, agg. Idős ember. 2) Szélesb ért. bizonyos ideig élő, létező. Mennyi idős ezen fiú? Te velem egy idős vagy. Elég idős vagy, már lehet eszed. 3) Higgadt, megfontolt, el nem hirtelenkedett. Idős, érett tanács. (Faludi).
*IDŐSB (1)
	(i-dő-es-b) mn. az idős szónak másod foka, tt. idősb-et. Régebben élő, létező, előbb született, korosb, vénebb. Te idősb vagy nálamnál. Idősbfi.
*IDŐSB (2)
	(mint föntebb), fn. Személy, ki bizonyos testület tagjai között korára vagy hivatalára nézve legöregebb, vagy az öregebbek osztályába való. Egyetemi karok idősbei v. idősbjei. Nép idősbei. Szerzetes rend idősbei. Mi NN. városi sebészek idősbei. (Senior). Alidősb v. másodidősb (prosenior). Család, vagy nemzetség idősbje.
*IDŐSBFI
	(idősb-fi) ösz. fn. A családban legidősbik fi, ki a hitbizományt birja.
*IDŐSBFISÉG
	(idősb-fiség) ösz. fn. Hitbizomány faja, midőn a hitbizományi jószágot a családban legidősbik fi kapja és birja.
*IDŐSBIK
	(i-dő-es-b-ik) másod fokú mn. tt. idősbik-et. Bizonyos testület v. osztály tagjai között a korosabbik; testvérek között öregebbik. Idősbik tanácsos. Fekvő birtokimat idősbik fiamra hagyom. Ez legidősbik gyermekem.
*IDŐSBSÉG
	(i-dő-es-b-ség) fn. tt. idősbség-ět. Tulajdonság vagy jogok öszvege, melyekkel oly személy bir, kit idősbnek nevezünk. V. ö. IDŐSB. Különösen, polgári intézmény, mely szerént némely nemzetségekben, azok díszének, gazdagáságának fentartásaul, a legidősb nemzetségág legkorosabb tagjának számára, némely elidegeníthetlen birtokok, mint hitbizományok alapitvák; továbbá am. e végre alapított jószágok. (Senioratus).
*IDŐSBSÉGI
	(i-d-ő-es-b-ség-i) mn. tt. idősbségi-t, tb. ~ek. Idősbséget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Idősbségi javak.
*IDŐSÍT, IDŐSIT
	(i-dő-es-ít) áth. m. idősít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Törvényi ért. véghezviszi, hogy bizonyos birtok vagy jog elidősüljön. Elidősít. V. ö. IDŐSŰL.
*IDŐSÍTÉS, IDŐSITÉS
	(i-dő-es-ít-és) fn. tt. idősítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos birtok vagy jog elidősűl.
*IDŐSÖDÉS
	(i-d-ő-es-ěd-és) fn. tt. idősödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki vénhedik, korosodik, életideje eljár.
*IDŐSÖDIK
	(i-d-ő-es-ěd-ik) k. m. idősöd-tem, ~tél, ~ött. Korosodik, vénhedik, élete napjai eljárnak. Fiaim! én már idősödöm, dolgozzatok ti helyettem.
*IDŐSSÉG
	(i-d-ő-es-ség) fn. tt. idősség-ět, harm. szr. ~e. Idős, azaz koros állapot vagy minőség; vénség, korosság.
*IDŐSÜL, IDŐSŰL
	(i-d-ő-es-űl) önh. m. idősül-t. Törvényes ért. bizonyos idő, pl. harminczkét év multával valamely birtok vagy jog egyik félre nézve érvénytelenné, másik félre nézve pedig érvényessé lesz, pl. midőn valaki a magyar törvény szerént 32 évig némely birtoka fölött jogait nem gyakorlotta, elhanyagolta, ellenben azokat egy másik, ellenmondás, ellenállás nélkül használta, és hatalmában tartotta, az illető birtok az elébbi tulajdonostól elidősült, s a meg nem zavart haszonvevőre szállott által. S ez utóbbi azt az újabb jogi nyelven ,elbirtokolni' mondatik. Máskép: évűl, elévűl.
*IDŐSŰLÉS, IDŐSÜLÉS
	(i-dő-es-űl-és) fn. tt. idősűlés-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e. Állapot, midőn bizonyos birtok vagy jog elidősűl. Máskép: elévülés. V. ö. IDŐSŰL.
*IDŐSŰLET, IDŐSÜLET
	(i-dő-es-űl-et) fn. tt. idősűlet-ět, harm. sz. ~e. Idősülés elvont értelemben.
*IDŐSÜLT
	(i-d-ő-es-űl-t) mn. tt. idősült-et. Mi a birtoki jog nem gyakorlása vagy elhanyagolása miatt érvénytelenné lett, s másra szállott. V. ö. IDŐSŰL.
*IDŐSZABÁS
	(idő-szabás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaminek időhatárt rendelünk, s kitűzzük az időpontot, meddig valamit meg kell tenni, vagy el lehet halasztani.
*IDŐSZAK
	(idő-szak) ösz. fn. Meghatározott rész az általánosan vett idő folyamából, időkör. Iskolai időszak, szünnapok időszaka. Különösen, oly időrész, az évnek azon szaka, melyben rendesen valami történni szokott, mely valamire kitünőleg alkalmas, és használtatik. Fürdői időszak. Farsangi időszak; újabban: idény.
*IDŐSZAKASZ
	(idő-szakasz) ösz. fn. l. IDŐSZAK.
*IDŐSZAKI
	(idő-szaki) ösz. mn. Időszakonként megjelenő, bizonyos időkörben működő vagy időkörre szorított. Időszaki röpiratok. Időszaki irodalom. Időszaki sajtó.
*IDŐSZAKILAG
	(idő-szakilag) ösz. ih. Bizonyos időszakokban, időnként. Időszakilag kiadott röpiratok.
*IDŐSZAKIRAT
	(idő-szak-irat) ösz. fn. Határozott időszakokban megjelenő irat, pl. évnegyedi, havi lapok.
*IDŐSZAKONKÉNT
	(idő-szakonként) l. IDŐSZAKILAG.
*IDŐSZAKOS
	(idő-szakos) ösz. mn. Időszakokra felosztott, időszakonként megjelenő, gyakorlott stb.
*IDŐSZAKOSSÁG
	(idő-szakosság) ösz. fn. Események, tünemények azon tulajdonsága, melynél fogva nem folytonosan, hanem csak némely vagy bizonyos időszakokban jelennek meg.
*IDŐSZÁM
	(idő-szám) ösz. fn. Évek vagy századok szerént rendezett időszak, mely a világ történetének valamely nevezetes eseményétől veszi kezdetét, pl. a világ teemtésétől, Róma építése-, Krisztus születése-, Mahomet futásától. Római időszám. Keresztény időszám. (Aera).
*IDŐSZÁMLÁLÁS
	(idő-számlálás) ösz. fn. A történetirásnak egyik lényeges működése, mely az egymás után következő vagy ugyanazon időben feltünő események idejét eléadja, különösen az évek folyama szerént elrendezi.
*IDŐSZÁMTAN
	(idő-szám-tan) ösz. fn. A történetirás segédtana, mely a különféle időszámokat tárgyalja, kezdetöket meghatározza, s egymással öszvehasonlítja, s az által a világesemények ideje sorát, s egyes események bizonyos időpontját kijelöli. (Chronologia). V. ö. IDŐSZÁM.
*IDŐ SZERÉNT VALÓ
	l. IDŐLEGES.
*IDŐSZĚRŰ
	(idő-szěrű) ösz. mn. 1) Bizonyos időszakhoz, korhoz illő, alkalmazott. Időszerű mezei munkák. Időszerű vállalatok, máskép: korszerű. l. ezt. 2) Mulandó, nem tartós, változó, mint az idő.
*IDŐTÁBLA
	(idő-tábla) ösz. fn. Tábla, melyen a történeti események időszám, évszám szerént följegyezvék, elésorolvák. Világtörténetek időtáblája. Hazánk történeteinek időtáblája Árpádtól a legújabb orig.
*IDŐTÁBLÁZAT
	(idő-táblázat) ösz. fn. Táblázat vagy rovatok öszvege valamely időbeli történetek idő- és sorszám szerénti kivonatos följegyzésére, egybeállítására, öszvevetésére.
*IDŐTÁJ
	(idő-táj) ösz. fn. Mi bizonyos időponthoz közel esik; bizonyos időszaknak köre. Élünk vele, midőn valamely eseménynek időpontját, óráját, napját, évét meghatározni nem tudjuk, vagy nem akarjuk, pl. Reggeli időtájban lopták el pénzemet. Ez azon időtájban történhetett, midőn honn nem valék. V. ö. TÁJ.
*IDŐTAN
	(idő-tan) ösz. fn. 1) Tan az égmérsékleti tüneményekről, pl. meleg, hideg változatairól 2) l. IDŐSZÁMTAN.
*IDŐTARTAM
	(idő-tartam) ösz. fn. Az időnek hosszabb-rövidebb részekre felosztása az elmében. A többé-kevésbé hosszabbnak: időszak, időfolyam, ha csak egy pillanatnyi: időpont a neve.
*IDŐTARTÁS
	(idő-tartás) ösz. fn. 1) Bizonyos időnek folytonos haladása, tartósága. Felhős, meleg, hideg időtartás. 2) Cselekvési rend v. pontosság, mely szerént valaki a kiszabott, kitűzött időt el nem mulasztja, valaminek idejét megtartja. A tisztviselőnek egyik főkötelessége a pontos időtartás.
*IDŐTELÉS
	(idő-telés) ösz. fn. Időfolyás, időhaladás, időmulás az egymás után következő események eltünése.
*IDŐTLEN
	l. IDÉTLEN.
*IDŐTÖLTÉS
	(idő-töltés) ösz. fn. Kedves, kellemes, mulattató foglalkodás, mely az idő folyását mintegy sietteti, észrevétlenné teszi, s az unalmat eltávoztatja. Neked a vadászat, nekem az olvasás legkedvesebb időtöltésem. Időtöltésre irt könyvek. Időtöltésül hirlapokat olvasni.
*IDŐTÖLTÉSBŐL
	(idő-töltésből) ösz. ih. A végett, hogy az idő teljék, unalom elüzésére, mulatság kedveért. Időtöltésből kártyázni, sétálni, szinházba menni.
*IDŐTÖLTŐ
	(idő-töltő) ösz. mn. és fn. 1) Mi által unalmat üzünk, az időt elfolyni siettetjük. Időtöltő mulatságok, játékok, olvasmányok. 2) Személy, ki mulattató társalgása által megrövidíti az időt, v. kinek egyetlen foglalkodása az időt kényelmesen, mulatva, dologtalanul eltölteni.
*IDŐTUDOMÁNY
	(idő-tudomány) lásd: IDŐSZÁMTAN.
*IDŐÜVEG
	(idő-üveg) ösz. fn. Általán üvegeszköz, üvegcső, mely bizonyos folyadékkal, rendesen higanynyal megtöltve az idő, vagyis légmérséklet változásait és fokait kimutatja, milyenek pl. a hévmérő, légmérő.
*IDŐVÁLTOZÁS
	(idő-változás) ösz. fn. 1) Egyik időszak elmulása, s másik feltünése, kezdete, pl. midőn az ó év után új kezdődik. 2) A légmérséklet- v. égi tüneménynek más állapotba átmenése, pl. midőn derü után ború, meleg után hideg következik vagy viszont. Hirtelen, sürű időváltozás. Tavaszszal gyakori szokott lenni az időváltozás. Időváltozást jelentő csúzos bajok. Némely állatok igen megérzik előre az időváltozást.
*IDŐVÁRTATVA
	(idő-vártatva) l. IDŐJÁRTÁVAL.
*IDŐVEL
	(i-dő-vel) ih. Idő multával, bizonyos idő lefolyta után. Idővel minden máskép lesz. Majd idővel nekünk is jobbra fordul dolgunk.
*IDŐVESZTĚGETÉS
	(idő-vesztěgetés) ösz. fn. Az időnek munka nélkül használatlanul elhalazstása, eltöltése vagy haszontalan dolgokra való fordítása.
*IDŐVESZTĚGETŐ
	(idő-vesztěgető) ösz. mn. és fn. 1) Mi által vagy miatt az idő haszonvétlenül elmúlik, elvész. Idővesztegető játékok, dombérozások. 2) Személy, ki az időt használatlanul elmulni hagyja, naplopó, ácsorgó.
*IDŐVESZTÉS
	(idő-vesztés) ösz. fn. Bizonyos idő használatának elmulasztása vagy kelletinél több idő, mint amennyi valamely dolog végrehajtására megkivántatik. A régi robotrendszer sok idővesztéssel járt. V. ö. IDŐNYERÉS.
*IDŐVESZTESSÉG
	(idő-vesztesség) l. IDŐVESZTÉS.
*IDŐVETÉS
	(idő-vetés) ösz. fn. l. IDŐSZÁMTAN.
*IDŐVETŐ
	(idő-vető) ösz. fn. Történettudós, ki a történeteket, világeseményeket időszám szerént elrendezi, s öszveállítja, s a különféle időszámlálásokat rendszeresen egyezteti. (Chronologus).
*IDŐVIZSGÁLÁS
	(idő-vizsgálás); IDŐVIZSGÁLÓ, (idő-vizsgáló); l. IDŐVETÉS, IDŐVETŐ.
*IDŐZ
	(i-dő-ez) önh. m. időz-tem, ~tél, ~ött. Időt tölt, mulat; késik, elmarad. Bor mellett időzni. Hol időztél oly sokáig? Faludi áth. ért. is használja, s a. időt rendel, határoz, kitűz. Időzött óra; időzött korra; közelít az időzött nap.
*IDŐZÉS
	(i-d-ő-ez-és) fn. tt. időzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Időtöltés, időmulatás, késés. 2) Idő kitüzése.
*IDRÁNY
	falu Abaúj megyében; helyr. Idrányba, ~ban, ~ból.
*IDŰL, IDÜL
	(1), (i-d-ő-űl) önh. m. idül-t. Időnként elékerűl vagy hosszú időre kiterjed, meggyökeresedik. Mondják testi nyavalyákról, melyek tartósak és megrögzöttek szoktak lenni.
*IDŰL, IDÜL
	(2), (id-űl) önh. m. idül-t. Gyöke id, melyből idv, idves, idvez, idvezűl is stb. származnak. Értelme: egészsége, megroncsolt testi állapota jobbra változik, jobban érzi magát, épűl, éperedik, magához, erejéhez tér. Máskép: üdűl. V. ö. ID, ÜD.
*IDŰLÉS, IDÜLÉS
	(1), (i-dő-űl-és) fn. tt. idűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nyavalya állapota, midőn hosszabb időre terjed, s meggyökeresedik. V. ö. IDŰL, 1).
*IDŰLÉS, IDÜLÉS
	(2), (id-ül-és) fn. tt. idülés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki idűl, azaz egészsége visszatér, jobbá lesz vagy lenni kezd. Felidülésem után legott útra kelek. Máskép: üdűlés.
*IDÜLT
	(i-d-ő-ül-t) mn. tt. idült-et. Hosszú időig tartó, meggyökeresedett, bizonyos időváltozásokkor visszatérő. Mondjuk betegségről, nyavalyákról. Idült csúzos bajok, Idült köszvény.
*IDV
	(id-v) fn. tt. ide-et v. ~ět, harm. szr. ~e. Gyöke id, mely szanszkrit nyelven am. innepel, énekel, vagyis énekkel tisztel, dicsér, áld, boldognak mond. Eredetileg egynek látszik a di gyökkel, s id-v nem egyéb, mint di-v v. divó, ami dívik, ami divást, divó állapotot mutat. Héber nyelven idav, arabul ada am. segít, segély által megszabadít, boldog állapotba helyez, rosz sorsot javít. Idv szóval látszik egyezni a latin ave is. Ezen öszvehasonlítások után idv jelent áldott, boldog, szabad helyzetet v. állapotot, áldást, boldogságot, különösen lelki boldogságot, melyet Isten kegyelme és segítsége által érünk el. Zárt ajakkal: üdv. V. ö. IDVES, IDVEZEL
*IDVARNOK
	falu Torontál megyében; SZŐLLŐS-IDVARNOK, falu ugyanott; helyr. Idvarnokon, ~ra, ~ról.
*IDVES v. IDVĚS
	(id-v-es) mn. tt. idves-t v. ~et, tb. ~ek. Idvvel párosult, mi idvet, azaz áldást, szerencsét, boldogságot hoz, különösen a léleknek örök nyugalmat, megelégedést, dicsőítést szerez. Idves szándék, akarat. Idves változások a nemzeti kormányban. Idves törvényczikkelyek. Idves imádság, szent beszédek, oktatások. Máskép: üdvös.
*IDVESEN v. IDVĚSEN
	(id-v-es-en) ih. Boldogul, szerencsésen, áldással, lelki megnyugvással; oly módon, mely áldást, szerencsét, boldogságot, lelki nyugalmat szerez, máskép: üdvösen. V. ö. IDVES.
*IDVESSÉG v. IDVĚSSÉG
	(id-v-es-ség) fn. tt. idvesség-ět, harm. szr. ~e. Idves, azaz áldásos, boldog, szerencsés, nyugott, megelégedett sors, állapot. Jó fejedelemtől és bölcs törvényektől függ a népek idvessége. Különösen lelki állapot, öröm és nyugalom, melyben azok részesülnek, kik a szent valláson alapuló erény szabályainak és törvényeinek követése által bensőleg megelégedettek, s haláluk után Isten különös kegyelmében részesülnek. Örök, mennyei idvesség. Az idvesség utján járni. Idvesség reményében a földi viszontagságokat békével szenvedni. Máskép: üdvösség. Ellentéte: kárhozat.
*IDVĚSSÉGĚS
	(id-v-ěs-ség-ěs) mn. tt. idvěsségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Idvességet hozó, eszközlő. Idvességes lelki gyakorlatok.
*IDVEZ v. IDVĚZ
	(id-v-ez) mn. mely csak a légy igével használtatik: idvez légy, többesben: idvezek legyetek. Képzésre nézve olyan, mint szár-az, ig-az, neh-ez melléknevek, melyekben az az ez képző nem egyéb, mint a módosított, s tulajdonságot jelentő as, es: idv-es, szár-as, ig-as, neh-es, száraz t. i. az, minek levelei, nedvei kivesztek, s csak szára, törzse, szilárd része maradt; igaz, mely iggal, joggal bir, s idvez, am. idvvel ellátott, idves; honnét idvezlégy am. légy idves, idv legyen veled, légy áldott, boldog, szerencsés. Ily szókkal élünk, midőn valakit köszönteni, innepélyesen fogadni, szóval idvezleni szoktunk. Ezzel kezdődik az ismert angyali idvezlet: Idvezlégy Mária, malaszttal teljes. Máskép: üdvöz.
*IDVEZĚL
	v. IDVĚZĚL, (id-v-ez-ěl) áth. m. idvezěl-t v. idvezlětt, htn. ~ni v. idvezleni. 1) Tulajdon és szoros ért. valakit ezen szóval köszönt, fogad; idvez légy, idv neked. Az Úr angyala idvezlé szűz Máriát. 2) Szélesb ért. találkozás vagy látogatás alkalmával valakit bizonyos jó kivánatu szókkal, örömet jelentő tisztelgésekkel, kedves nyilatkozattal köszönt, fogad. Szívből örvendek, hogy házamnál idvezelhetlek. Mint legkegyesebb urunkat, jótévőnket a hála és öröm legforróbb szavaival idvezlünk tégedet. A kelletlen vendéget nem idvezleni. Idvezlem önt. Máskép: üdvözöl.
*IDVEZÍT, IDVEZIT
	(id-v-ez-ít) áth. m. idvezít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Idvezzé tesz, azaz eszközli, megcselekszi, hogy idvez legyen, hogy boldoguljon, különösen lelkileg, az erény és szent vallás buzgó követése és gyakorlata által örök mennyi jutalomban részesüljön. A hit egyedül nem idvezít. Teljesítsük Isten akaratát, hogy idvezítsen bennünket. V. ö. IDV, IDVEZ.
*IDVEZÍTÉS, IDVEZITÉS
	(id-v-ez-ít-és) fn. tt. idvezítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely valakit idvezít, mely által valaki idvezűl.
*IDVEZÍTŐ, IDVEZITŐ
	(id-v-ez-ít-ő) mn. és fn. tt. idvezítő-t. 1) Idvezzé tevő, idvességet szerző, hozó, adó. Idvezítő hit, mely jó cselekedetek által nyilatkozik. 2) Személy, ki idvességet szerez, boldogít, veszélyből kisegít, kiszabadít; különösen nemesebb ért. Jézus Krisztus, a megváltó, és az erkölcs mestere, s azáltal is a világnak legnagyobb boldogítója.
*IDVEZLET v. IDVĚZLET
	(id-v-ez-ěl-et) fn. tt. idvezlet-ět, harm. szr. ~e. Tisztelgő, örömet, hálát jelentő, áldást, boldogságot kivánó szavak, melyekkel valakit találkozás vagy látogatás alkalmával köszöntünk, fogadunk, megtisztelünk. A kinevezett új főnök idvezlete. Angyali idvezlet. A szives idvezletet érzékenyen fogadni. Máskép: üdvözlet.
*IDVEZŰL, IDVĚZÜL
	(id-v-ez-űl) önh. m. idvezűl-t. Vallási, különösen keresztényi ért. am. lelkileg boldogúl, az Isten választottai között örök, mennyei dicsőséget, boldogságot nyer. Ellentéte: kárhozik, elkárhozik. Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezűl; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. (Márk. 16. 16). Szélesb ért. boldogúl, sikert ér valamivel. Semmikép nem idvezűlhetek vele.
*IDVEZŰLÉS, IDVĚZÜLÉS
	(id-v-ez-űl-és) fn. tt. idvezűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Keresztény ért. az örök mennyei boldogságnak elnyerése, lelki dicsőülés. Ellentéte: kárhozás, elkárhozás. V. ö. IDVEZ, IDVEZŰL.
*IDVEZŰLET, IDVĚZÜLET
	(id-v-ez-űl-et) fn. tt. idvezűlet-ět, harm. szr. ~e. Örök mennyei boldogságban, dicsőségben álló lelki állapot. Ellentéte: kárhozat.
*IDVEZÜLT, IDVĚZÜLT
	(id-v-ez-ül-t) mn. tt. idvezült-et. Szorosb ért. ki örök mennyei boldogságot, dicsőséget nyert. Istennek idvezült választottai. Idvezült vértanúk, hitvallók, hivek. Szélesb ért. némi kegyelettel mondják a megholtakról általában, s am. boldogult, Istenben elnyugodott. Idvezült apám. Imádkozzunk az idvezült sirja fölött.
*IED v. ÍED, IEDÉS, IEDSÉG stb.
	l. IJED, IJEDÉS stb.
*IF
	elvont gyök, mely megvan az ifju, ifjoncz, ifjad, ifjudik, ifjaszt stb. származékokban. Eredetileg iv, melyből lett iv-ik-iv-adék. Ivik a hal, azaz nemzés végett közlekedik. Dicső ivadék, azaz nemzedék. Fordítva egyezik fi főnévvel. Rokon vele a latin juvenis, német jung, Junker, illir junák szók gyöke. A v, a lágy j betü előtt könnyebb kiejtés végett változik által rokon f betüre, s iv-ju, iv-joncz, iv-jít stb. helyett lesz if-jú, if-joncz, if-jít stb. Tehát if, vagyis iv am. nemzés alapja, s ifjú am. nemzésből eredett, származott. V. ö. IFJ.
*IFJ
	(iv-j) törzsök, mely alanyesetben nem használtatik, de fölveszi a hangzóval kezdődő ragokat és képzőket, mint: ifjat, ifjak, ifjam, ifjad, ifja, ifjam, ifjanta, ifjad, ifjít, ifjoncz stb. Gyöke a nemzést v. nemzedek alapját jelentő iv, melyből i képzővel lett iv-i, azaz ivből való, származó, nemzett, született; ebből lett iv-j, ifj-j. Ilyen képzésüek: cser, cser-i, cser-j; or, or-i, or-j (disznó orja, azaz háta tetején végig nyuló gerincz), tar, tar-i, tar-j (a marha tarán, tarkóján levő hús), sar, sar-i, sar-j (a lesarolt, levágott növény tövéről növő hajtás). V. ö. FI, IF és IFJÚ.
*IFFI
	(iv-fi) ösz. régies fn. tt. iffi-at. Gyöke a nemzést jelentő ív v. ívik, s jelent oly fiat, férfi magzatot, kit nem rég ivtak, nemzettek. Ma is sok helyütt divatos: ifjú v. ifiú, ,ifjú' helyett. V. ö. IFJ.
*IFJABB
	(if-j-u-abb) másodfoku mn. ifju-ból, az u elhagyásával, mint: hosszu-ból hosszabb, könnyü-ből könnyebb.
*IFJABBIK
	(if-j-u-abb-ik) másodfoku mn. s jelenti azt, ki két személy között korra nézve fiatalabb. Ez az öregebbik, ez pedig az ifjabbik fiam. Különösen így nevezi a nő férjének testvér öcscsét. Ifjabbik uram, máskép kisebbik uram. Nem szeretem az uramat, haja ha! Csak az ifjabbik uramat, haja ha! (Népd.).
*IPJACSKA
	(if-j-u-acs-ka) fn. tt. ifjacská-t. Kisded igen fiatal fiú gyermek. V. ö. IFJ.
*IFJACSKÁLKODIK
	(if-j-u-acs-ka-al-kod-ik) k. m. ifjacskálkod-tam, ~tál, ~ott. Ifjacskák módjára, szokása szerint viseli magát.
*IFJADIK
	(if-j-u-ad-ik) k. m. ifjad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Szokottabban l. IFJUDIK.
*IFJAN
	(if-j-u-an) ih. Az élet fiatal szakában, mint ifjú, ifju korban; ifju módjára. Ifjan meghalni. Ifjan viselni magát. Ifjan öltözködni.
*IFJANCZ
	(if-j-u-ancz) fn. és mn. lásd: IFJONCZ.
*IFJANT
	(if-j-u-an-t) l. IFJANTA.
*IFJANTA
	(if-j-u-an-ta) ih. Ifju korban, ifjui években. Akit Isten szeret, ifjanta meghal. (Km.). V. ö. LEÁNYTA.
*IFJAS
	(if-j-u-as) mn. tt. ifjas-t v. ~at, tb. ~ak. Ifjak szokásaival, erkölcseivel biró, ifjat mutató. Ifjas magaviselet. Ifjas könnyüség lépésben, taglejtésben.
*IFJASKODIK
	(if-j-u-as-kod-ik) k. m. ifjaskodtam, ~tál, ~ott. Ifjasan, ifjak módjára, ifjak szokása szerint cselekszik, ifjat játszik, legénykedik.
*IFJASSZONY
	(ifj-asszony v. ifju-asszony) ösz. fn. Tulajdonkép: menyecske, fiatal asszony. Alsóbb rendü népnyelven, czímneve az oly asszonynak, ki nem az úri vagy ,tekintetes' osztályhoz tartozik, milyenek a mesteremberek, városi köz polgárok, falusi vagyonosabb lakosok feleségei, akár fiatalok, akár korosabbak legyenek. Vegyen az ifjasszony tojást. Ehhez legközelebb álló czímfokozat: nagyasszony, mit már a kisebb városi ifjasszonyok is követelni szoktak. Némely tájakon, pl. Mátyusföldén: ifjúasszony; néhutt: ifiasszony. Általánosb szokással ,ifjasszony' czím mégis fiatalabb, és ,nagyasszony' czím korosabb nőket illet.
*IFJASZT
	(if-ju-asz-t) áth. m. ifjaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani l. IFJÍT.
*IFJATTA
	l. IFJANTA.
*IFJÍT, IFJIT
	(if-j-u-ít) áth. m. ifjít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Ifjuvá, fiatallá tesz, fiatalít, olyanná alakít, milyen a fiatal ember lenni szokott. A szakál leberetválása megifjítja az embert. A jó élet egészen megifjította. A kopaszt megifjítja a csinos vendéghaj. Erőnek erejével ifjítja magát.
*IFJÍTÁS, IFJITÁS
	(if-j-u-ít-ás) fn. tt. ifjítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki ifjuvá, vagyis ifjú alakuvá képeztetik. Némely agg nők és piperkőczök jól értenek az ifjításhoz.
*IFJODÁS, IFJODIK
	lásd: IFJUDÁS, IFJUDIK.
*IFJONCZ
	(if-j-oncz) fn. tt. ifjoncz-ot, harm. szr. ~a. Kicsinyező képzőjénél fogva jelent serdülő ifjat, ki a gyerkőcze korból csak imént lépett ki; fürge legényke.
*IFJONCZI
	(if-j-oncz-i) mn. tt. ifjonczi-t, tb. ~ak. Ifjonczhoz való, illő, ifjonczot illető, arra vonatkozó. Ifjonczi fürgeség, elevenség, könnyelmüség. V. ö. IFJONCZ.
*IFJONCZILAG
	(if-j-oncz-i-lag) ih. Ifjonczok módjára, fürge ifjak szokása szerint. Ifjonczilag hegykélkedni, tüzeskedni, szeleskedni.
*IFJONCZSÁG
	(if-j-oncz-ság) fn. tt. ifjonczság-ot, harm. szr. ~a. Azon kor, melyben valaki ifjonczczá lett. Továbbá: ifjonczi tulajdonság, minőség.
*IFJONTA
	l. IFJANTA.
*IFJÚ, IFJU
	(if-j-ú v. iv-j-u) mn. tt. ifjú-t, tb. ~k v. ~ak. Az ifj-at és ifj-ak közvetlen törzsöke: ifj, nem ifjú. E szóban az ú valószinüleg az átalakult ó, s e szerént ifjú am. ifjó, azaz oly ember, ki ifjik, ki azon kort érte el, mely az ivásra, vagyis nemzésre, szaporításra képes kezd lenni. Ily képzésüek: válik, váló, válu; gyürik, gyürő, gyürü, aszik, aszó, aszú stb. Egyébiránt több szavainkban az ú (ű) csak toldalékbetü vagy utóhangzás, ilyenek varj-u, sarj-u, borj-u, gyapj-u, varj, sarj, borj, gyapj helyett stb. továbbá több ősi magyar neveink, mint: Lelu, Tosu, Undu, Kundu, Etelkuzu; Lél, Tas, Und, Kund, Etelkuz (-köz) helyett. A sínai nyelv általában nem tűri a szó, sőt szótag végén a mássalhangzót, (az n, ng és l kivételével), miért vagy elhagyja ezt, vagy még egy önhangzót vet utána toldalékul, pl. a latin crux ebben így hangzik: ku-ru-szu, nálunk szintén ku-ru-cz, s régiesen: ku-ru-czu. Ifjú kor az, mely a gyermekkor után következik, midőn a növendék nemi ösztönei fejlődni kezdenek, s tart azon évekig, melyekben a test teljesen kiképződik. Az ,ifjú' szó mint melléknév, mind a kt nembeliekről mondatik: ifjú úr, ifjú legény, ifjú leány, ifjú asszony; de mint főnév csak férfi sarjadékot jelent. Nagy reményű, tanuló ifjú. Hány ifjú jár ezen oskolába? Tűz, lelkesedés illik az ifjuhoz.
*IFJÚAN
	(if-j-ú-an) ih. Ifjú módon, ifjak szokása szerént; ifjúilag. Ifjúan öltözködött, kicziczomázott aggnő.
*IFJÚASSZONY
	l. IFJASSZONY.
*IFJÚDAD
	(if-j-ú-dad) kicsinyező mn. tt. ifjúdad-ot. Igen ifju, csak most serdülni, pelyhesedni kezdő; ifjacska, fiatalka. "Szüvedben bátor miként vad orozlán, Azért neveztek bátor Lászlónak, Mikoron méglen ifjúdad volnál." Régi ének Sz. László királyról.
*IFJÚDADON
	(if-j-ú-dad-on) l. IFJONTA.
*IFJÚDÁS
	(if-j-ú-od-ás) fn. tt. ifjúdás-t, tb. ~ok. Korváltozás vagy állapot, midőn valaki ifjudik, fiatalodás. V. ö. IFJÚDIK.
*IFJÚDIK, IFJUDIK
	(if-j-ú-od-ik) k. m. ifjúdtam, ~tál, ~ott. Ifjú alakot ölt, olyan lesz, mint az ifjúk lenni szoktak. Miolta szakálát levette, szinte megifjudott. Ifjúdó erővel, képzelettel.
*IFJÚI
	(if-j-ú-i) mn. tt. ifjúi-t, tb. ~ak. Ifjút illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ifjúi tűz, elevenség, képzelődés. Ifjúi könnyelmüség, vágyak, ingerek, ösztönök.
*IFJÚILAG
	(if-j-ú-i-lag) ih. Ifjúi módon, ifjak szokása szerint.
*IFJÚKOR
	(ifjú-kor) ösz. fn. Az emberi élet serdülő kora, mely a nemi ösztönök kifejlődésén kezdődik, és tart a testnek teljes kiképzéseig.
*IFJÚL
	(if-j-úl) önh. l. IFJÚDIK.
*IFJÚLAG
	(if-j-ú-lag) ih. Ifjan, ifjúan, ifju módon, ifju szokás szerint.
*IFJÚN
	(if-j-u-an) ih. l. IFJÚLAG.
*IFJÚSÁG, IFJUSÁG
	(if-j-ú-ság) fn. tt. ifjuság-ot, harm. szr. ~a. 1) Ifjú kor. Az ifjúság aranyalma, méltó megőrizni. (Km.). Ifjúságomtól fogva szolgálom a hazát. Ifjúság bolondság. (Km.). Néhutt: ifiúság. "Addig élem világom, Míg tart ifiúságom." Népd. 2) Ifjak, ifjú emberek öszvege, testülete. Oskolai ifjúság. Ifjúságot nevelni, oktatni, jó példával erény utjára vezetni. Az ifjúság számát öszveírni. Fegyverre szólítani az ifjúságot.
*IFJÚSÁGI, IFJUSÁGI
	(if-j-ú-ság-i) mn. tt. ifjúsági-t, tb. ~ak. Ifjúságot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ifjúsági évek. Ifjúsági heveskedés. V. ö. IFJÚSÁG.
*IFJUTTA
	székelyes tájszó, l. IFJANTA.
*IG (1)
	elvont gyöke igaz, igazít, igazság stb. származékoknak, melyek alapértelme szerint azonos a jog gyökkel, melyből jogos, jogosít, jogtalan származtak. Sínai nyelven í am. justum, justitia. l. JOG. V. ö. JÓ.
*IG (2)
	elvont gyöke iga szónak és származékainak, s amennyiben eredeti magyar gyöknek is tekinthető, jelent általán egybekötést, egybefoglalást.
*IG (3)
	az állitó igen szó törzse; azonosnak látszik így v. igy szóval, s ,igen' am. igyen.
*~IG
	névrag, mely t. i. bizonyos határig terjedő vagy korlátok közé szorított tért, helyet, térben létező tárgyat, továbbá időt, s időben bizonyos meghatározott pontig haladó eseményt mutat ki és határoz meg, épen úgy, mint a kor rag azon időpontot, melyben valami történik, vagy a bizonyos eseménynyel kapcsolatban levő időt jelöli ki. Adriától Kárpátok-ig. Dunától Balaton-ig. Öt órafolyás-ig. Három nap-ig. (Mint kor szóval. Két órakor délután. Nap keltekor, nap nyugtakor. Ebédkor, vacsorakor). Innét valamint a kor rag, úgy valószinü, hogy az ig is eredetileg főnév volt, s annyit tett, mint: határ, czél, korlát, terjedés, de bizonyos helyre vagy időre szorítással, korlátolással. Erre mutatnak 1) a benne rejlő, s mozgást, lépést, távolodást jelentő i gyökelem, (valamint a különben vékony hangu iget); 2) az öszvehuzást, öszvekötést jelentő g betü. A g betühangnak ezen értelme van az iga szóban is. Lehető az is, hogy ig, mely régente inkább ég alakban divatozott (mint ma is ,mindég' szóban): addég eddég, estég, váltég, stb. vég főnév módosúlata, pl. Balaton-ig = Balaton-vég, diófa-ig = diófa-vég. Ebben: mind végig maig is fennáll, még pedig e szerént kettőztetve is, mint nál, ebben: nálamnál. A törökben dek (dak) v. degin v. dejin, úgy látszik degmek v. dejmek (am. érni, érinteni) igétől ered. Dsagataj nyelven: tigin, tigrü (Abuska). Rokon vele: igen, mint ,nagyon' értelmü szóban levő, s elavult melléknév ig, melyet Molnár A. szótárában ig-jó (satis bonus), ig-jól (sat bene) értelemben olvasunk, s ha a ma is közdivatű igen határozót hozzávetjük, annyit jelent, mint: bő, nagy, a meddig csak határa terjedhet, végső határaig, pl. igen hosszú, magas, széles; igen jó, rosz, szép, rút stb. Különbözik ettől az állitó igen, mely ,igyen'-ből látszik módosultnak; ennek tehát törzse: így. Az -ig névrag nagyon kedveli a lan, len toldalékot, pl. míglen, addiglan, egyiglen, ideiglen, holtiglan, pediglen; a Tatrosi codexben: hetediglen, véreiglen, pitvariglan, harmadnapiglan, határaiglan, maiglan, eddéglen stb. A mult részesülő különösen szereti fölvenni ezen ig ragot, toldalékkal vagy a nélkül, mint csordul-t-ig, un-t-ig, él-t-ig (mind éltig), hol-t-ig, vál-t-ig, duz-t-ig stb. és: csordultiglan, éltiglen, holtiglan stb. amidőn az öszvetett tig rag közelebb jár a török dek, deg-in és csagataj tig-in ragokhoz.
*IGA
	(ig-a) fn. tt. igát. Gyöke az egybekötést, foglalást jelentő ig, mely eredetileg igének vétetvén, ebből lett ig-ó részesülő, innen ig-a jelenti azon eszköz nevét, mely öszvefoglal valamit, különösen melybe a vonó barmokat fogják, u. m. járom, hám; honnét: igás ökör, igás ló. Így lett czik, csig, csat, pat, ragy stb. gyökökből közvetlenül: czika, csiga, csata, pata, ragya. Megegyezik vele a latin jugum, német Joch, cseh goch, ghó, perzsa ju, jugh, török jik, sínai héng és nge, szanszkrit juds, jugan, hellén xugon, xugoz, orosz igo, svéd ok, dán aag, finn ies stb. s a szanszkrit juds egyezik a latin jungo, hellén zeugw stb. szókkal, s a magyar juh, juha (a szekér elejének egyik része) stb. V. ö. JÁROM. Igába fogni a tinót, ökröt. Igát húzni. Igából kitörni. Különösen am. kettejével igázott, igába fogott. Egy iga ökör, azaz két ökör, négy iga ökör, nyolcz ökör. Átv. ért. öszvekapcsolás, nevezetesen férjnek és nőnek házasság általi párosodása. Igába fogás (Pázmán), képes kifejezéssel am. nyomás, elnyomott állapot, szolgaság, teher, teherviselés, hódultság. Iga alá vetni, iga alatt tartani. Iga alatt nyögni.
*IGABÉLFA
	(iga-bél-fa) ösz. fn. Két fa, mely az iga vállát, és iga talpát öszveköti, s rendesen czifra és magasra felnyúlik. Az igába fogott barom nyaka az igabélfa és járomszeg közé esik. Máskép: kázla.
*IGABELI
	(iga-beli) ösz. mn. Igába fogott, igában v. igát huzó. Igabeli tinók, ökrök. Átv. ért. házastárs, honnan: igabeliség am. házasság. A házasság egy igabeliséget jelent. (Biró Márton).
*IGAERŐ
	(iga-erő) ösz. fn. Igabeli v. igás munkaerő, melyet az igás barmok használhatósága fejt ki.
*IGAL
	mváros Somogy, és puszta Veszprém megyében; helyr. Igal-on, ~ra, ~ról.
*IGAR
	falu (TISZA~), Heves megyében; és puszták Fejér m. Helyr. Igar-on, ~ra, ~ról.
*IGARFA
	(igar-fa) ösz. fn. Kassai József szerént am. iharfa v. juharfa.
*IGAROBOT
	(iga-robot) ösz. fn. Robot v. úrdolga, melyet az eltörlött urbér szerént igás barmokkal, vagyis szekerezve, ekével tartozott a jobbágy végrehajtani, különböztetésül a gyalog robot-tól.
*IGÁS
	(ig-a-as) mn. tt. igás-t v. ~at, tb. ~ak. Iga alá szánt, igában dolgozó, Igás barom. Igás ökör. Mondják lovakról is, kivált uraságiakról, melyek ház körüli, vagy gazdasági munkákra, teherhuzásra használtatnak. Igás lovakat venni; máskép: konyhalovak, különböztetésül a díszlovak-tól. Szélesb ért. igás lovak, melyek igaféle hámban húznak, mint a németek, csehek, s több vidéki tótok lovai.
*IGÁSROBOT
	(igás-robot) ösz. fn. lásd: IGAROBOT.
*IGASZAKMÁNY
	(iga-szakmány); ösz. fn. l. ROBOT.
*IGASZEG
	(iga-szeg) ösz. fn. lásd: JÁROMSZEG.
*IGASZÍJ
	(iga-szíj) ösz. fn. Szíj a lóigán.
*IGÁTLAN
	(ig-a-atlan) mn. tt. igátlan-t, tb. ~ok. Igát nem viselő, igában nem huzó; csordabeli, gulyabeli, ménesbeli. Igátlan tulkok. Igátlan bika, tehén. Átv. ért. meg nem hódított, szabad, szilaj, kicsapongó. Igátlan vad népek. Igátlan szabad nemzetek. Puszták igátlan fia. Határozókép am. iga nélkül, igátlanul.
*IGÁTLANUL
	(ig-a-atlan-ul) ih. Igát nem viselve, nem húzva. Átv. ért. szabad állapotban, meg nem hódítva, szilajul.
*IGAVONÓ
	(iga-vonó) ösz. mn. Ami igát von, ami igásmunkára szokott használtatni. Igavonó barom.
*IGAZ
	(ig-az) mn. tt. igaz-at. Gyöke a maga nemében valami jót jelentő ig, (jog, jó). 1) Am. az észtan és ismetan szabályaival, a valósággal megegyező, azok által jóvá hagyott. Igaz állítás, itélet, okoskodás. Igaz mondás. Nincs szerencséje az igaz mondáshoz. (Km.). Igaz mondás nem emberszólás. (Km.). Igaz értelem, beszéd. Igaz-e? Ez nem igaz. Egy szó sem igaz benne. Igazat megvallván. "Ha jutalmat a hív nem kap, Nem igazat papol a pap." Népvers. (Terhes Sámuel költeménye). 2) Becsületes, egyenes szivü, nem tettetett, nem alattomos, nem ál utakon járó, az erkölcsi szabályok határai között maradó, működő; erkölcsileg jó. Igaz ember. Igaz barát, barátság. Ritka madár az igaz barátság. (Km.). Igaz szándék, akarat. Igaz indulat, vonzalom, hajlandóság, hűség, ragaszkodás. Igaz járatban lenni. Igaz járatbeli. "Hogyha ekképen nem cselekesztek, Az igaz útról eltévelyedtek, Isten haragját fölgörjesztitek." Panaszló ének 1549-ből. (Thaly K. gyüjt.). 3) Valódi, eredeti, sajátos, nem hamisított. Igaz gyöngy. Igaz hit. Igaz magyar. Igaz kenyér. Meghozta az igaz kenyér. (Km.). 4) Jogos, törvényes. Igaz biróság. Igaz itéletet hozni. 5) Használták a régiek nyomosbitásul is mintegy ,igen' vagy ,egészen' v. ,nagyon,' v. ,nagy' helyett, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: igaz elég am. nagyon v. teljesen elég; igaz ideje már am. nagy ideje már; igaz úgy tön am. egészen úgy tön. 6) Használják főnevül is, amidőn jelentése a) Oly ismeret, mely az ismetan szabályaival megegyezik. Igazat mondani. Föltalálni az igazat. Nincs igazad. Őneki igaza van. Mondj igazat, betörik a fejed. Ami észtanilag nem igaz, természettanilag sem lehet az. (Verum, veritas). b) Jog; törvény; szabály. A természet igaza szerént (Martonfalvi). Isten igaza. Isten igazában. Igazat tartani valamihez. Nemzet igazai. Sinór igazában (szabálya, vonala szerént).
*IGÁZ
	(ig-a-az) áth. m. igáz-tam, ~tál, ~ott. Igába fog, igába szorít. Átv. ért. hatalma alá hódít, rabbá, szolgává tesz.
*IGAZALL
	(ig-az-all) áth. m. igazall-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~t v. ~ott; htn. ~ni v. ~ani. Igaznak vél v. vall v. tart.
*IGAZÁN
	(ig-az-án) ih. igaz-an helyett, mint magyar-án magyar-an h. A képző hosszú hangzójában, úgy látszik, némi nyomatosság rejlik. Értelme: valósággal, őszintén; jelesen, derekasan, kitünőleg, ugyancsak. Igazán ott voltál? Igazán megvallom. Igazán megmondtam, ami szivemen feküdt. Ez már igazán legény a talpán. Szólj igazán, nem te cselekedted?
*IGAZÁNDI
	(ig-az-án-di) mn. tt. igazándi-t, tb. ~ak. l. IGAZDAD.
*IGÁZÁS
	(ig-a-az-ás) fn. tt. igázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely barmot igába fognak, vagy átv. ért. valakit szabadságától fosztva hatalom alá kerítenek, meghódítanak.
*IGAZDAD
	(ig-az-dad) mn. tt. igazdadot. Valószinű, hihető.
*IGAZELMŰ
	(igaz-elmű) ösz. mn. Szavaiban és tetteiben az igaznak szabályaihoz alkalmazkodó, jog szerént szóló és cselekvő (loyal).
*IGAZELMÜEN
	(igaz-elmüen) ösz. ih. A társadalmi és állami jogokat, törvényeket szóval és tettel tisztelve, mások igazait meg nem sértve.
*IGAZELMÜSÉG
	(igaz-elmüség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki igazelmű. V. ö. IGAZELMŰ.
*IGAZGAT
	(ig-az-og-at) áth. és gyakor. m. igazgat-tam, ~tál, ~ott. Valakit vagy valamit úgy kormányoz, intéz, terelget, hogy egyenes, igaz, jó uton, irányban járjon, működjék, hogy az illő és kiszabott határok között maradjon; úgy rendez, helyez valamit, hogy kellő helyén legyen. Népeket, országokat igazgatni. Iskolát, mezei gazdaságot igazgatni. Könnyü a jó szolgát igazgatni. (Km.). Vas pálczával igazgatni az alattvalókat. Kalapját, köpönyegét igazgatja. Hajfürteit, bajuszát, szakálát igazgatni. Száját mosolygásra, csókra igazgatni.
*IGAZGATÁS
	(ig-az-og-at-ás) fn. tt. igazgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valakit v. valamit igazgatunk. V. ö. IGAZGAT. Országok, népek igazgatása. Urodalmak igazgatása. Iskolák, intézetek igazgatása. 2) Igazgatói hivatal, hatalom. Igazgatásért folyamodni.
*IGAZGATÁSI
	(ig-az-og-at-ás-i) mn. tt. igazgatási-t, tb. ~ak. Igazgatást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Igazgatási ügyesség, pontosság.
*IGAZGATÁSMÓD
	(igazgatás-mód) ösz. fn. Intézkedések és szabályok öszvege, melyek szerént az igazgatás gyakoroltatik. Okszerű, önkényes, durva, parancsoló igazgatásmód. Különösen, a népek és országok kormányára vonatkozólag: kényúri, önuralkodói, népfelségi stb. igazgatásmód.
*IGAZGATÓ
	(ig-az-og-at-ó) mn. és fn. tt. igazgató-t. 1) Általán, aki v. ami igazat, kormányoz, terel valakit v. valamit; szabályozó, korlátozó, rendező. Igazgató tanács. Igazgató sinór. 2) Személy, tiszt, hivatalnok, ki bizonyos testület, intézet, hivatal ügyeit rendezi, az alárendelt tisztekre felügyel, szóval, ki az egész fölött intézkedik. Iskolai, urodalmi igazgató. Kerületi, helybeli igazgató. Királyi ügyek igazgatója.
*IGAZGATÓI
	(ig-az-og-at-ó-i) mn. tt. igazgatói-t, tb. ~ak. Igazgatót illető, ahhoz való, tartozó, arra vonatkozó. Igazgatói jogok, kötelességek, rendeletek, parancsok. Igazgatói rang, hivatal, állás. Igazgatói díj.
*IGAZGATÓSÁG
	(ig-az-og-at-ó-ság) fn. tt. igazgatóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Igazgatói hivatal. Igazgatóságért folyamodni. 2) Igazgatáshoz tartozó személyek testülete. Oskolai igazgatóság. Az igazgatóságot öszvehívni.
*IGAZGATÓSÁGI
	(ig-az-og-at-ó-ság-i) mn. tt. igazgatósági-t, tb. ~ak. Igazgatósághoz való, tartozó, attól eredő, arra vonatkozó stb. Igazgatósági ügyek, rendeletek. Igazgatósági ülés, am. igazgatók ülése. V. ö. IGAZGATÓSÁG.
*IGAZGATÓTANÁCS
	(igazgató-tanács) ösz. fn. l. IGAZGATÓSÁG.
*IGAZHITŰ
	(igaz-hitű) ösz. mn. Így nevezik magukat jobbára minden felekezetbeli keresztények, más felekezetüek irányában, mennyire saját hitvallásukat tartják igaznak, s annak hitágazataihoz szorosan ragaszkodnak. "Ha belépsz a templomba, Vess keresztet magadra, Nem vetek én, nem biz én Igazhitü vagyon én." (Népies vers). E tulajdonságot a római katholika vallás, különösen pedig a görög nem egyesült hivek felekezete igényli, sőt czímül használja. (Orthodoxus).
*IGAZI
	(ig-az-i) mn. tt. igazi-t, tb. ~ak. Valódi, nem korcs, nem hamisított; törvényes; jeles, derék, a maga nemében kitünő. Igazi tokaji bor. Igazi angolberetva. Igazi örökösök. Ez már igazi mulatság.
*IGAZIBAN
	(ig-az-i-ban). A székelyeknél am. igazában.
*IGAZISÁG
	(ig-az-i-ság) fn. tt. igaziság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek valódisága, meg nem hamisított állapota. Hogy ez angol aczél, jót állok igazisága mellett.
*IGAZÍT, IGAZIT
	(ig-az-ít) áth. m. igazít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Igaz, egyenes irányba vagy bizonyos határ, czél felé térít valakit vagy valamit. Útba igazítani az eltévedtet. Másfelé igazítani az utast. Beigazítani a városba. Kiigazítani a sűrü erdőből. Föligazítani az idegent a lépcsőkre, a harmadik emeletbe. Rendre igazítani a kihágókat. Visszaigazítani az elkésett munkásokat. 2) Rendez, helyez, intéz, alkalmaz. Helyre igazítani az elhányt könyveket. Sorba igazítani a fegyvergyakorló ujonczokat. Testhez igazítani a ruhát. A hordónak kidülő fenekét beigazítani. Előre vagy hátra igazítani az óramutatót. 3) Javít, helyrehoz. Hibákat igazítani. Ha elrontottad, igazítsd meg. 4) Távolít, űz, hajt, elkerget, elűz. Kiigazítani valakit a tanácsteremből. Ne hetvenkedjél, vagy eligazítlak. Legények, igazítsátok ki e szemtelen embert.
*IGAZÍTÁS, IGAZITÁS
	(ig-az-ít-ás) fn. tt. igazítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit igazítunk; el-, meg-, föl-, ki-, visszaigazítunk. Útba, rendre, helyre igazítás. Ügyek eligazítása stb. V. ö. IGAZÍT.
*IGAZÍTÓ, IGAZITÓ
	(ig-az-ít-ó) 1) mn. tt. igazító-t. Aki igazít vagy mivel igazítanak valamit. 2) Fn. jelenti némely mesteremberek szerszámait, melyekkel valamit igazítani szoktak, ilyen a) fa nyerlű, ösztökeforma vaseszköz a csizmaziáknál, melylyel a csizmabőrt kinyújtják, b) szűcsök bőrnyújtó vaseszköze.
*IGAZÍTÓCSAVAR
	(igazító-csavar) ösz. fn. Csavar némely eszközökön, mely által illő helyeikre lefeszíttetnek, hogy kellőleg működni lehessen velök.
*IGAZÍTÓFA
	(igazító-fa) ösz. fn. Fa eszköz, melylyel valamit kellő helyére igazítunk.
*IGAZÍTÓKERÉK
	(igazító-kerék) ösz. fn. Kerék, mely által valamit igazítunk, illő helyére állítunk, pl. igazítókerék az órában, melyet előre vagy hátra lehet fordítani, amint t. i. az óra járását siettetni vagy késleltetni akarjuk.
*IGAZÍTÓMÉRLEG
	(igazító-mérleg) ösz. fn. Mintamérleg, azaz eredeti, valódi mértékü mérleg, melylyel más mérlegek öszvehasonlíttatnak és egyenarányba hozatnak.
*IGAZITÓTÁRCSA
	(igazító-tárcsa) ösz. fn. A zsebórában azon lap, melyre az igazítókereket alkalmazzák.
*IGAZLÁS
	l. IGAZOLÁS.
*IGAZLÁTÓ
	(igaz-látó) ösz. fn. Hajdan annyit tett, mint itélőszemély, itélőbíró. Ilyen a kárlátó, azaz károkban itélő személy.
*IGAZLELKŰ, IGAZLELKÜ
	(igaz-lelkű) ösz. mn. Lelkiesméretes, becsületes, egyenes szivű; nem tettető, nem alattomoskodó, nem szinlelő.
*IGAZLELKÜLEG
	(igaz-lelküleg) ösz. ih. Lelkiesméretesen, becsületesen, egyenes szívvel, nem szineskedve, nem tettetőleg.
*IGAZLELKÜSÉG
	(igaz-lelküség) ösz. fn. Lelkiesméretesség, egyenes szivüség, őszinteség.
*IGAZMONDÁS
	(igaz-mondás) ösz. fn. Oly kiejtett szók, melyek igazat fejeznek ki, igazat vallanak, állítanak, nem hazudnak. Igazmondás nem emberszólás. (Km.). V. ö. IGAZ.
*IGAZMONDÓ
	(igaz-mondó) ösz. mn. és fn. Aki igazat szól, beszél, állít; nem hazudó. Igazmondó jós. Ne legyek igazmondó, de én nagy veszélytől tartok.
*IGAZMONDÓSÁG
	(igaz-mondóság) ösz. fn. Tulajdonság, mely szerint valaki azt mondja, vallja, bizonyítja, ami igaz. Igazmondóságért szenvedni
*IGÁZÓ
	(ig-a-az-ó) 1) mn. tt. igázó-t. Igába fogó, hajtó, hódító; 2) fn. s jelent személyt, i embereket, szabad népeket rabokká, szolgákká tesz, szabadságaiktól megfoszt. Népek, országok igázói.
*IGAZODÁS
	(ig-az-od-ás) fn. tt. igazodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Igazi, egyenes irányba, állásba, vonalba helyezkedés. 2) Beleokulás, beletanulás valamibe, a dolog nyitjára akadás. V. ö. IGAZODIK.
*IGAZODIK
	(ig-az-od-ik) k. m. igazod-tam, ~tál, ~ott. 1) Igazi, valódi irányba, vonalba, útba helyezkedik; illő, egyenes irányt vesz bizonyos czél felé. Útba igazodni. A sok szekércsapás között nem tud eligazodni. 2) Okúl, beletanúl valamibe, megtalálja a dolog nyitját. E szövevényes pörön alig igazodhattam el. Bele igazodni a felsőbb egyenleti hánylásokba. 3) Valósodik, tudomásra jön. Reá igazodott, hogy ő is részt vett a lopásban. 4) Hadi műszó, s am. egyenes állásba helyezkedik. Igazodjál v. rövidebben: igazodj! (richtet euch!).
*IGAZODJ! l. IGAZODIK alatt
	4).
*IGAZOL
	(ig-az-ol) áth. m. igazol-t v. igazlott, htn. ~ni v. igazlani. 1) Helyesel, helyben vagy, igaznak, jónak nyilvánít valamit. A szónok állításait igazolni. A szolgabiró tiszti eljárását igazolta a közgyűlés. A vádat igazolták a tanúk. 2) Visszaható névmással am. magát büntelennek lenni kimutatja, kimenti. Igazold magadat. A lopás gyanuja ellen nem képes magát igazolni.
*IGAZOLÁS
	(ig-az-ol-ás) fn. tt. igazolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Helyeslés, helybenhagyás, jóváhagyás. Szavait a hallgatók köz igazolása követte. 2) Mentség, törvényes bebizonyítás. Mily okokat hozasz fel igazolásodra?
*IGAZOLÁSI
	(ig-az-ol-ás-i) mn. tt. igazolási-t, tb. ~ak. Igazolást illető, arra vonatkozó. Igazolási jegy, irat.
*IGAZOLHATATLAN, IGAZOLHATLAN
	(ig-az-ol-hat-[at]lan) mn. tt. igazolhatlan-t, tb. ~ok. Amit helyeselni, helybenhagyni vagy bizonyos vád alól kimenteni nem lehet. Határozókép am. igazolhatlanul.
*IGAZOLHATLANSÁG
	(ig-az-ol-hat-lan-ság) fn. tt. igazolhatlanság-ot, harm. szr. ~a. Valamely ügynek oly állapota, melyet menteni vagy törvényesen bebizonyítani nem lehet.
*IGAZOLHATLANUL
	(ig-az-ol-hat-lan-ul) ih. A nélkül, hogy igazolni lehessen vagy igazolva volna.
*IGAZOLHATÓ
	(ig-az-ol-hat-ó) mn. tt. igazolható-t. Amit igazolni lehet. Igazolható eljárás.
*IGAZOLVÁNY
	(ig-az-ol-vány) fn. tt. igazolvány-t, tb. ~ok. Igazoló irat.
*IGAZSÁG
	(ig-az-ság) fn. tt. igazság-ot, harm. szr. ~a. 1) Igaz állítás, ami az ész- vagy ismetani szabályokkal megegyezik. Észtani, természettani, erkölcsi igazság. Történeti, mennyiségtani igazság. Igazságot beszélni, mondani. Valaminek igazsága felől meggyőződni. Legtovább mehet ember az igazsággal. "Ez világ bánja az igazságot, És oltalmazza az hamisságot." Panaszló ének 1549-től (Thaly K. gyüjteménye). Használtatik bizonyító indulatszó gyanánt is, s am. úgy van! Igazság! 2) Törvényes ért. ami a törvényekkel szorosan megegyezik, ami kinekkinek megadja a magáét; különösen a peres felek ügyében biróilag kimondott törvényszerü itélet. Igazság utján járni. Igazságot szolgáltatni. Igazság szerént ez a föld engem illet. Tisztelet, becsület, de igazság is. Meghalt Mátyás király, oda az igazság. (Km.). "El kell veszni a világnak, Vagy győzni az igazságnak." Népvers (Terhes Sámuel költeménye). 3) Hiteles bizonyitvány, pl. útlevél, ajánlólevél stb. Hol van az igazságod? hadd olvassam el. Máskép: igazságlevél.
*IGAZSÁGBARÁT
	(igazság-barát) ösz. fn. Személy, ki önzés és részrehajlás nélkül minden tetteiben a törvényekhez alkalmazkodik, ki szóval és tettel mások jogait tiszteli és védelmezi.
*IGAZSÁGELLENES
	(igazság-ellenes) ösz. m. l. IGAZSÁGTALAN.
*IGAZSÁGÉRZET
	(igazság-érzet) ösz. fn. A lélek állapota, midőn valamit igaznak, jogosnak, mintegy ösztönszerüleg hisz.
*IGAZSÁGHÍVEN
	(igazság-híven) ösz. ih. Teljes hűséggel az igazsághoz, valóhoz, úgy mint az igazság hozza magával.
*IGAZSÁGHŰ
	(igazság-hű) ösz. mn. Ami úgy adatik vagy adatott elé, mint az igazság vagy való tartja.
*IGAZSÁGKERESÉS
	(igazság-keresés) ösz. n. Cselekvény, midőn valaki a biróság előtt valamely jogát érvényesítni törekszik.
*IGAZSÁGKERESŐ
	(igazság-kereső9 ösz. mn. és fn. Aki valamely biróság előtt valamely jogát érvényesíti.
*IGAZSÁGKISZOLGÁLTATÁS
	(igazság-kiszolgáltatás) l. IGAZSÁGTÉTEL.
*IGAZSÁGOS
	(ig-az-ság-os) mn. tt. igazságos-t v. ~at, tb. ~ak. Igazsággal egyező, törvényszerü, jogos, mások igazait tiszteletben tartó; nem részrehajló, igazán itélő. Igazságos követelés. Igazságos eljárás. Igazságos itélet. "Hol Mátyás, az igazságos? Te láttad őt boldog Rákos." Kisfaludy K. Szélesb ért. méltányos, a körülményekhez képest követelhető, mire mások kára nélkül igényt lehet tartani, mi létező törvények által ugyan nincs meghatározva, de a dolog természeténél fogva el nem mulasztható. Igazságos dolog volt eltörleni az urbéri tartozásokat, s behozni a köz teherviselést.
*IGAZSÁGOSAN
	(ig-az-ság-os-an) ih. Úgy, mint az igazság hozza magával, törvényszerüen, mások jogait tisztelve. Szélesb ért. méltányosan, a józan ész sugallása és jószivüség ösztöne szerént. Igazságosan cselekedett a nemesség, midőn az adózást elvállalta.
*IGAZSÁGSZERETÉS, IGAZSÁGSZERETET
	(igazság-szeretés v. ~szeretet) ösz. fn. Nemes szenvedély, melynél fogva valaki önzés, részrehajlás, félelem vagy kegyvadászat nélkül az igazságot egyedül magáért tiszteli, s e tiszteletet szóval és tettel kitünteti.
*IGAZSÁGSZERETŐ
	(igazság-szerető) lásd: IGAZSÁGBARÁT. "Adj minekünk Úr Isten igazságszeretőket, Kik nem néznek ebben semmi személyeket, Semmi barátságokat." Fohász Istenhez jó fejedelemért a XVI. század végéről vagy XVII. elejéről. (Thaly K. gyüjt.).
*IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
	(igazság-szolgáltatás) l. IGAZSÁGTÉTEL.
*IGAZSÁGTALAN
	(ig-az-ság-talan) mn. tt. igazságtalan-t, tb. ~ok. Mások jogait sértő, jogtalan, törvénytelen; igazság ellen szóló és cselekvő. Igazságtalan fejedelem, biró. Igazságtalan megtámadás, háboru. Határozóképen am. igazságtalanul.
*IGAZSÁGTALANSÁG
	(ig-az-ság-talan-ság) fn. tt. igazságtalanság-ot, harm. szr. ~a. Állapota vagy tulajdonsága valaminek, mely szerint igazságtalannak mondatik; törvénytelenség, jogtalanság.
*IGAZSÁGTALANUL
	(ig-az-ság-talan-ul) ih. Törvénytelenül, mások jogait, igazait sértve, jogtalanul.
*IGAZSÁGTÉTEL
	(igazság-tétel) ösz. fn. Valamely ténynek az igazság vagy jog elveire alkalmazása, és különösen a birói körben a jog kimondása, egyszersmind a kimondott jognak valósítása, tettleges végrehajtása. A régieknél: igaztétel. "Kegyelmed jól tudja azt, mikor tavaly béjtben Posonba tervényem vala nádor hispán uram ő nagysága előtt Zoltay Andrással... hanem most kenyergettem volt ő nagyságának, hogy ebben az dologban mi keztünk biróth hanna (hagyna), azért ő nagysága azt parancsolja levelébe, hogy ezeket az leveleket te kegyelmednek küldeném, és azt is parancsolja, hogy mi keztünk Zoltay Andrással minemő dolog volt, abban kegyelmedet hatta biróvá... hogy megértsem, mely napot végez kegyelmed és az helyt is, hol legyen az igaztétel." 1555-diki levél. Szalay Á. gyüjteménye. Máskép szintén a régieknél: törvénytétel, törvényszolgáltatás.
*IGAZSÁGÜGY
	(igazság-ügy) ösz. fn. Az igazság, vagyis jog kiszolgáltatására vonatkozó, s főleg közhatósági működések öszvege. Az igazságügy alkotmányos országokban jobb lábon áll, mint korlátlan egyeduralmakban.
*IGAZSÁGÜGYI
	(igazság-ügyi) ösz. mn. Igazságügyet illető, arra vonatkozó. Igazságügyi minister. Igazságügyi törvények, rendszabályok.
*IGAZSZABÁSÚ
	(igaz-szabású) lásd: IGAZSZINŰ.
*IGAZSZINŰ
	(igaz-szinű) ösz. mn. Valószinű, igazhoz hasonlító, közelítő, igaz gyanánt elfogadható.
*IGAZSZIVŰ
	(igaz-szivű) ösz. mn. Egyenes szivű, őszinte, nem tettető, nem szineskedő, nem ál érzésü, nyilt szivű. Igazszivű barát, jóakaró.
*IGAZSZIVÜSÉG
	(igaz-szivüség) ösz. fn. Egyenes, nyilt szivüség, őszinteség, szineskedés, tettetés nélküli becsületesség.
*IGAZTALAN
	(ig-az-talan) mn. tt. igaztalan-t, tb. ~ok. 1) Valótlan, hamis, hibás, az ész- és ismerettan törvényeivel ellenkező. Igaztalan állítás, okoskodás. 2) Jogtalan, törvénytelen; mások személyes vagy birtoki jogaival meg nem férő. Igaztalan vámrendszer. Igaztalan terhek, adók. Határozókép am. igaztalanul.
*IGAZTALANSÁG
	(ig-az-talan-ság) fn. tt. igaztalanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valótlanság; valamely állításnak hibássága, hamissága. Okoskodásod igaztalanságát mindnyájan észrevettük. 2) Jogtalanság, törvénytelenség.
*IGAZTALANUL
	(ig-az-talan-ul) ih. 1) Hamisan, ál okokkal, hibásan. 2) Jogtalanul, törvénytelenül. V. ö. IGAZTALAN.
*IGAZTÉTEL
	(igaz-tétel) l. IGAZSÁGTÉTEL.
*IGAZÚL, IGAZUL
	(ig-az-úl) önh. m. igazul-t. 1) Igaz, helyes, jó iránynak indúl, reá talál azon irányra, mely a kitűzött czélra vezet. Útba igazúlni. Szövevényes ügyben eligazúlni. Máskép: igazodik. 2) Bevalósúl, bebizonyúl rája, hogy igaza van, hogy igaz úton járt; az igazak sorába kerül. Krisztusban mindnyájan igazúltunk.
*IGAZÚLÁS, IGAZULÁS
	(ig-az-ul-ás) fn. tt. igazulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki a törvény vallása szerént igaznak, büntelennek nyilváníttatik. Különösen keresztény ért. a bűnökből való kitisztulás által Isten előtt kedvessé levés.
*IGAZÚLAT, IGAZULAT
	(ig-az-úl-at) fn. tt. igazulatot. Igazúlás elvont értelemben.
*IGAZVALLÁSU
	(igaz-vallásu) l. IGAZHITŰ.
*IGE
	l. IGE.
*IGEFONAL
	l. ÍGEFONAL.
*IGEHAJLÍTÁS
	(ige-hajlítás) lásd: ÍGERAGOZÁS.
*IGEHATÁROZÓ
	l. ÍGEHATÁROZÓ.
*IGEGYÖK
	l. ÍGEGYÖK.
*IGEIDŐ
	l. ÍGEIDŐ.
*IGEKÉPZÉS, IGEKÉPZŐ
	l. ÍGEKÉPZÉS, ÍGEKÉPZŐ.
*IGEKÖTŐ
	l. ÍGEKÖTŐ.
*IGĚN v. IGEN
	(ig-én) nyomatos kifejezés mind nevek, mind igék, sőt határozók előtt is. 1) Terjedelmesen, egész kiterjedésben, kitünőleg, nagyon. V. ö. ~IG. Igen szép, igen rút. Igen erős, igen beteg. Igék előtt: igen siet, igen sír, igen nevet. A dögvész igen uralkodik. "Ighön beszélik és bizony (bizonyos, igaz), hogy Bosznába, Szerembe, Budára, Temesvárra élésérth parancsolath menth." 1558-diki levél. Szalay Á. gyüjt. Igehatározók mellett is: Igen gyakran, sokszor, szépen, jól, dicséretesen, igen hamar. Kettőztetve: igen-igen. ,Is'-sel együtt am. szerfölött, kelletén túl. Ezen beszéd igen is hosszú. Mint több más nagyító szó, néha ellentétben áll azon szóval, melyet meghatároz, pl. igen kicsin (nagyon kicsin), igen alacson (nagyon alacson) stb. Még nyomatosabb kifejezés végett fölveszi a ,nagyon' szót. Igen nagyon szép. Igen nagyon örűl, búsúl, haragszik. 2) Állító, erősítő kifejezés, s am. úgy van! igaz! Latinul sic, sínai nyelven jan (vere, ita est). Ez értelemben azonos igyen szóval és magában csak kérdés után áll, pl. Megjöttél már? Igen. Nyomatosabban: igenis. Kitakarítottad a szobát? Igenis. Nyomosbítók ezek is: igenám, igenbizon. Némi részben eltérést fejez ki: igenúgy. Az erdélyies vagy igen, (néhutt: vaj igen), am. de igen vagy sőt igen. Még sem olvastad el a hirlapot? Vagy igen. Némely névragokat is fölveszen: igent mondani, igennel válaszolni. Ezen második értelmü igen szótól származik igenleg, igenleges stb.
*IGEN
	MAGYAR~, mezőváros Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Igen-be, ~ben, ~ből.
*IGENÁM
	(igen-ám) l. IGENBIZON.
*IGENBIZON
	(igen-bizon) öszvetett alakban állító, erősítő, azonban kedélyes nyomosbitása ,igen' szónak. Ugyanezen ,bizon' és ,ám' szókat maga mellé veszi az ,úgy' szó is, mint állító felelet: úgybizon, úgyám.
*IGĚNĚL, IGENĚL
	(ig-ěn-ěl) áth. m. igěněl-t v. igěnlětt, htn. ~ni v. igěnleni. 1) Valamit soknak, nagynak vall, mond; igen szóval sokall, nagyoll; helyesebben: igenell. 2) Szokottabb ért. igen szóval bizonyít, erősít, helybenhagy.
*IGĚNĚLĚS
	(ig-ěn-ěl-és) fn. l. IGĚNLÉS.
*IGĚNĚZ
	(ig-ěn-ěz) áth. és önh. m. igěněz-tem v. igěnz-ěttem, ~tél v. ~ěttél, igěnz-ětt, htn. ~ni v. igenz-eni. 1) Igen szóval nagyít. Mindent igenezni. 2) bizonyító, helybenhagyó igen szóval gyakran él, ,igen'-nel felel. Olyan, mint: bizonyos, adtáz, teremtettéz.
*IGENÉV
	(íge-név) ösz. fn. l. RÉSZESÜLŐ.
*IGEN IS, h. és indulatszó. 1) Nagyon is
	sőt igen nagyon, kelletén túl. Igen is sokat kiván tőlem. 2) (Összeirva: igenis). Minden bizonynyal, kétség kivül. V. ö. IGEN.
*IGÉNKÉNT
	l. ÍGÉNKÉNT.
*IGÉNLEG
	(ig-én-leg) ih. Állítólag, bizonyítólag, helybenhagyólag. Igenleg válaszolni a kérdésre, a kérelemre. Ellentéte: nemleg, tagadólag.
*IGĚNLEGĚS
	(ig-ěn-leg-és) mn. tt. igěnlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Észtanilag oly itéletről mondjuk, mely által a kérdés alatti tulajdonságot az alanyról állítjuk, vagyis melyben a mondomány az alanynyal megegyezik, pl. Ez a fal fehér. Ellentéte: nemleges v. tagadó, v. tagadólagos. Szélesb ért. am. létező, való, pl. Igenleges haszon, jövedelem (positiv).
*IGĚNLEGI
	(ig-ěn-leg-i) mn. l. IGĚNLEGĚS.
*IGĚNLÉS
	(ig-ěn-ěl-és) fn. tt. igenlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek igen szó általi bizonyítása, erősítése, helybenhagyása. V. ö. IGĚNĚL.
*IGĚNLŐ
	(ig-ěn-ěl-ő) mn. tt. igěnlő-t. Igen szóval bizonyító, helybenhagyó, erősítő; jóváhagyó. Igenlő válasz, nyilatkozat.
*IGĚNLŐLEG
	(ig-ěn-él-ő-leg) ih. Igen szóval bizonyítólag, erősítőleg, helybenhagyólag. A kérdésre, kérelemre igenlőleg válaszolni.
*IGENPATAKA
	erdélyi falu Alsó-Fejér megyében; helyr. Igenpataká-n, ~ra, ~ról.
*IGĚNSÉG
	(ig-ěn-ség) fn. tt. igěnség-et. Valaminek fölöttisége, túlságos volta.
*IGĚNSÉGGEL
	(ig-ěn-ség-vel) ih. Igen nagyon, fölötteképen, szertelen módon.
*IGENSZÓ
	(igen-szó) ösz. fn. Az ,igen' mondása, az ,igen' felelet adása. "Tévesztés, föltét, fogadás, vérség, bün, erőszak, Tisztesség, papi rend, kötelék, vallási különbség, Nősztehetetlenség, sógorság, lopva menyekzés, Rablott nőd ha szabad helyben nem monda igenszót, Házasságodat elbontják vagy tiltanak attól." Házassági bontó akadályok. Versbe foglalta Fogarasi.
*IGENÚGY
	(igen-úgy) ösz. h. Nagy részben úgy, olyan formán. Igenúgy van, amint hallottad.
*IGÉNY
	(ig-e-eny) fn. tt. igényt-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Újabb alkatu és közdivatuvá lett szó; s a német Anspruch után íge törzsökből alakúltnak hiszik. Azonban gyors és széles elterjedte oda mutat, hogy talán az alkotó tudata nélkül, mint többször történik, az értelem nagyon helyesen lőn eltalálva, még pedig nem annyira az íge, mint ig vagy igen törzsök után, midőn jelentése: állitó vagy követelő valami (affirmativum vel positivum quid). Innen igény am. feltételezett állítólagos jog, melynél fogva valamire alapos okoknál fogva számot tartunk, s azt részünkre jogosan vagy legalább méltányosan követelhetjük is, pl. a község legjelesb emberének igénye lehet valamely hivatalhoz; a müvelt, szép, gazdag, erényes faital embernek igénye lehet a legszebb nő szerelmére. A közjóért elkövetett érdemek fejében igényt tartani a megtiszteltetésre. Versenytársai között ő neki van legtöbb igénye követséghez.
*IGÉNYĚL
	(ig-e-eny-ěl) áth. m. igényěl-t vagy igénylětt, htn. ~ni v. igényleni. Valamire vagy valamihez igényt tart; feltételezett joga, követelése van valamire nézve. Ezen férfiu tiszteletet igényel. V. ö. IGÉNY.
*IGÉNYĚLÉS
	(ig-e-eny-ěl-és) fn. tt. igényělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg vágyás, várakozás, követelés, melynél fogva valamit igényelünk, valamire igényt tartunk.
*IGENYES, IGENYESÍ stb.
	l. EGYENES, EGYENESÍT stb.
*IGÉNYĚS, IGÉNYES
	(ig-e-eny-és) mn. tt. igényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Kinek valamihez igénye van, ki valamit követel, igénylő. Vagy 2) ami igényeltetik, igényelt. V. ö. IGÉNY.
*IGÉNYKERESET
	(igény-kereset) ösz. fn. Kereset, melynél fogva valaki valamihez jogát tartja, magáénak vitatja. V. ö. IGÉNYPER.
*IGÉNYKÖVETELÉS
	(igény-követelés) lásd: IGÉNYKERESET.
*IGÉNYPĚR
	(igény-pěr) ösz. fn. Per, melyben valaki valamihez tulajdoni vagy elsőségi jogát vitatja. Például valamely adósnak bútorait vagy egyéb holmiját birói végrehajtás utján lefoglalják, s egy harmadik személy, mint felesége, testvére, szüléi valamelyike, lakótársa stb. azt követeli, hogy a lefoglalt holmi nem az adósé, hanem az övé.
*IGÉNYTELEN
	(ig-e-eny-telen) mn. tt. igénytelen-t, tb. ~ěk. Igény vagy követelés nélkül való; szerény, keveset mutató, kevésre vágyó; érdemei és jeles tulajdonságai daczára nem rátartós. Igénytelen alázatos ember. Igénytelen külsejű ifjú. Határozóilag am. igény nélkül.
*IGÉNYTELENSÉG
	(ig-e-eny-telen-ség) fn. tt. igénytelenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valaki igénytelen. Oly ember, kiben mély tudomány igénytelenséggel párosúl. V. ö. IGÉNYTELEN.
*IGÉNYTELENÜL
	ih. Igény, azaz követelés nélkül, szerényen, érdemei s jeles tulajdonságai daczára kitüntetés után nem vágyva, el nem bizakodva.
*IGERAG, IGERAGOZÁS
	l. ÍGERAG, ÍGERAGOZAS.
*IGÉR, IGÉRÉS, IGÉRET, IGÉRKEZIK stb.
	l. ÍGÉR, ÍGÉRÉS, ÍGÉRET, ÍGÉRKEZIK.
*IGESZÓ
	(ige-szó) ösz. fn. l. ÍGE.
*IGET
	(i-g-et) önh. m. iget-tem, ~tél, ~ětt. Gyöke a mozgást, menést jelentő i. (V. ö. I gyökelem). Képzésre hasonló az ugat (u hangon kiabál) jajgat (jaj hangon veszékel) igékhez. Értelme: apró, sebes lépésekkel siet, porozkál. A nyargal és vágtat nagyobb lépéseket jelent. Iget a ló. Iget a zsákmány után siető, vagy megszalasztott farkas. Zártabb ajakkal: üget.
*IGETÉS
	(i-g-et-és) fn. tt. igetés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Igetve lépés, sietés. Lóigetés, farkasigetés, Máskép tájejtéssel: ügetés.
*IGETŐ (1)
	(i-get-ő) mn. tt. igetőt. Igetve menő, siető, porozkáló. Igető paripa.
*IGETŐ (2)
	(ige-tő) ösz. fn. l. ÍGETŐ.
*IGETÖRZS v. ~TÖRZSÖK
	(ige-törzs v. ~törzsök); l. ÍGETŐ.
*IGÉZ, IGÉZÉS
	IGÉZET stb., l. ÍGÉZ, ÍGÉZÉS, ÍGÉZET stb.
*IGIRAT
	(ig-irat) ösz. fn. Némelyek által ajánlott új szó az általán használt helyesirás helyett, mely azonban eddig csak a szótárokban foglal helyet.
*IGJÓ
	(ig-jó) ösz. mn. Régiesen szólva am. igen jó, nagyon jó.
*IGJÓL
	(ig-jól) ösz. ih. Régiesen szólva am. igen jól, nagyon jól.
*~IGLAN
	(ig-lan) hely- és időhatározókat képző öszvetett rag, mely az illető hely vagy idő teljes bevégeztét jelenti, s a határpontot bezárólag magában foglalja, s ennél fogva több s nyomatosabb, mint az egyszerü ig, pl. egyiglen, egy lábiglan elvesztek, am. egy sem maradt meg. Egyig elvesztek, am. mind elvesztek egyen kivül. Holtomiglan, holtaiglan, am. életem és életed utolsó perczeig. A vékony hangú szók után: iglen. Nap esteiglen, eddiglen.
*IGLEL
	(ig-el-el) áth. m. iglel-t. Ritka használatu tájszó, am. valakit gyakran s keményebb szavakkal, igékkel fedd, dorgál. Ezen értelménél fogva gyöke azon ig, melyből az íge származik.
*IGLÉNCZ
	falu Beregh megyében; helyr. Igléncz-ěn, ~re, ~ről.
*IGLICZ
	fn. tt. igliczet. l. IGLICZE.
*IGLICZE
	fn. tt. igliczét. Legelőkön, ugarokon, utak mellett tenyésző tövises bokornövény, mely nyár hosszant piros virágokkal díszlik. (Ononis spinosa). Szláv nyelven: iglicza, ihlicza am. tűcske, apró tű. Némely tájakon, különösen Csalóközben: gilicze, giliczetövis.
*IGLICZETÖVIS
	(iglicze-tövis), ösz. fn. lásd: IGLICZE.
*IGLINCZ
	falu Ungh megyében; helyr. Iglincz-ěn, ~re, ~ről.
*IGLÓ
	a XVI szepességi városok egyike, illetőleg feje; helyr. Igló-n, ~ra, ~ról.
*IGLÓD
	puszta Vas megyében; helyr. Iglód-on, ~ra, ~ról.
*IGMÁND
	KIS~, NAGY~, falvak Komárom megyében; helyr. Igmánd-on, ~ra, ~ról.
*IGNÁCZ
	(a latin ignis után, mely am. tűz) férfi kn. tt. Ignáczot. Ignatius. Lojolai Ignácz.
*IGNECZ
	falu Bereg megyében; helyr. Ignecz-ěn, ~re, ~ről.
*IGNEST
	falu Arad megyében; helyr. Ignest-ěn, ~re, ~ről.
*IGRAM
	falu Pozsony megyében; helyr. Igram-ba, ~ban, ~ból.
*IGRECZ
	fn. tt. igrecz-ět. Elavult szó, eléfordul a Müncheni codexben, s am. sípos, trombitás. És mikor... látta volna ott az igreczeket (tibicines), és zajgó népet, monda stb. Idegen eredetűnek látszik. Szerb nyelven igrats am. játszó, igrati am. játszani. Vannak Igricze és Igriczi nevű helységek is.
*IGRICZE
	falu Szala megyében; és Erdélyben, Doboka m.; helyr. Igriczé-n, ~re, ~ről.
*IGRICZI
	falu Borsod megyében; helyr. Igriczi-be, ~ben, ~ből.
*IGTAT
	(ig-tat) áth. m. igtat-tam, ~tál, ~ott. Gyöke a jog szóval azonos ig. 1) Valakit bizonyos fekvő birtok jogába helyez, őt a tettleges biralomba vezetvén, s kimutatván azon határokat, melyekig birtoka terjed, pl. midőn a régi törvényes szokás szerént a királyi és káptalani személyek az új birtokost valamely nemesi jószágba bevezették. 2) Hivatalnokot, tisztviselőt, előljárót hivatalába, tisztébe, rangjába, s a velök járó jogokba helyez. Főispánt, püspököt, tanárt beigtatni. 3) Valamit jegyzőkönyvbe jegyez, besoroz. Beigtatni a felsőség rendeleteit, intézvényeit. 4) Személyt bizonyos osztály sorozatába helyez. Polgárok, nemzetőrök közé igtatni valakit. Szentek sorába igtatni a jámbor hiveket. Innét: Kiigtatni valakit valahonnan, am. kizárni, kiutasítani, kivezetni. Kiigtatták a templomból. (Vajda Sámuel). Ezen elemzés és értelmezés szerént hibásan iratik: iktat, noha a iejtésben a kemény t előtt g helyett szinte a kemény k hallatszik, mint több más szóban is, pl. vágtat, nyugtat. A régi halotti könyörgésben találjuk: jó felől jochtatnia (azaz jogtatnia v. igtatnia) éleszsze őt.
*IGTATÁS
	(ig-tat-ás) fn. tt. igtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit igtatnak, beigtatnak. V. ö. IGTAT.
*IGTATÁSDÍJ
	(igtatás-díj) ösz. fn. Díj, melyet némely igtatásokért fizetni kell.
*IGTATÉK
	(ig-tat-ék) fn. tt. igtaték-ot, harm. szr. ~a. Jegyzet, mely bizonyos tárgyra nézve jegyzőkönyvbe iratik, valahová besoroztatik.
*IGTATÓ
	(ig-tat-ó) mn. és fn. tt. igtató-t. Mint mn. 1) Birtokba helyező, bevezető. Igtató királyi személy. 2) Hivatalba, tisztségbe, rangba helyező. Igtató biztos. 3) Jegyző, bejegyző. Igtató hivatal. Mint főnév jelent 1) hatósági személyt, kinek különös tiszte a folyó ügyek kivonatát az illető hatósági jegyzőkönyvbe irni; 2) oly személyt, ki más valakit ujonnan nyert birtokába, jogaiba, hivatalába bevezet.
*IGTATÓKÖNYV
	(igtató-könyv) ösz. fn. Hivatali jegyzőkönyv, melybe a folyó ügyek czímei s beadásuk napja besoroztatnak.
*IGY (1)
	(i-gy) elavult törzsök és fn. tt. igy-et. Mai kiejtés szerént: ügy. Gyöke a mozgást, menést, haladást jelentő i. Származékai: igyekezik, igyekezet, igyel, igyeheszt. V. ö. ÜGY.
*IGY (2)
	ih. l. ÍGY.
*IGYEHESZT
	(i-gy-eh-esz-t) áth. m. igyeheszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Dunán túli tájszó, s am. valamire felbiztat, felloval valakit. Gyöke a mozgást, haladást jelentő i, törzsöke igy (ügy), az eh közép képző, mint a por-h-asz-t, gör-h-esz-t igékben a tiszta h. Igyeheszteni tehát valakit nem más, mint mozgásba hozni, megindítani, igyekezővé tenni, és pedig némi erőtetéssel.
*IGYEKĚZET
	(i-gy-e-kěz-et) fn. tt. igyekězet-ět. Iparkodó mozgalom valamely czélnak elérésére; törekvési, haladási akarat.
*IGYEKĚZIK
	(i-gy-e-kěz-ik) k. m. igyekez-tem, ~tél, ~ětt. Valamire törekszik, iparkodik, mozgásnak jeleit adja, mozog. Gyöke a mozgást, haladást jelentő i. V. ö. IGY, (1). Igyekezni valamire. Igyekeztem rajta. Csak igyekezzél, czélodat éred. Máskép: igyekszik.
*IGYEKSZIK
	(i-gy-e-kesz-ik) k. jelenidő: igyekszěm, igyekszěl, igyekszik, igyekszünk, igyekszětěk v. igyekěsztěk, igyekszenek v. igyekěsznek. Első mult: igyekvém, igyekvél, igyekvék stb. Részesülő: igyekvő. Jövendő: igyekvendem stb. A többi időt igyekezik után képezi. l. IGYEKĚZIK.
*IGYEN (1)
	ih. l. ÍGYEN.
*IGYEN (2)
	(igy-en) fn. egyen helyett, melyből tájejtéssel igyenes v. igenyes erednek. V. ö. EGYEN.
*IGYENES
	(igy-en-es) mn. tt. igyenes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Minek fölszine ugyanazon magasságu, vizirányos; nem görbe, nem dombos stb. Igyenes tér, mező, út. 2) Sudarasan nőtt. Igyenes termet, igyenes fa. Több vidéki tájszó. V. ö. EGYENES.
*IGYENESEN
	l. EGYENESEN.
*IGYENLŐ, IGYENLŐSÉG
	a régieknél gyakran eléforduló alakok. Lásd: EGYENLŐ, EGYENLŐSÉG.
*IGYGYEL-BAJJAL
	ösz. ih. Nagy nehezen, sok erőködéssel, megfeszített mozgalommal, iparral. Igygyel bajjal átvergődtünk a rosz utakon. Máskép: ügygyel-bajjal. V. ö. IGY fn. és ÜGY.
*IGYGYEL-BIGYGYEL
	iker ih. melynek alapszava a mozgást jelentő igy, s am. magát fitogtatva, ráztatva, kevélyen hánykolódva. Vasvármegyei tájszó. Nagy igygyel-bigygyel beszélni, járni.
*IGYÓK
	hegyaljai és bodrogközi tájszó, am. mindjárt, legott, izében, ugyanakkor, majdan. Fölcseréltetik igyold szóval is. Eredetileg együld, mint a régiek is használták. l. EGYÜLD. Ez elváltozott elsőben magas hangu igyóld-dá, melyből az l kiesvén, lőn: igyód, igyóg, igyók.
*IGYÓLD
	l. IGYÓK és EGYÜLD.
*IH (1)
	indulatszó. 1) Széles, jó kedvet, örvendezést jelent. Ih ha! ih huhu hu! innen származik: ih-og, jó kedvében nevet, ih hangon kiált. 2) Jelent boszuságot. Ih! ne bánts. Ih! mit akarsz ismét? máskép: eh! 3) Hangutánzó gyök, melyből ihl, ihlel, ihlelés stb. származékok erednek, s jelent fínom, gyönge fuvást, lehelést; rokon ah gyökkel
*IH (2)
	fn. tt. ih-ot. Némely származékok- és öszvetételekben juh helyett használtatik, l. JUH, fn.
*IHA
	máskép: léha vagy juha, tájszók, l. JUHA és LÉHA.
*IHÁCZOL
	(ih-á-cz-ol vagy i-h-acz-ol) önh. m. iháczol-t. Csintalan víg kedvében ihá élénk hangon kiáltoz, vihog. Iháczol viháczol.
*IHAR
	, l. JUHAR v. JÁVOR.
*IHARKÚT
	falu Veszprém megyében; helyr. Iharkút-on, ~ra, ~ról.
*IHAROS (1)
	l. JUHAROS, JUHARERDŐ.
*IHAROS (2)
	puszta Tolna megyében; helyr. Iharos-on, ~ra, ~ról.
*IHÁROS
	falu Somogy megyében; helyr. Iháros-on, ~ra, ~ról.
*IHÁROS-BERÉNY
	mezőváros Somogy megyében; helyr. Berény-be, ~ben, ~ből.
*IHAS
	(i-h-as) mn. tt. ihas-t v. ~at, tb. ~ak. Pécsett és Tolnában am. szomjas. Oly alkatú, mint: éhes.
*IHÁROZ
	l. IHORÁSZ.
*IHÁSZ
	l. JUHÁSZ.
*IHÁSZI
	puszta Veszprém megyében; helyr. Ihászi-ba, ~ban, ~ból.
*IHATATLAN, IHATLAN
	(i-hat[-at]-lan) mn. tt. ihatlan-t, tb. ~ok. Amit inni, meginni nem lehet. Ihatlan mocsárvíz. Ihatlan csigér, büdös bor.
*IHATNÉK
	az ,ihatik' igének egyik különös óhajtó alakja. Első személy ihatnám, mely indulatszó gyanánt használtatván am. szomjas vagyok, szeretnék inni. Édes anyám, ihatnám! Ugyanezen értelmet felveszik a többi személyek is: ihatnál, ihatnánk stb. Ha ihatnál, igyál. Aki ihatnék, jőjön ide, van itt bor. Múlt időben is használják. Ihatnám volt vagy vala. Tréfásan főnév gyanánt felveszi a személyragokat. Ennek az embernek mindig ihatnékja van. V. ö. ~HATNÉK.
*IHATÓ
	(i-hat-ó) mn. tt. iható-t. Amit inni, meginni lehet. Iható víz. Az egész városnak nincs iható vize. Ez iható jó borocska.
*IHATÓSÁG
	(i-hat-ó-ság) fn. tt. ihatóság-ot, harm. szr. ~a. Italnemüek tulajdonsága, midőn frisek, tiszták, ízlenek stb.
*IHEG
	(ih-eg) önh. m. iheg-tem, ~tél, ~ětt. l. LIHEG v. PIHEG. Ikerítve: iheg-piheg.
*IHEN
	tájszó e helyett: ihon. Ihen ni!
*IHESKEDIK-PIHESKEDIK
	ikerített szó; Kassai J. szerént am. szuszog, szuszi-musziképen dolgozik valamit.
*IHL, ÍHL
	(ih-l v. ih-el) áth. m. ihl-ětt, htn. ~eni. Gyöke a fuvást, lehelést jelentő gyöngéd ih hang, s am. fínom, gyöngéd, mintegy szellemi lehhel, fuvással érint. Egyezik vele leh, mely mint ige és lehellést jelentő önálló szó eléjön a régieknél, pl. a Carthausi névtelennél: "De mikoron mégis lehne, gerelyekkel általverék őtet." Ihl inkább szellemi értelemben vétetik, s am. lelkesít, szellemi mozgásba vagy működésbe hoz. Isten lelke ihlette a prófétákat. Lelkét mennyei szellem ihli. Isten ihlette belénk a természet örök törvényeit. "Azonkezben úristen szívében íhlé (sugallá) az vén remetének, hogy megkérdené őtet." Sz. Katalin prózai legendája. A törökben ilham am. ihlés (inspiratio). Rokon vele: sugal vagy sugall. Mai napság szokottabban: ihlel.
*IHLA
	hegy neve Szepes megyében.
*IHLEL, ÍHLEL
	(ih-l-el v. ih-el-el) áth. m. ihlel-t. Kettőztetett képzőjénél fogva am. folytonosan, hathatósan ihl, suga. V. ö. IHL.
*IHLELÉS, ÍHLELÉS
	(ih-l-el-és) fn. tt. ihlelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, hathatós ihlés, sugalás. V. ö. IHLÉS.
*IHLELET, ÍHLELET
	(ih-l-el-et) fn. tt. ihlelet-ět, harm. szr. ~e. Érzés vagy ismeret, mely ihlelésből veszi eredetét, sugalat. Az isteni jóslók irásban közlötték a mennyei ihleletet. Ez nem mindennapi érzelem, hanem felsőbb ihlelet. V. ö. IHLELÉS.
*IHLELT, ÍHLELT
	(ih-l-el-t) l. IHLETETT.
*IHLÉS, ÍHLÉS
	(ih-l-és) fn. tt. ihlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyönge, fínom, mintegy szellemi lehelés, sugalás, fuvalás. Isteni, mennyei ihlés. Az Isten ihléséből adatott minden irás. (Sz. Pál. Timoth. II. 3. 16.). "Gyakorta jevendőket megismer vala szentléleknek íhléséből." Carthausi névtelen.
*IHLET, ÍHLET
	fn. l. IHLELET.
*IHLETĚTT
	(ih-l-et-ětt) mn. tt. ihletětt-et. Szellemi, felsőbb sugalás által érintett, lelkesített, érzelmekre, tettekre gerjesztett vagy ismeretekre jutott. Ihletett jós. Istentől ihletett apostolok. Hazafiságtól ihletett szónok, költő.
*IHOG
	(ih-og) önh. m. ihog-tam, ~tál, ~ott. Vékony ih hangon nevet, örvendez. Ihognak a csintalan leányok. Ihog-vihog. különösen am. elfojtott hangon nevet, akaratlanul nevetésre fakad; illetlenül, nem a maga helyén és idején nevet.
*IHOGÁS
	(ig-og-ás) fn. tt. ihogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vékony ih hangra fakadozó nevetés, különösen pajkos, illetlen nevetés. Ihogás-vihogás.
*IHOL
	(i-hol) ösz. indulatszó és ih. Gyöke a közelséget mutató i (i-tt, i-de, i-gy), s am. ime! itt van la! nézzétek, lássátok! ide tekintsetek! Ihol az ember! (ecce homo). Ihol ni! Máskép: ihon, ihun, ehen, ehol. Ihol van, amit kerestek. Ihol áll a gonosztévő.
*IHON, IHUN
	l. IHOL.
*IHORÁSZ v. IHÁROZ
	(ih-or-ász v. ih-ár-oz) önh. m. ihorász-tam v. ihároz-tam, ~tál, ~ott. l. IHOG.
*IHRÁCS
	falu Bars megyében; helyr. Ihrács-on, ~ra, ~ról.
*IHU, IHUHU
	széles kedvet jelentő indulatszó, különösen a lakodalmas nép örömkiáltása. A székelyeknél gúnyoló, csúfoló szó, mint Mátyusföldén: ihi!
*IJ, IJAS stb.
	l. ÍJ, ÍJAS stb.
*IJASFIAS
	(ijas-fias) iker. mn. tt. ijastfiast, tb. ijasakfiasak. Kinek sok fia, sok gyermeke van. Itt az ijas csak utánzott játszi hang. Növénytani ért. aminek sok, apró, sürüen növő sarjai, ágacskái vannak.
*IJED
	(i-j-ed v. í-ed) önh. m. ijed-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. Gyöke vagy a mozgást, vagy pedig a felsikoltást jelentő i v. í, melyből ed képzővel lesz í-ed v. i-ed, mint a régieknél gyakran eléjön, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: "És megiedvén mind földre esének." Innen az i egyszerüen j-vé változván a székelyeknél jed alakban jön elé: "a tizedik szomszédot is kitörte a nagynyavaja jedtibe." Kriza J. Annyit tesz, mint mozzan, mozdúl, különösen félelemből remeg, megrázkódik; vagy megrezzenésből felsikolt. A bival megijed a veres posztótól. Nem minden széltől ijed meg. (Km.). Elijedsz tőle, ha meglátod. Álmából felijedt. V. ö. IJEDÉS.
*IJEDÉKĚNY
	(i-j-ed-ék-ěny v. i-j-ed-é-kěny) mn. tt. ijedékěny-t, tb. ~ek. Hamar, könnyen ijedő, ijedésre hajlandó, ijedős. Ijedékeny ló. Ijedékeny gyermek. Az élénk képzeletü ember ijedékenyebb a búskomornál.
*IJEDÉKĚNYSÉG
	(i-j-ed-k-ěny-ség) fn. tt. ijedékěnység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, illetőleg hajlandóság, melynél fogva valaki hamar megijed.
*IJEDELĚM
	(i-j-ed-el-ěm) fn. tt. ijedelmet. Kellemetlen érzelem, mely képzelt vagy való rosz által gerjed bennünk, s idegeinket megrázkódtatva, mintegy keresztül fut rajtunk. V. ö. IJEDÉS, és FÉLELEM.
*IJEDELMES
	(i-j-ed-el-ěm-es) mn. tt. ijedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ijedelemre hajlandó, könynyen ijedő. 2) Ijedelmet okozó, ijedelemmel járó. Ijedelmes tünemény, látvány.
*IJEDÉS
	(i-j-ed-és) fn. tt. ijedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kellemetlen érzelmi változás, mely akkor támad bennünk, midőn valamely képzelt vagy való rosz első benyomását érezzük. Hirtelen, vak ijedés. Átesni az első ijedésen. Igyunk erre az ijedésre. (Km.). A hány lövés, annyi ijedés.
*IJEDHETETLEN
	(i-j-ed-het-etlen) mn. tt. ijedhetetlen-t, tb. ~ěk. Igen bátor, elszánt, erős idegzetű, kit megijeszteni nem lehet.
*IJEDKĚZIK
	(i-j-ed-kěz-ik) k. m. ijedkěz-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran, könnyen ijed, ijedez.
*IJEDŐS
	(i-j-ed-ő-es) mn. tt. ijedős-t v. ět, tb. ~ek. Könnyen, hamar ijedő, ijedékeny. Ijedős ló.
*IJEDŐSSÉG
	(i-j-ed-ő-es-ség) fn. tt. ijedősség-ět, harm. szr. ~e. Hajlandóság, melynél fogva könnyen, hamar megijed valaki v. valami. Ijedősségtől elszoktatni valakit.
*IJEDSÉG
	(i-j-ed-ség) fn. tt. ijedség-ět, harm. szr. ~e. A kedélynek hirtelen megrázkodása, és vele járó kellemetlen érzés, melyet bennünk valamely véletlen rosznak hatása gerjeszt. Nagy ijedség. Halálos ijedség. Minden tagját átfutotta az ijedség. Az volt ám az ijedség. Ijedségében nem tudta, mit tegyen. "Mint sas fészkibe ha idegen sas szállna: Verte vadul szivét az ijedség szárnya." Arany J.
*IJEDT
	(i-j-ed-t) mn. tt. ijedt-et. Valamely véletlen rosznak hatása által felriadt, megrázkódott, zavarba jött. Ijedt emberek futkostak az utczán. Halálra ijedt gyermek. Személyragozva: ijedtemben, ijedtedben, ijedtében stb., am. ijedt állapotomban, állapotodban stb. Ijedtében azt sem tudta, fi-e vagy leány.
*IJEDTEN
	(i-j-ed-t-en) ih. Ijedt állapotban. Ijedten felugrott székéről.
*IJEDTSÉG
	(i-j-ed-t-ség), l. IJEDSÉG.
*IJĚGET
	(i-j-ěg-et), l. IJESZGET.
*IJESZ
	(i-j-esz) fn. tt. ijesz-t, tb. ~ěk. Általán, képzelt vagy valóságos tárgy, mely ijedséget szokott gerjeszteni, vagy melylyel ijeszteni szoktak, pl. kisértet, boszorkány, gyerekijesztő mumus, stb.
*IJESZGET
	(i-j-esz-t-get) gyak. áth. m. ijeszget-tem, ~tél, ~ětt. Többször ismételve, folytonosan ijeszt, ijedésbe ejteget, valamely roszszal fenyeget. Vészhirekkel ijeszgetni a népet. A gyermeket mumussal ijeszgetni. A székelyeknél gyakran jeszget (,ieszget' helyett) "ő az éjjel megölte a huszonnégy tolvajt, akik fekete gyász várossát ojan rég jeszgetik." Kriza J. gyüjt.
*IJESZGETÉS
	(i-j-esz-t-get-és) fn. tt. ijeszgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit ijeszgetünk, valamivel fenyegetünk. V. ö. IJESZGET.
*IJESZKE
	(i-j-esz-ke) mn. tt. ijeszkét. Gyenge, igen érzékeny idegzeténél fogva könnyen ijedő, ijedékeny. Leginkább lovakról mondják. Máskép: jeszke. V. ö. IJED.
*IJESZKESÉG
	(i-j-esz-ke-ség) fn. tt. ijeszkeség-ět, harm. szr. ~e. Könnyen ijedni hajlandó, ijedékenység; ijedős lovak tulajdonsága.
*IJESZT
	(i-j-esz-t) áth. m. ijeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. ijedtté tesz, azaz ijedésbe ejt; valami roszszal fenyeget. Verebeket vázzal ijeszteni. A tolvajokat elijeszti az ugató eb. Megijeszteni a csintalan gyermeket. Ráijeszteni valakire. Álmából felijesztették a félrevert harangok. Különösen am. kísért, kisértet alakban jár. Ezen házban éjfél körül ijesztenek. Sziget vidékén Baranyában tésztát ijeszteni, am. kinyújtani. V. ö. IJED. Régiesen valamint a székelyeknél ma is jeszt = ieszt; V. ö. IJESZTÉS.
*IJESZTÉS
	(i-j-esz-t-és) fn. tt. ijesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamely állatot ijesztenek. A régieknél jesztés is: "Mind szép szóval, mind jesztéssel (yeztessel) érthe voltam." 1557-diki levél. Szalay Á. gyüjt.
*IJESZTET
	(i-j-esz-t-et) fn. tt. ijesztetět. Ijesztés elvont értelemben. Megijedének nagy ijesztettel. Tatrosi codex.
*IJESZTGET
	l. IJESZGET.
*IJESZTHETETLEN
	(i-j-esz-t-het-etlen) mn. tt. ijeszthetetlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amit megijeszteni, ijedésbe hozni nem lehet; igen bátor, rettenthetetlen.
*IJESZTŐ
	(i-j-esz-t-ő) mn. és fn. tt. ijesztő-t. Ijedésbe ejtő, félelmet gerjesztő, visszaborzasztó. Ijesztő váz, kisértet. Ebijesztő péntek (husvét utáni első péntek). Ijesztő pofa. Mint főnév jelent tárgyat, mely ijedésbe ejt, váz, kísértet. V. ö. IJESZ. Olyan, mint az ijesztő. (Km.).
*IJGYÁRTÓ
	l. ÍJGYÁRTÓ.
*IJJ
	l. ÍJ. "Mert mikor az ijjnak enged egyik szarva, Félrerug a másik, noha nem akarja." Arany J.
*IJJU!
	l. UJJU!
*IJLÖVÉS
	l. ÍJLÖVÉS.
*IJNOK
	l. ÍJNOK.
*IK (1)
	mint iker gyöke, kétségtelenül egy eredetű a tatár ike, török iki, csuvas ikke (= két) szókkal. A szintén ,kettő'-t jelentő szirján kyk v. kik, vogul kiti v. kit, lap kvekte, szuomi kaksi, mongol khujar is, ide tartozóknak látszanak. A magyarban a tájdivatos üklü két szarvú ágast jelent. V. ö. ÜKLÜ és ÜKÖRKE. De talán nem hibázunk, ha a magyar iga szót is ide sorozzuk, mely a finnben ies (ikeen, Fábián István); és a latin jugum-mal közel rokon góth juk szót, mely am. pár. Az iker szóhoz hangokban közel jár bokor szó is, melynek jelentése mint tudjuk: ,pár' vagy ,páros' is.
*IK (2)
	elvont gyök ikat, iklat, ikrándik, ikránik szókban; rokon ök gyökkel (öklel szóban), és előtéttel bök, hök, lök, lük, zak gyökökkel (az utolsók lüktet és zaklat, zakatol szókban). l. IKAT, IKLAT, IKRÁNDIK.
*IK (3)
	fn. tt. ik-et. A székelyeknél am. ék, hegyes végű test, szilárd és hasítható testek széthasogatására, s boltozatok bezárására. Innen a székelyeknél: ikel, megikel, ikszeg. l. ÉK, ÍK.
*~IK (1)
	a közép- és kül-, s belszenvedő igék egyesszámu harmadik személyraga, pl. tör-ik, vál-ik, nyúl-ik, hányód-ik, vetőd-ik, hányat-ik, vettet-ik stb. Ezen ik az ő harmadik személynévmás képviselője, mintha volna: ő-ki, melynek megfelel a török ol-ki (Pfizmaier). Sínai nyelven khi v. hi am. ő. l. Előbeszéd 155. lap; és V. ö. IGESÍGE.
*~IK (2)
	a magashangu tárgymutató igealakok többesszámu harmadik személyraga a jelentőmód jelen és jövő idejében, mint: vesz-ik, főz-ik, tűr-ik, veend-ik, főzend-ik, tűrend-ik; öszvehúzva a tárgymutató i- és 3-ik személynévmás többese ők-ből: vesz-i-ők, főz-i-ők, veend-i-ők stb. melyek mélyhangu szóknál még tisztábban megvannak: adják (= ad-i-ők v. ad-ja-ők), mondják (= mond-i-ők v. mond-ja-ők) stb. l. Előbeszéd 158-160. l.
*~IK (3)
	melléknevekhez járuló s mutató erejű rag, pl. jobb-ik, szebb-ik, l. Előbeszéd 155. l.
*~IK (4)
	osztó számnevekhez függesztve, melyeket l. ~AD, (2), alatt, ezeket sorszámokká alakítja, pl. másod-ik, harmad-ik, negyed-ik stb. Fölveszik az ,egy' és ,más' szók is: egyik, másik. Az ,első' magában is sorszám levén, ehez többé nem járul, de a magasabb számokban már egyedik áll, pl. tizenegyedik, huszonegyedik, százegyedik, száztizenegyedik, ezeregyedik, ezerhuszonegyedik stb. és ,második' helyett: kettedik, pl. tizenkettedik, százkettedik. Eléjön ezen rag a törökben is evvelki (= első) szóban. Nem egyéb, mint a ki névmás, mi leginkább megtetszik mindenik szóból, mely eredetére nézve mindenki szóval azonos. Az -adik, -edik, -ödik, -odik ragok pedig nem egyebek, mint az egyik szónak a hangrendhez képesti módosulatai: második = másegyik, harmadik = háromegyik, negyedik = négyegyik, tizedik = tízegyik, századik = százegyik, ezredik = ezeregyik stb. A sínai nyelvben ezen ik = kó, pl. i-kó-niů am. egyik nő. Nevezetes, hogy a régieknél egyik és másik harmadik személyrag nélkül állanak, egyike és másika helyett, pl. a hajók egyikbe, e helyett: a hajók egyikébe.
*~IK (5)
	ritka használatu kicsinző képző, pl. domb-ik, zsomb-ik, pocz-ik. Ha a v. e toldalék van mellette, akkor inkább i-ka, i-ke, melyekben már maga az i is vagy kicsinző, vagy melléknévképző, pl. lád-i-ka, pad-i-ka, bund-i-ka, ház-i-ka, kender-i-ke, ősz-i-ke, Józs-i-ka, Erzs-i-ke, Pet-i-ke.
*~IK (6)
	a székely háromszéki nyelvjárásban divatos -ok -uk, -ök -ük birtokragok helyett, pl. apjik, anyjik, házik, bundájik, testvérik, tőlik, nálik, rólik, feléjük, alájik, ezek helyett: apjok, anyjok, házok, bundájok, testvérök, tőlük, nálok, róluk, feléjök. Kriza J. gyüjteménye.
*~IKA
	(i-ka) ösz. névképző; l. ~IK, (5), alatt.
*IKÁBB
	tájdivatos inkább helyett; l. ezt.
*IKAFALVA
	helység Erdélyben, Kézdi székben; helyr. Ikafalvá-n, ~ra, ~ról.
*~IKÁL
	(i-ka-al) ösz. igeképző, pl. kand-i-kál (v. -ka-al), szund-i-kál, sánt-i-kál.
*IKAT
	(ik-at) áth. m. ikat-tam, ~tál, ~ott. Tájszó. Annyi mint mozgat, menésre sürget, késztet, ösztönöz. V. ö. IKLAT.
*~IKE
	(i-ke) ösz. képző; l. ~IK, (5), alatt.
*IKEL
	(ik-el) áth. m. ikelt. A székelyeknél am. ékel. l. ezt.
*IKĚR
	(ik-ěr, mongolul ikiri, törökül ikiz vagy némelyek szerént: jigiz, és a ,húsz'-at jelentő szóban igir- v. jigir-[mi]; ide tartozik a ,kettő' jelentő mongol khujar is, V. ö. IK, (1); fn. tt. ikrět v. ikert, tb. ~ěk v. ikrěk. 1) Oly gyermek, ki ugyanazon anyától egyszerre másodmagával született. Ikertestvérek. Ikerfi, fimagzat, ikerleány, leánymagzat mint ikerek egyike. Ikreket szülni. Mondjuk oly állatok kettős vemhéről is, melyek rendesen egyet szoktak elleni. Ikergidák, bárányok, borjúk. 2) Átv. ért. egymáshoz hasonló páros tárgyak egyike, különösen némely növények virágai, magvai, gyümölcsei. Ikerbogyó, ikerdió, ikerkörte stb. 3) A csillagászoknál ikrek jelentik azon két csillagból álló csillagzatot, mely a barkörben a bika és rák nevü csillagzatok között fekszik. (Castor et Pollux). Közönséges népnyelven: kettős, kettősök.
*IKĚRÁLLITÓ
	(ikěr-állító) ösz. fn. Bölcsész vagy hittanár, ki a lények eredetét és lételét két egymással ellenkező, ugymint jó és gonosz erőnek, elemnek vagy elvnek tulajdonítja. (Dualista).
*IKĚRALMA
	(ikěr-alma) ösz. fn. Egymással öszvenőtt két alma vagy ezek egyike.
*IKĚRBÁTYA
	(ikěr-bátya) ösz. fn. Az ikertestvérek között az, ki valamivel előbb jött a világra. V. ö. IKĚR.
*IKĚRBOGYÓ
	(ikěr-bogyó) ösz. fn. lásd: ÜKÖRKE.
*IKĚRCSILLAG
	(ikěr-csillag) ösz. fn. lásd: IKĚR, 3)
*IKĚRDINNYE
	(ikěr-dinnye) ösz. fn. Egymással öszvenőtt két dinnye vagy azok egyike.
*IKĚRDIÓ
	(ikěr-dió) ösz. fn. Egy másik dióval öszvenőtt dió vagy ezek egyike.
*IKĚRĚS
	(ik-ěr-ěs-ít) (ik-ěr-ěs) mn. tt. ikěrěs-t, v. -et, tb. ~ek. Iker minőségű. Ikeres ablak, am. kettős ablak.
*IKĚRĚSÍT
	(ik-ěr-ěs-ít) áth. m. ikěrěsítés-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Párosít kettesít. Ikeresített szó, pl. ákom-bákom, inczi-finczi, csip-csup, tél-túl, illeg-billeg, billeg-ballag, ihog-vihog. V. ö. IKERSZÓ.
*IKĚRĚSÍTÉS
	(ik-ěr-ěs-ít-és) fn. tt. ikěrěsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit ikeresítünk.
*IKĚRFI
	(ikěr-fi) ösz. fn. l. IKĚR alatt.
*IKĚRGYERMĚK
	(ikěr-gyerměk) ösz. fn. l. IKĚR.
*IKĚRHANG
	(ikěr-hang) l. IKĚRHANGZÓ.
*IKĚRHANGZÓ
	(ikěr-hangzó) ösz. fn. Kettős önhangzó, mely a magyar nyelvben leginkáb a palócz és göcseji szójárásban divatos, pl. ie (iedes = édes), ua (buatya = bátya), üö (büöség = bőség), au (auma = alma) stb.
*IKĚRHÚG
	(ikěr-húg) ösz. fn. Leány, vagyis nőmagzat, ki az ikertestvérek között valamivel előbb született.
*IKĚRÍT
	(ik-ěr-ít) l. IKĚRĚSÍT.
*IKĚRKÖRPTE
	(ikěr-körte) ösz. fn. Egymással öszvenőtt két körte vagy ezek egyike.
*IKĚRLEÁNY
	(ikěr-leány) ösz. fn. l. IKĚR alatt.
*IKĚRNÉNE
	(ikěr-néne) ösz. fn. Nőmagzat, ki az ikertestvérek között valamivel hamarabb jött a világra.
*IKĚRÖCS
	(ikěr-öcs) ösz. fn. Az ikertestvérek közöl valamivel fiatalabb férfimagzat.
*IKĚRPISZTOLY
	(ikěr-pisztoly) ösz. fn. Puskamivesek nyelvén am. oly pár pisztoly, melyeknek részei oly egyenlően készítvék, hogy egymással bizton fölcseréltethetnek; vagy a kétcsövű pisztoly is hívathatik így.
*IKĚRRÖPPENTYŰ
	(ikěr-röppentyű) ösz. fn. Röppentyű, mely a levegőben két csillag gyanánt szétoszlik.
*IKĚRSZÓ
	(ikěr-szó) ösz. fn. Kitünő sajátsága a magyarnak, hogy némely fogalom élénkitésére, hathatósságára, két hasonló, leginkább magas és mély hangu szót öszveteszen, s ha nem talál, csinál. Ilyenek: ágasbogas, ingóbingó, elegybelegy, csecsebecse, csigabiga, díbdáb, dúlfúl, diribdarab, csínjabínja, girbegurba, imígyamúgy, ímmelámmal, dínomdánom, lityloty, gyimgyom, hébehóba, irkafirka, ringyrongy, hímezhámoz, locsogfecseg, mendemonda, tarkabarka, ügyesbajos, tipegtapog, zenebona, zűrzavar stb. Hasonlók a héberben tohu va bohu (pusztádon puszta), a finnben hujan hajan (öszvevissza), siki soki (szintén), hi ivan kaavan (ügygyel bajjal), a mongolban Khap khara, mely a törökben kap kara, (mintegy feketéden fekete), a csuvasban sop-sora (fehéres fehér), a törökben top dolu (teliden teli) jap jalînîz (egyes egyedül). T. i. a töröktatár nyelvekben ezen ikerítés az által történik, hogy az első szótagot megkettőzik és ezen szótag végire még valamely ajakhangot tesznek, ú. m. b. v. p, v. m és ezzel rokon n hangokat. A magyarban pedig kivált a második csinált szó elébe gyakorta szintén b vagy más ajakhang járul, pl. tarkabarka, tinóbinó, inczifinczi, csigabiga, terefere, szuszimuszi stb. Némely ikerítésnél mint láttuk, az első szóhoz don, dön, den képző járul, pl. újdon, új, tisztádon tiszta, teliden teli. Részletesebben l. Előbeszéd, 147-8. l.
*IKĚRTESTVÉR
	(ikěr-testvér) ösz. fn. Testvér, ki egy másikkal ugyanazon anyától egyszerre lett. "A költő és a sorsharag Egy anyaméhből született; Ikertestvérek voltak ők; Együtt bolygák az életet." Petőfy.
*IKĚRVÁR
	mezőváros Vas megyében; helyr. Ikěrvár-on v. ~ott, ~ra, ~ról.
*IKES IGE, ösz. fn. Általán mind azon igék
	melyek a jelentőmód jelenidejének egyes harmadik személyében, vagyis számos esetben csak a tiszta igegyökhöz vagy pedig többnyire már az igetörzsökhöz ik toldalékot vesznek fel, s mindig valamely szenvedő állapotot fejeznek ki; milyenek a) az egyszerü tiszta középigék, pl. es-ik, lak-ik, esz-ik, isz-ik; vagy ön- és áthatóból közvetlenül származottak, mint nyúl-ik, vál-ik, hajl-ik, hall-ik, tör-ik, érz-ik, vérz-ik; vagy más képzővel közvetítve alakúltak, mint édes-ed-ik, lát-sz-ik, rak-od-ik, gondol-koz-ik, bán-kód-ik stb. b) belszenvedők, ód, őd és ódz, ődz képzők segitségével, mint: hányód-ik, vetőd-ik, fonód-ik, csalód-ik, záród-ik, takaródz-ik, fenyegetődz-ik stb. c) külszenvedők, at et és tat tet képzők társaságában, mint: hányat-ik, vettet-ik, fonat-ik, csalat-ik, üttet-ik, zárat-ik, építtet-ik stb. Az ik rag, mint föntebb látható (~IK (1), egyes harmadik személy raga) és elé is fordúl az általános multon kivül minden időben, néha más ön- vagy mássalhangzóval is öszveolvadva, pl. zárat-ék (= zárata-ik), záratn-ék (= zárat-na-ik), záródj-ék (= záród-jon-ik), záratand-ik stb. Az ik magában, mivel más személyben elé sem jön, nem jelent szenvedést, és az ik-kel járó képzők vagy ragok rendszerént már maguk kifejezik a szenvedő állapotot, azonban mivel a külszenvedő igék ragai ugyanazok a miveltető igékéivel, valamint az ikes igék személyragai is az alanyi (vagyis határozatlan) igehajlitásbeliekkel, főkép a többesben, noha a mondat egészben véve nem okoz semmi zavart, minthogy a miveltető igék mellett mindig ott áll a tárgyeset, de mégis a miveltető igéket már magában a ragozásban is czélszerü volna a külszenvedőtől megkülönböztetni. Ezt némelyek ugy vélték elérhetőnek, ha a külszenvedő raga megkettőztetnék, pl. adat-om, adat-unk, veret-em, veret-ünk stb. miveltető, adat-tat-om, adat-tat-unk, veret-tet-ünk, veret-tet-tek, veret-tet-nek szenvedő alak volna. De köz életben ezt mint amazt is használják mind miveltető, mind szenvedő értelemben, s maga a rag nem foglal magában szenvedő értelmet. Czélszerübbnek vélnők, ha a régiség némely példái után is a végső t, szenvedőleg th-val iratnék, pl. (a malomba búzát) vitetünk, vitettek, vitetnek; és (a gőzkocsikon gyorsan) vitethünk, vitethtek, vitethnek; így viteténk, vitetétek, vitetének és vitethénk, vitethétek, vitethének; továbbá vitettünk és vitethtünk; vitetendünk és vitethendünk stb. Vannak igéink, melyekben sz alkotja a szenvedő állapotot, pl. lát-sz-ik, hallat-sz-ik és nem igetörzsektől: beteg-sz-ik, gazdag-sz-ik. Már pedig az sz-szel rokon a h, és a h különben is kóros, szenvedő állapotot is jelent, pl. had, hed, hoszik, höszik, huszik, hüszik képzőkben.
*IKETLEN
	(ik-et-len) mn. tt. iketlen-t, tb. ~ěk. Oly igékről mondjuk általán, melyek igegyökere v. igetörzsöke nincsen ik-kel megtoldva, pl. lát, jár, megy, szalad, ragaszt, magasztal, feketít, szabadalmaz stb.; különösebben olyan át- vagy önható igékről, melyeknek ellenében az ikes toldalék szenvedő állapotot jelent, pl. tör törik, vérez vérzik, hall hallik, érez érzik, hajol hajlik, nyúl nyúlik.
*IKÉV
	(ik-év) ösz. fn. l. SZÖKŐÉV.
*IKLAD
	falu Pest és puszták Somogy megyében; helyr. Iklad-on, ~ra, ~ról.
*IKLÁND
	falu Erdélyben, Maros székben; KIS~, NAGY~, falvak Thorda megyében; helyr. Iklánd-on, ~ra, ~ról.
*IKLAT
	(ik-ol-at) áth. m. iklat-tam, ~tál, ~ott. Menésre sürget, ösztönöz. V. ö. IKAT. Alakjára és értelmére nézve hasonló a zaklat igéhez.
*IKLÓD
	falvak Szala, Szathmár és puszták Bihar megyében; és Erdélyben, Küküllő megyében. KIS~, NAGY~, falvak Doboka megyében; helyr. Iklód-on, ~ra, ~ról.
*IKLÓD-SZENT-IVÁNY
	puszta Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Szent-Ivány-on, ~ba, ~ból.
*IKLODA
	falu Temes megyében; helyr. Iklodá-n, ~ra, ~ról.
*IKNAP
	(ik-nap) l. SZÖKŐNAP.
*IKÓ
	női keresztnév, s am. kis Ilona, Ilka, Ilkó, Ilus, Iluska, Ila, Pila. l. ILONA.
*~IKÓ
	(i-kó) ösz. névképző ika helyett, pl. házika v. házikó.
*IKRA
	(a keleti török nyelvben aigra, Zenker szerént am. párzás, ívás (Begattung); Dankovszky szerént a szláv nyelvekben is eléjönnek: ikra, jikra, ova piscium); fn. tt. ikrát. Gyöke talán a halak, rákok, hüllők tojásait jelentő iv (iv-ik, iv-adék). E szerént ,ikra' eredetileg öszvetett szó, s mintegy ív-rakás, azaz hal-, rák-, hüllő ivó tojások rakása, öszvege. Halak, rákok ikrája. Viza-, tok-, köcsögeikra. Átv. ért. némely testek részei, melyek haltojások gyanánt öszvecsomósodnak, szemecskékbe öszveállanak. Ikrák vannak a tejfölben, midőn a vajrészecskék különválnak. Ikrái vannak a megaludt zsirnak. V. ö. LÁBIKRA.
*IKRACSĚPKŐ
	(ikra-csěp-kő) ösz. fn. Csepegő v. csepkövek bizonyos neme, melyek halikrához hasonló részecskékből állottak öszve, miért néhutt a népvélemény által megkövült ikráknak tartatnak. (Oolithus).
*IKRÁDZÁS
	(ikra-ad-oz-ás) fn. tt. ikrádzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaminek ikrája nő, szaporodik vagy ikraalakú részecskéi fejlődnek. Halak, rákok ikrádzása. Vajnak, tejfölnek ikrádzása. V. ö. IKRA.
*IKRÁDZIK
	(ikra-ad-oz-ik) k. m. ikrádz-tam v. ~ottam, ikrádztál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. Ikrái nőnek, ikrákat kap, tulajd. és átv. ért. Ikrádzanak a halak. Ikrádzik a tejföl. Ha a tejföl ikrádzik a tejföl. Ha a tejföl ikrádzik, rajta a köpüvel. (Km.). V. ö. IKRA.
*IKRAKŐ
	(ikra-kő) ösz. fn. l. IKRACSĚPKŐ.
*IKRÁLÓ
	(ikra-al-ó) fn. tt. ikráló-t. l. LÁBIKRA.
*IKRÁNDIK
	(ik-rán-d-ik) k. m. ikránd-ott, htn. ~ani. Kriza J. szerént a székelyeknél am. undorodik, irtózik és (okrándik alatt) hökken; pl. valamely eledeltől ikrándani. Első része világosan ik, am. hök a hökken, és másik része rán v. ránd, a rándúl, rándít igék gyöke, tehát kétségtelenül am. visszarándúl.
*IKRÁNIK
	(ik-rán-ik) k. m. ikránt. l. IKRÁNDIK.
*IKRÁNKODIK
	(ik-rán-kod-ik) k. m. ikránkodtam, ~tál, ~ott. Székely tájszólás szerént am. hirtelen megfélemlik valamitől, azaz megmozdulva viszszarántja magát. Máskép ugyan csak a székelyeknél: okránkodik.
*IKRAPIKK
	(ikra-pikk) ösz. fn. Növénynem a négy főbbhímesek seregéből és beczősök rendéből, melynek csészelevelein belül egy egy pikkelylyé nőtt ikra göngyölödik ki. (Arabis).
*IKRÁS
	(ikra-as) mn. tt. ikrás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ikrával ellátott. Ikrás halak, rákok. 2) Ikrával készített. Ikrás káposzta, ikrás leves. 3) Ikra gyanánt öszvecsomósodott. Ikrás vaj, tejföl. Ikrás hús. Ikrás görög dinnye. V. ö. IKRA.
*IKRÁSHÚS
	(ikrás-hús) ösz. fn. l. MIRIGY.
*IKRÁSODÁS
	(ikra-as-od-ás) fn. tt. ikrásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot vagy bizonyos állapotba átmenés, átváltozás, midőn valami ikrássá lesz. V. ö. IKRÁSODIK.
*IKRÁSODIK
	(ikra-as-od-ik) k. m. ikrásod-tam, ~tál, ~ott. 1) Ikrája nő, szaporodik. Ikrásodik a nőstény hal, midőn bizonyos kort ér. 2) Ikra gyanánt csomósodik, szemecskékbe gyűl öszve. Ikrásodik a vaj, a megérett tejföl. V. ö. IKRÁS és MIRIGYES.
*IKRENDEZ
	tájdivatos ökrendez helyett; l. ezt.
*IKRENY
	a könnyü és legritkább fémek egyike, melyet Mosander nevü vegyész fedezett fel a Cerit nevü ásványban 1840-ben, s minthogy ezen elem az említett ásványban mindig a Czereny (cerium) és Rejeny (Lanthanum) kiséretében jön elé, nevezé ezt Didymiumnak, ezen görög szóból didumoi = ikrek; a magyar ikreny nevezet is az iker, ikrek szótól kölcsönöztetett. - Török József tanár.
*IKRÉNY
	puszta Győr megyében; helyr. Ikrény-be, ~ben, ~ből.
*IKRES
	l. IKERES.
*IKTÁR
	falu Temes megyében; helyr. Iktár-on, ~ra, ~ról.
*IKTAT, IKTATÁS, IKTATÓ,
	l. IGTAT, IGTATÁS, IGTATÓ.
*IKVA
	folyó neve Sopron megyében.
*IL (1)
	elvont gyök, mély hangú î-vel, s ugyanilyen képzéssel. 1) Jelenti azon jó érzést, melylyel némely kedves szagú testek a szagló érzékekre hatnak; innen lett az elavult ill, (il-ol), azaz jó érzésü szagot ad, bocsát, gerjeszt, s ebből származik az illat, illatos, illatozik stb. Ennél fogva az il vagy azonos ,lél' szóval, s azon hangot utánozza, mely által a kedves szagot mintegy lélekzés által beszivjuk, (valamint a büsz, bűz a kellemetlen szagnak távoztatását, elfuvását [bü!] jelenti); vagy pedig átalakult: jol (mint ig jog, inkább jonkább, irgalom jorgalom stb.), s e szerént illat annyi volna, mint: jollat, illatos jollatos, illatozik jollatozik stb., vagy végül általán itten is az alább következő értelem (sebes mozgás, mintegy illanás) rejlik benne. 2) Elvont gyöke az illan, illog, stb. szóknak, s jelent sebes mozgást, sietést, szökést, mely értelemben rokon vele szanszkrit il (mozog, siet), görög elaw, iallw, és német eilen, csagataj îldam sebes mozgás (Abuska). Elfogadja a magas hangú képzést is, pl. illeg szóban, honnan: illegbilleg. V. ö. EL.
*IL (2)
	elvont gyök, magashangú i-vel, s ugyan ilyen képzéssel, melyből illik, illet, illeszt, illendő stb. származékok erednek; s rokonnak látszik hely szóval, innen illik am. helyén van, mintegy helylik, illeszt am. helyére tesz, illet am. érint stb. Jelent általán oly hatást, állapotot, mely bizonyos czélra helyesen alkalmaztatik vagy alkalmazkodik, mely czélszerü tapintattal működik, mely épen oda hat, hová hatnia kell. E gyökből lett az elvont igetörzsök il-el = hely-el, összevonva ill = hely-l, s innét a közép ill-ik am. helylik, azaz helyén van; továbbá: illet, illeszt, illeget stb. Ezen elemzés szerént értelmezhetők minden származékai, melyeket l. saját rovataik alatt. A csagataj nyelvben îlmak am. megilletni, tisztelni. (Abuska). V. ö. különösen: ILLIK.
*IL (3)
	elvont gyöke ildom, ildomos, ildomosság régi szóknak. Rokona el az elme szóban. Előtéttel rokona azon böl, melyből bölcs származik, és a török bil-mek = tudni. Alapértelme: tudás, eszélyesség.
*ILA
	l. ILONA.
*ILDOM
	fn. tt. ildom-ot. Régibb nyelvemlékeinkben eléforduló szó, s jelent eszélyt, vagyis az észnek oly működését, mely által a kitüzött czélra legillőbb, leghelyesebb eszközöket használ, mely a körülményekhez aránylag, okosan alkalmazkodik. Elemzésére nézve V. ö. IDOM szót is.
*ILDOMATLAN
	(ildom-atlan) mn. tt. ildomatlan-t, tb. ~ok. Eszélytelen, oktalan, ki a czélra nem alkalmas, s a körülményekhez nem szabott eszközöket használ. V. ö. IDOM, IDOMTALAN.
*ILDOMÍT
	l. IDOMÍT.
*ILDOMOS
	(ildom-os) mn. tt. ildomos-t v. ~at, tb. ~ak. Eszélyes, a kitüzött czélra szolgáló eszközöket okosan megválasztó, tetteit a dolgok mivoltából kifejlett körülményekhez alkalmazó. És dicséré úr e hamisságnak folnagyát, mert ildomoson tölt volna, mert e világnak fiai ildomosbak fényességnek fiainál. Legyetek azért ildomosok, miként kígyók. "Estote prudentes, sicut serpentes." (Münch. cod.).
*ILDOMOSAN
	(ildom-os-an) ih. Eszélyesen, okosan.
*ILDOMOSSÁG
	(ildom-os-ság) fn. tt. ildomosság-ot, harm. szr. ~a. Eszélyesség, okosság, vagyis oly tulajdonság, melynél fogva valaki czélszerüleg, okosan működik, czélszerü eszközöket használ. V. ö. ILDOMOS.
*ILENCZFALVA
	l. ILLENCZFALVA.
*ILIA
	falu Hont megyében; helyr. Iliá-n, ~ra, ~ról.
*ILINY
	l. ILLÉNY.
*ILK
	falu Szathmár megyében; helyr. Ilk-on, ~ra, ~ról.
*ILKA, ILKUS
	l. ILONA.
*ILL (1)
	(il-ol v. il-al) elavult áth. s am. kedves, jó szagot ad, terjeszt. Innen származott: illat.
*ILL (2)
	(il-ol v. ir-ol, ir-l) elvont törzsök, melyből illan, illant, illog stb. származtak, s jelent folytonos vagy gyors, könnyü mozgást, sietést, szökést. Egyszerü gyöke il rokon azon ir gyökkel, melynek származékai: iram, iramlik, ironga, iront; minélfogva így is elemezhető: ir-l v. ir-ol.
*ILL (3)
	a föntebbiektől eltérő, magas hangú i-vel, s ugyan ilyen képzéssel. l. IL, (2).
*ILL (4)
	régies és tájdivatos, ül vagy üll helyett is; l. ezeket.
*ILLA
	(ill-a), ezen közmondásban: "illa berek, nádak, erek" (nem: nád a kert) am. fuss v. fut v. futott berken, nádakon, ereken keresztül. Főnevül használva am. futás, szökés. Illára vevé a dolgot. (Heltai).
*ILLÁDIA
	falu Krassó megyében; helyr. Illádiá-n, ~ra, ~ról.
*ILLAN
	(ill-an) önh. m. illan-t. Gyöke a menést, sietést, szökést jelentő il, s am. menekvés végett siet, szökik. Elillant a poroszlók elől. Nem tudni, hová illant.
*ILLANÁS
	(ill-an-ás) fn. tt. illanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Menekvés végetti szökés, futás, elsietés.
*ILLANGAT
	(ill-an-g-at) önh. m. illangat-tam, ~tál, ~ott. Alsó Nyitravölgyében am. csúszik a jégen, csuszkál.
*ILLANÓ
	(ill-an-ó) mn. tt. illanó-t. Menekvés végett elsiető, szökő.
*ILLANT
	(ill-an-t) önh. m. illant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Tájdivatosan am. illan. Az üldözők elől elillantani.
*ILLANY
	(il-l-any) fn. tt. illany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mint a jó szagot jelentő il származéka am. illatos fűszer, pl. sáfrány, fahéj stb.
*ILLÁROZIK
	(il-l-ár-oz-ik) k. m. illároz-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént a székelyeknél am. mulatoz, dáridóz. Egy eredetü illogat szóval.
*ILLASZT
	(il-l-aszt) áth. m. illaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. A székelyeknél am. szalaszt. Valaminek utána illasztani. Kiillaszt am. kiszöktet.
*ILLAT
	(il-l-at) fn. tt. illat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Gyöke a kedves szagot jelentő il, s törzsöke az elavult ige ill. Jelenti azon fínom, repülékeny részecskéket, melyek némely testekből, különösen növényekből kipárolognak, s a szagló érzékekre kellemesen hatnak. Virágok, füvek illata. Rózsa, szegfű illata. Illattal eltölteni a szobát. Rózsához az illat, szűzhöz a szemérem hozzá termett. (Km.). Illatot színi, terjeszteni. Illatban, v. illatárban úszó mezők, rétek. Törökül ilacs am. orvosság. V. ö. IL, (1).
*ILLATÁR
	(illat-ár) ösz. fn. Illatok bősége. "A tavaszkor fűbe fekszem, Szívem nyitva áll; Szembe, szívbe kéjgyönyörnek Illatárja száll." Garay J.
*ILLATÁRUS
	(illat-árus) ösz. fn. Ki mesterségesen készített illatokkal, illatszerekkel kereskedik, milyenek különféle szagos vizek, kenőcsök, olajok stb.
*ILLATLAN
	(il-l-atlan) mn. tt. illatlan-t, tb. ~ok. Minek illata nincsen, vagy illatos részecskéi elrepültek. Illatlan száraz rózsakóró. Illatlan vízzel mosdani.
*ILLATLANUL
	(il-l-atlan-ul) ih. Illat, vagyis kellemes jó szag nélkül.
*ILLATMILLYE
	(illat-millye) ösz. fn. Millye vagy tartó vagy téhely, szelencze, melyben illatszer van. Pipereasztalok illatmillyéje.
*ILLATOLAJ
	(illat-olaj) ösz. fn. Növényekből kivont jószagú olaj, pl. rózsa-, szegfűolaj. Illatolajjal kent hajfürtök.
*ILLATOS
	(il-l-at-os) mn. tt. illatos-t v. ~at, tb. ~ak. Oly testről mondjuk, melyből jó szagú részecskék párolognak ki, vagy mely ily részecskék által mesterségesen szagossá tétetett. Illatos füvek, virágok, gyökerek. Illatos hajfürtök, zsebkendő. Illatos hölgyek, uracsok.
*ILLATOSAN
	(il-l-at-os-an) ih. Illattól párologva, jó szagosan, illatszerekkel kendőzve, mosva stb.
*ILLATOZ
	(il-l-at-oz) áth. m. illatoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Illattal behint, füstöl, megtölt. Beillatozni a szobát, ruhát. 2) Valaminek illatát éldeli, szívja. Illatozni a kedves virágokat. Ily értelmet ad neki Molnár A. illatol (mint szag, szagol) helyett.
*ILLATOZÁS
	(il-ol-at-oz-ás) fn. tt. illatozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Átható ért. valaminek illattal, illatszerrel behintése, megtöltése. 2) Mint az illatozik igének származéka, állapot, midőn valamiből illat fejlik, párolog ki. Virágok illatozása.
*ILLATOZIK
	(il-ol-at-oz-ik) k. m. illatoz-tam, ~tál, ~ott. Illat fejlik, párolog ki belőle. Illatozik a nyiló rózsa, szegfű.
*ILLATOZÓ
	(il-ol-at-oz-ó) mn. tt. illatozó-t. Ami illatozik, miből jó szag fejlik, párolog ki. Illatozó rétek, virágok. Illatozó fűszerek.
*ILLATSZĚR
	(illat-szěr) ösz. fn. Növényekből kivont, s mesterségesen elkészített jó szagú részecskék, pl. vizek, olajok, kenőcsök stb.
*ILLATSZERÁRUS
	(illat-szer-árus) ösz. fn. l. ILLATÁRUS.
*ILLATSZERÉSZ
	(illat-szerész) ösz. fn. Ki illatszereket készítő gyár, vagy illatszerek áruhelye.
*ILLATÚ
	(il-ol-at-ú) mn. tt. illatú-t, tb. -k v. ~ak. Bizonyos illattal biró. Erős, gyöngéd, fínom illatú. A rózsa is szép, és jó illatú, de bökős a tüskéje. (Km.). Kedves illatú, drága illatú fűszerek. Szent illatú áldozat.
*ILLATÜVEG
	(illat-üveg) ösz. fn. Illatszerek, különösen folyó nemüek tartására való üveg edény, palaczk.
*ILLATVÍZ
	(illat-víz) ösz. fn. Illatos szerekkel föleresztett, vegyített víz, pl. rózsavíz, kolóniai víz stb.
*ILLEDÉK
	(il-l-ed-ék) fn. tt. illedék-ět, harm. szr. ~e. Alkalmas szó a német Anstand kifejezésére, mennyiben ez oly állást, oly külső magatartást, alakot, jelent mely az illető személy müveltségéhez, hivatalához, rangjához, továbbá a körülményekhez, társasági szabályokhoz leginkább illik, s azokkal öszvehangzik. Illedékkel lépni föl nyilvános helyen. Illedékkel beszélni. Illedéket tartani. Illedék nélkül álló szónok. Természetes, erőtetés nélküli, urias, nemes illedék. V. ö. IL, (2), magashangú gyök.
*ILLEDÉKĚNY
	(il-l-ed-ék-ěny) mn. tt. illedékěny-t, tb. ~ek. Oly állású, magatartású, külső alakú, milyent az illedék kiván; vagy, ki magát az illedék szabályaihoz könnyen alkalmazza, illedékre hajlandó. Illedékeny ifju, férfiú. V. ö. ILLEDÉK.
*ILLEDÉKĚNYSÉG
	(il-l-ed-ék-ěny-ség) fn. tt. illedékěnység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melylyel az bir, ki illedéket tart, vagy illedékre hajlandósága van. Az illedékenység müveltebb emberek tulajdonsága. V. ö. ILLEDÉK.
*ILLEDÉKĚS
	(il-l-ed-ék-ěs) mn. tt. illedékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Illedéket tartó, illedék szabályaihoz alkalmazkodó. Illedékes állás, magatartás. Illedékes taglejtések. Illedékes külsejü férfi.
*ILLEDÉKTELEN
	(il-l-ed-ék-telen) mn. tt. illedéktelen-t, tb. ~ěk. Aki vagy ami nem illedékes tartásu, külsejü, alkalmazkodásu.
*ILLEDELĚM
	(il-l-ed-el-ěm) fn. tt. illedelm-et, harm. szr. ~e. Társadalmilag megalapított viszonyos szabályokból folyó külső udvarias cselekvésmód, mely szerént társas viszonyainkban azon szabályokhoz alkalmazkodunk. Ezt kivánja az illedelem. Úgy hozza magával az illedelem. Megsérteni az illedelmet. Követni, megtartani az illedelem szabályait. Rokon vele az illedék, de szűkebb értelmü. V. ö. ILLEDÉK.
*ILLEDELMES
	(il-l-ed-el-ěm-es) mn. tt. illedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Illedelemmel biró, azzal egyező. Illedelmes magatartás, viselet.
*ILLEDELMETLEN
	(il-l-ed-el-em-etlen), lásd: ILLEMTELEN.
*ILLEDELMI
	(il-l-ed-el-ěm-i) mn. tt. illedelmi-t, tb. ~ek. Illedelmet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Illedelmi szabályok.
*ILLĚG
	(il-el-ěg, l. IL, [1]), önh. m. illěg-tem, ~tél, ětt. Gyöke a mozgást jelentő il, s kettős gyakorlati képzőjénél fogva am. aprózva, könnyü mozgásokkal halad, mendegél. Mélyhangon: illog. Összetéve: illeg-billeg v. illeg-ballag. Montovai legénynek, bakancsa van szegénynek, illeg ballag benne. (Népd.). Illeg billeg, majd megáll.
*ILLĚGÉS
	(il-el-ěg-és) fn. tt. illěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aprózott mozgásokkal mendegélés.
*ILLĚGET
	(il-l-ěg-et) áth. m. illěget-tem, ~tél, ~ětt. Valamit többszörös ide oda helyezés, mozgatás által alkalmas helyzetbe tesz, vagyis olyanba, mely leginkább illik hozzá. Gyöke a mozgást, különösen a helyezkedő, alkalmazkodó, kellő mozgást jelentő il, melyből illik és illem erednek. A ruhát hozzá illegetni a testhez. A nyalka legény illegeti magát. Szép vagy no, csak ne illegesd úgy magadat. Róka farkát illegeti, násznagy akar lenni. (Lakodalmi vers).
*ILLĚGETÉS
	(il-l-ěg-et-és) fn. tt. illěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit illegetünk. Ruha illegetése. Test illegetése. Nyalka illegetéssel lépdelni. V. ö. ILLĚGET.
*ILLĚGETŐ
	(il-l-ěg-et-ő) mn. tt. illěgető-t. Ki valamit illeget. Ruháját illegető leány. Tánczközben magát illegető legény. V. ö. ILLĚGET.
*ILLÉKONY
	(il-l-ék-ony) mn. tt. illékony-t v. ~at, tb. ~ak. l. ILLÓ.
*ILLEM
	(il-l-em) fn. tt. illem-ět, harm. szr. ~e. A tágasb ért. vett illedelem egyes jelensége, milyenek: társalgási fínomság, udvariság, szerénység, kecses tartás, szóval: egyes kedveltető társalgási modor. Illemmel szólani a hölgyek körében. Illemből magáról legkevesebbet szólani. V. ö. ILLEDELEM.
*ILLEMÉNY
	(il-l-em-ény) fn. tt. illemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Illemmel párosult cselekvény vagy cselekvésmód, különösen olyan, mely bizonyos simulékonyságra mutat, mely által valaki mintegy oda illeszkedik, alkalmazkodik másokhoz. (Schicklichkeit).
*ILLEMÉNYI
	(il-l-em-ény-i) mn. tt. illeményi-t, tb. ~ek. Illeményre vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető.
*ILLEMÉRZET
	(illem-érzet) ösz. fn. Ösztönszerü érzése annak, ami illemes.
*ILLEMĚS
	(il-l-em-ěs) mn. tt. illeměs-t v. ~et, tb. ~ek. Illemmel biró, illemet követő, illemet tartó, illem szerént cselekvő. Illemes társalgás, beszéd, nyilatkozat. V. ö. ILLEM.
*ILLEMĚSEN
	(il-l-em-ěs-en) ih. Illemes módon, udvariasan, fínom modorban, szerényen. Illemesen társalogni a müvelt hölgyekkel.
*ILLEMETLEN
	(il-l-em-etlen) mn. tt. illemetlen-t, tb. ~ěk. Illem nélküli; udvariatlan, szerénytelen; nyers, müveletlen modorú. Illemetlen magaviselet. V. ö. ILLEM.
*ILLEMHIÁNY
	(illem-hiány) ösz. fn. l. ILLEMTELENSÉG.
*ILLEMSZABÁLY
	(illem-szabály) ösz. fn. Egyes szabály az illemes magaviseletről.
*ILLEMSZERŰ
	(illem-szerű) ösz. mn. l. ILLEMĚS.
*ILLEMTELEN
	l. ILLEMETLEN.
*ILLEMTELENSÉG
	(il-l-em-telen-ség) fn. tt. illemtelenség-ět, harm. szr. ~e. Illem hiánya, vagy illem hiánya miatt elkövetett cselekvény, illem nélküli állapot; illem nélküliség.
*ILLENCZFALVA
	helység Erdélyben, Maros székben; helyr. Illenczfalvá-n, ~ra, ~ról.
*ILLENDŐ
	(il-l-end-ő) mn. tt. illendő-t, tb. ~k v. ~ek. 1) Minek belső természeténél, tulajdonságánál, képességénél fogva valamihez illenie kell vagy mi illeni fog valamihez, alkalmas lesz valamire. Ilyenek: állandó, mulandó, halandó, melyekben az állás, mulás, halás képessége vagy szüksége megvagyon. Mindenhová, mindenre illendő. Katonának, papnak illendő. Hivatalra illendő férfi. Ez nem hozzád illendő leány. "Hozzád légyen illendő, Ne légyen vén és meddő; Ha gazdag: csak feddő; Ha szép is - veszendő, Mást néző, mást néző." Házassági ének a XVI. század vége körül. (Thaly K. gyüjt.) 2) Az udvariasság, a társalgás bevett szabályaival megegyező; szerény, módos. Illendő magaviselet. Ez nem illendő beszédmód. Illendő külső, ruha. Illendő módon adni elé valamit.
*ILLENDŐEN
	(il-l-end-ő-en) ih. Illendő módon; udvariasan, szerényen; úgy amint illik, amint kell. V. ö. ILLENDŐ.
*ILLENDŐKÉP
	(illendő-kép) lásd: ILLENDŐEN.
*ILLENDŐLEG
	(il-l-end-ő-leg) ih. l. ILLENDŐEN.
*ILLENDŐSÉG
	(il-l-end-ő-ség) fn. tt. illendőség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valamire vagy valamihez képesség, alkalmasság. Ezen eszközök illendőségéről nem kételkedem. 2) Társalgási szabályoknak, kivánatoknak megfelelő minemüség, tulajdonság; udvariasság, szerénység, tisztes cselekvésmód. Ezt hozza magával az illendőség. Eljárásodat nem tudom megyegyeztetni az illendőséggel.
*ILLÉNY
	falu Nógrád megyében; helyr. Illény-be, ~ben, ~ből.
*ILLÉS (1)
	(il-l-és) fn. tt. illés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek azon állapota, melyben akkor vagyon, midőn valamihez illik; hozzávalóság.
*ILLÉS (2)
	v. ILLYÉS, (héber eredetű, jelentése: istenes, istentisztelő) férfi k. tt. Illés-t, tb. ~ěk. Elias. Illés proféta. Illyés szekere, Győr vidékén am. egylovas két kerekü taliga.
*ILLÉSFALU
	helység Szepes megyében; helyr. Illésfalu-ba, ~ban, ~ból.
*ILLÉSFALVA
	helység Közép-Szolnok megyében; helyr. Illésfalvá-n, ~ra, ~ról.
*ILLÉSHÁZA
	falu Pozsony megyében; helyr. Illésházá-n, ~ra, ~ról.
*ILLÉSI
	puszták Somogy megyében; helyr. Illési-be, ~ben, ~ből.
*ILLESZGET
	(il-l-esz-ěg-et v. il-l-esz-t-get) áth. és gyak. m. illeszget-tem, ~tél, ~ětt. Lassan, folytonosan, kényelmesen illeszt, alkalmaz valamit valahová v. valamihez, v. mire, v. mibe.
*ILLESZKĚDÉS
	(il-l-esz-kěd-és) fn. tt. illeszkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A mozgásnak azon neme, melylyel bizonyos állásba, fekvésbe, alakba helyezkedik, alkalmazkodik valaki; másokhoz simulás, függeszkedés, hajolás. V. ö. ILLESZKĚDIK.
*ILLESZKĚDIK
	(il-l-esz-kěd-ik) k. m. illeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Illő, vagyis czélszerü mozgás, működés, hajlékonyság által valahová vagy valakihez, vagy valamihez alkalmazkodik, simúl, helyezkedik. Idegen emberekhez, szokásokhoz illeszkedni. Beilleszkedni az új állapotba, hivatalba, rendszerbe.
*ILLESZKĚDŐ
	(il-l-esz-kěd-ő) mn. tt. illeszkědő-t. Bizonyos állásba, helyzetbe alkalmazkodó, helyezkedő. V. ö. ILLESZKĚDIK.
*ILLESZKĚDŐSÉG
	(il-l-esz-kěd-ő-ség) fn. tt. illeszkědőség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki bizonyos helyzetbe alkalmazkodik.
*ILLESZT
	(il-l-esz-t, l. IL, [2],) áth. m. illeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit illő, kellő állapotba helyez, valamihez alkalmaz, hozzá alakít, véghez viszi, hogy illően odaálljon. Mindent a maga helyére illeszteni. A ruhát testhez illeszteni. Süveghez illeszteni a forgót, tollat.
*ILLESZTÉK
	(il-l-esz-t-ék) fn. tt. illeszték-ět. Amit valamibe illesztenek. Olyan alkatú, mint: ereszték.
*ILLESZTÉS
	(il-l-esz-t-és) fn. tt. illesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által illesztünk valamit. Beillesztés, hozzáillesztés, odaillesztés. V. ö. ILLESZT.
*ILLESZTETLEN
	(il-l-esz-t-etlen) mn. tt. illesztetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs valahová, vagy valamibe, vagy valamihez illesztve.
*ILLESZTGET
	l. ILLESZGET.
*ILLET
	(il-l-et, l. IL, [2],) áth. m. illet-tem, ~tél, ~ětt. 1) Bizonyos helyen, részen érint, tapint. Durva kézzel ne illesd a sebet. Kis ujjammal sem illettem őtet. Sértő szóval illetni valakit. Ha megilletsz, legott oda vagy. 2) Helyére alkalmaz valamit; illeszt, vagyis véghez viszi, hogy valami illjék valahová. Testhez illetni a ruhát. 3) Valamihez tartozik, valamihez való, valakit érdekel, valakinek tulajdona, birtokaul szolgál. Ezen munka nem engem illet. Mi engem illet, nem sokat gondolok vele. Nem illet agg ebet a hintószekér. (Km.). Ezen jószág téged illet. A ház a legfiatalabb testvért illeti.
*ILLETÉK
	(il-l-et-ék) fn. tt. illeték-ět, harm. szr. ~e. 1) Járandóság, tulajdonul szolgáló rész, osztályrész. A zsákmányból minden vitéz megkapta illetékét. Az évdijnak havi vagy évnegyedi illetékét felvenni. Az örökösöknek kiadni illetékeiket. 2) Munkából, teherből, adóból stb. annyi rész, mennyit valakire vagy valamire, törvény vagy szerződés szerént reá rónak vagy róttak. A hadi sarczból reá esett illetéket kifizette a város. A közmunkai illetéket bevégezni. A bélyegilleték fizetetlen.
*ILLETÉKĚS
	(il-l-et-ék-ěs) mn. tt. illetékěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Szerződés, osztály stb. szerént kijáró. Illetékes rész, osztályrész, havi díj. 2) Törvény által kijelölt. Illetékes biró.
*ILLETÉKFIZETÉS
	(illeték-fizetés) ösz. fn. Valamely adó, pl. bélyegilletéknek megadása, lerovása.
*ILLETÉKFOKOZAT
	(illeték-fokozat) ösz. fn. Különböző fokozat, leginkább a bélyegdíjakban.
*ILLETÉKKÖTELEZETT
	(illeték-kötelezett) ösz. mn. Akinek vagy amitől illetéket, adót, díjt kell fizetni.
*ILLETÉKMENTES
	(illeték-mentes) ösz. mn. Aki vagy ai ki van véve valamely díj, adó fizetése alól.
*ILLETÉKMENTESSÉG
	(illeték-mentesség) ösz. fn. Kivétel valamely díj, adó fizetése alól.
*ILLETÉKRÉSZ
	(illeték-rész) ösz. fn. Valakit illető rész, osztályrész, valakinek járó rész.
*ILLETÉKSZABÁS
	(illeték-szabás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamely felsőbbségileg megrendelt díjt az arra hívatott személy a szabályok szerént kivet, kiszámít.
*ILLETÉKTELEN
	(il-l-et-ék-telen) mn. tt. illetéktelen-t, tb. ~ěk. Mit a törvény vagy szerződés járandóságként ki nem szabott, meg nem határozott. Illetéktelen munkára nem lehet kényszeríteni a napszámosokat. Illetéktelen díjt kivánni. Illetéktelen követelés. Illetéktelen biró.
*ILLETĚS
	(il-l-et-ěs) mn. tt. illetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami hozzá illik valamihez vagy valakihez. Illetes szabásu öltöny.
*ILLETÉS
	(il-l-et-és) fn. tt. illetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Érintés, tapintás, valamihez nyúlás.
*ILLETĚSSÉG
	(il-l-et-ěs-ség) fn. tt. illetěsség-ět, harm. szr. ~e. Illetes helyzet, fekvés, vagyis azon tulajdonság, mely szerént valami illetesen áll, odaillik, hozzávaló valamihez.
*ILLETETLEN
	(il-l-et-etlen) mn. tt. illetetlen-t, tb. ~ěk. Amit meg nem érintettek, mihez nem nyúltak; épségében, egész állapotában maradt, meg nem fogyott. Illetlen virág. Illetetlen szemérem, szűzleány. Illetetlen vagyon, pénz. Határozókép használva am. illetetlenül.
*ILLETETLENSÉG
	(il-l-et-etlen-ség) fn. tt. illetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Illetetlen állapot vagy minőség.
*ILLETETLENÜL
	(il-l-et-etlen-ül) ih. Érintés, hozzá nyulás nélkül; épségben, egészen sértetlenül, bántatlanul. Illetetlenül megörizni a ránk bizott kincset.
*ILLETHETETLEN
	(il-l-et-het-etlen) mn. tt. illethetetlen-t, tb. ~ěk. Mit illetni, érinteni, mihez nyúlni nem lehet, vagy nem szabad. Illethetetlen becsület, szemérem. Illethetetlen szentség.
*ILLETHETLEN
	l. ILLETHETETLEN.
*ILLETLEN
	(il-l-etlen) mn. tt. illetlen-t, tb. ~ěk. Ami nem illik. Különösen erkölcsi és társadalmi ért. mi a külső erkölcsi és társadalmi szabályokkal ellenkezik, azokat sérti. Illetlen kacsingatás, gúnyolódás. Illetlen állás, ülés, evés, ivás. Illetlen pórias beszéd, magaviselet. V. ö. ILLIK. Határozókép am. illetlenül.
*ILLETLENKĚDÉS
	(il-l-etlen-kěd-és) fn. tt. illetlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Illetlen cselekedetek gyakorlása, illetlen magaviselés.
*ILLETLENKĚDIK
	(il-l-etlen-kěd-ik) k. m. illetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Illetlen cselekedeteket gyakorol, a bevett társalgási és erkölcsi szokások, szabályok ellen működik, illetlen módon viseli magát; gorombáskodik, nyerseskedik, garázdálkodik stb.
*ILLETLENSÉG
	(il-l-etlen-ség) fn. tt. illetlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, mely illetlen cselekvésekből áll. Ezen eljárást, módot, illetlensége miatt roszallni kell. 2) Az erkölcsi és társadalmi szabályok, udvarias szokások ellen elkövetett cselekvés.
*ILLETLENÜL
	(il-l-et-len-ül) ih. Illetlen módon, nem úgy, mint illik, mint az udvariasság, fínomabb társalgási szabályok kivánják.
*ILLETMÉNY
	(il-l-et-mény) fn. l. ILLETÉK.
*ILLETMÉNYĚS
	(il-l-et-mény-ěs) mn. lásd: ILLETÉKĚS, 1).
*ILLETŐ
	(il-l-et-ő) mn. tt. illető-t. 1) Érintő, valamihez nyúló. Illető kezektől elfonnyadt virág. Becsületet illető rágalom. 2) Valamihez tartozó, való; valakit érdeklő; valakit tulajdonosul ismerő. Ez nem minket illető dolog. 3) Bizonyos czélra rendelt, vagy tárgyra vonatkozó. Illető biróság, törvényszék.
*ILLETŐDÉS
	(il-l-et-ő-öd-és) fn. tt. illetődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedély állapota, midőn valamin megilletődik; részvétre gerjedés, érzelmi visszahatás. Illetődéssel hallottam szomorú sorsodat. Mély, nagy illetődés. V. ö. ILLETŐDIK.
*ILLETŐDIK
	(il-l-et-ő-öd-ik) belsz. m. illetődtem, ~tél, ~ött. Kedélye bizonyos behatás által szomorodik, bánatos részvétre gerjed, kellemetlen, fájdalmas érzelemmel eltelik. Alapító és felható ragu neveket vonz. Valakinek panaszán, nyomorán, sorsán megilletődni. Az egyházi szónok lelkes beszédére megilletődnek a buzgó hivek.
*ILLETŐLEG
	(il-l-et-ő-leg) ih. Bizonyos tekintetben valamire vonatkozólag; különösebben megjelelve. Ezen dolog illetőleg hozzám tartozik. Az indítványt illetőleg, más véleményben vagyok. Ezen ház felügyelője, illetőleg tulajdonosa mindegyre emeli a lakbéreket.
*ILLETŐLEGĚS
	(il-l-et-ő-leg-ěs) mn. tt. illetőlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Valamire vonatkozó, valamivel viszonyban levő, valamihez tartozó. Az itéletet illetőleges törvényekkel indokolni.
*ILLETŐRÉSZ
	(illető-rész) l. ILLETÉK, 1).
*ILLETŐSÉG
	(il-l-et-ő-ség) fn. tt. illetőség-ět, harm. szr. ~e. 1) Járandóság, rész, mely valakit illet, melyhez valakinek joga van vagy melyet megadni tartozik. Kinekkinek kiadni saját illetőségét. A közmunkából ráesett illetőséget bevégezte. 2) Törvényes hatalom, műkör. Birói, törvényhatósági illetőség. A biró illetősége ellen kifogást tenni.
*ILLETŐSÉGTELEN
	(il-l-et-ő-ség-telen) mn. tt. illetőségtelen-t, tb. ~ěk. Ki bizonyos tekintetben működési hatalommal nem bir; bizonyos eljárásra fel nem hatalmazott; máskép: illetéktelen. V. ö. ILLETŐSÉG.
*ILLETVÉNY
	l. ILLETMÉNY.
*ILLIK
	(il-l-ik, l. IL, [2],); k. m. ill-ětt, htn. ~eni. 1) Közelítő ragu vonzattal am. valamihez odajárúl, odasimúl, s vele öszhangzásba jön, kellő egyet képez. Pásztorhoz bot, katonához fegyver illik. Ezen ruha épen termetedhez illik. A való szóval jobbára fölcserélhető. Úgy illik hozzá, mint bot a tegezhez. (Km.). Igen jól illik a szomju emberhez a boros korsó. (Km.). Úri feleség nem illik a paraszt emberhez. (Km.). Néha am. jól áll, szépen áll, s ekkor tulajdonító ragu nevet vonz. Illik neki a magyar ruha, a bajusz, kalpag. Felható ragu vonzattal am. valamire alkalmas, valamire szánt. Nem illik ebre a bársony nyereg. Illik, mint disznó orrára az arany perecz. Lóra illik a magyar. Reá illik, mint petrezselyem a levesre. (Km.). 2) Szabad, meg van engedve, a társalgási szabályok kivánatinak megfelel. Ezt illik, ezt pedig nem illik tenni. Illik szombatokon jól tenni? (Münch. cod.). Ezen értelem van a tudniillik szóban is, a latin scilicet után betü szerént visszaadva, s az itt inkább am. kell. Innen Pesti Gábornál is: "Illik-e adót adni a császárnak," mi Károlyi Gáspárnál: "kell-e." Öszvetételei: beillik (papnak, katonának), öszveillik (egyik a másikkal), beleillik (a nyél a fejszébe), ráillik (a példabeszéd). A régieknél az eredethez hívebben annyit is jelent, mint: illet valakit. "Nem illik neki halál," (Debreczeni Legendáskönyv), azaz: nem illető őt halál.
*ILLINT
	(il-l-int) áth. m. illint-ětt, htn. ~ni v. ~ani. Kriza J. szerént a székelyeknél am. koppint, (köppent). V. ö. ILLOGAT.
*ILLME
	(il-l-me) fn. tt. illmét. Alkalmas új szó a német Sitte kifejezésére, s am. a szabad cselekvésnek bizonyos módja, szokásos szere, melyet valaki rendesen követ, s benne másokkal megegyezik, s ennél fogva jelent bizonyos társadalomban, népeknél, nemzeteknél bevett szokásokat, melyekhez az egyes tagoknak simulniok illik.
*ILLÓ
	(il-l-ó) mn. tt. illó-t. 1) Szökő, menekvés végett futó, siető. 2) Vegytani ért. oly testekről és testek részeiről mondják, melyek hamar kipárolognak, s mintegy elrepülnek, milyenek a szeszek. (Volatilis). Illó testek, részek.
*ILLOG
	(il-l-og) önh. m. illog-tam, ~tál, ~ott. 1) szökve mendegel vagy ballag, szökdécsel; néha: bujkálva bolyog. Odább, biztos helyre illogni. 2) Midőn a szaglást jelentő il gyökből ered, am. szaglároz, illatot húzva szuszog. Olyan, mint: vinnyog, hinnyog, sunnyog.
*ILLOGAT
	(il-l-og-at) gyak. önh. m. illogat-tam, ~tál, ~ott. 1) Szagot, illatot húzva, keresve vonogatja az orrát. Innen 2) átvitten a székelyeknél am. iddogál.
*ILLOMBA
	tájdivatos, iromba helyett; l. ezt.
*ILLONDA
	l. ILONDA.
*ILLŐ
	(il-l-ő) mn. tt. illő-t. Általán ami illik; valamihez való, alkalmas, helyes; a társadalmi szabályoknak megfelelő; kellő. Müvelt emberhez illő beszéd. Katonához illő bátorság. Paphoz illő szerénység. Illő tisztelettel fogadni valakit. Öszveillő házastársak. A régieknél ill = üll levén, illő néha am. ünnepi, mi ünnepeltetik: "Midön szentöknek, kiknek földén, napjok illő," (quorum dies in terra ejus festi sunt). Debreczeni Legendáskönyv.
*ILLŐEN
	(il-l-ő-en) ih. Illő módon, úgy amint illik; helyesen, kellően, a társadalmi s gyöngéb erkölcsi szabályokkal egyezőleg. Illően köszönteni, üdvözleni a tisztesbeket.
*ILLŐFILLŐ
	(illő-fillő) iker. mn. Csavargó, magában bujdosó. Tőszava illő (illó), a másik csak nyelvjátéki viszhang.
*ILLŐKÉP, ILLŐKÉPEN
	(illő-kép v. képen) l. ILLŐEN.
*ILLŐN
	l. ILLŐEN.
*ILLŐSÉG
	(il-l-ő-ség) fn. tt. illőség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek illő állapota, tulajdonsága; helyesség, kellőség; udvariság; társadalmi szabályokon és szokásokon alapult tisztesség.
*ILLY, ILLYEN
	l. ILY, ILYEN.
*ILLYE
	falu Bihar megyében; és Erdélyben, Hunyad megyében; KIS- v. ILLYE MIKE, Thorda megyében; helyr. Illyé-n, ~re, ~ről.
*ILLYEFALVA
	mezőváros Erdélyben, Sepsi székben; helyr. Illyefalvá-n, ~ra, ~ról.
*ILLYÉN
	falu Erdélyben, Fogaras vidékében; helyr. Illyén-be, ~ben, ~ből.
*ILLYÉS
	(1). l. ILLÉS.
*ILLYÉS (2)
	puszta Somogy megyében; helyr. Illyés-en, ~re, ~ről.
*ILLYÉSFALVA
	l. ILLÉSFALVA.
*ILLYÉSHÁZA
	l. ILLÉSHÁZA.
*ILLYÉSMEZEJE
	puszta Erdélyben, Maros székben; helyr. Illyésmezejé-n, ~re, ~ről.
*ILME
	l. ILLME.
*ILOKERDŐ
	puszta Győr megyében; helyr. Ilokerdő-n, ~re, ~ről.
*ILOMBA
	székely tájszó, l. IROMBA.
*ILONA
	(hellén eredetü, am. világító, fényes, elenh am. fáklya vagy elh szótól am. napvilág, meleg; világ; vagy mások szerént am. hóditó, aioev igétől); női kn. tt. Ilonát. Helena. Tündér Ilona. Nem kell, ha olyan szép volna is, mint Tündér Ilona. Kicsinyezve: Ilonka, Ilu, Iluska, Ilka, Ikó, Ila, Pila.
*ILONCZA (1)
	(ilon-cza) fn. tt. ilonczát. Szőlőleveleken tenyésző hernyófaj. (Sphinx elpenor). Nevét talán fényes külseje miatt a vil (villog, villám) gyöktől kölcsönözte, s viloncza helyett az előhang elhagyásával lett iloncza.
*ILONCZA (2)
	falu Bereg megyében; helyr. Ilonczá-n, ~ra, ~ról.
*ILONDA v. KIS~
	v. ~PATAKA, falu Erdélyben, Kővár vidékében; NAGY~, Belső-Szolnok megyében; helyr. Ilondá-n, ~ra, ~ról.
*ILONKA
	l. ILONA.
*ILONOK-ÚJFALU
	helység Ugocsa megyében; helyr. Újfalu-ba, ~ban, ~ból.
*ILOSVA
	falu Bereg megyében, és több falvak Erdélyben; helyr. Ilosvá-n, ~ra, ~ról. Folyó neve is.
*ILUS, ILUSKA
	l. ILONA.
*ILVA
	KIS~, NAGY~, falvak Erdélyben Besztercze vidékében; helyr. Ilvá-n, ~ra, ~ról. Hegy neve is Thorda megyében.
*ILVÁNY
	(hihetőleg ingovány, öszvehúzva ingvány, ilgvány, s könnyebb kiejtéssel ilvány); fn. tt. ilvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tisza vidékén am. ragadós fekete föld, az árvíz járta agyagos vidékeken.
*ILY
	(i-ly, régiesen: ely, mutató névmás, mely a tárgy közelségére vonatkozik); tt. ily-et, a távolságot mutató névmás: o-ly. Köz szokás szerént kettős ll-lel, vagyis lly-lyel irják és nyomatosan ejtik; de eredetileg csak ily, mert gyöke a közelséget mutató i, melyből ly képzővel lett i-ly, (mint ezek is: i-tt, i-de, i-hol), szintén: me, mi gyökökből lett: mely, mily. Némelyek azért is vélik helyén a két lly-et, mert ily, isten tudja miféle más nyelvek példájára ez-ből és j, v. l képzőből alakult volna. De ennek a magyarban legkisebb alapja sincs, mert akkor i-de, i-hol is idde és ihhol volna. A köz beszédben a mely névmásban is két lly hallatszik, már pedig ez az ő nézetök szerént sem származott mi-ez-l-bűl. Sőt azon véleményüeknek következetesen eme, ama szókat is két mm-mel kellene írniok és ejteniök, mert itt is ezem v. ez-mi, az-am v. az-mi lappangana. Mind ez magából a magyar nyelvből kiindulva képtelenség, mert e-z és a-z, e-hol v. i-hol és a-hol, id-e és o-da, i-tt és o-tt tisztán mutatják, hogy mindezekben, a közös betük vagy tagok elgondolásával, a legtisztábban a közelség kifejezésére: e v. i, a távolságéra pedig: a v. o, melyek a nép nyelvében mai napság is önállóan megvannak: ott van a, itt van e, oda menj a, ide jőjj e, épen most érkeztem meg e, a víz mind kiapadt a kútból a, és több számtalan példákban; tehát ily és oly-ban sem lehet más a tiszta gyök, mint i és o. Az ily régiesen ely is volt. S épen a régieknél is többnyire egyszerü l-et vagy ly-et találunk. Ellentéte: oly. Értelme: hasonló ehez, vagyis azonféle, mint ezen közelebb álló tárgy. Ily fris legény kell nekem, mint ez, nem oly lusta, mint amaz. Ily módon semmire sem megyünk. Ily fegyvert csináltatok, nem olyat.
*ILYEN
	(i-ly-en, régiesen: elyen), mutató névmás, mely egy az ily szóval, s az en csak nyomatékot adó toldalék-szótag, mint: oly, oly-an, az, az-on, ez, ez-en. Ilyen, amolyan adta, szedtevette, teringette. V. ö. ILY.
*ILYENFÉLE
	(ilyen-féle) ösz. mn. Ezen nemüekhez, ezen osztálybeliekhez tartozó, hasonló. Ilyenféle könyvet magam is láttam. Ilyenféle emberrel szóba sem állok.
*ILYENFORMA
	(ilyen-forma) ösz. mn. Hasonló, ehez közelitő.
*ILYENFORMÁN
	(ilyen-formán) ösz. ih. Hasonló, ehez közelitő módon.
*ILYENKÉPEN
	(ilyen-képen) ösz. ih. Ily, vagy ehhez hasonló módon; ilyformán.
*ILYENKOR
	(ilyen-kor) ösz. ih. Ily időben, ily időtájban, most, jelenleg. Ilyenkor nem érek rá sétálni. Ilyenkor templomba szoktam menni. Hogy alkalmatlankodhatol nálam ilyenkor?
*ILYENMÓDON
	(ilyen-módon); lásd: ILYENKÉPEN.
*ILYENSÉG
	(i-lyen-ség) fn. tt. ilyenség-ět, harm. szr. ~e. Ilyen mód, ilyen tulajdonsága vagy állapota valaminek.
*ILYENSÉGGEL
	(i-ly-en-ség-vel) ih. Ily módon, ily szerrel. Él e szóval Faludi, N. U. 3. l.
*ILYES
	(i-ly-es) mn. tt. ilyes-t, tb. ~ěk. Lásd: ILYENFÉLE.
*ILYETÉN
	(i-ly-et-en, ilyes szónak toldalékos meghosszabbitása), mn. tt. ilyetén-t, tb. ~ek. Lásd: ILYENFÉLE.
*ILYETÉNKÉPEN
	(ilyetén-képen), ILYETÉNMÓDON (ilyetén-módon), l. ILYENKÉPEN.
*ILYFÉLE, ILYFORMA, ILYKÉPEN, ILYKOR
	ILYMÓDON; l. ILYENFÉLE, ILYENFORMA stb.
*IM (1)
	időhatározó, mely gömöri szójárás szerént am. ezen időben, most, majd, jelennen, tüstént, mindjárt. Gyöke a közelséget mutató i. Származéka: imént, vagy göcsejicsen imánt. Megegyezik vele a latin jam.
*IM (2)
	indulatszó, melyből ima, imád, imádság stb. származnak. V. ö. IMÁD, IMÁD.
*IM (3)
	helymutató törzsök, melynek tiszta gyöke a közelséget mutató i, illetőleg e, (ez, emez, t. i. éles ë, mely i-vel váltakozik). Ellentéte: am (az, amaz). Származékai: imigy (amúgy), imily (amoly), imitt (amott), vagyis: emigy, amily, emitt.
*IM (4)
	l. ÍM.
*IMA
	(im-a v. im-ah; rokonságait lásd e czikk végén). Fn. tt. imát. Az imád igéből elvont, s ujonnan feltámasztott név, azon hangokat fejezi ki, melyekkel a magyar legmélyebb tiszteletét jelenti: im! ah! vagy ó! óh! - Im! előtted leborúlunk! ah! Uram Istenem; ó dicsőséges szent jobb kéz stb. Több ily igék alakultak d v. t képzővel más indulatszókból is, u. am. aj-t (ajtat, ajtatos) v. áj-t (ájtat, ájtatos), ebből: ah-aj-t v. oh-aj-t, ah-ít; így soh!-ból soh-ajt-, és haj!-ból lett haj-t stb. Ilyenek az al, ol, öl középképzősek is: aj-a-al (ajál), s öszvetéve d v. t-vel á-al-d v. ah-al-d (áld), ü-v-öl-t (ü-ölt), sü-v-öl-t (sü-ölt), ki-a-al-t (kiált), rik-ol-t, sik-ol-t, ü-öl-d (üöldöz, üldöz). Más képzőkkel is: néz = ni!-ez, nógat = no!-og-at, jajgat am. jaj!-og-at stb. Ide tartoznak némely hangutánzókból képzettek, mint: oka-ad (okád), nyi-t, sü-t. Ezen nyelvhasonlatok szerént ima jelent kebelből fakadó indulatszót, mely által különösen a legfelsőbb lény iránti mély tiszteletünket fejezzük ki. Szélesb ért. több szók öszvege, vagyis a buzgó szívnek ömledezéseit kifejező beszéd, melylyel az Istent dicsőítjük, hálával illetjük és tiszteljük. Imát rebegni. Imára nyitotta ajakit. Imával dicsőíteni az Istent. Buzgó, alázatos szent ima. V. ö. IMÁDSÁG. Rokonok vele a szanszkrit am (tisztel), latin amo, s talán ide sorozhatjuk a magyar ma-g-aszt-al, em-el szók tiszta gyökerit is: ma, em. Rokonnak tekinthető az arab, török ímán is am. vallásbeli hit.
*IMÁD
	(im-a-ad) önh. és áth. m. imád-tam, ~tál, ~ott. 1) Önhatólag csak régi iratok- és nyelvemlékekben fordúl elé, s am. imával Istenhez vagy szentekhez folyamodik, könyörög, (orat). Imádjatok én értem, (orate pro me). Bécsi cod. Imádjatok tütöket patvarozókért, (orate pro calumniantibus vos). Imádjatok azokért, (orate pro illis). Münch. cod. A régi halotti beszéd- és könyörgésben ajakszellettel: vimád = vimád). Vimádjomuk ez szegíny ember lilkiért. Hogy vimádjanak érette. 2) Mai szokás szerént csak áthatólag dívik, s am. valakit a tisztelet legfensőbb nemével áld, különösen olyannal, mely kizárólag az Istent illeti. Innen római kath. értelemben: az Istent imádjuk, a szenteket pedig tiszteljük, (nem imádjuk, adorare deum, colere sanctos). Oh Isten, szent felségedet, borúlva imádjuk. (Egyházi ének). Imádj Istent mi érettünk bűnösökért. Mi! nem Istenem, hogy imádjam. (Km.). A régieknél is eléjön áthatólag és tágabb (kérő) értelemben is, pl. a régi halotti beszédben: "Vimádjuk uromk Isten kegyilmét ez lelikért." "S vimádjuk szent achszin (= ahszony = asszony) Máriát és bódug Michael archangyelt és mend angyelkut. - És vimádjuk Szent Péter urot. - És vimádjuk mend szentököt." Átv. ért. imádni valakit v. valamit, am. Isten gyanánt tisztelni, csodálni, bámulni, minden boldogságát tőle várni, igen kitünő tökélyei miatt végtelenül tisztelni. Bálványokat, tüzet, vizet, napot imádni. Imádni a kedvest. Dunán tuli szójárás szerént: valakit valamivel imádni, am. valamit kérve, esengve, sürgetve ajánlani valakinek, vagy kinálni, kinálgatni valamit. Házával imád, hogy vegyem meg. Ugyan kérlek, ne imádj vele, mert nem kell.
*IMÁDANDÓ
	(im-a-ad-and-ó) mn. tt. imádandó-t. Kit imádni kell vagy ki megérdemli, hogy imádtassék, imádni való. Imádandó szent Isten. Imádandó mennyei hatalom. V. ö. IMÁD.
*IMÁDÁS
	(im-a-ad-ás) fn. tt. imádás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szélesb ért. buzgó, ájtatos folyamodás, könyörgés, magunk megalázása, melylyel Istenhez járulunk, (oratio). 2) Szorosb ért. a vallási tisztelet legfensőbb neme, mely egyedül Istent illet. Isten imádása. (Adoratio, cultus latriae). Mondható a hamis istenekről is. Bálványok, hamis istenek imádása. Tűzimádás.
*IMÁDAT
	(im-a-ad-at) fn. tt. imádat-ot, harm. szr. ~a. A tisztelet, hódolat legfensőbb neme, mely által valakit v. valamit imádunk. V. ö. IMÁD.
*IMÁDATOS
	(im-a-ad-at-os) mn. tt. imádatos-t v. ~at, tb. ~ak. Imádatra méltó, imádandó. "Hogy is lehet test így átszelleműlve, Ilyen nemes és ily imádatos." Az ember tragédiája (Madách).
*IMÁDKOZÁS
	(im-a-ad-koz-ás) fn. tt. imádkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Áhítatos vallási cselekvés, melyet gyakorlunk, midőn imádkozunk. V. ö. IMÁDKOZIK.
*IMÁDKOZATLAN
	(im-a-ad-koz-atlan) mn. tt. imádkozatlan-t, tb. ~ok. Aki nem imádkozott, ki kötelezett imáját el nem végezte. Határozóilag am. imádkozatlanul, azaz imát nem végezve, nem imádkozva, imádkozás nélkül. Imádkozatlan fekünni le.
*IMÁDKOZATLANUL
	(im-a-ad-koz-atlan-ul) ih. Imádkozás nélkül. Imádkozatlanul adta ki lelkét.
*IMÁDKOZIK
	(im-a-ad-koz-ik) k. m. imádkoztam, ~tál, ~ott. Szivét komoly erkölcsi érzelmekre gerjeszti, lelkét innepélyes buzgó elmélkedésekkel foglalkodtatja, s gondolatait Istenhez emeli. Buzgón, ájtatosan, háladatos szivvel, derült arczczal imádkozni. Regvel, estve imádkozni. Mindenha kell imádkozni, és soha meg nem fogyatkozni. (Sz. Pál). Viraszszatok és imádkozzatok, hogy kisértetbe ne essetek. Imádkozzunk a holtak lelkeiért. Könyvből imádkozni. Áthatólag is. Elimádkozni a Miatyánkot. Leimádkozni bűneit. "Serleg telijéből most oltárra önte, Lendítve kicsinyég, társára köszönte; S ivott valamicskét. Öcscse azonképen A nagy örök esküt imádkozta szépen." Buda halála. (Arany J.).
*IMÁDKOZÓ
	(im-a-ad-koz-ó) mn. tt. imádkozó-t. 1) Aki imádkozik vagy imádkozni szokott. Imádkozó halottvirasztók. Út mellett imádkozó koldús. 2) Imádkozásra való. Imádkozó hely, idő. Imádkozó könyv. Imádkozó szíja a héber vallásúnak.
*IMÁDÓ
	(im-a-ad-ó) fn. tt. imádó-t. Személy, ki valamit imád. Különösen 1) Öszvetételekben am. valamit Isten gyanánt tisztelő. Napimádók, tűzimádók, bálványimádók. 2) Társalgási udvarias nyelven am. valamely hölgynek udvarlója, különös tisztelője, hódoló. Sok imádóji vannak. Imádóktól környezett hölgy. Melléknevül am. imádva tisztelő. Imádó hódolat.
*IMÁDOTT
	(im-a-ad-ott) mn. tt. imádott-at. Aki vagy ami imádtatik, vagy imádáshoz hasonló tisztelettel illettetik. A szerelmesek nyelvén am. igen kedves. Imádottam. Szívem imádott bálványa.
*IMÁDSÁG
	(im-a-ad-ság) fn. tt. imádság-ot, harm. szr. ~a. Az Istenhez emelkedett buzgó gondolatok és érzelmek öszvege, akár egyedül az észben és szívben rejtezzenek, (belső, titkos imádság), akár élő szóval adassanak elé, (szóbeli imádság). Úr imádsága. Imádságot mondani, olvasni. Buzgó, ájtatos, szívből szakadt imádság. Valakit imádságában háborgatni. Uram, hallgasd meg imádságunkat. V. ö. IMA.
*IMÁDSÁGOS
	(im-a-ad-ság-os) mn. tt. imádságos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami imádságot foglal magában. Imádságos könyv, (imakönyv). Kocsmárosné kápolnája a pincze, imádságos könyvecskéje az itcze. (Népd.). 2) Olyan mintha imádkoznék. "Eszem azt az imádságos kis szádat." Tompa Mihály.
*IMAÉNEK
	(ima-ének) ösz. fn. 1) Énekbe foglalt, ének alakjában eléadott ima. 2) Énekelve mondott imádság.
*IMAHARANG
	(ima-harang) ösz. fn. Harang, illetőleg harangozás, melylyel imádkozásra jelt adnak, pl. midőn hajnalra, délre és estére harangoznak.
*IMAHÁZ
	(ima-ház) ösz. fn. 1) Általán, épület vagy épületrész, mely imának van szánva, milyenek a templomok, kápolnák, házi kápolnák. 2) Különösen, ellentétül a szoros ért. vett templomoknak, oly középület, melyben imára és Isten igéjének hallgatására gyűlnek öszve a hivek, de innepélyes egyházi szolgálatok és szokások, pl. keresztelések, esketések nem tartatnak. 3) Így neveztetnek némely országokban a protestánsok egyházai. (Bethaus).
*IMAJEL
	(ima-jel) ösz. fn. Jel, mely által a templomokban vagy köz imahelyeken öszvegyült hivek imára intetnek, pl. csengetés.
*IMAKOSZORÚ
	(ima-koszorú) ösz. fn. Újabb szó a köz divatú olvasó helyett. V. ö. OLVASÓ, fn.
*IMAKÖNYV
	(ima-könyv) ösz. fn. Rövid jó szó a hosszadalmas ,imádságos könyv' helyett, s jelent oly könyvet, melyben imák (imádságok) foglaltatnak. Különféle vallásfelekezeti imakönyvek. Magyar, német, tót, oláh, horvát imakönyvek.
*IMÁM
	l. ÍMÁM.
*IMANAP
	(ima-nap) ösz. fn. Imádkozó nap, melyen imádkozni kell vagy szoktak.
*IMÁNCSI
	(im-a-an-csi) mn. tt. imáncsi-t, tb. ~ak. Tulságosan és bensőség, benső ajtatosság nélkül imádkozó, ki a vallás fő kellékét és erkölcsiséget egyedül az imagyakorlatban helyezi. Gúnynév.
*IMÁNCSISÁG
	(im-a-an-cs-i-ság) fn. tt. imáncsiság-ot. Bensőség nélküli tulzás az imádkozásban.
*IMÁNT
	göcseji tájszó, l. IMÉNT.
*IMÁR
	puszta Veszprém megyében; helyr. Imár-on, ~ra, ~ról.
*IMÁRA! (im-a-ra) hadi parancsszó
	am. imádkozzatok, imára térdet hajtsatok.
*IMAREND
	(ima-rend) ösz. fn. A római katholika hitvallásu egyházi személyek különös imakönyve, melyben napi rendben kitüzvék azon imák, zsoltárok, szentirási czikkek, szent atyákból kivont olvasmányok stb. melyeket az illetők elimádkozni, vagyis elolvasni kötelesek. (Breviarium).
*IMÁS
	(im-a-as) mn. tt. imás-t v. ~at, tb. ~ak. Ami imát tartalmaz, imádságos. "Áll vala udvarban megrakva nagy oltár, Feltűzve a szent kard legtetején volt már, Onnan imás szókkal ősz Torda levette, Előbb Buda karján ereit pedzette." Buda halála (Arany J.-tól).
*IMASÁTOR
	(ima-sátor) ösz. fn. Sátor gyanánt felütött ideiglenes kápolna, pl. a táborban, hadi vagy más, nyilt téren tartatni szokott innepélyeken. Imasátor alatt misézni.
*IMATEREM
	(ima-terem) ösz. fn. Terem, valamely köz- v. magánépületben, mely különösen imára van szánva; házi kápolna.
*IMATORONY
	(ima-torony) ösz. fn. A mohammed vallásuak magán álló vagy mecsethez ragasztott tornya, melynek erkélyéről bizonyos órákban imára intetnek a hivek. (Minaret).
*IMÁZ
	(im-a-az) önh. m. imáz-tam, ~tál, ~ott. l. IMÁDKOZIK.
*IMÁZZUNK! v. IMÁDKOZZUNK!
	A római anyaszentegyházban divatozó oremus latin szónak magyarítása.
*IMAZSÁMOLY
	(ima-zsámoly) ösz. fn. Zsámolyszék, melyre térdepelve imádkozni szoktak.
*IMBOLYOG
	talán: ing-bolyog, t. i. inog-bolyog. "Mértékre imbolygott a beszéded rudja, De amit cselekvél, dőre, hebehurgya." Buda halála (Arany J.-tól).
*IME
	l. ÍME.
*IMECSFALVA
	erdélyi falu az Orbai székben; helyr. Imecsfalvá-n, ~ra, ~rólI.
*IMÉG
	l. ÜMÖG v. ING, fn.
*IMÉLEG
	(im-éleg) ösz. fn. Vegytani értelemben am. az imenynek élenynyel vegyülete. (Tantaloxyd). V. ö. IMENY.
*IMELY (1)
	IMELYFŰ, l. ÍMELY, ÍMELYFŰ.
*IMELY (2)
	falu Komárom megyében; helyr. Imely-ěn, ~re, ~ről.
*IMELYEG, IMELYGÉS
	lásd: ÉMELYEG, ÉMELYGÉS.
*IMELY- v. ÍMELYMONTIKA
	(imely- v. ímelymontika) ösz. fn. A montika nevű növény egyik faja. (Anthemis pyrethrum).
*IMÉNT
	(im-ént v. im-e-ént) ih. Csak kevéssel ez előtt, épen most történt, hogy. Imént láttuk, imént mondottam. Imént volt nálam. Gyöke a közelséget mutató im.
*IMENY
	(im-eny) fn. tt. imeny-t, tb. ~ek. A ritka és tagadólagos berzű fémek egyike. Imenynek neveztetett, mivel nem nagy vegyülési erővel bír, s más testek, különösen a savak élege iránt közönbös, tehát mintegy ímmelámmal viseltetik irántok. Latin neve: tantalum, Tantalus mythologiai névtől.
*IMER
	l. ÍMER.
*IMETT (1)
	v. ÍMETT, tájdivatos; l. ÉMETT.
*IMETT (2)
	(im-ett) régies imitt v. emitt helyett. "Mert níha imett, níha amott vagyon." Levél 1553-ból. (Szalay Á. gyüjt.).
*IMHOL
	l. ÍMHOL.
*IMIDE
	(im-ide) ösz. helyhatárzó. Ezen helyre, mely itt van; ide ni. Ellentéte: amoda. Gyöke az öszvetétel mindenikének, a közelséget mutató i. Máskép: emide. Öszvetéve: imide-amoda, am. különféle helyekre, majd ide, majd oda.
*IMIGY, IMÍGY
	(im-igy) ösz. módhatárzó. Ily módon, ilyenképen. Ellentéte: amúgy. Mind az im, mind az igy gyöke a közelséget mutató i, máskép: emigy.
*IMIGY-AMÚGY
	ösz. módhatárzó. Nagyjában, öregében, fölületesen, könnyeden, nem úgy, mint valóban kellene. Munkáját csak imigy-amúgy végezte. Máskép: emigy-amúgy.
*IMILYEN
	(im-ilyen) ösz. mutató névmás. Ilyen, mint ez, melyre mutatunk. Ellentéte: amolyan. Nem olyan kard kell nekem, hanem imilyen. Máskép: emilyen.
*IMILYEN-AMOLYAN
	ösz. mutató névmás. Nem igen jeles, hiába való; egyformátlan. Tréfás káromkodó szó. Imilyen-amolyan adta, teremtette.
*IMINNEN, IMINNET
	(im-innen v. -innet) ösz. helyhatárzó. Ezen helyről; innen ni! Ellentéte: amonnan. Iminnen hordjátok a fát, ne amonnan. "Hogy iminnet amonnat az jószág jövedelmiből szerezzék meg." Báthori István király levele 1558-ból. Máskép: eminnen.
*IMINT, IMINTEN
	l. IMÉNT.
*IMITT
	(im-itt) ösz. helyhatárzó. Megfelel e kérdésre: hol? s am. ezen helyen, mely ide, illetőleg hozzám közel vagy legközelebb van. Máskép: emitt. Imitt keresd, ne amott. Imitt amott, am. különféle, közelebb és távolabb helyeken.
*IMLA
	l. IMOLA.
*IMLANY
	(im-lany) ösz. fn. a tagadólagos berzű ritka fémek közé tartozik, s minthogy az imenyt tartalmazó ,tantalit' nevü ásványban jön elé, latinul a Tantalus leányától ,Niobé'-től ,niobium'-nak, magyarúl pedig ,imlany'-nak, mintegy az imeny leányának neveztetett.
*IMLE
	(im-le) fn. tt. imlét. Érczes ásvány imenysav vegyülettel, melyből az imeny nevü fém állittatik elé. (Tantalit). V. ö. IMENY.
*IMMA v. IMMÁ
	az r elhagyásával a székely tájbeszédben am. immár. Innen lett g vagy ng toldalékkal: immág, immáng, mint ottanag, itteneg, ag eg toldalékkal. A régieknél is eléjön: "Mire hagysz el engömet imma en szükségömbe." Nádor-codex.
*IMMAJD, IMMAJDAN
	(im-ma-id v. időn) ösz. időhatárzó. Alkotó részei: im (tüstént, mindjárt) ma és id (idő v. időn). Értelme: épen most v. legitten, majd majd.
*IMMÁN
	a székely tájszólásban immár helyett. Magyarország több vidékén is hallhatni mán kiejtést, már helyett.
*IMMÁR
	(im-már) ösz. időhatárzó. Első alkotó része im, am. majd, mindjárt, ezennel; a másik már (ma-ar) am. most (mast) jelennen. Élünk vele, midőn valaminek legközelebbi idejét akarjuk kifejezni, különösen 1) a legközelebb, vagyis pontban következőt, pl. immár megyek (legott, tüstént megyek); 2) a legközelebb elmúltat, pl. immár elutazott.
*IMMÁRON
	(im-már-on) l. IMMÁR.
*IMMELÁMMAL
	l. ÍMMELÁMMAL.
*IMMOST
	(im-most) ösz. időhatárzó. Épen most, ugyanezen időben.
*IMOLA (1)
	(im-ol-a v. in-ol-a) fn. tt. imolát. Kopár helyeken, s gabonák közt termő, magasra nyúló vékony fűnem, melynek szára nem bötykös. Némely vidékeken szalmakalapokat kötnek belőle, s pipaszárak tisztogatására is igen alkalmas. Eredetileg inola az in (inog) gyökérből, minthogy a legkisebb szellőtől inog.
*IMOLA (2)
	(im-ol-a) fn. tt. imolát. Némelyek az ima, imád szókkal családosítva, imaház értelmében kezdték használni.
*IMOLA (3)
	falu Gömör megyében; helyr. Imolá-n, ~ra, ~ról.
*IMPER v. KÁSZON~
	erdélyi falu Csikszékben; helyr. Imper-ěn, ~re, ~ről. Még másképen: Imperfalva, helyr. Imperfalvá-n, ~ra, ~ról.
*IMPORÍT
	kemenesali tájszó, s áth. m. imporított, htn. ~ni v. ~ani. Noszít, huszít, bíztat, nógat. Ezen értelménél fogva gyöke vagy a mozgásra vonatkozó in (inog, indít), melyből lett in-or, in-or-ít, s p közbevetéssel in-p-or-ít (imporít), azaz az inakat mozgásba hozza, indít; így lett a ter-eszt, höm-öly-get igékből ter-p-eszt, höm-p-öly-get; így lett b közbevetéssel a csom-ók szóból csom-b-ók; vagy pedig egész törzse impor, am. ipar, m v. n közbeszurással. V. ö. IPAR.
*IMRE
	férfi kn. tt. Imrét. Általános nézet szerént az idegen Emerich, Hemerich, Heinrich nevek magyarított alakja, melyeket némely német nyelvbuvárok így értelmeznek: hainreich, azaz erdős. Az arabban imre férfit jelent. Szent Imre herczeg. Több helység neve is Szent szóval öszvetéve. l. SZENTIMRE.
*IMREGH
	falu Zemplén megyében; helyr. Imregh-ěn, ~re, ~ről.
*IMRE-MAJOR
	puszta Fejér megyében; helyr. Imre-Major-ba, ~ban, ~ból.
*IMRETELEK
	falu Torontál megyében; helyr. Imretelkěn, Imretelek-re, ~ről.
*IMRIS, IMRUS
	férfi kn. Az Imre névnek kicsinyített alakja. Olyan, mint: Danis, Matyis, Matyus, Katus, s több mások.
*IMSÁD
	falu Máramaros megyében; helyr. Imsád-on, ~ra, ~ról.
*IMSÓS
	puszták Pest megyében; helyr. Imsós-on, ~ra, ~ról.
*IN (1)
	elvont gyök. 1) Tagadó értelemmel bír az in-gy, in-cs (nin-cs), in-kedik, in-ség szókban, s megegyezik a görög an, latin in, szanszkrit an, német un, ohne stb. tagadó szócskákkal. Származékai magas hangu képzőket és ragokat vesznek fel. 2) Jelent mozgást, mint az i betü is magában, s megvan az in-g (in-og), ingat, ingadoz, indúl, indít stb. szókban; ugyanez rejlik a hintó, himbál (hinbál), hinár szókban is, előlehellettel. Magas hangú ragokat vesz fel az in-t, in-t-e-ez (intéz), incs (in-cs-el, in-cs-el-kedik) származékokban. 3) Az inkább határozóban eléforduló in nem egyéb, mint átalakult jon (jonkább). Szinte nem ide tartozik az inneni, innét helyhatározókban levő in, mert ezek tiszta gyöke a közelséget mutató i, a kettős n közől pedig az első a helyképző d-ből hasonúlt át: id-n-en, s megfelel nekik alhangon: onnan, onnét.
*IN (2)
	vagy ÍN, fn. tt. in-at, harm. szr. ~a. Ugyanaz a mozgást jelentő in gyökkel. 1) Köz ért. használtatik ideg helyett. V. ö. IDEG. 2) Szorosb ért. így neveztetnek azon vastag, szivós, át nem látszó és fényesfehér rostok, melek az izmokkal különféle öszveköttetésben állanak, jelesen pedig a tagok és izmok megfeszítésére vagy hajlitására szolgálnak (tendines). 3) Különösen a nép nyelvén jelent lábikrát; innét: Inában lenni valakinek, am. nyomában, sarkában. Inába szállott a bátorsága, azaz lába szárába, vagyis futásnak vette a dolgot. Inába harapott a kutya. "És marhájoknak inát mind levagdalja." Levél 1559-ik évből. (Szalay Á. gyüjt.). Szaladj farkas, inadban van az igazság. (Km.). 4) Folyó növények szára, máskép: inda. A tök inát, uborka inát öszveszedni.
*INAFÁJÓ
	(ina-fájó) ösz. mn. Kinek inai, különösen lábszárának inai fájnak. Inafájó gyerekágyas asszony.
*INAFÁJÓS
	l. INAFÁJÓ.
*INAKFALVA
	l. INOKFALVA.
*INAKOD
	puszta Somogy megyében; helyr. Inakod-on, ~ra, ~ról.
*INAKTELKE
	erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Inaktelké-n, ~re, ~ről.
*INAL
	(in-al) önh. m. inal-t. 1) Gyalogol. 2) Sietve megy; tréfásan: szökik, elillan. 3) Áth. ért. valakit inalni, am. nyomba követve verni, inait verve űzni, hajtani.
*INALÁS
	(in-al-ás) fn. tt. inalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Gyalogolás, szökés, illanás. 2) Cselekvés, mely által valakit nyomban követve űznek, kergetnek.
*INÁM
	falu Hont megyében és puszta Pest megyében; helyr. Inám-ba, ~ban, ~ból.
*INÁNCS
	falu Abaúj megyében; és puszta Hont megyében; helyr. Ináncs-on, ~ra, ~ról.
*INÁND
	falu Bihar megyében; helyr. Inánd-on, ~ra-, ~ról.
*INARCS
	puszta Pest megyében; helyr. Inarcs-on, ~ra, ~ról.
*INAS (1)
	V. ÍNAS, (in-as) mn. tt. inas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Széles ért. kinek vagy minek inai vannak. Inas hús. Inas növények, (pl. tökök, uborkák). 2) Szorosb ért. sok és erős inakkal biró; izmos. Inas karok. Inas fiú.
*INAS (2)
	(in-as) fn. tt. inas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Lótó futó, ide-oda küldözni való, inaló szolga, cseléd, különösen az urak, intézetek ilyetén férfi cselédei. Hasonló képzéssel lett talp törzsből: talpas, azaz gyalogkatona. Udvari inas. Kórházi, takarékpénztári, társasági inas. Hóri horgas nagy inas. (Km.). Bejelenteni magát az inas által. 2) Ujoncz tanuló a mesterembereknél, minthogy jobbára lótásfutásra, ide-oda küldözgetésre használják. Varga-, szabó-, csizmadiainas. Felszabadítani az inast. 3) Néhutt, nevezetesen Abaújban és a székelyeknél is am. gyerek. Van egy inaskám. Most jönnek az inasok az oskolából. S lehető, hogy ez az eredeti értelme, a többnyire futosva, inalva járó figyermekekre alkalmazva. ,Szolga' értelemben egyezik vele a csagataj incsü szó. (Abuska).
*INASBÉR
	(inas-bér) ösz. fn. Az inas szolgálataért járó bér. Némely mesterembereknél azon díj, melyet az inasért fizetnek a szülék vagy illető gyámok.
*INASESZTENDŐ
	(inas-esztendő) l. INASÉV.
*INASÉV
	(inas-év) ösz. fn. Azon év vagy évek, melyeket a czéhszabályok szerént az ujoncz tanulónak inaskép ki kell tölteni, hogy legénynyé fölszabadíttathassék.
*INASHÚS
	(inas-hús) ösz. fn. l. IZOM.
*INASI
	(in-as-i) mn. tt. inasi-t, tb. ~ak. Inast illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Inasi kötelességek.
*INASKA
	(in-as-ka) fn. tt. inaskát. Kisded, apródféle inas, gyermek szolga; kis fiú.
*INASKODÁS
	(in-as-kod-ás) fn. tt. inaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Inasi állapotban, életnemben létezés, működés. Inaskodással keresni kenyerét. Megunni az inaskodást. V. ö. INAS.
*INASKODIK
	(in-as-kod-ik) k. m. inaskod-tam, ~tál, ~ott. Inasi életnemet gyakorol, folytat; inasképen szolgál. Uraságoknál, közintézeteknél inaskodni. Vargaműhelyben inaskodni. Három, négy évig inaskodni, s azután felszabadulni. V. ö. INAS, fn.
*INASKOR
	(inas-kor) ösz. fn. Időszak, mely alatt valaki bizonyos kézi mesterségben ujonczkodik, mielőtt legénynyé avattatnék. Inaskorában sok verést kapott, és sokat koplalt.
*INASRUHA
	(inas-ruha) ösz. fn. Sajátságos szabásu és diszítésü ruha vagy jelmez, milyet az uraságok, társulatok, intézetek stb. inasai viselnek.
*INASSÁG
	(in-as-ság) fn. tt. inasság-ot, harm. szr. ~a. 1) Inasi állapot, életnem. Inasságból élni. Inasságért folyamodni valamely urasághoz. Udvari inasság. 2) Inasok öszvege, testülete. Az inasság egy részét elbocsátani. V. ö. INAS.
*INASTOR
	(inas-tor) ösz. fn. Inasok beszegődtetésekor, vagy inasok által adatni szokott lakoma vagy áldomás.
*INASZAKADT
	(ina-szakadt) ösz. mn. 1) Kinek inai szélhüdés vagy más ok által rugalmasságukat elvesztették, kellő működéseiket nem teljesíthetik. 2) Elerőtlenült. Inaszakadt kéjencz.
*INASZAKADTSÁG
	(ina-szakadtság) ösz. fn. Inak kóros, sérült állapota. V. ö. INASZAKADT.
*INASZEGETT
	(ina-szegett) l. INASZAKADT.
*INASZÓ
	puszta Nógrád megyében; helyr. Inaszó-n, ~ra, ~ról.
*INAÜTÖTT
	(ina-ütött) ösz. mn. Lábszárában ütés által megsérült. Inaütött ló.
*INAZAT
	(in-az-at) fn. tt. inazat-ot. Inak öszvesége.
*INCS (1)
	(in-cs) fn. tt. incs-ět. Az incselkedik igéből elvont, s ujonnan fölélesztett szó, s am. les, alattomos vagy álmozgalom, melylyel valakit tőrbe, kelepczébe akarnak ejteni; vagy másnak boszontására, ingerlésére czélzó tettek, avagy szavak. Gyöke az élénk mozgást jelentő in, a cs pedig a régies cseá-l, ma csin-ál gyökhangja. Származtató im gyöktől is épen úgy, mint int szó am. im-t. A régieknél többnyire encselkedés, encselkedik szók állanak, incselkedés, incselkedik helyett; miből megtetszik, hogy a gyökben minden esetre éles ë van, mely i-vel is váltakozik. A Debreczeni Legendáskönyben incsölködés am. édesgetés, ("szent imádságnak incsölködése"), mely az ,int' szóval áll közelebbi viszonyban.
*INCS (2)
	(in-cs) régies személytelen ige a köz divatu nincs helyett. A müncheni codexben: Mert senki incs, ki jót tegyen. 103. l. Mert incs oly titok, ki meg nem jelentetik. 143. l. Mind itt, mind több régi iratokban a ,nincs' vagy ,nincsen' szóval felváltva találjuk. Gyöke a tagadást jelentő in, mely egy a szanszkrit an, görög an, latin in, német un tagadókkal, s honnan inség is származik. V. ö. NINCS.
*INCSĚL (1)
	(in- v. im-cs-ěl) elvont törzse incselg, incselkedik stb. szóknak; mintegy in-cseál. V. ö. INCS, (1).
*INCSEL (2)
	erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Incsel-ěn, ~re, ~ről.
*INCSĚLĚG
	(in-cs-ěl-ěg) önh. m. incsělěg-tem v. incselg-ěttem, incselěg-tél v. incselg-ěttél, incselg-ětt, htn. -ni v. incselg-ni, v. incselg-eni. Másnak boszontására, ingerlésére czélzó szavakkal él vagy ilyen tetteket követ el; másnak kárára, vesztére, tőrbe ejtésére törekszik. Nem jó a gyerekkel incselegni, mert makacscsá lesz. Incselegni valaki után.
*INCSĚLG
	l. INCSĚLĚG.
*INCSĚLGÉS
	(in-cs-ěl-ěg-és) fn. tt. incselgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ingerkedés vagy leskedés neme, midőn valaki mással vagy más ellen incseleg.
*INCSĚLKĚDÉS
	(in-cs-ěl-kěd-és) fn. tt. incselkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Ingerkedés, vagyis másnak boszontására, bántására czélzó törekvés tettek vagy szavak által. 2) Leselkedés, alattomos működés valakinek kárára, tőrbe ejtésére. V. ö. INCS, (1).
*INCSĚLKĚDIK
	(in-cs-ěl-kěd-ik) k. m. incselkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valakivel ingerkedik, másnak boszontására, ingerlésére czélzó szavakat mond, vagy ilyen tetteket követ el. Ugyan ne incselkedjél annyit velem. 2) Alattomosan mások kárára, veszélyére, tőrbe ejtésére törekszik. Az ellenhadak incselkednek egymásra v. egymás ellen.
*INCSĚLKĚDŐ
	(in-cs-ěl-kěd-ő) mn. tt. incselkědő-t. 1) Ingerkedő, haragra, boszuságra bujtogató. 2) Gonosz tettre ingerlő. Incselkedő rosz szellem, ördög, sátán. 3) Más kárára, veszélyére törekvő.
*INCSĚLKĚDVE
	(in-cs-ěl-kěd-ve) ih. Másnak boszontására vagy kárára, veszélyére törekedve, más ellen leselkedve; mást bünre, gonoszra ingerelve.
*INCSEN
	(in-cs-en) személytelen ige, többese: incsenek. Régi szó. V. ö. INCS. Értelme: nincs (non est). Incsen férjem. (Münch. cod.).
*INCZE
	(latin eredetü) férfi kn. Innocentius. Incze pápa. Alakra hasonló hozzá: Vincze (Vincentius).
*INCZÉD
	falu Vas vármegyében; helyr. Inczéd-én, ~re, ~ről.
*INCZENBINCZ v. INCZENPINCZ
	iker melléknév, eredetileg inczpincz, az en csak könnyebb kiejtés végett közbevetett szótag, mint: gézengúz, kótyomfity, ,gézgúz, kótyfity' helyett. Jelent igen gyönge, vékony alkotásút, korához képest igen gyöngét, magasságához képest igen vékonyat, iczipiczit. Egy értelmü a tájdivatos nápicz szóval. Inczenpincz ifjú. Inczenpincz leányka. Továbbá am. gyönge idegeinél fogva igen kényes, érzékeny. Inczenpincz uri kisasszony.
*INCZIFINCZI
	(inczi-finczi) a Hegyalján am. inczenpincz; l. ezt.
*IND (1)
	(in-d) elvont törzsök, melyből indít, indúl stb. származékok erednek. Jelenti azon erőt, okot, mely által valaki tettre, cselekvésre ösztönöztetik, mely által mintegy az inak mozgásba hozatnak.
*IND (2)
	l. INDIAI.
*INDA
	(in-da, azaz in-szer) fn. tt. indát. Gyöke a lábszárat jelentő in, s innen átv. ért. jelenti némely folyó növények szárát. Tök, uborka indája. Szélesb ért. némely növények törzsökéből, szárából kinövő vékonyabb szálak, levelek szárai, csutkái stb. Dohány indája. Szőlővessző indája.
*INDAL
	erdélyi falu Thorda megyében; helyr. Indal-on, ~ra, ~ról.
*INDÁS
	(in-da-as) mn. tt. indás-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk növényekről, melyeknek indái, illetőleg vékony szárai, kacsai, erei vannak. Indás folyókák. Indás szőlővesszők.
*INDÁSODIK
	(in-da-as-od-ik) k. m. Indásodtam, ~tál, ~ott. Mondják növényekről, melyeknek indái, szárai, kacsai, erei nőnek, szaporodnak. Indásodnak a tökök, dinnyék, felfutók, szőlőveszszők. V. ö. INDA.
*INDÁZ
	(in-da-az) áth. m. indáz-tam, ~tál, ~ott. A növény indáit leszedi, letépi, szakgatja.
*INDÁZÁS
	(in-da-az-ás) fn. tt. indázás-t, tb. ~ok. Az indák leszedése, csipkedése.
*INDĚRKĚDÉS, INDĚRKĚDIK
	Dunán tuli tájszók, l. INGĚRKEKÉS, INGĚRKEDIK.
*INDESZKÖZ
	(ind-eszköz) ösz. fn. Eszköz, mely bizonyos tettre indít, ösztönöz, alkalmat, segélyt nyújt.
*INDIA
	fn. tt. Indiát. Indiának nevezték a régi görögök a tőlök távol fekvő, s Nagy Sándorig csaknem egészen ismeretlen földrészt az Indus, szanszkritul Szindhu, persául Hindu folyamon túl, honnan nevét is vette, de a mely már a phoeniciaiak, karthagóbeliek és egyiptombeliek, mint tengeri hajósnépek kereskedésének czélpontja vala. Az Izlamnak Ázsiában uralomra jutása által az Indiával kereskedést az európaiak főleg Velencze és Genua csak közvetőleg, részint Egyiptomon keresztül, részint hosszas karavánúton űzték, míg nem 1498-ban a portugallok az Indiába vezető tengeri útat fölfedezték. Amérika feltalálása után a mexikói tenger öbölnél fekvő szigetek ösmeretesekké levén, amaz Keleti Indiának neveztetett, s nagy részben az angolok birtokába került, melynek két fő része van: Hindustan a Gangesen innen vagy Elő-India, és Hátsó-India a Gangesen túl, (Bromme. Hand-Atlas. 1862.); ez utóbbi több független állammal; az imént említett szigetcsoport pedig Nyugoti Indiának; mert eleintén azt hivék, hogy az ujonnan feltalált föld azon túl a régi Indiával volna öszveköttetésben. Keleti India tehát fekszik Dél-Ázsiá-ban, a Sínai birodalomtól, illetőleg Tübettől a Himalaya hegy által elválasztva, délre az indiai tengerig, az ezen levő több szigetekkel együtt.
*INDIABELI
	l. INDIAI.
*INDIAI
	(india-i) mn. tt. indiai-t, tb. ~ak. Indiából való, ott termett, onnan származott, Indiát illető, arra vonatkozó. Indiai fűszerek, növények. Indiai származatú czigányok. Indiai lakosok, népek, gyarmatok. Mondjuk persiai módon hindu-nak is.
*INDIÁN
	l. INDIAI.
*INDIÁNKA
	(indián-ka) fn. tt. indiánkát. Öltözet faja, mely indiai formára készült.
*INDIGÓ
	(közelebb spanyol szó, francziául szintén indigo és inde, régi spanyolul endico, olaszul indaco, a latin indicum [azaz indiai] szótól) fn. tt. indigó-t. A pillangósokhoz tartozó kelet- és nyugot-indiai növénynem, melynek csészéje ötfogú, bokrétája mind a két oldalról ár- vagy kúpidomú; hüvelye különféle. Festő indigó, melynek virágai vörösek vagy sárga keveréküek. Ezen növényből, illetőleg leveleiből készíttetik az úgy nevezett indigófesték, melyet egyszerüen indigónak is neveznek.
*INDIGÓFESTÉK
	ösz. fn. Festék, indigónemü növényből.
*INDIGÓGYÁR
	(indigó-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben az indigó festéket készítik.
*INDIGÓGYÁROS
	(indigó-gyáros) ösz. fn. Gyáros, ki az indigó nevü növényből festéket készít.
*INDIGÓKÉK
	(indigó-kék) ösz. fn. és mn. 1) Kék szinű indigófesték. 2) Indigóféle kékszinű.
*INDÍT, INDIT
	(in-d-ít) áth. m. indít-ott, htn. ~ni v. ~ani; régiesen: indojt. 1) Valamit mozgásba hoz, véghezviszi, hogy mozduljon. Kocsit, szekeret indítani. Ökröt, lovat indítani. Ez a ló nem akar indítani. Megindítani a harangot. Elindítani a malomkereket. Különösen folytonos, távolabb menésre sürget. Hadakat indítani az ellenség ellen. Átv. ért. hadat v. háborút indítani, am. hadat izenni, háborút kezdeni. Pert indítani, am. pert kezdeni. 2) Valamit útnak bocsát, elküld, hivatalos iratot rendelt helyére utal, elküld. Útnak indítani a hadi szekereket. A benyujtott folyamodást felsőbb helyre indítani. 3) Valamit előmozdít, valamin segít, hogy haladhasson. Indítani kell a dolgon, különben nem megyünk semmire. 4) Felható ragu nevekkel, továbbá meg és föl igekötőkkel am. a kedélyt bizonyos tettre ösztönözni, valamire gerjeszteni, víg vagy szomorú érzelmekre fakasztja. Örömre, bánatra, haragra indítani valakit. Engem igen megindított szomorú sorsod. Lázító beszédek által fölindítani a népet.
*INDÍTÁS, INDITÁS
	(in-d-ít-ás) fn. tt. indítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán cselekvés, mely által valakit vagy valamit indítunk, valamire gerjesztünk, ösztönözünk stb. V. ö. INDÍT. Öszvetételei: elindítás, kiindítás, fölindítás, megindítás.
*INDÍTMÁNY, INDÍTMÁNYOZ stb.
	l. INDÍTVÁNY, INDÍTVÁNYOZ. stb.
*INDÍTÓ, INDITÓ
	(in-d-ít-ó) mn. tt. indító-t. Aki vagy ami valamit indít, mozgásba hoz, gerjeszt, fölgerjeszt, izgat, valamire ösztönül szolgál. Indító erő, gépek, eszközök. Sziveket indító beszéd. Fölindító zsarnokság. Haragra, boszúra indító tettek. Nevetésre, sirásra indító színmüvek. Főnevül használtatva am. személy, ki izgat, bujtogat, valamire ösztönöz, valamely mozgalom kezdője, oka. Forradalom, néplázadás indítói.
*INDÍTÓESZKÖZ
	(indító-eszköz) l. INDESZKÖZ.
*INDITÓLAG
	(in-d-ít-ólag) ih. Gerjesztő, izgató módon. Szíveket inditólag. Haragra inditólag.
*INDÍTÓOK
	l. INDOK.
*INDITVÁNY
	(in-d-ít-vány) fn. tt. inditvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos teendőkről előlegesen készített terv, melyet tanácskozás vagy hozzászólás tárgyaul eléadunk, s mintegy megindítunk, megkezdünk azon szándékkal és kivánattal, hogy azt mások is pártolják, s előmozdítsák. Inditványt tenni. Inditványhoz szólani. Pártolni, ellenezni, elfogadni, elvetni valamely inditványt. Inditványba hozni a tized és robotok megszüntetését, a közadót. Az inditványt visszavenni. Új inditványnyal föllépni.
*INDITVÁNYOZ
	(in-d-ít-vány-oz) áth. m. inditványoz-tam, ~tál, ~ott. Valamit inditványképen eléad, eléterjeszt. V. ö. INDITVÁNY.
*INDITVÁNYOZÁS
	(in-d-ít-vány-oz-ás) fn. tt. inditványozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg szóbeli vagy irásbeli eléadás, mely által valamit inditványozunk. V. ö. INDITVÁNYOZ
*INDITVÁNYOZÓ
	(in-d-ít-vány-oz-ó) fn. tt. inditványozó-t. Személy, ki bizonyos tárgyban inditványt tesz, indítványt terjeszt elé. Inditványozó véleményét pártolom.
*INDÓHÁZ
	(indó-ház v. induló-ház) ösz. fn. Pályaudvar vagy pályafő a vasutaknál, honnan a gőzkocsik, illetőleg mozdonyok kiindulnak. Szorosb ért. e végre készitett épület a pályaudvaron.
*INDÓHÁZI
	(indó-házi) ösz. mn. Indóházra vonatkozó, ahoz tartozó, azt illető. Indóházi vendéglő, vendéglős. Indóházi épületek.
*INDOK
	(ind-ok) ösz. fn. Ok, mely bizonyos cselekvésre ösztönt ad, mely mintegy megindítja és sürgeti az embert, hogy valamit tegyen. Erős indokom volt igy cselekedni. Mily indokból tetted ezt?
*INDOKOL
	(ind-okol) ösz. áth. Bizonyos cselekvényt vagy állítást indokra, vagy indokokra alapít, valaminek indokait eléterjeszti, kimutatja. Indokolni a drámai személyek cselekvényeit. V. ö. INDOK.
*INDOKOLÁS
	(ind okolás) ösz. fn. tt. indokolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely cselekvés vagy állítás indokainak elémutatása; valaminek indokokra alapítása. Drámai indokolás. V. ö. INDOK.
*INDÓL
	régiesen indúl helyett; l. ezt.
*INDÓLTAT
	(in-d-úl-tat) régies a mostan divatos indít helyett; l. ezt.
*INDÓPONT
	l. INDULÓPONT.
*INDÚL, INDUL
	(in-d-úl) önh. m. indúl-t. 1) Mozogni kezd, mozgásba jön, akár külső, akár belső erő által. Indúl a hajó, szekér, malomkerék. Indúlnak a befogott lovak, ökrök. Jobbra, balra, előre, hátra indúlni. Különösen am. útnak ered, lépni kezd. Messze útra indulni. Indulnak a hadseregek. Haza felé indulni. Kiindulni a város határából. Elindulni valahová. Visszaindulni oda, honnan előbb kiindultunk. 2) Mondják holmi küldemények, közlemények felől, midőn rendeltetésök helyére utaltatnak. Indul a posta. Ma indulnak meg az ujévi hírlapok első számai. 3) Tulajdonitó ragu névvel am. bizonyos czél felé mozogni kezd vagy bizonyos cselekvés, szenvedés, állapot nyomai kezdenek látszani rajta, mely esetben nagyobb nyomatosság végett a neki személyes tulajdonítót is használjuk. Útnak indulni. Rothadásnak, vésznek indulni. Neki indulni a hegynek, víznek, városnak, falunak. Neki indulni a falnak, ellenségnek. Romlásnak indult hajdan erős magyar! (Berzsenyi). Ez értelemben a neki néha ellen vagy felé névutókkal fölcseréltethetik. 4) Felható ragu névvel am. valamire buzdúl, gerjed, ingerűl. Haragra, boszúra indulni. Valakire vagy valamire felindulni.
*INDÚLÁS, INDULÁS fn. tt. indulás-t
	tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mozdulás bizonyos helyből; bizonyos czélfelé lépés, menés, haladás. Gőzkocsik, postaszekerek, hajók indulása. Hadi seregek indulása. Öszvetételei: fölindulás (fölgerjedés), megindulás, ki-, elindulás. V. ö. INDÚL.
*INDÚLÁSI, INDULÁSI
	(in-d-ul-ás-i) mn. tt. indulási-t, tb. ~ak. Indulást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Indulási időpont.
*INDÚLAT, INDULAT
	(in-d-úl-at) fn. tt. indulat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Általán, a kedélynek mozgásban levő állapota, midőn érzeményeink bizonyos cselekvésre felizgattatnak. Indulatra gerjedni. Indulatban lenni. Indulatot mérsékelni, csillapítani. "De soká dörzsölve asszú fa is gyúlad: Hamarább ennél az emberi indúlat." Buda halála (Arany J.-tól). 2) Szorosb ért. jelent érzeményt az élénkség legmagasabb fokozatán, mely a lélek öszves tehetségeit, különösen az értelmét zavarja, s különbözik a szenvedélytől, mely hajlamaink és természeti ösztöneink túlrontása a józanság korlátain. Heves, forró, vad indulat. Haragos, bosszús indulat. Indulattól elragadtatni. Indulatot fékezni, korlátolni. Hirtelen indulatból bal lépést tenni. Szomorú indulatok, (pl. harag, boszú, fájdalom). Víg indulatok (öröm, szerelem). 3) Jelenti magát a kedélyt. Víg, eleven, szomorú indulattal birni. 4) Hajlam, melylyel mások iránt viselkedünk. Szíves, nyájas indulattal fogadni valakit. Különös, barátságos indulattal viseltetni valaki iránt. 5) Erkölcsi hajlandóság. Jó indulatú gyermek. Gonosz indulatú ifjú.
*INDÚLATBELI
	(indúlat-beli) ösz. mn. Indúlatból eredő; indúlatban támadó.
*INDÚLATI
	(in-d-úl-at-i) mn. tt. indúlati-t, tb. ~ak. Indúlatra vonatkozó. Indúlati fölgerjedés.
*INDÚLATLAN
	(in-d-ul-atlan) mn. tt. indulatlan-t, tb. ~ok. Indulat nélkül levő; csendes, nyugott kedélyű; hidegvérű, tompa érzékü; kire sem kedvező, sem kedvezőtlen benyomások nem hatnak; érzéketlen. Határozókép am. indulat nélkül.
*INDÚLATLANSÁG
	(in-d-úl-atlan-ság) fn. tt. indulatlanság-ot, harm. szr. ~a. Indulat nélküli állapot vagy tulajdonság; hidegvérüség, tompa érzékiség; csendes, nyugott kedély; érzéketlenség. V. ö. INDÚLAT.
*INDÚLATLANUL
	(in-d-úl-atlan-ul) ih. Indulat nélkül; hidegvérüen; érzéketlenül; csendes, nyugott kedélylyel vagy lélekkel; se jó, se rossz benyomásra meg nem változva.
*INDÚLATMENTES
	(indúlat-mentes) ösz. mn. l. INDÚLATLAN.
*INDÚLATOS
	(in-d-úl-at-os) mn. tt. indulatos-t v. ~at, tb. ~ak. Indulatra könnyen gerjedő; különösen: hirtelen haragú, hamar felboszankodó; kiben több-féle indulatok uralkodnak, váltakodnak. V. ö. INDÚLAT.
*INDÚLATOSAN
	(in-d-úl-at-os-an) módhatárzó. Indulatra gerjedve, lobbanva; hirtelen haragudva; indulattól elragadtatva; vakon neki rohanva; fölhevült kedélylyel, tulzó hévvel. Indúlatosan megtámadni valakit. Indúlatosan beszélni.
*INDÚLATOSKODÁS
	(in-d-ul-at-os-kod-ás) fn. tt. indulatoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori indulatra fakadás; hirtelenkedés; haragoskodás, boszankodás; meggondolatlan cselekvés, melyre túlheves érzékeink ösztönöznek.
*INDÚLATOSKODIK
	(in-d-úl-at-os-kod-ik) k. m. indúlatoskod-tam, ~tál, ~ott. Gyakori s hirtelen indulatokra gerjedez, fakadoz, indulatok ösztöne és heve után működik, meggondolatlanul s egyedül érzékeitől ingerülve cselekszik.
*INDULATOSKODÓ
	(in-d-úl-at-os-kod-ó) mn. tt. indúlatoskodó-t. Indulattól elragadtatva, hirtelen fellobbanva cselekvő, beszélő.
*INDÚLATOSSÁG
	(in-d-úl-at-os-ság) fn. tt. indúlatosság-ot, harm. szr. ~a. Érzékeink állapota vagy tulajdonsága, melynél fogva indulatra hajlandók, hamar fölgerjedők, különösen haragra, boszúra ingerlékenyek leszünk.
*INDÚLATROHAM
	(indúlat-roham) ösz. fn. Az indúlatnak kitörése, igen nagy megindúlás.
*INDÚLATSZÓ
	(indulat-szó) ösz. fn. Oly szó, vagyis beszédrész, mely által különösen indulatinkat fejezzük ki, s melyre indulatink által mintegy ösztönöztetve szoktunk kifakadni. Ilyenek 1) örömet jelentők: ujuh! juh! ujuhu! iju! ihuhu! haja! hajaha! stb. 2) fájdalmat: oh! jaj! oh jaj! oh istenem! fájdalom! 3) csodálkozást: ejni! ejnye! ejha! nini! furcsa! csodálatos! szörnyüség! stb. 4) gúnyolást ejej! nono! úgye! soha bizony! lám! stb. 5) vágyat: bárha! vajha! ohha! oh csak! hejcsak! stb. 6) buzdítást: rajta! no! mosza! uszu! uszu rajta! no csak! uszu neki! hahó! no még! stb. 7) csöndet: csitt! piszt! hallga! lassan! 8) iszonyt, undorodást: huh! uh! piha! juj! jujha! csunya! 9) csillapitást: hó! hő! hóha! hőhe! hohó! hők! 10) sajnálkozást: fájdalom! kár! beh kár! ejno! szegény! szegény tatár! 11) kétkedést: vajon! ugyan! ugyan úgy-e! igazán! valóban! ohoh! ne mondja! 12) tudakozást: hogyhogy! nos! nos aztán! 13) ráhagyást: hadd! hagyján! isten neki! oda neki! 14) boszankodást: eh! heh! ahhá! 15) kinálást: neh! nesze! nehtek! nesztek! 16) figyelmeztetést: ni! nini! lám! nám! a! e! (ott van a! itt van e!) Bővebb értelmezéseiket l. illető helyeiken.
*INDÚLÉKONY
	(in-d-úl-ék-ony) mn. tt. indulékony-t v. ~at, tb. ~ak. Könnyen induló, gerjedő, ingerlékeny, hirtelen természetű, heves, érzeményekre fogékony. Haragra, sirásra, örömre indúlékony gyerek.
*INDÚLÉKONYSÁG
	(in-d-úl-ék-ony-ság) fn. tt. indúlékonyság-ot. Indúlékony tulajdonság.
*INDULJ! (in-d-úl-j)
	hadi parancsszó, am. lépj, menj. (Marsch!).
*INDÚLÓ, INDULÓ
	(in-d-ul-ó) mn. tt. induló-t. 1) Aki vagy ami indúl, megindúl. Haragra induló ember. Útnak induló vándor. Romlásnak induló nemzet. Induló félben lenni, am. már-már indulni, indulásra készen lenni. V. ö. INDÚL. 2) Menésre készülés, fölkerekedés. Indulót fúni, dobolni a katonáknak. Indulóban lenni. Épen indulóban voltunk, midőn a sürgető parancsot vettük.
*INDULÓJEL
	(induló-jel) ösz. fn. Jeladás az elindulásra.
*INDULÓPONT
	(induló-pont) ösz. fn. Bizonyos meghatározott pont, s átvitt értelemben elv, melyből valaki kiindúl, további következtetéseket von.
*INDUS
	fn. tt. indus-t, tb. ~ok. Indiának őslakosa, máskép: hindu. Folyam neve is Kelet-Indiában. V. ö. INDIA, INDIAI.
*INERESZTŐFŰ
	(in-eresztő-fű) ösz. fn. A magrugók (momordica) neméhez tartozó növényfaj, máskép: csúcsos magrugó. (M. balsamina).
*INFÁJÓ
	(in-fájó) l. INFÁJÓ.
*INFŰ
	(in-fű) ösz. fn. Ugarokon termő dél-európai növény, s tagbénulás, szélhüdés, s rokon nyavalyák elleni gyógyszer; máskép: Kalinczafű, vad ruta, szélfű stb. (Teucrium vagy Ajuga chamaepitys).
*ING (1)
	(im-g v. im-eg, v. üm-ög) fn. tt. ing-ět, harm. szr. ~e. Gyöke im v. üm (= hám); megvan a görög eima (am. öltözet), ennumi (öltöztetem), német Hemd, eszt hamme, amme stb. szókban, s jelent általán öltözéket, ruhát. Im-ből eg képzővel lett: im-eg, s öszvevonva: in-g, in-g, tömöttebb ajakkal: ümög, üng. Szoros ért. vászonból vagy vászonféle szövetből készített alsó ruha, mely ujjakkal ellátva, s vállakra öltve egyarányos bőségben lefelé lóg, a testnek felső részét közvetlenül befödi, s különféle divat és szabás szerént majd hosszabb, majd rövidebb. Kurta, hosszú ing. Síp ujjú, borjú szájú, lobogós ujjú ing. Gyolcspatyolat ing. Férfi ing, asszony ing. Féling. Német ing (hosszú). Zsiros ing. Gyolcs az ingem, gyolcs a gatyám, Sári lelkem vigyázz reám. (Népd.). Egy ingben hagyni vagy valakit ingig levetköztetni, am. mindenből kifosztani. Természete a magyarnak, hogy jussait nem hagyja, De ha vele bánni tudnak, az ingét is od' adja. (Népd.). Se ingem, se gallérom. (Km.), am. nem tartozik hozzám. Közelebb az ing a csuhánál. (Km.), am. elébbre valók a rokonok, ismerősök és barátok, mint az idegenek. Kinek nem inge, ne vegye magára. (Km.). Egy ingben járni. Feltűrni az inget. Szélesb ért. ingszabásu öltözet, melyet a felruha fölé öltenek, pl. papi, templomi ing, fuvaros ing, utazó ing, pánczéling.
*ING (2)
	(in-g v. in-og) önh. m. ing-tam v. inog-tam, v. ing-ottam, ing-tál v. inog-tál v. ing-ottál, ing-ott v. inog-ott, htn. ing-ni v. ing-ani, v. inog-ni. Gyöke a mozgást jelentő in, s am. mozog, különösen a sulyirány középpontjától ide-oda hajlog. Inganak a széltől hajtott fűszálak. Ing a nád, a falevél. Inganak a rosz fogak. Félelem miatt inganak a lábai. Feje fölött egy hajszálon ing a kard.
*INGA
	(in-g-a v. in-og-a) fn. tt. ingát. Fonalra akasztott vagy máskép felfüggesztett test, mely akasztópontja körül ide s tova szabadon mozoghat, s mozgása által bizonyos vonalt ír le, melyen föl és alá halad. (Pendulum). Egyszerü inga. Öszvetett v. természettani inga. Óra ingája. Nevét ingó tulajdonságától vette. V. ö. ING, ige.
*INGAD
	(in-g-ad) önh. m. ingad-t. Ingóvá lesz, ingani kezd. "Hadd mönnyön hadd! č (= el) ne hadd, Ne ingadjon az inad." Székely tánczvers.
*INGADÁLY
	l. INGODÁLY.
*INGADOZ
	(in-g-ad-oz) önh. és gyakor. m. ingadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran v. folytonosan ide-oda hajlik, állandó helyzetre vergődni nem bir; súlyegyenét vesztve szüntelen mozgásban van. Ingadoz, mint a fűszál. Ingadoz a hullám hányta hajó. Fogai ingadoznak. A nagy teher alatt ingadoz a hid. Átv. ért. kétkedik, határozatlan lelki állapotban van, habozik, lelki ereje, elszántsága hanyatlik; vésznek indúl. Már is ingadoz, mi tévő legyen. Hűsége, bátorsága ingadoz. Szerencsénk ingadoz. Ne ingadozz, hanem mondd ki, mit akarsz.
*INGADOZÁS
	(in-g-ad-oz-ás) fn. tt. ingadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki vagy valami ingadoz. Füvek, fák ingadozása. Lábak, fogak ingadozása. Lelki ingadozás. Akarat, szerencse ingadozása. V. ö. INGADOZ.
*INGADOZATLAN
	(in-g-ad-oz-atlan) mn. tt. ingadozatlan-t, tb. ~ok. Mozdulatlan, egy helyben, irányban állandóan megmaradó; szilárd, elszánt, hajthatatlan. Ingadozatlan tölgy. Ingadozatlan akarat, hűség, hazafiság. V. ö. INGADOZ. Határozóilag am. ingadozás nélkül.
*INGADOZÓ
	(in-g-ad-oz-ó) mn. tt. ingadozó-t. Ide-oda hajló, súlyegyenét vesztett; bizonytalan, kétkedő, határozatlan. Ingadozó nádszál. Ingadozó hidczölöpök. Ingadozó akarat.
*INGÁGY
	(ing-ágy v. ingó-ágy) ösz. fn. Lógó ágy, mely pl. kötelekről, zsinegekről függ alá, s melyet ide-oda lóbálni lehet, milyenek némely bölcsök, hajókon levő ágyak stb.
*INGALJ
	(ing-alj) ösz. fn. Pendely, vagyis a nők alsó testét fődő fehérruha, hol t. i. nem egy darabból álló hosszú inget, hanem a felső testen úgynevezett fél- v. felsőinget viselnek.
*INGALY
	l. INGALJ.
*INGÁLY
	(in-g-ály) fn. tt. ingály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alkalmas új szó a lélek habozó, s határozatlan állapotának kifejezésére.
*INGÁLYOS
	(in-g-ály-os) mn. tt. ingályos-t v. ~at, tb. ~ak. Habozó, határozatlan akaratú.
*INGANDÓ
	(in-g-and-ó), a Bécsi codexben am. ingó vagyon. "Nem vala apró barmoknak és nagy barmoknak, és ő mend ingandójoknak száma." Judit. XV.
*INGAÓRA
	(inga-óra) ösz. fn. Ingával ellátott óra. V. ö. INGA.
*INGÁS (1)
	(in-g-ás) fn. tt. ingás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely test ide-oda mozog; midőn a súlyegyentől majd erre, majd amarra hajlik. Átv. ért. habozó, határozatlan állapot.
*INGÁS (2)
	(in-g-a-as) mn. tt. ingás-t v. ~at, tb. ~ak. Ingával ellátott, fölszerelt. Ingás óra.
*INGAT
	(in-g-at) áth. m. ingat-tam, ~tál, ~ott, par. ingass. Eszközli, hogy valami inogjon, ide-oda mozogjon, a nehezkedés középpontjától erre, amarra térjen. Szellő ingatja a fűszálakat. A hajósok zajos vizen ingatják a csónakot. A földrengés megingatja a házakat. V. ö. ING, ige.
*INGATAG
	(in-g-at-ag) mn. tt. ingatag-ot. Ami könnyen inog, ingásra hajlandó. Ingatag nád. Átv. ért. habozó, határozatlan, majd ily, majd amoly szándékú, akaratú; szilárdság nélküli. Ingatag elméjü ifjú.
*INGATAGSÁG
	(in-g-at-ag-ság) fn. tt. ingatagság-ot, harm. szr. ~a. Ingó állapot, vagy ingásra hajlandó tulajdonság. Nádak, füvek ingatagsága. Átv. ért. lélek határozatlansága, állhatatlansága, habozása.
*INGATAGUL
	(in-g-at-ag-ul) ih. Átv. ért. habozólag, határozatlan lélekkel, akarattal.
*INGATLAN (1)
	(in-g-atlan) mn. tt. ingatlan-t, tb. ~ok. Mozdulatlan, állhatatos, szilárd. Ingatlan szikla. Ingatlan akarat. Különösen a birtokra vonatkozólag am. fekvő, melyet helyből mozditani nem lehet. Ingatlan jószág, pl. telek, ház. Ellentéte: ingó v. ingóbingó. Minden ingó és ingatlan vagyonomat neked hagyom. Ingatlan zálog, am. zálogul lekötött ingatlan vagyon, pl. szántóföld, szőlő, erdő. Határozókép am. ingás nélkül, meg nem ingatva.
*INGATLAN (2)
	(in-g-atlan) fn. tt. ingatlan-t, tb. ~ok. Ugyanaz a föntebbi melléknévvel, mely újabb időben különösen törvénykezési nyelven önállólag főnévként is használtatik ,fekvő vagyon' értelemben.
*INGATLANUL
	(in-g-atlan-ul) ih. Mozdulatlanul, állhatatosan, szilárdul. Ingatlanul megmaradni föltétele mellett.
*INGATÓ
	(in-g-at-ó) fn. tt. ingató-t. Így nevezik némely tájakon a vastagnyelű ökörhajtó ostort, minthogy azt pattantáskor meg kell ingatni, meglóbálni. A lóhajtó hosszú ostor neve: suhogó.
*INGBODOR
	(ing-bodor) ösz. fn. Bodor vagy fodorféle dísztoldalék az üng újján vagy hasítékán.
*INGĚCSKE
	(in-g-ěcs-ke) fn. tt. ingěcskét. Kisded ing, pl. kis gyermekek inge; ingelő. Gyermekek nyelvén: gungó.
*INGÉKONY
	(in-g-ék-ony) mn. tt. ingékony-t v. ~at, tb. ~ak. Könnyen inogó, ingásra hajlékony, ingatag. Ingékony fűszál, nádszál.
*INGÉKONYSÁG
	(in-g-ék-ony-ság) fn. tt. ingékonyság-ot, harm. szr. ~a. Valamely testnek ingásra hajlandó tulajdonsága, vagy ingásban levő állapota.
*INGELŐ
	(ing-elő) ösz. fn. A derék mellső részét takaró fehérnemű, melyet az ing fölé szokás kötni.
*INGĚM, INGÖM
	a székelyeknél divatos ,engěm' helyett; l. ezt.
*INGER
	(in-ger) ösz. fn. a mozgást jelentő in, s a ger (gerj, gerjed) szókból, minél fogva inger jelent ösztönt, mely mozgásra gerjeszt, mely az inakat buzdítja, működteti, csiklandozza, mely rendkivüli hatást gyakorol az érzéki szervekre.
*INGERĚL
	(in-ger-ěl) áth. m. ingerěl-t v. inger-lětt, htn. ~ni v. ingerleni. Az érzéki szerveket rendkivüli hatással mozgásba hozza, csiklandozza, ösztönözi; a kedélyt nyugvó, csendes állapotából indulatra gerjeszti, fellázítja. Haragra, boszúra, testi gyönyörre ingerelni valakit. Különösen: kötődés, bántó szavak és czélzások vagy tettek által valakit sérteget. Gúnyokkal ingerelni a békés polgárokat. Ne ingereld, aki nem bánt téged. Nem jó az ebet ingerelni.
*INGERĚLHETLEN
	(in-ger-ěl-het-len) mn. tt. ingerělhetlen-t, tb. ~ěk. Tompa érzékü, érzéketlen, kit indulatra gerjeszteni, felboszontani, megharagítani stb. nem lehet. Határozóilag: oly módon vagy állapotban, hogy ingerelni nem lehet.
*INGERĚLHETŐ
	(in-ger-ěl-het-ő) mn. tt. ingerělhető-t. Kit ingerelni, fölingerelni lehet vagy könnyű; ingerlékeny; hamar fellobbanó, haragra, boszúra gerjedő.
*INGERĚLHETŐSÉG
	(in-ger-ěl-het-ő-ség) fn. tt. ingerělhetőség-ět, harm. szr. ~e. Érzékek tulajdonsága, mely szerint könnyen felingerülnek, indulatra gerjednek.
*INGERHAL
	(inger-hal) ösz. fn. l. NYÁLKAHAL. (Mándy Péter).
*INGERI
	(in-ger-i) mn. tt. ingeri-t, tb. ~ek. A székelyeknél am. ingerkedő.
*INGERKĚDÉS
	(in-ger-kěd-és) fn. tt. ingerkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Másnak boszontására czélzó kötődés, belekapczáskodás, különösen gúny, csipős szavak, sértő taglejtések, éles czélzások, s hasonló tettek által.
*INGERKĚDIK
	(in-ger-kěd-ik) k. m. ingerkědtem, ~tél, ~ětt. Segítő ragu neveket vonz, s am. valakit gúny, csúfolódás, csipős szavak, sértő cselekedetek, belekötelődzés által boszuságra, haragra gerjeszteni törekszik. Ne ingerkedjél velem, mert ebül jársz. A gyermek, ha sokat ingerkednek vele, makacscsá lesz. A csintalan fiúk ingerkednek a kutyákkal.
*INGERKĚDŐ
	(in-ger-kěd-ő) mn. tt. ingerkědő-t. Aki valakivel ingerkedik; mást csúfolódva, gúnyolódva, kedve ellen cselekedve boszus indulatra gerjesztő. V. ö. INGERKĚDIK.
*INGERLÁZ
	(inger-láz) ösz. fn. Nagy ingerlékenységgel párosult láz, illetőleg ideggyöngeség, idegzetesség.
*INGERLÉKĚNY
	(in-ger-ěl-ék-ěny v. in-ger-el-é-kěny) mn. tt. ingerlékěny-t, tb. ~ek. Könnyen fölingerülő; hörcsökös, haragos indulatú; igen érzékeny idegzetű. Ingerlékeny beteg ember.
*INGERLÉKĚNYSÉG
	(in-ger-ěl-ék-ěny-ség) fn. tt. ingerlékěnység-ět, harm. szr. ~e. Idegek kóros tulajdonsága vagy érzékenysége, melynél fogva a külső benyomásokra rendkivül fogékonyak, s könnyen izgatódnak.
*INGERLÉS
	(in-ger-ěl-és) fn. tt. ingerlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit ingerlünk, haragra, boszura vagy más indulatra gerjeszteni törekszünk; sértő gúnyolás, csúfolódás, kötelődzés, belekapczáskodás.
*INGERLET
	(in-ger-ěl-et) fn. tt. ingerlet-ět, harm. szr. ~e. Érzékek felizgatott állapota, mely ingerlés által eszközöltetett.
*INGERLETĚS
	(in-ger-ěl-et-ěs) mn. tt. ingerletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Izgatott érzékü, ingerlett állapotban levő.
*INGERLETĚSSÉG
	(in-ger-let-ěs-ség) fn. tt. ingerletěsség-ět, harm. szr. ~e. Izgatottság, ingerült érzékiség.
*INGERLETLEN
	(in-ger-ěl-etlen) mn. tt. ingerletlen-t, tb. ~ěk. Kinek vagy minek érzékei nincsenek ingerelt, izgatott állapotban; kit fel nem ingereltek; nyugott, csendes kedélyében nem háborított.
*INGERLŐ
	(in-ger-él-ő) mn. tt. ingerlő-t. Érzékeket izgató, rendkivüli mozgásba hozó; gúnyolva, csúfolódva sértegető, boszontó. Testi gyönyörökre ingerlő könyvek, rajzok. Haragra ingerlő gúnyok, czímnevek. Lázadásra ingerlő beszédek.
*INGERLŐS
	(in-ger-ěl-ő-es) mn. tt. ingerlős-t v. ~et, tb. ~ek, l. INGERLÉKENY.
*INGERLŐSSÉG
	(in-ger-ěl-ő-es-ség) l. INGERLÉKENYSÉG.
*INGERSÉG
	(in-ger-ség) fn. tt. ingerség-ět. A székelyeknél Kriza J. szerént am. harag, tehát: ingerültség.
*INGERSZER. (inger-szer) ösz. fn. Szer
	gyógyszer, mely az eltompult érzékeket felizgatja vagy általán ingerlő hatással bir.
*INGERTELEN
	(in-ger-telen) mn. tt. ingertelen-t, tb. ~ěk. Inger nélkül való, Ingertelen állapot. Határozóilag am. inger nélkül.
*INGERÜL
	(in-ger-ül) ih. Ingerképen, ösztönül. E beszéd új ingerül szolgál a nyugtalankodásra.
*INGERŰL, INGERÜL
	(in-ger-ül) önh. m. ingerűl-t. Érzékei valamely hathatósb ösztön által fölgerjednek, indulatra kelnek. Fölingerülni valaki ellen.
*INGERÜLT
	(in-ger-űl-t) mn. tt. ingerült-et. Izgatott, felindult, haragra, boszúra, indulatra gerjedt. Ingerült állapotban lenni. A fölingerült népet lecsillapítani.
*INGERÜLTEN
	(in-ger-űl-t-en) ih. Ingerült állapotban.
*INGERÜLTSÉG
	(in-ger-űl-t-ség) fn. tt. ingerültség-ět, harm. szr. ~e. Ingerült állapot vagy tulajdonság; izgatottság; indulatokra gerjedt érzékiség. Ingerültségben lenni. Ingerültséggel beszélni. Ingerültséget lecsillapítani.
*INGĚS
	(im-g-ěs) mn. tt. ingěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ingbe öltözött, inget viselő. Pánczélinges katonák. Fekete inges csikósok. 2) Egy ingben levő, járó. Inges, gatyás falusi tanulók.
*INGFODOR
	(ing-fodor) l. INGBODOR.
*INGGALLÉR
	(ing-gallér) ösz. fn. Gallér az ingen. Felálló, keményített, lehajtott inggallér. Személyragozva: inggallérom, inggallérod stb. vagy: ingem galléra, inged galléra stb.
*INGGOMB
	(ing-gomb) ösz. fn. Gomb vagy gombok az inghasiték és ingujjak öszvefüzésére.
*INGHASITÉK
	(ing-hasíték) ösz. fn. Nyilás az ingen, a gallértól lefelé, hogy felölteni lehessen. Az inghasítékot elül vagy hátul hordozni. Benyúlni az inghasítékon.
*INGKÖTŐ
	(ing-kötő) ösz. fn. Szalagocska v. zsinór, mely az inghasítékot a gallérnál, s az ingujjakat öszvetartja.
*ING MÁSA
	l. GATYA.
*INGÓ
	(in-g-ó) mn. tt. ingó-t. Általán minden, ami inog, mozog, mi bizonyos helyhez állandóan lekötve nincs; változékony, járó-kelő, bizonytalan helyzetű. Különösen oly vagyonról mondjuk, mely helyről helyre mozdítható, pl. barmok, bútorok, ruházatok, eszközök, szerszámok. Ingó jószág. Ellentéte: ingatlan.
*INGÓBINGÓ
	(ingó-bingó) iker. mn. A házassági s egyéb szerződésekben használt műszó, oly vagyonról, melyet helyről helyre mozdítani lehet. Minden ingóbingó jószágomat kedves feleségemre hagyom. Különösen a székelyeknél jelent fiatal barmot, mig járomba vagy hámba nem fogják.
*INGODÁLY
	erdélyi falu Felső-Fejér megyében; helyr. Ingodály-on, ~ra, ~ról.
*INGÓJÓSZÁG
	(ingó-jószág) ösz. fn. Jószág, melyet helyről helyre szállítani, mozgatni lehet, pl. barmok, szekerek, bútorok, eszközök, edények stb. Máskép: ingóság, ingóvagyon; a Bécsi codesben: ingandó.
*INGOLNA
	l. ÁNGOLNA.
*INGÓSÁG
	(in-g-ó-ság) fn. tt. ingóság-ot, l. INGÓJÓSZÁG.
*INGÓSÍT, INGÓSIT
	(in-g-ó-os-ít) áth. m. ingósít-ott, hatn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Fekvő jószágot pénzzé, kötelezvénynyé stb., s mintegy ingó jószággá tesz, azaz oly vagyonnal cserél be, melyet ide-oda szállítani, hordani lehet. Házát, földeit ingósítva kivándorolni hazájából. A hitelzálogbankok a fekvő vagyonokat közforgalomba bocsátott zálogjegyeik stb. által ingósítják.
*INGOVÁNY
	(in-g-o-vány) fn. tt. ingovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Söppedékes, vizenyős hely, különösen rétség vagy vizek melléke, hol az úgy nevezett fenékvíz feladja magát, s az átázott földet, rétet ingóvá teszi. Ingoványban megsülyedt a szekér.
*INGOVÁNYOS
	(in-g-o-vány-os) mn. tt. ingoványos-t v. ~at, tb. ~ak. Söppedékes, mocsáros, dsindsás, fenékvíztől átázott. Ingoványos rétek, legelők. V. ö. INGOVÁNY. Hegy és patak neve is Erdélyben.
*INGÓZÁLOG
	(ingó-zálog) ösz. fn. Zálogba adott ingójószág, pl. ezüst eszközök, drágagyöngyök, órák, ruhanemüek stb.
*INGÖM
	székely tájszó, ,engěm' helyett; l. ENGĚM.
*INGUJJ
	(ing-ujj) ösz. fn. Az ingnek azon csőalaku részei, melyek a karokat födik. Szűk, bő, lobogó ingujjak. Feltürni az ingujjakat.
*INGUJJFODOR
	(ing-ujj-fodor) ösz. fn. Fodorféle dísztoldalék az ingujj végén.
*INGVÁLL
	(ing-váll) ösz. fn. Újjatlan női öltözék, melyet ing fölé vesznek, hogy derekukat öszveszorítsák, és karcsubbakká legyenek; egyszerüebben: váll. Karcsú derekadon a váll halhéj nélkül is szépen áll. (Csokonai). Némely vidékeken am. féling, azaz kurta, elűl hasított, asszonyi ing.
*INGVARRÓ
	(ing-varró) ösz. mn. és fn. Aki ingeket varr. Ingvarró leányok.
*INGY
	(in-gy), elvont vagy elavult törzsök, mely csak ingy-en, és némely tájszólás szerént ingy-ért ragozott állapotban létezik. Gyöke a hiányt, nem létet, tagadást, nélkülözést jelentő in, s rokon vele az incs (nincs). V. ö. IN, elvont gyök.
*INGYEN
	(in-gy-en) ih. 1) Eredetileg am. semmin v. semmiért; a nélkül, hogy megérdemlettük volna; ajándékból. Ingyen ritkán adnak valamit. Ingyen kaptam. Adjon egy krajczárt akár ingyen, akár Isten nevében. A kárvallottak számára ingyen szállítani az épületszereket. Ingyen venni valamit. am. lopni. Ingyen fejében ritkán hajlik egy ember máshoz. (Km.). Ez értelemben főnév gyanánt is ragoztatik. Minden ember szereti az ingyent. (Km.). Nincs jobb az ingyennél. Ingyenhez szokott tányérnyaló. 2) A régieknél az eredetihez özeledő értelemben, de mégis némi árnyéklatokkal: a) annyi mint ,pusztán', v. ,csupán'. "Ingyen csak" Eszterházy Miklós nádornál (Magyar történelmi tár VIII. k. 89, 93 l.). "Minekünk is erőssen meg vagyon hagyva az hatalmas császártul, hogy meg tartsuk az frigyet és senki vára alá ne menjünk, ingyen azkit az mezőn találmak (találnak), tízet, húszat, harminczkettőt, ötvenet is, megverik, azzal az két fejedelem között való frigy fel nem bomol. Levél 1559-dik évből. (Szalay Á. gyüjt.). "Ingyen az k(egyel)med feddését békességgel és eremesth (örömest) szenvedöm" 1560-ik évből (ugyanott). "Az gonoszakaró mindenkor az ő természetivel él, (azaz természet szerént ingyen is gonosz)" XVI. századbeli erkölcsi iratok. Toldy F. kiadása. b) Am. azonnal, egyszeribe. "Ingyen majd a bordélyba vitetlek." Debreczeni Legendáskönyv. "Ingyen majd megértjük" Farkas A. a XVI. században. "Mene az képet bevivé És az templomba letevé, Ingyen ottan lehullának Az bálványok, s elromlának." Katalin verses Legendája. (Toldy F. kiadása). "Ime azonközben tevék neki hirré: Az ő birtokára hogy Ali bég jönne, Oly nagy számu néppel Erdélyre sietne, Ingyen majd Erdélynek határára érne." Temesváry Istv. éneke 1569-ből. (Thaly K. gyüjt.). c) Am. hiába. "Elkészített csókja ajakán marada, A hová szánta volt, oda nem ragada, Ugyan kár a szép csók csak ingyen szalada." Gyöngyösi István. d) Müncheni codex fordításában: ingyen gyülöltenek engem, az ,ingyen' am. ok nélkül, s betü szerénti fordítása a szinte nem szabatos latin gratis szónak. "Odio habuerunt me gratis", mit Pesti így fordít: ok nélkül. 3) A tagadást erősbitő ezen öszvetételben: ingyen nem v. ingyen sem stb. am. semmiképen nem, épen v. teljességgel nem, távolról sem, koránt sem, legkevésbé sem. Ingyensem hittem volna, hogy oda jusson a dolog. Midőn ingyensem vélnők, elhuzzák a gyéként alólunk. (Km.). "És onnan is kémlik űket, az honnan ingyen sem vélnék." 1548-dik évi levél. "Én keserűsígemben ingyen nem thudok mit írjak." 1556-ik évi levél. (Szalay Á. gyüjt.). "Kiben őneki ingyen híre sem vala." Carthausi névtelen. "Behdugák fülőket, olymint (= mintegy) e nagy káromlást ingyen sem halhatnájak" (= halhatnák). Debr. Legendáskönyv. "Olyha (= mintha) Istennek ingyen fia nem volna, de inkább ellenségé." Régi Passio. "De nem tudjuk Istent megengesztelni, Mert azt ingyen sem akarjuk érteni." Feddő ének a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt.). "Azon igen félünk, hogy egy nap csak elhagysz, Örököst utánad ingyen senkit nem hagysz." Istvánfi Pál a XVI. századból. (Toldy F. kiadása). "Az emberi nemzet ingyen se remélje." Argirus históriája. (Görgei Alb. a XVI. századból). A Müncheni codexben ingyen nincs am. nincs is, v. teljességgel nincs. Ingyen nincsen, mivel mereh (merj). "Neque in quo haurias, habes."
*INGYENBEN
	(in-gy-en-ben) ih. Ingyen fejében, ajándékban. Ingyenben kapni valamit. Itt ingyenben nem adnak semmit.
*INGYENÉLŐ
	(ingyen-élő) ösz. fn. Dologkerülő, hivatal, szolgálat, foglalatosság nélküli haszontalan ember; továbbá, ki más kenyerét meg nem érdemelve eszi, tányérnyaló.
*INGYENES
	(in-gy-en-es) mn. tt. ingyenes-t v. ~et, tb. ~ek. l. INGYENVALÓ.
*INGYENHELY
	(ingyen-hely) ösz. fn. Hely, valamely nyilvános mulatságban, (pl. színházban, lovarkörben stb.), melyért nem kell fizetni.
*INGYENHÍVATAL
	(ingyen-hívatal) ösz. fn. Szó szerént azt teszi: fizetéstelen hívatal, melyért semmi fizetés nem jár. Olyan fizetéses hivatal pedig, melynek alig van valami teendője: henyehívatal (sinecura).
*INGYENI
	(in-gy-en-i) mn. tt. ingyeni-t, tb. ~ek. Ingyen való, ajándékban kapott, nem pénzen vagy fáradsággal szerzett. Ingyeni vagyon. Öszvetéve: ingyenvagyon szokottabb.
*INGYENJEGY
	(ingyen-jegy) ösz. fn. Belépti jegy valamely nyilvános mulatságba, pl. szinházba, lovarkörbe, melyért nem kell fizetni.
*INGYENJUTALOM
	(ingyen-jutalom) ösz. fn. Jutalom, melyet valakinek nem érdemeért, hanem csupán kegyességből adnak.
*INGYENSEM
	(ingyen-sem) ösz. ih. lásd: INGYEN alatt.
*INGYENVALÓ
	(ingyen-való) ösz. mn. Érdemen kivül vagy érdem nélkül adott, kapott; kegyelemből való. Ingyenvaló ajándék, jutalom. Ingyenvaló kenyér, lakás.
*INGYÉRT
	(in-gy-ért) ih. l. INGYEN, 1).
*INKA
	(in-ka) elvont vagy elavult törzsök, melyből a másodfoku határzó inkább származott. V. ö. INKÁBB.
*INKÁBB
	(in-ka-abb) másodfoku ih. A Révai által (Antiquitates Lit. Hung. 240. l.) idézett egyházi beszédben, s több más helyütt is a régieknél: jonkább. Tudni való, hogy az i gyakran ja, je, jo, ju, jö hangokra változik által nem csak a magyar, hanem némely más nyelvekben is, pl. irgalom jorgalom, ig jog, ih juh; a latinban icio, jacio, a németben itat, jetzt stb. Hogy az inkább szóban a jó, jobb fogalma lappang, értelméből is kitetszik, pl. inkább ma, mint holnap, am. jobb ma, mint holnap. Inkább szeretem, mint száz forintot, am. jobb szeretem. Sőt inkább te is jőj el. Inkább, s inkább alászáll a becse am. jobban és jobban. Leginkább idegen könyveket olvas. Ezen harmadik fokozaton főleg és jobbára v. jobbadán szókkal fölcserélhető, pl. én leginkább (főleg, jobbára) költői müvekkel foglalkodom. Naggyal inkább (= sokkal inkább), gyakran eléjön a régieknél. Attól inkább, ezektől inkább = annál, ezeknél inkább, a Tatrosi codexben.
*INKÁBBAD, INKÁBBAT, INKÁBBÁRA,
	toldalékos tájszokási alakjai inkább szónak, mint ezek is: tovább h. továbbad, továbbat, továbbára, odább h. odábbad.
*INKE
	falu Somogy megyében; helyr. Inké-n, ~re, ~ről.
*INKĚDIK
	(in-kěd-ik) k. m. inkěd-tem, ~tél, ~ětt. Pápa vidékén, am. szűkölködik, nélkülözve nyomorog. Gyöke a hiányt, szükséget, tagadást jelentő in, melyből az inség is származik. V. ö. IN elvont gyök.
*INKÓ
	(in-k-ó v. in-g-ó) fn. tt. inkó-t. Marczalmellékén am. ingovány, vizenyős, söppedékes hely. Gyöke a mozgást jelentő in.
*INNAP, INNAPOL
	l. INNEP, INNEPĚL.
*INNEMŰ
	(in-nemű) ösz. mn. Oly nemű, olyféle, mint az állati vagy növényi inak. Innemű testrészek. Innemü növényszárak.
*INNEN
	(i-nn-en) helyhatárzó. Gyöke a közelséget mutató i, melyhez az alapitó s kettőztetett n járulván, lesz inn, végre a mozgást jelentő en (= el) képzővel: innen, azaz e közel vagy közelebb levő helyről kiindulva, kezdve, irányozva. A két nn elseje lehet áthasonult d vagy t is, azaz innen am. id-n-en, vagyis itt-n-en, itt-en-el; valamint onnan am. od- v. ott-an-an, ott-an-el, és a régieknél gyakran elé is jön innel, onnal, valahonnal (,innen, onnan, valahonnan' helyett). Így hol és hon is fölcseréltetnek. Példa ,innel'-re: "És ez bizon (= való), hogy innel alól nép jő, számszerént nem thudom mennyi." Innen oda, onnan ide járni, kelni. Az én hazám innen messze fekszik. Innen egy lépést se távozzál. 2) Ebből, ezen kútfőből, ezen okból. Innen következik, hogy. Innen tudom, mily ember vagy te. Innen láthatjátok, mit kelljen tennetek. Innen van az, hogy neked soha sincs pénzed. 3) Ezen az oldalon, ezen a részen, félen, parton. Ellentéte: túl v. túlnan. Innen a Dunán, Tiszán. Innen az erdőn. Innen is, túl is veszedelem fenyeget. Ti innen maradjatok, mig én túl leszek. Tájdivatosan: innend, innet, innét, inneg, sőt inneid v. innejd is: "Dunán eneid" és "Dunán ineid," (= Dunán innét). Levél 1555-ik évből. (Szalay Á. gyüjt.).
*INNENI
	(i-nn-en-i) mn. tt. inneni-t, tb. ~ek. Ezen, mint közelebbi félen, részen, oldalon, parton stb. levő vagy innen való, eredő. Dunán inneni városok, vármegyék.
*INNEN-ONNAN
	ösz. ih. 1) Körülbelül, nem sokára, közel. Innenonnan egy éve, hogy itt lakom. Innenonnan magamra maradok. 2) Erről és amarról az oldalról v. részről, jobbról és balról. Innenonnan öszvegyüjtik a seregeket. ,Innen és onnan' a Tatrosi codexben: "Ott megfeszejték Jézust és ő vele más kettőt innen és onnan."
*INNENSŐ
	(i-nn-en-ső, azaz innen-eső) mn. tt. innenső-t. Inneni oldalon, részen, félen, végen fekvő, álló, létező. A Duna innenső partján fekvő városok. Fogd meg a gerenda innenső végét. Ellentéte: tulsó.
*INNENT
	(i-nn-en-t) ih. l. INNEN.
*INNENTOVA
	(innen-tova) ösz. ih. Innen kezdve, ezután, ez időn túl. Innentova magam sem tudom, mi tévő legyek.
*INNENTSŐ
	(i-nn-en-t-ső) mn. tt. innentső-t, l. INNENSŐ. Szép, mint a tulsó sor az innentsőhöz képest. (Km.).
*INNENTÚL
	(innen-túl) l. INNENTOVA.
*INNENVALÓ
	(innen-való) ösz. mn. 1) Ezen közelebbi helyről való, innen származó, eredő. Kigyelmed innenvaló vagy idegen? 2) l. INNENSŐ.
*INNEP
	(id-nep v. idv-nap) ösz. fn. Első alkotó része: id v. idv, második: nap. De a régies ,idnap' helyett a hangrend szabályai szerént lett: id-nep, (pl. a régi magyar Passióban), és a d hasonúlván: innep. A székelyeknél ma is divatos: innap. Az innepnap szóban már kettőztetve van a ,nap' szó. Tömöttebb ajakkal: ünnep (üdnap). V. ö. ID. 1) Vallási ért. oly nap, melyen a hivek a szokott munkáktól megpihennek, s idejöket imádságra, üdvös gyakorlatokra fordítani kötelesek. Ilyenek, vasárnapokon kívül a keresztényeknél általán a karácson, husvét, pünkösd; különösen a római és görög egyházban Urunk, a boldogságos Szűz és Szentek tiszteletére rendelt szün- és ájtatossági napok. Husvét innepe. Pünkösd innepe. Sátoros innepek, melyek t. i. Urunk tiszteletére szentelvék különösen. Változatlan innepek, melyek minden évben bizonyos napra esnek, mint: karácson, vízkereszt, gyertyaszentelő stb. Változó innepek, melyek nem mindig ugyanazon időre esnek, milyen a husvét és a vele öszvefüggésben levők, u. m. áldozó csütörtök, pünkösd, úr napja. Innepet ülni, szentelni, tartani. Pap hagyja az innepet, de maga nem tartja. (Km.). 2) Polgári ért. örömnap, valamely nagy, jeles, kedves esemény emlékére vagy tiszteletére. Békeinnep, győzelmi innep, lakodalmi innep. Innepet rendezni. Népinnepet tartani. 3) Minthogy az örömnapok rendesen mulatságokkal, eszemiszommal járnak, innep am. mulatság, lakoma, dínomdánom. Lesz ma innep. A gazdag embernek mindig innepe van. 4) Átv. ért. heverő nap. A röst embernek sok innepe van. (Km.).
*INNEPDAL
	(innep-dal) ösz. fn. Innepi vagy innepies dal.
*INNEPĚL
	(id-nep-ěl, id-nap-ol) áth. m. innepěl-t v. inneplětt, htn. ~ni v. innepleni. 1) Bizonyos naot innep gyanánt szentel, vagyis bizonyos vallási esemény emlékére innepet tart. Urunk születése, feltámadása, mennybemenetele napját innepelni. 2) Örömnapot tart. Győzelmet innepelni. Valakinek születése napját meginnepelni. V. ö. INNEP.
*INNEPĚLÉS, INNEPĚLŐ
	l. INNEPLÉS, INNEPLŐ.
*INNEPÉLY
	(id-nep-ély) fn. tt. innepély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pompás szertartások öszvege valamely jeles, nagyszerü esemény kitüntetésére, valamely személy tiszteletére, köz mulatságra stb. Királykoronázási innepély. Lakodalmi innepély. Gyászinnepély. Szélesb ért. udvarias szertartás, mely bizonyos méltósággal jár. Innepélylyel fogadni a követeket.
*INNEPÉLYĚS
	(id-nep-ély-ěs) mn. tt. innepélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Innepélylyel járó, pompás szertartásokkal kitüntetett, udvarias. Innepélyes bemenetet tartani valahová. 2) Széptani ért. oly tárgyról mondjuk, mely a lelket nagy és fontos dolgok tisztelettel teljes várására ébreszti, pl. innepélyes csend, mely a vihart megelőzi, innepélyes népgyülés vagy hallgatás a templomban. 3) Szélesb ért. bizonyos körülményeinél fogva fontos, nagyszerü. Innepélyes igéret, fogadás, eskü. Innepélyes hang, beszéd.
*INNEPÉLYĚSEN
	(id-nep-ély-ěs-en) ih. Pompás szertartásokkal; bizonyos méltósággal és udvarisággal; fontosan és nagyszerüen. Innepélyesen fogadni a felséget. Innepélyesen föllépni nyilvános helyen. Innepélyesen ellenmondani.
*INNEPÉLYESSÉG
	(id-nep-ély-es-ség) fn. tt. innepélyességět, harm. szr. ~e. Innepélyes minőség; innepélyes szertartás.
*INNEPÉNEK
	(innep-ének) ösz. fn. Innepi v. innepies ének.
*INNEPEST
	(innep-est) ösz. fn. Innepet megelőző est. Keresztényi ért. innepelőtti nap, melyen a hivek az innep megszentelésére előleges imákkal és bőjttel készülnek. Karácson innepeste. (Vigilia).
*INNEPI
	(id-nep-i, id-nap-i) mn. tt. innepi-t, tb. ~ek. Innepet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Innepi szokások, öltözetek. Innepi köntösbe öltözködni. Ellentéte: köznapi, hétköznapi, mindennapi.
*INNEPIES
	(id-nep-i-es) l. INNEPI.
*INNEPIESEN
	(id-nep-i-es-en) ih. Innepi módon.
*INNEPILEG
	(id-nep-i-leg) l. INNEPIESEN.
*INNEPISÉG
	(id-nep-i-ség) fn. tt. innepiségět. Innepi állapot; innepi tulajdonság.
*INNEPLAKMA, INNEPLAKOMA
	(innep-lakma v. -lakoma) ösz. fn. Innepkor vagy valamely innepély alkalmával tartott lakoma, vendégség.
*INNEPLÉS
	(id-nep-ěl-és v. id-nap-ol-ás) fn. tt. innepělés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg szertartás, mely által innepelünk.
*INNEPLET
	(id-nep-el-et) fn. tt. innepletět, harm. szr. ~e. A Bécsi codexben am. festivitas, ma: innepély.
*INNEPLŐ
	(id-nep-el-ő v. id-nap-ol-ó) mn. tt. inneplő-t. 1) Innepet ülő, szentelő. Karácsont inneplő, urunk mennybemenetelét inneplő keresztények. 2) Innepre való, mit innepeken szokás viselni. Inneplő köntös, nadrág.
*INNEPNAP
	(innep-nap) ösz. fn. l. INNEP.
*INNEPRONTÁS
	(innep-rontás) ösz. fn. Az innep szabályainak meg nem tartása, áthágása, pl. mezei, általában nyilvános munka által.
*INNEPSZÁMITÁS
	(innep-számitás) ösz. fn. A naptárakban a mozgó innepeknek, mint húsvét, pünkösd stb. bizonyos szabályok szerénti kiszámitása, hogy melyik hónapra, illetőleg melyik napra kell, hogy essenek.
*INNEPSZEGÉS
	(innep-szegés) l. INNEPRONTÁS.
*INNEPTOR
	(innep-tor) l. INNEPLAKMA.
*INNEPÜLÉS
	(innep-ülés) ösz. fn. Valamely innepnek megülése, megtartása.
*INNET v. INNÉT
	v. INNETT v. INNETEN, l. INNEN.
*INNETTOVA
	l. INNENTOVA.
*INNIVALÓ
	(inni-való) ösz. mn. Italul szánt, nyujtott; mit meg lehet inni. Ez innivaló, amaz mosnivaló víz. Ez nem innivaló bor, oly savanyú.
*INNYA
	köznépies tájszó, inni v. innia helyett. Ezen bort lehetetlen meginnya.
*INNYE
	tájdivatos; l. ENNYE, EJNYE.
*INÓ
	falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Inó-n, ~ra, ~ról.
*INÓCZ
	falu Zemplén megyében; helyr. Inócz-on, ~ra, ~ról. Hegy neve is.
*INOG
	(in-og) önh. l. ING, ige.
*INOGÁS
	(in-og-ás) fn. l. INGÁS.
*INOKA
	1) TISZA~, falu Heves megyében; helyr. Inoká-n, ~ra, ~ról. 2) l. INOKFALVA.
*INOKFALVA
	helység Erdélyben, Aranyos székben; helyr. Inokfalvá-n, ~ra, ~ról.
*INOTA
	falu Fejér megyében; helyr. Inotá-n, ~ra, ~ról.
*INŐ
	l. ÜNŐ.
*INPÓK
	(in-pók v. in-bog) ösz. fn. A lábszárak inainak megcsomósodása, különösen a lovaknál. Dunán túl hinpók. V. ö. PÓK, POK, BOG.
*INPÓKOS
	(in-pókos) ösz. mn. Amin inpókféle kóros kinövés van. Inpókos lábu ló. V. ö. INPÓK.
*INPÓKOSODÁS
	(in-pókosodás) ösz. fn. Kóros állapot, midőn a lábszáron inpók nő.
*INPÓKOSODIK
	(in-pókosodik) ösz. k. Inpókossá lesz. Sok állásban, nagy erőködésben meginpókosodik a ló. V. ö. INPÓKOS.
*INRÁNGÁS
	(in-rángás) l. ösz. fn. l. INRÁNGATÁS.
*INRÁNGATÁS
	(in-rángatás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva az inak rángásba hozatnak. Vétetik szenvedő értelemben is, s am. inrángatódzás. Inrángatásban szenvedni.
*INRÁNGATÓDZÁS
	(in-rángatódzás) ösz. fn. Inak szenvedő állapota, midőn ingerültség vagy kóros bántalom miatt rendetlen mozgásokat tesznek.
*INSÉG
	(in-ség) fn. tt. inség-ět, harm. szr. ~e. Gyöke a hiányt, nélkülözést jelentő in, mely megvan az ingyen, incsen (nincsen), inkedik szókban is. Megegyezik vele a héber on, mely nyomort, éhséget jelent. Értelme: szükség, különösen olyan, mely az eleség hiányából ered. Inséget, nagy inséget szenvedni. Végső inségre jutni. Szélesebb ért. nyomorúság, szegénység, nagy csapás.
*INSÉGĚS
	(in-ség-ěs) mn. tt. inségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Inséggel járó, nyomoruságos, élelmi szükségben szenvedő. Inséges állapot. Terméketlen vidék inséges lakosai.
*INSÉGĚSEN
	(in-ség-ěs-en) ih. Szűkölködve, nyomoruságosan, éhséget szenvedve.
*INSÉGĚSKĚDÉS
	(in-ség-ěs-kěd-és) fn. tt. inségěskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Inséges állapotban levés, szenvedés, szükölködés, élelem nélküli nyomorkodás.
*INSÉGĚSKĚDIK
	(in-ség-ěs-kěd-ik) k. m. inségěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Inséges állapotban van, szenved; nyomorusággal, szükséggel küzködik; folytonos nélkülözésben él. V. ö. INSÉG, INSÉGĚS.
*INSÉGĚSKĚDŐ
	(in-ség-ěs-kěd-ő) mn. tt. inségěskědő-t. Inségben szenvedő, tengődő, éhségben nyomorkodó, szükölködő. Inségeskedő árvák, koldusok.
*INSÉGSEGÉLY, INSÉGSEGÉLYEZÉS
	(inségsegély v. -segélyezés) ösz. fn. Segélynyujtás valamely inséges állapotban.
*INSÉGSEGÉLYZŐ
	(inség-segélyző) ösz. mn. Aki vagy ami valamely inségben segélyt nyujt. Inségsegélyző bizottság.
*INSTÁL
	a latin insto után (melynek egyik jelentése: sürgetem, s melyből instantia is származik) a köznép nyelvébe is általment szó, kér, folyamodik, esedezik értelemben.
*INSZAKADÁS
	(in-szakadás) ösz. fn. Inak bénulása, midőn rugalmasságukat, mozgékony erejöket elvesztik. V. ö. INASZAKADT.
*INSZAKGATÁS
	(in-szakgatás) ösz. fn. Inak kóros állapota, különösen csúszos, köszvényes nyavalyája, mely szakgatáshoz hasonló kinos fájdalommal jár.
*INT
	(in-t v. im-t) önh. m. int-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Gyöke vagy a mozgást jelentő in, s rokon az inog, ingat, indúl stb. szókkal, s eredetileg am. mozdít, mozgásba hoz, különösen, szemmozgással, szemhunyással vagy fejbiczentéssel jelt ad, valamit v. valamire mutat, vagy pedig, ami hihetőbb, minthogy az in gyökből eredett többi származékok mély képzéssel és ragozással járnak, a mutató im. l. e czikk végén. Szemével intett nekem. Jobbik szemével intett. Kire intettél? Többször rám intett. Áthatólag am. valakit szóval vagy más jellel figyelmeztet valamire; jó tanács vagy fenyegetés által rá akar beszélni valamire; feddő vagy dorgálóképen szólít. Intelek fiam, hogy vigyázz magadra. Elinteni valakit valamiről. Meginteni a pajkos gyermeket. Tanulásra, szorgalomra, jóviseletre, vallásosságra inteni az ifjuságot. A régi magyar nyelvemlékekben: imt. Imte azért ennek Simon Péter. És intének ő társoknak. (Tatrosi codex). S épen ezek mutatják főkép az im-től származást.
*~INT (1)
	igeképző, kicsinitő átható jelentéssel, mint koppant koppint, koczczant koczczint, zuhant zuhint, osont osint, csattant csattint; néha magánosan is, mint: érint, csapint, nyomint, emelint, tapint, hárint; néha pedig csak az ént v. ent változata, mint: tekint = teként, köhint = köhent, köppint = köppent stb. Erdélyben, kivált Háromszékben még más igéket is kicsineznek vele, pl. dobint, húzint.
*~INT (2)
	névképző, mint az ént módosulata, pl. szerint = szerént, alkalmasint régiesen: alkalmasént, mint régiesen: mént (= mi-ént); így a kint = ként (= ki-ént), mely csak mint névrag van használatban. l. ~ÁNT, ~ÉNT; és V. ö. ~KÉNT.
*INTA
	falu Vas megyében; helyr. Intá-n, ~ra, ~ról.
*INTE, INTÉBB
	l. INTÉN alatt.
*INTĚGET (1)
	(in- v. im-t-ěg-et) önh. m. intěget-tem, ~tél, ~ětt. Szemeivel, vagy bizonyos taglejtésekkel bizonyos jelet vagy jeleket ad. Integetni a távollevőknek, hogy jőjenek. Szemekkel integetni egymásnak. Kalappal, kézzel integetni.
*INTĚGET (2)
	(mint föntebb) áth. és gyakor. Valakit gyakran figyelmeztet valamire; jó tanácscsal vagy feddéssel reá akar birni, beszélni. V. ö. INT.
*INTĚGETÉS
	(in- v. im-t-ěg-et-és) fn. tt. intěgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, melynél fogva valakire, valamivel, vagy valakit gyakran intünk, integetünk. V. ö. INTĚGET.
*INTELEM
	(in- v. im-t-el-em) fn. tt. intelmet. Újabb alkatú szó a latin ,monitus' értelmében. Intő szó.
*INTÉN
	(int-e-en) ih. Alsó mátyusföldi tájnyelven am. jután v. jutányosan, azaz aránylag olcsón, nem drágán, csekély áron. Valamit intén venni. Intén jutottam hozzá. Törzse: inte. Innen intébb áron. Kassai J. szerént pozsonyi tájszólás szerént am. jutányosabb áron. Intébb áron vette, adta el valamely jószágát. E szóban az i a ju, jo, vagyis magas hangon: jö gyök rövidített alakja, olyan, mint: ih juh, ig jog, ihar juhar, idegen jödegen, idő jödő; tehát: intén jöntén.
*INTERES
	a latin interusurium-ból alakított köz ismeretű szó. l. KAMAT. A latin ,interusurium' pedig öszvetett szó inter és usura szókból (az utóbbi ismét utor igéből) s am. közbeneső használat v. jövedelem, míg t. i. a kölcsön visszafizettetik.
*INTES
	(in- v. im-t-es) ih. Baranyai tájszólás szerént am. irányában levő, pl. Torony intes, torony irányában levő, s igehatározókép (mintegy: intest): irányában.
*INTÉS
	(in- v. im-t-és) fn. tt. intés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamivel vagy valamire, vagy valakinek, vagy valakit intünk. A szemek intését megérteni. Az intésre hallgatni, az intést elfogadni. Nem használt neki az intés. Atyai, barátságos, bizodalmas intés. V. ö. INT.
*INTÉST
	(int-e-est); l. INTÉN.
*INTET
	(in- v. im-t-et) fn. tt. intet-ět, harm. szr. ~e. Azon jelek vagy szók, melyekkel intünk. Az első intetre megjelenni.
*INTETLEN
	(in- v. im-t-etlen) mn. tt. intetlen-t, tb. ~ěk. Akit nem intettek, intés által nem figyelmeztettek. Határozóképen am. intet nélkül.
*INTETLENÜL
	(in- v. im-t-etlen-ül) ih. Intet nélkül, nem figyelmeztetve. A pajkoskodó gyermeket nem kell intetlenül hagyni.
*INTETŐ
	(in- v. im-tet-ő) mn. és fn. tt. intetőt. Aki vagy ami intet, megintést eszközöl. Leginkább törvénykezési eljárásban divatozik. (Latinul: admoneri curans).
*INTÉZ
	(in- v. im-t-e-ez, v. in-t-ő-ez), áth. m. intéztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Képzésre olyan, mint: tető, tetéz. Értelme: valamit intés, figyelmeztetés, útmutatás által elrendez, elhelyez, vagy közvetlen működés által valamely tárgyhoz tartozó dolgokat oly mozgásba hoz, hogy mindenik kellő helyét foglalja el. Mindkét értelme a mozgást jelentő in gyökből magyarázható. Más elemzés szerint: il-t-éz, azon il gyöktől, melyből illik, illeszt, illeszkědik származtak, vagyis intéz = iltéz v. illetez, azaz illetően, kellőleg, helyesen rendez valamit. Innepélyes menetet, nyilvános mulatságot, csatát intézni, elintézni. Oda intézni a dolgok folyamát, hogy stb. Ha lehet, intézzük el a dolgot barátságosan. Szorosb ért. valami újat alkot, rendez, valaminek v. bizonyos czélnak elérésére rendelkezik. Iskolákat, dologházat, kórházat intézni; szokottabban: intézkedni valamiről v. valaminek létesülendéséről. Innen ered az intézet szó. Közelítő ragu névvel am. valakihez utasít, igazít, valaki felé fordít. Leveleidet hozzám intézd. Nem tudom, kihez intézzem beszédemet.
*INTÉZÉS
	(int-ő-ez-és) fn. tt. intézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit intézünk. V. ö. INTÉZ, A csatarend intézését a fővezérre bízni. A tisztujítás elintézését választmányra bízni.
*INTÉZET
	(int-ő-ez-et) fn. tt. intézet-et, harm. szr. ~e. 1) Szélesb ért. rendelet vagy rendelkezés, mely által bizonyos dolgok elhelyeztetnek, czélszerüen alkalmaztatnak. Felsőbb intézetek szerént cselekedni. Országos intézet, polgári intézet. Ez értelemben szokottabban: intézmény. 2) Szorosb ért. bizonyos czélok elérésére alkotott társadalmi alapitvány. Iskolai, katonai, papi intézet. Kisdedovó, dolgozó intézet. Betegek, árvák intézete. Tudományos, kereskedelmi intézet. 3) Végintézet, am. végrendelet, testamentom.
*INTÉZETI
	(int-ő-ez-et-i) mn. tt. intézeti-t, tb. ~ek. Intézetre vonatkozó, ahoz tartozó, azt illető. Intézeti szabályok, szokások, rendtartások. Intézeti orvos, felügyelő.
*INTÉZĚTT (1)
	(int-ő-ez-ětt) mn. tt. intézětt-et. 1) Bizonyos czélra rendelt, szánt. Jól, roszul intézett hagyomány. 2) Helyezett, alkalmazott. Csatarendre intézett seregek.
*INTÉZĚTT (2)
	(mint föntebb) fn. Váltójogi ért. azon személy, kire vagy kihez a kibocsátott váltó kifizetése utaltatik. (Trassat). Máskép és szabatosabban: intézvényzett.
*INTÉZGET
	(int-ő-ez-ěg-et) gyakorító áth. Folytonosan, vagy egymásután több dolgot intéz.
*INTÉZKĚDÉS
	(int-ő-ez-kěd-és) fn. tt. intézkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, am. rendelkezés; a dolgoknak bizonyos czélra rendelése, szánása, elhelyezése. Intézkedéseket tenni. V. ö. INTÉZKĚDIK. Különösen, am. végrendelkezés, testamentomcsinálás.
*INTÉZKĚDIK
	(int-ő-ez-kěd-ik) k. m. intézkěd-tem, ~tél, ~ětt. Rendelkezik, bizonyos czélra előkészületeket tesz. Intézkedni a nevelésről, falusi iskolákról. Ideje, hogy intézkedjünk róla v. felőle. Szoros ért. végrendeletet tesz. Jószágairól intézkedni. Halál esetére intézkedni.
*INTÉZMÉNY
	(int-ő-ez-mény) fn. l. INTÉZET és INTÉZVÉNY, (1).
*INTÉZŐ
	(int-ő-ez-ő) fn. tt. intéző-t. Személy, ki valamit intéz, rendez, alapít. Váltójogi ért. ki a váltólevelet kifizetésül máshoz utasítja, intézvényző, tukványzó.
*INTÉZŐLEVÉL
	(intéző-levél) ösz. fn. lásd: INTÉZVÉNY, (2).
*INTÉZVÉNY
	(int-ő-ez-vény) fn. tt. intézvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. 1) l. INTÉZET, (1). 2) Írott rendelet, t. i. az igazgató vagy kormányzó hatóságnak az illető hivatalokhoz bocsátott rendelete, melyhez magukat tartaniok kell. A megyéhez, városhoz, egyetemi tanácshoz küldött intézvények. (Intimatum). 3) Váltójogi ért. oly váltólevél, melynek kifizetése máshoz vagy másra intéztetik, máskép: tukvány. (Tratta).
*INTÉZVÉNYĚS
	(int-ő-ez-vény-ěs) fn. tt. intézvényěs-t, tb. ~ěk. Váltójogi ért. azon személy, kinek részére vagy javára, rendelkezésére a váltó kibocsáttatik. (Remittent). Máskép és szabatosabban rendelményes, kinek t. i. rendelményére bocsáttatik ki a váltó; amannál azért jobb kifejezés, mert ,intézvény' tulajdonképen csak idegen váltót, tukványt jelentvén, ,intézvényes' is csak ilyenről volna mondható, holott ,Remittent' mind saját, mind idegen váltóban van, s a ,rendelményes' szó (kinek rendelményére bocsáttatik akár saját, akár idegen váltó) mindkét nemü váltók irányában alkalmazható.
*INTÉZVÉNYĚZ
	(int-ő-ez-vény-ěz), INTÉZVÉNYĚZĚTT stb. lásd: TUKVÁNYOS, TUKVÁNYOZOTT.
*ITOM
	puszta Somogy megyében; helyr. Intom-ba, ~ban, ~ból.
*INTŐ
	(in- v. im-t-ő) mn. tt. intő-t. Aki int, figyelmeztet, valamire nézve ovatossá tesz. Átv. ért. mondjuk tárgyakról is, mely esetben öszvetett szót alkot, pl. Intőlevél, intőbeszéd. Intőjelek. Mint főnév jelent személyt, ki int, figyelmeztet stb., pl. Intő által emlékeztetni valakit az adósság megfizetésére.
*INTŐGYÍK
	(intő-gyík) ösz. fn. Fehér és fekete csikos gyíkfaj Kelet- és Nyugotindiában, mely a crocodil közelítését erős sziszegés által elárulja, s ez által az embereket mintegy ovakodásra inti. (Lacerta monitor).
*INTŐJEL
	(intő-jel) ösz. fn. Jel, mely valaminek eltávoztatására figyelmeztet, pl. a városokban utczaburkoláskor éjnek idején valamely oda tett lámpa.
*INTŐLEVÉL
	(intő-levél) ösz. fn. Hivatalos levél, mely által valaki megintetik. Különösen oly levél, mely valakit figyelmeztet, hogy a törvény rendeletét teljesítse.
*INTŐRÁK
	(intő-rák) ösz. fn. Rákfaj, mely feje fölé kinyujtott ollóit mozgatja, mintha integetne velök. (Cancer vocans).
*INTŐTÁBLA
	(intő-tábla) ösz. fn. Valaminek elkerülésére figyelmeztető tábla, melyre a figyelmeztető szavak vannak írva. V. ö. INTŐJEL.
*INTVÉNY
	(in- v. im-t-vény) fn. lásd: INTŐLEVÉL.
*INY, INYBĚTÜ, INYDAGANAT stb.,
	l. ÍNY, ÍNYBĚTŰ, ÍNYDAGANAT stb.
*IP (1)
	fn. tt. ip-at. Személyragozva: ipam, ipad, ipa v. ipja, ipunk, ipatok, ipjok. Legközelebb rokonságban áll az ap szóval, mind hangra, mind tárgyra nézve, mert az ap tiszta gyöke az apa szónak, s jelent természetes, nemző atyát, az ip pedig jelenti a férj nejének vagy nő férjének atyját, vagyis a férj ipja egy személy a nő atyjával és viszont. Eb fél, kutya fél, míg az öreg ipam él. (Km.). Mintegy kisebbik, másodrendű apa. Tájszokásilag: ipa és após. Héber nyelven ibba, finnlap nyelven appa.
*IP (2)
	elvont gyöke ipar szónak és származékainak, l. IPAR.
*IPA
	tájszó ip helyett. Személyragozva: ipám, ipád, ipája v. ipja. Oly toldalékos szó, mint a szintén tájdivatos huga, hugám, hugád, e helyett: húg, húgom, húgod.
*IPACSFA
	helység Baranya megyében; helyr. Ipacsfá-n, ~ra, ~ról.
*IPALL
	áth. m. ipall-ott, htn. ~ni v. ~ani. Molnár A. szerént am. valamit elföd, eltakar, hallgatva elmellőz, eltitkol. Jóformán kiavult és homályos eredetű ige, hacsak a latin pallio-tól nem származtatjuk.
*IPAR
	(ip-ar) fn. tt. ipar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyökeleme a mozgást, előre törekvést jelentő i, melyhez p ajak- vagy fuvó betü járulván, lett ip gyök, mint csa, csi, kö, szo hangutánzókból: csa-p, csi-p, kö-p, szo-p. E szerént ip am. mozog, mozdít v. mozdítani törekszik. Innen ar (erőt jelentő) képzővel származott: ipar, azaz erős mozgás, törekvés, haladás, melyben valaki teljes erejét megfeszíti. Újabb s ,iparkodik' igéből elvont szó. Különösebb jelentése: szorgalom a kézi és gyári müvek eléhozásában, jövesztésében, műipar. Előmozdítani a hazai ipart. A szanszkrit nyelvben par v. pur am. elő-, v. előremozdít, melylyel rokoníttatik a latin prae, primus, prior is stb. V. ö. IMPORÍT.
*IPARADÓ
	(ipar-adó) ösz. fn. A kézmivekre vetett adó neme.
*IPARÁG
	(ipar-ág) ösz. fn. A műiparnak egyes faja, szakmája, pl. asztalos-, kalapos-, lakatos-, órásmesterség stb.
*IPARÁRU
	(ipar-áru) ösz. fn. Lásd: IPARCZIKK, 2).
*IPARCZIKK
	(ipar-czikk) ösz. fn. 1) Valamely kézi és gyári mű; 2) különösebben mint áruczikk.
*IPAREGYESÜLET, IPAREGYLET
	(ipar-egyesület v. -egylet) ösz. fn. Az ipart, műipart, iparszorgalmat pártoló s előmozdítani törekvő egylet.
*IPARÉLET
	(ipar-élet) ösz. fn. A műiparnak kisebb-nagyobb virágzása. Hazánkban az iparélet még nincs kifejlődve.
*IPARFORGALOM
	(ipar-forgalom) ösz. fn. Az iparnak sürgése, forgása, iparból eredő adásvevés.
*IPARGÁT
	(ipar-gát) ösz. fn. Ipar haladását hátráltató akadály.
*IPARI
	(ip-ar-i) mn. tt. ipari-t, tb. ~ak. Ipart illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ipari kedvezések.
*IPARILAG
	(ip-ar-i-lag) ih. Ipar szerint, ipar által, ipar segedelmével. Iparilag eléállított kézmüvek.
*IPARINTÉZET
	(ipar-intézet) ösz. fn. Intézet a műipar előmozditására, emelésére, pártolására.
*IPARISKOLA
	(ipar-iskola) l. IPARTANODA.
*IPARJOG
	(ipar-jog) ösz. fn. 1) Jog, jogositvány valamely iparüzésre. 2) Lásd: IPARTÖRVÉNY.
*IPARKAMARA v. ~KAMRA
	(ipar-kamara) ösz. fn. Általában a műipart, iparosokat, iparosztályt a hatóságok, s kormány irányában képviselő testület.
*IPARKODÁS
	(ip-ar-kod-ás) fn. tt. iparkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos munkálkodásban, cselekvés nemében előre törekvés, működő erők megfeszítése, rendkivüli mozgása. Iparkodásra serkenteni az ifjuságot.
*IPARKODIK
	(ip-ar-kod-ik) k. m. iparkod-tam, ~tál, ~ott. Erejét megfeszitve működik, munkálkodik, előre haladni törekszik, siet. Iparkodjál vele, mert elkésel. A tüzes ló iparkodik megelőzni versenytársát. Nagyra iparkodjál, ha középszerűt akarsz nyerni. (Km.). Eliparkodott, hogy jókor haza érjen. Föliparkodni a hegyre. Különösen, kézmivek eléállitásában gyakorolja magát, szorgalmasan űzi a mesterségeket. V. ö. IPAR.
*IPARKODÓ
	(ip-ar-kod-ó) mn. tt. iparkodó-t. Erejét megfeszítve működő, dolgozó, előre törekvő, siető. Iparkodó munkások, kézmivesek. Haza felé iparkodó utasok. Iparkodó lovak.
*IPARLOVAG
	(ipar-lovag) ösz. fn. Szerencsevadászok gúnyneve, kik azon iparkodnak, hogy dolog és hivatal nélkül csalás által megélhessenek; különösen, városi naplopók és csalók.
*IPARMUTATVÁNY
	(ipar-mutatvány) ösz. fn. Ipari kézmű, melyet valaki mint kitünő jelességü müvét szemlélésre kiállít.
*IPARMŰ
	(ipar-mű) ösz. fn. Különös iparral, gonddal, ügyességgel készített mű. Szélesb ért. minden kéz- vagy gyármű.
*IPARMŰKIÁLLITÁS
	(ipar-mű-ki-állítás) ösz. fn. Válogatott iparművek, melyeket iparüző városokban vagy országokban az iparosok köz szemlélésre kitesznek, közönségesen hozzájok mellékelve áraik jegyzékét is. Újabban: iparműtárlat.
*IPARMŰTÁRLAT
	(ipar-mű-tárlat) l. IPARMŰKIÁLLITÁS.
*IPAROL
	(ip-ar-ol) k. m. iparol-t v. iparlott, htn. ~ni v. iparlani. Székely tájszólás szerént am. valamitől hátra húzza magát, s mintegy hátrafelé iparkodik, törekszik. Egy szikrát sem iparol, azaz nem megy hátrább, vagy nem fél. (Tájszótár).
*IPAROS (1)
	(ip-ar-os) mn. tt. iparos-t v. ~at, tb. ~ak. Iparüző, iparmüvekkel foglalkozó, kézmives. Iparos osztály. Iparos legénység.
*IPAROS (2)
	(mint föntebb) fn. tt. iparos-t, tb. ~ok. Kézmives, mesterember, gyármunkás. Ezen város nagy része iparosokból áll.
*IPAROSZTÁLY
	(ipar-osztály) ösz. fn. Iparosok (öszves vagy egyes) testülete.
*IPARSEGÉLYZÉS
	(ipar-segélyzés) ösz. fn. Segélynyujtás az ipar emelése vagy pártolására.
*IPARSZABADSÁG
	(ipar-szabadság) ösz. fn. Szabadság, melynél fogva ipart kiki űzhet, a nélkül, hogy szoros czéhbeli szabályok vagy más gátok akadályoznák.
*IPARTANODA
	(ipar-tanoda) ösz. fn. Tanoda, melyben iparosokat képző ismeretek, tudományok adatnak elé, pl. természettan, vegytan, moztan, mértan stb.
*IPARTÁRLAT
	(ipar-tárlat) l. IPARMŰKIÁLLITÁS.
*IPARTÉR
	(ipar-tér) ösz. fn. A műipar mezeje, az iparágak öszvesége.
*IPARTERMÉNY
	(ipar-termény) ösz. fn. Helytelen öszvetétel, mert az iparművek nem teremnek, hanem készittetnek, tehát helyesen: iparkészitmény, vagy ha a productum szónak általános értelmét akarjuk visszaadni: iparjöveszték. Közönségesen elharapódzottak a termel, termelés, termény szók a ,producere', ,productio', ,productum' általános értelmében; pedig a csizma, posztó, asztal stb. nem terem, tehát nem is termeltethetik, hanem készittetik. A most kijött kereskedelmi műszótárban ezek jöveszt, jövesztés, jöveszték szókkal adatnak.
*IPARTERÜLET
	(ipar-terület) ösz. fn. Egy v. több iparág kisebb-nagyobb kiterjedése egy vagy több tartományban.
*IPARTÖRVÉNY
	(ipar-törvény) ösz. fn. Az ipar emelésére, ótalmazására szolgáló törvény.
*IPARÜGYLET, IPARÜZLET
	(ipar-ügylet v. -üzlet) ösz. fn. Ügylet vagy üzlet valamely iparágban.
*IPARÜZÉS
	(ipar-üzés) ösz. fn. Iparmü készitésével foglalkodás.
*IPARÜZŐ
	(ipar-üző) ösz. mn. és fn. Iparmüvekkel foglalkodó, kézmives, gyáros, iparos, gyármunkával foglalkodó.
*IPARVÁLLALAT
	(ipar-vállalat) ösz. fn. Vállalat, mely valamely iparüzéssel foglalkodik, valamely iparüzésbe fekteti tőkéjét, iparüzésre fordítja munkásságát.
*IPARVÁLLALATI
	(ipar-vállalati) ösz. mn. Iparvállalatra vonatkozó, azt illető, ahoz tartozó.
*IPĚRĚDIK
	dunántuli tájszó, mely valószinüleg éperedik igéből alakult, mint értelméből kitünik, mert am. betegség után lábadoz, gyógyúl, felépül. Alakjára nézve olyan, mint: cseperedik, guzsorodik, zsugorodik.
*IPLIK
	fn. tt. iplik-ět, harm. szr. ~je. Csizmazia műszó, s am. külső vastag varrás a paraszt csizma sarkán. Innen: iplikre kotyogtatni am. a sarkantyúzatlan csizmát tánczban összeverni. Mint alakja mutatja, hihetőleg idegen származatú, talán a német Fleck (flicken) szóból módosítva.
*IPOLY (1)
	fn. tt. Ipoly-t v. Iplyot. Felső-Magyarországi folyó, mely Esztergomon alúl hontmegyei oldalról a Dunába szakad.
*IPOLY (2)
	férfi kn. tt. Ipoly-t. Hippolitus.
*IPOLY (3)
	puszta Nógrád megyében; helyr. Ipoly-on, ~ra, ~ról.
*IPOLY-BALOG
	falu Hont megyében; helyr. ~Balog-on, ~ra, ~ról.
*IPOLY-BOLYK
	falu Nógrád megyében; helyr. ~Bolyk-on, ~ra, ~ról.
*IPOLY-DAMÁSD
	falu Hont megyében; helyr. ~Damásd-on, ~ra, ~ról.
*IPOLY-FÖDÉMES
	falu Hont megyében; helyr. ~Födémes-ěn, ~re, ~ről.
*IPOLYMELLÉK
	(Ipoly-mellék) ösz. fn. Hontvármegye része, mely az Ipoly vize mellett fekszik.
*IPOLYSÁG
	mváros Hont megyében; helyr. Ipolyság-on, ~ra, ~ról.
*IPP
	falu Kraszna megyében; helyr. Ipp-on, ~ra, ~ról.
*IPPASZKODIK
	(ip-asz-kod-ik, a p csak hangsuly miatt van kettőztetve, mint éppen = épen); k. m. ppaszkod-tam, ~tál, ~ott. Székely szó. Kriza J. szerént am. (kivergődni, előmenni) iparkodik. Oly alkotású, mint: kapaszkodik, terpeszkedik stb. "No kis legény ippaszkodj! Küs leányhoz ragaszkodj." Székely tánczvers. (Kriza).
*IPRIKA
	fn. tt. iprikát. Népies köz nyelven am. emberganéj.
*IPRIKÁL
	(iprika-al) önh. m. iprikált. Népiesen szólva am. szarik. Eliprikálta magát.
*IR (1)
	elvont gyök, mely különféle értelmű származékokban fordul elé, mi oda mutat, hogy gyökeleme i, különféle értelemmel bir. 1) Az elavult irgat, irgik, továbbá a ma is divatozó irgalom, irgalmaz stb. szókban nem egyéb, mint öszvevont ior, s gyökeleme a hangutánzó i. V. ö. IRG. 2) Az iram, iramlik, irány, irányoz szókban jelent bizonyos pontra czélzó vagy siető, mozgó vonalt, s gyökeleme a mozgást jelentő i, egyesülve az erőt jelentő r-rel. 3) Az iró, iromba, írt szókban, s ezek származékaiban levő ír, eredetileg hosszú, s jelent metszést, vágást, huzást, vonást, kenést, s rokon ró szóval. Lásd különösen mindegyiket saját rovata alatt.
*IR (2)
	ige és fn. l. ÍR.
*IR (3)
	v. ÍR, l. IRHONI.
*IRACS
	(ír-acs) fn. tt. iracs-ot, harm. szr. ~a. Festői műszó, s am. festékanyagból alakított és megszárított ecset, melylyel szárazan festenek. Iracscsal festeni, am. száraz festékkel. (Pastelle). Gyöke: ír.
*IRACSFESTŐ
	(iracs-festő) ösz. fn. Festő, ki iracscsal, azaz száraz festékkel fest.
*IRALA
	hely Erdélyben, Csik székben; helyr. Iralá-n, ~ra, ~ról. Mintha az Ural-tól vette volna nevét.
*IRALMÁR
	(ir-al-om-ár) fn. tt. iralmár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Iralommal foglalkodó személy, tudományos ember.
*IRALOM
	(ir-al-om) fn. tt. iralmat, harm. szr. ~a. Irásba foglalt ismeretek öszvege a tudományok vagy szépmüvek bizonyos ágában. Mely ha szélesb értelemben vétetik, helyesebben: irodalom. Szép iralom, tudományos iralom. Franczia, német, angol, magyar iralom. Ó világ, új világ irodalma. Öszves irodalom.
*IRÁLY
	(ír-ály) fn. tt. irály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán irásmód, mely által gondolatainkat czélszerüleg eléadni törekszünk. Felsőbb, közép, alsó nemü irály. Történeti, bölcsészeti irály. Prósai, költői irály. Tiszti, hivatalos irály. (Stylus).
*IRÁLYBELI
	(irály-beli) ösz. mn. Irályt illető, arra vonatkozó. Irálybeli gyakorlat. Irálybeli hiba.
*IRÁLYMÜVÉSZ
	(irály-művész) ösz. fn. Aki az irályt müvészileg érti s alkalmazza.
*IRÁLYOZ
	(ir-ály-oz) áth. m. irályoz-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos irásmódba szerkeszt, alakít.
*IRÁLYTAN
	(irály-tan) ösz. fn. Tanitás, szabályok öszvege az irályról.
*IRÁLYZAT
	(ir-ály-oz-at) fn. tt. irályzat-ot, harm. szr. ~a. Valamely műben az irály egészben véve.
*IRAM (1)
	(ir-am) fn. tt. iram-ot, harm. szr. ~a. Gyökeleme a mozgást jelentő i, melyből lett az elavult ir, azaz erősen mozog, siet, innét ir-am, mint fut futam, foly folyam. Magának az r betűnek is egyik jelentése a mozgás, pl. rohan, robog, rándúl, rándít, és több számos szókban. Ennél fogva iram am. erősen vagy sietve mozgás, előre haladás, futás. Rokon vele a szanszkrit rí v. ri, latin ruo, német rennen, góth rinnan, angol (to) run stb.
*IRAM (2)
	(ir-am) fn. tt. iramot. Lásd: IRAMSZARVAS.
*IRAMAT
	(ir-am-at) fn. tt. iramat-ot, harm. szr. ~a. Sebes menésü mozgalom, siető haladás. Olyan szó, mint: futamat, folyamat. V. ö. IRAMIK.
*IRAMBÖGÖLY
	(iram-bögöly) ösz. fn. Bögölyfaj, mely az iramszarvasokat csipdesi.
*IRAMGÍM
	(iram-gím) ösz. fn. Nőstény iramszarvas.
*IRAMHAJÓ
	(iram-hajó) ösz. fn. Sebesen járó hajó.
*IRAMIK
	(ir-am-ik) k. m. iram-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Sebesen fut, elfut. "Néz Ilma s zavartan iramni akar; Oly édesen esdik az ifjú: Ó lyánka! szemed nyila szívbe talált, Kéj rengeti habjait és bú." Kisfaludy K. Különösen, nagyobb négylábu állatokról, vadakról mondják, midőn az üldözők elől sietnek. Máskép: iramlik, iramodik, iramoszik, iramúl. Szorosabb ért. bizonyos vonalban, és czél felé fut, mi kitünik azon eszmerokonságból, mely az iramik és irány szók között van.
*IRAMÍT
	(ir-am-ít) áth. m. iramított, htn. ~ni v. ~ani. Iramodni készt vagy enged.
*IRAMLIK
	(ir-am-ol-ik) k. m. iraml-ott, htn. ~ani. l. IRAMIK. ..."Az egész nép, mint vert had, elomlik, Száguldva mezőben szanaszét iramlik." Arany J.
*IRAMLÓS
	(ir-am-ol-ó-os) mn. l. IRAMOS.
*IRAMODÁS
	(ir-am-od-ás) fn. tt. iramodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. A futásnak azon neme, midőn a nagyobb, különösen négylábu vadállat sebes léptekkel halad, pl. ha űzik, kergetik, vagy ő mást vesz üzőbe.
*IRAMODIK
	(ir-am-od-ik) k. m. iramod-tam, ~tál, ~ott. Szoros ért. iramni kezd bizonyos czél felé, bizonyos vonalban. A szarvas neki iramodik az erdőnek. Szélesb ért. am. sebesen fut, siet. V. ö. IRAMIK.
*IRAMOS
	(ir-am-os) mn. tt. iramos-t v. ~at,, tb. ~ak. 1) Futós, sebes, gyors. Iramos vadak. 2) Átv. ért. s vegytanilag am. repülékeny, elszálló. A testek iramos részei (volatilis). 3) Sima, sikos, csuszós, melyen iramni könnyen lehet. Iramos jég.
*IRAMSZARVAS
	(iram-szarvas) ösz. fn. A szarvasok neméhez tartozó állatfaj, Európa és Ázsia legéjszakibb részein, előre hajuló, s végén lapátalakú agancscsal, és igen gyorsan futó lábakkal. Az illető tartományok lakosainak igen hasznos házi állata. (Cervus tarandus).
*IRAMÚL
	(ir-am-úl) önh. m. iramúltam. Lásd: IRAMODIK.
*IRÁNT
	(ir-án-t v. ir-ánt) névutó. Törzsökül tekintethetik az irány főnév is, mely t képzővel határozó gyanánt használtatik. Így lesznek a látomás, lépés, sebes szókból: látomást (szemlátomást), lépést (lépést menni), sebest (vágtatni) határzók; mely esetben köz szokás szerént, könnyebb kiejtés végett az y elhagyatik. 1) Am. valami felől, vagy miatt. A könyvek iránt már szólottam a könyvárussal. A fizetés iránt kivánnék veled értekezni. 2) Am. nézve, valamire való tekintettel v. tekintetből, másként: irányában. Mások iránt illemmel viseltetni. Személyragozva: irántam, irántad, iránta stb. Irántam ne gondoskodjál. Irántad mindig jó szivvel voltam.
*IRANY
	(ir-any) fn. tt. irany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Külső tekintetre a fémekhez hasonló, vegyviszonyaiban azonban a kén és retenyhez (Selenium), tehát fémdékekhez v. fémdedekhez csatlakozó elem, minél fogva némely vegyészek által a fémek, mások által ellenben a fémdedek rovatába soroltatik. Fölfedezte 1782-ben az erdélyországi iranytartalmú érczekben Reichensteini Müller. Iranynak neveztetett azon sajátságánál fogva, miszerint az úgynevezett irlában (Schrifterz) irott betűkhöz némileg hasonlitó jegeczekben jön elé. Latin neve Tellurium, földünk latin nevétől a tellustól kölcsönöztetett. (Török J. tanár).
*IRÁNY
	(ir-ány) fn. tt. irány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Kitüzött pont vagy czél, mely felé valami intéztetik, helyeztetik, igazíttatik. Kitűzni, kijelölni az irányt. Az ágyukat a várkapu irányában állítani fel. Elvéteni, eltéveszteni az irányt. 2) Vonal, mely bizonyos czél felé intéztetik, húzatik, halad. Töröny irányában menni, futni. Két különböző irányban kimért utak. Egy irányban sietni. 3) Csillagászi eszköz, mely a föld futását a nap körül, s a hold járását a föld körül ábrázolja. 4) Átv. ért. mondjuk szellemi tárgyakról is, mennyiben bizonyos irányt követnek, kapnak, iránynak indulnak, azaz bizonyos czélra működnek. Irányt adni az ifju tehetségeinek. 5) Személyragos állapotban a köz értelmen kivül (l. 1) pont), am. valakire nézvest, valakire való tekintettel. Irányomban nem úgy cselekedett, mint kellett volna. Én ő irányában mindig méltányos voltam. Különbözik: arány.
*IRÁNYADÁS
	(irány-adás) ösz. fn. Cselekvés, szólás stb. mely vezérfonalul szolgál.
*IRÁNYADÓ
	(irány-adó) ösz. mn. Olyan cselekvény, magaviselet, szózat, szabály stb. mely mind maguknak a cselekvőknek, mind másoknak mintegy vezérelvül, vezérfonalul szolgál. Az irányadó körökben a mienktől eltérő nézet uralkodik.
*IRÁNYÉK
	(irány-ék) ösz. fn. Az ágyusoknál jelenti azon éket, melyet irányzás végett az ágyu alá tesznek.
*IRÁNYÉLET
	(irány-élet) ösz. fn. Életmód, mely valamely kitüzött irányhoz, czélhoz alkalmazkodik.
*IRÁNYESZME
	(irány-eszme) ösz. fn. Eszme, gondolatkép, mely valamely műben vezérfonalul szolgál.
*IRÁNYHAJHÁSZAT
	(irány-hajhászat) ösz. fn. Az irány tulságos keresése szépmüvekben.
*IRÁNYKÖLTEMÉNY
	(irány-költemény) ösz. fn. Költői mű, melyben nem annyira tisztán maga a költői tökély és széptani általános igények, hanem még valamely mellékes bölcseleti, politikai stb. elvek szolgálnak vezérfonalul.
*IRÁNYLIK
	(ir-ány-l-ik) k. m. iránylott. l. IRÁNYÚL.
*IRÁNYMESTER
	(irány-mester) ösz. fn. Elnök a czéhbeli mesteremberek tanácskozásában, ki a vitatkozásoknak irányt ad.
*IRÁNYMŰ
	(irány-mű) ösz. fn. Általán valamely szépmű, melyben a széptani igényeken túl valamely mellékes czél is szerepel.
*IRÁNYNÉZET
	(irány-nézet) ösz. fn. Nézet, vélemény, melyet valaki valamely cselekvény v. mű irányáról táplál magában.
*IRÁNYOS
	(ir-ány-os) mn. tt. irányos-t v. ~at, tb. ~ak. Bizonyos iránypont felé intézett, egyenes, nem görbe. Irányos út. Egyirányos vonalak.
*IRÁNYOSSÁG
	(ir-ány-os-ság) fn. tt. irányosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami irányos, egyenes vonalú.
*IRÁNYOZ
	(i-r-ány-oz) áth. m. irányoz-tam, ~tál, ~ott v. irányzott, htn. ~ni v. irányzani, par. ~z. 1) Valamit bizonyos irány felé igazít, alkalmaz, helyez. Ágyút irányozni a várkapu ellen. Mellemnek irányozta a szuronyt. 2) Visszaható névmással am. tájékoz. Semmikép sem tudja irányozni magát.
*IRÁNYOZÁS
	l. IRÁNYZÁS.
*IRÁNYPONT
	(irány-pont) ösz. fn. Czélpont, mely felé az irányvonal igazíttatik; irányul kitűzött pont.
*IRÁNYREGE
	(irány-rege) ösz. fn. Mellékes irány kitüzése valamely regében. V. ö. IRÁNYZATI, IRÁNYKÖLTEMÉNY.
*IRÁNYREGÉNY
	(irány-regény) ösz. fn. Valamely mellékes irány kitüzése a regényben. V. ö. IRÁNYZATI, IRÁNYKÖLTEMÉNY.
*IRÁNYSZÖG
	(irány-szög) ösz. fn. Szög, melyet bizonyos irányban menő egyenes vonal azon térrel képez, mely felé irányoztatik. (Angulus directionis).
*IRÁNYT
	l. IRÁNT.
*IRÁNYTŰ
	(irány-tű) l. DELEJTŰ.
*IRÁNYÚL, IRÁNYUL
	(ir-ány-úl) önh. m. irányúlt. Irányt tart, valamely irány felé mutat, törekszik. Nézetem oda irányúl. Minden tettei a haza javára irányúlnak. Ezen szóban némi önkéntesség rejlik a különben hasonló értelmü iránylik, irányzódik igék ellenében.
*IRÁNYÚLÁS, IRÁNYULÁS
	(ir-ány-úl-ás) fn. tt. irányúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Iránytartás, irány felé mutatás, törekvés. V. ö. IRÁNYÚL.
*IRÁNYÚT
	(irány-út) ösz. fn. Út, mely bizonyos tárgy vagy czél felé intéztetik.
*IRÁNYVÁLTOZAT
	(irány-változat) ösz. fn. Általán, az irányvonalnak más czélpont felé fordulata. Különösen, midőn a delejtű iránya fordúl.
*IRÁNYVONAL
	(irány-vonal) ösz. fn. Vonal, melyen bizonyos tárgy a czél felé siet vagy intéztetik.
*IRÁNYZÁS
	(i-r-ány-oz-ás) fn. tt. irányzás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit bizonyos czélpont felé igazítunk. 2) Tájékozás. V. ö. IRÁNYOZ.
*IRÁNYZAT
	(ir-ány-oz-at) fn. tt. irányzat-ot, harm. szr. ~a. 1) Valaminek bizonyos czél felé igazított, intézett állapota. Ugyanazon irányzatban menni. Más-más irányzatban repülő madarak. 2) Szellemi működés állapota, midőn a működő erők valamely kitüzött czélra törekesznek. 3) A delejtűnek bizonyos irány felé hajlott állapota.
*IRÁNYZATI
	(ir-ány-oz-at-i) mn. tt. irányzati-t, tb. ~ak. Irányzatot illető, arra vonatkozó, bizonyos irányzattal biró. Különösen: irányzati költemény, mely nem csupán arra törekszik, hogy a széptan általános igényeit kielégítse, hanem bizonyos mellékeszme kifejtését tűzte ki tárgyul. Irányzati regények (tendentialis).
*IRÁNYZATLAN
	(ir-ány-oz-atlan) mn. tt. irányzatlan-t, tb. ~ok. Minek bizonyos irányzata nincsen, mi egyenesen nem intéztetik valamely határozott czél felé. Határozókép am. irányzat nélkül.
*IRÁNYZATLANUL
	ih. Irányzat nélkül, bizonyos czélpont felé nem igazítva.
*IRÁNYZÓDIK
	(ir-ány-oz-ód-ik) külszenvedő; m. irányzód-tam, ~tál, ~ott. l. IRÁNYÚL.
*IRÁS
	minden öszvetételeivel együtt, lásd: ÍRÁS.
*IRÁSZ (1)
	l. ÍRÁSZ.
*IRÁSZ (2)
	puszta Bihar megyében; helyr. Irász-on, ~ra, ~ról.
*IRAT
	minden öszvetételekkel együtt, lásd: ÍRAT.
*IRATOS
	ALMÁS~ v. PONYVAHÁT, falu Arad megyében; DOMB~, falu Csanád megyében; KIS~, falu Csanád megyében; FORRAI-NAGY~, falu Arad megyében. Helyr. Iratos-on, ~ra, ~ról.
*IRBONTALAN
	mn. tt. irbontalan-t, tb. ~ok. Székely tájejtéssel am. idomtalan. Irbontalan nagy. Alkalmasint ildomtalan-ból módosúlt.
*IRDA
	(ir-da) fn. tt. irdát. l. IRODA alatt.
*IREG
	ALSÓ~, puszta, FELSŐ~, mezőváros, MEGYES~, puszta Tolna megyében; helyr. Ireg-ěn, ~re, ~ről.
*IREGFOROG
	(ireg-forog) ikerített ige, melynek mindkét része ragoztatik. Iregni-forogni, iregtem-forogtam, irgett-forgott. Máskép: sürögforog, melyben mindkét szó önállólag is használtatik.
*IRÉGY
	régies, irígy helyett.
*IREK
	UDVARNOK~, falu Nyitra megyében; helyr. Irek-én, ~re, ~ről.
*IRÉLL
	régiesen öszvehúzva irígyel-ből
*IREM
	tájdivatos; l. ÜRÖM.
*IRFÖLD
	(ir-föld), IRFÖLDI, (ir-földi); l. IRHON, IRHONI.
*IRG
	elavult vagy elvont törzsök, melyből irgalom, irgalmas stb. származékok erednek. Révai szerint főnév, am. misericordia; de hihetőbb, hogy elavult gyakorlatos ige, s rokon képzésü a sürg, fürg, forg, csurg stb. igékkel. A régi halotti beszédben: jorg, t. i. a jorgat (irgalmaz) származékban, minélfogva gyöke alkalmasint: jó, melyből lett jor, s öszvehúzva ir, (mint juhász, ihász, jonkább inkább). Alapértelme: jóakaró érzés, könyörülő indulat.
*IRGAL
	(jor-og-al) elavult ige, máskép irgat v. jorgat. Hasonlóan elavultak: szerel (szeret), melyből szerelem, mutal (mutat), melyből a régies képmutató (Bécsi cod.) eredtek.
*IRGALMAS
	(jor-og-al-om-as) mn. tt. irgalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Ki másnak baján, nyomoruságán szánakozik, fájdalmiban, szenvedésiben részt vesz; ki a megbántónak, bűnösnek megbocsát, azaz méltó büntetését, s a vele járó szenvedéseket elengedi. Irgalmas barátok, szüzek, kik a betegeket ápolják. Irgalmas Isten, ki nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megjobbuljon és idvezüljön. Irgalmas ellenség. Nem ér egy irgalmas kiáltást. (Km.). V. ö. IRG.
*IRGALMASKODÁS
	(jor-og-al-om-os-kod-ás) fn. tt. irgalmaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Irgalmas tettek gyakorlása. V. ö. IRGALMAS.
*IRGALMASKODIK
	(jor-og-al-om-os-kod-ik) k. m. irgalmaskod-tam, ~tál, ~ott. Irgalmas tetteket gyakorol. V. ö. IRGALMAS.
*IRGALMASSÁG
	(jor-og-al-om-os-ság) fn. t. irgalmasság-ot, harm. szr. ~a. Az emberi szívnek gyöngéd érzelmi tulajdonsága, melynél fogva irgalomra hajlandó. Átv. értelemben tulajdonítjuk Istennek is. V. ö. IRGALOM, IRGALMAS.
*IRGALMATLAN
	(jor-og-al-om-atlan) mn. tt. irgalmatlan-t, tb. ~ok. Irgalom nélküli; kemény szivü, kegyetlen; könyörületlen. Irgalmatlan szivü. Irgalmatlan ellenség. Irgalmatlan vad ember. Tréfásan am. szertelen, rendkivüli. Irgalmatlan nagy csizmát, kalapot viselni. Irgalmatlan rosz bor. V. ö. IRGALOM. Határozókép am. irgalom nélkül.
*IRGALMATLANKODIK
	(jor-og-al-om-atlan-kod-ik) k. m. irgalmatlankod-tam, ~tál, ~ott. Irgalmatlan tetteket gyakorol; kegyetlenkedik, ádázkodik, keményszivüeskedik. V. ö. IRGALMATLAN.
*IRGALMATLANSÁG
	(jor-og-al-om-atlan-ság) fn. tt. irgalmatlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Irgalom hiánya; kegyetlenség, keményszivüség. 2) Irgalmatlan tett, cselekedet. Nagy irgalmatlanságot követett el. V. ö. IRGALOM.
*IRGALMATLANUL
	(jor-og-al-om-at-lan-ul) ih. Irgalom nélkül, kegyetlenül, keményszivüleg, szörnyüképen. Irgalmatlanul megverni valakit. Irgalmatlanul bánni a meggyőzöt ellenséggel.
*IRGALMATOS
	(jor-og-al-om-at-os) mn. tt. irgalmatos-t v. ~at, th. ~ak. Szertelenül megnyujtott régi szavaink egyike (mint szerelmetes, kegyelmetes, irgalmas, szerelmes, kegyelmes helyett) tréfás eléadásban vagy régiséget jellemző irásmódban.
*IRGALMAZ
	(jor-og-al-om-az) önh. m. irgalmaztam, ~tál, ~ott. Elemzésileg véve átható ige volna, mert az -alom, -elem képzőjü nevekből ilyenek alakulnak, pl. hatalmaz, rágalmaz, ótalmaz, jutalmaz, szidalmaz, tilalmaz, védelmez stb. De köz szokás szerént irgalmaz önható, mely tulajdonságát valószinüleg a latin miseror után vette föl az egyházi nyelvből, hol a miserere nobis, így van fordítva: irgalmaz nekünk, holott nyelvünk természete szerént jobb volna: irgalmazz (irgalommal illess, fogadj) minket. Így lett a parce nobis domine, uram kegyelmezz nekünk, e helyett: kegyelmezz minket, azaz kegyelembe fogadj, kegyelemmel illess minket. Egyébiránt jorgat v. irgat a régi könyörgésben szintén latinosan tulajdonító ragot vonz: hogy jorgasson ő neki.
*IRGALMAZÁS
	(jor-og-al-om-oz-ás) fn. tt. irgalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek jóságos megilletődése, melynél fogva valaki iránt irgalmat gyakorlunk. V. ö. IRGALOM.
*IRGALMAZAT
	(jor-og-al-om-az-at) fn. tt. irgalmazat-ot, harm. szr. ~a. Régies, am. irgalmazás elvont értelemben, vagyis irgalom.
*IRGALOM
	(jor-og-al-om) fn. tt. irgalmat. Szív érzelme, kegyes indulat, melyet mások szenvedéseinek, bajainak rokon érzete gerjeszt bennünk. Különösen hajlam, melynél fogva a bűnösöknek érdemlett büntetéseit elengedni készek vagyunk. Légy irgalommal hozzám. Irgalomért könyörögni. Irgalmat nyerni a halálra itélt számára. Isteni, mennyei irgalom. Isten irgalmából. Régiesen, mint minden -alom (elěm) végzetü főneveknél az o (s ě) az alanyesetben is kiesett: irgalm.
*IRGALOMADÓ
	(irgalom-adó) ösz. fn. Adó, a szegények ápolására.
*IRGALOMHÁZ
	(irgalom-ház) ösz. fn. Közintézet, melyben szegények közadóból vagy egyes adakozók alapítványából ápoltatnak.
*IRGALOMISKOLA
	(irgalom-iskola) ösz. fn. Szegény gyermekek ingyen tanítására alapított iskola.
*IRGALOMPÉNZ
	(irgalom-pénz) ösz. fn. Szegények, szükölködők, ügyefogyottak, koldusok gyámolására adott pénz. Irgalompénzből élni.
*IRGAT
	elavult ige, l. IRG.
*IRGY
	(ír-gy) fn. tt. irgy-et, harm. szr. ~e. Felső tiszai vidéken am. kenyér szalonnája, vagyis irhez (kenőcshöz) hasonló keletlen része, czopákája a kenyérhéj alatt. Gyöke a kenőcsöt jelentő ír.
*IRIGYES
	(ír-gy-es) mn. tt. irgyes-t v. ~et, tb. ~ek. Keletlen kenyérről mondják, melynek irgye, azaz szalonnája, czopákája van. Az irgyes kenyér fogaimhoz ragadt. V. ö. IRGY.
*IRHA
	fn. tt. irhát. Liszttel, timsóval és borkővel készített, leginkább birka-, kecske-, zerge-, borjúbőr, melynek fő tulajdonságai a puhaság és hajlékonyság. Gyöke valószinüleg a metszést, betüvetést, betübevágást jelentő ír ige, minthogy az irha oly bőr, melyre a régiek irni szoktak. Ir gyökből lett iró (iró bőr), ebből ir-a, s h lehelleti betü közbevetésével ir-h-a. V. ö. H betü. Így alakultak: purha (por-ó, por-a, pur-a, pur-h-a, purha fa, azaz poró, porrá váló fa), turha a hangutánzó tur-ból (tur-ó, tur-a, tur-h-a, azaz tur hangon való köhögés vagy kiköpött sürü nyál) stb. Ilyenek: renyhe, csürhe, börhe stb. Irhával kivarrott, behuzott nadrág. Rávertek az irhára. Hord el az irhádat, am. takarodjál, mert különben megvernek. Elhordta az irháját, am. a verés elől elillant.
*IRHABUROK
	(irha-burok) ösz. fn. A férfi tökzacskójának bőre.
*IRHAGYÁRTÁS
	(irha-gyártás) ösz. fn. Irhaféle bőrök készítése.
*IRHAGYÁRTÓ
	(irha-gyártó) ösz. fn. l. IRHATIMÁR.
*IRHAKÖTŐ, IRHAKÖTÉNY
	(irha-kötő vagy -kötény) ösz. fn. Irhabőrből való kötény némely mesterembereknél.
*IRHÁS (1)
	(ir-h-a-as) mn. tt. irhás-t v. ~at, tb. ~ak. Irhával bevont vagy béllelt. Irhás nadrág, milyenek voltak az úgynevezett salavárdi nadrágok, melyeknek üleptányérát irhabőr födte. Irhás ködmen, suba.
*IRHÁS (2)
	(mint föntebb) fn. tt. irhás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Timár, ki irhabőröket készít.
*IRHÁSZ
	(ir-h-a-ász) fn. tt. irhász-t, tb. ~ok. l. IRHÁS, (2).
*IRHATATLAN
	l. ÍRHATATLAN.
*IRHATIMÁR
	(irha-timár) ösz. fn. lásd: IRHÁS, (2).
*IRHÁZ
	(ir-h-a-az) áth. m. irház-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Irhával behúz vagy béllel, czifráz. Nadrágot, subát irházni. Tréfás nyelven: alfelére ver valakinek. Majd megirházlak.
*IRHÁZÁS
	(ir-h-a-az-ás) fn. tt. irházás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Irhával behuzás, bélelés, czifrázás, szegélyezés.
*IRHON
	(Ir-hon) ösz. fn. Nagy-Britanniához tartozó sziget és ország az atlanti tengeren. (Hibernia, Irland, Erin).
*IRHONI
	(ir-honi) ösz. mn. Irhonból való, ott született, termett, készült, ott létező stb. Irhoni lakosok, iparmüvek, termények.
*IRIDOM
	(ír-idom) l. ÍRMÓD.
*IRÍGY, IRÍGYEL, IRÍGYKEDIK stb.,
	l. ÍRÍGY, ÍRÍGYEL, ÍRÍGYKEDIK STB.
*IRÍL, IRILL v. IRÉLL
	régiesen öszvehuzva irígyel-ből. l. ÍRÍGYEL.
*IRINGA
	(ir-am-ga) fn. tt. iringát. Csuszka, azaz csuszkáló, sikándozó hely a jégen, melyre neki iramodva megyen a játszó gyermek. Néhutt: ironga.
*IRINGÁL
	(ir-am-ga-al) önh. m. iringált. Csuszkál, sikánkozik a jégen.
*IRINGÓ
	fn. tt. iringó-t. A görög eryngium-ból alakított szó. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek virágai tömötten egymáshoz szorúlnak, s egy bokrot képeznek. (Eryngium. L.).
*IRINY v. IRÍNY
	falu Szathmár megyében; helyr. Iriny-be, ~ben, ~ből.
*IRJ
	l. IRGY.
*IRJES
	l. IRGYES.
*IRKA
	(ir-og-a v. ir-ka) fn. tt. irkát. l. IRKAFIRKA.
*IRKAFIRKA
	(irka-firka) iker. fn. tt. irkafirkát. 1) Rendetlen, rosz irás, macskavakarás. 2) Szellemi ért. haszontalan, hiábavaló, ponyvairodalomhoz tartozó irói müvecskék. Kontár irói munkák gúnyneve.
*IRKAFIRKÁL
	(irka-firkál) iker. áth. m. irkafirkált. 1) Rendetlenül, roszul ír, beír, bemázol valamit. Falakra irkafirkálni valamit. Beirkafirkálni a papirost. 2) Haszontalan, hiábavaló dolgokat ír öszve, melyeknek se fülök, se farkok; kontár irókról gúnyképen használtatik.
*IRKAFIRKÁLÓ
	(irka-firkáló) iker. fn. tt. irkafirkáló-t. 1) Aki rendetlen rosz betüket vet. 2) Kontár iró.
*IRKAKÖNYV
	(irka-könyv) ösz. fn. Kalmárok és kereskedők könyve, melybe naponként eléforduló üzleteiket futtában beirják, mielőtt a hiteles könyvbe följegyeznék. (Kladde, Schmirbuch).
*IRKÁL
	(ir-ka-al) önh. és áth. m. irkál-t. Futtában, gondatlanul, rendetlenül, roszul irogat; kontár röpiratokat, költeményeket, könyveket stb. készít.
*IRKÁLÁS
	(ir-ka-al-ás) fn. tt. irkálás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Futó, gondatlan, rend nélküli, rosz irás; kontár elmemüvek készitése.
*IRLA
	(ir-ol-a) fn. tt. irlát. Új szó a latin cerussa kifejezésére. Máskép: irón.
*IRLAP
	l. ÍRLAP.
*IRMA
	női keresztnév. A Mária vagy Mari névnek változata.
*IRMAG
	(ir-mag) ösz. fn. 1) Valamely nemnek vagy fajnak utósó magva, ivadéka, akár az állati, akár a növényi országból. Úgy elpusztítom e népet vagy családot, hogy irmagnak való sem marad belőle. Első tagja ir, talán a fiut, magzatot, ivást jelentő ivar-ból változott által, mintha volna: ivar-mag, azaz szaporítani való ivadék. 2) Minthogy az utósó ivadék vagyis gyermek legkedvesebb szokott lenni, jelent átv. ért. kedvencz gyermeket. Vigyáz rá, mint az irmagra. Kedves irmagom, egyetlen irmagom!
*IRMES
	(ir-em-es, mintegy er-es) mn. tt. irmes-t v. ~et, tb. ~ek. Nedves, nyirkos; s mint ilyen, termékeny minőségü. Rokon irgyes szóval is. Tájszó.
*IRMÓD
	l. ÍRMÓD.
*IRNOK, IRNOKI stb.
	l. ÍRNOK, ÍRNOKI stb.
*IRNYE
	(ír-nye) fn. tt. irnyét. Déli Európában, Ázsiában és Afrikában tenyésző fa, apró, hosszukás, körded és hegyes végü levelekkel, melyek mindig zöldellenek, s kellemes illatuak. Nevét az ír (unguentum) gyöktől vette. (Mirtus).
*IRNYOG
	(ir-ny-og) önh. m. irnyog-tam, ~tál, ~ott. Békákról mondjuk, midőn vékony ir hangon szólanak. Vastag hangon: vartyog a varty törzstől.
*IRNYOGÁS
	(ir-ny-og-ás) fn. tt. irnyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Békák ir hangon kiabálása.
*IRÓ
	minden származékai- s öszvetételeivel, l. ÍRÓ, (1), és (2) stb.
*IRODA
	(ir-od-a v. ir-o-da) fn. tt. irodát. Hivatalszoba vagy terem, mely különösen irásra van rendelve. Így neveztetnek a kalmárok, kereskedők szobái, hol a számadásokat és leveleket irják; a hatóságok, törvényszékek, urodalmak stb. hivatalszobái, melyekben a jegyzők, irnokok, számvevők stb. dolgoznak. Némelyek szerint öszvehúzva: irda, de a mely inkább eszközt jelent, különösen távirda, fényirda szókban.
*IRODAIGAZGATÓ
	(iroda-igazgató) ösz. fn. Hatósági tiszt, ki az illető irodai személyzetnek főnöke.
*IRODALMI
	(ir-od-al-om-i) mn. tt. irodalmi-t, tb. ~ak. Irodalmat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Irodalmi értesítő, közlöny.
*IRODALOM
	(ir-od-al-om) fn. tt. irodalm-at, harm. szr. ~a. Legszélesb ért. mind azon jelesebb elmemüvek öszvege, melyeket az emberi ész teremtett, és könyvekben vagy irással közössé tett. Világirodalom. Szorosb ért. alkalmazható részént egyes nemzetekre, időszakokra, részént a tudandók külön-külön nemeire és ágaira. Görög, latin, sínai, arab irodalom. Ó, új, középkori irodalom. Franczia, angol, német, olasz, magyar irodalom. Történeti, bölcsészeti, szépmüvészeti irodalom. "Irodalom alatt a nyelvben és írott termékekben nyilatkozó emberi szellem műveinek bizonyos öszvegét értjük." Toldy F. "Az irodalom - tűkre a nemzet szellemi életének, mértéke a nemzet szellemi nagyságának." Jámbor P. Egyébiránt az egyes szakokra nézve vagy mennyire szűkebb körr szorúl az irodalom fogalma, szabatosabban: iralom.
*IRODALOMMŰ
	(irodalom-mű) ösz. fn. Irodalomban megjelent mű, különösen mely kiváló helyet foglal el az irodalomban.
*IRODALOMTÖRTÉNET
	(irodalom-történet) ösz. fn. Az irodalmi müveknek fejlődés szerénti és kritikai elésorolása valamely kisebb vagy nagyobb korszakban. "Az irodalomtörténet az ily (irodalmi) müvekben nyilatkozó szellem fejlődése-, s működéseinek öszvefüggő és okfejtő eléadása." Toldy F.
*IROM (1)
	(ir-om) fn. tt. irom-ot, harm. szr. ~a. Új szó az irodalmi müvek rakhelyének kifejezésére. Ezen könyvárusnak nagy iroma van, azaz nagy rakhelye. Ezen mű található N. könyvárus iromában. Gyöke ír (scribit), képzője pedig a bőséget jelentő om (öm).
*IROM (2)
	(ir-om) székelyes kiejtése az ,iram' szónak. l. ezt.
*IROMÁNY
	(ir-om-ány v. ir-o-mány) fn. tt. iromány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Irásba tett gondolatok szövege, foglalata. 2) Azon papiros vagy hártya, melyre a gondolatok szövege, foglalata, följegyeztetett. Szúette, eltépett irományok. Régi irományok. Levéltári, hivatalos irományok.
*IROMBA
	(ir-om-b-a) mn. tt. irombát. Tiszavidéki és erdélyi tájszó; mondják oly tyúkról, melynek pettyegetett tollai vannak; kendermagos tarka tyúk. Néhutt: ilomba. Gyöke a festést jelentő ír, melyből a bőséget jelentő om (öm) képzővel lett irom, azaz sok festés, sok petty, s innét: iromó v. iromú, irom-v, irom-b, irom-b-a, mint: gom, gomu, gom-v, gom-b, gom-b-a; dom-, dom-u, dom-v, dom-b, és innen helység neve Dom-b-a stb.
*IROMLIK
	tájdivatos; l. IRAMLIK.
*IROMJÁRÓ
	(irom-járó) ösz. mn. A székelyeknél ,irom' am. , iram', tehát ,iromjáró' am. ,iramjáró', azaz irammal vagy iramban járó, iramlani szokott. Iromjáró ló. (Kríza J.).
*IROMOS
	l. JEROMOS.
*IRONGA
	(ir-am-og-a v. ir-ong-a) fn. tt. irongát. Jégen a csuszkálók, korcsolyázók számára készített sikos út. Gyöke a sietést, futást jelentő ir, melyből iram, iramodik, iramlik stb. származékok erednek. Köznyelven: csuszka, néhutt: iringa.
*IRONGÁL
	(ir-am-og-a-al) önh. m. irongál-t. Síkos jégen csuszkál. V. ö. IRONGA.
*IRONGÁLÁS
	(ir-om-og-a-al-ás) fn. tt. irongálás-t, tb. ~ok. Irongán, azaz síkos jégen csuszkál.
*IRONGÁLÓ
	(ir-om-og-a-al-ó) mn. tt. irongáló-t. Aki irongán csuszkál. Irongáló gyermekek.
*IRONT
	(ir-om-t) önh. m. iront-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Székelyeknél am. szapora, sebes léptekkel halad. Egy törzsű az iramlik, iramodik ugyanazon eredetű igékkel. Iram nálok: irom; innen iramt lesz iromt, s az m a t előtt n-né változván (mint rom-t, bom-t stb.): iront.
*IROSZLÓ
	férfi kn. tt. Iroszló-t. A lengyel-szláv Jaroszlav-ból van alakítva. Máskép: Joroszló v. Jaroszló.
*IROTA (1)
	(ir-ot-a v. ir-o-ta) fn. l. IRODA.
*IROTA (2)
	falu Borsod megyében; helyr. Irotán, ~ra, ~ról.
*IROTVÁNY
	régies, am. Irtvány.
*IRRANT
	áth. m. irant-ott, htn. ~ni v. ~ani. A székelyeknél (Kriza J. szerént) am. hirtelen elsikkaszt, tehát világosan: orrant = orvant, orv szótól; a ,hirtelen' fogalmát az ant, ent képző fejezi ki, a v r-ré hasonúl, s az o i-vel váltakozik, mint ort, irt szókban is.
*IRSA (1)
	mély hangon némelyek szerént am. Örzse, Erzsi.
*IRSA (2)
	falu Pest megyében; helyr. Irsá-n, ~ra, ~ról.
*IRSMÁNY
	puszta Nyitra megyében; helyr. Irsmányo-n, ~ra, ~ról.
*IRT
	(ir-t) áth. m. irt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Gyöke az elvonást, huzást, ránczigálást jelentő, s természeti hangot utánzó ír, am. elmetélés, vagdalás, szakgatás által valamit tövétől, gyökerétől elválaszt, elront, megsemmisít. Mondják különösen a növényekről. Fákat, bokrokat irtani az erdőben. Gazt, gyömöt irtani a kertekben. Buza közől irtani a rozsot, konkolyt. Irtani a buján növő ágakat, hajtásokat. Szélesb ért. pusztít, kiöl. Kiirtani a ragadozó állatokat. Irtani a patkányokat, egereket, csótányokat. Átv. ért. szellemi tárgyakra vonatkozólag am. megszüntet. Irtani a bünöket, rosz szokásokat. Némely tájszólás szerént: ort. Egyeznek vele a latin rodo, rado, szanszkrit rad, ris, német roden, reuten, reiszen, (aus-) rotten, török jîrtmak stb.
*IRTÁS
	(ir-t-ás) fn. tt. irtás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit irtunk. Fák, bokrok, haszontalan növények irtása. Ágak, buja sarjak irtása. Gyom-, gaz-, burjánirtás. 2) Mondjuk magukról a földekről is, melyek előbb erdők voltak. Az irtások vagy irtásföldek nem tartoznak az urbéri állományokhoz. Árpát, zabot vetni az irtásba. Tájdivatosan: ortás.
*IRTÁSFALVA
	falu Zaránd megyében; helyr. Irtásfalvá-n, ~ra, ~ról.
*IRTÁSFÖLD
	(irtás-föld) ösz. fn. l. IRTÁS, 2).
*IRTATLAN
	(ir-t-atlan) mn. tt. irtatlan-t, tb. ~ok. Amit nem irtottak. Irtatlan gyom. Irtatlan búza vetés, melyből a rozsot ki nem metszették. Határozókép am. nem irtva.
*IRTHATATLAN
	(ir-t-hat-atlan) mn. tt. irthatatlan-t, tb. ~ok. Amit irtani, kiirtani, elpusztítani, kiveszteni, megszüntetni nem lehet. Kiirthatatlan őserdők. Irthatatlan buja növényzet. Kiirthatatlan vadak, gonosz erkölcsök, balitéletek. V. ö. IRT.
*IRTMÁNY
	(ir-t-om-ány v. ir-t-mány) fn. tt. irtmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Vidék, telek, melyről a fákat, különösen erdőt kivágták és szántóföldekké vagy legelővé, rétté fordították. Máskép: irtás v. irtásföld. (Exstirpatura).
*IRTÓ
	(ir-t-ó) mn. tt. irtó-t. Oly eszközökről mondjuk, melyek által az irtás véghez vitetik, pl. irtó kés, irtó kapa. Átv. ért. irtó háboru, mely az ellenséges ország lakóinak kiölésére, elpusztítására törekszik. Öszve is szokták írni: irtókapa, irtóháború. Főnevül használtatván jelenti azon személyt, ki irt, vagy irtani szokott. Irtókat küldeni a vetésbe, erdőbe. Az irtók kihúzzák a fák töveit is.
*IRTÓDZIK
	(ir-t-ó-od-oz-ik) k. l. IRTÓZIK.
*IRTÓEKE
	(irtó-eke) ösz. fn. Sajátságos készületü eke, a földet ellepő burjánok, perjék, gyökerek stb. kipusztítására.
*IRTOGAT
	(ir-t-og-at v. ir-t-o-gat) áth. és gyak. m. irtogat-tam, ~tál, ~ott, par. irtogass. Folytonosan vagy lassan-lassan irt valamit. Gyomot irtogatni a kertből. Irtogatni az erdőt. A rosz szokásokat, balitéleteket irtogatni. V. ö. IRT.
*IRTOGATÁS
	(ir-t-og-at-ás) fn. tt. irtogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlott, folytonos cselekvés, mely által valamit irtogatnak. Erdők irtogatása. V. ö. IRT, IRTOGAT.
*IRTÓHÁBORÚ
	(irtó-háború) ösz. fn. Háború, melyben egyik hadviselő fél a másikat teljesen semmivé tenni törekszik. Átv. ért. valamely nemzetnek, nemzetiségnek politikai úton és eszközökkel való elenyésztése vagy elenyészteni akarása.
*IRTÓHAD
	(irtó-had) l. IRTÓHÁBORÚ.
*IRTÓKAPA
	(irtó-kapa) ösz. fn. Kapa nemü eszköz, melylyel a földből növényeket irtanak.
*IRTOLL
	(ir-toll) ösz. fn. l. ÍRÓTOLL.
*IRTOVÁNY
	(ir-t-o-vány) fn. l. IRTMÁNY.
*IRTOVÁNYKEPE
	(irtovány-kepe) ösz. fn. Kepe, vagyis gabonakévékben adott bér azon irtoványért, melyet valaki az illető tulajdonostól bir.
*IRTOVÁNYOS
	(ir-t-o-vány-os) mn. és fn. Mint mn. tárgyesete: irtoványos-t v. ~at, tb. ~ak. Irtoványt tartalmazó. Mint fn. tárgyesete: irtoványos-t, tb. ~ok. Hely, föld-, erdőrész, melyben irtovány v. irtoványok vannak.
*IRTOVÁNYTIZED
	(irtovány-tized) ösz. fn. Tized az irtoványban termett jószágból, melyet az irtoványbérlő az illető tulajdonosnak ad.
*IRTÓVAS
	(irtó-vas) ösz. fn. Éles eszköz vasból, holmi haszontalan és káros gyomok, burjánok, perjék stb. kipusztítására.
*IRTÓZÁS
	(ir-t-ó-oz-ás) fn. tt. irtózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke ir, mennyiben megrázkodó ijedést fejez ki, az i gyökelem t. i. mozgást, az r pedig rázkódást jelentvén, minthogy az irtózás csakugyan am. rázkódással és undorral vegyes erősebb ijedés. Irtózással hallottam a szörnyü eseményt. Irtózás futott végig rajtam.
*IRTÓZAT
	(ir-t-ó-oz-at) fn. tt. irtózat-ot, harm. szr. ~a. Rendkivül felizgatott érzéki állapot, melyet valamely ijesztő és undoritó tárgy benyomása okoz, s mely egész valónkat megrázkodtatja. Irtózat lep meg. Irtózat miatt elájulni.
*IRTÓZATOS
	(ir-t-ó-oz-at-os) mn. tt. irtózatos-t v. ~at, tb. ~ak. Irtózatot okozó, irtózattal járó, borzasztóan, undorítólag ijesztő. Irtózatos látomány, kegyetlenség. Irtózatos állapotban, sorsban lenni. V. ö. IRTÓZAT.
*IRTÓZATOSSÁG
	(ir-t-ó-oz-at-os-ság) fn. tt. irtózatosság-ot, harm. szr. ~a. Valamely esemény, látomány tulajdonsága, melynél fogva az irtózatot gerjeszt. A belháború s mindenféle kegyetlenségek irtózatosságai.
*IRTÓZIK
	(ir-t-ó-oz-ik. V. ö. IRTÓZÁS k. m. irtóz-tam, ~tál, ~ott. Valamitől borzadva, megrázkodva visszaijed, visszarezzen, valamitől borsódzik a háta. Irtózom tőle, oly annyira utálatos. Irtózom csak azon gondolattól is, hogy... Sok ember irtózik a békától, patkánytól. Ki a fekélyes, sebes, varas vagy holt testtől irtózik, ne legyen sebész, orvos.
*IRTÓZKODÁS
	(ir-t-ó-oz-kod-ás) fn. tt. irtózkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki irtózkodik.
*IRTÓZKODIK
	(ir-t-ó-oz-kod-ik) k. m. irtózkodtam, ~tál, ~ott. Valamitől irtózva visszahuzódik, visszaborzadoz, folytonosan irtózik. V. ö. IRTÓZIK.
*IRTÓZTAT
	(ir-t-ó-oz-tat) mivelt. m. irtóztattam, ~tál, ~ott. Eszközli vagy okozza, hogy valaki irtózzék valamitől, megrázkodtató, borzasztó, undorodó ijedésbe ejt.
*IRTÓZTATÓ
	(ir-t-ó-oz-tat-ó) mn. tt. irtóztató-t. Oly tárgyakról mondjuk, melyek megrázkódtató, s egész valónkat borzadással töltő félelemre gerjesztenek. Nagymondható szavaink egyike, melylyel némelyek kisebb benyomásu tárgyak hatását is szokták ki fejezni, igen nagyon, fölötte helyett; de szoros ért. jelenti a félelmesnek legmagasabb fokát. Irtóztató vérontás. Timur kán a legirtóztatóbb halállal végeztette ki ellenségeit, pl. fürészeléssel, mozsárban töréssel stb. Irtóztató tengeri förgeteg. Irtóztató dolgokat olvasunk a régi franczia forradalomról.
*IRTÓZTATÓAN
	(ir-t-ó-oz-tat-ó-an) ih. l. IRTÓZTATÓKÉP.
*IRTÓZTATÓKÉP
	(irtóztató-kép) ösz. ih. Irtóztató módon: szörnyü kegyetlenül, rettenetesen, borzasztólag. Irtóztatókép kínozni a legyőzött ellenséget. Irtóztatókép dühöngő vihar.
*IRTÓZTATÓSÁG
	(ir-t-ó-oz-tat-ó-ság) fn. tt. irtóztatóság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek irtóztató tulajdonsága vagy állapota. Nem lehet leirni a kegyetlenkedés irtóztatóságát. Látnod kellett volna azon irtóztatóságot, melyen átestünk volt. Tengeri zivatar irtóztatósága.
*IRTVÁNY
	l. IRTOVÁNY, IRTMÁNY.
*IRÚLPIRÚL
	(irúl-pirúl) ikerített ige, m. irúlt-pirúl-t, htn. irúlnipirúlni. Szégyenletében el-el futja arczát a vér, s folytonos szégyenzavarban van.
*IRVÁY
	l. ÍRVÁGY.
*IS (1)
	kötszó, mely a rokon értelmü s egy eredetű és-től, (V. ö. ÉS) lényegesen abban különbözik, hogy ez a kapcsolandó szó vagy mondat előtt, amaz pedig utána áll, s innét magyarázható az is, hogy az és mintegy a jövőre figyelmeztetőleg hosszú, az is pedig az előre bocsátott viszonyszó után mintegy sietve rövid, s a hangsulyt rendesen az előtte álló szóra veti, pl. Péter is ott volt. Egyébiránt valamint a székely egyik tájbeszédben, úgy régi nyelvemlékeinkben is számtalanszor élnek vele es vagy és alakban. "A konkolyt kiszedvétek kiirtsátok velek öszve a buzát es." Tatrosi cod. "Valahol lakozandol én es lakozom." Bécsi cod. A régieknél a szónak, melyre viszonyul, gyakran elébe is jön. "Hogy es ti látjátok." Réi halotti beszéd. "Kellemetes hogy es én elmenjek." Tatrosi cod. "Mert ha megbocsátandjátok embereknek ő bűnöket, megbocsátja es tünektek (dimittet et vobis) tü mennyei atyátok tü vétkezetteket." Tatrosi cod. "Mert es ő városokat megtöré" (nam et civitates eorum destruxit). Bécsi cod. Ez utóbbiak részint latinosságok, részint némely kötszókhoz (hogy, mert stb.) toldalékul függednek, miként ma is mondjuk: miértis; például ebben: "Kellemetes hogy es (= hogyis) én elmenjek", nincs is meg a latinban az ,is'-nek megfelelő szó: Expedit vobis ut ego vadam. (János ev.) Kötszói minőségén felül 1) egyes igékre vonatkozik, midőn némi gúnyt, tagadást, kétkedést jelent, pl. tudsz is te ahhoz, azaz, dehogy tudsz hozzá, gondolsz is te becsületeddel, azaz, dehogy gondolsz vele. Láttam is én = dehogy láttam. Tudom is én = mit tudom én. Gondol is ő vele = épen nem gondol vele. Vagy 2) valamit mintegy ismételve, vagy emlékeztetés okáért kérdezünk, pl. Hányan is voltatok az ebédnél? Hogy is van az a vers, nóta? Kinek is híják azt az embert? 3) Két vagy több mondatot is fűz öszve, és pedig a) vagy mindkét mondat egyes szavainál fogva, s ekkor közvetlenül ezek után áll, pl. én is, te is; képedet is látom, szavadat is hallom; a nap jóknak is világít, gonoszoknak is. Mind szóval, de amely az illető szót megelőzi, fölcserélhető: mind én, mind te. (Ezen székely tájdivatos szóban: tés is, kettőztetve áll: te is is). b) Vagy a mondatot egészben véve köti öszve más mondattal, s ekkor rendszerént az ige után sorozzuk, mint mely a mondat sarkalata, s melyet a föntebbi oknál fogva nyomosítni kell, pl. Nem bánom, ha életemet koczkáztatom is. Igen sokan hibáznak e szabály ellen, irván: Nem bánom, ha véremet is veszik e helyett: ha véremet veszik is; mert az elébbi mondatnak csak akkor van értelme, ha a mondatsuly az is-t megelőző szóra esik, t. i. ha azt akarnám mondani, hogy egyebemen kivül még ,véremet is' veszik. Sínai nyelven ,is' i, ,és' pedig je.
*IS (2)
	a régi halotti beszédben áll, ,ős' helyett, ebben: is-emük, azaz ős-ünk. l. ŐS.
*~IS
	névképző, mint a szokottabb as, os, es, ös változata, pl. hamis (a régi halotti beszédben: hamos), lapis (lapos), kódis (holdus), kőris (kőrös), haris és némely mások. V. ö. ~AS képző.
*ISA
	a régi halotti beszédben négyszer fordul elé a mai ,bizon' értelmében, mely Göcsejben: bizo, Baranyában: beze, s kivált az elsőbbik a b elhagyásával igen közel jár az isa szóhoz. Így szokott elhagyatni általán a ,hiszen' szóból is a h, ,iszen' szóban, s hiszen és bizon különben is rokonok. Némelyek véleménye szerént a régies es (mely annyi volt, mint eskü) módosulata. Mind egyik, mind másik esetben eredetileg állitó, bizonyító értelemmel bir.
*ISAR
	hegy neve Erdélyben, Kolos megyében.
*ISASZEGH
	falu Pest megyében; helyr. Isaszegh-ěn, ~re, ~ről.
*ISKÁTULYA
	fn. tt. iskátulyát. A német Schachtel, vagyis inkább olasz scatola, újlatin scatula után alakított szó, magyarosan: doboz. (Millye pedig am. Büchse, puxiz).
*ISKE
	falu Ungh megyében; helyr. Iské-n, ~re, ~ről.
*ISKOLA
	fn. tt. iskolát, harm. szr. ~a. Görögül scolh, latinul schola, németül Schule, régi felső németben scuala, scola, spanyolul escuela, portugal nyelven escola stb. A hellén nyelvben a scein (tartani) szótól származtatva am. nyug, szabad idő (a német Musze), mely a tudományokra fordíttathatik; 1) tartós foglalkodás, különösen tanulmányozás; 2) tanulás helye. Mint idegen eredetü szó helyett ujabb időkben a magyar tanoda kapott fel: a köz nyelvben mindazáltal szokottabb az iskola. Kis iskola, nagy iskola. Falusi, városi iskola. Faiskola, lóiskola. Iskolába járni. Pesten jártam iskolába, térdig jártam a rózsába'. (Népd.). Iskola mellé járni. Ő is elment az iskola mellett. Ma nincs iskola. Máskép: oskola. Egyébiránt l. TANODA.
*ISKOLABARÁT
	(iskola-barát) ösz. fn. 1) Személy, ki az iskolák és tanulók iránt különös részvéttel viseltetik, s azokat pártolja. 2) Barát, kivel mint iskolatárssal ismerkedtünk meg.
*ISKOLABARÁTSÁG
	(iskola-barátság) ösz. fn. Barátság az egy iskolában járó növendékek vagy tanulók között, vagy a tanulóidőszakban kezdődött s azóta fenmaradt barátság.
*ISKOLABELI
	(iskola-beli) ösz. mn. lásd: ISKOLAI.
*ISKOLABÉR
	(iskola-bér) ösz. fn. l. ISKOLAPÉNZ.
*ISKOLABESZÉD
	(iskola-beszéd) ösz. fn. A tanitónak intő, buzdító beszéde hallgatóihoz.
*ISKOLABETEG
	(iskola-beteg) ösz. fn. és mn. Gúnyosan oly tanulóról mondják, ki beteggé teszi v. betegnek mondja magát, hogy iskolába ne kelljen mennie.
*ISKOLABETEGSÉG
	(iskola-betegség) ösz. fn. Tettetett, hazudozott betegség, melynek ürügye alatt a henye tanulók el szokták mulasztani az iskolába járást.
*ISKOLAESZTENDŐ
	(iskola-esztendő) l. ISKOLAÉV.
*ISKOLAÉV
	(iskola-év) ösz. fn. Időszak, melynek folyama alatt a nyilvános iskolai oktatások tartatni szoktak, mely hazánk tanító intézeteiben rendesen tíz hónapig tart. A többi két hónapot iskolai szünidő-nek mondják.
*ISKOLAFEGY
	(iskola-fegy) ösz. fn. Bizonyos szabályok által meghatározott rendtartás az iskolai életben. Az iskolafegy újabb időben nagyon meglazúlt.
*ISKOLAFENYÍTÉK
	(iskola-fenyíték) ösz. fn. Fenyíték az iskolába járó tanulók számára. V. ö. FENYÍTÉK.
*ISKOLAGŐG
	(iskola-gőg) ösz. fn. Gőgje vagy gőgössége az iskolához tartozóknak, legyenek ezek iskolaigazgatók, tanárok vagy csak tanulók.
*ISKOLAHANG
	(iskola-hang) ösz. fn. Kimért, feszesen komoly hang vagy beszédmód, melyet eléadásaikban a tanítók rendesen használni szoktak. Szélesb ért. követelő, igényes, s mintegy tekintetre vágyó modor saját véleményünk eléadásában vagy parancsinkban, intéseinkben stb. mintha gyermekekhez szólanánk.
*ISKOLAHANGI
	(iskola-hangi) ösz. mn. Iskolahangon szóló, arra mutató, vonatkozó. Iskolahangi értekezés, felszólítás, figyelmeztetés. V. ö. ISKOLAHANG.
*ISKOLAHANGILAG
	(iskola-hangilag) ösz. ih. Feszes, komoly, kimért eléadással, mint az iskolatanítóké lenni szokott; igényelőleg, követelő modorban. Iskolahangilag beszélni a társaságban. Iskolahangilag eléadott száraz értekezés.
*ISKOLAHÁZ
	(iskola-ház) ösz. fn. Köz épület, egy vagy több osztálybeli tanulók számára rendelt teremekkel. Röviden: iskola.
*ISKOLAI
	(iskola-i) mn. tt. iskolai-t, tb. ~ak. Iskolát illető, abba való, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Iskolai évek, rendszabályok, fegyelem, fenyíték, gyakorlat. Iskolai épület, bútorok, készületek, eszközök. Iskolai pénzalap. Iskolai ifjuság, növendékek. Iskolai rend, tanitás, tárgy, tudomány.
*ISKOLAIGAZGATÓ
	(iskola-igazgató) ösz. fn. Személy, ki egy vagy több iskolai intézet főnöke, ki az illető iskolákra, s tanítókra felügyel, az iskolai tanács és próbatételek elnöke, s mint olyan az iskolai ügyek főkormányával közvetlenül érintkezik. Ilyenek a nemzeti iskolák, középtanodák, főiskolák igazgatói.
*ISKOLAILAG
	(iskola-i-lag) ih. Iskolai módon, iskolai szokás szerint. Iskolailag fejtegetni valamely tantárgyat.
*ISKOLAINTÉZET
	(iskola-intézet) ösz. fn. Tanulók számára állított közintézet.
*ISKOLAKERÜLŐ
	(iskola-kerülő) ösz. fn. Rosz tanuló, ki nem szeret iskolába járni, hanem amikor csak szerét teheti, mindig elmulasztja.
*ISKOLAKÖNYV
	(iskola-könyv) ösz. fn. Kézi könyv az iskolai tanulók számára, melyben az illető tantárgyak az ifjuság fogalmához alkalmazva, bizonyos tanmód szerént adatnak elé.
*ISKOLALÉPÉS
	(iskola-lépés) ösz. n. Szabályos lépés, melyre a lovagiskolában (lovardában) mindenek előtt szoktatják a nyereg alá szánt lovakat.
*ISKOLAMESTER
	(iskola-mester) ösz. fn. Tanító a kisebb, pl. nép- vagy nemzeti iskolákban. Falusi, kisvárosi iskolamesterek. A felsőbb oskolaintézetekben: tanár.
*ISKOLAMESTĚRĚS
	(iskola-mestěrěs), ösz. mn. Oly modorú vagy szokásu, milyen az iskolamestereké szokott lenni, azaz fesze, peczkes, szigorú, komoly, követelő.
*ISKOLANYELV
	(iskola-nyelv) ösz. fn. Népszerű, igen világos, a tárgynak minden részleteit pontosan fejtegető, szóval, a növendékek felfogásához alkalmazott eléadási mód.
*ISKOLAÓRA
	(iskola-óra) ösz. fn. Óra, vagyis órányi időszak, mely alatt az iskolai tanítások tartatni szoktak. Reggeli, délutáni iskolaórák.
*ISKOLAPÉNZ
	(iskola-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet az iskolai tanulók fizetni szoktak az iskola némely szükségeinek födözésére, pl. fűtésre, seprűre, krétára, földabroszokra, a szolga díjazására stb. Ettől különbözik a tanpénz.
*ISKOLAPOR
	(iskola-por) ösz. fn. Tulajd. ért. por, melyet a járó-kelő tanulók csinálnak az iskolában. Iskolaport nyelni. Átv. ért. jelenti valakinek azon tulajdonságát, melynél fogva az iskolai elemeken túl nem emelkedett, s munkáin, beszédein meglátszik az iskolai modor. Értekezésén igen látszik az iskolapor. Ezen versek nem mentek az iskolaportól.
*ISKOLAPOROS
	(iskola-poros) ösz. fn. Gúnyneve az oly tanárnak, ki a tárgyak iskolás nézetein nem bír fölülemelkedni, s a legfontosabb tanokat holmi apró bibelődésekkel kisszerüekké teszi.
*ISKOLAREND
	(iskola-rend) ösz. fn. Rend az iskolák czélirányos elintézésére, pl. a tanulmányok sorozata, viszonya, mennyisége, az osztályok fokozata, a fegyelem és kormányzási mód tekintetéből. Új iskolarendet hozni be. A tanárok és tanulók tartoznak magukat az iskolarendhez szabni.
*ISKOLARENDĚLET
	(iskola-rendělet) ösz. fn. Iskolát, vagyis a tanárokat és tanulókat illető, kötelező felsőbb rendelet. V. ö. RENDELET.
*ISKOLARENDĚZÉS
	(iskola-rendězés) ösz. fn. Czélirányos iskolarend behozása, elintézése. V. ö. ISKOLAREND.
*ISKOLÁS
	(iskola-as) mn. tt. iskolás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Iskolai modorú, szabásu. Iskolás eléadás, értelmezés. 2) Iskolába járó. Iskolás gyermekek.
*ISKOLÁSAN
	(iskola-as-an) ih. Iskolai modorban vagy szokás szerint. Iskolásan fejtegetni valamely tantárgyat.
*ISKOLÁSDI
	(iskola-as-di) fn. tt. iskolásdi-t, tb. ~ak. Izlés nélküli, egyoldalú tudákos, ki aggodalmasan és feszesen ragaszkodik valamely korlátolt formák és nézetekhez a nélkül, hogy a szellem szabadabb mozgását tűrné. (Pedant).
*ISKOLÁSDIAS
	(iskola-as-di-as) mn. tt. iskolásdias-t v. ~at, tb. ~ak. Iskolásdi modorú.
*ISKOLASZERŰ
	(iskola-szerű) ösz. mn. l. ISKOLÁS, 1).
*ISKOLASZÜNET
	(iskola-szünet) ösz. fn. Széles ért. minden idő, melyben iskolai eléadások nem tartatnak. Szoros ért. több napokból vagy épen hetekből és hónapokból álló ilyetén időszak.
*ISKOLATÁRGY
	(iskola-tárgy) ösz. fn. 1) Iskolát illeő ügy. 2) Iskolában tanittatni szokott tudomány.
*ISKOLATUDÓS
	(iskola-tudós) ösz. fn. Iskolai ismeretekkel biró tudós. Gúnyos ért. oly tudós, ki mesterei szavára esküszik; vagy ki az iskolai tanulmányokkal beéri, s a tudományok mezején tett ujabb fölfedezéseket nem használja.
*ISKOLATUDÓSSÁG
	(iskola-tudósság) ösz. fn. Jártasság az iskolai tanulmányokban. Gúnyos ért. oly tudósság, mely az iskolai tudományokon túl nem halad.
*ISKOLAÜGY
	(iskola-ügy) ösz. fn. Az iskolákat illető tárgyak öszvege, mennyiben azok az országos kormány, különösen oktatási kormányosztály teendői közé tartoznak. A tanügy vagy oktatásügy nagyobb terjedelmű, mennyiben ide az egyházi ügyek is tartozhatnak.
*ISKOLÁZ
	(iskola-az) áth. m. iskoláz-tam, ~tál, ~ott. Iskolai fenyítés alá fog, mint iskolás gyermeket fedd, int, dorgál vagy oktat valakit.
*ISKOLÁZÁS
	(iskola-az-ás) fn. tt. iskolázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit iskoláznak. A röst nem szereti az iskolázást. (Km.).
*ISKOLÁZÓ
	(iskola-az-ó) mn. tt. iskolázó-t. Ki mást iskolás gyermek gyanánt fedd, dorgál, fenyít vagy szigorúan oktat.
*ISKOLÁZTAT
	(iskola-az-tat) mivelt. m. iskoláztat-tam, ~tál, ~ott. Iskolába járat, iskolában taníttat. A gyermekeket iskoláztatni kell, hogy valamit tudjanak.
*ISLANG
	fn. tt. islang-ot, harm. szr. ~ja. Baranyai tájszólás szerént am. ékszerül szolgáló tű, melltű. Alakja idegen származatra mutat. V. ö. SALANG.
*ISLÓG
	(német Schlaggold?) fn. tt. islóg-ot, harm. szr. ~ja. Ékszerül szolgáló boglár, csillagocska, pl. a lószerszámokon vagy bútorzatokon. Az napon elveszi az Úr a saruk ékességét és az islógokat. (Isai. 3. 18. Káldi). Úgy látszik, egy eredetü az islang szóval. V. ö. ISLANG, SALANG.
*ISME
	(is-me, azaz ős-mi) tulajdonképen ösz. fn. tt. ismét, harm. szr. isméje. Törzsöke az ismér, isméret, vagy csangósan iszmér, iszméret stb. szóknak. A törzsök gyöke vagy határozója is, (mely a régi nyelvemlékekben igen sokszor eléfordúl ős helyett, V. ö. ŐS), vagy csangósan isz, megvan a görög ishmi v. isami, német wissen, lengyel vedzet igékben, melyek értést, tudást jelentenek. (Azonban ezek inkáb ész szóval rokonok). A me képző a magyarban am. mi, tehát miség, valamiség, tárgy értelmével bir, s ennél fogva isme am. ős-mi, ős-tárgy, ami már régebben megvan elménkben, emlékezetünkben, vagyis a tárgynak emléke, ősképe. Tájdivatosan esme v. ösme. Újabb időben önállólag kezdék használni ismeret helyett.
*ISMEÁG
	(isme-ág) l. ISMERETÁG.
*ISMÉG, ISMEG
	(és-még) kettős kötszó, s am. megint, újra, még egyszer. (Ámbár elemzésileg véve ,és-még' az eredeti, s tájszokásilag ma is dívik esmeg alakban; mégis közönségesebb divatú lett az ismét, mely képzőragokat is vesz fel: ismétel). "Kopjával nyeregbül messzi kitaszitá, Gyorsan szablyájával az fejét elvágá, Jó lovára ismét mint evét fölugra." Deli Vid hitvese. (Zrínyi Miklós). l. ISMÉT.
*ISMEGENT
	(és-megént), ISMÉGLEN, (és-még-len), am. ismég v. ismét. "Ha peniglen valamit nyilvábban értönk the k(egyelmednek) isméglen thudására aggyuk." Levél 1558-ból. (Szalay Á. gyüjt.).
*ISMEJEGY, ISMEJEL
	(isme-jegy v. -jel) ösz. fn. l. ISMERV.
*ISMEKÖR
	(isme-kör) ösz. fn. Határ, meddig ismeretünk terjed.
*ISMÉR, ISMER
	(ős-me-er) áth. m. ismér-t. Valamiről régebben szerzett tudás-, értés-, felfogással bír, valamiről isméje, azaz ős tudata, emléke van; különösen valaminek megkülönböztető jeleit elméjében felfogta és tudja. Ismerlek tollaidról jó madár. Ismerem, mint a rosz pénzt. (Km.). Hát te már nem ismersz engem? Sok darab kenyeret kell megenni, mig ember egymást megismeri. (Km.). Régen ismerjük mi egymást. Ismerd magadat. Reáismerni valakire. Te félreismersz, (azaz balul ismersz) engem. Kiismernélek ezer közől is. Hibásan használják némelyek az elismer igét, midőn a német verkennen helyett veszik, mi helyesen magyarul: félreismer; ellenben elismérni valamit am. tudomásul elfogadni vagy megvallani, hogy ismérjük, tudjuk, pl. o. Ezen kéziratot elismerem v. el nem ismerem magaménak. Minthogy törzsökeül az isme főnevet veszszük, elemzésileg mindig ismér volna (hosszú é-vel), mint: íge, ígér. Azonban a két éles hang kikerülése végett az életben rendszerént rövidül használtatik: ismer, ismerkedik, ismeret stb. Másképen: ösmer v. ösmér, és esmer v. esmér.
*ISMÉRÉS, ISMERÉS
	(ös-me-er-és) fn. tt. ismérés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A gondolkozó ész működése, melynél fogva a tárgyakról fogalmakat szerez, itéletet hoz, s okoskodik. Köz értelemben tudomás, mely által a tárgyakat az emlékezetben felfogott s egybekapcsolt jegyeiknél fogva megkülönböztetjük. V. ö. ISMÉR.
*ISMÉRET, ISMERET
	(ős-me-er-et) fn. tt. isméret-ět, harm. szr. ~e. Tudalom, melyet bizonyos tárgyról érzékeink által vagy közvetlen szerzünk, vagy annak más tárgyaktól különböztető jeleit közvetve csak gondolatunkban tüntetjük elménk elé, csak képét idézzük vissza, mi által a képlet, tárgyától mintegy külön válni látszik. Az isméret két tényező eredménye, ú. m. az ismerő alanyé és az ismert tárgyé. Alapos, világos, rendszeres ismeretekkel birni. Új ismereteket szerezni. Önmagunk ismeretére jutni. Ismeret elvei. Ismeretek tára. Hasznos ismeretek. Lelki ismeret, vagyis erkölcsi belső állapotunk tudata, s azon belső sugalom, mely részint természeti ösztön szerént, részint az elfogadott erényszabályoknál fogva tudtunkra adja, mi legyen erkölcsileg jó és rosz, s itélő erejével mintegy biráskodik tetteink fölött, honnan köz nyelven és tréfásan kisbiró-nak mondjuk. V. ö. LELKIÖSMERET.
*ISMÉRET- v. ISMERETÁG
	(ismeret-ág) ösz. fn. Ismeretünknek egyes része.
*ISMÉRET- v. ISMERETALAP
	(isméret-alap) l. ISMÉRETELV.
*ISMÉRET- v. ISMERETELV
	(ismeret-elv) ösz. fn. Elv, melyen ismereteink alapulnak, melyből ismereteinket mintegy eredeti elemből kivonjuk, származtatjuk, milyenek: a teljes azonság elve; az ellenkezés elve; a középső kizárásának elve stb. V. ö. ISMÉR.
*ISMÉRETĚS, ISMERETES
	(ős-me-er-et-ěs) mn. tt. isméretes-t v. ~et, tb. ~ek. Miről ismerettel birunk, minek különböztető jegyei tudvák előttünk, mit sokan ismernek; köz tudomásu. Ismeretes dolgokról szólni. Oly ismeretes, mint a rosz pénz. Ő egész városban ismeretes ember. Hisz az mindenki előtt ismeretes. Ismeretes társadat, régi barátodat holtig szeresd. (Km.). V. ö. ISMER.
*ISMÉRETĚSSÉG, ISMERETESSÉG
	(ős-me-er-et-ěs-ség) fn. tt. ismeretěsség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valami vagy valaki ismeretes. Ismeretessége miatt lehetetlen neki titokban maradnia. Nyilvános fellépése által köz ismeretességre jutott. V. ö. ISMER.
*ISMERETFORRÁS
	(ismeret-forrás) ösz. fn. Ismeretünk kútfeje, melyből ismeretünket merítjük, vagyis lelkünknek azon tehetsége, mely az észlelt tárgyakat érzékileg felfogja, vagy gondolatában viszszaidézi és különböztető jegyeiknél fogva egyiket a másiktól megkülönbözteti.
*ISMERETKÖR
	(ismeret-kör) l. ISMEKÖR.
*ISMÉRETLEN, ISMERETLEN
	(ős-me-er-et-len) mn. tt. isméretlen-t, tb. ~ěk. 1) Akit vagy amit nem ismernek; kinek vagy minek különböztető jegyei nincsenek tudva, el vannak rejtve; miről a gondolkodó ész tiszta, világos fogalmat nem szerzett; idegen, jövevény. Ismeretlen tárgyak. Ismeretlen ásványok, füvek, bogarak. Ismeretlen vendégek. 2) Ismeretk hiányával levő bizonyos tárgyakra vagy helyekre nézve, milyenek az idegenek, jövevények szoktak lenni, vagy a tudományok szakaiban a kezdők, avatlanok. Én ezen városban ismeretlen vagyok. Miről másokat tudósítani akarunk, abban magunknak nem szabad ismeretleneknek lennünk. Lehet-e az országos követ, ki az államtanban ismeretlen?
*ISMÉRETLENSÉG, ISMERETLENSÉG
	(ős-me-er-etlen-ség) fn. tt. ismeretlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Ismeretek hiánya. Ismeretlenségből fonákul beszélni, itélni. 2) Állapot, midőn valakit nem ismernek, róla mit sem tudnak, vagy ő nem tud másokról, nem ismer másokat. Ismeretlenséged miatt történt, hogy tolvajnak gyanítottak. Ismeretlenség miatt unatkozni az idegen városban.
*ISMÉRETLENÜL, ISMERETLENÜL
	(ős-me-er-etlen-ül) ih. 1) A nélkül, hogy ismernék; titkon, elrejtve, névtelenül. Ismeretlenül lappangani valamely városban. 2) Ismeretek nélkül. Ismeretlenül beleszólni valamely fontos tárgyba vakmerőség.
*ISMÉRETSÉG, ISMERETSÉG
	(ős-me-er-et-ség) fn. tt. ismeretség-ět, harm. szr. ~e. Személyek közötti viszony, melynél fogva egymással társalgási öszveköttetésben állanak. Régi ismeretség. Számos ismeretségei vannak. Ismeretséget kötni. A belsőbb és szorosabb ismeretségből szokott keletkezni a barátság.
*ISMÉRET- vagy ISMERETSZOMJ
	(isméretszomj) l. ISMERETVÁGY.
*ISMÉRETTAN, ISMERETTAN
	l. ISMETAN.
*ISMĚRETTÁR
	(ismeret-tár) ösz. fn. Több nemű ismereteknek gyüjteménye.
*ISMERETTÁRGY
	(ismeret-tárgy) ösz. fn. Dolog, személy, fogalom, melyre ismerő tehetségünket irányozzuk.
*ISMERETVÁGY v. ~VÁGYALOM
	(ismeretvágy v. -vágyalom) ösz. fn. A lélek vágyódása ismeretek szerzésére.
*ISMERGET
	(ős-me-er-ěg-et) áth. és gyak m. ismerget-tem, ~tél, ~ětt. Lassan-lassan megismer valakit v. valamit, vagyis több és több különböztető jegyek tudomására jut.
*ISMERGETÉS
	(ős-me-er-ěg-et-és) fn. tt. ismergetés-t, tb. ~ěk. Gyakorlatos cselekvés, mely által valakit v. valamit ismergetünk.
*ISMERKĚDÉS
	(ős-me-er-kěd-és) fn. tt. ismerkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Közelebbi viszonyba lépés oly emberekkel, kik előbb idegenek voltak reánk nézve. V. ö. ISMERKĚDIK.
*ISMERKĚDIK
	(ős-me-er-kěd-ik) k. m. ismerkěd-tem, ~tél, ~ětt. Társalgás által valakivel közelebbi viszonyba jő; s megtudja, ki légyen, mily természetű, gondolkozásu, hajlamú stb. Emberekkel ismerkedni. Idegenekkel, jeles emberekkel megismerkedni. Nyilvános mulatságokban, körökben leghamarabb ismerkedünk.
*ISMÉRŐ, ISMERŐ
	(ős-me-er-ő) mn. tt. ismerő-t. Aki valamit v. valakit ismer; aki valamihez tud, ért. Emberismerő bölcs. Magát nem ismerő ember. Borismerő kocsmáros. Ismerő erő. Ismerő tehetség.
*ISMÉRŐS, ISMERŐS
	(1), (ős-me-er-ő-es) mn. tt. ismerős-t v. ~et, tb. ~ek. Akit vagy amit ismerünk, vagy legalább ismerni látszunk; ki hasonlít valakihez, kit ismerünk. Két ismerős és egy ismeretlen utassal találkoztam. Ejnye be ismerős hang ez. Ismerős házba menni. Ismerős darabot játszani a szinpadon.
*ISMERŐS (2)
	(mint föntebb) fn. tt. ismerős-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Személy, kit ismerünk, kivel társalgási viszonyban állunk. A gőzösön több ismerőseimmel jöttem öszve. Mi már régi ismerősök vagyunk. Barátait, rokonait és ismerőseit megvendégelte.
*ISMÉRSZIK, ISMERSZIK
	(ős-me-er-ěsz-ik) k. m. ismerszětt, htn. ismerszeni. Oly jegyről, tulajdonságról mondjuk, mely szembetünik, melyet észreveszünk. Ismerszik rajta, hogy szereti a borocskát. Alig ismerszik rajta, hogy már ötven éves. Veszedelemben ismerszik meg, ki a jó hazafi. A sebe úgy begyógyúlt, hogy helye sem ismerszik.
*ISMÉRT, ISMERT
	(ős-me-er-t) mn. tt. ismert-et. Akit vagy amit ismernek, köz tudomásu, nem titkos. Ismert emberekről szólok. Ezek ismert dolgok.
*ISMÉRTET, ISMERTET
	(ős-me-er-tet) mivelt. m. ismertet-tem, ~tél, ~ětt. Ismeretessé tesz; valakinek vagy valaminek különböztető jegyeit kimutatja, vagy elmondja, hogy ismerjék mások is. Az idegen vendéget megismertetni a házbeliekkel. Magát megismertetni a közönséggel. Új gazdasági eszközöket, rendszert megismertetni a földmivelőkkel. Szélesb ért. tudat, tudomásra hoz, nyilvánossá tesz valamit.
*ISMÉRTETÉS, ISMERTETÉS
	(ős-me-er-tet-és) fn. tt. ismertetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit ismertetünk. V. ö. ISMERTET.
*ISMÉRTETŐ, ISMERTETŐ
	(ős-me-er-tet-ő) mn. és fn. tt. ismertető-t. Ismeretessé tevő, megkülönböztető. Ismertető jelek. Jellemismertető tettek, vonások. Mint főnév jelent tudósítást, hirlapi rovatot, melyben bizonyos tárgyak, pl. új könyvek a közönség tudomására adatnak, s némi vonalakban lerajzoltatnak.
*ISMERV
	(ős-me-er-v) fn. tt. ismerv-et, harm. szr. ~e. Ismertető jegye valamely tárgynak. Minél több ismerveit tudjuk a tárgynak, annál világosabb képletünk van róla.
*ISMÉRVÉNY, ISMERVÉNY
	(ős-me-er-vény) fn. tt. ismervény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hiteles vagy tanuiromány, melylyel valamit elismerünk, valamit lett dolog gyanánt megvallunk.
*ISMÉT
	l. ISMÉG.
*ISMETAN
	(isme-tan) ösz. fn. Az elméleti bölcsészet része, mely azon eszméket és elveket fejtegeti, melyek alapjai minden ismereteinknek. Az ismetan a tapasztalati ismék alapjait, a létezőnek sarktulajdonságait vizsgálja, milyenek a tér, idő, okiság stb. (Gnoseologia).
*ISMETANI
	(isme-tani) ösz. mn. Ismetant illető, arról szóló, arra vonatkozó. Ismetani kérdések, fejtegetések.
*ISMETÁR
	(isme-tár) l. ISMERETTÁR.
*ISMETÁRGY
	(isme-tárgy) lásd: ISMERETTÁRGY.
*ISMÉTĚL
	(is-mét- v. [még-]ěl) áth. m. ismétěl- v. ismétlětt, htn. ~ni v. ismétleni. Valamit újra, ismét, megint, még egyszer tesz. Ismételni a mondatot, am. még egyszer elmondani. Ismételni az oskolát, am. még egyszer ugyanazon oskolába járni. Ismételni a dalt, am. újra dallani. Ismételt verseny (lófuttatáskor), mikor ki van kötve, hogy a ló két ízben legyen első.
*ISMÉTĚLÉS, ISMÉTĚLŐ
	l. ISMÉTLÉS, ISMÉTLŐ.
*ISMÉTELTEN
	(is-mét- [v. még-]el-t-en) ih. Többször megújitva.
*ISMÉTEN
	(is-még-en) l. ISMÉT.
*ISMÉTĚZ
	(is-mét- [v. még]-ez) m. ismétěz-tem, ~tél, ~ětt; ISMÉTĚZÉS, l. ISMÉTĚL, ISMÉTĚLÉS.
*ISMÉTLEN
	(is-mét- [v. még-]len) ih. Újra meg újra, meg még egyszer. Itt a len nem tagadó, hanem nyomatékos toldalék, mint az eddiglen, addiglan, holtomiglan szókban. V. ö. ~IG, rag.
*ISMÉTLÉS
	(is-mé-ěl-és) fn. tt. ismétlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit ismét, azaz újra, még egyszer teszünk. Beszéd ismétlése. Ismétlések által betanulni a fegyverforgatásba.
*ISMÉTLŐ
	(is-még-ěl-ő) fn. tt. ismétlő-t, harm. szr. -je. Oly tanulóról mondják, ki valamely oskolát újra jár.
*ISMÉTLŐDIK
	(is-még-el-őd-ik) belsz. Magamagát ismétli.
*ISMÉTLŐÓRA
	(ismétlő-óra) ösz. fn. Óra mű, mely negyedütéskor az órákat is ujra üti.
*ISÓBÉRCZ
	hegy neve Erdélyben, Maros székben.
*ISÓP
	l. ÍZSÓP.
*ISÓPALLAGA
	falu Bihar megyében; helyr. Isópallagá-n, ~ra, ~ról.
*ISPÁI v. ISPÁHI
	Zrínyi Miklósnál török könnyű lovast jelent; a persa aszp szótól, (zend nyelven aszpa, szanszkritul aszva), mely am. ló.
*ISPÁN
	fn. tt. ispán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Eredetét köz hiedelem szerént a német Gespann szótól vette volna, mely régi német nyelven am. valamely hivatalnoknak hasonló rangu és hatalmu segéde, aki mintegy öszve van vele fogva. Lásd a czikk végén. Nálunk jelenleg 1) alsóbb rendü urodalmi tiszt, ki a pajtamesternél fölebbvaló, a kasznárnál pedig alantabb áll, s a néhai urbéri rendszer mellett főkötelessége volt a robotokat, s más urbéri tartozásokat végrehajtani, vagy az urodalmi majorságokra fölügyelni, a gazdasági munkákat intézni stb. Hajnalban jó korán, ott terem az ispán, kezében a csákány, robotra szólítván. (Parasztdal). Nagy uram, ispán uram. 2) A vármegyék főnökei; különösen kit a király nevez ki, főispán (Comes parochianus, upremus comes), kit pedig a vármegye rendei választanak: alispán, (Vice-Comes). Első alispán, másod alispán, helyettes alispán. A főispánnak régente csak egyszerűen ,ispán' vala a neve: "Miért hogy az Endre király Vata ispánnak kegyetlenségöt hagyott vala tenni ez országban." (A Carthausi névtelen. Toldy. F. kiadása). A törökben is eléjön: iszpán alakban. Ha szabad min nyelvünkhöz folyamodni: (aminthogy nem is emlékezünk, hogy valaha a régiségben g-vel jönne elé: gespán, gispán), bán a perzsa nyelvben am. bánó, aki valamivel bánik, továbbá: úr, főúr, vezér; ugyanez a zendben és szanszkritban van, a sínai, valamint régi hunn nyelven váng, vám (a sínai nyelvben nem levén b betű, ezekben is rokon v-vel pótoltatik, t. i. a régi hunnok történetei is csak a sínai korrajzok után jöttek tudomásunkra), am. a császár után következő főúr, mint nálunk a ,nádorispán' A régi magyar Passióban is (Toldy F. kiadása) Pontius Pilatus ,ispán'-nak neveztetik, mely a Vulgatában ,praeses' a görög szövegben: hgemwn; ez utóbbi főnököt, igazgatót stb. jelentvén. A mongol nyelvben is van am. fejedelem. Ezek szerént ,ispán, annyi volna, mint ,ősbán' vagy ,őszbán'. V. ö. BÁN.
*ISPÁNI
	(ispán-i) mn. tt. ispáni-t, tb. ~ak. Ispánt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ispáni kötelességek. Ispáni fizetés, czím. Főispáni méltóság. Alispáni parancs, itélet. V. ö. ISPÁN.
*ISPÁNK
	falu Vas megyében; helyr. Ispánkon, ~ra, ~ról.
*ISPÁNKODÁS
	(ispán-kod-ás) fn. tt. ispánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ispáni hivatal viselése, gyakorlása. V. ö. ISPÁN.
*ISPÁNKODIK
	(ispán-kod-ik) k. m. ispánkodtam, ~tál, ~ott. Mint urodalmi ispán hivatalkodik. Mondhatjuk egyébiránt azt is: főispánkodik, alispánkodik, azaz fő vagy alispáni hivatalt visel.
*ISPÁNLAKA
	falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Ispánlaká-n, ~ra, ~ról.
*ISPÁNMEZŐ
	falu Gömör megyében és Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Ispánmező-n, ~re, ~ről.
*ISPÁNSÁG
	(ispán-ság) fn. tt. ispánság-ot, harm. szr. ~a. Ispáni hivatal vagy méltóság, vagy azon kör, melyre az ispán hivatala kiterjed, vagy időszak, mely alatt valaki ispánkodik. Ispánságért folyamodni. Főispánságot elfogadni vagy megköszönni. Alispánságról lemondani. Az én ispánságomban a jobbágyok igen pontosak valának kötelességeik teljesítésében. Egész ispánságom alatt ilyesmi nem történt rajtam.
*ISPÁNY
	l. ISPÁN.
*ISPÉK
	fn. tt. ispék-ět, harm. szr. ~je. A német Speck-ből csinált szakácsszó, s jelenti a vékony szalagforma szeletkékre metszett szalonnát, melyet némely ösztövér, kivált vadhusokba tűznek, hogy izletesbek legyenek.
*ISPÉKĚL
	(ispék-ěl) áth. m. ispékěl-t. Ispékkel, szalonna szeletkével ellát. V. ö. ISPÉK. Őz húst, foglyot, kappant ispékelni. Tréfásan szólva, az eléadást holmi idézetekkel, czifra szavakkal megtoldja.
*ISPÉKĚLŐ
	(ispék-ěl-ő) fn. tt. ispékělő-t, harm. szr. ~je. Vastag és nagy fülü szakácstű, melylyel ispékelni szoktak. "Úgy szúrja farába a nyúlispékelőt, Hogy most is keresik a nyúlispékelőt." Csokonai, Dorottya.
*ISPION
	az idegen spion-ból alakított köznépies szó, magyarul kém, l. ezt.
*ISPITA
	l. ISPITÁLY.
*ISPITÁLY, ISPITÁL
	fn. tt. ispitály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Ugyanaz a latin hospitale, német Spital szókkal. 1) Eredeti latin értelménél fogva jelent ingyenszállást az utazók, kivált régi bucsujárók, zarándokok számára, milyeket a magyaroknak is állitott szent István király Jeruzsálemben és Rómában. 2) Ápoló intézet, elöregedett és tehetetlen, vagyontalan polgárok, s más szegények táplálására. 3) Kórház, kóroda. Vármegyei, városi ispotály. Meghalt a katonai ispitályban.
*ISPITÁS
	(ispita-as), ISPITÁLYOS, (ispitályos), fn. tt. ispitás-t, tb. ~ok. Ispitában lakó, táplált vagy betegeskedő személy. Az ispitásoknak ételt küldeni. Átv. ért. beteges, nyavalygó ember. O te szegény ispitás!
*ISPÓT
	(latin spatha, s hellén spaJh után) fn. tt. ispót-ot, harm. szr. ~ja. Sebészi éles metsző kés vagy gerely.
*ISPOTÁLY, ISPOTÁLYOS
	l. ISPITÁLY, ISPITÁLYOS.
*ISSASZEGH
	l. ISASZEGH.
*IST
	régies és tájdivatos üst helyett; l. ezt.
*ISTA
	férfi kn. tt. Istát. István név kicsinyitése; előtéttel: Pista.
*ISTÁCZ
	fn. tt. istácz-ot. Homoki szegfűfaj. Nevét a statice armeria görög szótól vette.
*ISTÁLÓ
	fn. tt. istálót, harm. szr. ~ja. Ugyanaz a latin stabulum, német Stall, tót mastal, spanyol estala, franczia étable, régiesen éstable stb. szókkal. Első eredete a szanszkrit szthá, latin sto, német stehen, perzsa isztáden stb. honnan a német stellen, hellén ioihmi stb. erednek. Szoros ért. gazdasági épület, melybe a nagyobb barmokat, különösen igás ökröket és lovakat, s teheneket bekötik. Ököristálló, tehénistáló, lóistáló. A csikókat, tinókat istálóra fogni. A rideg barmok, u. m. gulyabeliek, ménesiek, továbbá juhok, kecskék lakhelye: akol vagy karám. Az istáló eredeti régi magyar nyelven ól, mely ma köz divat szerént csak a disznók és baromfiak tanyájáról mondatik. V. ö. ÓL.
*ISTÁLÓBÉR
	(istáló-bér) ösz. fn. Díj, melyet az idegen istáló használataért fizetni kell, pl. a vendégfogadókban.
*ISTÁLÓPÉNZ
	(istáló-pénz) ösz. fn. l. ISTÁLÓBÉR.
*ISTÁLÓS
	(istáló-os) mn. tt. istálós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Istálóval ellátott. Istálós majorház. 2) Istálóra fogott, istálóban tartott. Istálós tehenek, ökrök, lovak. Különböztetésül a gulyabeli-, ménesbeliektől, melyek a szabad ég alatt vagy akolban, karámban tanyáznak.
*ISTÁLÓZ
	(istáló-oz) áth. m. istálóz-tam, ~tál, ~ott. A barmokat istálóban tartja, neveli. Istálózni a csikókat, mielőtt befognák. Közlegelő hiányában istálózni a teheneket.
*ISTÁLÓZÁS
	(istáló-oz-ás) fn. tt. istálózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A barmoknak, nevezetesen szarvasmarháknak és lovaknak istálóba kötése és ott tartása, nevelése, hizlalása.
*ISTÁLY (1)
	fn. tt. istály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bányászati műszó, a német Stollen után alakítva, s jelent meneteles földalatti utat, melyet a hegybe ásnak, részént a víz kivezetésére, részént fris levegő nyerése végett, részént közlekedésül. Magyarosan: bányaalag, vagy egyszerüen: alag.
*ISTÁLY (2)
	AL~, FEL~ v. FIL~, falvak Pozsony megyében; helyr. Istály-on, ~ra, ~ról.
*ISTÁLYOS
	(istály-os) fn. tt. istályos-t, tb. ~ok. Személy, illetőleg bányabirtokos, ki saját költségén istályokat, azaz bányaalagokat ásat; istálybirtokos.
*ISTÁP
	fn. tt. istáp-ot, harm. szr. ~ja. Ugyanaz a német Stab szóval, s valamint a német eredeti, tulajdon és átv. ért. használtatott a régiek által. Magyarul l. GYÁMBOT, GYÁMOL.
*ISTÁPOL
	(istáp-ol) áth. l. GYÁMOL, GYÁMOLÍT.
*ISTÁPOLÁS
	(istáp-ol-ás) fn. tt. istápolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. GYÁMOLÍTÁS.
*ISTEN
	(lásd végül), fn. tt. isten-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. nagyerejű felsőbb lény, mely a világ változásai és emberi sors okozója s intézőjeül tartatot a müveletlen és érzéki emberek által, kik több ilyféle lényt képzeltek maguknak, különféle erőt, rangot és hatáskört tulajdonítván nekik. Jó, és gonosz istenek. Felsőbb, alsóbb istenek. Félistenek. Égi, pokoli, földi, tengeri, hegyi, erdei istenek. Tűz, víz istene. Költészet, gyógyászat, szónoklat istene. Szépség, egészség istennője. "Van kies szőllőm, van arany kalászszal Biztató földöm; szeretett szabadság Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől Kérjek-e többet?" Berzsenyi. 2) A bibliában átv. ért. isteneknek (valamint némely régi népségeknél isten fiainak) neveztetnek a királyok. 3) Ugyan átv. ért. istennek mondatik oly személy, vagy tárgy is, melyet valaki túlságosan tisztel, vagy minek egyedül él. Hasa az istene. 4) Szorosb és legnemesb ért. legfelsőbb lény, legtökéletesebb szellem, mely minden létezőnek okfeje, vagyis a világmindenség teremtője. Ez ért. többes száma nincs. Örök, mindeható, mindentudó, kegyelmes, irgalmas, felséges, igaz, nagy Isten. Úr Isten. Öreg Isten (atyaisten). Jó az Isten, jót ád, kopasznak is hajat ád (km.). Se Istene, se lelke (km.). Emberé a munka, Istené az áldás (km.). Kinek Isten mit ád, ember el nem teheti, vagy ember el ne vallja (km.). Kinek Isten nem adja, János kovács sem koholja (km.). Isten marka. Kinőtt az Isten markából, azaz nagyra nőtt. Isten a megmondhatója, azaz csak az isten tudná mind meg- vagy elmondani. "Isten a megmondhatója, Mennyit szenvedek, Testi lelki nyugodalmam, Mind eltűntenek." Kis leány baja. (Vörösmartytól). Ábrahám, Izsák, Jákob Istene. Magyarok Istene. Él még a magyarok Istene. Várj, megemlegeted még a magyarok Istenét. Istenben hinni, reményleni, bízni. Bizzál Istenben, nem hágy el. Istent mindenek fölött szeretni, imádni. Istenben boldogúlt am. meghalt. Istenre eskünni. Isten nevét káromolni, hiába venni. Istennek tiz parancsolatit megtartani. Isten ellen véteni. Istentől elrugaszkodni. Isten áldása, jótéteménye. "Jó az Isten el nem veszthet, Ő táplálja a verebet; ő vezérli éltemet." B. Orczy Lőrincz. "Jó az Isten, jót ád; megszerezi kardom, Amire szükségem leszen, avval tartom." Toldy Miklós (Arany Jánostól). Isten csapása. Isten büntetése. Isten haragja. Beleütött az isten haragja, azaz a mennykő. Isten csudája. Micsoda Isten csudája ez! Isten ege, azaz szabad ég. Isten háza = templom. Isten igazában = egész erővel. Isten kegyelme. Isten koporsója. Isten koporsóját sem őrzik ingyen. (Km.). Isten lova am. szamár. Isten nyila am. mennykő. Isten szamara am. nagy szamár. Isten országa = erkölcsi ország; keresztény hívek öszvesége; mennyország. "Istenben bizván, mindent tőle származtatván, és hozzá vezetvén vissza, s úgy a birodalmak történetében, mint saját élte folyamában Istent keresvén, innen érthető azon szende nyugalom, mely arczán el vala hintve azon méltóságteljes komolyság, mely egész lényét áthatotta, és azon elmefenség, mely... az ő derültségét saját magasságában találja." (Lonovics József érsek stb. Emlékbeszéde Majláth György felett). Már a régi halotti beszédben is eléjön: "Hadlava (= hallá) holtát teremtő istentől." - "Haraguvék isten és veteve (= veté) őt ez munkás világbele." - "Imádjok uromk Isten kegyilmét ez lélikért." Nyelvtanilag megjegyzendő, hogy általános gyakorlat szerént ,Isten' mint legfelsőbb lény, névmutatóval vagy anélkül használtathatik, de az íge, mely reá áthatólag viszonylik, mindig tárgyi ragozással jár, pl. Istent (v. az Istent) nem látjuk, csak munkáiból ismerjük, Istent imádjátok, vagy az Istent imádjátok, (,Istent imádjatok' már azt tenné: [valamely] Isten legyen az, kit imádjatok, nem ember). Élünk az ,Isten' szóval különféle érzelmek, indulatok, esküvések, bizonyítások stb. kifejezésére is, különösen 1) Nagy fájdalomban, szomoruságban. Istenem, Istenem! Boldog Isten, mire jutánk! Jaj Istenem de nagy baj, kilencz tehén, még sincs vaj. (Km.). Jaj Istenem, mire jutánk, kilencz gyermekből tíz maradt. (Km.). Istenem, teremtőm, hol az én szeretőm. (Népd.). 2) Öröm és hála kifejezésére. Istenem, beh örülök! Istenem, beh szép! Hála Istennek! Isten fizesse meg. Csak Isten fizessével fizetett. (Km.). 3) Jót, vagy rosszat kivánva. Isten áldjon meg. Isten veled. Isten hozzád. Isten hirével. Adná a jó Isten. Isten büntesse meg. Verje meg az Isten mind a két kezével. 4) Csudálkozáskor, bámuláskor. Úr Isten, mi az? Szent Isten, mi történt? 5) Midőn valamitől idegenkedünk. Isten mentsen meg! Isten ne adja! Isten őrizz! 6) Midőn mentegetődzünk. Isten ne vegye rosz néven. Isten bocsáss v. bocsá! 7) Valaminek rosszalásakor. Isten verte, Isten büntette gonosz embere. Isten adta sok rosz fia. Isten taszította gyáva embere. 8) Ráhagyólag. Isten neki. Isten oda. 9) Kétkedőleg. Tudja Isten, v. Isten tudja, mi lesz még belőlünk. 10) Esküvőleg, vagy bizonyitólag. Isten úgy segéljen. (Isten ugyse). Isten engem. Isten bizon. Istenemre. Isten látja lelkemet. "Isten bizonyom, sirattam az szegény ártatlan iffiaknak veszedelmeket." Levél 1557-ből. (Szalay Á. gyüjt.). Az ,isten' szó eredetére nézve különféle vélemények vannak. Révai egyértelmünek állítja a jehova szóval, s véleménye szerént am. aki vagyon, minthogy héber nyelven jesch am. lény, létező valami, s arabul eszthi, latin est, német ist, (görög esti, szláv jeszt, szanszkrit aszti v. eszti, perzsa: eszt vagy heszt stb.), honnan en harmadik személyraggal származott volna: eszthien, isten. Egészben véve egyezik a perzsa jisdan szóval, mely a jó istenség neve volt. De eléjön a perzsában ized vagy ezid is, mely szintén am. isten. Mások szerént a chaldaeai esta-ból származott, mely tüzet jelent, s megegyezik az örök tüzet jelentő görög estia (latin vesta) v. iotia névvel. Mind ezen fejtegetéseknél kevés vagy semmi figyelemmel nem valának épen magára a magyar nyelvre. A magyarban régiesen is am. a mai ős, ten pedig vagy tön, vagy dön, s mély hangon: don ismeretes képzők, mint újdon, zordon, mely csak újabb időben rövidült zord-dá, s mely képzők különösebben főneveket is alkotnak, mint ösztön (= űz-tön), hajadon, gordon stb. Ezek után itélve ősdön v. régiesen: isden vagy isten, annyit tesz mint is-tevő v. ős-tevő, öszvébbhúzva is- v. ős-tő (,tő' előtő szóban is am. tevő), és n toldalékkal (mint eleven), ős-tön, is-tön, isten; tehát jelentése: ősműködő vagy ősvaló, őslény, melynek ezek szerént akár tiszta magyarságát, akár találó jelentését, találóbbat, mint bármelyik a mondottak közől csak az elfogult tagadandja. S a magyar még különösen szereti hozzá tenni: élő. Esküszöm az egy élő istenre, a Bécsi codexben: eleven Isten, mintha mondaná: oly őslény, mely nem holt (mint a bálványok), hanem élő. Némelyek megengedik, sőt elfogadják ugyan, hogy az is szótag am. ős, mely a finn nyelvben isä, (s am. apa), hanem a ten szórészt a tatár tengeri (= ég, és isten) szóból öszvetettnek s módosultnak hiszik. Figyelmet érdemel, hogy a ,tengeri' szónál még egyszerűbb a sínai thién, mely am. ég; idő; nap (coelum, tempus; dies); a honnét is-thien vagy ős-idő, (mintegy ős időtől fogva való), vagy ős-ég, (azaz églakó) jelentésü volna. Tagadhatatlan, hogy nyelvünk a tatár nyelvekkel van legközelebbi rokonságban, de az sem szenved kétséget, Deguignes egyetlen történész után, ki sínai forrásokból írta meg a hunnok v. húnok, mint szerénte is a magyarok ősei történetét, hogy hunn eleink ezer évnél húzamosb ideig laktak volt a sínaiak tőszomszédságában, sőt részben ezekkel egyesültek. V. ö. HÚN. Azonban a tiszta magyar fejtegetésnek itt sincs szüksége idegen nyelvre.
*ISTEN ADTA
	am. úgy amint Isten teremtette, úgy amint Isten kezéből kijött. ..."Hol forrás csörgedez, Egy jámbornak áll kis kápolnája, Nyilt, födetlen; ég mosolyg le rája Egy letűzött kard a szent kereszt ott, És az oltár Isten-adta föld." (Salamon. Vörösmartytól). Mint indulatot kifejező szóval vagy kedvesnek találunk valakit, pl. Isten adta kis barnája, beh illett a csókom rája, (népd.); vagy pedig valamit roszalunk, pl. Isten adta vize, se bűze, se íze. Isten adta koldúsa, mindig alkalmatlankodik rajtam. A két értelem közti különbség a kiejtés hangoztatásában rejlik; t. i. az első értelemben a kifejezést vidoran, gyorsan; az utóbbiban pedig vontatva hangoztatjuk. Fölveszi a névragokat is, pl. Ne higy a leánynak, az isten adtának. (Népd.).
*ISTEN ANYJA
	am. boldogságos szűz Mária, ki Jézust szülte, ki Isten és ember egy személyben.
*ISTENASSZONY
	(isten-asszony) ösz. fn. A régiek hitregéi szerént isteni hatalmú és rangú nőszemély, pl. Juno, Venus, Diana stb. l. ISTENNÉ.
*ISTENBELI
	(isten-beli) ösz. mn. A Tatrosi codexben am. Istentől származó. "Mü istenönkbeli irgalmasságnak miatta." (A latinnak szószerénti forditása: per viscera misericordiae Dei nostri).
*ISTEN BIZON, ISTEN BIZONYSÁGOM
	Esküvő vagy erősen bizonyító szavak. Isten bizon, nem tudok e dologról semmit.
*ISTEN BOCSÁSS v. BOCSÁSSA BŰNÖMET
	mentegetődző szavak, melyekkel élünk, midőn olyasmit mondani készülünk, mit rosznak tartunk. Isten bocsáss, az ördög hozta őt ide, nem is a jó.
*ISTEN CSODÁJA v. CSUDÁJA
	am. valamely rendkivüli bámulatos látvány, undok torzkép, szörnyeteg. Jaj, mily Isten csudája ezen ember.
*ISTENDOMB
	hegy neve Erdélyben, Maros székben.
*ISTENĚL
	(isten-ěl v. is-ten-ěl) áth. m. istenělt v. istenlětt, htn. ~ni v. istenleni. Isten gyanánt tisztel, imád valakit vagy valamit. Hogy Isteneljem, ami nem Istenem. (Km.). "Látá ezt az örök hír; s felemelkedő Két szárnyára vevé nagy nevedet, Virág! S túl a csillagokon melpomene fiát Istenlé diadalmi hang." Virág Benedekhez Csokonai.
*ISTENĚLÉS
	l. ISTENLÉS.
*ISTENEMĚR
	(isten-emběr) ösz. fn. Keresztény hittani értelemben, Jézus Krisztus, Isten és ember egy személyben.
*ISTENĚMRE
	(is-ten-ěm-re) esküvési vagy erősen bizonyító indulatszó. Istenemre (esküszöm, mondom) ezt nem cselekedtem.
*ISTENERŐ
	(isten-erő) ösz. fn. 1) Isten mindenhatóságáról elménkben alkotott fogalom. 2) Szellemi erő, tehetség, mely kitünőbb emberekben nyilatkozik.
*ISTENÉRT
	(is-ten-ért) indulatszó, melylyel megütközésünket, roszalásunkat jelentjük ki valami fölött. Istenért, mit csinálsz?
*ISTENĚS
	(is-ten-ěs) mn. tt. isteněs-t v. ~et, tb. ~ek. Isteni tiszteletre, imádásra vonatkozó; jámbor, buzgó, ájtatos. Istenes ének. Istenes életet élni. Istenes jóságok. Istenes emberek, hivek. Vannak ily vezetéknevű családok is.
*ISTENĚSĚDIK
	(is-ten-ěs-ěd-ik) k. m. isteněsěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Istenessé, azaz jámborrá, ájtatossá leszen. 2) Isteni rangra emelkedik, isten gyanánt tiszteltetni kezd.
*ISTENĚSÍT
	(is-ten-ěs-ít) áth. m. isteněsít-ett, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valakit jámborrá, ájtatossá tesz. 2) Isten gyanánt tekint, tisztel; helyesebben: istenít.
*ISTENĚSKĚDÉS
	(is-ten-ěs-kěd-és) fn. tt. isteněskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Jámbor, ájtatos életmód gyakorlása.
*ISTENĚSKĚDIK
	(is-ten-ěs-kěd-ik) k. m. isteněskěd-tem, ~tél, ~ětt. Jámbor, ájtatos, buzgó életmódot gyakorol.
*ISTENĚSSÉG
	(is-ten-ěs-ség) fn. tt. isteněsség-ět, harm. szr. ~e. Jámborság, vallási buzgóság, ájtatosság.
*ISTENĚSŰL
	(is-ten-ěs-ül) önh. m. isteněsűl-t. Isteni tiszteletben részesül, istenek sorába igtattatik. Máskép: istenűl.
*ISTENĚSÜLÉS
	(is-ten-ěs-űl-és) fn. tt. isteněsülés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valaki istenesül. V. ö. ISTENĚSŰL.
*ISTENĚSÜLT
	(is-ten-ěs-űl-t) mn. tt. isteněsült-et. Istenhez hasonló rangra emeltetett, isteni tiszteletre méltatott. Istenesült római császárok. Istenesült hősök a görögöknél.
*ISTENÉSZ (1)
	(is-ten-ész) fn. tt. istenész-t, tb. ~ěk. l. HITTUDÓS.
*ISTENÉSZ (2)
	(isten-ész) ösz. fn. Isteni ész. 1) A legfőbb lénynek tulajdonított észbeli erő; 2) az emberekben az isten eszéhez hasonlító lelki tehetség. "S most helyettök hófehér burokban Jár a béke s tiszta szorgalom; S a müvészet fénylő csarnokokban Égi képet új korára nyom; S míg ezer fej gondol istenészszel, Fárad a nép óriás kezével." Vörösmarty (Liszt Ferenczhez).
*ISTENESZME
	(isten-eszme) ösz. fn. Eszme, melyet elménkben az Isten léte s munkásságáról alkotunk, táplálunk.
*ISTENĚZ
	(is-ten-ěz) áth. m. isteněz-tem, ~tél, ~ětt. Valakit istennek nevez, hí, isteni czimmel tisztel. Máskép: isteněl.
*ISTENĚZÉS
	(is-ten-ěz-és) fn. tt. istenězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A tisztelésnek legmagasabb foka, illetőleg imádás, mely által valakit isteneznek. Máskép: istenělés.
*ISTENFA
	(isten-fa) ISTEN FÁJA, l. ABRUTÜRÖM.
*ISTENFELEDÉS
	(isten-feledés) ösz. fn. Erkölcsi állapot, midőn valaki Istennel, mint az erkölcsi törvények hozójával és bünnek büntetőjével nem gondol.
*ISTENFELEDŐ
	(isten-feledő) ösz. mn. Istennel vagy Istenre nem gondoló, úgy cselekvő, oly életet gyakorló, mintha Isten nem is volna, vagy nem is parancsolná, hogy jók legyünk.
*ISTENFÉLÉS
	(isten-félés) ösz. fn. Az isteni akaratnak és parancsainak tisztelése, jámbor, erkölcsi élet általi teljesítése.
*ISTENFÉLŐ
	(isten-félő) ösz. mn. Jámbor életű, ki Isten iránti tiszteletből az erkölcsi, különösen kinyilatkoztatott vallási törvényeket lelkiesméretesen teljesíti. Istenfélő keresztények.
*ISTENFÉLŐLEG
	(isten-félőleg) ösz. ih. Jámborul, az Isten parancsait tiszteletben tartva és megőrizve. Istenfélőleg élni.
*ISTEN FIA
	am. Jézus Krisztus, a Szentháromság második személye, ki az Atyától öröktől fogva született. "Nyilván látjátok Isten haragját, Mind ez világon boszuállását: Mert nem tiszteljük az Isten Fiát, Ő Szent Fiának vére hullását." Protestáns panaszló éneke, 1549-ből. (Thaly K. gyüjt.). Szélesebb bibliai ért. Isten fiainak neveztetnek általán a jámborok, a jó emberek; legkülönösebben a fejedelmek. V. ö. ISTEN.
*ISTENFIÚSÁG
	(isten-fiúság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva Krisztus urunk Isten fiának hívatik.
*ISTENGÚNYOLÁS
	(isten-gúnyolás) ösz. fn. Erkölcstelen cselekvés, midőn valaki az Istent vagy Istn nevét gúnynyal illeti. V. ö. GÚNY.
*ISTENGÚNYOLÓ
	(isten-gúnyoló) ösz. mn. Ki az Istent gúnyos szavakkal illeti. Istengúnyoló hitetlenek.
*ISTEN HARAGJA
	Dunán túl am. Isten nyila, mennykőcsapás. Beleütött a házba az Isten haragja.
*ISTEN HÁTA MÖGÖTT
	am. félre fekvő helyen, uton kivül. Isten háta mögött lakni. Isten háta mögött fekvő helység.
*ISTEN HÁZA
	l. TEMLOM "Télen nyáron pusztán az én lakásom; A rózsámat is csak vasárnap látom, Lakásom van hortobágyi pusztába, Nem járhatok én az Isten házába!" Népdal (Tompa M. szerzeménye).
*ISTENHIVŐ
	(isten-hivő) ösz. fn. Személy vagy bölcsész, ki Istent hisz, s azt mindenek teremtőjének vallja, de kinyilatkoztatást nem hiszen. (Deista).
*ISTENHIVŐSÉG
	(isten-hivőség) ösz. fn. Bölcsészeti vagy hitvallási tan, mely szerint Isten van, de kinyilatkoztatott isteni vallás nem létezik (Deismus).
*ISTEN HOZTA
	üdvözlő szózat, melylyel a hozzánk belépő vendéget fogadjuk. Isten hozta önt. Isten hozta kigyelmedet. ,Isten hozott' (azaz téged v. benneteket), ha valakit tegezünk.
*ISTEN HOZZÁD
	bucsuzó szózat, melylyel az egymástól elválók élni szoktak, máskép: Isten veled. Több személyhez szólva: Isten hozzátok. Isten veletek. "Isten hozzád, többet nem szólt, Nyakamba borult s megcsókolt." Csokonai. Tréfásan: Isten hozzád kapufa, arról mondják, ki bucsuvétel nélkül elmegy, elillan valahonnét.
*ISTENI
	(is-ten-i) mn. tt. isteni-t, tb. ~ek. 1) Istent illető. Isteni tisztelet, szeretet, szolgálat. 2) Istentől eredő. Isteni küldetés, származás. Isteni parancs, rendelet. Isteni akarat, jelentés, nyilatkoztatás. Isteni gondviselés. Isteni szózat. 3) Istenre vonatkozó. Isteni tudományok. Isteni félelem. Isteni tisztelet. 4) Átv. ért. és köz nyelven mondják oly dolgokról, melyek igen jelesek, kitünők, felségesek. Isteni gondolat. Isteni mű. Tulzólag nagyitó, néha csekély dolgokra is alkalmazott kifejezés.
*ISTEN IGAZÁBAN, Balaton vidékén am. bitangra hagyva
	egyedül az Isten gondviselésére bizva. Általánosb szokással am. derekasan, egész erővel.
*ISTENÍGE
	(isten-íge) ösz. fn. Isten szava, a Szentirás tanitása; egyházi beszéd.
*ISTENÍHLELÉS
	(isten-íhlelés) l. ISTENSUGALLÁS.
*ISTENILEG
	(is-ten-i-leg) ih. Isteni módon. Átv. ért. dicsően, jelesen, fölségesen.
*ISTENIMÁDÁS
	(isten-imádás) ösz. fn. A tiszteletnek és hódolatnak legfelsőbb neme, mely egyedül Istent illet.
*ISTENIMÁDÓ
	(isten-imádó) ösz. mn. és fn. Oly személyről mondjuk, ki az Istent imádja.
*ISTENISÉG
	(isten-i-ség) fn. tt. isteniség-ět, harm. szr. ~e. 1) Isteni természet, isteni tulajdonságok öszvege. Krisztusban az isteniség és emberiség egyesültek, (deitas). 2) Isteni eredet, származat. A szentirás istenisége, (divinitas).
*ISTENISMERET
	(isten-ismeret) ösz. fn. Istenről, amennyire emberileg lehető, képzett fogalmak öszvesége.
*ISTENÍT, ISTENIT
	(is-ten-ít) áth. m. istenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Átv. ért. embert vagy más teremtett állatot istennek vall, oly dicsőnek, jelesnek, fölségesnek tart, mintha valóságos isten volna.
*ISTENITAL
	(isten-ital) ösz. fn. A régiek hitregéje szerént ama drága, s mintegy szellemi ital, melylyel az istenek éltenek. Átv. ért. igen fínom, édes ital, pl. tokaji, malagai stb. (Nectar).
*ISTENITÉLET
	(isten-itélet) ösz. fn. Középkori birói eljárás a bűnösség kinyomozásában, t. i. a bűnösség vagy büntetlenségrőli eldöntő itéletet némely életveszélyes bizonylatok, pl. bajvivás, tűz- vagy vízpróba kimeneteléből mondották ki. (Középkori latin szóval: ordalium, az angolszász ordál, alsó német ordeel, azaz Urtheil szótól).
*ISTENÍTÉS, ISTENITÉS
	(is-ten-ít-és) fn. tt. istenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A tisztelésnek, illetőleg imádásnak cselekvénye, melylyel valakit v. valamit istenítenek. V. ö. ISTENÍT.
*ISTENIVÉGZÉS
	(isteni-végzés) ösz. fn. 1) Általán, Isten akarata, rendelete. 2) Különösen a világ és emberek sorsa, mennyiben Isten által intéztetik. Megnyugodni az isteni végzésen. Ki tehet az isteni végzés ellen? Rendszerént külön irjuk.
*ISTENI VÉGZET
	l. ISTENI VÉGZÉS.
*ISTENKÁROMLÁS
	(isten-káromlás) ösz. fn. Szó vagy beszéd, mely által valaki Isten irányában méltatlanul nyilatkozik, mely által az Istent holmi becstelen czimekkel illeti vagy tökéletlenségeket tulajdonít neki, pl. ki az Istent igaztalannak, személyválogatónak mondja stb. l. KÁROMOL, KÁROMKODIK.
*ISTENKÁROMLÓ
	(isten-káromló) ösz. mn. és fn. Ki az Isten ellen méltatlan, becstelen szavakkal kikel, s tökéletlenségeket tulajdonít neki. Istenkáromló, hitetlen, vallástalan ember.
*ISTENKĚDÉS
	(is-ten-kěd-és) fn. tt. istenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valaki isteni hatalmat igényelve működik. "Mindenható elménk istenkedése Ég- s földbe hat, mint az, kivel rokon." Kisfaludy K. 2) Rimánkodó könyörgés az Isten nevében.
*ISTENKĚDIK
	(is-ten-kěd-ik) k. m. istenkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Isteni hatalmat igényelve, isteni nevet bitorolva működik. 2) Isten nevére hivatkozva rimánkodik, könyörög.
*ISTENKEGYELME-FŰ
	l. CSIKORKA. (Gratiola officinalis).
*ISTENKÉSÉRTÉS v. ~KISÉRTÉS
	(isten-késértés) ösz. fn. Maga veszélyeztetésével járó elszántság, munka, egy magában helyes czél elérése v. vállalat kivitele végett.
*ISTENKORSÓCSKÁJA
	l. BOLONYIK.
*ISTEN LÁTJA LELKEMET! esküvést vagy bizonyitást
	vagy mentséget kifejező mondat, melylyel az Isten mindentudására hivatkozunk.
*ISTENLÉS
	(isten-el-és) fn. tt. istenlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagyis tisztelés neme, mely által valakit isten gyanánt imádunk, istennek nevezünk. V. ö. ISTENĚL.
*ISTEN MENTSĚN! szabadkozó
	mentegetődző, ovakodó, valamely rosszat tagadó, elhárító kifejezés, s am. dehogy, a világért sem, távol legyen.
*ISTENMEZEJE
	falu Heves megyében; helyr. Istenmezejé-n, ~re, ~ről.
*ISTENNÉ
	jobban: ISTENNŐ, (isten-nő) fn. tt. istenné-t v. istennő-t. A régiek hitregéi szerént am. Isten gyanánt tisztelt, imádott nőszemély, vagy isteni erő, hatalom nőszemélyben ábrázolva, milyenek voltak: Juno, Venus, Diana, Galatea stb. "Ragyogsz felém, éj csillagfátyola, Könyűmön rengesz, hold, szelíd istenné! Ah, nem levék az éghez hívtelenné, Reményem mégis messze pártola." Szemere Pál.
*ISTENNÉBE
	a székelyeknél összehúzva, ebből: Isten nevében; l. ezt.
*ISTEN NEKI! ráhagyást
	megegyezést, engedést jelentő indulatszó, s am. nem bánom, legyen, hagyján, ha úgy tetszik, Isten nevében stb. Isten neki! hát csak elmegyek magam is.
*ISTEN NEVÉBEN
	ih. gyanánt használtatik, 1) am. ingyen, ajándékból, alamizsnaképen, isteni jutalom vagy fizetés fejében. Adj a szegénynek Isten nevében. Isten nevében dolgozni. 2) Am. Isten segítségével. Menjünk hát Isten nevében. Székelyesen összevonva: istennébe v. istennében.
*ISTENNYILA
	(isten-nyila) ösz. fn. A nyila személyragos állapotban van, s ragoztatik. Képes kifejezés, s am. villám, mennykő. Beütött házunkba az istennyila. Üssön bele az istennyila. "Kidőlt, bedőlt az oldala, Bele jár az istennyila." Vörösm. Köz nyelven roszaló értelemmel bír. Mi istennyilát csinálsz itten? Menj innét istennyilába. Mátyusföldén egyszerüen is használják: nyila. Mi a nyila, megint itt vagy? Takarodjál nyilába.
*ISTENNYILAFŰ
	(isten-nyila-fű) ösz. fn. l. SZÁDOR. (Orobanche).
*ISTENNYILATKOZAT
	(isten-nyilatkozat) ösz. fn. Isten akaratának, parancsainak, tetteinek, oktatásainak nyilvánulása, részint közvetlenül a régi proféták előtt, és által, részint közvetve a világ igazgatásában.
*ISTEN ORSZÁGA
	am. idvezültek hazája, mennyország. Szélesb ért. keresztény hivek gyülekezete, anyaszentegyháza e földön. Legszélesb ért. erkölcsi világ.
*ISTENORSZÁGLÁS
	(isten-országlás) ösz. fn. Mózes által alapított héber alkotmány, mely szerint Jehova a hébernép nemzeti istene, s az álladalom láthatatlan főnöke, Mózes pedig ennek helytartója vala. (Theocratia).
*ISTENORSZÁGLAT
	(isten-országlat); lásd: ISTENORSZÁGLÁS.
*ISTEN ORSTORA
	am. eszköz, Isten kezében, akár egyes emberek, akár népek fényitésére.
*ISTENROKONSÁG
	(isten-rokonság) ösz. fn. Rokonság az Istennel, erkölcsi és szellemi értelemben véve.
*ISTENSÉG
	(isten-ség) fn. tt. istenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Isteni lény, isteni természet. Jézus istenségét hivő keresztények. Jézus istenségét tagadó hitlenek. "Légy jelen, könyörgünk, mostan azok ellen, Azkik káromkodnak Istenséged ellen!" Thaly K. szerént a XVI v. XVII. századból. 2) Isten. Fölséges, örök, mindenható Istenség. Imádunk szent Istenség. "Azért az úr Istenség úgy akarja, hogy mind földön mennyön, csak az szent békeség maradjon meg." Góry-cod.
*ISTENSUGALLÁS
	(isten-sugallás) ösz. fn. Széles ért. isteni működés, mely által Isten, mintegy közvetlenül fölvilágosítja értelmünket, s az erkölcsileg teendőket tudtunkra adja. Így neveztetik azon tudomás is, melyhez ember ily rendkivüli módon jut. Istensugallásból történt, hogy stb. Szorosb bibliai ért. az isteni ihlés azon neme, mely által Isten emberi észt fölülmuló erkölcsi tárgyakat, vallási tanokat, s emberileg előre nem látható jövendőket kinyilatkoztatott a profétáknak, s más választott hiveinek.
*ISTENSZAKÁLLA v. ISTENSZAKÁLLAFŰ
	(isten-szakálla-fű) ösz. fn. Pimpinella nevű növény egyik faja.
*ISTEN SZERELMEÉRT! Kérést
	feddést jelentő indulatszó. Isten szerelmeért! kérlek, ne tedd azt. Isten szerelmeért! mit csinálsz?
*ISTENSZERETET
	(isten-szeretet) ösz. fn. Erkölcsi magaviselet, melyet valaki Isten irányában, Istenhez vonzódva az által bizonyít, hogy a jótetteket gyakorolja.
*ISTENSZOBOR
	(isten-szobor) ösz. fn. Hitregei vagy valamely pogány istent ábrázoló szobormű.
*ISTENTAGADÁS
	(isten-tagadás) ösz. fn. Isten lételének tagadása, midőn valaki állítja és vitatja, hogy nincs Isten.
*ISTENTAGADÓ
	(isten-tagadó) ösz. mn. és fn. Ki nem hiszi, hogy Isten van, s ezen véleményét vitatja is.
*ISTENTASZÍTOTTA
	(isten-taszította) ösz. mn. Együgyü, gyáva, gyüge, mamlasz. Istentaszította ember.
*ISTEN TEHENKÉJE
	Fekete pettyes és vörös paizskáju bogárka. (Cantharis rubra).
*ISTENTELEN
	(is-ten-telen) mn. tt. istentelen-t, tb. ~ěk. Ki oly feslett és botrányos életet él, mintha Istent sem hinne, vagy mint mondani szokás: kinek se Istene, se lelke. Istentelen pogány ember. Istentelen szokás. Szorosb ért. Istentagadó, Istent nem hivő.
*ISTENTELENKĚDÉS
	(is-ten-telen-kěd-és) fn. tt. istentelenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Feslett, erkölcstelen, gonosz életmód gyakorlása.
*ISTENTELENKĚDIK
	(is-ten-telen-kěd-ik) k. m. istentelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Erkölcstelen, feslett, gonosz életmódot gyakorol.
*ISTENTELENSÉG
	(is-ten-telen-ség) fn. tt. istentelenség-ět, harm. szr. ~e. Isten megvetésére v. épen tagadására mutató erkölcstelen, feslett életmód, rendkivüli romlottsággal járó cselekvés. Istentelenség az árvákat és özvegyeket úgy megcsalni. Borzasztó, hallatlan istentelenség!
*ISTENTELENÜL
	(is-ten-telen-ül) ih. Feslett életűen, Istenről és annak törvényeiről megfeledkezve, Istentől elrugaszkodva, szörnyű gonoszul. Istentelenül élni. Istentelenül kínozni, gyötörni embertársait.
*ISTENTISZTELET
	(isten-tisztelet) ösz. fn. A protestans keresztényeknél egyházba gyűlve Isten imádása, és Isten igéjének hirdetése, s hallgatása.
*ISTENTUDALOM, ISTENTUDAT
	(isten-tudalom v. -tudat) ösz. fn. Emberi kellő felfogás az Isten létéről.
*ISTENTUDOMÁNY
	(isten-tudomány) l. HITTUDOMÁNY, HITTAN.
*ISTENTUDÓS
	(isten-tudós) l. HITTUDÓS.
*ISTENURALOM
	(isten-uralom) l. ISTENORSZÁGLÁS.
*ISTENÜL
	(is-ten-ül) ih. Istenképen; Isten gyanánt. A teremtett lényeket Istenül imádni.
*ISTENŰL
	(is-ten-űl) önh. m. istenűl-t. Átv. ért. isteni dicsőségben részesűl, mintegy Istenné leszen.
*ISTENŰLÉS
	(is-ten-űl-és) fn. tt. istenűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Olyan tiszteletben részesülés, mint az istenek részesülni szoktak; dicsőülés.
*ISTEN ÜNŐJE
	l. ISTEN TEHENKÉJE.
*ISTEREK v. CSŐSZTELEK, CSESZTEREK
	falu Torontál megyében; helyr. Isterek-ěn, ~re, ~ről.
*ISTÓK
	férfi kn. tt. Istók-ot, harm. szr. ~ja. Köznépi nyelven az István névnek nagyatott módosítása, s felnőtt emberekről mondjuk. Istók bátyám. Gúnynévül is használtatik, s néha bolondot jelent. Bekukkantott, mint bolond Istók Debreczenbe. (Km.). Kinek Isten nem adja, Kovács Istók meg nem koholja. (Km.). Mindenüt Istók. Eredj te Istók.
*ISTÓKOS
	(istók-os) mn. tt. istókos-t v. ~at, tb. ~ak. Bolondos, dőre. Értelmét a közmondásbeli bolond Istóktól vette, ki hagyomány szerént lévai születés volt, s évenként eljárt Debreczent megnézni, de csak a vámsorompóig ment, honnan betekintvén a városba, ismét haza tért. (Dugonics szerint).
*ISTÓKOSAN
	(istók-os-an) ih. Bolond Istók módjára; esztelenül, felébe, harmadába. V. ö. ISTÓKOS.
*ISTOR
	tájdivatos ostor helyett; l. ezt.
*ISTÖK
	tájdivatos üstök helyett; l. ezt.
*ISTRÁNG
	fn. tt. istráng-ot, harm. szr. ~ja. Ugyanaz a latin strangulum német Strang, olasz stringa stb. szókkal. Jelent általán vékonyabbféle kötelet, különösen hámkötelet. Lóistráng, hámistráng. V. ö. HÁMKÖTÉL.
*ISTRÁNGOL
	(istráng-ol) áth. m. istrángol-t. 1) Istránggal ver, megver vagy megfojt, felakaszt valakit. 2) Istrángal felszerel, ellát.
*ISTRÁZSA
	a szláv nyelvből csúszott át; magyarosan őr, őrálló; amabból eredett: strázsál, mely am. őrt áll.
*ISTVÁN
	(hellén-latin Stephanus-ból eredett, jelentése: koszorú); férfi kn. tt. István-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Stephanus. Sz. István király. "Ah! hol vagy magyarok Tündöklő csillaga! Ki voltál valaha Országunk istápja? Hol vagy István király? Téged magyar kiván, Gyászos öltözetben Te előtted sírván. ... Tekints István király! Szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet Régi országodra." Régi szent ének. (Erdélyi J. gyüjt.). Több helységek neveztetnek róla, u. m. Istvánfalva, Istvánháza, Istvánmegye, Istvánvágás, Istvánd, Istvándi, Istvántelke (Pest határában) stb.
*ISTVÁND
	LESENCZE~, falvak Szala megyében; helyr. Istvánd-on, ~ra, ~rólI.
*ISTVÁNDI
	mezőváros Somogy megyében; falu Szathmár megyében. Helyr. Istvándi-ba, ~ban, ~ból.
*ISTVÁNFALU
	helységek Szepes és Vas megyében; helyr. Istvánfalu-ba, ~ban, ~ból.
*ISTVÁNFALVA
	helység Pozsony megyében; helyr. Istvánfalvá-n, ~ra, ~ról.
*ISTVÁNFÖLD
	falu Torontál megyében; helyr. Istvánföld-ön, ~re, ~ről.
*ISTVÁNHÁZA
	puszta Heves megyében; és falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Istvánházá-n, ~ra, ~ról.
*ISTVÁNHEGY
	bányászgyarmat Krassó megyében; helyr. Istvánhegy-ěn, ~re, ~ről.
*ISTVÁNKA
	(István-ka) kics. férfi kn. tt. Istvánkát. Kisded, fiatal vagy kedves István, Pistika.
*ISTVÁNMEGYE
	puszta Bács-Bodrogh megyében; helyr. Istvánmegyé-n, ~re, ~ről.
*ISTVÁN-VÁGÁS
	falu Sáros megyében; helyr. István-Vágás-on, ~ra, ~ról.
*ISZ (1)
	elvont hangutánzó gyök, melynek származékai jelentenek a) csuszamló mozgást, u. m. iszam, iszamodik, iszamlik, iszánkodik, b) elsurranó mozgást, mint: iszki, iszkódik, iszkurdi.
*ISZ (2)
	borzadási kedélyhang, az iszony, iszonyodik, iszonyú, iszonyat, iszonyatos, iszonytató, iszonyúság származékokban. Legközelebbi rokona azon ir, melyből irtózik, irtóztató eredtek. Lásd: ISZONY alatt.
*ISZ (3)
	elvont gyöke, vagyis törzsöke isza, iszák, iszik szóknak. Rokon szí szóval. l. ISZIK.
*ISZA
	(i-sz-a) fn. tt. iszát. Oly személy, ki sokat iszik, máskép: iszos. Jobbára összetéve használtatik, s ekkor általán am. ivó, valamit inni szokó. Borisza, ki bort szokott inni; bornemisza, ki nem iszik bort; vízisza, ki vizet szokott inni.
*ISZÁK (1)
	(i-sz-ák v. i-sz-a-ak, v. i-sz-a-ak), fn. tt. iszák-ot. Szeszes italokkal, különösen borral, pálinkával mértéken túl élő, részeges; isza. Ezen értelemben az iszik igével egy gyökű.
*ISZÁK (2)
	fn. tt. iszák-ot. Ugyanaz a latin Saccus, német Sack, hellén sakoz, lapp tsakes, héber stb. szókkal, s jelent némely vidéken bőrtarisznyát, másutt nyeregbeli általvetőt, Göcsejben, s dunántuli több vidékeken koldustáskát, mely két részből áll, s egyik elűl, másik hátul fityeg.
*ISZÁKOS (1)
	(i-sz-a-ak-os) mn. tt. iszákos-t v. ~at, tb. ~ak. Részeges, iszos.
*ISZÁKOS (2)
	(iszák-os) mn. tt. iszákos-t v. ~at, tb. ~ak. Iszák nevű tarisznyával ellátott. Iszákos nyereg. Iszákos koldus. V. ö. ISZÁK, (2).
*ISZÁKOS-ÁLLAT
	ösz. fn. Indiai emlős állat, hegyes és bajuszos orral (Schnauze), olyan lábakkal, mint a majmokéi, és hosszú farkkal. Hasán redőzetes bőre van, mely a hasbőrrel együtt iszákot képez, ebben fiait ápolván és hordozván. (Didelphis).
*ISZÁKOSKODÁS
	(i-sz-a-ak-os-kod-ás) fn. tt. iszákoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mértéken túl ivás, illetőleg szeszes italok mértéktelen használása, részegeskedés.
*ISZÁKOSKODIK
	(i-sz-a-ak-os-kod-ik) k. m. iszákoskod-tam, ~tál, ~ott. Szeszes italokkal mértéktelenül él, részegeskedik.
*ISZÁKOSSÁG
	(i-sz-a-ak-os-ság) fn. tt. iszákosság-ot, harm. szr. ~a. Részegesség, iszosság, pityósság.
*ISZALAG
	(ih- v. juh-szalag) ösz. fn. Eredetileg ih-szalag, mit másutt juh-szalagnak mondanak, mint: ihász, juhász, ihok, juhok, ihar, juhar. Szalagalakú felfutó növényfaj a bércsék neméből, mely kivált a sikföldi erdőket szereti, s a fák derekaira tekerődzik. Máskép: venike, venicz, szulák. (Clematis vitalba).
*ISZAM
	(isz-am) fn. tt. iszam-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Eredetileg, s általán am. helyből való kimozdulás, csúszás, sikamlás. Gyógytani ért. valamely zsigernek rendes helyzetéből részintes vagy egészleges kilépte, természetes vagy más nyiláson, úgy hogy a kimozdult rész köz takarók nélkül a légel érintkezésbe jön (prolapsus, procidentia).
*ISZAMÉKONY
	(isz-am-ék-ony) mn. tt. iszamékony-t v. ~at, tb. ~ak. Könnyen iszamodó.
*ISZAMIK
	(isz-am-ik) k. l. ISZAMODIK.
*ISZAMKODÁS
	(isz-am-kod-ás) fn. tt. iszamkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jégen csuszkálás, csuszkárolás, irongálás.
*ISZAMKODIK
	(isz-am-kod-ik) k. m. iszamkod-tam, ~tál, ~ott. Székely szójárás szerént am. csuszkál, csuszkorál, korcsolyával befutja a jeget, irongál.
*ISZAMLÁS
	(isz-am-ol-ás) fn. tt. iszamlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. ISZAMODÁS.
*ISZAMLIK
	(isz-am-ol-ik) k. m. iszaml-ott, htn. ~ani. l. ISZAMODIK.
*ISZAMÓ
	(isz-am-ó) mn. sajátlag ,iszamik' igének részesülője. A régieknél, pl. a Carthausi névtelenben am. gyarló (caducus, mintegy csuszamló). "Mi oka, szerető fiam, hogy esmeg ez iszamó világra tértél?" (Toldy F. kiadása 160. lap).
*ISZAMODÁS
	(isz-am-od-ás) fn. tt. iszamodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csuszamodás, valamely testnek rendes állásából, helyzetéből el- vagy kisikamlása. V. ö. ISZAMODIK.
*ISZAMODIK
	(isz-am-od-ik) k. m. iszamod-tam, ~tál, ~ott. 1) Mondjuk tagról, midőn csuklójából kimozdul, kicsuszszanik. 2) Futamodik, futásnak ered, különösen jégen csuszkál, irongál. V. ö. ISZAM.
*ISZÁNK
	(isz-án-k) fn. tt. iszánkot. Lásd: IRONGA.
*ISZANKODIK v. ISZÁNKODIK
	(isz-án-kod-ik), l. ISZAMKODIK. Igen valószinű, hogy a szán, szánka, szánkó név is innen vette eredetét, s tulajdonkép: iszán, iszánka, iszánkó, azaz oly eszköz, mely iszánkodik, csuszamlik, vagy melyen iszamni, csúszni lehet.
*ISZAP
	(isz-ap) fn. tt. iszap-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke a csúszást jelentő isz ugyanaz, mi az iszam, iszamlik szóké. Jelenti a víz által lerakott nyálkás sarat, mely fris állapotában sikos, csuszós szokott lenni. Az árvíz iszappal behordja a földeket, réteket.
*ISZAPDA
	(isz-ap-da) fn. l. ISZAPPAD.
*ISZAPFOLYÓFŰ
	(iszap-folyó-fű) ösz. fn. A folyókák, vagyis szulákok neméhez tartozó fűfaj, nyildad levelekkel (convolvulus arvensis). Máskép: kis fulák, szulák, folyófű.
*ISZAPFŰ
	(iszap-fű) ösz. fn. lásd: ISZAPFOLYÓFŰ.
*ISZAPFÜRDŐ
	(iszap-fürdő) ösz. fn. Fürdő oly iszapban, mely gyógyerővel bir.
*ISZAPGÖDÖR
	(iszap-gödör) ösz. fn. Gödör, melyben az átfutó árvíz, vagy általán a kiapadt víz iszapja lerakodik, vagy lerakodott.
*ISZAPGYOPÁR
	(iszap-gyopár) ösz. fn. A gyopárok neméhez tartozó növényfaj, mely iszapos földben tenyészik. V. ö. GYOPÁR.
*ISZAPHAL
	(iszap-hal) ösz. fn. Általán halfajak, melyek iszapban, vagy iszapos vízben szeretnek lakni, milyenek némely pontyfajok, pl. czompók, kárászok, de különösen, a csíkok, ángolnák.
*ISZAPÍT
	(isz-ap-ít) áth. m. iszapít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Tulajdonképen: iszappá tesz. Különösen l. ISZAPOL.
*ISZAPLÓ
	l. ISZAPOLÓ.
*ISZAPMERŐ
	(iszap-merő) ösz. fn. Így neveztetnek azon különféle alakú eszközök, edények vagy gépek, melyekkel a csatornák, folyók, kutak, árkok fenekén öszvegyűlt iszapot kitakarítják.
*ISZAPMŰ
	(iszap-mű) ösz. fn. A folyóvizi aranyászok, aranymosók sajátságos eszköze, illetőle rovátkolt s lejtesen felállított deszkája vagy padja, melylyel az iszapban elszórva létező aranyszemeket hosszas ide-oda lóbálgatás, mosás, öntözgetés után elválasztják.
*ISZAPODÁS
	(isz-ap-od-ás) fn. tt. iszapodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A vízben felolvadt földrészecskéknek fenékre leszállása, s iszappá levése.
*ISZAPODIK
	(isz-ap-od-ik) k. m. iszapod-tam, ~tál, ~ott. A vízről mondjuk, midőn lassan-lassan kipárologván, a benne létező földrészecskék sürüsödnek, míg végre iszappá alakulnak.
*ISZAPOL
	(isz-ap-ol) áth. m. iszapol-t. Iszappal bevon, betakar, bemocskol. Az árvíz beiszapolja a partokat, földeket, réteket, füvet, vetéseket. A kertészeknél faültetéskor a földet úgy meglocsolja, hogy ez mintegy iszappá válik a végett, hogy a fa gyökerei körül semmi üreg ne maradjon.
*ISZAPOLÁS
	(isz-ap-ol-ás) fn. tt. iszapolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek iszappal betakarása, bemocskolása.
*ISZAPOLÓ
	(isz-ap-ol-ó) fn. tt. iszapoló-t. Bányabeli munkás, ki az iszapban létező érczrészeket mosás által, iszapmű segedelmével megtisztítja.
*ISZAPOS
	(isz-ap-os) mn. tt. iszapos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Iszappal bevont, födött, takart, mocskolt. Iszapos vízpartok. Iszapos széna, legelő. Iszaos faderekak. 2) Iszappal vegyes, kevert. Iszapos víz.
*ISZAPOSAN
	(isz-ap-os-an) ih. Iszappal behordva, iszappal mocskolva, vegyülve, keverve.
*ISZAPOSODÁS
	(isz-ap-os-od-á) fn. tt. iszaposodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A vízfenéknek vagy vízmelléknek, árvíz lepte földnek azon állapota, midőn iszapossá lesz. V. ö. ISZAPOS.
*ISZAPOSODIK
	(isz-ap-os-od-ik) k. m. iszaposod-tam, ~tál, ~ott. Iszaptól bemocskolódik, iszappal behuzódik, iszapossá lesz. Iszaposodnak árvízkor a fák derekai, a megfutott rétek, legelők, vetések. Iszaposodik a folyóvíz partja.
*ISZAPPAD
	(iszap-pad) ösz. fn. Padka, vagyis tűzhelyforma pad a hámorokban, melyen az idegen ásványrészektől elválasztott ónat megmossák.
*ISZAPPÁRTAMAG
	(iszap-párta-mag) ösz. fn. Növényfaj a pártamagok neméből, mely iszapföldben tenyészik. (Pyretrum uliginosum. W).
*ISZAPROJT
	(iszap-rojt) ösz. fn. Növénynem a két főbb hímesek seregéből, és magrejtősök rendéből. Iszapos földben tenyészik. (Limosella).
*ISZAPVONÓ
	(iszap-vonó) ösz. fn. Általán eszköz, pl. hosszú nyélre szegezett deszka, melylyel az iszapot eltakarítják. Ilyenek a sóaknai iszapvonók v. nagyobbféle eszközök, melyek által, s lovak vagy hajók erejével a vizek fenekén öszvegyűlt iszapot kitakarítják.
*ISZAPZÁTONY
	(iszap-zátony) ösz. fn. Zátony, mely az öszvegyült víziszapból kerekedett.
*IZAPZSOMBOR
	(iszap-zsombor) ösz. fn. Növényfaj a zsomborok neméből, melynek levelei a víz alatt pázsítosak, a víz felett láncsásak. A víz elszáradván, szára az iszapon elterűl, s akkor minden levelei láncsásak. (Sisymbrium amphibium).
*ISZASÁG
	(i-sz-a-ság) fn. tt. iszaság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, vagyis rosz szokás, midőn valaki szeszes italokkal mértéktelenül él.
*ISZÉNY
	(íz-ény) fn. tt. iszény-t, tb. ~ěk. Somogyban am. némely más helyeken: ízék; l. ezt.
*ISZERNYÉK
	(íz-er-eny-ék) fn. tt. iszernyékět. l. ÍZÉK.
*ISZIK
	(i-sz-ik) k. és néha átható is. Gyökül egyedül az i tekinthető, melynek tiszta származéka i-ik, a jelenidőben sz nyomosító hangot vett fel, s lett i-sz-ik; múltakban v-t: (i-ék) helyett: i-v-ék; i-tt, (I-ott) v. i-v-ott; jövőben: i-and-ik v. i-v-and-ik; parancsolóban (i-j-ál) helyett: i-gy-ál; htn. inni, (i-sz-ni helyett), innen az ohajtó: innám (i-sz-nám helyett). Hogy tiszta gyöke i, itetszik mind a mult és jövő alakokból, melyek a tiszta i gyökkel is általános használatban vannak: i-tt-am, i-tt-ál, i-tt; i-and-om, i-and-ol, i-and-ik; mind onnan, mert a tehetőt és miveltetőt egyedül ez veszi fel: i-hat-ik, i-tat, nem pedig: ísz-hatik, isz-tat. E tekintetben egyeznek vele az alszik, fekszik, nyugszik igék, melyek tiszta gyökei: al, fek, nyug. Törökül ics-mek (inni), finnül juon. Ezen i gyök több főkép ajakhangok közé rejtve megvan a szanszkrit pí, görög pinw, latin bibo, német trinken, szláv pijem, orosz piin igékben, s ennél fogva a magyarban legtisztábban és legegyszerűbben. Sínai nyelven szu (bibere), a szivás hangutánzása, mely szintén megvan a magyar isz törzsben. 1) Valamely híg, folyó testet a torkon, vagy gégén magába vesz, szí, önt. Aki szomjas, igyék. Aki élni akar, innia kell. Vizet, bort, tejet inni. Pohárból, palaczkból, kancsóból, kulacsból, vödörből, tenyérből inni. Valakinek egészségére inni. Addig iszom, mig a fogam ki nem ázik. (Népd.). Meginná a Krisztus palástját is. (Km.). Eliszsza mindenét. Leitta az eszét. Beitta a mentéjét. Igyál ökör, tóvíz. (Km.). Igyál, ne igyál, elvisz a halál. (Dal). Igyunk derűre, igyunk borúra. (Kölcsey). Iszik, mint a szapusajtár, mint a gödény, mint a perényi törökök, mint a csap stb. (Km.). 2) Átv. ért. a nedvet magába veszi valamely száraz vagy hézagos test. Iszik a föld, ha öntözik. Iszik a szivacs. Iszik az úgynevezett itatós papiros. Iszik a hajó, midőn repedésein vagy nyilásain beszivárog a víz. 3) Költői nyelven valamely folyót, patakot inni annyi mint azon folyó vagy patak mellett lakni. Dunát, Tiszát ivó magyarok. Szinte költői nyelven mondjuk a napsugarakról, hogy a nedvet, harmatot iszszák, azaz páraalakban felszíják. De hisz' a nap délfelé jár, a harmatot felitta már. (Népd.).
*ISZKA
	falu Máramaros megyében; helyr. Iszká-n, ~ra, ~ról.
*ISZKÁBA
	(a szanszkritban szkabh am. megerősít) fn. tt. iszkábát. Széles fejű szeg, melylyel a hajók bordái közé csiptetett mohot és vékony léczeket megerősítik, vagyis hajósok nyelvén szólva, mellyel a hajókat varrják. Az olaszban is eléfordul: escappa. Máskép: elszkába, iszpáka, eszpáka. Közvetlenül valószinüleg az olasz nyelvből vétetett által, mint némely más, a hajózáshoz tartozó szók, pl. burcsella (barcella), timon (temo).
*ISZKÁBÁL
	(iszkába-al) áth. m. iszkábál-t. Iszkábával vagy iszkábákkal megerősít, öszvevarr. V. ö. ISZKÁBA, Hajót, dereglyét, ladikot iszkábálni.
*ISZKÁBÁLÁS
	(iszkába-al-ás) fn. tt. iszkábálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajócsinálók és tatarozók munkálása, midőn iszkábálnak. V. ö. ISZKÁBÁL.
*ISZKÁBÁS
	(iszkába-as) mn. tt. iszkábás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Iszkábával megerősített, öszveszegezett. Iszkábás csónak, dereglye. 2) Iszkábát csináló, áruló. Iszkábás czigány, czigányasszony.
*ISZKÁBÁZ
	(iszkába-az) áth. m. iszkábáz-tam, ~tál, ~ott. l. ISZKÁBÁL.
*ISZKÁBÁZÁS
	(iszkába-az-ás) fn. l. ISZKÁBÁLÁS.
*ISZKÁSZ v. ISZKÁZ
	ALSÓ~, KÖZÉP~, FELSŐ~, falvak Veszprém megyében; helyr. Iszkász-on, ~ra, ~ról.
*ISZKA-SZENT-GYÖRGY
	falu Fejér megyében; helyr. Szent-György-ön, ~re, ~ről.
*ISZKI
	(isz-ki) ösz. indulatszó, a menést, mozgást jelentő isz és ki szókból, s am. czoki! menj ki, csiba! Kutyaüző szó. Iszki kutya a szobából! Iszki te! Iszki kormos!
*ISZKITÉL
	tájdivatos, nem ,iszki' szótól származva, hanem ,üsztökél'-ből módosulva. l. ÜSZTÖKÉL.
*ISZKÓDIK
	(isz-ki-od-ik) belsz. m. iszkód-tam, ~tál, ~ott. Alkotó részei: a menést, mozgást, csuszást jelentő isz és ki. Tréfásan szólva am. sietve, mintegy csúszva, surranva elmegy, elillan, elkotródik, elhordja az irháját. Eliszkódott ő kelme. Dunán tuli tájszó.
*ISZKÓFIOM
	l. SZKÓFIOM v. SKÓFIOM.
*ISZKOMBIA
	l. SZKOMBIA.
*ISZKORÁL v. ISZKURÁL
	(i-sz-ik-or-ál) önh. m. iszkorál-t. Tájszó, am. iddogál, iszogál, pitizál.
*ISZKOS
	(isz-k-os) tájszó, l. ISZÁKOS.
*ISZLÓ
	erdélyi falu Maros székben; helyr. Iszló-n, ~ra, ~ról.
*ISZOGÁL
	(i-sz-og-ál) gyakorító áth. m. iszogált. Gyakran, vagy egymás után többször iszik.
*ISZOGAT
	(i-sz-og-at) gyak. ige, m. iszogat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy lassan-lassan iszik, iddogál, pityizál. Boraimat kiiszogatták a gyakori vendégek. Esténként kocsmában szeret iszogatni.
*ISZOM
	eléfordúl ezen ikeritésben: eszem-iszom; lásd ezt.
*ISZOMKÁRÁSZ
	(iszom-kárász) ösz. fn. Tréfás gúnynyelven am. iszákos, részeges ember. Különösen divatos Rév-Komárom vidékén.
*ISZONY
	(i-sz-ony v. isz-ony) fn. tt. iszony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke vagy a mozgást jelentő i, (ugyanaz, mely az ijed, irtózik szókban is megvan), minthogy az iszony egész valónkat mozgásba hozza, megrázkódtatja; vagy pedig a hangutánzó isz, minthogy iszonyodáskor lélekzetünket visszahuzva, s körülbelül isz hangot hallatva jelentjük ki félelmünket, s vele kapcsolatban levő bámulásunkat. Innen iszonyodik mintey viszonyodik. Jelenti a félelemnek azon nemét, mely a fenyegető veszély nagysága által bámulatra gerjeszt, s egész valónkat megrázkodtatja, pl. melyet valamely vérengző vadnak hirtelen ránk rohanása, vagy szörnyü kegyetlenség, kinzás látása okoz bennünk. Ki olvashatja iszony nélkül Tamerlan kegyetlenségeit?
*ISZONYAT
	(isz-ony-at) fn. tt. iszonyat-ot, harm. szr. ~a. E szóban az at szótag nem képző, hanem toldalék, mely az iszony szónak nagyobb nyomatékot ad, (V. ö. ISZONYATOS); hacsak azt nem teszszük fel, hogy létezett hajdan iszonyik ige, melyből iszonyás, iszonyat származhattak. V. ö. ISZONYTATÓ.
*ISZONYATOS
	(i-sz-ony-at-os) mn. tt. iszonyatos-t v. ~at, tb. ~ak. Megnyujtott szó az elavult iszonyos helyett, mint: szerelmetes, kellemetes, alkalmatos. Ezen nyelvhasonlatnál fogva am. fölötte, nagyon iszonyú. Iszonyatos kegyetlenkedés, vérengzés, veszély. V. ö. ISZONYÚ.
*ISZONYATOSAN
	(isz-ony-at-os-an) ih. Fölötte, nagyon iszonyúan, szörnyű félelmet, borzadást gerjesztve. Iszonyatosan dühöng a tengeri fergeteg. V. ö. ISZONYATOS.
*ISZONYATOSSÁG
	(i-sz-ony-at-os-ság) fn. tt. iszonyatosság-ot, harm. szr. ~a. Iszonyatos állapot, vagy tulajdonság. Tengeri vész iszonyatossága. V. ö. ISZONYATOS.
*ISZONYÍT, ISZONYIT
	(i-sz-ony-ít) áth. m. iszonyít-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Iszonyú félelmet v. félelemre gerjeszt; véghez viszi, eszközli, hogy iszonyodjunk valami fölött. A nagy veszély látása eliszonyított mindnyájunkat. 2) Valamit tulságosan félelmessé tesz vagy olyannak fest. Kár oly kis veszélyt annyira iszonyítani.
*ISZONYÍTÁS, ISZONYITÁS
	(i-sz-ony-ít-ás) fn. tt. iszonyítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami iszonyúvá tétetik v. festetik.
*ISZONYÍTÓ, ISZONYITÓ
	(i-sz-ony-ít-ó) mn. tt. iszonyító-t. Ami iszonyt gerjeszt, borzasztó, megrázkodtató, félelmet támasztó. Iszonyító csatazaj.
*ISZONYKODÁS
	(i-sz-ony-kod-ás) fn. tt. iszonykodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki iszonykodik. V. ö. ISZONYKODIK.
*IZONYKODIK
	(isz-ony-kod-ik) k. m. iszonykod-tam, ~tál, ~ott. Tartós iszonyban vagyis iszonyt gerjesztő félelemben van. Olyan alakú ige, mint boszankodik, rimánkodik, siránkozik. Távolító ragu nevet vonz. Iszonykodik a szörnyű kegyetlenségtől.
*ISZONYODÁS
	(i-sz-ony-od-ás) fn. tt. iszonyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Félelmes állapot, melyben az szenved, ki iszonyodik valamitől. V. ö. ISZONYODIK.
*ISZONYODIK
	(isz-ony-od-ik) k. m. iszonyodta, ~tál, ~ott. Iszonyú félelem keletkezik benne, iszonyt kezd érezni, mely folytonosan növekedik; iszonynyal elfordúl vagy el kezd fordulni valamitől. Abban aki iszonyodik, az iszony kezdődik, fejlődik, aki pedig iszonykodik, abban az iszony tartósan megmarad. Távolitó ragu neveket vonz. Ember, én iszonyodom tőled. Még a nevétől is iszonyodom. Eliszonyodni valamitől.
*ISZONYTATÓ
	(i-sz-ony-tat-ó) mn. tt. iszonytató-t. Iszonyatra inditó. Iszonytató förgeteg. E szóból gyaníthatni, hogy létezett hajdan iszonyik ige, melyből lett: iszonytat, s ebből iszonytató.
*ISZONYTATÓAN
	(i-sz-ony-tat-ó-an) ih. Iszonyatra inditólag, iszonyatosan.
*ISZONYÚ
	(isz-ony-ú) mn. tt. iszonyú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Fokozva: bb v. abb. Iszonyt gerjesztő; rettenetes, borzasztó, félelmetes; ádáz, kegyetlen. Iszonyú csatazaj, tengeri vész. Iszonyú ember. Iszonyú vad. Nagymondható szavaink egyike, mellyel, mint több másokkal, közbeszédben oly tárgyakat is szoktak jelzeni, melyekről legfölebb sok, nagy, rendkivüli jelzőket kellene használni, pl. o. Iszonyú sok pénze van. Iszonyú távolság. Iszonyú rosz bor stb.
*ISZONYÚAN
	(isz-ony-ú-an) ih. Iszonyú módon; borzasztóan; kegyetlenül, ádázul. Köznyelven: nagyon, fölötte, igen, Iszonyúan dúlt a szélvész. Iszonyúan megcsalatkoztam benned. Iszonyúan kellett nevetnünk.
*ISZONYÚL
	(isz-ony-úl) önh. m. iszonyúl-t. l. ISZONYODIK.
*ISZONYÚLAG
	(isz-ony-ú-lag) lásd: ISZONYÚAN.
*ISZONYÚLÁS
	(isz-ony-úl-ás) lásd: ISZONYODÁS.
*ISZONYÚN
	l. ISZONYÚAN.
*ISZONYÚSÁG, ISZONYUSÁG
	(isz-ony-ú-ság) fn. tt. iszonyúság-ot, harm. szr. ~a. Iszonyú állapot vagy tulajdonság; különösen: rettenetesség, borzasztóság; ádázság, kegyetlenség; rendkivüli nagyság, sokaság, mely iszonyt gerjeszt. Tengeri vész iszonyúsága. Kinok, fájdalmak iszonyusága. Zsarnokok, vadállatok iszonyúsága. V. ö. ISZONY.
*ISZONYÚSÁGOS
	(i-sz-ony-ú-ság-os) mn. tt. iszonyúságos-t v. ~at, tb. ~ak. Fölötteképen, rendkivül nagyon iszonyú, iszonytató. Nagymondó kifejezés.
*ISZOS
	(isz-os) mn. tt. iszos-t v. ~at, tb. ~ak. Részeges, ki sokat, mértéken túl szeret inni, pityós, pityókos. Igéből alkotott szó, mint: takaros.
*ISZOSSÁG
	(i-sz-os-ság) fn. tt. iszosság-ot, harm. szr. ~a. Részegesség, pityókosság; részeges, pityós állapot vagy tulajdonság.
*ISZTERGYE
	Szala megyei tájszó, lásd: ESZTERHA.
*ISZTIMÍR
	mezőváros Fejér megyében; helyr. Isztimir-be, ~ben, ~ből.
*ISZTINA (1)
	l. ESZTENA.
*ISZTINA (2)
	falu Erdélyben, Felső-Fejér megyében; helyr. Isztiná-n, ~ra, ~ról.
*ISZTRAG
	(a német Storch-ból), l. ESZTERAG v. GÓLYA.
*ISZTRAGORR
	(isztrag-orr) ösz. fn. l. GÓLYAORR.
*IT (1)
	v. ÍT, elvont gyök itcze, s ite, itél, itélet stb. szókban. Azonosnak látszik ejt v. eit igével. Ejtés a mértéklésben (valaminek szerét v. módját ejteni), valamint szóejtés a beszédben épen nem szokatlanok. Különben az íte szóra nézve, l. ÍT gyök.
*IT (2)
	elavult fn., mely helyett ma ital divatozik. "Helyén vagyon minden dolgod, Nem lesz máson kivánságod; Éted, itod, vígaságod, Tökéletes vigság minden dolgod." ,Az házasságról.' A XVII. századból. (Thaly K. gyüjt.). Az eszik, iszik, visz, hisz, tesz, lesz igékből általán a tiszta származéku főnevek: ét (ě-et), it (i-at), vit (vi-et), hit (hi-et), tét (tě-et), lét (lě-et), melyekből nagyobb hangzatosság kedveért lettek: ét-el, it-al, vit-el, hit-el, tét-el, lét-el, s ét, hit, tét, lét már magukban is divatosak. Bővebben l. saját rovataik alatt.
*IT (3)
	régies és tájdivatos, üt helyett; l. ezt.
*~IT (1)
	ritka használatu névképző, pl. a csalit v. csarit, angalit szókban. Egyezik az ~ét képzővel.
*~IT (2)
	igeképző l. ÍT.
*~ITA
	(it-a) ösz. névképző, bóbita, bangita szókban; rokon ~éta képzővel.
*ITAL
	(it-al) fn. tt. ital-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvő ért. am. ivás. Italközben öszveveszni vagy megbarátkozni. Italharczra kihíni valakit, azaz ivási versenyre. 2) Azon folyadék, melyet iszunk. Vízital. Szeszes italok. Borital, sörital. Édes, savanyú, keserű ital. Jeges ital. Orvosi ital. Egy italbort meginni. Álomitalt bevenni. Isteni ital. Kifizetni az ital árát. Vizitaltól nád terem orrodban. (Km.). Ezen ital nem csúszik. Erős italokkal élni. Italpénz, helyesebben: borravaló, Étel, ital, álom, szükséges e három. (Km.).
*ITALADÓ
	(ital-adó) ösz. fn. Fogyasztási adó neme, melyet a szeszes italoktól, nevezetesen bortól, sertől, pálinkától kell fizetni.
*ITALÁLDOZAT
	(ital-áldozat) ösz. fn. A régi hébereknél azon ital, melyet Istennek áldozatul nyujtottak, mely különösen borból állott. Ilyenféle volt a görögök és rómaiak áldozata is, midőn a házi Istenek tiszteletére olajt vagy bort öntöttek a földre. (Libatio).
*ITALKA
	(it-al-ka) fn. és kicsinyező tt. italkát, tb. italkák, harm. szr. italkája. Kevésből álló, kis pohárban adott ital. Egy italka pálinkát inni.
*ITALMÉRÉS
	(ital-mérés) ösz. fn. Szeszes italok árulása kisebb adagokban, vagyis mértékben, pl. messzelyenként, itczénként, pintenként, mint a csapszékekben, kocsmácskákban szokták; bormérés, sermérés, pálinkamérés.
*ITALOS
	(i-t-al-os) mn. tt. italos-t v. ~at, tb. ~ak. Oly emberről mondják, ki a szeszes italokat nagyon kedveli; iszos, iszákos. A részeges szónak szépített változata.
*ITALOSSÁG
	(i-t-al-os-ság) fn. tt. italosság-ot, harm. szr. ~a. Iszákos, részeges, pityókos ember tulajdonsága; iszákosság, részegesség.
*ITAT
	(i-tat) mivelt. m. itat-tam, ~tál, ~ott. Inni késztet; italt nyújt, hogy igyék valaki; itallal kinál, ellát. Itatni az ökröket, lovakat. Itatni a vendégeket. Megitatni a jóllakott barmokat. Leitatni a választókat. A barmokról szólva a tárgyeset gyakran elmarad, s alattomban értetik. A kútra, patakra megyünk itatni. Itattatok-e már? "A Tiszában megitatok, A Dunáig meg sem állok." Vörösmarty. Átv. ért. mondatik oly papirosról, melyet a tinta átver. Ez a papiros itat, nem lehet rajta irni.
*ITATÁS
	(i-tat-ás) fn. tt. itatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által mást késztetünk, hogy igyék, másnak italt adunk. Itatás után pihentetni a csordát. Itatással kezdeni a tisztujitást. "Közel ide a forrás, Ott esik jó itatás." Népd. V. ö. ITAT.
*ITATLAN
	(i-tat-lan) mn. tt. itatlan-t, tb. ~ok. Amit nem itattak, meg nem itattak. Itatlan gulya, ménes.
*ITATLANUL
	(i-tat-lan-ul) ih. A nélkül, hogy megitatták volna; szomjan hagyva. Itatlanul befogni a barmot. V. ö. ITAT.
*ITATÓ (1)
	(i-tat-ó) mn. tt. itató-t. 1) Aki mást inni vagy ivásra késztet, másnak innivalót ad. Választókat itató tisztvadász. Csordát itató gulyásbojtárok. 2) Oly papirosról mondjuk, melyen a tinta szétfoly, s átverődik. Itató papiros. 3) Mivel itatni szoktak. Itató sajtár, válu.
*ITATÓ (2)
	(mint föntebb) fn. Hely, hol a barmokat itatni szokták, pl. kút a pusztákon vagy a folyók, patakok lejtősebb helyei, hová könnyű lehajtani a barmot, s hol a víz nem sebes, és nem mély. Itatóra hajtani a gulyát, ménest.
*ITATÓHELY
	(itató-hely) l. ITATÓ, fn.
*ITATÓLAPDA
	(itató-lapda) ösz. fn. Könyvnyomtatók lapdaalakú eszköze, melylyel a papirost nedvesítik.
*ITATÓS
	(i-tat-ó-os) mn. tt. itatós-t v. ~at, tb. ~ak. Mi a nedvet könnyen magába szívja, melyen a nedv könnyen szétfoly, pl. itatós papiros.
*ITATÓSPAPIROS
	(itatós-papiros) ösz. fn. Ritkább szövetü, enyvezetlen papiros, melyen a nedvesség hamar átszivárog és szétömlik.
*ITATÓVÁLU
	(itató-válu) ösz. fn. Válu, melyből a barmokat, baromfiakat, s egyéb állatokat itatni szokták. Itatóváluk a kutak mellett, a tyúkketreczekben, a kalitkákban.
*ITATÓZABLA
	(itató-zabla) ösz. fn. Állazó zabla a lovakon, melynek keresztvasa nincsen, tehát itatáskor nem kell levenni.
*ITCZE
	(talán: ejt-cze v. eit-cze, t. i. kis ejtés, l. alább) n. tt. itczét, harm. szr. itczéje. Némelyek szerént ugyanazon gyökből eredt az iszik igével, s törzsöke az elavult fn. it, melyből kicsinyező képzővel lett it-cze, azaz kisebbféle italmérték, italadag. Vidéki tájszólással egyszerüen i-cze. Ezen elemzés ellen fölhozhatni, hogy az iszik ige gyöke mélyhangu ragokat és képzőket vesz fel, s e szerént itcze helyett itcza volna rendén. A hangrenddel egyezőbb, de szintén kétes elemzés az, mely szerént itcze, am. ig-cze, azaz mértékecske, a határt, mértéket jelentő ig törzsökből, mely az igen (fölötte, mértéken túl) határozóban magashangú képzőt vesz fel. Azonban hangra és értelemre rokon vele az elavult ejtel, mely Molnár A. magyarázata szerént am. justa, media, cotula. Ennek törzsöke ejt v. eit, mint italé it, ételé ét, melyből aztán kicsinyező képzővel származhatott ejt-cze v. eit-cze is, ebből pedig: it-cze. 1) Híg árúk és testek kisebbszerű mértéke. Egy közönséges magyar akóban 64 itcze van. Két itcze tesz egy pintet. Az itczének fele: messzely. Itcze bor, pálinka, ser. Itcze víz, tej, tejfel. Itczével mérni a bort, sert. Kocsmárosné egy itcze bort, hadd igyam. Szent Mihály nap után egy itcze víz, két itcze sár. (Km.). Itcze számra hordatni a bort. Itczénként mérni a pálinkát. Kocsmárosné kápolnája a pincze, imádságos könyvecskéje az itcze. (Népd.). Igen eljár ő is az oly itczével, azaz szemtelen buja ember. (Km.). 2) Némely száraz árúk, különösen gabona, hüvelyes vetemények stb. mértéke. A pozsonyi mérőben rendesen 70 v. 72 itcze foglaltatik. Egy itcze árpa, dara, köles. Egy itcze bab, borsó, lencse. A csikot is vesszőből font itczével szokták mérni. A magyarországi itczék között történeti nevezetességü a czinkotai itcze, azaz nagy itcze.
*ITCZÉNYI
	(it-czé-nyi) mn. tt. itczényi-t, tb. ~ek. Egy itczére menő, annyi mint egy itcze. Naponként egy itczényi pálinkát meginni. A hordóból tíz itczényi bort elfolyatni.
*ITCZÉS
	(it-cze-es) mn. tt. itczés-t v. ~et, tb. ~ek. Mi egy itczét foglal magában. Itczés korsó, palaczk, pohár, bögre, üveg. Mint fn. jelent oly kis kocsmárost, csárdást, ki az uraságtól általvett borokat itcze számra méri ki. Menjünk az itczéshez egy ital borra.
*ITE, ITÉL, ITÉLET, ITÉSZ stb.
	l. ÍTE, ÍTÉL, ÍTÉLET, ÍTÉSZ stb.
*ITEBE
	l. ITTEBE.
*ITKÁNYOS
	(it-ka-any-os) mn. tt. itkányos-t v. ~at, tb. ~ak. Kassay J. szerént erdélyi szó. Am. iszákos.
*ITLAN
	(it-lan, azaz it-talan) mn. tt. itlan-t, tb. ~ok. 1) Aki nem ivott, szomjas. Étlen itlan vagyok. "Tömlöczbe vetteté kilencz napég étlen itlan ott tartatá." Debreczeni Legendáskönyv. 2) Bizonyos italtól tartózkodó. Boritlan.
*ITLANSÁG
	(it-lan-ság) fn. tt. itlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Itlan állapot, midőn valaki nem ivott, szomjuság. Majd elveszek a nagy itlanság miatt. 2) Bizonyos italtól való tartózkodás. Boritlanság.
*ITLANUL
	(it-lan-ul) ih. Ital nélkül szűkölködve, szomjan, a nélkül, hogy ivott volna. Itlanul kelni föl az asztaltól.
*ITOGFITOG
	(itog-fitog) iker ige, m. itogtamfitogtam, itogtálfitogtál, itogottfitogott; néha n közbetéttel: itongfitong. Ide-oda mozog, ingadoz; líglóg, ityegfityeg.
*ITONGFITONG
	l. ITOGFITOG.
*ITT
	(i-tt) helyhatárzó. Gyökeleme a közelséget mutató i, ellentéte: ott. Megfelel e kérdésre: hol? s am. ezen közelben levő helyen. Itt vagyok. Itt keresd, ne ott. Ittbenn járok a szobában, nem ottkünn az udvaron. Emitt estem el, nem amott. Hopp itt is, amott is, a mi házunk előtt is. (Tánczvers). Itthonn vagyok. Itt ott, am. helylyel közzel. A sok rosz fegyver között itt ott egy jó is találkozik. Csak itt ott kelt ki az elvetett gabona. V. ö. IDE, INNEN.
*ITTAS
	(i-tt-as) mn. tt. ittas-t v. ~at, tb. ~ak v. ~ok. Ki valamely szeszes italból mértéken túl ivott, részeg. Ittas a bortól, pálinkától. Ittas ő kigyelme, azért jár oly nehezen a nyelve. Félittas, am. aki jól becsipett, de még eszén van.
*ITTASAN
	(i-tt-as-an) ih. Szeszes italtól elázva, részegen, boros fejjel. Ittasan jő ki a kocsmából. Ittasan tántorog az utczán. Félittasan, egy kevéssé becsipve.
*ITTASKA
	(i-tt-as-ka) mn. tt. ittaskát. Kissé ittas.
*ITTASODÁS
	(i-tt-as-od-ás) fn. tt. ittasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ittassá levés, részegedés, pityósodás.
*ITTASODIK
	(i-tt-as-od-ik) k. m. ittasod-tam, ~tál, ~ott. A mértékfölötti szeszes ital fejébe száll, részegedik, pityósodik, ittassá leszen. V. ö. ITTAS.
*ITTASSÁG
	(i-tt-as-ság) fn. tt. ittasság-ot, harm. szr. ~a. Ittas állapot, részegség, pityósság. Ittasságában alig bír a lábán állani. Csúnya dolog az ittasság.
*ITTASÚL
	(i-tt-as-úl) önh. m. ittasúl-t, l. ITTASODIK.
*ITTEBE
	MAGYAR~, RÁCZ~, falvak Torontál megyében; helyr. Ittebé-n, ~re, ~ről. Régente ITÖBÖ, ITEBÖ. (Jerney. Nyelvkincsek).
*ITTEGYEN, ITTENEG, ITTENNÉG, ITTENNÉK
	ritkább divatu tájszók a helyes és közönségesebb itt, itten helyett. l. ITT.
*ITTEN
	(i-tt-en) l. ITT.
*ITTENI
	(i-tt-en-i) mn. tt. itteni-t, tb. ~ek. Ezen közel vagy közelebb helyen levő, itt levő. Az itteni levegő erősebb, mint a nálatok levő. Itteni lakásomtól fogva egészséges vagyok. Itteni maradásom nem bizonyos.
*ITTHON v. ITTHONN
	(itt-honn) ösz. ih. Megfelel ezen kérdésre hol? s am. azon helyen, hol jelenleg rendes lakásunk van. Midőn e helyet más távol, vagyis idegen helyről határozzuk meg, azt mondjuk: otthon. Tájdivatosan: idehaza, odahaza. Itthon leszek, akármikor jősz. Jobb itthon mint másutt. Te itthon maradsz, mig én oda (távol) leszek.
*ITTLÉT
	(itt-lét) ösz. fn. Jelenlétel, ezen helyen létel, nem másutt. Ittlétemben többekkel megismerkedtem. Honnan tudtad meg ittlétemet?
*ITTON
	(i-tt-on) ih. Ivottan. Itton inni, am. már megelőzött ivásra, vagyis egyremásra, folyvást, nagyon inni.
*IV, IVIK, IVBOLT, IVEZ stb.
	l. ÍV, magas és mély hangu ragozással, ezek minden származékai s öszvetételeivel együtt.
*IVÁCSKÓ
	falu Szathmár megyében; helyr. Ivácskó-n, ~ra, ~ról.
*IVAD
	(iv-ad) fn. tt. ivadot. l. IVADÉK.
*IVÁD
	falu Heves megyében; helyr. Ivád-on, ~ra, ~ról.
*IVADÉK
	(iv-ad-ék) fn. tt. ivadék-ot. 1) Szorosb ért. halak magzata, ikrából kifejlett apró halfiak. 2) Szélesb ért. más állatok, különösen emberek szülötte, magzata, unokáról unokára terjedő utódai. Dicső apák ivadékai. Ismerem minden ivadékát. Ivadékról ivadékra. Ivadék nélkül meghalni. Kiveszett ivadékostul. "S ivadékról ivadékra Nem szűnünk remélni: Kárpátoktól Ádriáig Hogy magyar fog élni." Garay J.
*IVADÉKVERSENY
	(ivadék-verseny) ösz. fn. Lóversenyzésnél oly elegy vagy különverseny, mely már évekkel előbb megnevezett mén- és kanczától származott csikók közt történik. (Bérczy Károly).
*IVAHODIK
	(av-a-hod-ik) k. tájszó, ezek helyett: avúl, avasodik; l. ezeket.
*IVÁN (1)
	(eredete ugyanaz, mely János szóé) fn. kn. tt. Iván-t, tb. ~ok. Különösen: Keresztelő szent János. Számos helységek neveztetnek róla. Szent Iván napja. Szent Iván hava, (junius). Hosszú, mint a szent Iván éneke. (Km.). Származékai: Iváncs, Iváncz, Ivánd, Ivánka, Ivános stb. mind helynevek.
*IVÁN (2)
	mezőváros Soprony megyében; puszták Baranya és Fejér megyében, ez utóbbiban ALSÓ~, FELSŐ~, NAGY~, falu Heves m. Helyr. Iván-ba, ~ban, ~ból.
*IVÁN-BATTYÁN
	falu Baranya megyében; helyr. Battyán-ba, ~ban, ~ból.
*IVÁNCSA
	puszta Fejér megyében; helyr. Iváncsá-n, ~ra, ~ról.
*IVÁNCZ
	falvak Szala és Vas megyében; helyr. Iváncz-on, ~ra, ~ról.
*IVÁNDA
	falu és puszta Torontál megyében; helyr. Ivándá-n, ~ra, ~ról.
*IVÁN-DÁRDA
	falu Baranya megyében; helyr. Dárdá-n, ~ra, ~ról.
*IVÁN-EGERSZEG
	falu Vas megyében; helyr. Egerszeg-ěn, ~re, ~ről.
*IVÁNFALA
	helység Gömör megyében; helyr. Ivánfalá-n, ~ra, ~ról.
*IVÁNFALVA
	erdélyi helység Thorda megyében; helyr. Ivánfalvá-n, ~ra, ~ról.
*IVÁNHÁZ
	puszta Veszprém megyében; helyr. Ivánház-on, ~ra, ~ról.
*IVÁNKA
	falvak Borsod, (egyik: SAJÓ-IVÁNKA), Pozsony (vagy: IVÁNYI), puszták Borsod és Somogy megyében; helyr. Ivánká-n, ~ra, ~ról.
*IVÁNKAFALU
	helység Turócz megyében; helyr. Ivánkafalu-ba, ~ban, ~ból.
*IVÁNKAFÖLD
	falu Turócz megyében; helyr. Ivánkaföld-ön, ~re, ~ről.
*IVANÓCZ
	falu Vas megyében; helyr. Ivanócz-on, ~ra, ~ról.
*IVÁNOS
	l. IVÁNYOS.
*IVÁNY (1)
	l. IVÁN. SZENT~, l. SZENT szóval öszvetéve.
*IVÁNY (2)
	puszta Heves megyében; helyr. Ivány-ba, ~ban, ~ból.
*IVÁNYI
	falvak Baranya, Bereg, Gömör, Pozsony megyében, (ez utóbbiban máskép: Ivánka is). Helyr. Iványi-ba, ~ban, ~ból.
*IVÁNYOS
	erdélyi falu Csik székben; helyr. Iványos-on, ~ra, ~ról. Hegy neve is ugyanott.
*IVAR
	(ív-ar) fn. tt. ivar-t, tb. ~ok. Nemi szerv, kivált hímeknél.
*IVÁS (1)
	(i-v-ás) fn. tt. ivás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki iszik. Borivás, vízivás, serivás. Ivásnak adni magát. Ivással tölteni az időt. Sok ivástól rezes lett az arcza. Ivással űzni a bút. Sok, mértéktelen ivás. V. ö. ISZIK.
*IVÁS (2)
	v. ÍVÁS, (ív-ás) fn. tt. ivás v. ívás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Halak öszvekelése, tenyészés, szaporítás, az ikrák magvasítása végett. Ívás idején a halak seregesen járnak. Íváskor a balatoni halászok legtöbb gardát fognak. V. ö. IVIK.
*IVAT
	(iv- v. ív-at) önh. m. ivat-tam, ~tál, ~ott. Mondják halakról, midőn ívnak. Tulajdonképen: ivad, melyből lett ivadék. V. ö. IVIK.
*IVIK v. ÍVIK
	(ív-ik) k. m. ív-tam, ~tál, ~ott. Ivik a hal, midőn nemileg közösülvén magvasított ikrájit kellő helyeken lerakja. Midőn a balatoni garda ivik, messze feketéllik tömegétől a víz szine. l. ÍVIK.
*IVÓ (1)
	(i-v-ó) fn. tt. ivó-t. Aki iszik. Borivó, serivó, pálinkaivó, vízivó. Hej vízivók, be sürű pocsolyában foly világtok. (Csokonai). Nagy ivó.
*IVÓ (2)
	(i-v-ó) mn. 1) Tulajdoníttatik személynek vagy más állatnak, midőn iszik. Serivő nemzetek. Kávéivó törökök. Ivó társak. Váluból ivó barmok. 2) Mondják tárgyakról, melyek ivóeszközül vagy italul szolgálnak. Ivó edény, ivó pohár. Ivó víz, am. inni való. Ez értelmben öszvetéve iratik: ivóedény, ivópohár.
*IVÓ (3)
	l. ÍVÓ.
*IVÓ (4)
	v. ÍVÓ, férfi kn. tt. Ivó-t. Szent Ivó az ügyvédek védszente. Patronusunk szent Ivó, soha sem volt vízivó. (Régi juratusok bordala).
*IVÓCSÉSZE
	(ivó-csésze) ösz. fn. Csésze, melyből isznak.
*IVÓDAL
	(ivó-dal) ösz. fn. Bordal, melyet a vigadó ivók dalolnak, s melynek tárgya bor és a vele rokon eszmék, s érzelmek.
*IVÓDIK
	(i-v-ó-od-ik) belsz. m. ivód-tam, ~tál, ~ott. Mondják nedvekről, midőn ezek valamely test likacsin beszürődnek. Az olaj bele ivódott a papirosba, a deszkába stb.
*IVÓEDÉNY
	(ivó-edény) ösz. fn. Általán mindenféle edény, melyből inni szokás, mint pohár, serleg, billikom, kupa, kulacs, korsó stb. Arany, ezüst, üveg, cserép, fa ivóedények.
*IVOGÁL
	(i-v-og-ál) gyak. áth. l. ISZOGÁL.
*IVOGAT
	(i-v-og-at) gyak. áth. l. ISZOGAT.
*IVÓHÁZ
	(ivó-ház) ösz. fn. Csapház, kocsma, vagy a kocsmának helyisége, melyben isznak, különböztetésül az étszobától, étteremtől, hol étellel is szolgálnak.
*IVÓKA
	(i-v-ó-ka) fn. tt. ivókát. 1) l. NADÁLY v. PIÓCZA. 2) Ivásból álló dínomdánom. Ivókára meghíni a korhelypajtásokat.
*IVOLYA
	l. IBOLYA.
*IVÓPOHÁR
	(ivó-pohár) ösz. fn. Pohár, melyből iszunk vagy inni szoktunk. Félmesszelyes, messzelyes ivópohár.
*IVÓSZOBA
	(ivó-szoba) ösz. fn. Kocsmai, csapházi szoba, melyben a borozók, serezők, pálinkázók isznak.
*IVÓTÁRS
	(ivó-társ) ösz. fn. Ki egy vagy több társsal együtt iszik. Öszveültek az ivótársak.
*IVÓTEREM
	(ivó-terem) ösz. fn. Ivók számára nyitott köz terem.
*IVÓVÍZ
	(ivó-víz) ösz. fn. Inni való víz, pl. kútvíz, folyóvíz, melyet meg lehet inni, különböztetésül más vizektől, melyeket inni nem jó, mint a mocsárvíz, esővíz. Ezen városban nincs jó ivóvíz.
*IVÖLT, IVÖLTÉS
	l. ÜVÖLT, ÜVÖLTÉS.
*IZ (1)
	elvont gyök, melyből majd mély, majd magas hangu képzőkkel különféle értelmü származékok erednek. a) Mozgásra vonatkozók: izeg, izog, izgat. b) Hangutánzó: izik (tüszszent), iztet (tüszszentet), izlet; továbbá: izz, izzad, izzó, izzik, midőn valami a nagy tűzben sziszegő, sistergő hangot ad. Rokon vele ez utóbbi értelemben a német heisz, Hitze, schwitzen, a héber és, azáh, latin asso, aestuo, sudo, hellén axw, idiw (izzadok), perzsa átes (tűz), szanszkrit ucz (ég, süt), svid (izzad), magyar asz (aszal) és üsz (üszög szóban), török isszi, isszidsak (meleg), finn hikoun (izzadok) stb. c) A közelre mutató ez változata: izé, izél. d) Az izen, izenet szókban, máskép: üz, üzen.
*IZ (2)
	l. ÍZ, minden származékai- s öszvetételeivel.
*IZA
	falu Máramaros megyében; helyr. Izá-n, ~ra, ~ról. Folyó neve is ugyanott.
*IZACS
	fn. l. CSÜLLENG.
*IZBÉG vagy IZBÉK
	puszta Pest megyében; helyr. Izbég-ěn, ~re, ~ről.
*IZBUGYA
	több helységek Ungh és Zemplén megyében; helyr. Izbugyá-n, ~ra, ~ról.
*IZÉ
	(rokon vele ez, s ennek mintegy kettőztetéséből származottnak látszik: ez-e; sínai nyelven szé, arabul sé, törökül is, am. dolog, s a régi perzsa nyelvben csiszi, am. valami); fn. tt. izé-t. Pótoló szó, s határozatlan értelmü, melylyel élünk, midőn valamely dolog neve hirtelen nem jut eszünkbe, s am. valaki, valami. Hát az izét elhoztad-e? Tegnap izével találkoztam. Mondd meg izének, hogy. Alakúl belőle melléknév is: izés. Ezen ember egy időtől fogva olyan izés. Továbbá határozó: izésen. Olyan izésen áll a kalapja. Végre ige: izél. Ugyan ne izélj már nó. Mit izélsz? Izéné megizélte az izéjék gyerekét. Ily beszédmód a tunya gondolkodás jele, s mind irásban, mind mivelt beszédben kerülendő. Helye legfölebb tréfás népjellemzésben lehet.
*IZĚG
	(iz-ěg) önh. és gyak. m. izěg-tem, ~télk, ~ětt. Gyökeleme a mozgást jelentő i. Gyakori apró mozgásokat tesz, ide-oda mozog, forgolódik. Izeg mozog, mint a tojó galamb. (Km.).
*IZÉK
	(iz-ék) l. ÍZÉK.
*IZEN, IZENET, IZENGET stb.,
	l. ÜZEN, ÜZENET, ÜZENGET stb.
*IZGÁGA
	mn. tt. izgágát. Alakjára nézve egy lévén a maga nemében, különös elemzést igényel. Gyökeleme a mozgást jelentő i, gyöke iz. Ebből lett gyakorlati ige: izog, részesülője: izgó, s innen a melléknév: izga, (mint bugyogó bugyoga, sürgő sürge), jelent oly valakit, kinek nyugta nincs, ki szüntelen izeg mozog, s mozgása által másoknak alkalmatlankodik. Újabban al képző járulván hozzá lett: izgál, végre ismételt gyakorlati og képzővel izgálog, innen: izgálgó, izgálga, s az l kivetésével izgága, (mint nyálka, tájdivatosan: nyáka). Így mondják álgyu v. ágyu, hód v. hold stb. ,Izgána' szóban pedig az l, n-né változott: izgáló v. izgála lett: izgána. Izgága ember tehát jelent eredetileg olyat, kinek soha nyugta nincs, ki mindig fészkelődik; szokott jelentése pedig: akadályoskodik, akgatódzik, veszekedik, kötekedik, másokba kapczáskodik. Innen főnevül is használtatván am. folytonos, szüntelen mozgásban, ellenkedésben jelenkező akadály. Ezen ember sok izgágát csinál.
*IZGÁGÁLKODIK
	l. IZÁGÁSKODIK.
*IZGÁGÁS
	(izgága-as) mn. tt. izgágás-t v. ~at, tb. ~ak. Izgágát csináló. V. ö. IZGÁGA.
*IZGÁGÁSKODÁS
	(izgága-as-kod-ás) fn. tt. izgágáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki izgágákat csinál, tesz; akadékoskodás, akgatódzás, kapczáskodás.
*IZGÁGÁSKODIK
	(izgága-as-kod-ik) k. m. izgágáskod-tam, ~tál, ~ott. Izgágákat csinál, akadékoskodik, akgatódzik, kapczáskodik. A székelyeknél: gircsáváskodik. V. ö. IZGÁGA, IZGÁNA.
*IZGALMAS
	(iz-og-al-om-as) mn. tt. izgalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Izgalomban levő, izgalommal teljes. Izgalmas idők. Izgalmas élet, állapot.
*IZGALOM
	(iz-og-al-om) fn. tt. izgalmat, harm. szr. izgalma. Általában a kedélynek valamely izgatottsága. Különösen társaságot nyugtalanitó, csendet zavaró, kedélyeket háborgató, s folytonosan működésben levő lázongás, zavar. Lázitó beszédek által izgalomba hozni, izgalomban tartani a népet. Az egész város, ország izgalomban van.
*IZGÁNA
	a székelyeknél am. izgága; l. ezt. "Mit a gútot gircsáváskodol (izgásákodol) te izgána?" (Kriza J. gyüjt.).
*IZGÁR (1)
	(iz-og-ár) fn. tt. izgár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Személy, ki a népet izgatja, lázitja, néplázitó.
*IZGÁR (2)
	falu Krassó megyében; helyr. Izgár-on, ~ra, ~ról.
*IZGÁS
	(iz-og-ás) fn. tt. izgás-t, tb. ~ok. Izgalmas állapot. Kedélyek izgása.
*IZGAT
	(iz-og-at) áth. és gyak. m. izgat-tam, ~tál, ~ott. A kedélyeket mozgásba hozza; különösen bizonyos czélra, tettre ösztönöz, ingerel; a társaságot, a népet szóval, tettel valamely új dolgok kezdésére bíztatja, lázítja, sürgeti, reávenni iparkodik. Izgatni a tétlenségben pangó hazafiakat. Izgatni a választókat. Izgatni a jobbágyokat az uraság vagy fejedelem ellen. Lázadásra izgatni a polgárokat, elpártolásra a katonákat. A nép békésen marad, ha nem izgatják. Nyilvános szónoklattal, hirlapi czikkekkel izgatni a közönséget. V. ö. BIZGAT.
*IZGATAG
	(iz-og-at-ag) mn. tt. iizgatag-ot. l. IZGÉKONY.
*IZGATAGSÁG
	(iz-og-at-ag-ság) fn. tt. izgatagságot. l. IZGÉKONYSÁG.
*IZGATÁS
	(iz-og-at-ás) fn. tt. izgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által izgatunk. Az ékesszólást izgatásra használni. Izgatás végett faluról falura járni. Izgatással felháborítani az országot. V. ö. IZGAT.
*IZGATÁSI
	(iz-og-at-ás-i) mn. tt. izgatási-t, tb. ~ak. Izgatást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Különös izgtási módot követni.
*IZGATHATÓ
	(iz-og-at-hat-ó) mn. tt. izgathatót. Amit vagy akit könnyen izgatni lehet.
*IZGATÓ (1)
	(iz-og-at-ó) mn. tt. izgató-t. Aki vagy ami által izgatás történik. Izgató beszéd, szónoklat, hirlap. Izgató szónok, követ.
*IZGATÓ (2)
	(mint föntebb) fn. Személy, ki az izgatást czélul tűzte ki, kit izgatásra biztak meg. Izgatókat küldeni az ország különféle vidékeire. Izgatók szónoklanak úton útfélen. V. ö. IZGAT.
*IZGATOTT
	(iz-og-at-ott) mn. tt. izgatott-at. Izgatás által nyugalmában háborított, csendes kedélyéből fölvert, fölingerlett. Izgatott nép jár-kel az utczákon. Izgatott állapotban lenni. V. ö. IZGAT.
*IZGATOTTSÁG
	(iz-og-at-ott-ság) fn. tt. izgatottságot. Izgatott állapot vagy tulajdonság.
*IZGÉKONY
	(iz-og-ék-ony) mn. tt. izgékony-t v. ~at, tb. ~ak. Könnyen izgó vagy izgatható, ingerlékeny, máskép: izgatag.
*IZGÉKONYSÁG
	(iz-og-ék-ony-ság) fn. tt. izgékonyságot. Könnyen izgó vagy izgatható tulajdonság.
*IZGÓ
	(iz-og-ó) mn. tt. izgó-t. Izgalomban levő, izgalmas.
*IZGÚL, IZGUL
	(iz-og-úl) önh. m. izgúl-t. Izgani kezd, izgásba jön.
*IZGULTSÁG
	(iz-og-úl-t-ság) fn. tt. izgultságot. l. IZGALOM.
*IZIBE
	l. ÍZIBE.
*IZIDÓR
	férfi kn. tt. Izidór-t, tb. ~ok. Isidorus.
*IZIK
	(iz-ik) k. m. iz-tem, ~tél, ~ětt. l. TÜSZSZEN, és V. ö. IZLET.
*IZLAM
	arab szó, (szalama igétől, mely am. hódol, tehát) szószerént am. hódolat, engedelmesség; szokott értelemben: török hit v. vallás, Mohamed v. Mahumet vallásu. Latinosan islamimus. Helyesebben sz-szel irandó: iszlam. Istambul (= Konstánczinápoly) nevet is a törökök újabb időben Iszlambol-nak szeretik ejteni.
*IZLET
	(iz-l-et) áth. m. izlet-tem, ~tél, ~ětt. Székely tájszó, am. tüszköltet. Máskép: iztet. Hangutánzó, mint tüszszent, tüszköl, t előtéttel, v. püszszent, prüszszent, p. v. pr előtéttel, mely néha szintén az utánzott hanghoz tartozik, s a német nieszen, n előtéttel. Egyszerü gyöke iz, izik igében.
*IZMAT
	l. ZAMAT.
*IZMÉNY
	falu és puszta Tolna megyében; helyr. Izmény-be, ~ben, ~ből.
*IZMOS
	(iz-om-os) mn. tt. izmos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Izmokkal biró. Az állati test izmos részei. 2) Minthogy az állati erő leginkább az izmok teljében, s ruganyosságában áll, am. erős, jól termett testalkotásu, karos, czombos, ikrás. Izmos legény. Izmos kézbe való a kard. V. ö. IZOM.
*IZMOSÍT, IZMOSIT
	(iz-om-os-ít) áth. m. izmosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Izmossá tesz, képez, erős testalkotásuvá alakít. A fegyverforgatás, erős kézi munka, úszás izmosítja a karokat.
*IZMOSÍTÁS, IZMOSITÁS
	(iz-om-os-ít-ás) fn. tt. izmosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamely test izmossá tétetik. V. ö. IZMOS.
*IZMOSODÁS
	(iz-om-os-od-ás) fn. tt. izmosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Izmossá levés; izmok vastagodása, erősödése.
*IZMOSODIK
	(iz-om-os-od-ik) k. m. izmosodtam, ~tál, ~ott. Izmai erősödnek, vastagosznak, szilárdúlnak. Gyakorlat által izmosodnak a tagok.
*IZMOSSÁG
	(iz-om-os-ság) fn. tt. izmosság-ot, harm. szr. ~a. Állati test tulajdonsága, midőn erős, tömött, szilárd izmai vannak.
*IZMOSÚL
	(iz-om-os-úl) önh. m. izmosúl-t, l. IZMOSODIK.
*IZOG
	(iz-og) önh. m. izog-tam, ~tál, ~ott v. izg-ott, htn. ~ni v. izg-ani. Folytonos mozgásban van. Ebből származnak: izgat, izgatás. Vékony hangon: izěg.
*IZOM
	(iz-om) fn. tt. izmot, tb. izmok. Személyragozva: izmom, izmod, izma v. izomja stb. Az állati testnek azon húsnemü részei, melyek izgékony rostokból állanak, rendesen hosszukásak és gömbölyűk, s rugalmasságuk által a testek és tagjaik mozgását eszközlik. (Musculus). Erős, vastag, nyers izmok. Az izmokat megfeszíteni.
*IZOMÁLLOMÁNY
	(izom-állomány) ösz. fn. Az állati test azon részei, melyekből az izmok állanak.
*IZOMBAN; a székelyeknél
	e helyett: izromban; l. IZROM.
*IZOMBONCZOLÁS
	(izom-bonczlás) ösz. fn. Sebészi működés, mely által az állati, különösen emberi test izmait alkatrészeikre szétválasztják, szétbontják.
*IZOMFARK
	(izom-fark) ösz. fn. Az izomnak mozgékony vége.
*IZOMFEJ
	(izom-fej) ösz. fn. Az izomnak azon vége vagy inkább eleje, mely mozdulatlan.
*IZOMFICZAMODÁS
	(izom-ficzamodás) ösz. fn. Az izomnak rendes helyzetéből kilépte, kimenülése, kiiszamodása.
*IZOMHÁRTYA
	(izom-hártya) ösz. fn. Boncztani nyelven azon fínom hártya, mely az izmokat takarja.
*IZOMIDEG
	(izom-ideg) ösz. fn. Boncztani ért. ideg az izomban. V. ö. IDEG.
*IZOMKANAF
	(izom-kanaf) ösz. fn. Kanafok, vagyis rostos részek egyike, melyekből az izmok alakúlnak.
*IZOMRENDSZER
	(izom-rendszer) ösz. fn. Az állati, különösen emberi test öszves izmainak egymás közti viszonya, öszvefüggése, alkatrendszere.
*IZOMROST
	(izom-rost) ösz. fn. lásd: IZOMKANAF.
*IZOMTAN
	(izom-tan) ösz. fn. A boncztannak azon része, mely az izmok különféle nemeit, természetét, tevékenységét stb. tárgyalja.
*IZRÁEL
	tulajdonnév, tt. Izráelt, bibliai szó, a héber nyelvből véve, tulajdonképi jelentése: Isten harczosa (Jizraél, ezektől: száráh, am. harczol és él am. Isten). 1) Jákób későbbi neve; 2) héber nép, héber ország. Átv. Isten országa. Járatlan Izráelben, am. idegen, újoncz valamely dologban. Keménynyaku Izráel, am. makranczos, nyakas.
*IZRÁELITA
	fn. tt. izráelitát. Az ,Izráel' szóból alakított szó, am. Izráel népéből való, héber nemzettségü.
*IZRÓ, IZRÓTŰZ
	l. IZZÓ, IZZÓTŰZ.
*IZROM
	(iz-ram?) raghiányos fn. melyhez egyedül a ban rag járúl: izromban. Gyöke iz, melyből iz-og ige származik. Eredetileg lehet izom is, az r nyomatosság végett vettetvén özbe. Egy a tagosított időt jelentő íz szóval. Egy ízben, egy izromban. Több ízben, több izromban. Hány ízben, hány izromban? Innét izrom am. a tagokra osztott időnek egy-egy részében tett mozgás. Két izromban voltam ott. A törökben iszr am. nyom, ösvény (vestige, trace).
*IZTET
	(iz-tet) önh. m. iztet-tem, ~tél, ~ětt. Székely tájszó, am. tüszköltet. Iztet valakit a portubák, légvonal stb. Izteti am. valami kényszeríti a tüszkölésre, tüszkölhetnék vagy püszszenthetnék. (Kriza J.).
*IZZ
	elvont hangutánzó törzsök, s jelenti azon folytonos sziszegő (iz-iz-iz) hangot, melyet a forrásban levő, s égni kezdő nedves testek, pl. nyers faágak, s állati testek adnak, midőn nedveik kifolyva sisteregnek; továbbá magát a hőség, forróság, tűz által felolvasztott nedvet, veréjtéket. Hasonló sziszegő hang jellemzi a német sieden, Sud, a latin sudo, a szláv sus, sis, susit, szókat is. V. ö. IZ, elvont gyök. Ik képzővel lett belőle az elavult izzik, s ebből az élő izzó. Származékai továbbá: izzad, izzaszt igék és további származékaik. Mind hangra, mind értelemre rokon vele a magyar nyelvben az üszk, üszök, üszög szók gyöke: üsz, továbbá aszik szóban asz gyök is stb.
*IZZAD
	(izz-ad) ön. m. izzad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Nagy forróságtól, hőségtől, tűztől foly belőle a nedv. Izzad tűzön a nyers fa. Izzad a sebesen hajtott ló. Izzad a homloka. Hón alatt izzadni. Ne siess a hegynek, mert megizzadsz. Valamiben izzadni, am. fáradni, tüzesen munkálkodni. Bele izzadni a dologba. Kiizzadni, áth. ért. Így: vért, véres veritéket izzadni, nagy cseppeket, sokat, keveset izzadni. Átv. ért. is. "És hol a nép, mely pályát izzadni, S izzadás közt hősi bért aratni Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt?" Kölcsey. 2) Mondják oly testekről, melyeket a meghült párarészecskék nedvalakban ellepnek, pl. izzadnak az ablakok, falak, kövek, midőn meghüsűl vagy nedvesűl a levegő. V. ö. IZZ.
*IZZADÁS
	(izz-ad-ás) fn. tt. izzadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valaki v. valami izzad. Tűzre vetett nyers fa izzadása. Beteg ember izzadása. Izzadásig kimelegedni. Izzadást előmozdító szerek. Ablakok, kövek, falak izzadása a hőségtől. Izzadástól ovakodni. Hideg, meleg izzadás. 2) Magok azon nedvek, melyeket a testek kiizzadnak, helyesebben: izzadság. V. ö. IZZAD.
*IZZADÉK
	(izz-ad-ék) fn. tt. izzadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Azon nedv, melyet a testek kiizzadnak; veríték.
*IZZADOZ
	(izz-ad-oz) önh. m. izzadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakorta folytonosan izzad. Átv. ért. fáradoz, erősen működik. Valamely nehéz munkában izzadozni. Áth. ért. is használtatik. Vért izzadozni.
*IZZADOZÁS
	(izz-ad-oz-ás) fn. tt. izzadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vagy gyakori izzadás. Átv. ért. fárasztó, izzadásba hozó működés, munkálkodás.
*IZZADSÁG
	(izz-ad-ság) fn. tt. izzadság-ot, harm. szr. ~a. Azon nedvek öszvege, melyeket valamely test kiizzad. Arczáról szinte foly az izzadság. Cseppekben hull róla az izzadság. Letörölni az izzadságot. Egész teste izzadságban van. Sok izzadságtól lerohadt róla a ruha. Büdös az izzadságtól.
*IZZADSÁGOS
	(izz-ad-ság-os) mn. tt. izzadságos-t v. ~at, tb. ~ak. l. IZZADT.
*IZZADSÁGTÖRLŐ
	(izzadság-törlő) ösz. fn. Kendő, melyet az izzadság letörlésére használnak.
*IZZADT
	(izz-ad-t) mn. tt. izzadt-at. Mondjuk oly testről, melyből nagy forróság miatt foly a nedv. Izzadt test. Izzadt ló.
*IZZADTAN
	(izz-ad-t-an) ih. Izzadt állapotban. Izzadtan a szélre, hideg levegőre kimenni, és meghülni. Izzadtan jönni meg a vadászatból, munkából.
*IZZADTSÁG
	(izz-ad-t-ság) fn. tt. izzadság-ot. 1) Izzadt állapot vagy minőség. 2) l. IZZADSÁG.
*IZZAJT
	(izz-aj-t = izz-ó-ít) áth. m. izzajt-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Izzóvá tesz. 2) l. IZZASZT.
*IZZAN
	(izz-an) önh. m. izzan-t. Hirtelen izzóvá válik.
*IZZÁNY
	(izz-ó-any) fn. tt. izzány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Átlátszó, s vizes nedvvel tölt kis hólyagocska a bőrön, melynek alapja kissé lobos, s a vér forróságától ered, de hamar el is mulik.
*IZZÁNYOS
	(izz-ány-os) mn. tt. izzányos-t v. ~at, tb. ~ak. Izzányféle hólyagocskáktól lepett. Izzányos bőr. V. ö. IZZÁNY.
*IZZASZT
	(izz-asz-t) áth. m. izzaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. izzaszsz. Izzadásba hoz, izzadni késztet. Izzaszt a forró nap, a sebes járás, az erős munka. Izzaszt a tűz, a meleg étel, a szeszes ital. Gyógyszerekkel, meleg takaróval izzasztani a beteget. Megizzasztotta lovát a nyargalásban. Három paripát kiizzasztott. Tetszik a tanács, de izzaszt a munka. (Km.). Átv. ért. fáraszt, erős munkára fog.
*IZZASZTÁS
	(izz-asz-t-ás) fn. tt. izzasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely test izzadásba jön, izzadni kényszerűl. Beteg ember izzasztása. Hévíz által izzasztása a testnek.
*IZZASZTÓ (1)
	(izz-asz-t-ó) mn. tt. izzasztó-t. Ami izzaszt, izzadni késztet, kényszerít. Izzasztó szerek, italok. Izzasztó munka.
*IZZASZTÓ (2)
	(mint föntebb) fn. Szer, mely izzaszt. Izzasztót adni a betegnek. A bodzavirág jó izzasztó.
*IZZASZTÓPOR
	(izzasztó-por) ösz. fn. Poralakban rendelt izzasztószer.
*IZZASZTÓSZER
	(izzasztó-szer) ösz. fn. l. IZZASZTÓ, fn.
*IZZASZTÓSZOBA
	(izzasztó-szoba) ösz. fn. Igen melegre fűtött szoba, melyben a test izzadásba jő.
*IZZFÜRDŐ
	(izz-fürdő) ösz. fn. Intézet, melyben a test külső meleg, pl. napsugarak vagy fűtés által erős párolgásba jő, s mintegy saját izzadságában fürdik. V. ö. GŐZFÜRDŐ.
*IZZIK
	(izz-ik) k. m. izz-ott, htn. ~ani. Elavult ige, ma csak részesülője izzó van divatban. Értelme: forró, izzadó állapotban van.
*IZZÍT
	(izz-ít) l. IZZAJT.
*IZZÓ
	(izz-ó) részesülő és mn. tt. izzó-t. Mondjuk égő testekről, melyek egészen áttüzesedtek. Izzó szén. Izzó vas. Vízbe mártani az izzó vasat, hogy aczélosodjék. Izzó vasat verni, gömbölyíteni, nyújtani, lapítani. Izzó tűzön sütni valamit. Izzó parázs, melynek még legkisebb szikrája sem lett hamuvá. Tájszólásilag, pl. Mátyusföldön: izró. Szélesb ért. igen forró, nagyon meleg, erős izzadással járó, pl. Izzó láz.
*IZZÓDIK
	(izz-ó-od-ik) belsz. m. izzód-tam, ~tál, ~ott. Izzóvá leszen, izzó parázszsá alakúl. Izzódik a tűzbe tett vas.
*IZZÓGOLYÓ
	(izzó-golyó) ösz. fn. Áttüzesedett golyó.
*IZZÓLÁZ
	(izzó-láz) ösz. fn. Ragadós forró láz, melyben a beteg folytonosan izzad.
*IZZÓLIK
	(izzó-lik) ösz. fn. Fínom kis likacsok az emberek és állatok bőrén, melyeken a testek párolgása kinyomúl, s ha ez nagy mennyisében történik, a bőr fölött cseppekké alakúl. (Porus).
*IZZÓMELEG
	(izzó-meleg) ösz. mn. és fn. Igen forró, izzasztó meleg. Iszómeleg kemencze, kályha. Ma izzómeleg van.
*IZZOS
	(izz-os) mn. tt. iszos-t v. ~at, tb. ~ak. Izzadságtól nedves. Izzos test. Izzos ruha.
*IZZÓTŰZ
	(izzó-tűz) ösz. fn. Oly test tüzéről vagy égéséről mondjuk, mely nem lánggal ég, hanem merő parázsból áll, milyen az égő szén, száraz cser, s más kemény fa tüze, midőn lángolni megszün, s még hamvadni nem kezd. V. ö. PARÁZS.
*IZZÓVAS
	(izzó-vas) ösz. fn. 1) Fehéres tüzességig melegített vas. 2) Sebészi eszköz a kóros testrészek kiégetésére.
*IZZÓVASITÉLET
	(izzó-vas-itélet) ösz. fn. Hajdan divatban volt itélet neme izzóvas által.
*IZSA (1)
	l. ISA.
*IZSA (2)
	falu Komárom megyében; helyr. Izsá-n, ~ra, ~ról.
*IZSÁK
	l. ÍZSÁK.
*IZSAKÓCZ
	falu Szala megyében; helyr. Izsakócz-on, ~ra, ~ról.
*IZSAL
	puszta Veszprém megyében; helyr. Izsal-on, ~ra, ~ról.
*IZSAP
	falu Komárom megyében; helyr. Izsap-on, ~ra, ~ról.
*IZSAVA v. ILOSVA
	falu Beregh megyében; helyr. Izsavá-n, ~ra, ~ról.
*IZSÉP
	falvak Baranya és (MAGYAR~, TÓT~) Zemplén megyében; helyr. Izsép-ěn, ~re, ~ről.
*IZSÉPFALU
	helység Liptó megyében; helyr. Izsépfalu-ba, ~ban, ~ból.
*IZSÓP v. ÍZSÓP
	fn. tt. izsóp-ot. Görög-latinul hysopus. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és fedetlenmagvuak rendéből; hímszálai szétállók, bokrétájának felső ajaka rövid, lapos, az alsó három hasábu. Izsóptól czedrusfáig. (Km.), am. a legkisebb tárgytól kezdve a legnagyobbikig. Öntözz meg engem izsóppal és megtisztúlok. (50. Zsolt.).
*IZSÓPOS
	(izsóp-os) mn. tt. izsópos-t v. ~at, tb. ~ak. Izsóppal készült, kevert. Izsópos fürdő.

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
I bötű, 2151 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/