*K.[*]

*K
kisded alakban k, tizennyolczadik betű a magyar ábéczében, a mássalhangzók sorában tizenegyedik, kiejtve: ká. A keményhanguak közé tartozik. Mint torok hang a g és h betük rokona, melyek között legkeményebb, s velök több szóban, s kivált g-vel több képzőben is fölcserélődik, nevezetesen a) g-vel: kajmó, gajmó; kajdász, gajdol; kalatyol, galatyol; kaliba, galiba; kondor, gondor; kukora, gugora; kácsér, gácsér; kánya (cserjefaj) gánya; kövecs, göbecs, stb.; b) h-val: kankalék, hankalék; komp, homp; kompol, hompol; korhol, horhol; kuka, huka; kuny, huny; kurjogat, hurogat; kutyolló, hutyollú, stb.; c) némely más szerviekkel, de szintén keménynemüekkel, nevezetesen cs-vel és t-vel: ka, ke, kics. csa, cse; kába, csába; kámp, csámp; kopasz, csupasz; köp, töp; köpörödik, csöpörödik, töpörödik; kup, csup; kúsz, csúsz; kuvik, csuvik, stb.
Ezen betűvel kezdődő gyökszók értelmét illetőleg
1) Számos hangutánzók vezérhangja, u. m. kacs! kacsa, kácsér; kacz, kaczag, kaczaj; kaff, kaffog, kaffan, kaffant; kah, kahol, kahácsol; kaj, kajált, kajabál; kajdász, kajdacs; kak, kakas, kakuk; kák, kákog, kákogás; kalapa, kalapál, kalapács; ká! k, kánya; kar! v. kér! kanál, karicsál, karapol, karattyol, károg, kárát, kárakatona, káromkodik; kat, katangol, katakol, kattog; katy, katyat, katyfol; keh, kehöl, kehes, kehécsel; kel, kelep, kelepel; kerr! kerra, kerreg, kericzél, kerep, kerepel; kety, ketyeg; kia, kiált, kiabál; kiki! kikiri, kikirikol; kirr, kirrog, kirrant; koák, koákol; kob, koborcz, koborczol; kosz, koczog, koczczan, kocczant, koczint, koczódik; kod, kodács, kodácsol; kodkodácsol; koh, koha, kohol; kók, kókál, kókonya; kol, kolomp, kolompol, koltant, koltog; kon, kong, kongat, kondúl, kondít; kop, kopog, koppan, koppant; kor, korog, korty, kortyog, kornyikál; kosz (csosz) koszog, (csoszog); kot, kotog, kotákol, kotlik, kótis; koty, kotyog, kottyan, kotyvál, kotyfol; köh, köhög, köhécsel; köp, köpdös, köpköd; kösz, (lat. cos) köszörű; krák, krákog; ku, kuasz, kutya, kuszi, kuvik; kuku, kukucs, kukucsál, kukuri, kukorikol; kur, kurhéja, kurjant, kurrogat, kuruttyol.
2) Valamely görbe alakot, vagy tekervényes mozgást jelentő szók előhangja: kacs, kacska, kacskaringó, kacsiba, kacsint; kacz, kacza, kaczor; kaj, kajcs, kajcsos, kajács, kajmó, kajla; kal, kalács, kalinkó, kalantyú, kalimpál, kalisztál, kalézol, kalandoz, kalandor; kam, kamó, kampó; kám, kámpics, kámpicsorodik; kan, kancs, kancsal, kankalék; kany, kanya, kanyar, kanyarodik; kasz, kasza, kaszimba, kaszimbál, kaszás (görbe) lábu; kav, kavar; kel, kelekóla, kelentyű; kil, kilincs; kony, konya, konyít, konyúl; kób, kóbor, kóborol; kód, kódor, kódorog; kov v. kóv, kovályog v. kóvályog; kön v. köny, köntöl, könyök; kum v. kun, kumik, kunik; kuny, kunya, kunyhó.
3) Gömbölyü alakra, vagy kerekben forgó mozgásra vonatkozó szókban: kad, kada, kád; kar, karaj, karika, karima, karám; kas, kasornya; keb, kebel; ker, kerít, kerül, kerge, kerget, kergeteg; kér, kéreg; kob, kobak; kom, komp, (felhányt földkupacz) kompol, kompoty, komló; kon, kondor, konty; kop, koponya, kopoltyú, kopolya; kor, korcz, korczolat, korlát, korong; kór, kórász; köb, köböl; köcs, köcsög; köl, köldök, kölődör; köny, könyű, könyv; köp, (göb) köpcz, köpczös; kör, körny, környék; kuk, kukó, kukojsza; kuk, (gug) kukora, kukori, kukorodik, kukrejt; kul, kulacs, kulak; kum, kumak, kamasz; kup, kupa, kupak, kupalag; kur (gur) kartala.
4) Következők azon alapforgalomban egyeznek, hogy a kedélynek tetsző kedves érzelemre vagy dologra vonatkoznak, u. m. ke v. ki, kecs, kics; ké, kéj; kecs, kecsegtet, kecses; ked, kedv, kedves, kedvez; kegy, kegyel, kegyelem, kegyelet, kegyes; kel, kell, (tetszik) kellem, kellemes; kém, kémél, kémélet; kény, kényes, kényelem, kényez; kér, kérkedik, kérkedékeny; kin v. kén, kincs, régiesen, kéncs, kínál v. kénál; kiv, kiván, kivánat; kösz, köszön, köszönt; melyekről megjegyzendő, hogy mindnyájokban vékony önhangzó, legfölebb éles i uralkodik.
5) Oly gyökök előhangja, melyek és származékaik r-rel párosulva valami éleset, metszőt, szurósat jelentenek: kar, karcz, karczol, karm, karmol, karamzsol, karó, kardács, kárt, kártol, kard; kor, korhol, korcsolya, korbál, kornicz, korsin; kör, köröm, körmöl, körömzsöl, melyekben a 'horzsolási' hangutánzás látszik lappangani.
6) Némely szókban előtéti hang, u. m. kancza =anycza, anyaló, káprázik =ábrázik, kákombákom =ákombákom, kém =ém, mert émett =vigilans, émetten, vigilando, a kém is vigyázó; ként máskép: ént, pl. vérént való atyafi; kék = gég = ég (színű).
A k-val kezdődő gyökszók különféle nemei és változatai a 200-at jóval fölülhaladják, az így végződők pedig, u. m. ak, ek, ék, ik, ok, ük, bak, bek, bék, bik, bok, bök, buk, bük stb. a 80-at. Nyelvünkben k-val kezdődő idegen szó aránylag sok van, milyenek: kabala, kabát, kaholy, kamara, koleda, kolompér stb., melyek eredetét, illetőleg mely nyelvből történt kölcsönzését, saját rovataik alatt adjuk elé. Egyébiránt k-val kezdődő, s idegen nyelvekkel közös szavaink között olyak is vannak, melyekről eredeti magyarságát kétségbe vonni nem lehet, milyenek kivált a hangutánzók, pl. kaczag (cachinnatur), kárál (gracillat), kerepel (crepitat), kohol (szl. kuje), kotlik (glocitat), kótis (cutit, quatit), köszörű (cos); továbbá: kajmó (camus, hamus), kalinkó (clino), kap (capit), karcsu (gracilis), karczos, kardács (carduus, carmen), káva (cavatura), kender (cannabis), keres, kér (quaerit), kert (hortus, Garten), kör (gyrus), kéreg (cortex, crusta), ki, kiki (quis, quisquis), kar (chorus), kor (cVonoV), kép, koponya (caput), könyök (genu), stb.

*~K (1)
némely szókban csupán kihangzásos toldalék, mint: viasz-k, tövis-k, varacs-k, rovát-k, pilincz-k, belecz-k.

*~K (2)
több helynevek képzője, m. Det-k, Szepet-k, Becs-k, Vis-k, Püs-k, Gyön-k, stb.

*~K (3)
névképző, és pedig a) segédhangzóval, vagy hangugratólag, vagy a nélkül, mint: étek, étk; ajak. ajk; marok, mark; b) segédhangzó nélkül: fark, hüvelyk, sark. stb. l. Előbeszéd 145. l.

*~K (4)
középképző, a gyakorlatos kodik, kědik, ködik, kál, kél, képzőkben, s nem egyéb, mint a szintén gyakorlatos g változata, pl. gondol-g-at, gon-dol-k-od-ik, tol-og-at, tol-ak-od-ik; tur-og-ál tur-k-ál; szur-og-ál, szurkál; vájogál, vájkál, l. Előbeszéd, 129. l.

*~K (5)
többesszám képzője. Rendszerént, főkép mássalhangzó után segéd előhanggal: ak, ek, ěk, ok, ök, mint: ház-ak, nép-ek, kert-ěk, bor-ok, bőr-ök. De az egyszerü k itt sem példa nélküli, pl.
"Ne higyj a legénynek,
Tüzes e lelkének;
Mert meg tudja csalni
Gyermekit emberknek."
Csángó dal (Erdélyi J. gyüjt. I. K. 428. l.)
A régi halotti beszédben is olvassuk: angyelkot =angyalokat. Az önhangzóval végződő nevek után egyszerü alakban, mely esetben a rövid a e önhangzó megnyúlik, mint: fa, fá-k, kepe, kepé-k, az i, u, ü pedig röviden marad, mint: tepsi-k, kapu-k, köpü-k; de melléknevekhez rendszerént itt is önhangzóval függednek, mint földi-ek, pusztai-ak, gyönyörü-ek v. gyönyörű-k, szomoru-ak v. szomorú-k, stb. Ugyanezen k mint többesszám képzője marad a magyar személynévmásoknál, u. m. mink (=en-enk), tik (=te-k) és ők, sőt az ezektől származott személyragoknál is, mind személyragozott neveknél, mind igéknél, pl. neveknél: kép-ünk, kép-e-tek, kép-ök, kép-ei-nk, képei-tek, képei-k; igéknél: kér-ünk (régiesen és tájdivatosan ma is: kérönk és kérenk), kér-tek, kér-nek, (=kérönök).
Egyébiránt neveknél a többesszám segédhangzóját követik (némi kivétellel pl. a sziszegőknél) mindazon képzők és ragok önhangzóji, melyek úgynevezett ötáguak, u. m. ház, ház-ak, ház-am, ház-as, ház-al, ház-acs-ka; kéz, kez-ek, kez-et, kez-em, kez-el, kez-es, kez-ecs-ke; szěm, szěm-ěk, szěm-ět, szěm-ěm, szěm-ěs, szěm-ěl, szěm-ěr, szěm-ěn-ként, szěm-ěcs-kez, gond, gond-ok, gond-ot, gond-om, gond-ol, gond-os, gond-ocs-ka; kürt, kürt-ök, kürt-öt, kürt-öm, kürt-öl, kürt-ös, kürt-öcs-ke. (De: asztalos-ok, asztalos-t, juhász-ok, juhász-t). Ugyan e szabály szerint ragoztatnak az önhangzóval végződők, mint: kapa, kapá-k, kapá-m, kapá-l, kapá-s, kapá-cs-ka; kefe, kefé-k, kefé-t, kefé-m, kefé-l, kefé-s, kefé-cs-ke, stb. Részletesen a többesszám képzőjét illetőleg, l. Előbeszéd, 54-56. l.
Jelentésére nézve alapértelme: sok, sokaság, vagyis egynemü egyének illetőleg alanyok szaporitása, seregesitése, minél fogva a gyakorítás alapfogalmával rokon. Ezen nézetből kiindulva a többesszám k képzője azonos a gyakorlati g-vel s közvetőleg azon s-vel, mely szintén gyakorlatos igéket, vagy sokasitó neveket képez, s önállólag az és v. s kötszót alkotja. Maga a sok szó és ság ség képző a tájdivatos es-eg (=és-még) szó elemeiből látszik alakúltnak, l. Előbeszéd, 127. l.
Nyelvhasonlitási tekintetben hangban és értelemben legközelebb áll a magyar többesi ~k-hoz a sínai kiai vagy kiu, vagy hian, sőt tu (=tö-bb?) is, pl. kuo-kiai vagy kuo-hian =királyság-ok v. minden királyság, dsin-kiu v. dsin-tu =emberek; de vannak itt némely sokaságot jelentő szók is, melyek a névnek elébe jönnek, ú. m. csúng v. csu, vagy su, vagy to = sok, pl. csúng dsin sok ember, így to dsin, de to utól is állhat: dsin-to. (Endlicher István sínai nyelvtana). A finn-lapp nyelvben is a többes képzője: k, pl. csalme-k; a persában egyik többes képzője há (mely közelebb a sínai hian-nal rokon), pl. tír-há =nyilak (tőr-ök?); a svéd-lapp-ban is h, pl. csalme-h; a szuómiban vagy külön finnben: t, pl. silmä-t, (=szem-ek), mordvinban szintén, pl. sälme-t; az esztben revali tájejtés szerént: d, pl. silma-d, a mongolban is egyik többes szinte d-vel képeztetik, s önhangzón végződő neveknél sz-szel. Ezen s (=sz) képezi rendszerént az árja nyelveknek is többesét. A tatár s török nyelvekben a többes képző alakja lar ler első tekintetre is összetettnek látszik. T. i. a tatár nyelvekben a harmadik személyi névmás o vagy u, s l-let megtoldva ol vagy ul (=magyar ő). Ennek többese a tatárban: olar vagy ular, néhutt alar is (=ők, azok); s ezekből alakult az ismeretes lar ler, a honnan, pl. kalpaklar (=kalpag-azok,) idi-ler (=volt-ők), semmi más mint a harmadik személynévmás többese, mint a magyarban is volt-ak, am. volt-ők. Úgy hogy a török-tatár bi-z vagy mi-z (=mink) és szi-z (=tik) névmásokban már valósággal csak az r-rel rokon z (melyek ezen nyelvekben gyakran rokonúlnak) a többes képzője. A mongol egyik többese: nar ner, hasonló eredetű.

*~KA (1)
vékonyhangon ~KE, kicsinyitési képző, mint: leány-ka, madár-ka, legény-ke. Különösen a keresztnevek többnyire egyszerü ka ke képzőket vesznek fel, mint János-ka, Maris-ka, Gyur-ka, Peti-ke, Erzsi-ke stb. Különben gyakran a szintén kicsinyítő acs-ecs-vel párosulva: acska, ecske, hangrendileg: ěcs-ke, ocs-ka, öcs-ke; mint: ház-acska, füv-ecske, kert-ěcske, bor-ocska, tőr-öcske, l. Előbeszéd, 126. l.

*~KA (2)
vékonyhangon ~KE, névképző, mely eredetileg ga, ge vagy oga, ege, ěge, ogó, egő, ěgő, vagyis az og, ěg, ög képzőjü gyakorlatos igék részesülőjének változata, mint: locsog-ó, locsog-a, locsk-a; csacsog-ó csacsog-a, csacsk-a; bugyog-ó, bugyog-a, bugyk-a, fěcsěg-ő, fecsěg-e, fecsk-e, cziněg-ő, cziněg-e, czirk-e. V. ö. Előbeszéd, 122. l.

*KA
elvont gyökelem. 1) Tiszta torokhang, melytől hangutánzással neveiket kölcsönözték a) oly állatok, különösen madarak, melyek erős torokhangon szólanak, mint: kakas, kakuk, karoly, kacsa; b) oly igék, és származékaik, melyek, néha más hanggal is toldva, a természeti ka hangot utánozzák, mint: kaczag, kaffog, kahol, kuratyol, katakol, kattog. 2) Jelent, miként általában, hajlást, görbülést, pl. ezen szókban: kaczor, kacs, kacskaringós, kád, kagyló, kaj, kajla, kajsz, kajszos, kajmó, kajmacs, kacsiba, kalács, kalinkó, kalantyú, kalimpáz, kalistál, kamó, kampó, kancsal (kamcsal), kandikál, kany, kanyar, kanyúl, kapa, kasza, kapcs, kar, karé, karika, karima, káva (=ka-av-a), kavar, stb.

*
megnyújtott torokhang, egyszersmind gyökeleme némely hangutánzónak, mint: kákog, kánya, károg, kácsa, kárál.

*KAÁL v. KÁÁL
l. KÁL.

*KAÁN
falu Baranya megyében; helyr. Kaán-ba, ~ban, ~ból.

*KAB (1)
elvont gyök és hangutánzó, melyből kaba, kabócza, főnevek származtak. Talán azonos kap gyökkel, mert kabarász is am. kaparász.

*KAB (2)
Puszta neve Veszprém megyében; helyr. Kab-on, ~ra, ~ról.

*KÁB
elvont törzsök, melyből kába és származékai erednek. Gyöke rokon a csáb szóban levő csa gyökkel, mely az egyenes útról félretérést jelent, s melyből ered csáb-a, szintígy káb kába. Eredetileg káb jelent állapotot, midőn valakinek feje szédűl, súlyegyenét veszti, s átv. ért. midőn a lelki tehetség tompa, s rendes működésekre képtelen, vagy a megfontoló erő hiánya miatt határozataiban, itéleteiben ingadoz. A persában kháb am. álom. V. ö. KÁBA.

*KABA (1)
(kab-a) fn. tt. kabát. Ragadozó madárfaj a sólymok nemzetségéből. Elfajzott, mint kaba, sólyom nemzetétől. (Gyöngyösi). Párizpápai szerént latinul: subbutco. Megvan a cseh nyelvben is: koba.

*KABA (2)
falu Bihar megyében; KIS~, puszták ugyanott és a Nagy-Kunságban; helyr. Kabá-n, ~ra, ~ról.

*KÁBA
(káb-a, a törökben kaba am. durva); mn. tt. kábát. Képzésre, némileg értelemre is rokon vele a csába. Származékai: kábít, kábúl. 1) Tulajd. ért. szédelgő, s a szédelgés miatt tántorgó, szilárdtalan állásu; de ezen elemzésen alapult eredeti értelme jóformán kiavult. 2) Átv. buta, tompa eszű, ostoba, kinek elhatározott gondolkodás módja, itélő ereje nincs, ki szédelgő gyanánt a körülötte való tárgyakról tiszta tudattal nem bír.

*KABAK
fn. l. KOBAK.

*KABALA
fn. tt. kabalát. Megegyezik vele a latin caballus, szláv kobola v. kobila, olasz cavallo, cavalla, franczia cheval stb. Jelent kancza-lovat; Udvarhelyszéken mindenféle lovat is. Eke-kabala am. ekeló; Csíkban: kételen (= kénytelen) csuszó. A persában kalaba am. eke. Kriza J. szerént, ha a matoláló vétségből azon egy nyomban kétszer veti a fonalszálat, mondják: kabalát vetett. Erdélyben divatozó szó, honnan ezen erdélyi helynevek is: Kabalapatak és -pataka, Kabalahágó (hegy neve) stb.

*KABALAPATAK
falu Máramaros megyében; helyr. Kabalapatak-on, ~ra, ~ról.

*KABALAPATAKA
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kabalapataká-n, ~ra, ~ról.

*KABALASAJT
(kabala-sajt) ösz. fr. Sajt, kabala-, vagyis kanczatejből.

*KABALÁSPATAK
falu Bihar megyében; helyr. Kabaláspatak-on, ~ra, ~ról.

*KÁBÁLKODÁS
(káb-a-al-kod-ás) fn. tt. kábálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kába, buta, tompa észre mutató cselekvések gyakorlása.

*KÁBÁLKODIK
(káb-a-al-kod-ik) k. m. kábálkod-tam, ~tál, ~ott. Kábán, bután, ostobául cselekszik.

*KÁBÁN
(káb-a-an) ih. Kába módon, azaz ostobául, kábult észszel, fejjel.

*KABAR
palóczos tájejtéssel am. Kavar, l. ezt.

*KABARÁSZ
tájszó, kaparász helyett; l. ezt.

*KABARÉK (1)
(kab-ar-ék) fn. l. KAVARÉK.

*KABARÉK (2)
tájszó, habarék helyett; l. ezt.

*KÁBASÁG
(káb-a-ság), fn. tt. kábaság-ot, harm. szr. ~a. Butaság, tompaeszüség, ostobaság, a lelki tehetségnek tiszta felfogás és öntudat nélküli állapota. Mondják tettről is, mely ily lelki állapot eredménye. Micsoda kábaság ez? Ki látott ily kábaságot?

*KABASZILVA
(kaba-szilva) ösz fn. Kassay J. szerént noszvaji szó Borsod megyében s am. a franczia eredetű reine-claude, közönséges kiejtéssel: ringlott.

*KABÁT
(rokon a latin habitus, persa kabá, török kabď szókkal; a régi német chap felső öltönyt jelentett; kabat eléjön a cseh nyelvben is); fn. tt. kabát-ot, harm. szr. ~ja. Német szabásu hosszu férfiruha, kaput. Erdélyben vászonkaput. V. ö. KAFTÁN név, és KAP, elvont gyök.

*KABÁTOS
(kabát-os) mr. tt. kabátos-t v. ~at, tb. ~ak. Kabátba öltözött, kabátot viselő, kaputos.

*KÁBAUL
(káb-a-ul) ih. Kába módon, bután, tompaeszüleg, ostobán, kábán. Kábaul nézni, bámulni valamit. Kábaul beszélni, cselekedni.

*KÁBÍT, KÁBIT
(káb-a-ít) áth. m. kábít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kábává tesz, azaz, butít, az észt eltompítja, az elmeerőt rendes működéseire képtelenné teszi. Az erős ital, a nagy gőz, a szüntelen ágyumoraj elkábítja az embert. Átv. ért. mondjuk oly tárgyakról, melyek az elmét elfogulttá teszik, vagy az akaratot bal útra térítik. Álokoskodással, czifra beszédekkel kábítani a hallgatóságot. A kűlfény, és dicsőség elkábította őt.

*KÁBÍTÁS, KÁBITÁS
(káb-ít-ás) fn. tt. kábítást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit kábítanak, kábává tesznek. V. ö. KÁBÍT.

*KÁBÍTÓ, KÁBITÓ
(káb-a-it-ó) mn. tt. kábító-t, Ami v. aki kábít. Kábító italok. Kábító gőz, melegség. Kábító beszédek. Különösen mondjuk oly szerekről, melyek az idegrendszerre igen nagy hatással levén az elmét megtompítják. Kábító szerek, porok. Kábító álomital.

*KABÓCZA
(kab-ó-cza) fn. tt. kabóczát. A rét füveit emésztő apró sáskafaj, szökcső, szütyőke. Mások szerént am. tücsök.

*KABOLA
l. KABALA.

*KABOLD
mváros Soprony megyében; helyr. Kabold-on, ~ra, ~ról.

*KÁBOLGYA
(káb-ol-gy-a) fn. tt. kábolgyát. Mint a kába törzsök származéka, jelent kábaságot, l. KÁBASÁG.

*KÁBOLGYÁS
(káb-ol-gy-a-as) mn. tt. kábolgyás-t v. ~at, th. ~ak. Kábaságban szenvedő, kábult, ostoba, butaeszű.

*KÁBOLGYÁSKODIK
(káb-ol-gy-a-as-kod-ik) k. l. KÁBÁLKODIK.

*KÁBOLYOG
(káb-oly-og) önh. m. kábolyog-tam v. kábolyg-ottam. l. KÁBÁLKODIK.

*KABONA
(kab-on-a) fn. tt. kabonát. Bodrogközben am. keresztfa a házfödél tarékján, hogy a szél meg ne kezdhesse a szalmát vagy nádat. Igy nevezik az ekelovat is. Ezen utóbbi értelménél fogva eredetileg alkalmasint kabola v. kabala, mert másutt, különösen Erdélyben az ekelovat kabalának hívják.

*KÁBOS
(káb-os), KÁBOSKODIK, l. KÁBA, KÁBÁLKODIK.

*KÁBÚL, KÁBUL
(káb-a-úl) önh. m. kábúl-t. Kábává lesz, esze tompúl, butúl. Erős dohánytól kábúl a feje. Elkábúl, megkábúl. Átv. ért. bizonyos erkölcsi benyomás által lelki erejét, önállóságát veszti, az észnek és akaratnak helyes útairól eltántorodik. A dicsvágy, s fényes igéretek által elkábulni. V. ö. KÁBA.

*KÁBÚLÁS, KÁBULÁS
(káb-a-úl-ás) fn. tt. kábulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki kábúl. Kábulás miatt se nem lát, se nem hall. Kábulásig meleg ezen szoba. Az erős dohány kábulást okoz neki. V. ö. KÁBÚL, KÁBA.

*KÁBÚLAT, KÁBULAT
(ka-ab-úl-at) fn. tt. kábulat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Kábult állapot.

*KÁBULT
(káb-a-úl-t) mn. tt. kábult-at. Aki kábává lett, eszében megtompult, butult. Bortól kábult iszákosok.

*KÁBULTAN
(káb-a-úl-t-an) ih. Kábult állapotban, butultan, ostobán.

*KÁBULTSÁG
(káb-a-ult-ság) fn. tt. kábultság-ot, harm. szr. ~a. Kábult állapot. Kábultságában félrebeszél. Merevedett nézése kábultságra mutat. V. ö. KÁBULT, KÁBA.

*KACS (1)
fn. tt, kacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Gyökeleme a hajlást, görbeséget jelentő ka, melyhez a kicsinyező cs képzőbetű járulván alakult a kacs, azaz, fonalforma, és különféle irányban meggörbülő hajtás több növényeken, mely által más testekre felkúsznak s beléjök fogódzanak. Ilynemü kacsok vannak a szőlővesszőkön, dinnyék szárain, borsókon, babokon, s több felfutó növények indáin. Származékai: kacskaringó, kacskaringós.

*KACS (2)
természeti hangutánzó, melyből kacsa származott, minthogy ezen madárfaj kiáltó szava: kacs! kacs, vagy hosszu á-val: kács! kács!

*KACS (3)
elvont gyöke kacska, továbbá kacsing v. kacsong s kacsint v. kacsont stb. szóknak. Jelentése általán: görbeség, különösen szemmel hunyorítva félreintés; a persában Beregszászi szerént gands am. kacsintás; a finnben pedig katson am. nézek.

*KÁCS (1)
fn. tt. kács-ot. Dunántúl több vidéken a köznép nyelvén összehúzva kohács- v. kovács-ból. Há mész? Ee mek a kácsho, loakat patkónyi.

*KÁCS (2)
hangutánzó, s jelenti a kacsának kiáltó szavát. Röviden: kacs.

*KÁCS (3)
falu Borsod megyében; helyr. Kács-on, ~ra, ~ról.

*KACSA
(kacs-a) fn. tt. kacsát. Ismeretes vízi madár, egyenes, és sárgavörös csőrrel és sárgavörös vagy barnás uszóhártyával. (Anas boschus). A szelíd házi kacsa tollai fehérek vagy tarkák, a vadkacsáéi tarkák s teste valamivel kisebb, és kárcsúbb mint a szelidá s csőre zöldessárga. Máskép: kácsa v. récze, rucza, gócza. A persa, török és tatárnyelveken kaz, a németben Gans, svédben gäs sth. am. lúd. Átv. ért. hirlapi kacsa, am. hazug hír, hamis tudósítvány.

*KÁCSA
l. KACSA.

*KACSAFOGÁS
(kacsa-fogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a vadászok vad kacsákat fognak.

*KACSALÁB
(kacsa-láb) ösz. fn. A kacsa nevű madár úszóhártyás lába. Átv. ért. kacsalábon lenni, am. alig tengeni, vagy kövér kacsa módjára, biczegve mozogni.

*KÁCSÁND
falu Zemplén megyében; helyr. Kácsánd-on, ~ra, ~ról.

*KACSÁNY
(kacs-any) fn. tt. kacsány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja l. KOCSÁN.

*KACSAÓL
(kacsa-ól) ösz. fn. Ól vagy rekesz, melyekben a kacsákat zárva tartják és hizlalják.

*KACSAORR
(kacsa-orr) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a kacsa nevü vizi madár orra, csőre. 2) Átv. és természetrajzi ért. kettős tekenőjü csigafaj, mely a kacsa orrához hasonló. (Sole).

*KACSÁR
(kacs-a-ar) fn. tt. kacsár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja, l. KACSAORR, 2).

*KACSASERÉT
(kacsa-serét) ösz. fn. Nagyobbacska serét, a nyúlserétnél kisebb, melylyel a vadkacsákat s más vízi madarakat lődözik.

*KACSATOJÁS
(kacsa-tojás) ösz. fn. A kacsák neméhez tartozó vizi madár tojása. A házi kacsatojásokat kotlós tyúk alá tenni és kiköltetni.

*KACSÁZ
(kacs-a-az) önh. m. kacsáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kacsákat vadász, fogdos.

*KACSÁZÁS
(kacs-a-az-ás) fn. tt. kacsázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kacsákra vadászás, vadkacsák lődözése, fogdosása.

*KÁCSÉR
(kács-ér a cseh nyelvben is: kácser); fn. tt. kácsér-t, tb. ~ok, havm. szr. ~ja. Hím kacsa. Kacskaringós fark-tollú kácsér. Máskép: gácsér.

*KÁCSFALU
helység Szepes megyében; helyr. Kácsfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KACSI
l. KACSÓ. Mándy Péter szerént gyermekintés is.

*KÁCSI
fn. tt. kácsi-t. Gyermekszó, s nem egyéb mint a megrövidített kalács, mely i hozzátétellel kicsinyező alakot ölt, s jelent gyermeknyelven kenyeret vagy kalácsot, Kell, fiam, kácsi? V. ö. GYERMEKSZÓ.

*KACSIBA
(kacs-ib-a) mn. tt. kacsibát. Gyöke a görbeséget jelentő kacs, innen ab v. ib képzővel kacsab, kacsib, mint kasz, kaszab, kaszib, kaszabol, kaszibál, végre minőséget jelentő a képzővel: kacsiba. Jelent horgas, lőcsös lábút, vagy általán meghorgadt, meggörbült valamit. Nevezetesen így nevezik a Balaton mellékén a kaszanyél bal fogatóját; a jobbkézbeli neve: bankó.

*KACSING
(kacs-in-og) önh. m. kacsing-ott, htn. ~ni v. ~ani. l. KACSINGAT.

*KACSINGAT
(kacs-in-og-at) önh. és gyakor. m. kacsingat-tam, ~tál, ~ott, par. kacsingass. Gyöke a görbeséget jelentő kacs. 1) Tulajd. ért. hunyorgatva, szemét vagy szemeit félre huzogatva, nem egyenesen nézeget. 2) Átv. szerelmesen, hamisan tekinget valakire. Kacsingatnak egymásra.

*KACSINGATÁS
(kacs-in-og-at-ás) fn. tt. kacsingatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hamisan, alattomosan hunyorgó nézegetés. V. ö. KACSINGAT.
Szerelmes kancsingatások.

*KACSINGATÓ
(kacs-in-og-at-ó) mn. tt. kacsingató-t. Aki vagy ami kacsingat. Leányokra kacsingató ifjak. Hamisan kacsingató szemek.

*KÁCSINGÓZIK
(kacs-ín-og-ó-oz-ik) k. m. kácsingóz-tam, ~tál, ~ott. Kiváncsian tekinget valamire. Tájszó. Nyilván kacsing szótól. Néhutt: ácsingózik.

*KACSINKA
(kacs-in-ka) fn. tt. kacsinká-t. Kis kacs, kacsocska. V. ö. KACS.

*KACSINT
(kacs-in-t) önh. m. kacsint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Szemével alattomos, titkos, hamis, félrehajló vágást, pillantást tesz. Lopva oda kacsintott. Én is kacsintottam, ő is.
"Ez a szemem, ez az egyik,
Jobban kacsint, mint a másik."
Népd.
Átv. ért. erdélyi tájszólással am. darabosan, nem elég könnyen beszél valamely idegen nyelvet. Kegyed kacsint (néhutt: kocsint) egy kissé a magyarban. V. ö. KANCSAL, KANCSI, KANDI.

*KACSINTÁS
(kacs-in t-ás) fn. tt. kacsintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hamis, alattomos, leskelődő pillantás, milyen a szemmel beszélő szerelmeseké szokott lenni. V. ö. KACSINT.

*KACSINTGAT, KACSINTGATÁS
l. KACSINGAT, KACSINGATÁS.

*KACSKA
(kacs-ka) kicsinyező fn. tt. kacskát. Kis kacs. Mondják emberről is, kinek egyik karja rövidebb vagy hibás görbeségü.

*KACSKANYAK
(kacska-nyak) ösz. fn. 1) Görbe, félretekeredett nyak. 2) Növénynem, a két főbb hímesek seregéből és födetlen magvuak rendéből, melynek virágcsészéje öt egyenetlen rovatra oszlik. Virágcsövének egyetlen nyilása van, melyen két hosszú, és két rövid hímszálak állanak. (Bugula, Ajuga. L.) Fajai: tornyos, havasi, halmi, ostorindás, kalincza-k.

*KACSKARING
(kacs-kar-in-g) fr. tt. kacskaring-ot, barm. szr. ~ja. Alkotó részei, a görbeséget jelentő kacs és kar (kör), a mozgást jelentő in és gyakorlatra mutató g képzők. A székelyeknél ó végzettel karingó (=keringő) magában is divatozik s am. örvény. (Kriza J.) Jelent általán oly tárgyat, melynek alakját ide-oda hajló, görbedő, egymásba fonódó vonalak képezik, milyenek némely növények tekergős kacsai vagy a ruhákra varrott czifra sujtások vagy fodrokba hajtogatott hajfürtök. A természetrajzban jelent hüvelyes növénynemet a két falkások seregéből és tízhímesek rendéből, mely déli Európában a szabad mezőkön tenyészik, s melynek hüvelyei görbék, s a skorpio farkához hasonlók. (Sconpiuros. L.)

*KACSKARINGÓ
(kacs-kar-in-g-ó) fn. kacskaringó-t. Ide-oda görbedő, hajló, egymásba fonódó szálakból, fonalakból álló czifraság, sujtás, fodor. Kacskaringóra hímezett ködmön, bakonyi szűr. Kacskaringóra sujtásozott nadrág, dolmány.

*KACSKARINGÓS
(kacs-kar-in-g-ó-os) mn. tt. kacskaringós-t v. ~at, tb. ~ak. Kacskaringóval czifrázott, sujtásos, fodorított, tulságosan ékesített, piperézett. Kacskaringós fürtök. Kacskaringós dolmány, ködmen, szűr. Kacskaringós toll, szalag a kalapon. Kacskaringós menyecske. Tájdivatosan: katykaringós, kaczkaringós. Jellemzetes kifejezés a népies, közép, és tréfás irásmódban.

*KACSKARINGÓSAN
(kacs-kar-in-g-ó-os-an) ih. Kacskaringós alakban v. módra. Kacskaringósan fodrozott fürtök. Kacskaringósan varrni a szalagot a szoknyára.

*KACSKARINGÓZ
(kacs-kar-in-g-ó-oz) áth. m. kacskaringóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kacskaringósan czifrál, tulságosan, izléstelenül piperéz. V. ö. KACSKARINGÓS.

*KACSLÁBU
(kacs-lábu) ösz. mn. 1) Emberről szólva am. térdnél begörbedő lábu, ki térdeit összeveri. 2) Mondják lóról, ökörről, tehénről, melynek hátulso lábai, csánkjai a hajlásban egymáshoz dörgölődnek. Máskép: kajcsos, kaszás, kasziba, kacsiba.

*KACSÓ
fn. tt. kacsó-t, harm. szr. ~ja. Gyermeknyelvben vagy gyermekekhez szólva am. kis kéz, kezecske. Add ide a kacsódat. V. ö. GYERMEKSZÓ.

*KÁCSOG
(kács-og) önh. m. kácsog-tam, ~tál, ~ott. Mondják tulajdonkép a kacsáról, midőn kacs hangon kiált; átv. ért. emberről is, ki kacsamódjára sápogva kiáltoz.

*KÁCSOGÁS
(kács-og-ás) fn. tt. kácsogás-t, tb. ~ok. Kacsa módjára kiáltozás.

*KACSOL
(kacs-ol) áth. m. kacsol-t. A növény levelét kacsosánál fogva lemetszi, letöri, leszakasztja. Dohányt, szőlőlevelet kacsolni. Szélesebb ért. a növények kacsait letépi.

*KACSOLÁS
(kacs-ol-ás) fn. tt. kassolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely növény kacsait letépik, lecsipik, lemetszik.

*KACSOLÓDIK
(kacs-ol-ód-ik) k. m. kacsolód-tam, ~tál, ~ott. Kacs módjára valamihez kapaszkodik, valamire felfut.

*KACSONG
(kacs-on-g) önh. m. kacsong-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Hamisan, titkosan, alattomosan, szerelmesen pillong, tekinget.

*KACSONGÁS
(kacs-on-g-ás) fn. tt. kacsongás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kacsong.

*KACSONGAT
(kacs-on-g-at) önh. és gyakor. m. kacsongat-tam, ~tál, ~ott, par. kacsongass, l. KACSINGAT.

*KACSONGATÁS
l. KACSINGATÁS.

*KACSONT
l. KACSINT.

*KACSONTA
folyó Zemplén megyében.

*KACSOS
(kacs-os) mn. tt. kacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kacscsa vagy kacscsai vannak. Kacsos szőlővessző. Kacsos tökinda. Kacsos felfutók. V. ö. KACS.

*KACSOSODÁS
(kacs-os-od-ás) fn. tt. kacsosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növények fejlődési, sarjadzási állapota, midőn kacsosakká lesznek.

*KACSOSODIK
(kacs-os-od-ik) k. m. kacsosod-tam, ~tál, ~ott. Kacsok nőnek, sarjadzanak belőle. Kacsosodik a szőlővessző. Kacsosodik a borsó szára, a tök indája.

*KACSOTA v. KACSÓTA
falu Baranya megyében; helyr. Kacsótá-n, ~ra, ~ról.

*KACSOZ
(kacs-oz) áth. m. kacsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, l. KACSOL.

*KACSULA
fn. tt. kacsulát. Kriza J. szerént a melyeknél gyermekjáték: egy t. i. állva lába elé veti sapkáját, a több társak akarják azt előle elrúgni, ő godosan igyekszik azt lábával megakadályozni s aki elrúghatja, némi előnynyel bír. 'Kacs' gyöktől származottnak látszik, honnan 'kacsiba' is ered, mely lábakra vonatkozik.

*KACZ (1)
elvont gyöke kaczagány, kaczér, kaczki szóknak, azonos a fenhangú kecz gyökkel, jelent szökdelő mozgást; s rokon vele a szanszkrit: szkad hasonló értelemmel.

*KACZ (2)
elvont gyök. Hangutánzó, melyből kaczag és származékai erednek.

*KACZ (3)
elvont gyök. Jelent vagy görbeséget, görbe eszközt, és származékai: kacza, kaczor, kaczat, s ekkor rokona: kacs; vagy pedig metszést, vágást, a midőn rokonai: kés és a török kesz-mek, mely am. metszeni, vágni.

*KACZ (4)
v. KACCZ! Tisza vidékén macskának mondják, midőn elkergetni, elűzni akarják. Midőn pedig hívják, így szólnak: czicz! Amaz hangokban a német Katze szóval rokon. A magyarban a kettő közti különbséget úgy látszik, az a (=ott, oda), és i (=itt, ide) önhangzók alkotják.

*KACZA (1)
(kacz-a) fn. tt. kaczá-t. Két végén nyéllel ellátott görbe kés a timároknál, tobakoknál, szűcsöknél, cserzővargáknál, melylyel a munkába vett s beáztatott bőrről a húst és a szőrt levakarják. A kasza szó változata. Csongrádban jelent mindennemű nagy kádat.

*KACZA (2)
erdélyi falu Kőhalom székben; helyr. Kaczá-n, ~ra, ~ról.

*KACZAG
(kacz-ag) önh. m. kaczag-tam, ~tál, ~ott. Rokon vele a latin cachinnor, héber czakhak, szanszkrit kakh, magyar göczög (öreges nevetés). Fenhangon, s teli torokból nevet. Mondják 1) Oly nevetőről, ki valamely nevetséges, képtelen, bohózatos tárgy fölött hangos nevetésre fakad. A bohócz minden léptére és szavára kaczagott a nép. 2) Ki, meg igekötökket s áthatólag: ki gúnyból fakad nevetésre. Kikaczagni, megkaczagni valakit. A vadászok kikaczagnak oly társat, ki semmit sem lőtt,. 3) Ki pajkosságból, disztelenül, illetlen hangon nevet. A csintalan, pajkos ifjak összebújva kaczagtak. Ne kaczagj. 4) Mondják galambról, különösen a galambok egyik fajáról, mely kaczagó galambnak neveztetik.

*KACZAGÁNY
(kacz-ag-ány, V. ö. KACZ [1] gyök) fn. tt. kaczagány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Syrjän és permi nyelven kaczik bőrt jelent: innen a kaczagány nem egyéb volna, mint bizonyos állatok háti bőre, melyet őseink palástul viseltek, s még most is Erdélyben a köznépek itt ott juhbőrből hordoznak. Azonban kacz (1) gyök után értelmezve jelent szökdécselő, játszadozó anyagot vagyis felső öltönyt; melyet csak nyakba akasztanak, s mely menés, különösen lovaglás közben a léggel és szellővel játszadozva mozog. Gyöngyösi Istvánnál: kecse (=kecze?)
"Veres skárlát kecsét függesztett vállára,
Melyet készítetett parduczbőr formára,
Körmöket ezüstből csináltak lábára,
Fogakat is raktak olyakat állára.
Párducz-, tigriskaczagány. Juhkaczagány. Válláról kaczagány lóg. Bojtos, gyapjas, szőrös kaczagány.

*KACZAGÁNYOS
(kaczagány-os) mn. tt. kaczagányos-t v. ~at, tb. ~ak. Kaczagányt viselő. Kaczagányos ősök. Kaczagányos apáink.

*KACZAGÁS
(kacz-ag-ás) fn. tt. kaczagás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torokból fakadó, fenhangú vagy gúnyos, vagy illetlen pajkos nevetés. A nézőket holmi bohózatok által kaczagásra fakasztani. Nevetséges magaviselete által kaczagást gerjeszt. Ezt kaczagás nélkül tudnátok-e nézni barátim? (Spectatum admissi risum teneatis amici? Horat.)

*KACZAGÓ
(kacz-ag-ó) mn. tt. kaczagót. Fenhangon, teli torokkal vagy gúnyosan, vagy pajkosan nevető. Mondjak különösen egy galambfajról, melynek szava az emberkaczagáshoz hasonló.

*KACZAJ
(kacz-aj) fn. tt. kaczaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Képzése olyan, mint a moraj, zörej, zsibaj hangutánzóké. Jelenti azon erős torokhangot, mely a kaczagva nevető ember szájából hallatszik. Nagy kaczajt ütni. Kaczajjal eltölteni a házat. Köz kaczaj támada, midőn eléadta indítványát.

*KACZAR
(kacz-ar) fn. tt. kaczar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja, l. KACZOR.

*KACZAT
(kacz-at) fn. tt. kaczat-ot, harm. szr. ~ja. Győr varmegyében, s némely más tájakon divatozó szó, jelent holmi dibdáb ruhaneműt vagy egyéb hánytvetett holmit. Ikerítve: kiczitkaczat.

*KACZÉR
(kacz-ér v. kacs-ér) mn. tt. kaczér-t, tb. ~ok. Eredeti alakjában keczér is lehetett, egy gyöktől származván keczél igével, mely annyit tesz, mint vigan szökdel, játszadozik, czikázik. Régi szótárainkban is a kaczér latinul: salax lascivus. A bak akármely meredek kősziklákon föl alá keeze-beczél. (Vajda Sám.) Kaczér tehát eredetileg vagy am. vigan szökdelő, ficzánkoló, mi az állatoknál kivált tavasz nyiltán s a nemi ösztön felgerjedésekor szemlélhető; vagy kacs gyöktől (honnan kacsint is ered): kacsér am. kacsingató; innen kaczérnak mondatik az, ki nemi ösztöntől ingerülve, gerjedezve magát a más neműek előtt illegeti, hányjaveti, ki gerjedelmét holmi külső jelekkel, kacsingatásokkal elárulja, mesterkélt módokon tetszeni vágy, s a más neműek kegyét, vonzalmát vadászsza. Rokon vele a kaczki, kaczkias, kaczkos. Kaczér nő, kaczér ifjak, kaczér menyecske. Mondják tovabbá a testnek mozdulatairól, melyek nemi testvágyra számítvák. Kaczér járás. Kaczér mozdulatok. Kaczér táncz. Kaczér pillanatok. Szóra, beszédre alkalmazva am. pajkos. Kaczér szavakat ejteni. Kaczér beszédekben gyönyörködni. Értelmi rokonságban vannak vele a kecs, kecsegtet szók is. Talán a coquett fogalmát finomabban fejezné ki a keczér v. kecsér, mint a kaczér.

*KACZÉRKODÁS
(kacz-ér-kod-ás) fn. tt. kaczérkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kaczérkodik, l. ezt. Tetszelgő, szemtelen, pajkos kaczérkodás.

*KACZÉRKODIK
(kacz-ér-kod-ik) k. m. kaczér-kodtam, ~tál, ~ott. Kaczérul viseli magát; nemi ösztöntől gerjedezve vagy tetszvágyból ingerlő jelekkel, s mozdulatokkal a figyelmet magára vonni törekszik. Szemek, pillantások, öltözet, nyalka járás által kaczérkodni. Keményebb ért. am. pajkoskodik, buja beszédekkel és cselekedetekkel illetlenkedik. Mondják oly emberről is, ki nem nemi ösztönből, hanem más czélból valakinek tetszését keresi, holmi szolgálat, kedvezés, kitüntetés stb. által. Kaczérkodik az ellenséggel.

*KACZÉROS
(kacz-ér-os) mn. tt. kaczéros-t v. ~at, tb. ~ak. Kaczér tulajdonságokkal biró. Kaczéros nő, menyecske, kinek szemejárása, arczvonásai, járása, mozdulata kaczérok. Lágyabb értelemben nyalka, hegyes, kényes magatartásu.

*KACZÉROSAN
(kacz-ér-os-an) ih. Kaczér külső által magát tetszetve, kelletve, másokat ingerelve. Kaczérosan öltözködni, tekingetni. Lágyabb ért. nyalkán, hegykén, kényesen, piperésen.

*KACZÉROSKODÁS
(kacz-ér-os-kod-ás) fn. tt. kaczéroskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tetszelgő; magát kellető cselekvésmód gyakorlása.

*KACZÉROSKODIK
(kacz-ér-os-kod-ik) k. m. kaczéroskod-tam, ~tál, ~ott. Kaczérosan viseli magát. V. ö. KACZÉROSAN.

*KACZÉRSÁG
(kacz-ér-ság) fn. tt. kaczérság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki kaczér. Minden pillantásából, mozdulatából kaczérság látszik. 2) Kaczér cselekvés, pajkosság. Micsoda kaczérság ez?

*KACZÉRUL
(kacz-ér-ul) ih. Kaczér módon, mint a kaczérok tenni szoktak; tetszelgőleg; magát kelletve; pajkosan; nyalkán. V. ö. KACZÉR.

*KACZINKA
kiavult fn. Jelentett hajdan legkisebbféle pésnzt, fillért.

*KACZKI
(kacz-k-i) mn. tt. kaczki-t, tb. ~ak. Kaczérosan öltözködő, nyalka, hegyes, kényes járásu, piperkőcz, ficsúr. Kaczki legény. Kaczki menyecske. Mondják viseletről is. Kaczki öltözet, ruha. Kaczki járás.

*KACZKIAS, KACZKIÁS
(kacz-k-i-as) mn. tt. kaczkias-t v. ~at, tb. ~ak. Kaczki modorú, szokásu. Kaczkias viselet.

*KACZKÓ
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kaczkó-n, ~ra, ~ról.

*KACZKOS
l. KACZKIAS.

*KACZOGÁNY
l. KACZAGÁNY.

*KACZOLA (1)
am. kanczaló, l. ezt. A régieknél gyakran eléjön. "Itt én öt kaczolát és két vemhet találtam, az egyik kaczola az tavaly nyárba tallóba hala meg, a másikát ellopák ez nyáron hogy én Monaryba feküttem; akik ugyan vannak három kaczola és két hím vehem." Levél 1551. évből. Szalay Á. gyüjt.
"Az csikók vérével, kaczolák tejével
Szegényeket itatják."
Szegedi István a XVI. század II. feléből.

*KACZOLA (2)
puszta Borsod megyében; helyr. Kaczolá-n, ~ra, ~ról.

*KACZOLÓDIK
(kacz-ol-ó-d-ik) belsz. l. KÁSZOLÓDIK.

*KACZOR
(kacz-or) fn. tt. kaczor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Gyöke vagy a görbeséget jelentő kacz, s rokon a kacs szóval, vagy pedig itt a kacz vágást, metszést jelent mint a kés szóban, s itt rokon a török kesz-mek (vágni, metszeni) s magyar kacza és kaczat szókkal. Igy nevezik a kertészek és szőlőmívesek az ágnyeső, vinyegemetező, görbe kést. A finnben is eléjön: kassara.

*KACZÓR
(kacz-ór) fn. tt. kaczór-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Rokon a kaczor főnévvel s jelenti bizonyos növények leveleinek görbére hajlott fodrait, csipkéit. Gyöke, mint értelméből kitünik, a görbülést jelentő kacz.

*KACZORLAK
falu Szala megyében; helyr. Kaczorlak-on, ~ra, ~ról.

*KACZÓROS
(kacz-ór-os) mn, tt. kaczóros-t v. ~at, tb. ~ak. Oly növények teveleiről mondják, melyek csipkések, s csipkéik ívalakban lefelé görbednek.

*KACZÚR, KACZÚROS
l. KACZÓR, KACZÓROS.

*KACZVIN
falu Szepes megyében; helyr. Kaczvin-ba, ~ban, ~ból.

*KAD
elvont gyök, melyből Kadarcs Kadács, Kadarkút, Kadarfalva, helynevek, és kadócz erednek. Értelme rokon a kád szóéval. l. ezt.

*KÁD
(magyar elemzéssel: ka-ad v. ka-ed azaz gömbölyü edény, gömbölyü eszköz vagy tartó) fn. tt. kád-at, harm. szr. ~ja. Megegyezik vele a héber kad, arab kadda, latin cadus, hellén cadoV szanszkrit kud v. kut (tartalmaz), innen; kutasz (edény), továbbá szinte a szanszkrit cshad (föd, takar) stb. Kerekded vagy hosszudad edény fából, kőből, érczből, mely folyadékok tartására, szüretelésre, fürdésre stb. szokott használtatni. Csomoszló kád a szőlőmiveseknél. Tejes kád, nagyobb fejő intézetekben. Fürdőkád. Serfőző kád. Víztartó kád a tűzoltó szertárban. Olajos kád. Csávás, cseres kád.

*KADA
(kad-a) fn. és tiszamelléki tájszó, tt. kadat. Vizvájta gödrös hely folyók fenekén, melyben a halak teletszaka tanyáznak s oly sürüen feküsznek, mint hering a hordóban. A kád szóból is alakulhatott hasonlat szerént kada, mint: báb baba.

*KADÁCS
NAGY~, KIS~, máskép: FELSŐ~, ALSÓ~, erdélyi falvak Udvarhely székben; helyr. Kadács-on, ~ra, ~ról.

*KADANY
(kad-any) fn. tt. kadanyt, tb. ~ok. A nehéz és nemtelen fémek egyike, mely a természetben csak gyéren jön elé. Ónfehér színe s tündöklő fémfénye van, hidegen is nyujtható és kalapálható, könnyen megömlő és lepárolható. A légen hevítve meggyullad és barna szinű éleggé változik. Kadany - Gadmium - nevét Kádmus-tól nyerte, ki a görögöket a sárgaréz készitésére tanitotta a kadanyt is tartalmazó gálma (Galmei) nevű horganyérczből, mely latinul szintén a Kadmus nevéről Kadmia fossilis-nek neveztetik. (Török József tanár).

*KADÁR
falu Temes megyében; helyr. Kadár-ba, ~ban, ~ból.

*KÁDÁR
(kád-ár) fn. tt. kádár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Mesterember, ki kádakat, hordókat, sajtárokat, dézsákat, s több eféle faedényeket készít, máskép: bodnár. Németesen: pintér. Jelent a népköltészetben nevezetes személyt. Kádár históriája. "Fölemelé Kádár szemeit az égre, s mondta: uram Isten, légy segítségemre." Kézai krónikájában olvasható, hogy midőn a húnok Ázsiából új hazát keresni kiindultak, maguk között egy 'kádár' nevezetű bírót állitának. A Budai krónikában szintén: "maguk között igazgatót (rectorem) állítván, 'kádár1 nevűt a Torda nemzettségből." Miből úgy látszik, hogy 'kádár' hivatal-, nem személynév vala. Az arab török kadď, mely csekély különbséggel egyezik kádár szóval, csakugyan bírót jelent. Szalay Á. gyüjteményében, egy 1558-diki levélben is olvassuk: "Egy emerni (emírné?) és egy kadia mind feleségével itt vagyon." és Zrinyi Miklósnál:
"Azonban egy kadia oda érkezett."
Ismét:
"Kadiának fejét függeszti két részre."

*KÁDÁRBÁRD
(kádár-bárd) ösz fn. Bárdféle faragó szerszám a kádároknál.

*KADARCS
folyó és csárda Szabolcs megyében.

*KÁDÁRFA
(kádár-fa) ösz. fn. Fa, dongafa, különösen tölgyfa, melyből a kádárok edényeket, u. m. kádakat, hordókat, sajtárokat stb. készítenek.

*KÁDÁRINAS
(kádár-inas) ösz. fn. 1) Kádárságot tanuló ujoncz. 2) Abroncsot lecsiptető kétágu fa- vagy vas eszköz a kádároknál.

*KADARKA
(talán corinthiaca latin szóból módosult) fn. tt. kadarkát. Gömbölyű s többnyire fekete szemű szőlőfaj, az édesebb nemük közől. Kadarka ne taszigálj, a tántorgó részeg ember szokott mondása Szala vármegyében.

*KADARKÚT
falu Somogy megyében; helyr. Kadarkút-on, ~ra, ~ról. Folyó neve is.

*KÁDÁRSÁG
(kádár-ság) fn. tt. kádárság-ot, harm. szr. ~a. Kézi mesterség, melyet a kádárok űznek. Kádánságot tanulni.

*KÁDÁRSZIN
(kádár-szin) ösz. fa. Szín v. félszer, mely alatt a kádárok dolgoznak vagy kádárfáikat tartják.

*KÁDÁRTA
falu Veszprém megyében; helyr. Kádártá-n, ~ra, ~ról.

*KADÉLEG
(kad-éleg) ösz. fn. l. KADANY és ÉLEG. (Ogydum cadmii).

*KÁDGYALU
(kád-gyalu) ösz. fn. Csavaros gyalu, melylyel a kádárok a kádak dongáit gyalulják.

*KADICSFALVA
erdélyi falu Údvarhely székben; helyr. Kadicsfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KADÓCZ
(kad-ócz) fn. tt. kadócz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. Lisztből készült híg pép. Némelyek a franczia chaudeau kitételére akarják használni.

*KÁF
elvont törzsöke káfor szónak. Rokon vele a latin scapha, hellén scajh, scajoV, német Schaff, melyet a német nyelvészek schöffen (merít) szótól származottnak vélnek. stb.

*KAFF
hangszó, mely a feltátott szájnak hirtelen becsukásakor hallik némely mohó állatoknal, pl. a kutyánál. Innen ered: kaffog, kaffogtat. Használtatik más hasonló hangok kitételére is.

*KAFFOG
(kaff-og) önh. és gyakor. m. kaffog-tam, ~tál, ~ott. Feltátott száját hirtelen s mohón összecsapva kaff hangot hangoztat. Kaffog az eb, midőn a neki vetett falatokat kapdossa.

*KAFFOGTAT
(kaff-og-tat) mivelt. m. kaffogtat-tam, ~tál, ~ott. Feltátott száját kaff hangot adva csaptatja öszve.

*KÁFOR
(káf-or) fn. tt. káfor-t, tb. ~ok. 1) Kisebbféle merítő vagy folyadékot tartó nyakas edény. 2) Kámfor helyett.

*KÁFORKA
(káf-or-ka) fn. tt. káforkát. Kis káfor. Néhutt körülbelül akkora, mint a pozsonyi mérő nyolczadrésze, ficzkó, finak. Másutt nagyobb. Jelent vízmerítő faedényt is. Hozz a káforkában vizet. Néhutt másképen: félfülű.

*KAFTÁN v. KAFTÁNY
fn. tt. kaftán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A törökök s több más keleti és déli népek hosszú felöltő köntöse. "Meggyszinű, ezüsttel varrott selyemkaftán volt a testén." (Faludi.) "Igen deli ember, tartja atlasz kaftán." (Gyöngyösi). Hindoglu török-franczia szótárában am. a franczia volant, t. i. könnyü felső öltöny. Eléjön Abuskában is: kaptan mint ruhanemű, melynek gyöke kap már jobban egyezik a kaput szó, sőt magas hangon a köpeny szó gyökével is.

*KAFTÁNKA
(kaftán-ka) am. kis kaftán. Nyitravölgyében az ott lakó magyarok a posztódolmányt kaftánkának is hivják. Adjon az úr egy kaftánkát, akkora lánycsikának, kihez már legények járcsikálnak.

*KAFTÁNOS v. KAFTÁNYOS
(kaftán-os) mn. tt. kaftános-t v. ~at, tb. ~ak. Kaftánt viselő, kaftánba öltözött. Kaftános törökök.

*KAFTÁNOSAN, KAFTÁNYOSAN
(kaftán-osan) ih. Kaftányt öltve.

*KAFTÁNOZ, KAFTÁNYOZ
(kaftán-oz) áth. m. kaftányoz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valakit kaftányba öltöztet, kaftánynyal megajándékoz.

*KAGY, KÁGY
elvont gyök, illetőleg törzsök. Rokon kad elvont gyökkel vagy kád szóval. V. ö. ezekkel.

*KÁGYA
NAGY~, KIS~, puszták Bihar megyében; helyr. Kágyá-n, ~ra, ~ról.

*KAGYILLÓ v. KAGYILÓ
tájdivatosan; lásd: KAGYLÓ.

*KAGYLÓ
(kagy-ol-ó azaz takaró; a hellén coclíaV, cócloV, s latin cochlea igen közel rokonok vele) fn. tt. kagyló-t. 1) Tekergős héju csigafaj. Tengeri kagylók. 2) Maga azon rovatos, és csavaralakú teknő, mely ezen csigafajnak hajléka. 3) Átv. ért. csavaros henger, pl. a szőlősatukban. Máskép különféle vidékek szokása szerént: kágyiló, kágyilló, kagyó, kágyu, kágyula.

*KAGYLÓARANY
(kagyló-arany) ösz. fn. Mézzel összedörzsölt levélarany, melyet a festők kagylóhéjban tartanak.

*KAGYLÓDAD
(kagyló-dad) mn. tt. kagylódad-ot. Ami alakjára nézve kagylóhoz hasonló, tekervényes, csavaros. Kagylódad gombok. Kagylódad rovarbábok.

*KAGYLÓEZÜST
(kagyló-ezüst) ösz. fn. öszvezuzott s a festészek által kagylóhajban tartani szokott levélezüst.

*KAGYLÓHÁTÚ
(kagyló-hátu) ösz. mn. Aminek háta tekervényes rovátkú, mint a kagyló. Kagylóhátu rovarok.

*KAGYLÓHÉJ
(kagyló-héj) ösz. fn. A kagylóféle féreg teknője, burokja.

*KAGYLÓKŐ
(kagyló-kő) ösz. fn. Megkövült kettős tekenőjü kagylóhéj. Továbbá kőnem, melyben megkövült kagylóhéjak vannak.

*KAGYLÓMÁRVÁNY
(kagyló-márvány) ösz. fn. Márvány, melynek egyik alkatrészét megkövült kagylóhéjak teszik.

*KAGYLÓMÉSZ
(kagyló-mész) ösz. fn. Kagylóhéjakból égetett mész.

*KAGYLÓMŰ
(kagyló-mű) ösz. fn. Kagylókkal, illetőleg kagylóhéjakkal kirakott, ékesített mű, pl. szekrényke, szelencze.

*KAGYLÓTEKNŐ
(kagyló-teknő) ösz. fn. A kagylónak teknőféle burka, héja.

*KAGYLÓZÁTONY
(kagyló-zátony) ösz. fn. Zátony csupa kagylókból, kagylótorlat a víz medrében. V. ö. ZÁTONY.

*KAGYÓ
(kagy-ó), KÁGYÚ, (kágy-ú). Tájdivatosak; fn. l. KAGYLÓ.

*KAH
hangutánzó gyöke kahácsol, kahol, kahog szóknak. Vékonyhangon rokona: keh, fn. s köh gyök.

*KAHÁCSOL
(kah-ács-ol) önh. m. kahácsol-t. A magashangu köhécsel igének mélyhangu módosulata. V. ö. KÖHÉCSEL.

*KAHÁCSOLÁS
(kah-ács-ol-ás) fn. tt. kahácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vastag, tompa hangu köhécselés. V. ö. KÖHÉCSĚLÉS.

*KAHOG
(kah-og) önh. m. kahog-tam, ~tál, ~ott. l. KAHÁCSOL.

*KAHOL
(kah-ol) önh. m. kahol-t. Ebről mondják, midőn tompa, kah féle torokhangon szól. Betüváltozattal: csahol. A vadászok a rókáról is mondják, midőn hangot ad. (Bérczy Károly).

*KAHOLÁS
(kah-ol-ás) fn. tt. kahcolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kutya vagy róka kiáltozása kah torokhangon. Betücserével: csaholás.

*KAHOJ, KAHOLY
(Kachel? vagy koh-hely?) fn. tt. kaholy-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az udvarhelyi székelyeknél jelenti azon kihornyolt fát, melyre tüzelő kemenczéjöket rakják.

*KAHOLYFA
(kaholy-fa) ösz. fn. A székelyeknél Udvarhely vidékén am. fa, melyből a kaholyt csinálják.

*KAIN, KÁIN
l. KAJÁN.

*KAISZA
falu Nyitra megyében; helyr. Kaiszá-n, ~ra, ~ról.

*KAJ (1)
elvont vagy elavult gyök, melyből kajcs, kajács, kaján, kajla, kajsza, kajmó, kajmacs erednek. Jelent valami görbét, meghajlót s rokon haj gyökkel hajol szóban. A csagataj nyelvben kajalmak am. fordúlni és kajtarmak = fordítani, forgatni. Gyöke több helyneveknek is, mint: Kajal, Kajár, Kajd, Kajdacs.

*KAJ (2)
puszta hang, melyből kaja, kajált, kajabál, kajdász hangutánzó igék erednek. Rokon a nógatást jelentő haj indulatszóval; de rokonnak tekinthető a hellén xalew, latin calo és finn kajaan és kaikun (kiáltok) szókkal is.

*KAJA
(kaj-a) fn. tt. kaját. Lárma, zaj. Ikerítve: kaja-baja. Nagy kaja-baja. (Kis-Viczay után Erdélyi János).

*KAJA-BAJÁL
(kaja-bajál) Kresznericsnél Tasi Gáspár után; l. KAJÁL, KAJABÁL.

*KAJABÁL
(kaj-ab-a-al v. talán kaja-bajál-ból összehúzva) önh. m. kajabál-t. Tájdivatos. Egy a kiabál igével, s jelent vastagabb erősebb hangú kiáltást. Használtatik iker alakban is. Kajál-bajál, Kajálják-bajálják. (Zvonarics).

*KAJABÁLÁS
(kaj-ab-a-al-ás) fn. tt. kajabá-lás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erősebb hangú kiáltozás, kiabálás.

*KAJÁCS
(kaj-ács) mn. tt. kajácso-t, harm. szr. ~a. Két különfelé hajló, görbedő, milyen pl. az S betű alakja, vagy a 2 számjegy. A persa nyelvben Beregszászi szerént: kajos. Főnévül használva jelent görbeséget, kajmóféle hajlást; a székelyeknél Kriza J. szerént horgas lábút is.

*KAJÁCSÍT, KAJÁCSIT
(kaj-ács-ít) áth. m. kajácsít-ott, htn. ~ni v. ~ani, parancs. ~s. Kajácscsá görbít. V. ö. KAJÁCS.

*KAJÁCSOS
(kaj-ács-os) mn. tt. kajácsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kajács alakú. Kajácsos perecz.

*KAJÁCSSÁG
(kaj-ács-ság) fn. tt. kajácsság-ot, harm. szr. ~a. Kajács alakú görbeség. Lőcs kajácssága.

*KAJÁCSUL
(kaj-ács-ul) th. Két felé hajló görbe alakban. Kajácsul áll, mint a lőcs.
FAJAL, falu Pozsony megyében; helyr. Kajal-on, ~ra, ~ról.

*KAJÁL
(kaj-a-al) önh. m. kajált. Lármáz, kiabál. Kajál-bajál, ikerítve Dugonicsnál, Molnár Albertnél.

*KAJÁLT v. KAJÁT
(kaj-a-alt v. kaj-a-at) önh. Régies és túl a Dunán ma is divatos. l. KIÁLT. "Nagygyal inkább kajáltának" Tatrosi codex. "És kajáltsanak úrhoz erősségben." Bécsi codex. "Az köznép kezde kajáltani." "És kajálta Judith." Góry-codex. A Nádor-codexben: keált. A régi magyar Passióban (Toldy F. kiadása) l nélkül: "Nagy felszóval kezde ivélteni és kajátani;" "hogy ezt kajátaná és iventené (ivöltené) az vitézeknek." A régi Halotti beszédben is keát l nélkül: "És keássátok;" az első s t-ből hasonúlt mint 'bolcsássa' szóban is.

*KAJÁN (1)
KAJAN, (kaj-án) mn. tt. kajánt, tb. ~ok. Görbe szemmel néző, kárkereső, gonosz, irígy, Kaján ember. Kaján szemekkel nézni más szerencséjét, Kaján irígység. A törökben khaď am. hűtlen, áruló.

*KAJÁN (2)
erdélyi falu Kolos megyében; KIS~, falvak Zaránd és Belső-Szolnok m. NAGY~, falu Belső-Szolnok m. helyr. Kaján-ba, ~ban, ~ból.

*KAJÁNFÖLD
falu Szala megyében; helyr. Kajánföld-ön, ~re, ~ről.

*KAJÁNKODÁS
(kaj-án-kod-ás) fn. tt. kajánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mások kárára, vesztére törekvő irígykedés, ármánykodás.

*KAJÁNKODIK
(kaj-án-kod-ik) k. m. kajánkod-tam, ~tál, ~ott. Kaján módon, azaz másnak kárát, vesztét keresve irígykedik.

*KAJÁNOL
(kaj-án-ol) áth. m. kajánol-t. Valamit gonoszul, károhajtva irígyel.

*KAJÁNSÁG
(kaj-án-ság) fn. tt. kajánság-ot, harm. szr. ~a. Gonosz akaratú szenvedély, midőn valaki mások javát, szerencséjét irígyli, s azt alattomos ármánykodással megrontani törekszik.

*KÁJÁNTÓ
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Kájántó-n, ~ra, ~ról.

*KAJÁNUL
(kaján-ul) ih. Kaján módon, gonoszul irígykedve. Kajánul törekedni valaki ellen.

*KAJÁR
falu Győr megyében; BALATONFŐ-, falu Veszprém m. helyr. Kajár-on, ~ra, ~ról.

*KAJÁSZÓ-SZENTPÉTER
falu Fejér megyében; helyr. Szentpéter-ěn, ~re, ~ről. A történetirók azt tartják, hogy Kajászó, Keveházá-ból módosult.

*KAJÁT, KAJÁTÁS
l. KAJÁLT és KIÁLT, KIÁLTÁS.

*KAJÁTA
falu Abaúj megyében; helyr. Kajátá-n, ~ra, ~ról.

*KAJATHA
falu Sáros megyében; helyr. Kajathá-n, ~ra, ~ról.

*KAJBA v. KALYBA
l. KALIBA.

*KAJCS
(kaj-cs) fn. tt. kajcso-t, harm. szr. ~a. Általán jelent görbeséget, görbülést, legyen az természeti vagy mesterséges. A halhorognak van kajcsa és szakála. Bot kajcsa. Lőcs kajcsa. Ághúzó pózna kajcsa.

*KAJCSA
(kaj-cs-a) fn. tt. kajcsát. Kriza J. szerént a székelyeknél am. horgas lábú, kajsza.

*KAJCSOS
(kaj-cs-os) mn. tt. kajcsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kajcsa van, mi meg van görbülve, horogalakú. Kajcsos ág. Kajcsos bot. Kajcsos pózna. Kajcsos szeg. Mondják baromról, különösen lóról, tehénről, ökörről, melynek hátulsó csánkjai igen hátra görbednek, s menés közben összeütődnek.

*KAJCSOSODÁS
(kaj-cs-os-od-ás) fn. tt. kajcsosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbedés, midőn valamely test kajcsossá lesz. V. ö. KAJCSOS.

*KAJCSOSODIK
(kaj-cs-os-od-ik) k. m. kajcsosod-tam, ~tál, ~ott. Kajcsossá válik. V. ö. KAJCSOS.

*KAJCSOSSÁG
(kaj-cs-os-ság) fn. tt. kajcsosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valamely száras, szálas testnek, midőn kajcsalaku görbére van hajolva. Horog, lőcs kajcsossága.

*KAJD
NAGY~, falu, KIS~, puszta Vas megyében; helyr. Kajd-on, ~ra, ~ról.

*KAJDACS
v. KAJDÁCS, falu; KIS~, puszta Tolna megyében; helyr. Kajdacs-on, ~ra, ~ról.

*KAJDÁCS
(kaj-d-ács) fn. tt. kajdács-ot. Új alkotású szó a papagály elnevezésére.

*KAJDÁL
(kaj-d-ál) önh. m. kajdál-t; l. KAJDÁSZ, KAJABÁL.

*KAJDANÓ
falu Beregh megyében; helyr. Kajdanó-n, ~ra, ~ról.

*KAJDÁSZ
(kaj-d-ász) önh. m. kajdász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Vastag erőtetett hangon kiáltoz, mint a házaló vagy faluzó pórok, zsidók s más hasonló árusok tesznek, kik pl. meszet, olajt, gyümölcsöt árulnak, vagy a tyukászok, vízhordók stb.

*KAJDÁSZAT
(kaj-d-ász-at) fn. tt. kajdászat-ot, harm. szr. ~a. Teli torokbót fakadó kiáltozás.

*KAJDÁZ
(kaj-da-az) l. KAJDÁSZ.

*KAJDOL
(kaj-d-ol) önh. m. kájdol-t. Népnyelven tréfásan szólva am. rekedt tompa hangon énekel. A kocsmában egész éjjel kajdolnak. Máskép: gajdol.
Mondják kelletlenül siránkozó gyermekről is. Mit kajdolsz már annyit? Ne kajdolj.

*KAJDOLÁS
(kaj-d-ol-ás) fn. tt. kajdolást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa, rekedt hangu énekelés; kelletlen gyermeksirás.

*KAJF
elvont törzsök, melyből kajfos, kajfosság erednek. Gyöke az erőködő kiáltást jelentő káj (ált) melyből lett káj-ó, kaj-v, kaj-f, mint dől, dölő, dölv, dölf.

*KAJFOS
(kaj-f-os) mn. tt. kajfos-t v. ~at, tb. ~ak. Kresznerics értelmezése szerént am. rátartós, gőgös, kevély. Tulajdonkép a gőgnek azon nemét jelenti, mely nagy lármával, szájassággal tünteti ki magát; valamint dölfösnek azt mondjuk, ki kevélységében felduzzad, felfuvalkodik, kinek arcza, és szemei kidőlednek; gőgösnek, ki felfújja a gőgjét, tokáját.

*KAJFOSSÁG
(kaj-f-os-ság) fn. tt. kajfosság-ot, harm. szr. ~a. Nagy lármával, szájaskodással nyilatkozó kevélység. V. ö. KAJFOS.

*KAJGONYA
(kaj-og-ony-a) fn. tt. kajgonyát. Rántott tojás, rátotta. Talán eredetileg vajgonya? mint vajarénye, vajon sütött tojás.

*KAJKÓ
(kaj-kó) fn. tt. kajkó-t, harm. szr. ~ja. A dohánykertészek nyelvén Heves megyében azon kajmós fa vagy horog, melyre a dohányfüzért akasztják.

*KAJKOL
(kaj-k-ol) önh. m. kajkolt. Gyöke az idomtalan kiáltást jelentő kaj, s törzsöke az elavult kajk. Mondják kutyáról midőn hau hau v. kau kau-forma hangon kiált. V. ö. KAHOL.

*KAJKOLÁS
(kaj-k-ol-ás) fn. tt. kajkolás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Kutyaugatás, kaholás.

*KAJLA (1)
(kaj-ol-ó) mn. tt. kajlát. Gyöke a görbét jelentő kaj, melyből lett kajol v. kajlik am. hajol v. hajlik. Általán mondjak görbére hajló sudaras testről, különösen szarvakról, melyek befelé görbednek; a kifelé hajló szarvat pedig csákónak nevezik. Kajla tehén, ökör. Kajla bajusz, melyet befelé pederítenek. Kajla fülű, kajla szarvú. Rokon hozzá a hasonló értelmű kula, (tehén). Egyébiránt némely tájszokás szerént lefelé görbülőt is jelent, p. o. kajla kalap, melynek karimája csurgóra áll. Általán a rendetlen, szabálytalan görbének tréfás, csúfos neve.

*KAJLA (2)
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. Kajlá-n, ~ra, ~ról.

*KAJLAD
(kaj-ol-ad) önh. m. kajlad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Kajlára hajlik, görbed, csavarodik. V. ö. KAJLA.

*KAJLADÁS
(kaj-ol-ad-ás) fn. tt. kajladás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kajlaformája görbére hajlás. Szarvak kajladása. V. ö. KAJLA.

*KAJLASZT
(kaj-ol-aszt) áth. m. kajlaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. kajlasz-sz. Kajladóvá tesz, görbére hajlít. Bajuszt kajlasztani.

*KAJLASZTÁS
(kaj-ol-asz-t-ás) fn. tt. kajlasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg görbítés, hajlítás, midőn valamit kajlasztanak.

*KAJM
elvont vagy elavult törzsöke kajmacs és kajmó szóknak.

*KAJMACS
(kaj-om-acs) fn. tt. kajmacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Törzsöke az elavult kajom, melyből kicsinyező képzővel lett kajmacs. Kis görbedésü, horonféle eszköz, kis kajmó. Ruhatartó kajmacs. Csáklya kajmacsa. A ragadozó madarak kajmacsai.

*KAJMACSÓR
(kajmacs-ór v. ~orr) ösz. fn. Növénynem a két főbb hímesek seregéből és magrejtősök rendjéből, mely ligeteken, erdőkben, s tavak körül tenyészik, legtöbb fajainak kellemetlen büze van. Azt tartják róla, hogy oly mezőkön, hol ez terem, a barom megtetvesedik, innen latin neve Pedicularis. Nevét onnan vette, mert tokja a legtöbb fajokban kajmacsos.

*KAJMACSOS
(kaj-om-acs-os) mn. tt. kajmacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kajmacsa v. kajmacsai vannak. Kajmacsos ruhatartó. Kajmacsos madarak. V. ö. KAJMACS.

*KAJMÁD
puszták Fejér és Tolna megyében; helyr. Kajmád-on, ~ra, ~ról.

*KAJMÓ
(kaj-om-ó) fn. tt. kajmó-t, harm. szr. ~ja. Eszköz, melynek vége meg van görbülve. Fa kajmók, melyekről a dohányfüzérek lógnak. Mészárosok vas kajmói. Juhászok kajmója, azaz kajmós botja. Lágyabb hangon, és tájdivatosan: gajmó.

*KAJMÓS
(kaj-om-ó-os) mn. tt. kajmós- t v. ~at, tb. ~ak. Kajmóval ellátott, kajmacsos, horgas. Kajmós bot, püspöki pálcza.

*KAJNYA
OROSZ~, TÓT~, falvak Zemplén megyében; helyr. Kajnyá-n, ~ra, ~ról.

*KAJOL
(kaj-ol) önh. m. kajol-t. Hajol, görbed, innen ered: kajla=kajló.

*KAJOM
(kaj-om) fn. tt. kajmo-t, harm. szr. ~a, l. KAJMÓ.

*KAJOMKĚRĚSZT
(kajom-kěrěszt) ösz. fn. Czimertanban jelent oly keresztet, melynek ágai kajmósan végződnek.

*KAJOMTEKE
(kajom-teke) ösz. fn. A tüzéreknél oly teke vagy golyó, mely kajmóval van ellátva, melynél fogva, a hová repül és leszáll, meg szokott akadni.

*KAJON
(kaj-on); l. KAJÁN.

*KAJSZ
(kaj-sz) elavúlt fn. melyből kajsza melléknév ered. Jelenti a nyárnak előrészét (vagyis a napnak hajlását). A finnben kesä am. nyár. Származéka: kajszi, mely mint nyári baraczk (Apricose) a persa s török nyelvben is eléjön.

*KAJSZA~
(kaj-sz-a) mn. tt. kajszá-t. Mondják különösen görbe lábszárakról. Máskép: kacsiba, kaszás. Rokon kajla, kacsos szókkal.

*KAJSZÁS
(kajsz-a-as) mn. tt. kajszás-t, v. ~at, tb. ~ak. Kevessé kigörbedő, lőcsforma. Kajszás lábszárak.

*KAJSZASÁG
(kaj-sza-ság) fn. tt. kajszaság-ot, harm. szr. ~a. Lábszárak görbesége; kajcsosság.

*KAJSZI
(kajsz-i) mn. tt. kajszi-t, tb. ~ak. Így neveztetik a sárga baraczk, mely nyár elején kajszszal) szokott érni, különböztetésül az őszi baraczktól. V. ö. KAJSZ. Némelyek hibásan kájszin-nek mondják.

*KAJT
(kaj-t) elvont vagy elavult törzsöke kajár, kajtász, kajtat és kajti szóknak.

*KAJTÁR
(kaj-tár) mn. tt. kajtár-t, tb. ~ok. 1) Ki mindent felkutat, fölkeres, kifürkész, fölhajt s törzsöke rokon a hajt igével. Kajtár hadak. Kajtárok a vízi szárnyasok azon hímei, melyek - míg tojóik költenek - egy falkába csapnak össze. (Bérczy Károly). V. ö. KAJ, (1). 2) Innen mondják torkosokról, emberekről, és kivált állatokról, melyek ennivalót keresgélnek, kutatnak. Kajtár gyerekek. Kajtár macska, kutya, agár. 3) Férfi kn. Cajetanus.

*KAJTÁRKODÁS
(kaj-t-ár-kod-ás) fn. tt. kajtárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eleség vagy zsákmány végetti keresgélés, torkoskodás.

*KAJTÁRKODIK
(kaj-t-ár-kod-ik) k. m. kajtárkod-tam, ~tál, ~ott. Eleség vagy zsákmány végett ide-oda kutat, keresgél, mint a torkos gyerekek, macskák, ebek szoktak. Innen átv. ért. kárt tesz.

*KAJTÁROL
(kaj-t-ár-ol) önh. m. kajtárodt. l. KAJTÁRKODIK.

*KAJTÁRSÁG
(kaj-t-ár-ság) fn. tt. kajtárságot. l. KAJTÁRKODÁS.

*KAJTÁSZ (1)
(kaj-t-ász) önh. m. kajlász-tam, ~tál, ~ott. l. KAJTÁRKODIK.

*KAJTÁSZ (2)
(kaj-t-ász) mn. tt. kájtász-t, tb. ~ok. l. KAJTÁR 1), 2).

*KAJTAT
(kaj-tat v. kaj-tot) áth. m. kajtat-ott, par. kajtass. A katat ige változata. Eleség, zsákmánykeresés végett kajtatni a házat. A ház minden zugait kikajtatni. Ne kajtass annyit. V. ö. KUTAT.

*KAJTI
(kaj-ti) mn. tt. kajti-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. kajtár, kajtató. Oh mit kajtasz te kajti. Kriza J. gyüjt.

*KAJTOR (1)
(kaj-t-or) mn. l. KAJTÁR. Kajtor tréfák. (Prágai).

*KAJTOR (2)
puszta Fejér megyében; helyr. Kajtor-ba, ~ban, ~ból.

*KAK (1)
elvont gyök. 1) Hangutánzó a kakas, kakuk és kaka szókban. 2) Hajlást, görbeséget jelent kakad szóban. 3) Eléfordul Kakad, Kakát, Kakics, Kakucs helynevekben, s önállóan Kak helynevekben.

*KAK (2)
falu Szathmár megyében; ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Somogy m. helyr. Kak-on, ~ra, ~ról.

*KÁK (1)
Hangutánzó elvont gyök, melyből kákog és származékai erednek. Egyezik vele a latin cacabo (a fogoly madárról). A székelyeknél Kriza J. szerént önálló szó, illetőleg ige: kákni am. tátni a száját.

*KÁK (2)
am. káj-k v. kaj-g káka, s kákalicz szókban, l. KAJ és KÁKA.

*KÁK (3)
falu Zemplén megyében; helyr. Káko-n, ~ra, ~ról.

*KAKA
(kak-a) fn. tt. kakát. Gyermeknyelven 1) am. bélsár, szar, ganéj. 2) Csunya, rosz. Ne bántsd ezt, mert kaka. Megegyezik vele a latin caco s hellén cacoV.

*KÁKA (1)
(kák-a vagyis kaj-ka = kaj-ga = kaj-og-ó azaz hajlóka, ami hajlik, hajladozik); fn. tt. kákát. Vizenyős helyeken, leginkább tavakban tenyésző növénynem a három hímesek seregéből, és egyanyások rendéből, jobbára sima, hajlékony és csomótlan száru. Fajai sokfélék: buzogánykáka, melynek teteje bugás; gyékénykáka, melyből gyékényeket kötnek; pintér v. bodnárkáka, melynek szára levelekre fosztható; lapos káka, molyva, mely valamennyi közt legvékonyabb, s legapróbb száru, stb. Kákán csomót keresni, am. haszontalan munkát tenni, vagy ott is gáncsot keresni, hol semmi sincs. Kákát aratni. Kákával födött kunyhó, ház. Káka között lakó békák.
"Káka tövén költ a rucza."
Népdal.

*KÁKA (2)
puszta Békés megyében; helyr. Káká-n, ~ra, ~ról.

*KÁKABÉLÜ
(káka-bélü) ösz. mn. 1) Kinek gyönge béle van, mely emészteni nem képes, melynek hamar megárt minden, mely erőtlen mint a káka. 2) Kényes, finnyás.

*KÁKABOT
(káka-bot) ösz. fn. A buzogánykákának botvastagságu szára, bákány.

*KÁKABÚZA
(káka-búza) ösz. fn. Búzafaj, melynek füzérkéi 4-5 viráguak, kopaszak, símák, néha kalászosak, levelei öszvegönyölödöttek, szurós hegyűek, gyökere taraczkos. (Triticum junceum).

*KAKACSÉN
falu Bihar megyében; helyr. Kakacsén-ba, ~ban, ~ból.

*KAKAD (1)
(kak-ad) l. KAKADSZĚG.

*KAKAD (2)
l. KAKAT (2).

*KAKADSZĚG
(kakad-szěg) ösz. fn. Szeg, mely az ekét az eketalyigához köti. Egyszerüen: kakad, kakat, kokot.

*KÁKAGYÖKĚR
(káka-gyökér) ösz. fn. A káka nevü vízi növény lisztes gyökere.

*KÁKAHAJMA
(káka-hajma) ösz. fn. Kákához hasonló hajmanövény.

*KAKÁL
(kak-a-al) önh. m. kakált. Gyermeknyelven am. szükségét végzi, kakát ereszt magából.

*KÁKALICZ
(kák-al-icz v. kaj-k-al-icz) fn. l. CSORBÓKA.

*KAKARÓ
falu Arad megyében; helyr. Kakaró-n, ~ra, ~ról.

*KAKAS
(kak-as) fn. tt. kakas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa. Hangutánzó, s mint olyan megvan más nyelvekben is: angolul: cock, francziául: coq, tótul: kohut, horvátul: kokot, finnül: kukko stb. Ide tartozik a hellén coccazw (kodácsol), és sínai ko (gallinae cantus) is. - Általán azon madárfajok híme, melyek a tyúkok nevezete alatt foglaltatnak, vagy is a tyúkok osztályához tartoznak, pl. fáczán-, páva-, fajdkakas. A pulykák hímjét közönségesen inkább kannak nevezik. Különösen am. a házi tyúkok hímje, mely magasabb taraja, hosszú, sarlódadon felhajlott farktollai, sarkantyúi, és sajátságos hangja által különbözik a nőstényektől. A kakas kagog, és kukoríkol. Midőn a tyúkra ugrik, herél v. heréczel, v. petél v. tojóz. Bábakakas am. féltökű. Borzas kakas. Erdei kakas. Tarka kakas. Suta kakas. Szomszédasszony kakasa felugrott a kapura. (Népd.) Eladtam a kakasom, tizenhárom garason. (Népd.) Kakas is úr a maga szemetén vagy minden kakasa maga szemetén hatalmas. (Km.). Minden kakas a maga szemetén kaparkádjon. (Km.). Nem takarhat annyit a kakas, hogy a jércze ki ne kaparhassa. (Km.). Egy kakas az egész falu kakasait fellármázza. (Km.). Szeméten vitéz a kakas. (Km.). 2) A puska serpenyője mellett levő, s a kakasnyakhoz némileg hasonló eszköz, melyet rugalmas tollánál fogva föl lehet huzni, s lecsappantani. A régi puskák kakasa tűzkővel, az újabbaké pedig csappantyúval szereltetik fel. 4) Kakasalakú vitorla némely házak tetején. Átv. veres kakas. Vas kakas, réz kakas.
"Pok várának magas tornyán
A vas kakas csikorog."
Kisf. Sánd.
Feltették házára a veres kakast, azaz felgyujtották.

*KAKÁS
(kak-a-as) mn. tt. kakás-t v. ~at, tb. ~ak. Gyermeknyelven am. szaros, piszkos, csúnya. Ne bántsd, mert kakás.

*KÁKÁS
(kák-a-as) mn. tt. kákás-t v. ~at, tb. ~ak. Kákával bővelkedő vagy benőtt; kákával födött. Kákás tavak, erek. Kákás tetőzetű ház.

*KAKASCSIRKE
(kakas-csirke) ösz. fn. Kis kakas, mely még csirkekorban van, különböztetésül a jérczecsirkétől.

*KAKASCZÍMER
(kakas-czímer) ösz. fn. A kakastaréj nevü növény egyik faja. (Rhinanthus alectorolophus).

*KAKASD
falu Tolna megyében; és Erdélyben Marosszékben; puszta Fejér m. helyr. Kakasd-on, ~ra, ~ról.

*KAKASFALU
helységek Nyitra és Sáros megyében; helyr. Kakasfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KAKASFALVA
erdélyi falu Nagy-Szeben székben; helyr. Kakasfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KAKASGERENDA
(kakas-gerenda) ösz. fn. l. KAKASÜLŐ.

*KAKASHÁGÁS
(kakas-hágás) ösz. fn. Herélés, heréczelés, midőn a kakas a tyúkra ugrik, cziczerélés, petézés.

*KAKASHARCZ
(kakas-harcz) ösz. fn. A kakasok egymásközti veszekedése, mely gyakran véres szokott lenni. Máskép: kakasviadal.

*KAKASKA
(kak-as-ka) fn. tt. kakaská-t, harm. szr. ~ja. Kis kakas, csirkekakas.

*KAKASKODÁS
(kak-as-kod-ás) fn. tt. kakaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Berzenkedés, hörcsökös ellenszegülés, veszekedés, kakasos viaskodás.

*KAKASKODIK
(kak-as-kod-ik) k. m. kakaskod-tam, ~tál, ~ott. Berzenkedik, hörcsökösen ellenkedik, szembe száll, veszekedik, mint kakasok szoktak. Tréfás kifejezés.

*KAKASLÁB
(kakas-láb) ösz. fn. 1) A kakas nevű hím madár lába. 2) Mocsáros helyeken tenyésző szirontafaj, melynek szárai a földön szétkúsznak, Máskép, Diószeghynél: terjedő szironta. (Rannuculus reptans. L.)

*KAKASLÁBMOHAR
(kakas-láb-mohar) ösz. fn. A moharnak egyik faja.

*KAKASLEPPENTYŰ
(kakas-leppentyű) ösz. fn. l. KAKASSZAKÁL.

*KAKAS-LOMNICZ
falu Szepes megyében; máskép: Nagy-Lomnicz, helyr. Lomnicz-on, ~ra, ~ról.

*KAKASSARKANTYÚ
(kakas-sarkantyú) ösz. fn. A kakas sarkából kiálló köröm.

*KAKASSZAKÁL
(kakas-szakál) ösz. fn. A kakas álla v. csőre alatt szakát gyanánt fityegő húsos leppentyű.

*KAKASSZĚG
(kakas-szěg) ösz. fn. Szeg, mely az ekegerendelyt az eketalyigával összeköti. Máskép: kakad v. kakat, v. kokot.

*KÁKASZATYOR
(káka-szatyor) ösz. fn. Úgy nevezett gyékénykákából font v. kötött szatyorféle kosár. V. ö. SZATYOR.

*KAKASSZÓ
(kakas-szó) ösz. fn. Általán a kakas hangja. Különösen kukorikolás éjnek idején, éjfél után, és hajnal felé, mely a mezei lakosoknak mintegy óra gyanánt szolgál. Első, második, harmadik kakasszó. "Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el a háznak ura: estve-e vagy éjfélkor, nagy kakasszókor, vagy reggel." (Márk. 13. 35.) Kakasszavakoron. (Pesti Gábor).

*KAKASTARAJ v. ~TARÉ
v. ~TARÉJ, kakas-taraj v. ~taré, v. ~taréj) ösz. fn. 1) Vörös, húsos, csipkézett kinövés a kakas fejbubján. 2) Réteken, és szántóföldeken tenyésző növényfaj, a lapórok neméből; csészéje sima, fényes, sárgás; szára veres pontokkal pettyegetett. Máskép: csengő kóró. (Rhinanthus crista galli. L.)

*KAKASTEJ
(kakas-tej) ösz. fn. Tréfás nyelven am. vízital, vagy víz. Kakastejet kapsz fiam. Kakastejjel, varjuvajjal sült kenyér.

*KAKASÜLŐ
(kakas-ülő) ösz. fn. Gerenda vagy lécz, melyen éjjel a kakas ül; különösen azon keresztfa, mely az óllófákat összetartja. Tréfásan igy nevezik a szinházak karzatát magassága miatt.

*KAKASVERŐ
(kakas-verő) ösz. fn. Népies mulatság neme, midőn a lakadalom v. menyekző másod vagy harmad napján az ifjuság zeneszóval bejárja a lakadalmi vendégeket saját házaiknál, egy kakast póznára kötve hurczolván magával. A helyszinén bekötik az egyik vőfél szemét, s kardot adnak kezébe, hogy a kakas nyakát vágja le, de a vig czimborák a kakast mindig ellenkező irányban tartják, s a hiába hadarászó vőfélt kinevetik. Kakasverőt járni. E tréfát némely vidékeken a czéhláda hordozásakor is űzik. Matyusföldén tyúkverő-nek hivják.

*KAKASVIADAL
(kakas-viadal) ösz. fn. Kakasok verekedése egymással.
"Sándor dicső hóditási,
Napoleon csatázási,
S waterlói diadal
Mind csak kakasviadal."
Kölcsey.

*KAKASVITORLA
(kakas-vitorla) ösz. fn. Vas, réz stb. lemezből készült, s kakast ábrázoló vitorla valamely épület ormán, mely a szél járása szerint üde-oda forog.

*KAKAT (1)
l. KAKADSZEG.

*KAKAT (2)
puszta Heves megyében; helyr. Kakat-on, ~ra, ~ról.
FÁKAZIZON, (káka-zizon) ösz. fn. Növényfaj a zizonok neméből, melynek szárai kákaformák. (Sison segetum).

*KAKICS v. némelyek szerént: KÁKICS
(kajk-ics) fn. tt. kakics- v. kákics-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Diószegi szerint, növénynem az együttnemzők seregéből, és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz, csészéje két soros, a belső sor hengeres, a külső egynehány apró pikkely; magvai tüskések; bóbitája szőrös. (Chondrilla) Faja: káka-kakics, máskép: apró katáng, disznókék v. nyúlkék (Ch. juncea); innen némelyek véleménye szerént kákics am. kékics.

*KAKÓ
(kaj-k-ó = kaj-og-ó =gagó) fn. tt. kakó-t, harm. szr. ~ja. A zsuppal födött épületnek farába szúrt karó vagy pózna, hogy a szél föl ne bonthassa. Székely tájszó.

*KÁKÓ
(kák-ó = kaj-k-ó, kaj-og-ó) fn. tt. kákó-t, harm. szr. ~ja. 1) Némely vidékeken am. befont üstök. 2) Vizi kígyó. 3) Dohányakasztó. 4) Mátyusföldén am. káka.

*KÁKOG
(kák-og) önh. m. kákog-tam, ~tál, ~ott. Varju vagy holló módjára kiált, kák kák hangon szól. Kákognak a varjúk, hollók.
"Így kákognak a hollók, ha sas jün közikben."
Zrínyi.
Köznyelven átv. ért. am. sokat beszél haszontalanul vagy értetlenül. Ne kákogj már annyit.

*KÁKOGÁS
(kák-og-ás) fn. tt. kákogás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Kák hangon kiáltozás. Varjak, hollók kákogása.

*KÁKOLYA
(Cacalia) fn. tt. kákolyá-t, harm. szr. ~ja. Diószeginél, növénynem az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz, fészke hengeres, öt-tíz pikkelyekből öszveforrt; bóbitája szőrös. Fajai: vérszín, narancsszín, fejér, jószagú, havasi kákolya.

*KÁKOM
(kák-om) ikertársa kákombákom szónak, l. ezt.

*KÁKOMBÁKOM
iker fn. tt. kákombákom-ot. Az ákombákom szó k előhanggal. Fölveszi a külön-külön ragozást is. Minek semmi értelme, se eleje se veleje, líromlárom, csigabiga. Holmi kákombákomot, összefirkált. Beszéde csak olyan kákombákom. Mondják különösen némely babonás szókról, és taglejtésekről. Kákombákomokat csinálni. V. ö. ÁKOMBÁKOM.

*KAKONYA
puszta Somogy megyében; helyr. Kakonyá-n, ~ra, ~ról.

*KAKONYI
puszta Pest megyében; helyr. Kakonyi-ba, ~ban, ~ból.

*KAKOVA v. KÁKOVA
falvak Krassó megyében, és Erdélyben Alsó-Fejér megyében s Nagy-Szeben székben; helyr. Kaková-n, ~ra, ~ról.

*KAK-SZENTMÁRTON
falu Szathmár megyében; helyr. Szentmárton-ba, ~ban, ~ból.

*KAKUCS (1)
(=kuk-ucs) mn. tt. kakucs-ot. Székelyeknél am. rövidlátó, kukucsálva néző.

*KAKUCS (2)
falu Pest megyében, és Erdélyben Thorda m., puszta Békés m., MAGYAR~, OLÁH~, falvak Bihar megyében; helyr. Kakucs-on, ~ra, ~ról.

*KÁKUCS
falu Baranya megyében; helyr. Kákucs-on, ~ra, ~ról.

*KAKUCSÁL
l. KUKUCSÁL.

*KAKUK
hangutánzó fn. tt. kakuk-ot. Máskép: kukuk. Megegyezik vele a görög coccnx, latin cuculus, franczia coucou, lengyel kukulka, német Guckguck v. Kuckuk, török kuku, kusi, finn käki stb. Vindor madár, mely tavasz elején hozzánk jő, s nyár vége felé eltávozik. Csőre csaknem gömbölyű, elűl kevéssé meggörbűlt, s oldalt kissé benyomott, nyelve nyílalakú és sima. (Cuculus canorus). A kakuk vagy kukuk hangot igen tisztán adja. Szól, kiált a kakuk.
"Kakuk, kakuk! hány esztendeig élek?
Sokat kakukolj, mert meghalni félek."
Népvers.
Átv. ért, gyermekjáték, kis fujtatóval, mely nyomkodás által a kakukéhoz hasonló hangot ad.

*KAKUKBORSÓ
(kakuk-borsó) ösz. fn. Vad borsófaj, mely korán érik, s igen kedves eleségül szolgál a barmoknak. (Orobus vernus. L.) Máskép: tavaszi lednek, vad lednek, bükkön.

*KAKUKDÉMUTKA
(kakuk-démutka) ösz. fn. l. KAKUKFŰ.

*KAKUKFOSZLÁR
(kakuk-foszlár) ösz. fn. Növényfaj a foszlárok neméből; levelei szárnyasak, gyökérlevelkéi kerekdedek, szárlevélkéi láncsásak. Máskép: réti v. mezei tormafű, kakukpökte fű. (Cardamine pratensis).

*KAKUKFŰ
(kakuk-fű) ösz. fn. Réteken, és legelőkön tenyésző ismeretes növényfaj a démutkák neméből, halványpiros apró virágokkal, és kedves illattal. Máskép: vadcsombor. (Thymus serpyllum).

*KAKUKKOL
l. KAKUKOL.

*KAKUKMÉCSVIRÁG
(kakuk-mécs-virág) ösz. fn. Növényfaja mécsvirágok neméből. Miskép: kakukszegfű. (Lychnis flos cuculi).

*KAKUKMION
(kakuk-mion) ösz. fn. Növényfaj a mionok neméből, melynek levelei a kakukfüvéihez hasonlók. (Mnium serpillifolium).

*KAKUKOL
(kakuk-ol) önh. m. kakukol-t. Kakukhangon kiált vagy szól.

*KAKUKOLÁS
(kakuk-ol-is) fn. tt. kakukolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kakukhangon szólás.

*KAKUKSZEGFŰ
(kakuk-szeg-fű) ösz. fn. l. KAKUKMÉCSVIRÁG.

*KAKUKSZIGORÁLL
(kakuk-szigoráll) ösz. fn. Az egyvirágú kocsányos szigoráll (Veronica) faja (Veronica serpillifolia), virágai magánosak, csaknem fürt alakban a szár tetején; levelei tojáskerekdedek, csipkések, kopaszok; szára tövön henyélő, gyökerező.

*KAKUKSZÓ
(kakuk-szó) ösz. fn. Azon sajátságos vastag és mély hang, melyen a kakuk kiált. Nehezen ér az több kakukszót, azaz több tavaszt. Sokszor hallott már kakukszót, a vén leányról mondják.

*KAKUKTERJÉK
(kakuk-terjék) ösz. fn. A terjékek neméhez tartozó növényfaj, mely ugarokon terem, vörös és kék viragai vannak, s gyógyerővel bír. (Anagallis arvensis).

*KAKUKVIRÁG
(kakuk-virág) ösz. fn. lásd: GYÖNGYVIRÁG.

*KÁRVIRÁG
(kák-virág 'kákni' igétől); ösz. fn. A székelyeknél Kriza J. szerént am. havadi, nárczis.

*KAL
elvont törzsök, mely 1) Hajlást, görbülést jelent ezen származékokban: kalács, kalán, kalang, kalász, kalap, kaliba, kalimpa, kadisztál, kaloda, kalinkó stb. 2) Átv. ért. ide-oda csavargást, járást, kelést, a kaland, kalandor, kalaj, kalaúz, kalézol, kalóz szókban. 3) Gyülekezést és gyüjtést, halmozást, rakogatást kaláka és kalangya szókban, honnan a székelyeknél Lábait, kalangyálni am. lábait egymásra rakni. V. ö. KALAM. 4) Hangutánzó a kall, kalapács, kalapál, kalabál szókban.
-KÁL, vékonyhangon KÉL, öszvetett gyakor. igeképző, am. ogál, ěgél, ögél, pl. tur-kál, tur-og-ál, ir-kál, ir-og-ál, szur-kál, szur-og-ál; váj-kál, váj-ogál jár-kál, jár-ogál ('járgál' eléjön a régi levelekben Szalay Á. gyüjteményében); her-kél, her-ěgél, süt-kél, süt-ög-él.

*KÁL (1)
elavult törzsök, mely ma csak helynevekben él, és több származékai vannak, mint Káld Kálló, Kállya, Kálna, Kálnok, Kálos, Kálosa, Kálócz, Káloz, Kálozd.

*KÁl. (2)
puszta Pest megyében; DIÓS~, falu Szala m. SAJÓS~, mváros Sopron m. helyr. Kál-ba, ~ban, ~ból.

*KALABÁL
(kal-ah-ál) önh. m. kalabál-t. A szókat elrontva, törve, hibásan beszél. Mondják beszélni kezdő kis gyermekről; máskép: kalabalál, kalatyol, galagyol.

*KALÁCS
(kal-ács) fn. tt. kalács-ot, harm. szr. ~a. Gyöke a hajlást, görbeséget jelentő kal. Persául: kolads, Beregszászi szerént am. a német Kuchen. Lebkuchen. Ugyanő szerinte khaldaeai nyelven khalut szintén "Kuchen." A héberben khalláth (placenta) szót chalál (transfodit gyöktől származtatják. 1) Tulajd. gömbölyűre vagy görbére hajló, vagy hajtott test, pl. térd kalácsa, azaz forgó csontja; fejre való kalács, azok számára, akik fejeiken terhet visznek. Viasz kalács; ez utóbbiak neve máskép: tekercs. 2) Széles ért. a közönséges kenyérnél finomabb sütemény, tejjel, túróval, mákkal, gyümölcsízzel, aprószőlővel stb. készítve. Fehér kalács. Mákos, túrós kalács. Czukros, mézes kalács. Nem kell zabkenyér, hol készen vár a fehér kalács. Km.). Sokszor a zsíros táskából ugrik ki a szép kalács. (Km.). Adnak kalácsot, de nem tanácsot.. (Km.) 3) Szorosb ért. azon sütemények, melyeket gyürüsen, karikásan, pereczesen szoktak összehajtani, összefonni, kulcsolni. Fonott kalács. Kulcsos kalács. Kürtös kalács. Kalinkó kalács. 4) Tréfásan a kenyeret is mindennapi kalács-nak mondják, a holdat pedig Isten kalácsá-nak. 5) Szentelt kalács, a római katholikusoknál, melyet husvét napján a pap megszentel.

*KALÁCSA
falvak Bihar és Temes megyében; helyr. Kalácsá-n, ~ra, ~ról.

*KALÁCSÁRUS
(kalács-árus) ösz. fn. Aki kalácsnemű süteményeket boltban vagy piaczon árulgat.

*KALÁCSÁRUSNŐ
(kalács-árus-nő) ösz. fn. Asszony vagy leány, aki kalácsnemü süteményeket szokott árúlni.

*KALÁCSFA
(kalács-fa) ösz. fn. Azon görbére hajtott fák, illetőleg deszkák, melyek a malomkerék szárnyait öszvekötik, s melyek öszvesen a kerék talpát képezik.

*KALÁCSOL
(kal-ács-ol) áth. m. kalácsol-t. Karikásan, gyürüsen összefon, összekulcsol. A kinyujtott és megsodrott tésztát kalácsolni.

*KALÁCSOLÁS
(kal-ács-ol-ás) fn. tt. kalácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn a tésztát kalácsolják. V. ö. KALÁCSOL.

*KALÁCSOS
(kal-ács-os) mn. tt. kalácsos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ki kalácsot árul. Kalácsos leány, asszony. 2) Miben kalácsot tartanak, árulnak. Kalácsos kosár. Kalácsos bolt.

*KALÁCSSÜTŐ
(kalács-sütő) ösz. fn. Személy, ki kalácsot süt, különösen, ki kalácsokkal kereskedik.

*KALÁCSTÉSZTA
(kalács-tészta) ösz. fn. Tészta, melyből kalácsot sütnek. Tejjel, vajjal, tojással készített kalácstészta.

*KALÁCSVIASZ
(kalács-viasz) ösz. fn. Vékonyszálu viaszgyertya, kalácsosan öszvetekerve, viasztekercs.

*KALAFA
(kal-a-fa) fn. tt. kalafát. Eredetileg kaló-fa az elavult kal igétől vagy kal gyöktől, mely görbeséget jelent. Am. kaloda. Kalafának nevezik, mert, akit kalodába zárnak, midőn kezét lábát becsiptetik, meggörbülve kénytelen ülni. V. ö. KALODA.

*KALAFÁZ
(kal-a-fa-az) áth. m. kalafáz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. Kalafába, azaz kalodába zár.

*KALAFINTA
(kala-finta) ösz. fn. Két rokon eszméből álló festői kifejezés. A kala jelent hajlékonyat, görbedőt, könnyen forgót, a finta, sántikálót félre biczegőt. 1) Személy, ki ügyesen ide-oda forgolódik, tagjaival különféle mozgásokat tesz, különösen a végett, hogy másokat megcsaljon, tőrbe ejtsen, hogy szemök fényét elvegye, mint a szemfényvesztők tenni szoktak, innét máskép: csalafinta. 2) Jelenti magát a csalást, tőrbeejtést, ravaszságot, szemfényvesztést, melyet valaki az által ér el, ha ügyes forgolódásával mások figyelmét kijátszsza. Addig ütik, vétik a dolgot, addig hányják ide s tova a kalafintát, hogy ... (Pázmán Kal. 640. l.)

*KALAFINTÁL
(kala-finta-al) önh. m. kalafintál-t. Ügyesen és ravaszul forgolódik, hogy mást meg- vagy tőrbe ejtsen.

*KALÁHA
fn. tt. kaláhát. Tájdivatos. Alkalmasint összehúzva kalászszálka szóból.

*KALAJ
(kal-aj) mn. tt. kalaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke a tétova s a görbe utakon járást jelentő kal, képzése olyan mint a dévaj, szilaj szóké. Jelent csavargót, bolygót, kalandozót, kalézolót. Szép hangzata miatt megérdemli, hogy elavult állapotából ujra divatba hozassék.

*KALÁK
elavult fn. tt. kalák-ot, harm. szr. ~ja. Régente oly forma értelemben fordul elé, mint tolvajnak beadása. Hihetőleg a német Klage (vád) szóval azonos. Innen kalákpénz am. a tolvaj beadásának bére, díja.

*KALÁKA
(kal-ó-ka, mintegy gyül-ő-ke, vagy kal-am-ka; V. ö. KALAM); fn. tt. kalákát. Igy nevezik a székelyek azon munkát, melyet többen összeállva gyorsabb munkával, nagyobb erővel végeznek, pl. midőn valakinek buzáját, szénáját az atyafiak vagy szomszédok, vagy jó barátok közös erővel néha zeneszó mellett is betakarítják, miért közös ebédet vagy vacsorát s olykor mulatsággal párosítva is kapnak. Kalákában szántani, gyüjteni, szénát, gabonát hordani, fonni.
"Szeressük mi híven egymást,
S így is érjük az aratást,
Kalákába is elmegyünk,
Pásztát is majd együtt viszünk."
Székely dal (Erdélyi J. gyüjt.).
Abaújban, munkásoknak munka utáni megvendégeltetésök, és mulatságuk. Átv. ért. többeknek összeverekedése. Ugyan volt ám kaláka, azaz verekedés.
Rokonnak látszik vele a héber khalák (=divisit, sortitus eat) vagy török kalaba (multitudo).

*KALÁKÁZ
(kaláka-az) önh. m. kalákáz-tam, ~tál, ~ott. Kalákában dolgozik vagy dolgoztat.

*KALAKÓCZA
(kala-kósza?) fn. tt. kalakóczát. Kassai József szerént Somogyban: kalandozó eszű, bódorgó.

*KALÁKOS
(kalák-os) fn. tt. kalákos-t, tb. ~ok. Személy, ki tolvajt bevádol, felad. V. ö. KALÁK.

*KALÁKPÉNZ
(kalak-pénz) ösz. fn. Vádpénz. V. ö. KALÁK.

*KALAM
(kal-am) elv. törzsöke 1) Kalancs, kalamol, kaland, kalandor, stb. szóknak; s értelme tétova járás, kelés; 2) Kalangya, kalangyál szóknak s talán kaláka (=kalamka?) szónak is; értelme itt a hangokban is teljesen rokon halom, halmaz.

*KALAMÁR
népies kiejtése 'kalmár' szónak; l. ezt.

*KALAMÁRIS
fn. tt. kalamáris-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. A középkori latin calamarium-ból képzett szó. Jelent tintaedényt, tintatartót.

*KALAMÁRISDUGASZ
(kalamáris-dugasz) ösz. fn. Dugasz, melylyel a kalamárist vagyis tintatartót bedugják.

*KALAMÁSZ
fn. tt. kalamász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tótul kolomász, azaz kerékzsír, kerékkenő. Némely vidékeken: kulimász. Magyarosabban: kátrány vagy szekérkenő. A kalamász szoros ért. a szurkos fenyő gyantájából készített szekérkenőt jelenti.

*KALAMÁSZOL
(kalamász-ol) áth. m. kalamászol-t. Kalamászszal beken. Tengelyt kalamászolni. Némely vidékeken: kulimászol.

*KALAMÁSZOS
(kalamász-os) mn. tt. kalamászos-t v. ~at, tb. ~ak. Kalamászszal bekent; miben kalamászt tartanak; ki kalamászt árul. Kalamászos szekér. Kalamászos edény. Kalamászos tót. Némely vidékeken: kulimászos.

*KALAMOL
(kal-am-ol) önh. m. kalamol-t. Tétova jár kel, csavarog, kalézol, kalandoz.

*KALÁN (1)
(kal-án, mandsu nyelven kuili) fn. tt. kalán-t. tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Eszköz, mely kerekded vagy hosszukás homorú részből (fejből), és hosszabb vagy rövidebb nyélből áll, s híg vagy kásás testek keverésére, merítésére, s az evőnek szájába adására szolgál. Különböző czéljaihoz képest különböző nevei vannak. Abárlókalán, főzőkalán, evőkalán, merítőkalán, kávéskalán. Fakalán, vaskalán, csontkalán, ezüstkalán, czinkalán, pléhkalán. A kömíveseknél: vakolókalán, melylyel a vakolómeszet a falra hányják. Minden lében kalán am. mindenbe bele ártja magát. A természetrajzban jelenti némely vízi madarak kalán alakú csőrét, innen kalános gém. Köz szokás szerént kanál-nak is mondják, de az elemzés szerént kalán az eredeti, mint a görbeséget, kerekdedséget jelentő kal gyök származéka.

*KALÁN (2)
KIS~, és PUSZTA~, erdélyi falvak Hunyad megyében, helyr. Kalán-ba, ~ban, ~ból.

*KALANCS
(kal-am-cs) fn. tt. kalancs-ot, harm. szr. ~a. Székely tájnyelven, tekervényes tévutakra vezető hely. (Labyrinthus) V. ö. KALAM.

*KALAND
(kal-am-d) fn. tt. kaland-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke az egyenes vonaltól elhajlást, görbedést jelentő kal, melyből am képzővel származott kalam, azaz tétova járáskelés, csavargás; innen kalam-d, kaland jelent viszontagságot, mely különösen oly embereket ér, kik ideoda bolyongnak, görbe utakon, idegen vidékeken járnak kelnek; nevezetesen regényes eseményt, mely ilyetén vándorokkal történni szokott, pl. szerelmi viszonyokat, ellenszegüléseket, párviadalt, melyekkel a hajdani vándor lovagok élete kiváltképen bővelkedett, a franczia aventure, s német Abenteuer értelmében. Véletlen, ritka, meglepő kaland. Szerelmi, lovagi kaland. Sok kalandja volt. Kalandjait elbeszélni. Több kalandon által esni. Kalandokat vadászni. 2) A régieknél használtatott a latin calendae szónak kitételére is.

*KALANDOR
(kal-am-d-or) fn. tt. kalandor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bolygó, járókelő szerencsevadász, kinek élete kalandokból, viszontagságokból áll, milyenek a régi görög hősök vagy középkori lovagok voltak. V. ö. KALAND.

*KALANDORI
(kal-am-d-or-i) mn. tt. kalandori-t, tb. ~ak. Kalandort illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kalandori események. Kalandori életmód. V. ö. KALANDOR.

*KALANDORKODÁS
(kal-am-d-or-kod-ás) fn. tt. kalandorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kalandori életmódnak gyakorlása, meglepő eseményekkel, viszontagságokkal párosult járáskelés, bolyongás.

*KALANDORKODIK
(kal-am-d-or-kod-ik) k. m. kalandorkod-tam, ~tál, ~ott. Kalandorok módjára él, azaz tétova járvakelve, szerencsét vadászva több kalandon esik által. V. ö. KALAND, KALANDOR.

*KALANDOROZ
(kal-am-d-or-oz); lásd: KALANDOZ.

*KALANDOS (1)
(kal-am-d-os) mn. tt. kalandos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kalanddal járó, kalandokkal bővelkedő. Kalandos élet. Kalandos utazások. 2) Valamely kalandban részes. Kalandos társak. V. ö. KALAND.

*KALANDOS (2)
puszta Baranya megyében; helyr. Kalandos-on, ~ra, ~ról.

*KALANDOSSÁG
(kal-am-d-os-ság) fn. tt. kalandosság-ot, harm. szr. ~a. Valamely eseménynek kalandos, illetőleg regényszerű tulajdonsága.

*KALANDOZ
(kal-am-d-oz) önh. m. kalandoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kalandokat keresve járkál, bolyong, helyről helyre utazik, mint a középkori lovagok és szerencsevadászok tettek. Bekalandozni több országot. Kalandoz a kopó, ha nem marad nyomon; kalandoz a vizsla, ha messze távozik. (Bérczy Károly). V. ö. KALÉZOL.

*KALANDOZÁS
(kal-am-d-oz-ás) fn. tt. kalandozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kalandos járáskelés, utazás; kalézolás. Kalandozásban tölteni el életét.

*KALANDVÁGYÓ
(kaland-vágyó) ösz. mn. Aki kalandozni vagy kalandosságra vágyakozik.

*KALÁNFŰ
(kalán-fű) ösz. fn. Növénynem, melynek főismertető jelei: kivájt tojáshoz vagy kalánfejhez hasonló négy levelű csésze, keresztben álló négy virágszirom, és hat hímsál, melyek kőzől négy a csészével egy hosszuságú, kettő pedig valamivel rövidebb. (Cochlearia. L.)

*KALÁNFÜRT
(kalán-fürt) ösz. fn. Cserjeféle növénynem az öthimesek seregéből, és egyanyások rendéből; bokrétája ötszirmu, szirmai kalánformák, zacskósak, boltosak; bogyója három rekeszű, száraz. (Ceanothus).

*KALANG
(kal-am-g) fn. tt. kalang-ot, harm. szr. ~ja. Jelent görbén csavarodó, kigyódzó vonalt, szalagot, pl. midőn a botot, pipaszárt berovátkolják.

*KALÁNGÉM
(kalán-gém) ösz. fn. l. KALÁNOS alatt.

*KALANGOS
(kal-am-g-os) mn. tt. kalangos-t v. ~at, tb. ~ak. Kalanggal czifrázott, rovátkolt. Kalangos bot, pipaszár.

*KALANGYA v. KALONGYA
(kal-am-gy-a, kalam v. kalom, mintegy halom törzstől; latinul M. A. szerint: gelima, cumulus foeni, acervus); fn. tt. kalangyát. 1) Aratáskor kévékbe kötött, s a földön összerakott gabona. Szorosabb ért. egy-egy gabonarakás, melyet kereszt-nek hívnak, s mely különféle vidékek szokása szerént több vagy kevesebb kévéből áll, legtöbb huszonhat, legkevesebb kilencz. Kalangyákban fekütt még a gabona. (Kisf. Sánd.). Ha tűz támadván tövisre talál, és környülfogja a gabonának kalangyáit. (II. Mózs. 22. 6. Káldi). 2) Némely tájakon igy nevezik a petrenczébe vagy baglyába, v. máglyába rakott szénát, s egyéb takarmányt is. 3) A müncheni codexben am. kemencze. Úgy látszik azonban, hogy a kemencze alakja miatt neveztetik itt kalangyának, valamint sok helyen most is boglyá-nak v. boglyas-nak hivják a boglyához hasonló kemenczét. Túl a Dunán a kalangyát kepé-nek nevezik.

*KALANGYÁL v. KALOMGYÁL
(kal-am-gya-al) áth. m. kalangyál-t. Kalangyába rakja a gabonát vagy szénát, s egyéb lekaszált takarmányt.
"Nézz ki rózsám, nézz ki, ki kalongyál tova,
Hosszu keskeny fődbe, sűrü kalongyákba."
Székely dal (Kriza J. gyüjt).
Kalangyálni vagy kalangyálgatni a székelyeknél általában is am. rakosgatni, papusálni. Napestig csak a lábát kalongyálgassa azaz egymásra rakosgatja. (Kriza J.).

*KALANGYÁZ
(kal-am-gy-a-az) áth. m. kalangyáz-tam, ~tál, ~ott. Kalangyába rak.

*KALÁNMADÁR
(kalán-madár) ösz. fn. l. KALÁNOS alatt.

*KALÁNOS
(kal-án-os) mn. tt. kalános-t v. ~at, tb. ~ak. Kalánnal vagy kalánforma eszközzel ellátott. Mondják a madarak kalán alakú orráról vagyis csőrjéről is. Kalános gém, melynek hosszukás kalánforma csőre van..Kalános récze.

*KALÁNOZ
(kal-án-oz) önh. és áth. m. kalánot-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Kalánnal eszik, kalánnal forgolódik az étel körül. Ne kalánozz itt. 2) Kalánnal mereget. Kikalánozni a tálból a gombóczokat. A levest tányérokra kalánozni. Máskép: kanalaz.

*KALÁNOZÁS
(kal-án-oz-ás) fn. tt. kalánozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kanállal evés, meregetés; kanalazás.

*KALANT
(kal-am-t) áth. m. kalant-ott, par. ~s. Valamit görbére hajt, meggörbít, félre teker. Innen származott: kalantyú (kalantó) és kalantos.

*KALÁNTORMA
(kalán-torma) ösz. fn. Gyógyerejü növényfaj a tormafüvek neméből; gyökérlevelei nyelesek, szives kerekdedek; szárlevelei hosszudadok, kikanyargatott élűk, szára ágas. (Cochlearia officinalis).

*KALANTOS
(kal-am-t-os) mn. tt. kalantos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják ittas, részeg emberről, kinek lábai ingadozva ideoda görbülnek, tántorogva lépnek. V. ö. KALAM, és KALANT. 2) Erdély több am. sirásó- és temetőtársaság szegényebb emberekből, néhutt mindennemű polgárokból. (Gáspár János).

*KALANTYÚ
(kal-am-ty-ú = kal-am-t-ó) fn. tt. kalantyú-t, harm. szr. ~ja. Eredetileg kalantó mint csergetyű csergető, fergetyű fergető, csikoltyú csikoltó stb. Törzsöke értelménél fogva jelent általán görbe, meghajlott alakú eszközt; különösen 1) Forgó fazárt a falusi ajtókon, mely rendesen félhold alakú szokott lenni; 2) Görbe fát, mely a sövényt az ágashoz szorítja vagy maga a sövénytartó ágasfát. 3) Ablakkalantyú, am. ablakfogantó, vagyis görbe végü vas rudacska, melylyel az ablakot kiakasztják. 4) Tisza mellékén marokorsó, marokban forgatni való orsó, melylyel a pakrócznak valót vagy keztyűnek, süvegnek valót is fonják; ugyanez Pécsett: verecsen mintegy összeverő szerszám. 5) Balaton vidékén am. veder vasa, mely a kankalék karikáján megy keresztűl, és félhold alakú. Máskép: kallantyú.

*KALANTYÚZ
(kal-am-ty-ú-oz) áth. m. kalantyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kalantyúval ellát. Kalantyúzni az ajtót, a sövényt, a vedret. Kikalantyúz am. kalantyúval kitámaszt.

*KALÁNY
tájdivatos, kalán helyett l. ezt.

*KALAP (1)
(kal-ap) fn. tt. kalapo-t, harm. szr. ~ja. Szilárd kelméből készitett föveg vagyis fejtakaró, mely sajátságos alakja által különbözik a sipka, süveg, gucsma, s egyéb fövegektől, kiváltkép az által, hogy köröskörül kisebb vagy nagyobb karimája van, mely mindazáltal számtatan módositás, hajlitás alá van vetve. Széles, pörge kalap. Magas, alacson kalap. Csúcsos kalap. Felcsapott, három szögletes kalap. Éghasító v. vaskalap. Kelméjére nézve: posztó, selyem-, bársony-, szalmakalap. Kalapot emelni valakinek am. valaki iránt tiszteletet, nagyra becsülést mutatni. Föltenni a kalapot. Fejbe nyomni, félretenni, félrecsapni a kalapot. Le a kalapokkal! Verebek vannak a kalapja alatt, ezt arról mondják, ki gorombaságból le nem veszi más előtt a kalapot. Mindent egy kalap alá vonni akar, azaz, azt akarja, hogy mind egy értelemben legyenek. Minden ember olyan kalappal köszönt amilyen van (km.). Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják (km.). Ezen háznál az asszony viseli a kalapot, am. asszony uralkodik. Ugyan derék állapot, beittam a kalapot. (km.)
"Az adonyi laposon
Leesett a kalapom,
Vedd fel édes galambom."
Népd.
A népdalokban gyakran emlitésbe jön a kalap, majd formájára, majd nyalka viselésére, majd felvirágozására nézve.
"Mit ér az a pörge kalap,
Ha a legény csak egy darab?"
"Nincs kivel hallgassak
Kis madár szavára,
Nincs, kinek bokrétát
Kösse ki kalapjára, stb. stb."
Gyöke valószinüleg a hajlást, görbeséget jelentő kal, mennyiben a régi kalapoknak eredetileg lehajló karimájok volt, de jelenleg is a kalap többféle (le- vagy fel-) hajlással hasznátatik. A lefelé konyuló kalapot v. konyakalapot, máskép silapos kalap-nak hívják. Egyébiránt hasonló hozzá a tót klobuk, török kalpak, persa kola. (Beregszászi).

*KALAP (2)
elvont törzse kalapács és kalapál szóknak s ezek származékainak.

*KALAPÁCS
(kalap-ács) fn. tt. kalapács-ot, harm. szr. ~a. Törzsöke a kemény ütést, csapást jelentő s hangutánzó kalap vagy klap, miért több nyelvbeli szókban, mint hangutánzó, megvan jelesen héberül halmúth, kelapóth (mallei), görögül colaptw, németül klopfen, tótul klopat, stb. t. i. az erős kopogás, kalapálás hangja. Jelent verő, ütőeszközt, melynek lényeges része, a fej, egyenes szögben nyélbe van ütve. Kalapács feje, és nyele. Fa kalapács, vas kalapács. Nagy, kis, czifrázó kalapács. Kovácsok, lakatosok, ezüstmivesek, bodnárok kalapácsai. Kalapácscaal beütni, beverni a szeget. A kovácsok nagy kalapácsa tulajdonkép pőröly. Óraütő kalapács. Kovácsot illet a kalapács (Km.). Kovács, kalapács, minden héten hét korbács. (Gúnyrím).

*KALAPÁCSKA
(kalap-ács-ka) kicsinyező fn. tt. kalapácskát. Kis kalapács, pl. az arany és ezüstmiveseknél; vagy a kovácsoknál a czifrázó kalapács, melylyel a mester vagy első legény az ülőt veregetvén jelt ad, hogy a legények gyöngébben vagy erősebben üssék, vagy megforditsák a vasat.

*KALAPÁCSNYÉL
(kalapács-nyél) ösz. fn. A kalapácsnak rendesen fából készült fogantyúja.

*KALAPÁCSOL
(kalapács-ol) áth. m. kalapácsol-t, Valamit kalapácscsal ver, üt, lapít, keményít. Tüzes vagy hideg vasat kalapácsolni. Abroncsot kalapácsolni a hordóra. Önhatólag am. kalapálva kopog, zörög. A kapun kalapácsolni.

*KALAPÁCSOLÁS
(kalap-ács-ol-ás) fn. tt. kalapácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit kalapácscsal ütnek, lapítanak vagy kopogtatnak, zörgetnek.

*KALAPÁCSÜTÉS
(kalapács-ütés) ösz. fn. Ütés, melyet valamely testen kalapácscsal tesznek.

*KALAPÁL
(kalap-a-al) áth. és önh. m. kalapált. 1) Valamit kalapálva csinál, készít, alakít, ver, üt. Ócska szántóvasból csoroszlyát kalapálni. Kerékvasat, marokvasat, derékszeget kalapálni. 2) Kalapácscsal kopogást, zörgést csinál, mint faluhelyeken a zsidók szoktak, midőn a kapukat kalapácscsal verik, hogy az illetők zsinagógába menjenek. Korán reggel kalapálnak a kovácsok.

*KALAPÁLÁS
(kalap-a-al-ás) fn. tt. kalapálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kalapál. Kovácsok, lakatosok kalapálásai.

*KALAPBÉLLÉS
(kalap-béllés) ösz. fn. Anyag, melylyel a kalapot belűlről behuzzák, megbéllelik. Selyem, vászon kalapbéllés.

*KALAPBÚB
(kalap-búb) ösz. fn. A kalapnak azon dudorú része, mely búb gyanánt közvetlenül a fejet födi. Gömbölyű, csúcsos, kürtös, alacson, magas kalapbúb. A kalapbúbot benyomni, behorpasztani.

*KALAPCSINÁLÓ
(kalap-csináló) ösz. fn. l. KALAPOS, fn.

*KALAPFEJ
(kalap-fej) ösz. fn. l. KALAPBÚB.

*KALAPFŰ
(kalap-fű) ösz. fn. Növényfaj a szattyúk neméből, melynek levelei kalaphoz vagy lókörömhöz hasonló alakot képeznek. (Tussilago. L.) Máskép: kalapos szattyú, nagy édes lapu.

*KALAPGOMB
(kalap-gomb) ösz. fn. Gomb az olyan kalapbúbon, melynek karimáját zsinórral fel szokták akasztani.

*KALAPGYÁR
(kalap-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben kalapokat gyárilag vagyis nagyobb mennyiségben készítenek. Hol kicsinyben, s gépek nélkül foly e munka, kalap- v. kalaposmühely.

*KALAPGYÁRTÓ
(kalap-gyártó) ösz. fn. Széles értelemben minden iparos, ki kalapokat készít. Szorosb ért. gyáros, ki gépekkel s nagyban készíti a kalapokat.

*KALAPKA
(kalap-ka) fn. tt. kalapká-t. Kis kalap, pl. a gyermekek számára.

*KALAPKAPTA
(kalap-kapta) ösz. fn. l. KALAPSÁM.

*KALAPKARIMA
(kalap-karima) ösz. fn. Azon része a kalapnak, mely a kalapbúb alja körül ernyő gyanánt elterjed. Széles, keskeny, felcsapott, pörge, silapsi (lekonyult) kalapkarima.

*KALAPKEFE
(kalap-kefe) ösz. fn. Puhábbféle szőranyagból csinált kefe, melylyel a kalapokat tisztítani, simítani szokták.

*KALAPKERESKEDÉS
(kalap-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki kalapokkal űz.

*KALAPKERESKEDŐ
(kalap-kereskedő) ösz. fn. Ki kalapokkal kereskedést űz.

*KALAPKÖTŐ
(kalap-kötő) ösz. fn. Szalag vagy zsinór a kalapbúb aljához varrva, melylyel a kalapot az állhoz kötik, hogy a szét el ne kapja.

*KALAPLÓROM
(kalap-lórom) ösz. fn. l. RAPONCZCSENGETYŰKE.

*KALAPNEMEZ
(kalap-nemez) ösz. fn. Gyapjuból, nyúlszőrből, selyemből csinált nemezféle kelme, melyből kalapokat készítenek. V. ö. NEMEZ.

*KALAPOS (1)
(kal-ap-os) mn. tt. kalapos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kalapot viselő; kalapokkal rakott. Kalapos férfiak, nők. A legények közől némelyek kalaposak, mások gucsmásak voltak. Kalapos láda, szekrény, bolt. 2) Kalaphoz hasonló tetejű. Kalapos gomba. Kalapos madár. Kalapos süveg. Kalapos szeg.

*KALAPOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. kalapos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mesterember, ki kalapokat készít.

*KALAPOSSÁG
(kal-ap-os-ság) fn. tt. kalaposság-ot, harm. szr. ~a. Kalapos-mesterség. Kalaposságot tanúlni, űzni.

*KALAPSÁM
(kalap-sám) ösz. fn. Sám, vagyis gömbölyded kapta, melyre a kalapot ráfeszítik, hogy kellő formát kapjon.

*KALAPSZALAG
(kalap-szalag) ösz. fn. Szalag, melylyel a kalap búbját alant körülkötik. Széles, keskeny, lefityegő kalapszalag. V. ö. KALAPKÖTŐ.

*KALAPSZÉL
(kalap-szél) ösz. fn. l. KALAPKARIMA.

*KALAPSZORÍTÓ
(kalap-szorító) ösz. fn. l. KALAPKÖTŐ.

*KALAPTOLL
(kalap-toll) ösz. fn. Ékességül a kalap mellé tűzött természetes vagy csinált toll. Tábornoki, női kalaptoll.

*KALAPZSINÓR
(kalap-zsinór) ösz. fn. Zsinór, melylyel a kalapkarimát a kalapbúbhoz felkötik, pl. az úgynevezett éghasító kalapokon, vagy, melylyel a kalap búbját alant körülkötik. Fekete, arany síkos kalapzsinór.

*KALÁRA
l. KLÁRA.

*KALARÁB
fn. tt. kalaráb-ot. Néhol: kalarábé, kalarábét. Egy a német Kohlrabi, Kohlrűbe szóval. Ismeretes kerti növény a konyhazöldségek neméből, melynek torzsája jóizü főzeléket nyújt.

*KALÁRI
fn. tt. kalárit. 1) Keresztnév 'Klári' helyett köznépien kiejtéssel. 2) Kriza J. szerént a székelyeknél kontytartó hosszúkás ón vagy vas.

*KALÁRIS
fn. l. KLÁRIS.

*KALASTROM, KALASTOROM
fn. lásd KLASTROM.

*KALÁSZ (1) (kal-ász) fn. tt. kalász-t
tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jelent általán gabonafejet, melyben a gabonaszemek rejlenek; s azon szálkás hüvelykék, melyek a szemeket zárják, toklászok-nak neveztetnek. Zöld, éretlen, érett kalász. Búza- rozs- árpakalász. Üres, teljes kalász. Kalászokat szedni, gyűjteni. Némely tájakon kalásznak nevezik a törökbuza csövét is. Törökbúza v. kukoriczakalász. A müncheni codexben kalász szálka helyett használtatik. "Mit látod kedég a kalászt te atyádfia szemében, és a gerendát te szemedben nem látod?" S mind a müncheni, mind a bécsi codexben kalász helyett gabonafő áll. Egyezik vele a tót: klasz.

*KALÁSZ (2)
falu; KIS~, puszta Nyitra megyében; helyr. Kalász-on, ~ra, ~ról.

*KALÁSZAT
(kal-ász-at) fn. tt. kalászat-ot, harm. szr. ~a. Böngészet neme, midőn valaki az aratók után elmaradozott kalászokat összeszedi. Átv. értelemben irodalmi gyüjtemény, melyben jeles művekből kiszemelt egyes mondatok, tanúlságok, oktatások, versezetek stb. foglaltatnak. Kalászatok a régi bölcsek, jelesírók müveiből.

*KALÁSZFEJ
(kalász-fej) önz. fn. l. KALÁSZ.

*KALÁSZGEREBLYE
(kalász-gereblye) ösz. fn. Gereblye, melylyel az aratók után elhulladozott kalászokat összehárítják.

*KALÁSZHAL
(kalász-hal) ösz. fn. Kisded tengeri halfaj, melynek háttüskéji a kalász szálkáihoz hasonlók. (Aetherina hepsetus. L.)

*KALÁSZHĚGY
(kalász-hěgy) ösz. fn. A kalászfejnek legfelsőbb szálkái.

*KALÁSZKOSZORÚ
(kalász-koszorú) ösz. fn. koszorú, melyet az aratók kalászokból kötve, e holmi mezei virágokkal felékesítve, az aratás végeztével haza visznek, s az illető gazda pitvarában vagy konyhájában felakasztanak. Szélesb ért. akár természeti akár mesterséges kalászokból csinált koszorú.

*KALÁSZODIK
(kal-ász-od-ik) k. kalászod-tam, ~tál, ~ott. Kalász fejlődik, kalász nő valamely növényen. Kalászodik (fejét hányja) már a gabona.

*KALÁSZOL
(kal-ász-ol) áth. m. kalászol-t. Kalászokat szedeget, böngész.

*KALÁSZOS
(kal-ász-os) mn. tt. kalászos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kalászai vannak, kalászba menő. Kalászos vetemények. Kalászos vetés.

*KALÁSZOSODÁS
(kal-ász-os-od-ás) fn. tt. kalászosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos növénynemek, különösen gabonafélék fejlődési állapota, midőn kalászaik nőnek.

*KALÁSZOSODIK
(kal-ász-os-od-ik) k. m. kalászosod-tam, ~tál, ~ott. Kalászos kezd lenni, kalászai fejlődnek, nőnek. A rozs előbb kalászosodik, mint a búza.

*KALÁSZSÁRGA
(kalász-sárga) ösz. mn. Olyan sárgaszinű, milyen az érett gabona kalásza szokott lenni.

*KALÁSZSZÁLKA
(kalász-szálka) ösz. fn. A kalászt képező gabonaszemek toklászainak szurós szálkái.

*KALÁSZSZEDÉS
(kalász-szedés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a learatott földön elhagyogatott kalászokat felszedi.

*KALÁSZSZEDŐ
(kalász-szedő) ösz. mn. és fn. Ki az aratók után elmaradozott kalászokat fölszedi, öszvegyüjti. Kalászszedő fiúk, leánykák, szegények.

*KALATY, KALATYOL
l. GALAGY, GALAGYOL.

*KALAUZ, KALAÚZ
(kal-a-uz = kal-ó-oz, törökül kulavuz v. kďlavuz, v. kďlaghuz) fn. tt. kalauz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke az ideoda járást, bolygást jelentő kal, s rokon a kaland, kalaj, kalézol stb. szókkal. Jelent oly embert, ki valamely ismeretlen, járatlan vidéken utazókat, bolyongókat, mint útmutató vezet. Kalaúz után nem mesterség eltalálni akármely ismeretlen helyet. (Km.) Átv. ért. jelent könyvet vagy értekezést, mely bizonyos tudomány titkaiba vezet. Pázmán Péter kalaúza.

*KALAÚZKODÁS
(kal-ó-oz-kod-ás) fn. tt. kalaúzkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kalaúzkodik.

*KALAUZKODIK
(kal ó-oz-kod-ik) k. m. kalauzkod-tam, ~tál, ~ott. Útmutatói, vezetői tisztet vagy kötelességet gyakorol. Pusztákon, rengeteg erdőkön kalaúzkodni.

*KALAÚZOL
(kal-ó-oz-ol) áth. m. kalaúzol-t. Mint kalaúz vezet valakit. Az idegen vándorokat járatlan utakon kalaúzolni.

*KALAÚZOLÁS
(kal-ó-oz-ol-ás) fn. tt. kalaúzolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit kalaúzolunk. V. ö. KALAÚZOL.

*KALAUZSÁG
(kal-ó-oz-ság) fn. tt. kalauzságo-t, harm. szr. ~a. Kalauzi szolgálat, vezérlet. Kalauzságot vállalni. Valakit kalauzságra megkérni, megfogadni.

*KALAVA
l. KALLYAVA.

*KÁLAZ
falu Pest megyében; helyr. Kálaz-on, ~ra, ~ról.

*KALAZNÓ
falu Tolna megyében; helyr. Kalaznó-n, ~ra, ~ról.

*KÁLBOR
erdélyi falu Nagy-Sink székben; helyr. Kálbor-ba, ~ban, ~ból.

*KÁLD
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Vas megyében; helyr. Káld-on, ~ra, ~ról.

*KALENDÁRIOM
(latin eredetű) l. NAPTÁR.

*KALENÓ
falu Zemplén megyében; helyr. Kalenó-n, ~ra, ~ról.

*KALÉZOL
(kal-é-oz-ol) önh. m. kalézol-t. Gyöke a járáskelést jelentő kal, s am. ideoda csavarog, kőlál, czél nélkül bolyong. Képzésre hasonló hozzá: dorbézol.

*KALÉZOLÁS
(kal-é-oz-ol-ás) fn. tt. kalézolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csavargás, czél nélküli járáskelés, bolygás, bujdosás, tekergés.

*KALIBA
(kal-ib-a) fn. tt. kalibát. 1) Jelent kunyhót, gurgyalt, mintegy hamarjában galyabított házikót. A törökben szintén: kaliba. V. ö. KAL gyök. 2) A székelyeknél am. tőr. Kalibába esni, kerülni. (Incze József). 3) Am. galiba, azaz vesződség, szövevényes nyomorúság, bajlakodás. Kalibába ejteni. (Ferenczi János).

*KALICZKA
fn. l. KALITKA.

*KALIMPA
(kal-im-p-a) elavult fn. tt. kalimpát. Jelenti azon görbe vonalt, melyet valamely test képez, midőn forog vagy forogva leesik. Gyöke a görbeséget, hajlást jelentő kal, az in mozgást tesz, a p közbevetett segédbetű, végre az a átalakult ó. E szónak fokozatos képzése tehát: kalinó, kalina, kalinpa, kalimpa. Rokon vele a kalinkó.

*KALIMPÁL
(kal-in-p-a-al) áth. és önh. m. kalimpált. Áthatólag am. ver, megver. Megkalimpálták. V. ö. KALAPÁL. Önhatólag l. KALIMPÁZ.

*KALIMPÁZ
(kal-in-p-a-az) önh. m. kalimpáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Görbe vonalban forog. Úgy eltaszitották, csak úgy kalimpázott a dombról lefelé.

*KALINCS
(kal-in-cs) fn. tt. kalincs-ot, harm. szr. ~a. Gyöke a görbeséget jelentő kal, s jelenti azon egyszerü zárt az ajtón, mely egy pont körül forog, s fölbillentésére az ajtó kitárul, lenyomása által pedig zárva marad. Szokottabban: kilincs. Vas kilincs, fakilincs.

*KALINCZA
(kal-in- cza) fn. tt. kalinczát. A kacskanyakak neméhez tartozó növényfaj, melynek szára tövön elágazó, levelei három metszésüek, virágai a levéltöveken magánosak, ellenesek. (Teucrium chamaepitys).

*KALINCZAFŰ
(kalincza-fű), ösz. fn. l. KALINCZA.

*KALINFALVA
ALSÓ~, FELSŐ~, helységek Mármaros megyében; helyr. Kalinfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KALINKA
falu Zólyom megyében; helyr. Kalinká-n, ~ra, ~ról.

*KALINKÓ
(kal-in-kó) fn. tt. kalinkó-t. Túl a Dunán így nevezik a kulcsos kalácsot, mely az összevissza fonott perecz-süteményhez némileg hasonlít, csakhogy a kalinkó terjedelmesebb. Több helyeken a vőfélek kalinkót akasztva pálczáikra, szokták a vendégeket lakadalomra hívni. V. ö. KAL, gyök.

*KALINKÓZ
(kal-in-kó-oz) önh. m. kalinkóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mondják oly testről, mely magasról leesve ide s tova forog, míg a földre száll. Rokon vele: kalimpáz. Dunántuli tájszó.

*KALISZTÁL
(kal-isz-ta-al) önh. m. kalisztál-t. Gyöke az elhajlást, s hajlongó mozgást jelentő kal. Mondják a kerékről, midőn agya megtágulván ideoda inog, biczeg. Vasvármegyében divatos tájszó. Mondják emberről is, ki lábait összedörgölve vagy befelé forgatva jár.

*KALISZTÁS
(kal-isz-ta-as) mn. tt. kalisztás-t v. ~at, tb. ~ak. Ferdén inogó, ideoda hajló, biczegő. Kalisztás kerék. Kalisztás lábszárak.

*KALIT
(kal-it) fn. tt. kalit-ot. L. KALITKA.

*KALITKA
(kal-it-ka) fn. tt. kalitkát. Úgy látszik, rokon a kalafa és kaloda szókkal, mennyiben ezekbe emberek, amabba pedig állatok különösen madarak záratnak. Kalit vagy kalitka csakugyan am. zárhely, rekesz vagy rekeszül szolgáló rácsos eszköz, melyben az elfogott vad, vagy szabadabban élni szerető állatokat, madarakat tartogatni szokták. Vas kalitka. Fa kalitka. Az oroszlánt, tigrist kalitkában tartani. Kalitkába zárt kis madár. A vad madár is megszokja a kalitkarekeszt. (Km.). Átv. tréfás ért. jelent igen szűk házat vagy szobát. Ez nem is szoba, csak kalitka. Képes beszédben jelent zárhelyet, börtönt. Máskép: kaliczka, a székelyeknél galiczka is.

*KALJÁN
l. KALLYÁN.

*KALL
(kal-ol) áth. m. kall-ott, htn. ~ani v. ~ni. Valamely hajlékony anyagot, pl. gyapjút, szőrt sodorva, forgatva gyúr, nyomkod, ütöget, s ezen gyúrás, nyomkodás, ütögetés által elkészít, kelmévé képez. Posztót, szűrt, kalap nemezt kallani, Bőröket kallani, azaz a csávás kádban lábakkal tiporni. Szűrharisnyát kallani. Gyöke a hangutánzó kal. Hasonló hozzá a takácsot jelentő tót kadlecz.

*KÁLL
puszta Pest megyében; helyr. Káll-ba, ~ban, ~ból.

*KÁLLA
l. KÖVES~, és MINDSZENT-KÁLLA.

*KÁLLAI-KETTŐS
ösz. fn. Fris magyar kettős táncz, mint azt Kállóban járják vagy hajdan járták. Eljárni a kállai kettőst.

*KÁLLAI SZÁLLÁS
puszta Szabolcs megyében; helyr. Kállai-Szállás-on, ~ra, ~ról.

*KALLANG, KALLANGOS
l. KALANG, KALANGOS.

*KALLANTYÚ
l. KALANTYÚ.

*KALLAS
l. KALAZNÓ; helyr. Kallas-on, ~ra, ~ról.

*KALLÁS
(kal-ol-ás), fn. tt. kallás-t, tb. ~ok, harm. ~a. Cselekvés, midőn valaki, péld. posztós, csapó, kalapos stb. valamit kall. Kifáradni a kallásban. V. ö. KALL.

*KALLAT
(kal-ol-at) áth. m. kallat-tam, ~tál, ~ott, par. kallass. 1) Valamely kelmét kallóban készít. 2) Átv. ért. mennyiben kallás alatt az illető anyagból simitás által némely részek elkopnak, elhullanak, am. használás, viselés által szakgat, koptat: Lassanként elkallatni a ruhát.

*KALLATLAN
(kal-ol-atlan) mn. tt. kallatlan-t, tb. ~ok. Amit meg nem kallottak. Kallatlan gyapju, szőr, nyersbőrök. Kallatlan szürszövet. Határozókép am. kallatlanul, kallatlan állapotban.

*KALLINA
falu Krassó megyében; helyr. Kalliná-n, ~ra, ~ról.

*KALLÓ (1)
(kal-ol-ó), fn. tt. kalló-t. 1) Mesterember, ki kall, különösen, ki a gyapjú, és szőr szöveteket finomítja. 2) Műhely, melyben kallanak, vagyis malomféle készület, melyben víz által hajtott kerekek segedelmével történik a kallás. Kallóba küldeni a posztót, szűrt. Posztósok, csapók kallója.

*KALLÓ (2)
(kar-ló) fn. tt. kallót. Az aratók karját védő, vászonból készült ujj. (Csikkszéki szó.)

*KÁLLÓ
falu Borsod megyében; NAGY~, mváros, KIS~, falu Szabolcs megyében; helyr. az általános szabály ellenére (legalább a szabolcsi szokás szerént): Kálló-ba, ~ban, ~ból.

*KÁLLÓCZ
falu Pozsony megyében; helyr. Kálócz-on, ~ra, ~ról.

*KALLÓDIK
(kal-ol-ó-od-ik), belsz. m. kallód-tam, ~tál, ~ott. 1) Kalló által tömődik, csinosodik. Kallódik a gubanczos posztó, szűr. 2) Lassanként elkopik, elfogy, veszendőbe megy. Viselés által kallódik a ruha.

*KALLÓFÖLD
(kalló-föld) ösz. fn. Finom agyagföld, melyet a kallósok használnak, hogy a posztószövet zsirját kivegyék. (Argilla fullonum.)

*KALLÓGÉP
(kalló-gép) ösz. fn. Gépkészület a kallózás gyorsabb és egyarányúbb eszközlésére. V. ö. KALLÓMALOM.

*KALLÓGYÁR
(kalló-gyár); l. KALLÓHÁZ.

*KALLÓHÁZ
(kalló-ház) ösz. fn. Ház, illetőtöleg gyári épület, melyben posztót, szűrt stb. kallanak.

*KALLÓHULLADÉK
(kalló-hulladék) ösz. fn. szőr- vagy gyapjuszálacskák, melyek az illető szövetből kallózás alatt elhullanak.

*KALLÓKÓTIS (kalló-kótis)
ösz. fn. Kótisok, nagy kalapácsforma ütőeszközök a kallóban, melyek a készítendő anyagot sulykolják, s kelmévé képezik, kisímitják.

*KALLÓKÖLYÜ
(kalló-kölyü) ösz. fn. l. KALLÓKÓTIS.

*KALLÓMALOM
(kalló-malom) ösz. fn. Malomféle gépszerkezet, melynek víz által hajtott kereke a vele összeütköző kótisokat v. kalapácsokat mozgásba hozza, és fölemeli, hogy aláesvén az anyagot ütögessék, és kelmévé képezzék.

*KALLÓMESTER
(kalló-mester) ösz. fn. Mester, ki a kallói munkálkodásra felügyel, s azt igazgatja.

*KALLÓRÁJA
(kalló-rája) ösz. fn. A ráják neméhez tartozó tüskés tengeri halfaj. (Raja fullonica.)

*KALLOS
falu Szala megyében; helyr. Kallos-on, ~ra, ~ról.

*KALLÓS
(kal-ol-ó-os) fn. tt. kallós-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kinek kallómalma van. A kallóssal szerződni. Kallóshoz adni a posztót.

*KÁLLÓ-SEMJÉN
falu Szabolcs-megyében; helyr. Semjén-be, ~ben, ~ből.

*KALLÓSULYOK
(kalló-sulyok) ösz. fn. l. KALLÓKÓTIS.

*KALLÓTÁBLA
(kalló-tábla) ösz. fn. A kalaposok táblája, melyen a nemezt gyurják, gyömöszölik, sodorják.

*KALLÓTÁNCZ
(kalló-táncz) ösz. fn. Kallókerék módjára keringő német táncz.

*KALLÓTEKNŐ
(kalló-teknő) ösz. fn. Fateknő, vagy válu a kallómalomban, melyben a kelméket kótisokkal ütögetik.

*KALLOTT
(kal-ol-ott) mn. tt. kallott-at. 1) Amit kallóban készítettek, kisimítottak. Kallott szűrposztó. 2) Átv. ért. kopott, viselt. Kallott, elkallott ruha. 3) Heves megyében: kallott disznó, am. ártány, melyet megnőtt korában heréltek ki, mintegy elkopott, elviselt kan.

*KALLÓÜST
(kalló üst) ösz. fn. A kalaposok réz üstje, melybe a nemezt belemártogatják, mielőtt a kallótáblán gyúrnák, gyömöszölnék.

*KALLÓZ
(kal-ól-óz) áth. m. kallóz-tam, ~tál, ~ott: l. KALL.

*KALLÓZÁS
(kal-ol-ó-oz-ás) fn. tt. kallózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, l. KALLÁS.

*KALLYÁN
erdélyi falu Kolos-megyében; helyr. Kallyán-ba, ~ban, ~ból.

*KALLYAVA
falu Szepes-megyében; helyr. Kallyavá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLMÁN
férfi kn. tt. Kálmán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Colomannus. Könyves Kálmán, magyarok királya. Eredeti magyar név, mely más népeknél elé nem fordúl. Talán Kármán vagy Kermán persa tartomány- avagy várostól, még az ős időben vette eredetét. Innen kálmán-körte néhutt: kármánkörte.

*KÁLMÁNCSA
falu Somogy- és puszta Szalamegyében; helyr. Kálmáncsá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLMÁND
falu Szathmár-megyében; helyr. Kálmánd-on, ~ra, ~ról.

*KÁLMÁNFÖLDE
puszta Abaúj-megyében; helyr. Kálmánföldé-n, ~re, ~ről.

*KALMÁR
fn. tt. kalmár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Közönségesen a német Kramer szóból származtatják; néhutt a köznépnél: kalamár, a Levelestárban is), a Carthausi névtelennél: kalomár, palóczosan: kómár (mint szalma = szóma), innen kómáros szilva am. kalmáros szilva; ('kramen' Heyse szerint vagy hangutánzó gyökből eredett, vagy a latin comparare, olaszul comprare, szóból módosult). Ha saját nyelvünkből szabad volna elemezni - mint más nyelvekben szokás - a legtisztább törzs kalam volna, mely többek közt meg van kalamol szóban is, mely am. jár-kel; tehát kalamár vagy kalmár, annyi volna, mint járó-kelő. 1) Személy, ki különféle, vagy bizonyos nemü árukkal üzérkedik, iparczikkeket, vagy termesztményeket bevásárol, meg elad. Tengeri, szárazföldi kalmár. A gabonával, borral, barmokkal üzérkedőt inkább kereskedőnek mondják. 2) Szorosb ért. boltos, kereskedő, milyenek, fűszeres kalmár, ki fűszerekkel, s különféle száraz, hideg eleséggel, stb. üzérkedik; rőfös kalmár, ki posztót, vásznat, gyolcsot, stb. árul; ékszeres kalmár, edényes kalmár. stb. Egyébiránt ezek is, ha üzleteiket nagyban folytatják, inkább kereskedő czimmel élnek, kik pedig kicsinyben üzik e kereskedést: szatócsok. Nem szokott a kalmár otthonn gazdagodni. (Km.). Nem mind bors, amit a kalmár ebe hullat. (Km.). A finnben kalu am. holmi, árú, ettől: kaluna = kereskedő; ahonnan némelyek kalmár-t is holměból származtatják.

*KALMÁRÁRU
(kalmár-áru) ösz. fn. Áruk, melyeket a kalmárok bevásárolni s árulni szoktak.

*KALMÁRBOLT
(kalmár-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben a kalmár eladni való áruit kirakja.

*KALMÁREGYESÜLET, KALMÁREGYLET
(kalmáregyesület, v. egylet) ösz. fn. Bizonyos vidéken vagy városban üzérkedő kalmárok társulata.

*KALMÁRHAJÓ
(kalmar-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen kalmárárukat szállítanak. Tengeri kalmárhajó.

*KALMÁRHÁZ (1) (kalmárház)
ösz. fn. 1) Ház, melyben kalmárságot üznek. 2) Valamely nevezetesb kalmárnak kereskedése. Első kalmárházakkal összeköttetésben lenni.

*KALMÁRHÁZ (2)
puszta Pozsony megyében; helyr. kalmárház-on, ~ra, ~ról.

*KALMÁRI
(kal-om-ár-i) mn. tt. kal-mási-t, tb. ~ak. Kalmárt, mint olyat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kalmári üzérkedés. Kalmári kiadások, bevételek, számadások, árjegyzékek.

*KALMÁRINAS
(kalmár-inas) ösz. fn. Gyermek vagy ifju, ki a kalmárságot gyakorlatilag tanulja.

*KALMÁRJEL
(kalmár-jel), ösz. fn. Kalmárságot vagy kalmárkodást jelentő tárgy: vagy pedig kereskedési árukon s azok takaróin használtatni szokott jegy.

*KALMÁRJOG
(kalmár-jog), ösz. fn. 1) Jog, melynél fogva valakinek szabad kalmárságot üznie. 2) Azon törvények és rendeletek öszvege, melyek a kalmárságra vonatkoznak, s melyekhez a kalmárok kötelesek magukat tartani.

*KALMÁRKODÁS
(kal-om-ár-kod-ás) fn. tt. kalmárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Üzérkedés, melyet, valaki mint kalmár űz, gyakorol.

*KALMÁRKODIK
(kal-om-ár-kod-ik) k. m. kalmárkod-tam, ~tál, ~ott. Kalmári üzletet, kereskedést gyakorol, kalmári minőségben működik.

*KALMÁRKÖNYV
(kalmár-könyv), ösz. fn. A kalmárnak számadó könyve, melybe a bevételeket, és kiadásokat az időnek pontos megjegyzése mellett beirja.

*KALMÁRLEGÉNY
(kalmár-legény), ösz. fn. A kalmári üzletbe, különösen az áruk eladásának módjába beavatott személy, ki a kalmárboltban segédképen müködik. Az illetőknél kedvesebben hangzik a (bolt)-segéd nevezet.

*KALMÁRLEVÉL
(kalmár-levél), ösz. fn. 1) Oklevél, valamely kalmári szerződésről. 2) Levél, mely kalmári ügyeket illet, kereskedési tudósitásokat foglal magában.

*KALMÁRMÉRTÉK
(kalmár-mérték) ösz. fn. Mérték, vagyis mérleg-féle eszköz, készület, melylyel a kalmár árukat mérik.

*KALMÁROS
(kalmár-os) mn. tt. kalmáros-t v. ~at, tb. ~ak. Kalmárok szokásával egyező, t. i. a nyerészkedésre nézve. Kalmáros alkudozás. Kalmáros (kómáros) szilva a palóczoknál: fonnyadt, érés előtt lehulló szilva.

*KALMÁROSAN
(kalmár-os-an) ih. Kalmárok módja, szokása szerént. A nyereséget kalmárosan számítani.

*KALMÁRSÁG
(kal-om-ár-ság) fn. tt. kalmárság-ot, harm. szr. ~a. 1) Kalmári üzlet, kalmári életmód. Kalmárságot tanulni, űzni, gyakorolni. 2) Mint gyűnév jelenti bizonyos városban, vagy vidéken lakó kalmárok személyzetét.

*KALMÁRTANÁCS
(kalmár-tanács) ösz. fn. A kalmárok testületének választmányi tagokból álló tanácsa, mely a kalmári közügyekről intézkedik.

*KALMÁR-TINTA-FÉREG
ösz. fn. Tengerféreg, mely ha ellenséget közeledni lát, tintafeketeségű nedvet bocsát ki, melylyel a vizet zavarossá teszi, s magát az ellenség elől elrejti.

*KALMÁRÜZLET
(kalmár-üzlet) ösz. fn. Kalmári adásvevés, kalmárság (az 1) értelemben).

*KÁLMOS
fn. tt. Kálmos-t, tb. ~ok. A hathímesek seregéből való növény, melynek virágai koczkásan ülnek egy buzogányforma hengeres torzsán (Acorus.)

*KÁLMOS-GYOKÉR
ösz. fn. A kálmos nevü növény gyógyerejű gyökere.

*KALNA
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kalná-n, ~ra, ~ról.

*KÁLNA
NAGY~, KIS~, falvak Bars megyében; helyr. Kálná-n, ~ra, ~ról.

*KÁLNA-BORFŐ
falu Hont megyében; helyr. Borfő-n, ~re, ~ről.

*KÁLNA-ROSZTOKA
falu Zemplén megyében; helyr. Rosztoká-n, ~ra, ~ról.

*KALNÁS
falu Sáros megyében, helyr. Kalnás-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNICZ
falu Trencsén megyében; áll két részből, melyek: Breznó- és Rozson-Kálnicz; helyr. Kálnicz-on, ~ra, ~ról.

*KALNIK
falu Beregh megyében; helyr. Kalnik-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNIK
falu Kőrös megyében; hely. Kálnik-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNÓ
falu Nógrád megyében; helyr. Kálnó-n, ~ra, ~ról.

*KÁLNÓ-GARÁB
falu Nógrád megyében; helyr. Garáb-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNOK
falu Mosony megyében, és Erdélyben Sepsi székben; helyr. Kálnok-on, ~ra, ~ról.

*KALOBÁL
(kalob-ál) önh. és áth. m. kalobál-t. Kalapács- vagy sulyokforma eszközzel üt, kopogtat, pl. a lovas katonáknál kótiskákkal valamely darab deszkán jeladás végett kopogtat. Hangutánzó s egyezik a német klopfen szóval. V. ö. KALAPÁL.

*KALOCSA
mv. Pest, illetőleg Solt-megyében, és falu Erdélyben Doboka megyében; helyr. Kalocsá-n, ~ra, ~ról.

*KALÓCSA
(kal-ó-csa) fn. tt. kalócsá-t. Rakonczaforma eszköz, melyen házzsindelyezéskor a felhordott zsindelyeket tartják az ácsok. Székely szó.

*KALOCSOLÓDIK
(kal-ocs-ol-ó-d-ik) belsz. Ágai, szárai összevissza egymásba tekerődnek. A kulcsolódik ige változata. Székely szó.

*KÁLÓCZA
fn. tt. Kálóczát. Szerémségi város a péterváradi határőri kerületben (Carlovitz). Helyr. Kálóczá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLÓCZAI
mn. tt. kálóczai-t, tb. ~ak. Kálóczára való, onnan származó, ott termett. Kálóczai borok, szilvapálinka.

*KÁLÓCZFA
helységek Szala megyében; helyr. Kálóczfá-n, ~ra, ~ról.

*KALODA
(kal-o-da) fn. tt. kalodá-t. Általán am. faeszköz, melylyel valamit leszorítanak, hogy helyéből ne mozdulhasson; különösen 1) A falusi birák házai előtt egykori büntető eszköz, vagyis fa alkotmány, mely úgy volt elkészítve, hogy a rajta levő lyukakba a lábakat s néhutt a kezeket is bele lehessen szorítani. A kalodának egy más neme, melybe a nyakat és kezeket szorítják, kézi vagy nyakkalodá-nak mondatik, némely vidékeken pedig hegedű-nek. Ezt akkor használják, midőn a bűnösöket valahová elszállítják, vagy elhajtják. Kalodába zárni a bűnöst. A falu kalodáját nem szabják egy ember lábához (km.) A Góry-codexben kalada. "Addég a bínnek kaladájából ki nem mégy, míg nem mennél kissebb elvett jószágról eleget téssz." 2) A ház födelét, vagy asztagok, kazalok tetejét szorító kettős fa. Mind ezektől különbözik a pelengár v. perenge. Némelyek azt vélik, hogy a latin claudo-tól származott volna; de ez a latinban magánosan áll, a nélkül, hogy hasonhangú főnevet alkotna. Jobban egyezik vele a héber galúth (fogság), a persi kalidan (carcer. Beregszászi). V. ö. KALAFA.

*KALODÁZ
(kal-o-da-az) th. m. kalodáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kalodába zárassal büntet.

*KALOKÁNY
fn. tt. kalokány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Tavakban nőni szokott szurós fű neme; máskép, kolokány, karlokány.

*KALONDA
falu, KIS~, puszta Nógrád megyében; helyr. Kalondá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLONGA
puszta Szabolcs-megyében; helyr. Kálongá-n, ~ra, ~ról.

*KALONGYA, KALONGYÁL
l. KALANGYA, KALANGYÁL.

*KÁLOSA
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Gömörmegyében; helyr. Kálosá-n, ~ra, ~ról.

*KALOTA
falu Bihar megyében; NAGY~, erdélyi falu Kolos m.; helyr. Kalotá-n, ~ra, ~ról.

*KALOTAFA
(kalota-fa) ösz. fn. l. DUDAFÜRT.

*KALOTA-SZENTKIRÁLY
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Szentkirály-on, ~ra, ~ról.

*KALOTA-ÚJFALU
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Újfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KALOTYA
(kal-ol-ta azaz kallott?) fn. tt. kalotyát. Négy nyüstös forma vászon a székelyeknél, mintha kallották volna.

*KALÓZ
(kal-ó-oz) fn. és nm. Gyöke kal, s rokon a kaland, kalaúz, kalézol szókkal. Jelent általán oly személyt, ki ideoda bolyong, csavarog, csatangol; különösen tengeri rablót, ki a tengeren bolyongva az utasok különösen kereskedőhajók után leselkedik, s azokat kifosztogatja.

*KÁLOZ
mváros Fejér megyében; helyr. Káloz-on, ~ra, ~ról.

*KÁLOZD
puszta Fejér megyében; helyr. Kálozd-on, ~ra, ~ról.

*KALÓZÉLETMÓD
(kalóz-élet-mód) ösz fn. Kalózkodásból élés.

*KALÓZFŐNÖK
(kalóz-főnök) ösz. fn. Kalózok feje, vezére.

*KALOZHAJÓ
(kalóz-hajó) ösz. fn. Kisebbféle tengeri hajó, vagy bárka, melyen a kalózok az utazó kalmárhajók után leselkednek.

*KALÓZKODÁS
(kal-ó-oz-kod-ás) fn. tt. kalózkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rabló élotmód a tengeren, milyet az úgynevezett kalózok gyakorolnak. V. ö. KALÓZ.

*KALÓZKODIK
(kal-ó-oz-kod-ik) k. m. kalózkod-tam, ~tál, ~ott. Kalózok módjára tengeri rablást űz, gyakorol.

*KALÓZLÁS
(kal-ó-oz-ol-ás), fn. tt. kalózlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tétova bolygás, csatangolás. 2) Tengeri rablás.

*KALÓZOL
(kal-ó-oz-ol) önh. m. kalózol-t. 1) l. KALÉZOL. 2) Kalóz áletet űz, gyakorol, kalózkodik.

*KALÓZOLÁS
l. KALÓZLÁS.

*KALÓZVEZÉR
(kalóz-vezár) l. KALÓZFŐNÖK.

*KALPAG
(kal-ap-ag, eléjön a török nyelvben is: kalpak =süveg); fn. tt. kalpag-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke egy a kalap szóéval. Prémes bőrből álló karimátlan föveg, melynek tetejét rövidebb vagy hosszabb leffentyű képezi. Nyuszt-, nyest-, medvebőr kalpag. Vitézkötéses, tollas kalpag. A magyar nemzeti öltözethez tartozó díszföveg.

*KALPAGOS
(kal-ap-ag-os) mn. tt. kalpagos-t v. ~at, tb. ~ak. Kalpag nevü föveget viselő. Kalpagos királyi testőrök. Kalpagos vitézek, urak.

*KALSA
falu Abauj megyében; helyr. Kalsá-n, ~ra, ~ról.

*KALUGYER
falu Bihar megyében; helyr. Kalugyer-be, ~ben, ~ből.

*KALUZSA
falu Ungh megyében; helyr. Kaluszá-n, ~ra, ~ról.

*KALVINISTA
(latinos alkotásu szó) fn. tt. kálvinistát. Köz népi nyelven am. keresztény felekezetű, ki Krisztus urunk hitét Calvin János tana szerént vallja, és követi. Használtatik melléknevül is, midőn tulajdonságot jelent p. o. Kálvinista varjú, mely hussal él, különböztetésül a pápista varjútól, mely gabonát eszik. Kálvinista répa, (máskép fanos répa, koszmacska, vaka,) minthogy ezt csak disznóhussal szokták enni, nem bőjti főzelékül használni. A vallási villongások idejében gúnyosan, vagy tréfásan keletkeztek ezek: Kálvinista szentség, azaz boros kulacs; Kálvinista sajt, azaz préselt hurka disznóbürkéből, és szalonnából. Némely vidékeken: Kálomista, vagy röviden: Káló.

*KÁLVINISTÁS
(kalvinista-as), mn. tt. kálvinistás-t, v. ~at, tb. ~ak. Kálvinisták módja, szokása szerént való. Kálvinistás templomi ének. Némely szók vagy betük kálvinistás kiejtése.

*KÁLVINISTASÁG
(kálvinista-ság) fn. tt. kálvinistaság-ot, harm. szr. ~a. Gyünév, am. a kálvinista hitvallást követők testülete, gyülekezete, szélesb vagy tágasb értelemben.

*KALYÁN
l. KALLYÁN.

*KÁLYHA
fn. tt. kályhát. Egy a német Kachel szóval, de ez csak kályhacserepet jelent. Cserépből rakott kemencze. Zöld, fehér kályha. Gömbölyö, négyszögü kályha. Igy nevezik magyarul az öntött vasból, vagy vas lemezből készített kemenczét is. V. ö. KEMENCZE és KAHOLY.

*KÁLYHACSERÉP
(kályha-cserép) ösz. fn. Agyagföldből égetett, s kályhának való cserép. Mázos, fehér, lapos, öblös kályhacserepek.

*KÁLYHACSŐ
(kályha-cső), ösz. fn. A kályhába alkalmazott cserép vagy lemezcső, melyen a füst kimegy, mely leginkább a vaskályháknál van szokásban, melyek kéménynyel összeköttetésben nincsenek.

*KÁLYHAELLENZŐ
l. KÁLYHAERNYŐ.

*KÁLYHAERNYŐ
(kályha-ernyő), ösz. fn. Vászon- vagy spanyolfal, melyet télen a kályha elé tesznek a hirtelen vagy forró meleg akadályozása végett, vagy hogy a közellévő bútorokban kár ne történjék.

*KÁLYHAFŰTŐ
(kályha-fűtő) ösz. fn. Szolga, ki kályhákat fűt.

*KÁLYHALEMEZ
(kályha-lemez), ösz. fn. 1) Vas lemez, melyből kályhákat készitenek. 2) Vas tábla, melylyel a kályha száját beteszik.

*KÁLYHALYUK
(kályha-lyuk), ösz. fn. Nyilás a kémény alatt, vagyis kisded üreg a kályha szája előtt, honnan a kályhát fűteni szokták. Kályhalyukba bújni. Kéményből a kályhalyukba esni. Különbözik: kályhaszáj.

*KÁLYHANYAK
(kályha-nyak) ösz. fn. A két fokozatu kályhának felső és karcsubb része, mely a kályhaváll fölött áll.

*KÁLYHAOLDAL
(kályha-oldal) ösz. fn. A kályhának fali része, mely adja tulajdonképen befűtéskor a meleget.

*KÁLYHAPÁRKÁNY
(kályha-párkány) ösz. fn. A kályhának alsó vagy felső részén kiálló széle.

*KÁLYHARÁCS
(kályha-rács), ösz. fn. Vasból csinált rács, vagy rostélyféle készület a cserépkályha belső fenekén, nehogy a behányt fadarabok a kályha oldalát kidöntsék.

*KÁLYHARAKÓ
(kályha-rakó) ösz. fn. Személy, különösen gerencsér, ki cseréptáblákból álló kályhákat állít össze.

*KÁLYHASZÁJ
(kályha-száj) ösz. fn. Nyilás, vagy lyuk a kályhán, hol a tüzelőt berakják. Bedugni a kályhaszájat.

*KÁLYHATETŐ
(kályha-tető) ösz. fn. A kályhának legfelsőbb része.

*KÁLYHAVÁLL
(kályha-váll), ösz. fn. Kiálló pártázat, vagy karima a kályha kerületén. A kályhavállon almát sütni.

*KALYIBA
l. KALIBA.

*KAM (1)
elvont gyök. Rokon gam gyökkel. Jelent általán görbeséget, vagy meghajlást kamuti, kamasz, kamó, kampó, kancsal (kamcsal), kancsó (kamcsó) stb. szókban. Különösebben pótlékot vagyis tőkepénzért kikötött kárpótlást, bért, kamat szóban. Eléfordut Kamocsa, Kamond helynevekben is.

*KAM (2)
fn. tt. kamot. A székelyeknél Kríza J. szerént am. kan. Eredj, rekeszd bé a kamot. Kiherélték a kamokat. Hihetőleg innen származik: kamatyol.

*KÁM (1)
(ka-am), elvont törzsök, melyből kámpol, kámpicsorodik, kámva szók erednek, s jelent görbeséget, félrecsavarodást. Meg van a Kámon, Kámorvár stb. helynevekben is.

*KÁM (2)
falu Vas vármegyében. Hiába Kámba a bucsúra, ahol pap nincs. (Km.) Helyr. Kám-ba, ~ban, ~ból.

*KÁMA
fn. tt. kámát. Kagylófaj, hosszukás és elül tompa tekenővel. (Chama calyculata L.)

*KÁMAHÁZA
falu Szala megyében; helyr. Kámaházá-n, ~ra, ~ról.

*KAMÁND
falu Torontál megyében; helyr. Kamánd-on, ~ra, ~ról.

*KAMÁNFALVA
helység Nyitra megyében; helyr. Kamánfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KAMÁNHÁZA
puszta Szala megyében; helyr. Kamánházá-n, ~ra, ~ról.

*KAMARA
(V. ö. KAM gyök), fn. tt. kamarát. Megegyezik vele a latin camera, német Kammer, cseh, lengyel komora, svéd kamar, kammara, olasz kamera, franczia chambre, angol chamber, hellén camara (bolt), török kamara (hajón), persa kamar (bolt stb.). 1) Falakkal kerített osztály a házban, mely a szobától csak annyiban különbözik, hogy kályha vagy kemencze nincs benne, s éjjeli hálásra vagy holmi eszközök, vagy eleség tartására, használtatik. Lisztes, tejes kamara. Ételes kamara. Háló kamara. 2) Átv. ért a szivnek üregei. A szivnek két kamarája van. 3) Átv. ért. országos, vagy fejedelmi hatóság, mely több személyekből, u. m. elnökből, tanácsosokból, alsóbb tisztekből, szolgákból áll, s az ország, vagy fejedelem jövedelmeire, kincseire felügyel. Császári kir. kamara. Kamara elnöke, másod elnöke. Kamara jövedelnei. Máskép: Kincstár. 4) A vadászok nyelvén a tilalmazott vadastér középpontján levő kör, hol a hajtóvadászat nincs megengedve (Bérczy Károly).

*KAMARAELNÖK
(kamara-elnök) ösz. fn. Az országos vagy fejedelmi kamara, azaz kincstár elnöke.

*KAMARAHIVATAL
(kamara-hivatal), össz. fn. Hivatal, mely az álladalom, vagy fejedelem jövedelmeit kezeli, a kincstári jószágokat igazgatja.

*KAMARAI
(kamara-i), mn. tt. kamarai-t, tb. ~ak. Kamarát illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kamarai jószágok, jövedelmek. Kamarai igazgatás. Kamarai tisztek, szolgák.

*KAMARAJÓSZÁG
(kamara-jószág) ösz. fn. Szélesebb értelemben az álladalmat, különösebben fejedelem személyét illető álladalmi javak és azok jövedelmei, a fejedelmi udvar tartására s általában az államköltségek némi fedezésére. Különbözik Magyarországon a koronajószág.

*KAMARÁS (1)
(kamara-as), fn. tt. kamarás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) A fejedelmi udvaroknál, főrangu hivatalnok, ki a fejedelmi teremekben az uralkodó személye körül szolgál. 2) Személy, ki ezen rangnak czimével a fejedelem által fölékesíttetett.

*KAMARÁS (2)
NAGY~, falu, ALMÁS~, puszta Arad, KIS~, puszta Csanád megyében; PUSZTA~, VAJDA~ falvak Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Kamarás-on, ~ra, ~ról.

*KAMARÁS-APRÓD
ösz. f. Apród, vagy is fiatal nemes, ki a fejedelem személye körül szolgál, s rangra nézve a kamarás után áll.

*KAMARÁSKULCS
(kamarás-kulcs) ösz. fn. Aranykulcs, melyet a fejedelmi kamarások rangczímerül kapnak és viselnek.

*KAMARASZÉK
(kamara-szék); Árnyékszék. "Az kamoraszéket mentűl inkább izgatják, attól inkább büdösb." Karády Pál névtelene a XVI. századból (Toldy F.).

*KAMARATANÁCSOS
(kamara-tanácsos) ösz. fn. Fejedelmi tanácsos, ki a kamarai hatóságnál ülnöki ranggal bir.

*KAMARATISZT
(kamara-tiszt) ösz. fn. 1) A kamarai hatóságnál szolgáló kormánytiszt. 2) Személy, ki a kamarajószágok igazgatásánál hivatalkodik, péld. tiszttartó, számtartó, ispán stb.

*KAMASZ
(kam-asz) fő- és mn. tt. kamasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mondják oly ifjuról, ki idomtalanul nőtt fel, ki tunyán áll, vagy jár, ki felnőtt korában is együgyüséget, butaságot árul el. Vén kamasz. Haszontalan kamaszok. Nagy kamasz.

*KAMASZKODÁS
(kam-asz-kod-ás) fn. tt. kamaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kamasz magaviselet.

*KAMASZKODIK
(kam-asz-kod-ik) k. m. kamaszkod-tam, ~tál, ~ott. Kamasz módon viseli magát. V. ö. KAMASZ.

*KAMASZUL
(kam-asz-ul), ih. Kamaszok módjára, szokása szerént; bután, idomtalanul, tunyán meggörbedve. Kamaszul állani, járni, cselekedni.

*KAMAT
(kam-at), fn. tt. kanat-ot, harm. szr. ~ja. 1) Azon bér, melyet valaki a kölcsön vett pénzért az illető tulajdonosnak fizet. Törvényes, törvénytelen kamat. Kamatra venni föl pénzt. A kamatokat pontosan fizetni. Kamatok kamatja, oly intézeteknél, melyek az évi (v. félévi) kamatot tőkésítvén, a következő évben (vagy félévben) már ettől is kamatot számítanak, például takarékpénztáraknál. 2) Széles ért. azon jövedelem, melyet bizonyos birtok, péld. ház, kocsma, mészárszék, föld, rét, szőlő stb. behoz, melynek alapjául a megfelelő pénzbeli érték szokott szolgálni. Ezen ház nyolcz forint száztóli kamatot hoz.

*KAMATCZÓK
(kamat-czók) ösz. fn. A kamatív végére nyomtatott utalvány, melynél fogva, ha a kamatszelvények elfogynak, uj kamatív adatik. A fő kötelezvény birtokosának kényelmére szolgáló intézkedés, hogy t. i. a kamatív (kamatszelvények) elfogyásával ne kelljen magát a kötelezvényt mutatni elé.

*KAMATHÁTRALÉK
(kamat-hátralék) ösz. fn. A lejárt kamatnak vagy kamatoknak még meg nem fizetett része.

*KAMATÍV
(kamat-ív) ösz. fn. Iv, melyen a tőkepénzeknek megfelelő időszakonkénti, p. o. félévenkénti kamatok följegyezvék. T. i. az egyes (pl. félévi) jegyeket a kamat fölvétele végett időszakonként levágják. V. ö. KAMATJEGY.

*KAMATJÁRADÉK
(kamat-járadék) ösz. fn. Jövedelem, melyet valaki a befolyó kamatból húz.

*KAMATJEGY
(kamat-jegy) ösz. fn. A kamatívből kivágott egy-egy szelet, melyért az illető hitelezőnek vagy részvényesnek járó kamat a maga idején kiadatik. V. ö. KAMATÍV.

*KAMATLÁB
(kamat-láb) ösz. fn. Bizonyos meghatározott százalék valamely kölcsönpénzügylettől, pl. száz forinttól négy, öt, hat, tíz frt. stb. évenként.

*KAMATLEVELKE
(kamat-levelke) ösz. fn. l. KAMATJEGY.

*KAMATOL
(kam-at-ol) áth. m. kamatol-t, l. KAMATOZ.

*KAMATOLÁS
(kam-at-ol-ás) fn. tt. kamatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. KAMATOZÁS.

*KAMATOS
(kam-at-os) mn. tt. kamatos-t, v. ~at, többes: ~ak. 1) Ami bizonyos kamatot hoz, kamatra kiadott, kölcsönözött. 2) Kamat fejében kölcsön vett. A kamatos pénz egy tálból eszik emberrel (km.), azaz naponként fogyaszt.

*KAMATOSTUL
(kam-at-os-t-ul) ih. Kamattal együttvéve. A kölcsönvett pénzt kamatostul visszafizetni.

*KAMATOZ
(kam-at-oz) önh. m. kamatoz-tam, ~tál, ~ott; parancs. ~z. Kamatot hoz. Tőkepénze száztól hatot kamatoz.

*KAMATOZÁS
(kam-at-oz-ás) fn. tt. kamatozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tőkepénznek, vagy tőkepénzt érő akármely birtoknak azon állapota, melyben kamatot hoz.

*KAMATOZÓ
(kam-at-oz-ó) mn. kamatozó -t. Ami kamatot hoz. Száztól ötöt kamatozó tőkepénz.

*KAMATSZELVÉNY
(kamat-szelvény) l. KAMATJEGY.

*KAMATYOL
(kam~ v. kan-aty-ol) önh. m. kamatyol-t. Nővel közösül, mintegy kanoz. A székelyeknél kam am. kan. Aljas kifejezés.

*KAMBORZ
(kam-borz) ösz. fn. A savarok neméhez tartozó növényfaj, melynek szára tövön szétágazik, levelei árformák, húsosak, tövishegyüek; csészéi a levelek tövén kerek hasábúk, virágzás után széles karimájúk. Máskép: szükségfű. (Salsola kali.)

*KAMFARU
(kam-faru) össz. mn. Székely és tiszavidéki tájszó, s oly lóról mondják, melynek fara hirtelen lecsappan; csapott faru. E szóban a kam horgas meghajlást jelent. A kiejtésben az m az f előtt néha n-nek hallatszik. Származhatik kan főnévtől is, amennyiben ennek is hirtelen csappanó fara van.

*KÁMFOR
fn. tt. kámfor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Keleti cserjenövény mézgája, melynek igen erős szaga s hathatós gyógyereje van, az arab-persa káfúr szótól, maláji nyelven: kápúr, hindostánul: kápura, szanszkritul: karpúra; a héber nyelvben kopher am. szurok. Újlatinul: camphora, francziául: camphre, németül: Kampher v. Kampfer stb.

*KÁMFORBABÉR
(kámfor-babér) ösz. fn. Keletindiában tenyésző s a babérok neme alá tartozó növényfaj, melynek mézgájából készítik a kámfor név alatt ismeretes gyógyerejű szert.

*KÁMFORGŐZ
(kámfor-gőz) ösz. fn. A kámfornak erős szagú gőze.

*KÁMFOROS
(kámfor-os) mn. tt. kámforos-t, v. ~at, tb. ~ak. Kámforral elegyített, készített. Kámforos pálinkával kenegetni a megrándult lábat.

*KÁMFOROZ
(kámfor-oz) áth. m. kámforoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kámforral vegyít, kever; vagy ken.

*KÁMFOROZÁS
(kámfor-oz-ás) fn. tt. kámforozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, Cselekvés, midőn valamit kámforoznak. V. ö. KÁMFOROZ.

*KÁMFORSZESZ
(kámfor-szesz) ösz. fn. Kámforból készitett szesz.

*KAMM
elvont törzsök, melyből kammog, s közvetőleg kammogás, kammogó származékok erednek. Gyöke a görbeséget, vagy görbedést jelentő ka, kam.

*KAMMOG
(kamm-og) önh. és gyak. m. kammog-tam, ~tál, ~ott. Tunyán, lassan, fejét hajtogatva, legörbesztve ballag, mint a ház körül vagy mezőn mélázó komondorok, kuvaszok, sunnyogó rókák, farkasok szoktak. Máskép: czammog.

*KAMMOGÁS
(kamm-og-ás) fn. tt. kammogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Meggörbedő nyakkal, sunnyogó, lassu járás, czammogás.

*KAMMOGÓ
(kamm-og-ó) mn. tt. kammogó-t. Görbedező nyakkal, lassan, tunyán, sunnyogva járó, ballagó. Kammogó farkas, medve, komondor.

*KAMÓ
(kam-ó) fn. tt. kamó-t. Horgosan meghajló eszköz, máskép: gamó, kajmó, gajmó, kajma, kajmacs, kampó. Kamókra akgatni a dohányfüzéreket.

*KAMOCSA
falu Komárom megyében; helyr. Kamocsá-n, ~ra, ~ról.

*KAMÓCZA
(kam-ó-cza) fn. tt. kamóczát. Így neveztetik azon len, mely az első ecsetelésből lehullván ujra megecseteltetik, és ebből marad azután a szösz. Máskép lenkocs.

*KAMÓL
(kam-ó-ol) áth. m. kamól-t. Valamit kamóval forgat, sodor, teker, csavargat, péld. kötélverők a kötelet, gombkötők a zsinórt.

*KAMON
falu Vas megyében; helyr. Kamon-ba, ~ban, ~ból.

*KAMOND
puszta KIS~, NAGY~ falvak Veszprém megyében; helyr. Kamond-on, ~ra, ~ról.

*KAMORA
l. KAMARA.

*KAMÓZ
(kam-ó-oz) áth. m. kamóz-tam, ~tál, ~ott. l. GAMÓZ.

*KAMP
(kam-p) elvont törzsök, melyből kampó, kampós, kamp-ósodik származékok erednek.

*KÁMP
(ka-am-p), elvont törzsök; származékai: kámpicsorodik, kámporodik, és kámpol. Gyöke a görbeséget jelentő ka.

*KÁMPICS
(ka-am-p-ics) elvont törzsök, melyből a kámpicsorodik ige származik. Jelent nyelvficzamodást, midőn a nyelv valamely nehéz szó kiejtésében mintegy meggörbűl, rendes járásából kimozdúl.

*KÁMPICSORODIK
(ka-am-p-ics-or-od-ik) k. m. kámpicsorod-tam, ~tál, ~ott. A nyelve kificzamodik. V. ö. KÁMPICS. Oly nehéz kimondásu szó, hogy majd kikámpicsorodik bele a nyelvem. Csak népies nyelvben használható szó.

*KAMPÓ
(kam-p-ó) fn. tt. kampó-t. Horogalakú eszköz. Kampóval húzkálni az ágakat. Kampóra akasztott kannával meríteni a vizet. Kampóval húzni parázst a lábas alá. V. ö. KAMÓ.

*KAMPÓL
(kám-p-ó-ol) áth. m. kampól-t. Valamit kampóféle eszközzel öszveköt, p. ácsok a gerendákat.

*KÁMPOL
(kám-p-ol) áth. m. kámpol-t. Valakit kiöltött, fölfelé görbített nyelvvel gúnyol, csúfol. A csintalan gyermekek kámpolják egymást.

*KÁMPOLÓDÁS
(kám-p-ol-ó-od-ás) fn. tt. kámpolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiöltött nyelvvel való gúnyolódás csúfolódás.

*KÁMPOLÓDIK
(kám-p-ol-ó-od-ik) belsz. m. kámpolód-tam, ~tál, ~ott. Kiöltött nyelvvel gúnyolódik, csúfolódik.

*KÁMPOR
(kám-p-or) elvont törzsöke kámporodik, kámporodott szóknak, Jelentése: kampó módjára meghajlott, meggörbedt.

*KÁMPORODIK
(kám-p-or-od-ik) k. m. kámporod-tam, ~tál, ~ott. Túl a Dunán, nevezetesen Győr vidékén oly emberről mondják, ki beteges állapota miatt görnyedez, gornyadoz.

*KÁMPORODOTT
(kám-p-or-od-ott) mn. tt. kámporodott-at. Betegségben meggörnyedt, gornyadt. Átvitetik a beteges színre is. Jaj beh kámporodott színed van. Győrvármegyei tájszó.

*KAMPÓS
(kam-p-ó-os) mn. tt. kampós-t v. ~at, tb. ~a.k. 1) Kampóval ellátott. Kampós bot. Kampós rúd. 2) Kampóhoz hasonló hajlásu, görbeségü. Kampós orr. Máskép: horgas.

*KÁMPÚL
(kám-p-úl) önh. m. kámpúl-t. A szemek fényéről mondják, midőn megtörik s homályossá lesz. Használják néhutt kábúl értelemben is.

*KAMRA
l. KAMARA.

*KAMUKA
fn. tt. kamuká-t. Juhteve szőréből készült kelme, mely gyapju, selyem, vagy gyapot fonalakkal is van keverve. (Camelot.) Kamukából varrt szoknya, köntös. Néhutt a köznép nyelvén kamillót, régiesen: csemelet. Eléjön Beregszászi szerént s törők nyelvben is. Hindoglunál kumas am. kelme szövet (matičre, étoffe). Lehet 'pamuk' szó módosulata is.

*KAMUT v. KAMUTH
KIS~, NAGY~, puszták Békés megyében; helyr. Kamut-on, ~ra, ~ról.

*KAMUTI
(kam-ut-i) mn. tt. kamuti-t, tb. ~ak. Alattomos, alánéző, meghunnyászkodó ravasz. Gyöke a meggörbülést jelentő kam. Dunán túli tájszó.

*KÁMVA
l. KÁVA.

*KÁMVÁS
l. KÁVÁS.

*KÁMZSA
fn. tt. kámzsát. Rokonjai az arab kamiza, újlatin camisia, franczia camisole, chemise, szláv kamyzola, olasz kamisia, német Hemd, régi felső német hemmat, hemide stb. 1) Hosszu üng, melyet a misemondó pap magára vesz. 2) A palóczoknál am. vastag darócz ruha, milyet a kolduló szerzetesek, remeték viselnek. Kámzsába öltözni. Eldobni a kámzsát. 3) A szerzetes ruhának azon része, melyet a fejre lehet húzni, csuklya.

*KÁMZSÁS
(kámzsa-as) mn. tt. kámzsás-t v. ~at, tb. ~ak. Akinek vagy minek kámzsája van. Kámzsás pap, barát. Kámzsás ruha.

*KAN (1)
elvont gyöke kanaf, kartcsal, kandi, kantár stb. szóknak; értelme mint alakja, hasonló sőt azonos kam és kany (v. kony) gyökökével, t. i. görbeség.

*KAN (2)
fn. tt. kan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Csagataj nyelven, kaban am. kan disznó. (Abuska). Egyébiránt rokonokúl tekinthetők a hellén GENW, gennw, honnan gonenV (nemző), elavult latin: geno honnan genitor, továbbá : szanszkrit. dsan (nemző), honnan dsanasz (férj; főnök); melyek nyomán is tehát kan nemzőt jelent. A székelyeknél: kam, mely ismét a kamó, gamó szókhoz áll közelebb; és csak ugyan kamóz, gamóz azt is jelenti: kanoz, azaz nősténynyel párosúl. Itt ismét a hellén gamew jut eszünkbe, mely am. feleségül venni, és feleségül adni, nem különben gmoV, mely am. menyekző; házasság. S mind ezt szépen megfejtené a magyar gam v. kam gyök, ha úgy értelmezni akarnók és mernők. 1) Széles ért. az állatok himje, de nem általánosan használtatik. A négylábuak közől: kankutya, kanmacska, kannyúl, kandisznó; ritkán használtatik a kanőz. A madarak közől: kanpulykam kanrécze, kanveréb. Százesztendős kanverébnek hátul van a farka. (Km.). A régies kantyúk és kanlúd helyett ma köz szokásúak: kakas és gunár. Általán tréfás népies nyelven minden hímről mondható, péld. szereted-e a kancsukát? (Kétértelmü kérdés). 2) Szoros ért. a sertések hímje, a nőstény pedig eme, emse. Kanokat herélni. Kan agyara. Falu kanja. Néha a falu kanját is megölik, de csak válik más helyébe. (Km.). Vad kanokat vadászni. Dühös, mint a vad kan. 3) Tréfás népies nyelven am. a maga nemében kitünő, a többinél derekabb. Kan gyerek, legény. Kan krajczár, azaz ezüst értékü rézkrajczár, kan ganus stb. Égett bor kanja, azaz, java. A régi babonás korban kan ördögnek hívták a boszorkányok szeretőjét. 4) Köz nyelven jelent buja embert. V. ö. HÍM.

*KÁN
fn. tt. kán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) Némely ázsiai népek, különösen tatárok, mongolok fejedelme, főnöke, (nagy kán); a persa tartományok főnökei (satrapái) is neveztettek így (Wullers). Máskép: khán. Csagataj nyelven: kaan (Abuska), persául: khán, v. khakán. 2) l. KANNA.

*KANÁCS
puszta Tolna megyében; helyr. Kanács-on, ~ra, ~ról.

*KANAF
(kan-af) fn. tt. kanaf-ot. 1) Vászonrojt, vagy szélesb ért, rojt. 2) Átv. azon fonálalaku részek, vagy szálacskák, melyekből az állati, és növényi testek képződnek. Máskép: rost. Hasonló hozzá a latin cannabis (kender), mint rostos héju növény neve.

*KANAFÁJ
(kan-af-áj) ösz. fn. l. TÁTKANAF.

*KANAFOS
(kan-af-os) mn. tt, kanafos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Rojtos, rojtokra szakadozott. Kanafos vászon. 2) Mondják általán növényekről és állatok testeiről, mennyiben kanafjaik vannak. V. ö. KANAF.

*KANAK
falu Torontál megyében; helyr. Kanak-on, ~ra, ~ról.

*KANAKÚCZ
fn. tt. kanakúcz-ot. A bagoly nemü madarak legkisebb faja. (Strix passerina). Második alkatrésze egyezik a német Kautz szóval.

*KANÁL
tt. kanál-t v. kanal-at, tb. ~ak; l. KAZÁN.

*KANALAS (1)
mn. tt. kanalas-t, v. ~at, tb. ~ak. l. KALÁNOS.

*KANALAS (2)
(l. KALÁNOS), fn. tt. kanalas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pléhből vagy fából készült lyukacsos lemez, melybe a főzőkanalakat duggatják. Oly képzésü, mint: tálas, tálakat tartó polcz vagy szekrény.

*KANALAZ
l. KALÁNOZ.

*KANÁLDAD
(kanál-dad v. kal-án-dad) mn. tt. kanáldad-ot. Minek kanálhoz hasonló alakja van. Némely gémfajok kanáldad csőre. Kanáldad fülvájó.

*KANÁLFEJ
(kanál~ v. kalán-fej) ösz. fn. A kanálnak öblös vége, melylyel meregetni, kavargatni szoktak. Kerekded, hosszúkás, lapátforma kanálfej.

*KANÁLKA
(kanál-ka v. kal-án-ka) fn. tt. kanálká-t. Kis kalán, péld. melylyel a gyermekek esznek, vagy kávés kalán.

*KANÁLNYEL
(kanál-nyel) ösz. fn. A kanálnak szára, fogója. Sípos kanálnyel. Oly mohón evett, hogy a kanálnyelet is majd befalta.

*KANÁLOS
l. KALÁNOS.

*KANÁLOSGÉM
(kanálos-gém) ösz. fn. l. KALÁNOSGÉM.

*KANÁLOSRÉCZE
(kanálos-récze) ösz. fn. Vadréczefaj, melynek csőre kanálalakú. (Anas platyryncha. L.)

*KANÁLTARTÓ
(kanál-tartó) ösz. fn. l. KANALAS.

*KANAPÉ
fn. tt, kanapét. Franczia szó, középkori latinul: conopeum, a hellén konopeton után, mely (konops szótól) am. a legyek stb. eltávoztatása miatt függönyökkel ellátott ágy. Magyarosan: pamlag.

*KANÁRI
fn. tt. kanári-t, tb. ~k. A kanári szigeteken otthonos, nálunk csak kalitkákban tartogatott, a verebek neméhez tartozó ismeretes madárfaj, kanárimadár.

*KANÁRIFŰ
(kanári-fű) ösz. fn. A kanári szigeteken tenyésző, s Európába is átültetett növényfaj a polyvacsukkok neméből, mely a köleshez vagy lenmaghoz hasonló magokat terem, a kanárimadarak legkedvesb eledeléül szolgálókat. (Phalaris kanariensis. L.) Máskép: kanáriköles.

*KANÁRIKÖLES
(kanári-köles) ösz. fn. l. KANÁRIFŰ.

*KANÁRIMADÁR
(kanári-madár) ösz. fn. l. KANÁRI.

*KANÁRIPOFÓKA
(kanári-pofóka) ösz. fn. A pofókák neméhez tartozó növényfaj. (Dracocephalum canariense.) V. ö. POFÓKA.

*KANÁRIPOLYVACSUKK
(kanári-polvacsukk) ösz. fn. l. KANÁRIFŰ.

*KÁNAS
puszta Sáros megyében; helyr. Kanás-on, ~ra, ~ról.

*KANÁSZ
(kan-ász) fn. tt. kanász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pásztorember, ki disznókat őriz, legeltet. Nevét a nyáj fejétől a kantól kölcsönözte. Máskép: kondás, v. disznópásztor. Bakonyi kanászok. Falu kanásza. Urasági kanász. Kürtöl, kihajt a kanász. Káromkodik, mint a kanász. Czifra szürös kanászok. Midőn kanász a mezőn a botjával játszik, úgy leüti a sűdőt, csak a füle látszik. (Kanászdal.). Átv. ért. jelent durva, nyers, vad betyár embert.

*KANÁSZKODIK
(kan-ász-kod-ik), k. m. kanászkod-tam, ~tál, ~ott. Kanászságot visel, kanászi szolgálatban van. Átv. ért. elkanászkodik, am. durva, nyers, betyáros szokásokat vesz fel.

*KANÁSZNÓTA
(kanász-nóta) ösz. fn. Kanászok dala, vagy dallama, melyre tánczközben ide-oda düllöngve topognak.

*KANÁSZODIK
(kan-ász-od-ik) k. m. kanászod-tam, ~tál, ~ott. 1) Elkanászodik Pápa vidékén (Matits Imre szerént) am. durva, nyers magaviseletüvé lesz, mint rendesen a kanászok lenni szoktak. 2) Székely tájszólás szerént am. haragja csendesedik, engesztelődik. Erősen megharagudott volt, de szépen szóltam hozzá, s megkanászodék. (Incze József.) V. ö. JUHÁSZODIK.

*KANÁSZOS
(kan-ász-os) mn. tt. kanászos-t, v. ~at, tb. ~ak. Olyan mint a kanászé vagy kanászoké. Kanászos öltözet, magaviselet.

*KANÁSZOSAN
(kan-ász-os-an) ih. Kanászos módon.

*KANÁSZTÁNCZ
(kanász-táncz), ösz. fn. A maga nemében különös táncz, melyet duda- vagy furulyaszóra a kanászok járni szoktak, düllögve, topogva, botokat vagy baltákat forgatva, egymásnak dobálva, majd a botra vagy balta nyelére legugorodva, majd a földre lefekve, és kevessé hallgatódzva, stb.

*KANAVÁSZ
fn. tt. kanavász-t, tb. ~ok. Nyers, fehéritetlen, durvábbféle, s ritka vászon, melyet leginkább bélésül használnak. Franvziául: canevas vagy cannevas, németül: Kannefass, a latin cannabis-ból módosulva.

*KANAVÁSZTAKÁCS
(kanavász-takács) ösz. fn. Takács, ki kanavászféle vásznat sző. V. ö. KANAVÁSZ.

*KANBORZFŰ
v. KAMBORZFŰ, (kan~ v. kam-borz-fű) ösz. fn. A 'savar' nemű növényekhez tartozó faj, máskép: kanborz- v. kamborz-savar, (Salsola kali), köznépiesen: szükségfű. Levelei árformák, tövishegyüek; innen a neve.

*KANBORZSAVAR
(kan-borz-savar); l. KANBORZFŰ.

*KANCS
(kam-cs) 1) elvont törzsök, melyből kancsal, kancsi, kancsalos származékok erednek. 2) fn. tt. kancs-ot, harm. szr. ~a. Akadék, melynél fogva valaki másnak elébe veti a lábát, hogy menetében gátolja, vagy épen elejtse. Kancsot (tájdivatosan: kancsut) vetni valakinek. Máskép: gáncs. Gyöke a görbeséget jelentő kam.

*KANCSA
puszta Nógrád megyében; helyr. Kancsá-n, ~ra, ~ról.

*KANCSAL (1)
(kam-cs-al), mn. tt. kancsal-t, tb. ~ok. Görbén, ferdén néző; tréfásan: ki a káposztás kertbe néz. Kancsal szemű, tekintetű, nézésű. Átv. irígy, másé után vágyakodó. Kancsal szemekkel nézni más szerencséjét. Vak nevet kancsalt. (Km.) V. ö. KAM. Mint régies főnevet l. KANCSU alatt.

*KANCSAL (2)
csárda Csongrád vm.

*KANCSALGÁS
(kam-cs-al-og-ás) fn. tt. kancsalgás-t, tb. ~ok. Kancsal szemekkel tekingetés, pillantgatás.

*KANCSALGÓ
(kam-cs-al-og-ó) mn. tt. kancsalgó-t. Kancsalul, görbén, ferdén, hamisan nézkélő, tekingető. Kancsalgó szemeket vetni valakire.

*KANCSALÍT, KANCSALIT
(kam-cs-al-ít) önh. m. kancsalít-ott, par. ~s, hrm. szr. ~ni, v. ~ani. 1) Ferdén, görbén, félre néz, tekint. 2) Valakire tréfából, czélzásból, alattomos jelül hamis pillantást vet.

*KANCSALÍTÁS, KANCSALITÁS
(kam-cs-al-ít-ás) fn. tt. kancsalítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ferdén, görbén, (tréfásan: káposztás kertbe) nézés.

*KANCSALOG
(kam-cs-al-og) önh. m. kancsalog-tam, v. kancsalg-ottam, ~tál, v. ~ottál, ~ott. Kancsal szemekkel tekinget, nézeget, pillantgat.

*KANCSALOGVA
(kam-cs-al-og-va) ih. Ferdén, görbén, hamisan nézkélve, tekingetve.

*KANCSALSÁG
(kam-cs-al-ság) fn. tt. kancsalság-ot, harm. szr. ~a. A szemek hibás mivolta, midőn görbén néznek.

*KANCSALUL
(kam-cs-al-ul) ih. Görbe, hamis nézésü, irígy szemekkel.

*KANCSI
(kam-cs-i) mn. tt. kancsi-t, tb. ~k v. ~ak. A kancsal szónak kicsinyezője. V. ö. KANCSAL és KANDI. Néhutt am. kis kan.

*KANCSÍT
(kam-cs-ít); l. KANCSALÍT.

*KANCSÓ
(kam-cs-ú? latinul: cantharus) fn. tt. kancsó-t. Nagyobbféle ivóedény, különösen boros korsó. Egy kancsó bor. Mélyen bele pillantott a kancsóba. Csak térűl, fordúl, mindenkor jót fohászkodik a kancsóba. Km.

*KANCSÓCZ
falu Vas megyében; helyr. Kancsócz-on, ~ra, ~ról.

*KANCSŐK
(kan-csők) ösz. fn. l. BIKACSÉK v. BIKACSŐK.

*KANCSU
Balaton mellékén am. gáncs. Kancsut vetni. L. GÁNCS. Egyébiránt a régi magyar Passióban (Toldy F. kiadása 88. lap.) 'kancsal' alakban jön elé: "Némelyek az ő lábokkal kancsalt vetnek vala."

*KANCSUKA
(tatár eredetü, kámcsi am. korbács; egyébiránt lengyelül: kánczug csehül: kancsuch, lithvánul: kanczúkasz, szerbül: kámdsiga.) fn. tt. kancsukát. Orosz korbács.

*KANCSUKÁZ
(kancsuka-az) áth. m. kancsukáz-tam, ~tál, ~ott. Kancsuka nevű orosz korbáccsal ver valakit.

*KANCZA
fn. tt. kanczát. A ló és szamár faju állatok nősténye, tehát anyaló v. anyaszamár. Gyöke valószinüleg an (any), innen lett ancza, s k (ch) előtéttel kancza. Rokon a vékony hangú eme, ene, emse, ünő szókkal. Törökül: kandsďk am. kancza szamár és szuka kutya. Mongolul: grün szintén am. kancza, s közel jár az ünő és hellén gun szóhoz. Kanczára nyerít a csődör. Nem oda kancza a buzába. (Km.) Kanczarugás nem oly fájós. (Km.)
"Az hol (Ázsiában) némely kanczák - mondják - nem ménektül
Vemhesednek, hanem tavaszi szelektül."
Gyöngyösi István.

*KANCZACSIKÓ
v. ~CSITKÓ, (kanczacsikó, v. ~csitkó) ösz. fn. Fiatal (régiesen: gyermek) nőstény ló vagy szamár.

*KANCZALÓ
(kancza-ló) ösz. fn. l. KANCZA.

*KANCZASZAMÁR
(kancza-szamár) ösz. fn. Nőstény szamár.

*KAND
(kam-d) elvont v. elavult törzsök, melyből kandi, kandics, kandicsál, kandikál, kandít. származékok erednek, s közös gyökük a görbét jelentő kan v. kan. Értelme: görbén néz, fölre tekint, hamis pillantásokat vet.

*KANDA (1)
fn. tt. kandát. Szathmár vidékén am. turós leves étek. Talán rokon a székely handász igével, mely am. habar, hányvet. E szerént kanda annyi volna, mint handa, azaz habart turós leves étek. Ily betücsere van a kankalék és hankalék szókban. Sándor J. szerént handóka bizonyos turós étket jelent. Némi eszmerokonsága van a handabanda, handabandáz szókkal, mennyiben a handabandázás kézhadarva, kézhabarva történik.

*KANDA (2)
l. KONDA.

*KANDÁCSOL
(kam-d-ács-ol); l. KANDICSÁL.

*KANDALLÓ
fn. tt. kandalló-t. Kályha, kemencze v. katlan, mely a szobából fűl. "Ülj mellém a kandallóhoz, föl van szítva melege." (Kisf. S.) Valószinüleg az olasz camino, caminetto, vagy pedig a latin 'candeo' szó után képeztetett.

*KANDALLÓLEMEZ
(kandalló-lemez) ösz. fn. Lemez a kandallón, mely ajtócskául szolgál.

*KANDALLÓRÁCS
(kandalló-rács) ösz. fn. Rács a kandallóban.

*KANDALLÓS
(kandalló-s) mn. tt. kandallós-t v. ~at, tb. ~ak. Kandallóval ellátott. Kandallós szoba.

*KANDÁSZ
l. KONDÁS.

*KANDÉR
l. KONDÉR.

*KANDI
(kam-d-i) mn. tt. kandi-t, tb. ~k v. ~ak. Kicsinyező értelemmel biró kifejezés, s am. kiváncsian ideoda tekingető, pislogató, ki minden apróságot látni, tudni vágy. V. ö. KAND.

*KANDIABLAK
(kandi-ablak) ösz. fn. Kis ablak a ház szögletén, vagy a házsorból kiálló oldalán, csupa kiváncsiság végett, hogy rajta a jövőmenőket látni lehessen. Ilyeket nagy számmal láthatni Kőszeg belvárosában.

*KANDICS (1)
(kam-d-ics). Kicsinyező mn. tt. kandics-ot. Kiváncsian kukucsáló, ideoda tekingető, mindent vágyakodólag nézkelő, vizsgáló. A székelyeknél am. félszemű (Cserey Elek).

*KANDICS (2)
(mint föntebb) fn. tt. kandics-ot. Vizekben élő szárnyatlan féregfaj, mely úszó lábakkal van ellátva, és szemei egymás mellett állanak, s hátpaizsába nőttek. (Monoculus.)

*KANDICSÁL
(kam-d-ics-ál) gyak. önh. m. kandicsál-t. Alattomosan, vagy kiváncsian nézeget, tekintget. Máskép: kacsintgat, kandikál, kukucsál, kukucskál.

*KANDICSÁLÁS
(kam-d-i-cs-ál-ás) fn. tt. kandicsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alattomos, kiváncsi nézkélés, kukucsálás.

*KANDIKA
(kam-d-i-ka) elavult név, melyből kandikál ered. Használni lehetne a lorgnette idegen szó helyett, péld. szinházi kandika.

*KANDIKÁL
(kam-d-i-ka-al); l. KANDICSÁL.

*KANDIKÁLÁS
(kam-d-i-ka-al-ás) fn. l. KANDICSÁLÁS.

*KANDILÁDA
(kandi-láda) ösz. fn. l. KANDISZEKRÉNY.

*KANDILLA
(homályos eredetű) fn. tt. kandillát. Növénynem a sokhimesek seregéből és ötanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája öt szirmu. Némely fajokban a virág alatt levél van gallér gyanánt. (Nigella, 'niger' szótól). Kék, szőrös, mezei kandilla.

*KANDILLAGERELY
(kandilla-gerely) ösz. fn. A gerelyek neméhez tartozó növényfaj (Geranium macrorrhizum).

*KANDISÁG
(kam-d-i-ság) fn. tt. kandiság-ot, harm. szr. ~a. Mindent nézni, látni vágyó kicsiszerű kiváncsiság.

*KANDISZEKRÉNY
(kandi-szekrény) ösz. fn. szekrény, különféle látványokat, ugymint képeket, bábokat stb. mutató, melyeket oldalt alkalmazott nagyító üvegen szokás szemlélni.

*KANDISZNÓ
(kan-disznó) ösz. fn. A disznófaju állat hímje, melynek nősténye eme v. emse. V. ö. ÁRTÁNY.

*KANDÍT, KANDIT
(kam-d-ít) önh. m. kandít-ott. Kancsalul, görbén, félre tekint. Hamisan, alattomosan, gúnyosan kandítani valakire v. valamire. Rokon hozzá: kacsint.

*KANDÍTÁS, KANDITÁS
(kam-d-it-ás) fn. tt. kandítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kandi módra nézés, pillantás, tekintés.

*KANDILYUK
(kandi-lyuk) ösz. fn. l. KANDIABLAK.

*KANDÚR
(kan-d-ó-r) fn. tt. kandúr-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Kanmacska. Gyöke a hímet jelentő kan, ebből lett az elavult kand am. kanoz, továbbá: kandó, kandór, kandúr. Tótul koczúr, melynek gyöke kocz rokon a cattus, Katze szókéval.

*KANEB
(kan-eb) ösz. fn. l. KANKUTYA.

*KANG
(kam-g) elavult fn. Innen: kangot vetni (mintegy hanyat dőlni) am. hirtelen meghalni. Kassay J. szerént: kank.

*KÁNGYIKÁL
(kám-gy-i-ka-al) önh. m. kángyikál-t. Gömöri tájszólás szerént am. sántikál. Gyöke a görbeséget jelentő kám v. kán, mely a kámpicsorodik szóban szájgörbülést jelent.

*KÁNGYIKÁLÁS
l. SÁNTIKÁLÁS.

*KÁNIKULA
(latin nyelvből kölcsönözött szó) fn. l. KUTYAHŐ.

*KÁNIZOM
(kán-izom) ösz. fn. Boncztanban azon nyakizom, mely a kánporczból jön ki. (Musculus arytacnoideus.)

*KANIZSA
NAGY~, KIS~ mvárosok Szala megyében; Ó~, mváros Bács m.; Török-, mváros Torontál m.; helyr. Kanizsá-n, ~ra, ~ról.

*KANIZSA-BEREK
puszta Somogy megyében; helyr. K.-Berk-en, Berek-re, ~ről.

*KANK
l. KANG.

*KANKALÉK
(kam-g-ol-ék), némelyek szerént kam-kar-ból alakúlt volna); fn. tt. kankalék-ot, harm. szr. ~ja. Mátyusföldén hankalék am, kútostor vagy sudar. A gémeskút vízmerítő eszközében négy főrész van: a) az ágas, kétágú oszlop, mely a gémet tartja; b) a gém, emelő rúd, a hátulsó végén valamely sulylyal, az első végén van c) a kankalék, alá függő irányban, ennek alsó végén d) a veder. V. ö. KÚTGÉM. Szalában kankaléknak hivják a hosszu szekér oldalának hátulsó zápjához kötött horgas fát, melybe a rudazó kötelet rudaláskor belehuzzák, hogy annál fogva a szénát vagy gabonát erősebben megszoríthassák. A vadászoknál a vizsla orrára illesztett hegyes fa, hogy azt fenhordott orral keresésre kényszerítse (Bérczy K.). Minthogy mind a kútgém alsó vége kamós, mind a szekér kankalékja görbére hajtott fa stb., innen gyöke a görbét jelentő kam v. kan, melyből lett kamog kanog, kamogol kanogol, kamgoló kangoló, kankolo, kankolék (= kankoló-ki) kankalék; kam-kar-ból származtatva pedig kam-karék összetett szó.

*KANKALÉKFA
(kankalék-fa) ösz. fn. A kútgémen vagy más gépben alkalmaztatni szokott kankalék fából.

*KANKALÉKOS
(kam-g-ol-ék-os) mn. tt. kankalékos-t v. ~at, tb. ~ak. Kankalékkal, azaz kútostorral ellátott. Kankalékos kút. V. ö. KÚTGÉM.

*KANKALIN
(kam-gol-ó-in? azaz inú) fn. tt. kankalin-t, tb. ~ok. Öthimesek seregéhez és egyanyások rendéhez tartozó növénynem; virágzása ernyős, galléros, bokrétájának nyaka hengeres; öt karéju, bibéje gombos; tokja egy rekeszű, fölül tizfelé nyiló. (Primula.)

*KANKAPOCS
(kany-kapocs), ösz. fn. Görbe kapocs. Első alkotó része vagy a görbedést jelentő kam, kan, kany, vagy a himet jelentő kan, honnan ellentéte: nőstény kapocs, melybe t. i. a kankapocs kajmója bele megy.

*KANKAR v. KANKARÉK, KANKARÉKOS
l. KANKALÉK, KANKALÉKOS.

*KANKARODIK
(kany-og-ar-od-ik, v. kam-g-ar-od-ik) k. m. kankarod-tam, ~tál, ~ott. Görbén forogva hengeredik. Gyöke a görbülést jelentő kany, vagy kam; amabból kanyar, kanyarodik, kanyarog, kanyul, emebből kong v. kang, és kankurja erednek.

*KANKÓ
(kam-og-ó) fn. tt. kankó-t. 1) A székelyeknél am. szekérkötő horog, melylyel ereszkedőkön kereket kötnek. Gyöke a görbülést jelentő kan v. kam. 2) Bujakóros ondófolyás, alkalmasint a kanozás- vagy kamózástól. 3) Rövid szűr, a székelyeknél: zeke. Ha nincs bankó vagy rézkongó, itt marad a kankó. (Népd.)

*KANKÓS
(kam-og-ó-os) mn, tt. kankós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami kankóval van ellátva az 1-ső és 3-ik értelemben. 2) Kankó nevü bujakórban szenvedő.

*KANKÓSZEG
(kankó-szeg) ösz. fn. A székelyeknél e helyett: kampószeg, horgasszeg (az ekében).

*KANKURJA
(kam-g-or-ja) fn, tt. kankurját. Nándy Péter szerént Szathmár vidékén am. buczkándozás, vagyis buczkázás, bukfenczezés.

*KANKÚRJÁZ
(kam-g-or-ja-az) önh. m. kankurjűz-tam, ~tál, ~ott. Buczkázik, buczkándoz, bukfenczez. V. ö. KANKURJA.

*KANKUS
(kam-og-ós) fn. tt. kankus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyerekijesztő váz, mumus, babus. A gyermeket szokták kankussal ijesztgetni. (Km.) Nem kell minden kankustóL megijedni. (Biró M.)

*KANKUTYA
(kan-kutya) ösz. fn. A kutyanemü állatok hímje. Némely vidékeken a nősténye: szuka. Lót fut, mint a kankutya. Km.

*KANMACSKA
(kan-macska) ösz. fn. l. KANDÚR.

*KANNA v. KÁNNA
fn. tt. kannát. Kicsinyezője: kannácska. Hosszukás gömbölyű, vagyis hengerded edény. Vizes, kávés, tejes, boros, eczetes, olajos kanna. Fa kanna, réz kanna, cserép, porczelán kanna. Kannával meríteni a vizet, hordani a bort. Öntöző kanna, melynek hosszukás csöve, és csöve végén likacsos tokja van. Megegyezik vele a hellén caneon, német: Kanne, s rokon a magyar kanta, és hellén-latin: cantharus.

*KANNAGYÁRTÓ
(kanna-gyártó) ösz, fn. Mesterember, ki kannákat készit, különösen rézöntő.

*KANNAKEFE
(kanna-kefe) ösz. fn. Kannákat súrolni, tisztogatni való kemény sertéjü kefe.

*KANNAMOSÓ
(kanna-mosó) ösz. fn. A lopvanőszők seregébe és harasztok rendébe tartozó növényfaj a zsurlók neméből; szára éles, barázdás, ágatlan, néha tövön ágas. A czinedények súrolására alkalmas. Máskép: zsurlófű. Matyusföldén: czinkáka. (Equisetum hyemale).

*KÁNNYAD
l. KANYVAD.

*KÁNÓ
falu Gömör megyében; helyr. Kánó-n, ~ra, ~ról.

*KANÓCZ vagy (Kemenesalján) KANÓT
fn. tt. kanócz-ot. 1) Gyertyabél. 2) Kenderből sodrott kötélféle tekercs az ágyusoknál, mely póznára kötve, s meggyújtva az ágyúk elsütésére használtatik. Tüzes kanóczokkal állani az álgyutelep mellett. A szláv: knot v. knotecz szóból kölcsönzöttnek látszik.

*KANÓCZBOT
(kanócz-bot) ösz. fn. Az ágyusok botalakú eszköze, melyhez a kanóczot kötik l. KANÓCZ 2).

*KANÓCZVESSZŐ
(kanócz-vessző) ösz. fn. Az ágyu- vagy mozsársütögető kanócznak vékonyabbféle nyele.

*KANONOK
fn. tt. kanonok-ot, harm. szr. ~ja. A latin canonicus szó után képzett név. Szoros ért. érseki vagy püspöki káptalan tagja. Szélesb ért. társas káptalan (capitulum collegiatum) tagja is. Köznépi nyelven: káptalanbeli úr. Czímzetes kanonok, kinek csak czime van, kanonoki jövedelem nélkül. Olvasó-, éneklő-, őrkanonok. Vannak ugynevezett szerzetes kanonokok is, p. a premontreiek. V. ö. KÁPTALAN.

*KANONOKI
(kanonok-i) mn. tt. kanonoki-t, tb. ~ak. Kanonokot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kanonoki czim, rang. Kanonoki javadalom.

*KANONOKSÁG
(kanonok-ság) fn. tt. kanonokság-ot, harm. szr. ~a. Kanonoki rang, hivatal, javadalom. Valakit kanonokságra emelni. Esztergami, kalocsai, egri kanonokság.

*KANONOKSZÉK
(kanonok-szék) ösz. fn. Tulajd, ért. szék az illető egyházban, melyet valaki mint kanonok betölt. Átv. ért. kanonoki rang, a hozzá tartozó jogokkal, kötelességekkel, és jövedelmekkel együtt véve.

*KÁNORA
falu Beregh megyében; helyr. Kánorá-n, ~ra, ~ról.

*KANOS
(kan-os) mn. tt. kanos-t v. ~at, tb. ~ak. Kan v. buja természetű. Mindkét nemről mondják.

*KANÓT (1)
finév. Canutus.

*KANÓT (2)
l. KANÓCZ.

*KANOZ
(kan-oz) áth. m. kanoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Nősténynyel párosúl.

*KANOZÁS
(kan-oz-ás) fn. tt. kanozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvőleg ('kanoz' igétől): nősténynyel párosulás; 2) szenvedőleg ('kanozik' igétől): a nőstényállatnak, különösen ebnek, disznónak azon vágyállapota, midőn nemi közösülésre ingerlődik.

*KANOZIK
(kan-oz-ik) k. m. kanoz-tam, ~tál, ~ott, par. kanozzál v. rövidítve: kanozz. Szoros ért. azon nőstény állatokról mondják, melyeknek himjét kannak hivják, midőn nemzés végett párosodni vágynak. Kanozik a disznó, kutya, kacsa, pulyka. Széles és átv. ért. kanozik minden nőstény; valamint bakzik is majd szorosb majd szélesb értelemben vétetik.

*KANPÓKA
l. KANPULYKA.

*KÁNPORCZ
(kán-porcz) ösz. fn. A boncztanban jelent bizonyos porczogót a gőgben. (Cartilago arytacnoidea.)

*KANPULYKA
(kan-pulyka) ösz. fn. A pulykafaju házi madarak hímje. Mérges, mint a kanpulyka. Km.

*KANTA (1)
(kam-t-a? = kam-d-a) fn. tt. kantát. Egy a hellén-latin: cantharus, német Kanne, bajor Kandel, Kanden, dán kande stb. szókkal. A kalmuk nyelvben is kanta (Beregszászi), törökül kanata. Kanna alakú edény, különösen melyben a gyógyszereket, íreket tartogatják. Innen kantaír am. gyógyszer, vagy gyógyszertári ír; kantaíres asszony, am. bájitalos, vagy méregkeverő asszony. Némely tájakon am. szájas korsó. A székelyeknél: kullancs is.

*KANTA (2)
falu Erdélyben, Felső-Fejér megyében; helyr. Kantá-n, ~ra, ~ról.

*KANTAÍR
(kanta-ír), KANTAÍRES, (kanta-íres) ösz. mn. l. KANTA alatt.

*KANTÁR
(kam-t-ár) fn. tt. kantár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Rendesen füles, állazó, és zabolával ellátott szíjfék, mellyel a paripát, vagy kocsiba fogott lovat fel szokták szerelni, melynek fogó szíja, mit kantárszárnak neveznek, kétfelől a zablavashoz van csatolva, s ezzel a lovag vagy kocsis tetszés szerint a lovat töled-hozzád forgatja. Innen valószinüleg gyöke a görbülést jelentő kam v. kan, melyből lett kant v. kant elavult ige, innen kantó, kanta, kantár. Rokon vele a latin camus, mely ismét rokon a latin s görbeséget jelentő hamus szóval. Igy a törökben kuntar am. kamó, kampó és mérleg; kantorma pedig épen e magyar kantár. Meg van a szláv nyelvekben is. Kantárra fogni, kantáron vezetni a lovat. Kantárt vetni a ló fejre. Czifra, bogláros, sallangos, csüngős kantár. "Mikor kezdé Angyal Bandi a lovát nyergelni; czifra csüngős kantárával fékelni." (Népdal.) Még lova nincs, már is kantáron búsúl (km.). Erősen tartani, visszarántani, neki ereszteni a kantárt. 2) Szalag, szij, vagy kötél, mibe valamit belekötnek, p. az edényeket, melyekben enni visznek a mezei munkásoknak, vagy irományokat. Csalóközben és Mityusföldén szalag, melylyel szeles időben a kalapot állhoz kötik.

*KANTÁRFA
(kantár-fa, a német Ganter, latin canterius szóktól); máskép: gantár, gantárfa. l. ÁSZOK, ÁSZOKFA.

*KANTÁRFEJ
(kantár-fej) ösz. fn. A kantárnak azon része, mely a ló, illetőleg szamár, öszvér fejét keríti.

*KANTÁRFÉK
(kantár-fék) l. KANTÁRSZÁR.

*KANTÁRNYI
(kantár-nyi) mn. tt. kantárnyi-t. tb. ~ak. Mit egy kantárban, azaz, kantárforma madzagban, kötélben el lehet vinni. Kantárnyi tereh.

*KANTÁROS
(kam-t-ár-os), mn. tt. kantáros-t v. ~at, tb. ~ak. Kantárral ellátott, kantárral fékezett, kantárral megkötött, felszerelt. Kantáros ló, paripa. Kantáros edények, irományok. V. ö. KANTÁR.

*KANTÁROZ
(kam-t-ár-oz) áth. m. kantároz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. 1) Nyerges vagy kocsis ló, vagy szamár, öszvér fejét kantárral szereli. "Meg vagyok én határozva, mint a csikó kantározva." (Népd.) "Fel van az én lovam kantározva, el is megyek a rózsimhoz rajta." (Népd.) 2) Edényeket, vagy irományokat madzaggal, szíjjal, vagy kötéllet öszveköt. V. ö. KANTÁR.

*KANTÁROZÁS
(kam-t-ár-oz-ás) fn. tt, kantározás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A lónak, szamárnak stb. kantárral fölszerelése. 2) Edényeknek irományoknak kantár forma kötelékkel öszvekötése.

*KANTÁRPÉNZ
(kantár-pénz) ösz. fn. Azon pénz, melyet a vevő az eladónak, vagy lovászának fizet a kantárért, mely a lóval együtt átadatik.

*KANTÁRSZÁR
(kantár-szár) ösz. fn. A kantár zabolavasának két végéhez csatolt szíjak, melyeket a lovag kezébe fog, a kocsislovaknál pedig a gyeplőszárhoz fűznek.

*KANTÁRSZERSZÁM
(kantár-szer-szám) ösz. fn. A kantár, öszves részeivel együtt.

*KANTÁRSZÍJ
(kantár-szíj) ösz. fn. l. KANTÁRSZÁR.

*KANTÁRZAT
(kantár-oz-at) fn. tt. kantárzatot. l. KANTÁRSZERSZÁM.

*KÁNTOR
fn. tt. kántor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Énekes mester a templomokban. Különösen faluhelyeken. Ha orgonája nincs, tréfásan: kőnyökös kántor. A rosz kántor a szép éneket is csunyául mondja. (Km ) Barátzsák, kántortorok nehezen telik. (Km.) Ezen értelemben egy a latin cantor szóval. 2) A katholika egyházban jelent bőjtöt, mely évenként négyszer fordul elé, ugymint Lucza, Hamvazószerda, Pünköst és sz. kereszt föltalálása utáni szerdán, pénteken, szombaton. Innen e napok neve általán kántornapok, különösen kántorszerda, kántorpéntek, kántorszombat. A hét, melyre e napok esnek, kántorhétnek mondatik. Ezen nevezetét a latin quatuor tempora (öszvehúzva-quatember) után vette.

*KÁNTORBŐJT
ösz. fn. A katholika egyházban szoros bőjt neme, melyet a hiveknek az úgynevezett kántornapokon tartaniok kell. V. ö. KÁNTOR, 2).

*KÁNTORHÉT
(kántor-hét) ösz. fn. Hét, melyre a kántornapok esnek. Ádventi, hamvazó szerda utáni kántorhét.

*KÁNTOR-JÁNOSI
falu Szathmár megyében; helyr. Jánosi-ba, ~ban, ~ból.

*KÁNTORKODÁS
(kántor-kod-ás) fn. tt. kántorkodás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Kántori hivatalnak viselése, gyakorlása.

*KÁNTORKODIK
(kántor-kod-ik) k. m. kántorkod-tam, ~tál, ~ott. Kántori hivatalt visel, gyakorol.

*KÁNTORNAP
(kántor-nap) ösz. fn. Nap, melyre az úgynevezett kántorbőjt esik. Ádventi, pünköst utáni kántornapok. V. ö. KÁNTOR. 2)

*KÁNTORPÉNZ
(kántor-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyet a helybeli templom kántorának fizetnek az illető hivek. 2) Némely helységekben am. tanpénz, melyet az oskolás gyermekektől kántorhetekben szoktak fizetni.

*KANTUS
fn. tt, kantus-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Ujjas, hosszu felső ruha, milyet némely vidékeken a nők amugy pongyola gyanánt magukra öltenek. Kantes alatt réz (rongyos) a pendely. Gúnyvers. Igy nevezik néhutt a gyermekek hosszu zubbonyát is. Vékony hangon: köntös. Megegyezik vele a méd-persa-hellen candoV; törökül: kontos. V. ö. KANKÓ.

*KANTUS-FŰ
ösz. fn. A kétfőbbhímesek seregébe, és magrejtősök rendébe tartozó növénynem; csészéje két karéju; karéjai csorbák, szinesek; bokrétája ásító, a csészénél szintelenebb, alsó ajaka a felsőnél sokkal kisebb. (Bartsia.)

*KÁNVA
v. KÁMVA, l. KÁVA.

*KÁNVÁS
v. KÁMVÁS, l. KÁVÁS.

*KANZSA
(kan-oz-ó?) fn. tt. kanzsát. A székelyeknél egy éves kandisznó. (Kriza J.). V. ö. KANZSÁR.

*KANZSÁR
(kan-oz-ár v. Vass József szerént kan-os-ár) mn. tt. kanzsár-t, tb. ~ok. Göcsejben am. buja, fajtalan.

*KANZSÍR
(kan-zsir) ösz. fn. Kardisznó zsirja; Göcsejben általán: disznózsír.

*KANY
elvont v. elavult gyök, jelent görbeséget. Származékai: kanyar, kanyarog, kanyarodik, kanyarít, kanyarúl, kanyó, kanyúl. Gömbölyűbben ejtve: kony, s így rokon a konya, konyít, konyúl szókkal.

*KÁNY
falu Abaúj megyében; helyr. Kány-ba, ~ban, ~ból.

*KÁNYA (1)
fn. tt. kányát. A nép nyelvén ingadozó és határozatlan értelemmel bir. Általán kánya neven hivják a nagyobbféle ragadozó madarakat, különösen a sasok, sólymok neméhez tartozókat, melyek baromfiakat, egereket, néha nyúlfiakat is vadásznak. Tikölő, csirkefogó kánya, mely különösen a tikokat, csibéket ragadozza.
"Csirkefogó kányák egerésznek."
Régi népvers a szárnyas állatokról (Erdélyi J. gyüjt.)
Saskánya, ez nagyobb, nálunk csak télen jelenik meg, s ha éhes, a nyulat is megtámadja. Kánya orrú. Kánya hordja el. Vágja le a kánya. Nevét vagy csavargó, karingós repülésétől, és így a görbülést jelentő ka gyökelemtől, s közelebb kany gyöktől vette, vagy hangutánzó a ká-ká hangtól; ká-jú-ból lett: ká-ny-ó, ebből ismét: ká-ny-a.

*KÁNYA (2)
falu Tolna megyében; helyr. Ká-nyá-n, ~ra, ~ról.

*KÁNYABANGITA
(kánya-bangita) ösz. fn. l. KÁNYAFA.

*KÁNYABOGYÓ
(kánya-bogyó) ösz. fn. A kányafán termő piros szinű bogyó, mely kesernyés izű és megehető.

*KÁNYABORZA
(kánya-borza); Kassay J. szerént baranyai szó. l. KÁNYABOGYÓ.

*KÁNYA-BÖLZSE
puszta Abaúj megyében; helyr. Bölzsé-n, ~re, ~ről.

*KÁNYÁD
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Kányád-on, ~ra, ~ról.

*KÁNYAFA
ösz. fn. A bangiták neméhez tartozó cserjes fa, mely a vizenyős helyeket szereti, piros színü, kesernyés ízű bogyókat terem. Vágmellékén: gányafa. (Viburnum opulus L.)

*KÁNYAFI
(kánya-fi) ösz. fn. A kánya nevü ragadozó madár fia. Kányafiakat keresni, kiszedni a fészekből.

*KÁNYAFŰ
(kánya-fű) ösz. fn. A zsomborok neméhez tartozó növényfaj, mely utak mellett, és parlag földeken terem, s melynek magvai csipős égető izűek. (Sisymbrium Sophia L.)

*KÁNYAHÁZA
falu Szathmár megyében; helyr. Kányaházá-n, ~ra, ~ról.

*KANYALÓ
puszta Zemplén megyében; helyr. Kanyaló-n, ~ra, ~ról.

*KANYÁNKA
falu Nyitra megyében; helyr. Kanyánká-n, ~ra, ~ról.

*KANYAR
(kany-ar, némelyek szerént: karany) fn. tt. kanyar-t, tb. ~ok. 1) Általán am. görbe vonalban kimetszett, kikerített, kihasított valami. 2) Különösen a mértanban am. a körvonalból egy kimetszett rész, v. a kögből egy hasadék. V. ö. KARAM.

*KANYÁR
falu Szabolcs megyében; helyr. Kanyár-on, ~ra, ~ról.

*KANYARERŐ
(kanyar-erő) ösz. fn. Azon erő, mely a kanyarításban vagy kanyarítás által kifejlik.

*KANYARFA
(kanyar-fa) ösz. fn. Általán minden görbére hajtott fa, péld. az úgynevezett ekhós (födeles vagy górés) szekereken, az oldalhoz illesztett görbe fák, melyekre a ponyvát vagy gyékényt felhuzzák; a bölcső födelét tartó abroncsok, stb.

*KANYARGÁS
(kany-ar-og-ás) fn. tt. kanyargás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe, ívded vonalban mozgás. V. ö. KANYAROG.

*KANYARGAT
(kany-ar-og-at), áth. és gyakor. m. kanyargat-tam, ~tál, ~ott, par. kanyargass. Görbe vonalban forgat, hajtogat tekerget valamit. Parittyát kanyargatni. Veszszőt, abrincsot kanyargatni. A paripát, a nyájat ideoda kanyargatni. Nyakat, kezet, lábat kanyargatni. Az ügyes irongáló, csuszkáló kölönfélekép kanyargatja magát.

*KANYARGATÁS
(kany-ar-og-at-ás) fn. tt. kanyargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe vonalban forgatása, hajtogatása, tekergetése valaminek.

*KANYARGÓ
(kany-ar-og-ó) mn. tt. kanyargót. Görbe ívded alakban mozgó. V. ö. KANYAROG.

*KANYARÍT, KANYARIT
(kany-ar-ít) áth. m. kanyarít-ott, par. ~s. 1) Valamit görbén vagy görbére ívalakban hajt, fordít, teker vagy hajít. Parittyát kanyarítani. Veszszőt, pipaszárt kanyarítani. 2) Önh. ért. ívalakú fordulatot teszen. Kézzel, lábbal kanyarítani. A magát nyaló ökör majd ide majd oda kanyarít. Kanyarít legeléskor a barom, midőn hol ide hol oda harap. 3) Áth. ért. valamit görbe ívded alakban kimetsz, kihasít, kijelöl. A kenyérből jó nagyot kanyarítani. A díszkertben görbe utakat kanyarítani. A mezőből egy részt a juhok, vagy ökrök számára kikanyarítani. Disznólábat, borjuczombot kikanyarítani. 4) Átv. hamis uton módon valamit eltulajdonít. Mindent elkanyarít amit ér. 5) Valamit messzéről kezd, pl, nagy feneket kanyarít beszédének.

*KANYARÍTÁS, KANYARITÁS
(kany-ar-ít-ás) fn. tt, kanyarítás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kanyarít. Egy kanyarítással három embert leütött lábáról. Egy kanyarítással megszegni a kenyeret. V. ö. KANYARÍT.

*KANYARMOZGÁS
(kanyar-mozgás) ösz. fn. l. KANYARGÁS.

*KANYARÓ
(kar-any-ó? mintegy kör-öny-ő v. kör-any-ú, mert kör alaku geny. Vass József); fn. tt. kanyaró-t. A himlőnek egy faja, mely leginkább gyermekeket lep meg, s lázzal, s bőrkütegekkel szokott járni, mely mintegy negyednap mulva apró vörös foltokban jelenkezik, de nem hólyagosan. Némely tájakon Dunán túl egyszerűen vörös a neve.

*KANYARODÁS
(kany-ar-od-ás) fn. tt. kanyarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe, ívded vonalú mozdulás, fordulás, hajlás.

*KANYARODIK
(kany-ar-od-ik) k. m. kanyarod-tam, ~tál, ~ott. Görbe ívded alakú vonalban mozdúl, fordúl, hajlik, tekeredik. Kanyarodik a veszsző, midőn hajtogatják. A nyak jobbra balra kanyarodik. Szántáskor a dűlőn kanyarodik a vonómarha. Kanyarodnak a terelt nyájak, a röptökben visszarezzent madarak. Kanyarodik az út, ösvény, hol az egyenes vonaltól eltér. "A honnan felkanyarodik az út Csobáncz várába." (Kisf. S.) Kanyarodik a szekér, kocsi, szán, midőn fara fordúl. Kanyarodik a pattogó, durrogó ostor. A felfutó növények a fák derekára kanyarodnak.

*KANYARODJ! (kany-ar-od-(jál) hadi vezényszó am. ívded vonalban fordulj
mozdulj. Jobbra kanyarodj! (Schwenkt euch!)

*KANYAROG
(kany-ar-og) önh. és gyakor. m. kanyarog-tam, ~tál, kanyargott. Görbe, ivded alakú vonalban forog, hajladozik, mozog. Kanyarognak a szabályozatlan folyók, utak. Kanyarognak a röpködő madarak. Átv. görbe utakon jár, csavarog, tekereg.

*KANYAROS
(kany-ar-os) mn. tt. kanyaros-t v. ~at, tb. ~ak. Általán am. kanyar, azaz, görbe, ivded vonalu, p. kanyaros folyó, kanyaros út, ösvény. Különösen, mértani ért. oly vonalú, milyen a köré vagy kögé.

*KANYARÓS
(kany-ar-ó-os v. kar-any-ó-os) mn. tt. kanyarós-t v. ~at, tb. ~ak. Aki kanyaróféle himlőben szenved. Kanyarós gyermekek. V. ö. KANYARÓ.

*KANYARÚ
(kany-ar-ú) mn. tt. kanyarú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Görbe, ivded vonalú vagy hajlásu. Kanyarú medrű patakok. Kanyarú utak, ösvények.

*KANYARÚAN
(kany-ar-ú-an) ih. Görbe, ívded alakú vonalban vagy hajlásban.

*KANYARÚL, KANYARUL (kany-ar-úl) önh. m. kanyarúl-t. Kanyarú vagyis görbe
ívalaku fordulatot teszen. Jobbra kanyarúlj! Balra kanyarúlj! Hadi vezényszavak. Máskép: kanyarodik.

*KANYARÚLÁS, KANYARULÁS
(kany-ar-ú-l-ás) fn. tt. kanyarúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kanyarú mozdulás, fordulás. V. ö. KANYARÚ.

*KANYARÚLAT, KANYARULAT
(kany-ar-úl-at) fn. tt. kanyarúlat-ot, harm. szr. ~a. Kanyarú mozdulat, görbület, fordulat. Ügyes kanyarulattal bekeríteni az ellenséget. Út, utcza kanyarúlata.

*KANYARVAS
(kanyar-vas) ösz. fn. Görbe vas, mely a kard markolatát képezi, vagy a puskaagy alsó részén a bezzentyűt kerítő félkarika formáju vas. Általán minden kanyarított eszköz vasból.

*KÁNYAVÁR
falu Szala megyében; helyr. Kányavár-on, ~ra, ~ról. Némelyek szerént: Kanyóvár.

*KÁNYÉ
puszta Bihar megyében; helyr. Kányé-n, ~ra, ~ról.

*KANYÓ
(kany-ó) fn. tt. kanyó-t. Hirtelen felnőtt, idomtalan görbe, megkonyult állásu siheder, kamasz, hórihorgas. Gyöke a görbeséget jelentő kany vagy kony.

*KANYÓVÁR
l. KÁNYAVÁR.

*KANYÚL
(kany-úl) önh. l. KONYÚL.

*KANYVAD
(kany-ú-ad) KANYVADOZ, l. KONYVAD, KONYVADOZ.

*KAP (1)
elavult vagy elvont gyök, mely különféle értelmű származékokban fordulván elé különböző értelmekkel birhatott. 1) A kapa, kapál, kapás, kapacs, kapacska, kapar, kaparcs, kaparkál, kapircsál, kapirtyál szókban alapfogalom az ásás vájás, és az ezek által eszközlött nyilás, nyitás, és így egy fogalom alá tartoznak a nyilást vagy nyitást jelentő szókkal, milyenek aj, ajak, ajtó; akna; ás, áj, váj, vásik, stb. Ide tartozik a kapu is, mely nem más, mint nyilás az épületen, kerítésen vagy hegyek között. V. ö. KAPU. Tiszta tőgyökük a nyilt szájjal ejtett ă. Megegyezik velök a sínai kio (magnus ligo, effodere), a szláv kopa, kopati, a német lágyított hauen, Haue, a latin cavo, cavum, caverna, a hellen scaptw (ások), scapnh (ásó), capetoV, (mely szintén scaptw-tól ered [Rost szókönyve] s am. gödör), scajoV (árok, odor, ásó stb.) "Die Bedeutungen 'graben' und 'aushöhlen' vereinigen sich in scajoV. (Curtius. Görög etymologia). V. ö. KAPA. 2) E következő szókban: kaponya, kapcza, kapta a mélyebb a (=ĺ) rejtezvén, jelent valamely borítékot, takarót, s rokon a koponya, kopótyu, kopács szók kop, s köpű, köpeny szók köp gyökével.

*KAP (2)
gyök. (Rokonok vele a latin capio, habeo, német haben, haften, szanszkrit: áp [tart], hellén aptomai, török kap-muk [el-, megragad áth.] finn: kaappaan és kääppään stb.) áth. és önh. m. kap-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit hirtelen utána nyúlva, s mintegy oda hajolva, ujjait, körmeit, nyakát előre nyujtva, görbítve fog, megfog, megragad. Laptát kapni. Elkapni a fáról hulló gyümölcsöt. Megkapni a tolvajt. Bekapni a konczot. Bekapta, mint kutya a legyet. (Km.) Kikapni más kezéből a fegyvert, botot. Lekapni falról a kardot, fejről a kalapot. Valakit nyakon kapni, űstökénél fogva megkapni. Felkapni verekedéskor a legközelebbi botot, dorongot, követ. A lovat farkánál megkapni. Elkapták a szilaj lovak. Elkapta a harag. Kikapni a magáét. Nesze, kapd meg. Önhatólag: Valamihez kapni. Oda kapni, hozzá kapni valamihez. A tűz már a szomszéd házba kapott. Hajba kapni. Egymás hajába kaptak. Valakivel összekapni am. összeveszni. Összekaptak. 2) Valamit illető részül, jutalomul vagy büntetésül vesz. Pénzt, fizetést, hivatalt kapni. Büntetést, verést, botot, vesszőt kapni. Huszonötöt kapni. Várj, majd kapsz. Kikapsz te még ezért. Az elveszett jószágot visszakapni. 3) Átv. önhatólag valamire vágy, tehát mintegy szellemileg utána hajlong. Hiren, neven, dicsőségen, becsületen, kincsen, hivatalon, méltóságon kapni. Kapnak rajta. Nem kap rajta se szive, se szeme. Nem kap rajtad aki ismer. (Km.) Ezen nem érdemes kapni. Kapni az alkalmon.
"Esik eső a haraszton,
Nem kapok én a paraszton."
Népdal.
Kapva kapni valamin. Áthatólag is. A jó és olcsó kelméket, árukat kapva kapják. 4) Erőködés, iparkodás által valamire jut, megy, szintén önhatólag tisztségre, rangra, hivatalra kapni. Felkapni az uborkafára. (Km.) Lábra kap a beteg. Az a szokás kapott lábra. Bekapni a városi tanácsba, a káptalanba. 5) Valamibe kapni, azaz valamihez fogni, valamit kezdeni. Egyszerre sokba kapni. 6) Felkapni valamely szokást. 7) Rajta ér valakit. Lopáson, csaláson, hazugságon kapták őt. Rajta kapták a tetten. 8) Ki igekötővel önhatólag is am. az illem, erkölcs, törvény, mérték korlátain túl megy. Kikapott szülein a gyermek. Kikapó leány, menyecske. 9) Be igekötővel am. valamibe kötelődzeni; kezdeni, valamihez fogni. Más hajába, üstökébe kapni. Munkába, irásba, olvasásba kapni. Szeszes italra vonatkozva am. mértéken túl inni. Jól bekapott. 10) Kapni magát. Kapja magát, különösen a népmesékben gyakran eléforduló kifejezés, kürölbelül annyit jelent: hirtelenébe neki gondolja magát s elindúl.
"Ha megúnom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába."
Pusztai népdal (Erdélyi J. vagyis a Kisf. társ. gyüjt.).
Ez értelmezésekből kitűnik, hogy kap igében alapfogalom a távol tárgy utáni nyulás, hajlás, görbülés, e szerént tiszta eleme a hajlást, görbülést jelentő ka.
Származékai: kapcs, kapcsol, kapzsi, kaptár, kapos, kapdos, kapaszkodik, kapat, kaptat, kapoz, kapós stb. ikerítve: kip-kap am. kapkod.

*KÁP (1)
elvont gyöke kápol, kápolódik szóknak; azonos háp v. sáp gyökkel, mint a récze hangjával, innen kápol átv. ért. am. kiabálva korhol. Több idegen származatu szókban is eléfordúl, mint kápa, káplán, káplár, kápolna, káposzta, káptalan, amidőn ezekből magyarázandó pl. kápa, káposzta, káptalan szóknak a caput szó vétetik alapul. A káprázik ige nem ide tartozik.

*KÁP (2)
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Káp-on, ~ra, ~ról.

*KAPA
(kap-a), fn. tt. kapát, harm. szr. kapá-ja. A szántóföldek, szőlők, kertek mivelése körül használtatni szokott, különféle alaku, kurtább vagy hosszabb nyéllel ellátott vas eszköz, mely az ásótól abban különbözik, hogy a kapa nyele a lapátjával körülbelül egyenes szöget képez, az ásó nyele pedig a lapáttal egyenes vonalú. Kis kapa, nagy kapa. Két águ kapa, v. hajmakapa. Irtó kapa. Purháló kapa. Csákány kapa. Szőlő kapa. Tehén nyelvű kapa, melynek alja valamivel szélesebb. Téglakapa, melynek alakja a téglához hasonlít. Bele vágni a kapát a földbe. A kapát kapának, az ásót ásónak szokta ő nevezni. (Km.) Kapára termett. Kapakerülő.
"Én sem leszek heverő,
Kasza-, kapakerülő."
Népdal (Erdélyi J. vagy a Kisf. társ. gyüjt.).
Rokon vele a török csapa, hellén scajoV (ásd stb.) scapnh (ásó), tót kopa, a német Haue. V. ö. KAP, (1).

*KÁPA
fn. tt. kápá-t. Egy a latin caput, német Kopf stb. szókkal. V. ö. KÉP. 1) A nyeregnek feje nyeregkápa. Kápára akasztani a kulacsot, tarisznyát. Kápába fogódzani. 2) Némely felöltő ruháknak, köpenyeknek, szüröknek csuklyája, melyet hideg, esős időben fejre szokás húzni, máskép: kámzsa, latinul capucium. Bársonyos szolgájok, fekete kápájok az apáturaknak. (Feddő ének a 16-d. századból.) A Nádor-codexben s Debreczeni legendás könyvben szintén.

*KAPACS
(kap-acs) fn. tt. kapacs-ot, harm. szr. ~a. Két vagy több águ kapa. Kisebb kapacs, milyennel a kertészek purhálnak stb. Bodnárok eszköze is, melylyel a hordó-fenekek közeit egyengetik. (Kassay J.); és a Palóczoknál teknővájó vas eszköz (Szeder Fábián.) Nagy kapacs, melylyel a kemény földet, ganajt fölvágják, vagy köveket szakgatnak fel az utakon, útszákon.

*KAPACSKA
(kap-acs-ka) fn. Kis kétágu kapacs a kertészeknél. l. KAPACS.

*KAPACZ
tájdivatos, kopasz helyett; l. ezt.

*KAPÁD
falu Baranya megyében; helyr. Kapád-on, ~ra, ~ról.

*KAPADOHÁNY
ösz. fn. Erős, csipős, zsíros, vastag levelű dohány, milyet a köznépbeliek (kapások) szeretnek, máskép: paraszt v. cserebi dohány.

*KAPADOZ
(kap-ad-oz) áth. m. kapadoz-tam, ~tál, ~ott. Balaton melléki szó. Valamiben némi előmenetelt tesz. Kapadozza az irást, a magyar nyelvet, a tudományt.

*KAPAFOGÚ
(kapa-fogú) ösz. mn. Oly ember csúf neve, kinek széles, kigörbedő nagy fogai vannak.

*KAPAFOK
(kapa-fok) ösz. fn. A kapának felső, kivájt része, melybe a kapanyelet illesztik.

*KÁPAKENGYEL
(kápa-kengyel) ösz. fn. Lovagkengyel, melyet nem, mint rendesen, a nyereg aljához, hanem a kápához csatolnak.

*KAPÁL
(kap-a-al) áth. m. kapál-t. 1) A földet kapával vágja, purhálja. Innen átv. értelemben mondják növényekről, melyek körül a földet vágják. Kukoriczát, burgonyát, dinnyét, káposztát, hajmát kapálni. Megkapálni a kertet, szőlőt. Kikapálni a köveket, gyomot. Fölkapálni a növény körül a földet. Kikapálni a burgonyát, répát. 2) Átv. lábával vágja, kaparja a földet. Kapál a kényes ló. Kápál a kutya, midőn egeret, hörcsögöt érez a föld alatt. Kapálj kurta, lesz poltura. (Km.) A földet kapálja körmével (a ló). Jób. 29. 21. Káldi.

*KAPÁLÁS
(kap-a-al-ás) fn. tt. kapálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A földnek kapával való vágása, purholása. Kukoricza-, burgonya-, hajma-, szőlőkapálás. Kapálástól feltörött a tenyere. Első, második kapálás.

*KAPÁLÁSKOR
(kap-a-al-ás-kor) ih. Kapálás idején. Kukoricza-kapáláskor lesz esztendeje, hogy... (Népies időszámitás.)

*KAPÁLATLAN
(kap-a-al-at-lan) mn. tt. kapálatlan-t, tb. ~ok. Amit meg nem kapáltak. "Piros kukoriczaszár, kapálatlan maradtál." (Népd.) Határozókép am. meg nem kapált állapotban.

*KAPÁLGAT
(kap-a-al-og-at) áth. m. kapálgat-tam, ~tál, ~ott, par. kapálgass. Folytonosan, vagy gyakran vagy kényelmesen, könnyeden kapál.

*KAPÁLGATÁS
(kap-a-al-og-at-ás) fn. tt. kapálgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos gyakori könnyed kapálás.

*KAPÁLÓDZÁS
(kap-a-al-ó-d-oz-ás) fn. tt. kapálódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rugdalódzó hánykolódás.

*KAPÁLÓDZIK
(kap-a-al-ó-d-oz-ik) belsz. m. kapálódz-tam, ~tál, ~ott. 1) Szoros ért. haragból, szeszélyből, pajkosságból, nyugtalanságból a földet lábaival vágja, rúgja, péld. a szilaj ló. 2) Szélesb ért. lábaival rugdalódzik, lábait heverve hányja veti. Kapálódzik a lefogott csikó. Kapálódzik a birkozásban lenyomott gyerek.

*KAPÁLT
(kap-a-al-t) mn. tt. kapált-at. Amit kapával felvágtak, megpurháltak. Kapált kertek, szőlők, kukoriczaföldek.

*KAPÁLTAT
(kap-a-al-t-at) mivelt. m. kapáltat-tam, ~tál, ~ott, par. kapáltass. Másnak meghagyja, megparancsolja, hogy valamit kapáljon. Némely gazda cselédek, más pedig napszámosok által kapáltatja földét.

*KAPANYÉL, KAPANYÉL
(kapa-nyel vagy nyél) ösz. fn. A kapának fogantyúja fából, melyet a kapás kezébe fog. Hosszu, rövid kapanyél. Tenyerét feltörte a kapanyél. Ha Isten úgy akarja, a kapanyél is elsűl. Km.

*KAPANYELEZ
(kapa-nyelez) ösz. áth. Kapanyellel üt, hajt, kerget.

*KAPAR
(kap-ar, törökül: kopar-mak am. tép, szakgat, arabúl: hafara am. ásott, finnül: kuopin am. kaparok); áth. m. kapar-t. 1) Széles ért. földet, vagy más tömör testet felvág, felszakgat, szétválaszt. 2) Szoros ért. és különösen körömmel, lábakkal, ujjakkal váj, ás, szakgat, szétválaszt valamit. Kapar a tyúk, kakas a szeméten, szérűn. Kaparja a kutya az ajtót, hogy beereszszék, vagy a földet, midőn alatta valamit szagol. Majd kikaparta a szememet, úgy nekem esett. Várj, várj, ha meghalok, még a földből is kikaparnál. Ha ki nem mondaná, még a tyúk is kikaparná belőle. (Km.) 3) Átv. keresgélve, apródonként, tyúk módjára holmi vagyont összegyüjt. Sok pénzt össze kapart. Kaparj kurta, neked is lesz. (Km.) Tájszokásilag: kopor. Innen a nehezen összegyüjtött vagyonról mondják: Az én körmöm, nem a tiéd kopott ebben, azaz, én kapartam, nem te.

*KAPARÁS
(kap-ar-ás), fn. tt. kaparás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, melyet a kaparó visz véghez. A tyúk kaparással keresi a szemétben levő magot, búzát. 2) Csárda neve Érsekujvárban, hol van Kaparás künn a határon, és Kutyakaparás a majorokban.

*KAPARÁSZ
(kap-ar-ász) önh. m. kaparász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. 1) Kaparva, ujjaival, körmeivel vakarva, áskálva keresgél. Sötétben kaparászni. Zsebben, zsákban, tarisznyában, ládában kaparászni. 2) Átv. ért. valamit kapargat. Kikaparászni a földből a burgonyát.

*KAPARCS
(kap-ar-cs) fn. tt. kaparcs-ot, harm. szr. ~a. Vakaró, vájó, különösen teknővakaró görbe vas eszköz. A sütőteknő oldaláról kaparccsal levakart kovászból lesz a vakarcs.

*KAPARCSÁL
(kap-ar-cs-ál) önh. és áth. m. kaparcsál-t. Kapargat, áskál, vakarcsál, különösen körmökkel, karmokkal. Kaparcsál a tyúk, a kakas, midőn a szérűn, szeméten stb. magot keres.

*KAPARCSÁLÁS
(kap-ar-cs-ál-ás) fn. tt. kaparcsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami kaparcsál.

*KAPARGAT
(kap-ar-og-at), gyakor. áth. m. kapargat-tam, ~tál, ~ott. par. kapargass. Folyton vagy gyakran, sokszor kapar. V. ö. KAPAR.

*KAPARGATÁS
(kap-ar-og-at-ás) fn. tt. kapargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori folytonos vagy könnyűd kaparás.

*KAPARÍT, KAPARIT
(kap-ar-it) áth. m. kaparít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Tulajd. ért. kaparva szerez valamit. 2) Átv. elkaparítani valamit am. törvénytelen módon magáévá tenni; elkaparítani más orra elől am. elrejteni, elvinni, hogy más hozzá ne juthasson; megkaparítani valakit; tréfásan am. kézre keríteni. E másod értelemben véve, úgy látszik, inkább a kap ige származéka, mint a kaparé, vagyis közelebb a ragadás, fogás eszméje rejlik benne, mint a kaparásé.

*KAPARÍTÁS, KAPARITÁS
(kap-ar-ít-ás) fn. tt. kaparítás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a, Cselekvés, midőn kaparítanak, illetőleg szereznek vagy megfognak, megkapnak valamit.

*KAPARÓ
puszta Nógrád megyében, helyr. Kaparó-n, ~ra, ~ról.

*KAPÁS (1)
(kap-ás) fn. tt. kapás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. A kap ige származéka s jelent cselekvést, mely által valaki valamit megfog, megragad p. laptakapás, hajba kapás; vagy állapotot, midőn valakinek valami jut, kijár. Pénz-, jutalomkapás.

*KAPÁS (2)
(kap-a-as) fn. tt. kapás-t, tb. ~ok. A kapa származéka, s am. kapával dolgozó munkás, különösen: szőlőmives. Igy nevezik a szőlőtermesztő városokban a szőlősgazdákat, kik szőleiket magok mivelik. Pozsonyi, soproni, budai, esztergomi, egri kapások. Kapás kapással, úr urral barátkozik. (Km.) Kapásbor am. közönséges új bor, a kapások számára, cselédbor.

*KAPÁS (3)
(kap-a-as) nm. tt. kapás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kapával biró v. ellátott. Korán reggel sok kapás emberrel találkoztam. 2) Naphosszant bizonyos számu kapával mivelhető, pl. tiz kapás szőlő, melyet egy nap tiz kapával, vagyis tiz kapás munkájával meg lehet kapálni. 3) Kapával miveltetni szokott. Kapás növények, vetemények, ültetmények. Kapás gazdaság.

*KAPÁSBÉR
(kapás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a kapásoknak munkáikért napszámban fizetnek.

*KAPASZ
(kap-asz), elavult vagy elvont törzsök, melyből kapaszkodik, és származékai erednek. Jelent cselekvést, melynél fogva valami után kapunk, nyúlni iparkodunk.

*KAPASZKODÁS
(kap-asz-kod-ás) fn. tt. kapaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Odább odább, fölebb fölebb fogódzás, kapkodás által való előre, vagy fölebb haladás. Átv. ért. serény dolgozás, iparkodás. V. ö. KAPASZKODIK.

*KAPASZKODIK
(kap-asz-kod-ik) k. m. kapaszkod-tam, ~tál, ~ott. Általán, kézzel, vagy lábbal valahová érni, nyúlni, felkapni iparkodik. Különösen, magas helyre, péld. dombra, hegyre fára menni akarván, helyről helyre, pontról pontra fölkap, kezével lábával tovább nyúl. Kapaszkodnak a hegyre húzó igás barmok. Kapaszkodik a fára mászó gyermek. Belekapaszkodni a szekér farába, hintó bakjába. Fölkapaszkodni a kerítésre, sövényre. Átv. ért. iparkodva serényen dolgozik. Nosza legények, kapaszkodjunk. Ha jól kapaszkodunk, ma bevégezzük e munkát. Rokonok vele értelemben is a fenhangú csipeszkedik, gebeszkedik; ez utóbbi némi erőködéssel vegyest.

*KAPASZKODÓ
(kap-asz-kod-ó) mn. és fn. tt. kapaszkodó-t. 1) Aki kapaszkodva halad. Hegyre, kapaszkodó lovak. Fára kapaszkodó gyerek. 2) Meredek domb vagy hegyoldal, melyre kapaszkodva kelt menni. A kapaszkodón szólítani kell a lovat.

*KAPAT (1)
(kap-at) mivelt. m. kapat-tam, ~tál, ~ott, par. kapass. 1) Kapni vagyis fogni parancsol. Kutyával elkapatni az oda vetett konczot. 2) Futtában etet, abrakol. Megkapatta lovait, s legott odább hajtott.

*KAPAT (2)
(kap-at) fn. tt. kapat-ot. Amit valaki vagy valami kap. Egy kapat bor. Egy kapat széna.

*KAPATOS
(kap-at-os) mn. tt. kapatos-t v. ~at, tb. ~ak. A Hegyalján am. egy kevéssé ittas, aki egy kissé bekapott v. becsípett.

*KAPBEREK
puszta Homárom megyében helyr. Kapberk-ěn, Kapberek-re, ~ről.

*KAPCS
l. KAPOCS.

*KAPCSLIK
tájdivatos, összevonva kopácslik igéből; l. ezt.

*KAPCSOL
(kap-ocs-ol) áth. m. kapcsol-t. Kapocscsal öszveköt, egybefűz. Ruhát kapcsolni. Bekapcsolni a könyvet. Összekapcsolni. Kikapcsolni valamit am. a kapcsot szétválasztva kibontani. Szélesb és átv. ért. fűz, öszveköt, egyesít. A vadászebeket összekapcsolni. Két szivet a barátság, vagy szerelem kötelével, összekapcsolni. Mit Isten összekapcsolt, azt ember el ne válaszsza. Beszédtanban am. egyes szókat vagy mondatokat egymással szoros viszonyba hoz.

*KAPCSOLÁS
(kap-ocs-ol-ás) fn. tt. kapcsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn kapcsolunk, kapocscsal öszvekötünk valamit.

*KAPCSOLAT
(kap-ocs-ol-at) fn. tt. kapcsolat-ot, harm. szr. ~a. Két vagy több viszonyban levő tárgynak azon állapota, melyben egymáshoz kötve, fűzve vannak. Továbbá, azon pont, melyen a kapcsolás megtörtént. A szerszám a kapcsolatnál elszakadt. Átv. ért. a gondolatok, eszmék, szók és mondatok összefüggése, egymásra vonatkozó viszonya. A gondolatok kapcsolatát megszakasztani. Néha a mondatok és szók kapcsolata csak alattomban értetik.

*KAPCSOLATOS
(kap-ocs-ol-at-os) mn. tt. kapcsolatos-t v. ~at, tb. ~ak. Kapcsolatban levő.

*KAPCSOLÉK
(kap-ocs-ol-ék) fn. tt. kapcsolék-ot, harm. sz. ~a v. ~ja. Ami egybekapcsol valamit; továbbá amit valamihez függelékül, záradékul oda kapcsolnak. Az első értelemben különösen a mondat azon része, mely az alanyt és az állitmányt összeköti pl. e latin mondatban: homo est mortalis. az est létige, mely a magyar és több más nyelvekben pl. héberben, arabban stb. csak gondolatban van meg: az Isten legnagyobb; arabúl: alláhü ekberü (Deus [est] maximus); de az első és második személyben és a jelenen kivül a többi időben a magyar nyelv is kiirja pl. (én) halandó vagyok, (te) halandó vagy, (mi) halandók vagyunk, az ember mindig halandó volt; az arab a jelen többi személyében is elhagyja; pl. enná türabün ve remádűn (mink mivel por és hamu, elmaradt: vagyunk). Más igéknél mind az állitmány mind a kapcsolék magában az igében foglaltatik, pl. a madár repűl (avis volat); a honnan némely nyelvészek a kapcsolékot a mondat főrészének el nem ismerik. Azonban akár kimondassék, akár csak oda gondoltassék, a kapcsolék létezését tagadni épen nem lehet, mint az alanyét, ha ez is beleolvad az igébe, pl. ebben: gondolkodom (cogito), nem mondhatjuk, hogy az alany nem létezik.

*KAPCSOLKODIK
(kap-ocs-ol-kod-ik) k. m. kapcsolkod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. valakihez oda kapcsolja, hozzá köti magát.

*KAPCSOLÓ
(kap-cs-ol-ó) mn. tt. kapcsolót. Ami vagy aki kapcsol. V. ö. KAPCSOL.

*KAPCSOLÓDIK
(kap-ocs-ol-ó-d-ik) belsz. m. kapcsolód-tam, ~tál, ~ott. Mintegy önmagától öszvefűződik. Kikapcsolódik, am. kapcsa mintegy önmagától, belső erő által szétválik.

*KAPCSOLÓMÓD
l. FOGLALÓMÓD.

*KAPCSOS
(kap-cs-os) mn. tt. kapcsos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aminek kapcsa van, kapocscsal ellátott. Kapcsos köpeny. Kapcsos galléru mellény. Kapcsos könyv, biblia. Átv. ért. szóra vagy beszédre vitetve am. fogárd.

*KAPCZA (1)
(kap-cza) fn. tt. kapczát. 1) Széles ért. mindenféle ruhadarab, u. m. vászon, gyolcs, posztó, szűrrongy, melybe a lábfejet takarni, burogatni szokták, ha lábbelit húznak. Vékony, vastag, tiszta, szennyes kapcza. Megszorult neki a kapczája. Szoros neki a kapcza. (Km.) Úgy bánik vele, mint a kapczával. Még kapczája sem lehetne. Megvető, ócsárló ért. am. hitvány, foszlány kelme. 2) Szorosb értel. kötött vagy szövött harisnya, mely részént a lábfejet részént a lábszárt is takarja. Kapczát kötni, szőni. Kapczát húzni. Fekete kapcza, milyet ezelőtt az austriai örökös tartománybeli gyalogok viseltek. 3) Átv. a lónak vagy ökörnek körömházán növő kapczaforma hártyás csomó. Ezen értelmekből kitünik, hogy a kapcza gyöke a burokot, takarót jelentő gömbölyü kap, mely rokon a koponya, kopács, kopik szókkal. Az állkapcza nem tartozik ide, mert ez jobban am. áll-kapcsa; a kapczáskodik ige gyöke pedig a fogást, ragadást jelentő kap.

*KAPCZA (2)
falu Szala megyében; helyr. Kapczá-n, ~ra, ~ról.

*KAPCZÁS
(kap-cza-as), mn. tt. kapczás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Kapczával biró, ellátott; kapczába tekert. Fekete kapczás katonák. Kapczás lábak. Kapczás ló, melynek körömházán kapczaforma csomósodás van. Kapczás ökör. 2) Midőn a fogást ragadást jelentő kap igétől ered, am, másokba kapni, másokkal veszekedni szerető.

*KAPCZÁSKODÁS
(kap-cza-as-kod-ás) fn. tt. kapczáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki másokba kötelődzik, beléjök kap, s mintegy szándékosan okot keres a veszekedésre. V. ö. KAPCZÁSKODIK.

*KAPCZÁSKODIK
(kap-cza-as-kod-ik) k. m. kapczáskod-tam, ~tál, ~ott. Veszekedő indulattal másba kap, kötelődzik, akgatódzik. Igen garázda, bele kapczáskodik minden emberbe. Gyöke a fogást, ragadást jelentő kap ige.

*KAPDA
l. KAPTA.

*KAPDÁL
(kap-d-ál) önh. m. kapdált. Többszörösen kap valami után vagy valamin. Székely szó.

*KAPDOS
(kap-od-os) áth, és gyakor. m. kapdos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. Egymás után, folytonosan, vagy gyakran kap, fogdoz, ragadoz. A gyermekek kapdossák az elszórt almákat. Az ebek kapdossák az elékbe hányt konczokat. Máskép: kapkod, kapos, kapoz, kapdoz. V. ö. KAP.

*KAPDOSÁS
(kap-od-o-sás) fn. tt. kapdosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki gyakran ismételve kap valamihez, vagy valami után.

*KAPDOZ, KAPDOZÁS
l. KAPDOS, KAPDOSÁS.

*KAPFOG
(kap-fog) ösz. fn. Kajmóval ellátott pózna, melylyel valamit megkapni, megragadni, megfogni lehet.

*KAPHAT
(kap-hat), tehető, m. kaphat-tam, ~tál, ~ott, par. kaphass. Módjában, tehetségében, hatalmában van valamit kapni, a kap ige minden értelmében. Ő még pénzt, hivatalt, jutalmat kaphat. V. ö. KAP.

*KAPHATÓ
(kap-hat-ó) mn. tt. kapható-t. Amit akármi módon kapni, illetőleg szerezni, mihez hozzá jutni lehet. Ezen boltban mindenféle posztó, vászon kapható. E faluban egy jó pohár bor sem kapható. Mikor vagy honn kapható?

*KAPI
falvak Győr és Sáros megyében; helyr. Kapi-ba, ~ban, ~ból.

*KAPICSÁL
(kap-ics-a-al) áth. m. kapicsált. Apránként kapogat.

*KAPICZA
fn. tt. kapiczát. Lőrincz Károly szerént am. mereklye, talán 'kupacz' szóval áll viszonyban.

*KAPICZÁN
(a német "Kopfzaum"-ból) fn. tt. kapiczán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Túl a Dunán divatos tájszó, am. lókantár.

*KAPI-NÉMETFALU
helység Sáros megyében; helyr. Németfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KAPINT
(kap-in-t) áth. m. kapintott. Alig érintve kap. Kicsinző értelemmel bir. Orozva hozzá kapintott az eb.

*KAPI-PÁLVÁGÁS
falu Sáros megyében; helyr. Pálvágás-on, ~ra, ~ról.

*KAPIRCSÁL
(kap-ir-cs-ál), l. KAPIRTYÁL.

*KAPIRTYÁL
(kap-ir-ty-ál) önh. Kicsinyező értelemmel bir, s am. kaparcsál, kapargál, vakaricsál. A kis csirkék kapirtyálnak.

*KAPIRTYÁLÁS
(kap-ir-ty-ál-ás) fn. tt. kapirtyálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kaparcsálás, kapargálás, vakaricsálás.

*KAPISSÓ
falu Sáros megyében; helyr. Kapissó-ra, ~n, ~ról.

*KAPISZTA
némely tájakon, nevezetesen Baranyában am. káposzta, l. ezt.

*KAPITÁNY
fn. tt. kapitány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Egy a középkori latin capitaneus szóval ('caput' névtől). Eléjön a törökben is: kapudan. Francziául: capitaine, olaszul: capitáno. Régen jelentett hadseregnek főnökét, várparancsnokot. Hunyady János minden hadak főkapitányaul neveztetett. Az újabb ezeredi szerkezetben a hadnagyok fölőtt és őrnagyok alatt álló feltiszt. Első másod kapitány. Lovas, gyalog kapitány. Százados kapitány. Tisztán magyarosan csak százados-nak neveztetik. Vitéz kapitány uram. Cs. k. kapitány. A városok vagy területi hatóságok szerkezetében hatósági személy, ki különösen a községi fegyelem, rend, közbiztonság fentartásával, s a kihágok fenyítésével foglalkodik. Bada-Pest városainak kapitánya. Jászkúnok kapitánya.

*KAPITÁNYI
(kapitány-i) mn. tt. kapitányi-t, tb. ~ak. Kapitányt illető, ahhoz tartozó, rá vonatkozó. Kapitányi czím, rang, hivatal, jog, kötelesség. Kapitányi rendelet, parancs, meghivás.

*KAPITÁNYKODÁS
(kapitány-kod-ás) fn. tt. kapitánykodás-t, tb.~-ok, harm. szr. ~a. Kapitányi hivatal, tisztség viselése, gyakorlása.

*KAIPTÁNYKODIK
(kapitány-kod-ik) k. m. kapitánykod-tam, ~tál, ~ott. Kapitányi tisztséget, hivatalt visel, gyakorol. Gyalog, lovas ezeredben kapitánykodni. A városnál, vármegyénél, vidéki, kerületi hatóságnál kapitánykodni.

*KAPITÁNYSÁG
(kapitány-ság) fn. tt. kapitányság-ot, harm. szr. ~a. Kapitányi hivatal, rang. Kapitányságot viselni, letenni. Ügyes baját a kapitányságnál bejelenteni. Nem régi katona, s már kapitányságig vitte. V. ö. KAPITÁNY.

*KAPJON
l. KAPLYON.

*KAPKOD
(kap-kod) 1) Önh. m. kapkod-tam, ~tál, ~ott. Ez tárgyesetet nem vonz, s am. ide oda kap, ujjait, körmeit ki-kinyujtja, hogy valamit megfogjon, megragadjon. Fűhöz fához kapkodni, szorúltságában mindenfelé segitséget keresni. Kapkod, mint a vizbe haló. (Km.) Kapkod, mint Bernát a mennykőhöz. (Km.) Ikerítve: kipked-kapkod. 2) Áth. de amely szenvedő alakot nem szokott felvenni. Az olcsó jó gyümülcsöt igen kapkodják. V. ö. KAP.

*KAPKODÁS
(kap-kod-ás), fn. tt. kapkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami után gyakran kap, nyúlong valaki, vagy midőn ezt többen teszik. Különösen midőn sietve hirtelen akarunk holmit elvinni, elhordani. Volt az bezzeg kapkodás, midőn az ellenség közeledett. Jelent szeleverdi, hebehurgya munkát is. Vigyázva legények, nem ér ez a kapkodás semmit.

*KAPLAN
l. KAPLONY.

*KÁPLÁN
fn. tt. káplán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A latin capellanus szó után képeztetett. Egyházi személy, ki bizonyos kápolnában az isteni szolgálatokat végezni szokta, ilyenek a házi, udvari káplánok. Szélesb ért. papi segéd, ki nagyobb gyülekezetekben az illető s beavatott lelkész, vagyis plebános mellett hivatalkodik. Városi, falusi, káptalani káplán. Ki bizonyos fiókegyházban mint helyettes lelkész működik, helybeli (localis) káplánnak mondják. A káplán nevet mint aláirási czímet használják általán minden egyházi személyek a fejedelemhez intézett irományokban p. Felségednek legalázatosabb káplánja. N. N.

*KÁPLÁNKODÁS
(káplán-kod-ás) fn. tt. káplánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kápláni hivatalnak viselése, gyakorlása.

*KÁPLÁNKODIK
(káplánkod-ik) k. m. káplánkod-tam, ~tál, ~ott. Kápláni hivatalt visel, gyakorol. Városban, falun, magán uraságnál, udvarnál, káplánkodni.

*KÁPLÁNLAK
(káplán-lak) ösz. fn. Szoba v. ház, melyben káplán, illetőleg káplánok laknak.

*KÁPLÁNSÁG
(káplán-ság) fn. tt. káplánság-ot, harm. szr. ~a. Kápláni hivatal, állomás. Városi, falusi, házi, udvari káplánság.

*KÁPLÁR
fn. tt. káplár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A latin-franczia corporal, caporal szók után képeztetett. A szabados fölött és őrmester alatt álló altiszt. Gyalog, huszár káplár. Új magyar hadi nyelven: tizedes. Hegyke, nyalka huszár-toborzó káplár.
"Káplár uram, szököm: i..en teremtette."
Guadányi, Rontó Pál.

*KÁPLÁRBOT
(káplár-bot) ösz. fn. l. KÁPLÁRPÁLCZA.

*KÁPLÁRKODÁS
(káplár-kod-ás) fn. tt. káplárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Káplári tisztség viselése, gyakorlása.

*KÁPLÁRKODIK
(káplár-kod-ik) k. m. káplárkod-tam, ~tál, ~ott. Káplári tisztséget visel, gyakorol.

*KÁPLÁRPÁLCZA
(káplár-pálcza) össz. fn. Mogyoró pálcza, melyet ezelőtt az ausztriai hadseregeknél a káplárok viseltek.

*KÁPLÁRSÁG
(káplár-ság) fn. tt. káplárság-ot, harm. szr. ~a. Káplári tisztség, állomás.

*KAPLONY (1)
falu Szathmár megyében; helyr. Kaplony-ba, ~ban, ~ból. ,Kaplan' a törökben tigrist jelent.

*KAPLYON (2)
v. NAGY~ erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kaplyon-ba, ~ban, ~ból.

*KAPMÁNY
(kap-mány) fn. tt. kapmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Új alkotásu szó a német Rappse kifejezésére, s jelent igen olcsóra hagyott árukat, melyeket a vevők mohón elkapkodnak, vagy oda ajándékozott tárgyakat, melyekhez kiki szabadon nyúlhat. Egyébiránt ezt a régi és közismeretű kapzsi szó még jobban kifejezi. És így, kapzsira bocsátani valamit hathatósb kifejezés, mint kapmányra bocsátani.

*KAPNIK-BÁNYA
mváros Kővár vidékében; ALSÓ~, mváros Szathmár megyében; helyr. Kapnik-Bányán, ~ra, ~ról.

*KAPÓ (1)
(kap-ó) mn. tt. kapót. Aki vagy ami kap.

*KAPÓ (2)
(kap-ó) fn. tt. kapót. Ifjak játékánál amit kapni (megkapni, marokba kapni) lehet. Kapóra ütni a labdát, tekét, azaz magasra, hogy leestében kézzel megkapni lehessen. Átv. ért. kapóra ütni am. dobra ütni, elhiresztelni; kapóra jutni v. jönni am. czélba vétetni.

*KAPOCS (1)
(kap-ocs) fn. tt. kapcsot, harm. szr. ~a. Általán görbe végü, vagy kajmós test, vagy eszköz, mely más testet mintegy megkap, megragad, bele kapaszkodik. Szorosb ért. mesterségesen készített kajmós eszköz, mely kötő, fűző, összetartó képességgel bir. Vas kapcsokkal összefoglalni a gerendákat. Kapocs a könyvön, ruhán, lószerszámon. Beakasztani a kapcsot. Kan kapocs, melynek gajmója van; nőstény kapocs, mely gyűrű alakkal bir, s melybe a kan kapocs kajmóját akasztják. Átv. viszony, mely két v. több különböző tárgyat vagy személyt, vagy testületet együvé köt, összvetart. Rokon vele a német Haft, mely a rokon hangok (h = k, t = ts v. cs) felcserélésével épen am. kapcs; törökül és a szláv nyelvekben: kopcsa, sínai nyelven: kue.

*KAPOCS (2)
puszta Bihar megyében; helyr. Kapocs-on, ~ra, ~ról.

*KAPOCSÁN
falu Bihar megyében; helyr. Kapocsán-ba, ~ban, ~ból.

*KAPOCSFA
(kapocs-fa) ösz. fn. Az ácsoknál keresztfa, mely két álló gerendát öszvetart.

*KAPOCSFÉSZEK
(kapocs-fészek) ösz. fn. Épitményeknél azon hely, melyben a kapocsrúd, különösen ennek lyukas vége fekszik.

*KAPOCSFÜL
(kapocs-fül); KAPOCSSZĚM.

*KAPOCSGYŰRŰ
(kapocs-gyűrű); l. KAPOCSSZĚM.

*KAPOCSKÖSÖNTYŰ
(kapocs-kösöntyű) össz. fn. Kapocsalakú kösöntyű, milyen a régies palástokat a nyak körül öszvetartotta. V. ö. KÖSÖNTYŰ.

*KAPOCSLYUK
(kapocs-lyuk) l. KAPOCSSZĚM.

*KAPOCSRÚD
(kapocs-rúd) ösz. fn. Az épitésben jelent fekirányosan befalazott vasrudat, melynek végén lyuk van, s ebbe egy más rudat húznak függőlegesen, s arra szolgál, hogy a falat függőleges irányban tartsa.

*KAPOCSSZEG
(kapocs-szeg) ösz. fn. Vas szeg, mely fölül gombbal alant lyukkal van ellátva, melybe czöveket ütnek, hogy az álgyutalp tengelyét a böröczkocsival öszvetartsa.

*KAPOCSSZĚM
(kapocs-szěm) ösz. fn. Gyűrű v. lyuk általán a kapocsnemű eszközökön pl. a kapocsrúdon, különösen a nőstény kapcson, melybe a kankapocs kajmóját akasztják.

*KAPOCSTARTÓ
(kapocs-tartó) ösz. fn. Eszköz, mely a kapcsot valamihez köti, szorítja, pl. a kapocsrúdba függőlegesen eresztett vasdarab.

*KAPOCSVAS
(kapocs-vas) ösz. fn. Általán minden vas rúd, lemez, stb., mely kapocs gyanánt szolgál, vagy alkalmaztatik.

*KAPOCZA
l. KAPONCZA.

*KAPOCZÁN
l. KAPICZÁN.

*KAPOGAT
(kap-og-at) áth. és önh. m. kapogat-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy folytonosan kap, ennek minden érteményében.

*KÁPOL
(káp-ol) áth. m. kápolt. Korhol, szid, átkoz. V. ö. KÁP gyök.

*KAPOLCS
falu Szala megyében; helyr. Kapolcs-on, ~ra, ~ról.

*KÁPOLNA (1)
fn. fn. tt. kápolnát. A latin capella szóból képeztetett. Isteni tiszteletre szentelt kis épület, kis templom. Útmelléki, mezei, hegyi kápolna. Házi, udvari kápolna.
Igy neveztetik valamely tomplomhoz épített, oltárral ellátott, s elzárható hajlék is. Tréfásan és átv. ért. Ördög kápolnája am. kocsma. Kocsmárosné kápolnája a pincze. (Gúnydal.) Kerüli, mint Mesztegnyei a kápolnát. (Km.)

*KÁPOLNA (2)
falvak Bihar, Borsod, Heves, Pozsony, Szala, Tolna, Vas megyében; puszták Abaúj, Baranya, Fejér, Gömör m. BÖLZSE~, falu Abaúj m. KERKÁS~, falu Vas m. LENTI~, falu Szala m. SORKI~, falu Vas m. ALSÓ~, erdélyi falu Alsó-Fejér m. FELSŐ~, erdélyi falvak Belső-Szolnok és Küküllő megyékben; helyr. Kápolná-n, ~ra, ~ról.

*KÁPOLNAK
l. SZURDOK-KÁPOLNAK, KOVÁS~, és MONOSTOR-KÁPOLNAK.

*KÁPOLNÁS
mváros Krassó megyében, puszta Veszprém m.; helyr. Kápolnás-on, ~ra, ~ról.

*KÁPOLNÁS-NYÉK
puszta Fejér megyében; helyr. Nyék-ěn, ~re, ~ről.

*KÁPOLNÁS-VISNYE
puszta Somogy megyében; helyr. Visnyé-n, ~re, ~ről.

*KÁPOLÓDÁS
(káp-ol-ó-d-ás) fn. tt. kápolódás-t, tb. ~ok. Szitkozódás, átkozódás (Maledictum. Kassay J.)

*KÁPOLÓDIK
(káp-ol-ó-d-ik) k. m. kápolód-tam, ~tál, ~ott. Szitkozódik, átkozódik.

*KAPOLY
falu és puszta Somogy megyében; helyr. Kapoly-ba, ~ban, ~ból.

*KAPONCZA v. KAPOCZA
fn. tt. kaponczát. Kantár a ló fején. Rokon a kaponya, koponya szókkal. Máskép: kapiczán.

*KAPONYA (1)
l. KOPONYA.

*KAPONYA (2)
falu Zemplén és puszta Beregh megyében; helyr. Kaponyá-n, ~ra, ~ról.

*KAPOR (1)
fn. tt. kapor-t v. kaprot, harm. szr. kapr-a. Az öthimes és kétanyás növények neméhez tartozó növényfaj; ernyője lapos tányéros; virágai egyenlők, mind termők, szirmai begöngyölődtek; virágai sárgák, levélkéi czérnaszáluak. Fajai: kerti kapor, ánis kapor. (Anethum.) Arab és persa nyelven: kabar, hellénül: kappariV, francziául: capre, olaszul: cappero, németűl: Kapper vagy közönségesebben: Kaper, a szláv nyelvekben: kopor, kopr stb.

*KAPOR (2)
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. Kapor-ba, ~ban, ~ból.

*KAPORNA
(a hellén: kapparion után) fn. tt. kapornát. A sokhímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó cserje növény; csészéje négy levelű, bőrforma; bokrétája négy szirmu; hímszálai hoszszúk; bogyója kérges, sokmagú, kocsányos (capparis). Faja: kápri kaporna.

*KAPORNAK
falu Vas megyében; KIS~, NAGY~, falvak Szala megyében: helyr. Kapornak-ra, ~on, ~ról.

*KAPORNALÉ
(kaporna-lé) ösz. fn. A kaporna nevű cserjenövény bogyóival készített lé, vagy mártás. Marhahús kapornalével.

*KAPOS (1)
(kap-os) gyak. áth. m. kapos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. l. KAPDOS.

*KAPOS (2)
KIS~, falu, NAGY~, mváros Ungh megyében; helyr. Kapos-on, ~ra, ~ról. Folyam neve is Baranya, Somogy, Tolna megyében.

*KAPÓS
(kap-ó-os), mn. tt. kapós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amin igen kapnak, amit keresnek, szeretnek, tehát kedves, keresett, ritka. A szép és gazdag leányok kapósak, ha kivált jók is. 2) Mondják laptajátékról, mely kiütésben és elkapásban áll. Kapóst játszani. Ez értelemben főnevül használtatik, és a tt. kapós-t, tb. ~ok.

*KAPOS-DADA
puszta Somogy megyében; helyr. Dadá-n, ~ra, ~ról.

*KAPÓSDI
(kap-ó-os-di) fn. tt. kapósdi-t. l. KAPÓS 2).

*KAPOSFŐ
puszta Somogy megyében; helyr. Kaposfő n, ~re, ~ről.

*KAPOS-FÜRED
falu Somogy megyében; helyr. Füred-ěn, ~re, ~ről.

*KAPOS-KERESZTÚR
falu Somogy megyében; helyr. Keresztúr-ba, ~ban, ~ból.

*KAPOS-MÉRŐ
falu Somogy megyében; helyr. Mérő-be, ~ben, ~ből.

*KAPÓSSÁG
(kap-ó-os-ság) fn. tt. kapósság-ot, harm. szr. ~a. Kitünő, ritka, jeles tulajdonsága valaminek, miszerint kapnak rajta, kelendőségnek örvend.

*KAPOS-SZEKCSŐ
falu Baranya megyében; helyr. Szekcső-n, ~re, ~ről.

*KAPOS-ÚJLAK
falu Somogy megyében; helyr. Újlak-on, ~ra, ~ról.

*KAPOSVÁR
mezőváros Somogy megyében, helyr. Kaposvár-on v. ~t v. ~ott, ~ra, ~ról.

*KÁPOSZTA
(alkalmasint a latin capitosa után módosúlt mind a magyar, mind más nyelvekben); fn. tt. káposztát. Népies értelmezés szerént, legalább Mátyus földén, különösen alsó Vágmelléken am. káp-hozta, mert a monda szerént Káp János nevü ember hozta be. Innen a rímjáték: Káposzta, Káp János hozta. Csehül, illírül, tótul: kapuszta, vendül: kapusz. Köz ismeretü, a négyfőbbhimesek seregébe és beczősök rendébe tartozó növénynem, csészéjének levelei összeborulnak. A nagyobb himszálak tövén kivülről, az apróbbakon belülről egy egy ikra, magvai gömbölyűk. Nevezetesebb fajai: csíkos, csipkés, fodros, olasz, vörös, fejes káposzta. (Brassica.) A készítés módja szerént: hajdú, pörgölt, kolosvári, tejfölös, kapros, szalonnás, töltött káposzta. Aki nem szereti a káposztát, a husát se egye meg. (Km.)
Fehér czipó szalonna,
Füstölt hús és káposzta
A magyarnak étele.
Népdal.
A Tatrosi codexben jelent általán kerti veteményt. "Kik megdézmáljátok a mentát és a rutát és minden káposztát" (omne olus).

*KÁPOSZTAÁGY
(káposzta-ágy) ösz. fn. Egyes tábla a káposztás kertekben és földeken.

*KÁPOSZTACSŐSZ
(káposzta-csősz) ösz. fn. Csősz, ki a káposztás kerteket, földeket a tolvajok és barmok becsapása ellen őrzi.

*KÁPOSZTAFALU
mváros Szepes megyében; helyr. Káposztafalu-ba, ~ban, ~ból.

*KÁPOSZTAFALVA
helység Zaránd megyében; helyr. Káposztafalvá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPOSZTAFEJ
(káposzta-fej) ösz. fn. A káposztaféle kerti zöldségnek csomóalakban öszveborult levelei. Kemény, laza, kisded, nagy káposztafej.

*KÁPOSZTAFÖLD
(káposzta-föld) ösz. fn. Föld, melyen káposztát szoktak termeszteni.

*KÁPOSZTAHERNYÓ
(káposzta-hernyó) ösz. fn. A káposzta veteményeket vagy ültetményeket pusztító hernyó.

*KÁPOSZTAKAPA
(káposzta-kapa) ösz. fn. Kétágu kapa, melylyel a káposztaföldet purhálják.

*KÁPOSZTAKERT
(káposzta-kert) ösz. fn. Kert, melyben káposztát termesztenek. Köz szokás szerint inkább: káposztás kert. Innen: káposztás kertbe néz, am. bandzsán néz, mint a kecske, midőn káposztát lát.

*KÁPOSZTAKOCSONY
lásd: KÁPOSZTATORZSA.

*KÁPOSZTALÉ
(káposzta-lé) ösz. fn. Lé, mely a besavanyított káposztából kifoly; vagy lé, melyben káposztát főztek. Káposztaléből készítik az úgynevezett korhelylevest.

*KÁPOSZTALEVEL
(káposzta-level) ösz. fn. A káposzta levelei, melyek egymásra borulva a káposztafejet képezik. Káposztaleveles sült málé, görhöny, kalács. Melegített vagy zsirral bekent káposztalevelet boritni a sebre.

*KÁPOSZTALEVELÉSZ
(káposzta-levelész) ösz. fn. A káposztaleveleken élődő, s azokat pusztító tetűféreg.

*KÁPOSZTAPALÁNT
(káposzta-palánt) ösz. fn. A káposzta gyönge növénye, melyet átültetnek.

*KÁPOSZTAPILLANGÓ
(káposzta-pillangó) ösz. fn. Fehérsárga pillangófaj, mely tojásait a káposztalevelekre rakja le. (Papilio danaus cand. brasricae. L.)

*KÁPOSZTARÁSZA
l. KÁPOSZTAPALÁNT.

*KÁPOSZTÁS
(káposzta-as) mn. tt. káposztás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben káposzta terem vagy tartatik. Káposztás kert, föld. Káposztás hordó, fazék, tál. 2) Káposztával főtt vagy sült. Káposztás koncz, hús. Káposztás rétes. 3) Mint főnév jelent általán telket, földet, kertet, hol káposztát termesztenek, s ekkor a tt. káposztás-t, tb. ~ok. A káposztásokat szeretik a nyulak.

*KÁPOSZTASALÁTA
(káposzta-saláta) ösz. fn. Megaprított káposztából készített saláta péld. forró eczettel leöntve, és szalonnapörczczel behintve.

*KÁPÖSZTÁSKERT
(káposztás-kert); l. KÁPOSZTAKERT.

*KÁPOSZTÁS-MEGYER
puszta Pest megyében; helyr. Megyer-ěn, ~re, ~ről.

*KÁPOSZTÁS-SZENT-MIKLÓS
erdélyi falu Maros székben; helyr. Szent-Miklós-on, ~ra, ~ról.

*KÁFOSZTATORZSA
(káposzta-torzsa) ösz. fn. A káposztaféle kerti zöldségek torzsája. V. ö. TORZSA.

*KAPOTNYAK
(a szláv nyelvekben: kopotnyak, kopotnyik) főn. tt. kapotnyak-ot, harm. szr. ~a. A tizenkéthímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó növény; csészéje három metszésü a magzat felett; bokrétája nincs; tokja bőrhéju, magva sok. "Ki az urát nem szereti, kapotnyakot főzzön neki. (Népd.) (Asarum). Máskép: mogyoró alja, kerek kapor.

*KAPOZ
(kap-oz) áth. l. KAPOS, KAPDOZ.

*KAPPAN
fn. tt. kappan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Herélt kakas. Ha a kappannak csak taréját metszik le, s kappan gyanánt adják, tréfásan gyurkó a neve. Egy a latin capo, német Kapaun, (néhutt: Kapphahn), szláv kapann, kaplun, kopun stb. szókkal. Tájszokásilag: koppan. Latin nevét talán cavo, vagy hellén coptw igétől vette.

*KAPPANHANG
(kappan-hang) ösz. fn. 1) A kappan vagyis herélt kakas szava, mely a kakasénál valamivel vékonyabb, gyengébb. 2) Átv. tréfás ért. mondják vékony férfihangról, milyen különösen a heréltek hangja.

*KAPPAN-HIZÁS
ösz. fn. Tréfásan oly férfiról mondják, kit a nemi ösztön nem ingerel, s ennél fogva hizásnak indul.

*KAPPANOZ
(kappan-oz) áth. m. kappanoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kakast herél, vagyis a kakast kappanná teszi.

*KAPPANOZÁS
(kappan-oz-ás) fn. tt. kappanozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kakasherélés.

*KAPPANŐR
(kappan-őr) ösz. fn. Az együttnemzők seregéhez és nősözvegyek rendébe tartozó növénynem; vaczka kopasz, fészke pikkelyei egyenlők; sugárvirágiban legtöbbször öt himszál porhon nélkül; bóbja szőrös; sugárai lancsásak, hosszúk, háromfogúk, sárgák. (Arnica). Fajai: hegyi, bérczaljai, havasi száratlan kappanőr. Kappanőrből készített gyógyerejü festvény. (Tinetura arnicae.)

*KAPPANSZAVÚ
(kappan-szavú) ösz. mn. Férfiról mondják, kinek vékony, rikácsoló, éles hangja van, mint a herélteké szokott lenni.

*KÁPRÁZÁS
(l. KÁPRÁZIK) fn. tt. káprázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szemnek azon szenvedő állapota, midőn káprázik. V. ö. KÁPRÁZIK.

*KÁPRÁZAT
(l. KÁPRÁZIK) fn. tt. káprázat-ot, harm. szr. ~a. Azon tüneménykép, mely a káprázó szemek előtt csalékony alakban lebeg.

*KÁPRÁZIK
k. m. kápráz-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk a szemről, midőn idegei s látszerei akármely okból megzavarodván nem valódi tárgyakat, hanem csalképeket, tündéralakokat lát. Szemei annyira elgyöngültek, hogy már csak kápráznak. Úgy pofon csapták, hogy kápráztak a szemei bele. Törzsöke valószinüleg: ábra, melyből lett, ábráz, ábrázik s k (ch) előtéttel kábrázik, káprázik; mert valamint a káprádzás a szemnek, úgy az ábrándozás az elmének és képzelő tehetségnek zavart, nem rendes működésü állapotára mutat. Némelyek szerént am. kábrázik, káb gyöktől, honnan kábít, kábúl stb. szók is származnak.

*KÁPRÁZOL
(kápráz-ol) áth. m. káprázol-t. Csalképeket, tündér alakokat ábrázol, költ, állít maga elé.

*KÁPRÁZOLAT
(kápráz-ol-at) fn. tt. káprázolat-ot, harm, szr. ~a. Ábra vagy kép, csalkép, tündér alak, melyet valaki kaprázol magának. V. ö. KÁPRÁZOL.

*KÁPRÁZTAT
(kápráz-tat) áth. m. kápráztat-tam, ~tál, ~ott, par. kápráztass. Eszközli, okozza, hogy a szemek káprázzanak. A lámpavilágok özöne kápráztatja a szemeket.

*KÁPRÁZTATÁS
(kápráz-tat-ás) fn. tt. kápráztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valami a szemet kápráztatja.

*KÁPRI
l. KAPORNA.

*KAPRONCZA
falvak Bars és Sáros megyében; puszta Nógrád megyében; helyr. Kapronczá-n, ~ra, ~ról.

*KAPROS
(kapor-os) mn. tt. kapros-t v. ~at tb. ~ak. Kaporral készitett, fűszerezett. Tejfölös kapros káposzta. Kapros béles. Kapros uborka.

*KAPROZ
(kap-or-oz) áth. m. kaproz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kaporral készít, fűszerez valamit.

*KAPROZÁS
(kapor-oz-ás) fn. tt. kaprozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit, nevezetesen étekneműt kaproznak.

*KÁPSA
(a latin capsa után) fn. tt. kápsát. Kenyeres zsák. (Kállay gyüjt.).

*KÁPSÁL
(kápsa-al) áth. m. kápsált. 1) Ver, megver. (A székelyeknél.) A medve kápsáljon meg (a tenyerével v. talpával.) 2) Kéreget pl. bort, búzát, eleséget diákok számára. (Kecskeméti szólás). 3) Elkápsált am. elvett, elkaparított fortélylyal. (Székely szólás). Kápsálódik (a székelyeknél) am. kezével vakaródzik. Minek kápsálódol annyit te? (Kriza J.)

*KAPSI
(kap-os-i, azaz, kap-os-ó) mn. l. KAPZSI.

*KAPSOGTAT
(kap-os-og-tat); a székelyeknél am. csattogtat vagy csattogat. l. CSATTOGAT.

*KAPTA
(kap-t-a, kap-ta, a szláv nyelvekben: kopito) fn. tt. kaptát. Gyöke a burokot jelentő mélyebb és gömbölyűbb kap (kop), mely megvan a kaponya, koponya, kapcza, kopács, kopoltó szókban. Jelent fából készített formát, mely lábfejet képez, s arra való, hogy a bőrt rája huzzák, ráborítsák, tehát nem egyéb mint borítófa szenved. ért. mint kapcza am. borító ruha, csel. ért. Törzsöke az elavult kapt ige, melybőt lett igenév kaptó kapta, mint az elavult balt (valt) igéből baltó balta (valta); a csap csapt igéből csaptó csapta; a lob lobt igéből lobtó, lobta, lapta stb. - A csizmát, sarut kaptára ütni. Nem lehet minden sarut egy kaptára húzni. Mindent egy kaptára szeretne húzni. Ne tovább, varga, a kaptánál. (Sutor, non ultra crepidam.) Átv. ért. a ló lábán, különösebben csuklóján növő csomó, néhutt máskép: kapcza. Innen kaptás v. kapczás ló. Kaptatetem. Egy 1551-diki levélben olvassuk: "de az egyik hím vehem örök sánta, kaptatetem vagyon az lábán." (Szalay A. gyüjt.)

*KAPTAFA
(kapta-fa) ösz. fn. l. KAPTA.

*KÁPTALAN (1)
(a latin capitulum után alakult, ez pedig caput szóból származott); fn. tt. káptalan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Valamely főegyházhoz tatozó kanonokok testülete. Érseki, püspöki, társas káptalan. Esztergami, egri, veszprémi, győri káptalan. 2) Gyűlés, tanácskozás, melyet a kanonokok illető ügyekben tartani szoktak. A házasok ügyét káptalan elébe vinni. Valamit bevallani a káptalannak. 3) A birtokos szerzetesek gyűlése. A szerzet ügyeiről káptalanban tanácskozni, apátot, prépostot választani. Igy neveztetik maga a gyülésterem is. 4) Átv. ért. ismeretek bősége, nagy tudomány. Nem káptalan a fejem, hogy mindent tudjak. (Km.)

*KÁPTALAN (2)
puszta Nyitra megyében; erdélyi falu Alsó-Fejér m. SZEPESI~, falu Szepes m. Helyr. Káptalan-ba, ~ban, ~ból.

*KÁPTALANBELI
(káptalan-beli) ösz. mn. Káptalanhoz tartozó. Káptalanbeli úr, személy. Használtatik egyszerüen is főnév gyanánt, s am. kanonok.

*KÁPTALAN-BORBA
puszta Győr megyében; helyr. Borbá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANFA
helység Szala megyében; helyr. Káptalanfá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANFALVA
helység Torontál megyében; helyr. Káptalanfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANJÓSZÁG
(káptalan-jószág) ösz. fn. Fekvő birtok, melyet testületileg valamely káptalan bir.

*KÁPTALAN-NYÚL
falu Győr megyében; helyr. Nyúl-on, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANSZOBA
(káptalan-szoba) ösz. fn. Szoba vagy terem, melyben a káptalan tagjai tanácskozás végett öszve szoktak ülni.

*KÁPTALAN-TÓTHI
falu Szala megyében; helyr. Tóthi-ba, ~ban, ~ból.

*KÁPTALANVÉGZÉS
(káptalan-végzés) ösz. fn. Végzés, melyet a káptalan tagjai a káptalan hatóságához tartozó, péld. házassági, végrendeleti ügyekben hoznak.

*KÁPTALAN-VIS
falu Sopron megyében; helyr. Vis-ěn, ~re, ~ről.

*KAPTÁNY
1) Csagataj nyelven: kaptan. l. KAFTÁNY. 2) (kap-ta-any), fn. tt. kaptány-t, tb. ~ok. Két fél vaskarikából álló, vas fogakkal felkészített eszköz, melylyel a görényt, rókát szokták elfogni. Gyöke a fogást, megragadást jelentő kap.

*KAPTÁR
(kap-tár v. kap-ta-ar) fn. tt. kaptár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Méhkas, köpü. Gyöke a fogást jelentő kap, melyből lett vagy az összetett kap-tár vagy az elavult kapt, s ebből kaptár, mint kant kantár, lajt hajtár, hajtsár, sajt sajtár stb. E szerént jelenti azon kast vagy szekrényt, melybe a méhrajt bele fogják, bele hajtják. Hogy létezett kapt ige, mutatja a kaptány (görény v. rókafogú) szó is. Némelyek pl. Lugossy J. az első részben kap a köpű szó módosulatát látják, mely nézet, ha a mély hangú a (= ĺ) vétetik alapúl, szintén helyes. V. ö. KAP. (1).

*KAPTÁRKENŐCS
(kaptár-kenőcs) ösz. fn. Méz, kánfor, méhfű, bor stb. vegyitékből készített kenőcs, melylyel a kaptárt bekenik, hogy a méheket becsalják vele.

*KAPTÁS
(kap-ta-as) mn. tt. kaptás-t v. ~at, tb. ~ak. Ami kaptával van ellátva. Átv. kaptás ló, midőn lába csuklóban megcsomósodott.

*KAPTASZEG
(kapta-szeg) ösz. fn. Szegek, melyekkel a vargák, csizmaziák a kaptára húzott bőrt kifeszítik.

*KAPTAT
(kap-t-at) mivelt. m. kaptat-tam, ~tál, ~ott, par. kaptass. 1) Hegyre, meredekre sürgeti, hajtja a vonó marhat. 2) Futtában etet, abrakol. Kaptassunk egy keveset, azután fogjunk.

*KAPTATETEM
(kapta-tetem) ösz. fn. Hibás kinövés v. csomó a ló lába csuklóján. V. ö. KAPTA.

*KAPTATÓ
(kap-tat-ó) fn, tt. kaptató-t. Meredek dombnak, hegynek menő út, kapaszkodó.

*KAPTÁZ
(kap-t-a-az) áth. m. kaptáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A bőrt kaptára húzza, feszíti, szegezi. V. ö. KAPTA.

*KAPU (1) (kap-u
uigur nyelven: khapi; megvan a török nyelvben is 'kapu' és 'udvar' jelentéssel; a csagataj nyelvben pedig kapuzak am. fahéj, bőr, kupak; de a török kapa-mak ige és csagataj nyelven kapga-mak, am. bezárni [ajtót], mely értelemben a mély hangú kĺp v. kop gyöktől származnék; V. ö. KAP, (1), elvont gyök); fn. tt. kapu-t. Nagyobb nyilás az épületen, kerítésen, vagy a helységbe, városba, várba vezető nyilt hely. Háznak, kertnek, akolnak kapuja. Városnak, várnak kapuja. Diadalkapu; ha nincs is rajtok ajtó-féle záró eszköz. Különösen fa-, vas-, sövény- stb. alkotvény, mely ezen nyilást elzárja, vagy járhatóvá teszi. Egy szárnyu, két szárnyu kapu. Boltos kapu. Vas, deszka, sövény kapu. Hátulsó kapu. Kinyitni, bezárni a kaput. Felhúzó kapu a fellegvárakon. Új kapu. Bámul, mint borju az új kapura. (Km.) Átv. ért. jelent szoros útmenetelt, szük völgyet magasabb hegyek között, milyen a Vas kapu Erdélyben. A törökben udvart is jelentvén innen divatba jött: Ottománi fényes kapu, azaz török császári udvar; a szentirásban pokol kapuja am. ördög hatalma. V. ö. KAPUSZÁM.

*KAPU (2)
puszta Tolna megyében; helyr. Kapu-ba, ~ban, ~ból.

*KAPUBÁBÁNY
(kapu-bábány) lásd: KAPUBÁLVÁNY.

*KAPUBÁLVÁNY
(kapu-bálvány) ösz. fn. Szoros ért. bálvány gyanánt kifaragott kapufa v. szobor, melybe a kapu sarkai illesztvék. Ilyeneket még most is láthatni némely vidékeken, péld. Mátyusföldén. Szélesb ért. egyszerü vastag szobor. Máskép: kapufa és kapubábány, minthogy báb formája is van. Katalin legendájában is kőbáb am. kőbálvány.

*KAPUBÉLLET
(kapu-béllet) ösz. fn. Béllet a kapun.

*KAPUCSENGETYŰ
(kapu-csengetyű) ösz. fn. Csengetyű a házkapun.

*KAPUD
MAROS~, vagy MAGYAR~, erdélyi falu Alsó-fejér megyében; helyr. Kapud-on, ~ra, ~ról.

*KAPUFA
(kapu-fa) ösz. fn. Kapuszobor. Kapubálvány. Búcsut venni a kapufától. am. hir nélkül odább állani. Isten hozzád kapufa. (Km.) Máskép: Kapufél, kapufélfa.
"Megérem én azt az időt,
Sirva mégysz el házunk előtt,
Megöleled kapufáját,
Úgy siratod a gazdáját."
Népd.

*KAPUFÉL
(kapu-fél), KAPUFÉLFA, (kapufél-fa) l. KAPUFA.

*KAPUFELHUZÁS
(kapu-fel-huzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a fekvő helyzetben levő kaput, pl. a fellegvárakon, bezárás végett felhuzzák.

*KAPÚGÉM
(kapu-gém) ösz. fn. Utakra, vámokra alkalmazott hosszu rúd, vagy gerenda, melyet fölalá húzni, s vele az utat, járást elzárni vagy felszabadítni lehet.

*KAPUÍV
(kapu-ív) ösz. fn. Ív a boltozatos kapun.

*KAPUKULCS
(kapu-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a kaput zárják és nyitják.

*KAPULÁB
(kapu-láb); l. KAPUFA.

*KAPUNÁLLÓ
(kapun-álló) ösz. fn. A kapunál őrképen álló szolgaszemély; máskép: kapus, kapuőr.

*KAPUNY
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Kapuny-ba, ~ban, ~ból.

*KAPUNYITÁS
(kapu-nyitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a kaput kinyitják.

*KAPUŐR
(kapu-őr) ösz. fn. l. KAPUNÁLLÓ.

*KAPUPÁNT
(kapu-pánt) ösz. fn. Vas rúd, melylyel a kaput belülről megerősítik, hogy könnyen betörni ne lehessen rajta.

*KAPUPÉNZ
(kapu-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet éjszaka idején a bezárt kapu kinyitásáért a kapusnak, illetőleg házmesternek fizetni kell, vagy szoktak.

*KAPUS (1)
(kap-u-s) fn. tt. kapus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kapunálló személy, kapuőr, ki a ki- és bejárókat szemmel tartja. Törökül: kapudsu, melyben a dsu képző is rokon a magyar s képzővel. 'Csizmadia' szónál érintettük, hogy a dia vagy zia képző am. csia azaz csiáló vagy csináló s a török dsi képzővel rokonítottuk; azonban a 'csináló' szót nem betű szerénti, hanem csak 'foglalkodó' értelemben vettük, mutatja, a többi közt balekdsi (halász) példánk is. Így 'kapudsu' is csak mintegy kapuval foglalkodót vagy bánót jelent, mint a magyar 'kapus.'

*KAPUS (2)
(mint föntebb) mn. tt. kapus-t, v. ~at, tb. ~ak. Kapuval ellátott, minek kapuja van. Kapus ház, udvar, kert, akol.

*KAPUS (3)
erdélyi falvak, különösen KIS~, Meggyes székben; MEZŐ~, Thorda megyében; OLÁH~, Kolos m. Helyr. Kapus-on, ~ra, ~ról.

*KAPUSARKFA
(kapu-sark-fa) ösz. fn. Dúcz, mely a kapuszobornak sarkát megtámasztja, hogy annál erősebben álljon.

*KAPUSARKVAS
(kapu-sark-vas) ösz. fn. Hengeralakú, s a kapusarkba eresztett vas, melyen a kapu forog.

*KAPUSIKÁTOR
(kapu-sikátor) ösz. fn. Födött, boltos szűk út, péld. mely némely várakba, bástyák közé vezet, vagy bizonyos távolságra a föld alatt vonúl el, mint a hegyek között menő vaspályákon láthatni.

*KAPUSZÁM
(kapu-szám) ösz. fn. A régi adókivetési rendszernek kulcsa, mely szerént a vármegyék, vidékek, városok bizonyos számu kapukra (mintegy udvarokra, latinul: portákra) osztattak fel, meg lévén határozva, mit kelljen egy-egy kaputól fizetni.

*KAPUSZÁRNY
(kapu-szárny) ösz. fn. A kétfelé nyiló kapunak egyik fele.

*KAPUSZĚMÖLD
(kapu-szěmöld) ösz. fn. A kapunak boltosan vagy fekirányosan készített felső párkánya.
RAPUSZÍN, (kapu-szín) ösz. fn. Térség a sikátoros kapu alatt. Eső elől a kapuszínbe vonulni. Kocsival, hintóval a kapuszín alá járni.

*KAPUSZOBA
(kapu-szoba) ösz. fn. Szoba, melynek ajtaja a kapuszínre nyílik.

*KAPUT
fn. tt. kaput-ot, harm. szr. ~ja. Idegen, s egyezik közelebb a a franczia capote-val, de egyezik kabát szóval is. V. ö. KABÁT. Jelent franczia vagy német szabásu hosszabb felső ruhát. A török nyelvben is megvan.

*KAPUTOS
(kaput-os) mn. és fn. tt. kaputos-t v. ~at, tb. ~ak, midőn fn. tt. ~t, tb. ~ok. Aki kaputot visel, kaputban jár. Nem a bocskoros, hanem az uri osztályu nemesség vagy tisztesbek osztályába tartozó személy.

*KAPUVÁM
(kapu-vám) ösz. fn. Vám, melyet valamely kapunál a bemenet fejében fizetni kell.

*KAPUVÁR
mváros Sopron megyében; helyr. Kapuvár-on v. ~ott v. ~t, ~ra, ~ról.

*KAPUZÁBÉ
(kapu-zábé) l. KAPUFA.

*KAPUZÁR
(kapu-zár) ösz. fn. Zár a kapun.

*KAPUZÁRÁS
(kapu-zárás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a kaput bezárják.

*KAPUZAT
(kap-u-z-at) fn. tt. kapuzatot. Díszesebb, és mintegy több részből álló kapuja valamely nagyobbszerű épületnek, kereskedő boltnak stb. Máskép: diszkapu.

*KAPZSI
(kap-zsi, eredetileg: kapos-i, azaz kapos-ó) mn. tt. kapzsi-t, tb. ~k v. ~ak. Ki valamin mohón, kiváncsi módon kap, valamit szertelen vágygyal megszerezni ohajt. Használtatik főnevül is, p. kapzsira ereszteni v. bocsátani valamit am. oda engedni, hogy kiki tetszése szerént kaphasson, ragadhasson belőle; p. Egy kosár szilvát almát a gyermekeknek kapzsira adni.

*KAPZSISÁG
(kap-ozs-i-ság v. kap-os-i-ság) fn. tt. kapzsiság-ot, harm. szr. ~a. Szerzési, nyerészkedési, birtoklási mohó vágy.

*KAPZSISKODIK
(kap-ozs-i-s-kod-ik) k. m. kapzsiskod-tam, ~tál, ~ott. Mohón kiváncsi módon kapkod valamin vagy valami után.

*KAR (1)
elavult vagy elvont gyök. Jelent 1) Görbeséget, görbe hajlást, kanyarodást, kerekded alakot maga a kar (chorus és brachium) önálló szóban, továbbá karé, karej, karcsu, karám, karamít, karika, karima, karing, karuly v. karvaly, karapol, karics szókban. Rokon vele kor p. a korong, korlát, korsó stb. szókban, főleg pedig kör. 2) Mint hangutánzó: erős metszést, vágást ezekben és származékaikban: kard, karó, karcz, karczol, kardács, kirakány. 3) Erős vastag rengő hangot ezekben: Karál, karattyol, karicsál, kirakatna. V. ö. KER, KÖR.

*KAR (2)
önálló gyök; fn. tt. kar-t, tb. ~ok, harm. szr. karja. 1) Az egész kéz, meghajlott állapotban véve, vagy hajlékony tulajdonságát tekintve. A kéztőtől könyökig: alsó kar, a könyöktől vállig: felső kar. Erős, izmos, gyönge, erőtlen, meztelen, födött kar. Jobb kar, bal kar. Karjára venni, karján tartani, hordozni valamit. Karjait kinyujtani, öszekulcsolni. Tárt karokkal várni, fogadni, karjai közé szorítani valakit. Karon fogva, kar öltve sétálni. Minthogy a kar természeti alkotásánál fogva a könyöknél befelé hajlik, innen eredetileg nem egyéb, mint a kör gör szók mélyhangú módosítása. Rokonságai a csagataj karď, karu, mongol gar, török kol, szanszkrit karasz (kéz), hellén: xeir. Megjegyzést érdemel, hogy a szanszkritban az elvont gyök kar 'mivel' 'csinál' jelentéssel értelmeztetik. 2) Bizonyos czélból kört, egyesületet képező emberek testülete. Harmad személyraggal: kara. Énekesek, tánczosok, játszók kara. Karban énekelni, tánczolni, játszani. Karba ölve, vagy állva tanácskozni, társalogni. Tanítói, orvosi, zenészi kar. Mondatik szellemi lényekről is. Angyali, mennyei, égi karok. 3) Átv. a középületek, mint templomok, szinházak, tanácsteremek emeltebb kerülete a nézők, hallgatók, énekesek számára; szokottabban: karzat. Egyezik vele ez értelemben a hellen-latin: chorus. 4) Magyar törvényi értelemben jelenti a korona tagjainak testületét, mennyiben a köztanácsban részt vesznek. Ország karai. Karok és Rendek. A 'karok' nevezete alatt úgy látszik a négy főosztály értendő, u. m. 1. Főpapok, 2. Országnagyok, 3. Nemesek, 4. Szabad királyi városok; 'rendek' nevezete alatt pedig ezeknek, különösen a két elsőbbnek alosztályai, érsekek, püspökök, herczegek, grófok, bárók stb. noha a törvény szavai néha a két nevezetet fölcserélték. 5) Támasztékul, fogódzóul szolgáló korlát, kerítés, rúd stb. Szék, pad karja. Karfákkal biztosítani a meredek utat. 6) A lételnek, állapotnak minősége, különösen egészségi és vagyoni tekintetben. Gazdasága és minden épületei jó karban vannak. 7) Erő, hatalom. Van-e oly karod, mint az Istennek? Jób, 40. 4. Tárkányi Béla.
"Nincs, ki megállja szemét, s hademésztő karja
csapásit."
Vörösmarty.
8) A Tájszótár szerént Csikszékben hambárt is jelent, a midőn talán 'góré' szóból módosult.

*KÁR (1)
fn. tt. kár-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lényeges elem benne az r hang s közelebbi gyöke valószinűleg ár, mely az árt, ármány szókban is megvan, s romlást, rontást jelent, k előtéttel; minthogy a kár nem egyéb, mint más romlását okozó tény, vagy esemény, és az innét eredő veszteség, vagyon-hiány. Rokon a latin carpo, szanszkrit karv v. karb (tör, ront), s magyar csorba szókkal is. Kis kár, nagy kár. Országos kár. Örökös kár. Keserű kár. Kipótolhatatlan kár. Kárt csinálni, tenni, okozni. Kárt szenvedni, vallani. Kárba veszett költség, fáradság. Valaminek kárát látni. Saját kárán tanulni. Kárán tanul a bolond. Nem lesz károdra. Kár szokta az embert okossá tenni. (Km.) Aki kárt tehet, hasznodra is lehet. (Km.) Oly kár a szegénynek egy pénz, mint a gazdagnak száz. (Km.) Kezetek a kulacson, szemetek a kalácson, kár Ácson a karácson. (Szirmay.)
"Aprólék marhádban igen sok kárt vészesz,
Elveszik tehened hasznát, azon vesztesz."
Népies gúnyvers.
Tájszokásilag a másod fok tagját is fölveszi: kárabb, am. nagyobb v. több kár. Mint indulatszó sajnálkozást jelent. Istenem! beh kár ezért az emberért!
"Mondani fogják, érted kár,
Szerelmes bohó, kis bojtár."
(Vitkovics.)
Tisza vidékén inkább nak nek tulajdonitó esettel használják: beh kár ennek az embernek.

*KÁR (2)
elvont hangutánzó gyök, kárál vagy néhutt karál szóban.

*KARA
falu Erdélyben, Kolos m. helyr. Kará-n, ~ra, ~ról.

*KÁRA
falu Somogy megyében; helyr. Kárá-ra, ~n, ~ról.

*KARABÉLY
(a franczia: carabine után alakult, mely némely nyelvészek szerént ismét carabagina szóból húzatott össze, ez pedig a közép latin carabaga-ból származott, mely hadi gépet jelent, talán a görög katabolé-ból módosulva; törökül karabina); fn. tt. karabély-t, tb. ~ok, harm. szf. ~a v. ~ja. A pisztolynál hosszabb csövü puska, milyet némely lovasok viselnek.

*KARABÉLYOS
(karabély-os) fn. tt. karabélyos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Karabélylyal fölszerelt katona.

*KARÁCS
falu Zaránd megyében; helyr. Karács-on, ~ra, ~ról.

*KARÁCSFA
falu Vas megyében; helyr. Karácsfá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSFALVA
Falu Ugocsa megyében; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSON
fn. tt. karácson-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Krisztus urunk születésének napja, melyet a keresztény világ december 25-én ünnepel, máskép Nagy karácson, különböztetésül a kis karácsontól, mely nyolczad napra esik. Karácson bőjtje, napja, estéje, éjjele. Fekete karácson, fehér husvét (időjárási jóslat). A latin incarnatio, carnatio szóból képezettnek látszik. 2) Férfi kn. és több családok vezeték neve, lat. Gratianus.

*KARÁCSOND
falu Heves m.; helyr. Karácsond-ra, ~on, ~ról.

*KARÁCSONÉJ
(karácson-éj) ösz. fn. Karácson napjának virradója előtt való éj, melyen Idvezítőnk születésének emlékét ülljük.

*KARÁCSONÉJJEL
(karácson-éjjel) ösz. ih. Karácson napját közvetlenül megelőző éjjelen. Karácsonéjjel virrasztani, éjfélimisére menni.

*KARÁCSONESTE
(karácson-este) ösz. fn. Karácson napját megelőző esti idő, melyen a keresztények világszerte különféle szertartások és örömjelek által tanusítani szokták a Megváltó iránti tiszteletet, és emléket. Máskép: Karácson szombatja.

*KARÁCSONFA
falu Szala megyében; helyr. Karácsonfá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSONFALVA
faluk Máramaros, Zaránd, Torontál m. továbbá Erdélyben Alsó-Fehér m. Maros- és Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSONHAVA
(karácson-hava) ösz. fn. Telelő hava, vagyis december, melynek huszonötödik napjára esik a karácson ünnepe.

*KARÁCSONHAVI
(karácson-havi) ösz. mn. Karácsonhavára vonatkozó. Karácsonhavi holdujulás.

*KARÁCSONHÉT
(karácson-hét) ösz. fn. Azon hét, melyre a karácson ünnepe esik.

*KARÁCSONI
(karácson-i) mn. tt. karácsoni-t, tb. ~ak. Karácson ünnepét illető, karácsonnal járó, karácsonkor szokott. Karácsoni idő, karácsoni hitbeszéd, ének. Karácsoni kalács.

*KARÁCSONMEZŐ
falu Sáros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KARÁCSONNAP
(karácson-nap) ösz. fn. Télelő, vagyis december 25-dik napja, melyen Urunk születését ünnepeljük.

*KARÁCSONNAPI
(karácson-napi) ösz. mn. l. KARÁCSONI.

*KARÁCSONSZÁLLÁS
puszta Fejér m.; helyr. ~szállás-on, ~ra, ~ról.

*KARÁCSON SZOMBATJA
l. KARÁCSONESTE.

*KARÁCZODFA
falu Baranya m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁD
falu Zemplén és Somogy m. KÉR~, TOLDI-KARÁD puszták Somogy m.; helyr. ~Karád-ra, ~on, ~ról.

*KARAFINA
(francziául: caraffe v. caraffine, olaszul: caraffa s kicsinyezve szintén caraffina, spanyolul; garrafa, az arab garafa igétől, mely am. merít; innen giráf száraz mérőt, guruf pedig kis poharat jelent); fn. tt. karafinát. Általán jelent ivóedényt, péld. korsót vagy palaczkot, bugyogát, nyakas üveget; különösen pedig olajos és eczetes palaczkokat, melyeket fa vagy ezüst szerkezetű tartóban ebédléskor az asztalra szoktak tenni v, körülhordozni.

*KARAJ
(kar-aj) fn. l. KARÉJ.

*KARAJDAD
(kar-aj-dad) mn. tt. karajdadot. l. KARÉJOS.

*KARAJENŐ
helynév Jászságban; helyr. ~jenő-re, ~n, ~ről.

*KARAJFŰRÉSZ
(karaj-fűrész) ösz. fn. Nagyfűrész, melynek pilingája, azaz pengéje karajos, ívalakú.

*KARAJGAT
(kar-aj-og-at) gyak. áth. m. karajgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Karajosan, vagyis ívalakban forgat, tekerget, metélget valamit.

*KARAJGATÁS
(kar-aj-og-at-ás) fn. tt. karajgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn karajgatunk valamit. V. ö. KARAJGAT.

*KARAJOL
(kar-aj-ol) l. KARÉL.
FARAJOS, (kar-aj-os) mn. l. KARÉJOS.

*KARAJOZ
(kar-aj-oz) l. KARÉL.

*KARAJSÓ
(kar-aj-só) mn. tt. karajsó-t. Csalóközben am. valamely karaj szélén, végén levő, szélső. Olyan alkatú mint hátulsó, utolsó, szélső, végső stb. melyekben a só ső am. eső (hátul eső, utól eső vég[ül] eső stb.)

*KARAJVONAL
(karaj-vonal) ösz. fn. Ívalakban görbedő vonal.

*KARAKÁNSÁG
fn. tt. karakánság-ot, harm. szr. ~a. Tulságos jó kedv, pajkosság. Igyunk egyet karakánságból. (Km.) Valószinüleg történeten alapuló szó, péld. a törökidőből valamely Kara nevű s dőzsölő tatár kán-ról származhatott; vagy talán karakány-tól átvitt értelemben származott.

*KARAKÁNY
(kar-ak-ány) fn. tt. karakány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Tüskés, éles, bokros sásfaj. Gyöke valószinüleg egy a metszést jelentő kard, karcz, karczol szók gyökével. Szokottabban: kolokány.

*KARAKATNA
(kara-katna) l. KARAKATONA.

*KARAKATONA
(kara-katona) ösz. fn. Alsó-Tisza vidékén nagy számmal tenyésző kacsafaj, mely hosszu sorban, katonák módjara és kara! kara! kiáltozva szokott járni. Máskép: kormorán.

*KARAKÓ
falu Vas m.; helyr. Karakó-ra, ~n, ~ról v. ~ba, ~ban, ~ból.

*KARAKÓ-SZÖRCSÖK
falu Veszprém megyében; helyr. ~Szörcsök-re, ~ön, ~ről.

*KARÁL v. KÁRÁL
(kar-a-al) önh. m. karál-t. Karál a tyúk, mintegy jó kedvében. Ha megdöbben, megijed, vagy eltojott: kodákol, kotakol, kodácsol, kotkodácsol; ha szomorú s költeni vágy: kotlik; midőn haragszik, péld. ha szarkát lát: kirrog; mikor fiait hivja: kotyog. A mely tyúk sokat karál, keveset tojik. (Km.) Átv. mondják oly emberről, kinek kell vagy nem kell, mindig jár a szája.

*KARALÁBÉ
(németül: Kohlrübe v. Kohlrabi, olaszul: cavol rapa); fn. tt. karalábé-t. Ismeretes kerti zöldség neme, melyet édes főzelékül szolgáló torzsája végett tenyésztenek. Néhutt: karalábi, kereláb.

*KARALÁBI
l. KARALÁBÉ.

*KÁRALL
(kár-all) áth. m. kárall-t v. ~ott htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamit kárnak, káros dolognak tart, vél, gondol; valamit roszall. Nagyon kárallanám, ha ezt tenni elmulasztanád. 2) Valamit sajnál, megbán. "Ha kegyelmed kárlotta hat vagy hét forint ára taffotát küldenni." Levél 1526. évből (Szalay Á: gyüjt.). "Kárallom szavaim most is, melylyekkel elébe (balgatag én) szabad életemért esedezve borultam." (Horv. E.) "Nem kárallja fáradságát." (Falud.) Hangváltozattal: károll. Egyébiránt V. ö. ~L vagy ~LL képző.

*KARALPATAK
erdélyi patak neve, a Székelyföldön, a gyergyói székben.

*KARALYA
falu Kővár vidékén; helyr. Karalyá-n, ~sa, ~ról.

*KARAM
(kar-am) elvont törzse karamít és karamodik szóknak. Jelentése az, ami karajé vagy karimáé.

*KARÁM
(kar-ám) fn. tt. karám-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Nádból, vesszőből alakított kerítés tetőzet nélkül az alföldön, leginkább juhok számára. Néhutt pásztorok, pusztai gulyások, csikósok, juhászok, kondások vityillója, melynek rendes alakja alant kerekes, fönt csúcsosan összemenő. Szathmár vidékén sertésól. Néhutt karán-nak ejtik. Gyöke a kört, kerítést jelentő kar.

*KARAMÍT, KARAMIT
(kar-am-ít) áth. m. karamít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Karajt vág, kört csinál. Jól karamított belőle, azaz vágott. (Kríza J.)

*KARAMODIK
(kar-am-od-ik) k. m. karamod-tam, ~tál, ~ott. l. KANYARODIK.

*KARAMZSÁL, KARAMZSOL
(kar-am-zs-ál v. ~ol) áth. l. KARMOL. Vékonyhangon: körömzsél v. körömzsöl.

*KARÁN
fn. tt. karán-t, tb. ~ok; l. KARÁM.

*KARANCS (1)
(kar-am-cs) elavult szó, egy a karamzsál, karamzsol szók karamzs törzsökével, s jelent dörzsölés, körmölés által megkopott testet. Innen: karancsi-betűk, am. sok használás, sajtolás által elkoptatott betűk a nyomdában.

*KARANCS (2)
hegy neve Nógrád megyében.

*KARANCS (3)
puszta és rév Baranya m. helyr. Karancs-ra, ~on, ~ról.

*KARANCSALJA
falu Nógrád m.; helyr. ~aljá-ra, ~n, ~ról.

*KARANCS-APÁTFALVA
falu Nógrád m.; helyr. ~Apátfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KARANCS-BERÉNY
falu Nógrád m.; helyr. ~Berény-be, ~ben, ~ből.

*KARANCS-KESZI
falu Nógrád m.; helyr. ~Keszi-be, ~ben, ~ből.

*KARANCS-SÁGH
falu Nógrád m.; helyr. ~Ságh-on, v. ~ra, ~ról.

*KARAND, KIS~
TOPLICZA~ falu Nógrád m.; helyr. Karand-on, ~ra, ~ról.

*KÁRÁND
NAGY~, KIS~ faluk Nógrád m.; helyr. Káránd-on, ~ra, ~ról.

*KÁRÁNY
(Merczifalva) falu Nógrád m.; helyr. Kárány-ba, ~ban, ~ból.

*KARÁP
BÖGELLŐ~ puszta Nógrád m. helyr. Karáp-ra, ~on, ~ról.

*KARAPÁCZA
(kar-apácza) l. KARSZŰZ, 2)

*KARAPOL
(kar-ap-ol) áth. mt. karapol-t. Mátyusföldén am. karikásan, vagy félkörben megöntöz, behint valamit vizzel p. lyukas bögrével söprés előtt bekarapolják a szobát; a pap pemettel bekarapolja a nápet; a molnár bekarapolja a garatra öntött gabonát. 2) Önh. ige, és hangutánzó, s am. kerepel, kelepel.

*KARAPOLÁS
(kar-ap-ol-tás) fn. tt. karapolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit vizzel behintenek. 2) l. KEREPELÉS.

*KARAPOLÓ
(kar-ap-ol-ó) fn, tt. karapoló-t. Nyéllel ellátott borosta vagy kefeforma eszköz, mellyel valamit bevizeznek, befecskendeznek. Templomi karapoló, melylyel a pap szentelt vizet hint. Molnárok karapolója.

*KARAS v. KRASSÓ
folyó Krassó, Temes megyében.

*KARASIA
l. KARAZSIA.

*KÁRÁSZ (1)
fn. tt. kárász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A pontyok neméhez tartozó, tertyedt testü halfaj. Megegyezik vele a latin (cyprinus) carassius, a német Karattsche, Gareisz, Gareisel, finn kouri. Átv. ért. jelent sovány embert, kit más vidéken a keszeghez helyesebben, Balaton táján pedig a gardához hasonlítanak. Innen a közmondások: sovány, mint a kárász, mint a keszeg, minta garda. Úgy néz, mint a sült kárász. (Km.) Iszom kárász am. iszákos.

*KÁRÁSZ (2)
faluk Baranya és Szabolcs m.; helyr. Kárász-ra, ~on, ~ról.

*KÁRÁSZ-KOPOLTYÚ-FÉREG
ösz. fn. A kárászokba csibbeszkedő kis féreg faj. (Lernaca cyprinacea. L.)

*KARASZLÓ
ALSÓ~, FELSŐ~ faluk Szabolcs m.; helyr. Karaszló-n, ~ra, ~ról.

*KARASZÓ
falu Bihar m.; helyr. Karaszó-n, ~ra, ~ról.

*KÁRÁSZTELEK
falu Kraszna m.; helyr. ~telkěn, ~telek-re, ~ről.

*KÁRÁSZTÓ
falu Zaránd m.; helyr. Kárásztó-ra, ~n, ~ról.

*KARASZTOS, KIS~
NAGY~ faluk Zaránd m.; helyr. Karasztos-ra, ~on, ~ról.

*KARÁT
(al-kirat arab szótól) fn. tt. karát-ot. 1) Aranymérő kis suly, egy markának huszonnegyed része. 2) Gyémántok és gyöngyök súlyának meghatárzására szolgáló mérleg, és négy szemernyi nehézségü súly.

*KARÁTFÖLD
falu Vas m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.

*KARATLAN
(kar-at-lan) mn. tt. karatlan- t, tb. ~ok. Akinek vagy aminek karja nincs. Karatlan agg vitéz. Karatlan szék, pad. V. ö. KAR. Határozókép am. kar nélkül.

*KÁRATLAN
(kár-at-lan) mn. tt. káratlan-t, tb. ~ok. Kinek kára nincs, ki kárt nem vallott, nem szenvedett; amiben kár nem történt; ami kárt nem okozott. Káratlan üzérkedő. Káratlan vállalat. Káratlan árviz. Hatarozókép am. kár nélkül.

*KÁRATLANÍT, KÁRATLANIT
(kár-at-lan-ít) áth. m. kcáratlanít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valakitől a történhető kárt eltávolítja, vagy a megtörténtet helyreállítja, jóva teszi. A tűzkármentő biztosság az elégetteket káratlanítja.

*KÁRATLANÍTÁS
(kár-at-lan-ít-ás) fn. tt. káratlanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakitől a kárt eltávolítják, vagy szenvedt kárát jóvá teszik, kármentesítés.

*KÁRATLANSÁG
(kár-at-lan-ság) fn. tt. káratlanság-ot, harm. szr. ~a. Kárvallás nélküli állapot, vagy minemüsége valaminek, melynél fogva kárt nem okoz.

*KÁRATLANUL
(kár-at-lan-ul) ih. Kár nélkül, kárvallás nélkül. A terhes felhő káratlanul elhuzódott. A hurczolkodás ritkán megy káratlanul végbe.

*KARATNA
falu Erdélyben, Felső-Fehér m.; helyr. Karatná-ra, ~n, ~ról.

*KARATNAPATAK
patak neve Erdélyben.

*KARÁTOL
(karát-ol) áth. m. karátol-t. Arany, vagy gyémánt vagy gyöngy sulyát karátféle mérleggel méri, illetőleg meghatározza, hogy hány karátot nyom. V. ö. KARÁT.

*KARÁTOS
(karát-os) mn. tt. karátos-t v. ~at, tb. ~ak. Karáttal biró. Hány karátos? V. ö. KARÁT.

*KARÁTÚ
(karát-ú) mn. tt. karátú-t, tb. ~ak. l. KARÁTOS.

*KARATY
hangutánzó törzsök, jelent lármás, harsogó beszédet. Innen:

*KARATYOL
(kar-aty-ol) önh. m. karatyol-t. Lármásan, harsányan locsog fecseg, jár a szája. Mélyebb hangon: kurutyol v. kuruttyol, különösen a békákról mondják.

*KARAVÁN
(kárván v. kirván perzsa, és kairaván arab szótól) fn. tt. karaván-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Jelent utazók társaságát, különösen az ázsiai és afrikai sivatag pusztákon.

*KARAZSIA v. KARASIA
(a franczia carisel v. cariset v. creseau után, de amelyek már némileg elavultak) fn. tt. karazsiát. Közönséges durva posztó neme. (Pannus carisanus, carsanus.) "Azérth hozzatok hethven forrinthoth... és egy karasia nadrágoth." Levél. 1559-ből. (Levelestár.)

*KÁRBATUDÁS
(kárba-tudás) ösz. fn. Károsult holmiknál a kár mennyiségét tevő értéknek azon holmik árába beszámitása. (Refaction,)

*KÁRBIRÓ
(kár-biró) ösz. fn. Biró, ki károkról hoz itéletet, különösen tengeri károsodásoknál (Dispacheur).

*KÁRBIZONYITVÁNY
(kár-bizonyitvány) ösz. fn. Bizonyitó irat valamely szenvedett kárról, különösen tengeri károsodásoknál (Dispache, dispaccio).

*KÁRBIZTOSITÁS
(kár-biztositás) l. BIZTOSITÁS 2).

*KARBONCZ
(kar-boncz) ösz. fn. Kart ékesítő boncz, azaz gyöngy- vagy gyöngyös perecz. V. ö. BONCZ fn.

*KARBUNÁCZ
falu Kővár vidékén, helyr. Karbunácz-ra, ~on, ~ról.

*KARBUNÁR
falu Bihar m.; helyr. Karbunár-ra, ~on, ~ról.

*KARCS
(kar-cs). 1) Elvont törzsöke karcsol, karcsu szóknak. 2) Molyok neméhez tartozó féregfaj. Ezüstglétszinű, harmati karcs.

*KARCSA
falu Zemplén v., Amade~, Domazér~, Egyház~, Erdőhát~, Etre~, Gönczöl~, Kastély~, Királyfia~, Kulcsár~, Mórocz~, Pinke~, Sipos~, Solymos~Karcsa, faluk Pozsony m.; helyr. Karcsá-ra, ~n, ~ról.

*KARCSAT
(kar-csat) ösz. fn. Arany, ezüst, réz stb. anyagból készített, s kart ékesítő perecz.

*KARCSAVA
falu Ung m.; helyr. Karcsavá-ra, ~n, ~ról.

*KARCSI
puszta Somogy m.; helyr. Karcsi-ba, ~ban, ~ból.

*KARCSOL
(kar-cs-ol) áth. m. karcsol-t. 1) Valaminek karcsot, azaz kart, kört, övet, hevedert készit. Törzsöke karcs rokon a korcz szóval, melyből korczol, korczolat, minthogy a korcz sem egyéb, mint kör, öv, heveder a ruhán, péld. nadrágon, gatyán, pendelyen, szoknyán. 2) Valamit karral átfog, átkarol, körülkerit. Átkarcsolni a leány derekát.

*KARCSOLAT
(kar-cs-ol-at) fn. tt. karcsolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán valamit általkaroló öv, heveder, különösen a nádkerítés hevedere. V. ö. KORCZOLAT.

*KARCSONT
(kar-csont) ösz. fn. A felkarnak üreges csontja a válltól le a könyökig.

*KARCSÚ, KARCSU
(kar-cs-ú) mn. tt. karcsu-t, tb. ~k v. ~ak. Tulajd. am. könnyen hajló, milyenek a vékony, lenge testek szoktak lenni. Innen: karcsu termet am. derékban vékony, hajlékony. Karcsu legény, leány. Karcsu derék. Karcsu nád, fenyő, jegenye.
"Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkül is szépen áll."
Csokonai.
Átv. ért. sovány. Karcsu aratás, szüret. Karcsu mint a juhászkutya. (Km.) Megegyezik vele a latin gracilis gyöke. E szerént a karcsu gyöke a hajlóst, görbedőt jelentő kar. Vagy pedig nevét az ölelő kar-tól vette, minthogy a karcsu termetet könnyü átkarolni, karral körülfogni.

*KARCSÚD, KARCSUD
(kar-cs-ú-d) mn. tt. karcsud-at. Itt a d egyszerű utótét, némi kicsinyző, finomító értelemmel, mint: hosszud, kicsid, ifjud, gyöngéd szókban. V. ö. KARCSÚ.

*KARCSÚDAD, KARCSUDAD
(kar-cs-ú-d-ad) mn. tt. karcsudad-ot. Itt az ad vagy dad kicsinyítő, finomító értelmű, mint a kicsided, hosszudad, ifjudad, rövided, gyermekded szókban, s am. igen karcsu, vékonydad, hajladozó növésű, termetű.

*KARCSÚDIK, KARCSUDIK
(kar-cs-ú-d-ik) k. m. karcsud-tam, ~tál, ~ott. Karcsu növésü, termetű leszen; soványodik.

*KARCSULAT
helyesebben l. KARCSOLAT.

*KARCSUSÁG
(kar-cs-u-ság) fn. tt. karcsuság-ot, harm. szr. ~a. Termetnek, testnek tulajdonsága, melynél fogva karcsunak mondják. V. ö. KARCSÚ.

*KARCZ
fn. tt. karcz-ot. 1) Hangutánzó, valamely kemény, tömör testen éles, metsző eszköz által csinált sértés. Megvan a latin carduus, caries, carmen (gereben), carpo, crates, a német kratz, kratzen, a tót skrabat, a hellen carassw, héber persa kharas-íden szókban, s a szanszkrit karç és kars v. kart (= 'hasít') gyökökben. 2) Dunán túl, papi járandóság, melyet a pap házról házra szed, vagy szedet be a hívektől. Ennek gyöke vagy a körüljárást jelentő kar, vagy pedig az egész am. harács, mely ismét az arab khard (= költség, Vullers) török kharads (adó) szókkal rokon. V. ö. HARÁCS.

*KARCZAG
mv. Nagy-Kunságban; helyr. Karczag-ra, ~on, ~ról.

*KARCZLAP
(karcz-lap) ösz. fn. 1) A fésüsöknél négyszögü szarulap, melyre egyenes vonalban drót van húzva a végett, hogy a fogakat csak addig lehessen metszeni. 2) Bármily más érczlap, mely bizonyos czélból be van metélve.

*KARCZOG
(kar-czog) önh. m. karczog-tam, ~tál, ~ott. Valamely szilárd kemény test éles eszköz által metélve, súrolva karcz hangot ad.

*KARCZOGÁS
(karcz-og-ás) fn. tt. karczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fülsértő hangzása oly testnek, melyet karczolnak.

*KARCZOL
(karcz-ol) áth. m. karozol-t. Éles, metsző eszközzel, p. szeggel, késsel, körömmel sért, horol, karmol valamit. A fialakat, bútorokat, szeges bottal karczolni. A viszkető tagot éles körömmel fel, karczolni. A jeget éles patkóval karczolni. A macska megkarczolta a kutyát. V. ö. KARCZ.

*KARCZOLÁS
(karcz-ol-ás) fn. tt. karczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn karczolnak valamit.

*KARCZOLAT
(kar-cz-ol-at) fn. tt. karczolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sérelem, metszet, melyet a karczolás okozott. Falakon, bútorokon látszó karczolatok. Macskakarczolat. A gyermek karczolatokat hozott haza a verekedésből.

*KARCZOS
(karcz-os) mn. tt karczos-t v. ~at, tb. ~ak. Karczokkal sértett, horolt, metszett. Karczos fal, asztal. Karczos bőr. V. ö. KARCZ. Az Érmelléken csipős borról is mondják: karczos bor (Mándy P.).

*KARCZOZ
(karcz-oz) áth. m. karczoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Karczokkal rovatol, bemetél, jegyez, megsért valamit.

*KARCZSZEDÉS
(karcz-szedés) ösz. fn. A karcz nevű papi járandóságnak beszedése. V. ö. KARCZ, 2).

*KARCZTŰ
(karcz-tű) ösz. fn. A réz- vagy aczélmetszők tűféle hegyes eszköze, melylyel a rajzot a réz-, illetőleg aczéllapra karczolják,

*KARD
(kar-d) fn. tt. kard-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke vagy a metszést, rombolást jelentő kar ((har), honnan harcz is, vagy a görbeséget jelentő kar gyök, a d végül eszközt jelentvén. Az egyenes kard inkább tőr s a nagyobb: pallos. Persa nyelven Beregszászi szerént: kardah. A latin glad-ius, hangokban is szintén rokon. A törökben kurde kés neme, s a héber kardom szekerczét jelent. Vágó, metsző, hasító fegyver, melynek fő részét lapos, éles pilinga teszi. Széles, keskeny, hosszú, rövid, görbe, egyenes kard. Fényes, köszörült, éles, meztelen kard. Két élű kard. Fa kard. Szál kard. Kardot kötni, rántani, fogni. Kardhoz kapni. Kardra ütni. Kardra kelni. Kardra hányni az ellenséget. Se kard, se puska nem fog rajta. Öreg katonának élesebb a kardja. (Km.) Két kard egy hüvelyben meg nem fér. (Km.) Kard ki kard, azaz kardra került a dolog; átv. megkezdődött a vita, az ellenségeskedés. Falu fejében kardot fogni nem mindenkor bátorságos. (Km.).
"Szikrázó kardjaik élén
Harczi veszély reszket."
Vörösmarty.
"Könny a szemben, láng a mellben,
S a kézben ősi kard."
Kölcsey.
"Kardod ha nem érhetne el,
Toldd meg, fiam! egy lépéssel."
Az öreg katona intése az ujonczhoz.
"Az te Szent Fiadért igyöket igazgasd,
Az kik szent nevedben köték fel kardjokat."
Törökök elleni fohász. Thaly K. gyűjt.

*KARDAL
(kar-dal) l. KARÉNEK.

*KARDALAKÚ
(kard-alakú) ösz. mn. Minek lapos, éles formája van, mint a kardnak. Kardalakú mézeskalács.

*KARDALNOK
(kar-dalnok) l. KARÉNEKES.

*KARDAMÓM
fn. tt. kardamómot. l. FOSZLÁR.

*KARDBOJT
(kard-bojt) ösz. fn. A kard markolatáról függő bojt. Aranyos kardbojt.

*KARDCSAPÁS
(kard-csapás) ösz. fn. Csapás, melyet valaki karddal tesz. Kardcsapás nélkül megszalasztani az ellenséget. Egy kardcsapással véget vetni a harcznak.

*KARDCSISZÁR
(kard-csiszár) ösz. fn. Kardokat készítő, csiszoló, élesítő míves.

*KARDCZAFRANG
(kard-czafrang) ösz. fn. Czafrang, azaz bojt a kard markolatán.

*KARDÉ
tájdivatos, kordé helyett; l. ezt.

*KARDÉL
(kard-él) ösz. fn. A kard pengéjének azon széle, mely élesre van csiszolva, köszörülve. A másik tompa széle: kardfok.

*KARDFOGÓ
(kard-fogó) ösz. fn. A kardnak nyele; máskép fogatú, fogatyú, bóda, markolat.

*KARDFOK
(kard-fok) ösz. fn. A kard pengéjének vastagabb tompa széle, vagyis sarka.

*KARDGOMB
(kard-gomb) ösz. fn. A kard markolatának felső gömbölyű része, feje.

*KARDGYÁRTÓ
(kard-gyártó) ösz. fn. Gyáros vagy kézmíves, ki kardokat, illetőleg kardvasakat készit, kardcsiszár.

*KARDHAL
(kard-hal) ösz. fn. Általán oly halak neve, melyeknek kardalaku tagjaik vannak, milyenek különösen az úgynevezett fűrészhalak. V. ö. FŰRÉSZHAL.

*KARDHEGY
(kard-hegy) ösz. fn. A kard pengéjének csúcsos vége. Kardhegygyel felbökni valamit. Kardhegyre szúrt czitrom.

*KARDHORDÓ
(kard-hordó) ösz. fn. 1) Régente hadi szolga, ki vitéz ura után kardot v. kardokat hordott. Ma is több magyar család neve. 2) Mn. jelent személyt, ki kardot visel.

*KARDHŰVELY
(kard-hűvely) ösz. fn. Vasból, rézből, bőrből stb. készitett tok, melyben a kardot tartják, viselik.

*KÁRDIARTICSÓKA
(kárdi-articsóka) ösz. fn. Az articsókak neméhez tartozó növényfaj; fészke, pikkelyei tojáskerekek, levelei mind szárnyasan hasgattak, tövisesek. (C. Cardunculus).

*KARDIKA
(kar-d-i-ka) fn. tt. kardiká-t. Kis kard, kardocska, milyet a gyermekek viselnek. V. ö. GYIKLESŐ.

*KARDIKÓ
l. KARDIKA.

*KARDINÁL
l. BIBORNOK.

*KARDINÁLPIRÓK
(kardinál-pirók) ösz. fn. A pirók nemű madarak indiabeli faja.

*KARDINÁLSÁG
(kardinál-ság) fn. l. BIBORNOKSÁG.

*KARDKÖTŐ
(kard-kötő) ösz. fn. Szalag, zsinór, vagy szíj, melylyel a kardot derékra kötik, vagy vállra akasztják. Selyem, aranyos, gyöngyökkel himzett kardkötő.

*KARDLAP
(kard-lap) ösz. fn. A kard pengéjének sima oldala. Széles, keskeny, zománczos kardlap.

*KARDLAPOZ
(kard-lapoz) ösz. áth. Kardlappal ver, ütöget, csapdos valakit.

*KARDLAPOZÁS
(kard-lapozás) ösz. fn. Kardlappal való verés, ütés, csapás.

*KARDMARKOLAT
(kard-markolat) ösz. fn. A kardnak fogója, nyele, melyet a vele bánó markába szorít. Karikás, gombfejű, keresztes kardmarkolat.

*KARDÓ
falu Bihar m.; helyr. Kardó-ra, ~n, ~ról.

*KARDORRÚ
(kard-orrú) ösz. fn. Madárfaj, melynek kardforma, fölfelé hajló csőre (ajva) van, s ezzel a férgeket ügyesen elfogdossa. (Recurvirostra.)

*KABDOS (1) (kar-d-os) mn
tt. kardos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Karddat biró, kardot viselő. Kardos vitézek. Kardos urak, nemesek, tisztviselők. 2) Átv. ért. viaskodó, veszekedő, p. kardos asszony. 3) Régen, mint főnév jelentett kardforgatásban ügyes személyt, mestert. Innen még ma is több nemes és nemnemes családok vezetékneve.

*KARDOS (2)
puszta Tolna m.; helyr. Kardos-ra, ~on, ~ról.

*KARDOSAN
(kar-d-os-an) ih. Kardot kötve, viselve, karddal az oldalán. A tanácsban, gyülésben, ünnepélyesen, kardosan megjelenni.

*KARDOSFALVA
erdélyi puszta Kolozs m.; helyr. Kardosfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KARDOSKODÁS
(kar-d-os-kod-ás) fn. tt. kardoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. veszekedő, viaskodó indulatoskodás.

*KARDOSKODIK
(kar-d-os-kod-ik) k. m. kardoskod-tam, ~tál, ~ott. Veszekedik, szóval, tettel viaskodik, mások között és fölött erőszakos felsőséget gyakorol.

*KARDOSPASZULY
(kardos-paszuly) ösz. fn. Hegyes, görbe hüvelyű paszulyfaj.

*KARDOSRÉT
(máskép: Kis-Esztergár), puszta Veszprém m.; helyr. ~rét-re, ~ěn, ~ről.

*KARDOSSÁG
(kar-d-os-ság) fn. tt. kardosság-ot, harm. szr. ~a. Veszekedő, viaskodó, vagdalkozó természet, indulat, és ennek gyakorlása.

*KARDOSTÁNCZ
(kardos-táncz) ösz. fn. Régi fegyvertáncz neme, melyet kivont kardokkal, különféle vágásokat téve, jártak.

*KARDOS-VASZKA
falu Trencsin m.; helyr. Vaszká-ra, ~n, ~ról.

*KARDOZ
(kar-d-oz) önh. m. kardoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Karddal ví, harczol. 2) Karddal szerel, fölszerel. Kardozni az ujoncz lovasokat. Lovát nyergeli, kantározza, magát pedig kardozza.

*KARDOZÁS
(kar-d-oz-ás) fn. tt. kardozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Karddal vívás, harczolás. 2) Karddal szerelés, kard felkötése.

*KARDPĚNGE
(kard-pěnge) ösz. fn. A kardnak pengő vasa, lapja, pilingája, millingje.

*KARDSZALAG
(kard-szalag) ösz. fn. Szalag a kardon; különösen annak markolatán.

*KARDSZIJ
(kard-szij) ösz. fn. Szij a kardon, melynél fogva azt felkötik, derékra csatolják, vagy nyakba vetik. Bagaria kardszíj.

*KARDSZURÁS
(kard-szurás) ösz. fn. A kard hegyével ejtett bökés, sértés.

*KARDVÁGÁS
(kard-vágás) ösz. fn. Vágás a kard élével. Egy kardvágással leütötte az ellenség fejét. Sok kardvágást kapott arczán, koponyáján, karján.

*KARDVAS
(kard-vas) ösz. fn. A kardnak lényeges alkatrésze, pengő lapja, pilingája. Aczélozott vas, melyből kardokat készítenek.

*KARDVIVŐ
l. KARDHORDÓ, 1).

*KARÉ (1)
(kar-é) fn. tt. karé-t, többesét a karéj-től veszi. 1) l. KARÉJ. 2) A székelyeknél am. rozsalj, ami t. i. karélás vagy rostáláskor aljul maradni szokott, gazos törmelék; különösebben Incze József szerént mindenféle szemet, törek, polyva, gabonafő, melyet a rosta a gabona közől fölvet, mikor rostálnak (karélnak), és a rostából marékkal kihánynak. Gyökül kar, mint elavult ige vétethetik, szintén 'karaj' vagy 'kör' 'körül' jelentéssel, melynek igeneve lesz karó; innen: karé, mint ámó, ámé, bámó bámé, taró taré, paró paré stb.

*KARÉ (2)
fn. tt. karé-t. Egyezik a latin carrus vagy carrum és currus, olasz carro, német Karren, tót káre stb. szókkal, s jelent a magyarban két kerekü taligát.(Laszló szekerét.) S a magyarban épen úgy származhatott a hangutánzó kar v. gar, gor, gur gyöktől, mint a latin curro. Karét húzni, tolni. Karén ebédet vinni a kaszásoknak, aratóknak. Győr vidékén a hegyi lakosok ilyetén taligája gúnyosan: mennyei hintó v. kocsi, v. Illés szekere.

*KARÉJ
(kar-é-j), fn. tt. karéj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rövidebben karé és karaj. 1) Általán, görbe vonalt képező test, vagy maga azon görbe vonal, melyet az ily test képez. Karéjba állani. Karéjt képezni, csinálni. 2) Félkörösen kimetszett, kihasított darab. Karéj a kenyérből, sajtból, kalácsból. 3) Mértani ért. a kögből kimetszett rész. (Segmentum). 4) Gabonarostálás vagy szóráskor azon ocsú, szemét, laza, mely a rosta széléhez karéjosan oda gyűl, vagy a fölöző seprű által félre háríttatik. Kihányni rostából a karéjt. l. KARÉ (1). 5) Széles ért. kanyarulata, kerülete, környéke, széle valaminek. Könyv karéja, kert karéja. Köpeny, szűr, bunda karéja. Fül karéja. Folyó karéja. Pesti Gábornál: kút karéja. Mindenütt 'kör' v. 'görbe' értelemben. Finnül: kaari. V. ö. KAR, (1), KÖR.

*KARÉJOS
(kar-é-j-os) mn. tt. karéjos-t vagy ~at, tb. ~ak. Minek karéja van, karéjalaku, görbén hajló vonalt képez. Karéjos kenyér-, kalács-, sajtszelet. Karéjos metszés. V. ö. KARÉJ.

*KARÉK (1)
(kar-ék) fn. tt. karék-ot. Karos szónokszék. A karékból beszédet tartott. (Baróti Szabó).

*KARÉK (2)
(kar-ék) ösz. fn. Ékszer a karon, p. karperecz, karboncz.

*KARÉKESSÉG
(kar-ékesség) ösz. fn. lásd KARÉK, KARBONCZ.

*KARÉL
(kar-é-l) áth. m. karél-t. Gyöke a kerek mozgást jelentő kar. Körben forgat, mozgat, ráz. Karélni a szórt gabona fölét. Karélni rostáláskor a buzát. Általában annyi is mint közben rostál, minthogy ez karéjosan vitetik véghez.

*KARÉLÁS
(kar-é-l-ás) fn. tt. karélás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn karélnak valamit. V. ö. KARÉL.

*KARÉLÁT
(kar-é-l-at) fn. tt. karólat-ot, harm. szr. ~a. Rostálás vagy fölözés alatt kikanyarított ocsu, szemét, polyva. Ezen buzának kevés karélata van.

*KARÉNEK
(kar-ének) ösz. fn. Ének, melyet karban álló több személy zeng el. Templomi, szinházi, társasági karének.

*KARÉNEKES
(kar-énekes) ösz. fn. Személy, ki karban, azaz többed magával énekel, különböztetésül a magánénekes-től. Szinházi karénekesek. Karénekesek mestere.

*KARÉR
(kar-ér) ösz. fn. Általán minden ér a karban.

*KARFA
(kar-fa) ösz. fn. Keritésül, korlátul, fogódzóul szolgáló rúd, dorong, gerenda stb. fából. Karfák a folyók partjain, utak mellett, hidakon. Lépcsőzeten.

*KARFAL
(kar-fal) ösz. fn. Mintegy hónalig, vagy karig emelkedő fal, melyre támaszkodni lehet, péld. azon fal, melyen az ablakok állanak; vagy a hidakon s meredek utak mellékén épített fal, hogy az esés ellen biztosítson.

*KARFELKÖTŐ
(kar-fel-kötő) ösz. fn. Szalag vagy kendő, melylyel a megsérült kart gyógyulás végett a nyakba kötik, hogy nyugalmas állapotban maradjon.

*KARFIOL v. KÁRFIOL
(a német nyelvben is Carfiol v. Carviol, az olasz cavolo-fiore szóból módosult); fn. tt. karfiol-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A főzelékzöldségek, különösen káposztanemüekhez tartozó növányfaj, melynek húsos buborcsékja van. Néhutt: kártifiol. Magyarosabban: virágos káposzta. Karfiollal készített csirkebecsinált.

*KARHAJLÁS
(kar-hajlás) ösz. fn. Azon öböl vagy karajvonal, melyet a hajlott kar a könyök irányában képez.

*KARHATALOM
(kar-hatalom) ösz. fn. 1) Általán, fegyveres erő, mely által valaki másokat alávet, legyőz, vagyonukat elfoglalja stb. 2) Törvény. ért. biróilag kirendelt fegyveres nép, péld. törvényhatósági szolgák vagy rendes katonaság, kik az ellenszegülők ellen a birói itéletet erő használatával is végrehajtsák. Elfoglalni karhatalommal az adósnak házát, marháját stb. Karhatalomért folyamodni. A karhatalomnak ellene szegülni.

*KARHEGEDŰ
(kar-hegedű) ösz. fn. Nagyhegedű. (Viola, die Bratsche.)

*KARHEGEDŰS
(kar-hegedűs) ösz. fn. Karhegedűn játszó zenész. Színházi karhegedűs.

*KÁRHOZANDÓ
(kár-h-oz-and-ó) mn. tt. kárhozandó-t. Ki el fog kárkozni, vagy: ki megérdemli, hogy elkárhozzék. V. ö. KÁRHOZIK.

*KÁRHOZANDÓSÁG
(kár-h-oz-and-ó-ság) fn. tt. kárhozandóság-ot, harm. szr. ~a. Kárhozatra méltó minősége valaminek. Bün kárhozandósága.

*KÁRHOZÁS
(kár-h-oz-ás) fn. tt. kárhozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A léleknek, mint erkölcsi lénynek szenvedő állapotra jutása, boldogságának, üdvösségének vesztése. V. ö. KÁRHOZIK.

*KÁRHOZAT
(kár-h-oz-at) fn. tt. kárhozat-ot. harm. szr. ~a. A léleknek szenvedő állapota, melyre akkor jut, midőn elkárhozik. Szoros ért. végitélet utáni örökké tartó testi és lelki kínok. Örök kárhozatra jutni. V. ö. KÁRHOZIK.

*KÁRHOZATOS
(kár-h-oz-at-os) mn. tt. kárhozatos-t v. ~at, tb. ~ak. Lelki kárhozatot hozó, okozó, kárhozattal járó. Kárhozatos bűn, gonoszság. Szélesb ért. ideiglenes veszedelmet okozó. Ez kárhozatos dolog az egész országra nézve. V. ö. KÁRHOZAT.

*KÁRHOZATOSAN
(kár-h-oz-at-os-an) ih. Kárhozatos módon, kárhozatos állapotban, lelki üdvösséget vesztve.

*KÁRHOZATOSSÁG
(kár-h-oz-at-os-ság) fn. tt. kárhozatosság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek kárhozatos tulajdonsága, vagy állapota. Nem látod-e a bűnnek kárhozatosságát? Kárhozatosságra jutni.

*KÁRKOZATRA MÉLTÓ
l. KÁRHOZATOS.

*KÁRHOZIK
(kár-h-oz-ik) k. m. kárhoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Törzsöke a romlást, veszést jelentő kár. Tulajd. am. romlásba, veszendőbe megyen. Átv. és szokott keresztényi ért. lelkileg elromlik, mennyei üdvösségét elveszti, lelki kárt szenved, pokol martalékjává lesz. Ellentéte: boldogúl, idvezűl. Ki hiend és megkeresztelkedik, idvezűl; ki nem hiend, elkárhozik. (Uj test.) Szoros ért. az végitélet után testi és lelki örök kínok és szenvedések alá jut.

*KÁRHOZOTT
(kár-h-oz-ott) mn. tt. kárhozott-at. Ki lelkileg, vagy testestül lelkestül kárhozatra jutott. Kárhozott lélek. Itélet napján elválasztja Isten a kárhozottaktól az idvezülteket.

*KÁRHOZTAT
(kár-h-oz-tat) mivelt. m. kárhoztat-tam, ~tál, ~ott, par. kárhoztass. 1) Valamit károsnak, gonosznak vall, s mint olyat megfedd. Mások kihágásait kárhoztatni. 2) Valakit bizonyos rosznak okául vall. Minden gonoszért, mi rajtam történt, téged kárhoztatlak. 3) Szoros keresztényi ért. lelki és testi kárhozatra, örök büntetésre itél, juttat. 4) Mást kárhozatra méltó bűnre ingerel, botránkoztat. Ugyan kérlek, ne kárhoztass.

*KÁRHOZTATÁS
(kár-h-oz-tat-ás) fn. tt. kárhoztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által kárhoztatnak valakit. V. ö. KÁRHOZTAT.

*KÁRHOZTATÓ
(kár-h-oz-tat-ó) mn. tt. kárhoztató-t. Aki v. ami valakit vagy valamit kárhoztat. Kárhoztató és idvezitő Isten. Kárhoztató szavakkal megfeddeni valakit.

*KARICS
1) l. KIRICS. 2) Tyúkhang, melyből karicsa, karicsál származtak.

*KARICSA (1)
puszta Szala m.; helyr. Karicsá-ra, ~n, ~ról.

*KARICSA (2)
(karics-a) mn. és fn. tt. karicsá-t. Képes kifejezéssel jelent locska fecske embert, ki tyúkok módjára karicsál. Karicsa, mint főnév, jelenti a tyúkok azon éneklését, melyben lényeges e hang: kar kar!

*KARICSÁL
(kar-ics-ál) önh. m. karicsál-t. A tyúkról mondják, midőn jó kedvében kar kar hangon énekelget, máskép: kárál; átvitt értelemben pedig a sokat fecsegő, haszontalanságokat beszélő emberről is. Ez az ember sokat karicsál. Fenn karicsál s alatt tojik meg. (Székely közmondat. Kriza J.).

*KARICSOL
(kar-ics-ol) l. KARICSÁL.

*KARIDEG
(kar-ideg) ösz. fn. Egy v. több ideg a karban, melyek a karszövetből erednek. Közép karideg (nervus medianus), mely az egész karon végig az ujjakig hat.

*KARIGAZGATÓ
(kar-igazgató) ösz. fn. l. KARMESTER, KARNAGY.

*KARIKA (1)
(kar-i-ka v. kar-ig-a) fn. tt. karikát. Törzsöke a kört jelentő kar, melyből karog karig, karogó karigó, karoga kariga, karika ered. Igy lett gur-ból guroga guriga; tol-ból tologa, toliga, taliga stb. Kállay gyüjteménye szerént karikó eredetibb alakjában ma is tájdivatos. Itt az i kicsinyező értelmet kölcsönöz a szónak. Általán am. kisebbféle köralaku eszköz, test, péld. gyűrű, melynek semmi gombja nincsen. Persául csarkh, csarkhah, szintén valamely kört, kereket jelent, és törökül halka am. gyűrű. Karikák a lószerszámokon, függönyökön, fülekben. Vas, réz, ezüst, fa karika. Fából csinált vas karika. (Km.)
"Szűk nadrága, sarkantyús csizmája,
Szinte tánczra peng a karikája."
Vörösmarty.
Szélesebb értelemben jelent bármely kört.
"Körben-karikában zendült magas ének,
Gerjedve hatalmas tülkök felelének."
Buda halála. (Arany J.)
Különösen fából készült tányérforma kör, melyet játékból dobálnak, vagy gurogatnak. Karikát hajítani, gurítani. Átv. ért. (zöld) karikát hány a szeme, am. karikaforma káprázat lebeg előtte, mint pl. erős ütés, arczul csapás következtében szokott történni.

*KARIKA (2) falu Közép Szolnok m.; helyr. kariká-ra
~n, ~ról.

*KARIKACSAPÁS
(karika-csapás) ösz. fn. Játék neme. Úgy megy a dolog, mint a karikacsapás. (Km.)

*KARIKÁCSKA
(kar-ig-a-acs-ka) kics. fn. tt. karikácská-t. Kis, piczi karika.

*KARIKAGYŰRŰ
(karika-gyűrű) ösz. fn. Gyűrü, mely egyszerü, gomb nélküli, köröskörül egyenlő karikából áll. Kinek van, kinek van karikagyűrűje, annak van, annak van barna szeretője. (Népd.)

*KARIKAHAJTÓ
(karika-hajtó) ösz. fn. Személy, ki játékképen karikát hajigál.

*KARIKÁL
(kar-ig-a-al) áth. m. karikál-t. Karikat, vagy hasonló alakú testet körben forgat.

*KARIKÁS
(kar-ig-a-as). 1) mn. tt. karikás-t v. ~at, tb. ~ak. Karikával ellátott. Karikás függöny, szerszám. Karikán forgó. Karikás ostor, korbács. 2) Fn. tt. karikás-t, tb. ~ok. Játék neme, mely karikadobálásban, vagy gurogatásban áll. Karikást játszani. 3) Mint szinte fn. l. KARIKÁSOSTOR.

*KARIKÁSGYŰRŰ
(karikás-gyűrű). l. KARIKAGYŰRŰ.

*KARIKÁSKÜRT
(karikás-kürt) ösz. fn. Karika alakú réz kürt.

*KARIKÁSOSTOR
(karikás-ostor) ösz. fn. Rövid nyelü ostor, különösen a csikósoknál, mely nyelénél karikán forog s nyakba vetve szoktak viselni.

*KARIKÁZ
(kar-ig-a-az) önh. m. karikáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Karikával játszik, karikát hajigál, vagy gurogat.

*KARIKÁZÁS
(kar-ig-a-az-ás) fn. tt. karikázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Csel. ért. karikahányás, vagy forgatás. 2) Szenv. ért. állapot, midőn valami körben forog. V. ö. KARIKÁZ, KARIKÁZIK.

*KARIKÁZIK
k. m. mint önh. Karikákat vet, körben forog. Karikáznak az elszórt huszasok. Ugy arczul csapták, szinte karikázott a szeme.

*KARIKÓ
tájdivatos épen úgy, mint kardikó, karimó, hosszúkó stb. (Erdélyben); l. KARIKA.

*KARIKÓS
(kar-ig-a-os) mn. tt. karikós-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél Kriza J. szerént karika lábú.

*KARIMA
(kar-im-a v. kar-iv-a v. kar-i-v-a) fn. tt. karimát. Törzsöke a kört jelentő kar. Az ima képző nem egyéb, mint az elavult ava eve igenévképző, s egy a galiba, kacsiba, paripa, ragyiva szók iba, ipa, iva képzőivel. 1) Szoros ért. valamely kerek vagy gömbölyü alaku testnek, eszköznek széle, pártázata, kerülete. Kalap karimája. Hordó karimája. 2) Szélesb ért. ami valamely testet, eszközt közvetlenül körülkerít. Kép karimája. Ablak karimája. Kályha karimája. V. ö. KERET.

*KARIMÁS
(kar-i-v-a-as) mn. tt. karimás-t v. ~at, tb. ~ak. Minek karimája van. Karimás kalap. Félkarimás sipka. Karimás tükör, kép. V. ö. KARIMA és KERET.

*KARIMÁSKÁSA
(karimás-kása) ösz. fn. Köleskásából főzött étek, melyet kitálalás után kihűlni engednek és édes tejjel körülöntik, amidőn a tej mintegy karimát csinál neki. Erdélyben lyukaskása is a neve.

*KARIMÁZ
(kar-i-v-a-az) áth. m. karimáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valaminek karimát csinál. Kalapot karimázni. Átv. ért. valaminek feneket kerít. Kikarimázta a beszédet. V. ö. KARIMA.

*KARIMÁZÁS
(kar-i-v-a-az-ás) fn. tt. karimázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit karimáznak.

*KARIMÁZAT
(kar-i-v-a-az-at) fn. tt. karimázat-ot, harm. szr. ~a. Karimaforma széle, szegélye, pártázata valaminek. A kályha karimázatát leverni.

*KARIMÓ
tájdivatos; l. KARIMA.

*KARIMZSÁL
kar-im-zs-a-al) áth. m. karimzsál-t. Máskép karamzsál. Törzsöke a metszést, rontást jelentő kar, melyből lett: karam, innen a gyakoritó karamos, melynek részesülője: karamosó, karamosa, innen ismét: karamosál, karamsál, karamzsál, karimzsál. Folytonos, vagy gyakori kis karczolásokat csinál a körmeivel.

*KARINCZA
fn. tt. karinczát; a székelyeknél díszesebb előruha, kötény. Némelyek azt vélik, hogy azonos az oláh katrincza szóval; de ha a magyarban elemezzük: kar-im-cza am. kis karima, amely mintegy félkarimában fogja körül a testet, ezen származtatásnak tökéletesen megfelel.

*KARING (1)
(kar-in-g) önh. és gyakor. m. karing-tam, ~tál, ~ott. Az i kicsinyezésre mutat. Módositva karong s n kivetve karog, a karing pedig karig, honnan karigó, kariga, karika. Innen: karing am. apróbb körös fordulatokat teszen. Megfelel neki a szélesb ért. kereng, kering.

*KARING (2)
(kar-ing) ösz. fn. Csipőn alul érő ujjas vagy ujjatlan ing, melyet bizonyos szertartások alatt p. a prédikáló székben, a karéneklés alatt, gyóntatáskor stb. a pap magára ölt. (Rochetum, Superpellicium.)

*KARINGÓ
(kar-in-g-ó) mn. és fn. tt. karingót. Am. a fenhangú keringő. Karingó bábó. A székelyeknél gyermekjáték, midőn valami körül forog. Máskép: kerembábó. A székelyeknél Kriza J. szerént jelent örvényt is.

*KARINGÓS
(kar-in-g-ó-s) mn. tt. karingóst v. ~at, tb. ~ak. Kisebbféle körös mozdulatokat képező. Karingós táncz. Karingós lovaglás. Használtatik főnév gyanánt is. Karingóst tánczolni, járni. Karingóst nyargalni. Az összetett kacskaringós jelent sokszoros tekervényü hajlást, forgást. V. ö. KACSKARINGÓ.

*KARINGÓZIK
(kar-in-g-ó-oz-ik) k. m. karingóz-tam, ~tál, ~ott. Karingva forog, pereg; karingóst játszik.

*KARISTA
(kar-is-ta) fn. tt. karistá-t. Hajfésülő ecset, kefe. Rokona: kárt.

*KARISTOL
(kar-is-t-ol) áth. m. karistol-t. 1) Karistaféle ecsettel fésül. Karistold meg a fejedet. Szegedi tájszó. 2) Hevesben, Borsodban am. karczol. V. ö. KÁRTOL.

*KARIZOM
(kar-izom) ösz. fn. Egy v. több izom a karokban, melyek a mozgást eszközlik.

*KARJOS
(kar-j-os) fn. tt. karjos-t, tb. ~ok. Kriza J. szerént a székelyeknél am. karosszék. Törzsöke: karj, melyben a ~j oly toldalék, mint eperj, szederj szókban.

*KARKÁN, KÁRKÁN
(kár-kán, azaz kárbiró?) régi elavult fn. jelentett valamely főnököt, hatósági vagy birósági főszemélyt, melyről a Kézai Simon által a XIII. században átirt krónika csakugyan ,judex damni' néven emlékezik, s melyben a kán tatár eredetü szónk is fenmaradt (Toldy F.). V. ö. KÁN. Érsekujvárott még e század elején létezett Kárkán nevű család.

*KARKANONOK
(kar-kanonok) ösz. fn. A német Chorherr után 1) Társas káptalani kanonok. 2) Szerzetes rendbeli kanonok, milyenek péld. a premontrei rendiek.

*KARKEZTYŰ
(kar-keztyű) ösz. fn. Hosszú keztyű, melynek szára az alkart könyökig betakarja.

*KARKÓCZ
falu Nyitra m.; helyr. Karkócz-ra, ~on, ~ról.

*KARKOSÁR
(kar-kosár) ösz. fn. Kosár, melyet fülénél fogva karon szokás hordani. Karkosárral menni a piaczra.

*KARKÖTŐ
(kar-kötő) ösz. fn. Kötő, melyet a nők ékszerül vagy ruhaujjnak felszorítása végett a karon viselnek.

*KARKÜLLŐ
(kar-küllő) ösz. fn. 1) Lemez, melyet hajdan a vivók, és katonák a csapás ellen karjokra kötöttek. 2) A boncztanban, a könyöknek felső kisebb csontja.

*KARLÁNCZ
(kar-láncz) ösz. fn. Karpereczféle kis láncz.

*KÁRLÁTÓ
(kár-látó) ösz. fn. A szülék első látogatása férjhez vitt leányuknál, kiben saját házoknál mintegy kárt szenvedtek. Kárlátóba menni.

*KÁRLEVÉL
(kár-levél) ösz. fn. Kárról szóló levél, leginkább a biztositási üzleteknél.

*KARLÓ (1)
(kar-ol-ó) fn. Székely tájnyelven am. karmantyú, l. ezt.

*KARLÓ (2)
falu Sopron m.; helyr. Karló-ra, ~n, ~ról.

*KARLÓCZ
l. KÁLÓCZA.

*KARLOVA
l. KÁROLYFALVA.

*KARMACS
falu Szala m.; helyr. Karmacs-ra, ~on, ~ról.

*KARMADÁR
(kar-madár) ösz. fn. l. KAROLY.

*KÁRMÁNKÖRTE
l. KÁRMÁNYKÖRTE.

*KARMANTYÚ
(kar-mentő), ösz. fn. tt. karmantyú-t. Valószinüleg a karmentő szóból a hanghasonlat szabályai szerént módosult, mely a székelyeknél még eredeti alakjában is megvan. 1) A karoknak lemezből készített takarója a régi lovagöltözékekben. 2) Melegen bélelt hengeralakú, prémes öveder, melyet a nők télen alkarjaikat bedugva viselnek.

*KARMANTYÚKA
(kar-mentőke) ösz. fn. Kiskarmantyú.

*KARMÁNY
(kar-mány) fn. tt. karmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A felöltő ruhának ujja, mely a kart takarja. Már Gyöngyösinél eléfordúl.

*KÁRMÁNY~ v. KÁRMÁNKÖRTE
(kármány- v. kármán-körte) ösz. fn. Augusztusban érő, édes leves nagy körtefaj; máskép: torzsátlan körte. Talán Ázsiának Kermán vagy pedig Karamán (Molnár Albertnél: Kármányország) nevű tartományából származott hozzánk, s innen kapta nevét. Néhutt: Kálmánkörte. A Tisza vidékén hibásan császárkörte a neve.

*KARMAZSIN
mn. tt. karmazsin-t, tb. ~ok. Egy a franczia carmoisin, német Karmesin szókkal. Első eredetét úgy látszik az arab kermesz szóból vette, honnan a török kîrmîzî is, mely vöröset jelent. Haragos, sötét vörös. Karmazsin szinű posztó, bőr.

*KARMAZSINBOGÁR
(karmazsin-bogár) ösz. fn. Vörös paizsú bogárfaj.

*KARMAZSINCSIZMA
(karmazsin-csizma) ösz. fn. Karmazsinszinű veres bőrből vagy szattyánból varrott csizma.

*KARMAZSINKÍGYÓ
(karmazsin-kígyó) ösz. fn. Kígyófaj, melynek bőre karmazsinszinű veres.

*KARMAZSINSZÍN
(karmazsin-szín) ösz. fn. Haragos sötét veres szín.

*KARMAZSINSZINŰ
(karmazsin-szinű) ösz. mn. Haragos, sötét vörös szinű. Karmazsinszinű posztó, bőr.

*KARMELÍTA
fn. tt. karmelítá-t. A libanoni Karmel hegyén a tizenkettedik században keletkezett, szigorú fegyelmű kolduló szerzet tagja. Első alapítójok volt Ajmericus antiochiai püspök. Mezítlábos karmeliták.

*KÁRMENTES
(kár-mentes) ösz. mn. Ki a fenyegetődző kártól megszabadúlt; vagy kinek kára visszapótoltatik. A kármentes lakosok segítik a kárvallottakat. Kármentes hajón szállítani valamit.

*KÁRMENTÉS
(kár-mentés) l. KÁRMENTESITÉS.

*KÁRMENTÉSI
(kár-mentési) ösz. mn. Lásd: KÁRMENTESITÉSI.

*KÁRMENTESÍT, KÁRMENTESIT
(kár-mentesít) ösz. áth. Valakit kármentessé tesz, kár ellen biztosít, illetőleg a szenvedett kárt visszapótolja. Az épületeket tűz, a vetéseket jég ellen kármentesíteni.

*KÁRMENTESITÉS
(kár-mentesités) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg biztosítás, mely által valakit kármentessé teszünk. Tűz-, jég-, hajókármentesítés. Az elégettek, hajótörést szenvedettek kármentesítése. V. ö. KÁRMENTES.

*KÁRMENTESITÉSI
(kár-mentesitési) ösz. mn. Kármentesitésre vonatkozó, azt illető. Kármentesitési szabályok, intézkedés, eljárás.

*KÁRMENTESÍTŐ
(kár-mentesítő) ösz. mn. Ami valamely károktól mentessé tesz, károk ellen biztosít. Kármentesítő társaság. Tűz-, vízkár ellen mentesítő egyesület.

*KÁRMENTESSÉG
(kár-mentesség) ösz. fn. Állapot, midőn valaki bizonyos károk ellen biztosítva van. A kármentességért évenként bizonyos mennyiségü pénzt fizetni.

*KARMENTŐ
(kar-mentő) ösz. fn. A székelyeknél am. a karnak ótalmazása végett arra húzott ujj az aratóknál. Néhutt: karkeztyű, karujjas.

*KÁRMENTŐ
(kár-mentő) ösz. fn. 1) Csapra vert hordó alá tett alacson dugáju faedény, hogy a kifolyó bor, eczet stb. kárba ne menjen. 2) Vas tepsi, melybe a nyárson sültnek zsirja csepeg. 3) A dikis alá való talpbőr, hogy a csizmabőr ki ne vágassék. 4) A csűr szakaszának belső oldalfala. Nevének mindenütt megfelel, minthogy mindenütt némi károsodástól óv.

*KARMESTER
(kar-mester) ösz. fn. Személy, ki a zenekart, vagy énekkart igazgatja. Máskép: Karnagy. Templomi, szinházi karmester.

*KARMESTERI
(kar-mesteri) ösz. mn. Karmesterhez tartozó, azt illető. Karmesteri pálczika.

*KÁRMIN
(valószinüleg az arab kermes szótól) fn. tt. kármin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Haragos szinű veres festék.

*KARMOL
(kar-m-ol) áth. m. karmol-t. Azonos értelmü a vékony hangu körmöl szóval, s am. valamit körömmel karczol, sérteget. Karmol a macska.

*KARMOLÁS
(kar-m-ol-ás), fn. tt. karmolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Körmök általi sértés, karczolás. Macskakarmolás.

*KARNA
erdélyi falu Alsó-Fehérvár m.; helyr. Karná-ra, ~n, ~ról.

*KÁRNA
falu Zemplén m.; helyr. Kárná-ra, ~n, ~ról.

*KARNAGY
(kar-nagy) l. KARMESTER.

*KARNIOL
fn. tt. karniol-t, tb. ~ok. Karniolia nevü tartomány lakosa.

*KARNIOLIA
fn. tt. karnioliá-t. Hajdan herczegség, most az austriai örökös tartományok egyike, mely a laibachi kerülethez tartozik.

*KARNOK
(kar-nok) fn. tt. karnokot. A szinházi karhoz tartozó személy.

*KARÓ
(kar-ó) fn. tt. karó-t. Gyöke ar (s k v. ch előtéttel char) mely több szavainkban metszést, szurást, más testekbe rontó behatást jelent. 1) Hegyes végű dorong, pózna, hasáb, melyet a földbe vernek. Karó a sövényben. Karókkal bekeríteni valamit. Karót verni a szőlőbe. Kiszedni a karókat. Köti az ebet a karóhoz. (Km.). A köznépi beszédben sokszor el is marad a névmutató: "köti ebet a karóhoz." Egy XVI. századbeli versben szintén: "Igen köti ebet az karóhoz" (,ebet' névmutató nélkül, Thaly K. gyüjteménye), azaz fogad, igér mindent, de kétséges, ha megtartja vagy megtarthatja-e. Láttam karó végén tar varjút. (Km.) Micsoda madár az, mely a karón is megtojik? (Mese.) Úgy jár, mintha karó volna a hasában, v. mintha karót nyelt volna. 2) Fából csinált nyárs. Karóra húzatni az embereket. 3) Fogas pózna, vagy szobor, melyre a tejes fazekakat akgatják.

*KARÓCSÖBÖR
(karó-csöbör) ösz. fn. Régen bizonyos szőlőadó neme volt.

*KARÓDÚCZ
(karó-dúcz) ösz. fn. Rézsutosan a földbe vert vastag karó, vagy szobor, mely a falat, sövényt, kerítést a dőlés ellen védi.

*KARÓFA
(karó-fa) ösz. fn. 1) Karónak a fája. 2) Karónak való fa anyag, péld. szőlőkarónak a fenyű, különösen a veresfenyű, kerítésnek a tölgyfa.

*KARÓFEJ
(karó-fej) ösz. fn. 1) A karónak felső vastagabb vége. 2) Hevederül szolgáló rúd, mely az egymás mellé vert kerítési karókat öszvetartja.

*KÁROG
(kár-og) önh. és gyakor. m. károg-tam, ~tál, ~ott. Hangutánzó, s am. kár kár hangon kiált. Mondják különösen a varjakról, hollókról, varju-kányákról. Átv. gúnyos ért. rekedt, kellemetlen hangon lármáz. Károg, mint a varju. Innen a latin corvus, hellén korax, német Krähe, olasz gracchia stb. Egyeznek vele mint igék a szintén hangutánzó latin crocio, crocito, német krähen, hellén krazw, krwxw, szanszkrit kruç stb.

*KÁROGÁS
(kár-og-ás) fn. tt. károgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A varjak neméhez tartozó madarak kár kár hangon kiáltozása. Átv. ért. rekedt, varjuhangu ember szólása, beszéde.

*KÁROGAT
(kár-og-at), önh. és gyakor. m. károgat-tam, ~tál, ~ott, par. károgass. Folytonosan vagy gyakorta károg. Hideg lesz, mert károgatnak a varjak. V. ö. KÁROG.

*KÁROGATÁS
(kár-og-at-ás) fn. tt. károgatás-t tb. ~ok. harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos károgás. Varjak károgatása.

*KARÓKERÍTÉS
(karó-kerítés) ösz. fn. Egymás mellé vert és gúzszsal összekötött karókból álló kerítés, milyeket erdős vidéki falvakban láthatni, különösen a Bakonyságban.

*KARÓKERTĚLET
(karó-kertělet) ösz. fn. l. KARÓKERÍTÉS.

*KAROL
(kar-ol) áth. m. karolt. Karjával ölel, összefog. Átkarol. Felkarol saját és átvitt értelemben. Néhutt használják ,karél' és karral v. kézzel ,dolgozik' értelemben is.

*KAROLÁS
(kar-ol-ás) fn. tt. karolás-t, tb. ~ok. Karjával összefogás, átkarolás. Kerélás. V. ö. KAROL.

*KAROLINA
női kn. tt. Karoliná-t. Carolina. Kicsinyitve: Lina, Lini, Lincsi.

*KÁROLL
(kár-ol-ol) áth. l. KÁRALL.

*KAROLY
(kar-oly) fn. tt. karoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A ragadozók neméhez tartozó madárfaj. Páriz P. és Molnár A. szerént falco nisus. Valószinű, hogy nevét karingós repülésétől vette; (valamint a kerecsen is). Máskép: karuly, karvaly, karvoly, karmadár (karingó madár?). V. ö. KERENG. A karuly pacsirtát űz. (Csere). A török kartal (am. sas) névben ugyanazon gyök látszik rejleni, valamint a persa csarkh v. csargh (= ölyü) szóban is. Némelyek, pl. Döbrentey véleménye szerént, annyi volna, mint ,karon tartott madár'.

*KÁROLY (1)
férfi kn. tt. Károly-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Carolus. Róbert Károly Magyarország királya. A nyelvészek a Kerl régiesen karl v. charal német szótól származtatják, mely Heyse szerént eredetileg általában férfit jelentett az erő mellékfogalmával, különösen férjet, vőlegényt (hőst); de jelennen csak köznépbeli durva testi erejű férfi személyt fejez ki (eine männliche Person niederen Standes mit dem Nebenbegriffe plumper Körperkraft, ein junger starker Kerl), többnyire lealacsonyitó értelemben (ein alter Kerl, ein schlechter Kerl) de bizalmasan és tréfásan is (ein braver, ehrlicher Kerl); jelent különösebben szolgát. Körülbelül am. a magyar ,legény'.

*KÁROLY (2)
NAGY~, MV. Szathmár m.; helyr. ~Károly-ba, ~ban, ~ból.

*KÁROLYFALU
falu Turócz m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KÁROLYFALVA
falu Pozsony és Zemplén m.; puszta Pozsony m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÁROLY-FEJÉRVÁR
sz. kir. város Erdélyben; helyr. ~Fejérvár-ra, ~ott v. ~t, ~ról. l. GYULAFEJÉRVÁR.

*KÁROLYHÁZA
puszta Veszprém m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KAROM v. KARM
(kar-om) fn. tt. karm-ot, harm. szr. ~a. Alkalmasint köröm szónak vastaghangú módosúlata; alkalmas új szó a ragadozó madarak és négylábuak körmeinek kifejezésére. Macska, tigris, sas karmai.

*KAROM
puszták Veszprém és Komárom m.; helyr. Karom-ba, ~ban, ~ból.

*KARÓMALOM
(karó-malom) ösz. fn. Malomféle gép, mely vastagabb fákból, deszkákból karókat hasogat.

*KÁROMKODÁS
(kár-on-kod-ás) fn. tt. káromkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Haragos, szitkozódó, boszúkivánó kemény durva szókra fakadás. V. ö. KÁROMKODIK.

*KÁROMKODIK
(kár-on-kod-ik v. kár-on-g-od-ik) k. m. káromkod-tam, ~tál, ~ott. Törzsöke vagy a hangutánzó, vagy a kárt, ártalmat, sértést jelentő kár, melyből lett károg, károng v. káronog, károng-odik vagy káronkodik, káromkodik. Rokonok a mongol khaara (Beregszászi), finn kiro, csagataj kargîs (káromkodás), kargadî (káromlat). 1) Szoros ért. mások kárát, ártalmát, sérelmét, veszteségét kivánó indulatos szókra fakad, átkokat mond. Ilyenek a mennykővel üttetés, fenével etetés, rágatás; nemi szemérem becstelenítése; Istennel veretés, (,verjen meg az Isten'), ördöggel vitetés, (,vigyen el az ördög') stb. 2) Szélesb ért. minden indulatos kifakadás, mely valamely tiszteletben álló nevet, személyt, lényt gyaláz, becstelenít, szid, péld. ki az Istent, szenteket, üdvösséget, hitet, szentséget stb. fertelmes szókkal szidalmazza. Káromkodik, mint a csikós, mint a jégeső. (Km.)
"Légy jelen, könyörgünk, mostan azok ellen,
Az kik káromkodnak istenséged ellen!"
Törökök elleni fohász. (Thaly K. gyüjt.)

*KÁROMLÁS
(kár-on-ol-ás) fn. tt. káromlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki mást káromol. Borzasztó csúf káromlások. V. ö. KÁROMOL.

*KÁROMLAT
(kár-on-ol-at) fn. tt. káromlatot. A régieknél am. káromlás. "Ménden bűn és káromlat megbocsáttatik embereknek, léleknek kedég káromlatja (spiritus autem blasphemia) nem bocsáttatik meg." "Káromlatot és mevetést (nevetést) tenne a népnek" (qui insultaret populo isti). Bécsi codex.

*KÁROMOL
(kár-on-ol) áth. m. káromol-t v. káromlott, htn. ~ni v. káromlani. Valószinüleg az elavult károngol, káromgol igéből van öszvehúzva, s am. valakit károngó szókkal, szitkokkal, sérelmekkel illet. V. ö. KÁROMKODIK. Istent, szenteket, embereket káromolni. Elkáromolni magát, azaz, káromló szókra fakadni. Valakit megkáromolni. A Tatrosi codexben károml (blasphemat) megkáromlattatik (illudetur). Ugyanott. "Megkáromlák" (blasphemabant). Nádox-codex.
"Az Istennek nevét nyilván káromlottam,
Mulandó jószágért hitem megtagadtam."
Sírvers 1606. évből (Thaly K. gyűjt.).

*KÁRONKODIK
l. KÁROMKODIK.

*KARÓPÉNZ
(karó-pénz) ösz. fn. Helypénz, melyet a hajókázható folyók partján azon karótól fizetni kell, melyhez a hajót kikötik.

*KARÓRÁGÓ
(karó-rágó) ösz. mn. Mondják lóról, mely a jászolt szokta rágni.

*KARÓRÉPA
(karó-répa) ösz. fn. A káposzták neméhez tartozó növényfaj; gyökere czövek- vagy orsóforma, húsos, levelei simák, a felsők szivded láncsásak, az alsók félbeszárnyasak, fogasak. (Brassica napus. Diószegi).

*KARÓRÉPAFÖLD
(karó-répa-föld) ösz. fn. Föld, melyben karórépát termesztenek vagy mely legalkalmasabb annak termesztésére.

*KARÓRÉPAMAG
(karó-répa-mag) ösz. fn. A karórépának megva. Karórépamaggal bevetni a földet.

*KARÓRÉPAOLAJ
(karó-répa-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet a karórépa magvaiból ütnek.

*KAROS (1)
(kar-os) mn. tt. karos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Karral, korláttal, fogódzóval ellátott. Karos pad, szék, asztal. Karos lépcsők, tornácz, erkély. 2) Kinek erős izmos vastag karjai vannak. Karos legény. Olyan, mint: tenyeres, talpas, vállas, czombos, stb.

*KAROS (2)
faluk Szala és Zemplén m. helyr. Karos-ra, ~on, ~ról.

*KARÓS
(kar-ó-os) 1) mn. tt. karós-t v. ~at, tb) ~ak. Karókkal ellátott, támogatott. Karós szőlők, csemeték.

*KÁROS
1) (kár-os) mn. tt. káros-t v. ~at, tb. ~ak. Ami kárral jár, kárt hoz. Káros csapások. 2) Mint főnév (tt. ~t, tb. ~ok), jelent személyt, k kárt szenvedett. Káros bánkódjék. (Km.). Mi vagyunk a károsok, nem ti. Káros embernek késő a tanács (Km.).

*KÁROSÍT, KÁROSIT
(kár-os-ít) áth. m. károsított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Kárt okoz, csinál valakinek. Ezzel csak magadat károsítod. Másokat nem szabad károsítani.

*KÁROSÍTÁS, KÁROSITÁS
(kár-os-ít-ás) fn. tt. károsítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki magának vagy másnak kárt okoz.

*KAROSNYA
(kar-os-nya, betűáttétellel másképen: kasornya) fn. tt. kasornyát. Kassai J. szerént Tolna megyei szó s am. edénykantár, melyet karon hordoznak, s az edényben a mezőre eledelt visznek a munkások számára.

*KÁROSODÁS
(kár-os-od-ás) fn. tt. károsodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midön valaki károsodik. V. ö. KÁROSODIK.

*KÁROSODIK
(kár-os-od-ik) k. m. károsod-tam, ~tál, ~ott. Kárt szenved, káros állapotba jut, vesztesége van.

*KAROSOLLÓ
(karos-olló) ösz. fn. Nagy kertészolló, melylyel a fák vékonyabb ágait nyesik.

*KARÓSÖVÉNY
(karó-sövény) ösz. fn. Egymás mellé vert, s gúzsokkal öszvekötött karókból álló sövény. V. ö. BERENA 2).

*KÁROSSÁG
(kár-os-ság) fn. tt. károsság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva káros, kárt okoz.

*KÁROSÚL, KÁROSUL
(kár-os-úl) önh. m. károsúl-t. Széles ért. kárt vall, kárt szenved. V. ö. KÁROSODIK.

*KÁROSÚLÁS, KÁROSULÁS
(kár-os-úl-ás) fn. tt. károsulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kárvallás, kárszenvedés, károsodás.

*KAROSZLOP
(kar-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely a támaszkodó, fogódzó, korlátféle karzatot tartja.

*KARÓVAS
(karó-vas) ösz. fn. Karóformára idomított s karóul alkalmazott vas rúd vagy dorong.

*KARÓZ
(kar-ó-oz) áth. m. karóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Karókkal kerít vagy támogat, erősít. Körülkarózni a kertet. Karózni a szőlőt.

*KARÓZÁS
(kar-ó-oz-ás) fn. tt. karózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Karókkal való kerítés vagy támogatás, erősités; különösen szőlőbeli munka, midőn a tőkék mellé a karókat leverik.

*KARÓZAT
(kar-ó-oz-at) fn. tt. karózat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Levert karók öszvege, kerülete. A karózatot épen tartani. A karózaton rést törni.

*KARÖLTVE
(kar-öltve) ih. 1) Karon fogva. 2) Átv. egyesített munkával vagy erővel.

*KÁRÖRÖM
(kár-öröm) ösz. fn. Rosz, másnak javát irigylő indulatból fakadó öröm, melyre valaki gerjed, midőn másnak kárát látja.

*KÁRÖRVENDŐ
(kár-örvendő) ösz. mn. Ki másnak kárán örvend. Kárörvendő ellenség, szeretetlen ember.

*KARPALÁST
(kar-palást) ösz. fn. Egyházi személyek diszpalástja, melyet karra fogva szoktak viselni. Karpalástban tisztelkedni. (Pallium ecclesiasticum).

*KARPÁRNA
(kar-párna) ösz. fn. Párna a karszéken, vagy pamlagon, melyre a kart nyugasztani szokás. Máskép: karvánkos.

*KARPÁT v. KÁRPÁT
fn. tt. Karpátot. Hegység vagyis hegységek neve Magyarországban és Erdélyben. A Karpátok félhold (kar?) alakban az egész északi s keleti Magyarországot és Erdélyt körülfogják, sőt ez utóbbit elboritják. Mindkét országot északnyugot felé Morvaországtól, északkelet és észak felé Moldva-, és délfelé Oláhországtól választják el. Az északi Karpátok (Tátra) öt előhegységben ágaznak Magyarországba: egyikök a Vág balpartjától nyugotról északra emelkedik; hármok déli irányban (ezek közt a Mátra); végre az ötödik azon keleti ág, melynek zemplénmegyei hires bortermő része ,Hegyalja' nevet visel s végső csúcsa a tokaji hegy. A Karpátokat általában nyugotiakra (Beszkédek), magas vagy középponti Karpátokra, karpáti erdős hegységre s erdélyi Karpátokra osztják fel.
"És Karpát hegytetőjén fönn áll az ősz vezér,
Egekbe nyujtott karral áldást a népre kér.
Hosszú fehér fürtével szellők enyelgenek,
Lelkében egy leendő hon álmi rezgenek."
A magyarok Mózese (Garaytól).

*KARPĚNZ
(kar-pénz) ösz. fn. Karénekesek dija, fizetése.

*KARPERECZ
(kar-perecz) ösz. fn. Perecz vagy karikaforma ékszer aranyból, ezüstből. aczélból, melyet a nők karra csatolva viselnek.

*KÁRPIT
(egy eredetűnek látszik a hangokban s értelemben is rokon franczia: couvert szóval, mely couvrir, ez ismét a latin cooperire [fedezni] szóból eredett, innen cooperculum am. fedő; a latin carpentum (kocsi, födeles hintó) nem látszik idetartozni. Egyébiránt kárpit eléfordul a szláv nyelvekben is); fn. tt. kárpit-ot, harm. szr. ~ja. Honosúlt magyar szó. 1) Függöny, pl. az ablakon, szinpadon. A kárpitot behúzni, felhúzni, leereszteni. A kárpit legördült. 2) Szőnyeg. Kárpitokkal beteríteni a szobát, teremet.

*KÁRPITHENGER
(kárpit-henger) ösz. fn. Henger, melyre a függő s gördülő kárpitot tekerik.

*KÁRPITOL
(kárpit-ol) áth. m. kárpitolt. Lásd: KÁRPITOZ.

*KÁRPITOLÁS
(kárpitol-ás) fn. l. KÁRPITOZÁS.

*KÁRPITOS
(kárpit-os) 1) mn. tt. kárpitos-t v. ~at, tb. ~ak. Kárpittal bevont, ékesített, ellátott. Kárpitos ágy, ablak. terem.. 2) fn. tt. kárpitos-t, tb. ~ok. Kézmives, ki kárpitokat, szőnyegeket készít, s velök teremeket, palotákat stb. diszít.

*KÁRPITOZ
(kárpit-oz) áth. m. kárpitoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kárpitokkal ékesít, földiszít, bevon, pl. ablakokat, ágyakat, teremeket stb.

*KÁRPITOZÁS
(kárpit-oz-ás) fn. tt. kárpitozást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kárpitokkal diszítés, ékesités, fölszerelés. Teremek, ablakok, ágyak kárpitozása.

*KÁRPITOZAT
(kárpit-oz-at) fn. tt. kárpitozat-ot, harm. szr. ~a. Kárpitokból álló diszítmény, bútorozat. A kárpitozat árjegyzékét kifizetni. Fényes, drága kárpitozat.

*KARPOL
l. KARAPOL.

*KARPÓLYA
(kar-pólya) ösz. fn. Pólyaféle kötő, szalag, melyet pl. hideg ellen a karra kötnek. Különösen, melylyel a sebes kart bekötik.

*KÁRPÓT
(kár-pót) l. KÁRPÓTLÉK.

*KÁRPÓTLÁS
(kár-pótlás) ösz. fn. A szenvedett kárnak, vagyis elvesztett jószágnak, vagyonnak más hason értékü által megtéritése, helyreütése. A háboruban elrablott barmokért kárpótlást kapni.

*KÁRPÓTLÉK
(kár-pótlék) ösz. fn. Azon jószág vagy pénz, melyet valaki a szenvedett kár megtéritéseül kap.

*KÁRPÓTOL
(kár-pótol) ösz. áth. Valamely szenvedett kárért hasonértékü jószágot vagy pénzt ad, kármentesít.
"Kárpótol a közjólét érzete."
Az ember tragoediája. (Madách I.).

*KARPÖFETEG
(kar-pöfeteg) ösz. fn. Szétágazó húsos kinövés a kóros emberi testben. (Polypus).

*KÁRPÖR
(kár-pör) ösz. fn. Pör, melyet valaki az illető biróság előtt a kártevő ellen indít, s attól kárpótlást követel.

*KARRÓS
NAGY~, KIS~, puszták Győr m. helyr. Karrós-ra, ~on, ~ról.

*KARSZÉK
(kar-szék) ösz. fn. Karos vagy tám lás szék.

*KARSZELLEM
(kar-szellem) ösz. fn. Szellem, mely bizonyos testület tagjait, s ezek cselekvésmódját, magaviseletét jellemzőleg általlengi, pl. a katonai karszellem minden személyes sértést erélyesen visszautasít. (Esprit de Corps).

*KÁRSZENVEDÉS
(kár-szenvedés) l. KÁR VALLÁS.

*KARSZORÍTÓ
(kar-szorító) ösz. fn. l. KARKÖTŐ.

*KARSZŰZ
(kar-szűz) ösz. fn. 1) Széles ért. egyházi, templomi karban éneklő szűz. 2) Szoros ért. szerzetes kanononok rende szerént élő apáczák, kik. nek eredeti rendeltetésök a karéneklés, és imádkozás.-

*KÁRT
(kár-t) fn. tt. kárt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Gereben vagy fésüforma vas eszköz, melylyel különösen a csapók a gyapjút fésülik, tisztitják. Rokon vele: gyarat. Gyöke vagy a hegyeset jelentő ár, mely egy az ár (szuró hegyes eszköz) szóval, s megvan a dárda, és nyárs, szuró eszközökben is; vagy azonos hár gyökkel, honnan kárt, am. hárít; vagy végre kár, krá hangutánzónak is vétethetik s a t végül eszközt jelent. A német Karde, a latin carduus szóból eredett, mely szintén szúróst látszik jelenteni. V. ö. KARCZ 1). 2) Tájszokásilag a palóczoknál és székelyeknél am. kanna, vízmerítő edény. Néhutt: kártus, kártya, kártyus. Mongolul Beregszászi szerént: gardugaku ugyanazt jelenti.

*KARTÁCS
(a 2-ik ért. az olasz cartaccia, után németül: Kartätsche, francziául cartouche), fn. tt. kartács-ot, harm. szr. ~a. 1) l. KÁRT, máskép: KORDÁCS, németül: Kardätsche. 2) Ágyúgömb, melynek üres belseje apróbb golyókat, szegeket, vas darabokat, lánczokat, stb. foglal magában, s ezek a nagy golyónak eldurranásakor szétröppennek. Kartácsokkal megszakgatni az ellenség rendét.

*KARTÁCSGÖMB
(kartács-gömb) ösz. fn. Apróbb golyókkal, szegekkel stb. töltött üreges ágyugömb. V. ö. KARTÁCS.

*KARTÁCSLÖVÉS
(kartács-lövés) ösz. fn. Kartácsféle ágyugömbökkel lövés. V. ö. KARTÁCS.

*KARTÁCSOL
(kartács-ol) áth. m. kartácsol-t. 1) Kartácsféle gerebennel, fésüvel, vagyis kárttal tisztít valamit, különösen gyapjút. 2) l. KARTÁCSOZ.

*KARTÁCSOZ
(kartács-oz) áth. m. kartácsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kartács nevü ágyugömbökkel lődöz. Kartácsozni a várat, sánczokat, szemközt jövő lovasságot.

*KARTÁCSSZEKRÉNY
(kartács-szekrény) ösz. fn. Tüzérek szekrénye, melyben a kartácsgömböket tartogatják s hordozzák.

*KARTÁCSTOK
(kartács-tok) ösz. fn. Fából csinált tok, melybe a lövésre készített kartácsgömböt takarják.

*KARTAL
NAGY~, falu, KIS~ puszta, Pest m. helyr. Kartal-ra, ~on, ról.

*KARTALAN
(kar-ta-lan) mn. tt. kartalan-t, tb. ~ok. A kinek vagy a minek karja nincs. Kartalan ember. Kartalan szék. Határozóként am. kar nélkül.

*KÁRTALAN
(kár-ta-lan) mn. l. KÁRATLAN.

*KÁRTALANÍT, KÁRTALANÍTÁS
l. KÁRATLANÍT, KÁRATLANÍTÁS.

*KARTÁM, KARTÁMASZ
(kar-tám v. ~támasz) ösz. fn. Általán minden támasz, melyen karunkat nyugtatjuk.

*KÁRTÉKONY
(kár-té-kony) ösz. mn. Ami természeténél, hajlamánál fogva kárt teszen vagy kárt tenni képes. Kártékony farkasok, egerek, ragadozó madarak. Kártékony árvizek, jégesők, felhőszakadások, földrengések.

*KÁRTÉKONYAN
(kár-tékony-an) ih. Kárt téve, kárt okozva, kárositólag.

*KÁRTÉKONYFURDANCS
(kártékony-furdancs) ösz. fn. Bolhanagyságu bogárfaj, mely különösen a könyvekben és növénygyüjteményekben sok kárt tesz.

*KÁRTÉKONYSÁG
(kár-tékonyság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki kártevő természettel, hajlammal, képességgel bir. V. ö. KÁRTÉKONY.

*KÁRTÉRÍTÉS, KÁRTÉRITÉS
(kár-térítés) ösz fn. l. KÁRPÓTLÁS.

*KÁRTÉT
(kár-tét) ösz. fn. Tény vagy cselekedet, melynek eredménye kár.

*KÁRTÉTEL
(kár-tétel) ösz. fn. l. KÁRTÉT.

*KÁRTEVÉS
(kár-tevés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami kárt csinál, kárt okoz.

*KÁRTEVŐ
(kár-tevő) ösz. mn. Aki vagy ami tettleg kárt okoz, kárt tesz. Szorosabb és határozottabb értelmü, mint a kártékony. Kártevő cselédek, szolgák. A kártevő juhászt megbüntetni. V. ö. KÁRTÉKONY.

*KARTIFIOL v. KÁRTIFIOL
l. KARFIOL.

*KÁRTKÓCZ
(kárt-kócz) ösz. fn. Kócz, melyet a kártféle gerebennel a szőrből, gyapjuból kifésülnek.

*KÁRTÓ
(kár-t-ó) fn. tt. kártó-t. Eredetileg igenév, s am. gerebenező, fésülő, s innen gyanitható, hogy létezett kárt ige a kár törzsökből, mint gyárt a gyár-ból. E törzsök tisztán megvan a latin carmen, s hangváltozattal a szláv greben, hreben szókban. V. ö. KÁRT.

*KÁRTOL
(kár-t-ol) áth. m. kártol-t. Kárt nevü gerebennel fésül, tisztogat. Gyapjut, szőrt, lent, kendert kártolni. V. ö. KÁRT.

*KÁRTOLÁS
(kár-t-ol-ás) fn. tt. kártolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn bizonyos szálas szőrféle anyagot kárttal tisztogatnak.

*KÁRTOLÓSZÉK
(kártoló-szék) ösz. fn. Csapók és kalaposok dolgozószéke, melyen kártolni szoktak.

*KARTON v. KÁRTON
(francziául coton, olaszul cotone, németül, Kattun, melyek úgy látszik az arab koton [am. gyapot] szóból eredtek; egyébiránt megvan a szláv nyelvekben is a magyarhoz közelebb hangzattal); fn. és mn. Idegen, de a népnyelvbe általánosan bevett szó. Jelent pamutból szőtt, aljasabbféle kelmét, különféle szinekkel és virágokkal. Vörös, kék, zöld, karton. Mint melléknév jelent ilyféle kelméből valót. Karton vászon. Karton szoknya, kötény.

*KARTONGYÁR
(karton-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben gyapotból kartonféle szöveteket készítenek.

*KÁRTOS
(kárt-os) fn. tt. kártos-t, tb. ~ok. Néhutt: kártyus. l. KÁRTYA, 3).

*KARTONNYOMTATÓ
(karton-nyomtató) ösz. fn. Festő, ki a kartonkelméket különféle szinekre és változatos virágokkal tarkázva festi.

*KARTONVÁSZON
(karton-vászon) ösz. fn. Festetlen gyapotszövet, melyből a kartonkelmét festik.

*KARTÖRÉS
(kar-törés) ösz. fn. Törés a kar csuklóján vagy szárcsontján.

*KÁRTYA
fn. tt. kártyát. A latin cartha szóból módosult, francziául carte, melyet meg kell különböztetni a charte szótól, noha szintén a (latin) charta szóból származott. A latin ,charta' pedig azonos a hellén carthV szóval. 1) Általán papirdarab, papirszelet. Holmi kártyákra jegyezni fel az észrevételeket. 2) Szoros ért. kemény, négyszögü, s egyarányos metszetü, bizonyos képekkel és jegyekkel festett vagy nyomott papírlapok, bizonyos játékokat játszani valók. Magyar-, német-, franczia kártya. Kártyát játszani. Kártyát emelni, keverni, osztani, adni. Kártyát vetni, azaz a kártyalapokból jövendőt mondani, jósolni. Jól tudja keverni a kártyát. (km.). Más kártyájába nézni, átv. ért. am. másnak szándékát, tervezetét megtudni. Felfordult kártyával játszani se haszon, se mulatság. (Km.). A székelyeknél am. vízmerítő edény. l. KÁRT, 2).

*KÁRTYAASZTAL
(kártya-asztal) ösz. fn. Asztal, melynél kártyát játszani szoktak. Kártyaasztal mellett tölteni az éjet.

*KÁRTYACSINÁLÓ
(kártya-csináló) ösz. fn. Kézmives, ki játékra való kártyákat készít.

*KÁRTYAHÁZ
(kártya-ház) ösz. fn. Kártyalapokból házformára öszverakott alkotmány, a gyermekek játéka. Átv. ért. ingatag alapon álló tervezet, máskép: kártyavár.

*KÁRTYAJÁTÉK
(kártya-játék) ösz. fn. Mindenféle játék, melyet kártyalapokkal játszani szoktak. Nagyban üzött kártyajáték.

*KÁRTYAJÁTÉKOS
(kártya játékos) ösz. fn. Széles ért. Ki kártyázik vagy kártyázni szokott. Szoros ért. kinek rendes foglalkozása, és keresetmódja a kártyajátszás. Hamis, szenvedélyes kártyajátékos.

*KÁRTYAJÁTSZÁS
(kártya-játszás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki időtöltés vagy nyerészkedés végett kártyát játszik.

*KÁRTYALAP
(kártya-lap) ösz. fn. KÁRTYALEVÉL.

*KÁRTYALEVÉL
(kártya-levél) ösz. fn. Egy egy levél vagy lap a játékkártyából.

*KÁRTYAMESTERSÉG
(kártya-mesterség) ösz. fn. Meglepő s az avatlanok előtt bámulatos mutatványok, melyeket a hozzáértő ügyes játékos a kártyalevelek által mutatni képes.

*KÁRTYAPAPÍR v. ~PAPÍROS
(kártya-papír v. ~papíros) ösz. fn. Vastag, síma papiros, melyből a kártyákat készítik.

*KÁRTYAPÉNZ
(kártya-pénz) ösz. fn. 1) Általán azon pénz, melylyel a kártyajátékban eléforduló kiadások, veszteségek fizettetnek. 2) Azon pénz, melyet a játszó társaság a kártyákért fizetni szokott. 3) Azon pénz, melyet a játszók előlegesen kitesznek, hogy reá játszszanak.

*KÁRTYÁS
(kártya-as) fn. tt. kártyás-t, tb. ~ok. l. KÁRTYAJÁTÉKOS.

*KÁRTYAVÁR
(kártya-vár) ösz. fn. Átv. ért. hiú munka, tervezet, mely mint a kártyából rakott alkotvány könnyen öszvedől. Kártyavár, légalkotmány. (Kölcsey).

*KÁRTYAVETÉS
(kártya-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a kirakott kártyákból mulatságul vagy babonából jövendőt mond, vagy holmi rejtett, titkos dolgokat fölfedezni vél.

*KÁRTYAVETŐ
(kártya-vető) ösz. mn. és fn. Ki a kártyák különféle elrakásából jövendől vagy rejtett dolgokat fedez föl. Kártyavető banyák, czigányasszonyok. V. ö. KÁRTYAVETÉS.

*KÁRTYÁZ
(kártya-az) önh. m. kártyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kártyával vagy kártyát játszik. Tájszokásilag: kártyázik.

*KÁRTYÁZÁS
(kártya-az-ás) fn. tt. kártyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kártyáz.

*KÁRTYUS
(kárty-us v. kárt-us) fn. tt. kártyus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kis kárt, azaz vízmerítő kanna, faedény. Máskép: kártya, kártus.

*KARUCZA
fn. tt. karuczát, a székelyeknél kis fatalpú futkosó szekér. ,Káré' szónak kicsinzője: kar-i-cza v. kar-u-cza. Az olasz carrozza általában kocsit jelent.

*KARUJJAS
l. KARMENTŐ.

*KARULY
l. KAROLY.

*KARULYA
falu a Kővári kerületben, helyr. Karulyá-ra, ~n, ~ról.

*KARULYFALVA
falu Belső Szolnok m. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KARÜTÉR
(kar-üt-ér) ösz. fn. Ütér a karban. V. ö. ÜTÉR.

*KARVA
falu Esztergam m. helyr. Karvá-ra, ~n, ~ról.

*KÁRVALLÁS
(kár-vallás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valakinek kára van, midőn kár éri.

*KÁRVALLOTT
(kár-vallott) ösz. mn. Ki kárt szenvedett, kit valami kár ért. Sopánkodik mint a kárvallott czigány. (Km.).

*KARVALY v. KARVOLY
l. KAROLY.
"Violám úgy futott én szemeim előtt,
Mint fürj karvaly előtt, mint árnyék nap előtt."
Zrínyi.

*KARVÁNKOS
(kar-vánkos) ösz. fn. Vánkos, a karszéken, pamlagon, hintóban, stb. melyre karunkat támasztani vagy azon nyugtatni szoktuk.

*KARVAS (1)
(kar-vas) ösz. fn. 1) Vas le mez, mely a régi lovagok fegyverkezetében a kart borította.
"Melyeknek kezek is villogott karvassal."
Gyöngyösi István.
"Gránát s skárlát köntös van majd mindnyájokon,
Széles fringyia kard fekszik oldalokon.
Derekakon pánczél, kezeken karvasok,
Süvegeken rárók, kerecsenek, sasok."
Ugyanaz.
2) Kerítés, korlát vasból, (fa helyett) pl. hídon, lépcsőzeten.

*KARVAS (2)
(kar-u-as) fn. tt. karvas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nagy hegedű, melyet a játszó mintegy karjára fog, és úgy húzza. (Olaszul: Viola di braccio, (1), közönségesen csak: viola, amabból németül: Bratsche, másképen: Armgeige).

*KÁRVESZÉLY
(kár-veszély) ösz. fn. Igen nagy kár, mely vagyonunkat is vagy annak egy részét veszélyezteti.

*KARVITORLA
(kar-vitorla) ösz. fn. Vitorla, mely az árboczfából kinyuló egyes rúdhoz van kötve, s mintegy karját képezi a nagy árbocznak.

*KARVOLY
l. KAROLY.

*KARZAT
(kar-oz-at) fn. tt. karzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Nagyobb teremek, paloták, szinházak, templomok belsején köröskörül vagy részént emelt korlátos folyosó vagy tér, honnan a terembe lenézhetni. Tanácsházi-, szinházi-, templomi karzat. Első, második karzat.

*KARZATI
(kar-oz-at-i) mn. tt. karzat-it, tb. ~ak. Karzatot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Karzati közönség.

*KARZENE
(kar-zene) ösz. fn. Társas zene, melyben egész kart képező zenészek működnek. Egyházi, szinházi, katonai karzene.

*KAS (1)
hangutánzó gyök, kasmat (honnan: kasmatol), kasuka és kastol, kastos szókban. Rokona: csosz gyök (csoszog, csosztat stb. szókban), és talán kajt is (kajtat, kajtár szókban).

*KAS (2)
fn. tt. kas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyökeleme a görbét jelentő ka. Általán, bizonyos növények száraiból font, kötött edényféle eszköz, mely rendeltetéséhez képest különféle alakú szokott lenni. Veszszőből, szalmából, kákából kötött kas. Méhkas, kocsikas, tapogatókas, gabonakas. Teli van a kas, (km. a terhes asszonyról). A sok kis mag kasokat tölt. (Km.) Tótul kos, kosik. Rokon vele a góth: kasz (edény), persa: kasztr (tartó), latin: corbis, magyar kosár stb. Innen származtatható kasul (keresztül-kasul) szó is, minthogy a kas fonadékai egymást átmetszik, egymásba össze-vissza folynak. V. ö. KASUL.

*KÁS
puszta Somogyban, helyr. Kás-on, ~ra, ~ról.

*KÁSA
(kás-a v. hár-s-a, a minek héja, háritva, horzsolva vagy hántva van, az r betű a következő s betűvel könnyen hasonúlván mint: nyárs, nyáss ]a Bécsi codexben is], borsó bossó, hárs hás, hársfa hásfa, társ a székelyeknél: tás; eléfordúl a szláv nyelvekben is; a persában ás Vullers szerént: puls, pulmentum); fn. tt. kását. 1) Általán eledel, melyet közönségesen darává őrlött gabonafajból, néha más magokból vagy bogyókból, gyümölcsökből is készitenek, az elsőbb esetben, ha még meg nem főzték is. Egyébiránt ételül rendszerént sűrű péppé főzik vagy pergelik. Liszt-, kukoricza-, darakása. Árpakása, zabkása, (Erdélyben: kisi azaz kási); gyöngykása (Gerstl); köles-, riskása. Bab-, borsókása. Zsemlyekása (Gries). Bodzakása. Almakása. Kolduskása, melylyel a hurkákat tölteni szokták, s fő alkotó része köleskása. 2) Különösebben így hivják a köleskását. Karimáskása (l. ezt). Ludas kása, melyben lúdaprólék főtt. Szoktató kása, am. ludas kása, melylyel az érkezett új vendéget kinálják, kitoló kása (hús nélkül), melylyel a tovább mulató vendégnek mintegy tudtára adják, hogy Isten hirével mehet. Hajdukása, csak zsirban pörgölt, s pirított szalonnával fölszerelt köleskása. Fordított kása, a megfőtt kását rántott zsíros serpenyőbe teszik, hol alsó része kissé megpörkölődvén, a felső részét is aláfordítják.
"Ez fordított kása,
Kinek nincsen mása;
Sczithiából vagyon származása."
Népvers (Kisfaludy-társ. kiadása).
Kása Isten áldása. Kása nem étel, szójáték, melyben a nem mind főnévnek s kása szóval összetettnek (kásanem), mind tagadó részecskének is vétethetik. Csak a vajasát szereti a kásának. Kása megégette a száját. Kinek a kása megégette a száját, még a tarhót is fújja. Kerülgeti, mint macska a forró kását (Km.). 3) Pépforma sürű nyálkás test, milyen az úgynevezett harmatkása, mannakása, boszorkánykása. 4) Az elérett gyümölcsök, dinnyék, tököknek ikrás belseje, bele. 5) Lábkása Baranyában átv. ért. lábikra. Ina kásájába harapott a kutya. 6) Győr megyei tájdivat szerént annyi is mint czément az épitésnél.

*KÁSADAG
(kása-dag) ösz. fn. Kóros daganat neme a testen, melyben sűrü kásaforma genyedék gyűl öszve. (Ateroma).

*KÁSAFŰ
(kása-fű) ösz. fn. A háromhímesek seregébe s kétanyások rendéhez tartozó növényfaj; csészéje egy virágu, polyvája kettő, mindenik hasas, ondója kettő, a magra ránő. (Milium). Fajai: Zilált fejű, tömött fejű, feketefehér kásafű.

*KÁSAGÖBECS
(kása-göbecs) ösz. fn. Apró madarakat lődözni való göbecs, a srét legkisebb neme.

*KÁSAGYÖNGY
(kása-gyöngy) ösz. fn. Köleskása nagyságu, apró szemü gyöngy.

*KÁSAHIMLŐ
(kása-himlő) ösz. fn. Apró vörös himlő, mely leginkább a kisgyermekeken szokott kiütni. (Friesl).

*KÁSAKÜTEG
(kása-küteg) ösz. fn. l. KÁSAHIMLŐ.

*KÁSÁL
(kás-a-al) áth. m. kásál-t. A gabonaneműt apróra, darára őrli, különösen kölest őröl. Árpát, buzát, kölest kásálni. Képzése olyan, mint: dara, darál.

*KÁSAMALOM
(kása-malom) ösz. fn. Malom, melyben kását őrlenek.

*KÁSAPATAK
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*KÁSÁS
(kás-a-as) mn. tt. kásás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják az igen elérett gyümölcsökről, dinnyéről stb., midőn húsuk ikraformára megsürűdik, s levét nedvét veszti. Kásás alma, dinnye. 2) Mondják malomról, melyben különösen kását őrlenek. Kásás malom.

*KÁSÁSODÁS
(kás-a-as-od-ás) fn. tt. kásásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Túlérett állapota valamely gyümölcsnek, midőn kásássá leszen. V. ö. KÁSÁS.

*KÁSÁSODIK
(kás-a-as-od-ik) k. m. kásásod-tam, ~tál, ~ott. Kásássá leszen. A dinnye, ha soká tövén hagyják, megkásásodik. V. ö. KÁSÁS.

*KÁSAVIRÁG
(kása-virág) ösz. fn. A kankalinok neméhez tartozó növényfaj, máskép enyves kankalin. (Primula glutinosa).

*KASIMÉR
l. KAZIMÍR.

*KASKA
(kas-ka) kicsiny. fn. tt. kaskát. Kicsi kas. Máskép: kasocska.

*KASKANTYÚ
puszta Pest m.; helyr. Kaskantyú-ra, ~n, ~ról.

*KASKÁS
(kas-ka-as) mn. és fn. tt. kaskás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kis kassal járó, kis kast hordozó. Kaskás leányka. 2) Kis kasokat csináló vagy áruló személy.

*KASKÖTŐ
(kas-kötő) ösz. fn. Kézmives, ki szalmából, kákából, vesszőből kasokat köt vagy fon.

*KÁSMÁRK
falu Abaúj m.; Alsó~, Felső~ helyr. Kásmárk-ra, ~on, ~ról.

*KASMAT
(kas-om-at) fn. tt. kasmatot. A székelyeknél mindenféle hánytvetett portéka, mely, ha érintik, zajt csinál. (Kriza J.). Tehát a hangutánzó kas gyökből. Máskép a toldalékkal: kasmota. Amabból ered még kasmatol, mely máskép: zakatol, s a melyben rokon zak szintén hangutánzó.

*KASMATOL
(kas-om-at-ol) áth. m. kasmatolt. Székely tájszó, s am. valamit több portékák vagy holmik között motoz, keres, zakatol; magas hangon: kösmötöl. V. ö. KASMAT.

*KASMATOLÁS
(kas-om-at-ol-ás) fn. tt. kasmatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn kasmatolunk.

*KASMOTA
(kas-am-ot-a) fn. tt. kasmotát. l. KASMAT.

*KÁSÓ
falu Zemplén m.; helyr. Kásó-ra, ~n, ~ról.

*KASOD
puszta Szathmár m.; helyr. Kasód-ra, ~on, ~ról.

*KASOL
(kas-ol) áth. m. kasolt. Egymással keresztbe vagyis kasul rak. V. ö. KAS.

*KASOLÁS
(kas-ol-ás) fn. tt. kasolás-t, tb. ~ok. Keresztbe rakás, keresztűl kasul rakás.

*KASORNYA
(kas-or-nya, V. ö. KAS) fn. tt. kasornyát. Székely és szathmári tájszó jelent ételhordó fazéknak vagy edénynek kas módjára, de ritkásan kötött kantárját. Szegeden Kassai J. szerént: kaszornya.

*KASOS
(kas-os) mn. tt. kasos-t, tb. ~ak. Kassal ellátott, fölszerelt. Kasos szekér, kocsi. Kasos méhház.

*KASS
puszta Pest megyében; helyr. Kass-ra, ~on, ~ról.

*KASSA
szabad kir. v. Abaúj m. és falu Baranya m.; helyr. Kassá-ra, ~n, ~ról.

*KASSA-LEHOTA
falu Zólyom m.; helyr. ~Lehotá-ra, ~n, ~ról.

*KASSA-ÚJFALU
falu Abauj megy.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KAST
elvont törzsöke kastán, kastol és kastos szóknak. A finn kastet-vel együtt hangutánzónak látszik, s rokon vele: csoszt. Lőrincz Károly szerént Kapnikbányán önállólag is dívik: csupa kast (azaz lucsok) a ruha. V. ö. KAS, (1), és KASTOL.

*KÁST
elvont törzsöke kástély, illetőleg kástélyos szónak. Rokon kast törzszsel, a mennyiben ez is valamely keveréket jelent, tehát ,kástély' mintegy ,kastolt', azaz kevert.

*KÁSTA
fn. tt. kástát. Fiók a könyvnyomtatóknál, melyben a betüket tartják. Valószinüleg az idegen, különösen német Kasten szóból képeztetett.

*KASTÁN
(kast-án) fn. tt. kastán-t, tb. ~ok. Tájdivatosan am. papucs; valószinüleg a kastolástól, vagyis csosztatástól.

*KASTÉLY
(a latin castellum után honosúlt) fn. tt. kastély-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredeti ért. erődített urasági lak, vagy váracs. Szélesb ért. nagyobbszerü főuri lak. Kastélyban lakó uraság.

*KÁSTÉLY
(kást-ély) elavult fn. melyből a kástélyos származott.

*KASTÉLY-KARCSA
l. KARCSA.

*KASTÉLYNAGY
(kastély-nagy) ösz. fn. Az urasági kastélynak, illetőleg váracsnak gondviselője s a váracsi szolgák főtisztje.

*KASTÉLYOS
(kastély-os) mn. tt. kastélyos-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek kastélya van, kastélylyal biró. Kastélyos földesúr, földesasszony.

*KÁSTÉLYOS
(kást-ély-os) mn. tt. kástélyos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják borról, mely zavaros, különösen vörhenyeges szinű sem fehér sem vörös, vagyis vörös és fehér szinűből kevert bor (Schillerwein). V. ö. KÁST.

*KASTOL
(kast-ol) áth. m. kastol-t. Tisza vidéki szó. Sáros, sárvizes, lucskos, harmatos helyen járva bemocskolja (pl. a ruha alját). Máskép: csatakol, lucskol.

*KASTOS
(kast-os) mn. tt. kastos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják ruháról, melyet valaki sárban, sáros vizben, harmatos fűben járva bemocskol. Kastos szoknya, gatyaszár. Máskép: kostos, csajtos, csajhos, csatakos, latyakos, lustos; finnül: kostia.

*KASTOSAN
(kast-os-an) ih. Csajhosan, csatakosan, lucskosan.

*KÁSTYÉ
fn. tt. kástyét. Vas J. szerént kincstár, kincstartó szoba a göcseji pórnépnél. Alkalmasint a német ,Kasten'-ből.

*KASUKA
mn. tt. kasukát. Balaton mellékén am. féleszű, mintegy: kasmatoló, kasmuka. Néhutt: kósi.

*KASUL
(kas-ul) ih. Görbe, egymást átmetsző vonalakban. Keresztül kasul járni a vetésekben. V. ö. KAS (2). Mátyusföldén így is mondják: keresztül kulcsul, mintegy öszvekulcsolódott vonalakban. Némelyek azon nézetben vannak, hogy kasul ebből lett karsul a török karsî névviszonyitóból, mely am. ellen. De ezt megczáfolja a hazai kasol szó, mely szintén kas-tól ered.

*KASVA
erdélyi falu Torda m.; helyr. Kasvá-ra, ~n, ~ról.

*KASZ
elvont gyöke kasza, továbbá kasziba, kaszma, kaszol stb. szóknak. l. ezeket.

*KÁSZ
elvont gyök kászolódik v. kászkolódik, kászu szókban. Azonos kasz gyökkel.

*~KÁSZ
magas hangon: KÉSZ, ritka használatu összetett igeképző (k-ász, vagyis: og-ász) turkász (tur-og-ász), fűrkész (für-ög-ész), hajkász (haj-og-ász) szókban.

*KASZA
(kasz-a v. ka-sz-a) fn. tt. kaszát. Gyöke: kasz vagy a hajlást, görbedést jelentő ka gyökelemből eredett, mely megvan a kacs, kacsos, kasziba, kacsiba, kaczor, kajcs, kajcsos, kajsza, kajmó stb. szókban, s ekkor jelent hosszukás, kevessé görbére hajlott pengéjü valamit, s az egész szó különösen vaseszközt, melylyel a földmivesek szénát, füvet vágnak, a timárok, tobakok, szücsök bőrt faragnak, s ezt máskép: kaczá-nak is nevezik; vagy pedig rokon a hangutánzó has gyökkel, (,hasít' szóban); továbbá a szanszkrit: kasz, magyar kés, török kesz-mek, hellen keazw, héber stb. szókkal, melyek szintén hasitást, metszést, vágást jelentenek, s e szerént kasza am. kaszó azaz metsző, vágó eszköz. Szláv nyelven: kosza. Kaszát fenni, élesíteni. Kaszát belevágni a fűbe. Más rétjébe vágni a kaszát. (Km.) Más nyelébe ütni a kaszát. (Km.). Farkas kaszára vetni. (Km.). Oly egyenes a beszéde, mint a kasza. (Km.). Kasza-kapa kerülő. Egy kaszaalja rét, melyet egy nap egy kaszás levág. Kaszát vet, néhutt am. gáncsot (kancsut) vet.

*KASZAB
(kasz-ab v. kasz-a-b) fn. tt. kaszab-ot, harm. szr. ~ja. 1) Kaszaalakú hoszszú kard. 2) A levágott sörtést, marhát felkonczoló, szétdaraboló személy, hentes. A törökben am. mészáros, héberűl kaczab am. vág, kaszabol. Ismét a családi Kaszab és Kaszap nevek.

*KASZABÁNYA
bánya Hunyad m.; helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról.

*KASZABOL
(kasz-a-b-ol) áth. m. kaszabol-t. Kaszabbal vagdal, konczol, aprít. Kaszabolni a leölt sertéseket. Átv. ért. karddal hadakozva, verekedve, öszvevagdal, öldös. Kaszabolni az ellenséget.

*KASZABOLÁS
(kasz-a-b-ol-ás) fn. tt. kaszabolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vagdalás, bonczolás, aprítás, öldöklés, melyet valaki kaszabbal, illetőleg karddal visz véghez.

*KASZADINNYE
(kasza-dinnye) ösz. fn. Néhutt am. hosszú görög dinnye.

*KASZAÉK
(kasza-ék) ösz. fn. A kaszavasat nyelébe szorító ék.

*KASZAÉL
(kasza-él) ösz. fn. A kaszavasnak metsző része.

*KASZAFÉNY
(kasza-fény) ösz. fn. Hevesben am. kaszások fenköve, kaszakő.

*KASZAFOK
(kasza-fok) ösz. fn. A kaszavasnak hátulsó tompa része.

*KASZAHAL
(kasza-hal) l. GARDA(HAL).

*KASZAHÁZA
falu Szala m.; helyr. Kaszaházá-ra, ~n, ~ról.

*KASZAHÚGY
(kasza-húgy) ösz. fn. Az égnek déli félkörén levő, s téli éjeken látszó, kaszaalakú, kitünőleg fényes csillagzat (Oryon), máskép kaszás, melytől nem messze látszik a legfěnyesebb Syrius mit a köznép Sánta katának nevez, ki a kaszásoknak enni visz. "Egybefoghatod e a fiastyúk fénylő csillagit, vagy a kaszahúgy kerületét elhányhatod-e?" Jób 38, 31. Káldi. ,Húgy' itt ,hold' v. ,hód'-ból módosúlt. V. ö. HÚGY, (1).

*KASZAJ
tájdivatos, kazal helyett; l. ezt.

*KASZAKŐ
(kasza-kő) ösz. fn. A kaszások hosszukás köszörüköve, melyet rendesen tülöktokmányban oldalra akasztva viselnek, fenkő. Kaszakő a fülébe, ezt a boszorkánynyomás ellen mondják a babonások, estve lefekvéskor.

*KASZAL
l. KAZAL.

*KASZÁL
(kasz-a-al) áth. m. kaszál-t. 1) Valamit kaszával vág, levág. Szénát, sarjut, lóherét, gabonát, gyomot, csátét kaszálni. Lekaszálni a gizgazt. Megkaszálni, megkapálni a kertet. Tudja Pál, hol kaszál. (Km.). 2) Átv. ért. mondják emberről, kinek csámpás a lába, s azt mentében úgy húzza, rakja, mintha kaszálna vele.

*KASZÁLÁS
(kasz-a-al-ás) fn. tt. kaszálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, kézi foglalatosság, midőn valaki kaszál. A kaszálás erős munka, megviseli a karokat, és a derekat. Kaszálásban elfáradni. V. ö. KASZÁL.

*KASZÁLÁSKOR
(kaszálás-kor) Ih. Kaszálás idején, folytában, midőn kaszálnak, nyárelő havában. Kaszáláskor ártalmas a gyakori eső. Kaszáláskor lesz két esztendeje, hogy ...

*KASZÁLATLAN
(kasz-a-al-at-lan) mn. tt. kaszálatlan-t, tb. ~ok. Amit nem kaszáltak le. Kaszálatlan rétek. Határozóként am. kaszálatlanul, le- vagy meg nem kaszálva.

*KASZÁLATLANUL
(kasz-a-al-at-lan-ul) ih. Kaszálatlan állapotban, lábán hagyva (a füvet, gabonát stb.).

*KASZÁLÓ
(ka-sz-a-al-ó) mn. és fn. tt. kaszáló-t. 1) Aki kaszál, vagyis valamit kaszával vágva dolgozik. Kaszáló napszámosok, legények. Mondják eszközről is: kaszáló gép. 2) Mezőtelek, melyet legeletlenül hagynak az illető birtokosok, hogy a fű megnőjön rajta, s kaszálni lehessen. A mezőség egy részét legelőnek, a többit kaszálónak hagyni.

*KASZAMAKK
(kasza-makk) ösz. fn. Gomb a kasza tövén, hogy nyelébe alkalmasban lehessen beszorítani.

*KASZAMANKÓ
(kasza-mankó) ösz. fn. A kaszanyélbe ütött, egyik a nyél végén, másik közepe táján levő horgas fák, melyeket megmarkol a kaszás.

*KASZAMÍVES
(kasza-míves) ösz. fn. Kovács, illetőleg gyáros, vaskohos, ki kaszákat készít.

*KASZANYÉL v. ~NYEL
(kasza-nyél v. nyel) ösz. fn. A kaszavas fülébe ütött s fogantós nyél.
"Vagyok olyan legény, mint te,
Vágok olyan rendet, mint te,
Ha nem hiszed, gyere velem,
Fogd meg az én kaszanyelem."
Népdal.

*KASZANYŰG
(kasza-nyűg) ösz. fn. A babók neméhez tartozó növényfaj; levelkéi láncsásak, tompák; pálhái félnyíl-szabásuak, árhegyűk, ép épűk. (Vicia cracca.) Nyügnek mondatik, mert a beleakadó kaszát a vágásban hátráltatja.

*KASZAÖRV
(kasza-örv) ösz. fn. A kaszát nyelébe szorító vas karika.

*KASZAPĚNGE
(kasza-pěnge) ösz. fn. A kaszának vágó vasa.

*KASZAPĚNGÉS
(kasza-pěngés) ösz. fn. A kasza vasának érintésre vagy fenéskor sajátságos csengése.

*KASZAPER
puszta Békés m.; helyr. Kaszaper-re, ~ěn, ~ről.

*KASZARITKA
puszta Szabolcs m.; helyr. Kaszaritká-ra, ~n, ~ról.

*KASZÁRNYA
(közelebbről a franczia caserne után honosult, ez pedig a latin casa szóból, hihetőleg casa d'arme összetétel által képeztetett németül: Caserne; olaszul: caserma) fn. tt. kaszárnyát. A katonák számára épitett különös ház, magyarosan: laktanya, szabatosabban hadtanya, katonalak, hadlak, hadház. Károlykaszárnya, üllői kaszárnya Pesten.

*KASZÁS (1)
(kasz-a-as) fn. tt. kaszás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Munkás, ki holmi növényeket kaszával vág. A kaszások beállnak a rétbe, rendeket vágnak, kaszát fennek, köszörülnek. 2) Háboruban fordított kaszával fegyverkezett ember. 3) Csillagzat az égen, l. KASZAHÚGY. 4) Igen hosszu lábu pók, melynek lábai kasza gyanánt szétgörbednek.

*KASZÁS (2)
(kasz-a-as) mn. tt. kaszás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kaszával ellátott, fölszerelt, fölfegyverzett. Kaszás napszámosok. Kaszás hadak. Kaszás hadi szekerek. 2) Átv. ért. csámpás, kiforditott lábu ember vagy barom, melynek hátulsó lábai, csánkjai kifelé fordulnak. Kaszás ökör. Máskép: kajcsos, kajszos.

*KASZÁSBÉR
(kaszás-bér) ösz. fn. Bér vagy napi dij, melyet a kaszásoknak fizetni szoktak.

*KASZÁSLÉ
(kaszás-lé) ösz. fn. Eczetes, foghajmás lé, füstölt disznóoldalassal, vagy sódarral.

*KASZÁSPÓK
(kaszás-pók) ösz. fn. Sovány karcsu dereku s hosszú lábú pókfaj. Gúnyosan így nevezik a kurta derekű és vékony hosszú lábu embert.

*KASZATOK
(kasza-tok) ösz. fn. A fenkövet tartó fa vagy csont kupa. Székely szó. (Ferenczi János.)

*KASZAÜLŐ
(kasza-ülő) ösz. fn. Alúl hegyes kisded ülő, melyen a kaszások megtompult kaszájikat élesítik.

*KASZAVAS
(kasza-vas) ösz. fn. A kaszának pengéje, vágó része.

*KASZIBA
(kasz-i-ba v. kasz-i-va) mn. tt. kaszibát. Gyökeleme: ka, melyből kasz v. kacs am. görbés, horgas, továbbá kicsinyezve: kaszi, kasziva, kasziba, mint ragy, ragyi, ragyiva, par, pari, paripa. V. ö. KACSIBA.

*KASZIBÁL
(kasz-i-ba-al) áth. m. kaszibál-t. Törzsöke a görbeséget jelentő kasz, melyből lett kaszab, s kicsinyezve kaszib, kasziba, kaszibál. Minthogy a kasziba és kacsiba görbét, horgasat jelentenek; innen kaszibál tulajd. am. valamit görbén, görbe-gurbán csinál. Átv. és szokott ért. valamit össze-vissza hány, kever, kúszál, czimbál, különösen hajat, szőrt, serényt, kendert, fonalat, czérnát s ily nemüeket.

*KASZIBÁS
(kasz-i-ba-as) mn. tt. kaszibás-t v. ~at, tb. ~ak. Horgas lábú. Máskép: kacsibás.

*KASZIMBÁL v. KASZINBÁL
l. KASZIBÁL.

*KÁSZKOLÓDIK
(kász-og-ol-ó-od-ik) l. KÁSZOLÓDIK.

*KASZMA
(kasz-ma v. kasz-va) elavult törzsök; melyből eredt a kaszmál, kaszmálódik. Gyöke lenne a görbét jelentő ka, innen kasz, kaszó, kaszva, kaszma; mint: tuty, tutyva, tutyma, szusz, szuszva, szuszma stb. Jelent horgasan, rendetlenül összebonyolított valamit. Rokon vele a kuszma, kuszmál.

*KÁSZMA
alkalmasint a hellén dpadma. l. PÁSZMA.

*KASZMÁL
(kasz-ma-al) áth. l. KUSZMÁL.

*KASZMÁLÓDIK
(kasz-ma-al-ó-d-ik) belsz. m. kaszmálód-tam, ~tál, ~ott. Görbén, horgasan, egymásba fonódva, tekeredve bebonyolodik, p. a czérna, selyemszálak. V. ö. KASZMÁL.

*KASZNÁCS
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Kraszna m.; helyr. Kasznács-ra, ~on, ~ról.

*KASZNÁR
(a német Kastner szóból honosultnak tartják, egyébiránt khazine [hazna] a törökben, khazneh az arabban kincset jelent, innen az arab, persa khazander, török khazinedar v. haznadar am. kincstartó); fn. tt. kasznár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Urodalmi tiszt, kinek kezelése, felügyelése és számadása alatt különösen a gabonatárak állanak. Rangra nézve az ispán fölött és tiszttartó, vagy számtartó alatt van.

*KASZNÁRI
(kasznár-i) mn. tt. kasznári-t, tb. ~ak. Kasznárt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Kasznári tisztség, kötelesség, felügyelés, fizetés.

*KASZNÁRSÁG
(kasznár-ság) fn. tt. kasznárság-ot, harm. szr. ~a. Kasznári hivatal.

*KASZÓ
puszta Somogy m.; helyr. Kaszó-ra, ~n, ~ról.

*KASZOL v. KÁSZOL
l. KÁSZU.

*KÁSZOLÓDÁS
(kász-ol-ó-od-ás) fn. tt. kászolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kászolódik.

*KÁSZOLÓDIK
(kász-ol-ó-od-ik) belsz. m. kászolód-tam, ~tál, ~ott. Rokon a kaszma, kaszmálódik és gázol, gázolódik szókkal. Tréfás kifejezés, s am. rendetlenül elszórt ruháit felöltve, holmiját összeszedve, vagy fölkapkodva lábra kel, bontakozik, hogy tovább menjen. Azok felkászolódva futni kezdének. (Heltai). Mondják különösen utasokról, kik valahol meghálván, vagy tanyázván ismét tovább készülnek. Ideje már, hogy kászolódjunk. Nagy nehezen kikászolódtunk. Értelemre hasonló hozzá a vékonyhangú: készülődik.

*KÁSZON (1)
fiókszék a csiki székely székben; helyr. Kászon-ba, ~ban, ~ból.

*KÁSZON (2)
NAGY~, KIS~, erdélyi falvak a Székelyföldön; helyr. Kászon-ba, ~ban, ~ból.

*KÁSZONY
MEZŐ~ falu Bereg m.; helyr. Kászony-ba, ~ban, ~ból.

*KASZÓPOLYÁNA
falu Máramaros m.; helyr. ~polyáná-ra, ~n, ~ról.

*KASZT
fn. tt. kasztot. Indiában és a régi Egyiptomban örökösi családtörzs vagy polgári rend, osztály, mely a más törzszsel vagy osztálylyal keveredést meg nem tűrte. Azt tartják, hogy a latin castus szóból eredett spanyol és portugál casta névvel azonos.

*KASZTA-DIÓ
(kaszta-dió) ösz. fn. Igen fás és nehéz feltöretű dió, melynek bele a belső hártyával úgy össze van nőve, hogy nehéz kivenni. Perenye táján Vas vármegyében divatos szó. Néhutt: gesztes dió, (tájdivatosan: gesztyű dió) melytől csak a mélyebb hangokban különbözve, egyébként ezzel egészen egyezik.

*KÁSZTÓ
erdélyi falu a Szászföldön; helyr. Kásztó-ra, ~n, ~ról.

*KÁSZTOR
l. HÓD, (2).

*KÁSZU
(kász-u) fn. tt. kászu-t. Egy eredetünek látszik a görbést, horgasat jelentő kasz v. kacs gyökkel. Göcsejben: kaszol (Plánder Ferencz). Őrségben: kázlu (Zakál György). Összehajtott, s mintegy gúzsolt fahéjból csinált köpücske, melybe epret szednek, sajtot tesznek stb. Egy kászuval epret szedni. Igy nevezik a csizmadiák csirízes edényét is.

*KAT
elvont gyök és hangutánzó a katak, katakol, kattog, katrat, kattogtat szókban; rokon vele a csata, csattog, csatináz szókban eléforduló csat; továbbá kotor, kotorász, kutat igék kot, és pattog, pattogtat igék pat gyöke.

*~KAT
~KET, összetett igeképző (~k-at vagyis ~og-at) mint: ríkat (= ri-og-at), síkat, reszket (= rez-eg-et, rez gyöktől, honnan rezzen is).

*KATA
női kn. A Katalin szónak rövidített mása. Katasszony, Kata néne, Bolond Kata, népmesebeli személy, Bolond Jancsi felesége. Változatai: Kató, Katus.

*KÁTA (1)
fn. tt. kátát. Kassai J. szerént a Hegyalján a gyalom öblének, illetőleg farkának a neve. Azonosnak látszik kada szóval; l. ezt.

*KÁTA (2)
NAGY~, m. v., SZ. MÁRTON~, SZ. LŐRINCZ~, faluk, EGRES~, BOLDOG~, SZ. TAMÁS~, puszták Pest m.; helyr. Kátá-ra, ~n, ~ról.

*KATÁDFA
falu Baranya m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KATAFA
falu Vas megyében; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KATAK
(kat-ak) hangutánzó fn. tt. katak-ot, harm. szr. ~ja. Fából csinált kattogó játékszer, vagy kerepelő.

*KATAKOL
(kat-ak-ol) önh. m. katakol-t. Kattogó fajátékszerrel játszik, kerepel. Átv. ért. lármáz, veri a levegőt, mint a katak vagy kereplő. Ne katakolj a fülembe.

*KATAKOLÁS
(kat-ak-ol-ás) fn. tt. katakolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Katakkal játszás, kerepelés. Üres lármázás, locsogás.

*KATALIN (1)
(a hellén kaJaroV után alakult, mely am. tiszta, szeplőtlen), női kn. tt. Katalin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Catharina. Köz nyelven a nagyobb koru: Kata, v. Katus, v. Kató, v. Katu, Kat'asszony. Kata néne; a fiatalabb: Kati, Katicza, Katka, Katinka. "Hej Katiczám, Katiczám, szeretsz-e még igazán?" (Népd.)

*KATALIN (2)
falu Kővár vidékén, puszták Nógrád és Pozsony m.; helyr. Katalin-ba, ~ban, ~ból.

*KATALINFALVA
falu Torontál m. és Kővár vidékén; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*KATALINKA
(katalin-ka) fn. tt. Katalinkát. 1) Kis vagy kedves Katalin. 2) l. FÜSKATA.

*KATÁNG v. KATANG
(kat-án-og v. kat-an-og) fn. tt. katáng-ot, harm. szr. ~ja. Együttnemző, s egyenlőnős növénynem; vaczka kevessé polyvás; fészke tövön pikkelyes; virága kék, néha fehér. (Cichorium.) Fajai: mezei, apró, endivia k.

*KATÁNGFŰ
(katáng-fű) l. KATÁNG.

*KATÁNGKÁVÉ
(katáng-kávé) ösz. fn. Katáng növényből készített kávépót.

*KATÁNGKÓRÓ
(katáng-kóró) ösz. fn. lásd: KATTAN, (1).

*KATANGOL
(kat-an-og-ol) önh. Kattogva jár. l. CSATANGOL.

*KATAPILA
(kata-pila) ösz. fn. Tréfás gúnyneve az együgyü, gyáva, elasszonyosodott férfinak, máskép: Katuska. Ha a Bolond Kata, és Széli Pila divatos kifejezéseket veszszük, szoros tulajd. ért. katapila jelent ostoba szeleburdit.

*KATAT
(kat-at) áth. m. katat-tam, ~tál, ~ott, par. katass. Lugossy József ,Hangrendi párhuzam'-ában ketet szóval állittatik egybe, mely Kemenesalján am. tapogatódzik, keresgél, kémlelődik, tehát kutat (= kotat) szó módosulata s rokon ,katangol' s ,katrat' szókkal is.

*KÁTÉ
fn. tt. káté-t. A hellen-latin catechismus szónak (mely am. kérdések és feleletek könyve) megrövidített származéka. Jelent kereszténytanban való oktatást, és azon könyvet, melyben ezen oktatás foglaltatik. Különben e nevezet leginkább a protestansoknál divatozik. Kis káté, nagy káté.

*KATHOLIKUS
(hellen-latin szó, jelentése: közönséges, egyetemes) fn. és mn. tt. katholikus-t, tb. ~ok v. ~ak. Szoros ért. a római keresztény anyaszentegyház tanait valló, s a római pápát mint a Krisztus anyaszentegyházának látható fejét tisztelő keresztény hívő. Latin szertartásu, görög szertartásu katholikusok. A reformátzio ideje óta népies nyelven: pápista.

*KATI
(kat-i) tt. kati-t; KATICZA, (kat-i-cza), KATIKA, (kat-i-ka) tt. katiczát, katikát. Kicsinyitett módositványai a Katalin női keresztnévnek.

*KATICZÁSKODIK
(kat-i-cza-as-kod-ik) lásd: KATUSKODIK.

*KATIKA
(kat-i-ka) fn. tt. katiká-t. Növényfaj a sisakvirágok neméből, máskép: katikarépa, kék sisakfű, tetűfű. (Aconitum napellus.)

*KATINKA
(kat-i-n-ka) l. KATI.

*KATIPILA
l. KATAPILA.

*KATLAN
(kad-l-an, V. ö. KAD; a latin: catillus v. catinus, hellén: kotuloV, kotulh szókkal egy eredetűnek látszik; a szláv nyelvekben: kotlom, kotlina, kotla, kotel) fn. tt. katlan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Üstnek vagy rézfazéknak öblös helye, mely alatt tüzet raknak. Katlan száda v. szája, hol a tüzelőnek valót berakják. 2) Tájszokás szerént maga az üst, rézfazék. 3) A tűzokádó hegyek aknája, szája.

*KATLANKÓRÓ
(katlan-kóró) ösz. fn. Bodrogközi tájszó. l. KATÁNGKÓRÓ.

*KATLANOS
(katlan-os) mn. és fn. tt. katlanos-t v. ~at. tb. ~ak, midőn fn. ~ok. 1) Katlannal ellátott. Katlanos konyha. 2) Mives, ki üstöket, fazekakat rézből vagy vasból készít.

*KATLANTÁMASZTÓ
(katlan-támasztó) ösz. fn. Tréfás kifejezés, jelent konyhán ácsorgó számfeletti cselédet, vagy szegényt, kit mindenre használ, mindenfelé küldöz a rendes konyhanép.

*KATÓ
női kn. máskép: Kata, (Catharina), tt. Kató-t. Nagyobb, idősb Katalin. Könnyű Katót tánczba vinni. (mert magától is örömest megy). Km.

*KÁTÓ
puszta Kis-Kunságban; helyr. Kátó-ra, ~n, ~ról.

*KÁTOLY
falu Baranya m.; helyr. Kátoly-ra, ~on, ~ról.

*KATONA (1)
(kat-on-a l. itt alább) fn. tt. katonát. Alakra nézve rokonok vele: hadona, borona, marczona, akona, gabona, babona, s a lágyított burgonya, tarhonya, kocsonya, jegenye, tergenye, berkenye. Gyöke vagy kat (kemény lehelettel) hangutanzó s e szerént katona am. csattogó v. csattogva járókelő, s ezen fogalom látszik lappangani a katangol, katyangol, csatangol stb. szókban; vagy hat (kihat, behat, felhat, elhat, lehat), tehát katona am. ható, messzeható vagyis fegyverható (a szanszkritban at am. mozog, ugrik); vagy végre had szóból származtatva am. hadona; innen származik hadonáz is. Vannak, kik ,continua' (t. i. militia) szóból származtatják, azt állítván, hogy e név csak az óta divatos, mióta állandó katonaság (continua militia) létezik. Azonban ez tévedés. Már a XVI. századbeli nyelvemlékekben gyakran eléjön, pl. "Egy nehány katona vagyon, kiknek soha netalán szakálos (puska) sem volt kezébe, nem hogy lűni tudna" (1555-diki levél. Szalay Á. gyüjt.). "Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség, katona találmány." (Balassa Bálinttól, szintén a XVI. században. Toldy F. kézikönyve.) "Katona szerszámban jó lovaknak hátán." (Rimay J. a XVII. században. Ugyanott.) Szokott jelentései 1) Széles ért. bizonyos hadsereghez esküvel lekötött fegyveres ember. Gyalog, lovas, mezei, várbeli, tengeri katona. Polgári katona. Állandó, rendes, felkelő katona. Katonának beállni, feleskünni. Jó katona. Te is jó katona, én is jó katona, ne bántsuk egymást. (Km.). Fiatal katona. Fiatal katonából válik a vén koldus. (Km.). Vén katona. Vén katonának élesebb a kardja. Rosz katona az, kinek a fegyvere is nehéz. Félénk katonának hátul van a sebe. Félékeny katonának nem sír az anyja. (Km.). Boldog asszony katonája, pápa katonája am. félénk, gyáva. 2) Szorosb ért. lovas vitéz, ellentéte: hajdú, innen a közmondás: Lóra katona, tehénre hajdu. A megyei fegyveres szolgák közt is megvan e különbség. Vármegye katonája am. lovas, vármegye hajduja am. gyalog. A török nyelv szintén ez értelemben vette át mind a ,hajdú' mind a ,katona' nevezetet (Hindoghlu. Franczia-török rész. 501. lap).

*KATONA (2)
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Katoná-ra, ~n, ~ról.

*KATONAÁLLÍTÁS
(katona-állítás) ösz. fn. Fegyverviselésre alkalmas legények kiválogatása, és a hadsereghez szolgáltatása.

*KATONAÁLLÍTÁSI
(katona-állítási) ösz. mn. Katonaállítást illető, arra vonatkozó. Katonaállítási kötelesség, időszak.

*KATONABECSÜLET
(katona-becsület) ösz. fn. Katonákat megillető belső dísz, mely szerént a katonai vitézségre s esküjök és zászlójuk iránti hűségre sokat tartanak.

*KATONABÉKA
(katona-béka) ösz. fn. Mocsárokban lakó zöld béka, melyet némelyek megesznek. Nevét talán a zöld dolmányos katonáktól vette, vagy mivel nagyokat szökik, ugrik, mint a lovas katona.

*KATONABÉLES
(katona-béles) ösz. fn. Marhavelővel bekent v. töltött és kirántott kenyér vagy zsemlyeszelet.

*KATONABESZÁLLÁSOLÁS
(katona-be-szállásolás) ösz. fn. Katonának vagy katonáknak szállásokra elhelyezése.

*KATONACZENK
(katona-czenk) ösz. fn. 1) A hadseregnél holmi szolgálatokat tevő fegyvertelen nép, különösen, kik a tiszteket szolgálják; újoncz.

*KATONADOLOG
(katona-dolog) ösz. fn. Mondják olyasféle bajról, szenvedésről, melynek legjobb orvossága a türelem. Semmi az, csak katonadolog, péld. midőn a gyermek elesik, és jól megüti magát.

*KATONAELBOCSÁTÁS
(katona-el-bocsátás) ösz. fn. A kiszolgált vagy szolgálatra képtelenné lett katonának szabadon eresztése.

*KATONAÉLELMEZÉS
(katona-élelmezés) ösz. fn. A katonának élelemmel ellátása.

*KATONAÉLET
(katona-élet) ösz. fn. Élet, mennyiben azt valaki katonai dolgok gyakorlatával tölti. Szép élet, gyöngy élet, ennél szebb nem lehet. (Amadé.) Katonaélet czifra nyomoruság. (Km.)

*KATONAESKÜ
(katona-eskü) ösz. fn. Innepélyes eskü, mely által a hadseregbe sorozott katona bizonyos zászlóhoz szegődik, s hazájának vagy fejedelmének hűséget fogad.

*KATONAFOGDOSÁS
(katona-fogdosás) ösz. fn. Hazánkban nem rég megszünt szokás, midőn a katonának való legénységet erőszakosan fogták össze.

*KATONAFOLT
(katona-folt) ösz. fn. 1) A magyar, különösen katona nadrág térdhajlásába varrott folt, hogy a lábszárt egyenessé alakítsa, vagy görbeségét eltakarja. 2) Zsák lyukába dugott szalmacsutak.

*KATONAI
(kat-on-a-i) mn. tt. katonait, tb. ~ak. Katonákat illető, ahhoz tartozó, reájok vonatkozó. Katonai rend, kötelesség, fegyelem, hűség. Katonai határőrvidék.

*KATONAINAS
(katona-inas) ösz. fn. l. KATONACZENK, 1).

*KATONAING
(katona-ing) ösz. fn. Durvább szövetü vászonból készített ing, milyet a közkatonák a hadi ruhatárból kapnak.

*KATONAINTÉZET
(katona-intézet) l. KATONAISKOLA.

*KATONAISKOLA
(katona-iskola) ösz. fn. Tanulóintézet, melyben a katonaéletre szánt ifjak, vagy már szolgálatban levő katonák hadi tudományokra, fegyvergyakorlatra stb. képeztetnek.

*KATONAKABÁT
(katona-kabát) ösz. fn. Kabátféle felöltő, bizonyos szinű hajtókával, és szabással, milyet a katonák viselnek.

*KATONAKENYÉR
(katona-kenyér) ösz. fn. 1) Meghatározott minőségű és nagyságu kenyér, milyet a katonák számára sütnek. Katonai köz nyelven: prófunt, komiszkenyér, berdó. 2) Átv. ért. katonaélet. Nehéz a katonakenyér.

*KATONAMENTES
(katona-mentes) ösz. mn. Aki katonaságra nem köteleztetik. Jobban: katonaságmentes.

*KATONANADRÁG
(katona-nadrág) ösz. fn. A katonai egyenruházathoz tartozó nadrág. Fekete-sárga zsinórzatu katonanadrág, a magyar gyalog ezredeknél.

*KATONÁNÉ
(katona-né) fn. tt. katonáné-t. Katona felesége.

*KATONANÖVENDÉK
(katona-növendék) ösz. fn. Katonaságra készülő ifju valamely katonaiskolában vagy intézetben.

*KATONAPÉNZ
(katona-pénz) ösz. fn. Pénz, zsold, napi díj, melyet a katonák a hadipénztárból kapnak.

*KATONARAB
(katona-rab) ösz. fn. Széles ért. minden rab, kit katonai törvény szerént itéltek el, s katonai fogságban, börtönben tartanak. Szoros ért. a fönnemlített mód szerént elitélt és bebörtönözött katona.

*KATONAREND
(katona-rend) ösz. fn. 1) A társadalomnak azon osztálya, melyhez a katonák mint olyanok tartoznak, különböztetésül az egyházi és polgári rendtől. 2) A kiállított katonaság által képzett sor a hadi gyakorlatokban, indulásban stb.

*KATONARUHA
(katona-ruha) ösz. fn. Egyenruha a katonaságnál, különösen egy ilyen ruhadarab.

*KATONÁS
(kat-on-a-as) mn. tt. katonás-t, v. ~at, tb. ~ak. Katona tulajdonságaival, péld. bátorsággal, kitüréssel biró; feszes magatartásu; kemény; szigorú, pontos. Katonás legény. Ej be katonás idő van ma! Katonás asszony, férfias természetű, kardos asszony.

*KATONASÁG
(kat-on-a-ság) fn. tt. katonaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Katonaélet. A katonaságot kerülni. 2) Katonákból álló sereg, csapat, katonák sokasága. Magyar, német, olasz, lengyel katonaság. Lovas, gyalog katonaság. Véghelyi, állandó, rendes katonaság.

*KATONÁSAN
(kat-on-a-as-an) ih. Vitéz, bátor, kemény katona módjára, szilárdan. Katonásan megállni a sarat. Katonásan tartsd magadat.

*KATONASÁTOR
(katona-sátor) ösz. fn. Sátor, melyet a katonaság táborozáskor felüt, vagy magával hordoz.

*KATONÁSDI
(kat-on-a-as-di) fn. tt. katonásdi-t, tb. ~k. A katonai gyakorlatokat utánozó, majmoló játék, mulatság. Katonásdit játszó gyermekek.

*KATONASEREG
(katona-sereg) ösz. fn. Katonákból álló sereg, sokaság, hadnép.

*KATONÁSKODÁS
(kat-on-a-as-kod-ás) fn. tt. katonáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Katonai élet folytatása, gyakorlása. Megunni a hosszas katonáskodást.

*KATONÁSKODÁSI
(kat-on-a-as-kod-ás-i) mn. tt. katonáskodási-t, tb. ~ak. Katonáskodásra vonatkozó, pl. katonáskodási kötelesség.

*KATONÁSKODIK
(kat-on-a-as-kod-ik) k. m. katonáskod-tam, ~tál, ~ott. Katonaéletet gyakorol, a hazát és fejedelmet mint katona szolgálja.

*KATONASZÁLLÁS
(katona-szállás) ösz. fn. A katonák számára rendelt lakhely, tanya, péld. a kaszárnyákban vagy magánházaknál.

*KATONASZEDÉS
(katona-szedés) ösz. fn. l. KATONAÁLLÍTÁS.

*KATONASZEGŐDÉS
(katona-szegődés) ösz. fn. Szegődés, vagy szerződés, melynél fogva valaki bizonyos számu évekre katonai szolgálatra lekötelezi magát. Nyolcz, tiz évi katonaszegődés. Új katona szegődésre lépni.

*KATONASZOKÁS
(katona-szokás) ösz. fn. Cselekvési, magatartási, viseleti szokás, sajátság, mely különösen a katonáknál divatozik.

*KATONASZOLGÁLAT
(katona-szolgálat) ösz. fn. Katonai kötelességek gyakorlata, péld. az őrállás, hadi gyakorlat, harczbamenés, ütközet, mindannyi katonaszolgálat.

*KATONASZÖKÉS
(katona-szökés) ösz. fn. Hűtlenségi bűntett, midőn a zászlóhoz eskütt katona, mielőtt szolgálati ideje kitelt volna, elszökik.

*KATONASZÖKÉSI
(katona-szökési) ösz. mn. Katonaszökésre vonatkozó, azzal járó. Katonaszökési bűn.

*KATONASZÖKÖTT
(katona-szökött) l. SZÖKÖTT KATONA.

*KATONATANYÁZÁS
(katona-tanyázás) ösz. fn. A katonaságnak valamely vidék helységei- s városaiban csoportos elhelyezkedése és tartózkodása.

*KATONATÁRS
(katona-társ) ösz. fn. Fegyvertárs, bajtárs. Ugyanazon hadseregben, ezredben, században stb. szolgáló katonák egymásnak katonatársai.

*KATONATARTÁS
(katona-tartás) ösz. fn. 1) Széles ért. a katonaságnak mindennemü szükségesekkel való ellátása. 2) Szorosb ért. a szállásoló, vagy általkelő katonáknak tanyával, ágygyal, s kiszabott étellel való ellátása. Valakit a katonatartástól fölmenteni.

*KATONATISZT
(katona-tiszt) ösz. fn. Szokott ért. minden föltiszt a hadnagytól kezdve fölfelé, és a törzstisztek. V. ö. TISZT.

*KATONATÖRVÉNY
(katona-törvény) ösz. fn. Különösen a katonai fegyelmet és kihágásokat tárgyazó törvény, illetőleg törvénykönyv.

*KATONAÚJONCZ
(katona-újoncz) ösz. fn. Katonának újonnan állított vagy szegődött személy, ki a katonaszolgálatot csak most kezdi tanulni. Felöltöztetni, fölesketni, gyakorolni a katonaújonczokat.

*KATONAÜGY
(katona-ügy) ösz. fn. Általán minden dolog, mi szorosan a katonaságot, mint olyat, illeti.

*KATONAVESZTŐFA
(katona-vesztő-fa) ösz. fn. Alkalmilag állított vesztő- v. akasztófa, melyre a hadi törvény szerént kötélre itélt katonát felkötik.

*KATONAVISELT
(katona-viselt) ösz. mn. Oly emberről mondják, ki egykoron katona volt. Katonaviselt, jártas keltes ember.

*KÁTOV
falu Nyitra megyében; helyr. Kátov-ra, ~on, ~ról.

*KATRABÓCZA, KATRABOCZA
(alkalmasint am. kavart boza). Balaton melléki szó; jelent tejlevest, melybe turódarabokat hánynak és kavarnak. V. ö. BOZA.

*KÁTRÁNY v. KÁTRÁN
(francziául: guitran, goudron), fn. tt. kátrán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Földi szurokból készített kenőcs. A hajókat kátránynyal bekenni. Néhutt így nevezik a szurkos fenyőből kivont szekérkenőt is.

*KÁTRÁNYOL
(kátrány-ol) áth. m. kátrányol-t. Kátránynyal beken valamit. Hajót, szekértengelyt kátrányolni. V. ö. KÁTRÁNY.

*KÁTRÁNYOLÁS
(kátrány-ol-ás) fn. tt. kátrányolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kátránynyal bekenés.

*KATRAT
(kat-ar-at, nyilván kotor igéből) áth. m. katrat-tam, ~tál, ~ott. Valami aprólékost keres és szedeget össze. Katrass tűzgyujtani valót. (Kriza J.)

*KATRATÁS
(kat-ar-at-ás) fn. tt. katratás-t, tb. ~ok. Aprólékos holmik keresgélése és összeszedegetése.

*KATRINCZA v. KATRINKA
(a német: Kutte, Kittel szókból, kicsinzőkkel [in-cza v. in-ka] toldva eredettnek látszik); fn. tt. katrinczát és katrinkát. 1) Erdélyben am. kötény, különösen az oláh leányoké, melyet elül is hátul is kötnek. 2) A kis gyermek mellére akasztott kendő, hogy evéskor a ruháját be ne mocskolja. Máskép: katrinka. A Nádor- és Müncheni codexekben am. kezkenő (sudarium): Uram, ime te pénzed, kit tartottam katrinczába takarván. Luk. 19. Csekély eltéréssel egyezik a karincza szóval is. l. ezt.

*KATROCZ v. KATRÓCZ
fn. tt. katróczot. Dunántuli tájszó; Vass József szerént betűáttétellel am. takarócz, baromfiboritó. Egyébiránt magas hangon: ketrecz; l. ezt.

*KATROCZSAROGLYA
(katrocz-saroglya) ösz. fn. Toló saroglya a juhaklokban, melylyel fejéskor az anyajuhokat elválasztják. Szokottabban: Ketreczsaraglya, vagy egyszerüen: saraglya.

*KÁTSFALU
falu Baranya m.; hely. ~faluba, ~ban, ~ból.

*KATT
sulyosbitott kat gyök.

*KÁTT
némely tájbeszédben összehúzva, kiált v. kajált szóból. Innen: káttani.

*KATTAN (1)
(katt-an V. ö. KATÁNG) fn. tt. kattan-t, tb. ~ok. A katángok neméhez tartozó növényfaj; szára elágazó; virágai kocsánytalanok, levelei kaczúrosak, máskép: katángkóró. (Cichorium intybus.)

*KATTAN (2)
(katt-an) önh. m. kattant. Ütés vagy ütődés következtében katt hangot ad. Rokon vele: csattan.

*KATTANHOLGYOMÁL
(kattan-holgyomál) ösz. fn. A holgyomálok neméhez tartozó növényfaj; szára felálló, ágas, borzas; levelei nyeletlenek, láncsásak, fogasak; csészepikkelyei tágak, borzasak. (Hieracium intybaceum W.)

*KATTANT
(katt-an-t) hangutánzó és mivelt. m. kattant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. A nyelvét szájpadláshoz csapva vagy a fogakat egymáshoz ütve katt hangot ad.

*KATTANTÁS
(katt-an-t-ás) fn. tt. kattantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyelvnek a szájpadláshoz vagy a fogak egymáshoz ütése általi csattantás.

*KATTOG
(katt-og) gyakor. önh. m. kattog-tam, ~tál, ~ott. Gyakori vagy folytonos katt hangon szól, vagy katt hangot ad. Nyelvével kattog. Papucsa kattog. Kattog a kopó midőn fogait vad után csattogtatja. (Bérczy K.) Rokonhanguak: csattog, pattog.

*KATTOGÁS
(katt-og-ás) fn. tt. kattogás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valami kattog vagy valamivel kattognak.

*KATULYA
(a német Schachtel után) fn. tt. katulyá-t. Máskép: iskátulya. Magyarosan l. DOBOZ.

*KATULYAÁRUS
(katulya-árus) ösz. fn. Kis kalmár, ki katulyákat árul.

*KATULYAFÖDÉL
(katulya-födél) ösz. fn. Födél, mely a katulya öblét körülfogva betakarja; dobozfödél.

*KATULYÁS (1)
(katulya-as) fn. tt. katulyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki katulyákat csinál vagy árul.

*KATULYÁS (2)
mn. tt. katulyás-t v. ~at, tb. ~ak. Katulyával ellátott. Katulyával járó. Katulyás házaló. Katulyás utas.

*KATUNY
falu, Szepes m.; helyr. Katuny-ba, ~ban, ~ból.

*KATUS
(kat-us) női kn. tt. Katus-t, tb. ~ok. Katalin, Kata, Kató. Hizelegve vagy kedvesen: Katuska. Átv. ért. konyhán nyalakodó, asszonyi dolgokba avatkozó, együgyű, gyáva férfi. Katuska ember.

*KATUSKA
(kat-us-ka) l. KATUS.

*KATUSKÁL
(kat-us-ka-al) önh. m. katuskál-t l. KATUSKODIK.

*KATUSKÁZ
(kat-us-ka-az) önh. m. katuskáz-tam, ~tál, ~ott. l. KATUSKODIK.

*KATUSKODIK
(kat-us-kod-ik) k. m. katuskod-tam, ~tál, ~ott. Konyhán nyalakodik, asszonyi dolgokba avatkozik. V. ö. KATUS.

*KATY
hangutánzó elvont gyök katyangol, katyat, katyfol, katyog, katyó stb. szókban. Máskép: káty, koty, (kotytyan, kotyog szókban).

*KÁTY
azonos katy gyökkel. ,Káty'-tól származik: kátyó.

*KATYANGOL
l. KATANGOL.

*KATYAT
(katy-at) fn. tt. katyat-ot, harm. szr. ~a. Fából csinált karika a tengelyen. Gyöke katy v. kat hangutánzó, valamint a vas pengő peng, úgy a fa katyat kattog, katyog.

*KATYFOL
(katy-f-ol) áth. l. KATYMÁL.

*KATYKARINGÓ
(katy-karingó) l. KACSKARINGÓ.

*KATYMÁL v. KATYMAL
(katy-ma-al) áth. m. katymál-t. Gyöke a hangutánzó katy, koty. Mondják tréfásan oly főzőről, ki valamit imigy amúgy összehabar. Máskép: kotyvaszt. Felső Tiszavidéken rokon értelmű: dsamál.

*KATYMÁLÁS
(katy-ma-al-ás) fn. tt. katymálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kontárkodó rosz főzés, habarás, kotyvasztás, kotyfolás, dsamálás.

*KATYMÁR
falu Bács m., puszta Heves m.; helyr. Katymár-ra, ~on, ~ról.

*KATYMATOL v. KATYMATYOL
(katy-ma-t-ol; vagy, ha jobban tetszik, a franczia galimatias v. gallimathias-ból eredett, mely külföldi nyelvészek szerént onnan vette származását, hogy valamely Mátyástól ellopott tyúk iránt folyt régi perben a latinul roszul beszélő ügyvéd, hol ,gallus Mathiae'-t, hol ,galli Mathias'-t mondott. Heyse. Fremdwörterbuch); áth. m. katymatol-t. A székelyeknél Kállay szerént am. mindenfélét összezavar.

*KATYÓ
(katy-ó) fn. tt. katyót. Lágy, különösen főtt (mintegy kotyogós) szilva. (Kriza J.) Innen: katyós.

*KÁTYÓ
(káty-ó) fn. tt. kátyó-t. Gyöke a megnyujtott hangutánzó katy, koty. Jelent esős időben a szekérutakon kivájt sárgödröt, melyben a kerék kattyan, kottyan. Módosítva: Kátyol, kátyu. Máskép: göczke, azaz döczke, mivel a szekeret döczögteti. Alsó Tiszamelléken jelent nádból csinált nyilat is, melylyel a gyermekek játszanak.

*KÁTYOL
(káty-ol) tt. kátyol-t, tb. ~ok. KÁTYOLOS, (káty-ol-os) l. KÁTYÓ, KÁTYOS.

*KATYÓS
(katy-ó-os) mn. tt. kanyós-t v. ~at, tb. ~ak. Ellágyúlt, mint a főtt szilva. (Kriza J.)

*KÁTYÓS
(káty-ó-os) mn. tt. kátyós-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják útról, melyen kátyók vannak. Kátyós utak. V. ö. KÁTYÓ.

*KATYÓSODIK
(katy-ó-os-od-ik) k. m. katyósod-tam, ~tál, ~ott. Lágyul, meg-, ellágyul (mint a főtt szilva).

*KÁTYÓSODIK
(káty-ó-os-od-ik) k. m. kátyósod-tam, ~tál, ~ott. Kátyóssá lesz.

*KÁTYÚ, KÁTYÚS
l. KÁTYÓ, KÁTYÓS.

*KAUCSUK
(délamerikai szó, francziásan: caoutchouc v. kaoutchou v. cachoutchou) fn. tt. kaucsukot. Ruganyos gummi vagy mézga.

*KAUNCZOL
(kauncz-ol) önh. m. kaunczolt. Mintegy ,kauncz' hangon nyöszörög; a meglánczolt ebről mondják, mikor békétlenül ugat magában. (Kriza J.).

*KAV
elvont gyöke kavar, kavillál szóknak. Azonos ka gyökelemmel s a v betű csak közbeszuratnak tekintendő az említett kavar (= ka-ar) s kavillál (= ka-illál) szókban. Kavics szó máskép: kövecs, tehát gyöke: kő, melylyel rokonságban áll ,kova' is.

*KÁV
(ka-av) elvont törzsöke káva szónak.

*KÁVA (1)
(kav-a) fn. tt. kávát. Gyökeleme a görbére hajló, kerekdedet jelentő ka, melyből lett az elavult ka-ik, ka-v-ik, ka-v-ó, ka-v-a, s megnyujtva káva, mint arva, árva, arpa, árpa, csava (sava) csáva, bava, báva stb. Rokon vele a kavar, kavarog, kavargat szók ka gyöke; a latin cavo, caverna. Általán jelent valami kereken hajlót, kerítőt, milyen a lőcs kávája; különösen 1) Koszorú forma kerítése a kutakon, Mátyusföldén: kámva, melyben az m a v kettőztetéséből (kávva) származott. 2) Gúzst v. veszszőt, melylyel a söprüt körülkötik.

*KÁVA (2)
falu Pest, és puszta Komárom m.; helyr. Kává-ra, ~n, ~ról.

*KAVACS
(kav-acs) fn. l. KAVICS és KÖVECS.

*KAVAR
(kav-ar v. ka-v-ar) áth. m. kavar-t. Gyökeleme a görbe kerek hajlást jelentő ka. Folyó vagy sürü nedvü testet valamely eszközzel habar, forgat, péld. a fazékban fövő ételt tenyerek között sodrott kanállal zavarja. Rokon vele a csavar, zavar, és a vékony hangu kever. Zurboló rúddal kavarni halászatkor a vizet. Kavarni a fazékban fövő kását, káposztát.

*KAVARÁN
falu Krassó m.; helyr. Kavarán-ba, ~ban, ~ból.

*KAVARÁS
(kav-ar-ás) fn. tt. kavarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit kavarnak. V. ö. KAVAR.

*KAVARÉK
(ka-v-ar-ék) fn. tt. kavarék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Híg vagy sürüded nedvü test, melynek részei kavarás által elegyültek, péld. különféle anyagból zagyvált főzelék, eledel. Rokon értelmüek: habarék, zagyvalék, zavarék.

*KAVARG
(kav-ar-og) önh. l. KAVAROG.

*KAVARGÁS
(kav-ar-og-ás) fn. tt. kavargás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe vonalban, össze-vissza keveredve való mozgás, repkedés. V. ö. KAVAROG.

*KAVARGAT
(kav-ar-og-at) áth. m. kavargat-tam, ~tál, ~ott. Valamit folytonosan, huzamosan, gyakorta kavar, habar, zavar. Abárló rúddal kavargatni a hurkatölteléket. Sárt, vizet kavargatni.

*KAVARGATÁS
(kav-ar-og-at-ás) fn. tt. kavargatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn kavargatnak.

*KAVARINT
(kav-ar-in-t) áth. m. kavarint-ott, htn. ~ni v. ~ani. Kicsinző értelemmel am. kavarít.
"Erre ivott ő is. Azzal kavarintá,
Mind a maradékot oltárra zuhintá;
Serczegve a zsarát füstöt vete tőle,
Vérharagos lángok csaptak ki belőle."
Buda halála. (Arany J.)

*KAVARINTÁS
(kav-ar-in-t-ás) fn. tt. kavarintás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kavarint.

*KAVARÍT, KAVARIT
(kav-ar-ít) áth. m. kavarít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Egy egy csavarodó, illetőleg forgatott eszközzel valamit mozgásba hoz. Bekavarít, el-, fel-, ki-, meg-, rákavarit.

*KAVARÍTÁS, KAVARITÁS
(kav-ar-ít-ás) fn. tt. kavarítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kavarít.

*KAVARODÁS
(kav-ar-od-ás) fn. tt. kavarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Forgás vagy forgatás általi elegyedés, vegyülés. V. ö. KAVARODIK. Vékonyhangon keveredés. Rokonok: csavarodás, zavarodás.

*KAVARODIK
(kav-ar-od-ik) k. m. kavarod-tam, ~tál, ~ott. 1) Görbe, kerek vonalban forogni, kavarogni indúl, egyet csavarodik. Kavarodnak a repkedő hollóseregek. Felkavarodott, hirtelen felszökött a lóra. 2) Görbe forgatás, habarás által elegyűl, vegyűl. V. ö. KAVAR. Vékonyan: keveredik. Rokonok vele: csavarodik, zavarodik.

*KAVAROG
(kav-ar-og) önh. és gyakor. m. kavarog-tam, ~tál, v. kavargottam, kavargottál, kavargott. Görbe vonalban, zavarodottan járkel, mozog, repked. Kavarognak a megzavart nyájak. Kavarognak a repkedő hollók, a szelek. Vékonyan: kevereg. Rokonai: csavarog, zavarog és koválog, kavillál.

*KAVARPEST
(kavar-pest) ösz. fn. Érczolvasztó pest azaz kemencze, melyben a felolvadt anyagot kavarják, zurbolják.

*KAVARZAGYLÓ
(kavar-zagyló) ösz. fn. Zagyváló, zurboló eszköz, melylyel az olvasztott érczet kavarják.

*KÁVÁS (1)
(ká-v-a-as) mn. tt. kávás-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek kávája van. Kávás kút. Kávás seprű. Kávás (abroncsos) szoknya, (krinolin).

*KÁVÁS (2)
falu Szala m.; ÉR~, falu Közép Szolnok m.; helyr. Kávás-ra, ~on, ~ról.

*KÁVÁSD
falu Bihar m.; helyr. Kávásd-ra, ~on, ~ról.

*KÁVÁZ
(ká-v-a-az) áth. m. káváz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kávával ellát, kerít, körülfog. Kutat, seprűt, szoknyát kávázni.

*KÁVÉ
(az arab kahuah v. kahueh, s török kahveh után ment át számtalan nyelvekbe, ott pedig hihetőleg az äthiopiai Kaffa nevű vidéktől mint a kávé eredeti hazájától vette nevezetét); fn. tt. kávét. 1) Az úgynevezett kávéfán termő zöldsárgás, hoszszukás gömbölyü babforma mag, kávébab. 2) Ezen gyümölcsből készitett ösmeretes ital. Fekete kávét, tejes kávét inni. Kávét pörkölni, őrleni, főzni.

*KÁVÉASZTAL
(kávé-asztal) l. KÁVÉSASZTAL.

*KÁVÉBAB
(kávé-bab) ösz. fn. A kávéfának babforma kemény gyümölcse. Mokkai kávébab.

*KÁVÉBARNA
(kávé-barna) ösz. fn. Olyan sötét vagy barna szinű, mint a pörkölt kávébab. Kávébarna szövetek, kelmék.

*KÁVÉDARÁLÓ
(kávé-daráló) lásd: KÁVÉŐRLŐ.

*KÁVÉFA
(kávé-fa) ösz. fn. Eredetileg arabiai fa, melynek levelei mindig zöldek és a babéréihoz hasonlók, s legfölebb tizennyolcz lábnyi magasságra nő. (Coffea arabica). Egy másik faju kávéfa terem Amerikának déli tartományaiban.

*KÁVÉFINDZSA
(kávé-findsza) ösz. fn. Findzsa, melyből kávélevet szokás inni. V. ö. FINDZSA.

*KÁVÉHÁZ
(kávé-ház) ösz. fn. Nyilvános ház, vagy terem, hol kávét mérnek. Teke-asztalokkal fölszerelt, hír-, divatlapokkal ellátott kávéház.

*KÁVÉHENGER
(kávé-henger) ösz. fn. Hengerded, belül üreges lemez edény, melyben a kávébabot tüzön forgatva pörkölni szokták.

*KÁVÉNÉNIKE
(kávé-nénike) ösz. fn. A kávét fölöttébb szerető, s hírhordást, pletykákat kedvelő nők gúnyneve.

*KÁVÉŐRLŐ
(kávé-őrlő) ösz. fn. Kézi malomféle eszköz, melylyel a pörkölt kávébabot porrá őrlik, zúzzák.

*KÁVÉS (1)
(kávé-s) fn. tt. kávés-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kávéházi tulajdonos vagy haszonbérlő, ki kávét főz és mér.

*KÁVÉS (2)
mn. tt. kávés-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kávéval készített, fűszerezett. Kávés torta, sütemény. 2) Kávéiváshoz való. Kávés edények, készületek, abroszok, kendők. Kávés csésze, csupor, ibrik. Öszve is szokták írni.

*KÁVÉSASZTAL
(kávés-asztal) ösz. fn. Asztal, mely a kávéivásra s ezzel járó éldelésre van elkészítve vagy szokott elkészíttetni.

*KÁVÉSZEREK
ösz. fn. tt. kávészerek-et. A A kávéfőzésre és ivásra használtatni szokott szerek. u. m. edények, kanalak stb.

*KÁVÉSZÍN
(kávé-szín) ösz. fn. 1) Olyan szín, milyen a pörkölt kávé szine. Ezen posztónak kávészine van. 2) l. KÁVÉSZINŰ.

*KÁVÉSZINŰ
(kávé-szinű) ösz. mn. Minek pörkölt kávéhoz hasonló szine van. Kávészinű kendő.

*KÁVÉZ
(kávé-z) önh. m. kávéz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kávét iszik. Reggel és délben kávézni.

*KÁVÉZÁS
(kávé-z-ás) fn. tt. kávézás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kávéivás.

*KÁVIA
fn. tt káviát. Amerikai és afrikai állatnem az emlősök osztályából, melynek fajai a tengeri nyúlhoz hasonlók. (Cavia.)

*KÁVIAR
fn. tt. káviar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Köcsöge, tok és vizahalak ikrájából készített, s az oroszoknál különösen kedvelt eledel.

*KAVICS
(kav-ics v. ka-v-ics) kicsiny. fn. tt. kavics-ot, harm. szr. ~a. A folyók medrében, s több vidékeken a szárazföld rétegeiben találtató apróbb, porondféle kövek. Máskép: kavacs, kövecs. Dunán túl néhutt: murva. Kavicscsal tölteni az utakat. Kavicscsal vegyített vakolat.

*KAVICSBÁNYA
(kavics-bánya) ösz. fn. Bánya forma üreg, melyben kavicsot ásnak.

*KAVICSGÖDÖR
(kavics-gödör) ösz. fn. Földüreg, melyből kavicsot ástak vagy ásnak.

*KAVICSOL
(ka-v-ics-ol), áth. m. kavicsol-t. l. KAVICSOZ.

*KAVICSOS
(ka-v-ics-os) mn. tt. kavicsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kavicscsal bővelkedő; kevert, terített. Kavicsos vizmeder. Kavicsos szántóföld. Kavicsos országut, kerti út.

*KAVICSOZ
(kav-ics-oz) áth. m. kavicsoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kavicscsal behint, terít, tölt, meghord valamely tért. Utakat, sétahelyeket kavicsozni.

*KAVICSOZÁS
(kav-ics-oz-ás) fn. tt. kavicsozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely tért, helyet, utat stb. kavicscsal meghordanak, terítenek.

*KAVICSOZAT
(kav-i-cs-oz-at) fn. tt. kavicsozatot. Kavicscsal meghintett vagy töltött út felülete, vagyis azon útnak kavicsos része; kavicsréteg.

*KAVICSRÉTEG
(kavics-réteg) ösz. fn. A földnek akár felületén, akár belsejében elterült kavicstömeg.

*KAVILLÁL
(kav-illál) önh. m. kavillál-t. Székely tájszó, am. csavarog, tekereg, csatangol. Összetétetett a görbét jelentő ka, és menést, illanást jelentő illa szókból; ka-v-illa am. görbe, csavargó járás, bujdosás, ka-v-illa-al am. görbe, csavargó uton jár, bujdosik. Mondják a kézről is: kezével kavillál. (Mándy Péter). Rokon vele: kóvályog. A latin cavillor mást jelent. V. ö. KAVAROG.

*KAVILLÁLÁS
(kav-illa-al-ás) fn. tt. kavillálás-t, tb. ~ok. Csavargás, csatangolás, kóválygás.

*KAVILYKÁS
(kav-ily-ka-as) mn. tt. kavilykás-t v. ~at, tb. ~ak. Hóbortos, kinek mintegy kavillál, tekereg az esze. Heves megyei tájszó.

*KÁVÍT
(ká-v-ít) önh. m. kávít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. A kutyáról mondják, midőn ugat. Hangutánzó, mint maga a kutya, kuvasz, kuwn, canis, Hund stb., melyek a ka, ko, ku, hu hangutánzó gyökei.

*KAVNA
falu Arad m.; helyr. Kavná-ra, ~n, ~ról.

*KAVOCSÁN
falu Sáros m.; helyr. Kavocsán-ba, ~ban, ~ból.

*KAZ
elvont gyök, mely megvan a kazal, kazdag, kazán kazup szókban. Értelme általában öszszegyüjtött valami; különösebben lásd az egyes származékokban.

*KÁZ
(ka-az) am. görbéz vagy görbít, különösen: igáz, kázla szóban.

*KAZA
falu Borsod megyében; helyr. Kazá-ra, ~ról, ~n.

*KAZAL
(kaz-al) fn. tt. kazal-t v. kazlat tb. ~ok v. kazlak. Gyöke kaz azonosnak látszik a perzsa gaza (kincs, kincshalom, összehalmozott vagyon) szóval, s rokon a régies kazda, kazdag szók gyökével. Széles ért. összehalmozott valami, különösen oly rakásba halmozott gabona, takarmány stb. u. m. széna, szalma, mely hosszasan nyúlik el, vagyis melynek négyszögletesen, nem gömbölyüen felnyúló alakja van. Ez utóbbi alakú rakomány neve boglya. Széna-, szalma-, rőzsekazal. Némelyek a ,ház' vagy latin ,casa' szótól származottnak vélik, mivel közönséges ház alakja van. Tótul: kozel.

*KAZALOZ
(kaz-al-oz) önh. m. kazaloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kazalba rak, kazalt csinál. A nyomtatók egyik része forgat, a másik kazaloz.

*KAZALOZÁS
(kaz-al-oz-ás) fn. tt. kazalozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mezei, majorsági munkálkodás, midőn szénát, szalmát stb. kazalba raknak.

*KAZALRAKÓ
(kazal-rakó) ösz. fn. Személy, ki az öszvegyüjtött szénát, nyomtatott szalmát, rőzsekévéket stb. kazalféle garmadába rakja.

*KAZÁN
(törökül is kazán, honnan kazándsî am. kazáncsináló, rézmíves; rokon vele a góth katil, német Kessel, finn katila stb.); fn. tt. kazán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Általán nagyobb érczedény, különösen rézfazék, rézüst, melyben pálinkát főznek. Gyöke kaz rokonítható kad gyökkel s kád szóval is.

*KAZÁNPÉNZ
(kazán-pénz) ösz. fn. Adóféle díj, melyet a pálinkaégető kazántól az illető urodalomnak vagy országos kincstárba fizetni kell.

*KAZÁR (1)
v. KAZUÁR, (malaji nyelven: kasszuvári) fn. tt. kazár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Keletindiai nagy madárfaj. Fején három hüvelyknyi magas szarunemü kinövés látszik, s nyakán két husos, részént vörös, részént barnás lebentyű függ. Szárnyai kisebbek mint a struczéi. (Struthio casuarius).

*KAZÁR (2)
falu Nógrád m. helyr. Kazár-ra, ~on, ~ról.

*KAZDAG, KAZDAGSÁG
régiesek, GAZDAG, GAZDAGSÁG helyett; l. ezeket.

*KAZIMÍR (1)
férfi kn. tt. Kazimír-t, tb. ~ok. Casimirus. Szláv eredetű (oroszul kaszátj am. mutat, és mir béke). Hasonlók: Vladimir, Bogomir, Jaromir, Sztratimir.

*KAZIMÍR (2)
posztó faja Kaschemir v. Kaschmir nevü keleti tartományból, vagy ahhoz hasonló.

*KAZINCZ
SAJÓ~, falu Borsod m. helyr. Kazincz-ra, ~on, ~ról.

*KÁZLA
(káz-ol-a) fn. tt. kázlát. Az igában felnyuló két fa, mely az ökör nyakát két felől zárva tartja, máskép: igabélfa. Mint alakja mutatja, törzsöke az elavult kázol, innen lett: kázoló, kázló, kázla.

*KÁZLU
(káz-ol-ó) fn. tt. kázlu-t. Hántott és öszvehajtott vagy fonott fahéjból való kis kosár. Kázluba epret szedni. Vas megyei őrségi tájszó. Ugyanaz a kaszol vagy kászu szóval; l. KÁSZU.

*KÁZMÉR (1)
l. KAZIMÍR, (1).

*KÁZMÉR (2)
NAGY~, OROSZ~, falvak Zemplén m. helyr. Kázmér-ra, ~on, ~ról.

*KAZUK
puszta Baranya m. helyr. Kazuk-ra, ~on, ~ról.

*KAZUL
fn. tt. kazul-t. Régibb iratokban pl. Zrinyi Miklósnál, Báthori István országbirájánál, Telegdynél, Pázmánnál, am. persa, innen: Kazulország am. Persia. Talán Haszszán nevű híres turkomann uralkodótól és hóditótól, ki a XV. század második felében egész Persiát elfoglalta. Máskép: Haszszan bégh vagy Uzün-Haszszan, az európai iróknál: Uzüm-Cassan. (Desguignes. Ezen iró szerént Haszszan am. a török uzun, és magyar hosszú, úgyhogy Uzün-Haszszán csak azon egy szó kettőztetése). Így származott az ozmán v. ottomán nyugoti török népnevezet is, Ozman v. Othman, v. Athman, v. Thaman uralkodótól (Desguignes). A török korból azon régi levelekben is, melyeket Szalay Á. által gyüjtve az Akadémia ,Leveles tár' czím alatt kiadott s melyek a XVI. század első feléből valók, a pasáknak hasonló hangzásu neveik gyakran jönnek elé, ú. m. Cazzon (111. lap), Hazon (aga, 150. l.) Hazon (Oda bassa, 151, 244. l.) Kasson (145. l.), Kaszom (175. l.), Kazom (254. l.) Kazon (143. l.) Kazul (153, 340. l.) Kazum 329, 340), Kuzul (144, 340, 392. l. mindnyájan bassáknak vannak írva); s Kazul mint más népség fejének a neve is: "Úgy juta az hír, hogy az hatalmas császár az Kazult megverte volna és megfogta volna. (1548-diki levél). Tehát úgy látszik, hogy Haszszán, Hazon, Kasson, Kazon, Kazul egy eredetűek. Vámbéry azon véleményben van, hogy a persa Kazul neve a török kîzîl bas szókból eredett, melyek am. vörös fej vagy fejü, a persák vörös fövegétől.

*KAZULA
(a latin casula mint casa kicsinzője); fn. tt. kazulát. A latin és görög papoknak templomi ruhájok, melyet misézés alkalmával a fehér hosszu ing fölé nyakbavetve vesznek, s különbözik az úgynevezett pluviálétól, melyet elül kapocscsal kötve palástul vesznek fel.

*KAZULNYERĚG
(kazul-nyerěg) ösz. fn. Perzsa nyereg vagy oly nyereg, mely perzsiai módra készíttetett.

*KAZULORSZÁG
(kazul-ország) régies ösz. fn. Persia. V. ö. KAZUL.

*KAZUP
(kaz-up) fn. tt. kazupot. Tájszó, s jelent fahéjból csinált kis kézi kosarat. V. ö. KÁSZU.

*KAZUPA
fn. tt. kazupát. A négyhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó növénynem; virága csoportos; közcsészéje hosszudad egysoros; bokrétája csöves; magva koszorús; vaczka kopasz. (Knautia). Fajai: Ötvirágu, sokvirágu kazupa.

*KAZUPOL
(kaz-up-ol) áth. m. kazupol-t. 1) Legyúr, legázol, letipor. 2) Megpáhol, megpufál, megver. Erdélyi tájszó.

*KÁZSMÁRK
l. KÁSMÁRK.

*KAZSOK
falu Somogy m. helyr. Kazsok-ra, ~on, ~ról.

*KAZSU
falu Zemplén m.; helyr. Kazsu-ba, ~ban, ~ból.

*KE
gyökelem. Ha azon szókat, melyek innen származnak, rokon fogalmak szerént osztályozzuk, a ke gyöknek általában hajló (be-, el-, meghajló) jelentését, különösebben pedig egy részről a közelséget és élénkséget jelentő magas e hangzónak, más részről a következő gyökbetüknek (cz, cs, s, b, l, s, v stb.) figyelembe vételével is következő jelentéseit vonhatjuk el. 1) Belhajlamot, hajlandóságot, kedélyi vonzalmat, kedves érzést, általán bizonyos tárgy iránti érzelmet jelent a kecs, kecseg, kecsegtet, ked, kedv, kegy, kegyelm, kell, kellem, kevély, kecs (kics), kéj, kény, kér, kéncs (kencs, kincs), kéván (kiván), kész, készség szókban és származékaikban. 2) Élénk vagy könnyed mozgást ezekben: kecze, keczél, keczebeczél, keczke (kecske), keczmereg, kel, kelevész, kepiczkel; lassúbat (hosszú é-vel) ezekben: késér, késik, kés. Ide tartozik az éles hangu kégyó (kígyó) s a megfordított gyék (gyík). 3) Kicsit, tehát szintén könnyen mozgót vagy mozgathatót. Innen értelmezendők a kecs (kics), kecsély (csekély), keves, maga a kicsinyező ke, továbbá az éles hangzatu kis, kicsi, kicsin. Mint mozgást jelentők rokonok vele kísik (remeg), kise v. kisafa, kisálkodik is. 4) Valami öblöset, kereket, forgót, bonyolodót, mint: kebel, keczele (köczöle), kelekóla, kelencze, kelentyű, kelevet, kelepcze, kever. Ez értelemben megegyezik a görbe hajlást jelentő vastaghangu ka gyökelemmel is. Ide tartoznak a görbe vagy kerek mozgást jelentő ker törzsökü szók, mint: kerül, kerít, keres, kerget, kerdűl stb. - Végül hangutánzó a keh, kehes, kehécsel, kelepel, kety, ketytyen, ketyeg szókban.
Ezekről és a többi ke gyökű szókról l. az illető czikkeket.

*~KE
1) Kicsit, kicsinyezést jelentő képző, a hangrendszerhez alkalmazkodva vastag hangon ka, gyakran ~acs ~ecs képzőkkel egyesülten: ~acska, ~ecske. Közvetlen származékai: kecs, (innen: kecsin, kecsély, tájdivatos szók), továbbá keskeny, keves v. kevés. Legközelebbi rokona a kis, kicsi, kicsin v. kicsiny szók gyöke ki, sínai nyelven is ki, önállóan am. infans, modicum, parvum. Ugyanez értelemmel bír a török kücsük szóban a kü; továbbá a latin cu v. cul pl. flosculus, tuberculum, corculum, homunculus, muliercula stb; a persa önálló: kih (= kicsi) és ~ek képző, néha, kivált lelketlen tárgyaknál: cse; pl. merdüm, (ember) merdümek (emberke), zen (asszony) zenek (asszonyka), dsú vagy dsúi (patak, sió) dsújek v. dsúicse, bende (szolga) bendejek, bend (békó) bendek; másodfokú melléknevek után is bihter (jobb) bihterek (jobbacska) stb.; a ném. ~chen, pl. Liebchen, Täubchen, Mädchen stb.; a szláv ka a matka, tatka, szesztricska stb. a forditott ~ek a matítsek, tatítsek, klintsek, hrebítsek stb. kicsinyezőkben. 2) Ezen képzőtől gondosan meg kell különböztetni igen számos szavainkban eléforduló ka ke végszótagot, mely eredetileg ga ge volt, s nem egyéb, mint a gyakorlatos gó gő igenévképző módosítása, pl. czinke am. czinegő, czinege, czinge; fecske am. fecsegő, fecsege, fecsge; locska am. locsogó, locsoga, locsga; bugyka am. bugyogó, bugyoga, bugyga stb.
Lágyítva: cse csa, cze cza, fordítva: ecs acs, ecz acz, mint: embercse, tócsa; itcze, utcza, Gyuricza, Katicza; kövecs, göbecs, szegecs, uracs, lyukacs, agyacs; ketrecz, lapácz v. lapocz, v. lapicz stb.
Itt ismét vigyázni kell azon szókra, melyekben ezen képzők nem kicsinyező értelemmel birnak; mert számos szavainkban a cse am. se; a cze am. sze v. ze, v. te; a csa am. sa; a cza am. sza v. za, v. ta; pl. görgöcse am. görgöső, görgöse; levencze am. leventő, levente v. levencző levencze; csepölcze am. csepöltő, csepölte, összevonva: csepőte; herczehurcza am. herező hurozó; herczehuroza herze hurza; mint bonczol am. bomoszol, bomszol, bonszol; vonczol am. vonoszol vonszol; furcsa am. furosó, furosa, fursa; durcza am. duroszó, durosza, dursza; garaboncza am. garóbontó, garabonta stb. A kicsinyezésnek gyöngédebb, finomabb, kedvesebb nemét fejezi ki a csi, czi, ics, icz képzők, mint: Jancsi, Tercsi, Fercsi, maczi, czoczi, Juczi, kavics, virics, bibicz, nápicz, lápicz stb.
A kicsinyezők alaphangzóji valószinüleg a közelt, vonzót jelentő e i, részint minthogy ami kicsi, pl. az állatokban, növényekben, müvekben bizonyos vonzó erővel, kellemmel, kedvességgel bir; részint megfordított viszonyban, minthogy ami kedves, kellemes, az bennünket közelébe vonz, azt közelünkben létezni, azt birni óhajtjuk, az iránt hajlamot érezünk. Miről l. KE elvont gyök.

*KEÁLT
v. KEÁT, régies és tájdivatos ,kiált' helyett; l. ezt.

*KEB
elvont gyöke kebel szónak; lásd ezt.

*KEBEL
(keb-el) mandsu nyelven: khefeli, törökül kojun); fn. tt. kebel-t v. keblet, tb. ~ek v. keblek, harm. szr. ~e v. keble. Kicsinyezője: kebelke v. keblecske. Gyöke keb rokon öb, köb, csöb, göb gyökökkel; továbbá a děběr csěběr gěbre szók děb csěb gěb gömbölyüt jelentő jelentő gyökeivel, s alakjára nézve olyan, mint: lebel, köböl, öböl. A b szerepe itt különösen: bőség. Sőt gyökének (keb) azonsága a köb gyökkel, kitetszik egy régi költemény következő verséből is.
"A kik magyaroknak pártjokon valának,
Azoknak népektől sírok ásatának,
És föld köbelében béhomlíttatának -
Ellenség testeket hagyják az vadaknak."
A kenyérmezei diadalról Temesvári István 1569-ben (Thaly Kálm. gyüjt.).
Széles ért. kerek, öblös, kikanyarított tér; kör; mint föntebbi példában, és
"Éjszaki vársarkon terem áll a föld kebelében."
Vörösmartynál.
Innen bekebelezni valamit am. bizonyos körbe, kerületbe, társasági karba fogadni. Szoros ért. azon körös öböl, melyet a férfinál és nőnél a csecsek közti mellüreg képez. Valakit keblére szorítani, fogadni, venni. Ábrahám kebele átv. ért. mennyország. "Hogy úr őt kegyilméhel Ábraám, Ízsák, Jákób kebelében helyhezje." Régi halotti beszéd. Még szorosabb ért. jelenti a szív tájékát, innen képes költői nyelven am. részvevő, gyöngéd, hajlandó szív, indulat. Anyai, testvéri, baráti kebeltől vigasztalást nyerni. Valakinek kitárni kebelünket. Örömtől dagadó, fájdalomtól szorongó kebel. Kebelből kiszakasztani a gyülölt tárgy emlékét. A kedves képét mélyen kebelbe zárni.
"A kebel láng érzeményi
Vértolulás kínjele."
Kölcsey.
"Kidúlva e kebel hajdanti kéje."
Kisfaludy K.
"A vad éjszak vad szelével
Délre sohajt e kebel."
Vörösmarty.
Jelenti azon hézagot vagy üreget is, mely a mell és a mellet takaró ruha között van. Dugd hamar kebledbe e levelet. Keblébe nyúlni. Födelem, kebelem nem kigyónak való. (Km.). Eperjet szed más kebelbe. (Km.). Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.).

*KEBÉL
(alkalmasint ,kebel' módosulata). Baranyában am. pendel, hosszú ing, a kebelről aláfüggő ing. (Tóbi Antal).

*KEBELBELI
(kebel-beli) ösz. mn. Bizonyos társulati, egyleti testülethez tartozó vagy kerületben létező. Ugyanazon kebelbeli kereskedőtársak.

*KEBELE
erdélyi falu Maros székben, helyr. Kebelé-re, ~n, ~ről.

*KEBELES
(keb-el-es) mn. tt. kebeles-t v. ~et, tb. ~ek. A minek öbölnemü kebele van. Kebeles vizpartok. Kebeles bő ruha. A székelyeknél annyi mint 1) viselős; kebeles asszony; 2) torkos, nagy iható (Csík székben).

*KEBELE-SZENT-IVÁN
erdélyi falu Maros székben, helyr. ~Szent-Iván-ba, ~ban, ~ból.

*KEBELEZ
(keb-el-ez) áth. m. kebelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit bizonyos területi vagy társasági körbe avat, helyez. Némely falukat vagy vidéket a szomszéd vármegyébe kebelezni. Valamely társulatba új tagot kebelezni.

*KEBELEZÉS
(keb-el-ez-és) fn. tt. kebelezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki bizonyos társulatba, egyletbe vagy valamely helyiséget, különösen falut, várost, vidéket, tartományt bizonyos terület, illetőleg ország határai közé foglalnak.

*KEBELLÁZITÓ
(kebel-lázitó) ösz. mn. A szív emberi érzelmét vagy érzelmeit igen nagyon sértő.

*KEBELLE
falu Szala megyében, helyr. Kebellé-re, ~n, ~ről.

*KEBELRÁZÓ
(kebel-rázó) v. KEBELRÁZKODTATÓ, (kebel-rázkodtató) ösz. fn. Az érzeményt nagy mértékben izgató. Kebelrázó események.

*KEBELZET
(keb-el-ez-et) fn. tt. kebelzetět. Testület, melybe több más tag vagy testület avattatott, helyeztetett. Kereskedelmi kebelzet. (Gremium).

*KEBESD
falu Bihar m. helyr. Kebesd-ěn ~re, ~ről. E helynév gyaníttatja, hogy hajdan lé tezett kebes melléknév, mely valószinüleg annyit tett, mint köbös v. öbös, t. i. Kebesd am. kebes hely, mint köpösd am. köpös köpüs hely.

*KEBLEZ, KEBLEZÉS
l. KEBELEZ, KEBELEZÉS.

*KECS
fn. tt. kecs-et. 1) Elavult szó s am. kics, kis, melyből eredt némely szójárásban kecsély fordítva csekély. 2) Kedves, vonzó, szemet gyönyörködtető tulajdonság, kivált a női alakon, arczon. A cs jelentése itt csín. Termetnek, arcznak bájoló, szelíd kecsei. Minden női kecsekkel ékesitett szűz.
"Oh ki volna boldogabb mint én,
Titkos kecseid szemlélhetvén."
Kazinczy F.
Származékai kecses, kecseg, kecseget, kecsegtet, kecsegtetés. V. ö. KE gyökelem.

*KÉCS
puszta Komárom m. helyr. Kécs-re, ~ěn, ~ről.

*KECSE
(kecs-e) fn. tt. kecsét. 1) Elavult szó, jelentett bizonyos szabásu palástot, köpenyt. Vörös skárlát kecsét függesztett vállára. (Gyöngyösi). Valószinüleg gyöke a mozgást jelentő kecs v. kecz, mivel a függő palást ideoda lebeg. Rokon vele a szintén függő bőrpalástot jelentő kaczagánynak kacz gyöke. 2) Rokon a kicsi, kedveset, szépet jelentő csecse szóval.

*KECSĚG
(kecs-ěg) elavult gyak. k. melyből kecseget, kecsegtet származnak. Értelme: kedves, szép érzésben gyönyörködik. Ily viszonyban van az elavult édesg, és fennálló édesget, a keserg és keserget v. keseregtet, a szomorg szomorgat stb. között.

*KĚCSĚG v. KÖCSÖG
(kěcs-ěg v. köcs-ög) fn. tt. kěcsěg-ět, harm. szr. ~je. Hosszudad vékony nyaku, s hasas öblü fazék, melybe a kifejt tejet töltik; tejes fazék. Elemzését illetőleg V. ö. KĚCSĚGE.

*KĚCSĚGE
(kěcs-ěg-e) fn. tt. kěcsěgét. Gyöke kěcs egy a hosszukás vékonyat jelentő köcsög, kücsög szók köcs v. kücs gyökével t. i. a kěcsěge is máskép: köcsöge; ugyanaz göcs, és a betűk áttételével: csög szókkal. A lazaczok neméhez tartozó, hosszú hegyes orrú, szálkátlan husu, igen ikrás halfaj. Tiszai kecsege. (Sturio).

*KECSĚGET
(kecs-ěg-et) áth. l. KECSĚGTET.

*KECSĚGTET
(kecs-ěg-tet) áth. m. kecsěgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. kecsěgtess. 1) Valakit kecses, kedves, szép, gyöngéden gyönyörködtető érzelmekre gerjeszt. Reménynyel, szerelemmel kecsegtetni valakit. 2) Ilyetén érzelmek felgerjesztése által csalogat, magához vonzani, édesgetni törekszik. Szép igéretekkel magához kecsegtetni a tapasztalatlan leányt.
"Síma száddal mit kecsegtetsz,
Mit nevetsz felém?"
Csokonai.
3) Gyermeket kecsegtetni am. kényeztetni. Rokon vele a gedél, gedélget, a görög ghdew, német götzen, ergötzen, V. ö. KEGY.

*KECSĚGTETÉS
(kecs-ěg-tet-és) fn. tt. kecsěgtetés.t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit kecsegtetünk. Kecsegtetéssel magunkhoz vonzani valakit. Kecsegtetésekre nem indulni. V. ö. KECSEGTET.

*KECSĚGTETŐ
(kecs-ěg-tet-ő) mn. tt. kecsěgtető-t. 1) Ami kedves, gyöngéd, vonzó, gyönyörködő érzelmekre gerjeszt. Kecsegtető remény, igéretek. 2) Édesgető, csalogató, csábítgató. Kecsegtető pillantások.

*KECSÉLY (1)
(kecs-ély) fn. tt. kecsély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ajándék neme, melylyel valakit kecsegtetünk, magunkhoz édesgetni akarunk; (Hollók Imre szerint) gömöri szó.

*KECSÉLY (2)
(kecs-ély) tájdivatosan am. csekély kecs v. kes, v. kis szótól. l. CSEKÉLY.

*KECSĚS
(kecs-ěs) mn. tt. kecsěs-et v. ~t, tb. ~ek. Kecsekkel ékesitett, biró. Kecses nő. Széptani ért. ami kicsisége miatt szép és tetszetős (niedlich).

*KECSĚSEN
(kecs-ěs-en) ih. Kecscsel vagy kecsekkel diszelgve, ezen tulajdonsággal gyönyörködtetve. Kecsesen felpiperézett nő.

*KECSĚSSÉG
(kecs-ěs-ség) fn. tt. kecsěsség-et, harm. szr. ~e. Kecsekkel diszlő tulajdonság; kecses mód, magaviselet. Kecsesség, finom életmód regulái. (Bilkei Pap).

*KECSIN
(kecs-in kecs azaz ,kis' szótól). Am. kicsin. Eléfordúl egy 1558-diki levélben (Levelestár 279. l.). "Bizonyába keserves nekem, hogy az én kegyelmes uramat ilyen hamis panaszszal bántják, kin hogy k(egyelmed)nek is nem kecsin (írva: kechin) búsúlását hiszem lenni.

*KECSKE
(kecske) fn. tt. kecskét. Csangósan: keczke, melyből a Keczkés családnév am. Kecskés. Törzsöke kecs, egy a keczél, keczmereg szók kecz gyökével, s jelent élénk könnyü mozgást; vastaghangon kacz, mely megvan a kaczér (salax, lascivus) kaczki szókban. A kecs v. kecz v. kacz elavult igék, melyekből lett a gyakorlatos kecseg v. keczeg kaczog; keczegő kaczogó; keczege kaczoga; keczge kaczga, keczke (v. kecske), kaczka v. kaczki. Valamint a kaczér, kaczki szók eredeti értelme: ficzánkoló, nemi ösztönből ugrándozó: hasonlóan a kecske jelenti a kérődző barmok neméhez tartozó azon állatfajt, mely élénk, csintalan szökdelései által különösen kitűnteti magát, s mintegy közmondássá lett: Ugrál, mint a kecske. Fajai: a) Szelid, közönséges kecske, mely igen az emberekhez szokik, s mindenféle fűvet eszik, a kertek, cserjés erdők nagy pusztítója. (Capra hircus L.) A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. (Km.). Kecskére bízni a kertet. (Km.). Szereti, mint kecske a kést. (Km.), Kecske sem menne a vásárra, ha nem hajtanák. (Km.). Vén kecske is megnyalja a sót. (Km.). Tarka, fejér, fekete, gubás kecske. Várj tejetlen gubás kecske. (Faludi). Kecskét szakáláról, szamarat füléről. (Km.). Kecskéről gyapjút, szerecsenből hattyút. (Km.).
"Ütik a fekete kecskét,
Verik a barna menyecskét."
(Népd.)
b) Angorai kecske, hosszu selyemfinomságu szőrrel, melyből a legfinomabbat teveszőrnek hívják. c) Havasi kecske v. zerge. d) Kaukazi k. e) Indiai k. f) Guineai k. Átv. ért. csillagzat az égen, melynek legfényesebb csillaga: kocsis. (Auriga in Capella). A kecske v. keczke szóval rokon a török kecsi, német Zicke, Ziege és Geiss, Gemse.

*KÉCSKE
Ó~, ÚJ~, faluk Pest m.; helyr. Kécské-re, ~n, ~ről.

*KECSKEAKOL
(kecske-akol) ösz. fn. Akol, melybe a kecskéket zárják, kecskenyájat tartanak, fejnek stb. V. ö. AKOL.

*KECSKEBAK
(kecske-bak) ösz. fn. A kecske nevü állatfajnak hime, mely ficzánkolóbb és öklelősb szokott lenni, mint a nőstény, de büdösebb is. Innen a bakszag, és a km. büdös, mint a kecskebak.

*KECSKEBÉKA
(kecske-béka) ösz. fn. Vizi békafaj, melynek húsát megeszik. Nevét hihetőleg ugrándozó, szökellő tulajdonságától kapta; máskép: katonabéka.

*KECSKEBOGYÓ
(kecske-bogyó) ösz. fn. Tréfás népnyelven am. a kecskének bogyóformáju ganéja, valamint a lóé lóczitrom, az ököré ökörikra.

*KECSKEBŐR
(kecske-bőr) ösz. fn. A kecskének nyers vagy kikészített bőre. Kecskebőrből csinált duda, tömlő.

*KECSKEBUK
(kecske-buk) ösz. fn. 1) Olyféle ugrás, milyet a kecskebak szokott tenni, midőn valakit öklelni akar, t. i. fejét szügyébe vágva. 2) Igy nevezik a bukfenczet is. Néhutt a székelyeknél: kecskebukka, kecskebucska v. kecskebukcsa és kecskekóra. l. BUKFENCZ.

*KECSKEBUKOZ
(kecske-bukoz) ösz. önh. Kecskebukot vagy bukfenczet hány, bukfenczez. V. ö. KECSKEBUK.

*KECSKECSECS v. KECSKECSÖCS
(kecske-csecs v. ~csöcs) ösz. fn. A kecske tőgyének csöve, csékje.

*KECSKECSĚCSŰ v. ~CSÖCSŰ
(kecske-csěcsű v. ~csöcsü) ösz. mn. Bizonyos szőlőfaj neve, melynek nagy hosszu, s vastag bőrű szemei némileg a kecskecsöcshöz hasonlók. (Uva bumastos.)

*KECSKECSILLAG
(kecske-csillag) ösz. fn. l. KECSKE. átv. Különbözik tőle a barkörben létező Bak csillagzat.

*KECSKÉD
falu Komárom, és puszta Nógrád m.; helyr. Kecskéd-re, ~ěn, ~ről.

*KECSKEDARÁZS
(kecske-darázs) ösz. fn. A szőlőkben nyalánkoskodó fehéres darázsfaj.

*KECSKEDÍSZ
(kecske-dísz) ösz. fn. Az együttnemzők seregébe s egyenlőnősök rendébe tartozó növénynem; vaczka kopasz; csészéje egyszeres, soklevelű, dongás; bóbitája tollas, száras. (Tragopogon). Fajtái: réti, szőke, nagy, violaszin k.

*KECSKEFAJ
(kecske-faj) ösz. fn. A kecskenemü emlősök közé tartozó állatfaj. V. ö. KECSKE.

*KECSKEFEJŐ
(kecske-fejő) ösz. fn. Nagy fecskefaj, a kakuknál valamivel kisebb, hamuszinű és fekete csikos tollazattal, hosszu lapos fejjel, szakállas csőraljjal, nagy szemekkel, széles fülekkel, és hosszu szárnyakkal. Csak sötétben repdes, s azt mesélik róla, hogy a kecskék tejét kiszopja, s innen a neve. Máskép: lappantyú. (Hirundo caprimulga, v. Caprimulgus.)

*KECSKEFI
(kecske-fi) ösz. fn. l. GÖDÖLYE v. KECSKEOLLÓ.

*KECSKEFŰ
(kecske-fű) ösz. fn. Növényfaj a tarkörök neméből; levelei aprófogasak, borzasak, a legalsók szivesek, nyelesek, a legfelsők kerekded szivesek. Máskép: zergefű, vadkecskefű. (Doronicum pardalianches.)

*KECSKEFŰZ
(kecske-fűz) ösz. fn. A fűzfák neme alá tartozó faj; levelei tojásdadok, kihegyzettek, fürészesek, fodros szélűk, alul molyhosak. Fiatal korában levelei néha arasznyik. (Salix caprea.)

*KECSKEGÁLGA
(kecske-gálga) ösz. fn. Növényfaj a gálgák neméből; szára felálló, elágazó; levelei szárnyasak, levelkéi láncsásak, czikkbeczői felállók, sugarak, virága fehéres. (Galega officinalis.)

*KECSKEGANAJ
(kecske-ganaj) ösz. fn. 1) Ganaj vagy trágya, az öszvetakarított kecskebogyókból. 2) Maguk az úgynevezett kecskebogyók.

*KECSKEGOLYÓ
(kecske-gólyó) ösz. fn. l. KECSKEBOGYÓ.

*KECSKEGÖBECS
(kecske-göbecs) ösz. fn. Puskába való göbecs, melyet a vadkecske- v. zergevadászok használnak.

*KECSKEHÚS
(kecske-hús) ösz. fn. A kecske nevű állat húsa. Nyers, főtt, sült, pergelt kecskehús.

*KECSKEKÍGYÓ
(kecske-kígyó) ösz. fn. Vipera, mérges kígyófaj. Kecskekígyóknak nemzeti (progenies viperarum). Münch. cod. Máté 3.

*KECSKEKÖRÖM
(kecske-köröm) ösz. fn. 1) A kecskének hasított körme. 2) Balaton vidékén úgy nevezik azon kecskekörömhöz hasonló kavicsokat, melyeket a hullámok a víz szélére hajtanak.

*KECSKELÁB
(kecske-láb) ösz. fn. 1) A kecskének lába. 2) Emberi korcsláb, mely a kecskéjéhez hasonló. Kecskelábbal születni. 3) Az ácsoknak padféle alkotmánya, kétkét eltertyedt lábakkal, melyre a faragandó fát fektetik; továbbá a kőmiveseknél, melyre az állásdeszkákat fektetik.

*KECSKELÁBU
(kecske-lábu) ösz. mn. Kinek oly lábai vannak, mint a kecskének. Az ördögöt kecskelábunak festik. Innen tréfásan: kecskelábu, kalánfűlü angyal am. ördög.

*KECSKEMÉT
sz. kir. város Pest vmegyében; helyr. Kecskemét-ěn, ~re, ~ről. Valószinüleg am. kecskejárás, minthogy mét elemezve: mě-et v. menet a měn, měgy, mě gyökétől származtatható. Igy van Érsekujvár határában Gőbölyjárás nevü mezőség, melyen a gőbölymarhát Szemczre hajtják.

*KECSKEMÉTI
(kecskemét-i) mn. Kecskemétre való; oda tartozó; onnan eredő. Kecskeméti palgárok. Kecskeméti alma, vörösbor. Kecskeméti határ, földek, legelők, puszták. Kevés haszna, mint a kecskeméti malomnak. (Km.). Van "Kecskeméti szegény legény" czimü népmese is.

*KECSKENEMŰ
(kecske-nemű) ösz. mn. Olyan tulajdonságu, mely a kecskenemhez tartozó állatokéhoz hasonló. Kecskenemű szökés.

*KECSKENYÁJ
(kescke-nyáj) ösz. fn. Együtt legelő, egy őrizet alatt álló kecskék.

*KECSKEÓL
(kecske-ól) ösz. fn. l. KECSKEAKOL.

*KECSKEOLLÓ
(kecske-olló) ösz. fn. l. GÖDÖLYE, és OLLÓ (azaz ellő = ellű = elletű).

*KECSKEOLTÓ
(kecske-oltó) ösz. fn. Tejet oltani való kecskebél, különböztetésül a juholtó-tól.

*KECSKEPÁSZTOR
(kecske-pásztor) ösz. fn. Pásztor, ki kecskéket, kecskenyájat legeltet, őriz; kecskés.

*KECSKERÁGÓ
(kecske-rágó) ösz. fn. Az öthimesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó cserjenem; bokrétája öt szirmu, tokja szines, öt szegű, öt rekeszü, öt kopácsu; magvai korczovátosak. Sokszor négy szirmu, négy hímű (Evonymus) Dunán túl: kecskerágitó. Fajai: csíkos, bibircsós, széles levelű. Gyümölcsét alakja miatt papsipkának hivják. Nevét valószinüen onnan kapta, mert galyait a kecskék különösen szeretik rágicsálni.

*KECSKERÁK
(kecske-rák) ösz. fn. Tavakban tenyésző, fehéres héju sovány rákfaj, milyenek a Balaton rákjai is.

*KECSKÉS (1)
(kecs-ke-es) mn. tt. kecskés-t v. ~et, tb. ~ek. Kecskékkel bővelkedő, kecskéket tartó, tenyésztő. Kecskés tartomány, gazda.

*KECSKÉS (2)
fn. tt. kecskés-t, tb. ~ěk. Személy, ki kecskéket őriz, legeltet. Több család neve hazánkban.

*KECSKÉS (3)
puszta Szabolcs m.; helyr. Kecskés-re, ~ěn, ~ről.

*KECSKESAJT
(kecske-sajt) ösz. fn. Kecsketejből készített sajt.

*KECSKÉSFALVA
falu K. Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KECSKESZAKÁL
(kecske-szakál) ösz. fn. 1) A kecskének állán növő karcsu szakál. 2) Átv. ért. egyedül az állon meghagyott keskeny férfi szakál, mely némileg a kecskéjéhez hasonló. 3) Többféle füvek mellékneve.

*KECSKESZAR
(kecske-szar) ösz. fn. Kecskebogyó, kecskegolyó, kecskeganéj.

*KECSKESZARV
(kecske-szarv) ösz. fn. A kecskenemű állatok tekervényes szarva.

*KECSKESZĚM
(kecske-szěm) ösz. fn. Fehéres, bandsalgó szem, milyen a kecskéké.

*KECSKESZĚMŰ
(kecske-szěmű) ösz. mn. Olyan szinü szemekkel biró, mint a kecske; savó szemű, juhszemü. Jelent bandzsalt is, mivel a kecske nézése is olyan; innen a kifejezés: káposztás kertbe néz, am. kancsalul, mint a káposztát vágyva néző kecske.

*KECSKESZŐR
(kecske-szőr) ösz. fn. A kecske nevű állatok szőre, mely az ázsiabeli angorai fajokon legfinomabb szálu. Kecskeszőrből való szövet.

*KECSKETARACZK
(kecske-taraczk) ösz. fn. Kisded lőtaraczk, mely kecskelábakon, vagyis keréken mozgó két lábon áll, s mintegy három fontos.

*KECSKETEJ
(kecske-tej) ösz. fn. A kecskének sok táperővel biró teje, melyet az aszkórban szenvedőknek italul ajánlanak.

*KECSKETŐGY
(kecske-tőgy) ösz. fn. A nőstény kecske tőgye.

*KECSKETURÓ
(kecske-turó) ösz. fn. 1) Kecsketejből csinált turó. 2) Tréfás átv. ért. ütés, bökés, melyet valaki másnak farán térddel tesz. A csintalan gyerkőczék szótárából való.

*KECSKÉÜL
(kecs-ke-ül) ih. Kecske módra. "Kezde szólni kecskéül." (Pesti G. meséi.).

*KECSKEVAJ
(kecske-vaj) ösz. fn. A kecsketej föléből köpült vaj.

*KECSKE-VARBÓK
falu Hont m.; helyr. ~Varbók-ra, ~on, ~ról.

*KECSKÉZIK
(kecs-ke-ez-ik) k. m. kecskéz-tem, ~tél, ětt. Kecske módra hangzik. "Jóllehet az szód kecskézik, demaga (mindazáltal) a hasadékokon farkast látok." (Pesti G. XXIV. mese.).

*KECSKÓCZ
falu Sáros m.; helyr. Kecskócz-ra, ~on, ~ról.

*KECSŐ
falu Gömör m. helyr. Kecső-re, ~n, ~ről.

*KECSTELEN
(kecs-te-len) mn. tt. kecstelen-t, tb. ~ěk. Ami nem kecses, kecsek hijával levő. Kecstelen parragi nő. Kecstelen magaviselet.

*KECSTELI, KECSTELJES
(kecs-teli vagy teljes) ösz. mn. Sok kecscsel ékesített, diszlő, igen kecses. Kecsteli úrhölgy.

*KECZ (1)
fn. tt. keczet. Koczafiaztató. Bodrog közi szó. (Mindszenti). A ,kocza' szónak módosulatául tűnik fel.

*KECZ (2)
elvont gyöke kecze, keczczen, keczmereg szóknak. Alapértelme a) csucsosság, hegyesség; b) élénk, könnyü mozgás; c) hangutánzó keczczen s keczeg szókban; rokon ez értelemben kocz gyökkel.

*KÉCZ
falu Bihar m. helyr. Kécz-re, ~ěn, ~ről.

*KECZCZEN
(kecz-cz-en) önh. m. keczczen-t. Am. perczen, ketytyen (az óra). Lekeczczen, a székelyeknél gúnyosan mondják a gőgösről, hányavetiről, ha lóról, vagy hivatali polczról is, lepottyan. (Kriza J.).

*KECZE
(kecz-e) fn. tt. keczét. 1) Csúcsos, zsákforma háló, melyet a víz fenekén húznak. Törzsöke a csúcsos hosszukást jelentő kecz, mely rokon a kěcsěg (tejes fazék), és kěcsěge (hegyes orru hal) szók kecs törzsökével. 2) Tisza mellékén kecze jelenti azon ihar- vagy bükfa lábacskát is, mely a hegedűn a húrt fentartja. Ez értelemben rokon a fa kecske és keczke szókkal. V. ö. KECZKE. 3) Ficzkándozó mozgás a keczebecze szóban.

*KECZEBECZE
(kecze-becze) iker fn. tt. keczebeczét. 1) A kecze am. kecske, a becze (boczi) am. borju, tehát betüszerinti ért. kecskeborju. 2) Átv. ért. olyan ficzánkolás, ugrálás, milyet a kecskék és a jó kedvükben ficzánkoló, bogározó borjuk vagy együttesen véve: a kecskeborjuk tesznek.

*KECZEBECZÉL
(kecze-beczél) ösz. önh. m. keczebeczél-t. Kecske és borju vagy kecskeborjú módjára ugrándozik, ficzánkol. A bak akármely meredek sziklákon föl s alá keczebeczél. Vajda Sámuel.

*KECZEFICZE
(kecze-ficze) ösz. mn. Ami vagy aki keczél vagy ficzél, azaz játszva ugráló, ficzkándozó. Keczeficze borju, fityfirity legényke. Győr megyében Czeh János szerént am. csipertes, biczegve járó, biczegő.

*KECZEFICZÉL
(kecze-ficzél) ösz. önh. Keczél és ficzél. V. ö. KECZEFICZE.

*KĚCZĚG
(kěcz-ěg) önh. m. kěczěg-tem, ~tél, ~ětt. Am. szájával kecz hangon csattog; továbbá perczeg, ketyeg, pl. az óra. Székely szó.

*KECZEGE
falu Gömör m. helyr. Keczegé-re, ~n, ~ről.

*KĚCZĚGÉS
(kěcz-ěg-és) fn. tt. kěczěgés-t, tb. ~ěk. ,Kecz' hangon csattogás. Perczegés, ketyegés.

*KĚCZĚGTET
(kěcz-ěg-tet) áth. m. kěczěgtet-tem, ~tél, ~ětt. A lovat szájcsattogtatással hajtja. Székely szó. (Kriza J.).

*KECZEL (1)
fn. tt. keczel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Székely tájszó, jelent kutyakölyköt, eb- v. kutya czenket. Gyöke az ugrándozást jelentő kecz, kecze.

*KECZEL (2)
falu Pest, puszta Somogy m. helyr. Keczel-re, ~ěn, ~ről.

*KĚCZĚL
(kěcz-ěl) elavult ige, melyből kěczěle származott. Valamit beburogat, különösen fejét vagy derekát beköti, általköti. Igeneve kěczělő, keczele. Törzsöke a csomós gömbölyüt jelentő kět köt v. kěcz köcz. És így kěczěl köczöl am. kětěl kötöl; mert mondják, kětény és fejkětő e helyett: kötény, fejkötő.

*KECZÉL
(kecz-él) önh. m. keczél-t. (Kecske módjára) ugrál, szökdel, ficzkándozik, keczeficzél.

*KĚCZĚLE v. KÖCZÖLE
(kěcz-ěl-e) fn. tt. kěczěl-ét. Gyöngyösynél am. fejrevaló, fejbulázó asszonyi kendő, ruha. Ezen értelme van Vas megyében is. Néhutt am. kötény, ruha. V. ö. KĚCZĚL.

*KĚCZĚLÉS
(kěcz-ěl-e-es) mn. tt. keczelés-t v. ~et, tb. ~ek. Keczelével bebulált, betakart, aki keczelét visel. Keczelés fej. Keczelés leányok.

*KĚCZĚLŐ
(kěcz-ěl-ő) fn. l. KĚCZĚLE.

*KĚCZĚLY
(kěcz-ěly) fn. l. KĚCZĚL.

*KECZER
puszta Abaúj m. helyr. Keczer-re, ~ěn, ~ről.

*KECZER-KOSZTOLÁN
mv. Sáros m.; helyr. ~Kosztolán-ba, ~ban, ~ból.

*KECZER-LIPÓCZ
falu Sáros m. helyr. ~Lipócz-ra, ~on, ~ról.

*KECZER-PÁLVÁGÁS
falu Sáros m. helyr. ~Pálvágás-ra, ~on, ~ról.

*KECZER-PEKLIN
falu Sáros m. helyr. Peklin-be, ~ben, ~ből.

*KECZKE
(kecz-eg-e) fn. tt. keczkét. 1) Csangósan és tájdivatosan másutt is am. kecske, melyből Keczkés családnév am. Kecskés. 2) Bodrogközben, falábakon álló ketrecz, melyben az ólakba hordott takarmányt tartják. V. ö. KECSKE.

*KECZMERĚG
(kecz-m-er-ěg) önh. m. keczmerěg-tem v. keczmerg-ěttem, ~tél v. ~ěttél, keczmerg-ětt htn. ~ni. Mondják gyermekről, ki járni tanulván négykézláb mászkál, ideoda kapkodva hentereg.

*KECZMERKĚDIK
(kecz-m-er-kěd-ik) k. m. keczmerkěd-tem, ~tél, ~ětt. l. KECZMERĚG.

*KECZÖL
falu Sopron m. helyr. Keczöl-be, ~ben, ~ből.

*KED (1)
KEED, l. KEGYELMED alatt.

*KED (2)
elvont vagy elavult gyöke, kedv, kedves, kedély, szóknak és származékaiknak. Önállólag ,indulat' értelemben találjuk a költőnél ebben:
"De kajánul féltékeny kedében,
Vad kaczajjal a király felel."
Garay.
Rokon vele a lágyított kegy. V. ö. KEDV, és KEGY.

*~KĚD
alhangon ~KOD, ösz. képző a gyakorlatos og, ög, ěg és od, öd, ěd, képzőkből, pl. csipkěd (csip-eg-ěd), nyomkod (nyom-og-od), kapkod (kap-og-od) stb.

*~KÉD
a ~ként-ből összehúzott rag több régi iratokban pl. naponkéd am. naponként, fejenkéd = fejenként, koronkéd = koronként. (Carthausi Névtelen stb.).

*KEDD
fn. tt. kedd-ět, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Össze van húzva a kett-ed ket-d szóból. Göcsejben: kedded, s am. a hétnek ketted azaz másod napja, minthogy a magyar a hétszámlálást hétfőn kezdi. Húshagyó kedd, melyre hamvazó szerda következik. Nagy kedd, mely nagyhétben esik. Kiss kedd, am. soha napja, innen a közmondás: holnapután, kis kedden, borjúnyúzó pénteken, azaz soha. Husvét kedd. Pünköst kedd. Tardos kedd, falu Mátyusföldén Nyitrában. Vannak e vidéken és Csalóközben Szerdahely, Csütörtök, Péntek s Szombat helynevek is.

*KEDÉG, KEDÉGLEN
l. KEDIG és PEDIG.

*KEDÉLY
(ked-ély) fn. tt. kedély-t, tb. ~ěk v. ~ek, harm. szr. ~e. Szerencsésen alkotott és kapva kapott s általán elterjedt új szó. Jelenti az embernek mind lelki mind érzéki öszves vágyó tehetségét vagyis inkább állapotát, indulatját, melyben az akarat a vágyakkal jő küzdésbe, azaz a kül- vagy bel érzékekre ható benyomások az embert akaratlanul is magokkal ragadják. Jó, nemes, gonosz kedély, mely t. i. jóra, nemesre, gonoszra tör. Víg, szomoru, mély kedély. Kedélyre ható zene, ének. Gyöke az érzéki tehetségre vonatkozó ked. V. ö. KEDV.

*KEDÉLYALKAT
(kedély-alkat) ösz. fn. Fogékonyság a kedély iránt.

*KEDÉLYÁLLAPOT
(kedély-állapot) ösz. fn. A kedélynek bizonyos foka, mértéke, melyet valaki magában érez. Máskép: kedélyhangulat.

*KEDÉLYĚS
(ked-ély-ěs) mn. tt. kedélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mi a kedélylyel önhangzatban, rokonságban van, mi a kedélyre hat. Kedélyes zene, keringő. Kedélyes nyári lak. 2) Ki a külső benyomások, különösen a szívre vonatkozók felfogására hajlandó, pl. ki az örvendőkkel örülni, a szomorgókkal szomorgni, ki mások ügyeiben részt venni stb. szeret. Ellentéte a tompult, közönbös, részvétlen természetű.

*KEDÉLYĚSEN
(ked-ély-ěs-en) ih. Kedélyes hangulatban.

*KEDÉLYĚSSÉG
(ked-ély-ěs-ség) fn. tt. kedélyěsség-ět. Kedélyes tulajdonság.

*KEDÉLYHANGULAT
(kedély-hangulat) ösz. fn. A kedélyi állapotnak bizonyos foka, mértéke. Jó, rosz kedélyhangulat.

*KEDÉLYHARCZ
(kedély-harcz) ösz. fn. Állapot, midőn a kedély különböző izgalmai egymással mintegy küzdeni látszanak.

*KEDÉLYMINŐSÉG
(kedély-minőség) ösz. fn. l. KEDÉLYALKAT, és KEDÉLYESSÉG.

*KEDÉLYNYUGALOM
(kedély-nyugalom) ösz. fn. Állapot, midőn a kedély némely izgatások ellenére is csendben marad.

*KEDÉLYVÁLTOZÁS
(kedély-változás) ösz. fn. Jobbra vagy roszabbra változás a kedélyi állapotban.

*KEDÉLYZET
(ked-ély-ez-et) fn. tt. kedélyzetet. l. KEDÉLYHANGULAT.

*KEDESZ
(ked-esz) fn. tt. kedesz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A két főbbhímesek seregébe és fedetlenmagúk rendébe tartozó növénynem; csészéje vagy ajakas, vagy rendes ötfogú; virágzás után a csésze torkát szőrök zárják be, vagy pedig a csésze fogai. Diószeginél: démutka. (Thymus). A görög név (JumóV) jelentése után a ked törzsből alakították; noha a görögben a hangsulynál fogva különbözők: JúmoV (Thymian), és JumóV (kedély stb.)

*KEDESZFŰ
(kedesz-fű) ösz. fn. l. KEDESZ.

*KEDIG, KEDIGLEN
régies ksz. a mai pedig helyett. A mongol nyelvben kiged am. és. l. PEDIG.

*~KĚDIK
KÖDIK, mély v. alhangon ~KODIK, igen termékeny összetett igeképző a gyakorlatos -eg, -ög, -og, továbbá az ed, öd, od és ik képzőkből, közép jelentéssel; s ily igéket alkot mind (át- és önható) igékből, mind (fő- és mellék)nevekből, sőt elvont gyökökből is, pl. (csak kědik-re): tisztel-kědik, les-kědik, vél-e-kědik, vet-e-kědik, emel-kědik, eszmél-kědik, es-e-kědik; szégyenkědik, legénykědik, ingerkědik, himpellérkědik, mesterkědik; kevélykědik, betegeskědik, epekědik, csimbelkědik stb., néha -el vagy -es képző előbocsátásával is, pl. leselkědik, dőrélkědik (= dőre-el-kědik), kételkědik; vendégeskědik, ügyvédeskědik stb. V. ö. ~ODIK.

*KEDÜLET
(ked-ül-et) fn. tt. kedületět. Lásd: VÉRMÉRSÉK.

*KEDV
(ked-v v. ked-ü) fn. tt. kedv-et, harm. szr. ~e. 1) Az érző tehetségnek a külső behatások által okozott, s kiható erejü állapota, melynél fogva azokat tetszőleg vagy visszatetszőleg fogadja. Jó kedv, mely a tetsző benyomásokat tünteti vissza. Jó kedvvel lenni. Rosz kedv, mely a kelletlen behatásoknak felel meg. Széles jó kedv, melynek sem módja, sem határa. Fél kedv, mely valami iránt félig vonzalmat, félig visszahatást érez. Komor kedv, mely sötét, bús érzelmeket táplál. 2) Különösen, s leginkább egyedül használva jó értelemben: vágy, kivánság, cselekvési hajlam, akarat. Kedvére él. Kedvére eszik, iszik. Ez nincs kedvemre. Kedvedért megteszem. Kénye kedve szerént mulat. Nincs kedve a katonaságra. Ha kedve tartja, majd eljön. Nincs kedve sem játszani, sem tánczolni. Kedve telik benne. Kedvét leli benne. Hadd teljék kedve. Kedvét tölteni. Kedvetelt ember. Ez az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem telt. (Máté evangy.). Másnak kedvére vagy kedvében járni, kedvét tölteni, teljesíteni. Másnak kedvét szegni. Semmi kedve sincs. Ez kedvem szerént, vagy: kedvem ellen van, am. tetszésem szerént vagy ellen. Kedvem volna jól összeszidni őt. Kárvallása nem kár, ki maga kedvén jár. Vagy: Kinek mihez kedve, azért álmát felejtse. Vagy: Kinek mihez kedve, nincs ott rövidsége. (Km. Volenti non fit injuria). Kinek mihez kedve, ott akad a szive. (Km.).
"Juhász legény búsan útra kél,
Hová lett a kedve? elhagyta."
Népd.
"Nincsen kedvem, elvitte a gólya,
Mert ott jártam, hol nem kellett vóna."
Népd.
3) Valaki iránt viseltető vonzalom, kegyesség. Valakit kedvébe fogadni. Kedvét lelni valakiben. Kedvedért mindent megteszek. Valakinek kedvét keresni, kedvében lenni. A jakutban köngül am. kedv, akarat, a törökben gönül am. szív, kedv. (Abuska.) kejf am. jó kedv. V. ö. KEGY.
Sajátságos mondatok: kedve kerekedik v. kedve duzzan am. nagy kedve jön; kedve szottyan v. szuszszan, kedve csámporodik am. valamire egyszerre kedvet érez magában; elment, megjött, megeredt, megindult a kedve; kedvet kap; elvesztette a kedvét; kedvét találja. Főleg bor kedveért (am. bor végett) termesztik a szőlőt.

*KEDVCSAPONGÁS
(kedv-csapongás) ösz. fn. Többszöri, vagy folytonos kedvtöltés, széles kedvből eredő mulatozás.

*KEDVDERITÉS
(kedv-derités) ösz. fn. Cselekvés, mely valakinek rosz v. borús kedvét vidorabbá változtatja.

*KEDVDERÍTŐ
(kedv-derítő) ösz. mn. A rosz v. borús kedvet vidorabbá változtató. Kedvderitő bor; mulatság.

*KEDVDUZZANÁS
(kedv-duzzanás) ösz. fn. Állapot, midőn valakinek széles jó kedve kerekedik; kisebb mértékben: kedvszottyanás, kedvszuszszanás.

*KEDVÉBRESZTŐ
(kedv-ébresztő) ösz. mn. Ami jókedvet, vidámságot, derülést szerez. Kedvébresztő finom borok, vidám társaság.

*KEDVEGYEN
(kedv-egyen) ösz. fn. A kedélynek közönyös állapota, midőn valami sem tetszőleg sem tetszetlenül nem hat reá; midőn mindegy neki, akár így, akár úgy. Szokottabban: egykedvüség, közöny, közönyösség, közönbösség.

*KEDVEL
(ked-v-el) áth. m. kedvel-t. Valami iránt hajlandóságot érez, valamit örömmel fogad, szeret. Kedvelni a tanulást, olvasást. Kedvelni a társas életet, mulatságot, zenét, tánczot, szinházat. Valakit vagy valamit megkedvelni.

*KEDVELÉS
(ked-v-el-és) fn. tt. kedvelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kedélynek müködése, melynél fogva valamit v. valakit kedvel.

*KEDVELET
(ked-v-el-et) fn. tt. kedveletět. Kedvelési hajlandóság. Kedvelés tárgya.

*KEDVELL
(ked-v-el-el) áth. m. kedvell-ětt, htn. ~eni. l. KEDVEL.

*KEDVELŐ
(ked-v-el-ő) mn. és fn. tt. kedvelő-t. Ki valamit vagy valakit kedvel. Különösen mondjuk oly személyekről, kik bizonyos tudományok és müvészetek iránt vonzalommal viseltetnek a nélkül, hogy azokat tüzetesen vagy kereset gyanánt üznék, gyakorolnák. Műkedvelő zenész, festész.

*KEDVELT
(ked-v-el-t) mn. és fn. tt. kedvelt-et, harm. szr. ~je. Akit vagy amit szeretünk, hajlammal, vonzalommal kisérünk, kedves személy. Kedvelt rokon, barát, társ. Kedvelt tanulmányok. Kedveltjeinkkel jót tenni, szerencséjöket előmozditani.

*KEDVELTET
(ked-v-el-tet) áth. m. kedveltet-tem, ~tél, ~ětt. par. kedveltess. Kedvessé, kedveltté tesz, szerettet. Magát kedveltetni a társalgásban. Megkedveltet. Valakivel a tudományokat, művészetet megkedveltetni.

*KEDVELTETŐ
(ked-v-el-tet-ő) mn. tt. kedveltető-t. Oly tulajdonságokkal biró, melyek kedvelést, szeretést gerjesztenek. Kedveltető társalgási modor, magaviselet, magatartás.

*KEDVELTETŐLEG
(ked-v-el-tet-ő-leg) ih. Oly módon, mely kedveltté, kedvessé, szeretetre méltóvá tesz.

*KEDVÉLY
(ked-v-ély) szokottabban l. KEDÉLY.

*KEDVENCZ
(ked-v-encz) fn. tt. kedvencz-ět, harm. szr. ~e. Aki vagy ami vonzalmunknak, hajlandóságunknak, szeretetünknek különösen kitüzött és kitüntetett tárgya. Gyermekeim között ez a kedvenczem. Ez az ember kedvenczem. Agaraim közől ellopták a kedvenczemet. Használják melléknevül is, s am. kedves, kitünőleg szeretett. Kedvencz tanulmánya a régiségtan. Kedvencz paripáját nyergelteti meg.

*KEDVENCZBŰN
(kedvencz-bűn) ösz. fn. Bűn, melyet valaki igen megszokott s annak elkövetésében, gyakorlásában gyönyört érez. Kedvenczbűne az ivás, dombérozás, kártyajáték.

*KEDVENCZDAL
(kedvencz-dal) ösz. fn. Dal, melyet valaki különösen szeret énekelni vagy hallani.

*KEDVENCZDARAB
(kedvencz-darab) ösz. fn. Darab, melyet valaki különösen kedvel, szeret, melyben kiválólag gyönyörködik, pl. a színdarabok között.

*KEDVENCZESZME
(kedvencz-eszme) ösz. fn. Eszme, melylyel valaki előszeretettel, kiválólag foglalkodik, s melyről meggyőződve azt másokkal is közleni, másoknak is ajánlani szereti.

*KEDVENCZÉTĚK
(kedvencz-étěk) ösz. fn. Különösen kedvelt, inyünkre való étek.

*KEDVENCZÉTEL
l. KEDVENCZÉTĚK.

*KEDVENCZFALAT
(kedvencz-falat) ösz. fn. Az étkekből bizonyos darab, melyet valaki legjobban szeret, pl. némelyiknek kedvenczfalatja a rétes vége, a lúd farcsikja, a pulykasültnek feketehúsa stb. A kedvenczfalatot utoljára hagyni.

*KEDVENCZGYERMĚK
(kedvencz-gyerměk) ösz. fn. Gyermek, kit szülői többi gyermekeiknél jobban szeretnek, vagy általán kedves, igen szeretett gyermek. A kedvenczgyermeket el szokták kényeztetni.

*KEDVENCZHANGSZER
(kedvencz-hang-szer) ösz. fn. 1) Hangszer, melyet valaki a többi hangszerek közől leginkább szeret hallani. 2) Hangszer, melyen valaki különösen szeret és szokott játszani.

*KEDVENCZKÖLTEMÉNY
(kedvencz-költemény) ösz. fn. Költői mű, melynek olvasása vagy hallásában valaki kiválóan gyönyörködik.

*KEDVENCZKÖNTÖS
(kedvencz-köntös) ösz. fn. Köntös, melyet valaki többi ruhái közől leginkább szeret felölteni, viselni.

*KEDVENCZLÓ
(kedvencz-ló) ösz. fn. Gazdája által különösen kedvelt nyerges vagy kocsisló.

*KEDVENCZMONDÁS
(kedvencz-mondás) ösz. fn. Mondás, különösen szójárás, példabeszéd, közmondás, melyet valaki gyakran beszédébe keverni, ismételni, idézni szokott.

*KEDVENCZPARIPA
(kedvencz-paripa) ösz. fn. A lovagnak különösen kedvelt paripája.

*KEDVENCZSZÍN
(kedvencz-szín) ösz. fn. Szín, melyet valaki a ruhakelmékben, bútorokban, festményekben stb. leginkább szeret, a többi közől kiválaszt. Némelyiknek kedvenczszíne a zöld, másnak a kék vagy vörös stb.

*KEDVENCZSZINŰ
(kedvencz-szinű) ösz. mn. Olyan szinű vagy szinre festett, milye valaki főképen kedvel.

*KEDVENCZSZÓ
(kedvencz-szó) ösz. fn. Szó vagy mondat, melyet valaki igen gyakran használ, ismétel. Csaknem minden embernek vannak bizonyos kedvenczszavai. A vigjátékirók némely személyek jellemzésére bizonyos kedvenczszót használnak, pl. Kisfaludy K. Mátyás diákjában Márton biró kedvenczszava: töröm a zuzáját! Balog István fentebbi czimű darabjában a czinkotai kántor kedvenczszava: vak apád, Czinkó sáfáré pedig: ha mondom.

*KEDVENCZTANITVÁNY
(kedvencz-tanítvány) ösz. fn. Tanitvány, kit a tanitó a többiek közől különösen kedvel, szeret.

*KEDVENCZTANULMÁNY
(kedvencz-tanulmány) ösz. fn. Oly tanulmány, melyet valaki kedvvel, szenvedélylyel gyakorol, űz.

*KEDVENCZTERV
(kedvencz-terv) ösz. fn. Terv, melyet valaki mindenek fölött szeretne létesíteni, melynek végrehajtásán minden erővel törekedik.

*KEDVÉREVALÓ
(kedvére-való) ösz. mn. A többi személyragokkal is: kedvemre, kedvedre, kedvünkre stb. való. Olyan ami valakinek tetszik, amiben valaki kedvét leli.

*KEDVES (1)
(ked-v-es) mn. tt. kedves-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Akit vagy amit szeretünk. Kedves a gyermek az anyjának. Kedves dolog. Kedves vendég. Ki mit szeret, kedves az annak. Kedves gyereknek sok a neve. (Km.). 2) Különösen élünk vele a nyájas megszólitásokban. Kedves anyám, apám, néném, hugom, bátyám, öcsém, barátom. Kedves lelkem, galambom, angyalom, kincsem, rózsám, szivem, csillagom. Édes kedves. Ne haragudj édes, ne haragudj kedves galambocskám. (Népd.). 3) Szeretetre méltó. Jaj be kedves kis fiú.

*KEDVES (2)
(ked-v-es) fn. tt. kedves-t, tb. ~ěk. Személy, kihez különös szeretettel, vagy szerelemmel vonzódunk. Kedveseinket idvezleni, tőlök bucsuzni.
"Hogy ha eljősz hozzám, kedves,
Kérlek hosszu utat ne vess."
Népdal.
Szép vagy, kedvesem. (Hunyady-Opera). Kedvesnek, kedves gyermeknek sok a neve. (Km.). Legkedvesebb, a mit önként adnak. (Km.).

*KEDVESEN
(ked-v-es-en) ih. 1) Örömérzettel, nyájasan, szivesen. Kedvesen venni az adott ajándékot. A vendéget kedvesen fogadni, látni. Ketten kedvesen, hárman redvesen. (Km.). 2) Szerettető, kedveltető módon. Magát kedvesen viselni.

*KEDVESÍT
(ked-v-es-ít) áth. m. kedvesit-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Kedvessé tesz. Nem igen van szokásban.

*KEDVESKĚDÉS
(ked-v-es-kěd-és) fn. tt. kedveskedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakinek kedves dolgot teszünk, kedvét keressük. Különösen, holmi meglepő aprófélékkel való megajándékozás; figyelem valaki iránt, mely bizonyos szolgálattal, fáradsággal jár, mely egyszersmind arra mutat, hogy az érdeklett személyt kedveljük, szeretjük.

*KEDVESKĚDIK
(ked-v-es-kěd-ik) k. m. kedvesked-tem, ~tél, ~ětt. Másnak csupa figyelemből, szeretetből, megelőzőleg valamely kedves szolgálatot tesz, ajándékot ad, hogy egyfelől annak kedvét lelje, másfelől kimutassa, hogy ő is kedvében tartja őt. A szeretett nőnek virágfüzérrel kedveskedni. V. ö. SZIVESKĚDIK.

*KEDVESSÉG
(ked-v-es-ség) fn. tt. kedvesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Szeretetre méltóság, nyájasság. Az egész ember csupa kedvesség. 2) Vonzalom, szeretet, melyet valaki irántunk mutat. Valakinél kedvességben lenni.

*KEDVESZEGĚTT
(kedve-szegětt) ösz. mn. Kinek kedvét valamely rosz, kellemetlen dolog elvette; bús, szomorú, levert kedélyű.

*KEDVETLEN
(ked-v-etlen) mn. tt. kedvetlen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek jó kedve nincs, a legszélesebb ért. véve. Különösen: boszus, haragos, komor, szomorú, nehezen felviduló. Kedvetlen az öreg, olyan mint a láncz, ha fölveszik is jaj, ha leteszik is jaj. Kedvetlen a beteg, a kárvallott.
"Árpa kenyér keletlen,
N- N- kelletlen,
A vendége kedvetlen."
Néhai kortesgúnydal.
2) Ami rosz kedvet csinál, ami nem tetszik. Kedvetlen dolog. Kedvetlen hír. Kedvetlen itélet.

*KEDVETLENĚDIK
(ked-v-etlen-ěd-ik) k. m. kedvetleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kedvetlenné, lesz, kedélye szomorúra változik. Valamely rosz hírre elkedvetlenedni. V. ö. KEDVETLEN.

*KEDVETLENÍT
(ked-v-etlen-ít) áth. m. kedvetlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kedvetlenné tesz. Nem kell az embereket szomorú dolgokkal kedvetleníteni. Ne kedvetleníts el bennünket gyászesetek elbeszélése által.

*KEDVETLENÍTÉS
(ked-v-etlen-ít-és) fn. tt. kedvetlenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg rosz hatás, benyomás, mely által valaki kedvetlenné tétetik.

*KEDVETLENKĚDIK
(ked-v-etlen-kěd-ik) k. m. kedvetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, tartósan, kedvetlen állapotban szenved; nem talál semmiben kedvet, mindent szomorú oldalról vesz fel.

*KEDVETLENSÉG
(ked-v-etlen-ség) fn. tt. kedvetlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) A kedélynek öröm, vidámság nélküli helyzete, állapota, szomorusága, komorsága. A testi bajok kedvetlenséget okoznak. 2) Boszuság, ingerlékeny állapot.

*KEDVETLENÜL
(ked-v-etlen-ül) ih. Kedv nélkül, rosz kedvvel, szomorún, komoran. Kedvetlenül tenni valamit. Kedvetlenül föl alá járni. A vendégeket kedvetlenül látni. V. ö. KEDV.

*KEDVETLENŰL, KEDVETLENÜL
(ked-v-etlen-űl) önh. m. kedvetlenűlt. Lásd: KEDVETLENĚDIK.

*KEDVEZ
(ked-v-ez) önh. m. kedvez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Tulajdon ragu nevet kiván, s am. 1) Valakinek kedvére tesz, s mindent elkerül, mi kedvét szegné, tehát megkiméli, a kedvetlen benyomástól óvja. Valakinek a törvényszéknél kedvezni. A vén férj kedvez a fiatal nőnek. A gyereket, ha nagyon kedveznek neki, elkényeztetik. 2) Mondjuk holmi tárgyakról, melyek czélunkat elősegítik, pl. kedvez az idő; kedvez a hajósoknak a szél; kedvez a szerencse; a körülmények kedveznek. Ne kedvezz pénzednek a becsületért.

*KEDVEZÉS
(ked-v-ez-és) fn. tt. kedvezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakinek kedvezünk. Kedvezéssel lenni valaki iránt. Az illetők kedvezését megnyerni. V. ö. KEDVEZ.

*KEDVEZET
(ked-v-ez-et) fn. tt. kedvezet-ět, harm. szr. ~e. Tett, mely kedvezés által nyilatkozik, mely által kitüntetjük, hogy valakinek kedvezünk, kedvére cselekszünk.

*KEDVEZMÉNY
(ked-v-ez-mény) fn. tt. kedvezmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Jótétemény, melyben valakit nem kötelességből, nem szoros tartozásból, hanem csupán iránta való vonzalomból, hajlamból részesítünk. V. ö. JOGKEDVEZMÉNY.

*KEDVEZŐ
(ked-v-ez-ő) mn. tt. kedvez-őt. Általán, aki vagy ami kedvez. Gyermekeinek kedvező anya. Kedvező időben útnak eredni, utazni. Kedvező széllel hajózni. Kedvező körülmények között így vagy úgy tenni. Valamit kedvező oldalról elétüntetni. Kedvező szerencse. V. ö. KEDVEZ.

*KEDVEZŐLEG
(ked-v-ez-ő-leg) ih. Valakinek kedvét teljesitve, czélját elősegítve; javát akarva. Kedvezőleg válaszolni valamely kérdésre. Kedvezőleg itélni. Kedvezőleg fuvó szelek. V. ö. KEDVEZŐ.

*KEDVEZŐTLEN
(ked-v-ez-ő-tlen) mn. tt. kedvezőtlen-t, tb. ~ěk. Nem kedvező. A kérelemre kedvezőtlen választ kapni.

*KEDVHIÁNY
(kedv-hiány) ösz. fn. A kedélynek azon állapota, midőn a benyomások érzésére nincs fogékonysága; kedvetlenség, hideg közönyösség.

*KEDVKERESÉS
(kedv-keresés) ösz. fn. Cselekvés, mely által más kedvezését megnyerni iparkodunk vagy magunkat másoknál kedvesekké tenni törekszünk; népszerüségre vágyunk.

*KEDVKERESŐ
(kedv-kereső) ösz. mn. Aki másnak kedvét keresi, vagy amivel másnak kedvét keresik. Kedvkereső gyermek. Kedvkereső indulat.

*KEDVMÉRSÉK
(kedv-mérsék) ösz. fn. Máskép: kedűlet. l. VÉRMÉRSÉK.

*KEDVMUTATÁS
(kedv-mutatás) ösz. fn. 1) Midőn úgy láttatjuk magunkat, mintha kedvünk volna; vagy valósággal van is kedvünk. 2) Más iránti vonzalmunknak, hajlandóságunknak bizonyos jelek általi kitüntetése.

*KEDVNYERÉS
(kedv-nyerés) ösz. fn. Valaki kedvének, illetőleg magunk iránti vonzalmának, hajlamának megszerzése.

*KEDVSZOTTYANÁS, KEDVSZUSZSZANÁS
(kedv-szottyanás v. ~szuszszanás) ösz. fn. l. KEDVDUZZANÁS alatt.

*KEDVTELÉS
(kedv-telés) ösz. fn. Azon tetszős érzet, melyben részesülünk, midőn valami kellemesen hat reánk, midőn valami kielégíti vágyainkat, örömmel tölti szíveinket.

*KEDVTÖLTÉS
(kedv-töltés) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn holmi mulattató, érzékeinknek tetsző dolgokkal foglalkozunk.

*KEDVTÖLTÉSÜL
(kedv-töltésül) ösz. ih. Mulatságul, mulattatásul; a végett hogy kedélyünket kellemesen foglalkodtassuk. Kedvtöltésül sétálgatni a legnépesebb utczákon; szinházba, tánczvigalomba stb. menni.

*KEDVTÖLTŐ
(kedv-töltő) ösz. mn. Ami kedélyünket tetszőleg, kellemesen foglalkodtatja; mulattató. Kedvtöltő társalgások, nyájas tréfák.

*KEDVTÚLSÁG
(kedv-túlság) ösz. fn. Széles kedv, szerfölött áradozó kedv, mely minden eszélyes mértéken túl megy.

*KEDVŰ, KEDVÜ
(ked-v-ű) mn. tt. kedvű-t, tb. ~ek. Kedvben levő. Csak más megelőző melléknevek után állva használtatik. Jó-, roszkedvű. Széles kedvűség.

*KEDVŰSÉG, KEDVÜSÉG
(ked-v-ű-ség) fn. tt. kedvűség-ět. A kedvnek bizonyos állapota. Jó-, roszkedvűség.

*KEED
az ee csak megnyujtva kiejtett palóczos ę (megnyújtott nyílt e). l. KEGYELMED alatt.

*KÉÉK
falu Sopron m. helyr. Kéék-re, ~ěn, ~ről.

*KÉÉR
falu Szathmár m. NÉMET~, falu Tolna m. helyr. Kéér-re, ~ěn, ~ről.

*KEES
(az első e éles ë), némely régi iratokban ,kies' helyett. l. ezt.

*KEF
elvont gyöke kefe szónak. Hagutánzó.

*KEFE
(kef-e, törökül is: kefe) fn. tt. kefét. Szőrből vagy sertéből készitett, különféle formáju eszköz, melylyel ruhát, csizmát, kelméket, szőrös testeket, pl. lovakat, ökröket a szennytől, portól megtisztítanak. Ruha-, kalap-, csizmakefe. Lókefe. Takácskefe, melyet a takácsok használnak. Sárkefe, fényesítő kefe, hajkefe stb.

*KEFECSINÁLÓ
(kefe-csináló) ösz. fn. KEFEKÖTŐ.

*KEFEKÖTŐ
(kefe-kötő) ösz. fn. Mesterember, ki keféket, s más kefeforma eszközöket, pl. seprüket, meszelőket csinál. Iszik, mint a kefekötő. (Németből vett km.).

*KEFÉL
(kef-e-el, törökül: kefelemek) áth. m. kefél-t. Valamit kefével tisztít, csinosít, súrol, fényesít. Ruhát, csizmát, kalapot kefélni. Lovat, ökröt kefélni. Ki-, le-, megkefélni valamit. Tréfás ért. megkefélni valakit am. megverni, hátát kiporozni.

*KEFÉLÉS
(kef-e-el-és) fn. tt. kefélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kefélnek.

*KEG
a régi magyar Passióban am. stadium, a Debreczeni codexben: út, pálya. l. KÉGY.

*KEGLEVICSHÁZA
falu Torontál m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KEGY
(V. ö. KE gyökelem, rokonságait l. itt alább); fn. tt. kegy-et, harm. szr. ~e. Éles ë-vel mind a gyökben, mind származékaiban, mely az ö-ző tájbeszédben sem szokott rendszerint ö-vé változni, pl. "Hónap lögyenek a kegyelmötök vendégei" (a XIII. mese végén Kriza J. gyüjteményében); hanem inkább i-vé, mind ehez közelebb álló, pl. a XV. mese végén: "Hónap lögyenek a kigyelmötök vendégei." S Magyarhon legnagyobb részében is a nép kigyelmed-et mond. A ked szónak lágyított gyöngéd módosítása, miért is jelenti a ked-nek vagy kedély-nek leggyöngédebb, legnemesebb kihatását. Különösen a) Ez emberi, kivált női kedélynek azon tulajdonsága, mely az egész testtartáson, taglejtéseken, arczvonásokon, és beszéden bizonyos szelíd, fínom, nemes, és szeretetet igénylő gyöngédséggel ömlik el. A kegy a sziveket lágyító és vonzó kedélynek sajátja, mit a hellen a szeretetet jelentő CariV szóval fejez ki. Innen a kegyszüzek (CariteV), a fínom, gyöngéd, részvevő, nemes érzelem jelképei. Rokon vele a német Gnade, régi német genade, ginada, kinada, és a hellen ghJew, honnan ghJoV (kedv), latin gaudeo, gaudium, a magyar kéj, ged, gedél. 2) Az imént lefestett kegynek működése, kihatása, vagyis gyöngéd, fínom, nemes, emberi szeretetből eredő részvét és hajlandóság, melyet valaki mások iránt kitüntet, s azokkal jót tesz, kedvöket teljesíti. Kegyébe fogadni, kegyére méltatni, kegyekkel árasztani valakit. Kegyből kiesni. 3) Másod személyi raggal: kegyed (egy személyhez), kegyetek (több személyhez), müveltebb szólítási czím az alsóbb nyelvben divatos ,maga', ,magok' helyett. Idvezlem kegyedet. Mint van kegyed? Mint van (nem: vannak) kegyetek? Isten kegyeddel vagy kegyetekkel. V. ö. KEGYELMED. A szinte divatba jött ön, önök, inkább férfias, komoly, s gyöngéd részvét nélküli, a kegyed pedig némi vonzalmat és tiszteletet tanusitó megszólítás.

*KÉGY, KÍGY
elavult fn. Értelme a régiek szerént: stadium, futamat, pálya. Az érsekujvári codexben: "Az ydőben Jezwsnak tanytwaany kezzwl ketten mennek vala az napon azaz hwswet napian egy warosban, kinek newe emaws, ki vag'on Jerwsalemhez hatwan keeg'ny feulden." (Az időben Jezusnak tanítványi közzől ketten mennek vala az napon azaz husvét napján egy városban, kinek neve Emaus, ki vagyon Jeruzsálemhez hatvan kégynyi földön). Sylvester Újtestamentomában háromszor használja stadium magyarázatául: "Kettő ő közőlök megyen vala azon napon egy városkába, mely Jerusalemhez hatvan kigyne (kígynyi) földönn vala." Luk. XXIV. 13. "Mikoron annakokáirt az tengherenn evezvínn (evezvén) közel huszonöt avagy harmincz kigyne (kígynyi) földet mentenek volna." János VI. 19. "Vala kediglen Bethania Jerusalemhez nem messze, ollymint tizenöt kigyne (kígynyi) földön." János XI. 18. Ugyan Sylvester a stadium-ot más helyeken majd pálya, majd futás szóval magyarítja.
A kégy, kigy hangoztatás fentebbi idézetekben kégyó, kígyó, kigyó szókra emlékeztet, mely részesülői végzetével (serpens) mint gyökre kégy, kígy igére utal; ez pedig halad, szalad, fut érteményű, s azon szók osztályába tartozik, melyek ugyanazon alakban igék és nevek egyszersmind, pl. fagy, fog, nyom, les, zár stb. E szerint kégy, kígy, kigy a) mint ige am. fut, szalad, b) mint fn. am. futamat, szaladás, illetőleg azon vonal, pálya, melyen a futás, szaladás történik. (Mátyás Flórián után). Különbözik: kög.

*KEGYADOMÁNY
(kegy-adomány) ösz. fn. Adomány, nem kötelességből, nem tartozásból, hanem tiszta jóakaratból, szivességből, vagy nemesebb erkölcsi vonzalomból. Kegyadományok az inségesek számára.

*KEGYAJÁNDÉK
(kegy-ajándék) ösz. fn. Ajándék, melyet érdemre tekintet, s mellékes érdek nélkül adnak valakinek. V. ö. AJÁNDÉK.

*KEGYASSZONY
(kegy-asszony) ösz. fn. Aszszony vagy úrnő, ki bizonyos kegyadományokban, jótéteményekben részesít, kegyel valakit. Különösen, ki valamely egyháznak, s egyház papjának szükségeiről gondoskodik. V. ö. KEGYÚR.

*KEGYBELI
(kegy-beli) mn. tt. kegybeli-t, tb. ~ek. Kegyből eredő, származó, melyre valakit kényszerítni nem lehet. Kegybeli adomány.

*KEGYBELISÉG
(kegy-beli-ség) fn. tt. kegybeliségět. Kegyből származtatott jogviszony, mely kötelezettséget nem alapít. (Precarium).

*KEGYDÍJ
(kegy-díj) ösz. fn. Nem szerződésből, nem tartozásból, hanem csupán jóakaratból adott díj, jutalom.

*KEGYDÍJAZÁS
(kegy-díjazás) ösz. fn. Dijazás, melyet valaki nem tartozásból, hanem csak jóakaratból teljesít.

*KEGYDÖFÉS
l. KEGYELĚMDÖFÉS.

*KEGYDÚS
l. KEGYTELI.

*KEGYE
falu Közép Szolnok m. helyr. Kegyé-re, ~n, ~ről.

*KEGYED (1)
(kegy-ed), többekhez: KEGYETEK, (kegy-e-tek); szólitási czím, l. KEGY 3).

*KEGYED (2)
(kegy-ed) elavult, s fölélesztésre méltó ige, eléfordúl a régi nagyobb temetési beszédben. Hogy jorgasson ő neki, és kegyedjen. Itt a kegyed am. kegyet tesz, kegyet mutat, kegyet ad.

*KEGYEL
(kegy-el) áth. m. kegyel-t. Valakit kegyeivel áraszt, kegyben tart, szerető hajlandóságában részesít, pártol.

*KEGYELĚM
v. régiesen: KEGYELM, (kegy-el-ěm) fn. tt. kegyelm-et, harm. szr. ~e. Azon részvevő, másnak javát akaró tett, mely által valakit kegyelünk, vagyis kegy, mennyiben mások iránt tettleg nyilatkozik. Különösen 1) Oly kedvezés, melyben valaki saját érdeme nélkül, egyedül másnak jó akaratából, hajlamából részesűl. Isteni kegyelem, mely gyakran Isten ajándékának neveztetik, innen a mondások: Isten kegyelméből, Isten kegyelmével az is meglehet. Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. (Sz. Pál). Kegyelmet leltem az úr színe előtt. 2) A szoros igazságnak ellentéte, midőn valakinek megérdemlett büntetése elengedtetik, vagy enyhíttetik. A Felséghez kegyelemért folyamodni. Kegyelmet nyerni. Kegyelmeket osztogatni. Ez értelemben am. bűnbocsánat.

*KEGYELĚMDÍJ
(kegyelěm-díj) l. KEGYDÍJ.

*KEGYELĚMDÖFÉS
(kegyelěm-döfés) ösz. fn. Halálos döfés, melyet régente a bakó a keréktörésre itélt szerencsétlennek adott. Átv. ért. azon állapot, midőn hosszasb lelki szenvedésnek, vagy ily szenvedés megelőzése végett egyszeri döntő nyilatkozat vagy cselekvény által egy más valaki véget vet.

*KEGYELĚMFŰ
(kegyelěm-fű) ösz. fn. l. CSIKORKA.

*KEGYELĚMIGÉRET
(kegyelěm-igéret) ösz. fn. Igéret, mely által valaki szavát adja, hogy valakit föltétlenül vagy föltételesen kegyelmével megajándékoz.

*KEGYELĚMJEL
(kegyelěm-jel) ösz. fn. Bizonyos jel, vagy tett, vagy szó, mely kegyelemre mutat.

*KEGYELĚMKENYÉR
(kegyelěm-kenyér) ösz. fn. Szoros ért. kenyér, melyet valaki másnak kegyelméből kap. Átv. széles ért. az élet főszükségeinek kielégitése, egyedül másnak jótéteménye által. Kegyelemkenyérre szorúlni. Mások kegyelemkenyeréből élni.

*KEGYELĚMLEVÉL
(kegyelěm-levél) ösz. fn. Levél, vagy iromány, melynek erejénél fogva valakinek kegyelmet adnak, vagyis büntetését elengedik, vagy enyhítik. Közbocsánati kegyelemlevél.

*KEGYELĚMPÉNZ
(kegyelěm-pénz) ösz. fn. Napi, havi, vagy évi díj, melyet valaki másnak kegyelméből határozott vagy határozatlan mennyiségű pénzben kap.

*KEGYELĚM ÚTJA. Az illető hatósághoz
felsőséghez, fejedelemhez folyamodás, midőn kegyelemért, illetőleg bünbocsánatért, büntetés elengedéseért vagy enyhitéseért esedezik valaki.

*KEGYELÉS
(kegy-el-és) fn. tt. kegyelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Jóindulatból, vonzalomból, hajlamból eredő cselekvés, melynél fogva kegyelünk valakit. V. ö. KEGYEL.

*KEGYELET
(kegy-el-et) fn. tt. kegyelet-ět, harm. szr. ~e. 1) Gyöngéd érzelem, részvét, szeretetből eredett jótétemény, melyben valaki réeszíttetik. V. ö. KEGYEL. 2) Tisztelet neme, bizonyos személyek és tárgyak iránt, kik vagy mik régi bevett közszokás által tiszteletre méltókká lettek. Kegyelettel viseltetni a nemzeti emlékek, törvények, szokások iránt. Kegyeletben tartani a vallási szertartásokat, a tisztes öregeket. 3) Igy nevezték némely régiek a szivárványt, minthogy a szentirás szerént vizözönkor ez által tanusitotta Isten az embereket azon kegyelméről, melynél fogva ily vésztől megkimélendi az emberi nemet. És mikor béborítom felhőkkel az eget, megtetszik az én szivárványom a felhőkben - - és nem leszen többé vizözön ... (Mós. I. 9.).

*KEGYELETĚS
(kegy-el-et-ěs) mn. tt. kegyeletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Akiben kegyelet van valaki vagy valami iránt, ami kegyeletet foglal magában. Kegyeletes utód. Kegyeletes szív.

*KEGYELETKŐ
(kegyelet-kő) ösz. fn. Kövek, nevezetesen kovarczok, melyek nap ellenében tartva szivárványszineket játszanak. V. ö. KEGYELET 3).

*KEGYELETMŰ
(kegyelet-mű) ösz. fn. Kegyeletet tanúsító vagy kifejező valamely mű, pl. sírkő, emlékoszlop.

*KEGYELETTELJES
(kegyelet-teljes) ösz. mn. Kegyeletben bővelkedő, igen kegyeletes. V. ö. KEGYELETĚS.

*KEGYELMED
(kegy-el-ěm-ed) másod személyragos név, tt. kegyelmed-et, több személyre alkalmazva: kegyelmetěk, tb. kegyelmetěket. Régi tiszteletczím, melylyel hajdan általánosan éltek minden rendű személy irányában, kit tisztelettel szólítani akartak. Sőt van reá több példánk, hogy a szülék felnőtt gyermekeiket is ezzel szólították: kegyelmed. Van a többek közt a Levelestárban 1559-ből egy levél, melyben Lukai Szarka Pál, saját fiát mindenütt kegyelmed szóval szólítja, végül is így fejezvén be levelét: "Isten tartsa meg kegyelmedet." A német Euer Gnaden és tót vassá milost (gratia vestra) ugyanannyit tesz, de ezzel csak főbbranguakat szoktak megtisztelni. Mai napság mint megbecsülési czímet csak a köznép használja a hasonló rendűek irányában. Kérem kegyelmedet. Alázza meg magát nálunk kegyelmed. Legtöbb tájakon: kigyelmed, rövidebben v. összehúzva Udvarhelyszéken: kegymöd, általánosan: kelmed; de ez utóbbival már nem csak magához hasonló sorsuak irányában él a köznép, sőt néha féligmeddig gúnyos és megvető értelemben használja, pl. biz ő kelme nem igen derék ember; palóczosan: keemed, innen: kemed, kend, (Erdélyi J.), mely általában divatos a köznépnél, különösebben a magyar közlegény czíme, ha tiszte hivatalosan szól hozzá. A jelen századig, maga ezen kend még az uri körökben is divatozott, de ma már a magukat müveltebbnek tartó osztálybéliek csak a kisvárosi mesteremberek, különösebben a falusi köznép irányában élnek vele. Ezzel tiszteli meg férjét a parasztnő is. Rövidítve keed, néhutt: kied, kjed, sőt a tunyán beszélők mondják kee is. Hova megy keed, mit akar keed? Mint van keetek, mint szolgál keetek egészsége? Isten áldja meg a keetek ebédjét, az emberét is. Néhutt egy kissé bizalmasabban: kegyend (Tájszótár). Némelyek a keed v. kjed szót már csak a ,kegyed'-ből rövidültnek vélik. Hangtalálkozásból ide jegyezzük a török gendü, vagy szokottabban kendi szót, mely azt teszi maga (ő maga), innen kendim am. magam stb. Egyébiránt a törökben ez nem megszólítási czím, hanem az egyes 2-ik személyben szokott megszólítás helyett divatba jött itt is a többes 2-ik személy használata is, pl. nereje vardüńüz (merre volt kegyed, szószerént: merre voltatok?) e helyett: vardüń (voltál) stb.

*KEGYELMES
(kegy-el-ěm-es) mn. tt. kegyelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Általán, ki kegyelmet gyakorol, tehát jótevő, szelíd akaratú, engedékeny, nem bosszuálló stb. Isten legyen neki irgalmas, és kegyelmes. Kérlek, légy kegyelmes hozzám. A mi urunk nagyon kegyelmes, meg fog bocsátani. 2) A polgári czimrendben megfelel a latin excellentissimus (Excellenz) czímnek, s közép helyen áll a méltóságos, és főméltóságu között; máskép: nagyméltóságú. Kegyelmes uram, asszonyom. Általán ezen czím illeti a cs. kir. valóságos belső titkos tanácsosokat.

*KEGYELMESEN
(kegy-el-ěm-es-en) ih. Kegyelemmel fogadva, kegyelmet nyújtva. Ő Felsége kegyelmesen meghallgatott bennünket.

*KEGYELMESSÉG
(kegy-el-ěm-es-ség) fn. tt. kegyelmesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kegyelmeket gyakorló, osztogató tulajdonság. Ez a Felség kegyelmességétől függ. 2) A kegyelmes czimzetü főrangú személyeknek tisztelet czime. Ha kegyelmességed parancsolja. Ő kegyelmessége úgy akarja. V. ö. KEGYELMES.

*KEGYELMETĚK
l. KEGYELMED alatt.

*KĚGYELMEZ
(kěgy-el-ěm-ez) önh. m. kegyelmez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kegyelmet ad, megenged, megbocsát; szánakozásból jót tesz. Különösen a törvényszabta büntetést elengedi, vagy enyhíti. Az imanyelvben főképen használtatik. Irgalmazz, kegyelmezz. Uram irgalmazz nekünk, Krisztus kegyelmezz nekünk. (Litania).

*KEGYELMEZÉS
(kegy-el-ěm-ez-és) fn. tt. kegyelmezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valakivel megszánásból jót teszünk, nevezetesen, midőn megbocsátunk, az elkövetett gonosztettért, megbántásért boszút nem állunk. 2) A törvényes büntetésnek felsőbb biróság, vagy fejedelem általi elengedése vagy enyhitése.

*KEGYELMEZÉSI
(kegy-el-ěm-ez-és-i) mn. tt. kegyelmezési-t, tb. ~ek. Kegyelmezést illető, arra vonatkozó. Kegyelmezési jog. Kegyelmezési inditvány.

*KEGYELMI
(kegy-el-ěm-i) mn. tt. kegyelmi-t, tb. ~ek. Kegyelemből származó, arra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Kegyelmi engedély. Kegyelmi tény.

*KEGYELŐ
(kegy-el-ő) mn. és fn. tt. kegyelő-t. Ki valakit kegyel. Kegyelőink iránt hálával tartozunk lenni. V. ö. KEGYEL.

*KEGYELT
(kegy-el-t) mn. és fn. tt. kegyelt-et, harm. szr. ~je. Akit kegyben tartanak, kegygyel illetnek; különös szeretettel pártfogolt, kegyencz.

*KEGYELTSÉG
(kegy-el-t-ség) fn. tt. kegyeltségět. Állapot, midőn valaki kegyeltetik.

*KEGYENCZ
(kegy-encz) fn. tt. kegyencz-ět, harm. szr. ~e. Személy, ki valakinek különös kegyében van; kit bizonyos kegyelő rendkivüli kegyekkel áraszt el. Fejedelmek, főurak kegyenczei.

*KEGYES
(kegy-es) mn. tt. kegyes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Gyöngéd, finom, nemes érzelemből jóakaró, jótevő. A mi urunk igen kegyes. 2) Kegyet jelentő. Kegyes tekintet, pillantás. Kegyes arcz, mosoly. 3) Erkölcsi, és vallási tekintetben jámbor, ájtatos, vallási kötelességeit hiven és buzgón gyakorló. Kegyes nők. Kegyes szerzet, kegyes oskolák. Kegyes alapítványok, melyeknek czélja a vallást és erkölcsiséget előmozdítani. 4) Törvényes ért. kegyes biró, ki a vádlottban az emberi gyarlóságot, valamint jó tulajdonságait tekintetbe veszi, s nem fölötte szigorú. Kiki kegyes biró magának. (Km.). 5) A nyájas társalgási nyelvben am. jó, szives, valamit más kedveért tenni hajlandó. Kérem, legyen oly kedves. Ön igen kegyes. 6) Molnár Albert szerént hajdan jelentett hőst is; kegyes személy am. heros, heroina. Vajjon nem-e a pius Aeneas lebegett előtte, midőn a kegyes szónak ezen értelmét is adá?

*KEGYESEN
(kegy-es-en) ih. Finom, nemes érzelemmel; jóakarattal; ajtatosan; kegyet mutatva. V. ö. KEGYES.

*KEGYESKĚDÉS
(kegy-es-kěd-és) fn. tt. kegyeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kegyes tettek gyakorlása; sziveskedés. V. ö. KEGYES.

*KEGYESKĚDIK
(kegy-es-kěd-ik) k. m. kegyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Fínom, gyöngéd érzelemből fakadó jótéteményeket gyakorol, kegyeket osztogat. 2) Ájtatoskodik, buzgólkodik. 3) Sziveskedik, udvariasságból kedves dolgot cselekszik.

*KEGYESKĚDŐ
(kegy-es-kěd-ő) mn. tt. kegyeskedő-t. 1) Általán kegyes tetteket gyakorló. 2) Különösen, ájtatosságot gyakorló, buzgólkodó, vallásos.

*KEGYESSÉG
(kegy-es-ség) fn. tt. kegyesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melylyel az bir, ki mások iránt jószivü, jóindulatú, jóakaró, szelíd, irgalmas, kegyes. V. ö. KĚGYES. 2) Vallási ajtatosság, buzgóság, jámborság.

*KEGYESSÉGĚS
(kegy-es-ség-ěs) mn. tt. kegyességěs-t v. ~et, tb. ~ek. Igen kegyes, fölötte jóakaró, jóltevő, kegyességgel teljes.

*KEGYESSZIVŰ
(kegyes-szivű) ösz. mn. Kinek szive, illetőleg erkölcsi kedélye kegyes érzelmekre és tettekre fogékony, hajlandó. Kegyesszivű uraság.

*KEGYESSZIVŰSÉG
(kegyes-szivűség) ösz. fn. Erkölcsi tulajdonság, midőn valaki kegyesszivü; kegyeskedési hajlam, jóindulat.

*KEGYETĚK
l. KEGY 3).

*KEGYETLEN
(kegy-etlen) mn. tt. kegyetlen-t, tb. ~ěk. 1) Széles ért. gyöngéd, finom, részvevő érzelmek nélkül való, mit a kegytelen szabatosabban kifejez. 2) Szoros ért. durva, szívtelen, vad érzésü, ki nemcsak nem mutat szelíd jó érzelmet mások iránt, hanem másokat tulzott szigoruságával bánt, kinoz, üldöz, gyötör, vagy gonosz indulattal sérteget, szenvedni, kinlódni enged, vagy épen kényszerít. Kegyetlen atya. Kegyetlen urak, zsarnokok. Kegyetlen katonák, hadvezérek. Kegyetlen, mint a farkas. (Km.). 3) Átv. ért. ami szenvedést okoz. Kegyetlen sors. Kegyetlen bánásmód. Kegyetlen zordon idő. Kegyetlen fegyverek, kínzások.

*KEGYETLENĚDIK
(kegy-etlen-ěd-ik) k. m. kegyetleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kegyetlen indulatúvá, természetűvé leszen.

*KEGYETLENÍT, KEGYETLENIT
(kegy-et-len-ít) áth. m. kegyetlenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kegyetlenné tesz, okozza, hogy valaki kegyetlen legyen. Ingerlés, bántás, sértegetés által kegyetleníteni valakit.

*KEGYETLENÍTÉS, KEGYETLENITÉS
(kegy-etlen-ít-és) fn. tt. kegyetlenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg ingerlés, bántás, mely miatt valaki kegyetlenné lesz.

*KEGYETLENKĚDÉS
(kegy-etlen-kěd-és) fn. tt. kegyetlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kegyetlen tettek gyakorlása. Hajborzasztó, irtóztató kegyetlenkedés.

*KEGYETLENKĚDIK
(kegy-et-len-kěd-ik) k. m. kegyetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kegyetlen tetteket követ el, vagy gyakorol. Mind fogytig kegyetlenkedik-e a kardod? (Kir. II. 2. 26. Káldi) V. ö. KEGYETLEN.

*KEGYETLENSÉG
(kegy-et-len-ség) fn. tt. kegyetlenség-ět, harm. szr. ~e. A túlszigorú, vagy vad, vagy gonosz akaratnak, szenvedélynek tulajdonsága, mely a gyöngéd érzelmeket keményen sérti, mely másokat üldöz, gyötör, kínoz stb. Szörnyű, vad, borzasztó, rettenetes kegyetlenség.

*KEGYETLENÜL
(kegy-et-len-ül) ih. Kegyetlen módon, vad indulattal, túl szigoruan, marczonán, iszonytatólag kinozva. A foglyokkal kegyetlenül bánni. Az országot kegyetlenül zsarolni, pusztítni.

*KEGYETLENŰL, KEGYETLENÜL
(kegy-et-len-űl) önh. m. kegyetlenűl-t. Olyanná lesz, mint akit kegyetlennek hivunk, kegyetlenedik. Elkegyetlenűlni.

*KEGYGAZDAG
(kegy-gazdag) lásd: KEGYTELJES.

*KEGYHAJHÁSZ
(kegy-hajhász) l. KEGYVADÁSZ.

*KEGYHAJHÁSZAT
(kegy-hajhászat) lásd: KEGYVADÁSZAT.

*KEGYHŰBÉR
(kegy-hűbér) ösz. fn. Hűbér, melyet az adományozó nem valamely tett szolgálatért, hanem csupán jóakaratból, személyes hajlamból ad valakinek, melyre az illető hübéres csak utóbbi szolgálata által teszi magát érdemessé.

*KEGYIDŐ
(kegy-idő) ösz. fn. Keresztény vallástani ért. azon idő, melyet Isten az elvesztett kegyelem visszanyerhetésére enged az embernek.

*KEGYIG, KEGYIGLEN
régies szók. l. PEDIG, PEDIGLEN.

*KEGYIGÉRET
(kegy-igéret) ösz. fn. Igéret, melyet valaki adandó vagy tanusitandó kegye iránt tesz.

*KEGYISTENNŐ
(kegy-istennő) ösz. fn. A régi római hitregében félistennő, a szépnek, kecsesnek, szeretetre méltónak istennője; máskép: kegyszűz (Gratia, Charis). A három kegyistennő.

*KEGYJEL
(kegy-jel) ösz. fn. Általán szóval vagy tettel adott jel, mely által valaki másokkal érezteti, hogy irántok kegyes, melyből az illetők észrevehetik, vagy gyanithatják, hogy valakinek kegyében vannak.

*KEGYJELENTÉS
(kegy-jelentés) l. KEGYMUTATÁS.

*KEGYLÁNCZ
(kegy-láncz) ösz. fn. Aranyláncz, melyet valaki bizonyos érdem fejében az uralkodótól kap. Nyakról függő kegyláncz.

*KEGYLEVÉL
(kegy-levél) ösz. fn. Iromány, vagy oklevél, melynek erejénél fogva valamely felsőség egy más alsóbb rendű személyt bizonyos kegyben részesít. Felszabaditási, szabadalmazó kegylevél.

*KEGYMOSOLY
(kegy-mosoly) ösz. fn. Költői kifejezés, mely a szeretett nő mosolyában kegyteljes hajlamot szemléltet, kegyjelül szolgáló mosolygás.

*KEGYMÖD
l. KEGYELMED.

*KEGYMUTATÁS
(kegy-mutatás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kijelentés, melynél fogva valaki kegyét érezteti valakivel.

*KÉGYÓ
régies és tájdivatos ,kígyó' helyett; l. ezt.

*KEGYPECSÉT
(kegy-pecsét) ösz. fn. Pecsét, melylyel a kegyelemadó az illető kegylevelet megerősíti.

*KEGYPÉNZ
(kegy-pénz) ösz. fn. l. KEGYELEMPÉNZ.

*KEGYPILLANAT
(kegy-pillanat) ösz. fn. Kegyjelül szolgáló szelíd, nyájas pillanat.

*KEGYSZERŰ
(kegy-szerű) ösz. mn. l. KEGYBELI.

*KEGYSZÚRÁS
(kegy-szúrás) lásd: KEGYELEMDÖFÉS.

*KEGYSZŰZ
(kegy-szűz) ösz. fn. l. KEGYISTENNŐ.

*KEGYTELEN
(kegy-te-len) mn. tt. kegytelen-t, tb. ~ěk. Ki más iránt kegygyel nem viseltetik, nem kegyes. Ez tisztán tagadó értelemmel bir, és sokkal lágyabb kifejezés, mint a kegyetlen, mert ez tényleges gonosz indulattal, és akarattal jár. Oly különbség van köztök mint a gondtalan (gond nélküli) és gondatlan, (gondot elhanyagoló) között.

*KEGYTELENSÉG
(kegy-te-len-ség) fn. tt. kegytelenség-ět, harm. szr. ~e. Kegynek, kegyességnek hiánya, tehát érzéketlen részvétlenség, mely mások irányában gyöngéd finom érzelmeket nem tanusít. Ettől különbözik a kegyetlenség. V. ö. KEGYTELEN.

*KEGYTELI, KEGYTELJES
(kegy-teli v. ~teljes) ösz. mn. Kinek szive, kebele kegyes érzelmekkel, jótevő részvéttel bővelkedik; hajlamból, szenvedélyből kegyes.

*KEGYÚR
(kegy-úr) ösz. fn. Általán úri személy, ki valakit különös pártolása alá vesz, kegyeiben részesít, pártfogó. Különösen, ki valamely egyházi község, illetőleg templom és annak szolgája számára szükséges javadalmat alapít. (Patronus ecclesiae).

*KEGYÚRI
(kegy-úri) ösz. mn. Kegyurat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kegyúri jogok. Kegyúri kötelességek, terhek.

*KEGYÚRSÁG
(kegy-úrság) ösz. fn. Kegyúri minőség; kegyúri jogok öszvege.

*KEGYVADÁSZ
(kegy-vadász) ösz. fn. Személy, ki minden módon mások kegyébe jutni, s azzal élni törekszik, pl. ki a népszerüséget hajhászsza, vagy a felsőbbség tetszését hizelegve, árulkodva stb. megnyerni iparkodik. Máskép: kegyhajhász.

*KEGYVADÁSZAT
(kegy-vadászat) ösz. fn. Mások kegyének minden uton módon keresése. Máskép: kegyhajhászat.

*KEGYVESZTĚS (1)
(kegy-vesztěs) l. KEGYVESZTĚTT.

*KEGYVESZTÉS (2)
(kegy-vesztés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki pártfogójának vagy kedvesének jóakaratától elesik.

*KEGYVESZTĚTT
(kegy-vesztětt) ösz. mn. A ki valakinek kegyét, jóakaró indulatát elvesztette.

*KEGYZSOLD
(kegy-zsold) ösz. fn. Kiszolgált s szabadon bocsátott, rokkant katonának kegydíja.

*KEGYZSOLDOS
(kegy-zsoldos) ösz. fn. Kiszolgált rokkant vitéz, ki kegyzsoldot húz.

*KEH
hangutánzó fn. tt. keh-et v. ~ět, harm. szr. ~e. Kóros állapot, midőn valaki a légcső csiklándozása következtében a levegőt erős hangon nyomja ki a tüdőből. Ha a keh nagyobb fokra lép, s némi rekedt hanggal jelenkezik, hurut-nak mondjuk. Száraz keh, mely semmi nyálkát nem vet ki. Keh bántja a lovat. A lovaknak egyik szokottabb nyavalyája. Hasonlók hozzá hangban is a sínai khi (tussis), szanszkrit kaç, persa khuf-iden, finn kohjo, köhkä, német keuch, keuchen. Hangváltozattal köh, melyből: köhög, köhécsel erednek.

*KEHÉCS
(keh-écs) elvont törzsöke kehécsěl igének és származékainak. Jelenti a keh által gyakorat okozott hangkinyomást.

*KEHÉCSĚL
(keh-écs-ěl) önh. m. kehécsěl-t. A keh gyakran vagy folytonosan bántja. Hangzó változattal: köhécsěl, kahicsál, kahácsol.

*KEHÉCSĚLÉS
(keh-écs-ěl-és) fn. tt. kehécsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, illetőleg kényszerü cselekvés, midőn valaki gyakran vagy folytonosan keheg.

*KEHĚG
(keh-ěg) önh. és gyakor. m. kehěg-tem, ~tél, ~ětt. A légcső csiklandozása, vagy más belső ok miatt a levegőt keh keh hangon nyomkodja tüdejéből. Máskép: köhög.

*KEHĚGÉS
(keh-ěg-és) fn. tt. kehěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. KÖHÖGÉS.

*KEHELY
fn. tt. kehely-t, vagy (a h és ly helyet cserélvén) kelyhet, tb. kelyhek. Azonos a hellén kulh, kulix, latin calyx és német Kelch szókkal. Kicsinyezve: kelyhecske. 1) Ivóedény, melynek vagy hengerded alakja van, vagy fölül elmetszett üreges köghöz hasonló. Különösen így neveztetik a templomokban azon ivópohár, melylyel a papok misézés vagy úrvacsora alkalmával élnek. Arany, aranyozott, ezüst kehely. Átv. ért. minthogy a kehely Urunk szenvedésére emlékeztet, jelent szenvedést. Kiüríteni a fájdalom, keserűség kelyhét. Használtatik ellenkező értelemben is. A szerelemnek édes kelyhét megízlelni.
"Míg más, szép hitvesét rengetve karjában,
A szerelem bájos kelyhét ürítgeti."
Szemere Pál.
2) A növénytanban am. a virágbimbó tokja, mely a bimbó kifejlésekor kehely gyanánt szétnyílik s a bokréta (sajátlagi virág) tövét kivülről beboritja, rendszerént zöld s levél forma anyagból van; máskěp: csésze. Vannak csészétlen virágok is, mint a tulipán, liliom, gyöngyvirág; de vannak bokréta nélküliek is, mint az uszány, czikkszár s a szénaneműek mind.

*KEHELYFĚDŐ v. ~FÖDŐ
(kehely-fědő v. ~födő ösz. fn. Négyszögü fedő, melylyel a miséző pap a bor és víz betöltése és felajánlása után áldozásig a kelyhet közvetlenül befödi. (Palla).

*KEHELYKUPA
(kehely-kupa) ösz. fn. 1) Kehelyhez hasonló alakú kupa. 2) A kehely öble.

*KEHELYMARKOLAT
(kehely-markolat) ösz. fn. A kehely nyaka, szára, melynél fogva megmarkolják, kézbe fogják.

*KEHELYTAKARÓ
(kehely-takaró) ösz. fn. A misézéshez felszerelt kehelyfödő ruhája, mely az egész készületet betakarja. (Velum).

*KEHELYTALP
(kehely-talp) ösz. fn. A kehelynek kerekalakú talapzata, melyen áll.

*KEHELYTÁNYÉR
(kehely-tányér) ösz. fn. Fémanyagból készített csekély homorodásu tányér, melyre a miséző pap az ostyát teszi, melyről azt felajánlja, s végre mint Krisztus testét magához veszi. (Patina).

*KEHELYTOK
(kehely-tok) ösz. fn. Rendesen kemény bőrből csinált tok, melybe a használaton kivül levő kelyhet takarják.

*KEHELYTÖRLŐ
(kehely-törlő) ösz. fn. Fehér gyolcsruha, melylyel a miséző pap a kelyhet, mielőtt a bort és vizet betölti, és az áldozás véghezvitele után kitörli. (Purificatorium).

*KEHES
v. KEHĚS, (keh-es v. keh-ěs) mn. tt. kehes-t v. ~et, tb. ~ek. Kit a keh bánt, ki köhög, kehel. Kehes ló.

*KEHESSÉG v. KEHĚSSÉG
(keh es- v. ~ěs-ség) fn. tt. kehesség-et. Kehegő, kehécselő betegség.

*KEHETEG
(keh-et-eg) mn. és fn. tt. keheteg-ět. Székely tájszó, am. folytonosan vagy gyakran kehegő, kehegésre hajlandó. Keheteg vén ember. Mint főnév jelenti magát ezen betegséget. Kehetegben szenvedni.

*KEHETEGĚS
(keh-et-eg-ěs) mn. tt. kehetegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Aki kehetegben szenved, kehécselő, száraz hurutú nyavalyás.

*KEHIDA
falu Szala m. helyr. Kehidá-ra, ~n, ~ról.

*KÉJ
(V. ö. KEGY), fn. tt. kéj-t v. ~et, tb. ~ek. Gyökeleme a kedves vágyat, tetszést jelentő ke, mely ö v. e képző hozzájárultával lett keö v. kee, s a két önhangzó összeolvadván, a megnyújtott ké, végre j toldalékkal kéj, mint ě éj; szí szij; hi hij; szá száj; bá báj; tá táj; ismét mint le lev v. lé lév; csé csév, szü szüv v. szű szűv, nyű nyűv; ke keh; do doh, ro roh stb. 1) A kedélynek gyönyör- vagy örömérzete, melyet bizonyos kecsegtető benyomások szülnek. Jelent különösen finomabb érzéki és szellemi gyönyört. Szerelmi kéj. Mennyei, égi kéj.
"Kidúlva e kebel hajdanti kéje,
Reménysugalva mit ragyogsz feléje?"
Kisfaludy K.
"Éljen, aki ott kapálta
E pohár dicső tövét.
Most mi vígan hörpögetjük
Kéjre, lángra ébredünk."
Bajza Józs.
Rokon a kíván, régiesen keván, és a kics (kecs), kény szók gyökével. De némileg eltérő értelemmel is. Lásd mindeniket a maga helyén. 2) Tetszés, gyönyör utáni vágy. Kéje szerént történik minden. Kéjét tölteni. Kéje kedve szerént. Ön kéjén jár. Maga kéjént. Kéjét követi. "A föld önnön kéjén gyimölcsöz." (ultro terra fructificat). Tatrosi cod. Ezen értelemben egy a kény szóval.

*KÉJBĚCS
(kéj-běcs) ösz. fn. Valamely árunak, dolognak azon becse, melyet belértéke fölött csupán azért tulajdonitunk neki, mert bizonyos oknál fogva kedves előttünk. (Pretium affectionis).

*KÉJDE
(kéj-de) fn. tt. kéjdé-t. Kéjes hely, kéjlak, mulatóhely.

*KÉJDÚS
(kéj-dús) ösz. mn. A maga nemében igen kéjes, gyönyörködtető, kéjérzetre gerjesztő. Kéjdús vidék. V. ö. KÉJ.

*KÉJELĚG
(ké-j-el-ěg) önh. és gyakor. m. kéjelěg-tem v. kéjelgět-tem, ~tél v. kéjelgěttél, kéjelgětt. Kéjjel járó érzelmekben gyönyörködik, pl. ki a leglágyabb, legfinomabb szerelem gyönyöreiben úszik. A szerelmesek egymás karjai közt kéjelegnek.

*KÉJELĚM
(kéj-el-ěm) fn. tt. kéjelmet, harm. szr. ~e. Kéjes érzelem. V. ö. KÉJ, KÉJES.

*KÉJÉLET
(kéj-élet) ösz. fn. Olyan élet, mely gyönyör és kéjélvezet közt foly le.

*KÉJELGÉS
(kéj-el-eg-és) fn. tt. kéjelgés-t, tb. ~ěk. Kéjben, gyönyörben merengés.

*KÉJELMES
(kéj-el-ěm-es) mn. tt. kéjelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Kéjelemmel teljes, kéjdus. Kéjelmes szerelmeskedés, ölelkezés.

*KÉJELMESSÉG
(kéj-el-ěm-es-ség) fn. tt. kéjelmesség-ět, harm. szr. ~e. Kéjelmes állapot vagy minőség.

*KÉJELMETLEN
(kéj-el-ěm-et-len) mn. tt. kéjelmetlen-t, tb. ~ěk. Kéjelem nélkül való, ami kéjelmi érzésre nem gerjeszt, nem gyönyörködtet. Kéjelmetlen sivatag.

*KÉJÉLVEZÉS
(kéj-élvezés) l. KÉJÉLVEZET.

*KÉJÉLVEZET
(kéj-élvezet) ösz. fn. Kéjjel járó örömek érzete.

*KÉJEN
(kéj-en) ih. Gyöngéd édes érzelmet élvezve; saját vágya, kivánsága, tetszése szerént. Kéjen, kedvén él.

*KÉJENCZ
(kéj-encz) fn. tt. kéjencz-ět, harm. szr. ~e. Személy, ki tulságosan szereti a kéjt, ki a gyönyörérzeteket vadászsza, s egyedül azoknak él, kéjvadász.

*KÉJÉNT
(kéj-ént) ih. Vágyunk, kivánságunk, hajlamunk szerént. Kéjént élni, mulatni.

*KÉJÉRZELEM, KÉJÉRZET
(kéj-érzelem v. ~érzet) ösz. fn. Testi vagy szellemi gyönyörérzet; különösen érzékeket csiklandozó kedves benyomat.

*KÉJES
(kéj-es) mn. tt. kéjes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami kéjjel jár, kéjt szerez, vagyis gyönyörérzettel járó, gyönyört szerző. 2) Vágyunk, kivánságunk, akaratunk szerént való. Ellentéte: kéjtelen, am. erőszakolt, akaratlan.

*KÉJETLEN
(kéj-etlen) l. KÉJTELEN.

*KÉJGYÖNYÖR
(kéj-gyönyör) ösz. fn. Kéjes benyomás által gerjesztett élvezet, gyönyörérzet.

*KÉJHAJHÁSZ
(kéj-hajhász) ösz. fn. l. KÉJVADÁSZ.

*KÉJHAJHÁSZAT
(kéj-hajhászat) ösz. fn. A kéjnek szerfölötti s testet és lelket lealacsonyitó, zsibbasztó mértékben keresése.

*KÉJHAJÓ
(kéj-hajó) ösz. fn. Hajó, mely kéjutazásokra, mulattató kirándulásokra van rendelve.

*KÉJHAJÓZÁS
(kéj-hajózás) ösz. fn. Hajózás mulatságból, időtöltésből, különösen valamely kies fekvésü vidéknek, városnak stb. megtekintése végett.

*KÉJHÁZ
(kéj-ház) ösz. fn. Kertben, folyó mellett, valamely szép kilátásu dombon, hegyoldalon stb. épített ház, mulatság, a tavasz és nyár örömeinek éldelése végett; másként: kéjlak, kéjde (villa). Kerti, szőlőhegyi, falusi kéjház.

*KÉJHÁZIKÓ
(kéj-házikó) ösz. fn. Kisebb nemű kéjház.

*KÉJHELY
(kéj-hely) ösz. fn. 1) A természet gyönyöreinek élvezetével különösen ajánlkozó hely, pl. kies völgy, hegyi vidék, stb. 2) Szélesb ért. akármely hely, mely kéjélvezetet nyújt, pl. nagyvárosi pompás tánczteremek, mulató kertek stb.

*KÉJHON
(kéj-hon) ösz. fn. Képzelődés alkotta boldogság hazája, földi paradicsom. (Elysium).

*KÉJHÖLGY
(kéj-hölgy) ösz. fn. Szabad életű nőszemély, ki a nemi ösztön kielégitésének kéjeivel kinálkozik. Kiméletes és gyöngédebb kifejezés a kurva szajha stb. nevezeteknél, melyet az irodalmi és nemesebb társalgási nyelvben is csinjával használni lehet.

*KÉJINT
l. KÉJÉNT.

*KÉJITTAS
(kéj-ittas) ösz. mn. Képes költői nyelven am. kéjgyönyörök özönébe merült, gyönyörérzettől elragadtatott, elszédült.

*KÉJKASTÉLY
(kéj-kastély) ösz. fn. Mulató, kivált nyári tartózkodási helyül épített kastély, nagyobbszerű kéjlak. (Villa).

*KÉJKĚDÉS
(kéj-kěd-és) fn. tt. kéjkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kéjek élvezése, kéjelgés.

*KÉJKĚDIK
(kéj-kěd-ik) k. m. kéjkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kéjeket élvez, kéjörömben gyönyörködik, kéjeleg.

*KÉJKERT
(kéj-kert) ösz. fn. Fínom izlés szerént rendezett, mulató kert, különböztetésül a gazdasági, pl. konyha-, gyümölcskertektől. Tekervényes utakkal, ligetekkel, virágágyakkal, kéjházikókkal, tavakkal, ugrókutakkal, remetelakokkal stb. ellátott kéjkert.

*KÉJKERTÉSZ
(kéj-kertész) ösz. fn. Kéjkerteket izletesen rendező kertész. V. ö. KÉJKERT.

*KÉJKOCSIZÁS
(kéj-kocsizás) ösz. fn. Kocsizás, mulatság, időtöltés végett.

*KÉJLAK
(kéj-lak) ösz. fn. l. KÉJHÁZ, KÉJDE, KÉJKASTÉLY.

*KÉJLEÁNY
(kéj-leány) ösz. fn. Szabad életü leány, szabad személy, ki női szemérmét áruba adja, kéjhölgy, kéjnő. Alsóbb köznyelven: kurva, szajha, rima, ringyó stb.

*KÉJMÁMOR
(kéj-mámor) ösz. fn. Költői képes kifejezéssel am. túlságos kéjélvezetből származott, részegek mámorához hasonló, bódult, tompult lelki állapot.

*KÉJMÁMOROS
(kéj-mámoros) ösz. mn. Kit a kéjek tulságos élvezete mintegy mámorossá tett.

*KÉJNŐ
(kéj-nő) ösz. fn. l. KÉJHÖLGY, KÉJLEÁNY.

*KÉJÖZÖN
(kéj-özön) ösz. fn. Képes költői nyelven am. kéjek, kéjélvezetet gerjesztő gyönyörök bősége, sokasága.

*KÉJSOVÁR
(kéj-sovár) ösz. mn. Kéjélvezetre szerfölött vágyó, kéjhajhász.

*KÉJSZÜLŐ
(kéj-szülő) ösz. mn. Ami kéjérzetet ébreszt, támaszt. Kéjszülő müvészeti, szerelmi éldeletek.

*KÉJTELEN
(kéj-te-len) mn. tt. kéjtelen-t, tb. ~ěk. 1) Ami örömérzetet, gyönyört, nem nyújt, az érzelmeknek kedves táplálékot nem ad. Kéjtelen puszta vadonság. 2) Akaratlan, vágyunkkal, kivánságunkkal ellenkező; szokottabban: kénytelen. Kéjtelen útra menni. Határozókép am. kéjtelenül, kéj nélkül.

*KÉJTELI v. KÉJTELJES
(kéj-teli v. ~teljes) ösz. mn. Ami sok kéjjel jár, sok kéjgyönyörrel kinálkozik. Gyönyörü kilátásu, hegyvölgyes, csermelyekkel dús, kéjteli vidék.

*KÉJTELVE
(kéj-telve) ösz. ih. Kéjvágyat egészen kielégitve. Kéjtelve gyönyörködni valamiben.

*KÉJTŰZ
(kéj-tűz) ösz. fn. Tűzijáték, mely pl. tüzes kerekek forgása, golyók, csillagok, koszorúk felröpitése által a nézőket mulattatja, gyönyörködteti.

*KÉJUTAZÁS
(kéjutazás) ösz. fn. Utazás, melyet valaki egyedül vagy kiváltképen mulatság, szórakozás, gyönyörködés végett teszen. Kéjutazás a havasokon, kies vidékü tengerpartokon.

*KÉJVÁGY
(kéj-vágy) ösz. fn. Kéjek élvezése után sovárgó vágy.

*KÉJVADÁSZ
(kéj-vadász) ösz. fn. Személy, kinek fő törekvése kéjeket, gyönyörélvezeteket keresni. Átv. ért. elpuhult, érzékiségnek élő, léha lelkü, állatias ember. E fogalmat jobban kifejezi a kéjhajhász.

*KÉJVADÁSZAT
(kéj-vadászat); l. KÉJHAJHÁSZAT.

*KÉK (1)
mn. tt. kék-et. Föltéve, hogy a szinek, mint afféle elvont fogalmak nevei általán bizonyos határzott szinü tárgyaktól kölcsönöztettek: igen hihető, hogy a magyar kék gyöke vagy eredete ég, melyből lett k előtéttel vagy lehelettel kég, egészen keményítve kék, azaz oly szín, milyen a tiszta derült égé.
"Téged látlak az egeknek
Magas tiszta kékjében."
Kisfaludy S.
Ezen fogalomkapcsolat létezik a török nyelvben is, hol ezen hasonló hangu szók: göj, gök (mindkettő ugyanazon arab betűkkel írva) jelentenek eget is, kéket is. A lengyelnek is némely szójárásaiban a kék nebeszi, az ég pedig általán a szláv nyelvben nebo, nebe. Talán nem hibázunk, ha úgy vélekedünk, hogy a latin caeruleus is am. caeluleus (a caelo v. coelo). A régi magyar Passióban egy helyütt: kejk, melyben az ej csak az é-ből alakúlt ikerhangzó: keik, (mint szép, szeip v. sziep). A kék szóval rokonok a kökény, kökörcs, kükörcs, küklik, kikirics, melyeket t. i. kékszín jellegez. Egyik tatár szójárásban: kők, a jakutban: küökh. A kékszín az alapszinek egyike. Világos kék, sötét kék, halavány kék. Valamit kékre festeni. Kék posztó, vászon, papiros. Kékre festett szobák, teremek. Nagy hideg miatt egészen kék lett a bőre. Főnevül használva am. kékség.
"Szőke fodor felhők, hattyúi az égnek,
Úsznak vala tükrén a mennyei kéknek."
Arany.
Különösen kéknek mondatik a verés helye.
"Szent testednek sebeit,
Vérrel folyó kékeit,
Aki látja és nem sír,
Élő hittel az nem bír."
Faludi.
Innen kéket ütni valakin am. úgy megütni, hogy megkéküljön a helye. Hupi kék, hupolás, azaz verés által okozott kékség a bőrön.

*KÉK (2)
tájdivatosan összehúzva ,kelletnék' szóból, mint kéne összehúzva ,kellene' szóból.

*KÉKALMÁS
(kék-almás) ösz. mn. Lóról mondják, melynek szőre hamvas kék foltokkal pettyegetett. Kékalmás paripa.

*KÉKANY
(kék-any) l. KÉKENY.

*KÉKBĚGY
(kék-běgy) ösz. fn. A billegények neméhez tartozó madárfaj, melynek kék tollazatu begye van. (Motacilla Svevica).

*KÉKBĚRZSĚN
(kék-běrzsěn) ösz. fn. Amerikai fanem, melynek gesztjét rosz kékfestékül használják a ruhafestők.

*KÉKBÜK
erdélyi puszta Torda m.; helyr. Kékbük-re, ~ön, ~ről.

*KÉKCSE
falu Szabolcs m.; helyr. Kékcsé-re, ~n, ~ről.

*KÉKCSÍKOS
(kék-csíkos) ösz. mn. Kék csíkokkal, azaz vonásokkal tarkázott. Kékcsíkos kelme, nadrág, szoknya.

*KÉKCZINKE
(kék-czinke) ösz. fn. A czinege faja, molnárczinege. (Blaumeise).

*KÉKECS
(kék-ecs) fn. tt. kékecsět. l. KÁKICS.

*KÉKED
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Abauj m.; helyr. Kéked-re, ~ěn, ~ről.

*KÉKELLIK
(kék-el-el-ik) k. m. kékell-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Rövidebben: kéklik. Kék szinben tünik szembe. Kékellik a kiderült ég. Kékellenek a távol hegyek.

*KÉKELLŐ
(kék-el-el-ő) mn. l. KÉKLŐ.
"Kékellő violák illatozási közt
Szüle egy gyenge leány engemet."
Kazinczy Ferencz.
"Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!
Vegyétek bús könnyemet."
Berzsenyi D.

*KÉKENY
(kék-eny) ösz. fn. A nemtelen nehéz fémek egyike, melynek szine kékes vagy aczélszürke, többé vagy kevésbbé csillog, s ha egy ideig a szabad levegőn fekszik, fölszine baraczkvirágszinű porral behúzódik; vegyületeit az üveg és porczellánnak kékre festésében használják. (Cobaltum).

*KÉKERES
(kék-eres) ösz. mn. Minek erei kékellenek. Kékeres lábszárak, kezek.

*KÉKES (1)
(kék-es) mn. tt. kékest v. ~et, tb. ~ek. 1) Kékszint játszó, kéklő, kevesitő értelemben; tehát ami nem felötlőleg kék. Kékesek a hegyek, jó idő lesz. 2) A veréstől kék. Kékes hát, far.

*KÉKES (2)
falu Temes m. MAGYAR~, OLÁH~, falvak Szathmár m., erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kékes-re, ~ěn, ~ről.

*KÉKESD
falu Baranya m.; helyr. Kékesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÉKESĚDIK
(kék-es-ěd-ik) k. m. kékesěd-tem, ~tél, ~ětt. Kékes szinben kezd föltünni, kékes szint vesz fel. Érés idején kékesedik a szilva. A fázástól kékesedik az ajaka.

*KÉKESFALVA
erdélyi falu Hunyad m. helyr. Kékesfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KÉKFESTŐ
(kék-festő) ösz. fn. Festő, ki szöveteket, pl. posztót, vásznat, gyolcsot kékszinre fest.

*KÉKFOLTOS
(kék-foltos) ösz. mn. 1) Amin kék foltok látszanak. Kékfoltos vereséghelyek. 2) Amire kék foltot vetettek. Kékfoltos zöld nadrág.

*KÉKÍT, KÉKIT
(kék-ít) áth. m. kékít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit kékszinüre fest, vagy csak kékessé tesz. Mosáskor az üngöket, fehérneműt kékíteni.

*KÉKÍTÉS, KÉKITÉS
(kék-ít-és) fn. tt. kékítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely testnek, különösen szövetnek, ruhanemünek kékszinre vagy kékesre festése.

*KÉKÍTŐ, KÉKITŐ
(kék-ít-ő) fn. tt. kékítő-t. Általán festék, melylyel valamit kékké tesznek, különösen azon kék anyag, melyet a mosónők használnak.

*KÉKKÓR
(kék-kór) ösz. fn. Kékes kifakadások, kütegek, kelevények, az emberi vagy más állati testen.

*KÉKKŐ (1)
(kék-kő) ösz. fn. Égszinű kő; tulajdonképen kék rézércz. (Lapislazuli).

*KÉKKŐ (2)
mezőváros és vár neve Nógrád megyében, helyr. Kékkő-n, ~re, ~ről.

*KÉKKÚT
falu Szala m. helyr. Kékkút-ra, ~on, ~ról.

*KÉKLE
(kék-le, azaz kék-l-ő) fn. tt. kéklét. l. KÉKLET.

*KÉKLENY
(kék-l-eny) fn. tt. kékleny-t, tb. ~ěk. Kék anyag v. kéksav-anyag, mint légeny és szeneny vegyüléke. (Cyan).

*KÉKLET
(kék-el-et) fn. tt. kékletět Általán, kéklő valami, kéklő tárgy. Különösebben: kékkő. l. ezt, (1).

*KÉKLIK
(kék-el-ik) k. m. kékl-ětt, htn. ~eni. Kék szinben tünik elé, kéknek látszik. Kéklik a derült ég. Kéklik a kökényszem.

*KÉKLŐ
(kék-el-ő) mn. tt. kéklő-t. Ami kékvagy kékes szint játszik. Kéklő hegyek.
"Ott a kéklő hegy tövében
Egy ér csörgve folydogál."
Kisfaludy K.

*KÉKSAV
(kék-sav) ösz. fn. Az úgynevezett berlini savanynak sajátságos sava, mely abból vegyészi úton húzatik ki, de más módon is készithető.

*KÉKSE
(kék-se v. kék-es?) fn. tt. kéksét. Szabó Dávidnál am. suba, goromba ruha, pokrócz.

*KÉKSÉG
(kék-ség) fn. tt. kékség-ět, harm. szr. ~e. A kék szinnek terjedelmessége, sokasága. A tiszta, derült égboltozat kéksége.

*KÉKSZEMŰ
(kék-szemü) ösz. mn. Kinek vagy minek kék szemei vannak. Kékszemű, szőkehaju hölgy.

*KÉKSZINŰ
(kék-szinű) ösz. mn. Minek kék szine van. Kékszinű posztó. Kékszinű virág, pl. búzavirág, ibolya.

*KÉKSZÜRKE
(kék-szürke) ösz. mn. Kéket játszó, kékbe átmenő szürke. Kékszürke posztó. Kékszürke ló.

*KÉKTARKA
(kék-tarka) ösz. mn. Minek alapszine kék foltokkal, csíkokkal, virágokkal stb. van tarkázva. Kéktarka szoknya.

*KÉKŰL, KÉKÜL
(kék-űl) önh. m. kékűl-t. A kékszinhez hasonló szinüvé lesz, vagy változik. Ajakai kékülnek. A szilva már kékül. Kékűlnek a hegyek. Derűl és kékűl az ég. A sok verés miatt megkékült a teste. Fojtogatás vagy fuldoklás közben elkékült az arcza.

*KÉKŰLÉS, KÉKÜLÉS
(kék-ül-és) fn. tt. kékülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, illetőleg színváltozás, midőn valamely test kékűl.

*KÉKVASLA
(kék-vasla) ösz. fn. Kékszinü vasföld.

*KÉKVIRÁG
(kék-virág) ösz. fn. A csüküllők neméhez tartozó növényfaj; levelei szálasak, nyeletlenek, épélűk; virága szép kék, de van fehér is, piros is; máskép, és köz nyelven buzavirág (Cyanus).

*KÉKZÖLD
(kék-zöld) ösz. mn. Kékszinbe átmenő zöld. Kékzöld papiros.

*KEL (1)
elvont gyök. 1) megvan a Kelcse, Keléd, Keleczel, Kelecsény, Kelemér, Kelencze, Kelenye helynevekben. 2) Görbét, bonyolodást, kerekformát jelent kelekóla, kelekólál, kelencze (méhkas), kelentyű, kelepcze szókban, s rokon a kaland, kalézol, kalandoz, kaliszta, kalinkó, kalantyu stb. rokon értelmű szókban eléforduló kal gyökkel. 3) Elavult egyszerü törzsöke a kell, kellem, kellet, kellő stb. rokonértelmü szóknak, de amelyekben az első l a ked d-jéből hasonúlt. V. ö. KELL. 4) Hangutánzó a kelep, kelepel, kelepelés szókban, keményitve: ker, honnan a hasonértelmü kerep, kerepel, kerepelés hangutánzók.

*KEL (2)
fn. tt. kel-t, tb. ~ek. l. KELKÁPOSZTA.

*KEL (3)
megnyujtva is, de csak a törzsben: kél, önh. m. kelt. Gyöke a menést, mozgást, eredést jelentő el v. él; s kemény előlehelettel lett kel v. kél. Egy azon el v. él igével, melyből az eleven, eledel, élet, élelem stb. származnak, minthogy az elevenség és élet szintén mozgás által jelenkeznek. Rokon vele: kal, ,kalamol' ,kaland' szókban. (Lugossy J.). Rokon vele továbbá a török: gel-mek (= jönni), a persa khal-iden (= bemenni, behatni), s a khal parancsoló módban am. am. jöjj és mint fn. jövetel; a finn käyn, járok. 1) Széles ért. megy, mozog. Járni kelni. Jár kel, mint az Orbán lelke, mint a görög az üres boltban. (Km.). Kérlek, kelj innen. Folyón, tengeren, hegyen, erdőn általkelni. "Az asszony állat kegyig, ki megírt bínét pecsét alatt neki adta vala .... félvén azon, hogy valaki kezébe kelne" (azaz jutna vagy kerülne). Debreczeni Legendáskönyv. "Hogy semmi nem kél dolgába" (azaz nem megyen). Pesti Gábor meséi. "De ha az elkelend" (= elmúland). Ugyanott. Házasodás által összekelni, egybekelni. Keljen keed előbbre. "Előtökbe kel (occurret) tünektek." "Kikele (exiit) azért ez beszéd." Tatr. cod.
"Majd ha a nap dél felé kel,
Eljő rózsám az ebéddel."
Pusztai dal (Erdélyi J. gyüjt.).
2) Szoros ért. nyugvó, veszteg állapotból mozgásnak ered. Kel a nap, hold, csillag, t. i. az emberi képzelődés szerént.
"Ha kel az ég szép hajnala,
Kezemben az eke szarva."
Pusztai dal (Erdélyi J.).
Kelnek az álomból ébredt munkások. Ágyból kelni, kikelni. Lóra, harczra, csatára kelni. Valaki mellett kikelni. Ellene kelni valakinek. Ha rá kel a dolog. "Keljetek (surgite) eredjönk innet." Tatr. cod. 3) A növénynek, vagy tojásnak csirája megindúl, kibújik. Kel az elvetett búza, rozs. Kelnek a virágmagok. Kelnek a tojások. Kikeltek a halak, bogarak, csibék, libák. 4) Dagad, puffad, pl. kel a kovász, a kenyérnek, kalácsnak való kovászos vagy élesztős tészta. "Egyenlő kovászszal, kit vevén némberi elrejt három mércze lisztbe, míg nem ménd megkeljen." Tatrosi cod. Kel a testen a kóros gümő, innen a kelés, kelevény szók. 5) Áru gyanánt, vagy használat végett kapós, tehát átv. ért. kézről kézre megy, fogy, elfogy. A termesztmények kelnek, de nem az iparczikkek. Minden bor elkelt a mult vásáron. A gabona sehogy sem kel. Ha jó bort adsz a vendégeknek, el kel az. A vendéglőnek minden étele elkelt. Ahol ló nincs, a szamár is elkel. (Km.). 6) Vesz, elvesz. Ez is a te réveden kelt el. Elkelt Buda vára. 7) Midőn azt mondjuk valamiről: elkelne biz az, am. jó volna, hasznát lehetne venni.
Több származéka mint költ, költség, költözik, kölcsön, a nyilt e helyett ö hangzót veszen föl.

*~KÉL
igeképző l. ~KÁL.

*KELCSE
falu Zemplén m. helyr. Kelcsé-re, ~n, ~ről.

*KELEBÓLA
(kele-boló, azaz kelebolygó) l. KELEKÓLA.

*KELEBÓLÁL
(kele-bólál, azaz kelebolyókál) l. KELEKÓLÁL.

*KELECSEN
l. KERECSENSÓLYOM.

*KELECSÉNY
falvak Máramaros, Nyitra, Zemplén m., BORDA~ Abauj m., FEKETE~ Bars m., FELSŐ~ Borsod m., FÜLEK~ Nógrád m., GARAM~ Bars m., TÓTH~ Nógrád m., továbbá puszták Nógrád, és Nyitra m. helyr. Kelecsény-be, ~ben, ~ből.

*KELECZEL
erdélyi falu Kolos m. helyr. Keleczel-be, ~ben, ~ből.

*KELÉD
falu Vas m. helyr. Keléd-re, ~ěn, ~ről.

*KELEHAJTI
(kele-hajti) l. KELEKÓLA.

*KELEKÓLA
(kele-kóla) ikerszó, és mn. tt. kelekólát. Tulajdonkép ikerített igenév az elavult kel kól igékből, mint a hetel kotol-ból hetlekotla, a sereg pereg-ből serteperte, a hereg hurog-ból herdehurdi stb. A kelkól am. ideoda jár, mozog, forog, innen kelekóla jelent tekervényes valamit, ami irányát szüntelen változtatja. Kelekóla szarvu ökör. Kelekóla járás, szél. Rokon értelműek a Dunán túl divatozó: kelebóla, kelehajti, kelekotra, kelekuti, s jelentenek szeleburdi módon forgolódó, keringő, bolondos embereket. A kelkól mint görbét jelentő szókkal rokon a latin clino, claudus, clavis, a szláv kolo (kör, kerék), koleno (térd), a német: Klammer, Klampe, Klaue, Klette stb.

*KELEKÓLÁL
(kele-kólál) ikerige és önh. m. kelekólál-t. Tekervényesen forog, mozog, jár kél. Kelekólál a szél. V. ö. KELEKÓLA.

*KELEKOTRA
(kele-kotra) l. KELEKÓLA.

*KELEKUTI
(kele-kótya v. kele-kótó mint szele-kótya) l. KELEKÓLA.

*KELEMEN
(a latin clemens-ből eredett) férfi kn. tt. Kelemen-t, tb. ~ěk.

*KELEMENFALU
falvak Liptó és Turócz m. helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KELEMENFALVA
falu Bereg m. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KELEMENHALOM
puszta Fehér m. helyr. Kelemenhalom-ra, ~halm-on, ~ról.

*KELEMENPATAKA
erdélyi puszta Torda m. helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*KELEMENTELKE
erdélyi falu Marosszékben helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.

*KELEMÉR
falu Gömör m.; helyr. Kelemér-re, ~ěn, ~ről.

*KELEMFÖLD
(kelem-föld) l. KELENFÖLD.

*KELENCZE (1)
(kel-encz-e) fn. tt. kelenczét. Törzsöke valószinüleg a görbét, kerekdedet jelentő kel vagy kal. Jelent méhkast, mely rendesen kerekalaku. A hason értelmü köpü-ben is a gömbölyüség alapfogalma rejlik. Igy lett a gömbölyüt jelentő latin: alvus, alveus után alvear. V. ö. KEL, (1), elvont gyök.

*KELENCZE (2)
falu Közép Szolnok m. helyr. Kelenczé-re, ~n, ~ről.

*KELENDŐ
(kel-end-ő) mn. tt. kelendő-t. Mondják általán minden tárgyról, mennyiben kapnak rajta, vagyis mennyiben azt magukévá tenni, megszerezni, felhasználni szeretik. Kelendő pénz, melynek folyamata van. Kelendő áruk, melyeket megvásárolnak. Kelendő ételek a vendéglőben. Rövid farsangon kelendőbbek a lányok. V. ö. KEL.

*KELENDŐSÉG
(kel-end-ő-ség) fn. tt. kelendőség-ět, harm. szr. ~e. Árúnak használandó, megszerzendő tárgynak kapóssága, becsessége. Az arany ezüst pénznek mindig van kelendősége. V. ö. KELENDŐ.

*KELENFÖLD
(kelen-föld) ösz. fn. A kelen törzsöke a menést jelentő kel, melyből lett kelő, kele, s n v. m utótéttel kelen v. kelem. Régi neve a budai Dunaparton a Gellért hegytöve mellékének, hol Árpád idejében a Dunán először átkelő magyarok kiszálltanak volt. Kelenföldön átkelének. (Csáti D.) A XIII. századbeli oklevelek szerént volt ugyan itt egy ,Kelenföld' nevezetű helység is. (Jerney. Nyelvkincsek).

*KELENGYE
(kel-engy-e) fn. tt- kelengyét. Törzsöke hihetőleg kel, a mennyiben ez valamely eladó vagy kapós jószágnak, árúnak tovább adását, menését jelenti, minthogy a kelengye am. a férjhez menő leánynyal, menyasszonynyal adott jegyajándék, tehát azon adomány, melyen az eladó leány mintegy elkelt; tehát viszonyban áll az ,eladó' szóval. Ily viszony van a latin do és dos között.

*KELENTYŰ
(kel-enty-ű) fn. tt. kelentyű-t. Törzsöke a görbét, hajlóst jelentő kel, vastag hangon: kal, innen a teljesen rokon hangú kalantyú (Lugossy József), továbbá: kalinkó, kalimpáz, nemkülönben galiba, galabít szók gal törzsökében. A vízmerítő vödörnek görbés fogatékja, melylyel azt a kútostorra akasztják.

*KELENYE
falu Hont m. helyr. Kelenyé-re, ~n, ~ről.

*KELEP
(kel-ep) fn. tt. kelep-ět, harm. szr. ~je. 1) Elavult törzsöknév, melyből kelepcze származott, s ennek alapértelme görbeség, bonyolodás. 2) Hangutánzó, melyből lett kelepel, s jelent zörgető faeszközt, milyet pl. a katholikusok templomaiban nagy csütörtöktől nagy szombatig harangok, csengetyük helyett használnak, keményebb hangon kerep, kerepelő; továbbá a gólyamadárnak hosszu orrát, és tompa fahangját. Rokon vele a kalapál igének kalap törzsöke, s evvel ismét azonos értelmü a héber kelapóth és tót klapati.

*KELEPCZE
(kel-ep-cze) fn. tt. kelepczét. Általán a vadak fogására, megkerítésére csinált eszköz, pl. csapó kalitka, tőrök, hurok, s rokon a vastaghangú kalafa, kaloda, kalafinta, kalantyú szókhoz. Alapfogalom mind ezen szókban a kerítés, megkerítés, kerítés közé fogás. Ennél fogva a közös törzsök a kereket, görbést jelentő kel kal, reszkető hangon: ker kar. Ugyanezen fogalom lappang a görög kaluptw, a latin claudo, cludo, a német Klemme szókban. Valakit kelepczébe csalni, ejteni, keríteni. A madaraknak, vadaknak kelepczét vetni. Átv. ért. ravaszul kikoholt fogás, csel, mely által valaki másnak hatalmába esik.

*KELEPCZÉL
(kel-ep-cze-el) áth. m. kelepczél-t. Valakit vagy valamit kelepczébe ejt, kelepczével megfog.

*KELEPEL
(kel-ep-el) önh. m. kelepel-t. Rokon vele a vastaghangú kalapál. 1) Kelep nevü eszközt zörget, szokottabban: kerepel. Nagy pénteken harangozás helyett kelepelnek. 2) Mondják a gólyáról, midőn tompa fahangon szól, orra lapátjait összeverve. 3) Átv. tréfás ért. haszontalanul jár a szája, trécsel.

*KELEPELÉS
(kel-ep-el-és) fn. tt. kelepelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rokon vastaghangon kalapálás. 1) Kelep nevü faeszköz zörgetése. 2) A kanalas orrát csattogtató gólyamadár hangja. 3) Átv. ért. füleket sértő, verő üres haszontalan beszéd.

*KELEPELŐ
(kel-ep-el-ő) mn. és fn. tt. kelepelő t. 1) Aki vagy ami kelepel. Kelepelő gólya. 2) l. KELEP.

*KELEPES
(kel-ep-es) mn. tt. kelepes-t v. ~et, tb. ~ek. Minek kelepje; különösen kelep hangon kettegő lapátorra van. Kelepes gólya.
"Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes."
Vörösmarty.

*KELEPICZÉL
(kel-ep-icz-e-el, vagy talán némi betűátvetéssel am. eviczkél); önh. m. kelepiczél-t. Mondják kis gyermekről, midőn a bölcsőben vagy anyja, dajkája ölében nyugtalankodva rugdalózik, hánykolódik.

*KELÉS
(kel-és) fn. tt. kelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Menés, mozgás. Járás kelés. Egybekelés, öszszekelés, szétkelés. 2) Támadás. A napnak, holdnak, csillagoknak kelése. 3) A növénynek magból, az állatnak tojásból való kifakadása. 4) A tésztának, kovásznak felpuffadása, dagadása. 5) Árunak, s holmi kapós jószágnak tovább adása, kézről kézre menése. 6) Kóros daganat, fakadás, eves gümő a testen. Vérkelés, orrkelés. Mátyusföldén s Tisza mellett kilis. V. ö. KEL.

*KÉLES
puszta Bács m. helyr. Kéles-re, ~ěn, ~ről.

*KELÉSĚS
(kel-és-ěs) mn. tt. kelésěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kóros gümőjű, daganatú, kelevényű. Keléses gyermek. Keléses csipőn nehéz megkötni a ruhát. Mátyusföldön és a Tisza mellett kilises. V. ö. KELÉS.

*KELÉSFŰ
(kelés-fű) ösz. fn. A sikkantyúk neme alá tartozó növényfaj; szirmai a karimán nagyobbak; szára szőrös; levelei néha mind épek, s itt ott fogasak, hasadtak; vaczka szőrös. Máskép: rühfű, varfű, koszfű, fekélyfű, sennyedékfű. (Scabiosa arvensis).

*KELESZT
(kel-esz-t) áth. m. keleszt-ětt, par. keleszsz, htn. ~eni v. ~ni. A süteménynek való lisztet úgy elkészíti, hogy megkeljen.

*KELESZTŐ
(kel-esz-t-ő) fn. tt. kelesztő-t. Kovász, élesztő, savanyító, mely a tésztát erjedésbe hozza.

*KELET
(kel-et) fn. tt. kelet-ět. Menet. l. BEKELET, KIKELET. 1) Különösebben ,feltámadás' helyett: felkelet áll a Tatr. codexben. "Mert teneked megforbátlatik az igazaknak felkeletekben" (in resurrectione). 2) Azon táj az égen vagy láthatáron, hol a nap kelni látszik. Nyári, téli kelet. Észak-kelet, délkelet. Kelet népe. Innen kelet reánk nézve a világ azon tája, honnan a nap felénk közeledni látszik. Keleti v. keletről fúvó szelek. Keleti tartományok. Ellentéte: nyugot v. nyugat.
"S rohan, mint ár, a győzelem
Kelettől nyugatig;
A láncsa zúg, a lobogót
Magas szellők viszik."
Kölcsey.
3) Árunak, s más használatra szerzendő jószágnak kapóssága, becse. A bornak, buzának nagy kelete van. Az okos embernek mindenhol van kelete. (Km.). Ezen pénznek nálunk nincs kelete. V. ö. KEL, (3). 4 Valamely oklevelen, irományon az év, hó és nap följegyzése, mely ezen szóval történik: kelt, pl. 1854. május 10-dikén.

*KELETI
(kel-et-i) mn. tt. keleti-t, tb. ~ek. 1) Napkelet felől vagy keletre fekvő országból, tartományból való, eredő, jövő. Keleti szél. Keleti népek, lakosok, áruk. 2) Kelet felé fekvő. Keleti országok. Keleti India. Egyenes ellentéte: nyugoti.

*KELETI-MAJOR
puszta Somogy m.; helyr. ~Major-ba, ~ban, ~ból.

*KELET-INDIA
(Kelet-India) ösz. fn. máskép: KELETI INDIA. Ázsiának nagy kiterjedésü déli része, melyet keletinek hívnak, ellentétül Amerika azon déli részével, melynek Nyugoti-India a neve. V. ö. INDIA.

*KELETITENGER
(keleti-tenger) ösz. fn. Dánia és Svédországtól keletnek, ezek és Német- s Oroszország egy része között fekvő tenger, máskép: bálti tenger.

*KELETKĚZÉS
(kel-etk-ěz-és) fn. tt. keletkězés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely dolog lételének eredése, támadása; létrejövés.

*KELETKĚZIK
(kel-et-kěz-ik) k. m. keletkěztem, ~tél, ~ětt, par. keletkězzél. Támad, ered, mozgásnak indúl. Szél keletkezik. Nagy tűz keletkezik. Ebből még sok baj, nagy szerencsétlenség keletkezhetik. Keletkezőben van am. most keletkezik.

*KELETKĚZTET
(kel-et-kěz-tet) mivelt. m. keletkěztet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, véghezviszi, teszi, hogy valami keletkezzék; eredtet, támadtat.

*KELETLEN
(kel-et-len) mn. tt. keletlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami nem kapós, amit meg nem vettek, el nem használtak. A keletlen árukat visszavinni, alább szállítani. 2) Mondják tésztáról, mely meg nem kelt.
"Árpa kenyér keletlen
N. alispán kelletlen."
Gúnydal.
Határozóként am. 1) el nem kelten; 2) meg nem kelve.

*KELETLENSÉG
(kel-etlen-ség) fn. tt. keletlenségět. Keletlen állapot, vagy minőség.

*KELETNEK
(kel-et-nek) ih. Kelet felé, kelet irányában. Keletnek tartani, menni. Keletnek csavarodik a patak.

*KELETRE
(kel-et-re) ih. Kelet felé, keletnek tartva. Szétoszlottak, ki keletre, ki nyugotra.

*KELETVÁLTÓ
(kelet-váltó) ösz. fn. Váltóles vél, melynek lejárata annak keltétől számíttatik, - így szól: "Mától három (vagy hat stb.) hónapra fizes, sem ön." Amelynek lejáratát bemutatástól számitják- az ,lát utáni váltó.'

*KELEVÉNY
(kel-ev-ény) fn. tt. kelevény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Eves gümő, daganat, kelés a testen. Kék, vörös kelevény. Torlódásbeli kelevény.

*KELEVÉNYĚS
(kel-e-vény-ěs) mn. tt. kelevényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Amin kelevényféle daganat támad. Kelevényes test. 2) Aki kelevényben szenved. Kelevényes beteg.

*KELEVÉSZ v. KELEVÉZ
(kel-e-ve-esz, mintegy, kelő-eszköz: t. i. keleve, régiesen am. kelő, esz v. es képzővel); fn. tt. kelevész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Hosszú szúró fegyver, lökő dárda. Gyöke a tova kelést, hatást, mozdulást jelentő kel.
"S míg balával lantján báj zenét ver,
Fenn villog jobbján a kelevéz."
Garay.
"Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján."
Arany.
2) Kemenes alján, és Marczal mellékén am. hosszu pózna, melylyel a diót verik. 3) Épületszarvazáskor egy rúdnak felső végire kötelet kötnek s azt a felállitandó szarufák kakasülőjére rákötik, és rendre azon köteles rúd segélyével állítják fel a szarufákat; - azon köteles rudat (a székelyföldön) kelevésznek nevezik. (Kriza J.). Tehát mind a három értelemben valamely póznát v. rudat jelent.

*KELEVÉSZĚS
(kel-e-ve-esz-ěs) mn. tt. kelevészěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kelevészszel fegyverzett, fölszerelt. Kelevészes lovagok. Kelevészes dióverők. V. ö. KELEVÉSZ.

*KELEVÉSZT
(kel-e-ve-esz-t) ih. e helyett: kelvést. Kemenesalján am. oldalvást, oldalt menve, kelve, kerülve.

*KELEVET
l. KEREVET.

*KELEVÉZ
l. KELEVÉSZ.

*KELEVÍZ
falu Somogy m.; helyr. Kelevíz-re, ~ěn, ~ről.

*KELFEJ
(kel-fej) ösz. fn. Kelnek vagyis kelkáposztának a feje.

*KELINCS
l. KILINCS.

*KELKÁPOSZTA
(kel-káposzta) ösz. fn. A főzelékkáposzták egyik ismert faja, máskép: olaszkáposzta, vagy néhutt egyszerüen: olasz; néhutt pedig: fejér káposzta. A ,kel' itt azonos a latin caulis (káposzta), olus (zöldség), szókkal, honnan a német Khol, bajorosan Kől, olasz cavolo s többek származnak.

*KELL, KĚLL
(ked-l, mint palló am. padló, ülleni am. üd-leni, azaz ünnepelni; így hasonúl n-né a d v. gy az n előtt is, pl. eskünni = esküdni, alunni = aludni, vannak = vagynak, erdélyiesen: vadnak, a régiségben: panaszolkonni = panaszolkodni stb.). A Bécsi és Müncheni codexben váltakozva kell és kel. Tájdivatosan: köll. Gyökeleme a ked, kedv, kegy, kéj, kény szók ke gyökével ugyanaz, s értelmének minden változatai a ked v. kedély müködésére vonatkoznak. Így vonatkozik kedvre Pesti Gábor meséiben is ezen kitétel: "Kelle az várasi egér kedvének." Önható ige, m. kell-ětt, htn. kell-eni. 1) A kedélynek tetszik, kényére kedvére van. A mai felsőbb társalgási nyelvben ezen értelemmel némileg nyersnek látszik, s helyette rendesen tetszik használtatik; de az őszinte egyszerü nyelv fenntartja eredeti mivoltában. Mi kell édes fiam? Kell-e kalács, alma, szilva? Nekem nem kellesz, mert rosz vagy. A régieknél gyakran jön elé ezen értelemben. "Kellett volna Herodesnek (placuisset Herodi). Münch. cod. "Kell enneköm mind attü jóakarattok." És: "Ki mikoron hallotta volna, kelle ő neki." Nádor-cod. V. ö. KELLETIK.
"Izent nekem a mészáros,
Kell-e babám gyürű páros?
Nem kell nekem gyürű páros,
Maga sem kell a mészáros."
Népd.
"Nem kell nekem sem cziprusi,
Sem a hires burgundi."
Horvát E.
"Nem kę (= kell) neköm sönki búja
Bár még az enyim se vóna."
Székely tánczvers. (Keresztúr-fiszékből).
Ezen kell igétől származnak: kellem, kellemes, kellet, kelletlen, kellemő, kellő, kellőség, melyekben általán a tetszésnek vagy a tetszést szülő kedves tulajdonságoknak eszméje foglaltatik. 2) Szükség van rá, vagyis az emberi kedély, akarat mint belső szükséget kielégíteni vágy. Itt már nem a puszta tetszés, hanem a vágy és akarat szolgál alapúl. Nekem pénzt kell szereznem. Szüleimet, rokonaimat, kedvesemet látnom kell. Csak az kellene még. Úgy kell neki, azaz örülök hogy ez történt vele, mert vágyam, kivánságom telt be általa. A háboruba vitéz emberek kellenek. Ti elpuhult gyávák nem kelletek. Mi komoly emberek nem kellünk a társaságban. Ezen kis munkához nem kell annyi ember. Hány rőf posztó kell egy köpönyegbe? "Nem kellő az egészeknek urvos" (non est opus valentibus medico) Tatrosi cod." Ez értelemben már mint személytelen ige is használtatik. 3) Egyedül személytelen ige alakjában jelenti a kedélynek, vágynak, akaratnak elhatározottságát, átható kényszeritést, parancsolást. Ennek úgy kell lenni, azaz akarom, parancsolom, vagy akarják, parancsolják mások, vagy a körülmények, vagy a kötelesség, hogy úgy legyen. El kell mennem am. kénytelen vagyok menni. El kellett utaznom, am. kénytelen voltam elútazni. Ezt még ma be kell végezned, am. parancsolom, akarom, vagy parancsolja a kötelesség, kényszerüség, hogy bevégezd. "Mert méndenha kěl imádkozni - sonha meg nem kell fogyatkozni" (quoniam opportet etc.). Tatrosi cod.
"Jaj hogy kę tőled megválnom,
Kedvömre termett virágom."
Székely népdal. (Kriza J.).
"Istenem, teremtőm, mit kell tennem,
Te tőled, kedvesem, el kell mennem."
Népd. (Erdélyi J. gyüjt.).
Ezek szerént első értelemben a kell jelenti a kedélynek önkényes hajlamát, a másikban mint vágynak, kivánságnak, szükségnek megfelelő möködését, a harmadikban kényszerített külső erőnél fogva meghatározott állapotát. A 2-ik és 3-ik értelemben szükség, szükséges szókkal is fölcserélhető. Ilynemü fogalombeli összefüggés és viszony van a franczia faveur és il faut között. A csagataj nyelvben gülük, s törökül gerek, = kell (szükség), a finnben kelpaan am. kellek, kellő vagyok. Mind a törzsben, mind származékaiban: kellem, kellemes, kellet stb. nagy kiterjedésü, tájejtéssel a törzs önhangzója zárt ě sőt ö is: kěll, köll, kěllem, köllem.

*KELLÉK
(kell-ék) fn. tt. kellék-ět, harm. szr. ~e. Ami valamely dologhoz, mint olyanhoz, szükségképen megkivántatik, mi nélkül valami nem lehet az, minek lennie kellene, máskép: kivántatóság. Minden kellékkel fölszerelt tánczterem, kávéház. Váltói kellékek.

*KELLÉKĚZ
(kell-ék-ěz) áth. m. kellékez-tem, ~tél, ~ětt. 1) Kellékekkel ellát, felkészit. 2) Megkiván, szükségel.

*KELLEM
(kell-em) fn. tt. kellem-ět, harm. szr. ~e. 1) Általán az emberi lénynek azon lelki és testi tulajdonságai, melyek illő arány, öszhangzat, fínom, gyöngéd külsőség, nemes tartás által mások kedélyére kedvesen hatnak, mások tetszését megnyerik, bennök gyönyörérzetet gerjesztenek. Arczon, taglejtéseken, álláson, menésen elömlő kellem. Társalgási, szónoklati kellem. Női gyöngéd kellemek. 2) Némely természeti tárgyaknak kedves gyönyörködtető tulajdonságai. 3) Maga azon tetszés, kedves érzet, melyet bizonyos tárgyak gerjesztenek bennünk. Utazás, társalgás kellemei. Néha a legkomolyabb tanulmányok sok kellemet nyujtanak. Városi, falusi élet kellemei.

*KELLEMDÚS
(kellem-dús) ösz. mn. Kellemekben gazdag. Abban különbözik a ,kellemes'-től főképen, hogy ezt mind személyről, mind dologról mondhatjuk, de a ,kellemdús' kifejezést csak személyről és erre vonatkozó cselekvések és tulajdonságokról. Kellemdús nő, kellemdús társalgó. Kellemdús mozdulatok, arczvonások. Kellemdús magaviselet. De nem mondhatjuk: kellemdús út, kocsizás.

*KELLEMDÚSAN
(kellem-dúsan) ih. Kellemdús minőségben. Kellemdúsan társalogni, öltözködni.

*KELLEMES (1)
(kell-em-es) mn. tt. kellemes-t v. ~et, tb. ~ek. Kellemmel v. kellemekkel díszlő. Kellemes arczvonások, mozdulatok, hangok. Kellemes társalgás, nyájaskodás. Kellemes társalgó. Kellemes mód, modor valaminek elbeszélésében. Kellemes út, utazás, kocsizás, hajózás. V. ö. KELLEM.

*KELLEMES (2)
falu Sáros m.; helyr. Kellemes-re, ~ěn, ~ről.

*KELLEMESEN
(kell-em-es-en) ih. Kellemes módon, tetszőleg, gyönyörködve. Kellemesen tánczolni, énekelni, társalogni, mulatni. V. ö. KELLEMES.

*KELLEMESÍT
(kell-em-es-ít) áth. m. kellemesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kellemessé tesz. A nyájas, élczes, tréfás beszédek kellemesítik a társalgást.

*KELLEMESKĚDIK
(kell-em-es-kěd-ik) k. m. kellemeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Kellemes magaviseletével, társalgásával, stb. tetszősködik.

*KELLEMESSÉG
(kell-em-es-ség) fn. tt. kellemesség-ět, harm. szr. ~e. Kellemek sokasága, bősége, vagyis több oldalu, többfélekép mutatkozó kellem, pl. az arcznak kellemessége: a szép szemek szabályos orr, nyilt homlok, fehér fogak, piros ajak, stb.

*KELLEMET
(kell-em-et) elavult fn. melyből kellemetes, kellemetesen eredtek. Törzsökeül tekinthető vagy a szintén elavult ige kellemik, melyből lett kellemes, kellemet, mint folyamik folyamat, futamik futamat; innen szorosan véve ,kellemet' jelentené a tetszésnek eredményét, vagyis azon kedves benyomást, melyet a kellemek okoznak, valamint létezett régebben ,kellemő' részesülő is; tehát innen fejtenők meg a kellemetlen szó értelmét is. Vagy pedig ,kellemetes', ,kellemetlen' szókat származtathatjuk az élő ,kellem' főnévtől is oly módon, hogy innen lesz: kellemes mn. s ettől az s-nek t-vé változtával: kellemetes (= kellemeses). Hasonlók szerelem-től, szerelmetes, alkalom-tól alkalmatos, szorgalom-tól szorgalmatos stb. V. ö. ~ETES, ~ETLEN és ~LEN képzőket.

*KELLEMETĚS
(kell-em-et-ěs v. kell-em-es-es) mn. tt. kellemetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kellemetet vagy is kellemes hatást, benyomást, eredményt szülő, okozó, tetsző, kellő. "Méndenha teszem, melyek kellemetesek ő neki" (quae placita sunt ei). Tatrosi cod. "De amint látom, semmi nem kellemetes haszon nekil." Pesti Gábor meséi. V. ö. KELLEMET. Régente jelentett szükségest is. "Mert tudja ti atyátok, mi kellemetes legyen tünektek" (quid opus sit vobis). Tatr. cod. "Avagy házban kellemetes (utile) edény". Bécsi cod.

*KELLEMETĚSSÉG
(kell-em-et-ěs-ség) fn. tt. kellemetesség-ět, harm. szr. ~e. Kellemetes minősége, kedélyre kellemesen ható tulajdonsága valaminek. Régente ,szükség' is. "Nincs kellemetesség neked (non opus est tibi), hogy valaki kérdezjen tégedet." Tatrosi cod.

*KELLEMETLEN
(kell-em-etlen) mn. tt. kellemetlen-t, tb. ~ěk. Törzsöke lehet az igenév kellemet is, melyből az egyszerü tagadó len-vel lett kellemet-len, mint it, it-lan; ét, étlen; vét, vétlen; tét, tétlen; de elemezhető, mint más esetekben a kellemes és len alkatrészekből is. V. ö. ~ETLEN és ~LEN képzőket. Ami kellemetet, azaz kellemetes benyomást, hatást nem szűl, miben semmi kellemet nincsen, s tulajdonkép am. visszatetsző, a kedélyre kedvetlenül ható, rosz kedvet okozó. Kellemetlen rikácsolás, orditás, nyafogás. Kellemetlen idő, utazás, kocsizás, hajózás. Ettől, ha a dolgot szorosan veszszük, különbözik a kellemetlen, mely am. kellem nélküli, ez (t. i. a kellemtelen) a kellem hiányát, amaz pedig e hiánynak okozatát, eredményét, kedvelleni hatását fejezi ki.

*KELLEMETLENSÉG
(kell-em-et-len-ség) fn. tt. kellemetlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valaminek azon tulajdonsága, mely kellemetlen benyomásokat szül. A téli utazás kellemetlenségei. 2) Maga azon visszatetsző érzelem, rosz kedélyállapot, melyet a kellemetlen tárgyak okoznak. Sok kellemetlenséget kell szenvednem. V. ö. KELLEMETLEN.

*KELLEMETLENÜL
(kell-em-et-len-ül) ih. Visszatetszőleg, rosz benyomást okozva, kellemetlen érzelmet gerjesztve. Ezen embernek már a hangja igen kellemetlenül hat rám. V. ö. KELLEMET.

*KELLEMŐ
(kell-em-ő) mn. tt. kellemő-t. Tulajdonkép az elavult kellemik részesülője. Jelentése: illendő, kivántató, ami kell. Kellemő bátorsággal bírni a harczban. Kellemő békét kötni. Eléjön t. i. Faludinál: kellemő bátorság, kellemő békeség.

*KELLEMTELEN
(kell-em-te-len) mn. tt. kellemtelen-t, tb. ~ěk. Akiben vagy akinek cselekvésében, tulajdonságában kellem nincs. Kellemtelen társalgó. Kellemtelen magaviselet. Csak személyre vagy ennek cselekvéseire és tulajdonságaira viszonyúl. Különbözik: kellemetlen; V. ö. KELLEMDÚS.

*KELLEMTELJES, KELLEMTELI
(kellem-teljes v. ~teli) l. KELLEMDÚS.

*KELLET (1)
(kell-et) fn. tt. kellet-ět, harm. szr. ~e. 1) Tetszet, tetsző állapot. Köz kelletben lenni. A közönség kelletét megnyerni. 2) Megkivánt, szükségelt állapota valaminek. Kellete korán, idején tenni valamit, azaz mikor kell, mikor leginkább szükséges, kivánatos. Kelletén túl szigorúnak lenni, azaz szigorúbbnak lenni, hogysem a dolog kivánja. Kelleténél többet költeni bútorokra, ruházatra.

*KELLET (2)
(kell-et) áth. m. kellet-tem, ~tél, ~ětt, par. kelless. Valamit kellővé, azaz tetszőssé, kedvessé tesz, kedveltet. Cselekvő értelme rendszerént magára a személyre hat vissza. Kelletni magát mindenekkel. Magát kellető erkölcs.

*KELLETĚS
(kell-et-ěs) mn. tt. kelletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kellő, magát kellető.

*KĚLLETIK
(kěll-et-ik) k. m. kellet-tem, ~tél, ~ětt, par. kellessél. 1) A régi magyar nyelvemlékek szerént am. tetszik, tetszést vall, nyer. "Szökdöse Herodiadisnak lánya az ebédlőház közepett, és kelleték Heródesnek" (et placuit Herodi). "Kelletett tü atyátoknak" (placuit patri vestro). "Te benned jól kelletett énnekem (in te complacuit mihi). "Úgy atya, mert így volt kelletvén te előtted" (quoniam sic fuit placitum ante te). Müncheni v. Tatrosi cod. "Azért valamennyiszer neked parej kelletik, jövel ide ez kertbe." Pesti Gábor meséi. "Az sokaságnak kellessél." XVI. századbeli erkölcsiratok. (Toldy F. kiadása). 2) Önakarat vagy külső hatalom, parancsnál fogva szükséges, hogy legyen, megtörténjék. "És megtetszett szavokból, hogy az kényszeritésből köllessék más urat uralniok." (Gál Péter lev. gr. Esterházy Miklóshoz 1623.). "Mind ezekért és egyéb előttünk álló szükséges dolgokért is kölletett Hívségteknek ... congregátiót promulgáltatnunk." Bethlen Gábor. Némely tájakon a kényszerítésre vonatkozó személytelen egyszerü kell értelmében használják.

*KELLETLEN
(kell-et-len) mn. tt. kelletlen-t, tb. ~ěk. Kellet nélküli. Különösen 1) Ki másoknak nem kell, nem tetszik. Kelletlen ember a társaságban. 2) Mire szükség nincs, mi fölösleges. Holmi kelletlen poggyászokkal menni útra. "Midőn embernek edénye megtörettetendik, kelletlenné (inutile) leszen." Bécsi codex. 3) Unalmas, terhes. Kelletlen társ. Kelletlen ott a kincs, hol egészség nincs (km.). 4) Mondjuk oly emberről, kinek rosz kedve van, kinek semmi sem tetszik, semmi sincs ínyére. Ma nem tudom mi bajom, hogy oly kelletlen vagyok. Határozóként am. kellet nélkül. l. KELLETLENÜL.

*KELLETLENKĚDÉS
(kell-et-len-kěd-és) fn. tt. kelletlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvési mód, melylyel valaki másoknak kelletlenkedik.

*KĚLLETLENKĚDIK
(kěll-et-len-kěd-ik) k. m. kělletlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Másoknak unalmára, terhére van. Mikor sok a dolgom, akkor kelletlenkedik nálam. Üres, ostoba beszédekkel kelletlenkedni.

*KELLETLENSÉG
(kell-et-len-ség) fn. tt. kelletlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Másoknak okozott unalmasság, kedvetlenség. 2) A kedélynek azon állapota, midőn kedves érzelmekre képtelen, midőn tetszését semmiben sem leli, kedélyi izetlenség, savanyuság.

*KELLETLENÜL
(kell-et-len-ül) ih. 1) Unalmasan, mulatság nélkül. Kelletlenül érezni magát valamely társaságban. 2) Akaratlanul, a kedélynek hajlama, vonzalma ellen. Valamit kelletlenül tenni. Templomba, iskolába kelletlenül menni.

*KELLNEK
erdélyi falu a Szászsebesi székben; helyr. Kellnek-re, ~ěn, ~ről.

*KELLŐ
(kell-ő) mn. tt. kellőt. 1) Tetsző, kivánatos, kedélyt kecsegtető. "Ha rosz, mért oly kivánatos, mért oly édes és kellő?" (Kisfaludy S.) 2) Illő, illendő, bizonyos vágynak, várakozásnak megfelelő. Valamit kellő módon végezni, rendezni, intézni. 2) Ezen kifejezésben kellő közepe valaminek pl. Pázmánnál is: éjszakának kellő közepén, igazán kerlő, azaz körlő, kürlő, (küllő), mert kellő közep am. a körnek középpontja.

*KELLŐEN
(kell-ő-en) l. KELLŐKÉP.

*KELLŐKÉP
(kellő-kép) ösz. ih. Kellő módon, úgy, mint kell, mint helyes, mint illik.

*KELLŐLEG
(kell-ő-leg) ih. l. KELLŐKÉP.

*KELLŐS
némely szójárásokban KÖLLŐS, (kör-l-ő-ös) mn. tt. kellős-t v. ~et, tb. ~ek. Eléjön e kitételben: kellős közepe, azaz kellő közepe valaminek.
"Éjen (= én) elmenek, rózsám, valamerre,
Magyarország köllős közepibe,
Ott beszállok, liliom képébe,
Édesz anyám háza elejibe."
Csángó népdal. (Erdélyi J. gyüjt.).

*KELLŐSKÖDIK
(kell-ő-ös-köd-ik) k. m. kellősköd-tem, ~tél, ~ött. Kelleti magát. Székely tájszó.

*KELMÁK
falu Temes m.; Kelmák-ra, ~on, ~ról.

*KELME
(kel-me azaz kelő-mi) fn. tt. kelmét. 1) Székelyföldön divatozó egyházi szójárás szerént am. szöveg (textus), vagyis a szentirásból kivett mondat, mely az egyházi beszéd anyagául vétetik, összevonva keme (a Tájszótár szerént), talán inkább kęme (terjedtęvel, mint ęment e helyett elment). 2) Átv. ujabb értelemben ruhának való szövet, pl. posztó, selyem, vászon stb. Finom, durva, nyári, téli kelme. Gyöke vagy az eredést, származást jelentő kel, mintha azt akarná jelenteni, hogy a felvett mondatból a beszéd, s a szövetből a ruha mintegy kikel, ered, keletkezik, mint a német Zeug-é, erzeugen; vagy ha a keme vétetik eredeti szóul, ugy törzsöke talán eme (anya) mint a latin materia-é a mater, s e szerént kelme tenne anyagot, melyből valami keletkezik, készül.

*KELMED
l. KEGYELMED.

*KELNIK
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Turócz m.; helyr. Kelnik-re, ~ěn, ~ről.

*KELŐ
(kel-ő) mn. tt. kelő-t. Általán, aki vagy ami kel. Különösen 1) menő, mozgó. Járó kelő utasok, idegenek. Egyházhoz kelő. Előkelő férfiak. 2) Emelkedő, eredő, támadó. Kelő nap, hold, csillagok. Hirtelen kelő szél, szélvész. Ágyból kelő beteg. A fejedelem ellen fölkelő nép. Fölkelő seregek. A rosz bánás ellen kikelő szolga. 3) Kapós, minek becse, kelete van. Kelő áruk, pénzek, máskép: kelendő. 4) Dagadó, puffadó. Kelő tészta, kovász. 5) Főnévül használtatva am. átjáró hely valamely folyón. Érsekujvárban: járó, pl. naszvadi járó, hol a Nyitrán Naszvad felé át lehet kelni, gázolni. V. ö. KELL. Néhutt ,küllő' helyett is divatos.

*KELŐS
(kel-ő-ös) mn. l. KELENDŐ.

*KELŐSÉG
(kel-ő-ös-ég) l. KELENDŐSÉG.

*KELŐSÍT
(kel-ő-ös-it) áth. m. kelősít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely árut kelőssé, azaz kelendővé tesz.

*KELT
(kel-t) áth. m. kelt-ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. ~s. 1) A fekvőt vagy alvót kelni készti. Kelteni a heverő munkásokat. Fölkelteni a mélyen alvókat. 2) Keltenek a madarak, midőn tojásaikat rajtok ülve felfakasztják, s fiakat hoznak létre. Máskép: költ.

*KELTE
valaminek am. kelete, l. KELET.

*KELTES
(kel-t-es) mn. tt. keltes-t v. ~et, tb. ~ek. Ezen ikerített szóban divatos: jártaskeltes. l. JÁRTAS.

*KELTÉS
(kel-t-és) fn. tt. keltés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki kelt. l. KÖLTÉS.

*KELTĚZ
(kel-t-ěz) áth. m. keltěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamely irományhoz, nevezetesen levélhez, okmányhoz odajegyzi azon évet, hónapot, és napot, melyen azt irta, hogy kibocsátotta. 1864-dik évi január 1-sőjén keltezett bizonyitvány.

*KELTŐ
(kel-t-ő) fn. tt. keltő-t. Eszköz, mely erős hang által az alvót felébreszti. Keltővel ellátott óra. A mutatót a keltőre igazítani.

*KELTŐCSĚNGETYŰ
(keltő csěngetyű) ösz. fn. A keltőre alkalmazott kis csengetyű, mely kellő perczben szólani kezd. V. ö. KELTŐ.

*KELTŐÓRA
(keltő-óra) ösz. fn. Óra, mely keltőcsengetyűvel van fölszerelve; máskép: serkentőóra. V. ö. KELTŐCSENGETYŰ.

*KELÜ
Szabó Dávidnál am. küllő; l. ezt.

*KELYH
l. KEHELY.

*KEM
1) elvont gyök, mely meg van a Kemej, Kemecse, Kemencs, Kemse, Kemesmál helynevekben, és a kemény szóban. V. ö. KEMÉNY. 2) A székelyeknél Cserey Elek szerént önállólag is divatos fn. tt. kemet; s am. korlát, kerités; talán innen származott a baranyai kemény am. a kályha mellett: padka, s a fennemlített helynevek is innen vehették eredetüket.

*KÉM (1)
fn. tt. kém-et, harm. szr. ~e v. ~je. Általán am. valamit kutató, vizsgáló, és pedig alattomos úton módon. Különösen, háborús időben oly személy, kit valamelyik fél a végre küld az ellenség táborába, vagy földére, hogy annak állását, fekvését, hadi erejét, s egész állapotát kikutassa, és hírt adjon róla. Kémeket küldeni az ellenség földére. Kémeket elfogni, felakasztani. Álöltözetben lappangó kémek. Gyöke valószinűleg az elavult ém émik, azaz ébren van, vigyáz, melyből lett émett, am. "vigilavit," émetten "vigilanter," minthogy a kémnek kitünőleg vigyáznia, ébren lennie kell, hogy küldetését teljesítse. E szerint a k csak előlehellet volna, mint valószinüleg az, a köb (öb), köböl (öböl), köldök (öldök), köpczös (öpczös, azaz öbczös, öböczös), kár (ár), kancza (anycza) stb. szókban.

*KÉM (2)
(kéj-m v. kéj-me) elvont törzsöke kémél igének. l. ezt.

*KEMECSE
falu Szabolcs m. helyr. Kemecsé-re, ~n, ~ről.

*KÉMBUGA
(kém-buga) ösz. fn. Az olvasztó bányakemenczékben, hosszu nyelü hegyes vas eszköz, melylyel a folyó barna rezet piszkálják, hogy megtudják, ha kellő fokig forr-e már.

*KÉMEL
(kém-el) áth. m. kémel-t. Valamit kémképen kutat, vizsgál, fürkész. Az ellenség állását kémelni, kikémelni. Szokottabban: kémlel.

*KÉMÉL
(kéj-m-él) áth. m. kémél-t. Gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, honnan ké, azaz kéj, s ebből lett kém, azaz tetsző, kedves valami; ebből ismét kémik, tetsző, kedves állapotban létezik, továbbá kémő kéme, tetsző, kedves állapotban létező, végre kéme-el kémél, valamit tetsző, kedves állapotban tart, vagyis oly módon bánik vele, hogy az neki kedves legyen. És csakugyan kémélni valakit am. kedvezésből, gyöngédségből, szeretetből kedvét teljesíteni, semmi olyat nem tenni neki, mi nehezére, terhére, tetszése ellen volna. Nagy munkától megkémélni a gyönge beteges szolgát. Mondjuk dolgokról is. Kémélni az egészséget, életet. Ne kéméld azt a lovat, hanem üsd. Átv. ért. valamivel szüken, fösvényen bánik, nem vesztegeti, megtakarítja, nem rongálja, vigyáz reá. Fillérrel kémélik az aranyat. (Km.). A pénzt kémélni kell. Kémélni az eleséget. Ruhát kémlélni. Hogy csizmáját kémélje, mezítláb jár. Máskép: kímél.

*KÉMELÉS
(kém-el-és) fn. tt. kémelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki valamit kémel. Kémelésért fizetést kapni.

*KÉMÉLÉS
(kéj-m-él-és) fn. tt. kémélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Engedékenység, kedvezés neme, mely által valakit v. valamit kémélünk.

*KÉMÉLY, KÉMÉLYES, KÉMĚLYTELEN
l. KÍMÉLY stb.

*KEMENCZE (1)
fn. tt. kemenczét. Gyöke talán a székelyeknél divatos és korlátot, kerítést jelentő kem. Vagy pedig a latin caminus-ból alakult. Egyébiránt eléjön már egy 1156-dik évi oklevélben is, a XIII-ik században pedig többször. (Jerney. Nyelvkincsek). Általán köröskörül bekerített, csak egy nyilással v. szájjal biró, s tüzet kiálló üreg, melynek rendeltetése a bele rakott tüznek melegét megtartani, különféle czélokból, miért neve is különféle. Sütő kemencze, melyben kenyeret, kalácsot, húst stb. sütnek, szobakemencze, melylyel a szobát melegítik. Aszaló, olvasztó, hűtő, mészégető, téglaégető stb. kemencze. Alakjára nézve: szarvas, boglyas, gömbölyű, hátas kemencze. Anyagra nézve: tégla-, kő-, vas-, sárkemencze. Kemenczét rakni, kiégetni, betapasztani. A kenyeret kemenczébe vetni. Kemenczét fűteni. Kemencze mellett ülni, fekünni. Bátor a kemencze mögött. (Km.). Kemenczét őriz am. munkakerülő. A kemencze mellett ülő nem nyer koronát. (Km.). Egy a szoba kemenczével. (Km.). Jó kemencze mellett könnyü a telelés. (Km.). Kemencze nem Velencze. (Km.). Vannak ily nevü helységek is. Tájszokásilag: pest, siskó. A ,kemencze' és ,kályha' közt az általános népnyelvben azon különbség tétetik, hogy ,kályha' neve alatt csak az úriasabb helyiségekben vagy legalább a köznép lakta házak díszesebb szobáiban használtatni szokott fűtőkemenczét értik; innen: cserépkályha, nem mondják: cserépkemencze. V. ö. KÁLYHA.

*KEMENCZE (2)
falu Hont m., ALSÓ~, FELSŐ~ Abauj m., KIS~, NAGY~ Zemplén m., Ó~, ÚJ~ Ungh m., puszta Abauj m.; helyr. Kemenczé-re, ~n, ~ről.

*KEMENCZEAJTÓ
(kemencze-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melylyel a kemencze száját beteszik; néhutt: tévő, előte.

*KEMENCZEALJ
(kemenczealj) ösz. fn. A kemencze belsejének feneke, alsó lapja, vagy talapja, melyen a kemencze áll.

*KEMENCZEBÉR
(kemencze-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki fizet, midőn más kemenczéjében süttet valamit. Kalács-, kenyérsütésért kemenczebért fizetni.

*KEMENCZEFEJ
(kemencze-fej) ösz. fn. A kemenczének előrésze.

*KEMENCZEFIÓK
(kemencze-fiók) ösz. fn. A kemencze oldalába csinált üreg, öböl, lik. Kemenczefiókban melegitett étel.

*KEMENCZEFŰTŐ
(kemencze-fűtő) ösz. fn. Cseléd, kinek különösen az a dolga, hogy a kemenczét fűtse, s a fűtéshez kellő anyagokat elkészítse.

*KEMENCZEKOROM
(kemencze-korom) ösz. fn. Korom, mely a kemenczében égő tűzből fejlik ki, s a kemencze oldalaihoz tapad. A kemenczekormot levakarni. Kemenczekoromtól szurtos fűtő.

*KEMENCZELÓCZA
(kemencze-lócza) ösz. fn. A kemencze mellé téglából vagy sárból rakott fa lócza. Kemenczelóczán heverni, alunni.

*KEMENCZELÁB
(kemencze-láb) ösz. fn. 1) A kemenczének hátsó része, mint a kemenczefej ellenese. 2) Talapzat, melyen a kemencze áll.

*KEMENCZELYUK
(kemencze-lyuk) ösz. fn. A kemenczeszája fölött levő lyuk, mely arra való, hogy ha az ajtót beteszik, a tűznek némi léghuzása legyen. Ha a kenyeret vagy más sütni valót a kemenczébe vetik, akkor a kemenczelyukat is bedugják.

*KEMENCZEPAD
(kemencze-pad) ösz. fn. l. KEMENCZELÓCZA.

*KEMENCZEPÁRKÁNY
(kemencze-párkány) ösz. fn. A kemencze felső részét, tetejét körülkerítő pártázat, övezet.

*KEMENCZEPÉNZ
(kemencze-pénz) ösz. fn. l. KEMENCZEBÉR.

*KEMENCZEPÓCZIK
(kemencze-póczik) ösz. fn. Téglából, válogból vagy sárból rakott kis polcz a kemencze szája előtt.

*KEMENCZESZÁJ
(kemencze-száj) ösz. fn. Nyilás a kemenczén, hol a tüzelőt, és sütni, olvasztani, aszalni stb. valókat bevetik.

*KEMENCZETEVŐ
(kemencze-tevő) ösz. fn. Pléhből csinált, vagy vesszőből font s besározott ajtócska, melylyel a kemenczeszáját beteszik. Egyszerüen: tevő v. tévő, máskép: előte.

*KEMENCZEÜST
(kemencze-üst) ösz. fn. A szobakemencze oldalüregébe alkalmazott üstféle edény, vizet melegíteni való.

*KEMENCZEVÁLL
(kemencze-váll) ösz. fn. A kemenczének közép oldala táján kiálló polcz, mely a kemenczét nyak gyanánt a szobafallal összeköti. Egyébiránt ez inkább a kályháknál, mint a szoros értelemben vett kemenczéknél divatos.

*KEMEND
falu Szala m.; helyr. Kemend-re, ~ěn, ~ről.

*KÉMÉND
faluk Baranya és Esztergam m.; erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kéménd-re, ~ěn, ~ről.

*KEMENESALJA
Vas megyének éjszak-keleti része a Rába mellett.

*KEMENES-MIHÁLYFA
falu Vas m.; helyr. ~Mihályfá-ra, ~n, ~ról.

*KEMENES-SÖMJÉN
falu Vas m.; helyr. ~Sömjén-be, ~ben, ~ből.

*KEMENES-SZ.-MÁRTON
falu Vas m.; helyr. Sz. Márton-ba, ~ban, ~ból.

*KEMÉNFA
falu Szala m.; ehlyr. Keménfá-ra, ~n, ~ról.

*KEMENY
(kem-eny) fn. tt. kemeny-t, tb. ~ěk. Igen ritka fém, mely por alakban szürke szinű, s a légen hevítve vakitó fénynyel ég el, jegedve pedig az aczélnál és kovánál keményebb, s ezért kapta a kem gyöktől nevét. (Titanium).

*KEMÉNY
(kem-ény) mn. tt. kemény-t v. ~et, tb. ~ek. Kicsinyezője: keményke. Eredetére nézve talán a kő szóval lehetne viszonyba hozni, mintha volna: kövény, kevény, kemény, azaz kő tulajdonságával biró. Sínai nyelven: kín, kung (durum), a törökben pedig kemik, am. csont, és pek (a p fölcserélve m-vel a megfordított kem) am. kemény. 1) Ami részeinek tömöttsége és szilárdsága miatt a nyomának ellent áll, nem enged, s nem hagyja magát az ellenerő által egykönnyen szétoszlatni, összezuzatni. Ellentéte: lágy, puha. Kemény fa, melyet vágni, hasítani nehéz. Kemények a kövek. Kemény dióhéj. 2) Ami aránylag tömött és szilárd. Kemény kenyér, kalács, hús. Kemény papiros. Kemény kötésü könyv. Kemény czomb, far. Kemény toll, bőr, űnggallér, nyakravaló. 3) Átv. ért. szigorú, nem hajlékony, gyöngédebb érzésnek helyet nem adó, nyers, durva, nyakas. Kemény törvények, szabályok, parancsok, tilalmak, büntetések. Kemény szivü ember, kemény tekintetü. Kemény fejü, nyakú. Kemény dolog. 4) A lég viszontagságaira alkalmazva am. zordon. Kemény idő, kemény tél, kemény hideg, kemény fagy.
"Kemény tél van, nagy zivatar,
Üvölt, ordít a fölszél."
Kisfaludy S.
5) Baranyai tájszólás szerént főnév, s jelenti a kályha mellett levő padkát, talán a székely kem szótól, mely am. korlát, kerités; vagy talán am. caminus, német Kamin?

*KÉMÉNY
fn. tt. kémény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Egyezik a latin caminus, német Kamin, tót komin szókkal. Görögül kaminoV, kaiw igétől, mely am. éget. Eredeti magyarsággal: kürtő v. kürtöly, de ez most a kemenczének csak azon részét teszi, melyből a füst a kéménybe megyen. A tűzhelyek és kemenczeszájak fölött emelkedő rendszerént megfordított tölcséralakú nyilás, mely rendesen az épület födelén, néha az oldalán nyúlik ki, s a tűzből fejlődő füstöt légnek ereszti. Téglából rakott, vesszőből font kémény. A füstölni való húst, szalonnát kéménybe akasztani. Kéményt seperni. Ahol a kémény nem füstölög, nehezen lett ott nagy ebéd. (Km.). Ezt a nagy ujságot felirjuk a kéménybe korommal (km.), annak mondják, ki már régtől nem volt valahol, s egészen váratlanul megy oda látogatóba.

*KÉMÉNYADÓ
(kémény-adó) ösz. fn. l. FÜSTPÉNZ.

*KEMÉNYBĚDIK
(kem-ény-b-ěd-ik) k. m. keményběd-tem, ~tél, ~ětt. Keményebb lesz, keményebbé válik. Az éjjeli fagytól egy kissé keménybedett a sár.

*KEMÉNYBŐR
(kemény-bőr) ösz. fn. Vastag, megrögzött, érzéketlen bőr az állati testen, melyet valamely kemény testnek hosszas nyomása szokott okozni, pl. az ökör nyakán a járom, az ember sarkán a csizma, tenyerén a kapa, kasza stb. (Callum).

*KEMÉNYBŐRÜ
(kemény-bőrű) ösz. mn. Akinek vagy aminek kemény bőre van, általán véve. Keménybőrű krokodil. Továbbá, aminek bőre rögös, cserepes. Keménybőrű tenyér, sark, nyak. V. ö. KEMÉNYBŐR.

*KEMÉNYDED
(kem-ény-ded) mn. tt. keményded-ět. Ami aránylag, kevesbé puha, mint lennie kellene, vagy rendesen lenni szokott. Keményded hús.

*KEMÉNYDEDEN
(kem-ény-ded-en) ih. Kissé keményen.

*KEMÉNYE
erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. Keményé-re, ~n, ~ről.

*KEMÉNYĚDÉS
(kem-ény-ěd-és) fn. tt. keményědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely testnek azon változási állapota, midőn lágyságát, puhaságát vesztve, keménynyé, tömötté lesz. Bőrnek, daganatnak keményedése.

*KEMÉNYĚDIK
(kem-ény-ěd-ik) k. m. keményěd-tem, ~tél, ~ětt. Kemény természetűvé, tulajdonságuvá kezd lenni. Keményedik a napra hozott homokkő. Keményedik a kenyér, kalács. Keményedik az idő. Keményedik fagy által a sár, föld, hó. A szive sok szenvedések által neki keményedett. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNY-EGERSZEG
falu Vas m.; helyr. ~Egerszeg-re, ~ěn, ~ről.

*KEMÉNYES
(kem-ény-es) mn. tt. keményes-t v. ~et, tb. ~ek. Szeliditő kifejezés, midőn valamiről nem akarjuk mondani hogy valóban kemény, hanem csak oly keményféle, keményded. Keményes sült, kenyér.

*KEMÉNYĚSZIK
(kem-ény-ěsz-ik) k. Ragozásait a jelen időn kivül keményědik szótól kölcsönzi. l. KEMÉNYEDIK.

*KEMÉNYFALVA
HOMORÓD~, KÜKÖLLŐ~ erdélyi falvak az Udvarhelyi székben, helyr. ~falvá-ra. ~n, ~ról.

*KÉMÉNYFĚCSKE
(kémény-fěcske) ösz. fn. Fekete fejü, fehér hasú, vörös begyű, és orralikainál vörös pettyű fecskefaj, mely a falusi majorházak konyháiban és kéményein szeret fészkelni. (Hirundo rustica).

*KEMÉNYFOK
puszta Bihar m.; helyr. Keményfok-ra, ~on, ~ról.

*KEMÉNYHANGÚ
(kemény-hangú) ösz. mn. 1) Erős, nyers szavú, durva, vagy szigorú indulatot jelentő hangon szóló. Keményhangú parancsnok. 2) Kemény betükből, illetőleg szóhangokból (p, k, t) álló szó; különösen, melyben sok mássalhangzó torlódik öszve egy szótagba. A német nyelvben sok keményhangu szó van.

*KEMÉNYHÉJU
(kemény-héju) ösz. mn. Aminek kemény héja van. Keményhéjú dió, gesztenye, mogyoró. Keményhéju cserfa, somfa. Keményhéju férgek.

*KEMÉNYÍT, KEMÉNYIT
(kem-ény-ít) áth. m. keményít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit keménynyé tesz. Vasat verés által keményíteni. Ruhát keményíteni. Magát valaminek neki keményíteni. Szivét megkeményíteni. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYITÉS
(kem-ény-it-és) fn. tt. keményités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit keménynyé teszünk. Vasnak aczéllá keményitése. Kimosott ruhák keményitése. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYÍTETLEN
(kem-ény-ít-etlen) mn. tt. keményítetlen-t, tb. ~ěk. Amit keménynyé nem tettek. Keményitetlen ruha, gallér.

*KEMÉNYITŐ
(kem-ény-it-ő) fn. tt. keményitő-t. Gabonából, burgonyából stb.készített szivos anyag, melylyel a mosónők a ruháknak némi kemény, feszes, szilárd merevenséget adnak.

*KEMÉNYITŐCSINÁLÓ
(keményitő-csináló) ösz. fn. Ki buzából, burgonyából stb. úgy nevezett keményitőt készit.

*KEMÉNYITŐLISZT
(keményitő-liszt) ösz. fn. Lisztalakban készitett szivos és ruhakeményitésre alkalmas anyag.

*KEMÉNYITŐVÍZ
(keményitő-víz) ösz. fn. Mosónők vize, melyben a keményítőt felolvasztják, s vele a ruhákat keményítik.

*KEMÉNYKE
(kem-ény-ke) mn. tt. keménykét. l. KEMÉNYDED.

*KEMÉNYKĚDIK
(kem-ény-kěd-ik) k. m. keménykěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Anyagilag szilárd, mereven, hajthatatlan természetüvé leszen. Keménykedik a sár, midőn fagy. Keménykedik a sokáig heverő kenyér. 2) Átv. ért. mondják emberről, ki szigorú, visszataszító hajthatatlan indulatot ölt, vagy gyakorol. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYKÉRGÜ
(kemény-kérgü) ösz. mn. Mondják növényekről, melyeknek kemény kérgök van. Keménykérgü cserfák, somfák.

*KEMÉNYKÖRMÜ
(kemény-körmü) ösz. mn. A minek körmei kemények. Keménykörmü ló, melynek körmei a patkót jól megfogják. Ellentéte: lágy körmü, melyet, mint mondják, kalapra kell patkólni, vagy, ha meg nem patkólják, a kemény uton hamar megsántul.

*KEMÉNYMAG
l. KÖMÉNYMAG.

*KEMÉNYNYAKU
(kemény-nyaku) ösz. mn. Átv. ért. megrögzött, hajthatatlan indulatu, makacs, ki mások szavát, tanácsát megvetve egyedül maga feje szerint cselekszik, s mit magában feltett, attól egyhamar el nem áll, megátalkodott, nyakas.

*KEMÉNYRÖPÜ
(kemény-röpü) ösz. mn. Robarokról mondják, melyek röpüi kemények, paizsosak, milyenek pl. a szarvasbogarak.

*KEMÉNYSÉG
(kem-ény-ség) fn. tt. keménység-ět, harm. szr. ~e. Általán tulajdonság, melynél fogva valamit vagy valakit keménynek mondunk. Kőnek, ércznek, fagyos földnek keménysége. Szivnek, akaratnak keménysége. Törvénynek, parancsnak, büntetésnek keménysége. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYSÉGĚS
(kem-ény-ség-ěs) mn. tt. keménységěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami a maga nemében igen nagyon, szerfelett kemény. Átv. ért. am. felette szigorú. Keménységes börtön rendszer.

*KÉMÉNYSĚPRŐ
(kémény-sěprő) ösz. fn. Czéhbeli mesterember, ki a kéményeket a koromtól megtisztítja, egyszersmind köteles kitörő tűzveszély alkalmával a tűzoltásban, vagy akadályozásban tettleges részt venni. Máskép: kéménytisztító, néhutt túl a Dunán: füstfaragó.

*KEMÉNYSZÁJU
(kemény-száju) ösz. mn. Mondják bokros, szilaj lóról, melynek annyira edzett szája van, hogy a zabolavas daczára is kész elragadni a lovagot vagy kocsit.

*KEMÉNYSZÉK
(kemény-szék) ösz. fn. Átv. ért. megkeményedett emésztet, melyből szorulás következik. Vétetik ilyen állapot értelmében is. Kemény széke van. Ellentéte: lágyszék.

*KEMÉNYSZÉKÜ
(kemény-székü) ösz. mn. Kitől a bélsár nedvetlen tömör állapotban, és erőtetéssel megy el. Keményszékü beteg.

*KEMÉNYSZÉKÜSÉG
(kemény-széküség) ösz. fn. Az emésztetnek megszorúlt állapota.

*KEMÉNYSZIVŰ
(kemény-szivű) ösz. mn. Átv. ért. érzéketlen, hajthatatlan, mások szenvedései, kínai, bajai iránt részvétlen; durva, kegyetlen. Keményszivü zsarnok. Szelidebb ért. bajok és viszontagságok ellen megedzett, erős türelmű. Keményszivű, bátor vitézek.

*KEMÉNYSZIVÜSÉG
(kemény-szivüség) ösz. fn. 1) Érzéketlenség, hideg reszvétlenség mások bajai iránt, kegyetlenség. 2) Szenvedések eltűrésére edzett szilárdság.

*KÉMÉNYTISZTÍTÓ
(kémény-tisztító), lásd: KÉMÉNYSĚPRŐ.

*KEMÉNYŰL, KEMÉNYÜL
(ke-mény-űl) önh. m. keményűl-t. Keménynyé lesz, tulajd. és átv. értelemben. Kővé keményülő agyagföld. Szive neki keményűl a viszontagságnak.

*KEMÉNYŰLÉS, KEMÉNYÜLÉS
(kem-ény-űl-és) fn. tt. keményűlés-t, tb. ~ěk. Keménynyé levés.

*KEMÉNYŰLET, KEMÉNYÜLET
(kem-ény-űl-et) fn. tt. keményűletět. Keménynyé lett tárgy.

*KEMÉNYVÁSZON
(kemény-vászon) ösz. fn. Leginkább lenből vagy kenderből készített feszes, szilárd és fényesféle vászon. Viaszos keményvászon. Gallérbéllésnek használt keményvászon.

*KÉMER
falu Kraszna m.; helyr. Kémer-re, ~ěn, ~ről.

*KÉMĚS (1)
falu Baranya m.; helyr. Kéměs-re, ~ěn, ~ről.

*KÉMĚS (2)
(kém-ěs) mn. tt. kéměs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Olyan tulajdonságu, milyen a kémé, azaz kutató, vizsgáló. Kémes kérdések, nyomozások. 2) Kémekkel bővelkedő. Ezen kémes időszakban minden szóra vigyázni kell.

*KÉMĚSKĚDÉS, KÉMĚSKĚDIK
l. KÉMKĚDÉS, KÉMKĚDIK.

*KEMESMÁL
falu Vas m.; helyr. Kemesmál-ba, ~ban, ~ból.

*KÉMKALÁN
(kémkalán) ösz. fn. Az érczkohokban am. sima kőből vagy érczből csinált golyó, melyet a kerekded, kilikasztott olvasztó kemenczébe dobnak, hogy annak középpontját kitudják, mert ezen középpontra jutván, megáll.

*KÉMKĚDÉS
(kém-kěd-és) fn. tt. kémkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kutatás, vizsgálódás, leselkedés, melyet valaki mint kém szokott tenni.

*KÉMKĚDIK
(kém-kěd-ik) k. m. kémkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szoros ért. mint az ellenség földére vagy táborába küldött kém kutatkozik, vizsgálódik. Széles ért. holmi dolgok mibenlétét, körülményeit alattomos úton módon kitudni iparkodik. V. ö. KÉM.

*KÉMKŐ
(kém-kő) ösz. fn. Általán kő, melyet valamely test állapotának, tulajdonságának kémlelésére használnak. Különösen arany- és ezüstmíveseknél, fekete, kemény, a tűzben olvadékony kőnem, melylyel az arany és ezüst fínomságát és valódiságát kémlelik. (Lapis lydius). V. ö. PRÓBAKŐ.

*KÉML
(kém-l) áth. m. kéml-ětt, htn. ~eni. l. KÉMLELNI.

*KÉMLE
(kém-le) fn. tt. kémlét. Eszköz, mód, mely által vagy mely szerént valamit kémlelnek.

*KÉMLEKALÁN
(kémle-kalán) ösz. fn. Kalánforma kémlelő eszköz.

*KÉMLEL
(kém-el-el) áth. m. kémlel-t. Valamit kém gyanánt kutat, vizsgál, fürkész. Az ellenség táborának állását, mennyiségét, erejét kémlelni. Valakinek minden lépteit, tetteit, szavait kémlelni. A városban lappangó tolvajokat kikémlelni. Szélesb ért. valamely dolog mibenlétét, állapotát fürkészi, kutatja.

*KÉMLELÉS
(kém-el-el-és) fn. tt. kémlelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kémlel, vizsgál, kutat valamit.

*KÉMLELET
(kém-el-el-et) fn. tt. kémlelet-ět, harm. szr. ~e. Kémlelő vizsgálat, próbatét.

*KÉMLELŐDÉS
(kém-el-el-ő-d-és) fn. tt. kémlelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vizsgálódás, kutatgatás, melyet valaki mint kém gyakorol.

*KÉMLELŐDIK
(kém-el-el-ő-d-ik) belsz. m. kémlelőd-tem, ~tél, ~ött. Szoros ért. az ellenség földén vagy táborában kiküldött kém gyanánt vizsgálódik, kutatkozik, a dolgok mibenlétét kémlelő szemekkel kitanulja. Szélesb ért. holmi titkos dolgok felől alattomosan tudakozódik.

*KÉMLEMÉRLEG
(kémle-mérleg) ösz. fn. Bányászok fínom, érzékeny mérlege, melylyel az érczek sulyát mérik.

*KÉMLEÓLOM
(kémle-ólom) ösz. fn. Ezüsttartalmu ólom, melyet az érczek kémlésére használnak.

*KÉMLÉS
(kém-el-és) fn. tt. kémlés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valaki kéml v. kémlel, kutat, vizsgál valamit. Mindazáltal a kémlés egyes körülmények, titkok stb., a kémlelés többek kutatását jelenti.

*KÉMLÉSTAN
(kémlés-tan) ösz. fn. A bányásztudomány egyik ága, mely az érczek kémlésének módját tárgyalja.

*KÉMLŐ
(kém-el-ő) mn. tt. kémlő-t. Aki valamit kémel, azaz titkos, rejtett dolgot kutat, vizsgál. Várt, várost, tábort kémlő biztosok. Tolvajokat, csavargókat, gyanus személyeket kémlő rendőri szolgák.

*KÉMPAPÍR v. ~PAPIROS
(kém-papír v. ~papíros) ösz. fn. Vöröses kék festő anyaggal, úgynevezett lakmuszszal festett papíros, melyet a vegyészek némely összetett anyagok, különösen a savak kémlelésére használnak, minthogy ezek azt azonnal vörösre festik.

*KEMSE
falu Baranya m. helyr. Kemsére, ~n, ~ről.

*KÉMSÉG
(kém-ség) fn. tt. kémség-ět, harm. szr. ~e. Kémi küldetés, járás. Valakit kémségbe küldeni. A két férfinak pedig, kik kémségben küldettek vala, monda Józsue. (Józs. 6. 22. Káldi).

*KÉMSZER
(kém-szer) ösz. fn. A vegyészeknél olyan szer, melynek segítségével valamely összetett testnek alkatrészeit kutatják. (Reagens).

*KÉMTŰ
(kém-tű) ösz. fn. Sebészek tűforma eszköze, melylyel a sebek, sipolyok mélységét kémlelik.

*KEN
áth. m. ken-t. Rokon a híg nedvet, különösen a sebekből folyót jelentő geny szóval, tájszokásilag keny. Mindkettőnek eredeti gyöke pedig a szétömlést, olvadást jelentő en v. eny, mely megvan az enged, enyik, enyek, enyekes, enyészik, enyv szók gyökeiben s a k itt is mint több más szókban előlehellet. Értelme: valamit bizonyos híg, ragadós anyaggal dörzsöl, mázol, hogy nyirkossá, puhává, fényessé tegye, vagy szépítse, vagy enyhítse, gyógyítsa stb. Hajat, szakált, bajuszt kenni. Csizmát, lószerszámot, szíjakat, szekeret kenni. Arczát kenni. A megrándúlt inakat, száraz fájdalmu tagokat kenni. A csömörben szenvedőnek hátát megkenni. A zsiros kezeket ruhához kenni. Valamit kenni fenni. Tréfás ért. torkát megkenni am. jól inni. A birákat megkenni am. pénzt, ajándékot adni nekik. Valakit jól megkenni am. jól a hátára vagy farára verni. Képes kifejezéssel: bűnét, hibáját másra kenni am. avval mást bemocskolni, azt másnak tulajdonítani, okául mást állítani.

*KÉN
fn. tt. kén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Gyulékony anyagú fémded. Közönséges hévmérséknél halványsárga, néha zöldest játszó színű, szag- és íz nélküli, a vízben feloldhatlan. Kisebb melegben szétfoly, a hőség magasb fokánál pedig sűrűbbé lesz. Ha meggyújtják, halvány kék lánggal ég, mely alkalommal élenynyel egyesülvén, erős szagú, köhögésre ingerlő és fojtó gőzt fejt ki. A kén az éleny után a legnagyobb vegyülési hajlammal bír, s ennél fogva a fémdedek és fémek legtöbbjével egyesűl. (Török József tanár). Köznépi nyelven: büdöskő, kénkő. V. ö. KÉNECSSAV. Rokonnak látszik candeo ~cendo, latin szókkal. Talán a magyar ég igével is viszonyban áll, minthogy könnyen gyúlad és ég, (tehát égeny?) Egyébiránt az eny végzetre mint vegyelemnek is nincs szüksége. l. KÉNENY. 2) Régiesen és tájdivatosan fölcseréltetik kín szóval. l. ezt.

*KÉNAKNA
(kén-akna) ösz. fn. Bányai akna, melyből ként ásnak, mely kénanyagot tartalmaz.

*KÉNÁL
tájdivatos kínál helyett; l. ezt.

*KÉNBALZAM
(kén-balzam) ösz. fn. Olaj, melyben tűz által ként olvasztottak fel, s melynek ez által barnás színe, erős, kellemetlen szaga, és éles íze leszen. (Balsamum sulphuris).

*KÉNBÁNYA
(kén-bánya) ösz. fn. lásd: KÉNAKNA.

*KÉNBŰZ
(kén-bűz) ösz. fn. Nehéz, fojtó bűz, mely a kénből kivált égő állapotában fejlik ki.

*KÉNE
a közbeszédben divatos, összehúzva kellene szóból.

*KENCS
a székelyeknél am. kenőcs; l. ezt.

*KÉNCS
régies és tájdivatos kincs helyett. l. ezt.
"Az én szeretőmnek nincsen
Sem szép kőháza, sem kéncse,
Elég kéncs, ha ingöm szeret."
Székely népdal. (Kriza J. gyüjt.).

*KENCSEL-FENCSEL
(kencsel-fencsel) ikerített áth. m. kencselt-fencselt. l. KENTEFITÉL.

*KÉNCSIRIZ
(kén-csiriz) ösz. fn. Vargák csiríze, mely porrá törött kén-, és viaszvegyítékből áll, melylyel szurok helyett élnek az úgynevezett fehér varrásoknál.

*KÉNCSŐ
(kén-cső) ösz. fn. A kénhutákban így neveztetik azon agyagból csinált cső, melyen az érczekből kiüzött kén általfoly.

*KEND (1)
az alsó rendűek között divatozó megszólitási czím, mely nem egyéb, mint a röviditett kelmed, vagy igazabban kegyelmed. Lásd ezt. Ezen czím illeti a tisztek által hivatalosan szólított közkatonákat is. Régente, sőt a mult század végén is a felsőbb ranguak között még divatban volt. Most az úgynevezett tisztes rendüek az ily czimezést megbántásúl vennék. Innen a visszatorló mondás: Ha én kend, úgy kend is kend.

*KEND (2)
(ken-d) áth. m. kend-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Az egyszerü ken igének d-vel toldott módosítványa. Származékai: kendő, kende-fende, kendőz. V. ö. KEN.

*~KEND
összetett képző fecskend igében, és ennek származékaiban; Molnár Albertnél: fecskent, azaz fecscsent, tehát sajátlag ent igeképző s a k elűl a cs-ből módosult, ez pedig a v-ből hasonúlt: fecsü-ent, fecs-v-ent, fecs-cs-ent, fecs-k-en-t. Ha pedig azt vélnők, hogy ,fecskend' gyakorító értelmű, akkor ,fe-cs-eg-ent' lenne az elemzés, a k a g-ből változván át, mint czinke = czinege szókban is.

*KENDE
falu Sáros m.; helyr. Kendé-re, ~n, ~ről.

*KENDEFENDE
(kende-fende) ösz. fn. A kenden, kendfend törzsököktől eredvén am. zsirosan, piszkosan, minden csín vagy izlés nélkül festett mű, mázolt festvény, kép.

*KENDĚLICZ
fn. tt. kenděliczet, l. KENDĚRICZE.

*KENDEPIR
(kende-pir) ösz. fn. Arczfestő, arczmázoló piros festék, pirositó. (Carmin).

*KENDĚLICZE
l. KENDĚRICZE.

*KENDĚR
fn. tt. kenděr-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kicsinyezője: kenděrke v. kenděrěcske. Megegyezik vele a mongol kindur v. kindsur, uigur, török kendir; továbbá ken törzsöke ugyanaz a török kenevir, hellén kannabiV, kannaboV, latin cannabis, német Hanf, szláv konopa, arab kunnep, persa cannab, irland hanpr, franczia chanvre stb. szók kan, kun, han, ken gyökeivel. Talán kend törzs azonos hánt szóval, melyből magas hangon hent-es (= hántos) is származik; t. i. a kendernek héja hántható, hántani v. hántásra való. V. ö. HÁM, ING, (1). Ezen nagy hasznu növény a kétlakiak seregébe, és öthimesek rendébe tartozik: hímvirágának csészéje öt hasábu; bokrétája nincs, hímszálai igen rövidek (virágos kender); anyavirágának csészéje egy tagu ép, az oldalán nyilik, bokrétája nincs; anyaszála kettő, makkocskája egy, héja kétkopácsu, (magvas kender). Kendert nyőni, (néhutt: szakgatni), áztatni, tilólni, törni, (néhutt: vágni), gerebenezni, fonni. Szép, hosszu, fehér kender. Olyan a haja, mint a kender. Kenderből font madzag. A czigánynak büdös a kender, mert avval akasztják fel az embert. Ki látott kenderből templomot? Mesekérdés, melyre az a felelet: aki azt a kenderek közt állva nézte. Vad kender. Felnő mint a vad kender. (Km.). Midőn a kender szó melléknevül jelent kenderből valót, vagy kender szinűt. pl. kender hám, kender haj.

*KENDĚRÁZTATÁS
(kenděr-áztatás) ösz. fn. Első munka a kendermüvek gyártásában, melynél fogva a nyers kendert legczélszerüebben lágy álló vizben lenyomtatva mintegy két hétig tartogatják, mely idő alatt nyerseségét elveszti, és a zöld szín helyett fehérfakót ölt.

*KENDĚRÁZTATÓ
(kenděr-áztató) ösz. fn. 1) Azon hely, illetőleg tó, pocsolya vagy fólyóvíz öble, melybe a kendert ázás végett lerakják. 2) Személy, ki kendert áztat.

*KENDĚRBÁRSONY
(kenděr-bársony) ösz. fn. Bársonyféle szövet, melynek bélfonala kenderből, s mellékfonala selyemből áll.

*KENDĚRBÉL
(kenděr-bél) ösz. fn. A kender szárának, vagy kórójának bele.

*KENDĚRBOLHA
(kenděr-bolha) ösz. fn. A kendernövényeket pusztító bolhanemű féreg.

*KENDĚRCSĚPŰ
(kenděr-csěpű) ösz. fn. A meggerebenezett kenderszálak alja, kóczcza, mely t. i. gerebenezéskor a fogak között marad.

*KENDĚRĚS
falu Heves m. puszta Torontál m.; helyr. Kenděrěs-re, ~ěn, ~ről.

*KENDĚRĚSKE
falu Bereg m.; helyr. Kenděrěské-re, ~n, ~ről.

*KENDĚRFARKU
(kenděr-farku) ösz. mn. Lóról mondják, melynek kenderfakó farka van.

*KENDĚRFÉSÜ
(kenděr-fésü) ösz. fn. Gereben, melylyel a megtilólt kenderszálakat fésülik, tisztítják.

*KENDĚRFONAL
(kenděr-fonal) ösz. fn. Guzsalyon vagy rokkán vagy gyári géppel font, pederített kenderszál.

*KENDĚRFÖLD
(kenděr-föld) ösz. fn. Különösen kendertermesztésre szánt és használt föld.

*KENDĚRFŰ
(kenděr-fű) ösz. fn. A kenderföldeken tenyészni szerető vékony szálu, és sima száru növényfaj.

*KENDĚRFŰZ
(kenděr-fűz) ösz. fn. A folyók sikos szélein, különösen öntéseken tenyésző vesszőfűz, mely szivóssága és hajlékonysága által különbözik a többi füzektől. A vörös kenderfűz igen alkalmas kocsikasnak, gúzsnak, a fehérből pedig kosarakat kötnek. Kenderfűznek nevezik, mert vékony száru, és sürüen terem, mint a kender.

*KENDĚRGYAP
(kenděr-gyap) ösz. fn. Kendercsöpüből készitett, s ruhabélésre alkalmatos gyapotféle anyag.

*KENDĚRHÁM
(kenděr-hám) ösz. fn. Kenderfonalakból szőtt vagy vert hám. Fakó szekér, kenderhám, nemesember, szűrdolmány. (Gúnyos km.). Vagy: Fakó szekér, kender hám, mind a kettő rosz szerszám; néhutt: kender gyeplő, csepű hám, mind a kettő rosz szerszám (Km.).

*KENDĚRICZE
(kenděr-i-cze) fn. tt. kendericzét. Éneklő kis madárfaj a verebek neméből, melynek rövid csőre, kurta lába, s villás farka van, s a kendermagot különösen szereti. (Fringilla cannabina).

*KENDĚRIKE
l. KENDĚRICZE.

*KENDĚRKERESKĚDŐ
(kenděr-kereskědő) ösz. fn. Ki megtilólt s markokba, kitákba kötött kenderáruval kereskedik.

*KENDĚRKÉVE
(kenděr-kéve) ösz. fn. Kisebb féle kéve, milyenbe a nyövött kendert szokták kötni. Egy megtörött, megtilólt, meggerebenezett kenderkévéből lesz rendesen egy marokkender.

*KENDĚRKÓCZ
(kenděr-kócz) ösz. fn. l. KENDĚRCSĚPŰ.

*KENDĚRKÖKÖRCSIN
(kenděr-kökörcsín) ösz. fn. A kökörcsinek neméhez tartozó növényfaj.

*KENDĚRKÖTÉL
(kenděr-kötél) ösz. fn. Kenderszálakból vert vagy gyártott kötél.

*KENDĚRLÁTÓ
(kender-látó) ösz. fn. Mutatványul az áztatóból haza hozott kender, hogy meglássák, ha jól elázott-e a kender vagy nem.

*KENDĚRMADZAG
(kenděr-madzag) ösz. fn. Kenderszálakból sodrott vagy körmön font madzag. V. ö. MADZAG.

*KENDĚRMAG
(kenděr-mag) ösz. fn. Az anyakendernek gömbölyű, fehérzöldes, olajos húsú magva. Kenděrmaggal etetni az apró madarakat. Kendermagból olajt ütni.

*KENDĚRMAGBOGÁR
(kenděr-mag-bogár) ösz. fn. l. ESZELÉNY.

*KENDĚRMAGOLAJ
(kenděr-mag-olaj) ösz. fn. Kendermagból ütött olaj.

*KENDĚRMAGOS
(kenděr-magos) ösz. mn. Tyúkról mondják, melynek tollai úgy vannak pettyezve, mintha kendermagosak volnának. Máskép: iromba.

*KENDERMÁL
erdélyi falu Doboka m.; ehlyr. Kendermál-ba, ~ban, ~ból.

*KENDĚRMALOM
(kenděr-malom) ösz. fn. Kis kézimalom, mely két egymással ellenkező irányban mozgatható hengerből áll, s a sarju kendert baromfiak eledeleül öszvezúzza.

*KENDĚRMEZŐ
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kendermező-re, ~n, ~ről.

*KENDĚRMOCSOLYA
(kenděr-mocsolya) ösz. fn. Mocsolya, vagyis álló viz, melyben kendert áztatni szoktak, kenderáztató.

*KENDĚROLAJ
(kenděr-olaj) ösz. fn. l. KENDĚRMAGOLAJ.

*KENDĚRPAKÓCZA
(kenděr-pakócza) ösz. fn. A pakóczák neme alá tartozó növényfaj; levelei nyelesek, háromhasábúk; hasábjai láncsásak, fürészesek, a közép hasáb hosszabb. Máskép: keresztes bodza, vízi kender, paszkoncza, pakócza. (Eupatorium cannabinum).

*KENDĚRSZÁR
(kenděr-szár) ösz. fn. A kendernövénynek szára, melynek rostos szálu héjából a szövésnek való anyagot készítik.

*KENDĚRSZÁRITÁS
(kenděr-száritás) ösz. fn. Az áztatóból kiszedett, és kiteregetett kendernek a szabad lég és nap sugarai által eszközlött száritása.

*KENDĚRSZÖSZ
(kenděr-szösz) ösz. fn. A meggerebenezett kendernek finomabbféle gyönge szálai.

*KENDĚRTERMESZTÉS
(kenděr-termesztés) ösz. fn. A mezei gazdaságnak egyik nevezetes ága, mely azzal foglalkodik, hogy kendert termeszszen. Kendertermesztésből élni.

*KENDĚRTILÓ
(kenděr-tiló) ösz. fn. Tiló, mely által a kendert a pozdorjától megtisztítják. V. ö. TILÓ.

*KENDĚRTILÓLÓ
(kenděr-tilóló) ösz. fn. Személy, különösen nő, ki kendert tilól.

*KENDĚRTÓ
(kenděr-tó) ösz. fn. Tó, melyben kendert áztatni szoktak, kenderáztató.

*KENDĚRTÖRÉS
(kenděr-törés) ösz. fn. Kenderrel bánó munka, mely által a megáztatott, és kiszáritott kendernek szárát megtörik, hogy azután a tilóval megtisztítsák pozdorjájától.

*KENDĚRTÖRŐ
(kenděr-törő) ösz. fn. Fából készitett eszköz, melylyel tilólás előtt a kender szárait megtörik. E végre Mátyusföldén az úgynevezett csikoltyút használják.

*KENDĚRVÁGÁS
(kenděr-vágás) l. KENDĚRTÖRÉS.

*KENDĚRVÁGÓ
(kenděr-vágó) l. KENDĚRTÖRŐ.

*KENDĚRVÁSZON
(kenděr-vászon) ösz. fn. Kenderfonalakból szőtt vászon, különböztetésül a lenvászontól.

*KENDĚRZILIZ
(kenděr-ziliz) ösz. fn. A zilizek neme alá tartozó növényfaj; levelei molyhos-érdesek, az alsók tenyeres-ujjasak, a felsők hármasak, középlevelkéi sokkal hosszabbak. (Althea cannabina).

*KENDĚZ
(kend-ěz) áth. m. kenděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valakit kend czímmel szólít, kendnek nevez. A magyar pórnő kendezni szokta férjét. Megvetésből kendezni valakit.

*KENDĚZÉS
(kend-ěz-és) fn. tt. kendězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kend czímmel szólitás. A kendezés már csak az alsóbb osztálybeli népnél van szokásban.

*KENDI
puszta Abaúj m.; helyr. Kendi-be, ~ben, ~ből.

*KENDI-LÓNA
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Lóná-ra, ~n, ~ról.

*KENDIK
(ken-d-ik, olyan mint mosdik) k. m. kend-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valami kenőcsfélével magát, különösen arczát bemázolja. 2) Törölközik. Későn jöttél, hanem mosdjál s kendjél ki az ajtón. (Km.).

*KENDŐ (1)
(ken-d-ő) fn. tt. kendő-t. Kicsinyezője: kendőcske. 1) Szoros tulajd. ért. ruhanémű, vászon v. gyolcsdarab, mely által valaki bizonyos mázt, festéket, szagos vizet stb. magára ken, vagy pedig melylyel törölközik. Innen: asztalkendő, melylyel evéskor szájunkat, kezünket törölgetjük. Törölköző kendő, melylyel mosdáskor élünk. Olyan a kendő, milyen a mosdó. (Km.). Orrkendő v. zsebkendő, melyet orrtisztítás végett rendesen zsebben szoktunk viselni. 2) Szélesb ért. ruhadarab, melylyel kivált a nőszemélyek élnek nyakaik, vállaik befödésére, s a férfiak nyakravalóul.
"Amoda megy egy kis lány,
Selyemkendő a nyakán."
Népd.
"Szőke kis lány, selyemkendőd megázik,
Népd.
"A csengeri temetőn,
Elvesztettem a kendőm."
Népd.
"Három piros kendőt veszek,
Ha fölteszem, piros leszek."
Népdal.
Általán a kendő a magyar népdalokban nagy szerepet játszik, különösen színre nézve a vörös és fehér, kelmére a bársony és selyem.

*KENDŐ (2)
(ken-d-ő) mn. tt. kendő-t. Amivel valamit kennek, mázolnak, festenek. Kendővizek, olajok, mázak.

*KENDŐ (3)
erdélyi falu Maros Székben; helyr. Kendő-re, ~n, ~ről.

*KENDŐFOGÁS
(kendő-fogás) Szokottabban l. KÉZFOGÓ.

*KENDŐLAKÁS
(kendő-lakás) Szokottabban l. KÉZFOGÓ.

*KENDŐSZĚG
(kendő-szěg) ösz. fn. Fogas, melyre leginkább kendőket akasztunk.

*KENDŐSZĚR
(kendő-szěr) ösz. fn. Általán mindenféle szer, pl. szagos víz, olaj, máz, bécsirongy, festék stb., melylyel magukat némelyek, kivált a hiú nők szépíteni szokták.

*KENDŐZ
(ken-d-ő-z) áth. m. kendőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Magát vagy mást holmi szépítő szerekkel, pl. szagos vízzel, olajjal stb. kenifeni. Arczát, vállait kendőzi. Elkendőz am. kendőváltással eljegyez.

*KENDŐZÉS
(ken-d-ő-z-és) fn. tt. kendőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki hiuságból kenifeni arczát, bőrét. Arczkendőzés. Elkendőzés am. kézfogás, eljegyzés kendőváltással.

*KENDŐZETLEN
(ken-d-ő-z-etlen) mn. tt. kendőzetlen-t, tb. ~ěk. Aki vagy ami nincsen kendőzve. V. ö. KENDŐZ. Kendőzetlen arcz. Kendőzetlen szépség.

*KENDŐZGET
(ken-d-ő-z-get) gyak. áth. m. kendőzget-tem, ~tél, ~ětt, par. kendőzgess. Gyakran vagy folytonosan kendőz.

*KENDŐZGETÉS
(ken-d-ő-z-get-és) fn. tt. kendőzgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kendőzgeti magát. V. ö. KENDŐZGET.

*KENDŐZIK
(ken-d-ő-z-ik) k. m. kendőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Magamagát, illetőleg arczát kenifeni, mázolja, szépíti. V. ö. KENDIK.

*KENDŐZKÖDIK
(ken-d-ő-z-köd-ik) k. m. kendőzkőd-tem, ~tél, ~ött. Gyakran vagy folytonosan kendőzi magát. V. ö. KENDŐZ.

*KENDŐZŐ
(ken-d-ő-z-ő) mn. és fn. tt. kendőző-t. Általán akármily szer, melylyel valaki kenifeni magát. Kendőző olajok, vizek. Kendőzőket vásárolni. Kendőzőkkel fölszerelt pipereasztal.

*KENDŐZÖTT
(ken-d-ő-z-ött) mn. tt. kendőzött-et. Kendőzővel mázolt, kencsefencsélt, szépitett. Kendőzött hiu nők. Kendőzött szépség.

*KENDTEK
l. KEGYELMED alatt.

*KÉNECSSAV
(kénecs-sav) ösz. fn. Ha a ként meggyújtják, ez a levegői élenynyel vegyűl, s kellemetlen szagú, köhögésre ingerlő, fojtó gőzt fejt ki; ezt nevezik kénecssav-nak, mely kevesebb élenyt tartalmaz mint a kénsav. l. ezt. A mondott gőz adott alkalmat a kénnek ,büdöskő' nevezetére.

*KENEDÉK
(ken-ed-ék) fn. tt. kenedék-ět, harm. szr. ~e. Szorosabb elemzés szerént vagy kendék a kend, vagy keneték a kenet törzsöktől. Jelenti azon szert, mely kenő, kenőcs gyanánt használtatik, s czélja inkább holmi testi bajokat lágyítani, enyhíteni, mintsem szépíteni. Szakgatás, csömör elleni kenedék.

*KENEDÉKĚS
(ken-ed-ék-ěs) mn. tt. kenedékěs-t v. ~et, tb. ~ěk. 1) Miben kenedéket tartanak. Kenedékes edény, csésze. 2) Kenedékkel mázolt, nedvesitett, orvosolt. Kenedékes daganat.

*KÉNÉGÉNY
(kén-égény) ösz. fn. Borlélnek és kénsavnak bizonyos vegyitéséből eléállott égény. (Aether Sulphuris). Máskép: kénszesz.

*KENĚGET
(ken-ěg-et) áth. és gyakor. m. keněget-tem, ~tél, ~ětt, par. keněgess. Valamit gyakran ken. A fájós, szakgatásban szenvedő inakat, tagokat kenegetni. Haját, bajuszát kenegetni. V. ö. KEN. A Nádor-codexben am. törőlget. "A szentöknek ű seböket nömös gyolcsval kenegeti vala" (cum linteis pretiosis extergebat.) Toldy F.).

*KENĚGETÉS
(ken-ěg-et-és) fn. tt. keněgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kenegetnek. Kenegetéssel szétoszlatni a daganatot, elűzni a csömört.

*KENEKĚDIK
(ken-e-kěd-ik v. ken-ek-ěd-ik) k. m. kenekěd-tem, ~tél, ~ětt. Önmagát, saját testét kenegeti.

*KÉNĚL
(kén-ěl) áth. m. kéněl-t. Valamit kénnel vegyít, készít, ellát. Kénelni a gyufákat. Kénelni a boros hordót.

*KENENY
(ken-eny) fn. tt. keneny-t, tb. ~ěk. A nemtelen nehéz és ritkább fémek egyike, mely kissé veresbe vegyülő fehér szinnel, tündöklő fémfénynyel, lemezes, jegeczes szerkezettel bir, rendkivül rideg s ennélfogva könnyen porrá törhető, könnyen megolvad, s a légen hevitve kékes fehér lánggal ég meg és éleggé változik. Keneny nevezetét azon sajátságánál fogva nyerte, miszerint egy nevezetes készitményét, az úgynevezett keneny-remeklet-et (Magisterium Bismuthi) kenő, kendőző, bőrt fehérítő szerül használják. Latin neve: Bismuthum vagy Wismuthum. (Török J. tanár).

*KÉNENY
(kén-eny) fn. tt. kéneny-t, tb. ~ěk. A fémdedek közé tartozó elemi test. (Sulphur). Minthogy a köz életben is divatos szép rövid neve van (kén), és ott maga ezen elemi test is tisztán eléfordúl, az eny végzetet nem tartjuk szükségesnek.

*KÉNÉR
(kén-ér) ösz. fn. Ér a kénaknában, hol kénásvány találtatik.

*KÉNÉRCZ
(kén-ércz) ösz. fn. Ércz, mely kénrészeket foglal magában.

*KENĚS
(ken-ěs) mn. tt. keněs-t v. ~et, tb. ~ek. Heves megyében am. kent, ami meg van kenve. Keněs tengely. Képzésre hasonló piritos, takaros, vakaros szókhoz.

*KENÉS
(ken-és) fn. tt. kenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kennek, ezen igének minden értelmében. Hájkenés, szekérkenés. Csömör ellen jó a kenés. Ikerítve: kenésfenés am. cselekvés, midőn valaki valamit többféle zsíros, olajos, festékes szerekkel összevissza fen.

*KÉNĚS
(kén-ěs) mn. tt. kéněs-t v. ~et, tb. ~ek. Kénnel vegyített, készített. Kénes mészföld. Kénes ércz. Kénes gyufa.

*KENESE
falu Veszprém m.; puszta Somogy megyében; helyr. Kenesé-re, ~n, ~ről.

*KENÉSFENÉS
(kenés-fenés) iker szó. Cselekvés, midőn valaki kenfen valamit. V. ö. KENFEN.

*KÉNESŐ (1)
(kén-eső) ösz. fn. Eső, mely után némely időtájban, és vidékeken igen finom sárgaszinü por lepi a földet, s melyet a nép véleménye kénnek gondol, holott nem egyéb, mint a vörösfenyők sudarain létező sárga por, mely május vége körül bőven kihull, s az eső által szétmosódik.

*KÉNĚSŐ (2)
(kén-ěs-ő vagy ken-es-ő) fn. tt. kéněső-t. Gyöke vagy az ásványt jelentő kén, melyből lett kéněs, és az elavult ige kéněsik, azaz kénes állapotban van, s ebből igenév és főnév kéneső; vagy mint némelyek vélekednek, am. keneső, amivel kenni szoktak, különösen a melyet üvegre kennek, és ez által tükröt készítenek. 1) Szoros ért. vörös szinű ásvány, mely higanyból és kénből van vegyítve. (Cynnabaris). Innen 2) így nevezik magát a tiszta higanyt, azaz természeténél fogva a mi légmérsékletünkben híg, ezüst gyanánt fehérlő, és fényes félérczet is, mely az arany után legsulyosabb, kis nyomás által apró részecskékre oszolva szétfut, nagy tűzben forr s gőzzé válik, de meghűlés után ismét elébbi alakjában megjelenik. (Mercurius). Eleven kéneső, minthogy igen mozgékony. V. ö. HIGANY.

*KÉNĚSŐS
(kén-ěs-ő-ös v. ken-es-ő-ös, v. kén-esős) mn. tt. kéněsős-t v. ~et, tb. ~ek. Kénesővel bővelkedő, kénesőt termő. Kénesős akna, bánya. 2) Kénesővel vegyített, készített. Kénesős kenőcs, gyógyszer. 3) Miben kénesőt tartanak. Kénesős edény, toll, cső. V. ö. KÉNĚSŐ.

*KENÉSZ
falu Vas m., puszta Somogy m.; helyr. Kenész-re, ~ěn, ~ről.

*KENET (1)
(ken-et) miv. m. kenet-tem, ~tél, ~ětt, par. keness. Eszközli, rendeli, hogy valaki valamit kenjen. Szekeret kenetni. A nyakát, vállát kenetni.

*KENET (2)
(ken-et) fn. tt. kenet-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon szer, melylyel valamit v. valakit kennek. Drága kenetek. Kenetet csinálni, árulni. Kenetnek való tok. Hajkenet. 2) Katholika egyházi értelemben utolsó kenet jelent szentséget, mely által a pap a nehéz beteget szent olajjal megkeni, hogy Isten kegyelmével a halál küzdelmeit erős lelküleg türje, s mit érzékei által vétett, megbocsáttassék neki. 2) Átv. ért. felsőbb mennyei ihlet, mely az egyházi, s erkölcsi tanitó beszédét általlengi, s azt a hallgató hivek szivében foganatossá teszi. Kenettel szólani. Kenettel teljes szent beszéd.

*KENETÁRUS
(kenet-árus) ösz. fn. Aki részint gyógyitó, részint kendőző szereket árul, illatárus.

*KENETDÚS
(kenet-dús) ösz. mn. l. KENETĚS, 3).

*KENETĚS
(ken-et-ěs) mn. tt. kenetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Miben kenetet tartanak. Kenetes szelencze, edény. 2) Mit kenettel bedörzsöltek. Kenetes fürtök. 3) Átv. ért. az erkölcsi érzelmekre ihletve ható, foganatosan müködő. Kenetes egyházi, erkölcsi tanítás, beszéd. 4) Mint főnév jelent személyt, ki keneteket készít vagy árul.

*KENETLEN
(ken-etlen) mn. tt. kenetlen-t, tb. ~ěk. Ami vagy aki nincsen kenve. Kenetlen haj, bajusz, szakáll. Kenetlen csömörbeteg. Kenetlen tengelyü szekér csikorog.

*KÉNETLEN
(kén-etlen) mn. tt. kénetlen-t, tb. ~ěk. Amiben nincs kén, vagy ami nincs kénezve. Határozókép am. kén nélkül, kénetlenül.

*KENETOLAJ
(kenet-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet kenetül használnak. Egyházi kenetolaj.

*KENÉZ
puszta Bihar m., ÉR~, CSEREPES ~, TAKTA~ falvak, Szabolcs m.; helyr. Kenéz-re, ~ěn, ~ről. l. KENÉSZ.

*KÉNĚZ
(kén-ěz) áth. m. kéněz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Általán, valamit kénnel vegyít, elkészít. Gyufákat kénezni. Különösen az üres borhordókat égő kénnel kifüstöli, hogy dohosak, penészesek ne legyenek. Kénezik a borokat is, hogy a megromlás ellen óvják.

*KÉNĚZÉS
(kén-ěz-és) fn. tt. kénězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit kénezünk. Hordók, borok kénezése. V. ö. KÉNĚZ.

*KÉNĚZET
(kén-ěz-et) fn. tt. kénězet-ět, harm. szr. ~e. Kénből készített s a boroshordóknak és boroknak adott, romlás elleni ovószer.

*KENÉZLŐ
falu Szabolcs m.; helyr. Kenézlő-re, ~n, ~ről.

*KENFEN
ösz. áth. Mindkét ige ragoztatik: kent-fent, kenni-fenni. Valamit holmi zsiros, olajos, festékes szerekkel összevissza ken, mázol, dörzsöl. Orczáját mindig kenifeni, mégsem szép.

*KÉNFONAL
(kén-fonal) ösz. fn. Olvasztott, kénkőbe mártott fonal, milyet a gyufák feltalálása s divatba hozása előtt gyertyagyujtásra használni szoktak.

*KÉNFORRÁS
(kén-forrás) ösz. fn. Forrásvíz, mely kénrészecskéket tartalmaz, s többé-kevésbbé kénbűzt vagy ízt lehet rajta érezni.

*KÉNFÖLD
(kén-föld) ösz. fn. Földnem, különösen agyagföld, mely kénnel van keverve.

*KÉNFÜST
(kén-füst) ösz. fn. Nehéz szagu füst, mely a meggyujtott s égő kénből kifejlődik. Kénfüsttel megfojtani a méheket.

*KÉNGŐZ
(kén-gőz) ösz. fn. A meggyujtott kénnek fojtó gőze.

*KENGYEL (1)
fn. tt. kengyel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Törzsöke valószinüleg a fölhágást, magasra szállást jelentő kel, melyből lett: kelt v. keld, kelden, kelgyen, végre betűáttétellel: kengyel (am. keltő v. felhágató eszköz), mint bal törzsökből bald, baldoz, baldozó, baldzsan, bandzsal, azaz balra, félre néző. Lehet szintén betűáttétellel a kelentyű (vagy kelenty) módosulata is, melylyel mint görbén aláhajló eszközzel, alakjára nézve is mindkét értelmében egyezik. 1) Tulajd. ért. a nyeregről kétfelől lelógó talap, mely által a lovag föllép, felhág, azaz a nyeregbe kél, s fennülvén, lábait mint zsámolyon nyugosztalja. Rövidebbre venni vagy megereszteni a kengyelt. Kengyelbe hágni. Törökül üzengi v. özengi, finnül kenkä. 2) Nadrág talpalója, mely a felhuzott nadrágot feszesen tartja, s szárát fölebb csúszni nem engedi.

*KENGYEL (2)
puszta Heves m.; helyr. Kengyel-re, ~ěn, ~ről.

*KENGYELĚS
(kengyel-ěs) mn. tt. kengyelěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mi kengyellel van ellátva, fölszerelve. Kengyeles nyereg, nadrág.

*KENGYELFUTÓ
(kengyel-futó) ösz. fn. Sajátságos jelmezü főuri szolga, ki valamely innepély alkalmával, vagy különben is ura hintaja előtt fut. Régebben lovagló urok mellett (mintegy kengyel mellett) futott, innen a neve.
"Lejtőzik alatta igen haragos mén,
. . . . . . . . . . .
Tíz kengyelfutó van két felől mellette,
Hajnalszín atlaczban őket öltöztette."
Gyöngyösi István.
Szélesb ért. gyors futár.

*KENGYELKARIKÁK
(kengyel-karikák) ösz. több. fn. Vaskarikák a nyereg két oldalán, melyekbe a kengyelszárakat húzzák.

*KENGYELSZÁR
(kengyel-szár) ösz. fn. Szíj, mely a kengyelkarikákba húzva alálóg, s melynek alsó végéhez a kengyelvas vagy kengyeltalp illesztve van.

*KENGYELTELEN
(kengyel-te-len) mn. tt. kengyeltelen-t, tb. ~ěk. Minek kengyele nincsen. Kengyeltelen nyereg, nadrág.

*KENGYELTARTÓ
(kengyel-tartó) ösz. fn. Szolgaszemély, ki a nyeregbe ülő urának a kengyelt tartja, hogy kényelmesen felléphessen.

*KENGYELTÓ
puszta Borsod m.; helyr. Kengyeltó-ra, ~n, ~ról.

*KENGYELVAS
(kengyel-vas) ösz. fn. Vasból készített, jobbára homorú talap, mely a kengyelszár végéhez van illesztve, s a lovagnak zsámolyul szolgál.

*KÉNGYERTYA
(kén-gyertya) ösz. fn. Megkénezett fonal, mely tűzhöz értetve lángot vet, s gyertya gyanánt ég. A gyufák feltalálása előtt közhasználatu gyertyagyujtó szer volt.

*KÉNHUTA
(kén-huta) ösz. fn. Huta, melyben a kénásványokból a kénes részeket kiégetik.

*KENIG
l. PEDIG.

*KÉNINTÉZET
(kén-intézet) ösz. fn. Több épületből álló bányatelepítvény, hol az ásványokból, érczekből ként égetnek.

*KÉNÍR
(kén-ír) ösz. fn. Kénporral vegyített ír, vagyis kenőcs.

*KÉNKAMARA
(kén-kamara) ösz. fn. Kamara, melyben a ként tartják. Továbbá kamara, melyben ként készítenek, tisztogatnak.

*KÉNKANÁL, KÉNKALÁN
(kén-kanál v. ~kalán) ösz. fn. A kénhutákban használt vas kalán, melylyel a kéntisztító vas korsókból az olvadék tisztátalan részét lefölözik.

*KÉNKENŐCS
(kén-kenőcs) ösz. fn. Kenőcs, melynek lényeges részét kén teszi, máskép: kénír.

*KÉNKOH
(kén-koh) ösz. fn. Koh vagy huta, melyben az érczekből ként égetnek.

*KÉNKŐ
(kén-kő) ösz. fn. Kőhöz hasonló tömör alakban találtató kénanyag, kénásvány. Magát a tiszta ként is nevezik ekképen. A köznép büdöskő-nek is hívja, mert meggyujtva kellemetlen büdös szagot ereszt magából.

*KÉNKŐBÁNYA
(kén-kő-bánya) lásd: KÉNAKNA.

*KÉNKÖVES
(kén-köves) ösz. mn. 1) Kénkővel bővelkedő, kőnkövet termő. Kénköves érczek, erek. 2) Kénkővel vegyített, készített, bekent. Kénköves kenőcs, ír. Kénköves fonal, gyufa. 3) Ami kénkövet, kénköves részecskéket tartalmaz. Kénköves víz, forrás, kút, fürdő.

*KÉNKÖVES GYÖKÉR, KÉNKÖVES KOCSORD
A kocsordok egyik faja, melynek gyökere gyantás, kénkő szagú; innen a neve; szára magas, hengeres, karczolt; levelei ötször hármasak; levélkéi szálaskeskenyek; kocsányai egyenetlenek. (Peucedanum officinale). Máskép a köznépnél: disznókömény, erdei vadkömény.

*KÉNKÖVEZ
(kén-kövez) ösz. áth. Valamit kénkővel vegyít vagy beken, megdörzsöl. Máskép: kénez. Különösen a boroshordókba kénkőfüstöt vagy gőzt bocsát, hogy egyfelől a hordókat, doh, penész ellen, másfelől a bort a romlástól óvja.

*KÉNKÖVEZÉS
(kén-kövezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kénköveznek. Boros hordók kénkövezése. V. ö. KÉNKÖVEZ.

*KÉNLAP
(kén-lap) ösz. fn. Kénkővel megfuttatott lapos keskeny szövet, melylyel a boros hordókat kénezik.

*KÉNLÉL
(kén-lél) ösz. fn. l. KÉNÉGÉNY.

*KÉNMÁJ
(kén-máj) ösz. fn. A hamany és kén bizonyos vegyülete, pl. híg úton maró v. étető hamulúgban főzve a porrá tört ként felolvasztják, s az oldatot a kiszáradásig elpárologtatják. E vegyületnek májbarna szine levén, innen a neve. (Hepar sulphuris, Schwefelleber).

*KÉNNEMŰ
(kén-nemű) ösz. mn. Tulajdonságainál fogva a kénféle ásványokhoz tartozó, hasonló.

*KÉNNYOMAT
(kén-nyomat) ösz. fn. Metszett kőnek, éremnek stb. formája, képe, melyet kénbe nyomtak.

*KÉNOLVASZTÓ
(kén-olvasztó) ösz. fn. lásd: KÉNINTÉZET.

*KENŐ
(ken-ő) fn. tt. kenő-t. 1) Személy, ki valakit ken. 2) Szer, melylyel valamit kennek, pl. szekérkenő, hajkenő. 3) Ruha, melylyel valamit törölnek, mint: kezkenő.

*KENŐCS
(ken-ő-cs) fn. tt. kenőcs-öt, harm. szr. ~e v. ~cse. Repülő, híg vagy sürűbb, ragadós részekből álló szer, melylyel valamit kennek; gyógyír, gyógykenőcs.

*KENŐCSMILLYE
(kenőcs-millye) ösz. fn. Millye, vagyis szelencze, melyben kenőcsöt tartani szoktak.

*KENŐCSÖL
(ken-ő-cs-öl) áth. m. kenőcsöl-t. Valamit v. valakit kenőcscsel beken, megdörzsöl. Kenőcsölni a szakgatásban szenvedő inakat. Kenőcsölni a csömörös ember hátát.

*KENŐCSÖLÉS
(ken-ő-cs-öl-és) fn. tt. kenőcsölěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kenőcsölnek.

*KENŐCSÖS
(ken-ő-cs-ös) mn. tt. kenőcsös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben kenőcsöt tartanak; kenőcscsel bővelkedő. Kenőcsös börböncze. Kenőcsös bolt. 2) Kenőcscsel bedörzsölt. Kenőcsös haj.

*KENŐCSSZELENCZE
(kenőcs-szelencze) ösz. fn. l. KENŐCSMILLYE.

*KENŐFENŐ
(kenő-fenő) iker mn. és fn. Mondják kuruzsoló orvosról, kinek gyógyszerei főleg holmi írekből, kenőcsökből állanak.

*KENŐFENŐSÉG
(kenő-fenőség) iker fn. Nyegleség, kontárkodás az orvoslásban, mely mindenféle bajt holmi külsőleg alkalmazott szerek, írek, kenőcsök által gyógyít.

*KENŐFESTÉK
(kenő-festék) ösz. fn. Szépítő festék, melylyel némelyek kivált a hiú nők, arczaikat, ajkaikat, szemöldjeiket stb. kenik. Kenőfestéket használnak a szinpadon fellépő szinészek is.

*KENŐFŰ
(kenő-fű) ösz. fn. l. PARAJLIBATOP.

*KENŐKÉS
(kenő-kés) ösz. fn. Általán kés, melylyel valamely lágy testet szétnyomnak vagy fölkennek, pl. a gyógyszerészek, sebészek kése, melylyel a tapaszírt ruhára kenik.

*KENŐOLAJ
(kenő-olaj) ösz. fn. Olaj, különösen olajos szépitő szer, melylyel valamit kennek, kendőznek.

*KENŐPÉNZ
(kenő-pénz) ösz. fn. Szekérkenőért vagy kenésért fizetett pénz.

*KÉNŐS
erdélyi falu Udvarhely Székben; helyr. Kénős-re, ~ön, ~ről.

*KÉNPÁRA
(kén-pára) ösz. fn. l. KÉNGŐZ.

*KÉNPÖRKÖLÉS
(kén-pörkölés) ösz. fn. A kénhutai munkálkodásnak azon különös módja, melynél fogva az érczekből a ként nem égetés által, hanem pörkölve hajtják ki.

*KÉNRONGY
(kén-rongy) ösz. fn. Olvasztott kénbe mártott, s gyújtószerül használtatni szokott ruhadarab vagy szalag.

*KÉNRUBIN
(kén-rubin) ösz. fn. Repülő olajban áztatott kénkő, mely átlátszó, s veres szinű testet képez.

*KÉNRÚD
(kén-rúd) ösz. fn. Vékony rúd- vagy is hengeralakban eléállított kénanyag.

*KÉNSALAK
(kén-salak) ösz. fn. A kénégető edények fenekén maradó tisztátalan részek, melyek a tisztúlt kémnek mintegy seprejét teszik.

*KÉNSÁRGA
(kén-sárga) ösz. mn. A kén szinéhez hasonló világos sárga szinű. Kénsárga máz.

*KÉNSAV
(kén-sav) ösz. fn. A kénnek az élenynyel legmagasb fokú vegyülete s a legerősebb savak egyike, mely a növényi és állati anyagokat hirtelen szétdúlja, s ennél fogva a legnagyobb ovatossággal kezelendő anyagok egyike. (Acidum sulphuris. Schwefelsäure).

*KÉNSAVANY
(kén-savany) l. KÉNSAV.

*KÉNSAVAS
(kén-savas) ösz. mn. Kénsavval öszvekötött vagy azzal készített, vegyített. Kénsavas ón, vas, mészföld. Kénsavas folyadék.

*KÉNSERPENYŐ
(kén-serpenyő) ösz. fn. A kénhutákban ólomból öntött kis, alacsony medrű tálak, hideg vízzel töltve, melyekbe az olvasztottt ként bele folyatják, hogy meghüljön.

*KÉNSZAG
(kén-szag) ösz. fn. Kellemetlen büdös szag, melyet az égő kén terjeszt maga körül.

*KÉNSZER, KÉNSZERÍT
stb. l. KÉNYSZER, KÉNYSZERÍT stb.

*KÉNSZESZ
(kén-szesz) ösz. fn. lásd: KÉNÉGÉNY.

*KÉNSZÍN
(kén-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a kéné, világos sárga szín.

*KÉNSZÍNŰ
(kén-színű) ösz. mn. Olyan világos sárga szinnel biró, milyen a kéné szokott lenni; kénsárga. Kén szinű festék, máz. Kénszinű bab.

*KÉNT
(ki-ént vagy k-ént) névviszonyitó, mely általán elfogadott szokás szerént a vele közvetlen viszonyban álló szóhoz kapcsoltatik, s azzal összetett, vagyis inkább már ma ragozott szót képez. Eredeti tisztaságában ént, s a k vagy ki-ből huzatott össze, vagy pedig nem egyéb, mint megkeményített előlehelet (h, ch, k). A legnagyobb valószinüség ki-ént mellett van, mivel mint is így származott: mi-ént, régiesen: mént. Az egyszerűbb ént fordul elé néha a régi magyar nyelvben a mai ,szerént' helyett, pl. a Tatrosi másolatban, Ruth 2. fej. "Vala kedeg Elimeleh férfiónak vérént való rokona." Kinizsiné imakönyvében (Nyelvemlékek, II. l. 30.): "Szivént való szerelmedvel." A régi m. Passióban (Toldy F. kiadása, 54. l.): "És törvényént (= törvény szerént) meg kell halni, mert Istennek fiává tötte magát." Katalin verses legendájában: azént = a szerént. Ugyanez alakban fentartották maiglan a szer-ént, rész-ént, im-ént, tüst-ént, s mélyhangúlag gyanánt (régiesen: gyalánt), iránt stb. szók. Alapértelme az alábbi elemzésből tűnik ki. Rokon ugyan vele a kép (imago) főnévből származott határzó: kép v. képen (secundum, iuxta, instar); a ,kép' t. i. nem egyéb, mint valamely tárgynak látható formája, alakja, mely az eredetihez hasonló, vagy hasonlani akar, s képzővé vált ezen két szó gyakran föl is cseréltetik, pl. akkép és akként, mikép, és miként, mindenkép és a székelyeknél: mindenként: mindazáltal igyekeznünk kell a szabatos megkülönböztetésre. T. i.
Ha az egyszerűbb ént határzót mélyebben elemezni akarjuk, alkotó részei ezek: a mutató e, élesen i, (melyeket láss a maguk helyén) melyekhez a módhatárzó képző en járulván, lett e-en v. i-en, összevonva én v. ín, azután t szintén határozói képzővel toldva: ént v. ínt (mintha mondanók: ezent = ezen módon). E szerént képződtek a következők is: képes, képesen, képesent, képesint; alkalmas, alkalmasan, alkalmasant, alkalmasint (Simai Kristófnál: alkalmasként), kora, kora-an, (korán), koránt; gyana, gyana-an, (gyanán), gyanánt; hosszu, hosszuan, hoszszan, hoszszant; vers, versen (ver-es, veres-en), versent (certatim). Ide tartozik talán a készantag is, mely hangrendileg készenteg, elemezve: kész, készen, készent, s az eg v. ag túláradó toldalék, mint a dunántúli aztánnag v. aztánnig, ottannag v. ottannig, ottannég, megintennig stb. szókban. És így az ént v. ínt annyit tesz, mint: ezen módon, mintha volna: ezent, vagyis ezen állapotban; és szerént am. amint a dolog szere van, pl. irás szerént beszélni azt teszi: úgy beszélni, amint az irás tartja, amint az irás szere, vagy sora hozza magával. Utcza szerént összeirni az embereket am. olyan szerben, azaz sorban, mint az utczák és utczai házak vannak. Más szerént cselekedni, am. azon módon, mint más szokott. Részént pedig am. részi v. részbeli (nem egész) állapotban. Részént eladni a gabonát, részént megtartani, am. azon mennyiségben eladni valamit, milyen bizonyos rész, stb. Hasonlók: képesént bánni valamivel, am. oly módon, mint illő, mint lehet, mint a dolog természetével megegyezik. Alkalmasint eljő, am. eljő a szerént, azon módon, amint alkalma lesz, alkalma mutatkozandik. Ezen értelemmel bir a ként, kínt is. Istenként imádni valakit, azt teszi, úgy, azon mértékben imádni, mint Istent illet. Másként cselekedni valamit am. úgy cselekedni, mint más állapot hozza magával. Bolondként szólani v. keringeni, am. azon módon, mint a bolondok szoktak, vagy mint valóságos bolond. Egyébként am. nem ezen, hanem más tekintetben. Pálként am. Pál cselekvése vagy mondása szerént, vagy, mint Pál teszen vagy tett, vagy Pál mondja vagy mondotta stb. Szóval az ént viszonyitó, s ettől származott szerént és ként is szigorú szabatossággal azonságra (mintha mondanók: ezenségre), a kép képen szók (vagy ha tetszik: képzők) hasonlóságra vonatkoznak. Vagyis pl. akként, azt teszi: ,azon módon', akkép v. akképen pedig: ,ahhoz hasonló módon.' "Senki nem ereszti új ruhának toldalékát ó ruhába, mert aként (taliter) az új toldalék kiszakad" Tatrosi codex. "És mastan sok dolgunk csodaképen (csodához hasonló módon) vagyon." 1547-diki levél. Nyelvemlékek II. kötet. Vegyes t. iratok, 63. l. V. ö. KÉP, KÉPEN. Tehát habár némely esetekben a ként és kép v. képen szókat fölcseréli is a nyelvszokás, pl. akként, akkép, miként? mikép? valamiként, valamikép, másként, máskép, mindenként mindenkép, azonként azonkép, ezenként ezenkép: de szabatosan véve különböznek, s egymással föl nem cserélhetők, úgy hogy ,miként' azt teszi: mi szerént, mihez mérve, alkalmazva; ,mikép' pedig mihez hasonlóan, minek hasonlóságára. Maga a köz szokás sem cseréli fel, a) midőn a kép a latin ter képzőnek felel meg: egyenlőkép, aequaliter, nem, egyenlőként; kiváltkép, peculiariter, nem: kiváltként; elegendőkép, sufficienter, nem: elegendőként; b) midőn világosan a hasonlóság, olyanság, forma alapfogalma rejlik benne, s olyan módon, olyanféle minőségben, gyanánt által fölcserélhető, (latinul: ,instar') pl. mentségkép mondani valamit mentségformán; semmikép nem birhattam rá, semmiféle módon. Ellenben a ként gyakran közdivat szerént is a latin ,secundum', ,juxta' szóknak felel meg; honnan különböznek: parancskép, tanácskép mondani valamit, instar mandati, consilii; parancsként, tanácsként cselekedni, secundum mandatum, consilium. Néha, amire a ként vonatkozik, alattomban értendő: pl. Péterként, mint föntebb mondottuk, jelentheti Péternek tettét vagy pedig mondatát. Tehát ,Péter' tetteként, tette szerént, vagy állításaként, állítása szerént. Különös figyelmet érdemel a ként, mint szám- és gyűnévrag, mely esetben az előtte álló n képző önhangzója az illető név többesszámának önhangzóját követi, pl. egy-en-ként, hárm-an-ként, tiz-en-ként, husz-an-ként, száz-an-ként; hasonlók: szál-an-ként, fej-en-ként, szěm-ěn-ként, kor-on-ként, darab-on-ként, köz-ön-ként, város-on-ként, nap-on-ként, eset-ěn-ként, éj-en-ként; melyekben a tőszó mindenütt többszörös értelemben vétetik, mintha volna: százak-ként, városok-ként, korok-ként, éjek-ként, napok-ként, azaz százak, városok, korok, éjěk, napok száma szerént. Még ,egyenként' is am. egyen-egyen. Ez régente összehúzva: kéd, Erdősynél: kíd (egyenkíd), a Debreczeni Legendáskönyvben két (esztentendőnkét, naponkét).
Figyelmet érdemel még Vass József pályaértekezése szerént a göcseji tájszólásban a ,ként' ragnak a személyi névmásokkal viszonyulása, s egyszersmind a személyragokkal ragoztatása is: én kéntem, te kénted, ő kénte (ű kiénte), mi kéntünk stb. Szintén itt ragoztatik magam, magad stb. szókkal is, de a személyrag elhagyásával magamként, magadként, magaként, magunkként stb.
A dunántúli némely vidékeken a t elesik: jutalomkén(t), mint általában az ,ént'-ből is: alkalmasén(t), a szerén(t). Vass József. Dunántúli nyelvjárás. Magyar nyelvészet. 1860. 107. lapon. Így esik el a t az ,ért' ragból az ország több vidékén is. Innen a Bécsi codexben kénkén am. kényként, (sponte, önként).
A török nyelvben eléforduló gibi névutót lásd: KÉP, KÉPEN alatt.
,Önként' szóban azt véljük, hogy ,kéjént' szóból húzatott össze; mert eléjön a régiségben: ő kéjén, önnönkéjén (ultro, sua sponte). l. ÖNKÉNT.

*KÉNTAPASZ
(kén-tapasz) ösz. fn. Kénbalzsamból, viaszból és gyantából készített gyógytapasz.

*KENTEFITE
(kente-fite) ösz. fn. l. KENDEFENDE.

*KENTEFITÉL
(mintegy: kente-fentel vagy kenetel-fenetel, vagy kende-fendel a ,ken-fen' ikerített szó, del v. etel képzőkkel toldott alakja néhutt: kencsel-fencsel); ösz. áth. m. kentefitélt. A Hegyalján divatos am. az egyszerűbb ,ken-fen.' Kentefitéli az orczáját.

*KENTEFITÉLÉS
(kente-fentelés) fn. tt. kentefitélés-t, tb. ~ěk. Kenésfenés. l. KENÉS alatt.

*KÉNTEJ
(kén-tej) ösz. fn. Fehér szinű, könnyű por, mely az edény fenekére száll, ha a kén némely vegyületeit kénsav által lecsapják. (Lac, v. magisterium sulphuris).

*KÉNTELEN
(kén-telen) mn. tt. kéntelen-t, tb. ~ěk. 1) Ami kénnel készítve, vegyítve nincs. Kéntelen gyufácskák. 2) Hibás kiejtéssel és irásmóddal am. kénytelen; l. ezt. A kétértelmüség eltávoztatása végett amaz jobban: kénetlen.

*KENTELKE
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kentelké-re, ~ěn, ~ről.

*KĚNTĚRFALAZ v. KÖNTÖRFALAZ
Kriza gyüjteményében am. fog ide is tova is, fortélyoskodik. Úgy látszik a latinos ,contrafacere' olaszul: contraffare szóból ment át a székely nyelvbe, talán a román segitségével is.

*KENTET
(ken-tet); a székelyeknél am. kenet, miv. l. KENET. (1).

*KÉNÜSZÖK
(kén-üszök) ösz. fn. A kénhutákban azon kavicsföld, melyből tűz által a ként kihuzták.

*KÉNVIASZ
(kén-viasz) ösz. fn. A vargáknál, öszvezuzott kénnel vegyített viasz, melyet az úgynevezett fehérvarrásoknál használnak, kéncsiriz.

*KÉNVIRÁG
(kén-virág) ösz. fn. Ha a bizonyos fokig hevített kén kigőzölgéseit felfogják és rögtöni kihűtés által összesürítik, a kéngőz igen fínom, sárga szinű lisztté alakúl, ezt nevezzük kénvirágnak. Patikai szer. A macskák tejes eledelébe kénvirágot tenni.

*KÉNVÍZ
(kén-víz) ösz. fn. Víz, mely feloldott kénrészecskéket tartalmaz, milyenek számos ásvány-, vagy gyógyvizek.

*KÉNY
(kény v. kéj-ny) fn. tt. kény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Gyöke a kedélyre vonatkozó ke v. ké. Mind hangra, mind értelemre legközelebbi rokona a kéj. l. ezt. 1) A kedélyt kecsegtető érzet, gyönyörvágynak megfelelő állapot. Kényére vagy kénye kedve szerént élő ember. Kényt űzni. Kényén, kedvén nevelt gyermek. Nincs kényére a munkás élet, a tanulás. Kényére hagyni valakit. 2) A gyönyörérzésnek elpuhult vagy tulzó, kicsapongó, mértéktelen állapota, vagy működése, mely gyakran pajkos, nyakas, ellenszegülő modorban nyilatkozik. Kényét követni. Ebből ered a kényes, önkény, önkényes. Sínai nyelven kén am. pertinax, inobediens. V. ö. KÉNYES.

*KÉNYBĚCS
(kény-běcs) ösz. fn. l. KÉJBĚCS.

*KÉNYBIRÓ
(kény-biró), KÉNYBIRÓSÁG, (kény-biróság) lásd: VÁLASZTOTTBIRÓ, ~BIRÓSÁG.

*KÉNYELĚM
(kény-el-ěm) fn. tt. kényelmet; harm. szr. ~e. Az emberi kényeket vagyis, a kedélynek kedves vágyait előmozdító és kielégitő állapot. Kényelemmel ellátott uri lak. Kényelemmel utazni. Sok kényelemmel kinálkozó vendéglő. A katonának sok kényelemről le kell mondania. A kényelem különösen oly tárgyakra vonatkozik, melyek a lakáshoz, ruházathoz, testnek mozgásához, nyugtatásához tartoznak, s az a czéljok, hogy a testre tetsző behatással legyenek.

*KÉNYÉLET
(kény-élet) ösz. fn. Életmód, melyet valaki saját kénye kedve szerént folytat.

*KÉNYELMES
(kény-el-ěm-es) mn. tt. kényelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Kényelemmel ellátott, a kedély érzéki vágyainak megfelelő, azokat kielégitő. Kényelmes lakás, fekvés. Kényelmes utazás, kocsizás.

*KÉNYELMESEN
(kény-el-ěm-es-en) ih. A kény, illetőleg kényre vonatkozó tetszés igényeinek megfelelőleg, kényelmet élvezve. Kényelmesen lakni, utazni. Kényelmesen élni.

*KÉNYELMESSÉG
(kény-el-ěm-es-ség) fn. tt. kényelmesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kényelmek bősége, sokasága. Egész kényelmességgel lakni. 2) Azon tulajdonsága valaminek, melynél fogva kényelmesnek mondatik. Az utazó kocsi kényelmességéhez tartozik, hogy elég tágas legyen, ne rázzon stb.

*KÉNYELMETLEN
(kény-el-ěm-etlen) mn. tt. kényelmetlen-t, tb. ~ěk. Kényelem nélkül való. A rövid korbáju hintóban kényelmetlen az ülés. A szoros csizma kényelmetlen. Hatórozókép am. kényelem nélkül, kényelmetlenül.

*KÉNYELMETLENSÉG
(kény-el-ěm-etlen-ség) fn. tt. kényelmetlenség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, melyben, vagy tulajdonsága valaminek, mely miatt kényelmetlenül érezzük magunkat.

*KÉNYELMETLENÜL
(kény-el-ěm-etlen-ül) ih. Kényelmetlen módon, kényelem nélkül. Valamely roszul bútorozott, sötét, nedves szobában kényelmetlenül érezni magát.

*KÉNYELNÖK
(kény-elnök) l. VÁLASZTOTTBIRÓSÁGI ELNÖK.

*KÉNYÉN
(kény-e-en) ih. Kénye kedve szerént. Kényén v. kényére élni.

*KENYÉR v. tájdivatosan: KĚNYER
fn. tt. kěnyer-et. Kicsinyezője: kěnyérke v. kěnyerke, v. kenyerecske, harm. szr. kěnyer-e. Gyermeknyelven: pupa. Ha kisebb alakú, vagy fínomabb lisztből sütötték, czipó a neve. Mátyusföldén, és némely más tájakon kinyér, Csalóközben: könyér. Az ugynevezett ékvesztő szók egyike, melyek általán véve, eredetileg rövidek, miért több ragok és képzők előtt el is vetik az éket, sőt a palóczos tájszólás szerént rendesen rövidül hangzanak, mint: szeker, tej, sugar, sudar stb. A kenyér valószinüleg betüátvetés által módosúlt szó, mint nyelvünkben több mások, s eredetileg kereny vagy köreny volt, mely utóbbi megfelel a Csalóközies könyer-nek. A XVI. században pedig valósággal elé is jön az eredeti alakban: "És mikoron az fiának nem volt volna hová feit fognia és német királnál nem volna kerenye." Levél 1548-ból (Szalay Á. gyüjt.). Ugyanitt az 1558-diki levélben pedig: kernyer. E szerént nevét kerekded alakjától vette. A horvát nyelvben is a kruha (kenyér) és krutit (kerengetni) egy törzsökűek. Az uralaltáji nyelvek közől a samojed kirwa, kirrowa, kriva, a magyar kerényhez és horvát kruhához legrokonabbak. Jelentései 1) tulajd. ért. kovászszal, vagy élesztővel megkelesztett gabonalisztből való kerek alaku sütemény. Ez a közönséges magyar kenyér. Buza-, rozs-, kétszeres-, árpa-, zab-, kukoricza-, hajdinakenyér. Fehér, barnás, fekete, korpás kenyér. Úri, paraszt, cselédnek való kenyér. Csörmölyés, konkolyos, malátás, záklás, sületlen, keletlen, czopákás, szappanos kenyér. Házi, pék sütötte kenyér. Puha, lágy, kemény, száraz kenyér. Domború, puffadt, lapos, gyürkés, duczos, púpos kenyér. Penészes kenyér. Czipókenyér, azaz fehér lisztből való. Vásáruton vásár lesz, czipókenyér elég lesz. (Csalóközi vers). Komlóval, timsóval sütött kenyér. Tömött, kemény, sürű bélű, likacsos kenyér. Katona v. komisz kenyér. Darab, karaj, szelet, falat, harapás kenyér. Olyan ember, mint a falat kenyér. (Km.). Mi jobb egy fehér kenyérnél? Felelet. Kettő. Kenyeret szakasztani, bevetni, sütni, kiszedni. Kenyeret szelni, megszegni, aprítani. Kenyeret kérni, rágni. Kenyérrel élni. Kenyérben nem enni eleget. Pupa lesz a kenyér, azaz drága, kapós, kedves. Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.). Kenyérhez sajt is kell. (Km.). Nincsen annak semmi baja, kinek van kenyere sajtja. (Népd.). Lágy kenyér az eledelem, szomjam ellen borral telem. (Vörösmarty). Ha megvágod a kezedet, ki süt nekem majd kenyeret. (Népd.). 2) Szélesb ért. nem csak gabonából, hanem más terményekből, s akármily formában sütött, vagy pirított mindennapi eledel, mely a rendes kenyeret pótolja. Burgonyából, kakaodióból, kenyérfa gyümölcséből sütött kenyér. Hoszszukás, lapos, pogácsás kenyér. Kovásztalan kenyér, a római katholikusok urvacsoráján, és a zsidók husvétjén. 3) Átv. ért. eledel és evőasztal. Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma. (Úriimáds.) Valakivel egy kenyéren lenni. Véres verítékkel keresni kenyerét. Más kenyerén élődni. Megette kenyerének javát am. eleget, sokat élt. Majd megbékül a maga kenyerén. (Km.). Meghozza a jó kenyér. (Km.) Panaszos kenyér egészségre válik. Továbbá am. keresetmód, életmód, szolgálat, hivatal, mely után valaki él. Nehéz kenyér a katonáskodás. Valamely uraságnál kenyeret kapni. Elveszteni kenyerét. Kenyér után járni, lenni, fáradni. Kenyér nélkül maradni. Kenyere vesztett tisztviselő. 4) Képes ért. kenyérhez hasonló valami. Isten kenyerkéje, am. papsajt. Szent János kenyere. Kenyér van a hátán, azaz kenyérforma púp.

*KENYÉRADOMÁNY
(kenyér-adomány) ösz. fn. Szegény éhező, vagy éhezők részére kenyérben adott vagy adandó alamizsna.

*KENYÉRALAMIZSNA
(kenyér-alamizsna) l. KENYÉRADOMÁNY.

*KĚNYÉRÁRSZABÁS
(kěnyér-ár-szabás) ösz. fn. Hatósági határozat, melynél fogva az illető kenyérsütők bizonyos kiszabott áron bizonyos mértékü kenyeret tartoznak sütni.

*KENYÉRÁRULÁS
(kenyér-árulás) ösz. fn. Kenyerek eladása pénzért.

*KĚNYÉRÁRULÓ v. ~ÁRUS
(kěnyér-áruló v. ~árus) ösz. fn. Személy, illetőleg kenyérsütő, kofa, szatócs, ki kenyeret árul. Piaczi, bolti kenyérárus.

*KENYÉRÁRUSBOLT
(kenyér-árus-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben kenyeret árulnak.

*KĚNYÉRBÉL
(kěnyér-bél) ösz. fn. A kenyérnek azon tömege, melyet az úgynevezett kenyérhaj, vagy kéreg körül vesz.

*KENYÉRBÉLCZICZKÓRÓ
(kenyér-bél-czicz-kóró) ösz. fn. l. KENYÉRBÉLVIRÁG.

*KENYÉRBÉLŰ GOMBA
l. VARGÁNYA.

*KENYÉRBÉLVIRÁG
(kenyér-bél-virág) ösz. fn. A cziczkórók neméhez tartozó növényfaj; szára fölül sátorosan szétágazó; virágai az ághegyeken apró sátorokban fehérek; levelei szálasak, kihegyzettek, egyenlőhegyes fürészfogúak, kopaszok. Máskép: kenyérbélcziczkóró. (Achillea pfarmica. L.).

*KĚNYÉRBOLT
(kěnyér-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben kenyeret árulnak.

*KENYÉR CSECSE
l. KENYÉRDOMÓ.

*KENYÉRDOMÓ
(kenyér-domó) ösz. fn. Kidudorodás, gyürke, csomódad kiforradás, púp, dúcz a sült kenyéren.

*KENYÉRDÚCZ
(kenyér-dúcz) ösz. fn. l. KĚNYÉRDOMÓ.

*KÉNYÉRE
(kény-e-re) ih. Kénye szerint, amint tetszik neki, kényelmesen. Kényére, gond nélkül él.

*KĚNYERES
(kěnyer-es) mn. tt. kenyeres-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben kenyeret tartanak, hordanak. Kenyeres kosár. Kenyeres tarisznya, zsák. 2) Miben kenyeret árulnak, vagy aki kenyeret árul. Kenyeres bolt, sátor, szekér. Kenyeres asszonyok, leányok, kofák. 3) Egy kenyéren élő. Kenyeres pajtások, társak. Ne búsúlj kenyeres, mivel semmid sincsen. (Népd.).

*KENYERE-TÉGLÁS
puszta Csongrád m.; helyr. ~Téglás-ra, ~on, ~ról.

*KĚNYEREZ
(kěnyer-ez) önh. m. kěnyerez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kenyeret eszik; mint boroz, serez, am. bort, sert iszik. Használják áth. értelemben is, le igekötővel, s am. valakit vendégelés, jótartás által stb. magának lekötelez, magához hajlandóvá tesz. Már őtet is lekenyerezték.

*KĚNYÉRĚVŐ
(kěnyér-ěvő) ösz. mn. Ki kenyérrel él, kenyeret eszik. Átv. ért. eleségfogyasztó. A szükségtelen cseléd csak a kenyérevők számát szaporítja.

*KENYÉRFA
(kenyér-fa) ösz. fn. Keletindiai fa, mely középszerü tölcshöz hasonló, s levelei másfél lábnyi hosszuságuak, és tejes nedvüek, gyümölcse pedig mintegy húsz harmincz fontnyi nagyságu, melyet öszszezúzva, s égő kövön megpörkölve kenyér gyanánt használnak az ország lakosai.

*KĚNYÉRGOMBA
(kěnyér-gomba) ösz. fn. l. VARGÁNYA.

*KĚNYÉRGYÜMÖLCS
(kěnyér-gyümölcs) ösz. fn. A kenyérfa gyümölcse. V. ö. KENYÉRFA.

*KENYÉRGYÜRKE
(kenyér-gyürke) l. KENYÉRDOMÓ.

*KĚNYÉRHAJ
(kěnyér-haj) ösz. fn. l. KĚNYÉRHÉJ.

*KENYÉRHÁNYÓ LAPÁT. Hoszszú nyelű
s kerek tányérú lapát, melyen a kiszakasztott kenyértésztát a meleg kemenczébe bevetik.

*KENYÉRHÉJ
(kěnyér-héj) ösz. fn. A kenyérnek külseje, kérge, mely a bélnél keményebb. Piros, megégetett, fekete, ropogós kenyérhéj. Pirított kenyérhéjat adni a tojó tyúkoknak. A kenyérhéjat lehámozni. A kenyérhéj is mézes falat gyanánt esik az éhes embernek. (Km.). Kenyérhéjban is alig eszik eleget.

*KĚNYÉRHIÁNY
(kěnyér-hiány) ösz. fn. A kenyérnek, mint szükséges eledelnek, nem létele. Kenyérhiányban szenvedni.

*KENYERI
falu Vas m., puszta Veszprém m.; helyr. Kenyeri-be, ~ben, ~ből.

*KENYÉRÍZ
(kenyér-íz) ösz. fn. A kenyérféle süteménynek sajátnemű íze.

*KĚNYÉRKAMARA
(kenyér-kamara) ösz. fn. Kamara, vagyis éléstár, melyben a házi szükségre vagy eladni való kenyeret tartják.

*KENYÉRKE v. KENYERKE
(kěnyér-ke) kics. fn. tt. kenyerkét. 1) Kis kenyér. 2) Némely vidéki szólásmód szerént így nevezik általán a kenyeret, mennyiben szükséges, tehát kedves, kivánt eledel. Én megelégszem, ha kenyerkét kapok.

*KENYÉRKERESET
(kenyér-kereset) ösz. fn. Átv. ért. és általán minden keresetmód, különösen szolgálat, napszám, kézi mesterség stb. melyek által valaki az életre szükséges eszközöket megszerzi.

*KĚNYÉRKERESŐ
(kěnyér-kereső) ösz. mn. és fn. Aki munkája, szorgalma stb. által az életre szükségeseket megszerzi. Meghalt a gazda, nincs kenyérkeresőnk. Átv. ért. ami által élelmi szereket, vagy azokra szükséges pénzt szerzünk. Kenyérkereső mesterség, tudomány.

*KĚNYÉRKOSÁR
(kěnyér-kosár) ösz. fn. 1) Azon kosár, melybe a kiszakasztott kenyértésztát teszik, mielőtt a kemenczébe vetnék: máskép: szakasztó kosár vagy zsompor. 2) Több vidékeken hántott veszszőből font nagyobb terjedelmü, füles, kerek kosár, melyben asztal mellett rendesen szögletbe helyezve, s ruhába takarva tartogatni szokták a megkezdett kenyeret.

*KĚNYÉRLEVES
(kěnyér-leves) ösz. fn. Levesétel, melybe tészta, vagy más főzelék helyett pirított vagy pirítatlan kenyeret néha tojás vagy fölmetélt kolbász stb. melléklettel, tesznek.

*KĚNYÉRLISZT
(kěnyér-liszt) ösz. fn. Liszt, melyből kenyeret sütnek. Fehér, barnás, parasztra őrlött kenyérliszt. V. ö. LISZT.

*KĚNYÉRMESTER
(kenyér-mester) ösz. fn. A kolostorokban azon szerzetestárs vagy szolga, ki a kenyérsütést, és kiosztogatást kezeli.

*KENYÉRMEZŐ
erdélyi sikmező Al- és Felkenyér között, helyr. Kenyérmeőz-re, ~n, ~ről.

*KĚNYÉRMORZSA
(kěnyér-morzsa) ösz. fn. Apró töredék, hulladék a kenyérből. V. ö. MORZSA.

*KENYÉRMORZSALÉK
(kenyér-morzsalék) ösz. fn. l. KENYÉRMORZSA.

*KĚNYÉRNEKVALÓ
(kěnyérnek-való) ösz. fn. Kenyérsütéshez szükséges liszt, illetőleg gabona.
"Hej viganó, viganó,
Nincsen kenyérnekvaló,
Adjuk el a viganót,
Vegyünk kenyérnekvalót."
Népies gúnydal.

*KENYÉROSZTÁS
(kenyér-osztás) ösz. fn. Kenyéradománynak szegények, éhezők közti kiosztása.

*KĚNYÉRPENÉSZ
(kěnyér-penész) ösz. fn. Penész, mely a kenyeret megfogja, vagy keletlensége miatt, vagy ha nyirkos, nedves helyen tartják.

*KĚNYÉRPÉP
(kěnyér-pép) ösz. fn. Kenyérbélből készített pép, pl. az apró baromfiak etetésére.

*KĚNYÉRPIACZ
(kěnyér-piacz) ösz. fn. Piacz, melyen a kenyeres kofák kenyeret árulnak.

*KĚNYÉRPÚP
(kěnyér-púp) ösz. fn. A kenyérnek kidudorodott, kiforrott oldala, máskép: dúcz, domó, gyürke.

*KĚNYÉRRÁCS
(kěnyér-rács) ösz. fn. Rácsos polcz vagy ketrecz, melyen vagy melyben a házi használatra való kenyereket tartják. V. ö. RÁCS.

*KĚNYÉRSÜTÉS
(kěnyér-sütés) ösz. fn. Mesterség, melynek rendeltetése kenyeret sütni, valamint azon munkálatok öszvege, melyek ahhoz tartoznak, u. m. a lisztnek megszitálása, kovásztevés, dagasztás, kelesztés, kiszakasztás, és bevetés. Kenyérsütésből élni.

*KENYÉRSÜTŐ
(kenyér-sütő) ösz. fn. 1) Czéhbeli mesterember, ki kenyereket süt. 2) Szélesb ért. akárki, ha nem czéhbeli is, ki vagy házi szükségre, vagy kereskedésre való kenyeret süt. A magyar aszszonyok között sokan jó kenyérsütők.

*KENYÉRSZAKASZTÁS
(kenyér-szakasztás) ösz. fn. A kenyérsütőnek azon munkája, midőn a megdagasztott és megkelt kenyérkovászt részekre választja, lisztes deszkán vagy a teknőben meghengergeti, öszvegömbölyíti és a szakasztókosárba teszi.

*KĚNYÉRSZEKRÉNY
(kěnyér-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben kenyeret tartanak.

*KĚNYÉRSZELET
(kěnyér-szelet) ösz. fn. A kenyérből egy darab, melyet egy vágással metszenek, szelnek. Piritott kenyérszelet. Vajas kenyérszelet. Vastag, vékony karéjos kenyérszelet.

*KĚNYÉRSZÜKSÉG
(kěnyér-szükség) ösz. fn. Inséges állapot, midőn az emberek szükséges kenyér hiában szenvednek.

*KĚNYÉRTARISZNYA
(kěnyér-tarisznya) ösz. fn. Tarisznya, melyben az útramenők kenyeret visznek magukkal.

*KĚNYÉRTARTÓ
(kěnyér-tartó) ösz. fn. Kamara, rács, szekrény, melyben kenyeret tartani szoktak.

*KĚNYÉRTELEN
(kěnyér-te-len) mn. tt. kenyértelen-t, tb. ~ěk. 1) Szoros ért. kinek kenyere nincsen, hol kenyeret nem kapni. Kenyértelen szegény koldús. Kenyértelen vidék. 2) Széles és átv. ért. kinek keresete nincsen, szolgálat, napszám, hivatal nélküli, s ennél fogva élelmi szükségben levő. Szolgálatból, hivatalból kiesett kenyértelen ember.

*KĚNYÉRTÉSZTA
(kěnyér-tészta) ösz. fn. Kenyérlisztből csinált tészta, melyből rendesen kenyeret sütnek. Kenyértésztából sütött lángos, pogácsa, vakarcs, pamposka, laska.

*KĚNYÉRTÖRÉS
(kěnyér-törés) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. törés, mely által valaki egy darabot vagy falatot a kenyérből elválaszt. 2) Átv. ért. valamely dolognak, kivált nehéznek, és elhatározónak megkezdése. Majd meglátjuk mit teszesz, ha kenyértörésre kerül a dolog.

*KĚNYÉRVÁJOLÁS
(kěnyér-vájolás) ösz. fn. l. KĚNYÉRSZAKASZTÁS.

*KĚNYÉRVAS
(kěnyér-vas) ösz. fn. Kohóból kikerült, több mázsás, kenyéralaku vastömeg, mit verübe vitel előtt ketté vágnak. Toroczkói szó, Erdélyben.

*KĚNYÉRVÁSÁR
(kěnyér-vásár) ösz. fn. Vásár vagyis piacz, hol kiválólag kenyeret árulnak és vesznek.

*KĚNYÉRVESZTĚGETŐ
(kěnyér-vesztěgető) ösz. mn. és fn. Ki hiába, meg nem szolgálva, meg nem érdemelve eszi a mindennapi kenyeret.

*KĚNYÉRVIRÁG
(kěnyér-virág) ösz. fn. l. KĚNYÉRBÉLVIRÁG.

*KĚNYÉRZSURMA
(kěnyér-zsurma) ösz. fn. l. KĚNYÉRMORZSA.

*KÉNYĚS
(kény-ěs) mn. tt. kényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Elpuhult érzékű, ki egyedül a kényt, kényelmet és kedves benyomásokat keresi, ki a kellemetlen állapotot nehezen tűri, legkisebb megbántásra felingerűl, különösen az ételben, italban válogató, finynyás. Kényes urficska, leányka. Kényes városi emberek. 2) Szájíznek különösen tetsző. Kényes csemegék, falatok. 3) Némely vidékeken am. hegyke, rátartós, kevély. Kényes járás. Ej ha! be kényes; különösen mondják lóról, ha pajkos, szilaj, ha tánczolva jár. Kényes paripán ülni. 4) Átv. ért. mivel gyöngéden, vigyázva, kémélve kell bánni. Ez igen kényes dolog. Valaminek kényes oldalát érinteni. Most egy kényes tárgyról fogunk szólani.

*KÉNYĚSĚDÉS
(kény-ěs-ěd-és) fn. tt. kényěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyállapot, midőn valaki kényes természetüvé, tulajdonságúvá lesz. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSĚDIK
(kény-ěs-ěd-ik) k. m. kényěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Kényessé lesz, e szónak minden értelmében. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSEN
(kény-ěs-en) ih. Kényes módon, mint a kényesek szoktak; finnyásan; nyalkán, rátartósan; pajkosan, szilajul. Kényesen válogatni az ételben. Kényesen lépni, tánczolni. Kényesen ülni a lovon. Kényesen járó paripa. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSÍT, KÉNYĚSIT
(kény-ěs-ít) áth. m. kényěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kényessé tesz, különösen elpuhít, pajkosít. A gyermeket túlzó kedvezések által kényesíteni. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSÍTÉS, KÉNYĚSITÉS
(kény-ěs-ít-és) fn. tt. kényěsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg hibás szoktatásu nevelés, bánásmód, mely által valakit kényessé tesznek. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSKĚDÉS
(kény-ěs-kěd-és) fn. tt. kényěskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Finnyáskodás, az éldeleti tárgyak között tulságos válogatás, azoknak fitymálása. Kényeskedésből nem enni valamely ételt. 2) Hegykélkedés, rátartóság, kevélykedés.

*KÉNYĚSKĚDIK
(kény-ěs-kěd-ik) k. m. kényěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Magát kényesen viseli, tartja, hordozza, izlés dolgában válogatóst játszik, hegykélkedik, büszkélkedik.

*KÉNYĚSSÉG
(kény-ěs-ség) fn. tt. kényěsség-ět, harm. szr. ~e. Kényes tulajdonság, milyen különösen a finnyásság, hegykeség, szilajság, pajkosság. Kényességből fitymálni az ételeket. Kényességre szoktatott gyermek.

*KÉNYĚZTET
(kény-ěz-tet) áth. m. kényěztet-tem, ~tél, ~ětt, par. kényěztess. Valakit kényessé tesz, kényes érzelmekre szoktat, elpuhít, tulzó engedékenység által elront, szilajjá, makacscsá tesz. Gyermeket kényeztetni, am. gedélni.

*KÉNYĚZTETÉS
(kény-ěz-tet-és) fn. tt. kényěztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tulságosan engedékeny, majomszeretetű nevelés, igen gyönge bánásmód, mely által valakit kényessé tesznek. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYHATALMI
(kény-hatalmi) l. KÉNYÚRI.

*KÉNYHATALOM
(kény-hatalom) l. KÉNYURASÁG.

*KENYHECZ
falu Abauj m.; helyr. Kenyhecz-re, ~ěn, ~ről.

*KÉNYKĚDÉS
(kény-kěd-és) fn. tt. kénykědés-t, tb. ~ěk. Önkény szerént cselekvés.

*KÉNYKĚDIK
(kény-kěd-ik) k. m. kénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Cselekvéseiben mások iránt saját kényét követi, nem azt teszi, amit a törvény, vagy kötelesség szoros szabályai szerint tennie kellene, önkénykedik.

*KÉNYKEDVEZMÉNY
(kény-kedvezmény) ösz. fn. Kedvezmény, melyben valaki másokat csak saját kényéből vagy jótetszéséből részesít. V. ö. KEGYBELISÉG.

*KÉNYKEGY
(kény-kegy) ösz. fn. Kegy, melyet valaki csupa jószántából tanusít mások iránt.

*KÉNYKÉNT
(kény-ként) azaz kény szerént (a Bécsi codexben: kénkén a t elhagyásával; l. KÉNT). "Hogy mind kén(y)kén(t) adjuk meg magonkat (ut sponte tradamus nos omnes) Olofernes népének."

*KÉNYLEG
(kény-leg) ih. Önakaratból, önhatalmilag, nem valamely szellemi vagy erkölcsi indokból.

*KÉNYLEGĚS
(kény-leg-ěs) mn. tt. kénylegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Önkény szerénti, önhatalmi.

*KÉNYPARANCS
ösz. fn. Parancs, melyet valamely felsőség nem bizonyos törvények, rendeletek, vagy bevett szokás, és társadalmi illedék nyomán, hanem egészen saját kényét követve bocsát ki. Zsarnoki kényparancs.

*KÉNYSZER
(kény-szer) ösz. fn. mely a kényszerget, kényszerít, kényszerül, kényszerítés, kényszeritlen származékokban él. Ezen szók bevett értelme után indulva kényszer talán am. kény-szor, vagyis oly állapot, melyben az ember kénye meg van szorítva. Itt a szüket jelentő szor hangeredetileg épen úgy lehetett szěr, mint megfordítva a sort jelentő szěr hangrendileg szor és ször, pl. kétszer, háromszor, ötször. És így kényszerrel élni annyi volna, mint kényszorítólag müködni, és kénszeríteni valakit valamire, am. kényét valamire szorítani. Ezen elemzésnek kedvez a latin cogo, azaz coago, öszvehajtom, szorítom. Vagy, mivel a kény önző akaratot is jelent, a szer pedig többek között eszközt, módot: ennélfogva ,kényszer' annyi volna, mint önző akarat vagy sors, szükség eszköze, és így kényszeríteni valakit am. önző akarat eszközévé tenni; s valamire kényszerülni am. valamire nézve önző akarat vagy a hajthatlan sors, vagy erkölcsi szükség stb. eszközévé lenni, eszközéül szolgálni. Némelyek, pl. Sándor István, kínszer-nek írják, mely szerint a kín szó itt általában szenvedő állapotot jelentene; tehát ,kínszerít' = szenvedő állapotba tesz, és ,kínszerűl' szenvedő állapotba jut.

*KÉNYSZERĚDÉS
(kény-szer-ěd-és) fn. tt. kényszerědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőszakolt állapot, midőn valakit anyagi vagy erkölcsi kényszer által sürgetnek, hogy valamit tegyen.

*KÉNYSZERĚDIK
(kény-szer-ěd-ik) k. m. kényszerěd-tem, ~tél, ~ett. Mondjuk emberről, midőn valamely kényszertől erőszakolva kell valamit tennie, midőn a szükség, megszorultság erőszakolja valamire. Szegénysége miatt kézi munkára kényszeredni. Nekikényszeredni. El kényszeredni.

*KÉNYSZERĚG
(kény-szer-ěg) önh. m. kényszerěg-tem v. kényszerg-ěttem, kényszerěg-tél v. kényszerg-ěttél, kényszerg-ětt, htn. kényszerěg-ni v. kényszerg-eni. Kényszerült állapotban van. Csak úgy kényszergünk elő s hátra.

*KÉNYSZERFOLYAM
(kényszer-folyam) ösz. fn. Államkötelezvények, bank- vagy más pénzjegyek olyan értéke, melyet a közönség nem a többé vagy kevésbé kedvező vagy kedvezőtlen pénzügyi s kereskedelmi körülményekhez mérve alapít meg, hanem melyet felsőbb hatósági rendeletek szabnak elébe.

*KÉNYSZERG
l. KÉNYSZERĚG.

*KÉNYSZERGÉS
(kény-szer-ěg-és) fn. tt. kényszergés-t, tb. ~ěk. Kényszerűlt vagy szorúlt állapot.

*KÉNYSZERGET
(kény-szer-g-et) áth. és gyakorl. m. kényszerget-tem, ~tél, ~ětt, par. kényszergess. Valakit bizonyos dologra, cselekvésre erőtetett eszközül használgat, vagy valamire reá szorítgat.

*KÉNYSZERGETÉS
(kény-szer-g-et-és) fn. tt. kényszergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg erőszakolás, mely által valakit kényszergetnek valamire. V. ö. KÉNYSZERGET.

*KÉNYSZERI
(kény-szer-i) mn. tt. kényszeri-t, tb. ~ek. Kénytelenkedő. Beh kényszeri módon menyen a te dolgod. (Kriza J.).

*KÉNYSZERÍT, KÉNYSZERIT
(kény-szer-ít) áth. m. kényszerít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Régiesen összehúzva: készerít, kíszerit. ("Kíszerítlek az élő Istenre." Babonás keresztelés a XVI. századból. 1529-1571. Nyelvemlékek II. kötet. Vegyes tárgyú iratok 45. lap.). Valakit önző akarat, azaz kénynek eszközévé tesz, vagyis valakinek kényét megszorítja, valamit tenni erőszakolja. Dologra kényszeríteni valakit, am. erőszerrel akarni, hogy dolgozzék, vagy: valakinek kényét dologra szorítani, erőtetni. Valakit más hitvallásra kényszeríteni, am. erőtetni, reá szorítani, hogy más hitet valljon. Széles ért. valakit kérés, esedezés, sürgetés, rimánkodás által valamire bír, mi szintén erkölcsi erőtetéssel, reászoritással jár. Az Istenre kérlek, kényszerítlek, tedd meg azt kedvemért.

*KÉNYSZERÍTÉS, KÉNYSZERITÉS
(kény-szer-ít-és) fn. tt. kényszerítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elhatározott kedély vagy akarat cselekvése, melynél fogva valakit kényszerítünk. Kényszerítésből v. kényszerítésre tenni valamit.

*KÉNYSZERÍTGET
(kény-szer-ít-get) l. KÉNYSZERGET.

*KÉNYSZERÍTLEN
(kény-szer-ít-len) mn. tt. kényszerítlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amire nem kényszerítenek. Kényszerítlen munkásokkal csinálni az utakat. Kényszerítlen adó. Értelemre rokon vele az önkéntes.

*KÉNYSZERKÖLCSÖN
(kényszer-kölcsön) ösz. fn. Köz kölcsön neme, midőn az állami költségek födözésére az illető állam polgárait arra kényszeritik, hogy bizonyos kamat kikötése mellett az országos kincstár javára kölcsönözzenek.

*KÉNYSZERŰ, KÉNYSZERÜ
(kény-szerű) ösz. mn. Erőszakolt, saját kényünk, akaratunk, hajlamunk elleni. Kényszerü foglalkozás. Kényszerü szolgálat.

*KÉNYSZERŰL, KÉNYSZERÜL
(kény-szerűl) ösz. önh. Kénye, kedve, hajlama ellen szükségképen kell valamit tennie vagy elhagynia.

*KÉNYSZERŰSÉG, KÉNYSZERÜSÉG
(kény-szerüség) ösz. fn. Erőszakolt, szorongatott állapot, melyben valaki saját kénye, hajlama ellen jut. Elháríthatlan kényszerüség. Ezt nem önként, hanem kényszerüségből tettem.

*KÉNYTELEN
(kény-telen) mn. tt. kénytelen-t, tb. ~ěk. Akarat elleni hajlandóság, kény ellen való; erőtetett. Kénytelen munka. Kénytelen hadi élet. Kénytelen utazás. Kénytelen vele, mint czigány ló az ügetéssel. (Km.). Régiesen összehúzva: kételen, valamint kényszerít készerít. Határozóként am. akarata, kénye kedve ellen, kénytelenül.

*KÉNYTELENĚDIK
(kény-telen-ěd-ik) k. m. kényteleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kénytelen állapotba jön, vagyis olyanba, melynél fogva valamit kénye ellen tennie vagy nem tennie szükségképen kell.

*KÉNYTELENÍT, KÉNYTELENIT
(kény-te-len-ít) áth. m. kénytelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kénytelenné tesz valakit, vagyis azt cselekszi, hogy valaki ön kénye kedve, akarata ellen tegyen valamit. Valakit katonaságra kényteleníteni. Rokon vele: kényszerít.

*KÉNYTELENÍTÉS
(kény-telen-ít-és) fn. tt. kénytelenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőszakoló cselekvés, mely által valakit kénye ellenére szorítanak, hogy valamit tegyen.

*KÉNYTELENSÉG
(kény-telen-ség) fn. tt. kénytelenség-ět, harm. szr. ~e. Kénytelen állapot, melyben az van, ki valamit kénye, kedve, akarata ellen köteles tenni, kit erőhatalom szorít rá, hogy tegyen valamit. Rokon vele: szükség, szükségesség, mennyiben a külső erőnek, hatalomnak eredménye. Kénytelenségből katonává lenni.

*KÉNYTELENÜL
ih. Kénytelen módon, azaz ön kénye, kedve, akarata, hajlandósága ellen; másnak parancsára, vagy külső szükségből, erőszakolásból. Kénytelenül dolgozni. Kénytelenül hagyni el a várost, hazát.

*KÉNYTELENŰL, KÉNYTELENÜL
(kény-telen-űl) önh. m. kénytelenűl-t. Kénytelenné leszen.

*KÉNYTET
(kény-tet) áth. és mivelt. m. kénytet-tem, ~tél, ~ětt, par. kénytess Valakinek kényét erőszakolja, vagyis sürget valakit, hogy mintegy kénye kedve legyen valamire. Olyanforma mint: késztet, azaz sürget, hogy kész legyen.

*KÉNYTETÉS
(kény-tet-és) fn. tt. kénytetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg erkölcsi erőszakolás, mely által valakit kénytetünk.

*KÉNYÚR
(kény-úr) ösz. fn. Széles ért. oly úr vagy felsőség, ki az alattvalókkal kénye szerént parancsol, rendelkezik. Szoros ért. fejedelem, ki vagy eredetileg teljes és független hatalommal uralkodik, vagy ki valamely népnek alkotmányát, szabadságát, törvényeit eltapodva, korlátlan hatalmat gyakorol. (Despota). Keményebb kifejezéssel: zsarnok.

*KÉNYURALOM
(kény-uralom) lásd: KÉNYURASÁG.

*KÉNYURASÁG
(kény-uraság) ösz. fn. Uraság, illetőleg államkormányi hatalom, melyet valaki mint kényúr gyakorol vagy bitorol. Kényuraság alatt nyögő népek. V. ö. KÉNYÚR.

*KÉNYÚRI
(kény-úri) ösz. mn. Kényurat illető, arra vonatkozó. Kényúri hatalom, parancs. Kényúri kormányrendszer. V. ö. KÉNYÚR.

*KÉNYÚRILAG
(kény-úrilag) ösz. ih. Kényurak módja, szokása szerint, kényhatalmat gyakorolva. Kényúrilag tapodni a népek jogait, szabadságát.

*KENYŰ
tájdivatos, ,kenő' v. ,kenőcs' helyett; l. ezeket. A régieknél pedig, pl. Pesti Gábornál, könnyű' helyett.

*KEP
elvont gyöke kepiczkel (= eviczkel) kepiczkelődik, továbbá kepeszkedik, kepesztet igéknek; az utóbbiakban azonos geb gyökkel; l. ezt.

*KÉP (1)
kép et, harm. szr. ~e. Szabó Dávidnál s Molnár Albertnél eléforduló, de ma már teljesen elavult szó; am. szuró eszköz v. fegyver. Kép vasa Szabó D.-nál láncsa- v. dárdavas. Ezen szó ily értelemben s alakban magán áll nyelvünkben, rokon társak nélkül, miért legnagyobb valószinüséggel idegen származatúnak tarthatjuk. Vastaghangon rokon értelmű a szintén szurófegyvert jelentő kópja gyökével. Betű átvetéssel hasonló a dsidát jelentő lengyel pika szóhoz, mely ismét rokon a szláv pichnem (szúrok), a latin pungo, és a magyar bökök szókkal. Tehát ,kép' e szerént am. bökő. Egyébiránt rokonságban látszik lenni mind ezekkel a magyar pikkely, átvetve kippely, mely a halnak pénzalaku szurós, bökős héját jelenti.

*KÉP (2)
(rokonságait l. itt alább), fn. tt. kép-et. Kicsinyezője: képecske, harm. szr. ~e. Eredetileg vagy a kúp szóval azonos, honnan kop-onya is ered; amdiőn egyezik velök a szanszkrit kapála-sz, kapála-m (= Schale, Scherbe, Schädel. Curtius), a német Giebel, Gipfel, Kopf, a régi felső német gibili (= Stirn), kibilla (= Scheitel), gebel (= Kopf), latin caput, hellén kejalh stb.; vagy pedig az ép szó maga elébe vevén a k mássalhangzót, melynek egyik jelentése: ki, kül, lesz ki-ép vagy kül-ép annyi mint kül-egész, valaminek külseje teljes épségében; vagy csak épen maga a régies küve, mai kivül, tájdivatosan: kévő; vagy végre kép legtisztább gyökeleme a közelséget, rámutatást jelentő e-(ez-)ben rejlenék, mely megvan a dunamelléki itt van e, ide hozd e, így ülj e, ilyen legyen e stb. mondásokban. Ezen rámutató e vagy ë a mutató m-vel lesz em v. im, v. ime, és k előtétellel (melynek jelentése itt is: kül, külső): kül-im v. kül-em, s öszvehúzva és az ajak m hang, ajak p-vé változva: kép. Ezen elemzés szerént kép mintegy valamit vagy valamire mutató, valamit külsőleg elétüntető, mely hasonlító minőségben mintegy figyelmeztet, hogy ez, amit most szemlélünk, annak külső teljes alakzata, mely attól elválasztva is gondolható, s annak mintegy hasonmását ábrázolja. Ezen észrevétel után indulva, nem nehéz átlátni azon özszefüggést, mely a görög eidoV (alak, forma) és eidwlon (bálvány v. kép, idom), az EIKW, eoika (hasonló vagyok) és eikwn (kép), a latin similis és simulacrum, imitor és imago szók között létezik, melyekben a gyökhangok eid, eik, sim, im, igen közel járnak a magyar e v. i s im gyökhangokhoz. Egyébiránt a magyar ,kép' jelentései 1) Széles ért. azon alak, forma, mely valamely tárgyat úgy tüntet elé, mint külsőleg a szemeknek látszik. Pestnek ez előtt száz évvel egészen más képe volt. A magyar alföld képe hasonló a tenger képéhez. 2) Faragott, írt, rovott, festett, öntött, rajzolt s bármi módon utánzott alakja valamely érzéki tárgynak vagy szelleminek is, ha azt érzékileg, azaz megtestesülten állitjuk elénkbe. Képet faragni, irni, festeni, rajzolni, mázolni, másolni, metszeni, önteni. Arczkép, mellkép, életnagyságu kép, szoborkép, tájkép. Állókép. Földkép. Térkép. Szentek, jeles emberek, fejedelmek képei. Jelkép. Árnyékkép. Orozlánkép, majomkép. Igazság képe. Venus képe. 3) Átv. észtani ért. azon alak, melyet valamely dologról elménkben akár öntudatosan, akár álmunkban alkotunk, s azt mintegy lelki szemeinkkel látjuk, vagyis maga a dolgokat eléállító fogalom. Innen mondjuk: Előttem lebeg a képe. Még most is mintha előttem volna a képe. Álomkép. Túlvilági kép. Vörösm.
"Búsan tünik fel képed, óh hon."
Kölcsey.
4) Szükebb értelemben az emberi alaknak legjellemzetesebb része, t. i. az arcz, s ez értelemben rokonok vele közelebbről a latin caput, hellén kejalh német Kopf, Haupt, svéd kopp, kappe, talán általánosb értelemben a finn kaapa (= minta), kuva, lapp kov, gov, eszt kujo, kojo, magyar koponya, kápa, kúp, mint föntebb. Gömbölyü, kerek, hosszukás, tojásdad kép. Csikókép, azaz hosszú, mint a csikóé. Szép, rút, szabályos, idomtalan kép. Jól megnézni a képét. Eltakarni szégyenében a képét. Különös szólásmódok: egészen kikelt a képéből am. ábrázatja egészen átváltozott, t. i. haragjában vagy ijedtében. A képire mászni am. szóval vagy tettel megtámadni. 5) Hasonlóság, hasonlat. Isten a maga képére alkotta az embert. Ez a fiú édes apjának szakasztott képe. 6) Átv. ért. ki másnak személyét helyettezi valamely ügyben. Király képe. (Levelestár). Császár képe. (Debreczeni Legendáskönyv). Valakinek képét viselni. Valamit másnak képében végezni. "Képemben bocsátlak, mint jó hív szolgámat." (Tinódi). "Kit hallván az Aspásius, melyet a Simplicianus úr képében hagyott vala." (Debreczeni Legendáskönyv). Képebeli ember = képviselő. (Levelestár.). "Az ő képebeli embert ott hagyván." Debr. Leg. könyv. 7) Átv. ért. Oly szó, vagy mondat, mely valamely tárgyat egy másikhoz hasonlít, s annak nevével jellemzi, pl. midőn a költő a harmatcseppet gyöngynek nevezi, vagy ilyen mondatokban: a szerelem dárdája szivemet általjárja; selyemmezőn járok; a ,dárda' és selyem' átvitt képek. 8) Átv. ért. a társas életből, viszonyokból kikapott egyes tüneményeknek, jeleneteknek szóval vagy irásban eléadott rajza. Harczi, tábori képek. Életképek. Városi, falusi, pusztai, alföldi képek. 9) A régieknél am. mód, valaminek a módja. Így Pestinél: "És mind a ház népe, mely igen engemet szeret, meg nem mondhatom a képét." Ezen értelem van közelebbről több ma is használtatni szokott származékokban, pl. kép v. képen névhatározóban, képes melléknévben, ettől ismét képesen, képesént igehatározókban stb.

*KÉP (3)
v. KÉPEN, (kép-en, törökül: gibi, a finnben pedig kaava am. minta) névhatározó vagyis névrag. Eredetre és értelemre nézve ugyanaz a formát, alakot jelentő kép főnévvel, s jelent általán véve hasonlatot, vagy módot, mely szerént valami létezik, vagy melynél fogva egyik tárgy a másikhoz hasonló. A bevett szokás szerént nem külön áll, hanem, valamint szěr, kor, a viszonyszókhoz ragad, pl. ekkép (= ezkép) am. ezen módon v. ehhez hasonlólag; akkép (= azkép), azon módon v. ahhoz hasonlólag; máskép, oly formán mint más, nem úgy mint ez; sokfélekép, sokféle módon, alakban, hasonlatra; mindenkép, minden módon, minden hasonlat szerént; semmikép, semmi mód szerént; belsőkép, külsőkép, a dolognak belső vagy külső részeit, alakját véve; csodakép, csoda gyanánt, úgy, oly formán, mint valamely csoda; egyenlőkép, egyet úgy, oly módon, mint a másikat, vagy mint a többit; főkép, úgy mint valamely fő dolgot, fő tárgy gyanánt tekintve; hihetőkép elmondani valamit, úgy, olyan formán, hogy hinni lehessen; voltakép, épen úgy mint volt; türhetőkép, oly módon, hogy el lehet türni; kitelhetőkép, oly módon, mely szerént kitelhetik stb. Fölveheti mindenütt az en toldalékot vagyis valóságos határozói ragot is: akképen, ekképen, másképen, mindenképen, egyenlőképen, voltaképen stb.; épen úgy mint kor, kivált régebben: akkoron, ekkoron, mindenkoron stb. Tehát nem: képpen (mint nem korron). Különböztetésül V. ö. KÉNT.

*KÉPAL v. KÉPALJ
(kép-al v. ~alj) ösz. fn. Kőből vagy fából, vagy érczből való talap, melyen valamely képszobor áll.

*KÉPÁLLÁS
(kép-állás) ösz. fn. Négyszögüre vágott tábla kőből, alul és fölül pártázattal ellátva, melyre az épületdiszítő szobrot állítják.

*KÉPÁLLVÁNY
(kép-állvány) ösz. fn. l. KÉPOSZLOP.

*KÉPÁRULÁS
(kép-árulás) ösz. fn. Képekkel kereskedés.

*KÉPÁRUS
(kép-árus) ösz. fn. Kalmár, ki képekkel kereskedést űz. Házaló, bolti képárus.

*KÉPBESZÉD
(kép-beszéd) ösz. fn. Oly beszéd, melynek egyes szavai és mondatai átvitt értelemben használtatnak, mi ugyan gyakran a köz prózai nyelvben is elkerülhetlen, de helye leginkább a költői, szónoki és felsőbb eléadásban van, pl. A kelő nap mosolygó arczczal üdvözlé a harmatgyöngyökben fürdő mezőket. Harag szikrái villogtak beborult szemeiből. A képbeszéd tiszta vagy vegyes amint a kifejezések vagy mindnyájan, vagy csak részént átvitt értelmüek.

*KÉPBĚTÜ
(kép-bětü) ösz. fn. Régiek, kivált egyiptomiak irásmódjában egyes jel, mely a gondolatokat holmi állatok, növények, és tárgyak festett képeivel jegyzette fel. (Hieroglyph).

*KÉPBĚTŰIRAT
(kép-bětű-irat) ösz. fn. Képbetűkkel jegyzett irásmód, vagy iromány.

*KÉPCSARNOK
(kép-csarnok) ösz. fn. Csarnok, mely különféle képek gyüjteményével diszeskedik. Családi képcsarnok. A magyar nemzeti muzeum képcsarnoka.

*KÉPCSOPORT, KÉPCSOPORTOZAT
(kép-csoport v. ~csoportozat) ösz. fn. Több képnek bizonyos jelleg szerénti osztályozása.

*KÉPDULÁS
(kép-dulás) ösz. fn. A régi, különösen keleti keresztény anyaszentegyház történetében némely hitfelekezetüek erőszakossága, melynél fogva a templomokból minden szent képeket kiirtani törekedtek, képrombolás. (Iconoclasia).

*KÉPDULÓ
(kép-duló) ösz. fn. A régi, különösen keleti keresztény egyházban támadt szakadárokra használt név, kik az isteni és vallási tiszteletből a képeket kiirtani akarták, s tettleg irtották is. Másképen: képromboló. (Iconoclasta).

*KEPE (1)
fn. tt. kepét. Túl a Dunán am. kalangya, azaz több keresztekből összerakott kévés gabonasor, Szabó Dávidnál: kalongya, rakás, csomó, tehát ami közönségesebben: kereszt, mely értelemben a mély hangú kupacz szóval rokon. A székely tájbeszédben különösen am. a learatott és kalangyába rakott gabonából a papnak járó rész (Gyarmathinál is); ezt Magyarországon pap-nak nevezik. Különösebben így híják azt a kévét, mely a kereszt tetején fekszik, tehát mintegy kúp a kereszten. S ,pap' nevét onnan vehette, hogy a kisebb, úgynevezett fél keresztekben rendszerént tíz kéve levén (t. i. alul egy, négy oldalról kettő-kettő, legfelül ismét egy) a legfelső a tizedik, tehát mintegy a papi tizedbe járó volt. Molnár A. latinul capetia szóval értelmezi. Bod Péter Glossariolumában is capetia am. kepe, kéve, s ezen capetia egynek látszik a magyar kepével, vagy inkább kupacz-val. Egyébiránt, némely tájszokás szerént, különösen a Tisza vidékén jelent aratórészt, s e szerént talán kepe annyit is tesz, mint kéve, melyhez hangra és alakra nézve is hasonló; s kepében aratni am. bizonyos részért, a kepék v. kévéknek bizonyos hányadáért aratni, pl. ha minden 10-ik vagy 12-ik kéve, illetőleg kereszt az aratóé. Finnül Fábián I. szerént kavia és kavet am. kepe és kupo am. kéve. V. ö. KÉVE.

*KEPE (2)
hegy neve Kolos megyében.

*KÉPEBELI
(kép-e-beli) l. KÉP (2), alatt.

*KÉPED
l. KÉPPED.

*KEPÉL
(kepe-el) áth. m. kepélt. l. KEPÉZ.

*KÉPEL
(kép-el) áth. m. képel-t. Valamit alakít, formál, képez. Észtani ért. valamely tárgynak képét öntudatosan felfogja, szokottabban: képlel. (repraesentat).

*KÉPELET v. szokottabban: KÉPLET
(kép-el-et) fn. tt. képeletět, harm. szr. ~e. Azon alak vagy forma, melyet valaki bizonyos tárgyról gondolatban alkot. Különösen észtani ért. az öntudatos észszel felfogott tárgynak alakja.

*KÉPEN
(kép-en) névh. l. KÉP (3), névh.

*KEPÉS (1)
(kepe-es) mn. tt. kepés-t v. ~et, tb. ~ek. Kepékkel rakott, kepékkel bővelkedő. Kepés föld.

*KEPÉS (2)
(kepe-es) fn. tt. kepés-t, tb. ~ěk. 1) Oly arató, ki nem napszámban, hanem bizonyos, határozott mennyiségü gabonarészért arat. 2) Igy nevezik néhutt azon arató munkást, ki a markokra rakott gabonát kévékbe szedi, máskép: kötöző.

*KÉPES
(kép-es) mn. tt. képes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Képekkel bővelkedő, képekkel ékesített. Képes gyüjtemény, képes bolt. Képes könyv, képes teremek, csarnokok, szobák. 2) Átv. ért. mondjuk beszédről, irásról, mely a szókat és kifejezéseket, mondatokat nem tulajdon értelemben használja, hanem más tárgyakra alkalmazva, mennyiben köztök bizonyos hasonlóság létezik, pl. képes kifejezés, midőn a hőst harczok mennykövének, a félénk katonát nyúlnak, nyúlszivünek mondjuk stb. V. ö. KÉP. 3) Átv. ért. illő, helyes, az adott szabályokkal, körülményekkel egyező, azoknak megfelelő, bizonyos mértéket tartó. Ebből ered képesen és képesint. Képesen v. képesint bánni valamivel. Itt is az alapértelem bizonyos mód vagy forma, mely szerént valaki cselekszik, vagyis oly cselekvésmód, mely bizonyos szabályhoz, mértékhez hozzá illik, ahhoz alkalmazkodik, annak alakját mintegy tettel elétünteti.
"Ilyen méltó oktul ő megindéttatott,
Hogy küldjön általunk neked barátságot;
S hogy ebben láthasson ő állandóságot
Izent néked tűlünk képes kivánságot.
Ű kivánsága ez: Ez várat kezében
Adjad és ne bizzál nagy keménységedben,
Haszontalan harag, az ki nincs erőben,
Esztelen, ki kiván az mi lehetetlen."
Gr. Zrinyi M.
4) Átv. ért. am. valamire termett, alkalmas, ki bír és tud oly formán cselekedni, mint kell. Itt a cselekvő erő a teendő dologgal jön hasonlitásba, pl. Nem vagyok képes fölkelni am. nincs annyi erőm, mennyi a felkeléshez kell, vagyis a vonzó erő nincs egyensulyban a visszahuzóval. Ő képes minden gonoszt elkövetni, azaz, ő olyanforma ember, kitől minden gonosz kitelik. Újabb időben: szerződésképes, váltóképes, kinek szerződést, váltót kötnie a törvények tehetőséget adnak. Ezt a latin nyelv néha par szóval fejezi ki, mely máskép hasonlót jelent, némely esetben pedig capax szóval. 5) Valamire kiképzett, alkalmas. Rokon vele ez értelemben a latin habilis, finn kuvainen. (A török itt alább jön elé). 6) A székely s általában erdélyi szójárás szerént am. lehető. Ugyan hogy képes ezt tenned? Ha képes, tedd meg. Nem képes = nem lehet, nem lehető, nem lehetséges, Kolosvárt: nem képesse (talán: nem képes e t. i. nem lehető ez). Kriza J. Ha képes, segélj rajtam, barátom. Szabó Elek. Nem képes erre magamat adnom. Szabó Dávid. Nem képes rá nézni. Szathmár vidékén Mándy Péter. Régente is. "Ki (= mi) nem képes dolog" 1551-diki levél. (Levelestár). Épen ezen jelentése van a török kábil (= lehető) szónak, ettől ered: kábilijet = képesség, s kábilijetli = képes.

*KÉPESEN, KÉPESÉNT, KÉPESINT,
(kép-es-en v. kép-es-ént) ih. l. KÉPES alatt, 3).

*KÉPESÍT, KÉPESIT
(kép-es-ít) áth. m. képesítet-tem, ~tél, ~ětt. Képessé alkalmassá tesz. Jogosít.

*KÉPESÍTÉS, KÉPESITÉS
(kép-es-ít-és) fn. tt. képesítés-t, tb. ~ěk. Képessé tevés; jogosítás.

*KÉPESSÉG
(kép-es-ség) fn. tt. képesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon tulajdonság, melynél fogva valamit képesint teszünk, különösen, mérséklet, bizonyos korlátok közti tartózkodás. 1) Valamire termettség, alkalmasság, tehetőség, vagyis azon tulajdonság, melynél fogva valaki tehet, rendelhet, végezhet valamit, rendelkezhetik valamiről. Szavazati képességgel birni. Végrendelkezési képesség. Képesség bizonyos hivatalra. V. ö. KÉPES.

*KÉPESSÉGI
(kép-es-ség-i) mn. tt. képesség-it, tb. ~ek. Képességre vonatkozó. Képességi kimutatás.

*KÉPEST
(kép-es-t) névh. Valamihez hasonlitva, valamihez mérve. Hozzám képest gyermek vagy. Jövedelméhez képest kevés a kiadása. Másokhoz képest boldog vagyok. Mik vagyunk mi dicső őseinkhez képest?
"Mert élet-é, melyhez képest a halál kincs?"
Gr. Teleki József, a költő.
Tájdivatosan -ra, -re raggal is viszonyúl: erre képest, e helyett: ehhez képest.

*KÉPESŰL, KÉPESÜL
(kép-es-ül) önh. m. képesűlt. Képessé lesz. Jogosúl.

*KÉPÉSZ
(kép-ész) fn. tt. képész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Müvész, ki képek festésével vagy készitésével foglalkodik. Arczképész, tájképész, fényképész.

*KÉPÉSZET
(kép-ész-et) fn. tt. képészet-ět, harm. szr. ~e. Képek festésével foglalkozó müvészet.

*KEPESZKĚDIK
(kep-esz-kěd-ik) k. m. kepeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. A mélyhangu kapaszkodik igének magashangu változata; máskép: gebeszkedik. V. ö. KAPASZKODIK.

*KÉPESZKĚDIK
(kép-esz-kěd-ik) k. m. képeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kriza J. szerént "rémesen rámereszkedik mint egy fakép." V. ö. KÉPPED.

*KEPESZTET
(kep-esz-tet) önh. m. kepesztet-tem, ~tél, ~ětt. Kemenesali szó. l. KEPESZKEDIK. Oly alkotású mint ,kaptat.'

*KEPET
falu Temes m.; helyr. Kepet-re, ~ěn, ~ről.

*KÉPETLEN
(kép-etlen) mn. tt. képetlen-t, tb. ~ěk. Képek nélküli, amiben vagy ahol kép nincsen. Képetlen terem. Képetlen falak. Képetlen imakönyv.

*KEPÉZ
(kepe-ez) önh. m. kepéz-tem, ~tél, ~ětt, parancs. ~z. 1) A gabonakévéket kepékbe rakja. 2) Az aratónak vagy aratóknak járó részt kijelöli.

*KÉPEZ
(kép-ez) áth. m. képez-tem, ~tél, ~ětt, vagy képzěttem, képzěttél, képzětt, htn. ~ni v. képzeni, par. ~z. 1) Valaminek a képét valamely anyagból, pl. márványból, gipszből, viaszból, agyagból stb. kialakítja. Gránitból szobrot képezni. Márványból orozlánt képezni. Pázmánnál is: kiképezi am. efformat, effingit. 2) Valamely testi anyagnak más alakot ad, vagy abból más testet alkot. A természet az elrohadt növényekből új növényeket képez. 3) Valamely testetlen tárgyat is egy egészszé alakít. Így szót képzünk, midőn valamely más fogalom kifejezésére hangváltoztatással, elő-, közbe-, utótéttel stb. valamely egyszerűbb szóból más szót alkotunk, pl. vág igéből az á-nak é-vé változtával lett: vég név; így bök-ből utótéttel is: bika; különösen a magyarban szóképzés leginkább valamely utóhang, utótét segitségével történik. V. ö. KÉPZŐ fn. 4) Valaminek alakját eszével felfogja, gondolatjában eléállítja.
"Képzem, hogy neheznek tetszék ő szivének."
Istvánfi Pál a XVI. századból.
"Képzé, hogy alkolmas lenne,
Hogy ő imezkképpen tenne."
Katalin verses legendája.
Innen ered a képzel, képzelem, képzelődik. 5) Átv. ért. valakit kimüvelés, oktatás által tökélyesbít, s bizonyos hivatalra, életmódra, müvészetre, mesterségre stb. alkalmassá, ügyessé tesz. Valakit papnak, katonának képezni. Ügyvédségre, festészetre, szinészetre, állami hivatalviselésre képezni valakit. Magát képezni, kiképezni a tudományokra.

*KÉPEZDE
(kép-ez-de) fn. tt. képezdé-t. Széles ért. intézet, melyben bizonyos tudományra, mesterségre stb. rendszeres oktatást nyernek az illető tanítványok. Különösen, tanoda, melyben elemi oskolatanítókat képeznek. (Praeparandia).

*KÉPEZDEI
(kép-ez-de-i) mn. tt. képezdei-t, tb. ~ek. Képezdéhez tartozó, abban müködő, azzal foglalkodó, stb. Képezdei tanulmányok, ismeretek. Képezdei tanárok.

*KEPÉZÉS
(kepe-ez-és) fn. tt. kepézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Aratói munka, midőn a learatott gabonát kepékbe kötik, és öszverakják. 2) Az aratórésznek kijelölése.

*KÉPEZÉS
(kép-ez-és) fn. tt. képezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit képezünk. V. ö. KÉPEZ.

*KÉPEZET
l. KÉPZET.

*KÉPEZETLEN
(kép-ez-etlen) mn. Ami vagy aki nincs képezve. Határozóként am. képezetlenül, képezetlen állapotban.

*KÉPEZETLENSÉG
(kép-ez-etlen-ség) fn. tt. képezetlenség-ět. Képezetlen állapot vagy minőség.

*KÉPEZHETŐ
(kép-ez-het-ő) mn. tt. képezhetőt. Amit képezni vagy akit kiképezni lehet.

*KÉPEZHETŐSÉG
(kép-ez-het-ő-ség) fn. tt. képezhetőségět. Tulajdonság, melynél fogva valami képezhető vagy valaki kiképezhető.

*KÉPFARAGÁS
(kép-faragás) ösz. fn. Képzőmesterség, illetőleg ehhez tartozó munkálkodás, mely által valaki kőből, fából stb. képeket vagyis szobrokat faragva alakít.

*KÉPFARAGÓ
(kép-faragó) ösz. fn. Személy vagy mester, ki fából vagy kőből képeket, illetőleg szobrokat farag. alakít.

*KÉPFĚDÉL
(kép-fědél) ösz. fn. Fedél, melyet leginkább a szabad ég alatt álló képek, szobrok fölé tesznek.

*KÉPFEJTĚGETÉS
(kép-fejtěgetés) ösz. fn. Az oly képek jelentéseinek értelmezése, melyek rendes betük helyett a gondolatok följegyzésére használtatnak, milyenek pl. a régi egyiptomi hieroglyphek, vagy a jelennen divatozó képtalányok. (Rebus).

*KÉPGYÁRTÁS
(kép-gyártás) l. KÉPFARAGÁS.

*KÉPGYÜJTEMÉNY
(kép-gyüjtemény) ösz. fn. Több képekből álló gyüjtemény, különösen az úgynevezett képcsarnokokban, és képteremekben, képtárakban.

*KÉPGYÜJTŐ
(kép-gyüjtő) ösz. fn. Személy, ki képek gyüjtésével foglalkodik, vagy képeket szeret gyüjtögetni.

*KEPICZKÉL
(kep-icz-ke-el) önh. m. kepiczkél-t. Ideoda kapkodva, rugdalódzva mozog, mint aki a vizbe akar fúlni, vagy mint a kis gyermek, ki a bölcsőben vagy dajkája ölében nyugtalankodva kezeit, lábait hányjaveti. Rokon vele sőt k előtét nélkül azonos: eviczkél, olyan alkotású mint habuczkol.

*KEPICZKELŐDIK
(kep icz-k-el-őd-ik) k. m. kepiczkelőd-tem, ~tél, ~ött. l. KEPICZKÉL.

*KÉPIK
(kép-ik) k. m. kép-tem, ~tél, ~ětt. l. KÉPPED.

*KÉPIMÁDÁS
(kép-imádás) ösz. fn. A bálványozásnak vagyis babonás hitvallásnak azon neme, mely akár az Istent, akár valamely isteni tulajdonságot, akár embert vagy más állatot ábrázoló képeknek Isten gyanánt hódol, s azoknak a legfőbb tisztelet nemét adja. Ettől különbözik a keresztényeknél bevett képtisztelet, mely tulajdonkép nem magát a szent képet, hanem azt illeti, kit azon kép ábrázol.

*KÉPIMÁDÓ
(kép-imádó) ösz. mn. és fn. Babonás hitvallásu bálványozó, ki képeket, szobrokat imád. V. ö. KÉPIMÁDÁS.

*KÉPIRÁS
(kép-irás) ösz. fn. 1) Irás neme, mely betűk, és szók helyett képeket használ. V. ö. KÉPBĚTÜ. 2) A képzőmüvészetnek azon neme, mely mindenféle tárgyakat, saját szineiket utánozva, fest. Képirást tanulni. Képirással foglalkodni.

*KÉPIRAT
(kép-irat) ösz. fn. 1) l. KÉPIRÁS 1). 2) Rajzolt vagy festett kép.

*KÉPIRÓ
(kép-iró) ösz. fn. Általán személy, ki képeket rajzol, fest. Különösen oly személy, ki a tárgyakat saját szineikkel lefesteni és eléadni érti. Máskép: festész, népiesen általában: festő.

*KÉPIRÓI
(kép-irói) ösz. mn. 1) Képirót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Képirói eszközök. Képirói felfogása valamely arcznak, tájnak. 2) Olyan alakú, mely szépsége, érdekessége miatt lefestésre érdemes. Képirói fekvésü város.

*KÉPIRÓPOLCZ
(kép-iró-polcz) ösz. fn. Polcz, mely képirásra, képrajzolásra szolgál.

*KÉPIRÓSKODÁS
(kép-iróskodás) ösz. fn. Képirással, mint képzőmüvészettel, festészettel foglalkodás.

*KÉPIRÓSKODIK
(kép-iróskodik) ösz. k. m. képiróskod-tam, ~tál, ~ott. Képirással, festészettel foglalkodik, azt mint különös, vagy kedvet mesterséget vagy művészetet gyakorolja.

*KÉPIRÓSÁG
(kép-iróság) ösz. fn. Képirói, festészi müvészet vagy mesterség.

*KÉPIRTÓ
(kép-irtó) ösz. fn. l. KÉPDULÓ.

*KÉPJEL
(kép-jel) l. KÉPBETŰ.

*KÉPJELIRAT
(kép-jel-irat) ösz. fn. l. KÉPBETÜIRAT.

*KÉPLÁB
(kép-láb) ösz. fn. l. KÉPAL.

*KÉPLAP
(kép-lap) ösz. fn. Az éremnek azon oldala, melyre a fejedelem képe vagy más jelkép van nyomva.

*KÉPLEG
(kép-leg) ih. Nem tulajdon értelemben, hanem mást képezve, más valamihez hasonlítva, például, képleg van mondva: rózsaarcz, biborajk, bogárszem, hollóhaj, bársonykacsócska.

*KÉPLEGĚS
(kép-leg-ěs) mn. tt. képlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami képleg, azaz képes értelemben van véve. Képleges kifejezések. Képleges költői leirások.

*KÉPLEIRÁS
(kép-le-irás) ösz. fn. Valamely kép jelentéseinek értelmezése, magyarázása.

*KÉPLEL
(kép-el-el) áth. m. képlel-t. Gondolatban valamely tárgynak képét maga elé állítja.

*KÉPLELÉS
(kép-el-el-és) fn. tt. képlelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit képlelünk.

*KÉPLET
(kép-el-et) fn. tt. képlet-ět. 1) Azon alak, melyet valamely tárgyról az elme magának alkot. 2) Természeti testek átalakulásának eredménye; de ezen értelemben helyesebb: képzet vagy képződmény; és mint cselekvény: képződés; mert ,képel' törzset külső, anyagi értelemben nem helyesen használnók. 3) A mér- vagy vegytanban betűk és számok képében eléállított valamely tétel. (Formula).

*KÉPLETĚS
(kép-el-et-es) mn. tt. képletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Képletben létező, képletben eléadott.

*KÉPLETI
(kép-el-et-i) mn. tt. képlet-t. Képletre vonatkozó.

*KÉPLŐMÜVÉSZET
(képlő-müvészet) l. helyesebben: KÉPZŐMÜVÉSZET.

*KÉPMAGYARÁZAT
(kép-magyarázat) ösz. fn. Valamely képmü jelentésének, czélzatának megfejtése, felvilágositása.

*KÉPMÁS
(kép-más) ösz. fn. 1) Eredeti kép után festett vagy faragott kép. 2) Szélesb ért. hasonlósága bizonyos tárgynak egy másikhoz, különösen az emberi arcznak vagy valamely tulajdonságnak. Ezen ifju arcza, beszédmódja, mozdulata, édes apjáénak képmása.

*KÉPMÁSÍTÁS
(kép-másítás) ösz. fn. Valamely szónak átvitt értelemben használata. (Metaphora).

*KÉPMÁSOL
(kép-másol) ösz. áth. m. képmásol-tam, ~tál, ~t. Valamely képnek mását veszi, azaz annak alakjára egy másikat fest, vagy farag stb.

*KÉPMÁSOLÁS
(kép-másolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg festés vagy vésés, faragás, mely által valaki eredeti kép vagy szobor után hasonlót alkot.

*KÉPMETSZŐ
(kép-metsző) ösz. fn. Általános nevezése azon képzőmüvészeknek, kik valaminek képét fába, kőbe, érczbe vésik, s mintegy bele vágják, különböztetésül a képfaragóktól, kik a képeket bizonyos anyagból külső idomítás, faragás, simítás által készítik, vagy kik dombormüveket képeznek.

*KÉPMUTALAT
(kép-mutalat) a Müncheni codexben am. képmutatás. A Nádor- és Góry-codexben: képmutalás. l. KÉPMUTATÁS.

*KÉPMUTALÓ
(kép-mutaló) ösz. fn. A Müncheni v. Tatrosi-codexben, Góry-codexben stb. am. képmutató. "És mikor imádkoztok, ne legyetek szomorók, miként képmutalók" Máté. 6. "Mikor kedig böjtölendetek, ne akarjatok lennetek szomorók, miként képmutalók." u. o. "Képmutaló, vesd ki előszer a gerendát te szemedből." Máté 7. "Ez ellyetén átkozott gonosz nemzet, képmutalóknak döge." Góry-cod. Mai szokás szerént: képmutató.

*KÉPMUTATÁS
(kép-mutatás) ösz. fn. 1) Széles ért. azon neme a gondolatok és érzelmek nyilatkozásának, melynél fogva valaki mást gondol és érez belül, s mást mutat külsőleg. 2) Szorosb ért. tettetés, midőn valaki úgy mutatkozik, mintha valamit nem tudna, nem értene, pl. midőn a vádlott gonosztévő úgy nyilatkozik szóval és arczvonásokkal, mintha a kérdéses vádról semmi tudomása nem volna. 3) Legszorosb ért. tettetés, melynél fogva az erkölcstelen, vallástalan ember úgy beszél, külsőleg úgy viseli magát, mintha legjámborabb, legvallásosabb volna. Ezeket feddé legszigorúbban Idvezítőnk, midőn mondá: Jaj nektek képmutatók. A képmutatásnak jelleme, holmi külsőségekkel, vallási szertartásokkal a szívnek romlottságát, erkölcstelenségét palástolni. Ezeket nevezi Urunk báránybőrbe öltözött farkasoknak, s hasonlítja őket a bemeszelt sírokhoz, melyek kivülről fehérlenek, belül pedig telvék undok csontvázakkal. Régiesen: képmutalás (Nádor cod.), képmutalat (Tatrosi cod.)

*KÉPMUTATÓ
(kép-mutató) ösz. mn. és fn. Ki szóval és tettel máskép nyilatkozik, mint belül gondol és érez. 2) Ki oly érzelmeket mutat külsőleg, melyek szivében nem léteznek, tehát tettető. 3) Szoros ért. személy, ki külsőleg magát erkölcsösnek, erényesnek, vallásosnak színleli, holott valósággal erkölcstelen és vallástalan. Régiesen: képmutaló. V. ö. KÉPMUTATÁS.

*KÉPMŰ
(kép-mű) ösz. fn. Általán minden mű, mely valaminek képét faragva, rajzolva, festve stb. tünteti elé. 2) Szoros ért. festett kép, különböztetésül a szoborműtől, domborműtől stb.

*KÉPMÜVÉSZ
(kép-müvész) ösz. fn. Átalán, minden müvész, ki képmüvek készitésével bármely módon foglalkodik, ú. m. festész, szobrász.

*KÉPMÜVÉSZET
(kép-müvészet) ösz. fn. Általán müvészet, mely képmüvek eléállitásával foglalkodik; festészet, szobrászat. Különbözik: képzőmüvészet.

*KÉPNYOMAT
(kép-nyomat) ösz. fn. Festett vagy rajzolt képnek nyomtatás általi másolata.

*KÉPNYOMÓ
(kép-nyomó) ösz. fn. Mester, ki fába, kőbe, rézbe, aczélba metszett, vésett képeket nyomtatás által lemásol.

*KÉPOSZLOP
(kép-oszlop) ösz. fn. 1) Széles ért. minden oszlop, azaz szobor, mely valamely képet tüntet elé. 2) Szorosb. Ért. szilárd anyagból készített, emelt vagy szabadon álló kép. 3) Az épületeken egész vagy töredék emberalakok, melyek dereka rendesen négyszögü talapkövön nyugszik.

*KÉPÖNTŐ
(kép-öntő) ösz. fn. Műmester, ki érczből, gipszből stb. képeket önt.

*KÉPÖNTŐDE
(kép-öntőde) ösz. fn. Műhely, melyben képeket öntenek.

*KÉPPED
(kép-v-ed, v. kép-ü-ed) önh. m. képped-t. Erdélyben leginkább el igekötővel am. bámultában, csodálkozva valamin elhűl, eláll szeme szája, mintegy (fa- vagy bálvány-) képpé változik. Másképen: képik. Elképpedtem vagy elképtem rajta. (Kriza J.). Innen: képpedtiben v. képtiben am. szeme szája elállván, elbámultában. Lehet úgy is értelmezni, (mivel ,elképik,' ,elképped' szókat leginkább el igekötővel használják) hogy ,képében elváltozik', amit így is fejeznek ki: ,kikél a képiből'.

*KÉPRÁMA
(kép-ráma) ösz. fn. Ráma, vagyis keret, mely a képet körülfoglalja. Aranyozott képráma.

*KÉPREGE
(kép-rege) ösz. fn. Képes kifejezésekből szerkezett, valamit példázó beszéd vagy leirás. (Allegoria).

*KÉPREMEK
(kép-remek) ösz. fn. Remekmű a képészetben.

*KÉPROMBOLÁS, KÉPROMBOLÓ
l. KÉPDULÁS, KÉPDULÓ.

*KÉPRONTÓ
l. KÉPDULÓ.

*KÉPSÉG
(kép-ség) fn. tt. képség-ět. A székelyeknél am. csoda, elcsodálkozás. Megfogta a képség = csoda fogta. Kriza J. V. ö. KÉPPED.

*KÉPSZÁL
(kép-szál) ösz. fn. l. KÉPSZOBOR.

*KÉPSZATÓCS
(kép-szatócs) ösz. fn. Kupeczféle kis kalmár, ki vásárokon kirakodva vagy házalva, vagy országot járva árulgatja jobbára műbecs nélküli mázolt képeit.

*KÉPSZĚR
(kép-szěr) ösz. fn. Szokás vagy törvény által behozott, magállapított mód, melyet bizonyos müködésekben, törvényes eljárásokban stb. követni kell. Nem igen jött divatba. Szokottabban: formaság, formaszerűség, alakszerűség. (Formalitas).

*KÉPSZOBOR
(kép-szobor) ösz. fn. l. KÉPOSZLOP, 1). 2).

*KÉPTALÁNY
(kép-talány) ösz. fn. Talány, mely képekben, néha egyes betükkel vagy szókkal vegyítve adatik elé. (Rebus).

*KÉPTAN
(kép-tan) ösz. fn. 1) Tan, mely a képmüvészet szabályait tárgyalja. 2) Mesterség, mely jelképek által erkölcsi igazságokat, tanulságokat ad elé, vagy azokat értelmezi, fölvilágosítja.

*KÉPTÁR
(kép-tár) ösz. fn. Csarnok vagy terem, mely képek gyüjteményével diszeskedik. A magyar nemzeti muzeum képtára.

*KÉPTELEN
(kép-telen) mn. tt. képtelen-t, tb. ~ěk. 1) Képek nélkül levő, képek nélkül szükölködő. Képtelen imakönyv. Képtelen templom, szabatosabban: képetlen. 2) Idomtalan, formátlan, mi úgy el van rutítva, alakjából kiforgatva, hogy valóságos képét nem ismerhetni. Innen átv. ért. mondjuk oly dologról, mely a rendes, szokott állapottól egészen elüt, avval meg nem egyeztethető. Képtelen drága, am. renden, mértéken kivül. Képtelen nagy. Képtelen beszéd, állitás, mely a józan ész szabályaival nem egyezik. 3) Átv. ért. kinek ereje nincsen a teendő dologgal arányos viszonyban, vagyis a teendő sokkal több, és nagyobb, mint a hozzá mérett erő; valamit tenni nem képes, valamire tehetetlen. Sebes lába míatt képtelen a gyalog utazásra. Ily sok teher viselésére agg korom miatt képtelen vagyok. Határozóként am. képtelenül.

*KÉPTELENSÉG
(kép-telen-ség) fn. tt. képtelenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Idomtalanság, formátlanság. 2) Átv. ért. oly állapot vagy mineműség, mely minden mértéken vagy arányon kivül van, mely az ész szabályaival meg nem egyeztethető. Egy embernek százzal szembeszállni képtelenség. Azt állítani, hogy valaki ugyanazon időperczben két távol helyen jelen volt, valódi képtelenség. 3) Átv. ért. azon állapot, midőn valakinek ereje a teendővel arányban nincs, s azzal megküzdeni nem bir. V. ö. KÉPTELEN, KÉPES.

*KÉPTELENÜL
(kép-telen-ül) ih. 1) Idomtalanul, formátlanul. 2) Mértéken túl. Képelenűl drága pénzen venni valamit. 3) Az ész szabályaival homlokegyenest ellenkező módon. Képtelenül beszélni, állítani valamit. 4) Nem elegendő erővel, nem képes állapotban vagy minőségben. V. ö. KÉPTELEN.

*KÉPTERĚM
(kép-terěm) ösz. fn. Képgyűjteménynyel diszített terem.

*KÉPTET
(kép-tet) áth. m. képtet-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél am. bámít. Ijeszt. Kriza J. - V. ö. KÉPPED.

*KÉPTÖRÉS, KÉPTÖRŐ
l. KÉPDULÁS, KÉPDULÓ.

*KÉPÜREG
(kép-üreg) ösz. fn. A falban alakított üreg, vagyis fülke, melybe vagy festett képet helyeznek, vagy képszobrot állítanak.

*KÉPVARRÁS
(kép-varrás) ösz. fn. Képeket, s más alakokat himző tűvel készitő foglalkodás.

*KÉPVISEL
(kép-visel) ösz. áth. Egyike azon igéknek, melyeknek más rendes igék módjára ragozása nem a magyar nyelv természete szerént történik. Mert egyedűl ,valakinek képét viselni' a helyes szókötési alak, de ,valakit képviselni' egészen magyartalan, magyartalanabb az ,erőszakolni' szónál, mert ebben ,erőszak' a közvetlen összetétel; Hasonló: képmás, képmásol. ,Képviselni' alak ugyan magában olyan alakú, mint: favágni, zabaratni, háztűznézni: de ezeket így csak a határtalan módban használjuk, legfölebb igésneveknél: favágás, favágó stb. de így soha sem ragozzuk: favágok, zabaratok, hanem: fát vágok, zabot aratok, tehát: képet viselek, vagy szokottan: valakinek képét viselem. Azonban ez összetételben, mint a czikk felülirata tartja, már annyira elhatalmazott, hogy még a szenvedő igeragozásba is átment: képviseltetem, képviseltetel, képviseltetik, s teljes kiküszöböltetését alig reméljük. A figyelmeztetés inkább arra szolgáland, hogy több hasonló magyartalanságtól ovakodjunk. Azonban képviselés, képviselő, épen úgy, mint favágás, favágó, zabaratás, zabarató, tökéletesen szabályosak.

*KÉPVISELÉS
(kép-viselés) ösz. fn. Cselekvés, müködés, különösen a polgári életben, törvénykezésben, tanácskozásban, szavazásban stb. melyet valaki másnak személyében mint annak megbizottja, felhatalmazottja végez.

*KÉPVISELET
(kép-viselet) ösz. fn. Átv. ért. a polgári viszonyokban, alkotmányos életben stb. jelenti azon állapotot, melyben valaki egy másiknak vagy többeknek személyében mint megbizott működik, intézkedik, rendelkezik, szavaz stb.

*KÉPVISELETI
(kép-viseleti) ösz. mn. Képviselethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Képviseleti rendszer. Képviseleti uton intézkedni valamiről. V. ö. KÉPVISELET.

*KÉPVISELŐ
(kép-viselő) ösz. mn. és fn. Ki valamit másnak személyében, mint annak megbizottja, meghatalmazottja, küldöttje teszen, rendel, végez, intéz. Kerületi, megyei, városi képviselők az országgyülésen. Képviselők háza. Képviselő testület.

*KÉPVISELŐI
(kěp-viselői) mn. tt. képviselői-t, tb. ~ek. Képviselőt v. képviselőket illető, arra vagy azokra vonatkozó. Kepviselői minőség, jogosultság, meghatalmazás. Képviselői testület.

*KÉPVISELŐSÉG
(kép-viselőség) ösz. fn. Képviseletre felhatalmazott állapot. Képviselőséget keresni, gyakorolni. V. ö. KÉPVISELET.

*KÉPVONÁS
(kép-vonás) ösz. fn. Az emberi képnek vagyis arcznak némely jellemző vonása, akár természetesen s a korokhoz képest fejlődött ki, akár a kedély s indulatok hatalma által nyilatkozik. Szelíd, nyájas képvonás. Haragos, irígy képvonás. Máskép: arczvonás v. arczvonal.

*KÉPZ
l. KÉPEZ.

*KÉPZÉKĚNY
(kép-ez-ék-ěny) mn. tt. képzékeny-t v. ~et, tb. ~ek. Természeti hajlammal, ügyességgel biró, melynél fogva az ismeretek, mesterségek, tudományok, illetőleg müveltség fokára, oktatás, gyakorlás utján eljuthat; kit valamire képezni lehet. Vitethetik dologra is. l. KÉPEZHETŐ.

*KÉPZÉKĚNYSÉG
(kép-ez-ék-ěny-ség) fn. tt. képzékěnység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, illetőleg lelki vagy testi tehetség, melynél fogva valakit müvelni, idomítani stb. lehet. V. ö. KÉPZÉKĚNY és KÉPEZ.

*KÉPZEL
(kép-ez-el) áth. m. képzel-t. 1) Valaminek képét gondolattal felfogja, maga elé állítja, tünteti. Csatát képzelni, am. a csata képét gondolattal maga elé állítani. Képzelem, mi történt, am. gondolattal látom. Képzeld csak, mint jártam. Képzelhetni mily nagy lesz az öröm. 2) Olyasmit gondol, ami valósággal nem létezik, minek megfelelő mása vagy eredetije nincs, hanem egyedül a működő ész szüleménye. Ijesztő rémeket képzelni. Nincs az úgy, csak képzeled. A bolondok igen furcsa dolgokat képzelnek. Azt képzeli, hogy ő a legokosabb ember.

*KÉPZELĚG
(kép-ez-el-ěg) önh. és gyakor. m. képzelěg-tem, ~tél, képzelgětt, htn. ~ni v. képzelgěni. Hiú, üres képeket alkot magának, eszét, gondolkozását oly képekkel foglalkodtatja, melyeknek semmi valóság nem felel meg.

*KÉPZELĚM
(kép-ez-el-ěm) fn. tt. képzelm-et, harm. szr. ~e. 1) Azon észkép v. képek, melyeket valaki vagy valóságos tárgyakról alakít, vagy hiú, üres elmefuttatások által tüntet maga elé, máskép: képzemény. 2) Használják ,képzelet' helyett is.

*KÉPZELĚMDÚS
(képzelěm-dús) l. KÉPZELETDÚS.

*KÉPZELÉS
(kép-ez-el-és) fn. tt. képzelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A gondolkozó ész működése, midőn képzel valamit. V. ö. KÉPZEL.

*KÉPZELET
(kép-ez-el-et) fn. tt. képzelet-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon kép, melyet valaki elméjében bizonyos tárgyról alakít. Nincs róla képzeleted, mennyit kellett szenvednem. 2) Oly kép, milyet valaki a tapasztalat után, de némi módosítással alkot, és összeállít. Ilyenek a költői képzeletek. 3) Üres, hiú kép, melyet a tapasztalás és valóság alapjától távozó, és csapongó elme alkot. Hiu képzeletekben élni.
" A forró képzelet csapongva jár."
Kisfaludy K.

*KÉPZELETDÚS
(képzelet-dús) ösz. mn. Képzeleti tárgyak eléállitásában vagy festésében kitünő tehetségű; vagy tárgyra vitetve, melyben a képzeleti tünemények gazdagon nyilatkoznak.

*KÉPZELETI
(kép-ez-el-et-i) mn. tt. képzeleti-t, tb. ~ek. Képzeletben létező; képzeletre vonatkozó. Képzeleti tárgyak, lények, alakok, tünemények. Képzeleti világ. Képzeleti erő, tehetség.

*KÉPZELG
l. KÉPZELĚG.

*KÉPZELGÉS
(kép-ez-el-ěg-és) fn. tt. képzelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az elmének azon nemü működése, melynél fogva képzeleg, azaz hiú, üres képekkel foglalkodás, az elmének oly gondolatokon való futtatása, melyeknek valódi, tapasztalati alapjok nincs, sőt az okoskodó észnek szabályaival sem egyezők.

*KÉPZELGŐ
(kép-ez-el-ěg-ő) mn. és fn. tt. képzelgő-t. Hiú, üres gondolatokkal, képekkel bibelődő. Szoros ért. ki a tapasztalást és valóságot mellőzve egyedül saját elmekoholmányaiban él. (Phantasta).

*KÉPZELHETETLEN, KÉPZELHETLEN
(kép-ez-el-het-[et-]len) mn. tt. képzelhetetlen-t, tb. ~ěk. 1) Szoros ért. amit eszünk szabályai szerént, vagy korlátoltsága miatt képzelni nem birunk, tehát ami megfoghatatlan. 2) Nagyító kifejezéssel am. valami rendkivül való különössége, nagysága, szokatlansága miatt annyira meglepő, hogy megáll az eszünk bele. Képzelhetetlen vakmerőség.

*KÉPZELHETETLENSÉG, KÉPZELHETLENSÉG
(kép-ez-el-het-[et-]len-ség) fn. tt. képzelhetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek oly tulajdonsága vagy állapota, melyet képzelni, illetőleg felfogni lehetetlen. Az örökkévalóságnak képzelhetetlensége.

*KÉPZELHETŐ
(kěp-ez-el-het-ő) mn. tt. képzelhető-t. Amit képzelni, illetőleg, vélni, gondolni, feltenni lehet. Képzelhető, mint örülend ő azon.

*KÉPZELMÉNY
(kép-ez-el-mény) fn. tt. képzelmény-t, tb. ~ěk. Képzelt lény, képzelt valami. Saját képzelményeiben gyönyörködni.

*KÉPZELMI
(kép-ez-el-em-i) mn. tt. képzelmi-t, tb. ~ek. Képzelemre vonatkozó, képzelemben létező. Képzelmi erő. Képzelmi tárgyak.

*KÉPZELŐ
(kép-ez-el-ő) mn. tt. képzelőt. Aki vagy ami valamit képzel. Arany hegyeket képzelő ábrándos. Képzelő erő, tehetség.

*KÉPZELŐDÉS
(kép-ez-el-ő-d-és) fn. tt. képzelődés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Az elmének azon működése, melynél fogva képzelődik. Képzelődésben élni. Hiú, furcsa képzelődések. Képzelődésből beteg. Ijesztő, szomorú, édes, szerelmi képzelődések.

*KÉPZELŐDIK
(kép-ez-el-ő-d-ik) belsz. m. képzelőd-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni. 1) Képzeletekkel vesződik, bibelődik, foglalkodik. Holmi fényes jövőről képzelődik. Mondják kivált oly emberről, ki holmi kedvetlen, szomorú, ijesztő képeket alkot magának, milyenek a betegek, lépkórosok, félénkek, gyanúskodók. 2) A székelyeknél mintegy személytelenül am. tetszik, rémlik, rémzik. Nekem úgy képzelődik am. nekem úgy tetszik. Kriza J. Néhutt: képzik.

*KÉPZELŐDŐ
(kép-ez-el-ő-d-ő) mn. tt. képzelődő-t. Képzeletekkel vesződő, bibelődő, foglalkodó, mulató. Képzelődő beteg. Képzelődő lépkóros. Hirről, dicsőségről képzelődő vitéz. Képzelődő szerelmesek. Képzelődő erő, tehetség. V. ö. KÉPZELŐDIK.

*KÉPZELŐSKÖDIK
(kép-ez-el-ő-s-köd-ik) k. m. képzelősköd-tem, ~tél, ~ött. Hiú, üres, alaptalan koholt elmeképekkel vesződik, gyakran vagy folytonosan képzelődik.

*KÉPZELT
(kép-ez-el-t) mn. tt. képzelt-et. Amit valaki képzel, valóságban nem létező. Képzelt rém, betegség, veszedelem.

*KÉPZEMÉNY
(kép-ez-e-mény) fn. tt. képzemény-t, tb. ~ěk. l. KÉPZELĚM.

*KÉPZEMÉNYI
(kép-ez-e-mény-i) lásd: KÉPZELMI.

*KÉPZÉS
(kép-ez-és) fn. tt. képzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán cselekvés, mely által valaki képez valamit vagy valakit. Szóképzés. A cselekvés vonatkozhatik dologra is. A természet képzési ereje. V. ö. KÉPEZ. Különösen az elmének működése, midőn valamely tárgyról képet alakít.

*KÉPZET
(kép-ez-et) fn. tt. képzet-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon alak vagy forma, vagy kép, melyet a gondolkodó elme valamely tárgyról alkot, képlet, képzelet.
"Bús elmém rajtad tünődik,
Csak kiván, sóhajt, gyötrődik.
Édes fojtó képzetek!
Mind ez amit tehetek."
Csokonai.
2) Valamely anyagi, külső testi képzés eredménye. Ásványi képzetek a föld gyomrában.

*KÉPZETLEN
l. KÉPEZETLEN.

*KÉPZETTSÉG
(kép-ez-ett-ség) fn. tt. képzettségět. Kiképzett állapot vagy minőség.

*KÉPZIK
(kép-ez-ik) személytelen ige; m. képzett. l. KÉPZELŐDIK, 2).

*KÉPZŐ (1)
(kép-ez-ő) mn. tt. képzőt. Aki vagy ami valakit vagy valamit képez, ennek minden jelentéseiben. Képző mesterség, képző müvészet. Jó erkölcsöket képző oktatások, példaadások. Új testeket képző természet. Müvészeket, énekeseket, szinészeket képző tanoda. Gazdákat, papokat képző intézet. Jó nőket, anyákat képző nevelőnő. Képző erő, képző tehetség am. képzelő erő v. tehetség.

*KÉPZŐ (2)
(kép-ez-ő) fn. tt. képzőt. A nyelvtudományban különösen így nevezzük azon szórészt, szóhangot vagy hangokat, melyeknek segitségével a nyelvszellem más új fogalom kifejezésére más új szót alkotott vagy alkot, pl. ,él' igéből: élés, élet, élő, élénk, éldel, élv, élemény, élelem, eledel, eleség stb. melyekben az -és, -et, -ő, -énk, -del, -v, -emény, -elem, -edel, -eség szóhangokat képzőknek nevezzük, melyekből újabb képzők segitségével újabb fogalmak jelölésére ismét újabb szók származhatnak, pl. élénk-en, élénk-ség, éldel-et, élv-ez, élelm-es, élelm-ez stb. stb.

*KÉPZŐDÉS
(kép-ez-ő-d-és) fn. tt. képződés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Önmagát képző működés, vagyis a képzésnek azon neme, mely a képzőre magára hat vissza, önképzés. V. ö. KÉPZŐDIK.

*KÉPZŐDÉSI
(kép-ez-ő-d-és-i) mn. tt. képződési-t, tb. ~ek. Képződést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. A jegeczek különböző képződési fokai.

*KÉPZŐDIK
(kép-ez-ő-d-ik) belsz. m. képződ-tem, ~tél, ~ött. Mintegy önmagában, saját erejéből, belső működés által alakúl, mivelődik. 1) Mondjuk természeti külső tárgyakról. Képződnek a jegeczek. Némely csúcsos hegyek tűzokádás által képződtek. 2) Mondjuk emberekről, kik saját iparkodásuk, fáradságuk által mivelődnek, bizonyos tudományokban, mesterségekben ügyesekké alakúlnak. Háborúban képződnek a jó vezérek és vitézek. Gyakorlat által színpadon képződik a szinész.

*KÉPZŐDMÉNY
(kép-ez-ő-d-mény) fn. tt. képződmény-t, tb. ~ěk. Képződés eredménye, különösen természeti tárgyaknál.

*KÉPZŐINTÉZET
(képző-intézet) ösz. fn. l. KÉPEZDE.

*KÉPZŐMÜVÉSZET
(képző-müvészet) ösz. fn. Müvészet, mely különösen természeti anyagokból, külső testekből, pl. érczekből, kövekből, viaszból, gipszből, stb. szépmüveknek, pl. szobroknak alakításával foglalkodik. (Plastik).

*KÉPZŐÖSZTÖN
(képzö-ösztön) ösz. fn. Ösztön, mely bennünket sürget, hogy képezzük magunkat, vagyis az embernek a természettől adott miveltségi hajlama.

*KER
elvont gyök, melyből kerdűl, kereng, keres, kerek, kerék, kerge, kerget, kergeteg, kerít, kerűl, kert, kertecz (ketrecz), kerevet, kerecsen, kerra, a megnyújtott kéreg, és származékaik erednek. Ide tartoznak a fordított reked, rekesz, rekeszt, rekkent. Mind ezekben alapértelem a görbe, kerek, magába visszamenő vagy magafelé visszahajló vonal, vagy ily vonalban mozgás. Lényeges hangjaik a k és r; amaz a vonalnak hajlós, kajcsos, kanyargó alakját fejezi ki; az r pedig azon erős légmozgást, melyet a terjeszkedő s itt körben mozgó test okoz; amazt t. i. nyelvünknek meggörbitésével, ezt rezegtetésével képezzük. Ugyanez értelemmel bir a kar, karaj, karé, karika, karima, karing, karaly, karvaly, karapol, karám, a fordított rakoncza (karoncza, a szekér karja), kanyar (karany), kanyarog (karanyog); a kor, a korbács, korcz, korba, korfonyál, korlat, kormány, korong, korona, korsó, korczolat, a hosszu kórász, kórál, kóriczál; a fordított rokka (korka = korga, koroga, korogó), rokon; a kör, a körny, környék, körös, körül, köröm, körtvély; a kur, a kurittol, kurkász; a kür, a kürt, kürtöly szókban, és származékaikban. Rokon hozzá a lágyabb ger a gerenda, gerendely, gerincz, gerény; a gar a garaboly, garád, garat, garmada; a gor, a gornyad; a gör, a görbe, görbed, görbűl, görbít, görcs, gördít, gördűl, görög, görget, göröngy, göröncs, görvély, a fordított rög; a gur, a gurul, gurít, gurog, gurdít, gurdul, guriga, gurigál, gurogat szókban és származékaikban.
Hangra és alapértelemre egyezők a hellen: carubdiV, coreuw, coreia, coroV, guroV, gurow, kordax, korvnh, korumboV korunh, koruV; a latin: cardo, circa, circum, circus, circulus, circinus, cirrus, corona, corolla, corbis, cortina, cortex, cors, curia, crusta, curvus, girgillus, gurges stb.; a német: Garbe, Garten, Gränze, Gurgel, Gürtel, Kralle, Krämpe, Krampf, Kranz, Krapf, Kraus, Kreis, Kropf, Krumm, Krüppel, Korb, quer stb. a szláv: krutit, (keringet) kruha (kerény, kenyér), kruhli (kerek), korito (teknő), krssák (kerra), krivi (görbe), kraj (környék), grad gorod (kerítés, garád; kerített erősség, vár), góth: garda (cserény), gards (kerítés), szanszkrit: garh (bekerít), garhan (kerítés, cserény), héber: (szembement, találkozott), (görbűlt, hajlott), (gyűrű) stb.

*KÉR (1)
elvont gyöke kéreg, kérész és kérődzik szóknak, de él önállólag is számos helynevekben. Eredeti értelme az elsőben kétségtelenül: ker, kör, de ez utóbbiakban is az hihetőleg oly fekvési tulajdonságban áll, melylyel mind ezen helyek birnak vagy eredetileg birtak, mit közelebbről csak mind ezeknek tájismerete által lehetne ugyan egész bizonyossággal meghatározni, azonban előleg is feltehető, hogy a kört jelentő ker megnyújtva kér lappang e helynevekben is, mintegy (akár a természettől, pl. hegyektől, akár mesterségesen is) körülvett. Vajjon nem voltak-e hajdan ezen helységek vagy határaik sánczokkal, vagy árkokkal kerítve? Vagy nem-e nagyobb területekből kikerekített birtokok?

*KÉR (2)
falu Abaúj m., KIS~ Nyitra m., NAGY~ Nyitra és Bihar m., NEMES~ Sopron m., SZENT GÁLOS~ Somogy m., TÓT~ Tolna m., ÚJ~ Sopron m., VARJAS~ Somogy m., puszta Somogy m., IPOLY~, NAGY~ és KIS~ Nógrád m.; helyr. Kér-be, ~ben, ~ből.

*KÉR (3)
(ke-ér, a Levelestár II-ik levelében 1510-ik évből kétszer is eléjön: kierlek [kyerlek] noha különben itt a nyelv épen nem palóczos); áth. m. kér-t. Gyöke vagy gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, melyhez ér = érint szó járulván, értelme: kedet érint, vagyis valakinek mintegy kedére, kedélyére hivatkozik. Vagy pedig az egész maga a ker, kör szó, melylyel rokon: görbe; minthogy a kérő ember meggörbűl, meghajol. Hangban s értelemben legközelebbi rokonságban áll a könyör szóval. Rokon hozzá idegen nyelvekben a szanszkrit: gardh (kiván, kér) hellén: craw, crhzw, góth gredan, gairnjan, német gern, be-gehren, latin quaero (kérdem) s a rogo megfordított törzse: gor, a héber am. különösen: segitségül hí. Ide tartozik a hellen: krinw is, mely nem csak annyit tesz, mint itél, hanem annyit is, mint vizsgálva kikérdez, kitudakol valamit. Származékai: kérd, kérdegel, kéredzik, kéreget, kérel, kérelem, kéremény, kéremés, kérékeny, kérés, kéretlen, kérkedik, kérlel, és több szók, melyek ezekből erednek.
Jelentései, 1) Valakinek kegyére, kedvére hivatkozik, hogy tegyen valamit. Istent áldásért, fejedelmet, előljárókat, szüléket, urainkat kegyelemért, pártfogásért kérni. Mondják így is: Istentől áldást, fejedelemtől stb. kegyelmet kérni. Barátinkat, jóakaróinkat, szomszédinkat, társainkat valamire kérni. Itt a ,valamire' annyit jelent, hogy valami teendőre kérni. Valamiért kérni am. valamely adományért kérni. Szépen, alázatosan, teljes tisztelettel, az Istenre vagy Isten áldására, kegyelmére, szerelmére am. igen nagyon kérni valakit. Kegyelmet, bocsánatot, engedelmet kérni. Kérem (önt stb.) legyen oly kegyes. Kérem, szánjon meg, könyörűljön rajtam. Kérünk, hallgass meg minket. Az Istent esdve és leborúlva kérni. Krisztus kinszenvedésére kérni valakit. Kérlek édes anyám, ne haragudjál rám. Arra v. azon kérlek benneteket, legyetek ovatosak. Azon v. arra kérem az Istent, hogy valamely baj ne érjen bennünket. "Kérönk tégöd azon." (Nádor-codex).
"Kérlek benneteket égre földre,
Térjetek már magatokba végre."
(Remete Péter). Czuczor.
2) Különösen azért hivatkozik más kegyére, hogy olyasmit adjon, ami a felszólitónak kedves vagy szükséges. Kenyeret, vizet kérni. Ruhára, könyvre pénzt kérni. Valakinek leányát feleségül kérni. Pénzt kölcsön kérni. Istentől áldást, hosszu életet, örök üdvösséget kérni. A paptól feloldozást kérni. Hivatalt, tisztséget kérni. "Ha mit kérendetek én atyámtól, én nevembe, adja tünektek, maiglan nem kértetek valamit én nevembe, kérjetek, és veszitek." Münch. cod. János 16. 3) Sürget, vagy követel. Adósságot kérni. Valakitől számot kérni. A kiadásokat számon kérni. Fölkérni a várat, várost. Elékérni az irományokat. Erősen kérni a kárpótlást. Visszakérni, megkérni a kölcsön adott jószágot. 4) Néha kíméletes kifejezésül használtatik, s am. tiltom, nem akarom. Kérlek, ne haragitsatok. Kérlek, ne boszonts. Néha am. parancsolom. Kérem, tessék hallgatni. Kérem, most mindjárt takarodjék innen. Rendet és csendet kérek. Ezen mondat: Azt kikérem magamnak, németes kifejezés. V. ö. KE gyök.

*KERÁL v. KERÁLY
régies király helyett; l. ezt.

*KÉRCS
falu Szabolcs m., HERNÁD~ Abaúj m.; helyr. Kércs-ěn, ~re, ~ről.

*KERCSE
falu Szala m.; helyr. Kercsé-re, ~n, ~ről.

*KĚRCZ
hangutánzó törzs kěrcze és kěrczěl szókban.

*KERCZA
falu Vas m.; helyr. Kerczá-ra, ~n, ~ról.

*KĚRCZE
a közéletben csak kěrczerécze összetételben dívott, de újabb időben az állattanban önállólag is használni kezdették. l. KĚRCZĚRÉCZE.

*KĚRCZĚL
(kěrcz-ěl) áth. m. kěrczělt. Rágcsál, rágicsál, pl. az egér. Székely szó. "De egy féreg ott fenn, ahol egy ághoz megköttem vót, elkerczelte, s én kötelestül lecseppentem." (Kriza J. gyűjt.) Hasonló hozzá: egercsél.

*KĚRCZĚLÉS
(kěrcz-ěl-és) fn. tt. kerczelés-t, tb. ~ěk. Rágicsálás.

*KĚRCZERÉCZE
(kercze-récze) ösz. fn. l. CSÖRGŐRÉCZE v. CSÖRGŐKÁCSA.

*KÉRD
(kér-d a törökben szor-mak); áth. m. kérd-ětt v. kérd-tem, ~tél. Valakit a végre szólít meg, azért kér, hogy bizonyos tudakozásra feleljen. Azt kérdem tőled, hol voltál? Akkor szólj, ha kérdenek. Aki kérdi, kell-e? nem örömest ad. (Km.). Hiába kérdesz, nem mondom meg. Kérdjétek azt, aki ott volt. Azt sem kérdette, honnan jösz. Minden apróságot kikérd. Majd megkérdik, hol szolgáltál. (Km.). A müncheni cod. rövid e-vel. "És kerdé, mik volnának ezek?" Lukács 15. "Kerdlek en es tütöket ez igéről." Lukács 20. Szintén rövid e van itt származékaiban is. V. ö. KÉRDEZ, KÉRDEZKEDIK.

*KERDE
(ker-d-e) fn. tt. kerdé-t. Keringve mozgó test, nevezetesen vízörvény, porfergeteg. V. ö. KERGE.

*KÉRDĚGEL v. KÉRDĚGÉL
(kér-d-ěg-el) önh. m. kérděgel-t. Gyakran vagy folytonosan, ismételve kér valamit. Házról házra alamizsnát kérdegelni. Máskép: kéreget.

*KÉRDĚGELÉS
(kér-d-ěg-el-és) fn. tt. kérděgelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, ismételt vagy folytonos kérés, kéregetés.

*KÉRDEMÉNY
(kér-d-e-mény) fn. tt. kérdemény-t, tb. ~ěk. Valamely megoldandó feladat, vitás és kétes kérdés.

*KÉRDÉS
(kér-d-és) fn. tt. kérdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Felszólitó kérés, mely által valakinél valami felől tudakozódunk, melyre feleletet várunk. Kérdést tenni valakinek. A kérdésre felelni. Jobb egy kérdés egy napi járóföldnél. (Km.). Az a kérdés, azt akarnók tudni. 2) Azon mondat, mely a tudakozódó kérést magában foglalja. Az ezzel közvetlen viszonyban levő mondat: felelet vagy válasz. Valamely tant kérdésekben és feleletekben adni elé. Föltenni a kérdést. A kérdéseket fekvő betükkel nyomtatni. Hány kérdésből áll a mai leczke? Kérdés feleletet vár. (Km.). Kérdésedre im e választ adom. A milyen a kérdés, olyan a felelet. Jogi kérdés magából a jogból vagy törvényből megoldandó tétel. Ténykérdés, melynek meg- vagy nem történte forog szóban, mely bizonyítást kiván.

*KÉRDÉSBELI
(kérdés-beli) ösz. mn. Kérdésben levő. l. KÉRDÉSĚS.

*KÉRDÉSĚS
(kér-d-és-ěs) mn. tt. kérdésěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kérdésben, kérdés alatt levő, miről kérdést tesznek, vagy miről a szó foly. A kérdéses tárgyra ez a válaszom.

*KÉRDÉSKÉPEN
(kérdés-képen) ösz. ih. Kérdésformában, kérdőleg, tudakozólag.

*KÉRDÉSPONT
(kérdés-pont) ösz. fn. 1) Azon dolognak lényege, veleje, melyről a kérdés foly. 2) A több részekből álló kérdésnek egy-egy czikke. Az első kérdéspontra ez a válaszom.

*KÉRDÉSTÉTEL
(kérdés-tétel) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely kérdést megoldás végett feladnak.

*KÉRDET
(kér-d-et) fn. tt. kérdet-ět. l. KÉRDÉS 2).

*KÉRDETLEN
(kér-d-etlen) mn. tt. kérdetlen-t, tb. ~ěk. 1) Akit nem kérdenek, kitől semmit sem tudakoznak. Kérdetlen tanulók. Kérdetlen tanúk. 2) Mondják tárgyról, mely iránt nem tétetik kérdés. Kérdetlen árúk, melyeknek árát senki sem kérdi. Határozóként am. kérdetlenül.

*KÉRDETLENÜL
(kér-d-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy kérdenék vagy tudakozódnak felőle. A behivott tanukat kérdetlenül elküldeni. Az elkövetett gonosztett okát kérdetlenül hagyni.

*KÉRDĚZ
(kér-d-ěz) áth. m. kérděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit több, ismételt, gyakoribb kérdések által tudakoz, megvizsgál. A tanukat kérdezni, kikérdezni, megkérdezni. Oskolai viszgálatkor a tanulókat kérdezni. Aki sokat kérdez, sok feleletet kap. (Km.). Ki kérdezett? Ne kérdezz már annyit. A közbeszédben az egyszerü kérd helyett is használtatik. Azt kérdezte tőlem, hogy hínak. Kérdezd meg, hány az óra. Többet ér egy kérdezem száz keresemnél. (Km.). A müncheni codexben rövid e-vel. "Hogy valaki kerdezjen tégedet."

*KÉRDĚZÉS
(kér-d-ěz-és) fn. tt. kérdezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Többszöri kérdések által tett tudakozás. V. ö. KÉRDĚZ.

*KÉRDĚZET
(kér-d-ěz-et) fn. tt. kérdezetět. Am. kérdet. A Müncheni codexben: kerdezet.

*KÉRDĚZKĚDÉS
(kér-d-ěz-kěd-és) fn. tt. kérdězkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, többszörös, ismételt kérdés, vagyis a kérdezés azon neme, midőn a tudakozódó az adott feleletekből is mintegy alkalmat veszen új meg új kérdésekre; mint a kutatók, törvényszéki vizsgálók tenni szoktak, vagy általán akárki, pl. utazó, midőn mindent tövéről hegyére akar tudni.

*KÉRDĚZKĚDIK
(kér-d-ěz-kěd-ik) k. m. kérdězkěd-tem, ~tél, ~ětt. Gyakori, ismételt kérdések által tudakozódik, s az adott feleletekből új kérdéseket támasztva vizsgálódik, puhatolódik. A kiváncsiak, idegenek, utasok szeretnek kérdezkedni.

*KÉRDĚZKĚDŐ
(kér-d-ěz-kěd-ő) mn. tt. kérdězkědő-t. Aki kérdezkedik, tudakozódik, ismételt kérdésekkel, és az adott feleletek nyomán tovább vizsgálódik. Kérdezkedő törvényszéki ügyész. Kérdezkedő utasok, kémek, rendőrök.

*KÉRDĚZŐ
(kér-d-ěz-ő) mn. tt. kérděző-t. Aki kérdez. Hallgatókat kérdező tanár. Utat kérdező vándor. V. ö. KÉRDĚZ.

*KÉRDĚZŐLEG
(kér-d-ěz-ő-leg) ih. Kérdező módon, kérdés által tudakozva, vizsgálva. Kérdezőleg kitudni valamit.

*KÉRDĚZŐSKÖDÉS
(kér-d-ěz-ő-s-köd-és) fn. tt. kérdezősködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több kérdések általi tudakozódás, vizsgálódás. V. ö. KÉRDĚZŐSKÖDIK.

*KÉRDĚZŐSKÖDIK
(kér-d-ěz-ő-s-köd-ik) k. m. kérdezősköd-tem, ~tél, ~ött. Valakinek többféle kérdéseket téve vagy többeket kérdezgetve tudakozódik, puhatolódik. Házról házra kérdezősködni valamely elveszett jószágról. A rendőrök városszerte kérdezősködnek egy megszökött tolvajról. Csupa kiváncsiságból kérdezősködni.

*KÉRDĚZŐSKÖDŐ
(kér-d-ěz-ő-s-köd-ő) mn. tt. kérdezősködő-t. Ki valaki vagy valami felől kérdezősködik. Kérdezősködő poroszlók, rendőrök. Áruk után kérdezősködő kalmárok. V. ö. KÉRDEZŐSKÖDIK.

*KÉRDŐ
(kér-d-ő) mn. tt. kérdő-t. Aki valakit v. valamit kérd. Tanítványait kérdő tanár. Utat kérdő idegen. Használtatik főnévül is, ekkor am. kérdés, vagy számadás. Kérdőre vonni, fogni, húzni valakit. Kérdőre kell venni a cselédeket.

*KÉRDŐJEL
(kérdő-jel) ösz. fn. Irásbeli jel, melyet oly mondat vagy szó után teszünk, mely által valamit kérdünk, pl. Ki az? Ki vagy? Mit akarsz? - "Elmegyek." Hova? "Budára."

*KÉRDŐLEG
(kér-d-ő-leg) ih. Kérdve, kérdő módon, kérdésképen, kérdést intézve. Kérdőleg szólitani valakit. A kérdésre kérdőleg felelni, pl. Mit akarsz itt? felelet: Hát te mi járatban vagy?

*KÉRDŐ NÉVMÁS
névmások osztálya, melyekkel kérdezünk, ú. m. ki? mi? mily? hány? micsoda? stb.

*KÉRDŐSZÓ
(kérdő-szó) ösz. fn. 1) Általán azon szó, melyen a kérdés közvetlenül fekszik, pl. Hol akarsz lakni, Pesten? vagy Budán? 2) Szoros ért. a kérdő névmások, ú. m. ki, mely, mi, kicsoda, micsoda, kiféle, miféle, mily, milyen, mennyi, mennyiféle, melyik. 3) Azon határozók, melyek által valaminek okát, helyét, idejét, módját, számát, létét vagy nem-létét tudakozzuk, pl. miért, miokért? hol, merre, hová, honnan? mikor, mióta, meddig? hogyan, mikép, mimódon? hányszor, hányával, hányasával? Ott lesztek-e? Elmentek-e? Kell-e?

*KERDŰL
(ker-d-űl) önh. m. kerdűl-t. Törzsöke kerg v. kereg, innen kerdűl am. kergűl, azaz kergővé lesz. Általán annyit tesz, mint szédűl, mely vagy képzelt, vagy valóságos keringéssel jár. Mondják különösen a juhokról, midőn az agyvelejökben bizonyos férgek támadnak, s e miatt szédülésnek indúlva keringenek, mígnem földhöz vágják magukat, s megdöglenek. V. ö. KERGE.

*KERDÜLÉS
(ker-d-ül-és) fn. tt. kerdülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, különösen a juhoknál, midőn az úgynevezett kergetegbe esnek. V. ö. KERGETEG.

*KERECSEN
(ker-ecs-en) fn. tt. kerecsen-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Sólyomfaj, égszinü tollakkal, rövid, erős, és igen meggörbedt hegyes csőrrel, nagy fekete szemgolyókkal, égszinü csupasz lábszárakkal. (Gyrofalco, falco rapax). E szó a régi magyar világban, midőn a sólyomvadászatok divatoztak, közismeretü vala, innen több helységek is neveztettek el róla. Mi e szó eredetét illeti, legvalószinübbnek látszik, hogy gyöke a köröskörül mozgást, keringő szállongást jelentő ker, melyből lett keres, azaz körös (körben mozog), kereső, kerese, kerecse, s. n toldalékkal kerecsen, mint élő, eleve, eleven, merő, mere, mereve, mereven, kelő, kele, kelen stb. Minthogy a ragadozó madarak egyik kitünő sajátsága a körös szállongás, innen van, hogy a ker vagy ezzel rokon kar kur gyöktől vették neveiket némely mások is, mint: kerra, karvaly (latinul is spira, vagy varus, mely mindegyik kerek görbe hajlást jelent) kur-héja. Ez értelmezést erősíti a középkori latin gyrofalco is. Maga a nemet jelentő vultur szinte úgy látszik am. voltor, volvitor. Mi a német Geier vagy Gierfalk szókat illeti, Adelung szerént némelyek azt tartják, hogy a gierig (ragadozni vágyó) szónak rokona; miről vitatkozni ámbár ide szorosan nem tartozik; mindazáltal ha a Gier helyett a németeknél is szokottabb Geiert veszszük, ezzel legrokonabb az alsó németországi geien ige, mely am. csavarni, tekerni, forgatni, különösen a vitorlákat a hajókon, s megfelel neki a franczia cargue. E szerént a német Geier is annyi volna, mint csavaró, tekerő, vagy inkább csavargó, tekergő, forgó, t. i. repülésü.
A kerecsen régi magyar nyelvben kerecset alakban is eléfordúl, melyben a t szintén oly toldalék, mint az elébbiben az n, s ebbeli tulajdonságára nézve rokon az evet, követ, kuvat, s némely más szókhoz, melyeken első tekintettel meglátni, hogy az et at nem miveletet jelentő képző, mint pl. a menet, ütet, mondat, járat szókban.
Orosz nyelven e madár neve krecset vagy korocsun, gorocsun. Ámbár e nevek a magyarhoz hangokban is igen hasonlók: mindazáltal kereken állítani nem lehet, hogy a magyar az orosztól, vagy viszont kölcsönözte volna, miután igen sok példákból kimutatható, hogy a kar, kor, kör, kur, kür s a lágyabb gar, gor, gör, gur, gür gyökök az árja, és finn nemzetségi (jelesen a magyar) nyelvekben is számos oly szóknak teszik alapját, melyek kereket, keringést, görbe hajlást jelentenek. V. ö. KER.

*KERECSEND
falu és puszta Heves m.; helyr. Kerecsend-re, ~ěn, ~ről.

*KERECSENTOLL
(kerecsen-toll) ösz. fn. A kerecsen nevű ragadozó madár tolla. Kerecsentollal diszített süveg, kalpag.

*KERECSENY
falu Szala m.; helyr. Kerecseny-be, ~ben, ~ből.

*KERECZKE
falu Máramaros m.; helyr. Kereczké-re, ~n, ~ről.

*KEREDZIK
(ker-ed-ěz-ik) k. m. keredz-ěttem, v. ~tem, ~ěttél, v. ~tél, ~ětt, htn. ~eni v. ~ni. par. ~zél. Mátyusföldén és Csalóközben am. rimánkodva, sürgetőzve kér, könyörög. Mondják különösen a gyermekekről, midőn a büntetéstől félve mentegetőznek, siránkoznak, könyörögnek. Gyöke a megrövidített kér ige, mely a Tatrosi codexben kerd szóban és származékaiban is megrövidűl; s azonegy kéredzik szóval.

*KÉREDZIK
(kér-ed-ěz-ik) k. m. kéredz-ěttem, v, ~tem, ~ěttél, v. ~tél, ~ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. ~zél. Engedelmet, szabadságot kér, hogy valahová mehessen. Oskolából haza kéredzeni. A cseléd szüléihez kéredzik. A kis gyermek kikéredzik t. i. szükségére. A régieknél: kéretezik.

*KÉREDZKĚDIK
(kér-ed-ěz-kěd-ik) k. m. kéredzkěd-tem, ~tél, ~ětt; l. KÉREDZIK.

*KÉRĚG
(kér-ěg) fn. tt. kérget, harm. szr. ~e. Kicsinyezve: kérgecske. Gyöke a kört, kerületet jelentő ker. Egyezik vele gyökben a latin cortex, és crusta, szanszkrit karttis (bőr), hellén krwV. 1) Tulajd. ért. a növénynek, különösen a fának legkülső héja, takaró hártyája, mely derekát vagy ágait körülkeríti. Vastag, vékony, sima, cserepes kéreg. Lehúzni a fa kérgét. Annyit használ, mint ebnek a fakéreg. (Km.). V. ö. NÖVÉNY. 2) A csizmákban, sarukban azon kéreg darab, melyet leginkább a hársfáról szoktak lehántani. Kinyomni a csizma kérgét. A kéreg nyomja, szorítja a sarkát. 3) Az emberi tenyéren vagy lábtalpon, lábsarkon megkeményedett bőr. 4) Átv. ért. valaminek külseje, fölszine. Ez a dolognak csak kérge, nem veleje. Ő a dolog kérgén rágódik egyedül.

*KÉRĚGDUGASZ v. ~DUGÓ
(kérěg-dugasz v. dugó) ösz. fn. Dugasz, az úgynevezett pantoffel-fának azaz kéregcsernek kérgéből.

*KÉRĚGÉL
(kér-ěg-él) gyak. áth. m. kérěgélt. l. KÉRĚGET.

*KÉRĚGET
(kér-ěg-et) áth. és gyakor. m. kérěgettem, ~tél, ~ětt, par. kérěgess. 1) Széles ért. gyakran, ismételve kér valakit vagy valamit. 2) Szoros ért. megkér, folszólit, sorról sorra, házról házra járva fölhí másokat, hogy adakozzanak, alamizsnát nyujtsanak, bizonyos testületet, intézetet gyámolítsanak, stb. Szegények, égettek, víz által károsúltak számára kéregetni. Kolostor, templom, egyház részére kéregetni. Egyszersmind szépitő kifejezés a koldúl helyett. Tojást, baromfiat, búzát, kukoriczát, bort kéregetni.

*KÉRĚGETÉS
(kér-ěg-et-és) fn. tt. kérěgetés-t, tb. ~ěk. Kérés általi gyüjtögetés, alamizsnaszedés, koldulás. Kéregetésből élni. V. ö. KÉRĚGET.

*KÉRĚGETŐ
(kér-ěg-et-ő) mn. és fn. tt. kérěgető-t. Aki kéreget, vagy kéregetni jár. Oly személy, ki maga vagy mások javára, szükségére jámbor adakozatokat, alamizsnákat gyüjtöget. Szépitett kifejezés koldus helyett. Innen a nyitravölgyi magyar aszszony, midőn azt vetették szemére, hogy koldusnak adta leányát, azt felelte: Nem koldus ő, csak kéregető. (Adoma).

*KÉRĚGFA
(kérěg-fa) ösz. fn. Déli Európában tenyésző cserfaj, melynek taplószerü, rugalmas kérge dugaszoknak igen alkalmas. Máskép: dugaszcser, parafa, pantoffel-fa. (Quercus suber).

*KÉRĚGHÁMLÁS
(kérěg-hámlás) ösz. fn. Némely fák, pl. a boglárfák kérgének bizonyos időszakban történni szokott elválása, s lehullása. Szélesb. ért. minden hámlás, mely által a fák kérgei akár önmagoktól, akár külső erőszak által leválnak, pl. a fűzfa-ág kérgének leválása, midőn sípot készítenek belőle a gyermekek.

*KÉRĚGHÉJU
(kérěg-héju) ösz. mn. Aminek olyan héja van, mint a kéreg, melyet kéreg gyanánt le lehet hámozni, pl. ilyenek a gesztenyék, makkok stb.

*KÉRĚGHULLATÁS
(kérěg-hullatás) ösz. fn. Némely növények, különösen fák, pl. boglárfák tulajdonsága, midőn kérgeiket elhullatva, mintegy vedlenek, kéreghámlás.

*KÉRĚGHULLATÓ
(kérěg-hullató) ösz. mn. Ami bizonyos időszakban fölrepedezett kérgét elhullatja. Kéreghullató boglárfák.

*KÉRĚGMOLY
(kérěg-moly) ösz. fn. Molyféle apró nyű, mely a fák kérgeiben tenyészik, s azokat rágva éldegel.

*KÉRĚGPONDRÓ
(kérěg-pondró) ösz. fn. A fák kérge alatt élődő pondrónemü féreg.

*KEREK (1)
(ker-ek) mn. tt. kerek-et. Egyike azon szavainknak, melyek elül-hátul olvasva azonegy hanguak és értelmüek. Ilyenek: bab, bób, csöcs, gőg, kék, pép, szesz stb. Gyöke a magába visszamenő görbe vonalt jelentő ker. l. ezt. 1) Szoros ért. jelent oly görbét, mely azon pontra megyen vissza, ahonnan kiindúlt, és pedig oly vonalban, melynek minden pontjai egyarányos távolságra esnek a középponttól, tehát maga a mértani kör. Kerek kalap, kerek asztal kerek tányér, kerek tál. 2) Szélesb ért. oly görbe, mely a körhöz legközelebb áll. Kerek arcz. Kerek föld, kerek világ, kerek erdő, kerek tó. Kerek bolt, kerek födél, kerek köpönyeg, kerek paizs, kerek táncz. Kerek e földön: (mint: széles e földön) vagy kerek egész földön. Kerek egész Háromszéken v. Udvarhelyszéken. De Csíkról: Csík országában: (Kriza J.).
"Az én szeretőmnek kerek dombon háza,
Hat karikán fordúl csikorgós kapuja."
Népdal. (Kriza J. gyüjt.).
3) Átv. ért. ami rövid kivonatban, meghatározva mindent magában foglal, s mintegy bekeríti, ami a dologhoz tartozik. Kerek szám, am. öszves szám, mely a főbb fokozatos számokat (tízeseket, százasokat, ezreseket) foglalja magában, pl. tíz, húsz, ötven, száz, kétszáz, ezer, tízezer. Szemes kocsis, szemes ló, kerekszámra igen jó. (Km.). Kerek szólás, am. olyan szólás, mely a gondolatot vagy érzelmet teljes mivoltában, kímélet, hímezés-hámozás nélkül kimondja. Kerek válasz am. himezés-hámozás nélkül kimondott válasz.

*KEREK (2)
falu Arad, és puszta Pest m.; helyr. Kerek-re, ~ěn, ~ről.

*KERÉK
(ker-ék, a törökben: csark, de ez jelent itt gépet, és sajtót is, a persában pedig kerek mozgást, eget, holdat, sorsot; rokon vele mély hangon: karika); fn. tt. kerek-et, harm. szr. ~e. Kicsinyezve: kerekecske. Eredetileg rövid kerek, mint az ország több tájain, különösen a palóczoknál, székelyeknél is divatozik, azért a képzők előtt általán elveti az éket, mint: kerekít, kerekes, kerekecske, kerekedik, kerekség, kereketlen, sőt némely módosító ragok előtt is országszerte rövid, mint: kereket, kerekek, kerekem, kereked stb. Azonban a nyelvszokás úgy akarta, hogy különböztetés végett a rövid kerek inkább melléknévül, a hosszú kerék pedig főnévül használtassék. 1) Széles ért. kör, azaz magába visszamenő görbe vonal, melynek minden pontjai a középponttól egyenlő távolságra esnek. Ilyen a láthatárt képező vonal. 2) mű, vagy eszköz, melynek kerülete köralakú, és saját tengelye körül forogható. Szekér-, kocsi-, taligakerék. Malom-, kútkerék. Óra-, rokkakerék. Fogas kerék, száraz kerék a malomban. Vas kerék, fa kerék. Vasas kerék, fakó kerék, csikorgó kerék. Fakó kerék, kenderhám, nemes ember, szűrdolmány. (Km.). Ötödik kerék. Olyan mint ötödik kerék a kocsiban. (Km.). Kereket kenni, hájazni, kereket kötni, akasztani, megereszteni. Kereket oldani átv. ért. is am. elillanni, szökni. Kerékben törni a bünöst. Kereket hajtani, forgatni. Első kerék után forog a hátulsó is. Ne csak az első kereket nézd, hanem a hátulsót is. (Km.). Kerék annyit megy le, mint fel. (Km.). am. forgandó a sors. A kent kerék könnyen szokott menni. (Km.). Úgy forog a kerék, ha kenik; v. megy a kerék ha hájazod. (Km.). Ha jár kerék, malom forog. (Km.). Nem jár egy vágásban a kereke. (Km.). Búslakodik, mint a kereke-tört paraszt. (Km.). A kerék főbb részei: a) keréktengely; b) kerékagy; c) kerékküllő vagy kerékzáp, v. kerékfentő, v. kerék kévő (Baranyában) azaz kerék-küvő = kerékkülső), vagy keréksugár, v. kerékköpű (Gönczi szó, ez is küvő-ből módosúlt); d) keréktalp; e) kerékheveder v. kerékvas v. sín; de ez utóbbi német szó. 3) Átv. ért. a kerékhez működésre, vagy alakra nézve hasonló valami. Szerencse kereke. Czigány kerék, am. a testnek földre szegezett kezek és lábak segitségével körülforgatása, átvetése. Kerékbe állva tánczolni, énekelni. Megállott az esze kereke, v. megbomlott a kereke. (Km.). Leesett v. lepottyant a kerékről, a változó rangról. (Km.). Jár a kereke, mint a szélmalom, (Km.) am. sokat beszél. Tolja a kereket, mint a jó szomszéd (Km.) azaz szükségben segít.

*KERÉKABRONCS
(kerék-abroncs) ösz. fn. Vas abroncs, máskép: kerékheveder, szokottabban a német nyelv után: sín, melyet a keréktalpra húznak, és szegeznek.

*KERÉKÁCS
(kerék-ács) ösz. fn. Mesterember, ki kerekeket ácsol, gyárt, máskép: kerékgyártó, bognár, s némely vidéken, mint Mátyusföld egy részén, tótosan: kollár.

*KERÉKAGY
(kerék-agy) ösz. fn. Üreges henger fából, melynek középoldalából a keréktalpat öszvetartó küllők kisugárzanak, mely a tengelyt közvetlenül keríti, s a körül forog. Kerékagyig érő sár.

*KERÉKAGYFÚRÓ
(kerék-agy-fúró) ösz. fn. Vastag fúrú szerszám, melylyel a kerékgyártók az agynak való hengerfát kifúrják.

*KERÉKAGYKARIKA
(kerék-agy-karika) ösz. fn. Vasból kovácsolt karika, melyet erősités végett, s repedés ellen a kerékagyra húznak, illetőleg rásütnek.

*KERÉKAGYLIK
(kerék-agy-lik) ösz. fn. A kerékagyat képező henger ürege, melybe a tengely megy.

*KERÉKBETÖRÉS
(kerékbe-törés) ösz. fn. Régi időben büntetés neme, midőn a halálra itéltet kerékben vagy kerékkel törték.

*KERÉKCSAP
(kerék-csap) ösz. fn. A kerékagy közepe, honnan a küllők vagy zápok kisugárzanak.

*KERÉKCSAPÁS
(kerék-csapás) ösz. fn. l. KERÉKNYOM.

*KEREKCSÍP
(kerek-csíp) ösz. fn. 1) Eszköz, melylyel a bőrt kihúzza a szíjgyártó, hogy ránczos ne legyen. 2) Szeges bőr, melyet a borjú orrára kötnek, hogy meg ne szopja az anyját. Székely tájszó.

*KEREKDED
(ker-ek-ded) mn. tt. kerekded-ět. Aminek kerek formája van, de nem tökéletes kerek. Kerekded arcz, asztal.

*KEREKDEDEN
(ker-ek-ded-en) ih. Kerekded minőségben.

*KEREKDEDSÉG
(ker-ek-ded-ség) fn. tt. kerekdedség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek kerekded alakja, formája, tulajdonsága. Asztal kerekdedsége. V. ö. KEREKDED.

*KEREKDOMB
puszta Pest m. és hegy neve Székelyföldön a Szepsi székben; helyr. Kerekdomb-ra, ~on, ~ról.

*KEREKECSKE
(ker-ek-ecs-ke) kics. fn. tt. kerekecskét. Kisded kerék, köröcske. Kerekecske, dombocska, azon van egy nyúlacska, erre szalad, erre szalad. (Dajkák játékszava a kis gyermekekkel).

*KEREKĚDIK
(ker-ek-ěd-ik) k. m. kerekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Kerek alakuvá formálódik, kerek alakot ölt. Korong forgása által kerekedik a tál. 2) Kerek alakban mozdúl, indúl, repűl. Tánczra kerekedni. A madarak fölkerekedve elrepűlnek. 3) Görbe utakon jön megy. Végre haza kerekedtünk. Majd egyszer csak elékerekedik. 4) Támad, ered. Jó kedve kerekedett. Nagy szél kerekedett. Fölkerekedett, s elment. Nem tudom, mi kerekedik ki belőle. Szárnyára kerekedett.

*KEREKEGYHÁZA
falu Jászságban, és puszták neve Jászságban és Kunságban, helyr. Kerekegyházá-ra, ~n, ~ról.

*KEREKEN
(ker-ek-en) ih. 1) Kerek alakban. Kereken kimetszeni valamit. Kereken vetni a foltot. 2) Átv. ért. szépités, hímezés-hámozás nélkül, a maga valóságában. Kereken szólani, megmondani valamit. 3) Átv. ért. egész terjedelmében, mindenestül. Kereken tagadni valamit.

*KÉRÉKĚNY
(kér-ék-ěny) mn. tt. kérékeny-t v. ~et, tb. ~ek. Aki kérni szeret. Eléfordúl Pázmánnál.

*KEREKERDŐ
puszta Gömör m.; helyr. Kerekerdő-re, ~n, ~ről.

*KEREKES (1)
(ker-ek-es) mn. tt. kerekes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Kerekekkel ellátott, keréken vagy kerekeken járó. Kerekes sátor, melyet kerekeken tolnak. Kerekes kormány a hajón. 2) Minek kerek formája van. Kerekes kalács. Ránczos mint a gallér, kerekes mint a tallér. (Km.)

*KEREKES (2)
(ker-ek-es) fn. tt. kerekes-t, tb. ~ěk. Am. kerékgyártó, és több magyar család neve.

*KEREKESDI
(ker-ek-es-di) fn. tt. kereskedi-t, tb. ~k. Kerekes játék, vagyis játék neme, melyet kerékbe állva szoktak játszani. Így nevezhető a nyilvános mulató helyeken azon kerek gyanánt forgó alkotvány, kis kocsikkal, faparipákkal stb. fölszerelve, melyen a köznépek és gyermekek játékból kocsikázni, lovagolni szoktak. (Ringelspiel).

*KEREKETLEN
(ker-ek-etlen) mn. tt. kereketlen-t, tb. ~ěk. 1) Aminek kereke nincsen. Kereketlen sátor, puszta, malom. 2) Ami nem kerek, ami nem köralakú. Kereketlen tál, medencze.

*KEREKEZ
(ker-ek-ez) áth. m. kerekez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kerékkel ellát, fölszerel valamit, kereket csinál valamihez. Kerekezni a malmot, órát stb.

*KEREKEZÉS
(ker-ek-ez-és) fn. tt. kerekezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn kerekeznek, azaz kerékkel ellátnak, fölszerelnek valamit.

*KERÉKFAL
(kerék-fal) ösz. fn. 1) Azon egyes görbe fák, melyek egymásba eresztve a keréktalpat képezik, s mintegy kerítő falul szolgálnak. 2) Maga a keréktalp egész kerületében véve. A vízi malmok kerekeinek falát a felső Duna mellékén kíség- v. kilség-nek hívják.

*KEREKFENYŐ
erdélyi puszta a gyergyói fiókszékben, helyr. Kerekfenyő-re, ~n, ~ről.

*KERÉKFENTŐ
(kerék-fentő) ösz. fn. Azon sugárfa, melynek egyik vége a kerékagyba, a másik a keréktalpba van eresztve. Máskép: küllő, kerékzáp. Lásd KERÉK alatt. 2).

*KERÉKFORGÁS
(kerék-forgás) ösz. fn. A keréknek azon mozgása, melyet tengelye körül teszen.

*KEREKFÖDÉL
(kerek-födél) ösz. fn. Valamely épületnek kerekalakú, kúpnemü födele.

*KEREKFÖLD
(kerek-föld) ösz. fn. Földünk, egész kerekségében véve. Nincs a kerekföldön hozzá hasonló ember. V. ö. FÖLDKEREKSÉG.

*KERÉKFÚRÓ
(kerék-fúró) ösz. fn. 1) Mesterember, ki kerékagyakat fúr. 2) l. KERÉKFÚRÚ.

*KERÉKFÚRÚ
(kerék-fúrú) ösz. fn. Vastag fúrú, melylyel a kerékgyártók a kerékagyat kifúrják.

*KEREKGEDE
falu Gömör m.; helyr. ~gedé-re, ~n, ~ről.

*KERÉKGYÁRTÓ
(kerék-gyártó) ösz. fn. 1) Szoros ért. mesterember, ki akármiféle kerekeket gyárt. 2) Szélesb. ért. oly kézmives, ki nemcsak kerekeket, hanem egész szekereket, kocsikat készít; németesen: bognár (= Wagner), tótosan kollár. Tájejtéssel: kerékjártó.

*KERÉKGYÁRTÓMUNKA
(kerék-gyártó-munka) ösz. fn. Mindenféle fai munka, melyet kerékgyártó szokott készíteni, ú. m. kerék, tengely, kocsioldal, kocsirúd, járom, tézsla stb.

*KEREKHAL
(kerek-hal) ösz. fn. Halnem, melynek teste golyóhoz vagy zömök hengerhez hasonló.

*KERÉKHÁZ
(kerék-ház) ösz. fn. A huta- és malomépítésekben azon épületrész, melyben az illető kerék fel van állítva és forog.

*KEREKHEGY
falu Máramaros m.; helyr. Kerekhegy-re, ~ěn, ~ről.

*KERÉKHEVEDER
(kerék-heveder) ösz. fn. A keréktalpat körülvevő, s ahhoz szegezett vasabroncs. Németesen: sín, keréksín.

*KEREKHOSSZAN
(kerek-hosszan) ih. Hosszúkás gömbölyűen.

*KEREKHOSSZÚ
(kerek-hosszú) ösz. mn. Tojásdad, melynek hosszukás gömbölyű alakja van.

*KEREKI
falu Somogy, s puszták Komárom, Pest, Zala, megyékben, NAGY~, KIS~, faluk Bihar megyében, NEMES~ puszta, Békés megyében; helyr. Kereki-be, ~ben, ~ből.

*KEREKÍT, KEREKIT
(ker-ek-ít) áth. m. kerekít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit kerek alakban kiképez, kerek alakúvá tesz. A hordónak, bödönynek feneket kerekíteni. Valamit szépen kikerekíteni. A ruhára foltot kerekíteni. V. ö. KEREK.

*KEREKÍTÉS, KEREKITÉS
(ker-ek-ít-és) fn. tt. kerekítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn kerekítenek, kerekké képeznek valamit. V. ö. KEREKÍT.

*KEREKÍTŐ, KEREKITŐ
(ker-ek-ít-ő) mn. és fn. tt. kerekít-őt. Mondják eszközről, melylyel valamit kerekítenek. Feneket kerekítő czirkalom. Különösen, vargák, csizmadiák kése, melylyel szabáskor a bőrt, talpat, stb. kimetszik.

*KEREK KAPOR v. KEREK KAPOTNYAK
kapotnyak faja. (Asarum europaeum).

*KERÉKKENŐ
(kerék-kenő) ösz. fn. l. SZEKÉRKENŐ.

*KERÉKKÉVŐ
(kerék-kévő azaz ~küvő = kivül való, külső) ösz. fn. Baranyai szó am. kerékküllő.

*KEREKKÖPÖNYEG
(kerek-köpönyeg) ösz. fn. Igen bő köpönyeg, ujjak nélkül, mely kiterítve egész kereket képez. A kerekköpönyeg szárnyát vállra vetni.

*KERÉKKÖPŰ
(kerék-köpű azaz küvő = külső) ösz. fn. Kassai József szerént gönczi szó s am. kerékküllő.

*KERÉKKÖTÉS
(kerék-kötés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a lejtőn, ereszkedőn lemenő szekérnek vagy kocsinak egy, vagy néha két kerekét is megakasztják, hogy ne foroghasson, s a szekeret vagy kocsit a leszaladás ellen föntartsa.

*KERÉKKÖTŐ
(kerék-kötő) ösz. mn. és fn. Mivel a lejtőkön, ereszkedőkön a kocsi vagy szekér kerekét megkötik vagy megakasztják. Kerékkötő láncz, v. kötél, talpfa, alabor.

*KERÉKKÜLLŐ
(kerék-küllő) ösz. fn. l. KERÉKFENTŐ.

*KERÉKLÁNCZ
(kerék-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel a lejtőkön, ereszkedőkön a kereket megkötik.

*KEREKLEVELŰ
(kerek-levelű) ösz. mn. és fn. Mondják növényekről, melyek levelei kerekdedek.

*KEREKMOGYORÓS
puszta Gömör m.; helyr. Mogyorós-on, ~ra, ~ról.

*KEREKMONDAT
(kerek-mondat) ösz. fn. Általán oly beszéd, mely valamely egyszerü mondatot hozzá illő mellékletekkel fölékesítve, s mintegy feneket kerítve, körülírva fejez ki. Egytagu kerekmondat, melynek izeit egy zárige foglalja össze. Kéttagu, háromtagu, négytagu kerekmondat, amint az alapeszmét vagy két, vagy három, vagy négy teljesen kifejlett mondatban terjeszti elé.

*KERÉKMOTÓLA
(kerék-motóla) ösz. fn. Motóla, mely kerékkel van ellátva. V. ö. MOTÓLA.

*KERÉKMOZGONY v. ~MOZDONY
(kerék-mozgony v. ~mozdony) ösz. fn. Mozdony, melynek lényeges alkatrészét kerék teszi, mely kerékforgatás által müködik.

*KERÉKMŰ
(kerék-mű) ösz. fn. Gépezet, műszerkezmény, illetőleg mozdony, mely egymással öszvefüggő kerekekből áll.

*KEREKNYE
falu Ungh m.; helyr. Kereknyé-re, ~n, ~ről.

*KERÉKNYOM
(kerék-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a haladó kocsi v. szekér kereke maga után hagy, kerékvágás.

*KERÉKPĚNGŐ
(kerék-pěngő) ösz. fn. Vas lemezből való karika, a kerékagy és lőcs között. Részint az agykopás elháritása, részint hegyek között szűk utakon járó szekereken a végett szokták használni, hogy pengésével a szemközt jövő szekereket figyelmeztesse kitérésre alkalmas helyen megállapodniok.

*KERÉKPERSELY
(kerék-persely) ösz. fn. Az agy belső oldalára alkalmazott vaslemez. A keréktengely alsó részére alkalmazott vaslemez pedig, mely a tengelyt a kopástól óvja: marokvas.

*KEREKRÉPA
(kerek-répa) ösz. fn. Répafaj, mely a karórépától csak gyökerénél fogva különbözik, a kerekrépáé t. i. gömbölyü, húsos. Van hosszudad, s gyakran elágazó gyökerü fajtája is, melyet tövesrépának neveznek. (Brassica rapa.) V. ö. KARÓRÉPA.

*KEREKRÉT
falu Sáros m., puszta Nógrád m.; helyr. Kerekrét-re, ~ěn, ~ről.

*KERÉKROKKA
(kerék-rokka) ösz. fn. Kerékkel ellátott fonó eszköz v. gép. Egyébiránt elég ezt egyszerüen rokkának mondani, mert a rokka már maga forgót, kereket jelent. V. ö. ROKKA. A mely kézi fonóeszköznek kereke nincsen, az guzsaly.

*KERÉKRÓNA
(kerék-róna) ösz. fn. l. KERÉKVÁGÁS.

*KEREKSÉG
(ker-ek-ség) fn. tt. kerekség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek kerek alakja, formája, vagyis azon tulajdonsága, melynél fogva kereket, kört képez. Föld kereksége. Világ kereksége.
"És vele megrendűl az egész nagy földi kerekség."
Vörösmarty.

*KERÉKSÍN, KERÉKSÍNVAS
l. KERÉKHEVEDER.

*KEREKSZÁM
(kerek-szám) ösz. fn. l. KEREK, 3).

*KERÉKSZEG
(kerék-szeg) ösz. fn. 1) Általán minden szeg, mely a kerék részeit öszvetartja, pl. melylyel a hevedervasat a talphoz szoritják. 2) Különösen azon fejes, és alant rendesen kilyukasztott négyszögü szeg, melyet a tengely végébe szúrnak, hogy a kereket, s illetőleg a lőcsöt is a kieséstől akadályozza.
"Pinczetokja folyjon ki,
Kerékszege hulljon ki."
Faludi.

*KERÉKSZÉK
(kerék-szék) ösz. fn. A kerékgyártóknál deszkával béllelt lyuk a földben, két görbe fával ellátva, melybe a kereket beszorítják, midőn az agyát kifúrják.

*KEREKSZÓ
(kerek-szó) ösz. fn. Egyenes, hímezés-hámozás nélküli, minden kéméletet mellőző, őszinte szó, vagy kifejezés, vagy mondat. Megmondtam neki kerekszóval, magyarán.

*KEREKSZÓLÁS
(kerek-szólás) ösz. fn. Hímezés-hámozás nélküli, egyenes, őszinte szólás, nyilatkozás.

*KERÉKTALP
(kerék-talp) ösz. fn. A keréknek, különösen a szekér- és kocsikeréknek kerületét, körszélét alkotó, görbe, abroncsforma tömör karika, mely közvetlenül a földet éri.

*KERÉKTALPFA
(kerék-talp-fa) ösz. fn. Kanyaralakú fadarabok, melyek egymásba eresztve a keréktalpat képezik.

*KERÉKTALPSZEG
(kerék-talp-szeg) ösz. fn. Szegek, melyek a keréktalpfákat összetartják, valamint azon szegek is, melyekkel a kovács a hevedert a keréktalphoz szegezi.

*KERÉKTÁNCZ
(kerék-táncz) ösz. fn. l. KÖRTÁNCZ.

*KERÉKTENGĚLY
(kerék-tengěly) ösz. fn. Tengely, mely körül a kerék forog. V. ö. TENGĚLY.

*KERÉKTÖRÉS
l. KERÉKBETÖRÉS.

*KEREKUDVAR
puszták Heves és Bars m. helyr. Kerekudvar-ra, ~on, ~ról.

*KEREKUTYÓZ
(kere-kutyóz) ösz. önh. Tréfás beszédben am. úgy forog, mint a játszó ebecske, midőn farkát a szájába fogva kering, vagy, mint az egymással játszó, s egymást kergető kutyók. Kemenesali tájszó.

*KEREKŰL
(ker-ek-űl) önh. m. kerekűl-t. Kerekalakúvá leszen, olyan formát kap, mint a kerék.

*KERÉKVÁGÁS
(kerék-vágás) ösz. fn. Vágás, azaz mélyebb nyom, melyet a szekérkerék a lágyabb földben, sárban képez. Máskép: kerékróna. Nem hisznek némely asszonynak, míg a kerékvágást átlépheti. (Km.). Átv. ért. a beszédnek vagy cselekvésnek bizonyos fonala, menete. Kilépett a kerékvágásból, azaz beszédének, vagy cselekvésének szokott rendes utjától eltért.

*KERÉKVAS
(kerék-vas) ösz. fn. l. KERÉKHEVEDER.

*KERÉKVONAL
(kerék-vonal) ösz. fn. Körvonal, mely a kerék legkülsőbb pontjait képezi.

*KERÉKZÁP
(kerék-záp) ösz. fn. l. KERÉKFENTŐ és V. ö. ZÁP.

*KEREKZET
(ker-ek-ěz-et) fn. tt. kerekzet-ět, harm. szr. ~e. Kerékből álló mű; egymással öszvefüggő kerekek szerkezete. Szekér, malom kerekzete.

*KÉREL
(kér-el) áth. m. kérel-t. 1) Valakit kérve engesztel, békít. "Aki szívből téged mostan kérelni akar. (Beniczky). Szokottabban: kérlel, mint: ízel, ízlel, szagol, szaglal. 2) Széles ért. am. kér, honnan: kérelem, amit kérünk. "És kérljed őtet nagyajtatosan, hogy megmutassa teneked az ő édes fiát." Katalin prózai legendája. (Toldy Ferencz kiadása)

*KÉRELĚM
(kér-el-ěm) fn. tt. kérelm-et, harm. szr. ~e. 1) Általán azon tárgy, melyért valakit kérünk, melyet mástól kérés által megnyerni akarunk. Kérelmét megnyerni. 2) Szóval, vagy irásban eléadott kérés. Valakinek kérelmét meghallgatni. A kérelmet irásba foglalni és benyujtani.

*KÉRELĚMLEVÉL
(kérelěm-levél) ösz. fn. Iromáyn, mely a kérésnek tárgyát és indokait magában foglalja, kérvény. Kérelemlevelet benyújtani. A kérelemlevelet hátirattal visszakapni.

*KÉRELMES
(kér-el-ěm-es) fn. l. KÉRELMEZŐ.

*KÉRELMÉS
a régieknél betüátvetéssel, ,kéremlés' helyett.

*KÉRELMEZ
(kér-el-ěm-ez) áth. m. kérelmez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit szóbeli vagy irományba foglalt kérelem utján keres.

*KÉRELMEZÉS
(kér-el-ěm-ez-és) fn. tt. kérelmezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek kérelem utján, kérelem által való keresése, valamiért folyamodás.

*KÉRELMEZŐ
(kér-el-ěm-ez-ő) fn. tt. kérelmező-t. Személy, ki valamiért kérelem útján folyamodik. A kérelmezőt kihallgatni, jó reménynyel biztatni.

*KERELŐ
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Kerelő-re, ~n, ~ről.

*KERELŐ SZENT PÁL
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Szent Pál-ra, ~on, ~ról.

*KÉREMEL
(kér-em-el) l. KÉR.

*KÉREMÉNY
(kér-em-ény v. kér-e-mény) fn. tt. kéremény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lásd: KÉRELEM.

*KÉREMÉNYĚZ
(kér-em-ény-ěz) l. KÉRELMEZ.

*KÉREMÉNYĚZÉS
(kér-em-ény-ez-és) fn. l. KÉRELMEZÉS.

*KÉREMÉS
(kér-em-és) l. KÉRÉS.

*KÉREMLÉS
(kér-em-el-és) l. KÉRÉS.

*KÉREMZIK
(kér-em-z-ik) k. m. kéremz-ětt, htn. ~eni. l. KÉREDZIK.

*KERENG
(ker-eng v. ker-en-eg) önh. m. kereng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Körvonalban mozog, jár. Különösen, vagy sarkán forog, vagy bizonyos középpont körül forogva jár, mozog, tánczol stb. Kereng a vér az erekben. Átv. ért. szájról szájra, kézről kézre megy. Az a hír kereng, hogy ... Hamisított pénzek kerengenek. Megkereng a Bécsi codexben áthatólag használtatik. "Tahát Eliachim megkerengé mind Izraelt." Judith. 4.

*KERENGÉL
(ker-en-eg-él) önh. m. kerengél-t. l. KERENG.

*KERENGÉS
(ker-en-eg-és) fn. tt. kerengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körvonalban vagy vissza-vissza fordúlva való mozgás, járás, tánczolás stb. V. ö. KERENG.

*KERENGET (1)
(ker-en-eg-et) áth. l. KERÜLGET.

*KERENGET (2)
(ker-en-eg-et) fn. tt. kerengetět. A Bécsi codexben am. kör, körület. "Te tötted mennyet és földet és valami mennynek kerengetében (ambitu) tartatik." Eszter 13. fejezet.

*KERENGŐ
(ker-en-eg-ő) mn. és fn. tt. kerengő-t. Körvonalban mozgó, járó, tekervényes. Kerengő lépcsőzet. Kerengő csillagok. Kerengő út. Különösen így neveztetik azon táncz, midőn a tánczos bizonyos téren és körben saját maga körül, vagy körben forogva lejteget. Máskép: keringő. (Walzer).

*KERENGŐR
(kereng-őr) ösz. fn. Őr, ki bizonyos kerületet bejárva őrködik, vigyáz.

*KERENGŐS
(ker-en-eg-ő-ös) mn. l. KERGE.

*KERENTA
fn. tt. kerentát. Székely tájszólás szerént am. kerek fa tál, melyben a savót a túróból kinyomják. Gyöke a kört jelentő ker, melyből lett kerent am. kerint, s igenév kerentő, kerente, kerenta, mint: ger, gerend, gerenda; hasonlók: leventa s a régies szerencsa.

*KERÉNY
puszta Pozsony m.; helyr. Kerény-be, ~ben, ~ből.

*KĚRÉNY
tájejtés szerént átvette kenyér helyett, l. KENYÉR.

*KEREP
(ker-ep) fn. tt. kerep-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Hangutánzó, s jelent kerregő faeszközt, pl. milyent a római katholikusok templomaiban nagycsütörtöktől nagyszombatig harangok és csengetyük helyett szoktak használni. 2) Elavúlt, vagy legalább igen szűk divatú értelemben jelent réveken használt talpat, vagy dereglyét. A kamasi samojed nyelven is kerep, am. hajó. Máskép: kerepes, mely M. Alb. szerént különös hajónem, s minthogy meg nem határozza, milyen? szabad gyanítani, hogy talán alakjáról, különösen kerekded faráról neveztetett el, (ker-ep). Ezen értelmezésnél fogva hasonlít a kerevet szóhoz, mely keleti pamlagot jelent, melyet szintén kerek alakban szoktak rendesen készíteni, kivált melyen evés alkalmával ülnek. 3) A kétfalkások seregéhez, és tízhímesek rendéhez tartozó növénynem; csészéje csöves, ötfogu; bokrétája szárnyai a csónak felett boltosan öszveborúlnak. Hihetőleg ezen utolsó tulajdonságától vette nevét. (Lotus). Fajai: gatyás, bársony-, karcsú, spárga-, szarvas-, szomorú kerep.

*KEREPECZ
falu Bereg m., puszta Gömör m.; Kerepecz-re, ~ěn, ~ről.

*KEREPĚL
(ker-ep-ěl) önh. m. kerepěl-t. A kerep nevü faeszközt kerregeti, zörgeti. Átv. ért. fülsértő durva hangon lármáz, fecseg. Ugyan ne kerepelj! V. ö. KELEPĚL.

*KEREPĚLÉS
(ker-ep-ěl-és) fn. tt. kerepělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kerep nevü faeszköznek kerregtetése, zörgetése. Nagy-pénteki kerepelés.

*KEREPES (1)
(ker-ep-es) mn. tt. kerepes-t v. ~et, tb. ~ek. Ami kerep nevü eszközzel van ellátva; és aki kerepel.

*KEREPES (2)
(ker-ep-es) fn. tt. kerepes-t, tb. ~ěk. l. KEREP, 2).

*KEREPES (3)
falu Pest m.; helyr. Kerepes-re, ~ěn, ~ről.

*KEREPHAJÓ
(kerep-hajó) ösz. fn. l. KEREP, 2).

*KEREPKÖKÖRCSÉN
(kerep-kökörcsén) ösz. fn. A kökörcsének neme alá tartozó növényfaj; melynek szárlevelei hármasak, levélkéi tojásdadok, fogasak. (Anemone trifolia).

*KEREPLŐ
(kerep-ěl-ő) fn.tt. kereplő-t, l. KEREP, KEREPĚLŐ. Úgy jár a szája, mint a kereplő. (Km.).

*KEREPLYE (1)
(kerep-lye=kerep-el-ő) fn. tt. kereplyét l. KEREP 1)

*KEREPLYE (2)
falu Zemplén m.; helyr. Kereplyé-re, ~n, ~ről.

*KEREPLYÉZ
(kerep-lye-ez) önh. m. kereplyéz-tem, ~tél, ~ětt. l. KEREPĚL.

*KERES
(ker-es, mongolul: kihr, Beregszászi; latinul: quaerit) áth. m. keres-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Gyöke a görbe mozgást jelentő ker. V. ö. KER. 1) Körüljárva, körültapogatódzva, szemeit körülhordozva kutat, vizsgál, megtalálni iparkodik valamit. Az elveszett jószágot házról házra, az eltévelyedett csikót, lovat tanyáról tanyára keresni. Valamit sötétben keresni. Valakinek fejében keresni. (férgeket). Helyén keresd, megleled. (Km.). Megtaláltad amit nem kerestél. (Vörösmarty). Könyvből valamit kikeresni. Valakit a nagy embertömegben fölkeresni. Minden zsebet öszvekeresni. 2) Járva kelve, sokfelé fáradozva valamit szerez, tulajdonává tesz. Munkával, aratással, kaszálással pénzt, kenyeret keresni. Nyáron télrevalót keresni. Mindennapi kenyerét véres verítékkel keresni. Árvákra, gyermekekre keresni. Hivatalt, szolgálatot keresni. Ki mint keresi, úgy veszi hasznát. (Km.). Ki mit keres, megleli (Km.). Talál az aki keres (Km.). Ahol nincs, ne keress. (Km.). Elfogy a vagyon, ha reá nem keresnek. (Km.). A házi szükségre valót bekeresni. 3) Törv. ért. kárpótlást, elégtételt, vagyontérítést, büntetést sürget. A szenvedett kárt, az ellopott jószágot másokon keresni. Valakin pénzt keresni. Valakit fején keresni, am. halálos büntetését kérni, követelni. 4) Átv. ért. valakit bizonyos czélból vagy czélra fölszólít, megint. A szomszéd birtokosokat valamely jótékony czélra megkeresni.

*KÉRÉS
(kér-és) fn. tt. kérés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, melynél fogva valakit valamiért kérünk. Szegénynek nem kell a kérést szégyenleni. 2) Azon tárgy, melynek megnyeréseért máshoz folyamodunk. Kicsiny, nagy, szükséges kérés. Kenyér-, pénz-, hivatal-, szolgálatkérés. 2) Szóbeli vagy irásba foglalt tartalma azon dolognak, melyet más kegyéből megnyerni szeretnénk. Azon alázatos kéréssel járulok kegyedhez, hogy. V. ö. KÉR.

*KERESD
erdélyi falu Felső Fehér m.; helyr. Keresd-re, ~ěn, ~ről.

*KERESDĚGĚL
(ker-es-d-ěg-ěl) önh. m. keresděgěl-t. Valamit gyakran vagy folytonosan keres, máskép: keresgél, áthatólag: keresget.

*KERESÉS
(ker-es-és) fn. tt. keresés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg utánjárás, midőn valamit vagy valakit keresünk. Pénz-, kenyér-, hivatal-, szolgálatkeresés. Haszonkeresés.

*KERESESZEG
falu Szala m.; helyr. Kereseszeg-re, ~ěn, ~ről.

*KERESET
(ker-es-et) fn. tt. kereset-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Fáradság, munka, legyen az szellemi vagy testi, s utánajárás által szerzett vagyon, birtok, pénz. Saját keresetéből élni. Hamis kereset. Nem sokat fiadzik a hamis kereset (Km.). Nincs áldás a hamis kereseten (Km.). Hitvány kereset az árulkodás (Km.). Hamis kereset nem száll más ízre v. nem száll messze (Km.). 2) Járat kelet, mely által valaki valamit keres, vagy keresni látszik. Mi kereseted van itt? Nálunk nincsen semmi kereseted. 3) A törvénykezésben általán valakinek valamely követelése, vagy panasza egy másik ellen s azokkal egybekötött igazságszolgáltatási kérelem a biróság előtt. Keresetét valaki ellen a biró elé terjeszteni. Az alaptalan keresetet visszautasítani. Adóssági, kártalanitási kereset. Váltókereset. Igénykereset. Fekvő javak iránti kereset. Bűnvádi kereset. Főbenjáró kereset. Újitott kereset. Kereset beadása v. benyujtása.

*KERESETADÓ
(kereset-adó) ösz. fn. Adóztatás neme, melyet valamely keresetág után vetnek ki.

*KERESETÁG
(kereset-ág) ösz. fn. Mindennemü űzérkedés, munkálkodás, mesterség, hivatal, szolgálat stb. melylyel valamit szerzünk.

*KERESETFORRÁS
(kereset-forrás) ösz. fn. Alkalom, melyet használva, vagy alap, melyre támaszkodva valaki munkája után valamely vagyonra tesz szert. A vasútak épitése sok embernek keresetforrásul szolgál. Az irodalom nálunk általán igen szűk keresetforrás.

*KERESETI
(ker-es-et-i) mn. tt. kereseti-t, tb. ~ek. Keresetet illető, arra vonatkozó, abból eredő. Kereseti adó. V. ö. KERESET.

*KERESETI JOG
1) Azon jog, melynél fogva valaki akár kézi, akár szellemi munkájával valamit szerezhet. 2) Azon jog, melyre támaszkodva valaki valamely biróságnál keresetet indít.

*KERESETINDÍTÁS
(kereset-indítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valaki ellen keresetlevelet nyújt a törvényszék elébe.

*KERESETJOG
(kereset-jog) ösz. fn. Személyes jog, melynél fogva valaki bizonyos ügyben az illető biróság vagy törvényszék előtt valaki ellen valamely keresetet vagyis pert indíthat. Különbözik ettől a kereseti jog.

*KERESETLEN
(ker-es-etlen) mn. tt. keresetlen-t, tb. ~ěk. 1) Akit, vagy amit nem keresnek, elmellőzött, elhanyagolt. Keresetlen áruczikkek. Keresetlen vendégfogadó. Keresetlen mulató helyek, fürdők. 2) Amire véletlenül akadunk, találunk a nélkül hogy kerestük volna. Keresetlen fával verni meg valakit.

*KERESETLEVÉL
(kereset-levél) ösz. fn. Általán oly iromány, melyben panaszunkat, vagy vádunkat, vagy bármely követelésünket s ezzel együtt igazságszolgáltatási kérelmünket valaki ellen az illető biróságnak benyujtjuk.

*KERESETMÓD
(kereset-mód) ösz. fn. Akármiféle mód, pl. munka, mesterség, szolgálat, hivatal; csalás, lopás, játék, stb. mely által valaki életét, kenyerét keresi. Tisztes, becsületes, gyalázatos, alávaló keresetmód.

*KERESETNÉLKÜLI
(kereset-nélküli) ösz. mn. Kinek mestersége, üzérkedése, stb. jelennen semmi hasznot nem hajt, jövedelem nélkül szükölködő. Keresetnélküli mesterember, napszámos. V. ö. KERESET.

*KERESĚTT
(ker-es-ětt) mn. tt. keresětt-et. 1) Akit vagy amit keresnek, ami után tudakozódnak, amin kapnak. Keresett müvész, mesterember. Keresett áruczikkek. Keresett fogadó, fürdő. 2) Amit valaki munkája, szorgalma, hivatala, szolgálata, üzérkedése stb. által szerzett, gyűjtött. Keresett, nem örökölt vagyonnal birni. 3) Átv. ért. nem természetes, hanem mesterkélt, czikornyás, ékesített. Keresett szavakkal, kifejezésekkel élni.

*KERESETTELEN
(ker-es-et-telen) mn. tt. keresettelen-t, tb. ~ěk. Kinek keresete nincsen, különösen kinek módja, tehetsége vagy alkalma nincs az életre szükséges dolgokat megszerezni, keresetnélküli. V. ö. KERESET.

*KERESGÉL
(ker-es-g-él) önh. és áth. m. keresgél-t. Valamit folytonosan kutatva, vizsgálva, nézkélve, összevissza forgatva keres. Leginkább aprólékos tárgyakra vonatkozólag használtatik. Madárfészkeket, tojásokat keresgélni az erdőben. A szemétdombokon keresgélni.

*KERESGÉLÉS
(ker-es-g-él-és) fn. tt. keresgélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos kutatás, vizsgálás, forgatás általi keresés. V. ö. KERESGÉL.

*KERESGET
(ker-es-g-et) áth. m. keresget-tem, ~tél, ~ětt, par. keresgess. 1) Valamit folytonosan, vagy gyakran keres, kutat, vizsgál. A kertben érett gyümölcsöket keresgetni. Gombát keresgetni. 2) Lassan-lassan, aprólékosan szerez valamit. Hetenként néhány forintot keresgetni.

*KERESGETÉS
(ker-es-g-et-és) fn. tt. keresgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos keresés.

*KERESHETŐSÉG
(ker-es-het-ő-ség) fn. tt. kereshetőségět. l. KERESETJOG.

*KERESKĚDELĚM
(ker-es-kěd-el-ěm) fn. tt. kereskědelm-et, harm. szr. ~e. Kereskedés, szélesebb vagy egész terjedelemben véve. Magyar, angol kereskedelem, mennyiben az öszves vagy nagyobb terjedelmü magyar vagy angol kereskedési űzletet magában foglalja. Eléjön már gr. Eszterházy M. nádornál ,járáskelés' értelemben. Tört. Tár. VIII. k. 7. lap.

*KERESKĚDELMI
(ker-es-kěd-el-ěm-i) mn. tt. kereskědelmi-t, tb. ~ek. Kereskedelmet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kereskedelmi törvények. Kereskedelmi társaság. Kereskedelmi bank, kamara, ügynök, tanács, testület, törvényszék.

*KERESKĚDÉS
(ker-es-kěd-és) fn. tt. kereskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A keresetmódnak azon neme, midőn valaki bizonyos áruczikkeket, pl. terményeket, iparműveket, eleséget, barmokat stb. másoktól megvásárol, s azokat némi nyereség reményében ismét áruba bocsátja. Fűszer-, posztó-, gyolcs-, vászon-, ruhakereskedés. Gabona-, marhakereskedés. Könyv-, papirkereskedés. Kereskedést űzni. Kis-, nagykereskedés. Hazai, külföldi árukkal kereskedés. Szárazföldi, tengeri kereskedés. Belföldi, külföldi, átviteli kereskedés. Észből, pénzből áll a kereskedés (Km.). A Müncheni codexben: kereskědet.

*KERESKĚDÉSBELI
(kereskědés-beli) ösz. mn. Ami a kereskedésben eléfordúl, mi a kereskedésnek tárgyát teszi. Kereskedésbeli szerződések, megrendelések, alkudozások, levelezések. Kereskedésbeli czikkek.

*KERESKĚDÉSI
(ker-es-kěd-és-i) mn. tt. kereskědés-it, tb. ~ek. Kereskedéshez tartozó, arra vonatkozó. Kereskedési viszonyok. Kereskedési ügyesség.

*KERESKĚDIK
(ker-es-kěd-ik) k. m. kereskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamivel kereskedést űz. V. ö. KERESKEDÉS. Borral, gabonával, sertésekkel, gőbölyökkel kereskedik. Posztóval, vászonnal, könyvekkel kereskedik. Fűszerrel, gyarmati árukkal kereskedik. 2) Valahol valamit keresve jár. Kopár helyen kereskedik. 3) Valakin követel valamit. Rajtam ne kereskedjél, én nem tartozom neked. Aki kárt tett, azon kereskedjél. 4) Göcsejben mondják a tehénről, midőn üzekedik. Ezen értelmét a forgástól, köröskörül járástól vette, s fogalmi rokonságban áll a bereg (a juh), görög (a disznó), forog (a kutya) igékkel.

*KERESKĚDŐ
(ker-es-kěd-ő) fn. tt. kereskědő-t. Személy, ki kereskedést űz. V. ö. KERES, KERESKEDÉS. Bor-, gabona-, dohánykereskedő. Posztó-, vászon-, füszerkereskedő. Nagykereskedő, ki az illető árukat nagyban, nagyobb mennyiségben (pl. mázsa, hordó számra stb.) veszi, és adja.

*KERESKĚDŐBOLT
(kereskědő-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben a kereskedő különféle ingó áruczikkeit eladás végett lerakja, s azokat maga, vagy biztosai által a venni akaróknak árulja.

*KERESKĚDŐHAJÓ
(kereskědő-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen kereskedési áruczikkeket, terményeket, iparmüveket stb. szállítanak, különböztetésül a hadi, posta-, s másféle hajóktól.

*KERESKĚDŐHÁZ
(kereskědő-ház) ösz. fn. Általán ház, melyben kereskedést űznek. Különösen, és átv. ért. tekintélyesebb, gazdagabb kereskedés, vagy kereskedő személy, vagy társulat, mely több más nevezetesebb kereskedési társulatokkal viszonyban áll.

*KERESKĚDŐHELY
(kereskědő-hely) ösz. fn. Általán hely, hol kereskedést űznek. Különösen oly hely, oly város, melynek lakosai főleg kereskedéssel foglalkodnak, hol nevezetes nagy vásárok esnek, s lerakó boltok, árutárak nagyobb számmal léteznek, pl. Magyarországban Pesten, Debreczenben.

*KERESKĚDŐI
(ker-es-kěd-ő-i) mn. tt. kereskědői-t, tb. ~ek. Kereskedőt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kereskedői levelezések, megrendelések.

*KERESKĚDŐINAS
(kereskědő-inas) ösz. fn. Inas a kereskedőboltban, ki a kereskedési űzletet mint ujoncz tanulja és gyakorolja.

*KERESKĚDŐJEL
(kereskědő-jel) ösz. fn. l. KALMÁRJEL.

*KERESKĚDŐKÖNYV
(kereskědő-könyv) ösz. fn. A kereskedőnek följegyzési könyve, különösen, melyben az áruczikkek betétele és kivétele, a pénz bevételek és kiadások, hitelben vételek és adások stb. az időnek és ha szükség a személyeknek is stb. pontos megjelölése mellett foglaltatnak.

*KERESKĚDŐLEGÉNY
(kereskědő-legény) ösz. fn. l. KALMÁRLEGÉNY.

*KERESKĚDŐLEVÉL
(kereskědő-levél) ösz. fn. 1) Kereskedési űzletet illető, arra vonatkozó levél. 2) Adásvevési szerződést magában foglaló iromány, oklevél.

*KERESKĚDŐSÉG
(ker-es-kěd-ő-ség) fn. tt. kereskědőség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kereskedői foglalatosság. Kereskedőségre adni magát. 2) Kereskedők többsége, sokasága, testülete. Bécsi, pesti kereskedőség.

*KERESKĚDŐTANÁCS
(kereskědő-tanács) ösz. fn. A kereskedők társulatából választott tanács, mely a köz kereskedést illető ügyek iránt intézkedik.

*KERESKĚDŐTÁRS
(kereskědő-társ) ösz. fn. Ki egy másik kereskedővel együtt intézkedik, s vele mind a nyereményen, mind a veszteségen aránylag osztozik.

*KERESKĚDŐTÁRSASÁG
(kereskědő-társaság) ösz. fn. 1) Két vagy több kereskedők egyesülete, kik mind a nyereményben, mind a veszteségben aránylag részt vesznek. 2) Egész tartomány vagy ország nevezetesebb kereskedőinek szövetsége, pl. a kelet-, vagy nyugotindiai kereskedőtársaság. V. ö. TÁRSASÁG és TÁRSULAT.

*KERESKĚDŐTÁRSULAT
l. KERESKĚDŐTÁRSASÁG. 1)

*KERESKĚDŐTÖRVÉNYSZÉK
(kereskědő-törvény-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely előtt a kereskedést illető ügyek folynak, s a lehető legrövidebb úton elintéztetnek. Jobban: kereskedői v. kereskedelmi törvényszék.

*KERESKĚDŐVÁROS
(kereskědő-város) ösz. fn. Város, melynek lakosai főleg kereskedéssel foglalkodnak, melyben a kereskedést nagyban űzik. Pest Magyarországnak első kereskedő városa. V. ö. KERESKĚDŐHELY.

*KERESKÉNY
férfi kn. tt. Kereskény-t, tb. ~ěk. Crescentius, és Crescentia (am. nevekedő). Van ily nevü két helység is, NAGY~ és KIS~ Nyitra vármegyében, helyr. Kereskény-be, ~ben, ~ből.

*KERESLEVÉL
(keres-levél) ösz. fn. l. KERESETLEVÉL.

*KERESMÉNY
(ker-es-mény) fn. tt. keresmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Azon tárgy, melyet valaki keres, különösen elveszett jószág. Kinek vagyon veszendéke, nálam leszen keresménye. (Km.). 2) Szerzemény. Hamis keresmény nem száll harmad örökösre (Km.). Nem fiadzik meg a hamis keresmény. (Km.).

*KERESŐ
(ker-es-ő) fn. tt. kereső-t. 1) Aki valamit keres, azaz kutat, találni akar. Pénzkereső, kincskereső. Hallod-e pénzkereső, kincset üregbe leső. (Gyöngyösi). 2) Ki valamit akármi úton módon szerez. Meghalt a gazda, nincs kereső a háznál. Isten nyugtassa, beh jó kereső volt! 3) Kereső fél a törvénykezésben am. fölperes.

*KERESTELEK
falu Kraszna m.; helyr. Kerestelek-re, ~ěn, ~ről.

*KERESTÉLY
férfi kn. tt. Kerestély-t, tb. ~ěk, A latin Christianus (am. Krisztust valló, Krisztusban hivő). Ugyancsak ebből is eredett. Máskép: Keresztély.

*KERESVÉNY
(ker-es-vény) fn. tt. keresvény-t, tb. ~ěk. l. KERESMÉNY és KERESETLEVÉL.

*KERÉSZ
falu Ungh m.; helyr. Kerész-re, ~ěn, ~ről.

*KÉRÉSZ (1)
fn. tt. kérész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vízpartokon tenyésző féregfaj, mely alig egy napig, rendesen csak néhány óráig él, a viz színén s parton ide-oda szállongva párzik, megtojik, s azonnal vége vagyon vagy más férgeknek szolgál eledelül. (Ephemeris.). Hihetőleg a ker gyöktől vagyis keringés-től vette nevezetét; kerész v. kérész, mintegy: keringész. V. ö. KÉRÉSZ, (2).

*KÉRÉSZ (2)
(kér-ész v. ker-ész = keres) áth. m. kérész-tem, ~tél, ~ětt. Lugossy József szerént Göcsejben am. keres v. keresgél.

*KERESZT (1)
v. KĚRĚSZT, v. KÖRÖSZT, fn. tt. kereszt-ět vagy köröszt-öt, harm. szr. ~je. Kicsinyezője: keresztěcske. Úgy tartják, hogy közelebbről a latin crux után a német Kreuz, svéd kriss, szláv krizs, kreszt, krszt, persa kruszk módjára alakúlt szó. Gyöke egyébiránt szinte ker, kör, mely, mint az illető helyeken s különösen ker gyöknél látható, számos nyelvekben feltaláltatik. Adelung a német ,Kreuz'-ot a ,Krücke' szóval azonosítvan, azt mondja róla: "und druckt eigentlich die Hervorragungen des oberen Querholzes aus." Magyar elemzés szerént annyi volna mint körös, melynek részei egy központból indúlnak ki, mint a köréi, a t toldalékként járúlván hozzá, mint a tájdivatos választ, ereszt szókban, és az általános divatú esperest-ben a kölcsönzött esperes helyett. 1) Általán oly két vonal, melyek közől egyik úgy húzódik által a másikon, hogy vagy négy egyenlő szöget képez, vagy rézsutosan, két éles és két tompa szöget alkot. Keresztet húzni vonni. Ónnal, tollal keresztet csinálni. A rovásbotra kereszteket metszeni. A hangjegyekben a négy vonalból álló # kereszt jelenti, hogy az utána következő hangjegy félhanggal magasabbra van emelve. Az egyszerü ´ jelenti, hogy a kettős kereszt által fél hanggal magasabbra emelt hangjegyet még féllel fölebb kell emelni. 2) Két test, a fennemlített módon egymásra téve, ragasztva, kötve stb. Keresztbe tenni a lábakat, kezeket. Keresztbe rakni a hajón az ülésdeszkákat. A fonalakat keresztbe szőni. Keresztbe rakni a gerendákat. Keresztbe rakni a kévébe kötött gabonát. Innen az így öszverakott gabonakupaczot keresztnek mondják. Száz kereszt búzája termett. Tíz, tizennégy, tizennyolcz, huszonhat kévés kereszt. 3) Szorosb ért. függőlegesen álló gerenda, melyre egy másik rövidebb dorong általvonalban van szegezve, milyenre hajdan gonosztévő rabszolgákat s másokat gyalázatos halálbüntetés végett feszítettek. Keresztet állítani, földbe ásni. Valakit keresztre kárkoztatni, feszíteni, szegezni. Kereszten kinlódni, meghalni. Az ily keresztnek alakja majd T, majd X, majd Y betühöz hasonlított, melyek közől az első Antal, a második András keresztjének, a harmadik villás keresztnek neveztetik. Az elsőféle kereszten, melynek az eredetitől egy kevéssé eltérő † formát adnak, feszíttetett s halt meg Krisztus is. Innen 4) a keresztényeknél, különösen a római és görög egyházbelieknél emlék- és tiszteletjelül faragott vagy öntött szobra, vagy festett képe azon keresztnek, melyre az Üdvözítő feszittetett, s mely ha az Úrnak képét is magán viseli, különösen feszület-nek mondatik. Fa, kő, márvány, vas, réz kereszt. Szent kereszt. Kereszt előtt állani, süveget emelni, imádkozni. A nyilvános körmenet előtt keresztet vinni. A templom tornyára keresztet tűzni. Az utak mellé kereszteket állítani. 5) Egyházi, polgári, katonai díszjel, sőt fényüzési ékesség is. Érseki, püspöki, apáti kereszt. Vitéz rendi kereszt. Szent István rendének nagy, közép, kiskeresztje. Érdemkereszt. Nyakban, fülben függő kereszt. Kettős, hármas kereszt. 6) Jel, melyet a kath. keresztény hivek különféle alkalommal és czélból ujjaikkal arczuk és mellük fölött, vagy általán a levegőben képeznek. Homlokra, szájra, mellre keresztet vetni. A népre áldásképen keresztet hányni. Szentelt vizzel keresztet csinálni. Félelemből, babonából keresztet hányni. Átv. ért. valamire keresztet vetni am. elveszett vagy elveszendő gyanánt tekinteni. 7) Átv. ért. Krisztus szenvedésére vonatkozólag, am. kín, szenvedés. Kiki a maga keresztjét viseli. Nagy keresztem van ezen rosz gyermekekkel. Ez már igazi kereszt.
"Jaj Istenem mit adtál,
Hogy megházasítottál?
Adtál egy nagy keresztet,
Hogy az erdőn nem veszett."
Népd.
Az egélytanban, és bibliai nyelvben jelent szenvedést, béketürést, egyszersmind Urunk kiengesztelő és megváltó nagy müvét. Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, emelje keresztjét, és kövessen engem. (Krisztus szavai). Nem akarok dicsekedni, csak ami Urunknak Jézus Krisztusnak keresztével. (Sz. Pál. Magyarítva Káldi után). 8) Némely összetételekben, pl. keresztanya, keresztapa, keresztfiú, keresztnév, keresztvíz stb. kereszteléstől veszi jelentését, mintha mondanók: keresztelési anya, keresztelési fiú, keresztelési név.

*KERESZT (2)
v. KĚRĚSZT, v. KÖRÖSZT, mn. tt. kěrěsztět v. körösztöt. Ami egy másikon által (keresztül) van téve, mi egy másikat vagy egyenes vagy egyenetlen szöget képezve általmetsz, pl. kereszt bolt, kereszt barázda, kereszt fa a rakodó szénás szekeren, mely az oldalakon általvetve a vendégoldalakat fentartja. Kereszt vonás. Kereszt metszés.

*KERESZT (3)
falu Ung, és puszta Somogy m.; helyr. Kereszt-re, ~ěn, ~ről.

*KERESZTAJÁNDÉK
(kereszt-ajándék) ösz. fn. Ajándék, melyet a keresztapa vagy keresztanya illető keresztgyermekének ad.

*KERESZTANYA
(kereszt-anya) ösz. fn. Nőszemély, akár férjnél van, akár hajadon, ki a keresztelendőt, mint mondani szokás, a keresztvízre tartja. A keresztanya a megkeresztelt szüléinek komaasszonya lesz. V. ö. KERESZTAPA.

*KERESZTAPA
(kereszt-apa) ösz. fn. Férfi személy, ki a keresztelendőt keresztvízre tartja, vagy csak mint tanú a keresztelésen jelen van, vagy, ha nincs is jelen, ezen tiszteleti czím viselésére megkéretik. A keresztapa egyszersmind a megkeresztelt szüléinek komája v. komaura.

*KERESZTATYA
(kereszt-atya) ösz. fn. l. KERESZTAPA.

*KERESZTBÁDOG
(kereszt-bádog) ösz. fn. Vastagabb lemezü bádog, melyből keresztet csinálnak.

*KERESZTBARÁZDA
(kereszt-barázda) ösz. fn. Barázda, melyet a szántóföldön nem hosszában, hanem szélében húznak, s mely a hosszában menő barázdákat általmetszi.

*KERESZTBE
(ker-eszt-be), és KERESZTBEN, (ker-eszt-ben) igehatárzók, amaz szabatosabban e kérdésre felel: hová? (tenni, állitani stb.), ez pedig erre: hol? v. miképen? (létező). Oly vonalakba(n), vagy vonalba(n), melyek egymást általszegik. Keresztbe tenni egyik darab fát a másikra. Keresztbe rakni lábait. Keresztbe rakni a kévéket. Keresztben rakott deszkák, gerendák. Keresztben szőtt kelme. Keresztben állani a szekérrel az utczán. Keresztben metszett útak. Keresztben szántani, aratni, azaz a földet nem hosszában, hanem széltében véve.

*KERESZTBOLT
(kereszt-bolt) ösz. fn. Bolt, vagyis bolthajtás, melynek ívei egymást általszegik.

*KERESZTBOLTOZAT
(kereszt-boltozat) ösz. fn. Több összefüggő boltok szerkezete, melyek ívei egymást általmetszik.

*KERESZTCSÍK
(kereszt-csík) ösz. fn. Csík, azaz vonás, mely egy másikkal keresztet képez, pl. a szamár hátán hosszában és farán széltében vonuló húzás; vagy ilyeténképen egymást általmetsző vonalak némely kelméken.

*KERESZTCSONT
(kereszt-csont) ösz. fn. A négylábu állatoknál a hátgerincznek alsó vége, mely az embernél öt, egymással szoros kapcsolatban levő szöget képez.

*KERESZTCSONTFÁJÁS
(kereszt-csont-fájás) ösz. fn. Éles fájdalom a keresztcsontban.

*KERESZTĚL
(kereszt-ěl) áth. m. keresztěl-t. 1) Szoros ért. a keresztény anyaszentegyház szokása szerént valakit az Atya, Fiú, és Szentlélek Isten nevében, a katholikusoknál keresztet is képezve, vizzel megöntöz, vagy vízbe márt, hogy erkölcsileg megtisztúljon, egyszersmind az anyaszentegyház tagjává igtattassék, midőn a megkeresztelt úgynevezett keresztnevet is kap. Megtérő zsidókat, pogányokat keresztelni. Kisdedeket keresztelni. Én vízzel keresztellek titeket, de egy erősebb jön utánam, ki benneteket Szentlélekkel és tüzzel keresztel meg. (Lukács 3. 16.) Elmenvén tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket, Atyának, és Fiúnak, és Szentléleknek nevében. (Máté 28.). Valakit Péternek, Pálnak keresztelni, am. a keresztségben Péter v. Pál nevet adni. 2) Átv. ért. elkeresztelni, másra keresztelni valamit, am. a dolognak más szint, más nevet, más czimet adni, a dolgot másra csavarni. 3) Átv. ért. és tréfásan am. valakit bizonyos alkalommal, és szokásból megöntöz, pl. midőn a tengeri hajósok megöntözik az utast, ki először száll tengerre, vagy némely vidékeken hazánkban a pórlegények megkeresztelik a sihedert, ki a legénysorba be akar lépni. 4) Átv. ért. bort, vagy más szeszes italt megkeresztelni am. vízzel vegyíteni.

*KERESZTĚLENDŐ
(kereszt-ěl-end-ő) mn. és fn. Személy, kit a keresztény egyház szokása szerént keresztségre visznek.

*KERESZTĚLÉS
(kereszt-ěl-és) fn. tt. keresztelés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit keresztelnek. A keresztelést a templomban vagy a háznál végezni. 2) Egyházi szertartás, és innepély, midőn valakit keresztelnek. Keresztelésre meghivott vendégek, atyafiak. Máskép: keresztelő.

*KERESZTELÉSI
(kereszt-el-és-i) mn. tt. keresztelés-it, tb. ~ek. Kereszteléssel járó, azt illető. Keresztelési szertartás. Keresztelési anyakönyv.

*KERESZTELETLEN
(kereszt-ěl-etlen) mn. tt. kereszteletlen-t, tb. ~ěk. Aki nincs megkeresztelve. Kereszteletlen zsidók, pogányok. Kereszteletlen kisded. Átv. ért. kereszteletlen bor, melybe vizet nem vegyítettek, pogány bor. Határozóként am. keresztelés nélkül.

*KERESZTĚLKĚDÉS
(kereszt-ěl-kěd-és) fn. tt. keresztělkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki magára keresztet vet. 2) A keresztség szentségének fölvétele. Keresztelkedéskor ellene mondani az ördögnek, letenni a keresztény hitvallást.

*KERESZTĚLKĚDIK
(kereszt-ěl-kěd-ik) k. m. keresztělkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) A keresztség szentségét fölveszi. 2) Magára keresztet vet.

*KERESZTĚLŐ
(kereszt-ěl-ő) mn. tt. keresztělő-t. Általán am. a keresztséghez tartozó, azzal viszonyban levő. Keresztelővíz, melylyel a keresztelendőt megöntik. Keresztelőkő, melyben a keresztvizet tartják. Keresztelőkönyv, melybe a kereszteltek neveit beirják stb.

*KERESZTĚLŐ (2)
(kereszt-ěl-ő) fn. tt. keresztelő-t. 1) Személy, ki keresztel, ki a keresztséget föladja. Keresztelő szent János. 2) Innepély, melylyel a keresztelés véghez vitetik. Keresztelőre menni. Keresztelőben lenni. 3) Lakoma, melyet keresztelés alkalmával adni szoktak. Keresztelőbe menni. Máskép: paszita.

*KERESZTĚLŐING
(keresztelő-ing) ösz. fn. 1) A régi anyaszentegyházban azon hosszu fehér öltöny, melybe a megkeresztelteket öltöztették, s melyben első husvét utáni vasárnapon jelentek meg a templomban, innen a fehér vasárnap nevezete. 2) A mai szokás szerént amaz ősi öltönynek jeléül a keresztelt gyermekre tett ingecske, vagy fehér gyolcs ruha.

*KERESZTĚLŐKENDŐ
(keresztělő-kendő) ösz. fn. Kendő, melylyel a kisdedet betakarják, midőn keresztségre viszik.

*KERESZTĚLŐKŐ
(keresztělő-kő) ösz. fn. Kőből csinált medencze a templomokban, mely fölött a keresztelendőt tartják, midőn a keresztelővízzel leöntik.

*KERESZTĚLŐKÖNYV
(keresztělő-könyv) ösz. fn. Az illető lelki pásztornak, vagyis plébániának hiteles könyve, melybe a keresztelés évét, napját, a megkeresztelt nevét, továbbá a szülék és komák, valamint a keresztelő nevét is beirni szokás; máskép: anyakönyv. Ebből adatnak ki az úgynevezett keresztelőlevelek.

*KERESZTĚLŐKÚT
l. KERESZTĚLŐKŐ.

*KERESZTĚLŐLEVÉL
(keresztělő-levél) ösz. fn. A keresztelőkönyvből kivont bizonysági iromány, a felől, hogy valaki megkereszteltetett, melyben egyszersmind a szülék, komák, s a keresztelő pap neve, valamint a kereszteltnek törvényes vagy törvénytelen születése benn foglaltatik. Keresztelőlevelet kérni, adni, elémutatni. Rövidebben: keresztlevél.

*KERESZTĚLŐMEDENCZE
l. KERESZTĚLŐKŐ.

*KERESZTĚLŐNAP
(keresztělő-nap) ösz. fn. Nap, melyen valaki megkereszteltetett, s évenként visszaforduló ugyanezen nap.

*KERESZTĚLŐPÉNZ
(keresztělő-pénz) ösz. fn. Inkább tiszteleti, mint szoros járandósági díj, melyet az illető papnak a kereszteléstől adnak.

*KERESZTĚLŐRUHA
(keresztělő-ruha) ösz. fn. Ruha, melyben valakit keresztelnek. Különösen l. KERESZTĚLŐING.

*KERESZTĚLT
(kereszt-ěl-t) mn. és fn. tt. keresztělt-et. Akit megkereszteltek, ki a keresztség fölvétele által a keresztény egyház tagjává lett. Kereszteltek könyve.

*KERESZTÉLY
férfi kn. l. KERESTÉLY.

*KERESZTÉNY (1)
fn. és mn. tt. keresztény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. A hellén cristian-oV, latin christian-us után a franczia chrétien, olasz cristiano, német Christ, christlich, szláv kresztyan stb. szók módjára alakult név. Némelyek keresztyén-nek irják és mondják, azt állítván, hogy a lágyitott ty jobban megfelel a latin: ~tian-nus végzetnek, mint Sebastianus-ból is Sebestyén lőn (de túl a Dunán Sebestény is, sőt a székelyeknél: Sebestén). Ez ellen ugyan kifogást tenni nem lehet, azonban szintén Christianusból lett Keresztély is, még pedig lágyitott t nélkül. Tehát ezen származtatás is alapos. Nekünk úgy tetszik, hogy keresztény kellemesben hangzik, mint kerestyén. Legroszabb volna pedig: keresztyény. A ,kereszt' szótól származtatás kevésbé alapos. Lásd bővebben: KERESZTYÉN. Széles ért. személy, ki Krisztus hitét, azaz tanitását vallja. Régi, buzgó, ájtatos, jámbor, istenfélő keresztények. Jó keresztény, ki a hitet jó cselekedetek által tanusitja. Rosz keresztény, ki a keresztény hit parancsolatait meg nem tartja. Keleti, nyugoti keresztények. Midőn melléknevül használják, am. Krisztus hitét valló, ezen hitre vonatkozó, ehhez tartozó, ezt illető. Keresztény népek, fejedelmek. Keresztény oktatás, hit, tudomány. Keresztény erkölcsök, erények. Keresztény anyaszentegyház. Keresztény templomok.

*KERESZTÉNY (2)
falu Sopron m.; helyr. Keresztény-be, ~ben, ~ből.

*KERESZTÉNY-ALMÁS
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~Almás-ra, ~on, ~ról.

*KERESZTÉNYFALU
erdélyi falu a Szászföldön; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KERESZTÉNYI
(keresztény-i) mn. tt. keresztényi-t, tb. ~ek. Keresztényt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Keresztényi kötelesség.

*KERESZTÉNYILEG
(keresztény-i-leg) ih. Keresztény emberhez illő módon.

*KERESZTÉNYSÉG
(kereszt-ény-ség) fn. tt. kereszténység-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki kereszténynek tartatik. Kereszténységének semmi jelét nem adja. Valakinek kereszténysége felől kételkedni. 2) A keresztények öszvege, közönsége. Egész világ kereszténysége.

*KERESZTÉNYTÁRS
(keresztény-társ) ösz. fn. Széles ért. kik meg vannak keresztelve, és Krisztus hitét vagyis tanítását vallják, mind kereszténytársak egymás irányában. Különböző felekezetbeli kereszténytársak. Szorosb ért. ugyanazon keresztényfelekezethez tartozó személyek.

*KERESZTĚS (1)
(kereszt-ěs) mn. tt. keresztěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ki keresztet visel; kereszttel ékesített; kereszttel jegyzett. Keresztes vitézek, hadak. Keresztes barátok. Keresztes pók, melynek hátán keresztet képző két fehér vonal látszik.

*KERESZTĚS (2)
(kereszt-ěs) fn. tt. keresztěs-t, tb. ~ěk. Keresztesvitéz. V. ö. KERESZTĚSHAD.

*KERESZTĚS (3)
faluk Fehér és Temes m., KOMLÓS~ Sáros m., MAGYAR~ Vas m., MEZŐ~ Bihar m., mezőv. Borsod m., NÉMET~ falu Vas m., PÜSPÖKI~ Borsod m., puszta Pozsony m., erdélyi falu Torda m., helyr. Keresztěs-re, ~ěn, ~ről.

*KERESZTĚS BODZA
a pakóczák neméhez tartozó növényfaj, máskép: kenderpakócza.

*KERESZTĚSDÁMA
(keresztěs-dáma) l. KERESZTĚSHÖLGY.

*KERESZTĚSHÁBORU
(keresztěs-háboru) ösz. fn. Háboru, melyet a középkori kereszteshadak viseltek. V. ö. KERESZTĚSHAD.

*KERESZTĚSHAD
(keresztěs-had) ösz. fn. A középkorban így neveztettek azon európai keresztény seregek, melyeknek vitézei kereszttel ékesítve a szentföldre mentek, hogy azt a pogányok, nevezetesen az arab kalifák, és török szultánok hatalma alól felszabadítsák.

*KERESZTĚSHÖLGY
(keresztěs-hölgy) ösz. fn. Csillagkereszttel diszített főrangu hölgyek a fejedelmi udvarokban.

*KERESZTĚSPÓK
(keresztěs-pók) ösz. fn. Pókfaj, melynek hátán keresztet képező fehér vonalak látszanak.

*KERESZTĚSSÉG
(kereszt-ěs-ség) fn. tt. keresztěsség-ět, harm. szr. ~e. Kereszteshad; keresztesháboru.

*KERESZTĚSVITÉZ
(keresztěs-vitéz) ösz. fn. 1) Valamely lovagrendnek kereszttel diszített tagja. 2) A régi kereszteshadban szolgált vitéz.

*KERESZTÉTE
falu Abaúj m.; helyr. Keresztété-re, ~n, ~ről.

*KERESZTĚZ
(kereszt-ěz) áth. m. keresztěz-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamit v. valakit kereszttel jegyez, vagy fölékesít. A szent földre küldött vitézeket fel szokták keresztezni. Tornyot, templomot keresztezni. 2) Önh. ért. gabonakévékből kereszteket rak. Olyanforma szó, mint: petrenczéz, baglyáz, kazaloz. 3) Baromtenyésztők nyelvén, am. különféle faju hímet és nőstényt nemi közösülésre öszveereszt nemesítés végett, pl. magyar tehenet svájczi bikával, magyar kanczát arab ménnel stb. 4) A kertészetben ugyanazon fajú de fajtájú növények termékenyitő részeit egymással érintkezésbe hozzák, hogy ismét ujabb változványokat jöveszszenek.

*KERESZTĚZÉS
(kereszt-ěz-és) fn. tt. keresztězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kereszteznek. V. ö. KERESZTĚZ.

*KERESZTFA
(kereszt-fa) ösz. fn. 1) Fából csinált, felállított kereszt, milyenre hajdan a gonosztevő rabszolgákat, s meggyaláztatásul másokat is fölfeszítettek. Keresztfán halt meg Üdvözítőnk is.
"Nincsen abban irgalom,
Érted buzgó fájdalom,
Aki téged meg nem szán,
Ó Jézus a keresztfán."
Faludi.
"Jézus függ a keresztfán,
Szívreható egy látvány,
Mikép omlik szent vére,
Lelkünk üdvösségére."
Szent ének.
2) Általán minden fadarab, dorong, pózna stb. melyet valami fölött vagy alatt által tesznek. Keresztfa a hosszú szekéren, melyet rakodáskor a szekéroldalakon általtesznek, hogy a vendégoldalakat fentartsa.

*KERESZTFAL
(kereszt-fal) ösz. fn. Fal az épület széltében egy főfaltól a másikig.

*KERESZTFALU
falu Szepes m. helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KERESZTFELMAGASZTALÁS
(kereszt-fel-magasztalás) ösz. fn. Innep a római és görög anyaszentegyházban, september 14. napján, melynek eredete a legenda szerént ez: Heraclius császár alatt a perzsa király Cosroes Jeruzsálemet elpusztította, s többek között annak a keresztnek darabját is, melyet Helena császárné ott hagyott volt, magával elvitte. Heraclius később e keresztet visszanyervén, azt saját vállán vitte Jeruzsálembe a Kálvária hegyére. Ennek emlékeül rendeltetett a fenjelelt innep.

*KERESZTFELTALÁLÁS
(kereszt-fel-találás) ösz. fn. A régi egyházi történetek szerént azon esemény, midőn Constantin császár idejében a Kálvária hegyén fölásott három kereszt között csudálatosan reá ismertek azon keresztre, melyre Krisztus urunkat feszítették. Ennek emlékezetét a római egyház május 3-dikán innepli.

*KERESZTFIÚ
(kereszt-fiú) ösz. fn. A keresztapának és anyának lelki fia, azaz: aki valakit keresztvízre tart, az keresztapa vagy keresztanya, azon fiú pedig vagy felnőtt férfi, kit keresztvízre tartottak, az ő keresztfiok. Bevett szokás szerént a bérmálás szentségének fölvételére vezetett fiút vagy férfit is keersztfiúnak nevezik.

*KERESZTFOLYOSÓ
(kereszt-folyosó) ösz. fn. Folyosó, mely egy másik folyosón általvág, s azzal egyenes szöget képez.

*KERESZTFÖDÉL
(kereszt-födél) ösz. fn. Keresztháznak födele. l. KERESZTHÁZ.

*KERESZTFŰ
(kereszt-fű) ösz. fn. A négyhímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó növénynem, máskép: szálkanyak. (Crucianella).

*KERESZTGÁT
(kereszt-gát) ösz. fn. Egymást keresztben átszegő gátszárnyak.

*KERESZTGERENDA
(kereszt-gerenda) ösz. fn. 1) Általán gerenda, melyet valamin általtéve fektetnek le, pl. valamely éren, kis patakon. 2) Különösen az épületekben a főfalakon általtett gerendák, melyeknek végeibe az ollófákat beeresztik.

*KERESZTGOMBOLYÍTÓ
(kereszt-gombolyító) ösz. fn. Gombolyító, mely egyenes szögben egymásra tett, vagy egymásba eresztett, és forgékony két rudacskából áll. Ilyenen szokták a falusi gazdasszonyok a megszapult és takácshoz adandó fonalat felgombolyítani. Vannak ilyféle, de kisebb, és csinosabb gombolyítók az úri nőknél is.

*KERESZTGYERMĚK
(kereszt-gyermek) ösz. fn. Fiú vagy leány, kit valaki keresztvízre visz vagy tart.

*KERESZTHAD
(kereszt-had) ösz. fn. l. KERESZTĚSHAD.

*KERESZTHÁZ
(kereszt-ház) ösz. fn. Ház, melynek keresztformája van, vagy legalább, mely csonka keresztet G képez.

*KERESZTHÉT
(kereszt-hét) ösz. fn. A római katholikusok szertartása szerént azon hét, melynek három első napján az úgynevezett keresztjáró körmenetek tartatnak, s melyben az áldozó csütörtök, vagy máskép Urunk mennybemenetelének innepe esik.

*KERESZTHEVEDER
(kereszt-heveder) ösz. fn. Bizonyos mívek egyik szélétől a másikig nyuló heveder. Keresztheveder az ajtón. A katonaágy kereszthevederjei.

*KERESZTHÚZÁS
(kereszt-húzás) ösz. fn. Az aláirt név után tollal csinált kereszt, melyet névaláirás helyett tesznek olyanok, kik írni nem tudnak, máskép: keresztvonás, keresztjegy.

*KERESZTIGA
(kereszt-iga) ösz. fn. Dorongok a rakodó szekereken, melyeket az oldalakon keresztben fektetnek, s velök a vendégoldalakat egyensulyban tartják, máskép: keresztfa.

*KERESZTIZOM
(kereszt-izom) ösz. fn. Izom, mely a test valamely részei között fekszik. Így neveztetik pl. egy izom a fültövek között. (Musculus transversus auriculae).

*KERESZTJÁRÁS
(kereszt-járás) ösz. fn. 1) Általán a római katholikusoknál mindennemü ájtatosság, nyilvános könyörgés, melyet járva, s keresztet elűlhordozva szoktak végezni. V. ö. KERESZTÚT. 2) Különösen Urunk mennybemenetelének innepét megelőző három napon tartatni szokott könyörgési körmenetek. 3) A középkorban azon hadjárások, melyeket a keresztény fejedelmek a szentföldnek, különösen Urunk sírjának visszafoglalása végett tettek. Az ily hadjárásokra vállalkozott vitézeket keresztjel bélyegzették volt, melyet felső öltönyük balvállára tűztek.

*KERESZTJÁRÓHÉT
(kereszt-járó-hét) ösz. fn. l. KERESZTHÉT.

*KERESZTJÁRÓNAP
(kereszt-járó-nap) ösz. fn. Így neveztetnek a római katholikusoknál az Urunk mennybemenetelének innepét megelőző három nap valamelyike, minthogy ekkor könyörgő keresztjárások tartatnak. V. ö. KERESZTJÁRÁS.

*KERESZTJEGY
(kereszt-jegy) ösz. fn. l. KERESZTHÚZÁS.

*KERESZTKALAPÁCS
(kereszt-kalapács) ösz. fn. A rézmívesek keresztalaku kalapácscsa, melylyel a rézlemezt kinyujtják, vagy vastagra verik.

*KERESZTKAPOCS
(kereszt-kapocs) ösz. fn. Keresztalakú kapocs.

*KERESZTKÉP
(kereszt-kép) ösz. fn. Kereszt, Krisztus szobrával vagy lemezre stb. festett képével. Közönségesebben szólva: feszület.

*KERESZTKOMA
(kereszt-koma) ösz. fn. Szoros ért. személy, ki a keresztelendőt keresztvízre tartja, s ezen viszonynál fogva a megkeresztelt családjával lelki atyafiságra lép; különböztetésül azon komától, ki a családnak tagját vagy tagjait a bérmálás szentségére viszi. Keresztkomám uram, komám asszony. V. ö. KOMA.

*KERESZTKOMAASSZONY v. ~KOMASSZONY
(kereszt-komaasszony) ösz. fn. Így nevezik a kereszteltnek szüléi azon asszonyt vagy általán nőszemélyt, ki gyermeköket a keresztvízre tartotta. V. ö. KOMAASSZONY.

*KERESZTKOMASÁG
(kereszt-komaság) ösz. fn. Lelki atyafiság a keresztszülék és a keresztelt szülei között. V. ö. KOMASÁG.

*KERESZTKÖTÉS
(kereszt-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki valamit bizonyos szalaggal vagy zsinórral mind hosszában, mind széltében megköt. 2) Maga az így összekötött csomag.

*KERESZTKÖTŐ
(kereszt-kötő) ösz. fn. Általán am. kötő, kötelék, mely valamely testet mind hosszában, mind széltében általfog.

*KERESZTKÚT
(kereszt-kút) ösz. fn. l. KERESZTELŐKŐ.

*KERESZTLÁNCZ
(kereszt-láncz) ösz. fn. Láncz, rendesen aranyból, melyről díszkereszt lóg. Püspöki, lovagrendi keresztláncz.

*KERESZTLEÁNY
(kereszt-leány) ösz. fn. 1) Igy nevezi a keresztapa és keresztanya azon nőszemélyt, kit egykor keresztvízre tartott. 2) Így nevezi a pap is azon nőt, kit megkeresztelt.
"Csorba a szám, mond a püspök,
Nincs itt keresztleányom."
Kisfaludy S.

*KERESZTLEVÉL
(kereszt-levél) ösz. fn. l. KERESZTELŐLEVÉL.

*KERESZTLEVÉTEL
(kereszt-le vétel) ösz. fn. Tulajdonképen am. a keresztről való levétel, mely alatt azon esemény értetik, midőn Krisztusnak holt testét a keresztről levették, valamint azon kép is, mely e levételt ábrázolja.

*KERESZTMETSZÉS
(kereszt-metszés) ösz. fn. Oly metszés, melynek vonásai egymást általszegik.

*KERESZTNÉV
(keresztnév) ösz. fn. Név, melyet valaki kereszteléskor kap. A magyar nyelvszokás szerént a keresztnevet a vezetéknév után mondják és irják, pl. Nagy Pál, Kis Péter. V. ö. VEZETÉKNÉV.

*KERESZTNYŰG
(kereszt-nyűg) ösz. fn. Nyűg a ló lábán, melylyel két lovat úgy nyűgöznek össze, hogy az egyik ló lába azon nyűggel keresztbe esik.

*KERESZTOROM
(kereszt-orom) ösz. fn. 1) A kereszt felső része, mely a kereszt vállán fölül áll. 2) A keresztháznak keresztet képző teteje.

*KERESZTORRÚ
(kereszt-orrú) ösz. fn. A magvájók neméhez tartozó madárfaj, mely horgas csőréről vette nevét, leginkább az éjszaki fenyvesekben lakik, s a fenyőtobozok magvával él. (Loxia curvirostra).

*KERESZTÖLTÉS
(kereszt-öltés) ösz. fn. 1) Varrás neme, különösen két darab szövet, pl. vászon összevarrásánál, midőn az öltések egymáson keresztül tétetnek. 2) Betüvarrásoknál v. tűzéseknél kicsi keresztkék képzése, továbbá magok az ily keresztkék, melyekből a betük alakittatnak. 3) Különösen, ily nemü sebészi műtés.

*KERESZTÖSVÉNY
(kereszt-ösvény) ösz. fn. 1) Ösvény, vagyis gyalogút, mely nem a dűlők mentében, földek, nyilások tövében huzódik el, hanem mely azokat általhasítva mintegy torony iránt megyen. 2) Ösvény, mely egy másikat egyenes vagy egyenetlen szögben áthasít.

*KERESZTPAD
(kereszt-pad) ösz. fn. Általán pad, mely valamely hosszukás téren, pl. templomban, hajón keresztül állittatik föl, különböztetésül az oldalpadtól, mely a térség, vagy épület oldalán áll.

*KERESZTPATAK
puszta Abaúj m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*KERESZTPÉNZ
(kereszt-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a keresztapák vagy keresztanyák a megkereszteltnek ajándékoznak. Néhutt köznépies kifejezéssel: bölcsőszalagra v. kötőre való.

*KERESZTPÓK
(kereszt-pók) ösz. fn. Nagy pókfaj, melynek hátán keresztforma vonások huzódnak el, s mely kerek hálóját a szabadban szereti szőni; máskép: keresztes pók. (Aranea diadema).

*KERESZTREFESZÍTÉS
(keresztre-feszítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg büntetés vagy kinzás, midőn valakit keresztfára szegeznek. Idvezítőnk keresztrefeszítése a Kalvária hegyén történt.

*KERESZTREND
(kereszt-rend) ösz. fn. A középkorban keletkezett, félig vitézi, félig szerzetes rend, melynek tagjai keresztet viseltek palástjaikon vagy öltönyeiken, s fő hivatásuk vala a hitetlenek ellen harczolni. Ilyenek voltak a maltai vitézek, a templáriusok, németrend vitézei stb.

*KERESZTREPEDÉS
(kereszt-repedés) ösz. fn. Repedés, vagy rés, egymást általmetsző vonalakban.

*KERESZTRÉTEG
(kereszt-réteg) ösz. fn. Rétegek, melyek nem párhuzamosan, hanem egymáson keresztül huzódva feküsznek.

*KERESZTSÉG
(kereszt-ség) fn. tt. keresztség-ět, harm. szr. ~e. Általános keresztényi értelemben szentség, mely által az ember lelkileg, és erkölcsileg megtisztúl, s a keresztényi köztestület tagjává leszen. A keresztség anyagja természetes víz, alakja pedig az Idvezítő által meghatározott mondat: Én téged keresztellek Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Valakit keresztségre vinni, tartozni. A keresztséget feladni. A keresztség által az eredeti bűn eltöröltetik. Átv. ért. vérrel való keresztség az anyaszentegyház első századaiban annyit tett, mint vértanuság, melyet a keresztény hitet tanuló ujoncz szenvedett, mielőtt a vízzel való keresztséget fölvette volna.

*KERESZTSÉGI
(kereszt-ség-i) mn. tt. keresztségi-t, tb. ~ek. Keresztséget illető, arra vonatkozó. Keresztségi szertartás, innepély.

*KERESZTSÉGISMÉTLŐ
(keresztség-ismétlő) ösz. fn. Tagja a XVI-dik században keletkezett vallásfelekezetnek, melynek egyik főbb hitágazata szerént a kisdedek megkeresztelése érvénytelen, miért azokat felnőtt korukban ismét megkeresztelték. (Anabaptista).

*KERESZTSZAKADÁS
(kereszt-szakadás) ösz. fn. Oly szakadás, mely két egymást általszegő irányban történik.

*KERESZTSZALAG
(kereszt-szalag) ösz. fn. 1) Szalag, melyen díszkereszt lóg. Vörös, feketesárga keresztszalag. 2) Keresztalakban feltűzött vagy megkötött szalag.

*KEKESZTSZEG
l. KÖRÖSSZEG.

*KERESZTSZELEMEN
(kereszt-szelemen) ösz. fn. l. KERESZTGERENDA.

*KERESZTSZÍJ
(kereszt-szíj) ösz. fn. Egymáson keresztül húzott szíjak, különösen a farhámos, farmatringos lószerszámokban.

*KERESZTSZÖVET
(kereszt-szövet) ösz. fn. Oly nemü szövet, melynek szálai keresztet vagy kereszteket képezni látszanak.

*KERESZTTARTÓ
(kereszt-tartó) ösz. fn. Személy, ki a templomi szertartások, különösen bucsujárások, körmenetek alkalmával a keresztet viszi.

*KERESZTTEMPLOM
(kereszt-templom) ösz. fn. Keresztformára épített templom, melynek hajója keresztet képez.

*KERESZTTŰZ
(kereszt-tűz) ösz. fn. A lőfegyverekkel vívott harczban két oldalról egy pontra irányzott lövések. (Kreuzfeuer, feu croisé).

*KERESZTUGRÁS
(kereszt-ugrás) ösz. fn. 1) Ugrás, melyet valaki bizonyos téren, pl. árkon, patakon keresztül tesz. 2) Egymást általmetsző vonalakban tett ugrások.

*KERESZTÚR (1)
(kereszt-úr) ösz. fn. Valamely keresztrendnek tagja. Maltai, németrendi kereszturak. V. ö. KERESZTREND. Innen vették neveiket több magyar helységek.

*KERESZTÚR (2)
faluk Bács, Bars, Pozsony, Vas, Szala m., APÁTI~ Bihar, BALATON~ Somogy, BODROG~ mv. Zemplén, DRÁVA~ falu Somogy, HEJŐ~ Borsod, KAPOS~ Somogy, KIS~ Somogy, NAGY~ Nógrád, NÉMET~ mv. Sopron, Ó~ falu Torontál, PETRI~ Szala, RÁCZ~ Torontál, RÁKOS~ Pest, SAJÓ~ Borsod, SÁR~ Fehér, SARKAD~ Bihar, SZÉCS~ Zemplén, SZILÁGYFŐ~ K. Szolnok, TISZA~ Ugocsa, TÓT~ Somogy m., erdélyi faluk Hunyad m., puszták Nyitra, Somogy, Veszprém, Nógrád, Temes m.; helyr. Keresztúr-ba, ~ban, ~ból v. ~on, ~ra, ~ról.

*KERSZTÚRFALVA
erdélyi falu az udvarhelyi székben, helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KERESZTÚRI
(kereszt-úri) mn. tt. kereszturat vagy Keresztúr nevű helyet illető, arra vonatkozó. Keresztúri kötelességek, díszjelek. Keresztúri lakosok.

*KERESZTÚT (1)
(keresz-út) ösz. fn. 1 ) Azon pont, melyen két út egymást keresztül hasítja. A keresztúton babonaságot űzni, ördögöt, boszorkányt idézni. 2) Nagyböjti napokon némely templomokban, kivált a Szent Ferencz rendiekhez tartozókban divatozó keresztjárás, melyet kereszt elűlhordozása mellett visznek véghez, midőn az úgynevezett státziós képeket sorról sorra járják, s a reájok alkalmazott imádságokat elmondják.

*KERESZTÚT (2)
puszták Somogy m.; helyr. Keresztút-ra, ~on, ~ról.

*KERESZTUTCZA
(kereszt-utcza) ösz. fn. 1) Két párhuzamosan menő nagyobb utczát összekötő kisebbféle utcza vagy köz. 2) Keresztről nevezett utcza. Nagy-, Kis-keresztutcza Pesten.

*KERESZTÜL
(kereszt-ül) ih. 1) Oly vonalban, mely egy másikon egyenes vagy egyenetlen szöget képezve általmegy. Keresztül ugrani az árkon, patakon. Keresztül úszni a Dunát. Az utczán keresztül tenni valamely gerendát, fenyűszálat. Keresztül vágni valamit. 2) Görbén, kancsalul. Keresztül állanak a szemei, keresztül néz. 3) Keresztül kosul v. kasul am. egymást általhasító vonalakban. Keresztül kasul csatangolni a mezőn, erdőn, vetéseken. V. ö. KASUL. 4) Átv. ért. valamin keresztül esni, am. valaminek végére jutni, valamit bevégezni. Mondják kivált nehéz, kellemetlen, bajos dolgokról. Hála Istennek, ezen is végre keresztül estem. Mindenen keresztül járni, am. kéméletlenül, garázdaul bánni mindennel. Keresztül járni más eszén, am. másnak gondolatait, terveit belátni s azokat meghiusítani. Keresztül vágni a dolgon, am. kerülgetés nélkül neki esni valaminek s végét szakasztani.

*KERESZTÜLKASUL
(keresztül-kasul) l. KERESZTÜL 3).

*KERESZTVÁGÁS
(kereszt-vágás) ösz. fn. Általán oly vágások, melyek egymást áthasító vonalban, irányban tétetnek. Különösen a ráspolycsinálóknál azon metszések, melyek rézsutosan vágnak össze.

*KERESZTVARRÁNY
(kereszt-varrány) ösz. fn. Oly nemü varrány, mely keresztbe öltött varrásokból állott elé.

*KERESZTVARRÁS
(kereszt-varrás) ösz. fn. 1) l. KERESZTÖLTÉS. 1). 2) l. KERESZTVARRÁNY.

*KERESZTVAS
(kereszt-vas) ösz. fn. 1) Általán oly vas rudak, vas szálak, vas kötők, melyek valamely testet, vagy tért általfognak, pl. a kapu vagy ajtó előtt keresztül huzott vas rúd, hogy éj idején be ne lehessen rajta törni; vagy, egymáson általmenő vas rudak, mint az épületfalakban, vagy vas pálczák, mint a gabonamérűkben, vagy a forgó kerékben, melybe a korongvas hegye eresztetik, stb. 2) Vas vagy inkább láncz, melyet úgy zárnak a rabra, hogy egyik örve bal kezét, a másik jobb lábát, vagy megfordítva kerítse. Keresztvasra verni, vagy tenni a rabot. Keresztvasban v. vason lenni, ülni.

*KERESZTVENDÉGSÉG
l. KERESZTELŐ v. PASZITA.

*KERESZTVÉSÉS
(kereszt-vésés) ösz. fn. Vésés, egymást keresztül vágó vonalakban.

*KERESZTVÉSÜ
(kereszt-vésü) ösz. fn. Lakatosok vésüje, melylyel a kulcs szakálát szokják kimetszeni.

*KERESZTVETÉS
(kereszt-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kezével keresztet képez, pl. a homlokán, száján, mellén vagy a levegőben.

*KERESZTVITÉZ
(kereszt-vitéz) ösz. fn. l. KERESZTESVITÉZ.

*KERESZTVIVŐ
(kereszt-vivő) ösz. fn. és mn. Aki a keresztet kezében vagy más módon viszi.

*KERESZTVÍZ
(kereszt-víz) ösz. fn. 1) Szentelt víz, milyennel a római és görög egyházban tisztulás jelvényeül élni szoktak. 2) Víz, melylyel valakit keresztelnek. Keresztvízre vinni, tartani valakit. 3) Átv. ért. valakiről a keresztvizet levenni, am. oly gonosznak, oly istentelennek káromolni, összeszidni, mintha a pogánynál is roszabb volna.

*KERESZTVONAL, KERESZTVONÁS
l. KERESZTHUZÁS.

*KERESZTYÉN, KĚRĚSZTYÉN, KÖRÖSZTYÉN, fn. és mn. tt. keresztyén-t
tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. l. KERESZTÉNY. Mi különösebben a keresztyén alakot illeti, vannak, kik ezen irás- és kiejtésmódban némi felekezetességet látnak, holott még a XVI. XVII-dik században általán minden vallási felekezetüeknél divatozott; így írta azt a halhatatlan s buzgó katholikus Pázmán Péter, így Káldi, és mások az egész régiségben. A keresztény és keresztyén közti kérdés a fölött forog, melyik egyzik meg jobban a) a szóelemzéssel? b) a széphangzattal? Ha azt veszszük, hogy (valamint általán csaknem minden nyelvben, a keresztény nevezet Krisztustól vétetett) a keresztény szó is valamint a szláv krestjan, franczia chrétien stb. a hellen-latin christianus után alakúlt: ezen eredet szerént a lágyitásnak nem az n hanem a t után kell állania; keresztyén, melyhez hasonlók Tristianus-ból Terestény, Sebastianus-ból Sebestyén, Coelestinus-ból Szelestyén, ámbár ezek is tájszokás szerént: Terestény, Sebestény, Szelestény. A t betűt, midőn hangzó áll utána, szereti lágyítani a nyelvszokás, mint: kártya, hártya, borostyán, kátyu, batyu, fergetyű, csengetyű, csergetyű, pergetyű, cságatyu, brúgatyu stb. Egyébiránt Keresztély szintén Christianus után származott, még se mondja senki Keresztyél- vagy épen Keresztyély-nek. Ha azonban széphangzatilag veszszük a dolgot, a keresztény szónak azon előnye van, hogy tisztán, folyóan simulhat a hangzóval kezdődő képzőkhöz, és ragokhoz, pl. keresztények, keresztényi, keresztényül; ellenben a keresztyén szót ezen esetben igen hajlandó a nyelvszokás így ejteni: keresztyényi, keresztyényűl, keresztyények, melyeket kellemes hangzatuaknak senki sem állithat. A székely általános népszokás is, mely igen nagy nyomatékkal bír a különböző tájnyelvek között, egészen mellettünk szól. Itt ugyanis egyik nyelvjárásban kěrěsztény v. kěrěsztén, a másikban körösztény divatozik, de mindkettőben tiszta t-vel. Ugyanitt hallhatni Sebestén-t is. Kriza János. Ugyan ő a ,Vadrózsák' (nyelvészeti tekintetben valóságos gyöngyök) első kötete 555. lapján így szól: "A keresztény szó helyesirását illetőleg egy szerény javaslatot koczkáztatnék. Tudjuk, hogy a magyar r. katholikus és protestáns hitfelekezetek közt e részben külön gyakorlat kapott lábra: r. katholikus irók rendesen keresztényt, protestansok pedig keresztyént írnak. (Megjegyezzük, hogy akik szigorún a származtatáshoz ragaszkodnak, a r. katholikusok közől is számosan, kivált a régiség-buvárok, pl. Toldy Ferencz, keresztyén-t használnak). Nem lehetne-e az uniót - folytatja Kriza - legalább orthographice kieszközölni az által, hogy mindenik fél mondana le arról az egész bajt okozó y-ról? Lám a székely nyelvszokás igen gyakran elhagyja e betűt, s így is mondja: kěrěsztén ember, keresztén emberek, mint mondja Sebestén, nem pedig: Sebestyén, holott Sebestyén uram szokott legnagyobb erősség lenni az y megtartása mellett. A székely népnyelv Sebestén-t alkotott Sebastianus-ból, szintúgy alkothatta a keresztént-t Christianus-ból. Részemről - úgymond - mint székely kész vagyok a görög y-t feláldozni az egyesség kedveért." - Reméljük nincs szükség semmi egyezkedésre és feláldozásra. Valamint romt, bomt stb. helyett a szófejtés ellenére ront, bont és több számtalanokat írunk, valamint tekéletes helyett, mind a régiség mind talán a származás daczára is ,tökéletes'-t használunk, valamint a göcsejiekkel nem írunk koppantyút-t, vagy épen döftye (= döfje), csuktya (= csukja), haraptya (= harapja), leptye (= lepje) s több ily kifejezésü szókat, sőt épen az ugyanazon eredetű Keresztély-t senki sem írja Keresztyél-nek, s mindezt azért teszszük, mert a kisebb-nagyobb terjedelmü szokás mellett a jobbhangzás felsőbb törvényét követjük: úgy meg vagyunk győződve, hogy az irodalomban is a ,keresztény' válandik általánossá, kivált ha az illetőket figyelmeztetjük, hogy a ,kereszt'-től származtatás, minden többi európai nyelvek ellenére is semmi alappal nem bír.

*KERESZTYÉNI, KERESZTYÉNSÉG
l. KERESZTÉNYI, KERESZTÉNYSÉG.

*KERET
(ker-et) fn. tt. keret-ět, harm. szr. ~e. v. ~je. 1) A közhasználatu, de idegen (német) Rhame szóból alakult ráma helyébe alkotott új szó, s am. valamely kép kerületét képező foglalvány. Arany keretbe foglalt kép. Négyszögü, tojásdad keret. 2) Hold udvara.

*KÉRET (1)
(kér-et) fn. tt. kéretět. l. KÉRELĚM.

*KÉRET (2)
(kér-et) mivelt. m. kéret-tem, ~tél, ~ětt, par. kéress. Más valaki által kér valamit vagy valakit. Magam nem mehetvén, barátom által kérettem őt, hogy... Különösen, közbejáró személy által valamely leányt feleségül kér.
"Kérettelek, nem jöttél,
Ha nem jöttél, ott vesztél,
Lyányok anyjává lettél."
Népdal.

*KÉRETĚZIK
(kér-et-ěz-ik) k. m. kéretěz-tem, ~tél, ~ětt. A régieknél am. a mai ,kéredzik,' vagy egyszerü ,kér'. "Midőn bemenne, kéretezék (petiit) hogy szabadság adatnék ő neki éjjel és villamodat előtt kimenni." Bécsi cod. "Vagyon harmad napja hogy kenyeret nem ett, ugyan sír némellyik, úgy kéretezik tűlem." 1556-diki levél. (Szalay Á. gyüjt.).
"Nagyon foga (= kezde) ivőteni,
És az várban kéretezni."
Katalin verses Leg. (Toldy F. kiadása.)

*KÉRETLEN
(kér-etlen) mn. tt. kéretlen-t, tb. ~ěk. 1) Amit nem kértek. Kéretlen adomány, jótétemény, hivatal. 2) Akit nem kértek, hogy adjon vagy tegyen valamit. Kéretlen adakozó. Határozóként: a nélkül hogy kérnék, kéretlenül.

*KÉRETLENÜL
(kér-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy kéretett volna, önként, önszántából. Kéretlenül segíteni a nyomorultakon. Kéretlenül nyert hivatal.

*KERETTYŰ
puszta Bihar m.; helyr. Kerettyű-re, ~n, ~ről.

*KERETYE
falu Szala m.; helyr. Keretyé-re, ~n, ~ről.

*KEREVET
fn. tt. kerevet-ět, harm. szr. ~je. Keleties pamlag, ülőpárnákkal. Törökül is kere v. kirevet. Gyöke valószinüleg a kört jelentő ker, melyből lett magyar elemzéssel: kerő, kere, kereve, végre t utóhanggal kerevet, mint evő (élénk, mozgó) eve evet, guva guvat. Régebben, pl. Szabó Dávidnál, Simainál: kelevet.

*~KÉREZ
mély hangon: ~KÁROZ, ritka használatú összetett igeképző, ~kál ~kél (= og-ál, ög-él, ěg-él) és -oz, -öz, -ěz egyszerübb képzőkből: sütkérez, futkároz.

*KERGE
(ker-g-e) mn. tt. kergét. Gyöke a körben mozgást, forgást jelentő ker, melyből lett kerg v. kereg ige, innen igenév kergő kerge, azaz kerengő, kerengve v. szédelegve forgó. Mondják különösen a juhokról, midőn agyvelejökben bizonyos férgek támadván, szédülést kapnak, s ennek következtében forogva végtére földhöz csapják magukat, s megdöglenek. Forog, mint a kerge juh v. birka.

*KERGEKÓR
(kerge-kór) ösz. fn. lásd: KERGESÉG.

*KÉRGES (1)
erdělyi falu Hunyad m.; helyr. Kérges-re, ~ěn, ~ről.

*KÉRGES (2)
(kér-ěg-es) mn. tt. kérges-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Tulajd. ért. aminek kérge van. V. ö. KÉREG. Kérges fák. 2) Amiben kéreg van. Kérges csizmasark. 3) Átv. ért. mondjuk vastag, kemény megcserepesedett bőrről. Kérges tenyerek, lábtalpak, lábsarkak.

*KÉRGESĚDÉS
(kér-ěg-es-ěd-és) fn. tt. kérgesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testnek képződési állapota, midőn kérgesekké lesznek, midőn kéreg nő rajtok. V. ö. KÉRGESĚDIK.

*KÉRGESĚDIK
(kér-ěg-es-ěd-ik) k. m. kérgesěd-tem, ~tél, ~ětt. Kérges leszen, kérget ölt magára, kérge nő. Némely fák lehámlanak, s megint kérgesednek. Átv. ért. mondjuk bőrről, midőn vastagodik, keményedik, cserepesedik. Tenyerén talpán megkérgesedett a bőr. Az ökör nyaka megkérgesedett az igától.

*KERGESÉG
(ker-g-e-ség) fn. tt. kergeség-ět, harm. szr. ~e. Leginkább a juhokat pusztitó nyavalya, mely az agyvelőben bizonyos férgek által támad, s a juhnak szédülést okoz, és azt jobbára meg szokta ölni.

*KÉRGESSÉG
(kér-ěg-es-ség) fn. tt. kérgesség-ět, harm. szr. ~e. Általán a növények, különösen fák tulajdonsága, melynél fogva derekaikat, ágaikat kéreg borítja. V. ö. KÉRĚG. Átv. ért. az állati bőrnek vastag keménysége, cserepessége.

*KERGET
(ker-g-et) áth. m. kerget-tem, ~tél, ~ětt, par. kergess. Minthogy gyöke a kört jelentő ker, innen tulajd. szoros ért. am. valakit keregni, azaz körögni, körben forogni késztet, kényszerít, pl. a nyomtató ágyáson kergetni a lovakat; valakit a kazal, asztag, pajta körül kergetni; bizonyos körjátékban a farkas (személy) a kör körül kergeti a bárányt. Teljes bizonyosságra emeli ezt a Mátyás király halálára írt emlékversezetben (a XV. század végéről) a kerenget (= kerget) szó:
"Těrěkěchtül nyerél ajándokokath,
Ne pusztíthanád országokath,
Ne kerengethnéd bassájokath."
(Nyelvemlékek. II. Kötet).
Ezen értelem rejlik a kergeteg, kergeteges szókban is. Szélesb ért. 1) a futót, menekülni akarót, ki görbe gurba utakon, és irányokban szalad, nyomban hajtja, üldözi. Kergetni a megszökött tolvajt. Kergetni a futó ellenséget. A futóska játékban kergetni egymást. 2) Valakit v. valamit felhajtva, fölverve, nyugalmából felzavarva, s futásra kényszerítve terelget, űz, hajt. Fölkergetni a bokrok közől a nyulakat. Kikergetni a barmokat a tilosból. Bekergetni a juhokat az akolba. Elkergetni valakit a háztól. Megkergetni a kártévő gyermekeket. Szétkergetni a csoportozó népet. A kiszökött csikókat visszakergetni a karámba. A lopott marhát általkergetni a folyón. Űzni, kergetni. Sima farkú a szerencse, hol futja, hol kergeti az embert. (Km).

*KERGETEG
(ker-g-et-eg) fn. tt. kergeteg-ět, harm. szr. ~e. Juhok nyavalyája, midőn szédülést kapva forogni kezdenek, és elvesznek. V. ö. KERGE és KERGESÉG.

*KERGETEGĚS
(ker-g-et-eg-ěs) mn. tt. kergetegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kergetegben szenvedő. Kergeteges juh. V. ö. KERGE, KERGETEG. Átv. ért. eszeveszett bolond, kit néha-néha ér el a bolondság, s kiről azt szokás ilyenkor mondani: rá jött a bóna óra.

*KERGETEGĚSSÉG
(ker-g-et-eg-ěs-ség) fn. tt. kergetegěsség-ět. l. KERGESÉG.

*KERGETÉS
(ker-g-et-és) fn. tt. kergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg űzés, hajtás, midőn valakit v. valamit kergetnek. V. ö. KERGET.

*KERGETŐDZÉS
(ker-g-et-ő-d-öz-és) fn. tt. kergetődzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egymást viszonosan űző hajtogatás. V. ö. KERGETŐDZIK.

*KERGETŐDZIK
(ker-g-et-ő-d-öz-ik) belsz. m. kergetődz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél, htn. ~ni v. ~eni. Egymást kergeti, azaz, majd kerget, majd kergettetik. Kergetődznek a játszó gyermekek. Kergetődznek a játszó ebek.

*KERGŰL
(ker-ge-űl) önh. m. kergűl-t. Mondják juhokról, midőn úgynevezett kergekórba esnek. Máskép: kerdűl.

*KERHO v. KERHÓ
ökörszólitó szó, melylyel a béres rákiált az ökörre, hogy az iga mellé álljon. Kerho mellé! így mondják Mátyusföldén, miből valószinüleg gyanithatni, hogy a ker am. kerülj, a ho am. iga, tehát: kerülj iga mellé. Innen nem nehéz megmagyarázni a tájszokásos hód (jugerum) nevet, mely am. ho-od iga-hely, azaz akkora föld, vagy tér, melyet egy nap egy igával meg lehet szántani; így lett a latin jugum után a jugerum. A közönségesebb hold pedig elemezve hol-d, s gyöke a reggelt jelentő hol. V. ö. HO, (1), HOL, (2), fn. HÓD (3). Szélesebb ért. kerhó-t kiáltanak az ökörnek akkor is, midőn azt akarják, hogy tovább mozduljon helyéből, különösen, hogy a jászolhoz közelebb álljon.

*KERICZÉL
(ker-icz-él) önh. m. kericzél-t. A fiatal tyúkról, vagyis csirkéről, jérczéről mondják, midőn ker ker hangon énekel. Vastag hangon: kariczál t. i. a tyúk.

*KÉRINCSÉL
(kér-in-cse-el) áth. m. kérincsél-t. Székely szó. l. KÉRĚGET.

*KERING
(ker-ing) l. KERENG és KARING.

*KERINGÉL, KERINGET stb.
l. KERENGĚL, KERENGET.

*KERINGŐ v. KERENGŐ
(ker-eng-ő) mn. és fn. tt. keringő-t. Keringve mozgó, járó, lejtő. Keringő leányok, tánczosok. Különösen így neveztetik azon német nemzeti táncz (Walzer), melyet folytonosan forogva járnak. Keringőt járni, tánczolni. Két vagy három lépéses csoszogó, topogó keringő.

*KERÍT v. KERIT
(ker-ít) áth. m. kerít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Valamit köralakban csinál, köralakuvá tesz. A hordónak feneket keríteni. A kalap karimáját kikeríteni. 2) Valamit körülfog, körűlvesz valamivel. A kertet fallal, sövénynyel, a rétet, legelőt árokkal keríteni, bekeríteni. A halakat hálóba keríteni. A falut, dülőket fákkal körűlkeríteni. Megkeríteni az ellenséget. 3) Valamit köralakban forgat, vagy valamivel kört csinál. Parittyát keríteni. Ostorral maga körül egyet keríteni. Valakinek nyaka köré keríteni a korbácscsal. Átv. ért. a beszédnek nagy feneket keríteni am. a dolgot meszsziről kezdve s körülírva eléadni. A káromkodást elkeríteni am. hoszszan, czifrán káromkodni. 4) Valamit utána való járással, tehát tekervényes görbe uton megszerez, megfog. Akárhonnan, de kerítek egy pár csikót. Kézre keríteni az elveszett jószágot. Deli Kortván béget kezünkbe kerítjük. (Thúry Gy. éneke 1548. Thaly K. gyüjt.). Elékeríteni valamit. Megkeríteni a szökevényeket. Vadakat, átv. ért. embereket tőrbe keríteni. 5) Valakit bizonyos czélra hajhász, kerülget, megnyerni iparkodik. Cselédet, feleséget keríteni valaki számára. Kéjnőket keríteni.

*KERÍTÉK, KERITÉK
(ker-ít-ék) fn. tt. keríték-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Mivel valami be van kerítve, pl. fal, sövény, korlát, árok, gyöpü, garád.

*KERÍTÉS, KERITÉS
(ker-ít-és) fn. tt. kerítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit kerítünk, azaz körülveszünk, körülfogunk, köralakban kimetszünk, kiszabunk. 2) Azon vonal vagy test, mely valamit kerít, körülvesz, mint: fal, sövény, árok. Kerítésen átugrani. A keritést rongálni, megújítani. Kerités mögé huzódni, bújni. Keritésen belül, kivül. Nád-, lécz-, deczka-, sövény-, kőkerités. 3) Szerzés, megszerzés, mely tekervényes utakon, s keresés által történik. Pénzkerítés. 4) Valamely személynek bizonyos czélra megnyerése, különösen nőszemélyeknek elcsábitása, mások számára megszerzése. V. ö. KERÍT.

*KERÍTETLEN, KERITETLEN
(ker-ít-etlen) mn. tt. kerítetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs kerítve, mi szabadon, tárva nyitva áll. Kerítetlen ház, udvar. Keritetlen város. Határozóként am. a nélkül, hogy kerítve volna.

*KERÍTĚTT, KERITĚTT
(ker-ít-ětt) mn. tt. keritětt-et. Ami kerítve, minek keritése van. Kerített szőlő, udvar. Fallal kerített város, majorság. Árokkal kerített rét.

*KERÍTŐ, KERITŐ
(ker-ít-ő) fn. tt. kerítő-t. Széles ért. oly személy, ki utánjárás, keresés által valamit másnak számára megszerez, s am. hajhász. Szorosb ért. ki a férfiaknak házasság végett nőket keres, ajánl, szerez. Legszorosb és megvető ért. bordélyos férfi vagy nő. Kéjhölgy-kerítő.

*KERITŐFAL
(kerítő-fal) ösz. fn. Keritésül szolgáló fal.

*KERITŐHÁLÓ
(keritő-háló) ösz. fn. Nagy háló, vagyis gyalom, melynek egyik végét a vizparton az úgynevezett laptáros tartja, derekát pedig a csónakban levő legények körvonalban menve a vizbe eregetik, s másik végével a part felé kanyarodnak.

*KERITŐNŐ
(keritő-nő) ösz. fn. Bordélyosnő, ki úgynevezett szabadszemélyeket tart vagy szerez. V. ö. KERÍTŐ.

*KERKA
patak neve Szala m. Nevét valószinüleg keringő folyásától kapta.

*KERKA-KÁLÓCZFA
falu Szala m.; helyr. ~Kálóczfá-ra, ~n, ~ról.

*KERKAKUTAS
falu Szala m.; helyr. ~Kutas-ra, ~on, ~ról.

*KERKÁSKÁPOLNA
falu Vas m. helyr. ~Kápolná-ra, ~n, ~ról.

*KERKAÚJFALU
falu Szala m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KÉRKĚDÉKĚNY
(kér-kěd-ék-ěny v. kér-kěd-é-keny) mn. tt. kérkědékěny-t, tb. ~ek. Aki kérkedni szeret, kérkedő természettel, szokással biró. V. ö. KÉRKĚDIK. Kérkedékeny leány, tudod tánczban hogy jár. (Km.). V. ö. KÉRKĚDIK.

*KERKĚDÉKĚNYSÉG
(kěr-kěd-ék-ěny-ség) fn. tt. kérkědékěnység-ět, harm. szr. ~e. Kérkedő tulajdonság. V. ö. KÉRKĚDIK.

*KÉRKĚDI
(kér-kěd-i) mn. tt. kérkědi-t, tb. ~ek. Aki kérkedni szokott, kérkedni szerető, dicsekedve hányiveti.

*KÉRKĚDIK
(kér-kěd-ik, s kér alkalmasint össze van húzva ,kevély' szóból, mely törökül: kibir, az arab kebir pedig am. nagy, gar, tehát lehet: gar-kod-ik is); k. m. kérked-tem, ~tél, ~ětt. Innen 1) am. maga felől szép tulajdonságokat mondogat, azokkal dicsekedik, kevélykedik s magát ez által nagyobbítni, emelni törekszik. Nemességével, őseivel, szépségével, tudományával kérkedni. Azzal kérkedni, mily kedves ő a társaságokban. Nagy urak barátságával kérkedni. Erejével, vitézségével kérkedni. 2) Oly tárgyak birtokosának hirdeti magát, melyek rendesen kedvesek az emberek előtt. Pénzzel, gazdagsággal kérkedni. Rangjával, előmenetelével kérkedni.
"Végházunk kérkedjen (-ék) sok pogány fejekkel."
Thúry Gy. éneke. 1548. (Thaly K. gyüjt.).
3) Minthogy a szép vagy jeles tulajdonságok fitogtatása tulzó kitüntetési vágyra mutat, kérkedni annyit is tesz, mint képzelt, koholt jelességekkel dicsekedni, magát hányni vetni.

*KÉRKĚDISÉG
(kér-kěd-i-ség) fn. tt. kérkědiség-ět, harm. szr. ~e. Hányivetiség, vagyis tulajdonság, melynél fogva valaki magát tetszetni, kelletni, kitüntetni akarván, magáról dicséretes, szép jeles dolgokat mondogat. V. ö. KÉRKĚDIK.

*KÉRKĚDŐ
(kér-kěd-ő) mn. tt. kérked-őt. Aki kérkedik vagy kérkedni szokott. A kérkedő embert megutálni, kinevetni. Kérkedő katona, ki vitézségeiről dicsekedve beszél. Kérkedő nő, leány, ki pl. szerelmes kalandjait emlegeti. V. ö. KÉRKĚDIK.

*KÉRKĚDVE
(kér-kěd-ve) ih. Kérkedő módon, maga magáról holmi jelességeket, dicséreteket mondogatva. Kérkedve beszélni.

*KÉRKĚSZIK, KÉRKÜDIK
l. KÉRKĚDIK.

*KERLÁN
(ker- v. ber-lán? azaz keringő v. bergő, förgő, honnan ,birka' is); fn. tt. kerlán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél Gyarmathi szerént am. egy esztendős bárány; túl a Dunán: tokló; néhutt: tokjuh.

*KÉRLEL
(kér-el-el) áth. m. kérlel-t. 1) Ismételve, folytonosan, gyakran kér valakit. Erre mutat a kettőztetett el képző. 2) Valakit ismételt, gyakori kérés által engesztel, szelidít, kegyességre bir; valakinek haragját, bosszuját csillapitja. Kérlelni a megbántott szülőket. Kérlelni az ellenséget. Szép szóval, könyörgéssel, levéllel, ajándékkal, pénzzel kérlelni valakit. Megkérlelni az ellenpártot.
"Hasztalanúl eget és földet kérlelve betölték."
Vörösmarty.
3) Sírót, szomorgót vigasztalás, biztatás által csendesít, enyhít. Kérlelni a szűléji után síró gyermeket. Kérlelni a jajgató, panaszkodó kárvallottakat.

*KÉRLELHETETLEN
(kér-el-el-het-etlen) mn. tt. kérlelhetetlen-t, tb. ~ěk. Aki annyira haragos, boszús, vagy oly elkeseredetten szomorú, hogy megkérlelni nem lehet, tehát am. haragjában, bosszuságában megrögzött, keservében megfásult. Kérlelhetetlen haragu zsarnok. Kérlelhetetlen szivü atya. Tárgyakról is. Kérlelhetetlen sors. V. ö. KÉRLEL. Határozóként am. kérlelhetetlenül.

*KÉRLELHETETLENSÉG
(kér-el-el-het-[et]-len-ség) fn. tt. kérlelhetetlenség-ět. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki kérlelhetetlen.

*KÉRLELHETETLENÜL
(kér-el-el-het-[et]-len-ül) ih. Haragjában, boszujában, megkeményedve, hajthatatlanul, engesztelésnek helyet nem adva. Kérlelhetetlenül visszautasítani a bocsánatért könyörgőket.

*KÉRLELHETLEN
l. KÉRLELHETETLEN.

*KÉRLELHETŐ
(kér-el-el-het-ő) mn. tt. kérlelhetőt. Akit kérlelni lehet.

*KÉRLELHETŐSÉG
(kér-el-el-het-ő-ség) fn. tt. kérlelhetőség-ět. Kérlelhető tulajdonság.

*KĚRMĚLKĚDIK
(kěr-m-ěl-kěd-ik) k. m. kěrmělkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kemenesalján am. hizelkedve ráköti magát valakire, mint a macska szokott, ki egyszersmind hizelg is, körmöl is.

*KERMĚS
l. KÖRMÖSHÁZA.

*KERNECSA
falu Krassó m.; helyr. Kernecsá-ra, ~n, ~ról.

*KERNECZ
falu Vas m.; helyr. Kernecz-re, ~ěn, ~ről.

*KERNYAJA
falu Bács m.; helyr. Kernyajá-ra, ~n, ~ról.

*KERNYE
puszta Nyitra m.; helyr. Kernyé-re, ~n, ~ről.

*KERNYESD
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kernyesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÉRŐ (1)
(kér-ő) mn. tt. kérő-t. Aki valakitől valamit kér. Pénzt, kenyeret, ruhát kérő szegények. Szabadságot kérő rabok. Bocsánatot kérő bünösök. Kérő násznagy, ki a házasulandó férfi nevében megkéri az illető nőt, ki a vőlegény ügyeit viszi, s a vőlegényi násznépnek főnöke. Kérő társ, aki egy másikkal ugyanazon nőt kéri feleségül. Kérő levél, am. folyamodvány. Mindezeket öszve is szokták irni: kérőnásznagy, kérőtárs, kérőlevél.

*KÉRŐ (2)
(kér-ő) fn. 1) Széles ért. személy, ki valamit kér, ki valamiért folyamodik. Gazdagok ajtaját elálló kérők. Folyamodványnyal jövő kérők. 2) Szorosb ért. személy, ki vagy maga számára vagy más nevében valamely nőszemélyt feleségül kér, leánykérő. Leányának már több kérői voltak. Jönnek a kérők. Elutasítani a kérőket. A kérőnek kitenni a szűrét. Innen a fennemlített kérőnásznagy. 3) Maga azon cselekvés vagy szertartás, mely által valakit feleségül kérnek. Kérőbe menni. Kérőben járni. Kérőbe küldeni valakit. 4) Bizonyos nemü állatok, mint ökrök, juhok, szarvasok, nyulak stb. szokása, midőn a lenyelt takarmányt bizonyos idő mulva ismét rágicsálják. Kérőt rágni. Kérőre szólni, a csengetyüről mondják, mikor a marha kérőt rág s ezért a csengetyű rajta sajátságos hangon szól. (Kriza J.) Ennek gyöke a rágást jelentő kér. V. ö. KÉRŐDZIK. 5) Ruhából való tépés, melylyel a kimosott sebet betömik. (Szabó Dávid). Itt úgy látszik, rokon a rágást, vagyis eledelnek fölszivását jelentő kérő szóval, minthogy a tépés is a sebből a genyet kihúzza, vagy magába szívja.

*KÉRŐ (3)
erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Kérő-re, ~n, ~ről.

*KÉRŐDÉS
(kér-ő-d-és) fn. l. KÉRŐDZÉS.

*KÉRŐDIK
l. KÉRŐDZIK.

*KÉRŐDÖZIK
(kér-ő-d-öz-ik). A Bécsi codexben ugyanaz ami szokottabban: kérődzik. "Ordeitnak vala ő hajlakokban, búzán és boron kérődöznek vala." (super triticum et vinum ruminabant).

*KÉRŐDZÉS
(kér-ő-d-z-és) fn. tt. kérődzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely négylábu állatoknak azon szokása, midőn kérődzenek. V. ö. KÉRŐDZIK.

*KÉRŐDZIK
(kér-ő-d-z-ik) k. m. kérődz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~eni v. ~ni, par. ~zél. Mondjuk bizonyos állatfajokról, ú. m. a szarvasmarhákról, juhokról, nyulakról stb. melyek a félig megrágott s lenyelt eleséget utóbb ismét fölszivják, s még egyszer megrágják. Az ökrök már nem esznek, csak kérődzenek. Átv. és gúnyos ért. am. valamit egész unalomig ismétel, eléhoz, emleget; továbbá a m. valamit lassan tesz, különösen sokáig eszik, nyámmog. Egy lúdczombon óráig kérődzik. Ne kérődzzél annyit, hanem mondd ki röviden. Be sokáig kérődzik azon a levéliráson. Ezen ige gyöke kér szintén rokonnak tartathatik ker gyökkel, minthogy a kérődző állat gyomrából az egyszer megrágott eledel még egyszer visszakerül; de rokonnak tekinthető kerczel, továbbá a vastaghangu rág, és a latin rumex, rumino szókkal is, midőn értelmének lényege a rontást, törést, vágást, metszést jelentő r hangban rejlik, s ily jelentéssel bir nemcsak számos magyar, hanem árjaféle s más nyelvosztálybeli szókban is. V. ö. R.

*KÉRŐDZŐ
(kér-ő-d-öz-ő) mn. tt. kérődző-t. Ami kérődzik. Kérődző állatok. V. ö. KÉRŐDZIK.

*KÉRŐGYOMOR
(kérő-gyomor) ösz. fn. A kérődző állatok harmadik gyomra, melynek sok redői vannak.

*KERÖL, KERŐL
(ker-ől) áth. m. keről-t. Hibás szokás által divatból csaknem végképen kimaradt ige, mert ma már nem csak a beszédben, de az irodalomban is a szabatosság mellőztével az önható értelmü kerül használtatik helyette. Molnár A. szótárában minden származékaival együtt keröl áll. Gyöke ker, melyből öl v. ěl képzővel lett keröl v. kerěl, mint tér-ből lett terél v. terěl, s különbözik tőle a terül, valamint különböznek a tanól és tanúl (jóllehet általán itt is az utóbbi divatos), okol és okúl, tarol és tarúl, szégyenel és szégyenűl stb. Jelentései 1) valamit körüljár. A csősz keröli a határt, a vadász az erdőt. Megkerölni a várost. 2) Átv. ért. valamit ovakodva jár körül, valamitől tartózkodik, s nem mer hozzá közel menni, csak távolról forog körülötte. Keröli a forrót. (Km.). Keröli a jót, mint ördög a tömjént. (Km.). Keröli az oskolát. Nem minden agg róka keröli el a csávát. (Km.). Akasztófát kerölni, am. gonosztetteinek öntudata miatt félni, ovakodni az akasztófától. Kikerölni a veszedelmet. 3) Átv. ért. megkerölni valakit, am. mellékes, tekervényes úton módon reávenni valamire. Pénzzel kell megkerölni a gonoszt. (Km.). V. ö. KERÜL.

*KÉRŐLEG
(kér-ő-leg) ih. Kérőképen, kérő módon, úgy mint afféle kérő; nem követelve, nem parancsolva, hanem egyedül más kegyére támaszkodva. Kérőleg szólítani valakit.

*KERŐLÉS v. KERÖLÉS
(ker-ől-és) fn. tt. kerőlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn az ember vagy más állat, keről valakit v. valamit. V. ö. KERÖL.

*KÉRŐLEVÉL
(kérő-levél) ösz. fn. Iromány, mely a kérés tárgyát indokolva eléadja, egyszersmind annak kegyére hivatkozik, kihez a kérés intézve van.

*KERÖLGET
(ker-öl-g-et) gyakor. önh. m. kerölget-tem, ~tél, ~ětt, par. kerölgess. Valamit folytonosan, vagy ismételve, vagy gyakran keröl. Kerölgeti, mint macska a forró kását. (Km.). V. ö. KERÖL.

*KERÖLGETÉS
(ker-öl-g-et-és) fn. tt. kerölgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kerölgetnek. V. ö. KERÖLGET.

*KERŐLŐ
(ker-ől-ő) mn. és fn. tt. kerőlő-t. Aki valamit kerőlve körüljár, vagy aki valamitől ovakodva bizonyos távolságban tartja magát. Erdőkerölő. Oskolakerölő. Dologkerölő. Kasza-kapakerölő. Akasztófakerölő. Különösen mint főnév, önállólag használva, jelent csőszt, határra, erdőre fölvigyázó személyt.

*KERÖNG
tájdivatos; l. KERĚNG.

*KÉRŐTÁRS
(kérő-társ) ösz. fn. Így neveztetnek egymás irányában oly nőtlen férfiak, kik ugyanazon nőt kérik feleségül. Hárman voltunk kérőtársak, s mindhárman üres kosarat kaptunk.

*KÉRŐZÉS
(kér-ő-z-és) fn. l. KÉRŐDZÉS.

*KÉRŐZIK
(kér-ő-z-ik) k. l. KĚRŐDZIK.

*KERPECZ
falu Szala m.; helyr. Kerpecz-re, ~ěn, ~ről.

*KERPENYES
erdélyi falu Alsó-Fehér m., és a Szászföldön; helyr. Kerpenyes-re, ~ěn, ~ről.

*KERPENYÉT
falu Bihar m.; helyr. Kerpenyét-re, ~ěn, ~ről.

*KERPEST
falu Bihar m.; helyr. Kerpest-re, ~ěn, ~ről.

*KERR
hangutánzó, kerreg szóban.

*KERRA
fn. tt. kerrát. Ragadozó madár a sólymok osztályából. Rokon vele a magyar kerecsen, karvaly, karuly, kurhéja, és a szláv kerssák v. krssák. Gyöke a keringő szállongást jelentő ker. V. ö. KERECSEN.

*KERRĚG
(kerr-ěg) önh. és gyakor. m. kerrěg-tem, ~tél, ~ětt. A tyúkról mondjuk, midőn haragjában kiált, pl. ha tojáson ültekor bántják vagy ragadozó madarat lát; máskép: kirrog.

*KERRĚGÉS
(kerr-ěg-és) fn. tt. kerrěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tyúk kiáltozása, midőn haragszik.

*KERSECZ
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kersecz-re, ~ěn, ~ről.

*KÉRSZIGET
puszta Heves m.; helyr. Kérsziget-re, ~ěn, ~ről.

*KERT
(ker-t) fn. tt. kert-ět, harm. szr. ~je v. ~e. Kicsinyezője: kertěcske. Gyöke a kört jelentő ker, melyből a helyet jelentő t képzővel lett ker-t am. körhely, kerített hely vagy tér. Innen egy 1055-iki oklevélben: locus Kerthel nomine, ad foenum utilis. (Jerneynél). A Nádor-codexben is am. kerités. (Toldy F.). Rokon vele ez értelemben: garád. Ugyanezen gyök némi módositással megvan a latin hortus, hellén cortoV, német Garten, franczia jardin, szláv hrod, grad, grod, gorod stb. szókban. A német Grenze v. Gränze, lengyel granica, cseh hranice stb. szókban is alkalmasint a kerités fogalma rejlik. V. ö. KER. 1) Bekerített földtér, telek, különféle hasznos növények tenyésztése, vagy gyönyörködtetés végett, s ez a mai legszokottabb értelme. Gyümölcsös, zöldséges, káposztás, virágos kert. Mulató kert. Angol, franczia izlésü kert. Házi kert. Szőlős, dinnyés kert. Veteményes kert. Kertet mivelni, öntözni. Kertben sétálni, mulatni. Kertet fallal, sövénynyel, deszkával, náddal, gyepüvel keríteni. Nincs oly rosz kert, melyben jó is ne teremne. (Km.).
"Betekintek kis kertjébe,
De csak nyomát veszem észbe,
Gyöpü mellett egy rózsafa,
Legszebb ága leszakasztva."
Népdal.
2) Szélesb ért. kerített hely, melyben valamit tartanak. Méhes kert, vadas kert, szérüs kert. Tüzelőfás kert. 3) Egészen eredeti értelmében: kerités, mely valamit körül vesz. Latorkert, azaz várat keritő sáncz. Innen: kertelni valamit am. bekeríteni. Továbbá: kertfedél v. kertsátor, v. kertlésza am. a kerités fedele v. sátra, v. lészája.

*KERTA
falu Veszprém m.; helyr. Kertá-ra, ~n, ~ról.

*KERTÁGY
(kert-ágy) ösz. fn. A veteményes kertekben egyes szakaszok, egymástól ösvény vagy barázda által elválasztva. A kertágyakat zsinór szerint kimérni. Virágos, káposztás, hajmás kertágy.

*KERTAJTÓ
(kert-ajtó) ösz. fn. Ajtó a kerten. Hátulsó kertajtó, melyen hátul járnak a kertbe.

*KERTĚCSKE
(ker-t-ěcs-ke) kics. fn. tt. kertěcskét. Kis kert. Ház alatt kertecske, abban van egy nyulacska, erre szalad! erre szalad! (Dajka játékverse a kisdeddel).

*KERTÉKE
(kert-éke) ösz. fn. A tízhímesek seregébe és ötanyások rendébe tartozó növénynem, melynek virágbokrétái magánosak és bogernyősek. Kertek díszvirága.

*KERTEKURTÁL
(kerte-kurtál) ösz. ikerige, m. kertekurtál-t. Csűrcsavar, girbe görbe utakon jár, tesz vagy mond valamit. Gyöke a kört jelentő ker és kur. Kemenesalji szó.

*KERTĚL
(ker-t-ěl) áth. m. kertěl-t. Valamit kerít, bekerít, s ez által mintegy kertté alakít. Sövénynyel, náddal, deszkával, léczczel, gyepüvel kertelni a szérűt.

*KERTĚLÉS
(ker-t-ěl-és) fn. tt. kertělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki kertel valamit. Kerteléssel foglalkodni, vesződni. 2) Kerítés, azaz sövény, fal, gyepü stb. melylyel valamit bekerítnek. A kertelés költségbe kerül. Elrongálni a kertelést.

*KERTĚLET
(ker-t-ěl-et) fn. tt. kertělet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Épitmény, pl. fal, sövény, palánk, gyöpü, mely valamely tért bekerít.

*KERTĚLETLEN
(ker-t-ěl-etlen) mn. tt. kertěletlen-t, tb. ~ěk. Aminek kertelete nincsen, mit be nem kerítettek. Kerteletlen vadas erdő. Kerteletlen dinnyeföld.

*KERTĚLT
(ker-t-ěl-t) mn. tt. kertělt-et. Kerített, minek kertelete van. Kertelt szőlő, szérű, majorság.

*KERTĚS (1)
(ker-t-ěs) mn. tt. kertěs-t v. ~et, tb. ~ek. Miben kert van, mihez kert van kötve; kertekkel bővelkedő. Kertes udvar. Kertes vár. Kertes major, ház, kastély, kolostor. Kertes határ. Sz. István 1015-dik ěvi alapító oklevelében Kertěs kő, a bakonybéli apátság egyik határköve, mely nevét maiglan föntartja.

*KERTĚS (2)
faluk, Arad, Sopron, Vas m.; helyr. Kertěs-re, ~ěn, ~ről.

*KERTÉSZ
(ker-t-ész) fn. tt. kertész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Széles ért. személy, ki kertet mível, ki kertben tenyésző növényekkel bánik, ki ültet, kapál, ás, nyes, oltogat, stb. Szorosb. ért. oly személy, ki a kertekkel való bánást mesterségesen vagy bizonyos müvészeti izlés szerént űzi. Konyhakertész, virágkertész, gyümölcskertész, díszkertész. Angol, franczia, hollandi izlésü kertész.

*KERTÉSZET
(ker-t-ész-et) fn. tt. kertészet-ět, harm. szr. ~e. Mesterség, sőt mint némelyek szeretik, alsóbb osztálybeli müvészet, mely a kerteket nem csak hasznosakká, termékenyekké teszi, hanem egyszersmind szépekké, gyönyörködtetőkké alakítja. Díszkertészet.

*KERTÉSZETI
(ker-t-ész-et-i) mn. tt. kertészeti-t, tb. ~ek. Kertészetre vonatkozó.

*KERTÉSZI
(ker-t-ész-i) mn. tt. kertészi-t, tb. ~ek. Kertészt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kertészi eszközök, munkák. Kertészi foglalatosság.

*KERTÉSZILEG
(ker-t-ész-i-leg) ih. Kertészi módon, mint kertészek tudják vagy szokták.

*KERTÉSZINAS
(kertész-inas) ösz. fn. Inas, növendék, ki a kertészeti mesterséget tanulja.

*KERTĚSZKAPA
(kertész-kapa) ösz. fn. Általán minden kapa, melyet a kertek mivelésében használni szoktak. Különösen irtó, gyomláló kisebbféle kapa, kétágu kapa.

*KERTÉSZKĚDÉS
(ker-t-ész-kěd-és) fn. tt. kertészkědés-t, tb. ~ěk. Kerti és kertészi munkákkal való foglalkodás, kertmivelés. Kertészkedéssel keresni a kenyeret. Kertészkedéssel tölteni az időt, mulatni magát.

*KERTÉSZKĚDIK
(ker-t-ész-kěd-ik) k. m. kertészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kertészi munkákkal, kertmiveléssel foglalkodik.

*KERTÉSZKÖNYV
(kertész-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben kertmivelést tárgyazó oktatások foglaltatnak.

*KERTÉSZNÉ
(kertész-né) fn. tt. kertészné-t. 1) Kertész felesége. 2) Nőszemély, ki kertészetet űz, pl. konyhakertet mível, és zöldséggel kereskedik; szabatosan: kertésznő.

*KERTÉSZNŐ
(kertész-nő) ösz. fn. l. KERTÉSZNÉ, 2).

*KERTÉSZOLLÓ
(kertész-olló) ösz. fn. Nagy, kétkézre való olló a kertészeknél, melylyel a fák, és cserjék ágait, különösebben az eleven sövény oldalait és tetejét nyesegetik.

*KERTÉSZSÉG
(kert-ész-ség) fn. tt. kertészség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kerti munkákkal való foglalkodás. 2) Kertészi mesterség.

*KERTÉSZVÉSÜ
(kertész-vésü) ösz. fn. A kertészek által használt vésüféle eszköz.

*KERTFAL
(kert-fal) ösz. fn. Kertet kerítő fal. Kőből, téglából, vályogból rakott, alacson, magas kertfal.

*KERTFĚDÉL, KERTFÖDÉL
(kert-fědél v, ~födél) l. KERTLÉSZA.

*KERTGAZDASÁG
(kert-gazdaság) ösz. fn. Gazdaság, melyet kertben visznek; vagy mely kerti mivelésben részesűl.

*KERTHÁZ
(kert-ház) ösz. fn. Általán kertben épített ház, különösen mulatóház, kéjlak, filegória.

*KERTI
(ker-t-i) mn. tt. kerti-t, tb. ~ek. 1) Ami kertben szokott teremni; ellentétei: mezei, vad. Kerti ibolya, rózsa, szegfű, sóska, vetemény, dinnye stb, melyeket öszve is szoktak írni. 2) Kertben tenyészni vagy tartózkodni szokott. Kerti csiga. Kerti balha. Kerti sármány. 3) Olyan mint a kerté szokott lenni. Kerti gazdaság. Kerti mivelés. 4) Kerthez tartozó, kertben levő. Kerti ágyak, utak. Kerti lak. Kerti ház. Kerti váz. Kerti edények, virágcserepek, szerszámok.

*KERTIKE
(ker-t-i-ke) fn. tt. kertikét. Kertekben tartózkodni szerető sármányfaj. (Emberiza hortulana).

*KERTIÖKÖRNYELV
(kerti-ökör-nyelv) ösz. fn. A borágó egyik faja, máskép: kertiborágó v. báránynyelvfű, v. kerti atraczél. (Borago officinalis).

*KERTISEPRÜ
(kerti-seprü) ösz. fn. A libatopp faja, máskép: seprülibatopp. (Chenopodium scoparia).

*KERTISÓSKA
(kerti-sóska) ösz. fn. A lórom nevű növény faja. Máskép: kerek vagy spanyol sóska. (Rumex scutatus).

*KERTISTEN
(kert-isten) ösz. fn. A régi római hitrege szerént a kerteket védő kisisten, kinek szobrát a kertekben felállitani és tisztelni szokták. Különösen Flóra istennő.

*KERTKAPU
(kert-kapu) ösz. fn. Kapu a kerten.

*KERTKEDVELŐ
(kert-kedvelő) ösz. fn. Személy, ki nem annyira haszonból vagy kenyérkeresetül, mint mulatságból, gyönyörködés végett mível kertet, s foglalkodik kerti munkákkal.

*KERTLÉSZA
(kert- azaz kerités-lésza t. i. itt a ,kert' eredeti ,kerités' értelemben vétetik) ösz. fn. valamely kerités fölébe, annak a nedvességtől (esőtől, hótól, dértől) tehát a kora elrothadástól megvédése végett leginkább vesszőből, szalmából stb. készített fedél- v. sátorféle. Innen: lészás kert am. felül befont v. máskép befedett kerités.

*KERTMIVELÉS
(kert-mivelés) ösz. fn. l. KERTÉSZSÉG.

*KERTSÁTOR
(kert-sátor) ösz. fn. l. KERTLÉSZA.

*KERTSED, KERCSED erdélyi falu Aranyos székben; helyr. Kertsed-re
~ěn, ~ről.

*KERTSE-LIGET
falu Somogy m.; helyr. ~Liget-be, ~ben, ~ből v. ~re, ~ěn, ~ről.

*KERTSÖVÉNY
(kert-sövény) ösz. fn. Sövény, mely a kertet körülveszi.

*KERŰL, KERÜL
(ker-űl) önh. m. kerűl-t. 1) Köralakban, vagy tekervényesen, görbe úton jár, mozog, forog. Nem lehet egyenest menni, hanem kerűlni kell. Amarra kerüljünk, ott jobb. Összekerülni azokkal, kiktől elváltunk. Visszakerülni az előbb helyre. Tánczra v. tánczba kerülni. 2) Nem rendes, nem egyenes, hanem rendetlen, görbe, tekervényes úton módon jut valahova. Az ellopott jószág végre elékerült. Kezembe kerültél. A bujdosó tolvajok kézre kerültek. Hálóba került. Reá került a pohár, a kancsó, a kulacs. Belekerült, mint Pilatus a Credóba. (Km.). 3) Valami történetesen eléadja magát, megesik. Ha rá kerül a dolog. Ha arra kerül, hogy stb. Ha ivásra kerül, ki nem tesz rajta senki. Ütközetre került a dolog. 4) Valami kitelik tőle, vagy válik belőle. Egy két száz forint könnyen kikerül tőle. E darab posztóból kikerül egy nadrág, és mellény. Kikerülne belőle egy vadász, és egy nyúlhajtó. (Km.). 5) Bizonyos munkával, vagy költséggel jár. Bajba, fáradságba, vesződségbe, lótás-futásba kerül. Sok irkafirkába kerül. Mibe kerül ez neked? Egy szómba kerül, s meglesz. Sok pénzébe, költségébe került az építés. Hány forintba került az utazásod? Ha velem jősz, egy krajczárodba sem kerül. 6) Áthatólag lásd: KERÖL.

*KERŰLÉS, KERÜLÉS
(ker-űl-és) fn. tt. kerülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e, 1) Körös, görbe, tekervényes úton való mozgás, járás. A kerülés sok időt elvesz. 2) Elétünés, eléjövés. Kézre kerülés. Hazakerűlés. 3) Valahová jutás. Tömlöczbe kerűlés. V. ö. KERÖLÉS.

*KERŰLET, KERÜLET
(ker-ül-et) fn. tt. kerület-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Általán azon köralaku vonal, melyet valaki kerülve tesz, vagyis bejár. 2) Azon köralaku vonal, mely bizonyos tért körülfog, s annak mintegy határát képezi. Ezen város kerülete egy mérföld. Szélesebb ért. akármily rendetlen görbe vonal, mely valamit kerít. 3) Az országok vagy tartományok felosztásában bizonyos határokkal kijelölt földrész, mennyiben különös hatóság által igazgattatik, saját törvényszéke van, stb. Már régi felosztás szerént Magyarországnak négy kerülete van, ugyanannyi kerületi törvényszékkel. Dunán inneni és túli, Tiszán inneni és túli kerületek. (Jobb volna Dunabalparti, Dunajobbparti stb.

*KERÜLETĚNKÉNT
(ker-ül-et-ěn-ként) ih. Minden kerületet külön véve, egyik (tartományi) kerületet a másik után. Kerületenként bejárni az országot.

*KERŰLETI, KERÜLETI
(ker-ül-et-i) mn. tt. kerület-it, tb. ~ek. Kerületet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kerületi tisztviselők, birák. Kerületi hatóság. Kerületi ülés a néhai országgyüléseken, előleges tanácskozás, melyen csak a négy kerületbeli követek vettek részt.

*KERÜLETITÁBLA
(kerületi-tábla) ösz. fn. Némely adóssági, zálog- s öröködési nagyobb ügyekben elsőbiróságu törvényszék, milyen az ország négy kerülete szerént négy létezik, ú. m. Nagyszombatban, Kőszegen, Eperjesen, Debreczenben.

*KERÜLGET, KERÜLGETÉS
l. KERÖLGET, KERÖLGETÉS.

*KERÜLHETETLEN
l. KIKERÖLHETETLEN.

*KERŰLŐ (1)
KERÜLŐ, (ker-űl-ő) mn. tt. kerűlőt. Aki vagy ami kerűl. Kerülő beszéd (= tekervényes). Sokba kerülő. Kerülő levél, am. körlevél. Kerülő pohár, am. sorban járó pohár. Kerűlő poharat inni. (Szabó Dávid.).

*KERŰLŐ (2)
KERÜLŐ, (ker-űl-ő) fn. tt. kerűl-őt. 1) l. KERÖLŐ. 2) Tekervényes, görbe út. Kerülőnek menni. Ez nagy kerülő volt.

*KERÜLŐS
falu Arad m.; helyr. Kerülős-re, ~ön, ~ről.

*KERÜLŐÚT
(kerülő-út) ösz. fn. l. KERÜLŐ (2), 2).

*KÉRVÉNY
(kér-vény) fn. tt. kérvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Kérelem, vagyis azon tárgy, melyért valakit vagy melyet valakitől kérünk 2) Iratba foglalt s benyujtott kérelem, folyamodvány.

*KÉRVÉNYĚZ
(kér-vény-ěz) áth. m. kérvényěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit szóval eléadott vagy irásban benyújtott kéréssel megnyerni kiván.

*KÉRVÉNYĚZÉS
(kér-vény-ěz-és) fn. tt. kérvényězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg folyamodás, mely által valamely felsőségtől, hatóságtól kérünk valamit.

*KÉRVÉNYĚZÉSI
(kér-vény-ěz-és-i) mn. tt. kérvényezési-t, tb. ~ek. Kérvényezést illető, arra vonatkozó. Kérvényezési jog.

*KÉRVÉNYĚZŐ
(kér-vény-ěz-ő) fn. tt. kérvényěző-t. Személy, ki kérvénynyel járul vagy folyamodik valamely felsőséghez, hatosághoz.

*KÉRVÉNYJOG
(kérvény-jog) ösz. fn. Jog valamiért valakihez, leginkább fejedelemhez kérvénynyel járulni.

*KES (1)
elvont gyöke kese, kesely, keselyű, keshed, kesed származékoknak. Mennyiben szinre vonatkozik, jelent oly szint, mely előbbi minőségét változtatva, vagy a mellette levő szinektől elütve, nyiltabbnak, világosabbnak látszik, s átv. ért. mintegy feselve, hasadva, fesledezve, hasadozva kiválik a többitől. Ennélfogva két külön fogalom rejlik benne, t. i. a) a feslés vagy hasadás, b) a fesléssel, vagy hasadással összekötött szinváltozás, nyiltabb, világosabb színbe átmenés. Innen a ruha keshed, am. a) kopik, b) fakúl; s kes a hangok tekintetében is rokon fesel ige fes és hasad ige has gyökével; valamennyiben fő szereplő az s hang levén. Egészen összeüt vele mély hangon a székely kosz-ik (am. kopik, vásik) szóban, és az általános divatú kosz-pit-ol szóban a kosz gyök. V. ö. KESE, KESHED.

*KES (2)
elvont gyöke a keser, keserű, kesereg származékoknak. Az izlési érzékre, vagy kedélyre visszatetsző, fájdalmas benyomás alapértelme rejlik benne. Hangutánzónak látszik, és pes, pos gyökökkel (peshüdik, poshad stb. szókban) rokonnak. Megfordítva a persa szik am. eczet.

*KES (3)
a keskěny szó gyöke, mely tulajdonkép a kis változata. l. KESKĚNY.

*KES (4)
elvont gyöke kesa, kesálkodik, kesaság származékoknak, változattal: kis, kisa stb. Alapértelmét illetőleg l. KESA.

*~KĚS
~KÖS, mély hangon: ~KOS, ritka használatu ösz. igeképző og és es egyszerű elemekből egybeolvadva. Alig tudunk más példát futkos szónál, mely egyszerűbben: futos.

*KÉS (1)
(ke-es, a Tatrosi codexben: kčs, melyben az č röviden ejtendő); fn. tt. kés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kicsinyezve: késěcske és késke. Ha ezen szónak alapértelémt, t. i. a metszést veszszük, utórésze rokon a metszést, vágást jelentő ás, vés szókkal, előrésze pedig nem más mint a megfordított és hegyeset, éleset jelentő ék, eke, mely a hellen akh, latin acus, acies, acutus, a német Ecke, Achel stb. szókkal rokon. Legközelebb áll az egészhez a persa kíz am. kés, és khés v. khécs am. ekevas, szántóvas (vomer, culter aratri); továbbá a török kesz-mek, csagataj kisz-mek (metszeni, hasítni); innen törökül: keszer (balta); keszidsi (metsző); jolkeszidsi (útmetsző, azaz útonálló, zsivány); keszki (vágó, bonczoló kés; éle valaminek), rokonok a magyar kaczor, kasza, gusztony, kusztor szók kasz, kacz, gusz, kusz gyökei is. E szerént elemezve tehás kés = ke-es, és egyszerübb gyöke az éleset, hasitást, elválasztást jelentő ke, vagyis a megfordított ek v. ék, s az egész általán jelent élesen vágó eszközt. Különösebben a régi magyar nyelvben kardot is. A Müncheni codexben Máté 26. Kiterjesztvén ő kezét, kivevé a kést. Luk. 22. Uram, ha vágjunk a késsel? Innen: Péter kése Sándor I. szerént am. szurony a puskán. Bocharai nyelven megfordítva gard (kard), am. kés. Idegen nyelvekben rokonokul tekinthetők még a szanszkrit cshid (vág, hasít), kasz (hasít), héber (vág, szakít), hellén keazw és scizw (hasítom, szétválasztom); mandsu kuesi (kés); persa khusz-údan vagy khuszur-dan (aratni, metere); sínai kiéu (securis). Szinte figyelmet érdemel a persa kus-tan (ölni, gyilkolni); innen: kus-á (ölő, gyilkoló) stb. Mai szokott értelemben kés jelent a kardnál kisebb metsző, vágó vas eszközt. Mészáros-, konyha-, kertészkés. Asztali kés. Szakács kés. Bonczoló kés. Varga kés. Soha sem volt, nem is leszen vargakésnek hüvelye. (Km.). Kézzel hozzá, ha a kés nem fogja. (Km.). Nem gyermek kezébe való a kés. (Km.). Kis kés, nagy kés. Mintha kést döftek volna szivembe. Szereti, mint kecske a kést. (Km.). Beletört a kése, am. vállalata, különösen merénylete megbukott; a csínyen rajta érték és roszul járt. A kéz sem jó, a kés sem jó. (Km.) am. rosz eszközzel működő ügyetlen ember. Kés szaka, am. a késnek a nyel és éllap közti nyakrovatéka. (Kriza J.). A régieknél másnemü vágó eszközt is jelentett. "Mert nem vala neki sem kési, avagy valami állat (= eszköz), kivel neki koporcsót avagy sért (sírt) csenált volna." Nádor-codex. 668. l.

*KÉS (2)
törzs a késik, késedelem, késér, késleg, késő stb. szókban. l. KÉSIK, KÉSŐ.

*KESA
(éles ë-vel) elavult igenév és fn., melyből kesás, kesálkodik, kesaság, szinte elavult szók eredtek. Valamennyi a Müncheni codexben is eléfordúl, s kesa am. lázadás, háborgás, kesás am. lázadó, polgárilag háborgó, kesaság am. lázadó, háborgó állapot, zendülés, háboruság. Ezen szókban az éles ë tájszokásilag számtalanszor i helyett áll. Magában a Müncheni codexben kesa és származékai mind vonásos, mind vonás nélküli e-vel fordulnak elé, ez utóbbi az úgynevezett közép e-nek, azaz mint zárt (ě) és éles (ë) önhangzónak is a jegye. Több régi iratokban az e meg is nyújtatik. Tehát szokottabb kiejtéssel csakugyan: kisa, kisás, kisaság. Ugyan a Müncheni codexben eléjön a kisik ige is, mely a latin pavere, terreri, turbari, s a hellen ekJambeisJai és tarattesJai (reszketni, háborogni, félni) értelmét adja vissza. Erdősinél kisalkodás am. halálos vonaglás, tusa, küzdelem. Mind ezeket összevéve igen valószinüleg állíthatni, hogy a kisa v. kesa tiszta gyökeleme a mozgást jelentő es is, módositva ezs izs, ecz icz, esz isz, ez iz, mely több szavainkban mozgást vagy mozgékony lényt, eszközt jelent, mint: iseg piseg, iczeg biczeg, izseg pizseg, pezseg, pizse, pizselle, visla v. vizsla, visel, zsizsi, zsizsik, küzd, végre: kisa v. kisefa; ez utóbbiak is tehát es v. is, k előtéttel am. izegő (izgő-mozgó) fa. Megjegyzendő, hogy ezen gyökök majd vékony, majd vastag hangulag ragoztatnak. E szerént kesik v. kisik (a Müncheni codexben) tulajd. ért. am. izeg, különösen remeg, reszket, átv. ért. am. fél, azaz a veszély előérzete miatt testében remeg, rázkódik. A kesik v. kisik igéből lett igenév kesó v. kisó, és kesa v. kisa, mely főnevül is használtatva átv. ért. jelent (társadalmi, polgári) izgalmat, mozgalmat, nyugtalanságot, háborgást, valamint a kisafa jelenti aézon rúdhoz kötött hámfát, mely huzáskor izeg-mozog, ideoda rángatózik; továbbá kesás, kisás am. izgó, mozgó, nyugtalankodó, lázadó. (A Nyelvemlékek III. kötetében 315. lapon érintett kissegi [keszedsi] nem tartozik ide. V. ö. KÉS). Kesál v. kisál = küzd. Késaság v. kisaság am. izgalom v. mozgalom; különösen polgári nyugtalankodás, lázongás; kesálkodik v. kisálkodik, széles ért. am. izeg-mozog; különösebben: küzd; továbbá: hánykolódik, háborog, mint a halállal küzdő, vagy aki fellázadt. V. ö. KESÁLKODÁS, KESÁLKODIK.

*KESAFA, KÉSAFA
(késa-fa) ösz. fn. Székely és tiszavidéki tájszó. l. KISAFA.

*KESÁL, KÉSÁL
(kés-a-al) önh. m. késált. Küzd, viaskodik, harczol. "Ha ez világból volna en országom, en szolgáim bizonyával késálnának, hogy zsidóknak ne adatnám. Régi Passió. (Toldy F. kiadása 53. l.)

*KESÁLKODÁS, KÉSÁLKODÁS
(kes-a-al-kod-ás) fn. tt. kesálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Küzdés, viaskodás; szóbeli versengés, vitázás. "És az ő kinját és kesálkodását, imádságába úrnak ajánlja vala." Góry-cod. 28. l. "A halálnak késálkodásába levén." Debreczeni-cod. 46. l. Kezdé vele beszédöknek nagy kesálkodását vallania." Tihanyi cod. 299. l. Az Érdy-codexben am. általában izgés-mozgás, foglalkodás. "Jó mivelködetben való késalkodás, azaz hogy ne iljen (üljön) veszteg, de valami kézi munkálkodásban foglalja ember ennen magát. (Toldy F. kiadása 80. l.).

*KESÁLKODIK, KÉSÁLKODIK
(kes-a-al-kod-ik) k. m. kesálkod-tam, ~tál, ~ott. A régieknél am. küzd, küszködik. "Senki sem méltó koronáztatni, hanem csak az, ki törvény szerint kesélkodandik." (legitime certaverit). Tihanyi cod. 202. l. Az Érdi-codexben ez is am. általában foglalkodik: "Késalkodjunk (teljességgel nem: késsünk v. mulassunk, hanem foglalkodjunk) arról ő szent neve dicséretire, mely szorgalmatos lett legyen szentegyházaknak, gondviselésében." Legenda Sz. István királyról az Érdy-codexben. (Toldy F. kiadása 15. l.). V. ö. KESÁLKODÁS.

*KESÁS, KESASÁG
l. KESA alatt.

*KÉSCSINÁLÓ
(kés-csináló) ösz. fn. Kézmives, ki késeket s hasonnemű eszközöket készít. Törökül: bďcsakdzsď.

*KESE
(kes-e) mn. tt. kesét. Gyöke a világosabbá lett, fehéres, fakó vagy ilyennel vegyes színt jelentő kes, l. KES. (1); honnan az elavult kesik, azaz fehérszik, fakúl, vagy fakót mutat, ebből lett az igenév keső, kese, másképen: kesely. A kesik szóval egyezik mély hangon a székely koszik. Tulajdonkép mondjuk állatról, melynek haja, szőre vagy tolla világosabb, fehéres, vagy fakó szinü vagy igen elmállott vörhenyeges. Innen nevezik az igen szöszke gyereket kesének. Kese ló, tulajd. am. fehér foltos; különösebben fehér körmű ló. 2) Minthogy a fehér foltok tarkává teszik az állati szőrt, hajat vagy tollat, ,kese' annyit is tesz, mint tarka vagyis vegyes szinü, de olyan, melyben a világos szin kitünik. Kese bajusz, mely félig fehéres, félig sötétes. Kese disznó. Kese ökör. 3) Ami sötét szinét elhagyta, s fakóvá, tehát világosabbá lett. Kese posztó, mely eredeti szinét elhagyta. Kese ruha, elavult, elkopott, szinehagyott ruha. A törökben kďszďl jelent a) vöröset; b) ált, hamisat. Innen a kďszďl bas am. veres fejű vagyis fövegű. (Így hívják a törökök az Ali felekezetűt; talán innen van a persának régibb iróinknál kazul neve is). Megvan az uigur nyelvben kďsďl am. kesely és keselyű.

*KÉSÉBB, KÉSÉBBEN
régiesek és tájdivatosak, ezek helyett: később, későbben. l. KÉSÉN.

*KÉSĚCSKE (1)
(kés-ěcs-ke) fn. tt. késěcskét. Kis kés.

*KÉSECSKE (2)
(kés-ő-cs-ke) mn. tt. késecskét. Egy kevéssé késő. Már késecske az idő. Tájdivatos.

*KESED
(kes-ed) önh. m. kesed-t. Mondják posztóról, s egyéb festett szövetről, illetőleg ruháról, midőn elkopik, elavul, és szinét vesztve fakóvá, azaz kesévé lesz. V. ö. KES.

*KESEDÉK
(kes-ed-ék) fn. tt. kesedék-ět, harm. szr. ~e. Szakadék, kopottság, hasadék a ruhán.

*KÉSĚDELĚM
(kés-ěd-el-ěm) fn. tt. késëdelm-et, harm. szr. ~e. Lassu, maradozó, annak idején végre nem hajtott mozgás, müködés. Késedelem, veszedelem; vagy: a késedelemben veszély forog (periculum in mora). V. ö. KÉSIK.

*KESĚDELMES
(kés-ěd-el-ěm-es) mn. tt. késědelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Lassan, maradozva mozgó, járó; annak idejére el nem érkező, meg nem jelenő. Késedelmes hirnök, posta. Késedelmes segítség. Késedelmes cseléd. 2) Hoszszabb fontolgatás vagy félelem miatt valamit halogató. Késedelmes hadvezér. Késedelmes biró. Késedelmes határozat.

*KÉSĚDELMESEN
(kés-ěd-el-ěm-es-en) ih. Késedelmező módon, késkedéssel, késedelmezőleg. Késedelmesen járni el a megbizásban.

*KÉSĚDELMESKĚDÉS
(kés-ěd-el-ěm-es-kěd-és) fn. tt. késědelmeskědés-t, tb. ~ěk. Lásd: KÉSĚDĚZÉS.

*KÉSĚDELMESKĚDIK
(kés-ěd-el-ěm-es-kěd-ik) k. m. késědelmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. l. KÉSĚDĚZIK.

*KÉSĚDELMESSÉG
(kés-ěd-el-ěm-es-ség) fn. tt. késědelmesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valakit vagy valamit késedelmesnek mondunk. A biró késedelmessége miatt elhaladt az itélet. V. ö. KÉSĚDELMES.

*KÉSĚDELMEZ
(kés-ěd-el-ěm-ez) k. m. késědelmez-tem, ~tél, ~ětt. Késedelemmel vagy késedelmesen tesz, cselekszik; halogatva, tartózkodva, hosszasan fontolgatva müködik.

*KÉSĚDELMEZÉS
(kés-ěd-el-ěm-ez-és) fn. tt. késědelmezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn késedelmezünk.

*KÉSĚDELMEZŐ
(kés-ěd-el-ěm-ez-ő) mn. tt. késedelmezőt. Késedelmesen tevő, működő; annak idejére meg nem érkező.

*KÉSĚDELMI
(kés-ěd-el-ěm-i) mn. tt. késědelmi-t, tb. ~ěk. Késedelemre vonatkozó, késedelemből származó. Késedelmi kamat, azon kár, melyet pénzbeli követelésekre nézve, származzanak azok akár kölcsönből, akár más jogczímből, az adós a követelőnek okozott késkedése által, azon pénzöszvegnek, melylyel tartozik, a szabott határidőben meg nem fizetése miatt. Például: valaki köteles volt volna valamely pénzöszveget január 1-sején megfizetni, s ezt nem tette, ha későbben fizet, vagy bepereltetvén, végrehajtás alá kerül, a fizetési idő (lejárat) vagy ilyen nem-létében birói megintés napjától, ha nem voltak is kamatok kikötve, úgynevezett késedelmi kamatok járnak. Az osztrák polgári törvénykönyv szerént ez a szokott kamatnál (mely záloggal biztosított követelésekben száztól öt, egyebekben hat) rendesen csekélyebb, t. i. száztól négy, és csak kereskedési s váltóügyleteknél, továbbá általán Triestben és Fiumeban hat. A magyar polgári jog szerént a fizetési határidő után is világos (azaz számszerént meghatározott) adósságban késedelmi kamatul a rendszerénti törvényes kamatnak van helye; s ha nem volt a fizetési idő megállapitva, birói megintés vagy perkezdés után.

*KÉSĚDĚZÉS
(kés-ěd-ěz-és) fn. tt. késědězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami elmaradozva, halogatva jön vagy működik.

*KÉSĚDĚZIK
(kés-ěd-ěz-ik) k. m. késěděz-tem, ~tél, ~ětt. Lassan, maradozva mozog, halogatva jön vagy müködik. Különösen am. a dolgot sokat fontolgatva, félve, vonakodva a végrehajtásban elmarad.

*KÉSĚDĚZŐ
(kés-ěd-ěz-ő) fn. tt. késědězőt. Gyakorító értelmü. Személyről szólva, kinek szokása elmaradni, annak idejére meg nem jelenni, lassan, hosszu fontolgatás után cselekedni, félve és vonakodva valamit napról napra halogatni. Dologról, ami el-elmaradoz, ami nem szokott maga idejében rendeltetése helyére jutni. Késědező csapatok. Késěděző segedelem, utasítás.

*KÉSĚDĚZŐLEG
(kés-ěd-ěz-ő-leg) ih. Késedezéssel egybekötve. Késedezőleg kaptuk a segitségeket, utasitásokat.

*KESEDT
(kes-ed-t) mn. tt. kesedt-et. 1) Viselés által elkopott, elavúlt. 2) Színehagyott, megfakúlt. Kesedt ruha.

*KÉSĚDT
(kés-ěd-t) mn. tt. késědtet. Aki vagy ami nem maga idején érkezett vagy működött, vagy teljesíttetett, eszközöltetett.

*KESEDTEN
(kes-ed-t-en) ih. Kesedt állapotban. V. ö. KESEDT.

*KÉSĚDTEN
(kés-ěd-t-en) ih. Meg- v. elkésve, nem maga idején érkezve vagy működve, vagy teljesítve.

*KÉSEFA
(kése-fa) l. KISAFA.

*KÉSEI
(kés-e-i) mn. tt. kései-t, tb. ~ek. A rendes idejünél utóbbi, pl. kései bárány, mely az elletés rendes idején túl született; kései gyümölcs, mely nem a többivel érett egyszerre; kései vetés. V. ö. KÉSŐ.

*KESEJ v. KESELY
(kes-ely) tt. kesely-t, tb. ~ěk, l. KESE.

*KÉSĚL
(kés-ěl) áth. m. késělt. Élő embert vagy más állatot késsel megszúr, megöl. Verekedés között megkéselték egymást. Oly képzésü, mint gyilok törzsből: gyilkol.

*KÉSÉL
(kés-él) ösz. fn. A kés pengéjének sarja, vagyis azon keskeny széle, mely metsz, hasít. Ellentéte: késfok. V. ö. ÉL, fn.

*KÉSĚLÉS
(kés-ěl-és) fn. tt. késělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Késsel szurás, ölés.

*KÉSELG
(kés-el-g) önh. m. késelg-ěttem v. késelěg-tem, késelg-ěttél v. késelěg-tél, késelg-ětt; htn. késelg-eni v. késelg-ni v. késeleg-ni. l. KÉSELKĚDIK.

*KÉSELGÉS
(kés-el-g-és) fn. tt. késelgés-t, tb. ~ěk. l. KÉSĚDĚZÉS.

*KÉSĚLKĚDÉS
(kés-ěl-kěd-és) fn. tt. késelkědés-t, tb. ~ěk. l. KÉSĚDĚZÉS.

*KÉSĚLKĚDIK
(kés-ěl-kěd-ik) k. m. késělkěd-tem, ~tél, ~ětt. Késedelmez gyakorító értelemben, késedezik.

*KÉSĚLŐDIK
(kés-ěl-őd-ik) l. KÉSĚLKĚDIK.

*KESELŐ- azaz KESELYŰKŐ
(Podhragy) falu Nyitra m.; helyr. Keselőkő-re, ~n, ~ről.

*KESELY
(kes-ely) mn. lásd: KESEJ, és KESELYŰ.

*KESELYMEZŐ
falu Mármaros m.; helyr. Keselymező-re, ~n, ~ről.

*KESELYŰ
(kes-ely-ű) fn. tt. keselyű-t. Eredeti értelménél fogva melléknév, mint szigorú, keserű, domború, szomorú stb. am. kese vagy kesely színü, tollazatú. Általános neve azon sasfajnak, melynek vörnyeges vagy fakó tollai fehér pettyekkel tarkázvák, s e szerént törzsöke kese v. kesely. És csakugyan a régieknél, pl. Pesti Gábor meséiben is, többször eléjön ez egyszerübb alakban, névszerént (Toldy F. kiadásában) a 35, 92, 96, 104, 122, 190, 192, 199. lapokon. "Mikoron az kesely egy csigát talált volna .... oda mene az csóka, tanácsot ada neki, hogy nagy-fel repillene onnét" stb. Különös, hogy midőn a sas szóval összetétetik, nem elül áll, hanem hátra tétetik, tehát nem keselyüsas, hanem saskeselyű.

*KÉSEN
(kés-en) ih. Ormánsági tájszó Baranyában s am. szabadon, nyűg nélkül, azaz önkényesen mozoghatólag. Mondják lovakról, igás barmokról. Késen ereszteni a lovat. A székelyeknél: késleg hajtani a marhát Kriza J. szerént am. tereh nélkül szabadon, vagy noha kötéllel avagy járomban összetartva, de teher nélkül hajtani. Törzse mindkettőnek a lassúbb, illetőleg korlátolt mozgást jelentő kés. V. ö. KÉSIK.

*KÉSÉN
régies és tájdivatos, e helyett: későn. Amattól ered: késébben. Hogy ez mégis késébben nő fel." Pesti Gábor meséi.

*KÉSĚNG
(kés-ěng) önh. m. késěng-tem, ~tél, ~ětt, l. KÉSĚDĚZ.

*KÉSĚNGÉS
(kés-ěng-és) fn. tt. késěngés-t, tb. ~ěk. l. KÉSĚDĚZÉS.

*KESER
(kes-er) fn. tt. keser-t, tb. ~ěk. Azon kellemetlen íze némely testeknek, mely a szájat széthúzza. V. ö. KES. Egyébiránt ezen szó is, mint a kesely, melléknév is, innen: keserédes, am. keserü és édes, (2). Némi betüáttétellel, egyezni látszik vele a török szirke am. eczet, innen: szirkelü am. savanyú. ,Kes' gyök alatt pedig megérintettük, hogy a persában maga az egyszerü kisz jelent eczetet. Finnül: katkera am. keserű.

*KÉSÉR, KÉSÉRĚL, KÉSÉRLET, KÉSÉRT
KÉSÉRTET stb. l. KÍSÉR, KÍSÉRĚL, KÍSÉRLET, KÍSÉRT, KÍSÉRTET stb.

*KESERAG
(keser-ag) fn. tt. keserag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. l. jobban: KESERÉLEG. Eleintén a vegyészek az éleget csak ag képzővel fejezték ki; de ennek részint határozatlan értelme, részint magas hangu szókkal, mint itt is, össze nem egyeztethető volta miatt, a szabatosabb éleg (oxyd) jött divatba.

*KESERĚDÉS
(kes-er-ěd-és) fn. tt. keserědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. a testnek azon állapota, midőn keseredik, vagyis keserü ízt kap. A bornak, mustnak üröm általi keseredése. Némely gyümölcsök a rohadás által keseredésbe mennek át. 2) Átv. ért. a kedélynek azon állapota, midőn valamely kellemetlen benyomás visszataszító érzést gerjeszt benne, mely által mintegy ízetlenné válik, s néha panaszra, sirásra fakad. Elkeseredés.

*KESERÉDĚS
(keser- v. keserű-édes) ösz. mn. Mondják oly testekről, kivált italokról, melyekben a keser- és édelemek vegyítve vannak, melyek íze édes és keserű. Keserédes ürmös, must, gyógyszer. Átv. ért. kedélyi hangulat, melyben a gyönyörélvezet valamely kellemetlen érzéssel van vegyűlve. Keserédes szerelem.

*KESERĚDIK
(kes-er-ěd-ik) k. m. keserěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Keserű ízt kap. V. ö. KESERŰ. Keseredik az ürömmel vegyített bor, must. Keseredik a rohadásnak indult gyömölcs. 2) Átv. ért. kedélye bizonyos, kellemetlen bnyomást érez, mely miatt kelletlenné, s mintegy ízetlenné leszen, vagy épen fájdalmas panaszra, sirásra fakad. A sok csapás miatt elkeseredni. "Hallván ezt az szegény kór, megkeserödék és az földre leesék, sírnia kezde." Góry-codex.

*KESERĚG
(kes-er-ěg) gyakor. önh. m. keserěg-tem, ~tél v. keserg-ěttem, ~ěttél, ~ětt, htn. ~ni v. keserg-eni v. kesergni. Átv. ért. panaszra vagy sirásra fakadva mélyen szomorog. Keseregni szeretteink halála fölött.

*KESERÉLEG
(keser-éleg) ösz. fn. A kesrenynek élenynyel vegyülete. (Magnesium-oxyd): köznéven: keserföld; (magnesia) számtalan ásványnak egyik igen lényeges alkatrészét teszi, milyenek a tajtkő, szappankő stb. V. ö. KESRENY.

*KESERENY
l. KESRENY.

*KESERFA
(keser-fa) ösz. fn. Amérikai fa, melynek kérge hamuszínü, s húsa fehér. Általán az egész fa, de különösen a gyökere keserű ízü, mely megfőzve többféle nyavalya ellen hathatós gyógyszernek tartatik. (Quassia. L.).

*KESERFÖLD
(keser-föld) l. KESERÉLEG.

*KESERFŰ
(keser-fű) ösz. fn. A czikkszárak neméhez tartozó növényfaj; hímje hat, anyaszála két águ, szára felálló, elágazó, levelei láncsásak, pálhái szőrrel prémesek. Virága halovány vörös. Máskép: vizi bors, vizi hunyor, balhafű, ebgyömbér, légyfű. Növénytani neve: borsos czikszár. (Polygonum hydropiper).

*KESERFŰZ
(keser-fűz) ösz. fn. A fűzfák neméhez tartozó faj, melynek levelei szélesek, hosszukás gömbölyűk, símák, és fényesek, fölül sötétzöldek, alul fehéresek. (Salix pentandra).

*KESERG
l. KESERĚG.

*KESERGÉS
(kes-er-g-és) fn. tt. kesergés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kedélynek azon szomorú, fájdalmas állapota, midőn valaki kesereg. Kesergéssel tölti özvegysége napjait. V. ö. KESERĚG.

*KESERGET
(kes-er-g-et) áth. m. keserget-tem, ~tél, ~ětt, par. kesergess. Valakit kesergővé tesz, keseregni kényszerít. Az árvákat, özvegyeket kegyetlen bánás által kesergetni. V. ö. KESERG.

*KESERGETÉS
(kes-er-g-et-és) fn. tt. kesergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit kesergetnek, kesergővé tesznek.

*KESERGŐ
(kes-er-g-ő) mn. tt. kesergő-t. Aki mély fájdalmában, bánatában siránkozik, gyászol. Kesergő árvák, özvegyek.

*KESERGŐKÉP, KESERGŐKÉPEN, KESERGŐLEG
(kesergő-kép v. ~képen v. ~leg) ösz. ih. Oly módon, mint a kesergők szoktak tenni.

*KESERGYÖKÉR
(keser-gyökér) ösz. fn. A tarnicsok neme alá tartozó növényfaj; virágai gyűrűsek, gyűrűi bogernyő alakúak, bokrétái többnyire öt metszésüek, kerekdedek, sűrün pettegetett sárgák, csészéi burokszabásúk. Máskép, növénytani néven: sárga tarnics. (Gentiana lutea).

*KESERHAJ
(Jeszenova) falu Turócz megy.; helyr. Keserhaj-ra, ~on, ~ról.

*KESERÍT, KESERIT
(kes-er-ít) áth. m. keserít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Tulajd. ért. valamit keserű ízüvé tesz, pl. az üröm a bort, mustot. 2) Átv. ért. valakit keseríteni, elkeseríteni, am. mély fájdalmat okozni, szomorú panaszra, sírásra fakasztani.

*KESERÍTÉS, KESERITÉS
(kes-er-ít-és) fn. tt. keserítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami keserűvé, keserű izüvé tétetik; vagy átv. ért. mely valakit kesergésre késztet, keseregni kényszerít.

*KESERÍZ
(keser- v. keserű-íz) ösz. fn. Sajátságos kellemetlenségü íz, melyre a száj mintegy menekülni vágyva széthuzódik.

*KESERÍZÜ
(keser- v. keserü-ízü) ösz. mn. Minek keserű íze van. Keserizü ital, gyógyszer. Keserízü rohadt gyümölcs.

*KESERJE
(kes-er-je) l. KESERNYE.

*KESERJÉS
(kes-er-je-es) l. KESERNYÉS.

*KESERKĚDÉS
(kes-er-kěd-és) fn. tt. keserkědés-t, tk. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő kedélyi állapot, midőn valaki keserkedik.

*KESERKĚDIK
(kes-er-kěd-ik) k. m. keserkěd-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. keserves fájdalmakat táplál, mélyen szomorkodik.

*KESERNYE
(kes-er-nye) mn. tt. kesernyét. Kevessé használt szó, származéka: kesernyés, melynek értelme s a származtatás után is következtetve, kesernye am. keserű anyag, vagy keserű íz. V. ö. KESERNYÉS.

*KESERNYÉS
(kes-er-nye-es) mn. tt. kesernyés-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek kevessé keserű íze van. A rozmaring íze erős, kesernyés, és valamennyire összevonós. (Lippai Vet. kert.). Kesernyés bor, gyümölcs. Tájdivatosan: keserjés.

*KESERNYÉSSÉG
(kes-er-nye-es-ség) fn. tt. kesernyésség-ět, harm. szr. ~e. Valamely testnek, különösen növénynek vagy ásványnak tulajdonsága, melynél fogva kesernyésnek mondatik. V. ö. KESERNYÉS.

*KÉSÉRT
l. KÍSÉRT.

*KÉSÉRTET
l. KÍSÉRTET.

*KESERUGORKA
(keser-ugorka) ösz. fn. Ugorkafaj, melynek gömbölyü és keserü gyümölcse gyomortisztitó erővel bír. (Coloquint).

*KESERŰ (1)
(kes-er-ű) mn. tt. keserű-t, tb. ~k v. ~ek; középfok: ~bb v. ~ebb. 1) Tulajd. ért. az ínyekre kellemetlenül ható, mi a szájat széthúzódásra kényszeríti. V. ö. KES, (2). A keserű íz némely testeknek eredeti tulajdonsága, különösen némely növények és ásványoké, milyenek a keserű füvek, a keserű só, a gányafa bogyói stb. Néha pedig a romlás eredménye, pl. a rohadó alma keserű. Néha a keserű íz mesterség által idéztetik elé, mint bizonyos italokban, gyógyszerekben. Keserű bor, pálinka. "És a gyimilcsnek, oly keserű vala íze". Régi halotti beszéd. 2) Átv. ért. ami a kedélyt kellemetlen visszataszító behatás által megrázza, mély fájdalmat okoz, szomorú panaszra, sirásra fakaszt. Keserű boszuság, bánat, fájdalom. Keserű veszteség, kár. Keserű özvegység, árvaság. Keserű kinok, szenvedések, gyötrelmek. Meginni, kiüríteni a fájdalom keserű poharát, kelyhét. Keserű a tűrés, de édes a gyümölcse. (Km.). Ki keserűt nem ízelt, nem tudja mi az édes. (Km.).

*KESERŰ (2)
ÉR~ falu Bihar m.; helyr. Keserű-re, ~n, ~ről.

*KESERŰFÖLD
(keserű-föld) l. KESERFÖLD.

*KESERŰFŰ
(keserű-fű) ösz. fn. A czikkszárak osztályába tartozó növényfaj; máskép: vízi bors, vízi húnyor, bolhafű, ebgyömbér, légyfű, keserfű. Növénytani neve: borsos czikkszár. (Polygonum hydropiper).

*KESERŰFŰZ
(keserű-fűz) l. KESERFŰZ.

*KESERŰGOMBA
(keserű-gomba) ösz. fn. A gombák, különösebben galóczák egyik faja; kalapja laposkás, gyakran tejnedvességű; lemezei testszinre hajlók, elágazók. Erdős helyeken terem, s éldelhető. Növénytani nyelven: keserű galócza (Agaricus piperatus).

*KESERŰGYÖKÉR
(keserű-gyökér) ösz. fn. A tarnicsok neméhez tartozó növényfaj. Növénytani neve: sárga tarnics. (Gentiana lutea). l. KESERGYÖKÉR.

*KESERŰL, KESERÜL
(1), (kes-er-űl) önh. m. keserűl-t. 1) Keserű ízüvé leszen. A bor megkeserűl, ha ürömmel vegyítik. 2) Átv. ért. régiesen valakin keserülni, am. másnak szenvedése, fájdalma miatt megindulni, abban résztvenni, azt enyhíteni, rajta szánakodni. Keserülj rajtunk, am. szánj meg minket. (Szabó D.). "Úgy fognak rajtad is oztán keserílni." Pesti G. meséi. "Az istenek mindenkor jámboron keserílnek." Ugyanott.

*KESERŰL (2)
(kes-er-ű-öl) áth. m. keserűl-t. 1) Valamit keserűnek állít, olyannak tart, érez. Ezen ürmöst igen keserűlöm. A beteg keserűli az orvosságot. 2) Megkeserűl valamit am. keservesen megérez, megsirat. Ezt te még megkeserűlöd. 3) Sajnál, szán, megszán. "Keserűllek tiszta szívvel." Benigna asszony imakönyve. "Megkeserílé őtet és bevivé barlangjába." Pesti G. meséi. "Ne hagyjad hejában kérésemet! keserílj meg." Régi magyar Passió.
"De keserüljed ily kárunkat igen,
Vigasztalj minket: ne essünk kétségben."
Panaszkodó ének a XVII. századból. (Thaly K. gyüjt.).
"Útában sok jámbor őt kíséri vala,
Minden ember őtet keserűli vala."
Istvánfi Pál a XVI. századból.

*KESERŰLAPU
(keserű-lapu) ösz. fn. Növényfaj. Máskép közönséges néven: bojtorján. Gyökérlevelei nagy labodásak; szárlevelei színesek, nyelesek, aprófogasak; fészkei kopaszok. Növénytani neve: keserűlapú bojtorján. (Arctium lappa).

*KESERŰLÉS (1)
(kes-er-űl-és) fn. tt. keserűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valami keserű ízűvé leszen. A rohadó gyümölcsnek, az ürömmel vegyített bornak keserűlése. 2) Átv. ért. másnak fájdalmában, szenvedésében való részvevés. 3) Megkeserűlés am. keserves megérzés, megsiratás.

*KESERŰLÉS (2)
(kes-er-ü-öl-és) fn. tt. keserűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nyilvánitás, mely szerént valamit keserűnek vallunk, tartunk.

*KESERÜLET
(kes-er-ül-et) fn. tt. keserület-ět, harm. szr. ~e. Sajnálatra, szánakozásra méltó állapot.

*KESERŰLETĚS
(kes-er-űl-et-ěs) mn. tt. keserűletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Sajnálatra, szánakozásra méltó állapotban levő. Keserületes szegények, nyomorékok.

*KESERŰLETLEN
(kes-er-űl-etlen) mn. tt. keserűletlen-t, tb. ~ěk. Akin senki nem keserűl, azaz nem sajnálkozik, nem szánakozik. Keserűletlen árva.

*KESERŰLETLENSÉG
(kes-er-űl-etlen-ség) fn. tt. keserűletlenség-ět, harm. szr. ~e. Érzéketlen részvétlenség, midőn valaki más baján, nyomorúságán nem sajnálkozik, nem szánakodik.

*KESERŰLŐ
(kes-er-űl-ő) mn. tt. keserűlő-t. Aki más baján, nyomorúságán, fájdalmán szánakodik, megesik. Árvákon keserűlő jótevők.

*KESERŰS
(kes-er-ű-ös) mn. tt. keserűs-t v. ~et, tb. ~ek, l. KESERNYÉS.

*KESERŰSÉG, KESERÜSÉG
(kes-er-ű-ség) fn. tt. keserüség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. keserű íze, keserű tulajdonsága valaminek. Némely füvek, savak, gyümölcsök keserűsége. Rohadt alma, körte keserűsége. 2) Átv. ért. szívbeli mély fájdalom, gyászos állapot, keserv. Teli torokkal nyeli keserűségét. (Km.).

*KESERŰSÉGĚS
(kes-er-ű-ség-ěs) mn. tt. keserűségěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Igen keserű ízü. 2) Átv. ért. szomorusággal, mély bánattal, fájdalommal teljes. "És nagy keserűségös könyhullatással." Góry-codex.

*KESERŰSÓ
(keserű-só) ösz. fn. Sónemű test, különösen kénsavas keseréleg, melynek íze keserű, s a tüzben hamar szétolvad. Alkatrészét teszi többféle ásvány- és keserűvizeknek, milyen az ismertebbek közől a püllnai és seidliczi. (Köznéven latinul: sal amarum; németül: Bittersalz).

*KESERŰTELEK
puszta Pest m.; helyr. Keserütelek-re, ~ěn, ~ről.

*KESERŰVÍZ
(keserű-víz) ösz. fn. Ásványos víz, melynek egyik alkatrésze keserűsó. V. ö. KESERŰSÓ.

*KESERV
(kes-er-v) fn. tt. keserv-et, harm. szr. ~e. Tulajdon értelemben nem divatozik. Átv. ért. mély bánat, mély fájdalom, gyászos állapot. Keservét elpanaszlani. Keservében halálra szánni magát. Jeremiás próféta keservei.

*KESERVES
(kes-er-v-es) mn. tt. keserves-t v. ~et, tb. ~ek. Fájdalmas, mély bánatú, gyászos. Keserves özvegy, árva. Keserves anya. Álla a keserves anya, keresztfánál siralomba. (Böjti ének). Keserves állapot, bánat, fájdalom. Keserves kínszenvedés. Szélesb ért. sok bajjal, vesződséggel járó. Keserves a szegény ember állapota. Keserves munkával keresni a kenyeret.

*KESERVESEN
(kes-er-v-es-en) ih. 1) Keserves kedélylyel, igen fájdalmasan. Keservesen panaszkodni. 2) Sokat szenvedve, nagy nehezen, vesződve. Keservesen élni.
"De bármerre fordítja subáját,
Keservesen éli a világát."
Népdal.

*KESERVETĚS v. KESERVETÖS
(kes-er-v-et-ös) mn. Benigna asszony imakönyvében am. keserves.

*KESERVETĚST v. KESERVETÖST
(kes-er-v-et-ös-t) ih. Benigna asszony imakönyvében, am. keservesen.

*KESERVÍZ
(keser-víz) ösz. fn. lásd: KESERŰVÍZ.

*KÉSÉS
(kés-és) fn. tt. késés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Elmaradás, hátramaradás, valahol annak idején meg nem érkezés. 2) Fontolgató halasztás valamely dolog végrehajtásában. V. ö. KÉSIK.

*KÉSETLEN
(kés-etlen) mn. tt. késetlen-t, tb. ~ěk. 1) Midőn gyöke a metsző eszközt jelentő kés, am. kinek kése nincsen. 2) Midőn a késik igétől származik, am. nem késkedő, nem maradozó, nem halogató. V. ö. KÉSIK. Határozóként am. kés nélkül; és: el nem késve.

*KÉSFOK
(kés-fok) ösz. fn. A kés pengéjének vastagabb széle vagy háta. Késfokkal nem lehet metszeni. Éles mint a kés foka. (Gúnyos km.). Ellentéte: késél.

*KÉSGERELY
(kés-gerely) ösz. fn. l. KUSZTORAGERELY.

*KESHED
(kes-h-ed) önh. m. keshed-t. Gyöke a nyilást jelentő kes, s am. fakad, nyílik. Tiszamellékén, am. szinét hagyja, veszti, fakúl. Keshed az avult ruha. Lőrincz Károly szerént azt is teszi: kopik. V. ö. KES, (1).

*KESHEDÉS
(kes-h-ed-és) fn. tt. keshedés-t, tb. ~ěk. Fakadás, kinyilás. Fakúlás, színváltozás. Kopás. V. ö. KESHED.

*KESHEDT
(kes-h-ed-t) mn. tt. keshed-et. Kinyilt, kifakadt. Fakúlt, színehagyott. Kopott. V. ö. KESHED.

*KESHEDTEN
(kes-h-ed-t-en) ih. Nyilt állapotban. Színehagyottan.

*KÉSHĚGY
(kés-hěgy) ösz. fn. A késféle metsző eszköznek csúcsos vége. A gyógyporból annyit venni, mennyi egy késhegyre fér.

*KÉSHÜVELY
(kés-hüvely) ösz. fn. Kemény bőrből csinált hüvely vagy tok, melyben használaton kivül a kést tartani szokták, különösen a mészárosok és hentesek. V. ö. KÉSTOK.

*KÉSIK
(kés-ik) k. m. kés-tem, ~tél, ~ětt, par. késsél. Ezen ige, és származékai (késő, késlel) mind hangra, mind alapértelemre nézve legközelebb rokonságban állanak a régiesen írt, és még tájdivatosan használt késér, késért szókkal, mert mindnyájan a járás, menés, mozgás alapfogalma alá tartoznak. Rokonok ugyan hangokban mindezekkel az elavult kisik v. kesik, kisa v. kesa, kisálkodik v. kesálkodik: de a különbség köztök lényegben az, hogy ez utóbbiakban a gyökhangzó (e v. ë v. i) rövid, amazokban pedig hosszú (é). Az utóbbiakban, t. i. a mozgást jelentő is v. es gyökelemekben az s szintén sebességet jelentő alkatrész, valamint az esik, oson, suhan, siet, surran, igékben is; azonban mindezek gyökmagánhangzója egyszersmind a sebesebb mozgást jelentő rövid e v. i v. u is. Az es, is elemekhez tehát k előlehellet járulván, lesz: kes v. kis, azaz sebes mozgást tesz. Ellenben a késik és késér (v. kísér) igékben hosszú é (vagy í) levén a gyök magánhangzója, ez tartósság, lassuság (hosszú é) jelentéssel bír; és valóban aki késik, az egy más valakinél vagy valaminél lassabban haladva jár vagy jöddögél, és aki késér, az valakivel együtt mendegel, vele folyvást jár, kel, tehát saját mozgásában korlátolva van. V. ö. KÉSEN és KÉSŐ. Ezen elemzés szerént kés-ik, 1) általán am. lassu, maradozó léptekkel jön, tehát a várt, kiszabott, rendelt időre meg nem érkezik; ellentéte a gyors mozgás susogását utánzó se-et v. si-et, melylyel rokon a se-bes (se-v-es). Sem siet, sem késik haragja Istennek. (Zrinyi). Innen ha valaki sokáig elmarad, s a várt időre meg nem jelenik, azt szokuk kérdezni: hol jár, merre jár oly sokáig? azaz? hol, merre késik: Késik az óra, midőn hengere v. kereke a nap járásával egyaránt nem mozog, s attól elmarad. Elkésik vagy megkésik az utas, midőn a kitűzött helyre és időben meg nem érkezik. 2) Átvitt ért. valamit vontatva, halogatva teszen. Késni a levélirással, fizetéssel. Késni a munkával. 3) El igekötővel azt is jelenti: lassusága miatt valahonnan egészen elmarad, valamit elmulaszt, elszalaszt. Elkésni az ebédről, a templomból, a miséről. Elkésni a vasutról, a gőzhajóról. Igen közel rokon hozzá mind hangban, mind értelemben a persa khéz-ídan v. khaz-ídan am. későn, vagy lassan menni, mászni, csúszni; elcsúszni (tarde ingredi; repere; pede labi). Némely más rokonságát l. KÉSŐ alatt.

*KÉSÍT
(kés-ő-ít) áth. m. késítětt. Azt eszközli hogy valami elkésik. Elkésít. A váltót elkésítni (annak idejében be nem mutatni, meg nem ovatolni).

*KESK
(kes-k) elavúlt v. elvont törzse keskeny szónak és származékainak.

*KÉSKE
(kés-ke) kics. fn. tt. késkét. Kis kés.

*KÉSKĚDÉS
(kés-kěd-és) l. KÉSĚDĚZÉS.

*KÉSKĚDIK
(kés-kěd-ik) l. KÉSĚDĚZIK.

*KESKEND
falu Baranya m.; helyr. Keskend-re, ~ěn, ~ről.

*KESKĚNY
(kes-k-ěny; a kes-k törzs am. kis-ke azaz, kicsi-ke v. keves-ke s az eny v. ny melléknév képző) mn. tt. keskěny-t v. ~et, tb. ~ek. Eredetileg kiskeny a kis gyöktől. Rokon vele: kecsély, mely ma csak tájszokásilag él, s helyette a megfordított csekély van közdivatban, holott, mint értelme bizonyitja, gyöke szinte kis v. kes, melyből lett kisély v. kesély, azután az s (mint igen sok szavainkban) cs-re változva kecsély. Mindkettejökben a kicsiség, vagy kicsinyedés alapfogalma rejlik, különösen a keskeny szó jelenti a testnek vagy térnek szélességben mintegy ,kisség'-ét vagyis kicsiségét, kevességét, s ellentéte: széles és vastag. Keskeny fal, keskeny ágy, keskeny pamlag, keskeny asztal. Széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora. (Népd.). Keskeny rét, szántóföld, országút, híd, útcza. Az állati, különösen emberi testre vonatkozólag am. összeszorult, vékony, karcsu. Keskeny arcz. Keskeny mell, vállak, csipők.
A törökben keszkin am. éles, metsző, és leghihetőbben a kesz-mek (vágni, metszeni) igétől származik, a kin (ken, ghan) pedig a tatárban részesülői képző. (Kazem-beg töröktatár nyelvtana 161. lap; és Berezine vizsgálatai [Recherches] 36. lap).

*KESKĚNYĚDÉS
(kes-k-ěny-ěd-és) fn. tt. keskěnyědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A testnek vagy térnek azon állapota, melyben szélessége fogy, kevesedik, kicsinyedik, pl. midőn a szántóföldből a szomszédok nehány barázdát elszántanak.

*KESKĚNYĚDIK
(kes-k-ěny-ěd-ik) k. m. keskěnyěd-tem, ~tél, ~ětt. Szélességében fogy, kevesedik, kisebbedik; vékonyabbá, karcsubbá változik. Keskenyedik apadáskor a folyóvíz. Keskenyedik a hegyek közti térség. Keskenyedik az aszúkóros embernek melle, válla.

*KESKĚNYEN
(kes-k-ěny-en) ih. Keskeny minőségben vagy állapotban.

*KESKĚNYÍT, KESKĚNYIT
(kes-k-ěny-ít) áth. m. keskěnyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamely testnek vagy térnek szélességét, kisebbé, szükebbé, vékonyabbá teszi. Nyirkálás által keskenyíteni a papírívet. Elszántás által keskenyíteni a szomszéd földét.

*KESKĚNYÍTÉS, KESKENYITÉS
(kes-k-ěny-ít-és) fn. tt. keskěnyítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamely testet vagy tért keskenynyé teszünk, szükebbre szorítunk. V. ö. KESKENYÍT.

*KESKĚNYSÉG
(kes-k-ěny-ség) fn. tt. keskěnység-ět, harm. szr. ~e. A testnek vagy térnek azon tulajdonsága, melynél fogva az akár magában véve akár aránylag keskeny, azaz szük, vékony, karcsú V. ö. KESKĚNY.

*KESKĚNYÜL
(kes-k-ěny-ül) ih. l. KESKĚNYEN.

*KESKĚNYŰL, KESKĚNYÜL
(kes-k-ěny-űl) önh. m. keskěnyűl-t. Keskeny, azaz szük, vékony alakuvá leszen. Ezen völgy, minél inkább behat a hegyek közé, annál jobban keskenyűl. A beteges vén embernek keskenyűl a teste.

*KESKĚNYŰLÉS, KESKĚNYÜLÉS
(kes-k ěny-űl-és) fn. tt. keskenyűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr ~e. Állapot, midőn valamely test vagy tér keske nyűl. V. ö. KESKĚNYŰL.

*KÉSLEG
(kés-leg) l. KÉSEN.

*KÉSLEKĚDÉS
(kés-el-e-kěd-és) l. KÉSĚDĚZÉS.

*KÉSLEKĚDIK
(kés-el-e-kěd-ik) k. m. késlekěd-tem, ~tél, ~ětt, l. KÉSĚDĚZIK.

*KÉSLEL
(kés-ěl-el) áth. m. késlel-t. Valakit, vagy valamit fentartóztat, vagyis akadályoz, hogy bizonyos útat, járást annak idejére be ne végezhessen, vagy valamit a rendelt időben végre ne hajthasson. Valakit utjában, munkájában késlelni. "Ne akarj minket késlelnie." Debreczeni Lk. "Késleli vala őtet az bemenéstől." Góry-cod. "De az urakat igen kéretik, hogy ő kegyelmek te k(egyelmedet) meg ne késleljék." Levél 1540. évből. (Szalay Á. gyüjt.). "K(egyelme)d írna uramnak, ne késlelné ott az legényt." Levél 1556. évből. (Szalay Ágoston. gyüjt.). Önhatólag is, (,késedelmez' értelemben): "Az hatalmas Istenért kértem, hogy ne késleljenek, azért én ne legyek az oka, hanem ők, ha mi történik." Ugyanott, ugyanazon évből.

*KÉSLELÉS
(kés-ěl-el-és) fn. tt. késlelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg akadályvetés, mely által valakit v. valamit késlelnek. Régiesen késedelmezés is. V. ö. KÉSLEL.

*KÉSLELŐ
(kés-ěl-el-ő) mn. és fn. tt. késlelő-t. Aki, vagy ami a mozgást, járást, jövést, cselekvést hátráltatja, maradozóvá teszi. Utazást késlelő árvizek, zivatarok. Munkát késlelő nehézségek.

*KÉSLELTET
(kés-ěl-el-tet) mivelt. m. késleltet-tem, ~tél, ~ětt, par. késleltess. Szorosan véve, mint miveltető íge, am. késlelővé tesz, vagyis más által okoz késedelmet, hátramaradást; de szokott értelemben am. az egyszerü késlel vagy késlet, azaz valakit v. valamit előmenetelében, jártában keltében, cselekvésében hátráltat. Azonban ,késleltet' szóban mégis azon jelentés rejlik, hogy ha nem is más személy, de mégis valamely eszköz által okoztatik a késedelem. Hasonló alakú szók: akadályoz-tat, kettőz-tet.

*KÉSLELTETÉS
(kés-ěl-el-tet-és) fn. tt. késleltetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit késleltetünk. V. ö. KÉSLELTET.

*KÉSLELTETŐ
(kés-ěl-el-tet-ő) mn. tt. késleltető-t. Aki vagy ami késleltet. Perfolyamot késleltető kifogások.

*KÉSLELVÉNY
(kés-ěl-el-vény) fn. tt. késlelvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Birói vagy törvényhozói rendelet, melynél fogva valamely tartozás lefizetése végett időhaladék engedtetik, (latinul: moratorium), pl. az 1848: IX. törvényczikk 5. §-ában oly földbirtokosnak, kinek birtokához az előtt urbériség volt kapcsolva, s ez azon törvényben megszüntettetett. A birói késlelvények, mint általán minden úgynevezett birói parancsok Magyarországban most már végképen eltörölvék. (Országbirói értekezlet I. rész 49. és 88 §§.).

*KÉSLEMÉNY
(kés-el-e-mény) fn. tt. késlemény-t, tb. ~ěk. l. KÉSĚDELĚM.

*KÉSLET
(kés-el-et) áth. m. késlet-tem, ~tél, ~ětt. Szokottabban: késlel; l. ezt.

*KÉSLŐDÉS
(kés-ěl-őd-és) fn. l. KÉSĚDELMEZÉS v. KÉSKĚDÉS.

*KÉSLŐDIK
(kés-ěl-őd-ik) belsz. m. késlőd-tem, ~tél, ~ött. l. KÉSKĚDIK.

*KÉSMÁRK
szabad kir. város Szepes vármegyében; helyr. Késmárk-on, ~ra, ~ról.

*KÉSMETSZÉS
(kés-metszés) ösz. fn. Metszés, melyet valaki késsel tesz.

*KÉSMILLING
(kés-milling) l. KÉSPĚNGE.

*KÉSMIVES
(kés-mives) ösz. fn. Szerkovács, szermives, ki késeket s hasonló eszközöket készít; késes, késcsináló.

*KÉSMIVESÁRU
(kés-mives-áru) ösz. fn. Késekből s más ily nemü eszközökből álló áruk, melyeket kézmívesek készítettek.

*KÉSMIVESSÉG
(kés-mivesség) ösz. fn. Késmivek készitésével foglalkodó mesterség.

*KÉSNYEL
(kés-nyel) ösz. fn. Fából, csontból, érczből stb. való fogatyú vagy markolat, melybe a kés pengéjét beleillesztik. Sima, rovátkos, egyenes, görbe késnyel.

*KÉSŐ
(kés-ő) mn. tt. késő-t. Kicsinyezve: későcske. 1) Lassan, maradozva járó, jövő, a várt, rendelt időre meg nem jelenő. A késő vendégeket nyugtalanul várni. Sötétben, zivatarban elkéső utasok. Késő óra, mely a nap járásától elmarad. "És ő monda azoknak: Ó heitok (stulti) és késő szivővek" (tardi corde). Tatrosi cod. 2) Ami nem az illő, kellő időben történik. Késő tanács, mely a lett dolog után adatik. Késő bánat ebgondolat. (Km.). Késő az agg ebet szelidíteni vagy tánczra tanítani. (Km.). Késő a takarékosság, midőn üres az élésláda. Késő sülve vagy sütve Szabó D.-nál am. késő tanács. Már késő (trop tard, zu spät). Már késő, a szerencsétlenség megtörtént. Késő segitség. Késő szántás, vetés, aratás, szüret. Késő ebédlés, vacsorálás. Késő lefekvés, fölkelés. 3) Ami bizonyos időn túl van. Késő estve, késő éjtszaka érkezett. Késő vénségre jutni. 4) Ami távol jövendőségre kiterjed. Késő unokák, maradékok. Késő nyom. Késő kor, századok. 5) Használják határozóul is, am. későn van. Már késő, mindennek vége. Késő akkor hozni vizet, midőn elégett a ház. Ha még nem késő, próbáljuk meg.
A törökben gics v. gecs, am. késő, és gidse v. gedse éj; melyek szintén gecsmek (kelni, menni, múlni) igével állnak viszonyban; innen a csagataj kicsti am. kelt, ment, múlt, és kics kurun (egészen a magyar későkoron) am. este után késő idő. Abuska. A sínai nyelvben kieu am. soká (diu). V. ö. KÉSIK.

*KÉSŐCSKE
(kés-ő-cs-ke) mn. tt. későcskét. Ami kevéssé késő, mi a várt, rendelt kiszabott időn túl valamivel elmaradt. Már későcske volt az idő, mikor kiértünk az erdőből.

*KÉSŐCSKÉN
(kés-ő-cs-ke-en) ih. Kevessé későn, valamivel utóbb, mint a szokott, rendelt, kiszabott időben. Későcskén érkezett a posta. Későcskén kaptunk a munkába.

*KÉSŐDIK
(kés-ő-d-ik) k. m. későd-tem, ~tél, ~ött. Kénytelenül, valamely közbe jött akadályokkal küzdve késik.

*KÉSŐL v. KÉSÖLL
(kés-ő-öl v. ~öll) áth. m. késől-t v. késöll-ött, htn. ~ni v. ~eni. Későnek vél vagy tart. Már későlé az időt s eltávozott.

*KÉSŐN
(kés-ő-en) ih. Maradozva, nem a rendelt vagy kiszabott időre, utóbb mint szokás vagy illik. Későn érkezni haza. Későn ebédelni, vacsorálni. Későn fekünni, korán kelni. Későn fogni a munkához. Későn érő gyümölcs. Későn látogatni a betegeket. Későn menni templomba, tanodába, tanácsba. Aki későn megy a templomba, mégis akkor jön ki, mikor a többi. (Km.). Későn jársz. Későn való gyermek, korán való árva. (Km.). Későn korán talpon lenni.

*KÉSŐRE
(kés-ő-re) ih. Késő időre. Későre hagyni a házasságot. Későre, hára megérkezett. Későre rendelni a lovakat.

*KESŐS
puszta Baranya m.; helyr. Kesős-re, ~ön, ~ről.

*KÉSŐSÉG
(kés-ő-ség) fn. tt. későség-ět, harm. szr. ~e. 1) A mozgó, járó lénynek tulajdonsága, mi szerént késik, lassan jön. 2) Azon lassuság, melylyel valamely cselekvés jár.

*KÉSPĚNGE
(kés-pěnge) ösz. fn. A késféle metsző eszköz pengéje. V. ö. PĚNGE.

*KÉSPILINGA
(kés-pilinga) ösz. fn. l. KÉSPĚNGE.

*KESREG
(kes-er-eg) fn. l. KESERÉLEG.

*KESRENY
(kes-er-eny) fn. tt. kesreny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elemi test, a könnyü fémek egyike, mely ezüstfejér szinü, kitünő fémfényü és kalapálható; a légen hevítve élénk világosság kifejlése közben ég el, és így élenynyel vegyülve keseréleggé változik. Nevét onnan vette, mivel számos vegyületei keserű ízüek. (Magnesium).

*KESSED
(kes-h-ed) önh. l. KESHED.

*KESSEDÉS, KESSEDT
l. KESHEDÉS, KESHEDT.

*KESSINCZ
falu Temes m.; helyr. Kessincz-re, ~ěn, ~ről.

*KESSZ! tájdivatos indulatszó
s am. a mélyhangú kaccz, melylyel a macskát szokták el- vagy tovaüzni.

*KÉSSZURÁS
(kés-szurás) ösz. fn. Szurás, melyet valamely testen késhegygyel tesznek, pl. midőn a sertést megölik. Átv. ért. igen az elevenre ható sértés, bántalom. Minden szava egy késszurás. Mintha késszurást ejtett volna szivemen.

*KÉSTET
(kés-tet) mivelt. m. késtet-tem, ~tél, ~ětt, par. késtess. Késni kényszerít, fentartóztat, menésében, haladásában gátol, akadályoz valakit vagy valamit. Látogatóim késtettek az irásban. Az ellenszél késteti a hajót.

*KÉSTETÉS
(kés-tet-és) fn. tt. késtetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely valakit vagy valamit késtet. Utasok késtetése a vámkorlátnál. V. ö. KÉSTET.

*KÉSTOK, KÉSTOKMÁNY
(kés-tok v. ~tokmány) ösz. fn. Tok- v. tokmány, mely a kést nyelestül betakarja, különböztetésül a késhüvelytől, mely csak a pilingát födi, pl. a hentesek, mészárosok oldalain lógó késhüvelyek.

*KÉSVÁGÁS
(kés-vágás) ösz. fn. Vágás, melyet valaki valamely testen késsel tesz.

*KÉSVAS
(kés-vas) ösz. fn. Azon éllel és fokkal biró vaslap, mely tulajdonkép a késnek testét képezi: máskép: pilinga v. milling v. pěnge.

*KESZ
elvont gyök, melyből, kesze, keszeg, keszőcze erednek, s egy a kese, kesely szók kes gyökével, s jelentése fehéres, világos vagy fakószinü. V. ö. KES, KESZE, KESZŐCZE. Vajjon a Keszi, Kesző, Keszü, Keszteg, Kesztőlcz helynevek nem a fehéres színtől kölcsönözték-e szinte neveiket, s vajjon nem felelnek-e meg a latin Alba, és a szláv Béla, Bjela helyneveknek, pl. Bánkeszi nem volt-e hajdan valamely Bánnak fejérlő kastélya?

*KÉSZ
(ke-esz v. ké- v. kéj-sz; így a régente állandóan divatozó készerít, kételen szókban is ,kéj' v. ,kény' helyett csak ké a törzs, mint száj is csak szá) mn. tt. kész-t v. ~et, tb. ~ek. Gyöke a kedélyre vonatkozó, különösen hajlamot, tevékenységi ösztönt, kedvet jelentő ke v. ké, melyből a tulajdonságot jelentő csangós esz (es, as, os, ös) képzővel lett ke-esz v. ké-esz v. kéj-esz s összevonva: kéj-sz, kész. Közel jár hozzá értelemben a régies igehatározó önkéjén v. önkéjént, ma: önként, melyben szintén a kéj szó a fő szereplő. Szabó Dávid ,készantag' szót szintén ,kéjén' szóval is értelmezi. 1) Tulajd. ért. aki valamire kedélyénél fogva, belső indulatból hajlandó, aki valamit kedvvel, örömest, önként teszen. Kész akarat, önkéntes akarat, mely nem huzódozik, nem vonakodik, ha tenni kell; kész akarva, azaz belső indulat ösztönzésére; kész kedvvel am. örömest, szivesen; kész nevetség, am. nevetséget gerjesztő, nevetési kedvet adó; kész vendég, ki nem vár meghivást, ki minden asztalhoz szereti törölgetni kését, tolakodó tányérnyaló; kész vevő, ki venni, vásárolni akar (Kauflustiger); kész bohó v. bolond, ki mindig hajlandó bohóczot, bolondot játszani; kész költő, verselő, ki nyomban, hevenyében vagy könnyüséggel költeni, verselni képes; kész kenyérevő, ki mindig étvágygyal bír; kész betegség, mi könnyen betegséget okoz: ez a gyümölcs kész betegség; a vénség kész betegség; kész koldus, kinek körülményei oly szükek, hogy akár mindjárt koldulni mehet; kész katona, ki legott fegyvert foghat. Kész szónok, ki a szónoki eléadásra képességgel bir. "Senki nem kész (aptus) Istennek országába menni, ki ereszti ő kezét az ekére és hátmegé néz." Tatrosi cod. Lukács. XI. 2) Átv. ért. a mi elkészült, amit legott használni lehet, mire várni nem kell, tehát mintegy önként ajánlkozik, kinálkozik. Kész pénz. Kész ruha. Kész épület. Kész ebéd, vacsora. Kész paripa, kocsi. Készből élni. Kész szolgája önnek. "Mondjátok a hivatalosoknak: Ím en ebédem kész. Én bikáim és en házi madarim megölettek és méndenek készek, jövetek a menyekezőbe. Tatrosi cod. Máté XXII.

*KÉSZAKARAT
(kész-akarat) ösz. fn. Akarat, mely valamit tenni hajlandó, mely nem vonakodik, nem huzódozik. Készakarattal lenni. Szorosb ért. föltett szándék. Készakarattal v. akaratból tenni valamit.

*KÉSZAKARATOS
(kész-akaratos) ösz. mn. Rosz értelemben 1) Kinek valamihez készakarata van. Készakaratos sértő, kártevő. Másként: szántszándékos. 2) Amit valaki készakarattal tett. Készakaratos kártevés. V. ö. KÉSZAKARAT.

*KÉSZAKARATÚ
(kész-akaratú) ösz. mn. Jó értelemben 1) Készakarattal biró, levő. Készakaratú jótevő. 2) Készakaratból, jó szándékból eredő, származó. Készakaratú segitség, adakozás.

*KÉSZAKARVA
(kész-akarva) ösz. ih. vagy állapotjegyző. Belső hajlamnál és elhatározásnál fogva, nemcsak nem erőtetve vagy nem kényszerítve, hanem mintegy előre elkészült, eltökélett akarattal, szántszándékkal. Készakarva tenni kárt valakinek. Készakarva gázolni vagy gázoltatni a vetéseket. Készakarva menni neki a veszélynek. Készakarva szólani valamit. Mondják így is: készakartva, melyben az akartva szó azért nevezetes, mivel a va képző a múlt részesülőhöz (akart) járulván, szabatosan csak múlt időre viszonyúlhat, pl. nem kész akartva tettem kárt; kész akartva mondtam, amit mondtam; de jelen időben: kész akarva rohansz a veszedelembe. Ezen szóban, valamint a készantag és szántszándékkal hasonértelmű szókban, igen jellemző, hogy a kész és akarva (vagy szántag, vagy szánt és szándékkal) rokon értelmű összetételekkel a jelentés nagyobb fokozatát s mintegy eleve való eltökéltét fejezzük ki.

*KÉSZANTAG
ih. Vagy tulzás által megnyujtott szó, mint régenteg, hajdantag, mostannag, ottannag stb. s eredetileg: készent, melyből lett késztenteg, s utóbb készantag; vagy pedig kész-szántag (= kész-szántan) összetett szó, s am. szándékosan vagy szántszándékkal. Értelme: készakarva, nemcsak önkéntes elhatározásnál fogva vagy minden erőtetés nélkül, hanem eltökélett szándékkal vagy akarattal, szándékosan. V. ö. KÉSZAKARVA.

*KESZE
(kesz-e) fn. tt. keszét. Székely tájszó, csangós kiejtéssel, jelent zablisztből készült pépet, melyet halavány fakó szine miatt hivnak keszé-nek, azaz kesé-nek; kesze tehát am. kese pép. V. ö. KESZÖCZE.

*KESZEG
(kesz-eg) fn. tt. keszeg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Ha ezen szónak hellén leukiskoV, latin albula, német Weissfisch neveit összehasonlitjuk, legvalószinübb, hogy a magyar keszeg is a fehér színtől vette nevét, s gyöke kesz egy a fehéret vagy fakót jelentő kes kese szókkal, és így keszeg, am. keseg, azaz kesegő, kese hal. Néhutt: peszmeg. (Cyprinus). Így neveztetnek általán bizonyos folyóvizi halak, melyeknek pikkelyei ezüstszinü fehérek, s a magyarországi folyókban, különösen a Dunában és Tiszában nagy bőségben tenyésznek, ilyenek a Tiszában a búczó v. buczkó-, dévér-, dobancs-, durda-, fejér-, galla-, gelesztás-, bagoly-, jász- és jáz-, ilonka-, vadász-, kárász-, gárda- v. kárda-, kerek-, hosszu-, márna-, marti-, ökle-, őn-, pápa-, piroska- v. veresszárnyu-, ponty- v. potyka-, szápó-, tamás-, csabak keszeg stb. Különösen így nevezik azon fajokat, melyek soványabbak, laposabb testüek, innen a közmondások: sovány mint a keszeg; amint veted a pendelyhálót, úgy fogod a keszeget, (azaz a módban, modorban áll a mesterség).

*KESZEGFALVA
falu Komárom m.; helyr. Keszegfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KESZEGH
falu Nógrád m.; helyr. Keszegh-re, ~ěn, ~ről.

*KESZEGOLDALT
(keszeg-oldalt) ösz. ih. Féloldalt, mint a keszegek szoktak úszni. Vagy talán kezeg-oldalt, t. i. azon irányban, mint az oldalon fekvő kéz van.

*KESZEGSALÁTA
(keszeg-saláta) ösz. fn. Salátafaj, melynek levelei éllel felfordulnak, hegyesek, fulánkos gerinczüek. Szára tövön szőrös. Nevét hihetőleg a keszegnek szálkás, szurós tulajdonságától kapta. Máskép: vad saláta (lactuca scariola).

*KESZEI VÁR
puszta Sopron m.; helyr. Vár-ra, ~on, ~ról.

*KÉSZEN
(ké-esz-en) ih. 1) Valamire hajlandón, szivesen. Készen lenni a szolgálatra. 2) Oly állapotban, melynél fogva legott használni lehet valamit. Készen van az ebéd, vacsora. Készen áll a paripa. Készen vannak a fegyverek. A lovadnak lészen, széna, abrak készen. (Népd.). V. ö. KÉSZ.

*KÉSZENLÉT, KÉSZENLÉTEL
(készen-lét v. ~létel) ösz. fn. Oly állapot, melyben valaki legott teheti azt, amit tennie tetszik vagy illik, vagy kell stb.

*KÉSZENLEVŐ
(készen-levő) ösz. mn. Meglevő, ami elhasználásra vagy eladásra készen áll. Készen levő gabona, bor, árúk.

*KÉSZERÍT
(v. készerejt) KÉSZERÍTÉS stb. Régies szók. Lásd: KÉNYSZERÍT, KÉNYSZERÍTÉS stb.

*KÉSZFIZETÉS
(kész-fizetés) ösz. fn. Rögtön, legott, kellő időben történő fizetés.

*KÉSZFIZETŐ
(kész-fizető) ösz. fn. Adós, vásárló stb. ki legott, halasztás nélkül fizet, mihelyest kell.

*KESZI (1)
több helység neve. Révai szerént a sémi nyelvekben jelent zöld mezőt. Némelyek szerént s nagyobb hihetőséggel am. közi v. köze, v. közele, pl. Duna-Keszi, Buda-Keszi. Tisza-Keszi. V. ö. KESZ gyököt is.

*KESZI (2)
faluk, GARAM~ Bars m., GYULA~ Szala m., IPOLY~ Hont m., KARANCS~ Nógrád m., KIS~ Hont és Nyitra m., KŐ~ Hont m., KURTA~ Komárom m., MAGYAR~ v. NEMES~ B. Szolnok m., NAGY~ Komárom m., OLÁH~ B. Szolnok m., SAJÓ~ Gömör m., TISZA~ Borsod m., TÓT~ Nyitra m., RÉPÁS~ puszta Bihar m.; helyr. Keszi-be, ~ben, ~ből.

*KESZIHÓCZ
falu Hont m.; helyr. Keszihócz-ra, ~on, ~ról.

*~KĚSZIK
~KÖSZIK, alhangon: ~KOSZIK, ösz. igeképző, azonos kedik, ködik, kodik igeképzővel, s ezzel kivált ragozásban fölcseréltetik, pl. betegeszik betegedik, menekeszik menekedik, cselekeszik cselekedik, gyanakoszik gyanakodik stb.

*KÉSZÍT, KÉSZIT
(ké-esz-ít) áth. m. készít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit úgy csinál, különösebben szakértőleg egészen vagy részben más formába alakít, hogy bizonyos czélra alkalmas legyen, hogy használatra mintegy késznek ajánlkozzék. Ebédet, vacsorát készíteni. "Készéh (régies parancsoló, h képzővel = készíj v. készits) hogy vacsoráljam." Tatrosi cod. Lukács XVII. Megkészíteni. Ruhát, fegyverzetet készíteni, elkészíteni. Bőrt kikészíteni. Elkészíteni a szükségeseket. A ruhát a testhez készíteni. Valamit mondva készíteni. Az útravalókat öszvekészíteni. Fölkészíteni a paripákat. Elékészíteni a sebészi eszközöket. Előkészíteni a fájdalom elviselésére, kit a távolban valamely szerencsétlenség ért. V. ö. KÉSZ.

*KÉSZÍTDEGÉL
(ké-esz-ít-d-eg-él) áth. m. készítdegél-t. l. KÉSZÍTGET.

*KÉSZÍTÉS, KÉSZITÉS
(ké-esz-ít-és) fn. tt. készítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit készszé teszünk. Ruhakészítés. Bőrkészítés. Előkészités = előre készítés. Fölkészités = fölszerelés. Kikészítés. Elkészítés stb. V. ö. KÉSZ.

*KÉSZÍTÉSI, KÉSZITÉSI
(ké-esz-ít-és-i) mn. tt. készitési-t, tb. ~ek. Készitést illető, készitésre vonatkozó. Készitési időhossz. Készitési mód, eszközök. Készitési ár. Előkészitési. Felkészitési.

*KÉSZITÉSMÓD
(készités-mód) ösz. fn. Sajátságos nemü dolgozás vagy bánás, melyet valaki követ, midőn valamit készít. A bőrnek készítésmódja különféle lehet.

*KÉSZÍTETLEN, KÉSZITETLEN
(ké-esz-ít-etlen) mn. tt. készítetlen-t, tb. ~ěk. 1) Amit el nem készítettek, vagyis, ami nem egész, nem tökéletes, nincs végrehajtva. Készítetlen ruha, bútor. 2) Nyers, természetes, idomítatlan állapotban levő. Készítetlen bőr. Készítetlen húsok. Határozóként, am. készítetlenül.

*KÉSZÍTETLENÜL
(ké-esz-ít-etlen-ül) ih. Készítetlen állapotban, illetőleg valami egészszé nem alkotva; nyersen, ki nem dolgozva. V. ö. KÉSZÍTETLEN.

*KÉSZITGET
(ké-esz-ít-g-et) gyakorl. áth. m. készítget-tem, ~tél, ~ětt, par. készítgess. Valamit folytonosan, lassan-lassan készít. Fegyvereit készítgeti a vadászatra. V. ö. KÉSZÍT.

*KÉSZÍTGETÉS
(ké-esz-ít-g-et-és) fn. tt. készítgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki valamit készítget.

*KÉSZITMÉNY
(ké-esz-ít-mény) fn. tt. készítmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán minden mű, melyet valaki nyers anyagból csinál, képez, vagy akármely módosítás, keverés, vegyítés, idomítás által szakértőleg s mesterségesen átalakít. Gyári, kézmivesi készitmények. Gyapjuból, lenből, gyapotból való (vagy gyapju-, lengyapot-) készitmények. Vas-, réz-, ezüst-, arany-készitmények. Vegytani készitmények. Gyógyszertári készitmények.

*KÉSZITMÉNYĚS
(ke-esz-ít-mény-ěs) mn. tt. készitményěs-t v. ~et, tb. ~ek. A gyógyszerészeknél am. készített, nem terményi vagy eredetibb állapotban levő. Készitményes szerek.

*KÉSZÍTŐ, KÉSZITŐ
(ké-esz-ít-ő) mn. és fn. tt. készítő-t. 1) Aki valamit készít. Fegyvereit készítő katona, vadász. Ruhakészítő. V. ö. KÉSZÍT. 2) Aki valakit bizonyos dologban oktat, tanít, vagy arra int, hogy valamire készen legyen. Oskolai vizsgálatokra készítő mester. A beteget halálra készítő lelki atya.

*KESZKENŐ
helyesebben: kezkenő; l. ezt.

*KÉSZLA
régies, pl. az Érdy-codexben, Gizela helyett.

*KÉSZLEL
(ké-esz-lel) áth. m. készlelt. Am. készt. "Ó mel bódog szikség, ki nagyobb jóra kíszlel embert." Érdy-cod. Toldy F. kiadása 104. l.

*KÉSZLELÉS
(ké-esz-lel-és) l. KÉSZTÉS.

*KESZLÉR
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Keszlér-re, ~ěn, ~ről.

*KÉSZLET
(ké-esz-let) fn. tt. készlet-ět. Készen vagy meglevő holmi (németül: Vorrath). Árukészlet. Vászonkészlet. Bor-, gabonakészlet.

*KÉSZLETRAKTÁR
(készlet-rak-tár) l. KÉSZLETTÁR.

*KÉSZLETTÁR
(készlet-tár) ösz. fn. Tár, melyben beszerzett, készenlevő áruczikkelyek foglaltatnak.

*KESZNYÉTEM
falu Zemplén m.; helyr. Kesznyětem-be, ~ben, ~ből.

*KESZŐ
EGYHÁZAS~, VÁR~, faluk Vas m.; helyr. Kesző-re, ~n, ~ről.

*KESZŐCZE
(kesz-ő-cze) fn. tt. keszőczét. 1) Savanyított korpa levéből s holmi más vegyülékekből készült böjti leves, máskép: czibere. Nem áll meg a keszőcze a nyárson (km.), mert szétfoly, nem oda való. Erdélyi J. úgy is értelmezi, hogy nem áll meg a szó asszonyembernél, mint keszőcze a nyárson. 2) Több vidékeken így nevezik a szilvalevest, midőn lekvárnak főzik, s midőn még világos, sárgás fakó szinű. E szónak mindkét értelmét véve gyöke a fakószint jelentő kesz, vagy erdélyiesen: kesze, mely egy a kes kese szókkal. Történetesen rokon vele a tót kiszelicza, melynek gyöke a savanyút jelentő kiszeli, mi ha a magyar böjti keszőczére illenék is, de az édes szilvalevet jelentő keszőczére nem illik.

*KESZÖLCZÉS
falu Pozsony m.; helyr. Keszölczés-re, ~ěn, ~ről.

*KÉSZPÉNZ
(kész-pénz) ösz. fn. Pénz, mely készen áll, (pl. a pénztárban, szekrényben, erszényben stb.) melyet legott használni, valamire fordítani lehet. Adja úgy, mint kérem, készpénzzel fizetek. V. ö. KÉSZ.

*KÉSZPÉNZBELI
(kész-pénz-beli) ösz. mn. Készpénzzel történő v. történt. Készpénzre vonatkozó. Készpénzbeli vásárlások, ~üzletek. Készpénzbeli összeg.

*KÉSZPÉNZĚN
(kész-pénzěn) ösz. ih. Tüstént fizetendő pénzért, v. pénzzel, v. pénzen. Ellentéte: hitelben. Készpénzen olcsóbban lehet vásárolni mint hitelben.

*KÉSZPÉNZI
(kész-pénzi); l. KÉSZPÉNZBELI.

*KÉSZSÉG
(ké-esz-ség) fn. tt. készség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valamiben jártasság, ügyesség. Beszédbeli v. szólási készség. Fegyverforgatási készség. 2) A kedélynek azon tulajdonsága, melynél fogva valamit cselekedni különösen hajlandó, nevezetesen, midőn valaminek végrehajtására gyorsnak mutatkozik, midőn mások kedveért örömest, szivesen teszen valamit. Szolgálati, segítési készség. Készséggel ajánlkozni valamire, tenni valamit. A vendéglőnek egyik fő kelléke a szolgálati készség. A segédadományi ívet egész készséggel aláirni. V. ö. KÉSZ. 3) Némely tájbeszédben am. készlet. l. KÉSZLET. 4) A régieknél, pl. Bécsi codexben am. készülék, szer, eszköz. "Az üdőben, melyben hallandjátok a trombitának, sípnak és hegedőnek..., szózatját és ménden igreczkészség (universi generis musicorum) nemzéseét." Bécsi cod. Dániel III. "Ménden hadakozó készségit (universa vasa bellica), melyeket a nép neki adott vala." Ugyanott Judith. XVI. "És eljövének mind egyetömbe egymás után ez készséggel Jézushoz. És monda az első: Vegyed e keresztfát .... A más angyal monda: Vegyed e szegeket ... És a harmad monda: Vegyed e tivisk koronát .... És a negyedik monda: Vegyed ez epéth és ez eczetöth. Ezönképpen minden szerszámat és készséget neki adák Jézusnak." Nádor-codex 183. l.

*KÉSZSÉGĚS
(ké-esz-ség-ěs) mn. tt. készségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Készséggel biró, azaz valamit örömest, szivesen tevő vagy tenni hajlandó. V. ö. KÉSZ. Készséges akarat, indulat. Készséges adakozók, jótevők. Készséges szolga, vendéglő.

*KÉSZSÉGĚSEN
(ké-esz-ség-ěs-en) ih. Készséges módon, azaz szivesen, örömest, hajlammal, mások kedvét, akaratát megelőzőleg. Készségesen szolgálni, udvarolni valakinek, ajánlkozni valamire. V. ö. KÉSZ.

*KÉSZSZÓLÁS
(kész-szólás) ösz. fn. Szónoki tehetség, könnyüség, melynél fogva valaki az illető tárgyakról helyesen, okosan szólani hevenyében kész.

*KÉSZSZOLGÁLAT
(kész-szolgálat) ösz. fn. Szives hajlandóságból eredő, mások kivánságát megelőző, mások tetszését teljesítő szolgálat.

*KÉSZSZOLGÁLATÚ
(kész-szolgálatú) ösz. mn. l. KÉSZSÉGES.

*KÉSZSZÓLÓ
(kész-szóló) ösz. fn. Személy, illetőleg szónok, ki valamihez hevenyében hozzá szólani képes.

*KÉSZT
(ké-esz-t, V. ö. KÉSZ); áth. m. készt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, parancsolóját a késztet igétől veszi: késztess, ámbár lehetne kész-sz is, mint foszt foszsz, oszt, oszsz. Tulajd. valakit sürget, biztat, hogy valamire kész legyen. Különösen, ingerel, sarkantyúz, ösztönöz. A seregeket csatára készteni. A fiatalságot tánczra készteni. A paripát nyargalásra készteni. Bűnre, ivásra, készteni valakit.
"Nem földi ösztön, mely magát emészti,
S czélnál is kétkedő homályba dől,
A szívet birtok közt új vágyra készti."
Lantos szerelme. (Kisfaludy K.-tól).

*KESZTEG
falu Bihar m.; helyr. Keszteg-re, ~ěn, ~ről.

*KÉSZTÉS
(ké-esz-t-és) fn. tt. késztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit valamire késztünk. Sok késztés után felcsapott katonának. V. ö. KÉSZT.

*KÉSZTET (1)
(ké-esz-t-et) fn. tt. késztet-ět. Régies, késztés helyett; l. ezt.

*KÉSZTET (2)
(ké-esz-tet) áth. m. késztet-tem, ~tél, ~ětt, par. késztess. Nem más, mint az egyszerű készt, melynek tevést jelentő t képzője hangzatosság végett kettőztetik, mint több más igéinkben. V. ö. T képző.

*KÉSZTETÉS
(ké-esz-t-et-és) l. KÉSZTÉS.

*KÉSZTETŐ
(ké-esz-t-et-ő) l. KÉSZTŐ.

*KESZTHELY
mváros Szala m.; helyr. Keszthely-re, ~ěn, ~ről.

*KÉSZTŐ
(ké-esz-t-ő) mn. tt. késztő-t. Ami v. aki valamire készt, azaz biztat, sürget, ösztönöz, ingerel. Késztő szavak, beszédek, szónoklatok. Katonaságra késztő toborzók. V. ö. KÉSZT.

*KESZTÖLCZ
falu Esztergom m.; helyr. Kesztölcz-re, ~ön, ~ről.

*KESZTYŰ
jobban: keztyű; l. ezt.

*KESZÜ
falu Baranya m.; helyr. Keszü-be, ~ben, ~ből.

*KÉSZŰL, KÉSZÜL
(ké-esz-ül) önh. m. készül-t. 1) Tulajd. ért. oly intézkedéseket tesz, melyekből látszik, hogy valamit cselekedni, véghezvinni akar, v. szándéka vagyon, v. hajlandó, pl. aki útra készűl, alkalomról, illő öltözetről, költségről stb. gondoskodik; aki templomba készűl, diszesen öltözködik, imakönyvet vesz. Falura, városba készűlni. Vadászatra, halászatra készülni. Gyónásra, esküvőre készűlni. Harczra, ütközetre készülni. Elkészülni a rendelt időre. Fölkészülni az indulásra. 2) Szorosb. ért. legott valamihez fogni szándékozik vagyis megkezdi, amit tenni akar. Neki türődzik, s hozzá készül a dologhoz, viaskodáshoz. A trombitaszóra rohanáshoz készül. Bajuszát megsimitva iváshoz készűl. 3) Átv. ért. mondjuk lelketlen tárgyakról, melyek munkában vannak, hogy bizonyos czélra alkalmasokká legyenek, midőn a munkálót megnevezni nem akarjuk vagy nem szükséges. Készül a ruha, épület. Készülnek a hajók. Készül a bőr a timár keze alatt. Elkészül a lakhely. Ez a híd tíz évig készült. V. ö. KÉSZ.

*KÉSZŰLÉK, KÉSZÜLÉK
(ké-esz-űl-ék) fn. tt. készülék-ět, harm. szr. ~e. Valaminek készitésére, általában valamely dolog eléállitására szolgáló eszköz, pl. a vegyészek készülékei. (Apparatus).

*KÉSZŰLÉS, KÉSZÜLÉS
(ké-esz-űl-és) fn. tt. készülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami készűl. Egész napot készüléssel tölteni. Útra, haza készülés. V. ö. KÉSZŰL.

*KÉSZŰLET, KÉSZÜLET
(ké-esz-űl-et) fn. tt. készület-ět, harm. szr. ~e. 1) Mindenféle intézkedő tett, mely arra mutat, hogy valaki készül, pl. midőn valaki fegyverét tisztogatja, lőport, golyókat, szatymát tesz táskájába, agarait összefűzi; készületeket teszen a vadászatra. 2) Maguk azon tárgyak, melyeket valaki bizonyos czélra kiállít, összeszed. Vegytani készületek. Sebészi műtéthez való készületek. Hadi készületek. 3) Minden, amit valaki előlegesen beszerez, hogy annak idején használhassa. Éléstári készületek. Gazdasági készületek. Házi készületek. Konyhai, asztali készületek. V. ö. KÉSZÜL.

*KÉSZÜLETLEN
(ké-esz-ül-etlen) mn. tt. készületlen-t, tb. ~ěk. 1) Aki meg nem tette azon intézkedéseket, nem szerezte meg azon eszközöket, melyek szükségesek, hogy valamit tehessen, végrehajthasson. Készületlen hadsereg. Készületlen vadászok, halászok. 2) Ami még munkában van, s nem alkalmas, hogy bizonyos czélra használtassék. Készületlen hajók, hidak, épületek. Határozóként am. készületlenül.

*KÉSZÜLETLENSÉG
(ké-esz-ül-etlen-ség) fn. tt. készületlenség-ět, harm. szr. ~e. Készületlen állapot. V. ö. KÉSZÜLETLEN.

*KÉSZÜLETLENÜL
(ké-esz-ül-etlen-ül) ih. Készületlen állapotban, el nem készűlve. Készületlenül meglepetni az ellenség által. V. ö. KÉSZÜLETLEN.

*KÉSZÜLETTÁR
(készület-tár) ösz. fn. Tár, rakhely, melyben különféle, pl. eleségi, hadi készületek, öltözetek, fegyverek stb. lerakvák. V. ö. KÉSZÜLET.

*KÉSZÜLGET
(ké-esz-ül-g-et) gyak. önh. m. készülget-tem, ~tél, ~ětt, par. készülgess. Folytonosan vagy lassan-lassan készül.

*KÉSZÜLGETÉS
(ké-esz-ül-g-et-és) fn. tt. készülgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki készülget.

*KÉSZŰLŐ, KÉSZÜLŐ
(1), (ké-esz-ül-ő) mn. tt. készülő-t. 1) Aki valamire vagy valamihez készűl. Harczra készülő vitézek. Munkához készülő napszámosok. 2) Ami munkában van. Készülő hajók, hidak. Készülő félben lenni.

*KÉSZŰLŐ, KÉSZÜLŐ
(2), (mint föntebb) fn. 1) Állapot, melyben valaki van, midőn készül. Készülőben lenni. 2) Jel, melyet azért adnak, hogy az illetők készüljenek. Készülőt fújni, dobolni.

*KÉSZÜLŐDÉS
(ké-esz-ül-őd-és) fn. tt. készülődés-t, tb. ~ěk. Némi nehézséggel járó készülgetés. Mély hangon: kászolódás.

*KÉSZŰLŐDIK, KÉSZÜLŐDIK
(ké-esz-űl-ő-d-ik) belsz. m. készülőd-tem, ~tél, ~ött. Készűlget, mindazáltal némi nehézkességgel mintha akarna is, nem is. Mély hangon: kászolódik.

*KÉSZÜLT
(ké-esz-ül-t) mn. tt. készűltet. 1) Személyről mondják, midőn ez valamire képességet, kellő előleges ismereteket szerzett. Jól készült ifjú. 2) Dologról, midőn annak valahol vagy valamely minőségben létesültét akarjuk kifejezni. Párisban készült óra. Jó ízléssel készült ruhanemű.

*KÉSZÜLTSÉG
(ké-esz-ül-t-ség) fn. tt. készültségět. Állapot vagy minőség, midőn valaki valamire a kellő ismereteket, képességet megszerzette, sajátjává tette. Késsültséggel birni a tanári, papi hivatalra, ügyvédkedésre.

*KET (1)
régies, két helyett; l. ezt.

*KET (2)
elvont hangutánzó gyöke ketet igének; rokon a mély hangú kat gyökkel.

*~KET
összetett igeképző, mély hangon: kat am. ěg-et v. ög-et és og-at; pl. reszket (= rez-get = rez-eg-et), viszket (= visz- v. bizs-get = bizs-eg-et); rí-kat, sí-kat.

*KÉT
tőszám, mely közvetlenül az ,egy' után következik, am. egy meg egy (1+1). Eredetileg ket (köt? mely mind régi iratokban, pl. a Halotti beszédben: ketnie, mind tájdivatosan gyakran eléjön ,ket' alakban, törökül: kat-mak); mind a kettő, kedd, azaz keted, ketd, ketten, kettedik származékaiból is kitünik. De különösen a régi biblia-forditásokban, melyek a rövid, nyilt e-re saját jegygyel bírnak, ezen rövid e-vel találjuk: "eleibe kelének neki ket emberek" (Tatrosi cod. Máté VIII.); "ket kezed"; "ket szemed." (Ugyanott XVIII.). Használjuk, valahányszor azon tárgy, melynek számát jelenti, közvetlenül utána áll, pl. két ökör, két ló; midőn pedig a vele viszonyban levő név vagy elül áll, vagy csak alattomban értetik: kettő, pl. ez kettő, az is kettő; embert kettőt láttam; éjfél után óra kettő, dicsértessék a Teremtő (éji őrszavak). Hány az óra? kettő. Hány forint kell? kettő. Sínai nyelven kiu és kiái am. a latin ambo. Schott értekezései nyomán szintén egyeznek vele a vogul kit, kiti, szamojed szide, sidje, osztják kát, káden (Hunfalvy P-nál: kathen); hasonlít hozzá a török iki, (csuvas) ikke, (jakut) ikki, szuómi kaksi, lapp guoft, kvekte (Hunfalvy P-nál: guöft, guöfte, guökt, mordvin kafta (kafto), eszt kaksz, kats, szirjän kik, cseremisz koktat, kokta, kok, mongol khujar stb. Megemlítendő a zend hed, hede (Beregszászi). Az elszámláltak közt valamennyiben közös hang a k, (szamojédben s v. sz), és önhangzóval ka, ke (kve), ki, ko, kö (kvö), ku (khu). Sőt a sínai nyelvben s a török csoportban, melyhez Hunfalvy P. után (Budapesti Szemle 1864.) a kojbal ike, s karagasz ihi is számítandó, csak egy k (illetőleg h) mássalhangzót találunk. Ha szabad volna a magyar köt szót venni alapul, ennek legegyszerűbb kö eleme egyeznék gö, go, gu stb. gyökelemekkel, sőt -og, -eg, -ög képzőkkel is, melyek általános értelemben gyakoriságot, többséget, többítést jelentenek. A k, mint föntebb látható, némely nyelvben kettőztetve van. S az ezen túl eléforduló mássalhangzók egynémely nyelvben Europaeus finn tudós véleménye szerént, talán az ,újj' (digitus) hangjait és jelentését jeltik magukban. Egyébiránt V. ö. EGY és IKER.
A két szót nem ragozzuk, mivel mint föntebb érintők, azt melléknévileg mindig az illető tárgy előtt használjuk, hanem kettő szót igen, pl. kettőt, kettőnek, kettővel, kettőre, kettőig stb. V. ö. KETTŐ. Ellenben: két águ, két élű, két esztendős, két hónapos, két hetes, napos. Két ökröt, két lovat fogni a szekérbe. Két urat szolgálni. Két szinü kendőt viselni. Valamit két részre, két felé osztani. Két szék között pad alá esik (v. jut) az ember. (Km.). Innen eredtek: kétes, kétség, kételkedik, épen úgy, mint a német zwei-ból: Zweifel, zweifelhaft, zweifeln; a latin duo-ból: dubius (Benfey), dubietas, dubito; hellén duo-tól: duazw stb.
A szókötésre nézve még megjegyezzük, hogy amely tárgyak a természetben, vagy ezekhez alkalmazva az iparvilágban, kettesével fordulnak elé, azok mellett a magyar nyelv rendszerént sem két szót, sem többest nem használ, pl. azon leánynak gyönyörű fekete szeme van, nem mondjuk két szeme, se: szemei. Hasonlók: lábam megdagadt, fülem megcsendűlt, karom megrándúlt. Kezét szivére tette. Add ide a keztyűmet. Hozd el a csizmámat.
"Szěgén legén vótam, gazdag lěánt věttem;
A vásárba měntem, piros csizmát věttem."
Székely népdal.
Ha így mondanók: hosszu kezei vannak, nagy fülei fölfelé állanak, széles talpakkal áldotta meg a természet, ezek még gúnyként hangzanának. Ha rendesen csak egyiket akarjuk értetni, ez esetekben vagy ,fél' szóval élünk, vagy még határozottabban ,jobb,' ,bal' szókkal. Félszemü, félkezü, féllábu koldus. Félkeztyűmet elvesztettem. Bal fűlem zúg, nyilallik. Néha ,egyik' szó is használható. Egyik csizmám kilyukadt. A dolmányom egyik ujjában a béllés elfeslett. Mindazáltal nagyobb nyomatékosság végett néha a ,két,' ,mindkét' szókat is használjuk. Két keze munkájával keresi kenyerét. Mindkét szeme vérbe borúlt.
"Piros két orczámon lecsorog a könyű.'
Népdal.

*~KÉT
a régieknél fordúl elé, ként-ből összehúzva; l. KÉNT.

*KÉTÁGÚ v. ~ÁGU
(két-ágú) ösz. mn. Aminek két ága van, tulajd. és átv. értelemben. Kétágu kapa, villa. Kétágu rúd, harangláb. Külön is írhatjuk: két águ. Egyébiránt V. ö. ÁG.

*KÉTALAKÚ v. ~ALAKU
(két-alaku) ösz. mn. Akinek vagy aminek két különböző alakja van. Kétalaku Janus.

*KÉTANNYI
(két-annyi) ösz. mn. Még egyszer annyi.

*KÉTANYÁS
(két-anyás) ösz. mn. és fn. Növénytani ért. némely seregeknél eléforduló rendosztály, pl. az egyhímeseknél, három-, négy-, öt-, hat-, hét-, nyolcz-, tízhímeseknél stb., amely rendbe tartozó növénynemeknek két anyaszálok van, milyenek pl. az öthímeseknél: a czékla, murok v. sárga répa, bürök, kóriandrom, turbolya, kapor, kömény, zeller stb.

*KÉTÁRBOCZÚ v. ~ÁRBOCZU
(két-árboczú) ösz. mn. Két árboczczal fölszerelt, ellátott. Kétárboczu hajó.

*KÉTÁRNYÚ v. ~ÁRNYU
(két-árnyu) ösz. mn. Oly testről mondjuk, mely árnyat két felé vet, egyszer dél, egyszer pedig éjszak felé. Így neveztetnek különösen a földiratban azon népek, melyek a két forkör (tropicus) között laknak, mert a nap évenként kétszer megy el függőleges vonalban fejök fölött. (Amphiscii, biumbres).

*KÉTCSÖVŰ v. ~CSÖVÜ
(két-csövű) ösz. mn. Lőfegyverről mondják, melynek kettős lőszerszáma van. Kétcsövű puska, pisztoly, mordály.

*KÉT-DOLICS
falu Vas m.; helyr. ~Dolics-ra, ~on, ~ról.

*KÉTEGY
(két-egy) ösz. fn. A háromhímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó polyvás növénynem; burka egy levél, s abban egy magzat fölött két virág; bokrétaondója kettő; gyümölcse két rekeszű makk. (Lygeum).

*KÉTEGYHÁZA
falu Békés m.; helyr. Kétegyházá-ra, ~n, ~ról.

*KÉTEL
(két-el) áth. mely sem határozatlan, sem szenvedő alakot nem ölt, és így a törzs sajátlag: kétli; m. kétlětte, htn. kétleni. Valamit kétesnek tart, vél, gondol, azaz nem tudja magát elhatározni, vajjon a két különböző vagy ellenkező dolgok közől melyiket tartsa igaznak, helyesnek, követendőnek stb. Ezen ige rendesen csak határozott vagyis tárgymutató alakban használtatik, és egy más viszonymondatot vonz, t. i. ebben foglaltatik azon tárgy, melyre a kétlés áthat, pl. Kétlem, ha győzünk-e, vagy vesztünk. Kétled-e, hogy veszély fenyeget bennünket? Nem kétlem, hogy mellettem szavazandotok. Ki kétlené azt, hogy... A viszonymondatban a ha és hogy, a mily rövid tételeknél el is hagyhatók, pl. kétlem, menjek-e, vagy ne? Kétlitek-e, mily dicső a hazáért halni?

*KÉTELEN
(ké- v. -kénytelen) mn. tt. kételen-t. Gyöke ké, megnyújtva kéj, módosítva kény, s am. kéjtelen vagy kénytelen, akaratlan. l. KÉNYTELEN.

*KÉTELENÍT
(ké- v. kény-telen-ít) áth. Lásd: KÉNYTELENÍT.

*KÉTELENKĚDIK
(ké- v. kény-telen-kěd-ik) k. m. kételenkěd-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél am. kénytelen, kelletlen módon cselekszik. (Kriza J.).

*KÉTELENSÉG
(ké- v. kény-telen-ség) fn. tt. Kénytelenség. Kételenségem tartja, a székelyeknél am. kénytelen vagyok vele.

*KÉTÉLETŰ v. ~ÉLETÜ
(két-életü) ösz. mn. l. KÉTLAKI.

*KÉTELG
(két-el-eg) önh. m. kételg-ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. KÉTELKĚDIK.

*KÉTELGÉS
(két-el-g-és), lásd: KÉTELKĚDÉS.

*KÉTELGŐ
(két-el-g-ő) l. KÉTELKĚDŐ.

*KÉTELKĚDÉS
(két-el-kěd-és) fn. tt. kételkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A fontolgató észnek azon állapota vagy működése, melynél fogva kételkedik. A sok kételkedés miatt nem képes magát elhatározni. V. ö. KÉTELKĚDIK.

*KÉTELKĚDETLEN
(két-el-kěd-etlen) mn. tt. kételkedetlen-t, tb. ~ek. Szabó Dávidnál am. kételkedés nélküli, kétségen kivüli, kétségtelen. Határozóként am. kétségen kivül. Eléjön a Bécsi codexben is: ketelkedet (= kételkedet) nélkül.

*KÉTELKĚDIK
(két-el-kěd-ik) k. m. kételkěd-tem, ~tél, ~ětt. A Tatrosi és Bécsi codexekben, valamint a törzset, úgy ezt is rövid e-vel találjuk: "És ketelkedik vala." (Lukács. IX). "Néznek vala a tanejtványok egymásra, ketelkedvén (haesitantes) kiről mondana." (János XIII.). "Ketelkedet nelkül." (Rúth. III.). Tulajd. ért. két különböző vagy ellenkező tárgyak között választani, határozni nem bír vagy vonakodik, tehát bizonytalan, mit tartson igaznak, vagy mit cselekedjék. Kételkedik, ha lesz-e sikere folyamodásának, vagy nem? Kételkedik, mit tegyen, menjen-e, vagy maradjon? Ezen ige szóvonzati viszonyban áll a rajta, azon, felől fölött, róla és benne szókkal, pl. Kételkedem rajta, teljesíted-e igéretedet, vagy nem. Azon kételkedem, jobb-e lenni, vagy nem lenni. A felől v. a fölött kételkedni, ha tanácsos-e kíséret nélkül utazni vagy nem. Nem kételkedem róla hogy ... Kételkedtek-e még benne, hogy jobb maradni, mint menni? Midőn a ben ragu szókkal jő viszonyba, gyakran annyit tesz, mint: nem bízik, pl. Valakinek becsületében, emberségében, szavában, igéretében kételkedni. Szélesb ért. am. általán határozatlan, ingadozó lelki állapotban létezik, azaz nem tudja, mit gondoljon vagy higyjen, vagy tegyen; midőn valamit világosan, bizonyosan nem tud, midőn elegendő indokokat nem lel, melyek után bizton indulhasson, mi leginkább akkor történik, ha az igazat, valót kereső észnek elébe megczáfolhatlan nehézségek, ellenvetések gördűlnek, vagy az akaratnak bizonyos akadályok ellenszegűlnek, pl. ha valaki az isteni gondviselésről kételkedik, mert az emberiség nyomorait vele egyeztetni nem képes; vagy az isteni igazságról kételkedik, mivel a gonoszok gyakran boldogabbak, mint a jók. Még szélesb ért. am. semmit vakon, alap nélkül nem hisz, valónak nem tart, hanem mindennek okát fürkészi, vizsgálja. Ezen kételkedés neme rokon azon bölcselkedési módszerrel, mely scepticismus név alatt ismeretes.

*KÉTELKĚDŐ
(két-el-kěd-ő) mn. és fn. tt. kételkědőt. Aki valamin, valamiről vagy valamiben kételkedik. Különösen mint főnév jelent személyt, ki nehezen hisz, vakon mások szavára nem esküszik. V. ö. KÉTELKĚDIK.

*KETELLY
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Ketelly-be, ~ben, ~ből.

*KÉTÉLTŰ v. ~ÉLTŰ
(két-éltű) ösz. mn. l. KÉTLAKI.

*KÉTÉLŰ v. ~ÉLÜ
(két-élű) ösz. mn. Mondjuk oly metsző eszközről vagy fegyverről, melynek pilingája két felül élesre van köszörülve. tehát foka nincsen. Kétélű tőr, kard.

*KÉTELY
(két-ely) fn. tt. kétely-t, tb. ~ěk. l. KÉTSÉG, 1).

*KÉTELYES
(két-ely-es) mn. tt. kételyes-t v. ~et, tb. ~ěk. l. KÉTES 1), 3).

*KETEPUTA
(kete-puta) ösz. fn. melynek alkotó részei magánosan nem használtatnak, egyike azon játszi hangu ikerszóknak, melyek nyelvünkben, kivált a népiesben nagy számmal fordulnak elé. Olyan, mint retyerutya v. retyemutya, ekczemoncza stb. másként ketyemutya. V. ö. IKERSZÓ. Köznépies nyelven, am. holmi szedettvedett vagy hányvetett bútorzat, vagy málhába kötött mindenféle pogyász; (mintegy: kegyő- v. kotyó-motyó).

*KETERGÉNY
falu Ung. m.; helyr. Ketergény-be, ~ben, ~ből.

*KÉTÉRTELMÜ
(két-értelmü) ösz. mn. 1) Amit kétfelé lehet magyarázni, értelmezni, milyenek voltak a régi jósmondatok. 2) Aminek a nyelvszokás szerént meghatározott két jelentése van, pl. él vivit és acies, ég ardet és coelum. 3) Mondják oly kifejezésről vagy mondatról, mely a közdivatu, és illendő értelem mellett egy mellékesen czélzott, botrányos, sikamlós dologra is emlékeztet.

*KÉTÉRTELMÜLEG
(két-értelmüleg) ösz. ih. Oly módon, melynél fogva kétfelé lehet magyarázni s érteni valamit. A kérdésre kétértelmüleg válaszolni.

*KÉTÉRTELMÜSÉG
(két-értelmüség) ösz. fn. Valamely szónak vagy mondatnak azon tulajdonsága, melynél fogva kétfélekép érthető.

*KÉTES
(két-es) mn. tt. kétes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Szoros ért. mit két különböző vagy ellenkező oldalról lehet venni, s minél fogva nehéz elhatározni, mi való, mi igaz, pl. kétes harcz, melyről nem tudjuk, jól ütend-e ki vagy roszul, kétes állapot, melyről bizonytalan, kedvező lesz-e vagy nem. 2) Szélesb. ért. miről általánosan nem vagyunk képesek tudni, mi vége leend. Kétes jövendő. Kétes az embernek halála. Mindnyájan kétesek vagyunk róla, mi érhet valaha bennünket. "Azth mondá hogy ma jöth vóna Csorgóra az hir .... kiben én kéthes vagyok." Levél 1557-ből (Szalay Ág. 400 magy. lev.). 3) Ami veszélylyel fenyeget, amit inkább roszra lehet magyarázni, mint jóra. Kétes állapotu betegség.

*KETESD
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Ketesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÉTESEN
(két-es-en) ih. Kétes állapotban vagy minőségben. Kétes kimenetellel. Sokáig kétesen harczoltak.

*KÉTESKĚDIK
(két-es-kěd-ik) k. m. KÉTKĚDIK.

*KÉTESSÉG
(két-es-ség) fn. tt. kétesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valaminek azon állapota vagy tulajdonsága, mely szerént azt két ellenkező vagy különböző oldalról lehet tekinteni. 2) Bizonytalanság, határozatlanság. 3) Veszélyes, fenyegető állapot. V. ö. KÉTES.

*KETET
(ket-et) áth. m. ketet-tem, ~tél, ~ětt, par. ketess. Dunán túli tájszó, s am. tapogatódzik, kémlelődik, keresgél, vizsgálódik: mély hangon katat, kutat.

*KETETÉS
(ket-et-és) fn. tt. ketetés-t, tb. ~ek. Katatás, kutatás.

*KÉTÉVES
(két-éves) ösz. mn. Aki vagy ami már két év óta él, két év előtt született. Kétéves gyermek. Kétéves csikó.

*KÉTEVEZŐS
(két-evezős) l. KÉTRUDÚ, 2).

*KÉTÉVI
(két-évi) ösz. mn. Ami két év óta tart, létezik, folyamatban van. Kétévi szolgálat után felmondani. Kétévi fogságra itélni valakit, Kétévi utazásból haza térni. Különbözik: kétéves.

*KÉTFALKÁS
(két-falkás) ösz. mn. Növénytani ért. így neveztetnek azon növények, melyek virágaiban a hímszálak (rendszerént tízen) két csomóban (v. falkában) nőttek öszve a magzat körül; nagyobb részint tízhímesek, melyek közől kilencz egy csomóba nőtt, egy pedig szabadon van. Az ilyen virágok pillangósaknak neveztetnek, p. o. borsó. (Diadelphia).

*KÉTFEJŰ v. ~FEJÜ
(két-fejű) ösz. mn. Aminek akár mint rendkivüli tüneménynek a természetben, akár mint jelképnek a gondolatban, különösen a czímereken kettős feje van. Kétfejű bornyú. Kétfejű sas.

*KÉTFÉL
falu Temes m.; helyr. Kétfél-be, ~ben, ~ből.

*KÉTFELÉ
(két-felé) ösz. ih. 1) Két különböző vagy ellenkező irányban indulva, menve. Kétfelé küldeni kémeket. Kétfelé húzni valamit. Kétfelé nyiló ablak, ajtó, kapu. 3) Két részre. Kétfelé osztani az egész vagyont. Kétfelé vágni a kenyeret.

*KÉTFÉLE
(két-féle) ösz. mn. 1) Két különböző nemü, faju, tulajdonságu. Kétféle bor, gyümölcs. Kétféle tok, irás, tinta, papiros. 2) Nem páros, nem összevaló, felemás. Kétféle csizmát, papucsot húzni. Kétféle keztyűt viselni.

*KÉTFELES
(két-feles) ösz. mn. és fn. Oly személy, ki két párthoz szegődik, s majd ide, majd oda szavaz; máskép: kétkulacsos.

*KÉTFELESÉGÜ
(két-feleségü) ösz. mn. lásd: KÉTNEJÜ.

*KÉTFELŐL
(két-felől) ösz. ih. Két különböző vagy ellentétes oldalról, tájról, iránypontról. Megfelel e kérdésre: honnan? Kétfelől közeledő ellenségi csapatok.

*KÉTFELÜL
(két-felül) ösz. ih. Kérdésre: hol? am. két oldalt, két tájon. E határt kétfelül árkok, kétfelül fasorok kerítik.

*KÉTFÉRJŰ
v. FÉRJÜ, (két-férjü) ösz. mn. Nő, kinek két férje van, pl. ki élő első férjétől törvényesen el nem válva, alattomos uton egy másikhoz esküszik.

*KÉTFÉRJŰSÉG v. ~FÉRJÜSÉG
(két-férjűség) ösz. fn. Házassági állapot, melyben valamely nőnek két első férje van. A kétférjüséget a keresztény vallás tiltja. Kétférjűségről vádolt nő.

*KÉTFILLÉRES
(két-filléres) ösz. fn. Divatból kiment régi kis pénznem, mely két fillért ért. V. ö. FILLÉR.

*KÉTFOGATÚ
(két-fogatú) ösz. mn. Kocsi hintó vagy szekér, melyben két vonó állat van fogva. Kétfogatú könnyü kocsin utazni. Kétfogatú ökrös szekér.

*KÉTFOGÚ v. ~FOGU
(1), (két-fogú) ösz. mn. Átv. ért. minek két foga, vagyis ága van. Kétfogu kapa.

*KÉTFOGÚ v. ~FOGU
(2), (mint föntebb) ösz. fn. Növényfaj. l. VILLAMAG.

*KÉTFONALÚ
(két-fonalú) ösz. mn. Mondják szövetről, melynek szálai két öszvesodrott fonalból állanak. Különbözik: kétnyüstös. Kétfonalú szőrkelme.

*KÉTFONTOS (1)
(két-fontos) ösz. mn. Ami két fontot nyom. V. ö. FONT. Kétfontos czipó, kenyér.

*KÉTFONTOS (2)
(mint föntebb) ösz. fn. Legkisebbféle ágyu, melyből kétfontos golyókat lődöznek.

*KÉTFORINTOS
(két-forintos) ösz. mn. 1) Minek ára két forint. Kétforintos keztyű, kendő. 2) Főnévül használtatva jelent pénzdarabot, pl. ezüstöt, bankjegyet, mely kétforintot ér.

*KÉTFŐBBHÍMES
(két-főbb-hímes) ösz. mn. Növénytani ért. azon növények seregéről mondjuk, melyeknek tulajdonkép négyhímes virágok van ugyan, s melyek igazán a négyhímes seregbe valók volnának, hanem abban kűlönböznek, hogy két hímjek magasabb, ketteje pedig alacsonabb, és bokrétájok ásitó vagy szájtátó, p. o. izsóp. (Didynamia. Diószegi).

*KÉTFÜLŰ v. ~FÜLÜ
(két-fülü) ösz. mn. Átv. ért. oly edényről mondják, melynek fülhöz némileg hasonló két fogója van. Kétfülü kanna, sajtár, kancsó.

*KÉTFÜVŰ v. ~FÜVÜ
(két-füvű) ösz. mn. Mondjuk oly rétről, melyet egy évben rendesen kétszer kaszálnak.

*KÉTGARASOS
(két-garasos) ösz. mn. és fn. 1) Minek két garas az ára. Kétgarasos czipó, kalács, zsemlye. 2) Két garast, azaz hat krajczárt érő pénzdarab. Réz, ezüst kétgarasos.

*KÉTHALOM
puszta Arad m.; helyr. Kéthalom-ra, ~halm-on, ~halom-ról.

*KÉTHASÁBÚ v. ~HASÁBU
(két-hasábu) ösz. fn. Ami két hasábra van metszve, vágva, osztva, választva. V. ö. HASÁB.

*KÉTHASÚ v. ~HASU
(két-hasú) ösz. mn. Boncztanban így nevezik azon izmokat, melyeknek két dudorodásuk van. Kéthasu hátizom.

*KÉTHEGYŰ v. ~HEGYÜ
(két-hegyű) ösz. mn. Minek két hegye van. Milyen a kőfaragók bizonyos kalapácsa, melynek feje mindkét oldalt hegyes, s melylyel a göröncsös követ simítják.

*KÉTHÉJÚ V. ~HÉJU
(két-héju) ösz. mn. Aminek két héja van (vastagabb és hártyanemű vékonyabb). Kéthéju gyümölcsök.

*KÉTHELY
mezőváros Sopron m., és faluk Vas és Komárom m.; helyr. Kéthely-re, ~ěn, ~ről.

*KÉTHIMĚS
(két-himěs) ösz. mn. Átv. ért. a növénytanban oly növényekről mondják, melyeknek egymással össze nem nőtt kétkét hímszálok van. (Diandra).

*KÉTHÍMPÁZSIT
(két-hím-pázsit) ösz. mn. Növénynem, melynek virága kéthímű, csészéje egy virágu, polyvája kettő, bokrétaondója kettő. (Anthoxanthum).

*KÉTHÓNAPI
(két-hónapi) ösz. mn. 1) Két hónapig tartó, folyamatban levő. Kéthónapi utazás, betegség. 2) Kéthónapra való, szolgáló. Kéthónapi fizetés, díj, eleség.

*KÉTHÓNAPOS
(két-hónapos) ösz. mn. Két hónaptól fogva élő vagy két hónapig élt. Kéthónapos gyermek. Kéthónapos csikó, borjú. Kéthónapos korában meghalt.

*KÉTHÚSZ
(két-húsz) ösz. számnév. Baranyai tájszólással am. kétszer húsz, azaz negyven.

*KÉTHÜVELYKNYI
(két-hüvelyknyi) ösz. mn. Minek vastagsága, azaz szélessége vagy hosszusága, vagy magassága két hüvelyket teszen. Kéthüvelynyi hosszuságu szeg.

*KÉTIGÁS
(két-igás) ösz. mn. Szoros ért. annyit tenne, mint két igával ellátott, t. i. ökrös szekér, tehát melybe négy ökör van fogva. Szokott ért. kétfogatú, azaz oly szekér, kocsi stb. melyet két vonó marha, pl. ökör, ló, húz.

*KÉTIKSZREPKÉNY
(két-X-repkény) ösz. fn. A repkények neméhez tartozó növényfaj; levelei veseformák, csipkések, virágzó szára felálló; porhonjai tökéletes X formára állanak öszve, és két X betüt mutatnak. Ahol megörökösödik, hosszú ostorindát bocsát, s messze fut, kapaszkodik. Máskép: földi borostyán, kerek nádrafa, katona-petrezselyem. (Glecoma hederacea).

*KÉTKARÚ v. ~KARU
(két-karú) ösz. mn. Kinek két karja van. Átv. ért. mi két karforma ággal van ellátva. Kétkarú gyertyatartó.

*KÉTKASZÁLATÚ
v. ~KASZÁLATU, (két-kalászatu) ösz. mn. l. KÉTFÜVŰ.

*KÉTKASZÁS
(két-kaszás) ösz. mn. Mondják akkora nagyságu rétről, melyet két ember egy nap alatt lekaszál.

*KÉTKĚDÉS
(két-kěd-és) fn. tt. kétkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki kétkedik. V. ö. KÉTKĚDIK. Különösen 1) A fontolgató észnek, és magát elhatározni vágyó akaratnak működése, midőn majd ide, majd oda látszik hajlani. 2) Némi félelemmel járó ovakodás, visszatartózkodás, mely miatt nem merjük magunkat elhatározni.

*KÉTKĚDIK
két-kěd-ik k. m. kétkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Kettő között haboz, választani nem bír, magát elhatározni nem tudja. Kétkedik, mi tevő legyen, aláirja-e nevét, vagy ne? 2) Szélesb ért. határozatlan állapotban szenved, nincs teljes bizonyosságban valami felől. 3) Valamitől vonakodik, fél, tartózkodik. Kétkedik a tengerre szállni, csatába ereszkedni.

*KÉTKĚDŐ
(két-kěd-ő) mn. tt. kétkědő-t. Aki valamiről kétkedik. Főnevül használtatva jelent személyt, ki vaktában nem hisz, ki mindent kutat, fürkész, mielőtt valónak ismerné.

*KÉTKĚDŐLEG
két-kěd-ő-leg) ih. Kétkedő módon; vaktában hitelt nem adva, minden dolgot ellenkező oldalairól megvizsgálva.

*KÉTKELÉSŰ v. ~KELÉSÜ
(két-kelésü) ösz. mn. Növényekről, jelesen veteményekről, gabonafajokról mondjuk, melyek nem egyszerre kelnek ki, vagyis melyeknek egyik része késöbb kell, mint a másik.

*KÉTKÉP, KÉPKÉPEN
(két-kép) v. ~képen) ösz. ih. Két különböző vagy ellenkező módon. Kétképen beszélik el az eseményt. Kétkép számozni, fejből, vagy irás által.

*KÉTKEREKŰ v. ~KEREKÜ
(két-kerekű) ösz. mn. Minek két kereke van. Kétkerekü taliga, postakocsi. Kétkerekű malom, gép.

*KÉTKEZŰ v. ~KEZÜ
(két-kezű) ösz. mn. Kinek mindkét keze megvan. Ellentéte: egykezű v. félkezű.

*KÉTKOPÁCSÚ
v. ~KOPÁCSU, (két-kopácsú) ösz. mn. Minek kettős vagy kétfelé nyiló kopácsa van.

*KÉTKULACSOS
(két-kulacsos) üsz. fn. A néhai tisztujitási lakomák embere, ki majd egyik, majd másik párt asztalánál evett, ivott, s mindkettőnek kijelöltjeit éltette. Szélesb ért. kétszínű pártember.

*KÉTLÁBNYI
(két-lábnyi) ösz. mn. Minek hossza vagy széle, vagy vastagsága, vagy mélysége, vagy magassága két láb. Kétlábnyi magasságu gyermek. Kétlábnyi mélységü vízben nagy hajó nem járhat.

*KÉTLÁBÚ v. ~LÁBU
(két-lábu) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. kinek két lába van. Az ember, és madarak kétlábu állatok. 2) Átv. ért. minek két lábforma tartaléka, támasza van. Kétlábu asztal.

*KÉTLAKI
(két-laki) ösz. mn. 1) A növénytanban azon seregbeli növényekről mondjuk, melyek közől a faj egyik tövén csupa hímek, a másikon csupa anyák vannak, ilyenek a kender, komló. (Dioecia). 2) l. KÉTLAKÚ, 2).

*KÉTLAKÚ v. ~LAKU
(két-lakú) ösz. mn. 1) Kinek két laka vagyis lakóhelye van, pl. ki nyáron falun, télen városban lakik. 2) Természetrajzi, különösen állattani ért. oly állatnemek, melyek vízben és szárazon laknak. (Amphibium). Egyébiránt ezen nevezet nem helyes, mert ezen állatnemekből némelyek egyedül a vízben, némelyek egyedül a szárazon laknak. Innét újabban küllő nevezetet kaptak.

*KÉTLATOS
(két-lakos) ösz. mn. Ami két latot nyom, létkatnyi nehézségü. Kétlatos ezüstkanál. Kétlatos drágakő.

*KÉTLEN
(két-len) mn. tt. kétlen-t, tb. ~ěk. Mit kétleni, azaz kétségbe hozni nem lehet, tehát, bizonyos, világos igaz. Kétlen dolog. Ezen szónak a szóképzési hasonlóság szerént így kellene lennie: két-telen, de a te az előtte álló t miatt állandóan kimarad, mint vétlen, tétlen, étlen, korlátlan, büntetlen szókban is.

*KÉTLÉS
(két-el-és) fn. tt. kétlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A fontolgató észnek működése, melynél fogva valamit kétel, azaz kétesnek tart, gondol.

*KÉTLEVELŰ v. ~LEVELÜ
(két-levelü) ösz. mn. Két levélből álló, minek két levele van. A növénytanban két levélből álló burok (involucrum diphyllum); valamint a virágnak két levelű, vagyis szirmu bokrétája.

*KÉTLOVAS
(két-lovas) ösz. mn. Mibe két ló van fogva. Kétlovas kocsi, hintó.

*KÉTLOVÚ v. ~LOVU
(két-lovu) ösz. mn. Szokottabban l. KÉTLOVAS.

*KÉTNEJŰ v. ~NEJÜ
(két-nejű) ösz. mn. Kinek egy időben két neje van.

*KÉTNEJŰSÉG v. ~NEJÜSÉG
(két-nejűség) ösz. fn. Házassági állapot, midőn valamely férfinak egyszerre két neje, azaz felesége, hitestársa van. A kétnejüség tilos.

*KÉTNYÁR
puszta Somogy m.; helyr. Kétnyár-ra, ~on, ~ról.

*KÉTNYELŰ v. ~NYELÜ
(két-nyelű) ösz. mn. Szerszám, melynek két nyele van. különösen, kétnyelü kés, bodnárok s más kézmivesek eszköze, kik az úgynevezett faragó széken dolgoznak; innen máskép: faragókés.

*KÉTNYELVŰ v. ~NYELVÜ
(két-nyelvü) ösz. mn. 1) Két nyelven beszélő, két nyelvet értő, kétféle nyelven eléadott, irt, nyomtatott. E város lakosai kétnyelvűek, magyarok és németek. Kétnyelvü hirdetmények, olvasókönyvek. 2) Átv. ért. ki majd így, majd amúgy beszél, nyilatkozik ugyanazon tárgy felől.

*KÉTNYÍRETŰ
(két-nyíretű) ösz. mn. Juhokról mondjuk, melyeket egy évben kétszer nyírnek, tavaszszal és őszszel. Így neveztetik ezen nyirésből való gyapju is, különböztetésül az egynyiretűtől.

*KÉTNYÜSTÖS
(két-nyüstös) ösz. mn. Minek szálai két nyüst segítségével szövettek. Kétnyüstös szövet, szőrkelme. V. ö. NYÜST.

*KÉTOLDALÚ v. ~OLDALU
(két-oldalú) ösz. mn. Minek két oldala van. Ellentéte: egyoldalú, pl. oly marhaállás vagy akol, melynek csak éjszakfelől van fala, vagy sövénye. Átv. ért. viszonyos, mi mind a két egyezkedő vagy alkuvó félt kötelezi valamire. Két oldalú szerződés, pl. adásvevés, midőn egyik fél valamely tárgyat, árút ad, a másik pedig azért pénzt fizet; csere, midőn valamely tárgyért más tárgyat adnak; bérmunka, midőn egyik fél valamely munkát teljesít, melyért a másik fél pénzt ad. Ellentéte: egy oldalú szerződés, pl. pénznek vagy bármely más trágynak ajándékozása, ingyenmunka.

*KÉTÓRAI
(két-órai) ösz. mn. 1) Két óráig tartó. Kétórai munka. 2) Oly messzeségü, melyet két óra alatt szokás beérni. Két órai távolság. 3) Mi két órakor szokott történni. Kétórai harangozás, ebéd. Kétórai vecsernye.

*KÉTÓRÁNYI
(két-órányi) ösz. mn. Két óra hosszáig tartó. Kétórányi járáskelés, sétálás. Kétórányi beszéd. Kétórányi pihenés. Kétórányi út.

*KÉTORMU
(két-ormu) ösz. mn. Minek két orma van. Kétormu hegysor. V. ö. OROM.

*KÉTPONT
(két-pont) ösz. fn. Helyesirási jegy, mely egymásfölé két irt pontból (:) áll, és rendszerént akkor használtatik, midőn a körbeszédnek előmondata bevégeztetett, s reá az utómondat következik; vagy azon mondatok előtt, melyeket másokból idézünk; vagy szók előtt, melyeket kiemelni akarunk. (Colon, duo puncta).

*KÉTPÚPOS
(két-púpos) ösz. mn. Kinek vagy minek két púpféle dudorodás van a hátán. Kétpúpos teve.

*KETRECZ, KĚTRĚCZ
(ker-t-ecz) fn. tt. ketrecz-ět, harm. szr. ~e. Egyike azon szavainknak, melyekben az rt átvetvék, mint: fetreng, ferteng, csötrös csörtös, vötröcze vörtöcze stb. Gyöke a kört, kerítést jelentö ker, s törzsöke kert (= kerítés), melyből kicsinyező ecz képzővel lett kertecz, s átvetve ketrecz, Szoros ért. kis kerítés vagy kisebb kerített hely; innen: 1) Rekesz, rácsos készület, melybe a baromfiakat zárják. Ketreczbe hányni a hízó ludakat, réczéket. A tyúkászok ketreczekben hordják a csibéket, tyukokat, kappanokat. 2) Deszkából csinált vagy vesszőből font kerítés az istálókban, hol az eleségi készületet, jelesen a szénát tartják. A béres, és a komondor befeküttek a ketreczbe. 3) A szérűkön elkerített hely vagy szöglet, hová a polyvás gabonát betolják. 4) Átv. és megvető ért. szoros, kényelmetlen, szegény lakszoba. Midőn elfogtak volt, egy ketreczbe zártak bennünket. Ez nem szoba, csak ketrecz. Tájdivatosan: kötröcz, katrocz.

*KETRECZĚZ, KĚTRĚCZEZ
(ker-t-ecz-ěz) áth. m. ketreczěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Ketreczbe zár, ketreczben tart. A hízó baromfiakat ketreczezni.

*KETRECZĚZÉS, KĚTRĚCZĚZÉS
(ker-t-ecz-ěz-és) fn. tt. ketreczězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ketreczbe zárás, ketreczben tartás.

*KÉTRÉSZÜ
(két-részü) ösz. mn. Két részből álló, két részre osztott. Kétrészü szónoki beszéd.

*KÉTRÉT
(két-rét) ösz. ih. Két rétüen, két rétben, azaz két egymás fölé hajtott, vagy egymáshoz varrt lappal. Kétrét teríteni az abroszt. Kétrét fogni, és tenni öszve a szőnyeget. Kétrét öszvehajtani a papírívet. Kétrét varrni a gatyát, azaz a vászon szélességét kétszer véve. Mint fn. külön irandó: két rét. V. ö. RÉT.

*KÉTRÉTEGŰ
(két-rětegű) ösz. mn. Két rétegből álló. V. ö. RÉTEG.

*KÉTRÉTÜ
(két-rétü) ösz. mn. Ami két rétből áll, két rétben összevarrt, öszvetett. Kétrétü gatyaszár. Kétrétű papirív.

*KÉTRÖPÖS, KÉTRÖPŰ
(két-röpös v. ~röpű) ösz. mn. Azon bogarakról vagy rovarokról mondják, melyeknek két röpjök, azaz szárnyok van. (Diptera).

*KÉTRUDÚ
(két-rudú) ösz. mn. 1) Általán két ruddal ellátott, kétágu ruddal felszerelt, pl. kétrudú taliga, melyet a ló rudak között húz. 2) Különösen két evezőruddal biró. Kétrudú csónak, dereglye.

*KETSA, KECSA
falu Torontál m.; helyr. Ketsá-ra, ~n, ~ról.

*KETSED, KECSED
erdélyi falvak Doboka és Kolos m. és Udvarhely székben, helyr. Ketsed-re, ~ěn, ~ről.

*KETSED-SZILVÁS
erdélyi falu Doboha m.; helyr. ~Szilvás-ra, ~on, ~ról.

*KÉTSÉG
(két-ség) fn. tt. kétség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kedélyi állapot, midőn valaki alapos vagy látszatos okoknál fogva nem bírja magát elhatározni, mit tartson igaznak vagy teendőnek, midőn ide-oda ingadoz, haboz, bizonytalankodik. Kétséget támasztani, táplálni valami felől. Kétségben lenni valami iránt. Kétséget oszlatni, széleszteni. Valamit kétségbe hozni. Kétség nélkül elhatározni magát. Kétségen v. kétség kivül igaz. 2) Oly kedélyi állapot, mely minden reményből kivetkőzött, midőn valaki azt tartja, hogy az ellenszegülő nehézségeket, akadályokat legyőzni, elhárítani, a fenyegető veszélyt elkerülni lehetetlen. Ez értelemben csak esni és ejteni igékkel és származékaikkal viszonyban használják. Kétségbe esni. Kétségbe ejteni valakit. Kétségbeesésből megölni magát.

*KÉTSÉGBE EJT
l. KÉTSÉG 2) alatt.

*KÉTSÉGBE EJTÉS
(kétségbe-ejtés) ösz. fn. l. KÉTSÉG alatt.

*KÉTSÉGBEESÉS
(két-ségbe-esés) ösz. fn. A kedélynek remény nélküli állapota, midőn a bajok, akadályok, veszélyek elhárítását tehetetlennek tartja. V. ö. KÉTSÉG, 2).

*KÉTSÉGBEESĚTT
(kétségbe-esětt) ösz. mn. Aki minden reményét elvesztette, hogy valamely bajból, veszélyből, szenvedésből stb. kimenekülhet, reményvesztett.

*KETSEGE, KECSEGE
puszta Tolna m.; helyr. Ketsegé-re, ~n, ~ről.

*KÉTSÉGĚS
(két-ség-ěs) mn. tt. kétségěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miről kétség van, mi nem bizonyos. Valamely népnek kétségse eredete, ősi története. 2) Miről nem tudni, hogyan üt ki. Kétséges koczkajáték. Kétséges csatába ereszkedni. 3) Minek inkább rosz, mint jó végět lehet várni, tehát veszélyes, fenyegető. Nagyon kétséges hírek kezdenek szállongani.

*KÉTSÉGĚSEN
(két-ség-ěs-en) ih. kétséges állapotban vagy minőségben. V. ö. KÉTSÉGĚS.

*KÉTSÉGĚSKĚDÉS
(két-ség-ěs-kěd-és) fn. tt. kétsěgěskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, mely kétségekkel bibelődik, mely sok kétséget támaszt, s azzal nyugtalanítja magát. Szükebb értelmü e szónál: kételkedés, még szükebb: kétkedés. V. ö. KÉTSÉGĚSKĚDIK.

*KÉTSÉGĚSKĚDIK
(két-ség-ěs-kěd-ik) k. m. kétségěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Kétséges gondolatokkal foglalkodik; kétségeket támasztgat. Ezen kifejeézs alatt cselekvési gyakoriságot, s különösen az ingadozó s határozatlan kedélynek azon állapotát értjük, mely fölötte nagyon bizonytalankodik. Szükebb értelmű: kételkedik vagy kételg, melyek szintén folytatott határozatlanságra, és bizonytalanságra mutatnak, de kisebb mértékben. Végre még gyöngébb fokozatúak: kétkědik v. kéteskědik, melyek szerént valaki a dolgot két különböző oldalról tekinti, s nem bizonyos benne, mi való, mi nem, vagy mit kell tennie, mit nem. Ily fokozatokkal, s némileg különböző értelemmel bírnak mind azon szók, illetőleg igék, melyek ság ség képzőket is vesznek közbe, pl. ellenkedik és ellenségeskedik; hiúskodik, hivalkodik, és hivságoskodik.

*KÉTSÉGKIVÜL
(kétség-kivül) ösz. ih. Kivételes szó, melyben a ,kivül' névutó nem jár a szokott -ěn (s -on, ön) raggal; de helyes ,kétségen kivül' is. Egyébiránt l. KÉTSÉGTELENÜL.

*KÉTSÉGTELEN
(két-ség-telen) mn. Miben nincsen kétség, bizonyos. Kétségtelen tanutételek. Kétségtelen események, történeti adatok. Határozóként am. kétség nélkül, kétségtelenül.

*KÉTSÉGTELENÜL
(két-ség-telen-ül) ih. Kétségen kivül, minden bizonynyal. Mindnyájan kétségtelenül meghalunk.

*KETSKÉD, KECSKÉD
falu Vas m.; helyr. Ketskéd-re, ~ěn, ~ről.

*KETSKEDÁGA, KECSKEDÁGA
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Ketskedágá-ra, ~n, ~ról.

*KETSKEHÁTA, KECSKEHÁTA
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Ketskehátá-ra, ~n, ~ról.

*KETSKÉSFALVA, KECSKÉSFALVA
erdélyi falu Közép Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÉTSODRATÚ
l. KÉTFONALÚ.

*KÉTSOROS
(két-soros) ösz. mn. Két sorban álló, két sorba szedett. Kétsoros hadoszlop. Kétsoros gyöngyfüzér. Kétsoros számok.

*KÉTSOROSAN
(két-sorosan) ösz. ih. Két sorban állva, két sorba szedve, fűzve stb. Kétsorosan rakni a könyveket a fiókba. Kétsorosan viselni a nyaklánczot.

*KÉTSZÁLÚ v. ~SZÁLU
(két-szálú) ösz. mn. l. KÉTFONALÚ és KÉTNYÜSTŰ.

*KÉTSZÁNTÓLAG
(két-szántólag) ösz. ih. Székely tájszólás szerint am. rézsutosan, féloldalt, keszegoldalt.

*KÉTSZÁRNYÚ v. ~SZÁRNYU
(két-szárnyú) ösz. mn. 1) Minek tulajdon ért. két szárnya van. A madarak kétszárnyúak. Vannak kétszárnyú (kétröpü) bogarak is. 2) Átv. ért. kétfelé nyiló. Kétszárnyú ajtó, kapu, ablak.

*KÉTSZARVÚ v. ~SZARVU
(két-szarvú) ösz. mn. Minek két szarva van. Átv. ért. kétszarvu okoskodás, mely két ellentétes állitásból áll. (Dilemma).

*KÉTSZAVÚ v. ~SZAVU
(két-szavú) ösz. mn. Zenetanban am. ami két szóra vagy hangra van téve. Kétszavú dallam.

*KÉTSZELETŰ v. ~SZELETÜ
(kět-szeletű) ösz. mn. l. KÉTHASÁBU.

*KÉTSZĚM
(két-szěm) ösz. fn. Az úgynevezett német és magyar kártyajátékban azon lap, melyen két szem van, s legtöbbet üt, máskép: disznó. Tök, zöld, makk, vörös kétszem. Kétszemmel elütni a királyt, a filkót stb.

*KÉTSZĚMÉLYĚS
(két-szěmélyěs) ösz. mn. 1) Két személynek való, két személyre készített; mivel két személy bánik. Kétszemélyes ágy. Kétszemélyes kocsiülés. Kétszemélyes furú, melyet ketten forgatnak. Kétszemélyes köböl, melyet két ember fog, visz. 2) Két személyből álló. Kétszemélyes bizottság; jobban: kétszemélyű.

*KÉTSZEMÉLYŰ v. ~SZEMÉLYÜ
(két-személyű) ösz. mn. l. KÉTSZEMÉLYES, 2).

*KÉTSZĚR
(két-szěr) ösz. ih. Két ízben, egyszer és még másszor. Kétszer kettő négy. Napjában kétszer enni. Kétszer iszik a magyar. (Km.). Pap sem mondja kétszer, csak a Miatyánkot. Km.

*KÉTSZĚRĚS
(két-szěrěs) ösz. mn. 1) Két izben történő. Kétszeres intés után sem javúlt meg. Kétszeres idézés. 2) Ismételt, még egyszer annyi, mint szokás, vagy kell. Kétszeres munka. Kétszeres erővel tenni valamit. Kétszeres költség. 3) Kétfajbeli gabonakeverék, különösen búza és rozs együtt. Ez értelemben rendesen fönevül használtatik. Kétszerest vetni. Kétszeresből sütött kenyér.

*KÉTSZĚRĚZ
(két-szěrěz) ösz. áth. Valamit kétszer tesz, vagy két-annyi mennyiségben állít elé. Az éneket, tánczot készerezni. A munkások számát, bérét kétszerezni. Számokat kétszerezni. Ha a tizet kétszerezzük, leszen húsz.

*KÉTSZĚRĚZÉS
(két-szěrězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kétszerezünk valamit. V. ö. KÉTSZĚRĚZ.

*KÉTSZĚRI
(két-szěri) ösz. mn. Két ízbeli. Kétszeri munka. Különbözik a kétszeres-től, hogy ez valaminek ismétlése által keletkezett öszveget, egészet jelent, amaz pedig az ismétlésnek viszonyát fejezi ki, s megfelel e kérdésre: hányszori?

*KÉTSZĚRSÜLT
(kétszěr-sült) ösz. fn. Két külön időben megsütött, száraz és kemény sütemény, mely sokáig eláll. Van fehér lisztből sütött fínom, és van barna lisztből készített durvább kétszersült, leginkább a katonaság, és tengeri hajósok vagy utasok számára.

*KÉTSZĚRTE
(két-szěr-te) ösz. ih., melyben a te nemcsak toldalékhang, mint a hajdanta, régente szókban, hanem valóságos határozói képző, mint akkorta, ifjonta stb. szókban. A ,kétszer' szónak némi nyomatosságot ad. Kétszerte nagyobb sereggel szembeszállni.

*KÉTSZĚRŰ v. ~SZERÜ
(két-szěrű) ösz. mn. A kétszeres szótól abban különbözik, hogy benne a szer mint tulajdonság vétetik alapul, s megfelel e kérdésre: milyen? A kétszeres pedig ezen kérdésre felel meg leginkább: mennyi? hány részből álló? hányszor történő?

*KÉTSZÍNĚS v. ~SZINES
(két-színěs) ösz. fn. Így neveztetnek a Huss által alapított keresztény felekezet tagjai, kiknek egyik nevezetes hitágazatuk az vala, hogy az Úr vacsoráját okvetetlenül kenyér és bor színe alatt szükséges venni. (Utraquista).

*KÉTSZINKĚDIK
(két-szinkědik) ösz. k. Két szinben mutatkozik, erkölcsi értelemben két szint játszik, azaz képmutató.

*KÉTSZINŰ v. SZINÜ
(két-szinű) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. mi két különböző szint mutat, kétféle szinűre festett. Kétszinű nemzeti zászló. Kétszinű posztó, ruha, kezkenő. 2) Átv. ért. ki majd így, majd úgy nyilatkozik, amint t. i. a körülmények vannak; ki mindkét párt irányában ragaszkodást mutat. Kétszinű képmutató. Ilyenről mondják: Olyan, mint a kétszinű kezkenő, melynek mindegyik oldala más színt mutat. Szintén erről mondjuk: Arra fordítja a köpönyeget, honnan a szél fú.

*KÉTSZINŰLEG v. ~SZINÜLEG
(két-szinűleg) ösz. ih. Magát majd így, majd úgy tettetve, két ellenkező szerepet játszva, képmutatólag. A pártok között, a forradalomban kétszinűleg viselni magát.

*KÉTSZINŰSÉG v. ~SZINÜSÉG
(két-szinűség) ösz. fn. Átv. ért. a kedélynek azon állapota, midőn érzelmeit és tetteit két ellenkező módon nyilvánítja, majd imígy, majd amúgy, midőn az ellenkező felek mindegyikéhez simúl, vagy simulást hazud.

*KÉTSZINŰSKÖDIK
(két-szinűsködik) ösz. k. Kétszinűt, képmutatót játszik.

*KÉTSZÍNVÉTEL
(két-szín-vétel) ösz. fn. Az Úr vacsorájának kenyér és bor színe alatt vétele.

*KÉTTAGÚ v. ~TAGU
(két-tagú) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. aminek két tagja van, ami két tagból áll. V. ö. TAG. 2) Átv. ért. mondjuk körbeszédről, mely két teljesen bevégzett mondatból áll, t. i. előmondatból és utómondatból (periodus bimembris).

*KETTÉ
(ket-vé) ih. Törzsöke a megrövidített két, melyhez az átalakulást, változást jelentő vé (vastaghangon vá) járulva lesz ket-vé, s hanghasonúlva: ketté, mint bánat-vá bánattá, ház-vá házzá, élet-vé életté, gyermek-vé gyermekké stb. Am. valamely egészet, egyet, két részre választva, osztva. Ketté törni, szakasztani valamit. Ketté váló dió. Ketté hasítani, szegni, osztani, választani, vágni.

*KETTED
(ket-t-ed v. ket-t-ő-ed, csagataj nyelven: ikinds, törökül: ikindsi); számnév. Törzsöke: ket, melyhez nagyobb hangzatosság végett még egy t járulván, ed képzővel lett: ketted. V. ö. KÉT és KETTŐ. 1) Sort jelentő értelemmel bír, s a mai szokás szerént gyakran ik is járúl hozzá, de régen e nélkül divatozott. Megjegyzendő róla, hogy mint sorszám csak a tizesek, és magasabb számok után használtatik, pl. tizenketted éve mult; tízen alúl pedig másod v. második alakban fordúl elé, mert a sorozás így foly: első, másod (v. második), harmad stb. Miuden másod órában gyógyszert venni. Másod éve foly, hogy itt lakom. A könyv másod része. Másod magammal, magaddal, magával, azaz ketten. Másod ízben inteni valakit. Második harangszó. Az ik, a sor jelentésére vitetve, nagyobb határozottság és rámutatás végett kapott fel, mint ezen kifejezésekben is: Ő a szebbik, a jobbik, az okosbik. V. ö. ~IK, (3) és (4). 2) Jelent részt, és ekkor főnév gyanánt áll. Az egész t. i. egyed, a kétfelé osztott egésznek egy része ketted, a háromfelé osztott egészből egy rész harmad, a tízfelé osztotté tized stb. A jelen értelmü ketted nem veszen föl ik toldalékot. Ketted részt kapni valamiből, am. a kétfelé osztott egészből egyet. Kettedrétbe hajtani a papírívet, am. két egyenlő részre felosztva összehajtani. Az évnek tizenketted-része egy hónap, tehát akármelyik, pl. január, május, september. Ellenben tizenkettedik része a december, mennyiben t. i. itt nem mint részt veszszük, hanem a sort, melyben a többit követi. Íme ez is egyik alapok, miért veszik fel a sorszámok az ik toldalékot.

*KETTEDRÉSZ
(ketted-rész) ösz. fn. A kétfelé osztott egészből egy rész, azaz fele valaminek. Különbözik tőle: másodrész, mely szorosan véve annyit tesz, mint a kétfelé osztott egésznek nem az első, hanem az utána következő része; vagy a kiosztott több részek közől a második. V. ö. KETTED.

*KETTEDRÉT
(ketted-rét) ösz. fn. Rét, azaz lap, mely úgy készűl, ha az egész lapot, pl. papírívet két hasonló nagyságu darabra összehajtják, melyek közől mindegyik kettedrét, tehát a papírívre vonatkozólag am. félív.

*KETTEDRÉTÜ
(ketted-rétü) ösz. mn. Mondjuk nyomtatványokról, melyek félivnyi nagyságu lapokból, vagyis levelekből állanak. Kettedrétü biblia, hírlap.

*KÉTTELEN
(két-te-len) mn. l. KÉTLEN.

*KETTEN
(ket-t-en v. ket-t-ő-en) ih. Két számmal, párosan. Ketten voltak, hárman lettek. (Km.). Ketten sétálunk. Ketten esztek. Ketten laknak. Éljünk mi ketten, eb anyja a harmadiknak. (Ivó km.). Megkettőztetve: ketten-ketten, am. több részletben vagy csoportban, de mindenik csoport párosan. Az intézetbeli növendékek ketten-ketten mennek sétálni. Eresztette azokat ketten és ketten. (Münch. cod.).

*KETTENKÉNT
(ketten-ként) ösz. ih. Kettőből álló részekre, felekezetekre osztva, párosával. A koldusok kettenként egy-egy czipót kaptak, azaz minden két koldus egyet. Máskép: kettenketten, kettesével, kettejével.

*KETTES
(ket-t-es v. ket-t-ő-es) osztó, vagy különző számnév. Ami két számból álló részekre vagy tagokra van osztva vagy különözve. Kettes rakásokban árura kitett almák. Kettesével adni a tojást, körtét, pl. egy garasért. A szegényeknek kettesével osztja a krajczárokat.

*KETTESEN
(ket-t-es-en) l. KETTŐSEN.

*KÉTTORNYULAK
falu Veszprém m.; helyr. ~lak-ra, ~on, ~ról.

*KETTŐ
(köt-ő?) tőszámnév. Törzsöke régiesen is: ket, megvonva: két. A ,kettő'-t főnév gyanánt önállólag használjuk, az illető főnév előtt pedig a melléknév értékével biró ,két' szót. Hasonló szófüzési viszony létezik a kis és kicsi v. kicsin szók között, még pedig nem csak szóvonzati, hanem képzési tekintetben is. A kis törzsökből eredett először kis-i, csengősen kics-i, azután lett kicsin, sőt kicsiny is; nem különben a ket- (vagy köt)-ből lett ket-ő (köt-ő) és kete, s nyomaték következtében: kettő, kette, mint a tájdivatos: vétő véttő, fűtő fűttő, szító szíttó, tátó táttó, sütő süttő, tanitó tanittó szók stb. Régi iratokban csakugyan sokszor: kető, pl. a Nyelvemlékek II. Kötetében. Ha már most tudjuk, hogy két régiesen ket; ha tudjuk továbbá, hogy köt is régiesen ket; ha tudjuk végre hogy véttő, szittó, fűttő stb. szókban a tt csak olyan kettőztetés mint kettő-ben: akkor előttünk azon fejtegetés, mely szerént a magyar ,kettő,' csakhogy idegen nyelvekkel rokoníttathassék, annyi volna mint kekt+nő, erőtetettnek fog látszani. V. ö. KÉT. Egyébiránt ,kettő' am. egy meg egy (1+1), vagyis ezek összeköttetéséből eredett, egy meg egyből álló, párosan létező. V. ö. KÉT, sőt HÁROM szót is. Midőn számlálunk, ezzel élünk. Egy, kettő, három stb. Különben gyűnevül tekinthető. Kettő közől akármelyik. Kettő előtt hasznos kitérni: a terhes szekér, és a részeg ember előtt. (Km.). Kettő a vár, egyikben haragusznak, a másikban nem félnek. (Km.). Egyet mondok, kettő lesz belőle. (Km.). Egy meg egy, az kettő. Hány házad van Pesten? - Kettő. Hány cselédet tart ön? - Kettőt. Kettőn áll a vásár. (Km.). Kettőnek vagyon nagy becsülete: új ruhának, új pénznek. (Km.). Kettőre teríteni. Kettőre jár az óra. Esztendőre vagy kettőre. Kettőt nehéz csalni: a szemet, és a fület. Kettőt nem lehet kiirtani az országból: a pört, és adósságot. Kettőt nem mindenkor jó macska farkára kötni: az álmot, a gondolatot. Kettőt nem tanácsos elvenni: vén asszonyt pénzeért, ó kocsit vasáért. (Közmondatok). Személyragozva: kettőnk = mi ketten, de amely alanyesetben van, hanem csak a többi viszonyragokkal és névutókkal használtatik, pl. kettőnket = minket ketten, kettőnknek = nekünk ketten, kettőnkért = értünk ketten, kettőnk által = általunk ketten stb. Így kettőtök, kettőjök v. kettejök; dologra vitetve: ketteje.
A kettős szám jegye az irásban a római számjegyek közt két aláhúzott vonal: || melyek a sínai nyelvben is eléjönnek, de rendszerént fekirányban: , s ez itt az eredeti jegy. Az úgynevezett arab számjegyek között a kettős jegye: 2, mely úgy látszik hogy görbités nélkül a függ- és fekirányos vonalak összeköttetéséből állott elé. Némelyek azt vélik, hogy az arab számok eredetileg hindu jegyek volnának. Azonban, a számitási rendszert kivéve, a hindu jegyek közől egy-kettő is amazokkal csak nagy bajjal egyeztethető; különben a hindu számjegyek, úgy látszik, magoknak a számneveknek első betüiből keletkeztek ú. m. únasz (= egy, mely másként: aikasz) a hindu ú-ból, dvi (= kettő) a hindu d-ből stb. mint a latinban is C a centum, M a mille szóból. Egyébiránt V. ö. SZÁMJEGY.

*KETTŐD
(ket-t-ő-öd), számnév, mely am. ketted. A kettőd törzsöke kettő, a ketted-é pedig ket. Egyképen mondhatjuk: kettődrész és kettedrész, tizenkettődrész és tizenkettedrész. Az utóbbi szokottabb. V. ö. KETTED.

*KETTŐDIK
(ket-t-ő-öd-ik) sorozó számnév. l. KETTED és KETTŐD.

*KETTŐNKÉNT
l. KETTENKÉNT.

*KETTŐS
(ket-t-ő-ös) mn. tt. kettős-t v. ~et, tb. ~ek. Kettőből, azaz két egyből álló, páros. Kettős baj, azaz párbaj. Kettős beszéd, párbeszéd. Kettős hangzó, két önhangzónak egybeolvadása. Kettős táncz, melyet ketten járnak. Kettős út, mely kétfelé válik. Kettős arany, kétszer annyit érő. Kettős gyermekek, azaz egyhasiak; ez értelemben önállólag is főnevül használtatik, és ekkor többesben: kettősök, máskép: ikerek v. ikrek. A mondott példákat össze is lehet irni: kettősbaj, kettőstáncz stb. Kettős, zenészeti értelemben és főnévileg oly dallam, melyet ketten énekelnek, vagy oly zenemű, melyet két hangszeren, pl. zongorán és hegedűn adnak elé.

*KETTŐSBESZÉD
(kettős-beszéd) l. PÁRBESZÉD.

*KETTŐSCSÁRDA
puszta Somogy m.; helyr. ~csárdá-ra, ~n, ~ról.

*KETTŐSEN
(ket-t-ő-ös-en) ih. Kettős számmal, párosan, párjával, kettenként, kettesével, kettejével.

*KETTŐSGYERMEK
(kettős-gyermek) ösz. fn. l. IKER.

*KETTŐSHANG
(kettős-hang) l. KETTŐSHANGZÓ.

*KETTŐSHANGZÓ
(kettős-hangzó) ösz. fn. Két rövid önhangzóból összetett hangzó, mely egy szájnyilással ejtetik ki; másként: ikerhangzó. A magyar általános nyelvben kétféle ily önhangzót vehetünk fel. Első osztályhoz tartoznak, melyek két önhangzójuaknak egy hosszúvá olvadása által képződnek, milyenek: vě-et vét, vě-etel vétel, tě-et tét, ě-edes édes, ě-etel étel, to-a-v-ul távúl, to-ag tág, to-at v. ta-at, tát stb. A második osztályhoz azok tartoznak, melyekben az i j-vé változott által, mint: fe-ít fejt, le-ít lejt, bu-ít bujt, su-ít sújt stb. Ezeken kivül a palóczos szójárásban gyakori a közepső foku önhangzóknak (o, a, ö, e) a szélsőkkel (u, ü, i) oly egyesülése, hogy mindkettő hallatszik ugyan, mindazáltal mindketten úgy összeolvadnak egymásba, hogy csak egy hangnak vehetők; még pedig azon szélső önhangzók mind elül, mind utól állhatnak, ú. m. uo, ua, üö, üe, ie; vagy ou, au, öü, eü, ei. Származnak pedig ezek szabályszerüleg 1) hosszu önhangzókból, pl. buatyuam = bátyám, csauka = csóka, üötet = őtet, eükeme = őkeme, iedes = édes; 2) az l kihagyásából, amidőn, ha az önhangzó rövid volt, elsőben az l pótlására hosszuvá s azután, mint föntebb, kettőshangzóvá válik, pl. eüment = ęment = elment, auma = óma = alma; házbou = házból; tehénteü = tehéntől stb.

*KETTŐSÍT, KETTŐSIT
(ket-t-ő-ös-ít) áth. m. kettősít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit kettőssé tesz, azaz kétszerez. Valamely betűt a kiejtésben kettősíteni.

*KETTŐSÍTÉS, KETTŐSITÉS
(ket-t-ő-ös-ít-és) fn. tt. kettősítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn kettősítünk valamit. V. ö. KETTŐSÍT.

*KETTŐSMEZŐ
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KETTŐSPONT
(kettős-pont) ösz. fn. l. KÉTPONT.

*KETTŐSTAGU
(kettős-tagu) ösz. mn. l. KÉTTAGU.

*KETTŐSÚT
(kettős-út) ösz. fn. Kétfelé váló út.

*KETTŐSVIADAL
(kettős-viadal) ösz. fn. l. PÁRVIADAL.

*KETTŐZ
(ket-t-ő-öz) áth. m. kettőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Valamit még egyszer oly mennyiségben ad vagy vesz, vagy tesz stb. Kettőzni az adagokat. Kettőzni a napszámosok díját. Kettőzni a terhet. 2) Kétfelé oszt. Kettőzni a zsúpot, am. a födelezésre használt zsúpcsomót kétfelé osztva kötni, mit a zsúpverők ,báb'-nak mondanak. 3) Az aratásban kettősmunkát tesz, t. i. arat v. kaszál is, kötöz is.

*KETTŐZÉS
(ket-t-ő-öz-és) fn. tt. kettőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn törzsöke kettőz, am. cselekvés, mely által kettőzünk valamit. Díjnak, napi bérnek kettőzése. V. ö. KETTŐZ. 2) Mint a kettőzik ige származéka jelenti a szemnek azon hibás vagy kóros állapotát, midőn valamit kettőzve lát.

*KETTŐZIK
(ket-t-ő-öz-ik) k. m. kettőz-tem, ~tél, ~ött. Szemről mondják, midőn káprázik, és úgy tetszik, mintha egy helyett kettőt látna. Kettőzik a szeme.

*KETTŐZŐ
(ket-t-ő-öz-ő) fn. tt. kettőző-t. Arató munkás, kit az aratógazda úgy fogad, hogy kétféle munkát végezzen, t. i. arasson v. kaszáljon, és kévéket kötözzön. Az egyszerü munkát végző többi aratók: cselédek. Némely tájakon kettőzőnek mondják általán az aratógazdának cselédeit, segédeit, talán azért, mivel a kapott részt kétfelé osztják, bizonyos mennyiségü részt t. i. maga a gazda tart meg, a többit pedig a kettőzőknek adja. Mások szerint am. kötöző.

*KETTŐZÖTT
(ket-t-ő-öz-ött) mn. tt. kettőzött-et. Amit kettőztek, azaz kétszer tettek, vettek. Kettőzött munka, szorgalom. Kettőzött mennyiség.

*KETTŐZTET
(ket-t-ő-öz-tet) mivelt. m. kettőztet-tem, ~tél, ~ětt, par. kettőztess. Úgy látszik, hogy ezen ige eredetileg kettőstet, azaz kettőssé, párossá tesz; mert csakugyan ezen értelemben vétetik, midőn mondjuk: kettőztetni a lépéseket, azaz ugyanannyi idő alatt két lépést tenni; kettőztetni a szorgalmat, am. ugyanazon idő alatt kétszerannyit tenni. Vagy az egyszerü kettőz toldalékos változata, mint: készt, késztet. Ha törzsökül a kettőz igét vennők, akkor kettőztet annyi volna, mint más által kettőz vagy kétszerez valamit, de ez nem levén szokásban, a megelőző fejtéseket tartjuk helyesebbeknek.

*KETTŐZTETÉS
(ket-t-ő-öz-tet-és) fn. tt. kettőztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit kettőssé teszünk, vagy egyszerűbben: kettőzünk. V. ö. KETTŐZTET. Az egyes beszédrészek kettőztetései igen szokottak és gyakorító értelemben nagyon élénk festői képeket alkotnak a magyar nyelvben. Több példáit láthatni IKERSZÓ alatt és az ,Előbeszéd' 147-8 lapjain. Ide tartozik az igekötők kettőztetése is: meg-megáll, ki-kitekint, vissza-visszanéz, be-behörpent stb.; sőt maguké az igéké is: várván vártam, folyton foly, futva fut, menten megy, melyekhez hasonlók mind a népnyelvben mint a régieknél sokszor jönnek elé. Így a költőknél is.
"Ami szeretetünk pedig most is égten ég."
Faludi Ferencz.
"Azon keménységben mentem megyen vala."
Istvánfi Pál.
"Sőt sebben, sőt kínban újúlton újúlok."
Gr. Zrínyi M.
"Napról napra veszten vész."
Rimay János.
"Vágyton vágy a fellengő ifjú tűz."
Kisfaludy K.
"Forrton forr a harcz."
Ugyanaz.
"Futva fut; de bármi gyors futása,
Vele száguld keble óriása."
Vörösmarty.
"Szép szivárványt a magasban
Nézi-nézi - és halad."
Arany J.
Példák az igekötőkre;
"Mit jelent ez? az erős szél
El-elkapta a hangot."
Kisfaludy S.
"Sikos a föld és alóla
Ki-kisikamlik a föld."
Arany J.
"Ott fejéről fövegét is
Le-lekapja valami."
Ugyanaz.
"Ott fehéren a sürűből
Rá-rábukkan egy fatő."
Ugyanaz.
"El-elrepül vágyó lelkem titokba."
Lévai.
"Vándor utamból vissza-visszabájol
Oly sok szent emlék, annyi hű kebel."
Ugyanaz.
"Szikrája volt már alvó lángnak ez,
Mely hamviban még föl-föléledez."
Vachott Sándor.
Igehatározóra:
"Remegve, ah, keblemhez ő
Jobban jobban szorúl."
Kölcsey.

*KETTY v. KETY
hangutánzó gyöke kettyen kettyent stb. származékoknak. Leginkább az óra ingájának tompán ketyegő hangja. l. KETY.

*KÉTTY
falu Abaúj m.; helyr. Kétty-re, ~ěn, ~ről.

*KÉTTYE
puszta Somogy m.; helyr. Kéttyé-re, ~n, ~ről.

*KETTYEN
(kety-ty-en) önh. m. kettyen-t. Egyes kety v. ketty hangon szól. Az ingának minden mozgására kettyen az óra.

*KETTYENÉS
(kety-ty-en-és) fn. tt. kettyenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyes kety hangon szólás.

*KETTYENT
(kety-ty-en-t) mivelt. m. kettyent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamivel vagy valami által kety hangot ad. Szájával kettyenteni. Ostorral kettyenteni.

*KETTYENTÉS
(kety-ty-en-t-és) fn. tt. kettyentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva kety hangot adatunk valamivel. V. ö. KETTYENT.

*KETTYENTŐ
(kety-ty-en-t-ő) mn. és fn. tt. kettyentőt. 1) Ami vagy aki kettyent. 2) Kassay J. szerént Baranyában így hívják a csikót.

*KÉTUJJNYI
(két-ujjnyi) ösz. mn. Minek mértéke bizonyos arányban véve két mértani ujjat, azaz hüvelyket tesz. Kétujjnyi szélesség, hosszuság, magasság.

*KÉTUROCS
puszta Bihar m.; helyr. Urocs-ra, ~on, ~ról.

*KÉTURÚ
(két-urú) ösz. mn. 1) Birtok, jószág, melynek két ura van, kik azt osztatlanul birják. Kéturú ház, telek. 2) Mondják oly szolgáról, ki két úr számára dolgozik. A városokban nemcsak kéturú, de három-, négyurú tisztogató szolgák is vannak.

*KÉTÜLÉSŰ v. ~ÜLÉSÜ
(két-ülésü) ösz. mn. Minek két ülőhelye van. Ketülésü hintó, melynek korbájában elül is, hátul is ülőhely van.

*KÉT VERSBEN
am. két ízben, kétszer.

*KETY v. hangzatosabban KETTY
hangutánzó, rokon a kity koty hangokkal. Származékai ketyeg, ketyegtet, kettyen, kettyent, valamint emezeké: kityeg kotyog, kittyen kottyan, kityegtet kotyogtat. A kety v. ketty szórészeket különösebben használjuk azon hangnak utánzó kifejezésére, melyet az óra járásakor hallunk.

*KÉTY
faluk Esztergom és Tolna m.; helyr. Kéty-re, ~ěn, ~ről.

*KETYĚG
(kety-ěg) gyakor. önh. m. ketyěg-tem, ~tél, ~ětt. Kety kety hangokat adva mozog. Ketyeg a fali óra. Ketyeg mint a rátóti fene, azaz mint régente a rátótiak által még nem ismert, és eleven fenének gondolt óra. (Adoma). Rokon vele a mély hangú: katy, koty. Hangra igen közel áll hozzá a beszélni kezdő gyermek hangját kifejező pety-ěg is. Ide tartozik a szintén hangutánzó petike, azaz a malomszitát rázó billentyű.

*KETYĚGÉS
(kety-ěg-és) fn. tt. ketyěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az órának kety kety hangon szólása. Az óra ketyegésére fölébredni.

*KETYĚGŐ
(kety-ěg-ő) mn. tt. ketyěgő-t. Ami kety hangot adva mozog. Ketyegő zsebóra. V. ö. KETYĚG.

*KETYELÓTYA
(ketye-lótya) ösz. fn. Kassai J. szerént Baranyában am. lehullott gyümölcs, és így kotyos v. kotyogós, ikerítve lotya (= locsos) szóval, tehát am. kotyó-lotyó.

*KETYEMUTYA
(ketye-mutya) lásd: KETEPUTA.

*KETZE, KECZE
erdélyi falu Torda m.; helyr. Ketzé-re, ~n, ~ről.

*KETZEL, KECZEL
MAGYAR~ OLÁH~ faluk Kraszna m.; helyr. Ketzel-re, ~ěn, ~ről.

*KEV
elvont gyöke 1) kevély, 2) kever szóknak és származékaiknak. l. ezeket.

*KÉVÁN
l. KÍVÁN.

*KÉVE
(kö-e-ve v. kö-ev-e) fn. tt. kévét. Kicsinyezve: kévécske. Általán kisebb vagy nagyobb csomóba kötött növényszálak, melyeket arattak, kaszáltak, metszettek, nyűttek, szakgattak stb. melyeket kötetlen állapotban s kisebb részletekben néhutt csomó-nak, néhutt pedig marok-nak hívnak. Búza-, rozs-, árpa-, zabkéve. Kévébe kötni az aratott nádat, kákát, kukoriczakórót. Kévébe kötni a vágott vesszőt, tövist, gazt. Kévébe kötni a nyűtt kendert, lent. Kévéket kötözni, összerakni, szekérre adni, hányni. Átv. ért. mindent egy kévébe köt, azaz mindent egyenlőnek, hasonlónak vesz vagy tart. Minthogy a kévének lényeges kelléke a kötés, igen valószinü, hogy gyöke egy a köt v. félzártan és tájdivatosan kět igének kö v. kě gyökelemével. A kö v. kě gyökből úgy fejlett ki a kö-ev-e v. kö-e-ve összehuzva ké-ve v. kév-e; mint a csö v. csě, sa, ba gyökökből a csö-e-ve v. csö-ev-e csév-e, sa-a-va v. sa-av-a, sá-va v. csáv-a. (szűcsök sós mosléka) ba-a-va v. ba-av-a, báva. Rokon hangokban egyezik vele a ,csomó' szó is. Finnül: kupo. A föntebbi hasonlat szerént képződtek: gyáva, káva, kába, csába, s több mások. Hogy köt máskép kět is, mutatják a tájdivatos kětény, kěczěle a szokottabb kötény, köczöle helyett; a régiségből pedig különösen a halotti beszédbeli: ketnie. A német is a kévét nem csak Garbe hanem Bund szóval is nevezi a binden törzsöktől; a latin manipulus-nak pedig a magyar marok felel meg, mely a kévének csak egy részét teszi, mivel a kéve több marokból összekötött csomó. Egyébiránt kéve, kepe szóval azonosnak is vétethetik. V. ö. KEPE.

*KÉVEDÉZMA
(kéve-dézma) ösz. fn. Tizedik kéve az aratott gabonából, mely az illető földbirtokosnak vagy egyháznak járt.

*KÉVEKÖTÉL
(kéve-kötél) ösz. fn. Szalmából sodrott kötél, melylyel a learatott, kaszált stb. növényszálakat előbb csomókba (markokba) szedve kévébe kötik.

*KÉVEKÖTŐ
(kéve-kötő) ösz. fn. Arató napszámos, kinek különösen az a dolga, hogy a markokban lerakott gabonát kévékbe kösse, máskép: kötöző.

*KÉVÉL
(kév-e-el) áth. m. kévélt. Lásd: KÉVÉZ.

*KEVÉLY
(ke-v-é-ly v. kev-é-ly; arabul s törökül kibir, am. kevély; arabul kebir, am. nagy; sínai nyelven kiú, am. superbia, arrogantia; héberül magas, és kevély; finnül keimiä); mn. tt. kevély-t v. ~et. E szónak ke gyökeleme hangra nézve teljesen megegyezik, jelentésre pedig legközelebbi rokonságban áll a kényes, (mely Vas vármegyében: kéves), kényeskedik, kérkedik, kérkedékeny szókkal. Alapértelme a kedélynek azon működése, mely túlzott finnyásság, rátartás vagy önhittség, dicsekedés által jelenkezik. A ke gyökelemből a fuvó v hozzájárultával képződött kev gyök, ebből kev-ő, (azaz kedélyét fuvás, felfuvalkodás által nyilvánitó), s az ő é-re változván kev-é, (mint bá-m-ó v. bám-ó bá-m-é, á-m-ó á-m-é, tar-ó tar-é, kar-ó kar-é stb.). A büszke, gőgös, felfuvalkodott némileg hasonértelmü szókban szintén a fuvás, fuvalkodás értelme van. Így szusz, mely a szuszogás hangutánzó gyöke, a köznépnél szintén jelent kevélységet is. Az ly v. tájdivatosan j, mint igen sok szavainkban, utóhang, s lett ke-v-é-ly v. ke-v-é-j, mint taré, tarély, taréj; karé, karély, karéj. Így képződtek a kecsély, terepély, szegély, személy szavak. Eléjön tájdivatosan ,kövély' is. V. ö. KEVÉLYEN, KEVÉLYSÉG. A ,kevély', gyökének erejénél fogva am. önmaga és tulajdonságai felől tulságos érzelmeket tápláló, és fitogtató, s mintegy magában foglalja mindazon gyöngeségeket, hibákat, és bűnöket, melyek az emberi kedélyből kifejlődnek akkor, midőn tulbecsüli magát. A kevély kelleti magát, azaz tetszeni vágy; kényes, kényeskedik, midőn vagy önhitten cselekszik, vagy magát finomabb, nemesebb anyagból valónak tartja; kérkědik, midőn igazi vagy képzelt előnyeit hányjaveti. Benne foglaltatik a gőg, a felfuvalkodás, a nagyravágyás, a mások lenézése stb. Kevély urak, katonák, gazdagok. A gazdagság sok kevélyt és bolondot teszen. (Km.). A kevély félbolond. (Km.). Kevélynek orvossága lealázódás. (Km.). Nem mind kevély, ki ünneplőben jár, vagy aki parancsol. (Km.). Mentéjének prémje is kimutatja a kevélyt. (Km.). Kevély vitéz hamar vész. (Km.). A szegény kevélyt ördög is neveti. (Km.). Két kevély nehezen alkuszik egymással. (Km.). Kevélység lenyomja szerencse kerekét. (Km.). Sok gyalázaton kell a kevélynek átmenni, míg megalázódik. (Km.). A kevély utálását jelentő köznépies mondások: kevély kutya, kevély disznó, kevély ördög, kevély bolond. A mondatokban azon szót, melyre közvetlenül vonatkozik, ban ben raggal szokás használni. Szépségében, születésében, pénzében kevély. Ezen kifejezés: kevély vagyok reá, németesen hangzik, e helyett kevélykedem benne v. vele. V. ö. BÜSZKE, DÖLYFÖS, FELFUVALKODOTT, FENNHÉJÁZÓ, GŐGÖS, NAGYRALÁTÓ, NEGÉDES.

*KEVÉLYĚDÉS
(kev-ély-ěd-és) fn. tt. kevélyědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, midőn valaki kevélyedik. l. ezt.

*KEVÉLYĚDIK
(kev-ély-ěd-ik) k. m. kevélyěd-tem, ~tél, ~ětt. Kevélyek módjára kezd érezni, cselekedni; kevélylyé leszen. Rangja, pénze miatt elkevélyedik.

*KEVÉLYEN
(kev-é-ly-en) ih. Kevély módon, rátartósan, stb. Kevélyen járni, tánczolni. Kevélyen beszélni. Kevélyen nézni másokra. V. ö. KEVÉLY.
"Im látjátok az nép mely igen kövélyen
A mü jószágunkkal megrakodva mégyen."
Temesvári István 1569-ben (Thaly K. gyüjt.).

*KEVÉLYES
(kev-é-ly-es) mn. tt. kevélyes-t v. ~et, tb. ~ek. Kevélyhez némileg hasonló, olyan, mintha kevély volna. A kevély szónak lágyitott módosúlata.

*KEVÉLYFŰ
(kevély-fű) ösz. fn. Növényfaj a linkák három-anyás alneméből; szála cserjesedő, két élü, levelei tojásdadok, nyeletlenek; virágai a szárhegyeken bugásak; tokjai bogyósak. Máskép: véresfű, vérontófű; növénytani néven: bogyós linka. (Hypericum Androsaemum).

*KEVÉLYÍT, KEVÉLYIT
(kev-é-ly-ít) áth. m. kevélyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kevélylyé tesz. Némely embert a rang, pénz elkevélyít.

*KEVÉLYÍTÉS, KEVÉLYITÉS
(kev-é-ly-ít-és) fn. tt. kevélyítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit kevélylyé tesznek, illetőleg okozzák, hogy kevély legyen.

*KEVÉLYKĚDÉS
(kev-é-ly-kěd-és) fn. tt. kevélykědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, midőn valaki kevélyen viseli magát. V. ö. KEVÉLYKĚDIK.

*KEVÉLYKĚDIK
(kev-é-ly-kěd-ik) k. m. kevélykěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan kevélyen viseli magát. Különösen valamiben kevélykedni am. bizonyos dolog miatt, melynek valaki birtokában van, vagy magát abban lenni véli, sokat tartani maga felől, túlbecsülni magát, kérkedni, dicsekedni. Termetében, szépségében, nemességében kevélykedni. Valamivel kevélykedni, am. fitogtatva, mutogatva dicsekedni, kérkedni.

*KEVÉLYSÉG
(kev-é-ly-ség) fn. tt. kevélység-ět, harm. szr. ~e. Általán a kedélynek azon tulajdonsága, midőn valaki önmaga, és tulajdonságai felől tulságos érzelmeket táplál, midőn magát túlbecsüli, másoknál különbnek véli magát, mások fölé emelkedni vágy. Kevélységből másokat megvetni, rangra, hivatalra vágyni. Úri kevélység, mely az illemnek némi szinét viseli. Paraszt kevélység, mely durvaság, ostoba kevélység, mely butaság által nyilatkozik. Kevélységében nem tudja, hogy lépjen. Ritkán jár a szerencse kevélység nélkül. (Km.).
"Mit használ kevélységed,
Ha nincs szép feleséged."
Népvers.
"Ime beindultak most a mü földünkbe,
A mi ellenségünk oly nagy kövélységben."
Temesvári István 1569-ben. (Thaly K. gyüjt.).
A keresztény erkölcstanban a hét főbün egyike, melyből mint forrásból több más bünök erednek, mint: felfuvalkodás, nagyravágyás, emberi és isteni törvények megvetése stb.

*KEVÉLYSÉGĚS
(ke-v-é-ly-ség-ěs) mn. tt. kevélységěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kevélységgel teljes, igen kevély. Tudod hogy nem kevélységből, sem valami dicsőségkivánásból cselekedtem azt, hogy nem imádnám a kevélységes Amant. (Esth. 13. 12. Káldi). Innen a Bécsi codexben: ,kevélységest' határozóilag am. igen kevélyen (arroganter).

*KEVÉLYÜL
(kev-é-ly-ül) ih. Kevély módon, kevélyen. Kevélyül viselni, elbizni, rátartani magát.

*KEVÉLYŰL, KEVÉLYÜL
(kev-ély-űl) önh. m. kevélyűl-t. Kevély természetüvé, tulajdonságuvá lesz, kevélyedik. Megfelel neki a kiható értelmü kevélyít.

*KEVER
(ke-v-er v. kev-er) áth. m. kever-t. Mint értelme mutatja, gyökeleme a görbe hajlást jelentő ke, vastaghangon ka, melyekből v toldalékkal vagy közbeszurattal lesznek kev, kav gyökök; honnan a kever, kavar szók értelmének azonsága. Mindkét igének másik alkotó része er ar, módositva or ör, jelent gyakoritót, mint a csa-v-ar, had-ar, za-v-ar, ha-b-ar, tak-ar, tek-er, he-v-er, kot-or, sod-or, hid-or, gyöt-ör, pöd-ör, stb. szókban. 1) Tulajdon eredeti ért. am. valamit görbe, körös, örvényes vonalban forgat, mozgat. Halászat előtt zurbolóval keverni a vizet. megkerverni a tentát. Keverni a fővő kását. Keverni a gulyát, ménest, am. körülnyargalva vagy futva hajszolni. Fölkeverni a gyomrot. A tyúk bele keverte a lábát a kóczba. A ló bekeverte lábát az istrángba. Aki korpába keveri magát, megeszik a disznók. (Km.). 2) Szélesb ért. bonyolít, zavar, kuszál, összevissza hány valamit. Összekeverni a fonalat, czérnát, a ládában fekvő ruhákat. 3) Két vagy több különböző tárgyakat vegyít. Szénát szalmával keverni takarmányul. Lencsét, babot, borsót összekeverni. 4) Az ugarszántás után ismét szánt, némely tájakon: forgat. Keverni mennek a béresek. Mi már megkevertünk. Innen: keverőt szántani, am. másodszor szántani; néhutt: forgatni v. forgatót szántani. Keverni a szőlőt am. másodszor kapálni, néhutt: másodolni. Átv. ért. magát valamibe keverni, am. valamely bajba, veszélybe bonyolodni vagy valamibe avatkozni. Adósságba, perbe keverni magát.

*KEVERĚDÉS
(kev-er-ěd-és) fn. tt. keverědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami keveredik. l. ezt.

*KEVERĚDIK
(kev-er-ěd-ik) k. m. keverěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Zavarás, forgatás által vegyűl, egyeledik. Keveredik a víz, ha tapogatnak benne. Keveredik a föld, midőn szántják. 2) Maga magát keveri valamibe, vagy: külhatás következtében visszahatás által bonyolodik valamibe. Bajba, perbe, adósságba keveredni. Tőrbe keveredni. Kötélbe, madzagba keveredni. A czérna, fonál összekeveredik. 3) Fölkeveredik a gyomor, am. émelyedik, hányásra készül. V. ö. KEVER és KAVARODIK.

*KEVERĚG
(kev-er-ěg) önh. és gyakor. m. keverěg-tem, ~tél, kevergětt, htn. ~ni v. kevergeni v. kevergni. 1) Körös, örvényes vonalban forog, mozog. Kevereg a hajszolt gulya, ménes. 2) Bonyolodik, zavarog, vegyül, keresztülkasul mozog. Keveregnek a szállongó varjak, seregélyek. 3) Mondjuk a gyomorról, midőn émelyeg, s mintegy forogva hányásra, okádásra készűl. Kevereg a gyomrom. V. ö. KEVER, KAVAROG.

*KEVERÉK
(kev-er-ék) fn. tt. keverék-ět, harm. szr. ~e. Különféle részek vegyitése által keletkezett valami. Keverékdohány, keverékbor, keverékétel, keveréktakarmány. V. ö. KEVERT.

*KEVERÉKEZÜST
(keverék-ezüst) ösz. fn. Ezüst, mely más érczekkel, vagy fémekkel van vegyítve.

*KEVERÉKSZÓ
(keverék-szó) ösz. fn. 1) Olyan öszvetett szó, melynek egyik része idegenből kölcsönzött s honosúlt, másik része pedig tiszta magyar, pl. iskolaügy, kártyavár, kártyajáték, vacsoraidő. 2) Olyan származott szó, melynek törzse idegen, de képzője v. képzőji és képzési módja magyar, pl. iskolás (= iskola-as), iskoláz (= iskola-az), iskolázás (= iskola-az-ás), istápol (= istáp-ol), vacsorál (= vacsora-al) alamizsnálkodik (alamizsna-alkodik). Másként mondhatjuk: abajdoczszó-nak.

*KEVERÉS
(kev-er-és) fn. tt. keverés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit keverünk. Különösen: második szántás, azaz forgatás, második kapálás. Méregkeverés, borkeverés. V. ö. KEVER és KAVARÁS.

*KEVERĚSZIK
(kev-er-ěsz-ik) l. KEVERĚDIK. Az esz képző csak a mutató mód jelen idejében használtatik; a többi időt ,keveredik' szótól kölcsönzi; mint melegeszik v. melegszik, melegedik, betegszik, betegedik igétől.

*KEVERETLEN
(kev-er-etlen) mn. tt. keveretlen-t, tb. ~ěk. Ami keverve nincsen, a maga nemében tiszta, vegyítetlen. Keveretlen bor, étel. Keveretlen takarmány. Keveretlen szántóföld, szőlő. V. ö. KEVER. Határozóként am. keveretlenül.

*KEVERETLENÜL
(kev-er-etlen-ül) ih. Keveretlen állapotban, tisztán, rendesen; meg nem forgatva. Keveretlenül kezelni a borokat. Keveretlenül hagyni a vizet. Keveretlenül gombolyítani föl a fonalat.

*KEVERGET
(kev-er-g-et) áth. m. keverget-tem, ~tél, ~ětt, par. kevergess. Gyakran vagy folytonosan kever valamit. Kevergetni a nyájat, csordát. Kevergetni a kását, káposztát. Kevergetni halászatkor a vizet. V. ö. KEVER és KAVARGAT.

*KEVERGETÉS
(kev-er-g-et-és) fn. tt. kerergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által kevergetünk valamit. V. ö. KEVERGET.

*KEVERGETŐ
(kev-er-g-et-ő) mn. tt. kevergető-t. Aki valamit keverget. Mészhomokot kevergető munkás.

*KEVERÍT, KEVERIT
(kev-er-ít) áth. és önh. m. keverít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit keverve mozdít, vegyít, egyes keverő mozditást visz véghez.

*KEVERÍTÉS, KEVERITÉS
(kev-er-ít-és) fn. tt. keverítés-t, tb. ~ěk. Egyes keverő mozditás.

*KEVERMES
falu Csanád m.; helyr. Kevermes-re, ~ěn. ~ről.

*KEVERŐ
(kev-er-ő) mn. tt. keverő-t. 1) Aki vagy ami valamit kever. Vizet keverő halászok, tapogatók. Mészhomokot keverő napszámos. Marhának való eleséget keverő béres. Méregkeverő. 2) Amivel kevernek. Keverő kalán. Keverő dorong vagy összetéve: keverőkalán, keverődorong. 3) Főnévül használtatva am. második szántás vagy kapálás. Keverőt szántani. Keverőre kapálni.

*KEVERŐBOT
(keverő-bot) ösz. fn. Bot, vagy rúd, vagy dorong, melylyel valamit kevernek, pl. a halászok zurboló fája, a mészhomokot keverő rúd, a timárok dorongja, melylyel a csávában a bőröket forgatják stb.

*KEVERŐDZÉS
(kev-er-ő-d-öz-és) fn. tt. keverődzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valaki v. valami keverődzik. A keverődzésben eltörött a ló lába. V. ö. KEVERŐDZIK.

*KEVERŐDZIK
(kev-er-ő-d-öz-ik) k. m. keverődz-tem, ~tél v. ~öttem, öttél, ~ött, htn. ~ni v. ~eni, par. ~zél. Folytonos forgás, mozgás, hánykolódás által valamibe keveredik, bonyolodik, összevissza zavarodik. A nyűgben legelő lovak összekeverődznek. Lábai holmi indás füvekbe keverődztek. Keverődzenek a megszilajult kocsislovak.

*KEVERŐFA
(keverő-fa) ösz. fn. l. KEVERŐBOT.

*KEVERŐGAMÓ
(keverő-gamó) ösz. fn. A kohókban vagy bányahutákban gamóforma eszköz, melylyel a folyó ezüstöt vagy rezet keverik.

*KEVERŐKALÁN v. ~KANÁL
(keverő-kalán) ösz. fn. Kalán, melylyel valami folyékony, híg testet keverni szoktak, pl. a fővő kását, káposztát, keszőczét, abárlevet stb.

*KEVERŐRÚD
(keverő-rúd) ösz. fn. Eszközül használt rúd, melylyel valamit kevernek, pl. a timárok, irhások, serfőzők stb. keverőrúdja.

*KEVERT
(kev-er-t) mn. tt. kevertet. Ami keverve van. Kevert föld. Kevert had. Kevert gabona. Kevert tűztelep. Kevert és keverék szókkal viszonyitások, illetőleg összetételek között azon finom különbség létezik, hogy ,kevert' a tűzetes, szándékos keverés eredményét, ,keverék' pedig mintegy az önmagától keveredés fogalmát fejezi ki.

*KEVERTEN
(kev-er-t-en) ih. Kevert állapotban v. minőségben.

*KEVERTRÁTOTTA v. ~RÁNTOTTA
(kevert-rátotta) ösz. fn. Rátott tojásétek, melyet úgy készítenek, hogy a tojást bögrébe verik, azután keverőkalánnal összehabarva a lábasba töltik.

*KEVÉS v. KEVES
(ke-v-es) mn. tt. keveset; fokozva: kevesebb v. kevésb v. kevesb; kicsinyezője: keveske v. kevesecske; s ennek isméti fokozata: kevesebbeeske v. kevesbecske, vagyis ezek tulajdonképen a középfok kicsinzőji, mint más esetekben is, pl. szebb-ecske, nagyobb-acska. Eredetileg s a régieknél, pl. a Tatrosi codexben, valamint még most is több tájak szokása szerént a törzs is röviden: keves. Gyöke a kicsinyező ke, élesen ki, s rokon a keskeny, kecsély, (csekély) kis, kicsi stb. szókkal. A ke gyökből tulajdonságot jelentő es képzővel lett ke-es és v közbevetve: ke-v-es. Így fordúl elé a Müncheni v. Tatrosi codexben is: "Mit féltek, keves hütővek" (hitűek). 1) Jelent kicsi tulajdonsággal birót, azaz olyat, miből nem sok van, mi kis részekből áll. Ellentéte: sok. Kevés pénze van. Kevés bora, buzája termett. Kevés idő alatt sokat tenni. Kevés vártatva. Kevés beszédű ember. Sok kevés sokra megy. (Km.). Keveset szól, sokat mond. (Km.). Egy forinttal több vagy kevesebb. Kevés nem árt, sok nem használ. (Km.). Ki keveset el nem veszen, sokat nem adnak annak. (Km.).
"Mindent fontolva tégy,
Kevésből sokat végy."
Kisfaludy K.
2) Ami nem elég, szükséget, vágyat ki nem elégitő. Ez a kenyér nekem kevés. Kevés hat körtély kilencz medvefinak. (Km.). Aki kevéssel be nem éri, sokra nem érdemes. (Km.). 3) Különösen am. nem sok. Kevésbe múlt, azaz nem sok híja volt. Kevesed magammal, am. nem sokad magammal. Kevésre becsülni valamit v. valakit. Kevesig várni. Kevés híja, hogy meg nem haltam. Kevésbe venni valamit.

*KÉVES
(ké-v-es) mn. tt. kéves-t, v. ~et, tb. ~ek. Vas vármegyei tájszó, s am. kényes, kéjes, t. i. a régies ké gyökből lett j helyett v közbeszúrattal ké-v-es.

*KÉVÉS
(kév-e-es) mn. tt. kévés-t v. ~et, tb. ~ek. Kévékbe kötött. Kévés gabona.

*KEVESBBÉ v. KEVESBÉ
(ke-v-es-ebb-vé) ih. l. KEVESSÉ alatt.

*KEVESBĚDIK
(ke-v-es-ebb-ěd-ik) k. m. kevesbed-tem, ~tél, ~ětt. l. KEVESBŰL, önh.

*KEVÉSBESZÉDŰ
(kevés-beszédű) l. KEVÉSSZAVÚ.

*KEVESBÍT, KEVESBIT
(ke-v-es-b-ít) áth. m. kevesbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit a szokott, rendes vagy illő számnál, mértéknél kevesebbé, kisebbé tesz. Kevesbíteni a napi költségeket. Kevesbíteni a munkások számát. Kevesbíteni a fizetést.

*KEVESBÍTÉS, KEVESBITÉS
(ke-v-es-b-ít-és) fn. tt. kevesbítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit kevesbítünk. Költségek, dijak kevesbitése. V. ö. KEVESBÍT.

*KEVESBŰL, KEVESBÜL
(kev-es-b-űl) önh. m. kevesbűl-t. Kevesbbé lesz, száma, mennyisége fogy, kisebbűl. A ragály szünőben van, mert kevesbűlnek a betegek.

*KEVESBŰLÉS, KEVESBÜLÉS
(ke-v-es-b-űl-és) fn. tt. kevesbülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaminek száma vagy mértéke kevesebb lesz, kicsinyedik, fogy.

*KEVESDED, KEVÉSDED
(ke-v-es-ded) mn. Kelletinél kevesebb, keveske.

*KEVESEBBĚDIK
(ke-v-es-ebb-ěd-ik) k. l. KEVESBĚDIK.

*KEVESEBBÍT
(ke-v-es-ebb-ít) áth. lásd: KEVESBÍT.

*KEVESEBBSÉG
(ke-v-es-ebb-ség) fn. tt. kevesebbség-ět. Valamely szavazó testületnek azon része, mely kisebb számu szavazatokat mutathat fel. Máskép: kisebbség. Ellentéte: többség.

*KEVESEBBŰL
(ke-v-es-ebb-űl) önh. l. KEVESBŰL.

*KEVESED
(ke-v-es-ed) önmagában nincs használatban, hanem ezen visszatérő névmásokkal: magammal, magaddal, magával, magunkkal stb. Kevesed magammal, am. velem együtt kevesen; hasonló összetételü: sokad magammal. Alakra szintén hasonló a másod-, harmad-, negyedmagammal stb. csakhogy ezekben másod-, harmad stb. a magam-ra viszonyúlnak (magam vagyok a 2-ik, 3-ik), de ,kevesed-, sokad magammal' összetételekben a ,kevesed' ,sokad' másokra vitetnek, mintha volna: kevesen v. kevesent.

*KEVESĚDÉS
(ke-v-es-ěd-és) fn. tt. kevesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami kevesedik.

*KEVESĚDIK
(ke-v-es-ěd-ik) k. m. kevesěd-tem, ~tél, ~ětt. Kevéssé leszen, azaz száma vagy mértéke kicsinyedik, fogy, alább száll. Őszszel kevesednek a bogarak, férgek. A párnában kevesedik a toll.

*KEVESEL
(ke-v-es-el) áth. m. kevesel-t v. keveslětt, htn. ~ni v. kevesleni. 1) Valamit kevésnek tart, mond, állít. Ily nagy városra nézve keveslem a tanulók számát. 2) Valamit nem elégel, azaz kisebb számunak, mennyiségünek tart, mint szükséges. Keveselni az ételt. 3) Csekély becsűnek tart. Mai korban sokan keveslik a ,tekintetes' czímet. V. ö. KEVES.

*KEVESELL
l. KEVESEL.

*KEVESEN
(ke-v-es-en) ih. Keves számmal, nem sokan, nem elegen. Ellentéte: sokan. Kevesen ismerik magukat. Kevesen járnak a templomba, szinházba. Kevesen vagytok ily nagy munkához. Sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. (Biblia, Káldi sz.).

*KEVESENKÉNT
(ke-v-es-en-ként) ih. l. APRÓDONKÉNT.

*KEVESENNÉ
a Bécsi és Müncheni codexben többször eléjön, pl. az utóbbiban: "Kevesenné elébb menvén." (Márk. I. fejezet). "Nyugodjatok meg kevesenné." (Márk XXVII.). "Hogy e földtől kevesenné eltávoztatná" (t. i. a hajót. Lukács V.). Kevesenné vártatván" (Lukács XXII.). Mindenütt ,kevessé' helyett; tehát am. keves-ennyivé vagy a vé rag, mint gyakran a régiségben, csak é-vel keves-ennyié, összébbhúzva: keves-ennyé = kevesnyivé = kevessé. De eléjön melléknév alakban is: "Méglen kevesenné ideiglen vagyok tüveletek." (János VII.). Másutt: ig, iglen raggal: kevesenneiglen (Ján. XIV.). Itt tehát ,kevesennyi' azt teszi: ,kevesnyi.' ,Annyi' ,ennyi' ugyancsak e codexben eléjön az egyszerű ,nyi' helyett, pl. azannyi (= az-nyi = annyi), ezennyi (= ez-nyi = ennyi): "kikelvén gyümölcsözött száz azannyéat" (Lukács VIII.) "Ime ezennyi esztendőkben szolgálok teneked" (Lukács XV.); melyekben az és ez kettőztetve állanak. A Góry-codexben is eléfordúl: kevestönnyi (kevest-ennyi, melyben a ,kevest' határozóilag áll s am. keveset) szintén ,kevésnyi' (= csekély) értelemben: "És az kevestönnye szent penitencia, kit az gyontó pap hagy az bínös embörnek." Másutt: keveskönnye = keveske-ennyi. A régi magyar Passióban határozóilag: "És egy kevestenne ő lelke megörvende" (145. l. Toldy F. kiadása).

*KEVESÍT, KEVESIT
(ke-v-es-ít) áth. m. kevesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kevessé tesz, azaz valaminek elébbi számát, mértékét kevésre szállítja. V. ö. KEVÉS.

*KEVESÍTÉS, KEVESITÉS
(ke-v-es-ít-és) fn. tt. kevesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit kevesítünk. V. ö. KEVESÍT.

*KEVESLÉS
(ke-v-es-el-[l-]és) fn. tt. keveslés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki valamit kevésnek vagy csekélynek tart. V. ö. KEVESEL.

*KEVÉSSÉ, KEVESSÉ
(ke-v-es-vé) ih. Tájdivatosan: pl. a székelyeknél is: kevésség (ke-v-es-vé-ig). 1) Tulajd. am. kevesre változva vagy változtatva. Elébe jöhet ,egy' szó is. Kevéssé v. egykevéssé megsoványodott, am. keves soványságura változott. 2) Keveset, nem sokat, kis mértékben, kis számmal. Kevéssé sima orru. Várakozzál egy kevéssé. Kevéssé könnyebb vagyok, mint taval.
"Nézzünk egy kevesség érdemes mellyébe,
Nem találunk ennek hibát erkölcsébe."
Ányos Pál.
Fokozva: kevésbbé, legkevésbbé, (vagy a nehézkesség miatt a kimondáshoz jobban alkalmazkodva: kevésbé). Kevésbé szép. Kevésbé rosz. Legkevésbé sincs igazolva. Használják röviden is: kevessé, kevesbbé, legkevesbbé.

*KEVÉSSÉG
(ke-v-és-ség) fn. tt. kevésség-ět, harm. szr. ~e. Kevés száma vagy mennyisége valaminek. Ellentéte: sokaság. Az ezüst kevésségét nagyon érezzük. A piaczi áruk kevésségét a rosz utak okozzák. Tájdivatosan határozóként is divatban van (ke-v-és-vé-ig) e helyett: kevéssé.

*KEVÉSSEL
(ke-v-és-vel) ih. Kevés mértékben. Kevéssel ez előtt. Kevéssel hamarabb vagy kevéssel később érkezni valahova.

*KEVÉSSZAVÚ
(kevés-szavú) ösz. mn. Oly emberről mondjuk, ki keveset szól, beszél; kevésbeszédü, hallgatag. Kevésszavú, titkolódzó, komor ember.

*KEVESTENNE, KEVESTENNYI, KEVESTÖNNYI
l. KEVESENNÉ alatt.

*KEVÉSVIZŰ
(kevés-vizű) ösz. mn. 1) Miben kevés a víz, leapadt. Kevésvizű kutak. 2) Szükséges vagy elegendő víz hiányában szenvedő. Kevésvizű malom.

*KÉVESZÍN
(kéve-szín) l. KÉVETARTÓ.

*KÉVETARTÓ
(kéve-tartó) ösz. fn. A szántóföldeken fölállított póznák, melyekre némely külföldi tartományokban aratás után a kévéket felkötözik, hogy száradjanak.

*KÉVETIZED
(kéve-tized) ösz. fn. l. KÉVEDÉZMA.

*KÉVÉZ
(ke-e-ve-ez) önh. és áth. m. kévéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kévéket kötöz. Az aratók után kévézni. A markokban lefektetett buzát, rozsot kévézni.

*KÉVÉZÉS
(ke-e-ve-ez-és) fn. tt. kévézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kévéket kötöz. Búza-, nád-, káka, vesszőkévézés.

*KEVICZ
falu Turócz m.; helyr. Kevicz-re, ~ěn, ~ről.

*KÉVŐ
fn. tt. kévőt. Baranyában am. (kerék-) küllő. Talán palóczos kiejtéssel kivül szóból módosúlt: kieveő, összébbhúzva: kévő.

*KÉZ
fn. tt. kez-et, kicsinyítve: ~ecske. A többes számban és személyragok előtt szintén megrövidül: kezek, kezem, kezed, keze stb., továbbá ezen származékokban: kezd, kezel, kezes, kezetlen, kezű, keztyű; ide tartozik az összetett kezkenő. Innen eredetileg: kez, mint a Müncheni codexben is. Legközelebb áll hozzá rokonnyelvekben a tatár kezi, keszi, ked, kát, és persa gez (Beregszászi). Hasonlók hozzá továbbá az osztyák ket, kot, cseremiz kit, finn käsi, eszt kässi, lapp kät, käta, gietta, szürjän ki, hellen ceir. A török el a magyarban hangra nézve inkább öl névszóval egyezik. Mi ,kéz' szónak eredetét illeti, valószinü, hogy a magyar ezen tag nevét izegő, mozgó tulajdonságától nevezte el, mert megvan benne mind a ke vagy ge (= eg) gyakorító, mind az ez, módosítva: ecz, es, ezs, esz, ed, et, iz, is, izs, isz, id, it sok szavainkban izegést, mozgást jelentő gyök, mint: bezeg (mozgó kilincs), pezder, pezderkedik, vezet, kecze, keczél, keczmereg, keczke, esik, pezseg, feszeleg, iczeg, biczeg, ficza, viczkos, izseg, vizsla, kisa, küzd, iszamodik, iszkódik stb. A kéz t. i. egy középpont körül szüntelen izegő, mozgó, a láb pedig tovább haladó tulajdonságától látszik elnevezve lenni. A görög ceir és szanszkrit harana szókat a nyelvészek a szanszkrit hri vagy har gyöktől származtatják, mely am. fog, megfog. A német Hand szóról is azt tartják némelyek, hogy az hindan régi igétől eredett, mely góth nyelven: hinthan, és szintén azt teszi: fogni. Figyelmet érdemel, hogy a magyar ,fogni' a régieknél számtalanszor eléjön ,kezdeni' értelemben, mintha e két szó eredetileg egy jelentésü volt volna. 1) Széles ért. azon egyforma alkotásu két tagja az embernek, mely a vállpereczből kinyúlva, egész az ujjak végeig hat, s egyik-egyiknek külső főbb részei: a kar, könyök, kézszár, kézlap (melynek felső része: kézfej, alsó része: tenyér), és az ujjak. 2) Szoros ért. azon tagrész, mely az alkarnak csuklójától az ujjak hegyéig nyúlik, melynek fő részei: kézgyökér, kézfej, kézhát, tenyér és ujjak. A ragadásra, fogásra görbített ujjú kéz: marok; a csomóba szorított kéz, melyen az ujjak a tenyérbe behajtva vannak: ököl. Jobb kéz, bal kéz. Kis, nagy, rövid, hosszú, széles, keskeny, erős, gyönge kéz. Egy kéz v. fél kéz. Csonka kéz. Kézbe fogni, venni, szorítani, kézben tartani valamit. Kézzel, lábbal hánykolódni. Kezet, lábat vasra verni. Kéznél fogva vezetni a vakot, a kisdedet. Kézzel ide-oda hadarászni, kapkodni, ütni. Kezet csókolni. Kézzel nyúlni valamihez. Kezét kitörni, kificzamítani. Kezet mosni, törölni, morzsolni, dörzsölni. A kezeket fejre kulcsolni. Hátrakötött kezekkel hajtani a rabokat. Se keze, se lába. Kézről kézre adni valamit. Ez a pohár bújdosik, kézről kézre adassék. (Bordal). Minden embernek maga felé hajlik a keze. (Km.). Kéztől ütni valamihez, am. oldalirányban. A népbabona szerént, ha a boszorkányt kéztől ütik kantárral vagy fékkel, lóvá változik. Valakivel v. egymással kezet szorítani: barátság, vonzalom vagy jóakarat jeléül egymásnak kezet adni, s azt kölcsönösen gyöngéd szoritással illetni. Ékszer a kézen.
"Mikor arany kötő fénylett kezeteken,
S terměszeti rózsák nőttek képeteken."
Ányos Pál.
3) Valamint egyéb tagokat, úgy különösen a kezet igen gyakran képes és átv. értelemben használjuk, midőn az a) Munkára, munkássági erőre, tehetségre mutat. Két kézzel fogni a munkához, am. kettőztetett erővel, iparral. Kötve vannak kezei, am. nem működhetik. Üres kézzel kezdeni valamely mesterséget, üzletet, am. kellő eszközök hiával. Kezét öszvedugni; kezét zsebébe v. kebelébe dugni, am. tétlenül, dologtalanul vesztegleni. Zsebében keze, ölében lába, vagy kebelében keze, egymás mellett lába. Egyik kéz a másikat mossa, vagy kéz kezet mos, am. egyik segít a másikon, vagy egyik átnézi, védi a másiknak jogtalan tetteit, hogy ez is ugyanazt tegye vele. Rajta hagyta keze szenyjét, am. sokat forgatott valamit a kezében a munka vagy kidolgozás alatt s jelesen hajtotta végre munkáját. Különbözik: reátörli keze szenyjét: elpiszkolja, becsét csökkenti, amihez nyúl. b) Igéretnek, fogadásnak, szerződésnek, barátságnak, áldásnak jele. Kezet adni valamire v. valamihez. A jövendő házastárssal kezet fogni. Egymással kezet fogni. Kibékülésül kezet nyújtani. Áldáskép kezét valakinek fejére tenni. Jobb kézre, bal kézre házasodni. Egy kézre dolgozni: egy czélra (jó vagy rosz értelemben). Itt a kezem; és add ide a kezedet: a szóval tett és kézadással megerősített igéret szent előttem, mlnt ősapáink idejében. c) Ügyességnek, önállásnak jele. Ezen műnek, munkának se keze, se lába. Valakit saját kezére bocsátani. Maga kezére dolgozni. Ez nagyon kezemre van. Nem esik kezemre v. kezem ügyébe. d) Hatalomnak, erőnek, birásnak jele. Mindnyájan Isten kezében vagyunk. Reánk sulyosodott a sors keze. Kézre keríteni a tolvajokat. Kezét rá tenni, v. (Szabó Dávid szerént:) kezet vetni valamire, am. birtokába venni valamit, valamely jószágot. Kezeit más vagyonára tette. Ellenség kezébe esett, jutott. Ki nem kerülöd kezemet. Kezébe keríteni. "Deli Kortván béget kezünkbe kerítsük." Thúry György 1548-ban. (Thaly K. gyüjt.). Most adott Isten kezemre, most élek veled kedvemre. (Népd.). Más kezéről elütni, másnak birtokából, mint mondják: maga kezére játszani, maga részére nyerni, szerezni. Hatalmas kézzel tartani, igazgatni a kormányt. A rablók kezéből menekülni. Enyves, hosszu, ragadós, szurkos kezű, ki lopással szerez magának, ki, amint mondják, könnyen kezében felejt valamit, vagy amit szeme lát, keze ott nem hagyja. e) Segítségnek, védelemnek jele. Az ügyefogyottnak, üldözöttnek kezet nyújtani. Kezét levenni valakiről. f) Jelenti magát a működő személyt. Sok kéz, sokat tesz. Sok kéz hamar kész. Áldott a sok kéz, átkozott a sok száj. (Kmm.). Jó kezekre bizni az ügyet. Rosz kezekben van az ország kormánya. g) Divatban, munkában lételnek jele. Könyveid köz kézen forognak. Sok kézen általment, mint a kopott pénz. (Km.). h) Jelent irói, rajzolói, műtétező tehetséget. Könnyü, gyors, ügyes, nehéz, lassu kéz. Ügyetlen kezü seborvos. i) Különösebb szólásmódok és közmondatok: kéz alatt e helyett: titkon v. titokban, úgy látszik a német unter der Hand utánzása. Valakinek kezére adni: valakinek czéljához, kivánságához képest a dolgot ráhagyni, rábízni. Valakivel keze sulyát éreztetni: boszúállás vagy büntetéskép hárítani valakire valamit. Kezet foghatnak (rosz értelemben): egy húron pendűlnek, egyiknek a másik szemére nincs mit hánynia. Egy kézzel épít, mással ront. Minden embernek jobban hajlik a keze maga felé: kiki közelebb van magához, kitkit a saját java, előmenetele érdekel leginkább. Mit kézzel ér, nem hajitja bottal; máskép: amit kézzel érsz, ne hajigáld azt fával v. nem kell azt fával hajigálni: amit kevesebb munkával vagy erővel végezhetsz, ne keresd a sulyosabbat. Kézhez adni v. szolgáltatni: általadni. Kezére adni: valamiben segitségére lenni. Egymás kezére adni: egymást közösen segíteni. Kézzel lábbal azon lenni: minden igyekezettel. Nem akarok senkinek keze lába lenni: nem akarom hogy valaki velem, különösen munkámmal teljesen szabadon rendelkezhessék. Kis ujjad mutatod, egész kezed kéri: mindig többet követel. Mit jobb kezed müvel, ne tudja meg a bal. Kéz után keletlen, lapát után sületlen, olyan, mint a roszul sült kenyér, mondják oly dologról vagy vállalatról, mely roszul kezelve bukott meg.

*KÉZA
puszta Bihar m.; helyr. Kézá-ra, ~n, ~ról.

*KÉZADÁS
(kéz-adás) ösz. fn. Cselekvés, midőn szerződés vagy igéret vagy barátság jeléül kezünket adjuk, azaz mással kezet fogunk.

*KÉZBELI
(kéz-beli) ösz. fn. Bot, pálcza, dorong stb. melyet, mint védfegyvert vagy verőeszközt kezében tart valaki.

*KÉZBESÍT, KÉZBESIT
(kéz-be-s-ít) áth. m. kézbesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Kézhez ad, kézhez szolgáltat. Törvénykezési újabb műszó a német ,einhändigen' vagy ,zustellen' értelemben, mely már nagyon közdivatúvá lett, noha ,szembesít' hason újdon alkotásu társával együtt példátlanul áll az összes magyar nyelvbirodalomban, s utánzása nem ajánlható.

*KÉZBESÍTÉS, KÉZBESITÉS
(kéz-be-s-ít-és) fn. tt. kézbesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kézbesít.

*KÉZBESZOLGÁLTATÁS
(kézbe-szolgáltatás) l. KÉZHEZADÁS.

*KÉZBILINCS
(kéz-bilincs) ösz. fn. Bilincs, mely a kezeket egymással, vagy a lábakkal összeköti.

*KÉZBODOR
(kéz-bodor) ösz. fn. Az üngujjak vagy a nőruha ujjának végéhez varrott bodor, vagy külön pereczforma bodor, melyet a kézfejre kötnek.

*KÉZCSÓK
(kéz-csók) ösz. fn. Kézre adott csók. Tiszteleti, kegyeleti, szerelmi kézcsók.

*KÉZCSÓKOLÁS
(kéz-csókolás) ösz. fn. Valaki kezének csókkal valló illetése. Kézcsókolással jelenteni ki valaki iránt tiszteletét. Az alattvalókat kézcsókolásra bocsátani.

*KÉZCSÖRGETYŰ
(kéz-csörgetyű) ösz. fn. Némely jellemtánczokban, különösen spanyol tánczban használt csörgetyü, melyet a tánczos markába szorítva, üteny szerint csörögtet.

*KÉZCSUKLÓ
(kéz-csukló) ösz. fn. Csukló a kézgyökérben, mely a kézfejt és alkart öszveköti.

*KEZD
(kez-d) áth. m. kezd-tem v. ~ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt, htn. ~eni v. ~ni. A kezdtem, kezdtél, kezdtünk stb. és tárgyi ragozásnál: kezdted, kezdte, kezdtük stb. alakokban a kiejtés a d mássalhangzót a három mássalhangzó torlódása miatt elhagyja, mintha volna: keztem, keztél stb.). Gyöke egy a tagot jelentő kez v. kéz szóval. V. ö. KÉZ. Szoros ért. am. valamire kezét tevén, munkába veszi, vagy mozgásba hozza, megindítja. Ezen értelemnek felel meg a menést, eredést, mozdulást jelentő latin ordior és adgredior (,gradior' szótól), és az initium (,ineo' szótól), a hellen arcomai (ercomai mellett), a német beginnen (ginnen, azaz gehen szótól. Adelung). Különösen 1) A többi között elsőben tesz valamit. Ő kezdi a munkát. A futást te kezdetted. A pört ő kezdte, nem én. 2) Bizonyos dolognak elejét teszi, csinálja. Csak most kezdettem meg az olvasást. Ma kezdik a szántást, a kapálást, a szüretet. Rákezdeni valamit, am. elkezdeni. Rákezdeni a nótát, tánczot. Rá rá kezd az eső, am. elhagyja, ismét kezdi. Ki soha sem kezdi, soha sem végezi. (Km.). Tüzesen kezdeni, fagyosan végezni. (Km.). Nem csak ki jól kezdi, hanem jól is végzi, érdemel dicséretet. (Km.). Jobb alant kezdeni, és fönt végezni. (Km.). Gyakran mint közép, vagy önható ige tárgyeset nélkül használtatik. Az öreg elkezdett sírni, s a többi követte. Jó idő kezd lenni. 3) Átv. ért. és önhatólag am. valamibe v. valamihez fog, kap, tehát mintegy kézzel indúl feléje, hozzája vagy megy bele. Ezen értelemben megfelel neki a hellen epiceirew (ceir), a latin incipit (a capiendo), a német anfangen (fangen). Iráshoz, olvasáshoz kezdeni. Épitésbe kezdeni. Hozzákezdeni a szántáshoz, vetéshez, aratáshoz. Belekezdeni a nyomtatásba. Innen, midőn valamit kezdünk, a cselekvés viszonyban áll egy más cselekvéssel, vagy a cselekvésnek eleje annak folytatásával és végével; midőn pedig valamihez kezdünk, akkor azon viszony fejeztetik ki, mely a cselekvő alany, és a teendő tárgy között létezik.

*KEZDĚGĚL
(kez-d-ěg-ěl) áth. és önh. m. kezděgél-t. Lassan lassan vagy ismételve kezd valamit v. valamihez. Néha am. itt-ott kezd valamit, pl. Kezdegelik a szüretet, am. némely szőlőkben már szüretelnek.

*KEZDĚGĚLÉS
(kez-d-ěg-ěl-és) fn. tt. kezděgělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit vagy valamihez lassan-lassan, ismételve, vagy itt-ott kezdenek.

*KEZDĚGET
(kez-d-ěg-et) áth. m. kezdeget-tem, ~tél, ~ětt. l. KEZDĚGĚL.

*KEZDĚGĚTÉS
(kez-d-ěg-ět-és) l. KEZDĚGĚLÉS.

*KEZDEMÉNY
(kez-d-e-mény) fn. tt. kezdemény-t, tb. ~ěk. 1) l. KEZDET. 2) Különösebben azon cselekvény, midőn valaki valamely szabály vagy törvény alkotására, vagy bármely társas munkásság, részvét, mulatság véghezvitelére más vagy mások előtt tesz javaslatot. (Initiativa). A kezdemény nem engem illet.

*KEZDEMÉNYĚZ
(kez-d-e-mény-ěz) áth. m. kezdeményez-tem, ~tél, ~ětt. Valamit kezdemény alakjában terjeszt elé. Szabályt, törvényt kezdeményezni. Valamely társas munkálatot, részvétet, mulatságot kezdeményezni.

*KEZDEMÉNYĚZÉS
(kez-d-e-mény-ěz-és) fn. tt. kezdeményězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg inditványozás, mely által valamit kezdeményezünk. V. ö. KEZDEMÉNYĚZ.

*KEZDEMÉNYI
(kez-d-e-mény-i) mn. tt. kezdeményi-t, tb. ~ek. Kezdeményt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kezdeményi jog.

*KEZDÉS
(kez-d-és) fn. tt. kezdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melylyel valamit kezdünk. Jó kezdésnek jó hagyás a vége. (Km.). V. ö. KEZD.

*KEZDET
(kez-d-et) fn. tt. kezdet-ět, harm. szr. ~e. 1) A cselekvésnek, dolognak, munkának eleje. Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet. (Teremt. K. I. 1.) "Mert tudja vala kezdettől fogván Jézus, kik volnának hiendők." (Müncheni cod. János VI.). Az ütközet ágyuzással vette kezdetét. A szüret kezdete tegnap volt. Minden kezdet nehéz. (Km.). Rosz kezdetnek rosszabb a vége. 2) Bizonyos térnek, sornak, számnak eleje. Itt van a Bakonyság kezdete. Útnak, utczának kezdete. A keresztény korszaknak kezdete Urunk körülmetéltetése napjától vétetik. 3) Valaminek eredete, származata, kiindulása. E város a mult században vette kezdetét. Nemességének kezdetét az Árpádokig fölviszi. E folyónak kezdete a Kárpátokban van.

*KEZDETALAP
(kezdet-alap) lásd: KEZDŐALAP.

*KEZDETBELI
(kez-d-et-bel-i) mn. tt. kezdetbeli-t, tb. ~ek. l. KEZDETI.

*KEZDETBEN
(kez-d-et-ben) ih. Eleinte, midőn bizonyos dolog kezdetét, eredetét vette. Ez csak most van így, kezdetben máskép volt. Kezdetben kell elfojtani a gonosz kivánságot.

*KEZDETI
(kez-d-et-i) mn. tt. kezdeti-t, tb. ~ěk. Kezdetben levő; kezdetre vonatkozó. Kezdeti kísérletek. Kezdeti munkásság. Kezdeti siker bátorít. Kezdeti nehézségek. Máskép: kezdetbeli, kezdetleges.

*KEZDETIK
(kez-d-et-ik) külsz. m. kezdet-tem, ~tél, ~ett. (Cselekvő alakban: kezděttem v. kezdtem stb.). Amit kezdenek, amit kezd valaki. Mai korban ritkán használják, régente többször jött elé, még pedig ,kezdődik' helyett is. "Itt kezdetik Sz. Márk evangelista könyV. ö." Tatrosi cod.

*KEZDETILEG
(kez-d-et-i-leg) ih. Kezdetkor, kezdés közben, kezdeti állapotban.

*KEZDETLEG
(kez-d-et-leg) lásd: KEZDETILEG.

*KEZDETLEGĚS
(kez-d-et-leg-ěs) mn. tt. kezdetleges-t v. ~et, tb. ~ek. l. KEZDETI.

*KEZDETNÉLKÜLI
(kezdet-nélküli) ösz. mn. Aminek nincs kezdete.

*KEZDĚTT
(kez-d-ětt) mn. tt. kezdětt-et. Aminek eleje munkába vétetett, mihez már hozzáfogtak. A tavaszkor kezdett épitést őszre bevégezni.

*KÉZDI-MÁRTONOS
erdélyi székely falu a Kézdi székben; helyr. ~Mártonos-ra, ~on, ~ról,

*KÉZDISZÉK
a székelységi Háromszék egyike.

*KÉZDI-VÁSÁRHELY
erdélyi székely mezőv. a Kézdi-Székben, helyr. ~Vásárhely-re, ~ěn, ~ről.

*KEZDŐ (1)
(kez-d-ő) mn. tt. kezdő-t. 1) Aki valamit kezd. Járni, beszélni kezdő kisdedek. 2) Amivel kezdenek valamit, elejét veszik valaminek. Ez értelemben a viszonynévvel öszvetett szót alkot, pl. kezdőbeszéd, kezdőbetü.

*KEZDŐ (2)
(kez-d-ő) fn. tt. kezdő-t. 1) Aki bizonyos dolgot, vagy dologhoz csak most kezd, ki valamiben még ujoncz, nem gyakorlott. Iskolai kezdő. A gazdálkodásban még csak kezdő vagyok. Kezdő munkája v. műve. 2) Vállalkozó, ki több mások között bizonyos cselekvésben első. Ő volt a kezdő, mi csak példáját követtük. A kezdőt illeti leginkább a dicsőség vagy gyalázat.

*KEZDŐALAP
(kezdő-alap) ösz. fn. Valamely munka vagy tanulmány elkezdésében a vezérelv.

*KEZDŐBESZÉD
(kezdő-beszéd) ösz. fn. Előbeszéd, mely az illetőket az eléadandó tárgynak meghallgatására készíti el.

*KEZDŐBETÜ
(kezdő-betü) ösz. fn. 1) Az ábéczében az első betü, t. i. A v. a 2) Azon betü, melylyel valamely szó, vagy mondat kezdődik. 3) Különösen azon betü, melylyel új szakaszt vagy verssort kezdünk. Kis kezdőbetük, nagy kezdőbetük.

*KEZDŐDARAB
(kezdő-darab) ösz. fn. l. NYITÁNY.

*KEZDŐDÉS
(kez-d-ő-öd-és) fn. tt. kezdődés-t, tb. ~ěk, Állapot, cselekvés, midőn valami kezdődik.

*KEZDŐDIK
(kez-d-ő-öd-ik) belsz. m. kezdőd-tem, ~tél, ~ött. Ami külső erőszak nélkül, - legalább látszólag, - s mintegy önmaga erejénél fogva, önmagára visszahatva ered, vagy indúl meg s fog a működésbe. Kezdődik a förgeteg, eső, zápor. Kezdődik a tavasz, nyár, ősz, tél. Kezdődik a tanácskozás, harcz. Csak most kezdődik a hadd el hadd. Ezen igealakot az általánosan elterjedt szokás szerént külszenvedő értelemben is használják, kezdetik helyett, mely a nép nyelvén ritkán fordúl elé: Kezdődik a szántás, vetés. Kezdődik a szüret. Kezdődik az aratás. Egyébiránt ezeket is lehet akként értelmezni, hogy a szántás, vetés, aratás, szüret mintegy személyesítetteknek vagy öntevékenységü lényeknek gondoltatnak, mint az évszakok is.

*KEZDŐISKOLA
(kezdő-iskola) ösz. fn. Iskola a tanulni kezdők számára; elemi tanoda.

*KEZDŐSOR
(kezdő-sor) ösz. fn. Első sor, melyen az irást vagy nyomtatást kezdik. A kezdősort valamivel nagyobbacska betükkel írni. A kezdősorra vigyázni kell, hogy egyenes legyen.

*KEZEBELI
(kez-e-bel-i) mn. tt. kezebeli-t, tb. ~ek. Kezében levő. Kezebeli könyv, irás, bot, pálcza.

*KEZEL
(kez-el) áth. m. kezel-t. 1) Szoros tulajd. ért. valamit kézzel tesz, rendez, csinál. A dohányszedést, fűzést, öszverakást, osztályozást kezelni. A posztógyárban, ki a gyapjútisztítást, ki a fonást, ki a szövést, ki a festést kezeli. 2) Szélesb és átv. ért. valamivel bánik, valaminek rendbehozása, rendben tartása felől intézkedik, gondoskodik, rendelkezik. Valakinek ügyeit, jószágait, pénzét kezelni. Roszul kezelni az árvák pénzeit. Az iratokat kezelni.

*KEZELÉS
(kez-el-és) fn. tt. kezelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki valamit kezel. Dohánykezelés. Pénzkezelés. Iratok kezelése. Jószágok kezelése.

*KEZELÉSI
(kez-el-és-i) mn. tt. kezelési-t, tb. ~ek. Kezelésre vonatkozó, azt illető. Kezelési mód. Kezelési szabályok. Kezelési költségek.

*KEZELÉSMÓD
(kezelés-mód) ösz. fn. Azon mód, vagy modor, mely szerént valami kezeltetik.

*KEZELŐ
(kez-el-ő) mn. és fn. tt. kezelő-t. Aki valamit kezel. Áruk vásárlását vagy eladását kezelő biztosok. Különösen személy, kinek hivatása vagy kötelessége valamit kezelni. V. ö. KEZEL.

*KÉZELŐ
(kéz-elő) ösz. fn. Az ingujj elejének szegélye vagy korczolata.

*KEZELŐI
(kez-el-ő-i) mn. tt. kezelői-t, tb. ~ek. Kezelőre vonatkozó; kezelőt illető. Kezelői eljárás. Kezelői díjak.

*KÉZENKÖZÖN
(kézen-közön) ösz. ih. A székelyeknél am. közösen, több kéz között. (Kriza J.).

*KEZES (1)
(kez-es) mn. tt. kezes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Akinek vagy minek keze van. Kezes útmutató. 2) Mondják állatról, mely szelíd vele-bánás által kézhez szokott, a hozzá nyulástól nem fél. Kezes ló. Kezes csikó, kezes bárány. 3) Kezes ökör, a járomban am. kéztől, t. i. jobb kéztől való ökör. V. ö. HAJSZOS. 4) Átv. ért. lopogató, csillegető, enyves kezü, kinek amit szeme lát, keze ott nem hagyja. Kezes cselédtől nehéz ovakodni.

*KEZES (2)
(kez-es) fn. tt. kezes-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, aki másért kezét, azaz igéretét adja, vagyis ki másnak mintegy kezébe, hatalmába biztositékul adja magát vagy ajánltatik valaki által. Különösen 1) Oly személy, ki, mint mondani szokás, másért jót áll, pl. lekötelezi magát, hogy valakinek adósságát lefizeti, ha az nem képes ezt tenni. Ha veszni akarsz, légy kezes másért. (Km.). Kezes fizess. (Km.). 2) Ki erkölcsi vagy anyagi biztosítékot nyujt a felől, hogy bizonyos személy meg nem szökik, vagy kellő időben az illető hatóság előtt megjelenik. 3) A népek közti szerződésekben, békekötésekben kijelölt bizonyos személy, ki a szerződés biztositásaul az ellenfél kezébe adatik, máskép: túsz. E szóról Molnár Albert szerént sajátságos kiavult kifejezések: kezest vesz, (satis accipit), azaz kezest fogad el, kezest adat magának; kezest vet, (satisdat.)

*KEZESKĚDÉS
(kez-es-kěd-és) fn. tt. kezeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valakiért kezeskedünk. V. ö. KEZESKĚDIK.

*KEZESKĚDÉSI
(kez-es-kěd-és-i) mn. tt. kezeskedési-t, tb. ~ek. Kezeskedésre vonatkozó. Kezeskedési teher, kötelesség. Kezeskedési jogviszony.

*KEZESKĚDIK
(kez-es-kěd-ik) k. m. kezeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Valakiért mint kezes jót áll, magát másért felelőssé, kötelessé, adóssá teszi.

*KEZESLEVÉL
(kezes-levél) ösz. fn. Okirat, mely által valaki kötelezi magát, hogy másért kezes leszen. V. ö. KEZES.

*KEZESSÉG
(kez-es-ség) fn. tt. kezesség-ět, harm. szr. ~e. Ajánlat, vagy igéret, vagy kötelezettség, melynél fogva valaki egy másikért kezes. Valakit kezességért kérni. Valaki mellett kezességet vállalni. A foglyot kezességre kiereszteni.

*KEZESSÉGI
(kez-es-ség-i) mn. tt. kezességi-t, tb. ~ek. l. KEZESKEDÉSI.

*KEZESTÁRS
(kezes-társ) ösz. fn. Személy, ki másod vagy többed magával kezeskedik valakiért v. valamiért. Az adósságot a kezestársakon megvenni.

*KEZETLEN
(kez-etlen) mn. tt. kezetlen-t, tb. ~ěk. Kéz nélküli, aminek vagy kinek keze nincsen. Kezetlen útmutató. Kezetlen nyomorék, koldus.

*KÉZFEGYVER
(kéz-fegyver) ösz. fn. A katonák kisebbféle fegyvere, mint a lovasok pisztolya, karabélya, s általán minden fegyver, melyet egy ember kezelhet, különböztetésül az ágyunemüektől.

*KÉZFEJ
(kéz-fej) ösz. fn. Köz értelemben jelenti a kéznek felső lapját, melynek alsó oldalát tenyér-nek mondjuk. Szorosb ért. a kézlapnak azon része, mely a kézgyökérhez, tehát a kéz marjához legközelebb van. (Carpus). Személyragozva: kezem feje, kezed feje stb.

*KÉZFODOR
(kéz-fodor) ösz. fn. l. KÉZBODOR.

*KÉZFOGÁS
(kéz-fogás) ösz. fn. 1) Széles ért. cselekvés, midőn ketten igéret, szerződés, idvezlet, barátság, engesztelődés stb. jeléül egymással kezet fognak. Kézfogással idvezleni valakit, vagy válni el tőle. 2) Szor. ért. innepélyes cselekvés, midőn a jegyesek egymással kezet fogva házasságot igérnek egymásnak. V. ö. KÉZFOGÓ.

*KÉZFOGLALVÁNY
(kéz-foglalvány) ösz. fn. l. KÉZIZÜLET.

*KÉZFOGÓ
(kéz-fogó) ösz. fn. Innepélyes szerződés a jegyesek között, melynél fogva bizonyos szertartások mellett egymásnak házasságot igérnek, fogadnak, lekötnek. A népies kézfogó a kérő és kiadó násznagyok közti vitatkozó alkudozás, és feleselés, s az úgynevezett jegyadománynak vagy nőhozománynak is meghatározása után megy végbe, gyűrű, és többnyire kendőváltás által. A kézfogót megelőzi a szintén bizonyos szertartással járni szokott kérő és háztűznézés.

*KÉZFOGÓI
(kéz-fogói) ösz. mn. Kézfogóra vonatkozó. Kézfogói szokások, szertartások.

*KÉZFŐ
(kéz-fő) l. KÉZFEJ.

*KÉZGYÁR
(kéz-gyár) ösz. fn. Gyár, ház, épület, melyben kézmívek készittetnek. Jobban: kézi gyár; ellentéte: gépi gyár. Ha ,gyár' alatt oly műházat értünk, melyben nagyobbszerü, különösen gőzgépek segitségével űzik a műipart; akkor kézgyár vagy kézi gyár nem is egészen szabatos kifejezés; helyesebb: kézműház, kézműintézet, egyszerübben: műhely.

*KÉZGYÁRI
(kéz-gyári) ösz. mn. Kézgyárra vonatkozó, ahhoz tartozó, abban létező. Kézgyári foglalkodás. Kézgyári munkások.

*KÉZGYÖKÉR
(kéz-gyökér) ösz. fn. A kézfejnek töve, mely a csuklóval közvetlen kapcsolatban van.

*KÉZHÁT
(kéz-hát) ösz. fn. A kéznek azon lapja, mely a tenyérrel ellenoldalu.

*KÉZHÁTBŐR
(kéz-hát-bőr) ösz. fn. Bőr, melyet a csizmaziák, midőn kemény talpat varrnak, hüvelyken által a kézhátra szoktak húzni, hogy a fonal ne sértse a kezet.

*KÉZHĚZADÁS
(kézhěz-adás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit másnak kezébe általadunk, kézbesítés.

*KÉZHĚZADÓ
(kézhěz-adó) ösz. fn. Személy, ki valamit másnak kezébe ad, pl. ki a küldött levelet vagy pénzt az illetőnek saját kezébe szolgálja.

*KÉZHĚZSZOLGÁLÁS, KÉZHĚZSZOLGÁLTATÁS
(kézhěz-szolgálás v. ~szolgáltatás) l. KÉZHĚZADÁS.

*KÉZI
(kéz-i) mn. tt. kézi-t, tb. ~ek. 1) Mit kézzel teszünk. Kézi munka, kézi mű, kézi foglalatosság. 2) Mit csak a kéz által hozunk működésbe. Kézi malom, kézi sajtó, kézi ülő. 3) Ki kezével végzi napszámát vagy gyári foglalatosságát. Kézi munkás. 4) Mit kézben vagy kézen szokás hordani. Kézi kosár, kézi kaloda. 5) Mindennapi, közhasználatu. Kézi könyv. Kézi eszköz.

*KÉZÍJ
(kéz-íj) ösz. fn. Íj, melyet kézben tartva szoktak használni, különböztetésül ama régen divatozott, és nagyobbszerü aczél íjtól, melyet hadi szekérre kötve lovak által vontattak. V. ö. ÍJ.

*KÉZÍJAS
(kéz-íjas) ösz. mn. és fn. Kézíjjal ellátott, fegyverzett. Különösen, vitéz, ki kézíjjal szokott harczolni.

*~KĚZIK
~KÖZIK, mélyhangon: ~KOZIK, összetett igeképző, mely átható, ritkán önható igékből, de gyakran nevekből is úgynevezett közép igéket alkot, melyek némileg cselekvő, némileg szenvedő vagyis kényszerü értelemmel bírnak, pl. ütközik ,üt' is ,üttetik' is; zárkozik maga magát zárja; hadakozik hadat visel mások ellen és mások ő ellene. Néha váltakozik ~kědik, ~ködik, ~kodik hasonhangu képzőkkel, pl. gondolkodik gondolkozik, szánakodik szánakozik, ellenkedik ellenkezik. Egyébiránt l. ~AKODIK.

*KÉZIRÁS
(kéz-irás) ösz. fn. Személyr. kézirás-om, ~od, ~a stb. vagy: kezem irása, kezed irása, stb. A betűknek és szóknak kézzel, vagyis kézbefogott iróeszközzel való alakitása, különböztetésül a nyomtatástól. E szó cselekvő értelemben vétetvén jelenti magát azon működést, midőn valaki ír. Kézirással keresni kenyerét. V. ö. KÉZIRAT.

*KÉZIRAT
(kéz-irat) ösz. fn. 1) Széles ért. oly irat, azaz betűk, szavak, mondatok, melyeket valaki önkezével írt. Saját kéziratára ismerni. 2) Szorosb ért. kézzel irt mű, iromány, pl. levelek, költemények, könyvek, stb. különböztetésül a nyomtatványtól. Régi kéziratok gyüjteménye. Valamely nyomtatványt az eredeti kézirat után kijavítani.

*KÉZIRATI
(kéz-irati) ösz. mn. Kéziratra vonatkozó; kéziratbeli; kézirathoz tartozó. Kézirati hasonlóság. Kézirati hibák. Kézirati lapok, ívek.

*KÉZÍV
(kéz-ív) ösz. fn. l. KÉZÍJ.

*KÉZÍVES
(kéz-íves) ösz. mn. és fn. l. KÉZÍJAS.

*KÉZIZOM
(kéz-izom) ösz. fn. Izom a kézen.

*KÉZIZÜLET
(kéz-izület) ösz. fn. Izület, mely a kézgyökeret a forgóval öszveköti.

*KÉZJEGY
(kéz-jegy) ösz. fn. 1) Valamely jegy a kézen. 2) Az aláirásban a név mellett használtatni szokott valamely különös huzás vagy huzások akár egymás mellett, akár összerántva, többnyire a végett, hogy a névaláirást nehezebben lehessen utánozni. (Manupropria).

*KÉZJÓS
(kéz-jós) ösz. fn. Jós, ki a kézből, különösen a tenyeret általszegő vonásokból jövendőt mond.

*KÉZJÓSLAT
(kéz-jóslat) ösz. fn. Jóslat, a tenyér vonásaiból s azoknak kifejlődöttségéből.

*KÉZKENDŐ
(kéz-kendő) ösz. fn. Szoros ért. kezeket törlő ruha. Szélesb ért. kendő, melylyel mosás után kezünket, arczunkat stb. megtöröljük.

*KEZKENŐ
(kéz-kenő) ösz. fn. szószerénti szoros ért. am. kezet kenő, vagyis inkább megtörölő ruha. Szokott ért. orrfuvásra használt kendő; zsebbevaló, zsebkendő.

*KÉZKOSÁR
(kéz-kosár) ösz. fn. Szoros ért. kosár, melyet kézben szokás hordani; jobban: kézi kosár. Különben am. karkosár.

*KÉZKOSÁRKA
(kéz-kosárka) ösz. fn. Kis kézkosár.

*KÉZKÖSZVÉNY
(kéz-köszvény) ösz. fn. Köszvényféle kór, mely a kezet gyötri; különböztetésül a lábköszvénytől, mely a lábban fészkeli meg magát. V. ö. KÖSZVÉNY.

*KÉZLÁB
(kéz-láb) ösz. ih. Ily kettőzött alakban egészen határozói értelmü, mintha a kézzel lábbal v. kézen lábon ragozott szókból volna összehúzva. Csak hogy ép kézláb hazajöhettem, azaz ép kézzel lábbal. Négykézláb járni, csúszni, mászni, am. két kézen két lábon.

*KÉZLAP
(kéz-lap) l. KÉZ alatt.

*KÉZLÁBMAJOM
(kéz-láb-majom) ösz. fn. Mintegy másfél lábnyi hosszuságu majomfaj Déli-Amérikában, mely négykézláb szokott járni. (Simia conita).

*KÉZMÁS
(kéz-más) ösz. fn. Valamely kéziratnak vagy néviratnak akár kézzel, akár nyomtatással (réz-, kőnyomattal stb.) utánzott másolata. (Facsimile).

*KÉZMÁSOL
(kéz-másol) ösz. áth. Kézmást vagy másokat készít. V. ö. KÉZMÁS.

*KÉZMÁSOLÁS
(kéz-másolás) ösz. fn. Kézmásnak vagy másoknak készitése.

*KÉZMÁSOLAT
(kéz-másolat); l. KÉZMÁS.

*KÉZMEDENCZE
(kéz-medencze) ösz. fn. Medencze, melyben kezeinket és arczunkat mossuk, különböztetésül a lábmedenczétől. V. ö. MEDENCZE.

*KÉZMÍV
(kéz-mív) ösz. fn. l. KÉZMŰ.

*KÉZMÍVES v. ~MIVES
(kéz-míves) ösz. fn. Személy, ki bizonyos mesterséghez tartozó kézmívek csinálásával foglalkodik. Czéhbeli, ügyes kézmivesek. Kontárkodó, ügyetlen kézmivesek. Hazai kézmivesek által dolgoztatni.

*KÉZMOSDÓ
(kéz-mosdó) ösz. fn. lásd: KÉZMEDENCZE.

*KÉZMOZSÁR
(kéz-mozsár) ösz. fn. 1) Pattantyúféle mozsár, melyből kis granátokat és gömböket lődöznek. 2) Szakácsok, gyógyszerészek stb. kis mozsara. V. ö. MOZSÁR.

*KÉZMUNKA
szokottabban: kézi munka. l. KÉZMŰ.

*KÉZMŰ
(kéz-mű) ösz. fn. Széles ért. minden mű vagy munka, melyet kézzel szokás tenni. Szorosb ért. bizonyos mesterséget, ügyességet feltételező mü, különösen minden készítmény, mely nagyobbszerü, s különösen gőzgépek nélkül közvetlenül mesteremberek, iparosok kezeiből kerül ki. Vasból, csontból, fából, gyapjuból stb. készített kézmívek. Kézmívekkel kereskedni. V. ö. MŰ.

*KÉZMŰHÁZ
(kéz-mű-ház) ösz. fn. Ház, műhely, épület, melyben kézmíveket csinálnak, gyártanak. V. ö. KÉZGYÁR.

*KÉZMŰINTÉZET
(kéz-mű-intézet) ösz. fn. l. KÉZMŰHÁZ.

*KÉZMŰISKOLA
(kéz-mű-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a növendékek kézművesekké képeztetnek. V. ö. IPARTANODA.

*KÉZMŰTAN
(kéz-mű-tan) ösz. fn. Kézmüvek készítési módját tárgyazó ismeretek, illetőleg oktatások.

*KÉZMŰVES
(kéz-műves) ösz. fn. l. KÉZMIVES. V. ö. MÍVES.

*KÉZMŰZET
(kéz-műzet) ösz. fn. Kézmívek összesége valamely városban vagy tartományban, vagy országban stb.

*KÉZNYEL
(kéz-nyel) l. KÉZSZÁR.

*KÉZNYIL
(kéz-nyil) ösz. fn. Nyil, melyet nem ijjal lőnek, hanem kézzel vetnek el, vetődárda.

*KÉZNYUJTÁS
(kéz-nyujtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek kezünket nyújtjuk. Barátságos, engesztelési kéznyujtás.

*KÉZRAJZ
(kéz-rajz) ösz. fn. Szabad kézzel, különösen tollal, ónnal, krétával stb. csinált rajz.

*KÉZSAJTÓ
(kéz-sajtó) ösz. fn. Kisebbféle nyomdai sajtó, melylyel egy ember elbánik; jobban: kézi sajtó.

*KÉZSZÁNTÓLAG
nem más, mint kétszántólag, a t a sziszegő sz előtt szintén sziszegő z-vé hasonulván.

*KÉZSZAPPAN
(kéz-szappan) ösz. fn. Kezeket mosni való szappan, kézi szappan.

*KÉZSZÁR
(kéz-szár) ösz. fn. A széles ért. vett kéznek alsó fele, a könyök és kézgyökér között, mint a lábszár a lábnak azon része, mely térdtől bokáig nyúlik. Máskép: alkar. Személyragozva: kezem szára, kezed szára, keze szára stb. Ellenben: kézszáram, kézszárad stb. nem igen van szokásban. Száradjon el a kezed szára.

*KÉZSZOLGÁLAT
(kéz-szolgálat) ösz. fn. Szolgálat, melyet valaki bizonyos kézi munkával tesz, kézi szolgálat; ellentéte: igás szolgálat, melyet valaki igásmarhával és szerszámmal teljesít.

*KÉZSZORITÁS
(kéz-szoritás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek kezét megszoritjuk. Barátságos, szerelmi kézszoritás. Idvezlő, bucsúzó kézszoritás.

*KÉZTŐ
(kéz-tő) ösz. fn. l. KÉZGYÖKÉR.

*KÉZTÖRLŐ
(kéz-törlő) ösz. fn. Kezeket törölni való kendő.

*KÉZTUSA
(kéz-tusa) ösz. fn. Az egymással öszvecsapott és egybekeveredett ellenfelek verekedése karddal, dárdával, szuronynyal stb.

*KEZTYŰ, KEZTYÜ
(kez-tyű, kéz-tő, azaz kéz-tevő, mibe a kezet teszik, mint előtő am. előtevő); fn. tt. keztyűt. A szoros értelemben vett kéznek takarója. Ujjas keztyű, melynek öt ujja van. Hüvelykes keztyű, melynek csak hüvelykje van. Nyári, téli keztyű. Selyem, pamut, bőr keztyű. Kis keztyű, nagy keztyű. Csak akkora, mint egy keztyű. Megtanítlak keztyűben dudálni, v. fütyölni. Felhúzni, lehúzni a keztyűt. Beesett mint a kis keztyű. (Km.). Hej huj vas keztyű! (Népd.). Keztyűt vetni v. dobni valaki elébe: párbajra híni. Fölvenni a keztyűt: a kihivást elfogadni. Mindkettő annyi is: versenyre híni; és: ráállani.

*KEZTYŰBOLT
(keztyű-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben keztyűket és egyéb keztyűsmunkákat árulnak.

*KEZTYŰS (1)
(kez-tyű-ös) mn. tt. keztyűs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Keztyűvel v. keztyűkkel ellátott, ruházott. Keztyűs kéz. 2) Keztyűk tartására való. Keztyűdoboz. 3) Keztyűk árulására használt. Keztyűsbolt.

*KEZTYŰS (2)
(kez-tyű-ös) fn. tt. keztyűs-t, tb. ~ök. Mesterember, ki keztyűket készít, vagy kalmár, ki keztyűket árul.

*KEZTYŰSÁM
(keztyű-sám) ösz. fn. Sám, vagyis forma, melyre a keztyűcsinálók ráfeszítik a munkában levő keztyűt.

*KEZTYŰSÁRU
(keztyűs-áru) ösz. fn. Mű, mint áru, melyet keztyűsök szoktak csinálni, pl. keztyű, nadrágtartó, kötőszíj stb.

*KEZTYŰSBOLT
(keztyűs-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben keztyűket s más keztyűsmunkákat árulnak.

*KEZTYŰSMUNKA
(keztyűs-munka) ösz. fn. l. KEZTYŰSÁRU.

*KEZTYŰSPORTÉKA
l. KEZTYŰSÁRU.

*KEZTYŰSSÉG
(kez-tyű-ös-ség) fn. tt. keztyűsség-ět, harm. szr. ~e. Keztyűs munkák készitésével foglalkodó mesterség. Keztyűsséget tanulni.

*KEZTYŰTLEN
(kez-tyű-tlen) mn. tt. keztyűtlen-t, tb. ~ek. Amin vagy miben nincs keztyű.

*KEZTYŰVIRÁG
(keztyű-virág) ösz. fn. A gombernyő nemű növény hegyi faja. (Sanicula europaea).

*KÉZÜGYÖN
(kéz-ügyön) ösz. ih. A székelyeknél Kriza J. szerént am. keze ügyibe, készen kaphatólag. Kézügyön tartani valakit.

*KÉZÜLŐ
(kéz-ülő) ösz. fn. Kis ülő, melyet könnyü ide-oda tenni, kézi ülő. Ezüstmivesek kézülője.

*KÉZVAS
(kéz-vas) ösz. fn. Vas perecz, mely a kézszárat szoritja, s melybe a rablánczot belefűzik.

*KÉZVONÁS
(kéz-vonás) ösz. fn. 1) Általán egyes vonás az irásban. 2) Különösen azon sajátságos jelleme, illetőleg alakja, fekvése, összeköttetése stb. a betüknek, melyekből valakinek keze irására ráismerni lehet.

*KÉZVONÓ
(kéz-vonó) ösz. fn. Faragók, pl. a kerékgyártók, kádárok kétnyelű vonókése, melyet különösen akkor használnak, midőn a faragószéken dolgoznak. Máskép: kétnyelűkés.

*KÉZZELFOGHATÓ
(kézzel-fogható) ösz. mn. Amit kézzel tapintani, megfogni lehet. Átv. értelemben könnyen felfogható; szembeötlő, vagy oly világos és kétségtelen, mint amit kezünkkel közvetlen illetünk. Kézzelfogható igazság. Kézzelfogható csalárdság.

*KÉZZELFOGHATÓLAG
(kézzel-foghatólag) ösz. ih. Oly módon, hogy azt kézzel illetni lehet. Átv. ért. könnyen felfoghatóképen; szembeötlőleg; teljes világossággal.

*KÉZZELFOGHATÓSÁG
(kézzel-foghatóság) ösz. fn. Kézzelfogható minőség. V. ö. KÉZZELFOGHATÓ.

*KÉZSMÁRK
l. KÉSMÁRK.

*KI (1)
régies indulatszó, megfelel a latin quam, góth hwaiwa, hwan, (honnét a német wie, svéd hwi) szanszkrit: kaip stb. pl. Ki hamar elmulik minden! Ki sok kemény fának lágy a gyümölcse! (Faludi). Jaj ki nagy bánatom! hogy szivem hervasztom (1672. évből. Thaly K. gyüjt.). A dunántúli nyelvjárásban Vass József szerént ma is divatos: vajki! pl. vajki jó! e helyett vajmi jó! Ki nehéz mindennek eleget tenni. (Szabó D.). Vajki (= vajmint) szeretném (Ugyanaz). Egyébiránt vajki! szokottabban: vajmi, v. csak: mi! pl. (Vaj)mi édes a visszaemlékezés! (Vaj)mi kevés örömet élvezünk! (Vaj)mi keserves állapot ez a miénk! Különösnek látszhatik, hogy értelemre nézve a ki indulatszóval teljesen megegyezik a be! v. beh, ha t. i. itt a ki annyi volna mint ex, a be pedig am. intro; de ezen alapértelmek itt föl nem tehetők, hanem a távolitó ki és vágyó ki, másfelől a beható be és vágyó be csak mint hasonhanguak (homonymak), de nem mint hasonjelentésüek tekintendők. A vágyó be szóban a fuvás az alaphang, mely beh alakjában mind a b ajakhanggal, mind a h-val kifejeztetik; a ki szó pedig ez értelemben is, a mi vagy mely fölcseréléséből eredett, mint a névmásoknál. V. ö. KI, (4).

*KI (2)
igekötő, és ih. általán am. bizonyos térből, körből, helyből elhajló, eltérő irányban. Tehát a k itt is elhajlást jelent. Ellentéte be. Erdélyiesen, és némely régi irók szerént kü, honnan kün, künn, kül, külső, küvül erednek, melyeknek ellentéteik: ben, benn, bel, belső, belül. A kün, künn, küvül szokottabban: kin, kinn, kivül. Ellenben a kil, kilső csak tájbeszédben, s némely régi irományokban fordúl elé; kilül, (a régi magyar Passióban: külöl) helyett országszerte kivül (a Tisza mellett: kivel is) divatozik. Fokozva kiebb v. ki-j-ebb v. kilebb v. külebb. Minthogy ezen ki alatt a távolodás vagy távolitás fogalma lappang, rokon vele a lágyabb, a lovat mozgásra, menésre nógató hi! indulatszó, pl. Hi fakó! mozogj, menj fakó. Másfelől a kü-nek megfelel a disznót űző, távolító hü! A hi távolitóhoz közel áll a szláv wi, pl. widal = kiadni, wibirat = kiválogatni, wihnat = kihajtani. A hellén: ek, ex, és latin ex, persa ez szinte rokonok ezen ki szóval; ide számitható eikw, (engedek, tovább állok) ige is. A régieknél néha találjuk kive v. küve alakban, melyekben a ve egyezik a ,hova' szó va képzőjével. Azon állitás, hogy ez volna az eredeti alak, nincs igazolva, hiszen a legrégibb bibliaforditásokban sehol elé nem fordúl; s ugyanazon nyelvemlékben sokszor egyszerre találjuk mind a ,ki' mind a ,kive' alakokat, pl. a Carthausi névtelennél a 81. lapon (Toldy F. kiadása). 1) Tulajd. ért. am. bizonyos térnek, körnek, helynek belsejéből távolodva vagy távolítva. Ki s be. Egyik kimegy, a másik bejön. Se ki, se be, mint az ablakfa (km.). Kivenni valamit a zsákból. Kimenni a házból. Kiszökni a várból. Kirakni a ruhákat a szekrényből. "És kiveték őtet a város küvől." "Kieredvén megyen vala a kietlen helyre." (Münch. cod.). 2) Ami együtt volt, azt széthelyezve, elválasztva, tehát egymástól távolitva. A kalmár kirakja áruit. Pénzt osztani ki a szegények között. Kifejteni hüvelyéből a babot. Kibontani a kévét, batut. "Kimennek vala kedég az ördögök sokakból." "És kinyojtván Jézus kezét, illeté őtet." (Münch. cod.). 3) Az elrejtettet, elzártat eléállitva rejtekéből, tudomásra, napvilágra hozva. Kibeszélni a titkot. Kinyomtatni a kéziratot. Kihiresztelni valamit. Kitárni a kaput. Kigondolni, kitalálni valamit. Kitárni a kaput. Kigondolni, kitalálni valamit. "És kihirhevék ő hire mend Siriában." Münch. cod.). 4) A kedélyre vonatkozólag am. a kedves, vagy kedvetlen érzelmeken mintegy túlesve, túlmenve. Kisírni-, kibúsúlni-, kipanaszolni-, kiharagudni magát. Kimulatni-, kivigadni-, kiörülni magát. Kiállani a fájdalmat, kinszenvedést. Kibékülni valakivel. 5) Valaminek végére járva, tehát mintegy kimenve, távozva belőle. Kialudt a gyertya, azaz nincs benne többé tűz. Kiégett a pipa. 6) Valamit teljesen, tökéletesen végrehajtva, azaz a munkán mintegy túl esve, túl menve. Kicsinálni, kidolgozni, kikészíteni valamit. Kifürkészni, kikutatni valamit.
Értelmének több árnyéklatait lásd az egyes ki összetételek alatt.

*KI? (3)
kérdő névmás, melynek hangokban megfelel a török kim, kurd ke, ki (Beregszászi), latin quis, quae, quid, zend ko (Beregszászi), az ion-hellén helykérdő kh, hindu kasz, ka, kin, orosz koi, góth hwas, hwo, hwa (melyből a h a németben már elmaradt), a magyar visszahozó névmás: ki, mint több más nyelvekben, pl. a persa nyelvben is, ilyen a finnben is kuka (Fábián István). A szláv kdo-ban is a ki látszik lappangani, mintha volna: ki do, ki to, ki az? Főnévileg és egyedül személyről használjuk: ki volt itt? ki jár itt? "Ki ez, ki beszél káromlatokat?" "Ki az, ki engemet illetett?" "Ki kedég ez, kiről en illyeteneket hallok?" (Müncheni codex). Ki a? v. ki az? másképen: ki vagy? (Wer da? francziául: qui vive? v. qui va lŕ? v. qui est lŕ? angolul: who is there?) A ki minden névragot rendesen fölvesz, pl. Kié a hatalom? Kinek szólsz? Kit látsz? Kik jőnek? Kivel lakol? Kihez mentek? Kitől félsz? Kiben bizol? Kire hallgatsz? Fölveszi a személyragokat is, pl. Megmondjam kim van (pl. barátném)? Hát neked kid van? Kie van most, mióta kedvese hűtlen lett? Kink, kitek, kiěk v. kiök? Kieim, kieid, kiei, kieink, kieitek, kieik? azaz, kik az enyémek, tieid, övéi, és kik a mieink, tieitek, övéik közől, pl. Kieimet küldjem hozzád? azaz, kiket az enyémek (nem: enyéim) közől? Kieidet szereted leginkább? azaz, kiket a tieid közől? Kieit adta férjhez Péter? azaz, kiket az övéi (leányai) közől? stb. A Müncheni codexben olvassuk: Tü kitek kedig gondolván toldhat ő állatjához egy singnyit? Káldi szerént: Kicsoda pedig közőletek gondolkodván, adhat magasságához egy könyöknyit. (Máté 6.). Ismét: Tü kiteknek szamara vagy tehene a kútba esendik, és nem legottan kivonja-e azt? Káldi szerént: Kinek közőletek szamara vagy ökre esik a kútba, és nem mindjárt kivonja-e? (Lukács XVI.). Mi rövidebben: Kitek pedig gondolván stb. Kiteknek szamara vagy tehene stb. A személytelen tárgyakról mi kérdővel tudakozódunk, pl. Mi vagy te? azaz, miféle állapotu, tulajdonságu? Mi volt az ismét? Mit hallok? Mi történt? Mire nézed a napot? Ne azt kérdezd: ki? hanem: mi? azaz ne a személyt, hanem tulajdonságát.
A ki régente használtatott a név szó előtt is: Ki neved? a mai mi neved helyett, mely esetben a személyességre történik vonatkozás, mivel a személy és annak neve, mintegy azonosnak tekintetik.
Midőn a kérdésben levő személynek neme, vagy állapota, vagy hivatala, vagy rangja kitétetik, akkor előttök közvetlenül nem ki áll, hanem helyét a melléknévileg használtatni szokott mely váltja fel, pl. Mely ember mondhatja, hogy soha sem hibázott? Mely asszony van hiuság nélkül? Mely bíró itélhet oly igazán, mint az Isten? Mely királyok származtak Árpádtól? Ezeket, és efféle mondatokat azonban így is lehet módosítani: Ki azon ember, aki mondhatja... Ki azon asszony... Ki azon bíró... Kik azon királyok stb.

*KI (4)
visszahozó (visszahajló) névmás, melylyel egy a latin qui, török és persa ki, héber: chi, pehlvi agh (Beregszászi), franczia qui, olasz chi, che, hindu jasz, já, jat, finn joka, jompi, néha: kuka; sínai nyelven ki am. ő és maga (ille, ipse, ko am. valaki (aliquis, quispiam), ko ko am. ki-ki. A névragokat rendesen fölveszi: kinek, kit, kik, kivel, kiről, kitől, kiben, kibe, kiért stb. Ellenkezőleg mint a török-tatár s persa nyelvekben, különösen a törökben a visszahozó ki ragozási esetben az o v. ol [= az v. ő] szót veszi magához, pl. a törökben: ki anün am. kié v. kinek [szó szerént: ki-azé v. ki-övé], ki ana am. kit [ki-azt, ki-őt], ki andan kitől, [ki-attól v. ki-őtőle], amiért rendesen részesülő segitségével az egész visszahozó névmást elhagyja). A magyar ki mai irói nyelv szerént csak személyre vonatkozik, pl. Elvesztettem barátomat, kit igen szerettem volt. Öcsémről, ki elbujdosott, mitsem hallok. A dolgokra vonatkozólag mely használtatik. Mutasd meg a lovat, melyet nem rég vettél. A könyv, melyet dicsértél, nekem nem tetszik. De a régi nyelvben, sőt ma is a nép szájában ki mind dolgokra, mind személyekre vonatkozva fordúl elé, pl. a régieknél dolgokra: "Beszélnek vala ő haláláról, kit megtökélendő vala." "Ime te pénzed, kit tartottam katrinczába takarván." "Jőnek a napok, kikben nem hagyatik kő kövön." Személyekre: "Bódogok kik sírnak." "Bódogok kik eheznek." "Bódogok, kik üldözetet szenvednek." (Müncheni cod.) A népnyelvben dolgokra: Kit láttam, kit nem. Kit teszek meg, kit nem.
"Abban vagyon szalonnám, kenyerem,
Kiből megkinálom jó emberem."
Népdal. (Vass József Dunántuli nyelvjárás).
"Hoztál-e violát a számomra?
Kit felteszek holnap kalapomra."
Népd. (Erdélyi).
Kazinczynál is:
"Mert sebes szárnyaim nincsenek,
Kik szép Margitomhoz vigyenek."
Valamennyi régi nyelvemlék tele van hasonlókkal. Néha, bár ritkábban, a régieknél is ,mely' szintén használtatik: "Igazságot beszéllettem tünektek, melyet hallottam Istentől." "Mert az igéket, melyeket adtál ennekem, adtam ő nekik." (Münch. cod. Ján. 17.). ,Mi' helyett is gyakran ,ki' áll: "Hoznak vele kedég ő hozjá gyermekeket, hogy illetné azokat, kit mikor látnának" (... quod cum viderent. Münch. cod. Luk. 18.). "Ez, kiket mondék, Szent Dávid mondá." És "Az kiket mondék, senki ne bánja." (1549. Thaly K. gyüjt.). V. ö. MI, MELY. Kizárólag személyt jelent és jelentett ezen öszvetételekben: mindenki, senki, bárki, akárki, néki (,némely' helyett bizonyos határozott személy), valaki (határozatlan személy). Ezeknek megfelelnek a dolgot jelentő semely, bármely, akármely, némely, valamely, továbbá a semmi, bármi, akármi, némi, valami névmások. ,Néki' ma szokatlan, hanem ,némely' személyre is vitetik. Mindenki nem vesz fel módositást, legalább ,mindenmi' nincs és nem volt szokásban, hanem ,mindenik' alakban dologra is vihető. V. ö. MI névmás, és ~IK, (4).
A ki névmásnak, mint határozottan személyt jelentőnek egyenest ellentétetik a dolgot jelentő mi, pl. a személy kiléte, a dolog miléte, kivolta, mivolta. Innen a közmondás: Nem ki, de mi.
A ki (nem különben a mely és mi) majd mutató a-val majd a nélkül fordúl elé, amint t. i. vagy határozottan reá mutatunk a visszahozott személyre, vagy nem, mi leginkább akkor történik, ha a mutató az ez vagy maga névmásokkkal jő viszonyba, pl. Aki vesz, annak lesz. Aki birja, az marja. Aki mer, az nyer. Arra bízd magadat, aki legokosabb. Aki másnak vermet ás, maga esik belé. Ennek adj kezet, aki szeret, ne amannak, aki gyülöl. Egyébiránt a mutató a ekkor is elhagyható (s a régieknél, pl. régi bibliai forditásokban rendszerént el is marad), minthogy már maga a visszahozó névmás határozó, kimutató erővel bir, pl. Ki mit szeret, arra néz. Kinek Isten a barátja, könnyű annak idvezűlni. Ki hol bízik, ott hízik. Kinek a kása megégette száját, az a tarhót is fújja. Kinek szekere farkán ülsz, annak a nótáját dúdold. (Közmondatok). Tárgyesetben a vele járó igét soha sem kivánja tárgyi ragozással, pl. akit látsz v. kit látsz, akit szerettek v. kit szerettek, akit tisztelnek v. kit tisztelnek. Ez a főoka annak, hogy mi azokkal tartunk, kik az ,aki' öszvetételben nem szoros értelemben vett névmutatót vagy névelőt, hanem csak az általában mutató a hangot látják és öszveirandónak vélik: aki, akit, akinek, annyival inkább, mert itt a hangsuly is az a mutatón fekszik, ellenkezőleg mint a névelőnél. A régieknél, kik pedig az ösvzetett szókat rendszerént külön írták, az aki, ami, amely szókat, s ezek ragozásait, illetőleg származékait gyakran összeírva találjuk, pl. Szalay Ág. 400 levelében. 86, 254, 268, 270, 364, 322, 323. stb. lapokon. Sőt magok a legmakacsabb védői is a külön iratásnak, öszveírják ezeket: avagy, ahol, (ihol), ahonnan, ahova; pedig ezekben is ugyanazon mutató a van. Egyébiránt ha névelőnek vennők sincsen semmi ok megütközésre az öszveirás miatt; így találjuk ezt a franczia nyelvben is: lequel, laquelle. - Azonban ezen mutató a -t szigorún meg kell különböztetni a mutató névmástól, mely ragozható: az ki (v. az aki), azt ki stb.
Ki néha am. egyik v. némelyik. Ez értelemben nem visszahozó, hanem szétválasztó tulajdonsággal bir, pl. Kinek a pap, kinek a papné (tetszik), azaz egyiknek a pap, másiknak a papné. Ki jó, ki rosz, am. némelyik jó, némelyik rosz. Ki micsodás, am. különféle, egyik ilyen, másik olyan. Ki fel, ki alá, egyik szerencséje fel-, másiké alászáll. Ezen értelemben szintén nemcsak személyről, hanem dologról is mondatik, pl. Hogy kelnek a borjúk? Fel. ki micsodás, ki milyen. Többször ismételve, elszámláló értelemmel is jár, pl. Ki szőke, ki barna, ki vörös, ki szög hajú. Amint fölkeltek a vitézek, ki lovát vakarta, ki fegyverét tisztitotta, ki mosdott, ki fésülködött. A cselédek szét mentek; ki szánt, ki arat, ki kaszál, ki gyűjt, ki gabonát hord.

*KI (5)
elvont gyöke kies, kietlen, szóknak. l. KIES.

*KIABÁL
(ki-a-ba-al) önh. m. kiabál-t. Gyakorító értelemmel bir, s rokon kiált, kajált igékkel. E szónak tiszta gyökelemét az i és a hangok teszik, melyek t. i. legalkalmasabbak a levegőt rendkivül éles és vastag viszhanggal rezegtetni, mert az i legmagasabb, az a pedig legszélesebbre tátott szájjal ejtetik ki. Az elülhangzó k betü nem egyéb, mint a h előlehelletnek keményebb módositása; hi vagy ki azonos hí igével v. hé, héj, haj indulatszókkal, melyekkel ismét rokonok a latin heus, franczia hé, német he, orosz kaius, szanszkrit khjá stb. V. ö. KAJ, (2). Hi- vagy ki-hez folytatólag vagy ismételve járult az a hang (mint a szanszkritban is: khjá), s bál képzővel lett ki-a-ba-al = kiabál azaz ki-a hangokon ismételve, többször szól. Tájdivatosan: kajabál. Ilyképen szintén hangutánzólag képződtek e gyakorlatos igék: kornyikál, vernyákol, nyivákol, czikákol, bokákol, siápol, bulikol, burukkol, kakukkol, kukorikol,kuruttyol, tutol v. tutul, dúdol stb. V. ö. KIÁLT. Értelme: teli torokkal, élesen és tátott szájból kinyomott hanggal viszhangoztatja a levegőt, pl. midőn valakit messzéről szólít, vagy hí, midőn nagyon megijed, midőn haragjában valakit fedd stb. Valaki után vagy valakire kiabálni. Kiabálva perelni, szónokolni. Kiabálva űzni az ellenséget. Jó kedvében az utczákon kiabálni. Szinházban kiabálva kihíni a szinészt. Segitségért kiabálni. Az elmaradt vadásztársak után kiabálni. Áthatólag am. valamit kiabálva hirdet, nyilvánít. Tüzet, vészt kiabálni. Valakit úton, útfélen csalónak, tolvajnak kiabálni.

*KIABÁLÁS
(ki-a-ba-al-ás) fn. tt. kiabálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kiabál. Nagy kiabálással kergetni az ellenséget, hajtani a csordát. V. ö. KIABÁL.

*KIÁBRÁNDÍT, KIÁBRÁNDIT
(ki-ábrándít) ösz. áth. Valamely ábrándból vagy képzelgésből igazi tiszta nézetre bír, valamely dologról, melyre nézve valaki tévedésben vala, ezt helyes ösmeretre vezeti. A késő kor és való élet kiábrándítja a rajongó ifjút.

*KIÁBRÁNDÍTÁS, KIÁBRÁNDITÁS
(ki-ábrándítás) ösz. fn. Cselekvés, hatás, mely valakit kiábrándít.

*KIÁBRÁNDÚL
~ÁBRÁNDUL, (ki-ábrándúl) ösz. önh. Valamely ábrándból vagy képzelgésből tiszta, való nézletre jut. Valamely dologról, melyre nézve tévedésben vala, igazi, helyes ösmeretet szerez.

*KIÁBRÁNDÚLÁS
-ÁBRÁNDULÁS, (ki-ábrándulás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki kiábrándúl.

*KIÁBRÁZ
(ki-ábráz) ösz. áth. Bizonyos tárgynak vagy személynek ábráját, azaz alakját elkészíti, láthatóvá teszi. Fából, kőből kiábrázni valakit. Eléjön Pázmánnál, Káldinál, Molnár Albertnél stb. V. ö. ÁBRA, ÁBRÁZ.

*KIÁBRÁZÁS
(ki-ábrázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiábráz v. kiábrázol.

*KIÁBRÁZOL
(ki-ábrázol) l. KIÁBRÁZ.

*KIÁCSOL
(ki-ácsol) ösz. áth. Szoros ért. valamit ácsok módjára alakitva elkészít, kifarag. Kiácsolni a gerendának való fenyőt. Szélesebb ért. am. kifarag. A molnár kiácsolja a kereket, a bognár a szekeret.

*KIÁCSOLÁS
(ki-ácsolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiácsolnak valamit. V. ö. KIÁCSOL.

*KIAD
(ki-ad) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos térnek, rejteknek belsejéből kivevén ad oda. Kiadni a boltból bizonyos árukat. Valamit a szobából az ablakon kiadni. 2) Valamit költ, elkölt, költségkép odább ad. Ma sok pénzt adtam ki. Ellentéte: bevesz. Többet vettem be, mint kiadtam. Továbbá: bizonyos díjért, fizetésért, illetőleg haszonbérbe ad. Földjeit felébe kiadta. 3) Ami el volt fogva, letartóztatva, elbocsátja, s másnak engedi által. Kiadni a hadi foglyokat. Kiadni a zálogmarhát. 4) A kártyajátékban am. a kártyát első játsza ki. Most te adsz ki, nem én. 5) Valamely kéziratot nyomtatásban közzé tesz. Saját, vagy mások munkáit kiadni. Valamely regényt másodszor, harmadszor kiadni. Továbbá: a hivatalos irományt, okmányt, rendeletet stb. az illetőkkel közli. 6) Átv. ért. valamely forrongó, elrejtett, elzárt indulatot szabad útnak ereszt. Haragját, boszuját, mérgét kiadni. 7) Lelkét kiadni, am. meghalni.
Használtatik önhatólag is a) on ragú nevekkel, pl. Kiadni valakin, am. magától eltávolítani, elküldeni, elútasitni valakit. Kiadni a rosz cseléden, a hűtelen szolgán, szeretőn. b) A rajta határozóval. Kiadnak rajtam is, rajtad is, am. elküldenek, elbocsátanak engem is, téged is.

*KIADANDÓ
(ki-adandó) ösz. mn. Amit ki kell adni, vagy ki fognak adni. Kiadandó végzések, itéletek, rendelvények. Kiadandó mű. Kiadandó költségek. V. ö. KIAD.

*KIADÁS
(ki-adás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit belülről kifelé adunk. 2) Pénznek költség gyanánt való odább adása. Sok kiadásai vannak. A kiadást a bevétellel arányba hozni. Mindennapi, évnegyedi kiadások. 3) Az elfogottnak, letartóztatottnak elbocsátása, s másnak engedése. A foglyok és kezesek kiadása megtörtént. 4) A kártyajátékban am. kijátszás. A kiadása sora rajtad van. A kiadásban fortélyt használni. 5) Kéziratnak nyomtatás által közzé tétele, vagy az ily közzé tételnek ismétlése. Versei kiadását barátjára bízta. 6) Hivatalos nyelven am. az illető hatóság rendeleteinek tovább adása az illetőkkel való közlése végett. V. ö. KIAD.

*KIADÁSI
(ki-adási) ösz. mn. Kiadásra vonatkozó, kiadást illető, ahhoz tartozó. Kiadási költségek. Kiadási díj.

*KIADAT
(ki-adat) ösz. fn. Minap, amit valaki elkölt, tehát általán am. költség. Ámbár ezen fogalom kifejezésére a kiadat alkalmas szó; mégis közönséges szokás szerént helyette kiadás divatozik, mely tulajdonkép a cselekvést fejezi ki, az eredményt vagy magát a cselekvésnek tárgyát pedig a ,kiadat' szó. Használják ,könyvkiadás' helyett is. Második-, harmadik kiadat.

*KIADATLAN
(ki-adatlan) ösz. mn. Ami nincs kiadva, nyomtatásban közzé téve. Kiadatlan munka. Határozóként am. kiadatlanul.

*KIADATLANUL
(ki-adatlanul) ösz. ih. Ki nem adva, nyomtatásban közzé nem téve.

*KIADMÁNY
(ki-admány) ösz. fn. Iromány, okirat, illetőleg határozat, rendelet, melyet valamely hatóság az illető félnek kiad v. kiadat.

*KIADMÁNYOZ
(ki-admányoz) ösz. áth. Valamely iratot az illető félnek általadás végett kiadmányul megjelöl, valakire, pl. az illető szolgára kézhez adás végett bíz.

*KIADMÁNYOZÁS
(ki-admányozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiadmányoz.

*KIADÓ
(ki-adó) ösz. fn. 1) Általán személy, ki valamit v. valakit kiad. V. ö. KIAD. Különösen 2) Hatósági tisztviselő, ki a hatósági határozatokat, rendeleteket följegyezve az illetőkkel közlés végett tovább adja. 3) Személy, ki valamely tudományos, vagy müvészi munkát nyomtatás által saját költségén, vagy mint vállalkozó közzé tesz. Kiadót keresni valamely kéziratnak. Verseinek nem talál kiadót. 4) A kártyajátékban am. kijátszó. 5) A népies házassági szerződésekben, különösen kézfogó alkalmával a leánynak vagy özvegynek násznagya, kitől a házasulandó férfi számára az úgynevezett kérő násznagy a nőt kéri. Így neveztetik maga ezen szertartás, és a vele járó lakoma is a menyasszony szüléinek házánál.

*KIADÓHIVATAL
(ki-adó-hivatal) ösz. fn. Hivatal, azaz tisztviselők osztálya a hatóságoknál, kik a határozatokat, rendeleteket az illetőkkel közlés végett tovább adják.

*KIADÓI
(ki-adói) ösz. mn. Kiadót illető, kiadóra vonatkozó. Kiadói szoba, kiadói hivatal, kiadói kötelesség. Kiadói jog.

*KIADÓNÁSZNAGY
(ki-adó-nász-nagy) ösz. fn. Házassági szerződéseknél, és népies szertartásoknál azon férfi személy, ki a szülék képében a menyasszony ügyét viszi, nevezetesen, ki a vőlegény násznagyával feleselve alkudozik, a menyasszonyt rátartja, eligérni vonakodik, s a jegypénzt minél fölebb vinni törekszik. Ez egyszersmind a menyasszony részéről a hiteles tanu, és a menyasszony részéről meghítt násznépnek feje. V. ö. NÁSZNAGY

*KIADÓTULAJDONOS
(kiadó-tulajdonos) ösz. fn. Könyvkiadó, kit a kiadott könyv árulási joga illet.

*KIADVÁNY
(ki-advány) ösz. fn. l. KIADMÁNY.

*KIÁGAZÁS
(ki-ágazás) ösz. fn. Kifelé növése, terjedése az ágaknak.

*KIÁGAZIK
(ki-ágazik) ösz. k. Ágai kifelé nőnek, terjednek. A tölgy messze kiágazik.

*KIAGG
(ki-agg) ösz. önh. Valamiből agg kora miatt kikopik, kifogy, s elégtelen, alkalmatlan lesz reá. Kiaggani a szerelemből. Kiaggani a vitézségből, katonaságból, szolgálatból, hivatalból.

*KIAGGÁS
(ki-aggás) ösz. fn. Agg kora miatt valamire alkalmatlanná lesz.

*KIAGGAT
l. KIAKGAT.

*KIAKARÓDZIK
(ki-akaródzik) ösz. k. Akaratja, kedve van kimenni vagy kijönni.

*KIAKASZT
(ki-akaszt) ösz. áth. Szoros ért. egyes valamit, egy-egy darabot, belülről kivisz, és felakaszt. Köpenyét kiakasztja a folyosóra. Az eladó ruhadarabot kiakasztani a boltajtóra. V. ö. AKASZT.

*KIAKASZTÁS
(ki-akasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiakasztanak valamit. V. ö. KIAKASZT.

*KIAKGAT
(ki-akgat) ösz. áth. és gyakor. Valahonnan több darabot kivesz, és szabad, nyilt helyen felakgatja. Szellőzés végett kiakgatni a ruhákat. V. ö. AKGAT.

*KIAKGATÁS
(ki-akgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit kiakgatnak. V. ö. KIAKGAT.

*KIAKNÁZ
(ki-aknáz) ösz. áth. Átv. ért. némely rejtett dolgokat kinyomoz, kikutat. Kiaknázni a népnyelvet, a régi iratokat.

*KIAKNÁZÁS
(ki-aknázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiaknáz.

*KIALAKÍT
(ki-alakít) ösz. áth. Valaminek alakját bizonyos minta szerént elkészíti, valamit kiábrázol.

*KIALAKÍTÁS, KIALAKITÁS
(ki-alakítás) ösz. fn. Valamely alaknak elkészitése, valaminek kiábrázolása.

*KIALJAZ
(ki-aljaz) ösz. áth. Általán, am. a szemetet, ganajt, az ólakban, aklokban levő barmok alját, azaz alomját kihordja. Kialjazni az ólakat, aklokat.

*KIALJAZÁS
(ki-aljazás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kialjaznak valamit. V. ö. KIALJAZ.

*KIALKUDÁS, KIALKUDIK
lásd: KIALKUVÁS, KIALKUSZIK.

*KIALKUSZIK
(ki-alkuszik) ösz. k. Tárgyesetes nevet vonz, s am. alku utján, szerződésileg a többi áruk közől valamit maga részére kivesz. Kialkudtam két borjút, és három bárányt. A tojásnak százát öt forinton alkuttam ki. V. ö. ALKUSZIK.

*KIALKUVÁS
(ki-alkuvás) ösz. fn. Szerződési, illetőleg vevési, vásárlási cselekvés, melynél fogva kialkuszunk valamit. V. ö. KIALKUSZIK.

*KIÁLL
(ki-áll) ösz. önh. 1) A többi közől a többiek sorából, tömegéből kilépve eléáll. A tanító hivására kiállani az oskola közepére. Kiállani a hadi rendből. 2) A nyilt térre, nyilvános helyre áll. Kiáll az utczára, piaczra. Kiáll az ajtóba, kapuba, erkélyre. Kiáll a csatasikra. 3) Átv. ért. mondjuk dologról, tárgyról, mely valamely helyből kinyomúl, kilátszik. Ez a ház kiáll a többiek közől. Valami kiáll a csizmaszárból. Mi áll ki abból az ablakból? A kan agyara kiáll. 4) Húzamos működésben ellankad, tovább működni megszűnik. Kiállottak a lovak a tartós futásban vagy nehéz vontatásban. Kiállanak a vadászebek a húzamos vadüzésben. 5) Átv. ért. és tárgyesettel am. szellemi vagy anyagi erőszaknak nem enged, s a meddig az tart, folytonosan megvallja szokott kedélyü állapotát vagy helyét. Kiállani a csapást, am. végig tűrni. Kiállani a hadviselés terheit, sokat kiállani, am. sok bajon általmenni, és el nem veszni. Ezt ki nem állhatom, am. nem vagyok képes végig türni, szenvedni. Kiállani a sarat, átv. ért. am. a legnagyobb akadályon, bajon általmenni, melyet a ragadós, akadékos sárhoz helyesen hasonlít a magyar közmondás.

*KIÁLLÁS
(ki-állás) ösz. fn. Általán, cselekvés, midőn valaki kiáll, vagy állapot, midőn kiáll valami. V. ö. KIÁLL.

*KIÁLLHATATLAN, KIÁLLHATLAN
(ki-állhat[at]lan) ösz. mn. Átv. ért. mit eltürni, elszenvedni nem lehet, minek engedni kell, mi előtt mintegy végig állhatatosan megmaradni lehetetlen. Kiállhatatlan bűz, melegség, gőz. Kiállhatatlan fájdalom, kínszenvedés. Különösen emberre alkalmazva jelent olyat, kinek visszataszító természete, erkölcse, magaviselete van, kivel megférni, együtt lakni lehetetlen. Kiállhatatlan házastárs. Határozóként am. kiállhatatlanul.

*KIÁLLHATATLANUL, KIÁLLHATLANUL
(ki-állhat[at]lanul) ösz. ih. Oly módon, melyet eltürni, elszenvedni nem lehet, visszataszítólag. Kiállhatatlanul kevély ember.

*KIÁLLÍT, KIÁLLIT
(ki-állít) ösz. áth. 1) Valakinek meghagyja, megparancsolja, hogy valahová kiálljon. V. ö. KIÁLL. Az őröket kiállitani az utczaszegletekre. A csintalan gyermeket kiállítani az oskola közepére. 2) Fejenként kiválogat, kirendel. Kiállítani az ujonczokat. Kiállítani útcsinálásra a napszámosokat. 3) Átv. ért. valamit létre hoz, elkészít. A kereskedők számára, vásárra holmi gyári czikkeket kiállítani. 4) Átv. ért. mutatványul kitesz, kirak valamit. Évenként iparmüveket, és terményeket kiállítani. Némelyek helytelenül használják kibocsát helyett.

*KIÁLLÍTÁS v. ~ÁLLITÁS
(ki-állítás) ösz. fn. Általán cselekvés, melynél fogva valami kiállíttatik. Őrök, ujonczok kiállítása. Árúk, termények, állatok kiállítása. V. ö. KIÁLLÍT. Némelyek helytelenül használják ,kibocsátás' helyett.

*KIÁLLITÁSI
(ki-állitási) ösz. mn. Kiállitást illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Kiállitási idő. Kiállitási költségek. V. ö. KIÁLLÍTÁS.

*KIÁLLITMÁNY
(ki-állitmány) ösz. fn. Ami kiállíttatik, ami kiállitva van. A londoni kiállitmányok között a magyar termékek is feltüntek.

*KIALSZIK
(ki-alszik) ösz. k. 1) Tulajd. ért. csak határozottan használtatik visszaható névmással, vagy névvel: kialszom magamat, kialszod magadat, kialuszsza magát stb. am. az álmot teljesen bevégzem, az álmos állapotból egészen kimegyek; tehát kialudni magát am. többé álmosnak nem lenni, az álmosságon túl esni. 2) Kialudni a mámort, részegséget, bánatot, fájdalmat, am. addig vagy annyit aludni, mig a mámor, részegség, bánat, fájdalom egészen eltávozik, s mintegy kimúlik. 3) Átv. ért. mondjuk a) tűzről, s általán égő testről, midőn égni megszün, tehát mintegy kivesz, kimegy belőle a tűz, láng; b) az indulatokról és szenvedélyekről, midőn gerjedezni megszünnek, s a kedély csendes vagy érzéketlen állapotba megy által. Kialudt a szerelem tüze. Idővel némely szenvedélyek kialusznak. Kialudt kedvéből a dicsvágy. Kialudt az emberi és isteni szeretet szivéből.

*KIÁLT
(ki-a-al-t) önh. m. kiált-ott, htn. ~ani v. ~ni, par. ~s. Elemzéséről, l. KIABÁL. Módositva tájszokásilag: kajált v. kaját. Képzési formára nézve, és mint hangutánzók rokonok vele: üvölt, süvölt az ü, sü gyöktől; rikolt, sikolt a rí, si gyöktől. Tájszokásilag az l elmarad: kiát, honnan hallani túl a Dunán: őt kiát, e helyett: üvölt kiált. Mennyiben végképzőjök t, rokonok ezek is: ohajt, sohajt, ahít, sivít, visít, sipít, sápít, vonít, nyerít, bődít, suhít, jajdít, kukorít, nyávít, melyek mind a gyökérhangnak cselekvését jelentik. Értelme: egyszer éles, és vastag hangon, teli torokkal szól, viszhangoztatja a léget; ha ezt töbször teszi: kiabál v. kiáltoz. Örömben, haragban, fájdalomban kiáltani. Az erdőben a vadásztársakra kiáltani. Rákiáltani valakire. Fölkiáltani a toronyba. Lekiáltani a pinczébe. Kikiáltani az ablakon. Magát nagyon elkiáltani. Belekiáltani a siket fülébe. Égbe kiáltani, átv. ért. az isteni igazságot boszúra ingerelni, fölhíni. Pénzre kiáltani, am. pénz után vágyni. Az egész világ pénzre kiált. (Km.). Használtatik tárgyesettel is, ekkor am. kiáltva hirdet, nyilvánít valamit. Tüzet, veszélyt kiáltani. Néha am. kiáltva hí, idéz. Magához kiáltotta a vadászebeket. Elékiáltotta a szolgákat.

*KIÁLTÁS
(ki-a-al-t-ás) fn. tt. kiáltás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kiált, valamint maga a kiáltó hang. Kiáltással jelt adni. Meghallani a kiáltást. Hallgasd meg, Uram, kiáltásunkat. Nem ér egy irgalmas kiáltást (km.) azaz olyan kiáltást, midőn valaki irgalomért könyörög, midőn nem igen szoktak nagyon kiáltani. Nagy kiáltással megerőtette magát. V. ö. KIÁLT.

*KIÁLTÓ (1)
(ki-a-al-t-ó) mn. tt. kiáltó-t. 1) Aki kiált. Kinjában kiáltó beteg. Szolgára kiáltó úr. Új rendeleteket kikiáltó dobos. 2) Átv. ért. égbekiáltó bűn, mely szörnyü gonoszsága által mintegy Istenre kiált, és boszuállását sürgeti; kiáltó hegy v. domb, valószinüleg onnan vette nevezetét, hogy róla meszszire lehet kiáltani. 3) Átv. ért. mondják szinekről, melyek igen szembeötlenek s a látásra mintegy kellemetlenül hatnak, mint a nagy kiáltás a fülre. Kiáltó vörös, kiáltó sárga szín.

*KIÁLTÓ (2)
fn. Jelent személyt, ki valamit hirdet, a közönségnek nyilvános helyen kiáltva tudtára ad. Kiáltónak szava a pusztában. Város kiáltója.

*KIÁLTOGAT
(ki-a-al-t-og-at) önh. gyakor. m. kiáltogat-tam, ~tál, ~ott, par. kiáltogass. Gyakran vagy folytonosan vagy ismételve kiált. Szokottabban: kiáltoz, kiabál.

*KIÁLTÓS
(ki-áltós) ösz. mn. 1) Mondják az igen szembeötlő szinről. Kiáltós szín. l. KIÁLTÓ, (1), 3). Kiáltós madár, Szabó Dávidnál am. a kiáltásra visszarepülő, pl. ölyv, karuly.

*KIÁLTOSDI
(ki-a-al-t-os-di) fn. tt. kiáltosdi-t, tb. ~k. Megvető ért. am. nyegle, magát az utczákon hirdető, tudományát kürtölő, pl. orvos. (Marktschreier).

*KIÁLTOZ
(ki-a-al-t-oz) önh. m. kiáltoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Képzője oz gyakorító értelmü, melynél fogva am. folytonosan ismételve kiált. Örömben kiáltoznak a győzedelmesek. Az erdőben elszéledt vadászok kiáltoznak egymásra. Tárgyesettel am. valakit kiáltozva hí vagy valamit kiáltozva hirdet, mondogat. Öszvekiáltozni az elszéledt társakat. Roszat kiáltozni valaki ellen.

*KIÁLTOZÁS
(ki-a-al-t-oz-ás) fn. tt. kiáltozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki kiáltoz. Sok kiáltozásban elfáradni, elrekedni. Utczai kiáltozás miatt befogni valakit. 2) Maga a kiáltozónak hangja. A kiáltozások sértik füleimet. Messze hallatszó kiáltozások. V. ö. KIÁLTOZ.

*KIÁLTOZIK
(ki-a-al-t-oz-ik) k. m. kiáltoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Szokott értelemben ugyan am. kiáltoz: de, úgy látszik, hogy emez inkább önakaratú kiáltást jelent, ,kiáltozik' pedig am. bel vagy kül erőszak miatt kiált, pl. kiáltozik a megijedt gyermek, a kínzott ember. Így csúsz szoros ért. önakaratilag, pl. a jegen csúszkáló gyermek; csúszik a láb, vagy csúszik az ember is külső erőszaknál fogva, szenvedőleg, pl. a havas, jeges uton.

*KIÁLTOZÓ
(ki-a-al-t-oz-ó) mn. és fn. tt. kiáltozó-t. Aki kiáltoz vagy kinek szokása kiáltozni, lármás, zajos beszédü ember. Egymásra kiáltozó vadászok. Kiáltozó gyermekek. Utczákon kiáltozó éjjeli dőzsölők.

*KIÁLTVÁNY
(ki-a-al-t-vány) fn. tt. kiáltvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A nagy közönséghez intézett általános felszólitás valamely köz ügyet illető vállalatra, merényletre, cselekvényre. (Proclamatio).

*KIALUSZIK
(ki-aluszik) l. KIALSZIK.

*KIALVÁS
(ki-alvás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kialszik.

*KIAPAD
(ki-apad) ösz. önh. Szoros ért. valaminek belseje, öble annyira apad, hogy semmi sem marad benne. Kiapad a kút, forrás, patak, mocsár, midőn minden nedve kigőzölög vagy kifoly. Átv. ért. kifogy. Kiapadt az erszénye. Kiapadt jövedelmének forrása. V. ö. APAD.

*KIAPADÁS
(ki-apadás) ösz. fn. Állapot, illetőleg fogyatkozás, midőn kiapad valami. A folyók, kutak kiapadását emberek és barmok megsínlik. V. ö. KIAPAD.

*KIAPASZT
(ki-apaszt) ösz. áth. Tulajd. ért. bizonyos nedves, nedvtartó tért, öblöt, medret szárazzá tesz, nedveitől megfoszt. A forró nyári napok kiapasztották a mocsárokat, forrásokat, kutakat. V. ö. APASZT.

*KIAPASZTÁS
(ki-apasztás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg okozás, melynél fogva kiapad valami. A tavak mocsárok kiapasztását az időre bízni.

*KIÁR
(Kis-Kér) falu Hont m.; helyr. Kiár-ra, ~on, ~ról.

*KIÁRAD
(ki-árad) ösz. önh. Tulajd. ért. áradva kifoly, kiterjed, medréből, öbléből kiömlik. Kiáradnak tavaszszal a patakok, folyók. Kiáradtak a vizek. Átv. ért. valami tulságos szaporodása, nagy bősége miatt szétterjed, szétharapózik. A bűn az első emberről az egész emberi nemre kiáradt. V. ö. ÁRAD.

*KIÁRADÁS
(ki-áradás) ösz. fn. Bőségi állapot, midőn valami kiárad. Igen havas tél vagy sok esőzés után a folyók kiáradásától lehet tartani.

*KIÁRASZT
(ki-áraszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely víz megáradva kiömöljék. Zsilipek megnyitása által a folyót kiárasztani a rétekre.

*KIÁRASZTÁS
(ki-árasztás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit kiárasztanak. A csatornák, patakok kiárasztása néha igen hasznos, sőt szükséges a réteknek.

*KIÁRENDÁL
(ki-árendál) ösz. áth. Ha az árenda elemezve annyit tesz, mint: áron-ada, azaz áron kölcsönözött jószág: úgy kiárendálni jelenti, valamit másnak bizonyos áron használatul kiadni, odaengedni. Egyébiránt ezt rendesen így mondják: árendába adni. Köz szokás szerént: kiárendálni valamit, am. határozott fizetésért használatul általvenni, s a tulajdonos kezéből mintegy kivenni, kibérelni. Kiárendálni valamely házat, kertet, pusztát. Kiárendálni a vadászati, bormérési, húsvágási, pálinkafőzési jogot. V. ö. ÁRENDA.

*KIÁRENDÁLÁS
(ki-árendálás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg haszonbérbe adási vagy vevési szerződés, midőn kiárendálnak valamit. V. ö. KIÁRENDAL.

*KIÁRKOL
(ki-árkol) ösz. áth. Valamit árokkal körülkerít, mi betű szerént annyit tesz, mint bizonyos tért árokhuzás által a többi közől mintegy kivesz, kijelöl, kivülről húzott árokkal elkerít. Kiárkolni a tagosztályban jutott részt. Kiárkolni a határnak tilos részét. V. ö. ÁRKOL.

*KIÁRKOLÁS
(ki-árkolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely tért árokkal kerítenek.

*KIÁRNYAL
(ki-árnyal) ösz. áth. Valamely képnek árnyat csinál. A festvényeket kiárnyalni.

*KIÁRNYALÁS
(ki-árnyalás) ösz. fn. Festői munka, mely által a festett képnek kellő árnyat adnak.

*KIÁRÚL v. ~ÁRUL
(ki-árúl) ösz. áth. Részenként egészen elad v. elárul valamit. A bort már mind kiárulták.

*KIÁRÚLÁS v. ~ÁRULÁS
(ki-árúlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiárúl.

*KIÁS
(ki-ás) ösz. áth. Szoros tulajd. ért. a föld kebeléből, belsejéből bizonyos eszközzel kifejt, kivesz valamit. Kiásni az érett burgonyát, répát. Kiásni az elrejtett kincseket. Kiásni a koporsót a sírból. Szélesb átv. ért. erőszakosan kiragad, kifejt, kiszakaszt valamit. Kiásom a szemedet. V. ö. ÁS.

*KIÁSÁS
(ki-ásás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiásnak valamit. V. ö. KIÁS.

*KIASZAJT
(ki-aszajt) ösz. áth. Tájdivatos, szokottabban l. KIASZÍT.

*KIASZAL
(ki-aszal) ösz. áth. Valaminek nedvét, nyirkát aszalva kiveszi, kipárologtatja. Kiaszalni a télre való szilvát, almát, körtét, baraczkot. V. ö. ASZAL.

*KIASZALÁS
(ki-aszalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiaszalnak valamit. V. ö. KIASZAL.

*KIASZÁS
(ki-aszás) ösz. fn. Nedves, nyirkos, leves testek száradási állapota, midőn kiasznak. Füvek, növények kiaszása. V. ö. KIASZIK, és ASZIK.

*KIASZIK
(ki-aszik) ösz. k. Folytonosan aszva elveszti nedveit, nyirkait. A nagy hőség miatt kiasznak a füvek. Kiaszik a rét, mező. Hosszas betegségben kiaszott. Elvénűl és kiaszik. V. ö. ASZIK.

*KIASZÍT
(ki-aszít) ösz. áth. Úgy aszít valamit, hogy minden nedve, nyirka kipárolog, elszáll. A nap forró heve kiaszítja a növényeket. Némely nyavalyák kiaszítják a testet. V. ö. ASZÍT. A kiaszít és kiaszal között azon különbség van, mi az aszít, és aszal között. Az ,aszít' t. i. a nedvfogyasztásnak folytonos tartósságát, s teljes bevégzését jelenti; az ,aszal' pedig am. bizonyos mértékben vagy fokig fogyasztja a nedvet. Innen: gyümölcsöt aszalni am. bizonyos fokig kiszárítani, hogy némi nedvessége maradjon; ha pedig kiaszítják, már meg van égetve, s éldelhetetlen. V. ö. ASZAL.

*KIASZOL
l. KIASZAL.

*KIASZOTT
(ki-aszott) ösz. mn. Minek nedvei, nyirkai kipárologtak, kifogytak, tehát száraz, igen sovány, műszeres életét vesztett, vagy veszteni indult. Mondjuk növényekről és állatokról egyaránt. Kiaszott füvek, virágok, kórók. Éhségben, nyavalyában, búban kiaszott emberek. Kiaszott mell, far, ülep. V. ö. ASZIK.

*KIÁTKOZ
(ki-átkoz) ösz. áth. 1) Széles ért. valakit átokmondás által méltatlannak hirdet arra, hogy valamely felekezetnek, társulatnak tagja, részese legyen, s mennyiben rajta áll, ki is rekeszti. Sok gonosztettei miatt a világból is kiátkozták őt. Az atya kiátkozta háladatlan fiát. 2) Szoros ért. és vallási tekintetből véve am. valakit a vallás ellen elkövetett hűtlenség vagy bizonyos undok vétkek miatt innepélyesen a hivek egyesületéből kizár, kitilt, s mindazon előnyöktől megfoszt, melyekkel az igaz hivők, mint olyanok birnak. A hamis tanok terjesztőit kiátkozni az anyaszentegyházból. A templomfertőzőket, az apagyilkosokat kiátkozni. (Excommunicat).

*KIÁTKOZÁS
(ki-átkozás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit kiátkoznak. Különösen, a katholika egyházban ünnepélyesen kihirdetett átok, melynek erejénél fogva valaki hűtlensége vagy bizonyos gonosztett miatt a hivek egyesületéből kitiltatik, s előnyeiktől megfosztatik. (Excommunicatio, Anathema).

*KIAVÚL v. ~AVUL
(ki-avúl) ösz. önh. Avult, azaz korhadt, romlott, használatlan állapotra jutva, szokásból, divatból, keletből kivesz, vagy merő önkény által elmellőztetik, használatból kimarad. Ki a korral nem halad, kiavúl. Sok szó kiavult már nyelvünkből. Némely játékok, nemzeti öltözetek, szokások kiavultak. A mai divatvilágban a viseletek hamar kiavulnak. V. ö. AVÚL, AVIK.

*KIAVÚLÁS, KIAVULÁS
(ki-avúlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kiavúl. Némely szavak kiavulását az okozta, hogy a tárgyak is, melyeket jelentettek volt, kiavultak.

*KIÁZÁS
(ki-ázás) ösz. fn. Nedves test állapota, midőn kiázik. V. ö. KIÁZIK.

*KIÁZIK
(ki-ázik) ösz. k. 1) Annyi nedvet szí magába, hogy több már nem fér bele, s kifoly, kicsepeg belőle. A sok eső miatt kiázik a föld. A fenékvíz miatt kiáznak a rétek, legelők. 2) A sok nedv által szétbomolva, meglágyulva, helyéből kimozdúl. Kiáznak a vetemények, midőn a sok eső miatt kidőlnek. Addig iszom, míg a fogam ki nem ázik. (Bordal).

*KIÁZTAT
(ki-áztat) ösz. áth. Áztatva, azaz nedvbe mártogatva, nedvben tartva, bizonyos testtel egyesült némely idegen részeket kiolvaszt, kifolyat. Kiáztatni a sós tőkehalat, heringet, a sós részeket víz által kihúzni belőle. Kiáztatni a ruhákat, a bennök levő szennyet kiolvasztani. Kiáztatni a kendert, nyers részeit a víz által kiszivatni. V. ö. ÁZTAT.

*KIÁZTATÁS
(ki-áztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiáztat.

*KIBABUKOL
(ki-babukol) ösz. önh. Sötétben tapogatódzva, botorkálva ki megyen valahonnan vagy valahova.

*KIBABUKOLÁS
(ki-babukolás) ösz. fn. Sötétben tapogatódzva, botorkálva kimenés.

*KIBAKTAT
(ki-baktat) ösz. önh. Baktatva, bakdácsolva kimegy.

*KIBAKTATÁS
(ki-baktatás) ösz. fn. Baktatva v. bakdácsolva kimenés.

*KIBALLAG
(ki-ballag) ösz. önh. és gyakor. Ballagva kimegy. Kiballagni a kertek alá. V. ö. BALLAG.

*KIBALLAGÁS
(ki-ballagás) ösz. fn. Ballagva kimenés.

*KIBÁNYÁSZ
(ki-bányász) l. KIAKNÁZ.

*KIBÁRDOL
(ki-bárdol) ösz. áth. Faragók, különösen ácsok módja szerént fát bárd nevü széles pengéjü szerszámmal simára, egyenesre kiegyenget, kisimít. Kibárdolni a gerendákat, ollófákat. V. ö. BÁRDOL.

*KIBÁRDOLÁS
(ki-bárdolás) ösz. áth. Ácsok, faragók munkálkodása, mely által kibárdolnak valamit. V. ö. KIBÁRDOL.

*KIBARKÁZ
(ki-barkáz) ösz. áth. Valamit úgy készít, hogy külseje barkás legyen. Kibarkázni a bőrt. V. ö. BARKÁZ.

*KIBARKÁZÁS
(ki-barkázás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit kibarkáznak. 2) Állapot, midőn a fa ágain barkák fejlődnek. Amannak törzsöke: barkáz, emezé: barkázik.

*KIBARKÁZIK
(ki-barkázik) ösz. k. Szoros ért. a fákról mondják, midőn barkáik kifakadnak. A füzek kora tavaszszal kibarkáznak. V. ö. BARKA, BARKÁZIK.

*KIBĚCSŰL V. ~BĚCSÜL
(ki-běcsűl) l. KIBÖCSÜL.

*KIBÉCZÉZ
l. KIPÉCZÉZ.

*KIBÉD
erdélyi falu a Székelyföldi Maros-Székben, helyr. Kibéd-re, ~ěn, ~ről.

*KIBEKKEDÉS
(ki-bekkedés) ösz. fn. Kriza J.-nál, am. utálság, irtózat. Kibekkedés nézni is. Talán betűátvetve am. kiképpedés, mintegy a képiből kikelés. V. ö. KÉPPED

*KIBÉKÓZ
(ki-békóz) ösz. áth. Békókból kiold, kiszabadít valakit v. valamit. Kibékózni a rabokat. Kibékózni a gyepről haza vezetett lovakat. V. ö. BÉKÓZ.

*KIBÉKÓZÁS
(ki-békózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kibékóz.

*KIBÉKÉLTET
(ki-békéltet) l. KIBÉKÍT.

*KIBÉKÍT
(ki-békít) ösz. áth. Egymás irányában ellenséges indulattal viselkedőket békére, engesztelődésre bír, haragot, boszút a felek között megszüntet.

*KIBÉKÍTÉS v. ~BÉKITÉS
(ki-békítés) ösz. fn. Haragos felek között békének, engesztelődésnek eszközlése. Perlekedők, bajvivók kibékitése.

*KIBÉKŰL, KIBÉKÜL
(ki-békűl) ösz. önh. Haragját, boszuságát letéve békére lép, kiengesztelődik valakivel. Hagyjuk abba a viszálkodást, és béküljünk ki.

*KIBÉKŰLÉS, KIBÉKÜLÉS
(ki-békülés) ösz. fn. Valaki ellen forralt haragnak, boszunak megszüntetése.

*KIBÉLEL
(ki-bélel) ösz. áth. 1) Ruháról mondják, midőn kelméjének belső oldalára egy másféle kelmét varrnak, hogy tartósabb vagy melegebb legyen; vagy az ily két rét közé még más valamit tesznek, hogy a hideg ellen szolgáljon, vagy a termetet, testet idomítsa. A nyári ruhát selyemmel kibélelni. A téli öltönyöket gyapottal kibélelni. A ruha mellét, a katonanadrág szárát úgynevezett katonafolttal kibélelni. 2) Szélesb ért. bútorokat belülről hozzájok ragasztott lapokkal vastagítja vagy kelmével kitömi. Kibélelni a szekrényt. Kibélelni a székeket, pamlagokat.

*KIBÉLELÉS
(ki-bélelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kibélelnek. Ruhák, bútorok kibélelése. V. ö. KIBÉLEL.

*KIBÉLL, KIBÉLLEL
(ki-béll v. ~béllel) ösz. áth. l. KIBÉLEL.

*KIBÉRĚL
(ki-bérěl) ösz. áth. Valamit bérben, haszonbérben kivesz. Kibérelni a község telkeit. Szállóhelyül kibérleni a városban egy szobát. V. ö. BÉRĚL

*KIBÉRĚLÉS
(ki-bérělés) ösz. fn. Bizonyos jószágnak bérben v. bérért való kifogadása.

*KIBÉRLEL
(ki-bérlel) ösz. áth. l. KIBÉRĚL.

*KIBÉRLELÉS
(ki-bérlelés) ösz. fn. l. KIBÉRĚLÉS.

*KIBÉRLÉS
(ki-bérlés) l. KIBÉRĚLÉS.

*KIBÉRLŐ
(ki-bérlő) ösz. mn. és fn. l. BÉRLŐ.

*KIBESZÉL
(ki-beszél) ösz. önh. 1) Visszaható névmással am. elégségig beszél, amit belül érez, szavakkal mind kijelenti. Kibeszélted magadat? Most majd én szólok. Vagy (talán németesen): beszéd által valamitől v. valamiből kimenti magát. Kibeszélte magát, hogy nem jöhet. 2) Valamit kimond, kihiresztel, mit titokban kellett volna tartania. Úton, útfélen kibeszélni a házi titkokat. 3) Belülről kifelé beszél. Kibeszélni az ablakon. V. ö. BESZÉL.

*KIBESZÉLÉS
(ki-beszélés) ösz. fn. 1) Ürügyös mentegetődzés. Ez mind csak üres kibeszélés. 2) Titkos, elhallgatni való dolognak kihiresztelése.

*KIBESZÉLHETETLEN, KIBESZÉLHETLEN
(ki-beszélhet[et]-len) ösz. mn. Amit kibeszélni nem lehet, nem szabad. Kibeszélhetlen családi dolgok, magán ügyek.

*KIBETŰZ
l. KIBÖTŰZ.

*KIBICSAKLIK
(ki-bicsaklik) ösz. k. Biczczenve v. bicsak módjára rendes helyéből kimozdúl. Átv. ért. Kibicsaklott a nyelve am. elhibázott valamely szót vagy kiejtést vagy mondatot.

*KIBICZCZEN
(ki-biczczen) ösz. önh. Biczczenve a rendes vonalból, irányból, állásból kimozdúl. A nagy teher alatt kibiczczent a térde. V. ö. BICZCZEN. Különbözik: kimenyűl.

*KIBICZCZENÉS
(ki-biczczenés) ösz. fn. Mozdulás, hajlás neme, midőn valami kibiczczen helyéből.

*KIBILINCSĚL
(ki-bilincsěl) ösz. áth. Bilincsből kiold, kiszabadít. Kibilincselni a megkegyelmezett rabokat. V. ö. BILINCSĚL.

*KIBILINCSĚLÉS
(ki-bilincsělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit bilincseiből kiszabadítanak.

*KIBILLEN
(ki-billen) ösz. önh. Helyéből, irányából, vonalából billenve kimozdúl. Kibillenni a megzökkent kocsiból. A hullámhányta csolnakból kibillenni. V. ö. BILLEN.

*KIBILLENÉS
(ki-billenés) ösz. fn. Mozgalmi állapot, midőn kibillen valaki vagy valami. V. ö. KIBILLEN.

*KIBIMBÓDZÁS, KIBIMBÓDZIK
l. KIBIMBÓZÁS, KIMBIMBÓZIK

*KIBIMBÓZÁS
(ki-bimbózás) ösz. fn. Állapot, midőn a növények bimbói kifejlődnek. A tavaszi meleg sietteti a növények kibimbózását.

*KIBIMBÓZIK
(ki-bimbózik) ösz. k. Mondjuk általán növényekről, midőn bimbóik kifejlődnek, kifakadnak. Tavaszkor kibimbóznak a fák.

*KIBIRÓS
(ki-birós) ösz. mn. Kitartó v. kitartós. Kibirós testalkatu. (Mándy P.).

*KIBIZONYODIK
(ki-bizonyodik) ösz. k. Kinyilvánul, kivilágosodik, egészen bizonyossá leszen. Kibizonyodott hogy a csalást ő követte el.

*KIBIZONYÚL v. ~BIZONYUL
(ki-bizonyúl) ösz. önh. l. KIBIZONYODIK.

*KIBOCSÁT
(ki-bocsát) ösz. áth. 1) Valakit v. valamit azon helyből, térből, hol zárva, letartóztatva volt, szabadon menni enged. Kibocsátani a foglyokat. Az ólból, akolból a barmokat, a kalitkából, ketreczből a madarakat kibocsátani. 2) Kiküld valahová. Némely ifjakat tanulás végett kibocsátani a külföldre. 3) Átv. ért. parancsot, rendeletet kiad, hogy hirdettessék, s köztudomásul adassék. 4) Váltót kibocsátani, am. saját váltóban magát fizetőként aláirni, idegenben pedig intézvényezni, azaz fizetés végett másra intézni, máshoz útalni. 5) Új bankjegyeket kibocsátani.

*KIBOCSÁTÁS
(ki-bocsátás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kibocsát. Barmok kibocsátása az akolból, madarak kibocsátása a kalitkából. Rendelet, váltó kibocsátása.

*KIBOCSÁTMÁNY
(ki-bocsátmány) l. BOCSÁTMÁNY.

*KIBOCSÁTÓ
(ki-bocsátó) ösz. mn. és fn. Aki valamit kibocsát. Váltó-, kötelezvénykibocsátó.

*KIBOGOZ
(ki-bogoz) ösz. áth. Valaminek bogjait vagy bogját kioldja, kibontja. Gordius csomóját nem birta a macedoni Sándor kibogozni. Átv. ért. valamely szövevényes, bonyolodott ügyet, kérdést kifejt. V. ö. BOGOZ.

*KIBOGOZÁS
(ki-bogozás) ösz. fn. Valamely bognak vagy bogoknak kioldása, kibontása.

*KIBOLHÁZ
(ki-bolház) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. valamiből a bolhákat kikeresi, kiszedi. Kibolházni az ágyat, az üngöt. 2) Átv. ért. és köznépies kifejezéssel am. valamit, aprólékos kutatá által kikeres, kifürkész. Addig űzte fűzte, míg ki nem bolházta. 3) Tréfásan és átv. ért. valakit tetőtől talpig jól megver, jól megtapogat. Jól kibolházták, mégis vakaródzik utána.

*KIBOLHÁZÁS
(ki-bolházás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg keresgélés, mely által kibolháznak valamit. V. ö. KIBOLHÁZ.

*KIBOLTÍVEZ
(ki-bolt-ívez) l. KIBOLTOZ.

*KIBOLTOZ
(ki-boltoz) ösz. áth. Valamely épületet bolt formára kiképez, kialakít. Kiboltozni a pinczéket, szobákat. V. ö. BOLTOZ.

*KIBOLTOZÁS
(ki-boltozás) ösz. fn. Épitési munkálkodás, midőn kiboltoznak valamit.

*KIBOMLIK
(ki-bomlik) ösz. k. Élettelen tárgy öszvekötött vagy fonott vagy bogozott állapotából kiválik, kioldódzik. A hurokra kötött szalag kibomlik. Az ostor hegye kibomlott Különböző: kibontakozik.

*KIBONT
(ki-bont) ösz. áth. Általán, ami öszve volt kötve, vagy bonyolitva, annak részeit egymástól elválasztja, s ami rejtett, vagy hozzáférhetlen volt, kitárja. Kibontani az öszvegöngyölgetett holmit. Kibontani a bekötött batut, zsákot. Kibontani az ostort, korbácsot, a befont hajat, üstököt. Kibontani a dunyhát, vánkost, párnát. V. ö. BONT.

*KIBONTAKOZÁS
(ki-bontakozás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot midőn valaki vagy valami kibontakozik.

*KIBONTAKOZIK
(ki-bontakozik) ösz. k. Élő tárgy vagy személy vagy ennek munkássága közbejöttével valamely más dolog is bonyolított, zavart, kuszált állapotából mintegy saját erejéből v. saját erejéből is fejlik, s rendes állapotra vergődik, bizonyos nyűgtől, akadálytól megmenekedik, mintegy magamagát kibontogatja. Az öszvekeveredett lovak ismét kibontakoztak. A szövevényes ügy, kerdés, vitatkozás kibontakozik. A tövisek, tüskék közől kibontakozni. Különböző: kibomlik. V. ö. BONTAKOZIK, BONTOGAT.

*KIBONTAKOZÓ
(ki-bontakozó) ösz. mn. Aki vagy ami bizonyos nyügből, szövevényből, bonyodalomból kifejlődik, kimenekűl. Hosszu perből kibontakozó felek.

*KIBONTÁS
(ki-bontás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kibont. V. ö. KIBONT.

*KIBONTOGAT
(ki-bontogat) ösz. áth. és gyak. Valamit lassan-lassan vagy egymásután, vagy folytonosan kibont. Kibontogatni a harminczadon lerakott árukat. V. ö. KIBONT.

*KIBONTOGATÁS
(ki-bontogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kibontogat.

*KIBONYOLODÁS
(ki-bonyolodás) ösz. fn. Bonyolt állapotból kifejlődés.

*KIBONYOLODIK
(ki-bonyolodik) ösz. k. Bonyolt, szövevényes, kuszált állapotából kifejlődik, kiszabadúl. Az istrángba keveredett ló lábai kibonyolodtak.

*KIBORÍT, KIBORIT
(ki-borít) ösz. áth. Valamit boritékjából, edényéből, vagy valakit ülő vagy fekvő helyzetéből, pl. a kocsiból, ágyból stb. máshová, pl. földre fordít vagy zúdít.

*KIBORÍTÁS, KIBORITÁS
(ki-borítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami v. valaki kiboríttatik.

*KIBORONÁL
(ki-boronál) ösz. áth. Boronával kiszakgat, kitép, kitisztít valamit. A szántóföldből kiboronálni a perjét, gazt, gyomot, gyökereket. V. ö. BORONÁL.

*KIBORONÁLÁS
(ki-boronálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiboronálnak.

*KIBORÚL, KIBORUL
(ki-borúl) ösz. önh. 1) A borúból, homályból, sötétségből kifejlődik, kitisztúl, kitünik. Kiborúl az ég; szokottabban: kiderűl. 2) Mondják oly folyó, híg vagy oszlékony testről, mely borítékjából vagy edényéből felfordulás által kiömlik, kidől. A földöntött kosárból kiborúlt a dió. Mondják ezt is: kiborulni a feldőlt kocsiból.

*KIBORÚLÁS, KIBORULÁS
(ki-borúlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami v. valaki kiborúl.

*KIBOTORKÁL
(ki-botorkál) ösz. önh. Botorkálva kimegyen.

*KIBOTORKÁLÁS
(ki-botorkálás) ösz. fn. Botorkálva kimenés.

*KIBOTORKÁZIK
(ki-botorkázik) ösz. k. l. KIBOTORKÁL.

*KIBOTOZ
(ki-botoz) ösz. áth. Bottal kihajt, kikerget. A rajta kapott tolvajt kibotozták a faluból. V. ö. BOTOZ.

*KIBOTOZÁS
(ki-botozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit bottal kihajtanak, kivernek valahonnan. Kibotozással fenyegetni a szemtelen tolakodót.

*KIBÖCSŰL v. ~BÖCSÜL
(ki-böcsűl) ösz. áth. Valakit valamely ingatlan vagyonából hivatalos becsű által, vagyis a becsárnak lefizetése mellett kimenni kényszerít.

*KIBÖCSÜLTET
(ki-böcsültet) ösz. miv. Azt eszközli, hogy valakit kiböcsüljenek. V. ö. KIBÖCSŰL.

*KIBÖFFENT
(ki-böffent) ösz. áth. Átv. ért. a kutyáról vett hasonlatosság szerént am. valamely titkot nem rendesen kifejlett beszéddel, hanem egy-két véletlen szóval, s mintegy akaratlanul elárul, valamint midőn a kutya nem ugatozva, hanem csak egy böff hang által gyaníttatja az illetőkkel, hogy valamit érez, amit megugatnia kellene. Jó kedvében, borozás közben kiböffentette, hogy mi szándékkal van. Csak aljas beszédben vagy irásmódban használható kifejezés.

*KIBÖFFENTÉS
(ki-böffentés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiböffent.

*KIBÖFÖG
(ki-böfög) ösz. önh. és áth. Valami böfögve nyomúl ki belőle. Kiböfög belőle a foghajmás kolbász bűze. Kiböfög belőle a zsíros káposzta. Áthatólag am. valamit böfögve kinyom vagy kimond. Amit evett, egy pár óra mulva kiböfögi. Nagy nehezen kiböfögte, amit akart. V. ö. BÖFÖG.

*KIBÖFÖGÉS
(ki-böfögés) ösz. fn. 1) A gyomor rendetlen állapota, midőn valami böfögve kinyomúl belőle. 2) Cselekvés, midőn valaki átv. értelemben kiböfög, vagyis böfögve mond ki valamit.

*KIBŐJTÖL
(ki-bőjtöl) ösz. áth. 1) Az egész időt bőjtöléssel kitölti. Kibőjtölte a nagy bőjtöt. 2) Bőjtöléssel magától valamit elhárít. A betegséget kibőjtölte. A jóllakást (hogy rosz eredménye ne legyen) kibőjtölte. 3) Átv. ért. hosszas türelemmel saját akarata alá hajt.

*KIBŐJTÖLÉS
(ki-bőjtölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit vagy valakit kibőjtöl.

*KIBÖK
(ki-bök) ösz. áth. Bökve, szúrva kilök. A rohadt burgonyát kibökni a többi közől.

*KIBÖKDÖS
(ki-bökdös) ösz. áth. és gyakor. 1) Bökdösve, szurásokat csinálva kijelöl valamit; vagy bökdösés által kilikgat. Kibökdösni a pontokat, amelyeken a határvonalt húzzák. Tűvel kibökdösni a papírt. 2) Bökdösve kiszedeget a többi közől valamit. A húsdarabokat kibökdösni a tálból.

*KIBÖKDÖSÉS
(ki-bökdösés) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, midőn valaki holmit kibökdös.

*KIBÖKDÖZ
(ki-bökdöz) l. KIBÖKDÖS.

*KIBÖLCSEL
(ki-bölcsel) ösz. áth. Valamit bölcselve kitalál, felföd, hogy valamiből, különösen ál okoskodással következtet. V. ö. BÖLCSEL.

*KIBÖLCSELKĚDIK
(ki-bölcselkědik); alakra ösz. k. de ezen összetételben áthatólag használtatik. Valamit bölcselkedve, okoskodva kihoz, következtet, kitalál.

*KIBŐRÖL
(ki-bőröl) ösz. áth. Valaminek külsejét, fölszinét bőrrel takarja. Kibőrölni a pamlagot, székeket. Kibőrölni a lovagnadrágot.

*KIBÖTŰZ v. ~BÖTÜZ
(ki-bötűz) ösz. áth. Bötűzgetéssel nagy nehezen kiolvas; valamely irományt vagy nyomtatványt minden apró részleteiben kifürkész.

*KIBŐVÍT, KIBŐVIT
(ki-bővít) ösz. áth. Kitágitás, kiterjesztés, kinyujtás által valamely rugalmas testet bővebbé, öblösebbé tesz. Viselés által kibővíteni a csizmát. V. ö. BŐ, BŐVIT.

*KIBŐVÍTÉS, KIBŐVITÉS
(ki-bővítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kibővítnek valamit. Kibővítés végett kaptára ütni a szűk lábbelit.

*KIBŐVŰL v. ~KIBŐVÜL
(ki-bővűl) ösz. önh. Szétterjedés, kifelé nyomulás által bövé leszen, kitágúl. Szoros ért. csak rugalmas testekről mondjuk. Kibővül a kötött harisnya, nadrág, keztyű. Kibővülnek a czipők, csizmák. V. ö. BŐVŰL.

*KIBŐVŰLÉS, KIBŐVÜLÉS
(ki-bűvülés) ösz. fn. Kifelé nyomulás által kitágulás.

*KIBÚ
(ki-bú) ösz. önh. Búva kimegy, kisurran, kiszabadúl valahonnan vagy valamiből. Kibúni az ablakon, a kapu alatt. Kibúni az ágy alól. Átv. ért. valamely vészszel fenyegető, bajjal járó dologból suttonba kimenekszik, szép szerével vagy csalárdul kisurran. Sokról vádolták őt, de szerencsésen mindenből kibútt. V. ö. KIBÚVIK.

*KIBUGÁZ
(ki-bugáz) ösz. áth. Valamely bugás növénynek magvait, különösen a magvas kender bugáit kiveri. Kibugázni a kendert, mielőtt áztatóba vinnék.

*KIBUGÁZÁS
(ki-bugázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kibugáznak.

*KIBUGYBORÉKOL
(ki-bugyborékol) ösz. önh. Bugyborékolva kiömlik, kifoly. A facsargatott nedves ruhából kibugyborékol a víz. V. ö. BUGYBORÉKOL.

*KIBUGYBORÉKOLÁS
(ki-bugyborékolás) ösz. fn. Bugyborékolva kiömlés.

*KIBUGYGYAN
(ki-bugygyan) ösz. önh. Egyes bugy hangot adva kifakad, egyszerre kifoly. Orrából kibugygyant a vér. Kibugygyan a fakadó víz. A feldöntött korsóból kibugygyant a bor. V. ö. BUGYGYAN.

*KIBUGYGYANÁS
(ki-bugygyanás) ösz. fn. Egyes bugy hangot adva kifakadás, egyszerre történő kifolyás.

*KIBUGYOG
(ki-bugyog) ösz. önh. és gyakor. Bugyogva, azaz folytonos bugy bugy hangot adva kifoly. A feldöntött csöcsös korsóból kibugyog a víz. Ezen forrásból tiszta víz bugyog ki. V. ö. BUGYOG.

*KIBUGYOGÁS
(ki-bugyogás) ösz. fn. Bugyogva kifolyás.

*KIBUGYOROG
(ki-bugyorog) ösz. önh. l. KIBUGYOG.

*KIBÚJ
(ki-búj) l. KIBÚ.

*KIBÚJÁS
(ki-bújás) l. KIBÚVÁS.

*KIBUJDOSÁS
(ki-bujdosás) ösz. fn. Bujdosva eltávozás, menekülés a külföldre. V. ö. KIBUJDOSIK.

*KIBUJDOSIK
(ki-bujdosik) ösz. k. Eredeti lakhelyét, ősi hazáját odahagyva, külföldre, idegen országokba vándorol ki. A nagy nyomás, sok adóteher miatt kibujdosni. A honn elnyomott szabadság miatt kibujdosni. Jobb, boldogabb haza keresése végett kibujdosni. Az üldözések elől kibujdosni. V. ö. BUJDOSIK.

*KIBUJDOSÓ
(ki-bujdosó) ösz. mn. és fn. Aki hazáját elhagyva idegen földre vándorol. A kibujdosóknak menhelyet adni. Lengyel, magyar, olasz, német, franczia kibujdosók. V. ö. BUJDOSÓ.

*KIBÚJIK
(ki-bújik) l. KIBÚVIK.

*KIBUKÁS
(ki-bukás) ösz. fn. Bukva kiesés. V. ö. KIBUKIK.

*KIBUKIK
(ki-bukik) ösz. k. 1) Valahonnan bukva kiesik. Kibukni a hánykodó hajóból, csónakból. Kibukni a nagyot zökkenő kocsiból. Kibukni az alacson ablakon. 2) Valamely rejtekből vagy vízből elétünik, kiüti fejét. Kibukni a vízből. Kibukni hirtelen a nád közől. Három gyanus ember bukott ki egyszerre a sürüből. V. ö. BUKIK.

*KIBUKKAN
(ki-bukkan) ösz. önh. Hirtelen elétünik valamely rejtekből. Jeladásra kibukkantak az elbújt zsiványok. A vidra, midőn úszik, légszivás végett ki-kibukkan.

*KIBUKKANÁS
(ki-bukkanás) ösz. fn. Bukkanva elétünés, kijövés valahonnan. V. ö. BUKKAN.

*KIBURKOL
(ki-burkol) ösz. áth. A burokból, takaróból kibont.

*KIBURKOLÁS
(ki-burkolás) ösz. fn. A burokból, takaróból kibontás.

*KIBURKOZÁS
(ki-burkozás) ösz. fn. Burkából, takarójából stb. kibontakozás.

*KIBURKOZIK
(ki-burkozik) ösz. k. Burkából, illetőleg mezéből, takarójából stb. kibontakozik. A meleg miatt köpenyéből kiburkozott. V. ö. BURKOZIK.

*KIBÚSÚL, KIBÚSUL
(ki-búsúl) ösz. önh. Visszaható névmással am. a bűn egészen túl esik vagy túl teszi magát, búját egészen kiadja. Kibúsultam magamat. Viszonyban állanak vele ezen mondatok: Neki búsulom magamat, am. elkezdek búsulni, búnak ereszkedem; elbúsúlom magamat, am. folytonosan búsúlok.

*KIBÚTOROZ
(ki-bútoroz) ösz. áth. Bútorral vagy bútorokkal ellát, fölkészít. A lakszobákat kibútorozni.

*KIBÚTOROZÁS, KIBÚTORZÁS
(ki-bútorozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit, főleg szobát kibútoroz. Ezen szállás kibútorozása sokba került.

*KIBÚVÁS, KIBUVÁS
(ki-búvás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami kibú vagy kibúvik.

*KIBÚVIK
(ki-búvik) ösz. k. Köz szokás szerént felváltva használtatik a kibú igével; de a kibú mint cselekvő inkább az élő állatokra, a kibúvik mint k. szenv. a növényekre, s műszertelen testekre illik, pl. A medve kibú a barlangból, az egér, ürge a lyukból. Személyesítve a nap-, hold- és csillagokról is. A nap vagy hold, vagy fiastyúk kibú a felhők közől. Ellenben: a magból kibúvik a csira. Kibúvik a fiatal növény. A gomba kibúvik a földből. A szeg kibúvik a zsákból.

*KIBUVÓ
(ki-buvó) ösz. mn. Kibuvásra alkalmas, kibuvásra való. Különösen átv. ért. amin szökni, alattomban távozni, ami által menekülni lehet, mely értelemben a viszonynévvel öszvetett szót alkot, pl. kibuvólik, kibuvórés, kibuvóajtó.

*KIBUZOG
(ki-buzog) ösz. önh. Rokon a kibugyog igével, mert gyökeik buz és bugy ugyanazon természeti hangnak módositott utánzásai; azon fínom árnyalattal, hogy ,kibuzog' valamint ,bnzog' a természetes kifolyásról értetik, pl. kibuzog a víz a földből, a forrásból; ellenben: kibugyog a bor a lyukas hordóból, a felfordított kulacsból vagy palaczkból, kibugyog a vér a megvágott érből.

*KIBŰVÖL
(ki-bűvöl) ösz. áth. Bűvöléssel kimenni vagy kijönni kényszerít.

*KICS
elvont törzsöke kicsi, kicsiny szóknak és származékaiknak. Gyökeleme ki a ke ka úgynevezett kicsinyező képzőkkel és a keves kev gyökével rokon. Hangváltozattal egyezik vele: kis, l. ezt.

*KICSACSOG
(ki-csacsog) ösz. önh. Tárgyesettel am. valamit csacsogva kibeszél, kihirdet, elárul. Kicsacsogni a titkokat. Visszaható névmással: kicsacsogni magát, am. ami nyelvére jön, mindent elcsacsogni, a csacsogást elvégezni.

*KICSACSOGÁS
(ki-csacsogás) ösz. fn. Csacsogva, fecsegve, trécselve kibeszélése, kihirdetése valamely titoknak.

*KICSAHOL
(ki-csahol) ösz. önh. Tárgyesetes nevet vonz. 1) Megvető ért. am. kis kutya módjára kilármáz, kikiált, kihirdet valamit, szelidebben: kicsacsog. 2) Aczéllal, kovával tüzet üt, máskép: kicsihol. V. ö. CSAHOL.

*KICSAHOLÁS
(ki-csaholás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kicsahol.

*KICSAL
(ki-csal) ösz. áth. 1) Valakit csalva kihí valahová, mi rendesen rosz czélból szokott történni. Kicsalták őt az erdőre, s megfosztották. 2) Valahonnan csalva kihí. Kicsalni a nádban rejtőző szökevényt. 3) Valakitől hamis vagy fortélyos uton módon, azaz csalva kinyer, kivesz, kitud valamit. Kicsalt tőlem néhány forintot. Kicsalta a cselédből az úrnak titkait. 4) Hangokat csalni ki átv. ért. valamely hangszeren müvészileg játszani. Bájos hangokat csalt ki hegedűjéből. V. ö. CSAL.

*KICSALÁS
(ki-csalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kicsal.

*KICSAP (1)
(ki-csap) ösz. önh. 1) Rendes vonalból félre, s mintegy csá-ra csálé-ra tér. Kicsapni az útról. Átv. ért. az erkölcs útjáról kitér. Ezen menyecske nagyon kicsap. 2) Átv. ért. mondjuk hadseregről, midőn valamely zárt helyről kitör, kirohan. Az ellenség kicsapott a sánczból, a várból. Mondjuk továbbá tűzről, vízről, midőn határán túl terjed. Kicsapott a láng a kürtőn. Kicsapott a víz a partokon.

*KICSAP (2)
(ki-csap) ösz. áth. 1) Valakit bizonyos helyről kihajt, vagy valamely testületből elűz, s minthogy ez eredetileg veréssel, csapással járt, innen tulajd. am. megcsapva vagy csapkodva kiűz, kikerget. Kicsapni a városból a csavargókat. Kicsapták az iskolából. Kicsapni való ringyó. 2) Laptajátékban am. a laptát kiüti. Messze kicsapni a laptát.

*KICSAPÁS
(ki-csapás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki v. valami a rendes vonalon vagy határon túlmegy. 2) Cselekvés, mely által valakit v. valamit csapva tovább hajtanak. Kicsapással fenyegetni valakit.

*KICSAPÓ
(ki-csapó) ösz. mn. Átv. ért. az illem, erkölcsiség, törvények korlátain kihágó. Kicsapó nőszemélyek. Kicsapó fiatal ember.

*KICSAPOL
(ki-csapol) ösz. áth. A hordót s némely más edényt csapra ütve, a benne levő folyadékot kiereszti, kifolyatja.

*KICSAPOLÁS
(ki-csapolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamely csapos edényből a benne levő folyadékot kiereszti.

*KICSAPONG
(ki-csapong) ösz. önh. és gyak. Átv. ért. az illem, erkölcsiség, és törvények korlátain kivül csapong. A hol fegyelem nincs, hamar kicsaponganak az ifjak. V. ö. CSAPONG.

*KICSAPONGÁS
(ki-csapongás) ösz. fn. Folytatott vagy gyakorlatos cselekvés, midőn valaki kicsapong. Kicsapongásai miatt rosz hirben levő ifju. V. ö. KICSAPONG.

*KICSAPONGÓ
(ki-csapongó) ösz. mn. Oly személyről, mondjuk, ki az illem, erkölcsiség, és törvények korlátain kivül lépve szabadon űzi és tölti kedvét. Kicsapongó nöszemélyek.

*KICSATOL
(ki-csatol) ösz. áth. Ami csatolva, azaz csattal összekötve volt, kibontja. Kicsatolni a málhát.

*KICSATOLÁS
(ki-csatolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kicsatolunk valamit. V. ö. KICSATOL.

*KICSATTAN
(ki-csattan) ösz. önh. Csattanva egyszerre kinyomúl, kifakad, kilövellik. A pezsgős palaczkból kicsattan a dugasz. Orczájából majd kicsattan a vér, am. igen piros. V. ö. CSATTAN.

*KICSATTANÁS
(ki-csattanás) ösz. fn. Csattanva kilövellés.

*KICSATTANT
(ki-csattant) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy kicsattanjon, azaz csattanva kilövelljék valami.

*KICSATTANTÁS
(ki-csattantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kicsattant. V. ö. KICSATTANT.

*KICSÁVÁL
(ki-csávál) ösz. áth. Valamit csáválva, áztatva kikészít. Kicsáválni a bőröket. V. ö. CSÁVÁL.

*KICSÁVÁLÁS
(ki-csáválás) ösz. fn. Szücsök, irhagyártók stb. működése, midőn a munkába vett nyers bőröket kicsáválják.

*KICSAVAR
(ki-csavar) ösz. áth. 1) Valamit csavarva kiszorít, kinyom. A szivacsból, ruhából kicsavarni a vizet. Kicsavarni a czitrom levét; szabatosabban: kifacsar. 2) Valamit csavarva rendes állásából, alakjából kivesz, kiteker. Kicsavarni a fiatal fát. Kicsavarni valakinek kezéből a botot. Kicsavarni a lúd nyakát. 3) Átv. ért. valamit erőszakosan kinyer, kikap valakitől. Utolsó forintomat kicsavarták tőlem a dúlók. V. ö. CSAVAR, és KITEKER.

*KICSAVARÁS
(ki-csavarás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erőszakos forgatás, tekerés, melylyel kicsavarnak valamit. V. ö. KICSAVAR.

*KICSAVAROL
(ki-csavarol) ösz. áth. Valamit, ami csavarral össze volt szorítva, annak kihuzásával szétbont, elválaszt. Kicsavarolni a hintó kerekét. V. ö. CSAVAR, CSAVAROL.

*KICSAVAROLÁS
(ki-csavarolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kicsavarolnak valamit. V. ö. KICSAVAROL.

*KICSEMĚTÉZIK
(ki-csemětézik) ösz. k. Növényekről, különösen fákról mondják, midőn csemetéket hajtanak. V. ö. CSEMETE.

*KICSEMPÉSZ v. KICSEMPÉZ
(ki-csempész v. -csempéz) ösz. áth. Csalással, ravasz fogással valakitől valamit kicsikar. Különösen a határvámok kikerülésével, ál útakon tiltott árukat kivisz, kiszállít.

*KICSĚNDÍT
(ki-csěndít) ösz. áth. Valakinek halálozását csendítéssel közzé teszi.

*KICSĚNGET
(ki-csěnget) ösz. áth. 1) Valakit csengetyűvel kihí. A pusztai cselédeket ebéd után kicsengetni a munkára. 2) Valakinek haldoklását, halálát, temetését csengetve hirdeti. Kicsengetni a helység halottait. 3) Némely tanodákban annyit is tesz, mint a féktelen erkölcsü tanulónak kicsapását csengetyűszóval tudatni.

*KICSĚNGETÉS
(ki-csěngetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kicsengetnek valakit. V. ö. KICSĚNGET.

*KICSĚPĚG
(ki-csěpěg) ösz. önh. Csepegve kifoly. A hasadt vagy likas edényből kicsepeg a víz.

*KICSĚPĚGÉS
(ki-csěpěgés) ösz. fn. Cseppekben kifolyása valamely nedvnek.

*KICSĚPĚGTET
(ki-csěpěgtet) ösz. mivelt. Készakarva, vagy engedékenység, gondatlanság által azt teszi, okozza, hogy valami kicsepegjen. Hasadt, likas edényből kicsepegtetni az olajt, bort. V. ö. CSEPEGTET.

*KICSĚPĚGTETÉS
(ki-csěpěgtetés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva kicsepegtetünk valamit. V. ö. KICSĚPĚGTET.

*KICSÉPĚL
(ki-csépěl) ösz. áth. Valaminek magvát, szemét cséppel kiveri. Kicsépelni a búzát, rozsot, árpát, kölest, zabot. V. ö. CSÉPĚL.

*KICSÉPĚLÉS
(ki-csépělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kicsépelnek valamit. V. ö. KICSÉPĚL.

*KICSĚPĚRĚG
(ki-csěpěrěg) ösz. önh. Cseperegve, azaz apró, sürű cseppekben kifolydogál. V. ö. CSĚPĚRĚG.

*KICSĚPPEN
(ki-csěppen) ösz. önh. Cseppenve kiesik, valamely csepp kifelé aláesik. Átv. ért. a hivatalból kicseppenni am. újabb választás vagy kinevezés alkalmával mellőztetve abból kimaradni.

*KICSĚPPENÉS
(ki-csěppenés) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki kicseppen. V. ö. KICSĚPPEN.

*KICSĚPPENT
(ki-csěppent) ösz. áth. Valamely folyadékból egy cseppet kiönt, kiejt. Átv. ért. hivatalból kicseppenteni am. valakit új választás vagy kinevezés alkalmával mellőzni.

*KICSERÉL
(ki-cserél) ösz. áth. Valamin kiad, s helyette mást veszen birtokába. Kicserélni a megunt paripát, pipát, puskát. Átv. ért. mondják: ezen ember egészen más lett, mintha kicserélték volna, azaz elébbi tulajdonságaiból kivetkőzött, s másokat öltött.

*KICSERÉLÉS
(ki-cserélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kicserélünk valamit. V. ö. KICSERÉL.

*KICSEREPĚSĚDÉS
(ki-cserepěsědés) ösz. fn. Állapotváltozás, midőn valamely test fölszine, héja, kérge, bőre stb. cserepessé leszen. Kicserepesedés ellen szőlőzsirral kenni az ajakat.

*KICSEREPĚSĚDIK
(ki-cserepěsědik) ösz. k. Átv. ért. mondjuk testről, melynek bőre vagy kérge, héja olyanná lesz, mint a cserép, azaz repedékes, hasadékos. Kicserepesedett az ajaka, tenyere, talpa. Kicserepesedett a fa kérge, dinnye héja. V. ö. CSEREPES.

*KICSEREPĚZ
(ki-cserepěz) ösz. áth. Valamely épületet cserépzsindelylyel föd, tetőz. Kicserepezni a ház, templom födelét. V. ö. CSERÉP.

*KICSEREPĚZÉS
(ki-cserepězés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit kicserepeznek. A kicserepezés többe kerül, mint a fasindelyezés. 2) Mint a "kicserepězik" származéka (kicserepězés) am. kicserepesedés. l. ezt.

*KICSEREPĚZIK
(ki-cserepězik) ösz. k. l. KICSEREPĚSĚDIK.

*KICSERĚZ v. KICSERZ
(ki-cserěz) ösz. áth. Valamit úgynevezett cserrel, azaz cserhéjjal készült olvadék által kikészít. A vargák, timárok kicserezik a bőrt, talpbőrt. Ettől különbözik: kicsáváz.

*KICSERĚZÉS, KICSERZÉS
(ki-cserězés) ösz. fn. A nyers bőrnek cseres víz általi kikészitése.

*KICSEVĚG
(ki-csevěg) ösz. önh. és gyak. Átv. ért. valamely elhallgatni való dolgot csevegő kis madarak módja szerént fűnek fának, úton útfélen elmond, kihirdet, kifecseg, kilocsog.

*KICSEVĚGÉS
(ki-csevěgés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kicseveg.

*KICSI
(kics-i) mn. tt. kicsit. Am. kicsiny. l. ezt. Kicsibe venni, am. kevésre becsülni. Se kicsi se nagy (km.), kinek se gyermeke, se felesége. Kicsi korban kezdik vagy szokják a bűnt. Kicsibe múlt hogy...

*KICSID
(kics-i-d) mn. tt. kicsid-et. A kicsi-nek kicsinyezője, melyben a d nem helyet, hanem tulajdonságot jelent, s nem más mint az átalakúlt s v. sz, mintha volna: kicsis. Hasonlóan gyöngéd am. gyöngés, hoszszúd am. hoszszús v. hoszszas. "A tátos pedig megsirült mind (= mint) a forgószél, s kicsid üdő műva a fődre toppantott. (Székely népmese, Kriza J. gyüjt.)

*KICSIDED
(kics-i-d-ed) mn. tt. kicsided-et v. ~ět. A maga nemében vagy aránylag igen kicsi, kisded. V. ö. ~DAD, ~DED képző.

*KICSIDĚL
(kics-i-d-ěl) áth. m. kicsidělt. l. KICSINYELL.

*KICSIGÁZ
(ki-csigáz) ösz. áth. 1) Valakitől csigázva, azaz kinzások által vallatva kitud, kikényszerít valamit. Kicsigázni valakiből a bünöstársakat. 2) Erőszakosan kicsikar, kizsarol.

*KICSIGÁZÁS
(ki-csigázás) ösz. fn. Erőszakolás, illetőleg kinzás, vagy csikarás, zsarolás, mely által valakit vallomásra, vagy jószágának kiadására kényszerítenek.

*KICSIKAR
(ki-csikar) ösz. áth. Csikarva, azaz szorongatás, fakgatás, gyötrés, erőszak által kinyer, kikényszerit valamit. A szegény embernek utolsó fillérét kicsikarni. V. ö. CSIKAR.

*KICSIKARÁS
(ki-csikarás) ösz. fn. Erőszakos, szorongató, fakgató, esengve tolakodó cselekvés, mely által valakitől kicsikarnak valamit.

*KICSIKE
(kics-i-ke) mn. l. KICSINYKE.

*KICSIKLAND, KICSIKLANDOZ
(ki-csikland v. ~csiklandoz) ösz. áth. Csiklandás által helyzetéből kimozdít.

*KICSILLAN v. KICSILLANG
(ki-csillan v. ~csillang) ösz. önh. l. KICSILLÁMLIK.

*KICSILLÁMLÁS
(ki-csillámlás) ösz. fn. Csillámfénynyel kitünése, szembeötlése valamely világitó testnek. V. ö. CSILLÁM.

*KICSILLÁMLIK
(ki-csillámlik) ösz. k. Csillámolva kitünik, kifénylik. A drágakő kicsillámlik a többiek közől. A csillagok kicsillámlanak a felhőkből. Az erdőből kicsillámlik az őrök tüze. V. ö. CSILLÁMLIK.

*KICSILLÁMPOL (önh.) v. KICSILLÁMPOZIK
(ki-csillámpol v. ~csillámpozik) l. KICSILLÁMLIK.

*KICSILLÉZ
(ki-csilléz) ösz. áth. A bányai érczek szállitására használt csilleféle kis szekeren kihord. A bányából kicsillézni az ásványokat. V. ö. CSILLÉZ.

*KICSIN
l. KICSINY.

*KICSINÁL
(ki-csinál) ösz. áth. 1) Bizonyos mennyiséget a kellő mértékig visz, megszerez. A szállásért járó pénzt nagy nehezen kicsináltam. 2) Valamit úgy rendez, úgy intéz, hogy kellőleg kiüssön. Majd kicsinálom én ezen dolgot ügyvéd nélkül is. Ők ezt már régen kicsinálták maguk között.

*KICSINÁLÁS
(ki-csinálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kicsinál.

*KICSINÁLT
(ki-csinált) ösz. mn. Ami ki van csinálva, azaz kellőleg elrendezve, elintézve, terv szerént kidolgozva. Kicsinált dolog. Az előre kicsinált találkozás végbement.

*KICSIND
falu Esztergam m.; helyr. Kicsind-re, ~ěn, ~ről.

*KICSINES
l. KICSINYES.

*KICSINKĚDIK
l. KICSINYKĚDIK.

*KICSINOSGAT
(ki-csinosgat) ösz. áth. és gyakor. Valamit csinosan kikészitget, elrendezget, kitisztogat. Kicsinosgatja haját, ruháját. Kicsinosgatja szobáit. V. ö. CSINOSGAT.

*KICSINOSGATÁS
(ki-csinosgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn magunkat vagy más valamit kicsinosgatunk. A palota, a termek kicsinosgatásával foglalkodó szobafestők, kárpitosok.

*KICSINOSÍT, KICSINOSIT
(ki-csinosít) ösz. áth. Valaminek külsejét csinossá teszi. Kicsinosítani magát, öltözetét. Kicsinosítani valamely innepélyre a teremeket. V. ö. CSINOSÍT.

*KICSINOSÍTÁS
(ki-csinosítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit csinos külsejüvé teszünk.

*KICSINY, KICSÍNY
(kics-i-ny, lehet: kis-nyi is) mn. tt. kicsiny-t, tb. ~ek. Kisebbítve: kicsinyke v. kicsinyded. Gyöke egy a kicsinyező ke képzővel, módositva ki (mely sínai nyelven önálló szó, s am. modicum, parvum, infans), vagy kü; honnan keves, keskeny, kis, kicsi, és a régies küs, küsded származékok. Ide tartozik egy igen apró halnak neve: kisz. A ki gyökből fokozatosan lett ki-s, ki-s-i, ki-s-i-n, ki-s-i-ny, s csengősebb hangon kicsi, kicsin, kicsiny, épen úgy mint: al, al-as, al-as-on, al-as-ony, alacs, alacson, alacsony. Az idegen nyelvekben a kicsi, kicsiny szókhoz legközelebb áll a török kicsi, kücsük, csagataj kicsik (Abuska), persa kihcse, héber ; finnül itset (piczi). Kis szóval különösebben egyezik a persa kih. A kis és kicsiny egyértelmüleg használtatnak ugyan, de világos, hogy az eredeti: kis; mert először: ez fokoztatik, nem a kicsiny; tehát kisebb, nem: kicsinyebb; másodszor: a századokon által hozzánk jutott vezetéknevek, pl. Kis Péter, Kis Pál, Kis János, nem: Kicsiny Péter, Pál stb. szintén arra mutatnak; harmadszor, több százra menő helynevek előtt jelzőül nem kicsiny, hanem kis áll, pl. Kiskunság, Kisvárda, Kiskőrös stb. Hátha még a kisebb helyek, dűlők, erdők stb. neveit is ide veszszük? Innen van az, hogy maiglan köz szokás szerént az illető név előtt közvetlenül kis a jelző, nem kicsiny, pl. kis ló, kis kutya, kis macska, kis kés, kis kard, kis olló, kis asztal, kis ajtó, kis kéz, kis láb, kis ujj. Eléfordúl ugyan néha a kicsiny is jelzőkép, de vagy a közmondásokban és versekben vagy hangidom végett, pl. Kicsiny csikó nagy derestűl, hámot húzni tanúl restül. Kicsiny ember sem szalmaszál. Kerek erdő kicsiny ház, Édes szivem mit csinálsz? vagy hangzatosság végett, mint: kicsiny hitű, kicsiny szivű, kicsiny lelkü. Ugyan ezen hangzatosság keresése az ok, miért kicsiny jelzővel élünk, valahányszor azt az illető névtől elszakasztjuk, vagy utána teszszük, pl. Kicsiny a bors, de erős. Kicsiny a lány, férjhez kérik, nem mehet. Kicsiny volt akkor a folyó, mikor átgázoltuk. Ha fiam kicsiny nem volna, katonának adnám. Ez a város nem olyan kicsiny, mint gondolám. Így élünk vele ugyanazon okból akkor is, ha az illető főnév csak alattomban értetik a mondatban, pl. Tartsd meg te a nagyot, én beérem a kicsinynyel. A nagyok közől elválasztani a kicsinyeket.
Értelmök, mindkettőjöket összevéve 1) Aminek terjedelme más testekhez képest aránylag csekélyebb, kevesebb, ellentéte: nagy. Kis város, kis falu, kis ház, kis szoba. Kis erdő, kis folyó, kis hegy. A szekerem nagy, lovaim kicsinyek. A mi határunk kicsiny. Még kicsiny voltam, midőn az történt. Vagyon itt minden, kis szita, nagy szita. (Km.). Sok kicsinyből halom nő. (Km. Angolul: many a little makes a mickle). Innen arányt jelentő mértékül használtatik. Kicsinyre szabni a ruhát. Kicsinynyel beérni. Kis kenyér ez két napra egy embernek. Kis adagokban osztani ki az ételeleket. 2) Mondjuk számról, mely aránylag kevés mennyiségü. Kis számmal lenni. Kis sereggel nagyobb ellen győzni. Kísérete kicsiny volt. Ez a csorda kicsiny, de amaz még kisebb. 3) Mondjuk a belerőnek csekély voltáról. Kis lélek, kis lelkü, kislelküség. Kicsiny hitü, Kicsiny szivü. 4) Mondjuk dolgokról, melyek csekély nyomatékkal, hatással, eredménynyel birnak. Kis hiba történt. Kis kérelmem van. A baj nem oly kicsiny, mint gondolók. A kezdet ugyan kicsiny, de nagy eredménye lehet. 5) Néha, am. keves, vagy nem elegendő. Kicsinyben (= kevésben) múlt, hogy meg nem haltam. Kicsiny hija volt, hogy el nem fogtak bennünket. Ez az akol annyi marhának kicsiny. Ez a csizma nekem kicsiny. 6) Némely szolgálati vagy hivatali nevek előtt am. alárendelt, másod rendbeli, kezdő, ujoncz. Kis biró; átv. ért. lelkiismeret. Kis pap. Kis béres, kis bojtár, kis dajka. 7) Nyájas, szives szólitásokban am. kedves, szeretett. Hová hová kis leány? Jer ide kis szivem. Ó te kis angyal. Édes kis galambom.
"Szerelmes bohó kis bojtár."
Vitkovics.
A kis és kicsiny még ezen kicsinyező alakokban is divatozik: kicsid, kicsike, piczi, piczike, piczin, piczinke, pindurka, pirinyó, piczurka, melyeket összehasonlitva igen valószinü, hogy a lényeges alaphang maga az i (módositva e ü), mert az i legmozgékonyabb, legélénkebb, s legközelebbi hangzatu magánhangzó, valamint azon tárgyak is, melyeket kicsinyeknek hivunk, kivált az állatok, mozgékonyabbak, élénkenyebbek, és kedvesebbek a nagyoknál. Innen a keresztnevek nyájasabb és kicsinyező vagy fiatalitó módositása i végzet által jellemeztetik, mint: Pisti, Jani, Pali, Kati, Erzsi, Juczi. Innen az állatokat édesgető: pipi, cziczi, maczi, poczi, czoczi, lili, beczi, biri, buri szók is.

*KICSINYBE v. KICSINYBEN
(kics-i-be v. ~ben) ih. Kevés hiján. l. KICSÍNY 5) alatt.

*KICSINYDED
(kics-i-ny-ded) mn. tt. kicsinyded-et. Nem fokoztatik, mert már magában igen-igen kicsinyt jelent. A ded (dad) t. i. kettőztetett kicsinyező, mint a könnyűded, hosszudad, ifjudad, kisded, gyermekded szókban. V. ö. KICSINY.

*KICSINYÉBE v. KICSINYÉBEN
(kics-i-ny-e-be v. ~ben) ih. A székelyeknél am. kicsinyben, kevés hiján. Kicsinyébe mult, hogy el nem estem.

*KICSINYĚDÉS
(kics-i-ny-ěd-és) fn. tt. kicsinyědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fogyatkozási, kevesbedési állapota valamely mennyiségnek, midőn kicsinyědik.

*KICSINYĚDIK
(kics-i-ny-ěd-ik) k. m. kicsinyěd-tem, ~tél, ~ětt. Terjedelme, mértéke, száma, ereje, hatása stb. kicsinyre változik, fogyatkozik. A kenyér, mennél többször szelnek belőle, annál inkább kicsinyedik. Jövedelme kicsinyedik, kiadása nagyobbodik. V. ö. KICSINY.

*KICSINYEL
(kics-i-ny-el) áth. lásd: KICSINYELL.

*KICSINYELL
(ki-cs-i-ny-ell) áth. m. kicsinyell-ětt, v. ~tem, ~tél, ~t, htn. ~eni v. ~ni. Valamit kicsinynek tart, mond, vall. Kicsinyelleni a bért. Kicsinyelleni lakásul valamely szobát. Katonának kicsinyelleni valakit. Átv. ért. lenézni. V. ö. KICSINY.

*KICSINYELLÉS
(kics-i-ny-ell-és) fn. tt. kicsinyellés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Véleményünk nyilvánitása, melynél fogva kicsinyellünk valamit v. valakit. V. ö. KICSINYELL.

*KICSINYENKÉNT
(kics-i-ny-en-ként) ih. Kis részekre osztva, kis számban, kis mértékben véve, részenként. Kicsinyenként a nagy kenyér is elfogy. Kicsinyenként mindnyájan eltüntek.

*KICSINYĚS
(kics-i-ny-ěs) mn. tt. kicsinyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kicsiny forma, kicsiny részekből álló, aprólékos, kicsinyszerü. Kicsinyes kérdésekkel, tárgyakkal bíbelődni. Személyre viszonyúlva, aki kicsiségekben fennakad.

*KICSINYĚZ
(kics-i-ny-ěz) áth. m. kicsinyěz-tem, ~tél, ~ětt. l. KICSINYÍT.

*KICSINYĚZÉS
l. KICSINYÍTÉS.

*KICSINYHITÜ, KICSINYHITÜSÉG
l. KISHITÜ, KISHITÜSÉG; és V. ö. KISLELKÜ, KISLELKÜSÉG.

*KICSINYÍT, KICSINYIT
(ki-cs-i-ny-ít) áth. m. kicsinyít-ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. ~s. Kicsinynyé tesz valamit. Kicsinyíteni a költséget. Kivonás által kicsinyíteni a számot. Kicsinyíteni a munkások bérét. Egyébiránt, mivel a kicsinyítés mindig valamely nagyobbnak kevesbítése által történik, innen szokottabban: kisebbít v. kevesbít.

*KICSINYÍTÉS, KICSINYITÉS
(kics-i-ny-ít-és) fn. tt. kicsinyítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által kicsinyítünk, illetőleg kisebbítünk, kevesbítünk valamit. V. ö. KICSINYÍT.

*KICSINYÍTŐ, KICSINYITŐ
(ki-cs-i-ny-ít-ő) mn. tt. kicsinyítő-t, tb. ~k. Aki vagy ami valamit kicsinyít. Különösen nyelvtani ért. oly képző vagy szó, mely a gyöknek vagy törzsöknek értelmét kicsinynyé teszi, pl. acs ecs, ka ke, s összetéve acska, ecske, kicsinyítő képzők; a kövecs, uracs, leányka, asszonyka, lovacska, szépecske, szebbecske, nagyocska, kicsinyítő nevek. Gyakran kicsinyít az i is, leginkább a keresztneveknél, mint: Erzsi, Peti, Laczi, Zsuzsi. Máskép: kicsinyěző.

*KICSINYKE
(ki-cs-i-ny-ke) kicsinyitő mn. tt. kicsinykét. Ami a kicsinyekhez képest is kicsiny. Kicsinyke leány. Kicsinyke kis fiú. Kicsinyke madár az ökörszem a verébhez, fecskéhez képest. V. ö. KICSINY.

*KICSINYKĚDÉS
(kics-i-ny-kěd-és) fn. tt. kicsinykědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvésmód, midőn valaki holmi aprólékos dolgoknak fontosságot tulajdonít, s azokra különös figyelmet, gondot fordít.

*KICSINYKĚDIK
(kics-i-ny-kěd-ik) k. m. kicsinykěd-tem, ~tél, ~ětt. A maguk nemében kicsiny, kevés becsü, csekély jelentésü dolgokból nagyot csinál.

*KICSINYKÉS
(kics-i-ny-ke-es) mn. tt. kicsinykés-t v. ~et, tb. ~ek. l. KICSINYKE.

*KICSINYLELKÜ, KICSINYLELKÜSÉG
l. KISLELKÜ, KISLELKÜSÉG.

*KICSINYLÉS
l. KICSINYELLÉS

*KICSINYLŐ
(kics-i-ny-el-ő) mn. tt. kicsinylőt. Aki valamit kicsinynek tart vagy lenéz.

*KICSINYLŐLEG
(kics-i-ny-l-ő-leg) ih. Kicsinynek tekintve; lenézőleg.

*KICSINYNYÉ
(ki-cs-i-ny-vé) ih. 1) Kicsiny terjedelmüvé, mértéküvé, számuvá. Kicsinynyé tenni, alakítani valamit. 2) Kicsiny mértékben, terjedésben, számban. Kicsinynyé nagyobb házat szeretnék venni, mint a mostani. Kicsinynyé húzd fölebb a függönyt. E második értelemben, úgy látszik, nem más, mint a kicsinynyel, összehuzva. pl. ez kicsinynyel szélesebb, amaz kicsinynyel hoszszabb, s megfelel neki ellentéve a sokkal, többel. Így lett a kevéssel is kevéssé.

*KICSINYSÉG
(ki-cs-i-ny-ség) fn. tt. Kicsinység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valami kicsinynek mondatik. Kicsinysége miatt nem használható eszköz. Különösen jelent oly dolgot, mely kevés nyomatékkal, fontossággal, hatással bir. Ezen kicsinységgel nem gondolok. Mind ez kicsinység. Kár ily kicsinységért szót is vesztegetni. Néha szerénységből önmagunkra alkalmazzuk. Amit kicsinységem tehet, az az, mi csekély erőmtől kitelik. Kicsinységem is hozzájárul e vállalathoz.

*KICSINYSZEMÜ
(kicsiny-szemü) ösz. mn. 1) Kinek vagy minek kicsiny szeme van (kleinäugig.) 2) A minek kicsiny magjai vannak (kleinkörnig).

*KICSINYSZIVÜ
(kicsiny-szivü) ösz. mn. Átv. és szokott. ért. kinek kedélye, illetőleg lelke, nem bír elegendő erővel, szilárdsággal, hogy a viszontagságok és csapások között magát vigasztalja, reményt tápláljon s az akadályokkal szembe állni merészkedjék. V. ö. KISLELKÜ.

*KICSINYSZIVÜSĚG
(kicsiny-szivüség) ösz. fn. Lelki gyöngeség, erőtlenség, melynél fogva valaki kicsinyszivünek mondatik. Kicsinyszivüségből minden reményről lemondani. A veszélytől első látásra visszarettenni kicsinyszivüségből. V. ö. KICSINYSZIVÜ.

*KICSINYŰL, KICSINYÜL
(kics-i-ny-űl) önh. m. kicsinyül-t. Nagysága, mennyiségi állapota, mértéke fogyatkozik, kevesbedik, kevesebbedik, kicsinynyé lesz. Vénségében, soványkodva, meggörbűlve kicsinyül az ember.

*KICSINYŰLÉS, KICSINYÜLÉS
(ki-cs-i-ny-űl-és) fn. tt. kicsinyűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami kicsinyűl. V. ö. KICSINYŰL.

*KICSÍP
(ki-csíp) ösz. áth. Valamit csípve kivesz, kiszakaszt. Kicsípni a bőr alól a szálkát. Kicsípni a virág himszálait. Átv. ért. kicsípni magát, am. nyalkán, csinosan öltözködni; kicsípni a bajúszt, am. kipederíteni.

*KICSIPDEL
(ki-csipdel) ösz. áth. 1) Csipdelve kiűz, addig csípi, mig ki nem megy. A sokáig heverőt kicsipdelni az ágyból. 2) Csipdelve kiszakgat. Kicsipdelni a tésztát, melyet csipedettnek hínak. Kicsipdelni a virág leveleit. 3) Csipdelve kiczifráz, csipkéssé tesz. Kicsipdelni a papirt. V. ö. CSIPDEL.

*KICSIPDELÉS
(ki-csipdelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kicsipdelnek.

*KICSIPKĚD
(ki-csipkěd) ösz. áth. lásd: KICSIPDEL.

*KICSIPKÉZ
(ki-csipkéz) ösz. áth. 1) Valaminek széleiből egy egy részecskét kicsíp, s az által csipkéssé teszi. V. ö. CSIPKÉS. Kicsipkézni a falevelet. 2) Csipkeféle szövettel ékesít, kiczifráz. Kicsipkézni a fejkötőt, szoknyát. V. ö. CSIPKE.

*KICSIPKÉZÉS
(ki-csipkézés) ösz. fn. Czifrázás, diszítés, mely által valamit kicsipkéznek. A fejkötő kicsipkézése több munkába került, mint a varrása.

*KICSIRÁDZÁS, KICSIRÁDZIK
l. KICSIRÁZÁS, KICSIRÁZIK.

*KICSIRÁZÁS
(ki-csirázás) ösz. fn. A növénynek sarjadzási fejlődése, midőn csirája nő ki. Burgonya, hajma kicsirázása.

*KICSIRÁZIK
(ki-csirázik), ösz. k. Általán mondjuk növényekről, és azok magvairól, midőn csirájok kibuvik, és kifejlik. A vízbe tett gabonaszemek hamar kicsiráznak. Tavaszszal a hajmák, és hajmás gyökerű növények a földön kivül is kicsiráznak. V. ö. CSIRÁZIK.

*KICSIRIZĚL
(ki-csirizěl) ösz. áth. Valamely test külsejére csirizt ken. Kicsirizelni a könyvtáblának való papirt. V. ö. CSIRIZ.

*KICSIRIZĚLÉS
(ki-csirizelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit, hogy ragadóssá legyen, kicsirizelnek.

*KICSISÉG
(kics-i-ség) fn. l. KICSINYSÉG.

*KICSISZAMLIK v. ~CSISZAMODIK
(ki-csiszamlik v. ~csiszamodik) ösz. k. Rendes állásából v. utjából, el- v. kisikamlik.

*KICSISZOL
(ki-csiszol) ösz. áth. 1) Valamit csiszolva kitisztít, kifényesít. Kicsiszolni a rozsdás fegyvereket. Kicsiszolni a késeket, villákat. 2) Csiszolva elkoptat, kilikaszt. A kerék kicsiszolta a bunda ujját. A rabbilincs kicsiszolta a csizmaszárt. V. ö. CSISZOL.

*KICSISZOLÁS
(ki-csiszolás) ösz. fn. Dörzsölés, fenés, mely által kicsiszolnak valamit. V. ö. KICSISZOL.

*KICSKE
fn. tt. kicskét. Bodrogközben jelent összekötött zsupcsomót, melylyel a házakat fedik, mit túl a Dunán báb-nak hínak. Valószinüleg össze van húzva a kévécske szóból, minthogy a kicske csakugyan nem egyéb, mint kis kéve.

*KICSODA
(ki-csoda) ösz. kérdő névmást tt. kicsodát. Személyre vonatkozik; a tárgyat kérdő micsoda? Mint a kérdésnek második alkotó részéből, a csoda szóból, alaposan vélhetni, ezen kérdő névmás eredeti értelme némi meglepésre, és bámulatra mutat, melyet valakinek véletlen látása gerjeszt. Kicsoda az ott a sötétben? Kicsoda jár itt ily késő éjszaka? Kicsodák azok a fegyveres emberek? Néha jelenti a kérdésnek több aprólékosságra kiterjedését. Miután kikérdezte volt, kicsoda (ki a neve?) micsoda? (mily állásu, állapotu?) akkor adott neki szállást. Egyébiránt a régi bibliai fordításokban épen nem fordúl elé; minél fogva később keletkezett összetételnek véljük. Mai napság nagyobb hangzatosság okáért az egyszerü ki helyett gyakran használtatik, oly formán mint a persa kudám az egyszerű ki (és csi = mi) helyett.

*KICSODÁNÉ
(ki-csoda-né) ösz. kérdő névmás. Használtatik a kevésbbé hangzatos kiné helyett, s am. kinek a felesége? Kicsodáné az az asszony, ki oly szép ruhában találkozott velünk?

*KICSOMÓZ
(ki-csomóz) ösz. áth. Törvénykezési értelemben am. a csomóban levő peres irományok csomójából a pernek teljes bevégeztével mindkét vagy valamelyik fél saját iratait egy jegyzék vagy jegyzőkönyv mellett ki- és magához veszi.

*KICSOMÓZÁS
(ki-csomózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki saját iratait a percsomóból kiveszi. (Exrotulirung). V. ö. KICSOMÓZ.

*KICSOMÓZÁSI
(ki-csomózási) ösz. mn. Kicsomózást illető, arra vonatkozó. Kicsomózási jegyzőkönyv. Kicsomózási eljárás.

*KICSORBÍT, KICSORBIT
(ki-csorbít) ösz. áth. Valamit csorbitva kitör. Kicsorbítani a kaszát, kést. Kicsorbítani a fogakat. Kicsorbítani a fazekat, poharat. V. ö. CSORBÍT.

*KICSORBÍTÁS, KICSORBITÁS
(ki-csorbítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg törés, mely által csorbává tétetik valami.

*KICSORBÚL, KICSORBUL
(ki-csorbúl) ösz. önh. Csorbulva kitörik, csorba esik rajta. Kemény csontrágásban kicsorbúlt a foga. A kasza kicsorbúlt a kőben. V. ö. CSORBÚL.

*KICSORBÚLÁS, KICSORBULÁS
(ki-csorbúlás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valamely ép test széle, éle, sarja csorbulva kitörik, midőn csorba esik rajta.

*KICSORDÚL, KICSORDUL
(ki-csordúl) ösz. önh. Mondjuk általán nedvről, folyadékról, midőn edényében, öblében meg nem férve, vagy súlyegyenét vesztve, csorogva kifoly, kiömlik. A megtaszított pohárból kicsordúlt a bor. A nyirfából tavaszszal kicsordúl a nyirok. Szeméből kicsordúlt a köny. V. ö. CSORDÚL.

*KICSORDÚLÁS, KICSORDULÁS
(ki-csordulás) ösz. fn. Kiömlés, kifolyás neme, midőn valamely nedv, vagy folyadék kicsordúl. Víznek, bornak kicsordulása az edényből. V. ö. KICSORDÚL.

*KICSORGÁS
(ki-csorgás) ösz. fn. Valamely nedvnek csorogva kiömlése.

*KICSORGAT
(ki-csorgat) ösz. áth. Valamely nedvet bizonyos edényből csorgatva kifolyat, kiömleni enged. A be nem dugaszolt palaczkból kicsorgatni a bort. Likas bögréből kicsorgatni a levest. V. ö. CSORGAT.

*KICSORGATÁS
(ki-csorgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kicsorgatnak.

*KICSORNA
falu Bereg m.; helyr. Kicsorná-ra, ~n, ~ról.

*KICSOROG
(ki-csorog) ösz. önh. és gyakor. A nedv vagy folyadék csorogva kifoly. A megfúrt nyirfából kicsorog a nyirlé. A likas edényből kicsorog a víz. V. ö. CSOROG.

*KICSOSZOG
(ki-csoszog) ösz. önh. Csoszogva, csoszogó léptekkel kimegy. Nagy nehezen kicsoszogott az udvarra. V. ö. CSOSZOG.

*KICSOSZOGÁS
(ki-csoszogás) ösz. fn. Csoszogva kimenés.

*KICSÓVÁZ
(ki-csóváz) ösz. áth. Valamit csóvával, azaz szalmatekercscsel kijelel. Kicsóvázni az eladó kocsit, bútorokat. Földméréskor kicsóvázni a póznákat. Az erdei katonautakon kicsóvázni a fákat. Falukon kicsóvázni azon házakat, melyekben katonák szállásolnak. V. ö. CSÓVA.

*KICSÓVÁZÁS
(ki-csóvázás) ösz. fn. Jelelés neme, midőn valamire csóvát tűznek ki. V. ö. KICSÓVÁZ.

*KICSŐDÍT, KICSŐDIT
(ki-csődít) ösz. áth. Csőditve kihí. Az utczai lárma sok embert kicsődített a házakból. V. ö. CSŐDÍT.

*KICSŐDÍTÉS, KICSŐDITÉS
(ki-csődítés) ösz. fn. Csődítve kihívás. V. ö. KICSŐDÍT.

*KICSŐDŰL, KICSŐDÜL
(ki-csődűl) ösz. önh. Csődülve kimegy, kinyomúl. A gyülésteremből tűzkiáltásra kicsődűltek a népek. Kicsődülni a templomból, szinházból. A sok nép mind kicsődült az utczára. V. ö. CSŐDŰL.

*KICSŐDŰLÉS, KICSŐDÜLÉS
(ki-csődülés) ösz. fn. Valamely nagy seregnek csődülve való kitolakodása, kimenése valahonnan vagy valahová. Kicsődüléskor egymás lábára hágni, taszigálódni.

*KICSÖK
(ki-csök) ösz. áth. Kriza J. szerént a gyermekek egymást kicsökik, azaz kiütik a likból a lánczszemezésnél.

*KICSÖNDÍT, KICSÖNGET
l. KICSENDÍT, KICSENGET.

*KICSÖPPEN
l. KICSĚPPEN.

*KICSUCSORÍT
(ki-csucsorít) ösz. áth. Csúcsosan vagy csucsorítva kifelé nyom vagy húz.

*KICSUCSORODÁS
(ki-csucsorodás) ösz. fn. Csucsorodva kinyomulása valamely testnek, illetőleg tagnak. Szájnak kicsucsorodása. V. ö. CSUCSORODIK.

*KICSUCSORODIK
(ki-csucsorodik) ösz. k. Csucsorodva kinyomódik vagy csucsorgó formában kiáll. Kicsucsorodik a száj. A gomba kicsucsorodik a földből. V. ö. CSUCSORODIK.

*KICSUCSORODOTT
(ki-csucsorodott) ösz. mn. Csucsorodva kinyomúlt, kihegyesedett. Kicsucsorodott ajkak közől eregetni a pipafüstöt. Kicsucsorodott csecsü korsó.

*KICSÚFOL
(ki-csúfol) ösz. áth. Valakit vagy valamit gúnyos, olcsárló szavakkal, csufnak mondva kinevet, mint olyat kihirdet, kikiált. V. ö. CSÚFOL.

*KICSÚFOLÁS
(ki-csúfolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg leszóló gúnyolás, olcsárlás, mely által valakit kicsúfolnak, valamint magok azon csúf szavak, melyek által valaki csúffá tétetik. V. ö. KICSÚFOL.

*KICSUK
(ki-csuk) ösz. áth. Valakit kizár, előtte az ajtót vagy kaput becsukja, hogy kénytelen legyen künn maradni. Kicsukni valakit a házból. A kártevőket kicsukni a kertből. V. ö. CSUK.

*KICSUKÁS
(ki-csukás) ösz. fn. Valakinek az ajtó vagy kapu becsukásával kizárása.

*KICSUKLIK
(ki-csuklik) ösz. k. Mondjuk bizonyos sarok körül forgó, mozgó testekről, tagokról, eszközökről, midőn rendes irányukból, helyzetökből kimozdulnak. Kicsuklik forgójából a kéz, kar. Kicsuklik sarkából a kés. Kicsuklik sarkából az ajtó. V. ö. CSUKLIK.

*KICSURDÚL
(ki-csurdúl) ösz. önh. l. KICSORDÚL.

*KICSURGAT
(ki-csurgat) ösz. áth. lásd: KICSORGAT.

*KICSUROG
(ki-csurog) ösz. önh. l. KICSOROG.

*KICSÚSZ
(ki-csúsz) ösz. önh. 1) Csúszva kimegy. A kis gyermek kicsúszott az udvarra. A kígyó kicsúsz a lyukából. 2) Átv. ért. alattomban vagy valamely sürű tömegből kimenekül, kisurran. Kicsúszni az üldözők közől. Különböző: kicsúszik. V. ö. CSÚSZ és CSÚSZIK.

*KICSUSZAMIK
(ki-causzamik) ösz. k. 1) Csuszamva kimegyen, kimenekül, kiszabadul, kisurran. Kezei közől kicsuszamt a csik. A kígyók kicsuszamnak odvaikból. 2) Félre csuszamik. A korcsolyázó lába kicsuszamik. A szán kicsuszamik az utból. V. ö. CSUSZAMIK.

*KICSUSZAMLÁS
(ki-csuszamlás) l. KICSUSZAMODÁS.

*KICSUSZAMLIK
(ki-csuszamlik) ösz. k. l. KICSUSZAMIK.

*KICSUSZAMODÁS
(ki-csuszamodás) ösz. fn. Előbbi helyéből csuszamodva kimozdulás.

*KICSUSZAMODIK
(ki-csuszamodik) ösz. k. Csuszamodva kimozdúl, kisikamlik előbbi helyzetéből, irányából, menetéből.

*KICSÚSZIK
(ki-csúszik) ösz. k. Külső erőnél fogva, vagy akaratlanul szenvedőleg csúszva kimegy, kimozdul helyéből, irányából. A tárczája kicsúszott a zsebből. Az irományok kicsúsztak hóna alól. A csúszik tehát szenvedőleges, a csúsz pedig cselekvő mozgást jelent. Csúszmász az élő állat, csúszikmászik az életnélküli test, pl. fejünk alatt a párna idegen, külső nyomás által. V. ö. CSÚSZ, CSÚSZIK.

*KICSUSZSZAN
(ki-csuszszan) ösz. önh. 1) Csuszszanva kimozdúl, kimegy valahonnan. A szán kicsuszszan az útból. A ló lába kicsuszszan. 2) Suttonban mintegy csúszva kiszökik, kimegy. Kicsuszszant észrevétlenül a szobából. 3) Átv. ért. Egy szó kicsuszszant a szájából am. akaratlanul, vigyázatlanul mondott valamit.

*KICSUSZSZANÁS
(ki-csuszszanás) ösz. fn. Helyéből csuszszanva kimozdulás. Suttonban kiszökés. Akaratlan kiejtés.

*KICSUSZSZANT
(ki-csuszszant) ösz. áth. Eszközli, cselekszi hogy valami kicsuszszan.

*KICSUSZSZANTÁS
(ki-csuszszantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kicsuszszant.

*KICSÜCSÖRÍT
(ki-csücsörít) lásd: KICSUCSORÍT.

*KICSÜCSÖRÖDIK
(ki-csücsörödik) l. KICSUCSORODIK.

*KICSÜLLED
(ki-csülled) ösz. önh. Székely tájszólás szerént mondják oly testről, mely rendes helyéből kinyomul, kidudorodik, pl. kicsülled a szem, midőn igen kiáll. V. ö. CSÜLLED. Mint hangokban, mind alapértelemben rokona: kidülled (kidőled).

*KICSÜLLEDÉS
(ki-csülledés) ösz. fn. Kidudorodás, kinyomulás. V. ö. KICSÜLLED.

*KICSÜNG
(ki-csüng) ösz. önh. Kifelé csüng, valamely csüngő v. függő tárgy kilátszik. Kicsüng a gatyamadzag. Kicsüng a nadrágból a gatya szára.

*KICZAMMOG
(ki-czammog) ösz. önh. Czammogva kimenés v. kijövés

*KICZAMMOGÁS
(ki-czammogás) ösz. fn. Czammogva kimenés v. kijövés.

*KICZÉGÉRÉZ
(ki-czégéréz) ösz. áth. Czégérféle jellel kitüntet; köz figyelemre, köz látomásra kifitít valamit.

*KICZÉGÉRÉZÉS
(ki-czégérézés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiczégéreznek.

*KICZIBIKEL
(ki-czibikel) ösz. önh. Czibikelve kimegy v. kijön.

*KICZIFRÁZ
(ki-czifráz) ösz. áth. Valaminek külsejét bizonyos czifrákkal, czifraságokkal kiékesíti, kitünteti. A fejkötőt csipkékkel, a szoknyát fodrokkal, a dolmányt sujtásokkal, síkokkal kiczifrázni. A pipaszárt, botot, holmi metszvényekkel kiczifrázni. Átv. ért. a beszédet keresett ékes kifejezésekkel, kedélyre ható mondatokkal fűszerezi, máskép: kiczikormány. Szintén átv. ért. mondják zenéről, és tánczról. Kiczifrázni a csárdásdallamot és tánczot. Mondják a káromkodásról is, melyet valaki nagy pajkosan kikeresett szavakkal elkerít. V. ö. CZIFRÁZ.

*KICZIFRÁZÁS
(ki-czifrázás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit kiczifráz valamit. A kanászszürnek kiczifrázása többe kerül, mint kelméje. V. ö. KICZIFRÁZ.

*KICZIGÁNYKODIK
(ki-czigánykodik) alakjára ösz- k.; azonban itten áth. értelemben vétetik. Czigány módra valamit kicsal. A sárga csikót kiczigánykodta tőlem.

*KICZIKÁZÁS
(ki-czikázás) ösz. fn. 1) KICSIRÁZÁS. 2) Czikázva kifutás.

*KICZIKÁZIK
(ki-czikázik) ösz. k. 1) l. KICSIRÁZIK. 2) Czikázva kifut.

*KICZIKORNYÁZ
(ki-czikornyáz) ösz. áth. Izlés nélkül kiczifráz valamit a hangbirodalomban, pl. a beszédet vagy irásmódot, vagy éneket, zenét.

*KICZIKORNYÁZÁS
(ki-czikornyázás) ösz. fn. Izléstelen kiczifrázása a beszédnek, irásnak, éneknek vagy zenének.

*KICZIRKALMAZ
(ki-czirkalmaz) ösz. áth. Valamit czirkalommal kikerít Kiczirkalmazni a hordó fenekét. V. ö. CZIRKALMAZ. Átv. tréfás ért. valamit szabatosan kikerített szavakkal, kifejezésekkel, tehát nem szegletesen, nem akadozva, hanem helyesen és kerekdeden kimond, vagy megír.

*KICZIRKALMAZÁS
(ki-czirkalmazás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit akár tulajdon, akár átvitt értelemben kiczirkalmaznak. V. ö. KICZIRKALMAZ.

*KICZLÉD
falu Vas m.; helyr. Kiczléd-re, ~én, ~ről.

*KICZÖVEKĚL
(ki-czövekěl) ösz. áth. Czövekekkel kijelöl valamit. Kiczövekelni a vonalt, melyen az új út készülni fog. Kiczövekelni a tagosztályban jutott részt. V. ö CZÖVEK.

*KICZÖVEKÉLÉS
(ki-czövekélés) ösz. fn. Valamely vonalnak, vagy térnek, körnek, czövekekkel kijelölése.

*KIDACZOL
(ki-daczol) ösz. áth. 1) Valakit daczczal legyőz, s rajta kifog. 2) Valakitől daczczal kieszközöl valamit. Némely gyermek a szüléktől kidaczolja az engedékenységet, azaz daczolva birja rá őket hogy engedékenyek legyenek.

*KIDACZOLÁS
(ki-daczolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kidaczol.

*KIDADOG
(ki-dadog) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. dadogva, akadozó szavakkal mond ki valamit. V. ö. DADOG.

*KIDADOGÁS
(ki-dadogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kidadog.

*KIDAGAD
(ki-dagad) ösz. önh. Dagadva bizonyos térből, helyből, öbölből kinyomúl, kiemelkedik. Kidagad fogfájáskor az arcz. Kidagad a kelés. A tészta kidagad a kis edényből. Kicsiny vagyok én, majd megnövök én, mint a tüdő a fazékból kidagadok én. (Népd.) Kidagad az áradó víz. V. ö. DAGAD.

*KIDAGADÁS
(ki-dagadás) ösz. fn. Valamely dagadó testnek kifelé nyomulása, terjedése.

*KIDAGASZT
(ki-dagaszt) öszt. áth. 1) A sütőkről mondják, midőn a megdagad tésztát kiszaggatják, és gömbölyeg formára kialakítják. 2). A dagasztást bevégzi. Már kidagasztottam. 3) Széles ért. eszközli, okozza, hogy kidagadjon valami.

*KIDAGASZTÁS
(ki-dagasztás) ösz. fn. Cselekvés, melynek erejénél, hatásánál fogva kidagad valami. A dagasztás bevégzése.

*KIDE
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kidé-re, ~n, ~-ről.

*KIDEGETÉL
(ki-degetél) ösz. áth. Valamely test külsejére, fölszinére degetet ken. Kidegetelni a hajó bordáit.

*KIDEGETÉLÉS
(ki-degetélés) ösz. fn. Kenés, mázolás neme, midőn kidegetelnek valamit.

*KIDERÍT, KIDERIT
(ki-derít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért az eget ködtől, felhőktől megtisztítván, derültté teszi. Az északi szelek eső után kiderítik az eget. 2) Átv. ért. a kedélytől elűzi a bút, bánatot, haragot, félelmet, s helyettök vidámságot, örömet, engesztelést, reményt hoz elé. Kideríteni a szomorú kedélyeket. Biztatással, jó reménynyel kideríteni a csüggedt sziveket. V. ö. DERÍT. 3) Átv. ért. homályos dolgokról, titokról levonja a fátyolt, s azokat világosságra hozza.

*KIDERÍTÉS, KIDERITÉS
(ki-derítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiderítenek valamit. V. ö. KIDERÍT.

*KIDERŰL, KIDERÜL
(ki-derűl) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. a levegő vagy ég a ködből, felhőből kitisztúl, s világossá lészen. Fúj már a szél, majd kiderűl. Ellentéte: beborúl.
"Ki kiderű(l), meg beború(l),
Csak az én szívem szomorú."
Népdal.
2) Átv. ért. mondjuk a kedélyről, midőn a bútól bánattól, fájdalomtól, s más kedvetlen indulatoktól megválva kividámúl. Kiderült az arcza. 3) Átv. ért. valamely ismeretlen, homályos dolog, vagy titok világos tudomásra jön. A mondottakból kiderűl, hogy... Ártatlansága kiderült.

*KIDERŰLÉS, KIDERÜLÉS
(ki-derűlés) ösz. fn. Kivilágosodás; kividámulás; világos tudomásra jövés. V. ö. KIDERŰL.

*KIDESZKÁZ
(ki-deszkáz) ösz. fn. Épitészeti szerelés, midőn kideszkáznak valamit. V. ö. KIDESZKÁZ.

*KIDICSÉR
(ki-dicsér) ösz. áth. Nagyon dicsér. Némi tulzással dicsér. Ugyan kidicsérték a hirlapok a kötéltánczost.

*KIDOB
(ki-dob) 1) Valamit úgy dob el, hogy bizonyos téren, vonalon kivűl essék. Kidobni valamit az ablakon. Kidobni a laptát. A rohadt gyümölcsöt kidobni a jók közől. 2) Átv. ért. kidobni a pénzt, am. oly hasztalanul kiadni, mintha kidobtuk volna. Kidobni valakit az ajtón, a társaságból, am. kitaszigálni, kiűzni, kihajtani, vagyis úgy tenni vele, mint afféle kellemetlen jószággal, melyet ki szoktunk dobni. V. ö. DOB, ige.

*KIDOBÁL
(ki-dobál) ösz. áth. Egymás után többet, vagy valamit többször kidob.

*KIDOBÁLÁS
(ki-dobálás) ösz. fn. Többszörös kidobás. Többnek kidobása.

*KIDOBÁS
(ki-dobás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit kidobnak. A házsártos tolakodó embert kidobással fenyegetni. V. ö. KIDOB.

*KIDOBOL
(ki-dobol) ösz. áth. Valamit dobolva, dobszóval kihirdet, köztudomásra juttat. Kidobolni az új megyei rendeleteket. Kidobolni valamely elveszett jószágot. Kidobolni, hogy bizonyos éjjeli órában kiki honn legyen. Átv. ért. am. valamely hírt, vagy titkot tátott szájjal, nyilt torokkal úton útfélen kikiált, kibeszél.

*KIDOBOLÁS
(ki-dobolás) ösz. fn. Kihirdetés dobszóval.

*KIDOHÁNYOZ
(ki-dohányoz) ösz. áth. Dohánynyal töltött pipát kiszí. E nagy pipát alig lehet egy óráig kidohányozni.

*KIDOHÁNYZÁS
(ki-dohányzás) ösz. fn. Dohánynyal töltött pipának kiszivása.

*KIDOHOTOL
(ki-dohotol) ösz. áth. 1. KIDEGETÉL.

*KIDOLGOZ
(ki-dolgoz) ösz. áth. 1) Valamely nyers anyagot, terményt, vagy idomtalan testet bizonyos czélra, mesterséges munkával kialakít, kiidomít. Kidolgozni a bőröket cservízzel, csávával, mészszel. 2) Mondjuk szellemi tárgyakról, müvekről is, mennyiben azokat készen eléállitjuk. Kidolgozni valamely beszédet, értekezést, regényt. 3) Valamit utána járás kelés által végrehajt, kieszközöl. Bizt csak rám, majd kidolgozom én azt, minden jó lesz.

*KIDOLGOZÁS
(ki-dolgozás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit kidolgoznak, dolog által kiállítanak. Ezen kézi könyvnek és szótárnak kidolgozása nem kis fáradságba került. V. ö. KIDOLGOZ.

*KIDOMBORÍT
v. ~DOMBORITÁS, (ki-domborítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kidomborítanak.

*KIDOMBORODÁS
(ki-domborodás) ösz. fn. Valamely testnek domború formában kinövése, kinyomulása, kialakulása, kidagadása.

*KIDOMBORODIK
(ki-domborodik) ösz. k. Domborodva kinyomúl, kinő, kidagad stb. Kidomborodik a melle, hasa, fara. V. ö. DOMBORODIK.

*KIDOMBORÚL
v ~KIDOMBORUL, (ki-domborúl) ösz. önh. l. KIDOMBORODIK.

*KIDONGÁZ
(ki-dongáz) ösz. áth. Hordónak, s más efféle edénynek oldalát dongákból kicsinálja. Kidongázni a kádakat, sajtárokat. V. ö. DONGA.

*KIDONGÁZÁS
(ki-dongázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kidongáznak valamit. V. ö. DONGÁZ.

*KIDORONGOL
(ki-dorongol) ösz. áth. Doronggal ütve, verve kiűz, kihajt, kikerget.

*KIDORONGOLÁS
(ki-dorongolás) ösz. fn. Doronggal ütve, verve kiűzés, kihajtás.

*KIDÖGLIK
(ki-döglik) ösz. k. Mind eldöglik. A marhavészben kidöglöttek a teheneim.

*KIDŐJT
(ki-dőjt) l. KIDÖNT.

*KIDŐL
(ki-dől) ösz. önh. 1) Szoros ért. mondjuk épületekről, vagy öblös dongás edényekről, vagy akármikép összefüzött, kötött testekről, melyeknek részei kifelé tartott irányban dőlnek el. Ellentéte: bedől. Kidőlt bedőlt az oldala. (Vörösm.) Kidől a fal, a sövény a palánk Tövéből kidőlt a fa. A ház oldala kidőlt az utczára. Kidőlt a kád, hordó, sajtár oldala. Kidől a sokat hánytvetett, vagy roszul kötött könyve. 2) Bizonyos edényben, öbölben, takaróban levő test kifordúl, kiömlik, kiesik. Kidől a megrepedt hurkából a töltelék. A feldöntött fazékból kidől az étel. Kidőlni a kocsiból. 3) Bizonyos test vagy tag, rendes helyzetéből kinyomúl. Kidőltek szemei a nagy erőködésben. Kidőlt a pihegő nő melle. Kidőlni könyökével az ablakon. 4) Képes kifejezéssel mondják vonó állatról, különösen lóról, midőn elvész, megdöglik. Kidőlt a hámból. Szélesebb ért. mondják emberekről is, de csak népies nyelven. Nem sokára mi is kidőlünk.

*KIDŐLED
(ki-dőled) ösz. önh. l. KIDŐl. 3).

*KIDŐLEDÉS
(ki-dőledés) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami kidőled.

*KIDŐLÉS
(ki-dőlés) ösz. fn. Szenvedő, illetőleg bomló, romló állapota valamely testnek, midőn kidől.

*KIDŐLESZT
(ki-dőleszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami kidőledjen. Szemét, mellét kidőleszteni.

*KIDŐLESZTÉS
(ki-dőlesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kidőleszt.

*KIDÖNT
(ki-dönt) ösz. áth. 1) Valamit kifelé tartó irányban dönt; ellentéte: bedönt. A tolakodó tinók kidöntötték az akolkerítést. 2) Valamely edénynek, öbölnek tartalmát kifordítja. Kidönteni egy kosár szemetet az utczára. Kidönteni a kádból a csávát. V. ö. DÖNT.

*KIDÖNTÉS
(ki-döntés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kidöntenek valamit. V. ö. KIDÖNT.

*KIDÖRGÖL
(ki-dörgöl) ösz. áth. 1) Valamely testből dörgölés által kivesz, kitisztít valamit. A ruhából kidörgölni a sarat. Kidörgölni szeméből a csipát. Átv. ért. kidörgölni az álmosságot. 2) Valamit dörgölve kilikaszt, elkoptat. A kerék kidörgölte a ruháját, a csizma kidörgölte a lábbőrt. V. ö. DÖRGÖL.

*KIDÖRGÖLÉS
(ki-dörgölés) ösz. fn. Dörgölés által kikopás, kilikadás.

*KIDÖRGÖLŐDIK
(ki-dörgölődik) ösz. belsz. Viszonyos dörgölés által kikopik, kilikad. A lőcs a szekér oldalától kidörgölődik. A ruha a keréktől kidörgölődött.

*KIDÖRÖG
(ki-dörög) ösz. önh. A fergeteges égről visszatérő névmással mondjuk, midőn dörögni megszünt, s mintegy kiadta haragját. Kidörögte magát az ég, jó idő lészen. Átv. ért. mondjuk emberről, ki fogytig haragudott, káromkodott, szitkozódott. Könnyebb neki, hogy kidörögte magát.

*KIDÖRZSÖL
(ki-dörzsöl) ösz. áth. l. KIDÖRGÖL és V. ö. DÖRZSÖL.

*KIDÖRZSÖLŐDIK
(ki-dörzsölődik) ösz. belsz. l. KIDORGÖLŐDIK és v. ö, DÖRZSÖLŐDIK.

*KIDÚCZOL
(ki-dúczol) ösz. áth. Valaminek külső oldalát dúczokkal támogatva megerősíti. Kidúczolni a gátokat. V. ö. DÚCZOL.

*KIDÚCZOLÁS
(ki-dúczolás) ösz. fn. Dúczokkal támogatás, megerősítés. V. ö. KIDÚCZOL.

*KIDÚDOL
(ki-dúdol) ösz. önh. Visszatérő névmással, am. kifújja magát, mérgés, elviharzik. Kidúdolta magát a zivatar. Kibőgted, kidúdoltad magadat te méregtarisznya?

*KIDUDORODÁS
(ki-dudorodás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kidudorodik. Szemek kidodorodása. V. ö. KIDODORODIK.

*KIDUDORODIK
(ki-dudorodik) ösz. k. Dudorodva kinyomúl, kiáll, felfuvódik. Kidudorodik a felfújt hólyag. Kididorodott a pofája. Mondjuk különösen a szemekről, midőn kimerednek, kicsüllednek. Bámultában kidudorodtak a szemei. V. ö. DUDORODIK.

*KIDUG
(ki-dug) ösz. áth. Bizonyos résen, nyiláson, hasadékon kifelé dug, tol valamit. Kidugni fejét az ablakon, ajtónyiláson. Kidugni kezét a szűr ujjából. Kidugni a börtönlikon valamely levelet. Kidugni az ujjat a rongyos keztyűből. Fejét kidugni a dunyha alól. V. ö. DUG.

*KIDUGÁS
(ki-dugás) ösz. fn. Bizonyos résen, nyiláson kifelé tolás. V. ö. KIDUG.

*KIDUGASZOL
(ki-dugaszol) ösz. áth. Valamely edénynek dugaszát kiveszi. Kidugaszolni a pezsgős palaczkokat. Kidugaszolni a hordókat. V. ö. DUGASZOL.

*KIDUGIK
(ki-dugik) ösz. k. Rést, lukat ütve kibuvik, kicsuszik, kinyomúl. Kidugik a szeg a zsákból. Tájdivatos.

*KIDÚL
(ki-dúl) ösz. áth. 1) Dúlva kifoszt valakit v. valamit. A rablók mindenéből kidúlták őt. Az ellenség kidúlta a városokat, és falvakat. V. ö. DÚl. 2) Mándy P. szerént Szathmár megyében am. fölülmúl, legyőz.

*KIDURRANT
(ki-durrant) ösz. áth. Durrantva kilövi. Puskáját kidurrantotta.

*KIDURUNGOL
(ki-durungol) ösz. áth. l. KIDORONGOL.

*KIDUVAD
(ki-duvad) ösz. önh. Szoros üregen, résen kinyomúl, kitolúl. Kiduvad a füst a kéményen. Kiduvad a bodzafa béle. Kiduvad a kürtbe fútt hang. Kiduvad az eltiport állat bele. V. ö. KIDUGIK.

*KIDUVADÁS
(ki-duvadás) ösz. fn. Résen, likon, csövön, stb. kinyomulása, kitolulása valamely testnek.

*KIDUVASZT
(ki-duvaszt) ösz. áth. Valamit szoros üregen, öblön, résen, csövön kiduvadni készt, kényszerít. Szorongatás által kiduvasztani a hurka bélét.V. ö. DUVASZT.

*KIDUVASZTÁS
(ki-duvasztás) ösz. fn. Nyomogatás, szorongatás, tolás, mely által kiduvasztanak valamit. V. ö. KIDUVASZT.

*KIDUZZAD
(ki-duzzad) ösz. önh. Belső erőködésnél fogva bizonyos üregből, öbölből kinyomúl, kitolúl. Kínjában kiduzzadtak a szemei. Rokon a kidugik, kidudorodik, kiduvad igékkel. V. ö DUZZAD.

*KIDUZZADÁS
(ki-duzzadás) ösz. fn. Erőszakolt állapot, midőn kiduzzad valamely test. V. ö. KIDUZZAD.

*KIDUZZASZT
(ki-duzzaszt) ösz. áth. Eröltetés, illetőleg nyomás, szorongatás, tolás által eszközli, vagy okozza, hogy kiduzzadjon valamely test.

*KIDUZZOG
(ki-duzzog) visszatérő névmással: kiduzzogja magát, am. jó soká duzzogván, már betelt vele s abbahagyta.

*KIDÜHÖDIK
(ki-dühödik) ösz. k. Dühét kiadja, kitölti. Kidühödött a kegyetlen zsarnok. Sok vérontás után kidühödte magát. Átv. ért. kidühödik a szél, fergeteg, tengeri vész. V. ö. DÜHÖDIK.

*KIDÜHÖNG
(ki-dühöng) ösz. önh. l. KIDÜHÖDIK. Különösen visszatérő névmással: magát kidühödni.

*KIDŰL
l. KIDŐL

*KIDŰLED
v. KIDÜLLED, v. KIDÜLLYED. v. KIDÜLYED, l. KIDŐLED.

*KIDŰLESZT
v. KIDÜLLESZT, v. KIDÜLLYESZT, v. KIDÜLYESZT, l. KIDŐLESZT.

*KIÉ
(ki-é) birtokragos kérdő névmás, mely személyre vonatkozik, s am. kit illet a nevezett birtok, vagyon, jószág. Kié ezen ház? - Péteré. - Hát azon kert kié? - Pálé. - Kié e könyv? Midőn több a birtok: kié? Kiéi az amott legelő juhok? Részletesebben l. KI névmás, és Birtokos: é, éi, ék. Előbeszéd 162. l.

*KIEBEL
(ki-ebel) ösz. áth. Bányászati nyelven, a német auslaufen szerént, am. a kiásott érczes földet tovább szállitja. Naponként félmázsányi terhet, vagy többet is kiebelni.

*KIED
több vidéken, különösen a Székelységben, Balaton vidékén, Vas megyében stb. divatos tájejtés, keed, kend helyett l. KELMED.

*KIEDĚZ
(kied-ěz) áth. m. kieděz-tem, ~tél, ~ětt. Balaton vidékén, és Vasvármegyében, am. kied, azaz keend névvel vagy czimmel szólít valakit. Másutt keeděz v. kendéz. A pór leány a legényt, a feleség a férjét kiedezi.

*KIÉDĚZ
(ki-éděz) ösz. áth. A gyógyszerészeknél am. valamely kellemetlen ízű szert édessel vegyít, édes porba takar. Kiédezni a labdacsokat. Sós vagy savanyú részeket vegyészetileg eltávolít.

*KIÉDĚZÉS
(ki-édězés) ösz. fn. A kellemetlen ízü gyógyszernek valamely édanyaggal vegyitése, betakarása. Sós vagy savanyú részek eltávolitása.

*KIÉG
(ki-ég) ösz. önh. 1) Mondjuk meggyúlt testről, midőn adig ég, mig minden gyulékony részei föl nem oszlanak, ki nem repülnek. Kiégett a gyertya, mécszsír, lámpaolaj. 2) Mondjuk testről, melynek valamely részét a tűz égetése kilikasztotta. Kiégett a kemenczére tett ruha. Kiégett a fapipa oldala. 3) Mondjuk tűztartó készületről, edényről, midőn tüze kifogy, kialszik. Kiégett a pipám. Kiégett a kandalló. 4) Mondjuk emberről, kinek házát, jószágát a tűz elemésztette. E falu lakosi majd mindnyájan kiégtek. 5) Am. égetés által bizonyos czélra alkalmassá lesz, midőn némely részek a tűz által elválasztatnak tőle. Kiégnek az érczek. Kiég a tégla, kiég a szén, kiég a mészkő.

*KIÉGÉS
(ki-égés) ösz. fn. Midőn valami kiég, ezen igének minden értelmében. V. ö. KIÉG.

*KIEGÉSZĚDÉS
(ki-egészědés) ösz. fn. Egy egészszé alakulás, az egészből hiányzónak mintegy magától betöltése, beillesztése, helyrepótolása.

*KIEGÉSZEDIK
(ki-egészedik) ösz. k. Mintegy önmagában, belerejénél, müködésénél fogva, tehát külső behatás nélkül egy egészszé alakúl, melyben ami hiányzott, betöltetik, helyrepótoltatik; pl. kiegészedik valamely testület, midőn elhunyt tagjai helyett maga választ új tagokat; ha pedig ezeket felsőség nevezi ki, akkor kiegészíttetik. Még több önállóság rejlik ebben: kiegészűl.

*KIEGÉSZÍT
v. ~KIEGÉSZIT, (ki-egészít) ösz. áth. Azt, ami hiányos volt egészszé teszi, tehát hiányait kipótolja. A város tanácsát kiegészíteni. V. ö. EGÉSZ.

*KIEGÉSZÍTÉS
v. ~EGÉSZITÉS, (ki-egészítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg rendelés, rendelkezés, intézkedés, mely által kiegészítenek valamit. A hadsereg kiegészitését sürgetni.

*KIEGÉSZÍTŐ, KIEGÉSZITŐ
(ki-egészítő) ösz. nm. Aki vagy ami valamit kiegészít. Tanácsot kiegészítő kir. biztos. Kiegészítő részei valaminek. V. ö. KIEGÉSZÍT.

*KIEGÉSZŰL
v. ~EGÉSZÜL, (ki-egészűl) l. KIEGÉSZĚDIK.

*KIEGÉSZŰLÉS
v. ~EGÉSZÜLÉS, (ki-egészülés) l. KIEGÉSZĚDÉS.

*KIÉGET
(ki-éget) ösz. áth. 1) Valamit tűz által olyanná fejt ki, olyanná teszen vagy alakít, mint természete vagy czélja hozza magával. Kiégetni az érczeket. Kiégetni a téglát, mészkövet, szenet. 2) Tűz által elront, kisüt, kilikaszt valamit. Az égő pipával kiégette a ruhát. Kiégetni tüzes vassal valakinek szemét. V. ö. ÉGET.

*KIÉGETÉS
(ki-égetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiégetnek valamit. V. ö. KIÉGET.

*KIEGYENESĚDÉS
(ki-egyenesědés) ösz. fn. Egyenesre kinyulás v. kihúzódás.

*KIEGYENESĚDIK
(ki-egyenesědik) ösz. FN. Egyenesre kinyúlik v. kihúzódik.

*KIEGYENESÍT, KIEGYENESIT
(ki-egyenesít) ösz. áth. Egyenesre kinyújt, kihúz. Kiegyenesíteni a meggörbedt vaspálczát. Kiegyenesíteni az ősszezsugorodott kezeket, ujjakat. V. ö. EGYENESÍT.

*KIEGYENESÍTÉS
v. ~EGYENESITÉS, (ki-egyenesités) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg igazítás, midőn kiegyenesítünk valamit. V. ö. KIEGYENESÍT.

*KIEGYENESŰL
(ki-egyenesűl) ösz. önh. l. KIEGYENESĚDIK.

*KIEGYENGET
(ki-egyenget) ösz. áth. és gyak. 1) Valamely rögös, buczkás, dombos, gödrös, kátyús tért símává, egyenarányossá tesz. Kiegyengetni a felvágott utakat. Kiegyengetni a megszakgatott töltéseket, gátokat, a zápormosta földeket. 2) Szélesb ért. valamit rendbe szedeget, kiigazitgat, kijavitgat. A romlott háztetőt, a szétkuszált kazalt kiegyengetni.

*KIEGYENGETÉS
(ki-egyengetés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg igazítás, javítgatás, mely által kiegyengetünk valamit. V. ö. KIEGYENGET.

*KIEGYENÍT
(ki-egyenít) ösz. áth. l. KIEGYENESÍT.

*KIEGYENLÍT
v. ~EGYENLÍT, (ki-egyenlít) ösz. áth. 1) Valamit egyenlően felosztva kicsinál. Kiegyenlíteni a testvéreknek járó örökségi részeket. Kiegyenlíteni a részes aratók járandóságát. ) A viszálkodó, perlekedő feleket barátságos egyezésre birja, midőn mindkettejök igényeit, követeléseit egyenlően elintézi.

*KIEGYENLÍTÉS
v. ~EGYENLÍTÉS, (ki-egyenlítés) ösz. fn. Eljárási cselekvés, mely által kiegyenlítenek valamely ügyet. V. ö. KIEGYENLÍT.

*KIEGYEZKĚDÉS
(ki-egyezkědés) ösz. fn. Alkudozási végleges megállapodás, melynél fogva a felek valamely dologra nézve egymással kiegyezkednek. V. ö. KIEGYEZKĚDIK.

*KIEGYEZKĚDIK
(ki-egyezkědik) ösz. k. Mondjuk különböző, egymással ellenkező követelésü, igényű, illetőleg meghasonlott, perlekedő felekről, midőn valamely ügyben véglegesen intézkednek. Kiegyezkedni a hitelezőkkel.

*KIEGYEZTET
(ki-egyeztet) ösz. áth. A perlekedő feleket rábirja, hogy kiegyezzenek, kiegyezkedjenek egymással. V. ö. KIEGYEZKĚDIK.

*KIEGYEZTETÉS
(ki-egyeztetés) ösz. fn. Közbejárói cselekvés, eljárás, mely által valaki a perlekedő feleket kiegyezteti. V. ö. KIEGYEZTET.

*KIÉHĚZTET
(ki-éhěztet) ösz. mivelt. Valakit sokáig koplalni, s ez által éhessé lenni kényszerít. Vékony tartással kiéheztetni a szolgákat. V. ö. ÉHEZIK.

*KIÉHĚZTETÉS
(ki-éhěztetés) ösz. fn. Kényszerítő cselekvés, mely által kiéheztetnek valakit.

*KIHELŰL, KIĚHÜL
(ki-ehűl) ösz. önh. Hosszas koplalás után gyomra kiürűl, s éhessé lesz.

*KIEHŰLÉS, KIĚHÜLÉS
(ki-ehülés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki tartósb koplalás után kiehűl.

*KIEJT
(ki-ejt) ösz. áht. Amit fogva tartott kiesni hagyja, engedi. Kiejteni valamit a kézből. A könyvet hón alól kiejteni. A repülő sas kiejtette körmei közől a zsákmányt. Az eb kiejtette szájából a konczot. 2) Átv. ért. valamit kimond, nyelvén kiereszt. Alig tudja kiejteni a szót. A franczia szókat hibásan ejti ki. Értelmesen, tisztán, hangosan kiejteni a szókat. 3) Csalóközi tájejtéssel: kiejteni a szemetet, port, am. kisöpörni. Ejtsd ki, édes leányom, ebből a szobából ezt a szemetet. Alsó Vágmellékén keményebb értelemben: kisujt. "Karapold (vízzel hintsd) be a szobát, és sujtsd ki."

*KIEJTÉS
(ki-ejtés) 1) Cselekvés, midőn valamit tulajd. ért. kiejtünk, azaz kiesni hagyunk, engedünk. 2) Átv. ért. azon mód, melylyel a szókat kimondjuk. Tiszta, hibátlan értelmes kiejtéssel birni. Magyaros kiejtéssel beszélni latinul, francziául. Hibás kiejtéssel olvasni az idegen neveket. Kiejtéséből észrevehető, hogy nem született magyar. Palóczos, dunántulias, tiszamellékies kiejtés.

*KIÉKESÍT
v. ~ÉKESIT, (ki-ékesít) ösz. áth. Valaminek külsejét, fölszinét ékesen elkészíti. Kiékesíteni a tánczteremet tükrökkel, vilárokkal stb.

*KIÉKESÍTÉS
v. ~ÉKESITÉS, (ki-ékesítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit kiékesítnek. V. ö. KIÉKESÍT.

*KIÉKÍT
(ki-ékít) ösz. áth. l. KIÉKESÍT.

*KIÉKÍTÉS
(ki-ékítés) ösz. fn. lásd: KIÉKESÍTÉS.

*KIÉL
(ki-él) ösz. önh. Tárgyesettel am. valakit, az által, hogy rajta élődik, vagyonából kifoszt, szükségre juttat. Az ellenséges hadak mindenéből kiélték a föld népét. A sok vendég kiéli a házunkat. V. ö. ÉL.

*KIELÉGÍT
v. ~ELÉGIT, (ki-elégít) ösz. áth. Általán, valakinek annyit ad, amennyit az igényel, követel vagy vár. Különösen 1) Az illető, kötelezett járandóságot kiadja. Kielégíteni a munkásokat, szolgákat, azaz béröket kifizetni. Kielégíteni a hitelezőket, am. az adósságokat lefizetni. "És én kielégitém őket az lhó (ló) árából és hozzám vím (vivém) az lovath." Levél 1559-ből. (Szalay Á. 400 magy. l.). 2) Mások kérelméhez, várakozásához képest eleget ad. Kielégíteni a kéregetőket, koldúsokat. Kielégíteni a vendégeket. Kielégíteni a köz várakozást.

*KIELÉGÍTÉS
v. ELÉGITÉS, (ki-elégítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg adás, adományozás, fizetés stb. mely által kielégitünk valakit.

*KIÉLĚSÍT
v. ~ÉLĚSIT, (ki-élěsít) ösz. áth. Élesre kifen, kiköszörűl. Kiélesíteni a kardot, kést, beretvát. V. ö. ÉLESÍT

*KIÉLĚSÍTÉS
v. ~ÉLĚSITÉS, (ki-élěsítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fenés, köszörülés, mely által kiélesitnek valamit.

*KIELMÉL
(ki-elmél) ösz. áth. Elmélve, azaz gondolkozva kitalál valamit. V. ö. ELMÉL.

*KIEMEL
(ki-emel) ösz. áth. 1) Valamit vagy valakit emelve kivesz, kivisz valahonnan. Kiemelni valakit a kocsiból. A gyermeket a bölcsőből, a beteget az ágyból kiemelni. Kiemelni a zsákokat a magtárból, dereglyéből. Kiemelni a megsülyedt szekeret a sárból. 2) Átv. ért. szóbeli vagy irásbeli eléadásban bizonyos pontokat, tárgyakat a többi közől különösen kitüntet, hogy a hallgatóra vagy olvasóra annál inkább hassanak. V. ö. EMEL.

*KIEMELÉS
(ki-emelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamiből vagy valahonnan kiemelnek valamit. V. ö. KIEMEL.

*KIEMELINT
(ki-emelint) ösz. áth. Emelintve, könnyedén emelve kivesz, kivisz valahonnan. Kiemelintette a kocsiból, mint a pelyhet.

*KIEMELKĚDÉS
(ki-emelkědés) ösz. fn. Mozgalmi állapot vagy cselekvés, midőn valaki vagy valami kiemelkedik.

*KIEMELKĚDIK
(ki-emelkědik) ösz. k. Emelkedve a többi közől vagy bizonyos térszín fölött kitünik, felmagasodik. A fenyűk kiemelkednek az iharok és bükkök közől. A tornyok kiemelkednek a többi épületek közől. Átv. ért. alacsony állapotból, sorsból magasabbra jutván, kitünővé leszen. Ész, vitézség, iparkodás által a köz emberek sorából kiemelkedni.

*KIEMÉSZT
(ki-emészt) ösz. áth. Általán valamit kiveszni, elromlani, megsemmisülni kényszerít, kiirt, kipusztít. Kiemészteni a férgeket, patkányokat, kártékony állatokat. A nagy hideg kiemészti a gyönge növényeket. V. ö. EMÉSZT.

*KIEMÉSZTÉS
(ki-emésztés) ösz. fn. Pusztitó, írtó cselekvés, mely által kiemésztenek valamit. V. ö. KIEMÉSZT.

*KIÉNEKĚL
(ki-énekěl) ösz. fn. A halottnak énekszóval elbúcsúztatja, s kikíséri a temetőbe. Kiénekelték a szegényt, am. meghalt, s eltemették.

*KIÉNEKĚLÉS
(ki-énekělés) ösz. fn. A halottnak énekszóval elbúcsúztatása. Kiéneklésért járó kántordíj.

*KIENGED
(ki-enged) ösz. önh. 1) Mondjuk a fagyról, jégről, midőn olvad, azaz a megmerevült nedvek kifejlődve szétfolynak. 2) Áthatólag, am. valaminek árából vagy valamely követelésből egy részt ki- vagy levonni hagy, azon részről lemond; másként: leenged.

*KIENGEDÉS
(ki-engedés) ösz. fn. A fagynak, fagyott testnek kiolvadása. 2) Valaminek árából vagy valamely követelésből egy résznek leengedése.

*KIENGESZT
(ki-engeszt) ösz. Átv. ért. a fagyot, jeget, vagyis a jéggé merevült nedveket kiolvasztja, szétfolyatja. A tavaszi napsugarak kiengesztik a föld fagyát, és a folyók, tavak jegeit. V. ö. ENGESZT.

*KIENGESZTEL
(ki-engesztel) ösz. áth. Valakinek harangját lecsillapítja, boszúját megszelíditi, s kedélyét engedékenynyé, hajlandóvá teszi, vagy rábirja, hogy az érdemlett büntetést elengedje. Kiengesztelni a megbántott szüléket. A vétkek által megbántott isteni igazságot bánattal, megtéréssel, imádsággal, bőjtöléssel kiengeszelni. V. ö. ENGESZTEL.

*KIENGESZTELÉS
(ki-engesztelés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiengesztelünk valakit. V. ö. KIENGESZTEL.

*KIENGESZTELŐDÉS
(ki-engesztelődés) ösz. fn. Valaki haragjának, boszújának lecsillapodása, kibékülés.

*KIENGESZTELŐDIK
(ki-engesztelődik) ösz. belsz. Haragja, boszúja lecsilapúl. Kedélye engedékenynyé lesz.

*KIÉPÍT
v. ~ÉPIT, (ki-épít) ösz. áth. 1) Bizonyos téren, vonalon kivül épít valamit. A ház elejét kiépíteni az utczasorból. A tornáczot kiépíteni a piaczra. 2) Valamit egészen bevégezve épít. A templomot elkezdték építeni, de ki nem épitették. V. ö. ÉPÍT.

*KIÉPÍTÉS
v. ~ÉPITÉS, (ki-építés) ösz. fn. Cselekvés, melynek folytán kiépítenek valamit. Ezen háznak terv szerinti kiépitése százezer forintba kerül.

*KIÉPŰL
v. ~ÉPÜL, (ki-épűl) ösz. önh. 1) Mondjuk emberről, ki betegségéből kigyógyúlván éppé leszen. 2) Am valamely épület teljes bevégezteig elkészűl. V. ö. ÉPÜL.

*KIÉPŰLÉS
v. ~ÉPÜLÉS, (ki-épűlés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami kiépül. Súlyos betegségéből való kiépülését az orvos ügyességének köszöni. E templom kiépülését a költségek hiánya gátolja.

*KIÉR
(ki-ér) ösz. önh. 1) Menve, haladva bizonyos helyből vagy helybe kijut. Hosszas bolygás után kiérni a sürű erdőből. Nagy sár miatt alig értünk ki a faluból. Végre kiértünk a partra, a síkmezőre, a szabad nyilt tengerre. 2) Valahonnan ki- v. előre nyúlik. A szarufák kiérnek a tető alól. V. ö. ÉR. (3)

*KIÉRDEMEL
(ki-érdemel) ösz. áth. Munkájával, magaviseletével érdemes az állapotra, melyre törekszik. Hogy gond nélkül élhet, önmaga szorgalmával érdemelte ki. A jók becsülését kiérdemelte.

*KIERED
(ki-ered) ösz. önh. Széles ért. bizonyos helyről kimozdúl, kimegy, kiindúl. Eredjetek ki a házból. Eredj ki innen. Szorosb ért. 1) Kifoly. Kiered a fenékvíz. Kiered az orra vére. 2) Kiszármazik, távolra kiszakad. Eleink Ázsiából eredtek ki. Némely erdélyi magyarok kieredtek Moldovába, Oláhországba. V. ö. ERED.

*KIEREDÉS
(ki-eredés) ösz. fn. Kifolyás; kiszármazás. V. ö. KIERED.

*KIERĚGET
(ki-erěget) ösz. áth. és gyakor. Többeket, egymás után, folytonosan kieredni, azaz kimenni, szabadon menni hagy, enged, kibocsát, kiküld. Kieregetni a kalitkába zárt madarakat. A barmokat kieregetni a mezőre. A foglyokat kieregetni a börtönből. Bodor füstöket eregetni ki az égő pipából. V. ö ERĚGET.

*KIERĚGETÉS
(ki-erěgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos sokaságu embereket vagy más valamiket kieregetünk. V. ö. KIERĚGET.

*KIÉRÉS
(ki-érés) ösz. fn. Valamely helyből, térről kijutás; kinyúlás.

*KIERESZKĚDÉS
(ki-ereszkědés) ösz. fn. Mozgási, terjeszkedési belcselekvés, midőn valami v. valaki kiereszkedik.

*KIERESZKĚDIK
(ki-ereszkědik) ösz. k. 1) Bizonyos térből, körből kimenve, kieredve elszéledez. A méhraj kiereszkedik a kaptárból. A nyáj kiereszkedik a legelőn. A hadseregek lassanként kiereszkednek a vidékre. 2) Átv. ért. valamely összement, összezsugorodott test kinyúlik, kitágúl. A felakasztott ránczos, nedves ruha kiereszkedik. A megmelegített viasz nyomás által kiereszkedik. A szűk csizma kiereszkedik, ha sokat viselik. 3) Átv. ért. mondjuk beszélőről, iróról, midőn valaminek elbeszélésében, fejtegetésében távolabb tárgyakra kiterjed. A csata leirásában kiereszkedni a csatahelynek és vezérek jellemének festésére. A regényirók igen szeretnek kiereszkedni.

*KIERESZT
(ki-ereszt) ösz. áth. 1) A zárva kötve, fogva tartottat, szóval, bennlevőt szabadon menni engedi, kibocsátja, kiküldi. Kiereszteni a barmokat az akolból, ólból. Kiereszteni a baromfiakat a ketreczből, a madarakat a kalitkából. Kiereszteni a gyermekeket az iskolából, a rabokat a börtönből. Kiereszteni valakit a külföldre. Kiereszteni kézből a gyeplőt. Kiereszteni a vizet. Hordóból kiereszteni a vizet, am. kifolyatni. 2) Tárgyeset nélkül am. utazás vagy mezei munka alkalmával etetés végett kifog. Délfelé jár az idő, már kiereszthetünk. Állj meg kocsis, itt jó legelő van, kiereszthetsz. Mondják ezt a pásztorok is, midőn nyájaikkal kiindulnak. Kieresztenek a csikósok, gulyások. Kieresztettek a méhek, am. ki- v. elrajzottak. Fürgeteg közelít, most ne ereszszünk ki. 3) Átv. ért. mondjuk beszélőről, midőn valamit, mintegy titok gyanánt kimond. 4) Átv. ért. olvaszt, kiolvaszt. Kiereszteni a szalonna zsirját (németes kitétel, mint az ,auslassen' forditása). 5) Kiereszteni a szűkre varrt ruhát, am. kibővíteni.

*KIERESZTÉS
(ki-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit kieresztünk. Nyájak, rabok kieresztése. Víznek kieresztése a csatornán. V. ö. KIERESZT.

*KIEREZ
(ki-erez) ösz. áth. A húsból az ereket, mócsingokat kiszedi. A szakács kierezi a pörkölni való húst.

*KIÉRĚZ
(ki-érěz) ösz. áth. Valamely szagot vagy bűzt valamely testből legott észrevesz. Az olvasztott vajnak faggyú szagát kiérezni a tésztából.

*KIÉREZHETŐ
(ki-érezhető) ösz. nm. Amit kiérezni lehet.

*KIÉRLEL
(ki-érlel); jobban: megérlel, l. ezt.

*KIERŐSZAKOL
(ki-erőszakol) ösz. áth. Erővel, erőszakkal, kényszert használva kicsikar.

*KIERŐSZAKOLÁS
(ki-erőszakolás) ösz. fn. Erőtetve, kényszert használva kicsikarás.

*KIERŐTET
(ki-erőtet) l. KIERŐSZAKOL.

*KIERŐTETÉS
(ki-erőtetés) l. KIERŐSZAKOLÁS.

*KIÉRZIK
(ki-érzik) ösz. k. Mondjuk testekről, különösen eledelekről, melyeknek kitünő szagát, és bűzég legott észreveszszük. Ezen tésztából kiérzik a keserű vaj. A káposztából kiérzik az avas szalonna. A kávéból kiérzik a czikória. V. ö. ÉRZIK.

*KIES
(ki-es) mn. tt. kies-t v. ~et, tb. ~ek. Egy a kijes, kéjes szókkal. Gyöke a kedélyre vonatkozó, s a kedélynek különös kellését, tetszését jelentő ke, melyből lett ke-es, kě-s (pl. a Mátyás király halálára 1490-ben írott emlékdalban: "Nyumoróltaknak kees hajlaka"), ,hangváltozattal ki-es, mint se-et si-et a se gyöktől, honnan a sebes (celer) is származik. Betű szerént am. a kedélynek tetsző, kedves érzéket gyönyörködtető. Különösen mondjuk vidékről, tájról, erdőről, kertről, ligetről, mely a szemekre kellemesen hat, mely az érzékeknek gyönyörélvet nyújt. Kies völgyek, halmok, kertek, ligetek. Kies tájék. Kies fekvésü város, helység. Isten kies kertbe helyezte az első emberpárt. Kies szép mezei lakok. Kies fürdőhelyek. Kies dombra épitett kastély.
A persában khás (khaus) am. a latin pulcer, elegans; bonus, gratus, jucundus; laetus, hilaris; mely persa szóról azt mondja. Vullers, hogy melyik zend vagy szanszkrit szó felel meg neki, nehéz megmondani. A törökben khos am. jó, innen khos gelmek, am. tetszeni, kellemesnek lenni; és khos etmek hízelegni (szó szerént: kellemest tenni).

*KIESDE
(ki-es-de) fn. tt. kiesdét. Kies hely. Különösen használják némelyek az idegen oase, (görögül: oasis, kopt nyelven: ouahe, ouahsoi) magyaritására, mely Áfrikának homoksivatagjai közt itt-ott felmerülő termékeny tájékot jelent.

*KIESDĚKĚL
(ki-esděkěl) ösz. önh. Valamit esdekelve megnyer, kieszközöl. Valakitől kegyelmet, bocsánatot esdekelni ki. Kiesdeklette, hogy visszatérhessen hazájába. V. ö. ESDĚKĚL.

*KIESDĚKLÉS
(ki-esděklés) ösz. fn. Valaminek esdekelve megnyerése, kieszközlése. V. ö. KIESDĚKĚL.

*KIESĚDÉS
(ki-es-ěd-és) fn. tt. kiesdědés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valami kiesedik.

*KIESĚDIK
(ki-es-ěd-ik) k. m. kiesě-tem, ~tél, ~étt. mesterségnek hozzájárultával kies alakba öltözik. Mivelés által kiesednek a vidékek. A puszta vidék fák ültetése, vizek lecsapolása, úri lakok építése által kiesedik.

*KIESĚN
(ki-es-ěb) ih. Kies állapotban vagy helyen; kellemetlen. Ez a vár igen kiesen fekszik. "De Szent Tamás a tűzben nagy kiesön maradván, holte kelve egészen kijöve az égő kemönczéből." Debr. Legend. könyv.

*KIESÉS
(ki-esés) ösz. fn. Nehezedési, súlyegyenvesztési mozgás, midőn valami vagy valaki kiesik valahonnan vagy valamiből. V. ö. KIESIK.

*KIESIK
(ki-esik) ösz. k. Mondjuk testről, midőn nyugvó vagy rejtekhelyéből kimozdulva, saját nehézségénél fogva a föld középpontja felé száll. Kezéből kiesett a kenyér. Zsebéből kiesett a tárcza. Szájából kiesett a falat, a koncz. Átv. ért. hivatalból, szolgálatból akaratlanul vagy büntetésül kimarad. Hűtlensége miatt kiesett a pénztárnokságból. Tunyasága miatt kiesett a szolgálatból. Kiesni valaki kegyéből. Visszatérő névmással tárgyesetben mondják esőről, midőn hullani megszünt. Kieste magát. Ezen mondatban: kiesett az eszemből, eszedből stb. am. elfeledtem, nem jutott eszembe. Németesek az ilyenek: Jól esett ki a dolog. Ez nem jól esett ki, helyesebben magyarul: Jól ütött ki a dolog. Ez nem jól ütött ki.

*KIESÍT, KIESIT
(ki-es-ít) áth. m. kiesít-étt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kiessé tesz. Fa-, szőlőültetvényekkel, fasorokkal, kertekkel, csatornákkal, úri lakokkal, városokkal kiesíteni valamely puszta vidéket. V. ö. KIES.

*KIESÍTÉS, KIESITÉS
(ki-es-ít-és) fn. tt. kiesítés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által kiessé tétetik valami. Ezen pusztának kiesítése sok költségébe került az illető birtokosnak. V. ö. KIES.

*KIESMERSZIK
l. KIÖSMERSZIK.

*KIESSÉG
(ki-es-ség) fn. tt. kiesség-ét, harm. szr. ~e. Érzékekre, kedélyre gyönyörködtetve ható, kellemes tulajdonságok, melyeknél fogva valamit kiesnek mondunk, s azt mint olyan élvezzük. E völgynek kiességét a csörgedező patakok, buja rétek, sürü ligetek, csinos nyári lakok, régi várromokat mutató szomszéd hegyormok szerfölött emelik.

*KIESŰL, KIESÜL
(ki-es-űl) ösz. m. kiesűl-t. Olyanná lesz, olyanná alakúl, mint amit kiesnek szoktunk mondani. V. ö. KIESĚDIK.

*KIESŰLÉS, KIESÜLÉS
(ki-es-ül-és) fn. tt. kiesülés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Kiessé levés, kiesedés. V. ö. KIES.

*KIĚSZ
(ki-ěsz) ösz. áth. 1) Visszatérő névmással, am. jóllakásig, hizásig, megkövéredésig eszik. Jól kiette magát a hosszas koplalás után. Soványan vetették ólba a disznót, de kövérre kiette magát. 2) Evés által másnak jószágát, vagyonát kiéli, elemészti. A hadjáró katonák mindenünket kiették. A sok vendég kiesz benneteket. V. ö. ĚSZIK, és MEGĚSZ. 3) Átv. ért. mondjuk bizonyos testekről, különösen nyavalyákról, nedvekről, melyek más testekkel érintkezésbe jövén, azokat kirágják, szakadást, nyilást, likat ejtenek rajtok. A rákfene kieszi a mellét. A csontszú kiette a lába szárát. A választóvíz kieszi a vasat. Az erős fekete festék kieszi a posztót. Úgy látszik, hogy ez utósó értelemben vett ész, eredetileg am. ez v. edz, melynek megfelel a német ätzen, vastaghangon az v. acz, honnan lett aczó aczé aczél. Csakugyan midőn pl. azt mondjuk, hogy a választóvíz kieszi a vasat, annyit tesz, hogy kiedzi, azaz vékonyítja, koptatja, vagy épen likat, nyilást csinál rajta. V. ö. EDZ.

*KIESZKÖZLÉS
(ki-eszközlés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva közbenjárásunkat eszköz gyanánt használjuk, hogy valamit kivihessünk. Szabadságom kieszközlését főleg egy jó barátomnak, és egy hatalmas pártfogómnak köszönöm. V. ö. KIESZKÖZÖL.

*KIESZKÖZÖL
(ki-eszközöl) ösz. áth. Magát eszköz gyanánt közbevetve valamit kivisz, teljesít. Bizonyos oklevelek kiadását kieszközölni. Eszközöld ki, hogy külföldről hazámba térhessek. V. ö. ESZKÖZÖL.

*KIESZMÉL
(ki-eszmél) ösz. önh. Alélt, ájult, mámoros, kábult, szóval eszméletlen állapotból öntudatra jut. V. ö. ESZMÉL.

*KIESZTERGÁL
(ki-esztergál) ösz. áth. Valamit esztergálva kiformál, kialakít, kifarag. Kiesztergálni bizonyos csont vagy fa szerszámokat. A pipaszárra való csontokat, szopófákat kiesztergálni. V. ö. ESZTERGÁL.

*KIESZTERGÁLÁS
(ki-esztergálás) ösz. fn. Esztergáló szerszámokkal kikészítése, kifaragása stb. valamely műnek.

*KIESZTERGÁROZ, KIESZTERGÁROZÁS
l. KIESZTERGÁL, KIESZTERGÁLÁS.

*KIĚTET
(ki-étet) ösz. mivelt. 1) Tulajd. ért. valakinek jószágát, eleségét rája küldött evők által elfogyasztja. Dúlók által kietetni a lakosok élelmi szerét. 2) Átv. ért. valamely testet bizonyos nedv vagy más test érintése által elkoptat, kirágat. Pokolkővel kietetni a vadhúst. Választóvízzel kietetni a vasat, posztót. V. ö. KIĚSZ. 3).

*KIĚTETÉS
(ki-ětetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kietetnek valamit. V. ö. KIĚTET.

*KIETLEN
(ki-et-len) egyike azon szóknak, melyekben a len magában, s ,ki-et' nyilvánságosan ,ki-es' helyett áll, minthogy sem a -lan, -len sem az -atlan, -etlen nem szokott elvont gyökhöz járulni); mn. tt. ietlen-t, tb. ~ék. Ami nem kies. Kietlen rút, kietlen nagy (Szabó Dávid); nevezetesen, helyre, vidékre, tájra vonatkozólag, am. zordon, vad, puszta, természeti és mesterségi szépség nélkül való. Kietlen vidék. Kietlen homokos sivatag. Használtatik főnevül is, s am. lakatlan, miveletlen pusztaság. Én vagyok kietlenben ivöltőnek szava. (Münch. cod. Márk I.) Ivöltőnek szava kietlenben (U. ott. Luk. III.). V. ö. KIES. Határozóként am. kietlenül, zordonan.

*KIETLENĚDIK
(ki-etlen-ěd-ik) k. m. kietleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kietlenné lesz, kietlenné válik, valamely tájék elvadul. Elkietlenědik, Az erdők kipusztitásával elkietlenědik a vidék.

*KIETLENÍT, KIETLENIT
(ki-etlen-ít) áth. m. kietlenítětt. Kietlenné, sivataggá tesz. Elkietlenít.

*KIETLENSÉG
(ki-et-len-ség) fn. tt. kietlenségét, harm. szr. ~e. Tulajdonságok, melyeknél fogva valakit kietlennek mondunk, nevezetesen bizonyos helynek, vidéknek, tájnak zordonsága, vadsága, sivatagsága, s mind abban fogyatkozása, ami az érzékeket, jelesen a szemeket gyönyörködtetni. V. ö. KIETLEN.

*KIETLENÜL
(ki-et-len-ül) ih. Kietlen állapotban.

*KIETLENŰL, KIETLENÜL
(ki-et-len-űl) önh. m. kietlenűlt. l. KIETLENĚDIK.

*KIETTE
falu Gömör megyében; helyr. Kiettére, ~n, ~ről.

*KIEVESĚDÉS
(ki-evesědés) ösz. fn. Kóros állapot, midőn eves kóranyag fejlődik ki a testből. V. ö. KIEVESĚDIK.

*KIEVESĚDIK
(ki-evesědik) ösz. k. Mondjuk sebről, kütegről, persenésről, midőn evnemü folyó nedv fejlődik ki belőle. V. ö. EV, EVES, EVESĚDIK.

*KIEVEZ
(ki-evez) ösz. önh. Evezve a víz szélére, vízparthoz, révbe hajtja a hajót, csónakot, stb. Förgeteg közeledik, evezzünk ki, legények!

*KIEVEZÉS
(ki-evezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kievezünk.

*KIEVŰL
(ki-evűl) ösz. önh. lásd: KIEVESĚDIK.

*KIFACSAR
(ki-facsar) ösz. áth. Eredetileg am. kicsafar, azaz kicsavar, (valamit gyökeik is facs és csav egyezők); a szokás szentesítette azon különbséggel, hogy facsarni tulajd. ért. jelen csupán valamely nedves testet csavarni, s kifacsarni am. valamely testből a benne levő nedvet csavarva tekerve kiszorítani, kinyomni; ellenben csavarni és kicsavarni szélesebb értelemben jelent akármily hajlékony, rugalmas testet tekerés által összébb szorítani vagy csavarva kivenni, kihúzni. Kifacsarni a szivacsból a vizet. Kifacsarni a czitrom levél. - Kicsavarni tövéből a fiatal fát. Kicsavarni valakinek kezéből a botot. V. ö. FACSAR, CSAVAR. Átv. ért. valakitől erőszakosan kinyer, kikap, kivesz valamit. Valakinek utósó fillérét kifacsarni.

*KIFACSARÁS
(ki-facsarás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szorongató tekerés, csavarás, mely által kifacsarunk valamit. V. ö. KIFACSAR.

*KIFACSARGAT
(ki-facsargat) ösz. áth. Többször vagy egymásután többet kifacsar.

*KIFACSARGATÁS
(ki-facsargatás) ösz. fn. Facsargatva kinyomás.

*KIFAGGAT
l. KIFAKGAT.

*KIFAGY
(ki-fagy) ösz. önh. Fagy, hideg, jég által kivesz, különösen, a növények műszeres élete megszünik. Nagy télben kifagynak a kényesebb növények. Száraz és kemény télben kifagynak a vetések. V. ö. FAGY.

*KIFAGYÁS
(ki-fagyás) ösz. fn. Növények hidegvette állapota, midőn kifagynak. Kifagyás ellen ganajjal, szalmával stb. betakarni a kényesebb növényeket. V. ö. KIFAGY.

*KIFAKAD
(ki-fakad) ösz. önh. Széles, és betüszerénti értelemben kitágúl, kitárúl, kinyílik. Különösen 1) Mondjuk az életműszeres testekről, midőn akár tenyésző, akár romlékony állapotban belsejökből bizonyos sarj, vagy nedv kibúvik, kiömlik, kitárúl. Kifakadnak a fák, virágbimbók. Fifakad az evvel teljesebb, a genyedt kelés. Kifakad a hólyag. 2) Mondjuk nedvről, forrásról, mely a földből, sziklából kiömlik. Kifakad a fenékvíz. A Királyhegyből több folyónak és pataknak forrása fakad ki. 3) Átv. ért. mondjuk emberről, midőn a sokáig elnyomott indulat, vagy rejtett szenvedély végre kitör belőle. Haragjában, mérgében, keservében kifakadt. A méltatlanságok ellen keservesen kifakadt. Kifakadt belőle, mit sokáig rejtegetett. Kifakadni a hamis birák ellen. Már nem állhatom tovább, ki kell fakadnom. V. ö. FAKAD.

*KIFAKADÁS
(ki-fakadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy átv. értelemben valaki kifakad. Fák, bimbók kifakadása. Vizek, források kifakadása. Hályog, kelés kifakadása. A haragos, indulatos embernek kifakadása. V. ö. KIFAKAD.

*KIFAKADOZ
(ki-fakadoz) ösz. önh. és gyak. Itt-ott, vagy egymás után, folytatólag kifakad. Tavaszszal kifakadoznak a fák, ki előbb, ki utóbb. Kelései egymás után kifakadoznak. Átv. ért. am. indulatjában ki-kifakad, valahányszor t. i. oka, vagy alkalma van rá. V. ö. KIFAKAD.

*KIFAKADOZÁS
(ki-fakadozás) ösz. fn. Fejlődési, szétválási állapot, midőn kifakadoz valami, vagy átv. ért. valaki.

*KIFAKASZT
(ki-fakaszt) ösz. áth. Valamit kifakadni segít vagy készt, vagy erőszakosan fakadóvá tesz. A tavasz meleg sugárai kifakasztják a bimbókat. Nyomás, szurás által kifakasztani a kelést, a hólyagot. Átv. ért. valakit indulatosan kitörő szavakra, nyilatkozatra készt, kényszerít, ingerel. A sértő ingerlések kifakasztják a szelíd embert is. V. ö. FAKASZT.

*KIFAKASZTÁS
(ki-fakasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit kifakasztanak.

*KIFAKGAT
(ki-fakgat) ösz. áth. 1) Egymás után kifakaszt. 2) A székelyeknél (,kifoggat' kiejtéssel) am. kipuhatol, kikémlel. (Kriza J.).

*KIFALAZ
(ki-falaz) ösz. áth. Bizonyos tért fallal kerít vagy erősít. Kifalazni a kertet. Kifalazni a meredek út oldalát, a folyó partját. V. ö. FALAZ.

*KIFALAZÁS
(ki-falazás) ösz. fn. Építés neme, midőn kifalaznak valamit. V. ö. KIFALAZ.

*KIFÁRAD
(ki-fárad) ösz. önh. Bizonyos mozgásban, munkában addig fárad, míg végre ereje kifogy vagy gyöngyűl, s rugalmasságát veszti. Kifáradni a hosszu utazásban, birkózásban. Kifáradni a kaszálásban, aratásban, favágásban. Szeme az olvasásban, keze az irásban kifáradt. Az ökrök a szántásban, a lovak a futásban kifáradtak. V. ö. FÁRAD.

*KIFÁRADÁS
(ki-fáradás) ösz. önh. Szenvedő állapot, midőn valaki, vagy valami, t. i. állat, kifárad. Kifáradásig gyalogolni, nyargalni, kapálni, irni.

*KIFARAG
(ki-farag) ösz. áth. Valamit faragva kiformál, kiképez, kialakít. Kifaragni az épületfákat. Kifaragni a szerszámok nyeleit. Átv. ért. valakinek darabos erkölcseit kiidomitja, kifinomítja, kisimítja. Ezen vad ifjut lehetetlen kifaragni. V. ö. FARAG.

*KIFARAGÁS
(ki-faragás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg valamely éles eszközzel való munkálás, mely által kifaragnak valamit. V. ö. KIFARAG.

*KIFARAGCSÁL
(ki-faragcsál) ösz. áth. és gyak. kicsiny. Valamit faragcsálva, azaz apró faragásokat téve kialakít. A boton, pipaszáron holmi képeket kifaragcsálni. Fapipát, tajtékpipát, csinosan kifaragcsálni. V. ö. FARAGCSÁL.

*KIFARAGCSÁLÁS
(ki-faragcsálás) ösz. fn. Munkálkodás, midőn kifaragcsálnak valamit. E czifra bot kifaragcsálása sok időbe kerülhetett. V. ö. KIFARAGCSÁL.

*KIFÁRASZT
(ki-fáraszt) ösz. áth. Valakit, s illetőleg valamit kifáradni készt, kényszerít. Hosszu és nehéz munkával kifárasztani a cselédeket. Kifárasztani a vonó barmokat. V. ö. KIFÁRAD.

*KIFÁRASZTÁS
(ki-fárasztás) ösz. fn. Erőtetés, kényszerítés, melynél fogva valakit v. valamit kifárasztanak. Ezen hegyet a lovak kifárasztása nélkül meghágni nem lehet. V. ö. KIFÁRASZT.

*KIFÁRÍT
(ki-fárít) ösz. áth. l. KIFÁRASZT.

*KIFAROL
(ki-farol) ösz. önh. Tulajd. ért. baromról mondják, midőn szokott, rendes állásából farát kifelé forditva mozdúl. Kifarol a ló a rúd mellől. Átv. ért. kifarol a kocsi, vagy szán, midőn menés közben hátulja az útvágásból kicsúszik, kimozdúl. A síkos dombon kifarolt a szekér. A rudatlan szánok könnyen kifarolnak. V. ö FAROL.

*KIFAROLÁS
(ki-farolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami kifarol.

*KIFAROLTAT
(ki-faroltat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami kifaroljon.

*KIFARSANGOL
(ki-farsangol) Csak visszahatólag használják. Kifarsangolni magát, am. a farsangot használva tölteni el.

*KIFÁRUL
(ki-fárúl) ösz. önh. Szokottabban l. KIFÁRAD.

*KIFĚCSCSEN
(ki-fěcscsen) ösz. önh. Mondjuk nedvről, folyadékról, midőn öbléből, medréből, edényéből stb. fecscsenve kiömlik. Szájából kifecscsent a nyál. A megzökkent csöbörből kifecscsen a víz. Rokon vele a vastaghangu kilocscson. V. ö. FĚCSĚG, FĚCSCSEN.

*KIFĚCSCSENÉS
(ki-fěcscsenés) ösz. fn. A víznek vagy más nedvnek fecscsenve kiömlése valamely edényből, öbölből stb.

*KIFĚCSCSENT
(ki-fěcscsent) ösz. áth. A nedvet, folyadékot kifecscsenni kényszeríti. Rázás, lökés által a fazékból kifecscsenteni a levet. V. ö. KIFĚCSCSEN.

*KIFĚCSCSENTÉS
(ki-fěcscsentés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg lökés, taszítás, rázás stb. mely által valamely nedvet kifecscsentenek.

*KIFĚCSĚG
(ki-fěcsěg) ösz. önh. és gyak. 1) Tulajd. ért. a nedv, folyadék fecsegve kiömledezik. A nyál kifecseg a szájából, midőn beszél. Rázás által a lajtból kifecseg a víz. 2) Átv. ért. tárgyesetes viszonynévvel, valamit fecsegő kis madár módjára kibeszél. Mondják emberekről, kik titkot tartani nem tudnak, s amit láttak, hallottak, kell vagy nem kell fűnek fának elmondják. Kifecsegni a házi dolgokat, viszonyokat, titkokat. Nem jó mindent kifecsegni. Használtatik visszaható névmással is. Kifecsegte magát, am. kedvére, elégségig fecsegett.

*KIFĚCSĚGÉS
(ki-fěcsěgés) ösz. fn. 1). Állapot, midőn a nedv, folyadék kifecseg. Víznek az edényből kifecsegése. 2) Cselekvés, midőn valaki valamit fecsegve kibeszél, kihirdet.

*KIFĚCSKEND
(ki-fěcskend) ösz. áth. Ha eredetét elemezzük, ugyanaz, ami a kifecscsent, s elemezve, mint Molnár Albert is írja: fecs-k-en-t, melynek k segédhangja vagy cs-ből alakult, vagy pedig ami, értelmét tekintve hihetőbb, itt a gyakorító s g-vel rokon k-val van dolgunk, s fecs-k-ent v. fecs-k-en-d am. fecs-eg-en-t. Hasonló alkotásuak: ficzkand, viczkand. értelme: valamit kifecscsenővé tesz, kifecscsenésre kényszerít. A vizi puskából kifecskendi a vizet. Az illető cselekvés gyakorlati alapfogalma rejlik benne.

*KIFĚCSKENDÉS
(ki-fěcskendés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg lökés, nyomás, tolás stb. mely által valamely nedvet kifecskendezünk. V. ö KIFĚCSKEND.

*KIFĚCSKENDĚZ
(ki-fěcskenděz) ösz. áth. és gyak. Bizonyos nedvet, folyadékot fecskendezve kilövel. Bodzapuskából vizet fecskendezni ki. A palaczkból kifecskendezni a bort. V. ö. FĚCSKENDĚZ.

*KIFĚCSKENDĚZÉS
(ki-fěcskendězés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kifecskendeznek, különösen úgy nevezett fecskendővel vizipuskával kilövöldözik a vizet.

*KIFEGYVERĚZ
(ki-fegyverěz) ösz. áth. Valakit fegyvereiből kivetkőztet; szokottabban: lefegyverez, azaz valaki által a fegyvereket letéteti.

*KIFEGYVERKĚZTET
l. KIFEGYVERĚZ.

*KIFEHÉRÍT
(ki-fehérít) ösz. áth. Valamit fehérre, fehér szinűre kiszapúl, kimos, kiken, kifest stb. Kifehéríteni a takácstól haza hozott vásznat. Kifehéríteni mészszel a falakat. A barna aczbőrt risporral kifehéríteni. V. ö. FEHÉR.

*KIFEHÉRÍTÉS
(ki-fehérítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szinezés, mázolás, kendőzés, midőn kifehérítenek valamit. V. ö. KIFEHÉRÍT.

*KIFEJ
(ki-fej) ösz. áth. Tulajd. ért. az emlős állatnak csecséből, tőgyéből a benne levő tejet kinyomkodja, kihüvelyezi. Apadásig kifejni a tehén tőgyét. Átv. ért. valakinek vagyonát, pénzét, gyakori zsarolás, követelés, kérés által kihúzza, kicsalja. Az ügyvédek kifejték az illető fejeket. V. ö. FEJ.

*KIFEJÉS
(ki-fejés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kifenek valamit, vagy átv. ért. valakit. V. ö. KIFEJ.

*KIFEJEZ
(ki-fejez) ösz. áth. Átv. ért. gondolatot, eszmét, fogalmat, itéletet, elmélkedetet, mint afféle elvont dolgokat, érzékekre ható jellel, pl. szóval, arczvonással, taglejtéssel kitüntet, s mintegy megfoghatóvá tesz. A gondolatokat szabatos, határozott értelmű szóval kifejezni. Akaratát, véleményét egy szemhunyoritással, fejhatással kifejezni. Az ügyes némajátékos sokat értelmesen bir kifejezni. Visszatérő névmással, am. kimagyaráz, kifejt, értelmez. Ő nem képes jól kifejezni magát. Átvitetik a müvészetekre is, pl. zenére, festészetre, szobrászatra stb. pl. A zene kifejezheti a lágy, gyöngéd, vad, kemény érzelmeket. A jó arczkép kifejezi az eredetinek jellemét stb.

*KIFEJEZÉS
(ki-fejezés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit kifejezünk. Valamely gondolatnak, új eszmének, homályos érzelemnek szabatos kifejezésén törni az eszét. 2) Magok azon jelek, vagy jegyek, melyek által valamit kifejezünk, milyenek a szavak, mondatok, arczvonások, taglejtések, vagy a zenészetben a hangok, a képzőmüvészetben a festékek árnyazata stb. Szabatos, világos, rövid kifejezés. Értelmes, homályos, kétes, gyanús kifejezés. Illetlen, izléstelen, parasztos kifejezés. A magyar toborzónak hősies, büszke kifejezése van. Buta, gőgös, vad kifejezésű arczkép. V. ö. KIFEJEZ.

*KIFEJEZÉSĚS
(ki-fejezésěs) ösz. nm. Amiben kifejezés van.

*KIFEJEZHETETLEN, KIFEJEZHETLEN
(ki-fejezhet[et]len) ösz. mn. Amit kifejezni nem lehet. Határozóként am. ki nem fejezhetőleg, kifejezhetlenül.

*KIFEJLÉS
(ki-fejlés) ösz. fn. Állapot, midőn valami kifejlik. Magok kifejlése. Csomó, gombolyag kifejlése. Észnek, akaratnak, szenvedélynek kifejlése. V. ö. KIFEJLIK.

*KIFEJLESZT
(ki-fejleszt) ösz. áth. Eszközli, véghez viszi, hogy valamely bonyolodott test részei, szálai stb. kifejlődjenek. Átv. ért. az ész tehetségeit mivelés, oktatás által kiképzi.

*KIFEJLESZTÉS
(ki-fejlesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kifejlik valami. V. ö. KIFEJLIK.

*KIFEJLETLEN
(ki-fejletlen) ösz. nm. Ami nincs kifejlődve. Határozóként am. ki nem fejlődött állapotban, kifejletlenül.

*KIFEJLETLENSÉG
(ki-fejletlenség) ösz. fn. Ki nem fejlődött állapot vagy minőség.

*KIFEJLETLENÜL
(ki-fejletlenül) ösz. ih. Ki nem fejlődött állapotban.

*KIFEJLIK
(ki-fejlik) ösz. k. Tulajd. szoros ért. mondjuk oly tárgyról, mely bonyolitva, kuszálva, összeszőve, hajtva, göngyölgetve volt, midőn egyes részei, rétegei, szálai, rostjai, fonalai stb. kioldódnak, s kitünőkké, láthatókká lesznek. Kifejlenek hüvelyeikből, beczőikből, tokjaiból a magok. Bonczolás által kifejlenek a belek. Kifejlik a czérnagombolyag. Kifejlik a ruha, midőn varrása elszakad. Vezérnyszóra kifejlenek a tömegben álló seregek. Átv. ért. mondják elvont szellemi tárgyakról is. Az ész, jellem, s bizonyos ösztönök, vágyak, szenvedélyek idővel fejlenek ki. Ezen fiúban az ész, és dicsvágy korán kifejlett. V. ö. FEJLIK és FESLIK.

*KIFEJLŐDÉS
(ki-fejlődés) ösz. fn. Állapot, midőn valami kifejlődik. Valaminek kifejlődését mesterségesen siettetni. A dolgok kifejlődését az időtől várni. V. ö. KIFEJLŐDIK.

*KIFEJLŐDIK
(ki-fejlődik) ösz. belsz. Fejlődve kibonyolodik, kitünév, látszatossá teszi maga magát. Különbözik a kifejlik igétől, hogy ez csak egyes rövid idő alatt történő nyilást, bomlást jelent; a fejlődik igében pedig a tartósság, és folytonosság eszméje rejlik. A világesemények lassan fejlődnek ki. Sok idő kell ahhoz, hogy valamely vad nép csak a közép miveltségig is kifejlődjék. V. ö. FEJLŐDIK.

*KIFEJT
(ki-fejt) ösz. áth. 1) Valamit hüvelyre, tokja, beczője, héja belsejéből kiold, kibont. Kifejteni a babot, borsót. Kifejteni a diót, mogyorót, gesztenyét. 2) Valami bonyolodottat, kuszáltat, összeszőttet kibont. Kifejteni a kuszált fonalat. Kifejteni a csomót. 3) Ami össze volt varrva, fűzve, szétválasztja. Kifejteni a roszul varrt ruhát. Kifejteni a kötött harisnyát. 4) Átv. ért. valami erkölcsi, szellemi úton hoz elé vagy kimagyaráz; a homályból tisztára derít ki valamit. A lelki és testi tehetségeket mivelés által kifejteni. Ismert számokból ismeretleneket kifejteni. Ami nincs, majd kifejti az idő. V. ö. FEJT.

*KIFEJTĚGET
(ki-fejtěget) ösz. gyak. áth. Gyakori vagy folytonos munkával fejt ki holmit. V. ö. KIFEJT.

*KIFEJTĚGETÉS
(ki-fejtěgetés) ösz. fn. Gyakorlati cselekvés, mely által kifejtegetnek valamit. V. ö. KIFEJTĚGET.

*KIFEJTEKĚZÉS
(ki-fejtekězés) ösz. fn. Önálló cselekvés, midőn kifejtekezik valaki. V. ö. KIFEJTEKĚZIK.

*KIFEJTEKĚZIK
(ki-fejtekězik) ösz. k. Mintegy maga magát kifejtegeti, azaz magát folytatólag vagy gyakran fejtve valamiből kibontakozik, kiszabadúl. A sokrétü derékövből kifejtekezni. Az ölelgető karjai közől kifejtekezni. A sürű embertömegből kifejtekezni. Holmi szövevényes ügyekből kifejtekezni. Adósságaiból nem bir kifejtekezni.

*KIFEJTÉS
(ki-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami kifejtetik. Hüvelynek, toknak, ruhának kifejtése. Észnek, számnak kifejtése. V. ö. KIFEJT.

*KIFEJTĚTT
(ki-fejtětt) ösz. mn. Ami ki van fejtve vagy fejezve; ami világosan ki van irva.

*KIFEJTĚTTEN
(ki-fejtětten) ösz. ih. Kifejtett v. kifejezett állapotban. (Explicite).

*KIFEJTŐDÉS
(ki-fejtődés) ösz. fn. Önmagára ható cselekvéssel, belműködéssel járó állapot, midőn kifejtődik valaki. V. ö. KIFEJTŐDIK.

*KIFEJTŐDIK
(ki-fejtődik) ösz. belsz. Önmagára visszaható cselekvéssel bizonyos viszonyokból, bonyodalomból, zavarból, homályból kibontakozik. Különbözik a kifejlődik igétől, mert ez betüszerént am. kifejlést eszközlő állapotba jő; amaz pedig am. oly állapotban szenved, melyben magát kifejteni kénytelen, pl. kifejlődik az ész különféle miveltségi eszközök által; kifejtődik valaki a néptömegből, midőn tolakodva, forgolódva szabadúl ki közőle. A kifejlődés tehát inkább más valaminek befolyása, a kifejtődés inkább magunk müködése által történik.

*KIFEJTŐLEG
(ki-fejtőleg) ösz. ih. l. KIFEJTETTEN.

*KIFEJTŐZÉS, KIEJTŐZIK
l. KIFEJTŐDÉS, KIFEJTŐDIK.

*KIFEKSZIK
(ki-fekszik) ösz. k. Valamely nyilt helyre, bizonyos körön, keritésen kivül megy fekünni. A juhászkutya kifekszik az akolajtóba. Az őreb kifekszik a küszöbre. A bojtás kifekütt a juhszélre. Visszaható névmással am. elégségig, untig fekszik. Kifekütte magát, míg törött lába begyógyult.

*KIFEKTET
(ki-fektet) ösz. áth. Eszközli, hogy valami vagy valaki kifekügyjék.

*KIFEKVÉS
(ki-fekvés) ösz. fn. Kivül levő helyre, térre fekvés.

*KIFELÉ
(ki-felé) ösz. ih. Azon irányban, mely belülről ki megyen. Kifelé indulni. A városból kifelé sétálni. Ellentéte: befelé. Mások befelé jönnek, mások kifelé mennek.

*KIFELED
(ki-feled) ösz. áth. Valamit feledve kihagy, a többi közől kimaraszt. Kifeledni bizonyos tudósitást a levélből. Kifeledni valamely szót a szótárból. A legfontosabb szöveg idézetét kifeledni az egyházi beszédből. V. ö. FELED.

*KIFELEDÉS
(ki-feledés) ösz. fn. Az emlékező tehetség hibája, gyöngéje, szórakozása stb. midőn kifeledünk valamit. V. ö. KIFELED.

*KIFELEJT
(ki-felejt), KIFELEJTÉS, (ki-fejtés) l. KIFELED, KIFELEDÉS.

*KIFEN
(ki-fen) ösz. áth. Tulajd. ért. valamely éllel biró eszközt, szerszámot fenés által kiedz, kiélesít. Kifenni a kést, kaszát. Átv. ért. valamit fényesre, simára kikészít. Kifenni az orczát, bajuszt. Szójátékkal: kifeni, kikeni magát. V. ö. FEN.

*KIFÉNYĚSĚDÉS
(ki-fényěsědés) ösz. fn. Valamely homályos, sötét, szinehagyott, bágyadt szinü test változási állapota, midőn kifényesedik.

*KIFÉNYĚSĚDIK
(ki-fényěsědik) ösz. k. Köszörülés, csiszolás, edzés stb. által külszine fényesre változik.

*KIFÉNYĚSÍT
(ki-fényěsít) ösz. áth. Valaminek külsejét, fölszinét fényesre csiszolja, dörgöli, köszörüli, keféli, feni stb. Kifényesíteni a kardot. Kifényesíteni a lószerszámokat, csizmákat. V. ö. FÉNYĚSÍT.

*KIFÉNYĚSÍTÉS
(ki-fényěsítés) ösz. fn. Valamely homályos, bágyadt, szinü testnek fényessé tevése. A szerszámok, fegyverek, lábbelik kifényesítéséhez jól értenek a katonák. V. ö. FÉNYĚS.

*KIFÉNYLIK
(ki-fénylik) ösz. k. Fénye által a többi közől kitünik, kiragyog. A csillámpozó kövekből kifénylenek az érczes részek. A közelgő hadsereg fegyverei kifénylenek. A nap kifénylik a felhők közől. V. ö. FÉNYLIK.

*KIFÉR
(ki-fér) ösz. önh. Bizonyos nyilt téren, résen, nyiláson, körön stb. kimenni való helye van. Úgy meghizott, hogy alig fér ki és be az ajtón. A nagy szarvu ökör nem fér az istálóból, hogy szarvát meg ne üsse. Ordított, kiáltott, amint csak a száján kifért. Ki nem férne a német szó torkából. (Népd.). Annyi ember van a templomban, hogy egy óráig sem férnek ki. Ha ki nem fér az ajtón, majd kifér a kapun. Átv. ért. Ezen néhány szó kifér egy sorban, am. egy sorban van helyök. V. ö. FÉR.

*KIFĚRDÍT
v. FERDIT, (ki-fěrdít) ösz. áth. Valamit rendes, egyenes állásából ferdére kinyom. Kiferdíteni a csizma sarkát. Kiferdítette a száját. V. ö. FĚRDÍT.

*KIFĚRDÍTÉS
v. ~FERDITÉS, (ki-fěrdítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg nyomás, gyúrás, járás, mely kiferdít valamit. V. ö. KIFĚRDÍT.

*KIFESEL
(ki-fesel) ösz. önh. Tulajd. ért. mondjuk oly bonyolodott testekről, melyeknek gömbje, bimbaja, barkája, rigyája stb. mintegy önerejöknél fogva kinyílik, kibontakozik. Kifesel a virágbimbó. Kifesel a termő, a leveles rigya. V. ö. KIFESLIK.

*KIFESELÉS
(ki-feselés) ösz. fn. Fejlődési állapot, midőn feselve kinyílik, kibomlik valami. V. ö. KIFESEL.

*KIFESELT
(ki-feselt) ösz. mn. Belsejénél fogva kinyilt. Kifeselt bimbó. V. ö. KIFESEL.

*KIFESLÉS
(ki-feslés) ösz. fn. A feslik (nem: fesel) törzsből am. szenvedő, romlásféle állapot, midőn kifeslik valami. V. ö. KIFESLIK.

*KIFESLETT
(ki-feslett) ösz. mn. Külső hatás által ki- v. szétoszlott. Kifeslett ruha. V. ö. KIFESLIK.

*KIFESLIK
(ki-feslik) ösz. Szoros ért. ami varrva, fűzve, tűzve, kötve volt, külső hatásnak következtében, pl. viselés, hányásvetés, koptatás által kibomlik, szétfoszlik. Kifeslik a gyönge czérnával varrott vagy megfeszült ruha. A feslik és fesel között az a különbség, hogy emez belerőnél, amaz külerőnél fogva történik.

*KIFEST
(ki-fest) ösz. áth. Valamely testnek festő szer által bizonyos szint ad. Arczot fehérre v. pirosra kifesteni. A szobát, teremet zöldre, kékre, rózsaszinre kifesteni. V. ö. FEST.

*KIFESTÉS
(ki-festés) ösz. fn. Valamely testnek bizonyos festékkel, mázzal kiszinezése.

*KIFESŰL
v. ~FESÜL, (ki-fesűl) ösz. önh. Molnár Albertnél am. kifesel; l. ezt.

*KIFÉSŰL
v. ~FÉSÜL, (ki-fésül) ösz. áth. A hajból, szőrből, serényből, sertéből stb. valamit fésüvel kitisztít, kiszed. Kifésülni a pölyhöt, tollat. A lóserényből kifésülni a bojtorjánt. Kifésülni a tetüket. Kifésülni a gubanczos, bojtos ebet. Kifésülni a gyapjút, kendert. Átv. ért. mondjuk: kifésűlni a fejet. V. ö. FÉSŰL.

*KIFÉSŰLÉS
v. ~FÉSÜLÉS, (ki-fésűlés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit kifésülnek. Kifésüléskor kitépni a hajat. V. ö. KIFÉSŰL.

*KIFÉSÜLKÖDÉS
(ki-fésülködés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kifésülködik valaki. Lásd: KIFÉSÜLKÖDIK.

*KIFÉSÜLKÖDIK
(ki-fésülködik) ösz. k. Saját maga haját fésüvel kitisztítja, kicsinosítja, rendbe szedi. Megborotválkozott, megmosdott, kifésülködött, nyalkán kicsípte magát.

*KIFESZĚGET
(ki-feszěget) ösz. áth. Feszegetve alapjából, sarkából, vagy több tárgyra vitetve, alapjokból, sarkukból, rendes helyökből kimozdít. Kifeszegetni az ajtók zárját, az ablakok rostélyát.

*KIFESZĚGETÉS
(ki-feszěgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kifeszeget.

*KIFESZÍT
v. ~KIFESZIT, (ki-feszit) ösz. áth. 1) Valamit feszitve kinyom, kitol, kitágít. Nyomás által kifeszíteni a csizma sarkát. Kifeszíti a mellét. 2) Különösen valamely szilárdan álló testet bizonyos eszközzel tövéből, sarkából, alapjából, rendes helyéből kimozdít, kivet. Dorongokkal kifeszíteni a kaput. Fejszével kifeszíteni a szekrény ajtaját. Sarkából kifeszíteni az ajtót. V. ö. FESZÍT.

*KIFESZÍTÉS
v. ~FESZITÉS, (ki-feszítés) ösz. fn. Erőszakoló cselekvés, illetőleg emelés, nyomás, mely által kifeszítenek valamit. V. ö. KIFESZÍT.

*KIFESZŰL
v. ~FESZÜL, (ki-feszűl) ösz. önh. Valami fesűlve kinyomúl, ki- v. széttolúl, széttágul.

*KIFESZŰLÉS
v. ~FESZÜLÉS, (ki-feszűlés) ösz. fn. Feszűlve kinyomulás, ki- vagy széttágulás. (Expansio).

*KIFICZAMIK
(ki-ficzamik) ösz. k. l. KIFICZAMODIK.

*KIFICZAMÍT
v. ~FICZAMIT, (ki-ficzamít) ösz. áth. Valamely tagot, illetőleg csuklót kificzamóvá tesz vagy kificzamni kényszerít. Kezet, lábat kificzamítani. V. ö. FICZA, FICZAMÍT.

*KIFICZAMÍTÁS
v. ~FICZAMITÁS, (ki-ficzamítás) ösz. fn. Valamely tagnak erőszakos kinyomása a csuklóból. V. ö. FICZAMÍT.

*KIFICZAMLÁS
(ki-ficzamlás) ösz. fn. l. KIFICZAMODÁS.

*KIFICZAMLIK
(ki-ficzamlik) ösz. k. l. KIFICZAMODIK.

*KIFICZAMODÁS
(ki-ficzamodás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely tagja a testnek kificzamodik. Lábnak, kéznek kificzamodása. V. ö. KIFICZAMODIK és KIMENYÜLÉS.

*KIFICZAMODIK
(ki-ficzamodik) ösz. k. Mondjuk általán az állati, különösen az emberi tagokról, midőn akármiféle kül erőszak által csuklóik öbleikből kicsuszszanak, kifordulnak, máskép: kimenül, azaz kimenővé lesz, vagy kimarul, azaz marja vagyis csuklócsontja kinyomúl. Kificzamodhatik a kar vállban, a kéz kéztőben, a láb bokában stb. Átv. ért. mondják a nyelvről, midőn beszédközben mintegy kicsuklik, kibicsaklik, s a hangot hibásan ejti, vagy midőn valaki, mint mondani szokás, valami görbét beszél. Mondják az észről is, midőn itéleteiben, s okoskodásaiban a rendes észtani szabályoktól eltér s holmi bolondokat állít. Úgy beszél, mintha kificzamodott volna az esze.

*KIFIÓKOZ
(ki-fiókoz) ösz. áth. Valamit fiókokkal kirak, ellát. Kifiókozni a pénzes szekrényt. Kifiókozni a fűszeres bolt szekrényeit. V. ö. FIÓK.

*KIFIÓKOZÁS
(ki-fiókozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fölszerelés, midőn kifiókoznak valamit. V. ö. KIFIÓKOZ.

*KIFIRKÁL
(ki-firkál) ösz. áth. Firkálva, rosz irással, kiír, kijegyez valamit. Sok idő kellett neki, míg nehágy szót kifirkált. V. ö. FIRKÁL.

*KIFIRKÁLÁS
(ki-firkálás) ösz. fn. Firkálva kiirás, kijegyzés.

*KIFITAT
(ki-fitat) ösz. áth. 1) Fitatva, azaz mozgásra kényszeritve, hányva vetve elétüntet, láthatóvá tesz valamit. Motozás alkalmával kifitatni az elrejtett holmiket. 2) l. KIFITÍT.

*KIFITATÁS
(ki-fitatás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg motozás, mozgatás, mely által kifitatnak valamit. V. ö. KIFITAT.

*KIFITÍT
(ki-fitít) ösz. áth. Mozgatva, forgatva mutogat, kitüntet valamit, különösen a végett, hogy mások bámulják, dicsérjék, vagy meglepessenek általa. Kifitítani az aranylánczos órát. Átv. ért. valamit felföd, feltakar, a végett, hogy lássák. Kifitítani a mellet, karokat, Kifitítani a fehér kezeket. V. ö. FITÍT.

*KIFITÍTÁS
(ki-fitítás) ösz. fn. Mutogatása, felfödése valaminek, kérkedésből, dicsekvésből, látszat végett.

*KIFITOGATAT
v. ~FITOGTAT, (ki-fitogat v. fitogtai) ösz. áth. Valamit többször, vagy több tárgyat kifitít.

*KIFITOGTATÁS
(ki-fitogtatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit többször vagy több tárgyat kifitít.

*KIFITYĚG
(ki-fityěg) ösz. önh. Fityegve kiáll, kilátszik, kitünik, kicsüng. Az óraláncz kifityeg a zsebéből. V. ö. FITYĚG.

*KIFITYTYEN
(ki-fitytyen) ösz. önh. Fitytyenve kibúvik, kilóg. Zsebéből kifitytyent a kendő. Kifitytyent a csizmaszár füle.

*KIFITYTYENT
(ki-fitytyent) ösz. áth. Azt teszi, hogy kifitytyenjen valami. Kifitytyenteni az óraláncot.

*KIFIZET
(ki-fizet) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. bizonyos tartozást, adósságot, járandóságot, jószágot fizetve, azaz pénzt adva kivált. Kifizetni a házbért, az adót. Kifizetni a megvásárlott árukat. Kifizetni a munkásokat, kézmíveseket. Átv. ért. a bántásért, sérelmekért valakit megtorol, különösen szóval kiszid. Kifizették őt apró pénzzel. Csak merjen szólni, majd kifizetem. Engem ugyan szépen kifizettek. V. ö. FIZET.

*KIFIZETÉS
(ki-fizetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit kifizetnek. V. ö. KIFIZET.

*KIFODORÍT
v. ~FODORIT, (ki-fodorít) ösz. áth. Valamit úgy fodorít hogy kifelé álljon. A bajúszt kifodorítni.

*KIFODORÍTÁS, KIFODORITÁS
(ki-fodorítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kifodorítanak.

*KIFODROSÍT
v. ~FODROSIT, (ki-fodrosít) l. KIFODROZ.

*KIFODROZ
(ki-fodroz) ösz. áth. Fodrokkal ellát, fölpiperéz. Kifodrozni az inget, a kötényt.

*KIFODROZÁS
(ki-fodrozás) ösz. fn. Fodrokkal ellátás, fölpiperézés.

*KIFOG
(ki-fog) ösz. áth. 1) Fogva, megfogva kivesz, kikap, kihúz valamit. Kifogni a vizbeesett embert. Kifogni az árvíz által elragadt gerendákat. Kifogni a tóból a nagyobb halakat. 2) Az igás barmot az igából, illetőleg hámból kieresztei. Kifogni az ökröket, lovakat. Használtatik tárgyeset nélkül is. Már kifoghatunk. Fogj ki Jancsi, itten van már a csárda. (Népd.) 3) Bizonyos járandóságból valamit kivesz. Kifogni a cseléd béréből nehány forintot. A kölcsön adott pénzből előre kifogni a kamatot. A javitás fejében kifogni a haszonbérből valamit. 3) Önhatólag on én önképzőjű névvel vagy rajta határozóval am. valakin erőt vesz, szóval vagy tettel valakit legyőz, valaki fölött hatalmat szerez magának. Az erősebbik kifog a gyöngén. Ki nem fogsz rajtam. Ember legyen, aki beszédben kifog rajta. A csintalan növendékek kifognak a gyáva nevelőn, tanítón. Fogj ki rajta ha tudsz.

*KIFOGAD
(ki-fogad) ösz. áth. Valamit bizonyos bérért, fizetésért használat végett kivesz, kialkuszik. A szomszéd kertét, telkét kifogadni. Valamely mezei lakot nyári szállásul kifogadni. Ezen nagy házban minden szállást, boltot, pinczét kifogadtak.

*KIFOGADÁS
(ki-fogadás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szerződés, alkuvás, mely által kifogadunk valamit. V. ö. KIFOGAD.

*KIFOGÁS
(ki-fogás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit megfogva kiveszünk, kihúzunk valahonnan. Az árvíz által elragadt malom kifogására menni. 2) Az igás baromnak az igából vagy hámból kieresztése. Dél van, itt a kifogás ideje. 3) Az illető járandóság bizonyos részének kivevése. Valakinek bérét kifogás nélkül megadni. 4) Nyilatkozás, észrevétel, melyet bizonyos dolog ellen roszalólag, feddőleg, ellenmondólag teszünk. Micsoda kifogásod van ellenem? Nincs semmi kifogásom ezen oklevél ellen, am. érvényesnek, helyesnek találom. Váltókifogás, észrevétel, ellenmondás valamely váltó alakja vagy tartalma ellenében; különösebben valamely váltókereset ellen.

*KIFOGÁSKÉNT
(ki-fogásként) ih. Úgy mint kifogást, észrevételt, ellenmondást. Kifogásként eléadja hogy...

*KIFOGÁSOS
(ki-fogásos) ösz. mn. Ami ellen kifogás vagy észrevétel tétetett vagy tétetik. Kifogásos kötelezvény, aláirás.

*KIFOGÁSTALAN
(ki-fogástalan) ösz. mn. Kifogás nélküli, mi ellen kifogást, észrevételt tenni nem lehet. Határozóként am. kifogás nélkül.

*KIFOGAZ
(ki-fogaz) ösz. áth. Valamely eszközt, müvet, szerszámot fogakkal ellát, fogasan kiformál, kialakít. Kifogazni a fésünek való szarut. Kifogazni a gerebent, gereblyét, villát. V. ö. FOGAZ.

*KIFOGAZÁS
(ki-fogazás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fölszerelés, mely által kifogaznak valamit. V. ö. KIFOGAZ.

*KIFOGDOS
(ki-fogdos) ösz. áth. Fogdosva kiszed. A tóból a halat kifogdosni.

*KIFOGGAT
l. KIFAKGAT.

*KIFOGY
(ki-fogy) ösz. önh. 1) Dologról szólva, am. bizonyos mennyiség részeként, egymás után eltünik, valahonnan kivesz, s mintegy kifoly. A víz kifogyott a kádból. A bor kifogyott a palaczkból. A liszt kifogy a zsákból. A szalonna, zsír kifogy a kamrából. 2) Személyre alkalmazva am. valamije lassan-lassan, részletesen elvész, elmúlik, elkallódik, eltünik. Kifogyott mindenéből. Kifogy pénzéből, költségéből. Kifogy az időből. Tavaszig minden eleségéből kifogyunk. V. ö. FOGY.

*KIFOGYASZT
(ki-fogyaszt) ösz. áth. 1) Valamit kifogyni enged vagy segít, vagy eszközli, hogy kifogyjon. Kifogyasztani a bort. Sok vendégelés által kifogyasztani az eleséget. 2) Valakit bizonyos birtokából, javából kifoszt, kiürít. A pazarló, adósságcsináló gyermekek kifogyasztották az apjokat. V. ö. FOGYASZT.

*KIFOGYASZTÁS
(ki-fogyasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit kifogyasztanak.

*KIFOGYHATATLAN, KIFOGYHATLAN
(ki-fogyhat[at]lan) ösz. mn. Ami nagy bősége, sokasága miatt ki nem fogyhat. Kifogyhatatlan kútforrás, sóbánya. Kifogyhatatlan beszédű ember. Kifogyhatatlan kegyelmű, jóságu Isten. Kifogyhatatlan tenger. Néha túlzott értelemben am. igen sok, bőséges, gazdag. Kifogyhatatlan kincstár. Határozóként: kifogyhatatlan állapotban, kifogyhatatlanul.

*KIFOLD
(ki-fold) ösz. áth. Valamire foltot varr, megfold. Foldd ki a gatyát.

*KIFOLDOZ
l. KIFOLTOZ.

*KIFOLTOZ
(ki-foltoz) ösz. áth. Valamire foltokat, több foltot varr; valamit foltozva kijavít. Kifoltozni a szakadt, rongyos ruhát. Kifoltozni a romlott hajót, háztetőt. V. ö. FOLTOZ.

*KIFOLTOZÁS
(ki-foltozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg javitás, midőn kifoltoznak valamit. V. ö. KIFOLTOZ.

*KIFOLY
(ki-foly) ösz. önh. Valamely nedv vagy folyadék rendes öbléből, tartójából, medréből, eréből stb. kiömölve, tovább foly. A likas fenekű edényből kifoly a víz. A feldöntött korsóból kifoly a bor. Az áradó víz kifoly a mederből. A vágott eren kifoly a vér. Orrából igen sok vér kifolyt. A Sió vize a Balatonból foly ki.

*KIFOLYÁS
(ki-folyás) ösz. fn. Valamely nedvnek folyás általi kiömlése, tovább haladása. Az áradó víz kifolyását töltések által gátolni. V. ö. KIFOLY. Átv. ért. eredmény, mely bizonyos dologból, mint kútforrásból származik. A forradalom néha nem egyéb, mint az érdekek erőszakolt összeütközésének kifolyása.

*KIFOLYAT
(ki-folyat) ösz. áth. Eszközli, okozza, engedi, hogy valamely nedv kifolyjon.

*KIFOLYATÁS
(ki-folyatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kifolyat.

*KIFON
(ki-fon) ösz. áth. 1) Azt, ami be volt fonva, kibontja. Kifonni az üstököt. Kifonni az ostort. 2) A csomóba kötött kendert, lent, gyapjut stb. fonva kinyujtja, fonalakra kihúzza. Egy nap alatt két három maroknyi lent kifonni. V. ö. FON.

*KIFONÁS
(ki-fonás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kifon.

*KIFONATKOZIK
(ki-fonatkozik) ösz. k. Átv. ért. viszontagságból, szövevényes ügyből, zavart, bonyolúlt állapotból lassan-lassan úgy kihúzza, kivonja magát, mint a kötésből a fonalat ki szokták húzni; máskép és szokottabban: kibontakozik.

*KIFORDÍT, KIFORDIT
(ki-fordít) ösz. áth. 1) Valamit úgy fordít, hogy belseje kifelé, külseje pedig befelé legyen. Kifordítani a keztyűt, nadrágot, üngöt. Kifordítani a köpenyt, hálósüveget.
"Kifordítom a bundámat,
Mégis bunda a bunda."
Népd.
2) Fordítva kimozdít valamit helyéből, öbléből kivet. Kifordítani a kolbászt, hurkát, am. belét a bőréből kivenni, kinyomni. Kifordítani valamit a talicskából. A bennülőket kifordítani a kocsiból. Szemeit kifordítani. Lábait csámpásan kifordítani.

*KIFORDÍTÁS
v. ~FORDITÁS, (ki-fordítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kifordítunk valamit V. ö. KIFORDÍT.

*KIFORDÍTOTT
v. ~FORDITOTT, (ki-fordított) ösz. mn. Amit kifordítottak. Kifordított harisnya, nadrág. Olyan szép, mint a kifordított hurka. (Km.).

*KIFORDÚL
v. ~FORDUL, (ki-fordúl) ösz. önh. 1). Úgy fordúl, hogy belseje kivül legyen. Erős szélben kifordúlt az esernyő. Lehúzás közben kifordúlt a nadrág. 2) Fordúlva kimozdúl helyéből, s elrejtett része láthatóvá lesz. Kifordúl kínjában a szeme. Kifordúl szájából a falat. Kifordúlni a kocsiból. Kifordúl a hurka. 3) Fordúlva kimegy, vagy kimegy, hogy fordúljon. Kifordúlni a szobából a folyosóra. Kifordúlni a szabadba. V. ö. FORDÚL.

*KIFORDÚLÁS
v. ~FORDULÁS, (ki-fordúlás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valami kifordúl. Szemek kifordulása. 1) Cselekvés, midőn valaki önként fordúlva kimegy vagy kimenve fordúl. Egy kis kifordulást tenni.

*KIFORGAT
(ki-forgat) ösz. áth. és gyakor. 1) Eszközli, hogy valami forogva kimenjen, kimozduljon helyéből, rendes állásából, s ez értelemben rokonai: kigörget, kihenterget, kihömbörget. Kiforgatni a hordót az udvarra, az utczára. 2) Szélesb ért. valamit ideoda mozgatva rendes helyzetéből kivesz. Kiforgatni a ládába lerakott holmikat. Kiforgatni az ágynemüeket. A nyavalyatörős kiforgatja szemeit. 3) Bizonyos öblös testeket, tárgyakat úgy forgat, hogy belsejük kifelé álljon. Kiforgatni a lábravalókat. 4) Átv. ért. valakit bizonyos vagyonából kifoszt, vagy azon támokokat, melyekkel véleményét, vitatkozását, mintegy beburkolta, alapjaikból kiveti. A hitelezők mindenéből kiforgatták. Az alperes ügyvéde a felperesét minden vádjaiból kiforgatta.

*KIFORGATÁS
(ki-forgatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiforgatunk valamit. V. ö. KIFORGAT.

*KIFORMÁL
(ki-formál) l. KIKÉPEZ; KIÁBRÁL.

*KIFORR
(ki-forr) ösz. önh. Általán am. forrva kifakad, kiömlik, kifoly, kiduzzad. Kiforr tavaszkor némely fákból a mézga, a nedv. Kiforr a fazékból a lé. Kiforr a seb. A sziklából kiforr a víz. Átv. ért. s visszahatólag am. meghiggad, lecsendesül. Az ifjú tűz idővel kiforrja magát. V. ö. FORR.

*KIFORRAD
(ki-forrad) ösz. önh. Izzó tűznél, nagy melegségtől felolvadva kifakad. Az olvasztó kemenczében az ásványokból kiforradnak az érczrészek. V. ö. FORRAD.

*KIFORRADÁS
(ki-forradás) ösz. fn. Forradva kifakadása valamely olvadékony testnek.

*KIFORRÁZ
(ki-forráz) ösz. áth. 1) Bizonyos edényeket forró nedvvel kiöblik, kitisztít. Kiforrázni a hordókat, kádakat. 2) Szélesb ért. valamit forró nedvvel leönt, vagy benne főz. Kiforrázni a poloskás ágyakat. Kiforrázni a durva szövetű szennyes ruhákat. Kiforrázni a fonalat. V. ö. FORRÁZ.

*KIFORRÁZÁS
(ki-forrázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiforráznak valamit. V. ö. KIFORRÁZ.

*KIFOSZLAT
(ki-foszlat) ösz. áth. Teszi, eszközli, hogy héjából, tokjából, beczőjéből, hüvelyéből kifoszoljék valami. V. ö. KIFOSZLIK.

*KIFOSZLIK
(ki-foszlik) ösz. k. Mondjuk mindenféle testekről, melyeknek héja, tokja, burka, bőre s bárminemű takarója mintegy magától elválik, s beltartalmuk kitünővé, látszatóvá, meztelenné lesz. A dió, mogyoró, gesztenye, makk kifoszlanak héjaikból. A kígyó tavaszkor kifoszlik bőréből. Némely fák időnként kifoszlanak kérgeikből. Hosszas táborozás alatt ruháiból kifoszlott vitéz. V. ö. FOSZLIK.

*KIFOSZT
(ki-foszt) ösz. áth. Tulajd. ért. valamit bármi neven nevezendő takarójából kivesz, kibonyolít, kifordít, s azt mintegy kmeztelenné teszi. A diót kopácsából, a kukoriczát sustyájából kifosztani. Valakit bőrig kifosztani. Átv. ért. am. valakit ingó vagyonából kivetkeztet. A rablók mindenéből kifosztották. V. ö. FOSZT.

*KIFOSZTÁS
(ki-fosztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit v. valakit kifosztanak. V. ö. KIFOSZT.

*KIFOSZTOGAT
(ki-fosztogat) ösz. áth. és gyak. Egymás után többeket, vagy folytatólag foszt ki valamit vagy valakit, illetőleg ruháikból erőszakosan kivetkőztet. V. ö. KIFOSZT. Kifosztogatni az erdőn utazó kalmárokat. V. ö. FOSZTOGAT.

*KIFOSZTOGATÁS
(ki-fosztogatás) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, midőn kifosztogatnak valamit v. valakit. V. ö. KIFOSZTOGAT.

*KIFŐ
(ki-fő) ösz. önh. 1) Fövés által bizonyos testből némely részek kiválnak, kiolvadnak. Lugos vizben kifő a ruha zsirja. A húsból kifő a zsír. 2) Elégségig, kelletig fő. Ez a hús nem rágós, jele, hogy jól kifőtt. A nagy gombóczok sokáig főnek ki. V. ö. FŐ, ige.

*KIFÖCSCSEN, KIFÖCSCSENT
l. KIFĚCSCSEN, KIFĚCSCSENT.

*KIFÖCSKEND
l. KIFĚCSKEND.

*KIFŐL
(ki-fől) ösz. önh. l. KIFŐ.

*KIFÖST
l. KIFEST.

*KIFŐZ
(ki-főz) ösz. áth. 1) Bizonyos testet úgy főz, hegy némely részek kiváljanak, kiolvadjanak belőle. Kifőzni ruhából a zsirt, piszkot. Kifőzni csontokból a velőt. A hamuból kifőzni a lúgsót. 2) Valamit kelletig, elégségig főz. Kifőzni puhára a húst. Kifőzni a taplógombát. A gombóczokat jól kifőzni. 3) A házon kivül lakók számára főz.

*KIFŐZÉS
(ki-főzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kifőznek valamit. V. ö. KIFŐZ.

*KIFÚ
v. ~FÚJ, (ki-fú v. ~fúj) ösz. önh. és áth. Tárgyesetes névvel 1) Bizonyos lenge, könnyü testet fúva kinyom, kihajt, kiseper helyéből. Szájából, pipából kifúni a füstöt. A szél kifúja a polyvát. 2) Nedvet, folyó testet fuvás által kifelé folyat, vagy kiszáraszt. Az erős szél habokat fú ki a partra. A meleg szél kifúja a föld nedvét, a megázott szénát, a sarat. Kifúni az orrát. 3) Visszatérő névmással am. fáradság, vagy belső fölindulás következében addig fú, mig tüdeje szokott súlyegyenbe nem jő. Hosszas munka, vagy beszéd után kifúni magát. Hadd fújják ki magukat a lovak. A nagy harag után kifúni magát. No, kifútad már magadat? azaz, megpihentél vagy megszüntél haragunni? 3) Átv. ért. kifúni a lelket, vagy párát, am. meghalni, vagy dögleni; kifúni a mérgét. 4) Átv. ért. Dunán túl: káromkodó szókat, szitkokat fújni, am. káromkodni, szitkozódni. 5) Önhatólag: belülről kifelé fú.

*KIFÚR
(ki-fúr) ösz. áth. Fúrva kilikaszt valamit. Kifúrni a fület, kifúrni a kerékagyat. Kifúrni a pipaszárt. Kifúrni a kútcsőnek való oszlopot. Ha ki nem mondhatná (a titkot), kifúrná az oldalát.

*KIFÚRÁS
(ki-fúrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kifúrnak valamit.

*KIFUT
(ki-fut) ösz. önh. 1) Futva kimegy, eltávozik valahonnan. A gyermekek kifutnak a szobából, házból. Kifutni az utczára. 2) Átv. ért. a forrásban levő nedv az edényből kifoly. Kifutott a leves, a kása. 3) Átv. ért. és határozott alakú harmadik személyben: kifutja, kifutotta stb. am. olyan mennyiségben van, volt stb. mely épen elég, pl. kifutja töltögetéskor a bor, ha mindenkinek jut. 3) Átv. ért. szemről mondva am. kifoly. Hogy a szemed fusson ki. (Átok). 4) Áthatólag valamely pályafutást bevégezni. Lóversenyzéskor egyik ló nem futotta ki a pályát.

*KIFUTAMÁS
(ki-futamás) ösz. Futva kimenés, kisietés.

*KIFUTAMIK
v. KIFUTAMLIK, (ki-futamik v. ~futamlik) ösz. Futamva vagy futamolva kimegy, kisiet, kirándúl. V. ö. FUTAMLIK, FUTAMLIK.
FUTAMÍT, v. ~FUTAMIT, (ki-futamít) l. KIFUTAMTAT.

*KIFUTAMLÁS
(ki-futamlás) l. KIFUTAMÁS.

*KIFUTAMLIK
(ki-futamlik) l. KIFUTAMIK.

*KIFUTAMODÁS
(ki-futamodás) ösz. fn. Futamodva kisietés, kirándulás.

*KIFUTAMODIK
(ki-futamodik) ösz. k. Futamodva, vagyis futásnak eredve kisiet, kirándúl. V. ö. FUTAMODIK.

*KIFUTAMTAT
(ki-futamtat) ösz. áth. Kifutni vagy futamni kész, eszközli hogy valahonnan kifusson.

*KIFUTÁS
(ki-futás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg távozás, midőn kifutunk valahonnan v. valahová. V. ö. KIFUT.

*KIFUTKOS
(ki-futkos) ösz. k. és gyak. Futkosva, azaz, gyakran futva kisiet, kirándúl. A kiváncsi vagy valakire váró cseléd kifutkos az utczára. A laptázó fiúk ki- és befutkosnak. Kifutkosni magát, am. kénye, kedve szerént elégségig futkosni. V. ö. FUTKOS.

*KIFUTKOSÁS
(ki-futkosás) ösz. fn. Futkosva, azaz gyakran futva kimenés.

*KIFUTÓ
(ki-futó) ösz. fn. Lapdázás, melyet többen játszanak; a játszók felerésze benn a lapdát szabály szerint kuk-ra üti, s az alatt aki már elütötte a magáét, kifut, kit a künn levő fél, mielőtt a bütühöz, azaz czélponthoz érne, megdobni törekszik. Néhai diákos nyleven: longa meta.

*KIFUTOS
(ki-futos) ösz. önh. l. KIFUTKOS.

*KIFUTÓS
(ki-futós) l. KIFUTÓ.

*KIFUTTAT
(ki-futtat) ösz. áth. 1) Valamit készakarva, vagy valamire nem ügyelve, kifutni hagy. A hajdút kifuttatni (lovon) a kaszálókhoz. Kifuttatni a fövő húslevet. 2) l. KIFUTAMTAT.

*KIFÜGG
(ki-függ) l. KICSÜNG; KIFITYEG.

*KIFÜGGESZT
(ki-függeszt) ösz. áth. Valamit függés végett kitesz, kiakaszt, kiállít. Kifüggeszteni az ablakból a zászlót. A folyosóra kifüggeszteni a nedves ruhát, szőnyeget. Zsebből kifüggeszteni az óralánczot. V. ö. FÜGGESZT.

*KIFÜGGESZTÉS
(ki-függesztés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit kifüggesztünk. Bizonyos zászlók kifüggesztését eltiltani, vagy megparancsolni. Áruczikkek kifüggesztése a boltok előtt. Húsdarabok kifüggesztése a mészárszékekben.

*KIFÜGGÖNYÖZ
(ki-függönyöz) ösz. áth. Valamit függönyökkel kiékesít, ellát. Kifüggönyözni az ablakokat, páholyokat. V. ö. FÜGGÖNY.

*KIFÜGGÖNYÖZÉS
(ki-függönyözés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kárpitozói diszítés, fölszerelés, midőn kifüggönyöznek valamit.

*KIFŰL
(ki-fűl) ösz. önh. Általán am. fűlő, azaz melegségtől párolgó állapota megszünik. Különösen mondják megázott, nedves növényekről, midőn levágott állapotban vannak, s nedveiket a nap sugarai kiszívják. Kifül a renden levő széna. Mikor nedves állapotában párolog és meleg, akkor azt mondjuk, hogy füled, megfüled.

*KIFŰLÉS
(ki-fűlés) ösz. fn. A learatott, lekaszált növények nedves szárainak kiszikkadása, kiszáradása. A megázott szénát kifűlés előtt nem kell felgyűjteni.

*KIFÜRKÉSZ
(ki-fürkész) ösz. áth. és gyak. Valamit kifürkészve kikeres, kikutat. Kifürkészni a vadak fekvéseit, a madarak fészkeit. Valakinek irományait kifürkészni. A motozó vámosok kifürkészik az árukat. V. ö. FÜRKÉSZ.

*KIFÜRKÉSZÉS
(ki-fürkészés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg keresgélés, kutatás, motozgatás, mely által kifürkészünk valamit v. holmit. V. ö. KIFÜRKÉSZ.

*KIFÜSTÖL
(ki-füstöl) ösz. áth. 1) Bizonyos tért, helyet füstölve valamely szagtól kitisztít. Kifüstölni a büdös szobát. 2) Füst által valakit vagy valamit kiűz valahonnan. A rókát kifüstölni likából. 3) Átv. ért. a kellemetlen vendéget, látogatót, bizonyos jelek, tettek által elmenésre kényszerít. Kifüstölni valakit a társaságból.
"Fegyver leszen pipámból,
S kifüstölöm szobámból."
Kisfaludy K.
V. ö. FÜSTÖL.

*KIFÜSTÖLÉS
(ki-füstölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kifüstölünk valamit v. átv. ért. valakit. V. ö. KIFÜSTÖL.

*KIFŰSŰL
l. KIFÉSŰL.

*KIFŰT
(ki-fűt) ösz. áth. Fűtés által ki-, átmelegít.

*KIFÜTYÉSZ
(ki-fütyész) ösz. áth. Fütyészve kikutat, kikeres valamit. Mondjuk tulajd. ért. a vadászebekről, átv. ért. pedig oly emberekről, kik vizslaebek módjára szaglároznak az emberek tettei, s hallgatóznak szavaik után. V. ö. FÜTYÉSZ, FITYĚSZ.

*KIFÜTYÉSZÉS
(ki-fütyészés) ösz. fn. Vizsgálódó, keresgélő, fürkésző cselekvés, mely által kifürtyésznek valamit. V. ö. KIFÜTYÉSZ.

*KIFÜTYÖL
(ki-fütyöl) ösz. áth. Valamit v. valakit fütyölve, vagy fütyölő kis síppal kigúnyol, kicsúfol. Kifütyölni valamely rosz színdarabot. Kifütyölni a kelletlen szónokot, az ügyetlen szinészt, énekest, zenészt. V. ö. FÜTYÖL.

*KIFÜTYÖLÉS
(ki-fütyölés) ösz. fn. A nyilvános gúnyolásnak vagy roszalásnak sajátságos, nyers módja, midőn kifütyölnek valakit v. valamit. V. ö. KIFÜTYÖL.

*KIFŰZ
(ki-fűz) ösz. áth. Ami fűzve, befűzve volt, kibontja. Kifűzni a női vállakat. Kifűzni a czipőt, bakancsot. V. ö. FŰZ.

*KIFŰZÉS
(ki-fűzés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg bontás, kibontás, kikapcsolás, midőn kifűznek valamit. V. ö. KIFŰZ.

*KIGAGYOG
(ki-gagyog) ösz. áth. Gagyogva ki- v. elmond.

*KIGAGYOGÁS
(ki-gagyogás) ösz. fn. Gagyogva ki- v. elmondás.

*KIGALAGYOL
(ki-galagyol) l. KIGAGYOG.

*KIGALYABÍT
v. ~GALYABIT, (ki-galyabít) ösz. áth. Galyabítva kitataroz.

*KIGALYABÍTÁS
v. ~GALYABITÁS, (ki-galyabítás) ösz. fn. Galyabítva kitatarozás.

*KIGAROL
(ki-garol) KIGARTAT, ki-gartat ösz. önh. Garolva v. gartatva kimegyen. V. ö. GAROL.

*KIGAROLÁS
(ki-garolás), KIGARTATÁS, ki-gartatás ösz. fn. Garolva vagy gartatva kimenés.

*KIGÁZOL
(ki-gázol) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. vízből, sárból, vagy gyom, sürü fű, vetés, s általán a menést akadályozó növények közől kimegy, kivergődik. Kigázolni a mocsárból, tóból. Kigázolni a hinárból. V. ö. GÁZOl. 2) Átv. ért. bizonyos akadékok, nehézségek, bajok, viszontagságok közől némi küzdelemmel, bajjal kimenekszik, kiszabadúl. Alig birtam a sokaság közől kigázolni. Kigázolt az adósságból. V. ö. GÁZOL.

*KIGÁZOLÁS
(ki-gázolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kigázolunk valamiből. V. ö. KIGÁZOL.

*KIGÁZOLÓDIK
(ki-gázolódik) ösz. belsz. Gázolódva kimegy, kivergődik. Rokon a kikászolódik igével. V. ö. GÁZOLÓDIK.

*KIGEREBEL, KIGEREBENEL
(ki-gerebel v. ~gerebenel) l. KIGEREBENĚZ.

*KIGEREBENĚZ
(ki-gerebeněz) ösz. áth. Holmi szőr, hajnemü testeket gerebenféle eszközzel kifésül, kitisztít. Kigerebenezni a gubanczos gyapjút, lent, kendert. V. ö. GEREBENĚZ.

*KIGEREBENĚZÉS
(ki-gerebenězés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fésülés, kártolás, midőn kigerebeneznek valamit. V. ö. KIGEREBENĚZ.

*KIGEREBLYÉL
(ki-gereblyél) ösz. áth. Gereblyével kitakarít v. kitisztít.

*KIGEREBLYÉLÉS
(ki-gereblyélés) ösz. fn. Gereblyével kitakarítás, kitisztítás.

*KIGĚRĚZDĚL
(ki-gěrězděl) ösz. áth. Valamit gerezdesen kimetsz, kihornyol, kivés. Kigerezdelni a malomkerék agyát. Kigerezdelni a dinnyét. V. ö. GĚRĚZD.

*KIGĚRĚZDĚLÉS
(ki-gěrězdělés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg metszés, hornyolás, mely által kigerezdelnek valamit. V. ö. KIGĚRĚZDĚL.

*KIGOMBOL
(ki-gombol) ösz. áth. A gombokat likaikból kihúzva, kirfordítva valamit kitár, kibont. Kigombolni a mellényt, dolmányt. Kigombolni az ingújjakat. V. ö. GOMBOL.

*KIGOMBOLÁS
(ki-gombolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kibontás, szétoldás, midőn kigombolunk valamit. V. ö. KIGOMBOL.

*KIGOMBOLÓDIK
(ki-gombolódik) ösz. belsz. Egy vagy több gomb likából vagy likaiból mintegy magától kibúván, valamely öltözék kioldódzik. A mellényem kigombolódott.

*KIGOMBOLYÍT
v. ~GOMBOLYIT, (ki-gombolyít) ösz. áth. Ami gombolyítva volt, kibontja. Kigombolyítani a fonalat. V. ö. GOMBOLYÍT.

*KIGOMBOLYÍTÁS
v. ~GOMBOLYITÁS, (ki-gombolyítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg bontás, oldás, szétválasztás, midőn kigombolyítunk valamit. V. ö. KIGOMBOLYÍT.

*KIGOMBOLYODÁS
(ki-gombolyodás) ösz. fn. Kifejlődés, kibomlás neme, midőn kigombolyodik valami. V. ö. KIGOMBOLYODIK.

*KIGOMBOLYODIK
(ki-gombolyodik) ösz. k. Mondjuk gombolyagról, midőn szálai kibomlanak, pl. midőn elejtik, vagy a takács szövésbe veszi, vagy harisnyát kötnek belőle stb. V. ö. GOMBOLYODIK.

*KIGONDOL
(ki-gondol) ösz. önh. Gondolva kitalál, föllel valamit. Eszes ember lehetett, aki ezt kigondolta. Valamely új gépet gondolni ki. Különös valamit gondolni ki. Az is bolond volt, aki azt kigondolta. Mindent kigondol, hogy az embert boszontsa. Ezt nem magyar gondolta ki. V. ö. GONDOL.

*KIGONDOLÁS
(ki-gondolás) ösz. fn. Gondolás általi kitalálása, föllelése valaminek. Különös, furcsa kigondolás. Ezen találmánynak kigondolása sok fejtörésbe, és költségbe került. V. ö. GONDOLÁS.

*KIGONDOLHATÓ
(ki-gondolható) ösz. mn. Amit kigondolni képesek vagyunk, mi a gondoló, s teremtő észnek határait túl nem haladja. Minden kigondolható módot, eszközt felhasználni valamely czélra. V. ö. KIGONDOL.

*KIGÖGYÖG
(ki-gyögög) l. KIGAGYOG.

*KIGÖNGYÖL
(ki-göngyöl) ösz. áth. Ami göngyölve, azaz gömbösen öszvekötve, öszvehajtva volt, kibontja, kifejti. Kigöngyölni az öszvehajtogatott köpenyt, papíriveket, csomagot. V. ö. GÖNGYÖL.

*KIGÖNGYÖLÉS
(ki-göngyölés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg bontás, mely által kigöngyölünk valamit. V. ö. KIGÖNGYÖL.

*KIGÖNGYÖLGÉS
(ki-göngyölgés) ösz. fn. A göngyöletből kibontakozás.

*KINGÖNGYÖLGET
(ki-göngyölget) ösz. áth. és gyak. A begöngyölgetett holmit kibontogatja, kifejtegeti. Kigöngyölgetni a papirba takargatott érmeket.

*KIGÖNGYÖLGETÉS
(ki-göngyölgetés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kibontogatás, kifejtegetés, midőn kigöngyölgetünk holmit.

*KIGÖNGYÖLÍT
v. ~GÖNGYÖLIT, (ki-göngyölít) ösz. áth. l. KIGÖNGYÖL.

*KIGÖNGYÖLÖG
(ki-göngyölög ösz. önh. és gyak. Ami be volt göngyölve, mintegy magától kibontakozik, pl. az öszvegöngyölített papirív, ha leteszik, lassankint kigöngyölög.

*KIGÖRBED
(ki-görbed), KIGÖRBEDÉS, ki-görbedés l. KIGÖRBÜL, KIGÖRBŰLÉS.

*KIGÖRBÍT
(ki-görbít) ösz. áth. Valamit úgy görbít, hogy kifelé álljon, pl. aki lábait kétfelé kiveti, kifordítja.

*KIGÖRBÍTÉS
(ki-görbítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kigörbítünk valamit. V. ö. KIGÖRBÍT.

*KIGÖRBŰL
v. ~GÖRBÜL, (ki-görbűl) ösz. önh. Egyenes irányból vagy belülről kifelé görbűl, hajlik. Nehéz teher alatt kigörbűlnek a térdei. V. ö. GÖRBŰL.

*KIGÖRBŰLÉS
v. ~GÖRBÜLÉS, (ki-görbülés) ösz. fn. Elhajló állapota valamely egyenes testnek, midőn kigörbűl.

*KIGÖRDÍT
v. ~GÖRDIT, (ki-gördít) ösz. áth. Gördítve kimozdít helyéből.

*KIGÖRDÍTÉS
v. ~GÖRDITÉS, (ki-gördítés) ösz. fn. Helyéből gördítve kimozditás.

*KIGÖRDŰL
v. ~GÖRDÜL, (ki-gördül) ösz. önh. Valamely hengeres vagy körös alaku test gördűlve kimozdúl helyéből. A kapu alatt megtaszított üres hordók gördűlnek az utczára. Kigördült szeméből a köny. V. ö. GÖRDŰL.

*KIGÖRDŰLÉS
v. ~GÖRDÜLÉS, (ki-gördűlés) ösz. fn. Valamely testnek saját tengelye körűl forgása, hengeredése, midőn kigördűl valahonnan. V. ö. KIGÖRDŰL.

*KIGÖRGET
(ki-görget) ösz. áth. és mivelt. Hengeres vagy körös testet görgetve kimozdít, kiindít. A pinczetorokból kigörgetni a boros hordókat az udvarra, utczára. V. ö. GÖRGET.

*KIGÖRGETÉS
(ki-görgetés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg forgatás, hengergetés, midőn kigörgetnek valamit. V. ö. KIGÖRGET.

*KIGŐZÖL
(ki-gőzöl) ösz. önh. 1) Gőzzé alakulva kiröpűl, kiszáll. Kigőzöl a friss ganaj nedve. Kigőzöl a hévíz. 2) Áthatólag am. valamit gőz által kifőz. Kigőzölni a gyümölcsöt.

*KIGŐZÖLÉS
(ki-gőzölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami kigőzöl vagy valamit kigőzölnek.

*KIGŐZÖLG
(ki-gőzölg) ösz. önh. l. KIGŐZÖLÖG.

*KIGŐZÖLGÉS
(ki-gőzölgés) ösz. fn. Állapot, midőn valami kigőzölög. A forró víznek, ganajnak, mocsárnak, égő gyertyának kigőzölgése. V. ö. KIGŐZÖLÖG.

*KIGŐZÖLÖG
(ki-gőzölög) ösz. önh. és gyak. Mondjuk testekről, melyeknek röpülékeny részei gőzalakban kiszállonganak. Különbözik tőle a kipárolog, mely szoros ért. állati testekről mondatik. Kigőzölög a Hévíz. Kigőzölögnek eső után a hegek, erdők. V. ö. GŐZÖLÖG.

*KIGÚNYOL
(ki-gúnyol) ösz. áth. Gúnyos szavakkal vagy tettekkel csúfságnak, gyalázatnak, nyilvános nevetségnek tesz ki valakit. V. ö. GÚNYOL.

*KIGÚNYOLÁS
(ki-gúnyolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki kigúnyol valakit v. valamit. Pórias, utczai, gyermekes kigúnyolása valaminek. Elménczkedő, csipkedő kigúnyolás. V. ö. KIGÚNYOL.

*KIGURDÍT
v. ~GURDIT, (ki-gurdít) l. KIGÖRDÍT.

*KIGURDÍTÁS
v. ~GURDITÁS, (ki-gurdítás) l. KIGÖRDÍTÉS.

*KIGURDÚL
v. ~GURDULÁS, (ki-gurdúlás) l. KIGÖRDŰLÉS.

*KIGURÍT
v. ~GURIT, (ki-gurít) lásd: KIGÖRDÍT.

*KIGURÍTÁS
v. ~GURITÁS, (ki-gurítás) l. KIGÖRDÍTÉS.

*KIGURÚL
v. ~GURUL, (ki-gurúl) l. KIGÖRDŰL.

*KIGURÚLÁS
v. ~GURULÁS, (ki-gurúlás) l. KIGÖRDŰLÉS.

*KÍGY
v. KIGY, elvont gyöke kigyalag és kígyó szóknak s rokon kagy gyökkel (kagyló szóban). Általános jelentése: görbe kanyarú valami, vagy ilynemű mozgás, futamás. l. KÍGYÓ. V. ö. KÉGY.

*KIGYALAG
(kigy-al-ag) fn. tt. kigyalag-ot, harm. szr. ~ja. nyálas csigafaj, melynek héja minden, azaz kígyóforma testü csiga, melytől nevét is vette, törzsöke t. i. kígyó vagyis gyöke: kígy ugyanaz a kígyóéval.

*KIGYALÚL
v. ~GYALUL, (ki-gyalúl) ösz. áth. Gyalulva kisimít, kiegyenlít, kimetsz valamit. Kigyalulni a rögös, csomós deszkát. A padlóból kigyalulni a tinta-, zsírfoltokat. Átv. ért. valakinek rögös, darabos erkölcseit, szögletességeit kisimítja. V. ö. GYALÚL.

*KIGYALÚLÁS
v. ~GYALULÁS, (ki-gyalúlás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg idomítás, simítás, tisztítás stb. midőn kigyalulnak valamit. V. ö. KIGYALÚL.

*KIGYAPOZ
(ki-gyapoz) ösz. áth. Gyappal, azaz gyapotból készített béléssel (vattával) kitöm, kibélel valamit. Kigyapozni a téli öltönyöket.

*KIGYAPOZÁS
(ki-gyapozás) ösz. fn. Ruhakészítő munkálás, midőn kigyapoznak valamit.

*KIGYÁSZOL
(ki-gyászol) ösz. áth. Valakit addig gyászol, ameddig illik vagy szokás. Kigyászolni a megholt szüléket.

*KIGYIK
falu Bihar m.; helyr. Kigyik-re, ~én, ~ről.

*KIGYLA
(kigy-l-a) fn. tt. kigylát. l. KIGYÓKŐ.

*KÍGYÓ, KIGYÓ
(kígy-ó) fn. tt. kígyó-t. Igen kiterjedt szokás szerént hosszan divatozik kígyó, némely tájakon pedig, nevezetesen Csalóközben és Mátyusföldén: kió; hellénül eciV (Otter), finnül: kyy, törökül: jďlan. A münch. és bécsi codexben, Nádor-codexben, s több régi nyelvemlékekben: kegyo, kégyó. A hosszú í mint általában itt is, megrövidűlhet, mindazáltal jobb hangzat kedveért rövid i-vel főleg akkor irjuk, midőn származékaiban vagy öszvetételeiben utána, s a hosszú ó után közvetlenül ismét hosszú önhangzó következik, pl. kigyóbőr, kigyokő, kigyódzás, kigyómárvány, stb. Nem lehet kétség benne, hogy, valamint több más nyelvekben, ezen nevü állat különös hajlékonyságu, vagy görbe mozgásától vette nevét, s kigyó nyelvészetileg legközelebb rokon, sőt azonos az átvetett gyikó vagyis gyik (lacerta) s a szinte igen mozgékony csík (lampreta) szókkal. Gyökeleme ik, mely más illető hangok vagy betűk cs, cz, gy, s stb. hozzájárultával körös v. görbe mozgást, élénk mozgást jelent, s mely hasonló értelemmel megvan fürge, futkosó csikó, az élénk mozgást jelentő csiklik, csiklandozik, csikló, csokoltú, a szikszak futosó játékot és villámot jelentő czika, czikázik, a sebes kpnnyü menetű sik, sikos, sikamlik szóknak ik gyökelemében, mely ismét rokon azon ig néha üg gyökkel, melyből mozgást, járást, élénk kedélyt jelentő több szavaink erednek, mint iget v. üget, csiga, csigolya, bige, csiget, hig, víg; ide tartozik maga az ügy v. igy gyök is, melytől ügyekezik vagy ügyekedik származik. Mindezeknek pedig legtisztább eleme az i-ben rejlik, s a k v. g mindenütt csak hajlást, hajlékonyságot vagy görbeséget, kanyarút jelent, úgy hogy a kagy és kigy gyökök is csak az a és i hangokban különböznek. A latin serpens is nyilván a serpo ige származéka. A német Schlange szóról szintén azt tartja Adelung, hogy nevét hosszu és vékony testének hullámalakú mozgásától és hajlékonyságától vette, s közel rokona schängeln, schlank, sich, schlingen, lenken stb. szóknak. A török jďlan vagy jëlan van-e öszveköttetésben a jelnek = ide-oda futosni) igével, nem merjük eldönteni. A kígyó tehát, vagy ha tetszik, gyikó, mint alakja mutatja, részesülő vagy igenév az elavult kigy-ik v. gyik-ik igéből, s jelenti a hüllők osztályához tartozó azon ismeretes állatfajt, mely sudaras testének tekervényes mozgása által különösen kitünik; tagjai nincsenek, teste vékony farkkal végződő hengert képez, s pikkelyei vagy pajzsai vagy gyűrűi által mozog; nyelve keskeny, és kéthegyü. Vízi kigyó, mely a vízben lakik. Földi, sziklai kígyó. Mérges kígyó, melynek két foga üregében méreg rejlik. Csörgő kígyó. Egerész kígyó. Házi v. közönséges kígyó. Zomok kigyó. Fekete kígyó. Kurtakígyó v. kurtafarkú kígyó. Pápaszemes kígyó. Ránczos kígyó. Góliát v. óriáskígyó. Tarka kígyó. Áspis kígyó stb. Kígyót, békát kiáltani valaki ellen. Nem felejti kígyó farkavágását. Akit egyszer a kígyó megcsípett, a gyíktól is fél. Őrizkedj a farkatlan kigyótól. Mérges mint a kurta kígyó. Fedelem, kebelem, nem kígyónak való. Kígyót melenget kebelében. Erőtlen, mint a bőrehagyott kígyó. (Közmondatok). Átv. ért. mondjuk oly testekről, melyek kígyó gyanánt tekervényesek, innen kigyódzó, azaz tekervényesen folyó patak. Szintén átv. ért. kígyó-nak mondanak oly embert, ki kígyó módjára mások ellen sziszeg, s azokat rágalmazza. Olyan mérges asszony, mint az áspis kígyó.

*KÍGYÓALAKÚ
(kígyó-alakú) ösz. mn. Minek alakja a kigyóéhoz hasonló, t. i. hengerded, és tekervényes. Kígyóalakú hal, pl. angolna. Kígyóalakú karikás ostor. Máskép: kigyódad.

*KÍGYÓBOT
(kígyó-bot) ösz. fn. Bot, mely kigyóbőrrel van behúzva, vagy mely pikkelyesen és gyürűsen van kibarkóczázva, s némileg hasonlít a kigyóhoz.

*KIGYÓBŐR
(kigyó-bőr) ösz. fn. A kígyónemü állat bőre. Sima, pikkelyes, tarka kigyóbőr. Ha elvetéli, akkor különösen kigyólebernyeg a neve.

*KÍGYÓCSIPÉS
(kígyó-csipés) ösz. fn. Csipés, melyet a kígyó, különösen a mérges teszen más állatok testén. Halálos kígyócsipés.

*KIGYÓCSŐ
(kigyó-cső) ösz. fn. Csövek némely gépekben, pl. pálinkafőző kazánokban, melyek kígyó gyanánt tekervényesek.

*KÍGYÓDAD
(kígy-ó-dad) mm. tt. kigyódad-ot. Kígyóalakú, kígyó ganánt tekerődző. Kígyódad csövek.

*KIGYÓDZÁS
(kigy-ó-d-oz-ás) fn. tt. kigyódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely testnek, folyamnak kigyódad tekergése, tekeredése. V. ö. KÍGYÓDZIK.

*KÍGYÓDZIK
(kígy-ó-d-oz-ik) k. m. kigyódzott, htn. ~ani v. ~ni. Valamely test, különösen folyam kigyókép tekereg, tekergődzik.

*KIGYÓDZÓ
(kigy-ó-d-oz-ó) mm. tt. kigyódzó-t. Kigyóként tekergődző, csavargó. Kigyódzó kis hegyi patak, csermely.

*KÍGYÓFAJ
(kígyó-faj) ösz. fn. Különöse faj a kígyók nemzetségéből, pl. vízi kígyó, házi kígyó, csörgő kígyó stb. l. KÍGYÓ alatt.

*KÍGYÓFAJZAT
(kígyó-fajzat) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a kígyónak faja, nemzedéke. 2) Átv. ért. a kígyónak ravasz, irigy, mérges, mardosó természetével biró emberek. Így nevezte Idvezítőnk a tiszta erkölcstan ellen fondorkodó farizeusokat.

*KÍGZYÓFĚCSKENDŐ
(kígyó-fěcskendő) ösz. fn. Tűzoltó-fecskendő, mely kigyókép hajlékony bőrtömlővel van fölszerelve.

*KÍGYÓFEJ
(kígyó-fej) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a kígyónak feje. A kígyófejre lépni. 2) Átv. ért. aránylag kis, gömbölyű fej, mely némileg a kigyóéhoz hasonlít; mint: csikófej, mely hosszukás, mint a csikóé.

*KÍGYÓFEJÜ
(kígyó-fejü) ösz. mn. Kinek feje a kigyóéhoz hasonló. V. ö. KÍGYÓFEJ.

*KIGYÓGYÍT
v. ~GYÓGYIT, (ki-gyógyít) ösz. áth. Kiüdülésig, kiépülésig gyógyít valakit. Veszélyes betegségből kigyógyítani valakit. V. ö. GYÓGYÍT.

*KIGYÓGYÍTÁS
v. ~GYÓGYITÁS, (kigyógyítás) ösz. fn. Orvosi működés, ápolás, mely által valaki v. valami kigyógyúl. Beteg emberek, barmok kigyógyítása.

*KÍGYÓGYÖKERŰFŰ
(kígyó-gyökerű-fű) ösz. fn. A czikszárak neméhez tartozó növényfaj, melynek gyökere tekert, facsart; másként némely vidéken kígyótráng v. kígyótránk; növénytani nyelven: tekert czikszár. (Polígonum bistora.)

*KIGYÓGYÚL
v. ~GYÓGYUL, (ki-gyógyul) ösz. önh. Bizonyos nyavalyából, betegségből kiüdül, kiépűl, egészséges állapotra jut. A csatában kapott sebekből kigyógyulni. V. ö. GYÓGYÚL.

*KIGYÓGYÚLÁS
v. ~GYÓGYULÁS, (ki-gyógyulás) ösz. fn. A betegnek azon javuló állapota, midőn kiüdűl, kiépűl, egészsége visszatér.

*KÍGYÓHAJ
(kígyó-haj) ösz. fn. Régi mythologia szerént a furiák haja, melyet a festészek és szobrászok kígyók alakjában képeztek.

*KÍGYÓHAJMA
(kígyó-hajma) ösz. fn. Diószeginél am. 1) Medvehajma, melynek hímszálai mind árformák, ernyője laposdad, tőkocsánja négyszögüded félhenger, levelei nyelesek, tojásdad láncsásak, virágai fejérek, szirmai zöldgerinczüek. (Allium ursinum). 2) Eperjáczint, a jáczintnak egyik faja, melynek kocsánja hegyén kúpalakú virágfürt van, bokrétái konyák, golyó-, vagy tojásdadok, alsóbb virágai ritkábban állanak, levelei pázsitosak, virága szagatlan, kék, metszései fejérlők. (Hyacinthus bothryoides). 3) Kék kígyóhajma, másként mezei vagy üstökös jáczint. l. ezt. Valamennyitől különbözik: kígyóshajma.

*KÍGYÓHARAPÁS
(kígyó-harapás) ösz. fn. Harapás, melyet a kígyó valamely állat testén mérges fogaival tesz.

*KÍGYÓHARAPTAFŰ
(kígyó-harapta-fű) ösz. fn. Az útifüvek osztályához tartozó növényfaj; levelei szálasak, fogasak vagy bevagdaltak, mintha szárnyasak kezdenének lenni; másként: varjuláb, hollóláb, növénytani néven: hollóláb-útifű. (Plantago coronopifolia).

*KIGYÓKŐ
(kigyó-kő) ösz. fn. Keményebbféle kőfaj, melyet köszörülni és fényesíteni lehet, de az aczélütésre tüzet nem ad, tapintva sikamlós, szine zöld-vörös. (Lapis serpentinus). Másként: kigyla.

*KÍGYÓLEBERNYEG
(kígyó-lebernyeg) ösz. fn. A kígyónak levedlett bőre.

*KÍGYÓMARÁS
(kígyó-marás) ösz. fn. l. KÍGYÓHARAPÁS.

*KIGYÓMÁRVÁNY
(kigyó-márvány) ösz. fn. A kigyókőnek márványfaja. (Ophir). V. ö. KIGYÓKŐ.

*KIGYÓMÉREG
(kigyó-méreg) ösz. fn. Méreg, mely némely kigyófajok fogaiban rejlik, s melyet maráskor az idegen testbe eresztenek.

*KIGYÓMÉRGÜ
(kigyó-mérgü) ösz. mn. Igen fogas, haragos, harapós, mérges nyelvü. Kigyómérgü rosz asszony.

*KIGYOMLÁL
(ki-gyomlál) ösz. áth. Bizonyos növények, vetemények közől a sarjadozó gyomokat kitisztítja, kitépi, kiirtja. Kigyomlálni a mákot, káposztát. V. ö. GYOMLÁL.

*KIGYOMLÁLÁS
(ki-gyomlálás) ösz. fn. A gyomnak bizonyos kerti vetemények közől kitépése, kiirtása.

*KIGYÓNÁD
(kigyó-nád) ösz. fn. Tekervényes száru nádbot.

*KÍGYÓNEMÜ
(kígyó-nemü) ösz. mn. Általán minden, mi bizonyos tulajdonságaira nézve a kígyóhoz némileg hasonló. Kígyónemü férgek, növények. Szoros ért. a kígyók neme alá tartozó. Kígyónemü hüllők.

*KÍGYÓNYELV
(kígyó-nyelv) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a kígyónak kéthegyü éles nyelve, mely sziszegő hangon szól. 2) Átv. ért. másokat szóló, rágalmazó, s mintegy kipiszszegő nyelv. Kígyónyelven piszszegő gonosz ember. 3) l. KÍGYÓNYELVFŰ.

*KÍGYÓNYELVFŰ v. KÍGYÓNYELVÜFŰ
(kígyó-nyelv-fű v. kígyó-nyelvü-fű) ösz. fn. 1) Némelyek szerént a lopvanőszők seregéhez, különösebben a harasztok rendéhez tartozó növény; termése kétoldalu czikkelyes fűzér, sok apró tokocskákból; tokjai derékon nyílók, porszem magvúk. (Ophioglossum). 2) Némely vidékeken az útifűvek neméhez tartozó faj; másként: csipkés útifű, melynek levelei széles láncsásak, hárominúk, kevéssé fogasak vagy csipkések, szőrösek; tőkocsánya szögletes vagy barázdás, füzérje hosszú, szőrös. (Plantago lusitanica). Diószeginél azon különbséget találjuk, hogy amaz: ,kigyónyelvfű'-nek az utóbbi pedig ,kigyónyelvűfű'-nek van irva.

*KÍGYÓOSZLOP
(kígyó-oszlop) ösz. fn. Kigyókép tekervényesen épített vagy faragott oszlop, milyen pl. a bognárok czímere.

*KIGYÓPÁSZTOR
(kigyó-pásztor) ösz. fn. Így nevezik néhutt a szitakötő nevü vízi bogarat, valószinüleg azért, hogy a kígyós mocsárok fölött szeret szállongani.

*KÍGYÓS (1)
KIGYÓS, (kígy-ó-os) mm. tt. kigyós-t v. ~at, tb. ~ak. Kígykkal bővelkedő, kigyóktól lakott. Kígyós tavak, bozótok, nádasok, sziklaüregek.

*KÍGYÓS (2)
faluk Bereg m.; ÚJ ~ Békés m.; puszták Jászkun kerületben, Békés, Heves és Veszprém m.; helyr. Kígyós-ra, ~on, ~ról.

*KÍGYÓSHAJMA
(kígyós-hajma) ösz. fn. A foghajmától abban különbözik, hogy levelei kövérebbek, csipkés vagy aprófogas szélűk; szára virágzás előtt kígyósan összetekeredik; azonban van olyan fajtája is, melynek szára nem kígyós. Gerezdjeiről héjja könnyen lekoppad. Másként: magvashajma, török foghajma. (Alium secorodoprasum).

*KÍGYÓSZĚM
(kígyó-szěm) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a kígyó nevü állatnak szeme. 2) A természetrajzban bizonyos megkövült test, melynek alsó lapja üreges, föle pedig kerek, vagy kerekdedhosszú, s rajta szemhez hasonló folt látszik. (Echinites).

*KÍGYÓSZISZ
(kígyó-szisz) ösz. fn. 1) Szisz hang, melyet a kígyó hallat. 2) Növénynem az öthímesek seregéből és egynyájasok rendéből, melynek csészéje öt hasábu, bokrétája egy szirmu, egyenetlen karimáju, kinyilt torku. Hasonlít a sziszegő kigyó szájához. (Echium). Fajai: ezüstös, olasz, veres, terjőke, kék, krétai kígyószisz.

*KIGYÓSZISZHOLGYOMÁL
(kígyó-szisz-holgyomál) ösz. fn. A holgyomálok neméhez tatozó növényfaj; szára felálló, levelei láncsásak, csaknem épélűk, vállban szűkek, virágai sátorozók, mindene sömörtövü-szőrös. (Hieracium echioides).

*KÍGYÓTARJAG
(kígyó-tarjag) ösz. fn. A tarjagok neméhez tartozó növényfaj, mely kígyó vagy sodrott madzag formában tenyészik a föld szinén elnyúlva.

*KÍGYÓTRÁNG
v. KÍGYÓTRÁNK, (kigyó-tráng v. ~tránk, az utóbbi szó alkalmasint draco v. sárkány szóból módosult); ösz. fn. 1) l. KÍGYÓGYÖKERŰFŰ. 2) Némely vidékeken a sárkányfű vagy sárkány kontyvirág (arum dracunculus) neve.

*KIGYÓZÁS
(kigy-ó-oz-ás) fn. l. KIGYÓDZÁS.

*KÍGYÓZIK
l. KÍGYÓDZIK.

*KIGYUJT
(ki-gyujt) ösz. áth. Valamit úgy gyujt, hogy tüze, illetőleg lángja kilobogjon. Átv. ért. valakinek indulatát, különösen haragját kitörésre ingerli.

*KIGYUJTÁS
(ki-gyujtás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kigyujtunk valamit. V. ö. KIGYUJT.

*KIGYÚL
(ki-gyúl) ösz. önh. Valami úgy gyúl, azaz, oly tűzre gerjed, melynek lángja kicsap, kilobban. Kigyúl a ház, midőn kéményén vagy födelén, ablakain, ajtaján, kitör a láng.

*KIGYÚLAD
(ki-gyúlad) ösz. önh. Mintegy kigyúlóvá leszen, vagy mintegy belerejénél fogva látszik kigyúlni.

*KIGYÚLÁS
(ki-gyúlás) ösz. fn. l. KIGYÚLADÁS.

*KIGYÚLASZT
(ki-gyúlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami kigyúladjon.

*KIGYÚR
(ki-gyúr) ösz. áth. 1) Valami gyúrva bizonyos czélra kikészít, alkalmassá tesz. Kigyúrni a kenyérnek, lepénynek, kalácsnak való tésztát. Kigyúrni a tapasznak, téglának való agyagot. 2) Valaminek belsejét, belét gyúrva kinyomja, kitiporja. V. ö. GYÚR.

*KIHABSOL
(ki-habsol) ösz. áth. Habsolva kieszik v. iszik valamit. Kihabsolta a kutya a levest a tálból.

*KIHABUCZKOL
(ki-habuczkol) ösz. önh. Habuczkolva a vízből kimegyen, kiúszik.

*KIHÁG
(ki-hág) ösz. önh. Tulajd. ért. lábait valamely korláton, keritésen fölemelve kilép, minthogy hágni szoros ért. am magasra menni, lépni. Kihágni a fördőkádból. A ló kihágott a hámistrángból. Kihágni a kocsiból. Alacson kerítésen kihágni a kertből. Átv. ért. az erkölcsiség, vagy fegyelem korlátai közől kilép, azaz erkölcstelen, tilos tetteket követ el. Ezen értelemben viszonynév nélkül használtatik rendesen. Kihág, kihágott. Az ifjak, ha nincs rájok ügyelet, hamar kihágnak. V. ö. KIHÁGÁS.

*KIHÁGÁS
(ki-hágás) ösz. fn. Átv. ért. a fegyelemnek vagy törvénynek megszegése, midőn az erkölcsi korlátokon mintegy áthág. Az osztrák büntetőtörvényben a törvényszegés legkisebb beszámitással járó faja, (Uebertretung); nagyobb ennél a vétség; legnagyobb a bűntett. Rendőri intézkedést sértő kihágások.

*KIHÁGÁSI
(ki-hágási) ösz. mn. Kihágást illető, arra vonatkozó. Kihágási fenyiték.

*KIHÁGÓ
(kihágó) ösz. mn. Aki vagy ami kihág. V. ö. KIHÁG. Használtaitk főnevül is, s am. személy, ki a törvényeket megszegi. A kihágókat megidézni, megbüntetni.

*KIHAGY
(ki-hagy) ösz. áth. Mondják hosszan is: kihágy, de csak a törzsben, mint ád szót, e helyett ad vagy vesz helyett vész-t stb. Valamit bizonyos számba, mennyiségbe nem vesz be, hanem azokon kivül lenni hagyja, engedi, vagy kényszeríti. A lajstromból némely könyveket, a névkönyvből bizonyos személyeket kihagyni. Valami feledésből, készakarva kihagyni. Bizonyos személyeket a hivatalosok közől kihagyni. Az eléadandó szindarabból némely jelenéseket kihagyni. Valamely szó belsejéből egy vagy több hangot, betüt kihagyni. V. ö. HAGY.

*KIHAGYÁS
(ki-hagyás) ösz. fn. Intézkedés, rendelkezés, illetőleg elmulasztás, elfeledés, midőn kihagyunk valamit. V. ö. KIHAGY.

*KIHAGYIGÁL, KIHAGYÍT
l. KIHAJIGÁL, KIHAJÍT.

*KIHAGYÓ
(ki-hagyó) ösz. mn. A helyesirástanban, több egymásután álló gondolatjel vagy jelek, pl. - - - melyek által figyelmeztetjük az olvasót, hogy több szót, vagy mondatot kihagytunk, melyeket vagy nem akaránk, vagy nem illik, vagy nem szabad kiirni, vagy melyeket bizonyos elővizsgálónak kezei töröltek volt ki.

*KIHAJGÁL
(ki-hajgál) l. KIHAJIGÁL.

*KIHAJHÁSZ
(ki-hajhász) ösz. áth. Hajhászva kinyomoz, kikutat.

*KIHAJIGÁL
(ki-hajigál) ösz. gyak. áth. Valamit több izben, ismételve, vagy több holmit valamely térből, helyből kifelé hajít, kidobál. A futósjátékban kihajigálni a labdát. Kihajigálni a hálóból az apró halakat, a kosárból a rohadt almákat. V. ö. HAJIGÁL.

*KIHAJIGÁLÁS
(ki-hajigálás) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, midőn valamit vagy több holmit egymás után kihajigálnak. V. ö. KIHAJIGÁL.

*KIHAJÍT
v. ~HAJIT, ösz. áth. Valamit bizonyos téren, vonalon, határon kivül hajít. Kihajítani a lapdát. A törött fazekakat kihajítani az udvarra, utczára. V. ö. HAJÍT. Ettől különbözik: kihajt.

*KIHAJÍTÁS
v. ~HAJITÁS, (ki-hajítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valahonnan kifelé hajítunk valamit.

*KIHAJLÁS
(ki-hajlás) ösz. fn. Meggörbedési mozdulás, midőn valami kihajlik. V. ö. KIHAJLIK.

*KIHAJLIK
(ki-hajlik) ösz. k. Úgy hajlik, hogy egyik fele, része bizonyos vonalon kivül esik. A gyümölcsfa ágai kihajlanak az utczára. V. ö. HAJLIK.

*KIHAJÓKÁZÁS
(ki-hajókázás) ösz. fn. Valamely révből, kikötőből hajókázás végetti kiindulás, kirándulás.

*KIHAJÓKÁZIK
(ki-hajókázik) ösz. k. Mulatságból, időtöltésből hajón valamely révből, kikötőből kirándulást tesz. V. ö. HAJÓKÁZIK.

*KIHAJOL
(ki-hajol) ösz. önh. Szorosan véve am. öntudatosan, saját akaratából bizonyos vonalon kivül görbed ki testének egy része. Kihajol az ember az ablakból, kocsiból. Kihajolni a hidnak karfáin. Ellenben, kihajlik valami, nem öntudatosan, nem akarva, hanem mintegy külerőnél fogva, vagy ösztönszerüleg. Az alvónak feje kihajlik az ágyból. A teher alatt kihajlik a térd.

*KIHAJOLÁS
(ki-hajolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valahonnan kihajol valaki. V. ö. KIHAJOL. Különbözik: kihajlás.

*KIHAJT
(ki-hajt) ösz. áth. és önh. 1) Szoros ért. a barmokat haj hej! szóval kiűzi, kimenni kényszeríti valahonnan, és valahová. Kihajtani a teheneket az akolból, istállóból, az udvarra, utczára, mezőre. Kihajtani a szomszéd disznait az udvarból. Kihajtani a csikókat, lovakat a tilosból. 2) Szélesb. ért. akármiféle nagyobb élő állatot, tehát embert is kiűz, kikerget, valahonnan kimenni kényszerít. Kihajtani valakit a házból. A kártevő gyermekeket kihajtani a kertből. Az agarakat kihajtani a konyhából. 3) Bizonyos helyre kimenni parancsolt, kirendel vagy kimenni kényszerít. A lakosokat utcsinálásra kihajtani. A ludakat, pulykákat kihajtani a kertek alá. 4) Bizonyos hajlékony, görbülékeny testet kifelé fordít, kihajlani kényszerít. Kihajtani az üng gallérát. Kihajtani a falba ütött szeget. V. ö. HAJT. 5) Önhatólag tárgyeset nélkül mondják növényekről, midőn csiráik, rigyáik, bimbóik, leveleik kifejlődnek. Tavaszkor kihajtanak a fák.

*KIHAJTÁS
(ki-hajtás) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valakit v. valamit kihajtanak. 2) Állapot, midőn valami kihajt, vagy maga a kihajtott rügy, levél pl. fák kihajtásai. V. ö. KIHAJT.

*KIHAL
(ki-hal) ösz. önh. Halva, azaz halál által kimúlik, kivesz. Szüléim, rokonaim mind kihaltak. Az epemirigyben egész családok kihaltak. Átv. ért. kihalt v. kiholt belőle a lélek, elevenség, vidámság, jó kedv.
"Kiholt a jámborság és a hűség bennünk."
Zrínyi.
V. ö. HAL, ige.

*KIHALÁS
(ki-halás) ösz. fn. Kimúlás az életből. Szőleik kihalása után hánytvetett szegény árvák.

*KIHALÁSZ
(ki-halász) ösz. áth. Tulajd. ért. a vizben levő halakat kifogja. Az ereket, tavakat tapogatóval, a folyókat hálókkal kihalászni. A halastavakból a nagyobbakat kihalászni. Átv. ért. és tréfásan: sok közől, nagy tömegből valakit v. valamit kifog. A legszebb leányt kihalászni. E levesben oly kevés a csusza, hogy csak úgy kell kihalászni. V. ö. HALÁSZ, ige.

*KIHALÁSZÁS
(ki-halászás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kihalásznak valamit. V. ö. KIHALÁSZ.

*KIHALLGAT
(ki-hallgat) ösz. áth. 1) Addig hallgat, míg valaki el nem mondja kérelmét, panaszát, véleményét, szóval mondani valóját. Kihallgatni a folyamodókat, peresfeleket, vádlottakat, tanúkat. Kihallgatni a tulsó oldal szónokait. Kérem, legalább hallgasson ki. Oly türelmetlen, hogy ki sem birja hallgatni az embert. A tanár kihallgatja a tanulókat, a tanulóknak feladott leczkéket. A gyóntató atya kihallgatja a gyónó hiveket, a bűnöket. 2) Az egymással beszélőket alattomban hallgatja. A cseléd kulcslikon kihallgatá, mit beszélt az ura, és asszonya. A kémek szeretik kihallgatni a gyanuba vett polgárokat.

*KIHALLGATÁS
(ki-hallgatás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg figyelés, midőn valaki másokat kihallgat. A folyamodók kihallgatása után kimondani az igent vagy nemet. A peres felek kihallgatása előtt nem lehet itéletet hozni. A vádlott kihallgatása. Tanúk kihallgatása. V. ö. KIHALLGAT.

*KIHALLIK
(ki-hallik) ösz. k. 1) Bizonyos zárt helyen a beszéd vagy akármiféle hang oly módon szól, hogy kivül is hallani lehet. A kocsmai dorbézolók éneke kihallik az utczára. A veszekedők lármája kihallik a harmadik házig. 2) Bizonyos hang a többi közől különösen kitünik. Harsány szava száz közől is kihallik. V. ö. HALLIK.

*KIHANCSIKOL
(ki-hancsikol) ösz. áth. Hancsikokkal kirak, kijelöl. Kihancsikolni a rétek széleit, a gyepútak oldalait. V. ö. HANCSIK.

*KIHANCSIKOLÁS
(ki-hancsikolás) ösz. fn. Valamely térnek, vonalnak hancsikokkal kijelölése, kirakása. Útszélek, rétek kihancsikolása.

*KIHANGZÁS
(ki-hangzás) ösz. fn. 1) Valamely hangnak a többi hangok vagy zsibaj közől kihallása. 2) Nyelvészeti ért. utóhang, mely valamely szónak lényegéhez, se mint képző, se mint módosító rag nem tartozik, melyet a szokás vagy hangzatosság végett vagy néha csak kiejtési tunyaságból told a szók végéhez, s néha közepébe is: pl. Béla névtelen jegyzőjénél: Tous (Tas) Szabolcsu (Szabolcs), Hungu (Ung), Eczilburgu; s némely tájszólásban ma is: méhe (méh), koha (koh), mája (máj), stb. Különbözik az utóhang mely németül: Auslaut.

*KIHANGZIK
(ki-hangzik) ösz. k. Hangja a többi közől kihallik, kiesmerszik. A kis síp a török zenéből kihangzik. V. ö. HANGZIK.

*KIHÁNT
(ki-hánt) ösz. áth. Szoros ért. bizonyos testeket, nevezetesen növényeket, és gyümölcsöket hámjaikból, azaz héjaikból kifejt, kibont. Kihántani a diót, mogyorót, gesztenyét. Kihántani a nyirkos fűzágat, hogy héjából síp készülhessen. Kihántani a hársfát. Kihántani a babot, borsót. V. ö. HÁNT.

*KIHÁNY
(ki-hány) ösz. áth és gyűige. 1) Többeket, egymás után hányva, azaz helyeikből fölemelve kivet, kihajít. Kihányi a verekedőket a csárdából am. felkapdosni s kihajigálni. Kihányni a ládában levő holmiket. Valakinek jószágát kihányni az utczára. 2) A gyomorban levő ételt, italt, fölkeveredés következtében kiadja. Kihányni az éretlen gyümölcsöt, rosz ételeket. Máskép: kiokád, mely hangutánzó. 3) Átv. ért. a növények, kalászaikat, fejeiket kitolják. A rozsok kihányták fejeiket. 4) Átv. ért. valaminek, különösen ruhának fölszinét holmi czifraságokkal kivarrja. Kihányni sinórral, sujtásokkal a nadrágot. Vízfolyásokkal, hímvarrásokat, vörös posztóval kihányni a bakonyi szűrt. 5) Mondják bőrkütegekről, pl. szeplőről, rühről stb. midőn a bőr fölszinére kijönnek, s mintegy kiemelkednek. Kihányta testét a rüh. Arczát kihányta a szeplő. V. ö. HÁNY ige.

*KIHÁNYÁS
(ki-hányás) ösz. fn. 1) Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit kihánynak. 2) Bizonyos bőrbetegségek, kütegek, melyek mintegy maguk magukat kihányják, kiütik. Teste teli van fekélyes kihányásokkal. V. ö. KIHÁNY.

*KIHARANGOZ
(ki-harangoz) ösz. áth. 1) Valakinek, mint holtnak, a végtiszteletet harangozva megadja, vagy harangozva tudatja, hogy meghalt. Kiharangozni a halottakat. A holtat temetőig kiharangozni. 2) Átv. ért. valamit harsány hangon, mindenek hallatára kihirdet. Olyan, mint: kikürtöl, kitrombitál, kidobol.

*KIHARANGOZÁS
(ki-harangozás) ösz. fn. Tiszteletadás, midőn valakinek halálát, vagy temetését harangozva hirdetik. A kiharangozásért a templom pénztárába, és a harangozóknak fizetni. V. ö. KIHARANGOZ.

*KIHARAP
(ki-harap) ösz. áth. Valamit harapva kiszakaszt, kilikaszt. A farkas kiharapott a ló marjából egy darabot. V. ö. HARAP.

*KIHÁRÍT
(ki-hárít) ösz. áth. Hárítva valamely helyből kitakarít, kiseper valamit. Ólból a ganajt, pajtából a polyvát kihárítani. V. ö. HÁRÍT.

*KIHÁRÍTÁS
(ki-hárítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kihárítanak valamit. V. ö. KIHÁRÍT.

*KIHARSOG
(ki-harsog) ösz. önh. Harsogva kihat, kihallik. A trombitaszó kiharsog a zenekarból.

*KIHASAD
(ki-hasad) ösz. önh. Mondjuk rostos, réteges testről, midőn rostjai vagy rétegei bizonyos helyen egymástól elválnak, s mintegy kibomlanak. A feszes nadrág kihasadt a térden. A hüvelyk buczkóján kihasadt a csizma. V. ö. HASAD.

*KIHASADÁS
(ki-hasadás) ösz. fn. Szétszakadás, szétrepedés neme, midőn kihasad valami. V. ö. KIHASAD.

*KIHASÍT
v. ~HASIT, (ki-hasít) ösz. áth. 1) Valamely rostos, vagy réteges testből, pl. fából, szövetből, kisebb, nagyobb részt kiszakaszt. A végvászonból kihasítani egy üngre valót. A posztóból kihasítani egy darabot mellénynek. A fenyüszálból két újjnyi vastagságu forgácsot kihasítani. 2) Bizonyos térségü földet kiszakaszt, kimetsz. Az osztályban jutott tagilletéket kihasítani. Tíz holdat kertnek, tíz holdat szőlőnek kihasítani. V. ö. HASÍT.

*KIHASÍTÁS
v. ~HASITÁS, (ki-hasítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kihasítunk valamit. V. ö. KIHASÍT.

*KIHASONLIK
(ki-hasonlik) ösz. k. Átv. ért. bizonyos tulajdonságokra nézve a többi közől mintegy kiválik, kiszakad, s tőlök különbözik. A czigányok hazánkban maiglan igen kihasonlanak a többi népfajok közől. Nem igen van szokásban.

*KIHAT
(ki-hat) ösz. önh. Mondjuk erőről, működésről, midőn mozgalma kifelé terjed, s a kivülötte levőkre nézve eredményt idéz elé. A nagy elmék művei, a világhódítók törekvései messze kihatnak. Amit a tanácsteremben végeznek, kihat a közönségre. A fejedelmek parancsa, akarata kihat egész országokra. V. ö. HAT.

*KIHATÁS
(ki-hatás) ösz. fn. Valamely erőnek, működésnek kifelé terjedése, eredményezése.

*KIHATÓ
(ki-ható) ösz. mn. 1) Aminek mozgalma messze kiterjed; ami eredményt képes eléidézni, vagy idézett elé. 2) l. ÁLTALHATÓ, műszó.

*KIHATOL
(ki-hatol) ösz. önh. Hatolva, azaz folytonos, ismételt erővel, iparkodással, mozgalommal bizonyos akadályok, ellenszegülések közől kitör, kinyomúl, kimenekűl; máskép: kivergődik, kivánczorog, s némileg: kilábol. Kihatolni a mindenütt résen álló ellenség sokasága közől. Kihatolni a tengeri vészből, a jegek közől.

*KIHATÓLAG
(ki-hatólag) ösz. ih. Kiható módon vagy működéssel.

*KIHATOLÁS
(ki-hatolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kihatol, kivergődik.

*KIHÁZASÍT
v. ~HÁZASIT, (ki-házasít) ösz. áth. Fiának menyet, leányának vőt szerez, őket házi viszonyaihoz képest ellátja, és szárnyokra bocsátva a kiskoruságból mintegy kiszabadítja. Minden fiát és leányát kiházasította. Szélesebb ért. akármely nőtelent vagy hajadont, mint gyámatya, vagy gazda vagy jótevő, házasságra léptet. Ezen úr már több cselédeit kiházasította. V. ö. HÁZASÍT.

*KIHÁZASÍTÁS
v. ~HÁZASITÁS, (ki-házasítás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva kiházasítnak valakit. V. ö. KIHÁZASÍT.

*KIHEGEDŰL
(ki-hegedűl) Visszatérő névmással: kihegedűli magát, am. a hegedűlést bevégzi. "Már én kihegedültem magamat, tessék hegedűlni." Rajnis.

*KIHĚGYĚZ
(ki-hěgyěz) ösz. áth. Valaminek végét hegyesre kimetszi, kifaragja, kiköszörüli stb. Kihegyezni a szőlőkarókat. Kihegyezni a kést, kardot. Átv. ért. a tánczos hegyesen, azaz lábhegyen lépegetve kirakja, kiczifrázza. A nyalka, hegyke legények kihegyezik a toborzót, a csárdást.

*KIHĚGYĚZÉS
(ki-hěgyězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kihegyez.

*KIHĚNGĚRĚDIK
(ki-hěngěrědik) ösz. k. l. KIHĚNGĚRĚG.

*KIHĚNGĚRĚG (ki-hěngěrěg) ösz. önh
és gyakor. Hengeregve kinyomúl valahonnan és valahova. A hordó kihengereg a a pinczetorokból az udvarra. V. ö. HĚNGĚRĚG.

*KIHĚNGĚRÉL
(ki-hěngěrěl) ösz. áth. Valamit hengerrel kiegyenlít, kisimít. Kihengerelni a felszántott, s bevetett földet. Kihengerelni a kerti utakat. A timárok kihengerlik az elkészített bőröket.

*KIHĚNGĚRĚLÉS
(ki-hěngěrělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kihengerel.

*KIHĚNGĚRGET
(ki-hěngěrget) ösz. áth. és gyakor. Valamit hengergetve kimozgat, kihajt. V. ö. HĚNGĚRGET.

*KIHĚNGĚRGETÉS
(ki-hěngěrgetés) Cselekvés, midőn valaki valamit kihengerget.

*KIHĚNGERÍT
v. ~HENGERIT, (ki-hěngerít) ösz. áth. Valamit hengerítve, bizonyos térből, vagyis kifelé hajt. Az üres hordót elszállítás végett kihengergetni az utczára. V. ö. HĚNGĚRÍT.

*KIHĚNGERÍTÉS
v. ~HENGERITÉS, (ki-hěngerítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kihengerít.

*KIHERÉL
(ki-herél) ösz. áth. A hímállatnak heréit, köznyelven tökeit kimetszi, kiveszi. Kiherélni a mént, bikát, kost, kant, bakot, kakast, férfit. Szélesebb ért. a nőstényállatnak, pl. a disznónak görgőjét kivágja. V. ö. HERÉL.

*KIHERÉLÉS
(ki-herélés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg műtevés, midőn kiherélnek valakit v. valamit. V. ö. KIHERÉL.

*KIHERGEL
(ki-hergel) ösz. áth. Hergelve kimozdít, kipiszkál helyéből valamit. A tyúk kihergeli a tojást a kosárból. Átv. ért. valakit addig boszont, mig ki nem megy. V. ö. HERGEL, és HIRGÁL.

*KIHERGELÉS
(ki-hergelés) ösz. fn. Hergelve valaminek helyéből kimozditása. Boszantva kitolás. V. ö. KIHERGEL.

*KIHERNYÁSZ
(ki-hernyász) ösz. áth. A hernyókat kiszedi, kiirtja valahonnan; hernyóktól megtisztít. Kihernyászni a kerteket.

*KIHERNYÁSZÁS
(ki-hernyászás) ösz. fn. A hernyóknak kiszedése, kiírtása.

*KIHEVER
(ki-hever) ösz. önh. 1) Visszatérő névmással am. kelletig, elégségig hever. Ha kiheverted magadat, menj dolgozni. 2) Tárgyesetes névvel áthatólag am. heverve bizonyos bajból kimenekűl, betegségből kigyógyúl. A kocsmában úgy megverték, hogy esztendeig sem heveri ki. V. ö. HEVER.

*KIHEVERÉS
(ki-heverés) ösz. fn. Heverve kiépülés, kigyógyulás.

*KIHÍ
(ki-hí) ösz. áth. 1) A benn levőt híja, hogy jőjön ki. Kihíni valakit a szobából, templomból, szinházból, tanácsteremből. Kihíni valakit az utczára, falura, szőlőbe, mezőre. 2) Viadalra, párviadalra hí. A megbántót kihíni egy szálkardra, pisztolyra. 3) Kártyajátékban a kiadást kezdi.

*KIHIRDET
(ki-hirdet) ösz. áth. Valamit hirdetve kibeszél, nyilvánosságra hoz, köztudomásul ad. Kihirdetni az új törvényeket, rendeleteket. Kihirdetni a házasulandókat. Kihirdetni az elveszett, vagy megtalált jószágot. V. ö. HIRDET.

*KIHIRDETÉS
(ki-hirdetés) ösz. fn. Nyilvános, vagy hivatalos tudósítás, melynél fogva valamit közhírré tesznek. Élőszóval, hirlapok útján, dobszóval történt kihirdetés. Egyházi kihirdetés. V. ö. HIRDETÉS.

*KIHIRDETŐ
(ki-hirdető) ösz. fn. Személy, ki valamit hivatalosan hirdet, közhírré tesz. Ő a város dobosa és kihirdetője.

*KIHÍRÉL
l. KIHIRLEL.

*KIHÍRĚSĚDIK
(ki-hírěsědik) ösz. k. Híre kiterjedt, nyilvánosságra, köztudomásra jut, különösen oly oldalról, mely erkölcsi tekintetben személyének, nevének, becsületének nem kedvez, kihírhed.

*KIHÍRĚSÍT
v. ~HÍRESIT, (ki-hírěsít) ösz. áth. Valakinek erkölcseiről, magaviseletéről nem kedvező híreket, mendemondákat terjeszt, vagyis, mint mondani szokás, hírbe hoz valakit. V. ö. HÍRĚSÍT.

*KIHÍRĚSÍTÉS
v. ~KIHIRESITÉS, (ki-hírěsítés) ösz. fn. Valakinek kedvezőtlen erkölcsi oldalról kihiresztelése, hírbe hozása.

*KIHIRESZTEL
(ki-hiresztel) ösz. áth. 1) Széles ért. valamit hirdetve köztudomásra juttat. Szóval, hirlapok útján kihiresztelni valamit. 2) Szoros ért. valakit rosz hírbe hoz. Valakit tolvaj gyanánt kihiresztelni. V. ö. HIRESZTEL.

*KIHIRESZTELÉS
(ki-hiresztelés) ösz. fn. Köztudomásra juttatás, midőn kihiresztelnek valamit. V. ö. KIHIRESZTEL.

*KIHIRGÁL
(ki-hirgál) ösz. áth. Hirgálva kitakarít, kiseper valamit. V. ö. HIRGÁL.

*KIHIRHED
(ki-hirhed) ösz. önh. l. KIHÍRĚSĚDIK.

*KIHIRLEL
(ki-hirlel) ösz. áth. lásd: KIHIRESZTEL.

*KIHITĚGET
(ki-hitěget) ösz. áth. és gyak. Hitegetve, azaz álremények, igéretek által csábítva, kihí valakit. Kihitegetni valakit külföldre. V. ö. HITĚGET.

*KIHITĚGETÉS
(ki-hitěgetés) ösz. fn. Csábítás, rábeszélés neme, mely által kihitegetnek valakit. V. ö. KIHITĚGET.

*KIHITELĚZ
(ki-hitelěz) ösz. áth. Hitelezve, azaz bizonyos kamat fejében kölcösnözve kiad bizonyos mennyiségü pénzt vagy pénzerőt. Évenként fölösleges jövedelméből ki szokott hitelezni nehány ezeret. V. ö. HITELĚZ.

*KIHÍV
(ki-hív) l. KIHÍ.

*KIHÍVÁS
v. ~HIVÁS, (ki-hívás) ösz. fn. 1) Széles ért felszólítás, mely által valakit hivunk, hogy jőjön ki. 2) Szorosb ért. felszólítás, melynél fogva valakit akárminemü vetélkedésre, versenyre, különösen viadalra hivunk. A kihívást elfogadni. V. ö. KIHÍ.

*KIHÍVÓ
v. ~HIVÓ, (ki-hívó) ösz. fn. Szoros ért. személy, ki valakit versenyre, vetélkedésre, különösen viadalra szólít. A kihivónak segédül ajánlkozni. Az első vágás, vagy lövés a kihivotté, a második a kihívóé.

*KIHÍVÓLAG
v. ~HIVÓLAG, (ki-hívólag) ösz. ih. Kihívó módon v. minőségben.

*KIHÍVÓLEVÉL
(ki-hívó-levél) ösz. fn. Levél, melyben valakit versenyre, vetélkedésre, különösen párviadalra kihínak.

*KIHÍVOTT
v. ~HIVOTT, (ki-hívott) ösz. fn. A versenyezők, vetélkedők vagy párbajvivók közől azon személy, kit versenyre vagy viadalra kihínak. Párviadalban a kihívott mellett segédkedni.

*KIHÍZELĚG
v. KIHIZELG, (ki-hízelěg) ösz. önh. és gyak. Tárgyesetes viszonynévvel am. hízelegve kieszközöl, kinyer, kikér valamit. A gyermek pénzt, ruhát, csecsebecsét hízeleg ki szüleitől. Egy csókot kihízelegni valakitől. V. ö. HIZELEG.

*KIHÓLYAGZÁS
(ki-hólyagzás) ösz. fn. Hólyagnemű kidudorodás, képződés az állati bőrön.

*KIHÓLYAGZIK
(ki-hólyagzik) ösz. k. Szoros ért. mondják az állati bőrről, midőn hólyagok ütnek ki rajta. Tenyere a kasza nyelétől, talpa a sok járástól, arcza a szúnyogcsípésektől kihólyagzott. V. ö. HÓLYAG.

*KIHOMORÍT
v. ~HOMORIT, (ki-homorít) ösz. áth. Valamit homorúan kialakít, kimetsz, kifarag, stb. Kihomorítani a marokvasat. V. ö. HOMORÍT.

*KIHONOSÍT
v. ~HONOSIT, (ki-honosít) ösz. áth. Valakit bizonyos honból, országból, mely hazája volt, kitilt; másként és szokottabban: száműz, számkivet. Az országos csendzavarókat kihonosítani.

*KIHONOSÍTÁS
v. ~HONOSITÁS, (ki-honosítás) ösz. fn. Büntetés neme, mely által kihonosítanak valakit. V. ö. KIHONOSÍT.

*KIHORD
(ki-hord) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. bizonyos mennyiséget több részekben folytatólag kivisz valahonnan, és valahova. A ganajt kihordani az ólból a szántóföldre. A bútorokat a szobádból kihordani az udvarra. A zsákokat kihordani a kamarából. Kézben, taligán, szekéren kihordani valamit. 2) Átv. ért. járva vagy kocsizva az útban levő holmit lábaival vagy a kerekekkel maga után kiviszi. Akolból a csizmatalpakon kihordani a ganajt. A kátyúban gázoló szekér kihordja a sarat. V. ö. HORD.

*KIHORDÁS
(ki-hordás) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, midőn valamely tömeges testet részenként vagy holmit egymás után kivisznek.

*KIHORDOGAT
(ki-hordogat) ösz. áth. és gyak. Valamit folytatólag, vagy lassanként, apródonként hordva kivisz valahonnan. Kosarakban kihordogatni a gyümölcsöt a piaczra. V. ö. HORDOGAT.

*KIHORDOGATÁS
(ki-hordogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kihordogatnak.

*KIHORDOZ
(ki-hordoz) ösz. áth. és gyak. Valakit vagy valamit gyakorta kivisz magával. A kis gyereket kihordozni az utczára. A kis leány ki és behordozza bábjait. Átv. ért. bizonyos hirt ideoda járkálva kibeszél. Mihelyest valamit hall, legott kihordozza a faluban. V. ö. HORDOZ.

*KIHORDOZÁS
(ki-hordozás) ösz. fn. Gyakori, ismételt hordás.

*KIHORDOZKODÁS
(ki-hordozkodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valahonnan kihordozkodik, kiköltözködés. A kihordozkodást tavaszra halasztani. V. ö. KIHORDOZKODIK.

*KIHORDOZKODIK
(ki-hordozkodik) ösz. k. Hordozkodva, azaz holmijét hordogatva, magával víve kimegy valahonnan más lakba. Városból kihordozkodni falura. A szük szállásból kihordozkodni. V. ö. HORDOZKODIK.

*KIHORDÓZKODÁS, KIHORDOZÓSKODIK
l. KIHORDOZKODÁS, KIHORDOZKODIK.

*KIHORGÁSZ
(ki-horgász) ösz. áth. Valamit horoggal kifog. Kihorgászni a patak halait. Kihorgászni a kútba esett vödröt. V. ö. HOROG.

*KIHORGOL
(ki-horgol) ösz. áth. Valamely női munkát horognemü tűvel kötögetve kikészít.

*KIHORNYOL
(ki-hornyol) ösz. áth. Hornyolva, azaz hosszas metszéseket, vágásokat, barázdákat, rovatokat csinálva gerezdesen kivölgyel valamit. Kihornyolni a faoszlopot, a hengert. V. ö. HORNYOL.

*KIHORNYOLÁS
(ki-hornyolás) ösz. fn. Metszés, faragás, rovatolás stb. mely által kihornyolnak valamit. V. ö. KIHORNYOL.

*KIHOZ
(ki-hoz) ösz. áth. Minthogy hozni am. valamit távolról közelre, onnan ide szállítani; valamint vinni am. közelről távolra, innen oda szállítani: tehát kihoz am. valamit, ami bizonyos távol térben rejtve, zárva volt, onnan kiveszi, és ide szállítja, vagy valakit, aki valahol benn tartózkodott, magával onnan ide hoz. Hozd ki a pipámat am. nekem, ki most künn vagyok, hozd ide a pipámat, mely ott benn vagyon. Ha eljösz hozzám a falura, hozd ki magaddal nődet is, am. hozzám, aki most falun künn vagyok, hozd ide nődet is, ki ott benn van a városban. V. ö. HOZ és VISZ. Átv. ért. mondják az okoskodó észről, illetőleg személyről, midőn bizonyos előzményekből, több különös körülmények- vagy esetekből valamit általában következtet, s mint eredményt állít elé. Mindezekből azt hozom ki, hogy követelésed jogtalan. (Inducere).

*KIHOZÁS
(ki-hozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kihozunk, különösen bizonyos előzményekből valamit általában következtetünk. (Inductio).

*KIHOZÓ
(ki-hozó) ösz. mn. 1) Aki valamit kihoz. 2) Aminél fogva valamit kihozunk, következtetünk (Inductio).

*KIHOZÓLAG
(ki-hozólag) ösz. ih. Különös körülményekből következtetve. (Per inductionem).

*KIHÖRÖG
(ki-hörög) ösz. önh. Tárgyesetes névvel mondjuk oly haldoklóról, ki nagy erőködés s görcsös vonaglások között hörögve múlik ki. Minthogy pedig szoros ért. a sertés szokott hörögni, midőn megölik, innen megvető értelemmel bir. A gonosztevő gyilkos irtóztató káromlások után a hóhér pallosa alatt kihörögte lelkét.

*KIHÖRPENT
(ki-hörpent) ösz. áth. Hörpentve vagyis egy kortyot húzva kiiszik bizonyos edényből valamely italt. Kihörpenteni a pohár fenekén maradt bort. V. ö. HÖRPENT.

*KIHÖRPENTÉS
(ki-hörpentés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kihörpent.

*KIHÖRPÖGET
(ki-hörpöget) ösz. gyak. áth. Hörpögetve, azaz többször vagy folytonosan hörpentve kiiddogál, kiszivogat valami italt.

*KIHÖRPÖGETÉS
(ki-hörpögetés) ösz. fn. Hörpögetve kiiddogálás.

*KIHÖRPÖL
(ki-hörpöl) ösz. áth. Valamivel szükebb jelentésü, mint a kihörpöget, mert ez gyakoribb s többször ismételt hörpöt jelent. V. ö. HÖRPÖL, HÖRPÖGET, HÖRPENT.

*KIHÖRPÖLÉS
(ki-hörpölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kihörpöl.

*KIHUGYOZ
(ki-hugyoz) ösz. áth. 1) Valamit hugygyá válva, azaz mint hugyot, a rendes hugycsőn kibocsát, kifolyat. A megivott sok bort, pálinkát félnyersen kihugyozni. 2) Nem a hugy lényegéhez tartozó részecskéket a hugygyal keverve kiereszt. A hólyagban képződő homokot kihugyozni. Az ondós nyálkát, az epét kihugyozni. V. ö. HUGY.

*KIHUGYOZÁS
(ki-hugyozás) ösz. fn. A hugynak a hugyhólyagból kilövelése.

*KIHUGYOZIK
(ki-hugyozik) ösz. k. Valamely kerített térből kifelé hugyozik. Kihugyozni az ablakon az utczára. A konyhaajtóból kihugyozni az udvarra. V. ö. HUGYOZIK.

*KIHULL
(ki-hull) ösz. önh. Hullva kiesik valahonnan. Minthogy a hull szorosan véve gyűige, azaz többeknek esését jelenti: innen kihull szoros ért. am. többes számmal kiesik. Kihullott a foga, am, több foga kiesett. Kihullott az alma a kosárból, am. több alma kiesett belőle. Kihullott a pénz a zsebéből. am. több darab pénz esett ki. Kihullott a haja, szőre, serénye. E szónak gyakoriságát mutatja ma a kettős l, miszerént hull = húl-ol s gyöke húl egy a múl igével, mely eredetileg am, megy, távozik, pl. múl-ik az idő. V. ö. HULL.

*KIHULLÁS
(ki-hullás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kihull. A hajak, fogak kihullása ellen némi óvószereket használni. V. ö. KIHULL.

*KIHULLAT
(ki-hullat) ösz. áth. Engedi, hagyja, akaratlanul vagy készakarva teszi, hogy kihulljon valami. A likas zsákból kihullatni a diót. A vetőgépből kihullatni a magot. V. ö. HULLAT.

*KIHULLATÁS
(ki-hullatás) ösz. fn. Akaratlanul vagy akarva annak eszközlése, hogy valami kihull.

*KIHURCZOL
(ki-hurczol) ösz. áth. Valamit magával v. maga után hurczolva kivisz valahonnan valahová. A teli zsákokat szájoknál fogva kihurczolni a kamrából. A földhöz vágott embert hajánál fogva kihurczolni a szobából. V. ö. HURCZOL.

*KIHURCZOLÁS
(ki-hurczolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg folytonos húzás, húzkálás, vontatás neme, midőn hurczolva kivisznek valamit vagy valakit. V. ö. KIHURCZOL.

*KIHURCZOLKODÁS
(ki-hurczolkodás) ösz. fn. A kihordozkodásnak festőibb jelentése, mely nagyobb erőködéssel, sietéssel, rendetlenséggel, s az elszállítandó tárgyak kevesebb kíméletével szokott történni, midőn t. i. az illető jószágot nem annyira hordozva, mint inkább hurczolva viszik ki. V. ö. HURCZOL, és HORDOZ.

*KIHURCZOLKODIK
(ki-hurczolkodik) ösz. k. Sietve, mintegy nyakrafőre, az elszállitandó holmiket nem annyira hordozva, mint magával hurczolva kimegyen valamely lakból máshová. A közelgő ellenség elől kihurczolkodni a városból. V. ö. HURCZOLKODIK.

*KIHURCZOLÓSKODIK
lásd: KIHURCZOLKODIK.

*KIHÚZ
(ki-húz) ösz. áth. 1) Valamit tövéből, gyökeréből, szilárd helyzetéből maga felé vonva kimozdít, kivesz. Kihúzni a fogat. Kihúzni a karókat, fiatal fákat. A falból, fából kihúzni a szegeket. Kihúzni a dögöt a gyepre. Kihúzni a szekeret a félszerből, sárból. Kihúzni a palaczk dugaszát. Menyhal helyett sokszor kígyót húzunk ki. (Km.) 2) Valamit hosszabbra kinyújt. Kihúzni az öszvezsugorodott szövetet, ruhát. Kihúzni a bőrt. 3) Valamit a többi közől húzva kivesz. A kazalból kihúzni egy marok szénát. Katonaállitáskor feketét húzni ki. 4) Átv. ért. valamit addig folytat, míg végét nem éri, s ki nem fogy belőle. Egyetlen szónak fejtegetésével több órát kihúzni. Egész éjet tánczolva kihúzni. Ha eddig kihúztam, most már nem tágítok. Nehéz itt a szolgának egy hónapot is kihúzni. V. ö. HÚZ.

*KIHÚZÁS, KIHUZÁS
(ki-húzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kihúznak valamit. A fogak kihuzását ügyes orvosra bízni. V. ö. KIHÚZ.

*KIHUZGÁL
(ki-huzgál) ösz. áth. és gyak. Több valamit egymás után kihúz. Az őszülő hajszálakat kihuzgálni. A virágokat tövesül kihuzgálni. Ősszel a szőlőkarókat kihuzgálni. V. ö. HUZGÁL.

*KIHUZGÁLÁS
(ki-huzgálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn több valamit kihuzgálnak. A fiatal fák kihuzgálását keményen tiltani és büntetni. V. ö. HUZGÁL.

*KIHUZKÁL, KIHUZKÁLÁS
l. KIHUZGÁL, KIHUZGÁLÁS.

*KIHÚZÓ, KIHUZÓ
(ki-húzó) ösz. mn. 1) Aki vagy ami valamit kihúz. 2) Mondják némely fiókos bútorokról. Kihúzó szekrény. Kihúzó pamlag, vagy öszvetéve: kihúzószekrény, kihúzópamlag, melynek alján fiók van, s néha ágyul használtatik. A tolóágy is szabatosabban: kihúzó.

*KIHÚZÓFIÓK
(ki-kúzó-fiók) ösz. fn. Általában minden fiók, melyet ki lehet húzni, különböztetésül az oly fiókoktól, melyek ki nem húzhatók, pl. némely ládáknak csaptatóval ellátott fiókjai.

*KIHÚZOGÁL
(ki-húzogál) ösz. áth. l. KIHUZGÁL.

*KIHŰL
(ki-hűl) ösz. önh. A benne levő meleg részecskék kirepülnek belőle, s aránylag t. i. elébbi állapotához képest hideggé leszen. Kihúl az étel. Kihül a szoba, ha nem fűtik tovább. Átv. ért. valamiből kihűl, am, kiesik, kimarad, kikopik; talán nem más, mint a vastaghangu kihull. Kihűlt a hivatalából. Mindenéből kihűlt.

*KIHŰLÉS, KIHÜLÉS
(ki-hűlés) ösz. fn. Változási állapot, midőn kihűl valami vagy átv. ért. valaki. V. ö. KIHŰL.

*KIHŰT
(ki-hűt) ösz. áth. Valamely zárt helyet, kieresztvén belőle a meleget, aránylag hideggé teszen. Sok járáskelés, ajtónyitogatás által kihűteni a szobát. V. ö. HŰT.

*KIHŰTÉS
v. KIHÜTÉS, (ki-hűtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kihűtenek valamit. V. ö. KIHŰT.

*KIHŰVELYĚZ, KIHÜVELYĚZ
(ki-hűvelyěz) ösz. áth. Hüvelyéből, illetőleg tokjából, héjából, burkából stb. kifejt valamit. Kihüvelyezni a babot, borsót. V. ö. HŰVELY.

*KIHŰVELYEZÉS
v. ~HÜVELYĚZÉS, (ki-hűvelyězés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kihüvelyeznek valamit. V. ö. KIHÜVELYĚZ.

*KIIDOMÍT
v. ~IDOMIT, (ki-idomít) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos formára kialakít, kikészít, czéljának megfelelő külsővel ellát. Az esztergáros kiidomítja a munkába vett fát, csontot. 2) Bizonyos állatokat kitanít, rendeltetésökhöz illetőleg kiképez. Kiidomítani a harczi paripákat, a vadászebeket.

*KIIDOMÍTÁS
v. ~IDOMITÁS, (ki-idomítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg alakítás, képzés, tanítás, mely által kiidomítanak valamit. V. ö. KIIDOMÍT.

*KIIGAZGAT
(ki-igazgat) ösz. áth. és gyak. Igazgatva kijavít valamit, kitataroz. Kiigazgatni a rongyos háztetőt, az összelődözött falakat. V. ö. IGAZGAT.

*KIIGAZGATÁS
(ki-igazgatás) ösz. fn. Javítás, foltozás, tatarozás stb. mely által kiigazgatunk valamit. V. ö. KIIGAZGAT.

*KIIGAZÍT
v. ~IGAZIT, (ki-igazít) ösz. áth. 1) Valami hibás művet igazítva kijavít. Kiigazítani a roszul varrott ruhát. 2) Valakinek útat mutat, hogy kimenjen, kiutasít. Kiigazítani a tolakodó koldulót a házból. A csavargókat kiigazítani a városból.

*KIIGAZÍTÁS
v. ~IGAZITÁS, (ki-igazítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiigazítunk valamit v. valakit, illetőleg: kijavítás, kiutasítás. V. ö. KIIGAZÍT.

*KIIGAZODÁS
(ki-igazodás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami kiigazodik.

*KIIGAZODIK
(ki-igazodik) ösz. k. 1) Valamely dolog igaz azaz valóság gyanánt kiderűl, kibizonyodik. Kiigazodott reá, amit már régen suttogott a hir. Kiigazodott, hogy ő tolvaj. Ez értelemben ritkán jön elé. 2) Az igaz, vagyis jól vezető úton kimegy. Kiigazodni a sürű erdőből. 3) Átv. ért. valamely szövevényes bonyolodott ügyből, kérdésből világosságra jut.

*KIIGAZÚL
(ki-igazúl) ösz. önh. l. KIIGAZODIK.

*KIIGENYĚSÍT
l. KIEGYENĚSÍT, V. ö. EGYENES.

*KIILLAN
(kiillan) ösz. önh. Illanva, azaz alattomban szökve siető léptekkel kimegy. V. ö. ILLAN.

*KIILLANÁS
(ki-illanás) ösz. fn. Szökés, menekülés neme, midőn valahonnan kiillan valaki.

*KIILLATOZIK
(ki-illatozik) ösz. k. Illatja kiterjed. A vadolajfa virágai messze kiillatoznak. V. ö. ILLATOZIK.

*KIINDÍT
v. ~INDIT, (ki-indít) ösz. áth. Kifelé irányzott vonalban indít valakit v. valamit. Kiindítani a sárból a szekeret. A hadsereget kiindítani a várból. V. ö. INDÍT.

*KIINDÍTÁS
v. ~INDITÁS, (ki-indítás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva kiindítunk valamit vagy valakit. V. ö. KIINDÍT.

*KIINDÚL
v. ~INDUL, (ki-indúl) ösz. önh. Kifelé irányzott vonalban indúl, azaz mozogni kezd. Kiindulni a városból, faluból. Jó korán kiindulni a szállótanyáról. Átv. ért. beszédét, fejtegetését, föltevésből kezdi tovább szőni. V. ö. INDÚL.

*KIINDÚLÁS
v. ~INDULÁS, (ki-indúlás) ösz. fn. Mozdulás, midőn valamely helyről kifelé tartott irányban menni kezd valaki, vagy haladásnak ered valami. A seregek kiindulása a városból. A hajók kiindulása a révből, a tengeröbölből.

*KIINDÚLÁSI
v. ~INDULÁSI, (ki-indúlási) ösz. mn. Kiindúlást illető, ahhoz tartozó. Kiindulási idő. Kiindulási pont.

*KIÍR
(ki-ír) ösz. áth. 1) Valamit írva kijelöl, kifest. Valamit számokkal kiírni. Kiírni a szobákat. 2) Valamit más irás, vagy nyomtatás után, mintegy belőlök kivéve, ír le. Nevezetesebb mondatokat kiirni valamely könyvből. V. ö. ÍR.

*KIIRAMODÁS
(ki-iramodás) ösz. fn. Sietés neme, midőn kiiramodunk valahonnan. V. ö. KIIRAMODIK.

*KIIRAMODIK
(ki-iramodik) ösz. k. Iramodva, azaz siető léptekkel kimegy. Az űzőbe vett szarvas kiiramodik az erdőből. V. ö. IRAMODIK.

*KIÍRÁS, KIIRÁS
(ki-írás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg jelölés, festés, vagy kijegyzés, midőn kiírunk valamit. V. ö. KIÍR.

*KIIRT
(ki-irt) ösz. áth. Szoros ért. valamit kimetsz, kivág. Kiirtani a búza közől a rozsot, azaz midőn fejét kihányta, azt lemetszeni. Kiirtani az erdőt. Kiirtani a nádat, bozótot. Szélesb ért. valamit állati, vagy növényi életétől fosztva kiöl, kipusztít. Kiírtani a kártékony vadakat, férgeket. Fegyverrel kiirtani valamely város lakosait. Kiirtani a gazt, gyomot. Átv. ért. a szellemnek bizonyos müködéseit, az akaratnak jó vagy gonosz hajlamait erőszakkal megsemmisíti, tehetetlenekké teszi. Kiirtani a szabad szellemet, tudományosságot, müvészetet. Kiirtani a bűnt. Kiirtani a vallást, és törvények iránti kegyeletet. V. ö. IRT.

*KIIRTÁS
(ki-irtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos erőszakkal valami élőt vagy tenyészőt életétől fosztva kipusztítnak, kivesztenek. Állatok, növények kiirtása. V. ö. KIIRT.

*KIIRTHATATLAN
v. ~IRTHATLAN, (ki-irthat[at]lan) ösz. mn. Amit kiirtani képesek nem vagyunk, mit kipusztítani, kiveszteni nem lehet. Kiirthatatlan rengeteg erdőségek. Bizonyos férgek kiirthatatlanok. V. ö. KIIRT.

*KIIRTÓ
(ki-irtó) ösz. mn. és fn. 1) Ami által valamit kiirtanak. Kiirtó háborút viselni valamely nép ellen. Kiirtó tüzeket gerjeszteni az erdőkben, berkekben. 2) Személy, ki valamit vagy valakit kiirt. Az erdők kiirtói falukat alapítottak az irtásokban. V. ö. KIIRT.

*KIISMER
(ki-ismer) ösz. áth. Valakinek belső tulajdonságait, hajlamait, tehetségeit stb. kitanulja. Hosszas társalgás után kiismerni valakit. Vagy többek között akár külső, akár belső sajátságainál fogva meg- v. felismer. Száz és ezer között kiismertem. Németesen használtatik némelyek által visszatérő névmással is: nem ismeri ki magát, azaz nem tudja hanyadán van, nem tudja hol v. hogyan v. kikkel van dolga.

*KIISMERHETETLEN, KIISMERHETLEN
(ki-ismerhet[et]len) ösz. mn. Akit nem lehet kiismerni. Határozóként: kiismerhetlen módon vagy állapotban.

*KIISMERHETŐ
(ki-ismerhető) ösz. mn. Akit v. amit ki lehet ismerni.

*KIISMERHETŐLEG
(ki-ismerhetőleg) ösz. ih. Kiismerhető módon vagy állapotban.

*KIISMERSZIK
(ki-ismerszik) ösz. k. Különös ismertető jegyeinél fogva a többiektől kiválik, a többiek között megismerhető.

*KIISZAMODÁS
(ki-iszamodás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valamely állati tag kiiszamodik. V. ö. KIISZAMODIK.

*KIISZAMODIK
(ki-iszamodik) ösz. K. Az állati tagokról mondják, midőn csuklóikból kicsuszszannak, kimenyűlnek. Máskép: kificzamodik, kimarúl, kimenyűl. V. ö. ISZAMODIK.

*KIISZIK
(ki-iszik) ösz. t. Tárgyesetes névvel am. bizonyos mennyiségü italt kiürít, a torkán lebocsát. Kiiszik egy pohár bort. Maga kiitta az egész palaczkot. Idd ki, ami hátra van. V. ö. ISZIK.

*KIÍTÉL
v. ~ITÉL, (ki-ítél) ösz. áth. Birói itélet által valakit valamely vagyon, különösen fekvő jószág birtokából kimozdít. (Erdélyi szó.)

*KIIVÁS
(ki-ivás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiiszunk valamit. V. ö. KIISZIK.

*KIÍVEL
(ki-ível) ösz. áth. Valamit ívformára kikanyarít, kimetsz. Kiívelni a szék karját. Kiívelni az ajtó szemöldökét. V. ö. ÍV.

*KIÍVELÉS
(ki-ívelés) ösz. fn. Valaminek ívformára kikanyarítása, kimetszése, illetőleg építése.

*KIIZEN
(ki-izen) ösz. áth. Valaminek belsejéből kifelé izenve tudat valamit. A házból kiizenni a zenészeknek, hogy hallgassanak el.

*KIÍZLIK
(ki-ízlik) ösz. k. Valamely ételből, italból némi fűszernek, járuléknak íze kitünleg érzik. Ezen tésztás ételből kiízlik az avas vaj. Borodból kiízlik a hegyaljai zamat. V. ö. ÍZLIK.

*KIIZZAD
(ki-izzad) ösz. áth. Valamely bajból izzadva kimenekül; vagy némi fölösleges nedveket izzadva kiad. Kiizzadni a náthát, hurutot. Kiizzadni a megivott sok bort. Büdös, nehéz párát izzad ki. V. ö. IZZAD.

*KIIZZADÁS
(ki-izzadás) ösz. fn. A testből kiszivárgó nedvnek azon neme, melyet kiizzadnak.

*KIIZZÓDIK
(ki-izzódik) ösz. k. l. KIIZZAD.

*KIJÁR
(ki-jár) ösz. önh. 1) Gyakorta vagy többször kimegy. Nyáron kijárok a hegyekbe. Mint jelentése mutatja, gyakorító. 2) Tárgyesetes névvel am. járva elkoptat, vagy kinyomkod valamit. Kijárni a csizma sarkát. A sok szekér kijárja az útat. 3) Visszatérő névmással, am. kelletig, elégségig jár. Kedvemre kijártam magamat. 4) Átv. ért. bizonyos illetőség, járandóság rendesen kijut, kiadatik neki. Minden legénynek naponként kijár a hat krajczárja, és két font kenyere. V. ö. JÁR.

*KIJÁRÁS
(ki-járás) ösz. fn. 1) Többszöri kimenés. 2) Valamely kerített helyen, vagy épületen azon rés, vagy nyilás, pl. kapu, ajtó, melyen ki szoktak járni. Eltéveszteni a kijárást. Szoros, tág, kényelmes kijárás.

*KIJÁRMOL
(ki-jármol) ösz. áth. A járomba fogott barmot szabadon ereszti. Etetéskor kijármolni az ökröket.

*KIJÁRMOLÁS
(ki-jármolás) ösz. fn. A járomban levő baromnak kifogása.

*KIJÁRÓ
(ki-járó) ösz. mn. és fn. 1) Ami vagy aki kijár. 2) Út, melyen kijárnak, melyen szokott kijárás van, kijáró út v. ösvény.

*KIJÁTSZÁS
(ki-játszás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg sorsolás, vagy átv. ért. fondorkodás, csalás, midőn kijátszanak valamit vagy valakit. V. ö. KIJÁTSZIK.

*KIJÁTSZIK
(ki-játszik) ösz. k. Tárgyesetes névvel 1) Valamit kártya- vagy sorsjáték által nyereményül kitesz. Pipát, lovat, házat, urodalmat kijátszani. 2) A kártyázásban valamely egyes kártyát elsőt ad ki, melyre a játszótárs vagy játszótársak a szabályok szerént a magukét ráadják. 3) Átv. ért. valakinek terveit, szándékát csellel, fondorkodva, furfangosan stb. megsemmisíti, hiusitja, különösen oly módon, mely által a vesztett fél nevetség tárgyává leszen. Engem ugyan kijátszottak. V. ö. JÁTSZIK.

*KIJÁTSZÓ
(ki-játszó) ösz. mn. 1) Aki kijátszik. 2) Aki másnak szándokát fondorkodva meghiusitja.

*KIJÁTSZÓLAG
(ki-játszólag) ösz. ih. Kijátszó módon.

*KIJÁTSZÓLAGOS
(ki-játszólagos) ösz. mn. Magáról a cselről vagy fondorkodásról mondják, mely által valaki másnak szándokát ravaszul meghiúsítja. Kijátszólagos tett. Kijátszólagos szerződés.

*KIJAVÍT
v. ~JAVIT, (ki-javít) ösz. áth. Ami kopott, romlott, rongyos, általán rosz vagy hibás állapotban volt, azt rendeltetéséhez képest jóvá teszi. Kijavítani az épületeket, szerszámokat, ruhákat. V. ö. JAVÍT.

*KIJAVÍTÁS
v. ~JAVITÁS, (ki-javítás) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit kijavítunk. A háztető kijavításán dolgozni. Nyomdai hibák kijavítása. 2) Maga azon mű, melyet kijavítva létre hozunk. Ezen ház szépségét és értékét a kijavításoknak igen emelik.

*KIJEBB
(ki-j-ebb; a j csak közbeszurat az ürnek vagy két önhangzó összeütközésének eltávoztatása végett) másod foku igekötő. Jobban kifelé. Kijebbnyomni. Kijebbnyomúlni. Kijebbmenni. Kijebbterjeszteni stb.

*KIJEGYEZ
(ki-jegyez) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos jegy által a többi közől kitüntet. A nevezetesebb mondatokat valamely könyvben ónnal kijegyezni. Kijegyezni az útat.
"Száll a madár; nem kérdi: merre? hol?
Hideg tájról melegre vándorol.
Útját az ég kijegyzé, - ismeri:
Kijegyzett út a végtelen neki."
Hiador (Jámbor Pál).
2) A többi közől valamit kiír. A névkönyvből kijegyezni némely személyek czimeit. V. ö. JEGY.

*KIJEGYEZÉS
(ki-jegyezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kijegyezünk valamit. V. ö. KIJEGYEZ.

*KIJEGYZÉS
l. KIJEGYEZÉS.

*KIJELĚL
(kijelěl) ösz. áth. 1) Valamit jel által kitüntet, kimutat a többi közől. A mérnök póznákkal kijeleli a határvonalakat. Az erdőségi utak menetelét csóvákkal kijelelni. A felosztott réteket hancsikokkal kijelelni. 2) Bizonyos hivatalra, méltóságra kitűz valakit, s mint arra valót az illető választóknak, vagy kinevezési joggal biró felsőségnek elébe terjeszt. A megyei tisztviselőket a főispánok jelelik ki. V. ö. JELĚL.

*KIJELĚLÉS
(ki-jelělés) ösz. fn. 1) Széles ért. valaminek kitüntetése, kimutatása, meghatározása bizonyos jel v. jelek által. 2) Szoros ért. cselekvés, melynél fogva valakit bizonyos hivatalra vagy méltóságra mint arra valót kitűznek, és az illetőknek kinevezésre vagy választásra ajánlanak. V. ö. KIJELĚL.

*KIJELĚLT (1) (ki-jelělt) ösz. mn. Amit bizonyos jellel kitüntettek
kimutattak. A kijelelt helyen öszvegyülni. Kijelelt erdővágások, rétek, kaszálók.

*KIJELĚLT (2)
(mint föntebb) ösz. fn. Személy, kit bizonyos rangra, hivatalra, méltóságra kitűznek, s mint arra valót az illető választóknak vagy felsőségnek ajánlanak. A kijeleltek neveit a gyűlés előtt kikiáltani. V. ö. KIJELĚL.

*KIJELĚNT
(ki-jelěnt) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos jel által másoknak tudtára ad, különösen szóval kinyilatkoztat. Szándékát, véleményét levélben, élőszóval kijelenti. A nemtetszést orrfintoritással, fejcsóválva, gúnymosolylyal kijelenti. 2) Valamely titkos, rejtélyes dolgot felvilágosít, s másokkal közöl, különösen, Istenre, és vallásra vonatkozó ismereteket, tanokat hirdet ki. A keresztény embernek hinnie kell, amit Krisztus Urunk kijelentett, és az Apostolok hirdettek. V. ö. JELĚNT.

*KIJELĚNTÉS
(ki-jelěntés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit kijelentünk. Különösen, az isteni és hittani dolgokra vonatkozólag am. bizonyos tanok kinyilatkoztatása, melyek az emberi korlátolt észt fölülmulják. Mózes, próféták, és Idvezítőnk által tett kijelentések. Szent János látásában foglalt kijelentések. A felsőbb hittani titkokat isteni kijelentésből tudják. V. ö. KIJELĚNT.

*KIJELĚNTHETETLEN
(ki-jelenthetetlen) ösz. mn. A Debreczeni legendáskönyvben am. kimondhatatlan.

*KIJELÖL
l. KIJELĚL.

*KIJÓ
falu Sáros m.; helyr. Kijó-ra, ~n, ~ról.

*KIJOBBÍT
v. ~JOBBIT, (ki-jobbít) ösz. áth. Valamit aránylag jobbá tesz, mint előbb volt. Ami rosz, azt kijavitjuk. V. ö. JOBBÍT, JAVÍT.

*KIJOBBÍTÁS
v. ~JOBBITÁS, (ki-jobbítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg igazítás, mely által valamit jobbá teszünk. V. ö. JOBBÍT.

*KIJÓZANÍT
v. ~JÓZANIT, (ki-józanít) ösz. áth. Józanná tesz, a részegség és mámor okozta homályból, zavarból kitisztít. Az álom kijózanította. Átv. ért. az indulatok, előitéletek stb. nyűgéből, homályából kibontakoztat. A korral előhaladt tapasztalás kijózanitja az ifjui szédelgéseket.

*KIJÓZANÍTÁS
v. ~JÓZANITÁS, (ki-józanítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit más valaki, vagy valami kijózanít.

*KIJÓZANODÁS
(ki-józanodás) ösz. fn. Javulási állapot, midőn kijózanodik valaki. Kijózanodás után megbánta, amit részeg állapotban cselekedett volt. V. ö. KIJÓZANODIK.

*KIJÓZANODIK
(ki-józanodik) ösz. k. Tulajd. ért. a részegség és mámor okozta homályból, zavarból kitisztúl a feje. Átv. ért. az indulatok, szenvedélyek, hebehurgyaság, előitéletek nyügéből kibontakozva, kivergődve tisztán, elfogulatlanul, érett, ülepedett, higgadt észszel fogja föl a dolgokat.

*KIJÓZANÚL
v. ~JÓZANUL, (ki-józanúl) ösz. önh. l. KIJÓZANODIK.

*KIJÓZANÚLÁS
v. ~JÓZANULÁS, (ki-józanúlás) l. KIJÓZANODÁS.

*KIJŐ
(ki-jő) ösz. önh. A bennlevő hozzánk künnlevőkhöz jő. Jőjj ki az utczára. Jőjj ki hozzánk a falura. Ellentétes irányban és viszonyban: kimegy. V. ö. JŐ, és MĚGY. Átv. ért. valamely rejtett titkos szám vagy rejtett dolog kiderűl. A számadás kijött. A keresett mennyiség pontosan kijött. A sorsjátékban a tett számok közől egy sem jött ki. Ebből az jönne ki, hogy őkeme hazudott. Végre kijött, hogy az ezüst kanalak a megszökött inas révén sikkadtak el. V. ö. JŐ.

*KIJÖVÉS
(ki-jövés) ösz. fn. Mozgás, illetőleg lépés, járás, midőn valahonnan kijövünk. Átv. ért. kiderülés, tudomásra jutás. V. ö. KIJŐ.

*KIJÖVET (1)
KIJÖVETEL, (ki-jövet v. ~jövetel) ösz. fn. Kijövés elvont értelemben, vagy a kijövés végrehajtva.

*KIJÖVET (2) (ki-jövet) ösz. ih. Midőn kijő valaki
kijövés lakalmával. Kijövet amjd elmondom, amit ottbenn láttam, és hallottam.

*KIJUT
(ki-jut) ösz. önh. 1) Menve, járva kiér valahonnan v. valahova. Hosszas tévelygés után kijutottunk az erdőből. Kijutni a magas tengerre. 2) Bizonyos osztalékból az illetők közől mindenkinek jut. Minden munkásnak kijutott egy-egy pohár bor. Néha gúnyos ért. kijutott neki, neked, nekem stb. am. rosz osztalékot kapott; kikapta a magáét. V. ö. JUT.

*KIKACSINGAT, KIKACSONGAT
(ki-kacsingat v. ~kacsongat) ösz. önh. Kacsingatva ki-kinéz. Az ablakból kikacsingatni.

*KIKACSINT
(ki-kacsint) ösz. önh. Kacsintva kitekint.

*KIKACZAG
(ki-kaczag) ösz. önh. Valakit kaczagva kigúnyol, kicsúfol. Kikaczagni valakinek ostoba ötleteit; kikaczagni a hetvenkedő katapilát. V. ö. KACZAG, HAHOTÁZ, NEVET, RÖHÖG, MOSOLYOG, VIHOG.

*KIKACZAGÁS
(ki-kaczagás) ösz. fn. Kaczagó hangra fakadó kigúnyolás, kicsúfolás, roszalás.

*KIKACZOLÓDIK
(ki-kaczolódik) l. KIKÁSZOLÓDIK.

*KIKAJÁLT
(ki-kajált) l. KIKIÁLT.

*KIKAJDÁSZ
(ki-kajdász) l. KIKIABÁL.

*KIKAJTAT
(ki-kajtat) l. KIKUTAT.

*KIKÁKOG
(ki-kákog) ösz. áth. kákogva, értetlenül kifecseg. Kikákogta, amit nem kellett volna mondani.

*KIKALÁNOZ
(ki-kalánoz) ösz. áth. Kalánnal valamit kiszed, kimereget.

*KIKALAPÁL
(ki-kalapál) ösz. áth. Kalapálva keményre kiver, vagy kiformál, bizonyos czélra kikészít valamit. Vashámorokban az idomtalan vastömegeket kikalapálni. A vasszálakat laposabbra kikalapálni. A vasat sinnek, karikának, szegnek kikalapálni. V. ö KALAPÁL.

*KIKALAPÁLÁS
(ki-kalapálás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg ütés, pőrölyözés, stb. mely által kikalapálnak valamit. V. ö. KIKALAPÁL.

*KIKALL
(ki-kall) ösz. áth. Kallva, az úgynevezett kallóban valamely szövetet kikészít, kiformál. Kikallani a szűrposztót.

*KIKALLÁS
(ki-kallás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kikallanak.

*KIKALLÓZ
(ki-kallóz); KIKALLÓZÁS, ki-kallózás l. KIKALL; KIKALLÁS.

*KIKÁMPICSORODIK
(ki-kámpicsorodik) ösz. k. Mondják kizárólag a nyelvről és szájról, midőn valamely nehéz kiejtésü szóban megakad, s erőködve ideoda rángatódzik, s mintegy kigörbed. Némely öszvehalmozott mássalhangzója német és tót szók kiejtésében kikámpicsorodik a magyar ember nyelve. Mondják a száj által gúnyolóról is, midőn valakit ajkainak rángatásaival, vagy nyelvének kigörbítésével csúfol, azaz, mint tul a Dunán mondják, kikámpol valakit. V. ö. KÁMPOL, KÁMPICSORODIK.

*KIKANALAZ
l. KIKALÁNOZ.

*KIKANCSUKÁZ
(ki-kancsukáz) ösz. áth. Kancsukaféle orosz korbácscsal kiver, kiűz, kikerget valakit.

*KIKANDIKÁL
(ki-kandikál) ösz. önh. Kandikálva kinéz valahonnan, és valahova. Az ablakból kikandikálni az utczára. A bokrok közől kikandikálnak a virágok. V. ö. KANDIKÁL.

*KIKANDIKÁLÁS
(ki-kandikálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami kikandikál.

*KIKANTÁROZ
(ki-kantároz) ösz. áth. A kantárba fogott lónak, szamárnak stb. fejét kiszabadítja a kantárból. V. ö. KANTÁROZ.

*KIKANYARGAT
(ki-kanyargat) ösz. áth. és gyak. 1) Bizonyos hajlékony testet kanyar alakuakká teveget. Az irótollak nyeleit kikanyargatni. Az igabélfákat czifrán kikanyargatni. A kényes kocsis lovak kikanyargatják nyakaikat. 2) Kanyargó mozgással, futással többek közől némelyeket kikerít. Kikanyargatni a ménesből néhány csikót.

*KIKANYARGATÁS
(ki-kanyargatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikanyargat.

*KIKANYARÍT
v. ~KANYARIT, (ki-kanyarít) ösz. áth. 1) Valamely hajlékony vagy képzékeny testet kanyarúan kihajlít, kiképez. Kikanyarítani a kapocsnak, horognak való vasat. Kikanyarítani a kerekasztalnak való deszkát. 2) Kanyarúan kimetsz, kivág valamit. A sajtból, kenyérből kikanyarítani egy darabot. Ekével kikanyarítani a vizenyős legelőt, hová a juhokat ereszteni nem szabad. 3) A többi közől némelyeket kanyarítva kiválaszt. Kikanyarítani a gulyából néhány tinót. 4) Valakit kikanyarítani, am. karon fogva s megpördítve kilódítani. 5) Átv. tréfásan a beszédet, pl. dicséretet, idvezletet vagy káromkodást czifrán kikeríti.

*KIKANYARÍTÁS
v. ~KANYARITÁS, (ki-kanyarítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikanyarít.

*KIKANYARODÁS
(ki-kanyarodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami kikanyarodik.

*KIKANYARODIK
(ki-kanyarodik) ösz. k. Kanyarodva, vagyis görbe vonalt képezve, ívalakban mozdulva kimegy, kiindul valahonnan. A fölrezzent madarak kikanyarodnak a nádasból, sűrüből.

*KIKANYARÚL
v. ~KANYARUL, (ki-kanyarúl) ösz. önh. l. KIKANYARODIK.

*KIKAP
(ki-kap) ösz. áth. 1) Valamit kapva kiragad. Kikapni valakinek kezéből a fegyvert. Kikapni az ügyetlen hajós markából az evezőt. 2) Járandóság, illetőség gyanánt kinyer, kivesz valamit. A katonák kikapják napi díjaikat. A tisztviselők havonként, vagy évnegyedenként kapják ki fizetéseiket. Rosz vagy bünhödő értelemben is. Kikapta a magáét. Kikapta, amit érdemlett volt. Várj gyerek, majd kikapsz ezért. 3) Önhatólag, s átv. ért. tárgyesetes név nélkül am. az illendőség, vagy erkölcsiség korlátain kivül jár. Innen kikapó legény, menyecske, leány, am. kicsapó, erkölcstelen magaviseletű. 4) Átv. ért. valakin kikapni, am. kifogni, azaz erkölcsi erőt gyakorolni. A kardos menyecske kikapott a gyáva férjen. V. ö. KAP.

*KIKAPÁL
(ki-kapál) ösz. áth. Valamit kapával kivág, kiszakaszt, kiszed a földből. Kikapálni a gyomot. Kikapálni a burgonyát. Átv. ért. körmeivel, patájával kivájja, kikaparja a földet, vagy a földdel takart valamit. A ló kikapálta az akol földjét.

*KIKAPÁLÁS
(ki-kapálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valamit kikapál.

*KIKAPAR
(ki-kapar) ösz. áth. Kaparva kivesz, kihány valamit a földből, szemétből, polyvából stb. Kikaparni valamit körmökkel. A kutya kikaparja az eldugott csontot. A tyúk kikaparja a szemétből a gabnaszemeket. A tyúk is kikaparja (km.), azaz a tilos tett ott is kivilágosodik, ahol nem vélné az ember. Kikaparom a szemedet. V. ö. KAPAR.

*KIKAPARÁS
(ki-kaparás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valamit kikapar.

*KIKAPARÁSZ
v. ~KAPARÁZ, (ki-kaparász v. ~kaparáz) ösz. áth. Kaparászva, azaz folytonosan, vagy gyakran kaparva kikeres, kivesz, kihány valamit. A tyúkok kikaparászszák a kertbe vetett magokat. V. ö. KAPARÁSZ.

*KIKAPARÁSZÁS
v. ~KAPARÁZÁS, (ki-kaparászás v. őkaparázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valamit kikaparász.

*KIKAPÁS
(ki-kapás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kikap. V. ö. KIKAP.

*KIKAPASZKODIK
(ki-kapaszkodik) ösz. k. Kapaszkova kimegy, kimenekűl, kiemelkedik valahonnan. Kikapaszkodni a veremből, kútból. V. ö. KAPASZKODIK.

*KIKAPCSOL
(ki-kapcsol) ösz. áth. Valamit ami kapcsolva, kapocscsal összefűzve volt, kibont. Kikapcsolni a mentét, szűrt. Kikapcsolni a kantárt, hevedert. V. ö. KAPCSOL.

*KIKAPCSOLÁS
(ki-kapcsolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kikapcsolunk.

*KIKAPDOS
(ki-kapdos) ösz. áth. és gyak. Kapdosva, azaz többször utána kapva, kiragad holmit. A gyermekek kikapdosták az almákat a kosárból. V. ö. KAPDOS.

*KIKAPDOZ, KIKAPKOD
l. KIKAPDOS.

*KIKAPÓ
(ki-kapó) ösz. mn. Átv. ért. kicsapongó, az illendőség és erkölcsiség korlátain, különösen a nemi szemérmet illetőleg, leginkább nőszemélyekre kivetve, kihágó. Kikapó leány, menyecske.

*KIKARAMÍT
v. ~KARAMIT, (ki-karamít) l. KIKANYARÍT.

*KIKARAMODIK
(ki-karamodik) l. KIKANYARODIK.

*KIKARICSÁL
(ki-karicsál) ösz. áth. Tyúk módjára karicsálva kifecseg. Gúnyos ért.

*KIKARIMÁZ
(ki-karimáz) ösz. áth. Valaminek karimát csinál, vagy valamit karimásan kimetsz, kikanyarít. Kikarimázni a föveget. Kikarimázni a hordó fenekét. V. ö. KARIMA.

*KIKARIMÁZÁS
(ki-karimázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kikarimáznak, karimával kerítenek valamit. V. ö. KIKARIMÁZ.

*KIKÁROG
(ki-károg) ösz. önh. Átv. gúnyos ért. valamit károgó varjak módjára kilármáz, kihirdet.

*KIKAROL
(ki-karol) ösz. áth. Karba fogva kivesz, kiemel. Kikarolni a gyermeket a kocsiból.

*KIKARÓZ
(ki-karóz) ösz. áth. Karóval vagy karókkal kirak, megerősít, körülkerít, kijelel. Kikarózni a szőlőtőkéket, a fiatal fákat, a borsót, babot. Kikarózni a vadas kertet. Kikarózni a munkában levő útvonalt. V. ö. KARÓZ.

*KIKARÓZÁS
(ki-karózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kikaróznak valamit. Szőlők, vadaskertek, vízpartok kikarózása.

*KIKÁRPITOZ
(ki-kárpitoz) ösz. áth. Valamit kárpitokkal kiékesít. Kikárpitozni a teremet, ablakokat. V. ö. KÁRPIT.

*KIKÁRPITOZÁS
(ki-kárpitozás) ösz. fn. Diszítés, ékesítés, szerelés neme, midőn kikárpitoznak valamit. V. ö. KIKÁRPITOZ.

*KIKÁRTOL
(ki-kártol) ösz. áth. A csapók, posztósok kárt nevó gerebenével kifésül, kitisztít. Kikártolni a gubanczos gyapjut, szőrt. V. ö. KÁRTOL.

*KIKÁRTOLÁS
(ki-kártolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kártolnak.

*KIKÁSZOLÓDÁS
(ki-kászolódás) ösz. fn. Kászolódva kivergődés, kibontakozás.

*KIKÁSZOLÓDIK
(ki-kászolódik) ösz. belsz. Kászolódva kivergődik, kibontakozik valahonnan. V. ö. KÁSZOLÓDIK, GÁZOLÓDIK.

*KIKÁTRÁNYOL
(ki-kátrányol) ösz. áth. Bizonyos fából készített müvek, alkotmányok külsejének, fölszinének kátránynyal kikenése. Kikátrányolni a hajót. Máskép. kidegetel, kidohotol. V. ö. KÁTRÁNY.

*KIKÁTRÁNYOLÁS
(ki-kátrányolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kikátrányolnak.

*KIKÁVÁZ
(ki-káváz) ösz. áth. Valamit kávával kerít, körülvesz. Kikávázni a kutat. Kikávázni (abroncsozni) a szoknyát. V. ö. KÁVA.

*KIKÁVÁZÁS
(ki-kávázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kikáváznak.

*KIKEFÉL
(ki-kefél) ösz. áth. Valaminek szennyét, mocskát, porát stb. kefével kitisztítja. Kikefélni a poros öltönyt, a sáros csizmát. Kikefélni a megvakart lovat. Kikefélni a viaszos padlózatot. Átv. tréfás ért. valakinek farát, hátát, poros ruha gyanánt, megveri. Jól kikefélték ő kelmét a falu házánál. V. ö. KEFE, KEFÉL.

*KIKEFÉLÉS
(ki-kefélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kikefélnek.

*KIKÉL, KIKEL
(ki-kel) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. kimegy, kiszáll valahonnan. Kikelni az ágyból, a fürdőkádból.
"Majdan ha lelkem záraiból kikél."
Berzsenyi.
2) Átv. ért. mondják tojások, ikrák ivadékairól, midőn burkaikból kibújnak. Kikelnek a csibék, libák, verebek. Kikelnek a halak, békák. 3) Mondják növénymagokról, midőn kicsiráznak. Kikel a búza, rozs, árpa. Kikel a répa, hajma, ibolya. 4) Valakinek védelmére vagy megtámadására kiáll, kimozdúl. Kikelni az elnyomott ártatlanok mellett. Kikelni a haza védelmére. Kikelni az ellenség ellen. Különösen átv. ért. szóval vagy irással véd vagy megtámad valakit. Kikelni a nép jogai mellett. Kikelni a végrehajtó hatalom visszaélései ellen. 5) Képéből kikelni, am. kóros állapot következtében vagy erős indulat miatt arczvonásaiból kivetkőzni, képében átváltozni.

*KIKELÉS
(ki-kelés) ösz. fn. Cselekvés, állapot, midőn valaki vagy valami kikel.

*KIKELET
(ki-kelet) ösz. fn. Köz szokás szerént egyértelmünek tartják a tavaszszal: de szabatosabban ,tavasz'-nak mondjuk az évnek azon egész szakát, mely a tél és nyár között van, ,kikelet'-nek pedig csak a tavasz kezdetét vagy elejét, mely közvetlenül a telet követi, midőn a hó olvadván lágyabb időjárás kezdődik, s a fű és egyéb növények mintegy életre kelnek; mi rendesen martius és aprilisban történik.
"A mosolygó kikelet,
Váltja fel a mord telet."
Népdal. (Erdélyi J. gyüjt.).
"Süvölt a szél a puszta fák felet,
Hol van virágod nyájas kikelet?"
Ferenczy Teréz
Egyébiránt valószinünek látszik, hogy a tavasz szó sem más mint a csangósan ejtett tavas, valamint: dobasz, horpasz, kopasz, dugasz szintén: dobas, horpas, kopas, dugas. ,Kikelet´˛ származásához képest szabatosan véve jelenti a tavasznak mindjárt a tél után következő azon időpontját, melyben minden kikel, életre kel, s a növényzés általán megindúl, mi éghajlatunk alatt néha előbb, néha későbben történik. Baranyai tájszólás szerént van bekelet is, mely őszt jelent. Ezen ellentétből és észjárásból indulva ki, a kikelet annyit tenne, mint az aklokban, ólakban tartott barmok kieresztésének, kikeléésnek ideje; bekelet pedig jelentené a késő őszt, midőn a marha bekel, vagy, mint mondani szokták, beszorúl.

*KIKELETI
(ki-keleti) ösz. mn. Kikeletkor tenyésző, növő, viruló, járó; tavaszi. Kikeleti virágok. Kikeleti pázsitok. Kikeleti idő. Kikeleti szelek.

*KIKELETKOR
(ki-keletkor) ösz. időhatárzó. Azon időszakban, melyet kikeletnek hivunk. Kikeletkor a természet megújúl, zöldellenek a fák, nő a fű, nyilnak a virágok.

*KIKÉMĚL
(kikéměl) ösz. áth. Valamit kém gyanánt kikutat, vizsgál. Kikémelni az ellenség táborát, helyzetét, erejét. Szélesebb ért. alattomos módon, és utakon kifürkész, kitudakol valamit. V. ö. KÉMĚL.

*KIKEMÉNYÍT
v. ~KEMÉNYIT, (ki-keményít) ösz. áth. Mondják leginkább ruhanemüekről, és bőrökről, midőn bizonyos enyekes szer által keményekké tétetnek. Kikeményíteni az üngök gallérait, a szoknyákat.

*KIKEMÉNYÍTÉS
v. ~KEMÉNYITÉS, (ki-keményítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg idomítás, mely által kikeményítnek valamit. V. ö. KIKEMÉNYÍT.

*KIKÉMLEL
(ki-kémlel) l. KIKÉMĚL.

*KIKÉMLELÉS
(ki-kémlelés) ösz. fn. l. KIKÉMLÉS

*KIKÉMLÉS
(ki-kémlés) ösz. fn. 1) Szoros ért. cselekvés, midőn valaki mint kém kivizsgál, kikutat valamit. 2) Szélesb ért. akárki által elkövetett fürkészése, kipuhatolása valamely rejtett dolognak. V. ö. KÉM.

*KIKEN
(ki-ken) ösz. áth. 1) Valamely kenőcsszerrel kiidomít, kifényesít valamit. Kikenni a bajuszt szakállt, hajfürtöket. 2) Kenés által valamely edényből mind elfogyaszt. A hajkenőcsöt már mind kikentük a millyéből.

*KIKENÉS
(ki-kenés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kikennek.

*KIKÉNYSZERÍT
v. ~KÉNYSZERIT, (ki-kényszerít) ösz. áth. Valakit kényszerít, erőszakkal rábir, hogy menjen vagy jőjön ki. Valakit bizonyos városból, vagy hazájából kikényszeríteni. V. ö. KÉNYSZERÍT.

*KIKÉNYSZERÍTÉS
v. ~KÉNYSZERITÉS, (ki-kényszerítés) ösz. fn. Kimenni vagy kijönni késztetés.

*KIKÉPEL
(ki-képel) ösz. áth. Valamely anyagot képformára kimetsz, kifarag, kiidomít. Fából, kőből kiképelt szobor. Szokottabban: kialakít.

*KIKÉPEZ
(ki-képez) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. bizonyos tért, helyet képekkel kirak, kiékesít. Kiképezni a terem falait. 2) Átv. ért. valakinek lelki és testi tehetségeit kiműveli, kiidomítja. Valakit a tudományokban, müvészetben kiképezni. Tisztviselőnek, papnak, katonának, szinésznek, ügyvédnek kiképezni valakit. Magát és másokat kiképezni. V. ö. KÉPEZ.

*KIKÉPEZÉS
(ki-képezés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiképeznek, illetőleg képekkel kiraknak valamit; vagy kiművelnek valakit. V. ö. KIKÉPEZ.

*KIKÉPEZETT
l. KIKÉPZĚTT.

*KIKÉPZÉS
(ki-képzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kiképez. V. ö. KIKÉPEZ, 2).

*KIKÉPZĚTT
(ki-képzětt) ösz. mn. Aki valamire kiképezve van. Kiképezett szinész, müvész.

*KIKÉR
(ki-kér) ösz. áth. 1) A végett kér, hogy valamit kinyerjen, kikapjon, hogy kiadják amit kiván, ami illeti őt. Kikérni a havi díjt. Kikérni a takarékpénztárba tett mennyiséget. Kikérni a maga részét, örökségét. 2) Valakit kérés által valahonnan kikap, kiszabadít. Az oskolai növendéket kikérni egy pár napra a falura. 3) Elharapózott ezen németes kifejezés is: kikérem magamnak, e helyett. követelem; vagy: megkövetem alázatosan.

*KIKÉRD
(ki-kérd) ösz. áth. Egyszeri kérdéssel, egy kérdést téve kitud valakitől valamit.

*KIKÉRDĚZ
(ki-kérděz) ösz. áth. és gyakor. Valakinek több kérdést téve holmi dolgokat kitudakol. Kikérdezni a tanukat. Kikérdezni a vádlottat. Kikérdezni a tanulókat, ha tudják-e leczkéiket. Valakinek minden viszonyait kikérdezni. Az idegentől nevét, rangját, születése helyét, korát kikérdezni. V. ö. KÉRDĚZ.

*KIKÉRDĚZĚS
(ki-kérdězěs) ösz. fn. Tudakolás, több kérdések tevése, mely által kikérdezünk valakit. V. ö. KIKÉRDĚZ.

*KIKÉREDZÉS
(ki-kéredzés) ösz. k. Engedelmet, szabadságot kér, hogy kimehessen.

*KIKÉRĚGÉL
(ki-kérěgél) l. KIKÉRĚGET.

*KIKÉRĚGET
(ki-kérěget) ösz. áth. és gyak. Kéregetve, azaz gyakran kérve, apródonként kinyer, kikap valamit. A cseléd esztendő folyta alatt egész bérét kikérgette. V. ö. KÉRĚGET.

*KIKEREKĚDIK
(ki-kerekědik) ösz. k. Átv. ért. 1) A többi közül kiválva, mintegy köralakban elétünik. A csoportból néhány legény kikerekedett, s megjárta a tánczot. 2) Bizonyos tömegből, keverékből, idomtalan testből kiformálódik, kiképződik valami. A gerencsérek agyagjából mindenféle edény kikerekedik. 3) Eredmény, következmény gyanánt elétünik valami. Kiváncsi vagyok, mi kerekedik ki ebből a dologból, beszédből. V. ö. KEREKĚDIK.

*KIKEREKÍT
v. ~KEREKIT, (ki-kerekít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. valamit kerekalakúan kimetsz, kifarag, kiformál. Kikerekíteni a hordó fenekét. Kikerekíteni a keréktalpat. Kikerekíteni a lepényt, pogácsát. 2) Valamely jószágot némely részek hozzávételével és toldásával mintegy kerekdeddé alakítni. 3) Átv. ért. valamely beszédet, mondókát összefüggőleg, helyesen, szögletesség nélkül kifejez. V. ö. KEREKÍT.

*KIKEREKÍTÉS
v. ~KEREKITÉS, (ki-kerekítés) ösz. fn. Alakító cselekvés, mely által kikerekítünk valamit. V. ö. KIKEREKÍT.

*KIKERES
(ki-keres) ösz. áth. 1) Ami valahol rejtve, valahol benn van, addig keresi, mig rá nem akad. 2) Sok között keres valamit, hogy onnan kivegye. Kikeresni a legszebb képeket. A könyvből kikeresni a legjelesebb mondatokat. A pénztárból kikeresni a régibb pénzeket. A levéltárból kikeresni a szükséges okleveleket. 3) Átv. ért. mondják asszonyról, ki a keresett vagyont házából kihordja, és elvesztegeti. V. ö. KIKERESŐ.

*KIKÉRÉS
(ki-kérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikér.

*KIKERESÉS
(ki-keresés) ösz. fn. Vizsgálás, kutatás, puhatolás neme, midőn kikeresünk valamit. Egyértelmü és egyhangú szók kikeresésével foglalkodni. V. ö. KIKERES.

*KIKERESĚTT
(ki-keresětt) ösz. mn. Széles ért. mondjuk mindenről, amit valaki keresve megtalált. Különféle könyvekből kikeresett idézményekkel erősíteni valamely állitást. Szoros ért. a többi közől, kitünő tulajdonságai, jelessége miatt kiszedett, kiválogatott. Kikeresett mondatokkal, szókkal ékesíteni a beszédet. Kikeresett ételekkel, italokkal kedveskedni a vendégeknek.

*KIKERESGÉL
(ki-keresgél) ösz. áth. és gyak. Keresgélve, azaz gyakran, több helyen, folytonosan keresve, kikutat, kifürkész, kitalál több holmit. Valamely gyüjteményben kikeresgélni a ritkaságokat. A pénzt minden zsebből és fiókból kikeresgélni. A tolvajok minden drágaságot kikeresgéltek. V. ö. KERESGÉL.

*KIKERESGÉLÉS
(ki-keresgélés) ösz. fn. Folytonos vagy gyakran ismételt kutatás, fürkészés, midőn kikeresgélünk holmit. V. ö. KIKERESGÉL.

*KIKERESGET
(ki-keresget) lásd: KIKERESGÉL.

*KIKERESŐ
(ki-kereső) ösz. mn. A székelyeknél olyan asszonyokról, kik javaikat házoktól kihordják s elvesztegetik, azt mondják: kikeresők (Incze József) mert kihordják, amit férjök bekeresett.

*KIKERGET
(ki-kerget) ösz. áth. és gyak. Kergetve kiűz, kihajt valakit v. valamit. A kiáltozó gyermekeket kikergetni az udvarból. Az idegen disznókat kikergetni az utczára. A kártevő állatokat kikergetni a szérűs kertből. V. ö. KERGET.

*KIKERGETÉS
(ki-kergetés) ösz. fn. Űzés, hajtás, midőn kikergetnek valakit vagy valamit. V. ö. KIKERGET.

*KIKERICS
(ki-k-er-ics) fn. tt. kikerics-ét. A hathímesek seregébe, és háromanyások rendébe tartozó növénynem. (Colchicum). Faja a zászpa-kikerics, köznéven máskép: őszi kökörcsin, őszike, mert piros virága minden levél nélkül őszszel buvik ki a földből, s levelei a tokkal együtt következő tavaszszal nőnek fel. Néhutt: ebvirág és kivirics. (Colchicum autumnale). ,Kikerics' nevét valószinüleg a kökörcsin v. kökörcs szótól kölcsönözte, melyhez hangra, valamint alakra nézve hasonló, ennek gyöke pedig a ,kék' szóval azonos kök (törökül: gök), mivel e nemből több faj szirmai lila- v. violaszinü kékek.

*KIKERÍT
v. ~KERIT, (ki-kerít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. valamit köralakban, kerekdeden kimetsz, kivág. Kikeríteni a sült lúdnak, megölt disznónak czombját. Kikeríteni a kenyérből egy darabot. Kikerekíteni a sajtár fenekét. 2) Átv. ért. valamit keresve vagy szorgalom által kiteremt, eléállít. Akárhogy, de ki kell kerítenem száz forintot. Béremből ki nem keríthetek egy köpenyre valót.

*KIKERÍTÉS
v. ~KERITÉS, (ki-kerítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikerít.

*KIKERŐL
(ki-keről) ösz. áth. l. KIKERŰL, 2).

*KIKERŐLÉS
(ki-kerőlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikeről.

*KIKERŐLHETETLEN, KIKERŐLHETLEN
(ki-kerőlhet[et]len) ösz. mn. Amit kikerőlni, elhárítani nem lehet. Határozóként am. kikerőlhetlenül, el nem háritható módon.

*KIKERŰL
v. ~KERÜL, (ki-kerűl) ösz. önh. 1) Leginkább csak harmadik személyben am. valamiből elé lehet állítani, teremteni, s mintegy ki lehet keríteni. Ezen vég posztóból egész öltözet kikerűl. E darab gyolcsból két ing kikerül. E vastag fából két öl kikerűl. Emberekről szólva am. válik valami közőlök. A tanuló ifjakból tudós, pap, katona, hivatalnok kikerűl. Néha am. kitelik tőle. Ily bolondság könnyen kikerűl tőle. 2) Hibás szokás által használtatik áthatólag is, de ekkor helyesebben: kikeről, s am. valakit vagy valamit, mintegy körülötte járva, menve magától eltávoztat. Kikerőlni a szemközt jövő részeg embert. Kikerőlni a veszedelmet. V. ö. KIKERŐL, KERŐL.

*KIKESED, KIKESHED
v. ~KESSED, (ki-kesed, v. ~keshed, v. ~kessed) ösz. önh. l. KIFESLIK, V. ö. KES, (1).

*KIKÉSÉR
(ki-késér) l. KIKÍSÉR.

*KIKESHED
v. ~KESSED, l. KIKESED.

*KIKÉSZÍT
v. ~KÉSZIT, (ki-készít) ösz. áth. Általán valamit rendeltetéséhez képest mint készet kiállít vagy készszé kiformál, kiképez. Kikészíteni a vadász eszközöket, fegyvereket. Kikészíteni a szerszámnak, csizmának való bőröket. Kikészíteni a posztót.

*KIKÉSZÍTÉS
v. ~KÉSZITÉS, (ki-készítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg idomítás, alakítás, mely által kikészítünk valamit. Bőrök kikészitésével foglalkodó timárok, tobakok, irhások. V. ö. KIKÉSZÍT.

*KIKÉSZŰL
v. ~KÉSZÜL, (ki-készűl) ösz. önh. 1) A végett készűl, azaz előlegesen intézkedik, hogy valahová kimenjen. Kikészűl a falura. A béresek kikészülnek a szántóföldre. 2) Rendeltetéséhez képest készszé, azaz alkalmassá kialakúl, kiképződik, kiidomúl. Sok munka kell hozzá, hogy a bőr kikészüljön. V. ö. KÉSZŰL.

*KIKÉSZŰLÉS
v. ~KÉSZÜLÉS, (ki-készűlés) ösz. fn. 1) Cselekvés, vagyis előleges intézkedés, midőn valaki azért készül, hogy kimenjen valahová. 2) Állapot, midőn valami készszé alakúl, idomúl. V. ö. KIKÉSZŰL.

*KIKETET
(ki-ketet) l. KIKUTAT.

*KIKEZD
(ki-kezd) ösz. áth. Valamely egészből egy részt, egy darabot kivéve, kivágva azt további fogyasztásnak mintegy kiteszi. Ha a szalonnát kikezdik, tovább is reá járnak. (Km.). Kikezdeni az egész kenyeret. V. ö. KEZD.

*KIKEZDÉS
(ki-kezdés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit kikezdünk. 2) Írott eléadásban valamely egyes mondatnak új sorra kezdése. Továbbá maga ezen új sorral kezdett mondat, pl. b. Eötvös Józsefnél: "Ki fogja tagadni, hogy a növény kifejlése a föld termékenységén kivül még mástól is függ, s hogy ahhoz meleg és világosság szintoly szükségesek, ámbár a módot, melyen e tényezők a növény kifejlésére hatnak, kimutatni képesek nem vagyunk?"
"Hasonló befolyást, minőt a meleg és világosság a növényre, gyakorolnak egyes eszmék az emberre." (Gondolatok).
Ez utóbbi mondat új kezdő sorral iratván ,kikezdés'-nek hívatik.

*KIKI (1)
(ki-ki) V. ö. KI, (3), kétszerezett visszahozó névmás, am. bizonyos sokaság közől mindenki. Kiki látja közőletek, hogy beteg vagyok. Kiki tegyen úgy, mint legjobbnak véli. Kiki a maga szerencséjének kovácsa.
"Mert így kiki e világon boldog lehet,
S e világi jókbul is legtöbb részt vehet."
Népd. (Erdélyi J. gyüjt.).
A ragokat mindkettő felveszi: kinekkinek, kitkit, kivelkivel, kitőlkitől stb. Kinekkinek közőletek öt forint jár. Kitőlkitől megvették a vámbért. Fölcserélhető mindenki szóval; régiesen: kimind, pl. a Döbrentei codexben, Pesti Gábor meséiben, a Passióban stb. V. ö. KI.

*KI-KI (2)
kettőztetett igekötő, gyakori vagy egymásután többször ismételt fogalom kifejezésére, pl. ki-kitekint, ki-kibukkan, ki-kinéz, ki-kifut, ki-kibúvik, pl. a nap stb. V. ö. KETTŐZTETÉS.

*KIKIABÁL
(ki-kiabál) ösz. önh. Belölről kifelé kiabál. Kikiabálni az utczára. Kikiabálni az ablakból. Áth. am. valamit kiabálva kihirdet. Valakinek gyalázatos tetteit mindenfelé kikiabálni. V. ö KIABÁL.

*KIKIABÁLÁS
(ki-kiabálás) ösz. fn. Belölről kifelé kiabálás.

*KIKIÁLT
(ki-kiált) ösz. önh. és áth. 1) Belülről kifelé kiált. A szobádból kikiáltani az udvarra. Kikiáltani az ablakon. 2) Áth. valamit szóval kihirdet. Árveréskor kikiáltani az árúk becsét, fölebb vert, és megállapított árát. Az új rendeleteket kikiáltani. 3) Valakit kiáltva kihí, vagy kiválaszt. Kikiáltani a jól játszott szinészt. Valakit birónak kikiáltani. Hunyady Mátyást negyven ezer vitéz kikiáltotta királynak. V. ö. KIÁLT.

*KIKIÁLTÁS
(ki-kiáltás) ösz. fn. 1) Belülről kifelé hangoztatott kiáltás. 2) Kiáltás általi kihirdetés, kihivás, megválasztás. V. ö. KIKIÁLT.

*KIKIÁLTÓ
(ki-kiáltó) ösz. mn. és fn. Aki valamit kikiált. Főnévileg személy, illetőleg hivatalnok vagy hivatali szolga, ki valamit nyilvános helyen fenhangon kihirdet, kijelent a közönségnek. Árverési kikiáltó.

*KIKIÁLTOZ
(ki-kiáltoz) l. KIKIABÁL.

*KIKINDA
NAGY~, mváros, KIS~, falu Torontál m.; helyr. Kikindá-ra, ~n, ~ról.

*KIKIRÉL
(ki-kiri-el) ösz. m. kikirél-t. Mondják kis, fiatal kakasról, midőn kikiri hangon kiált. A nagy kakas kukorikol.

*KIKIRÉLÉS
(kikiri-el-és) fn. tt. kikirélés-t, tb. ~ék, ,Kikiri' hangon kiáltás.

*KIKIRICS
l. KIKERICS.

*KIKIRITÓ
(kikiri-tó) ösz. fn. Veszprém megyében Öskü és Palota között, a közhiedelem szerént Mátyás király halastava volt, most lecsapoltatván csak rétség, de 100 öl hosszú, nagy faragott kövekből épült falai, valamint zsilipjei, boltjai még szemlélhetők. Innen a vidékbeliek véleménye szerént am. kőkörű, azaz kőkerületű tó.

*KIKÍSÉR
v. ~KISÉR, (ki-kísér) ösz. áth. Valakit kimenetében kísér, azaz a kimenővel együtt megy. Kikísérni a vendéget a lépcsőkig. Valakit a városból kikísérni. V. ö. KÍSÉR.

*KIKÍSÉRÉS
v. ~KISÉRÉS, (ki-kísérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a kimenővel tiszteletből vagy más okból együtt megy. V. ö. KIKÍSÉR.

*KIKÍVÁN
v. ~KIVÁN, (ki-kíván) ösz. áth. Ami el van zárva, vagy elrejtve, vagy lefoglalva, általán, ami valahol benn létezik, annak kibocsátását, kiadását kivánja. Kikivánni az örökségi részt. V. ö. KIVÁN.

*KIKÍVÁNÁS
v. ~KIVÁNÁS, (ki-kívánás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikíván.

*KIKÍVÁNKOZÁS
v. ~KIVÁNKOZÁS, (ki-kívánkozás) ösz. fn. Kívánság nyilvánitása kimenni valahová.

*KIKIVÁNKOZIK
(ki-kivánkozik) ösz. k. Kivánsága van kimenni valahova. A beteg kikivánkozik a szabad levegőre. A városi lakosok kikivánkoznak falura. V. ö. KIVÁNKOZIK.

*KIKOCSIZ
(ki-kocsiz) ösz. önh. Kocsin kirándúl valahová. Kikocsizni a rétre, a szőlőhegyre.

*KIKOCSIZÁS
(ki-kocsizás) ösz. fn. Kocsin való kirándulás.

*KIKOCSIZIK
l. KIKOCSIZ.

*KIKOCZKÁZ
(ki-koczkáz) ösz. áth. Valamit koczkásan kirak, vagy kifest, kiír, szóval, valaminek koczkás alakot ad. Kikoczkázni a szobapadlatot. Kikoczkázni az ostáblát. V. ö. KOCZKÁZ.

*KIKOCZKÁZÁS
(ki-koczkázás) ösz. fn. cselekvés, midőn valamit kikoczkáznak.

*KIKOCZOG
(ki-koczog) ösz. önh. Mondják a befogott, különösen nyerges lóról, illetőleg lovagról, midőn koczogva azaz taptató léptekkel kirándúl. V. ö. KOCZOG.

*KIKOCZOGÁS
(ki-koczogás) ösz. fn. Koczogva kimenés, kirándulás.

*KIKOHOL
(ki-kohol) ösz. áth. Tulajd. ért. valamit kohban, kiholva kikészít. Kikoholni a vasat. Átv. ért. valamit saját képzeletéből valóság gyanánt kiállít, kigondol. Olcsárló, megvető jelentéssel bir. E hazug hirt te koholtad ki. Nagy nehezen kikoholt egy silány versezetet. E tervet ők koholták ki. V. ö. KOHOL.

*KIKOHOLÁS
(ki-koholás) ösz. fn. Cselekvés, alakító működés, mely által kikoholnak valamit. V. ö. KIKOHOL.

*KIKOLDÚL
v. ~KOLDUL, (ki-koldúl) ösz. áth. Mint koldús, vagy koldús módjára kikunyorál, kicsikar, kizsarol valamit. Kikoldúl tőlem néhány forintot.

*KIKOLDÚLÁS
v. ~KOLDULÁS, (ki-koldúlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikoldúl.

*KIKOMPOL
(ki-kompol) ösz. áth. Kompolva, azaz hancsikokat rakva, kijelel valamit. Kikompolni a réteket, utak mellékét. V. ö. KOMPOL.

*KIKOMPOLÁS
(ki-kompolás) ösz. fn. Úgynevezett kompokkal, azaz hancsikokkal kijelölése, kirakása valamely helynek. V. ö. KOMPOL.

*KIKOPÁCSOL
(ki-kopácsol) ösz. áth. Kopácsából kibont, kifejt valamit. Kikopácsolni a diót, mogyorót. V. ö. KOPÁCSOL.

*KIKOPÁCSOLÁS
(ki-kopácsolás) ösz. fn. Kopácsából kifejtés, kibontás.

*KIKOPÁS
(ki-kopás) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki kikopik.

*KIKOPIK
(ki-kopik) ösz. k. Betüszerénti szoros ért. kopjából, azaz kopácsából, héjából, takarójából kifordúl, kiesik. Kikopik az érett dió, mogyoró. Szélesb. ért. valaminek fölszine, külseje kivásik, kidörgölődzik. Könyökön, térden leghamarabb kikopik a ruha. Kikopott a csizma talpa. Átv. ért. valamiből kifogy, kimarad, magára marad. Kikopott mindenéből. Hivatalából kikopott.

*KIKOPLAL
(ki-koplal) ösz. áth. Bizonyos időt koplalva tölt. Kikoplalni a nagybőjtöt. Visszatérő névmással: kikoplalni magát am. kelletileg vagy lehetségig koplalni. Átv. és tréfás ért. kikoplalni valahonnan valakit am. addig várni, míg valaki el nem megy, s ő maga nem marad, hogy bizonyos élvezetben ő neki legyen csak része. Kikoplalni valamely vetélytársat.

*KIKOPLALÁS
(ki-koplalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit vagy valakit kikoplal.

*KIKOPLALTAT
(ki-koplaltat) ösz. miv. Azt eszközli, hogy valaki magát kikoplalja, kiéheztet, Jól kikoplaltatott bennünket.

*KIKOPOGAT
(ki-kopogat) ösz. áth. Valakit kopogatva kihí, kijövésre kényszerít. Éjjel kikopogatni a kapust. V. ö. KOPOGAT.

*KIKORBÁCSOL
(ki-korbácsol) ösz. áth. Korbácscsal verve kiűz, kihajt, kikerget valakit. V. ö. KORBÁCSOL.

*KIKORBÁCSOLÁS
(ki-korbácsolás) ösz. fn. Korbácsveréssel kiüzés, kikergetés.

*KIKORCSOLYÁZ
(ki-korcsolyáz) ösz. áth. Korcsolya nevü csúsztató készületen kihúz, v. kihúzgál valamit. A pinczéből kikorcsolyázni a hordókat.

*KIKORCSOLYÁZÁS
(ki-korcsolyázás) ösz. fn. Korcsolyán kihúzás vagy kihúzgálás.

*KIKOTLÁS
(ki-kotlás) ösz. fn. A tojásnak rajta ülés által kiköltése. V. ö. KIKOTOL.

*KIKOTOL
(ki-kotol) ösz. áth. Szors ért. a tyúkokról, szélesb ért. minden jérczemadárról mondják, midőn kotolva, azaz mintegy szülőileg vajudva, és tojásaikon ülve fiakat költenek. A nagy tarka tyúk húsz csibét kotolt ki. Átv. ért. valamely gyönge elmeszüleményt hosszas fejtörés után hoz létre. V. ö. KOTOL, KOTLIK.

*KIKOTOR
(ki-kotor) ösz. áth. Kotorva kimozdít, kiváj, kiforgat helyéből valamit. Kikotorni a csatornából a sarat, a kútból az iszapot. A zsákból kikotorni a diót, almát. A zsebeket kikotorni am. kotorva kikeresni. V. ö. KOTOR.

*KIKOTORÁZ
(ki-kotoráz) ösz. áth. és gyak. Folytonosan kotorva kikeres, kikutat, kifürkész valamit. Kikotorázni a zsebeket. Kikotorázni a szekrények fiókjait. V. ö. KOTORÁZ.

*KIKOTORÁZÁS
(ki-kotorázás) ösz. fn. Folytonosan kotorva kikeresés, kikutatás.

*KIKOTORGAT
(ki-kotorgat) lásd: KIKOTORÁZ.

*KIKOTRÁS
(ki-kotrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikotor.

*KIKOTRÓDÁS
(ki-kotródás) ösz. fn. Valahonnan féltiben kitakarodás.

*KIKOTRÓDIK
(ki-kotródik) ösz. belsz. Átv. tréfás ért. mondják emberről, ki érezvén, hogy rosz fát tett a tűzre, s félvén, nehogy baj érje, úgy eltakarodik, mintha kikotrották volna. V. ö. KOTRÓDIK.

*KIKOTYOG
(ki-kotyog) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. kotyogó tyúk módjára valamit nem annak helyén vagy idején kibeszél, kifecseg, kilocsog valamit. V. ö. KOTYOG.

*KIKOTYOGÁS
(ki-kotyogás) ösz. fn. Nem annak helyén vagy idején való kifecsegés.

*KIKOTYTYANT
(ki-kotytyant) ösz. áth. Átv. ért. valamit kotytyantó tyúk módjára kiejt, kimond, miről hallgatnia kellett, vagy jobb lett volna. Kikotytyantani valamely titkot. V. ö. KOTYTYANT.

*KIKOTYTYANTÁS
(ki-kotytyantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikotytyant.

*KIKOVÁCSOL
(ki-kovácsol) ösz. áth. Tulajd. ért. kovácsműhelyben, kovácsszerszámokkal kikészít, kiformál valamit. Kikovácsolni a keréksínt, a szántóvasat, a derékszeget. Átv. ért. és olcsárolva am. bizonyos művet, tervet, kovács módjára, nem gyöngédesen, nem fínomul, hanem durva, idomtalan alakban dolgoz ki. Innen a városi asztalosok a parragiakat, kik durva bútorokat, tulipános ládákat, ágyakat készítnek, gúnyosan kovácsoknak nevezik.

*KIKOVÁCSOLÁS
(ki-kovácsolás) ösz. fn. Cselekvés, idomítás, illetőleg kalapálás, pőrölyözés, mely által kikovácsolnak valamit. V. ö. KIKOVÁCSOL.

*KIKÖHÖG
(ki-köhög) ösz. önh. Tárgyesetes névvel am. valamit kiköhögve kiad, belsejéből kihajt. Kiköhögni a nyálás turkát. Kiköhögni a torkon akadt szálkát, csontot. V. ö. KÖHÖG.

*KIKÖLCSÖNÖZ
(ki-kölcsönöz) ösz. áth. Kölcsön kiad (valakinek); vagy kölcsön kivesz (valakitől).

*KIKÖLCSÖNZÉS
(ki-kölcsönzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kikölcsönöz.

*KIKÖLT
(ki-költ) ösz. áth. Madarakról mondjuk, midőn a tojásokon addig ülnek, míg ezek megpuhúlnak, s fölrepednek, s az eleven madárfiak kibúnak belőlök. A tyúk a récze tojásait is kikölti, ha alája teszik. A kakuk nem maga költi ki fiait. V. ö. KÖLT, KELT. Szélesb ért. mondják más állatok tojásairól, illetőleg ikráiról is, melyeket a nap melege fejt ki.

*KIKÖLTEKĚZIK
(ki-költekězik) ösz. k. Foltonos kiadás által pénzéből kifogy. Hosszu utazása alatt mindenéből kiköltekezett. V. ö. KÖLTEKĚZIK.

*KIKÖLTÉS
(ki-költés) ösz. fn. Általán a madarak vagy más állatok tojásainak, illetőleg ikráinak melegítés által kifejtése, s a bennek levő fiaknak létrehozása. V. ö. KIKÖLT, KIKELT.

*KIKÖLTÖZÉS
(ki-költözés) ösz. fn. Valamely lakhelyből, hazából, városból stb. kitakarodás, s máshová telepedés. V. ö. KÖLTÖZIK.

*KIKÖLTÖZIK
ki-költözik, ösz. k. Általán mondják emberekről, s más állatokról, midőn szokott lakhelyeikből, tanyájokból kikelve elmennek, kivándorolnak. A városból kiköltözni valamely házból, szállásról. Kiköltözni az ősök hazájából. Messze idegen földre kiköltözni. A vándor madarak őszszel kiköltöznek más tartományokba. V. ö. KÖLTÖZIK.

*KIKÖLTÖZKÖDÉS
(ki-költözködés) ösz. fn. Lakváltoztatás, midőn az emberek vagy más állatok kiköltözködnek. Őseink kiköltözködésének történeteit megirni. V. ö. KIKÖLTÖZKÖDIK.

*KIKÖLTÖZKÖDIK
(ki-költözködik) ösz. k. és gyak. Bővebb jelentésü kifejezés, mint a kiköltözik, s am. mindenestül, végképen, s hosszabb ideig költözve kivándorol. Eleink nejeikkel, gyermekeikkel, barmaikkal, s minden ingóikkal kiköltözködtek ősi hazájokból. Aki csak nyári hónapokra megy ki a városból falura lakni, az kiköltözik; aki pedig a városból mindenét magával vivén végképen kimegy lakni, az kiköltözködik.

*KIKÖNYÖKLÉS
(ki-könyöklés) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valami kikönyöklik. 2) l. KIKÖNYÖKÖLÉS.

*KIKÖNYÖKLIK
(ki-könyöklik) ösz. k. Személytelen dologról mondjuk, midőn az más tárgyak közől mintegy könyök módjára kiáll. A Szent-Gellért hegye a Dunára kikönyöklik.

*KIKÖNYÖKÖL
(ki-könyököl) ösz. önh. Könyökére támaszkodva kihajlik, kigörbed bizonyos vonalon kivül. Kikönyökölni az ablakból. Kikönyökölni a szinházi páholyból. Kikönyökölni a híd korlátján.

*KIKÖNYÖKÖLÉS
(ki-könyökölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kikönyököl.

*KIKÖP
(ki-köp) ösz. áth. Szájából köpve kivet valamit. Kiköpni a rosz italt, ételt. Kiköpni a nyálat, turhát. Használtatik tárgyesetes név nélkül is az egyszerü köp helyett. Megvetésből utálatból kiköpni valaki vagy valami előtt. V. ö. KÖP.

*KIKÖPED
(ki-köped) ösz. önh. Köpjéből, azaz kopácsából, héjából, tokjából kifejlik, kiválik. Az érett dió, gesztenye magától is kiköped, s lehull.

*KIKÖPÉS
(ki-köpés) ösz. fn. Szájából köpve kivetés. A nyálnak, turhának kiköése díszes társaságban illetlen.

*KIKÖPESZT
(ki-köpeszt) ösz. áth. l. KIKOPÁCSOL.

*KIKÖSZÖRŰL v. ~KÖSZÖRÜL
(ki-köszörűl) ösz. áth. Szoros ért. valamit köszörűkövön kifényesít, kifen, kiélesít. Szélesb ért. szilárd, kemény testhez fenve, dörgölve élessé tesz valamit. Kiköszörülni a késeket, kardokat. Kiköszörülni a kaszát. Átv. ért. dörzsölve kikoptat, kilikaszt valamit. A kerék kiköszörűli a lőcsöt. V. ö. KÖSZÖRŰL.

*KIKÖSZÖRŰLÉS v. ~KÖSZÖRÜLÉS
ki-köszörűlés ösz. fn. Köszörülve kifenés v. kikoptatás.

*KIKÖT
(ki-köt) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos térről kiszállítva megköt. Kikötni a hajót, csónakot a parthoz. Mondják önhatólag is. A hajósok ki akarnak kötni. Itt nem lehet, nem szabad kikötni. 2) A kötve tartott barmot köteléből kioldja. Itatás előtt kikötni az ökröket. Különösen tájdivatosan mondják a lókötőkről, azaz lótolvajokról, kik a lovakat a ménesből vagy a szabad legelőről mintegy kikötve a többi közől elviszik. A csavargó betyárról két szép csikót kikötöttek az uraság méneséből. 3) Átv. ért. az alkuban, szerződésben bizonyos föltételeket tűz ki, melyekhez megegyezését köti, pl. midőn a lóvásárló kiköti, hogy visszaadhassa a vett lovat, ha bizonyos idő alatt lényeges hibát talál benne; vagy, ha a pénzkölcsönző kiköti, hogy ugyanazon pénznemben, pl. aranyokban, tallérokban, és nem másban fizessen az adós. 4) Átv. ért. kiköt valakivel am. valakit versenyre, birkozásra, kihí, ingerel, valakivel megmérközni akar.

*KIKÖTÉS
(ki-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit bizonyos térről kiszállítva megkötnek. 2) Szerződési föltétel, melyhez az egyezkedés érvényességét kötik. Bizonyos kikötések alatt békességre lépni. V. ö. KIKÖT.

*KIKÖTŐ (1)
(ki-kötő) ösz. mn. Aki valamit kiköt.

*KIKÖTŐ (2)
(ki-kötő) ösz. fn. Általán a hajókázható vizek, jelesen: tengerek, tavak, folyók partjai vagy öblei, melyek alkalmasak arra, hogy ott a hajókkal megállani, s azokat kikötni lehessen. Beevezni, bevitorlázni a kikötőbe. V. ö. RÉV.

*KIKÖTŐHELY
(ki-kötő-hely) ösz. fn. l. KIKÖTŐ, (2).

*KIKÖTŐI
(ki-kötői) ösz. mn. A kikötőre vonatkozó, kikötőhöz való. Kikötői munkálatok. Kikötői szabályok. Kikötői díj. Kikötői szolgálat.

*KIKÖTÖTT
(ki-kötött) ösz. mn. Átv. ért. amit szerződésképen kikötöttek, föltételeztek. Kikötött föltételek. Kikötött idő, nap. Kikötött hely bizonyos öszvejövetelekre. V. ö. KIKÖT.

*KIKÖVEZ
(ki-kövez) ösz. áth. Kövekkel burkol, kirak, kipadlóz valamely tért. Kikövezni az udvart, utczákat, piaczot, utakat.

*KIKÖVEZÉS
(ki-kövezés) ösz. fn. Kövekkel burkolás, kirakás, padlózás. Utak, utczák kikövezése. Pest város a kikövezésre évenkint sok ezer forintot költ.

*KIKÖZLET
(ki-közlet) ösz. áth. Kriza J. szerént a székelyeknél am. közbül v. közben kihagy. V. ö. KÖZLET. Nálunk is mondják közölni v. közleni a vágást.

*KIKÖZÖNÍT v. KIKÖZÖSÍT
(ki-közönít v. ki-közösít) ösz. áth. Valamely tetemes bűntett miatt az anyaszentegyház kebeléből kizár valakit. (Excommunicat). Nem igen jöttek divatba. Szokottabbak: kiátkoz, átok alá vet, noha ezek szükebb értelmüek.

*KIKUCZORODIK
(ki-kuczorodik) ösz. k. Kuczorogva kisunynyog, és elhordja magát. A bottal fenyegetett eb kikuczorodik a konyhából. V. ö. KUCZOROG.

*KIKUKKAN
(ki-kukkan) ösz. önh. Kukkanva kitekint, kinéz. Kikukkanni a kulcslikon, az ajtónyiláson. V. ö. KUKKAN.

*KIKUKUCSÁL, KIKUKUCSKÁL
l. KIKANDIKÁL.

*KIKUNCSOG v. KIKUNCZOG
(ki-kuncsog v. ~kunczog) l. KIKUNCSOROG.

*KIKUNCZOL, KIKUNCZORÁL
(ki-kunczol v. ~kunczorál) l. KIKUNCSOROG.

*KIKUNCSOROG v. ~KUNCZOROG
(ki-kuncsorog v. ~kunczorog) alakjára önható, de ez öszvetételben tárgyesetes névvel am. kuncsorogva, kunczogva kikér, kieszközől, kicsikar valamit. Máskép: kikunyorál, Mátyusföldén: kinyirbál. V. ö. KUNCSOROG, KUNCZOROG, KUNYORÁL.

*KIKUNYORÁL
(ki-kunyorál) l. KIKUNCSOROG.

*KIKURKÁSZ
(ki-kurkász) ösz. áth. Kurkászva, azaz mindent felturkálva, felhányva kikeres, kifürkész valamit. V. ö. KURKÁSZ.

*KIKURKÁSZÁS
(ki-kurkászás) ösz. fn. Kurkászva kikeresés.

*KIKURUGLYÁZ
(ki-kuruglyáz) ösz. áth. 1) Kuruglyával kihúzza a kemenczéből a pernyét, hamut. 2) Kuruglyával kiver, kihajt, kiűz. Kikuruglyázni a konyhából az ebet. V. ö. KURUGLYA.

*KIKUTAT
(ki-kutat) ösz. áth. Kutatva kikeres, kimotoz, kifürkész valamit. Kikutatni minden szögetlyukat. Kikutatni a tolvajokat, az ellopott jószágot. Néhutt: kikajtat, kiketet. V. ö. KUTAT.

*KIKUTATÁS
(ki-kutatás) ösz. fn. Keresés, illetőleg keresgélés, fürkészés, mely által kikutatunk valamit. V. ö. KIKUTAT.

*KIKÜLD
(ki-küld) ösz. áth. 1) Valakinek meghagyja, megparancsolja, hogy menjen ki. A gyermekeket kiküldeni az udvarra. A cselédeket kiküldeni a rétre, szántóföldre. A tanuló ifjakat kiküldeni a külföldre. 2) Valakinek hivatalosan meghagyja, hogy bizonyos ügyben intézkedés végett menjen ki, vagy járjon el. A becsűsöket kiküldeni a hely szinére. Választmányt küldeni ki valamely dolognak megvizsgálására. V. ö. KÜLD.

*KIKÜLDÉS
(ki-küldés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg rendelés, parancsolás, melynél fogva valakit kiküldenek, különösen azért, hogy valamely ügyben, vagy másnak nevében hivatalosan eljárjon.

*KIKÜLDÖTT
(ki-küldött) ösz. mn. Általán, aki küldve van, hogy valahová menjen ki, különösen pedig, hivatalból, megbizásból. Kiküldött becsüsök.

*KIKÜLDÖTTSÉG
(ki-küldöttség) ösz. fn. Személyzet, melyet valamely testület vagy hatóság kinevez, és megbíz a végett, hogy a kiadott utasítások nyomán valamely ügyben eljárjon, s annak mibenléte felől tudósítást, illetőleg véleményt vagy tervet nyújtson be, másként: bizottság, küldöttség. Megyei, kereskedelmi kiküldöttség.

*KIKÜRTÖL
(ki-kürtöl) ösz. áth. Átv. ért. valamit harsány hangon mindenfelé kihiresztel. Érdemeit, tetteit kikürtölni. V. ö. KÜRTÖL.

*KIKÜRTÖLÉS
(ki-kürtölés) ösz. fn. Köz figyelmet gerjeszteni akaró, nagy hangu, nagyító kihiresztelés.

*KIKÜSZÖBÖL
(ki-küszöböl) ösz. áth. Szoros ért. valakit a küszöbön kivet, azaz a szobából, teremből egészen kiűz. Átv. ért. am. valamely divatban, szokásban volt dolgot használatból végképen kizár. Némely tankönyveket az iskolákból kiküszöbölni. V. ö. KÜSZÖBÖL.

*KIKÜSZÖBÖLÉS
(ki-küszöbölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit, illetőleg valamit kiküszöbölnek. V. ö. KIKÜSZÖBÖLÉS.

*KIKÜZD
(ki-küzd) ösz. önh. Tárgyesetes névvel am. valamit küzdve kieszközöl, kinyer, kivív. Kiküzdeni a nemzeti önállást, szabadságot. V. ö. KÜZD.

*KIKÜZDÉS
(ki-küzdés) ösz. fn. Elszánt, erélyes cselekvés, működés, mely által kiküzdünk valamit. V. ö. KIKÜZD.

*KIL
elvont gyöke kilincs szónak. l. ezt.

*KILA
(törökül kile, és persául kila szintén gabonamérő; meg van a lengyel nyelvben is; finnül: kielo; Heyse szerént Slavoniában is kila, Smyrnában pedig killo). fn. tt. kilát. Mérő edény, vagyis ürmérték, száraz áruk, nevezetesen gabona, gyümölcs, mész stb. számára, mely két (némely tájakon, például Nógrád megyében egy) pozsonyi mérőt foglal magában. Mátyusföldén: szapu, vagy szabatosabban: sarlai szapu. Tisza vidékén: köböl, harmadszemélyi birtokraggal: köble, pl. a búza köble, az árpa, kukoricza köble, mely közel jár a kila v. kile szóhoz.

*KILÁBOL
(ki-lábol) ösz. önh. Valamely akadályos, pl. sáros, söppedékes, mocsáros, gazos helyről kivergődik. Nagy nehezen kilábolni az iszapból, a kátyús útból. Képes kifejezéssel am. valamely bajból, betegségből kigyógyul, s lábra kap. V. ö. LÁBOL.

*KILÁBOLÁS
(ki-lábolás) ösz. fn. Valamely akadék közől, vagy bajból kivergődés; betegségből kigyógyulás.

*KILADIKÁZ
(ki-ladikáz) ösz. önh. Ladikán, csekélyebb vízből vagy folyóból nagyobbra megy. Kiladikáztunk a Balatonba.

*KILADIKÁZÁS
(ki-ladikázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kiladikáz.

*KILAFOL
(ki-lafol) ösz. áth. Lafolva, mohón, habsolva, lecsetelve kieszik valamit. A disznó az egész dézsa moslékot kilafolta. A laf gyök nem egyéb, mint a megfordított fal.

*KILAFTOL, KILAFATOL
(ki-lafatol v. ~lafatol) l. KILAFOL.

*KILAKIK
(ki-lakik) alakjára közép ige, de ezen öszvetételben át- és visszahatólag használtatik s am. húzamos ideig, az elégségig szintén minden kivánsága beteltéig lakik valahol. Kilakta Pestet, vagy kilakta magát Pesten.

*KILAKZIZ
(ki-laktiz) ösz. visszatérő névmással: kilakizni magát, am. az elégségig venni részt a lakzikban vagy lakodalmakban.

*KILÁNGOL
(ki-lángol) ösz. önh. Lángolva, lángot vetve kicsap. Az égő zsir kilángolt a kéményen. Az elharapozó tűz kilángolt a háztető ablakain. V. ö. LÁNGOL.

*KILAPÁTOL
(ki-lapátol) ösz. áth. 1) Valamit lapáttal kihány, kihord, kitakarít. Kilapátolni az udvarról a sarat. Kilapátolni a ganajt. Kilapátolni a hombárból a buzát. 2) Valakit lapáttal verve, döngetve kihajt, kikerget. V. ö. LAPÁTOL.

*KILAPÁTOLÁS
(ki-lapátolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lapáttal kihánynak valamit; vagy kikergetnek, kivernek valakit.

*KILAPÁTOZ
(ki-lapátoz) l. KILAPÁTOL.

*KILAPÍT
(ki-lapít) ösz. áth. Laposra kinyujt, kitágít, kiszélesít valamit. Kilapítani a vasat. Kilapítani a viaszt, tapaszt. V. ö. LAPÍT.

*KILAPÍTÁS v. ~LAPITÁS
(ki-lapítás) ösz. fn. Nyomkodás, ütés, kalapálás, stb. mely által kilapítanak valamit.

*KILAPÚL
(ki-lapúl) ösz. önh. Laposra kinyúlik, kitágúl, kiterjed, kiszélesűl. A pőrölyütések alatt kilapúl a tüzes vas. V. ö. LAPÚL.

*KILAPÚLÁS v. ~LAPULÁS
(ki-lapúlás) ösz. fn. Laposra kinyúlás, kiterjedés.

*KILÁS
(kila-as) mm. tt. kilás-t v. ~at, tb. ~ak. Egy kilát tartalmazó, melyre egy kilát lehet számitani. Kilás zsák. Kilás föld.

*KILÁT
(ki-lát) ösz. önh. Bizonyos térnek, helynek belsejéből kifelé lát. A toronyból messzére ki lehet látni. Némely börtönökből nem lehet kilátni. V. ö. LÁT.

*KILÁTÁS
(ki-látás) ösz. fn. 1) Tulajdonsága, nyiltsága bizonyos helynek, melynél fogva belőle ki lehet látni. Ezen toronyból, házból szép és nagy kilátás van. 2) Átv. ért. valamely állapotnak tulajdonsága, mely bizonyos jó jövendővel biztat. Kilátása van felsőbb hivatalra. Nincs semmi kilátása nyereségre. V. ö. KILÁT.

*KILÁTSZIK
(ki-látszik) ösz. k. Valahonnan úgy kitűnik, úgy kiáll, hogy látni lehet. A szamár kilátszik a juhok közől. A magas torony messze kilátszik a város épületei közől. Zsebéből kilátszik a kendő, Csizmájából kilátszanak az újjai. V. ö. LÁTSZIK.

*KILECSETEL
(ki-lecsetel) l. KILAFOL.

*KILEGELTET
(ki-legeltet) ösz. mív. Legeltetve kitart. Az egész télen át a mezőn vagy réten legeltettük ki juhainkat.

*KILEH
(ki-leh) ösz. önh. Lehet fú ki. De ezen alakban, mint hangzatban szó nem divatozik, hanem a hangzatosabb, de egyszersmind gyakorlatos lehel. V. ö. KILEHEL.

*KILEHEL v. ~LEHELL
(ki-lehel v. ki-lehell) ösz. önh. és áth. Tárgyesetes névvel am. lehelve kinyom belsejéből valamit. Kilehelni a belső hőséget. Büdös, nehéz szagot lehel ki. Az ember kileheli a lelkét (meghal), az oktalan állat kileheli a páráját. V. ö. LEHEL.

*KILEHELÉS v. ~LEHELÉS
(ki-lehelés v. ~lehellés) ösz. fn. Tüdő működése, midőn kilehel.

*KILÉKEL
(ki-lékel) ösz. áth. Valamin, különösen a jegen és dinnyén léket, azaz likat vág. Kilékelni a jeget a Dunán. Kilékelni a görögdinnyét.

*KILÉKELÉS
(ki-lékelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit, különösen jeget és dinnyét kilékelnek.

*KILEL
(ki-lel) ösz. áth. 1) Valamit, ami rejtve volt, kitalál, napfényre, vagy tudomásra kihoz. A lőport Európában német barát lelte ki. Ez értelemben szokottabb: kitalál. 2) Mondjuk lázbetegségről, különösen hideglázról, midőn valakin kitör. Minden harmad nap kileli őt a hideg. V. ö. LEL.

*KILENCZ
(külön tíz, azaz külön tízből, am. egyet elkülönítve vagy egyen kivül vagy egy hián tíz, némelyek szerént megvolt; vagy megvan talán valamelyik nyelvjárásban ma is az osztják killien; V. ö. SZÁM); ösz. tőszámnév, tt. kilencz-et. Am. háromszor három, vagy egy hián tíz. Ej haj, de nagy baj, kilencz tehén, még sincs vaj. (Km.). Oly rongyos zsák, hogy kilencz macska sem fogna benne egy egeret. Kevés egy vad körtvély kilencz medvének. (Km.). Kilencz puszta faluban sincs mása. (Km.). Bújdosik a disznó kilencz malaczával. (Népd.). Bánja, mint a kutya, mely kilenczet ellett. (Km.). E közmondások mutatják, hogy a magyar a kilenczet kerekszámul szereti használni, mint a hármat, és hetet is.

*KILENCZED (1)
(kilencz-ed) sorozó számnév, tt. kilencz-ét. Sorozó számolásban mondják arról, mi a sorban közvetlenül a nyolczat követi. Kilenczed éve már, hogy nem láttalak. Köz szokás szerént ik toldalékkal: kilenczedik. Ma van a hónap kilenczedik napja. Kilenczedhó = september.

*KILENCZED (2)
(mint föntebb); osztó számnév, fn. A kilencz részre felosztott mennyiségből egy rész. Különösen a hajdani urbér szerént a jobbágyföldi terményeknek kilencz részre osztott mennyiségéből egyegy rész, melyet az illető földes úr jutványul kapott. V. ö. KILENCZ.

*KILENCZEDFÉL
(kilenczed-fél) ösz. mn. Nyolcz és fél. Kilenczedfél óra am. nyolcz. és fél óra. Kilenczedfél forint am. nyolcz forint és fél, t. i. csak a kilenczedik a fél, önként értetvén, hogy a megelőzők, tehát nyolcz, egészek. E számolásmód számtan és észtan szerént helyesebb, mint a nem rég felkapott félkilencz, féltíz stb. mert a kilenczedfél annyit tesz, mint az elsőtől számítva azon szám, mely a sor szerént kilenczedik de ez csak fél, ezen népies számolás szerént: fél, kettedfél (v. másfél), harmadfél, negyedfél, stb. pl. óra. Mivel pedig kilenczedik mint fél, mint törtszám addig nem jöhet elé, míg nyolcz egész nem létezik, tehát kilenczedfél am. nyolcz egész és fél, nem pedig félkilencz, mely számtanilag am. kilencznek fele, azaz négy egész és fél, négy és fél. Az ily félkettő, félhárom stb. féle számítás vaktában átkapott németesség. Mikép lehessen ezen németes számítást akár a szám - akár az észtannal egyeztetni, az nem a mi dolgunk. A magyar mindenféle mértékek számításában következetes, pl. nem mondja: félkilencz akó, itcze, félkilencz mázsa, font, félkilencz öl, láb, félkilencz röf, félkilencz mérő, félkilencz forint, hanem: kilenczedfél akó, itcze, mázsa, öl stb. Hasonló módot követ a többi számnevekben is.

*KILENCZEDIK
(kilencz-ed-ik) l. KILENCZED, mn. és V. ö. ~IK, (4).

*KILENCZEDPÖR
(kilenczed-pör) ösz. fn. Pör a néhai urbéri rendszer alatt, a jobbágyok és illető földesur között, melynek alapjául kilenczedi viszonyok szolgáltak.

*KILENCZEDRÉSZ
(kilenczed-rész) ösz. fn. Kilencz egyenlő részre felosztott egészből egy rész. Huszonhét krajczárból álló mennyiségnek kilenczed része három krajczár.

*KILENCZEN
(kilencz-en) ih. v. tb. Kilencz számmal levő személyek, mint bizonyos tekintetben együvé tartozók. Kilenczen ültünk öszve. A tizenkét testvér közől kilenczen élnek.

*KILENCZES
(kilencz-es) mn. és fn. Mondjuk számról, vagy inkább számjegyről, mely kilenczet jelel, milyen az arab 9, a római IX v. VIII. Kilenczes jegyekből álló szám. Bizonyos számot kilenczessel elosztani. A játékkártyában jelenti azon levelet vagy lapot, melynek kilencz szeme v. jegye van. Tök-, makk-, vörös-, zöldkilenczes. Kilenczessel elüthetni a nyolczast. A kilenczest elüti a tizes.

*KILENCZFELÉ
(kilencz-felé) ösz. ih. 1) Kilencz részre. Kilenczfelé tagosított közlegelő. 2) Kilencz különböző irányban. Kilenczfelé kiállított őrszemek.

*KILENCZFÉLE
(kilencz-féle) ösz. mn. Bizonyos nem alá tartozó, s egymástól némileg különböző fajok, melyek számszerént kilenczet tesznek. Kilneczféle étel, ital. Kilenczféle posztó. Kilenczféle fából szerkezett asztal. Kilenczféle szagos szőlőt, almafát, körtefát tenyészteni. V. ö. KILENCZ.

*KILENCZNAPI
(kilencz-napi) ösz. mn. Ami kilencz napig tart vagy tartott. Kilencznapi munka, utazás. Kilencznapi betegség után kigyógyulni. Kilencznapi hajózás után kikötni.

*KILENCZNAPNYI
(kilencz-napnyi) ösz. mn. Kilencznapra terjedő, kilencznapi mennyiségből álló, kilencznapi időnagyságu. Különbözik a kilencznapi szótól, mert ez jelenti az időnek tartósságát, amaz pedig mértékét. V. ö. ~NYI, képző.

*KILENCZNAPOS
(kilencz-napos) ösz. mn. Kinek vagy minek élete, kora, létezése, kilencz napot betöltött. Kilencznapos kisded, csikó, borjú. Kilencznapos növények, virágok. Általában a nyelvszokás oda látszik hajlani, hogy, midőn az időt jelentő szóhoz os, és, ös ragasztatik, ez jelenti az élőnek, létezőnek betölt korszakát, s megfelel e kérdésre: mennyi idős? pl. Egynapos csirke. Háromhetes borjú. Négyhónapos csikó. Százesztendős tölgy. Nyolcszázados alkotmány. Ha pedig i ragasztatik hozzá, jelenti az időnek menetelét, folyását, haladását, tartását, s megfelel e kérdésre: meddig, mennyi ideig tartó? pl. egynapi kocsizás, Háromnapi betegség.

*KILENCZSZĚR
(kilencz-szěr) ösz. sokszorozó számnév. Kilencz ízben, azaz annyiszor, ahány egység találtatik a kilenczben. Kilenczszer tíz am. kilenczven. V. ö. KILENCZ.

*KILENCSZĚRĚS
(kilencz-szěrěs) ösz. sokszorozó és különző számnév. Ami kilenczszer vétetik, vagy fordúl elé, vagy kilencz részekre különzött tagokból áll. Kilencszeres fonalból sodrott madzag. Kilenczszeres réteg.

*KILENCZSZÖG
(kilencz-szög) ösz. fn. Mértani alak vagy test, melynek kilencz szöge van.

*KILENCZVEN
(kilencz-ven) számnév a tizedesek rendéből, tt. kilenczven-t v. ~et. Kilencszer tíz, vagy tíz híán száz. Kilenczven esztendős aggastyán.

*KILENCZVENED
(kilencz-ven-ed) osztó számnév, tt. kilenczvened. Jelent a kilenczven részre felosztott mennyiségből egy részt. Használtatik kilenczvenedik helyett is.

*KILENCZVENEDIK
(kilencz-ven-ed-ik) sorszámnév, tt. kilenczvenedik-et. Jelenti azon számot, mely a nyolczvankilenczet közvetlenül követi, s a kilenczedik tizedet betölti. Életének kilenczvenedik évében meghalt.

*KILENCZVENĚS
(kilencz-ven-ěs) fn. tt. kilenczveněs-t, tb. ~ék. Emberről mondjuk, ki már kilenczven évig élt. A kilenczvenesek, nagyon kevesen vannak.

*KILÉNY
(férfi) kn. tt. Kilény-t, tb. ~ék. Chilianus, Kilián.

*KILÉP
(ki-lép) ösz. önh. 1) Lépve bizonyos térből kiteszi lábát. Kilépni a fürdőkádból. Kilépni a sorból. Kilépni a küszöbön. A ló kilép a hámistrángból. 2) Átv. ért. valaki bizonyos testületből, társulatból kimegy, s tagja lenni megszünik. Kilépni a katonaságból. Kilépni a papságból, szerzetből, iskolából. Kilépni a hivatalból, választmányból. V. ö. LÉP, önh. ige.

*KILÉPĚCSĚL
l. KILÉPDĚL.

*KILÉPDĚL
(ki-lépděl) ösz. önh. Lépdelve kimegy valahonnan. V. ö. LÉPDĚL.

*KILÉPÉS
(ki-lépés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bizonyos térből, helyből kifelé tartott irányban lépést tesz. Átv. ért. bizonyos testületnek, társulatnak elhagyása. V. ö. KILÉP.

*KILES
(ki-les) ösz. áth. Valamit lesve kitud, kitanul, kikutat. Kilesni a tolvajokat, kártevőket. Kilesni a vadak ösvényeit, tanyájit. Kilesni az időt, melyben valakihez közeledni lehet. Kilesni a legkedvezőbb pillanatot. V. ö. LES.

*KILETTYEN v. ~LÖTTYEN
(ki-lettyen vn. -löttyen) ösz. önh. Lettyenve kiesik, kiömlik; erősebb hangon és nagyobb métékben: kilottyan, és kilocscsan.

*KILETYĚG v. ~LÖTYÖG
(ki-letyěg v. -lötyög) ösz. önh. Letyegve kiömlik. V. ö. KILOCSOG.

*KILEVELEDZÉS
(ki-leveledzés) ösz. fn. A fák s egyéb növények leveleinek kifejlődése.

*KILEVELEDZIK
(ki-leveledzik) ösz. k. Mondjuk növényekről, midőn leveleik kifejlődnek, kihajtanak, kisarjadzanak. A keményfák (kemény gesztüfák) későbben leveledzenek ki, mint a puhák (puhagesztüek).

*KILEVELEZÉS, KILEVELEZIK
l. KILEVELEDZÉS, KILEVELEDZIK.

*KILIKASZT, KILIKGAT stb.
lásd: KILYUKASZT, KILYUKGAT stb.

*KILIM
fn. tt. kilim-ét. Felhozza Szabó Dávid. Idegen szónak látszik, s talán a hellén poikilma szóból eredett, mely am. tarkaság, czifraság, tarkázott valami; s jelent Sz. D. szerént festékest, szőnyeget, hímes teritőt. Eléjön a török nyelvben is, melyben Hindoglu szerént különösebben csekély értékü szőnyeg félét teszen (espčce de tapis de peu de valeur). Néhutt a kereskedésben így nevezik az Ukrainában készített s onnét hozott szőnyeget is (Heyse).

*KILIMÁN
falu Szala m.; helyr. Kilimán-ba, ~ban, ~ból.

*KILINCS
(kil-incs, törökül: kilid, am. zár, kulcs); fn. tt. kilincs-ét. Tájszokásilag kalincs. Gyöke kil rokon a görbét jelentő kalantyú, kelentyű, kalinkó, kalézol, kalistál, s több más szók gyökével. Fából vagy vasból csinált billentyű az ajtókon, kapukon, mely zár gyanánt szolgál. Minthogy különösebben fogantyúja rendesen görbe szokott lenni, innen van jelentése is, t. i. a görbét jelentő kil, kel, kal gyöktől. Eredetileg kilis vagy kilics lehetett, végre n közbevetve kilincs. Rokonok vele még a magyar kolcs, kulcs, a szláv klucs, klinecz, a német Klinke, a latin clavis, claudo, a görög kleiw, kleiV. A régi kulcsok, illetőleg zárak úgy sem voltak egyebek, mint görbe szegek, innen a latin clavus és clavis rokonszók is.

*KLINCSĚL
(kil-incs-ěl) áth. m. kilincsěl-t. Az ajtót vagy kaput kilincscsel zárja. Bekilincsel.

*KILINCSĚLÉS
(kil-incs-ěl-és) fn. tt. kilincsělés-t, tb. ~ék. Cselekvés, midőn kilincselünk.

*KILINCSFEJ
(kilincs-fej) ösz. fn. A kilincsnek fogantyúja, melyet nyitáskor, v. bezáráskor fel- és lenyomunk.

*KILINCSNYOMÓ
(kilincs-nyomó) ösz. fn. l. KILINCSFEJ.

*KILÍS, KILIS
(kel-és) fn. tt. kilis-t, tb. ~ék. Mind a két magyar haza több vidékein divatos szó kelés (kór neme) helyett l. KELÉS.

*KILISĚS
(kel-és-ěs) tájszó l. KELÉSĚS.

*KILIT
férfi kn. tt. Kilit-ét. Cletus.

*KILITI
faluk Somogy és Pozsony megyében, helyr. Kiliti-be, ~ben, ~ből. Kiliti Somorjához egy hét, (Csalóközi km.) a közbeeső sok ágra szakadozott Duna és szigetek miatt.

*KILLYEBB
(kil-ebb v. kül-ebb, a két ll a nyomatékosabb kiejtés eredménye) ih. Jobban kifelé. l. KIJEBB.

*KILLYÉN
1) l. KILÉNY, erdélyi falu a székelyföldi Szepsi székben, helyr. Killyén-be, ~ben, ~ből.

*KILLYÉNFALVA
erdélyi falu a Székelyföldön, a gyergyói fiókszékben, helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KILOBBAN
(ki-lobban) ösz. önh. A lángról, tűzről mondják, midőn lobbanva kitör, kicsap. A tűz kilobbant a kemencze száján. Átv. ért. mondják a heves indulatokról, különösen a haragról, és szerelemről, midőn magas fokra lépvén, tettleg kitörnek. Szörnyü boszuvágya kilobbant, V. ö. LOBBAN.

*KILOBBANÁS
(ki-lobbanás) ösz. fn. Lobbanva, lobbot vetve, kitörés, kicsapás.

*KILOBBANT
(ki-lobbant) ösz. áth. Kilobbanásra készt, lobbantva kisüt. A tüzér az álgyunemű löveget kilobbantja.

*KILOBBANTÁS
(ki-lobbantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kilobbant.

*KILOBOG
(ki-lobog) ösz. önh. és gyak. Lobogva, azaz folytonos lobokkal kitör. Kilobog a láng. Átv. ért. valamely lenge test, különösen szövet kilógva mozog, lengedez. A fejedelem innepélyes bejövetelekor az ablakokon zászlók, kendők lobogtak ki. V. ö. LOBOG.

*KILOBOGÁS
(ki-lobogás) ösz. fn. Lobogva kitörés. Kilógva lengedezés. V. ö. KILOBOG.

*KILOCSBÁKOL
(ki-locsbákol) l. KILOCSOL.

*KILOCSCSAN
(ki-locscsan) ösz. áth. Hig, folyékony testekről mondják, midőn lökés, ütődés következtében súlyegyenöken vesztve öbleikből, medreikből locscsanva kiömlenek. A széltől űzött hullám kilocscsan a partra. A megtaszított fazékból kilocscsan a lé. V. ö. LOCSCSAN.

*KILOCSCSANÁS
(ki-locscsanás) ösz. fn. Locscsanva kiömlés. V. ö. KILOCSCSAN.

*KILOCSCSANT
(ki-locscsant) ösz. áth. Teszi, eszközli, okozza, hogy kilocscsanjon valami. A lóbált edényből kilocscsantani a vizet.

*KILOCSCSANTÁS
(ki-locscsantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kilocscsantanak.

*KILOCSKOL
(ki-locskol) l. KILOCSOL.

*KILOCSOG
(ki-locsog) ösz. önh. 1) Locsogva kiömlik. Kilocsog a víz. Kisebb mértékben s mintegy lityegve-lotyogva: kiletyeg, kilötyög, kilotyog. 2) Tárgyesetes névvel és átv. ért. valamit kicsacsog, kifecseg, némely könnyelmü nő vagy gyermek módjára kibeszél. Megvető értelemmel bir. Előtte nem lehet semmit szólani, mert mindent kilocsog. V. ö. LOCSOG.

*KILOCSOGÁS
(ki-locsogás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valamely híg, folyékony test kilocsog, azaz kiömlik. 2) Átv. ért. cselekvés, midőn valamit kifecsegnek, locska szájjal kibeszélnek. V. ö. LOCSOGÁS.

*KILOCSOGAT
(ki-locsogat) ösz. gyak. áth. Híg testet locsogatva kiömleszt, kifolyat. A szekéren vitt lajtból kilocsogni a mustot. V. ö. LOCSOGAT.

*KILOCSOGATÁS
(ki-locsogatás) ösz. fn. Locsogatva kifolyatás. V. ö. KILOCSOGAT.

*KILOCSOL
(ki-locsol) ösz. áth. Locsolva kiömleszt bizonyos folyadékot. Egy sajtár vizet kilocsolni az udvarra. A vizet tenyérrel kilocsolni a virágokra. V. ö. LOCSOL.

*KILOCSOLÁS
(ki-locsolás) ösz. fn. Locsolva kiömlesztés. V. ö. KILOCSOL.

*KILÓDÍT v. ~LÓDIT
(ki-lódít) ösz. áth. Valakit lóditva, azaz sebes rántással és taszitással kivet valahonnan. Galléránál, karjánál fogva kilódítani valakit az ajtón. V. ö. LÓDÍT.

*KILÓDÍTÁS v. ~LÓDITÁS
(ki-lódítás) ösz. fn. Lódítva kivetés. V. ö. KILÓDÍT.

*KILÓDÚL v. ~LÓDUL
(ki-lódúl) ösz. önh. Lódúlva, azaz sebesen neki indulva kimegy, kiszökik, kirándúl. Amint a botot látta, kilódúlt a házból. Nem messze ment, csak a kert alá lódult ki. Lódulj ki a mezőre, s hozd haza a lovakat. V. LÓDÚL.

*KILÓDÚLÁS v. ~LÓDULÁS
(ki-lódúlás) ösz. fn. Lódulva kimenés, kiszökés. V. ö. KILÓDUL.

*KILÓG v. KILÓGG
(ki-lóg) ösz. önh. Valamely rejtekül, rekeszül, takaróul szolgáló burokból, födő alól stb. kibujva, kifityegve lóg. Kilóg az óraláncz, a kendő a zsebből. A batyuból kilóg valami. V. ö. LÓG.

*KILÓGÁS
(ki-lógás) ösz. fn. Kifityegve lógás. V. ö. KILÓG.

*KILÓGAT v. KILÓGGAT
(ki-lógat) ösz. áth. Azt teszi, okozza vagy hagyja, hogy kilógjon valami. V. ö. KILÓG.

*KILÓGATÁS v. ~LÓGGATÁS
(ki-lógatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit valaki vagy valami kilógat.

*KILOHOL
(ki-lohol) ösz. önh. Loholva kimegy.

*KILOHOLÁS
(ki-loholás) ösz. fn. Loholva kimenés.

*KILOP
(ki-lop) ösz. áth. Lopva, azaz tolvajképen, orozva kivesz valamit. Kilopni valakinek zsebéből az órát, kendőt. A szekrényből kilopni a pénzt. Ezer forintból kilopni százat. V. ö. LOP.

*KILOPAKODIK
(ki-lopakodik) ösz. k. l. KILOPÓDZIK.

*KILOPÁS
(ki-lopás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kilopnak.

*KILOPDOS
(ki-lopdos) ösz. gyak. áth. l. KILOPKOD.

*KILOPDOSÁS
(ki-lopdosás) lásd: KILOPKODÁS.

*KILOPKOD
(ki-lopkod) ösz. áth. és gyak. Lopdosva, azaz gyakorta, folytonosan lopva kihordogat, kiszedeget valamit. A torkos fiú kilopkodja a kamrából a gyümölcsöt. V. ö. LOPKOD, LOPDOS.

*KILOPKODÁS
(ki-lopkodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kilopkod.

*KILOPÓDZÁS
(ki-lopódzás) ösz. fn. Titkon, alattomban, észre nem véve kimenés, ki v. elszökés.

*KILOPÓDZIK
(ki-lopódzik) ösz. önh. Lopva, azaz titkon, alattomban, észre nem véve kimegy, kisuhan, kiszökik. Értelme nem mindig alacsonyító, s egyszerűen annyi, mint titkon, észrevétlenül kimegy, pl. aki a mulatságot zavarni nem akarja, nem szól a többinek, hogy elmegy, hanem kilopódzik. Az üldözők előtt kilopódzni a házból, városból. V. ö. LOPÓDZIK.

*KILOTTYAN
(ki-lottyan) ösz. önh. Lottyanva kiömlik. V. ö. KILETYTYEN.

*KILOTTYANT
(ki-lottyant) ösz. áth. Lottyantva kiönt. V. ö. KILOCSCSANT.

*KILOTYOG
l. KILOCSOG, 1).

*KILOVAGLÁS v. ~LOVAGOLÁS
(ki-lovaglás) ösz. fn. Lovagolva, lóháton kirándulás.

*KILOVAGOL
(ki-lovagol) ösz. önh. Lovagolva, azaz lóháton ülve kimegy, kirándúl valahova. Kilovagolni a rétre, szántóföldre. Visszatérő névmással am. kelletig, elégségig lovagol. Kilovagoltam magamat.

*KILŐ
(ki-lő) ösz. áth. 1) Valamely rugalmas erő által bizonyos testet messze, kitaszít, kilök. A nyilakat íjjal lövik ki. Puskából, ágyuból golyókat kilőni. 2) Lövés által bizonyos testet helyéből kiüt, kiszakaszt. Kilőni valakinek a szemét. A czélból kilőni a szeget. V. ö. LŐ.

*KILÖK
(ki-lök) ösz. áth. Lökve, azaz erős taszítást adva kitol, kinyom valahonnan valakit. A házsártos ivót kilökni a kocsmából. V. ö. LÖK.

*KILÖKÉS
(ki-lökés) ösz. fn. Erőszakolás, midőn valakit kilöknek valahonnan. V. ö. KILÖK.

*KILÖTTYEN
l. KILETTYEN.

*KILÖTYKÖL
(ki-lötyköl) ösz. áth. l. KILOCSOL.

*KILÖTYÖG
l. KILETYEG.

*KILÖVEL
(ki-lövel) ösz. 1) áth. Lőve, azaz erős taszitással, bizonyos irányban kinyom, kirug, kiszorít valamit. Puskából, ágyuból golyókat, fecskendőből vizet kilövelni. Átv. ért. mondják fényes testről, jelesen a napról, midőn sugarait csoda sebességgel kiterjeszti. 2) Használják önhatólag is tárgyesetes név nélkül, s am. sebesen kiömlik, kíszáll; de ekkor inkább: kilövellik és közép ige. A nap sugarai kilövelnek (kilövellenek). V. ö. LÖVEL.

*KILÖVELÉS
(ki-lövelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kilövelnek.

*KILÖVELLÉS
(ki-lövellés) ösz. fn. Sebes kiömlés, kitoldulás. V. ö. KILÖVEl. 2).

*KILÖVELLIK
(ki-lövellik) ösz. k. l. KILÖVEL, 2).

*KILÖVÉS
(ki-lövés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kilőnek. V. ö. KILŐ.

*KILÖVÖLDÖZ
(ki-lövöldöz) ösz. áth. Gyakran v. egymás után több izben kilő.

*KILUBICZKOL
(ki-lubiczkol) ösz. önh. Lubiczkolva, eviczkelve kimegy a vízből.

*KILÚGOZ v. ~LUGOZ
(ki-lúgoz) ösz. áth. Lúggal kipárol, kiforráz valamit. Kilúgozni a zsirfoltos ruhákat. Kilúgozni a mocskos faedényeket. V. ö. LÚG.

*KILÚGOZÁS v. ~LUGOZÁS
(ki-lúgozás) ösz. fn. Tisztázás, mosás neme, midőn kilúgoznak valamit. V. ö. KILÚGOZ.

*KILYUGGAT
l. KILYUKGAT.

*KILYUKACSOL
(ki-lyukacsol) ösz. áth. Valamely testen vagy eszközön lyukacsokat, azaz apró lyukakat szúr, fúr, bök. Kilyukacsolni a reszelőnek való lemezt. Kilyukacsolni a szűrőt. V. ö. LYUKACSOL.

*KILYUKACSOLÁS
(ki-lyukacsolás) ösz. fn. Valamely testen lyukacsok szúrása, bökése. V. ö. KILYUKACSOL.

*KILYUKAD
(ki-lyukad) ösz. önh. Mondják testről, midőn lyuk támad, nyílik, és pedig keresztül rajta. Kilyukad a csizma talpa. Könyökön, térden legelőbb kilyukad a ruha. Kilyukad a zseb, zsák. V. ö. LYUKAD.

*KILYUKADÁS
(ki-lyukadás) ösz. fn. Szakadás, résnyilás neme, midőn kilyukad valami. V. ö. KILYUKAD.

*KILYUKASZT
(ki-lyukaszt) ösz. áth. Valamit lyukassá tesz, lyukat csinál rajta, pl. szúrva, bökve, fúrva. Kilyukasztani a fül czimpáját. Kilyukasztani a zsebeket. A szeg kilyukasztotta a zsákot. V. ö. LYUKASZT.

*KILYUKASZTÁS
(ki-lyukasztás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg koptatás, szurás, bökés, furás stb., mely által kilyukasztanak valamit. V. ö. KILYUKASZT.

*KILYUKGAT
(ki-lyukgat) ösz. áth. és gyak. Bizonyos testen több lyukat csinál, pl. szúrva, fúrva, szakgatva, koptatva stb. Kilyukasztani a falat, ajtót. Kilyukgatni burgonyaültetéskor a földet. Kilyukgatni a ruhát. Lődözve kilyukgatni a tárcsát. V. ö. LYUKGAT, LIKGAT.

*KILYUKGATÁS
(ki-lyukgatás) ösz. fn. Lyukak csinálása. V. ö. KILYUKGAT.

*KIMADARÁSZ
(ki-madarász) ösz. áth. Madarászással kiürít. Kimadarászni valamely erdőt, ligetet.

*KIMADRÁCZOL
(ki-madráczol) ösz. áth. Madráczczal kirak, fölkészít. Kimadráczolni a pamlagot.

*KIMAGVAZIK
(ki-magvazik) ösz. k. l. KIMAGZIK.

*KIMAGZÁS
(ki-magzás) ösz. fn. Növények sarjadzási, érési foka, midőn kimagzanak. V. ö. KIMAGZIK.

*KIMAGZIK
(ki-magzik) ösz. k. Növényekről mondják, midőn magvaik kibúnak, midőn fejeiket kihányják. Kimagzik a saláta, hajma. V. ö. MAGZIK.

*KIMAGYARÁZ
(ki-magyaráz) ösz. áth. Tulajd. szoros ért. valamit magyarán, magyar nyelven ejt ki. Szélesb ért. valamit értelmesen, felfoghatólag fejt ki, midőn úgy beszél vagy ír, hogy a hallgató vagy olvasó, világos fogalmat szerezhessen róla. Magát kimagyarázni am. magát, saját gondolatait, véleményét értelmesen, világosan kifejezni. V. ö. MAGYARÁZ.

*KIMAGYARÁZÁS
(ki-magyarázás) ösz. áth. Szó- vagy irásbeli eléadás, érteményezés, mely által kimagyaráznak valamit. V. ö. KIMAGYARÁZ.

*KIMÁNGOL v. ~MÁNGOROL
(ki-mángol v. -mángorol) ösz. áth. Mángolva vagy mángorolva kisimít, kisikárol.

*KIMAR
(ki-mar) ösz. áth. 1) Fogakkal marva kiszakaszt, kitép valamit. A farkas kimart a ló marjából egy darabot. 2) Marva, azaz fogakkal harapdálva kiűz, kikerget valahonnan valamely állatot. A házi ebek kimarják a szomszéd disznait. 3) Átv. ért. mondják emberről, ki harapós eb vagy farkas módjára addig sérteget, bántogat, rágalmaz, gyötör valakit, mig bizonyos körből, testületből, helyből nem távozik. Az irigykedő vetélytársak kimarták őt a hivatalból. Képes, de bántó nyelvbe való kifejezés. V. ö. MAR.

*KIMARAD
(ki-marad) ösz. önh. Aki vagy ami bizonyos számba, mennyiségbe, testületbe vagy helybe, térbe, időbe nem jut bele, hanem azokon kivül létezik. Neve kimaradt a névsorozatból. Néhány könyv kimaradt a ládából. Tisztujitáskor a megyei hivatalból kimaradni. Kimaradni az időből. Néha am. késik, nem jő. Nemde sokáig kimaradtam? Tíz órán túl nem szabad kimaradni. Olykor am. valahová nem jár többé. Egy darabig járt hozzánk, azután kimaradt. V. ö. MARAD.

*KIMARADÁS
(ki-maradás) ösz. fn. Állapot, midőn valami v. valaki kimarad. V. ö. KIMARAD. Éjjeli kimaradásért megfeddeni a cselédet. Nevének kimaradása a névkönyvből készakarva történt. Kimaradását a hivatalból nagyon resteli.

*KIMARÁS
(ki-marás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami kimar valakit vagy valamit.

*KIMARJÍT v. ~MARJÍT
(ki-marjít) ösz. áth. Tulajdonképpen am. a marjából kificzamít; köznyelven általában kificzamít.

*KIMARJUL ~MARJUL
(ki-marjúl) ösz. önh. l. KIMARÚL, KIMENŰL; V. ö. KIMARJÍT.

*KIMARKÁSZ
(ki-markász) l. KIMARKOLÁSZ.

*KIMARKOL
(ki-markol) ösz. áth. Markolva, azaz marokba fogva kivesz valamit. A pénzhalomból kimarkolni néhány huszast. V. ö. MARKOL.

*KIMARKOLÁS
(ki-markolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kimarkolnak valamit. V. ö. KIMARKOL.

*KIMARKOLÁSZ
(ki-markolász) ösz. áth. és gyak. Markolászva, azaz többször markolva kiszedeget valamit. A kosárban levő gyümölcsöt mind kimarkolászta. V. ö. MARKOLÁSZ.

*KIMARSOL
(ki-marsol) ösz. önh. Marsolva, azaz katonai módon és rendben lépve kiindúl, kimegy. V. ö. MARS.

*KIMARSOLÁS
(ki-marsolás) ösz. fn. Katonai módra, hadi rendben, szabatos léptekkel való kiindulás, kimenés.

*KIMÁRT
(ki-márt) ösz. áth. 1) Ami bizonyos nedvben mártva van, kiveszi belőle. Kimártani a tekenőben áztatott ruhát. 2) Magát a nedvet valamely itatós testtel vagy edénynyel kihúzza. Kenyérrel kimártani a levest. V. ö. MÁRT.

*KIMÁRTOGAT
(ki-mártogat) ösz. áth. és gyak. Különösen am. bizonyos híg ételt vagy italt, levet, úgynevezett mártást stb. valamivel, pl. kenyérrel, hússal kiitat, kiszivogat. A káposztát, lencsekását, törött babot kenyérrel kimártogatni. Az eczetes tormát hússal kimártogatni. V. ö. MÁRTOGAT, és MEREGET.

*KIMARÚL v. ~MARJÚL
~MARJUL, (ki-marúl v. marjúl) ösz. önh. Tulajdonképen marjából kificzamodik; de mondják általában az állati tagokról, nevezetesen a karról, kézről, lábról, midőn marjok kicsuszamodik a csuklóból. Máskép: kimerűl, kiiszamodik, kificzamodik. V. ö. MAR v. MARJ, fn.

*KIMARÚLÁS v. ~MARJÚLÁS
v. ~MARJULÁS, (ki-marúlás v. marjúlás) ösz. fn. Marjából kimenűlés. V. ö. KIMARÚL.

*KIMÁRVÁNYOZ
(ki-márványoz) ösz. áth. Szoros ért. valamit márványnyal kirak, kipadlóz. Kimárványozni a folyosókat. Kimárványozni a falakat, hidakat. Szélesb ért. valamit márványszínre, oly habosan, pettyesen, mint a márvány, befest, befecskendez. Kimárványozni a templomi falakat, faszobrokat.

*KIMÁRVÁNYOZÁS
(ki-márványozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kimárványoznak.

*KIMÁSZ
(ki-mász) ösz. önh. Szoros ért. mászva kimegy valahonnan és valahova. A teknősbékák kimásznak a víz szélére. A csiga héjából kimász. Szélesb ért. mászó állat módjára négykézláb, vagy lábait szétterpesztve, s hason csúszva kimegy. A még járni nem tudó csecsemő kimász a szobából. A beteg nagy nehezen mászott ki az ágyból. V. ö. MÁSZ.

*KIMÁSZÁS
(ki-mászás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami kimász.

*KIMATAT
(ki-matat) ösz. önh. Éjjel vagy sötétben a házból matatva, babukolva, botorkálva kimegy. Székely szó. V. ö. MATAT.

*KIMATATÁS
(ki-matatás) ösz. fn. Matatva, babukolva kimenés. V. ö. KIMATAT.

*KIMÁZOL
(ki-mázol) ösz. áth. Mázolva kifest. Kimázolta a képét. Mázolással kiürít. Az egész festékbögrét kimázolta.

*KIMĚGY
(ki-měgy) ösz. önh. 1) Valamely térnek belsejéből kifelé tartott irányban megy, távozik. Kimenni a házból, faluból, városból. Kimenni a mezőre, falura, erdőre. Kimenni valahová gyalog, lóháton, kocsin. 2) Átv. ért. mondják olyas dologról, melyet elfeledünk. Kiment az eszemből amit mondani akartam. Amit ifju korában tanúlt, mind kiment a fejéből. V. ö. MĚGY.

*KÍMÉL v. KIMÉL
(kéj-me-el) áth. m. kímél-t. Régiesen, és némely ztájak szokása szerént kémél; s ha ezen igének értelmét vizsgáljuk, t. i. kémélni valakit . valamit annyit tesz, mint vele kedvezőleg, kényesen bánni; akit vagy amit kémélünk, az iránt mintegy kéjjel viseltetünk, az iránt gyöngédek, engedékenyek, hajlandók vagyunk; ennél fogva valszinöleg állithatni, vagy gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, mely meg van a ked, kegy, kéj, kény, kees (ki-es), kecs és több rokonértelmű szókban is. V. ö. KE gyökelem, KÉM elvont törzsök, és KÉMÉL áth. Azonban ke gyökelemből származhatott kév (ke-ev) is, mely eléfordúl Zvonaricsnál kéj értelemben. Hogy a v több szavainkban mint ajakhang a többi ajakbetükkel fölcseréltetik, mutatják e példák: Vizsegrád, Mizsegrád, villám, milling, mázna, vézna, gyülemész, gyülevész, stb. Kémél v. kímél tehát eredetileg lehet egyszerűbben kévél v. kéjél, s am. valakit különös kedvből, kegyből, hajlamból, szeretetből oly dolgoktól megóv, megőriz, melyek reá nézve kelletlenek vagy ártalmasak lehetnek. Kimélni a cselédet, am. nehéz munkával nem terhelni. Nem akarom barátomat fárasztani, mert kimélem őt. Kiméld meg magadat, azaz ne fáradt, ne vesztegesd erődet. Kímélni az erőt, egészséget. Kímélve bánni valakivel. A kellemetlen hirektől megkimélni valakit. 2) Átv. ért. mondják mindenféle dologról, melylyel kényesen, képesint bánunk, melyet rontani, elvesztegetni nem akarunk. Rosz útban, és időben kimélni a barmokat. Kimélni a ruhát, am. a romlás, szakadás ellen őrizni, reá vigyázni. Kimélni a bútorokat, am. nem koptatni, nem rongálni. Néha am. valamit tenni restel, nem akar, vonakodik. Kimélni a fáradságát. Kimélni a járást. Kérem, ne kimélje a szót, és mondja meg. Néha am. valamivel fösvényen, szüken bánik. Kimélni a költséget. Drágaság idején kimélni kell a kenyeret. Ne kiméld a bort, hanem tölts. Fillérrel kimélik az aranyat. (Km.). V. ö. SAJNÁL.

*KIMELEGÍT v. ~MELEGIT
(ki-melegít) ösz. áth. Ágyneműt, ruhát meleggé tesz. Melegits ki az ágyat, az inget.

*KIMELEGSZIK
(ki-melegszik) ösz. k. Az ágynemű vagy ruha meleg lesz. A napon jobban kimelegszik a paplan mint a szobában.

*KÍMÉLÉS, KIMÉLÉS
(kéj-me-el-és) fn. tt. kímélés-t, tb. ~ék, harm. ~e. Kegyes, gyöngéd, szelid, engedékeny, mérsékelt bánás, melylyel valaki vagy valami iránt viseltetünk. V. ö. KÍMÉL.

*KÍMÉLET, KIMÉLET
(kéj-me-el-et) fn. tt. kímélet-ět, barm. szr. ~e. Bánásmód vagy a kedélynek azon nyilatkozata, magaviselete, mely a kímélés által mutatkozik. V. ö. KÍMÉLÉS. Kiméletből elhallgatni valaki előtt a reá vonatkozó kedvetlen híreket. Kimélettel lenni barátaink iránt.

*KÍMÉLETĚS, KIMÉLTETÉS
(kéj-me-el-et-ěs) mn. tt. kíméletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kímélettel teljes, azaz kegyes, gyöngéd, szelíd, engedékeny, mások kéjét, kedvét nem akadályozó. Kiméletes úrnak lenni a szolgák, jobbágyok iránt. Kiméletes apa, anya, nevelő, barát. Kiméletes bánásmód, intés, feddés.

*KÍMÉLETĚSEN, KIMÉLETĚSEN
(kéj-me-el-et-ěs-en) ih. Kíméletes módon. V. ö. KÍMÉLETES. Kíméletesen bánni az alattvalókkal, növendékekkel. Mások hibáiról, vétkeiről kíméletesen szólani, itélni.

*KÍMÉLETI, KIMÉLETI
(kéj-me-el-et-i) mn. tt. kíméleti-t, tb. ~ek. Kíméletre vonatkozó, magában kíméletet foglaló. Kiméleti napok, melyek váltótörvényben azon nehány napok, melyek részént a bemutató kedveért, ha netalán a fizetési bemutatást pontban a lejáratkor nem teljesitné vagy nem teljesíthetné, részint a fizető könnyebbségére, a váltó bemutatása végett megengedtetnek, pl. a régi osztrák váltótörvényben ez három nap volt, a hamburgiban pedig épen 12 nap. Az új német váltórendszabályban azon körülmény, hogy a lejárat napján túl még a második köznapig lehet a váltóóvással várni, valóságos kiméleti napokat rejt magában.

*KÍMÉLETLEN, KIMÉLETLEN
(kéj-me-el-et-len) mn. tt. kíméletlen-t, tb. ~ék. Kímélet nélkül levő, azaz gyöngédtelen, mások iránt hajlamot, engedékenységet nem mutató, mások kedvét, kényét akadályozó, zavaró, ennél fogva nyers, durva, goromba magaviseletű mások irányában. Mint úr kíméletlen a cselédei, mint apa a gyermekei, mint tisztviselő tiszttársai iránt. Kíméletlen bánás, beszéd, itélet, nyilatkozat. A barmokat kíméletlen csigázással rontani. Átv. ért. holmi dolgokkal pazarolva, vesztegetve, rongálva bán. Kíméletlen kézzel kidobni a pénzt. Kíméletlen hányásvetés által rongálni a ruhákat. V. ö. KÍMÉl. Határozóként am. kiméletlenül.

*KIMÉLETLENSÉG
(kéj me-el-et-len-ség) fn. tt. kiméletlenség-ét, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki kíméletlennek mondatik. Kiméletlensége miatt megútált szónak. 2) Maga azon cselekvés, mely kíméletlenül működik. V. ö. KIMÉLETLEN.

*KIMÉLETLENÜL
(kéj-me-el-et-len-ül) ih. Kíméletlen módon. Kiméletlenül sérteni másokat. Kiméletlenül bánni a jobbágyokkal, gyermekekkel, nőkkel. Kiméletlenül beszélni a kegyeletet érdemlő dolgokról. V. ö. KÍMÉLETLEN.

*KÍMÉLT v. KIMÉLT
(kéj-me-el-t) mm. tt. kímélt-et. Akit vagy amit kímélnek. A kimélt cseléd nem hagyja el urát. Délben kimélt ebéd jó vacsora leszen. (Km.). V. ö. KÍMÉL.

*KÍMÉLY, KIMÉLY
(kéj-me-ely) fn. tt. kímély-t, tb. ~ék. Kíméletes eljárás, bánásmód, kivált némi bajban, csekélyebb hibában elnézés, engedékenység valaki iránt. (Discretio).

*KIMELLYED
(ki-mellyed) ösz. önh. A székelyeknél am. ki- v. elpusztúl. Mindenéből kimellyedt. (Kriza J.). V. ö. KIMELLYESZT.

*KIMELLYESZT
(ki-mellyeszt) ösz. áth. Átv. ért. kipusztít, kifoszt. A játszó asztalnál minden pénzéből kimellyesztették. A hasonlat a lúd mellyesztésétől, azaz koppasztásától van véve.

*KÍMÉLYES, KIMÉLYES
(kéj-me-ely-es) mn. tt. kímélyes-t v. ~et, tb. ~ek. Kímélylyel járó, kímélyt mutató. Kímélyes bánásmód, beszéd. (Discret).

*KIMÉLYÍT v. ~MÉLYIT
(ki-mélyít) ösz. áth. Valamit úgy készít, úgy képez ki, hogy mély legyen, különösen valamit mélyen ás, vés, metsz ki. Kimélyíteni a kutat. Kimélyíteni a viz medrét. Kimélyíteni a válút, tekenőt.

*KIMÉLYÍTÉS v. ~MÉLYITÉS
(ki-mélyítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kimélyítenek.

*KÍMÉLYETLEN, KIMÉLYETLEN
(kéj-me-ely-telen) mn. tt. kímélytelen-t, tb. ~ék. Kimély nélküli, kímélyt nem ismerő. Kimélytelen szemrehányás. (Indiscret). Határozóként am. kimély nélkül, kimélytelenül.

*KIMÉN
(ki-mén) l. KIMĚGY.

*KIMÉNCSĚRĚDIK
(ki-méncsěrědik) ösz. k. A székelyeknél a szemről mondják, midőn kidőled. Kiméncseredik a sok borital miatt a részeg ember szeme.

*KIMÉNCSĚRŰL v. ~MÉNCSĚRÜL
(ki-méncsěrűl) ösz. önh. l. KIMÉNCSĚRĚDIK.

*KIMĚNEKĚDÉS
(ki-měnekědés) ösz. fn. l. KIMĚNEKVÉS.

*KIMĚNEKĚDIK
(ki-měnekědik) ösz. k. Menekedve kiszabadúl valahonnan. Kimenekedni a fogságból, veszélyből. Kimenekedni az ellenség hatalmából. V. ö. MĚNEKĚDIK.

*KIMĚNEKSZIK
(ki-měnekszik) ösz. k. Ezen alakja csak a jelentőmód jelenidejében divik, különben l. KIMĚNEKĚDIK.

*KIMĚNEKVÉS
(ki-měnekvés) ösz. fn. Valahonnan menekedve kiszabadulás.

*KIMĚNÉS
(ki-měnés) ösz. fn. Menés, melyet kifelé, külső helyre teszünk. V. ö. MĚNĚS.

*KIMĚNET (1)
(ki-měnet) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. cselekedet, melyet végrehajtunk, midőn valahonnan kimegyünk. Az orvost, ha falura viszik, minden kimenetért külön fizetni. 2) Átv. ért. valaminek vég eredménye. Elvárni a dolog kimenetét. Nehéz megjósolni a háboru kimenetét. 3) A régi magyar Passióban: kimúlás, halál. "És vígy engemet ez kimenetnek utána az boldogságnak örömében." "Hogy ez kimenetnek utána juthassak a bódogoknak dicsőségében." (Toldy F. kiadás 93, 143. lapokon).

*KIMĚNET (2)
(mint föntebb) ih. e helyett; kimenetkor, midőn kimentünk. Kimenet nyitva, visszajövet, zárva találtam a kaput. Eredetileg valószinüen: kimenett. V. ö. ~ATTA, ~ETTE.

*KIMĚNETEL
(ki-měnetel) ösz. fn. Hangzatosabb mása a kimenet szónak. Az el csak toldalék, mint az étel, ital, jövetel, s több más szókban. V. ö. KIMĚNET, (1).

*KIMĚNÍT
(ki-měnít ösz. áth. l. KIFIZCAMÍT. Törzsöke: mén, azaz měgy, l. MĚNIT.

*KIMĚNÍTÉS
l. KIFICZAMÍTÁS.

*KIMENT
(ki-ment) ösz. áth. Betűszerénti szoros ért. am. kimenővé tesz, vagy kimenést eszközöl valakinek; minthogy a mént törzsöke mén, am. megy, s e szerént měnt am. měnet (ire facit), kiměnet (exire facit). Szélesb ért. kiszabadít, bizonyos kötelékekből kiold, és menni enged. Kimenteni valakit a rabságból. Kimenteni valakit a veszélyből. Átv. ért. a vádlottat az ellene tett vádakból kitisztítja és igazolja. Kimenteni valakit a törvényszék előtt. A súlyos vádak alól kimentette magát. Valamely mulasztás, tévedés miatt igazol. Ments ki barátim előtt, hogy becses társaságukban jelen nem lehetek. V. ö. MĚNT. mn.

*KIMENTEKĚZIK
(ki-mentekězik) ösz. k. Magát mentegetve kiszabadul, bizonyos vádakból kitisztúl, s igazolja magát.

*KIMENTÉS
(ki-mentés) ösz. fn. Kiszabadítás. Igazolás.

*KIMĚNŰL
(ki-ménűl), KIMĚNŰLÉS, ki-měnűlés; l. KIFICZAMÚL, KIFICZAMÚLÁS; és V. ö. MĚNŰL.

*KIMĚNYÍT
(ki-měnyít), KIMĚNYÍTÉS, (ki-měnyítés); l. KIFICZAMÍT, KIFICZAMÍTÁS; és V. ö. MĚNÍT.

*KIMÉNYŰL
(ki-ménűl), KIMÉNYŰLÉS, ki-ményűlés; l. KIFICZAMÚL, KIFICZAMULÁS.

*KIMER
(ki-mer) ösz. áth. Merve, illetőleg valamely edénynyel felfogva kihúz, kiemel bizonyos nedvet, vagy híg, vagy akármily merhető testet. Kimerni a kútból vederrel a vizet. A sajtárból bögrével kimerni a tejet. A veremből kosárral kimerni a gabonát. V. ö. MER, MERÍT.

*KIMĚR
(ki-mér) ösz. áth. Általán, akármiféle mertékkel valamit kijelöl, kiszab, kioszt. Kimérni a kert hoszszát. Kimérni az útnak való vonalt. Kimérni a házhelynek való telket. Kimérni a levágott ökröt. Kimérni a bort, pálinkát, t. i. pénzért. Kimérni a cselédeknek való kenyeret, ételt. Átv. gúnyos ért. kimérték neki az utat, am. kiutasították, kihajtották, kiadtak rajta. V. ö. MÉR.

*KIMERED
(ki-mered) ösz. önh. Meredve kinyomúl, kidőled. Mondják leginkább a szemekről, midőn megfeszített nézés, vigyázás vagy erőködésben gödreikből rendkivül kidudorodnak, vagy, mint mondani szokás, midőn merően néznek. Úgy nézett, hogy szinte kimeredtek a szemei. V. ö. MERED.

*KIMEREDÉS
(ki-meredés) ösz. fn. Meredve kinyomúlás, kidőledés. Szemek kimeredése.

*KIMÉRĚGÉL
(kimérěgél) l. KIMÉRĚGET.

*KIMÉRĚGET
(ki-mérěget) ösz. áth. és gyak. Valamit többször vagy folytonosan, mérve kiszabad, kioszt, kiárul. Kiméregetni a közbirtokosok telkeit. Kiméregetni az épületeknek szánt telkeket. Kiméregetni a bort, pálinkát, sert. Kiméregetni a húst, szalonnát stb. V. ö. MÉR.

*KIMÉRĚGETÉS
(ki-mérěgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiméregetnek.

*KIMERÉS
(ki-merés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kimerünk valamit. V. ö. KIMER.

*KIMÉRÉS
(ki-mérés) ösz. fn. 1). Cselekvés, mely által valamit kimérnek. A határ kimérését tanult mérnökre bízni. 2) Foglalkodás, keresetmód, melyet valaki az által gyakorol, hogy enni- vagy innivaló holmit bizonyos mérték és ár szerént árul. Bornak, sernek kimérése. A húsnak kimérését mindenkinek megengedni. V. ö. KIMÉR.

*KIMERESZT
(ki-mereszt) ösz. áth. A szemre vonatkozólag használják, s am. szemét merően kidőleszti, pl. midőn valamit igen meg akar nézni, vagy valamin nagyon bámúl, csodálkozik, vagy igen erőködik. V. ö. MERESZT.

*KIMERESZTÉS
(ki-meresztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki (szemét) kimereszti. Szemek kimeresztése.

*KIMÉRGESĚDIK
(ki-mérgesědik) ösz. k. A sebről mondják, midőn mérgessé lesz. A kezemen a vágás egészen kimérgesedett.

*KIMÉRGESÍT v. ~MÉRGESIT
(ki-mérgesít) ösz. áth. Valamely sebet mérgessé tesz. Elhanyagolással kimérgesítetted a lábadon az ütést.

*KIMERÍT v. ~MERIT
(ki-merít) ösz. áth. Merítve kivesz, kihúz bizonyos öblös eszközzel valamely nedvet, vagy más testet is, melyet merni lehet. A kútból kimeríteni a fenékig a vizet. Átv. ért. a testi vagy szellemi erőt annyira felhasználja, hogy szintén kifogy belőle. A sok járás, nehéz munka, betegség, kimeríti az emberi erőt. Minden jogtudományát kimerítette, még sem nyerhette meg a pert. Szintén átv. ért. am. elfogyaszt, üressé tesz valamit. Kimeríteni a kincstárt. V. ö. MERÍT.

*KIMERÍTÉS v. ~MERITÉS
(ki-merítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által kimerítünk valamit. V. ö. KIMERÍT.

*KIMERITHETETLEN, KIMERITHETLEN
(ki-meríthet[et]len) ösz. mn. Amit kimeríteni nem lehet. Kimeríthetlen tenger, forrás. Átv. ért. kifogyhatatlan, melynek bizonyos tulajdonsága soha ki nem vesz. Az Isten kegyelme kimeríthetlen. V. ö. KIMERÍT.

*KIMERÍTŐ v. ~MERITŐ
(ki-merítő) ösz. mn. Aki vagy ami valamit kimerít. Különösen amire valaki egész szellemi erejét, tudományát ráfordítja. Kimerítő eléadás, értekezés.

*KIMERÍTŐLEG v. ~MERITŐLEG
(ki-merítőleg) ösz. ih. Kimerítő módon. Kimerítőleg értekezni valamiről.

*KIMÉRLEGĚL
(ki-mérlegěl) ösz. áth. Szokottabb nyelvjárás szerént: kimér, azaz bizonyos adagokra, részekre osztva kiárul valamit. Kimérni a húst, szalonnát, zsírt, szokott kifejezés, ellenben kimérlegelni szokatlan.

*KIMÉRŐ
(ki-mérő) ösz. fn. Személy, ki valamit kimér. A tagosztályhoz kimérőkeg keresni. Bor-, sör-, kávékimérő. V. ö. KIMÉR.

*KIMÉRT
(ki-mért) ösz. mn. 1) Amit bármely mérték szerént kiszabtak, kijelöltek, kiosztottak. Legelőnek, rétnek, szántóföldnek kimért telkek. Útnak kimért vonal. A kimért hús áráról számolni a gazdának. 2) Előlegesen kiszámított, bizonyos módon meghatározott. Kimért léptek, taglejtések. Kimért szavakkal beszélni. Kimért nyájassággal, udvariassággal fogadni valakit.

*KIMÉRTÉKĚL
(ki-mértékěl) ösz. áth. Mértékelve kiszab, kijelöl.

*KIMÉRTEN
(ki-mérten) ösz. ih. Mérték szerént kijelölve, megszabva. Előlegesen kiszámítva, bizonyos módon meghatározva.

*KIMERŰL v. ~MERÜL
(ki-merűl) ösz. önh. 1) A benne lévő folyadék meregetés, kifolyás, kifolyatás, lecsapolás által kifogy. A csapra ütött hordó, a folytonosan szivattyúzott kút fenékig kimerűlt. 2) Átv. ért. testi vagy szellemi erejéből végképen kifogy.

*KIMERŰLÉS v. ~MERÜLÉS
(ki-merűlés) ösz. fn. Meregetés általi kifogyás. A testi vagy szellemi erők teljes megfogyatkozása.

*KIMERÜLT
(ki-merült) ösz. mn. 1) Amiből minden folyadék kifogyott. Kimerült községi kút. 2) Akinek testi vagy szellemi ereje kifogyott, elbágyadt, ereje veszett.

*KIMERÜLTSÉG
(ki-merültség) ösz. fn. Átv. ért. hiányos állapot, vagy tulajdonság, illetőleg gyöngeség, bágyadság, midőn valakinek testi vagy szellemi ereje kifogyott. V. ö. KIMERÜLT.

*KIMESGYÉZ
(ki-mesgyéz) ösz. áth. Mesgyével vagy mesgyékkel különválaszt, elkülönít, a határt ösvénynyel kijelöli.

*KIMESGYÉZÉS
(ki-mesgyzés) ösz. fn. Mesgyével vagy mesgyékkel kijelölés, elkülönítés.

*KIMESTERKÉL
(ki-mesterkél) ösz. áth. Mesterkélve kiképez, kicsinál, kiidomít, kieszközöl valamit. V. ö. MESTERKÉL.

*KIMESTERKÉLÉS
(ki-mesterkélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kimesterkélnek.

*KIMESZEL
(ki-meszel) ösz. áth. Mészszel kifehérít valamit. Kimeszelni a szobát, a háznak külső falait. Mátyusföldén: kisimít. Gúnyos ért. mondják nőkről, kik orczáikat fehérítik. Kimeszelte magát.

*KIMESZELÉS
(ki-meszelés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit kimeszelnek. A szobák kimeszelését nem kömívesre, hanem asszonyra bízni. V. ö. KIMESZEL.

*KIMETÉL
(ki-metél) ösz. áth. és gyak. 1) Valamit metélve kiirt, kiszakaszt. Kimetélni a fiatal fákat, vesszőket, növényeket. Kimetélni a szalonnából a húsos részeket. Kimetélni a holttetemeket. 2) Metélve kihornyol, kiczifráz valamit. Botot, pipaszárt czifrára kimetélni. A bőrt czafrangosan, csipkésen kimetélni. V. ö. METÉL.

*KIMETÉLÉS
(ki-metélés) ösz. fn. Valamely éles eszközzel kivagdalás, kiczifrázás, kihornyolás vagy kiirtás. V. ö. KIMETÉL.

*KIMETSZ
(ki-metsz) ösz. áth. 1) Általán am. valamit metszve kiirt, kiszakaszt. Kimetszeni a száradó csemetét. Kimetszeni a tyúkszemet. Kimetszeni a rostélyosnak való húst. Kimetszeni a hímállatnak heréjét. Kimetszeni a holttetemet. Kimetszeni a legelőből néhány holdat kaszáló rétnek. Különösen mondják képzőmüvészekről, kik valami képet, rajzot fába, rézbe, aczélba stb. metszve kialakítanak. Kőre kimetszeni valakinek arczképét. V. ö. METSZ.

*KIMETSZÉS
(ki-metszés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki metszve kiirt, kiszakaszt vagy kiformál kiképez valamit. A vadhúsnak kimetszése a testből. Valamely tájkép kimetszésével foglalkodni. V. ö. KIMETSZ.

*KIMETSZET
(ki-metszet) ösz. miv. 1) Vésüvel vagy ehez hasonló eszközzel kivágat valamit, pl. a pecsétnyomót. 2) Kiheréltet, pl. ménlovat.

*KIMIND
(ki-mind) ösz. névmás. A régieknél am. kiki, mindenki, melyben a ki ragoztatik: kinek mind. "Ki mind az ő kevánsága szerént." Pesti G. meséi. "És elmennek vala ű fiai és tesznek vala házonkéd vendégséget, ki mind ünön napján." Döbrentei-cod. "És igen megszomorodván kezde ki mind mondania." Passio. (toldy F. kiadása). "Volterhagyta napot ki mind igen várja." Istvánfi Pál a XVI. századból. "És mikoron a szamár az ő részét kinek mind igazán kiadná." "Il vala (ül vala) az vásár közepett egy jövendőmondó ember; ... és mindennek mond vala valamit, kinek mind az ő mivolta szerént." Pesti G. meséi. (Toldy F. kiadása).

*KIMINTÁZ
(ki-mintáz) ösz. áth. Valaminek alakját mintában kiformálja. Kimintázni a tervezetben lerajzolt templomot. Kimintázni a mellszobrot. V. ö. MINTA, MINTÁZ.

*KIMINTÁZÁS
(ki-mintázás) ösz. n. Valaminek mintában való kiformálása. Az építendő templom, szinház kimintázása.

*KIMÍVEL, KIMÍVELĚS
l. KIMŰVEL, KIMŰVELÉS.

*KIMLE
HORVÁT~, MAGYAR~, faluk Moson m.; helyr. Kinlé-re, ~n, ~ről.

*KIMOLYOZ
(ki-molyoz) ösz. áth. Bizonyos testekből a molyokat kikeresi, kipusztítja. Kimolyozni az ócska ruhákat, régi könyveket. V. ö. MOLY.

*KIMOLYOZÁS
(ki-molyozás) ösz. fn. Tisztogatás neme, mely által kimolyoznak valamit. V. ö. KIMOLYOZ.

*KIMOND
(ki-mond) ösz. áth. Valamit tagzatos és értelmes hangon kiejt, kifejez. Minden szót, és hangot tisztán kimondani. Rágd meg előbb a szót, azután mondd ki. Különösen valamit tartózkodás, vonakodás nélkül, őszintén, egyenesen eléad. Kimondta, ami a szivén fekütt. Innen: szókimondó ember, am. hímezés, hámozás nélkül oda beszélő, semmit el nem hallgató.

*KIMONDÁS
(ki-mondás) ösz. fn. 1) A gondolatnak vagy érzelemnek szóval való kiejtése. 2) Azon sajátságos hangoztatás, melylyel valamely egyén különösen, vagy bizonyos tájbeli emberek, vagy népségek ejtik ki a szavakat. Értelmes, tiszta, szapora, lassú, köbögő, akadozó kimondás. Tiszavidéki, dunántuli, palóczos kimondás. Németes, francziás kimondással ejteni a magyar szókat. V. ö. MOND, KIMOND.

*KIMONDHATATLAN, KIMONDHATATLANUL
l. KIMONDHATLAN, KIMONDHATLANUL.

*KIMONDHATLAN
(ki-mondhat[at]lan) ösz. mn. Szoros ért. amit kimondani nem lehet, mert beszélő szerveink azon hangokat nem szokták meg. Innen ami egyiknek kimondhatlan, pl. a magyarnak sok cseh és lengyel szók, az másnak kimondható. Szélesb ért. és nagyítva am. oly különös, oly nagy valami, melynek kifejezésére kellő szókkal nem bir. Kimondhatlan harag, gyülölség. Kimondhatlan szép, rút. Jelent olyat is, mit kimondani nem illik, nem szabad. Kimondhatlan trágárságok. Némely túlfinomított ángol illedelem szerént: a nadrág is kimondhatlan (inexpressibles, a többesben); egyébiránt ennek közelebbi oka, hogy a nadrágnak az angolban rendszerénti neve breech (brícs) alfelet, ülepet, segget is jelent; valamint a franczia culotte is a cul-től (mely latinul: culus) ered. Határozóként am. kimondhatlanul.

*KIMONDHATLANUL
(ki-mondhat[at]lan-ul) Oly módon, oly mértékben, melyet kimondani lehetetlen. Kimondhatlanul rosz útak. Kimondhatlanul haragunni valakire. V. ö. KIMONDHATLAN.

*KIMONDÓ
(ki-mondó) ösz. mn. Aki valamit kimond. Különösen ezen öszvetételben: szókimondó, aki hímezés-hámozás nélkül, néha kíméletlenül is kimondja, amit érez vagy gondol.

*KIMOS
(ki-mos) ösz. áth. Valamely folyadékkal, különösen vízzel mosva a szennytől, mocsoktól megtisztít valamit. Kimosni a szennyes ruhákat. V. ö. MOS.

*KIMOSÁS
(ki-mosás) ösz. fn. A szennyes, mocskos testnek, különösen szövetnek, ruhaneműnek mosás általi kitisztítása. V. ö. MOSÁS.

*KIMOSDIK
(ki-mosdik) ösz. k. A szennyből, mocsokból mosdva kitisztítja magát. Vasárnap a legény kimosdik, kifésülködik, s kipedri a bajszát. V. ö. MOSDIK.

*KIMOTOZ
(ki-motoz) ösz. áth. Motozva kikutat, kifürkész, kikeres valamit. A vámvonalon kimotozni az utasok málháit. Kimotozni a gyanuba vett személy irományait. V. ö. MOTOZ.

*KIMOZDÍT v. ~MOZDIT
(ki-mozdít) ösz. áth. Mozdítva kinyom, kitol, vagy kihúz, kivon helyéből valamit vagy valakit. Rúdnál fogva tolni, s kimozdítani a kocsit a kapuszín alól. A városból néhány csapat katonát kimozdítani. A megsülyedt szekeret tíz ökör nem bírja kimozdítani a sárból. Oly erős lábon áll, hogy helyéből kimozdítani lehetetlen. Átv. ért. valakit szándékából, határozatából, akaratából mintegy kiüt, s reá vesz, hogy hagyjon fel velök. V. ö. MOZDÍT.

*KIMOZDÍTÁS v. ~MOZDITÁS
(ki-mozdítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által helyéből kimozdítunk valakit v. valamit. V. ö. KIMOZDÍT.

*KIMOZDÚL v. ~MOZDUL
(ki-mozdúl) ösz. önh. 1) Mozdúlva, azaz magát mozgó állapotba téve kimegy, kiindúl. A seregek kimozdulnak a várból. Földrengéskor a bútorok kimozdúltak helyeikből. 2) Rendes helyzetéből kicsuklik, kimenűl. Kimozdúlt bokában a lába. Kimozdúlt a kút tágas. Nagy förgetegben kimozdulnak töveikből a fák. V. ö. MOZDÚL.

*KIMOZDÚLÁS v. ~MOZDULÁS
(ki-mozdúlás) ösz. fn. Cselekvési vagy szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami kimozdúl.

*KIMOZGAT
(ki-mozgat) ösz. áth. Mozgatva kinyom, kitol, vagy kihúz, kivon helyéből valamit. A szeget kimozgatni a falból. A fákat kimozgatni töveikből. A levert karókat kimozgatni a földből. V. ö. MOZGAT.

*KIMOZGATÁS
(ki-mozgatás) ösz. fn. Gyakorlott, ismételt cselekvés, midőn kimozgatunk valamit. V. ö KIMOZGAT.

*KIMP
falu Bihar m.; helyr. Kimp-re, ~én, ~ről.

*KIMPÁNY
ALSÓ~, FELSŐ~, PAPMEZŐ~ falvak Bihar m.; helyr. Kimpány-ba, ~ban, ~ból.

*KIMPÉNY
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kimpény-be, ~ben, ~ből.

*KIMPULNYÁK
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kimpulnyák-ra, ~on, ~ról.

*KIMPUR
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kimpur-ra, ~on, ~ról.

*KIMÚLÁS v. ~MULÁS
(ki-múlás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki az életből kimúlik, azaz kihal. Véletlen, váratlan kimúlás. Szélesb ért. állapot, midőn valaki valahonnan kimarad, kihűl. V. ö. KIMÚLIK.

*KIMÚLIK v. ~MULIK
(ki-múlik) ösz. k. 1) Szélesb ért. mondják emberről, midőn bizonyos állapotból kimarad, kihűl, kiesik. Kimúlni a hivatalból. Mindenből. 2) Szoros ért. ezen életből kimegy, azaz meghal. Kimúlik az árnyékvilágból. Egyszer mindnyájan kimúlunk. V. ö. MÚLIK.

*KIMULT
(ki-mult) ösz. mn. Aki bizonyos állapotból, különösen életből kiment, eltávozott. Hivatalából kimult tiszt. Életből kimult őseink. A kimultak lelkeiért imádkozni. V. ö. MULT, mn.

*KIMUNKÁL
(ki-munkál) ösz. áth. 1) Munkálva kikészít, kiformál valamit. A kerékgyártó kimunkálja a szekérnek részeit. A timár kimukálja a bőrt. 2) Munkálva kieszközöl valamit. A rabnak elbocsáttatását kimunkálni. V. ö. MUNKÁL.

*KIMUNKÁLÁS
(ki-munkálás) ösz. fn. Munkálás által kikészítése vagy kieszközlése valaminek. Szerszámok kimunkálása. Szabadság kimunkálása. V. ö. MUNKÁL és MUNKÁLÁS.

*KIMUSTRÁL
(ki-mustrál) ösz. áth. A többi közől valamit, mint afféle alábbvalót vagy haszontalant, elvetendőt, kiválaszt. Kimustrálni a hibás lovakat. Kimustrálni a roszabb juhokat, ökröket. V. ö. MUSTRÁL.

*KIMUTAT
(ki-mutat) ösz. áth. 1) Mutatva kitüntet, látásra kitesz, kidug stb. valamit. Fejét kimutatni az ablakon. Kimutatni az árukat a vásárlóknak. Kimutatni a könyvből bizonyos rajzokat a tanítványoknak. 2) Valamit bizonyítványokkal, indokokkal fényre derít. Oklevelekből kimutatni a törvényes kereset alaposságát. Jegyzékekből kimutatni a bevételeket és kiadásokat. Átv. ért. kimutatni a foga fehérét, am. elárulni magát. 3) Visszatérő névmással, magát kimutatni am. bizonyos jeles tulajdonságok által kitüntetni. V. ö. MUTAT.

*KIMUTATÁS
(ki-mutatás) ösz. fn. 1) Valaminek mutatás általi kitüntetése, láttatása. 2) Cselekvés, melynél fozgva valamit bizonyitványok által hitelessé teszünk. A kiadásoknak illető nyugtatványok általi kimutatása. V. ö. KIMUTAT.

*KIMUTATÓ
(ki-mutató) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami valami kimutat, különösen számszerént kitüntet. Kimutató a havi bevételek és kiadásokról. Kimutató a törvényszék évi ügyszámáról. Ez utóbbi ért. mint fn. máskép: kimutatvány.

*KIMUTATOTT
(ki-mutatott) ösz. mn. Ami ki van mutatva vagy számitva. Kimutatott követelés.

*KIMUTATVÁNY
(ki-mutatvány) ösz. fn. Jegyzék, irat, melyben valami számszerént kitüntetve van. V. ö. KIMUTATÓ.

*KIMŰVEL v. ~MÜVEL
(ki-művel) ösz. áth. Bizonyos testi, vagy szellemi tulajdonságot, képességet, tehetséget czélszerű eszközök és módok által kifejt, a tökélynek, ügyességnek bizonyos fokáig visz, kifinomít, kiképez. A testet táncz, lovaglás, vívás által kiművelni. Az ízlést zene, festészet, szobrászat, költészet által kiművelni. Az észt tudományos könyvek olvasása, tanulás, buvárkodás által kiművelni. Az akaratot erkölcsi jó példák, erények utánzása által kiművelni. V. ö. MŰVEL.

*KIMŰVELÉS v. ~MÜVELÉS
(ki-művelés) ösz. fn. Cselekvés, mely által testi vagy szellemi tehetségeinket kiműveljük, kiképzés. A testnek kiművelését előmozdító gyakorlatok. A lélek kiművelésére fordított gond. V. ö. KIMŰVEL.

*KÍN
fn. tt. kín-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Molnár A. értelmezése szerént latinul: cruciatus, tortura, tormentum, tehát oly szenvedést jelent, melyet a testnek, illetőleg tagoknak csigázása, csavarása, tekerése okoz, milyennel t. i. a régi büntető biróságok módja szerént a vádlottakat vallatták. E nyomon indulva, valószinü, hogy e szónak tiszta gyöke in, melyből a mozgást jelentő inog, ingat stb. származnak. Ezen ín gyök szavainkban h előlehellettel meg van, ú. m. hinta, hintál, himbál, hintó, himár; a kérdésben levő szó előtt pedig még keményebb lehelletté változván, alakult a kin régiesen és tájdivatosan kęn, kén szó. Az in gyökkel azonsága vagy legalább rokonsága kitünik abból is, hogy valamint ez, úgy kín szó is mélyhangu képzőket, illetőleg ragokat fogad el: inog, ingás, ingat, és : kín, kínos, kínoz; kínnak, kínok stb. A törökben kin am. gyülölet, ellenségeskedés, boszú; a persában pedig khím am. seb (vulnus), és khímsáh (), melyet Vullers kétes szónak és ismeretlen kiejtésünek mond, am. bú, nyomor (moeror, aerumna. Kínosság ?). Szoros ért. szenvedés, melyet erőtetett mozgás, különösen az inaknak tekerése, csavarása okoz. Innen Molnár A. szerént kinoz, am. subjicit quaestionibus, torquet; kínzó eszköz am. equuleus, azaz inzó, mozgató eszköz. Széles ért. nagy testi szenvedés, mely a testet gyötri, és szüntelen nyugtalanítja. Kínt és halált szenvedni. Szörnyű kínokat okozó nyavalya. Kínokban fetrengeni. Aki az ördögnek szolgál, kínnal fizet neki. (Km.). Ezen emberek közt élni merő kín. Kínjában ordítani, nyelvét harapni, megbolondulni. A pokol kinjait kiállani.
"Sok s nagy, amit szenvedek én,
Az avult kín új kínt szül."
Kisfaludy S.
Anyád kínja! népies közbeszédben annak mondják, kinek szavait, állitását mint hamisat, helytelent roszallják, tagadják.

*KÍNA (1)
fn. tt. kínát. Délamérikai fa, melynek kérge a hidegláz ellen igen hathatós gyógyszer.

*KÍNA (2)
fn. tt. kínát. Németes irással: China. Roppant nagyságu birodalom délkelet Ázsiában, melyet a bennszülöttek Csonkue v. Csunkoe (a középbirodalma) vagy kevés változtatással: Csunghoa (a közép virága), néha Thiancsau (meny birodalma) néven is hínak. Másképen: a franczia kiejtés után Sína. l. ezt.

*KÍNA (3)
(azonosnak látszik kíva v. kéva törzsökkel kíván vagy kéván szóban); fn. tt. kínát. Régiesen: kéna, melyből szrámazott: kénál. ,Kína' szó különösebben Dunán túl divatozik, de másutt sem egészen szokatlan, s am. kedveskedés, mely által valakinek valamit elfogadás végett ajánlanak. Köszönöm a keetek kínáját, azaz szives ajánlását. Azért a kína ezen ajánló szóval jár: tessék, v. nem tetszik? köznépiesen: nem kell? azaz nincs kedved hozzá? mert a kell eredetileg am. kedves, tetszik. V. ö. KELl. Ezen értelemből az tünik ki, hogy kína származásához hűbben: kéna, és gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, melyből kény, kéj, ked, kegy is, magashangu képzéssel, kíván v. kéván pedig mélyhangúval ered. És így kéna am. másnak kedvére, kényére tett ajánlat, s kénálni valamivel valakit, am. kényére, kedvére hagyni, hogy használja amit ajánlanak neki. Némelyek értelmezése szerént: kénál am. nékál, melynek gyöke volna az ajánló ne! v. nesze! minthogy a kinálás ezen szócskával is szokott történni. E szerént ké-nál elemezve lenne: ne-kál, ne-og-ál, mint a no biztatóból lett no-og-at, nógat.

*KINADÉK
(kina-dék) fn. tt. kinadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Kínafa kérgéből készített gyógyszer. (Chinana).

*KINÁDOL
(ki-nádol) ösz. áth. Nádolva kiegészít. V. ö. NÁDOL.

*KINAGYOL
(ki-nagyol) ösz. áth. Valamit nagyjából kifarag, kiidomít. Kinagyolni a gerendának való fákat. Kinagyolni a bőröket, am. kaszával, azaz timárkéssel a szőrt, gyapjút levakarni, lefaragni rólok.

*KINAGYOLÁS
(ki-nagyolás) ösz. fn. Idomító faragás, mely által kinagyolnak valamit. V. ö. KINAGYOL.

*KINAGYÖKÉR
(kina-gyökér) ösz. fn. Persiában és Kínában tenyésző tukma (chima-smilax) nevü növény gyökere, mely az amérikai kínafa gyökerétől különbözik.

*KINAHÉJ
(kina-héj) ösz. fn. Az amérikai kínafa héja, kérge, mely a hidegláz ellen közhasználatu gyógyszer.

*KÍNAI
(kína-i v. sína-i) mn. tt. kínai-t, tb. ~ak. Kína v. Sína nevü roppant nagy birodalomból való; ott termett, ott készített; azt illető, arra vonatkozó. Kínai lakosok, népek. Kínai mákony, porczellán. Kínai fal. Kínai történelem.

*KÍNÁL, KINÁL
(ké-n-a-al) áth. m. kínál-t. Elemzésére nézve l. KÍNA, (3). Kedveskedéskép valakinek odaajánl valamit, hogy azt kénye kedve szerént használja, vagy fogadja el. A vendéget székkel, étellel, itallal kínálni, vagy a vendégnek széket, ételt, italt kínálni; de az első kifejezés divatozóbb. Megkínálni. Valakit pénzzel, szabad szállással megkínálni. Nem kell engem kínálni, magamtól is hozzá nyúlok én. A fáradt utast pohár borral megkínálni. Néha széles ért. am. ajánlva dicsér, hogy eladjon valamit vagy túladjon valamin. A kalmár áruit kínálja a vásárlóknak. Borait mindenkinek kínálja. Olcsó, jutányos áron kínálni valamit. Leányát feleségül kínálni. A törvénykezésben, újabb korban szabatosságra vergődött ezen kifejezés: esküt kínálni az ellenfélnek vagy esküvel megkínálni valakit am. bizonyítékok teljes vagy némi hiányában az ellenfelet felszólítni, hogy tegye le az esküt saját állitása mellett, s akkor a kínáló elismerendi az esküvő igazságát. Másként: esküt átengedni. Különbözik: esküt ajánlani, mely azt teszi, hogy a fél maga igéri, hogy az esküt leteszi, ha az ellenfél beelegyezik, vagy a biró odaitéli. Az esküt visszakínálni pedig azt jelenti, hogy az, kinek az eskü elsőbben kínáltatott, ezt nem fogadja el, hanem a felszólitónak engedi vissza, hogy ez tegye le a hitelt. Innen a háromféle eskü, a) kínált, b) ajánlott, c) visszakínált eskü.

*KÍNÁLÁS, KINÁLÁS
(ké-n-a-al-ás) fn. tt. kínálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Sziveskedés, kedveskedés, melynél fogva valakit kínálunk valamivel. Kínálásra enni, inni valamit. Némely gazdának szokása a kínálás. 2) Szélesb ért. felszólítás, mely által bizonyos jószágot, árút eladásul ajánlunk. V. ö. KÍNÁL.

*KÍNÁLAT, KINÁLAT
(ké-n-a-al-at) fn. tt. kínálat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Azon tárgy, melyet kínálva ajánlunk, kínált valamit. Elfogadni, megköszönni a kínálatot. V. ö. KÍNÁL.

*KÍNÁLGAT, KINÁLGAT
(kí-n-a-al-g-at) áth. és gyak. m. kínálgat-tam, ~tál, ~ott, par. kínálgass. Gyakran, többször, folytonosan kínál. A vendégeket különféle borokkal kínálgatni. V. ö. KÍNÁL.

*KÍNÁLGATÁS, KINÁLGATÁS
(ké-na-al-gat-ás) fn. tt. kínálgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szivességnek vagy ajánlásnak azon szokásos módja, melynél fogva valaki gyakran, többször kínál valakinek valamit. V. ö. KÍNÁL.

*KÍNÁLKOZÁS, KINÁLKOZÁS
(ké-n-a-al-koz-ás) fn. tt. kínálkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy állapot, midőn valaki vagy valami kínálkozik.

*KÍNÁLKOZIK, KINÁLKOZIK
(ké-n-a-al-koz-ik) k. m. kínálkoz-tam, ~tól, ~ott, par. kínálkozzál. 1) Személyről mondják, midőn ajánlkozik, hogy másnak kedveért, szolgálatára szivesen kész tenni valamit. Barátjának pénzével, segitségével kinálkozik. Uti társul, kísérőül kinálkozni valakinek. 2) Szolgálatát bizonyos föltétel alatt ajánlja. Tisztviselőül, cselédül kinálkozni. Hosszu útra bérkocsisul kinálkozni. 3) Átv. ért. mondják oly dolgokról, melyek kedves, tetszetős, az érzékeknek, és kedélynek hizelgő tulajdonságaik által mintegy ajánlkoznak. Az ízléssel készített ételek, italok kínálkoznak az étvágyas gyomornak. Ez a vidék szinte kínálkozik, hogy tovább mulassunk rajta. V. ö. KÍNÁL.

*KÍNÁLT, KINÁLT
(ké-na-al-t) mn. tt. kínáltat. Amit vagy akit kínálnak, ajánlanak valakinek. Kinált árú. Kínált étel. Kínált eskü. l. KÍNÁL alatt.

*KÍNATÁL
(kína-tál) ösz. fn. Új alkotású szó, mely épen annyit tesz, mint az ismertebb komatál, vagyis oly tál vagy tányér, melyben az ismerősök, jó barátok és barátnők bizonyos innepeken, kivált husvét és pünköst napjain egymásnak holmi nyalánkságokat, ennivalókat, pl. piros (hímes) tojást, mézes kalácsot, palaczkban bort stb. leginkább fiatal leánykák (10-20 évesek) által küldenek; néhutt azon különös szokás mellett is, hogy aki a küldeményből valamit kiválaszt, helyébe más valamit, pl. pénzt teszen.

*KINCS
(török és persa nyelven kends, arabul kenz, ismét törökül khazine, khazna, hazna); fn. tt. kincs-ět, harm. szr. ~e. Régiesen kéncs. "Mert hol vagyon te kéncsed, ott vagyon te szűved is." Müncheni codex. De ,kincs' is. "És Holofernesnek valamene (valamennyi) kincse volt." Góry-codex. Tájdivatosan is eléjön kéncs:
"Az én szeretőmnek nincsen
Sem szép kőháza, sem kéncse,
Elég kéncs, ha ingöm szeret,
Én megelégszöm hát vélle."
Székely népdal. (Kriza J. gyüjt.).
Ha tekintetbe veszszük, hogy minden népnél, amit kincsnek nevezünk, a legkedvesebb, legdrágább birtok, mely a kéjt, kényt leginkább csiklandozza és kielégíti: ennél fogva kétségtelen, hogy a kincs eredetileg és elemezve kéncs v. kénycs, melynek gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, melyből fokozatosan lett: ke-eny am. kény, végre eszközt jelentő cs képzővel kéncs, mint: lom, lomcs, loncs; rom, romcs, roncs; kam, kamcs, kancs, kancsi, kancsal; kap, kapcs; gör, görcs stb. Betü szerént tehát a kincs oly vagyont jelent, mely a kéjt, kényt leginkább kielégíti, mely a birtokvágynak legkedvezőbb, legkellőbb. Szokott ért. pénz, és más drágaságok, melyek a birtokot képviselik, s melyek a földi boldogságnak kellékei. Dárius kincse. Világ kincse. Királyi, országos kincsek. Kincseket gyűjteni, halomra rakni. Kelletlen ott a kincs ahol egészség nincs. (Km.). Szélesb ért. akármiféle birtok, mely a maga nemében jeles, drága, válogatott. A finom borokkal töltött pincze valódi kincs. Legkedvesebb kincse a könyvtár. Átv. ért. a nyájas szeretők nyelvén: kincsem, édes kincsem, drága kincsem, am. igen szeretett és féltett kedvesem; sőt a nyájas szólitást igen szerető magyar nép ezt általánosan alkalmazza akárkire, ha kedvesen akar szólani. Hová megy, kencsem? Vegyen almát, kincsem. Ide jőjön, kincsem.
"Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám."
Csokonai.

*KINCSÁSÁS
(kincs-ásás) ösz. fn. Ásás, a föld alá rejtett kincsnek, illetőleg pénznek keresése végett.

*KINCSÁSÓ
(kincs-ásó) ösz. fn. Személy, ki a földet ássa, és kincset keres benne, máskép: pénzásó, pénzkereső, kincskereső.

*KINCSÉDMAJOR
puszta Sopron m.; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból.

*KINCSEG
puszta Veszprém m.; helyr. Kincseg-re, ~ěn, ~ről.

*KINCSĚL
(kény-cs-ěl) áth. m. kincsělt. Kincset gyüjt.

*KINCSERSZEG
erdélyi falu Alsó Csikszékben, helyr. Kincserszeg-re, ~ěn, ~ről.

*KINCSĚS (1)
(kény-cs-ěs) mn. tt. kincsěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Kincscsel bővelkedő; ezüstöt, aranyat termő. Kincses bányák, hegyek. Kincses király. A régieknél: kincses Buda, kincses Erdély. 2) Miben a kincset tartják. Kincses szekrény, láda. Kincses ház. V. ö. KINCS.

*KINCSĚS (2)
puszta Ung m.; erdélyi falu Torda m.; helyr. Kincsěs-re, ~ěn, ~ről.

*KINCSĚSĚDIK
(kény-cs-ěs-ěd-ik) k. m. kincsěsěděd-tem, ~tél, ěělt. Folytonosan több és több kincsnek birtokába jut; gazdagodik. V. ö. KINCS.

*KINCSĚSÍT
(kény-cs-ěs-ít) áth. m. kincsěsít-ětt, par. ~s, htm. ~ni v. ~eni. Valakit kincsessé tesz, azaz kincsnek birtokába juttat, gazdagít.

*KINCSĚZ
(kény-cs-ěz) áth. m. kincsěz-tem, ~tél, ~ělt, par. ~z. 1) Kincset, vagy kincseket gyűjt, szerez. "Ne akarjatok kencsezni magatoknak kencset földön." Nádor-codex. "Ne akarjatok kéncseznetek tü magatoknak kéncseket földön." (Müncheni cod. Máté. 6.) 2) Átv. ért. halmoz, gyűjt. A bűnös veszedelmet kincsez magára. 3) Valakit kedveskedésből, szerelemből kincsének, kincsem-nek czímez. A nyájaskodó legény kincsezi kedvesét.

*KINCSHÁZ
(kincs-ház) ösz. fn. Szoros ért. ház, melyben valamely dúsgazdagnak, királynak, országnak stb. kincsei lerakvák, kincstár. Királyi, császári, országos kincsház.

*KINCSI
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Kincsi-be, ~ben, ~ből.

*KINCSŐR
(kincs-őr) ösz. fn. Személy, illetőleg tiszt, hivatalnok, ki az öszvegyüjtött kincseket, drágaságokat őrzi, kincstárőr. Családi, fejedelmi, birodalmi kincsőr.

*KINCSTÁR
(kincs-tár) ösz. fn. Tár, azaz ház vagy teremek, melyekben bizonyos személyek vagy testületnek, vagy országnak kincsei tartatnak. Császári kincstár. Magyar nemzeti kincstár. Szélesb ért. az állodalom jószágainak, ingó és ingatlan vagyonának öszvege. Magyar korona kincstára. A kincstárból fizetni az ország tisztviselőit.

*KINCSTÁRI
(kincs-tári) ösz. mn. A kincstárhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Kincstári jószágok, jövedelmek. Kincstári tisztek, kincstári ügyvéd. V. ö. KINCSTÁR.

*KINCSTÁRJEGY
(kincs-tár-jegy) ösz. fn. Utalvány a kincstárra, (papírpénz faja).

*KINCSTÁRNOK
(kincs-tárnok) ösz. fn. Általán, valamely kincstárra felügyelő személy, tisztviselő. Szoros ért. az ország, állodalom kincstári hivatalának főnöke, főtárnokmester.

*KINCSTÁRŐR
(kincs-tár-őr) ösz. fn. Személy, illetőleg hivatalnok, ki a kincstárban öszvegyüjtött drágaságok, ú. m. pénzek, régi edények, fegyverek stb. fölött őrködik. A magyar nemzeti Muzeum kincstárőre.

*KINCSTARTÓ
(kincs-tartó) ösz. fn. l. KINCSTÁRNOK.

*KINCSVÁGY
(kincs-vágy) ösz. fn. Kincs, különösen sok pénz birtokaért sovárgó vágy.

*KINDĚR
fn. tt. kinděr-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Balatonmelléki tájszó, am. örvény, feneketlen mélység. Talán am. ginděr, göndör, mintegy göndörödve gyűrűdző víz?

*KINEMEZĚL
(ki-nemezěl) ösz. áth. Valami ruhaneműt, különösen lábbelit nemezféle kelmével kibéllel. Kinemezelni az útravaló téli csizmákat, czipőket. V. ö. NEMEZ.

*KINESZEZ
(ki-neszez) ösz. áth. Neszezve kifürkész, kimatat.

*KÍNESZKÖZ
(kín-eszköz) ösz. fn. Mindenféle eszközök, melyeke valaha kínzásra használtattak vagy jelennen is használtatnak, pl. a régi vallatásoknál a tüzes vas, forró víz, a kivégeztetéseknél kerékben törés, lófarkra kötés, stb.

*KINEVEL
(ki-nevel) ösz. áth. Lásd: KINÖVESZT.

*KINEVET
(ki-nevet) ösz. áth. Nevetve kigúnyol, kicsúfol. Kinevetni valakit bolond beszédei, tarka öltözete miatt. Néha am. bolondnak tart, tréfát űz valakiből.
"Azt esküszi, hogy szeret,
Egyet fordúl, s kinevet."
Népd.
Nagyobb fokon: kikaczag.

*KINEVETÉS
(ki-nevetés) ösz. fn. Nevetéssel párosult kigúnyolás, kicsúfolás. Nagyobb fokon. kikaczagás.

*KINEVEZ
(ki-nevez) ösz. áth. Felsőségi, nevezetesen fejedelmi, kegyúri, főnöki, elnöki stb. jogánál és hatalmánál fogva valakit bizonyos ranggal, czímmel, hivatallal, működési joggal stb. felruház. Főispánokat, püspököket kinevezni a magyar király jogaihoz tartozik. Kinevezni valakit tanárnak, birónak, tisztviselőnek.

*KINEVEZÉS
(ki-nevezés) ösz. fn. Felsőségi joggyakorlás, rendelés, mely által valakit kineveznek valamire, vagy valaminek. V. ö. KINEVEZ.

*KINEVEZŐLEVÉL
(ki-nevező-levél) ösz. fn. Felsőség által kiadott okmány, rendelvény, melynek erejénél fogva kinevezni valakit. V. ö. KINEVEZ.

*KINEVEZTETÉS
(ki-neveztetés) ösz. fn. ,Kineveztetik' külszenvedő igétől, am. felsőbb kinevezésnél fogva valamely hivatalnak vagy czímnek elnyerése. Főispánná kineveztetése nem valamely pártolás, hanem saját érdemeinek eredménye.

*KINÉZ
(ki-néz) ösz. áth. és önh. 1) Nézés által kitud, kitanúl valamit. Első pillanatra kinéztem belőle, hogy hamis ember. 2) Valamit nézve, azaz szemügyre véve, a többi közől kitűz, kijelöl, kiválaszt. Négy csikót néztem ki magamnak a ménesből. 3) Valakit nézve, merően rá függesztett szemekkel, kimenésre kényszerít. Kinézni valakit a vendégteremből.
Önhatólag tárgyesetes név nélkül am. belülről kifelé néz. Kinézni az ablakon. Kinézni az utczára. Néha am. kimegy valamit megnézni, szemügyre venni. Nézz ki a kertbe, mit csinálnak a munkások. A kutyaugatásra kinézni. Németes, és hibásan elterjedt mondások: Jól néz ki, roszul néz ki, ezek helyett: jó szinben van, rosz szinben van. Nem magyaros kifejezések az ilyenek is: ez az étel jól néz ki, azaz izletesen készűlt, kivánatos külsejü; jól néz ki a magyar ruhában, azaz szép, illik neki.

*KINÉZÉS
(ki-nézés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valahonnan kifelé nézünk. Gyakori kinézés az ablakon. 2) Nézés végetti kimenés. 3) Kilátás; l. ezt. 4) Használtatik németesen e helyett: szín, külső, forma. Kinézése nem rosz, am. a szine, külseje nem rosz, nincs rosz színben.

*KINÉZET
(ki-nézet) ösz. fn. Kinézés (kilátás) elvont értelemben. Innen a kinézet nekem jobban tetszik mint amonnan.

*KÍNFA
(kín-fa) ösz. fn. Faeszköz, pl. kerék, csiga, karó, melyet kínzásul használnak. Különösen kereszt. Kínfára feszíteni valakit. Kínfán meghalni.

*KÍNFAKGATÁS
(kín-fakgatás) ösz. fn. l. KÍNVALLATÁS.

*KINGA
női kn. tt. Kingát. Kunigunde. (Német eredetű, a régi kuno, ma kühn, és Gund (hölgy) szókból, tehát, bátor hölgy).

*KÍNHALÁL
(kín-halál) ösz. fn. Kinzás, kinzószerrel okozott halál, pl. midőn valakit kerékben törnek, mozsárban öszvezúznak, karóra húznak, keresztre feszítenek stb.

*KININCS
(ki-nincs) ösz. fn. tt. kinincs-~t. A kétfalkások seregébe, és tízhímesek rendébe tartozó növénynem; bokrétája egyszirmu, tojáskerek, homorú a vitorla helyén; szárnyai és csónakja nincsenek; hímszálai tövön mind összenőttek. Hüvelye két magvu, görbe. (Amorpha). Cserjés kinincs. (A. fruticulosa). A hellen név annyit tesz, mint: képetlen, minek képe nincs; tehát innen is húzathatott össze: képnincs, kénincs, kinincs.

*KINÍZS
l. KINYÍZS, és KENÉZ.

*KINJA
(Jenőfalva) puszta Fehér m.; helyr. Kínjá-ra, ~n, ~ról.

*KÍNKERÉK
(kín-kerék) ösz. fn. Keréknemü kínzó eszköz. Az elitélt gonosztevőt kínkerékben törni.

*KÍNLÓDÁS
(kín-ol-ó-d-ás) fn. tt. kínlódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki kínlódik. A karóra húzott, vagy elevenen nyúzott ember kínlódásai. V. ö. KÍNLÓDIK.

*KÍNLÓDIK, KINLÓDIK
(kín-ol-ó-dik) belsz. m. kinlód-tam, ~tál, ~ott. Törzsöke az elavult kínlik, am. kínban szenved, kínja van. Kínlódik pedig am. kínt szenvedő állapottal vésződik, vagy magát kínozva bajlódik valamivel. Kínlódik a karóra húzott, mozsárban törött ember. Éles, szakgató betegségben kínlódni. Valamely nehéz, sulyos munkával kínlódni. Gonosz férjjel, rosz gyermekkel kinlódni. V. ö. KÍN.

*KINN
l. KÜNN.

*KINNLEVŐ
(kinn-levő) ösz. mn. Ami kinn van, amire nézve másoknál igényünk, követelésünk van. Kínnlevő adósság, tartozás.

*KÍNOS, KINOS
(kín-os) mn. tt. kínos-t v. ~at, tb. ~ak. Kínnal járó, kínt okozó. Kínos vallatások. Kínos büntetés, halál. Kínos fájdalmak, szakgatások. Kínos műtét alá vetni magát. Néha szelidebb értelemben am. vesződséges, bajos. Kínos utazás. Kínos a szegény ember élete. Kínos dolog a sűrű jégzaj között átvergődni. V. ö. KÍN.

*KÍNOSAN, KINOSAN
(kín-os-an) ih. Kínos módon, kínokat szenvedve; vesződve, bajlódva, nagy nehezen.

*KÍNOSSÁG
(kín-os-ság) fn. tt. kínosság-ot, harm. szr. ~a. Kínos állapot, kínos tulajdonság.

*KÍNOZ, KINOZ
(kín-oz) áth. m. kínoz-tam, ~tál, ~ott, v. kínzott, par. ~z, htn. ~ni v. kínzani. 1) Szoros ért. valakinek testét, különösen tagjait gyötri. Tüzes vassal, forró vízzel, csigával, kerékkel, csípővasakkal kínozni a vádlottat. 2) Szélesb ért. testet vagy lelket megrázkodtató szenvedésekkel illet. Erős munkával kínozni a cselédeket. Veréssel, koplalással, börtönnel kínozni valakit. Szüntelen ijesztéssel, fenyegetéssel kínozni. Testét nyavalya, lelkét gonosz öntudat kínozza. 3) Szelídebb ért. bajt, vesződséget okoz. Kérlek, gyerekek, ne kínozzatok. V. ö. KÍN.

*KÍNOZÁS, KINOZÁS
l. KÍNZÁS.

*KINŐ
(ki-nő) ösz. önh. 1) Nőve kibújuk, kitünik valahonnan, kisarjadzik, kihajt. A lebotolt fűz derekából sűrűen kinőnek az ágak. A levágott fa tövéből szép hajtások nőttek ki. Leesett körme újra kinőtt. 2) Hibásan nő, azaz termete idomtalanná alakúl. A gyönge alkotásu ifjak és leányok könnyen kinőnek. A sok ülésben kinőtt. 3) Növés által bizonyos állapotból kijön. Kinőni a gyermekkorból. Kinőni a bábuzásból. 4) Növés miatt előbbi ruhájába nem fér. A fiú egy év alatt minden öltönyéből kinőtt. V. ö. NŐ, ige.

*KINŐTT
(ki-nőtt) ösz. mn. 1) Ami nőve kikelt, kibújt. A fa tövéből kinőtt sarjadékok. 2) Aki hibásan nőtt. Kinőtt leányka, fiú. 3) Növény által bizonyos állapotból kijött. Mesteri paczka alól kinőtt ifjak. 4) Aki növés következtében öltönyébe nem fér. Gyermeki czipőből kinőtt leány.

*KINÖVÉS
(ki-növés) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valami v. valaki kinő. 2) Azon sarjadék, mely kinőtt. A fatőnek kinövéseit lemetélni. 4) A növő állati testnek hibás kifejlése. V. ö. KINŐ.

*KINÖVESZT
(ki-növeszt) ösz. áth. Kinövését eszközli.

*KÍNPAD
(kín-pad) ösz. fn. A régi törvényszékeknél padforma készület, melyre a vádlottat ráfektették, és inait kifeszítették, hogy fájdalmában, kínjában kénytelen legyen vallani. Átv. ért. állapot, midőn valaki félelmek és fenyegetések által szorongattatik.

*KÍNSZENVEDÉS
(kín-szenvedés) ösz. fn. Szenvedés, melyet a szoros értelemben vett kínok okoznak. Krisztus kínszenvedése, midőn ostorozták, tövissel koronázták, és keresztre feszítették. Krisztus kínszenvedésére kérlek. V. ö. KÍN.

*KÍNSZER
(kín-szer) ösz. fn. 1) Általán minden szer v. eszköz, mely által az embereket, vagy más állatokat is kínozzák, pl. sütögetés, nyúzás, karózás, fölfeszítés stb. 2) Fölcseréltetik ,kényszer' szóval; lásd ezt.

*KÍNSZERGET
(kín-szerget) ösz. áth. és gyak. Valakit folytonos, gyakori kínszerek által sürget, valamire birni akar. Hosszas koplaltatás, börtönözés, gyakori verés által kínszergetni valakit.

*KÍNSZERÍT
(kín-szerü-ít) ösz. áth. Valakit kínszerü cselekedettel reávesz, hogy valamit tegyen. Vallásra kínszeríteni a bűnöst. Veréssel, csigázás által kínszeríteni valakit, hogy bűntársait megnevezze. Ezen szónak lényege a szoros értelemben vett kín és kínzás. Különbözik tőle a szélesb értelmü kényszerít, mely tulajdonkép: kényszorít, azaz, a szabad önkényt megszorítja, s olyasmit tenni sürget, mi kényünk ellen van. V. ö. KÉNYSZERÍT.

*KÍNSZERÍTÉS, KINSZERITÉS
(kín-szerítés) ösz. fn. Cselekvés, erőszakolás, midőn valakit kínszer által birunk valamire. Törvényszéki kínszerítés. V. ö. KÉNYSZERÍTÉS.

*KÍNTAT
(kín-tat) áth. m. kíntat-tam, ~tál, ~ott, par. ~kíntass. Kínt v. kínokat szenvedtet valaki által.

*KÍNTET
tájdivatos, pl. Szabó Dávidnál is eléjön, e helyett: kénytet.

*KINTORNA
fn. tt. kintornát. Igen hasonlít az olasz chitarra, franczia guitare v. guitarre, hellén cithara szókhoz, s alkalmasint ezek valamelyikéből módosult. Már a Góry-codexben olvassuk: "És mind annép örül, és vigad vala, asszonyi állatokkal, és szűzekkel, ifiakkal és vénökkel, orgona szóval, kintornával, és mind egyéb vigasztaló állatokkal, dicsérvén az úristent". Régi magy. Nyelveml. IV. kötet. 61. lap. Régi lantféle húros zeneszer, melyet ujjakkal pengetnek. Egyébiránt ezen név általános jelentésü, s tréfásan mondják minden húros, és tekerő zeneszerről, különösen a házaló zenészek sípládájáról.

*KINTORNÁL
(kintorna-al) önh. m. kintornál-t. Kintornán játszik. Tréfásan am. valamely rosz hangszert penget vagy csikorgat, vagy húz. Csavargó hárfások, vak koldusok kintornálnak a vásárban.

*KINTORNÁLÁS
(kintorna-al-ás) fn. tt. kintornálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kintornán való játszás, zenélés. Tréfás és gúnyos ért. fülsértő, csikorgó hegedűlés, lantolás stb. Utczai, vásári kintornálás. Koldúsok kintornálása.

*KÍNVALLÁS
(kín-vallás) ösz. fn. Kínszenvedés, kínos állapotban levés.

*KÍNVALLATÁS
(kín-vallatás) ösz. fn. A régi törvényszékeken divatozott vallatási mód, midőn a vádlott bünöst kínszerek által csikorították, hogy igazat valljon.

*KÍNVALLATÓ
(kín-vallató) ösz. fn. Törvényszéki tiszt vagy szolga, pl. hóhér, börtönész, ki a vádlott bünöst kínzó szerek által csigázza, és szorongatja, hogy vallomást tegyen. V. ö. KÍNVALLATÁS.

*KÍNZÁS
(kín-oz-ás) fn. tt. kínzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által kínoznak valakit vagy valamit. Rabok, elitéltek kínzása. V. ö. KÍNOZ.

*KINZAT
(kin-oz-at) fn. tt. kinzat-ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kínos állapot, midőn valakit kínoznak. Eléjön a régi halotti beszédben: "És pokol kinzotjátúl" (írva: kinzotviatvvl).

*KÍNZÓ
(kin-o-zó) mn. tt. kínzó-t. 1) Aki kínoz vagy amivel kínoznak valakit vagy valamit. Rabokat kínzó börtönőrök, hóhérok. Lovakat kínzó hajóvontatók. Kínzópad. 2) Ami kínokat okoz. Kínzó szerek. Testet, lelket kínzó fogságban szenvedni. 3) Mint főnév jelent személyt, kinek természete vagy hivatása másokat kínozni, pl. a hóhérnak, midőn a felakasztandót kerékben töri.

*KINYAL
(ki-nyal) ösz. áth. 1) Nyalva kiszí, kihörpöget valamit. A kanálból kinyalni a mézet. 2) Nyalva kitisztít, kicsinosít valamit. Az eb kinyalja a zsíros tányért. A medve kinyalja a kölykét, a tehén a borját. Innen átv. ért. kinyalni magát am. kimosdani, kicsinosulni. Az a kóczos piszkos fiú vagy kinyalta magát a városban! V. ö. NYALKA.

*KINYALÁS
(ki-nyalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely ember vagy más állat kinyal valamit. V. ö. KINYAL.

*KINYALOGAT
(ki-nyalogat) ösz. gyak. áth. Gyakran, folytonosan vagy lassacskán kinyal valamit. V. ö. KINYAL.

*KINYARGAL
(ki-nyargal) ösz. önh. Nyargalva kirándúl valahová vagy valahonnan. Kinyargalni a mezei munkásokhoz. A közelgő ellenség elől kinyargalni a városból. V. ö. NYARGAL.

*KINYARGALÁS
(ki-nyargalás) ösz. fn. Nyargalva kirándulás. V. ö. KINYARGAL.

*KINYER
(ki-nyer) ösz. áth. Ami másnak kegyétől, akaratától függött, vagy hatalmában, birtokában volt, azt bizonyos működés, erőfeszítés által kieszközli magának. A nő bocsánatot és szabadságot nyert ki fogoly férjének. A hatóságtól, biráktól valamit kinyerni. V. ö. NYER.

*KINYERÉS
(ki-nyerés) ösz. fn. Valakinek kegyétől valaminek kieszközlése.

*KINYES
(ki-nyes) ösz. Nyesve kivág, kimetsz.

*KINYESÉS
(ki-nyesés) ösz. fn. Nyesve kivágás, kimetszés.

*KINYILATKOZIK
(ki-nyilatkozik) ösz. k. 1) Személyről mondva, am. nyiltan, világosan kimondja, mit gondol, mint vélekedik bizonyos tárgyról, ügyről. 2) Mondják rejtett, eddig nem tudott dologról, midőn nyilvánosságra, tudomásra jön. Mit most még nem tudunk, idővel majd kinyilatkozik.

*KINYILATKOZTAT
(ki-nyilatkoztat) ösz. áth. Ismeretlen, titkos, nem tudott dolgot kiderít, nyilvánossá tesz, köztudomásra hoz. Sokáig titkolt szándékot, tervet kinyilatkoztatni. Hitvallási, különösen keresztényi ért. oly vallási tanokat jelent és hirdet ki, melyeket a korlátolt emberi ész nem képes feltalálni, pl. hogy az Isten lényegében egy, személyében három. A keresztény embernek kötelessége hinni, amit Krisztus urunk kinyilatkoztatott, és az apostolok hirdettek.

*KINYILATKOZTATÁS
(ki-nyilatkoztatás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki kinyilatkoztat valamit. Különösen hitvallási, és keresztényi ért. oly tanoknak kijelentése, melyeket az emberi ész föllelni nem képes.

*KINYÍLIK
(ki-nyílik) ösz. k. 1) Ami csukva, zárva, betéve volt, kitárul. Kinyílik a kapu, ajtó, ablak. Kinyílik a láda, szekrény. Kinyílik a könyv. 2) Ami be volt kötve, kibomlik. Kinyílik az erszény, zsák, tarisznya. Kinyílik a roszul gombolt ruha. 3) Átv. ért. a szemről, és észről mondva am. világosan lát, vagy öntudatra jön, vagy felfog valamit. Kinyíltak a szemei. Kinyíltak az esze.

*KINYILVÁNÍT v. ~NYILVÁNIT
(ki-nyilvánít) ösz. áth. Nem csinál titkot, hanem kihirdet, köztudomásra ad valamit. Népgyüléseken, közhelyeken, hírlapok által kinyilvánítani valamely indítványt, tervet.

*KINYILVÁNÍTÁS v. ~NYILVÁNITÁS
(ki-nyilvánítás) ösz. fn. Hirdetés, mely által kinyilvánítunk valamit; köztudomásra juttatás.

*KINYILVÁNODIK
(ki-nyilvánodik) ösz. k. Bizonyos jelenségek által mintegy nyilvánossá, köztudomásuvá teszi magát. Tetteiből, beszédéből kinyilvánodik, hogy ...

*KINYILVÁNÚL
(ki-nyilvánúl) ösz. önh. l. KINYILVÁNODIK.

*KINYÍR
(ki-nyír) ösz. áth. Szoros ért. ollóval vagy ollónemü eszközzel kimetsz valamit. Az üstökből kinyírni egy fürtöt. A juh gyapjából mutatványul kinyírni egy tincset.

*KINYÍRÁS v. ~NYÍRÉS
(ki-nyírás v. ~nyírés) ösz. fn. Ollóval vagy ollónemü eszközzel kimetszés.

*KINYIRBÁL
(ki-nyirbál) ösz. áth. 1) Gyakran nyírva kimetélget, kivagdos valamit. Kinyirbálni a papiros széleit. 2) Midőn a siró hangot jelentő nyí vagy nyír gyöktől származik, Mátyusföldén am. rimánkodva, síva ríva kikunyorál valamit. Leginkább a gyermekekről mondják. V. ö. NYIRBÁL.

*KINYIRBÁLÁS
(ki-nyirbálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kinyirbálunk.

*KINYIRKÁL
(ki-nyirkál) ösz. áth. és gyak. Nyirkálva, azaz gyakran, többször nyírva kimetél valamit. A kötényt csipkésen kinyirkálni. A maradékgyolcsból foltoknak valókat nyirkál ki. V. ö. NYIRKÁL.

*KINYIRKÁLÁS
(ki-nyirkálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kinyirkálunk.

*KINYISZÁL
(ki-nyiszál) ösz. áth. Nyiszálva kimetsz.

*KINYIT
(ki-nyit) ösz. áth. Ami be volt csukva, zárva, téve, kitárja. Kinyitni a kaput, ajtót, ablakot. Kinyitni a szekrényt, ládát. Kinyitni a szemét, száját. Átv. ért. kinyitni a fület, am. figyelmesen hallgatni. Különösen szőlőmivelésnél am. a télre befödött tőkékről a földet elhárítja. V. ö. NYIT.

*KINYITÁS
(ki-nyitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kinyitunk valamit. V. ö. KINYIT.

*KINYÍZS, KIS~
NAGY~, faluk Abaúj m.; helyr. Kinyízs-re, ~ěn, ~ről.

*KINYOM
(ki-nyom) ösz. áth. 1) Általán, nyomva kitol, kiszorít valahonnan valakit v. valamit. Az erősebb párt a gyöngébbiket kinyomta a gyűlésteremből. 2) Valaminek belét nyomás által kiszorítja. Kinyomni a hurka belét. Kinyomni a czitrom levélt. Kinyomni a szivacsból a vizet. 3) Nyomva kiformál, kialakít valamit. Kövön, fán kinyomni a betüket, képeket. 4) Lábbal nyomva kiszorít elébbi helyéből valamit. Kinyomom a béledet. V. ö. NYOM.

*KINYOMÁS
(ki-nyomás) ösz. fn. 1) Általán cselekvés, melynél fogva kinyomnak valakit v. valamit. 2) Különösen valamely test belsejének nyomás általi kiszorítása. 3) Átv. ért. oly beszéd vagy irásmód, vagy rajz, mely az eléadandó tárgynak mintegy képét adja. Hív kinyomása valamely gondolatnak, képnek. 4) Átv. ért. jelek az arczon, melyek bizonyos érzelmeket, indulatokat, szenvedélyeket fejeznek ki. Haragnak, szomoruságnak kinyomásai.

*KINYOMAT (1)
(ki-nyomat) ösz. fn. Átv. ért. valaminek külsején látszó, érezhető jel, mely annak mintegy kinyomott belsejét ábrázolja, képezi.

*KINYOMAT (2)
(ki-nyomat) ösz. mivelt. Nyomda által közzé tetet, kiadat. Öszvegyüjtött kéziratait kinyomatta.

*KINYOMOZ
(ki-nyomoz) ösz. áth. Szoros ért. valakit vagy valamit, nyomáról nyomára menve kikutat, kikeres. Kinyomozni a tolvajokat, az erdőkben bujdosó zsiványokat. Kinyomozni a vadak járását, fekhelyét. Szélesb átv. ért. valamit keresgélve, vizsgálódva kitalál. Régi irományokból kinyomozni valamely népnek eredetét. Oklevelekből kinyomozni a jeles emberek életét. V. ö. NYOMOZ.

*KINYOMOZÁS
(ki-nyomozás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakit vagy valamit kinyomoznak. Csempészek, rablók kinyomozása. Pénzhamisítók, gyújtogatók kinyomozása. V. ö. KINYOMOZ.

*KINYOMTAT
(ki-nyomtat) ösz. áth. 1) Bizonyos veteményekből, nevezetesen a gabonából, lovak vagy ökrök által tiportatva, kipergeti, kifejleszti a magokat, szemeket. Kinyomtatni a búzát, rozsot, árpát, kölest, zabot. 2) Betüket, vagy metszett, vagy vésett rajzokat, nyomdai sajtóval egy másik testen kialakít. Kinyomtatni valakinek nevét. Kinyomtatni a kőbe, vagy fába, vagy rézbe metszett képeket. Kinyomtatni a régi kéziratokat. V. ö. NYOMTAT, és KINYOMAT.

*KINYOMTATÁS
(ki-nyomtatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kinyomtatunk.

*KINYOMÚL v. ~NYOMUL
(ki-nyomúl) ösz. önh. Nyomulva kifelé megy. Kinyomulni a városból, a várból. Gyülés után kinyomulni a teremből. V. ö. NYOMÚL.

*KINYOMÚLÁS v. ~NYOMULÁS
(ki-nyomúlás) ösz. fn. Seregesen, csapatosan, bizonyos rendben kimenés, kivonulás valahonnan. Az ellenség kinyomulására várakozni.

*KINYÖG
(ki-nyög) ösz. áth. Átv. ért. midőn valaki valamely szót, mondatot, beszédet nagynehezen, s nagy erőködéssel, mintegy nyögve ejt ki. Alig tudá kinyögni, amit mondani akart. Visszahatólag: kinyögni magát, am. nyögni megszünt.

*KINYUGSZIK
(ki-nyugszik) ösz. k. Kelletig, elégségig nyugszik. Ha kinyugodtál, fogj a munkához. Használtatik visszatérő névmással is. Kinyugodtam magamat. V. ö. NYUGSZIK.

*KINYUGVÁS
(ki-nyugvás) ösz. fn. Munka, fáradság utáni szünetelés, mely által valaki ismét új erőhöz jut.

*KINYUJT
(ki-nyujt) ösz. áth. Általán valamely testet hosszabbra kinyom, vagy kitol, vagy kihúz. Különösen 1) A tagokat egész hosszukban kitolja, kiterjeszti. pl. kezeit, ujjait, lábait kinyujtja. A macska, a sas kinyitja körmeit. 2) Kitolt kézzel valamit kiad, pl. az ablakon. 3) Valamely szilárd testet erőszak által, pl. ütéssel, húzással, hosszabbá tesz. Kinyujtani a vasat. 4) Lágyabb testet, pl. tésztát, agyagot, gyúrás, sodrás által meghosszabbít. V. ö. NYUJT.

*KINYUJTÁS
(ki-nyujtás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg terjesztés, húzás, ütés, gyúrás, sodrás stb. mely által kinyujtanak valamit. V. ö. KINYUJT.

*KINYUJTÓDZIK
(ki-nyujtódzik) l. KINYUJTÓZIK.

*KINYUJTOGAT
(ki-nyujtogat) ösz. áth. és gyak. Gyakran vagy folytonosan kinyujt valamit. A zsákmány után kapkodó fenevad kinyujtogatja körmeit. A kalácsnak, rétesnek való tésztagomolyokat kinyujtogatni. V. ö. KINYUJT.

*KINYUJTÓZÁS
(ki-nyujtózás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn az ember, vagy más állat kinyujtózik. V. ö. KINYUJTÓZIK.

*KINYUJTÓZIK
(ki-nyujtózik) ösz. belsz. Mondják emberről, s más, leginkább négylábu állatokról, midőn kinyujtózva kifeszítik tagjaikat és egész testöket. V. ö. NYUJTÓZIK.

*KINYUJTÓZTAT
(ki-nyujtóztat) ösz. áth. Valakit egész hosszában fektetve kiterjeszt. Kinyujtóztatni a halottat. V. ö. NYUJTÓZTAT.

*KINYUJTÓZTATÁS
(ki-nyujtóztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kinyujtóztatnak.

*KINYÚL
(ki-nyúl) ösz. önh. Kezét valamely résen, nyiláson kitolja, hogy valamit megfogjon vagy érintsen. Kinyúlt az ablakon, s kezet fogott velem.

*KINYÚLÁS v. ~NYULÁS
(ki-nyúlás) ösz. fn. 1) ,Kinyúl' igétől: kezének valamely résen, nyiláson kitolása. 2) ,Kinyúlik' igétől: hosszabbra terjedés.

*KINYÚLIK v. ~NYULIK
(ki-nyúlik) ösz. k. 1) Az állati test vagy tag rendes helyzeténél hosszabbra kiterjed. Kinyúlik a kéz, midőn valami után kapunk. Az egér után kapó macska körmei kinyúlnak. 2) Bizonyos szilárd vagy lágy test némi külső erőszak által hosszabbra terjed. Pőröly alatt kinyúlik a tüzes vas. Sodrófa alatt kinyúlik a tészta. V. ö. NYÚLIK.

*KINYŰ
(ki-nyű) ösz. áth. Általán vékonyabb-féle növényeket, különösen kendert kitép, kiszakgat. Kinyűni a kerti vetemények közől a gyomot. Kinyűni a virágos kendert. Átv. ért. lehet mondani: kinyűni a fehér hajszálakat. V. ö. NYŰ, ige.

*KINYŰGÖZ v. ~NYÖGÖZ
(ki-nyűgöz) ösz. áth. Ami nyűggel öszve volt kötve, kibontja, kioldja. Kinyűgözni a lovakat. V. ö. NYŰG.

*KINYŰGÖZÉS v. ~NYÜGÖZÉS
(ki-nyűgözés) ösz. fn. A nyűgnek kibontása, kioldása.

*KIODVASÍT
(ki-odvasít) ösz. áth. Valamit úgy kiváj, kiás, kikotor, hogy oduja legyen. Kiodvasítani a fát. Kiodvasítani a part oldalát. V. ö. ODU, ODVAS.

*KIOKÁD
(ki-okád) ösz. áth. Amit gyomrába bevett, t. i. evett vagy ivott, okádva kiadja. Kiokádni az éretlen gyümölcsöt. Visszatérő névmással: kiokádni magát, am. elégségig, kiürülésig okádni. V. ö. OKÁD.

*KIOKÁDÁS
(ki-okádás) ösz. fn. A gyomrából száján keresztül okádva kiadása annak, amit bevett.

*KIOKÁS
(ki-okás) ösz. fn. Észtehetség gyöngülése, midőn kiokik, azaz kitanúl valamiből valaki. V. ö. KIOKIK.

*KIOKIK
(ki-okik) ösz. k. Mondják emberről, midőn kitanúl abból, amit előbb tudott, midőn bizonyos ügyességből, képességből kifogy. Az elvénhedett, eltompult eszü ember lassanként mindenből kiokik. Ellentéte: beokik. V. ö. OKIK.

*KIOLD
(ki-old) ösz. áth. Ami öszve volt kötve, bonyolítva, fűzve, annak szálait, kötelékeit, részeit kifejti, egymástól elválasztja. Kioldani a bekötött zsákot, a csomóra fúlt madzagot. Kioldani az erszényt. V. ö. OLD.

*KIOLDÁS
(ki-oldás) ösz. fn. Cselekvés, bontás, mely által kioldunk valamit. V. ö. KIOLD.

*KIOLDOZ
(ki-oldoz) ösz. gyak. áth. Folytatólag oldva valamely csomót, köteléket stb. vagy több holmit egymás után kibont, kifejt. Kioldozni az öszvevissza tekerődzött köteget. Kioldozni a zsákokat. V. ö. OLDOZ.

*KIOLDOZÁS
(ki-oldozás) ösz. fn. Tovább tartó, vagy többszöri kioldás.

*KIOLT
(ki-olt) ösz. áth. Véghez viszi, hogy valamely égő testből a tűz kialudjék. V. ö. OLT, ALUT.

*KIOLTÁS
(ki-oltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely égő test tüzét kioltjuk.

*KIOLVAD
(ki-olvad) ösz. önh. Mondják szilárd testben vagy alakban létező folyékony anyagról, mely tűz vagy általán bizonyos foku melegség által oluvá, azaz híggá leszen. A sütött, főzött húsból kiolvad a zsír. A szalonna kiolvad a tüzön. V. ö. OLVAD.

*KIOLVAS
(ki-olvas) ösz. áth. 1) Könyvből vagy kéziratból bizonyos mondatot, czikket, szavakat stb. olvasva kivon. A szentirásból a legjelesebb erkölcsi mondatokat kiolvasni. 2) Valamely könyvet vagy kéziratot végig olvas, s mintegy kitanúl. Ezen ember egész könyvtárt olvasott ki. 3) Átv. ért. valakinek arczvonásaiból valamit gyanít, vagy észrevesz. Ezen fiúból nem sok jót olvastam ki. 4) Átv. ért. bizonyos babonás szavak elmondása által eléidéz, kihí vagy kihajt valamit. Kiolvasni likából a sárkányt. Kiolvasni a disznóból a nyüveket, a lóból a rozsférgeket. 5) Midőn a derékszó értelme: számlál, am. valamit számlálva kioszt, kiad. Kiolvasni a napszámosoknak járó díjt. V. ö. OLVAS.

*KIOLVASÁS
(ki-olvasás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiolvasunk valamit. V. ö. KIOLVAS.

*KIOLVASZT
(ki-olvaszt) ösz. áth. A szilárd testben rejlő, vagy szilárd alakban létező folyékony anyagot bizonyos foknyi melegség által kihiggasztja. Kiolvasztani a szalonnazsírt. Kiolvasztani az irósvajat, viaszt. V. ö. OLVASZT.

*KIOLVASZTÁS
(ki-olvasztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit kiolvasztanak. A szalonna kiolvasztásánál vigyázni kell, hogy a zsír meg ne pörkölődjék, vagy lángra ne kapjon. V. ö. OLVASZTÁS.

*KIOMLIK
(ki-omlik) ösz. k. Bizonyos térből, vagy rejtekből valamely külerő által nyomatva kidől. A régi falakból kiomlanak a kövek. A vízmosta partból nagy földtömegek omlanak ki. V. ö. OMLIK.

*KIOMOL
(ki-omol) ösz. önh. Inkább bel- mint külerőnél fogva, mintegy magától kidől, kinyomúl. A templomból, szinházból tömegesen kiomol a nép. V. ö. OMOL.

*KIONT
(ki-ont) ösz. áth. A közönségesebb divatu és szélesb értelmü kiönt igének mélyhangu változata, mely különösen vérömlésre vonatkozik. Fegyverrel, harczban vérét kiontani valakinek. Utósó csepp vérét kész kiontani a hazáért (azaz, meghalni). V. ö. ONT, ÖNT.

*KIORDÍT v. ~ORDIT
(ki-ordít) ösz. önh. Valahonnan ordítva kikiált. Az oroszlán kiordít a barlangból. Kiordítani az ablakon. Visszaható névmással: magát kiordítani, am. sokat, elégségig orditani. Átv. ért. mondják a síró gyermekről, midőn harsogó hangon sírni megszünt. No, kiordítottad már magadat? V. ö. ORDÍT.

*KIOROZ
(ki-oroz) ösz. áth. l. KILOP.

*KIOROZKODIK
(ki-orozkodik) ösz. k. lásd: KILOPÓDZIK.

*KIORT, KIORTÁS
l. KIIRT, KIIRTÁS.

*KIOSON
(ki-oson) ösz. önh. Osonva kimegy; kilopódzik valahonnan. Kiosonni a városból. V. ö. OSON.

*KIOSONT
l. KISON, és v. OSONT.

*KIOSZT
(ki-oszt) ösz. áth. 1) Valamit részekre választva, darabonként többeknek kiadogat. Kiosztani a kártyát. Kiosztani a kenyeret, bort. 2) Ajándék, kegyes adomány gyanánt bizonyos mennyiségü pénzt, eleséget stb. kiadogat. V. ö. OSZT.

*KIOSZTÁS
(ki-osztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kioszt. A kártya kiosztását sorban szokás tenni. Dijak, jutalmak, ajándékok, kegyes adományok kiosztásával foglalkodni. V. ö. OSZTÁS.

*KIÖBLINT
(ki-öblint) ösz. áth. l. KIÖBLÍT, és V. ö. ÖBLINT.

*KIÖBLÍT v. ~ÖBLIT
(ki-öblít) ösz. áth. Valamely edényt öblitve, azaz a benne levő folyadékot különösen vizet rázva, ideoda locsogtatva kimos, kitisztít. Kiöblíteni a sajtárt, kannát, korsót. Átv. ért. Kiöblíteni a szájat.

*KIÖBLÍTÉS v. ~ÖBLITÉS
(ki-öblítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg mosás, tisztítás, midőn kiöblítnek valamit. V. ö. KIÖBLÍT.

*KIÖBLÖGET
(ki-öblöget) ösz. áth. és gyak. Valamely edényt vagy öblös testet többszörös öblítés által, vagy több edényt egymás után kimos, kitisztít. Kiöblögetni a sáros, piszkos faedényeket. Reggeli mosdáskor, vagy ebéd után kiöblögetni a szájat. V. ö. ÖBLÖGET.

*KIÖBLÖGETÉS
(ki-öblögetés) ösz. fn. Gyakori, többszöri kiöblítés.

*KIÖBLÖSÍT v. ~ÖBLÖSIT
(ki-öblösít) ösz. áth. Valamit öblösen kiváj, kifarag, kiás, kiképez stb. Kiöblösíteni a tekenőt, válút. Kiöblösíteni a tintatartót. Kiöblösíteni a szemétgödröt. V. ö. ÖBLÖS.

*KIÖBLÖZ
(ki-öblöz) ösz. áth. l. KIÖBLÖSÍT.

*KIÖKLÖZ
(ki-öklöz) ösz. áth. Ököllel ütve vagy ütögetve kihajt, kiűz, kikerget valakit.

*KIÖKRENDĚZ
(ki-ökrenděz) ösz. áth. és gyak. Tulajd. ért. ökrendezve, azaz erőtetett okádással gyomrából az ételt vagy torkából a nyálkát, turhát kihányja. Átv. ért. rekedt, fülsértő hangon, nagy nehezen kiböfög valamit, pl. a golyás, vagy igen részeg ember. V. ö. ÖKRENDEZ.

*KIÖKRENDĚZÉS
(ki-ökrendězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami ökrendez valamit.

*KIÖKRŐDIK
(ki-ökrődik) ösz. belsz. Ökrődve nyomúl ki, pl. a felfordult gyomorból az étel ital, vagy a tisztátalan, hurutos mellből a nyálka, turha, vagy a golyvás torokból a hang. V. ö. ÖKRŐDIK.

*KIÖL
(kiöl) ösz. áth. Valakit vagy valamit ölve, azaz életétől fosztva kivégez, kiirt. Rendesen többekről, gyűige gyanánt használtatik. Kiölni valamely család tagjait. Kiölni bizonyos kártékony állatokat, férgeket. Méreggel kiölni a patkányokat. Átv. ért. mondják a növényekről is. A sok gaz kiöli a vetéseket. V. ö. ÖL.

*KIÖLT
(ki-ölt) ösz. áth. Általán, valamely testet valamely szorulaton kiszúr, kitol, kinyomít. Különösen 1) Nyelvet kiölteni am. a szájból nagy kin, fáradság, lankadás miatt, vagy gúnyolódva kitolni. Nagy erőködésben a nyelvét is kiöltötte. 2) Kezeket kitölteni am. a ruhának ujjából kitolni. 3) Mondják csigáról, midőn szarvát kitolja. Csigabiga, öltsd ki a szarvadat, tejet vajat adok, holnapra is hagyok. Gyermekrím. V. ö. ÖLT.

*KIÖLTÖGET
(ki-öltöget) ösz. áth. és gyak. Folytonosan, vagy ismételve, vagy gyakran kiölt valamit. A gúnyolódó gyermekek egymásra kiöltögetik nyelveiket. A bölcsőbe lekötött kisded iparkodik kiöltögetni kezecskéit. A csiga kiöltögeti, majd behúzogatja szarvát. V. ö. ÖLTÖGET.

*KIÖLTÖZIK
(ki-öltözik) ösz. k. Széles ért. ruháiból kivetkezik. Szoros ért. mondják egyházi, és szerzetbeli ujonczokról, ha az illető testületek jelmezéből kivetkeznek, s világi állapotba lépnek vissza. A szent ferencziek rendéből kiöltözött. Ez értelemben ellentéte: beöltözik.

*KIÖMLED
(ki-ömled) ösz. önh. Ömledve kifoly. Az edényből kiömled a víz. Átv. ért. valamely eszme, gondolat kitárúl v. kinyilvánúl. V. ö. ÖMLED.

*KIÖMLEDĚZ
(ki-ömleděz) ösz. fn. önh. Ömledezve kitárúl.

*KIÖMLÉS
(ki-ömlés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely nedv ömölve kifolyik. Vérnek kiömlése az ejtett seben. Az árvíz kiömlését gátak, töltések által akadályozni. V. ö. ÖMLÉS.

*KIÖMLESZT
(ki-ömleszt) ösz. áth. Ömlesztve kifolyat, valamely nedvet. Érmetszés által kiömleszteni a vért. Csapon kiömleszteni a bort. V. ö. ÖMLESZT.

*KIÖMLIK
(ki-ömlik) ösz. k. Ömölve kifolyik. Orrán, száján kiömlött a vér. A feldöntött korsóból kiömlik a viz, bor, eczet. A megrepedezett gáton, töltésen kiömlik az árviz. V. ö. ÖMLIK.

*KIÖMÖL
(ki-ömöl) ösz. önh. Ömölve, csoportosan kijön, kifelé toldúl. A templomból, szinházból kiömöl a nép. Egyébiránt köz használatban azonos ,kiömlik' szóval.

*KIÖNT
(ki-önt) ösz. áth. Valamely nedvet illető öbléből, edényéből öntve kifolyat. Kiönteni a moslékot. Kiönteni a korsóból az átmelegült vizet. Átv. ért. mérgét, haragját kiönteni, am. a belül forró mérges, haragos indulatnak szabad nyilást adni. Önható ért. mondják nagyobb vizekről, folyókról, midőn rendes határaikon túl kifolynak, kiömlenek. Kiöntött a Duna, Tisza. V. ö. ÖNT.

*KIÖNTÉS
(ki-öntés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki bizonyos nedvet kiönt. 2) Állapot, midőn valamely nagyobb víz áradás által kiömlik, határai közől kifoly, valamint maga a kiáradt, kiömlött víz sokasága.

*KIÖNTŐ
(ki-öntő) ösz. fn. Csatorna, vagy cső, melyben a házi lakosok a mosogató, s egyéb tisztátalan vizet bele öntik, mely rendesen az árnyékszékkel van kapcsolatban.

*KIÖNTŐDIK
(ki-öntődik) ösz. belsz. Valamely más munka közben mintegy magától kiömlik.

*KIÖREGĚDIK
(ki-öregědik) ösz. k. Öreg vagyis vén kora miatt valamely ügyességből, képességből, tehetségből kifogy, pl. a kézmives illető mesterségéből.

*KIÖRÖKÍT v. ~ÖRÖKIT
(ki-örökít) ösz. áth. Valakit örökségből kizár. Pazarló fiát szerzett vagyonából végrendeletileg kiörökítette.

*KIÖRÖKÍTÉS v. ~ÖRÖKITÉS
(ki-örökítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg végrendelkezés, mely által kiörökítenek valakit. V. ö. KIÖRÖKÍT.

*KIÖSMER
(ki-ösmer) ösz. áth. Valakinek tulajdonságait, különösen kedélyét, hajlamait, jó és rosz jellemét kitanulja. A ravasz embert nehezebb kiösmerni, mint az őszintét. A német sich auskennen után magát valahol kiösmerni am. bizonyos körülményekben, és helyzetben megtudni, hányadán van, s kikkel van dolga. Másként: kiismer.

*KIÖTLIK
(ki-ötlik) ösz. k. Szembetünőleg kitünik, kilátszik, kinyomúl. Különös arcza száz közől kiötlik. A szeg kiötlik a zsákból. Átv. ért. kiötlik valami az észből, midőn mintegy kiütődik, feledésbe megy. V. ö. ÖTLIK.

*KIÖZÖNLÉS
(ki-özönlés) ösz. fn. Özönképen kifolyás, kiáradás. V. ö. KIÖZÖNLIK.

*KIÖZÖNLIK
(ki-özönlik) ösz. k. Özönképen ömölve kiárad, kifolyik. Tavaszkor, hóolvadás után kiözönlenek a patakok, a folyók. V. ö. ÖZÖN, ÖZÖNLIK.

*KIPADLÓZ
(ki-padlóz) l. KIPALLÓZ.

*KIPADOL
(ki-padol) ösz. áth. Valamely tért deszkázattal, úgynevezett padlóval ellát. Kipadolni a szobát, a lovak állását az istállóban. Kipadolni (kipadlózni) a hidat.

*KIPALL
(ki-pall) ösz. áth. A szemetes jószágot, gabonát rázogatott, ütögetett rostával kitisztitja. Kipallani a polyvás, ocsús búzát. Szélesb ért. akármily testet veregetés által a portól, szennytől megtisztít. Kipallani vesszővel a ruhákat. V. ö. PALL.

*KIPALLÁS
(ki-pallás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kipall.

*KIPÁLLÁS
l. KIPÁRLÁS.

*KIPALLÉROZ
(ki-palléroz) ösz. áth. Pallérozva, azaz csiszolgatva, simítgatva, fényesitve kiszépít, kicsinosít valamit. Kipallérozni a rozsdás fegyvereket, a szennyes bútorokat. Átv. ért. valakinek szellemi tehetségét kimíveli. V. ö. PALLÉROZ.

*KIPÁLLIK
(ki-pállik) ösz. k. l. KIPÁRLIK.

*KIPALLÓZ
(ki-padlóz) ösz. áth. Valamely tért pallódeszkákkal kirak. Kipallózni a kapu alját. Kipallózni a hidakat, sáros utczákat. V. ö. PALLÓ, PALLÓZ.

*KIPALLÓZÁS
(ki-padlózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely tért kipallóznak.

*KIPANASZOL
(ki-panaszol) ösz. áth. Visszatérő névmással: kipanaszolni magát, am. panaszképen minden baját, szenvedését, sérelmeit elmondani.

*KIPÁNTOZ
(ki-pántoz) ösz. áth. Pánt nevü vas karikát húz valami köré. Kipántozni a kerékagyat.

*KIPÁNYVÁZ
(ki-pányváz) ösz. áth. 1) Pányva nevü hosszu kötélen földbe vert czövekhez vagy akármely szilárdan álló testhez kiköt a legelőre valamely állatot. Kipányvázni a lovakat. A kert végében kipányvázni a rideg borjut, vagy malaczot. 2) Szélesb ért. bizonyos szöveteket kifeszít, kiterít. Kipányvázni a sátort. Kipányvázni a ponyvát. Kipányvázni a szűrt, köpenyt, és rá heveredni. V. ö. PÁNYVA.

*KIPAPOL
(ki-papol) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. a pap valamit hivatalosan a szószékről kihirdet. Minden templomban kipapolták, hogy egyházi zsinat lesz. 2) A hitszónok valakire czélzással van templomi beszédében. 3) Átv. ért. mondják oly emberről, ki titkot nem tart, hanem mindent nyilván kibeszél. Körülbelül egy értékü a kilocsog, kifecseg, kidobol, kitrombitál, átv. értelmü igékkel. V. ö. PAPOL.

*KIPÁRÁL
(ki-párál) ösz. áth. 1) Valamit pára által kitisztít. Kipárálni a káposztás hordókat s egyéb fa edényeket. 2) Párlúggal kifőz. Kipárálni a szennyes ruhát, a nyers fonalat. 3) Párálva v. párolva kitisztáz. V. ö. PÁRÁL.

*KIPÁRÁLÁS
(ki-párálás) ösz. fn. Pára által, párálva kitisztitás.

*KIPÁRÁLLIK
(ki-párállik) ösz. k. Párává olvadva s vékonyulva kiszáll, kirepül. A folytonos forrásban levő víz kipárállik.

*KIPARANCSOL
(ki-parancsol) ösz. áth. 1) Valakinek parancsolja, hogy menjen ki valahonnan. A tolakodó, szemtelen idegent kiparancsolni a házból. 2) Parancsolva kiküld bizonyos dologra. A cselédeket kiparancsolni mezei munkára. A helység lakosit utcsinálásra kiparancsolni. V. ö. PARANCSOL.

*KIPARANCSOLÁS
(ki-parancsolás) ösz. fn. Parancsolás, hogy valaki menjen ki.

*KIPÁRGOL
(ki-párgol) ösz. áth. l. KIPÁRÁL.

*KIPARISZTOZ
(ki-parisztoz) ösz. önh. Fecskendezve, szétszórt cseppekben kiömlik. Erdélyi tájszó. V. ö. PARISZTOZ.

*KIPÁRKÁNYOZ
(ki-párkányoz) ösz. áth. Valamely térnek határszéleit párkánynyal keriti. Karókkal, hasogatványokkal kipárkányozni a vadaskertet.

*KIPÁRKÁNYOZÁS
(ki-párkányozás) ösz. fn. Párkánynyal kerités.

*KIPÁRLÁS
(ki-párlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kipárlik.

*KIPÁRLIK
(ki-párlik) ösz. k. Mondják az állati testnek bizonyos közeiről, midőn a melegség vagy tisztátalanság miatt a bőr feltörik, s kievesedik rajtok. Kipárlanak a száj szélei, a hónalak, a térdhajlások stb. V. ö. PÁRLIK.

*KIPÁRNÁZ
(ki-párnáz) ösz. áth. Valamit párnával kirak, kitöm. Kipárnázni a kocsiülést. Kipárnázni a pamlagot. V. ö. PÁRNA.

*KIPÁRNÁZÁS
(ki-párnázás) ösz. fn. Párnával kirakás, kitömés.

*KIPÁROL
(ki-párol) ösz. önh. és áth. 1) Önhatólag: párolva, azaz párrá olvadva, oszolva kirepűl, kiszáll. Kipárol a hévíz. 2) Áthatólag lásd: KIPÁRÁL.

*KIPÁROLGÁS
(ki-párolgás) ösz. fn. Füledés neme, midőn bizonyos nedvek párologva kirepülnek, kiszállnak valamely testből. Az átmelegült nedves földnek kipárolgása. V. ö. PÁROLGÁS.

*KIPÁROLOG
(ki-párolog) ösz. gyak. önh. Párologva kirepűl, kiszáll. Nagy melegben az állati testből sok nedv kipárolog. V. ö. PÁROLOG.

*KIPÁRTÁZ
(ki-pártáz) ösz. áth. Valamely ruhaneműnek kerületét pártaféle szegélylyel kivarrja. Világosszinü szegélylyel kipártázni a szoknyát.

*KIPÁRTÁZÁS
(ki-pártázás) ösz. fn. Pártával vagy pártaféle szegélylyel kivarrás.

*KIPASKOL
(ki-paskol) ösz. áth. Paskolva, azaz erősen ütögetve kiver valamiből valamit. Mosófával kipaskolni a ruhából a szennyes nedvet. A törött kenderből kipaskolni a pozdorját. V. ö. PASKOL.

*KIPASKOLÁS
(ki-paskolás) ösz. fn. Paskolva kiverés.

*KIPATÉL
(ki-patél) ösz. áth. Patélóféle ütő eszközzel kiver, kicsépel valamit. Kipatélni a kenderbuga magvait. Kipatélni a hamuban főzött fonalat, taplógombát. V. ö. PATÉL.

*KIPATÉLÁS
(ki-patélás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kipatélnak.

*KIPATTAN
(ki-pattan) ösz. önh. 1) Bizonyos korlát közé szorúlt szilárd test helyéből pattanva kiugrik, kiszökken, kiszakad. Kipattan a hordónak, a pezsgős palaczknak dugasza. A megszáradt faedény dongája kipattant. 2) Átv. ért. mondják piros, pozsgás emberről: majd kipattant orczájából a vér, máskép: kicsattan; vagy igen felpuffadt hasról: majd kipattan a hasa, úgy ellakott. 3) Képes kifejezéssel mondják haragos emberről, midőn haragja kifakad. 4) Szintén képes kifejezéssel am. valami a beszédben, beszédközben önkénytelenül világosságra jön. Szájából egyszerre csak kipattant, hogy... Ez értelemben másként: kipottyan. V. ö. PATTAN.

*KIPATTANÁS
(kipattanás) ösz. fn. Pattanva kiszakadás, kiszökkenés.

*KIPATTANT
(ki-pattant) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valami kipattanjon. Kipattantani a pezsgős palaczknak dugaszát. Kipattantani a töltött puskát, álgyut. Kipattantani a titkot. 2) Ostort pattantva kihajt, kikerget valamely állatot. A disznókat kipattantani az udvarból.

*KIPATTANTÁS
(ki-pattantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kipattantanak.

*KIPATTOG
(ki-pattog) ösz. önh. és gyak. 1) Pattogva kilövellik. Kipattognak a dugaszok. 2) Valaminek bőre, héja, hártyája kifakadoz, kirepedez. Kipattognak a meleg hamuba takart tojások. Ostorcsapásoktól kipattog a barom bőre. V. ö. PATTOG.

*KIPATTOGÁS
(ki-pattogás) ösz. fn. pattogva kilövellés. Kifakadás. V. ö. KIPATTOG.

*KIPATTOGZÁS
(ki-pattogzás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kipattogzik.

*KIPATTOGZIK
(ki-pattogzik) ösz. k. Mondják bőrről, hártyáról, midőn feldagad, azután kifakad, kireped. A megégetett test bőre kipattogzik. A vékony héju gyümölcsök sok eső után kipattogzanak.

*KIPÁZSITOZ
(ki-pázsitoz) ösz. áth. Felhasogatott pázsitdarabokkal, hancsikokkal kirak valamely tért. Kipázsitozni a földből emelt kerti pamlagot. Kipázsitozni a veteményes ágyak széleit, a kerti utak mellékeit.

*KIPÉCZÉZ
(ki-péczéz) ösz. áth. Valamely térnek bizonyos pontjait és vonalait kijegyzi, kijelöli. Kipéczézni a házhelyet, a csinálandó utak széleit. V. ö. PÉCZÉZ.

*KIPÉCZÉZÉS
(ki-péczézés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kipéczéznek.

*KIPĚCZKĚL
(ki-pěczkěl) ösz. áth. 1) Valamit egy vagy több peczekkel kifeszit, kihúz. Kipeczkelni a leterített ponyvát, hogy a szél öszve ne hajtsa. 2) A kötő vagy kajmó gyanánt szolgáló peczket kibontja. Kipeczkelni az ökörkötelet. V. ö. PĚCZKĚL.

*KIPĚCZKĚLÉS
(ki-pěczkělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kipeczkelnek.

*KIPĚDĚR
(ki-pěděr) ösz. áth. Pederve, vagyis ujjai között forgatva, sodorva kikanyarít valamely hajnemü vagy fonalas testet. Kipederni a bajuszt. V. ö. PĚDĚR.

*KIPĚDĚRÍT v. ~PĚDĚRIT
(ki-pěděrít) ösz. áth. l. KIPĚDĚR.

*KIPĚDĚRÍTÉS v. ~PĚDĚRITÉS
(ki-pěděrités) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kipeder v. kipederít.

*KIPĚDRÉS
(ki-pědrěs) l. KIPĚDĚRÍTÉS.

*KIPELENGÉRĚZ
(ki-pelengérěz) ösz. áth. Pelengérhez kiköt. Kipelengérezni a vásárban a rajtakapott tolvajt. Átv. ért. szégyenpadra, szégyenkőre kiállít, nyilvános gúnynak, gyalázatnak tesz ki valakit. V. ö. PELENGÉR.

*KIPELENGÉRĚZÉS
(ki-pelengérězés) ösz. fn. A pelengérhez kikötés.

*KIPEMETĚZ
(ki-pemetěz) ösz. áth. Pemettel kikerget, kihajt valamit. Átv. ért. a tolakodó, kelletlen, szemtelen embert, mint valamely torkos, pákosztos ebet, vagy más házi állatot a konyhából kiutasitja, kiparancsolja. V. ö. PEMET.

*KIPEMETĚZÉS
(ki-pemetězés) ösz. fn. Pemettel kikergetés.

*KIPĚNDĚRĚDÉS
(ki-pěnděrědés) ösz. fn. Sarkán megperdülve kimenés. V. ö. KIPENDĚRĚDIK.

*KIPĚNDĚRĚDIK
(ki-pěnděrědik) ösz. k. Sarkán megperdülve, keringősen kimegy valahonnan. Leginkább fiatal nőszemélyekről mondják.

*KIPĚNDĚRÍT v. ~PĚNDĚRIT
(ki-pěnděrít) ösz. áth. Penderítve valahonnan kidob. Tréfás ért. Valakit karjánál fogva megpenderítve vagy perditve kivet valahonnan. Úgy kipenderítették, hogy alig érte a lába a földet. V. ö. PĚNDĚRÍT.

*KIPĚNDĚRÍTÉS v. ~PĚNDĚRITÉS
(ki-pěnděrítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kipenderítenek.

*KIPĚRDÍT v. ~PĚRDIT
(ki-pěrdít) ösz. áth. 1) l. KIPĚNDĚRÍT. 2) Eszközli, hogy a mag kiperegjen tokjából, hüvelyéből; kiperget. A kendermagot kiperdíteni bugájából. V. ö. PĚRDÍT.

*KIPĚRDÍTÉS v. ~PĚRDITÉS
(ki-pěrdítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kiperdítnek.

*KIPĚRDŰL v. ~PĚRDÜL
(ki-pěrdűl) ösz. önh. 1) Perdülve, azaz sarkán fordulva, forogva kimegy. 2) Mondják magvakról, midőn tokjaikból, hüvelyeikből kifordulnak, s kiesnek. Az igen elérett köles szemei a legkisebb rázásra kiperdűlnek. V. ö. PĚRDŰL.

*KIPĚRDŰLÉS v. ~PĚRDÜLÉS
(ki-pěrdűlés) ösz. fn. 1) Perdűlve kimenés. 2) Magnak hüvelyéből, tokjából kiesése.

*KIPĚRĚG
(ki-pěrěg) ösz. gyak. önh. Mondják szemes magvakról, midőn tartóikból, tokjaikból, hüvelyeikből, beczőikből egymásra hullanak. Az igen megérett, kiszáradt gabonafejből, kenderbugából kiperegnek a magvak. A zsák feslésén kipereg a búza.

*KIPĚRĚL
(ki-pěrěl) ösz. áth. 1) Valaki per által bizonyos birtokból kitud. A törvényes örökösök kiperelték a bitorlót. 2) Valaki perelve kiűz, kihajt valamely helyről, azaz addig perel vele, míg ki nem megy. 3) Visszatérő névmással: kiperelni magát, am. elégségig, untig perelni. V. ö. PĚRĚL.

*KIPĚRGÉS
(ki-pěrgés) ösz. fn. A magvaknak hüvelyikből stb. kihullása.

*KIPĚRGET
(ki-pěrget) ösz. áth. Ezközli, okozza, hogy valamely növény magvai, szemei, tokjaikból, hűvelyeikből stb. peregve kihulljanak. Rázás, hányásvetés által kipergetni a búzakalász szemeit. V. ö. PĚRGET.

*KIPĚRLÉS
(ki-pěrlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiperelnek. V. ö. KIPĚRĚL.

*KIPĚRSED
(ki-pěrsed) ösz. áth. Az állati bőrről mondják, midőn az öszvetolult vér vöröses foltokban kifakad rajta. Nagy forróságtól kipersedt a melle bőre. V. ö. PĚRSED.

*KIPĚRSEN
l. KIPĚRSED.

*KIPĚRZSĚL
(ki-pěrzsěl) ösz. áth. 1) Valamit perzselve kiéget. Kiperzselni a nedves gabonavermeket, az újonnan rakott kemenczét. 2) Perzselve kiirt, kiveszt bizonyos kártékony állatokat, férgeket. Kiperzselni a konyhában tanyázó csótányokat. 3) Átv. ért. kiperzselni valakit lakásából, házából, am. azt felgyujtani, s a benne lakót tovább menésre kényszeríteni, kikergetni.
"Kiperzseltek bennünket a vármegye házából."
Két pisztoly, Szigligetitől.

*KIPĚRZSĚLÉS
(ki-pěrzsělés) ösz. fn. Perzselve kiégetés; vagy kiirtás; vagy kikergetés.

*KIPĚSĚL
(ki-pěsěl) ösz. áth. A húgyhólyagban levő nedvet, s a bele vegyült más részeket kihugyozza. A vízhólyagból kipeselni a fövenyt. Visszaható névmással: kipeselni magát, am. a húgyhólyagot kiüríteni. V. ö. PĚSĚL, PISÁL.

*KIPĚTTYĚZ
(ki-pěttyěz) ösz. áth. Pettyekkel kifest, kitarkáz.

*KIPĚTYĚG
(ki-pětyěg) ösz. önh. Petyegve kibeszél, kifecseg valamit. Mondják leginkább csacska, és titkot tartani nem tudó nőkről, és gyermekekről. A gyermekek, amit látnak, hallanak, ki szokták petyegni. V. ö. PĚTYĚG.

*KIPĚTYĚGÉS
(ki-pětyěgés) ösz. fn. Petyegve kibeszélés. V. ö. KIPĚTYĚG.

*KIPĚ-KAPOZ
az ikerített kip-kap származéka, mely mindkét részében ragoztatik: kipezett-kapozott, kipezni-kapozni. l. KIPKĚD-KAPKOD.

*KIPĚZSĚG
(ki-pězsěg) ösz. önh. Mondják a forrásban levő szeszes folyadékoktól, italokról, midőn a zárt edényből pezsegve kilövellenek. Kipezseg a palaczkból az új bor, a sör.

*KIPIHĚG
(ki-pihěg) ösz. áth. Pihegve kilehel, kifú. Visszatérő névmással: magát kiphegni am. nagy fáradság, vagy mozgás után, mely a tüdőt fölötte izgékonynyá tette, lassan-lassan kifújja magát, s a lélekzésnek rendes állapotára visszamegy. V. ö. PIHĚG.

*KIPIHĚGÉS
(ki-pihěgés) ösz. fn. Pihegve kilehelés. V. ö. KIPIHĚG.

*KIPIHEN
(ki-pihen) ösz. önh. Fáradság után magát csendes, veszteglő állapotba téve, s lélekzetét rendes egyensúlyba hozva kinyugoszsza magát. Visszatérő névmással is használják. A nagy fáradság után jól kipihentem magamat. V. ö. PIHEN.

*KIPIHENÉS
(ki-pihenés) ösz. fn. Veszteglési állapot, midőn valaki a fáradság után kipiheni magát. Kipihenés után ismét hozzáfogni a munkához. V. ö. KIPIHEN.

*KIPIKKELYĚZ
(kipikkelyěz) ösz. áth. Valamit pikkelyekkel kirak, fölékesít, kifest. Kipikkelyezni a hadi sisakot. V. ö. PIKKELY.

*KIPIKKELYĚZÉS
(ki-pikkelyězés) ösz. fn. Pikkelyekkel kirakás.

*KIPILLANT
(ki-pillant) ösz. önh. Bizonyos helyből s határon túl kifelé egy pillanatot vet. V. ö. PILLANT.

*KIPILLANTÁS
(ki-pillantás) ösz. fn. cselekvés, midőn valaki valahonnan kifelé egy pillanatot vet.

*KIPILLOG
(ki-pillog) ösz. önh. és gyak. Valamely kisebbféle fényes test a többi sötétebbek közől kifénylik. Az ásványok közől kipillognak az érczporocskák; a macska szemei kipillognak a sötétségből. V. ö. PILLOG.

*KIPILLOGÁS
(ki-pillogás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kipillog.

*KIPÍPÁZ v. ~PIPÁZ
(ki-pípáz) ösz. áth. A dohányt pipában kiégeti. Hetenként egy font dohányt kipipáz. Önható ért. valamely résen kidugott pipából dohányzik. Kipipázni az ablakon. V. ö. PIPÁZ.

*KIPÍPÁZÁS v. ~PIPÁZÁS
(ki-pípázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kipípáz

*KIPIPERÉZ
(ki-peperéz) ösz. áth. Öltözéket, különösen női ruhát bizonyos ékszerekkel kiékesít, kiczifráz. Kipiperézni a fejkötőt, a női kalapot. Csipkékkel, szalagokkal kipeperézni valamit. V. ö. PIPERE, PIPERÉZ.

*KIPIPERĚZÉS
(ki-piperězés) ösz. fn. A rukának, különösen női öltözéknek piperékkel kiékesítése. V. ö. PIPERE.

*KIPÍRONGAT v. ~PIRONGAT
(ki-pírongat) ösz. áth. és gyak. 1) Valakit pirongatva, azaz szemrehányásokkal illetve kiszid. 2) Pirongatva kiparancsol, kihajt valahonnan. A szemtelenkedő ifjakat kipirongatni a leányos házból. A tenyeres talpas, ép testű koldulót kipirongatni. V. ö. PÍRONGAT.

*KIPÍRONGATÁS v. ~PIRONGATÁS
(ki-pírongatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kipírongatnak.

*KIPÍRONKODIK v. ~PIRONKODIK
(ki-píronkodik) ösz. k. Szemrehányások, vagy más okok miatt magát elszégyenelve kimegy valahonnan. V. ö. PÍRONKODIK.

*KIPISSZĚGET
(ki-pisszěget) ösz. áth. Valakit pisszegve kigúnyol, kicsúfol. Kipisszegetni a kontárkodó szinészt, énekest, a kelletlen szónokot. V. ö. PISSZĚGET.

*KIPISSZĚGETÉS
(ki-pisszěgetés) ösz. fn. Pisszegve kigúnyolás, kicsúfolás.

*KIPISZKÁL
(ki-piszkál) ösz. áth. Folytonos vagy gyakori izgatás, döfködés, szurkálás, turkálás által valakit vagy valamit helyéből kimenni vagy kimozdulni kényszerít. Villával kipiszkálni a szalma alá bújt tolvajt. A darázsokat kipiszkálni fészkeikből. A verebeket kipiszkálni a kazal oldalából vagy az eszterje alól. V. ö. PISZKÁL.

*KIPISZKÁLÁS
(ki-piszkálás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kipiszkálnak valakit vagy valamit. V. ö. KIPISZKÁL.

*KIPISZKOL
(ki-piszkol) ösz. áth. Valakit erkölcsileg piszkolva, azaz mindenféle piszkokkal, szidalommal illetve gyalázva, megvetésnek, utálatnak kitesz vagy valahonnan kihajt, kikerget. A szemtelenül tolakodó nőcsábítót kipiszkolni. V. ö. PISZKOL.

*KIPITIZÁL
(ki-pitizál) ösz. áth. Kiiszogál. V. ö. PITIZÁL.

*KIPITTYESZT
(ki-pittyeszt) ösz. áth. Kizárólag az ajakról mondják, midőn valaki megvetésből, gúnyból, vagy ócsárolva, vagy nem tetszését jelentve alsó alakját kifordítja. V. ö. PITTYESZT, és BIGYGYESZT.

*KIPKĚD-KAPKOD
,kapkod' szónak ikerítése s am. ide-oda vagy többfelé kapkod; mindkét része ragoztatik: kipkedni-kapkodni, kipkedet-kapkodott. Egyszerüen: kip-kap, s ettől ismét: kipéz-kapoz. V. ö. KAP, és KAPKOD.

*KIPOFOZ
(ki-pofoz) ösz. áth. Valakit egyszer vagy többször pofon csapva kiűz, kihajt. Kipofozni a szemtelen rágalmazót.

*KIPOFOZÁS
(ki-pofozás) ösz. fn. Pofozva kiűzés.

*KIPOHAD
(ki-pohad) ösz. önh. Mondják általán minden dagadozó testről, mely rendkivül pohot kap. Kipohad az elihizott has, vagy pofa. Kipohad az igen megtöltött dunyha, a nagyon felfújt duda. V. ö. POH, POHOS.

*KIPOHASZT
(ki-pohaszt) ösz. áth. Valamit úgy felfú, úgy feldagaszt, hogy poha kidőled. A sok evés, vagy szelek kipohasztják a hasat. Aki a trombitát erősen fújja, az kipohasztja a pofáját. V. ö. POH.

*KIPOHÍT
(ki-pohít) ösz. áth. lásd: KIPOHASZT.

*KIPOHÚL
(ki-pohúl) ösz. önh. l. KIPOHAD.

*KIPÓLYÁL
(ki-pólyál) ösz. áth. l. KIPÓLYÁZ.

*KIPÓLYÁZ
(ki-pólyáz) ösz. áth. Valakit vagy valamit pólyából kibont. Kipólyázni a kisdedet. Kipólyázni a sebes tagokat. V. ö. PÓLYÁZ.

*KIPÓLYÁZÁS
(ki-pólyázás) ösz. fn. Pólyájából kibontás.

*KIPONTOZ
(ki-pontoz) ösz. áth. 1) Pontokkal kiczifráz. Kipontozni a festőben valamely szövetet. 2) Pontokkal kijelöl. Kipontozni az útvonalt.

*KIPONTOZÁS
(ki-pontozás) ösz. fn. Pontokkal kiczifrázás, tarkázás, pontokkal kijelölés.

*KIPOROZ
(ki-poroz) ösz. áth. Bizonyos testekből, különösen szövetekből a port kiveri. Kiporozni a könyveket, ruhákat, pamlagokat. Átv. tréfás ért. kiporozni a hátát valakinek am. jól megverni.

*KIPOROZÁS
(ki-porozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiporoznak valamit. A ruhák kiporozását a szolgával vitetni véghez. V. ö. KIPOROZ.

*KIPÓTLÁS
(ki-pótlás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kipótolnak valamit. V. ö. KIPÓTOL.

*KIPÓTOL
(ki-pótol) ösz. áth. Valamit hasonló értékü, mennyiségü, vagy nemü tárgygyal kiegészít, vagy helyre üt. A pénzbeli adósságnak egy részét termesztménynyel kipótolni. Az elmulasztott munkát kétszeres iparkodással kipótolni. V. ö. PÓTOL.

*KIPÓTOLHATATLAN v. ~PÓTOLHATLAN
(ki-pótolhat[at]lan) ösz. mn. Amit kipótolni nem lehet. Kipótolhatatlan kár, veszteség, melyet a kártevő, vagy kárvallott, vesztes nem képes jóvá tenni. Kipótolhatatlan férfi, kinek a maga nemében nincs mása. V. ö. KIPÓTOL.

*KIPÓTOLHATÓ
(ki-pótolható) ösz. mn. Amit ki lehet pótolni. Ezen veszteség könnyen kipótolható.

*KIPOTYOG
(ki-potyog) ösz. önh. és gyak. Mondják bizonyos térbe zárt, szorított, rejtett kisebb nemü testekről vagy testrészekről, melyek rést kapván, egymás után kiesnek. A likas zsákból, kosárból kipotyog az alma, dió, burgonya. Szoros értelemben csak oly kihulló testekről mondják, melyek leesvén poty tompa hangot adnak, pl. a lágyabbféle húsos gyümölcsök. Gyakran használtatik, de nem szabatosan, kihull értelemben is, pl. Kipotyognak a fogai, könyei; szabatosabban: kihullanak. V. ö. POTYOG, HULL.

*KIPOTYOGÁS
(ki-potyogás) ösz. fn. Potyogva kihullás.

*KIPOTYTYAN
(ki-potytyan) ösz. önh. Szoros ért. potyty hangot adva kiesik. A tojás kipotytyant a kosárból. Szélesb ért. bizonyos záradék közől kiesik. Kezéből kipotytyant a kendő. Átv. ért. szájából kipotytant a szó, am. véletlenül, akaratlanul mondott valamit; ez értelemben máskép: kipattan.

*KIPOTYTYANÁS
(ki-potytyanás) ösz. fn. Potytyanva kiesés. V. ö. KIPOTYTYAN.

*KIPOTYTYANT
(ki-potytyant) ösz. áth. Szoros ért. valamely potytyanó testet ejt ki, pl. tojást, dinnyét, almát, tésztát. Szélesb ért. akármely kézben, vagy edényben, kosárban stb. tartott jószágot kiejt. Hóna alól kipotytyantotta a könyvet. Átv. ért. valamely szót véletlenül, akaratlanul ejt ki. V. ö. POTYTYANT.

*KIPOTYTYANTÁS
(ki-potytyantás) ösz. fn. Potytyantva kiejtés.

*KIPOZSOG
(ki-pozsog) ösz. önh. Pozsogva kijő, kimegyen. V. ö. POZSOG.

*KIPÖCZKÖL
l. KIPĚCZKĚL.

*KIPÖDÖR, KIPÖDÖRÍT
l. KIPĚDĚR, KIPĚDĚRÍT.

*KIPÖK
(ki-pök) ösz. önh. és áth. 1) Tárgyesetes név nélkül, kifelé pök. Kipökni az ablakon, ajtón. 2) Megvetésből vagy utálatból pök. Látván az undokságot, kipökött, és odább állt. 3) Tárgyesetes névvel am. a torokból vagy szájból valamit pökve kivet. Kipökni a turhát, nyálat. Kipökni a rosz vizet, bort, ételt. 4) Átv. ért. népies beszédben am. valamit minden kímélet, fínomság s meggondolás nélkül kimond. Innen a közmondás: Rágd meg előbb a szót, azután pökd ki. V. ö. PÖK.

*KIPÖKÉS
(ki-pökés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kipök.

*KIPÖRSED, KIPÖRSEN
l. KIPRSED, KIPĚRSEN.

*KIPÖZSÖG
l. KIPĚZSĚG.

*KIPRÉDIKÁL
(ki-prédikál) ösz. áth. Szoros ért. az egyházi szószékről valamit kihirdet. Szélesb átv. ért. valamit nyilván, úton útfélen kibeszél. Tisztábban magyarul: kipapol.

*KIPRÉSĚL
(ki-présěl) ösz. áth. l. KISAJTÓL.

*KIPRÓBÁL
(ki-próbál) ösz. áth. Minden oldalról megpróbálva ki- és helyesnek ismér.

*KIPUFFAD
(ki-puffad) ösz. önh. Puffadva kifelé nyomúl.

*KIPUHATOL
(ki-puhatol) ösz. áth. Szoros ért. valamit tapogatódzás, nyomkodás által kifürkész, kikeres, kikutat. Szélesb átv. ért. akármily módon, pl. kérdezősködve, kémkedve, leskelődve, ész által vizsgálódva stb. kitud, kivizsgál, kiokoskodik valamit. Kipuhatolni a tolvajok tanyáját. Kipuhatolni valamely gyilkosság körülményeit, részvevő személyeit. Valamely régi eseménynek valódi mibenlétét eredeti oklevelek nyomán kipuhatolni. V. ö. PUHATOL.

*KIPUHATOLÁS
(ki-puhatolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kutatás, vizsgálás, kémelés, mely által kipuhatolunk valamit. V. ö. KIPUHATOL.

*KIPUHATOLHATATLAN, KIPUHATOLHATLAN
(ki-puhatolhat[at]lan) ösz. mn. Amit kipuhatolni nem lehet. Kipuhatolhatlan körülmények.

*KIPUHATOLHATÓ
(ki-puhatolható) ösz. mn. Amit ki lehet puhatolni.

*KIPUHÍT v. ~PUHIT
(ki-puhít) ösz. áth. Valamely szilárd kemény testet bizonyos szerek, és műtételek által puhára kikészít. Főzéssel, patélással kipuhítani a taplógombát. Cserben, lúgban kipuhítani a bőröket. V. ö. PUHÍT.

*KIPUHÍTÁS v. ~PUHITÁS
(ki-puhítás) ösz. fn. Mesterséges kezelés, műtétel, mely által kipuhítanak valamit. V. ö. KIPUHÍT.

*KIPUHÚL v. ~PUHUL
(ki-puhúl) ösz. önh. Valamely szilárd, szivós, kemény test, bizonyos szerek, és munkálás által puhára kiidomúl, kikészűl. A kemény nyers bőr csávázás, cserzés, mángolás által kipuhúl. V. ö. PUHÚL.

*KIPUKKAD, KIPUKKAN
(ki-pukkad v. ~pukkan) ösz. önh. Pukkanva felszakad, felpattant. Majd kipukkant mérgében.

*KIPUKKADÁS v. ~PUKKANÁS
(ki-pukkadás v. ~pukkanás) ösz. fn. Pukkanva felszakadás, felpattanás.

*KIPUSKÁZ
(ki-puskáz) ösz. áth. 1) A lőszereket, úgymint lőport, szatymát, golyót puskából kilődözni. 2) Átv. ért. visszatérő névmással am. valamely vitás beszédben (szóval vagy irásban) minden érveit, indokait úgy adta elé, hogy többé ellenfelének nem tud mit válaszolni. 3) Aljasabb beszédmódban: kipuskázta magát, mondják oly férfiről, ki nemi erejét fogytig elvesztegette. 4) Szintén átv. ért. kipuskázni valamit a többi közől am. a hitványabbakat a jók közől kihányni, kivetni, pl. holmi ócska, rozzant eszközöket, szerszámokat kipuskázni a sokkal czélszerübb újak közől.

*KIPUSKÁZÁS
(ki-puskázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kipuskáz.

*KIPUSZTÍT v. ~PUSZTIT
(ki-puszít) ösz. fn. áth. Valamit pusztára, azaz tisztára, egészen, végképen kiirt, kiveszt, Britanniából a farkasokat mind kipusztították. A férgeket, kártékony vadakat kipusztítani. Néha am. kifoszt. Valaki pénzéből, jószágából, mindenéből kipusztítani. V. ö. PUSZTÍT.

*KIPUSZTÍTÁS v. ~PUSZTITÁS
(ki-pusztítás) ösz. fn. Irtás, rongálás, üldözés, kártevés neme, mely által kipusztítanak valakit vagy valamit. V. ö. KIPUSZTÍT.

*KIPUSZTÚL v. ~PUSZTUL
(ki-pusztúl) ösz. önh. 1) Egészen, mindenestül, végképen kivesz. A patkányok kipusztultak a házból, malomból. 2) Végképen elmegy, kivándorol. Némely családok egészen kipusztultak e városból. Pusztulj ki innen! 3) Végső szükségig mindenéből kifogy. Gazdag ember volt, s vénségére mindenéből kipusztúlt. V. ö. PUSZTÚL.

*KIPUSZTÚLÁS v. ~PUSZTULÁS
(ki-pusztúlás) ösz. fn. Veszési, romlási állapot, midőn kipusztúl valami. V. ö. KIPUSZTÚL.

*KIPÚZIK
(ki-púzik) ösz. k. Ormánságban (Baranyából) am. kilövellik, pl. a vér a testből.

*KIRABLÁS
(ki-rablás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakinek birtokát, különösen ingó jószágait erőszakosan elveszik. V. ö. KIRABOL.

*KIRABOL
(ki-rabol) ösz. áth. Valakit v. valamit erőszakosan, ragadozva kivetkőztet holmi ingó vagyonából. Kirabolni az árus szekereket, a kereskedő hajókat. Kirabolni az utasokat. V. ö. RABOL.

*KIRABOLÁS
(ki-rabolás) ösz. fn. Lásd: KIRABLÁS.

*KIRÁG
(ki-rág) ösz. áth. Szoros ért. valamely testet fogakkal rágva kilikaszt, vagy kikoptat. Az egerek kirágják a bőröket, a molyok a szöveteket; a szú kirágja a fát. Szélesb átv. ért. mondják némely nedvekről, evekről, melyek bizonyos testeket mintegy kiesznek, kikoptatnak. Az úgynevezett csontszú kirágja a csontokat. A választó víz kirágja a vasat. A fene kirágja a húst. Fene rágja ki! (átokszó).

*KIRAGAD
(ki-ragad) ösz. áth. Valamit erős és sebes rántással kikap, kivisz, kivesz valahonnan. Kiragadni az ellenség kezéből a fegyvert. Kiragadni a vízbe esett embert. Az erős lovak kiragadják a megsülyedt szekeret. A lovagot szilaj paripája kiragadta a hadi rendből. Átv. ért. kiragadni a veszedelemből. V. ö. RAGAD, áth.

*KIRAGADÁS
(ki-ragadás) ösz. fn. Cselekvés, mely által az ember, vagy némely állatok kiragadnak valamit. V. ö. KIRAGAD.

*KIRÁGÁS
(ki-rágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valamit kirág. V. ö. KIRÁG.

*KIRAGASZT
(ki-ragaszt) ösz. áth. Valamit nyilvános helyen, köz szemléletül, vagy szabad levegőre bizonyos ragaszték által kitesz, kifüggeszt. Az utczaszegletekre, középületekre holmi hirdetéseket kiragasztani. V. ö. RAGASZT.

*KIRAGASZTÁS
(ki-ragasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kiragaszt valamit. Hirdetmények, színlapok, kiáltványok kiragasztása.

*KIRÁGCSÁL
(ki-rágcsál) ösz. áth. gyakor. és kicsiny. Gyakran, és apró részecskékre rágva kilikaszt, kikoptat, kiszakgat. A molyok kirágcsálják a könyveket. A szú kirágcsálja a gerendát. V. ö. RÁGCSÁL.

*KIRÁGCSÁLÁS
(ki-rágcsálás) ösz. fn. Rágcsálva kilikaszt, kikoptat, kiszakgat.

*KIRAGYOG
(ki-ragyog) ösz. önh. és gyak. Ragyova kitündöklik, kifénylik. A tisztára csiszolt fegyverek kiragyognak a rozsdásak közől. A valódi drágakövek kiragyognak a cseh üvegek közől. V. ö. RAGYOG.

*KIRAGYOGÁS
(ki-ragyogás) ösz. fn. Ragyova kitündöklés. V. ö. KIRAGYOG.

*KIRAJZIK
(ki-rajzik) ösz. k. Tulajd. ért. mondják egy kasban lakó méhseregről, vagy egy fészek darázsról, midőn az újabb ivadék tömegesen és végképen kiköltözik. Átv. ért. Kirajzanak a népek is, midőn idegen földre gyarmatokat eresztenek.

*KIRAJZOL
(ki-rajzol) ösz. áth. Valaminek képét rajzolva kialakítja. Kirajzolja a tervezett díszkertet. V. ö. RAZOL.

*KIRAJZOLÁS
(ki-rajzolás) ösz. fn. Rajzolva kialakítás.

*KIRAK
(ki-rak) ösz. áth. 1) Holmit mutatványul kitesz. A kalmárok kiraknak némely árukat a bolton kivül. A vásárlónak különféle kelméket kirakni. 2) Ami öszve volt rakva, betakargatva, kiszedi, és bizonyos rendben, sorban kiállítja. A gyárból szállított kelméket kirakni a ládákból. A kosárból kirakni a gyümölcsöt. 3) Valaminek fölszinét bizonyos testekkel födi, vagy tarkázza, ékesíti. Kővel kirakni az utczákat. Gyöngyökkel, drágakövekkel kirakni a díszkard markolatát. 4) A kártyákat némi mesterségek mutatása, vagy jósolás végett bizonyos rendben és sorban széthelyezi. V. ö. RAK.

*KIRAKÁS
(ki-rakás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva holmit kiraknak. Különféle áruk kirakása. Kártyakirakás. V. ö. KIRAK.

*KIRÁKÁSZ
(ki-rákász) ösz. áth. Valamely vizből a rákokat kifogja. Kirákászni a patakot.

*KIRAKAT (1)
(ki-rakat) ösz. fn. Boltbeli áruk különféle példamutatványai, melyeket az illető kalmárok közlátomásra külön szekrényben kitesznek. Divatárusok, rőfös kalmárok, könyvárusok, fűszerkereskedők kirakatai. Drága, fényes kirakatok.

*KIRAKAT (2)
(ki-rakat) ösz. miv. Eszközli, rendeli, hogy valamit kirakjanak.

*KIRAKÓ
(ki-rakó) ösz. mn. Aki valamit kirak.

*KIRAKODÁS
(ki-rakodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki holmi berakott ingóságokat, különösen áruczikkeket kiszedeget, kibontogat, stb. Vásározó mesteremberek, kalmárok kirakodása. V. ö. KIRAKODIK.

*KIRAKODIK
(ki-rakodik) ösz. k. 1) Széles ért. a valahová berakott, tömegben álló holmit részenként kiválogatja, kiszedegeti, kihelyezi. A révbe érkezett szállítóhajókból kirakodni. 2) Szoros ért. árulás, eladás végett bizonyos portékákat, áruczikkeket a venni akarók elé kitesz. A vásárra érkezett kalmárok, mesteremberek kirakodnak. V. ö. RAKODIK.

*KIRAKODÓ
(ki-rakodó) ösz. mn. 1) Aki különféle áruczikkeket, portékákat eladás végett kirak. 2) Mondják vásárról, melyben a kalmárok és kézmivesek árulják czikkjeiket, különböztetésül a baromvásártól. Némely városokban előbb a baromvásárt tartják, aztán a kirakodó vásárt. Némely városokban pedig, melyekben több napig, különösen két hétig tartó vásárokat szoktak tartani, pl. Pesten, kirakodó vásár vagy kirakodó hét, midőn a vásárbódékat felállitják s az árukat belerakják, amire következik azután a következő napon, vagy napokon, vagy a másik héten az igazi vásár.

*KIRAKOTT
(ki-rakott) ösz. mn. Általán minden, amit kiraktak. A szállító hajókból a raktárba, vagy partra kirakott áruk. Négyszögü kövekkel kirakott járda. Gyöngyökkel kirakott kardfogantyú. V. ö. KIRAK.

*KIRÁLD
falu Borsod m.; helyr. Királd-ra, ~on, ~ról.

*KIRÁLY
(lásd itt alább), fn. tt. királyt, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán legelőkelőbb személy, ki fő hatalommal bir mások fölött. Ezen értelemben neveztetnek királyoknak bibliai nyelven a családok, és nemzetségek főnökei. Áfrikában stb. 2) Szorosb és általában divatos jelentéssel valamely nagyobb tartománynak vagy országnak fő uralkodója, ki a fejedelmek rangozata szerént az uralkodó herczegek fölött áll; de a császár-nak nevezett fejedelmek magasb ranguaknak tekintetnek. Szent István, magyarok királya. Porosz, spanyol, bajor király. Örökös, választott, koronás király.
"A legelső magyar ember a király,
Érte minden honfi karja készen áll,
Lelje népe boldogságán örömét,
S hír, szerencse koszorúzza szent fejét."
Vörösmarty.
Király képe, kit a király valamely ügyben maga helyett megbíz. Király embere (homo regius) am. király küldöttje, leginkább adományos jószágba igtatásoknál működő hivatalos személy, egy káptalan- vagy conventbeli személylyel együtt. Ez értelemben vett királyról számos helyek vették neveiket hazánkban, mint: Király-Bánya, K. Darócz, K. Helmecz, stb. továbbá hegyek, mint: Királyhágó, Királyhegy; növények: Királygyertya, Királykoronája, Királyvirág. A királynak fő hatalmára vonatkoznak e közmondatok: Király haragját hamar halál követi. Messze ér a király keze. Gonosz király nyomát sok jobbágy követi. Új király, új törvény. Hol vette király a várat? Ezt szokták felelni azok, kik játékban, vagy pedig erőhatalommal szereztek valamit, midőn kérdezi tőlök valaki, hol vették? Más közmondatok: A király is csak ember. Sokat kell tűrni a királynak is. A király sincs bú nélkül. Sok szeme, sok füle van a királynak, vagy: sok szem, sok fül kell a királynak. Többet árt a királynak a hizelkedő, mint az ellenség. Királynak sincs mindenkor egyaránt. Nincs keserűbb a király kenyerénél (a katonáskodásnál). Más Mátyás király, más Király Mátyás (ez utóbbiban vezetéknév a ,király' szó). A királyok fényes utazására vonatkozólag ellentétül mondják: Oda megyek, hová a király is gyalog jár. (Árnyékszékre). 3) Átv. ért. bizonyos innepélyeken és szertartásoknál az előkelő személy, milyen a pünkösdi király, kit a játszó gyermekek pünkösd napján választanak. Szintén átv. értelemben használtatik némely állatokról, melyek maguk nemében a többiek fölött kitünők. Az orozlán a vadak, a sas a madarak királya. 4) Kártyajátékban, és több más játékokban az előkelő lapok, bábok stb. király nevet viselnek.
Eléjön a török nyelvben is keral, a bizanczi görög nyelvben krales, a mandsuban kuron, a szlávban král, król, de mindenek fölött egyezik vele a régi tatár khánok pénzein eléforduló kiraj, pl. Selin kiraj, Sadet kiraj, Kerim kiraj stb. l. Numophyílacium orientale Pototianum, a C. M. Fraelm, Casani 1813. Már a Zendavestában eléjön kara, mint az első uralkodók neve: "Das Zend-Avesta selbst führt in dem ersten Gesang des Vendidad die östlichen Staaten, namentlich das pferdereiche Baktrien und Sogdiana, deutlich als die Heimath der ersten Menschen auf, die den Göttern den Saft Haoma (Soma) als Opfer ausgepreszt und wo unter frommen Herschern, die den Namen Kara fűhren, sich ein grosses Reich gebildet habe." l. Allgameine Weltgeschichte von Dr. Georg Weber, Professor und Schuldirector in Heidelberg. Erster Band. 1857. a 330. lapon. Ezekből megtetszik, hogy e szó sokkal régibb, mint sem azt, ,Carolus' Magnus-tól lehetne származtatni. Hang- és fogalmi rokonságban van vele a görög kdaínw és knrioV, melyekhez hasonló a latin herus, német Herr; de legegyszerübb itt is, mint számtalan más esetekben, a tiszta gyökü magyar úr. Valamennyiben az átv. értelmü magasságot, fensőséget jelentő ar, er, ur, ur ir a lényeges alkot hang. V. ö. R betű. Régiesen: kerál v. kerály. "Ki mikor eljött volna és kit ez kerálnak eleibe bévettek (vittek) volna, monda neki ez kerály." Katalin prózai legendája. (Toldi F. kiadása).

*KIRÁLYALMA
(király-alma) ösz. fn. A nemesebb almák neméhez tartozó, érdes héju, fínom zamatú almafa. (Reinette, némelyek szerént ranette volna rana latin szótól). Nálunk is némelyek királyka mások érdencz, a népnyelv szerint pedig kormos néven nevezik. Ennek ismét több alfaja van.

*KIRÁLYBÁNYA
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Királybányá-ra, ~n, ~ról.

*KIRÁLYBIRÓ
(király-biró) ösz. fn. A székelyeknél, főkirálybiró a kerületi szék főtisztje, körülbelül az, mi a megyékben a főispán; ugyanott van alkirálybiró is.

*KIRÁLYDÁRDA
(király-dárda) ösz. fn. A magzating (asphodelus) nevü növény egyik faja; szára leveletlen, elágazó; kocsinyi váltogatók; levelei kardalakúak, csónakosak, simák; virága fejér. Máskép: ökörfarkfű, lépkisebbitőfü; növénytani néven: ágas magzating. (Asphodelus ramosus).

*KIRÁLYDARÓCZ
mváros Szathmár m.; helyr. ~Darócz-ra, ~on, ~ról.

*KIRÁLYDINNYE
(király-dinnye) ösz. fn. A ,szurdancs' (tribulus) nevű növény faja; levelei ellenesek, szárnyasak, többnyire hat párjával; virágai a levéltöveken kocsányosak; tokjai négy tövisűk. Több indákra ágazó és a legsiványabb homokban a föld szinén terjedő növény, mely igen szúrós tüskéket terem. Másként: koldustető, földi sulyom, növénytani néven: sulyomszurdancs (tribulus terrestris).

*KIRÁLYDOMB
(király-domb) ösz. fn. Így nevezik Pozsonyban a Duna partján azon kerek dombot, melyre a magyar király koronáztatása után fellovagolva karddal az égtáj négy része felé vág, annak jelentéseül, hogy a magyart és Magyarországot bárhonnan jövő ellenségtől kardjával (hadi erejével) megvédi.

*KIRÁLYELLENES
(király-ellenes) ösz. mn. Oly pártnak tagja, mely a polgárzati kormányban nem akar királyt, hanem inkább köztársaság, népuralmi rendszert. Ellentéte: királypárti.

*KIRÁLYERDŐ
puszta Bihar m.; helyr. ~erdő-re, ~n, ~ről.

*KIRÁLYFA
falu Pozsony m.; helyr. Királyfá-ra, ~n, ~ról.

*KIRÁLYFALU
VÁG, ~falu Nyitra m.; helyr. Királyfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KIRÁLYFALVA
faluk Vas, Zólyom m., MODOR~ Pozsony m., erdélyi faluk Kolos és Küküllő m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*KIRÁLYFELI
(király-feli) ösz. mn. Tagja azon polgárzati pártnak, mely a mellett ví, hogy az illető országot királyi személy kormányozza, tehát ki a királyi méltóság és hatalom fentartása mellett nyilatkozik, és működik; másként: királypárti.

*KIRÁLYFI
(király-fi) ösz. fn. Királytól nemzett fiú, király fia. Leginkább a népmesékben eléforduló nevezet. "A vadász királyfiak". Székely és magyar népmese a három királyfiról.
"Értem kis királyfi, vagyon nagy inségben."
Tinódi.
"Mély erdőkbe, erdők éjjelébe,
Ment vadászni a vidám királyfi."
A királyfi kalandjai. (Tárkányi).

*KIRÁLYFIA
falu Pozsony m. és puszta Hont m.; helyr. ~fiá-ra, ~n, ~ról.

*KIRÁLYFIA-KARCSA
l. KARCSA.

*KIRÁLYFÖLDJE
puszta Veszprém m.; helyr. ~földjé-re, ~n, ~ről.

*KIRÁLYGYERTYA
(király-gyertya) . ÖKÖRFARKKÓRÓ.

*KIRÁLYGYILKOLÁS
(király-gyilkolás) ösz. fn. Legnagyobb polgári bűn, melyet az követ el, ki a királyt megöli.

*KIRÁLYGYILKOS
(király-gyilkos) ösz. fn. Személy, ki királyt ölt, gyilolt Árbocz, Törtel és Kemenke királygyilkosok voltak.

*KIRÁLYHÁGÓ
(király-hágó) helység neve Bihar megyében, mely különösen a Magyarország és Erdély közti határ megjelöléseül vétetik. Királyhágón innen, Királyhágón túl.

*KIRÁLYHALMA
erdélyi falu F.-Fehér m.; hely. ~halmá-ra, ~n, ~ról.

*KIRÁLYHÁZA
falu Ugocsa, puszták neve, Pozsony és Hont m.; helyr. Királyházá-ra, ~n, ~ról.

*KIRÁLYHĚGY
(király-hěgy) ösz. fn. Hegység Gömör, Szepes, Liptó megyékben.

*KIRÁLYHĚGYĚS
puszta Csongrád, m. KIS~, NAGY~, puszták Csanád m.; helyr. ~Hegyes-re, ~én, ~ről.

*KIRÁLY-HELMECZ
mváros Zemplén m.; helyr. ~Helmecz-re, ~én, ~ről.

*KIRÁLYHELYĚTTES
(király-helyěttes) ösz. fn. Főfő rangu és hatalmu személy, ki a kiskoru vagy távol lakó nagykoru király nevében és személyében valamely országot kormányoz, alkirály. Szélesb ért. ki a polgári kormánynak egyes ágában képviseli a királyt, pl. ki az illető ország köz tanácskozásában elnököl stb., király képe.

*KIRÁLYI (1)
(király-i) mn. tt. királyi-t, tb. ~ak. Általán, ami a király személyével, hatalmával, s minden hozzá tartozóval viszonyban van. Királyi méltóság, hatalom, kegyesség, kegyelem, adomány, kinevezés. Királyi módon. Királyi kincsek, jószágok. Királyi jövedelem, haszonvétel. Királyi kisebb haszonvételek, a magyar polgári jogban a földbirtokban némely mellékes javadalmai, mint a vásári, bor- és húsmérési, némely rév- és vámjog stb.; 1848 előtt a kilenczed- és tizedszedési jog is; melyek királyiaknak azért neveztettek, mivel többnyire (különösebben a törvényeken alapuló kilenczed és tized kivételével) királyi adomány utján szereztettek (Hármastörvénykönyv I. rész 23, 78. czímek, II. rész. 9. czím stb.) Királyi pálcza, királyi szék, királyi korona. Királyi udvar, palota, kert. Királyi város. Királyi törvényszék, királyi tábla, királyi személynök, királyi ügyész, királyi ügyek igazgatója (director causarum regalium) stb. Iratokban rövidítve: kir. v. k. Kir. hivatal. Cs. k. tanácsos.

*KIRÁLYI (2)
faluk Bihar, Gömör, Nyitra m.; helyr. Királyi-ba, ~ban, ~ból.

*KIRÁLYIAS
(király-i-as) mn. tt. királyias-t v. at, tb. ~ak. Királyi tulajdonságokkal, méltósággal, hatalommal, fénynyel egyező, ahhoz illő, arra mutató; királyi magatartásu, viseletü. Királyias nagylelküség. Királyias pompafény.

*KIRÁLYIASAN
(király-i-as-an) ih. l. KIRÁLYILAG.

*KIRÁLYI KISEBB HASZONVÉTEL
l. KIRÁLYI alatt.

*KIRÁLYILAG
(király-i-lag) ih. Királyi módon, szokás szerint. Királyilag jutalmazni a polgári érdemeket.

*KIRÁLYKA
(király-ka) fn. tt. királykát. 1) Némi olcsárló értelemben valamely kisded országnak kis hatalommal biró királya, milyenek némely vad népek királyai. 2) Átv. ért. ökörszem, mely a mese szerént a sasnak vetélkedő királytársa. 3) Királyalma.

*KIRÁLYKÉK
(király-kék) ösz. mn. Kékből és skarlát veresből vegyített szinü.

*KIRÁLYKODÁS
(király-kod-ás) fn. tt. királykodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Királyi hatalommal való uralkodás, a királyi hatalomnak tettleges gyakorlása. Szent István királykodása alatt hozott törvények, bevándorlott idegenek.

*KIRÁLYKODIK
(király-kod-ik) k. Királyi hatalommal uralkodik.

*KIRÁLYKORALL
(király-korall) ösz. fn. A korallok egyik szép gyűrűs faja, melyet alakjára nézve fehér lófarkhoz hasonlítanak. (Isis hippuris). V. ö. KORALL.

*KIRÁLYKÚT
puszták Sáros és Borsod m.; helr. ~kút-ra, ~on, ~ról.

*KIRÁLYLAK
(király-lak) ösz. fn. Vár, palota, kastély, vagy általán azon épület, melyben király szokott lakni.

*KIRÁLYLEÁNY
(király-leány) ösz. fn. Királytól nemzett, s királyi ágyban született leány. Szélesb ért. minden nő, ki királyi vérből származott, akár legyen hajadon, akár férjezett.

*KIRÁLY-LEHOTA
l. LEHOTA.

*KIRÁLYLÖVÉS
(király-lövés) ösz. fn. A lövésztársaságok nyelvén oly lövés, mely bizonyos innepélylyel szokott történni, s melyért az ügyes lövőt (lövész-)királynak nevezik, s a jegyzőkönyvbe ily czímmel írják be.

*KIRÁLYMAJOM
(király-majom) ösz. fn. Braziliai majomfaj, melyet ott aquiqui neven hívnak. Ezekről azt irják, hogy egy közőlök bizonyos időkben kiáltozva a többit egy seregbe öszvehívja. Innen a királyi nevezet.

*KIRÁLYMEZŐ
falu Marmaros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KIRÁLYNÉ
(király-né) ösz. fn. 1) A királynak neje, felesége, hitvese. 2) Királyi hatalmat gyakorló nőszemély. Nagy-Brittannia királynéja. Azonban szabatosabb különböztetés végett e második értelemben szokásba jött királynő szóval élni. V. ö. ~NÉ, és ~NŐ fn.

*KIRÁLY-NÉMETI
erdélyi falu a beszterczei kerületben; helyr. ~Németi-be, ~ben, ~ből.

*KIRÁLYNÉP
falu Abaúj m.; helyr. ~nép-re, ~én, ~ről.

*KIRÁLYNŐ
l. KIRÁLYNÉ 2).

*KIRÁLYOS
(király-os) mn. tt. királyos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Aminek királya van. Királyos országok, népek. 2) Királyi tulajdonságu, szokásu. Királyos tartás. 3) Kresznerics szerént mondható a sakh játékról, melyben király a fő alak, és sáh vagy padisáh a persában királyt jelent. Királyost játszani.

*KIRÁLYOSDI
(király-os-di) fn. tt. királyosdi-t, tb. ~ak. 1) Kártyajáték neme a köznépnél, melyben a főnyertes király czimet visel, utána következik a palatinus, nemesember, paraszt és szarhordó. 2) Így nevezhető az országszerte ismert pünkösdi királyság is, melyet gyermekek játszanak.

*KIRÁLYÖLÉS, KIRÁLYÖLŐ
l. KIRÁLYGYILKOLÁS, KIRÁLYGYILKOS.

*KIRÁLYPÁRTI
(király-párti) ösz. mn. és fn. A királyi méltóságot, és királyi intézkedéseket, érdekeket, jogokat pártoló személy, mint honpolgár.

*KIRÁLYPATAKA
(erdélyi ) falu Alsó Fehér m.; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*KIRÁLYRÉT
puszták Pest, Pozsony és Torda m.; helyr. ~rét-re, ~én, ~ről.

*KIRÁLYRÉV
falu Pozsony, puszta Somogy m.; helyr. ~rév-re, ~én, ~ről.

*KIRÁLYSÁG (1)
(király-ság) fn. tt. királyság-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos király hatalma alatt levő ország v. tartományok öszvege. Magyar királyság vagy magyarországi királyság. Nagy britanniai királyság.
"Elámúla az királyság,
Megréműle mind az ország."
Katalin verses legendája.
2) Királyi méltóság, és hatalom teljes kiterjedésében véve. Valakit királyságra emelni, királyságától megfosztani. 3) Átv. ért. pünkösti királyság játék neme, pünköst innepén, midőn a gyermekek maguk közől királyt választanak, s fejére koszorút téve csoportosan házról házra kísérik; mely szertartás minthogy csak egy napig tart, innen alkalmazott értelemben pünkösti királyság-nak mondunk oly hatalmat, mely csak színre, és ideig óráig való. Megemlítendő itt, mint egykor népszokás, a csepregi (Sopron vm.). pünkösti király, azaz a pünköst innepeken tartatni szokott lófuttatásban legderekabb versenyző legény, ki régi helyszokás szerént bizonyos kiváltságokkal birt a többi legénység fölött.

*KIRÁLYSÁG (2)
puszta Csongrád m.; helyr. Királyság-ra, ~on, ~ról.

*KIRÁLYSÁGSZÜNET
(királyság-szünet) ösz. fn. Némely országok történetében azon időköz, melyben a király elhaltával vagy más okoknál fogva új királyválasztásig a királyi szék üresen állott.

*KIRÁLYSÁGVÉDŐ
(királyság-védő) l. KIRÁLYPÁRTI.

*KIRÁLYSÁRGA
(király-sárga) ösz. mn. Aranyszinü sárga. Királysárga kelme.

*KIRÁLYSZÉK
(király-szék) ösz. fn. 1) Szoros ért. emeltebb, fényes készületű szék, melyen a király bizonyos hivatalbeli innepélyes működéseit végezve ülni szokott. Királyszéken ülve fogadni a hódolást, a külországi követeket. 2) Szélesb átv. ért. királyi hatalom, vagy maga a királyi személy. Kérelemmel a királyszék elé járulni. 3) A királynak szokott lakhelye. Hunyady Mátyás Budavárában ütötte fel királyszékét, melyet később Bécsbe tett által.
"Ékes sereged ott feletéd (feledéd v. felezéd?)
Királyszéked benne helheztetéd."
Emlékdal Mátyás király halálára 1490-ből. (l. Régi magyar nyelvemlékek. II. kötet.)

*KIRÁLY-SZENTKERESZT
l. SZENTKERESZT.

*KIRÁLYSZÍN
(király-szín) ösz. fn. Széles ért. a maga nemében kitünőleg szép szín, pl. a vörösben a skárlát-, sárgában az aranyszín.

*KIRÁLYSZÍNFELFUTÓ
(király-szín-fel-futó) ösz. fn. A sarkantyúba (tropaeolum) nevü növény egyik faja; levelei ötszegüleg pázsitosak; szirmai tompák, virágai nagyobbak, sárgák, narancszinűk; szára kapaszkodó. Máskép: nagy sárga, tölcséres, sárgafelfutó, spanyol sarkantyú; növénytani néven: nagy sarkantyúka. (tr. majus).

*KIRÁLYTELEK
puszta Szabolcs m.; helyr. ~telek-re, ~én, ~ről.

*KIRÁLYUDVAR
puszta Moson m.; helyr. ~udvar-ra, ~on, ~ról.

*KIRÁLYUTCZA
(király-utcza) ösz. fn. Eredetileg azon fő utcza, melyben királyi palota van vagy volt. Különben e nevet néha a király tiszteletére vagy valamely jelesebb fő utczának adják. Pesti királyutcza a Terézia városban.

*KIRÁLYVÍZ
(király-víz) lásd: VÁLASZTÓVÍZ.

*KIRÁLYVÖLGY
puszta Máramaros m.; helyr. völgy-re, ~ön, ~ről.

*KIRÁMÁZ
(ki-rámáz) ösz. áth. Valamit rámára kifeszít, rámára húz. Kirámázni a csizmának való bőrt. A szűcsök kirámázzák a csávából kivett bőröket. Kirámázni a képnek való vásznat. V. ö. RÁMA.

*KIRÁNCZIGÁL
(ki-ránczigál) ösz. áth. és gyak. Apró, és gyakori rántásokkal kihuzgál valamit vagy valakit. A csintalan gyermekek kiránczigálják a kerti növényeket. A fehér ló farkából kiránczigálni a szőrszálakat. Az ágy alá bújt gyermekeket kiránczigálni. V. ö. RÁNCZIGÁL.

*KIRÁNCZOL
(ki-ráczol) ösz. áth. 1) Valaminek ránczait szétszedi, kibontja, kiegyengeti. Kiránczolni az öszvegyűrt ruhát. 2) Valamely ruhaneműt ránczokba szedve, ránczosan kialakít. V. ö. RÁNCZ, RÁNCZOL.

*KIRÁNDÍT v. ~RÁNDIT
(ki-rándít) ösz. áth. 1) Valamit rántva, kikap, kiragad. Kirándítani a sárba sülyedt szekeret. Oly erős lábon áll, hogy lehetetlen kirándítani helyéből. 2) Kezet, kart, lábat erőszakosan, és visszás rántás által csuklójából kimozdít. A gödörbe bukkant ló kirándította a lábát. Birkózásban kiránditani a versenytárs karját. V. ö. RÁNDÍT.

*KIRÁNDÚL v. ~RÁNDUL
(ki-rándúl) ösz. önh. 1) Bizonyos nyugvó, veszteglő állapotból erős rántás által kimozdúl. A sárból kirándúl a szekér, ha jól megrántják. 2) Valamely tag kimozdúl csuklójából. Bokában kirándult a lába. 3) Futtában, hamarjában, kis időre kikocsiz valahová. Falura, szomszéd városba kirándulni. Néha am. a fő utvonalról mellékesen félre csap. Győrön keresztül utazván, kirándultam a Pannonhegyre. V. ö. RÁNDÚL.

*KIRÁNDÚLÁS v. ~RÁNDULÁS
(ki-rándulás) ösz. fn. 1) Valamely tagnak erőszak következtében történt kimozdulása a csuklóból. 2) Hamarjában történő, rövid ideig tartó, kikocsizás vagy mellékes kitérés a fő utvonalból. A városi ülő emberek jól esik néha kis kirándulás a falura.

*KIRÁNDÚLAT v. ~RÁNDULAT
(ki-rándúlat) ösz. fn. Kirándúlás (a 2) pont alatt) elvont értelemben. Ötödhóban (tavaszutóban) gyakran történnek kirándúlatok az erdős hegyekbe.

*KIRÁNGAT
(ki-rángat) ösz. áth. és gyak. Rángatva kitépdes v. tépdel, kihúzgál valami. Kirángatni az út mellé ültetett fiatal fákat. Kirángatni a szőlőkarókat. V. ö. RÁNGAT.

*KIRÁNGATÁS
(ki-rángatás) ösz. fn. Rángatva kitépdelés.

*KIRÁNT
(ki-ránt) ösz. áth. 1) Rántva, azaz erősen fogva, és hirtelen mozdítva kikap, kihúz valahonnan valamit. Kirántani hüvelyéből a kardot. Kirántani a falból a szeget. Üstökénél fogva kirántani valakit. 2) Mondják bizonyos ételekről, melyeket zsírban pörkölve sütnek. Kirántani a csibét. Kirántani némely tésztát, pl. katonabélest. E kég egészen különböző értelmü igék gyökei szintén különböznek. V. ö. RÁNT, RÁT, RÁTOTTA.

*KIRÁZ
(ki-ráz) ösz. áth. Valamit rázva, azaz erőszakosan mozgatva kihullat, vagy kimenni, kiesni kényszerít. Kirázni a zsákhoz ragadt gabonaszemeket. Rostával kirázni a szemetet. A zötyögös út, és rosz ülés majd kirázta a lelkemet. Különösen a gabnanyomtatók nyelvén am. a lóval lejárt szalmát lehúzás előtt villával meghányja, s a hátramaradt törek közől görbe fogu gereblyével, hozzá-hozzá rúgva, a szemet kiveri. Átv. ért. kirázta a hideg, t. i. az úgy nevezett hideglelés alatt.

*KIRÁZÁS
(ki-rázás) ösz. fn. Rázás, mely által valamit bizonyos tokból, edényből, zsákból, erzsényből stb. kihullatnak, kiejtenek.

*KIRÁZÓDÁS
(ki-rázódás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kirázódik. l. ezt.

*KIRÁZÓDIK
(ki-rázódik) ösz. belsz. Mondjuk, oly testekről, melyek ide-oda, vagy egymáshoz ütődve, hányódva vetődve egymás után kihullanak, kiesnek valahonnan. A kévékből sok hányás vetés által kirázódnak a szemek. A göröngyös után szállított kövecs, homok kirázódik a szekérből. V. ö. RÁZÓDIK.

*KIRÁZOGAT
(ki-rázogat) ösz. áth. és gyak. Valamit gyakran vagy folytonosan rázva kihullat, kiejt, kipotyogtat. Kirázogatni a zsákokban levő holmit. Kirázogatni a nyomtatva lejárt szalmát, töreket. V. ö. RÁZ.

*KIRÁZOGATÁS
(ki-rázogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kirázogatnak.

*KIREDŐL v. KIREDŐZ
(ki-redől v. ~redőz) ösz. áth. Valaminek redőit kibontja, szétszedi vagy kiegyengeti. Mángorló fával kiredőlni a bőröket, a fehérneműeket. V. ö. REDŐ.

*KIREKED
(ki-reked) ösz. önh. 1) Valamely rekeszből, kerített helyből, házból kimarad, kiszorúl, kizáródik. 2) A székelyeknél am. rekedtségből megszabadúl, rekedtségét elveszti. (Ferenczi János).

*KIREKESZT
(ki-rekeszt) ösz. áth. Bizonyos körből, térből, vagy társaságból gyülekezetből kizár, kitilt valakit v. valamit. A marakodó disznót kirekeszteni a többi közől. A rühes juhokat kirekeszteni az egészségesek közől. Az éjjel csavargó házi lakost kirekeszteni a házból. A csintalankodó lármás tanulót kirekeszteni az oskolából. V. ö. REKESZT.

*KIREKESZTÉS
(ki-rekesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kirekesztenek, illetőleg kiráznak, kicsuknak, kiszorítanak, kitiltanak valahonnan.

*KIREKESZTŐ
(ki-rekesztő) ösz. mn. Aki vagy ami kirekeszt valakit vagy valamit. Az elfajult fiat örökségből kirekesztő atya. A hivek gyülekezetéből kirekesztő egyházi átok. A hazaárulókat az országból kirekesztő rendelet vagy törvény. V. ö. KIREKESZT.

*KIREKESZTŐJOG
(ki-rekesztő-jog) ösz. fn. 1) Jog, melynél fogva valakit bizonyos birtokból vagy helyről ki lehet zárni. Atyai kirekesztőjog, mely által némely esetekben, és némely birtokból kizárhatja a fiát. Némely városok kirekesztőjoga volt a legujabb időkig, mely szerént a zsidókat kebeleikből kizárták. 2) Oly kiváltsági jog, melyet valaki mások kizárásával bír, vagyis, melyet másoknak gyakorolni nem szabad, pl. midőn valaki új találmányt lel, melynek üzésére az illető kormánytól bizonyos ideig egyedül ő bir engedélyt.

*KIREKESZTŐLEG
(ki-rekesztőleg) ösz. ih. Bizonyos tekintetben másoknak kizárásával, kiváltságosan. A dohánykereskedést kirekesztőleg az állami kincstár kezeli, és űzi.

*KIRENDĚL
(ki-renděl) ösz. áth. Rendelést teszen, illetőleg megparancsolja, hogy valaki kimenjen valahova, megjelenjen ott künn valahol. A faluból kirendelni néhány embert útcsinálásra.

*KIRENDĚLÉS
(ki-rendělés) ösz. fn. Parancsolás, felsőségi meghagyás, melynek erejénél fogva, kirendelnek valakit.

*KIRĚPDĚS, KIREPDĚS
(ki-rěpděs v. ~repděs) ösz. önh. és gyak. Gyakran repülve ki-kiszállong bizonyos helyről, térről, körből stb. Az anyányi madárfiak kirepdesnek fészkeikből. Némely szelidített madárkák szabadon ki-kirepdesnek kalitkájikból, meg visszaszállnak. V. ö. RĚPDĚS.

*KIRĚPDĚZ
(ki-rěpděz) l. KIRĚPDĚS.

*KIREPED
(ki-reped) ösz. önh. Repedve kiszakad, kilikad. Térden kireped a feszes nadrág.

*KIREPEDĚZ
(ki-repeděz) ösz. önh. és gyak. Lassanként, egymás után több-több repedés támad valamin. Az igen megviselt ruha kirepedez. A megégetett bőr hamar kirepedez. Ajka a nagy héségtől kirepedezett. V. ö. REPED.

*KIRĚPÍT, KIREPÍT v. ~REPIT
(ki-rěpít v. ~repit) ösz. áth. Kirepülni hagy, vagy enged, vagy segít, vagy szándékosan eszközli, hogy kirepüljön valami. A zsákba dugott galambokat kirepíteni. A kalitkából gondatlanság által kirepíteni a kedves madárkát. Átv. ért. valamit sebesen, hirtelen kibocsát, kilök, kihajt. Kirepíteni a puskából a golyót. Valakit galléránál fogva kirepíteni az ajtón. Egy-két kemény, káromló szót kirepíteni. Önható értelemben azt jelenti, hogy a madárfiak már kellőleg megerősödvén, fészkeikből szárnyra kelnek. A fecskefiak már kirepítettek. V. ö. REPÍT.

*KIRĚPKĚD
(ki-rěpkěd) l. KIRĚPDĚS.

*KIRĚPPEN, KIREPPEN
(ki-rěppen) ösz. önh. Hirtelen, s erős mozzanatú reppel kiszáll valahonnan és valahová. A közelgető vadász, madarász elől kireppen fészkéből a madár. A csalitból egy sereg fogoly reppent ki. Átv. ért. hirtelen, sebesen kimegy, kilövellik. Amint a lőpor elrobbant, kireppen a golyó. Egy két meggondolatlan szó reppent ki szájából. V. ö. RĚPPEN.

*KIRĚPŰL, KIREPŰL v. ~REPÜL
(ki-rěpűl) ösz. önh. Repülve kiszáll, kimegy, eltávozik kifelé. A ludak kirepűltek a kert alatti tóra. A sas kirepűl fészkéből. Átv. ért. hirtelen, sebesen kimegy. Ácsi biró gyönge menye, kirepűlt a szőlőhegyre. (Nép-gúnydal). Néha am. feledésbe megy. Amit oskolában tanult volt, már mind kirepűlt fejéből. V. ö. RĚPŰL.

*KIRESZEL
(ki-reszel) ösz. áth. Valamit reszelővel kialakít, kiformál, kimetsz. Kireszelni a görcsös, egyenetlen, szögletes derékszeget. Kireszelni a kapott fürész fogait.

*KIRESZELÉS
(ki-reszelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kireszelnek.

*KIRÉTEGĚZ
(ki-rétegěz) ösz. áth. Valamely testnek rétegeit kibontogatja, egymástól elválasztja. Mondható általán minden testről, mely akár mesterséges, akár természetes rétegekből áll. V. ö. RÉTEG.

*KIRÉTEGĚZÉS
(ki-rétegězés) ösz. fn. Valamely test rétegeinek kibontása.

*KIRÉTEGZÉS
(ki-rétegzés) ,Rétegzik' igétől, am. a rétegeknek ki- v. szétválása.

*KIRÉTEGZIK
(ki-rétegzik) ösz. k. Rétegeiben ki- v. szétválik, ki- v. szétbomlik v. bomladozik.

*KIRETESZĚL
(ki-reteszěl) ösz. áth. Ajtót vagy kaput a retesznek félremozditásával kinyit, kitár. Kireteszelni a kertajtót. V. ö. RETESZ.

*KIRÍ
(ki-rí) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. visszatérő névmással am. fájdalmát, keservét rivás által kiönti, kiadja. Mióta kirítam magamat, könnyebb a szivem. 2) Átv. mondják oly tárgyról, mely a maga nemében a többitől szemlátomást elütőleg kitünik, melyen pl. a szemek megütköznek, s némi visszatetszést éreznek, pl. az öltözetben kirí az oly viselet, mely a divattal, és helyszokással ellenkezik. A magyar nyelvből jobban kirínak a latin szók, mint a németből. Kirí a kezéből, azaz nem illik vagy nem való oda. 3) Visszatérő névmással: kiríni magát, tréfásan a gyermeknek mondják s am. addig ríni, míg megúnja. No, kiríttad már magadat.

*KIRICS
fn. tt. kirics-ět. Tengeri fecskefaj. Másként: karics. Talán hangjától vette nevét.

*KIRIKKANT
(ki-rikkant) ösz. áth. Egy rikkantással valahonnan kihí.

*KIRIKÓLT
(ki-rikólt) ösz. áth. Székely szó. 1) A vétket valakire kimondja. 2) A vásárt kikiáltja. (Ferenczi János).

*KIRIMÁNKODIK
(ki-rimánkodik) ösz. k. Tárgyesetes névvel, am. valamit rimánkodó kérelemmel kieszközöl. Néhány forintból álló évi segédpénzt kirimánkodott. V. ö. RIMÁNKODIK.

*KIRISZÁL
(ki-riszál) ösz. áth. Riszálással valahonnan kiejt, kihullat.

*KIRÍVÓ v. ~RIVÓ
(ki-rívó) ösz. mn. A többiektől arány- és szabálytalanul elütő, főképpen a zenében és festészetben. Kirívó hang, kirívó szín.

*KIRÍVÓLAG v. ~RIVÓLAG
(ki-rívólag) ösz. ih. Kirívó módon, kirívó szinben, kirívó hangoztatással. V. ö. KIRÍVÓ.

*KIRÓ
(ki-ró) ösz. áth. Róva kimetsz. V. ö. KIROVÁTKOL.

*KIROBOG
(ki-robog) ösz. önh. Robogva kikocsiz, kilovagol. Sebesen hajtva, sebes vágtatva kirobogni a várkapun.

*KIROBOGÁS
(ki-robogás) ösz. fn. Robogva kimenés v. kijövés (kikocsizás v. lovaglás).

*KIROHAD
(ki-rohad) ösz. Rohadva, azaz párlott, romlott nedvek által ép állapotát vesztve, részekre omolva kivesz vagy kilikad. Izzadástól kirohad hóna alatt az ing. A fölötte sok nedv miatt kirohadnak a növények. A sok rosz nyáltól kirohadt a szája széle. V. ö. ROHAD.

*KIROHAN
(ki-rohan) ösz. önh. Rohanva, azaz erős, neki feszült mozdulattal, és hirtelen valahonnan kinyomúl, kitör. Kirohanni a várból, sánczok közől. Tűzkiáltásra kirohanni a templomból, szinházból. V. ö. ROHAN.

*KIROHANÁS
(ki-rohanás) ösz. fn. Rohanva előre törekvő kinyomulás, kimenés. Különösen hadi nyelven, am. a várban, vagy akármely kerített, s erőditett helyen tartózkodó seregnek támadó kinyomulása az ellenség ellen.

*KIROJTOSODÁS
(ki-rojtosodás) ösz. fn. Valamely szövet szálainak, rostjainak kibomlása.

*KIROJTOSODIK
(ki-rojtosodik) ösz. k. Mondjuk szövetekről, midőn szálaik kibomlanak, szétmállanak, s rojtokot képeznek. A be nem szegett ruha szélei kirojtosodnak.

*KIROJTOZ
(ki-rojtoz) ösz. áth. Rojtokkal kiczifráz, körülszeg valamit, vagy bizonyos szövetnek, illetőleg viseletnek végeit, széleit a keresztfonalak kihuzása által kibontja. V. ö. ROJT.

*KIROJTOZÁS
(ki-rojtozás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely szövetet, kelmét kirojtoznak. V. ö. KIROJTOZ.

*KIRONT
(ki-ront) ösz. önh. Erőteljesebb kifejezés, mint a kirohan; mert kirontani am. az ellenszegülő akadályok daczára, pl. a várnak, sáncznak tövében álló, s mindent bekerítő ellenséggel szemközt kinyomulni, kitörni. Átv. ért. s költői képes kifejezéssel mondhatni a gátokat, töltéseket széttörve, elrontva kirohanó árról; vagy a hegyek közől kinyomuló s a sikon pusztító fergetegről, zivatarról. V. ö. RONT.

*KIRONTÁS
(ki-rontás) ösz. fn. Az emberi, jelesen hadi, avagy elemi erőszak kitörésének legnagyobb foka, mely romlással, pusztitással fenyeget és járni szokott. V. ö. KIRONT.

*KIROSTÁL
(ki-rostál) ösz. áth. Rostával bizonyos magokat, pl. gabonát a szeméttől, pelyvától, kövecstől, konkolytól stb. kitisztít. Kirostálni a vetni vagy őrleni való búzát. V. ö. ROSTÁL.

*KIROSTÁLÁS
(ki-rostálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kirostálnak.

*KIROSTOL
(ki-rostol) ösz. áth. Szorosb ért. a növények rostjait kibontja, egymástól elválasztja. Széleb ért. akármiféle szálas, fonalas testeket kibont, szálakra fejt, pl. vásznat, s egyéb szöveteket. V. ö. ROST, ROJT.

*KIROSTOLÁS
(ki-rostolás) ösz. fn. A növények rostjainak, vagy fonalas testek szálainak kibontása.

*KIROSTOLLÁS
(ki-rostollás) ösz. fn. ,Rostollik' igétől am. rostokra szétszakadozás v. szétbomlás.

*KIROSTOLLIK
(ki-rostollik) ösz. k. Rostokra szakadozva kibomlik. V. ö. ROST.

*KIROTHAD
(ki-rothad) ösz. önh. l. KIROHAD.

*KIROVÁTKOL, KIROVÁTOL
(ki-rovátkol v. ~rovátol, helyesebben rovatol, rovat törzsöktől). Valamit rovatosan kimetsz, kiczifráz, kiképez. Kirovátkolni a pipaszárt, s fából vagy csontból készített egyéb eszközöket. V. ö. RÓ, ROVAT.

*KIRÖFFENT
(ki-röffent) ösz. áth. Röffentve kimond. Gúnyos kifejezés, minthogy csak a disznó röffent.

*KIRŐKÖL
(ki-rőköl) kirőkölni magát, lásd: KIRÍ, 3).

*KIRÖPDÖS
l. KIRĚPDĚS.

*KIRÖPÍT, KIRÖPŰL
lásd: KIRĚPÍT, KIRĚPŰL.

*KIRÖPPEN
l. KIRĚPPEN.

*KIRR
hangutánzó gyöke kirikkant, kirrog szóknak.

*KIRRANT
(kirr-ant) önh. m. kirrant-ott, htm. ~ni v. ~ani. Kirr! hangon elkiáltja magát. Különösen mondják tyúkról, midőn tojásait vagy csibéit féltve, szarkát, vagy más ragadozó madarat látva féltékeny haragjában kiált.

*KIRRANTÁS
(kirr-ant-ás) fn. tt. kirrantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kirr! hangon kiáltás.

*KIRRĚG
(kirr-ěg) l. KIRROG.

*KIRROG
(kirr-og) önh. m. kirrog-tam, ~tál, ~ott. Kirr! kirr! haragos féltékeny hangon kurjog, kiáltoz. Kirrog a tojáson ülő, s háborgatott kotlós tyúk. Kriza J. szerént kirrěg is.

*KIRROGÁS
(kirr-og-ás) fn. tt. kirrogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kirr! kirr! hangon kiáltozás.

*KIRUDAL
(ki-rudal) ösz. áth. Rúddal fenyegetve vagy ütve kiűz, kihajt, kikerget. A kazal mellől kirudalni a bitang barmokat. V. ö. RÚD.

*KIRÚG
(ki-rúg) ösz. áth. Valakit vagy valamit hozzá rúgva kihajt, kitaszít valahonnan. Ha nem takarodol szép szerével, mindjárt kirúglak. Aljas beszédbe való. Önh. tulajd. ért. mondják hámba fogott, vagy bizonyos korlátba szorított baromról, midőn lábait a hámlötelen vagy korláton kivül kitolja, kitaszítja. A szilaj csikó hamar kirúg a hámból. Átv. ért. az erkölcsi szabályok korlátai közől kicsap. Ez a fiatal ember gyakran kirúg. V. ö. RÚG.

*KIRÚGÁS v. ~RUGÁS
(ki-rúgás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely állat kirúg.

*KIRUGASZKODIK
(ki-rugaszkodik) ösz. k. Rugaszkodva, azaz sebes rugdosva kisiet, kilót. Tulajd. ért a futó baromról, nevezetesen a lóról mondják; átv. ért. az emberről is, midőn neki iramodva kiszalad. V. ö. RUGASZKODIK.

*KIRÜGYEZIK
(ki-rügyezik) ösz. k. Általán mondják növényekről, midőn rögyeik kibújnak, kihajtanak. V. ö. RÜGY.

*KIRVA
faluk Esztergom, Közép Szolnok, m., KIS~, NAGY~ Mármaros m.; helyr. Kirvá-ra, ~n, ~ról.

*KIS (1)
mm. tárgyesete csak mint vezetéknévnek van, pl. Kist már rég nem láttam; hasonlóan többese is, pl. Ezen telket Kisek birják. Fokozva: kisebb, legkisebb. Közmondatok: sok kis viseli a nagy nevet. Kis ember sem szalmaszál. Kis ember nagy bottal jár. Kis bőrben is ember lappang. Régiesen és tájdivatosan: küs. "És az kópján volt egy küs vas." Régi magyar passio (Toldy F. kiadása). "Ki ke(deg) megfejtend egyet e küs parancsolatok közzől." Tatrosi codex. Egyébiránt l. KICSIN.

*KIS (2)
igen számos helynevek jelzője, melyeket részint K betürendben adunk, részint l. az illető deréknevek alatt, pl. Kis-Igmánd, lásd: IGMÁND stb.

*KISA, KIRÁLKODIK, KISASÁG
l. KESA, KESÁLKODIK, KESASÁG.

*KIS-ABLONCZ
puszta Gömör m.; helyr. ~Abloncz-ra, ~on, ~ról.

*KIS-ABONY
falu Pozsony m.; helyr. ~Abony-ba, ~ban, ~ból.

*KIS-ÁBRÁNKA
falu Bereg m.; helyr. ~Ábránká-ra, ~n, ~ról.

*KIS-ÁBRÁNY
puszta Szabolcs m.; helyr. ~Ábrány-ba, ~ban, ~ból.

*KIS-ACSÁD
puszta Veszprém m.; helyr. ~Acsád-ra, ~on, ~ról.

*KIS-ADORJÁN
erdélyi falu a székelyföldi Maros Székben; helyr. ~Adorján-ba, ~ban, ~ból.

*KISAJÁTÍT
(ki-sajátít) ösz. áth. Valaki birtokát felsőbb jognál fogva, pl. az állam javára, bizonyos becsüáron általveszi. Kisajátítani azon telkeket, melyeken a vasút végig vonúl. Kisajátítani a vár környékébe eső házakat, kerteket.

*KISAJÁTÍTÁS, KISAJÁTITÁS
(ki-sajátitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kisajátítanak valamit. V. ö. KISAJÁTÍT.

*KISAJTÓL
(ki-sajtól) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. valamit sajtó által kinyom. Kisajtólni a szőlőt, gyümölcsöt. 2) Átv. valakiből valamit erőszakkal kivesz, kitud; vagy erőszakosan kinyer, kikap valamit. Sok fakgatás, fartatás által kisajtólni valakiből az igazat. Nehéz a fösvény emberből valamit kisajtólni. V. ö. SAJTÓ.

*KISAJTÓLÁS
(ki-sajtólás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kisajtólnak valamiből valamit. V. ö. KISAJTÓL.

*KIS-ANKA
erdélyi falu Alsó Fehér m.; helyr. Akná-ra, ~n, ~ról.

*KISALAKOL
(ki-salakol) ösz. áth. Valamit salakjaiból kitisztít. Kisalakolni a bányákban az érczeket. V. ö. SALAK.

*KISÁLKODIK
l. KESÁLKODIK.

*KISÁMFÁZ
(ki-sámfáz) ösz. áth. Sámfára feszítve kinyujt, kitágít. A csizmadiák kisámfázzák a bőrt. Kisámfázni a szűk torku csizmát. V. ö. SÁMFA.

*KISÁMOL
(ki-sámol), KISÁMOZ, ki-sámoz, ösz. áth. l. KISÁMFÁZ.

*KISÁNTIKÁL
(ki-sántikál) ösz. önh. Sántikálva kifelé megy.

*KISANYAROG
(ki-sanyarog) ösz. áth. és gyak. Bizonyos időt, az életnek valamely részét sanyarogva kitölti, kiszenvedi. Két évi fogságot nagy nehezen kisanyargott. V. ö. SANYAROG.

*KIS-ARANYOS
erdélyi falu Alsó Fehér m.; helyr. ~Aranyos-ra, ~on, ~ról.

*KISARJAD
(ki-sarjad) ösz. önh. Mondják növényekről, midőn töveik, törzsökeik sarjat hajtanak. A lebotolt fűzfák sűrűen kisarjadnak. A lekaszált rét, ha elég nedve és meleg napja van, újra kisarjad. V. ö. SARJAD.

*KISARJADÁS
(ki-sarjadás) ösz. fn. Sarjak kihajtása valamely növényből. V. ö. KISARJAD.

*KISARJADZÁS
(ki-sarjadzás) ösz. fn. Sűrű kisarjadás.

*KISARJADZIK
(ki-sarjadzik) ösz. k. Folytonosan, sűrüen kisarjad. Szabó D. szerént kisarjadzott a marha lába, am. meggyűlt, kelés támadt rajta.

*KISÁROZ
(ki-sároz) ösz. áth. Sárral kitapaszt, kifoltoz valamit. (Kresznerics).

*KISÁRUS
(kis-árus) ösz. fn. Kis kalmár, félkéz-kalmár, kis boltos, szatócs, ki kevés árukkal s kicsinyben űzi a kereskedést.

*KISASÁG
l. KESASÁG.

*KISASSZONY
(kis-asszony) ösz. fn. Legszorosb ért. úri családból származott hajadon leány. Herczeg-, gróf-, báró-, nemes kisasszony. A közép rendű hajadon a népszokás szerént: leányasszony. Szintén így szokták czimezni az alsóbb rendü nemes leányokat. A társadalmilag bevett divat szerént kisasszonyok az úgynevezett tisztesb rendüek hajadon leányai is. Igényt tartanak rá, s köz életben megtiszteltetnek e czimmel mind azon polgári rendü hajadonok, mik müveltségök, legalább külső viseletök által az uri rendüekhez többé-kevesbé hasonlók. Sok a kisasszony, kevés az urfi. (Km.). E czimmel tisztelték meg jámbor őseink a boldogságos szűzet, midőn azon napnak, melyen az anyaszentegyház születésének emlékét innepli, kisasszony napja nevet adtak. A ,kisasszony'-nak mint czímnek ellentétként megfelel: nagyasszony, melylyel a közép a háznál az idősb asszonyt, illetőleg anyát tiszteli meg, kinek ,kisasszony' leánya van; néha azonban az ,ifiasszony' (fiatal házasnő) ellentéteül is. Midőn kis termetü asszonyt jelent, külön irandó. Ezen kis asszonynak mily nagy ura (férje) van. Hasonlóan különböznek: nagyasszony, mint czím, és nagy asszony.
Némelyek a ,kisasszony' első részét a török kďz-ből származottnak vélik, mely am. leány; szűz. Azonban ezt teljesen megczáfolja a czímül használtatni szokott ,nagyasszony' nevezet, mint a ,kisasszony' ellentéte.

*KISASSZONYD
falu Somogy m.; helyr. Kisasszonyd-ra, ~on, ~ról.

*KISASSZONYFA
faluk Baranya és Vas m.; helyr. Kiasszonyfá-ra, ~n, ~ról.

*KISASSZONYHAVA
(kis-asszony-hava) ösz. fn. Augusztus hónapja, melyben a boldogságos szűz mennybemenetelének innepét üli az Anyaszentegyház, s őseink hihetőleg ezen innepről, mint a boldogságos szűznek megdicséitéséről nevezték el e hónapot; vagy pedig régenten e hónapban esett Kisasszony napja. V. ö. NAPTÁR.

*KISASSZONYPAPUCSA
(kis-asszony-papucsa) ösz. fn. A fájvirág (impatens) egyik faja; máskép: papucsvirág, növénytani néven: kerti fájvirág (imp. balsamina); szára merőn áll; kocsányai a levéltöveken egyvirágúak, bokrosak; levelei láncsásak, a felsőbbek váltogatók; sarkantyúja a virágnál rövidebb.

*KISASSZONYPATYOLAT
(kis-asszony-patyolag) ösz. fn. igen finom fajta patyolat. V. ö. PATYOLAT.

*KISAVANYODIK
(ki-savanyodik) ösz. k. Ferenczei János szerént székely szó s am. úgy kilopódzik az ajtón, hogy más észre ne vegye; másutt: kisuhan, kisurran.

*KIS-AZAR
falu Zemplén m.; helyr. ~Azar-ra, ~on, ~ról.

*KISBAÁB
falu Nyitra m.; helyr. ~Baáb-ra, ~on, ~ról.

*KISBÁBA
puszta Somogy m.; helyr. ~Bábá-ra, ~n, ~ról.

*KIS-BABOT
falu Győr m.; helyr. ~Babot-ra, ~on, ~ról.

*KIS-BÁNYA
falu Zaránd m.; erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Bányá-ra, ~n, ~ról.

*KIS-BÁRI
falu Zemplin m.; helyr. ~Bári-ba, ~ban, ~ból.

*KIS-BÉCZ
puszta Somogy m.; helyr. ~Bécz-re, ~ěn, ~ről.

*KIS-BÉGÁNY
falu Bereg m.; helyr. ~Bégány-ba, ~ban, ~ból.

*KISBÉRĚS
(kis-bérěs) ösz. fn. Az úgyneezett öregbéres segédje, kinek néhutt ostoros a neve.

*KIS-BERSZÓ
falu Kővár vidékén, helyr. ~Berszó-ra, ~n, ~ról.

*KIS-BERZSENY
falu Veszprém m.; helyr. ~Berzseny-be, ~ben, ~ből.

*KISBETŰ, KISBĚTÜ, KISBÖTÜ
(kis-betű v. ~bötű) ösz. fn. Az irásban és nyomtatásban azon betű alak, melyet rendszerént a beszéd szövegében, különösen a szók közepén használunk; ellentéte: nagybetű, melylyel mondatok, tulajdonnevek stb. kezdő betűjeként élünk.

*KISBÍRÓ, KISBIRÓ
(kis-biró) ösz. fn. A falusi öregbirónak segédje, s mintegy jobb keze, ki egy személyben bemondó, rendőr, tanácsszolga, börtönőr, hajdu. Több vidéken: pógár (= polgár). Átv. képes ért. lelkiesméret, melynek birósága alá jut legelőször is minden, ami jót vagy roszat teszen az ember; az öregbiró pedig maga az Isten. Vádolja v. furdalja a kisbiró. Magával hordozza a kisbirót. Nem lehet a kisbirót megvesztegetni. Mit mond ehhez a kisbiró? V. ö. BÍRÓ.

*KISBORSOCSKA
(kis-borsocska) ösz. fn. l. MECSEK.

*KISBUDAFA
falu Pozsony m.; helyr. ~Budafá-ra, ~n, ~ról.

*KISCSENGŐFÜ
(kis-csengőfü) ösz. fn. l. LYUKASLEVELŰFŰ.

*KISCSERLEVELŰFŰ
(kis-cser-levelű-fű) ösz. fn. l. KISSARLÓSFŰ.

*KIS-CSÖMÖRE
falu Vas m.; helyr. ~Csömöré-re, ~n, ~ről.

*KIS-CSÖRNÖCZ
falu Szala m.; helyr. ~Csörnöcz-re, ~ön, ~ről.

*KISDED
(kis-ded) mn. és fn. tt. kisded-ět, tb. ~ék,harm. szr. ~e. Kicsike, kicsinyke. Különösen használjuk csecsemő, s járni, beszélni tanuló gyermekekről. Ilyenekről mondotta Idvezitünk: "Ne tiltsátok hozzám jönni a kisdedeket." V. ö. KICSIN.

*KISDEDFESTMÉNY
(kisded-festmény) ösz. fn. Olyan festmény, mely a természeti nagyságnál kisebb alakban ábrázol valamit. (Miniaturgemälde).

*KISDEDÓVÓ
(kisded-óvó) ösz. mn. és fn. Ami vagy aki a kisdedekre felügyelést tűzte ki czélul; különösen olyan személy, aki a kisdedóvó intézetben az ott összegyűlni szokott kisdedekre felügyel, s őket tehetségökhöz mérten egyben másban szelíden oktatgatja is.

*KISDEDÓVÓDA
(kisded-óvóda) ösz. fn. lásd: KISDEDÓVÓINTÉZET.

*KISDEDÓVÓINTÉZET
(kisded-óvó-in-tézet) ösz. fn. Intézet, melyben a már járni és petyegni tudó kisdedek legfölebb hat-hét éves korukig e végett kiképzett személyek szelíd bánásmodu felügyelete alatt összegyülve töltik a napot, s tehetségökhöz képest inkább játszva, mulatva, mint komolyan némi ösméretekben oktatást is nyernek.

*KIS-DOBSZA
falu Somogy és Zemplén m.; helyr. Dobszá-ra, ~n, ~ról.

*KIS-DOMÁSA
falu Zemplén m.; helyr. ~Domásá-ra, ~n, ~ról.

*KIS-DOROG
falu Tolna m.; helyr. ~Dorog-ra, ~on, ~ról.

*KISEBB
(kis-ebb) ösz. második fia a kis melléknévnek. Mennél kisebb, annál frisebb; mennél hosszabb, annál rosszabb. (Km.). Használják ,ifjabb' helyett is, kisebbik uram; l. ezt; és V. ö. KIS.

*KISEBBĚDÉS
(kis-ebb-ěd-és) fn. tt. Kisebbědést, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valaminek nagysága, mennyisége fogy. V. ö. KISEBBĚDIK.

*KISEBBĚDIK
(kis-ebb-ěd-ik) k. m. kisebbědtem, ~tél, ~ětt. Valaminek nagysága fogy, mennyisége, száma kevesbedik.

*KISEBBIK
(kis-ebb-ik) másodfika a kis melléknévnek, melyben az ik nagyobb meghatározást jelent. l. KIS, KICSIN. A nép nyelvén sajátságos értelme van ezen kifejezésnek: kisebbik uram, így hivja t. i. a köznépi magyar asszony férjének testvéröcsét, máskép: ifjabbik uram; a férjnek bátyja pedig nagyobbik vagy öregbik uram. Valószinüleg az egy házban lakó több családos testvérek régi patriárkai élet módjától származott e nevezet.

*KISEBBÍT, KISEBBIT
(kis-ebb-ít) áth. m. kisebbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni par. ~s. Tulajd. ért. valamit kisebbé tesz, midőn nagyságából valamit elveszen. Kisebbíteni az ételadagokat. Körülmetszés által kisebbíteni a bekötött könyvet. 2) Átv. valakinek becsületét mások előtt olcsárolja, lealázza. Ráalmak, ráfogások által kisebbíteni valakit. V. ö. KIS.

*KISEBBÍTÉS, KISEBBITÉS
(kis-ebb-ít-és) fn. tt. kisebbités-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. cselekvés, mely által valaminek nagyságából, mennyiségéből elvesznek. 2) Átv. ért. más becsületének, hirének, nevének olcsárlása, gyalázása.

*KISEBBITŐÜVEG
(kisebbitő-üveg) ösz. fn. Láttani ért. bizonyos módon köszörült üveg, mely a tárgyakat kisebb alakban tünteti elé, mint természetileg léteznek. Ellentéte: nagyitóüveg, górcső.

*KISEBBSÉG
(kis-ebb-ség) fn. tt. kisebbség-ět, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos mennyiségnek, mekkoraságnak azon viszonyos állapota, melynél fogva egy másikhoz mérve kevesebb részekből vagy számból áll. Az inditványozó pártja kisebbségben maradt, azaz többen voltak az ellenpártiak. 2) Átv. ért. állapot, melyben az van, kit gyaláznak, kinek becsületét kisebbítik. Kisebbséget szenvedni.
"Ki énnekem vagyon oly nagy kisebbségemre."
Tinódi.".

*KISEBBŰL, KISEBBÜL
(kis-ebb-ül) ösz. m. kisebbűl-t. Kisebbé lesz, azaz nagyságából, mennyiségéből veszt, alább száll. Drágúl a gabona, kisebbűl a zsemlye. V. ö. KISEBB.

*KISEBBŰLÉS, KISEBBÜLÉS
(kis-ebb-ül-és)fn. tt. kisebbűlés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn kisebbé lesz valami.

*KISEBĚSĚDÉS
(kis-seběsědés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely testrész kisebesedik.

*KISEBĚSĚDIK
(ki-seběsědik) ösz. k. Seb vagy sebek támadnak valamely testen vagy testrészen. A gyermek lába megfagyott s azután kisebesedett. A ló háta a nyeregtől kisebesedett.

*KISEBĚSÍT
(ki-seběsít) ösz. áth. Okozza hogy valamely testen seb támad. A nyereg kisebesítette a ló hátát. Különbözik: megsebesít.

*KISEBĚSŰL
(ki-seběsűl) ösz. önh. l. KISEBĚSĚDIK.

*KISEFA
(kise-fa) ösz. fn. A lovas kocsi rúdja végéhez akasztott fa, két czölönkkel ellátva, melyekhez az első két lovat csatolják. V. ö. KESA. Máskép: kisafa. Néhutt, különösen a Tisza vidékén: négyelő.

*KISEFÁS
(kise-fás) ösz. mn. Midőn négy ló van a kocsi elé fogva, a rúd jobb oldalán járó ló neve rudas, az elébe fogotté pedig kisefás vagy ostorhegyes, a rúd bal oldalán járóé, melyen több vidék szokása szerint a kocsis ül, nyerges, az előtte járóé pedig gyeplős.

*KISÉG
(kis-ég) fn. tt. kiség-ét, harm. szr. ~e. Általán öszvege mindazon tulajdonságoknak, melyek valakinek személyes egyéniségét teszik. Valakinek kisége felől tudakozódni. A tárgyak egyéniségére vonatkozólag: miség.

*KÍSÉG
(kil-ség v. kül-ség) fn. tt. kíség-ět, harm. szr. ~e. Így nevezik a felső dunamelléki molnárok a vizkerék deszkapártázatát. Eredetileg valószinüen kilség, azaz külség, mivel a kerék zápjainak legkülsőbb részeit tartja össze.

*KISEGÉL
l. KISEGÍT.

*KISEGÍT
(ki-segít) ösz. áth. Ha valaki bizonyos munkát végrehajtani, vagy bizonyos nehézségen, bajon, akadályon saját erejéből győzni nem képes, és e végre egy másik anyagi, szellemi, vagy erkölcsi erejével sikerrel, és foganatosan hozzájárul; erről mondjuk, hogy azon valakit kisegítette. A megsülyedt kocsist kisegíteni a sárból. A jó szomszédok nagy munka idején egymást ki szokták segíteni. Jó barátunkat nehány forinttal pénzbeli zavarából kisegíteni.
"Jaj Istenem, ki húz ki?
Gyere babám, segíts ki."
Népdal.

*KISEGÍTÉS, KISEGITÉS
(ki-segítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kisegítenek.

*KISEGÍTŐ v. ~SEGITŐ
(ki-segítő) ösz. mn. Aki valamiben kisegít. Kisegítő eléadó, aki valamely hatóság, illetőleg törvényszék rendszeresített személyzetéhez nem tartozik, hanem összehalmozódván az itt eléadandó tárgyak, ezeknek feldolgozásában segédül a felsőbbség által ideiglen ide rendelven van.

*KISELEJTĚL
(ki-selejtěl) l. KISELEJTĚZ.

*KISELEJTĚZ
(ki-selejtěz) ösz. áth. Bizonyos tárgyak közől a selejteseket, azaz alábbvalókat, hitványakat kiválogatja, és kidobja. V. ö. SELEJTĚS.

*KISELEJTĚZÉS
(ki-selejtězés) ösz. fn. A selejtes tárgyaknak kiválogatása és kidobása.

*KISELMŰ, KISELMÜ
(kis-elmű) ösz. mn. Kinek kedélye nem oly szilárd, hogy az ellenszegülő nehézségekkel daczolni képes volna, kit az akadályok a siker reményétől megfosztanak, ki gyöngeségének öntudatában levert, gyáva szívvel bir. V. ö. KISLELKŰ.

*KISELMŰSÉG, KISELMÜSÉG
(kis-elmüség) ösz. fn. A kedélynek szilárdság nélküli állapota, gyöngelelküség.

*KISEMMIZ
(ki-semmiz) ösz. áth. A számadást vagy számolást olyképen teszi, hogy az illető mennyiségből másnak javára semmi sem marad. A jószágbitorló különféle cselfogások, pl. javitási, beruházási, kárpótlási stb. kiadások ürügye és czíme alatt kisemmizte a törvényes örökösöket.

*KISĚPĚR
(ki-sěpěr) ösz. áth. Szoros ért. valamit seprüvel kitisztít, kitakarít. Kiseperni a szobákat. Az udvarról kiseperni a szemetet. Szélesb átv. ért. valamely testnek a földön huzása által kitakarít valamit. Hosszu ruhával kiseperni a terem padlózatát. Mondjuk szélről, esőről is, midőn a szemetet, gizgazt elhordja. A sebes zápor kiseperte az utczákat. Tréfásan: embereket kiseperni am. valahonnan nem a legnyájasabb módon kihajtani, pl. ilyféle szólításokkal: tisztuljatok, takarodjatok innen, ne szemetezzetek!

*KISĚPRĚS
(ki-sěprěs) ösz. fn. Tisztogatás, takarítás neme, midőn kisepernek valamit. V. ö. KISĚPĚR.

*KISĚPRŰZ
(ki-sěprűz) ösz. áth. Seprűvel kihajt, kikerget valakit v. valamit. Kiseprűzni a konyhán kotynyeleskedő sihedert, vagy agarakat, malaczokat. E kifejezéssel leginkább csak a nők szoktak élni; a férfiak szájából inkább a kibotozlak, kikorbácsollak szók hallhatók.

*KÍSÉR, KISÉR
(kis-e-er v. kés-e-er) áth. m. kísér-t. Elemzésére nézve szabatosabb volna késér, de kísér v. kisér jobb hangzásunak tünik fel és szokottabb. V. ö. KÉSIK és KISIK. 1) Valakit utitársul követ, utjában vezet, segít. Valakit barátságból haza kisérni. A járatlan idegent elkisérni. A kisdedeket oskolába kisérni. 2) Szélesb ért. valakivel egy uton, egy irányban megy, valakit nyomon követ. Valakit kiváncsiságból, lesből távolról kisérni. A feltünőleg szép hölgyet kisérik a férfiak. A különös öltözetű idegent utczahossznt kisérik a gyermekek. A dögleni készülő gebét hollók kisérik.

*KIS-ÉR
mváros a Jászkun kerületben, helyr. Kis-Ér-re, ~én, ~ről.

*KÍSÉRĚL, KISÉRĚL
(kés-e-er-ěl) áth. m. kísérel-t, v. kísérlětt, htm. ~ni, v. kísérleni. 1) Valaminek tulajdonságait bizonyos úton módon vizsgálja. Különösen, midőn valamit bizonyos állapotba és körülményekbe helyez, hogy ez által megtudja, miféle változások történnek rajta, miféle tüneményeket mutat elé. Valamely testet vegytanilag kisérleni. 2) l. KÍSÉRT. 2) és 3) Oly alkatú, mint a régies ,kérel.'

*KÍSÉRÉS, KISÉRÉS
(kés-e-er-és) fn. tt. kísérés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Menés, midőn kísérünk valakit. V. ö. KÍSÉR.

*KÍSÉRET, KISÉRET
(kés-e-er-et) fn. tt. kiséret-ět, harm. szr. ~e. 1) Elvont ért. menetel, melyet valaki utitársul máshoz csatlakozva tesz. 2) Azon társak, személyek öszvege, kik valakivel utitársul mennek. Többek kiséretében beutazni valamely vadon tájékot, tartományt. A foglyot katonák kiséretében tovább szállítani. 3) Azon személyek öszvege, kik a menőt, utazót akár mint hozzátartozók, akár mint idegenek nyomon követik. A király nagy kisérettel tartotta bemenetelét.

*KISÉRETJOG
(kiséret-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva általán valamely utazó, különösen idegen földön járó az illető hatóságoktól követelheti, hogy személybiztosítás végett kiséretet adjanak mellé.

*KISĚRKED, KISERKED
(ki-sěrked v. ~serked) ösz. önh. Serkedve kifakad, kibugygyan. Mondják általán nedvről, mely kisebb gyöngyökben tör ki, pl. kiserked a fölvakart persenésből a vér.

*KISĚRKEDÉS
(ki-sěrkedés) ösz. fn. Serkedve kifakadás v. bugygyanás.

*KISĚRKEDĚZ
(ki-sěrkeděz) ösz. önh. Többszörösen kiserked.

*KISĚRKESZT, KISERKESZT
(ki-sěrkeszt v. ~serkeszt) ösz. áth. Bizonyos nedvet, különösen evet, genyt, vért az állati testből kifakaszt. Nyomás vagy tűszurás által kiserkeszteni a fekély genyét.

*KISĚRKESZTÉS
(ki-sěrkesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiserkesztenek.

*KÍSÉRLET, KISÉRLET
(kés-e-er-el-et) fn. tt. kísérlet-ět, harm. szr. ~e. Midőn valamihez némi koczkáztatással hozzá fogunk. Némely elmeművel csak kiséretül írnak. Továbbá midőn valaminek véghezvitele végett az előzményeket már munkába vettük. Bűnkisérlet. V. ö. KISÉREL, 2) Szorosabb ért. műtétel, melynél fogva valamely test bizonyos állapotban, és körülményekbe helyeztetik a végett, hogy tulajdonságai kitünjenek. Természettani kisérletek. (Experimentum).

*KÍSÉRLETĚZ, KISÉRLETĚZ
(kés-ér-el-et-ěz) önh. m. kísérletěu-tem, ~tél, ~étt. Kisérlettel foglalkodik (experimentum).

*KÍSÉRLŐ, KISÉRLŐ
(kés-ér-el-ő) mn. tt. kísérlőt. Akit valamit kisérel, vagy amivel kisérlenek. Kisérlő mérleg. Máskép: kisértő.

*KÍSÉRŐ, KISÉRŐ
(kés-e-er-ő) mn. és fn. tt. kisérő-t. Aki valakit kisér. Urokat kisérő szolgák. Halottat kisérő nép. Számos kisérők között hagyni el a várost. Kisérő levél. V. ö. KÍSÉR.

*KÍSÉRT, KISÉRT
(kés-e-er-t) áth. m. kisért-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Elemzésre nézve l. KISIK. 1) Valamit próbára tesz, vagyis új helyzetbe, új állapotba tétel által meg akarja tudni, miféle tulajdonságai vannak. Tűz által kisérteni az aranyat, ha valódi-e? Hajtogatás által megkísérteni a kardvasat. 2) Valamely kétes dolgot próbál, mely némi veszélylyel vagy koczkáztatással, vagy nehézséggel jár. Kevés emberrel ütközetet kisérteni. A zajos Dunán megkisérteni az átkelést. Szerencsét kisérteni. (Szalay Á. 400 m. levél). 3) Valaminek véghezvitelére az előzményeket már munkába venni, pl. a tolvaj megkisérli a lopást, midőn a házba már beoson vagy beront, a pénz- vagy ruhaszekrényt már feltöri, de semmit el nem visz, mert talán megfélemlett vagy elriasztották. 4) A lelki tulajdonságokra, különösen az erkölcsiekre vonatkozólag, valakit oly helyzetbe tesz, melyből kitünhetik, ha van-e szilárd jelleme, tántorithatlan becsülete, erkölcsi érzete, vagy nincs. Az Isten megkísértette Ábrahám hűségét, midőn fiát feláldoztatni kivánta. A Szentirás értelmében, a sátán, a világ, a test megkisérti az embert, midőn alkalmat nyújt, midőn ösztönt és ingert ad az erkölcsi törvények megszegésére. Némely vidékeken a nép hibásan használja a kísért igét kísér helyett.

*KÍSÉRTÉS, KISÉRTÉS
(kés-e-er-t-és) fn. tt. kisértés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit v. valakit kisértenek. A sátán három-féle kisértéssel akarja megtántorítani az Idvezitőt.

*KÍSÉRTET, KISÉRTET
(kpés-e-er-t-et) fn. tt. kisértet-ět, harm. szr. ~e. 1) Állapot vagy helyzet, melyben az van, kit erkölcsi próbára tesznek, vagyis bibliai, és vallási értelemben, bünre csábitó, ösztönző, ingerlő körülmények. Ezen értelme van az úrimádsági kérésnek: És ne vigy minket kisértetbe. 2) Véletlenül, különösen éjjel megjelenő lény, a babonás nép hite szerént, ijesztő lélek. Az elhagyott várakban járó kisértetek. Éjfélkor kisértetet látni. Innen szélesb ért. minden rendkivüli sovány, ijesztő alakot kisértetnek mond a nép.

*KÍSÉRTETI, KISÉRTETI
(kés-ér-t-et-i) mn. tt. kísérleti-t, tb. ~ek. Kisértetre vonatkozó. Kisérteti jelenetek.

*KISÉRTETIES
(kés-ér-t-et-i-es) mn. tt. kisérteties-t v. ~et, tb. ~ek. Olyanféle, mint a kisértet.

*KÍSÉRTŐ, KISÉRTŐ
(kés-e-er-t-ő) mn. és fn. tt. kisértő-t. Aki valamit vagy valakit kísért, vagy amivel kisértenek. Különösen mint fn. olyan személy, ki valakit kisért, ez igének minden értelmében, különösen, roszra csábitó ember, vagy gonosz szellem. V. ö. KÍSÉRT.

*KISÉRTŐFURÓ
(kisértő-furó) ösz. fn. Általán furó, mely által bizonyos testek belső részeit vizsgálják, pl. ha az épületben levő gerendák nem podvásak-e; vagy melylyel a földet furják, hogy rétegeit ismerjék, különösen pedig így neveztetik a bányákat vizsgáló furó.

*KISÉRTŐLIK
(kisértő-lik) ösz. fn. Lik a bányákban, melyet az úgynevezett kisértőfuróval furtak. V. ö. KISÉRTŐFURÓ.

*KISÉTÁL
(ki-sétál) ösz. önh. Sétálva kimegy, kirándul valahonnan, és valahová. Kisétálni a városból a szomszéd szőlőbe, kertekbe Visszatérő névmással: kisétálni magát, am. elégségig sétálni. V. ö. SÉTÁL.

*KISÉTÁLÁS
(ki-sétálás) ösz. fn. Sétálva kimenés, kirándulás.

*KIS EZERJÓFŰ
l. FÖLDEPE.

*KISFALU
faluk Nógrád, Sáros, Turúcz, ÉR~, Közép-Szolnok, VILMÁNY~, Abauj, puszta Nógrád m.; helyr. Kisfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KISFALUD
faluk Baranya, Bars, Bereg stb. m., puszták Nógrád, Somogy, Torna stb. m.; GORTVA~, falu Gömör, NEMES~, Somogy, SORKI~, Vas, ~ZSELICZ~, Somogy, BODROG~, Zemplén m.; helyr. Kisfalud-ra, ~on, ~ról.

*KISGYÜLÉS
(kis-gyülés) ösz. fn. Általán akármily testületnek gyülése, melyre az illető tagoknak csak bizonyos része vagy osztálya hivatalos, ellentéteül a nagy-gyülésnek, melyben a testület minden tagjai részt vesznek vagy vehetnek. A magyar tudományos akadémia kisgyülései.

*KISHAS
(kis-has) ösz. fn. Az emberi hasnak alsó része, a köldök tájától lefelé. Midőn a nagy (pohos) has ellentéte, külön irandó: kis has.

*KISHÁZA
falu Bihar m.; helyr. Kisházá-ra, ~n, ~ról.

*KISHEGY
puszták Fehér és Sáros m.; helyr. Kishegy-re, ~ěn, ~ről.

*KISHITŰ, KISHITÜ
(kis-hitű) ösz. mn. Széles ért. kinek kedélye hajlandóbb bizonyos körülményekben roszat hinni, mint jót, ki akár önmaga akár mások erejében, akár a gondviselésben keveset bízik. Hitvallási ért. ki az isteni segítségben nem bízik. Ilyennek nevezte Jézus a vízen járó, s féltében kiáltó Pétert: Kishitű, miért kételkedtél?

*KISHITŰSÉG, KISHITÜSÉG
(kis-hitűség) ösz. fn. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki kishitű.

*KISHOLDFŰ
(kis-hold-fű) ösz. fn. l. HOLDRUTA.

*KISHUSVÉT
(kis-hus-vét) ösz. fn. A husvétünnepnek nyolczad napja, mint a nagykarácsoné kiskarácson. Különben: fehérvasárnap.

*KISIET
(ki-siet) ösz. önh. Sietve kimegy, távozik valahonnan valahová.

*KISIETÉS
(ki-sietés) ösz. fn. Sietve kimenés.

*KISIK
(kis-ik) k. m. kis-tem, ~tél, ~ětt. Elavult ige. Eléfordúl a müncheni codexben: Coepit pavere et taedere, "kezde kisni és gyetretni," mely szót ugyanazon codex más helyen retteg igével fejez ki. Rokon értelmü: kisálkodik, mely Erdősi szerént halállal való tusakodást jelent. V. ö. KESA, KESASÁG, KESÁLKODIK. Mindkettőnek alapértelme belső mozgalom v. küzdelem, minthogy mind a retegés, mind a halálos tusakodás belső megindulás által nyilatkozik. Ennélfogva a kisik ige eredeti értelme: mintegy küzdve mozog; másod alkalmazott értelme: retteg. Részesülője kiső, kise, innen kise-fa, am. rángatódzva mozgó v. rezgő fa, melyet az előforgatú kocsi v. szekér rúdjához akasztanak.
A kise részesülőből er képzővel lehetett kisér is, valakit útitársul követ, menésében vezet vagy segít. A latin comitari am. együtt menni, a német begleiten Adelung fejtegetése szerént am. be-ge-leiten, elvezetni. Az alapfogalom mindenütt olyan mozgás, menés, mely egy másik lény mozgásával vagy menésével van összefüggésben. Egyébiránt a kisér szót helyesebben vagy legalább közelebbről késik szóból származtatjuk. V. ö. KÉSIK.
Kísér törzsöktől lett: kisért (tentat, explorat, periclitat), s jelent 1) valamely külső mozgatást, vagyis oly munkásságot, mely egy másik test munkásságának, erejének, szilárdságának állapotját megvizsgálja, próbára teszi; 2) belső szellemi mozgatást, különösen erkölcsi tekintetben az akaratnak próbára tételét, ha vajjon állandó-e az erényességben? Innen kisértet (tentatio), am. az ekrölcsi erőnek megingatása, megrázása. Midőn pedig kisértet am. spectrum, (Gespants), akkor közelebbi értelme lehet félelmet gerjesztő lélekjelenés v. ijesztő szellem is, melyek látására kisik az ember. Hasonló öszvefüggés van a tór strassidlo (kisértet) és strassit (ijeszteni) szók között; noha a magyar ,kisértet' itt is inkább ,kisérő szellem' értelmével bír.

*KISIKÁL
(kisikál) l. KISIKÁROL.

*KISIKAMLÁS
(ki-sikamlás) ösz. fn. A sima vagy nyirkos testnek a kézből kicsuszása. Továbbá fürge, könnyü mozgás által valahonnan kiszabadulása.

*KISIKAMLIK
(ki-simalik) l. KISIKLIK.

*KISIKÁRL
l. KISIKÁROL.

*KISIKÁRLÁS
(ki-sikárlás) ösz. fn. Sikárolva kitisztitás. V. ö. KISIKÁROL.

*KISIKÁROL
(ki-sikárol) ösz. áth. Sikárolva, súrolva kitisztít, kifényesít. Kisikárolni czinkóróval a konyhai czinedényeket. Kisikárolni a szobapadlót. Kisikárolni a rozsdás fegyvereket. V. ö. SIKÁROL.

*KIS-IKLÁND
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Iklánd-ra, ~on, ~ról.

*KISIKLIK
(ki-siklik) ösz. k. Mondjuk tulajd. ért. nyirkos vagy sima testről, mely a kézből könnyen kicsúszik. Kisiklik a csík, angolna. Kisiklik a vizes szappan. Átv. ért. fürge, könnyü mozgás által kibuvik, kiszabadúl valahonnan. A csikó kisiklik a nyakát ölelő karok közől. Az üzőbe vett, és beszorított apró állatok kisiklanak az üldözők közől. V. ö. SIKLIK.

*KIS-IKLÓD
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Iklód-ra, ~on, ~ról.

*KISILÁPOL
(ki-silápol) ösz. áth. Siláppal ütve vagy fenyegetve kiűz, kihajt. V. ö. SILÁP.

*KIS-ILLYE
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Illyé-re, ~n, ~ről.

*KIS-ILVA
erdélyi falu a beszterczei kerületben; helyr. ~Ilvá-ra, ~n, ~ról.

*KISIMÍT v. ~SIMIT
(ki-simít) ösz. áth. Valamit símára kitisztít v. kiegyenlít. Kisimítani a kóczos, bozontos hajat, kendert. Mátyusföldén kimeszel vagy bizonyos festék-földdel kicsinosít. Innepekre kisimítani a házat. V. ö. SIMÍT.

*KISIMÍTÁS v. ~SIMITÁS
(ki-simítás) ösz. fn. Simára kitisztítás, v. kiegyenlités.

*KISIMÚL, KISIMUL
(ki-simúl) ösz. önh. Símára kitisztúl v. kiegyenesűl. A haj, ha fésülik, kefélik, megkenik, szépen kisimúl. Gyalu alatt kisimúl a szálkás, rögös, görcsös fa. Kisimúl a redős homlok, arcz. V. ö. SIMÚL.

*KISIMÚLÁS v. ~SIMULÁS
(ki-simulás) ösz. fn. Simára kitisztulás v. kiegyenesülés.

*KISING
puszta Pest m.; helyr. Kising-re, ~én, ~ről.

*KISÍR
(ki-sír) ösz. önh. Visszatérő névmással am. sokat, elégségig sír. Az akaratoskodó durczás gyermek kisírta magát. V. ö. SÍR.

*KISIRT
(ki-sírt) ösz. mn. Mondják szemekről, melyet sokat sírtak. A halotti beszéd után kisírt szemekkel oszlott szét a nép.

*KISIRŰL
(ki-sirűl) ösz. önh. Alattomban, gyorsan kisuhan valahonnan. Erdélyi tájszó. V. ö. SIRŰL.

*KIS-KADÁCS
erdélyi falu a székelyföldi Udvarhely székben, helyr. Kadács-ra, ~on, ~ról.

*KIS-KAJÁN
erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. -Kaján-ba, -ban, -ból.

*KIS-KALÁN
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kalán-ba, ~ban, ~ból.

*KISKALMÁR
(kis-kalmár) ösz. fn. Kalmár, ki az illető kereskedést kicsinben űzi, kisárus, szatócs.

*KISKALMÁRKODÁS
(kis-kalmárkodás) ösz. fn. Kicsinben űzött kalmárság.

*KIS-KAPUS
erdélyi faluk Kolos m. és Meggyes székben, helyr. Kapus-ra, ~on, ~ról.

*KIS-KARÁCSON
(kis-karácson) ösz. fn. A nagykarácsonnak nyolczadik vagy Urunk körülmetélésének napja, mely uj évre esik.

*KIS-KÁSZON
erdélyi falu Kézdi székely székben, helyr. ~Kászon-ba, ~ban, ~ból.

*KIS-KEDE
erdélyi falu Udvarhely székben, helyr. ~Kedé-re, ~n, ~ről.

*KISKÉKJÁCZINT
(kis-kék-jáczint) ösz. fn. A jáczint egyik faja; bokrétája harangalakú, tövön hengeres; virágai aprók, kékek; Diószeginél: zománczos jáczint (hyacinthus amethystinus).

*KIS-KEND
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Kend-re, ~én, ~ről.

*KIS-KERÉK
erdélyi falu. A Fehér m.; helyr. ~Kerék-re, ~ěn, ~ről.

*KISKERESKĚDÉS
(kis-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, mely aránylag kevés áruk forgatásával viszen űzletet, vagy mely az illető árukat kicsinben adja. Ellentéte: nagykereskedés.

*KISKERESKĚDŐ
(kis-kereskědő) ösz. fn. Kereskedő, ki áruit kis mennyiségben, kicsinben adja.

*KISKERESZT
(kis-kereszt) ösz. fn. A keresztes rendjelek legkisebbike. Kiskeresztes vitéz. V. ö. NAGYKERESZT.

*KISKOH
falu Bihar m.; helyr. Kiskoh-ra, ~on, ~ról.

*KISKOR
(kis-kor) ösz. fn. 1) Köz ért. gyermekkor, melyhez a ki nem fejlett ifjukort is oda szokták érteni. 2) Törv. ért. az illető ország törvényei szerént meghatározott időkor, mely alatt valaki a törvény különös védelme alatt áll s apai hatalom vagy gyámság alá van helyezve és ezek beleegyezése nélkül terhes kötelezettséget magára nem vállalhat. A magyar polgári jog szerént kiskoruak (minorennes) általában, kik 24-ik évöket még be nem töltötték; még pedig 12 éven felül törvényeskoruak (legitimae aetatis), alul nem törvényeskoruak (illegitimae aetatis). A nőszemélyek, ha férjhez mennek, 16 éves korukban már elérik teljeskoruságukat, de ha férjhez nem mentek, még a 24 éven túl is rendszerént gyámság alatt vannak. Az osztrák polgári törvénykönyv szerént gyermeki kort élnek, kik a hetedik, serdületlen kort, kik a 14-dik, és kiskort, kik a 24-ik életévet még tul nem haladták, még pedig a nőszemélyek ha előbb férjhez mennének is. ,Kiskor' ellentéte nagy- vagy teljes kor.

*KISKORÚ v. KORU
(kis-korú) ösz. mn. Aki még kiskorban van. Kiskoru árvák. V. ö. KISKOR.

*KISKORÚSÁG v. ~KORUSÁG
(kis-koruság) ösz. fn. Kiskorú életidő, vagy állapot. V. ö. KISKOR.

*KISLELKŰ v. KISLELKÜ
(kis-lelkű) ösz. mn. 1) Ki kedélyénél fogva gyáva, félénk, az ellenszegülő akadályoktól visszaijedő, magában nem bizó. 2) Szorosb ért. kinek lelke nem bir elegendő ruganyossággal, hogy a viszontagságokkal szembeszálljon, kit a bal sors könnyen lever. 3) Kinek kebelét nemesebb erkölcsi érzelem nem hevíti, pl. ki legyőzött ellenségeivel nem bánik kegyesen. Ellentéte: nagylelkű.

*KISLELKŰLEG v. KISLELKÜLEG
(kis-lelkűleg) ih. Kislelkűek módjára. V. ö. KISLELKŰ.

*KISLELKŰSÉG, KISLELKÜSÉG
(kis-lelküség) ösz. fn. Azon tulajdonság, melynél fogva valakit kislelkünek mondunk. V. ö. KISLELKÜ.

*KISLENCSÉSGOMBA
(kis-lencsés-gomba) ösz. fn. l. LENCSÉSKÖBÖLKE.

*KISLÉPFŰ
(kis-lép-fű) ösz. fn. A bordalapok egyik faja; lombjai szárnyasan kikanyargatottak; karélyai általellenben váltogatók, öszvefutók; termései a lapon összefutnak; Diószeginél: kacskaringós bordalap (asplenium ceterach).

*KIS-LÓZNA
erdélyi puszta B. Szolnok m.; helyr. ~Lózná-ra, ~n, ~ról.

*KIS-LUDAS
erd. f. A. Fehér m.; helyr. ~Ludas-ra, ~on, ~ról.

*KISMARJA
mváros Bihar m.; helyr. Kismarjá-ra, ~n, ~ról.

*KISMARTON
sz. kir. v. Sopron m.; helyr. Kismarton-ba, ~ban, ~ból.

*KISMÉRTÉK
(kis-mérték) ösz. fn. 1) Aránylag kicsin a maga nemében, kevés, nem sok. 2) A szabályos rendes mértéknél kisebb; vagy kisebbített mérték.

*KISMESTER
(kis-mester) ösz. fn. A tanító mester segéde. Falusi kismester.

*KISMEZŐ
puszta Borsod m.; helyr. Kismező-re, ~n, ~ről.

*KISNADÁLY
(kis-nadály) ösz. fn. A nadálytő egyik faja (symphytum petraeum).

*KISNYÓR
puszta Somogy m.; helyr. Kisnyór-ra, ~on, ~ról.

*KIS-NYÚJTÓD
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. ~Nyújtód-ra, ~on, ~ról.

*KIS-NYÚLAS erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Nyúlas-ra
~on, ~ról.

*KIS-OCS
falu Zaránd m.; helyr. ~Ocs-ra, ~on, ~ról.

*KISODRÓDIK
(ki-sodródik) ösz. k. Sodródva kibonyolodik, kifejlik. Kisodródik a roszul sodrott madzag. V. ö. SODOR.

*KIS-OKLOS
erdélyi faluk Hunyad és Torda m.; helyr. ~Oklos-ra, ~on, ~ról.

*KIS-OLÁHFALU
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~Oláhfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KISOMPOLYGÁS
(ki-sompolygás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kisompolyog.

*KISOMPOLYOG
(ki-sompolyog) ösz. önh. Sompolyogva kimegy.

*KISOPÁNKODIK
(ki-sopánkodik) visszahatólag: kisopánkodja magát, addig sopánkodik, míg elunja.

*KISORSOL
(ki-sorsol) ösz. áth. Sorshuzás utján valamely tárgyat, államkötelezvényt, ékszert, pénzt stb. nyereségül kitesz.

*KISORSOLÁS
(ki-sorsolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kisorsolnak.

*KISOTÚL
(ki-sotúl) ösz. áth. Valamit sotuval kinyom, kisajtol. Kisotúlni a szőlő, gyümölcs levét. Kender-, lenmagból kisotúlni az olajat.

*KISÖPÖR
l. KISĚPĚR.

*KIS-PACZAL
falu Kraszna m.; helyr. ~Paczal-ra, ~on, ~ról.

*KISPAP
(kis-pap) ösz. fn. Növendékpap, ki valamely egyházi nevelőintézetben papi hivatalra képeztetik, növendékpap.

*KISPÁSZTA
puszta Somogy m.; helyr. ~Pásztá-ra, ~n, ~ról.

*KISPÉNZ
(kis-pénz) ösz. fn. Régebben ,fillér' (denarius v. denarius parvus, obolus) helyett használtatott, és egy garas néha hat, néha pedig öt kispénzből állott; amarra példa az 1351:4. törvényczikk, emerre Schőnwisner szerént Mátyás királynak öt dénárból állott garasa.

*KISPERCZ
(kis-percz) ösz. fn. Másodpercz. Egy órában van hatvan első v. nagypercz, egy első perczben van hatvan másodpercz vagy kispercz.

*KIS-PESTÉNY
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~Pestény-be, ~ben, ~ből.

*KIS-PETRI
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Petribe, ~ben, ~ből.

*KISPORCSFŰ
(kis-porcs-fű) ösz. fn. A porczikák egyik faja; földre csepült szára ágasbogas; levelei aprók, kopaszok; virágai apró csomókban sárgásak; növénytani néven: sima porczika (hermiana glabra).

*KIS-RÁPOLT
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~Rápolt-ra, ~on, ~ról.

*KIS-REBRA
erdélyi falu Besztercze ker.; helyr. ~Rebrá-ra, ~on, ~ról.

*KISRÓFOL
(ki-srófol) l. KICSAVAROL.

*KIS-ROSKÁNY
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~Roskány-ba, ~ban, ~ból.

*KIS-RUNK
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~Runk-ra, ~on, ~ról.

*KIS-SAJÓ
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Sajó-ra, ~n, ~ról.

*KISSÁR, KISSÁRFŰ
(kis-sár-fű) ösz. fn. A fűtejek neméhez tartozó növényfaj; ernyője 6-10 águ, ugyanannyi levelű gallérral; gyümölcse sima, az ernyő alatt levő ágai meddők, szára térdig érő. (Euphorbia Esula).

*KISSÁRFŰTÉJ
l. KISSÁRFŰ.

*KISSARLÓSFŰ
(kis-sarlós-fű) ösz. fn. A tarorjákhoz tartozó növényfaj; szára tövön megdűlt, szőröskés; levelei ékforma tojáskerekek, bevagdaltak, csipkések, nyelesek; virágai két-hármával a levéltöveken pirosak vagy fejérek. Máskép: gamandor, zsuzsánka, kiscserlevelűfű; növénytani néven: gamandor tarorja (teucrium chamaedrys).

*KIS-SÁRMÁS
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Sármás-ra, ~on, ~ról.

*KIS-SÁROS
falu Küküllő és Sáros m.; helyr. ~Sáros-ra, ~on, ~ról.

*KISSÁSA
l. KISZSÁZSA.

*KIS-SEBES
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Sebes-re, ~én, ~ről.

*KIS-SELLYK
erdélyi falu Meggyes székben; helyr. Sellyk-re, ~ěn, ~ről.

*KIS-SINK
erdélyi falu Sink székben; helyr. ~Sink-re, ~ěn, ~ről.

*KISSODA
falu Temes m.; helyr. Kissodá-ra, ~n, ~ról.

*KIS-SOLYMOS
falu Kővár vidékén, erd. faluk Alsó Fehér m. és Udvarhely sz.; helyr. ~Solymos-ra, ~on, ~ról.

*KIS-SZEDERJE
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Szederjé-re, ~n, ~ről.

*KIS-SZÉK
(kis-szék) ösz. fn. Zsámolyhoz hasonló nagyságu, alacson szék, milyenen pl. a fejök, vagy némely vidékeken a piaczi kofák ülni szoktak. Vannak oly kisszékek is, melyek kukoriczamorzsoló vassal ellátvák.

*KISSZĚMŰ v. ~SZĚMÜ
(kis-szěmü) ösz. mn. Tulajd. és átv. ért. akinek vagy aminek kis szemei vannak; aprószemü. Kisszemü leány. Kisszemü gabona, bab, borsó. V. ö. SZĚM.

*KISSZERŰ, KISSZERÜ
(KIS-SZERŰ) ösz. mn. Aránylag, vagy a maga nemében kicsinyes. Ezek mind kisszerű dolgok. Ellentéte: nagyszerű.

*KISSZERŰSÉG, KISSZERÜSÉG
(kis-szerűrég) ösz. fn. Aránylag, a maga nemében véve kicsinyes állapota vagy tulajdonsága valaminek. Ellentéte: nagyszerüség.

*KISSZIVŰ, KISSZIVÜ
(kis-szivű) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. mondható minden állatról, melynek aránylag kicsina a szive. 2) Átv. ért. és szokottabb ért. bátortalan, félénk, gyáva, szűk kebelű.

*KISSZIVŰSÉG, KISSZIVÜSÉG
(kis-szivüség) ösz. fn. Átv. ért. félénk, gyáva lelki tulajdonság.

*KISSZULÁK
(kis-szulák) ösz. fn. Növényfaj a szulákok neméből; levelei nyilformák, mindkét felől hegyesek. Máskép: kisfulák, folyófű, iszapfű. (Convolvulus arvensis).

*KIS-TALMÁCS
erdélyi falu Talmács fiókszékben; helyr.; ~Talmács-ra, ~on, ~ról.

*KIS-TAVA
puszta Tolna m.; helyr. ~Tavá-ra, ~n, ~ról.

*KISTELEK
falu Baranya és Csongrád m., puszták Kis-Kunságban és Bihar m.; helyr. Kistelek-re, ~ěn, ~ről.

*KISTELEP
falu Temes m.; helyr. Kistelep-re, ~ěn, ~ről.

*KIS-TEREMI
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~teremi-be, ~ben, ~ből.

*KIS-TEREMIA
falu Torontál m.; helyr. ~Teremiá-ra, ~n, ~ról.

*KISTERENNE
falu Nógrád m.; helyr. ~Terenné-re, ~n, ~ről.

*KIS-TORONY
erdélyi falu a szebeni szász székben; helyr. ~Torony-ba, ~ban, ~ból.

*KISUDAMLIK
(ki-sudamlik) ösz. k. l. KISUHAN.

*KISUGÁRLIK
(ki-sugárlik) l. KISUGÁRZIK.

*KISUGÁRZÁS
(ki-sugárzás) ösz. fn. Sugarak kilövellése.

*KISUGÁRZIK
(ki-sugárzik) ösz. k. Sugarai kilövellenek. Felhők közől kisugárzik a nap.

*KISUHAN
(ki-suhan) ösz. önh. Suhanva kimegy. Képes kifejezéssel: sebesen kiszökik, kicsúszik valahonnan, kivált midőn valamely roszat, veszélyt gyanít. V. ö. SUHAN.

*KISUHANÁS
(ki-suhanás) ösz. fn. Suhanva kimenés. V. ö. KISUHAN.

*KIS-ÚJFALU
faluk Bihar, Esztergam, Nógrád, Pest, Sopron m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KIS-UJJ
(kis-ujj) ösz. fn. A kezeken és lábakon a legkisebb ujjak. A kéznek kisujja máskép a köznépnél: fülvájó ujj. Képes ért. jelenti az erőnek, hatalomnak legalsóbb fokát. Kisujjammal sem nyúltam hozzá, am. legkisebb erőszakot, bántást sem követtem el rajta.

*KISUJSZÁLLÁS
mváros Nagy Kunságban; helyr. ~újszállás-ra, ~on, ~ról.

*KISÚJT, KISUJT
(ki-sujt) ösz. áth. Valamit suhanva kivet; kihajít, kitisztít. Különösen Mátyusföldén am. kiseper, mi csakugyan némi suhogással megy véghez. Karapold be a szobát, azután sujtsd ki. Miért nem sujtjátok ki azt a szemetet?

*KISUJTÁS
(ki-sujtás) ösz. fn. Suhanva kivetés; v. kitisztitás. V. ö. KISUJT.

*KISUJTÁSOZ
(ki-sujtásoz) ösz. áth. Közelebb a ,sujtás' főnévtől am. sujtásokkal kivarr, kiczifráz valamit. Kisujtásozni a magyar nadrágot, mentét, dolmányt. V. ö. SUJTÁS.

*KISUPRÁL
(ki-suprál) ösz. áth. Suprával, azaz vesszővel kiver, kikerget valakit vagy valamit.

*KISÚROL
(ki-súrol) ösz. áth. Súrolva, sikárolva kimos, kitisztít, kifényesít valamit. Kisúrolni a szobákat, az edényeket. V. ö. SÚROL.

*KISÚROLÁS
(ki-súrolás) ösz. fn. Súrolva, sikárolva kimosás, kitisztítás.

*KISURRAN
(ki-surran) ösz. önh. Surranva kiszökik, kilopódzik, kioson valahonnan. A nyomozott tolvaj kisurrant a kapun. V. ö. SURRAN.

*KISURRANÁS
(ki-surranás) ösz. fn. Surranva kimenés.

*KISUSOG
(ki-susog) ösz. áth. és gyakor. Susogva kibeszél, kifecseg, kilocsog valamit. V. ö. SUSOG.

*KISUVAD
(ki-suvad) ösz. önh. Csúszva, mintegy su hangot hallatva kiesik, kicsuszszan valahonnan, különösen kézből, hón alól. V. ö. SUVAD.

*KISUVADÁS
(ki-suvadás) ösz. fn. Suvadva csuszszanva kiesés.

*KISÜL
(ki-sül) ösz. önh. 1) Kellőleg megsül. Kisült a kenyér, szedjétek ki. 2) Mondjuk a mezőkről, midőn a nagy meleg miatt kiszáradnak, s mintegy kiégnek.
"Nekem már a rét hímetlen,
A mező kisült."
Csokonai.
3) Mondják a lőszerekről, midőn kilobbannak. Kisül az ágyu, mozsár, puska. 4) Átv. ért. valamely rejtett, nem tudott dolog kiviláglik. Kisült rá, hogy tolvaj. V. ö. SÜL.

*KISÜLÉS
puszta Pest-Solt m.; helyr. Kisülés-re, ~ěn, ~ről.

*KISÜLŐ v. KISÜLLŐ
(kis-ülő v. ~üllő) ösz. fn. A kovácsok, lakatosok, ötvösök kisebb nemű ülője. V. ö. ÜLŐ.

*KISÜT
(ki-süt) ösz. ön- és áth. Önhatólag am. kivilágít; leginkább a hold- és napról mondják.
"Kisütött a nap sugára,
A szeretőm ablakára."
Népd.
Áthatólag 1) Kellőleg megsüt. Jól kisütni a kenyeret. Különösen rántva megsüt. Zsíron, vajon kisütni valamely tésztát, halat, csirkét. 2) Kiéget. Tüzes vassal kisütni valaki szemét. A forró nyár kisüti a mezőket. 3) Lövőszert kilobbant. Kisütni az ágyut, puskát. 4) Átv. ért. valamit napfényre derít, világosságra hoz. Vallatásokból kisütni a büntetteseket. V. ö. SÜT.

*KISÜTÉS
(ki-sütés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami kisüt; vagy valaki valamit kisüt.

*KISVAJDAFALVA
erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. ~ Vajdafalvá-ra, ~n, ~ról.

*KISVÁROS
puszta Hont m.; helyr. ~város-ra, ~on, ~ról.

*KISVÁROSI
(kis-városi) ösz. mn. 1) Kisvárosból való 2) Oly szokásu, tulajdonságu, magatartásu, milyenek rendesen a kisvárosiak lenni szoktak. Kisvárosi ripők. Kisvárosi piperkőcz.

*KISVÁROSIAS
(kis-városias) ösz. mn. Kisvárosi lakosok szokására mutató, arra emlékeztető, azoknál divatozó. Kisvárosias kiváncsiság, megszólás.

*KISVÁROSIASAN
(kis-városiasan) l. KISVÁROSILAG.

*KISVÁROSILAG
(kis-városilag) ösz. ih. Kisvárosiak módjára, szokása szerint.

*KISZ
fn. tt. kisz-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. A legapróbb hal a Balatonban, melyet meritőhálóval fognak. A horogra csalétkül húzzák, innen a közmondás: Sokszor kiszen keszeget foghatni, azaz kis szivesség vagy ajándék által többet lehet nyerni. Néhutt: küsz.

*KISZAB
(ki-szab) ösz. áth. 1) Általán valamely kelmét öltözetül vagy más végre kellő forma szerént és nagyságban kimetsz. Kiszabni a nadrágnak, dolmánynak való posztót. Kiszabni a csizmának való bőrt. Innen: valaki ruhából kiszabni, am. a ruhát igen szükre, kicsinyre szabni. 2) Valamit bizonyos mértékben kirendel. A cselédeknek kiszabni mindennapi eleségöket. A legényeknek kiszabni a mindennapi munkát. Kiszabni a lovaknak való abrakot, szénát. 3) Meghatároz. Kiszabni a napot, órát, időt. Kiszabni a tanulni valót. V. ö. SZAB.

*KISZABADÍT v. ~SZABADIT
(ki-szabadít) ösz. áth. A kényszerített, önkénytelen, lekötött állapotban, helyzetben levőt szabaddá teszi, feloldja, felmenti. Kiszabadítani a foglyokat. Kiszabadítani az istrángba keveredett ló lábait. V. ö. SZABADÍT.

*KISZABADÍTÁS v. ~SZABADITÁS
(ki-szabadítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit kiszabadítnak. V. ö. KISZABADÍT.

*KISZABADÚL v. ~SZABADUL
(ki-szabadúl) ösz. önh. Bizonyos kényszerített, önkénytelen, lekötött, bebonyolodott állapotból, helyzetből kimenekűl, kivergődik. Fogságból, ellenség kezei közől kiszabadulni. Zsarnok hatalma, önkénye alól kiszabadulni. V. ö. SZABADÚL.

*KISZABADÚLÁS v. ~SZABADULÁS
(ki-szabadulás) ösz. fn. Kényszerített állapotból, fogságból, rabságból stb. kimenekülés.

*KISZABÁS
(ki-szabás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszabnak. V. ö. KISZAB.

*KISZÁCS
falu Bács m.; helyr. Kiszács-ra, ~on, ~ról.

*KISZÁDOL
(ki-szádol) ösz. áth. A hordónak vagy más bedugaszolt edénynek szádját, azza dugaszát kihúzza, kiüti.

*KISZÁDOLÁS
(ki-szádolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszádolnak.

*KISZAGGAT
l. KISZAKGAT.

*KISZAGLÁL
(ki-szaglál) ösz. áth. Valamit szaglálva kikeres, kifürkész, kinyomoz. A vadászebek kiszaglálják az elbújt vadakat. V. ö. SZAGLÁL.

*KISZAGLÁLÁS
(ki-szaglálás) ösz. fn. Szaglálva kikeresés. V. ö. KISZAGLÁL.

*KISZÁGULD
(ki-száguld) ösz. önh. Sebesen nyargalva kirohan, kicsap valahová. Mondják különösen hadi lovagokról, kik az ellenség nyugtalanitására, megrohanására kirándulnak, vagy kitörnek. V. ö. SZÁGULD.

*KISZÁGULDÁS
(ki-száguldás) ösz. fn. Száguldva kicsapás.

*KISZÁGULDOZ
(ki-száguldoz) ösz. önh. Egymás után többször kiszáguld.

*KISZAKAD
(ki-szakad) ösz. önh. Szoros ért. mondják szövetekről, vagy fonott, vagy rostos testekről, melyek részei vagy rétegei egymástól elválnak. Kiszakad a tüskébe, szegbe akadt ruha. A könyvből néhány levél kiszakadt. Átv. ért. mondják emberről, ki hazájától, szülőhelyétől távozva kölföldre megy letelepedni. A székelyek közől sok család kiszakadt a szomszéd Moldovába. V. ö. SZAKAD.

*KISZAKADÁS
(ki-szakadás) ösz. fn. A fonott vagy rostos testek részeinek egymástól elválása. V. ö. KISZAKAD.

*KISZAKAJT, KISZAKAJTÁS
l. KISZAKASZT, KISZAKASZTÁS.

*KISZAKASZT
(ki-szakaszt) ösz. áth. 1) Valamit tövöstül, gyökerestül kihúz, kiránt. Kiaszakasztani az elültetett virágot, csemetét. 2) Valamit koptatás, metszés, vágás, tépés, s egyéb erőszak által kilikaszt. Kiszakasztani térden a nadrágot. 3) A sütni való megkelt tésztát darabokra szakgatva kenyérré, czipóvá stb. gömbölygeti. 4) A gulyából, ménesből egy falkát különválaszt. Négy tinót az ökörgulyából kiszakasztani. 5) Átv. ért. valamely érzelmet kiírt kebeléből. V. ö. SZAKASZT.

*KISZAKASZTÁS
(ki-szakasztás) ösz. fn. Cselekvés, melynélfogva kiszakasztanak valamit. V. ö. KISZAKASZT.

*KISZAKGAT
(ki-szakgat) ösz. áth. és gyak. Szakgatva, azaz tövéről, gyökeréről elhuzgálva kirángat, kitépdel valamit. Kiszakgatni a kendert, gyomot, fattyunövényeket. Kiszakgatni az ősz hajszálakat. V. ö. SZAKGAT.

*KISZAKGATÁS
(ki-szakgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiszakgatunk valamit. V. ö. KISZAKGAT.

*KISZAKÍT, KISZAKÍTÁS
l. KISZAKASZT, KISZAKASZTÁS.

*KISZALAD
(ki-szalad) ösz. önh. 1) Szaladva kimegy, kisiet. Vészharangszót hallván, kiszaladt az utczára. 2) Átv. ért. mondják némely folyadékokról, melyek tartaléköbleikből akármely oknál fogva kifolynak. Kiszalad a forró leves, víz. Szokottabban: kifut. Ugyan átv. ért. mondják szóról, mely véletlenül, akaratlan csúszik ki. Ez a szó csak úgy szaladt ki a szájamból. V. ö. SZALAD.

*KISZALADÁS
(ki-szaladás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami kiszalad.

*KISZÁLAL
(ki-szálal) ösz. áth. Szálanként kiválogat, kiszed. Kiszálalni a kévéből a kosárnak való vékonyabb vesszőket.

*KISZALASZT
(ki-szalaszt) ösz. áth. 1) Hagyja, engedi, hogy valaki v. valami kiszaladjon. Az akolból kiszalasztani a csikókat. 2) Valakinek meghagyja, hogy szaladva, azaz gyorsan menjen ki valahova. A gyereket kiszalasztani a mezőre, hogy a béreseket hivja haza. 3) Átv. ért. a kezében, hatalmában levő valamit akaratlanul, véletlenül kibocsátja. Kiszalasztani (elszalasztani) a jó szerencsét. 4) Átv. ért. valamely szót kiszalasztani am. véletlenül, meggondolatlanul kiejteni. V. ö. SZALASZT.

*KISZALASZTÁS
(ki-szalasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kiszalasztanak.

*KISZÁLL
(ki-száll) ösz. önh. 1) Repülve kiindúl valahonnan. Tüszvészkor a galambok kiszállanak búgjaikból. A puskadurranás által fölrezzentett madarak kiszállanak a nádasból. 2) Szélesebb ért. bizonyos helyre vagy helyről kilép. Kiszállani a csatasikra. Kiszállani a kocsiból, hajóból. Kiszállani a partra. 3) A székelyek az olyan részeges emberről is mondják, aki bizonyos időben házát elhagyva sokáig korcsmákon hever, hogy kiszállott. (Ferenczi János). V. ö. SZÁLL.

*KISZÁLLÁS
(ki-szállás) ösz. fn. Kirepülés, kimenés, kilépés, valamely helyből. V. ö. KISZÁLL.

*KISZÁLLÁSOL v. ~SZÁLLÁSOZ
(ki-szállásol v. ~szállásoz) ösz. áth. Valamely szállásból, szállóhelyből kiköltöztet (ausquartiren). Ellentéte: beszállásol v. beszállásoz.

*KISZÁLLÍT v. ~SZÁLLIT
(ki-szállít) ösz. áth. 1) Véghez viszi, hogy valaki v. valami kiszálljon. Kiszállítani az utasokat a gőzkocsiból. Kiszállítani a hajót valamely partra. 2) Külföldre szekéren vagy hajón stb. kiküld. A bevásárlott gabonát, bort, kelméket kiszállítani idegen országba. V. ö. SZÁLLÍT.

*KISZÁLLÍTÁS v. ~SZÁLLITÁS
(ki-szállítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiszállítanak valakit v. valamit. V. ö. KISZÁLLÍT.

*KISZÁMÍT v. ~SZÁMIT
(ki-számitás) ösz. áth. Valaminek mennyiségét számok által kiveti, meghatározza, megtudja. Előre kiszámítani az épités költségeit. Kiszámítani az időt, mely alatt valamit végezni lehet. V. ö. SZÁMÍT.

*KISZÁMÍTÁS v. ~SZÁMITÁS
(ki-számitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiszámítunk valamit. V. ö. SZÁMLÁL.

*KISZÁMLÁL
(ki-számlál) ösz. áth. Számlálva kiad, kiválaszt, kioszt bizonyos mennyiséget. Kiszámlálni a napszámosok napi vagy heti díját. V. ö. SZÁMLÁL.

*KISZÁMLÁLÁS
(ki-számlálás) ösz. fn. Számonkénti kiosztás, kiadás, részletezés.

*KISZÁMOL
nem egészen szabatos értelemben ,kiszámít' helyett használják. V. ö. SZÁMOL, és SZÁMÍT.

*KISZÁNDÉKOZIK
(ki-szándékozik) ösz. k. Szándéka van valahová ki v. kifelé menni.

*KISZÁNKÁZ, KISZÁNKÁZIK
(ki-szánkáz v. -szánkázik) ösz. önh. v. k. Szánkázva kirándúl valahová. Kiszánkázni a szomszéd faluba. V. ö. SZÁNKÁZ.

*KISZÁNKÁZÁS
(ki-szánkázás) ösz. fn. Szánkán kirándulás.

*KISZÁNT
(ki-szánt) ösz. áth. 1) Bizonyos növényeket töveikről, gyökereikről szántóvassal kimetsz. Kiszántani a perjét, földi bodzát. 2) Valamely földben rejlő testet szántás által helyéből kifordít. A néhai ütközetek mezején csontokat szántani ki. Elásott kincset szántani ki. V. ö. SZÁNT.

*KISZÁNTÁS
(ki-szántás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszántanak.

*KISZAPPANOZ
(ki-szappanoz) ösz. áth. Szappanos vizzel kimos, kitisztít. A ruhából kiszappanozni a mocskot, szennyet.

*KISZAPPANOZÁS
(ki-szappanozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszappanoznak.

*KISZAPÚL v. ~SZAPUL
(ki-szapúl) ösz. áth. Szapuló edényben lúgos vízzel kifőz valamit. Kiszapulni a durvább mocskos ruhákat. Kiszapulni a nyers fonalat, a taplógombát. V. ö. SZAPU, SZAPÚLÓ.

*KISZAPÚLÁS v. ~SZAPULÁS
(ki-szapúlás) ösz. fn. Mosás neme, midőn kiszapulnak valamit. V. ö. KISZAPÚL.

*KISZAR
(ki-szar) ösz. áth. Valamit szarva kiad beleiből. Kiszarni a lenyelt csontokat, gyümölcsmagokat. Viszsz. névmással: kiszarni magát, am. a bélsárt jól kiüríteni.

*KISZÁRAD
(ki-szárad) ösz. önh. Általán mondjuk minden nedves, nyirkos, nyers testről, midőn nedvei, nyirkai kirepülnek, kigőzölögnek, s az nyerseségét veszti. Szoros ért. kiszáradnak a növények, midőn szükséges életnedveikből kifogynak. Szélesb ért. kiszáradnak az állatok is, midőn igen elsoványodnak; kiszáradnak a folyók, patakok, források, midőn nedveik kirepülnek stb. V. ö. SZÁRAD.

*KISZÁRADÁS
(ki-száradás) ösz. fn. Állapotváltozás, midőn valamely nyirkos, nedves, nyers test kiszárad. V. ö. KISZÁRAD.

*KISZÁRASZT
(ki-száraszt) ösz. áth. Bizonyos testeknek nedveit, nyirkait kiszívja. A forró napok kiszárasztják a füveket. Némely nyavalyák kiszárasztják az emberi testet. A tavakat, mocsárokat, mesterségesen kiszárasztani. V. ö. SZÁRASZT.

*KISZÁRASZTÁS
(ki-szárasztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami kiszárasztatik. Sütemények kiszárasztása hosszas, és erős tűz által. Tavak, mocsárok kiszárasztása. V. ö. SZÁRASZT.

*KISZÁRÍT v. ~SZÁRIT, KISZÁRÍTÁS v. ~SZÁRITÁS
l. KISZÁRASZT, KISZÁRASZTÁS.

*KISZÁROGAT
(ki-szárogat) ösz. áth. Apránként v. lassanként, folytonosan kiszárít.

*KISZDIA
falu Temes m.; helyr. Kiszdiá-ra, ~n, ~ról.

*KISZE
l. KISZI.

*KISZED
(ki-szed) ösz. áth. és gyűige. 1) Bizonyos sokaság közől többeket egymás után kivesz, kiválaszt. A búza közől kiszedni a konkolyt. A tálból, fazékból a gombóczokat. A hálóból kiszedni a nagyobb halakat. A gyümölcsnek javát kiszedni a kosárból. 2) Általán, ami valahol benne van, mind kiveszi. Kiszedni a kemenczéből a kenyereket. Kiszedni a ládába rakott árukat. 3) A betűszedőknél kiszedni valamit, am. azon betüket, melyekből a nyomtatandó szók állanak; fiókjaikból egyenként kiválogatni és kellőleg sorozni; különösebben a szedést bevégezni. A 10. ívet már kiszedtük. V. ö. SZED.

*KISZEDĚGET
(ki-szeděget) ösz. áth. és gyak. Folytonosan, vagy gyakran szedve kiválogat, kiveddegel. Néha am. aprólékosan, kicsinyenként kiszed. A cseléd garasonként, egy-egy forintonként kiszedegette bérét. V. ö. SZED.

*KISZEDĚGETÉS
(ki-szeděgetés) ösz. fn. Szedegetve kiválogatás, kiveddegelés.

*KISZEG
(ki-szeg) ösz. áth. Szegve kimetsz, kihasít, kimér, kialakít valamit. Rokon a kiszab igével, csakhogy a szegés az alakítandó test, különösen ruhafélének inkább széleire, a szabás pedig az egészre vonatkozik. V. ö. SZEG, SZAB.

*KISZEGÉLYEZ
(ki-szegélyez) ösz. áth. Szegélylyel vagy szegélyekkel ellát, fölkészít.

*KISZEGEZ
vagyis ~SZËGEZ, (ki-szegez v. szëgez, éles ë-vel) ösz. áth. 1) Valamit szegekkel kiver. Kiszegezni a sarutalpakat. 2) Valamit, szegeket verve bele, kifeszít, nyilvános helyre kiakaszt. utczaszögletekre kiszegezni valamely hirdetményt. A denevért kiszegezni a kapura. 3) Kitűz, kifitít valamit hogy lássák. Kiszegezni a zászlókat a házak ablakaiból. De itt szokottabb: kitűzni. 4) Mondjuk az álgyukról midőn bizonyos irányban kitűzetnek. A vár falain kiszegezni a huszonnégy-fontosokat. Ez értelemben talán nyilt e-vel, ,szeg' igétől. V. ö. SZĚG, SZEG, SZÖG.

*KISZEKEREZ
(ki-szekerez) ösz. önh. Szekéren kirándúl valahová.

*KISZEKEREZÉS
(ki-szekerezés) ösz. fn. Szekéren kirándulás.

*KISZEL
(ki-szel) ösz. áth. Éles eszközzel kiszakaszt, kimetsz valamit. Kiszelni a kenyérből egy karéjt. Kiszelni a szalonnából a húsos részt. V. ö. SZEL.

*KISZÉLED
(ki-széled) ösz. önh. Széledve kiterjed.

*KISZELEL
(ki-szelel) ösz. áth. Valamely szemes jószág polyváját, szemetjét, ocsúját, lazáját szél által kitisztítja. Szórás által kiszelelni a nyomtatott, csépelt gabonát. V. ö. SZELEL.

*KISZELELÉS
(ki-szelelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszelelnek.

*KISZELÉS
(ki-szelés) ösz. fn. Szelve kimetszés, kivágás.

*KISZÉLESĚDÉS
(ki-szélesědés) ösz. fn. Szélesre kiterjedés.

*KISZÉLĚSĚDIK
(ki-szélěsědik) ösz. k. Szélesre kiterjed. A folyóvíz áradáskor kiszélesedik. A hízó ember dereka, vállai kiszélesednek. V. ö. SZÉLĚS.

*KISZÉLĚSÍT v. ~SZÉLESIT
(ki-szélěsít) ösz. áth. Valamit szélesre kitágít, kinyujt, kiterjeszt. V. ö. SZÉLĚS.

*KISZÉLĚSÍTÉS v. ~SZÉLĚSITÉS
(ki-szélesítés) ösz. fn. Szélesre kinyujtás, kiterjesztés.

*KISZELLŐZ
(ki-szellőz) ösz. áth. 1) Valamit szellőre, szabad ég alá kitesz, hogy áporodástól, romlástól, molyoktól stb. megóvja. Kiszellőzni a ruhákat. 2) Bizonyos zárt helyet kinyit, hogy a szellő, szabad levegő megjárja. Kiszellőzni a szobákat.

*KISZELLŐZÉS
(ki-szellőzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiszellőztünk valamit. V. ö. KISZELLŐZ.

*KISZELLŐZTET
(ki-szellőztet) ösz. áth. Mint alakja mutatja, a szóképzés szabályai szerént miveltető értelemmel bir, s am. más valakinek meghagyja, rendeli, hogy kiszellőzzön valamit; de köz szokás szerént csak annyi is, mint kiszellőz, minthogy azt a szellő, tehát némileg mégis más által téteti. V. ö. SZELLŐZ, és SZELLŐZTET.

*KISZĚM
(ki-szěm) ösz. áth. m. kiszěm-tem, ~tél, ~ětt. Győr vidéki tájszólás szerint am. kiszemel.

*KISZĚMĚL
(ki-szěměl) ösz. áth. Szemenként kiválogat, kiszedeget. A galambok a legszebb búzaszemeket szemelik ki. Átv. ért. nem csak szemes jószágból, hanem akármely más gyűjtött testek közől egyet vagy többet, különösen szemre vesz, és kiválaszt. A nyájból kiszemelni a legszebb barmokat. V. ö. SZĚMĚL.

*KISZĚMĚLÉS
(ki-szěmělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszemelnek.

*KISZĚMIK
l. KISZĚMZIK.

*KISZĚMZIK
(ki-szěmzik) ösz. k. A csemeték s fákról mondják, midőn szemeket vagy rügyeket eresztenek.

*KISZENVED
(ki-szenved) ösz. önh. Bizonyos időmérték szerént végig fogytig szenved, pl. aki halálig szenved, vagy a rá mért büntetést végig kiállja. Használják tárgyesetes névvel is. A tiz évi fogságot kiszenvedi. Átv. ért. sok szenvedés után e világból kimúlik, meghal. V. ö. SZENVED.

*KISZENVEDÉS
(ki-szenvedés) ösz. fn. Cselekvés v. állapot, midőn valaki kiszenved.

*KISZÉPÍT v. ~SZÉPIT
ösz. áth. Valamit szépen kialakít, kiékesít, kicziczomáz. Kiszépíteni a várost. Különös fejékkel kiszépített nő.V. ö. SZÉPÍT.

*KISZÉPÍTÉS
(ki-szépítés) ösz. fn. Kiékesítés, kicziczomázás.

*KISZETÓ
falu Temes m.; helyr. Kiszetó-ra, ~n, ~ról.

*KISZI
fn. tt. kiszi-t, tb. ~k. Gömörben jelent savanyú böjti levest. Tótul: kiszelicza ugyanazt jelenti, a kiszeli (savanyú) törzstől. A székelyeknél kocsonyaforma étel neme zabtócsbúl (vizzel megforrázott zablisztből); kovászszal megkeletve úgy főzik mint a kását, s téjjel vagy szilvalével eszik; csak nyelni kell, de megrágni nem szokás. (Kriza J.). Néhutt: kesze, v. kisze, v. kiszil. V. ö. KESZE, KESZŐCZE.

*KISZÍ
(ki-szí) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos csőn szíva kihúz. Kiszíni lopótökkel a bort. Szivatyúval kiszíni a vizet. Kiszíni egy pipadohányt, vagyis a pipában égő dohány füstét. A szúnyognak, pióczák kiszíják a vért. 2) Valamely test nedvét szopogatva kihúzza. Kiszíni a gyümölcs nedvét. A csecsemő kiszíja az anyja tejét. 3) Átv. ért. valakinek életnedvét kihúzza, elfogyasztja. A vén férj kiszíja a fiatal nőt. Mondják növényekről, vagy más nedves testekről is, melyeket a melegség nedveiktől megfoszt. 4) Képes kifejezéssel valakinek vagyonát, birtokát lassanként kicsalja, kihúzza. Kiszíni az ország zsírját.

*KISZID
(ki-szid) ösz. áth. Valakit különféle szidalmakkal illet, szemrehányásokkal kifakad valaki ellen. V. ö. SZID.

*KISZIDÁS
(ki-szidás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kiszidnak.

*KISZIKKAD
(ki-szikkad) ösz. önh. Szoros ért. mondják sárról, vagy sárlepte térről, midőn kiszárad. V. ö. SZIKKAD.

*KISZIKKADÁS
(ki-szikkadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami kiszikkad.

*KISZIKKASZT
(ki-szikkaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy kiszikkadjon, kiszáradjon valami. A meleg napok, a szelek kiszikkasztják a sárt, a sáros utakat.

*KISZIKKASZTÁS
(ki-szikkasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszikkasztanak.

*KISZIL
fn. tt. kiszil-t, tb. ~ék l. KISZI.

*KISZIMATOL
(ki-szimatol) ösz. áth. Szimatolva, azaz szaglászva kifürkész, kikutat valamit. A vizsla kiszimatolja a vadakat. Átv. ért. kikémlel.

*KISZINDIA
falu Arad m.; helyr. Kiszindiá-ra, ~n, ~ról.

*KISZÍNĚL
(ki-sziněl) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos szinnel kifest. Kiszínelni a divatképeket. Kiszínelni a szekér oldalait, a szekérkast, máskép: kiszínez. 2) Szabó D. szerént am. sajdít. Kiszínlem ábrázatjából is, mit akar. 3) Valaminek szinét, azaz javát, szépét kiválasztja. 4) Valamely rögös, darabos testet kisimít, kiegyenget, különösen fanemű testeket bárd, gyalu stb. által simára kialakít. Kiszínelni a gerendákat, deszkákat. 5) Kiszínli magát, l. KISZÍNLELI MAGÁT. V. ö. SZÍNĚL.

*KISZÍNĚLĚS
(ki-színělěs) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszínelnek.

*KISZÍNĚZ
(ki-színěz) ösz. áth. Festékezve, mázolva bizonyos színt ad valaminek. Kiszínezni a fenyü-fa bútorokat. Kiszínezni a rézre, fára nyomtatott képeket.

*KISZÍNĚZĚS
(ki-színězěs) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszíneznek.

*KISZÍNLELI v. KISZÍNLI MAGÁT
visszaható ige. A székelyeknél Kriza J. szerént am. kiürügyeli magát valamiből.

*KISZÍNLÉS
l. KISZÍNĚLĚS.

*KISZÍNLIK
(ki-színlik) ösz. k. Szabó D. szerént am. kitetszik, kitűnik. Kiszínlik ábrázatjából is a rosz indulat.

*KISZÍP
(ki-szíp) ösz. áth. l. KISZÍ. A szíp törzstől származtak: szipák, szipákol, szipogat.

*KISZIPÁKOL
(ki-szipákol) ösz. áth. A pordohányt szipákolva kiszíja. Naponként egy garas áru fekete tobákot kiszipákolni. V. ö. SZIPÁKOL.

*KISZIPÁKOLÁS
(ki-szipáolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszipákolnak.

*KISZIPOGAT
(ki-szipogat) ösz. gyak. áth. Valamely italt lassacskán, cseppenként szíva, szörpölgetve iszogat ki. Kiszipogatni egy pohár hegyaljait.

*KISZISZĚG
(ki-sziszěg) ösz. önh. Tárgyesetes névvel am. valakit sziszegve kigúnyol, kiűz, kihajt. Kisziszegni a kontár szinészt. A gunár kisziszegi az idegen ludakat. Másként: kipisszěg.

*KISZITÁL
(ki-szitál) ösz. áth. Szitában rázva holmi idegen részektől, szeméttől, portól stb. megtisztít valamit. Kiszitálni a sütni való lisztet. Kiszitálni a vágott dohányból a port.

*KISZIVÁRGÁS
(ki-szivárgás) ösz. fn. Szivárogva kifolyás. Átv. ért. valamely titok egyes részeinek lassan-lassan nyilvánosságra jutása.

*KISZIVÁRKOZIK
(ki-szivárkozik) ösz. k. l. KISZIVÁROG.

*KISZIVÁROG
(ki-szivárog) ösz. önh. és gyak. Szivárogva, azaz vékony csöveken, hasadékokon lassan-lassan kifoly. A száraz, repedékes kádból kiszivárog a víz. Átv. ért. valamely titok egyes részei lassanként nyilvánosságra jutnak. V. ö. SZIVÁROG.

*KISZIVÁS
(ki-szivás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szopás, szörpölés, stb. mely által kiszivunk valamely nedvet vagy folyadékot. V. ö. KISZÍ.

*KISZIVATYÚZ
(ki-szivatyúz) ösz. áth. Szivatyúval kihúz. Kiszivatyúzni a pinczébe folyott vizet. V. ö. SZIVATYÚ.

*KISZIVATYÚZÁS
(ki-szivatyúzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszivatyúznak.

*KISZÍVOGAT
(ki-szívogat) ösz. áth. Apránként v. lassanként kiszív.

*KISZLEL
(kész-el-el) áth. m. kiszlel-t. A régieknél, pl. a Müncheni codexben am. késztet, valamire sürget, rábeszél. "És a vének a népet kíszlelék, hogy Barrabást kérnék, Jézust pedig elvesztenék." Máté 27. A Bécsi codexben: "kíszleli vala őtet" (svadebat ei). V. ö. KÉSZLEL, KÉSZTET.

*KISZÓL
(ki-szól) ösz. önh. Bizonyos zárt helyből kifelé szól. Kiszólani az ablakon. Kiszólani a veremből, pinczéből. V. ö. SZÓL.

*KISZÓLÁS
(ki-szólás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kiszól.

*KISZOLGÁL
(ki-szolgál) ösz. áth. Bizonyos időt szerződés szerént valakinek szolgálatában kitölt. Kiszolgálni az egész esztendőt.

*KISZOLGÁLT
(ki-szolgált) ösz. mn. Aki akármikép kötelezett, vagy önként ajánlott szolgálati időt kitöltött. Kiszolgált katona. Kiszolgált tisztviselő.

*KISZOLGÁLTAT
(ki-szolgáltat) ösz. áth. és mivelt. Bizonyos járandóságot kiadat. Kiszolgáltatni a katonáknak járó kenyeret, a lovaknak való szénát, abrakot. V. ö. SZOLGÁLTAT.

*KISZOLGÁLTATÁS
(ki-szolgáltatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kiszolgáltatnak valamit. A széna, abrak kiszolgáltatása a lovasság számára az illető élelmi biztosok dolga.

*KISZÓLÍT v. ~SZÓLIT
(ki-szólít) ösz. áth. Valakit nevén szólítva valahonnan vagy a többi közől kihí. A sereg közől nehányat kiszólítani. Átv. ért. az Isten kiszólitotta őt ez árnyékvilágból, am. meghalt. V. ö. SZÓLÍT.

*KISZÓLÍTÁS v. ~SZÓLITÁS
(ki-szólítás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki kiszólittatik.

*KISZOP
(ki-szop) ösz. áth. Valamely testnek nedvét, levét szopva kiszivja, kihúzza, kiissza. Kiszopni a szőlő levét. A megmetszett ujjból kiszopni a vért. A csecsemő kiszopja anyja vagy dajkája emlőjéből a tejet. V. ö. SZOP.

*KISZOPOGAT
(ki-szopogat) ösz. áth. Lassanként v. apránként kiszop.

*KISZÓR
(ki-szór) ösz. áth. Szórva, azaz szerte, szanaszét hányva kivet, kidobál holmit. A rohadt almákat kiszórni a szemétre. V. ö. SZÓR.

*KISZÓRÁS
(ki-szórás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kiszórnak holmit. V. ö. KISZÓR.

*KISZORÍT v. ~SZORIT
(ki-szorít) ösz. áth. Szorítva, összenyomva, szűkebbre tolva bizonyos helyről kimenni, kicsúzni, kinyomulni stb. kényszerít valakit v. valamit. Tolongásban kiszorítani valakit a teremből. Az árviz kiszorította a barmokat a legelőről. V. ö. SZORÍT.

*KISZORÍTÁS v. ~SZORITÁS
(ki-szorítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit kiszorítanak.

*KISZORÚL v. ~SZORUL
(ki-szorúl) ösz. önh. 1) Addig szorúl, mig végre kénytelen odahagyni helyét. Tolongás miatt kiszorúlni a szinházból, gyülésteremből. 2) Minthogy bizonyos tért mások elfoglaltak, kénytelen künn maradni. Akik későn jövének vala, kiszorúltak a templomból. V. ö. SZORÚL.

*KISZORÚLÁS v. ~SZORULÁS
(ki-szorúlás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami valahonnan kiszorúl.

*KISZÓTAGOL
(ki-szó-tagol) ösz. áth. Szótagolva kifejt, kibetűz.

*KISZOTYOG
(ki-szotyog) ösz. önh. Szotyogva kihull, például a kézből a puha gyümölcs. Különösebben mondják a székelyeknél a vadhúsról s nyűről, midőn a sebből kihullanak. (Ferenczy János).

*KISZOTYTYAN
(ki-szotytyan) ösz. önh. Szotytyanva kiesik, kicsúszik. Kiszotytyant a kezéből. (Kállay gyüjt.).

*KISZŐ
(ki-sző) ösz. áth. Szövőszékben bizonyos virágokat, alakokat kiképez a vászon vagy más szöveteken. V. ö. SZŐ.

*KISZÖGELLÉS
(ki-szögellés) ösz. fn. Állapot, midőn valami kiszögellik. l. ezt.

*KISZÖGELLIK
(ki-szögellik) ösz. k. Szögletet képezve kifelé áll. A vár egy része a Dunára kiszögellik.

*KISZÖGEZ
(ki-szögez) ösz. áth. Tulajdonképen am. szöglettel ellát, kiszögletez; azonban használják, bár hibásan, ,kiszegez' helyett is.

*KISZÖGLETĚL
(ki-szögletěl) ösz. áth. Szögletesen kimetsz, kivág, kifarag, kivarr stb. valamely müvet. V. ö. SZÖGLET.

*KISZÖGLETĚZ
(ki-szögletěz) ösz. áth. Szögletet vagy szögleteket képezve kialakít. Az asztalt négy, a filegóriát hat szögűre kiszögletezni. Élesre, tompára, egyenesre kiszögletezni.

*KISZÖKDÖS
(ki-szökdös) ösz. önh. Gyakran szökve kilopódzik, kioson valahonnan. Ugyanezt többed magával teszi. V. ö. SZÖKIK, KISZÖKIK.

*KISZÖKELL
(ki-szökell) ösz. önh. Szökellve, ugrálva kimegy. A virgoncz fiúk kiszökellenek az utczára. V. ö. SZÖKELL.

*KISZÖKELLÉS
(ki-szökellés) ösz. fn. 1) Szökellve, ugrálva kimenés. 2) A többi tárgyak vagy részek közől ki- vagy előrenyomulás.

*KISZÖKELLIK
(ki-szökellik) ösz. k. A többi tárgyak vagy részek közől előre nyomúl, előre terjed. A vár homlokzatán oszlopos erkély szökellik ki.

*KISZÖKIK
(ki-szökik) ösz. k. Szökve, azaz lopva, elosonva kimenekszik, kibujdosik valahonnan vagy valahová. A foglyok kiszöktek a börtönből. Kiszökni idegen országba. V. ö. SZÖKIK.

*KISZŐNYEGĚZ
(ki-szőnyegěz) ösz. áth. Szőnyegekkel kirak valamely tért. Kiszőnyegezni a teremeket, a padolatot. V. ö. SZŐNYEG.

*KISZŐNYEGĚZÉS, KISZŐNYEGZÉS
(ki-szőnyegězés) ösz. fn. Szőnyeggel vagy szőnyegekkel kirakás.

*KISZÖRPÖL
(ki-szörpöl) ösz. áth. Valamely nedvet szörpölve kiszí, kiiszik. Kiszörpölni a kávét, édes bort. V. ö. SZÖRPÖL.

*KIS-ZSÁZSA, KIS-ZSÁZSAFŰ
(kis-zsázsafű) ösz. fn. A zsázsákhoz tartozó növényfaj. Máskép: rézsuka, kerti zsázsa, saláta torma.

*KÍSZT
(kisz-t v. kész-t) áth. m. kísz-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Régies és tájdivatos. "S mikoron erre kísztenéje a király." Debreczeni Legendáskönyv. Szokottabban l. KÉSZT.

*KISZTE
falu Zemplén m.; helyr. Kiszté-re, -n, -ről.

*KÍSZTÉS
l. KÉSZTÉS.

*KÍSZTET
(kisz-t-et, azaz kész-t-et) áth. Nem egyéb, mint kettőztetett miveltetővel képzett kíszt vagy készt. V. ö. KÉSZT.

*KÍSZTETÉS
l. KÉSZTETÉS.

*KISZÚR
(ki-szúr) ösz. áth. 1) Szúrva, hegyes eszközzel bökve kilikaszt vagy elront valamit. Szeggel, árral kiszúrni a bőrt. Kiszúrni valakinek szemeit. 2) Valamit szúrva kitűz. Kiszúrni a mérnöki póznákat. Kiszúrni az útjelelő karókat. Átv. ért. valakinek kiszúrni valamivel szemét, am. figyelmét elfordítani valamitől vagy megcselekedni, hogy ne gondoljon valamivel, miben különben akadályt tehetett volna. A felvigyázó szemét egy két forinttal kiszúrni. V. ö. SZÚR.

*KISZÚRÁS, KISZURÁS
(ki-szúrás) ösz. fn. Szúrva kilikasztás.

*KISZURDAL
(ki-szurdal) ösz. áth. és gyak. Szurdalva kilikgat valamit. Gombostűvel kiszurdalni a papirt. Árral kiszurdalni a csizmatalpat. V. ö. SZURDAL.

*KISZURDALÁS
(ki-szurdalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszurdalnak.

*KISZURKÁL
(ki-szurkál) ösz. gyak. áth. l. KISZURDAL, és V. ö. SZURKÁL.

*KISZURKOL
(ki-szurkol) ösz. áth. Szurokkal kivülről megken. Kiszurkolni a vargafonalat.

*KISZŰR
(ki-szűr) ösz. áth. Sűrűn vagy szűrve kiereszt valamely nedvet. Kiszűrni a levet. V. ö. SZŰR.

*KISZŰRÉS, KISZÜRÉS
(ki-szűrés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiszűrnek.

*KISZÜRCSÖL
(ki-szürcsöl) ösz. áth. Valamely edényből szürcsölve kiszí, kiszop, kiiszik bizonyos italnemü nedvet. Kiszürcsölni az édes borocskát. V. ö. SZÜRCSÖL.

*KISZÜRCSÖLÉS
(ki-csürcsölés) ösz. fn. Szürcsölve kiszívás, kiivás.

*KISZÜRCSÖLGET
(ki-szürcsölget) ösz. áth. Apránként v. lassanként kiszürcsöl.

*KISZÜRMÖL
(ki-szürmöl) l. KISZÜRCSÖL.

*KITA
(kit-a, köt-e, köt-ő? l. végül); fn. tt. kitát. 1) Hajból, szőrből, kenderből, s ilyféle szálas testekből egy tekercs, egy kötés. Kender-kita (Molnár Albertnél), haj-kita (Sándor Istvánnál), selyem-kita (Szabó Dávidnál). Kitában kötni a kendert.
"Három kita magos kender,
Egy kis beszédem van kenddel."
Népdal. (Erdélyi J. gyűjt.).
"Fogy, fogy, szépen fogy a kender guzsalyáról,
Új kitát vesz elő az ágya fejéből."
Székely.
Kitába font haj, selyem. Hol egy, hol más esetben hasonlót jelentenek: marok, pászma, tincs, matring. 2) Több ilyen tekercsekből álló csomó, melyek száma a különféle vidékeken változó. Szathmárban egy kita húsz tekercsből áll. Mátyusföldén huszonhétből, másutt harminczból. Eredete hang- és fogalomrokonság után gyanítva legközelebb áll a köt s ebből származott kötés, kötet, kötő szókhoz. S kötni törökül: kat-nak, (hinzufügen , ajouter), a héber pedig am. fasciavit és am. fascia.

*KITÁBLÁZ
(ki-tábláz) ösz. áth. 1) Bizonyos tért, különösen kertet úgynevezett táblákra kihasít. 2) Jogtudományi ért. az illető hatóság, telek-jegyzőkönyvében följegyzett adósságot mint megszüntet kitörli; ellentéte: betábláz.

*KITÁBLÁZÁS
(ki-táblázás) ösz. fn. 1) Valamely térnek, különösen veteményes kertnek úgynevezett táblákra kihasítása. 2) Az illető törvényhatóságnál betáblázott adósságnak mint megszüntnek kitörlése a telek-jegyzőkönyvből. V. ö. BETÁBLÁZ.

*KITAGAD
(ki-tagad) ösz. áth. Szoros ért. valakit bizonyos vagyonból, örökségből kizár, kirekeszt. A rosz fiút kitagadni minden keresményből. V. ö. TAGAD.

*KITAGADÁS
(ki-tagadás) ösz. fn. Szó- vagy irásbeli nyilatkozás, melynél fogva valakit bizonyos örökségből vagy jószágból kizárnak.

*KITÁGÍT v. TÁGIT
(ki-tágít) ösz. áth. Valamit úgy kinyom, kifeszít, hogy tág legyen. Kaptával kitágítani a bőrt. Viselés által kitágítani a csizmát. V. ö. TÁGÍT.

*KITÁGÍTÁS v. ~TÁGITÁS
(ki-tágítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kitágít.

*KITÁGÚL v. ~TÁGUL
(ki-tágúl) ösz. önh. Mondják általán rugalmas, nyulékony testekről, midőn nyomás, húzás, feszítés stb. által kiterjednek. V. ö. TÁGÚL.

*KITÁGÚLÁS v. ~TÁGULÁS
(ki-tágúlás) ösz. fn. Nyomás v. húzás v. feszítés általi kiterjedés.

*KITAJTÉKOZIK, KITAJTÉZIK
(ki-tajtékozik) ösz. k. A tajtékot önmagától kihányja.

*KITAKAR
(ki-takar) ösz. áth. Valamely tárgyat v. testet, takarójának elmozdítása által kitüntet, láthatóvá tesz. Kitakarni a piaczra hozott gyümölcsöt. Kitakarni a mellet. Kitakarni a papirokba göngyölgetett drágaszereket. V. ö. TAKAR.

*KITAKARÁS
(ki-takarás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kitakar.

*KITAKARÍT
(ki-takarít) ösz. áth. Szoros ért. akármiféle lakot, és annak részeit úgymint udvart, folyosót, konyhát, szobát, teremet stb. csinosan, rendesen kitisztít, rendbeszed. Főzés után kitakarítani a konyhát. Reggelenként kitakarítani a szobákat. Kitakarítani a padlást. V. ö. TAKARÍT.

*KITAKARÍTÁS
(ki-takarítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitakarítnak.

*KITAKARODÁS
(ki-takarodás) ösz. fn. Mozgás, midőn valaki valahonnan takarodva kimegy, kilódul.

*KITAKARODIK
(ki-takarodik) ösz. k. Valahonnan mindenestől kihordozkodik, kiköltözik, takarodva kimegy, kilódul. Ezen években sok család kitakarodott a városból. Néha am. szégyen fejében, vagy valamitől tartva kimegy, kisurran. Takarodjál kis tüstént szobámból. Észrevevén a rendőröket jönni, kitakarodtak a csapszéki dorbézolók. V. ö. TAKARODIK.

*KITAKARÓDZÁS
(ki-takaródzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kitakaródzik.

*KITAKARÓDZIK
(ki-takaródzik) ösz. k. Takaróját elvetvén, testét kifödi. A lázas beteg a paplant, dunnát lerugván, kitakaródzott. V. ö. TAKARÓDZIK.

*KITAKAROSZIK
(ki-takaroszik) l. KITAKARODIK.

*KITÁKOL
(ki-tákol) ösz. áth. Tákkal kifoltoz v. kitoldoz. V. ö. TÁK.

*KITALÁL
(ki-talál) ösz. áth. 1) Valamely rejtélyt, pl. mesét, rejtettszót, bizonyos feladott jegyekből megfejt. 2) Valamely ismeretlen titkos dolgot csak úgy gondolom szerént meghatároz. Találd ki, honnan jövök? kivel beszéltem? Találd ki, hány krajczárt tartok markomban? Kitaláltad szarva között a tőgyét. (Km.). V. ö. TALÁL.

*KITÁLAL
(ki-tálal) ösz. áth. A főtt, vagy máskép elkészített ételt fazékból vagy konyhaedényből tálba, tálakba kitölti vagy kiszedi, hogy evés végett asztalra tétessék. Átvitt és gúnyos értelemben: valamit helyén és idején kivül ád elé.

*KITALÁLÁS
(ki-találás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kitalál.

*KITÁLALÁS
(ki-tálalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kitálalnak.

*KITALICSKÁZ
(ki-talicszkáz) ösz. áth. Talicskával kiviszen, kihord. V. ö. TALICSKA.

*KITÁMASZKODIK
(ki-támaszkodik) ösz. k. Valamely nyilt hely korlátjára támaszkodva, kitolja testének felső részét. Kitámaszkodni az ablakból, erkélyről. Kitámaszkodni a nyilt kocsiból. Rokon értelmű vele: kikönyököl. V. ö. TÁMASZKODIK.

*KITÁMASZT
(ki-támaszt) ösz. áth. Szoros ért. kaput vagy ajtót bizonyos támasz által megerősít, hogy kinyitva, kitárva maradjon. Doronggal kitámasztani a pajta kapuját. Kitámasztani az utczakaput, hogy a szekerek bizton járhassanak ki s be. Szélesb ért. kiterjeszt, kiterpeszt. Kitámasztani a lábakat. V. ö. TÁMASZT.

*KITÁMASZTÁS
(ki-támasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kitámaszt.

*KITÁMOLYGÁS
(ki-támolygás) ösz. fn. Támolyogva kimenés v. kijövés.

*KITÁMOLYOG
(ki-támolyog) ösz. önh. Támolyogva kimegy v. kijő. Szédülten támolygott ki a szobából. Nagyobb mérvben: kitántorog.

*KITÁNCZOL
(ki-tánczol) ösz. önh. Visszatérő névmással: kitánczolni magát, am. elégségig, fáradtig, untig tánczolni.

*KITANÍT v. ~TANIT
(ki-tanít) ösz. áth. Tanitva kiképez, kiművel valakit v. valamit. Bizonyos tudományra, müvészetre, kézműre kitanítani valakit. Kitanítani a kocsis, nyerges lovakat, vadászebeket. ,Tudósít' vagy ,értesít' helyett idegenszerű kifejezés, mely némelyeknél a latin ,edocere' után jött szokásba. V. ö. TANÍT.

*KITANÍTÁS v. ~TANITÁS
(ki-tanítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valakit vagy valamit tanítva kiképez.

*KITÁNTORGÁS
(ki-tántorgás) ösz. fn. Tántorogva kimenés v. kijövés.

*KITÁNTOROG
(ki-tántorog) ösz. önh. Tántorogva kimegy v. kijő. Részegen tántorgott ki a kocsmából.

*KITANÚL, TANUL
(ki-tanúl) ösz. áth. 1) Tanulva kiképzi, kimiveli, ügyessé teszi magát valamiben. Kitanúlni az orvosi tudományokat. Kitanúlni bizonyos mesterséget. 2) Mint tanuló bizonyos tanidőt bevégez. Kitanulni tizenkét iskolát. 3) Valamely könyvnek vagy kéziratnak tartalmát figyelmes olvasás, és elmélkedés által emlékezetébe veszi. E könyvet elejétől végeig kitanultam. 4) Észszel kikutat, kifürkész, kitud valamit. Kitanulni valaminek csinját-binját. Kitanulni az emberi természetet.
"Nehéz tudni czélját, végét,
Kitanulni mesterségét
Az asszonynak."
Tréfás vers. (Fáy Andrástól).
5) Önhatólag am. valamely ismeretből lassanként kifogy, kivetkezik. Vénségére sokból kitanúl az ember. A vén czigány kitanúl a hegedülésből. V. ö. TANÚL.

*KITANÚLÁS v. ~TANULÁS
(ki-tanúlás) Cselekvés, illetőleg állapot, midőn valaki valamit v. valamiből kitanúl.

*KITANÚLHATATLAN, KITANULHATLAN
(ki-tanúlhat[at]lan) ösz. mn. Amit v. akit kitanúlni nem lehet. Isten útjai kitanulhatlanok.

*KITANULT
(ki-tanult) ösz. mn. 1) Szélesb ért. ki bizonyos tanéveken, tanintézeteken mint tanuló keresztül ment. Tiz iskolát kitanult ifjú. 2) Szorosb értelemben bizonyos tudományban, müvészetben, mesterségben kellőleg kiképzett. Kitanult orvos, gazda. Kitanult kézmíves. V. ö. TANULT.

*KITAPASZT
(ki-tapaszt) ösz. áth. Valaminek külsejét, nevezetesen épületét tapaszszal bekenni, behúzza. Szalmából és agyagból gyúrt tapaszszal kitapasztani az ólakat, aklokat, gazdasági épületeket. Kitapasztani a válogfal repedékeit. Tréfásan: kitapasztani az arczot. am. festékkel kendőzni.

*KITAPASZTÁS
(ki-tapasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitapasztanak.

*KITAPOD
(ki-tapod) ösz. áth. és gyak. Valamely testnek belét lábbal tapodva kinyomkodja. Kitapodni a szőlő levélt. A nyomtató lovak kitapodják a gabona szemeit. Kitapodni a féreg bélét. A csatangoló barmok kitapodják a gyönge vetést. Gyakorítóbb értelmü: kitapos. V. ö. TAPOD.

*KITAPODÁS
(ki-tapodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit kitapod.

*KITAPOGAT
(ki-tapogat) ösz. áth. és gyak. Valamit tapogatva kikeres, kifürkész, kiválaszt. Kitapogatni a puhább gyümölcsöket. Sötétben kitapogatni a keresett jószágot. A vak kitapogatja amit keres. Átv. ért. bizonyos jelek és nyomok után indulva, a dolgot majd így majd úgy próbálgatva rájön valamire. Némely titkos, rejtélyes dolgokat kitapogatni. V. ö. TAPOGAT.

*KITAPOGATÁS
(ki-tapogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitapogatnak.

*KITAPOS
(ki-tapos) ösz. áth. A kitapad igének gyakorítóbb módosulata, mintegy: többször v. ismételve tapod. A barmok kitaposták a vetéseket, többet foglal magában mint ha azt mondjuk: kitapodták.

*KITAPSOL
(ki-tapsol) ösz. áth. Tapsolva kihí, eléidéz valakit. Szinházban kitapsolni a jeles müvészeket. A rablók borok közé rejtőzött társaikat kitapsolni szokták. V. ö. TAPSOL.

*KITAPSOLÁS
(ki-tapsolás) Cselekvés, midőn egyet vagy többeket kitapsolnak.

*KITÁR
(ki-tár) ösz. áth. 1) Szoros tulajd. ért. kaput, ajtót, ablakot egészen kinyit. Tárd ki az ajtót. A szénás szekérnek kitárni a kertkaput. 2) Szélesb ért. valamely öblös testnek nyilását kifeszíti. Kitárni a szájat. Kitárni a zsák száját. 3) Átv. ért. valamit nyilvánosságra kitesz, kiderít. Nem kell mindent az egész világ előtt kitárni. V. ö. TÁR, ige.

*KITÁRASZT
(ki-táraszt ösz. áth. l. KITÁR.

*KITARKÁZ
(ki-tarkáz) ösz. áth. Tarkázva kimetél, kiír, kifest, kimázol, kiczifráz valamit. Kitarkázni a botot, pipaszárt. Kitarkázni a husvéti tojást. Kitarkázni a falakat. V. ö. TARKA.

*KITARKÁZÁS
(ki-tarkázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitarkáznak.

*KITÁROGAT
(ki-tárogat) ösz. áth. és gyak. 1) Gyakran kitár valamit. Kitárogatni reggel, délben és estve az ajtókat. Szellőztetés végett kitárogatni az ablakokat. 2) Átv. ért. uton, útfélen minden embernek kibeszél valamit, máskép: kikürtöl, kitrombitál, kidobol. V. ö. TÁROGAT.

*KITÁROL
(ki-tárol) ösz. áth. l. KITÁR.

*KITART
(ki-tart) ösz. áth. és önh. 1) Kézben és bizonyos téren, vonalon kivül tart valamit. Kitartani a virágos cserepet az esőre. Kitartani a gyereket az ablakon. 2) Testének valamely tagját vagy részét bizonyos téren, korláton kivül kitolja. A fekvő beteg kitartja kezét az érverést vizsgáló orvosnak. Fejét a hintóból kitartani. 3) Bizonyos állapotot kiáll, kitűr, kiszenved, elbír. Kitartani a nagy hideget, meleget, fájdalmat, kinokat. Kitartani húsz évi fogságot. Három napi koplalást kitartani. 4) Valakit szükségesekkel ellátva mintegy életben tart. Három árva gyermeket kitartani. Bizonyos házi szegényt kitartani. Kitartani oly nőt, kivel valaki titkos viszonyban van. 5) Midőn a menést jelentő tart az alkotó része: önhatólag használtatik, s am. kifelé megy valahonnan. Kitartani a városból, am. kifelé menni. 6) Szintén önhatólag am. végig tart. Az őszön vett tüzifa egész télen kitartott. Kitartó munka, szorgalom. V. ö. TART.

*KITARTÁS
(ki-tartás) ösz. fn. 1) Bizonyos állapotban kitürése, kiszenvedése, kiállása; állhatatosság. Kitartással sokat véghez lehet vinni. Ily nagy munkához kitartás kell. 2) Valakinek életre való szükségesekkel ellátása. V. ö. KITART.

*KITARTÓS
(ki-tartós) ösz. mn. Aki vagy ami erejében sokat vagy sok ideig kitart. Kitartós ló.

*KITARTÓSÁG v. KITARTÓSSÁG
(ki-tartóság v. ~tartósság) ösz. fn. Kitartós állapot vagy minőség.

*KITÁRUL v. ~TÁRUL
(ki-tárúl) ösz. önh. Egészen kinyílik. Kitárúl a kapu, ajtó. Átv. ért. nyilvánossá, köztudomásuvá lesz. A titok végre előbb-utóbb kitárúl. V. TÁR, TÁRÚL.

*KITÁRÚLÁS v. ~TÁRULÁS
(ki-tárúlás) ösz. fn. Teljes kinyilás. Nyilvánossá levés.

*KITASZIGÁL
(ki-taszigál) ösz. áth. és gyak. 1) Valakit kitaszigálva, folytonosan, taszítva, több taszítással kiűz, kihajt valahonnan. A házsártos sihedert kitaszigálták a csapházból. 2) Bármily merev testeket kézzel, vagy lábbal, vagy bizonyos eszközzel taszigálva kinyom valahonnan. V. ö. TASZIGÁL.

*KITASZIGÁLÁS
(ki-taszigálás) ösz. fn. Taszigálva kiűzés, kihajtás.

*KITASZÍT v. ~TASZIT
(ki-taszít) ösz. áth. Valakit v. valamit egyszer megtaszítva kilódít, kivet, kinyom, kitol valahonnan. Addig veszekedett, míg ki nem taszitották a házból. A szín alól kitaszítani a kocsit. V. ö. TASZÍT.

*KITASZÍTÁS
~TASZITÁS, (ki-taszítás) ösz. fn. Taszítva kilódítás, kivetés, kitolás.

*KITÁT
(ki-tát) ösz. áth. Szoros ért. a szájról mondjuk, midőn valaki nagyon kinyitja. Kitátotta a száját, úgy bámúlt. Tátsd ki a szádat, ma. értelmesen, hangosan szólj. Kitátotta a száját, mint a harcsa. V. ö. TÁT.

*KITATAROZ
(ki-tataroz) ösz. áth. Valamely romladozott, rongyollott müvet, különösen épületnemüt kijavít, kifoltoz. Kitatarozni a háztetőt, a hajót. V. ö. TATAROZ.

*KITATAROZÁS
(ki-tatarozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitataroznak.

*KITAVASZODÁS
(ki-tavaszodás) ösz. fn. Tél multával a tavasznak kinyilása.

*KITAVASZODIK
(ki-tavaszodik) ösz. k. Tél multával kinyílik, kiderűl, kezdetét veszi a tavasz. Kitavaszodott az idő, virágoznak a fák.

*KITÉGLÁZ
(ki-tégláz) ösz. áth. Úgynevezett téglázóval v. vasalóval valamely szövetet, pl. posztót, fehérnemüt stb. kisimít, ránczait kiegyenlíti. Kitéglázni a megázott posztóruhát. Kitéglázni a megmosott üngöket. V. ö. TÉGLÁZ.

*KITEKER
(ki-teker) ösz. áth. 1) Tekerve, azaz erőszakosan forgatva, csavarva kihúz, kiránt valamit. Valakinek kezéből kitekerni a botot. A fiatal fát tövéből kitekerni. 2) Tekerve kitör, kigörbít. Kitekerni valamely állatnak nyakát. V. ö. TEKER.

*KITEKERÉS
(ki-tekerés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitekernek.

*KITEKINT
(ki-tekint) ösz. önh. 1) Egyes pillanatot vetve kinéz. Kitekint az ablakon. 2) Kimegy, hogy körülnézzen, megvizsgáljon valamit. Kitekinteni az akolba. V. ö. TEKINT.

*KITEKINTÉS
(ki-tekintés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kitekint.

*KITELEL
(ki-telel) ösz. önh. A telet el- v. kitölti. Különösen testi szükségekre vonatkozva: télen által bizonyos ruhát visel, vagy bizonyos mennyiségü, és minőségü eledellel beéri. Egy pár csizmában és vékony szürben kitelelni. A barmok jobbára szalmán teleltek ki. Sok szegény ember burgonyán telel ki. V. ö. TELEL.

*KITELELÉS
(ki-telelés) ösz. fn. A télnek ki- v. eltöltése. V. ö. KITELEL.

*KITELELTET
(ki-teleltet) ösz. áth. A barmokat télen által takarmánynyal kitartja. Az ökröket árpaszalmával kiteleltetni. A cselédnek két darab marháját kiteleltetni. V. ö. TELEL, TELELTET.

*KITELELTETÉS
(ki-teleltetés) ösz. fn. A barmoknak télen által takarmánynyal kitartása.

*KITELEHETŐKÉP v. ~KÉPEN
(ki-telhetőkép v. képen) ösz. ih. Amennyire valakinek tehetsége engedi. Kitelhetőkép iparkodtam eleget tenni. Kitelhetőkép ellátni valakit a szükségesekkel. V. ö. KITELIK.

*KITELHETŐLEG
(ki-telhető-leg) ösz. ih. l. KITELHETŐKÉP.

*KITELHETŐ MÓDON
l. KITELHETŐKÉP.

*KITELIK
(ki-telik) ösz. k. 1) Bizonyos idő végére jár. Ma telik ki az idő, melyre megfogadtalak. Ha kitelik az esztendő, megfizetem a kamatot. 2) Távolító ragu névvel vagy személyes névmással am. bír annyi tehetséggel, megteheti. Kitelik tőle, hogy fizessen. A szegény embertől ki nem telik, hogy naponként borral, sülttel éljen. Néha am. hajlandó valamit tenni, vagy elhagyni. Könnyen kitelik tőle, hogy megszólja az embert. Kitelik tőle, hogy rád sem néz. 3) Kikerül valamely mennyiségből. Ezen vég posztóból egy köpeny, dolmány és nadrág kitelik.

*KITÉP
(kitép) ösz. áth. Tépve kiszed valamit, különösen vékony szálu testeket. Kitépni az ősz hajszálakat. Kitépni a gyönge növényeket. Kitépni a madár tollait. Kitépni a szövet rojtjait. Az urak vesznek öszve, s a jobbágyok haját tépi ki. (Km.). (Humiles laborant, ubi potentes dissident). Átv ért. bizonyos érzelmeket gyökerestül kiírt. Kitépni a szívből valaminek emlékét. V. ö. TÉP.

*KITÉPĚLŐDIK
(ki-tépělődik) ösz. belsz. Tépelődve kimenekül valahonnan. Kitépelődni a verekedők kezei közől. Kitépelődni a tüskés sűrüből. V. ö. TÉPĚLŐDIK.

*KITEPER
(ki-teper) ösz. áth. Teperve, azaz tiporva, tepiczkelve, apró, sűrü tapodásokkal kinyom, kiszorít valamit. Kiteperni a kártevő férgek belét. V. ö. TEPER.

*KITÉPÉS
(ki-tépés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kitép.

*KITÉR
(ki-tér) ösz. önh. 1) Kilép az útvonalból, hogy más jövő-menőnek helyet adjon, vagy hogy valamit kikerüljön, vagy akármely más okból. A szemközt jövő népcsoport elől kitérni. A kátyu elöl kitérni. Az alvó kocsis lovai hamar kitérnek az útból. Terhes szekérnek, részeg embernek az Isten is kitér. (Km.). 2) Átv. ért. a kapczáskodó, ellenkező embernek enged, vagy kikerüli őt, hogy az ellenszegülési alkalmat akadályozza. Ezen ember előtt legjobb kitérni. Kitért előle, s ott hagyta. 3) Átv. ért. bizonyos vallási felekezetből kilép. 4) Használják némely vidékeken: kifér helyett is. V. ö. KIFÉR.

*KITERĚGET
(ki-terěget) ösz. áth. és gyak. 1) Valamely lappatag testet egész terjedelmében kibontogat, laposan kinyújt. Kiteregetni a nedves ruhákat, hogy száradjanak. 2) Omlékony testeket szétterít. Kiteregetni a földre hordott ganajkupaczokat. Kiteregetni a megázott szénát, gabonát. V. ö. TERĚGET.

*KITERĚGETÉS
(ki-terěgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiteregetnek.

*KITEREMT
(ki-teremt) ösz. áth. Bárhonnan is elé- vagy megszerez.

*KITEREPÉLYĚDIK
(ki-terepélyědik) ösz. k. Általán, akármely testről mondható, midőn terepélyesen kinyúlik. Sodrófa alatt kiterepélyedik a tészta. Kiterepélyedik a keletlen kenyér. Szorosb ért. mondják növényekről, midőn ágaik, leveleik, testeik kiterjednek. Kiterepélyedik a tölgyfa, almafa. Kiterepélyednek némely káposztafajok, gombák stb. V. ö. TEREPÉLY.

*KITÉRÉS
(ki-térés) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn valaki bizonyos vonalból kitér. Átv. ért. szóbeli vagy irásbeli előadásban a beszéd főtárgyától némi eltávozás, némely mellékes dolgoknak említése. Sok kitérésekkel értekezni valamiről. V. ö. KITÉR.

*KITERÍT v. ~TERIT
(ki-terít) ösz. áth. 1) Lapos testet egész terjedelmében kibontva fektet. Kiteríteni a köpenyt, ponyvát, lepedőt, papíriveket. 2) Omlékony részekből álló testet szétoszlat. Asztalra kiteríteni a babot, borsót. 3) Halottat kinyújtóztat. V. ö. TERÍT.

*KITÉRÍT v. ~TÉRIT
(ki-térít) ösz. áth. 1) Bizonyos útvonalból kiléptet, kijárat. Kitéríteni a vonóbarmot a szemközt jövő katonaság elől. Kitéríteni a szekeret a hintó elől. 2) Valakit rábeszél, rávesz, hogy egyik vallásból a másikba térjen ki. V. ö. KITER.

*KITERÍTÉS v. ~TERITÉS
(ki-terítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiterítenek.

*KITÉRÍTÉS v. ~TÉRITÉS
(ki-térítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kitérítnek.

*KITERJED
(ki-terjed) ösz. önh. 1) Széle hossza kitágúl, nagyobbúl, kinyúlik. Az árvíz kiterjed a határ nagyobb részén. Ezen puszta hat falu határáig kiterjed. Bakony erdeje több vármegyére kiterjed. 2) Átv. ért. valaminek erkölcsi, szellemi ereje, működése kihat. A király hatalma egész országára kiterjed. Az angol kereskedés a világ minden részeire kiterjed. V. ö. TERJED.

*KITERJEDÉS
(ki-terjedés) ösz. fn. 1) Kitágulás, kinyúlás széltében hosszában. Az árvíz kiterjedését gátokkal akadályozni. 2) Bizonyos térségnek nagysága; terület. Magyarországnak kiterjedése négy ezer négyszögü mértföldnél nagyobb. E város határának kiterjedése ötvenezer hold. V. ö. TERJEDÉS.

*KITERJEDSÉG
(ki-terjedség) ösz. fn. Kiterjedt állapot v. tulajdonság.

*KITERJESZKĚDĚS
(ki-terjeszkěděs) ösz. fn. Állapot vagy működés, midőn valami vagy valaki kiterjeszkedik.

*KITERJESZKĚDIK
(ki-terjeszkědik) ösz. k. 1) Valamely térről mondjuk, midőn széltében vagy hosszában, vagy mindkét irányban kitágúl, kinyúlik. A Balaton Kenesétől Keszthelyig kiterjeszkedik. Buda a Duna partján majd egy mértföldnyire kiterjeszkedik. 2) Átv. ért. mondjuk erkölcsi szellemi hatásról vagy működésről, mely messze kihat. 3) Eléadásában több felé s különösen másnemü tárgyakra is terjeszkedik. V. ö. KITERJED.

*KITERJESZT
(ki-terjeszt) ösz. áth. Széltében vagy hosszában, vagy mind a két irányban kitágít, kinyújt valamit. Kiterjeszteni a madárhálót, a ponyvát. Kezeket, lábakat kiterjeszteni. Átv. ért. bizonyos szellemi, erkölcsi müködést, vagy más cselekvő hatást mindenfelé űz. A hódítók kiterjesztik hatalmokat. V. ö. TERJESZT.

*KITERJESZTÉS
(ki-terjesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki kiterjeszt valamit. Hatalom, uralom kiterjesztése. A tudományok kiterjesztését a nyomdászat nagyon előmozditotta. V. ö. KITERJESZT.

*KITÉRŐ
(ki-térő) ösz. mn. Aki vagy ami kitér. Kitérő utas. Kitérő vallás.

*KITÉRŐLEG
(ki-térőleg) ösz. ih. Kitérő módon. Kitérőleg válaszolni a fölhivásra v. föltett kérdésre nem adni egyenes feleletet.

*KITERPESZKĚDÉS
(ki-terpeszkědés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kiterpeszkedik.

*KITERPESZKĚDIK
(ki-terpeszkědik) ösz. k. Mondják arról, ki lábait s lábszárait egymástól széttolja.

*KITERPESZT
(ki-terpeszt) ösz. áth. Mondják a lábakról, és lábszárakról, midőn valaki azokat jobbra balra, vagy előre hátra, egymástól széttolja. Birkózásban kiterpeszteni a lábakat.

*KITERPESZTÉS
(ki-terpesztés) ösz. fn. A lábaknak vagy lábszáraknak egymástól széttolása.

*KITERŰL
(ki-terűl) ösz. önh. l. KITERJED.

*KITĚSZ
(ki-těsz) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos körön, vonalon kivül fekvő, vagy nyilt helyre tesz. A megölt vadat kitenni a fagyra. Az asztalt kitenni a szobából. Az eladó hordót, szekrényt kitenni az utczára. 2) Valakit bizonyos állapotból, hivatalból kimozdít. Kitenni a falu jegyzőjét. Kitenni valakit a biróságból. Átv. ért. kitenni valakinek a szűrét, am. népies kifejezéssel a szolgálatból vagy hivatalból minden teketória nélkül kimozdítani. 3) Önhatólag: kitenni magáért, am. valamiben kitüntetni, derekasan viselni magát. Kitenni valakin, am. kifogni rajta, őt bizonyos vetélkedésben, versenyben meggyőzni. Rajtam ki nem teszesz (fogsz). Aki rajta kitenni (kifogni) bír, ember legyen a talpán. Magát kitenni valakiért, am. veszélyeztetni.
"A csatában magam kitettem ezerért."
Zrínyi.

*KITÉTEL
(ki-tétel) ösz. fn. 1) Tétel, bizonyos körön, vonalon, határon kivül. 2) Kimozitás valamely állapotból, különösen hivatalból. 3) Szó vagy mondat, mely által bizonyos fogalmat vagy itéletet fejezünk ki. Szabatos, a dolgot helyesen kifejező kitétel. Pórias, népies, tudományos kitétel. Homályos, kétes kitétel. V. ö. TÉTEL.

*KITETSZIK
(ki-tetszik) ösz. k. 1) Szembeötlő jelek, tulajdonságok által kitűnik, kilátszik. A nagyok kitetszenek a kicsinyek közől. A szerecsen kitetszik a fehérek közől. A tornyok, paloták, templomok kitetszenek. A szamár is kitetszik a juhok közől. (Km.). 2) Bizonyos eredményeknél vagy működésnél fogva kitünik. Harczban tetszik ki bizonyosan, ki a vitéz. A próbatétből tetszik ki, mint iparkodott a tanuló. Csak kitetszik, ki az ember. V. ö. TETSZIK.

*KITĚTT
(ki-tětt) ösz. mn. Általán, amit tulajdon értelemben kitettek valahonnan vagy valahová, l. KITĚSZ. Különösen: kitett gyermek, m. lelencz. Kitett nap, am. határozott, kiszabott, kitűzött nap.

*KITETVEZ
(ki-tetvez) ösz. áth. Valamiből a tetveket kiszedi. Kitetvezni az üng ránczait. Kitetvezni a gyerek fejét. V. ö. TETVEZ.

*KITID
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kitid-re, ~ěn, ~ről.

*KITILÓL
(ki-tilól) ösz. áth. Tiló nevü eszközzel a kendert vagy lent töri és kitisztítja a pozdorjától. Az áztatott és megszárított kenderkévéket kitilólni.

*KITILÓLÁS
(ki-tilólás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitilólnak.

*KITILT
(ki-tilt) ösz. áth. Bizonyos körből, helyről kimenni parancsol, kizár valakit. A csavargókat kitiltani a városból. A henye ifjakat kitiltani a tanodából. A népizgatókat kitiltani az országból. Valakit az Anyaszentegyházból kitiltani. Mondjuk oktalan állatokról is. Kitiltani az ebeket a szinházból, a gyülésteremből. V. ö TILT.

*KITILTÁS
(ki-tiltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valamit kitiltanak.

*KITIPOR
(ki-tipor) ösz. áth. Tiporva kinyom, kiszorít valamit rendes helyzetéből. Kitiporni holmi apró állatok bélét. Kitiporni a gyönge kerti növényeket. V. ö. TIPOR.

*KITISZTÁL
(ki-tisztál) ösz. áth. Általában a mi mocskos, szennyes, szurtos volt, mosás, szapulás, kefélés stb. által, különösebben pedig a poros, szemetes gabonaféléket s magneműeket válogatás, stb. által tisztává tesz. A szennyes ruhákat mosás, a polyvás gabonát szórás, rostálás által kitisztálni. V. ö. TISZTÁL.

*KITISZTÁLÁS
(ki-tisztálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitisztálnak.

*KITISZTÁZ
(ki-tisztáz) ösz. áth. Tisztává v. tisztássá tesz. Kitisztázni tüskéktől a rétet, szántóföldet. Kitisztázni oda nem tartozó részektől az erdőt. Minden adósságaiból kitisztázza magát.

*KITISZTÁZÁS
(ki-tisztázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitisztáznak.

*KITISZTÍT v. ~TISZTIT
(ki-tisztít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. valamely szennyes, mocskos testet vagy tért tisztává tesz. Kitisztítani a ronda házat, a szemetes udvart, a gazos kertet. Kitisztítani a rozsdás fegyvereket, a mocskos edényeket. Kitisztítani a pipákat, piapszárakat. 2) Átv. ért. az erkölcsi mocskot letörli. Kitisztítani magát valamely bűnvádtól. Gyónás, és bánat által kitisztítani magát a bűnöktől. V. ö. TISZTÍT.

*KITISZTÍTÁS v. ~TISZTITÁS
(ki-tisztítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által kitisztítanak, tisztává tesznek valamit. V. ö. KITISZTÍT.

*KITISZTOGAT
(ki-tisztogat) ösz. áth. és gyak. 1) Folytonosan vagy gyakran kitisztít valamit. Félévbe került kitisztogatni e házat. Havonként kitisztogatni a lakszobát. 2) Gondosan, a legkisebb részletekig kitisztít valamit. A könyvtárban levő könyveket egyenként kitisztogatni. A teremnek pallózatát, falait függönyeit, bútorait kitisztogatni. V. ö. TISZTOGAT.

*KITISZTOGATÁS
(ki-tisztogatás) ösz. fn. Gyakori, folytonos, gondosan véghezvitt kitisztítás.

*KITISZTÚL v. ~TISZTUL
(ki-tisztúl) ösz. önh. 1) A szennynek, mocsoknak, piszoknak, roszdának stb. elhatáritás által tisztává leszen. Fenés, köszörülés által kitisztulnak a kések. Sikárolás által kitisztúlnak az edények. 2) Mondjuk az időről, vagy égről, midőn kiderűl. Kitisztúl a nap, az ég, az éjszaka. 3) Átv. ért. erkölcsi szennyből kivetkezik, kimosdik. Keresztség, penitencziatartás által kitisztúlni a bűnökből. Törvényszék előtt kitisztúlni a bűnvádból. V. ö. TISZTÚL.

*KITISZTÚLÁS v. ~TISZTULÁS
(ki-tisztúlás) ösz. fn. Állapotváltozás, midőn kitisztúl valami, vagy átv. ért. valaki. V. ö. KITISZTÚL.

*KITÓDÍT v. ~TÓDIT
(ki-tódít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy többen, együtt, seregesen, csoportosan kinyomuljanak, kimenjenek, kirohanjanak valahonnan vagy valahová.

*KITÓDÍTÁS v. ~TÓDITÁS
(ki-tódítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki többeket kitódít.

*KITÓDÚL v. ~TÓDUL
(ki-tódúl) ösz. önh. Tódulva, azaz magát előre tolva, seregesen, csapatosan kimegy v. kijő. Tűzveszélykor kitódúl a nép a szinházból, a templomból. Kitódúlni az utczára. V. ö. TÓDÚL.

*KITÓDÚLÁS v. ~TÓDULÁS
(ki-tódúlás) ösz. fn. Seregesen, csapatosan, tolongva kimenés, kinyomulás.

*KITOL
(ki-tol) ösz. áth. 1) Valakit v. valamit maga előtt tolva, taszítva bizonyos vonalon, határon kivül helyez. Neki vetett vállal kitolni valakit helyéből. A szekeret kitolni a szinből. A taligát kitolni az utczára. 2) Valamely szűk körbe, öbölbe, csőbe szorult testet helyéből kinyom. Kitolni a szemet. Kitolni a bodza bélét. Kezét kitolni a résen, likon. Kitolni a deszka csomóját. V. ö. TOL.

*KITOLÁS
(ki-tolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit kitolnak.

*KITOLD
(ki-told) ösz. áth. Valamit megtoldva kiegészít. Kitoldani a szűkre vagy rövidre szabott ruhát. V. ö. TOLD.

*KITOLDÁS
(ki-toldás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kitold.

*KITOLDÍT
l. KITÓDÍT.

*KITOLDOZ
(ki-toldoz) ösz. áth. és gyak. Toldozva, azaz több toldást csinálva kiegészít, kifoltoz, kitataroz valamit. Kitoldozni a több helyen megrongált kerítést. Kitoldozni a réses padlózatot. V. ö. TOLDOZ.

*KITOLDOZÁS
(ki-toldozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitoldoznak.

*KITOLDÚL
(ki-toldúl) ösz. önh. l. KITÓDÚL.

*KITOLÓDIK
(ki-tolódik) ösz. belsz. Tolódva, azaz mintegy maga magát előre tolva kinyomúl. A megindult Duna zaja kitolódott a partokra. A megrepedt hurka tölteléke kitolódik.

*KITOLÓKÁSA
(kitoló-kása) ösz. fn. Risből vagy köleskásából hús nélkül készült étel, melylyel népies szokás szerint az unalmassá vált vendégnek tudtára adják, hogy elmehet. Néha tréfából a búcsúzó vendégnek is adják, de már lúdaprólékkal vagy másnemü hússal is, pl. fürjjel stb. jól elkészítve. Az imént érkezett kedves vendég elé tett ilyetén étel neve: szoktatókása. V. ö. CZOKIPOHÁR.

*KITOLONG
(ki-tolong) ösz. önh. Tolongva kijő vagy kimegyen. Május elsőjén, ha szép az idő, tömegesen tolong ki a nép a városból.

*KITOMBOL
(ki-tombol) alakjára önh. azonban ez öszvetételben visszahatólag használtatik: kitombolja magát, am. elégségig vagyis addig tombol, míg kedve tartja, vagy beleún stb. Sok ifjú ember, míg magát kitombolja, egészségét, s vagyonát is feláldozza.

*KITOMPÍT v. ~TOMPIT
(ki-tompít) ösz. áth. Valamely vágó, metsző eszköznek élét tompává teszi. Kitompítani a kard élét.

*KITOMPÚL v. ~TOMPUL
(ki-tompúl) ösz. önh. Valamely vágó, metsző eszköznek éle tompává lesz. Kitompúlt a beretva éle.

*KITOTOLÁZ
(ki-totoláz) ösz. áth. Totolázva, azaz ideoda tapogatódzva kikeres, kimotoz valamit, vagy holmit. Különösen az ügyetlen lassu keresgélőről mondják. V. ö. TOTOLÁZ.

*KITÖLT
(ki-tölt) ösz. áth. 1) Folyó vagy omlékony részekből álló testet tartalék edényéből, öbléből kifordít. Kitölteni palaczkból a bort. Zsákból kitölteni a gabonát. Egy zacskó aranyat kitölteni az asztalra. 2) Valamely ürességet, hézagot kitöm. Kitölteni a gödröket. Kitölteni poronddal az úti kátyolokat. 3) Időre vonatkozva, valamit bizonyos idő alatt cselekedve vagy szenvedve végez. Valakinek szolgálatában több évet kitölteni. Tíz évi rabságot kitölteni. Bizonyos időt játékkal, sétálással kitölteni. V. ö. TÖLT.

*KITÖLTÉS
(ki-töltés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kitartás, végezés, mely által kitöltünk valamit. V. ö. KITÖLT.

*KITÖLTÖGET
(ki-töltöget) ösz. áth. és gyak. 1) Folyó vagy omlékony testeket tartaléköbleikből kiereget, kiforgat. A bort kis poharakba kitöltögetni. A gabonát kitöltögetni a zsákokból. A szedett gyümölcsöt kitöltögetni a kosarakból. 2) Ürességet, hézagot holmi oda töltött testekkel kifoltozgat, kitömöget. V. ö. KITÖLT, és TÖLTÖGET.

*KITÖLTÖGETÉS
(ki-töltögetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitöltögetnek.

*KITÖM
(ki-töm) ösz. áth. Valamely puha vagy nyulékony, rugalmas testnek öblét más testtel úgy megrakja, hogy teli legyen, s mintegy kinyomuljon, kidudorodjék. Kitömni lószőrrel a pamlagot, párnát. Kitömni a madarak bőreit. Kitömni a mellet, fart, vagyis a mellett, fart takaró ruhák közé. V. ö. TÖM.

*KITÖMÉS
(ki-tömés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kitömnek valamit. V. ö. KITÖM.

*KITÖR
(ki-tör) ösz. áth. és önh. 1) Valamely szilárd testet a vele szoros kapcsolatban álló testtől, vagy részektől törve kiszakaszt. Kitörni a kezet, lábat. Kitörni a fogakat. Kitörni a fiatal fákat. Kitörni az ablakot. Kitörni a kasza élét. Kitörni a nyakat. "Összetöröm magamat, kitöröm a nyakamat, még sem hagyom magamat." (Tánczvers). 2) Átv. ért. mondjuk lázas, és idegrázó nyavalyákról. Kitörte a hideg. Majd kitörte a nehéz nyavalya, úgy megijedt. Hogy a kórság törjön ki! 3) Átv. ért. és önhatólag, am. nagy erővel, hatályosan, és hirtelen neki fog valaminek, különösen, kirohan, kinyomúl. Kitört a lázadó nép. Kitört a hadsereg a várból. Kitört belőle a nagy harag. A láng kitört az ajtókon, ablakokon. Az árvíz kitört a gátok közől. Kitör a tengeri szélvész. V. ö. TÖR.

*KITÖRDEL
(ki-tördel) ösz. gyakorító áth. Egymás után kitör. A hónaljágakat a szőlővesszőből kitördelni.

*KITÖREDEZIK
(ki-töredezik) ösz. gyakorító k. Egymás után vagy több ízben kitörik. A kerti melegágyak ablakai télen át nagy részben kitöredeznek.

*KITÖRÉS
(ki-törés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit kitör valaki. A fák kitöréseért keményen bűntetni. 2) Szenvedő állapot, midőn valami kitörik. Kezek, lábak kitörése következtében meghalni. 2) Kirohanás, hirtelen, erőszakos, hatályos kinyomulás. Kitörés a várból, a sánczok közől. Lángok, förgetegek, árvizek kitörése. 4) Átv. ért. valamely erős indulatnak kifakadása. A régen forralt haragnak, boszunak kitörése borzasztó. V. ö. KITÖR, KITÖRIK.

*KITÖRIK
(ki-törik) ösz. k. Mondjuk merev szilárd testről, midőn valamely része erőszak által kiszakad, kiválik, vagy mint egész a vele kapcsolatban lévő testtől erőszakos rontás által kifordúl. A kerék közé akadt láb kitörik. Esésben kitörött a keze. A kőbe ütődött kaszavas kitörik. V. ö. TÖRIK.

*KITÖRLÉS
(ki-törlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki kitöröl valamit. Hibásan irt szók kitörlése. V. ö. KITÖRÖL.

*KITÖRLŐDIK
(ki-törlődik) ösz. belsz. Valamely irás, festés, rajz, vésés stb. mintegy önmagától elenyész, megsemmisűl, olvashatlanná vagy láthatlanná lesz. A régi pecsétből kopás által a betűk gyakran kitörlődnek.

*KITÖRŐL v. ~TÖRÖL
(ki-töröl) ösz. áth. 1) Irást vagy festést törölve, eltörölve megsemmisít, s mintegy kivesz, kihagy. Némely helytelen kifejezéseket kitörölni. A könyvből kitörölni az előbbi tulajdonos nevét. Innen átv. ért. kitörölni valakinek nevét bizonyos jegyzékből, am. a többiek közől kihagyni, kizárni. Kitörölték őt az élet könyvéből. 2) Törölve kitisztít. Kitörölni a tányérokat, poharakat. Kitörölni a könyüket. V. ö. TÖRŐL.

*KITÖRÖLGET
(ki-törölget) ösz. áth. és gyak. Gyakran, folytonosan, vagy lassan-lassan kitöröl valamit. Kitörölgetni az ivóedényeket. Kitörölgetni a megfizetett árjegyzékeket. Kitörölgetni a szennyes tányérokat.

*KITÖRÖLGETÉS
(ki-törölgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitörölgetnek.

*KITRÉFÁL
(ki-tréfál) ösz. áth. Tréfálva kicsúfol, nevetség tárgyává tesz valakit.

*KITROMBITÁL
(ki-trombitál) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. trombitaszó mellett kihirdet valamit. 2) Átv. ért. szokottabb ért. teli torokkal kihiresztel valamely titkot vagy ujságot. Máskép. kikürtöl, kidobol.

*KITTÖLY
(ket-tő-ly) fn. tt. kittyöly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Duplán szőtt vastag vászon, különösen zsáknak és ponyvának való. Máskép a nép nyelvén: kittő, küttyű. Mint értelme mutatja, eredetileg kettőly s gyöke ket v. két, mivel kettőzött vagy kétszerezett szövet. (Zwillich, nem: Kittel).

*KITTÖLYNADRÁG
(kittyöly-nadrág) ösz. fn. Kittyölből, azaz kétszövetü vászonból csinált nadrág. Csalóközben küttyűnadrág; tréfásan: kukoriczanadrág.

*KITTY-KOTTY
ikerített hangutánzó szó, mint fn. tárgyesete: kitty-kottyot vagy néha: kittyet-kottyot. Többszörös kotyotó hang.
"Édes a te danolásod,
Jérczeforma kotyogásod.
Kitty-kottyod ünnepi ének,
Bús szivemnek, szegénykének."
Csokonai. (A csikóbőrös kulacshoz).

*KITUD
(ki-tud) ösz. áth. 1) Fürkészés, tudakozódás által bizonyos tudomást szerez valamiről. Végre kitudtam a dolog mibenlétét. 2) Valakit bizonyos birtokból, tulajdonból peres uton, vagy másképen ravaszul, álnokság által jogtalanul kizár, kirekeszt. Különféle fortélyok, fogások által kitudni valakit jóságából. Az uzsorások kitudták őt mindenéből. E második értelmű tud semmi fogalmi rokonságban nincsen a tud (scit) igével, s valószinüleg vagy dút volt eleinte, a du gyöktől, honnan dúl is ered; vagy pedig to gyöktől, honnan tova, tól, és té-tó származnak, tod. Ezek szerént valakit kidúlni v. kitodni annyit tenne, mint kidúlni vagy kitolni, azaz mindenképen: birtokából, vagyonából kifosztani.

*KITUDAKOL, KITUDAKOZ
(ki-tudakol v. ~tudakoz) ösz. áth. és gyak. Tudakolva kikérdez, kivizsgál valamit. Házról házra menve kitudakolni v. tudakozni az elveszett jószágot. V. ö. TUDAKOZ.

*KITUDAKOLÁS v. KITUDAKOZÁS
(ki-tudakolás v. ~tudakozás) ösz. fn. Tudakolva kikérdezés, kivizsgálás.

*KITUDÓDIK
(ki-tudódik) ösz. belsz. Mintegy önmagától, véletlenül, váratlanul, történetesen tudomásra jő, s kiderűl bizonyos titok. Mikor nem is gondoltuk, akkor tudódék ki a gyilkos. V. ö. TUDÓDIK.

*KITÚR
(ki-túr) ösz. áth. 1) Földet vagy omlékony testet orral, vagy bizonyos hegyes eszközzel hasítva kiváj, kiás. A vakandok kitúrja a rétet. Szokottabban: feltúr. 2) A földből, vagy más omlékony testből túrva kiforgat valamit. A disznók kitúrják az elültetett kukoriczát. A szántóvas köveket és csontokat túrt ki. 3) Átv. ért. erőszakos, illetlen, törvénytelen módon kiszorít valakit valahonnan, vagy valamely birtokból. A felnőtt gyermekek kitúrták özvegy mostohájokat a házból. 4) Midőn a fenéről átokképen mondják: fene túrjon ki, am. túrosra, evesre, genyedtté törje testedet, mint a ló hátát a hám. V. ö. TÚR.

*KITÚRÁS, KITURÁS
(ki-túrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami vagy valaki valamit vagy valakit kitúr.

*KITUSÁZ
(ki-tusáz) ösz. áth. Tusával kinyer, kiví.

*KITUSZKOL
(ki-tuszkol) ösz. áth. Tuszkolva, azaz taszigálva kitol, eltávolít valakit valahonnan. Átv. ért. nagynehezen kiad oly kelletlen személyen, ki maradni akarna. V. ö. TUSZKOL.

*KITÜNKÖKLIK
(ki-tündöklik) ösz. k. Tündöklő fénye által kitünik. Az aranyos kúpu torony kitündöklik a többiek közől. A hajnali csillag kitündöklik a többiek sorából. V. ö. TÜNDÖKLIK.

*KITÜNDÖKÖLTET
(ki-tündököltet) l. KITÜNTET.

*KITŰNIK, KITÜNIK
(ki-tünik) ösz. k. 1) A szemidegekre, látszervekre kiválólag hat, a többi közől különösen kilátszik, kiáll. Nagy termete által az egész népből kitűnik. Kitűnik a szeg a zsákból. (Km.). 2) Átv. ért. szellemi, erkölcsi tekintetben a többi közől kiválik. Elmetehetségi és szorgalma által kitünik. 3) Átv. ért. eredménykép következik, világos dolog gyanánt áll előttünk. Mindezekből kitűnik, hogy stb. V. ö. TŰNIK.

*KITŰNŐ, KITÜNŐ
(ki-tűnő) ösz. mn. Anyagi vagy szellemi, vagy erkölcsi tekintetben a többi rokonnemüek közől kiváló, szembeötlő; különösen: jeles, derék. Kitűnő arcz, termet, szépség. Kitünő ész, elmetehetség. Kitünő szorgalom, ipar, magaviselet. V. ö. KITÜNIK.

*KITŰNŐLEG, KITÜNŐLEG
(ki-tűnőleg) ösz. ih. A többi rokonnemüek közől kiválólag; jelesen, derakasan. Kitünőleg vörös szakál. Kitünőleg viselni magát. Szónoki vagy más választékos eléadásban valamely köznévnek egy kitünő tárgyra, főleg személyre alkalmazása által (per excellence); ilyenek: a bölcs király (Salamon helyett); a szent király (Szent István helyett); a nagy király (Hunyady Mátyás helyett); a nagy hazafi (Széchenyi I. helyett); az apostol (Szent Pál helyett); az örök város (Róma helyett). V. ö. KITÜNŐ.

*KITÜNTET
(ki-tüntet) ösz. áth. Mint a maga nemében jeleset, derekasat dicsérve, méltatva, jutalmazva stb. a többiek közől kiemel, megkülönböztet valakit, a közfigyelmet ráirányozza. Visszaható névmással: kitüntetni magát, am. a maga nemében, müködési, hivatali stb. körében kiválólag jeleskedni.

*KITÜNTETÉS
(ki-tüntetés) ösz. fn. Jeles, derekas, kitünő érdemekért megdicsérés, méltatás, magasztalás.

*KITŰRÉS, KITÜRÉS
(ki-tűrés) ösz. fn. l. KITARTÁS, 1).

*KITŰRŐ, KITÜRŐ
(ki-tűrő) ösz. mn. Soká vagy végig tűrő, kitartó. Kitűrő szorgalommal sokra lehet menni.

*KITÜSZKÖL
(ki-tüszköl) ösz. áth. Tüszkölve, tüszköléssel kifú. Kitüszkölte orrából a nyálkát.

*KITŰZ
(ki-tűz) ösz. áth. 1) Valamit nyilvános helyre, közlátomást kiakaszt. Kitűzni a zászlókat. Kitűzni a nemzeti szalagokat. 2) Valamely bizonyos időt határoz. Kitűzni a napot, órát. 3) Helyet határoz meg. Gyülésül kitűzni a vidék fővárosát. 4) Valamit tűvel kivarr, kihímez, kifoltoz. V. ö. TŰZ ige; és TŰ.

*KITÜZDEL
(ki-tüzdel) ösz. áth. Tüzdelve kivarr. V. ö. TŰZDEL.

*KITŰZÉS
(ki-tűzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kitűznek.

*KITÜZESĚDIK
(ki-tüzesědik) ösz. k. Arcza a belső hévtől, forróságtól, vagy sebe vérveres szinüre változik, kigyúlad.

*KITY-KOTY
l. KITTY-KOTTY.

*KIUGRÁS
(ki-ugrás) ösz. fn. Ugorva kimenés. V. ö. KIUGRIK.

*KIUGRASZT, KIUGRAT
(ki-ugraszt v. ~ugrat) ösz. áth. Kiugrani kényszerít valakit vagy valamit. A tolvajokat kiugrasztani a kertből, udvarból. A nyulat kiugrasztani a bokorból. V. ö. UGRASZT.

*KIUGRASZTÁS, KIUGRATÁS
(ki-ugrsztás v. ~ugratás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kiugratnak, ugrsztanak.

*KIUGRIK
(ki-ugrik) ösz. k. 1) Ugorva kimegy v. kijő valahonnan. Kiugrani az ablakon. Kiugrani a kerítésen, kapun. Nyúl ugrott ki a bokorból. 2) Kipattan, kifakad. Kiugrik a szikra. Úgy pofonvágták a korcsmában hogy kiugrott a szeme. Kiugrott a dugasz. Tréfásan: kiugrott barát, aki a szerzetet elhagyta. V. ö. UGRIK.

*KIÚJÚL v. ~UJUL
(ki-újul) ösz. önh. Ami már elavulni látszott, ismét új állapotban tünik elé. Kiujúl a seb. Tavaszszal kiujúl a természet. V. ö. ÚJ, ÚJÚL.

*KIÚSZ, KIÚSZIK
(ki-úsz v. ~úszik) ösz. önh. Úszva kimegy, kimenekűl, kiszáll. A vizbe vetett eb kiúsz a partra. V. ö. ÚSZ, ÚSZIK.

*KIÚTASÍT v. ~UTASIT
(ki-útasít) ösz. önh. Útat mutat neki a kimenésre, kimenni készt, parancsol.

*KIUTASÍTÁS, KIUTASITÁS
(ki-utasítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kiutasítnak.

*KIÚTAZ, KIÚTAZIK, KIUTAZIK
(ki-útaz v. ~útazik) ösz. k. Mint útas kimegy, kivándorol valahova. Kiútazni a külföldre. V. ö. ÚTAZ és ÚTAZIK.

*KIÜGET
(ki-üget) ösz. önh. Szoros ért. mondjuk lóról, szamárról, midőn ügető léptekkel kisiet. Az ólból szabadult ló kiüget a mezőre. Továbbá emberről, ki ügető lovon v. szamáron kimegyen. Nagynehezen kiügettünk. V. ö. ÜGET.

*KIÜGETÉS
(ki-ügetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami vagy valaki kiüget.

*KIÜL
(ki-ül) ösz. önh. 1) Bizonyos nyilt, köz helyre ül. Kiülni a folyosóra, udvarra, kapu alá, utczára. 2) Átv. ért. mondják a szemekről, melyek kidőlednek. Kiül a szeme, mint a bagolyé. V. ö. ÜL.

*KIÜLŐ
(ki-ülő) ösz. mn. 1) Aki vagy ami kiül. Kiülő szemek. 2) Kiálló, kiszökellő. Kiülő párkány, szikla.

*KIÜREGÍT
(ki-üregít) ösz. áth. Valamely tömör testet úgy kiváj, hogy ürege legyen. Kiüregíteni a part oldalát. Kiüregíteni a pinczének való sziklát. V. ö. ÜREG.

*KIÜRESĚDIK
(ki-üresědik) ösz. k. Lásd: KIÜRŰL.

*KIÜRESÍT
(ki-üresít) ösz. áth. l. KIÜRÍT.

*KIÜRÍT v. ~ÜRIT
(ki-ürít) ösz. áth. Valamely öblös testnek belső tartalmát kiveszi, kiönti, kidönti stb. Kiüríteni az árus ládákat. Kiüríteni a pénzes erszényt, a zsákokat, a hordókat. Kiüríteni a hast. Kiüríteni magát. Kiüríteni a boros palaczkot, a poharat. V. ö. ÜR, ÜRES, ÜRÍT.

*KIÜRÍTÉS v. ~ÜRITÉS
(ki-ürítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiürítenek.

*KIÜRŰL v. ~ÜRÜL
(ki-ürül) ösz. önh. Valamely öblös testnek beltartalma kifoly, kiömlik, kidől, kimerűl stb. Kiürül a hordó. Sok költség által kiürül a pénztár. Háboru alatt kiürülnek a gabnatárak, a pinczék. V. ö. ÜRÜL.

*KIÜRŰLÉS v. ~ÜRÜLÉS
(ki-ürűlés) ösz. fn. Valamely test beltartalmának kifolyása, kiömlése, kimerülése.

*KIÜT
(ki-üt) ösz. áth. 1) Valamely szilárd állásu, vagy elrejtett testet ütés által kimozdít helyéből, vagy szemlátomásra hoz. Kiütni valakinek kezéből a kardot, botot. Kiütötték a fogát. Kiütni a földbe vert czöveket. Kiütni a szeget. A kovából tüzet ütni ki. 2) Bizonyos játékszereket ütés által kiszállít, kidob. Kiütni a laptát, csűrköt, pilinczket.
Önhatólag és átv. ért. 1) Valamely rejtett erő vagy dolog hirtelen müködése kitünik. Az ellenség kiütött a várbl. Kiüt a háboru, forradalom. Kiüt a tűzveszély. Kiüt a dögvész. Kiütnek bizonyos nyavalyák, sebek, fakadások. 2) Bizonyos sikerrel tünik ki. Helyesen, jól, dicséretesen, középszerűen ütött ki a próbatét. A csata szerencsétlenül ütött ki. Nem is gyaníthatni előre, mire üt ki a dolog. V. ö. ÜT.

*KIÜTÉS
(ki-ütés) ösz. fn. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit helyéből ütés által kimozdítunk. 2) Valamely erőnek, dolognak működő kitünése. Lángnak, háborúnak kiütése. 3) Bizonyos kifakadások az állati bőrön, újabb műszóval: küteg. Tüzes, mérges kiütések az arczon, hónok alatt. V. ö. KIÜT.

*KIÜVÖLT
(ki-üvölt) ösz. önh. Üvöltő hangon kifelé szól, kiált. V. ö. ÜVÖLT.

*KIŰZ
(ki-űz) ösz. áth. Űzve, azaz folytonosan maga előtt hajtva kitilt, kikerget valakit v. valamit. A gyanús embereket kiűzni a városból. A barmokat kiűzni a tilosból. V. ö. ŰZ.

*KIŰZÉS
~ÜZÉS, (ki-űzés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erőszakolás, hatalmaskodás, melynél fogva kiűznek valakit v. valamit. V. ö. KIŰZ.

*KIV
elvont törzse kive, kivül szónak; változattal. küv, honnan: küvűl.

*KÍV
elvont gyöke kíván, régiesen kéván igének. Rokon vele a perzsa gyök kháh (kivánj, akarj). V. ö. KÍVÁN.

*KIVACZKOLÓDIK
(ki-vaczkolódik) ösz. belsz. Tulajd. ért. vaczkából kibújik, kivergődik. Átv. ért. mondják emberről is, ki fekvő helyéből, ágyából kivergődik, kihuzódozik. Máskép: vaczkalódik, vaszkalódik, vászkolódik.

*KIVADAR
puszta Somogy m.; helyr.; Kivadar-ra, ~on, ~ról.

*KIVÁG
(ki-vág) ösz. áth. Egyes testet vagy gyűtestet egyénileg véve, vágás által kiszakaszt. Kivágni a száraz fát. Kivágni az agy erdőt. Kivágni a kukoriczakórót, a nádat. A patkós lovak kivágják az agyagos utat. Holló vágja ki a szemedet. (Átokszó). Átv. ért. visszatérő névmással am. vágva, illetőleg harczolva, küzdve kimenekűl. A derék bátor vitéz kivágta magát az ellenség közől.

*KIVÁGÁS
(ki-vágás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit kivágnak. 2) Hely, hol a kivágás történik, vágaték.

*KIVÁGAT
(ki-vágat) ösz. miv. Más által eszközli, hogy valami kivágassék.

*KIVÁGATÁS
(ki-vágatás) ösz. fn. Működés, midőn valaki valamit kivágat; vagy midőn valami kivágatik: s ennél fogva hol miveltető, hol szenvedő értelmü. Az erdő kivágatása sok pénzembe került (miveltető értelemben, t. i. más által történt a kivágás). Némely vidékeken az erdők kivágatása káros befolyással van mind a növényzetre, mind az állatokra (szenvedő értelemben, ha t. i. az erdők kivágatnak. Már egy másik helyen szenvedő alakokban a t-nek h-val irását ajánlottuk: kivágathtik, kivágathom, kivágathunk, kivágathás stb. amidőn magában elenyésznék minden kétesség).

*KIVAGDAL
(ki-vagdal) ösz. áth. és gyak. Valamely gyűtestnek részeit, egyenként, egymás után kivágja. Kivagdalni az út melletti ültetvényfákat. Kivagdalni a száradó gyümölcsfákat, a vén szőlőtőket. Kivagdalni a bokrokat. Néha am. vagdalva kirovátkol, kihasogat, kilikgat. Fejszével kivagdalni a fák derekait. Forgácsokat vagdalni ki a tuskóból. A harkály kivagdalja a fák kérgeit. V. ö. VAGDAL.

*KIVAGDALÁS
(ki-vagdalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kivagdalnak.

*KIVAGDOS
(ki-vagdos) ösz. gyak. áth. l. KIVAGDAL.

*KIVÁGY
(i-vágy) ösz. önh. Vágya van kimenni valahonnan és valahová. A városiak kivágynak a falura. Kivágyni a miveletlen országból. Kivágyni a mivelt külföldre. V. ö. VÁGY.

*KIVÁJ
(ki-váj) ösz. áth. Hasító, véső eszközzel, valamely szilárd testnek részeit kiszedve nyilást-hasadást, üreget csinál. Kivájni a földet, ganajt. Kivájni a fa derekát, hogy válu vagy teknő legyen belőle. Kivájni a kenyér belét. Kivájni a dinnye húsos részeit. Kivájni a vajas, túrós bödönt. Kivájni valakinek a szemeit. V. ö. VÁJ, ÁJ, ÁS.

*KIVÁJÁS
(ki-vájás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kivájnak.

*KIVAKAR
(ki-vakar) ösz. áth. Valamely testnek fölszinét vakarva kiveszi, vagy kinyitja, kihasítja. Kivakarni az elvétetett betűt vagy szót, a papírra cseppent tintafoltot. Kivakarni a sebet, a viszketeg bőrt. Kivakarni a fazék oldalához ragadt kását. V. ö. VAKAR.

*KIVAKARÁS
(ki-vakarás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kivakarnak.

*KIVAKKANT
(ki-vakkant) ösz. áth. Meggondolatlanul, vigyázatlanul, hebehurgyán mintegy vakogva kimond, kiejt valamit. Kivakkantotta, amiről hallgatnia kellett volna.

*KIVAKOG
(ki-vakog) ösz. önh. Tárgyesetes névvel am. valamit vakogva, azaz akadozó nyelvvel kimond. Alig tudta kivakogni, mit akar. V. ö. VAKOG.

*KIVAKOGÁS
(ki-vakogás) ösz. fn. Vakogó kimondás v. kiejtés.

*KIVAKOL
(ki-vakol) ösz. áth. A falnak csupasz fölszinét, oldalát mészhomokból habart tapaszszal behányja, és kiegyengeti, kisimítja. V. ö. VAKOL.

*KIVAKOLÁS
(ki-vakolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kivakolnak.

*KIVÁLASZT
(ki-választ) ösz. áth. A többi közől valamit mint bizonyos tekintetben legkülönösebbet kivesz, kitűntet, kiszakaszt. A nyájból kiválasztani a legkövérebb juhokat, a csordából a legczímeresebb szarvu ökröket. A rohadt gyümölcsöt kiválasztani az épek közől és eldobni. Katonáknak a legszebb legényeket kiválasztani. V. ö. VÁLASZT.

*KIVÁLASZTÁS
(ki-választás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kiválasztanak.

*KIVÁLAT
(ki-válat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami ki- vagy elváljék a többitől, pl. a vegyészetben, illetőleg vegybontásban, mennyiségtanban. V. ö. KIVÁLMÁNY.

*KIVÁLIK
(ki-válik) ösz. k. 1) Bizonyos, és sajátságos tulajdonságainál fogva a többi közől kitűnik. Oly szép legény, hogy ezer közől is kiválik. A nemesített gyümölcs vagy állat kiválik a parragiak közől. 2) Valamely tömeg közől önkényesen kiszakad, kimegy. A ridegen járni szerető barom kiválik a csordából. A vadlibák kiválnak a velök egy fészekben költött szelidektől. 3) Bizonyos testek, különösen magvak tokjaikból, hüvelyeikből kifordulnak. A megérett dió, mogyoró kiválik a kopácsból. A bab, borsó, kiválik hüvelyéből. 4) Kiválván, eléjön a régiségben ,kivévén' v. ,kivételével' értelemben. "Ah kétszáz ezeren és három ezeren, szolgától kiválván, esmétlen kijövének." Farkas András 1538-ban. V. ö. VÁLIK.

*KIVALL
(ki-vall) ösz. áth. Valamely titokban tartott tudomást, különösen a maga vagy mások büntettét, hibáját bizonyos sürgető kérdésekre kimondja. A vádlott kivallotta hogy ő lopta volt el a lovat. A tolvaj kivallotta czinkostársai nevét. V. ö. VALL.

*KIVALLÁS
(ki-vallás) ösz. fn. Kimondás, kinyilatkozás neme, mely által valaki kivall valamit. V. ö. KIVALL.

*KIVALLAT
(ki-vallat) ösz. áth. Valakit sürgető, fartató kérdések által bizonyos, titkolt tudomásnak, gyanított dolognak fölfedezésére, kimondására kényszerít, rávesz. Kivallatni a tolvajokat, gyilkostársakat. V. ö. VALLAT.

*KIVALLATÁS
(ki-vallatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kivallatnak.

*KIVÁLMÁNY
(ki-válmány) ösz. fn. Valamely kivált rész, pl. a vegyészetben, illetőleg vegybontásban; pl. ha eczetsavas óloméleg vízben felolvatván ezen oldatba kénsavat töltünk, ez az óloméleggel egyesűl, s fejér üledéket képez (kénsavas óloméleg) az eczetsav pedig folyadék képében magában marad, vagyis ki- vagy elválik. Egyszerübben: válmány v. váladék. (Eductum).

*KIVÁLÓ
(ki-váló) l. KITÜNŐ.

*KIVÁLOGAT
(ki-válogat) ösz. áth. és gyak. Bizonyos sokaságból, rakásból, öszvegből többeket válogatva kiszed, kivesz, elkülönít. Kiválogatni a csordából az igába való tinókat. Kiválogatni a legszebb gyümölcsöket. Kiválogatni a legbátrabb vitézeket. A galamb az ocsuból kiválogatja a búzaszemeket. V. ö. VÁLOGAT.

*KIVÁLOGATÁS
(ki-válogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valamely állat valamit kiválogat.

*KIVÁLÓLAG
(ki-válólag) ösz. ih. A többi hasonló nemüek között bizonyos tekintetben kitünőleg vagy kitüntetve; kiváltképen.

*KIVÁLT (1)
(ki-vált) ösz. áth. 1) Bizonyos körülmények által idegennek hatalmába, birtokába került jószágot illető feltételek teljesitése mellett maga részére kivesz. Kiváltani a zálogba adott földeket. Kiváltani a zálogházba tett ezüstedényeket. 2) Bizonyos hatalom által, vagy állapothoz lekötött személyt némi díj lefizetése mellett kiszabadít. Kiváltani a foglyokat, rabokat. Kiváltani valakit a katonaságból. V. ö. VÁLT.

*KIVÁLT (2)
(ki-vált) ösz. mn. 1) A többi közől bizonyos tekintetben, és tulajdonságaira nézve kitünő. Termetre, szépségre kivált legény. 2) Ami tokjából, hüvelyéből kibújt. Húsából kivált szilvamag. 3) A régieknél, pl. a Góry codexben kivált életű am. különc "Ha kihöz látnak jó szerzetösséget, ahoz azt mondják, hogy kivált életű és nem él úgyan mint egyéb jámbor." V. ö. KIVÁLIK.

*KIVÁLT (3)
(ki-vált) ösz. ih. A többi közől kitünőleg, főleg, nevezetesen. Az egész házra, de kivált a gyermekekre vigyázz. Hideglázban gyümölcsöt, kivált éretlent ne egyél. Mint értelméből kitünik, egy a kiválólag szóval, s lényeges alkotó törzsöke a válik ige, a t pedig határozói képző. V. ö. VÁLIK.

*KIVÁLTÁS
(ki-váltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit kiváltunk. Zálogok, foglyok, besorozott katonák kiváltása. V. ö. KIVÁL, áth.

*KIVÁLTÁSI
(ki-váltási) ösz. mn. Kiváltást illető, arra vonatkozó. Kiváltási díj. Kiváltási jog.

*KIVÁLTKÉP, KIVÁLTKÉPEN
(kivált-kép. v. ~képen) ösz. ih. Főleg, főkép, kiválólag, nevezet szerént. Fiam, vigyázz magadra, kiváltkép becsületedre.

*KIVÁLTKÉPENVALÓ
(kiváltképen-való) ösz. mn. Kiváló, kitünő, különösen kiemelt vagy kiemelendő.

*KIVÁLTOZIK
(ki-változik) ösz. k. A régiségben am. kiváltja magát.
"Nagy vereségekkel kegyetlenül kínozzák,
Hogy kiváltozzanak, erőssen saczczoltatják."
Szegedi István 1566-ban.

*KIVÁLTSÁG
(ki-váltság) ösz. fn. 1) Egyes személynek, vagy bizonyos községnek adott szabadság, vagy engedély, mely szerént, mások kizárásával, valamit tennie, üznie szabad, megengedtetik, s bizonyos előnyökkel birhat. Valamely új találmány, iparczikk űzésére adott kiváltság. Könyvnyomtatási kiváltság. Néhány évekre adott kizáró kiváltság. 2) Bizonyos köz terhektől való mentesség. Kiváltság a katonatartástól, vámfizetéstől, adótól. 3) Polgárzati tekintetben a nemzet némely felsőbb osztályainak különös ogai, melyeknél fogva az alsóbb osztályok fölé helyezvék: Régebben a papi, nemesi, polgári rendnek többféle kiváltságai voltak. (Privilegium).

*KIVÁLTSÁGLEVÉL
(ki-váltság-levél) ösz. fn. Felsőség által kiadott okmány, mely kiváltsági engedélyt foglal magában.

*KIVÁLTSÁGOL
(ki-váltságol) l. KIVÁLTSÁGOZ.

*KIVÁLTSÁGOS
(ki-váltságos) ösz. mn. Kiváltsággal biró, élő. Kiváltságos városok, községek, néposztályok. V. ö. KIVÁLTSÁG.

*KIVÁLTSÁGOZ
ki-váltságoz ösz. áth. Kiváltsággal felruház.

*KIVÁLTSÁGOZÁS
(ki-váltságozás) ösz. fn. Kiváltsággal felruházás.

*KIVÁLVA
(ki-válva) ösz. ih. A többi hasonnemüek közől kitünve, kivéve, elkülönözve.

*KIVÁM
(ki-vám) ösz. fn. Kiviteli vám, melyet a külföldre szállított áruczikkektől fizetni kell.

*KIVÁMOL
(ki-vámol) ösz. áth. Ferenczi János szerént a marhákért a harminczadon a vámot (kivámot) megfizeti. (Székely szó).

*KIVAN
(ki-van) ösz. állapotige. 1) Bizonyos téren, határon kivül van. Üres az egész ház, mind kivannak. 2) Kilátszik, takaratlan, nincs takaróval, ruhával stb. fedve. "Kivan az oldalam, rongyos a dolmányom." Pusztai népdal. 3) Mondják teljes számról. Kivan a követelt mennyiség. A száz forint krajczár hia nélkül kivan. 4) Kitünő kedvben van, különösen jól mulat. Bezeg kivoltunk!

*KÍVÁN, KIVÁN
(kiv-án v. kiv-a-an) áth. m. kíván-t. A Tatrosi vagy Müncheni codexben keván, pl. kevánattal kevántam (desiderio desideravi). Benigna asszony imádságos könyvében, keván és kiván vegyesen fordúl elé. Gyöke kiv v. kev, mely egy a ké, kéj szókkal, s rokonok hozzá a kedélyre vonatkozó, kies, kees, kedv, kegy, kecs, kell, kény, kér, kenál, kinál stb. Egyezik a kiv v. kév törzszsel a latin ,cupio' cup gyöke is. A persa nyelfben pedig kháh-íden, v. khász-ten am. kivánni, akarni, s ezzel tétetik öszve a jövő idő is, pl. kháhem resid fogok (vagy akarok) érkezni. Megjegyzést érdemel, hogy a persa irásban ezen szónál a kh után v is találtatik, s az egész szó irva így áll: khváhem = kivánom. Értelme, 1) Valamely dolgot, mint afféle kedvest, tetszőt, kellőt, kénynek kedvezőt ohajt, birni vágy. Ételt, italt, nyugalmat kivánni. Pénzt, egészséget, hosszu életet kivánni. Ki mit kiván, azzal álmodik vagy szereti hinni. (Km.). 2) Ugyanazt más számára ohajtja. Másnak minden jót, szépet kivánni. Szivből kivánni valamit. Jó reggelt, jó napot, jó estét, jó éjszakát, jó étvágyat, jó mulatást kivánok. 3) Valamit, mint szükségképen kellőt követel. Kivánni az adósságot. Az alattvalóktól illő tiszteletet kivánni. Visszakivánni a kölcsön adott jószágot. Felkivánni a várat. Némely urak megkivánják a hódolást, tisztelgést. Az orvos, ügyvéd megkivánja fáradsága diját. 4) Átv. ért. mondjuk lelketlen tárgyakról, s am. lényegökhöz szükséges. A tűz és tudomány táplálékot kiván. A száraz föld esőt kiván. A sós étek italt kiván. Azt a szükség, és körülmények úgy kívánják. A jó munka időt kíván.

*KÍVÁNÁS, KIVÁNÁS
(kiv-án-ás) fn. tt. kivánás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek valami után vágyó működése, jóakarása, melynél fogva kiván valamit. V. ö. KIVÁN.

*KÍVÁNAT, KIVÁNAT
(kiv-án-at) fn. tt. kívánat-ot, harm. szr. ~a. 1) Elvont ért. a kedélynek vágya, ohajtata, vagyis azon tárgy, melyet kivánunk. Buzgó kivánat. Szerény, csekély, jó, rosz kivánat. 2) Amit valaki követel, mint illőt, vagy szükségest hathatósan kér, sürget. Különféle kivánatokkal eléállani. Ez az én kivánatom, hogy stb. Valamely szindarabot közkivánatra ismételni. Az országnak, népnek kivánatát teljesíteni. V. ö. KIVÁN.

*KIVÁNATLAN
(kiv-án-atlan) mn. tt. kivánatlan-t, tb. ~ok. Amit nem kivánunk, nem követelünk, ami nem kell, nem tetszik. Kivánatlan adomány, engedély. V. ö. KIVÁN. Határozóként am. kivánatlanul, nem kivánt módon.

*KÍVÁNATOS, KIVÁNATOS
(kiv-án-at-os) mn. tt. kiívánatos-t, v. ~at. 1) Amit kivánni érdemes és méltó, mi kedélyünk kivánatát magában foglalja. Az igen kivánatos dolog. Kivánatos jótétemény. 2) Kivánatokkal teljes, ki hamar és könnyen kiván valamit. Kivánatos, mint a terhes asszony, mint a beteg.

*KÍVÁNCSI, KIVÁNCSI
(kiv-án-csi v. kiv-án-cs-i) mn. tt. kiváncsi-t, tb. ~ak. Kinek aprólékos kivánságai vannak; ki minden csekélységet tudni kiván, ki ujságokon kapkod. A kiváncsi gyermek mindent kér, amit meglát. Kiváncsi tudni mások titkait. Kiváncsi vagyok hallani, mi történ. V. ö. KÍVÁN.

*KIVÁNCSILAG
(kiv-án-cs-i-lag) ih. Kiváncsi módon, kiváncsiak szokása szerént. Kiváncsilag tudakozódni, hallgatódzni, nézegetni. V. ö. KIVÁNCSI.

*KIVÁNCSISÁG
(kiv-án-cs-i-ság) fn. tt. kiváncsiság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valaki sok aprólékos vágyakkal bir, különösen vágyakodás különféle ujságok hallása, látása, megtudása után. Kiváncsiságból hallgatódzni, kérdezősködni. V. ö. KIVÁNCSI.

*KIVÁNCSISKODIK
(kiv-án-cs-i-s-kod-ik) k. m. kiváncsiskod-tam, ~tál, ~ott. Különféle tudvágyak kielégítésével foglalkozik, nevezetesen, ujságok, hirek után kapkod, aprólékos dolgok megtudásával bibelődik.

*KIVÁNCZOROG
(ki-vánczorog) l. KIVÁNSZOROG

*KIVÁNDORLÁS
(ki-vándorlás) ösz. fn. Idegen földre költözés. V. ö. KIVÁNDOROL.

*KIVÁNDOROL
(ki-vándorol) ösz. önh. Idegen földre kiutazik, kiköltözik. Európából már több million ember kivándorolt Amérikába.

*KÍVÁNKOZÁS, KIVÁNKOZÁS
(kiv-án-kozás) fn. tt. kívánkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vágyakodás; a kedélynek azon állapota, midőn valamit erősebben ohajt.

*KÍVÁNKOZIK, KIVÁNKOZIK
(kív-án-koz-ik) k. m. kivánkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Valamire erősebb, és folytonos kivánsága van. Hazájába kivánkozik visszamenni. A városi lakos falura kivánkozik.

*KÍVÁNSÁG, KIVÁNSÁG
(kív-án-ság) fn. tt. kívánság-ot, harm. szr ~a. 1) Azon kedves tárgy, melyet valaki elérni, megnyerni, élvezni vágy. Testi kívánság, a betegnek sok kivánságai vannak. JÓ, rosz kívánság. 2) Azon tárgy, melyet valaki követel, sürget. Mi kivánságod van? Kivánságodat lehetetlen teljesítenem.

*KÍVÁNSÁGOS, KIVÁNSÁGOS
(kiív-án-ság-os) l. KÍVÁNATOS.

*KIVÁNSZORGÁS
(ki-vánszorgás) ösz. fn. Vánszorogva kimenés vagy kijövés.

*KIVÁNSZOROG, KIVÁNCZOROG
(ki-vánszorog v. ~vánczorog) ösz. önh. és gyak. Vánszroogva, azaz mintegy maga magát nehezen vonszolva kimegy, vagy kijő. A beteg kivánszorog az ágyból, a szobából. Alig tudtunk a nagy sárból kivánszorogni. V. ö. VÁNSZOROG.

*KÍVÁNT, KIVÁNT
(kív-án-t) mn. tt. kivánt-at. 1) Amit valaki elérni, megnyerni, élvezni vágy, ohajt; kedves, tetsző. A kivánava kivánt boldog nap elérkezett. Kivánt vendég helyett kivánatlan jött. Itt a kivánt bor. 2) Követelt, sürgetett. A kivánt dijt megküldeni az ügyvédnek. A kivánt pénz el nem érkezett. A kívánt segítség későn jött. V. ö. KÍVÁN.

*KÍVÁNTATÓ, KIVÁNTATÓ
(kív-án-tat-ó) mn. tt. kivántatót. Ami kivántatik, ami szükségesnek tartatik. A kivántató tulajdonságok hiányzanak. Szokottabban ,meg' igekötővel: megkivántató.

*KÍVÁNTATÓSÁG, KIVÁNTATÓSÁG
(klív-án-tat-ó-ság) fn. tt. kivántatóság-ot. l. KELLÉK.

*KIVÁNYOL
(ki-ványol) ösz. áth. A posztónemü szövetet kallóban ványolva kikészíti. V. ö. VÁNYOL.

*KIVÁR
(ki-vár) ösz. áth. Valamit egész végeig vár, vagy tájdivatosan: addig vár, mig a bizonyos idő el nem érkezik. Kivárni az öt felvonásos szinművet. Még délig kivárom, azután megyek. V. ö. VÁR, ige.

*KIVARADZIK
(ki-varadzik) ösz. k. Mondjuk állati testről, illetőleg bőrről, midőn varak fakadnak ki rajta. Kivaradzott a gyermek feje, ajka.

*KIVARASODIK
(ki-varasodik) ösz. k. lásd: KIVARADZIK.

*KIVARR
(ki-varr) ösz. áth. Varrva körülszeg, kihímez, kiczifráz valamit. Sujtásosan kivarrni a dolmányt, nadrágot. Tulipánokkal kivarrni a ködmönt. A kanánszűrt vörös posztószegélyekkel, selyemszálakkal kivarrni. Kivarrni a gomblikakat.

*KIVARRÁS
(ki-varrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kivarrnak.

*KIVASAL
(ki-vasal) ösz. áth. Úgynevezett vasalóval kisimít, kiegyenget valamit. Mondják általán szövetekről. Kivasalni a mosott ruhákat, ágyneműeket. Máskép: kitégláz. V. ö. VASALÓ.

*KIVÁSIK
(ki-vásik) ösz. k. Dörzsölés, súrolás, csiszolás által kikopik, kilikad, rés támad rajta. A keréktől kivásik a lőcs. A sok csepptől kivásik a kő. V. ö. VÁSIK.

*KIVÁSLIK
(ki-váslik) ösz. k. 1) A csizma talpa kikopik. 2) A gyermek kikivánkozik. Székely szó. (Ferenczi János).

*KIVASZKALÓDIK
l. KIVACZKOLÓDIK.

*KIVE
(ki-ve mint: ho-va, ösz-ve); mint igekötő (,ki' helyett), sőt mint névutó is (,kivül' helyett) a régieknél gyakran eléjön: "Kive múlék." "És annak-utána nagy jó életben múlék kive." Katalin prózai legendája. (Toldy F. kiadás 262, 263, 283. l.). "Naponkéd kive mégyen vala az mezőre az gémmel." A Carthausi névtelen (Toldy F. kiadása). Szintén itt egyszerü ,ki' alakban is eléfordúl: "Semminemő testi lelki jószágból kive nem hagyattatik és ki nem esik az végig megmaradásnak jószága." (81. lapon). "De esztendő betelvén az eretnek a császártól... vetteték szánkive" (= számkive). Debrecz. Leg. (Toldy F. kiadása). Ugyanitt eléjön egyszerüen is: "Mikoron őtet szánki akarná vetnie." Szalay Á. 400. levelében (a XVI. sz. első feléből) mindenütt csak ,ki'.

*KIVĚDDĚGÉL
(ki-vědděgél) ösz. áth. Egymás után kivesz, kiszedeget.

*KIVEDLIK
(ki-vedlik) ösz. k. Mondjuk madarakról, s némely más állatokról, midőn tollaikat, illetőleg héjaikat, pikkelyeiket elhullatják, s mintegy kivetkőznek belőlök. Kivedlenek tavaszkor a kígyók, nyárban a tyúkok.

*KIVÉGEZ
(ki-végez) ösz. áth. Valakinek életét veszi, különösen birói itélet következtében valakin a halálos büntetést véghez viszi. Méreggel kivégezni magát. Pallossal, golyóval, kötéllel kivégezni valakit.

*KIVÉGZÉS
(ki-végzés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakinek életét veszik. A halálra itéltek hóhér által eszközölni. V. ö. KIVÉGEZ.

*KIVĚHETŐ
(ki-věhető) ösz. mn. Amit ki lehet venni, különösebben amit érzékek által föl lehet fogni, vagy meg lehet érteni. V. ö. KIVESZ.

*KIVĚHETŐLEG
(ki-věhetőleg) ösz. ih. Kivehető módon vagy állapotban; láthatólag; hallhatólag.

*KIVÉKNYÍT
l. KIVÉKONYÍT.

*KIVÉKNYÍTÁS, KIVÁKONYÍTÁS
(ki-vékonyítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kivéknyítnak.

*KIVÉKONYÍT
(ki-vékonyít) ösz. áth. Vékonyra kinyújt, kihúz, kilapít valamit. Pőrölylyel kivékonyítani a vasat. Sodrófával kivékonyítani a tésztát. V. ö. VÉKONY.

*KIVÉKONYODIK
(ki-vékonyodik) ösz. k. Vékonyra kinyúlik, kihuzódik, kiképződi. V. ö. VÉKONY.

*KÍVEL
l. KIVÜL.

*KIVÉNHĚDIK
(ki-vén-hědik) ösz. l. KIVÉNŰL.

*KIVÉNŰL
(ki-vénűl) ösz. Vénsége miatt bizonyos képességből, ügyességből kifogy, kivetkezik. Kivénülni a katonai, az egyházi szolgálatból. Kivénülni a zenészetből.

*KIVÉNÜLT
(ki-vénült) ösz. mn. Vénsége miatt ügyetlenné, képtelenné lett, kitanult valamiből. Kivénült katona, szolga, hivatalnok. Kivénült paripa, vadászeb.

*KIVER
(ki-ver) ösz. áth. 1) Verve kiűz, kihajt valakit v. valamit. A gyanus kóborlókat, tolvajokat kiverni a házból, a faluból. A barmokat kiverni a tilosból. Az ellenséget kiverni az országból. 2) Valamely testet azért ver, hogy a benne levő holmi kimenjen, kihulljon. Kiverni a ruhából a port. Cséplővel kiverní a gabonaszemeket. 3) Bizonyos eszköz által verve, sújtva, szoritva kialakít valamit. Kiverni a vasat. A rezet, ezüstöt pénznek kiverni. A kasza élét kiverni. 4) Verve, ütve kitör. Kiverni az ablakokat. Kiverni valakinek fogait. 5) Átv. ért. mondják bizonyos foltokról, melyek valamely testen kitünnek. Arcát kiveri a széplő, a ragya, a borhimlő. A sajtot kiveri a zsír. A ruhát kiveri a zsirfolt. Homlokát kiverte az izzadság. 6) Átv. ért. valamit az észből, emlékezetből kiverni am. elfeledtetni, nagyobb, erősebb benyomás által az ész figyelmét valamitől egészen elvonni.

*KIVEREJTÉKĚZIK
(ki-verejtékězik) ösz. k. A verejték kijön rajta. (Exsudat. Molnár A.).

*KIVEREKĚDIK
(ki-verekědik) ösz. k. Vergődve, azaz magát ide-oda verve, fergetve, forgatva kimenekedik valahonnan. Máskép. kivergődik. V. ö. VEREKĚDIK.

*KIVERGŐDIK
(ki-vergődik) ösz. belsz. Vergődve kimegy, kimenekül valahonnan. Kivergődni a tolongó népsokaság közől. Kivergődni a sűrű erdőből, bozótból. V. ö. VERGŐDIK.

*KIVERŐS, KIVERŐSDI
(ki-verős v. ~verősdi) ösz. fn. Laptajáték neme, midőn egy a játszótársak közől a laptát kiveri, a többi pedig iparkodik elkapni, s aki elkapta, az leszen a kiverő. Kiverőst játszani. A kezdők ez által gyakorolják magukat a laptaütésben és elkapásban. V. ö. KIFUTÓS.

*KIVÉS
(ki-vés) ösz. áth. Véső eszközzel kiváj valamit, különösen fát, követ, érczet. V. ö. VÉS.

*KIVÉSÉS
(ki-vésés) ösz. fn. 1) Vésőféle éles eszközzel kivájása, kihornyolása, kiöblözése valamely kemény állományu testnek. 2) Maga a kivésett hely.

*KIVÉSKÉL
(ki-véskél) ösz. áth. Többszörösen vés.

*KIVESSZŐZ
(ki-vesszőz) ösz. áth. Vesszővel veregetve, ütögetve kihajt, kiűz. A malaczokat kivesszőzni a szérüs kertből.

*KIVESZ v. KIVÉSZ
(ki-.vesz, nyilt e-vel vagy hosszú é-vel) ösz. önh. 1) Mondják állatokról, és növényekről, midőn életműszereik elromlanak, s mint olyanok élni megszünnek. Mételyben kivesznek a juhok. Nagy szárazságban kivesznek a növények. Kiveszett a faja is. 2) Irtás, öldöklés által kimúlik. Gyakori szántás által kivesz a gyom, paréj, perje. Méreg által kivesznek a férgek, patkányok, egerek. V. ö. VESZ v. VÉSZ.

*KIVĚSZ v. KIVĚSZĚN
(ki-vész v. ~věszěn zárt é-vel) ösz. áth. 1) Valamit kézzel vagy más eszközzel fogva kiemel, elmozdít bizonyos térnek belsejéből, vagy a többi közől. Kést, villát, kanalat kivenni az asztalfiókból. Ruhát venni ki a szekrényből. A tálból kivenni egy darab húst. Az ölfából kivenni néhány hasábot. A zsebből kivenni egy krajczárt. 2) Bizonyos foltokat kihúz, kitisztít valamely testből. Kivenni a zsirfoltot, pecsétet a ruhából. A rozsdát kivenni a vasból. Kivenni a kés sorját, azaz jól kiköszörülni, hogy sorja ne lássék. 3) Átv. ért. valakit vagy valamit a többiek sorából kihagy, kizár. Ha Pétert és Pált kiveszen, a többi jól viselte magát. Egyet sem veszek ki. 4) Átv. ért. bizonyos belső rejtelmeket kitudakoz, kicsal. Kivenni valakiből a titkot. Kivenni mások szándékát, akaratát, terveit. Továbbá: valaminek mibenlétét okoskodás által kitudja. Ezen előzményekből azt veszem ki, hogy stb. A hallottakból semmit sem lehet kivenni. 5) Valakit bizonyos állapottól megfoszt. Kivenni valakit nyugalmából, közönyös kedényéből. Kivenni valakit erejéből, szilárdságából, türelméből. 6) Érzékei utján valamit felfog. A Mátrát tiszta időben már messziről ki lehet venni. Ezen énekben a középhangokat nem tudom kivenni. V. ö. VĚSZ.

*KIVESZT
(ki-veszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami kiveszszen, kiöl, kiirt. Kiveszteni a kártékony férgeket. Kiveszteni a gyomot, paréjt. V. ö. KIVESZ.

*KIVESZTÉS
(ki-vesztés) ösz. fn. Élő állatnak vagy növénynek kiölése, kiirtása. Patkányok, kártékony növények kivesztése.

*KIVET
(ki-vet) ösz. áth. 1) Valamit úgy vet, hogy kifelé essék. Kivetni valamit az ablakon, ajtón, kapun. A rongyot, cserepet kivetni a szemétre. Kivetették ebrudom. (Km.). Kivetették a nyeregből. (Km.). Átv. ért. kivetni valamit a fejből, am. nem gondolni rá, nem aggódni fölötte, feledésnek bocsátani. 2) Kártyajátékban am. kiad. Vess ki! 3) Ugyan a kártyára vonatkozva: kártyán kivetni valamit, am. a kirakott kártyákból valamit kitalálni akarni, jövendölni. 4) Számmal bizonyos mennyiséget kivetni, am. számtani szabályok szerént meghatározni. Kivetni, hány krajczár jut két forintból tizenkét emberre. Kivetni az adót. E városra száz ujonczot vetettek ki. 5) Ezen szófüzetben: kivetni való, azt teszi, ami megrovást, roszalást, tehát a többiek közől mintegy kivetést, kidobást érdemlő. Nincs benne (a dologban) vagy rajta (a személyen) semmi kivetni való; rövidebben: kivető.

*KIVÉTEL
(ki-vétel) ösz. fn. 1) Cselekedet, melynél fogva a benn levő, vagy betett valamit kiveszszük. A takarékpénztárban bizonyos időt határozni a betételre, és kivételre. 2) Ami bizonyos tulajdonságoknál, vagy okoknál fogva a többi közé nem tartozik, a többiek sorából kiválik, kimarad, kihagyatik. A szerződés pontjait nehányak kivételével elfogadni. Valamiben kivétel tenni. 3) Kifogás, nehézség, melynél fogva valamit roszalunk. Több kivételem van állitásod ellen. Az egész mű kivétel nélkül jeles.

*KIVÉTELĚS
(ki-vételěs) ösz. mn. tt. kivételěs-t, tb. ~ek. Ami kivétel alá esik. Kivételes állapot.

*KIVÉTELĚSEN
(ki-vételěsen) ösz. ih. Kivételkép; kivétel alá eső módon vagy állapotban.

*KIVÉTELĚSSÉG
(ki-vételěsség) ösz. fn. Kivételes állapot.

*KIVÉTELĚZ
(ki-vételěz) ösz. áth. Kivételkép v. kivételesen terjeszt elé.

*KIVÉTELĚZÉS
(ki-vételězés) ösz. fn. Kivételes eléterjesztés.

*KIVÉTELKÉP, KIVÉTELKÉPEN
(kivétel-kép v. ~képen) l. KIVÉTELĚSEN.

*KIVÉTELNÉLKÜLI
(ki-vétel-nélküli) ösz. mn. Kivétel nélkül való, amiben vagy amire nézve kivételt tenni nem lehet. Kivételnélküli szabály. Kivételnélküli jogegyenlőség.

*KIVETÉS
(ki-vetés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valami bennlevő külső helyre vetünk. 2) Bizonyos mennyiségnek számok által meghatározása, és kiosztása. Adó-kivetés. V. ö. KIVET.

*KIVETKĚZÉS, KIVETKÖZÉS
(ki-vetkězés v. ~vetközés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki ruháiból vagy átv. ért. bizonyos erkölcsi tulajdonságaiból kivetkezik. V. ö. KIVETKĚZIK.

*KIVETKĚZIK, KIVETKÖZIK
(ki-vetkězik v. ~vetközik) ösz. k. 1) Öltözetét elvetve, meztelenül tünik ki. 2) Átv. ért. rendes alakját elvetve más formában tünik ki. Régi formájából egészen kivetkezett. 3) Átv. ért. szellemileg, erkörcsileg átváltozik. Ezen fiú minden szeméremből, becsületérzetből kivetkezett. V. ö. VETKĚZIK.

*KIVETKĚZŐDIK
(ki-vetkěződik) l. KIVETKĚZIK.

*KIVETKĚZTET, KIVETKÖZTET
(ki-vetkěztet v. ~vetköztet) ösz. áth. Valakit kényszerít, hogy kivetkezzék. A rablók kivetkeztették őt ruháiból. Átv. ért. vagyonától megfoszt valakit. Az uzsorás hitelezők mindenéből kivetkeztették. V. ö. VETKĚZIK.

*KIVETKÖZIK, KIVETKÖZTET
l. KIVETKĚZIK, KIVETKĚZTET.

*KIVETŐ
(ki-vetú) ösz. mn. Közönséges részesülői értelmén felül 1) Kivetni való, ami használatlan, rosz. Egy pár kivető ruhadarabot adni a koldúsnak. 2) Felesleges, mire elkerülhetetlen szükség nincs, amin kiadhatunk. Most adhatok, mert van egy-két kivető forintom. 3) Átv. ért. amit nem lehet helyben hagyni, javalni. Csak az a kivető benne, hogy többecskét iszik.

*KIVÉVE, KIVÉVÉN
(ki-véve v. ~vevén) ösz. ih. Élünk vele, midőn valakit v. valamit bizonyos tulajdonságainál fogva a többi közől kizárunk, kihagyunk. Egyet kivéve, minden szolgáit elbocsátotta. Lovait mind ellopták, a keselyt kivévén. V. ö. KIVĚSZ. Régente, s némely tájakon pl. Abaújban ma is megválva v. megválván, távolitó viszonyranu vonzattal. Alábbvaló az oktalan állatnál, lelkétől megválva. A levelektől megválván semmit nem lele (nilil invenit praeter folia). Müncheni codex. Farkas Andrásnál (1548-ban) kiválván is. V. ö. KIVÁLIK.

*KIVEZET
(ki-vezet) ösz. áth. Valakit v. valamit kifelé vonuló irányban vezet valahová vagy valahonnan. Az eltévedt utasokat kivezetni az erdőből. A lovakat kivezetni a legelőre.
"Sárga csikóm kivezetem a gyöpre,
Gyöngy harmatot leveretem a földre."
Népdal.

*KIVEZETÉS
(ki-vezetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kivezetnek.

*KIVÍ, KIVÍV
(ki-ví) ösz. áth. Víva, illetőleg akadályok ellen küzdve, kieszközöl, kinyer valamit. Sok ügygyel bajjal kivívta, amire törekedett volt. Győzelmet, diadalmat víni ki. V. ö. VÍ.

*KIVIASZOL v. ~VIASZKOL
(ki-viaszol v. ~viaszkol) ösz. áth. Viaszszal kifeni, kidörzsöli. Feketére kiviaszolni a bajuszt. Kiviaszolni a szobapadlatot.

*KIVICSCSAN
(ki-vicscsan) ösz. önh. Tulajd. ért. kivicscsannak a fogak, midőn a száj megnyílik. A nevetésre fakadt ember, a mérges vadállat fogai kivicscsannak. Átv. ért. mondják napról, s más égi testekről, midőn sugaraik a felhők közől kilövellenek, s mintegy kivigyorodnak.

*KIVICSORÍT v. ~VICSORIT
(ki-vicsorít) ösz. áth. A szájnak széthuzásával fogait kimutatja (rosz értelemben). A nevető vagy haragos ember kivicsoritja fogait. Mondják kutyáról, s némely más mérges állatról is.

*KIVICSORODIK
(ki-vicsorodik) ösz. k. A szájnak széthuzásával foga elétünik, kilátszik. V. ö. KIVICSORÍT.

*KIVIDDĚGEL
(ki-vidděgel) ösz. áth. Apránként kiviszen.

*KIVIHETÉS
(ki-vihetés) l. KIVIHETŐSÉG.

*KIVIHETETLEN, KIVIHETLEN
(ki-vihet[et]len) ösz. mn. Amit tulajd. ért. valahonnan vagy valahová kivinni nem lehet. Átv. ért. amit teljesíteni, végrehajtani, eszközölni lehetetlen. Kivihetlen terv.

*KIVIHETETLENSÉG, KIVIHETLENSÉG
(ki-vihet[et]lenség) ösz. fn. Olyan állapotba, vagy minősége valaminek, melynél fogva azt teljesíteni, végrehajtani nem lehet. Valamely tervet kivihetlensége miatt elvetni, el nem fogadni. V. ö. KIVISZ.

*KIVIHETŐ
(ki-vihető) ösz. mn. Amit átv. ért. ki lehet vinni, azaz végrehajtható, teljesíthető, eszközölhető. Kivihető szándék, javaslat, inditvány, vállalat, merény, tervezet.

*KIVIHETŐLEG
(ki-vihetőleg) ösz. ih. Kivihető módon.

*KIVIHETŐSÉG
(ki-vihetőség) ösz. fn. Olyan állapota vagy minősége valaminek, melynél fogva azt végrehajtani, teljesítni lehet. A terv kivihetősége ellen nincs észrevétel.

*KIVIK
fn. l. KUVIK, HALÁLMADÁR.

*KIVILÁGÍT v. ~VILÁGIT
(ki-világít) ösz. áth. Fénylő, különösen égő test által világossá tesz valamit. Vilárokkal kivilágítani a teremet, a szinházat. Kivilágítani az utczákat, a várost. Önhatólag am. világossága által kilátszik, kitünik. A hegytetőn rakott éjjeli tűz kivilágít az egész vidékre. V. ö. VILÁGÍT, VILÁGOS.

*KIVILÁGÍTÁS v. ~VILÁGITÁS
(ki-világítás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valamely fényes test kilátszik, kitünik, kiviláglik. A napnak kivilágitása a felhők közől. A tűznek kivilágitása az erdőből. 2) Cselekvés, melynél fogva valamit világossá teszünk. Szobák, teremek, utczák kivilágitása. Innepély alkalmával az egész városnak kivilágitása. V. ö. KIVILÁGÍT.

*KIVILÁGLIK
(ki-világlik) ösz. k. 1) Világa által kilátszik, kitünik. Az égő lámpákkal ellátott torony kiviláglik az éjben. 2) Átv. ért. az ész előtt bizonyos, és kétségbe hozhatatlan dolog gyanánt tünik fel. Ennyi adatból kiviláglik, mibőn áll a dolog.

*KIVILÁGOSÍT
(ki-világosít) ösz. áth. Világot szétsugárzó, illetőleg égő, lángoló test által világossá tesz valamely tért. Kivilágosítani a folyosókat, termeket. V. ö. VILÁGOS.

*KIVILÁGOSODIK
(ki-világosodik) ösz. k. Világosra kiderűl, kitisztúl. Gyertyagyujtás által kivilágosodik a szoba. A felhők eloszlása után kivilágosodik az ég. Átv. ért. valamely rejtett, titkos dolog bizonyos tudomásra jön. Ezen irományokból a tényállás kivilágosodik. Végre kivilágosodott rá, hogy tolvaj.

*KIVILÁGOSÚL v. ~VILÁGOSUL
(ki-világosúl) ösz. önh. l. KIVILÁGOSODIK.

*KIVILÁGRA OLYAN
a székelyeknél Kriza J. szerént am. épen olyan.

*KIVILLÁMLIK
(ki-villámlik) ösz. k. Villogva, villámokat vetve kitünik. A közelgő hadsereg fegyverei kivillámlanak a sürüségből.

*KIVILLÁNCSOL
(ki-villáncsol) ösz. önh. Éji őrtüzről vagy gyönge tűzről mondják, midőn különösebben valamely félig rejtett v. födött helyről kipislog v. pislákol. Az erdőből kivillámcsolt a tűz. Az ablakon kivilláncsol a mécs.

*KIVILLÁZ
(ki-villáz) ösz. áth. 1) Villával kiszed, kivesz valamit. A jobb konczokat kivillázni a tálból. 2) Szerszámféle villával kiver, kikerget. A malaczokat, disznókat kivillázni a nyomtató szűrűről. V. ö. VILLA.

*KIVIRÁGZÁS
(ki-virágzás) ösz. fn. A növény virágbimbóinak kifeslése, kinyilása.

*KIVIRÁGZIK
(ki-virágzik) ösz. k. Mondják fákról, s más növényekről, midőn termő bimbóikból a szirmok, illetőleg virágaik kifeslenek, kinyilnak. A baraczkfák korábban kivirágzanak, mint az almafák.

*KIVIRIBĚL
(ki-viriběl) ösz. áth. Tolnai, s némely más vidéki szójárás szerént am. apránként kiissza a vizet, vagy más italt, néhutt: kivedel, másutt pl. Érsekujvárott: kilakál. Valószinüleg vagy am. kiverebel, azaz veréb módjára kiiszogat; vagy pedig a virics szónak, mely Szabó D. szerént növénynedvet jelen, vir gyökéből képződött.

*KIVIRICS
tájdivatos ,kikerics' helyett; l. ezt.

*KIVIRRAD
(ki-virrad) ösz. önh. Szokottabban: megvirrad; l. ezt.

*KIVISLAT
l. KIVIZSLAT.

*KIVISZ, KIVISZĚN
(ki-visz v. ~viszěn) ösz. áth. Belülről kifelé tartott irányban visz magával. Ellentéte: bevisz. A dajka kiviszi a gyermeket a kertbe. A szolgáló kiviszi az ebédet a munkásoknak. Majd kiviszi, majd behozza. Kocsin kivinni valakit a mezőre. Kézben, hón alatt, háton, vállon kivinni valamit. Átv. ért. valamely vállalatot, merényt, tervet, szándékot végrehajt, teljesít. Amit föltett magában, ha törik szakad is, kiviszi. Ez oly nehéz dolog, hogy lehetetlen kivinni. V. ö. VISZ.

*KIVITEL
(ki-vitel) ösz. fn. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit belülről kifelé tartott irányban viszünk. Különösen bizonyos áruk, iparczikkek stb. kiszállitása külső országba. A dohány, bor, kézmivek kivitelét korlátozni. 2) Cselekedet, mely által véghez viszünk, teljesítünk. Ezen tervnek kivitelét magamra vállalom. V. ö. KIVISZ.

*KIVITEBLÉR, KIVITELDÍJ
(ki-vitel-bér v. ~díj) l. KIVITELVÁM.

*KIVITELI
(ki-viteli) ösz. mn. Kivitelre vonatkozó, ahoz tartozó, azt illető. Kiviteli áruczikk. Kiviteli kereskedés. Kiviteli többlet.

*KIVITELLEVÉL
(ki-vitel-levél) ösz. fn. Jegyzék, a kivitelre szánt és kiszállitott árukról.

*KIVITELVÁM
(ki-vitel-vám) ösz. fn. Vám, illetőleg díj, melyet a kivitt áruktól fizetni kell. A kivitelvámot fölemelni, leszállítani. Máskép: kíván.

*KIVITORLÁZ
(ki-vitorláz) ösz. önh. Vitorlás hajón kimegy, kirándúl valahonnan, és valahová. Kivitorlázni a kikötőből. Kivitorlázni a szomszéd tartományok tengerpartjára. V. ö. VITORLA.

*KIVITORLÁZÁS
(ki-vitorlázás) ösz. fn. Vitorlás hajón kimenés, kirándulás.

*KIVÍV
(ki-vív) ösz. áth. l. KIVÍ.

*KIVÍVÁS
(ki-vívás) ösz. fn. Víva vagy küzdve valaminek kieszközlése.

*KIVIZSLAT
(ki-vizslat) ösz. áth. Vizslatva kikutat, kifürkész, kikeresgél valamit. A vadászeb kivizslatja a nyulak fekvéseit. Átv. ért. kikémlel, alattomos tudakozódással kitud valamit. V. ö. VIZSLAT.

*KIVIZSLATÁS
(ki-vizslatás) ösz. fn. Vizslatva kikutatás, kifürkészés.

*KIVOLT
(ki-volt) ösz. igenév, melyet csak személyragozva használunk: kivoltom, kivoltod, kivolta stb. Máskép, különösen jelen időben: kilétem, kiléted, kiléte stb. Azon körülmény, hogy ki vagyok, kivagy stb. Kivoltomat (v. kilétemet) senki sem gyanítá. Dologra vonatkozva l. MIVOLT.

*KIVON
(ki-von) ösz. áth. 1) Vonva kimozdít valamit helyéből. Kivonni hüvelyéből a kardot. Nehéz a konczot az eb szájából kivonni. (Km.). 2) Különösen valamit kifelé távolodó vonalban húz. Az ökrök kivonják a szekeret a mezőre. 3) Számtanilag, valamely számból, vagyis mennyiségből bizonyos részt kivesz. Ha kilenczből hármat kivonok: marad hat. Kivonandó szám. 4) Valamely könyvnek, vagy irománynak, oklevélnek, pernek stb. lényeges részeit, tartalmát, s mintegy magvát kiveszi, röviden egybeállitja. Kivonni az elolvasott jeles könyvet. Kivonni valamely pört. V. ö. VON és HÚZ.

*KIVONÁS
(ki-vonás) ösz. fn. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit kifelé távolodó irányban vonunk. 2) Számtani munkálat, mely által valamely mennyiségből bizonyos részt kiveszünk. 3) Átv. ért. valamely elmenmű rövid tartalmának kijegyzése. Kivonást tenni valamely történeti könyvből.

*KIVONAT (1)
(ki-vonat) ösz. fn. Általán azon tárgy, melyet kivonás által létre hoztunk, pl. könyvkivonat, azon rövid tartalom, mely a könyvben foglalt részleteket összevonva foglalja magában. Perkivonat. Kivonat valamely növényből stb.

*KIVONAT (2)
(ki-vonat) ösz. miv. Eszközli, hogy valamit kivonjanak.

*KIVONATOS
(ki-vonatos) ösz. mn. Kivonatra vonatkozó, kivonaton alapuló, kivonatot tartalmazó. Kivonatos eléadás v. eléterjesztés. Kivonatos adósság, azaz kereskedői v. iparkönyvből kivont tételeken alapuló adósság.

*KIVONCZOL
(ki-vonczol) ösz. áth. Kifelé távolodó irányban vonczol valakit v. valamit. Valakit hajánál fogva kivonczolni a házból. A dögöt kivonczolni a gyepre. V. ö. VONCZOL, HURCZOL.

*KIVONCZOLÁS
(ki-vonczolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn kivonczolnak valamit vagy valakit.

*KIVONSZOL
(ki-vonszol) l. KIVONCZOL.

*KIVONTAT
(ki-vontat) ösz. mn. Vonómarhával, vagy valamely vontató művel, valaminek kivontatását eszközli. A sárból (lovakkal) kivontatni az elakadt szekeret. Csigaművekkel szárazra kivontatni az elsülyedt hajót. A partra kivontatni a hajósmalmot.

*KIVONÚL v. ~VONUL
(ki-vonúl) ösz. önh. Vonulva kimegy vagy kijő. Az idegen katonaság kivonult a városból.

*KIVONÚLÁS v. ~VONULÁS
(ki-vonúlás) ösz. fn. Vonúlva kimenés vagy kijövés.

*KIVONZ
(ki-vonz) ösz. áth. Vonzó erővel kitüntet, eléállít.

*KIVÖLGYEL
(ki-völgyel) ösz. áth. 1) Valamely térnek bizonyos vonalát úgy hasitja ki, úgy rendezi el, hogy némileg völgyet képezzen. Kivölgyelni az utczai kövezetet, közepét vagy széleit. Kivölgyelni az udvart. Kivölgyelni az útak mellékét, a vizenyős rétek alantabb fekvő részeit. 2) Bizonyos szilárd testekből készült műveket rovatékosan kimetél, kivés, kifarag. Kivölgyelni a malomgerendelyt, az épületi oszlopokat. Kivölgyelni a hengereket.

*KIVÖLGYELÉS
(ki-völgyelés) ösz. fn. Vésés, hornyolás, faragás, mélyesztés stb. mely által kivölgyelnek valamit. V. ö. KIVÖLGYEL.

*KIVÜL
(ki-v-ül) ih. és névutó. Bizonyos téren, vonalon túl, bizonyos körből mintegy kizárva. Ellentéte: belül v. tájszokásilag: bevűl, bévűl. Ő kivül áll, én pedig belül. Kivül nagy lárma van. Fája a szivem kivül belül, bánat lepi mindenfelül. (Népd.). Hej kivül is, hej belül is, ki van itthon, ha beteg is? (Vörösmarty). Fölveszi a személyes névragokat: (én) kivülem, (te) kivüled, (ő) kivüle stb. Máskép: kivüllöttem, kivölütted, kivölötte; és rajtam kivül, rajtad kivül, rajta kivül. ,Kivüle' már a régieknél is eléjön: "Minden thervén folyásnak kivéle" (törvényfolyásnak kivüle). Levél 1546-ból. (szalay Á. 400 levél). V. ö. RAJTA. Fokozva: kivülebb, legkivülebb (a Göcsejben Vass J. szerént); másutt szokottabban: küljebb, legküljebb. Van legkivül is. Fel- és leható ragokkal; kivülre, kivülről. A vele közvetlen viszonyban álló nevek on én ön ragot vesznek fel. Házon, városon, országon kivül. Kerten, kerítésen kivül. Ötön kivül mind megvagyunk. Magán kivül lenni, am. eszén nem lenni. A ,kétség' szórag nélkül is használtatik. Kétségen kivül v. kétség kivül. De a régieknél gyakran eléfordúl más esetekben is -on (-ěn, -ön) viszonyrag nélkül: "Az ember az ű teste kivül vagyon mikor haragszik," (Publius Syrus mondási. Toldy F. kiadása). "Az egy igazság kévöl (kivül) engem nem tanál kegyelmed, és nem szoktam, sem tanultam az nagy szer szót, sem adulaciót." Levél 1560-ból (Szalay Á. 400 levél.). Több régi nyelvemlékben, különösen a Müncheni codexben: küvöl, pl. kövül vagyon, foris est; a szőlőn küvöl, extra vineam; a zsinagóga küvöl lenne, extra synagogam esset. A régi magyar Passióban: külöl. "Péter kedeg állván az ajtóra." (Toldy F. kiadása 50. l.). Ugyancsak a régieknél ,kivil is, pl. Pesti Gábor meséiben, a Nádor-codexben. A tiszai vidékeken ma is szokott: kível, pl. kível állni, kível lenni.

*KIVÜLÖTT
(kiv-ül-ött) névutó, de csak személyragozva használtatik: (én) kivülöttem, (te) kivülötted, (ő) kivülötte, (mi) kivülöttünk stb. V. ö. KIVÜL.

*KIVÜLRŐL
(ki-v-ül-ről) ih. Azon helyről, mely bizonyos vonalon, határon kivül esik. Kivülről zörgetni a kaput. Ellentéte: belülről, tájdivatosan: bevülről. A göcseji tájszólásban fokoztatik is: kivülebbről, legkivülebbről. (Vass József).

*KIZABLÁZ
(ki-zabláz) ösz. áth. A zablás állatnak fejét, száját kiszabaditja a zablából. Itatáskor kizablázni a kocsislovakat.

*KIZABLÁZÁS
(ki-zablázás) ösz. fn. Leszerelés, midőn kizablázzák a lovat, öszvért, szamarat. V. ö. KIZABLÁZ.

*KIZABOLÁZ, KIZABOLÁZÁS
l. KIZABLÁZ, KIZABLÁZÁS.

*KIZAKLAT
(ki-zaklat) ösz. áth. Addig zaklat, azaz üldöz, kínoz, bántalmaz, hajszol, űz valakit, míg végre kénytelen kimenni valahonnan vagy valahová. V. ö. ZAKLAT.

*KIZÁR
(ki-zár) ösz. áth. Szoros, tulajd. ért. valakit, elzárva előtte a kaput, ajtón künn maradni kényszerít. Kizárni az éji kóborlókat a házból. Mondják oktalan állatokról is. A szobából kizárni a kutyát. Az akolból kizárni a rühes juhot. Szélesb átv. ért. bizonyos helyből, térből, körből, társaságból, részvétből, müködésből stb. kitilt, kihagy. Kizárni valakit a közmulatságból. A hitehagyottat kizárni az anyaszentegyházból. V. ö. ZÁR.

*KIZÁRÁS
(ki-zárás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kizárnak.

*KIZÁRÓ
(ki-záró) ösz. mn. Ami mást vagy másokat valahonnan kizár, vagy valaminek gyakorlásától eltilt. Kizáró kiváltsággal birni. Bizonyos embereket az országból kizáró felsőbb rendeletek. Kizáró jogot tartani valamihez. Főző gépre három éven át kizáró szabadalmat nyerni. V. ö. KIZÁR.

*KIZÁRÓLAG
(ki-zárólag) ösz. ih. Mást, vagy másokat bizonyos helyből, körből, müködésből stb. kirekesztőleg, kitiltólag. Ez előtt bizonyos hivatalokat kizárólag a nemesség birt. Ehhez kizárólag nekem van jogom. V. ö. KIZÁR.

*KIZÁRÓLAGOS
(ki-zárólagos) ösz. mn. Ami kizárólag valamit illet, mit másnak űzni, gyakorolni, birni nem lehet vagy nem szabad. Kizárólagos egyedárusság. Kizárólagos jog, birtok, hatalom.

*KIZÁRT
(ki-zárt) ösz. mn. Aki vagy ami ki van zárva. Becsületes társaságból kizárt részeg ember. A forgalomból kizárt pénzjegyek.

*KIZÁRTAN
(ki-zártan) ösz. ih. Kizárt állapotban.

*KIZÁRTSÁG
(ki-zártság) ösz. fn. Kizárt minőség.

*KIZAVAR
(ki-zavar) ösz. áth. Zavarva, vagyis zavargatva, abajgatva kikerget, kimenni vagy kijönni kényszerít. A tolvajok az akolból több marhát kizavartak. A vihar a nyájból több juhot kizavart.

*KIZENG, KIZĚNG
(ki-zeng v. ~zěng) ösz. önh. Zengése a többi közől különösen kihallik. Tiszta, magas ércz hangja kizeng az egész énekkarból. V. ö. ZENG.

*KIZOMNCZOL
(ki-zománczol) l. KIZOMÁNCZOZ.

*KIZOMÁNCZOZ
(ki-zománczos) ösz. áth. Zománczczal kiczifráz, kifest, kiékesít. A gyűrűt, kardpengét, pisztolyt kizománczozni.

*KIZÖLDELLÉS
(ki-zöldellés) ösz. fn. A mezei, erdei, stb. növények zöld hajtásai, levelei, s ágainak kifejlése. V. ö. KIZÖLDELLIK.

*KIZÖLDELLIK
(ki-zöldellik) ösz. k. Zöld hajtásai, levelei, ágai kifejlenek. Tavaszkor kizöldellenek az erdők, a mezők, a kertek. Néha am. zöld szine által a másféle szinüek közől kitünik. A kukoriczás földek kizöldellenek a már megérett búzás telkek közől. A bükkfák eleven szinü levelei kizöldellenek a sötét fenyvesek közől. V. ö. ZÖLD.

*KIZÖLDÍT v. ~ZÖLDIT
(ki-zöldít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami zölddé fejlődjék ki. A tavaszi langyos meleg és eső kizöldíti a mezőket. V. ö. ZÖLD.

*KIZÖLDŰL v. ~ZÖLDÜL
(ki-zöldűl) ösz. önh. l. KIZÖLDELLIK.

*KIZÚDÍT v. ~ZUDIT
(ki-zúdít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami zúgó hangot ütve menjen, nyomuljon ki. Az úgynevezett zúgó felnyitásával kizudítani az öszvegyűlt vizeket. Az erős szél kizúdítja a tenger hullámait a partokra. V. ö. ZÚDÍT.

*KIZÚDÍTÁS v. ~ZUDITÁS
(ki-zúdítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit kizúdít.

*KIZÚDÚL v. ~ZUDUL
(ki-zúdúl) ösz. önh. Zúgó hangot ütve, adva kinyomúl, kitódúl. Az elszakasztott töltésen kizúdúl az árvíz. A hegyek szorulatából kizúdúlnak a szelek. A nép haragosan kizúdúlt a gyűlésteremből. V. ö. ZÚDÚL.

*KIZÚDÚLÁS v. ~ZUDULÁS
(ki-zudulás) ösz. fn. Zúgó hangot adva kinyomúlás. V. ö. KIZÚDÚL.

*KIZÚG
(ki-zúg) ösz. önh. 1) Zúgva kinyomúl, kitúdól. A víz kizúg a malomkerekek alól. 2) Zúgása kihallik. A tenger csapkodó hullámai messze kizúgnak. V. ö. ZÚG.

*KIZÚGÁS
(ki-zúgás) ösz. fn. Zúgva kinyomúlás. V. ö. KIZÚG.

*KIZUHAN
(ki-zuhan) ösz. önh. Zuhanva kiesik, kifordúl valahonnan. Az elpattant hordoból kizuhan a bor. A gyapjus zsák kizuhant a szekérről a földre. V. ö. ZUHAN.

*KIZUHANÁS
(ki-zuhanás) ösz. fn. Zuhanva kiesés. V. ö. KIZUHAN.

*KIZUHANT
(ki-zuhant); szokottabban: kizuhint; l. ezt.

*KIZUHINT
(ki-zuhint) ösz. áth. Kidobás, kivetés által eszközli, hogy zuhanva essék le valami. V. ö. ZUHAN, ZUHINT.

*KIZSÁKMÁNYOL
(ki-zsákmányol) ösz. áth. 1) A tulajdonost erőszakosan kifosztja, kivetkezteti vagyonából. Kizsákmányolni az utasokat. Az ellenség kizsákmányolta a helység lakosait. 2) A valahol berakott jószágot zsákmány gyanánt kiragadja. Kizsákmányolni a kincstárt, az árus boltokat, a gabonatárakat. 3). l. KIAKNÁZ. V. ö. ZSÁKMÁNY.

*KIZSÁKMÁNYOLÁS
(ki-zsákmányolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kizsákmányolnak.

*KIZSÁMBIKÁL
(ki-zsámbikál) ösz. önh. Kisántikál. Tájdivatos szó.

*KIZSARLÁS
l. KIZSAROLÁS.

*KIZSAROL
(ki-zsarol) ösz. áth. Zsarolva, azaz erőszakosan fenyegetve, gyötörve, kinozva kicsikar valamit. Az ellenség kizsarolja az ország vagyonát. Szélesb ért. erkölcsi erőszakkal, pl. sürgető kéréssel, csalással stb. kinyer, kicsikar valamit. A fiú ismét kizsarolt apjától néhány forintot. El nem ment nyakamról, míg ki nem zsarolt száz forintot. A sok tányérnyaló minden vagyonát kizsarolta. V. ö. ZSAROL.

*KIZSAROLÁS
(ki-zsarolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit kizsarol.

*KIZSEBĚL
(ki-zseběl) ösz. áth. Szoros ért. valakinek a zsebben levő pénzét, vagy más ingóságát kilopja. Vásári tolongásban kizsebelni valakit. Szélesb ért. erkölcsi erőszak, csalás, játék stb. által valakinek pénzét, vagyonát elveszti. A dorbézoló pajtások, kártyás, társak utolsó fillérig kizsebelték. V. ö. ZSEBĚL.

*KIZSEBĚLÉS
(ki-zsebělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit kizsebelnek. V. ö. KIZSEBĚL.

*KIZSÉMBEL
(ki-zsémbel) ösz. önh. Visszatérő névmással am. morogva, perelve, másokat szidva kiadja haragját, mérgét. Ne szólj neki, hadd zsémbelje ki magát. Már könnyebb neki, hogy kizsémbelte magát. Áthatólag használva am. valakit zsémbelései által kimenni kényszerít, kiűz, kihajt.

*KIZSÉMBESKĚDIK
(ki-zsémbeskědik); alakjára nézve k. ige, de ezen öszvetételben visszatérő névmással am. zsémbeskedve kiadja haragját. Kizsémbeskedni magát.

*KIZSĚNDŰL v. ~ZSENDÜL
(ki-zsěndűl) ösz. önh. Gyönge hajtásokkal kifakad. Tavaszszal kizsendűlnek a növények. V. nö. ZSĚNDŰL.

*KIZSIGERĚL
(ki-zsigerěl) ösz. áth. A leölt és bonczolás alá vett állat zsigereit kimetéli, kiszedi. Néhutt a köznép nyelvén összehúzva: kizseng. V. ö. ZSIGER.

*KIZSOMBÉKOL
(ki-zsombékol) ösz. áth. Zsombékkal v. zsombékokkal a határt kijeleli. A tagosított birtokrészt kizsombékolni. V. ö. ZSOMBÉK.

*KJED
tájdivatosan, különösen a székelyeknél am. kend v. kied v. ked. l. KELMED és V. ö. KEGYELMED.

*KLACSÁN
falu Bars m.; helyr.; Klacsán-ba, ~ban, ~ból.

*KLACSANÓ
falu Bereg m.; helyr. Klacsanó-ra, ~n, ~ról.

*KLÁRAFALVA
falu Torontál megy.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KLÁRIS
(a latin-hellen corallium-ból módosult); fn. tt. kláris-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg kőnemü test, mely szétágazó fának alakjában a tenger fenekén találtatik, s bizonyos férgek műve, melyek azt lakjokul rakosgatják öszve. Színe fehér vagy vörös, igen ritkán fekete. Ezen kőnemü testből az emberi műipar apró golyócskákat alakít, melyeket különféle ékességül használni, jelesen felfűzve nyakdíszül viselni szoktak. Innen a köznép általán klárisnak mond más anyagból, pl. üvegből készített gyöngyféle golyócskákat is.
"Izent nekem a kalmár is,
Kell-e, babám, piros kláris?"
Népd.

*KLÁRISCSUCSOR
(kláris-csucsor) ösz. fn. Indiai cserjefán termő, s a piros klárishoz hasonló bogyó. (Erythrina herbacea. L.).

*KLÁRISFA
(kláris-fa) ösz. fn. 1) Falalakúan öszvefüggő kláriscsapok, amint a tenger fenekén léteznek. 2) Indiai fa, melynek a piros klárishoz hasonló bogyói vannak. (Erythrina corallodendron. L.).

*KLÁRISFŰ
(kláris-fű) ösz. fn. Am. közönséges néven: spárga (spárga-nyúlárnyék), újabb néven: csirág.

*KLÁRISHALÁSZ
(kláris-halász) ösz. fn. Oly emberek, kik a középtenger partjain sajátszerü hálókkal a víz fenekéről az úgynevezett klárisfákat kihúzkálják. V. ö. KLÁRISFA, 1).

*KLÁRISJÁCZINT
(kláris-jáczint) ösz. fn. Idomtalanul elfajzott jáczint, melyet a növénytudósok először Francziaországban födöztek fel. (Hyacinthus monstrosus L.).

*KLÁRISKŐ
(kláris-kő) ösz. fn. Agátkő faja, klárisszinü piros foltokkal.

*KLÁRISMIVES
(kláris-mives) ösz. fn. Mives, ki klárisból, vagy klárisszinü üvegekből holmi díszmíveket, csecsebecséket, különösen gyöngyöket készít.

*KLÁRISPIROS
(kláris-piros) ösz. mn. A piros klárishoz hasonló pirosságu. Klárispiros agátkő, csehüveg.

*KLÁRISSZINÜ
(kláris-szinü) ösz. mn. Aminek szine a kláriséhoz hasonló.

*KLÁRISVIRÁG
(kláris-virág) ösz. fn. A tengeri klárisfának némileg virághoz hasonl kinövései, ágacskái.

*KLASTROM (1)
fn. tt. klastrom-ot, harm. szr. ~a. Szoros ért. elkülönözött épület, melyben, mint intézetben, férfi- vagy nőszerzetesek, ú. m. barátok, szerzetes papok, kanonokok, apáczák, a világiak társaságától elválasztva laknak. Barátok klastroma, apáczák klastroma. Klastromba menni. A lajhább nyelvüek kiejtése szerént: kalastrom, s jobban meghonosítva: kolostor. Újabb nyelven: zárda. Eredetije a latin claustrum, németül Kloster, francziául cloître, tótul klásster stb.

*KLASTROM (2)
falu Sopron m.; helyr. Klastrom-ba, ~ban, ~ból.

*KLASTROMALJA
falu Bereg megy.; helyr. ~aljá-ra, ~n, ~ról.

*KLASTROMEGYHÁZ
(klastrom-egyház) ösz. fn. Klastromhoz ragasztott, s ahhoz tartozó egyház, vagyis templom.

*KLASTROMFALVA
falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KLASTROMI
(klastrom-i) mn. tt. klastromi-t, tb. ~ak. Klastromra vonatkozó, azt illető, azzal viszonyban levő stb. Klastromi fegyelem, rendtartás, szokások, élet. Klastromi cselédek, épületek, kertek. V. ö. KLASTROM.

*KLASTROMILAG
(klastrom-i-lag) ih. Úgy, mint a klastromban, az ottan élők módja, szokása szerént. Klastromilag nevelni az ifjakat. A házat klastromilag zárni el az idegenek elől. V. ö. KLASTROMI.

*KLASZITA
falu Hont m.; helyr. Klaszitá-ra, ~n, ~ról.

*KLAVÍR
(a franczia clavier s német Clavier után, melyek ismét a latin ,clavis'-ból származtak; l. ZONGORA.

*KLAVÍROZ
(klavír-oz) önh. m. klavíroz-tam, ~tál, ~ott. l. ZONGORÁZ.

*KLŐDÖR
l. GÖLŐDÉNY.

*KO
elvont gyökelem. 1) Hangutánzó, vastag, tompa hang ezekben: koák, koákol, koborcz, kocz, koczog, kodács, kodácsol, koh, kolomp, koltog, kong, kopog, korog, korty, koty, kotyog, kotlik, kovák, kókál stb. stb. 2) Jelent gömbölyűre vagy görbére hajlást, illetőleg gömbölyűt vagy görbét, ezekben: kobak, kocsony, kolop, komló, komor, koncz, kondor, konkoly, konya, konyít, konty, kop, melyből: kopács, kopály, kopár, kopasz, kopolya, koponya, kovályog stb. stb.
Ezen ko némely szókban tájszokással cso vagy czo, mint: kocza, czocza, koncz csonczi, kopasz csopasz (csupasz), kotolog csótolog. Néha nem egyéb, mint a megkeményített go, pl. a komló (gomló) komkoly (gongoly) kondor (gondor) szókban. Tájszokásilag az o hangzó nyiltabb a-ra változik a kabak, kalbász, kanyúl, kaponya stb. és zártabb u-ra a kunya, kuncsorog, kulláncs stb. szókban.

*
elvont gyökelem. 1) Hangutánzó a kótog, kótogás, kótis, kókál szókban. 2) Görbeséget vagy görbe, csavargó mozgást jelent ezen szókban: kóbog, kóbolyog, kóbor, kóborog, kótyag, kótyagos, kókad, kópicz, kór, kószál, kótolog, kódorog stb. Nem egyéb mint a megnyujtott ko. V. ö. KO.

*~KÓ
magas hangón ~KŐ; a -ka, -ek kicsinző képzőnek oly módosulata, mely a hosszú ó-nál fogva a nagyitásba megy által, pl. bunkó, tuskó, furkó, különösen keresztneveknél: Jankó, Palkó, Laczkó, Ferkó v. Ferkő.

*KOA
fn. tt. koát. Baranyai tájszó, am. fulánk. Eredete homályos. Talán az olasz aco (tű) vagy acume (valaminek hegye) némi módosulaa.

*KOÁK
hangutánzó törzsök, melyből koálkol, koákolás, erednek. A csecsemő kisdednek vastag siró hangja, melyet a latin vagio, vagitus még hivebben fest a tiszta va gyök által, minthogy a csecsemő még kemény k hangot nem ejt. Hihető is, hogy a koák eredetileg lágyabb hoáh volt, mely későbben könnyebb kimondás végett koák lőn.

*KOÁKOL
(koák-ol) hangutánzó önh. m. koákol-t. Mondják a sirva kiáltó, csak imént szülött csecsemőről. V. ö. KOÁK.

*KOÁKOLÁS
(koák-ol-ás) fn. tt. koákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az imént szülött kisded gyermek síró kiáltása.

*KOB
elvont gyök, melyből koboz, koborcz, koborczol, hangutánzók, és a gömbölyüt jelentő kobak, koboly származnak.

*KÓB
elvont gyöke kóbob, kóboly, kóbolyag, kóbor, kóborol származékoknak.

*KOBAK
(kob-ak kob vagy kop gyöktől, melyből kopács is ered) fn. tt. kobak-ot, harm. szr. ~ja. Máskép: kabak s ez alakban él a török nyelvben is. 1) Eredetileg jelent általán valamely takarót, kopácsot, mely utóbbival hangokban is rokon. A törökben is kabuk amattól igen csekély eltéréssel am. héj, kéreg, kopács. - Különösebben: pedig 2) Diószeghi szerént olyan húsos vagy néha száraz falu gyümölcsöt (magrejtőt), melynek magvai belül a fal oldaláról rövid küldöksinórokon nőnek ki, pl. tök, dinnye, ugorka (pepo); vagyis Gönczy Pál szerént a csészével összenőtt s vele együtt kifejlett, rendszerént 3 rekeszű bogyót. 3) Jelent gömbölyű, vagy rétes kereskségü ivóedényt, milyet az utasok, különösen a katonák szoktak hordani magukkal. Ilyen az úgynevezett lopótökből készített edény. Rókus kobakja, mert ezen szentet oldalán kobakkal festik. Csak annyi neki mint hajdú farán a kobak. (Km.). Átv. és gúnyos ért. emberfej, kivált ha nagyon gömbölyű; ,üres' mellékjelentéssel is. Nagy kobakja van. Kobakjára alig talál kalapot.

*KOBAKOL
(kob-ak-ol) önh. Trágár, czéda beszédben am. a férfi nemileg közösűl, máskép szintén czédán szólva: tököl. V. ö. KOBAK.

*KOBALT
fn. tt. kobalt-ot, l. KÉKENY.

*KÓBÉ
l. KÓPÉ.

*KÓBOG
(kó-b-og) önh. és gyak. m. kóbogtam, ~tál, ~ott. Görbe csavargós utakon járkál. Rokonai: kóbolyog, kóborol, melyek szokottabbak is.

*KÓBOLY
(kób-oly) elavult szó, mely helyett a keményebb véghangu kóbor divatozik: Amabból lett: kibolyóg, ebből: kóborog.

*KOBOLYA
(kob-oly-a) fn. tt. kobolyát. Gömbölyü medencze, melyet az árkát hagyta, vagy gátot szakított folyam a parton forgót képezve oly mélyen váj, hogy az, miután a víz árkába visszahúzódott, hosszu időre egész tavasz képez, s kenderáztatónak igen alkalmas (Kenessey Albert). Némelyek szerént: kopolya. V. ö. GÖBE, 2).

*KÓBOLYOG
(kób-oly-og) önh. m. kóbolygott. l. KÓBOLYOG.

*KÓBOLYGÁS
(kb-oly-og-ás) fn. tt. kóbolygás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ideoda tévelyegve, csavarogva, tekeregve járás kelés, bujdosás.

*KÓBOLYGÓ
(kb-oly-og-ó) mn. Görbe, csavarg utakon, irány nélkül járókelő, ideoda bújdosó Kóbolygó szökevény. Kóbolygó bitang barom. V. ö. KÓBOLYOG.

*KÓBOLYOG
(kób-oly-og) önh. és gyak. Ezen ige a görbét jelentő kó, és a járást kelést jelentő bolyog szókból is elemezhető, mint tébolyog = té (tova) bolyog. Értelme: bizonyos, határozott, kitűzött irány nélkül ide-oda, görbe, csavargó utakon járkel. Kóbolyog az eltévedt ember az úttalan erdőben. Kóbolyog a nyájahagyott rideg barom. Kóbolyognak a szökevény, bujdosó katonák.

*KÓBOR (1)
erd. faluk Torda m. és Kőhalom székben; helyr. Kóbor-ra, ~on, ~ról.

*KÓBOR (2)
(kób-or) fn. tt. kóbor-t, tb. ~ok. 1) Molnár A. és Páriz Pápai szerént: canistrum, úti táska, mely fogalmi és hangrokonságban van a kobak szóval. A Tájszótár szerént (Kis János után) Sopronban: gömbölyű, szalmából font kosár, mintha a német ,Korb' módosulata volna. V. ö. KOBAK. 2) Csavargó, tekervényes utakon járókelő, melyből kóborol, kóborog erednek. V. ö. KÓBOLY.

*KOBORA
módosított alakja kukora v. gugora szóknak; l. ezeket.

*KOBORCZ
(kob-or-cz) fn. tt. koborcz-ot. Jelent vastag tompa hangot, különösen a nagy nehéz csizmában, saruban járó embernek dobogását.

*KOBORCZOL
(kob-or-cz-ol) önh. m. koborczol-t. Nagy, durva csizmában vagy saruban járva kopogtatja a földet.

*KOBORCZOLÁS
(kob-or-cz-ol-ás) fn. tt. koborczolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki koborczol.

*KÓBORG
(kób-or-og), KÓBORGÓ, kób-or-g-ó; l. KÓBOLYOG, KÓBOLYGÓ.

*KÓBORLÁS
(kób-or-ol-ás) fn. tt. kóborlás-t. tb. -ok, harm. szr. -a. Tekergő, csavargó utakon, járskelés, bujdosás, tévelygés.

*KÓBORLÓ
(kób-or-ol-ó) mn. és fn. tt. kóborlót-t. Görbe, csavargó utakon, irány és bizonyos czél nélkül járó, bujdosó. Bakonyban kóborló szökevények, szegény legények. Kóborló hadi csapatok. Pusztákon kóborló bitang lovak. Mint főnév jelent oly személyt, ki bizonyos lakhelyhez nem köti magát, hanem, mint mondják, kerüli az országot, világot. Országos kóborló. A kóborlókat öszvefogni, és kényszerítő dologházba zárni.

*KÓBORLOVAG
(kóbor-lovag) ösz. fn. Lovon kóborló, s másoknál élősködő személy, kinek lovánál egyebe nincsen. Gúnyos név.

*KÓBOROL
(kób-or-ol) önh. m. kóborol-t v. kóborlott, htm. ~ni v. kóborlani, l. KÓBOLYOG.

*KÓBORSÁG
(kób-or-ság) fn. tt. kóborság-ot, harm. szr. ~a. Kóborgó, csavargó állapot. Élete nagyobb részét kóborságban töltötte. V. ö. KÓBOR.

*KOBOZ (1)
(kob-oz) fn. tt. koboz-t v. kobzot, tb. ~ok v. kobzok. Molnár A. szerént lantféle hangszer (pandura, lyra). A törökben kopusz am. hárfa (harpe, Hindoglu), a kojbal-karagaszban kómesz és kobesz szintén hárfa (Abuska). Azonban mint hangutánzónak is megfelel a Veszprém és Vas megyében divatozó értelem, mely szerént legvastagabb hangu hegedűt, azaz bőgőt, brúgót, barborát jelent, s módosítva: kobza, kobzu, kobzó.

*KOBOZ (2)
(kob-oz v. kap-oz?), áth. m. koboz-tam, ~tál, ~ott, v. kobzottan, kobzottál, kobzott, htn. ~ni v. kobzani, par. ~z. Némely palócz szójárás szerént am. tép, szakgat. Közösebb jelentése: valamely jószágot törvényes itélet következtében, vagy pedig önkényes rövid úton az illető birtokostól elvesz, elszed. Mindenét elkobozták. E szó, mint érintők, talán a kapoz igéből alakult által; mert elkobozni csakugyan annyi, mint elkapozni, elkapkodni, mely értelem a palóczoknál divatozóval is egybe vág. Vagy: gyöke kob eredetileg jelenthetett kosarat, s rokon a kóbor és kópicz szókkal; és valamint a latin confisco a fiscus (kosár), hasonlóan koboz, a kob gyöktől származhatott. E szerént elkobozni valamit annyi tenne, mint elkosarazni. Régente is ,dúlni' értelemben használtatott: "Dúlni senki ki ne járjon, valamely én emberemet kiküldök kobozni, lopatni, ha ti is megi fogjátok, semmit érettek nem szólok." Dervisbék levele 1549-ből Istvánffy Pálhoz. (Szalay Á. 400. l.).

*KOBOZPALLÓ
(koboz-palló) ösz. fn. A koboznak felső deszkája fölött álló fácska (láb), mely a húrokat tartja. V. ö. KOBOZ.

*KOBZA
(kob-z-a) fn. tt. kobzát. Lást: KOBOZ, (1).

*KOBZÓ
(kob-oz-ó) mn és fn. tt. kobzó-t. Aki valamely jószágot koboz, elkoboz; különösen kincstári vagy más ügyész, ki a jószág elvételére vonatkozó birói itéletet végrehajtja. V. ö. DÚLÓ.

*KOBZOL
(kob-oz-ol) önh. m. kobzol-t. Kobozféle hangszeren játszik. V. ö. KOBOZ.

*KOBZU
(kob-z-u) fn. tt. kobzut. Lásd: KOBOZ, (1).

*KOCS (1) v. KÓCS
fn. tt. kocs-ot. Fattyuhajtása a dohánynak. Rokon kacs szóval.

*KOCS (2)
faluk Komárom és Vas m.; helyr. Kocs-ra, ~on, ~ról.

*KÓCS (1)
fn. tt. kócs-ot. Erdélyben és másutt is divatos a nép nyelvében kolcs v. kulcs helyett; l. ezt és származékait.

*KÓCS (2)
puszták Heves m., erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Kócs-ra, ~on, ~ról.

*KÓCSAG
(Eredetére nézve lásd itt alább), fn. tt. kócsag-ot, harm. szr. ~ja. 1) Kisebbféle fehér gémfaj, mely hazánkban s a Tisza és Duna alsóbb vidékein tenyészik. Ennek van azon nevezetes, hosszu, ezüstszín, selyemnemü háti tolla, mely a díszfövegek egyik fő ékessége. Túl a Dunán: kótyag. Gyökeleme talán a görbe hajlást jelentő kó, minthogy a vadászok tudósítása szerént, midőn meglövik, ezen tollai kiborzadnak, kigörbednek, s ennél fogva rokon volna a kócz, kóczos szókkal, mely gubanczos, kuszált kendert, hajat, szőrt stb. jelent. (Ardea garzetta). 2) Elavult törzs, melyből kócsagos, kócsagosodik erednek. Jelent félittasságot, melyben a fej már nehezedik, meg-meg-bukik, s a láb ide-oda tántorog. Ennek alapfogalma is, úgy látszik, a test görbedésében rejlik. Máskép, jelesen Dunán túl: kótyag. Vagy, gyöke talán a hangutánzó kóty v. koty, mennyiben az ittas ember nyelve nehezebben járván, mintegy kotyog, valamint a lassu járatu malomról is mondják, hogy kotyogó.

*KÓCSAGFORGÓ
(kócsag-forgó) ösz. fn. Kócsagtollakból csinált díszforgó a kalpagokon, süvegeken. V. ö. FORGÓ.

*KÓCSAGKARÁM
(kócsag-karám) ösz. fn. Karám, melyet a kócsagok számára készítenek, hogy benne fészkeljenek, és tenyészszenek.

*KÓCSAGLES
(kócsag-les) ösz. fn. Buvóhely, honnan a vadászok a kócsagokra lesnek.

*KÓCSAGOS
(kócsag-os) mn. tt. kócsagos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Kócsag nevü madarakkal bővelkedő. Kócsagos tavak. 2) Félittas, kinek már feje biczegni, s lábai tántorogni kezdenek. Dunán túl: kótyagas. V. ö. KÓCSAG.

*KÓCSAGOSODIK
(kócsag-os-od-ik) k. m. kócsagosod-tam, ~tál, ~ott. Kócsagos, azaz félrészeg állapotban kezd lenni. Túl a Dúnán: kótyagosodik.

*KÓCSAGTOLL
(kócsag-toll) ösz. fn. A kócsag nevü madárnak ezüst szinü disztolla, valamint az ily disztollakból készitett forgó is. Kócsagtollal ékesített süveg, kalpag.
"Két arany pereczet választa azután,
...........
Egy kócsagtollat is szegeze sisakján."
Zrínyi.

*KÓCSAGVADÁSZ
(kócsag-vadász) ösz. fn. Kócsagokat lődöző vagy fogdozó vadász.

*KÓCSAGVADÁSZAT
(kócsag-vadászat) ösz. fn. Vadászat kócsagmadarakra.

*KOCSÁN, KOCSÁNY
(kocs-án v. ~ány) fn. tt. kocsán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán azon száracska, mely a növények leveleit vagy virágait vagy gyümölcseit a törzszsel vagy ággal összeköti. Szabatosabban pedig a növénytanban a szárnak azon hajtása, melyen a virág fejlik ki. (Pedunculus). A gyümölcs száracskáját különösen csumá-nak v. csupká-nak hívják, a levelét pedig nyél-nek. V. ö. KACS.

*KOCSÁNKA
(kocs-án-ka) fn. tt. kocsánkát. A kocsán apróbb elágazása. (Pedicellus).

*KOCSÁNTALAN
(kocs-án-talan) mn. tt. kocsántalan-t, tb. ~ok. Aminek kocsánja nincsen. Kocsántalan virág.

*KOCSÁNY
l. KOCSÁN.

*KOCSÁRD
férfi kn. tt. Kocsárd-ot. Gotthard.

*KOCSÉR
puszta a Jászságban; helyr. ~ér-ra, ~on, ~ról.

*KOCSI
fn. tt. kocsi-t, tb. ~k. Széles, és országszerte divatos értelemben két vagy négy kerekű jármű, melylyel szárazföldön embereket vagy más dolgokat szokás ideoda vinni, szállítani. Különbözik általán a szekértől, hogy ezalatt a köz szokás nagyobbféle, nehezebb járatu jármüvet ért, mely inkább csak teherszállitásra használtatik, a kocsi pedig könnyebb mozgásu, és lovak vagy más futó állatok után készített jármű. Valószinünek látszik ugyan, hogy a szekér is eredetileg szökér vagy zökér lehetett, szökve vagy zökögve tovább haladó tulajdonságától neveztetvén el, mint a hellen rheda rewr, a latin currus a ,curro' szóktól: de a későbbi találmányu kocsi már lényegénél fogva sebesebb mozgásu, azért is az ökrös szekeret nem szokás kocsinak mondani; ellenben van lovas szekér is, mint lovaktól húzott, nehéz terheket szállító, nagyobb jármű. A kocsi vagy legalább ennek sajátságos készületű neme, magyar irók, ú. m. Pápay Sámuel, Gyarmathy Sámuel, főleg pedig Kornides szerént is Komárom vármegye Kocs nevü helységében találtatott fel, melyet elsőben kocsi-szekérnek, utóbb csak kocsi-nak neveztek, s mely a török nyelvben is kocsu. Innen volnának a franczia coche, angol coach, cseh kocsi, német Kutsche, s több msá nyelvekben létező hasonló hangu nevezetek. T. i. Kornides Dániel mutogatja, hogy ezen kocsi neme a többi európaiaknál csak a XVI. században kezdett ismeretes lenni, nálunk pedig már a XV. században széltiben divatozott volt. Egy XVI-ik századbeli levélben (1558-ból) olvassuk Szaly Á. 400 leveles gyüjteményében: "Sem lovon, sem kocsin, sem hajón az jeges nagy árvízbe ki nem mehettem." A kocsi-szekér sajátsága a hintálás, mely az által eszközöltetik, hogy dereka, vagyis korbája szíjakon lóg, honnan a hintó és lógós kocsi nevezet. Egyébiránt a dunai tájakon minden könnyebbféle lovas jármű kocsi nevet visel, ha nem hintál is. Csalóközben és Mátyusföldén az ott divatozó görbe oldalú paraszt kocsikat somorjai kocsinak hívják. Egy, két, három, négy lovas kocsi. Bérkocsi. Hat lovas kocsi. Úri kocsi, paraszt kocsi. Födeles, födetlen kocsi. Két kerekű kocsi. Lógós, utazó postakocsi. Fakó kocsi, kenderhám, nemes ember, szűrdolmány. (Km.). Kocsiba fogni, kocsiba ülni. Kocsin járni, utazni.

*KOCSIABLAK
(kocsi-ablak) ösz. fn. Ablak a födeles uri kocsin, hintón.

*KOCSIAJTÓ
(kocsi-ajtó) ösz. fn. Ajtó a lógós vagy hintó kocsi oldalán, melyen be és kilépnek. Kinyilt a kocsiajtó. Becsapni a kocsiajtót.

*KOCSIAL, KOCSIALJ
(kocsi-al v. ~alj) ösz. fn. Az egész készület fából, mely fölött a kocsi dereka vagy korbája áll. A kocsialt a kerékgyártó készíti, a kovács megvasalja.

*KOCSIBAK
(kocsi-bak) ösz. fn. Ülés, a hintó kocsinak korbája előtt és után, amaz első bak, emez hátulsó bak, vagy tréfás népnyelven: ebtartó.

*KOCSIBÉR
(kocsi-bér) ösz. fn. Bér, melyet a fogadott idegen kocsiért fuvardíjul fizetnek.

*KOCSIBŐR
(kocsi-bőr) ösz. fn. Széles ért. a hintó kocsi korbáját takaró bőr. Szorosb ért. a félfödeles vagy födetlen lógós kocsin azon előbőr, mely a kocsinyilást a bennülők lábai fölött betakarja.

*KOCSIDERÉK
(kocsi-derék) ösz. fn. 1) A hintó kocsi korbája. 2) A nyilt paraszt, vagy más korbátlan kocsinek ürege, melyet az oldalak, és saraglya képeznek. Füvet vinni haza egy kocsiderékkal. Ez oly kevés, hogy nem lesz vele teli a kocsiderék. Hosszant nyújtózni a kocsiderékban.

*KOCSIERNYŐ
(kocsi-ernyő) ösz. fn. Ernyő, mely a hintó kocsikorbáját födi, hintófödél. Szélesb ért. födél, mely akármily kocsiderekat takar, pl. ponyva, gyékény a paraszt kocsikon.

*KOCSIFÖDÉL
(kocsi-födél) ösz. fn. l. KOCSIERNYŐ.

*KOCSIFUTTATÁS
(kocsi-futtatás) ösz. fn. Futtatás, vagyis pályázás, versenyezés kocsiba fogott lovakkal.

*KOCSIGYÁR
(kocsi-gyár) ösz. fn. Műhely, műépület, melyben kocsikat gyárszerüleg készítenek.

*KOCSIGYÁRTÓ
(kocsi-gyártó) ösz. fn. Gyáros, ki kocsikat készít. Különösen: kerékgyártó, ki födetlen vagy paraszt kocsikat csinál; nyerges, nyereggyártó, ki finomabb, úri, födeles kocsikat, hintókat gyárt.

*KOCSIHÁGCSÓ
(kocsi-hágcsó) ösz. fn. A kocsi oldalára illesztett merev vagy mozgó hágcsó, melyen a kocsiba hágnak.

*KOCSIKAPU
(kocsi-kapu) ösz. fn. A háznak kapuja, illetőleg kapualja, melyen a kocsik ki- s bejárhatnak.

*KOCSIKAS
(kocsi-kas) ösz. fn. Vesszőből font durvább vagy finomabb kas, mely korba helyett szolgál, s rendesen az oldalak közé helyeztetik.

*KOCSIKÁZ
(kocsi-ka-az) ösz. m. kocsikáz-tam, ~tál, ~ott. Kocsin kisebb kirándulásokat tesz, mulatságból kocsiz.

*KOCSIKÁZÁS
(kocsi-ka-az-ás) fn. tt. kocsikázás-t, tb. ~ok. Kocsin mulatságból valahová rándulás.

*KOCSIKEFE
(kocsi-kefe) ösz. fn. Kefe, melylyel a bőrös kocsikat tisztogatják.

*KOCSIKERÉK
(kocsi-kerék) ösz. fn. Kerék, mely tengelybe illesztve a kocsinak mintegy alapja, s azt forgása által mozgásba hozza. Első, hátulsó kocsikerék.

*KOCSILÁDA
(kocsi-láda) ösz. fn. Láda a kocsiderékban, vagy korbában, melybe holmit be lehet rakni, s mely egyszersmind ülőszékül szolgál. Így nevezhető azon szekrényféle kocsibútor is, mely az utazó hintó bakján áll, bakláda.

*KOCSILÁMPA
(kocsi-lámpa) ösz. fn. Lámpák a hintókocsi elején két oldalt, hogy az éjjeli utazásból világítóul szolgáljanak.

*KOCSILÁNCZ
(kocsi-láncz) ösz. fn. Általán minden láncz, mely a kocsin bizonyos czélból használtatik, pl. mely a saraglyát a kocsi farkával öszveköti. Különösen azon láncz, melylyel az ereszkedőn kereket kötnek.

*KOCSILÉPCSŐ
(kocsi-lépcső) ösz. fn. l. KOCSIHÁGCSÓ.

*KOCSILÓ
(kocsi-ló) ösz. fn. Olyan ló, melyet könnyü, úrias kocsiba szoktak használni; máskép: hintósló. Különbözik: igásló.

*KOCSIMESTER
(kocsi-mester) ösz. fn. Személy, kinek felügyelés és rendelkezése, intézkedése alatt több kocsi van, pl. a nagyobb postaházaknál, vagy a fejedelmi és főuri udvarokban. Királyi, herczegi kocsimester.

*KOCSIN
falu Nyitra m.; helyr.; Kocsin-ba, ~ban, ~ból.

*KOCSINT
(kocs-in-t) önh. m. kocsint-ott, htm. ~ni v. ~ani. Erdélyben am. a beszédben botlik. A nyelvre vitetve egynek látszik ,kacsint' szóval. Kassai J. szerint ,koczint' volna.

*KOCSINTÁS
(kocs-in-t-ás) fn. tt. kocsintás-t, tb. ~ok. Nyelvbotlás, nyelv- vagy beszédbeli hiba.

*KOCSINYOM
(kocsi-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a kocsinak forgó kereke az úton, vagy úton kivül maga után hagyogat. Kocsinyom után indulni, eligazodni, menni.

*KOCSINYUJTÓ
(kocsi-nyujtó) ösz. fn. Azon vastag dorong vagy rúd, mely a kocsi feneke alatt végig nyúlik, s az első tengelyt a hátulsóval öszveköti. V. ö. NYUJTÓ.

*KOCSIOLDAL
(kocsi-oldal) ösz. fn. Zápokkal ellátott, lajtorjaforma készületek, melyek a közönséges paraszt kocsik derekát képezik. Hosszu, egyenes, rövid, görbe kocsioldal. A kocsioldalakat a lőcsök és rakonczák tartják.

*KOCSIPÉNZ
(kocsi-pénz) ösz. fn. l. KOCSIBÉR.

*KOCSIPOSTA
(kocsi-posta) ösz. fn. Posta, mely kocsin megy; postaintézet, mely kocsik által működik.

*KOCSIPOSZTÓ
(kocsi-posztó) ösz. fn. Posztókelme, melylyel az úri kocsikat, hintkat kibéllelik.

*KOCSIRÁZÁS
(kocsi-rázás) ösz. fn. Rázás, vagyis rázódás, melyet a rosz kocsi, kivált rosz úton, okoz a benne ülőre.

*KOCSIRÚD
(kocsi-rúd) ösz. fn. Az első tengelylyel közvetlen öszvekötött, s az úgynevezett juhánál fogva ideoda fordítható vastag dorong, mely a kocsi előtt mereven kinyúlik, s melyhez a vonó barmokat, nevezetesen a lovakat fogják. A kocsirúd első végéhez van kötve a nyakló. Kocsirúdja kifelé áll, azaz menni készül, vagy nem sokára kiadnak rajta.

*KOCSIS
(kocsi-s) fn. tt. kocsis-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki a kocsiba fogott lovakat hajtja. Általán a kocsis-nevezet lóterelést teszen fel; innen kocsis az is, ki akármely szekérbe fogott lovakat hajt. Az ökörhajtót, pl. bérest, nem mondjuk kocsisnak. Jó kocsis. Úri kocsis Kocsis issza meg a bort, s a ló részegül meg tőle. (Km.). Kocsis torka, barát zsákja, nehezen telnek. (Km.). Átv. megvető ért. nyers, durva magaviseletü ember.

*KOCSISÁTOR
(kocsi-sátor) ösz. fn. Ponyvából vagy gyékényből csinált födél, leginkább az utazó paraszt kocsikon, némely vidékeken: góré, ekho, ernyő.

*KOCSISFÖLD
puszta Pozsony m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.

*KOCSISINAS
(kocsis-inas) ösz. fn. Urasági főuri kocsisok legénye, segéde, ki a kocsislovakkal bánik.

*KOCSISKODÁS
(kocsi-s-kod-ás) fn. tt. kocsiskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kocsiszolgálattal foglalkodás. 2) Keresetmód, melyet valaki fuvarozva űz.

*KOCSISKODIK
(kocsi-s-kod-ik) k. m. kocsiskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Kocsisszolgálattal foglalkodik, mint kocsis keresi kenyerét. 2) Másokat fuvarbérben hordozva éldegel.

*KOCSISLÓ
(kocsis-ló) ösz. fn. Ló, melyet rendesen kocsihúzásra használnak; különböztetésül a paripától, nyerges lótól. Verik, mint a kocsislovat.

*KOCSISSÁG
(kocsi-s-ság) fn. tt. kocsisság-ot, harm. szr. ~a, 1) Kocsis-szolgálat. Kocsisságból élni. 2) Azon tulajdonságok öszvege, melyekkel kocsisnak birnia kell. Kocsisságot tanulni.

*KOCSISÜLÉS
(kocsis-ülés) ösz. fn. Hely a kocsi elején, előbakján, melyen a kocsis, általán aki a lovakat hajtja, szokott ülni.

*KOCSISZERSZÁM
(kocsi-szerszám) ösz. fn. Mindenféle szerszám, mely a kocsi és kocsizás körül használtatik, pl. csavar, mely a hintókerekeket kiveszi, vagy bak, mely a tengelyt fölemeli, kerékkötő, stb. továbbá a húzásra, és lóterelésre szükséges eszközök, ú. m. nyakló, kantár, gyeplő, hám stb.

*KOCSISZÍN
(kocsi-szín) ösz. fn. Rendszerént oszlopokon álló, fal nélküli hajlék, mely alá a veszteglő kocsikat tolni szokták, hogy a levegő viszontagságai ellen kéméltessenek. Városokban, vagy jobban rendezett gazdaságokban s uraságoknál, minden oldalról falakkal védett helyiség is.

*KOCSITÁMASZ
(kocsi-támasz) ösz. fn. Rúd vagy alabornemü eszköz, mely a lejtőn megálló kocsi hátulját, illetőleg hátsó kerekeit tartja.

*KOCSITENGĚLY
(kocsi-tengěly) ösz. fn. Tengely, melyre a kocsikerekeket húzzák, mely körül a kocsikerék forog. Fából, vasból való kocsitengely.

*KOCSITETŐ
(kocsi-tető) ösz. fn. A födeles kocsinak fölszine. Kocsitetőre kötni az utazóládát.

*KOCSIÚT
(kocsi-út) ösz. fn. Út, melyen kocsik járnak, vagy mely úgy van elkészítve, hogy kocsik járhassanak rajta, különböztetésül a gyalogúttól.

*KOCSIÜLÉS
(kocsi-ülés) ösz. fn. Pad- vagy székféle készület a kocsiderékban vagy korbában, mely ülő helyül szolgál. Párnás, szíjakon lógó kocsiülés.

*KOCSIVERSENY
(kocsi-verseny) ösz. fn. l. KOCSIFUTTATÁS.

*KOCSIZ
(kocsi-z) önh. m. kocsiz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kocsin jár, kirándulásokat tesz. Városban, városon kivül kocsizni. El-, kikocsizni valahová.

*KOCSIZÁZ
(kocsi-z-ás) fn. tt. kocsizás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kocsin járás, kocsin kirándulás.

*KOCSIZSEB
(kocsi-zseb) ösz. fn. Zsebek a hintókocsi belső oldalain. Kocsizsebbe tenni a pipát, dohányzacskót, kendőt.

*KOCSKA
tájdivatos, kacska helyett; l. ezt.

*KOCSMA v. KORCSMA
fn. tt. kocsmát, tb. kocsmák. Szlávul: kercsma, krcsma. Nyilvános ház, melyben az ivók számára bort, sört, s más szeszes italokat árulnak, mely egyszersmind az ivóknak ideiglenes tanyául szolgál. Kocsmába járni. Városi falusi kocsma. Zsidó kocsma. Borkocsma. Serkocsma. Kocsmából hozatni bort. V. ö. CSAPSZÉK, CSAPHÁZ, CSÁRDA, FOGADÓ.

*KOCSMAADÓ
(kocsma-adó) ösz. fn. Adó, melyet a kocsmajogért, illetőleg szeszes italok kiméréseért fizetni kell.

*KOCSMAJOG
(kocsma-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki kocsmát nyithat, s benne szeszes italokat, különösen bort mérhet, vagy haszonbérlője által mérethet.

*KOCSMÁROS
fn. tt. kocsmáros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szlávul: kercsmár, krcsmár. Személy, ki kocsmát tart, s benne bort s egyéb szeszes italokat mér.
"Falu kocsmájában van az én lakásom;
Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel.
Egy jó öreg ember benne a kocsmáros,
Áldja meg az Isten mind a két kezével."
A jó öreg kocsmáros (a költő atyja). Petőfitől.
Első tekintetre úgy tetszik, mintha a kocsma és áros elemekből volna öszvetéve; de valószinübb, hogy, mint több ily végzetű s idegen származásu szókban, az os csak toldalék szótag, mint ezekben: mészáros (szlávul meszár), granatéros (grenadier), muskatéros (mousquetair, Musketier), saséros (chesseur), fiakkeros (fiakker), és a különben magyar eredetű csapláros (csaplár) szóban.

*KOCSMÁROSKODIK
(kocsmáros-kod-ik) k. m. kocsmároskod-tam, ~tál, ~ott. Mint kocsmáros keresi kenyerét; bor, s egyéb szeszes italok kimérésével foglalkodik.

*KOCSMÁROSNÉ
(kocsmáros-né) ösz. fn. tt. kocsmárosné-t. 1) Kocsmáros neje. 2) Nőszemély, ki kocsmát tart, s benne bort s egyéb szeszes italokat mér. Népdalokban kedvelt személyiség.
"Kocsmárosné gyújts világot,
Hej, van-e kökényszemű lányod?"
Népd.
"Kocsmárosné kápolnája a pincze,
Imádságos könyvecskéje az itcze."
Népd.
Az utóbbi értelemben szabatosabb: kocsmárosnő.

*KOCSMÁROSNŐ
(kocsmáros-nő) ösz. fn. l. KOCSMÁROSNÉ, 2).

*KOCSMÁZÁS
(kocsma-az-ás) fn. tt. kocsmázás-t, tb. ~ok. Kocsmákba járás, kocsmákban dőzsölés. A kocsmázás pusztította el egészségét, vagyonát.

*KOCSMÁZIK
(kocsma-az-ik) k. m. kocsmáztam, ~tál, ~ott. Kocsmákba járdogál, kocsmákban iszogat, dőzsöl, részegeskedik. Reggeltől késő estig kocsmázó korhelyek.

*KÓCSOL
l. KULCSOL.

*KOCSOLA
falu Tolna m.; helyr.; Kocsolá-ra, ~n, ~ról.

*KÓCSOLLIK
(kócs-ol-lik) k. m. kócsoll-ott, htn. ~ani. Kriza J. szerént a székelyeknél am. keményen csukódik össze.

*KOCSON
fn. tt. kocson-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A lopvanőszök neméhez tartozó növényfaj, nyálkás, kocsonyaforma testtel, melyben semmi termés nem látszik. Fajtái: borókai, füles, tajték, fái, tentás kocson. (Tremella). V. ö. KOCSONYA.

*KOCSONPORALOM
(kocson-por-alom) ösz. fn. A lopvanőszök közől való növényfaj, s gömbölyűded vagy más formáju növés a kiszáradt fákon, mely teli van porral, hajszál-szövevények nélkül. (Sphaeria lycoperdon. Linn.).

*KOCSONY
(kocs-ony) fn. tt. kocsony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Alsó-Szalában am. öszvevagdalt torzsa a marhák számára. Nevét valószinüleg a kocsonya nevü ételtől vette, melynek lényegét az öszveaprított disznókörmök, fülek stb. teszik. V. ö. KOCSONYA.

*KOCSONYA
(kocs-ony-a) fn. tt. kocsonyát. Általán, enyv gyanánt megsűrösödött nedv, milyenek a czukrász-kocsonyák (szulczok, aludtlevek), vagy némely növényekből kifakadó enyvszerü nedvek. Szorosb ért. némely kifőzött húsok meghült és megsűrödött leve, pl. halkocsonya, disznókocsonya, borjulábkocsonya. A kocsonyának egyik főtulajdonsága, hogy öszveragad, a másik, hogy reszketeg. Innen mondják: remeg, mint a kocsonya. Gyöke rokon a kacs, kocsány szókkal, melyek fogódzást, egymásbaragadást jelentenek. ,Kocsonya' is talán innen vette nevét, mivel részei enyv gyanánt öszveragadnak. Ezen fogalmi rokonságnál fogva neveztetik a peucedanum nevü növény magyarul kocsord-nak, mert peuce hellén szó, am. szurok, mely természeténél fogva ragadós; továbbá a tremella nevü növény a reszketéstől kocson-nak.

*KOCSORD (1)
(kocs-or-d) fn. tt. kocsord-ot harm. szr. ~ja. Elemzésére nézve l. KOCSONYA alatt. Az öthímesek seregébe, és kétanyások rendébe tartozó növénynem, melynek gallérai aprók, virágai egyenlők, gyümölcse tojáskerek, lapított, mindkét felől karczolt, magvait széles hártyakarima keríti. (Peucedanum).

*KOCSORD (2)
falu Szathmár m.; helyr. Kocsord-ra, ~on, ~ról.

*KÓCSOS
(kócs-os) mn. tt. kócsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kriza J. szerént a székelyek a dióbélről mondják, s am. kemény csugáju (azaz fás: gesztes; ,csuga' nála, az, amiben a makk [talán: mag] terem, tehát csutika, csutka?).

*KOCSOZ
l. KACSOZ, KACSOL.

*KOCSUBA
faluk Arad és Bihar m.; helyr. Kocsubá-ra, ~n, ~ról.

*KOCZ
1), hangutánzó, melyből koczog, koczczan, koczczant, koczint, koczogat, koczáz, koczódik, kocza (czocza) erednek. A régieknél használtatott ige gyanánt is, s am. kocz hanggal üt. Koczjuk meg a körmét. (Pázmán). 2) Görbeséget jelent koczik, koczor (v. kaczor) szókban s ezen kocz gyökkel, mint görbét, görbülést jelentővel egy a kucz gyök, mely szintén görbét vagy görbedést jelent a kuczor, kucczorog, kuczorodik szókban.

*KÓCZ
, fn. tt. kócz-ot, harm. szr. ~cza v. ~a. 1) A meggerebenezett kendernek vagy lennek alja, hitványa, mely rövid és összezsugorodott alakban válik el; ennél valamivel finomabb és hosszabb a szösz vagy csöpü. Szélesb ért. más szálas testek gubanczos szálai, melyek a többinél rövidebbek, s tisztogatás alatt kiszakadnak, pl. a fésült hajnak kócza, selyemkócz, gyapjukócz. Rokon vele a német Kotzen v. Kotze, finn: kassa. Gyöke vagy gyökeleme a görbeséget, kondorságot jelentő ko v. kó, mely megvan a konya, konyúl, kondor, kókad stb. szókban. Kóczból font madzag. Kóczczal beverni a töltényt. Kócz közé fészkelt egér. Átv. ért. hitvány, alávaló. Kócz ember, kócz gyerek. 2) Kóczhal, l. KOLCZ v. KOLTY.

*KOCZA
hangutánzó fn. tt. koczát. 1) A csemcsegve evő disznónak, malacznak hangja; változattal: pocza, poczi, czocza, czoczi, ezek egyszersmind csalogató szók, melyekkel a sertéseket mintegy saját nyelvökön hivatogatják; alsó Vágmelléken: csondi, csondika. Innen általán jelent disznót, különösen malaczot, legkülönösebben oly malaczot, melynek anyja elveszett, melyet moslékon nevelnek, tehát melynek leggyakrabban mondogatják a czoczi v. czocza szót. 2) Átv. ért. s tájdivatosan mondják más anyátlan házi állatokról is, mint: kocza bárány, kocza borjú, sőt az árva, különösen házasságon kivűli kisdedekről is: kocza gyermek. Ez értelemben rokon vele a Dunán túl divatozó koczega, mely alig élhetőt, kenyértelent jelent; 3) Hangutánzó, és kövecsjátékot jelentő szó, melyből származik, koczázni, am. kövecseket összekoczogatva játszani. 4) Mellékneve egy kicsiféle hálónak, koczaháló. 5) Kocza puskás am. rosz puskás.

*KOCZAFALVA
erdélyi falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KOCZÁZ
(kocza-az) önh. m. koczáz-tam, ~tál, ~ott. Kövecseket koczogatva játszik. Koczáznak a gyermekek.

*KOCZCZAN
(kocz-cz-an) önh. m. koczczan-t. Teljesen elhangzó kocz hangot adva ütődik valamihez. Koczczannak az öszveütött poharak, palaczkok. Átv. ért. összekoczczanni am. valamely tárgy miatt összeveszni, öszvekapni, öszvezördűlni.

*KOCZCZANÁS
(kocz-cz-an-ás) fn. tt. koczczanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Két vagy több testnek, különösen üvegedénynek egymáshoz ütődése által támadó kocz hang.

*KOCZCZANT
(kocz-cz-an-t) áth. m. koczczant-ott, htn. ~ani v. ~ni. Valamely testet úgy üt egy másikkal öszve, hogy koczczanjon. Poharakat koczczantani. Az ajtót újjal megkoczczantani. V. ö. KOCZCZAN.

*KOCZEGA
mn. tt. koczegát. Kemenesalji tájszó, am. alig tengődő, kenyértelen szegény. Valószinűleg a kocza (anyátlan malacz) szóval egy eredetű.

*KOCZÉR, KOCZOR
l. KACZOR.

*KOCZIK
(kocz-ik) fn. tt. koczik-ot, harm. szr. ~ja. Szurdék a kemencze mögött; néhutt máskép: kuczkó, kuszkó, kuszlik, puczik.

*KOCZINCZA
(kocz-incz-a, azaz kocz-in-t-ó) fn. tt. koczinczát. Nyitravölgyén am. fa zár, különösen a szőlőbeli hajlékok és pinczék ajtaján, mely t. i. nyitáskor, és becsukáskor koczczan.

*KOCZINT
(kocz-in-t) önh. m. koczint-ott, htm. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely koczogó, kongó testen egyszeres, könnyü ütést tesz. Újjhegygyel koczintani az ajtón, ablakon. Megkoczintani a hordót, ha teli van-e?

*KOCZINTÁS
(kocz-in-t-ás) fn. tt. koczintás-t, tb. ~ok. Ütés, mely által megkoczintunk valamit. V. ö. KOCZINT.

*KÓCZIPÓR v. KÓCZIPOR
(kóczi-pór v. ~por) ösz. mm. Ócsárló kifejezés, s am. alávaló, hitvány, söpredék, parasztos jellemü. Pázmánnál többször eléfordúl, pl. kóczipór koldúsok, kóczipór tanitók. E kifejezés leginkább Dunán túl ismeretes. Némelyek, különösen Kassai József szerént: kóczipor, máskép: pozdorja; innen átv. ért. a hasonlatosság a kócztól vétetett volna, mert az alávaló jellemű embert kócz embernek is szokták mondani. Más tájejtéssel: koczipor. Talán innen lett egy kis csavarintással: kopczihér. Mind hangra, mind értelemre nézve nagyon megegyezik vele ,kóczipór' alakban a német: Kotzenbauer. A vasvármegyei hienczek egyik faja csúfneven: Kotzenhiencz.

*KOCZKA
fn. tt. koczkát. 1) Hat egyenlő lapot, és nyolcz egyenes szögletetképező test, azaz köb. Követ, sajtot, kenyeret koczkákra metszeni. 2) Szorosb ért. csontból, néha fából is készitett ilynemü test, melynek lapjai pontokkal jegyezvék a legkisebbtől, t. i. egytől (melynek ,vak' a neve), hatig. Efféle köböket sorsjátékban szokás használni. Koczkát vetni. Hatot mutat a koczka. Koczkával játszani. Innen átv. ért. jelent sorsot, vakesetet, véletlent. Koczkára tenni ki életét, vagyonát, becsületét. Sok koczkán fordúlt meg a dolga. Koczkát vetni valamire. El van vetve a koczka. Megfordúlt a koczka. Vakot vetett a koczka.
"Fordúlt koczka - hatrul vakra
Nincsen állandó kincse."
Katona éneke a XVIII. századból (Thaly K. gyűjt.).
"De a hazát könnyelmüen,
Koczkára ki ne tedd."
Vörösmarty.
3) Mint köb értelemmel biró használtatik mérték gyanánt, pl. egy koczka lábnyi föld, melynek hossza, széle, magassága egy láb. 4) A koczka oldalához hasonló négyszögöt képező alak, pl. a szöveteken vagy padlózatokon vagy test, pl. koczka tészta.
Valószinüleg a szláv kosztka (csontocska) és koczka (csontból készült köböcske) szókból kölcsönöztetett. Némely vélemény szerint magyar nyelvből elemezve am. kocz-og-ó, kocz-og-a, koczog törzstől. V. ö. KOCZA, 3) Kassai József koncz-ból (azaz csontból) származottnak véli, mely kicsinezve; konczka.

*KOCZKAALAKÚ
(koczka alakú) ösz. mn. Ami alakjára nézve a koczkához hasonló. Koczkaalakú kövekből rakott fal. V. ö. KOCZKA.

*KOCZKAASZTAL
(koczka-asztal) ösz. fn. Asztal, melyen úgynevezett koczkást játszanak.

*KOCZKACSONT
(koczka-csont) ösz. fn. Csont, melyből a sorsjátékra használt koczkákat készítik, pl. elefántcsont.

*KOCZKAGYÖNGY
(koczka-gyöngy) ösz. fn. A nyolchímesek seregébe, és négyanyások rendébe tartozó növénynem; csészéje két és háromhegyű a magzat alatt; bokrétája négy és ötmetszésü a magzat fölött; tokja négy és öt rekeszű. (Adoxa).

*KOCZKAJÁTÉK
(koczka-játék) ösz. fn. Sorsjáték neme, melyet koczkákkal játszanak. A koczkajátékot eltiltani. Szélesb ért. akármily sorsjáték.

*KOCZKAKŐ
(koczka-kő) ösz. fn. Koczkaalakúan kimetszett, kifaragott kődarab. Koczkakövekkel kirakott utczák.

*KOCZKALÁB
(koczka-láb) ösz. fn. Mérték, melynek hossza, széle és magassága egy láb; mikép: köbláb.

*KOCZKALEPÉNY
(koczka-lepény) ösz. fn. Lepén, mely rovatosan koczkákra van osztva, vagy koczkaalaku apró sütemény.

*KOCZKAMOLY
(koczka-moly) ösz. fn. Molyok vagy éji pillék egyik faja. (Phalaena tessela. L.).

*KOCZKAÖL
(koczka-öl) ösz. fn. Mérték neme, melynek széle, hossza és magassága egy öl; máskép: köb-öl.

*KOCZKAPADLAT v. ~PADOLAT
(koczka-padlat v. padolat) ösz. fn. Házpadolat, mely koczkaalakra vágott deszkákból van kirakva.

*KOCZKAPALA
(koczka-pala) ösz. fn. A palakőnek egyik neme, mely koczkaalaku.

*KOCZKÁS
(koczka-as) mn. tt. koczkás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Koczkával bánó, játszó. Koczkás zsidók a vásárokon. 2) Mondják általán festett, szinezett testekről, melyek koczkaalakúan tarkázvák. Koczkás ruhakelmék. Koczkás asztal. Koczkás padlat v. padolat. 3) Főnevül használtatva tt. koczkás-t, tb. ~ok, s. am. személy, kinek keresete vagy foglalatossága a koczkajáték. A koczkásokat elkergetni a vásárból. 4) Koczkajáték. Koczkást játszani. V. ö. KOCZKA.

*KOCZKASERLEG
(koczka-serleg) ösz. fn. Serleg, melyből a koczkajátszók koczkát vetnek. Megrázni, és lefordítani a koczkaserleget.

*KOCZKASZABÁSU
(koczka-szabásu) ösz. mn. Koczkaformára szabott, kimetszett, alakított. Koczkaszabásu táblák a padolaton.

*KOCZKASZÁLLÁS
falu Bereg megy.; helyr. ~Szállás-ra, ~on, ~ról.

*KOSZKASZEMLING
(koczka-szemling) ösz. fn. Halfaj a szemlingek neméből, mely zömök, s mintegy koczkához hasonló alaku. (Salmo rhombeus. L.).

*KOCZKAUJJ
(koczka-ujj) ösz. fn. Mérték neme, melynek széle, hossza és magassága egy ujj, azaz egy hüvelyknyi; máskép: köbujj.

*KOCZKAVETÉS
(koczka-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a koczkajátékban koczkát vet, továbbá az ily vetésnek eredménye, pl. ha az ellenben a hat legjobb. Nem mindenkor vet hatot a koczka. (Km.). Átv. ért. oly cselekvés, melynek eredménye a véletlen sorstól függ.

*KOCZKAVETŐ
(koczka-vető) ösz. fn. 1) Sorsjátékot űző személy, ki koczkát vet. 2) Serleg vagy pohár, melyből a koczkát vetik.

*KOCZKÁZ
(koczka-az) áth. m. koczkázm-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely testet koczkaalakúvá képez, vagy tarkáz. Koczkázni a járdának való köveket, a padlónak való fákat. Festőben koczkázni a szöveteket.

*KOCZKÁZÁS
(koczka-az-ás) fn. tt. koczkázás-t, tb. ok. 1) ,Koczkáz' átható igétől: valamely testnek koczkaalakuvá képezése. 2) ,Koczkázik' közép igétől: koczkával játszás. 3) l. KOCZKÁZTATÁS.

*KOCZKÁZAT
(koczka-az-at) fn. tt. kockázatot. 1) Koczkákkal kirakott vagy festett, vagy tarkázott valamely test, pl. padolat, szövet. 2) Koczkáztatás, veszélyeztetés.

*KOCZKÁZIK
(koczka-az-ik) k. m. koczkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Koczkajátékot űz, koczkást játszik.

*KOCZKÁZOTT
(koczka-az-ott) mn. tt. koczkázott-at. Ami koczkalaakuvá képezve, tarkázva van. Koczkázott asztal, kelme. V. ö. KOCZKÁZ.

*KOCZKÁZTAT
(koczka-az-tat) áth. m. koczkáztat-tam, ~tál, ~ott, par. koczkáztass. Valamit véletlen sorsra hagy, veszélyeztet. Játékban pénzét, harczban életét koczkáztatni.

*KOCZKÁZTATÁS
(koczka-az-tat-ás) fn. tt. Koczkáztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamit koczkáztat, veszélyeztet.

*KÓCZMADZAG
(kócz-madzag) ösz. fn. Kóczból font vagy sodrott hitvány madzag. Fa-papucs, szűrkankó, kóczmadzag. (Km.).

*KOCZÓDÁS
(kocz-ó-d-ás) fn. tt. koczódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szóval való veszekedés, kötődés, öszvezörrenés.

*KOCZÓDIK
(kocz-ó-d-ik) belsz. m. koczód-tam, ~tál, ~ott. Gyöke az öszveütődés hangját utánzó kocz, melyből koczog, koczint, stb. erednek. Innen tulajd. ért. am. öszveütődve koczog. Átv. és szokott értelemben am. szóval verekedik, ellenkedik, valamin perlekedve alkudozik, kötődik, vagy, mint máskép mondjuk: valakivel bizonyos dolog miatt öszvekoczczan, öszvezörren. V. ö. KOCZ.

*KOCZOG
(kocz-og) ösz. és gyak. m. koczog-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, verődve kocz hangot ad. Koczognak az öszvevert fogak, poharak. A zötyögős úton koczog a rozoga szekér. 2) Különösen mondják a lassu ügetéssel haladó lóról. A vén lovak csak koczogva mennek. 3) Bizonyos testeket jeladás végett, vagy más okból is vereget. Koczogni az ajtón, az ablakon, a kapun, hogy nyissák ki.

*KOCZOGÁNY
tájdivatos; l. KACZAGÁNY. A székelyeknél derékig érő ujjas zeke, posztóból, a közrendüeknél. (Kriza J.).

*KOCZOGÁS
(kocz-og-ás) fn. tt. koczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit úgy ütnek, hogy koczog. Koczogással jelt adni, felverni az alvókat. 2) A kocz hangnak ismétlése. Az ügető lovak koczogását hallani.

*KOCZOGAT
(kocz-og-at) önh. és áth. m. koczogat-tam, ~tál, ~ott, par. koczogass. 1) Tárgyeset nélkül: ütögetés által eszközli, hogy valami koczogjon. Koczogatni az ajtón, az ablakon. 2) Tárgyesettel. koczogatni az ajtót, ablakot, poharat. Megkoczogatni a hordót, a kályhát. V. ö. KOCZOG.

*KOCZOGATÁS
(kocz-og-at-ás) fn. koczogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit úgy ütnek, hogy koczog. V. ö. KOCZOGAT.

*KOCZOGTAT
(kocz-og-tat) áth. és mivelt. m. koczogtat-tam, ~tál, ~ott, par. koczogtass. Két vagy több testet úgy üt öszve, hogy koczogjanak. Koczogtatni az üszveütött poharakat. Vagy: parancsolja valakinek, hogy koczogjon. Szolga által bekoczogtatni valakinek ablakán. V. ö. KOCZOG.

*KOCZOGTATÁS
(kocz-og-tat-ás) fn. tt. koczogttás-t, tb. ok. Cselekvés, midőn valaki koczogtat.

*KOCZON
göcseji tájszó, l. KOCSON.

*KOCZOR
székely tájszó, l. KACZOR.

*KÓCZOS
(kócz-os) mn. tt. kóczos-t v. ~at, tb. ~ak. Kóczczal vegyült, amiben kócz van. Kóczos len, kender, selyem. Átv. ért. gubanczos, borzas, baglyas, fésületlen haju. Kóczos komondor. Kóczos fejü gyerek.

*KÓCZOSAN
(kócz-os-an) ih. Kóczos minőségben, állapotban.

*KÓCZOSODIK
(kócz-os-od-ik) k. m. kóczosodtam, ~tál, ~ott. Kóczossá leszen; gubanczosodik, borzasodik, baglyasodik. Kóczosodik a viselt durva vászon. Kóczosodik a fésületlen haj, a keféletlen l.

*KÓCZOSSÁG
(kócz-os-ság) fn. tt kóczosság-ot, harm. szr. ~a. Kóczos állapot vagy tulajdonság, gubanczosság, baglyasság, fésületlenség. V. ö. KÓCZOS.

*KOD v. KÓD
elavult vagy elvont gyök, melyből kodúl, kódúl, kodoz, kódus, kódis, kódor, kódorog erednek. Mind ezen szókban alapértelem az ideoda járáskelés, csavargás, egyenetlen görbe irányban való mozgás. Mint hangutánzó pedig él kodács, kodácsol, kodág, kodkodácsol szókban, s ez értelemben rokon vele a sínai ko (gallinae cantus).

*~KOD
öszvetett igeképző pl. nyomkod, csapkod, kapkod stb. szókban. l. ~KÉD.

*KODÁCS
(kod-ács) hangutánzó fn. tt. kocsá-ot. A tyúknak tompa hangu szózata, különösen ha megijed, vagy midőn eltojott. Kettőztetve: kodkodács.

*KODÁCSOL
(kodács-ol) önh. m. kodácsol-t. Mondják tyúkról, midőn kodács hangon kiáltoz. Amely tyúk sokat kodácsol, keveset tojik. (Km.). Nagy a kodácsolás, kicsiny, vékony a tojás. (Km.). Átv. ért. és tréfásan am. értelmetlen hangon lármáz, perel. Mit kodácsolsz a fülembe? Gyökét kettőzve: kodkodácsol, a székelyeknél: kodág.

*KODÁCSOLÁS
(kod-ács-ol-ás) fn. tt. kodácsolás-t, tb. ok, harm. szr. ~a. A tyúknak kodács hangon kiáltozása, kettőztetve: kodkodácsolás.

*KODÁG
(kod-ág) önh. m. kodág-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. az általánosb kodácsol.

*~KODIK
~KÖDIK, ~KĚDIK, nagyon termékeny öszvetett igeképző, pl. (kodik-ra) agyarkodik, gondolkodik, harmiskodik, buvárkodik, nyomorkodik, haragoskodik, okoskodik, bajoskodik, iparkodik, fohászkodik, panaszkodik, fuvalkodik, ragaszkodik stb. stb. l. ~KĚDIK.

*KÓDIS
l. KOLDUS.

*KODKODÁCS
(kod-kod-ács) l. KODÁCS.

*KODKODÁCSOL
(kod-kod-ács-ol) önh. m. kodkodácsol-t. A tyúk ismételt kod kod hangon kiáltoz, midőn t. i. nagyon megijed. Máskép: kodácsol, tájdivatosan: kodág.

*KODKODÁCSOLÁS
l. KODÁCSOLÁS.

*KODOHOZOTT
(kod-oh-oz-ott) mn. tt. kodohozott-at. A székelyeknél am. elszigorodott, elszegényedett, mintegy koldúsállapotra jutott. V. ö. KODOZ.

*KODOR
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Kodor-ra, ~on, ~ról.

*KÓDOR
(kód-or) elvont vagy elavult törzsöke kódorít, kdorog származékoknak. Értelme: tekergő görbe mozgás. V. ö. KÓBOR.

*KÓDORGÁS
(kód-or-og-ás) fn. tt. kódorágs-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ide s tova csavargás, tekergés, bolyongás, különösen henyélésből, dologkerülésből.

*KÓDORGÓ
(kód-or-og-ó) mn. tt. kódorgó-t. Ide s tova csavargó, tekergő. Máskép: kóborgó, kóbolygó. Szolgálat nélkül kódorgó suhancz. Erdőkben kódorgó szegénylegények. Kódorgó bitanglovak. Főnevül használtatva am. ország-világkerülő. A kódorgókat kiutasítani a városból. V. ö. KOD.

*KÓDORÍT, KÓDORIT
(kód-or-ít) áth. m. kódorít-ott, htn. ~ni v. ani, par. s. Tájszó, s am. valakit véletlenül, amúgy oldalról, tehát nem egyenesen megüt.

*KÓDORÍTÁS, KÓDORITÁS
(kód-or-ít-ás) fn. tt. kódorítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kódorítva üt.

*KÓDOROG
(kód-or-og) önh. és gyak. m. kódorog-tam, ~tál v. kódorgot-tam, kódorgottál, kódorgott, htn. ~ni, v. kódorgni v. kódorgani. ide s tova csavarog, tekergő utakon járkel. Máskép: kóborog, kóbolyog. V. ö. KÓBOLYOG.

*KODOZ
(koz-oz) önh. m. kodoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A székelyeknél mondják emberről és baromról, midőn éhes állapotában erre-otova, imitt-amott eledelt keresve ár. Innen Kriza J. szerént: kodozik, am. éhségtől szenved; s aki éhezik, még sem dolgozik, hanem csavarogni szeret, annak azt mondják: ne kodozz, dolgozzál mint más. Ezekből könnyü kihozni a kódus v. kódis, v. koldus szók származását és eredeti jelentését. Rokon ,kodoz' szóval kotonoz ige is, mennyiben ideoda tapogatódzva való keresést jelent. ,Kotozik' szükebb értelmü szóval pedig egyezik a tiszamelléki kodúl, azaz eléhezik, mely értelem azonban az éhes állapotban keresgélést is, mint eredményt, föltételezi. V. ö. KOD.

*KODÚL
(kod-úl) önh. m. kodúlt. l. KODOZ alatt.

*KÓDÚL
l. KOLDÚL.

*KÓDUS
l. KOLDÚS.

*KOF
elvont gyöke kofa, koffant, koffantyú és nyiltabb hanggal kafag v. kaffog szónak. Hangutánzónak látszik. V. ö. KOFA.

*KOFA
fn. tt. kofát. Molnár Albertnél csak vetula, anus értelemben fordúl elé, sőt mai országos szokás szerént is jelent vén asszonyt, banyát, különösen olyat, ki sokat beszél. Vén kofa. Jár a szája, mint a kofáé. Szintén országos értelemben, am. oly személy, különösen nő, ki holmi aprólékos dolgokat nevezetesen ennivalókat árul a piaczon. Kenyeres, tejes, zöldséges, gyümölcsös kofa. A magyarországi németek nyelvén: Kufarin, mely az idegeneknél ismeretlen. Ezen második értelemben vett kofa szó hangra és jelentésre nézve rokon a német kaufen, és szláv kupit, kupecz szókkal; hanem ebből bizonyosan nem állithatni, hogy a kofa akár német akár szláv eredetü, minthogy úgy látszik, régiebb értelme kafogó banya, vén asszony, s jobbára ilyenek szokták az apró piaczi kereskedést űzni. A banya jelentéssel, és a kofa hanggal összefüggésben vannak a koffant, koffantyú és kaffog (száját tátogatva beszél) hangutánzó szók, idegen nyelven pedig a persa guf-ten am. beszélni, és gufa am. beszélő.

*KOFÁLKODIK
(kofa-al-kod-ik) k. m. kofálkod-tam, ~tál, ~ott. Holmi aprólékos piaczi árukkal kereskedik. Átv. ért. vénbanya módjára locsog fecseg, hireket hordogat.

*KOFÁS
(kofa-as) mn. tt. kofás-t v. ~at, tb. ~ak. Kofák szokására mutató, kofai tulajdonságu. Kofás beszéd, hirhordás.

*KOFASÁG
(kofa-ság) fn. tt. kofaság-ot. harm. szr. ~a. 1) Aprólékos piaczi árukkal való kereskedés. Kofaságból élni. 2) Átv. ért. vénbanyai locsogás fecsegés, hirhordás, pletykaság. V. ö. KOFA.

*KOFÁSKODIK
(kofa-as-kod-ik) l. KOFÁLKODIK.

*KOFERNYÁL
felső dunamelléki tájszó, am. roszul főz, kotyvaszt.

*KOFFANT
(kof-u-ant) áth. m. koffant-ott, htn. ~ni v. ~ani. ,Kof' v. ,kaff' hangot ejt ki. Emberről mondva, megvető gúnyos értelem rejlik benne.

*KOFFANTÓ
l. KOFFANTYÚ alatt.

*KOFFANTYÚ
(koff-an-ty-ú) fn. tt. koffantyú-t. Vén banya. Törzsöke: kofa, a tyú képzőben némi tréfaság látszik rejleni, mint a hasonló értelmü tarattyú, szipirtyó szókban. Vagy törzsökül vehető koffant, s ebből: koffantó, koffantyu, mint pattant-ból pattantyú.

*KÓFICZ
fn. tt. kóficz-ot. Általán akármily hígsűrü haarék, melyet öszvekotyvasztanak, pl. kásaféle eledel. Így nevezik néhutt a sörnek söprejét. Kóficzot inni. Megfordítva: ficzkó. Érsekujvárban mészhomok, melyet vizzel habarva vakolatul használnak. A kőmivesek kóficzot kevernek. Minthogy a kóficz természeténél fogva oly habarék, melyet locsogatva, kotyvasztva készítenek, bátran a hangutánzók közé sorozható, s rokon némi betüáttétellel (tyv = fcz a kotyvaszt ige kotyv törzsökével. Így neveztetik az igen híg sár is, melyben a láb kottyan, s vize kifecscsen, kificzkándik.

*KOH
fn. tt. koh-ot, harm. szr. ~a. Általán a kovács-, lakatosféle stb. mesterembereknél a tüzelő, v. tűzhely, v. tűzfészek, melyben égő szén között a vasat tüzesítik. Különösebben a bányákhoz tartozó épület, melyben az érczes ásványokat tűz által megtisztitják, s az elválasztott érczet tömegekké, rudakká képezik. Vaskoh, melyben a vasat kiégetik, és kikoholják.
"Fegyverein kovácsnak,
Izzadoz koha."
Vörösmarty.
Rokon vele a latin coquo, német kochen, Küche, finn koho stb. Akár a hőtől, hevitéstől, akár a hevített ércznek verésétől, koholásától vette nevét, mindkét esetben gyöke (Adelung szerént is) a hangutánzó ko. Tájdivatosan koha, kohó; ez utóbbi az irodalomban is el van fogadva. Ugyanez értelemben rokon vele a magyar gócz, koczik, kova, kotyvaszt, konog, kopog stb. S tőle származnak: kohol, kohnya (konyha), kovács (kohács).

*KOHA (1)
(koh-a) fn. tt. kohát. 1) Tájdivatosan ugyanaz a koh szóval, a kihangzással toldva, mint: moh, moha, méh, méhe. 2) l. KOVA.

*KOHA (2)
puszta Baranya m.; helyr. Kohá-ra, ~n, ~ról.

*KOHANÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Kohanócz-ra, ~on, ~ról.

*KOHÁNY
faluk Bihar, Sáros, Zemplén m.; helyr.; Kohány-ba, ~ban, ~ból.

*KOHÁSZ
(koh-ász) fn. tt. kohász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Munkás, ki valamely kohban dolgozik. 2) Bányász, ki különösen a kohban eléforduló munkákra képezte ki magát (Hüttenmann).

*KOHÁSZAT
(koh-ász-at) fn. tt. Kohászat-ot, harm. szr. ~a. Bányászi ismeretesek, melyek a kohmunkálatokra vonatkoznak, vagyis az érczek olvasztása, s elválasztása módját tárgyalják.

*KOHELLENŐR
(koh-ellen-őr) ösz. fn. A bányai kohmester ellenőre. V. ö. KOHMESTER.

*KOHÉN
l. KOHÉNGAT alatt.

*KOHÉNGAT, KOHINGAT
(koh-i-in-gat v.koh-i-én-gat) áth. m. kohéngat-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént a szekelyeknél ,kohén' szóval csúfol valaki mást, midőn ezt szeméremsértő működésen kapja. Továbbá ha elbuvik egyik gyerek s a más megkapja, lekohéngatja a mondott szóval. V. ö. KUH.

*KOHHÁNYAT
(koh-hányat) ösz. fn. A kohban felolvasztott ólomnak üvegszerü salakja, mely síma tapintatu, és fényes szokott lenni.

*KOHI
l. KUHI.

*KOHIGAZGATÓ
(koh-igazgató) ösz. fn. l. KOHMESTER.

*KOHMESTER
(koh-mester) ösz. fn. Meghitezett bányai tisztviselő, ki valamely kohot igazgat, s az abban eléforduló munkákhoz mint mester ért.

*KOHMUNKA
(koh-munka) ösz. fn. Munka, mely az érczek olvasztása, és elválasztása körül fordúl elé, különböztetésül az aknai munkáktól.

*KOHMUNKÁS
(koh-munkás) ösz. fn. Bányamunkás, ki különösen az illető kohban dolgozik.

*KOHNYA
l. KONYHA.

*KOHÓ
(koh-ó) fn. tt. kohót. l. KOH.

*KOHÓKÓR
(kohó-kór) ösz. fn. Tüdővész, mely sorvasztó lázzal jár, s mely különösen a kohmunkásokat és bányászokat szokta meglepni, részint romlott levegő, részint a tüdőre szállt érczpor miatt.

*KOHOL
(koh-ol) áth. m. kohol-t. Az ásványos érczet tűz által olvasztja, tisztítja, és tömegesíti. Különösen a nyers vasat hámorban idomítja, rudakká képezi. Átv. ért. valamit merő költemény, és hazugság gyanánt kigondol. Vádakat koholni valaki ellen. Ez nem igaz, csak úgy koholtad. Néha am. valamit tervez, nem kedvező értelemben. Vészt koholmi más ellen. Indítványt koholni.

*KOHOLÁS
(koh-ol-ás) fn. tt. koholás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kohban való munkálás. 2) Átv. ért. költeménynek, hazugságnak kigondolása; valami rosznak tervezése. Kirhoholás. V. ö. KOHOL.

*KOHOLMÁNY
(koh-ol-mány) fn. tt. koholmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Tulajd. ért. kohban készített mű, kohómunka. 2) Átv. ért. hazug költemény, ráfogás. A felhozott vádak merő koholmányok.

*KOHOLT
(koh-ol-t) mn. tt. koholt-at. 1) Kohban olvasztott, és idomított. Koholt vas. 2) Hazugul költött, kigondolt, nem valódi. Koholt ujságok, hirek. 3) Durván tervezett, imígy-amúgy kigondolt. Koholt tanács. Futtában koholt szónoklati beszédek.

*KOHÓMUNKA
(kohó-munka) ösz. fn. Olyan készítmény, melyet kohóban állítottak vagy állítnak elé.

*KOHÓNAGY
(kohó-nagy) ösz. fn. l. KOHMESTER.

*KOHÓNYÁRS
(kohó-nyárs) ösz. fn. Hegyes dorong vasból, melylyel a megsűrüdő salakot szétpiszkálják az olvasztókemenczében. Ilyforma eszközük van a kovácsok és lakatosoknak is, melylyel az égő szenet piszkálják.

*KOHÓS
(koh-ó-s) fn. tt. kohós-t, tb. ~ok. 1) Kohóban dolgozó munkás. 2) Molnár A. és Szabó D. szerént babós (v. bubus) kivel ijesztik a gyermekeket. Ez utóbbi értelem is az elsőből származott, minthogy a kohós munkás szurtos, kormos szokott lenni, milyentől félnek a gyermekek.

*KOHÓTISZTSÉG
(kohó-tisztség) l. KOHTISZTSÉG.

*KOHŐR
(koh-őr) ösz. fn. Őr, ki az olvasztókemenczére vigyáz.

*KOHTISZTSÉG
(koh-tisztség) ösz. fn. Azon bányatisztviselők öszvege, kik a bányai kohokban mint tisztek működnek.

*KOHVASZT
(koh-v-asz-t) áth. m. kohvaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Balaton vidékén am. forró vizzel valamit leönt, pl. a marhapaczalt, hogy könnyebben meg lehessen tisztítani, vagy a vesszőt, hogy hajlékonyabb legyen. V. ö. KOVASZT, KÖVESZT.

*KÓJ
l. KÓLY.

*KOJSÓ
falu Szepes m.; helyr. Kojsó-ra, ~n, ~ról.

*KÓK
(ko-og) elvont törzsök. l. KÓKA, KÓKAD, KÓKÁL, KÓKÁZ. A székelyeknél önálló szó, illetőleg fn. is; melynek tárgyesete: kókot. Kriza J. szerént am. botyikó (butikó v. botkó). Innen kókos pálcza, a végén, ahol fogják, csont vagy réz butikós.

*KÓKA (1)
(ko-og-a) fn. tt. kókát. 1) Szőlőnek kacsa, fogódzó görbe szára. Azonos kocsány, kacs szókkal. Gyöke a görbeséget jelentő ko v. kó, melyből lett az elavult gyakorlatos ko-og, kóg, kóga, kóka. 2) Hangutánzó, melyből kókál, kókányoz, és kókonya erednek.

*KÓKA (2)
falu Pest m.; helyr. Kóká-ra, ~n, ~ról.

*KÓKAD (1)
(kkók-ad) önh. m. kókad-tam, ~tál, ~ott v. ~t. Mondják általán gyöngébbféle növényről, midőn lankadva meggörbed, lekonyúl. Gyöke a görbedést jelentő ko; elemezve: ko-og, kóg, kógad, kókad.

*KÓKAD (2)
falu Bihar m.; helyr. Kókad-ra, ~on, ~ról.

*KÓKADÁS
(kók-ad-ás) fn. tt. kókadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lekonyulása a gyönge növényeknek.

*KÓKÁL
(koc-og-a-al) áth. m. kókál-t. Dunán túl, különösen Veszprémben és Szalában am. a fáról a gyümölcsöt, nevezetesen a diót póznával leveri; továbbá ugyanott tojást kókálni, am. a husvéti piros tojásokat próba végett, melyik erősebb, öszvekoczczintani. A székelyeknél: konkoczélni. Szélesb ért. valakit megkókálni, am. jól megverni, doronggal ütögetni, különösen a fejére verni. Átv. értelemben ellenvélemény nyilvánitása által öszvekoczczanni. Gyöke a hangutánzó ko, törzsöke pedig kóka, melyben a gyakorlatot jelentő k hang g-ből alakúlt által. V. ö. KÓKA.

*KÓKÁLÁS
(ko-og-a-al-ás) fn. tt. kókálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Póznával leverés; doronggal ütögetés; öszvekoczintás, öszvekoczczanás. V. ö. KÓKÁL.

*KÓKÁNY
(ko-og-a-any); KÓKÁNYOZ, ko-og-a-any-oz l. KÓKA; KÓKÁL.

*KÓKÁZ
(ko-og-a-az) áth. m. kókáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit üstökénél fogva ránczigál. Minthogy akit hajánál rángatnak, annak feje meg-meg kókad, azaz meg-meg görbed; innen ezen szónak alapértelme: görbeszt.

*KÓKÁZÁS
(ko-og-a-az-ás) fn. tt. kókázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Üstökénél fova ránczigálás.

*KÓKIS
tájdivatos; l. KAKAS.

*KÓKKAD
l. KÓKAD.

*KOKÓ, KÓKÓ
(kok-ó) fn. tt. kokót. Gyermekbeszédben am. tojás, pete; máskép: kukó.

*KOKOJCZA
(kok-oj-cza.) fn. tt. kokojczát. Az afonyák neméhez tartozó növényfaj, melynek levelei tojásdadok; máskép kokojczak, kukojcza, és fekete afonya. (Vaccinium Myrtillus). Törzse a tojást jelentő kokó v. kukó.

*KOKOJZA, KOKOLYZA
l. KOKOJCZA.

*KÓKONYA
(kók-ony-a) fn. tt. kókonyát. Különféle hideg eledel, melyet a római katholikusoknál husvét vasárnapon meg szoktak szentelni. Minthogy ezek között úgy szólván lényeges dolog a husvéti piros tojás, s gyermeknyelven kokó v. kókó, az Őrségben pedig általában is kuku (Vass József szerént) tojást jelent: innen valószinü, hogy ettől mint legjelesebb résztől vette nevét az egész.

*KÓKONYASZENTELÉS
(kókonya-szentelés) ösz. fn. A kókonya nevü eledelnek husvétkori megszentelése.

*KÓKOS
(kók-os) mn. tt. kókos-t v. ~at, tb. ~ak. l. KÓK alatt.

*KÓKÓS
fn. tt. kókós-t. tb. ~ok. Csalóközi tájnyelven am. bamba, félénk, együgyü, nyomorék gyerek, kukkó, honnan a csalóközi kukkó nevezet. Ormánságban kukma am. bámész. Tehát valamennyi kuk vagy kukk gyöktől ered.

*KOKSÓ-BAKSA
falu Abaúj m.; helyr.; ~Baksá-ra, ~n, ~ról.

*KOKSÓ-MINDSZENT
falu Abaúj m.; helyr. ~Mindszent-re, ~ěn, ~ről.

*KÓKUS
l. KÓKUSFA.

*KÓKUSDIÓ
(kókus-dió) ösz. fn. A kókusfa gyümölcse. V. ö. KÓKUSFA.

*KÓKUSFA
(kókus-fa) ösz. fn. A pálmák neméhez tartozó, s meleg tartományokban, különösen Egyiptomban tenyésző fa, mely igen magasra nő, és hosszukás gömbölyü nagy gyümölcsöt terem, melynek igen kemény háromszögü magva van, s ennek belsejében kellemes édességü nedv foglaltatik.

*KÓKUSOLAJ
(kókus-olaj) ösz. fn. Olaj, a kókusfa gyümölcséből.

*KOL
elvont gyök. Azonos kól törzsökkel.

*KÓL
(ko-ol) elvont törzsök. Rokon kol v. kal gyökkel. l. KÓLÁL, KÓLDUL, KÓLDUS.

*KOLÁKA
l. KALÁKA.

*KÓLÁL
(kól-a-al) önh. m. kólál-t. Dunán túli tájszó, s am. ide-oda járkál, görbe utakon csavarog. Mondják szélről is, midőn rendetlenül változó irányban fú. Gyöke a görbeséget jelentő ko v. kó, innen kól ealvult ige, ebből kóló, kóla, azaz görbedő, pl. kelekóla szarvu ökör, melynek tekervényes szarvai vannak. V. ö. KAL, 2).

*KÓLÁLÁS
(kól-a-al-ás) fn. tt. kólalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ide-oda járkálás, csavargás.

*KOLBÁSA
falu Zemplén m.; helyr. Kolbásá-ra, ~n, ~ról.

*KOLBÁSZ (1)
fn. tt. kolbász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. hurka, vagyis állatok belébe töltött tápszer, holmi öszvevagdalt húsokból, szalonnából stb., melyet sütve, főzve, vagy füstölve szokás használni. Húsos, májas, kásás, véres, halas, pohánkás kolbász. Vastag, vékony, hosszú, rövid kolbász. Kolbászt tölteni, füstölni. Szükebb és szokottabb ért. apróra vagdalt hússal, szalonnával, s bizonyos fűszerekkel töltött bél, melyet főképen sütve vagy füstölve éldelnek. Hentes kolbász, mely disznóhúsból készül. Foghajmás, czitromos kolbász. Marhahúsos kolbász. Ez értelemben különbözik a hurká-tól, melynek lényegét más tápszerek teszik. A kolbászról, mint a magyar nép kedves eledeléről, több közmondások divatoznak. Hosszú kolbász jó, s a kurta predikáczió. Kolbászszal hajigál a szalonnára. Jó dolog van ott, véres kolbász esik. Borral mosdik, kolbászszal törölközik. Kolbászszal fonják a sövényt, sódarral támogatják. (János pap országában. Eszményi ország) stb. Átv. ért. akármily test, melynek kolbászhoz hasonló alakja van, különösen az igen megvert, megostorozott bőrön fakadó hosszukás keményedés. Mi e szó eredetét illeti, gyöke kol legközelebb rokon a kal gyökkel, mely számos szavainkban kerekdedet, gömbölyűt vagy görbedőt jelent; a kolbász is Dunán túl több vidéken: kalbász (= kal-ab-ász?) V. ö. KAL. A törökben kül bászdď am. rostélyos sült, t. i. a franczia carbonnade Hindoglu szerént, ki azt két szónak irja; alkalmasint öszvetéve kül (= hamu) és bászdď (= nyomott, nyomódott) szókból; tehát szószerént, mintegy: hamura nyomott, azaz (tüzes) hamun sült. Ezzel a magyar ,kolbász' név annyiban öszveüt, mert a magyar a kolbászt közönségesebben hússal tölti, és sülten vagy füstölten élvezi. Megvan a szláv nyelvekben is: kalbásza, klobásza alakokban.

*KOLBÁSZ (2)
puszta a Nagy-Kunságban; helyr. Kolbász-ra, ~on, ~ról.

*KOLBÁSZBŰZ
(kolbász-bűz) ösz. fn. A kolbásznak, kivált sültnek, sajátságos szaga. Átv. ért. fenyegető verésnek gyanítása, sejtése. Érezvén a kolbászbűzt, odább állott. A kolbászbűz megütötte az orrát.

*KOLBÁSZFŰSZER
(kolbász-fűszer) ösz. fn. Különféle fűszerek, pl. bors, majoránna, foghajma, melyeket a kolbásztöltelékbe keverni szoktak.

*KOLBÁSZHÚS
(kolbász-hús) ösz. fn. Kolbász töltelékeül apróra vagdalt hús.

*KOLBÁSZKA
(kolbász-ka) icsinzett fn. tt. kolbászkát. Kicsi kolbász.

*KOLBÁSZLÉ
(kolbász-lé) ösz. fn. Lé, melyben a kolbászt kifőzik, vagy azon zsiros lé, melylyel a kolbászt leönti, továbbá azon lé is, mely magában a kolbászhúsban vagyon.

*KOLBASZÓ
falu Zemplén m.; helyr. Kolbaszó-ra, ~n, ~ról.

*KOLBÁSZOS
(kolbász-os) mn. tt. kolbászos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Kolbászt tató; azt áruló; azzal bővelkedő; azzal készített. Kolbászos rúd a kamarában. Kolbászos hentes. Kolbászos bolt, kamara. Kolbászos káposzta. 2) Átv. ért. kolbászhoz hasonló kidudorodású. A vastag szíjostortól kolbászos lett az ökör háta.

*KOLBÁSZOSODIK
(kolbász-os-od-ik) k. m. kolbászosod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. kolbászos alakot ölt, oly hosszukásan kidudoroduik, mint a kolbász. A nagy erőködésektől kolbászosodnak a lábszár erei, inai.

*KOLBÁSZTÖLTŐ
(kolbász-töltő) ösz. fn. Szaruból vagy más anyagból készített csőalakú eszköz, melyen az apróra vagdalt húst, vagy más tölteléket a bélbe tologajták.

*KOLBÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Kolbócz-ra, ~on, ~ról.

*KOLCS
fn. tt. kolcs-ot, harm. szr. ~a. Erdélyies kiejtéssel, a közönségesebb divatú kulcs helyett. l. KULCS.

*KOLCSAG
l. KÓCSAG, KÓCSAGTOLL.
"Csákóján lebegő kolcsag emelkedik."
Berzsenyi.

*KOLCZ
fn. tt. kolcz-ot, harm. szr. ~a. 1) A bársonyszövetnek legaljasabb faja. Rokon a kócz szóval, minthogy a kolcz nem egyéb, mint a bársonykelmének kócza. Az ó, ő, a foghangok előtt szereti fölvenni az l-et. 2) Lásd KOLTY.

*KOLCZÉR
falu Kővár vidékén; helyr. Kolczér-ra, ~on, ~ról.

*KOLDÚL, KOLDUL
(kol-d-úl) önh. m. kóldúl-t. A Müncheni codexben a szóképzés szabályai szerént helyesebben: koldol. Dunán túl kivált szokásban van az ol öl képzőü igéket ul ül hangon ejteni. A koldol is ily nyelvszokás szerént lett: koldul. Szoros ért. mondják oly szegényről, kit koldusnak hivunk, ki szükséges élelmi szereket, mint kegyes adományokat, másoktól kéreget. Házról házra, faluról falura, út mellett, utczaszögleten, templom előtt koldulni. Használtatik tárgyesettel is. Kenyeret, zsirt, lisztet, pénzt koldulni. Szélesb és megvető ért. sürgetve, magát elvetve, vagy esengve kér valamit. Hivatalt koldulni. Szerelmet koldulni.
"Oldala mellé borultam,
Szájából szép szót koldultam."
Vitkovics.
Megvan a szláv nyelvekben is. Némely szójárás szerént kódul, mely törzsére (kód vagy kod) s eredeti jelentésére nézve is egészen azonos a föntebbi szóval. V. ö. KOLDUS.

*KOLDÚLÁS, KOLDULÁS
(kol-d-ul-ás) fn. tt. koldulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kéregetés, melyet valaki mint koldus viszen véghez. V. ö. KOLDÚS. Kolduslából élni. Koldulásra jutni. Megvető ért. oly embernek kéregetése, ki tolakodva, különféle fogásokkal csikar ki valamit. A házról házra hordott sorsjegyek árulgatása nem egyéb czifra koldulásnál.

*KOLDULGAT
(kol-d-úl-g-at) önh. és gyak. m. koldúlgat-tam, ~tál, ~ott, par. koldúlgass. Folytonosan vagy gyakran koldúl. Az égettek koldúlgatnak az egész vidéken. Használtatik tárgyesetes névvel is. A kórház számára pénzt koldúlgatni. V. ö. KOLDÚL.

*KOLDULGATÁS
(kol-d-ul-g-at-ás) fn. tt. koldulgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Folytonos vagy gyakori koldulás, kéregetés. Családját koldulgatásból táplálni. Mindennapi kenyerét koldulgatással keresni.

*KOLDUS, KOLDÚS
fn. tt. koldus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Különböző tájszokások szerént változva: koldús, kuldús, kódus, kódis. Nyitravölgyén van kédus is. A Müncheni codexben kodos, Pestinél Kódos, Erdősinél kuldus. Gyöngédebb kifejezéssel: kéregető. Ezen nevek két különböző törzsökből látszanak eredni: egyik kod, mely megvan a székelyeknél divatozó kodoz igében, s am. éhében ide-tova járva eledelt keres, pl. a lovak valamely sovány mezőn. Szeged tájékán is kodulni (kodolni) am. éhezni. Hangra és értelemre rokona kódor, kódorog, azaz csavargó, csavarog. Ezen kod, megnyujtva kód törzsből gyakorlatos os képzővel lett kodos, kódos, változattal kódus kódis, mint: lapos, lapis, körös köris. Persa nyelven: geda v. gada. A koldus, koldos szókban tehát, vagy az l oly közbevetett, mint tájszokásilag a csolka, csolk, szölke, móld szókban, csók, csóka, szőke, mód helyett; vagy a törzsök kol, melyből lett kol-d, kol-d-ol, kol-d-os, koldúl, koldús. V. ö. KOL; KAL. Koldus szoros ért. jelent oly ügyefogyott szegényt, ki minden vagyon nélkül szükölködvén, kénytelen mások adakozására támaszkodni, s az élet szükségeit kéregetve megszerezni. Vak, sántabéna, vén koldus, Házaló, utczán ülő, templom ajtajában álló koldus. Kenyeret, pénzt, ruhát adni a koldusnak. Koldustól a botot kérni, olyat kérni valakitől, mi nélkül el nem lehet. Szegény a koldus, ha király is neve. (Km.). Minden koldus a maga boltját dicséri. (Km.). Nem fél koldus a tolvajtól. (Km.). Kis koldus nagy bottal jár. (Km.). Szemérmes koldusnak üres a táskája. (Km.). Nyomorult koldus az, aki egy házat el nem tud kerülni. (Km.). Már a koldus is harmadik faluban jár, azaz már régen megviradt (a későn kelőnek mondják). Szélesb ért. oly ember, ki előbbi állásához képest nyomorú, szegény sorsra jutott. A tűz, árvíz, háború koldussá tette őt. Egy koldusból kettő lesz, ha szegény szegénynyel házasodik. Átv. ért. oly ember, kinek testi épsége annyira megromlott, hogy képtelen kézi munkával kenyerét keresni, vagy ha különben vagyonos is, de testileg nyomorék. A háború sok katonát koldussá tesz. Fiatal katonából válik a vén koldús. (Km.).

*KOLDUSASSZONY
(koldus-asszony) ösz. fn. Asszony, ki koldulásból él.

*KOLDUSBIRÓ
(koldus-biró) ösz. fn. A társaságilag rendezett koldusseregek főnöke, pl. elüljáró a szegények intézetében lakó koldusok között, ki a bejött köz alamizsnát elosztja, ki aprólékos ügyekben rendelkezik stb. Megvető ért. valamely szegényebbféle intézet elüljárója, főnöke.

*KOLDUSBOT
(koldus-bot) ösz. fn. Bot, melyet koldus hordoz. Képes ért. koldusság, szegénység, kéregetés. Koldusbotra jutni, szorulni.

*KOLDUSCSIPA
(koldus-csipa) ösz. fn. Átv. ért. enyvnemü kiforradás némely fákon, különösen szilva-, megy-, cseresznyenemüeken.

*KOLDUSCZINĚGE
(koldus-cziněge) ösz. fn. Hamiszin tollu czinegefaj, máskép: molnárczinege. V. ö. CZINĚGE.

*KOLDUSEMBĚR
(koldus-emběr) ösz. fn. Kolduló férfi, különböztetésül a koldusasszonytól, gyerektől, leánytól.

*KOLDUSÉNEK
(koldus-ének) ösz. fn. Ének, melylyel a koldusok kéregetnek, különösebben e szavak: adjanak, adjanak, amit Isten adott. Egy hangu, mint a koldus ének. (Km.).

*KOLDUSFIÚ
(koldus-fiú) ösz. fn. Figyermek, ki koldulni jár, vagy koldusapának fia.

*KOLDUSFŰ
(koldus-fű) ösz. fn. l. ADÁZ.

*KOLDUSGYERĚK
(koldus-gyerěk) ösz. fn. Koldus szüléktől származott, vagy koldulásból élő gyermek. Annyi, mint pokolban egy koldusgyerek. (Km.).

*KOLDUSGYERMĚK
l. KOLDUSGYERĚK.

*KOLDUSKÁSA
(koldus-kása) ösz. fn. Hurkatölteléknek való köleskása, melyet abárlólében főznek ki.

*KOLDUSKENYÉR
(koldus-kenyér) ösz. fn. Betű szerént am. kenyér, melyet a koldusok alamizsnául kapnak. Átv. ért. szegény életmód, mely szerént valaki másnak kegyelméből tengeti életét. Kolduskenyéren tengődni.

*KOLDUSKEVÉLY
(koldus-kevély) ösz. mn. Mondják oly szegényről, illetőleg koldulásból élőről, ki nemes származása vagy más képzelt jelessége miatt rátartja magát.

*KOLDUSKEVÉLYSÉG
(koldus-kevélység) ösz. fn. Szegény embernek nevetséges rátartása, hegykesége.

*KOLDUSKUNYHÓ
(koldus-kunyhó) ösz. fn. Szegényféle rongyos hajlék, milyenben koldusok vagy igen szegény emberek szoktak lakni.

*KOLDUSLÁB
(koldus-láb) ösz. fn. Átv. ért. bizonyos tésztanemű étek. Mikes, Törökországi Levelek, 206. l.

*KOLDUSLEÁNY
(koldus-leány) ösz. fn. Koldusszüléktől származott, vagy életét koldulással tengető leány.

*KOLDUSLEVES
(koldus-leves) ösz. fn. Koldusoknak alamizsnaként osztogatott leves. Átv. ért. úgynevezett rongyos tésztával készített levesétel.

*KOLDUSNÉP
(koldus-nép) ösz. fn. Szoros ért. koldusokból álló embercsoport. Szélesb ért. szegény, szükölködő, nyomorultan tengődő nép. Ezen falut koldusnép lakja. Ily koldusnépen lehetetlen megvenni az adót.

*KOLDUSNŐ
l. KOLDUSASSZONY és KOLDUSLEÁNY.

*KOLDUSPÉNZ
(koldus-pénz) ösz. fn. Apró pénz, melyet a koldusoknak szokás osztogatni. Átv. ért. valaminek igen hitvány ára, vagy oly csekély bér, melyet inkább alamizsnául kell venni, mint érdemlett jutalmul.

*KOLDUSRUHA
(koldus-ruha) ösz. fn. Rongyos, kopott, elviselt ruha, czondora, milyenben a koldusok járnak.

*KOLDUSSÁG
(koldus-ság) fn. tt. koldusság-ot, harm. szr. ~a. A legszegényebb állapot, melyben valaki koldulni kénytelen. Koldusságra jutni. Szélesb ért. a koldusok állapotához hasonló szűkölködés, szegénység.

*KOLDUSSZEGÉNY
(koldus-szegény) ösz. mn. Oly szegény, mint valamely koldus.

*KOLDUSTANYA
(koldus-tanya) ösz. fn. Szegényes lak, melyben több koldus él együtt; vagy oly hely, hol a koldusok bizonyos időben, pl. bucsú, vásár alkalmával öszve szoktak gyűlni.

*KOLDUSTARISZNYA
(koldus-tarisznya) ösz. fn. Tarisznya, melybe a koldus az alamizsnában kapott élelmi szereket rakja. Ő is koldustariszynát akaszthat nyakába, azaz koldulni mehet.

*KOLDUSTÁSKA
(koldus-táska) ösz. fn. l. KOLDUSTARISZNYA.

*KOLSUTETÜ
(koldus-tetű) ösz. fn. Átv. ért. a sulyomszurdancs v. királydinnye nevü növénynek ragados magva; ahonnan magát az egész növényt is nevezik ekképen. V. ö. SULYOMSZURDANCS.

*KOLDUSVADÁSZAT
(koldus-vadászat) ösz. fn. A csavargó, kivált ál koldusok űzőbe vevése, és befogása.

*KOLDUSVEZETŐ
(koldus-vezető) ösz. fn. Személy, ki vak vagy sántabéna koldust vezet.

*KOLEDA
fn. tt. koledát. A latin collecta szóból alakult. Bizonyos czélra, vagy személyek számára szánt adakozások gyüjtése házanként. Koleda valamely templom vagy iskola épitésére. Koleda a kántor számára.

*KOLEDÁL
(koleda-al) önh. és áth. m. koledál-t. Bizonyos czélra, vagy személy, vagy testület számára házanként adományokat gyüjtöget. Koledálni a templom megujítására. Koledálni a kórház, a szegény kolostor részére. Néhutt három királyok hetében koledálni jár a pap. V. ö. KOLEDA.

*KOLIBRI
(délamerikai név), lásd: VIRÁGMADÁR.

*KÓLIKA
(görög szó: klikh, t. i. nsoV), tt. kólikát. Magyarul: hasrágás, hacsikarás.

*KÓLIKÁS
(kólika-as) mn. tt. kólikás-t v. ~at. tb. ~ak; mint fn. tárgyesete: kólikás-t, tb. ~ok. Hasrágásban szenvedő.

*KOLLANCS
l. KULLANCS.

*KOLLANG
Szabó D. szerént am. galand (s hihetőleg ebből is módosult), kanaf.

*KOLLANT
l. KULLANT.

*KOLLÁR
fn. tt. kollár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Mátyusföldén, a palóczoknál és barkóknál am. kerékgyártó vagy németesen bognár. Azonos a tót kolár szóval, melynek törzsöke kol, kereket jelent.

*KOLLÁT
fn. tt. kollát-ot, harm. szr. ~ja. 1) Üstfa, melyre a főzőüstöt vagy bográcsot akasztják. Székely szó. 2) Pápa vidékén am. böjt. (Matics Imre). 3) Szintén a székelyeknél, két kemény fa karika, lyukakkal ellátva, melyekben a szijgyártó a bőrt töreti. Elemezve: korlát. V. ö. KORLÁT v. KORLAT.

*KOLLÁTH
falu Tolna m.; helyr. Kolláth-ra, ~on, ~ról.

*KOLLÁTSZEG
falu Szala m.; helyr. Kollátszeg-re, ~ěn, ~ről.

*KOLLÁZÁS
(kolla-az-ás) fn. tt. kollázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyitra völgyében, Pogrányban és vidékén falusi legények játéka. Másutt: ördögló, ördöglomba, ördög szekere. l. ezeket.

*KOLLINT
áth. m. kollint-ott, htn. ~ni vagy ani. 1) Bottal vagy más ütőszerrel üt, megüt, Fejbe kollintották őt. 2) Szép szerével lop, elcsip valamit, csillent.

*KOLNA
fn. tt. kolnát. Présház a szőlőben. Tájszó. Persául khón, kháne am. ház, hajlék. (domus, mansio, tentorium stb. Vullers).
"Szép vagy te kolna, Ménes oldalán."
Vörösmarty.

*KOLOKÁN v. KOLOKÁNY
fn. tt. kolokán-t, tb. ~ok. A kétlakiak, tizenkét hímesek közől való vizi növény, melynek legnevezetesebb faja az ímergyökér, ímerkolokán (Stratiotes aloides) virágzás előtt a víz fenekén ül; virágzani a víz szinére feljő; virágzás után ismét fenékre száll. Erdélyben Kassai J. szerént: vizi articsóka a neve, s ,koloka' v. ,kolokány' szó a Pliniusnál eléforduló colocasia (egyiptomi vízi bab) szótól eredett volna. Néhutt: karakány, s a mennyiben Gönczy Pál szerént levele kardalakú, háromélü, tüskefogakkal fürészelt, akkor ,karcz' törzstől is származtathatnók.

*KOLOM
falu Vas m.; helyr. Kolom-ba, ~ban, ~ból.

*KOLOMP
hangutánzó fn. tt. kolomp-ot, harm. szr. ~ja. 1) Képzése és alakja olyan mint a doromb, csörömp, zörömb hangutánzóké. Hengerded, de kevessé lapított oldalu, kis haranghoz hasonló öblös mű pléhből vagy más érczkeverékből, belül függő ércznyelvvel ellátva, milyen az ökrök, kosok, s más barmok nyakára szokás kötni, különösen, melyek a többit vezetik. Átv. ért. jelent vállalatbeli jelet vagy elsőséget. Átv. ért. jelent vállalatbeli jelet vagy elsőséget. Ő hordja a kolompot, azaz ő megy előre, ő áll a vállalat élén. Felkötni a kolompot, am. vezérként bizonyos vállalatba kapni, és azt utánzásul nyilván hirdetni. Ahol a kolompot találják, mást is keresnek ott. (Km.).

*KOLOMPÁR
(kolomp-ár) fn. tt. kolompár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Vas és réz pléhből különféle eszközöket, edényeket, pl. üstöt, bográcsot készitő kézmíves, bádogos. Nevét vagy onnét vette hogy eredetileg és főkép kolompokat készitett, vagy közvetlenül hangutánzó, mint a rokonhangu és értelmü német klampferer, továbbá a magyar kalapál, kalapács, szláv klopati, klopacs, héber kalapat stb.

*KOLOMPÁRMUNKA
(kolompár-munka) ösz. fn. Oly kézmű, melyet kolompár készít, mint: tepsi, üst, kolomp, bogrács stb.

*KOLOMPÁROS
(kolomp-ár-os) fn. A kolompár szóból os toldalékkal alakult; mint: csaplár-ból csapláros.

*KOLOMPÉR v. KOLOMPIR
a német Grundbirne után módosított szó, valamint a krumpli, kurumpli is. Máskép: burgonya, csucsorka, földi alma, pityóka; tréfásan: svábtök, kutyatök. Lásd: BURGONYA.

*KOLOMPOL
(kolomp-ol) önh. m. kolompol-t. Kolompot zörget. Kolompolnak a vezérökrök, a vezérürük. Szélesb ért. valamely tompán és vastagon viszhangzó testet ütöget. Átv. és megvető ért. mondják kisebbféle vagy nagyobb hangokról is. Az istenadták egész nap kolompolnak az ember fülébe.

*KOLOMPOLÁS
(kolomp-ol-ás) fn. tt. kolompolás-t, tb. ~ok. Kolompzörgetés, kolomprázás.

*KOLOMPOS
(kolomp-os) mn. tt. kolompos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek nyakára kolomp van kötve. Kolompos ökör, ló, ürü. Mint főnév (tt. ~t, tb. ~ok) jelent nyáj- vagy csordavezetőt, melynek nyakán kolomp van, pl. a juhok kolomposa rendszerént ürü, az ökrök kolomposa az, mely után a többi leginkább szeret menni. Átv. ért. valamely vállalatnak feje. Ha felkötötted a kolompot, tehát rázd, azaz: ha valamely vállalatnak élére álltál, tehát űzd, folytasd. A lázadás kolomposait elfogni. Néha a kolompost is eléránditják. (Km.).

*KOLOMPOZ
(kolomp-oz) áth. m. kolompoztam, ~tál, ~ott. l. KOLOMPOL.

*KOLON
falu Nyitra m.; helyr. Kolon-ba, ~ban, ~ból.

*KOLONCZ
(kolon-cz v. kol-on-cz) fn. tt. koloncz-ot. Fordítva: czolonk, vékony hangon: kölöncz, czölönk. Szoros ért. valamely testhez kötött, s arról fityegő darab fa, pl. tuskó, vagy vastagabbféle szeg, czövek. Kolonczot akasztanak a kútgém végére, hogy azt aláhúzza. Kolonczot kötnek a pusztai komondorok nyakára, hogy az ocsó nyulak után ne futhassanak. Nevét vagy tompán kongó zörgő hangjától vette, vagy kol (am. ide-oda mozog) gyöktől. Rokon vele a német Klunker, és Klotz is. Mivel pedig a kolonczok egyik neme buczkós, tuskós, innen jelent csomót, göcsöt, buczkót, bunkót is.

*KOLONCZOS
(kolon-cz-os) mn. tt. kolonczos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amihez koloncz van kötve. Kolonczos kútgém, ajtó, kapu. Kolonczos komondor, kuvasz. 2) Buczkós csomós. V. ö. KOLONCZ.

*KOLONICZA
falu Zemplén m.; helyr. Koloniczá-ra, ~n, ~ról.

*KOLONTÁR (1)
l. KORONTÁR.

*KOLONTÁR (2)
falu Veszprém m.; helyr. Kolontár-ra, ~on, ~ról.

*KOLONTOS
(kol-on-t-os, azaz kal-and-os) mn. tt. kolontos-t v. ~at, tb. ~ak. Székely tájszó am. kalandozó eszü, bóderga.

*KOLONTOSKODIK
(kol-on-t-os-kod-ik) k. m. kolontoskod-tam, ~tál, ~ott. Székelyesen szólva am. bolondoskodik, féleszüen viseli magát. Annyit ne kolontoskodj, legyen eszed immár ecczer. Székely szólásmód. (Kriza J. gyüjt.).

*KOLOP
fn. tt. kolop-ot, harm. szr. ~ja. A magyar kártyajátékban am. felső, szokottabban: filkó. Innen: tök kolop am. tök filkó. E névmás rokonhangu magyar szókkal fogalmi rokonságban nem levén, idegennek látszik. Az oroszlengyelek nyelvén chlop, cholop am. legény vagy férfi. S hihetőleg ebből kölcsönöztetett. Egyébiránt magyar filkónk úgy is levén, kolopra nincs szükségünk.

*KOLOS (1)
férfi és női kn. tt. Kolos-t, tb. ~ok, Claudius; és Claudia. Molnár Albert szerént továbbá a Benigna asszony imakönyvében: Scholastica.

*KOLOS (2)
erdélyi mváros Kolos m.; helyr. Kolos-ra, ~on, ~ról.

*KOLOSMA
fn. tt. kolosmát. Erdélyi szó, és Szegeden is divatos; jelent keresztelési ajándékot, melyet a keresztszülék a keresztgyermekek adnak, különösen üngöcskét. A latin-görög chrisma szóból alakult. Telegdinél ez értelemben korosma. Tehát kolosma nem egyéb, mint a keresztelési szent kenet emlékére adott ajándék.

*KOLOSMEGYE
(kolos-megye) l. KOLOSVÁRMEGYE.

*KOLOS-MONOSTOR
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Monostor-ra, ~on, ~ról.

*KOLOSS
falu Nyitra m.; helyr. Koloss-ra, ~on, ~ról.

*KOLOSTOR, KOLOSTORI
l. KLASTROM, KLASTROMI.

*KOLOSVÁR
(Kolos-vár) ösz. fn. tt. Kolosvár-t, Erdély fővárosa; és falu Vas m.; helyr. Kolosvár-ra, ~t v. ~tt v. ~ott, ~ról.

*KOLOSVÁRI
(kolos-vári) ösz. mn. Kolosvárra való, oda tartozó stb. Kolosvári ember. Kolosvári káposzta.

*KOLOSVÁRMEGYE
(Kolos-vármegye) ösz. fn. Erdélynek egyik vármegyéje, a régtől úgy nevezett magyarok földén.

*KOLOZSNÉMA
falu Komárom m.; helyr. ~Némá-ra, ~n, ~ról.

*KOLT
hangutánzó koltant s koltog szókban; rokon a német klopf-en szóval.

*KOLTA
falu Vas megy.; helyr.; Koltá-ra, ~n, ~ról.

*KOLTANT
(kolt-an-t) áth. m. koltant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Törzsöke a hangutánzó kolt, azaz tompa vastag hangon kong, tehát koltant am. ütés által ily hangon hangoztat valamit, pl. kaput, ajtót. V. ö. KOLTOG.

*KOLTHA
falu Komárom m.; helyr. Kolthá-ra, ~n, ~ról.

*KOLTÓ
falu Kővár vidékében; helyr. Koltó-ra, ~n, ~ról.

*KOLTOG
(kol-t-og) önh. és gyak. m. koltog-tam, ~tál, ~ott. A Müncheni codexben: Koltag, némely tájakon mai szokás szerént: kótog. Koltagjatok, és megnyittatik tünektek. És koltagónak megnyittatik. (Münch. cod. Mát.) Koltogni v. koltagni annyit tesz, mint kopogni, koczogni, pl. ajtón, kapun, ablakon stb. V. ö. KOLTANT és KOTYOG.

*KOLTY
fn. tt. kolty-ot, harm. szr. ~a. Gömbölyü fejü, zömök, rövid testü halnem. (Gobius gobio). Gyökeleme a kerekded gömbölyüt jelentő ko, lágyabban go, mely megvan a gomb, golyó stb. szókban. Kolty am. golty, azaz golyóalaku. Ezen fogalom szerént alakult a latin gobio, és a német Grop, Groppen.

*KÓLY
falu Bihar m.; helyr. Kóly-ba, ~ban, ~ból.

*KÓLYA
elavult fn. tt. kólyát. Talyiganemű két kerekü kis kocsi, és gyaloghintó. Egy eredetünek látszik a latin carruca, carrus, currus, német Karren, cseh, lengyel kara stb. szókkal.

*KOLYIBA
tájdivatos, kaliba helyett; l. ezt.

*KÓLYIKA, KÓLYIKÁS
lásd: KÓLIKA, KÓLIKÁS.

*KOM
1), vastag, tompa hang, melyből komman, kommant hangutánzók erednek. 2) Jelent görbe hajlást, kanyarodást vagy gömbölyüséget a komoly, komor, komondor, komp, komló szókban, és származékaikban. Legközelebbi rokona kon, mely a konkoly, koncz, kondor szókban nem egyéb, mint átalakult kom. Rokon vele: gom, gon, s vékony hangon: köm, kön, göm, gön.

*KOMA
fn. tt. komát, harm. szr. komája v. komája, pl. régente is: "Nyiry András the k(egyelme)d komja." Levél 1556-dik évből. (Szalay Á. 400 m. levél.) 1) Eredeti tulajd. ért. így nevezik a keresztelt gyermek szüléi azon férfit vagy nőt, ki gyermeköket keresztvizre tartotta. Keresztkoma. Komám uram, komám asszony. Mint czím viszonyos, azaz a gyermek szüléi és a keresztülék komázzák egymást. Ezen viszony sajátságos magyar szokás szerént kiterjed e két család minden tagjaira. Kis komám, nagy komám. Hasonló viszony és czím keletkezik a római katholikusoknál a bérmálás szentsége által is. 2) Minthogy a komai eljárás eredménye rendesen paszita, lakoma, családi vigalom szokott lenni, hol az örömapa, és a kedves koma között vidám, tréfás, enyelgő szóváltások történnek: innen a koma jelent átv. ért. tréfás elméskedő, jókedvü embert. Ő tiszta koma, egész tréfából áll. Nagy koma ember ő. Kötve kell hinni a komának. 3) Több vidékek szokása szerént így nevezik egymást a leánypajtások, kik bizonyos időben, pl. husvétkor egymásnak úgynevezett komatálat küldenek tojással, kalácscsal stb. Ugyanily pajtássági viszony van a legények és leányok között. Végre általán a magyar ember komájának mondja mind azt, kivel tréfálni szeret vagy lehet. Itt rejlik oka annak, hogy a magyar annyi idegen népek közől egyedül a czigányt czímezi komának, mert ezzel, mint legelménczebbel leginkább szeret tréfálni, komázni. Némely tájakon, különösebben a székelyeknél: komé. Eredetét némelyek szerént a latin compater-től vette, innen van a tót kmoter, s hihetőleg az illir, vend kuma, szerb kum, finn kummi is.

*KOMAASSZONY
(koma-asszony) ösz. fn. Nőszemély, ki valakinek gyermekét keresztvízre tartotta, legyen az férjnél, özvegy vagy hajadon. Különös, hogy midőn a férfinak így szólunk: komám uram, a nőnek nem mondjuk komám asszony, hanem csak komám asszony. Hugom asszony, ma menyasszony, holnap asszony, holnap után komám asszony. (Népdal). Az ismerős házi czigánynőt a köz magyar komaasszonynak hivja. Hozott-e meszelőt komaasszony? Vessen keed kártyát komaasszony. A nép nyelvén öszvehúzva: komasszony.

*KOMÁCZ
puszta Nyitra m.; helyr. Komácz-ra, ~on, ~ról.

*KOMÁDI
falu, KIS~ puszta Bihar megy.; helyr. Komádi-ba, ~ban, ~ból.

*KOMARÓCZ
faluk Abaúj, Sáros, Zemplén m.; helyr. Komarócz-ra, ~on, ~ról.

*KOMÁROM
RÉV~, sz. kir. város ugyanazon nevü m., KIS~ mváros, HOMOK~ falu Szala m.; LAJOS~ és MEZŐ~ faluk Veszprém m.; helyr. Komárom-ba, ~ban, ~ból.

*KOMÁROMI
(komárom-i) mn. tt. komáromi-t, tb. ~ak. Komáromból való, ott. lakó, arra vonatkozó, vele viszonyban levő. Komáromi kenyér, hajóslegény. Komáromi menyecske. Komáromi vár.

*KÓMÁRVÁROS
falu Szala m.; helyr. ~város-ba, ~ban, ~ból.

*KOMASÁG
(koma-ság) fn. tt. komaság-ot, harm. szr. ~a. Viszony a keresztelt gyermek szüléi és keresztszüléi között. A keresztény katholikusoknál lelki atyafiaság, s házassági akadály, de az illető püspök által feloldható. Innen a közmondás: komaság nem atyafiság, t. i. vér szerént. Megholt a gyermek, oda a komaság. (Km.). Átv. ért. farkas komaság, am. komaság czíme alatti tilos viszony férfi és nő között. A farkas komaság igazi sógorsággá vált. (Km.). V. ö. KOMA.

*KOMAASSZONY
l. KOMAASSZONY.

*KOMATÁL
(koma-tál) ösz. fn. 1) A gyermekágyas asszonynak a keresztkomáktól küldött ajándék, különösen holmi gyöngébb becsináltféle eledelek és sütemények. 2) Piros tojásból, kalácsból stb. álló ajándék, melyet a leánypajtások husvétkor szoktak küldeni egymásnak. Így neveztetnek más barátságos küldemények is, pl. disznóöléskor, hurkából, kolbászból stb. álló ajándék; néhutt: kínatál. V. ö. MÁTKATÁL.

*KOMÁZ
(koma-az) áth. m. komáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valakit koma czímmel illet, komának nevez. A magyar köznép és a czigányok komázzák egymást. Engem ne komázz. 2) Tréfál, enyeleg, a midőn inkább ,komázik' középige.

*KOMÁZÁS
(koma-az-ás) fn. tt. komázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Koma néven, koma czímmel szólitásal valakinek. Átv. ért. pajtassági bizodalmas társalgás, beszélgetés. Tréfálás, enyelgés.

*KOMÁZIK
(koma-az-ik) k. m. komáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Tréfás koma módjára enyeleg valakivel. Továbbá am. úgy beszél valakivel, mint bizodalmas barátjával, mint magához hasonlóval. Ezen hitvány ember komázni mer velem. Nem jó, ha a szolga komázik urával.

*KOMJÁTH
mváros Nyitra, falu Vas m., MAGYAR~, NAGY~, faluk Ugocsa m.; helyr. Komjáth-ra, ~on, ~ról.

*KOMJÁTHI
falu Torna m.; helyr. Komjáthi-ba, ~ban, ~ból.

*KOMJÁTNÓ
falu Liptó m.; helyr. Komjátnó-ra, ~n, ~ról.

*KOMJÁTSZEG
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~szeg-re, ~ěn, ~ről.

*KOMLÓ (1)
(kom-ol-ó, latinul: humulus, mongolul kumelak (Beregszászi), finnüL humala, dánul homle, svédül humle, németül Hopfen stb.), fn. tt. komló-t, tb. ~k. A magyarban, mint alakja mutatja, igenév az elavult komlik igéből. Gyöke a gömbölyüt jelentő kom, lágyabban gom, mely rokon a kondor, gondor, gomb, konkoly stb. szókkal, s betű szerént am. ami komlik, gomblik v. gomolyodik, ami gomolyú. Különösebben a kétlakiak, öthímesek osztályához tartozó, felfutó növény, mely részént vadon tenyészik, részént kertekben és földeken miveltetik. Magvai toboz alaku burok között rejlenek, mely többé-kevésbé gömbölyü. Ezen magokban van azon fűszeres erő, mely a sörnek bizonyis csipős ízt ad. Egész neve: felfutó komló. (Humulus lupulus). Ezen toboz gömbölyűded alakjától vette nevét Adelung szerént a német Hopfen is, mely legközelebb áll a gömbölyű Kopf, Hautp szókhoz. A szláv chmel csak az önhangzót ugratta ki, különben mássalhangzói a magyar komló-éval azonosak. A magyar asszonyok a vad komló tobozait a kenyérsütéshez használják.

*KOMLÓ (2)
falu Baranya m.; helyr. Komló-ra, ~n, ~ról.

*KOMLÓD
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Komlód-ra, ~on, ~ról.

*KOMLÓFÖLD
(komló-föld) ösz. fn. Kert. vagy szántóföld, hol komlót termesztenek.

*KOMLÓKACS
(komló-kacs) ösz. fn. Azon kacsok, melyeknél fogva a közelnövényekre vagy karókra felfutó komlónak szára felkapaszkodik. V. ö. KACS.

*KOMLÓKARÓ
(komló-karó) ösz. fn. Hosszu karó vagy pózna, melyet a komlónövény mellé vernek, hogy felfutva rákapaszkodhassék. Termetes mint a komlókaró, (km.) azaz csak fölfelé nyúlik.

*KOMLÓKERT
(komló-kert) ösz. fn. Kert, melyben komlót termesztenek.

*KOMLÓKERTÉSZ
(komló-kertész) ösz. fn. Kertész, ki komlótermesztéssel foglalkodik.

*KOMLÓPILLE
(komló-pille) ösz. fn. Éji pille, mely a komlók gyökerei között tanyázik, s azokat rágdossa. (Phalaena noctua humuli. L.).

*KOMLÓPÓZNA
(komló-pózna) l. KOMLÓKARÓ.

*KOMLÓRÚD
(komló-rúd) ösz. fn. l. KOMLÓKARÓ.

*KOMLÓS (1)
(kom-ol-ós) mn. tt. komlós-t v. ~at, tb. ~ak. Komlóval bővelkedő, bánó, megrakott, készített stb. Komlós vidék. Komlós kertészek. Komlós zsákok. Komlós élesztő.

*KOMLÓS (2)
(mint föntebb) fn. tt. komlós-t, tb. ~ok. Kert vagy szántóföld, melyben komlót termesztenek.

*KOMLÓS (3)
faluk Abauj, Sáros, Ugocsa m.: puszták Bereg, Arad m.; BÁNÁT~ mváros, KIS~ falu Torontál, TÓT~ falu Békés m.; helyr. Komlós-ra, ~on, ~ról.

*KOMLÓSA
falu Sáros m.; helyr. Komlósá-ra, ~n, ~ról.

*KOMLÓSD
falu Somogy m.; helyr.; Komlósd-ra, ~on, ~ról.

*KOMLÓSĚR
(komló-sěr) ösz. fn. Közönséges ser, melyet árpaléből komlóval készítenek, különböztetésül másféle, pl. méhsertéstől.

*KOMLÓSKA
falu Abaúj m.; helyr. Komlóská-ra, ~n, ~ról.

*KOMLÓSKERT
(komlós-kert) ösz. fn. l. KOMLÓKERT.

*KOMLÓSZÜRŐ
(komló-szürő) ösz. fn. Serfőzők sajátságos szövetű kosárféle szürője, melyen a komlóval főzött árpalevet átszürik.

*KOMLÓTERMESZTÉS v. ~TERMELÉS
(komló-termesztés v. ~termelés) ösz. fn. A mezei, illetőleg kertészeti gazdaság azon ága, mely komlótermeléssel foglalkodik.

*KOMLÓTOBOZ
(komló-toboz) ösz. fn. Toboz alakú burok, melyben a komló magvai foglaltatnak.

*KOMLÓVIRÁG
(komló-virág) ösz. fn. A komló nevü növénynek virága, mely némely szárakon egyedül nőnemű, másokon egyedül hím szokott lenni. A nővirág hosszukás gömbölyü, és sok pikkelyből álló tobozféle alakot képez, és igen csipős, erős szagu.

*KOMMAN
(komm-an) önh. m. komman-t. Bevégzett vastag, tompa, egyes hangot ad. Komman a kapu, ha ököllel megütik. Hangutánzó levén, rokon a koppan, koltan, kondul, koczczan stb. szókkal.

*KOMMANT
(komm-an-t) áth. m. kommant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely kemény, szilárd állományu testet úgy megüt, hogy komman. Verekedésben bottal megkommantották a fejét.

*KOMMOG
(komm-og) önh. és gyak. m. kommog-tam, ~tál, ~ott, máskép: kammog. Gyöke a görbét jelentő kom, kam, mely egy a kamó, kampó, komdor (kondor) szók gyökeivel. Kommogni annyit tesz, mint lassan, tunyán, meggörbedt testtel, aláhajtott fejjel ballagni. Mondják különösen a kullogó farkasról, és komondorról.

*KOMÓ
breznóbányai telep; helyr. Komó-ra, ~n, ~ról.

*KOMÓCSIN
fn. tt. komócsin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A háromhímesek seregébe, és kétanyások rendébe tartozó növénynem, lenge nádforma réti fű, mely vizenyős földeken terem; virága füzér szabásu buga. Eredetileg öszvetett szó; a komócs jelenti gomós bugáját, az in pedig lenge ingadozó természetét. (Phleum).

*KOMOLLÓ
erd. falu Szepsi székben; helyr. Komolló-ra, ~n, ~ról.

*KOMOLY
(kom-oly) mn. tt. komoly-t, tb. ~ak. Ezen ujabbkori szó a komor után képeztetett, mint ennek hang- és fogalombeli módosulata; mert komor jelent egészen magábavonult, és haragos, durczás, szomoru kedélyüt, a komoly pedig oly kedélyüt, ki távol minden tréfától, nevettető ingertől, gonddal van elfoglalva, a dolgok felől úgy érez és gondol, amint igazán vannak, ki a dolgot nem veszi tréfára, hanem valóságul. Az ily kedélyü ember arcza is némileg borult, de még sem annyira, mint a komoré. Komoly arcz, beszéd. Komoly szándékkal akarni valamit. Komoly férfiú. V. ö. KOMOR.

*KOMOLYAN
(kom-oly-an) ih. A dolgot nem tréfás, nem nevetséges, hanem valódi, igazi oldaláról tekintve. Komolyan venni valamit. Komolyan beszélni, tanácskozni, értekezni valamiről. Néha am. elhatározottan, akarólag. Komolyan fogni valamihez. Komolyan mondom, ennek meg kell lennie. V. ö. KOMOLY.

*KOMOLYÍT
(kom-oly-ít) áth. m. komolyít-ott, htn, ~ni v. ani, par. ~s. Komolylyá tesz valakit. A mély gondolkodás komolyít.

*KOMOLYODIK
(kom-oly-od-ik) k. m. komolyod-tam, ~tál, ~ott. Derült vagy közönyös kedélye komolylyá kezd átváltozni. A levél olvasása alatt szemlátomást komolyodott arcza. Átv. ért. a dolgok bizonyos körülményei oly fordulatot vesznek, melyektől az illetők kedélyei komolyakká válnak. A versenyzők szóváltása komolyodik. A szomszéd népek közti viszonyok komolyodni látszanak. V. ö. KOMOLY.

*KOMOLYSÁG
(kom-oly-ság) fn. tt. komolyság-ot, harm. szr. ~a. Azon jelenségek az emberi kedélyen, melyekből látszik, hogy valamit komolyan vesz, pl. némileg borult arcz, merengés a gondolkozásban stb. Az éretlen tréfát, illetlen czélzásokat egész komolysággal visszautasítani.

*KOMONDOR
(kom-on-d-or) fn. tt. komondor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Legnagyobb fajta, hosszu, fehér, gubanczos, bundás szőrü magyar eb, milyenek különösen a pusztai tanyákon, s a pásztorok körül mint segéd nyájőrök láthatók. Nosza eb után komondor. (Km.). Kétfelé tekints, midőn az agg komondor ugat. (Km.). Erről mondják különösen, hogy kommog, kammog, midőn megy, azaz lehajtott fejjel, amúgy tunya módon lép, mint a kamasz, azaz nagy léhűtő ember. Mind ezen szók gyökét a görbedést jelentő kom, v. kam képezi.

*KOMONDORKODIK
(kom-on-d-or-kod-ik) k. m. komondorkod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. mondják felnőtt kamaszról, ki komondor módjára tunyálkodik, heverész, vagy lassan kammogva jár.

*KOMOR
(kom-o) mn. tt. komor-t, tb. ~ok. Kinek kedélye valamely kedvetlen érzelem által le van verve, mi rendesen a fejnek s deréknak meghajlása, s a szemeknek forgatása és földre szegezése által jelentkezik. Tiszta gyökeleme a görbeséget jelentő ko, melyből lett a kom törzsök, s ebből or képzővel kom-or. Mind hangra, mind fogalomra nézve rokon vele a német Kummer. A kom törzszsel pedig, mennyiben görbedő hajlást jelent, rokon a hellen kampiw, valamint a magyar kamó, kampó, kancs (kamcs) stb. Komor, mint a verembe esett farkas. Vultum demitit, tamquam Telephus. Moln. A. (Km.). Nyilván csalánra hugyozott, hogy oly komor. (Km.). Komor kedv. Komor tekintetet vetni valakire. Komor arczczal járni felalá. Néha egyenes ellentétül vétetik a nyájas, barátságos, vidám irányában. A világért sem mosolyogna, oly komor. Nem társaságba való a komor ember. Nem társaságba való a komor ember. Átv. ért. mondják borus légbőrről, szomorú időről. Nagyon komor idő van, eső lesz, vagy hó.

*KOMORAN
(kom-or-an) ih. Komor, borongós kedélylyel; sötét szinben, alakban.
"És ott, hol komoran barnúltak az ősi koporsók,
Honjától ott vett szívszakadozva bucsút."
Kisfaludy K.

*KOMORÍT, KOMORIT
(kom-or-ít) áth. m. komorít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Komor kedélyüvé tesz valakit. Szomorú hírrel, ijesztéssel komorítani valakit. V. ö. KOMOR.

*KOMORÍTÁS, KOMORITÁS
(kom-or-ít-ás) fn. tt. komorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Komorrá, kedvetlenné tevés.

*KOMORKA
kicsiny, fn. tt. komorká. A húszhímesek seregébe és sokanyások rendébe tartozó növénynem; csészéje tíz metszésü, bokrétája öt szirmu; vaczka tojásdad, magva sok és csupasz. (Comarum).

*KOMORKEDVŰ v. ~KEDVÜ
(komor-kedvű) ösz. mn. Kinek kedélye holmi kellemetlen benyomásu érzelmekkel foglalkodik, és borúlt állapotban van. Komorkedvű beteg, rab.

*KOMORKEDVÜSÉG
(komor-kedvüség) ösz. fn. A kedélynek borult állapota, melyet kellemetlen benyomások idéznek elé.

*KOMORKODIK
(kom-or-kod-ik) k. m. komorkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos komor kedélyben van, borongós gondolatokkal és érzelmekkel tünődik.

*KOMORKÓR
(komor-kór) ösz. fn. és mn. A kedélynek betegségek, melynél fogva minden benyomást kellemetlen oldalról fog fel, mindenben inkább boszuságot, mint örömet lát. Komorkórban szenvedni. Komorkór vének. V. ö. BÚSKOMOR.

*KOMORKÓRSÁG
(komor-kórság) ösz. l. BÚSKOMORSÁG.

*KOMORNA
(kamara-nő) fn. tt. komornát. Úri hölgy mellett belső szolgálatan levő nőszemély, több mint a szobaleány. Eredetét a latin camera szótól vette, s egy a latin cameraria, olasz cameriera, franczia chambiére, szláv komorna stb. szókkal.

*KOMORNOK
(kamara-nok) fn. tt. komornok-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Főbb rangu úrnak belső szolgája. Fejedelmi, herczegi, grófi komornok. Különböztetésül V. ö. KAMARÁS.

*KOMORNYIK
l. KOMORNOK.

*KOMORÓ
falu Szabolcs és Szathmár m.; helyr. Komoró-ra, ~n, ~ról.

*KOMORÓCZ
OROSZ~, PALÁGY~, SZOBRÁNCZ~ faluk Ung m.; helyr. Komorócz-ra, ~on, ~ról.

*KOMORODIK
(kom-or-od-ik) k. m. komorodtam, ~tál, ~ott. Komoly kedélyüvé változik. Napról napra jobban komorodik. A kedvetlen hirre elkomorodott. Átv. ért. a légkör borusodik. Késő őszszel komorodik az idő.

*KOMOROG
(kom-or-og) önh. és gyak. m. komorog-tam, ~tál, komorgott, htm. ~ni v. komorgatni. Folytonos komor állapotban van, kedélye folytonosan komor. V. ö. KOMOR.

*KOMORSÁG
(kom-or-ság) fn. tt. komorság-ot, harm. szr. ~a. A kedélynek komor állapota vagy tulajdonsága. Ellentéte: vidámság, derültség, nyájasság. V. ö. KOMOR.

*KOMORSÁGA
(komor-sága) ösz. mn. Sötét sárga, haragos sárga.

*KOMORSZÖG
máskép: Tiszaszög, puszta Heves m.; helyr. ~szög-re, ~ön, ~ről.

*KOMORUL (1)
(kom-or-ul) ih. Komor kedélylyel sötét borus arczczal, durczásan, haragosan. V. ö. KOMOR.

*KOMORÚL, KOMORUL
(2), (mint föntebb) önh. m. komorul-t. Kedélye komorrá, sötétté, borússá lesz. Ellentéte: vidúl, derűl. V. ö. KOMOR.

*KOMORVÖRÖS
(komor-vörös) ösz. mn. Sötétvörös.

*KOMORZSÁNY
falu Szathmár m.; helyr. Komorzsány-ba, ~ban, ~ból.

*KOMOTYÚ
(kom-tyú, kom-o-tyú, az utóbbi o csak közbeszurat) fn. tt. komotyú-t. A fürtös virágu lóherék alneméhez tartozó növényfaj. (Trifolium meliotus L.).

*KOMP (1)
(kom-p) fn. komp-ot, harm. szr. ~ja. Kis halmocska felhányt földből vagy zöld gyepből, mely különféle jelül, pl. határul, tlosmutatóul szolgál. Kompokat hányni az út mellett, hogy a szekerek félre ne csapjanak. Innen erednek kompol, az ilyenféle dombocskákat csinál; kompó, am. csempely, csempekályha; továbbá átv. ért. kompolódik, és komporkodik, midőn valaki haragjában, mint mondani szokás, az orrát felüti, feldúzza. Egészen egyértelmü vele homp, melyből hompoz am. kompoz v. kompol; ezekkel ismét rokonok: homlít, homolka, homorú; továbbá: gomoly, gomolya, gomolyít stb. Mindnyájokban a gömbölyüség fogalma rejlik. Ezen értelemben tehát a komp, am. komó, gomó, azaz gömbölyűre felhányt föld. Ide tartozik a baranyai szójárás szerént darabot, konczot jelentő kompoty, pl. egy kompoty só.

*KOMP (2)
(kom-p) fn. tt. komp-ot, harm. szr. ~ja. Talpforma vizi készület, jármű, melynek két oldalt mintegy karimája vagyon, s orra és fara kevessé felgörbed. Ezt keskenyebb folyókon szekerek, barmok és emberek szállitására használják, s a két parton kifeszített általkötél segitségével huzzák vagy tolja a viz ide-oda. Szoktak reá malmot is építeni, melynek komposmalom vagy csak komp a neve. Ennek gyöke a görbedést jelentő kom v. kon, mely megvan a kondor, és lágyitva a konya, konyúl szókban, mert a kompnak két oldala csakugyan felkonyul, felkanyul, kanyarodik. Rokon vele a latin cymba; valamint a magyar konty (= komty) is, melynek eredeti alakja szintén hátrafelé konyuló, görbedő.

*KOMPIS
(kom-p-is) fn. tt. kompis-t, tb. ~ok. A barkóknál am. komp, azaz homp vagy hancsik.

*KOMPKÖTÉL
(komp-kötél) ösz. fn. A folyónak két partján czölöpökhöz kötött általkötél, mely a komp őrfájának karikájába van füzve, vagy máskép vele összekötve, s ennek segitségével tolják ideoda a kompot.

*KOMPLÁR
fn. tt. komplár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Régibb értelemben kereskedő; innen: komplárság, a Müncheni codexben am. negotiatio (A Bécsi codex egy helyütt összezavarja a ,negatio'-t a ,negotiatio'-val s amazt is komplárságnak írja); komplárságnak háza, Pestinél: kereskedés háza, Erdősynél: vásár háza; később kori jelentése: bormérés, csaplárság. Talán eredetileg (a régibb jelentés szerint): kolompár, aki vas, és rézedényeket nemcsak készített, hanem árult is; vagy am. komponár? V. ö. KOMPONA. Hihetőleg ebből módosult magas hangon: himpellér.

*KOMPLÁRHÁZ
(komplár-ház) ösz. fn. 1) Kereskedőház. 2) Csapszék, kocsmaház.

*KOMPLÁRKODIK
(komplár-kod-ik) k. m. komplárkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Kereskedést űz. 2) Csaplárkodik. V. ö. KOMPLÁR.

*KOMPLÁRSÁG
(komplár-ság) fn. tt. komplárság-ot, harm. szr. ~a. A Münch. codexben am. negotiatio, kereskedés. És ne akarjátok tennetek én atyámnak házát komplárságnak házájá. (János 2.). Szükebb ért. bormérés, csaplárság. Első értelménél fogva viszonyban látszik állani a kompona, mérő serpenyőt jelentő szóval, melynél fogva hihetőleg csak oly kereskedő mondatott komplárnak, ki mérő serpenyővel szokta méregetni áruit.

*KOMPÓ
(kom-p-ó) fn. tt. kompót. Lugossy J. szerént Szathmárban am. a csikszéki Csempely; l. CSEMPE, fn.

*KOMPOL
(kom-p-ol) áth. m. kompol-t. Valamit úgynevezett kompokkal, azaz felhányt dombocskákkal jegyez, határoz. Tavaszkor ujra szokták kompolni a határvonalt. V. ö. KOMP.

*KOMPOLÁS
(kom-p-ol-ás) fn. tt. kompolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Komp nevezetü halmocskák csinálása, hancsikolás.

*KOMPOLÓDIK
(kom-p-ol-ó-d-ik) belz. m. kompolód-tam, ~tál, ~ott. Aki valamiért megharagudván, orrát felüti, feldúzza. Átv. értelemben öszvefügg a magasra domborodást jelentő kompol igével. V. ö. KOMP, KOMPOL.

*KOMPOLT
falu Heves m.; helyr. Kompolt-ra, ~on, ~ról.

*KOMPONA
(idegen eredetűnek látszik) fn. tt. komponát. Mérőserpenyű. Egyezik vele hangban, és rokon hozzá érteményben is a német Kumpen vagy Kumpf, melyek Adelung szerént valamely mélyebb edényt jelentenek, különösebben Kumm v. Kump, am. mély tál. Ide tartozik Humpen is, am. nagyobbféle ivóedény. Mind ezekkel rokonítja Adelung a középkori latin cumex, az angolszász comb (am. völgy), a franczia cume, a latin cymba stb. szókat is. Megvan az oláh nyelvben is: cumpane. A latinban eléjön még caupo am. kocsmáros, kaupona = kocsma, és cauponor kocsmároskodom.

*KOMPORKODIK
(kom-p-or-kod-ik) k. m. komporkod-tam, ~tál, ~ott. l. KOMPOLÓDIK.

*KOMPOS
(kom-p-os) mn. tt. kompos-t v. at, tb. ~ak. Komppal ellátott. Kompos rév, általjáró. Kompos malom, mely kompon áll.

*KOMPOSZTOR
fn. tt. komposztor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A szövőszék zsámolya, lábitója vagy hidja, melyet a takács szövéskor nyomkodni, rugdalni szokott. Tájdivatos szó.

*KOMPOTY
(kom-p-oty) fn. tt. kompoty-ot. Valamely kompot, azaz gomolyt képező darab, pl. kompotysó, am. darab kősó.

*KOMPPÉNZ
(komp-p-nz) ösz. fn. Révbér, melyet a kompon való átszállitásért fizetnek.

*KOMPZSÁMOLY
(komp-zsámoly) ösz. fn. Toló, vagyis kerekeken mozgó zsámoly, melyet a kikötő parton a komphoz illesztenek, hogy a szekerek, utasok, és barmok kényelmesebben ki és be járhassanak rajta.

*KOMRA
távdivatos l. KAMRA.

*KON (1)
vastag tompa hang, különösebben, melyet üres öblü, szilárd testek megütve adnak. Származékai: konog vagy kong, kondúl, kondít, kongat, s valószinüleg a kondér v. kongyér is. Rokon vele ez értelemben a szanszkrit: kan vagy kvan (hangzik). l. KONG. 2) A disznó állatfajának hime, mely önállólag ugyan inkább kan, de megvan a konda, kondás és kondász származékokban. 3) Görbére hajlót jelent a koncz, koncsorog, konkoly, konok szókban, s ekkor azonos kom, kam, kan, kany, kony gyökökkel.

*KONÁSZ, KONÁSZODIK
tájdivatosak; l. KANÁSZ, KANÁSZODIK.

*KONCSORGÓS
(kon-cs-or-g-ó-s) mn. tt. koncsorgós-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondják oly testről, mely meg van görbedve. Koncsorgós orr. Koncsorgós növénykacsok. V. ö. KONCSOROG és KANCS.

*KONCSOROG
(kon-cs-or-og) önh. és gyak. m. koncsorog-tam, ~tál, koncsorgott, htn. ~ni v. koncsorgani. Mondják oly emberről, ki minden munka nélkül csavarog, vagy meggörnyedve, éhen szomjan járkel, vagy valahol meghúzza magát, és vesztegel. Rokon vele a kujtorog, kuncsog, kuncsorog, kuczorog. Gyöke a görbe járást, és görbedést jelentő kon v. kom. A cs középképző kicsinyző gyakorlatot jelent, mint az ácsorog (á-cs-or-og) szóban. Innen: koncsorgó és koncsorgós am. görbedező. Kriza Jánosnál ,koncsorog' annyi is, mint konkorodik v. kunkorodik, pl. a kigyó vagy a tűzben a szalonnabőr.

*KONCZ
(kon-cz v. kom-cz, azaz goncz) fn. tt. koncz-ot, harm. szr. ~a. Molnár A. szerént: bolus, frustum carnis, tehát tömeges csomós étek, vagy húsdarab, különösebben pedig húsos és velős csontdarab. Gyöke kon v. kom rokon a gömbölyüt jelentő gon, gom gyökökkel. Konczról konczra vagdalni valamit.
"Hanem a mü szablyánk konczról konczra hányja,
Még ma ez mezőben mind fogytig levágja."
Temesvári István. ,A kenyérmezei diadalról' (Thaly K. gyüjt.)
Feladta a levet, s elfeledte a konczát. (Km.). Konczot vetni az ebnek. Megrágják a konczot, ebnek vetik a csontot. (Km.). Porba esett a koncza. (Km.). Ha konczát megetted, levélt is hörpöljed. (Km.). Átv. ért. jövedelmező rész, amely valakinek kijár. Félti a konczát. Elkapni más elől a konczot. Derék koncz. Összevesztek a konczon. Szinte átv. ért. jelent egy kötet vagy csomag papirt, mely huszonnégy ívből áll.

*KONCZA
erdélyi falu Alsó Fehér m.; helyr. Konczá-ra, ~n, ~ról.

*KONCZOL
(kon-cz-ol) áth. m. konczol-t 1) Konczokra, darabokra metél, tagol valamit. Konczolni a levágott marhát. Diribre darabra konczolni valamit. Lekonczolni az ellenséget. Öszvekonczolni bárddal a tököt. V. ö. KONCZ. 2) l. KONKOCZÉL.

*KONCZOLÁS
(kon-cz-ol-ás) fn. tt. konczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Konczokra darabolása valamely testnek. 2) Konkoczélás.

*KOND
(kon-d) elvont törzse kondít, kondúl szóknak. Gyöke a hangutánzó kon, melyből kong, kongat stb. is származtak.

*KONDA (1)
(kon-da) fn. tt. kondát. Disznókból álló sokaság v. nyáj; különösen a vadász műszótárban: vaddisznyónyáj. Gyöke kon, azaz kan, t. i. hímnemü disznó; a lovak sokasága is a hímlótól, azaz méntől vette ,ménes' nevét. Kan gyök rejlik a kandúr (kanmacska) szóban is.

*KONDA (2)
Ó~, ÚJ~ puszták Tolna m.; helyr. Kondá-ra, ~n, ~ról.

*KONDÁS
(kon-da-as) fn. tt. kondás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kondával, azaz disznócsordával bánó, sertéseket őrző nyájőr, máskép: kanász, l. ezt.

*KONDÁSKODIK
(kon-da-as-kod-ik) k. m. kondáskod-tam, ~tál, ~ott. Disznócsordával bánik, disznók őrzésével foglalkodik.

*KONDÁSZ
(kon-da-ász) fn. l. KONDÁS, KANÁSZ.

*KONDÉR
fn. tt. kondér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán nagy száju, gömbölyü, különösen vasból vagy rézből készített fazék. A kondér nem sokat hányhat szemére a fazéknak. (Km.). Baranyában jelent öblös faedényt is, pl. csobolyót. Máskép: kongyér. Megegyezik vele a latin congius, congiarium, s rokon vele: cucuma. Magyar nyelvből elemezve talán vagy gömbölyü alakjától vagy pedig ,kongó' hangjától vette nevét. A székelyeknél: kandér: "rotyog a haricska puiszka, leveszik a tűzről kandérostul." Alább: üst-nek neveztetik: "felkezd a keverő után váladozni az üst oldaláról." (Kriza J. Székely népmesék).
"Onnét az Dunára vizért küldik vala,
Két jó öreg kondért hamar ragad vala."
Toldi Miklós. Ilosvai Pétertől a XVI. században.

*KONDI
(kan-di?) fn. tt. kondi-t, tb. ~k. Erdélyben am. leánylátogatás, leányoknál mulatás. Kondiba menni.
"Mind asz mondgyák, nagy hiba,
Hogy nem járok kondiba."
Székely tánczvers. (Kriza J.).
Innen: kondizni am. leányoknál mulatni, itt-ott Magyarországon is divatos szó.

*KONDICS
(kandics?) fn. tt. kondics-ot. Kemenesalján Vas megyében jelent czigányt. E szó eredete talán valami helybeli körülményen alapúl.

*KONDÍT
(kon-dít) áth. m. kondít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Szoros ért. harangot, vagy ehhez hasonló öblös eszközt hangoztat. Tűzvészkor megkondítani a harangot. Kolompot kondítani. Ujjal megkondítani az üres hordót. Gyöke a tompa vastag hangu kon, melyből kong, kongat, kondúl, kondit erednek.

*KONDÍTÁS, KONDITÁS
(kond-d-ít-ás) fn. tt. kodnítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami megkondíttatik; továbbá azon hang, mely ily cselekvés által eszközöltetik. Déli harangkonditásra imádkozni. A tűzveszélyt harang konditásával jelenteni.

*KONDIZ
l. KONDI alatt.

*KONDÓ
falu Borsod m.; helyr. Kondó-ra, ~n, ~ról.

*KONDOR
(kon-d-or v. kom-d-or) mn. tt. kondor-t, tb. ~ok. Tájszokásilag gondor, vékony hangon köndör v. göndör. Gyöke a görbedést jelentő kon v. kom, s am. valamely szálas hajlékony testnek azon tulajdonsága, melynél fogva görbén, kerekdeden megkanyarodik, összetekeredik. Kondor hajfürtök. Kondor szőrű eb. Kondor sas. Kondor sörényű ló. Kondor növénykacsok. A görbét, kerekdedet jelentő szókkal állnak hang- és fogalmi viszonyban a latin crispus és német kraus szók is.

*KONDORFA
falu Vas m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KONDORHAJÚ
(kondor-hajú) ösz. mn. Kinek hajszálai, hajfürtjei gyűrösen öszvetekerednek. Kondorhaju gyermek, szerecsen.

*KONDORIKÓ
(kon-d-or-i-kó) fn. tt. kondorikót. Kondor szál a futó növényen. Székely szó.

*KONDORÍT, KONDORIT
(kon-d-or-ít) áth. m. kondorít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kondorrá tesz, kanyarodó gyürűs alakúvá képez. Hajfürteit fodrász kondoritja. V. ö. KONDOR.

*KONDORÍTÁS, KONDORITÁS
(kon-d-or-ítás) fn. tt. kondorítás-t, tb. -ok. Kondorrá vagy gyűrűs alakúvá képzés

*KONDORODÁS
(kon-d-or-od-ás) fn. tt. kondorodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyűrös alakuvá kanyarodás.

*KONDORODIK
(kon-d-or-od-ik) k. m. kondorod-tam, ~tál, ~ott. Maga magától gyűrös alakúvá kanyarodik, göndörödik. Bizonyos növények indái, kacsai megkondorodnak. V. ö. KONDOR.

*KONDOROS (1)
(kon-d-or-os) mn. tt. kondoros-t v. at, tb. ~ak. Kondorodott, kondorféle.

*KONDOROS (2)
puszta Pozsony, NAGY~ puszta Békés m.; helyr. Kondoros-ra, ~on, ~ról.

*KONDORSZŐRŰ
(kondor-szőrű) ösz. mn. Minek szőre kondor, azaz gyűrűdző alakban megkanyarodott. Kondorszőrű csiraökör, kuvasz, uszkár. Kondorszőrű guba. V. ö. KONDOR.

*KONDÚL, KONDUL
(kon-d-úl) önh. m. kondúl-t. "Kon" hangot adva megszólal. A harang minden ütésre egyet kondúl. Megkondúl a kolomp.

*KONDÚLÁS, KONDULÁS
(kon-d-úl-ás) fn. tt. kondulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Némely öblös, üreges testek kon hangon szólása. A vészharang kondulására felébredni, felriadni.

*KONG
(kon-g v. kon-og) önh. és gyakor. m. kong-tam, ~tál, ~ott v. kongottam, kongottálk, htn. ~ni, v. ~ani, v. konogni, par. ~j v. konogj. Mondják üreges öblü testekről, eszközökről, edényekről, melyek megütve vastag tompa kon hangot adnak. Rokon vele a szankszrit kan, kvan (hangzik), latin clango, német Klang, klingen, hellen klaggew stb. Kongnak a húzott harangok, a rázott nagy kolompok. Kong a rézfazék. Kong a kemény testre ejtett rézdarab, rézpénz.
"Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak."
Kisfaludy S. Csobáncz.
"Szomorúan hallott kongni,
A várban egy harangot."
Ugyanaz.
Átv. ért. mondják az üres fejről is. Kong a feje. Ikeresen szólva: kong-bong.

*KONGÁS
(kon-og-ás) fn. tt. kongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely üreges öblü, szilárd testnek kon hangon szólása. Harangkongás. Üres hordó kongása.

*KONGAT
(kon-og-at) áth. m. kongat-tam, ~tál, ~ott, par, kongass. Valamit kongatni készt, azaz üt vagy ráz, mozgat valamit, hogy kongjon. Félre kongatni a harangot. A legyezkedő ökör kongatja a kolompot. Kalapácscsal kongatni a hordókat. V. ö. KONG.

*KONGATÁS
(kon-og-at-ás) fn. tt. kongatás-t, tb. ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn kongatnak.

*KONGÓ
(kon-og-ó) mn. tt. kongó-t. Általán minden, ami kong. Kongó harangok, hordók. Különösen mondják rézpénzről, valamint az ezüstöt pengő-nek nevezik. Ha nincs bankó vagy réz kongó, itt marad a kankó. (Bordal).

*KÓNIZS
fn. tt. kónizs-t, tb. ~ok, har. szr. ~a. Az együttnemzők, seregébe és nősözvegyek rendébe tartozó növénynem; vaczka kopasz, fészke födelékes, tojásdad, virágai mind csövesek, bóbitája hajszálas, érdeske. Fajai: berzedt, szennyes, kövi kónizs. (Conyza).

*KONKOCZÉL
(kon-kocz-é-el) áth. mn. konkoczél-t. Ferenczi János szerént székely tájszó, s am. husvéti tojásokat próbául öszvekoczogtat. Elemei a kettőzött hangutánzók kon és koncz. Máskép ugyanott: konczol. Dunán túl: kókál. Koczó koczé, mint kóró, kóré.

*KONKOCZÉLÁS
(kon-kocz-é-el-ás) fn. tt. konkoczélás-t vtb. ~ok. Kókállás.

*KONKOLY
(kom-k-oly) fn. tt. konkoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tízhímesek seregéből és ölanyások rendéből való növénynem, melynek fajai közől legismeretesebb a vetési konkoly, eleven szinü virágszirmairól és fekete gömbölyü magvairól. Szélesb átv. ért. jelent mindenféle gazd, mely a gabona között terem. A köz ismeretü konkoly gyöke a gömbölyüt jelentő kom v. gom, melyből lett az elavult komog (gomog) ige, s ebből komogó (gomogó), komogoly (gomolyog), komgoly, komkoly, konkoly. V. ö. ~G, (1), gyakorító képző. Kiirtani a konkolyt. Elválasztani a konkolyt a buzától. Terem a konkoly, ha nem vetik is. (Km.). "Szedjétek ki először a konkolyt, és kössétek azt kévékbe megégetésre." (Máté 13. Káldi).
"Vad konkoly teremjen szelid buzád helyett,
Semmitől ne vehess vigasztaló kedvet."
Zrínyi.
Átv. ért. konkolyt hinteni am. egyenetlenséget, viszongást szerezni.

*KONKOLYFALVA
erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KONKOLYGAT
(kom-k-oly-og-at) áth. m. konkolygat-tam, ~tál, ~ott. Kassai J. szerént erdélyi szó s am. konkorgat, sodorít, pederít.

*KONKOLYOS
(kom-k-oly-os) mn. tt. konkolyos-t v. ~at, tb. ~ak. Konkolylyal vegyített, miben konkoly van. Konkolyos búza. Konkolyos zsákot nem ugatja meg az eb. (Km.).

*KONKOLYOSAN
(kom-k-oly-os-an) ih. Konkolylyal vegyest.

*KONKOLYOSÍT
(kom-k-oly-os-ít) áth. m. konkolyosít-ott, htn. ~ni v. ~ani par. ~s. Konkolyossá vagy gazossá tesz. V. ö. KONKOLY.

*KONKOLYOSODIK
(kom-k-oly-os-od-ik) k. m. konkolyosod-tam, ~tál, ~ott. A konkoly elszaporodik benne. A búza, ha konkolyát nem irtják, évről évre jobban elkonkolyosodik.

*KONKOR
ugyanaz Kunkor törzszsel; l. ezt.

*KONKORGAT
(kon-k-or-og-at) áth. m. konkorgat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. fintorgat. Ne knkorgasd az orrodat. (Kriza J.).

*KONKORODIK
l. KUNKORODIK.

*KONNYASZT
(konny-asz-t v. kony-asz-t) áth. m. konnyaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Kriza J. szerént a székelyeknél am. nyakon üt; t. i. úgy üt, hogy feje lekonyúl miatta.

*KONOG
l. KONG.

*KONOK
(kon-ok) mn. tt. konok-ot. Makacs, nyakas, megátalkodott. Valószinü, hogy ezen szó eredetileg oly állatokról használtatott, melyek nyakaikat megszegve, megfeszítve szoktak az idegen erőnek ellentállani, pl. a szilaj ló, a veszekedő kos, a tolakodó tulok. Ez értelmezés nyomán indulva a konok gyökéül a görbedést jelentő kon-t vehetjük. Az ok oly képző, mint a marok, sulyok burok stb. szókban. Eléjön Katalin prózai legendájában: kontos, hasonló értelemben.

*KONOKÍT, KONOKIT
(kon-ok-ít) áth. m. konokít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Konokká, azaz makacscsá, nyakassá, megátalkodottá tesz. Túlszigorú, kemény bánással nem kell konokítni a gyermeket.

*KONOKLAT
(kon-ok-ol-at) fn. tt. konoklat-ot, harm. szr. ~a. Makacskodó, nyakas indulatból származó cselekedet.

*KONOKODIK
(kon-ok-od-ik) k. m. konokod-tam, ~tál, ~ott. Konok, azaz makacs, nyakas természetet ölt.

*KONOKOL
(kon-ok-ol) áth. m. konokol-t v. konokl-ott. Visszatérő névmással: megkonokolni magát, am. nyakasan, makacsul megátalkodni, megkötni magát.

*KONOKSÁG
(nok-ok-ság) fn. tt. konokság-ot, harm. szr. ~a. Makacság, nyakasság, midőn valaki megátalkodva, saját akaratát követi, saját véleményéhez ragaszkodik, nem gondolván, mások akaratának vagy véleményének okszerüségével.

*KONOKUL
(kon-ok-ul) ih. Makacsul, nyakasan, saját akaratát és véleményét megrögzött elhatározással, megátalkodással követve. Konokul megmaradni bizonyos szándék és vélemény mellett. Konokul ellenszegülni minden józan javításnak. Konokul ragaszkodni holmi elavult tanokhoz. V. ö. KONOK.

*KONOKÚL
(kon-ok-úl) önh. m. konokúl-t. l. KONOKODIK.

*KONOLA
puszta Vas m.; helyr.; Konolá-ra, ~n, ~ról.

*KONOP
falu Arad m. helyr.; Konop-ra, ~on, ~ról.

*KONPLÁR
l. KOMPLÁR.

*KONRÁD
(német eredetű, a német nyelvészek szerént am. kühn an Rath); férfi kn. tt. Konrád-ot.

*KONSTÁNTIN
(latin eredetű) férfi kn. Constantinus. Bibor palotában született Konstántin császár. (Cons. porphyrogenita). Máskép: Koszta, ujabb divat szerint: Szilárd.

*KONSTÁNTINÁPOLY
helynév, tt. Konstántinápoly-t. Hajdan: Bizantium; utóbb Nagykonstántin neve után a keleti birodalom fővárosa: jelennen főleg a muhamedánok uralkodásától fogva Sztambul (régen eiV thv pólin szókból módosulva), a törököknél Isztambol, melyet ők újabb időben szeretnek iszlambol-nak mondani, iszlam azaz hódolat vagyis muhamedán hit és bol azaz bő szóktól. De nevezik Kosztantajine szóval is.

*KONT
(kon-t) elvont törzs, kontat, kontogat, kontos szókban; értelmére nézve l. KONTAT. ,konta' más eredetű; l. ezt.

*KONTA
mm. tt. kontát. Szathmár vidéki tájszó, s nem más, mint a megfordított és Mátyusföldén divatozó tonka, köz szokás szerént: csonka.

*KONTÁR
fn. tt. kontár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Széles ért. mesterember, ki mesterségét nem érti, ki rosz munkát készít. Szorosb ért. czéhba nem keblezett, alattomban dolgozó kézmives. Ha első értelmét veszszük, valószinüleg a csonkát jelentő konta törzstől ered, mely szerént kontár az, ki nem ép, nem tökéletes, hanem hiányos, hibás, mintegy csonka müveket készít, mintegy: tonkár, csonkár. Ez értelmezést az is látszik erősíteni, hogy Gáthy János szerént (Tájszótár 112) épen Szathmárban divatozik különösebben ezen két szó: konta és kontár a nép között; de ez utóbbi az ország nagy részében ismeretes. Adelung szerént is ugyanezen fogalomrokonság van a német stümmeln (csonkít) és Stümper (kontár) között. Átv. ért. kontárnak mondják gúnyosan és megvetőleg, ki a szépmüvészetet kellő képesség is kiképzés nélkül űzi. Kontár festész, szobrász, költő.

*KONTÁRKÉZ
(kontár-kéz) ösz. fn. Valamely mesterségben vagy müvészetben kellő képesség és ügyesség hiánya, ügyetlen működés valamely kézi mesterségben vagy müvészetben.

*KONTÁRKODÁS
(kontár-kod-ás) fn. tt. kontárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely mesterséggel vagy müvészettel foglalkodás kellő képesség és ügyesség nélkül. V. ö. KONTÁR.

*KONTÁRKODIK
(kontár-kod-ik) k. m. kontárkod-tam, ~tál, ~ott. Aki valamely mesterséget vagy müvészetet űz a nélkül, hogy kellőleg hozzávaló képessége és ügyessége volna. V. ö. KONTÁR.

*KONTÁRMŰ
(kontár-mű) ösz. fn. Mű, melyet kontár készített, azaz oly mű, mely a mesterség vagy müvészet kellékeinek meg nem felel, mely a műértők várakozását ki nem elégíti, s helybenhagyásukat meg nem nyeri. Ellentéte: mestermű, remekmű.

*KONTÁRSÁG
(kontár-ság) fn. tt. kontárság-ot, harm. szr. ~a. Tudatlanság, ügyetlenség valamely kézi mesterségben vagy müvészetben. V. ö. KONTÁR.

*KONTAT
(kon-tat) áth. és mivelt m. kontat-tam, ~tál, ~ott, par. kontass. Valamire sürget, izgat, ösztönöz valakit, különösen ellentállásra, roszra, tehát: bujtogat, bőszít, mintegy konokít. Alakjára és képzésére épen olyan, mint vontat, untat, a von és un törzsöktől. A kontat törzsöke kon; tiszta gyöke lehet a menést, mozgást jelentő on, melyből ered onszol v. onzol, azaz menésre sürget, ösztönöz; átvetve: noszol, nógat; ugyanazon értelmü: unszol vagy onszol és ontat. Ez utólsó k előtétellel lett: kontat, melyben a k nak ,görbe' mintegy ellenszegülő jelentése lényeges részt veszen; V. ö. KONOK.

*KONTATÁS
(kon-tat-ás) fn. tt. kontatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit kontatunk. V. ö. KONTAT.

*KONTATÓ
(kon-tat-ó) mn. és fn. tt. kontató-t. Másokat valamire sürgetve izgató, ösztönző, bujtogató. V. ö. KONTAT.

*KONTOGAT
(kont-og-at) gyak. áth. m. kontogat-tam, ~tál, ~ott, par. kontogass. Folytonosan vagy gyakran sürget, onszol, noszogat valakit.

*KONTOGATÁS
(kont-og-at-ás) fn. tt. kontogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki folytonosan, vagy gyakorta kontat. Sok kontogatással rábirni valakit bizonyos dologra. V. ö. KONTAT.

*KONTOS
(kon-t-os) mn. tt. kontos-t v. ~at, tb. ~ak. Katalin prózai legendájába kontató vagy konok értelemben fordúl elé: "No hozattassék elő az kontos és gonosz kevély leján." Toldy F. kiadása 241. lap.

*KONTY
(kom-ty v. gom-gy) fn. tt. konty-ot, harm. szr. ~a. Szoros ért. oly női föveg, mely hátulról tekercselve van gömbölyitve, s egy kevessé görbére hajlik. Hasonlít hozzá: tutyi. Így nevezik a tekercsre szedett női hajat is. Gyöke a görbét, és gömbölyüt jelentő kom, azaz gom, melyből t képzővel lett elavult kom-t (görbít, gömbölyít) ige, ebből komti, konti, végre konty. Így képződött pinty a pin hangutánzóból, a rongy a rom-ból, forty a for, korty, a kor hangutánzókból stb. Széles ért. minden fejkötő, melyet a köznépnél csak férjhez ment nők viselnek.
"Túl a vizön, meg innet:
Tégöd a konty megillet."
Székely tánczvers. (Kriza J.).
Átv. ért. nőiség jele. Előbb való a süveg a kontynál. (Km.). Konty alá való bor, azaz asszonyoknak való gyönge, édeses bor. Félre áll a kontya, oly asszonyról mondják, kinek a bortól egy kis kedve kerekedett. Kincsem, komám asszony, csak olyan az asszony, ha megiszsza magát, félre üti kontyát. (Népd.) Komámasszony félrecsapta paszomántos kontyát. "Se föle se farka" czimű bohózatos népkölteményből. Átv. ért. mely hasonlatosságon épűl, így neveztetik a madarak bóbitája, és a keleties török turbán is.

*KONTYGYÖKÉR
(konty-gyökér) ösz. fn. A kontyvirágok neméhez tartozó növényfaj. (Arum maculatum). l. KONTYVIRÁG.

*KONTYOS
(kom-ty-os) mn. tt. kontyos-t v. ~at, tb. ~ak. Kontytyal ellátott, kontyot viselő. Kontyos fejkötő. Kontyos menyecske. Kontyos török.
"Eljött ama kontyos szomszéd,
És azt nyakon ragadta."
Kisfaludy S. Dobozi.
Kontyos sas, pacsirta, am. bóbitás sas, pacsirta.

*KONTYOSBORSÓ
(kontyos-borsó) ösz. fn. A székelyeknél am. héjazatlan borsó. (Ferenczi János).

*KONTYOSFŰ
(kontyos-fű) ösz. fn. A kontyvirág egyik faja, máskép: mocskos kontyvirág. (Arum maculatum) köz nyelven: borjúlábfű is.

*KONTYOSODIK
(kom-ty-os-od-ik) k. m. kontyosod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. mondják nőről, ki férjhez menvén kontyot, illetőleg fejkötőt kezd viselni.

*KONTYVIRÁG
(konty-virág) ösz. fn. Az egylakiak seregébe, és sokhímesek rendébe tartozó nővénynem; virágburka egytagu, csuklyaforma, melynek közepén egy torzsa nő, (mely néha felül kopasz) alsó részén szőrös bibéjü magzatokkal. (Arum). Fajai: sárkány, mocskos kontyvirág.

*KONY
elvon törzse konya, konyít, konyúl származékoknak. Alapértelme: görbeség, görbére hajlás.

*KÓNY
falu Győr m.; helyr. Kóny-ba, ~ban, ~ból.

*KONYA
(kony-a) mn. tt. konyát. Gyöke a görbedést jelentő kom, meglágyítva, kony, vékony hangon kön, köny, melyekből köntöl, könyök erednek. Rokonok vele a kan, kany és kun kuny gyökök több, görbedést jelentő szókban, mint: kanyó, kanyar, kancsal, kunik, kunya stb. Megegyezik vele a hellen keinw, gonu latin genu, német Knie. Jelent átlalán görbét, alágörbedőt, lefelé hajlót. Konya fülű disznó, ló, v. csak: konya ló, konya disznó (néhutt: siska disznó). Konya virág, fűszál.

*KONYAFÜLŰ
(konya-fülű) ösz. mn. Aminek fülei lefelé fityegnek vagy görbedő tulajdonsággal birnak. Konyafülű disznó. Konyafülű szamár, ló, kutya. V. ö. KONYA.

*KONYAVICSOR
Növényfaj a vicsorok neméből; egy leveletlen tőkocsánya nyúlik fel a földből, s azon vannak soros lekonyúlt virágai. (Lathraea squammaria). V. ö. VICSOR.

*KONYHA
(koh-nya, h és ny helyett cserélvén, mint: vehem-ben is h és m); fn. tt. konyhát. Kerített hely vagy szoba, tűzhelylyel, katlannak, gyakran sütőkemenczével ellátval, melyben ételeket sütnek, főznek. Csalóközben, Mátyusföldén stb. pitar v pitvar, mennyiben t. i. a háznak egy részét teszi, s bejárásul szolgál a szobába. Kis konyha, nagy konyha. Füstös konyha. Fát, vizet hordani a konyhába. Konyhában forgolódni. Átv. ért. ételek, melyek konyhában készülnek. Úri, szegény konyha. Zsíros, sovány konyha. Jó konyhát tartani. Semmit sem hoz a konyhára (km.), azaz nem hajt hasznot. Úri pompa, koldus konyha, nem egyez a tisztséggel. (Km.). Ha szűk a konyha, minden falat jóizű (km.) azaz a mértékletesség adja a jó szájízt. Laczi konyhája, azaz piaczon főző kofáké, mely nevezet a hagyomány szerént II. Ulászlótól vétetett, mivel ez néha megszorulván, innen hozatott volna enni magának. Diák konyha, am. patika, gyógyszertár, a gyógyszerek diák v. latin neveitől. Ezen szó Molnár A. szótárában kohnya, s hangokban is egyezik a latin coquina, középkori latin cocina, cochia, olasz cucina, franczia cuisine, német Küchen, bajor Kuchen, Kuchel, régi felső német chuchina, cuhhino, svéd koek, angol kitchen, cseh-tót kuchine, kuchina stb. szókkal. Gyöke a főzésnek kotyogását utánzó ko hang, mely megvan a hőre, hevítésre, illetőleg főzésre vonatkozó koh, kohó, kóficz, kohvszt, kotyfol, kotyvaszt, koty bele! kotynyeles magyar, valamint a szanszkrit kvath, latin coquo, német kochen, szláv kuchar stb. szókban. V. ö. KOH.

*KONYHAAJTÓ
(konyha-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely a konyhába nyílik. Némely vidékeken az ajtó előtt saraglya, verőcze v. veréczke, azaz rácsos ajtócska is áll, mely nappal a világosságot beereszti, a házi állatokat pedig kizárja.

*KONYHAASZTAL
(konyha-asztal) ösz. fn. Asztal a konyhában, melyen a főzni vagy sütni valókat előre elkészítik, pl. húst vagdalnak, tésztát gyúrnak, nyujtanak stb.

*KONYHABELI
(konyha-beli) ösz. mn. Konyhába való, konyhába tartozó. Mint főnév am. konyhaszer. Konyhabeli edények.

*KONYHADIÁKSÁG
(konyha-diákság) ösz. fn. Így nevezik gúnyosan a rosz latin beszédet, mely a tiszta latin sajátságait mellőzve, az idegen nyelvek kaptájára van ütve.

*KONYHAEDÉNY
(konyha-edény) ösz. fn. Általán, mindenféle edény a konyhában, melyet sütésre, főzésre, tálalásra stb. használnak, mint: fazék, bogrács, lábas, serpenyő stb.

*KONYHAIRNOK
(konyha-irnok) ösz. fn. Urasági vagy más nagy konyha költségeit feljegyző, illetőleg konyhai számadásokat vivő házi tiszt, irnoki czimmel.

*KONYHAKERT
(konyha-kert) ösz. fn. Kert, melyben főleg konyhára szükséges zöldségeket, veteményeket termesztenek, különböztetésül más, pl. gyümölcs-, diszkertektől. Urasági, kolostori konyhakert.

*KONYHAKERTÉSZ
(konyha-kertész) ösz. fn. Kertész, ki konyhai használatra való zöldségeket, veteményeket termeszt.

*KONYHAKÉS
(konyha-kés) ösz. fn. Hosszabb-féle erős pengéjü kés, melylyel a szakácsok, szakácsnők a sütni, főzni valókat metélik, darabolják, felkonczolják.

*KONYHAKÉSZLET
(konyha-készlet) ösz. fn. Készlet, vagyis beszerzett mindenféle eleségnemü.

*KONYHAKÉSZÜLET
(konyha-készület) ösz. fn. Azon eszközök és edények öszvege, melyek konyhában használtatnak, melyekkel a konyhát fölszerelik.

*KONYHAKOCSIS
(konyha-kocsis) ösz. fn. Nagyobb úri házaknál azon kocsis, ki a szakács vagy konyhairnok rendelkezése alatt áll, s fő kötelessége a konyhára szükséges holmiket szállítani; igáskocsis.

*KONYHAKÖMÉNY
(konyha-kömény) ösz. fn. Sokfelé a réteken vadon termő, közönséges kömény, melyet némely ételekhez fűszerül használnak. V. ö. KÖMÉNY.

*KONYHAKÖTÉNY
(konyha-kötény) ösz. fn. Kötény, rendesen fehér vászonból, milyet a konyhában működő szakács vagy szakácsnő szokott felkötni. Máskép: szakácskötény.

*KONYHAKULCS
(konyha-kulcs) ösz. fn. A konyhaajtónak kulcsa, melylyel a konyhát bezárják. Átv. ért. a gazdasszonyság jelképe.

*KONYHALEÁNY
(konyha-leány) ösz. fn. Hajadon nőcseléd, ki mint szolgáló a szakács, szakácsnő vagy gazdasszony mellett működik, konyhaszolgáló.

*KONYHALEVÉL
(konyha-levél) ösz. fn. A nyilvános vendéglőkben azon lap, melyen a napi renden levő ételek nevei és árai feljegyezvék. Szokottabban: étlap.

*KONYHALÓ
(konyha-ló) ösz. fn. Nagyobb úri házaknál azon lovak, melyeken az úgynevezett konyhakocsis jár, ki a konyhai szükségekre kellő holmit beszállitja; igásló, különböztetésül a diszlovaktól, paripáktól. V. ö. KONYHAKOCSIS.

*KONYHAMESTER
(konyha-mester) ösz. fn. Nagy házaknál, nevezetesen közintézetekben, növeldékben, kolostorokban azon személy, ki az egész ház élelmezéséről gondoskodik, s kinek rendelkezése alatt áll az egész konyhai személyzet. V. ö. PINCZEMESTER.

*KONYHAPÉNZ
(konyha-pénz) ösz. fn. Pénz, a konyhai szükségek födözésére, beszerzésére. Egy napra, egy hétre, egy hónapra való konyhapénz.

*KONYHAPESZÉR
(konyha-peszér) ösz. fn. Főzést, sütést, szakácsságot tanuló inas, köznépi nyelven: kukta.

*KONYHARUHA
(konyha-ruha) ösz. fn. Vászonnemű ruhák vagy rongyok, milyenek a konyha körül használni szoktak, pl. konyhaabrosz, törölők stb.

*KONYHASÁFÁR
(konyhasáfár) ösz. fn. l. KONYHAMESTER.

*KONYHASÓ
(konyha-só) ösz. fn. Közönséges só, melyet az ételek fűszerezésére szoktak használni.

*KONYHASZAG
(konyha-szag) ösz. fn. Általán szag, mely a konyhán sütött, főzött ételekből kifejlik. Különösen a tűzre cseppent zsír szaga. Átv. ért. tulajdonság, mely némely fennhéjázó nőnek müveletlen, alsóbbrendü állapotát árulja el. Megérezni rajta a konyhaszagot, ha még oly czifra is.

*KONYHASZEKÉR
(konyha-szekér) ösz. fn. Nagyobb úri házaknál, vagy intézetekben, szekér, mely a konyhairnok vagy konyhamester rendelkezése alatt áll, a konyhai kellékek szállítására; igásszekér.

*KONYHASZEKRÉNY
(konyha-szekrény) ösz. fn. Szekrény a konyhában, melyben konyhaszerek, konyhaedények, s egyéb ide tartozó dolgok tartatnak.

*KONYHASZER
(konyha-szer) ösz. fn. lásd: KONYHAKÉSZÜLET.

*KONYHÁSZKODIK
(konyha-ász-kod-ik) k. m. konyhászkid-tam, ~tál, ~ott. Mondják kotynyeles férfiról, ki konyhakatuska módjára a konyhán szeret forgolódni, nyalakodni.

*KONYHASZOBA
(konyha-szoba) ösz. fn. 1) Szoba, mely egyszersmind konyha gyanánt szolgál. 2) Konyhához ragasztott szoba, mely szintén az ételek készítésére ad helyet. 3) Konyhára nyiló lakszoba.

*KONYHASZOLGÁLÓ
(konyha-szolgáló) ösz. fn. Nőszemély, különösen hajadon leány, ki a gazdasszony vagy szakács, vagy szakácsnő mellett segédképen dolgozik. Átv. ért. mocskos, piszkos nő. Olyan, mint valamely konyhaszolgáló.

*KONYHATARTÁS
(konyha-tartás) ösz. fn. Házi, otthonos élelmezés, midőn valaki saját konyháján készített eledelekkel él. Konyhatartás helyett vendéglőből élni. Konyhatartásra kiszabott havi pénz.

*KONYHATISZT
(konyha-tiszt) ösz. fn. Előkelő házaknál, vagy nagyobb intézetekben azon tiszt, ki alatt a konyhai személyzet áll, ki a konyhai költségek számadását viszi, pl. konyhamester, konyhasáfár, konyhairnok.

*KONYHATISZTSÉG
(konyha-tisztség) ösz. fn. Szorosb ért. a házi belső gazdaságra ügyelő tisztek. Szélesb ért. a konyhai személyzet előkelői, úgymint a szakács, kulcsár, pinczemester, ezekhez számíttatnak az uraságnak ételhordó szolgái is.

*KONYHAVETEMÉNY
(konyha-vetemény) ösz. fn. Konyhára való mindenféle vetemény, különösen zöldségnemüek.

*KONYHÁZIK
l. KONYHÁSZKODIK.

*KÓNYI
faluk Somogy és Tolna megy.; helyr. Kónyi-ba, ~ban, ~ból.

*KONYÍT, KONYIT
(kony-ít) áth. m. konyított, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit konyává, azaz görbévé alakít. A szilaj ló fülét, farkát konyítja. Lekonyítani a kalap karimáját. Néha tárgyeset nélkül is használják, pl. konyít a ló, füleit hátra eresztvn, midőn rúgni akar. V. ö. KONYA.

*KONYÍTÁS, KONYITÁS
(kony-í-tás) fn. tt. konyitás-t, tb. ~ok. Konyává alakítás; konyát mutatás.

*KONYORÁSZ
(kony-or-ász) áth. lásd: KUNYORÁL.

*KONYÚL, KONYUL
(kony-úl) önh. m. konyúl-t. Lefelé görbed, aláhajlik. Konyúl a ló füle. A megázott, viseltes kalap karimája lekonyúl. Konyúl a falevél, ha fonyorodik és kókad. V. ö. KONYA.

*KONYÚLÁS, KONYULÁS
(kony-úl-ás) fn. tt. konyúlás-t, tb. ~ok. Lefelégörbedés, aláhajlás.

*KONYUS
falu Ung m.; helyr. Konyus-ra, ~on, ~ról.

*KÓÓK
erdélyi falu Torda m.; helyr. Kóók-ra, ~on, ~ról.

*KÓOS
falu Nyitra m.; helyr. Koós-ra, ~on, ~ról.

*KOP
1) hangutánzó gyök a kopog, kopogat, kopogtat, koppan, koppant, kopint szókban és származékaikban. Egyeznek vele a hellén kópiw, német pochen, finn kopahdan (koppanok), kopautan (kopogatok) stb. gyökei. Kópis szóban az ó hosszan ejtetik. Talán ide sorozhatjuk a kopja szót is. Ezen közmondatban: éh kop koporral, tréfásan azt jelenti, hogy valamely ,kop' nevű étel volna kaporral, de mivel ily étel nincs: arról mondják, aki koplal. (Erdélyi J.). V. ö. KOPPAN, KOPLAl. 2) Elvont gyök, s jelent héjat, burkot, mely valamely testet köröskörűl betakar, s eredeti értelme kerekdedség, gömbölyűség, mely a ko gyökelemben rejlik. Ide sorozandók: kopács, koponya, koporsó, kópicz, kopik, kopasz, kopár, koppad, koppaszt, koptat, kophal, kopolya. Rokonok a székelyes kapacz (kopasz), kapcza (lábtakaró), továbbá kapta, kaponya stb. melyek alatt az idegen nyelvekbeli rokonságok is láthatók. Vékony hangon köp, szintén burkot, takarót jelent a köpeny, köped, köppent, kereket, gömbölyüt a köpü, köpülő, köpőcze szókban. ,Kopár', ,kopasz', ,kopik' szókban némileg a hangutánzó kop is rejlik. V. ö. KOPASZ. Egyébiránt a kop gyökü szókat l. saját rovataik alatt.

*KÓP
l. KOP 1).

*KOPÁCS (1)
(kop-ács, törökül: kabuk) fn. tt. kopács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. 1) Szorosb ért. a diónak, mogyorónak, gesztenyének, s hasonló gyümölcsöknek külső héja, mely éréskor a belső magtól elválik. Az érő dió kihull kopácsából. Leverni a dió kopácsát. 2) Szélesb ért. a növények héja, kérge. A növényészek megkülönböztetik a kopáncs-ot a kopács-tól. T. i. ,kopács' alatt értik a magrejtő forradásain felfeslő egyes darabokat vagy ajtókat, pl. a becző két kopácscsal nyílik fel (valva); ,kopáncs' alatt pedig a murvákból képződött néha pohár alakú, a magot félig vagy egészen is betakaró boritékot (cupula), mint amilyen van pl. a tölgy- és gesztenyefa makkjának. (Gönczy Pál. 3) Páriz-Pápainál am. csere, haraszt, mely talán onnan vette nevét, hogy a cserét, harasztot a barom járván, bokrait lerágja, lekoppasztja.

*KOPÁCS (2)
falu Baranya m, CSEMPESZ~ falu Vas m.; helyr. Kopács-ra, ~on, ~ról.

*KOPACSEL
falu Bihar m., erdélyi falu Fogaras vid.; helyr. Kopacsel-be, ~ben, ~ből.

*KOPÁCSLIK
(kop-ács-l-ik) k. m. kopácsl-ott, htn. ~ani. Bizonyos gyümölcsök vagy növények kopácsa leválik, lehámlik. Kopácslik az érett dió, mogyoró. Kopácslanak a szúette, féregrágta vén fák törzsökei. V. ö. KOPÁCS.

*KOPÁCSOL
(kopács-ol) áth. m. kopácsol-t. Bizonyos gyümölcsök és növények kopácsait leveri, leszedi, lehámozza. Diót, gesztenyét, mogyorót kopácsolni. A harkály kopácsolja a fa derekát.

*KOPÁCSOLÁS
(kop-ács-ol-ás) fn. tt. kopácsolás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg fejtés, midőn kopácsából kivesznek valamit.

*KOPACZ
tt. kopacz-ot; tájdivatos, kopasz helyett; l. ezt.

*KOPAD
(kop-ad) önh. m. kopad-t. Mondják testről, midőn héja, külseje, takarója kopó állapotban létezik. A p-t kettőztetve: koppad.

*KOPADÉK
(kop-ad-ék) fn. tt. kopadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Az állati különösen növényi testnek boritéka, héja, kérge, mely lekopott, levált, pl. a diókopács töredékei, a fakéregből levált darabkák. Körmön kopadékjával keresem kenyeremet. (Győrmegyei szólás). V. ö. KOPAD.

*KOPÁL (1)
(kop-ál) l. KOPOL.

*KOPÁL (2)
(kop-ál) fn. tt. kopál-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szömörczék neme alá tartozó növényfaj, melynek levélkéi alulfelül kopaszok. Máskép: kopálszömörcze, kopasz szömörcze. (Rhus glabrum v. copallinum). V. ö. SZÖMÖRCZE. ,Kopál' neve azon mézgának is, mely Sínában, Amérikában, az Antillákon és Áfrikában honos kopál fából ered, s a borostyánkőhöz hasonló, szilárd, fénylő, és illatozó tulajdonsággal bir.

*KOPÁLIK v. KOPÁLLIK
(kop-ál-ik v. kop-áll-ik); l. KOPÁCSLIK.

*KOPÁLNOK,
KOVÁCS~ falu Kővár vidékében; helyr.; Kopálnok-ra, ~on, ~ról.

*KOPÁLY
(kop-ály) fn. tt. kopály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Terület, különösen rét, telek, hegy, melyről a fű egészen lekopott, mely kopaszszá lett. V. ö. KOPÁR.

*KOPÁNCS (1)
(kop-áncs) fn. tt. kopáncs-ot, harm. szr. ~a. Eredetileg nem egyéb, mint n közbevetve: kopács, mint bogács bogáncs, szurdacs, szurdancs, göröcs, göröncs, varacs varancs. l. KOPÁCS. (1).

*KOPÁNCS (2)
puszta Csanád m.; helyr.; Kopáncs-ra, ~on, ~ról.

*KOPÁNCSOL
(kop-áncs-ol) áth. lásd: KOPÁCSOL.

*KOPÁR (1)
(kop-ár) fn. és mn. tt. kopár-t tb. ~ok. Mondják földről, rétről, mezőről, szikláról stb. melyet növény nem takar, és csupaszon áll. Kopár mező, puszták, hegyek kősziklák. Kopár vidékek. Kopár helyen keresgélni, (km.), azaz oly helyen, hol semmi sincs. Kopár helyen fogott ki (km.), azaz vállalata siker nélküli. Átv. ért. kopár ész, mely teremtő tehetséggel nem bir. V. ö. KOPASZ.

*KOPÁR (2)
puszta somogy m.; helyr. Kopár-ra, ~on, ~ról.

*KOPÁRODIK
(kop-ár-od-ik) k. m. kopárod-tam, ~tál, ~ott. Kopárrá változik. Kizárólag csak növénytermő helyekről mondjuk, midőn csupaszodni kezdenek. Forró nyárban és szárazságban kopárodnak a mezők. V. ö. KOPÁR.

*KOPÁROZIK
(kop-ár-oz-ik) k. m. kopároz-tam, ~tál, ~ott. Kopár helyen keres legelni valót, hol csak koplal, éhezik.

*KOPÁRSÁG
(kop-ár-ság) fn. tt. kopárság-ot, harm. szr. ~a. 1) Térség, vidék, melyről a növényzet kiveszett, kiszáradt, mely kopáron áll. 2) Tulajdonság, melynél fogva valamit kopárnak mondunk. V. ö. KOPÁR.

*KOPÁS
(kop-ás) fn. tt. kopás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely testnek azon szenvedő állapota, midőn külseje, héja, takarója, szóval részei elválnak, elkallódnak, mi rendesen külső erő, pl. dörzsölés, horzsolás által történik.

*KOPASZ
(kop-asz, eléjön már a XII. században, mint személynév: "Magister Jacobus filius Thome, qui Copoz alio nomine nuncupatur." Jerney: Nyelvkincsek); mn. tt. kopasz-t, v. ~at, tb. ~ak. E szó azon kevesek egyike, melyek a susogó as képző helyett sziszegő asz-t vettek föl; ilyenek még: dobasz, horpasz, csupasz, kamasz, bibasz, mamlasz, ravasz, csikasz stb., ide nem értve azokat, melyek csupán főnevekül használtatnak. V. ö. ~ASZ, ~ESZ képző. Mondják általán minden testről, mely kopott, melynek felső finomabb burokja, külső ékessége elenyészett, hanem csak puszta kemény héja, takarója áll fenn, mely érintésre mintegy koppan, ,kop' hangot ad; pl. kopasz hegy, kopasz föld; s ezen általános értelemben egyezik kopár szóval is; különösebben értjük állati vagy növényi testekről, midőn szőrük, hajuk, gyapjujok, illetőleg ágaik, lombjaik, leveleik, vagy szőrhöz hasonló takarjuk elvesznek, vagy nem is voltak, nincsenek. Kopasz fej, kopasz száj, kopasz áll. Nehéz a kopasznak üstökébe kapni. (Km.). Kopasz veréb. Kopasz ludak, Kopasz fák. Kopasz baraczk, ellentéte: szőrös. Könnyű kopaszt beretválni. (Km.). Rokon vele a héber (ghibeach). Átv. ért. mondják mentségről, melynek alapja nincs, vagy inkább, mely nincs okszerüséggel felöltöztetve, fölfegyverkezve, melyhez, mint a meztelen testhez, könnyü hozzá férni. Ez mind csak kopasz mentség. V. ö. KOPIK.

*KOPÁSZAT
(kop-ó-sz-at) fn. tt. kopászatot. Olyan alkatu, mint agarászat. Kopós vadászat, oly vadászati mód, mely szarvas, róka, nyúl üldözését és elfogatását kopó vagy kopók segítségével czélozza, különösebben angolok módjára síkon, lóháton, s együtt tartó és szimat után hajtó kopófalka segítségével (hunting). V. ö. KOPÓ.

*KOPASZFEJŰ
(kopasz-fejű) ösz. mn. és fn. Kinek haja kihullott, elment. Kopaszfejű vén ember.

*KOPASZHÁTU
(kopasz-hátu) ösz. mn. és fn. 1) Minek hátáról a szőr lekopott, vagy nem is nőtt rajta; vedlett. Kopaszhátu beteg ökör. Kopaszhátu lúd. 2) Tengeri halnem, melynek ékalaku teste héjatlan és sima. (Gymnotus).

*KOPASZÍT, KOPASZIT
(kop-asz-ít) áth. m. kopaszít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kopaszszá tesz. Némely nyavalyák megkopasztják az embert. V. ö. KOPASZ.

*KOPASZÍTÁS, KOPASZITÁS
(kop-asz-ít-ás) fn. tt. kopaszítás-t, tb. ~ok. Kopaszszá tevés.

*KOPASZLAT
(kop-asz-l-at) fn. tt. kopaszlat-ot, harm. szr. ~a. Elavult szó, mely a szintén elavult kopaszlik igéből eredett. 1) Kopaszság. Így fordúl elé a Bécsi codexben: És viszek tü menden fetekre kopaszlatot, (super omne caput calvitium. Amos 6. fej.). 2) A Münch. codexben jelenti a koponyák hegyét vagy helyét, vagyis kalváriát. A helyre, ki hivatik kopaszlatnak, (in locum, qui vocatur Calvariae. Lukács 23. fej.).

*KOPASZODÁS
(kop-asz-od-ás) fn. tt. kopaszodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valamely ember vagy más test kopaszszá leszen. Kopaszodás ellen használt óvószerek. Korai kopaszodás.

*KOPASZODIK
(kop-asz-od-ik) k. m. kopaszod-tam, ~tál, ~ott. Kopaszszá leszen, különösen: elmegy, kihull a haja. Alig harminc éves, és már kopaszodik. Átv. ért. kopaszodnak a növények, midőn leveleik elhullanak.

*KOPASZPONTY
(kopasz-ponty) ösz. fn. A pontyok és kárászok neméhez tartozó halfaj, igen apró vagy épen semmi pikkelyekkel, különösen a czompó. (Cyprinus nudus).

*KOPASZSÁG
(kop-asz-ság) fn. tt. kopaszság-ot, harm. szr. ~a. Az állati vagy növényi testnek hajatlan, szőretlen, héjatlan, szóval kopasz állapota vagy tulajdonsága. Kopaszság elleni szerek. V. ö. KOPASZ.

*KOPASZSZÁJU
(kopasz-száju) ösz. mn. Tréfásan szólva, kinek bajusza nem nő, vagy ha nő is, leborotválja, bajusztalan. Kopaszszáju ficzkó.

*KOPASZT
(kop-asz-t) áth. m. kopaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. kopassz. Valaminek haját, szőrét, tollát kitépi. Szorosb ért. a tollas állatokról mondják. Libát, ludat, kacsát, tyúkot, verebet kopasztani. Átv. ért. megkopasztani valakit, am. erőszakkal vagy csalás, játék, tulzott beszámitás által pénzéből, vagyonából kivetköztetni. Megkoppasztották őt a kártyázó társak, a pinczérek. Tájszokásosan: koppaszt.

*KOPASZTÁS
(kop-asz-t-ás) fn. tt. kopasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit kopaszszá tesznek. Átv. ért. valakinek pénzéből, vagyonából, ruhájából kivetkőztetésére. Némely pinczérek értenek a kopasztáshoz. V. ö. KOPASZT.

*KOPASZÚL, KOPASZUL
(kop-asz-úl) önh. m. kopaszúl-t. Kopaszszá lesz, vagyis hull a haja. Némely ember korán kopaszúl. Hagymázban megkopaszúlni. Máskép: kopaszodik.

*KOPCSÁN
falu Nyitra m.; helyr. Kopcsán-ba, ~ban, ~ból.

*KOPCZIHÉR
túl A Dunán divatos tájszó, s am húzóvónó, húzavona, pl. ezen uradalmi tiszt igen kopczihér ember. Úgy látszik a kóczipor-ból van elcsavarítva, (Lugossy József), valamint a szombatosok énekkönyvében eléforduló hepczihér is.

*KÓPÉ
fn. tt. kópé-t. Víg, tréfás kedélyü ember, dévaj. A székelyeknél: góbé, kóté. Nagy kópé, sokat kell neki nevetni. Néha am. agyarfúrt, furfangos. A gyermekekre alkalmazva, am. csintalan, hamis. Öcsém, te nagy kópé vagy. E szó valószinüleg nem más, mint az átalakult kómé, kómé az m. t. i. átváltozott p-vé, mint: komman koppan, kommant koppant stb. V. ö. KOMÉ.

*KOPEK
orosz rézpénz (kopeika) némelyek szerént a kopja szótól, mások szerént a török köpek-től (am. kutya) mely bizonyos tatárpénzen volt ábrázolva. Egy rubelben van 100 kopek.

*KÓPÉKODIK
(kópé-kod-ik) k. m. kópékod-tam, ~tál, ~ott. Kópé módjára tréfálkodik, dévajkodik, csintalankodik. Egész ebéd alatt kópékodott. V. ö. KÓPÉ.

*KÓPÉSÁG
(kópé-ság) fn. tt. kópéság-ot, harm. szr. ~a. Tréfaság, dévajság, milyet a kópé emberek visznek véghez. Az egész ember csupa kópéságból áll. Kópéságot űz. V. ö. KÓPÉ.

*KÓPÉSKODIK
(kópé-s-kod-ik) lásd: KÓPÉKODIK.

*KOPHAL
(kop-hal) ösz. fn. Máskép: göbhal (gobio v. gobius), némelyek szerént kolty és dörgicse is.

*KÓPHÁZ
falu Sopron m.; helyr. Kópház-ra, ~on, ~ról.

*KÓPIA
l. KOPJA.

*KOPICZ
(kap-icz?) fn. tt. kopicz-ot. A Tájszótár szerént am. kullancs.

*KÓPICZ
(kóp-icz) fn. tt. kópicz-ot. Győr tájékán vesszőből vagy szalmából kötött gömbölyű kosár, melyben tojást tartanak. A kóbor szó gyökének kicsinyezője, mintha volna: kób-icz. Megegyezik vele a gömöri kubucz. V. ö. KÓBOR, fn.

*KOPIK
(kop-ik) k. m. kop-tam, ~tál, ~ott. Valaminek külszine, héja, takarója, tokja külső erő, különösen dörgölés által vásik, szakadoz. Kopik a kasza, kapa, kés éle. Kopik a ló körme. Nem kopott a körme érte, könnyen költi. (Km.). A vas is elkopik sokára. (Km.). Abban nem kopik a fogad. Átv. ért. fogy, kevesedik. Kikopott a beszédből, mint mogyoró a tokjából. Mindenéből kikopott. Néha am. bizonyos állapotból kimarad, kihűl. Kikopni a hivatalból. E viselet kikopott a divatból. E szóban a kop vagy burkot, héjat, takarít jelent, s valamint hámlik, am. hámja lefoszlik, toklik, am. tokja lehúll: hasonlóan kopik am. kopja elvásik; vagy pedig abban a hangutánzó ,kop' rejlik, vagy legalább ez is rejlik, amennyiben a finomabb külső takaró enyésztével a megmaradó keményebb burok érintésre mintegy koppan; innen koppan az álla és felkopik az álla, valamint a szókban, úgy első jelentéseikben is egyeznek.

*KOPINT
(kop-in-t) áth. m. koppint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely szilárd, kemény és viszhangzó testet úgy üt, hogy kis kop hangot ad. Újjal megkopintani az ajtót. Használják a ~ra ~re viszonyragok kíséretében is. Fejére koppintottak.

*KOPINTÁS
(kop-in-t-ás) fn. tt. kopintás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kopint.

*KÓPIS
(kóp-is, mint kót-is); fn. tt. kópis-t, tb. ~ok. Ütő, kopintó eszköz, mely ütés közben kop hangot ad. Néhutt: sulyok, melylyel t. i. a kiszapult ruhákat szokták a folyókban, vagy folyók mentében, vagy kútak mellett mosva veregetni, kópiskálni. Ormánsági szó. Kópiskál' származékban a Hegyalján is divatos.

*KÓPISKA
(kóp-is-ka) fn. tt. kópiskát. Kicsi kópis, különösebben a bodnároknál azon kis bunkó, melyet az abroncsra tartva a nagy bunkóval vernek.

*KÓPISKÁL
(kóp-is-ka-al) áth. m. kópiskál-t. Kis kópissal üt, kopint.

*KÓPISKÁLÁS
(kóp-is-ka-al-ás) fn. tt. kópiskálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamit kópiskál.

*KOPJA v. KÓPJA
(kop-ja, megvan a törökben s némely szláv nyelvekben is); fn. tt. kopját. Hosszu nyélbe ütött régies szúró fegyver. Molnár A. szerént latinul: sarissa, hasta, verutrum. Kopját törni, régi divatú szólásmód, mely egy 1554-diki levélben (Szalay Á. 400 m. levél) azonosnak vétetik ,öklelni' szóval (125. lapon).
"A kis Campo amott vitézkedik vala,
Mindennap a harczon kopjákat tör vala."
Tinódi.
"Kimene Losonczi, izené basának,
Törjön velök kopját, javáért császárnak,
Én is kopjám töröm, javáért uramnak."
Ugyanaz.
"Ellenséget látván,
Örömmel kiáltván,
Ők kópjákat törnek."
Balassa Bálint.
E szóhoz leginkább hasonlít a vékony hangu kép, mely hajdan szintén dárdaféle szúró eszközt jelentett. Ha a magyarból szabad származtatni: gyöke kop, megfordítva: pok egynek látszik bök, fik szókkal, s a kop gyökből képződött: kopi, kopia, kopja (= bökő), mint or-ból, ori, oria, orja. A megfordított pok rokon a latin pungo, szláv pichnem, lengyel pika, szókkal is. V. ö. KÉP, (1), és BÖK, (1). Azonban származtathatjuk kop vagy kóp hangutánzó szótól is kopint, kópis szókhoz rokon fogalommal. Innen a kopját törni is. Szabó Dávidnál, Balassa Bálintnál szintén hosszu ó-val is: kópia, Pesti Gábornál: koppia: "koppiája kegyig mindkettőnek venikevessző vala" (az egér harcza a békával). V. ö. KOP, KOPINT, KÓPIS.

*KOPJAFA
(kopja-fa) ösz. fn. Erdélyben a székelyeknél am. sirdombot jelelő fa, sirfa, fejfa. Valószinüleg azon szokástól vette nevét, hogy a vitéz székelyek halottjaik sírjára kopjanyelet tűztek. Túl a Dunán, különösen Győr vmegyében még az újabb időkben is a nemesek, mint született vitézek koporsóját dárdát képező ruhakon szokták a temetőbe vinni.

*KOPJÁS
(kop-ja-ás) mn. tt. kopjás-t v. ~at, tb. ~ak. Kopjával ellátott, fölszerelt. Kopjás vitézek, vadászok, seregek. Mint főnév, jelent oly katonát, kinek fő fegyvere a kopja. Kopjások ezrede.

*KOPJÁSAN
(kop-ja-as-an) ih. Kopjával fegyverkezve, fölszerelve.

*KOPKA
(kop-ka) fn. tt. kopkát. Kártyajáték neme, melyben a leveleket, mintegy kúpba egymás fölé rakják. Gyöke a gömbölyüséget, domborodást jelentő kop, rokon a magyar kúp, kupa, kupak, és több más nyelvekben eléforduló ily értelmü és hangu szókkal. V. ö. KÚP.

*KOPKÁZIK
(kop-ka-az-ik) k. m. kopkáz-tam, ~tál, ~ott. Kopka nevü kártyást játszik. V. ö. KOPKA.

*KOPLAL
(kop-lal) önh. m. koplal-t. Akár szükségből, akár szabad akaratból nem eszik, vagy aránylag oly kevés eledellel él, hogy folytonos éhezésben szenved. Hol fösvény a gazda, koplalnak a cselédek. Koplal, mint a czigány lova. A farkas ha koplal is, meg nem cserélne a kalmár ebével. (Km.). A gyomor megrontása után koplalni. Egyél, ne koplalj, mint itthon. (Km.). E szónak gyöke világosan kop, de eredeti értelmére nézve több nézetek lehetnek. Ha tekintetbe veszszük ezen népies mondásokat: majd koppan neki, azaz nem jut neki valamely ételből; felkopott az álla, azaz nem volt mit ennie: ezekből azt lehetne gyanítani, hogy itt a kop azon hangot jelenti, melyet az étel előtt becsapott, bezárt száj ad. Hogy néha a barmok száját bekötik, hogy ne ehessenek, mutatja a közmondás: Nyomtató lónak nem kötik be a száját. Vagy talán koplalni am. kuplalni, mert kupa jelent a testen behorpadó völgyet, öblöt is, pl. nyak kupája, am. nyak gödre. E szerént a kup gyökből lett volna kuplik, s ebből kuplal, azaz kupló, horpadó állapotot gyakorol. Midőn az éhes baromról azt mondjuk, hogy megcsappant, itt a csap am. kap, (kop), tehát am. megkoppant, megkoppant, megkuppant, azaz vékonyai kupát, horpadást kaptak. Ide tehetjük azt is, hogy a koplal a kopik igével szintén nemcsak hang-, hanem fogalmi rokonságban is van, mert a koplaló teste csakugyan fogy, s mintegy kopik.

*KOPLALÁS
(kop-l-al-ás) fn. tt. koplalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn az állat koplal. Megszokta, mint czigány lova a koplalást. V. ö. KOPLAL.

*KOPLALÓ (1)
(kop-l-al-ó) mn. és fn. tt. koplaló-t. 1) Aki vagy ami koplal. Büntetésből koplaló rabok. Intézetben koplaló növendékek. Van ilynevü csárda is Veszprém vármegyében, mely tréfás nevét bizonyosan a koplalástól vette, minthogy csárdákban ritkán lehet enni valót kapni; e név tehát majd minden csárdára illik; innen magyarázhatók a Bár ne volna Győr vármegyében, a Pipagyujtó Csalóközben stb. 2) Ekevánkosból felnyuló fal, mely az eketaligára kötött takarmányt a kerék dörzsölése ellen védi. Heves vmegyei tájszó.

*KOPLALÓ (2)
LÁNKA~, puszták Vas és Nógrád m.; helyr. ~Koplaló-ra, ~n, ~ról.

*KOPLALTAT
(kop-l-al-tat) áth. és mivelt. Valakit vagy valamit koplalni enged vagy készakarva, vagy kényszerüségből éheztet. Koplaltatni a befogott gonosztevőket. Koplaltatni a lovakat, ökröket. V. ö. KOPLAL.

*KOPLOS
(kop-l-os) mn. tt. koplos-t v. ~at, tb. ~ak. Garan mellékén am. szolgálat, hivatal nélkül élődő, mintegy koplalós.

*KOPÓ
(kop-ó) fn. tt. kopó-t. Szoros ért. a vadászebek azon faja, mely különösen arra van idomítva, hogy a vadakat rejtekeikből fölverje, és a vadászok felé űzze, kergesse. A vizslától abban különbözik, hogy ez szintén fürkész, de ha nyomára akadt a vadnak, helyben megáll és hallgat, ellenben a kopó a fölvert vadat folytonosan csaholva, vagy inkább kaffogva, azaz kaff kaff, koff koff hangon kiáltozva kergeti. Innen valószinü, hogy valamint ,kopó', úgy kuvasz is ezen hangtól vette nevét, mint a kutya, kutyó, a ku ku, azaz hu hu u, u hangoktól, honnan ,ugat' is ered. A törökben pedig kov-mak, am. űz-ni, kergetni, innen más elemzés szerént am. kapó. Erdei kopó, mely őzet, nyúlat, rókát egyaránt hajt. A síkon hajtó angol kopók: nyúlkopó, nagyobb faj (harrier) és kisebb faj (beagle), rókakopó (foxhound), közép faj, szarvaskopó (staghound) legnagyobb faj; vezérkopók, melyek a futam alatt első sorban járnak (leading hounds). Bérczy K. Átv. és gúnyos ért. a tolvajok, s általában kik roszban törik fejöket, mondják rendőri szolgákról, mennyiben a gyanús embereket fürkészik, és üzőbe veszik. Jönnek a város kopóji. Törökül karvasz am. rendőr. Molnár A. szótárában am. rapax, vorax. Ezen értelem szinte átvitt, mivelhogy az ebek általán, de különösen a vadászebek torkosak szoktak lenni. Maga az eb nem egyéb, mint ev, azaz eő, evő. V. ö. EB, VIZSLA.

*KOPOCSKÁL
(kop-ocs-ka-al) áth. m. kopocskált. Kriza J. szerént a székelyeknél am. kopácsol.

*KOPÓFALKA
(kopó-falka) ösz. fn. Együvé tanított több kopó, melyek különösen egy vezérkopó után tartanak.

*KOPOG
(kop-og) önh. és gyak. m. kopog-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamely ütött test, vastag, tompa kop kop hangot ad vissza. Kopog a bottal ütögetett padló. A jégesőtől kopog a háztető.
"Egyszerre nagy lárma támad,
Embernyomok kopognak."
Kisfaludy S.
2) Mondjuk arról, aki vagy ami ütés által valamit kop kop hangon viszhangoztat. Kopogni az ajtón, ablakon. Legközelebbi rokonai: kotog, koczog, koptyog, koborcz, koborcol, azután dobog, dobban, topog, toppan stb. Rokon a német klopfen, pochen, poltern, távolabbról a latin pulso.

*KOPOGÁS
(kop-og-ás) fn. tt. kopogás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely ütögetett testnek kop kop hangu viszhangzása. Kopogást hallani a kapun, az ajtón. Az ablakkopogársra fölébredni. A jégeső nagy kopogása. V. ö. KOPOG.

*KOPOGAT
(kop-og-at) áth. mn. kopogat-tam, ~tál, ~ott, par. kopogass. Valamely kemény, szilárd testet ütögetve kopogni készt. Kopogatni az ajtót, ablakot. Kalapácscsal kopogatni a hordót, a falat. Haragból megkopogatni valakinek homlokát. Önhatólag, tárgyesetes név nélkül am. folytonosan kopog. Ki kopogtat ottkünn? V. ö. KOPOG.

*KOPOGÓ
(kop-og-ó) mn. tt. kopogó-t. Ami, ha ütögetik, kop kop hangot ad vissza. Kopogó csizma, melytől a menő lábai alatt kopog a föld.

*KOPOGÓTERMESZ
(kopogó-termesz) ösz. fn. Szúnemü féreg, mely a fát kopogó hangon rágicsálja.

*KOPOGTAT
(kop-og-tat) áth. m. kopogtat-tam, ~tál, ~ott, par. kopogtass. Valamely testet ütögetés által kopogóvá tesz, vagy azért ütöget valamit, hogy kopogjon. Sulyokkal kopogtatni a hordót, kalapácscsal a falat. Pajkosságból kopogtatni az ablakokat. Miveltetőleg am. másnak parancsolja, hogy kopogjon. V. ö. KOPOG.

*KOPOGTATÁS
(kop-og-tat-ás) fn. tt. kopogtatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kopogtat.

*KOPÓKUTYA
(kopó-kutya) ösz. fn. l. KOPÓ.

*KOPOL
(kop-ol) áth. m. kopol-t. Valamit héjából kifejt, kivereget; másképen: kopál. A mákfejeket sulyokkal kopolni.

*KOPOLÁS
(kop-ol-ás) fn. tt. kopolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit kopolnak.

*KOPOLTYÚ
(kop-oly-ty-ú) fn. tt. kopolytú-t. Eredetileg vagy am. kopoltó az elavult kopolt törzsből, mint pattantyú pattantó, cságatyú cságató, förgetyű förgető, töpörtyü töpörtő stb. vagy az l a t előtt, mint több esetben csak közbeszúrat: kopótyú. Szarunemü lapocskák a hal fejének két oldalán, melyek kinyiladoznak, és becsukódnak; ezek között ereszti be a hal a vizet, s a benne levő léget kiszíván ismét kiereszti. E tulajdonságából kitünik, hogy itt a kop gyök burkot, héjat, takarót jelent, különösen azon széles lapot, mely a hézagokat betakarja, s különösebben kopoltyufödél-nek neveztetik.

*KOPOLTYÚFEDÉL v. ~FÖDÉL
(kopoltyú-födél) ösz. fn. A hal fejének két oldalán levő szarunemü lapocskák, melyek a kopoltyúnak külsejét teszik. V. ö. KOPOLTYÚ.

*KOPOLTYÚFÉRĚG
(kopoltyú-férěg) ösz. fn. Vizi férgek neme, melyeknek hosszukás hengerded teste van, s csápjaikkal más testekbe, nevezetesen halakba szoktak ragaszkodni. (Lernaea. L.).

*KOPOLYA
(kop-oly-a) fn. tt. kopolyát. Alsó Vágmellékén am. az árvíz által kikotrott mély s jobbára kerekalakú sárgödör, mely igen ritkán szárad ki, amelynek enyekes iszapjába a barom könnyen belevész. Gyöke az öblös üreget jelentő kop v. kup. Az érsekujvári réteken egyik nevezetes hely a kopolyapart. Máskép: kobolya, a székelyeknél: köpecz, göbecz. V. ö. GÖBE, GÖBECZ.

*KOPONYA
(kop-ony-a) fn. tt. koponyát. Az állati, nevezetesen emberi fejnek azon csontnemü burokja, mely a velőt takarja. Így neveztetik, kivált azon állapotban, midőn a hús és bőr lekopott róla. Tájdivatosan: kaponya. Holt emberek koonyáit kiásni. Szélesb ért. jelent fejet is. Nagy koponyáju ember. Jól megütötték a koponyáját. Gyöke az öblös üreget vagy burkot jelentő kop; innen hangváltozattal kaponya jelent Molnár A. szerént vizmeritő öblös edényt is. Rokon e gyök kúp szóval is. A latin cranium a kerekdedségre, a calvaria pedig a kopaszságra vonatkozik, és e szerént a cranium az élő állat fejburokját, a calvaria inkább a holtét jelenti. Ezen értelmet tartá szem előtt a Münch. codexbeli biblia forditója, midőn e szóklat: locus calvariae, kopaszlat helye, kifejezéssel magyarázta.

*KOPONYAHÁRTYA
(koponya-hártya) ösz. fn. Hártyanemü burok, mely a koponyacsontot takarja.

*KOPONYAHASADÁS
(koponya-hasadás) ösz. fn. 1) Köz ért. repedés, mely valamely külső erőszak által a koponyacsonton esik. 2) A koponyának nyavalyája, kivált a kisdedeknél, midőn kifakad, s a velő kinyomúl belőle. (Hernie cerebri).

*KOPONYALEPKE
(koponya-lepke) ösz. fn. Az úgynevezett éji vagy boszorkánypillének egyik legnagyobb faja, melynek feje némileg a holtkoponyához hasonló.

*KOPONYATAN
(koponya-tan) ösz. fn. Tan, mely a koponya képzését, s annak tulajdonságait tárgyalja, valamint ezen tant magában foglaló könyv is. Gall koponyatana.

*KOPOR
(kop-or) áth. m. koport. Tájdivatos ige a szokottabb kapar helyett. Származékai: koporgat.

*KOPORCZ
(kop-or-cz) fn. tt. koporcz-ot, harm. szr. ~a. 1) Baranyában am. pörcz, töpörtő, vagyis a kiolvasztott szalonnának összezsugorodott rostja. Ennek Dunán túl több helyen csörge is a neve, mert minden zsirja kifolyván száraz, és csörög. Ez értelemben valószinüleg ,koporcz' is hangutánzó; néhutt: kurczina. 2) Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. kopárhely, kősziklás talaj.

*KOPORSÓ
(kop-or-s-ó) fn. tt. koporsó-t. 1) Szélesb ért. sír, vagyis azon rejtekhely, hová a holt testet temetik. Ily ért. jön elé a Münch. codexben, sőt Káldinál is, a latin "monumentum"-ot magyarázva. Olyak vagytok, mint a koporsók. Jaj nektek; kik a proféták koporsóit épititek. (Lukács 11. Káldi. Károlyinál szintén). 2) Szorosb és szokott mai értelemben fából vagy ritkábban érczből készitett hosszukás rendesen ötszögü, ládaforma rekesz, melyben a holtakat eltemetni szokták. Fenyőfa, diófa koporsó. Adjon Isten minden jót, diófából koporsót. (Köznépi jó kivánás). A halott koporsójára borulni.
"Ha meghalok, se bánom,
Úgy sincs engem ki szánjon,
Koporsómra borúljon."
Népd.
"Hived leszek, hived leszek,
Koporsóm bezártáig."
Népd.
Házad a koporsó, helyed a temető (km.), azaz minden embernek meg kell halni.
"Sok vad madár gyomra,
Gyakran koporsója
Vitézül holt testeknek."
Balassa Bálint
"Ha mint ellebbentett fátyol,
Az életnek nagy titkáról,
Reszketőn és haloványon
Rám borúl az örök álom:
Ne tegyetek koporsóba,
A mezőre vigyetek,
Kísérjen a kelő hajnal,
S könnyű tavaszföllegek."
Gyulai.
Közelgő halálnak jele e mondatokban: Egyik lába már a koporsóban van. Csak koporsót kell csináltatni neki. Nagy hét végén nevezetes a kath. keresztényeknél az úgynevezett Krisztus vagy Isten koporsója, vagyis a Jézus temetőhelyét ábrázoló készület a templom valamelyik részében felállitva. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. (Km.). E szónak gyöke a burkot vagyis öblös üreget jelentő kop v. kob, melytől kopolya vagy kobolya (am. kivájt üreg) is származik. ,Kóbor' és ,kópicz' pedig szalmából s vesszőből font kosarat jelentenek; melyekben kób vagy kóp kétségen kivül azonosak kop v. kob (kub) gyökökkel. ,Koporsó' alakja mutatja, hogy igenév az elavult koporos vagy inkább koporocz v. koborocz, koborz igéből, mintegy kobjába, kebelébe rejt, rekeszt; s innen lett: koborzó, hangváltozattal koporsó. Héberül , arabtörökül kabr, Beregszászi szerént pedig siriai nyelven is kaburo, és äthiopiai nyelven geberte, am. sír.

*KOPORSÓFÖDÉL
(koporsó-födél) ösz. fn. A koporsónak felső része, melylyel a koporsó derekába fektetett halottat betakarják. V. ö. SZEMFÖDÉL.

*KOPORSÓKŐ
(koporsó-kő) ösz. fn. l. SÍRKŐ.

*KOPORSÓSZĚG
(koporsó-szěg) ösz. fn. Nagy fejü, hosszukás vékony szeg, milyennel a koporsót be szokták szegezni.

*KOPORSÓSZŐNYEG
(koporsó-szőnyeg) ösz. fn. l. KOPORSÓTERITŐ.

*KOPORSÓTERITŐ
(koporsó-teritő) ösz. fn. Lepel, melylyel a koporsót befödik, vagy maga a szemfödél, mely némely vidékek szokása szerént oly nagy, hogy szélei mindkét felől a koporsófedél alól kifüggenek, s a koporsó derekát féligmeddig betakarják.

*KOPÓS
(kop-ó-s) mn. és fn. 1) Mint mn. tárgyesete kopós-t v. ~at, tb. ~ak. Kopóval űző vagy űzött. Kopós vadász, kopós vadászat. 2) Mint fn. tárgyesete: kopós-t, tb. ~ok. Kopóval bánó, aki a falkaólra ügyel, azt tisztogatja, a kopók eledelét készíti stb.

*KOPÓSZÍJ
(kopó-szíj) ösz. fn. Póráz szijból, melylyel a kopókat párosan öszvefűzik vagy egyenként vezetik.

*KOPÓTÓ
l. KOPOLTYÚ.

*KOPOTT
(kop-ott) mn. tt. kopott-at. Minek külszínét vagy bizonyos részeit a viselés, más testekkel való érintkezés, dörgölődzés elvásította. Kopott ócska ruhák. Kopott szerszámok, kések. Ütött kopott régi mente. Átv. ért. mondjuk tréfáról, elménczségről, élczről, s bizonyos mondatokról, melyek már régen ismeretesek, semmi meglepőt nem foglalnak magukban. Holmi kopott élczczel és tréfával akart megnevettetni bennünket.

*KOPÓTYÚ
l. KOPOLTYÚ.

*KOPOZ
(kop-oz) áth. m. kopoz-tam, ~tál, ~ott. Tájdivatosan pl. Baranyában, s am. kopaszt; foszt. Tengeri búzát kopozni.

*KOPP
a P kettőztetésével ugyanaz kop gyökkel. Önállólag is használtatik e közmondatban: egyszer hopp, máskor kopp, azaz egyszer ugrik a lába, máskor koppan az álla; ez összetételben pedig: kopp semmi, hangutánzó; l. ezt.

*KOPPAD
(kopp-ad) önh. m. koppad-tam, ~tál, ~t. Valamely testnek héja, burka, takarója kopó állapotot vesz fel, vagyis a héjas, burkos, takarós test kopaszszá lesz. Koppad a dió, midőn kopácsa leválik. Koppad valamely madárfaj, midőn vedlik. V. ö. KOP.

*KOPPADÁS
(kopp-ad-ás) fn. tt. koppadás-t, tb. ~ok. Kopaszszá levés. Dió koppadása. Madár koppadása.

*KOPPAN
(kop-an) önh. mm. koppan-t. Valamely szilárd, kemény test ütődés vagy üttetés által kopp hangot ad. Koppan a falba ütődött homlok. Koppan a kőre esett dió. Koppan attól az állad, azaz nem kapsz belőle, vagyis, ha a koncz után nyitod a szádat, felütik az álladat, mint tréfából az ebbel szoktak tenni. Hasonló jelentésü ez is: felkopik az állad.

*KOPPÁN
falu Veszprém m.; helyr. Koppán-ba, ~ban, ~ból.

*KOPPANÁS
(kopp-an-ás) f. tt. koppanás-t, tb. ~ok. Valamely kemény testnek ütődése vagy üttetése, melynél fogva az kopp hangot ad.

*KOPPÁND
erdélyi falu Torda m.; helyr. Koppánd-ra, ~on, ~ról.

*KOPPANT
(koppa-an-t) áth. m. koppant-ott, thn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit úgy üt, hogy koppanjon. A harkály koppantja a fa kérgét. Önhatólag is használtatik tárgyesetes név nélkül. Valakinek homlokára koppantani. Átv. ért. csaptatóféle eszközzel a gyertya hamvát elveszti. Elkoppantani a gyertya hamvát. V. ö. KOPPAN.

*KOPPANTÓ
(kopp-an-t-ó) fn. tt. koppantó-t. Nyéllel ellátott, az ollóhoz némileg hasonló eszköz, melylyel a gyertya hamvát veszik. Máskép: hamvévő.

*KOPPANTÓTALP
(koppant-talp) ösz. fn. Kis tálcza, melyre tisztaság végett a koppantót tenni szokták. V. ö. KOPPANTÓ.

*KOPPÁNY
falu Szala és Veszprém m., TÖRÖK~ mváros Somogy m.; helyr. Koppány-ba, ~ban, ~ból.

*KOPPASZT
(kopp-asz-t) áth. m. koppaszt-ott; htni. ~ni v. ~ani. par. kopppaszsz. l. KOPASZT.

*KOPPSEMMI
(kopp-semmi) ösz. fn. Tréfásan am. nagysemmi, azaz oly semmi, hogy szinte koppan. Mit kaptál? - Koppsemmit. - Hoztál-e valamit? - Igen, koppsemmit. (Kriza J.).

*KOPRÁS
falu Gömör m.; helyr. Koprás-ra, ~on, ~ról.

*KOPRI
(kop-r-i) mn. tt. kopri-t. tb. ~ak. Kinek haja igen rövidre van nyirva. Az elavult kopor-ból képzett szó, mint bodor-ból bodri. Máskép: csitri. Kopri kis fiú. Kopri fej. Egy gyökből eredt a ,kopasz' szóval.

*KOPTAT
(kop-tat) áth. és mivelt. m. koptat-tam, ~tál, ~ott, par. koptass. Eszközli, cselekszi, hogy valami kopjék. Csizmát koptatni a rosz kövezeten. Hányásvetéssel koptatni a ruhát. A köves föld nagyon koptatja a szántóvasat. Átv. ért. nyelvet, szájat koptatni, am. sokat, és haszontalan dolgokról beszélni.

*KOPTATÁS
(kop-tat-ás) fn. tt. koptatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki vagy valami koptat valamit.

*KOR (1)
erős hang, mely a torkon kinyomulván (k) elsőbb a szájpadhoz ütődik, azután gömbölyített ajakkal, s a nyelvnek reszkettetésével (r) ejtetik ki. 1) Mint puszta hangutánzó gyök fordúl elé e szókban korog, korrog, korgat, korogtat, korgatyú, korczog, korhog, kornyikál, korty, kortyog, kortyan, kortyándi. V. ö. HOR, hangutánzó. 2) Szintén mint hangutánzó jelent ily erős hanggal történő dörzsölést, metszést, rontást, vagy dörzsöltet, metszettet, rontottat; e szókban: korbál, korcsolya, korhál, korhol, kornicz, korpa, korsin. Rokon vele a horkol, horgy, horhács stb. szók hor gyöke. V. ö. HOR. 3) Jelent kerek alakot, vagy kerek mozgást, melynek alapját a k mint görbeséget, az r pedig mint terjedést jelentő teszi, s az egész oly testek vagy mozgások elnevezésére alkalmaztatott, melyek görbedést, kereket, gömbölyüséget képeznek, milyenek: korba, korbács, korcz, korczolat, kornyad, korong, korsó, korfonyál, korlát, kormány, koroglya, korona, korittó (kereksajt) a megnyujtott kórász, kórész, kór, kórság. V. ö. KAR. KER, KÖR, KUR, KÜR. Ez osztályzatból kivétetnek: korhely, korcsma kétes eredetű szók, melyeket l. saját rovataik alatt.

*KOR (2)
fnt. tt. kor-t, tb. ~ok,, harm. szr. ~a. sokszor ugyan a kor egy értelmű az idő szóval, s felváltva használtatik: de a kor szükebb értelmü, mint az idő; mert ez elvontabb, általánosabb, a kor öszszerűbb valami; az idő jelenti általán, a létezésnek egymás után következő folyását, haladását, miért mind a magyarban, mind több más nyelvekben eredetileg annyit tesz, mint menő, haladó (v. IDŐ), a kor pedig inkább csak egy kikerekített kör, s mintegy meg-megújuló rész az időből, különösen oly mérték, mely által bizonyos időbeli létezésnek tartalmát, mennyiségét határozzuk meg. T. i. 1) Egyes emberek, vagy egész népek létezésének bizonyos időköre.Csecsemő-, kisded-, gyermek-, ifju-, férfi-, aggkor. Emberkor. Életkor. Rövid, hosszu életkor. Ez értelemben az idő szóval föl nem cserélhető. Ősatyák, Mózes, Fáraók kora. Mesék, történetek kora. A hellenek, a hősök, a rómaiak kora. A népek vándorlásának kora. Árpádok kora. A hitújítás kora. Forradalmi kor. Mult, jelen, jövő, késő kor. Ó kor, közép kor, új kor. Minden kornak van saját szelleme.
"Minden kornak van istene,
Nem zúgolódom ellene,
S kebelemben marasztom."
Berzsenyi.
"Oh gyönyörü gyermekkor,
Boldog voltan én akkor."
Kisfaludy S.
Ez értelemben csak köznyelven, de nem szabatosan használható az idő szó. 2) Azon időkör, melyben valaki bizonyos állapotban létezik. Tanuló korában sokat betegeskedett. Katonakoromban sebet kaptam. Gazdagkorában elfeledkezett a szegényekről. Ismertem őt szegénykorában. Aki részegkorában vét, bűnködjék józankorában. Itt sem állhat helyette idő. 3) Midőn összetételben időhatározó gyanánt használtatik, jobbára egyértelmű az idővel, pl. akkor, azon időben; ekkor, ezen időben; mikor, midőn; valamikor, mindenkor, semmikor, akármikor, ebédkor, vacsorakor, éjfélkor, melyek a régieknél s itt-ott a maiaknál on-nal ragozva is állanak: akkoron, ekkoron, mindenkoron, mikoron, éjfélkoron, valamikoron, halálomkoron, tikszókoron stb. V. ö. ~KORON. De a jókor és roszkor helyett nem áll szabatosan a jó időben, rosz időben, mert itt az ,idő' szónak, mint időjárásra is vonatkozónak, kétes értelme volna. Minthogy ,kor' mind maig megtartotta önállását, nem úgy, mint, egy-kettőt kivéve, a többi képzők: innen az összetételben is ragozható, pl. máskor, máskorra, máskorról, máskoron, máskorig. Eléfordúl magával az ,idő' szóval is összetéve: időkor, időkorra, időkorig stb. Néha a midőn kihagyását a múlt igenévhez ragasztva pótolja, pl. midőn haza jöttem helyett: haza jöttömkor.
Kor tehát, mint meghatározott időszakot jelentő név azok közé számitható, melyekben a kor am. kör, azaz átv. ért. a nagy időből kikerekített időszak, mely magában valamely meghatározott egészet teszen, mit a latin nyelv periodus v. spatium temporis szókkal ír körül, és egyezik hangokban is a hellen cronoV kr v. kro gyökhangjaival. V. ö. KOROS. Figyemet érdemel a persa khúr, mely jelent napot (mind égi testet mind nappalt) és időt.

*~KOR
névrag, l. KOR, (2), 3)-ik pont alatt.

*KÓR (1)
fn. és mn. Molnár A. szótára szerént jelent gyöngélkedő egészségi állapotot, betegséget; továbbá, gyöngélkedőt, beteget. Szabó Dávidnál is betegség és beteg. A régebbieknél inkább ez utóbbi értelemben jön elé, pl. a Nádor-, Góry-, Czech-codexben, Debreczeni Legendáskönyvben stb. Ezen értelmek ugyan a mai népnyelvben igen gyéren hallhatók, de él általában a közismeretű kórság és kórságos származékokban, és kórbeteg összetételben. Mi e szó elemezését illeti, minthogy Molnár A. első értelmeül a languor és languidus jelentéseket teszi, innen eredetileg am. lankadás, gyöngélkedés, s legközelebb áll a gornyad, gornyadoz igék gyökéhez, mert gornyadozni csakugyan am. gyengeség miatt lankadozni, görnyedezni, görbedezni, meghajlott testtel járni kelni. E szerént a kór a görbedést, hajlást jelentő kor gyökü szók osztályába sorozható, s egyezik vele magas hangon Lugossy József szerént a bodrogközi és szathmárvidéki geher, ,kóros' pedig sok helyütt görhes. Továbbá egyeznek vele a török khaszta (beteg), szláv chorost (betegség), német krank gyökhangjai. Újabb gyógytani nyelven bizonyos betegségek nevével öszvetéve jelent általán beteg állapotot, pl. aszkór, vízkór, mellvízkór, álomkór, holdkór stb. s magára a betegre vitetve ,kóros' alakot használják: aszkóros, vízkóros, holdkóros stb.

*KÓR (2)
elvont gyöke vagy törzse kórál, kórász v. kórész, kóriczál stb. szóknak, melyek tekervényes görbe járást jelentenek; tehát rokon a gör, kör, ker, kor stb. gyökökkel, s gyökeleme ko v. kó.

*KORA
(kor-a) mn. mely csak néhány ragot vesz fel, ú. m. hasonlítót: korább, legkorább, korábban, legkorábban; és határozóképzőt: korán, koránt. 1) Jelenti az időben azt, ami bizonyos időnek szokott járását megelőzni, ami előbb történik mint vártuk vagy rendesen történni szokott. Kora tavasz, kora nyár, kora ősz, kora tél. Kora vénség. Kora gondoskodás. Kora ebéd, vacsora.
"Te is úgy maradál napod kora szüntén,
Hervadva szerelmed hamari eltüntén."
Arany János
"Kora váltát szülejétől,
Váltát édes kedvesétől,
Itten sínyli egy vitéz."
Kisfaludy K.
Ellentéte: késő. 2) Néha jelenti bizonyos időnek elejét, kezdetét. Kora hajnalban felkelni. Kora tavaszszal utnak indulni. Kora ifjuságban meghalni.
"Élte kies tavaszán kora sírt hány ifju talála!"
Kisfaludy K.
Ezen jelentések is általán az idő bizonyos mértékére vonatkoznak. Ellenben 3) a következő öszvetételekben: mekkora, akkora, ekkora, jókora a térnek mértékét jelentik, vagyis alapfogalom bennök a térbeli nagyság, mennyiség. Ez értelemben rokon a nagyot, magasat jelentő gór, góré, hóri szókkal, tehát mekkora (mely kora) am. mely góra, (mely nagy v. magas); akkora (azkora) am. az góra, (oly nagy); jókora, am. jó góra (jó nagy). V. ö. GÓR, HÓRI.

*KORÁBAN
(kor-a-ban) a kor fn. személy- és viszonyragozva; l. KOR, (2), a 2-ik pont alatt. Nem kell öszvetéveszteni a következő ,korábban' szóval.

*KORÁBB, KORÁBBAN
(kor-a-abb, kor-a-abb-an) ih. A szokott, rendelt, várt időnél előbb. Korább jöttél, mint vártalak. Korábban elvégeztük a munkát. Ma korábban keltem. V. ö. KORA.

*KORÁBBI
(kor-a-abb-i) mn. tt. korábbi-t, tb. ~ak. 1) A szokott, vagy rendelt, vagy várt időnél előbbi. Valakit korábbi fölkelésre sürgetni. 2) A többinél előbb létező, vagy létezett. A korábbi virágzásu fákat félteni a fagytól. Az irónak korábbi müvei rendesen nem oly jelesek, mint a későbbiek. V. ö. KORA.

*KORACS
(kor-acs) fn. tt. koracs-ot. l. KORÁCS.

*KORÁCS
(kor-a-acs) fn. tt. korács-ot. Elavult szó, a kornak, mint időnek kicsinyitóje, azaz kis kor, ifju kor, vagy rövid kor. A palóczoknál jelennen is divatos: "Egy szó mint száz, mindegyiknek a vele egy korácsu tetszett." (Pap Gyula: Palócz népköltemények.)

*KORAÉRĚTT
(kora-érětt) ösz. mn. Ami korán érik. Átv. (nem kedvező) ért. gyermek vagy ifjú, ki korát meghaladó tárgyakba van beavatva.

*KORAÉRĚTTSÉG
(kora-érěttség) ösz. fn. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki átvitt ért. koraérett.

*KORAÉRĚTTSÉGÜ
(kora-érěttségü) ösz. mn. l. KORAÉĚTT, átv. ért.

*KORAESZŰ
(kora-eszű) ösz. mn. Mondják gyermekről, ki eszesebb, mint korához képest lennie kellene.

*KÓRÁGY
(kór-ágy) ösz. fn. l. BETEGÁGY.

*KORAI
(kor-a-i) mn. tt. korai-t, tb. ~ak. l. KORA, 1).

*KORAISÁG
(kor-a-i-ság), l. KORUSÁG.

*~KORÁL
öszvetett gyakorlatos igeképző, pl. csuszkorál, iszkorál.

*KÓRÁL
(kór-a-al) önh. és áth. m. kórál-t. 1) Csavaros, kóborog, tekereg, kicsinyítve: kóriczál, némely vidékeken: krász, kórész, mindenütt am. görbén, vagy ide-oda járkál. Rokon vele a csórál, mórál. 2) Aratás után gabonafejeket, szüret után elhagyogatott fürtöket, gyümölcsszedés után elmaradt gyümölcsöket keresgélve járkál, azaz böngész, lécskál, mezgerel. Ez utóbbi értelemben is gyöke a görbeséget, tehát ide-oda járást, különösen keresgélést is jelentő kór.

*KÓRÁLLÁS
(kór-a-al-ás) fn. tt. kórálás-t, tb. ~ok. 1) Csavargás, kóborgás. 2) Böngészés.

*KORÁLIS
fn. tt. korális-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Némelyek burány-nak is hívják. l. KLÁRIS.

*KORALL
fn. tt. korall-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Némelyek burány-nak is hívják. l. KLÁRIS.

*KORÁLL
(kor-a-an-l) áth. m. koráll-t v. ~ott, htni. ~ni v. ani. l. KORÁNOL.
"Félek hogy rászáll az álomtalan álom,
Mennybe menetelre még igen korállom."
Lisznyay.

*KÓRÁLLAPOT
(kór-állapot) ösz. fn. A kórnak vagy betegségnek mivolta, vagy pedig valamely szaka.

*KORÁN (1)
(kor-a-an) időhatárzó, fokozva: korábban, legkorábban. 1) A szokott, rendes, kivánt időnél előbb. Korán jár óra. Korán feküdni, későn kelni, a restek, tunyák; korán kelni, későn feküdni a szorgalmasok szoktak. Korán végezni a kiszabott munkát. Korán megunni valamit. Korán házasodni. Korán elbúcsúzni, elválni. Még ez korán van. Későn korán.
"Ha meguntam életemet,
Korán halni mért félek?"
Kisfaludy S.
2) Kellő időben. Ideje korán. Akarom, hogy korán itt legyetek.
"Hajnalban jó korán,
Ott terem az ispán,
Kezében a csákány,
Robotra szólítván."
Népdal az urbéri korból.
V. ö. KORA.

*KORÁN (2)
v. ALKORÁN, (arab szó, ,karaa' [am. olvas] igétől, s jelent olvasást, könyvet, az ,al' csak névelő); fn. tt. korán-t, s ha többet használnak: ~ok.
A muhamedhitűek szentkönyve, törvény- és valláskönyve, arab nyelven, melyet főleg Muhamed beszédeiből ennek ipja Abubekr gyüjtött egybe, s a III-ik Khalifa Othmar igazított ki és tett közzé.

*KORÁNÉRŐ
(korán-érő) ösz. mn. Ami a rendes időhöz képest, vagy másokhoz hasonlítva előbb, hamarabb érik. Koránérő gyümölcs nem tart sokáig. Koránérő árpa. Átv. ért. mondják gyermekről, ifjuról, kinek testi és lelki teketségei a rendes időnél előbb fejelnek ki. V. ö. KORAÉRETT átv. ért.

*KORÁNKELŐ
(korán-kelő) ösz. mn. Aki vagy ami korán kél.

*KORÁNKÉSŐN
(korán-későn) ösz. ih. Akár későn, akár korán, azaz minden esetben vagy esetre. Koránkésőn mindnyájan meghalunk, néha: korábban későbben, más szókkal: előbbutóbb.

*KORÁNL
l. KORÁNOL.

*KORÁNLEVŐ
(korán-levő) ösz. mn. Korai. l. KORA 1).

*KORÁNOKOS
(korán-okos) ösz. m. l. KORAESZŰ.

*KORÁNOL
(kor-a-an-ol) áth. m. koránol-t v. koránlott, htn. ni v. koránlani. Valamiről azon véleménynyel van, úgy nyilatkozik, hogy még korán van. Ezen házasságot koránlom. Fiamat még koránlom iskolába küldeni. Szathmár megyében Mándy Péter szerént. korányol, korányl, pl. koránylja az időt. Néhutt: koráll. V. ö. KORÁN.

*KORÁNSEM
(korán-sem) ösz. ih. Épenséggel nem, legkevésbbé sem, távol sem. Koránsem úgy van, mint gondoltam. Koránsem hittem volna, hogy erre jussak. Itt a korán az időnek elejét jelenti. Máskép és szokottabban: korántsem.

*KORÁNT
(kora-an-t) ih. l. KORÁN.

*KORÁNTSEM
(koránt-sem) l. KORÁNSEM.

*KORÁNVALÓ
(korán-való) ösz. mn. Ami a szokott, rendes, várt időnél előbb létezik, vagy mások létezésével összehasonlítva előbb kezdett lenni. Későnvaló gyermek, koránvaló árva. (Km.). V. ö. KORÁN.

*KORÁNVALÓSÁG
(korán-valóság) ösz. fn. Tulajdonság, mely szerint valami korán létezik, korán történik. V. ö. KORÁN.

*KORÁNY
(kor-a-any) fn. tt. korány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ja. Újabb időbeli szó, kivált a költői nyelvben divatos, s jelent hajnali, reggeli időt.
"Fellegekkel csókolózva
Felmosolyg a nap koránya."
Tompa.
Átv. ért. az emberi életkornak hajnala, vagyis gyermekség, ifjuság napjai.
"Ha feltünnek szép korányim,
Gyász miért vonúl el rajtok?"
Bajza.

*KÓRANYAG
(kór-anyag) ösz. fn. Anyag, melyet az orvosok a betegség belső okául tartani szoktak. (Materia morbi, materia peccans).

*KORÁNYZENE
(korány-zene) ösz. fn. Zene, melyet valakinek kedveért, korán reggel első hajnalban csinálnak, különböztetésül az esti vagy éji zenétől.

*KÓRÁPOLÓ
(kór-ápoló) ösz. fn. Személy, ki kórokat, betegeket ápol. V. ö. BETEGÁPOLÓ.

*KORASÁG
(kor-a-ság) fn. tt. koraság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek szokott, rendes idő előtti létezése.

*KÓRÁSZ (1)
(kór-ász) önh. m. kórász-tam, ~tál, ~ott. Kórál, csavarog. Kórászó féreg néhutt am. farkas.

*KÓRÁSZ (2)
(kór-ász) mn. és tt. kórász-t, tb. ~ok. Csavargó. Éhenkórász.

*KORASZÜLÉS
(kora-szülés) ösz. fn. Idétlen gyermeknek világra hozása. Oktalan emlős állatokról szólva: vetélés, elvetélés.

*KORATELT
(kora-telt) ösz. mn. Mondható mindenről, ami idejét múlta, ami akár anagilag, akár szellemileg kiavult, romlásnak indult. Koratelt divat, intézmény. Koratelt szinmű. Koratelt váltó, szokottabban: lejárt váltó.

*KÓRÁTTÉTEL
(kór-át-tétel) ösz. fn. Kórállapoti változás, midőn valamely betegség másra alakúl által. (Metastasis).

*KORÁZ
(kor-a-az) önh. m. koráz-tam, ~tál, ~ott. Balaton mellékén az óráról mondják, midőn korán jár; néhutt: korít.

*KÓRÁZ
l. KÓRÁSZ (1).

*KORB
erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. Korb-ra, ~on, ~ról.

*KORBA
(kor-ba) fn. tt. korbát. A hintónak öblös alja, mely mintegy kosarat képez, rokon vele a göcseji körbecz, latin corbis, olasz corba, franczia corbeille, német Korb, Korbe, dán kurv, holland kors stb. Közös gyökök kor, mind a három anyanyelv több szavaiban kerekdedet, kört jelent. Nem ezen korba törzsökből származott közelebbről a karikás ostor neve: korbács, azaz korvas v. korvás; jóllehet gyökben (kor), mind görbeséget, görbülőt jelentőben mindkettő megegyezik. V. ö. KORBÁCS.

*KORBÁCS
(kor-va-ács v. kor-va-as, törökül: kďrbads; a szláv nyelvekben is: korbács); fn. tt. korbács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Szíjból font kurta nyelü ostor, pl. milyet a csikósok, baromhajtók, vadászok karikába tekerve nyakba vetve, vagy nyeregkápára akasztva viselnek, vagy néha fegyelemjelül a házban szegen lógva tartanak. Vékony, vastag korbács. Ólmos végü korbács. Korbácscsal verni alakit. Tatár korbács. Két águ korbács. Nevét tekergő tulajdonságától vette, s gyöke a görbedést jelentő kor. Az ács képző itt nem kicsinyező, hanem vagy mivelő cs, vagy hihetőbben átalakult ás, ez utóbbiban mint e következőkben is: bogácskóró bogáskóró, bordács bordás, ordacs ordas, stb. szókban; tehát eredetileg: korbács cs = s.; t. i. ostor, melynek közelebbi törzsöke igazabban korva, a v úgy változván b-re, mint az olyvá olybá szóban, mely átváltozás, kivált a palócz szójárásban igen divatos.

*KORBÁCSFŰ
(korbács-fű) ösz. fn. A rezedák neméhez tartozó növényfaj; szára felálló, ágas, leveles; levelei szálas láncsásak, habosak, tövön mindkétfelől egyegy kis foggal jegyzettek. Virága halovány sárga. (Reseda luteola).

*KORBÁCSNYEL
(korbács-nyel) ösz. fn. Nyel, melyhez a korbács hozzá van kötve. Szijjal bevont, rezes, czifrázott korbácsnyel.

*KORBÁCSOL
(kor-va-ács-ol) áth. m. korbácsol-t. Valakit v. valamit korbácscsal ver. Némely országban a rabokat nem botozzák, hanem korbácsolják, verésre itélt nőket is korbácsolni szokták. A vadászebeket korbácsolni. Megkorbácsolni, kikorbácsolni valakit. V. ö. KORBÁCS.

*KORBÁCSOLÁS
(kor-va-ács-ol-ás) fn. tt. korbácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit v. valamit korbácscsal vernek. V. ö. KORBÁCS.

*KORBÁCSSZÍJ
(korbács-szíj) ösz. fn. Szíj, melyből korbácsot fonnak, vagy nyélhez kötött, de szétbomlott szíjszalagok, melyek korbácsul szolgálnak.

*KORBÁCSÜTÉS
l. KORBÁCSVÁGÁS.

*KORBÁCSVÁGÁS
(korbács-vágás) ösz. fn. Vágás vagy ütés, melyet valamely testen korbácscsal tesznek. A korbácsvágásoktól kolbászok támadtak a hátán. A tolvajt tizenkét korbácsvágásra itélni. V. ö. KORBÁCS.

*KÓRBAJ
(kór-baj) ösz. fn. Baj vagy szenvedés, mely valamely kórral, kórsággal van egybekötve. Nehéz kórbajok.

*KORBÁL
(kor-ba-al v. kor-va-al) áth. m. korbál-t. Baranyai tájszó, am. faragcsál, metél. Gyöke kor rokon értelemmel bír a korhál, korhol, korcsolya, kornicz szók gyökével. Ide tartozik a vastagabb kar, mely szinte metsző, hasító jelentésü a karcz, karczol, kard, karmol, kartács (gereben) szókban. A kor gyökből lett a törzsök: korva, korba v. korha.

*KÓRBÁNTALOM
(kór-bántalom) ösz. fn. Kellemetlen, fájdalmas érzelem, melyet a kóros állapot okoz.

*KORBÁSZ
puszta Hont m.; helyr. Korbász-ra, ~on, ~ról.

*KORBELI
(kor-beli) ösz. mn. 1) Bizonyos korból való, egykorú. Mi egykorbeliek vagyunk. 2) Mondják idős, éltes, élemedett személyről. Velem ő is együtt már korbeli ember. Balaton vidéki tájszó.

*KORBÉLY
(kor-ba-ély v. korba-alj?) fn. tt. korbély-t, tb. ~ok. Tájdivatos ,korba' helyett. l. ezt.

*KÓRBÉLYEG
(kór-bélyeg) ösz. fn. Határozott, s körülbelül hasonló alakban mutatkozó jelek, melyekből a kór minemüségére ismerhetni.

*KÓRBETEG
(kór-beteg) ösz. mn. és fn. Kóros, kórságos, mintegy kornyadozó beteg.

*KORBOHÓSÁG
(kor-bohóság) ösz. fn. Bohóság, mely a korból fejlik ki, pl. az új divatokon tulságos kapkodás.

*KÓRBUVÁR
(kór-buvár) ösz. fn. Tudós, nevezetesen orvos, ki az emberi nyavalyák s azok tüneményeinek vizsgálatával foglalkodik.

*KORCS
(korcs l. itt alább) mn. és fn. tt. korcs-ot. Szoros tulajd. ért. mondják állatról, mely mind kül, mind bel tulajdonságaira nézve eredeti fajától elüt, mi rendesen úgy történik, ha az illető szülék nem rokon fajtából valók, pl. korcs eb, melynek apja komondor, anyja szelindek; korcs kanári, mely csíz anyától lett. Emberre alkalmazva jelent olyat, ki nemzeti, népi, nemzetségi vagy családi sajátságaiból kivetkőzött, ki e tekintetben eredetiségét idegen tulajdonságok fölvétele által elvesztette. Korcs nemzet, korcs nép, mely őseitől mind testileg, mind szellemileg elütött, mely idegenekkel keveredve, azok sajátságait vette át. Korcs fiú, ki szüleitől, kivált szellemi, jelesebb tulajdonságaikra nézve elfajzott; vagy fattyú. Átv. ért. mondható egyes szókról, sőt nyelvekről is, melyek idegen alakjok által eredetiségöket is, melyek idegen alakjok által eredetiségöket vesztették. Minthogy e szóban alapfogalom a különböző fajok vérkeverése, összezavarása; innen valószinü, hogy korcs am. kavarcs, kovarcs, különben is a forgást jelentő kor és kavar hangi és fagalmi rokonságban vannak. Így lett a csavar-ból csór, csűr.

*KORCSÁLLAT
(korcs-állat) ösz. fn. Külön fajtáju szüléktől nemzett állat, pl. melynek apja farkas, anyja komondor, vagy milyen a szamárapától és ló anyától lett öszvér.

*KORCSÁNY
puszta Somogy m.; helyr. Korcsány-ba, ~ban, ~ból.

*KORCSFAJ
(korcs-faj) ösz. fn. Ivadék, mely eredeti fajától elütött. Alkalmazható kifejezés a növényekre, s azok gyümölcseire is, mennyiben saját fajaik tulajdonságaiból kivetkeznek.

*KORCSFŰZ
(korcs-fűz) ösz. fn. A szőrös levelű fűzek neméhez tartozó fűzfaj; cserjéje kicsin, ágai barnák, levelei körkörösek, elül-hátul kerekítettek, hátragörbült hegyesek, fölül kopaszok, alul hamvas molyhosak, kopott fürészes végűek. (Salix ambigua.)

*KORCSIA
(kor-csi-a) fn. tt. korcsiát. A székelyeknél am. korcsolya. l. ezt.

*KORCSIÁZ
(korcs-i-áz) l. KORCSOLYÁZ.

*KORCSKÉPZŐDÉS
(korcs-képződés) ösz. fn. Korcsosodásból vagy elfajzás által eredt képződés. V. ö. KÉPZŐDÉS.

*KORCSLÓHERE
(korcs-lóhere) ösz. fn. Lóherefaj, melynek virágbimbói ernyősek, hüvelyei négymagvuak, s kórója felnyuló. (Trifolium hybridum).

*KORCSMA, KORCSMÁROS
l. KOCSMA, KOCSMÁROS.

*KORCSNÖVÉNY
(korcs-növény) ösz. fn. Növény, mely eredeti tulajdonságaitól elfajzott, vagy mely két vagy több különföző fajok párositása által keletkezett.

*KORCSOLYA
(kor-cs-oly-a v. hor-zs-oly-a) fn. tt. korcsolyát. Általán csúszó vagy csúsztató eszköz, mely horzsol vagy horzsolódik. Különösen 1) Hosszukás vas patkó, melyet a csuszkálók talpaik alá kötnek; székelyesen csáklya, mivel csakugyan eleje csáklyásan felgörbed. 2) Kis szán, melyen a gyermekek téli időben a dombokról játszólag alácsuszkálnak. A székelyeknél: korcsia = kis szánkó (Kriza J.), eplény és rúd nélkül, milyenen a gyermekek szánkáznak. 3) Létraforma eszköz, melyen nehezebb testeket, pl. hordókat csusztatnak, vagy pinczébe eresztenek. 4) Átv. ért. olyféle ételek, melyekre az ital igen csúszik. A sajt, a paprikás hús, a pogácsa, jó borkorcsolya. Tréfásan mondják az iszákos emberről is, kinek a torkán sok bor lecsúszott. E szó gyöke a metszést, hasitást jelentő kor (v. hor), melyből lett korzs (horzs), korzsol (horzsol), vagy korcs, korcsol, és ezekből korzsoló, korcsoló, korzsola, korcsola, a meglágyított ly inkább tájszokás. Tökéletesen megegyezik vele, mint érintők, horzs, horzsol, horzsoló. V. ö. HOR.

*KORCSOLYABOT
(korcsolya-bot) ösz. fn. Bot, melylyel a jégen korcsolyázók segítik magukat.

*KORCSOLYÁS (1)
(korcs-oly-a-as) mn. tt. korcsolyás-t v. ~at, tb. ~ak. Korcsolyával ellátott. Korcsolyás csuszkálók. Korcsolyás gyermekek. Korcsolyás pinczérek.

*KORCSOLYÁS (2)
fn. tt. korcsolyás-t, tb. ~ok. 1) Korcsolyán csuszkáló. 2) Borpinczékben azon munkásokat, kik a boros hordókat korcsolyán eregetik.

*KORCSOLYÁZ
(kor-cs-oly-a-az) önh. m. korcsolyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Korcsolya nevü jégpatkón, vagy ily nevü kis szánkón csuszkál. 2) Áthatólag, bizonyos nehéz testeket korcsolyaféle csusztató eszközön tol, ereget. Boros hordókat a pinczébe, vagy a szekérről lekorcsolyázni. V. ö. KORCSOLYA.

*KORCSOLYÁZÁS
(kor-cs-oly-a-az-ás) fn. tt. korcsolyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Korcsolya nevü jégpatkón való csuszkálás. 2) Hordóknak, vagy más nehéz testeknek leeregetése korcsolyán.

*KORCSOLYÁZÓ
(kor-cs-ol-a-az-ó) mn. és fn. Aki korcsolyán csuszkál vagy valamit ereget. Korcsolyázó fiúk.

*KORCSOMA
l. KOCSMA.

*KORCSOS
(kor-cs-os) mn. tt. korcsos-t v. ~at, tb. ~ak. Több fajból elegyedett; eredetiségétől elfajzott; idegen faj tulajdonságaiba öltözött. Korcsos állat, növény. Korcsos ivadék.
"Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,
Neved ékessége utálatossá."
Balassa Bálint.
Korcsos szó, melynek törzsöke is más, ragozása is más nyelvből vétetett, mint: apellátok, a dominiumot recuperálom.

*KORCSOSÍT, KORCSOSIT
(kor-cs-os-ít) áth. m. korcsosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Korcsossá tesz, eredetiségéből kivetkőztet, elfajulttá tesz valakit v. valamit. Idegen nyelv, szokások, intézmények korcsosítják a nemzetet. V. ö. KORCS.

*KORCSOSÍTÁS, KORCSOSITÁS
(kor-cs-os-ít-á-s) fn. tt. korcsosítás-t, tb. ~ok. Korcsossá tevés, eredetiségéből kivetköztetés.

*KORCSOSODÁS
(kor-cs-os-od-ás) fn. tt. korcsosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elfajzási állapot vagy változás, midőn korcsosodik valaki vagy valami. V. ö. KORCSOSODIK.

*KORCSOSODIK
(kor-cs-os-od-ik) k. m. korcsosod-tam, ~tál, ~ott. Korcsossá válik, elfajzik, eredeti természetéből kivetkezik, idegen alakba öltözik. Veszni indult a nép, amely korcsosodik. V. ö. KORCSOS.

*KORCSOSSÁG
(kor-cs-os-ság) fn. tt. korcsosság-ot, harm. szr. ~a. Korcsos, elfajzott állapot, vagy tulajdonság. Látván e korcsosságot, el kell szomorodnom. Megóvni valamely népet a korcsosságtól.

*KORCSOSÚL
(kor-cs-os-úl) önh. m. korcsosúl-t. l. KORCSOSODIK.

*KORCZ (1)
elvont hangutánzó törzse korczog, korczogat szóknak. A fogakkal rágott kemény test hangjának utánzása. V. ö. PORCZ, PORCZOG.

*KORCZ (2)
(kor-cz) fn. tt. korcz-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek kerülete, hevedere, pártázata, melyeket mintegy koroz, azaz köröz. Különösen 1) Nadrág, gatya, pendely, szoknya, s több ilynemű ruhák felső pártázata, melybe szíjat, kötőt, madzagot húznak. A gatya korczát ránczba szedni. A nadrág korczába szíjat húzni. 2) A nádkeritésnek szegélye, pártázata kétfelől, melyet mint hevedert, erősség okáért öszvekötnek. 3) Minthogy a korcznál rendesen öszveránczosodik a ruha, innen jelenti a korcz körüli ránczokat is. 4) Zsineg, madzag, mennyiben pártázatul, hevederül szolgál. Gyöke a kerekséget, kört jelentő kor. Származékai: korczol, korczolat, s elrontva korczovát.

*KORCZFŰZ
(korcz-fűz) ösz. fn. Különféle kosárnak való vesszőfűz. Nevét onnan vette, mert hajlékonysága miatt korczozni, azaz görbíteni, csavarítani lehet, s különféle kerekes, öblös edények csinálására alkalmas. Egyik piros héju faját Mátyusföldén cziglevessző-nek mondják.

*KORCZOG
(korcz-og) önh. m. korczog-tam, ~tál, vott. Mondják némely kemény testekről, midőn a fogak rágásától korcz (porcz, vorcz) hangot adnak. Korczog az ebrágta csont.

*KORCZOGAT
(korcz-og-at) gyak. áth. m. korczogat-tam, ~tál, ~ott, par. korczogass. Rágás által eszközli, hogy korczogjon valami; porczogat, vorczogat.

*KORCZOL
(kor-cz-ol) áth. m. korczol-t. Bizonyos testet korczczal, azaz pártázattal, hevederrel kerít vagy ellát. Nadrágot, gatyát, üngöt, korczolni. Sövényt, nádkeritést korczolni. V. ö. KORCZ.

*KORCZOLÁS
(kor-cz-ol-ás) fn. tt. korczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg varrás, kötés, mely által korczolnak valamit. V. ö. KORCZOL.

*KORCZOLAT
(kor-cz-ol-at) fn. tt. korczolat-ot, harm. szr. ~a v. ja. Pártázat, öveder, melyet az úgynevezet korcz képez. Nadrág, pendely korczolata. Nádkerités korczolata. Némely tájakon elrontva: korczolát, korszovát, korczovát.

*KORCZOS
(kor-cz-os) mn. tt. korczos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek korcza van. Korczos gatya. Korczos pendely, asszonyi féling, mely csak zsineggel tartatik a csipőn.

*KORCZVESSZŐ
(korcz-vessző) ösz. fn. 1) A korczfűz vesszeje. l. KORCZFŰZ. 2) Azon vesszőszálak, melyek a kosarak vagy sövények korczolatára, pártázatára használtatnak.

*KORDA
fn. tt. kordát. Nem lehet ugyan kétkedne benne, hogy e szó egyenesen a latinból vétetett, s a szerzetesek által hozatott divatba: de mivel sodrott, azonfölül övül használt kötetet jelent, a latin szó gyöke is megegyezik, a kerekdedséget, kört jelentő magyar kor gyökkel, valamint rokonok a latin chorus, és a magyar kar, a latin corbis, és a magyar korba, a korlat és összevissza hányt clathrum stb. 1) Tulajd. ért. kötél, melyet némely szerzetesek öv gyanánt viselnek. Barátcsomót kötni a kordára. Valakit kordával megveregetni. Átv. ért. jelent szigorú fegyelmet. Kordába venni, kordában tartani valakit.

*KORDÁCS
l. KARTÁCS.

*KORDÁZ
(korda-az) áth. m. kordáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kordával ver valakit v. valamit. Sanyargatásból saját magát kordázni. A csintalan gyermeket megkordázni. V. ö. KORDA.

*KORDÉ
fn. tt. kordé-t. 1) A székelyeknél am. szabad préda, pl. kordéra bocsátani valamely jószágot, am. szabadságára hagyni kinek-kinek, hogy vihessen belőle ami tetszik. És így, amit kordéra bocsátanak, azt rendesen szét szokták kapkodni, hordani. Ezen értelmet tartván szem előtt, továbbá azt is, hogy k és h hangok szervrokonságuknál fogva gyakran fölcseréltetnek: nem alaptalan azon vélemény, mely szerént kordé am. hordé, és kordéra bocsátani valamit am. hordéra, hordásra. Hogy a több szók végén divatozó é képző ugyanegy az igeneves ó képzővel, l. ~É képző. 2) Hiábavaló tréfabeszéd, locsogás, vagy ily tréfáló, locsogó. Innen átv. ért. túl a Dunán Marczal mellékén, és Molnár A. szerént kordéra venni a dolgot, am. tréfára vagy fel sem venni, csak úgy nagyjában, imígy-amúgy tenni valamit. Kordé beszéd. Ez értelemben kor gyöke az éretlen, idétlen éneklést, borozó ember dudolását jelentő kornyikál szóval áll rokonságban. 3) Szalában, s több más vidéken jelent két kerekü taligát, pl. milyenen szegény egy lovas emberek, koldusok stb. járni szoktak. Van benne módja, mint koldusnak a kordé hátuljában. (Km.). Ez értelemben egynek látszik a kardé, káré, latin carrus, currus, német Karre, tót káré stb. szókkal; s itt figyelmet érdemelnek, a gör, gur gyökök, melyekből gördül, gurdúl, gurúl stb. származnak.

*KORDÉLY
(kordé-ly) fn. tt. kordély-t, tb. ~ok. l. KORDÉ, 3).

*KORDÉN
(kordé-n) ih. Régiesen, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben am. könyvnélkül. Másoknál: kordéra.

*KORDÉRA
(kordé-ra) ih. 1) Veszendőbe, kárba, prédára. Kordéra ment keresete. 2) Tréfa gyanánt, semmibe. Kordéra veszi a dolgot. Nem kordéra (komolyan) mondom. 3) A régieknél: emlékezetben följegyezve (memoriter). A solosmákat mind kordéra eltanulá. Tihanyi cod. 303. l. Molnár Albertnél is. V. ö. KORDÉ.

*KORDÉSÁG
(kordé-ság) fn. tt. kordéság-ot, harm. szr. ~a. Hiábavaló tréfaság, locskaság. V. ö. KORDÉ.

*KORDÉSKODIK
(kordé-s-kod-ik) k. m. kordéskod-tam, ~tál, ~ott. Kordé vagyis hiábavaló beszédeket űzve tréfálkodik, bohóskodik.

*KORDIVAT
(kor-divat) ösz. fn. Valamely korral járó divat. A gyanúsítás kordivattá vált.

*KORDOVÁNY
fn. tt. kordovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Kecskebőrből készített s leginkább lábbelire használt bőr. Fekete, sárga, piros kordoványból varrt csizma. Valószinüen Spanyolország Corduba városától neveztetett, hol eredetileg gyártották, s innen azon bőr neme számos más nyelvekbe is átment, pl. az olaszba, francziába, németbe, szlávba, stb. noha Adelung a bőr készitést keleti találmánynak tartja és a föntebbi szót is keleti eredetűnek gyanítja. Kresznericsnél: pellis cordubensis. A törökök sazkhtiján-nak hivják, mely szó a magyar szattyán-nal egyezik.

*KORDOVÁNYOS
(kordovány-os) fn. tt. kordoványos-t, tb. ~ok. Timár, vagy tobak, ki kordoványbőröket gyárt.

*KORDÚL
(kor-d-úl v. kor-g-úl) önh. m. kordúlt. Egyes kor hangot ad. Leginkább ,meg' igekötővel. Megkordúl a gyomor az éhség miatt.

*KÓRÉ
tájdivatosan am. kóró. Két virág között egy kóré. Két kóré között egy virág. (A virág leány, a kóré legény). Virág keni kóréra. Virág mondja kórénak. Székely szólások. (Kriza J.).

*KORELLENSÉG, KORELLENTISÉG
(kor-elleniség v. ~ellentiség) ösz. fn. Oly minőség vagy állapot, mely a fölvett, rajzolt stb. korral ellentétben áll, pl. ha a régi római vitéz kezébe puskát festenek vagy az ily szerepet vivő puskával van fölfegyverkezve, amidőn t. i. még ezen lőszer feltalálva nem vala. (Anachronismus). Másképen. kortévesztés: azonban ez inkább személyi (alanyi) a korelleniség pedig tárgyi állapot. V. ö. KORTÉVESZTÉS.

*KORELNÖK
(kor-elnök) ösz. fn. Olyan elnök, mikor valamely testületben a korra legidősebb jut elnökségre.

*KÓRELŐZMÉNY
(kór-előzmény) ösz. fn. Változások az egészségi állapoton, vagyis jelek, melyek a kór megjelenése előtt mutatkoznak.

*KORENGEDELEM
(kor-engedelem) l. KORENGEDÉLY.

*KORENGEDÉLY
(kor-engedély) ösz. fn. Engedély, melynél fogva valaki bizonyos joggyakorlásra képessé tétetik, mielőtt az ahhoz megkivánt rendes kort elérte volna, pl. midőn valakinek a kiskorusági évekből egyet-kettőt elengednek (venia aetatis); vagy az egyházi törvény szerént kiszabott idő előtt valakit pappá szentelnek.

*KÓRÉSZ
(kór-ész) önh. m. kórész-tam, ~tál, ~ott. l. KÓRÁL.

*KORESZME
(kor-eszme) ösz. fn. Eszme, melyet valamely kor fejleszt ki. V. ö. KORKIVÁNAT, KORSZELLEM.

*KORÉT
tulajdonképen jókorét, vagy koraét, azaz reggeli étel, némely tájakon: éjomét v. éhomét.

*KÓRFOLYAM
(kór-folyam) ösz. fn. Egészségi változások, melyek valamely betegségben annak kezdetétől végeig tartanak.

*KÓRÉZ
l. KÓRÉSZ és KÓRÁL.

*KORFONYÁL
áth. m. korfonyált. Hangutánzónak látszik, mintha volna: korgatva fonyol v. finyel. l. KOTYVASZT.

*KORG
(kor-og) önh. l. KOROG.

*KORGÁS
(kor-og-ás) fn. tt. korgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Midőn korog valami. Has korgása. V. ö. KOROG.

*KORGAT
(kor-g-at) áth. m. korgat-tam, ~tál, ~ott, par. korgass. Valamit ütögetés, rázás, forgatás, keverék által korogni készt. Korgatni a kerepelőt. Némely ételek, szelek korgatják a hast. V. ö. KOROG.

*KORGATYÚ
(kor-gaty-ú) fn. tt. korgatyú-t. Eredetileg: korgató, mint pattantyú pattantó, fergetyű fergető, stb. Fából készült eszköz, mely rázás vagy forgatás által vastag kor kor hangot ad.

*KORGÓ
(kor-g-ó) mn. tt. korgót. Ami erős kor kor hangon szól. Korgó has. Korgó gyerekjáték. Mint főnév jelent déli Amérikában és némely melegebb szigeteken otthonos vizi madarat, mely korgó hangon kilt. (Psophia crepitans).

*KÓRGÓCZ
(kór-gócz) ösz. fn. Azon hely a beteg testben, hol a kór mintegy gyökerezik, melyen az illető fájdalom legutoljára szünik meg.

*KORHA
(kor-h-a) mn. tt. korhát. Törékeny. Korha vén fa. Korha kő.

*KORHAD
(kor-h-ad) önh. m. korhadt. 1) Vénhedik, azaz korban előre, messze halad. Gyöke az időszakot jelentő kor. 2) Átv. ért. mondják fáról, midőn purhásodni, revesedni, vagy kőről, midőn töredezni kezd. Mind az élő, mind a kivágott fa elkorhad idővel. Ennek gyöke rokon a korhol, korhál sók gyökével. l. KOR, elvont gyök. 2).

*KORHADÁS
(kor-h-ad-ás) fn. tt. korhadás-t, tb. ~ok. Vénhedés; revesedés. V. ö. KORHAD.

*KORHADÉK
(kor-h-ad-ék) fn. tt. korhadék-ot. Elkorhadt holmi; különösen száraz takarmányroncsolék. (Kriza J.).

*KORHADÓ
(kor-h-ad-ó) mn. tt. korhadó-t. 1) Vénülő. 2) Romló, porhadó, törékeny. Korhadó fák, gerendák. V. ö. KORHAD.

*KORHADT
(kor-h-ad-t) mn. tt. kodhadt-at. Vénült; revesedett. V. ö. KORHAD.

*KORHADVÁNY
(kor-h-ad-vány) fn. tt. korhadvány-t, tb. ~ok. Elkorhadt valami.

*KÓRHAJLAM
(kór-hajlam) ösz. fn. Fogékonyság, testi gyöngeség, melynél fogva valakit könnyen valamely betegség érhet.

*KÓRHAJÓ
(kór-hajó) ösz. fn. A hadi hajók között azon kísérő hajó, melyre a betegeket viszik, s ott gondviselés, gyógyitás alá fogják.

*KORHÁL
(kor-h-a-al) áth. m. korhál-t. 1) Fát metél, vagdal, faragcsál. 2) Eret metsz, eret nyit. Innen: korháltatni magát, am. eret vágatni. Ne korháltasd magad minden szére szóra. Balaton mellékén. (Horváth Zsigmond).

*KORHANTÓ
erdélyi tájszó am. kamasz, semmirekellő. Nagy korhantó = nagy kamasz.

*KORHANY
(kor-h-a-any) fn. tt. korhany-t, tb. ~ok. Minteg korhadt (növényi v. állati) anyag, máskép: televény. (Humus)

*KORHÁNY
(kor-h-a-any) fn. tt. korhány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Ekeló, vagyis kétágu fa, melyre az ekét, midőn ki vagy haza megy a szántó, felfordítva ráteszi, hogy ne kopjék. Nevét onnan vette, mert a földet korholva csúszik, és így egy eredetü a korhol, korczog, korcsolya, krohál szókkal. 2) Amérikai halnem, mely, midőn megfogják, kor kor tompa hangot erőtet ki magából. (Cottus grunniens).

*KORHASZT
(kor-h-asz-t) áth. m. korhaszt-ott, htni. ~ ni v. ~ani, par. korhaszsz. 1) Vénít, agg koruvá tesz. 2) Átv. ért. a fát vagy követ purhássá, revessé, törékenynyé teszi. Az idő elkorhasztja a legkeményebb cserfákat is. V. ö. KORHAD.

*KORHASZTÁS
(kor-h-asz-t-ás) fn,. tt. korhasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami valamit korhaszt.

*KORHATAG
(kor-h-ad-ag) mn. tt. korhatag-ot. Ami természeténél fogva korhadásra hajlandó; könnyen vagy már valósággal korhad. V. ö. KORHAD, 2).

*KÓRHATÁRZAT
(kór-határzat) ösz. fn. Orvosi vélemény vagy nyilatkozat, bizonyos nyavalyának mibenléte, minemüsége felől.

*KÓRHÁZ
(kór-ház) ösz. fn. Köz intézet, melyben a kórok fölvétetnek, és gyógyíttatnak. Országos, kerületi, megyei, városi kórház. Kisdedek kórháza. Irgalmasok kórháza. Katonai, tábori kórház. Átv. ért. akármely ház, melynek sok lakói betegen fekszenek. A mi házunk egész kórház. Nálunk kórház van, annyi a beteg. Újabb nevezettel: kóroda.

*KÓRHÁZGAZDA
(kór-ház-gazda) ösz. fn. Tiszt vagy felügyelő, ki a kórházat gazdasági tekintetben igazgatja, ki az épületekre, szükséges bútorzatokra gondot visel, s a kórok élelmezése felől rendelkezik.

*KORHEL v. KORHELY
(kor-h-é, v. kor-henye? l. alább) mn. és fn. tt. korhely-t, tb. ~ék v. ritkán: ~ok. Úgy látszik, mintha e szókban az l v. ly csak kifejlett utóhang, az eredeti korhé szóból, mint taré tarej, tarély, karé karély stb.; azonban ha értelmét tekintjük, más eredményre jutunk. T. i. legközönségesebb szokás szerént egyrészről am. korcsmázó, iszákos, dorbézoló; más részről annyit is tesz, mint henyélő, tunya, semmirevaló, kicsapongó, mely bünök az iszákosságnak is szokott eredményei. S ez értelmeknél fogva, legalább első része rokonságban áll kortyándi (iszákos), kortyol, kortyosodik szókkal. De mindenek fölött azon körülmény, hogy e szó rendesen vékonyhangulat ragoztatik, azon véleményre ad alkalmat, mintha két külön szóból volna öszvetéve; és ha a benne foglalt két értelmet, úgymint az iszákosságot és henyélést összeveszszük, annak legjobban megfelelne a kor-henye, melyből korheny, korhely keletkezhetett, mint: lapány lapály, uszány, uszály stb. Magyarországi szláv nyelven is: korhel. A Chorherr-ből származtatás csak azt mutatja, hogy vannak nálunk emberek, kik minden magyar szót, törik-szakad, idegen szóból fúrnak-faragnak.

*KORHELYKĚDÉS
(korhely-kěd-és) fn. tt. korhelykědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Korhelyélet gyakorlása, részegeskedés; henyélés.

*KORHELYKĚDIK
(korhely-kěd-ik) k. m. korhelykěd-tem, ~tél, ~ětt; tájdivatosan: korhelykod-ik, ~tam, ~tál, ~ott. Korhely életet gyakorol: kocsmázik, részegeskedik, dorbézol; továbbá, helyél, idejét henyeségben tölti. Hétszámra korhelykedni.

*KORHELYLEVES
(korhely-leves) ösz. fn. Sajátságos étel, melyet éjjeli dombézolás, eszemiszom után gyomorjavitásul venni szoktak, mely savanyú káposztaléből, igen kevés káposztából és kolbászból készül.

*KORHELYSÉG
(korhely-ség) fn. tt. korhelység-ět, harm. szr. ~e. Kocsmai dombérozás, iszákosság, dínomdánom, s az ezekből eredő tunyálkodás, henyeség. V. ö. KORHEL v. KORHELY.

*KORHELYÜL
(korhely-ül) ih. Korhelyek módja, szokása szerint. Korhelyül élni, tölteni az időt.

*KORHODIK
(kor-h-od-ik) k. m. korhod-tam, ~tál, ~ott. l. KORHAD.

*KORHOG
(kor-h-og) önh. és gyak. m. korhog-tam, ~tál, ~ott. Lábait nehezen húzva, a földön csúsztatva járkel. Az öreg emberek korhogva járnak. Gyöke a hangutánzó kor. V. ö. KOR. (1).

*KORHOGÁS
(kor-h-og-ás) fn. tt. korhogás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki korhog. V. ö. KORHOG.

*KORHOL
(kor-h-ol) áth. m. korhol-t. 1) Erős, és vastag hangot adó dörzsöléssel koptat, metél, tördel valamit. A kerék korholja a lőcsöt. Az alabor korholja az útat. A szekerek korholják a szegletfalakat, a kapusarkat. Gyöke a romlás, törés hangját utánzó kor. 2) Átv. ért. valakit erkölsileg, keményen érint, azaz fedd, nyersebb hangon pirongat. Épen ily viszony van az anyagi doroszol és erkölcsi hatásu dorgál között. V. ö. KOR. (1).

*KORHOLÁS
(korhol-ás) fn. tt. korholás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami vagy valaki korholtatik. Falak, kapuk korholása a kocsitengelyek által. Ezen kicsapongó fiú megérdemli a kemény korholást. V. ö. KORHOL.

*KORHOLÓDIK
(kor-h-ol-ód-ik) belsz. m. korholód-tam, ~tál, ~ott. Egyik szilárd test a másikkal ellenkezőleg érintkezvén dörzsölődik, mit rendesen vastag erős hang, és kopás kísér. A hirtelen forduló szekér kereke az oldalhoz és lőcshöz korholódik. A fakó kerék, kivált a kövecses kemény uton elkorholódik. Átv. ért. mondják emberről, ki zsémbes természeténél vagy alapos oknál fogva gyakran korhol másokat. V. ö. KORHOL.

*KORHOSZIK
(kor-h-osz-ik) k. A jelen időn kivül a többit ,korhodik˛ szótól kölcsönzi. Egyébiránt l. KORHAD.

*KORHÚL
(kor-h-úl) önh. m. korhúl-t. l. KORHAD.

*KORI
(kor-i) mn. tt. kori-t, tb. ~ak. Önállólag főnév előtt nem, hanem öszvetételben utórag gyanánt használtatik, s am. valamely kort illető, arra vonatkozó. Akkori, máskori, mindenkori. Ifjúkori szép álmok. Férfikori gondok. Aggkori panaszok, betegségek. V. ö. KOR, (2).

*KORIÁNDRUM
fn. tt. koriándrum-ot. Az öthímesek seregébe és kétanyások rendébe tartozó növénynem, melynek nevezetesebb faja a czigány petrezselyem v. sobrabori; szára felálló, elágazó, szétberzedt; alsó levelei szárnyasak; a felsők háromszor hármasak; gyümölcse golyóbis. Az egész növény büdös, érett magva fűszeres, a közép nyelvén néhutt: kalendárium-mag, néhutt meg: kór-mag. (Coriandrum).

*KÓRICZÁL
(kór-icz-a-al) önh. m. kóriczál-t. Henyélve, gond nélkül ide oda-járkál. Rokon a kórász, kórál igékkel.

*KÓRICZÁLÁS
(kór-icz-a-al-ás) fn. tt. kóriczálás-t, tb. ~ok. Henyélve ide-oda járkálás.

*KÓRIDÜLET
(kór-idület) ösz. fn. Valamely betegségnek tartósan megrögzött állapota. V. ö. IDŰL.

*KÓRINGYÁL
(kór-in-gya-al) l. KÓRICZÁL.

*KORIRÁNY
(kor-irány) ösz. fn. Irány, melyet a korszellem hoz magával. V. ö. KORSZELLEM.

*KORISME
(kor-isme) ösz. fn. 1) Valamely kornak, különösen az életkornak megismerése, ismerete. 2) l. KORTUDOMÁNY.

*KÓRISME
(kór-isme) ösz. fn. Valamely betegség mibenlétének, minemüségének megismerése. (Diagnosis).

*KÓRISMETAN
(kór-ismetan) ösz. fn. A gyakorlati gyógytudománynak azon ága, mely a kórismét tárgyazza. V. ö. KÓRISME.

*KÓRISMÉTÜLÉS
(kór-ismétülés) ösz. fn. Állapot, midőn a kigyógyult betegség ismét visszatér, vagy, mint mondani szokás, midőn a meggyógyúlt, fellábadt beteg ismét visszaesik előbbi bajába. (Recidiva.)

*KORÍT, KORIT
(korít v. kor-a-ít) önh. m. korít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Mondják óráról, midőn korán jár, vagyis siet. Alkotása a kora törzsből olyan, mint hiba, hibít. A székely ,korittó' (= sajt) szóban alkalmasint am. korosít; t. i. a sajtot a friss vagy édes túróból korosítás, azaz avítás által készítik; vagy talán am. köritő, minthogy a sajtnak ,kör' (v. kor) alakja van.

*KORITTÓ
(azaz korító = kor-ít-ó, V. ö. KORÍT); fn. tt. korítót. Székely tájszó. Gyarmathy S. szerént: sajt. Kriza J. szerént: kis sajt.

*KÓRJÁRVÁNY
(kór-járvány) ösz. fn. Állapot, midőn bizonyos betegség rendkivül nagy kiterjedésben uralkodik, s a vele érintkezésben levő állati testekre különösen hat.

*KÓRJEL
(kór-jel) ösz. fn. Jel, illetőleg egészségi változásra mutató tünemény, mely valamely betegség kitörését megelőzi, s mely azt másnemü betegségekről megkülönbözteti.

*KÓRJELENSÉG
(kór-jelenség) ösz. fn. Lásd: KÓRJEL.

*KÓRJELTAN
(kór-jel-tan) ösz. fn. Tan, melynek tárgyát a kórjelek ismerete teszi.

*KÓRKATONA
(kór-katna) ösz. fn. 1) Katona, ki betegen fekszik. 2) Szorosb ért. hosszas katonai szolgálat vagy harczban kapott sebek következtében elnyomorodott, fegyverviselésre alkalmatlanná lett katona; némelyek szerént: kadastyán, aggvitéz, aggkatona.

*KÓRKATONAHÁZ
(kór-katona-ház) ösz. fn. Épület, illetőleg intézet, melyben az elaggott vagy sebek által elnyomorodott katonák ápoltatnak.

*KÓRKELME
(kór-kelme) ösz. fn. Nem szabatos alkatu szó, minthogy a szokás a kelme szót inkább csak a szövetekre alkalmazza; azon tárgynak elnevezésére pedig, melyből a kór szokott keletkezni, inkább anyagot használ; l. KÓRANYAG.

*KÓRKÉP
(kór-kép) ösz. fn. Kórjelek, és tünemények öszvege, melyek az illető kór állapotát mintegy képben láthatóvá teszik.

*KORKÉRDÉS
(kor-kérdés) ösz. fn. Állapot, midőn a bekövetkezendő esélyről nincs kétség, hanem csak arról van szó vagy kérdés: mikor fog az megtörténni. Ez csak korkérdés.

*KORKIVÁNALOM v. KORKIVÁNAT
(kor-kivánalom v. ~kivánat) ösz. fn. Általános alakúlás a korban, illetőleg a korban élő emberek gondoskodás módjában, melyhez az egésznek, valamint az egyeseknek alkalmazkodinok kell. Az egyenlőség, testvériség, és nemzetiség korkivánalmak, azaz a jelen kor úgy alakúlt, hogy minden társadalmi intézkedéseknek, és egyesek magukviseletének azon kivánalmakhoz kell illeszkedniök.

*KORKOJÓ
mn. tt. korkojót. A székelyeknél Kriza J. szerént am. féleszü, csodatermészetü. Talán a törökből ment által, melyben korkak am. félénk, gyáva (timide, poltron, lâche stb. Hindoglu), a korkmak (am. félni) igétől.

*KORLAT v. KORLÁT
(1), (kor-ol-at) fn. tt. korlát-ot, harm. szr. ~ja. Divatosabb kiejtéssel: korlát. Általános jelentésénél fogva am. kerítés, vagyis azon karzat, mely által valamit bekerítenek. Törzsöke az elavult korol, vékony hangon köröl, és így gyöke a kört jelentő kor. A korol igéből ered a cselekvést jelentő korolás, korlás, és az elvont értelmü korlat, azaz korolat (= kerölet, körlet). Ily nyelvszokással divatoznak több helyen: porgolát, rovát, fuvát, szeglét, a helyesebb porgolat, rovat, fuvat, szeglet helyett. 1) Tulajd. ért. kerités vagy karzat, melyet egymástól bizonyos távolságban álló karókra, czölöpökre alkalmazott dorongok, vagy gerendák képeznek, s bizonyos tért mintegy elkerítenek, hozzáférhetlenné tesznek. A székelyeknél deszkakerítés is. (Kriza J.). Korláttal bekeríteni a kazalt, hogy a barom hozzá ne férjen. Korláttal keríteni ökörállás, vágószék. Korlátokkal ellátni a szérült, a hivatalnok asztalát. Alkalmazott ért. korlátnak mondatik oly záradék is, mely nem kerít be valamely tért, hanem csak egy vonalt zár el. Utak mellé rakott korlátok. Átv. ért. minden, ami az emberi szabadságot vagy akaratot bizonyos határok közé szorítja. A kicsapongókat szűkebb korlátok közé szorítani. A kihágóknak korlátot vetni. E korláton túl lépnetek nem szabad.

*KORLÁT (2)
férfi kn. tt. Korlátot. Molnár A.-nél, Páriz Pápainál am. Károly; némely régieknél, pl. a Carthausi névtelennél: Konrád.

*KORLÁT (3)
l. KORLAT. Különösen Erdélyben és némely más vidéken jelenti azon rudat is melyre a bográcsot vagy üstöt akasztják, midőn főznek benne. Az r hasonulásával kollát.

*KORLÁT (4)
falu Nógrád, puszta Nyitra m.; helyr. ~Korlát-ra, ~on, ~ról.

*KORLÁTFA
(korlát-fa) ösz. fn. 1) Dorongok, rudak, gerendák, melyekből korlátot készítenek. 2) Főzéskor a bográcsot vagy üstöt tartó rudacska.

*KORLÁTH
falu Abaúj, puszt Bars m.; helyr. Korláth-ra, ~on, ~ról.

*KORLÁTHÁZA
puszta Gömör m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KORLÁTLAN
(kor-ol-at-lan) mn. tt. korlátlan-t, tb. ~ok. 1) Aminek korlátféle keritése, karzata nincsen. Korlátlan baromállás. Korlátlan hidak, utak. 2) Átv. ért. mondják akaratról, szabadságról, mely bizonyos határok közé szorítva nincs; innen jelent kicsapongót, önkényest is. Korlátlan hatalom, szabadság. Korlátlan életü fijú. V. ö. KORLAT. Határozóként am. korlátlanul.

*KORLÁTLANSÁG
(kor-ol-at-lan-ság) fn. tt. korlátlanság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. az akaratnak, cselekvésnek határt nem ismerő, kicsapongó tulajdonsága. Szabadság és korlátlanság különböző dolgok.

*KORLÁTLANUL
(kor-ol-atlan-ul) ih. Általán am. korlát nélkül, be nem kerítve, el nem zárva, szabadon hagyva. Átv. ért. az erkölcsi, és társadalmi törvényeken gázolva, kicsapongólag; a nélkül, hogy az akaratnak bizonyos határ volna szabva. Korlátlanul garázdálkodni az embereken. Korlátlanul uralkodni. V. ö. KORLAT.

*KORLÁTNOK
(kor-ol-at-nok) fn. tt. korlátnok-ot, harm. szr. ~a. Ujabb kori, de általánossá nem igen vált szó az idegen eredetü, és köz szokásban levő kanczellár helyett. Királyi főkorlátnok. A származtatás onnan eredett, hogy a latin cancelli szó valamely rostélyzatot vagy elkorlátolt helyiséget jelent, milyen az irodákban szokott lenni, s a király cancelláriusa eredetileg annak iródeákja volt. (Valamint minister eredetileg szolga a minus szótól, magister pedig elüljáró a magis szótól). l. KANCZELLÁR.

*KORLÁTNOKI
(kor-ol-at-nok-i) mn. tt. korlátnoki-t tb. ~ak. Korlátnokot illető, azzal viszonyban levő, reá vonatkozó. Korlátnoki méltóság.

*KORLÁTOL
(kor-ol-t-ol) áth. m. korlátol-t. 1) Korláttal kerít, elzár valamit. Be-, körülkorlátolni valamely tért. 2) Átv. ért. valakinek akaratát, cselekvőségét, hatását bizonyos határok közé szorítja. Új törvények, rendeletek által korlátolni a kicsapongásokat. "Az eszet korlátolni lehet erősebb észszel, de nem is ösmer más fegyvert." Fáy András.

*KORLÁTOLÁS
(kor-ol-át-ol-ás) fn. tt. korlátolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami v. valaki korlátoltatik. Utak korlátolása. Fejedelmi önkény korlátolása. V. ö. KORLÁTOL.

*KORLÁTOLAT
(kor-ol-át-ol-at) fn. tt. korlátolat-ot, harm. szr. ~a. Korlátokból álló kertelet, karzat. Rongálni, szétszedni a korlátolatot.

*KORLÁTOLATLAN
(kor-ol-át-ol-at-lan) lásd: KORLÁTOZATLAN.

*KORLÁTOLT
(kor-ol-at-ol-t) mn. tt. korlátolt-at. 1) Korlátokkal kerített, elzárt. Korlátolt akol. Korlátolt vágószék. Korlátolt tilos. 2) Átv. ért. akaratban, működésben bizonyos határok közé szorított, nem egészen szabad. Törvények által korlátolt kivándorlás. Korlátolt sajtószabadság. 3) Észtehetségre, ismeretekre vonatkozólag, szűk körü, kevésismeretekkel biró: Korlátolt ész (bornirt).

*KORLÁTOLTAN
(kor-ol-át-ol-t-am) ih. Korláttal ellátva. Korlátolt állapotban vagy minőségben.

*KORLÁTOLTSÁG
(kor-ol-át-ol-t-ság) fn. tt. korlátoltság-ot, harm. szr. ~a. Korlátok közé szorított állapot. Leginkább csak átv. értelemben divatozik. Az emberi ész és akarat korlátoltsága. V. ö. KORLAT.

*KORLÁTOSZLOP
(korlát-oszlop) ösz. fn. Oszlop vagy czölöp, mely a korlátfákat tartja. Tölgyfából faragott, kőből rakott korlátoszlopok.

*KORLÁTOZ
(kor-ol-át-oz) áth. m. korlátoz-tam, ~tál, ~ott. l. KORLÁTOL.

*KORLÁTOZÁS
(kor-ol-át-oz-ás), l. KORLÁTOLÁS.

*KORLÁTOZATLAN
(kor-ol-át-oz-atlan) mn. tt. korlátozatlan-t, tb. ~ok. Ami korlátozva nincsen, különösen átv. erkölcsi értelmben véve. Korlátozatlan hatalmu kényúr. Határozóként am. korlátozás nélkül, korlátozatlanul.

*KORLÁTOZOTT
(kor-ol-át-oz-ott) mn. tt. korlátozott-at. Ami korlátokkal keritve, vagybizonyos határok közé szorítva van. Korlátozott kertek, utak. Korlátozott emberi tehetség. Korlátozott királyi hatalom. Törvények által korlátozott szabadság. V. ö. KORLÁT.

*KORLÁTOZOTTAN
(kor-ol-át-oz-ott-an), l. KORLÁTOLTAN.

*KÓRMAG
l. KORIÁNDRUM.

*KORMÁNY
(kor-mány törökül: kürek, am. a német Ruder); fn. tt. kormány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) A hajó farához alkalmazott lapát vagy kapuforma rudas eszköz, melynek ide-oda csavarása, forgatása által a hajónak kellő irányt iparkodik adni a hajós. Evező kormány, mely a rendes evezőhöz hasonló, csak hogy a hajókon nagyobb. Timon-kormány, mely nagy ajtóhoz vagy kapuhoz hasonló, s viz ellen szokták leginkább a nagy tölgyfahajókon hasznát venni. Kormányt tartani, csavarni, forgatni. Csöndes időben könnyü kormányt tartani. (Km.). 2) Átv. ért. azon hatalom, igazgató erkölcsi erő, mely valamely társulat vagy egész állodalom ügyeit intézi. Világi, egyházi, katonai kormány. Ország kormányát erős kézzel igazgatni. Általvenni a hadi kormányt. A haza kormánya mellé jeles férfiakat állítani. A kormányt másnak engedni által. 3) Maga azon fő testület, mely valamely ország ügyeit a fejedelem vagy nép megbizásából igazgatja. Kormány rendeletei, intézkedései. A kormány pártjával vagy ellene tartani.
E szónak gyöke a forgást, ide-oda csavarást, vagy forgatást, csavargatást jelentő kor, kör. Ezen forgalomból indúl ki Adelung is, midőn a német Ruder szó gyökének szintén ily jelentést tulajdonít. A törökben: kürek. És csak esetlegességnek tartandó, midőn a latin: gubernaculum és franczia: gouvernement szóval hangokban is némileg megegyezni látszik.

*KORMÁNYALKAT
(kormány-alkat) ösz. fn. A polgári kormánynak azon módja és rendszere, mely szerént a legfőbb hatalom gyakoroltatik, különös tekintettel a személyek számára, kik a hatalmat űzik, és azon mértékre, melyben a hatalmat gyakorolják. Önuralkodó, alkotmányos, köztársasági kormányalkat.

*KORMÁNYBIZTOS
(kormány-biztos) ösz. fn. Személy, kit a kormány sürgős esetekben, távolabb helyeken maga helyett valaminek megvizsgálására, végrehajtására megbíz, feljogosít.

*KORMÁNYBIZTOSSÁG
(kormány-biztosság) ösz. fn. Felhatalmazás, mely valamely kormánybiztosnak adatik.

*KORMÁNYCSÍNY
(kormány-csíny) ösz. fn. A kormányon ülő főszemélynek, vagy testületnek hirtelen meglepő, olyatén cselekvése, mely az eddig fennálló intézményeket mintegy eltörli, s egészen újakat állít helyökbe; kormányi forradalom a nép irányában.

*KORMÁNYDESZKA
(kormány-deszka) ösz. fn. Az eketalp oldalához szegezett, s hegyes szöget képező deszka, mely a szántóvas által fölhasogatott földet mintegy kormányozza, hogy egyenes vonalban forduljon ki.

*KORMÁNYELNÖK
(kormány-elnök) ösz. fn. Ki valamely kormányzó testületben az elnökséget viseli.

*KORMÁNYÉRTŐ
(kormány-értő) ösz. mn. Ki az ország kormányához kellő tudománynyal és tapasztalattal bir. Kormányértő férfiakkal tanácskozni a haza ügyeiről. A kiskoru fejedelem mellé kormányértő férfiakat állítani. V. ö. KORMÁNY.

*KORMÁNYFÉL
(kormány-fél) ösz. fn. A hajónak azon része, melyre a kormány alkalmazva van; a hajó fara.

*KORMÁNYFÉRFI, KORMÁNYFI
(kormány-férfi v. ~fi) ösz. fn. Oly férfi, ki az ország kormányában részt veszen, mint miniszter, kanczellár, államtitkár sb.

*KORMÁNYFORMA
(kormány-forma) l. KORMÁNYALKAT.

*KORMÁNYFŐ
(kormány-fő) ösz. fn. Valamely kormánynak vezetője.

*KORMÁNYJAVASLAT
(kormány-javaslat) ösz. fn. Inditvány, mely leginkább országgyüléseken az ország kormányától ered.

*KORMÁNYJELÖLT
(kormány-jelölt) ösz. mn. és fn. Valamely hivatalra vagy képviselőségre a kormány által kitűzött egyén, pl. a nádorválasztásnál.

*KORMÁNYKAR
(kormány-kar) ösz. fn. Rúd, illetőleg nyél, melyhez a hajó kormányának lapátja szegezve van.

*KORMÁNYKÖR
(kormány-kör) ösz. fn. Azon férfiak együtt véve, kik a kormányzásban részt vesznek, vagy abba bármiképen törvényes befolyással vannak.

*KORMÁNYKÖZEG
(kormány-közeg) ösz. fn. Közeg, mely a kormány nézetét, akaratját tudatja. V. ö. KÖZEG.

*KORMÁNYLAP
(kormány-lap) ösz. fn. Az országos kormány hivatalos hirlapja, mely az illető kormány érdekeit képviseli, rendeleteit köztudomásra hozza stb.

*KORMÁNYLAPÁT
(kormány-lapát) ösz. fn. Azon deszkamű, mely a kormányrúd végére szegezve a vizet ide-oda nyomkodja.

*KORMÁNYNOK
(kor-mány-nok) fn. tt. kormánynok-ot, harm. szr. ~a. Országos kormányhivatalnok, különösebben: miniszter, némelyek szerént újabban: ügyér.

*KORMÁNYNYEL
(kormány-nyel) ösz. fn. A hajókormány rúdjának felső vége, melyet a kormányos kezében tart.

*KORMÁNYOS
(kor-mány-os) fn. tt. kormányos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajós, ki különösen a kormánynál van, s annál fogva a hajót kellő irányokban igazgatja. A hazánkbeli közönséges (nem gőzös) kereskedői hajókon első személy.
"Az a jó kormányos,
Ki, ha a víz habos,
Nem tudja tengert félni."
Rimai.

*KORMÁNYOZ
(kor-mány-oz) áth. m. kormányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Tulajd. ért. a hajó menésének a kormány forgatása által irányt adogat. Dereglyét, tölgyfahajót, gőzhajót kormányozni. 2) Más testeket, midőn mozgásban vannak, bizonyos irány szerént igazat. Gőzkocsit, lovas szekeret kormányozni. 3) Valamely társulatot, nevezetesen állodalmat, bizonyos rendszert követve igazgat. Várost, vármegyét, kerületet, országot, birodalmat kormányozni. Házat, urodalmi javakat kormányozni. Intézetet, iskolákat kormányozni. Nem hegedűszóval kormányozzák az országot. (Km.).

*KORMÁNYOZÁS
(kor-mány-oz-ás) fn. tt. kormányozás-t, tb. ~ ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valami kormányoztatik. A hajó kormányozását józan emberre bízni. Valakit az ország kormányozására meghíni. V. ö. KORMÁNYOZ.

*KORMÁNYOZÓ
l. KORMÁNYZÓ.

*KORMÁNYPAD
(kormány-pad) ösz. fn. Pad vagyis ülőhely az országgyüléseken, parlamentekben, hol a kormány tagjai foglalnak helyet.

*KORMÁNYPÁLCZA
(kormány-pálcza) ösz. fn. Átv. ért. az igazgató hatalom jelvénye, melynél fogva bizonyos tartományt, országot, illetőleg államot kormányoz.

*KORMÁNYPÁRT
(kormány-párt) ösz. fn. Felekezet, mely a kormánynyal, ennek nézeteire, elveire, rendszerére nézve egyetért. A kormánypárt utolsó szavazáskor kisebbségben maradott.

*KORMÁNYPÁRTI
(kormány-párti) ösz. mn. A kormány részén levő, a kormánynyal tartó.

*KORMÁNYRENDELET
(kormány-rendelet) ösz. fn. Országos kormány által kibocsátott rendelet.

*KORMÁNYRENDSZĚR
(kormány-rend-szěr) ösz. fn. Elvek, nézetek, szabályok öszvege, melyek szerént a kormányzás vezettetik.

*KORMÁNYSZABÁLY
(kormány-szabály) ösz. fn. Szabály, melyet a kormányférfi az ország, vagy népek igazgatásában határozott, és kitűzött sinórmértékül követ.

*KORMÁNYSZĚG
(kormány-szěg) ösz. fn. A hajókormány nyelébe ütött szegnemü fogantyú, melyet a kormányos megmarkol, midőn a hajót terelgeti.

*KORMÁNYSZÉK
(kormány-szék) ösz. fn. 1) Hatósági testület, mely valamely nagyobb társadalmat, jelesen országot, birodalmat stb. kormányoz. 2) Azon hely, pl. főváros, melyben a hatósági kormány tagjai, mint testület laknak, és működnek.

*KORMÁNYSZÉKI
(kormány-széki) ösz. mn. Kormányszékhez tartozó, azt illető, attól eredő, arra vonatkozó. Kormányszéki tanácsos, titoknok, fogalmazó. Kormányszéki épületek, teremek. Kormányszéki rendeletek, tanácskozmányok, jegyzőkönyvek. V. ö. KORMÁNYSZÉK.

*KORMÁNYTALAN
(kor-mány-ta-lan) mn. tt. kormánytalan-t, tb. ~ok. Aminek kormánya nincs, tulajdon és átv. értelemben véve. Határozóként am. kormány nélkül. V. ö. KORMÁNY.

*KORMÁNYTAN
(kormány-tan) ösz. fn. Elméleti és tapasztalati ismeretek, melyek valamely társadalom, nevezetesen népek, országok, illetőleg állam kormányzására szükségesek.

*KORMÁNYTANÁCS
(kormány-tanács) ösz. fn. 1) Azon személyek testülete, kik valamely tartomány, vagy ország, vagy birodalom kormányszékén ülnek. 2) Hivatalos ülés, melyben a fennemlített tanács a köz ügyekről értekezik, és intézkedik. Bizonyos ügyeket a kormánytanácsban fölvenni és tárgyalni. Kormánytanácsból kelt rendeletek.

*KORMÁNYTANÁCSNOK
(kormány-tanácsnok) ösz. fn. Kormányszéki testület tagjai, ki tanácsnoki ranggal bir. Birodalmi kormánytanácsnok. Néha csak tiszteletbeli czím.

*KORMÁNYTÁRS
(kormány-társ) ösz. fn. Személy, kivel a fejedelem a kormányi főhatalmat megosztja.

*KORMÁNYTARTÓ
(kormány-tartó) ösz. mn. és fn. Ami a kormányrudat tartja; különösebben am. kormányos; l. ezt.

*KORMÁNYTISZT
(kormány-tiszt) ösz. fn. Széles ért. minden tisztviselő, ki valamely kormányszék mellett hivataloskodik.

*KORMÁNYTOLL
(kormány-toll) ösz. fn. A madarak szárnyaiban a leghosszabb tollak, melyek a repülést leginkább elősegítik és irányozzák.

*KORMÁNYTŐKE
(kormány-tőke) ösz. fn. Tőke, vagy vastag czölöp, melyen a hajókormány rúdja fekszik.

*KORMÁNYTUDOMÁNY
(kormány-tudomány) ösz. fn. Az állami kormányra vonatkozó ismeretek rendszere. V. ö. KORMÁNYTAN.

*KORMÁNYTŰ
(kormány-tű) ösz. fn. máskép: iránytű, delejtű. l. DELEJTŰ.

*KORMÁNYÜGY
(kormány-ügy) ösz. fn. Mindenféle ügyek, melyeket elintézni különösen az ország vagy államkormány teendői közé tartozik.

*KORMÁNYVEZETŐ
(kormány-vezető) ösz. mn. és fn. Aki a kormányt vezeti, kormányos; különösebben a kormány feje.

*KORMÁNYVITEL
(kormány-vitel) ösz. fn. Államkormányi hatalom gyakorlata.

*KORMÁNYZÁS
l. KORMÁNYOZÁS.

*KORMÁNYZAT
(kor-mány-oz-at) fn. tt. kormányzat-ot, harm. szr. ~a. Kormányzás, mint gyakorlott cselekedet.

*KORMÁNYZATI
(kor-mány-oz-at-i) mn. tt. kormányzati-t, tb. ~ak. Kormányzatot illető, arra vonatkozó. Kormányzati szabályok. Kormányzati képesség v. ügyesség.

*KORMÁNYZÓ
(kor-mány-oz-ó) mn. és fn. tt. kormányzó-t. Általán minden személy, ki kormányoz; különösen 1) Bizonyos ügyek igazgatója. Urodalmi jószágok kormányzója. 2) Valamely nagyobb hatósági testület főnöke. Hadi kormányzó. 3) Valamely birodalom egyes tartományának igazgatási főnöke, ki mintegy képviseli a távollevő fejedelmet. Erdélyország kormányzója. 4) Fő rangu személy, ki a kiskoru fejedelem személyében igazgat és parancsol Hunyady János, Magyarország kormányzója. 5) Valamely nagyobbszerü intézetben elüljáró. Bankkormányzó. (Gubernator. Gouverneur).

*KORMÁR
(korom-ár) fn. tt. kormár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. KORMORÁN.

*KORMOD
puszta Tolna megyében; helyr. Kormod-ra, ~on, ~ról.

*KORMORÁN
fn. tt. kormorán-t, tb. ~ok. Európában és Ázsiában tenyésző madárfaj, mely lúdnagyságra nő, nagyobb részén fekete, feje hátsó felén visszahajló kis tollbokrétával; lakik fákon és kősziklákon, halakkal él, és Sínában halászatra is megtanítják. (Pelicanus carbo, Wasser- v. Seerabe, der schwarze Pelican, Cormoran, mely öszvetett szó a latin corvus, és alsó brettanni morvan-ból, am. vízi holló). Sándor Istvánnál: kormos gém. Egyik fajának tartják a nálunk tartózkodó kora katona, vagy némely kiejtés szerént kára katona nevü vízi madarat, mely a Tisza alsó vidékén katonák módjára hosszu sorban és kara vagy kára kiáltozással (mely a holló [= horló] hangja is) szokott járni.

*KORMOS (1)
(kor-om-os) mn. tt. kormos-t v. ~at, tb. ~ak. Koromtól lepett, piszkos, fekete. Kormos kémény, konyha, falak. Kormos fazék, kezek, arcz. Kormos kovács, lakatos. Szélesb ért. koromhoz hasonló fekete vagy mocskos. Kormos alma, fösték. A magyar nép a fekete kutyát kormos-nak szereti nevezni. Kormos ne! Czoki Kormos! A ,kormosalma' neve is néha egyszerüen: kormos. Mint fn. tárgyesete: kormos-t, többese: ~ok.

*KORMOS (2)
puszta Nógrád m.; helyr Kormos-ra, ~on, ~ról.

*KORMOSALMA
(kormos-alma) ösz. fn. Barnás, édes héjú almafaj. Néhutt: koszos.

*KORMOSAN
(kor-om-os-an) ih. Koromtól lepve, bemocskítva, feketén. A kéményseprők kormosan járnak.

*KORMOSGÉM
(kormos-gém) ösz. fn. l. KORMORÁN.

*KORMOSÍT, KORMOSIT
(kor-om-os-ít) áth. m. kormosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Kormossá tesz, korommal bepiszkol, beszurtoz. Kormosított konyhakémény.

*KORMOSKODIK
(kor-om-os-kod-ik) k. m. kormoskod-tam, ~tál, ~ott. Dunán túli tájszó, s am. konyhán az asszonyok között forgolódik, s majd hizeleg, majd incselkedik, szóval: kotynyeleskedik. A ,korom' szótól kölcsönzött átv. értelmü kifejezés.

*KORMOSÓ
falu Hont m.; helyr. Kormosó-ra, ~n, ~ról.

*KORMOSODÁS
(kor-om-os-od-ás) fn. tt. kormosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely testnek a hozzá ragadt koromtól szurtossá levése, megfeketedése.

*KORMOSODIK
(kor-om-os-od-ik) k. m. kormosod-tam, ~tál, ~ott. Kormossá leszen, a korom, vagy koromhoz hasonló szinű mocsok belepi. A kéményben bujkáló bekormosodik.

*KORMOZ
(kor-om-oz) áth. m. kormoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Korommal bemázol, feketít. Arczát bekormozta a rabló, hogy meg ne ismerjék.

*KORNA
l. falu Nógrád m.; helyr. Krná-ra, ~n, ~ról.

*KORNÉL
l. KORNIS, 2).

*KORNICZ v. KORNYICZ
(kor-n-icz) fn. tt. kornicz-ot, harm. szr. ~a. A kerékgyártók vésűje, melylyel a fát kiczifrázzák. Gyöke kor a metszést, hasítást jelentő s rokon gyökü szók sorába tartozik, milyenek: korcsolya, korhál, korhol. Ide tartoznak a gyöngébb lehü horol, horhol, hornyol stb. V. ö. KOR, (1).

*KORNIKA
a régieknél am. krónika.

*KORNILKŐ
(kornil-kő) ösz. fn. Sándor Istvánnál am. a latin carneolus; féldrágakő, mely a kovák neméhez tartozik, és sötétpiros szinü; az arábiait legszebbnek tartják.

*KORNILLA
fn. tt. kornillát. A kétflakások seregébe, és tízhímesek rendébe tartozó növénynem; csészéje két ajaku, a felső két öszveragadt fogu, az alsó három fogu; bokrétjának vitorlája alig hosszabb a szárnyaknál; czikkhüvelye egyeneske, hengeres v. lapított, czikkelyei egy-egy magvúk. Virágzása ernyős, gombos. Levelei szárnyasak. (Coronilla). Fajai: nyújtózkodó, koronás, tarka, kardos k.

*KORNIS
fn. tt. kornis-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A tarnicsok neméhez tartozó növényfaj; virágai kocsonyásak, ellenesek, bokrétái harangformák, ránczoltak, ötmetszésűk, levelei szálasak, tompák. Virága kék, belül homályos, sárgával vagy fehérrel pettegetett; máskép: kornisfű, növénytani neve: kornis tarnics. (Gentiana Pneumonanthe). V. ö. TARNICS. 2) Férfi kn. Cornelius a latin cornus-tól, mely somfát jelent; innen némelyek magyarosan Soma nevet adtak neki. (De ezt ismét legtöbben ,Samu' szóval zavarják öszve).

*KORNY
(kor-ny) elvont törzse 1) kornyad, kornyasz- 2) kornyikál, kornyékol szóknak és származékaiknak.

*KORNYAD
(kor-ny-ad) ösz. m. kornyad-tam, ~tál, ~t. v. ~ott. Mondják emberről, midőn a közelgő betegség előtt bajt, gyöngülést érezvén, kedvetlenkedik. Minthogy ezen állapotban az ember rendesen elveszti szilárd, egyenes állását, s meggörbedt, meghajlott testtel mozog; innen ez igének kor gyöke azon szókéval áll rokonságban, melyek görbedést jelentenek, legközelebbről pedig a kór (beteg) szóval. Valamivel lágyabb hangon megegyezik vele: gornyad, görnyed. V. ö. KOR, 1).

*KORNYADÁS
(kor-ny-ad-ás) fn. tt. kornyadás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki kornyad.

*KORNYADOZ
(kor-ny-ad-oz) önh. és gyak. m. kornyadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran vagy folytonosan kornyad. Már több naptól fogva kornyadoztam, míg végre le kellett fekünnüm. Máskép: gornyadoz. V. ö. KORNYAD.

*KORNYASZ
(kor-ny-asz) mn. tt. kornyasz-t, tb. ~ok. Kornyadó, kornyadozó.

*KORNYÉKOL
(kor-ny-ék-ol), lásd: KORNYIKÁL.

*KORNYIKA
(kor-nyi-ik-a) fn. tt. kornyikát. Idétlen kellemetlen kiáltozás, fülsértő rekedt hangu ének, milyen pl. a gajdoló részegeké. Gyöke a hangutánzó kor. Rokon a kurjan, kurjog, kurjogat szókkal. Elemezve: a kor-j-ig-a (kor-j-og-a) mint karika am. kariga, karoga v. guriga, sántikál am. sántigál, sántogál stb.

*KORNYIKÁL
(kor-ny-ik-ál) önh. m. kornyikál-t. Kellemetlen, rekedt, fülsértő hangon kiabál vagy énekel.

*KORNYÍKOL
(kor-ny-ík-ol) l. KORNYIKÁL.

*KÓRÓ
(kór-ó) fn. tt. kórót. Némely füvek, nevezetesen kerti növények, virágok és vetemények, vastagabbféle, és magasra sarjadzó szárai. A fák szárait nem nevezzük kórónak, a fiatal cserjékéit sem, vagy legfölebb átv. értelemben. Kukoriczakóró, czirokkóró, bogácskóró, bojtorjánkóró, dohánykóró. A saláta ha megvénül, kóróba, azaz szárba megy. Kórója van továbbá a máknak, földi bodzának, és a buja földben termő kölesnek; ellenben a búzának, rozsnak, árpának szára van. Nyers kóró, száraz kóró. Ha a levelek lehullanak, csak a kóró marad. Kórót aratni, kóróval tüzelni. Olyan az agglegény, mint a száraz kóró. Czinegének kóró a nyársa. (Km.). V. ö. KÓRÓS. 2). Szükebb ért. a füvek és növények száraz indája, és szára, de szinte a nyelvszokás által megválogatva, pl. babkóró, lencse-, borsókóró, katángkóró, barlangkóró stb. Tisza mellékén és Erdélyben kóré is. Minthogy e szó a füvek és vetemények vastagabb s felmagasodó szárát jelenti: valószinü, hogy egy a góró, azaz góré, gór és hóri magasat jelentő szókkal. A kóró t. i. mint alakjából kitünik, melléknév: s mind a góró, mind a kóró szókban lényeges rész a magasat, emelkedést jelentő or v. ór. A törökben koru am. kerítés, (enclos), továbbá cserje (petit bois), de erdő (foręt is, kuru pedig száraz, tehát csekély eltéréssel csaknem ugyanazon jelentéssel bir, mint a magyar kóró.

*KÓRÓCSICSÖRKE
(kóró-csicsörke) ösz. fn. l. CSICSÖRKE.

*KÓRÓD
erdélyi faluk Kolos és Küküllő m.; SZAMOS~, TISZA~ faluk Szathmár m.; helyr. Kóród-ra, ~on, ~ról.

*KÓROD
puszta Gömör m.; helyr. Kórod-ra, ~on, ~ról.

*KÓRODA
(kór-od-a v. kór-o-da) fn. l. KÓRHÁZ.

*KÓRODAGONDNOK
(kóroda-gondnok) lásd: KÓRHÁZGAZDA.

*KÓRODAI
(kór-od-a-i) mn. tt. kórodai-t, tb. ~ak. Kórodát illető, arra vonatkozó, abban létező. Kórodai szabályok. Kórodai eléadások. Kórodai betegek.

*KÓRÓDZIK
(kór-ó-d-z-i-k) belsz. m. kóródz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~zál. Mondják bizonyos növényekről, midőn kórójok nő. Kóródzik a saláta, midőn magba megy. Kóródzik a magnak hagyott retek, répa, káposzta. V. ö. KÓRÓ.

*KOROG
(kor-og) önh. és gyak. m. korog-tam, ~tál, ~ott, v. korgott, htni. ~ni v. korgani. Mondják csaknem kizárólag a hasról, gyomorról, midőn a szelek járását kihallani belőle. Korog a hasam. Gyöke a hangutánzó kor.

*KOROGLYA
(kor-og-lya) fn., tt. koroglyát. Szabó D. szerént gyógyszertári berbencze v. dobosz, vagyis azon hengerded edénykék, melyekben a gyógyszereket tartogatják. Gyöke kor, rokon a magyar korsó, franczia cruhe, német Krug, Krülein, góth krugg stb. szók gyökeivel. Dankovszky szerént a szláv nyelvben eléjön krgla, krhla.

*KOROGTAT
(kor-og-tat) l. KOROGAT.

*KÓRÓGY
puszta Bihar m. helyr; Kórógy-ra, ~on, ~ról.

*KOROJ
falu Bihar m.; helyr.; Koroj-ra, ~on, ról.

*KOROKNYA
puszta Somogy m.; helyr. Koroknyá-ra, ~n, ~ról.

*KOROM
(kor-m, kor-om) fn. tt. korm-ot, harm. szr. ~a. Fekete vagy feketésbarna ragadós test, mely a tűzből kifejlő füsttel magasra száll, s az érintett testekhez ragad. Ami vastagabb és sűrübb benne, az alábbi testekhez tapad, és kérget képez, a finomabb részek pedig fölebb repülnek és porhanyósak. Köz nyelven koromnak mondják a féligmeddig égett és kialudt fát, és szenet. Fekete mint a korom. (Km.). Korom a koromhoz jobban nem hasonlít, mint .... Másra keni a kormot. A kéményt meglepte a korom. Mennyiben a füsttel egyszerre fejlődik ki, füstnek is mondják, innen füstös kémény am. kormos, füstfaragó, túl a Dunán am. koromfaragó, azaz kéményseprő. Amit Adelung és Campe a német Russ elemzéséről mondanak, hogy t. i. e szóban alapfogalom a fölfelé menés, ahonnan némely német nyelvjárásban Rahm-nak is hivják, az a magyar korom szóra szintén illik, miután a kor, de méginkább az or több szóban magasodást jelent. A ,korom' szóhoz legközelebb áll a török kurum, honnan kurumus am. száraz, valamint kuru is száraz, mely a csagataj nyelvben karag . karak am. fekete, kömür szén (carbo); a szláv nyelvekben Dankovszky szerént eléjön kour, kúr.

*KOROMBARNA
(korom-barna) ösz. mn. A korom barna szinéhez hasonló.

*KOROMFEKETE
(korom-fekete) ösz. mn. A koromhoz hasonló szinü, vagy a koromtól befeketült. Koromfekete haj, Koromfekete falak.

*KOROMFEKETESÉGÜ
(korom-feketeségü) l. KOROMFEKETE.

*KOROMFESTÉK
(korom-festék) ösz. fn. l. A finomabbféle, azaz magasabbra szálló porhanyó koromból készített festékanyag.

*KOROMKÁSZU
(korom-kászu) ösz. fn. Kászu, melyben a koromfestéket tartják és árulják. V. ö. KÁSZU.

*KOROMLA
puszta Veszprém m.; helyr. Koromlá-ra, ~n, ~ról.

*KOROMNEMÜ
(korom-nemü) ösz. mn. Olyan anyagból való, mint a koromé szokott lenni.

*KOROMPA
ALSÓ~ FELSŐ~ faluk Pozsony m.; helyr. Korompá-ra, ~n, ~ról.

*KOROMSZÉN
(korom-szén) ösz. fn. Eloltott égő szén, melyet ismét meg lehet gyújtani.

*~KORON
névrag, mai divat szerént csak kor, de régente gyakran ama hosszabb s ragozott értelemben jön elé.

*KORONA
(kor-on-a, l. itt alább a czikk végén) fn. tt. koronát. 1) Tulajd. széles ért. fejdísz, mely a fejet köralakban keríti, milyenek voltak a régi diadalmi koronák, vagy melyekkel az istenek fejeit ékesítették. Ez értelemben szokottabb a koszorú. 2) Szoros ért. fő méltóságnak és hatalomnak jelképe, melyet a fejedelmek, különösen császárok és királyok bizonyos ünnepélyek alkalmával fejeikre tesznek. Arany korona. Vas korona. Gyöngyökkel, drágakövekkel ékesített korona. A pápa hármas koronája. Magyar szent korona. Császári, királyi korona. A czímertanban ily nevet visel a herczegek, grófok, és némely nemes családok hasonló alaku czímere. Herczegi, grófi, nemesi korona. Átv. ért. 1) császári vagy királyi vagy általán fejedelmi méltóság, és az evvel párosult hatalom. Koronát nyerni, elveszteni, másnak átengedni. 2) Ország vagy állodalom. Korona jószágai. Az elkobzott vagyonok a koronára szállanak.
"Vérrel bérrel oltalmazzuk
Szent szent koronánkat."
Amadé.
3) Mennyiben a koronának alakja és helyzete vétetik tekintetbe, jelenti általán bizonyos testek felső részeit, melyek többé-kevésbbé köralakúak, pl. fák koronája, vagyis az ágaknak, illetőleg lomboknak kerekded bokrozata, különösen midőn az ágakat mesterségesen ily alakuakká idomitjuk; fogak koronája, t. i. a zápfogak felső kerülete.
Mi e szó elemzését illeti, ha egész külső alakját veszszük, képzésére hasonló a borona, marczona, hadona, katona, csatona, babona s. tőbb szókhoz; ámbár pedig a latin corona, s hellen korwnh szókkal mind alakra, mind fogalomra tökéletesen egy, azért magyar eleme is tagadhatatlan, miután gyöke kor, hangváltozattal kar, kör, kur, kűr száznál többre menő magyar szavainkban hasonló vagy rokon értelemmel bir.

*KORONAARANY
(korona-arany) ösz. fn. Aranypénz, különösen tallér, melynek egyik lapjára korona van verve. Szokottabban: koronás arany.

*KORONAERDŐ
(korona-erdő) ösz. fn. Díszerdő melynek fái koronásan meg vannak nyesve, azaz lombjaik a legfelsőbb csúcson koronát képeznek.

*KORONAFA
(korona-fa) ösz. f. 1) Fa, melynek alsó lombjai a törzsökön lenyirva vagy lehullva vannak, s a felsők mintegy koronát képeznek. 2) l. AKÁCZFA.

*KORONAGÁT
(korona-gát) ösz. fn. A várerőditésnél azon sánczolat, mely a várat keríti.

*KORONAHERCZEG
(korona-herczeg) ösz. fn. A császárnak vagy királynak legöregbik fia, mint a cszászár vagy királyi méltóságra kitűzött utód.

*KORONAIGÉNYLŐ
(ikorona-igénylő) ösz. mn. és fn. Aki azt követeli vagy állitja, és azt bebizonyítani is törekszik, hogy a fejedelmi korona őt illeti. (Kromprätendent).

*KORONAJAVAK
(korona-javak) többesi fn. Egyes számban: koronajószág; l. ezt.

*KORONAJÓSZÁG
(korona-jószág) ösz. fn. Honi törvényeink szerént azon birtok, és ennek jövedelmei, melyek különösen a királyi udvar fentartására rendeltettek, s maga a jószág elidegeníthetlenül van a szent koronához kapcsolva, milyenek a visegrádi, diósgyőri urodalmak, a tiszáninneni korona-kerület stb.

*KORONAKÖKÖRCSIN
(korona-kökörsin) ösz. fn. A kökörcsinek neméhez tartozó növényfaj, a leveles száruak és csákótlan magvuak alneméből. (Anemone coronaria). V. ö. KÖKÖRCSIN.

*KORONAKÖVETELŐ
(korona-követelő) l. KORONAIGÉNYLŐ.

*KORONAORSZÁG
(korona-ország) ösz. fn. Valamely birodalom koronája alá tartozó ország, mint annak egyik alkatrésze.

*KORONAŐR
(korona-őr) ösz. fn. Általán személy, ki a fejedelmi koronára felügyel. Magyarországban két koronaőr van, kik az 1687-diki 10. törvényczikknél fogva az országgyülésen a zászlósurak után foglalnak helyet, s közönségesen a zászlósurakhoz számittatnak, egyébiránt végleges megválasztatásuk a fejedelem kijelölésére az országgyülés jogaihoz tartozik.

*KORONAÖRÖKLÉS
(korona-öröklés) ösz. fn. A fejedelmi méltóságnak és hatalomnak mint illető örökségnek átvevése vagy az ehhez való jog. Ezen országban a koronaöröklés az elsőszülött herczeget illeti.

*KORONAÖRÖKÖS
(korona-örökös) ösz. fn. Kit az uralkodó koronás fejedelem halála után az országlási jog illet. V. ö. KORONAHERCZEG.

*KORONÁS
(korona-as) mn. tt. koronás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Koronával diszített, kinek fejére ünnepélyesen rátették a fejedelmi koronát. Koronás császár, király. Koronásfő, mel ykülönbözik a különirt koronás fő-től, pl. Koronás fővel jelenni meg a nép előtt. Koronás próféta, így czímezik egyházi nyelven Dávid királyt. 2) Mondják czímerekről, pénzekről, s némely más tárgyakról, melyeken a korona képe látszik. Koronás grófi paizs, hintó. Koronás tallér. Koronás liliom.

*KORONATISZTSÉG
(korona-tisztség) ösz. fn. Általán hivatal, mely bizonyos országokban a koronától veszi czímét, pl. Magyarországban a koronaőrök zászlósúri főméltósága.

*KORONAÜGYVÉD
(korona-ügyvéd) ösz. fn. Magyarországban a királyi ügyek igazgatója, és a magyar szent koronának ügyviselője, ki az állami királyi javak és ezekkel összefüggő jogok körül eredt ügyek viselésére, és az államot vagy köztársadalmat veszélyeztető vagy nagyobb mértékben sértő büntettek megtorlása végett azoknak kinyomozására s a törvényszékeknél bevádolására rendeltetett.

*KORONAVESZTĚTT
(korona-vesztětt) ösz. mn. Oly fejedelem, aki koronájától, fejedelmi méltóságától bármi okból megfosztatott.

*KORONAVIRÁG
(korona-virág) ösz. fn. A koronafa, máskép akáczfa virága. V. ö. HATKOTÚ.

*KORONÁZ
(korona-az) ösz. fn. Szoros ért valamely fejedelmet, fejére tevén a koronát, országlói méltóságába és hatalmába ünnepélyesen beigtat. A koronaörököst atyja életében megkoronázni. A magyar királyokat rendesen az esztergomi érsekek szokták koronázni.

*KORONÁZÁS
(korona-az-ás) fn. tt. koronázás-t, tb. ~ok, harm. sz. a. Innepélyes cselekvés, midőn bizonyos szertartások között a fejedelmi személy fejére teszik a koronát, s mint olyat, országlói méltóságába és hatalmába avatják.

*KORONÁZOTT
(kor-on-a-az-ott) mn. tt. koronázott-at. Akit megkoronáztak. Koronázott császár, király. V. ö. KORONÁZ.

*KORONCZÓ
falu Győr m.; helyr.; Koronczó-ra, ~n, ~ról.

*KOROND
falu Külső-Szolnok m. és erdélyi falu Udvarhely Székben, helyr. Korond-ra, ~on, ~ról.

*KORONG (1)
(kor-ong) fn. tt. korong-ot, harm. szr. ~ja. Általán kerékalakú forgó eszköz, mely valamit hajt. Így mevezik a fazekasok kerekét, melynek két karikája van, felső, mely kisebb, és alsó, mely nagyobb, az alsót lábbal hajtják, a felsőn pedig az agyag különféle edénynyé képeztetik. Nevet, mint fazekas, ha korongja kiugrik. (Km.). A molnárok korongja azon kis száraz kerék, mely a malomkövet közvetlenül hajtja, s a régi szerkezetü malmokban tizenkét úgynevezett orsója van. Gyöke vagy az erős mormoló hanggal való forgást jelentő kor, vagy az egész szó, úgy látszik, egyszersmind elavult ige, s am. karing, magashangon: kering; képzésre; ha tisztánong ang képzőt veszünk is, hasonlók hozzá: dorong, harang, csatrang, katang, bitang stb.

*KORONG (2)
falu Vas m.; helyr: Korong-ra, ~on, ~ról.

*KORONGTÁNYÉR
(korong-tányér) ösz. fn. Tányérforma eszköz a fazekasok korongjában. V. ö. KORONG.

*KORONGVAS
(korong-vas) ösz. fn. Vas pálcza a malomkorong végén, mely a malomkövet hajtja.

*KORONKA (1)
(kor-on-ka) fn. tt. koronkát. Kör alakú, körded fejdísz, különösen mely ékszerekből áll (Diadem).

*KORONKA (2)
erdélyi falu Maros Székben, helyr. Koronká-ra, ~n, ~ról.

*KORONKÉNT
(kor-on-ként) ih. Nem mindig, vagy folyvást, hanem csak bizonyos időnek eléfordultával. Koronként bemenni a városba. A csúsz csak koronként szakgatja karjaimat.

*KORONKÉNTI
(kor-on-ként-i), mn. tt. koronkénti-t. tb. ~ak. Bizonyos időszakokat tar, néha-néha eléforduló. Koronkénti légváltozatok. Koronkénti búskomorság, szeszélyesség.

*KORONT
fn. tt. koront-ot. Az osztrák birodalomhoz tartozó Illyricumnak Karintia nevü tartománya, koronaországa.

*KORONTÁR
fn. tt. korontár-t, tb. ~ok. Koront nevü tartománynak lakosa. A régebbieknél néha: koronthál. V. ö. KORONT.

*KORONTÁRRÉPA
(korontár-répa) ösz. fn. Kerekded torzsáju, nagy répa faj.

*KORONTORSZÁG
(koront-ország) lásd: KORONT.

*KOROS (1)
(kor-os) mn. tt. koros-t v. ~at, tb. ak. Leginkább csak emberről mondják, midőn vagy magában véve, vagy másokhoz mérve jó előre haladott éveiben; gyöngédebb kifejezés mint a vén. Apám már koros ember. Bátyám koros legény. Koros leányt nem veszek feleségül. A csagataj nyelvben: karď am. koros, öreg, és karďb részesülői képzővel am. korosodó.

*KOROS (2)
falu Nyitra m.; helyr. Koros-ra, ~on, ~ról.

*KÓROS (1)
(kór-os) mn. és fn. tt. kóros-t, többese: ~ok. Kórban szenvedő. Leginkább öszvetételekben: holdkóros, aszkóros, vízkóros stb. Rokon vele a tájdivatos görhes.

*KÓROS (2)
falu Baranya m.; helyr. Kóros-ra, ~on, ~ról

*KÓRÓS
(kór-ó-s) mn. tt. kórós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kóróval benőtt, vagy bővelkedő, vagy kevert. Kórós telek, ugar, legelő. Kórós takarmány, széna. Néha am. kóróval rakott, tetézett. Kórós szekér. Kórós házfödél, kunyhó. 2) A növénytanban a növényről mondják, midőn szára megkeményszik, azonban fakeménységre még sem jut, mind a mellett épen úgy évelő, mint a fák és cserjék dereka, pl. a kerti zsálya szára; latinul: frutescens, suffruticosum. (Gönczy Pál). V. ö. KÓRÓ.

*KOROSKÉNT
(kor-os-ként) ih. Istvánfi Pálnál a XVI. században sokszor eléjön ,mindenkor' értelemben.

*KOROSMA
l. KOLOSMA.

*KOROSODIK
(kor-os-od-ik) k. m. korosod-tam, ~tál, ~ott. Élete korában előre halad. Az idő eljár, korosodunk.

*KOROSSÁG
(kor-os-ság) fn. tt. korosság-ot, harm. szr. ~a. Élemedett koruság; öregség, vénség.

*KOROSZTÁLY
(kor-osztály) ösz. fn. A körülbelül egykoruaknak elválasztott, vagy elválasztva gondolt része.

*KOROTNOK
falu Szepes m.; helyr. Korotnok-ra, ~on, ~ról.

*~KOROTT
(kor-ott) ritka használatu névrag, pl. akkorott; l. ~KORON. Néha névutóként és személyragozva használtatik; korottan, korottad, korotta. V. ö. IDÉTT.

*KÓRÓZIK
(kór-ó-zik) k. m. kóróz-tam, ~tál, ~ott. Mondják növényről, midőn kórója nő, vagy bizonyos veteményekről, midőn magzó sarjakat hajtanak, pl. kórózik a saláta, ha szárba megy.

*KORPA
(kor-pa) fn. tt. korpát. Szoros ért. a megőrlött gabona héja. Búzának, rozsnak, árpának korpája. A köles korpáját néhutt különösen lazá-nak mondják. Szélesb ért. másféle megtörött magok héja, pl. mondolakorpa. Átv. ért. korpához hasonló fehéres por, mely az állati bőrön néha néha kifejlődik, pl. korpa az emberi, kivált gyermeki fejen. Ha korpám lesz, ebet mindig találok rá. (Km.). Ki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. (Km.). Őtet is meg lehet fejni (szelídíteni) egy tál korpánál. (Km.). Gyöke kor hangutánzó, és jelent törést, zúzást, s rokon a korhol, horhol, korcsolya, karczol stb. ily gyökü szókkal. A hangra hasonló német Graupe és szláv krúpa nem korpát, hanem darát jelentenek.

*KORPACZIBERE
(korpa-czibere) ösz. fn. l. CZIBERE.

*KORPÁD
PUSZTA~ NAGY~ faluk Somogy, SORMÁS~ Baranya m.; erdélyi falu Kolos m.; helyr. Korpád-ra, ~on ~ról..

*KORPAFEJŰ
(korpa-fejű) ösz. mn. és fn. Gúnyosan am. ostoba, üres, tökkel ütött fejü.

*KORPAFÉRĚG
(korpa-férěg) ösz. fn. Apró, lapos testü, fehér szinü féregnem, mely a növények leveleihez, különösen némely virágok szirmaihoz ragad, s azokat rongálja, pusztitja; máskép: levelész, levéltetű. (Aphis).

*KORPAFŰ
(korpa-fű) ösz. fn. Mohafaj, mely a száraz földön terem, különböztetésül a vízi v. fai mohától. (Licopodium).

*KORPAHÜVELY
(korpa-hüvely) ösz. fn. Gúnyneve az ostoba fejnek, melyben velő helyett, azt vélnéd, korpa van, tökfej; továbbá a hasának élő, henye embernek.

*KORPAKENYÉR
(korpa-kenyér) ösz. fn. 1) Korpából készített sütnivaló, vagy élesztő. 2) Igen korpás lisztből sütött szegényes kenyér.

*KORPAKESZŐCZE, KORPAKISZI
(korpa-keszöcze v. ~kiszi) ösz. fn. l. KESZŐCZE és CZIBERE.

*KORPAKOSZ
(korpa-kosz) ösz. fn. Koszféle bőrnyavalya, midőn korpához hasonló por hámlik s hulladoz a bőrről.

*KORPALÁDA
(korpa-láda) ösz. fn. Láda, melyben korpát tartanak.

*KORPALÉ
(korpa-lé) ösz. fn. Vízben főzött vagy leforrázott korpa leve. Korpalével mosogatni a sömörös vagy koszos tagot..

*KORPÁS
(kor-pa-as) mn. tt. korpás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Korpával vegyített. Korpás liszt, kenyér, moslék. 2) Amiben korpát tartanak. Korpás zsák, zacskó, szekrény. 3) Átv. ért. korpához hasonló porral födött. Korpás fej..

*KORPASĚR
(korpa-sěr) ösz. fn. Árpakorpából főzött, rosz, fekete ser.

*KORPÁSSÁG
(kor-pa-as-ság) fn. tt. korpásság-ot, harm. szr. ~a. Börbetegség, midőn korpához hasonló por képződik az állati bőrön.

*KORPAVÁR
puszta Szala m.; helyr. Korpa-várra, ~on, ~ról..

*KORPAVIRÁG
(korpa-virág) ösz. fn. Lásd DERCZEFŰ.

*KORPÁZ
(kor-pa-az) áth. m. korpáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Korpával behint, kever. A disznóknak való moslékot, aprított tököt megkorpázni. 2) Átv. ért. valakit korhol dorál.

*KORPONA
Magyarországi kir. város, Zólyom megyében; helyr. Korponá-ra, ~n, ~ról..

*KORRAJZ
(kor-rajz) ösz. fn. Jellemző leirása valamely kornak, vagy valamely korból egyes történetnek.

*KORROG
(korr-og) önh. m. korrog-tam, ~tál, ~ott. 1) Am. korhog; l. ezt. 2) Korog; l. ezt.

*KORROGÁS
(korr-og-ás) fn. tt. korrogás-t, tb. ~ok. l. KORHOGÁS; és KORGÁS.

*KÓRSÁG
(kór-ság) fn. tt. kórság-ot, harm. szr. ~a. 1) Általán, begtegség, nyavalyás állapot, innen aszu kórság, száraz kórság, vízkórság, holdkórság. Úgy látszik, hogy a népnyelv szokása szerént csak üdűlt, s hosszasan sinylesztő betegségekre alkalmaztatik. "Testödnek és lelködnek ereje te nagy kénos kórságodért megfogyatkozott vala." Kinizsiné 13. Imád. "Minden kórságnál kil, minden nehézségnél kil." Tihanyi cod. 34. l. 2) Különösen így nevezik Mátyusföldén, a nyavalyatörést. Kitörte a kórság. A kórság szántson rajta, am. törje ki a nyavalya. Dunán túl a nehéz melléknevet teszik elébe. A nehéz kórság járja őt.

*KORSÁGOS
(kór-ság-os) mn. tt. kórságos-t v. ~at, tb. ~ak. Kórságban szenvedő, sínylődő. Álomkórságos beteg. Vizkórságos nő. Túl a Dunán mondják oly emberről is, ki hébekorba eszelős, natragulyás, holdkóros, kire csak néha-néha jön rá a bóna óra. V. ö. KÓRSÁG.

*KORSIN; fn. tt. korsin-t
tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Székely tájszó s jelenti azon eszközt, melylyel a csizmadia lenyomtatja a bőrt, midőn szab. Eredete homályos, hacsak a kornicz szóval nem rokonitjuk.

*KORSÓ
(kor-os-ó) fn. tt. korsó-t, harmadik személyraggal tájdivatosan: korsaja. Ez arra mutat, hogy eredetileg igenév, az elavult koros (körös) igéből, mely módosított alakban korsa, mint bugyogó, bugyoga, czinegő czinege stb. ,Kancsó' is alkalmasint a görbét jelentő, kam'-ból származott. Agyagból vagy kőanyagból készített öblös, gömbölyű edény, majd szükebb, majd tágabb nyakkal, melynek rendeltetése, hogy benne holmi folyadékot tartsanak vagy hordjanak. Boros, eczetes, vizes, olajos korsó. Rá tartja magát, mint az olajos korsó. (Km.). Ha titkot akarsz kitanulni, jártasd a boros korsót. (Km.). Megtalálta zsák a foltját, eczetes korsó a dugóját. (Km.). Itczés, pintes korsó. Jobban illik a pintes korsó a kezébe, mint imádság a szájába. (Km.). Addig jár a korsó a kútra, mig el nem törik. (Km.). Mélyen belenézni a korsóba am. nagyot inni, lerészegedni. Bugyogós korsó, melynek szűk szája van. Csörgő korsó, melynek öblében a gerencsér kis agyag golyócskákat égetett ki. Füles korsó. Úgy áll, mint a füles korsó, azaz kezeit csipeire téve. Szoros nyaku, széles szájú korsó. Vászon korsó, hitvány agyagból készített korsó, melynek rovátkos fölszine némileg a goromba vászonhoz hasonló. Öntöző korsó. Kő korsó. Ezüst korsó. Az ezüst korsónak cserepe is jó. (Km.). Kis korsó, nagy korsó, szivemet vidító, ruhám rongyositó. (Bm.). Üres, teli korsó. Szomjas embernek kevés vigasztalás az üres korsó. (Km.). Általán a magyar köznépnek rendes ivóedénye, innen mondja a népdal: Túl a Tiszán iszik magyar korsóból. A korsónak részei: száj, nyak, csöcs, öböl, fenék. A korsó száját nyalogatni. A korsó nyakát ölelgetni, szorongatni. Letekinteni a korsó fenekére. Határozatlan mértéket is jelent. Meginni egy korsó bort. Jól illik szomjas emberhez a korsó bor. (Km.). Gyöke, mint érintők, a körös alakot jelentő kor, mely átvetve megvan a német Krug, a franczia cruche, és latin urecus szókban.

*KORSÓALAKÚ
(korsó-alakú) ösz. mn. Máskép: kancsó- v. bögrealakú. A növénytanban olyan hasas, belül üreges, tetején nyilt szerv, melynek a hasa fölött s nyilása alatt elszűkült nyaka van, mint pl. a rózsa csészéje; latinul: urceolatum. (Gönczy Pál).

*KORSÓCSĚCS
(korsó-csěcs) ösz. fn. Némely, különösen vászonkorsóknak csecshez hasonló ajaka.

*KORSÓCSKA
(kor-os-ócs-ka) fn. tt. korsócskát. Kis korsó.

*KORSÓDAD
(kor-os-ó-dad) mn. tt. korsódad-ot. l. KORSÓALAKÚ.

*KORSÓFĚDÉL
(korsó-fědél) ösz. fn. A tágas száju korsóra alkalmazott fedél fából, czinből, vagy ha ezüst, arany a korsó, tehát ezüstből, aranyból.

*KORSOFÜL
(korsó-fül) ösz. fn. Némely öblös száju korsók fogantyúja, mely a nyakhoz alkalmazva mintegy fület képez. Megfogni a korsófület. Etörött a korsó füle.

*KORSÓKA
(kor-os-ó-ka) fn. tt. korsókát. 1) Kis korsó. 2) Az öthimesek seregéből és kétanyások rendéből való növény; szára hengerded, rovátkos, igen ágas; töve ostorindás; levelei szárnyasak, levélkéi tojásdad hosszúdadok, fürészesek; mindkét gallérra soklevelű, szárnyasan hasogatott, ernyője kurta kocsányu; virága fejér; áradásos helyeken, mocsárok- és patakokban terem; latinul: berula. (Göncz Pál. Diószeginél: szároldali bolonyik. (Sium angusti folium).

*KORSÓKEFE
(korsó-kefe) ösz. fn. Kefe, mellyel a korsó öblét, belsejét a ráülepedett mocsoktól megtisztogatják.

*KORSÓNYAK
(korsó-nyak) ösz. fn. A korsónak felső sudarasabb része, mely az alsó és vastagabb öbölhöz képest nyak gyanánt tekinthető. Rövid, zömök karcsu, hosszu korsónyak.
vid, zömök, karcsu, hosszú korsónyak.

*KORSÓS (1)
(kor-os-ó-s) mn. tt. korsós-t v. ~at, tb. ~ak. Korsóval ellátott, korsóval megrakott: Korsós polcz. Korsós szekér.

*KORSÓS (2)
(kor-os-ó-s) fn. tt. korsós-t, tb. ~ok. Baranyában am. fazekas, mintha oda mutatna, hogy a borral gazdag Baranyában a göröncsérek több korsót, mint fazekat készitettek volna eredetileg.

*KORSÓSZÁJ
(korsó-száj) ösz. fn. A vastag nyaku korsónak öblös nyilása, mely mintegy tátongó szájhoz hasonló. V. ö. KORSÓCSĚCS.

*KORSZAK
(kor-szak) ösz. fn. Az időből, mint valamely egészből kiszakasztott kisebb vagy nagyobb rész, bizonyos kezdetponttól egy más zárpontig számítva, tekintettel azon eseményekre, melyek azalatt egymás után következtek vagy következnek. Ezen osztályozásnak különösen a történetirásban van helye; alapjául különböző okok szolgálhatnak, de minden esetre oly tünemények, melyek mintegy öszvefüggésben levén, magukban némi egészet képeznek, pl. a magyar nemzet történetében az Árpádok, a vegyes házakbeli királyok korszaka, s ebben ismét kisebb korszakot képez az Anjouk uralkodása stb. A világ történetében a babyloni, a persa, a görög, a római birodalom korszaka. A népvándorlások, hitújitás korszaka stb.

*KÓRSZAK
(kór-szak) ösz. fn. Azon változatok, illetőleg fokozatok, melyeken valamely betegség eredetétől fogva bevégezteig általmegy. Minden korszaknak megvannak saját kórjelei.

*KÓRSZÉK
(kór-szék) ösz. fn. 1) Kényelmes üléssel kinálkozó karszék, zsellyeszék, a betegek számára. V. ö. KÓRÁGY. 2) Átv. ért. az emberi testben azon hely, hol mintegy góczban vagy fészekben rejlik az illető betegség eredete, ingere és tápszere.

*KORSZELLEM
(kor-szellem) ösz. fn. Azon irány, mely szerént bizonyos korszakban az emberi nem, vagy egyes nemzet általán véve, gondolkozását, vágyait, törekvéseit intézi, mely mintegy alapját és indokait rejti magában azon tüneményeknek, melyek az emberi ész és akarat működéseiből így és nem máskép folynak ki. Vallásossági, vakbuzgósági, hitujítási korszellem. Lovagias, harczias, tudományos korszellem. Forradalmi korszellem. A korszellemmel egyező vagy ellenkező intézmények. V. ö. KOR, (2).

*KÓRSZELLEM
(kór-szellem) ösz. fn. A korszellemnek gúnyos ellentéte, mennyiben a kornak gondolkozása, vágyai és törekvései ferde irányt vesznek, s a társadalomnak nem megujulását és javulását, hanem romlását és vesztét eszközlik. V. ö. KORSZELLEM.

*KORSZERŰ, KORSZERÜ
(kor-szerű) ösz. mn. Ami az illető korhoz van alkalmazva, ami a kor kivánalmaival egyező. Korszerű intézkedések. Korszerű tudományos eléadás vagy tudományos mű..

*KORSZERŰEN, KORSZERÜEN
(kor-szerűen) ösz. ih. Korszerű módon.

*KORSZERŰLEG
(kor-szerűleg) l. KORSZERŰEN.

*KORSZERŰSÉG, KORSZERÜSÉG
(kor-szerűség) ösz. fn. Korszerű tulajdonság.

*KORSZERŰTLEN
(kor-szerűtlen) ösz. mn. Ami a korhoz nincs alkalmazva, a kor kivánalmaihoz nem illő. Korszerűtlen cselekedetek, izgatások. A nemzetiségek elnyomását pártolni, korszerűtlen beszéd vagy cselekedet. Határozóként am. korszerűtlenül.

*KORSZERŰTLENSÉG
(kor-szerűtlenség) ösz. fn. Állapot vagy minőség, midőn valami korszerűtlen.

*KÓRSZOBA
(kór-szoba) ösz. fn. Szoba, melyben kórok feküsznek, és gyógyíttatnak. Különösen valamely intézetben a végre kitűzött szoba vagy terem, hogy az illető intézet tagjai, ha megbetegesznek, benne ápolást leljenek. Kolostori, árvaházi kórszoba. (Infirmaria).

*KORSZOVÁT v. KORCZOVÁT
fn. tt. korszovát-ot, harm. szr. ~ja. Ezen szó Molnár A. szótárában fordúl elé, semicinctorium értelmezéssel, melyet úgy jegyzett fel, mint a nép szájából hallotta volt, t. i. elrontott alakban, mert törzse a ruhapártázatot jelentő korcz, ebből lett korczol, korczolás, korczolat, melyből némi eltérés által támadt korczovát, mint porgolat helyett porgolát, korlat helyett korlát stb. Még inkább el van ferditve a szintén Monár Albertnél följegyzett korszovágy. A debreczeni füvészkönyv szerént korszovát jelenti a magnak azon borítékját vagy köpenyét, a mely éréskor néha leválik, s mely néha nem is borítja be egészen a magot. Ez sem egyéb, mint korczolat, vagyis pártázat. Ez néha húsos, pl. a kecskerágóban, néha száraz, pl. a mályvában.

*KÓRSZÖVEVÉNY
(kór-szövevény) ösz. fn. Ugyanazon beteg testben egyszerre uralkodó, s öszvebonyolodott kórok állapota.

*KÓRSZÚNY
(kór-szúny) ösz. fn. Álomkórság, vagyis betegségi állapot, midőn valaki folytonos álomra vagy szúnyadásra hajlandó.

*KORSZÜNET
(kór-szünet) ösz. fn. A kórszak folytában bizonyos időköz, mely alatt a betegség mintegy kiáll és megszünik, pl. némely lázakban, tébolyodásban stb.

*KÓRTÁMASZTÓ
(kór-támasztó) ösz. mn. Ami az egészséges testben kórt, betegséget idéz elé. Kórtámasztó időjárás, eledelek..

*KORTAN
(kor-tan) l. KORTUDOMÁNY.

*KÓRTAN
(kór-tan) ösz. fn. A betegség különféle nemeinek ismertetését, és azok gyógyitási módját tárgyaló tan. l. KÓRTUDOMÁNY.

*KORTÁNY
fn. tt. kortány-t, tb. ~ok, harm. szr. -a v. ~ja. Bombákat hányó rövid zömök ágyú. Úgy látszik, törzsöke ugyanaz, mi a magyar kurta (kurtány), latin curtus, német kurz, szláv krátki szóké. V. ö. KURTA.

*KORTÁRS
(kor-társ) ösz. fn. Így neveztetnek, kik azonegy időkorban, időszakban élnek, ha különben életkorra nem hasonlók is. (Coaevus). Ezektől különböznek az egykoruak (coaetanei).

*KORTÉVESZTÉS
(kor-tévesztés) ösz. fn. Szoros ért. valamely eseménynek vagy dolognak oly időszakba tevése, melyben nem létezett, vagy nem is létezhetett, mely ha igen szembeötlő a nevetségesbe megy által, pl. ha a képiró Pompejus, de csak Hunyady táborában is dohányzó vagy szivarozó katonákat festene, és pörkölt burgonyával rakott bográcsokat rajzolna eléjök. A szélesebb ért. vett kortévesztés a kortan nem tudásából származik. (Anachronismus). V. ö. KORELLENISÉG.

*KÓRTÖRTÉNET
(kór-történet) ösz. fn. Valamely kór eredetének, lefolyásának, gyógyitásának, s az ezen időszak alatti tüneményeknek egész tartalma vagy leirása. Valamely delejes, holdkóros embernek kórtörténetét elbeszélni, följegyezni..

*KORTUDOMÁNY
(kor-tudomány) ösz. fn. Széles ért. rendszeres felosztása azon egész időnek, melytől fogva a világ vagy legalább az emberi nem létezik, pontos kijelölésével azon korszakok kezdetének és lejárásának, melyek az emberi nem történetében főbb szerepeket játszottak. Ez általános kortudomány. Szorosab ért. egyes korszakok eseményeinek századok és évek, vagy épen hónapok és napok szerénti meghatározása. Egyházi kortudomány. Magyarország történetének kortudománya stb. (Chronologia).

*KÓRTUDOMÁNY
(kór-tudomány) ösz. fn. Ismeretek az emberi betegségekről, azok nemeiről eredetéről, változatairól, tüneményeiről, gyógyitásáról tudományos rendszerbe foglalva, és eléadva. (Pathologia).

*KORTUDÓS
(kor-tudós) ösz. fn. Tudós, ki különös feladatául tűzte ki, az emberi nemzet történeteinek időpontjait azon sorban, amint egymás után következtek, meghatározni és kijelölni. Szélesb ért. ki a történeti adatokat azon időpontokkal együtt eléadni képes, melyekben történtek, pl. ez vagy azon esemény melyik században és évben fordult elé a világ teremtésétől vagy Krisztus születésétől fogva stb. (Chronologus).

*KÓRTUDÓS
(kór-tudós) ösz. fn. A kórtudományban jártas személy. (Pathologus). V. ö. KÓRTUDOMÁNY.

*KÓRTUDÓSÍTÁS
(kór-tudósitás) ösz. fn. Orvosi jelentés, melynél fogva valamely betegnek állapota közhirré tétetik, mi különösen nevezetesebb emberek vagy főrangu személyek betegsége felől szokott adatni.

*KÓRTÜNET
(kór-tünet) ösz. fn. Tünet vagy ismertető jel, mely által valamely betegség állapota és minemüsége kitünik.

*KORTY
hangutánzó fn. tt. korty-ol, harm. szr. ~a. Azon hang, melyet iváskor a torkon lenyomuló ital, és kinyomakodó levegő összeütközése képez, s mely lélekzethuzáskor hallatszik; tehát minél tovább képes valaki ivás alatt visszatartani lélekzetét, annál nagyobb a korty, valamint maga az ital mennyisége, mely ezen idő alatt lemegy, és ez szintén kortynak neveztetik. Innen a kevés italról, melyet valaki egy szuszszal leszalaszt, azt mondják: Nem is kortyant v. kottyant. Egy korty vizet vagy bort inni, am. egy adagot. Ez csak száraz korty volt, am. oly kevés, hogy a torok sem lett tőle nedves.
"Ha pajtás látogat,
Kapom a kulacskát,
Egymásra köszöntjük,
Kortyait hörpentjük."
Vitkovics.
Átv. ért. 'száraz korty'-nak mondanak oly igéretet, mely csak kecsegtet, de nem teljesíttetik. Bezzeg nyeltük a száraz kortyot, de nem zabáltunk meg tőle. Rokonai: az orrhangos forty, horty és szorty.

*KORTYAN
(korty-an) önh. m. kortyan-t. Korty hangot ad az italt leeresztő torok. Oly kevés, hogy nem is kortyan (tőle a torok). Máskép: kottyan.

*KORTYÁNDI
(korty-an-di) fn. tt. kortyándi-t tb. ~ak. Tréfás gúnyneve az iszákos embernek.

*KORTYÁNT
(korty-an-t) áth. melyből szenvedő ige nem alakúl m. kortyant-ott htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit úgy nyel le, hogy kortyanjon. Egyet, kettőt, nagyot kortyantani.

*KORTYANTÁS
(korty-an-t-ás) ftt. tt. kortyantás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az italnak korty hangoztatással történő lenyelése, valamint azon italmennyiség is, mely egy kortytyal lecsúszik. Csak egy kortyantás volt neki.

*KORTYOG
(korty-og) önh. és gyak. m. kortyog-tam, ~tál, ~ott. Mondják 1) a torokról, midőn ivásközben korty korty hangot ad; 2) az éhgyomorról, midőn üregében hasonló tompa hangon forog a szél, szokottabban: korog. Azt gondolja magában, béka kortyog gyomrában. Népd.

*KORTYOGÁS
(korty-og-ás) fn. tt. kortyogás-t tb. ~ok. Több 'korty' hangnak hallatása.

*KORTYOGAT
(korty-og-at) áth. m. kortyogat-tam, ~tál, ~ott. A torkot vízzel vagy más folyadékkal kortyogva öblögeti, másképen: gurgulyáz (gargarizat. Mándy Péter).

*KORTYOGATÁS
(korty-og-at-ás) fn tt. kortyogatás-t, tb. ~ok. A toroknak vízzel vagy más folyadékkal öblögetése, gurgulyázás.

*KORTYOL
(korty-ol) áth. m. kortyol-t. Kortyokat hallatva iszik valamit. Vizet, bort, sert, pálinkát kortyolni. Elkortyolta pénzét, eszét.

*KORTYOLÁS
(korty-ol-ás) fn. tt. kortyolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kortyolva ivás.

*KORTYONKÉNT
(korty-on-ként) ih. Nem egy húzomban, hanem egy-egy kortyot nyelve. Kortyonként kiitta az egész korsó bort.

*KORTYOS
(korty-os) mn. tt. kortyos-t, v. ~at, tb. ~ak. Tréfásan szólva am. iszákos, részeges, pityókos, kortyándi.

*KORTYOSODIK
(korty-os-od-ik) k. m. kortyosodtam, ~tál, ~ott Tréfásan szólva am. részegedik, kotyogósodik.

*KORTYOZ
(korty-oz) áth. m. kortyoz-tam, ~tál, ~ott. l. KORTYOL.

*KORTYOZÁS
(korty-oz-ás) l. KORTYOLÁS.

*KORTYPÁLINKA
(korty-pálinka) ösz. fn. Egy hörpentésnyi, egy hajtásra való, egy kupicza pálinka. Reggelenként egy korty pálinkát meginni.

*KÓRÚL
(kór-úl) önh. m. kórúl-t. Kór állapotba esik, betegűl. "Mikoron azért ez megkórúlt vóna." Tihanyi cod. 12. l.

*KORUMLYA
falu Ung m.; helyr. Korumlyára, ~n, ~ról.

*KÓRVÁLTOZÁS
(kór-változás) ösz. fn. Változás, midőn valamely betegség előbbi jelleméből kivetkezve más neműre megyen által.

*KÓRVÉSZ
(kór-vész) ösz. fn. Ragályos dögvész.

*KÓRVÉTA
(a franczia corvette szótól, régente: corbette mely ismét a latin 'corbis' szóból ered) fn. tt. korvétát. Kenessey Albert hajózási műszótárában magyarúl: iramhajó, mely szerénte könnyebb fajta, rendesen igen sebes járásu három árboczos hadi hajó, melynek egy álgyusora van, s abban körülbeül 20 álgyu. A korvéta feladata táborozáskor parancsokat széthordani, a partvidékeken és kikötőket kikémlelni, el is zárni (blockiren), végre kereskedelmi hajókat védeni, a tábornál védelme alatt elkísérni.

*KORVISZONY
(kor-viszony) ösz. fn. Viszony, melyet a kor hozott vagy hoz magával. V. ö. KORKIVÁNAT, KORSZELLEM.

*KORZ
fn tt. korz-ot. Korzika lakosa. V. ö. KORZIKA.

*KORZIKA
fn. tt. Korzikát. Francziaországhoz tartozó sziget a középtengeren, melynek Ajaccio városában született Bonaparte Napoleon.

*KORZIKAI
(korzika-i) mn. tt. korzikai-t, tb. ~ak. Korzikából való, arra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Korzikai olaszok. Korzikai tengerpart.

*KORZUL
(korz-ul) ih. Korz tájdivatos nyelven.

*KOS
fn. tt. kos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A juhféle állatfajnak himje vagy kanja, ép, heréletlen állapotban. Hosszú tekergős szarvu magyar kos. Rövid szarvu spanyol kos. Tokló kos, am. egy éves. Hágó kosok. Ha kiherélik: ürü v. berbécs; azonban Kassai József szerént a székelyeknél a kos neve általán: berbécs. Átv. ért. a nap utján azon csillagzati jegy, melybe mint mondani szokás, a nap tavaszelő 21-én lép. Szintén átv. ért. vastag, és megvasalt, nehéz sulyu tőke, melyet kétágu állvány közé alkalmazva, mint czölöpverő eszközt szokás használni. Kossal leverni a hidlábakat. A régi világban voltak úgynevezett faltörő kosok is, mint ostromi eszközök Eredetét tekintve talán am. kanos, a székelyeknél: kamos, arab nyelven: kabs, am. bak. (Beregszászi). Egyébiránt "kos" törökül kocs, persául kucs v. khucs; mongolul kucsa, csagataj nyelven kocskar (Abuska). Hogy kos a tulajdonnevekben rendesen ma is hosszú ó-val áll: Kós, ez azt mutatja, hogy azon ó más hangokból is van összehúzva.

*~KOS
összetett gyakorlatos képző, melynek egyes részei is: k v. g (og) és os gyakorlatos jelentésüek: futkos, másképen, k nélkül: futos, k-val pedig futkároz is.

*KÓSA
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kósára, ~n, ~ról.

*KOSÁR
(kos-ár) fn. tt. kosarat, harm. szr. ~a. Eredetileg kosar, a kos, azaz kass szóból megnyújtva, mert itt az ar nem egyéb, mint fokonként kifejlett toldalékhang: kos, kosa, kosar v. kosaly; s az előbbiből azután kosornya, az utóbbiból kosalya v. kosolya lett. Vesszőből, kákából, szalmából stb. font v. kötött edényt mely kisebb-nagyobbféle, de alakjára nézve rendszerént gömbölyü, vagy körded, vagy tojásdad szokott lenni. A kerekdedség fogalma a görbe hajlást jelentő k, és a gömbölyü o hang által jellemeztetik, valamint a latin cophinus, corbis, a német Korb, a magyar korba, kosolya szókban is. V. ö. KAS. Használata szerént a kosár különféle mellékneveket kap, mint: kenyérkosár, szakasztókosár, melybe a megkelt kenyértésztát kiszakasztva beleteszik; tyúkkosár, melyben tyúkok tojnak, költenek; galambkosár, mely fölfelé tölcséres alakú; karkosár, kötőkosár; kézikosár; ruhakosár stb. Hires eperre nem kell kosárral menni. (Km.). Némely vidéken, nevezetesen Mátyusföldén, Abaújban, a székelyeknél stb. jelent vesszőből vagy nádból font kerítést, mely közé a juhokat elletés idején zárni szokták a szabad ég alatt, juhkosár, ellető, Dunán túl sellencz. Kriza J. szerént a székelyeknél ugyanabba nemcsak juhok, hanem más nyájak is, ú. m. makkoló sertések, erdőn vagy mezőn, éjjeli szállásra berekesztetnek. Átv. ért. tagadó válasz, melyet a házasságra megkért nő, az illető kérőnek ad. Kosarat adni, kapni, nyerni. Kosarat nyert aki kérte. Halápy és Hajmásy. (Kisf. S.). Innen szélesb ért, akármiféle kérelemnek vagy ajánlatnak visszavetése, pl. ha valaki a kinált ételt el nem fogadja. Tessék ebből az ételből, de kérem ne adjon kosarat.

*KOSARACSKA
(kos-ár-acs-ka) fn. tt. kosaracs-kát. L. KOSÁRKA.

*KOSARAS
(kos-ar-as) mn. tt. kosaras-t v. ~at, tb. ~ak. Kosárral ellátott, kosarat hordó, áruló. Kosaras leányok gombát szedni mennek. Kosaras tótok, kik kosarakat árulnak. Így nevezik néhutt azon vendéglőből élőket, kiknek az ételőket kosarakban hordják haza.

*KOSARAZ
(kos-ar-az) áth. m. kosaraz-tam, ~tál, ~ott. 1) Kosárban hordogat valamit. Földet, ganajt kosarazni. 2) A szabad ég alatt tanyázó vagy ellő juhokat, vagy disznónyájat úgynevezett kosárral bekeríti. V. ö. KOSÁR.

*KOSARAZÁS
(kos-ar-az-ás) fn. tt. kosarazás-t tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit kosaraznak.

*KOSÁRBÖLCSŐ (kosár-bölcső) ösz. fn. Hosszszúkás
tojásdad kosárnemü, melyet gyermekbölcsőül használnak.

*KOSÁRCSIGA
(kosár-csiga) ösz. fn. Némely csigafajok tekenője, mely némileg, kivált rovátkossága miatt hasonló a kosárhoz. (Mactra).

*KOSÁRFONÓ
(kosár-fonó) ösz. fn. Kézmives, ki különféle szálas növényekből különösen vesszőből, kéregből, szalmából kosarakat készít. Magyarosabban: kosárkötő.

*KOSÁRFÜL
(kosár-fül) ösz. fn. Némely kosarak két oldalán levő, s fülhöz nemileg hasonló fogatyú.

*KOSÁRHÁZA
falu Vas m.; helyr. ~házá-ra ~n, ~ról.

*KOSÁRÍV
(kosár-ív) ösz. fn. Fogatyú mely a kosárnak egyik oldaláról a másikra ívalakban általajlik, pl. az úgynevezett karkosarakon, melyeket karra lehet fűzni.

*KOSÁRKA
(kos-ár-ka) kicsinyező fn. tt. kosárkát. Kisebbféle kosár, pl. a kötő nők gombolyagos kosara. Gyümölcsös, epres kosárka. Egy kosárka almát vittem áruba, a feltakarva szépen, ültem kapuba. (A falusi kis leány Pesten).

*KOSÁRKÖTŐ (kosár-kötő) ösz. fn. Közönségesen am. kosárfonó. Szoros ért. ki szakasztó kosarakat s ilyféléket készít
mert ezekben az összesodrott szalmát vesszővel kötögetik öszve; ily kosarakról mondjuk különösen, hogy kötik, nem pedig, hogy fonják.

*KOSARÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Kosarócz-ra, ~on, ~ról.

*KOSBA
(v. Miklósvár) puszta Tolna m.; helyr. Kosbá-ra, ~n, ~ról.

*KOSBÁRÁNY
(kos-bárány) ösz. fn. A juhnemű állat him fia, különböztetésül a jerke- vagy nősténybáránytól.

*KOSBOR
(kos-bor) ösz. fn. Az anyahímesek seregébe tartozó, nagy nemzetségü növénynem; bokrétája öt szirmu a magzat felett; két szirma fölül boltosan egymáshoz hajlik; pilis-ajaka tövéből egy hátranyuló sarkantyúval; nemző részei a pilis felső ajkára nőttek. Hellen neve orchis am. himállat töke, mely nevét kétség kivül onnan vette, mert ezen növény legtöbb fajai golyós gyökerüek, és sima meztelenek. A magyar nyelvben is a bor gyök egyik jelentése gömbölyü, pl. a bora borsó, borít, borongat származékokban; innen kos-bor lehetett am. kos-tök, kos-here, mely értelmezés a hellen archis-sal is egyezik, innen másképen, legalább egyik fajának (agárkosbornak) a neve: agármony. E szót nem az ujabb tudós füvészek alkották, hanem maga a nép, mert már Molnár A. szótára ezen értelemben említi. Egyébiránt Diószegi megjegyzése szerint ezen növényfajokat véringerlőknek tartják, honnan azt vélhetnők, hogy itt a szeszes (ingerlő) italt jelentő bor a második alkatrész, s annyit tenne, mint kost (hím állatot) nemzésre ingerlő; ahonnan Kassai József szerént is máskép: nőszőfű. Számos fajai vannak, pl, golyós gyökerűek: kétlevelű, illatozó, fonák, tornyos, palaczka, agár, füles, sömörös, tarka, vitéz, kesely, pillangós kosbor atb.; tenyeres gyökerűek: bördős, bodza, foltos, jószagu kosbor stb.

*KOSBORGYÖKÉR
(kos-bor-gyökér) ösz. fn. A kosbor nevü növénynemnek gyökere, mely legtöbb fajokban a hímállat heréjéhez hasonló gömbölyüségü, némelyekben tenyeres, az úgynevezett fehér kosborban pedig rojtos.

*KOSBŐR
(kos-bőr) ösz. fn. A kos nevü hímállat bőre.

*KOSD
falu Nógrád m.; helyr. Kosd-ra, ~on, ~ról.

*KOSDA
(kos-da, azaz kos-di = kicsi kos); fn. tt. kosdát. Kriza J. szerént a székelyeknél több éves (néhutt egy éves) berbécs neve. Megjegyzendő, hogy a székelyeknél berbécs am. Magyarországon kos. V. ö. KOS.

*KOSEPER
(kos-eper) ösz. fn. Nagy szemü kerti eper. Székely szó.

*KOSFEJ
(kos-fej) ösz. fn. 1) Kos nevü hím állat feje. 2) Átv. ért. a kos fejéhez hasonló fej, kivált némely lovaknál. 3) Képes kifejezéssel igen kemény homloku fej, milyen a kosoké, melyek tolakodás közben fejeikkel erősen döngetik egymást.

*KOSFEJŰ
(kos-fejű) ösz. mn. 1) Mondják lóról, vizsláról melyeknek feje némileg a koséhoz hasonló. Néhutt: kosorrú. 2) Kemény homlokú. V. ö. KOSFEJ.

*KOSGYÁN
falu Bihar m.; helyr. Kosgyán-ba, ~ban, ~ból.

*KÓSI
fn, tt. kósit. l. KASUKA.

*KOSJEL
(kos-jel) ösz. fn. Égtani ért. az úgy nevezett barkör vagyis napútnak egyik csillagzata melynek vonala az illető kör tizenketted részét teszi, melybe a nap tavaszelő huszonegyedikén lép. Így neveztetnek a kalendáriomokban elé-eléforduló képecskék is, melyek kost ábrázolnak. Kosjelben született, tréfásan am. buja természetü férfi.

*KOSKÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Koskócz-ra, ~on, ~ról.

*KOSLÁR
(kos-l-ár) mn. tt. koslár-t, tb. ~ok Törzsöke az elavult koslik (koslat) am. kos módjára nőstény után járó, koslató, folyár, bakzó.

*KOSLÁRD
erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Koslárd-ra, ~on, ~ról.

*KOSLAT
(kos-l-at) önh. m. koslat-tam, ~tál, ~ott. Mint önható eredetileg koslad, mint viszket igazán viszked, reszket helyesen reszked stb. 1) Kos módjára lót, fut, szaladgál a nőstény után. Mondják különösen a kankutyákról s megvetőleg a buja, nőhajhászó férfiakról. Koslatnak, mint a kankutyák. 2) Szélesb ért. czél és irány nélkül futkos, szaladgál. Csak alsóbb irásmódban, vagy indulatot festő beszédben van helye.

*KOSLATAG
(kos-l-at-ag) mn. tt. koslatag-ot. Átv. ért. nemi ösztöntől gerjedező kos módjára futosó, nőstényeket hajhászó, bujaságra hajlandó.

*KOSLATÁS
(kos-l-at-ás) fn. tt. koslatás-t, tb. ~ok harm. szr. ~a. 1) A hímállatnak futkosása hogy nemi ösztönét és ingereit kielégítse. 2) Szélesb ért. czél és irány nélküli ide-oda csatangolás szaladgálás, csavargás.

*KOSLATÓ
(kos-l-at-ó) mn. tt. koslató-t. 1) Hímállatokról, különösen ebekről, macskákról, s megvetőleg férfiakról mondják, midőn a nemi ösztön kielégítése végett futkosnak. Koslató ebek. 2) Szélesb ért. futkosó, csavargó, csatangoló. V. ö. KOSLAT.

*KOSOG
(kos-og) fn. tt. kosogot. Téli, (kos-) báránybőrből készült felső öltöny, melynek a szőre kivül van. Székely szó. (Szabó Elek). Néhutt: kosók v. kozsók, Gyarmathi Sámuel szerént: guba. Egyezik vele a szintén ködmönt jelentő tót kozsuch. Kállay gyüjteménye szerént, ha a szőre belül van: ködmön; innen úgy is vélekedhetni, hogy a kifordított szőrüben olyan külsejü levén aki azt viseli, mint a kos, ezért lett annak 'kosog' v. 'kosók' neve.

*KOSÓK
(kos-ók), l. KOSOG.

*KOSOKÁNY
erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Kosokány-ba, ~ban, -ból.

*KOSOL
(kos-ol) áth. m, kosol-t. Kos nevü húzó sulyokkal lever valamit. Hidlábakat kosolni. Önh. értelemben gyermekjáték s am. kosok módjára homlokával türkölődzik. Gyerünk kosolni.

*KOSOLYA
(kos-oly-a) fn. tt. kosolyát. Némely tájakon am. kosár. Másutt jelent kosáralaku mezei bölcsőt, melybe a mezőn dolgozó anyák kisdedeiket fektetik, s levert karókra, vagy fák ágaira kötve lógatják; bellőke.

*KOSORNYA
l. KASORNYA. Kriza J. szerént kasornya névvel nevezik a székelyek nemcsak az élelemhordozó, hanem a virág- s gyümölcstartó harisnyakötő, s bármely másféle kisebbszerü kasokat is.

*KOSORRÚ
(kos-orrú) l. KOSFEJŰ 1).

*KÓSPALLAG falu Hont m.; helyr. Kóspallag-ra
~on, ~ról.

*KOSSÓ
székelyes tájejtés, korsó helyett, mint: bossó, e helyett borsó.

*KOSSOVA
falu Krassó m.; helyr. Kossová-ra, ~n, ~ról.

*KOSSOVICZA
falu Krassó m.; helyr. Kossoviczá-ra, ~n, ~ról.

*KOSSÚTH
falu Thurócz m.; helyr. Kossúth-ra, ~on, ~ról.

*KÓST
l. KOSZT és V. ö. KÓSTOL.

*KÓSTA
mn. és fn. tt. kóstát. Eléfordul e szó Pázmán Péter Kalauzában mint a prédikátorok gúnyneve. A Tisza vidékén mai nap is hallható. Tudomás szerént a magyar népnyelvben, a Kós és Kósa családneveken kivül egyik hangrokona a Dunán túl divatazó kósternyál, azaz tekereg, csavarog, mely ismét röviden a kószál igével áll hang- és fogalmi rokonságban. E szerént kósta alatt kószáló értetnék. Azonban figyelmet érdemel, hogy Molnár Albertnél kóst, am. a mai koszt, e szerént 'kósta' annyit jelentene, mint a ma divatozó 'kosztos;' így hívják nagyobb iskolák helyein a tanuló ifjakat és deákokat a szállást és élelmet adó polgárok.

*KOSTEJ
falu Krassó m.; helyr. Kostej-ba, ~ban, ~ból.

*KÓSTERNYÁL
Dunán túli tájige, m. kosternyál-t. Csavarog, tekereg különösen esténként kimaradoz. Ez utolsó határozottabb értelménél fogva rokon a koslat igével, mennyiben a nemi koslatásnak a sötétség kedvezőbb. Egyébiránt ezen ige alaki tekintetben azon szók közé tartozik, melyeket a népszokás eredeti formájakból kivetkőztetett, minél fogva elemeiket csak gyanítólag lehet találgatni. Annyi igaz, hogy törzsöke kósternya, melynek nya képzője sok szavainknak némi gúnyos vagy megvető értelmet ad, mint: devernya, tivornya, susnya, rusnya, csúnya, finnya, satnya, gúnya, kunya, véznya. A ter egy a helyet jelentő tér szóval, melyből térűl am. távozik, elmegy. És így kósternyál, röviden kosternyál annyi volna, mint kos módjára távolog, járkel. Vagy változattal kószternyál, mint Győr vidékén mondják is, mely alakban megegyezik a kósza, kószál rokon gyökü és értelmü szókkal.

*KÓSTOL
(kóst-ol) áth. m. kóstol-t. Egy a latin gusto, német koszten, szláv kostuvat igékkel; a szanszkritban ghasz am. eszik, rág; s magyar fogalmi és közel hangrokona kóst névszóban található fel, mely Molnár Albertnél, és Szabó Dávidnál am. a mai koszt. Valamely enni vagy inni valót a végre vesz szájába vagy nyelvére, hogy ízét megtudja, tisztán magyarul: ízlel. Borokat, gyümölcsöket kóstolni. A szakács kóstolja az ételt, ha jó-e? Kóstold csak, beh édes. Szélesb ért. az íznek megtudása végett az ételből egy-két harapást, vagy az italból egy-két kortyot nyel. Tréfásan néha annyit is tesz, mint igazán eszik-iszik. Átv. ért. mondják oly állapotról, melyet valaki próbál. Kóstoltam én a katona életet, tudom milyen.
"Ha asszony nem volnék, vagy férfi nem volna,
Édes boldogságom ürmöt nem kóstolna."
Csokonai, Dorottya.

*KÓSTOLÁS
(kóst-ol-ás) fn. tt. kóstolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Izlelése valamely ételnek vagy italnak. Kenyérkóstolás, borkóstolás.

*KÓSTOLATLAN
(kóst-ol-at-tan) mn. tt. kóstolatlan-t, tb. ~ok. Amit valaki nem kóstolt. A kóstolatlan ételről a szakács sem tudja, milyen. Határozóként am. kóstolatlanul.

*KÓSTOLATLANUL
(kóst-ol-at-tan-ul) ih. A nélkül, hogy megkóstolta volna valaki. Kóstolatlanul feladni az étkeket. Kóstolatlanul nem szokás borokat vásárolni. A feladott ételt kóstolatlanul hagyni.

*KÓSTOLGAT
(kóst-ol-g-at) áth. és gyakor. m. kóstolgat-tam, ~tál, ~ott, par. kóstolgass. Gyakran, vagy többször kóstol valamit, vagy nem eszik, iszik igazán, hanem ebből is abból is egy keveset. A jó borocskát szereti kóstolgatni. A különféle termésü borokat megkóstolgatni. Ne kóstolgasd, hanem igyál. V. ö. KÓSTOL.

*KÓSTOLGATÁS
(kóst-ol-g-at-ás) fn. tt. kóstolgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kóstolgat.

*KÓSTOLÓ
(kóst-ol-ó) fn. tt. kóstoló-t. 1) Személy, ki valamit a végre kóstol, hogy íze felől bizonyos czélból tudomást szerezzen, pl. ki borokat akar vásárolni. 2) Így neveztetik azon adag étel vagy ital, melyet valaki a végett vesz magához, hogy az egésznek ízéről itélhessen. Kostolóul minden hordóból színi néhány kortyra valót. Tessék ez almát elvinni kóstolóul.

*KOSTÖK
(kos-tök) ösz. fn. Tulajdon ért. a kos nevü állatnak töke vagyis heréje. Átv. ért. a kos tökének zacskójából készített erszény, melyben különösen dohányt tartanak. Tányéros kostök, melynek széles szája, és kihajló lebentyűi vannak. Sallangos kostök. Hímzett, tulipános tányéru kostök. Zsiros kostök. Megtömni dohánynyal a kostököt.

*KOSTYÁN
falu Turócz m.; helyr. Kostyán-ba, ~ban, ~ból.

*KOSUTH
falu Pozsony m.; helyr. Kosuth-ra, ~on, ~ról.

*KOSZ (1)
fn. tt. kosz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szélesb ért. az állati vagy növényi test romlott nedveiből keletkező, s a bőrt, illetőleg kérget meglepő porhanyós hártya. Szoros ért. az állatok sajátnemü bőrbetegsége részint tisztátalanságból, részint a nedvek romlásából eredő, mely porhanyós hártya formájában a bőrt befödi, s rendesen fehéres szinü. Különbözik a rühtöl, hogy ez vörös foltokban mutatkozik, viszketegebb, és ragadósabb, ámbár gyakran együtt szoktak járni. Kosz a gyermekek fején. Kosz a malaczokon, juhokon. A koszt ledörzsölni, levakarni a bőrről. A kosznak főtulajdonsága, hogy foszló és porhanyó, s úgy látszik, mintha a bőrnek oszlásából eredne; innen nagyon valószinü, hogy alapfogalom benne az oszlás, s gyöke osz egy az oszlik, foszlik igék gyökeivel.

*KOSZ (2)
hangutánzó gyök, melyből eredt koszog, azaz csendesen lépve jár, máskép: koczog; továbbá koszik, koszlat, koszol, koszpitol, koszt (ige és fn.) és kosztat. Rokon hozzá magas hangon csesz, melynek származékai, csesze, cseszel, cseszetel. V. ö. CSESZ, (1); és KOSZT, (3).

*KÓSZ
elvont törzse kósza szónak és származékainak; rokon csősz vagy csúsz szóval.

*KÓSZA
(kósz-a) mn. tt. kószát. Ideoda csavargó bizonyos szél és irány nélkül járókelő. Ezen értelméből kitetszik, hogy rokon a kóbor, kóborol, kódorog, kótolog szókkal, s hogy gyöke lenne a görbe mozgást jelentő kó, melyből lett az elavult ige kósz v. kószik, mint a rokon csúsz csúszik, végre az igen eves kósza azaz kószó. Deguignes (A hunnok stb. történelme) szerént a kabar (kóbor) nép neve a sínai íróknál: kósza. Rokon hozzá a kúsz is, melyből eredt kusza, kósza, valamely szálas testet tekervényesen összevissza forgat. Átv. ért. kósza hír, am. hiteles alapnélküli csavargó hír.

*KÓSZÁL
(kósz-a-al) önh. m. kószál-t. Bizonyos czél és irány nélkül ideoda csavarog, tekereg, koszternyál, kódorog. Dolog nélkül az utczákon kószálni. Bekószálni a várost. V. ö. KÓSZA.

*KÓSZÁLÁS
(kósz-a-al-ás) fn. tt. kószálás-t, tb. ~ok harm. szr. ~a. Kitűzött czél és irány nélküli csavargás, henye tekergés, koborlás.

*KOSZFÉSZEK
(kosz-fészek) ösz. fn. Aljas népnyelven csufneve a kosz lepte fejü gyereknek.

*KOSZFŰ
(kosz-fű) ösz. fn. A sikkantyúk neme alá tartozó növényfaj; szirmai a karimán nagyobbak; szára szőrös, levelei néha mind épek, s itt-ott fogasak; vaczka szőrös. Máskép:rűhfű, varfű, fekélyfű, kelésfű, sennyedékfű, mezei sikkantyú. (Scabiosa arvensis).

*KOSZIK
(kosz-ik) k. m. kosz-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént a székelyeknél am. kopik, vásik. V. ö. KOSZ, (2). Közelebbről innen erednek: koszlat, koszt, koszpitol, kosztat.

*KOSZÍR
(kosz-ír) ösz. fn. Ír, azaz kenőcs a kosz ellen. Koszírral kenegetni a juhokat, malaczokat.

*KÓSZLÁL
(kosz-la-al) önh. m. kószlált. Kemenesalján am. a közönséges 'kószál'; Győr vidékén koszternyál, néhutt: kótolog, kódorog.

*KOSZLAT
(kosz-l-at) áth. m. koszlat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél Kriza J. szerént am. hámlat, azaz lehámlását eszközli, vagyis hánt. V. ö. KOSZIK. A 'koszlat' alak mutatja, hogy kell inkább lenni 'koszlik' igének is, melyet most 'koszik' pótol, mint 'hámlat' is, 'háml-ik'-ból ered.

*KOSZLIK
(kosz-ol-ik) k. m. koszlott. l. KOSZIK és V. ö. KOSZLAT.

*KOSZLOBÁR
mn. és fn. tt. koszlobár-t, tb. ~ok. Pápa vidéki tájszó, s gúnynév, jelent hitványat, alávaló jellemüt. Koszlobár ember. Gyöke vagy a bőrbetegséget jelentő kosz, mely átv. értelemben s lobár v. lombár szóval összetéve a jellemre alkalmaztatott, vagy pedig előrésze kósz, honnan kósza, kószál és kószlál származnak, tehát koszlobár lehet némi hangváltozattal am. kószáló vagy kószláló, vagy öszszetett alakban: kósz-lóbál, azaz kószállóbál.

*KOSZLOTT
(kosz-ol-ott) mn. tt. koszlottat. Am. koptatott. V. ö. KOSZOL, KOSZLIK.

*KOSZMACSKA
(kosz-macska) ösz. fn. Így nevezik Pápa vidékén azon zömök testü, szőrös kérgű édes belü répafajt, melyet különösen füstölt disznó orjával szeret enni a magyar; máskép: vaka, fanos répa, karó répa, tréfásan: kálvinista répa.

*KOSZMÁLY, KIS~NAGY~faluk Bars m.; helyr. Koszmály-ba
~ban, ~ból.

*KOSZMÓ
(kosz-m-ó vagy talán összetétel által kosz-moh); fn. tt. koszmó-t. A kis gyermekek fejét ellepő koszféle var vagy hártya. Mátyusföldén hompor v. hompora.

*KOSZMOS v. KOSZMÓS (kosz-m-ó-os) mn. tt. koszmos-t v. ~at
tb. ~ak. 1) Koszos, fejvaras. 2) Piszkos.

*KOSZOG
(kosz-og) önh. és gyak. m. koszog-tam, ~tál, ~ott. Mondják leginkább lovakról, midőn lassu ügetéssel lépnek a kocsi előtt. Csak úgy koszogva mentünk. Máskép: koczog. Gyöke a hangutánzó kosz, kocz.

*KOSZOGÁS
(kosz-og-ás) fn. tt. koszogás-t, tb. ~ok. Lassu ügetés, koczogás.

*KOSZOK
csangósan am. kosók; l. ezt.

*KOSZOL
(kosz-ol) áth. m. koszol-t. Valamely testnek különösen ruhanemünek fölszinét dörzsölés által koptatja. Elkoszolni a csizmát, nadrágot. Legközelebbi rokona: koszik, koszpitol, koszt. Alaphang- és fogalomban rokon a magas hangú cseszel igéhez is.

*KOSZOLÁS
(kosz-ol-ás) fn. tt. koszolás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn valaki valamit koszol.

*KOSZORIN
falu Bars m.; helyr. Koszorin-ba, ~ban, ~ból.

*KOSZORTYÚ
(koszor-tyú) fn. tt. koszortyú-t. Az együtt nemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből való növénynem, melynek vaczka kopasz, csészéje galléros, a szélső magvakon hártya-karimás. Nevét koszorúhoz hasonló gallérától és karimájától nyerte. (Hedypnois.)

*KOSZORÚ, KOSZORU
(koszor-ú l. a czikk végén) fn. tt. koszorú-t. Általán körvonalban összehajtott, vagy köralakúvá képezett valami. Igy nevezik pl. azon körösen hajtogatott fadarabokat, melyek a malomkerék kerületét teszik, s az ily fákat egyenként koszorufának hivják. Koszorúba kötni a hajmát, szalmát stb. Szoros ért. fejdísz, mely valamely körösen alakított ékszerből áll. Virágból kötött, gyöngyös koszorú. Különösen bizonyos állapotnak jeleül használt, viselt vagy ajándékozott ilyféle ékesség. Szűzi koszorú. Megérdemli, mint szűz leány a koszorút. (Km.). Menyasszonyi koszorú. Tanári, költői koszorú. Valamit koszorúba kötni. Valakit koszorúval diszesíteni. Néha am. jutalom, kitüntetés. Diadalmi koszorút nyerni. Elkapni a dicsőség koszorúját. Majd bekötöm a koszorúját, am. majd megadom érdemlett jutalmát vagy büntetését.
"Hasztalan áll az uton, várván hive fris koszorúval."
Kisfaludy K.
Mely méltó koszorút, mely diadalmi bért
Adjon néked örök műveidért hazánk?"
Berzsenyi.
"Lassanként koszorúm bimbaja elvirít."
Ugyanaz.
A növénytanban jelenti a fészkesvirágoknak a mag tetejére nőtt üstökeit. Szőrös, pelyhes, polyvás, sertés stb. koszorú. (Corolla). E szóban alapfogalom a kerekség, körség, valamint a latin corolla, a német Kranz is a kört jelentő számos szókkal egy gyöküek. A 'koszorú'-ban a két utóbbi mássalhangzó igen hihetőleg át van vetve, s eredetileg: koroszú, koroszó, azaz korozó, köröző. Mások szerént összetett szó, s am. körszerű, és mély hangon korszorú. Mindkét esetben kör vagy kor az előrész. Leginkább hasonlít hozzá a szláv koszira, melyet szintén csak úgy lehet okszerűleg értelmezni és elemezni, ha azon szláv szókhoz hasonlítjuk, melyekben a kr. mint kört jelentő alaphangok a jellembetűk. Dankovszky, noha amit csak lehetett idegen nyelvre csavarni, mind eléhozá, e szláv szót nem érinti; Gyarmathi Sámuel pedig az orosz 'korzinku'-val rokonítja. V. ö. KAR, KOR, KÖR.

*KOSZORÚDAD
(koszor-ú-dad) mn. tt. koszorúdad-ot. Formájára, alakjára nézve koszorúhoz hasonló; körded.

*KOSZORÚÉR
(koszorú-ér) ösz. fn. Boncztani ért. nagy vérér, mely koszorúként csaknem az egész gyomrot körülveszi. (Vena coronaria).

*KOSZORÚFA
(koszorú-fa) ösz. fn. 1) Azon vastag gerendák, melyeket közvetlenül az épület falaira fektetnek, s beléjök az úgynevezett ollófákat illesztik. 2) A malomkerekek kerületét képező görbe, vagyis meghajtott fadarabok, melyek öszvesen véve teszik a kilséget, azaz külséget, komáromiasan: kíséget.

*KOSZORÚGERENDA
(koszorú-gerenda) ösz. fn. l. KOSZORÚFA 1).

*KOSZORÚGYERTYATARTÓ
(koszorú-gyertya-tartó) ösz. fn. Több ágakból álló, karos gyertyatartó.

*KOSZORÚLEÁNY v. ~LÁNY (koszorú-leány) ösz. fn. A német "Kränzeljungfer" szószerinti fordítása
magyaroan l. NYOSZOLÓLEÁNY.

*KOSZORÚPÁRTÁZAT
(koszorú-pártázat) ösz. fn. Általán valamely műnek pártázata, mely némileg koszorúhoz hasonló vagy az illető müvet koszorú gyanant övedzi, pl. valamely szobornak, oszlopnak koszorúpártázata. Különösen az épület falait emeletenként vagy csak fölül keritő, s kidudorodó vagy laposan kiálló pártázat.

*KOSZORÚS, KOSZORUS (koszor-ú-s) mn. tt. koszorús-t v. ~at
tb. ~ak. Koszorúval ékesített, kerített, ellátott. Koszorús leánykák. Koszorús fej. Koszorús aratók. Koszorús menyasszony. Átv. ért. koszorús költő, am. jeles, koszorúra érdemes költő. V. ö. KOSZORÚ.

*KOSZORÚSAN, KOSZORUSAN
(koszor-ú-s-an) ih. Koszorúval ékesítve vagy kerítve.

*KOSZORÚTLAN
(koszor-ú-ta-lan) mn. tt. koszorútlan-t, tb. ~ok. Koszorú nélkül levő koszorúval nem ékesített, nem kerített, el nem látott. Az özvegyek koszorútlan fejjel mennek új esküvőre.
"Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek."
Vörösmarty (Zalán futása).
V. ö. KOSZORÚ. Határozóként am. koszorú nékül, koszorutlanul.

*KOSZORÚVARRÁNY (koszorú-varrány) ösz. fn. Boncztani nyelven
azon szövet, mely a homlokcsontot a hátfejcsonttal öszveköti. (Sutura coronalis).

*KOSZORÚZ (koszor-ú-z) áth. m. koszorúz-tam
~tál, ~ott, par. ~z. Valakit v. valamit koszorúval ékesít, kerít. Bizonyos innepélyek alkalmával gyermekeket koszorúzni. Megkoszorúzni az innepély hősét Fölkoszorúzni a szobrokat, oszlopokat, síremlékeket.
"Borostyánnal koszorúzva
Viszlek haza hölgyemet."
Kisfaludy S.
Átv. ért. dijaz becsületbeli jutalommal ékesít, mint a többi versenytársak között legjelesebbet kitüntet. Valamely pályamüvet, a pályamű szerzőjét megkoszorúzni.

*KOSZORÚZÁS
(koszor-ú-z-ás) fn. tt. koszorúzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn koszorúznak.

*KOSZORÚZOTT
(koszor-ú-z-ott) mn. tt. koszorúzott-at. Akit vagy amit megkoszorúztak. Különösen átv. ért. jeles, kitünő tulajdonságai miatt dijazott jutalmazott. Koszorúzott versenyző, költő. V. ö. KOSZORÚ.

*KOSZOS
(kosz-os) mn. tt. koszos-t v. ~at tb. ~ak. Koszszal lepett, koszféle bőrbetegségben szenvedő. Koszos fej. Koszos juh, koszos malacz (ez utóbbi néhutt: poszka). Koszos malaczból válik a jó disznó. (Km.) Megvetőleg és pórias nyelven am. hitvány, csúnya, ronda. Eredj te koszos! Így nevezik Dunán túl a ranette almát is: koszos alma. Helyesebb, mint 'kormos alma', mert ez csak egyik tulajdonságát fejezi ki.

*KOSZOSÍT, KOSZOSIT
(kosz-os-ít) áth. m. koszosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Koszossá teszen.

*KOSZOSODÁS
(kosz-os-od-ás) fn. tt. koszosodás-t, tb. ~ok, hrm. szr. ~a- Bőrbetegséi állapot, midőn az emberi vagy más állati test koszosodik.

*KOSZOSODIK
(kosz-os-od-ik) k. m. koszosod-tam, ~tál, ~ott. Bőrén koszféle kiütések támadnak. Koszosodnak a juhok, malaczok. V. ö. KOSZ, (1).

*KOSZPERD
fn. tt. koszperd-ét, harm. szr. ~je. Vékony, szurásra való kurta kardforma eszköz, gyíkleső. Idegennek látszik. Talán a latin: cuspis-ból alakult Máskép: koczperd.

*KOSZPERDORRU
(koszperd-orru) ösz. fn. tengeri halfaj, melynek fejéből orrhoz hasonló szurótag nyúlik ki.

*KOSZPIT
törzse koszpitol igének; önmagában ritka használatu. l. KOSZPITOL.

*KOSZPITOL
áth. m. koszpitol-t. Mindkét magyar hazában ismert szó, s am. valamit, különösen ruhanemüt, viselés, dörzsölés által koptat. Van koszpit önálló név is, mert mondják: Ne bántsd ezt, mert nem koszpit; az én ruhám nem koszpit, azaz nem koptatni való. Mint alakja és értelme mutatja, egy gyökről származott a koszol igével; ámbár másfelől mind az elemzési szabályokkal, mind a dolog természetével megegyező volna azon vélemény is, mely szerént koszpitol a közép mássalhangzók átvetésével kopisztol, t. i. kopaszt igének kicsinyező kopiszt alakjából alkotott ige. Tréfás értelemben, nemileg közösködik.

*KOSZPITOLÁS
(koszpitol-ás) fn. tt. koszpitolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki koszpitol.

*KOSZT (1)
fn. tt. koszt-ot, harm. szr. ~ja. Általán azon eledelek öszvege, melyekkel valaki él, tápla, táp. Jó, rosz, drága, olcsó koszt. Különösen, élelmezés. Kosztba fogadni valakit. Kosztra beállani valahová. Szabó Dávidnál: kóst és koszt, s Kállay gyüjteményében: kószt, mely szerénte takarmány, minden házi marhának való élelem, melyet télre gyüjtenek. Szabó Elek szerént: kost. Molnár A. szótárában kóst általában eledel, tápla (victus, alimentatio). Ha a székely kosz-ik (= kopik) igét veszszük alapul: koszt igeként (mely Szathmárban divatos), eredetileg annyi volna mint koptat, különösen pedig Szathmárban (Mándy Péter szerént) ágakat nyes, irt; s névként annyi volna mint nyesett, mely a székelyeknél csakugyan mint nyesett galy, vagyis 'pózna' értelemben dívik; és eledelre vitetve, talán nyesett, azaz vágott valamit jelentene, milyen az öszvegyüjtött takarmány, sőt emberi eleség is. Egyébiránt egészen megegyezik a német 'Kost' szóval, s hihetőleg közvetlenül innen is vétetett, valamint 'kóstol' is; de a székely koszik, és szathmári koszt igék minden esetre figyelmet érdemelnének a német nyelvbuvároknál is.

*KOSZT (2)
(kosz-t) áth. m. koszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mándy Péter gyüjteménye és jegyzetei szerént am. nyesni, irtani galyat; kétségtelenül koszik igétől. V. ö. KOSZIK. Innen koszt fn. is eredetileg am. vágott, nyesett galy, azaz mostani értelemben pózna. V. ö. KOSZT, (3). A törökben kesz-mek, a csagataj nyelvben kisz-mek am. vágni, metszeni, melyekkel rokon, sőt a koszt-hoz közelebb áll a magyar kasz-a, kacz-or, kusz-t-or stb.

*KOSZT (3)
(kosz-t) fn. tt. koszt-ot, harm. szr. ~ja. Erdélyben (Kriza J., Szabó D., b. Lakos, Incze József stb. szerént) jelent hosszu vékony rudat, póznát, különösen, melylyel gyümölcsöt is vernek; Szabó Dávidnál am. hosszú vessző, pózna, husáng, lésza. A székely népmesében (Krizánál: Az apám lakadalma), olvassuk: "Hozott egy véka korpát, azt nekem egy koszt végin felnyútotta." Ugyanott: "Vágok egy istenes jó husángot, kosztolni, (azaz husángolni) kezdem két ódalba." Törzsöke kosz-ik, mely a székelyeknél am. kopik, melyből a koptatást jelentő koszol, koszpitol szók is származnak. A fát vagy gyümölcsöt kosztolni is egy részről am. koszttal verni, más részről annak ágait, leveleit, héjait is koszpitolni, koszolni. 'Koszt'-nak eredeti értelme: nyesett, különösen: nyesett galy, (V. ö. KOSZT, (2)), vagyis pózna, innen átv. ért. jelent keménységet (milyen a levágott és kiszáradt póznáé) csekély hangváltozattal a kaszta szó a tájdivatos 'kasztadió', és magashangon geszt a 'gesztesdió' öszvetételekben; mikből az is megtetszik egy részről, hogy a Geszt, Gesztely, Gesztes, Gesztéte stb. helynevek eredeti értelme vágott (t. i. erdő vagy erdőrész), épen úgy mint Vágás helynévben is; más részről, hogy geszt átvitt értelemben fakeménységet is jelent, tehát a fa legkeményebb részének (a latin 'lignum'-nak) elnevezésére igen alkalmas szó, de élőfát (latin 'arbor'-t), melyet levágottnak mondani képtelenség, soha sem jelenthet.

*KOSZTA
fn. tt. kosztát. 1) Székely szójárás szerént am. gólya, czakó, gagó. E nevét talán onnan vette, mivel lábai hosszúak, mint a 'koszt' nevü pózna. 2) Férfi kn. Constantinus, melyből módosult is; újabban máskép: Szilárd.

*KOSZTAFALVA
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KOSZTAFIÚ
(koszta-fiú) ösz. fn. A székelyeknél am. gólyafiú. V. ö. KOSZTA.

*KOSZTAT
(kosz-t-at) l. KOSZLAT.

*KOSZTERNYÁL
l. KÓSTERNYÁL.

*KOSZTOL
(kosz-t-ol) áth. m. kosztol-t. 'Koszt' nevü póznával ver vagy vereget, különösen némely fák gyümölcseit. Kosztolni az érett diót, gesztenyét. V. ö. KOSZT, (3).

*KOSZTOLÁN
NAGY~ mváros Nyitra m.; KECZER~ mváros Sáros m.; helyr. Kosztolán-ba, ~ban, ~ból.

*KOSZTOLÁNY
FENYŐ~ NEMES~ GHYMES~ faluk Bars m.; helyr. Kosztolány-ba, ~ban, ~ból.

*KOSZTOLÁS
(kosz-t-ol-ás) fn. tt. kosztolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki 'koszt' nevü póznával ver valamit, különösen fáról a gyümölcsöt.

*KOSZTOLNA
faluk Nyitra és Trencsin m.; helyr. Kosztolná-ra, ~n, ~ról.

*KOSZTOLNAFALU
falu Nyitra m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KOSZTONCZA
puszta Hont m.; helyr. Kosztonczá-ra, ~n, ~ról.

*KOSZTOS
(koszt-os) mn. és fn. tt. kosztos-t v. ~at, tb. ~ak; mint fn. tárgyesete: kosztos-t, és többese: ~ok. Ki valakinél koszton van. Kosztos diákokat, leányokat tartani. Használják önállólag főnevül is. Kosztosokat fogadni. Sokféle kosztosa van az úr Istennek (km.), azaz okos is, bolond is. Néha 'gazda' v. 'asszony' hozzátételével mondják azon személyről, ki kosztot ad: kosztos gazda, kosztos asszony. V. ö. KOSZT, (1).

*KOSZTOVÁNY
puszta Somogy m.; helyr. Kosztovány-ba, ~ban, ~ból.

*KOSZTRINA
falu Ung m.; helyr. Kosztriná-ra, ~n, ~ról.

*KOSZTROS
(koszt-or-os) mn. tt. kosztros-t v. ~at, tb. ~ak. Baglyas, nem fésült, öszvekuszált haju. Valószinűleg onnan eredt e kifejezés, hogy a baglyas fejü embert a koszttal megvert, borzas águ fához lehet hasonlítani, milyen pl. a kosztolt diófa, mely a veretlenhez képest kosztros, borzas.

*KOT
hangutánzó gyöke kotag vagy kotyog, kotkodál, kotlik, kotonoz, kotor stb. szóknak. A két utóbbiban már kót gyökhöz hajlik.

*KÓT (1)
hangutánzó gyöke kótis, kótog, kótya (am. kótó), kótyog szóknak, s jelent valamely kemény hangu ütést, rokon vele kat gyök is.

*KÓT (2)
l. KÓTH.

*KÓTA
fn. tt. kótát. Am. zenei hangjegy. Kóta némelyek véleménye szerént a latin cauda (olaszul coda) szóból ment volna át a magyar nyelvbe, minthogy a zenei hangjegyek rendesen farkkal vannak ellátva; ámbár sem a latin-, sem az olaszban ez értelemben nem használtatik, és a magyar nyelvben már régóta divatos, 'nota' szóból pedig bajosan lett, mert az n nem csavarodik k-vá; mikből nem oknélkül gyanitható hogy kóta magyar eredetü, mely esetben az annyi volna mint kótó, azaz ütő, kótis, minthogy a kóta alakja rendszerént egyezik is az ütő vagy kótis alakjával (). V. ö. KOTIS. Hangjegy csak utóbbi időben azon hiedelemben alakíttatott, hogy 'kóta' idegen eredetű; és amaz jelenthet nem csupán zenei hangjegyet, hanem szóhangjegyet, azaz betüt is, melytől különbözik a hangjel. Egész kóta, fél kóta, negyedrész, nyolczadrész, tizenhatod rész, harminczketted rész, hatvannegyed rész kóta.

*KÓTAALAKÚ
(kóta-alakú) ösz. mn. A növénytanban egy elhúzott négyszögalak (rhombeum), mint amilyen a libatopp némely fajának levele.

*KOTAG v. KOTÁG
(kot-ag) önh. és gyak. m. kotag-tam, ~tál, ~ott. Tyúkról mondják, midőn kot kot hangon szól; máskép: kótag, kotog, kotyog, kotákol, kodákol, kodácsol.

*KOTAGSZĚG
(kotag-szěg) ösz. fn. Azon szeg, mely az ekerudat a taligával öszveköti. Máskép: kokotka, kokas.

*KÓTAIRÓ
(kóta-író) ösz. fn. Leiró, ki kótákat, azaz zenei hangjegyeket másol, s ezen munkájából keresetet űz. V. ö. KÓTA.

*KÓTAJ
(v. Keresztút) falu Szabolcs m.; helyr. Kótaj-ba, ~ban, ~ból.

*KÓTAKÖNYV
(kóta-könyv) ösz. fn. Könyv, mely irott vagy nyomtatott zenei hangjegyeket foglal magában.

*KÓTAMÁSOLÓ
(kóta-másoló) l. KÓTAIRÓ.

*KÓTAPAPIR v. ~PAPÍROS
(kóta-papír v. ~papíros) ösz. fn. Erősebb, tömöttebb és vastagabb féle, megvonalzott papíros, melyre zenei hangjegyeket írnak. V. ö. KÓTA.

*KÓTARENDSZER
(kóta-rend-szer) ösz. fn. A kótapapiroson azon öt vonal rende, melyekre s melyek fölé, közé, és alá a hangjegyeket irni vagy nyomtatni szokták.

*KÓTÁSKÖNYV
(kótás-könyv) ösz. fn. l. KÓTAKÖNYV.

*KÓTATÁM
(kóta-tám) ösz. fn. Tám vagy támlaféle állvány, melyre a hangjegyeket fektetik, midőn belőlök játszanak vagy énekelnek.

*KÓTÁZ
(kóta-az) áth. m. kótáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos dallamot, hangszerzeményt kótákra szedve leir. Lekótázni a szebb népdalokat. V. ö. KÓTA.

*KÓTÁZÁS
(kóta-az-ás) fn. tt. kótázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kótáz.

*KÓTER
fn. tt. kóter-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Dunán tuli tájszó, s am. a város vagy helység házában levő börtön. Talán: gátor? melylyel a német Gatter, Gitter is egyezik.

*KÓTH
falu Szala, puszta Bihar m.; helyr. Kóth-ra, ~on, ~ról.

*KÓTIS
(kót-is) fn. tt. kótis-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Így neveztetnek bizonyos eszközök ütőrészei, pl. harang kótisa, azaz nyelve; mozsár kótisa, törője; kótisok az olajütőben stb. Gyöke a hangutánzó kót; az is képző pedig am. os, mely némely más szókban is ezen értelemmel bír, mint: lapis am. lapos, kódis am. kódos, hamis am. hamos, kőris am. kőrös stb. E szerént kótis am. kótos, azaz kót kót hangon ütő, verő, törő. Rokon a kótog, kótyog stb. ily értelmü hangutánzókhoz.

*KOTKODÁCSOL
(kot-kodács-ol) önh. m. kotkodácsol-t. Mondják tyúkról, midőn ijedtében sokszoros kot-kot hangon kiáltoz, pl. midőn a kutya megkergeti, vagy kányát, héját lát.

*KOTKODÁCSOLÁS
(kot-kodács-ol-ás) fn. tt. kotkodácsolás-t, tb. ~ok. Kot-kot hangon kiáltozás.

*KOTLÁS
(kot-l-ás) fn. tt. kotlás-t, tb. ~ok. A tyúknak 1) kot-kot hangon kiáltozása; 2) költése. V. ö. KOTLIK.

*KOTLIK
(kot-l-ik) k. m. kotl-ott, htu. ~ani. 1) Szomorú kot-kot hangon szól, t. i. a tyúk, mi akkor történik, ha tojni megszün, s mintegy vágya támad a csibeköltésre, miért is csak ilyen tyúkot szokás tojásra ültetni. Egyet tojott, megkotlott, (km.), azaz alig tett valamit, már bele únt, nem folytatja. Megkotlott a tarka tyúk, azaz alkalmas lett tojásköltésre. Használható tárgyesettel is, pl. Amit nem tojt, azt akarja kotlani. (Pázmán). Ez esetben am. költ. A székelyeknél: kotol. Azután a tuluba s úgy a fészekbe ült kotolni. (Kriza J.). 2) Átv. ért. mondjuk az észről, midőn rendes müködése megszünik, s mintegy kórállapotban van. Kotlik az eszed, hogy így beszélsz?

*KOTLÓ
(kot-l-ó) mn. tt. kotló-t. 1) Kot-kot szomorkás hangon szóló. Kotló tyúk. 2 Tojásokat költeni vágyó, vagyis ültetésre alkalmas. Mindkét esetben szoros ért. a tyúkról mondatik.

*KOTLÓS
(kot-l-ó-os) mn. tt. kotlós-t v. -at, tb. ~ak. l. KOTLÓ. Bús, mínt a kotlós tyúk. (Km.). Kotlós tyúk kotyogása.

*KOTLOTT
(kot-l-ott) mn. tt. kotlott-at. Átv. ért. különösen mondják oly szőlövesszőről, melyet ültetés végett mesterségesen csiráztatnak ki.

*KOTNYELES
(kot-nyel-es) mn. tt. kotnyeles-t v. ~et, tb. ~ek. Oly emberről mondják, ki mindenben kanál akar lenni, ki hivatlanul mások dolgába avatkozik, beleszól mindenbe. Különösen oly személy, ki a konyhán alkalmatlankodik, s kiváncsi mindent látni, tudni, amit sütnek, főznek. E szerént oly emberre illő kifejezés, ki mindenbe szeret belekottyanni, s a dolgoknak mintegy nyeléhez kapkodni. Kot v. koty és nyel szókból tétetett öszve. Vagy talán am. koty-nyelves.

*KOTNYELESKĚDÉS
(kot-nyel-es-kěd-és) fn. tt. kotnyeleskědés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki kotnyeleskedik.

*KOTNYELESKĚDIK
(kot-nyel-es-kěd-ik) k. m. kotnyeleskěd-tem, ~tél, ~ětt. Kotnyeles ember módjára mások dolgába kottyan és belekap. Konyhán kotnyeleskedni. V. ö. KOTNYELES.

*KOTNYELESSÉG
(kot-nyelesség) ösz. fn. Tulajdonság, hibás szokás, midőn valaki mások dolgába kottyan és hivatlanul avatkozik.

*KOTOG
(kot-og) l. KOTAG.

*KÓTOG
(kót-og) önh. és gyak. m. kótog-tam, ~tál, ~ott. Kót-kót hangon szól. Kótog a félüres kulacsban a bor, ha rázzák.
"Oh hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!"
A csikóbőrös kulacshoz (Csokonai).
Kótog a verő szív. Egyezik vele a Tatrosi codexben koltag (azaz zörget, kopogtat); és rokonai: kotog, kotonoz, kotyog, koczog több rokon értelmü és hangu szók.

*KÓTOGÁS
(kót-og-ás) fn. tt. kótogás-t, tb. ~ok. Kót-kót hangon szólás.

*KÓTOGAT
(kót-og-at) áth. gyak. m. kótogat-tam, ~tál, ~ott. Valamit zörget, kopogtat.

*KOTOKA
l. KATUSKA.

*KOTOL
l. KOTLIK.

*KÓTOLOG
némi hangváltozattal am. kódorog; l. ezt.

*KOTONOZ
(kot-on-oz) önh. és gyak. m. kotonoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szoros ért. kézzel tapogatódzva keres valamit. Sötétben kotonozni a szekrényben. Zsebben, zsákban kotonozva keresni valamit. Rokonok hozzá a motoz és kotoráz. Szélesb ért. másoknak alkalmatlankova keresgél. Maradj már veszteg, ne kotonozz itt köztünk. Gyöke a tapogatódzó kéz hangját jelentő kot.

*KOTONOZÁS
(kot-on-oz-ás) fn. tt. kotonozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kotonoz.

*KOTOR
(kot-or) áth. m. kotor-t v. kotrott, htn. ~ni v. kotrani. 1) Kézzel vagy lábbal, vagy valamely eszközzel érint, egyszersmind görbe kerek vonalban mozgat, kever, forgat valamely lágyabbféle oszlékony részekből álló testet.
"Künn vad förgeteg száll, az kotorja szárnyát
Röptiben a házon."
Arany J.
Póznával kotorni a sarat. Bottal gödröcskét kotorni a földben. 2) Szélesb ért. valamely testnek részeit helyökből kiforgatja, kitúrja, kiássa, kivakarja. A sebes eső kikotorja a barázdákat. A régi sirokból kikotorni a csontokat. A válúból kikotorni a moslékot. Elkotorni a szemetet, ganajt, am. forgatva tovább tolni. Felkotorni az elültetett gumókat, gyökereket.

*KOTORÁSZ
(kot-or-ász) önh. m. kotorász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Folytonosan kotorva keresgél. Zsebben kotorászni. Szekrényeket, ládákat kikotorászni, és semmit sem találni. E szóhoz a nyelvszokás, különösen a keresés, kutatás fogalmát ragasztotta, s ennél fogva szükebb és határozottabb értelmü, mint törzsöke a kotor. Képzője ász gyakorlatot jelent, mint a kaparász, vakarász igékben. Egyébiránt mondják és irják így is: kotoráz.

*KOTORÁSZÁS
(kot-or-ász-ás) fn. tt. kotorászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kotorász.

*KOTORÁZ
(kot-or-áz) l. KOTORÁSZ.

*KOTORCZA
(kot-or-cza) fn. tt. kotorczát. Sásnak, gyékénynek gyökeres része.

*KOTORGAT
(kot-or-g-at) gyak. áth. m. kotorgat-tam, ~tál, ~ott, par. kotorgass. Fotytonosan vagy gyakran kotor.

*KOTORGATÁS
(kot-or-g-at-ás) fn. tt. kotorgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kotorgat.

*KOTORJ
(kot-or-j) isz. mely nem egyéb, mint kotor igének átv. értelmü parancsolója, s am. lódulj, takarodjál, kotródjál. Kotorj innen! V. ö. KOTRÓDIK.

*KOTORMÁNY
falu Vas m., erdélyi falu Csik székben; helyr. Kotormány-ba, ~ban, ~ból.

*KÓTOROG
l. KÓDOROG.

*KOTOS
puszta Somogy m.; helyr. Kotos-ra, ~on, ~ról.

*KOTRÁS
(kot-or-ás) fn. tt. kotrás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kotor.

*KOTRÉSZ
Balatonmelléki szó, a divatosabb 'kotorász' helyett; l. ezt.

*KOTRÓ
(kot-or-ó) mn. tt. kotró-t. Aki vagy ami kotor. Kotró gép, melylyel a folyók fenekét tisztogatják.

*KOTROCZÓ
puszták Nógrád m.; helyr. Kotroczó-ra, ~n, ~ról.

*KOTRÓDÁS
(kot-or-ó-d-ás) fn. tt. kotródás-t, tb. ~ok. Eltakarodás. V. ö. KOTRÓDIK.

*KOTRÓDIK
(kot-or-ó-d-ik) belsz. m. kotród-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. mondják emberről, ki érezvén, hogy rosz fát tett a tűzre, vagy akármi oknál fogva félvén, elhordja irháját, vagyis úgy eltakarodik, mintha helyéből kikotorták volna. Minden esetre szégyenvalló gyalázatos eltávolodást jelent. Kotródjatok innen! Amint hallá, hogy közelednek a csendbiztosok, legott kotródott. Népies, tréfás, és nem dísztelen kifejezések egyike.

*KOTRONCZ
(kot-or-oncz) fn. tt. kotroncz-ot, harm. szr. ~a. Rongy, czafrang a viseltes ruhán. Rokonnak látszik 'katrincza' szóval.

*KOTTY
hangutánzó, mely a rokon hangu és értelmü koty szónak hangzatosabb módositása. V. ö. KOTY. Kotty bele szilvalé, téged eczetelnek v. téged borsolnak belé. (Km.). Mindenben kotty, azaz beleszól. Kitty hangutánzóval ikerítve jelenti a verő óra ketyegését, vagy szív dobogását, vagy edény bugyogását. Ikerítve: kitty-kotty. l. KITTY. Megtoldva kottya, a csibéit hivó tyúk hangja. Kottya, kottya fiaim, csak én magam maradék. (Pázmán P.) Rokonai, de más-más árnyéklatu módositással: katy, koty, kóty, továbbá: potty, rotty, szotty, totty. Származékai: kottyan, kottyant; idetartozik kátyó is.

*KOTTYAN
(kotty-an) önh. m. kottyan-t. 1) Kotty hangot ad. Kottyan a víz, a híg sár, ha valamit bele ejtenek. Kottyan a lenyelt ital. Innen átv. ért. ez meg sem kottyan, nem is kottyan, am. oly kevés, hogy észre sem vehetni, mint midőn a vízbe, pl. egy szem babot ejtenek. 2) Átv. ért. belekotyanni valamibe, am. hivatlanul, vagy időn kivül bele szólni. A szónok beszédébe belekottyanni. Senki sem kérdezett, miért kottyansz bele?.

*KOTTYANÁS
(kotty-an-ás) fn. tt. kottyanás-t, tb. ~ok. Állapot vagy cselekvés, midőn valami vagy valaki kottyan.

*KOTTYANÓ
(kotty-an-ó) mn. és fn. tt. kottyanót. Ami kottyan. Főnévként pedig am. kátyú.

*KOTTYANT
(kotty-an-t) áth. m. kottyant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kottyanó hangot adat valamivel, vagyis eszközli hogy kottyanjon, pl. valamit a vízbe, sárba dobva. Átv. ért. egykét szót kottyantani; kikottyantani a titkot.

*KOTTYANTÁS
(kotty-an-t-ás) fn. tt. kottyantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kottyant.

*KOTTYFITTY
(kotty-fitty) ösz. fn. 1) Kotyfolt valami, különösebben kotyfolt lé. 2) Kótyomfitty. V. ö. KÓTY.

*KOTÚ
(kot-ú) fn. tt. kotút. A habarékban, vízben mintegy kikotort mélység, gödör. Egyezik vele kátyú.

*KOTÚL
(kot-ú-ol) áth. m. kotúl-t. Gödröt kotor a vízben, habarékban; vagy a kotúban levő holmit, például halakat, kotorja, kikotorja.

*KOTÚLÁS, KOTULÁS
(kot-ú-ol-ás) fn. tt. kotúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kotúl.

*KOTY
hangutánzó, melyből kotyog, kotyol, kotyfol, kotyvaszt, kotyos, kotyós, kotty, kottyan származnak. Egyezik vele a valamivel keményebb kot, melyből kotog, kotákol stb. erednek.

*KÓTY
1) hang, mely a szintén hangot jelentő fitty szóval párosulva lett kótyfity v. kottyfitty v. kótyonfitty, kótyomfitty, jelent oly valamit, amiben az egyes részek is (koty v. kotty v. kóty, és fity v. fitty) valami silányat, hitványat jelentenek, s az összetétel (mintegy kettőztetés) ezen értelmet még inkább fokozza. Innen kótyon v. kótyomfity ember am. hitvány ember, semmi haszna ember. Kinek gézengúz az ura, annak kótyomfitty a szolgája. (Km.). 2) Szeged vidékén s némely más helyeken is mezei, silányabb fajta, sárgadinnye; tt. kótyot, s ez értelemben azon tulajdonságától vette nevét, hogy igen elérett korában kotyó, azaz kotyós, vagyis locsos lesz, mire nézve mind a jobb fajta sárga-, mind a görög dinnyétől különbözik. Sínai nyelven kuá am. a latin melo, cucurbita, cucumis.

*KÓTYA
fn. tt. kótyát. 1) A székelyeknél Kriza J. szerént egy hosszu fácska, melyet a játszó legénykék négyesben szoktak ütni botokkal. V. ö. KOTYÓZ. 2) A jószág árulásának azon módja, midőn az összecsődített venniakarók előtt az eladó jószágnak legalsó árát az arra rendelt személy kikiáltja, s a legtöbbet igérőnek odaadja; mely esetben régi szokás szerént az áremelést dobverés kíséri. Innen mondják: fölverni valaminek az árát; drágán ráverni valakire az ócska árut. Kótyára bocsátani az adósnak holmiját. Kótyán vásárlott retyemutya.
"Nem adott el rabbá hadiszolga képen,
Kótyára hunok közt nem ereszté népem."
Buda halála. (Arany Jánostól).
Minthogy pedig az ilyféle árulásnál a holmiket hányják vetik, kézről kézre adogatják, innen összetéve: kótya-vetye. Mi e szók eredetét illeti, tudva levő dolog, hogy nyelvünkben a tya tye, és tyu tyü végzetek meglágyított ta te, tu tü igenevekre mutatnak, melyek eredetileg tó tő, pl. cságatyú am. cságató, csikoltyú am. csíkoltó, tárigatyú am. tárigató stb. hasonlóan: kutya am. kuttyó kutó (mert ku-t, azaz ku hangon kiált), parittya am. parittó, parintó, azaz perintő, perdítő; totya am. totyó, tató. Ezen hasonlat szerént kótya mindkét esetben am. kotó, azaz ütő, verő; különösen kótyavetye am. kótóvető, melyből lett kótavete, lágyítva kótyavetye. Az első törzsöke az ütést, verést jelentő kót, melyből van kótog és kótis, azaz verő, ütő, pl. harang kótisa; és ha tetszik kóta azaz kótó, ütő, ütőalakú, (V. ö. KÓTA); a másiké vet, melyből lett vető, vete, vetye. Van szelekótya szónk is, mely másképen: szeleverdi, kétségtelen bizonyságaul, hogy kótya és verdi (azaz verő) egyet jelentenek. És így a kótyavetye jelent árulást, melyben az eladó holmit dobra ütik és vetik; vagy más értelemben ütik-vetik, azaz hányják-vetik; mik a valóságnak is teljességgel megfelelnek. Minthogy pedig a vet tájszokásilag vét innen némi rokonságban van vele ezen kifejezés: ütni vétni valamit. Az újabb divatú árverés ugyan szintén szabatosan fejezi ki az ilyetén árulásmódot de a "kótyavetye" vagy csak 'kótya' jellemzetesebb és festőibb, habár köznépies szinezetű is.

*KÓTYAG, KÓTYAGOS
l. KÓCSAG, KÓCSAGOS.

*KÓTYAGOSODIK
(kóty-ag-os-od-ik) k. m. kótyagosod-tam, ~tál, ~ott. Ittassá leszen, pityósodik, kotyogósodik.

*KÓTYÁL
(kóty-a-al) áth. m. kótyált. 1) Árverez. Elkótyální az adósnak holmiját. 2) Átv. ért. minthogy a kótyán gyakran potomáron vesztegetik el a jószágot, am. pazarol, prédál, veszteget, hiába való éldeletekért ad ki valamit. Rövid idő alatt egész örökségét elkótyálta. V. ö. KÓTYA.

*KÓTYÁLÁS
(kóty-a-al-ás) fn. tt. kótyálás-t, tb. ~ok. Árverezés.

*KÓTYÁSZ
(kótya-ász) önh. m. kótyász-tam, ~tál, ~ott. 1) Kószál. 2) Somogyban: bengész. 3) Hegyalján: gyermekek futosó játéka, talán ugyanaz ami az erdélyi kotykáz vagy másutt kotyóz, midőn a labdát kiütik, melynek több helyütt kifutó a neve.

*KÓTYAVETYE
(kólya-vetye) ösz. fn. 1. KÓTYA.

*KÓTYAVETYÉL
(kótya-vetyél) ösz. áth. l. KÓTYÁL.

*KÓTYÁZ
(kóty-a-az) önh. m. kótyáz-tam, ~tál, ~ott. Kótya nevű fácskával játszik. V. ö. KÓTYA, 1).

*KÓTYÁZÁS
(kóty-a-az-ás) fn. tt. kótyázás-t, tb. ~ok. Kótyával játszás.

*KOTYKA
(koty-ka v. kóty-ka) fn. tt. kotykát. 1) Erdélyben Kriza J. szerént am. labda, hihetőkép, legalább eredetét tekintve, ütő lapda. 2) Szathmár vidékén Mándy P. szerént am. kátyó.

*KOTYKÁZ
(koty-ka-az) önh. m. kotykáz-tam, ~tál, ~ott. Labdáz, labdával játszik. Egy eredetű és talán egy jelentésű is kotyóz szóval.

*KOTYFOL
(koty-f-ol v. koty-v-ol, koty-u-ol) áth. m. kotyfol-t. Imígy-amúgy, hamarjában öszvehabarva főz; máskép: kotyvaszt. Finnül: keitän am. főzök. Az f közép képző nem más, mint u-ból alakult v hangnak megkeményítése, tehát eredetileg koty-u-aszt, mint olu-ból olvaszt, hamu-ból hamvaszt stb. Így lett a dölü, dölv, dölf, dölfös, a csörü, csörv, csörf, csörfös stb.

*KOTYFOLÁS
(koty-f-ol-ás) fn. tt. kotyfolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kotyfol. Maga is a kotyfolt étel vagy kotyma. Nekem bizon az ő kotyfolása nem kell.

*KOTYHÁZA
puszta Nógrád m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KOTYLÉ
(koty-lé) ösz. fn. Kotyfolt, rosz lé.

*KOTYMA
(koty-ma) fn. tt. kotymát. Nem más, mint a kotyvaszt igének törzsöke kotyv, a utóhanggal toldva, s a v rokonhangu m-re változva, de lehet koty-mi öszvetétel is, az i a megelőző alhanghoz közelebb a hanggá alakulván. Jelent tulajdonkép igen roszul készített, habarékféle ételt. Ez kotyma, nem étel. Átv. ért. akármiféle rosz keverék, melynek semmi haszna.

*KOTYMÁNY
(koty-mány) fn. tt. kotymány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erdélyben a székelyeknél: sáros hely az útakon (Kriza J.); alkalmasint kivájt sárgödör bővebb értelemmel, és rokon kátyó szóval. l. KÁTYÓ.

*KOTYMÁS
(koty-ma-as) mn. tt. kotymás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kotyvasztott. 2) Hitvány. Kotymás ember, hitvány, semmihaszna ember.

*KOTYNYELES
l. KOTNYELES.

*KOTYÓ
(koty-ó) fn. tt. kotyó-t. Székely tájszólással a szilváról, vagy más gyümölcsről is mondják, mely nagyon elérve vagy megtörődve locsos, leves lett. Gyöke azon koty hang, mely általán a mozgásba hozott nedvekről mondatik, mint kotyfol, kotyvaszt igékben.

*KOTYOG
(koty-og) önh. és gyak. m. kotyog-tam, ~tál, ~ott. Koty-koty hangon szól. Szoros értelemben mondják a tyúkról, midőn ily hangon szólva fiait hivja, vagy nekiszomorodva ülni, költeni vágy. Átv. ért. mondják némely szűk száju edényekről, melyekből a nedv koty-koty hanggal nyomul ki; továbbá oly malomról, melynek igen kevés a vize, kereke lassan forog, s melynek garatja csak szemenként hullatja az őrlendő gabonát, szóval, melyről tréfásan mondani szokták: egy szem kevés, kettő sok. Gúnyosan am. locsog, fecseg, hiábavalókat beszél. Ugyan ne kotyogj!.

*KOTYOGÁS
(koty-og-ás) fn. tt. kotyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Koty-koty hangon szólás. Tyúk kotyogása.
"Édes a te danolásod,
Jérczeforma kotyogásod."
Csokonai.

*KOTYOGÓ
(koty-og-ó) mn. tt. kotyogó-t. Általán ami kotyog. Kotyogó csibés tyúk. Különösen kevés vizü, lassu járásu malomról mondják. Van egy kotyogó malmom. Vékony hangon ketyegő, az órának jelzője. Innen régi adoma szerént szólva: ketyegő fene am. óra.

*KOTYOGÓS
(koty-og-ó-s) mn. tt. kotyogós-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják ittas emberről, kinek nyelve akadozva mozog, s inkább kotyog, mint beszél.

*KOTYOGTAT
(koty-og-tat) áth. m. kotyogtat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, hogy valami kotyogjon.

*KOTYOL
(koty-ol) önh. m. kotyolt. Lásd: KOTYOG.

*KOTYÓLÉ
(kotyó-lé) ösz. fn. l. KOTYLÉ.

*KÓTYOM
(kóty-om) fn. tt. kótyomot. Lásd: KOTYMA.

*KÓTYOMFITTY
(kótyom-fitty), l. KÓTY.

*KOTYOR
(koty-or) fn. tt. kotyor-t v. kotyr-ot, harm. szr. ~a. Sándor István szerént am. bokros. csaritos, bozótos hely. Mándy P. szerént am. kátyó.

*KOTYOS
(koty-os) mn. tt. kotyos-t v. ~at, tb. ~ak. Kotlós, ülni költeni vágyó, t. i. tyúk.

*KOTYÓS
(koty-ó-os) mn. tt. kolyós-t v. ~at, tb. ~ak. Igen elérett gyümölcs, különösen szilva.

*KÓTYOS
(kóty-os) mn. tt. kótyos-t v. ~at, tb. ~ak. Félrészeg, ki egy kevessé becsípett, kinek nyelve nehezen mozog, s csak úgy kótyog, máskép: kotyogós. V. ö. KÓCSAG, KÓCSAGOS.

*KOTYÓSODÁS
(koty-ó-s-od-ás) fn. tt. kotyósodás-t, tb. ~ok. Kotyóssá levés. V. ö. KOTYÓSODIK.

*KÓTYOSODÁS
(kóty-os-od-ás) fn. tt. kótyosodás-t, tb. ~ok. Szeszes italtól mintegy félig résregedés, máskép: kótyagosodás. V. ö. KOTYOGOS.

*KOTYÓSODIK
(koty-ós-od-ik) k. m. kotyósod-tam, ~tál, ~ott. Mondják szilváról s más leves gyümölcsökről, midőn nagy érettség vagy törődés következtében locsosak lesznek. Hosszú, rázós uton megkotyósodott a szilva, baraczk.

*KÓTYOSODIK
(kóty-os-od-ik), l. KÓTYAGOSODIK, KÓCSAGOSODIK.

*KOTYÓZ
(koty-ó-z) önh. m. kotyóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Székelyesen am. laptát bottal ütögetve, kiverve játszik. Gyöke rokon az ütést, verést jelentő kótis, kótog szókéval.

*KOTYÓZÁS
(koty-ó-z-ás) fn. tt. kotyózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiütő laptajáték.

*KOTYVÁL
l. KOTYFOL, KOTYVASZT.

*KOTYVASZT
(koty-v-asz-t) áth. m. kotyvaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. kotyvaszsz. Gyöke a nedv lotyogó hangját jelentő koty, melyből eredt a kotyu, kotyv törzsök, ebből pedig kotyvasz, kotyvaszt. Valamit hamarjában ételül öszvehabar, imígy-amúgy elkészít, dsamál; máskép: kotyfol. Mindennek kérőjére nem kotyvaszthat a szakács. (Km.). Gúnyképen használják a rosz főzőkről vagy ily gyógyszerészekről és vegyészekről.

*KOTYVASZTÁS
(koty-v-asz-t-ás) fn. tt. kotyvasztás-t, tb. ~ok. Hamarjában öszvehabarása, s roszul főzése valamely ételnemünek.

*KOV
elvont gyök l. kova, 2. kovács, 3. kovad, kovaszt, 4. kovályog, 5. kovász szókban és származékaikban, melyeket láss az illető helyeken.

*KOVA
(ko-v-a v. kov-a, l. a czikk végén), fn. tt. kovát. Igen szilárd keménységü, részént átlátszó, részént homályos kőfaj, melynek alkotó részeit sajátnemü föld teszi, mely magában a tűzben föl nem oldható, hanem csak más fémanyagokkal összeköttetésben; hamuzsirral és sziksóval vegyülten üveggé olvad. Szélesb ért. többféle kemény kövek, melyek vas vagy aczél által korholtatva tűzszikrákat adnak, s áltatán tűzkő név alatt ismeretesek. Innen köznyelven a kova és tűzkő hasonértelmüek.
"Be van az én szűröm újja kötve .
Az egyikben aczél, kova, tapló."
Népdal.
Gyöke a kemény test ütéséből támadó vastag ko hang, vékony hangon kö; amabból lett ko-u, ko-v, s a hanggal toldva kova, emebből kö-ü, kö-v, s összehúzva kő v. kű. Hogy az egyik törzsöke kov (kav) a másiké pedig köv, kitetszik e kicsinyező származékaikból: kov-acs (kavics), és köv-ecs. V. ö. KŐ.

*KOVABÁNYA
(kova-bánya) ösz. fn. Bánya, melyben kovanemű köveket fejtenek. V. ö. KOVA.

*KOVACS
(kov-acs) fn. tt. kovacs-ot, harm. szr. ~a. Különféle kőfajok, melyek vegyes alkotó részekből állanak, s külsejökre nézve a kovához hasonlók, jelesen csillogó felszinüek. (Spathum). Folyó kovacs (spathum fluor). Mész kovacs (sp. calcareum). Nehéz kovacs (sp. ponderosum). Szagos kovacs (lapis suillus), szikrázó kovacs (sp. scintillans). Törzsöke kov, melyből a kova is származott. V. ö. KOVA.

*KOVÁCS
(ko-ács v. koh-ács, v. koh-ás, l. a czikk végén) fn. tt. kovács-ot, harm. szr. ~a. Szoros ért. mesterember, ki vasból nagyobb, és gorombábbféle munkákat készít, nevezetesen, ki szekereket, kocsikat, gazdasági eszközöket, hordókat vasal, szántóvasakat, csoroszlákat nádol, lovakat patkól stb. V. ö. LAKATOS. Városi, falusi, tábori kovács. Czigány kovács. Lovakat gyógyitó kovács. Hideg kovács, kinek munkája nincs, vagy ki bizonyos esetekben hidegen veri a vasat. A népmondákban nevezetes a vas kovács, kinek lakát vas fal keríti, s ki a vas orru bábát agyon kalapálja. Nem lesz abból kovács, kinek kezében soha sem volt kalapács. (Km.). Kovácstól szenet venni, am. második kézből, drágán. A gorombaféle érczmunkáról azt szokták mondani: mintha kovács csinálta volna. Minthogy a kovács koholva, kalapálva, vasat ütve verve dolgozik: legvalószinübb, hogy e szó gyöke a hangutánzó ko. Mi az ács végzetet illeti, ez kétfélekép értelmezhető, vagy a latin faber-nek megfelelő ács főnév, miszerint kovács annyi volna, mint ko-ács, mely szebbhangzat miatt v kapocshangot vett föl; vagy átalakult ás, mint bogács bogás, kalács kalás, bordács bordás, kajács kajás, tanács tanás, s több másokkal, miután több szavainkról világosan tudva van, hogy ily hangcserével keletkeztek, pl. ordas néhutt ordacs, bekes máskép bekecs. Ha továbbá azt is tekintetbe vesszük, hogy a h és v mint rokonok fölcseréltetnek, ennél fogva kovács annyi volna, mint a koha törzsökből eredett kohás, kohács, kovács, mint Érsekujvár táján a kőmives kőmíhes. A szláv nyelvekben is e mesterember neve kovács, melynek szintén rokonsága van a hangutánzó kujem (koholok, kalapálok) igével.

*KOVÁCSBOLHA
(kovács-bolha) ösz. fn. Azon apró szikrácskák, melyek a pőrölylyel vagy kalapácscsal vert tüzes vasról szétröpdösnek. Máskép: czigánybolha.

*KOVÁCSFOGÓ
(kovács-fogó) ösz. fn. Nagyobbféle vasfogó eszköz, melylyel a kovácsok a munkába vett vasat megszorítva tartják, midőn a tűzből kiveszik, s az ülőre fektetik.

*KOVÁCSFUVÓ
(kovács-fuvó) ösz. fn. Bőrből készitett tömlő mely léggel telve, szele az égő szenet szítja; egyszerüen fujtató.

*KOVÁCSHÁZA
HOSSZÚMEZŐ~, TÓT~, faluk Csanád m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KOVÁCSHIDA
falu Baranya m.; helyr. ~hidá-ra, ~n, ~ról.

*KOVÁCSI
faluk Bars, Temes, Tolna, Veszprém, FÜLEK~, Nógrád, HEGYKÖZ~, Bihar, KIS Somogy és Veszprém, NAGY~, Pest, PUSZTA~, Somogy, RÁBA~, Vas, SZÉCSÉNY~, Nógrád, puszták Torna, Pest m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kovácsi-ba, ~ban, ~ból.

*KOVÁCS ISTÓK
közmondásos költött név, s jelent általán kovácsot. Kinek Isten nem akarja, Kovács Istók meg nem koholja. (Km.).

*KOVÁCSMESTERSÉG
(kovács-mesterség) ösz. fn. l. KOVÁCSSÁG.

*KOVÁCSMŰHELY
(kovács-mű-hely) ösz. fn. Műhely, fujtatóval, ülővel, s különféle kalapácsokkal, pőrölyökkel, fogókkal stb. ellátva, melyben a kovácsok dolgoznak. A falusi henye emberek gyűhelye, hol mindig pipára lehet gyújtani. Itt koholják a falu pletykáit is.

*KOVÁCSOL
(kovács-ol) áth. m. kovácsol-t. Tulajd. ért. koholás, kalapálás által valamit alakít, készít. Abroncsokat, derékszegeket, patkókat, karikákat, csoroszlákat kovácsolni. Átv. ért. valamit goromba munkával, idomtalanul készít, vagy: tervet, hirt, tanácsot amúgy kovács módjára forral. Hireket kovácsolni.

*KOVÁCSOLÁS
(kovács-ol-ás) fn. tt. kovácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valaki kovácsol valamit. V. ö. KOVÁCSOL.

*KOVÁCSOLAT
(kovács-ol-at) fn. tt. kovácsolat-ot, harm. szr. ~a. Kovácsolt mű, kovácsmű, ellentétben különösen az öntött művel.

*KOVÁCSOLHATÓ
(kovács-ol-hat-ó) mn. tt. kovácsolható-t. Ami alkalmas arra, hogy a kovács valamit alakíthasson, készíthessen belőle. A rozsdaette porhanyú vasak nem kovácsolhatók.

*KOVÁCSOS
(kov-acs-os) mn. tt. kovacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kovacscsal vegyített, amiben kovacs van. Kovacsos ásványok, kövek, érczek. Kovacsos hegyrétegek, bányák. V. ö. KOVÁCS.

*KOVÁCSSÁG
(kovács-ság) fn. tt. kovácsság-ot, harm. szr. ~a. Mesterség, melyet kovácsok űznek. Kovácsságot tanulni, gyakorolni, folytatni. V. ö. KOVÁCS.

*KOVÁCSSZERSZÁM
(kovács-szerszám) ösz. fn. Általán mindenféle szerszám, melyet a kovácsok, mint olyak használnak, pl. pőrölyök, kalapácsok, fogók stb.

*KOVÁCSVÁGÁS
faluk Abaúj és Torna m.; helyr. ~vágás-ra, ~on, ~ról.

*KOVÁCZENA
falu Baranya m.; helyr. Kaváczená-ra, ~n, ~ról.

*KOVAD
(kov-ad) önh. m. kovad-tam, ~tól, ~ott v. ~t. Mondják általán kopácsos héju gyümölcsökről, magokról, midőn héjaik fölrepedezve elhullanak. Kovad az érett dió, mogyoró. Törzsöke kov egy a kopács, kopad, kopaszt stb. rokon értelmüekben levő kop-val, s épen am. kopad, minthogy a v és p rokonszervüségök miatt néha fölcseréltetnek. V. ö. KO.

*KOVAFÖLD
(kova-föld) ösz. fn. Sajátnemü föld, melynek fő alkotó része kovából áll. Ezen földnem, ha lúgsóval összekötik, jegeczes alakot vesz fel, különben föl nem oldható. Egész tisztaságut csak vegytani úton lehet szerezni.

*KOVÁKOL
(kovák-ol) önh. m. kovákol-t. Kis csecsemőről mondják, midőn kovák-féle tompa hangon kiáltoz; máskép: koákol.

*KOVAKŐ
(kova-kő) ösz. fn. Kő, melynek főbb alkatrészét kova teszi.

*KOVÁLATLAN
(kov-a-al-at-lan) mn. tt. koválatlan-t, tb. ~ok. Aminek kopácsa le nem foszlott, ami még héjában van. Koválatlan dió, mogyoró.

*KOVÁLIK
(kov-a-al-ik v. kop-a-al-ik) k. m. kovál-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mondják némely kopácsos gyümölcsökről, melyeknek héjai feslenek. Koválik a dió, gesztenye. V. ö. KOVAD, KOPAD.

*KOVÁLÍT, KOVÁLIT
(kov-a-al-ít) áth. m. koválít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Bizonyos gyümölcsöket kopácsos héjaikból kifejt, kibont. Diót, mogyorót koválítani.

*KOVALÓ, KIS~NAGY~faluk Nyitra m.; helyr. Kovaló-ra
~n, ~ról.

*KOVÁLY
(kov-ály) fn. tt. kovály-t, tb. ~ok. l. KOPÁLY.

*KOVÁLYGÁS
(kov-ály-og-ás) fn. tt. koválygás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe útakon csavargás, ideoda szédelegve járás. V. ö. KOVÁLYOG.

*KOVÁLYOG
(kov-ály-og) önh. és gyak. m. kovályg-ott v. kovályog-tam, ~tál, htn. ~ni v. koválygani. Görbe utakon csavarog, ide-oda szédelegve jár. Különösen mondják a madarakról, midőn a levegőben különféle keringős mozgásokat tesznek. Kovályognak a hollók, varjak, kányák. Rokon a kóbog, kóbolyog, kóborog, kódorog igékkel. Mondják hosszan is: kóvályog. V. ö. KO, KÓ.

*KOVANEMŰ
(kova-nemü) ösz. mn. Tulajdonságaira nézve a kovakőhöz vagy kovaföldhöz hasonló. Kovanemű ásványok, kőzetek. V. ö. KOVA.

*KÓVÁR
falu Hont m.; helyr. Kóvár-ra, ~on, ~ról.

*KOVARCZ
falu Nyitra m.; helyr. Kovarcz-ra, ~on, ~ról.

*KOVÁS
(kov-a-as) mn. tt. kovás-t v. ~at, tb. ~ak. Kovával vegyített, kovát tartalmazó. Kovás ásványok. Kovás hegyrétegek.

*KÓVÁS
falu Kővár vidékén; helyr. Kóvás-ra, ~on, ~ról.

*KOVÁSÓCZ
falu Vas m.; helyr. Kovásócz-ra, ~on, ~ról.

*KOVÁSZ
(kov-ász, mintegy kav-ász, ami kavar vagy kavarva van; l. itt alább is); fn. tt. kovász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Savanyított tészta, mely által a kenyérnek való lisztet keverik, kavarják vagy mint mondani szokás, megkelesztik. Ez máskép: kenyérélesztő vagy sütnivaló. 2) Szélesb ért. vizzel kevert (kavart) és összegyúrt liszt, élesztőkovászszal vegyítve, innen kovászt tenni, am. a vízzel föleresztett lisztbe savanyító kovászt takarni. Mind hangra, mind értelemre nézve rokon a kotyva, kotyma, kotyvaszt, kotyfol szókkal is, melyek általán habarás (kavarás) általi sütést, főzést jelentenek; innen kovász annyi is lehet, mint kotyvasz, melylyel a sütésre készített lisztet keverik. A szláv kvasz ugyan egészen megegyezik vele, de rokon hangu és értelmü szókat aligha képes kimutatni.

*KOVÁSZFA
(kovász-fa) ösz. fn. Két águ fa, melyet a kovászos teknőn, a takaróruha tartalékaul keresztül tesznek.

*KOVÁSZNA
erdélyi falu Orbai székben; helyr. Kovászná-ra, ~n, ~ról.

*KOVÁSZÓ
falu Bereg m.; helyr. Kovászó-ra, ~n, ~ról.

*KOVÁSZOL
(kov-ász-ol) áth. m. kovászol-t. Kovászszal savanyít, éleszt, erjeszt. Kovászolni a kenyérnek való lisztet.

*KOVÁSZOLÁS
(kov-ász-ol-ás) fn. tt. kovászolás-t, tb. ~ok. Kovászszal savanyítás v. erjesztés.

*KOVÁSZOS
(kov-ász-os) mn. tt. kovászos-t v. ~at, tb. ~ak. Kovászszal savanyított, kelesztett, sütött. Kovászos kenyér, laska, uborka, káposzta. Különbözik az úgynevezett serélesztős-től, melylyel finomabb süteményeket készítenek.

*KOVÁSZOZ
(kov-ász-oz) áth. m. kovászoz-tam, ~tál, ~ott. l. KOVÁSZOL.

*KOVASZT
(kov-asz-t) áth. m. kovaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. kovaszsz. Bizonyos gyümölcsök kopácsos héját lefosztja. Diót, mogyorót, gesztenyét kovasztani. Szükebb használatu, mint a kopaszt, mellyel különben egy. V. ö. KOVAD.

*KOVÁSZTALAN
(kovász-ta-lan) mn. tt. kovásztalan-t, tb. ~ok. Amit kovászszal nem kelesztettek, miben kovász nincsen. Kovásztalan kenyér. Bibliai nyelven főnevül használtatik. Kovásztalanok napja, melyen Mózes törvénye szerént kovászos kenyeret enni tilos volt, különösen husvét napja.

*KOVASZTÁS
(kov-asz-t-ás) fn. tt. kovasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Némely gyümölcsnemek kopácsának lehántása.

*KOVASZTAT
(kov-asz-t-at) fn. tt. kovasztat-ot, harm. szr. ~a. Azon héjak vagy kopácsok, melyeket bizonyos gyümölcsökről lefejtettek. Megfőzött kovasztattal kenni a koszos fejet.

*KOVOG
(kov-og) önh. m. kovog-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folyvást kovad.

*KOVRÁGY
erdélyi falu Hunyad megy.; helyr. Kovrágy-ra, ~on, ~ról.

*KOZÁK
Oroszország déli és keleti tájékain honos néptörzsekből való, mely törzsek, mivel a határokat védik, némely előjogokkal birnak. Az orosz nyelvben kozák vagy kazák jelent láncsás katonát és napszámost, a lengyel nyelvben kecskepásztort is, a törökben pedig, különösebben a tatárban kazák am. kalandozó, könnyű fegyveres.

*KOZÁR (1) fn
tt. kozár-t, tb. ~ok. 1) Régiesen és idegen nyelvek után írva: Khozár. A magyar történelemben eléforduló népség neve, melyről Konstantin császár azt írja, hogy midőn a magyarok még Etelközben tartózkodnak vala, a szövetséges kozárok közt polgárháború ütött ki, minek következtében e nép egyik felekezete tetemes vérontás után legyőzetett, az életben maradtak pedig Etelközbe menekültek, hol a magyarokkal barátságra lépvén, kabarok-nak (azaz több történészeink szerént: kóborok-nak) neveztettek, (a sínai iróknál Deguignes szerént a khozár név: kósza, tehát úgy látszik, hogy "kozár" is csak 'kósza' származéka). A kozár-kabarokról Konstantin azt mondja, hogy saját szójárásaik szerént beszéltek, de a magyarok másik nyelvét is beszélték, azaz amazok nyelve csak egyik (palócz) szójárása vala a magyar nyelvnek. Ugyaninnen származott, hihetőleg azok (Névtelen jegyző szerént: kunok) letelepüléséről 2) több helység neve is, ú. m. a Mátra mellékén: Kozárd, és Baranyában: Nagy-, Kis- és Rácz-Kozár. l. itt alább. V. ö. KÚN.

*KOZÁR (2)
RÁCZ~, mváros, KIS~, NAGY~, faluk Baranya m., puszta Vas m.; helyr. Kozár-ra, ~on, ~ról.

*KOZÁRD
falu Nográd m., puszta Szathmár m.; helyr. Kozárd-ra, ~on, ~ról.

*KOZÁRVÁR
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról.

*KOZIK
ösz. igeképző, l. ~KĚZIK.

*KOZLA
falu Kővár vidékén; helyr. Kozlá-ra, ~n, ~ról.

*KOZMA (1)
(koz-ma v. kosz-ma) fn. tt. koz-mát. 1) Tulajdonkép azon koszféle folt az ételen, mely az által támad, ha a füst igen meglepi, vagy a tüzes edénytől megpörkölődik, mely esetben kellemetlen kesernyés ízt kap, s ez szintén kozmának mondatik. Maga a jelentett dolog természete mutatja, hogy e szó erdetileg koszma a kosz gyöktől, t. i. az sz és z mint legközelebbi rokonok gyakorta fölcseréltetnek, különösen m előtt a keményebb sz lágyabb z-vé változik, mint csizma (am. csiszma) szóban is. 2) Férfi kn. Cosmas. Kozma és Demjén vértanúk.

*KOZMA (2)
faluk Fehér és Zemplén, puszta Somogy m.; helyr. Kozmá-ra, ~n, ~ról.

*KOZMADOMBJA
faluk Szala és Vas m. helyr. ~dombjá-ra, ~n, ~ról.

*KOZMAFA
falu Vas m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KOZMAFALVA
puszta Bihar m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KOZMÁND
puszta Tolna m.; helyr. Kozmánd-ra, ~on, ~ról.

*KOZMÁS (1)
(koz-ma-as) mn. tt. kozmás-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk ételről, melyet a kozma megfogott, s e miatt kellemetlen, kesernyés ízü. Kozmás kása, káposzta. V. ö. KOZMA.

*KOZMÁS (2)
erdélyi falu Csík székben; helyr. Kozmás-ra, ~on, ~ról.

*KOZMÁSÍT, KOZMÁSIT
(koz-ma-as-ít) áth. m. kozmásít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Az ételt kozmássá teszi. V. ö. KOZMÁS.

*KOZMÁSÍTÁS, KOZMÁSITÁS
(koz-ma-as-ít-ás) fn. tt. kozmásítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ra. Kozmássá tevés.

*KOZMÁSODÁS
(koz-ma-as-od-ás) fn. tt. kozmásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kozmássá levés.

*KOZMÁSODIK
(koz-ma-as-od-ik) k. m. kozmásod-tam, ~tál, ~ott. Ételről mondják, midőn a tüzes edénytől megpörkölődve, vagy a füsttől lepve kellemetlen ízt kap.

*KOZMATELKE
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.

*KOZOLLYA
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kozollyá-ra, ~n, ~ról.

*KOZSÓK
l. KOSOG.

*KOZSU
(kozs-u) fn. tt. kozsut. Mándy P. szerént am. bunda, köcze, ködmön; tehát egyezik kozsók v. kosog szóval; l. ezt.

*KOZTÁN
falu Sáros m.; helyr. Koztán-ba, ~ban, ~ból.

*
gyökeleme köb, köcs, kög, köl, kör, köt, köny, köp(ed), köv(ér) stb. gyököknek, illetőleg szóknak s jelent valami kerekdedet, gömbölyüt, tömöttet; V. ö. KO.

*
fn. tt. köv-et, harm. szr. ~e. Általán mássalhangzóval kezdődő ragok előtt kő, a hangzók előtt köv, mint: kőnek, kőtől, kőre, kőről, kőbe, kőhöz stb. ellenben: kövem, köved, köve, köves, kövecs, kövez, kövül, kövi. Az é és hasonlító ül ragokat kétfélekép veszi föl. kőé v. kövé, kőül v. kövül. Rokonok hozzá a sínai kia (quidam lapis pretiosus), keu (lapis gemmae inferior), kiái (quidam lapis niger; sceptrum quoddam lapideum), kueu (lapis gemmae similis), a finn nemzetségi: kiwi, käw, kew, kű, ku, kow, keu, koch; a nyúgoti kaukázi kau, kauch, és a szláv kamen. A magyarban is módositva kü v. kű, mint Ös-kö, falu Veszprém megyében. Nevét vagy azon kemény tompa hangtól vette, melylyel az ütést viszonozza, vagy benne mindkét hangnak saját értelme egyesűl, minthogy a k hajlót, görbét, az ő hang pedig sűrüen összeszorult tömeget jelent, mint a köt, töm, tömör, több stb. szókban. 1) Szilárd, kemény ásvány, mely pőröly által nem lapitható, vagy nyújtható, hanem kisebb-nagyobb darabokra tördelhető, és porrá zúzható. Nemei és fajai különfélék a) alkotó anyagjára nézve: agyagkő, mészkő, homokkő, márványkő, kovakő stb. b) értékére nézve: drágakő, agátkő, opálkő, rubintkő stb. c) alakjára nézve: csillámló, csepegő, cser-, hasadó, kigyó, likacsos, szurokkő stb. Követ ásni, fejteni, vágni, faragni. Valakit kővel dobálni. Amely kutyát éri a kő, az rívvan el. (Km.). 2) Így neveztetnek némely másféle ásványok, és hozzájok hasonló testek, melyek alakjokra, vagy keménységökre nézve olyanok mint a kő, pl. borkő, büdöskő, egérkő, etetőkő, gáliczkő, pokolkő stb. A mennykő csak képzelet tárgya, egyébiránt a nép véleménye szerént egy fekete szinü, tojásdad nagy kavics (légkő). 3) Mennyiben használtatik, s különféle czélokra fordittatik: beretvakő, fénkő, kaszakő, köszörűkő, malomkő, tűzkő, káposztáskő, határkő, szegletkő, koporsókő, emlékkő, sírkő. Több helyek, különösen várak neveztetnek róla: Csókakő, Tarkő, Öskü. Odvaskő, Kerteskő; határpontok, melyek a bakonybéli apátságot alapító Sz. István oklevelében is emlittetnek, Hajnácskő, Kékkő, Fehérkő, Vöröskő stb. 4) Átv. ért. a nehézségnek vagy keménységnek képes kifejezése. Nagy kő nyomja a szivemet. Mintha kő esett volna le keblemről. Olyan nehéz mint a kő. Kő szívvel birni. Oly kemény kenyér, mint a kő. Átv. értelemben: Nagy követ mozgatni am. nagy dolgokat forgatni elméjében. Minden követ megmozdítni, am. mindent mozgásba hozni. Nagy követ vetett v. dobott a kútba am. nehéz dologba fogott. Kőt kövön nem hagyni, am. valamely épületen vagy városon stb. mindent szétrombolni. Együttfúni a követ, am. egy húron pendűlni. Mely követ sokszor hengergetnek, meg nem mohosodik. (Km.). Nagy kő esett le a szivemről, am. nagy gondtól vagy bánattól szabadúltam. Könnyü a lágy követ faragni. (Km.). E bámuló mondatokban, mi a kő? hol a kőben jársz? a mennykövet kell érteni. Szintén: üsse meg a kő, am. mennykő.

*KŐÁGYU
(kő-ágyu) ösz. fn. Ágyu, melyből kő golyókat szoktak lődözni.

*KŐALJA
falu Bihar m.; helyr. Kőaljá-ra, ~n, ~ról.

*KŐÁROS, KŐÁRUS
(kő-árus) ösz. fn. Általán aki kövekkel kereskedik, pl. aki márványbányákat tart, épületköveket stb. fejtet. Különösen, ki drágakövekkel üzérkedik.

*KÖB
fn. tt. köb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Általán jelent öblös, gömbölyü vagy tömör alaku valamit, melyből köböl és köpczös (köbczös) erednek. Ide tartoznak a köpöly, köpü, köpücze, köpülő szintén öblöset, gömbölyüt jelentő szók. Mintegy lelke e szónak a gömbölyüt v. tömöttet jelentő ö. V. ö. Ö. A törökben kab am. edény (vase, vaisseau. Hindoglu). A köb mint önálló szó, ujabb korban jött ismét divatba, s mértani ért. jelent oly testet, mely hat hasonló nagyságu lap közé szorítva nyolcz egyenlő szöget képez. Megfelel neki a hellén-latin cubus. V. ö. KOCZKA. A 'köb' ezen értelemben véve nem gömbölyü test, sőt igen is szögletes, de ez szintén helyes és eredeti jelentése, melyre részént az adott alkalmat, hogy a latin cubus gyökéhez hasonló, részént mivel a mértani köb is akármint forgassuk, mindig hasonló tömör alakban tünik elé.

*KŐBÁB
(kő-báb) ösz. fn. Kőből vagy kőben faragott kép, kőszobor, mely némely régi iratokban jön elé, s melyet némelyek hibásan kőláb-nak olvasnak.
"Ezt megmondván így tetete (tétete)
Hogy kőbábat szereztete,
Az piaczon felállatá,
És istennek hivattatá.
Lén mindennek parancsolat,
És nagy szörnyü halál alatt,
Hogy ki mint jobban tudnája,
Az kőbábat imádnája."
Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása. 11. l.).

*KŐBAJ
(kő-baj) ösz. fn. l. FÖVÉNYBAJ.

*KŐBÁLVÁNY
(kő-bálvány) l. KŐBÁB.

*KŐBALZAM v. ~BALZSAM
(kő-balzam v. ~balzsam) ösz. fn. A fehér ásványolajok legfinomabb faja, mely minden nedvek és szeszek fölött úszkál, s igen gyulékony. (Naphta).

*KŐBÁNYA (1)
(kő-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből köveket ásnak, fejtenek. V. ö. BÁNYA.

*KŐBÁNYA (2)
falu Moson, puszta Gömör m., szőlőhegy és kőfejtési hely, lakásokkal Pest határában, helyr. Kőbányá-ra, ~n, ~ról.

*KÖBCZÖS
(köb-cz-ös, kiejtve: köpczös) mn. tt. köbczös-t v. ~et, tb. ~ek. Gyöke a gömbölyüt és tömört jelentő köb, melyből öcz képzővel lett köböcz, mint gömb gömböcz, gombó gombócz, melyekben az öcz ocz nem kicsinyező értelmü, hanem a minőséget jelentő ös os, ösz osz képzők módosulata; köbczös t. i. jelent oly embert, ki aránylag zömök, vaskos, tömött, izmos testtel bir. Köbczös legény, leány. A törökben kaba am. vaskos; nagy; durva (gros; grand; grossier). Egyébiránt a kiejtés szokottabban köpczös, minthogy a folytonos kimondásban a kemény cz előtt a szelid b is kemény p-vé változik, amiért rendesen így is irják; így 'lábtó' szóban az általános kiejtés b helyett p-t hallat: láptó, hasonló okból.

*KÖBLÁB
(köb-láb) ösz. fn. Mérték, illetőleg test, mely széltében, hosszában és magasságában (v. mélységében) véve egy lábnyi.

*KÖBLÁBNYI
(köb-lábnyi) ösz. mn. Minek nagysága, illetőleg teriméje egy köblábat foglal magában. Köblábnyi kődarab.

*KÖBLÉNY
falu Baranya m.; helyr. Köblény-be, ~ben, ~ből.

*KÖBLÉR
falu Ung m.; helyr. Köblér-re, ~ěn, ~ről.

*KÖBLÖS
(köb-öl-ös) mn. tt. köblös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Amibe egy köbölnyi valami bele fér. Köblös zsák. Köblös föld, melybe rendesen egy köbölnyi magot szokás vetni, egy hold. (A székelyeknél Cserey Elek szerént félhold is). Köblös kosár, szapuló V. ö. KÖBÖl. 1) A székelyeknél gomba neme, mely a gabona közt terem, akkora, mint egy nagy egér füle, némelykor teli apró maggal, mely elein veres, később megbarnúl. Az aratók abból jövendölik meg a gabona eresztőségit, ha t. i. sok mag vagy kevés van benne. (Kriza J.).

*KÖBMÉRTÉK
(köb-mérték) ösz. fn. Mértani ért. mérték, melynél fogva valamely testnek mennyiségét köb szerént határozzák meg. Az elhordandó földet vagy köveket köbmérték szerént osztani ki az illető fuvarosok között.

*KŐBOGYÓFA
(kő-bogyó-fa) ösz. fn. A nyolczhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó növénynem; nős virágának csészéje négyfogu, bokrétája bögreforma; bogyója nagy, a nagy csészében, nyolcz kőmaggal. Innen a neve. (Diospyros).

*KÖBÖK
(köb-ök) mn. tt. köbök-öt. Köb nagyságu (eubicus). Köbök öl, köbök láb, köbök hüvelyk.

*KÖBÖL (1)
(köb-öl) fn. tt. köböl-t v. köbl-öt, tb. köbl-ök, harm. szr. köbl-e. Az úgynevezett hangugratók közé tartozik. Széles ért. dongákból gömbölyűen alakított, vagy kivájt faderékból csinált edény, pl. milyet kútfalul használnak. Innen vették nevöket több megyében a 'Köbölkút' nevű falvak. Rokona a latin cubulus, és a német Kübel. V. ö. KÖB. Szorosb ért. bizonyos száraz árúk, ú. m. gabona, gubacs, dió, mész stb. ürmértéke, mely jelenben nem oly ingadozó jelentésü, mint a mérő, szapu és kila; hanem rendszerént am. két pozsonyi mérő, legalább a Tisza vidékén soha sem használják más értelemben. Ötven köböl meszet égetni. Száz köböl búzát elvetni. Hogy köble a rozsnak, árpának? Régente folyadékmérőt is jelentett. "Itt pegig (pegyig) az bort kilemben (különben) nem adják öt köblénél, az köblét tudja k(egyelmed) hogy tizenhat pintet teszen." (azaz félakót). (Levél 1553-ból). "Negyed napja hogy ... en boromat adtam oda korcsomára uram jobbágyának ... hatvan pénzen adtam köblit." (Levél 1557-ből; mindkettő Szalay Á. 400 m. l. gyüjteményében). De ugyan e korban száraz mérték is: "Továbbá az száz köböl zabot elküldtem." (Ugyanott 1557-diki levél).

*KÖB-ÖL (2)
ösz. fn. az első szám alattitól megkülönböztetés végett kötjellel irják. Am. köbök öl, melynek t. i. széle, hossza, magassága (vagy mélysége) mindenütt egy ölet teszen.

*KÖBÖLKE
(köb-öl-ke) kics. fn. tt. köbölkét. Gombafaj, melynek kalapja pohár- vagy kupaformáju, s öblében lencseféle apró termések nőnek. (Cyathus).

*KÖBÖLKÚT
faluk Bihar és Esztergam m., erdélyi falu Kolos m.; helyr. Köbölkút-ra, ~on, ~ról.

*KÖBÖS
(köb-ös) mn. tt. köbös-t v. ~et, tb. ~ek. Köbalaku, köböt képező. Köbös koczka. Köbös kövekkel kirakott járda. A számtanban maga magával kétszer szorozott: köbös szám, pl. 3 x 3 x 3=27; s a huszonhetes számnak a 3, köbös gyöke.

*KÖBTARTALOM
(köb-tartalom) ösz. fn. Azon mennyiség, mely köbmérték szerént számítva bizonyos tért betölt. Ezen falvak köbtartalma ezer köbláb. V. ö. KÖB.

*KÖBUJJ
(köb-ujj) ösz. fn. Mérték, s ennek megfelelő test, melynek széle, hossza és magassága v. mélysége egy ujjnyi.

*KÖCS
elvont gyöke köcsög és köcsöge szóknak, rokon csücs (törökül: üds) gyökkel. Lásd a származékokat.

*KŐCSATORNA
(kő-csatorna) ösz. fn. Kőből vésett vagy faragott csatorna. V. ö. CSATORNA.

*KŐCSĚPP
(kő-csěpp) ösz. fn. A törökbuzához, (kukoriczához, tengerihez) hasonló növényfaj magvai Keletindiában, melyek némileg megkövült vizcsepphez hasonlók. (Coix lacrima).

*KÖCSK, KIS~ NAGY~ faluk Vas m.; helyr. Köcsk-re
~ön, ~ről.

*KÖCSÖG
(köcs-ög) fn, tt. köcsög-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Ha e három szót, köcsög, köcsöge és kücsög (szaruforma fejék az úri lovakon) összehasonlítjuk; azon rokonságot találjuk köztök, hogy mindenik kihegyesedő, csúcsosodó valamit jelent; ennél fogva a köcs gyökben különösebben az ö szűkké szorult, és csúcsos valamit jelent, mint maga az öszvecsücsörödött száj. 'Köcsög' jelent tejes fazekat, de olyat, melynek alsó öble tág, a nyaka és szája pedig hosszukásan és szűken kinyúlik. Néhutt: bögyöke. Innen a hegyes tetejü kalapokat, milyeneket Nagyszombat vidékén viselnek, köcsögkalapoknak nevezik a szomszéd magyarok. Máskép: kěcsěg, tejes fazék.

*KÖCSÖGE
(köcs-ög-e) fn. tt. köcsögét. Magyarországban ismeretes, kivált a Tiszában nagy bőségben szaporodó halfaj, azok neméből, melyeknek nincsenek szálkáik, hanem porczogóik. Ikrája is, mint a vizáé és toké, nagyon kapós. Hegyes tőr gyanánt kiálló vagy csücsörödő orra első pillanatra szembetünő. Máskép: kěcsěge. V. ö. KÖCSÖG.

*KÖCSÖGÉS
(köcs-ög-e-es) mn. tt. köcsögés-t v. ~et, tb. ~ek. Köcsögékkel bővelkedő. Köcsögés Tisza, Szamos. "A köcsögés Szamos viznek lementében, lakásom van nekem a Nagy Peleskében." (Peleskei Notárius. Gr. Gvadányi Józseftől.

*KÖCSÖGÖS
(köcs-ög-ös) mn. tt. köcsögös-t v. ~et, tb. ~ek. Köcsögnek való. Köcsögös karó, oszlop. Köcsög alakú. Köcsögös kalap, magas tetejű kalap.

*KÖCSÖK
l. KÖCSÖG.

*KÖCZÖLE
(köcz-öl-e v. köt-öl-e) fn. tt. köczö-lét. Általán holmi könnyű ruhaféle, melyet a nő csak úgy futtában, pongyolán felkötnek, pl. melylyel a mezőn levők fejöket bekötik, vagy melyet elejökbe kötnek. Gyöke a meglágyított köt, s am. kötöle, az az kötötő, az elavult kőtöl igétől.

*KÖCZÖLYE
l. KÖCZÖLE.

*KÖD
fn. tt. köd-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Vizenyős, a hűs vagy hideg levegő által sürűvé tett s ennél fogva látható gőztest a föld szinéhez közel, mely a levegőt többé-kevésbbé homályossá teszi, s ha magasra száll, felhő a neve. Sürü, vastag, sötét, nehéz köd. Ereszkedik, megszáll, felszáll, ritkúl a köd. Leesik a köd, jó idő lesz. A sürü ködben eltévedni. Őszi, tavaszi ködök. A Bécsi codexben felhő (nubes). "Úrnak villámati és ködi." Dániel III. fejezet. "A ködök, kiknek mikor parancsoltatandik Istentől, ménd ez világot bejárni megtökéllik." Baruth. Átv. ért. homály, mely bizonyos szembajokban lebegni látszik a néző előtt. Köd lepi szemeimet, nem láthatok.
"Hiú fényt ködbe vont szemünk nem lát."
Kisfaludy K.
Ezen szó rokon közelebbről gőz szóval (l. ezt), de rokon sürü, tömött s több oly szókkal is, melyekben az ö mint lényeges hang az illető test részeinek tömött, tömör tulajdonságát fejezi ki. Egyezik vele a török kos v. koku.

*~KÖD
ösz. igeképző (ög és öd képzőkből), pl. röpköd. V. ö. ~KĚD.

*KŐD
falu Közép Szolnok m.; helyr. Köd-re, ~ön, ~ről.

*KÖDDARAVIRÁG
(köd-dara-virág) ösz. fn. A daravirágok neme alá tartozó növényfaj; tőkocsányai ágatlanok, leveletlenek, levelei hosszudad hegyesek, szirmai kétágúk, fejérek. Máskép a köznépnél: füstvirág, korpavirág, ködvirág. (Draba verna). V. ö. DARAVIRÁG.

*~KÖDIK
ösz. igeképző, pl. őrködik, gyűlölködik, erőködik, dühösködik, gyönyörködik, szükölködik, élősködik, költözködik, szörnyűlködik, öltözködik, ördöngösködik stb. V. ö. ~KĚDIK.

*~KőDIK
ösz. igeképző, csak a ~ködik módosúlata: veszkődik, leskődik.

*KÖDLIK
(köd-öl-ik) k. m. ködl-ött, htn. ~eni. Ködösnek látszik, ködben mutatkozik; köd borítja vagy burkolja be. Ködlenek a hegyek, eső lesz. Átv. ért. is:
"De ködlik keblemben még a titkos bánat,
Melyből majd fekete, nehéz felleg támad."
Tompa Mihály.

*KÖDMEN, KÖDMENY, KÖDMÖN
fn. tt. ködmen-t v. ködmön-t, tb. ~ěk v. ködmön-ök, harm. szr. ~e v. ~je. Csávált juhbőrből készitett öltöny, mely a bundától, gubától abban különbözik, hogy szorosan a testhez van szabva, majd kurta, majd hosszu kabátformára, s gombokkal vagy kapcsokkal bekötve szokták viselni. Kurta ködmön. Hosszu ködmön. Férfi, női ködmön. Szirmos, tulipános, hímzett ködmön. Hejje hujja, ködmön újja. Eredetére nézve gyöke köt, s az egész am. kötme; kitűnik ez kétségtelenül a Tatrosi codexből is, hol 'ködmeny' övet jelent: "És ködmenyruha (zona pellicea) vala ő forcsoka környől." Pesti Gábornál: bewr ew (bőr öv), Erdősinél buer oeuecczoe (bűr övedző); ma is oly téli (belül szőrös), melegruha, néhutt: újjas bunda, melyet rendszerént bekötve, felöltve viselnek. V. ö. KOSOG. Az n csak kifejlett hangnak látszik, mint a foszlán, (könnyü foszló ruha) am. foszla v. foszló; ormán (gallér, mintegy orma a többi öltönynek) orma; kurtán (rövid öltöny) kurta. Ily módon alakulhattak, a gucsma, kucsma, a gömbölyüt jelentő gucs, kucs gyöktől; csizma, azaz csiszolt fényes bőrből, ú. m. kordoványból, szattyánból készített lábbeli. Mind ezek eredetileg melléknevek voltak, melyek a ruházat különféle tulajdonságait határozták meg. Ide tartoznak: bunda, suba, csuha, guba, gatya.

*KÖDMENĚS, KÖDMÖNÖS
(ködmen-ös) mn. tt. ködmenés-t v. ~ět, tb. ~ek. Ködmönben járó, ködmönt viselő. Ködmönös parasztok. Czifra ködmönös legények, leányok.

*KÖDMENKE, KÖDMÖNKE
(ködmen-ke) kics. fn. tt. ködmenkét. Gyermeknek való kis ködmen.

*KÖDMÖN, KÖDMÖNY
l. KÖDMEN.

*KÖDMÖNÖS
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Ködmönös-re, ~ön, ~ről.

*KÖDMÖNTELEN
(ködmön-te-len) mn. tt. ködmöntelen-t, tb. ~ěk. Kinek ködmene nincsen, ki ködment viselni nem szokott.

*KÖDMÜKÖCS
(köd-müköcs) ösz. fn. A müköcs egyik faja; csészéi a virágnál rövidebbek; levelei szálasak, épélűk; kocsányi a gallérnál sokkal hosszabbak. (Androsace lactea). Különbözik a müköcs daravirág. (Draba androsacea).

*KŐDÖK
l. KÖLDÖK.

*KÖDÖL
(köd-öl) önh. m. ködölt. Ködöt ereszt. Ködöl a hegy. V. ö. KÖDLIK.

*KÖDÖS
(köd-ös) mn. tt. ködös-t v. ~et, tb. ~ek. Mondjuk térről és időről, melyben köd van. Ködös völgyek, tómellékek. Ködös reggel, nap, éjszaka. Ködös tengeri szigetek. Ködös ősz, tavasz. V. ö. KÖD.

*KÖDÖSEN
(köd-ös-en) ih. Ködös állapotban. Ködösen jelent meg a reggel.

*KÖDÖSÖDIK
(köd-ös-öd-ik) k. m. ködösöd-tem, ~tél, ~ött. Ködössé lesz, köd terjedez rajta vagy benne. Ködösödik a völgy, a tó, folyó, tenger vidéke. Ködösödik az idő.

*KÖDSIPKA
(köd-sipka) ösz. fn. A babonás középkorban, büvös sipka, melyet ha valaki fejére tőn, köd lepte őt körül, s láthatatlanná lett.

*KÖDVIRÁG
(köd-virág) ösz. fn. l. 1) KÖDDARAVIRÁG. 2) KÖDMÜKÖCS.

*KŐEDÉNY
(kő-edény) ösz. fn. Általán agyagból alakított, s tűz által kőkeménynyé égetett edény; különösen 1) Kékesszürke agyagból való, mely minden egyébféle edényeknél keményebb. 2) Fínom fehér agyagból való, melynek fölszine üvegmázos, és a porczellánhoz hasonló. (Fayence).

*KŐEMELŐ
(kő-emelő) ösz. fn. Eszköz, vagyis gép, melylyel nagy köveket magasra emelnek és húznak.

*KŐEMLÉK
(kő-emlék) ösz. fn. Kőből emelt vagy faragott emlékjel.

*KŐEMLÉKI
(kő-emléki) ösz. mn. Kőemlékre vonatkozó, kőemléket illető. Kőemléki irály, olyan irály, mely kőemlékeken szokott használtatni. V. ö. KŐIRÁLY.

*KŐENYV
(kő-enyv) ösz. fn. 1) Enyvnemü ragasz, melylyel köveket ragasztanak öszve. 2) Enyv, melyet oly keménynyé tesznek, mint a kő.

*KŐÉR
(kő-ér) ősz. fn. 1) Vonal, melyet a föld gyomrában, hegyekben, bányákban egymással öszvekötött kövek képeznek. 2) Érforma vonalak, huzások bizonyos kövekben, pl. a márványokban.

*KŐESŐ
(kő-eső), l. JÉGESŐ.

*KŐĚVŐ
(kő-ěvő) ösz. fn. Csigafaj a két indiai és középtengerben, mely a kősziklákba fúrja magát. (Mytilus lithophagus).

*KŐFA
(kő-fa) ösz. fn. Gyarmathi S. az ébenfát nevezi így. V. ö. ÉBEN.

*KŐFAL
(kő-fal) ösz. fn. Kövekből rakott fal, vagy melyet kősziklából vágtak ki, mint bizonyos térnek szélét vagy kerítését, pl. a kősziklába vágott pinczének falai. Kőfal ormózatja, párkánya, övezete, hevedere. Átv. ért. erős védelem, oltalom. Isten a mi kőfalunk.

*KŐFALI
(kő-fali) ösz. mn. Kőfalhoz tartozó, arra vonatkozó. Kőfali védelem. Kőfalon termő, tenyésző, tartózkodó. Kőfali ruta v. kőruta, a bordalapok neméhez tartozó növényfaj, mely kősziklák és régi kőfalak hasadékiban terem. Kőfali fecske.

*KŐFALU
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kőfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KŐFALVA
falu Bihar m.; helyr. Kőfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KŐFARAGÓ
(kő-faragó) ösz. fn. Kézmives, ki kődarabokat különféle czélra vés farag, idomít, pl. emlékköveket, sirköveket, kereszteket, egyszerü szobrokat stb. Oly mesterség, melynek több fokozatai lévén, a képfaragáshoz közeledik.

*KŐFARKA
erdélyi falu Belső Szolnok m.; helyr. Kőfarká-ra, ~n, ~ról.

*KŐFAZÉK
(kő-fazék) ösz. fn. Fazék, kőkeménynyé égetett agyagból.

*KŐFEJTÉS
(kő-fejtés) ösz. fn. Kőbányai munka, melynél fogva a nagy kőtömegeket lőpor által fölvettetik, s darabokra szakgatják, vagy a rétegeseket bizonyos vaseszközök segitségével kiássák.

*KŐFEJTŐ
(kő-fejtő) ösz. fn. Kőbányai munkás, ki kőfejtéssel foglalkodik. V. ö. KŐFEJTÉS. Mint melléknév jelent oly valamit, amivel a köveket fejtik. Kőfejtő vasrudak, kapacsok.

*KŐFELIRAT
(kő-fel-irat) ösz. fn. Felirat, valamely kőemléken.

*KŐFENÉK
(kő-fenék) ösz. fn. Általán fenék, mely kövekből áll. A tengernek, pataknak kőfeneke. Némely szántóföldek kőfeneke. A földekre, rétekre, szőlőkre vonatkozólag némely tájakon: kőpad.

*KŐFÉSZĚK
(kő-fészěk) ösz. fn. Azon alapzat, illetőleg hely, melybe be van szorítva az alsó őrlőkő a malomban.

*KŐFINY
fn. tt. köfiny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Őrségi szó Vas vármegyében jelent kelést, kinövést, és pörsedéket a bőrön. Úgy látszik, nem egyéb, mint a palóczosan átalakult, vagy inkább hibás szokás által elrontott kelevény, melyből lett kölvény, kölfíny, keöfiny, kőfíny. E vidéki lakosok, a többi magyaroktól elszigetelve levén, több más szót is saját eredetiségökben használnak.

*KŐFOGÓ
(kő-fogó) ösz. fn. Épitők csavaros eszköze vasból, melylyel a nagyobb kődarabokat magasra húzzák.

*KŐFORRÁS
puszta Nógrád m.; helyr. Kőforrás-ra, ~on, ~ról.

*KŐFURÓ
(kő-furó) ösz. fn. 1) Személy, ki kövekbe lyukakat fúr. 2) Eszköz vasból, melynek több hegye van, s némileg a vésühöz hasonló; ezt a kőfaragó kis kalapácscsal veregeti, hogy a kövön lyukakat üssön. 3) Csigafaj, mely a kövekbe és sziklákba befúrja magát, máskép: kőevő.

*KŐFURÓCSIGA
(kő-furó-csiga) ösz. fn. l. KŐFURÓ. 3).

*KŐFURÓTERGÉLYE
(kő-furó-tergélye) ösz. fn. A kőfurócsigák neme alá tartozó puhány, mely fonalforma hernyóhoz hasonló, s a sziklák üregeiben lakik. (Terebella lapidaria).

*KŐFÜRÉSZ
(kő-fürész) ösz. fn. Ívesen meghajlott, fogatlan, de éles pengéjű fürész, melylyel a kőfejtők és kőfaragók a köveket hasogatják.

*KÖG
fn. tt. kög-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Molnár A. és Calepinus szótárában am. a latin circus, circulus, s Lippainál: kerekudvar. Egyezik vele a héber khug (, am. circulus, orbis). Eredetére nézve azon kö, gö, kü, gü gyökelemü szók nemzetségébe sorozható, melyek kerekdedséget, gömbölyüséget jelentenek. Újabb időben egy-két iró a kör középpontja (centrum) értelemben kezdé használni.

*KŐGÁT
(kő-gát) ösz. fn. Kövekből rakott, emelt gát, bizonyos külerő elháritására vagy akadályozására. Az árvizek ellen kőgátakat építeni. Kőgáttal akadályozni a part beomlását.

*KŐGOMBA
(kő-gomba) ösz. fn. A tinóruak neméhez tartozó gombafaj, mely erdőkben tenyészik, s némely fajtái ehetők, mások mérgesek.

*KŐGYANTA
(kő-gyanta) ösz. fn. Száraz, törékeny és szurok feketeségü földi gyanta. V. ö. GYANTA.

*KÖGYELĚM
l. KĚGYELĚM.

*KÖGYÖS
l. KĚGYĚS. A székelyeknél azt is teszi: szép, szerény (Kriza J.).

*KŐGYÜJTEMÉNY
(kő-gyüjtemény) ösz. fn. Gyüjtemény, bizonyos rendszer, és osztályozatok szerént öszveállított kövekből. Kőgyüjtemény a magyarországí ásványokból.

*KÖH
puszta hang, egyszersmind fn. tt. köhöt. Jelenti azon hangot, mely a kehes ember torkán kinyomúl, valamint azon kórbajt is, melyből a köhögés ered. Egyébiránt mint önálló gyök szokottabb keh; l. ezt. V. ö. KÖHÉCSEL.

*KŐHAJÍTÁS v. ~HAJITÁS
(kő-hajítás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki követ hajít valahová. 2) Azon messzeségi vonal, és ennek végpontja, melyre a jó dobó egy kis követ, kavicsot elhajítani képes. Csak egy köhajításnyira van innen. Rokon hozzá, de nagyobb távolságot jelent a puskalövés.

*KŐHAJTÓ
(kő-hajtó) ösz. mn. Ami a követ tovább forgatja, vagy saját tengelye körül mozgatja. Kőhajtó korong a malomban. Köszörűkőhajtó nyél vagy eszköz.

*KŐHALOM (1)
(kő-halom) ösz. fn. Halom, melyet rendesen vagy rendetlenül öszverakott vagy rakásra omlott kövek sokasága képez. E hajdan fényes vár, most roppant kőhalom. Az épülő város utczáit kőhalmok lepik. Földindulás által kőhalommá omlott városok.

*KŐHALOM (2)
mváros Sopron m., erdélyi mváros Kőhalom székben; helyr. Kőhalom-ra, ~halm-on, ~halom-ról.

*KŐHÁNYÁS
puszta Fehér m.; helyr. Kőhányás-ra, ~on, ~ról.

*KŐHASADÉK
(kő-hasadék) l. KŐNYILÁS.

*KÖHÉCS
elvont törzsök, melyből köhécsěl, köhécsělés ered. Egyébiránt a köh gyöknek aprózást vagy gyakorlást jelentő származéka, és újabb időben főnév; (tt. köhécsět) am. apró, gyakori köh v. keh.

*KÖHÉCSĚL
(köh-écs-ěl) önh. m. köhécsěl-t. Aprózva, gyakran köhög. Vastaghangon: kahicsol, kahácsol. A törökben: ökszür-mek am. köhécsel-ni, köhögni; és ökszürük, am. köhögés.

*KÖHÉCSĚLÉS
(köh-écs-ěl-és) fn. tt. köhécsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvőleg vagy szenvedőleg ejtett gyakori köhécs. Szándékos köhécseléssel zavarni a csendet. Amint savanyút eszik vagy iszik, rájön a köhécselés.

*KŐHĚNGĚR
(kő-hěngěr) ösz. fn. Kőböl faragott henger, pl. milyennel az utakat tömik, egyengetik.

*KÖHENGET
(köh-en-g-et) önh. m. köhenget-tem, ~tél, ~ětt. Egymás után többször köhent.

*KÖHENT
(köh-en-t) önh. m. köhent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Egyes köh hangot ejt. Nagyot köhenteni. Valakire köhenteni. A hazugságra köhenteni. Magát elköhenteni. V. ö. KÖH.

*KÖHENTÉS
(köh-en-t-és) fn. tt. köhentés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Cselekvő vagy szenvedő állapot, midőn valaki köhent. Köhentéssel jelt adni valakinek. Minden köhentésre véreset pökni.

*KŐHIDGYARMATH
falu Esztergom m.; helyr. ~gyarmath-ra, ~on, ~ról.

*KÖHINT
l. KÖHENT.

*KÖHÖG
(köh-ög) önh. m. köhög-tem, ~tél, ~ött. A tüdőnek vagy légcsőnek kóros állapota miatt, vagy csupa utánzásból köh köh erőtetett hangokat taszít ki torkán. Meghűtés, nagy füst, tüdővész miatt köhögni. Köhög, mint a vén juh. (Km.).

*KÖHÖGÉS
(köh-ög-és) fn. tt. köhögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A levegőnek erős kinyomulása a tüdőből, mely bizonyos köh keh kah torokhangon történik, különösen némely kóros állapotban, pl. midőn a légcsövet némi ingerlő nyálka lepi be. Köhögést kapni, gyógyítani, elveszteni. Száraz, nyálkás köhögés. Azon neme a köhögésnek, mely a toroknak némi ráspolásával történik: hurut, mely az illető bajos állapotnak nagyobb foka, pl. szamárhurut.

*KŐHULLADÉK
(kő-hulladék) ösz. fn. Általán kisebb darabok, töredékek, morzsák, melyek a a kőtömegből valamely erőszakos ütés által elválnak, pl. midőn a követ fejtik, faragják, fürészelik, vésik stb. Kőhulladékkal tölteni az utakat.

*KŐIRÁLY
(kő-irály) ösz. fn. Azon sajátságosan szabatos, rövid, tömött irásmód, melyhez különösen a rómaiak értettek, az emlékkövek, sirkövek, s más felirások körül, kőemléki irály. (Stylus lapidaris).

*KŐIRAT
(kő-irat) ösz. fn. Általán irat, vagyis betűk, szók, mondatok, melyeket kőbe vésnek, metszenek, pl. emlékkövi, sirkövi, határkövi iratok. Különösen azon sajátságos huzások, melyek által a kőbe vésett betük jellemeztetnek. Különbözik: köirály.

*KŐIRÓ
(kő-iró) ösz. fn. Személy, ki kőlapokra betüket, szókat, mondatokat vés; különösen, ki ezt sajátságos mesterséggel és eszközökkel úgy teszi, hogy az alakított betüket vagy képeket sajtó által kilehessen nyomtatni.

*KŐISMERŐ
(kő-ismerő) ösz. fn. Ásványtudós, ki különösen a kövek ismeretében jártas.

*KÖK
elvont gyöke kökény, kökörcsín szóknak. V. ö. KÉK.

*KŐKAGYLÓ
(kő-kagyló) ösz. fn. Kagylók neme, melyek a kövek repedékei, hasadékai, üregei között laknak.

*KŐKAPU
puszta Nógrád m.; helyr. Kőkapu-ra, ~n, ~ról.

*KŐKE
(kő-ke) kicsinző fn. tt. kőkét. Némely vidékeken am. kövecske.

*KŐKEMÉNY
(kő-kemény) ösz. mn. Ami a maga nemében igen kemény, a kőhöz hasonló keménységü. Kőkeménynyé fagyott föld.

*KŐKEMÉNYSÉGÜ
l. KŐKEMÉNY.

*KÖKÉNY (1)
(kök-ény) fn. tt. kökény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A csontármagu gyümölcsöt termő fák szilvaneméhez tartozó cserjefaj, (kökény tövis, prunus spinosa); ágai tövishegyűk, levelei körkörös láncsásak, gyümölcse apró gömbölyü, felálló, melyet szintén kökénynek hívnak. Egyik kökény, másik galagonya (km.), azaz vad mindenik. V. ö. KÖKÉNYSZILVA és KÖKÉNYTÖVIS. A köznép festő kökény v. hashajtó kökény-nek nevezi a varjútövist is. E szónak eredete kétfélekép magyarázható. Ha azt vesszük tekintetbe, hogy az érett kökénybogyók kitünőleg hamvaskékek, úgy látszik, hogy gyöke rokon a kék (törökül: gök, egyik tatárszójárásban: kők) szóval, honnan a szép sötétkék szemet kökényszemnek mondjuk; ezen értelmezés szerént ide tartoznék a violakék szinü kökörcsén is. V. ö. KÖKÖRCSÉN és KÉK. Ha pedig a gyümölcsnek igen helyes gömbölyü alakjára nézünk, ez azt gyaníttatja velünk, hogy a gömbölyüt jelentő kö gö gyökü szók osztályába tartozik.

*KÖKÉNY (2)
faluk Baranya és Sáros m.; helyr. Kökény-be, ~ben, ~ből.

*KÖKÉNYBOKOR
(kökény-bokor) ösz. fn. Cserje, melyen úgynevezett kökény gyümölcs terem. V. ö. KÖKÉNY.

*KÖKÉNYÉS (1)
(kök-ény-ěs) mn. tt. kökényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kökényfákkal v. cserjékkel bővelkedő, benőtt. Kökényes ligetek, mezők.

*KÖKÉNYĚS (2)
faluk Máramaros és Nógrád, puszták Somogy és Nógrád m., erdélyi falu Kolos m.; helyr. Kökényěs-re, ~ěn, ~ről.

*KÖKÉNYESD
l. KÖKÖNYESD.

*KÖKÉNYFA
(kökény-fa) ösz. fn. l. KÖKÉNYBOKOR. Kökényfába szilvát oltani.

*KÖKÉNYNEDV
(kökény-nedv) ösz. fn. A kökény nevü gyümölcsből kisajtólt igen fanyar nedv.

*KÖKÉNYSZĚM
(kökény-szěm) ösz. fn. Szép sötétkék szem, mely a hamvas kökényhez hasonló.

*KÖKÉNYSZĚMÜ
(kökény-szěmű) ösz. mn. Kinek a hamvas kökényhez hasonló kék szemei vannak. A népdalokban e jelző igen járja, mint a szemek legkedvesebb szine.
"Kocsmárosné gyújts világot,
Hej van-e kökényszemü lányod?"
"Mindenemet neked hagyom,
Kökényszemü szép galambom." stb.

*KÖKÉNYSZILVA
(kökény-szilva) ösz. fn. A kerti gömbölyü szilvának legapróbb faja, mely a hosszu szilvánál előbb érik. Fája alacsony, bimbóji leginkább kétviráguak, kocsánja finomul szőrösödő; ágacskái selymesek; levelei körkörösek; csontár gyümölcse golyóalakú, lefüggő; másképen: közép szilva. (Prunus insititia).

*KÖKÉNYSZŐLŐ
(kökény-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, melynek szemei szinre és nagyságra a kökényhez hasonlók.

*KÖKÉNYTÖVIS
(kökény-tövis) ösz. fn. Így nevezik azon kökénycserjét, mely gyepükben, bozótokban, szántóföldek barázdáin terem; bimbóji egyviráguak, magánosak, vagy kettősek vagy hármasak, levelei körkörösek vagy széles láncsásak, csontár gyümölcse golyóalakú, felálló, fojtós (prunus spinosa); a köznép főkép ezt nevezi kökény-nek.

*KÖKÉNYVIRÁG
(kökény-virág) ösz. fn. A kökénycserjének fehér virága, melyet némelyek vértisztító szerül használnak.

*KÖKÉNYZUZMÓ
(kökény-zuzmó) ösz. fn. A kökénycserje ágain teremni szokott zuzmó. V. ö. ZUZMÓ.

*KŐKÉP
(kő-kép), l. KŐBÁB. "A vadász vivé őtet egy kőképhez, holott kifaragták vala, hogy az oroszlán fejét az ember lába alá nyomta volna." Pesti G. meséi. (Toldy F. kiadása).

*KŐKÉRĚG
(kő-kérěg) ösz. fn. Kőből levő burka valamely testnek, különösen, melynek héja megkövült.

*KŐKERESŐ
(kő-kereső) ösz. fn. Sebészi eszköz, melyben a húgyhólyagban létező kőnek helyzetét kikutatják, máskép: kőkutasz.

*KŐKERÍTÉS v. ~KERITÉS
(kő-kerítés) ösz. fn. Egymásra halmozott vagy falba rakott kövekből álló kerítés. V. ö. KERÍTÉS.

*KŐKÉS
(kő-kés) ösz. fn. Élesre köszörült kőből való kés.

*KŐKESZI
falu Hont m.; helyr. ~keszi-be, ~ben, ~ből.

*KŐKORSÓ
(kő-korsó) ösz. fn. Agyagból kőkeménynyé égetett, és kőhöz hasonló külsejü, nehezebbféle tömegü korsó.

*KÖKÖNYE
(kök-öny-e) fn. tt. kökönyét. Baranyai tájszó, am. kökény.

*KÖKÖNYESD
falu Ugocsa m.; helyr. Kökönyesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÖKÖRCS
fn. tt. kökörcs-öt. Lásd: KÖKÖRCSÍN.

*KÖKÖRCSÍN, KÖKÖRCSIN
(kök-ör-cs-ín) fn. tt. kökörcsín-t, tb. ~ěk. 1) Szélesb ért. a sokhímesek seregébe és sokanyások rendébe tartozó növénynem; csészéje nincs, bokrétája 5-9 szirmú, magva sok, szára tőkocsánforma, ágatlan. A virág alatt levélgalléra van, melyből a virág tovább nő, s a kocsán lesz gallérossá. Levelei fűzöttek vagy hasgattak. (Anemone). 2) Különösen a nép előtt legismeretesebbek a leány- v. szederjes, v. fekete, v. lókökörcsin; levelkéi sallangosak; szirmai egyenesek, violaszinűk; virága a leveleknél előbb buvik ki (A. pulsatilla); és a mezei v. kisebb leánykökörcsin, melynek szirmai kifordúlt hegyüek, kivül gyapjasak, szintelenek, belül violaszinüek. (A. pratensis). Valószinü, hogy nemi nevét a népnél ismertebb fajok violakék színétől vette, s e tekintetben rokon a kökény és kék szókhoz. V. ö. KÖKÉNY, KÉK.

*KŐKŐS
erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Kőkős-re, ~ön, ~ről.

*KŐKÖSZÖRÜLŐ
(kő-köszörülő) ösz. fn. Személy, ki köveket simára, fényesre köszörűl, vagy csiszol, különösen az ily mesterséget űző kézmíves.

*KŐKULCS
(kő-kulcs) ösz. fn. Kőlábakon nyugvó rövid gerenda a malom ormosa, s kőpadja alatt.

*KŐKÚT
puszták Veszprém és Heves m.; helyr. Kőkút-ra, ~on, ~ról.

*KŐKUTASZ
(kő-kutasz) ösz. fn. l. KŐKERESŐ.

*KÖL (1)
elavult törzsök, melyből köldök, kölöncz, kölődör, és kölü gömbölyüt, illetőleg csomót, buczkót jelentő szók erednek. Gyökeleme kö azon nagy szónemzetséghez tartozik, melynek családjaiban a ko kö, ku kü, go gö, gu gü gyökelemek a gömbölyüség, kerekdedség fogalmát fejezik ki.

*KÖL (2)
elavúlt ige, melynek csak múlt ideje van még divatban költ, pl. Ezen levél folyó év első havában költ. Megfelel a latin datum, expeditum szónak, s kizárólag csak irományokról, jelesen oklevelekről használtatik, midőn azt akarjuk meghatározni rólok, mily időben adattak ki, és bocsáttattak azokhoz, kiket illetnek. Hangváltozattal am. a szokottabb kel, azaz megy, mozog, útnak ered. Amabból erednek: köl-t, költözik, költség, költemény, kölcsön, kölcsönöz, s valószinüleg: köles is. Ezeket l. saját rovataik alatt. Rokonságaira nézve l. KEL, (3).

*KŐLÁB
(kő-láb) ösz. fn. 1) A malomkő padját tartó oszlop, vagy tönk. 2) Általában kőoszlop. Megkülönböztetendő a kőbáb szótól.

*KŐLAP
(kő-lap) ösz. fn. Általán a kőnek azon oldala, mely lapot képez; különösen táblaformára alakított, vagy természeténél fogva lapos kő, milyenek a palakövek. Kőlapra betüket vésni. Kőlappal bevont asztal.

*KÖLCS
(köl-cs) elvont vagy elavult törzsök, melyből kölcsön, kölcsönöz, kölcsönözés, kölcsönös, kölcsönösség, s Kölcse, Kölcsén helynevek erednek. Gyöke a menést jelentő köl, azaz kel. A cs oly képző, mint a vakarcs, habarcs, kavarcs, tekercs szókban, melyek szintén igékből lettek. V. ö. KÖL, (2).

*KÖLCSE
faluk Kővár vid. és Szathmár m.; helyr. Kölcsé-re, ~n, ~ről.

*KÖLCSÉN
falu Bereg m.; helyr. Kölcsén-be, ~ben, ~ből.

*KÖLCSÉR
puszta Bihar m.; helyr. Kölcsér-re, ~ěn, ~ről.

*KÖLCSÖN (1)
(köl-cs-ön) Határozó, mely az adásvevés azon nemét jelenti, melynél fogva valamit úgy adnak másnak, hogy a vevő azt bizonyos időig használván, vagy saját valóságában, vagy hasonló minőségében ismét visszaadja, pl. midőn valakinek ruhát, szerszámot, bútort, könyvet adunk kölcsön, azt ismét visszakivánjuk; ha kenyeret, lisztet, zsirt kérünk kölcsön, azt ismét kenyerül, lisztül, zsirul térítjük vissza; aki pénzt vesz fel kölcsön, rendesen kötelezi magát, hogy hasonló pénznemben fizetendi vissza. Kölcsön kérni, adni, venni. Ha ellenséget akarsz szerezni, legjobb kölcsön adni. (Km.). Itt az ön (on én) határozói képző jelenti az árt, melyen valamit adunk vagy veszünk, pl. Ingyen kapni valamit, am. incsen, azaz semmin. V. ö. INCS. Pénzen venni kenyeret, am. pénzt adni érte. Aranyon, ezüstön adni valamit, am. aranyat, ezüstöt venni érte. Ilyenek: forinton, garason, drága, olcsó áron stb. A kölcsön-ben a viszonzás alapfogalma van, és pedig azonos viszonozásé, mely szerént valami elkel, (elmegy) tőlünk, hogy ismét visszakeljen (visszajőjön, visszakerüljön). És így kölcsön adni valamit, am. visszavétel fejében adni; kölcsön venni am. visszaadás fejében venni. Gyöke köl egy a menést, mozgást jelentő kel-vel, melyből köl-t am. kelt, pl. felkölteni am. felkelteni valakit; kikölteni a csibéket am. kikelteni stb.

*KÖLCSÖN (2)
v. KÖLCSÖNY, (köl-cs-ön v. köl-cs-öny) nm. és fn. tt. kölcsön-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e v. ~je. Valamint a külön (a kül gyökből) határzó is, mellék-, főnév is: hasonlóan a kölcsön; mindazáltal némelyek megkülönböztetés végett főnévül ny-vel ejtik és irják. Mint melléknév jelent visszatérités fejében adottat vagy vettet. Kölcsön pénzzel kezdeni a gazdálkodást. Kölcsön kenyeret enni. Kölcsön fával fűteni. A kölcsön korpát is meg szokás adni. (Km.). Mint főnév jelenti azon jószágot, melyet visszaadás fejében veszünk, vagy visszavevés föltétele alatt adunk. Százezer forintból álló kölcsön. Visszaadni a kölcsönt, melynek átv. értelme is van, s am. hasonló tettért hasonlót viszonozni. Valamit kölcsön fejében adni. Kölcsön helyébe kölcsönt adni. Haszonkölcsön. Kényszerkölcsön, állampénzügyi működés. Kölcsönt kölcsönnel v. kölcsönért (km.), máskép fánton fánt v. fánton fánttal. V. ö. KÖLCSÖN, (1), határozó.

*KÖLCSÖNADÁS
(kölcsön-adás) ösz. fn. Az adásnak azon neme, mely szerént úgy adunk másnak valamit, hogy azt vagy saját valóságában, vagy hasonló minemüségében, illetőleg értékben ismét visszakapjuk.

*KÖLCSÖNADÓ
(kölcsön-adó) ösz. fn. Személy, ki másnak kölcsön, azaz visszatérités fejében ad valamit.

*KÖLCSÖNBANK
(kölcsön-bank) ösz. fn. Bankféle intézet, melyben kölcsönpénzt adnak.

*KÖLCSÖNCSERE
(kölcsön-csere) ösz. fn. A cserének azon neme, mely viszonyos megegyezés utján történik, különböztetésül az oly cserétől, mely hibából vagy más akarata nélkül esik meg.

*KÖLCSÖNDARAB
(kölcsön-darab) ösz. fn. Kölcsön adott vagy vett akármiféle dolog, melyet darabnak nevezhetünk, pl. állat, eledelféle stb.

*KÖLCSÖNHÁZ (1)
(kölcsön-ház) ösz. fn. Nyilváros pénztár, melyből elégséges biztositás mellett pénzt lehet kölcsön kapni.

*KÖLCSÖNHÁZ (2)
(kölcsön-ház) ösz. fn. Épület, melyben kölcsönintézet létezik.

*KÖLCSÖNINTÉZET
(kölcsön intézet) ösz. fn. Intézet, melyben bizonyos szabályok és föltételek mellett kölcsönpénzt adnak.

*KÖLCSÖNKÉP v. ~KÉPEN
(kölcsön-kép v. ~képen) ösz. ih. Azon módon és föltételek alatt, melyek szerént kölcsön adnak-vesznek valamit. Kölcsönképen fölvenni néhány ezer forintot.

*KÖLCSÖNKÉRŐ
(kölcsön-kérő) ösz. fn. Személy, ki valamely ingó jószágot, különösen pénzt, kölcsön, azaz visszatérités, illetőleg visszafizetés fejében kér, mit ha megkap, a kölcsönző irányában adóssá leszen.

*KÖLCSÖNKISÉRLET
(kölcsön-kisérlet) ösz. fn. Valamely kölcsön felvételének bizonyos feltételek mellett megkisértése.

*KÖLCSÖNKÖNYVTÁR
(kölcsön-könyvtár) ösz. fn. Könyvtár, melyből kiki bizonyos dijért, s határozott időre olvasni való könyveket kaphat.

*KÖLCSÖNÖS
(köl-cs-ön-ös) mn. tt kölcsönös-t v. ~et, tb. ~ek. Átv. ért. viszonyos, ami a hatásnak rokon hatással felel meg, tehát ami mintegy kel megy az egymással öszveköttetésben levők között. Kölcsönös bizalom, szeretet. Kölcsönös szolgálat. Kölcsönös figyelemmel, jó indulattal viseltetni egymás iránt. Kölcsönös jótétemény, igazság. Kölcsönös integetésekkel jelet adni, öszvebeszélni.
"Most hogy hozzánk bejött kölcsönös czifraság,
A szín megmaradott, eltünt a valóság."
Orczy.
Ellentéte: egy oldalú, nem viszonozott. V. ö. KÖLCSÖN, (1).

*KÖLCSÖNÖSSÉG
(köl-cs-ön-ön-ség) fn. tt. kölcsönösség-ět, harm. szr. ~e. Viszonyosság, melynél fogva a hatásnak rokon hatás felel meg. Kölcsönösség nélkül barátság nem létezhetik.

*KÖLCSÖNÖZ
(köl-cs-ön-öz) áth. m. kölcsönöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Valakinek kölcsön ad valamit. A szomszédnak néhány napra holmi szerszámokat kölcsönözni. A megszorult jó barátnak pénzt kölcsönözni. 2) Valakitől kölcsön vesz valamit. Két forintot kölcsönöztem pajtásomtól. A csizmát is, mely lábán van, mástól kölcsönözte. 3) A közönséges számtanban am. kivonáskor, ha a kivonandó szám a kisebbitendő számnál nagyobb, az ezt megelőző számból egyet elvesz (egy tízest) és azt a kisebbítendővel öszveköti, hogy azután ezekből a kivonandó mennyiséget lehúzhassa, pl. ha 1111-ből 999-et kivonunk v. kiveszünk.

*KÖLCSÖNÖZÉS
(köl-cs-ön-öz-és) fn. tt. kölcsönözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kölcsön adunk vagy veszünk. V. ö. KÖLCSÖNÖZ.

*KÖLCSÖNPÉNZTÁR, KÖLCSÖNTÁR
(kölcsön-pénz-tár, kölcsön-tár) ösz. fn. lásd: KÖLCSÖNBANK.

*KÖLCSÖNVÉTEL
(kölcsön-vétel) ösz. fn. Vétel azon föltétel alatt, hogy az adottat ismét visszatérítjük.

*KÖLCSÖNZÉS
l. KÖLCSÖNÖZÉS.

*KÖLCSÖNY
(köl-cs-öny) fn. tt. kölcsöny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e v. ~je. Némelyek kölcsön mint különösebben főnév helyett használják. Lásd: KÖLCSÖN, (2).

*KÖLDÖK
(köl-dök v. köl-d-ök, tájdivatosan: kődök, törökül: kuduk, göbek): fn. tt. köldök-öt, harm. szr. ~e. Széles ért. kerekded mélyedés vagy kidudorodás valamely ivded testen. Így neveztetik a boltozatban azon zárkő, mely kerekdeden kinyomúl. A kerekpaizson köldöknek mondják a közepén látszó kidudorodást. A burgonyának köldökeit teszik azon kis mélyedések, melyekből a csira kifakad. 2) Szoros és szokott ért. az emberek és állatok hasán azon kerekded mélyedés, melynek közepében az elmetszett köldökzsinór csomós vége vagyon. E szóban a kerekdedség alapfogalma rejlik, melyet a kö gyök fejez ki. Rokonok hozzá: kölődör, azaz csomóba, gömbölyüen öszvegyűrt tészta, gömböcz, gombócz, és a buczkót jelentő kölöncz, vastag hangon koloncz. Képzésre nézve olyan, mint: nyomdok, szurdok, szándok, undok, s a szemöldök második alkatrésze öldök stb.

*KÖLDÖKCSÖMÖR
(köldök-csömör) ösz. fn. Az úgynevezett-kólikának azon neme, mely leginkább a köldök tájékát gyötri.

*KÖLDÖKDAGANAT
(köldök-daganat) ösz. fn. Daganat a köldökön és tájékán.

*KÖLDÖKÉR
(köldök-ér) ösz. fn. Boncztanban am. vérér, mely csak az ujonnan született kisdedeknél létezik, a méhlepényből ered ki, s a köldökön át a májba megy. (Vena umbilicalis).

*KÖLDÖKFŰ
(köldök-fű) ösz. fn. A kösönyök neméhez tartozó növényfaj; szára alig ágas, gyökérlevelei csuklyás paizsosak, csipkések; virági fürtösek, bokrosak, sárgák. Máskép: Vénus köldöke, konya kösöny. (Cotyledon umbilicus).

*KÖLDÖKKÖTŐ
(köldök-kötő) ösz. fn. Keskeny kötő vászonból, melylyel az ujonnan született kisded hasát bekötik, hogy a köldökét alányomják.

*KÖLDÖKMETSZŐ
(köldök-metsző) ösz. mn. és fn. Aki köldököt metsz (bába); vagy amivel köldököt metszenek. Néhutt, pl. a székelyeknél gúnyosan így nevezik a rosz, hitvány fanyelű bicsakot; ez másképen: békanyúzó.

*KÖLDÖKPÓLYA
(köldök-pólya) ösz. fn. l. KÖLDÖKKÖTŐ.

*KÖLDÖKSÉRV
(köldök-sérv) ösz. fn. Sérv, midőn a bélnek egy része a köldökön kinyomúl.

*KÖLDÖKSINÓR
l. KÖLDÖKZSINÓR.

*KÖLDÖKSZÁR
(köldök-szár) ösz. fn. Szár vagy nyel, mely a szivatyú köldökébe van eresztve.

*KÖLDÖKSZORÍTÓ
(köldök-szorító) l. KÖLDÖKKÖTŐ.

*KÖLDÖKTÁJ
(köldök-táj) ösz. fn. A hasnak azon része, mely közvetlenül a köldököt környezi.

*KÖLDÖKTEGEZ
(köldök-tegez) ösz. fn. Tengeri pondrófaj, mely egyszerü vékony csövecskékből áll. (Tubularia acetabulum.).

*KÖLDÖKZSINÓR
(köldök-zsinór) ösz. fn. Azon bőrös csövecske, mely a méhben levő kisdedet a méhlepénynyel és méhanyával összeköti, s melyen a vér- és ütőerek általmennek.

*KÖLDÖNCZ
(köl-d-öncz) fn. tt. köldöncz-öt. Az öthímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó növénynem. Makkocskái simák, laposak, a hegyöknél összevont s behajlott élü hártyaszegélyüek. (Omphalodes, omphalos görög szótól, mely köldököt jelent). Fajai Gönczy Pálnál (Pest megye és tájéka viránya): tavaszi köldöncz (Omph. verna), és nefelejcs köld. (Umph. scorpioides).

*KŐLEN
(kő-len) ösz. fn. Fehéres vagy szürkés kőfaj, mely finom, foszlékony rostokból, szálakból áll, s len vagy kender gyanánt fonható és szőhető. (Asbestos).

*KÖLES
(köl-es, azaz kelős? l. alább); fn. tt. köles-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A muharok neme alá tartozó növényfaj; bugája pongyola, lekonyult; csészepolyvája eres, szálkavégü; levélhüvelyei szőrösek. Van kopasz levélhüvelyü is; növénytani néven: kölesmuhar. (Panicum miliaceum). Ha a kölesnek azon sajátságos tulajdonságát veszszük, melynél fogva magvai igen sikamlók, s megéréskor hamar kiperegnek; valószinü, hogy nevét a menést, mozgást jelentő köl (kel) gyöktől vette, mely szerént köles eredetileg igéből alakult melléknév volna: kölös, mint takaros, piritos, költes. Vagy talán bőventermő (kelő, kelős) tulajdonságától neveztetett így; honnét e közmondat: fizet mint a köles. Ezek szerént vagy annyit tenne, mint kel-es vagyis kelő, azaz sikamló magu vagy szemü, vagy pedig a másik fogalom szerént bujánkelő, bőtermő (növény). A német Hirse is közel áll a Hirsch szóhoz, mely gyorsan futó állatot jelent, s melyet némely német nyelvészek a latin currere szótól származtatnak; így a latin milium rokonnak látszik azon szókkal, melyek a meo igéből származnak. Vagy talán végre szemeinek gömbölyű alakjától vette nevét? E tekintetben azon osztálybeli szókhoz volna sorozandó, melyekben a kö köl kerekdedet, gömbölyüt jelent. A nép nyelvén van kanári köles am. kanári polyvacsukk (phalaris canariensis), borköles am. bormuhar (panieum germanicum; melynek füzérgerincze borzas, tehát eredetileg borzköles), olasz v. rókafarka köles am. olasz muhar (panicum italicum).

*KÖLESD
mváros Tolna m.; helyr. Kölesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÖLESFÖLD
(köles-föld) ösz. fn. Föld, melyben kölest termesztenek, vagy mely kölestermesztésre alkalmas, azaz kövér nyugott föld, milyenek a jó gyepföldek, irtások.

*KÖLESHIMLŐ
(köles-himlő) ösz. fn. Lázzal járó betegség, melyben kölesszemekhez hasonló foltocskák támadnak a bőrön. Néhutt vörös a neve.

*KÖLESKÁSA
(köles-kása) ösz. fn. 1) Kölüben, vagy e végre különös készületű malomkővel ondójától megtisztított köles, melynek sárga szine van. 2) Az ily megtisztított kölesből vízben, tejben vagy zsírban főtt pépnemű eledel.

*KÖLESMADÁR
(köles-madár) ösz. fn. l. SORDÉLY.

*KÖLESMAG
(köles-mag) ösz. fn. l. KÖLESSZĚM.

*KÖLESMALOM
(köles-malom) ösz. fn. Malom, melynek különösen elkészített kövein kölest őrlenek. Máskép: kásásmalom.

*KÖLESMEZŐ
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KÖLESMIRIGY
(köles-mirigy) ösz. fn. A kölesmaghoz hasonló apró mirigyek a bőr alatt, a test különféle részeiben, különösen pedig a húgycső mentében, melyek a nedveket elkülönítik, s az izzadást előmozdítják. (Glandulae miliares).

*KÖLESMOHAR
(köles-mohar) ösz. fn. Köznépi nyelven mohar, melynek bugái és magvai leginkább hasonlók a köleséihez. Növénytani néven am. köles; l. ezt. V. ö. MOHAR.

*KÖLESSÁS
(köles-sás) ösz. fn. A sások neméhez tartozó növényfaj, melynek magvai gömbölyűk és fényesek, mint a kölesszemek. (Carex conglobata).

*KÖLESSZĚM
(köles-szěm) ösz. fn. A kölesféle növénynek gömbölyű, síma, vörhenyeg ondóju magva.

*KÖLESTÖRŐ
(köles-törő) ösz. fn. Kölü vagy különösen elkészített malomkő, melylyel a kölest ondójától megtisztítják, s belőle úgynevezett köleskását, sárgakását készítenek.

*KÖLESVÖLGYE
falu Vas m.; helyr. ~völgyére, ~n, ~ről.

*KŐLISZT
(kő-liszt) ösz. fn. Lisztfinomságuvá öszvezúzott kőpor.

*KÖLKED
falu Baranya, puszta Somogy m., KIS~, NAGY~, faluk Vas m.; helyr. Kölked-re, ~ěn, ~ről.

*KÖLL, KÖLLEM, KÖLLEMES, KÖLLŐS stb.
l. KELL stb.

*KÖLŐDÖR
(köl-őd-ör) fn. tt. kölődör-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Gombóczféle tésztás étek; Szabó D. szerént olyan gombócz is, melylyel a hízó szárnyas állatokat tömik; máskép: gölődör (mintegy golyódor, azaz golyóalakú, és gölődény. Egyezik vele a német Knődel, cseh knedlik (Adelung).

*KÖLÖNCZ
(köl-öncz) fn. tt. kölöncz-öt, harm. szr. ~e. 1) l. KOLONCZ. 2) Népies nyelven kis fiú, serdülő gyermek, a kölyök v. kölök kicsinyezője. Elemzésére nézve l. KÖLYÖK.

*KÖLPÉNY
erdélyi falu Maros székben; helyr. Kölpény-be, ~ben, ~ből.

*KÖLT (1)
(köl-t) áth. m. költ-ött, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Legszélesb ért. am. valamit mozgásba, életre hoz. Gyöke a mozgást jelentő köl, azaz kel; a t képző miveltetést jelent, s ennél fogva valamit költeni am. kelővé tenni. Különösen 1) Nyugvó, vagy alvó embert, vagy más állatot mozgásra, kelésre készt, sürget. Felkölteni a heverő munkásokat. Valakit álmából felkölteni. Fel ne költsd a gyermeket, hadd aludjék. A gyalog katonákat dobbal, a lovasokat trombitával költik. 2) Mondjuk általán madarakról, midőn ülés által a tojásban rejlő ivadékot életre hozzák. A tyúk tizenhat csibét, a lúd tizenkét libát költött. A tyúk kikölti a récze tojásait. A kakuk tojásait más madarak költik ki. Szélesb ért. akármily tojást meleg által felfakaszt, s a benne rejlő ivart kifejti. A nap sugarai kiköltik a halak ikráit. Fűtött kemenczében kikölteni a madarak tojásait. 3) Átv. ért. pénzt kiad, tehát mintegy menővé tesz, forgalomba hoz. Naponként néhány forintot, krajczárt költeni. Sok pénzt elkölteni. Valakire bizonyos mennyiséget költeni. Kár a pénzt rá költeni. 4) Átv. ért. és népiesen szólva valami enni inni valót elfogyaszt. Költse el ezt a pohár bort.
"Ha mit urad költ az jámbor vendéggel:
Ne morogj érette, ne sirasd reggel,
Szegény urad ne emészsze méreggel;
Ő kereste, hadd költse békességgel!"
,Az asszonyoknak tisztekről' 1622. (Thaly K. gyüjt.).
5) Átv. ért. valamely valótlan, hamis hírt bocsát ki. Sok hazugságot költöttek már az emberek. Azt költötték rá, hogy ... Innen nemesebb ért. a képzelő tehetség által feltalált, vagy feladott anyagot bizonyos művészeti kellékek szerént kidolgozza, és kötött vagy kötetlen beszédben eléadja. Népdalokat, énekeket, szindarabokat költeni.

*KÖLT (2)
(köl-t) 1) Az elavult köl (azaz kel) multja, s azt jelenti, hogy azon bizonyos iromány, illetőleg levél, okirat stb. melyre vitetik, vagyis mely aláiratik, kiadatott, kibocsáttatott. (Datum est, vagy 'est' nélkül is). Költ Pesten, jan. 1. 1864. másképen: kelt. A régiek is mindkét alakban használták, pl. Szalay Á. 400. m. levele között 1, 2, 3, 4. levélben: költ (kewlth, keolth stb.); 9, 16, 19. levélben: kelt; eléjön 'adatott' is, pl. a 8. levélben. 2) Ugyanazon igének mult részesülője, illetőleg melléknév. Tegnap költ hatósági rendelet.

*KÖLT (3)
(köt-t ugyancsak köl, azaz kel igétől) igenév, melyet csak harmadszemélyü birtokraggal használnak: költe, tt. költét. Valamely irat, levél költe, azaz iratásának, vagy kiadatásának éve, hónapja és napja. (Datum, mint fn.).

*KÖLTEKĚZÉS
(köl-t-ek-ěz-és) fn. tt. költekězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A pénznek többszöri kiadása, költögetése, holmi vásárlott dolgokra.

*KÖLTEKĚZIK
(köl-t-ek-ěz-ik) k. m. költekěz-tem, ~tél, ~ětt. Bizonyos pénzbeli kiadásokat tesz. Hiába költekezni. Városban többet kell költekezni, mint falun.

*KÖLTELĚM
(köl-t-el-ěm) fn. tt. költelmet; harm. szr. költelme. l. KÖLTEMÉNY, és KÖLTÉSZET.

*KÖLTELMI
(köl-t-el-em-i) mn. tt. költelmi-t, tb. ~ek. l. KÖLTÉSZETI.

*KÖLTEMÉNY
(köl-t-e-mény) fn. tt. költemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Megvető ért. koholt hamis hir. Ez merő költemény, egy igaz szó sincs benne. Költeményekkel ámítani a közönséget. 2) Nemesb ért. a képzelő tehetségnek műve, mely az egyénileg alkotott eszményeket, s belérzeményeket szóbeli v. zenei előadás által mintegy megtestesíti, s elétünteti. Lantos, vitézi, drámai, oktató költemények. Népies, egyházi költemények. Ó kori, közép kori, regényes költemények. Zrinyi, Kísfaludyak, Vörösmarti Mihály, Petőfi Sándor költeményei. Zeneköltemény.

*KÖLTEMÉNYĚS
(köl-t-e-mény-ěs) mn. tt. költeményes-t v. ~et, tb. ~ek. Költött. Költeményt vagy költeményeket tartalmazó.

*KÖLTÉR
l. KÖLTÉSZ.

*KÖLTES (1)
(köl-t-es) mn. tt. költes-t v. ~et, tb. ~ek. Ez öszvetett vagyis ikerített szóban használják: jártas-költes v. ~keltes. l. JÁRTAS.

*KÖLTES (2)
(köl-t-es) fn. tt. költes-t, tb. ~ěk. Étel neme kicsiráztatott (kelesztett) gabonából. Máskép: költés, vagy szalados.

*KÖLTÉS
(köl-t-és) fn. tt. költés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valakit nyugalmas vagy alvó állapotából mozgásba hozunk. 2) A tojásban rejlő ivadéknak életre hozása. 3) A gabonának csiráztatása, és ezen csirázott anyaggal készített édesféle eledel, melyet máskép szalados-nak vagy édeské-nek hivnak. A katholikus magyar nép egyik böjti eledele. 4) Hirkoholás. 5) Nemesb ért. a képzelő tehetség működése, melynél fogva költeményeket hoz létre. V. ö. KÖLTEMÉNY. 6) Pénznek kiadása, forgalomba bocsátása. V. ö. KÖLT.

*KÖLTÉSZ
(köl-t-ész) fn. tt. költést-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szoros ért. müvész, ki költemények szerzésében bizonyos képességgel ihleltséggel bir. Lantos, drámai, oktató költész. Régibb, újabb kori költészek. Jeles, híres, koszorús költészek. Zeneköltész. V. ö. KÖLTEMÉNY.

*KÖLTÉSZET
(köl-t-ész-et) fn. tt. költészet-ět, harm. szr. ~e. 1) Müvészet, mely költemények szerzésével foglalkodik, valamint azon szabályok öszvege, melyeket a költésznek müvei szerzésében követnie kell. Költészetre hajlamot, képességet érezni. Az ifjakat költészetre oktatni. Költészetet gyakorolni. Az oskolai rendszerben a költészetnek különös osztályt állítani. 2) Költemények öszvege. Hellenek, rómaiak költészete. Magyar nép költészete. 3) Költői müvészet, mely az arra hivatottat lelkesíti, hogy a valót eszményesitse.
"Derits szép álmokat örökzöld tavaszról
Óh költészet! nekem."
Arany J.

*KÖLTÉSZETI
(köl-t-ész-et-i) mn. tt. költészeti-t, tb. ~ek. Költészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Költészeti szabályok, sajátságok. V. ö. KÖLTÉSZET.

*KÖLTÉSZETTAN
(költészet-tan) ösz. fn. l. KÖLTÉSZET, 1).

*KÖLTÉSZI
(köl-t-ész-i) mn. tt. költészi-t, tb. ~ek. Költészt illető, ahhoz tartozó, azzal viszonyban levő. Költészi eléadás. Költészi müvek. Költészi fellengés, elragadtatás. Költészi képek, leírások. V. ö. KÖLTÉSZ.

*KÖLTÉSZILEG
(köl-t-ész-i-leg) ih. Költészek módja, költészeti szabályok szerént. Költészileg leirni, eléadni valamit.

*KÖLTÉSZSÉG
(köl-t-ész-ség) fn. tt. költészség-ět, harm. szr. ~e. 1) Költői müvészet. Költészséget gyakorolni. 2) A költészet egész terjedelmében véve. Költészségről irt munkák. Az ó és újvilági költészség.

*KÖLTŐ
(köl-t-ő) fn. tt. költő-t. 1) l. KÖLTÉSZ.
"A költő csak versben lát jó napot."
Vörösmarty.
"A költő nyugalom nélkül nem emelheti lelkét."
Horvát Endre.
"Száll a madár a végtelenbe fenn,
Költő, madár világa végtelen."
Hiador (Jámbor Pál).
2) Aki pénzt költ, kiad. Ő igen bő költő.

*KÖLTŐI
(köl-t-ő-i) mn. tt. költői-t, tb. ~ek. l. KÖLTÉSZI.

*KÖLTŐILEG
(köl-t-ő-i-leg) ih. l. KÖLTÉSZILEG.

*KÖLTÖNCZ
(köl-t-öncz) fn. tt. költöncz-öt, harm. szr. ~e. Gúnyosan szólva, am. oly személy, ki költeményeket ír a nélkül, hogy költészi tehetséggel birna.

*KÖLTŐPÉNZ
(költő-pénz) ösz. fn. Oly pénz, melyet mindennapi szükségünkre, pl. eleségünkre, ruházatunkra, sőt kedvtöltésre is kiadunk vagy kiadhatunk.

*KÖLTŐSZELLEM
(költő-szellem) ösz. fn. Élénk, tüzes szellem, mely költői müvek szerzésére képességgel bir. Oly személy, kinek, mint Wieland mondja, az istenekhez rokon lelke van, kinek ajaka felséges gondolatokat és érzelmeket hathatós hangon fejez ki.

*KÖLTÖTT
(köl-t-ött) mn. tt. költött-et. 1) Hamisan koholt, nem igaz, hazug. Költött hirek, dolgok. Költött istenek. 2) Nemesb ért. amit a költői szellem alkotott. Kisfaludy Sándor költötte regék, Himfi szerelmei. Táborban költött dalok, harczi énekek.

*KÖLTŐTŰZ
(költő-tűz) ösz. fn. A költő képzelő tehetségének és eléadásának heves élénksége, mely tűz gyanánt lobog és hevít.

*KÖLTÖZÉS
(köl-t-öz-és) fn. tt. költözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán bizonyos helyről más helyre menés, rövidebb vagy hosszabb vagy állandó lakás, tartózkodás végett. Különbözik az utazástól, melynek a maradás vagy lakváltoztatás nem kitűzött czélja. Általköltözés, béköltözés, elköltözés, kiköltözés, visszaköltözés. Népek költözése a középkorban. Európaiak kiköltözése Amerikába. A szászok beköltözése Erdélybe. Vándor madarak költözése. V. ö. KÖLTÖZIK.

*KÖLTÖZÉSI
(köl-t-öz-és-i) mn. tt. költözési-t, tb. ~ek. A költözéshez tartozó, arra vonatkozó. Költözési időszakok. Költözési kiadások. Költözési terhek, alkalmatlanságok.

*KÖLTÖZÉSJOG
(költözés-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva egyes személyek vagy családok vagy népek előbbi hazájokból egy másba mehetnek, hogy ott megtelepedjenek és lakjanak.

*KÖLTÖZIK
(köl-t-öz-ik) k. m. költöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Törzsöke költ, mely am. kelővé, menővé tesz; ebből gyakorlatos öz képzővel lett a visszaható értelmü közép ige, költözik, azaz mintegy önmaga által kelővé, menővé lesz, vagyis előbbi lakhelyről egy másikra megy, hogy ott akár ideiglen, akár állandóan megtelepedjék. Hasonló képzésü: öltözik, változik, az ölt, vált törzsekből. A házatlan városi lakosok gyakran költöznek egyik házból a másikba. Városból falura, faluról városba, egyik vármegyéből a másikba költözni. Idegen országba, más világrészbe költözni. Általköltözni a tengeren. Magyarországba sokféle népek költöztek be. Kiköltözni egy szabadabb hazába. Visszaköltözni az elhagyott országba. Mondják különösen bizonyos állatokról, melyek az évnek csak némely részeit töltik egy tartományban, a többi időre pedig máshová vándorlanak. A fürjek, gólyák, fecskék tavaszszal hozzánk költöznek, őszszel pedig elköltöznek tőlünk.

*KÖLTÖZKÖDÉS
(köt-t-öz-köd-és) fn. tt. költözködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lakváltoztatás, midőn valaki végképen, mindenestül költözik, vagy többeknek, egész népségeknek folytonos költözése. V. ö. KÖLTÖZKÖDIK.

*KÖLTÖZKÖDÉSI
(köl-t-öz-köd-és-i) mn. tt. költözködési-t, tb. ~ek. Költözködést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Költözködési készületek, költségek, terhek.

*KÖLTÖZKÖDIK
(köl-t-öz-köd-ik k. m. költözköd-tem, ~tél, ~ött. Mindenestül, végképen vagy seregesen, folytonosan költözik, takarodik. Őseink minden ingóikkal költözködtek ez országba. Európából már több millió ember kiköltözködött Amérikába.

*KÖLTÖZŐHAL
(költöző-hal) ösz. fn. Halak neme, mely az évnek bizonyos részeiben egy vidékről másra költözik, majd ismét visszatér, mint a heringek, lazaczok stb.

*KÖLTÖZŐMADÁR
(költöző-madár) ösz. fn. Madárfaj, melyek bizonyos évszakokban, különösen ősz közeledtével melegebb vidékekbe vándorol, kikeletkor pedig ismét visszatér, mint a fecskék, gólyák stb.

*KÖLTSÉG
(köl-t-ség) fn. tt. költség-ět, harm. szr. ~e. 1) Gazdasági ért. minden fogyasztás, kiadás, amit valaki akármiféle szükségre vagy kényelemre tesz. Ellentéte: jövedelem. Mindennapi, házi, konyhai költségek. Úti, fürdői költségek. Vendégségi, mulatsági költségek. Ha több a költség, mint a jövedelem, kész a veszedelem. (Km.). Költségre valót adni valakinek. Költségbe verni magát. Sok költséget fordítani valamire. 2) Különösen: pénz. Elfogyott a költsége. Nincs költsége.

*KÖLTSÉGĚS
(köl-t-ség-ěs) mn. tt. költségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami aránylag sok pénzbe kerül, mire sokat kell kiadni. Költséges háztartás. Költséges ételekkel, italokkal élni. Városban rendesen költségesebb az élet, mint falun. Költséges utazásokat tenni.

*KÖLTSÉGĚSEN
(köl-t-ség-ěs-en) ih. Aránylag sok költséggel, drágán, sok pénzt költve, kiadva. Költségesen élni, ruházkodni. Költségesen épített ház.

*KÖLTSÉGFELSZÁMITÁS
(költség-fel-számi-tás) l. KÖLTSÉGSZÁMITÁS, és KÖLTSÉGJEGYZÉK.

*KÖLTSÉGFÖLVETÉS
(költség-föl-vetés) l. KÖLTSÉGSZÁMITÁS és KÖLTSÉGJEGYZÉK.

*KÖLTSÉGI
(köl-t-ség-i) mn. tt. költségi-t, tb. ~ek. Költséget illető, arra vonatkozó. Költségi számadás.

*KÖLTSÉGJEGYZÉK
(költség-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék a kiadásokról, különösen azon pénzekről, melyeket valaki akármire elköltött. Gazdasági, háztartási, úti költségjegyzék. V. ö. KÖLTSÉG.

*KÖLTSÉGKÖNYV
(költség-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe a valamely ügyre vonatkozó pénzkiadásokat felirjuk.

*KÖLTSÉGMENT v. ~MENTES
(költség-ment v. ~mentes) ösz. mn. Aki bizonyos tekintetben és czélra nem kénytelen költeni, ki ingyen kapja azt, miért mások pénzt adnak ki. Költségmentes utitársul menni valakivel. Költségment kocsizás, mulatás, szinházlátogatás.

*KÖLTSÉGMENTEN v. ~MENTESEN
(költség-menten v. ~mentesen) ösz. ih. Költség nélkül, a nélkül, hogy valaki pénzt adna ki. Költségmenten mulatni, útazni.

*KÖLTSÉGSZÁMITÁS
(költség-számitás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamely költséget öszveszámitunk. 2) l. KÖLTSÉGJEGYZÉK.

*KÖLTSÉGSZÁMLA
(költség-számla) ösz. fn. A könyvvitelben azon számla, mely az ügy vitelére szükséges kiadásokat foglalja magában. (Spesen-Conto).

*KÖLTSÉGTELEN
(köl-t-ség-te-len) mn. tt. költségtelen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek költeni valója, azaz kiadni való pénze nincsen. Költségtelen szegény utasok. 2) Ami költségbe nem kerül. Költségtelen mulatság, utazás. Határozóként am. költség nélkül.

*KÖLTSÉGTÉRITÉS
(költség-térités) ösz. fn. Cselekvés, midőn a valamire fordított költség megtérittetik.

*KÖLTSÉGTERV
(költség-terv) ösz. fn. Kivetése, vagyis előleges felszámitása azon költségnek, melybe bizonyos vállalat végrehajtása kerűlhet. Az építendő templom költségtervét kidolgozni.

*KÖLTSÉGVETÉS
(költség-vetés) ösz. fn. Általán előleges kiszámitása azon költségeknek, melyek bizonyos czélra szükségesek, pl. valamely állodalomnak vagy tartománynak kormányzására. A miniszterek benyujtották költségvetéseiket az országgyülésnek. (Budget).

*KÖLÜ
(köl-ü) fn. tt. kölü-t. Máskép külü, s megfordítva: lükü. Néhutt: kölyü. 1) Ütő készület vagy gép, mely törő kalapácsok által bizonyos testeket apróra zúz, milyenek az úgynevezett olajütők, olajtörők, melyek kender-, len-, tökmagból olajt ütnek; továbbá kenderkölük, melyek a már tilólt, de még pozdorjás kenderben az idegen részeket öszvezúzzák és eltávolítják. 2) Kézi malom. Valószinü, hogy eredetileg vagy lükü, azaz lökő, minthogy lökések által működik; vagy pedig buczkós, bunkós (gömbölyü alaku) végétől, minthogy az első értelemben ütésre főkép ez használtatik, vette nevét. Molnár Albert, és némely tájak szokása szerént jelenti a kerék sugarát is, de ez igazán külö v. küllő; l. KÜLŐ.

*KÖLÜLIK
(kölü-lik) ösz. fn. A kölü válujában azon likak, melyekbe a kölükalapácsok mennek.

*KÖLÜMALOM
(kölü-malom) ösz. fn. Különös szerkezetü malom, melyben bizonyos magvakat vagy más testeket apróra törnek, például a buzát darára, a kukoriczát derczére, az árpát aprókására stb.

*KÖLŰZ
(köl-ü-öz) áth. m. kölűz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Valamit kölüben tör, zúz, elkészít. Len-, kender-, tökmagot, árpát, buzát, kukoriczát kölűzni.

*KÖLY
elvont gyöke kölyök szónak.

*KÖLYKES
(köly-k-es) mn. tt. kölykes-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek kölyke, vagy kölykei vannak. Kölykes macska, kutya. Megvető ért. és aljasan mondják emberről is. V. ö. KÖLYÖK.

*KÖLYKESHAJÓ
(kölykes-hajó) ösz. fn. Remetei tájszólás szerént am. vontató hajó. (Kenessey Albert).

*KÖLYKEZÉS
(köly-ök-ez-és) fn. tt. kölykezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fiadzás, ellés. Megvetőleg nőről szólva am. fattyazás. V. ö. KÖLYKEZIK.

*KÖLYKEZIK
(köly-ök-ez-ik) k. m. kölykez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Mondják az eb- és macskanemü állatokról, midőn megfiadzanak. Bánja, mint a kutya, mely kilenczet kölykezett. (Km.). Megvető ért. mondják nőről is, kivált ha törvénytelen gyermeket szűl.

*KÖLYKÖS
(köly-ök-ös) mn. tt. kölykös-t v. ~et, tb. ~ek. l. KÖLYKES.

*KÖLYKÖZIK
l. KÖLYKEZIK.

*KÖLYÖK
(köly-ök) fn. tt. kölyket, tájdivatosan: kölyk-öt, harm. szr. kölyk-e. E szónak gyöke köl (lágyítva köly) egy értelmü az életre hozást jelentő költ igének gyökével. V. ö. KÖLT. 1) Mondják bizonyos állatok, különösen kutya és macskafajok fiairól. Még az ebnek sem jó az első kölyke. (Km.). Megjobbítja magát mint a farkas kölyke. (Km.). Az elvetett macskakölykek gyakran legtovább élnek. (Km.). Ez is a mi ebünk kölyke. (Km.). 2) Némely tájszokás szerént tréfásan am. kis fiú. Mikor kis kölyök voltam. No kölykek, mit akartok? 3) Terjedtebb szokás szerént megvető ért. használtatik, s am. fattyú. Már három kölyket vetett. Mit keres itt ez a sok kölyök? Várj kölyök, majd kapsz. Hah fondor, te magyart vesszőző Istria kölyke." Horvát E. (Enyingi Török Bálint levelében.) Általán gúny- és csúf nevül szolgál az aljas beszédben. 3) A palóczoknál am. a fakilincsnek vagy závárnak belső része. (Szeder Fábián). Ez értelemben hihetőleg nem más, mint a kölöncz vagy czölönk módosítása. V. ö. CZÖLÖNK.

*KÖLYÜ, KÖLYÜLIK, KÖLYÜMALOM
lásd KÖLÜ stb.

*KŐMAG
(kő-mag) ösz. fn. Az öthímesek seregébe s egyanyások rendébe tartozó növénynem; csészéje öthasábu, bokrétája töltséres, torka kinyilt, magva négy. Fajai között legnevezetesebb a gyöngykőmag, melynek gyöngyszinü kemény magvait gyöngyök közé is fűzik; máskép: madárköles, gyöngyköles, napkása. E magoktól vette nevét maga a növény is. (Lithospermum).

*KŐMAGZAT
(kő-magzat) ösz. fn. 1) A kőmag nevü növény magvai. 2) Bizonyos magtakarók, melyek kivülről hússal vagy bőrrel behúzvák, belül pedig kő vagy csont keménységüek, milyenek az úgynevezett csontárok, pl. cseresznyék, baraczkok, szilvák, diók, mandolák stb. magrejtőji.

*KÖMÉNY
(latinul: cuminum, cyminum, németül: Kümmel, hellénül: kuminon, arabul: kamum, kemum, kamin, törökül: kiemmun, héberül: stb.); fn. tt. kömény-t, tb. ~ek v. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Ernyősen virágzó növénynem, az öthímesek seregéből, és kétanyások rendéből, melynek hosszukás, tojásdad és rovátkos magvai erős illatuak. (Carum). Van kerti v. konyhakömény (carum carvi); és vadkömény, mely a mezőkön, réteken magában, azaz vadon terem. Magvait különféle ételekbe és italokba fűszerül használják.

*KÖMÉNYĚS
(kömény-ěs) mn. tt. köményěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Köménynyel bővelkedő vagy tölt, vagy kereskedő. Köményes rétek, kertek. Köményes zacskó. Köményes tótok. 2) Köménynyel készített, fűszerezett. Köményes leves, pálinka, kenyér. A székelyek főnevül is használják (amidőn tárgyesete köményes-t, többese: ~ěk) 'köménymagos pálinka' helyett. (Ferenczi János). V. ö. KÖMÉNY.

*KÖMÉNYĚZ
(kömény-ěz) áth. m. köményěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit köménynyel fűszerez. Ételeket, pálinkát, süteményeket köményezni. V. ö. KÖMÉNY.

*KÖMÉNYMAG
(kömény-mag) ösz. fn. A kömény nevü növényfajoknak magvai, különösen, melyeket fűszerül szokás használni. Köménymagot, majoránnát vegyenek! V. ö. KÖMÉNY.

*KÖMÉNYMAGLEVES
(kömény-mag-leves) ösz. fn. Rántott leves, melybe fűszerül köménymagot tesznek.

*KÖMÉNYMAGOLAJ
(kömény-mag-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet a kömény magvaiból ütnek, mely a gyógytanban a gyomorszelek ellen hathatós orvosságul ajánltatik. (Oleum carvi).

*KÖMÉNYMAGOS
(kömény-magos) ösz. mn. Köménymaggal vegyített, készített, fűszerezett. Köménymagos leves.

*KÖMÉNYOLAJ
(kömény-olaj) ösz. fn. lásd: KÖMÉNYMAGOLAJ.

*KÖMÉNYPÁLINKA
(kömény-pálinka) ösz. fn. Köményből vagy köménynyel főzött, köménymaggal fűszerezett pálinka.

*KÖMÉNYVÍZ
(kömény-víz) ösz. fn. Köménymaggal fűszerezett gyöngébb nemü szeszes ital.

*KŐMÉSZ
(kő-mész) ösz. fn. Kőből égetett mész, különböztetésül másféle, pl. érczmésztől.

*KŐMETSZÉS
(kő-metszés) ösz. fn. 1) Mesterség, mely drágaköveket idomít, fényesít, beléjök különféle jegyeket, czímereket, betüket vés. 2) Sebészi ért. műtét, mely által a húgyhólyagban levő követ bizonyos metsző eszköz segítségével kiveszik.

*KŐMETSZET
(kő-metszet) ösz. fn. Kőre, kőlapra, kőtáblára vésett betűk, alakok stb. V. ö. ACZÉLMETSZET, RÉZMETSZET.

*KŐMETSZŐ
(kő-metsző) ösz. fn. 1) Míves, ki drágaköveket alakít, fényesít, s beléjök betüket, czímereket, s más ékességeket vés, valamint oly mester is, ki különféle kövekből edényeket, s más eszközöket készít, és metszvényekkel diszesít. 2) Műtő sebész vagy orvos, ki a húgyhólyagban nőtt követ kimetszi és kiveszi.

*KŐMÉZ
(kő-méz) ösz. fn. A székelyeknél am. édesgyökér, máskép: páprág (paprág?), növénytani néven: édes gyökerü páfrán (Polypodium vulgare). Lakik kősziklákon, és gyökerei édesek; innen vannak nevei.

*KŐMÍV
(kő-mív), l. KŐMŰ.

*KŐMÍVES
(kő-míves) ösz. fn. 1) Mesterember, kinek mestersége falakat s egész épületeket kövekből rakni, állítani. Érsekujvár körül: kőmíhes, a székelyeknél: kömíjes, kömíes. A néhutt divatos kömüves inkább jelentene oly mestert, ki kövekből holmi egyes müveket, még pedig müvészileg képez, alakít. 2) l. SZABADKÖMÍVES.

*KÖMÍVESINAS
(kő-míves-inas) ösz. fn. Kőmívesmesterséget tanuló inas.

*KŐMÍVESKALAPÁCS
(kő-míves-kalapács) ösz. fn. Kis kalapács, melylyel a kömíves a köveket, téglákat idomítja, széleikből többet-kevesbet letördel, s helyeikre ütögeti, igazítja.

*KŐMÍVESLEGÉNY
(kő-míves-legény) ösz. fn. Legényi minemüségben kőmívességet gyakorló iparos. V. ö. LEGÉNY, MESTERLEGÉNY.

*KŐMÍVESMUNKA
(kő-míves-munka) ösz. fn. Munka, melyet valaki, mint kőmíves csinált, vagy melynek végrehajtása tulajdonképen kőmívest illet. Ezen kunyhón látszik, hogy nem kömívesmunka. Az építési tervben külön számítani a kőmívesmunkát az ácsmunkától.

*KŐMÍVESSÉG
(kő-mívesség) ösz. fn. 1) Kőmívesek mestersége. Kőmívességet tanulni, gyakorolni. 2) l. SZABADKŐMÍVESSÉG.

*KÖMLŐ
falu Heves m.; helyr. Kömlő-re, ~n, ~ről.

*KÖMLŐD
faluk Komárom és Tolna m.; helyr. Kömlőd-re, ~ön, ~ről.

*KÖMÖRŐ
(Komoró), falu Szatmár m.; helyr. Kömörő-re, ~n, ~ről.

*KÖMÖRÖDIK
k. m. kömöröd-tem, ~tél, ~ött. Kassai J. szerént Pozsony vmegyében am. gémberedik.

*KÖMPÖCZ
puszta Pest m.; helyr. Kömpöcz-re, ~ön, ~ről.

*KŐMŰ
(kő-mű) ösz. fn. Általán mindenféle mű, mely mesterség által kőből készíttetett; különösen kövekből rakott épületek. Egyébiránt nagyobb szabatosság végett a kőmű inkább müvésziebb, finomabb munkát jelent. V. ö. MŰ és MÍV.

*KŐMŰVES, KŐMŰVESSÉG
l. KŐMÍVES, KŐMÍVESSÉG; és V. ö. MŰ, MŰVES.

*KÖN (1)
v. KÖM, elvont gyöke köntö, köntöl és köntös szóknak. l. ezeket.

*KÖN (2)
KÖNIK, önh. m. könt. Székely tájszólás szerént mondják különösen a szilváról, midőn fölötte elérik, vagy a hóharmattól (dértől) megránczosodik. Megkönt a szilva, am. megránczosodott. (Kriza J.). Átv. ért. mondják vénülő korukban a leányokról is. Úgy látszik, hogy ez igének kö és gö-vel egyező gyöke alakutánzó, mely a tömöttséget, zsugorodást öszvehúzott ajakkal fejezi ki, pl. a köb, kög, köt, göb, göcs stb. szókban, valamint a rokon tö, csö gyök, töm, töpörödik, csöpörödik stb. igékben is.

*KÖNCSÖG
puszta Pest m.; helyr. Köncsög-re, ~ön, ~ről.

*KÖNCSÖRKÖDIK
(kön-cs-ör-köd-ik) k. m. köncsörköd-tem, ~tél, ~ött. Balaton mellékén Horváth Zsigmond szerént am. magát enyelegve valakihez adja.

*KŐNEM
(kő-nem) ösz. fn. A köveknek különböző osztályai, tulajdonságaik, alkatrészeik stb. szerint. Ilyenek a homokkövek, agyagkövek, mészkövek nemei, amint alkotó részeik homokból, agyagból, mészből állanak.

*KŐNEMŰ
(kő-nemű) ösz. mn. Aminek oly tulajdonságai vannak, mint a köveknek szokott lenni, pl. keménység, törékenység stb. Kőnemű földek, ásványok.

*KÖNENY
(kön-eny) fn. tt. köneny-t, tb. ~ěk. A fémded elemek egyike, mely az állandó, azaz csepfolyóvá öszve nem sürithető gőzképü testek közé tartozik. Tiszta állapotában szintelen és szagtalan s legkönnyebb test a természetben, a légkörnél t. i. 14 1/2-szer könnyebb, minélfogva a könenynyel megtöltött balmok a légben gyorsan fölemelkednek. Leglényegesb sajátságainak egyike még a nagy gyulékonyság. Ha t. i. léggel vagy élenynyel lévén érintkezésben, valamely égő testtel közelítünk hozzá, azonnal lángra lobban, azaz tűztünemények között egyesűl az élenynyel, s a vegyülés szüleménye a víz. (Innen a görög-latin hydrogen neve). Lángra lobban a köneny, élenynyel lévén érintkezésben, egy berzszikra által, sőt némely testeknek, pl. az érenyszivacsnak pusztán jelenléte által is. (Innen némelyek gyulany-nak is hívják). Ha két térfogat köneny egy térfogat élenynyel öszvekeverve gyujtatik meg, iszonyú durranás támad, s ennélfogva ezen keverék durrlég-nek neveztetik. Köneny nevezetét nyerte a könnyü szó gyökétől, jóhangzás kedveért a könnyü szónak csak első 3 betüjéhez illesztetvén az elemek (any) eny végzete. V. ö. KÖNNYŰ. A köneny, égékeny lég (aër inflammabilis) nevezet alatt már a 16-ik században ismeretes volt. Cavendish 1781-ben megmutatta, hogy a köneny megégési szüleménye víz, hogy tehát a könenynek élenynyeli egyesüléséből víz képződik. Lavoisier pedig először bontotta el a vizet éleny és könenyre. (Török J. tanár).

*KÖNNY
1) elvont törzse könnyü, könnyebb, könnyebbít, könnyűl stb. származékoknak. l. KÖNNYŰ. 2) l. KÖNY, KÖNYŰ.
"Buzgó könnyeimen szent öröm ömledez."
Berzsenyi.
"Majd a szép szemeket könnyek özönlik el."
Bajza József.

*KÖNNYEBB
(könny-ebb), a könnyü melléknév másod foka. V. ö. KÖNNYÜ. Könnyebb másnak tanácsot adni, mint magának. (Km.). Könnyebb száz bolhát őrizni, mint egy rosz asszonyt. (Km.). Könnyebb a lelkének. Ezen és hasonló mondatokban, am. könnyebb dolog.

*KÖNNYEBBĚDÉS
(könny-ebb-ěd-és) fn. tt. könnyebbědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn bizonyos terhek, nehézségek, melyek a testet vagy kedélyt nyomják, megkevesbednek, s mind a test, mind a kedély szabadabban érzi magát. Különösen mondjuk a betegről, szenvedőről, midőn bajai, kínjai enyhülnek. A bevett gyógyszerek után könnyebbedést érezni.

*KÖNNYEBBĚDIK
(könny-ebb-ěd-ik) k. m. könnyebběd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Általán, bizonyos nehézség vagy teher kevesedni, fogyni kezd, s elviselhetőbbé válik. Használják tulajd. és átvitt értelemben. Sorsunk napról napra könnyebbedik. 2) Különösen, a testet nyomó, lekötő bajoktól, szenvedésektől menekülni kezd. Miólta fűrdőket használ, szemlátomást könnyebbedik.

*KÖNNYEBBÍT, KÖNNYEBBIT
(könny-ebb-ít) áth. m. könnyebbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Bizonyos nehézséget, terhet könnyebbé, elviselhetőbbé tesz. Sok kéz könnyebbíti a terhet. (Km.). A jó utak könnyebbítik az utazást. Valakin könnyebbíteni. Kérlek, könnyebbíts rajtam és társaimon. Hogy magán könnyebbítsen, másra tolja a terhet. 2) Valamely bajon, fájdalmon, szenvedésen enyhít. A pihenés és álom, sokat könnyebbít az elfáradt tagokon. Ezen szerek máris könnyebbítettek kínaimon.

*KÖNNYEBBÍTÉS, KÖNNYEBBITÉS
(könnyebb-ít-és) fn. tt. könnyebbítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakin könnyebbítünk, vagy valamely nehézségnek, tehernek mennyiségét kevesbítjük. V. ö. KÖNNYEBBÍT.

*KÖNNYEBBSÉG
(könny-ebb-ség) fn. tt. könnyebbség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, melyben az előbbihez képest könnyebben érezzük magunkat. Valakinek könnyebbségére lenni. Nagy könnyebbségére esett. Ne haragudj feleségem, könnyebbségedet keresem. (Népd.). Különösen enyhülés, melyet valaki testi vagy lelki szenvedésekben érez.

*KÖNNYEBBSZIK
(könny-ebb-ěsz-ik) k. lásd: KÖNNYEBBĚDIK, melytől a jelenen kivül a többi időket is kölcsönzi.

*KÖNNYEBBŰL, KÖNNYEBBÜL
(könny-ebbűl) önb. m. könnyebbűl-t. l. KÖNNYEBBĚDIK.

*KÖNNYEBBŰLÉS, KÖNNYEBBÜLÉS
(könnyebb-ül-és) fn. tt. könnyebbülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn bizonyos nehézség kevesbűl, fogy, s elviselhetőbbé leszen; különösen a testi vagy lelki bajoknak, szenvedéseknek enyhülése. A bevett orvosszerek után némi könnyebbülést érezni.

*KÖNNYED (1)
(könny-ed v. könny-ü-ed) mn. tt. könnyed-et. A könnyü szónak kicsinyező módosulata: könnyü-ed, máskép tájdivatosan: könnyid, olyan mint hoszszud, karcsud, kicsid stb.

*KÖNNYED (2)
(mint föntebb) önh. m. könnyed-tem, ~tél, ~ětt. Könnyüvé lesz. Nem igen divatozik, s helyette inkább a többet jelentő könnyebbül v. könnyebbedik használtatik.

*KÖNNYEDĚN
(könny-ed-ěn) ih. A könnyen határzónak kicsinyitője, s am. épen nem nehezen, vagy magát meg nem erőtetve. Könnyeden érzi magát. Csak úgy könnyeden dolgozni. Kríza J. ezen szóval is értelmezi: könnyüszölleg, mely kétség kivül nem egyéb, mint: könnyű szörleg, azaz könnyű szörrel vagy szerrel; t. i. a székelyek szeretik a lag, leg képzőket, s az r közvetlenül az l előtt könnyen hasonult, mint salló (= sarló), olló (= orló) stb. szókban is. Néha a 'könnyelmüen' szóval rokon, de némileg szelídebb értelemben am. nem sokat törődve valamivel. Könnyeden bánni a pénzzel. Könnyeden venni a bajt. Egészségre vonatkozólag am. jobbacskán, valamivel könnyebben.

*KÖNNYEDÉN
l. KÖNNYEDĚN.

*KÖNNYEDKÉN
(könny-ed-ke-en) ih. Igen könnyen, minden eröltetés nélkül; épen nem törődve valamivel. Könnyedkén dolgozgatni. Könnyedkén venni a történteket. Máskép: könnyecskén.

*KÖNNYELMŰ, KÖNNYELMÜ
(könny-elmű) ösz. mn. Kinek tulajdonsága a könnyelmüség vagy ami könnyelmüségből ered. V. ö. KÖNNYELMÜSÉG. Könnyelmű ember. Könnyelmű cselekedet.

*KÖNNYELMŰEN
(könny-elműen) l. KÖNNYELMŰLEG.

*KÖNNYELMŰLEG
(könny-elműleg) ösz. ih. Úgy, mint azok tenni szoktak, kiknek könnyelműség a tulajdonságuk. Könnyelműleg cselekedni, elvesztegetni, elpazarolni mindenét. A jó tanácsot könnyelmüleg megvetni. V. ö. KÖNNYELMÜSÉG.

*KÖNNYELMŰSÉG v. ~ELMÜSÉG
(könny-elmüség) ösz. fn. Elmei tulajdonság, és szokás, melynél fogva valakiben az illető tárgyak állandó, erős benyomást nem tesznek, mert, mintegy resteli figyelmét hosszasan rájok függeszteni; ennél fogva határoz és cselekszik kellő meggondolás és fontolás nélkül, a tárgynak érdemét és fontosságát tekintetbe sem vevén.

*KÖNNYEN
(könny-en) ih. 1) A nélkül, hogy nehézségét, terhét ismerné vagy tekintetbe venné valaminek. Könnyen tanulni, dolgozni. Könnyen eltürni a bajt, szükséget, szenvedést. Sok eb egy nyulat könnyen elnyomhat. (Km.). 2) Gond, munka nélkül. Könnyen élni. Könnyen gyűlt, könnyen hűlt. (Km.). Könnyen üdvözül, kinek Isten a barátja. (Km.). 3) Hamar; vonakodás, kevés előkészület nélkül. Könnyen engedni, megbocsátani. Könnyen kicsúszik ember szájából a szó. (Km.). 4) Nem törődve, mit sem gondolva, nem vizsgálódva. Könnyen venni a bajt, veszteséget. Könnyen hinni.

*KÖNNYENHIVÉS
(könnyen-hivés) ösz. fn. Állapot vagy cselekvés, midőn valaki minden további vizsgálat nélkül elhiszi, amit hall vagy olvas.

*KÖNNYENHIVŐ
(könnyen-hivő) ösz. mn. Aki az okok vagy körülmények megfontolása nélkül, vagyis a nélkül, hogy a hallottak, olvasottak hitelességét vizsgálat alá venné, könnyen hisz.

*KÖNNYENHIVŐSÉG
(könnyen-hivőség) ösz. fn. Tulajdonság, midőn valaki bármit el szokott hinni minden további vizsgálat nélkül.

*KÖNNYENVEVÉS
(könnyen-vevés) ösz. fn. Valamivel nem törődés, mit sem gondolás.

*KÖNNYES
(könny-es) mn. tt. könnyes-t v. ~et, tb. ~ek. Könnyeket hullató. Könnyektől nedves. Könnyes szemek.

*KÖNNYESEN
(könny-es-en) ih. Könnyeket hullatva, könnyektől nedvesen.

*KÖNNYEZ
l. KÖNYEZ.

*KÖNNYID
l. KÖNNYED.

*KÖNNYÍT, KÖNNYIT
(könnyű-ít) áth. m. könnyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valaminek nehézségét, terhét kevesíti; elviselhetővé tesz valamit. Az eső könnyiti a szántást. A gépek és szerszámok könnyítik a munkát. Könnyíteni mások sorsán, baján, szenvedésén.

*KÖNNYÍTÉS. KÖNNYITÉS, (könny-ű-ít-és) fn. tt. könnyítés-t
tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit könnyebbé teszünk; vagy valakin segítünk, enyhítünk. V. ö. KÖNNYÍT.

*KÖNNYŰ, KÖNNYÜ
(könny-ű v. kö-nyi v. köny-jű, mint sarjú, fagyjú stb. l. a czikk végén); mn. tt. könnyű-t, tb. ~k v. ~ek; fokozva: könnyebb. 1) Mint a nehéznek és sulyosnak ellentéte jelent olyasmit, aminek kevés, és alig észrevehető súlya van, tehát amit kevés fáradsággal fölemelni vagy helyéből elmozdítani lehet, vagy ami egy mással összehasonlítva, annál kevesebb súlylyal bir. A levegő könnyü test. A toll, pehely igen könnyü. A fa könnyebb, mint a vas. A vas könnyebb az aranynál. Könnyü ruhában járni. Könnyű fegyvert viselni. Könnyü kocsin útazni. Könnyü lovasság, melynek fegyverzete nem nehéz.
"Mint ama könnyü köd a forgószél előtt,
Violám úgy futott én szemeim előtt."
Zrinyi.
"Könnyü habok közt lebegve éltünk,
Minden bájképnek oltárt diszesítünk."
Kisfaludy K.
2) Átv. ért. ami nagyobb akadály, s látszó erőködés nélkül mozog. Könnyü lábak, könnyü lépés, járás, táncz, lovaglás. Könnyü kézzel, tollal irni. Könnyü ecsettel festeni. 3) Átv. minek végrehajtása kevés fáradságba, erőködésbe kerül. Könnyü dolog. Könnyü mesterség. Nem szénás szekér a szó, könnyü megfordítani. Könnyű az akarót rábeszélni. Könnyü a forgó szelet kergetni. Könnyü a holtat rágalmazni. Könnyű a szegény embert kinevetni, de nehéz felruházni. Könnyű a jó szolgát igazgatni. Könnyü a lágy követ faragni. Könnyű hat ökör után tolni az ekét. Könnyü Katót tánczba vinni, ha magának is kedve van rá. (Kmm.). Valamit könnyü szerrel (=könnyedén) tenni. Könnyü végét fogni a dolognak. Könnyü munkára fogni valakit. Könnyü szántás esik a porhanyó földben. 4) Átv. a lelki működésekre nézve am. keveset fontoló. Könnyü gondolkodás. Könnyü elmével birni. Innen: könnyelmű, könnyelműség. 5) Átv. mi kevés belerővel, hatással bir. Könnyü fájdalom, könnyü sebet kapni.
Ha ezen melléknév törzsökeül könny alakot veszszük, akkor az ü képző a részesülői ő képzőből alakúlt által. S alapfogalom benne a mozgékonyság, és legközelebbi rokonságban áll a mozgást jelentő köl, költ (kel, kelt) szókkal; tehát gyöke 'köl', módosulva 'kön'-né; ebből lett kön-ő, kön-ű, s az n meglágyultával köny-ű, és nyomatékosabban könnyű. A török nyelvben is l van az n helyett: kolaj. Mások lehetőnek vélik a ke (pl. kevés szóban), ki, kü (pl. kis, küs szóban) kicsinző gyököktől származást is, nyi képzővel: kű-nyi, kö-nyi. Némelyek a köny-től származtatják: köny-jü, azaz 'köny' minőségü oly kicsi sulyu, mint egy könycsepp. A finn nemzetségi nyelvek közől legközelebb áll hozzá a voguli kunna, kunne, kannauk és kiina, koinit (könny-id), továbbá a permi: koknit, kokni. A persában khunug, am. könnyüség, a törökben s föntebbi kolaj-on kivül ritkább használattal eléjön genez. A Müncheni codexben egyszerüen: könyő v. könyű, fokozva: könyüebb. Pestinél: kenyő, Erdősinél: könyű. Némely önhangzóval kezdődő képzők előtt az ü véghangot elveti: könny-ebb, könny-ed, könny-ít, könny-ül stb., valamint a könnyelmü öszvetett szóban is. Ezen szóból alkottatott újabb időben a köneny vegyészeti műszó, a könnyüségtől, de a 'kön' gyöknek a 'köneny' (hydrogen) szóban alkalmazása csak akkor helyes, ha azt köl v. kel-től vagy legfölebb a kicsinyező kű gyöktől származtatjuk; mert ha 'köny' a törzs, akkor a gömbölyüséggel alig levén köze a hydrogen görög-latin nevezetü elemnek, a 'gyulany' név helyesebb volna. (V. ö. KÖNENY).

*KÖNNYÜD
l. KÖNNYED.

*KÖNNYÜDEN
l. KÖNNYEDEN.

*KÖNNYÜDSÉG
(könny-ü-d-ség) fn. tt. könnyüdség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valami kevesded nehézségü vagy átv. ért. kevesded munkába, fáradságba kerülő. Pehely könnyüdsége. Könnyüdséggel végezni valamit.

*KÖNNYÜFEGYVERĚS
(könnyü-fegyverěs) ösz. mn. és fn. Katona, ki könnyebben kezelhető fegyverrel van ellátva. V. ö. KÖNNYÜLOVAS.

*KÖNNYŰHAD
(könnyű-had) ösz. fn. Hadsereg, mely könnyebbnemü ruhával és fegyverrel, általán könnyebb készülettel van ellátva. V. ö. KÖNNYÜLOVAS.

*KÖNNYŰL, KÖNNYÜL
(könny-ü-1) önh. m. könnyűl-t. Könnyüvé leszen, előbbi nehézségéből, sulyából veszt; enyhűl. V. ö. KÖNNYEBBŰL.

*KÖNNYŰLEG
(könny-ű-leg) ih. l. KÖNNYEN.

*KÖNNYÜLOVAS
(könnyü-lovas) ösz. fn. Lovas, ki könnyebb készülettel, fegyverzettel van ellátva, milyenek a magyar huszárok, lengyel dsidások, orosz kozákok. Ellentéte: nehézlovas, pl. az úgy nevezett vasasok vagy vértesek.

*KÖNNYŰSÉG, KÖNNYÜSÉG
(könny-ű-ség) fn. tt. könnyüség-ět, harm. szr. ~e. Általán tulajdonság, melynél fogva valamit könnyünek mondunk. V. ö. KÖNNYÜ. Különösen 1) Valamely test nehézségének, sulyának kevessége. Pehely könnyüsége. 2) Tulajdonság, melynél fogva valami látszatos erőködés nélkül mozog. Lábak könnyüsége a járásban, tánczban. Nyelv könnyüsége a beszédben. Nagy könnyüséggel irni, rajzolni. 3) Tulajdonság, midőn valaki nagyobb fáradság nélkül képes valamit végrehajtani. Könnyüség bizonyos kézi munkákban. Fogalmazási, eléadási könnyüség. 4) Ügyesség, mely által valaki úgy tünik elé, mintha az illető működés semmi mesterségébe, tanulásába nem kerűlt volna. Könnyüséggel lovagolni, tánczolni, társalogni.

*KÖNNYŰSZÖLLEG
azaz könnyű szörleg v. szerleg, am. könnyű szerrel. l. KÖNNYEDĚN.

*KŐNÖVEDÉK
(kő-növedék) ösz. fn. Kőnemü test vagy képződmény, mely kórilag a húgyhólyagban alakúl.

*KÖNTING
(a német Quentchen után, mely ismét a latin quincunx-ból eredett); fn. tt. könting-ět, harm. szr. ~je. Kisded súlymérték, mely a latnak egy negyedrészét teszi, nehezék.

*KÖNTŐ
(kön~v. köm-t-ő) fn. tt. köntő-t. Tekercsbe kötött valami, pl. szalma, kender, csöpü. Gyöke a gömbölyüt, csomósat jelentő kön v. köm-, s rokon vele a csavarodást jelentő köntől, köndör és mindazok, melyek a gön és göm gyökből eredvén, gömbölyüt, kerekdedet jelentenek. Törzsöke az elavult könt v. kömt ige.

*KÖNTÖL
(kön-t-öl v. köm-t-öl) önh. m. köntöl-t. Mondják szekérről, kocsiról, midőn hátulja csavarodik, vagyis farol. V. ö. KÖNTÖLFALAZ.

*KÖNTÖLFALAZ v. KÖNTÖRFALAZ
(köntöl-falaz) ösz. önh. Székely tájszólás szerint, am. kerülgeti szóval a dolgot, nem akarja egyenesen kimondani, ide s tova forgatja köpenyét. Első alkatrésze köntöl, a csavarodást, második falaz, a mentegetési védelmezést látszik kifejezni, ha ugyan nem idegen nyelvből csúszott be, mint 'kenterfalaz' szónál van érintve.

*KÖNTÖS
(kön-t-ös v. köm-t-ös) fn. tt. köntös-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. 1) Szorosb ért. felső öltöny, mely köpeny gyanánt takarja a testet. Innen a közmondás: Jó a köntös, mind télben, mind nyáron. (Pallium aptum est ad omne anni tempus.) A köntöst lógva viselték, innen: köntös ujjába való kutya (canis meliteus.) Páriz Pápai. A köntös úri diszruha volt. Köntös tisztesség. (Km.). Köntös czifrázata, galléra. Hosszu köntös port csinál. (Km.). A szép köntöst inkább mocskolja a rosz erkölcs, mint a sár. (Km.). Beinná a Krisztus köntösét is, változattal: palástját. Rokon hozzá a görög szótárakban följegyzett canduV mint a perzsák s médoknál divatozott hosszu felöltő, tájszokásilag: kantus; törökül: kontos. Minthogy a köpeny-féle ruhának fő rendeltetése a testet beburkolni, innen látható, hogy a köntös gyöke a testre gömbölyödő burkot jelentő kön v. köm, melyből lett, köm-t elavult ige, s ebből kömt-ös v. könt-ös, mint pirit, piritos, magaszt, magasztos. 2) Szélesb ért. am. általán bármely öltöny, ruha. Sürü gazda, ritka köntös. Nem mind szegény, aki kopott köntösben jár. Sok szép asszony, s rongyos köntös mindenütt megakad. A köntös nem tesz pappá. (Km.).
"Elődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megunván, rút idegent cserélt."
Berzsenyi D.

*KÖNTÖSDÍJ
(köntös-díj) ösz. fn. Egyházi nyelven azon díj, melyet az illető lelkésznek bizonyos szolgálatokért, pl. temetésért, esketésért, beavatásért, fizetnek a hivek. (Stola.

*KÖNTÖSUJJ
(köntös-ujj) ösz. fn. A köntösnek azon sípforma öblös tagjai két oldalt, melyekbe a karokat ölteni szokás.

*KÖNY (1)
elvont gyöke könyök, könyöleg, könyör, kőnyi és könyv szóknak; jelentése az, mely a k hangé általában, t. i. meghajló s gömbölyü valami, mely az ö betüvel még erősbittetik.

*KÖNY (2)
(tájdivatosan, sőt általánosabban könny és könyv is); fn. tt. köny-et, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Így neveztetnek azon cseppek, melyek a szemekből ömlenek ki, midőn akár fájdalmas, akár örvendő érzelmek által a kedély nagyon megindúl és ellágyúl. Örömkönyeket hullatni. Könybe lábadt szemek. Könyekket áztatni az ágyat. Szeméből kigördült a köny. Letörölní a szenvedők könyeit. Utánad folynak könyeim, ki tőlem elszakadsz. (Dal).
"Folyók, tavak kiapadnak,
De nem az én könyeim."
Kisfaludy S.
"Búban sírni jó,
Gyakran beszélőbb a köny, mint a szó."
A külföld rabja. (Vachott Sándortól).
2) Szélesb ért. apró cseppekben kifakadó nedv, pl. a fákon, s más növényeken, innen szokás mondani, hogy tavaszkor könyeznek a fák, a szőlőtőkék. Mondják állati testekről is, midőn kóros tulajdonságu nedv fakadoz belőlök. Könyek a sebből. Ez értelemben lágyabban: göny, honnan Molnár A. szerént: gönyettség am. pus, sanies, gönyettséges, saniosus, pure abesus. Minthogy a köny, mint folyadékcsepp gömbölyü, bizvást azon szókhoz számítható, melyekben a kön, köm, gön, göm gyök gömbölyüt jelent. A könyről azt mondja a magyar, hogy kigördül, lepereg, lehömpörög az arczon; továbbá a kedves könyeket gyöngyhöz hasonlítja, s mivelhogy változattal göny is mondatott, mindezek oda mutatnak, hogy a 'köny' gömbölyüséget utánzó kiejtés. Egyébiránt nyomatékosabban: könny, ü minőséget jelentő képzővel pedig: könyű, mely már inkább csak egy ny-vel használtatik, s az ü-nek v-vé változtával könyv, mely kivált a régieknél gyakran eléfordul.

*KÖNY (3)
l. KÖNYV, (2).

*KÖNYÁR
(köny-ár) ösz. fn. Könyek sokasága, bősége, kivált melyeket valaki keseregve hullat.

*KÖNYÁROK
(köny-árok) ösz. fn. Mélyedés a szemgödörben, hol a könyeket elválasztó mirigy fekszik.

*KÖNYCSĚPP
(köny-csěpp) ösz. fn. Csepp, melyet a szemből kiömlő köny képez.

*KÖNYCSONT
(köny-csont) ösz. fn. Két igen vékony csontocska a felső állkapcsok mögött. (Ossa lacrymalia).

*KÜNYECSKE
(köny-ecs-ke) kics. fn. tt. könyecs-két. Kis köny. Átv. ért. jelenti az érzelem csekély voltát. Csak egy könyecskét sem hullatott. V. ö. KÖNY, (2).

*KÖNYEDÉNY
(köny-edény) ösz. fn. 1) Boncztani ért. erszényforma tok a belső szemzugolyban, mely a könyekké alakulandó nedveket foglalja magában, máskép: könytömlö. 2) A régieknél kis ibrik vagy korsócska, melybe a gyászolók bele hullatták könyeiket, azután kedveseik sirjaiba tették.

*KÖNYES
(köny-es), l. KÖNNYES.

*KÖNYESEN
(köny-es-en), l. KÖNNYESEN.

*KÖNNYEZ
(köny-ez) önh. m. könyez-tem, ~tél, ~ětt. Könyeket önt, hullat. Fájdalmában vagy örömében könyezett.
"Hajnalfényben és napeste
Kedvesét könyezve leste.'
Kisfaludy K.
Szélesb ért. valamely testből könyhöz hasonló cseppek fakadnak. Tavaszkor könyeznek a szőlőtőkék. Könyez a megérett seb. Könyez a hordó, am. csepeg a hordó a csínban vagy dongák között. (Vass J. szerént a Balatonmelléken és Rábaközben).
"Kiholtát a mező virági könnyezik."
Szemere Pál.

*KÖNYEZÉS, KÖNNYEZÉS
(köny-ez-és) fn. tt. könyezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki vagy valami könyeket hullat vagy ereszt. Szemek könyezése. Fák, növények könyezése. V. ö. KÖNY, (2).

*KÖNYEZETLEN, KÖNNYEZETLEN
(köny-ez-et-len) mn. tt. könyezetlen-t, tb. ~ěk. Akiért nem könyeztek, kit meg nem sirattak. Könyezetlen halott, árva. Határozóként am. könyezetlenül, könyezés nélkül.

*KÖNYEZETLENÜL
(köny-ez-et-len-ül) ih. Anélkül, hogy könyezett volna, vagy hogy valaki könyeket hullatott, illetőleg sírt volna fölötte vagy érette. Atyja holttestét könyezetlenül kísérni a sírba (alanyilag). Könyezetlenül meghalni (tárgyilag).

*KÖNYEZIK, KÖNNYEZIK
(köny-ez-ik) k. m. könyez-tem, ~tél, ~ětt. Könyei hullanak, ömlenek. Különösen mondatik oly szemekről, melyek nem kedélyi megindulásból, hanem kóros állapot miatt folynak.

*KÖNYHULLATÁS
(köny-hullatás) ösz. fn. Szoros ért. csak oly könyezésről mondják, mely fájdalmas szívből ered, s mely tartósabb és sűrűbb szokott lenni. Könyhullatásokkal gyászolni a kedvesnek halálát. Leghamisabb víz némely asszonyok könyhullatása. (Km.).

*KŐNYI (1)
(kőny-i) fn. tt. kőnyi-t. Vas megyében am. czukorrépa, karórépa, mely néhutt: koszmacska v. fanos répa. Gyöke vagy törzse alkalmasint: köny, nyomatékosabban: kőny, szintén am. kön v. köm, v. göm, gömbölyű tulajdonságától.

*KŐNYI (2)
(kő-nyi) mn. tt. kőnyi-t, tb. ~ek. Kő nehézségü. Kőnyi (v. malomkőnyi) teher esett le szívemről.

*KÖNYMENET
(köny-menet) ösz. fn. Boncztani ért. azon menet vagy vonal, mely a könyedényből kinyúlik, hártyás csőt képez, az orrüreghez aláereszkedik, s ott megnyílik. (Ductus lacrymalis).

*KŐNYOMÁS
(kő-nyomás) ösz. fn. 1) Kővel nyomás vagy nyomtatás. 2) l. KŐNYOMAT.

*KŐNYOMAT
(kő-nyomat) ösz. fn. Nyomat vagy nyomtatvány, mely bizonyos módon elkészitett s beirt sima kőlap által történik, különböztetésül más nyomatoktól, milyenek réznyomat, aczélnyomat stb.

*KŐNYOMATI
(kő-nyomati) lásd: KŐNYOMATÚ.

*KŐNYOMATÚ
(kő-nyomatú) ösz. mn. Kőnyomás által készült. Kőnyomatú képek.

*KŐNYOMDA
(kő-nyomda) ösz. fn. Nyomda, melyben kőnyomatokat készítenek. V. ö. KŐNYOMAT és NYOMDA.

*KŐNYOMDAI
(kő-nyomdai) ösz. mn. Kőnyomdához tartozó. Kőnyomdában készülő. Kőnyomdára vonatkozó. Kőnyomdai szerek, készülékek, eszközök. Kőnyomdai művek. Kőnyomdaí szabályok.

*KŐNYOMDÁSZ
(kő-nyomdász) ösz. fn. Nyomdász, ki kőnyomatokat készít. V. ö. NYOMDÁSZ.

*KŐNYOMDATULAJDONOS
(kő-nyomda-tulajdonos) ösz. fn. Tulajdonos, ki kőnyomdával vagy nyomdákkal bir.

*KÖNYŐ
régies könyű és könyv helyett; lásd: ezeket.

*KÖNYÖK (1)
(köny-ök) fn. tt. könyök-öt, harm. szr. ~e. 1) A karnak azon része, mely a felső és alsó kart öszveköti, s a karnak befelé hajtásakor leginkább kidudorodik. Könyökre támaszkodni. Valakit könyökkel megtaszítani.
"Leplembe burkolva könyökömre dőlök."
Berzsenyi.
2) Átv. ért. némely görbe testeknek azon része, melyen a hajlás kezdődik. Görbe ág könyöke. Vízpart könyöke, mely a vízbe beljebb nyomúl, s mintegy könyököt képez. 3) Valamely könyök alakú test, pl. a vaslemez kürtőknek azon része, mely L formára van készitve, hogy a kürtőnek fekirányos menetét a függőlegessel és viszont öszvekösse. (A mesterembereknél németül: Knie). Gyöke a görbét vagy kerekdedet jelentő köny, vastag hangon kony, melyből konya, konyúl stb. ered. Rokonok hozzá a gömbölyü cseppet jelentő köny, és a tekercsbe gömbölyített irományról nevezett könyv. Megegyezik vele a térdek hajlását, könyökét jelentő hellen; gon, latin genu, német Knie, szanszkrit dsná (görbít), honnét dsánu (Curtius aki gonía [=szöglet] szóra is azt jegyzi meg, hogy vajjon nem a gónu származéka-e?). Az idézett szók térdet jelentenek, de a térd sem egyéb, mint a lábszár könyöke.

*KÖNYÖK (2)
puszta Nyitra m. helyr. Könyök-re, ~ön, ~ről.

*KÖNYÖKBÜTYÖK
(könyök-bütyök) ösz. fn. Azon bütyök vagy csomó, mely a karhajlásnak forgóját képezi.

*KÖNYÖKFAL
(könyök-fal) ösz. fn. Várépítésben a várkerítésnek, várbástyának felső fala, mely körülbelül hónalig ér, s rá lehet könyökölni.

*KÖNYÖKIDEG
(könyök-ideg) ösz. fn. Ideg a könyökben, mely a felkar belső oldalán nyúlik el.

*KÖNYÖKIZOM
(könyök-izom) ösz. fn. 1) Az alsó karnak izma, mely a felső karból ered, s a karnak kinyujtására szolgál, és külső izomnak mondatik. 2) Belső izom, melynek segitsége által a kar meghajlik.

*KÖNYÖKKONCZ
(könyök-koncz) ösz. fn. Az alsó kar csontja, szára, a könyöktől kezdve a kéztövig.

*KÖNYÖKLÉS
(köny-ök-öl-és) fn. tt. könyöklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Könyökre támaszkodás. V. ö. KÖNYÖKÖL.

*KÖNYÖKLET
(köny-ök-öl-et) fn. tt. könyöklet-ět, harm. szr. ~e. A Müncheni és Bécsi codexekben am. a latin cubitus, vagyis azon mérték, mely a régi magyar mértékrendszer szerént singnek neveztetett, sőt e neve maiglan divatozik Erdélyben és Magyarország több részeiben, kivált a csapóknál és szűrszabóknál, kik inkább singgel, mint réffel mérnek. V. ö. SING.

*KÖNYÖKLIK
(köny-ök-l-ik) k. m. könyökl-ött, htn. ~eni. Személytelen dolgokról mondva, am. valami felé és fölé mintegy könyök módjára hajlik. A Szent-Gellért hegye a Dunára könyöklik.

*KÖNYÖKLŐ
(köny-ök-öl-ő) mn. és fn. tt. könyöklő-t. 1) Átalán aki könyököl vagy ami könyöklik. Ablakban könyöklő leány. A Dunára könyöklő vártorony. Különösebben amire könyöklenek. Könyöklő párna v. vánkos. 2) Bizonyos támasz, melyre a könyököt nyugtatás végett rá lehet tenni, pl. a karzatok pártázata, a térdeplők támasza, várfalak könyöke stb. 3) A székelyeknél nyilás az istáló padlásán, melyen a takarmányt behányják, mely t. i. a tetőzet oldalából kikönyöklik.

*KÖNYÖKNYI
(köny-ök-nyi) mn. tt. könyök-nyi, tb. ~ek. 1) Oly hosszuságu, mint az előkar, a könyöktől kezdve egész a kézfejig. 2) Egy sing hoszszuságu. V. ö. SING.

*KÖNYÖKORSÓ
(könyök-orsó) ösz. fn. Csontszár a könyök és kéztő között.

*KÖNYÖKÖL
(köny-ök-öl) önh. m. könyököl-t v. könyökl-ött, htn. ~ni v. könyökleni. Könyökére dől, támaszkodik. Könyököl, s állát tenyerébe teszi. Kikönyökölni az ablakon. Rákönyökölni az asztalra. Személytelen dologra vitetve inkább: könyöklik; l. ezt.

*KÖNYÖKÖS
(köny-ök-ös) mn. tt. könyökös-t v. ~et, tb. ~ek. Tréfásan mondják oly mesterről, vagyis kántorról, kinek orgonája nincs, ki könyökére támaszkodva énekel.

*KÖNYÖKPÁRNA
(könyök-párna) ösz. fn. Párna, vagyis vánkos, melyre kényelemből könyökkel támaszkodni szokás. Ablakbeli könyökpárna.

*KÖNYÖKSUGÁR
(könyök-sugár) ösz. fn. Boncztani ért. a könyöknek felső és kisebbik csontja.

*KÖNYÖKSZÉK
(könyök-szék) ösz. fn. Karral ellátott szék, melyre könyökölni lehet.

*KÖNYÖKÜTÉR
(könyök-üt-ér) ösz. fn. Ütér a könyök táján.

*KÖNYÖLEG
(köny-öl-eg) fn, tt. könyöleg-ět, harm. szr. ~e. Gömbölyü, csomóba öszvegyúrt valami, pl. sár, agyag. Gyöke a gömbölyüt jelentő köny, s képzésre olyan, mint gömbölyeg, gombolyag, göngyöleg.

*KÖNYÖR
(köny-ör) fn. tt. könyör-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A kedélynek azon gyöngéd érzelme, mely mások esdekléseire vagy szenvedéseire meghajol, azok iránt részvéttel viseltetik, és azokat elhárítani vagy enyhíteni kivánja; s e szerént köny azonos a mély hangu kony vagy kuny gyökkel; különösebben 'könyörög' és 'kunyorál' származékok jelentésökben is egyeznek. E szó, mint különben elvont törzsök a fönt eléadott értelemben az újabb korban kapott önállásra. Fő származékai könyörög és könyörűl, melyekben alapfogalom ugyan az érzésnek, kedélynek meghajlása, megindulása: de az elsőben úgy tűnik föl, mint az érzésnek, kedélynek azon bánatos, legalább lenyomó kitörése, mely másokat részvétre indítani akar; az utóbbiban pedig, mint amely mások esdekléseire; szenvedéseire meghajol. Más elemzés szerént e szó köny főnévtől ered, s könyörögni am. könyüket hullatva kérni, esedezni, és könyörülni valakin am. nyomoruságán megindulva könyükre fakadni, és ennek következtében a szenvedő bajain segíteni, enyhíteni. Ily alkotásuak a szintén kedélyre vonatkozó keser, szomor, szigor, melyekből lett kesereg, szomorog, szigorog, mint könyör-ből könyörög stb. Végre 'könyör' a k és ny átvetésével: nyökör, melyből nyökörög, azaz nyögörög am. nyögdécsel. Ezen értelem is rokonságban van azon fogalommal, melyet 'könyör' fejez ki, sőt tréfásan a könyörgést 'nyökörgés'-nek csúfolják is: mindazáltal az előbbi elemzések valószinűbbnek látszanak.

*KÖNYÖRETĚS
(köny-ör-et-ěs) mn. tt. könyöretés-t v. ~et, tb. ~ek. A Nádor-codexben am. könyörületes.

*KÖNYÖRG
l. KÖNYÖRÖG.

*KÖNYÖRGÉS
(köny-ör-ög-és) fn. tt. könyörgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szélesb ért. a kérésnek azon neme vagy módja, midőn valaki másnak részvéteért, kegyeért belsőleg megindulva esedezik, mi gyakran könyhullatással szokott történni. Könyörgéssel megindítani valakit, kieszközölni valamit. Könyörgés volt a dolga. 2) Szorosb és vallási értelemben az imádságnak azon neme, mely által az Istentől valamit kérünk. Esőért, jó időért, békességért való könyörgés. Nyilvános könyörgés. Könyörgéssel engesztelődík az ég. Uram, hallgasd meg könyörgésünket. Alázatos szivből eredő, állhatatos könyörgés. Templomi könyörgés, magán könyörgés. Halotti könyörgés.

*KÖNYÖRGET
(köny-ör-ög-et) áth. m. könyörget-tem, ~tél, ~ětt. A Debreczeni Legendáskönyvben am. kérlel. "Nagy kömhullatással, csókolásával és szűzei (= szűzi) tejével könyörgeti vala őtet" (Mária a kisded Jézust). A Bécsi codexben is: "Én őtet karjainál fogva tartván ... ez igékkel könyörgeti vala.

*KÖNYÖRKÖNNY
(könyör-könny) ösz. fn. Könyörületből, a mások bajai, szükségei, szenvedései iránt megindult érzésből fakadó könny.

*KÖNYÖRÖG
(köny-ör-ög) önh. és gyak. m. könyörög-tem, ~tél v. könyörgöttem, könyörgöttél, könyörgött; htn. ~ni v. könyörgni, v. könyörgeni. 1) Szélesb ért. bizonyos szenvedések, lelki szorongatások vagy szükség által nyomatva, valakinek részvéteért, kegyeért, segitségeért esedezik, rimánkodik, mi rendesen maga megalázásával, néha könyezve történik. Alázatosan, esennen, szépen könyörögni. Bocsánatért, kegyelemért könyörögni. Igekötővel egyesülve tárgyesetes neveket vonz. Bekönyörögni magát valahová. Kikönyörögni az elzárt foglyokat. 2) Vallásos ért. buzgó imádság által Istentől kér, vagy a római kath. hit tanai szerént a szentek által is kéret valamit. Egészségért, hosszu életért, szabadulásért könyörögni. Szűz Mária, könyörögj érettünk. Istennek minden, szentei, könyörögjetek érettünk. Könyörögjünk Istennek.

*KÖNYÖRÖGTET
(köny-ör-ög-tet) mivelt. m. könyörögtet-tem, ~tél, ~ětt, par. könyörögtess. Valakinek meghagyja, parancsolja, hogy könyörögjön, vagy valakit könyörögni enged. A csintalan gyermeket bocsánatért könyörögtetni. Ugyan ne könyörögtesd a szegényt oly sokáig.

*KÖNYÖRTELEN
(köny-ör-te-len) mn. tt. könyörtelen-t, tb. ~ěk. Kiben mások szenvedései iránt nincs azon részvételi érzelem, melyet könyörnek hivunk. V. ö. KÖNYÖR. Könyörtelen szív. Szegények, szenvedők iránt könyörtelen fösvény. Könyörtelen, kézzel eltaszítani magától az elhagyatott árvákat, özvegyeket. Határozóilag am. könyör nélkül, könyörtelenül.

*KÖNYÖRTELENÜL
(köny-ör-telen-ül) ih. Azon kedélyi.részvét nélkül, mely könyörnek mondatik, mások szenvedésén meg nem indulva. A szerencsétlenek rimánkodásait könyörtelenül hallgatni.

*KÖNYÖRŰ, KÖNYÖRÜ
(köny-ör-ű) mn. tt. könyörű-t. Az újabban elvont 'könyör' főnévből alakult melléknév, mint: gyönyörű, keserű, szomorú, szigorú, domború stb. Jelent oly személyt, kiben könyör van, ki más szenvedései iránt részvéttel viseltetik, s azokon, ha lehet, segít is, máskép: könyörületes. Könyörű szívvel lenni valakihez.

*KÖNYÖRŰL, KÖNYÖRÜL
(köny-ör-ü-l) önh. m. könyörűl-t. Valakinek szenvedései fölött könyör re, azaz részvétre indúl, vagy mint mondani szokás, mások baján megesik a szive, meghajol az érzése. Könyörülni a szegény árvákon, özvegyeken. Inségemben könyörülj rajtam. Könyörülj, Istenem, én bünös lelkemen. (Egyházi ének.) Könyörüljetek rajtam, legalább is ti barátaim. (Jób.)
"Hordtam volna mindig saját tenyeremen,
Csak könyörült volna pártát unt fejemen."
Csokonai 'Dorottyá'-ja.

*KÖNYÖRÜLÉS
(köny-ör-ü-l-és) fn. tt. könyörülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az érzékeny kedélynek megindulása, mely mások szenvedéseiben részt vesz, s azokon segíteni, enyhíteni kész.

*KÖNYÖRŰLET, KÖNYÖRÜLET
(köny-ör-ű-l-et) fn. tt. könyörület-ět, harm. szr. ~e. Cselekedet, mely a könyörülő szivnek müve, eredménye, tehát tettleges könyör. Könyörűletből (haszonlesés nélkül) gyógyítani a szegényeket. Könyörűlet volt tőle, hogy az elhagyott árvát fiának fogadta. Könyörűletre méltó.

*KÖNYÖRŰLETĚS
(köny-ör-ű-l-et-ěs) mn. tt. könyörűletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek szivében tettlegesen uralkodik azon gyöngéd érzelem és részvét, melyet könyörűletnek mondunk. Különösen tulajdoníttatik ezen érzelem az Istennek. Könyörűletes, irgalmas Isten. V. ö. KÖNYÖRŰLET.

*KÖNYÖRŰLETĚSSÉG
(köny-ör-ű-l-et-ěs-ség) fn. tt. könyörűletěsség-ět, harm szr. ~e. Több, mint a 'könyörűlet', mert ez csak egyes részvéti érzelmet fejez ki, amaz pedig a szívnek oly hajlamát jelenti, mely természetnél fogva folytonos könyörületet gyakorol, melynek szokása könyörületesnek lennie, mi nemesebb értelemben az Istennek mintegy kizárólagos tulajdonsága.

*KÖNYÖRŰLETLEN
(köny-ör-űl-et-len) mn. tt. könyörűletlen-t, tb. ~ěk, Kiben könyörűlet nincsen, ki mások szenvedésein részvétre nem indúl; kemény, érzéketlen, kérlelhetetlen szivü. Könyörületlen zsarnok, boszuálló. Határozóként: könyörület nélkül.

*KÖNYÖRÜLETLENSÉG
(köny-ör-ü-l-et-len-ség) fn. tt. könyörűletlenség-ět, harm. szr. ~e. Érzéketlen, hajthatatlan kedélyi tulajdonság, mely mások kérelmére meg nem indúl.

*KÖNYÖRŰLETLENÜL
(köny-ör-ű-l-et-len-ül) ih. Könyörűlet nélkül, másnak szenvedéseire meg nem indulva. Könyörűletlenül elutasítani magától a nyomorúltakat.

*KÖNYÖZÖN
(köny-özön) ösz. fn. Költői képes kifejezéssel am. könyek bősége, sok könyhullatás, könyár, könyzápor. Könyözönnel áztatni kedveseink sírhalmait.

*KÖNYPONT
(köny-pont) ösz. fn. A szemszögletben látszó, a kevéssé felemelkedő két lik, melyek a könyek egy részét az orron általviszik. (Puncta lacrymalia).

*KÖNYSIPOLY
(köny-sipoly) ösz. fn. A szemnek azon kóros állapota, midőn folytonosan könyez, s az orr rendkivül kiszárad. (Fistula lacrymalis).

*KÖNYTÖMLŐ
(köny-tömlő) ösz. fn. Tömlő vagy erszényalakú edény a szemszögletben, mely könyeket foglal magában, s öszveköttetésben van az úgynevezett könymenettel.

*KÖNYŰ (1)
(köny-ű) fn. tt. könyűt. Valamint több más ú és ű (régiesen ó, ő) képzőjü szók e véghangzóikat v-re változtatják, mint: szaru szarv, daru darv, nyelű nyelv, ölű ölv, kedü kedv stb. hasonlóan a könyü is máskép könyv, sőt a nép nyelvén, valamint a régieknél inkább ez van szokott divatban.
"Talán észrevette hullani könyvemet."
Ismét:
"Reá emlékezik barátja szivére,
Egy könyvet gördítvén hideg tetemére."
Ányos Pál.
A könyű vagy könyv és köny v. könny teljesen egy értelemben használtatnak, ámbár szorosan véve a könyű és köny között oly féle viszony léteznék, mint a keser és keserű, szomor és szomorú, szigor és szigorú kötött, azaz 'könyü' eredetileg melléknév, mely a szokás által főnévvé lett, mint daru, köpö, hamu s több mások. l. KÖNY. Irói nyelvben szigorú megkülönböztetés végett legelfogadottabb alakok: könny és könyű; amaz, mert ezen egyszerűbb alakban általán az ny kettősen ejtetik, emez, hogy ezen alakban a kiejtés helyessége mellett is a 'könnyű' szótól, illetőleg melléknévtől megkülönböztettessék.

*KÖNYŰ (2)
némely régieknél, pl. a Tatrosi codexben is ('könyő' alakban) 'könnyű' mn. helyett áll; amidőn hasonlitó foka: könyűebb: "Könyűebb mennynek elmúlni." (Lukács XVI.).

*KÖNYV (1)
fn. l. KÖNY, (2), KÖNYŰ, (1).

*KÖNYV (2)
fn. tt. könyv-et, harm. szr. ~e. Kicsinyítője: könyvecske. Ha azon tárgynak, melyet e szó jelent, eredeti alakját veszszük tekintetbe, t. i. hogy legrégibb időkben a könyvek tekercsbe göngyölgetett irományok valának, nemcsak legvalószinübbnek állithatjuk, hogy a könyv gyöke a gömbölyűt vagy göngyöltet jelentő köny, lágyabban göny, melyből lett: könyő (s ebből: könyö, könyv, mint eny, enyü enyv, seny, senyü senyv stb.), hanem a régi iratokban, pl. a Tatrosi és Bécsi codexben is igen sokszor még az eredeti 'könyő' alakjában, sőt ismét a régieknél ezen értelemmel magában a gyökben is találjuk, pl. a Passióban (Toldy Ferencz kiadása 74. lap). E tulajdonságától vette nevét a latin volumen; s Adelung szerént a német Buch is am. Bug, biegen igétől. A magyar könyvhöz hangra nézve is hasonló a sínai kiuán (libri sectio), és kiuan (glomerare = göngyölni); de hasonló hozzá a szláv knich és kniga is, melyek épen oly viszonyban állanak a magyar könyvvel, mint gónu, genu, Knie a 'könyök' szóval; mely összehasonlitásokból az tünik ki, hogy a magyar könyök és könyv következetesen megtartották eredeti alakutánzó neveiket, míg más nyelvek kivetkőztették ősi formájokból, s valamint a Knie szónak eredetije a hellen gónu, hasonlóan a szláv knich-é a magyar könyv, mert ennek eredete és neve a tárgy fogalmával és a hangszervek alakitásával leginkább megegyező, s egy egész rokon értelmü szónemzetséggel áll szoros kapcsolatban. V. ö. KÖ, GÖ, gyökelemeket.
Mai szokott értelemben 1) Több együvé fűzött vagy kötött papir, hártya vagy pergamen levelek, akár tisztán, akár beirva avagy nyomtatva. Rendeltetésre és használatra nézve: számadókönyv, kereskedői könyv, jegyzőkönyv, oskolai, kézi, imádságos könyv (imakönyv), szókönyv, törvénykönyv, ábéczés könyv, szakácskönyv, cselédkönyv, olvasókönyv, zsoltároskönyv, misemondó könyv. Alakjára nézve: kis, nagy, ívrétű, negyedrétü, nyolczadrétü könyv. Könyvből tanulni. Könyvet olvasni. Könyv nélkül tudni, felmondani a leczkét. Úgy beszél, mintha könyvből olvasná. (Km.). 2) Azon tartalom, mely valamely könyvben irva vagy nyomtatva van. Könyvet írni, nyomtatni. Szép, tanulságos, tudományos, bölcseleti, vallási könyv. Haszontalan, erkölcsrontó könyvek.
."Tisztán elmélkedem a bölcs
Természetnek örök könyvéből."
Vitkovics.
3) Valamely irt vagy nyomtatott nagyobb elmeműnek egy-egy osztálya, vagy egyes könyvnek része. Bizonyos munkát két könyvre osztani. 4) A papirgyárakban és kereskedésekben a német 'Buch' utánzásából 24 v. 25 ívet tevő papircsomag, mit azonban inkább koncznak (gomcz) nevezünk, mi vékony hangon köncz, azaz göncz gömcz, s ezen alakban szintén rokon a könyvvel, mert a koncz nem egyéb, mint gom, göm, gömöly. V. ö. KONCZ.

*KÖNYVÁROS, KÖNYVÁRUS. (könyv-áros v. ~árus) ösz. fn. Személy
ki könyvekkel kereskedik, ki könyveket árul. Bizományi könyvárus, ki a szerző munkáit bizonyos díj fejében árulja. Kiadó könyvárus, ki saját költségén nyomatott könyveket árul.

*KÖNYVÁROS~v. ~ÁRUSBOLT
(könyv-áros~v. ~árusbolt) ösz. fn. Bolt, melyben könyveladással foglalkodnak.

*KÖNYVÁROSSÁG
v. ~ÁRUSSÁG, (könyv-árosság v. ~árusság) ösz. fn. l. KÖNYVKERESKĚDÉS.

*KÖNYVBIRÁLAT
(könyv-birálat) ösz. fn. Birálat, mely valamely könyvnek rendeltetését, czélját, tartalmát tekintetbe vevén, annak jó és rosz oldalairól az illető tudomány, tan vagy müvészet jelen állásához képes indokolt véleményt mond. A könyvbirálatban teljesen avatott szakképzettséget követelünk.

*KÖNYVBIRÁLÓ
(könyv-biráló) ösz. fn. Személy, ki könyvbirálatot ír. l. KÖNYVBIRÁLAT.

*KÖNYVBOGLÁR
(könyv-boglár) ösz. fn. Kapocs, mely némely, pl. imádságos könyveket boglár gyanánt ékesít, és bezár.

*KÖNYVBOLT
(könyv-bolt) ösz. fn. Bolt, illetőleg raktár, melyben könyveket árulnak, könyvárus bolt.

*KÖNYVBUVÁR
(könyv-buvár) ösz. fn. Személy, ki különös hajlammal bir a könyvek olvasásához, vagy mint népileg szokás mondani, ki mindig a könyveket búvja. Megilleti e nevezet az oly személyt is, ki könyvek, kivált ritkábbak és régiek gyüjtésével foglalkodik.

*KÖNYVCSISZÁR
(könyv-csiszár) ösz. fn. Gúnyneve az oly kontárirónak, ki a könyveket mesterember módjára készíti, vagy azokkal úgy kereskedik, mint lócsiszár a gebékkel.

*KÖNYVECSKE
(köny-v-ecs-ke) kicsiny. fn. tt. könyvecskét. Kevés tartalmu, vagy kisded alakú könyv. Imádságos, kézi könyvecskék. Nem volt az pap, nem is lesz pap, ki nem olvas könyvecskét. (Népd.)

*KÖNYVEL
(köny-v-el) áth. m. könyvel-t. Valamely számviteli, különösen kereskedői könyvbe az egyes tételeket szabályszerüleg bejegyzi.

*KÖNYVELÉS
(köny-v-el-és) fn. tt. könyvelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki könyvel.

*KÖNYVELŐ
(köny-v-el-ő) mn. tt. könyvelőt. Személy, ki a számviteli, különösen kereskedői könyvekben az egyes tételeket szabályszerüleg följegyzi.

*KÖNYVES
(köny-v-es) mn. tt. könyves-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Személy, kinek könyvei vannak, vagy könyveket szeret olvasni. E tulajdonságtól kapta Kálmán királyunk a könyves nevezetet. 2) Baranyában így nevezik a könyvkötőt. Ez értelemben főnév, amidőn tárgyesete: könyves-t, többese: ~ěk. 3) Könyvekkel bővelkedő, vagy, miben könyvek vannak lerakva. Könyves bolt, kamara, polcz, szekrény, láda, asztal. 4) Midőn törzsöke a szemcseppet jelentő köny v. könyü, am. könybe lábadt, könyűket hullató. Könyves szemekkel bucsúztak el egymástól.

*KÖNYVÉSZ
(köny-v-ész) fn. tt. könyvész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tudós, ki valamely szakmában vagy valamely nyelven írt könyvek megismerésével, vagy ismertetésével foglalkodik.

*KÖNYVÉSZET
(köny-v-ész-et) fn. tt. könyvészet-ět, harm. szr. ~e. Tudományos ismerete vagy ismertetése valamely szakmában, vagy valamely nyelven megjelent könyveknek.

*KÖNYVEZ
(köny-ü-ez), 1) l. KÖNYEZ.
"Ne könyvezz, barátom, mosolygó élteden."
Ányos.
2) l. KÖNYVEL.

*KÖNYVFÉRCZELŐ
(könyv-férczelő) ösz. fn. Kontár iró, ki eredetiség vagy czélirányosság nélkül öszvefirkant valamit. E gúnynevezet átv. értelme a foltozó szabókról vétetett.

*KÖNYVGYÜJTEMÉNY
(könyv-gyüjtemény) ösz. fn. Közönségesen egy értelemben használtatik a könyvtárral. Egyébiránt szorosb ért. alkalmazható oly gyüjteményre, melyben bizonyos szakhoz vagy korhoz tartozó könyvekre van különös tekintet.

*KÖNYVIMÁDÁS
(könyv-imádás) ösz. fn. Gúnyneve a könyvek túlságos szeretetének, midőn valaki a könyveket mindennél fölebb becsüli, s mintegy szentirásnak tartja, ami kedvelt könyveiben írva van.

*KÖNYVIRÁS
(könyv-irás) ösz. fn. Cselekvés vagy foglalkodás, midőn valaki könyvet vagy könyveket ír. Könyvirással foglalkodni, hírre kapni, kenyeret keresni.

*KÖNYVIRÓ
(könyv-iró) ösz. fn. Személy, ki könyvet vagy könyveket ír. V. ö. KÖNYV. Máskép szerző, vagy egyszerüen: iró, ámbár ez szélesebb értelmü.

*KÖNYVIRÓSÁG
(könyv-iróság) ösz. fn. Könyvirással, könyvszerzéssel foglalkodó munkásság.

*KÖNYVISME v. ~ISMERET
(könyv-isme v. ~ismeret) ösz. fn. Ismeret, melylyel az bir, ki vagy általán az irodalmat illető, vagy egyes szakaihoz tartozó nevezetesb könyvekről tud, s azokat érdemi tekintetben is egymástól megválasztani tudja.

*KÖNYVISMERŐ
(könyv-ismerő) ösz. fn. Személy, ki könyvismerettel bir. V. ö. KÖNYVISMERET.

*KÖNYVJEGYZÉK
(könyv-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék, mely kisebb vagy nagyobb számu könyvek czímeit tudomás vagy tudósítás végett eléterjeszti.

*KÖNYVKAPOCS
(könyv-kapocs) ösz. fn. Kapocs némely könyvek, pl. bibliák, imakönyvek táblájin.

*KÖNYVKEDVELŐ
(könyv-kedvelő) ösz. fn. Személy, ki könyveket vásárolni, gyűjteni és olvasgatni szeret.

*KÖNYVKERESKĚDÉS
(könyv-kereskědés) ösz fn. A kereskedésnek azon neme, mely könyvekkel, mint áruczikkekkel, üzérkedik; könyvárusság.

*KÖNYVKERESKĚDŐ
(könyv-kereskědő) ösz. fn. Kereskedő, ki könyveket, mint áruczikkeket vesz és ad, könyvárus.

*KÖNYVKÓRSÁG
(könyv-kórság) ösz. fn. Túlságos szenvedély a könyvek szerzésében és olvasásában, mennyiben valaki azt czéliránytalanul, s más kötelességének elmellőzésével és saját kárával űzi, ki pl. kész egész vagyonát elpazarolni, családját tönkre tenni, csakhogy e szenvedélyét kielégithesse.

*KÖNYVKÖLCSÖNZŐ
(könyv-kölcsönző) ösz. fn. 1) Szélesb ért. ki olvasás végett másoknak könyveket ad kölcsön. 2) Szorosb ért. üzér, ki könyveket olvasás végett bizonyos szabott dijért és időre kölcsönöz.

*KÖNYVKÖTŐ
(könyv-kötő) ösz. fn. Iparos, ki akár kéziratokat, akár nyomtatott papíríveket öszvefűz, s különféle borítékokkal ellát. Czéhbeli fokozat szerint: könyvkötőmester, könyvkötőlegény, könyvkötőinas. V. ö. KÖNYVKÖTŐMUNKA.

*KÖNYVKÖTŐMUNKA
(könyv-kötő-munka) ösz. fn. Általán mindenféle munka, melyet kiválólag könyvkötők szoktak tenni, milyenek a könyvek bekötése, különféle papirművek, tokok, borítékok, tárczák, táblák, s holmi csecsebecsék.

*KÖNYVKÖTŐSAJTÓ
(könyv-kötő-sajtó) ösz. fn. Könyvkötők kézi sajtója, melylyel a bekötendő könyvek papiríveit öszveszorítják.

*KÖNYVLAJSTROM
1 KÖNYVJEGYZÉK.

*KÖNYVMŰHELY
(könyv-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben a betüket szedik, rakják, s az elrakottakat kinyomtatják, vagyis, melyben a könyveket mint kész műveket eléállitják. Újabb nyelven: könyvnyomda, nyomda.

*KÖNYVNYELV
(könyv-nyelv) ösz. fn. Azon nyelv, melyet valamely nép irományaiban és könyveiben használ, mely tisztább és nemesebb, mint a köz társalgási vagy köznépi nyelv. Nehéz kimondásu, jobban: irói nyelv.

*KÖNYVNYOMDA
ösz. fn. Lásd: KÖNYVMŰHELY.

*KÖNYVNYOMDÁSZ
(könyv-nyomdász) lásd: KÖNYVNYOMTATÓ 1).

*KÖNYVNYOMDATULAJDONOS
(könyv-nyomda-tulajdonos) ösz. fn. Személy, ki valamely könyvnyomdával, mint sajátjával bir.

*KÖNYVNYOMTATÁS
(könyv-nyomtatás) ösz. fn. Mesterség, melynek föladata, könyveket nyomtatni.

*KÖNYVNYOMTATÓ
(könyv-nyomtató) ösz. fn. 1) Mester, ki öszverakott, és festékkel bevont betük által e végre különösen képezett sajtón könyveket nyomtat, könyvnyomdász. 2) Szorosb ért. személy, ki az öszverakott betüket a sajtóba teszi, s abban lemásoltatja; különbözik a betüszedőtől.

*KONYVPOLCZ
(könyv-polcz) ösz. fn. Polcz, melyen leginkább a mindennapi szükségü kézi könyveket szokás tartani. Könyvpolcz az iróasztalon. Falonfüggö könyvpolcz. Szélesb ért. azon deszkák a könyvtári szekrényekben, melyekre a könyveket állítják.

*KÖNYVSAJTÓ
(könyv-sajtó) ösz. fn. Sajtó a nyomdában, mely alatt az egyes íveket lehúzzák vagy kinyomják. Szövegben egyszerüen is: sajtó, pl. Verseit sajtó alá bocsátotta. Sajtó alól kikerült munkák. V. ö. SAJTÓ.

*KÖNYVSARK
(könyv-sark) ösz. fn. A bekötött könyvnek hátulja, hol az ívek öszvefűzvék, s kinyitáskor mintegy sarok körül forgathatók. A munka czimét, szerző nevét a könyvsarkra nyomtatni.

*KÖNYVSZEKRÉNY
(könyv-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben könyveket tartanak.

*KÖNYVSZERZÉS, KÖNYVSZERZŐ
lásd: KÖNYVIRÁS, KÖNYVIRÓ.

*KÖNYVTÁBLA
(könyv-tábla) ösz. fn. Boriték, melybe a könyvet kötik, különösen az úgynevezett kemény kötés. Vászonnal, selyemmel, bőrrel borított könyvtábla.

*KÖNYVTÁM, KÖNYVTÁMLA
(könyv-tám v. ~támla) ösz. fn. Tám v. támla, melyre az olvasás végett feltárt könyvet fektetik, s ha kivált könnyen csukódik, vagy levelei meg nem feküsznek, ki is pányvázzák. Templomi karénekesek könyvtámja.

*KÖNYVTAN
(könyv-tan) ösz. fn. Tan, mely a könyvek történetét, illetőleg czímeiket, szerzőik neveit, kiadásaik éveit stb. tárgyalja, s azok tartalmát és becsét legalább röviden megismerteti.

*KÖNYVTÁR
(könyv-tár) ösz. fn. Épület vagy terem, vagy szoba, mely kisebb-nagyobb számu könyveket, mint gyüjteményt foglal magában, valamint maga e könyvek gyűjteménye is. Királyi, egyetemi, kolostori könyvtár. Nemzeti, családi, házi könyvtár. Válogatott, drága, ritka könyvtár. Nyilvános könyvtár.

*KÖNYVTÁRNOK
(könyv-tárnok) ösz. fn. Személy, ki valamely nagyobb könyvtárra mint különös tisztviselő felügyel. Máskép: könyvtárőr. Egyébiránt a nagyobbszerü nyilvános könyvtárakban a könyvtárnok fő felügyelőt, a könyvtárőr másodrendü felügyelőt jelent. Magyar egyetemi könyvtárnok, és könyvtárőrök.

*KÖNYVTÁRŐR
(könyv-tár-őr) l. KÖNYVTÁRNOK.

*KÖNYVTARTÓ
(könyv-tartó) ösz. fn. 1) Állvány a könyvtárakban, fiókosan rakott polczokkal ellátva, melyekre a könyveket helyezik. 2) l. KÖNYVTÁM.

*KÖNYVTERĚM
(könyv-terěm) ösz. fn. 1) Szélesb ért. könyvtár. 2) Főúri palotákban, házakban, könyvgyüjteménynek szánt különös terem.

*KÖNYVTOK
(könyv-tok) ösz. fn. Tokféle burok, melybe némely gyakori használatu, pl. imakönyveket takarnak.

*KÖNYVVEZETŐ
(könyv-vezető) ösz. fn. l. KÖNYVVIVŐ.

*KÖNYVVITEL
(könyv-vitel) ösz. fn. A számtartásnak és számadásnak azon neme, melynél fogva valaki az illető kiadásokat és bevételeket bizonyos rend és mód szerént följegyezgeti. Gazdasági, kereskedői könyvvitel. A könyvvitel pontosságot kiván.

*KÖNYVVIVŐ
(könyv-vivő) ösz. fn. Tiszt, hivatalnok, biztos ki valamely hatóság, urodalom, kereskedőház stb. kiadásait és bevételeit följegyzi. Kincstári, városi, urodalmi könyvvivő.

*KÖNYVVIZSGÁLAT
(könyv-vizsgálat) ösz. fn. Rendőri ért. felügyelet, melynél fogva a kormány által megbizott testület vagy egyes személyek a sajtó alá menendő, vagy sajtó alól kijött könyveket, illetőleg nyomtatványokat általolvassák, s csak úgy engedik nyilvános szabad használatnak által, ha tartalmuk és irányuk a kitűzött rendőri szabályokkal nem ellenkezik. A szabad sajtónak korlátolására czélzó intézmény. Előleges, utólagos könyvvizsgálat. Ugyanezen intézmény kiterjed a külföldről szállított vagy szállitandó könyvekre is.

*KÖNYVVIZSGÁLÓ
(könyv-vizsgáló) ösz. fn. A rendőri hatósághoz tartozó tisztviselő, kinek rendeltetése a könyveket rendőri tekintetből vizsgálat alá venni. V. ö. KÖNYVVIZSGÁLAT.

*KÖNYVZÁR
(könyv-zár) ösz. fn. Valamely könyvre alkalmazott zár, mely többnyire kapocs alakjában tétetik a könyvre.

*KÖNYZÁPOR
(köny-zápor) ösz. fn. Képes költői nyelven am. könyük bősége, sokasága, özöne.
"Az örömtől s fájdalomtól,
Egykép nyomott szivének,
Kisajtólt könyzáporai,
Az atyjára esének."
Kisfaludy S.

*KŐOLAJ
(kő-olaj) ösz. fn. Különféle szinü, ú. m. sárga, vöröses, zöldes, barna vagy fekete s különböző sürüségü bányaolaj, mely a borszeszben föl nem oldódik, máskép: ásványolaj. (Petroleum.)

*KÖP (1)
elvont gyök, melyből köped, köpeszt, köpöly, köpeny v. köpöny, köpönyeg, köpü, köpücze, köpülő és származékaik erednek. E szók megegyeznek abban, hogy mindnyájan burkot vagy burokhoz hasonló valami gömbölyü kerekdedet jelentenek. Innen e gyökben alapfogalom a burokféle kerek-gömbölyü alak. Legközelebb áll hozzá a köb, melyből köb-öcz-ös, köbczös v. köpczös és köböl eredtek; továbbá a göb és rokonértelmü származékai. Vastag hangon kop, mint a kopács, koppad, s több szók gyöke. V. ö. KOP.

*KÖP (2)
önh. ige, m. köp-tem, ~tél, ~ött. Megfordítva és pedig terjedelmes szokással: pök, székelyesen töp is. Mindkét alakban hangutánzó. Törökül küpür-mek, am. köp-ni és köpük am. hab. Jelentésére nézve, l. PÖK.

*KŐPAD
(kő-pad) ösz. fn. 1) Kőből csinált pad. Ház előtti kőpad. 2) Így nevezik Szalában a földek, rétek, szőlők kőfenekét. A szántóvas kicsorbult a kőpadban.

*KŐPADOS
(kő-pados) ösz. mn. Aminek fenekét kőrétegek teszik. Kőpados szőlő, szántóföld, legelő.

*KŐPART
(kő-part) ösz. fn. Valamely folyónak vagy tengernek kövekkel kirakott partja. (Quai).

*KÖPCSÉN
mezőváros Moson vármegyében, tt. Köpcsén-t, helyr. ~be, ~ben, ~ből.

*KÖPCSÉNI
mn. tt. köpcséni-t, tb. ~ek. Köpcsénbe való, onnan eredő, ott termett, arra vonatkozó. Köpcséni lakosok. Köpcséni gabona. Köpcséni postaút.

*KÖPCZÖS
(köp-cz-ös v. köb-cz-ös) mn. tt. köpczös-t v. ~et, tb. ~ek. Vaskos, zömök, vastag testü, tehát gömbölyü, mint a köböl. Gyöke a gömbölyü tömöttet jelentő köp v. köb. Köpczös legény, leány. Rokonok hozzá a pöczös (dagadt), pöczczed (dagad) és a mélyhangu poczos, poczokos, ámbár ez utolsók kizárólag csak a has gömbölyüségére vonatkoznak; továbbá a czöpekes, és a mélyhangu czobókos is.

*KÖPCZÖSÖDIK
(köp-cz-ös-öd-ik) k. m. köpczösöd-tem, ~tél, ~ött. Köpczös testüvé leszen, vastagodik, izmosodik.

*KÖPCZÖSSÉG
(köp-cz-ös-ség) fn. tt. köpczösség-ět, harm. szr. ~e. Az emberi testalkatnak, termetnek, vastag, vaskos, izmos, tömött, zömök állapota vagy tulajdonsága.

*KÖPDÖS, KÖPDÖZ
l. PÖKDÖS, PÖKDÖZ.

*KÖPECZ (1)
(köp-ecz) l. GÖBECZ és KÖPLÉNY.

*KÖPECZ (2)
a székelységben erdővidéki falu; helyr. Köpecz-ěn, ~re, ~ről.

*KÖPED
(köp-ed) önh. m. köped-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. Mondják héjas, burkos testekről, midőn héjaikat, burkaikat elvetik. Köped az érett dió, mogyoró. Vastag hangon kopad. V. ö. KÖP, 1).

*KÖPEDÉK
(köp-ed-ék) fn. tt. köpedék-ět, harm. szr. ~e. 1) l. PÖKEDÉK. 2) Némely gyümölcsfajok lekopott, lehámlott vagy lehántott héja, burka. Dió, gesztenye köpedéke. Vastag hangon: kopadék.

*KÖPEDELĚM
l. PÖKEDELĚM.

*KÖPENY
(köp-eny) fn. tt. köpeny-t. tb. ~ek. l. KÖPÖNYEG.

*KÖPENYEG
(köp-eny-eg) l. KÖPÖNYEG.

*KÖPENYISZÁK
(köpeny-iszák) ösz. fn. Iszákforma burok bőrből vagy posztóból, melybe a köpönyeget, s más ruhát is elteszik, ha valahova útaznak.

*KÖPENYÍV
(köpeny-ív) ösz. fn. Valamely iratnak, könyvnek stb. papírfedele.

*KÖPÉS
(köp-és) fn. l. PÖKÉS.

*KÖPESZT
(köp-esz-t) áth. m. köpeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. köpeszsz. Valamit tokjából, hámjából, héjából, burkából kifejt, kibont. Kukoriczát, babot, borsót köpeszteni. Disznót köpeszteni, am. forró víz által szőrét lekopasztani. Húst köpeszteni, am. forrázás által külső hártyájától, nyálkájától megtisztítani. Ez értelemben máskép: köveszt. Vastag hangon: kopaszt.

*KÖPESZTÉS
(köp-esz-t-és) fn. tt. köpesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn köpesztenek valamit. V. ö. KÖPESZT.

*KŐPINCZE
(kő-pincze) ösz. fn. Kőből épitett pincze. Néhutt, kivált az alföldön kitünőleg a város kocsmáját értik alatta, mert csak ennek van egész helységben kőpinczéje.

*KÖPKÖD
(köp-köd, azaz köp-ög-öd) önh. és gyak. m. köpköd-tem, ~tél, ~ött. Gyakran köp v. pök, azaz köpdös, pökdös. Ezen igében a gyök átvetve nincs divatban, vagyis pökköd nem használtatik. V. ö. PÖK.

*KÖPKÖDÉS
(köp-köd-és) fn. tt. köpködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, ismételt köpés. Valamint törzsöke köpköd, úgy ez sem divatozik átvetve, s helyette pökdösés, köpdödés van szokásban.

*KÖPLÁDA
l. PÖKLÁDA.

*KÖPLÉNY
(köp-öl-ény) fn. tt. köplény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Gödrös vizálló hely. Rokona a vastag hangu kopolya, és gyökben a székely köpecz vagy göbecz, és göbe. Minthogy az ily vízállásos gödrök jobbára kerekalakuak szoktak lenni, azon szókhoz sorozandó, melyekben a köp, kop kereket, gömbölyüt jelent.

*KÖPLÉNYĚS
(köp-öl-ény-ěs) mn. tt. köplényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mondják oly mezőségről, rétről stb. melyen egy vagy több köplény van. V. ö. KÖPLÉNY.

*KŐPOR
(kő-por) ösz. fn. A kőnek porrá zuzott, törött részecskéi, különösen melyet padolat, faedények stb. súrolására szoktak használni.

*KŐPORÁRUS
(kő-por-árus) ösz. fn. Ki súrolni való kőport árul.

*KŐPOROND
(kő-porond) ösz. fn. Apró kövecsekből álló vagy kövecskékkel vegyes porond, pl. a folyóvizek fenekén, melylyel az utakat tölteni szokták. V. ö. POROND.

*KÖPŐCZE
(köp-ő-cze) fn. l. KÖPŰCZE.

*KÖPÖLY
(köp-öly) fn. tt. köpöly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Gömbölyü vagy hengerded edény üvegből vagy érczlemezből, melyet a sebészek véreresztő eszközül leginkább az ember hátára szoktak alkalmazni. Gyöke a gömbölyüt jelentő köp. Némelyek hólyagcsupor-nak hívják.

*KÖPÖLYÖZ
(köp-öly-öz) áth. m. köpölyöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Valakinek testén egy vagy több köpöly föltevése által vért ereszt.

*KÖPÖLYÖZÉS
(köp-öly-öz-és) fn. tt. köpölyözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sebészi műtét, midőn köpölyöznek valakit. V. ö. KÖPÖLYÖZ.

*KÖPÖNY
(köp-öny) fn. tt. köpöny-t, tb. ~ök. l. KÖPÖNYEG.

*KÖPÖNYEG v. KÖPENYEG
(köp-öny-eg v. köp-eny-eg) fn. tt. köpönyeg-ět, harm. szr. ~e vagy ~je. Általán. szövetből készített, lebegő, külső bő öltöny inkább burok, mely kötő vagy kapocs által a nyakba akasztva lefityeg, e az egész testnek kényelmes beburkolására szolgál. Különbözik a suba, guba és bundától, minthogy ezek szőrös bőrből vagy bozontos kelméből valók. Űjabb időben 'köpeny' rövidített alakban kezdik használni. Posztó, szűr, selyem, bársony köpönyeg. Galléros, gallératlan, ujjas, ujjatlan, hosszú, kurta, kerek köpönyeg. Kék, vörös, zöld, fekete, fehér köpönyeg. Huszár köpönyeg. Falu köpönyege, melyet hajdan a helység házánál tartottak, s bizonyos innepélyek alkalmával a falunak majd egyik, majd másik lakosa kerített nyakába, pl. még a mult század végén Andódon, Mátyusföldén, midőn a legény lóháton ment más helységbe leányt nézni vagy kérni, a falu fehér köpönyegét vette magára. Jól tudja a köpönyeget forgatni, am. magát a körülményekhez tartani; vagy arra fordítja a köpönyeget, honnan a szél fú. (Km.); V. ö. KÖPÖNYEGFORGATÓ. Elmult esőnek nem kell köpönyeg. (Km.). A magyar népdalokban a köpönyeg neve alig, vagy igen gyéren fordúl elé, míg a suba, guba, bunda és szűr nagy szerepet játszanak. Még oly vidékek népdalaiban sem igen említtetik, hol köpönyegben járni közdivat, pl. Csalóközben, minek természetes oka az, hogy a legények, úgymint a népdalok hősei, országszerte nem viselnek köpenyt (kevés kivétellel), legfölebb némely innepélyek alkalmával, pl. Mátyusföldén, Érsekújvárott a nászvendégeket hivó vöfélek, és általában a nép között élő mesteremberek, pl. csizmadiák, lakatosok, asztalosok stb. Átv. ért. köpönyeg jelent burkot, takarót, födelet. Fa köpönyeg, a katonaőrök kis fa bódéja. Széna köpönyeg, Győr vidékén félhéjazat a pusztákon, majorokban, mely alá a szénát berakják, hogy az eső ne érje. Köpönyeg alatt mutatni fügét, am. titkon, rejtve csúfolódni, daczolni.
E szónak gyöke a burkot, takarót jelentő köp, s hasonlatban áll a köped, köpeszt, továbbá a vastaghangu kopács, kopácsol szók gyökével és értelmével. V. ö. KOP, ROP. Eredetileg csak köpöny v. köpeny lehetett, melyhez az eg toldalékul járult, mint a lebeny (lebenyeg), vörhöny (vörhönyeg), gömböly (gömbölyeg), gomboly (gombolyag) szókhoz. A török kepenek, tót kepen, valamint a magyarországias német kepene (szűr), alkalmasint tőlünk kölcsönöztettek.

*KÖPÖNYEGĚS (1)
(köp-öny-eg-ěs) mn. tt. köpönyegěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Köpönyeget viselő. Köpönyeges mesterember.

*KÖPÖNYEGĚS (2)
(köp-öny-eg-ěs) fn. tt. köpönyegěs-t, tb. ~ěk. Személy, ki köpönyeget visel. A köznép a müveltebb osztálybelit érti alatta, néhutt: nadrágos.

*KÖPÖNYEGĚSEN
(köp-öny-eg-ěs-en) ih. Köpönyeggel ellátva, köpönyegbe burkolva.

*KÖPÖNYEGFORGATÓ
(köpönyeg-forgató) ösz. fn. Gúnyneve az államéletben az olyan embernek, aki arra fordítja a köpönyeget, honnan a szél fú, vagyis ahoz szegődik, kinek jobban kedveznek a körülmények.

*KÖPÖNYEGGALLÉR
(köpönyeg-gallér) ösz. fn. A köpönyegnek lefüggő v. lehajló galléra, mely néha a köpönyegen félig, sőt lejebb is ér, és kiterjesztve egészen kerek szokott lenni.

*KÖPÖNYEGTARTÓ
(köpönyeg-tartó) ösz. fn. Esztergázott, s talppal ellátott faczölöp, melyből felül kiálló szegekre vagy horgokra a ruhákat, különösen a köpönyeget akasztják.

*KÖPÖRÖDIK
(köp-ör-öd-ik) k. m. köpöröd-tem, ~tél, ~ött. Székelyes tájszólással am. a másutt divatozó csöpörödik v. töpörödik, pl. köpörödik az elérett szilva, a vén ember bőre stb.

*KÖPÖSD
falu Nyitra m.; helyr. Köpösd-re, ~ön, ~ről.

*KÖPP
hangutánzó, melyből köppent, köppöget és származékaik erednek. Jelenti azon hangot, melyet az ivó torkán leköttyenő kisebbféle korty ad. Rokon hozzá a csengősebb csöpp.

*KÖPPEN
(köpp-en) önh. m. köppen-t. Mondják kisebb kortyról, mely nem koppan, hanem csak vékony köp hangot adva csúszik alá.

*KÖPPENT
(köpp-en-t) áth. m. köppent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kis korty italt, köppöt lebocsát a torkán, máskép: hörpent.
"De ha kettőt-hármat borban jót köppentünk."
Thaly K. gyüjteményéből, ki annak keletkeztét a XVII. század második felébe teszi. Ugyan ő szerénte Tinódynál is eléjön:
"Vénszakálú hopmesterek ha jól köppentnek,
Az jó bortul szökellenek, igen ivöltenek.

*KÖPPENTŐ
(köpp-en-t-ő) fn. és mn. tt. köppentö-t. Ivó, iddogáló, ki egyszerre nem sokat, hanem többször iszik.

*KÖPPÖGET
(köpp-ög-et) gyak. áth. m. köppöget-tem, ~tél, ~ětt, par. köppögess. Apró kortyokkal, mintegy csöppönként, de gyakran, vagy folytonosan iszik; iddogál, höröget. Kiköppögetni egy-két itcze bort.

*KÖPPÖLY
l. KÖPÖLY.

*KÖPŰ, KÖPÜ
(köp-ű) fn. tt. köpű-t. Általán am. öbös, öblös, gömbölyü vagy hengerded edény. V. ö. KÖP, elvont gyök. Különösen 1) Vesszőből font hasas, öblös méhkas vagy más hengerded kaptár. 2) Kannaforma öblü, hengerded, alul rendesen hasasabb faedény, melyben a tejfölből vajat csinálnak, vagyis a tejfel zsiros részeit, az úgynevezett irótól elválasztják. Máskép köpülő. 3) A kútnak fa bödöne, mely öböl gyanánt keríti a vizet. 4) Molnár Albertnél köz köpü am. sycophanta, közköpülködni am. filum contentionis ducere. Itt a köpü átv. képes értelemmel bir; valamint t. i. a köpüben zavarják a tejfölt; hasonlóan a sycophanta zavart okoz az emberi társaságban. Olyan forma, mint: minden lében kanál. Rokona a vastaghangu kupa. V. ö. KOP, KÖP, KUP.

*KÖPÜCZE
(köp-ü-cze) kics. fn. tt. köpüczét. Kis köpü, vagyis köpühöz hasonló kisded gömbölyü, vagy hengerded edény. Így nevezik különösen Dunán túl azon gyógyszertári edénykéket, melyekben a kenőcsöket adják. Rokon hozzá a Dunán túli vastaghangu kupicza, mely kis pálinkaivó poharat jelent, 'kupa' törzsökből, valamint köpücze 'köpü'-ből.

*KÖPÜKENŐCS
(köpü-kenőcs) ösz. fn. Különféle vegyülékből, nevezetesen mézből, kámforból, méhfűből, borból álló kenőcs, melylyel a köpüket, vagyis méhkasokat bekenik.

*KÖPŰL, KÖPÜL
(köp-ü-öl) áth. m. köpűl-t. Köpüben vagy köpülőben a tejfölt addig keveri, zavarja, míg a vaj az irótól el nem válik, s tömegesen öszve nem áll.

*KÖPŰLÉS, KÖPÜLÉS
(köp-ű-öl-és) fn. tt. köpűlés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki köpűl.

*KÖPÜLŐ
(köp-ü-l-ő) mn. és fn. tt. köpülő-t. 1) Aki vagy ami köpűl. 2) Oly köpü, melyben keverés, zavarás által a tejfölben együtt levő vajat és irót elválasztják, mi a közönséges köpülőkben fa nyél végére ütött fa tányér rángatásával történik.

*KÖPÜLŐFA
(köpülő-fa) ösz fn. Nyélbe ütött fa tányér, melyet a tejföllel töltött köpülőben föl-alá rángatnak, hogy a levet csapja, s az általa vajat az irótól elválaszsza.

*KÖR
fn. tt. kör-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e, 1) Szoros ért. és mértanilag véve, oly görbe vonal, mely kiindulási pontjához ismét visszatér, s melynek minden pontjai a középponttól egyenlő távolságra esnek. A kör tehát tökéletes kerek vonal. 2) Szélesb. ért. magába visszatérő kerek vonal, melynek pontjai, ha bár nem szabatosan is, legalább látszólag a középponthoz egyenlő távolságban állnak, pl. midőn valaki egy helyen megállván, bottal maga körül a porban vonalt húz, vagy ilyetén vonalt szabad kézzel alakít. Általán így neveztetik minden kerek vonal, mely a mértani körhöz többé-kevésbbé közelít, és hasonló. 3) Égtani ért. azon görbe, egymásba visszatérő vonalak, melyeket az égi tünemények meghatározása végett, a csillagászok mintegy képzelettel alkottak. Ilyenek a délkör, barkör, melyek az eget két egyenlő részre osztják el; és a kisebb körök, ú. m. a fogkör, sarkkör. Általán körnek mondatnak azon vonalak, melyeket a bujdosó csillagok bizonyos idő alatt befutnak. 4) Azon tér, melyet a fenn (2, alatt) leirt körvonal kerít, körülvesz. Belépni, beállani a körbe. Kilépni a körből. Bűvös kört vonni. Vadászatkor az űzött vadakat körbe venni, szorítani. 5) Átv. ért. bizonyos embereknek, pl. család tagjainak, társulatnak, egyesületnek öszvege. Kiki a maga körében legjobban érzi magát. Müvészek, tudósok, hölgyek körében lenni. Magasabb körök. Látkör. Hatáskör. Szintén átv. ért. bizonyos tárgyak, melyek némi hasonlóságuknál fogva valami egyet képeznek és összevalók. Ezen dolgok más körbe tartoznak. Ez nem a mi körünkhöz való. Körön kivül terjeszkedő munkálatok. Hivatalos kör. Elemzésére és rokonságaira nézve, l. KER, gyök.

*KŐRAGASZ
(kő-ragasz) ösz. fn. Általán ragasz, mely követ kővel összetart, pl. melyet gipszből vagy mészből, és homokból készítenek.

*KŐRAJZ
(kő-rajz) ösz. fn. l. KŐMETSZET.

*KŐRAKÁS (1)
(kő-rakás) ösz. fn. Egymásra halmozott, hányt kődarabok. Útcsinálásra öszvehordott kőrakások.

*KŐRAKÁS (2)
malom Pátka határában Fehér m.; helyr. Kőrakás-ra, ~on, ~ról.

*KÖRALAKÚ
(kör-alaku) ösz. mn. Minek alakja a köréhez hasonló, máskép: körded. Köralakú kútkáva. Köralakú pereczek, sütemények.

*KÖRBECZ
(kör-b-ecz v. kör-vessző?) fn. tt. körbecz-ět. Göcsejben am. vesszőből font kosár. Leginkább hasonló hozzá a latin corbis. Egyébiránt a kosarak rendesen kerek alakuak levén, ennek gyöke is a kereket jelentő kör, mely szó legfölebb hangváltozattal minden árja nyelvekkel közös.

*KÖRBECZŐ
(kör-becző) ösz. fn. A kétfalkások seregéhez, és tízhímesek rendéhez tartozó növénynem; nevét onnét vette, mert czikkhüvelye, vagyis beczője karikába befelé görbült. (Ornithopus).

*KÖRBESZÉD
(kör-beszéd) ösz. fn. Beszéd, mely több körmondatból áll. (Chria). V. ö. KÖRMONDAT.

*KÖRCSÉNYE
puszta Somogy m.; helyr. Körcsényé-re, ~n, ~ről.

*KÖRCSÖN
puszta Baranya m.; helyr. Körcsön-be, ~ben, ~ből.

*KÖRCSÖNYE
puszta Baranya m.; helyr. Körcsönyé-re, ~n, ~ről.

*KÖRDAL
(kör-dal) ösz. fn. l. KÖRÉNEK.

*KÖRDED
(kör-ded) mn. tt. körded-ět. Mi alakra a körhöz hasonló, habár nem tökéletesen kerek, milyen pl. az elliptikai körvonal.

*KÖRE, KIS~
falu Heves m.; helyr. Köré-re, ~n, ~ről.

*KŐRERESZ
(kő-rekesz) ösz. fn. Kövekből épített rekesz.

*KÖRELEPCSENT
(köre-lepcsent) ösz. fn. Derzsi Mózes szerént székely szó, az idegen eredetü, de közönségesebb divatu palacsinta helyett. Nevét onnan vette, mert a palacsintának szélei, (azaz köre), midőn sütik, leleppennek.

*KÖRÉNEK
(kör-ének) ösz. fn. Szoros ért. ének, melyet többen körbe állva énekelnek el. Szélesb ért. társas ének, melyet többen, vagy egyszerre mindnyájan, vagy fölváltva zengenek el. Szinpadi, népies, játéki, borozási körének. A költészetben lantos költemény neme, minden forduló (versszak) végén bizonyon szabályok szerént visszatérő egy vagy két verssorral. (Körvers). A zenészetben valamely zenei mű része, melyben annak fődallama, főgondolatja vissza-visszatér. (Körzene).

*KŐRÉTEG
(kő-réteg) ösz. fn. Réteg vagy rétegek, melyeket mintegy táblákban egymásra fektetve képeznek majd egyféle, majd különnemü kőtömegek. V. ö. RÉTEG.

*KÖRFAL
(kör-fal) ösz. fn. Fal, mely köralakban kerít valamely tért.

*KÖRFÉNY
(kör-fény) ösz. fn. 1) Valamely szent kép vagy szobor feje körül vont fénykoszorú. 2) Az együttnemzők seregébe, és egyenlőnősök rendébe tartozó növénynem; vaczka polyvás-sörtés, fészke belső pikkelyei kinyiltak, hosszudadok, fényesek. (Carlina).

*KÖRFÉNYGYÖKÉR
(kör-fény-gyökér) ösz. fn. A körfény nevü növény gyökere. V. ö. KÖRFÉNY.

*KÖRFORGÁS
(kör-forgás) ösz. fn. Valamely testnek azon mozgása, járása, melyet körvonalban tesz, milyen általán a mozgó kerekeké, vagy a malomhúzó vagy nyomtató lovaké. Átv. ért. mondható az időről, vagy inkább az időben történő eseményekről, melyek vissza-visszatérnek.

*KÖRFUTTATÁS
(kör-futtatás) ösz. fn. Lóháton vagy kocsival való futtatás, versenyzés valamely köralakú térnek kerületén. Különbözik a szoros ért. vett pályafuttatástól, mely valamely egyenes vonalnak egyik végétől a másikig történik.

*KÖRHA! ökörterelő szó
l. KERHO!

*KÖRHÖLGY
(kör-hölgy) ösz. fn. Főrangu, különösen fejedelmi urnő körében szolgálatot tevő udvari hölgy.

*KÖRIRAT
(kör-irat) ösz. fn. l. KÖRLEVÉL.

*KŐRIS
(kőr-is) fn. tt. kőris-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kéthímesek seregéhez, és egyanyások rendéhez tartozó fanem, virága felemás, külön nős virág, külön hím- v. anyavirág; csészéje nincs, vagy ha néha van, négy hasábu; bokrétája nincs, vagy ha néha van, négy hasábu vagy szirmu; magva egy lapos láncsás leppendékben. Legismeretesb faja: büdös vagy magas kőris, magasra felnyuló ágakkal, s igen szép koronával. Héja vagyis kérge sima, fája szivos és fehér. (Fraxinus excelsior). Más fajai: virágos kőris (fraxinus ornus), bús kőris (fraxinus americana) stb. Máskép igen terjedelmes szokással: kőrös. Képzője is nem más, mint az as os es ös tulajdonságot jelentők mása; mely megvan tájdivatosan a lapis, kódis, közszokás szerént pedig a hamis, haris szókban. Gyöke kőr, vagy röviden kör, s nevét hihetőleg a legismertebb magas kőris faj sűrü, kerek lombozatától vagy koronájától vette.

*KŐRISBOGÁR
(kőris-bogár) ösz. fn. Sárgás zöld szinü bogárfaj, szurós csápokkal, vagyis szarvakkal ellátva, igen erős szagu. Nevét a magyarban onnan vette, mert a kőrisfákat szereti. (Cantharis).

*KŐRISEZERJÓ
(kőris-ezer-jó) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek seregéből és egyanyások rendéből. A nemi növény neve: ezerjó (dictamnus), melynek csészéje ötlevelü, apró, lehulló; bokrétája ötszirmu, egyenetlen, szétnyiló; hímszálai egyenetlenek, ikrákkal bibircsósak, tokja öt, csillagformára öszvenőtt. A 'kőrisezerjó' faj máskép köznépiesen körislevelű fű, szarvasgyökér. (Dictamnus alba).

*KŐRISFA
(kőris-fa) ösz. fn. l. KŐRIS.

*KÖRISLEVELŰFŰ
(kőris-levelű-fű) ösz. fn. l. KŐRISEZERJÓ.

*KÖRISME
(kör-isme) ösz. fn. A tudni való, tudni érdemes dolgok egész körére kiterjedő, s vázlatosan egybefoglalt ismeretek öszvege, illetőleg könyvben kiadott gyüjteménye. (Encyclopaedia).

*KŐRISMÉZ
(kőris-méz) ösz. fn. A napkeleti mannacserje, vagy némely kőrisfák nedve, mely a gyógyszertárakban édesítő, vagy hajtószerül használtatik.

*KŐRISTAPASZ
(kőris-tapasz) ösz. fn. Gyógyszerészeknél tapasz, melyet a megszárított és porrá zúzott kőrisbogarakból erős hólyaghúzó szerül készítenek.

*KŐRISZUZMÓ
(kőris-zuzmó) össz. fn. Zuzmó mely a kőris fákon terem. V. ö. ZUZMÓ.

*KÖRÍT
(kör-ít) l. KERÍT 1), 2).
"És halni mégyen, s győzve jár
A vér szent mezején,
Vészek körítik homlokát,
Erő forr kebelén."
Hazafiúság (Kölcseytől).

*KÖRÍTÉS
(kör-ít-és) l. KERÍTÉS, 1).

*KÖRÍTŐ, KÖRITŐ
(kör-ít-ő) fn. tt. körítő-t. Néhutt túl a Dunán, nevezetesen a Göcsejben így nevezik az általánosb divatú czirkalmat. V. ö. CZIRKALOM.

*KÖRÍV
(kör-ív) ösz. fn. Szoros ért. ív, melyet az átmérő által két egyenlő részre osztott körnek vonala képez. (Arcus circuli). Szélesb ért. a körvonalnak kisebb vágása is körívnek mondható. Az épitészetben am. körded boltozat.

*KÖRJÁTÉK
(kör-játék) ösz. fn. Általán játék, körbeálló, körben öszvefogódzó személyek által. Különösen gépszerkezetű, székekkel, fa lovakkal, kis kocsikkal fölszerelt készület, mely a rajta ülőket tengelye körül magával forgatja.

*KÖRKEREK
(kör-kerek) ösz. mn. Ami oly kerek, mint a kör. Körkerek hordófenék, tál, tányér. Különbözik tőle a tojásdad vagy monyorú kerek, mely kevessé hosszukás, mint a tojás.

*KÖRKEREKSÉG
(kör-kerekség) ösz. fn. A körhöz tökéletesen hasonló kerekség.

*KÖRKÖLY
(kör-köly) fn. tt. körköly-t, tb. ~ök. Sándor István szerént myagrum perfoliatum, mely latin elnevezésnek a debreczeni füvészkönyvben a szíves gomborka felel meg. E növénynek táskája visszás szívforma, és négy czikkelyü; azon alul egymás fölött két kúpos czikkelye van. Valamint egy felől a gombor, úgy más részről a körköly nevet a szív és kúp alakoktól vette.

*KÖRKÖR
(kör-kör) ösz. fn. Görbe, és magát egészen bezáró vonal, mely úgy képződik, ha a golyót harántékosan szeljük keresztül, mi által oly bosszukás, kerekded alak képződik, mintha két köz ponttal két kör volna benne leirva, innen a kettőzött 'körkör' név. (Ellipsis).

*KÖRKÖRÖS
(kör körös) ösz. mn. A körkörnek alakját viselő, azaz hosszukás kerek, monyorú kerek. A bujdosó csillagok körkörös vonalban teszik meg útjaikat. Körkörös mértani alak. (Ellipticus). A növénytanban az olyan levélnemü szervről mondják, melynek mindkét vége csaknem egyenlően van elkerekedve, azonban olyan hosszukás köralak, mintha két központtal két kör volna benne leirva, ilyen levele van, pl. a kökényszilvafának. (Gönczy Pál).

*KÖRKÖZÉP
(kör-közep) ösz. fn. Mértani szoros ért. azon pont, melytől a körvonalnak minden részecskéi vagyis pontjai egyenlő távolságban vannak. Ezen pontban sarkallik a czirkalomnak egyik szára, mig a másik szár kiterpeszkedve a körvonalt alakitja. Máskép: kellő v. küllőközep igazán: kerlő v. körlő, v. kürlőközep.

*KÖRLAP
(kör-lap) ösz. fn. 1) A köralakú testnek, pl. karikának lapos része. 2) l. KÖRLEVÉL.

*KÖRLÉG
(kör-lég) ösz. fn. A földet közelebbről keritő lég.

*KÖRLET
(kör-l-et) fn. tt. körlet-ět. Lásd: KÖR, 4).

*KÖRLEVÉL
(kör-levél) ösz. fn. Általán hivatalos vagy valamely testület, társulat tagjait illető levél, mely valamely közérdekü tárgyak közlése végett kézről kézre adatik. Egyházi, püspöki, megyei körlevél. A tagokat körlevél által felszólítani a testület érdekeinek előmozdítására. A körlevél vagy csak egy példányban kering, ha az illetők kevesen vannak, vagy pedig ugyanazon tartalmat több másolatokban közölve.

*KÖRMED
(kör-m-ed) önh. m. körmed-tem, ~tél, ~ětt. Sándor István szerént am. valamely híg test öszvehuzódik, különösen fagy által, pl. körmed a sár. Rokon az öszvehuzódást jelentő görbe, görcs, görnyed szókhoz, melyek ismét az öszvemenő s mintegy öszvehuzódó vonalt jelentő kör szóval állanak köz viszonyban.

*KÖRMEND
mv. Vas m.; helyr. Körmend-re, ~ěn, ~ről.

*KÖRMENET
(kör-menet) ösz. fn. Széles ért. járás, midőn valamely tért megkerülünk, pl. midőn valamely várost vagy helységet körüljárunk. Nagy körmenetet tenni. Szorosb és egyházi ért. nyilvános imajárat, vagyis ájtatosság, midőn a hivek seregesen szent énekeket zengve, vagy imádkozva utczáról utczára, vagy templomból templomba járnak. Ha ily menet az illető gyülekezet területén túl, vagy meszszebbi vidékre történik, búcsujárás-nak mondatik. Feltámadási, kereszthéti, úrnapi, jubileumi körmenetek. A szentferencziek templomain belül tartatni szokott bőjti körmenet különösen keresztút-nak mondatik.

*KÖRMENN
puszta Somogy m.; helyr. Körmenn-re, ~ěn, ~ről.

*KÖRMESZT
(kör-m-esz-t) áth. m. körmeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. körmeszsz. Valamely híg, lágy testet a hideg öszvehúz, s mintegy görössé, görcsössé, görnyedtté tesz. V. ö. KÖRMED.

*KÖRMETLEN
(kör-m-et-len) mn. tt. körmetlen-t, tb. ~ěk. Akinek, vagy minek körmei nincsenek, pl. amely állatnak körmei elhullottak. Nehéz a körmetlen macskának a fára felhágni. (Km.).

*KÖRMETSZÉS
(kör-metszés) ösz. fn. 1) Oly metszés, mely által valamely test köralakúvá képeztetik, pl. midőn a hordó fenekét kimetszik. 2) A körös vagy gömbölyü testből egy résznek kimetszése.

*KÖRMETSZET
(kör-metszet) ösz. fn. Mértani ért. a körnek, vagyis körvonalnak egy része, mely a félkörnél kisebb. (Segmentum).

*KÖRMICZE
(kör-öm-icz-e) fn. tt. körmiczét; máskép: körömke. l. PEREMÉR.

*KÖRMONDAT
(kör-mondat) ösz. fn. l. KEREKMONDAT.

*KÖRMOZGÁS
(kör-mozgás) ösz. fn. Bizonyos körben vagy köralakban mozgás.

*KÖRMÖCSKE (1)
(kör-öm-öcs-ke) fn. tt. körmöcské-t. A maga nemében kicsi köröm.

*KÖRMÖCSKE (2)
falu Zólyom m.; Ó~, falu Bars m.; helyr. Körmöcské-re, ~n, ~ről.

*KÖRMÖCZ v. KÖRMÖCZBÁNYA
helynév; tt. Körmöczöt v. Körmöczbányát. Bányaváros Bars vármegyében, pénzverő műhelylyel; helyr. Körmöcz-ön, ~re, ~ről. És: Körmöczbányá-n, ~ra, ~ról.

*KÖRMÖCZI
mn. tt. körmöczi-t, tb. ~ek. Körmöczről való, ott készült, oda tartozó, arra vonatkozó. Körmöczi bányászok, aranyok.

*KÖRMÖL;(kör-öm-öl) áth. m. körmöl-t. Körömmel hasít
metsz, sért. Körmöl a macska. A verekedő fiúk megkörmölték egymást. Hallod-e te szolgáló, körmöljön meg a holló. (Népdal). Átv. ért. mondják holmi szurós testekről, különösen tüskékről. A csipkebokrok öszvekörmölték arczát, kezeit. Ugyan átv. ért. körmölni valamit, am. utána kapkodni, hogy hatalmába kerítse, mint a zsákmány után leső macska, vagy ragadozó madár tenni szokott. Mondják különösen népies nyelven a leánykerítő férfiakról. Vastaghangon l. KARMOL.

*KÖRMÖLÉS
(kör-ömöl-és) fn. tt. körmölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által a körmös állat valamit körmeivel metsz, hasít, sért, fogdos, valamint azon sérelem is, melyet a körmök ejtenek valamely testen. Körmölés által felhasogatni a bőrt. A körmölés sokáig meglátszott az arczán. Vastaghangon karmolás.

*KÖRMÖNFONT
(körmön-font) ösz. mn. Mondják különösen madzagról, melyet nem sodornak, hanem ágakra osztott kenderből fonnak öszve, mely a sodrottnál tömörebb és erősebb. Mondják a fentebbi módon készitett ostorról is. Átv. ért. körmönfont beszéd, mely a maga nemében eredeti, tiszta, válogatott kifejezésekből áll. Körmönfont magyarsággal irni. Ellentéte az idegenszerü pongyola, hanyag, erő nélküli beszédnek. Körmönfont hazugság. Körmönfont gazember, am. czégéres, a maga nemében szertelen nagy.

*KÖRMÖNKÖDIK
(kör-öm-ön-köd-ik) k. m. körmönköd-tem, ~tél, ~ött. A székelyeknél am. kapaszkodik.

*KÖRMÖS
(kör-m-ös) mn. tt. körmös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Körmökkel ellátott. Körmös ujjak. Körmös lábak. A ragadozó állatok kiváltkép körmösek. 2) Átv. ért. oly eszköz, melynek körömhöz hasonló görbülése, fogója van. Körmös vas. 3) Képes kifejezéssel oly emberről mondják, ki hamar ellopja, amit körme közé kaphat, ki mint mondják, ötön szeret venni. Körmös kézbe akadt, am. ellopták. Jelent erélyeset, erőset is. Körmös ember, ki erélyesen fog a dologhoz, ki az alattvalókat szigorúan tartja. Tréfásan szólva: körmös hal am. béka. Nem ritka ezen szó az ökrök névsorában is. Csáli Körmös!.

*KÖRMÖSCSUKA
(körmös-csuka) ösz. fn. Böjti eledelül tréfásan ajánlott marhahús, disznóhús stb. Tessék ebből a körmöscsukából.

*KÖRMÖSD
APÁCZA~, NAGY~ v. PAP~, faluk Pozsony m., puszta Bihar m.; helyr. Körmösd-re, ~ön, ~ről.

*KÖRMÖSEN
(kör-m-ös-en) ih. Átv. ért. erejét megfeszítve, erősen, kézzel lábbal. Körmösen oltalmazni valamit. Körmösen védelmezni magát.

*KÖRMÖSHÁZA
falu Liptó m.; helyr. Körmösházá-ra, ~n, ~ról.

*KÖRMÖSKÖDIK
(kör-m-ös-k-öd-ik) k. m. körmösköd-tem, ~tél, ~ött. Átv. ért. iparkodik, kézzel lábbal dolgozik, vagy mint néhutt mondják, kapaszkodik. Néha annyit is tesz, hogy erélyesen, szigorúan bánik. V. ö. KÖRMÖS.

*KÖRMÖZ
(kör-m-öz) áth. m. körmöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Ritka használatu a szokott körmöl helyett, l. KÖRMÖL.

*KÖRNEGYED
(kör-negyed) ösz. fn. Az egyenlően négyfelé osztott körnek egy része, negyedlő. Ezen osztály úgy történik, ha két átmérő egyenes szögletet képezve metszi egymást.

*KÖRNŐ
(kör-nő) ösz. fn. l. KÖRHÖGY.

*KÖRNY
(kör-ny v. kör-öny) fn. tt. körny-et, harm. szr. ~e. 1) Szoros ért. valamely kerek vagy hengerded testnek, vagy helynek külső szélei, határpontjai. Hordónak, keréknek, kútnak környe. Ez értelemben legpontosabban megfelel neki a latin peripheria. 2) Szélesb ért. azon határvonal, mely akármily testet vagy helyet körülvesz, valamint azon tér is, mely e határok közé szorúl. Háznak, teremnek környe. Város, falu, vár környe. A város környén belűl vagy kivül. E szónak gyöke kör; s képzése olyan, mint a szörny, árny, szárny, és az elavult horny, gorny, görny szóké.

*KÖRNYARGALÁS
(kör-nyargalás) ösz. fn. Nyargalás, versenyező lófuttatás, mely körvonalban történik.

*KÖRNYE
falu Komárom m.; helyr. Környé-re, ~n, ~ről.

*KÜRNYÉK
(kör-ny-ék, a törökben: karsi); fn. tt. környék-ět, harm. szr. ~e. Értelme egy a 'körny' szóéval; csakhogy ennél hangzatosabb és szokottabb, mivel mindenféle ragozást kényelmesebben fölvesz. A körny jelentésein kivül am. tájék, vidék, mely bizonyos helyet, mint középpontot körülvesz. Debreczen környékén fekvő tanyák, helységek. Balaton környékén termő borok. Győr környékét csaknem mind magyar nép lakja. Úgy látszik, hogy az ék képző mind ezen, mind némely más, pl. tájék, vidék, árnyék, szókban a törzsöknek nagyító értelmet kölcsönöz.

*KÖRNYÉKBELI
(környék-beli) ösz. mn. Valamely környékből való vagy környékhez tartozó.

*KÖRNYÉKĚL
(kör-ny-ék-ěl) áth. m. környé-kělt. l. KÖRNYÉKĚZ.

*KÖRNYÉKĚZ
(kör-ny-ék-ěz) áth. m. környékěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit körülvesz, körülfog, középpont gyanánt körüláll. E várat sok sánczok környékezik. A Balatont egy felül hegyek, más felül magas partok és dombok környékezik. A nagy urakat sok szolga és hizelkedő környékezi. A táborozó ellenséget minden oldalról megkörnyékezni. V. ö. KÖRNYEZ. A Müncheni codexben megkörnyékezni a szokott értelmen kivűl annyit is tesz, mint környülmetélni. "Nyolczad napon jövének megkörnyékezni a gyermeket." Luk. I. A Bécsi codexben is 'környékezetlen' am. a latin incircumcisus (körülmetéletlen). Átv. ért. környékez az álom, környékez a hideglelés, azaz meglepni készül.

*KÖRNYÉKĚZÉS
(kör-ny-ék-ěz-és) fn. tt. környékězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn körülfogunk, körülállunk, bekerítünk valakit v. valamit.

*KÜRNYÉKĚZET
(kör-ny-ék-ěz-et) fn. tt. környékězet-ět, harm. szr. ~e. Általán minden, ami valaminek környékét képezi vagy teszi. Különösen a) azon tér, mely valamely helyet, mint középpontot kerít; b) azon személyek, kik rendesen valaki körül lenni szoktak. A királyok, nagy urak környékezetében levő férfiak. Környékezete mutatja, miféle ember ő. Mindkét értelemben a körnek nagyobbító jelentése van, s magában foglal mindent, ami valakinek vagy valaminek körében létezik. V. ö. KÖRNYEZET.

*KÖRNYÉKĚZETLEN
(kör-ny-ék-ěz-et-len) mn. A Bécsi codexben am. körülmetéletlen (incireumcisus). "Utálom a környékezetleneknek ágyát." Ester XIV.

*KÖRNYÉKI
(kör-ny-ék-i) m. tt. környéki-t, tb. ~ek. A környékhez tartozó vagy a környékből való.

*KÖRNYÉKKÉP
(környék-kép) ösz. fn. Valamely környéknek lerajzolt, lefestett alakja, mely különösen látüvegek segitségével azt természethiven ábrázolja. (Panorama).

*KÖRNYEZ
(kör-ny-ez) áth. m. környez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamivel szükebb értelmű mint a környékez, s am. közelebbről nem oly nagy teljedelemben vesz körül, pl. a falak környezik, a falakon kivüli térek környékezik a várost, mert a falak szoros ért. a városnak környét, a kivülök fekvő terek pedig környékét teszi. A táborban levő fejedelmet testőrei, s belső emberei környezik, a szétterjedő hadsereg pedig környékezi.

*KÖRNYEZÉS
(kör-ny-ez-és) fn. tt. környezés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit közelebbről körülveszünk, körülfogunk, körülállunk.

*KÖRNYEZET
(kör-ny-ez-et) fn. tt. környezet-ět, harm, szr. ~e. 1) Azon vonal, mely valamely tért, helyet legközelebbről, közvetlenül körülfog, milyenek a kerítő falak, gátok, sövények, vagy ezek közvetlen mentében huzódó vonal. A vár környezetét kerítő fasorok. 2) Azon személyek, kik valakivel közelebbi rendes viszonyban vannak. Gyanús emberek környezete. V. ö. KÖRNYĚKEZET.

*KÖRNYEZETLEN
(kör-ny-ez-et-len) mn. tt. környezetlen-t, tb. ~ěk. Aminek vagy kinek környezete nincsen; tárva, kerítetlenül vagy egyedül, társak nélkül levő. Határozóként am. környezetlenül, környezet nélkül.

*KÖRNYÍT, KÖRNYIT
(kör-ny-ít) áth. m. környít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit környnyel, azaz kerítéssel, kerülettel ellát vagy körülfog, körülvesz. Egyébiránt e kevéssé szokott szó helyett inkább kerít, vagy környékez, vagy környez divatozik.

*KÖRNYŐL
l. KÖRNYÜL.

*KÖRNYÖSLEG
(kör-ny-ös-leg) ih. Szokottabban: körösleg; l. ezt.

*KÖRNYÖZ, KÖRNYÖZÉS, KÖRNYÖZET
l. KÖRNYEZ, KÖRNYEZÉS, KÖRNYEZET.

*KÖRNYÜL
(kör-ny-ül) helyhatárzó. Személyragozva: környűlem, környűled, környűle stb. Régiesen és tájdivatosan: környűl és környől is. Azon vonalban vagy téren, mely bizonyos testet vagy helyet, mint középpontot körülvesz. Mint névhatározó vagyis névutó ma nincs divatban, s helyette az egyszerübb körül használtatik, pl. ház körül, város körül, nem környül; hanem mint igehatározó vagy igekötő a körül szóval azonegy értelemben vétetik, melynél minden esetre nehézkesebb, de nyomatosabb is. De régente mint névutók is fölcseréltettek egymással, pl. "ah napnak kilenczed óráján láta a fénös nap környül egy arany pereczöt." Debreczeni Legendáskönyv. Személyragozva eléjön a régieknél gyakrabban, pl. a Tatrosi codexben: "Környőllök tekintvén" (circumspicientes).
"Egy felől környűlünk a szent érdemesek,
Más felől környűlünk idegen nemzetek."
Üldözött protestansok éneke a XVI. századból.
(Thaly K. gyüjteménye).

*KÖRNYÜLÁLL
(környül-áll) ösz. önh. Önállólag mint törzsök nem divatozik, hanem származékai környülállás, környülálló. V. ö. KÖRÜLÁLL.

*KÖRNYÜLÁLLÁS
(környül-állás) ösz. fn. Csak átv. értelemben használtatik, s jelenti általán mind azon viszonyokat, melyek akár szellemi, akár anyagi állapotunkra vonatkoznak, arra befolynak, vagy befolyhatnak, szóval, mely viszonyok, mint körülöttünk, s velünk öszveköttetésben levők, tetteinkre bizonyos hatást gyakorolnak. Kedvező, szomorú, biztató, fenyegető környülállások. Pénzbeli környülállásai nem engedik öt utazni. Házi, hivatalbeli, családi környülállások. A környülállásokhoz alkalmazni magát. Máskép: környület, környülmény és körülmény.

*KÖRNYÜLÁLLÁSOS
(környül-állásos) ösz. mn. Mondjuk szó- vagy irásbeli előadásról, mely valamit részletesen, minden viszonyait érintve terjeszt elé. Környülállásos elbeszélése valamely eseménynek, vagy leirása valamely harcznak. Máskép: környületes v. körülményes.

*KÖRNYÜLÁLLÁSOSAN
(környül-állásosan) ösz. ih. Valaminek környülállásait elmondva vagy leírva. Környülállásosan eléadni valamely nevezetes esemény keletkeztét és folyamát. Máskép: körülményesen.

*KÖRNYÜLÁLLÓ
(környül-álló) ösz mn. l. KÖRÜLÁLLÓ.

*KÖRNYÜLÉK
(kör-ny-ül-ék) fn. tt. környülé-két. Szabó D. szerént am. környék; l. ezt.

*KÖRNYŰLET
(kör-ny-űl-et) fn. tt. környűlet-et, harm. szr. ~e. 1) l. KÖRNYEZET. 2) Használtatik, habár ritkán is, 'körülmény' helyett. 3) A régiek használták 'kör' helyett is.
"Mint egek forognak örök környületben,
Úgy búm, úgy bánatom forog örökségben."
Zrínyi Miklós.

*KÖRNYÜLMÉNY
(körny-ül-mény) fn. tt. környülmény-t, tb. ~ěk. l. KÖRÜLÁLLÁS.

*KÖRNYÜLMÉNYĚS
(kör-ny-ül-mény-ěs) mn. tt. környülményěs-t v. ~et, tb. ~ěk. l. KÖRÜLÁLLÁSOS v. KÖRÜLMÉNYĚS.

*KÖRNYÜLMETÉL
(környül-metél) ösz. áth. 1) Széles ért. valamely testnek körén metszéseket tesz. Környülmetélni a sípnak való ág héját. 2) Szorosb ért. környülmetélni a férfit vagy férfigyermeket, am. a fitymát, azaz a férfivessző makkjának takaró bőrét elmetszeni. A zsidók és mozlimek környülmetélik a férfi kisdedeket.

*KÖRNYÜLMETÉLÉS
(környül-metélés) ösz. fn. 1) Metélés, mely valamely testnek kerületén vitetik véghez, pl. gyűrüforma metszések a fákon, botokon, pipaszárakon. 2) A férfivessző fitymájának elmetszése. Mózes törvénye a környülmetélést, a fiú születése utáni nyolczad napra rendeli. "És minekutánna eltelék a nyolczad nap, hogy környülmetéltetnék a gyermek." Lukács II. 21. Káldi. A Müncheni codexben: megkörnyékeztetnék.

*KÖRNYÜLMETÉLKĚDÉS
(környül-metélkědés) ösz. fn. Vallási szertartás, mely szerént valaki környülmetélteti magát. V. ö. KÖRNYÜLMETÉL.

*KÖRNYÜLMETÉLKĚDIK
(környül-metélkědik) ösz. k. Mondják felnőtt férfiról, ki oly vallásra menvén át, melynek hivei között a környülmetélés törvény, magát környülmetélteti: mint aki kereszténynyé lesz, megkeresztelkedik.

*KŐRONTÓ FŰ
(kő-rontó-fű) ösz. fn. 1) A 'kőtör' nevű növények egyik fajának (bibircsós kőtör - saxifraga granulata -) népies neve; szára felálló, elágazó; gyökere borsókás; szárlevelei vesealakúak, karéjosak vagy bevagdaltak; virága felső, fehér. 2) A köznép így nevezi az orvosi falfüvet (parietaria officinalis-t) is, melyet az fogolyfű-nek vagy csak falfű-nek is nevez.

*KŐRŐ
(kőr-ő) mn. tt. kőrő-t. Ormánsági tájszó Baranyában, s am. porhanyó, törékeny. Kassai József a 'kóró' szó módosulatának tekinti. De nem valószinütlen, hogy eredetileg törő volt a törik igétől, a t átváltozván k hangra, mint töpörödik, a székelyeknél: köpörödik, (néhutt, pl. Győr vidékén: csöpörödik). A Góry-codexben is időt költeni am, időt tölteni: "Ösmeri az elmult időt, hogy Istennek szolgálatjába költötte el." Nyelvemlékek IV. kötet, 5. lap.

*KÖRÖM (1)
(kör-öm) fn. tt. körm-öt, tb. körm-ök, harm. szr. ~e. Általán szarunemü kinövés az állatok lábain, illetőleg kezein, mely fogódzó, kapaszkodó, ragadó, védő, megtámadó stb. eszközül szolgál. Különösen a) Az emberi kéz és láb ujjainak hegyén sarjadzó, körded szaruhártya. Köröm töve, éle, szálkája. Körmöket nyírni, metszeni. Virágos, vak köröm. Valakinek körmére koppintani vagy ütni, átv. ért. am. valakinek valamely nem tetsző tettét megtorolni. Használtatik az erőnek, munkának, hatalomnak jelképeül is. Nem kopott érte a körme, am. nem ő szerezte. Tíz körme után él, azaz kézi munkája után. Amit körmei közé foghat, ki nem bocsátja. Várj csak, még körmeim közé kerülsz. Körmeim közt vagy most. Köröm szakadtáig dolgozni, nem engedni. Körmére ég a dolog, igen sürgetős, mit legott végezni kell. Azon piszok, mely a nyiretlen köröm vége alatt öszvegyűl, köröm feketéje, s jelent átv. igen keveset. Egy körömfeketényit sem. Ahonnan a köröm kinő, körömgyökér, máskép körömház, köröm töve. A köröm vége körömhegy, b) A négy lábu állatok vagy általán az emlősök lábain levő ilyetén kinövések, melyek némelyeknél, mint a lófajoknál, kerek alakuak, (pata, tapa) másoknál, mint az ökrök, juhok, nyulaknál hasítottak. A ló körmére patkót űtni. A ragadozóknál, milyenek a macskafajok, hüvelybe rejtvék, és kajmósak, melyeket kényök szerént kinyujtanak. Ezeket némely természetrajzolók különösen karmok-nak nevezik. c) A madaraknál kajmós szeghez hasonló, s hajlékony, éles kinövés. Sas körmei.
E szónak gyöke a görbe, vagy kerekvonalt jelentő kör, s képződési módja: körő, körv, körm, köröm. Ez elemzésnek és értelmezésnek megfelel a dolog természete, mivel hogy a körmök általán v. kördedek, vagy legalább görbére hajló kajmósak. A latinban is az unguis, ungula, az uncus szóval egy gyöktől származott, ezen fogalom rejlik a hellen onux-ban is. A német Nagel és Kralle a körmöknek vakaró, karczoló tulajdonságától vették neveiket. A magyarban is rokonok a karmol és karczol, de az első bizonyosan nem más, mint a körmöl módosulása, a karczol pedig a hangutánzók osztályába tartozik közvetlenül, melyekben különösen az ar rontást, metszést, hasítást jelent, mint: kard, kardács, a latinban carmen stb.

*KÖRÖM (2)
falu Zemplén m.; helyr. Köröm-be, ~ben, ~ből.

*KÖRÖMÁGY
(köröm-ágy) ösz. fn. l. KÖRÖMHÁZ.

*KÖRÖMCSAVAR
(köröm-csavar) ösz. fn. Az érczmiveseknél, pl. lakatosoknál csavarral ellátott fogó. V. ö. KÖRÖMVAS.

*KÖRÖMCSÉL
(kör-öm-cse-el) l. KÖRÖMZSÉL.

*KÖRÖMFARAGÓ
(köröm-faragó) ösz. fu. 1) Kés vagy ollóféle eszköz, a kinőtt körmöket elmetszeni való. 2) A kovácsok reszelővasa, melylyel patkoláskor a ló patáját megreszelik.

*KÖRÖMFEKÉLY
(köröm-fekély) l. KÖRÖMMÉREG.

*KÖRÖMFEKETÉNYI
(köröm-feketényi) ösz. mn. Képes kifejezéssel am. igen kevés mint azon fekete mocsok, mely a kinőtt emberi köröm alatt öszvegyűl. Körömfeketényit sem adni, engedni, am. legkevesbet sem.

*KÖRÖMFŰ
(köröm-fű) ösz. fn. l. CSÉSZEPÖRCZ.

*KÖRÖMGYÖKÉR
(köröm-gyökér) ösz. fn. l. KÖRÖMHÁZ.

*KÖRÖMHÁZ
(köröm-ház) ösz. fn. A kéznek, lábnak, illetőleg ujjaknak hegye, honnan a köröm kinő, melyben a köröm töve rejlik.

*KÖRÖMHEGY
(köröm-hegy) ösz. fn. A körömnek vége, mely közvetlenül vakar, metsz, hasít, szakgat, karczol stb. Tudnivaló, hogy ez csak az éllel biró, nem tompa körmökről mondatik.

*KÖRÖMHEGYNYIRE
(köröm-hegynyire) ösz. ih. 'Se' szóval képes kifejezéssel am. legkevesebbet, legkevésbbé. Körömhegynyire se távozzanak el a könyvek renditől, (Pázmán). Latinul: ad latum ungvem. Máskép: körömfeketényit.

*KÖRÖMHOMÁLY
(köröm-homály) ösz. fn. A szem szaruhártyájának kóros megvastagodása, mely az emberi körömhöz hasonló, s néha bőrnemü, néha porczogónemü vagy húsos, és mindig fehérszinü. (Pterygium).

*KÖRÖMKE
(kör-öm-ke) fn. tt. körömkét. 1) Kis köröm. 2) l. PEREMÉR.

*KÖRÖMKÓR
(köröm-kór) ösz. fn. Általán mindenféle bántalom, mely a körmök épségét megtámadja, milyenek: körömméreg, körömhasadás, körömszálka, vakköröm stb.

*KÖRÖMKÖDIK
(kör-öm-köd-ik) k. m. körömköd-tem, ~tél, ~ött. Átv. ért. különös iparral munkálkodik, kapaszkodva dolgozik, körmeit nem kíméli.

*KÖRÖMMÉRĚG
(köröm-mérěg) ösz. fn. Lobos daganat a körömházon vagy a köröm alatt.

*KÖRÖMMÉRĚGFŰ
(köröm-mérěg-fű) ösz. fn. l. CSÉSZEPÖRCZ.

*KÖRÖMNYI
(kör-öm-nyi) mn. tt. körömnyi-t, tb. ~ek. Igen kicsin, akkora, mint az ember körme. Körömnyi tapasz, papír. Átv. ért. 'sem' szóval am. legkevesebbet sem, legkisebbé sem. Körömnyit sem enged jogaiból. Körömnyivel sem ér többet. Körömnyire sem távozni a kitűzött helyről. Máskép ez értelemben: körömfeketényi.

*KÖRÖMRÁGÓ
(köröm-rágó) ösz. mn. Átv. ért. mondják nehéz, unalmas munkáról, melynél valaki mintegy körmeit rágdosva fáradoz, kivált ha vagy nem ért, vagy nincs kedve hozzá. Hasonló értelmü a csupán szellemi munkára, irásra vonatkozó tollrágó. Mondják mindkettőt a vontatva, unalmasan működő emberről is.

*KÖRÖMRÁSPOLY
(köröm-ráspoly) ösz. fn. Ráspoly, melylyel a körmöket reszelik, különösen a lópatkoló kovácsok ilyetén eszköze.

*KÖRÖMSÁR
(köröm-sár) ösz. fn. Vadászok nyelvén azon sár vagy lágy föld, mely a szarvasok patájához ragad, majd elmarad, s melynek nyomán menve tartózkodásuk helyét gyanítani lehet.

*KÖRÖMSZAKADÁS
(köröm-szakadás) ösz. fn. Tulajd. ért. szenvedő állapot, midőn nagy erőködés, vagy betegség következtében a köröm elszakad. Átv. és szokott ért. az erőnek fogytig való megfeszitése. Körömszakadásig (vagy körömszakadtig) dolgozni, védni magát. Körömszakadásig nem engedni jogait.

*KÖRÖMSZAKADTIG
(köröm-szakadtig) ih. l. KÖRÖMSZAKADÁS alatt.

*KÖRÖMSZAKASZTÓ
(köröm-szakasztó) ösz. mn. Átv. ért. ami igen nagy fáradságba, erőködésbe kerűl. Körömszakasztó munka.

*KÖRÖMSZÁLKA
(köröm-szálka) ösz. fn. Szálka, vagyis vékony töredék a köröm szélén, mely a körömtől elvált, de még a gyökérrel öszvefügg, és fájdalmas érzést okoz. Így neveztetik a köröm mellett fölrepedt bőrszálka is, mely rendesen némi gyúladással jár.

*KÖRÖMVAS
(köröm-vas) ösz. fn. Nyéllel vagy fogatyúval ellátott csavar vasból, mely holmi beszorult testek kihuzására szolgál, pl. hogy a puskából a töltést, a palaczkokból a dugaszokat kihúzza.

*KÖRÖMVÉSÜ
(köröm-vésü) ösz. fn. Kovácsok vésüje, melylyel patkóláskor a ló patájának kopott részét lefaragják.

*KÖRÖMVIRÁG
(köröm-virág) ösz. fn. l. PEREMÉR.

*KÖRÖMZSÉL
l. KÖRÖMZSÖL.
"Akkor oztán szaggatja aranyos haját,
Körömzséli körmével kegyes orczáját."
Zrínyi Miklós.

*KÖRÖMZSÖL
(kör-öm-ös-öl) áth. m. körömzsöl-t. Körmökkel karczol, vakarász, metél, hasogat. Falakat, asztalt, papírt körömzsölni. Valakinek arczát megkörömzsölni. A macska lekörömzsölte kezéről a bőrt. Máskép körömzsél, vastag hangon: karamzsol, karamzsál.

*KÖRÖMZSÖLÉS
(kör-öm-ös-öl-és) fn. tt. körömzsölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körmökkel való karczolás, vakarás.

*KÖRÖP
(kör-öp) elvont törzse köröpöl székely szónak, s hangugratással körpölü (v. körpölő) és körpöly dunántúli szóknak. Megérdemlené divatba hozatalát, pl. 'környékezet' helyett v. mellett. 'Körp' alakban szokásban is van a székelyeknél.

*KÖRÖPÖL
(kör-öp-öl) áth. m. köröpöl-t v. köröplött. Székely szó, am. körüljár, környékez, körülrepdes, pl. mikor a fára szállt ölyüt szarkák s varjak cseregve, károgva körülrepdesik, - szokták mondani: ugyan köröplik a varjak. Köröpöli a leányt a legény, am. jár körüle. (Kriza J.).

*KÖRÖS (1)
(kör-ös) mn. tt. körös-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek körhöz hasonló alakja van. Egyébiránt önállólag nem igen divatozik, hanem összetéve vagy ragozva: köröskörül, köröslen, körösleg.

*KÖRÖS (2)
v. KŐRÖS, fn. tt. Körös-t, tb. ~ök. Folyóvizek nevei a Tiszántuli kerületben, melyek igen kanyargós folyásaiktól vették neveiket. Fekete, Fehér, Sebes Körös.

*KŐRÖS (1)
l. KŐRIS.

*KŐRÖS (2)
szab. kir. város Horvátországban; NAGY~ és KIS~, mv. Pest m., ÉR~, falu Közép-Szolnok m., puszta Bars m., erdélyi falvak az orbai és meggyesi székben; helyr. Körös-re, ~ön, ~ről.

*KŐRÖSBÁNYA
szab. bányaváros Zaránd m.; helyr. ~bányá-ra, ~n. ~ról.

*KŐRÖSBOGÁR
l. KŐRISBOGÁR.

*KÖRÖSDI
(kör-ös-di) fn. tt. körösdi-t, tb. ~ek. Versláb, melyben a hosszu tagot két rövid köríti.

*KŐRÖSFA
l. KŐRISFA.

*KŐRÖSFALVA
falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KŐRÖSFŐ
falu Sáros m., s erdélyi falu Kolos m.; helyr. Kőrösfő-re, ~n, ~ről.

*KŐRÖSHEGY
falu Somogy m.; helyr. Kőröshegy-re, ~ěn, ~ről.

*KŐRÖSKÉNY
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Köröskény-be, ~ben, ~ből.

*KÖRÖSKÖRÜL
(körös-körül) ösz. ih. Valamely középpontnak egész kerületében, minden oldalról, máskép: körösleg. A várat köröskörül megszállotta az ellenség. A várost köröskörül beültetni fákkal.

*KÖRÖSKÖZ
(körös-köz) ösz. fn. Térség a Körös folyók között.

*KÖRÖS-LADÁNY
falu Békés m.; helyr. Ladány-ba, ~ban, ~ból.

*KÖRÖSLEG
(kör-ös-leg) ih. Minden oldalról bekerítve, egész kerületben, köröskörül mindenütt.
"Tudtomra körösleg vagyon áldott béke,
Nincsen is a hunnak sehol ellensége."
Buda halála (Arany J.).

*KŐRÖSMÉZ, KŐRÖSTAPASZ
l. KŐRISMÉZ, KŐRISTAPASZ.

*KÖRÖSMEZŐ
falu Mármaros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KÖRÖS-PETEND
puszta Bihar m.; helyr. Peterd-re, ~ěn, ~ről.

*KÖRÖSSZEG
fn Bihar m.; helyr. ~szeg-re, ~ěn, ~ről.

*KÖRÖSSZEG-APÁTHI
falu Bihar m.; helyr. ~Apáthi-ba, ~ban, ~ból.

*KÖRÖSTARCSA
falu Békés m.; helyr. ~Tarcsá-ra, ~n, ~ról.

*KÖRÖSTARJÁN
falu Bihar m.; helyr. ~Tarján-ba, ~ban, ~ból.

*KÖRÖS-TOPA
falu Bihar m.; helyr. Topá-ra, ~n, ~ról.

*KÖRÖSZT, KÖRÖSZTÉNY
l. KĚRĚSZT, KĚRĚSZTÉNY stb.

*KÖRÖTT
(kör-ött) névh. Személyragozva: köröttem, körötted, körötte stb. Valaminek körében, vagyis azon vonalban, térben, mely valamit kerít. Ház körött, am. ház körül.

*KÖRÖZ
(kör-öz) áth. m. köröz-tem, ~tél v. körzöttem, körzöttél, körzött v. körözött, par. ~z. 1) Valakit vagy valamit körülfog, körülvesz, körüláll. E völgyet magas hegyek körzik. Egyébiránt szokottabb: környez. 2) l. KÖRÖZTET.

*KÖRÖZÉS
(kör-öz-és), KÖRÖZET, (köröz-et) l. KÖRNYEZÉS, KÖRNYEZET.

*KÖRÖZTET
(kör-öz-tet) mivelt. m. köröztet-tem, ~tél, ~ětt. par. köröztess. Valamit bizonyos körben járat, vagyis úgy bocsát el, hogy kézről kézre menve bizonyos kört megtegyen. Különösen használtatik levelekről, tudósitásokról, parancsokról, s holmi mutatványokról, adományokról, stb. melyeket kézről kézre lehet adni.

*KÖRÖZTETÉS
(kör-öz-tet-és) fn. tt. köröztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által köröztetnek valamit. Kerületi rendeletek köröztetése. Meghivó levél köröztetése.

*KÖRÖZVÉNY
(kör-öz-vény) fn. tt. körözvény-t, tb. ~ěk. l. KÖRLEVÉL.

*KÖRP
fn. tt. körp-öt. Székely tájszó, am. borongató szer, hasmelengető edény a hasmenős gyermekeknél.

*KÖRPÁLYA
(kör-pálya) ösz. fn. Körvonalat képező futtatási, lóversenyzési pálya.

*KÖRPÖLÜ
(kör-p-öl-ü, azaz körpölő) fn. tt. körpölü-t. Az ökrös szekér rudjának végén azon kétágu fa, melyen az igát tartó szeg kétszer keresztül megy. Máskép: körpöly. Így neveztetik a szántótaliga rúdján levő ilyetén fa is, mely a taligarudat a tézslával öszveköti. E csatnak felső ága rendesen félkörü görbe, s valószínüleg innen vette nevét, mintha volna görbölő v. görbülő.

*KÖRPÖLY
l. KÖRPÖLÜ.

*KÖRRAJZ
(kör-rajz) ösz. fn. 1) Szoros tulajd. ért. rajz, mely nem egész képét, alakját, hanem csak külső széleit adja valaminek; máskép: körvonal. 2) Átv ért. általános eléadás, mely részletes apróságokra nem terjed ki. Valamely történetet körrajzban adni elé. (Contour) V. ö. KÖRVONALAZ.

*KÖRRAJZOLÁS
(kör-rajzolás) l. KÖRVONALAZÁS.

*KÖRRENDĚLET
(kör-rendelet) ösz. fn. Felsőségi rendelet, mely bizonyos személyek, illetőleg testületek között köröztetik.

*KÖRSUGÁR
(kör-sugár) ösz. fn. A körnek azon vonala, mely a középponttól a kör széleig terjed, az átmérőnek fele.

*KÖRSÜRGÖNY
(kör-sürgöny) ösz. fn. Köröztetett sürgöny. V. ö. KÖRÖZTET és SÜRGÖNY.

*KÖRSZAK
(kör-szak) ösz. fn. Bizonyos időnek vagy időben történt eseményeknek, mintegy középpont körül egyesülő köre, t. i. a középpontot valamely fő világesemény alkotván; ennek körét pedig részint a megelőző történetek, mint okok, részint az utána következők, mint okozatok vagy eredmények képezvén. Egyébiránt divatozóbb: korszak.

*KÖRSZAKOS
(kör-szakos) ösz. mn. Ami körszakot képez; máskép: korszakos.

*KÖRSZÉL
(kör-szél) ösz. fn. Azon pontokból képzelt vonal, melyek a körnek vagy körös testnek, térnek külsejét teszik, vagyis, melyek a középponttól legtávolabb esnek. (Peripheria).

*KÖRSZEMLE
(kör-szemle) ösz. fn. Valaminek köröskörül megszemlélése, megtekintése, különösen valamely körutban tett szemlélődés, vizsgálódás.

*KÖRSZÍN
(kör-szín) ösz. fn. Nyilvános, mulattató látványok, pl. szindarabok, műlovaglások, harczjátékok, állatviadalok eléadására való köralakú tér, vagy épület. (Amphitheatrum, Circus).

*KÖRTÁNCZ
(kör-táncz) ösz. fn. Általán mindenféle táncz, melyet többen körbe fogódzva vagy körbe állva, körben forogva járnak el, melyet a népek szokása, izlése, ügyessége, és az idő többfélekép szokott módosítani. A legeredetiebb magyar körtáncz, az úgynevezett toborzó, melynek középpontját a lejtések változatait mutató, s a kör közepén álló magántánczos teszi, a többiek pedig majd jobbra majd balra lejtegetve és kört képezve forognak körülötte.

*KÖRTE
(kör-t-e, az úgynevezett kumán-tatár nyelvben: kherthme); fn. tt. körtét. A körtefának gyümölcse, melynek eredeti vad faja csaknem tökéletes gömbölyü, a többinek pedig feje rendesen dudorú, s a kocsán felé többé vagy kevesbbé hengerded nyakká alakuló. Vad, szelid, azaz kerti körte. Fajai igen sokfélék, melyek neveiket vagy érésök idejétől vagy származási helyöktől, vagy formájoktól, ízöktől, s más tulajdonságaiktól kapták. Árpával érő, búzával érő, zabbal érő körte. Lőrincz körte. Kisasszony körte. Téli körte, kanizsai körte. Egri körte. Buczkó, csákány, csöcsös, fenekes, nyakas, rögölyös, sima, csíkos körte. Borizű, mézes, vajas, császár, fontos, hosszuszáru, torzsátlan, kármány-, korpa-, leves, muskotály-, piros, vörös, zöld, szagos, szamócza-, rottyantós, szotyogós, tüskés, fojtós, stb. körte. Átv. ért így neveztetnek többféle testek, melyek a körtéhez hasonlók, pl. azon körteforma vastömeg, melyet bizonyos mértékeknél sulyozásul használnak. (Cursor in statera romana). Legvalószinübb, hogy e gyümölcs nevének gyöke a gömbölyüt jelentő kör, minthogy az eredeti vad körte csakugyan egészen gömbölyü, de a szelidek feje is szinte olyan, s nyakaik hengerdedek. A kör gyökből lett az elavult ige körd v. kört, és ebből körtő körte részesülő név. Így képződött a sörte, s a vastag hangu lapta (lobta a lob gyöktől) finta, sánta stb. Megemlítendő az is, hogy a közönséges körtefa levelei tojáskerekek. E tulajdonságra látszanak vonatkozni a szláv hruska, kruska nevezetek is, melyekben hrusztit am. duzzogni, krutit am. körben forogni v. forgatni, kruhli am. kerekalakú stb. A latin pyrum, melylyel a német Birn is egyezik, inkább a pyramis, prgoV szókkal látszik rokonságban lenni, mintha a pyrum szóban a körtének azon tulajdonsága vétetett volna tekintetbe, mely szerént a gúlához (pyramishoz) hasonlítható. A körte megtoldva körtély, melynek közvetlen törzsöke az igeneves körté, amint több helyen mondják is. Így alakultak: sörte, sörté, sörtély, gerdély, gurdély stb. Terjedelmesen divatozik, kivált irói nyelvben, a körtvély is, melyhez hasonlók a sörtvély, görvély. Ennek közvetlen törzsöke a kettőztetett képzőjű igenév körteve, összevonva körtve, mint hal igéből lett haló, halu, halava, halavány v. halvány, el igéből elő, ele, eleve, eleven, mer igéből merő, mere, mereve, mereven, merevény, gör elavult igéből görö, göre, göreve, görve, görvély stb.

*KÖRTEALAKÚ
(körte-alakú) ösz. mn. Aminek olyan alakja van, mint a körtének, pl. körtealakú dinnye, uborka, nyomtaték a mértéken. A növénytanban a talpával fölfelé fordított kúpforma, mint amilyen a jézsafa (Philadelphus) csészéje, (turbinatum. Gönczy Pál).

*KÖRTEBOR
(körte-bor) ösz. fn. Borféle ital, a zúzott, sajtólt körtéknek erjedésen átment mustos levéből.

*KÖRTEFA
(körte-fa) ösz. fn. A húszhímesek seregébe, és ötanyások rendébe tartozó ismeretes fanem. A közönséges körte, (pyrus communis) levelei tojáskerekek, fűrészesek, kocsányi közel oly hosszúk, mint a gyümölcs, néha hosszabbak is. Ennek az erdőkön is vannak kisebb-nagyobb gyümölcsü vad fajtái, nagyobb részének gyümölcse kocsánra futó vagy a kocsánon fölül kúpos. Fája szép barnás szinü és kemény, s különféle asztalosmunkákra alkalmatos. V. ö. KÖRTE.

*KÖRTEFÁNK
(körte-fánk) ösz. fn. Rántott sütemény neme, mely alakjára nézve körtéhez hasonló; vagy fánk módjára zsiron kirántott körte.

*KÖRTEFONT
(körte-font) ösz. fn. A mérlegnek egy sajátságos neme, melylyel igen különböző sulyu testeket meg lehet mérni, amint t. i. kar gyanánt kinyuló s fokokra osztott billentyűjére külebb vagy belebb akasztják az úgynevezett körtét. (Statera romana).

*KÖRTEFŰ
(körte-fű) ösz. fn. l. KÖRTIKE.

*KÖRTEHÉJ
(körte-héj) ösz. fn. A körte nevü gyümölcs héja. Sárgás, zöldes, csíkos körtehéj.

*KÖRTEKERMES
(körte-kermes) ösz. fn. A körtefák leveleit pusztító kermesféle féregfaj.

*KÖRTEKOCSÁN
(körte-kocsán) ösz. fn. A körtének azon szára, melynél fogva a termő ágról aláfügg, mely aránylag igen hosszu, s néha gyümölcsénél is hosszabb.

*KÖRTELÉ
(körte-lé) ösz. fn. A kicsavart vagy zúzott, sajtólt körtegyümölcs leve.

*KÖRTÉLY
tt, körtély-t, tb. ~ěk; l. KÖRTE.

*KÖRTÉLYĚS
l. KÖRTVÉLYĚS.

*KÖRTEMOLY
(körte-moly) ösz. fn. Moly, mely tojásait a körtébe rakja le. (Phalena elinguaria.)

*KÖRTEMUST
(körte-must) ösz. fn. A kisajtólt vad vagy szelid körték levéből való mustféle édes ital.

*KÖRTEPÉP
(körte-pép) ösz. fn. Pép, a sürüen befőzött körtékből.

*KÖRTÉR
(kör-tér) ösz. fn. Kerek tér, melyet valamely körvonal fog körül, vagyis a körnek közege.

*KÖRTESZAK
(körte-szak) ösz. fn. l. KÖRTEPÉP.

*KÖRTESZELET
(körte-szelet) ösz. fn. A fölmetszett körtéből egy-egy hasáb. Megaszalt, és megczukrozott körteszeletek.

*KÖRTESZÖRP
(körte-szörp) ösz. fn. A körte levéből kivont szörp. V. ö. SZÖRP.

*KÖRTEVIRICS
(körte-virics) ösz. fn. Nem igen sürüen, a pépnél higabbra főzött körte.

*KÖRTÉZÉS
(kör-t-e-ez-és) fn. tt: körtézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fiatal legények játéka. Leül egy közőlök a föld szinére, (ez a körtefa) mellette egy másik (a pásztor) áll; a többinek kötelessége rázni a körtefát, vagyis rángatni az ülőt. Kit a pásztor rángatás közben megrughat, az váltja fel őt a pásztorságban.

*KÖRTIKE
(kör-t-i-ke) fn. tt. körtikét. Növénynem a tízhímesek seregéből és kétanyások rendéből; ennek fajai közől legnevezetesebb a csahajsz, (pyrola rotundifolia), melynek himszálai felgörbültek, anyaszára legörbült, máskép: kerek téli zöld, fa saláta.

*KÖRTVE
(kör-t-ve) elavult név körte helyett, melyből lett körtvély, körtvélyěs.

*KÖRTVÉLY
(kör-t-ve-ely) l. KÖRTÉLY és KÖRTE.

*KÖRTVÉLYĚS (1)
(kör-t-ve-ely-és) mn. tt. körtvélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Körtvélyfákkal beültetett. Körtvélyes legelő, erdőség. Önálló főnévül is használtatik, s jelent több helységeket Magyarországban sőt egyes részeket is a határokon, és legelőkön, melyeken t. i. vad körtefák tenyésznek, vagy valaha tenyésztek.

*KÖRTVÉLYĚS (2)
faluk Máramaros, Moson, Nyitra, Pozsony, Szathmár, Vas, Szepes, Torna, FELSŐ~ Zemplén m.; KIS~, NAGY~, RÉV~ Kővár vidékében; puszták Komárom, Pozsony, Zemplén, Fehér, Sopron m.; helyr. Körtvélyěs-re, ~ěn, ~ről.

*KÖRTVÉLYFÁJA
erdélyi falu Torda m.; helyr. Körtvélyfájá-ra, ~n, ~ról.

*KÖRTVÉLYKAPA
erdélyi falu Torda m.; helyr. Körtvélykapá-ra, ~n, ~ról.

*KÖRÚT
(kör-út) ösz. fn. Valamely tartomány, vidék, kerület stb. helységeiben köröskörül tett utazás.

*KŐRUTA
(kő-ruta) ösz. fn. A lopvanőszők seregéből való, s a bordalapok neme alá tartozó növényfaj, melynek lombjai kétszerfűzött buglyosak, ellenesen váltogatva, levélkéi ékformák, csipkés végük. Lakik kősziklák hasadékiban. (Ruta muraria).

*KÖRÜL
(kör-ül), 1) Névhatárzó, személyragozva körülem, körüled, körüle stb. vagy körülöttem, körülötted stb. Azon vonalban vagy körtéren, mely a viszonytárgyat, mint középpontot körülveszi. Város körül ültetett erdő. Kastély körül épített fal. Kályha körül emelt korlát. Valaki körül forgolódni. A kerék a tengely körül forog. A belül hatarozóval párosulva am. valaminek kerületét és belsejét összevéve. A határt körülbelül elborította a víz. Egyébiránt ez értelemben szokottabb a kivülbelül. Néha am. hozzávetőleg, mintegy, pl. Körülbelül hatszázan lehettek. Ezen értelme van, ha magán használtatik is, pl. Két ezer körül voltak. Tíz óra körül láttam őt, am. valamivel előbb vagy utóbb. 2) Igehatárzó vagy igekötő, mely esetben az ige oly cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelent, mely bizonyos középpontot mintegy kerítve történik, vagy létezik, pl. Körülvenni a várt. Körülvétetni az ellenségtől. Körüljárni. Tudnivaló, hogy valamint némely más igekötők, úgy ez is az önható vagy közép igéknek rendszerént átható tulajdonságot kölcsönöz, és tárgyesetet vonz. pl. Körülülni az asztalt. Körülfekünni a földre tett tálat. V. ö. KÖR.

*KÖRÜLÁLL
(körül-áll) ösz. áth. Állva körülvesz. Körülállották a csendőrök a csárdát. Körülállani a beteg ágyát, a ravatalt. Ha önható ige, akkor külön irjuk: a ház körül állani, kivévén ha igenév származik belőle, mint: körülállás, körülálló. Ugyanez áll más önható, és közép igékről is.

*KÖRÜLÁLLÁS
l. KÖRNYÜLÁLLÁS.

*KÖRÜLÁLLÓ
(körül-álló) ösz. mn. Akik valamely tárgyat mintegy középpontot állva vesznek körül. A népszónok a körülálló népet lázadásra izgatta. Használtatik önállólag főnevül is. A keresztelő pap imádságra inti a körülállókat.

*KÖRÜLÁRKOL
(körül-árkol) ösz. fa. Valamely tért vagy térben levő épületet árokkal körülvesz. Körülárkolni a rétet, a majorságot.

*KÖRÜLBELÜL
(körül-belül) ösz. ih. 1) Valaminek kerületét és körterét összevéve. Körülbelül elpusztítani a helység határát. 2) Hozzávetőleg mintegy. Élünk vele, midőn valaminek számát, mennyiségét bizonyosan nem tudjuk, hanem csak közelítőleg gyanítjuk. E ház épitése körülbelül tizezer forintba került. Körülbelül e hónak közepén eldől ügyünk.

*KÖRÜLDONG
(körül-dong) ösz. önh. és gyakor. Dongva röpköd, szállong bizonyos tárgy körül. A méhek, darázsok körüldongják a virágokat. V. ö. DONG.

*KÖRÜLDÖRÖG
(körül-dörög) ösz. önh. Dörögve körülvesz.
"A szép szabadság hőslánggal hevíti,
Körüldörögje bár ezer halál."
Kisfaludy K.

*KÖRÜLÉPÍT
(körül-épít) ösz. áth. Bizonyos tért újonnan emelt egy vagy több épülettel bekerít. A major udvarát körülépíteni aklokkal, fészerekkel, pajtákkal, ólakkal. A szőlőhegy lábát borházakkal körülépíteni.

*KÖRŰLET, KÖRÜLET
(kör-ül-et) fn. tt. körület-ět, harm. szr. ~e. Törzsöke vagy az elavult körül önh. ige, melynek az áth. körít felel meg, vagy a (kevesbé divatos) köröl áth. Szoros ért. valamely körvonal egészen véve, mint terület am. bizonyos térnek öszvege. A hintó hátulsó kerekének körülete nagyobb, mint az elsőé. (Peripheria). Szélesb ért. azon tájék, vidék, tér, mely valamely kitűzött helyet, mint középpontot vesz körül. A. főváros körületén fekvő faluk, puszták. V. ö. KERŰLET.

*KÖRÜLFALAZ
(körül-falaz) ösz. áth. Valamely térnek végszéleit falakkal beépíti, vagy valamit falakkal elzár, megerősít. Körülfalazni a kertet, a templom udvarát. Körülfalazni a vár környékét.

*KÖRÜLFEKSZIK
(körül-fekszik) ösz. áth. (V. ö. KÖRÜL és KÖRÜLÁLL). Valaminek körülötte leheveredik. Körülfeküdni a lobogó tüzet.

*KÖRÜLFEKVŐ
(körül-fekvő) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. mondjuk többekről, kik vagy mik bizonyos tárgyat mint középpontot kerítve feküsznek. A gombóczos tálat körülfekvő aratók, kaszások. Kerekjászolt körülfekvő ökrök. 2) Átv. ért. mondjuk ingatlan testekről vagy helyekről, melyek más testeket vagy helyeket kerítenek. A fő piaczot körülfekvő házak. Völgyet körülfekvő hegyek. A toronyból nézni a körülfekvő falukat és városokat.

*KÖRÜLFOG
(körül-fog) ösz. áth. 1) Valamely átölelhető testet karjaival kerítve fog. Körülfogni a fa derekát, a zsákot. A rimánkodó gyermek körülfogja atyja térdét. 2) Többen úgy kerítenek be valakit v. valamit, hogy el ne mehessen. A pandúrok körülfogták az erdei utonállót. A vadászok körülfogják a felhajszolt vadakat. Körülfogni a ellenséget. 3) Valamely eszköz által bekerít. Hálóval körülfogni a víznek egy öblét. Kötéllel körülfogni valamely terhet. 4) Átv. ért. valakit minden oldalról sürget, fakgat; hogy rábirja valamire. Körülfogni, és elcsábítani valakit.

*KÖRÜLFOGLAL
(körül-foglal) ösz. áth. Valamely testnek körszélét valamivel beszegi, berámázza, fölékesíti. Aramyos rámával körülfoglalni a kedves arczképet.

*KÖRÜLFOLY
(körül-foly) ösz. áth. (V. ö. KÖRÜL és KÖRÜLÁLL). Úgy foly, hogy bizonyos testet vagy tért bekerít. Csepel szigetét körülfolyja a Duna. A folyó közepén emelkedő sziklát örvényesen körülfolyja a víz.

*KÖRÜLFON
(körül-fon) ösz. áth. 1) Szoros ért. valamit, fonalakat húzva vagy eresztve, bekerít. A pók körülfonja a legyeket. A fonó leány körülfonja az orsót. 2) Ágakat, vesszőket úgy köt öszve, hogy kört képezzenek, s bizonyos tért bekerítsenek. Körülfonni vesszővel a virágágyakat. 3) Mondják általán felfutó, kúszó növényekről, melyek más testekre tekerődzenek. Az iszalag kürülfonja a fák derekait. A komló szára körülfonja a karót. 4) Átv. ért. valakit fortélyosan megkerít, cselszövényekkel saját czéljaira használ. Máskép, szintén átv. értelemben: behálóz.

*KÖRÜLFŰZ
(körül-fűz) ösz. áth. Tulajdon vagy átv. értelemben vett füzérrel kerít valamit.
"Rengeteges vadon
Zöld pártája körülfűzte az ormokat."
Berzsenyi.

*KÖRÜLFUT
(körül-fut) ösz. áth. Valamit futva megkerül. Háromszor körülfutni a pályaudvart.

*KÖRÜLFUTÁS
(körül-futás) ösz. fn. Futás valamely térnek egész körén.

*KÖRÜLHAJÓZ
(körül-hajóz) ösz. álh. Szoros ért. valamely szigetet hajón körüljár. Nagy-Britanniát körülhajózni. Szélesb ért. félszigetet, vagy nagykörü partokat vagy tengereket hajókázva bejár. Amérikát, Áfrikát, a közép tengert körülhajózni.

*KÖRÜLHAJÓZÁS
(körül-hajózás) ösz. fn. Víz vagy tengerövezte valamely tér, vidék, tartomány, földrész környékét hajóval bejárja, beútazza.

*KÖRÜLHÁLÓZ (körül-hálóz) ősz. áth. Szoros tulajd. ért. hálóval kerít. Körülhálózni a folyónak öblét. Körülhálózni a keritést
hogy a szomszéd baromfiai át ne repüljenek rajta. Körülhálózni a madaras kertet. A pók körülhálózza a legyeket. Átv. ért. valakit mesterséges cselek, fortélyok, fondorkodások által maga kezére, s czéljainak előmozdítására megkerít.

*KÖRÜLHÁLÓZÁS
(körül-hálózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit körülhálóznak.

*KÖRÜLHORD
(körül-hord) ösz. álh. Általán, valamit helyről helyre, többféle irányban járva hord. A házalók körülhordják árúikat. Valamely ritkaságot mutatványul körülhordani. V. ö. HORD.

*KÖRÜLHORDÁS
(körül-hordás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit körülhordanak.

*KÖRÜLHORDOZ
(körül-hordoz) ösz. áth. és gyak. Folytonosan, vagy gyakran körülhord valamit vagy valakit. V. ö. KÖRÜLHORD.

*KÖRÜLHORDOZÁS
(körül-hordozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit körülhordoznak.

*KÖRÜLÍR
(körül-ír) ösz. áth. 1) Valamely testnek körszélét, körületét beírja. Körülírni a papirívet. Körülírni a hordó oldalát. 2) Nyelvtani ért. am. valamit több szavakkal, és így világosabban, érthetőbben leírni, mint ha azt röviden, és igen szabatos kifejezésekkel tettük volna. Ez akkor is megtörténik, midőn valamely tárgynak valódi nevét nem tudjuk, s kénytelenek vagyunk azt tulajdonságainál fogva megismertetni.

*KÖRÜLÍRÁS
(körül-irás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit körülirunk, akár tulajd., akár átv. értelemben. V. ö. KÖRÜLÍR.

*KÖRÜLIRAT
(körül-irat) ösz. fn. Azon irat, vagyis betük, szók, jegyek, melyeket valaki bizonyos testnek körszélére írt vagy vésett, vagy nyomtatott. Körülirat valamely képen. A pénzeken levő körüliratok. Okleveli pecsétek körüliratai.

*KÖRÜLIRT
(körül-irt) ösz. mn. 1) Aminek körszélét beirták, a legszélesebb értelemben véve. Körülirt könyvlapok. Körülirt pénzek. 2) Nyelvtanilag több szavakkal és értelmesebben eléadott, kifejezett. Körülirt mondat, beszéd, magyarázat, értelmezés. 3) Bizonyos föltételek, kivételek, megszoritások által kisebbített, pl. jog, hatóság, engedély, kiváltság, szabadság stb.

*KÖRÜLJÁR
(körül-jár) ösz. önh. és áth. 1) Tárgyesetes név nélkül am. bizonyos tért foglaló, s különböző irányban fekvő helyeken jár, sétál, útazik. Körüljárni a városban a város határában, a város vidékén. Körüljárni az országban. 2) Tárgyesetes névvel bizonyos testet vagy tért járva megkerül. Körüljárni az oltárt. Az őrök körüljárják a várat, a tábort.

*KÖRÜLJÁRÁS
(körül-járás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg jövésmenés, midőn körüljárunk. V. ö. KÖRÜLJÁR.

*KÖRÜLKARÓZ
(körül-karóz) ösz. áth. Karókkal kerít valamely tért. Körülkarózni a vadaskertet, a vár környékét.

*KÖRÜLKERÍT
(körül-kerít) ösz. álh. Bizonyos testnek vagy térnek körszélét valamivel mindünnen bekeríti. A rétet árkokkal, a kertet sörvénynyel, gyöpüvel, garáddal körülkeríteni. A kazalt korlátokkal körülkeríteni.

*KÖRÜLKERÍTÉS
(körül-kerítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit körülkerítnek.

*KÖRÜLLEBĚG
(körül-leběg) ösz. álh. Tárgyesetes viszonynévvel am. lebegve körülvesz, körülfog valamit.
"Szendergő porodat béke lebegje körül."
Kisfaludy K.

*KÖRÜLLENG
(körül-leng) ösz. áth. 1) Bizonyos testet lengve, azaz körülötte lebegve kerít. Hónyakát barna fürtök lengik körül. 2) Költőileg mondatik szellőről, mely valami körül fúdogál. A virágokat illatos szellő lengi körül.

*KÖRÜLLENGÉS
(körül-lengés) ösz. fn. Lengve, lengedezve körülvétel.

*KÖRÜLLĚVŐ
(körül-lévő) ösz. mn. Általán mondjuk mindenről, ami valamely tárgy körében, közelében létezik. A körüllevő vidéket magas hegyről szemlélni.

*KÖRÜLLOVAGOL
(körül-lovagol) ösz. ön- és áth. 1) Tárgyesetes név nélkül, am. bizonyos téren különböző irányban lovagol. Körüllovagolni a városban, mezőn. 2) Áthatólag: valamely kört lovagolva bejár. Körüllovagolni a várat, az erdőt. Körüllovagolni a pályakört.

*KÖRÜLMÉNY
(kör-ül-mény) fn. tt. körülmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. KÖRNYÜLÁLLÁS.

*KÖRÜLMÉNYĚS
(körül-mény-ěs) mn. l. KÖRNYÜLÁLLÁSOS.

*KÖRÜLMÉNYĚSEN
(kör-ül-mény-ěs-en) ih. l. KÖRNYÜLÁLLÁSOSAN.

*KÖRÜLMÉNYĚSSÉG
(kör-ül-mény-ěs-ség) fn. tt. körülményěsség-ět, harm. szr. ~e. Valamely dolognak abbeli tulajdonsága, melynél fogva bizonyos körülményei vannak. Valaminek körülményességét tekintetbe venni.

*KÖRÜLMÉR
(körül-mér) ösz. áth. Valamely testnek vagy térnek körszélét megmérni, nagyságát meghatározza. Körülmérni a fa derekát. Körülmérni a tónak, erdőnek kerületét.

*KÖRÜLMETÉL, KÖRÜMETÉLÉS, KÖRÜLMETÉLKĚDIK
l. KÖRNYÜLMETÉL, KÖRNYÜLMETÉLÉS, KÖRNYÜLMETÉLKĚDIK.

*KÖRÜLNÉZ
(körül-néz) ösz. önh. 1) Szoros ért. mindenfelé néz azon téren, melynek ő maga mintegy középpontját teszi. A határcsősz föl megy a góréra, hogy körülnézzen. A félénk katona körülnéz, hogy merre futhasson. 2 ) Szélesb ért. vizsgálat, fölügyelet végett majd ide, majd oda megy. Körülnézni az udvarban, a majorban. Nem árt, ha a gazda néha néha körülnéz. Innen átv. ért. valamit több oldalról figyelembe vesz. 3) Visszaható névmással am. magára vonatkozólag vesz valamit tekintetbe. Ha körül nézem magamat, azt veszem észre, hogy semmim sincs.

*KÖRÜLÖLEL
(körül-ölel) ösz. áth. Karjaival körülfog, ölébe szorít.
"A gyönge nő remegve ül,
Hősét körülölelve."
Kölcsey.

*KÖRÜLÖTT
(kör-ül-ött) ih. Személyragozva ~em, ~ed, ~e, ~ünk, ~etěk, ~ök, am. én körömben, te körödben, ő körében stb. Ragozatlan állapotban nem divatozik. De lehetne használni: város körülött v. városnak körülötte, ház körülött v. háznak körülötte, ezek helyett város körül, hát körül. V. ö. KÖRÖTT.

*KÖRÜLÖVEZ
(körül-övez) ösz. áth. Övvel körülköt, bekerít valamit. Derekát szíjjal körülövezni.

*KÖRÜLPALÁNKOL
(körül-palánkol) ösz. áth. Minden oldalról palánkkal kerít valamely tért vagy épületet stb. Körülpalánkolni a vadaskertet, a magán álló pusztai majort.

*KÖRÜLRÁG
(körül-rág) ösz. áth. Valamely testnek körszéleit minden oldalról megrágja. Körülrágni a dugaszt, hogy a palaczkba férjen. A nyulak körülrágták a csemetéket.

*KÖRÜLRAGYOG
(körül-ragyog) ösz. áth. Ragyogó sugaraival valamely testet minden oldalról megfényesít. A drága gyöngyökből fűzött koszorú körülragyogja fejét. Az éjjeli lámpák körülragyogják a kivilágított tornyot.

*KÖRÜLRAJONG
(körül-rajong) ösz. áth. Rajongva körülvesz, körülfog.

*KÖRÜLREPDĚS
(körül-repděs) ösz. önh. Repdesve kerülget valamit. A ragadozó madarak körülrepdesik a sikot. A méhek körülrepdesik a virágos füveket.

*KÖRÜLSÁNCZOL
(körül-sánczol) ösz. áth. Sánczokkal minden oldalról bekerít. Kürülsánczolni a várat, várost.

*KÖRÜLSZÁNT
(körül-szánt) ösz. áth. Bizonyos térnek széleit minden oldalról ekével fölmetszi. Körülszántani a tagosztályban jutott részt. Körülszántani a vizenyős legelőt, hogy a juhász be ne hajtsa a nyájat.

*KÖRÜLTÁBOROZ
(körül-táboroz) ösz. áth. Valamely helyet táborozva bekerít. Körültáborozni az ostromzár alá vett várat.

*KÖRÜLTÁNCZOL
(körül-tánczol) ösz. áth. Valamely tért vagy testet tánczolva jár körül. Körültánczolni a teremet, az udvart. Körültánczolni a pünkösdi fát, a szent Iván tüzét. A botra gugorodott kanászt körültánczolja a többi.

*KÖRÜLUTAZ
(körül-utaz) ösz. önh. és áth. 1) Tárgyesetes név nélkül am. bizonyos téren, különféle irányban, mintegy kört csinálva utaz. Tapasztalat kedveért körülutazni valamely országban. 2) Tárgyesetes névvel, valamely tért mintegy megkerülve bejár. A Balaton tavát körülutazni.

*KÖRÜLÜL
(körül-ül) ösz. áth. Többen, bizonyos helyet vagy testet, mint valamely középpontot ülve körülvesznek. A vendégek körülülik az asztalt. Kitálaltak, senki sincs, körülülték (az asztalt) semmi sincs. (Km.). A pásztorok körülülik az éjjeli tüzet.

*KÖRÜLÜLTET
(körül-ültet) ösz. áth. Valamely térnek széleit minden oldalról beülteti bizonyos növényekkel. A kert garádját bodzafával, a kerti ágyakat rózsafákkal körülültetni. Akáczokkal körülültetni a határt.

*KÖRÜLVĚSZ
(körül-věsz) ösz. áth. Általán valamit bekerít mindenfelül. Különösen 1) többen összeállva, s kört alakitva kerítenek be valamit v. valakit. Hadsereggel körülvenni a várost. Az erdei utast hirtelen tíz utonálló vette körül. 2) Állandóan vagy folytonosan, természeti helyzeténél fogva kerítve tart valamit. Turócz vármegyét, mint valamely völgyet, mindünnen körülveszik a hegyek. A szigeteket vizek veszik körül. 3) Átv. ért. valakit erkölcsileg megkerít, s mintegy akaratának körébe iparkodik vonni. Én Pált beszélem rá, te pedig vedd körül Pétert.

*KÖRÜLVITORLÁZ
(körül-vitorláz) ösz. önh. Képes kifejezés a mindennapiabb körülhajóz helyett. Egyébiránt csak oly hajózásról mondható, mely vitorlákkal történik. V. ö. KÖRÜLHAJÓZ.

*KÖRÜLZĚNG
(körül-zěng) ösz. önh. Köröskörül hallhatólag zeng.

*KÖRVERS
(kör-vers) l. KÖRÉNEK.

*KÖRVONAL
(kör-vonal) ösz. fn. Azon minden ponton görbülő vonal, mely a szoros értelemben vett körnek szélét, vagy magát a kört képezi; máskép: körrajz; l. ezt.

*KÖRVONALAZ
(kör-vonalaz) ösz. áth. Körvonalat csinál. Szélesebb értelemben valamely ábrának körrajzát adja. Átv. ért. valamely általános tervet vagy eléadást szerkeszt a nélkül, hogy a részletességekre is kiterjeszkednék. (francziául: contourner, innen németesen: contourniren, vagy ,contour' szótól: contouriren).

*KÖRVONALAZÁS, KÖRVONALZÁS
(kör-vonalazás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki körvonalaz.

*KÖRZENE
(kör-zene) l. KÖRÉNEK alatt.

*KÖRZIK
(kör-öz-ik) k. m. körz-ött, htn. ~eni. Körben mozog, forog, pl. a hajtott csiga, az elperdített brúgatyú, a forgó kerék.

*KÖS
elvont gyöke kösed és kösedék szóknak. A kösöng, kössű, kössöntyű szókban kör a gyök.

*KŐSAROGLYA
(kő-saroglya) ösz. fn. Saroglya, melyen köveket hordanak, pl. építés körül a napszámosok, az útcsinálók stb.

*KÖSE
puszta Pozsony m.; helyr. Kösé-re, ~n, ~ről.

*KÖSED
(kös-ed) l. KESED.

*KÖSEDÉK (1)
(kös-ed-ék) fn. tt. kösedék-ět, harm. szr. ~e. Eredetileg kesedék a kesed (kopik, szakad, reped) törzsöktől. Repedék, hasadék, szakadék. V. ö. KESE, KESED.

*KÖSEDÉK (2)
(mint föntebb) fn. tt. kösedékět. Győr vidékén jelent keveset, pl. Kösedék baja sincs. Ez vagy nem egyéb, mint a föntebb (1) alatt említett kösedék, mintha azt jelentené, hogy egy repedésnyi baja sincs; vagy talán a kis gyökből lett, s am. kisedék.

*KÖSELY
ér Bihar megyében.

*KÖSELYSZĚG
puszta Bihar m.; helyr. Köselyszěg-re, ~ěn, ~ről.

*KÖSMÖTÖL
tájdivatos e helyett: kasmatol.

*KÖSNYÖSFERSING
(kösnyös-fersing) ösz. fn. Erdélyben, fekete selyemmel himzett mellü, redős derekű hosszu nőöltöny, elül nagy kapocscsal (kösönynyel, kösöntyűvel). Leginkább leányok viselik, veres sinórövet kötve reája. V. ö. FERSING.

*KŐSÓ
(kő-só) ösz. fn. Terméssó, melyet kőformákban vágnak, különböztetésül a vízből főtt sótól, melyet porsó-nak neveznek.

*KÖSÖNTŐ, KÖSÖNTYŰ
l. KÖSSÖNTYŰ.

*KÖSÖNY
(kös-öny) fn. tt. kösöny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. 1) A tízhímesek seregéből való növénynem, melynek legközönségesebb faja a konya kösöny, máskép Venus köldöke, v. köldökfű. (Cotyledon umbilicus). 2) Erdélyben, Toroczkó városában Kriza J. értesitése szerént am. karmantyú (női ékesség). Valószinü, hogy eredetileg mindkét értelemben körsöny volt, s innen lett kössöny, rövidebben: kösöny. A kör gyök t. i. fogalmi és tárgyilagos viszonyban áll a konya és köldök szókkal, mint köröset jelentőkkel. V. ö. KÖSSÖNTYŰ.

*KÖSSÖNTYŰ
(kör-ös-ön-t-ű; l. itt alább), fn. tt. kössöntyű-t. Molnár A. és Páriz-Pápai két s-vel irják. Némely régieknél, pl. a Bécsi codexben: kösöntő. Prágainál köszöntyű, Szabó Elek szerént a székelyeknél: kösöntyü, de Szabó Dávidnál mind kössöntyű, mind köszöntyű. Molnár A. szerént am. nyakra való ékesség, nyakláncz, továbbá karkötő (monile, spinter, lunula; Armband, Halsband). Calepinusnál spinter, mely alatt ruhaékesitő kapocs, csat értetik; mások szerént ismét lunula, azaz félholdat képező csat, kapocs; Szabó D. szerént palástra, köpönyegre való öreg v. nagy kapocs. A Bécsi codexben nyaki ékesség (monile). Mind ezen értelmekből az tünik ki, hogy e szóban alapfogalom a körös alak. Mi e szó elemzését illeti: látni való, hogy utóbbi képzőjénél fogva azon szók sorába tartozik, melyek az igeneves ó ő ú ű előtt a t betűt meglágyítják, milyenek: pattantyú, billentyű, csörgetyű, förgetyű, csikoltyú stb. pattantó, billentő, csörgető, förgető, csikoltó helyett. Kössöntyű is am. kössöntő a kössönt törzsöktől. Alapfogalmánál fogva legvalószinübb, hogy gyöke kör, melyből lett körös, öszvevonva körs, mint pers, hars, hárs, társ, nyers stb. innen körsön, mint pers persen, harsan, fercsen; azután körsön-t, mint persent, fercsent stb. Az r átalakult s-vé, mint persely lett pessely, borsó bossó, borstörő bosstörő stb. E szerént eredetileg körsöntyű, am. nyakat vagy karokat körösitő, kerítő ékesség, mely nevezet utóbb más ily körded vagy félkörü ékszerekre is átvitetett. V. ö. KÖSSÜ, KÖSÖNY.

*KÖSSÜ
(kör-ös-ü) fn. tt. kössü-t. Csavarral ellátott fogó némely érczmiveseknél, pl. lakatosoknál, ötvösöknél. Minthogy a csavarnak lényeges tulajdonsága a körös alak, innen legvalószinübb, hogy gyöke kör, melyből lett körös ige, ebből igenév köröső, körösü, összehúzva körsü, végre kössü, mint borsó bossó, persely pessely stb. V. ö. KÖSSÖNTYŰ.

*KÖSTÖRKÖDIK
baranyai tájszó, l. BÖSTÖRKÖDIK.

*KÖSZ
elvont gyöke 1) köszön igének, l. ezt; 2) köszörű főnévnek, melyben hangutánzónak látszik, l. KÖSZÖRŰ. 3) Köszvény főnévnek; l. ezt.

*KŐSZÁL
(kő-szál) ösz. fn. Általán szálfa vagy szobor gyanánt emelkedő kőtömeg. Különösen a vizek, jelesen tengerek fenekéről feltolódó szikla. Ez azon fenék kőszál, melyen hitünk épűl. (Egyházi ének).

*KŐSZÁLAS
(kő-szálas) ösz. mn. Kőszálakkal bővelkedő. Kőszálas hegyek. Kőszklas tenger. V. ö. KŐSZÁL.

*KŐSZÁLI
(kő-száli) ösz. mn. Kőszálon levő, fekvő, járó. Köszáli zerge.
"Messzünnen, mint kőszáli hó,
Fehérlik a bús lobogó."
Kölcsey.

*KŐSZĚG
(kő-szěg) ösz. helynév, Szabad kir. város Vas, falu Sáros, puszta Torna m.; helyr. Kőszěg-ěn, ~re, ~ről.

*KŐSZEG-REMETE
falu Szathmár m.; helyr. ~Remeté-re, ~n, ~ről.

*KŐSZÉN
(kő-szén) ösz. fn. Égékeny ásvány, mely földi szurokból, vasnemü agyagból és mészből áll; szine fekete, leveles rétegü, többé-kevésbé fényes; koczkásan törékeny s tüzelésre alkalmas. (Lithantrax).

*KŐSZÉNBÁNYA
(kőszén-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből kőszenet fejtenek.

*KŐSZÉNBÁNYÁSZ
(kőszén-bányász) ösz. fn. Bányamunkás, ki kőszénfejtéssel foglalkodik.

*KŐSZEPLŐ
(kő-szeplő) ösz. fn. Köveken, sziklákon, téglákon tenyésző zuzmófaj a lopvanőszők seregéből. V. ö. ZUZMÓ.

*KŐSZIKLA
(kő-szikla) ösz. fn. Nagy kőtömeg, mely akár a földön fölül, akár a vízből magasra emelkedik, vagy a viznek, földnek szine alatt elrejtve létezik. Kősziklára épitett régi lovagvárak. Kősziklákról kősziklákra szökdelő zergék. A tengeri hajó kősziklába ütközvén, elsülyedt. Képes kifejezéssel a rendíthetlen állhatatosságnak, erőnek jelképe. Úgy állottak, mint a kősziklák.

*KŐSZIKLÁS
(kő-sziklás) ösz. mn. Kősziklákkal bővelkedő, ellepett. Kősziklás hegysorok. Kősziklás tengerpart.

*KŐSZILÁRD
(kő-szilárd) ösz. mn. Képes kifejezéssel am. föltételeiben állhatatos rendíthetlen. Kőszilárd jellemü férfi.

*KŐSZÍN
(kő-szín) ösz. fn. Oly szín, mely valamely kőnem szinéhez hasonló.

*KŐSZINŰ
(kő-szinű) ösz. mn. Valamely kőnem szinéhez hasonló. Márványkőszínü falak.

*KŐSZIRT
(kő-szirt) ösz. fn. Széles ért. am. kőszikla. Szorosb ért. a vizekből fölemelkedő, vagy a mélységben rejlő kőtömeg. V. ö. SZIRT.

*KŐSZIRTHAL
(kő-szirt-hal) ösz. fn. Sötétbarna szinü tengeri hal, mely a tőkehalak neméhez tartozik, s Peru és Chili partjain seregesen tenyészik.

*KŐSZÍV
(kő-szív) ösz. fn. Képes kifejezéssel, kemény, hajthatatlan, érzéketlen szív, mint a kő.

*KŐSZÍVÜ
(kő-szivü) ösz. mn. Képes beszédben oly emberről mondjuk, ki érzéketlen szivvel bir, kinek szive mások nyomorán, szenvedésén meg nem indúl.

*KŐSZIVÜSÉG
(kő-szivüség) ösz. fn. Azon tulajdonsága valakinek, melynél fogva mások szenvedése, nyomora, kérelme, esengése nem érdekli, meg nem indítja őt.

*KÖSZMÉTE
l. PÖSZMÉTE.

*KŐSZORÍTÓ v. ~SZORITÓ
(kő-szorító) ösz. fn. A kőhasogatók, kőfürészelők sajtónemü eszköze, melylyel a követ fürészeléskor leszorítják.

*KÖSZÖN
(kösz-ön) önh. m. köszön-t. 1) Tárgyesetes viszonynévvel, am. valamiért hálát mond, különösen oly adományért, jótéteményért, melyet valaki csupa jóakaratból, kegyességből adott vagy adni akar. Köszönöm kegyelmetek szivességét, jóakaratát, kináját. Szabadságomat, szerencsémet neked köszönöm. Megköszönni a vett jótéteményt.
"Így köszönöd János kegyeit, hogy főpapi székbe
A porból fölemelt?"
Horvát E.
Néha a tárgyesetes név illetőleg 'azt' névmás elmarad, de az ige határozott alakot veszen föl. Köszönöm, de nem iszom. (Km.). Köszönd, hogy eljöttél. Köszönjék meg, hogy nagyobb bajuk nem történt. Köszönje meg a víz, ha megmosdom benne. (Km.). 2) Tulajdonitó ragu névvel am. valakinek idvezletet mond, vagy általán tisztelgést teszen. Köszönni az átmenő tisztes öregnek. Levett söveggel köszönni valakinek. Mivel pedig az ily köszönés találkozáskor vagy megérkezéskor szokott történni; innen átv. ért. beköszönni annyit is tesz, mint megérkezni, megjönni, pl. Beköszön a tél. Ha a szükség beköszön az ajtón, a szeretet akkor az ablakon ugrik ki. (Km.). Használják néha köszönt helyett is:
"Utas, köszönj rám egy pint bort,
Itt látsz fekünni egy jámbort."
Csokonai.
E szónak jelentéseiből kitelezik, hogy alapfogalom benne a ked, melytől kedü, kedv, kedély szók származnak. E nyomon indulva, valószinü, hogy a köszön, igének kösz gyöke azonos, vagy legalább rokon kegy (kögy) v. ked szókkal, az utóbbiból lett: ked-en v. kez-en, s hangváltozattal közön, köszön, t. i. az ön oly képző, mint az izen, oson s több szókban az en és on. Hogy a d a szók közepén sz-re szeret változni, különösen a k után, világosan tanusitják a verekedik verekeszik, cselekedik cselekeszik, s több igék, melyek tájszokásilag vereköszik, cseleköszik stb. Törökül: sűkür v. sükr am. dicséret; és köszönet; honnan sükr etmek, Istent dicsérni; és köszönni. Ezen sükür szóban a sük gyök csekély eltéréssel a megfordított magyar küsz. Rokonnak látszik kösz gyökkel még a német kosen, (bizalmasan, gyöngéden beszélgetni, hízelegni), franczia causer (beszélgetni, csevegni), szanszkrit kath (beszélget); továbbá a magyar hiz v. hisz, gyök is, 'hízelg' szóban.

*KÖSZÖNÉS
(kösz-ön-és) fn. tt. köszönés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamely vett kegyért, jótéteményért hálánkat szóval vagy tettel is kijelentjük. 2) Idvezlés, mely által valaki iránt kegyeletet mutatunk, midőn szóval vagy tettel is, pl. süvegeléssel magunkat meghajtva, másnak kedvére teszünk valamit. A köszönés senkinek sem szakasztja meg a száját. (Km.). Elfogadni, viszonozni a köszönést.

*KÖSZÖNET
(kösz-ön-et) fn. tt. köszönet-ět, harm, szr. ~e. 1) Szóval vagy tettel kijelentett hála, melylyel valakinek kegyét, vagyis kegyéből eredt jótéteményét viszonozzuk. Köszönetet mondani, izenni. Valamit köszönettel fogadni, venni, meghálálni. Vegye ön szives köszönetemet. Nagy köszönettel tartozom önnek. Nincs köszönet benne, ezt akkor mondjuk, midőn valamely dolog, vagy tett haszontalan, tökéletlen, czéljának meg nem felelő, vagy épen káros. Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne. (Km.), a jégesőről mondják. 2) Idvezlet, szokottabban köszöntés. A szép köszönetnek szép a felelete. (Km.). V. ö. KÖSZÖNTÉS.

*KÖSZÖNGET
(kösz-ön-g-et) önh. és gyakor. m. Köszönget-tem, tél, ~ětt. par. köszöngess Gyakran, ismételve köszön valakinek. Kalapját emelgetve, magát hajtogatva köszöngetni az érkező vendégeknek. V. ö. KÖSZÖN 2).

*KÖSZÖNGETÉS
(kösz-ön g-et-és) fn. tt. köszöngetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva gyakran, ismételve köszöngetünk valakinek vagy többeknek. A nép köszöngetéseit alig győzte viszonozni. V. ö. KÖSZÖNGET.

*KÖSZÖNZŐ
(kösz-ön-ő) mn. tt. köszönő-t. 1) A vett kegyért hálát adó. Köszönő beszéd, levél. 2) Idvezlő, valami kedveset mondó. Öregeknek köszönő ifju.

*KÖSZÖNT
(kösz-ön-t) áth. m. köszönt-ött, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kedves mondással, valami jót kivánva szólít, üdvözöl valakit vagy valamit, mint átv. ért. tiszteletnek, kegyeletnek tárgyát, pl. Isten áldjon meg! Isten hozott! Jó napot! Inni akar, aki az evő embert köszönti. (Km.). Megköszönteni a városba jött fejedelmet.
"Pacsirták magasról a napot köszöntik."
Orczy.
"Hős vértől pirosúlt gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács."
Kisfaludy K.
Néha önhatólag tárgyesetes név nélkül használtatik. Beköszönteni az új hivatalba. Tájdivatosan annyi is, mint az egyszerű köszön. Különösen jelenti azon tisztelgést, mely által valakinek bizonyos innepélyeken, pl. név-, születésnapon, új évkor, stb. kedveskedünk.
Barátunkat születése napján megköszönteni. Elköszönteni, ráköszönteni valakire a poharat, am. egészségre inni, áldomást mondani. Továbbá a távollevőnek valaki által jó indulatját, jókivánatát izeni. Köszöntöm otthon levő kedveseidet; máskép: köszöntetem.

*KÖSZÖNTÉS
(kösz-ön-t-ěs) fn. tt. köszöntés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A tisztelkedés azon neme, mely által valakit köszöntünk. A köszöntést viszonozni. Névnapi, újévi köszöntés. V. ö. KÖSZÖNT.

*KÖSZÖNTÉSI
(kösz-ön-t-és-i) mn. tt. köszöntési-t, tb. ~ek. Köszöntéshez tartozó, azzal járó, arra vonatkozó. Köszöntési kivánatok, szólásmódok.

*KÖSZÖNTET
(kösz-ön-t-et) mivelt. m. köszöntet-tem, ~tél, ~ětt, par. köszöntess. Valakit megkér, vagy megbíz, hogy nevében köszöntsön valakit. Levélben szüleit, rokonait, barátait köszöntetni. Különösen köszöntetem édes anyámat. Ezzel idvezlik a hazatérő búcsusok is az otthon levőket. Köszöntet benneteket a czeli Szűz Mária.

*KÖSZÖNTŐ
(köszön-t-ő) fő- és mn. tt. köszöntő-t. 1) Személy, ki valakit köszönt, megköszönt. 2) Köszöntéskép elmondott vagy megirt jó kivánat. Köszöntővers.

*KÖSZÖNTYŰ
l. KÖSSÖNTYŰ.

*KÖSZÖRŰ
(kösz-ör-ű, mongol nyelven Beregszászi szerént: kuszur); fn. tt. köszörű-t. Széles ért. valamely sima kemény test, mely dörgölés által más testet koptat, illetőleg vékonynyá, élessé tesz. Ez értelemben köszörű az aczél is, melylyel a vaseszközöket fenik, élesítik. Szorosb ért. fínoman kisimított homokkő, mely vaseszközök élesitésére használtatik, milyen pl. a kaszakő, a beretvafenő kő. Legszorosb ért. tányéralakú homokkő, mely közepett nyéllel ellátva, forgatáskor az alája alkalmazott vizes válut érinti, s rajta késeket, fejszéket, bárdokat stb. élesítenek. Legvalószinübb, hogy e szó törzsöke a hangutánzó köször, s olyan mint a nyöször. Vastag hangon hasonló hozzá, a latin cos. Ezen elemzésnek kedvez a nyelvszokás is, mely szerént a magyar köszörülésnek mond minden olyan dörgölődzést, melynél fogva két, kemény test érintkezés által, és bizonyos hangadás kíséretében koptatja egymást, pl. A kerék köszörüli a lőcsöt. A haragos vadkan fához köszörüli agyarát. Patkóval köszörülni a jeget stb. Egyébiránt sem a nyelvszokással, sem a tárgy tulajdonságával nem ellenkeznék azon elemzés is, mely szerént köszörü annyi volna, mint átvetett köröszű, körösző, azaz köröző (t. i. kő), minthogy köralakú, s körben forgó. V. ö. KOSZORÚ.

*KÖSZÖRŰHOMOK
(köszörű-homok) ösz. fn. Homok, melyet némely testek köszörülésére, fényesitésére használnak, pl. melylyel a késeket tisztogatják.

*KÖSZÖRÜKERÉK
(köszörű-kerék) ösz. fn. Kerék, mely által a nagyobbszerü köszörűkövet forgatják.

*KÖSZÖRŰKŐ
(köszörű-kő) ösz. fn. lásd: KÖSZÖRŰ.

*KÖSZÖRŰL, KÖSZÖRÜL
(köször-ü-öl) áth. m. köszörűl-t. 1) Valamely kemény test egy másikat hozzá dörgölődzve koptat, vásít. A forduló szekér kereke köszörüli a lőcsöt. 2) Különösen valamely tompa vaseszközt vagy üveget köszörű által élesít, egyszersmind fényesít. Késeket, fejszéket, bárdokat, kardokat köszörülni. 3) Átv. ért. mondják: fogakat köszörülni valakire, am. mérges boszút forralni ellene. Eszét köszörülni valamin, am. élesíteni. A tudós is talál, mit köszörüljön eszén. (Km.). Sokat kell még ezen emberen köszörülni, am. finomítani, simítani darabos erkölcsein.

*KÖSZÖRŰLÉS, KÜSZÜRÜLÉS
(köször-ű-öl-és) fn. tt. küszörülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn köszörülnek valamit. V. ö. KÖSZÖRŰL.

*KÖSZÖRŰLETLEN
(köször-ű-l-et-len) mn. tt. köszörűletlen-t, tb. ~ěk. Amit meg nem köszörültek; tompa, életlen, simítatlan, darabos. Köszörűletlen beretva nem veszi le az erős szakált. A köszörűletlen kések, kardok nem fognak. Köszörűletlen erkölcsü ripők. V. ö. KÖSZÖRŰL. Határozóként am. köszörületlenül, anélkül hogy köszörülve volna.

*KÖSZÖRÜLKÖDIK
(köször-ű-l-k-öd-ik) k. m. köszörülköd-tem, ~tél, ~ött. Mondják oly testről, mely egy másikkal szoros érintkezésbe jövén, vásik, kopik. Átv. ért. hogy valakinek kegyét keresse, folytonosan hozzá simul, s dörgölődzik, mint a hizelkedő macska. Hiába köszörülködöl hozzám.

*KÖSZÖRÜLŐDIK
(köször-ű-ül-őd-ik) belsz. Más forgó testtel mintegy magától érintkezve kopik. A lőcs a kerékhez köszürűlődik.

*KÖSZÖRŰMALOM
(köszörű-malom) ösz. fn. Malomféle gép, melynek köszörűköveit víz hajtja.

*KÖSZÖRŰS
(kösz-ör-ű-s) fn. tt. köszörűs-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Kézmíves, ki köszörűkövön vagy más ilyetén gépen vaseszközöket vagy néha más testeket is, pl. üvegeket élesít és fényesít.

*KÖSZÖRŰSZÉK
(köszörű-szék) ösz. fn. A köszörűsnek azon készülete vagy gépe, mely által köszörűl. Különösen azon fa lábakon álló válu, melyben a köszörűkő forog.

*KÖSZÖRŰTÁL
(köszörűtál) ösz. fn. Az üvegköszörűsök réz tála, melyben a látcsövek lencséit köszörülik.

*KÖSZÖRŰVÁLU
(köszörű-válu) ösz. fn. Válu a köszörűszéken, melyet vízzel töltenek meg, hogy a benne forgó köszörűkövet nedvesitse.

*KÖSZVÉNY
(kösz-vény) fn. tt. köszvény-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e v. ~je. Szakgatás a tagokban, különösen az izekben, mely éles fájdalommal jár, máskép: inszakgatás, száraz fájdalom. Hogyha majd egyik, majd másik izet vagy tagot támadja meg, bolygó v. csúzos köszvény. Amint egyik vagy másik tagját kinozza a testnek, a szerént láb-, térd-, kéz-, fejköszvény stb. Alakjára, és képződésére nézve oly szó, mint ösvény, posvány, ásvány, járvány, halvány stb. melyek gyöke önálló vagy elvont is lehet. Mindezekben vány vény kettőztetett igeneves képző rejlik, pl. ás-ó, ás-a, ás-a-va, jár-ó, jár-a, jár-a-va, haló, hala, halava. E szerént a köszvény gyöke kösz, melyből lett kösző, kösze, köszeve, összehúzva köszve, köszvény. E nyavalya természetét vévén tekintetbe, igen valószinü, hogy kösz am. megy, járkel, s rokon közelebbről kósz gyökkel kósza névben s kúsz, sőt mindenek fölött csúsz igével; úgy hogy azon nyavalyát is, mely szintén járványos természetü, t. i. a csúszt tétovázás nélkül a csűsz v. csúszik igével egynek tarthatjuk. Innen e nyavalyáról tréfás közmondás: csúsz, de nem mász. Adelung a Gicht szót szintén a gehen-től származtatja. A görög arthritis törzsöke arthron am. íz, minthogy leginkább az ízeket bántja. A kösz-ben levő ösz-vel megegyezik a selypes ös, az ösvény gyöke, mely t. i. nem más, mint azon vonal, melyen járnak; latinul semita = semi-ita, félút.

*KÖSZVÉNYANYAG
(köszvény-anyag) ösz. fn. Azon megcsípősödött, és peshedt nedvek, melyekből a köszvényes szakgatások erednek.

*KÖSZVÉNYCSÚZ
(köszvény-csúz) ösz. fn. Járványos, bolygó, üdült köszvény, mely a testnek majd eme, majd ama tagját vagy izét támadja meg.

*KÖSZVÉNYĚS (1)
(kösz-vény-ěs) mn. tt. köszvényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Köszvénytől meglepett, kinzott. Köszvényes ember. Köszvényes lábak, kezek, térdek. A köszvényes ember okos szokott lenni, (km.). mert hogy föl nem kelhet, sokat gondolkodik.

*KÖSZVÉNYĚS (2)
faluk Bihar és Szala m., erdélyi falu Maros székben; helyr. Köszvényěs-re, ~ěn, ~ről.

*KÖSZVÉNYFŰ
(köszvény-fű) ösz. fn. A köznép így nevezi a fonalfűnyűgöt (cucsuta europaea), melynek szára fonalforma nyűgös, más növényekre tekergőzik, levelei nincsenek, hanem azok helyett itt-amott apró pikkelyek; máskép a köznép aranka, fecskefonal, görényfű neveken is hívja. Néhutt pedig a kalincza v. kalincza kecskenyak (ajunga chamaepitys v. teucrium chamaepitys) nevű növényt hivják köszvényfűnek.

*KÖSZVÉNYLABDACS
(kösz-vény-labdacs) ösz. fn. Labdacsokban készített gyógyszer a köszvény ellen.

*KÖSZVÉNYLÁZ
(köszvény-láz) ösz. fn. Láz, mely az élesebb fájdalmu köszvényben szenvedőket meg szokta lepni.

*KÖSZVÉNYMENTA
(köszvény-menta) ösz. fn. l. CSOMBOR.

*KÖSZVÉNYNEMŰ
(köszvény-nemű) ösz. mn. Fájdalmakról mondják, melyek a köszvény által okozottakhoz hasonlók, vagy velök ugyanazok. Köszvénynemű inszakgatás, száraz fájdalom.

*KÖSZVÉNYROHAM
(köszvény-roham) ösz. fn. Nyavalyás állapot, midőn a köszvényes fájdalmak nagyobb erővel megtámadják a tagokat vagy ízeket.

*KÖSZVÉNYSZĚR
(köszvény-szěr) ösz. fn. Azon különféle gyógyszerek, melyeket az orvosok és kuruzslók a köszvény ellen ajánlanak.

*KÖSZVÉNYTAPASZ
(köszvény-tapasz) ösz. fn. Gyógytapasz, melyet holmi gyógyszerekből készítve a köszvényes tagra kötnek, pl. ímelygyökér pora, disznó- vagy szarvaszsirral keverve.

*KÖT
áth. m. kötött; régiesen és tájdivatosan, köttem, köttél, kötött, par. köss. 1) Valamely testet egy másikra csavarva, tekerve, szorítva megerősít. Fejre kendőt, derékra övet, süvegre szalagot kötni. 2) Bizonyos öszvetartó eszköz által valamely testet egy másikhoz fűz. A szőlővesszőt karóhoz, a lovat jászolhoz, az ebet fához kötni. A tolvaj kezeit hátra kötni. Ide tartoznak a közéletben eléforduló ilyetén képes kifejezések: Valamit másnak orrára kötni. Magát más nyakára kölni. Szerencséjét bizonyos dologhoz kötni. Nagyon köti az ebet a karóhoz, am. hetvenkedő ígéreteket tesz.
"Igen köti ebet az karóhoz,
Sok példát előhoz; hogy ő jól tud ahhoz,
Ej-ej, mit vehet ki tűled: azon nyomoz."
XVI. századbeli vers. (Thaly K. gyüjt.).
3) Több különlevő, egymástól független testeket egy egészszé egyesít bizonyos fűző eszköz által. Gabonát kévébe, szénát, szalmát, hajat csomóba kötni. Virágokat koszorúba kötni. Könyvet, papirost, kemény, aranyos táblába kötni. 4) Egy vagy több testet valamely takaróba borít, s azt öszvehúzza, fonja. Holmi gúnyákat batyuba, macskát, malaczot zsákba kötni. A pénzt kezkenő csúcsába kötni. 5) Bizonyos szálas testeket összevissza fonva együvé fűz. Vesszőből, kákából kosarat, czérnából harisnyát kötni. A madzagot csomóra kötni. A kötelen csomót kötni. Átv. ért. szabad mozgást akadályoz. Megkötni a folyó homokot, holmi ültetvények által. Valakinek nyelvét megkötni. Meg van kötve a keze. Kereket kötni, mi tulajd. értelemmel is bir. Kötve hinni valakinek. am. bizonyos megszoritó föltételek alatt.
Igekötőkkel párosulva: Bekötni valakinek a koszorúját, gúnyosan am. gyalázatát nyilvánosságra hozni, kiczégérezni. Belekötni valakibe, am. bizonyos ürügy alatt megtámadni. Felkötni a rablót, am. felakasztani. Felkötni a kolompot, am. valamely, merény, vállalat élére állni. Felkötni a gatyát, átv. am. valamely nehéz munkához jól fölevedzkedni. Kikötni valakivel, am. megmérkőzni, szembeszállni. Bolonddal ki ne köss soha. (Km.). Kikötni, t. i. a hajót a partra. Kikötni a lovat az istállóból, am. ellopni. Föltételül kikötni valamit. Magát lekötni valamire, am. hitelesen megérni, hogy valamit megtesz. Jószágait lekötni, pl. adósság biztositásaul. Magát megkötni, am. makacskodni. Megkötötte magát, mint a rosz ló. (Km.). Megkötni a bűnöket, egyházi ért. am. föl nem oldani, meg nem bocsátani.
Átv. ért. szerződést, barátságot, frigyet, szövetséget, békét kötni am. viszonyos igéretek s fogadások mellett, föltételek alatt megalapítani.
Minthogy a tulajd. értelmü köt igében az alapfogalom két vagy több testeknek együvé kapcsolása: innen okszerüleg állíthatni, hogy lényege azon ö, mely a szájnak öszvehuzása által tömeget, sürüséget utánoz, valamint a töm, tömör, több, ösz szókban. A k, mint jobbára a gyökökben, görbeséget képező hang jelenti a kapcsot, mely többet együvé fűz, a t pedig cselekvést, tevést jelentő képző, mint a vet, süt, hűt, tát, fut, nyit stb. igékben. Innen fejthetni meg ez igének a székelyeknél s Tisza vidékén divatozó azon értelmét, mely szerént köt a növény, midőn gyümölcse nő, pl. köt a borsó, midőn hüvelyét, a gabona midőn kalászát, a dinnye, midőn gyümölcsös virágát ereszti. Chaldäai nyelven Beregszászi szerént khetár am. köt. Törökül kat-mak am. hozzákapcsolni (hinzufűgen). Mandsu nyelven pedig khadala am. kötél. Rokonnak látszik vele még a szanszkrit kut v. küt (tartalmaz, fedez), a hellén ceuqw (rejt), német Kette, lengyel kita stb.

*KŐTÁBLA
(kő-tábla) ösz. fn. Kőből idomított, lapított, faragott tábla. Palakőtábla. Márványkőtábla. Kőtáblákkal kirakni valamely tért. Kőtáblára vésett emlékiratok.

*KŐTAN
(kő-tan) ösz. fn. Általán tan a kövekről, azok különféle nemeiről, tulajdonságairól, hasznaról stb.

*KÖTANYAG
(köt-anyag) ösz. fn. Szer, mely több más test összekötésére szolgál, pl. a mészszel kevert homok a kővel, téglával épitésben.

*KŐTARGONCZA
(kő-targoncza) ösz. fn. Erősebb szerkezetű targoncza, melyen a bányákban vagy építés körül a kődarabokat vontatják, huzzák, szállítják.

*KÖTBÉR
(köt-bér) ösz. fn. Valamely szerződés megerősitéseül kikötött dij azon esetre, ha egyik vagy másik fél a szerződést meg nem tartaná, pl. valaki valakinek száz mázsa gyapjút bizonyos árban megszerezni kötelezi magát, s azon mennyiséget bizonyos határidőben bizonyos helyre szállítani is igéri, de ezen igéretének egyik vagy másik részét meg nem tartja, vagy a másik fél azon gyapjút el nem fogadja, s kialkudott árát a meghatározott időben le nem teszi: a szerződés ilyetén megszegéseiért valamely pénzbeli díj, pl. 100 frt. eladási ártól 10 frt. kiköttetik. (Vinculum).

*KÖTBÉRI
(köt-béri) ösz. mn. Kötbért illető, arra vonatkozó. Kötbéri öszveg, illeték.

*KÖTEG
(köt-eg) fn. tt. köteg-ět, harm. szr. ~c Csomóba kötött valami, pl. ruhadarabok, podgyász stb.

*KÖTEGĚNKÉNT
(köt-eg-ěn-ként) ih. Külön külön kötegekben.

*KÖTEGYÁN; falu Bihar m.; helyr. ~gyán-ba
~ban, ~ból.

*KŐTEJ
(kő-tej) ösz. fn. Finom, fehér mészföld, mely a sziklák repedékei között, és hegyek mélységeiben találtatik, s vízzel keverve téjszinü. (Lae lunae.) Kőliszt-nek is lehetne nevezni, mert a liszthez hasonló.

*KŐTEKE
(kö-teke) ösz. fn. Kőanyagból kerekitett, gömbölyített teke. V. ö. TEKE.

*KÖTEKĚDÉS
(köt-e-kěd-és) fn. tt. kötekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mesterségesen támasztott, bizonyos ürügy alatt keresett veszekedés, ujjhuzást másba kapczáskodás.

*KÖTEKĚDIK
(köt-e-kěd-ik) k. m. kötekěd-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. valakibe bele köt, azaz veszekedésre keres ürügyet és alkalmat, belekapczáskodik valakibe.

*KÖTEKEDŐ
(köt-e-kěd-ő) mn. tt. kötekedő-t. Keresett ürügy alatt másba kapczáskodó, veszekedni szerető. A kötekedő ember elől legjobb kitérni. Kötekedő ellenvetések.

*KÖTÉL
(köt-él) fn. tt. kötet. Személyragozva: kötelem, köteled, kötele stb. Tájdivatosan, vagy inkább eredetileg kötel, miért származékai is, mint köteles, kötelesség, kötelem, kötelez, kötelezés, kötelék, kötelődzik, rövidek. 1) Széles ért. bizonyos növények száraiból, szálaiból vagy rostjaiból sodrott, tekert vagy fonott, s kigyósan hajtható sudarabb, vastagabb féle eszköz, mely leginkább arra való, hogy vele más testeket meg- vagy öszvekössünk. Szalma-, széna-, vessző-, hárskötél. 2) Szorosb ért. kender rostjaiból madzagokká sodrott, s több ily madzagokból öszvefont rövidebb vagy hosszabb, vékonyabb vagy vastagabb kötőszer. Borjukötél, melylyel a borjukat, tehénkötél, melylyel a teheneket, ökörkötél, melylyel az ökröket kötik meg. Harangkötél, melylyel a harangot húzzák. Csigakötél, melylyel csigát tekernek. Rudazó kötél, melylyel a megrakott szénás, szalmás stb. szekérnek nyomó rúdját leszorítják. Szénahordó kötél, melybe nagy csomó szénát kötnek. Ruhaszáritó kötél, melyre száritás végett a kimosott ruhákat kiteregetik. Kompkötél, mely által a kompot egyik partról másikra huzzák. Hajókötél, melynek több nemei vannak, nevezetesen vontató kötél vagy alattság, melyen hajót húzzák. Evező kötél, vas macska kötele stb. Kötelet vetni, behúzni, elvágni, kötélen vezetni a tehenet, ökröt. A szilaj csikó nyakába kötelet vetni. Kötelet verni, am. több vékony szálakat kötéllé fűzni, innen a kötélverő nevezet. Valakit kötélre itélni am. felakasztásra itélni. Kötélen tánczolni, járni. Ott szakad el a kötél, ahol leggyengébb. (Km.). Hármas kötél nehezen szakad. (Km.) 3) Mint hoszmérő eszköz, jelent bizonyos nagyságu földet, különösen holdföldet, máskép: láncz. Ez értelemhen a bibliai nyelvben gyakran eléfordúl, pl. Örökségem kötele. 4) Átv. ért. szoros viszony. Szeretet kötele, házasság kötele, költőileg rózsakötele. Szalay Á. gyüjteményében jelent kötelességet (kötélyt) is. 1546.

*KÖTÉLCSĚPÜ
(kötél-csěpü) ösz. fn. Régi kötéldarabok széttépett rongyai, melyekkel a hajók réseit beduggatják.

*KŐTELEK
falu Heves m.; helyr. Kőtelek-re, ~ěn, ~ről.

*KÖTELÉK
(köt-el-ék) fn. tt. kötelék-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos czélből valamely testre tekergetett kötél vagy vékonyabbféle kötőszer. A törött lábat kibontani kötelékeiből. Feloldani a málhák kötelékeit. Törvényi ért. a szerződéseknél azon igéret vagy fogadás, melynek megtartására az illetők lekötelezik magukat. Házassági kötelék.

*KÖTELĚM
(köt-el-ěm) fn. tt. kötelm-et, harm. szr. ~e. Újabb kori alkotása szó, a jutalom, hatalom, védelem, félelem, türelem stb. igegyökökből származtatott szók hasonlatára. l. KÖTELESSÉG.

*KÖTELEND
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Kötelend-re, ~ěn, ~ről.

*KÖTÉLERESZTŐ
(kötél-eresztő) ösz. fn. l. KÖTÉLGYÁRTÓ.

*KÖTELES (1)
(köt-el-es) mn. tt. köteles-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Kötéllel ellátott, felszerelt. Köteles ökörszekér, vagy iga, melyhez az ökröket nem lánczon, hanem kötélen fogják. Köteles hal, így nevezik a halászok a vizát és tokot, melyet nem bárkába tesznek, hanem kötélen tartanak fogva. Máskép, Komárom tájékán: kötélhal, hol a sőreget is ezek közé számitják. 2) Átv. ért. szerződésileg valamivel tartozó. Az adós köteles fizetni. Tehetsége fölött senki sem köteles. (Km.). Társasági nyelven: köteles szolgája, am. szolgálatára kész. Használtatik főnevül is, ámbár ritkábban, kötélgyártó helyett, amidőn tárgyesete: ~t, többese; ~ěk.

*KÖTELES (2)
puszta Bihar m.; helyr. Köteles-re, ~ěn, ~ről.

*KÖTELESMEZŐ
falu Kővár vidékén; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KÖTELESRÉSZ
(köteles-rész) ösz. fn. A polgári törvényben és törvénytudományban így nevezik a hagyaték azon részét, melyről az örökhagyó végrendeletében nem intézkedhetik; mely felét teszi annak, amit a gyermekek vagy ezek nem létében az életben levő szülék az örökhagyó után ennek végrendelet nélküli halála esetén öröklenének; a végrendelet tehát erre nézve semmis. Az osztrák polgári jogból az 1861-diki országbirói értekezés hozta át a magyar polgári jogba.

*KÖTELESSÉG
(köt-el-es-ség) fn. tt. kötelesség-ět, harm. szr. ~e. Amit valaki akár állapotánál, akár szerződésnél fogva akármiféle erkölcsi szükségből megtenni tartozik. Hivatali, papi, katonai, atyai, gyermeki, alattvalói kötelesség. Keresztényi, polgári, emberi kötelesség. Szoros, elmulaszthatlan kötelesség. Ez kötelességében áll. Kötelességében eljárni, azt teljesíteni. Kötelességéhez hiven mindent megtenni. Erkölcsi ért. magában foglalja mind azt, mivel Isten, magunk és mások iránt tartozunk. Újabb korban helyette kötelem és kötély használtatik. Az utóbbi ajánlatosb.

*KÖTELESSÉGFELEDÉS
(kötelesség-feledés) ösz. fn. Az erkölcsi érzetnek hiánya v. hanyagsága, melynélfogva valaki nem teljesíti azt, mit kötelessége szerént tennie kellene V. ö. KÖTELESSÉG.

*KÖTELESSÉGFELEDŐ
(kötelesség-feledő) ösz. fn. Személy, ki elmulasztja teljesíteni kötelességét.

*KÖTELESSÉGMULASZTÁS
l. KÖTELESSÉGFELEDÉS.

*KÖTELESSÉGSZEGŐ
(kötelesség-szegő) ösz. mn. Ki oly valamit tesz, mi kötelességével ellenkezik, ki a kiszabott erkölcsi, vallási, polgári stb. kötelesség ellen tényleg vétkezik. Kötelességszegő katona, ki őrhelyét elhagyja, - pap, ki egyházi lelkészi hivatalának törvényeit, szabályait általhágja, - férj, ki nejéhez hűtlen stb.

*KÖTELEZ
(köt-el-ez) áth. m. kötelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Átv. ért. mondjuk mindenféle erkölcsi indokról, illetőleg törvényről, szabályról, szerződésről stb. melynek erejénél fogva valamit tenni tartozunk. A felebaráti szeretetre a természet törvénye, különösen pedig Krisztus parancsa kötelez bennünket. Az eltörlött polgári törvény nem kötelez. Hűségtartásra innepélyes esküvel kötelezni magát. Igekötővel: Valakit lekötelezni maga iránt, am. hajlandóvá tenni, vagy erkölcsileg kényszeríteni, hogy kedveért kész legyen tenni valamit. Magát bekötelezni valamibe am. bebonyolítani, belevonni. Némelyek eltévelyedtek a hittől, és bekötelezték magukat sok fájdalmakba. Sz. Pál I. Timoth. 6. 10. (Káldi). Hasonló értelemben fordul elé Molnár A.~nél a belekötelez és megkötelez.

*KÖTELEZÉS
(köt-el-ez-és) fn. tt. kötelezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg erkölcsi kényszerítés, mely bizonyos teendőre kötelez valakit. V. ö. KÖTELEZ.

*KÖTELEZĚTT
(köt-el-ez-ětt) mn. tt. kötelezett-et. Amit teljesíteni kell, minek elmulasztása nincs kényünkre hagyva. Kötelezett tantárgy, melyet az illető tanodai polgárok kötelesek hallgatni.

*KÖTELEZĚTTSÉG
(köt-el-ez-ětt-ség) fn. tt. kötelezěttség-ět, harm. szr. ~e. Erkölcsi kényszerültség, melynél fogva kötelezve vagyunk tenni, teljesíteni valamit.

*KÖTELEZKĚDIK
(köt-el-ez-kěd-ik) k. m. kötelezkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kötelezi magát. Különösen a székelyeknél Kriza J. szerént am. igérkezik.

*KÖTELEZŐ (1)
(köt-el-ez-ő) mn. tt. kötelező-t. Általán mondjuk mindenről, ami kötelez valakit. V. ö. KÖTELEZ. Hűségre kötelező eskü. A haza polgárait kötelező országos törvények. Kötelező erővel biró megyei rendeletek.

*KÖTELEZŐ (2)
(mint föntebb) mn. és fn. tt. kötelezőt. 1) Aki magát kötelezi, vagy ami által valaki kötelezettséget vállal magára. 2) Főnévileg l. KÖTELEZVÉNY.

*KÖTELEZŐLEVÉL
(kötelező-levél) ösz. fn. l. KÖTELEZVÉNY.

*KÖTELEZVÉNY
(köt-el-ez-vény) fn. tt. kötelezvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Oklevél, mely által valaki bizonyitja magáról, hogy másnak valamivel, különösen bizonyos summa pénzzel tartozik, egyszersmind meghatározza a föltételeket, különösen az időt, mely alatt adósságát visszafizetni fogja. Szalay Á. gyüjteményében eléjön: kötellevél, 1548 stb.

*KÖTELEZVÉNYI
(köt-el-ez-vény-i) mn. tt. kötelezvényi-t, tb. ~ek. Kötelezvényt illető, arra vonatkozó. Kötelezvényi öszveg. Kötelezvényi tartozás.

*KÖTÉLFÉK; (kötél-fék) ösz. fn. Fék
melyet a lónak, öszvérnek, szamárnak fejére húznak, s kötélből van készítve, különböztetésül a szíjból csinált kantártól. Szokottabban: kötőfék.

*KÖTÉLGALLÓKA
(kötél-gallóka) ösz. fn. Kötélből csinált gallóka, azaz hinta.

*KÖTÉLGYÁRTÓ
(kötél-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki kenderből vagy szőrből köteleket csinál Tájdivatosan: kötéljártó, köteles, kötélverő, kötéleresztő.

*KÖTÉLGYÁRTÓMUNKA
(kötélgyártó-munka) ösz. fn. Mindenféle készítmény, melyet kötélgyártók szoktak csinálni, pl. kötelek, kenderhámok, hevederek stb.

*KÖTÉLGYĚPLŐ
(kötél-gyěplő) ösz. fn. Gyeplő, mely nem szíjból, hanem kötélből készült.

*KÖTÉLHÁLÓ
(kötél-háló) ösz. fn. Kötelekből csinált vadászháló.

*KÖTÉLHENGER
(kötél-henger) ösz. fn. Henger, melyre valamely eszköznek, gépnek kötelét tekerik, pl. a gugorának kötélhengere.

*KÖTÉLHINTA
(kötél-hinta), KÖTÉLHIRINTÓ, (kötél-hirintó) ösz. fn. l. KÖTÉLGALLÓKA.

*KÖTÉLJÁRÓ
(költél-járó) ösz. fn. l. KÖTÉLTÁNCZOS.

*KÖTÉLJÁRTÓ
(kötél-jártó) ösz. fn. l. KÖTÉLGYÁRTÓ.

*KÖTÉLKE v. KÖTELKE
(köt-el-ke) kics. fn. tt. kötelkét. Használtatik mind rövid e-vel, mind megnyujtott é-vel. Szokottabban: kötelecske. Kisebbféle vékony kötél.

*KÖTÉLLAJTORJA v. ~LÉTRA
(kötél-lajtorja v. ~létra) ösz. fn. Kötelekből gyűrüsen öszvefűzött hágcsóforma készület, melyet bizonyos magasságban megakasztanak, s melyen fel és alá mászni lehet.

*KÖTELŐDIK
(köt-el-ő-d-ik) belsz. m. kötelőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Kötélbe keveredik, tekeredik, az öszvecsavarodott kötél közé szorúl. A szilaj ló lába a hámistrángba kötelődik. 2) Átv. ért. bizonyos viszonyokba bonyolódik. Ördög szövetségébe kötelődtek. Pázmán Kal. 197. l. Másba kötelődni, am. belekapczáskodni Máskép: kötelődzik.

*KÖTELŐDZÉS
(köt-el-ő-d-öz-és) fn. tt. kötelődzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kapczáskodás, vagyis cselekvés, midőn valaki másba kötni szeret, s veszekedésre alkalmat keres.

*KÖTELŐDZIK
(köt-el-ő-d-öz-ik) k. m. kötelődz-tem, ~tél, ~ött. Veszekedési szándékból, vágyból másokban akgatódzik.

*KÖTELŐZKÖDIK
(köt-el-ő-öz-köd-ik) k. m. kötelőzköd-tem, ~tél, ~ött. l. KÖTELŐDZIK és KÖTELŐDIK, 2).

*KÖTÉLRÁNTÓ
(kötél-rántó) ösz. fn. Gúnyos népnyelven am. akasztani való, kötélre való, czégéres gazember.

*KÖTÉLTÁNCZOS
(kötél-tánczos) ösz. fn. Személy, ki mások mulattatására kifeszített kötelen különféle merész ugrásokat tesz, tánczol stb.

*KÖTÉLÚT
(kötél-út) ösz. fn. A hajókázható folyók partjain azon útvonal, melyen a vontatólovak a hajó kötelét húzzák.

*KÖTÉLVERŐ
(kötél-verő) ösz. fn. l. KÖTÉLGYÁRTÓ.

*KÖTÉLZET, KÖTELZET
(köt-el-z-et) fn. tt. kötelzet-ět, harm. szr. ~e. Azon kötelek öszvege, melyek bizonyos eszköznél, gépnél használtatnak. Hajó kötelzete.

*KÖTÉLY
(köt-ély) fn. tt. kötély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. KÖTELESSÉG.

*KÖTEMÉNY
l. KÖTMÉNY.

*KÖTÉNY
(köt-ény) fn. tt. kötény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Általán lebegő ruhadarab, melyet az alsó test elejébe (némely népek divata szerént hátra is) kötnek, s mely rendeltetéséhez vagy a népszokáshoz képest, valamint szabására, és kelméjére nézve különböző, pl. vászon, vagy posztó kötényt viselnek némely mesteremberek, hogy ruháikat kiméljék. Így a posztósok, füszerárusok köténye rendesen posztóból van, a kőmíveseké, ácsoké, kovácsoké bőrből, a csizmaziáké vászonból. A női viseletben a kötény részint díszöltözetül, részint a házi munka körül mint ruhakimélő használtatik. Szakács-, konyhakötény. Vászon, gyolcs, selyem kötény. Fehér, világos, sötétkék kötény. Hosszu, kurta, széles, keskeny, hímzett, rojtos, csipkés kötény. Köténybe virágot szedni. Köténynyel betakarni a szemét. Kötény alatt vinni a bort. A magyar köznépi öltözetben a kötény nélkülözhetlen kellék, sőt az volt a régies úri hölgyek viseletében is. Magyarország némely vidékein, pl. felső Vág mellékén a tót leányok, valamint a románok is Erdélyben elülhátul viselik a kötényt.

*KÖTÉNYĚS
(köt-ény-ěs) mn. tt. kötényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kötényt viselő. Kötényes kocsisok.

*KŐTERMŐ
(kő-termő) ösz. mn. Oly hegyekről, vidékekről mondják, melyek kövekkel bővelkednek, különböztetésül oly hegyektől, melyek homokosak, agyagosak.

*KŐTERÜLET
(kő-terület) ösz. fn. Valamely hegy vagy vidék területe, melyet kőrétegek alkotnak vagy födnek. Földdel födött, begyöpösödött kőterület. A zápor lemosta a kőterületről a földet.

*KÖTÉS
(köt-és) fn. tt. kötés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit kötünk, különösen mint valamely készitményt eléállitunk. Harisnya-, kapcza-, kosár-, háló-, könyv-, gyékény-, gombkötés. 2) Csomag, mely több öszvekötött részekből áll. Egy kötés széna, szalma, nád, kender. Egy kötés talp, a fakereskedőknél. Egy kötés kordovány. Kún kötés, igen erős csomó. Vitézkötés, a magyar süvegeken, dolmányokon. Bokrétakötés, virágkötés. 3) Kapcsolat, mely több testeket öszvetart. Kötés az épületen, hol a gerendák egymásba eresztetnek. 4) A könyvkötőknél azon tábla vagy boríték, mely közé az íveket fűzik. Papír, vászon, selyem, bőr, kemény, angol kötés. 5) Átv. ért. szerződés, melynél fogva valaki bizonyos tartozásra, mintegy leköti magát. Béke-, szövetség-, frigykötés.
Igekötőkkel: bekötés; a jószágnak lekötése; bizonyos föltételnek kikötése; szerződésnek megkötése. V. ö. KÖT.

*KŐTES
tájdivatos, költes helyett; l. ezt.

*KÖTÉSBIZONYITVÁNY
(kötés-bizonyitvány) ösz. fn. Bizonyitó irat valamely kötés vagyis szerződésről. Különösen így nevezik az alkuszi könyv azon kivonatát, mely az általa eszközlött valamely egyes szerződés pontjait foglalja magában. (Schluszzettel).

*KÖTÉSLAP
(kötés-lap) ösz. fn. l. KÖTÉSBIZONYITVÁNY.

*KÖTÉSLEVÉL
l. KÖTLEVÉL.

*KÖTET
(köt-et) fn. tt. kötet-ět, harm. szr. ~e. Széles ért. azon csomag, mely több együvé kötött részekből áll, s egy egészet képez. Kötet szalma, nád, zsup, káka. Különösen a könyvkötőknél egy darabba füzött, s boritékba vagy táblába szoritott több vagy kevesebb ivek. N. N. munkái két vastag kötetet tesznek.

*KÖTETLEN
(köt-et-len) mn. tt. kötetlen-t, tb. ~ěk. Általán, amit be vagy öszve nem kötöttek. Kötetlen gabonamarkok, learatott nád, káka, kicsépelt szalma. Átv. ért. beszéd, mely semmiféle versnemben nincs irva, vagy mondva, (prosa) folyó beszéd. Kötetlen beszédben irt szinmüvek. Ellentéte: kötött. Határozóként am. kötetlenül, a nélkül, hogy be- vagy összekötve volna.

*KÖTETLENÜL
(köt-et-len-ül) ih. 1) A nélkül, hogy be volna kötve; szerte fekve, szórva, egymástól függetlenül. A learatott búzát kötetlenül hagyni. A könyveket kötetlenül árulni. 2) Meg nem kötve valahová. A tinók, csikók kötetlenül járnak az akolban.

*KÖTHELY
(köt-hely) ösz. fn. Rév a folyókon, tengereken, hol a hajókat ki lehet, vagy ki szokták kötni. Szokottabban: kikötő.

*KÖTÍGE v. ~IGE
(köt-ige) ösz. fn. A nyelvtanban különösen a mondat azon része, mely az alanyt és állitmányt egymással összeköti. Lásd bővebben KAPCSOLÉK alatt.

*KÖTIMSÓ
(kő-timsó) ösz. fn. Timsós mészkőből mesterségesen készitett vörhenyeg szinü timsó.

*KÖTJEL
(köt-jel) ösz. fn. Helyesirási jel, mely fekvőleges (-) vonásból áll, s azt jelenti, hogy a szók, melyek közé tétetik, szorosan egymáshoz tartoznak. Ezt mi magyarok használjuk a) öszvetételekben, világosság kedveért, pl. fa-ló, különböztetésül a faló igenévtől; b) a kérdő e szónál, pl. hallod-e; c) több megelőző szókhoz tartozó szók avagy ragok kihagyása esetében, pl, könyv-, kép-, és levéltár, e helyett könyvtár, képtár és levéltár.

*KÖTLEVÉL
(köt-levél) ösz. fn. l. KÖTELEZVÉNY.

*KÖTMÉNY
(köt-mény) fn. tt. kötmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Maga a tartalma, veleje azon szerződésnek, melyet két vagy több alkuvó felek egymással, s egymás között megállapítnak vagy állapitottak. Adásvevési, haszonbéri, egyoldalu, kétoldalu kötmény, csere-, zálog-, kölcsönkötmény.

*KÖTNIVALÓ
(kötni-való) ösz. mn. Aki megérdemli, hogy felkössék, akasztani való. Kötnivaló gazember.

*KÖTŐ
(köt-ő) mn. és fn. tt, kötő-t. 1) Általán, amivel kötnek, bekötnek, öszvekötnek, megkötnek stb. valamit, s rendesen az illető főnévvel együvé iratik. Kötőfa, am. csatlófa. Kötőfék, melylyel a ló fejét bekötik. Kötőláncz. Kötőszíj, a tökzacskót felkötni való. Kötőtű, melylyel harisnyát, kapczát, stb. kötnek. Kötővas, kapocs vasból, pl. a gerendák öszvetartására. Kötővessző, melyből köteleket, gúzsokat csinálnak vagy kasokat kötnek. 2) Főnevül használva jelent általán oly eszközt, mely együvé tart, öszvefűz valamit, milyenek: szalag, madzag pólya, kötél stb. Gatyakötő. Karkötő. Fejkötő. Homlokkötő. Használják kötény értelemben is. Személyre vitetve: gombkötő, kosárkötő.

*KÖTŐCZÉRNA
(kötő-czérna) ösz. fn. Czérna, melyből kapczát, harisnyát, s más ilynemü munkákat kötnek, különböztetésül a vékonyabb, finomabb szálu varróczérnától.

*KÖTŐDÉS
(köt-ő-d-és) fn. tt. kötődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Másnak nyugalmas kedélyét tréfa vagy mulatság végett mozgásba hozó ingerkedés. V. ö. KÖTŐDIK.

*KÖTŐDIK
(köt-ő-d-ik) belsz. m. kötöd-tem, ~tél, ~ött. Tulajdonképen mintegy maga magát köti, pl. a czérnán a matringból húzogatás által csombók kötődik. Átv. ért. oly emberről mondjuk hogy kötődik, ki jó kedvéből, tréfából, dévajságból, vagy kedvesen enyelegve oly szókat mond másnak, melyekre az mintegy kénytelen magát védelmezni, s ez által az illetők között egyéniségök, s müveltségökhöz képest gyöngédebb vagy nyersebb feleselés támad. A kötődőnek minden esetre az a szándéka, hogy a másikat kedélye rendes nyugalmából kivegye, s kötődni leginkább oly egyénnel szokás, kiről tudva van, hogy bizonyos dolgok említése érdekli, s benne kedves vagy kedvetlen érzelmeket gerjeszt; miért is nem csak úgy lehet kötődni, hogy mást kevessé boszontsunk, hanem az által is, ha holmi kedves dolgokra emlékeztetjük, melyeket ő talán titokban akarna tartani, pl. ha valaki a szende leánynyal, imádóit emlegetve, kötődik.

*KÖTŐERSZÉNY
(kötő-erszény) ösz. fn. Erszény, melyben a nők kötőszereiket tartják.

*KÖTŐFÉK
(kötő-fék) ösz. fn. A lovak, szamarak, öszvérek fejére való fék, mely kötélből van készítve. Kenderből, szőrből való kötőfék. A ló kötőfékkel jár. Km. V. ö. FÉK.

*KÖTŐFONAL
(kötő-fonal) ösz. fn. Fonal, melyből vastagabbféle ruhaneműeket vagy eszközöket, pl. hálót, kötnek.

*KÖTŐFŰZ
(kötő-fűz) ösz. fn. Cserjés, hirtelen növő fűzfaj, mely kivált a zátonyokon tenyészik, s belőle különféle kosarakat, kasokat kötnek. Levelei csaknem épélűk, szálas láncsásak, hoszszúk.

*KÖTŐGEREND, KÖTŐGERENDA
(kötő-gerend v. ~gerenda) ösz. fn. A ház födélzetén azon gerendák, melyek a falak hosszában fekvő gerendákat öszvekötik.

*KÖTÖGET
(köt-ög-et) áth. és gyak. m. kötöget-tem, ~tél, ~ětt, par. kötögess. Gyakran vagy folytonosan, vagy kényelmesen köt. Különösen mondják holmi női munkákról. Harisnyát, erszényt kötögetni. Egyéb dolgokról inkább a kötözget divatozik.

*KÖTÖGETÉS
(köt-ög-et-és) fn. tt. kötögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kötöget valamit. V. ö. KÖTÖGET.

*KÖTŐISKOLA
(kötő-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a leánykák különféle nőimunkákat kötni tanulnak.

*KÖTŐKAS
(kötő-kas) ösz. fn l. KASORNYA.

*KÖTŐLÁNCZ
(kötő-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel valamit meg- vagy öszvekötnek, vagy megakasztanak stb.

*KÖTÖLÉK
(köt-öl-ék) fn. tt. kötölék-ět, harm. szr. ~e. Általán, kötésre használt holmi, pl. szalag, madzag, zsinór, pólya. Különösen, a mivel a sebészek a fájós, sebes tagokat beburogatják; vagy a vadászebeket öszvefűző póráz. Mondják megnyujtva is: kötőlék. V. ö. KÖTELÉK.

*KŐTÖLTÉS
(kő-töltés) ösz. fn. Kövekből épített gátféle töltés.

*KŐTÖMEG
(kő-tömeg) ösz. fn. Egy testtel öszveforradt kőanyag sokaságai. E magas hegy orma egy kőtömegnek látszik.

*KÖTÖNY
puszta Pest m.; helyr. Kötöny-be, ~ben, ~ből.

*KŐTÖR
(kő-tör) ösz. fn. Sok családu növénynemzetség a tízhímesek seregéből, és kétanyások rendéből; csészéje öt hasábu, bokrétája öt szirmu, hol a magzat fölött, hol alatta; tokja két orru, egy rekeszű, sok magvu. Nevét onnan vette, mert legtöbb fajai a sziklákon és magas hegyeken tenyésznek, hol a kövek repedékei közől búnak ki, s magokat áttörik, vagy a követ mintegy megrepeszteni látszanak. (Saxifraga) A székelyeknél jelent sajtót, mely valószinüleg nem egyéb, mint az átalakított német Kelter (= keüter, kőter, kőtör.)

*KÖTŐRÚD
(kötő-rúd) ösz. fn. Lásd: NYOMÓRÚD.

*KÖTŐSÁS
(kötő-sás) ösz. fn. Keskeny és nem szurós levelű sásfaj, melylyel leginkább a szőlőveszszőket a karókhoz kötözik.

*KÖTŐSZÍJ
(kötő szíj) ösz. fn. Általán minden szíj, melylyel valamit kötnek, pl. nyaklószíj, melylyel a lovat a rúdhoz kötik, derék-kötőszíj stb. Különösen, szarvasbőrből készűlt eszköz, a sérült alsó testnek megkötésére.

*KÖTŐTOK
(kötő-tok) ösz. fn. Csőforma hüvelyecske fából, fémből vagy csontból, melybe kötéskor a kötőtűt beleszúrják.

*KÖTÖTT
(köt-ött) mn. tt. kötött-et. 1) Ami kötve, öszve-, be-, le-, megkötve van. Jászolhoz kötött tehén. Kötött harisnya, keztyü, kas, erszény. Bekötött szemek, fej. Kötött saláta. Nem tudni, mi legyen a bekötött, zsákban. (Km.). 2) Átv. ért. mondják szóbeli vagy írásbeli eléadásról, mely versekben van írva. Kötött beszéd. 3) Szintén átv. ért. bizonyos föltételek mellett meghatározott. A kötött szerződést, békét felbontani. V. ö. KÖT.

*KÖTŐTŰ
(kötő-tű) ösz. fn. Hosszu tűforma eszköz, melylyel holmi női munkákat, pl. kapczákat, harianyákat stb. kötnek.

*KÖTŐVAS
(kötő-vas) ösz. fa. Egyik vagy mindkét végén kajmós vas, melylyel az épületfákat, állásgerendákat, köveket stb. öszvekötik.

*KÖTÖZ
(köt-öz) áth. és gyak. m. kötöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Valamit többször köt, beköt, megköt stb. A törött lábat kötözni. A rozoga szekeret öszvekötözni. 2) Több testeket egymás után köt, megköt. Szőlőt kötözni. Kévéket kötözni. A teli zsákokat bekötözni. Az ökröket jászolhoz kötözni. A télre való szőlőfejeket felkötözni. A vadászebeket párosan öszvekötözni.

*KÖTÖZÉK
(köt-öz-ék) fn. tt. kötözék-ět, harm. szr. ~e. Amivel valamit öszvekötöznek vagy kötöztek. A kötözék a fájós lábon feloldódzott.

*KÖTÖZÉS
(köt-öz-és) fn. tt kötözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit kötözünk. Sebek kötözésével foglalkodó sebészek. A szőlőkötözést annak idején elvégezni.

*KÖTÖZGET
(köt-öz-g-et) áth. és gyak. m. kötözget-tem, ~tél, ~ětt, par. kötözgess. Folytonosan, de lassan, mintegy eröködés nélkül, kényelmesen, vagy gyöngéden kötöz valamit. Mulatságból a kerti virágokat kötözgetni. Az anya bekötözgeti a kisdedet, hogy a hideg meg ne ártson neki.

*KÖTÖZGETÉS
(köt-öz-g-et-és) fn. tt. kötözgetés-t, eb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn kötözgetünk valamit. V. ö. KÖTÖZGET.

*KÖTÖZKÖDIK
(köt-öz-köd-ik) k. m. kötözköd-tem, ~tél, ~ött. Öltözködéskor egyik-másik darab ruháját, pl. nadrágját, szoknyáját, kötényét kötözi, vagy holmit öv gyanánt kerít derekára, fejére, nyakára.

*KÖTÖZŐ
(köt-öz-ő) mn. tt. kötöző-t. Amivel kötöznek. Ez értelemben az illető névvel öszvetett szót alkot. A kévekötők kötözőfája. Kötözősás. Mint főnév jelent oly munkást, kinek kitűzött dolga valamit kötözni, pl. aratáskor a markokra rakott gabonát, szőlőkben a veszszőket.

*KŐTSÉG v. KŐTCSÉG
tájdivatos e helyett: költség.

*KÖTSZÉL
(köt-szél) ösz. fn. A nyomtatott íveken azon tisztán hagyott sarkszél, mely bekötéskor a boríték, illetőleg könyvtábla sarka közé szoríttatik.

*KÖTSZÓ
(köt-szó) ösz. fn. Így neveztetnek a nyelvnek azon részei, melyekkel vagy egyes szók, vagy egész mondatok, különféle kölcsönös viszonyaikhoz képest, egymás mellé soroztatnak, s köztök mintegy öszvetartó kapcsot képeznek. Ilyenek a) A kapcsolók: és, s, is, meg, megint, még, mégis, ismég, ismét, pedig, megint. b) A feltételkötők: ha, hahogy, ha pedig, mintha stb. c) Az elválasztók, és pedig állítólag, mint: részént--részént, akár-akár; tagadólag: sem-sem, se-se, semnem-semnem, senem -senem, nemis-nemis; tiltólag: sene-sene. d) A gyűkötő: mind-mind. e) A hasonlítkáskötők: mint -úgy, miként-akként stb. f) Az okkötők: mert, mivel, minthogy, azért-mert stb. g) Az időkötők: mikor, míg, azonban, azalatt, miután stb. h) A helykötők: ahol-ott, ahonnan-onnan, ahová-oda stb. i) A ráhagyók: bár, bárha, ámbár, habár, noha, jóllehet, ha is, ha úgy is, ha nem is. j) A zárkötők: tehát, többire, egyébként, végre, utoljára stb. k) A magyarázók: mint, úgymint, tudniillik, példaul, azaz stb. 1) A felfüggesztők: mihelyt-azonnal, mihelyest-tüstént, miután-azután stb. m) A nagyítók: sőt, inkább, mennél-inkább, annál-inkább stb. n) A kérdéskötő: -e? pl. úgy-e? nem-e? (szokottabban: nemde?), ugyan úgy-e.

*KÖTTKE
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Köttké-re, ~n, ~ről.

*KÖTTSE
falu Somogy m.; helyr. Köttsé-re, ~n, ~ről.

*KÖTVE
(köt-ve) ih. 1) Kötött állapotban. Kötve, bekötve árult könyvek. 2) Föltételesen, alig, nehezen. Kötve hiszek neki. Kötve kell hinni a komának. Km.

*KÖTVÉNY
(köt-vény) fn. tt. kötvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Lásd: KÖTMÉNY; és KÖTELEZVÉNY.

*KÖTVONAL
(köt-vonal) ösz. fn. l. KÖTJEL.

*KŐTYÖNFITY
(kőtyön-fity) l. KÓTYONFITY.

*KŐÚT
(kő-út) ösz. fn. Kövekkel kirakott, vagy öszvezúzott kövekből csinált út.

*KŐÜVEG
(kő-üveg) ösz. fn. Leveles, általlátszó gipszkovács, melyet vékony levelekre szét lehet hasogatni, s hasonló a csillámkőhöz. (Glacies Mariae).

*KŐVÁG
falu Bihar m.; helyr. Kővág-ra, ~on, ~ról.

*KŐVÁGÁS
(kő-vágás) ösz. fn. 1) Cselekvés, kőbányai munka, mely által a kőtömegeket, mint termő helyeiken léteznek, darabokra vágják, törik. 2) Maga azon hely, hol a köveket vágják, törik, fejtik.

*KŐVÁGÓ
(kő-vágó) ösz. mn. és fn. tt. kővágó-t. 1) Amivel a kőbányákban vagy kőfaragó-műhelyekben a köveket vágják, hasogatják. Kővágó-kapa, kalapács. 2) Kőbányai munkás.

*KŐVÁGÓ-ÖRS
mezőváros Szalában; helyr. ~Örs-ön, ~re, ~ről.

*KŐVÁGÓ-SZŐLŐS
falu Baranya megyében; helyr. ~Szőlős-ön, ~re, ~ről.

*KŐVAJ
(kő-vaj) ösz. fn. Sárgás timsó, mely lágy és kövér tapintatu, mint a vaj. Szibériában feketén timsópalák közől forr ki. (Alumen butyraceum).

*KŐVÁR (1)
(kő-vár) ösz. fn. Kövekből, vagy kősziklára épített vár, különböztetésül más anyagból, pl. földből épített vártól, honnan a Földvár, Sárvár, Tüskevár helynevek.

*KŐVÁR (2)
régi váromladék Kővár vidékében.

*KŐVÁRALJA
(Podhragy), falu Nyitra m.; helyr. ~váraljá-ra, ~n, ~ról.

*KÖVECS
(kö-v-ecs) kics. fn. tt. kövecs-ět, harm. szr. ~e. A folyóvizek fenekein, s a szárazföldön is találtató, rendesen durva homokkal, poronddal vegyült apró kövek. Kövecscsel tölteni az utakat. Kövecsekkel játszani. Az ily apró köveket, kivált ha laposak, pitykövek-nek is hívják. Hangváltozattal: kavics.

*KÖVECSĚS (1)
(kö-v-ecs-ěs) mn. tt. kövecsěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kövecscsel bővelkedő, vagy meghordott, behintett. Kövecses vízfenék.Kövecses utak.

*KÖVECSĚS (2)
falu Gömör, puszta Pozsony m,; helyr. Kövecsěs-re, ~ěn, ~ről.

*KÖVECSĚZ
(kö-v-ecs-ěz) áth. m. kövecsěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kövecscsel behord, beterít valamely helyet. Országutat, kerti ösvényeket kövecsezni. Gyermekek nyelvén am. kövecsekkel játszik. Ezen értelemben önható.

*KÖVED, KÖVESZT
l. KÖPED, KÖPESZT.

*KÖVEGY
puszta Csanád m.; helyr. Kövegy-re, ~ěn, ~ről.

*KŐVELŐ
(kő-velő) ösz. fn. Agyagnemü föld, mely a sziklák és kővágások repedékei között csomónként találtatik, s vagy szétdörzsölhető, vagy szilárd, egyszersmind a szikláknak mintegy velejét teszi. (Lithomarga).

*KÖVÉLY, KÖVÉLYEN stb. régies és tájdivatos kevély
kevélyen helyett.
"Ím látjátok az nép, mely igen kövélyen,
A mü jószágunkkal megrakodva mégyen."
Temesvári István 1569-ben (Thaly K. gyűjt.)

*KÖVEND
erdélyi falu Aranyos székben; helyr. Kövend-re, ~ěn, ~ről.

*KÖVÉR
(köv-ér v. köb-ér, lásd e czikk végén) mn. tt. kövér-et. Túl a Dunán némely vidékeken, pl. Vasvármegyében röviden: köveret, köverek, köverebb, köveren. Általán és tulajdon ért. mondjuk állatról, mely akár belhajlamánál fogva, akár bő táplálás által meghizott, a teste a rendes állapothoz képest kidagad, kiduzzad, s némi gömbölyüséget kap. Ellentéte: sovány, ösztövér, szikár. Kövér ember, asszony. Kövér disznó, borjú, tehén, ökör. Kövér lúd, kacsa. Szép a borjú, nyilván kövér tehén alatt szopott. (Km.). Mindenkor kövérebb a más ember szalonnája. (Km.). Legyen lúd, ha fejér, együk meg, ha kövér. (Km.). Mondják a testnek egyes részeiről is. Kövér képü, kövér hasu, kövér nyakú, kövér farú ember. Minthogy a kövérség a testet hájassá, zsirossá teszi: innen jelent olyas mit is, melyen sok a háj, zsír. Kövér hús, szalonna. Kövér koncz, falat. Átv. ért. mondjuk a) némely hizlaló, tápláló tárgyakról, pl. Kövér legelők, mezők, rétek, takarmány; b) gazda javadalmakról, pl. kövér kanonokság, apátság, püspökség; c) némely növényekről, melyek a maguk nemében bujább növésüek, pl. kövér porcsin, kövér fű, kövér szőlő.
E szó palóczosan ejtve köbér, rokon a köb, köböl, köpczös (köbczös) stb. szókkal, melyekben alapfogalom a gömbölyüség, s ezt az alakutánzó köb v. köv fejezi ki, melyhez legközelebb áll a göb v. göb gyök a göböly (hizott marha) szóban. Ide tartozik a Dunán túl divatozó göbe, azaz kiherélt, vagyis görgőjétől megfosztott emse, melyet hizlalásra, tehát göbölynek szántak. Hangváltozattal rokon: döhér, mely vastagot, elhizottat jelent. Arabul kebir am. nagy.

*KÖVÉRBÉL
(kövér-bél) ösz. fn. A bélnek legkülső része, melyet vastagabb vagy vékonyabb hájnemü kövérség takar.

*KÖVÉRĚCSKE
(köv-ér-ěcs-ke) nm. tt. kövérecskét,. l. KÖVÉRKE.

*KÖVÉRĚDÉS
(köv-ér-ěd-és) fn. tt. kövérědés-t, tb. ~ěk, harm. ~szr. ~e. Állapot, midőn az állati test kövéredik. V. ö. KÖVÉRĚDIK.

*KÖVÉRĚDIK
(köv-ér-ěd-ik) k. m. kövérěd-tem, ~tél, ~ětt. Zsírja, hája növekedik, hízik. Kövéredik a lúd, kacsa, ha tömik. Kövérednek a hizlalt sertések.

*KÖVÉREN
(köv-ér-en) ih. Kövér állapotban, hízottan; zsirosan.

*KÖVÉRES
falu Temes m.; helyr. Kövéres-re, ~ěn, ~ről.

*KÖVÉRES
(köv-ér-es) mn. tt. kövéres-t v. ~et, tb. ~ek. Kevessé kövér, meglehetősen hízott. Kövéres, zömök testü ember.

*KÖVÉRĚSZIK
(köv-ér-ěsz-ik) lásd: KÖVÉRSZIK.

*KÖVÉRFŰ
(kövér-fű) ösz. fn. A tízhímesek seregéből és ötanyások rendéből való, s a szakák neme alá tartozó növényfaj, mely nevét húsos vastag leveleitől kapta, máskép: bablevelű fű, varjúbab, szerelem taplója; növénytani néven: bablevelű szaka. (Sedum Telephium).

*KÖVÉRHEGY
puszta Hont m.; helyr. Kövérhegy-re, ~ěn, ~ről.

*KÖVÉRÍT, KÖVÉRIT
(köv-ér-ít) áth. m. kövérít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kövérré tesz, hizlal. A kukoricza kövéríti a disznókat, ludakat.

*KÖVÉRÍTÉS, KÖVÉRITÉS
(köv-ér-ít-és) fn. tt. kövérítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg bő táplálás, etetés, hizlalás, mely kövérré teszi az embert vagy más állatot.

*KÖVÉRSÉG
(köv-ér-ség) fn. tt. kövérség-ět, harm. szr. ~e. A testnek kövér állapota vagy tulajdonsága. A nagy kövérség miatt alig bír fúni, menni. Betegségében sokat vesztett kövérségéből. V. ö. KÖVÉR.

*KÖVÉRSZIK, KÖVÉRĚSZIK
(köv-ér-ěsz-ik) k. Ezen alakban csak a mutató mód jelen idejében használtatik, a többi időt 'kövérědik' szótól kölcsönzi. Jelentésére nézve is l. KÖVÉRĚDIK.

*KÖVES (1)
(köv-es) mn. tt. köves-t v. ~et, tb. ~ek. Kövekkel bővelkedő, köveket termő, kövekkel kirakott ékesített. Köves hegyek, szőlők, szántóföldek. Köves utak. Köves kard, gyűrű. Több helységek mellékneve. Átv. ért. érzéketlen, hajthatatlan.
"A köves ozmán szív szünnék sanyarítani rabját."
Horvát E.

*KÖVES (2)
falu Szala m.; helyr. Köves-re, ~ěn, ~ről.

*KÖVESD
faluk Baranya, Bereg, Bihar, Hont, Közép-Szolnok, Nógrád és Temes m.; ERDŐ~, Heves, KIS~, Zemplén, RÁBA~ Vas m.; MEZŐ~, mv. Borsod m.; puszták Tolna, Baranya m.; erdélyi puszta és falu Felső-Fehér m.; helyr. Kövesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÖVESĚDÉS
(köv-es-ěd-és) fn. tt. kövesědés-t, tb. ~ěk. 1) Kövessé levés, kővel vegyülés. 2) Kővé változás, kövülés.

*KÖVESĚDIK
(köv-es-ěd-ik) k. m. kövesěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Kövessé leszen. Elkövesedni. Árvíz után elkövesedtek a rétek, szánlóföldek. 2) l. KÖVŰL.

*KÖVESEGYHÁZA
falu Bihar m.; helyr. Kövesegyházá-ra, ~n, ~ról.

*KÖVESEN
(köv-es-en) ih. Kővel vegyítve, rakva.

*KŐVÉSÉS
(kö-vésés) ösz. fn. Kőfaragói munka, midőn a kőanyagot vésüvel idomitják.

*KÖVESFALVA
falu Szepes m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÖVESKÁL
mv. Szala m.; helyr. ~Kál-ba, ~ban, ~ból.

*KÖVESKÚT
falu Vas m.; helyr. ~kút-ra, ~on, ~ról.

*KÖVESLIGET
falu Máramaros m.; helyr. ~liget-re, ~ěn, ~ről.

*KŐVÉSŐ
(kő-véső) ösz. fn. 1) Személy, illetőleg kőfaragó, ki köveket vés. 2) l. KŐVÉSÜ.

*KŐVÉSÜ
(kő-vésü) ösz. fn. Vésü, melylyel köveket idomítanak, faragnak, vagy betüket s holmi czifrázatokat metszenek beléjök.

*KÖVÉSZ
(köv-ész) fn. tt. kövész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Természettudós, különösen ásványtudós, ki a különféle kőnemek, s azok tulajdonságainak vizsgálásával, s megismertetésével foglalkodik.

*KÖVÉSZET
(köv-ész-et) fn. tt. kövészet-ět. Az ásványok különösebben, kövek ismeretével, vizsgálatával foglalkodó tudomány.

*KÖVÉSZSÉG
(köv-ész-ség) l. KÖVÉSZET.

*KÖVESZT
(köv-esz-t) áth. 1) KÖPESZT. 2) Kővé változtat. V. ö. KÖVŰL.

*KÖVET (1)
(köv-et) áth. m. követ-tem, ~tél, ~ětt, par. kövess. A 'követ' igetörzsökböl két különböző értelmü szócsalád származik. Egyikhez azon szók tartoznak, melyekben az alapfogalom a kivánás, kérés, sürgetés (mint követem, megkövetem alássan): követel, követelés, követelő, követség (duplum: muletae judiciariae) bizonyítják; másikhoz azok, melyekben alapfogalom menés, tovább haladás, kieredés, milyenek: követ (comitatur, sequitur), következik, következés, következtet stb. Ide tartoznak azon szók is, melyek más után cselekvést, mintegy erkölcsi utánmenést jelentenek, pl. mások jó vagy rosz példáját követni; Krisztus követésére inteni a hiveket; nem követtük mi atyáinknak bűnöket. Judit 8. 19. Bécsi cod.
Ez alapnál fogva igen valószinü, hogy e törzsök két különböző értelmü gyökből eredt. Az első jelentésben vett követ rokon a kéj, kény, régiesen kev, kév, kell (tájdivatosan: köll), kiván (keván), kinál (kenál), kér stb. szókkal, s hangváltozattal kev-et, azaz valamiről kijelenti, hogy kell, hogy valamit kiván és pedig vagy kérőleg, vagy sürgetőleg, s némi jognál fogva parancsolólag; mely értelmek vannak magában a 'kell' igében is. Innen érthetők az ily mondatok: Szépen, alássan, egész tisztelettel követem, megkövetem Kigyelmedet. Valakit a bántalomért megkövetni. Az ellopott jószágot az orgazdán követni. Rajtam ne kövess semmit. Némelyeknek több és némelyeknek kevés adassék, miképen az szikség, nem az akarat követi. Virginia-cod. 125. l. A Müncheni codexben: mennyei jelenséget követnek vala (quaerebant) ő tőllö. Ő atyjafiai állnak vala kün, következvén, (quaerentes), hogy neki szólnának; mit Pesti akarnak vala, Erdősi ügyekeznek vala igével fordított. Székely szójárás szerént: ezt a leányt sok szerencse követi, am. sok kérője van, sokan kérik, keresik, kivánják; elkövetni a házbeliektől. Balaton vidékén: elkövetkezni, am. tőlök bucsút venni, mi a köz népszokás szerént ilyféle mondatok által történik: Kérem, ne haragudjanak; követem, megkövetem, bocsássanak meg, ha valamit vétettem stb. (A másik jelentésről l. KÖVET [3]). Az előbb emlitett értelmü követ igével egy a

*KÖVET (2)
fn. tt. követ-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Ez azon szók osztályába tartozik, melyek nevek és igék egy alakban, milyenek: nyit (aperit) és valaminek nyitja; nyom (premit) és nyom (vestigium), les (insidiatur) és les (insidiae), zár (claudit) és zár (sera), halász (piscatur, piscator), vadász (venatur, venator) stb. Sőt vannak példák rá, hogy az első és második igeszemély is név gyanánt használtatik pl. Eszem-iszom ember. Jönnek a fogdmegek. Bántja a félsz. A 'követ' szóban, mint főnévben, épen úgy, mint az igében alapfogalom a kivánat, kérelem, sürgetés. 1) Széles ért. személy, kit valaki bizonyos ügyben máshoz küld, hogy azt szándéka, akarata, kivánsága iránt tudósitsa. Így neveztetnek a szentirásban az Istentől küldött angyalok, jósok (próféták), apostolok. 2) Szorosb ért. személy, kit valamely állodalom vagy fejedelem egy másikhoz küld, hogy bizonyos ügyben akár kérőleg, akár sürgetőleg, akár parancsolólag eljárjon. Követek által békét kérni, a hadi foglyok kiadását sürgetni. Hadizenő követet küldeni. A követet és jóra intőt nem kell bántani. (Km.). Az ily követ rendkivüli, különböztetésül a rendes v. udvari követtől, ki valamely állodalom részéről egy másikban tartózkodik, hogy ott küldőjének ügyeit viselje. 3) Az ősi magyar alkotmányban személyek, kiket a vármegyék, kerületek, k. városok, káptalanok stb. az országgyülésre küldöttek, hogy ott az adott utasitás értelmében az illető küldők akaratát, szándékát, kérelmeit stb. eléterjeszszék. Vármegyei, jászkun-, hajdúkerületi, k. városi követek. A követek táblájánál ülni.

*KÖVET (3). A második értelemben vett követ ige
melyben alapfogalom a menés, mert aki mást követ, az avval megy, azt kiséri, vagy pedig átv. ért. annak nyoma, és példája után haladva teszen valamit. Véleményünk szerént ennek gyöke a mozgást, menést jelentő köt, kel, melyekből köl-t, kel-t igék erednek, és e szerént követ, am. köt-et vagy kelet, azaz a járásban, a kelésben menésben mintegy segít vagy előmozdit valakit, s következik am. köletkezik, keletkezik, pl. ebből semmi jó nem következik, am. nem keletkezik. Hogy az l a szók elején, közepén és végén néha v-re változik, bizonyitják a lápa vápa, láz váz, kilűl kivül, belül bevül, csalán csolán, Mátyusföldén csóván, hideglölés hideglövés, dulad (dűled) duvad, szilos szivos, s a palóczoknál az al av, el ev szók, pl. Evment az avföldre. Viszont az eredeti v tájszokásilag átváltozik l-re a szivom szilom, hivom hílom, növök, nőlök stb. szókban. A képző et miveltető jelentéssel bir, mint a sürget, vezet igékben, minélfogva követni valakit am. magával, vagy maga előtt járatni, menetni. A latin comitor-ban is lényeges alkotó rész a menetést jelentő itor (ab eo); hasonlóan a német begleiten alapigéje leiten am. terelni, menésben igazgatni vagy vezetni, l. Adelung.
Megfelel neki a magyar kísér, azaz kisél, melynek gyöke a mozgást jelentő kísik. V. ö. KISÉR. 1) Valakivel társ gyanánt együtt megy, valakit kisér, akár közvetlenül mellette, akar utána haladva. A főurat oldalán baráti, nyomában szolgái követik. A vendéget a lépcsőig, kapuig követni. Táborba követni a kiinduló hadsereget. Az utast biztosítás végett végig követni az erdőn. 2) Valakinek nyomában megy, nem mint hozzá tartozó társ, hanem akármely más okból. Az idegen viseletű utast bámulva követik az utczai gyerkőczök. A vadász követi a nyúlcsapást. A rendőr utczáról utczára követi a gyanús személyt.
"Aki szeret örömmel reménylhet,
Minket is hát rózsám, az követhet."
Népdal (Erdélyi J. gyűjt.).
3) Más után, más példája szerént tesz valamit, s erkölcsileg mintegy nyomában jár. Ily fogalmi és hangrokonság van a latin comitor és imitor között. Dicső őseink jeles tetteit követni. Krisztus urunk, szelidségét követni. Rosz példát ne kövess.
"Bírjad nekik Úr Isten szivöket, elméjöket,
Hogy mindenben követhessék Fölségedet,
És az te törvényedet."
Protestáns magyarok fohásza; Thaly K. véleménye szerént a XVI. század végéről vagy a XVII. elejéről.
(Thaly K. gyűjt.).
4) Erkölcsi átv. ért. valamit elkövetni am. jót vagy roszat tett által utánozni, vagy mintegy mozgásba hozni, s magából kibocsátani. Mindent elkövetni a haza javáért. Bűnt, undok tettet elkövetni. E gyalázatosságot te követted el. A jelen értelmü követ igének megfelelő latin committo, és német begehen szókban is alapfogalom a menés, mert mitto am. itto, azaz ire facio, s a német alapigéje gehen.

*KÖVETEL
(köv-et-el) áth. m. követel-t. Törzsöke a kivánást, kérést, sürgetést jelentő követ, az el képző csak némi nyomatosságul szolgál, mint a magasztal, marasztal, vigasztal, engesztel stb. igékben. Egyébiránt 'követel' szükebb értelmü, mint 'követ', mert midőn ez általán mindenféle kivánásra kiterjed, a követel kizárólag annyit tesz, mint valamit hatályosan, kellőleg, bizonyos jognál, igénynél vagy hatalomnál fogva sürget, s annak teljesitését kivánja. V. ö. KÖVET, (1). Adósságot követelni. Az elveszett jószágot a cseléden követelni. A szolgától hűséget, a gyermektől szófogadást követelni. A mit követelsz, megadom. Kereskedői és más rokon üzleti könyvekben használtatik a német Haben, Guthaben kifejezésére; azonban ennél alkalmasabb: birós; l. ezt.

*KÖVETELÉS
(köv-et-el-és) fn. tt. követelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn bizonyos igénynél, jognál vagy hatalomnál fogva valamit, mint kellő dolgot sürgetünk. 2) Azon tárgy, melyet ilyképen sürgetünk, követelmény Százforintnyi követelésem van rajtad. V. ö. KÖVET, (1), és KÖVETEL.

*KÖVETELÉSI
(köv-et-el-és-i) mn. tt. követelési-t, tb. ~ek. Követelést illető, arra vonatkozó. Követelési jog. Követelési oldal az üzleti könyvekben.

*KÖVETELMÉNY
(köv-et-el-mény) tn tt. követelmény-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e v. ~je. Azon tárgy, melyet bizonyos igény, jog vagy kötelezettség szerént valakin keresünk, s tőle megkapni hatályosan sürgetjük.

*KÖVETELŐ
(köv-et-el-ő) mn. és fn. tt. követelő-t. 1) Aki valamit követel. Örökségét követelő árva. Továbbá amire nézve követelése van valakinek. Követelő adósság. (Activ-Schuld). 2) Főnévileg különösen személy, ki más birtokában vagy használatában levő jószágra vagy hatalomra igényt vagy jogot tart, s azt magáévá tenni akarja. A követelőket csődpörre utasítani. A trónkövetelők egymás ellen törekesznek. V. ö. KÖVETEL.

*KÖVETELŐLEG
(köv-et-el-ő-leg) ih. Követelő módon, követelő állapotban; követelési jogon.

*KÖVETELŐLEGĚS
(köv-et-el-ő-leg-ěs) mn. tt. követelőlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Amire viszonyúlva követeléssel bír valaki. Követelőleges állapot.

*KÖVETELT
(köv-et-el-t) mn. tt. követelt-et. Mire valaki igényt vagy jogot tart, s annál fogva annak teljesítését, mint kellő dolgot, sürgeti. A követelt házbért lefizetni. V. ö. KÖVETEL.

*KÖVETENDŐ
(köv-et-end-ő) mn. tt. követendő-t. Törzsöké a más után működést, más példája szerénti cselekvést jelentő követ, s mondjuk általán minden emberi műről s erkölcsi tettről, mely jeles tulajdonságainál fogva megérdemli, hogy példa gyanánt vétessék és utánoztassék. Követendő példával, magaviselettel elülmenni. V. ö. KÖVET.

*KÖVETÉS
(köv-et-és) fn. tt. követés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn a kivánást, kérést jelentő követ igétől származik, am. cselekvés, mely által valakit v. valamit kérünk, sürgetünk. Az elveszett jószágnak, adósságnak követése. Követéssel kezdeni a beszédet, megszólítást. A megkövetésre bocsánatot adni. 2) Midőn a menést, kisérést jelentő követ a törzsöke, am. cselekvés, melynél fogva valakit kisérünk, vele társ gyanánt megyünk. 3) Erkölcsi ért. utánzás, másnak példája utáni indulás. Jeles emberek, mesterek, művészek követése. Krisztus követéséről irt könyv. V. ö. KÖVET.

*KÖVETHETETLEN, KÖVETHETLEN
(követ-het-et-len) mn. Amit vagy akinek példáját, tetteit utánozni nem lehet. Követhetetlen kötéltánczosi ügyesség. Határozóként am. követhetlenül, anélkül hogy követni lehetne.

*KÖVETHETŐ
(köv-et-het-ő) mn. tt. követhető-t, tb. ~k. Amit követni, azaz utánozni lehet vagy tanácsos, vagy szabad. Valamit követhető példa gyanánt ajánlani. Az ily vakmerőség nem követhető.

*KÖVETHETŐLEG
(köv-et-het-ő-leg) ih. Oly módon, hogy követni, utánozni lehet.

*KÖVETKĚZÉK
(köv-et-kěz-ék) fn. tt. követkě-zékét. l. KÖVETKĚZET.

*KÖVETKĚZENDŐ
(köv-et-kěz-end-ő) mn. tt. követkězendő-t. Ami bizonyos sorban és rendben, az előre bocsátottak után jön. Használják leginkább bizonyos tárgyak elszámlálásában, a szabatosabb következő helyett. Olvasásra ajánlom a következendő könyveket. Szoros és szabatos ért. ami ezután jönni fog. A mult, jelen és következendő század.

*KÖVETKĚZENDŐKÉP
(követkězendő-kép) ösz. ih. l. KÖVETKEZŐKÉP.

*KÖVETKEZENDŐSÉG
(köv-et-kěz-end-ő-ség) fn. tt. követkězendőség-ět, harm. szr. ~e. Általán személyek vagy események öszvege, amint utánunk jönni fognak. A következendőség fog itélni rólunk. Ki láthatja előre a következendőséget? V. ö. KÖVETKĚZIK.

*KÖVETKĚZÉS
(köv-et-kěz-és) fn. tt. követkězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az egymással öszvefüggésben levő tárgyak azon viszonyos létezése, midőn egymás után jönnek, s mintegy követik, kisérik egymást. Különösen 1) észtanilag, az előrebocsátott ismeretekből, állítmányokból másoknak mintegy észszerü kifolyása. 2) Valamely dolognak, cselekvésnek sikere, eredménye, mely mintegy kiered, kifoly belőle. Jó, rosz következés. Annak semmi következése nem lett. Majd megmutatja a következés. V. ö. KÖVETKĚZIK.

*KÖVETRĚZÉSKÉP
(követkézés-kép) ösz. ih. Az előre bocsátottak természetéből folyva. Élünk vele, midőn a felhozott előzményes okokból határozottan állítunk v. tagadunk valamit, pl. sem időm, sem pénzem, sem egészségem: következéskép utazni nem mehetek. Néha am. következés, azaz eredmény, gyanánt. A mondottakból következéskép az folyik, hogy stb.

*KÖVETKĚZÉSKÉPEN
lásd: KÖVETKĚZÉSKÉP.

*KÖVETKĚZET
(köv-et-kéz-et) fn. tt. követkězet-ět, harm. szr. ~e. Elvont ért. eredmény vagy siker, mely valamiből következik. Különösen észtanilag azon állítmány, mely az okoskodási előzményekből bizonyon elveknél fogva szükségképen foly. Erkölcsi ért. a cselekvénynek azon tulajdonsága, mely szerént bizonyos elvekre építve más rokonnemüekkel egyezésben van. Innen, ki így cselekszik, következetes-nek mondatik.

*KÖVETKĚZETDÚS
(követkězet-dús) ösz. mn. l. KÖVETKĚZMÉNYDÚS.

*KÖVETKĚZETĚS
(köv-et-kěz-et-ěs) mn. tt. követkězetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondjuk cselekvőről, kinek tettei bizonyos elvek szerint intézvék, s ennél fogva észtani, s erkölcsi öszhangzatban vannak. 2) Mondjuk cselekvényről, mely a többi rokonnemüekkel megegyezik. 3) Ritkább használattal annyi, mint sok eredményü, miből sok következik, következménydús. V. ö. KÖVETKĚZIK.

*KÖVETKĚZETĚSSÉGI
(köv-et-kěz-et-ěs-ség) fn. tt. követkězetěsség-ět, harm. szr. ~e. Az okoskodásnak vagy cselekvésnek tulajdonsága, mely szerént öszhangzatban áll az illető előzményekkel, s azokból mintegy szükségképen foly ki. V. ö. KÖVETKĚZET.

*KÖVETKĚZETIES
(köv-et-kěz-et-i-es) mn. tt. követkězeties-t v. ~et, tb. ~ek. Valamely másik után következő.

*KÖVETKĚZETLEN
(köv-et-kěz-et-len) mn. tt. követkězetlen-t, tb. ~ěk. 1) Mondjuk állitásról vagy cselekvényről, mely az előzményekkel öszhangzatban nincsen, valamint oly emberről, ki ilyeténkép okoskodik vagy cselekszik. 2) Aminek eredménye, sikere nincs, miből szükségképen nem foly valami, mi után semmi sem jön. Következetlen merény, esemény, kísérlet.

*KÖVETKĚZETLENSÉG
(köv-et-kěz-et-len-ség) fn. tt. követkězetlenség-ět, harm. sz. ~e. A következetességnek egyenes ellentéte, vagyis az okoskodásnak, vagy cselekvésnek azon minősége, mely szerént az illető előzményekkel öszhangzatban nincsen, s azokból szükségképen nem foly ki. A népszabadságot szóval védeni, s rabszolgákat tartani, politikai következetlenség.

*KÖVETKĚZETLENÜL
(köv-et-kěz-et-len-ül) ih. 1) Olyféle okoskodással vagy cselekvéssel, mely az illető előzményekkel öszhangzatban nincsen. Következetlenül állítani vagy tagadni valamit. Ki magára nézve vallási türelmet kiván, az következetlenül cselekszik, midőn más vallásuakat üldöz. 2) Eredménytelenül, siker nélkül.

*KÖVETKĚZIK
(köv-et-kěz-ik) k. m. követkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. követkězzél. 1) Midőn a menést, haladást, kisérést, utánzást jelentő követ törzsöktől származik, annyi mint bizonyos előre ment, előre bocsátott tárgyak után némi öszveköttetési viszonynál fogva jön, vagy ered, s mintegy nyomában halad. Tél után tavasz, ezután nyár, nyár után ősz következik. Nappal után éjjel, éjjel után nappal következik. Első szám után a második, továbbá a harmadik stb. következik. Borura derü, életre halál következik. Észtanilag am. bizonyos állítmány az előzményekből foly. Mindezekből az következik, hogy stb. Erkölcsileg am. bizonyos cselekvénynek eredménye, jó vagy rosz sikere van. Mi következik ezen kicsapongó életből? Vajmi sok gonosz következik az önzésből. Ezen értelmezésekből világos, hogy ezen igének törzsöke igazán kölet kelet, s hogy következik am. köletkezik, keletkezik, pl. Mi haszon következik ebből? am. mi haszon keletkezik? V. ö. KÖVET, (3). 2) Midőn tájdivatosan a kérést, kívánást jelentő követ törzsöktől származik, am. kéredzkedik, elmenés előtt bocsánatot, engedelmet kér, pl. elkövetkezik a háztól, a társaságtól, azaz elmenés előtt népszokás szerént búcsúzik. V. ö. KÖVET, (1).

*KÖVETKĚZMÉNY
(köv-et-kěz-mény) fn. tt. követkězmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Általán, ami valamiből következik, eredményként foly. 2) Különösen észtanilag az okoskodónak azon állitása, vagy tagadása, melyet az előzményekből hoz ki. (consequentia.)

*KÖVETKEZMÉNYDÚS
(következmény-dús) ösz. mn. Aminek sok következménye vagy eredménye van. A tudományoknak és müvészeteknek országos ápolása következménydús szokott lenni.

*KÖVETKĚZŐ (1)
(köv-et-kěz-ő) mn. tt. követkěző-t. 1) Midőn menésre, haladásra vonatkozik, am. az előre bocsátottak után jövő, menő, haladó. Következő három napon nem leszek honn. Következő évben fürdőbe megyek. Használtatik mintegy figyelmeztetésül az elszámlálandó tárgyak vagy személyek nevei előtt is. Ezt pedig állítom következő okokból. Következő jeles férfiak arczképeit vedd meg számomra. Néha am. eredmény gyanánt kifolyó. Ki számithatja fel előre a háboruból következő csapásokat? 2) Midőn a kérést jelentő következik törzsökből ered, am. kéredző, bocsánatot kérve távozó. V. ö. KÖVETKĚZIK.

*KÖVETKĚZŐ (2)
(mint föntebb) fn. tt követkěző-t. Utódok, kik utánunk élni fognak.

*KÖVETKĚZŐKÉP v. ~KÉPEN
(követkěző-kép) ösz. ih. Úgy, amint az előzményekből észtanilag vagy erkölcsileg következik. Máskép: következéskép v. képen v. következő.

*KÖVETKĚZŐLEG
(köv-et-kěz-ő-leg) ih. lásd KÖVETKĚZŐKÉP.

*KÖVETKĚZTET
(köv-et-kěz-tet) mivelt. m. követkěztet-tem, ~tél, ~ětt. par. követkěztess. Okoskodva az előre bocsátott állitásokból új állitmányt, mint az előzménynek szükségképi eredményét, hoz ki, pl. midőn valaki ezen előzményekből, hogy minden ember halandó, és hogy Péter ember azt hozza ki, hogy Péter halandó.

*KÖVETKĚZTETÉS
(köv-et-kěz-tet-és) fn. tt. követkěztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az okoskodó észnek azon működése, melynél fogva következtet. V. ö. KÖVETKĚZTET.

*KÖVETKĚZTETMÉNY
(köv-et-kěz-tet-mény) fn. tt. követkěztetmény-t, tb. ~ěk. Amit valamely előzményekből következtetünk, pl. 'következtet' ige alatt: Péter halandó.

*KÖVETLEN
(köv-et-len) mn. tt. követlen-t, tb. ~ěk. Kövek nélkül szűkölködő, hol kő nem terem, v. ami nincs kővel ellátva, ékesítve stb. Szala köves, ellenben Somogy követlen vármegye. Követlen káposztás hordó. Követlen gyürü.

*KÖVETŐ (1)
(köv-et-ő) mn. tt. követő-t. 1) Valamit sürgetve, igénynél, jognál fogva kérő, kivánó, nyomatosabban: követelő. Dijat követő munkás, tisztviselő. Örökségét követő árva. 2) Valakivel társképen vagy más után menő, mást kisérő. Nagy urakat követő udvari tisztek, szolgák. Vad nyomát követő vadász. 3) Másnak példája után induló, cselekvő. Idegen divatokat követő piperkőczök. Jó példát követő ifjak. V. ö. KÖVET.

*KÖVETŐ (2)
(köv-et-ő) fn. tt. követő-t. Személy, ki másoknak bizonyos tetteit utánozza, azok példája szerént cselekszik, azoknak elveit, és cselekvési módját mintegy magáévá teszi. A keresztények Krisztus követőji. Legyetek követőji Krisztusnak, mint én is az vagyok. (Sz. Pál, Káldi szerént.) Nem használ a tanács, ha nincs követője. (Km.).

*KÖVETSÉG
(köv-et-ség) fn. tt. követség-ět, harm. szr. ~e. 1) Több követekből álló személyzet, mely valamely fejedelem, vagy állodalom bizonyos ügyeiben jár, és működik. Fényes követséget bocsátani a közelgő ellenség megkérlelésére. 2) Követi hivatal, méltóság. Követséggel megtisztelni valakit. Rendkivüli követségben eljárni. 3) Régi törvényes nyelvben am. kettős büntetési, vagyis birsági követelés. Második Andrásnak 1228-ki oklevelében Neutra pars judicium dupli, quod vulgo Követseg dicitur, solvere teneatur. (Jerney: Nyelvkincsek.) Ennek törzsöke a jogon alapuló kérést, sürgetést, kivánást jelentő követ, melyben a ség mint állapotot jelentő képző fejezi ki az elvont értelmü tárgyat vagyis a birságot, mely a birói követeléstől úgy származott mint 'marasztság' a marasztás v. marasztalástól.

*KÖVETSÉGI
(köv-et-ség-i) mn. tt. követségi-t, tb. ~ěk. Követséghez tartozó, azzal viszonyban levő. Követségi személy, titoknok. V. ö. KÖVETSÉG.

*KÖVETTETÉS
(kő-vettetés) ösz. fn. Kő- vagy érczbányai működés, mely által a tömör kősziklákat széttördösik, szakgatják, pl. lőpor által.

*KÖVEZ
(köv-ez) áth. m. kövez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Üldözésből vagy rendes büntetésképen kövekkel megdobál, vagy halálra hajigál valakit; meg igekötővel használtatik. A zsidók szent István vértanút megkövezték. 2) Kövekkel kirak valamely tért. Utczákat, utakat, udvarokat kövezni.

*KÖVEZÉS
(köv-ez-és) fn. tt. kövezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valakit üldözve, vagy bírói itélet következtében kövekkel dobálnak, agyon hajigálnak. A régi népeknél a kövezés a halálos büntetés egyik neme vala. 2) Bizonyos térnek kövekkel való kirakása. Utak, utczák kövezése.

*KÖVEZET
(köv-ez-et) fn. tt. kövezet-ět, harm. szr. ~e. Elvont ért. azon kövek öszvege, melyek bizonyos téren mesterségesen elhelyezvék, hogy a járókelőknek szilárd alapul szolgáljanak. Utczai kövezet. Sima kőlapokból, zuzott kövekből csinált kövezet. Folyosók, templomok kövezete. V. ö. KŐZET.

*KÖVEZETI
(köv-ez-et-i) mn. tt. kövezeti-t, tb. ~ek. Kövezetet illető, arra vonatkozó. Kövezeti vám.

*KÖVEZETLEN
(köv-ez-et-len, azaz kövezettelen) mn. tt. kövezetlen-t, tb. ~ěk. Ami kövekkel kirakva nincsen. Kövezetlen utczák.

*KÖVEZĚTT
(köv-ez-ětt) mn. tt. kövezětt-et. Ami kövekkel ki van rakva, pl. út, útcza, tér, udvar.

*KÖVEZETVÁM
(kövezet-vám) ösz. fn. Vám, azaz dijpénz, melyet az illető község vesz a járó kelő kocsiktól, szekerektől, az utczai kövezet koptatása fejében.

*KÖVEZŐKALAPÁCS
(kövező-kalapács) ösz. fn. Az utczakövezők kalapácsa, melylyel az elhelyezett köveket le- és öszveveregetik.

*KÖVEZŐKÓTIS
(kövező-kótis) ösz. fn. Kótis, azaz nyellel ellátott, s megvasalt ütőfa, melylyel a lerakott kövezetet sulykolják, hogy annál tömöttebb és szilárdabb legyen.

*KÖVI (1)
(köv-i) mn. tt. kövi-t, tb. ~ek. Kőben vagy kő közt tartózkodó; kövön termő. Kövihal. Kövirózsa. Kövihajma.

*KÖVI (2)
falu Gömör m.; helyr. Kövi-be, ~ben, ~ből.

*KÖVIHAJMA
(kövi-hajma) ösz. fn. A hajma egyik faja; máskép: kérges hajma. (Allium angulosum).

*KÖVIHAL
(kövi-hal) ösz. fn. Köves fenekű patakokban tenyésző kisded, jóizű halfaj, mely a pontyok neméhez tartozik. (Cyprinus gobio).

*KÖVÍT
(köv-ít) áth. m. kövít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamely testet kővé változtat, vagy olyanná alakít, mint a kő; máskép: köveszt.

*KÖVÍTÉS, KÖVITÉS
(köv-ít-és) fn. tt. kövítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos testek kőhöz hasonló keménységüek és alakuak lesznek.

*KÖVŰL, KÖVÜL
(köv-űl) önh. m. kövűl-t. Mondjuk szerves, vagyis állati és növényi testekről, melyek a földben hosszas időn keresztül feküvén, idegen, nevezetesen ásványos testektől általhatva megkeményednek, s kövekhez lesznek hasonlókká, s ezen átkövült test neve: kövület, (petrefactum). Átv. ért. mondják emberről, kinek érzékei megtompulnak, s gyöngédebb benyomások felfogására képtelenek. Megkövült a szíve.

*KÖVŰLÉS, KÖVÜLÉS
(köv-űl-és) fn. tt. kövűlés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Állapot, midőn valamely növényi vagy állati testrészek kővé keményednek. V. ö. KÖVŰL.

*KÖVŰLET, KÖVÜLET
(küv-űl-et) fn. tt. kövűlet-ět. Kővé vált szerves test. V. ö. KÖVŰL.

*KÖVŰLETI, KÖVÜLETI
(köv-űl-et-i) mn. tt. kövűleti-t, tb. ~ek. Kövűletre vonatkozó, kövülethez tartozó. Kövületi alakulások.

*KÖVÜLT
(köv-ül-t) mn. tt. kövült-et. Ami kövülés által átalakult, vagyis előbbi lágyabb állományát kőkeménnyé változtatta. Kövült állati csontok, fák.

*KÖZ (1)
általában mint önálló gyök; melynek divatban levő többnemü jelentéseit ha tekintetbe veszszük, és öszvehasonlítjuk, azon alapfogalomban mind megegyeznek, hogy bizonyos öszveget, vagy együvé tartozó, egymással öszvefüggésben levő részeket, tárgyakat jelentenek. E szerént, mind alap fogalomra, mind hangra legrokonabb hozzá az ösz, melyből öszve, öszveség, öszves erednek. A köznek ellentéte 1) a külön, különös, önálló, sajátságos, tehát ami a többivel öszvefüggésben nincsen, pl. köz birtok; külön, saját birtok; 2) a távol, mennyiben ami közel van valamihez, az avval öszvefügg; 3) a külsőség, a középre vonatkozólag, mert közép az, melyben valamely kikerekített egésznek fővonalai öszvejönnek; külsőség pedig, hol ezen vonalak egymástól végképen elszakadnak. 4) Átv. ért. ellentéte a kitünő, jeles, mennyiben a közönséges oly valamit jelent, mely a többi hasonló nemüekkel egy tulajdonságu, mely a többi közől épen ki nem válik, s olyan, mint az alkotó részek akármelyike, pl. köz ember, köz katona, ellentéte: tiszt; köz biró, ellentéte: elnök; közönséges ruha, ellentéte: innepi, diszruha. 5) Ellentéte a tág, téres, mennyiben a köz jelent oly helyet is, mely bizonyos korlátok közé van szorítva, a tág pedig olyat, mely korlátolva vagy szűkitve nincs. Végre innét átv. értelemben jelenti azon korlátot is, mely bizonyos dolgokat egymástól elválaszt, egyszersmind mintegy középpont gyanánt szolgál az egymástól elszakasztottak vagy egymással ellentétben állók között. Mindezekből az tünik ki, hogy a köz szóban általán az öszesség, együttesség, öszvefüggés alapfogalma rejlik. Rokon vele az arab: khúz (körüljárt). V. ö. ÖSZV; ÖZÖN. A közéletben többször eléforduló egyeztetések öszve is szoktak íratni, pl. közkatona, közjó, közkeresmény.

*KÖZ (2)
fn. tt. köz-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. kicsinyezője: közöcske. 1) Bizonyos határok, korlátok által öszveszorított hely, térség. Utczaféle szük köz, kis köz, (midőn rokona közelebbről a német Gasse, héber utcza); lábak köze. Közbevenni. Közbenjáró. "Mend ő szenti és önöttei közikön" (mind ő szenti és önöttei [boldogultja] közükön [között]. Régi halotti könyörgés). Különösen így neveztetnek folyók által bekerített nagyobb térségek, mint: Bodrogköz, Csalóköz, Szamosköz, Muraköz, Rábaköz, Körösköz. Hasonlóan: Tóköz a tavaktól, Sárköz a sártól, Szigetköz a szigetektől, melyek között feküsznek. Ide tartozik a régi Etelköz (régies irással: Atelkuzu), azaz Italköz, Vízköz. 2) Innen átv. ért. erkölcsi korlát, mely bizonyos embereket elválaszt egymástól. Az urat a rabszolgától nagy köz választja el. 3) Időre alkalmazva jelent bizonyos időszakaszt, mely esetben csak a ban ben raggal használtatik rendesen, s am. azon időnek lefolyta alatt, pl. napközben, esztendőközben. Hasonlóan ily raggal és öszvetételben divatozik oly dolgokról szólva, melyeket tenni szoktunk, s am. azoknak folytában, vagyis azon idő alatt, mig valamit cselekszünk, pl. Irás-, olvasás-, tanulásközben háborgatni valakit. Sétálás-, lovaglás-, kocsizásközben. Evésközben tréfálni. 4) Átv. ért. semmi közöm hozzá, am. ezen dolog egészen érdekemen kivül fekszik, tehát öszvefüggésben nincs velem. Semmi közöm az ily emberrel, azaz öszveköttetésben nem vagyok vele, reám vagy hozzám nem tartozik. "Azok semi (semmi) közöket nem mondják a fegyverszerszámhoz." 1560-ki levél. (Szalay Á. 400 levélgyüjt.) Eredete nyomozásáról l. KÖZ, (1).

*KÖZ (3)
mn. tt. köz-t, tb. ~ek. 1) Bizonyos többségnek minden egyes részeire kiterjedő, s azokat némi tekintetben öszpontositó, ilyenek: a) köz birtok, köz legelő, köz haszon, köz jó, köz kenyér, köz keresmény, köz kocsi, köz ló, köz ház, melyekhez t. i. több illetők jogot, vagy igényt tartanak, s e tekintetben mintegy erkölcsi egészszé olvadnak öszve; b) köz akarat, melyben mindnyájan, vagy a többség egyesűl, köz gyónás, mely minden bűnök megvallására kiterjed. Ellentéte: külön, különös, önálló, saját. 2) Nyilvános, mi az egyes részeket nem zárja el, nem rekeszti ki, hanem öszvefoglal mindent, s általánosan hat, pl. Köz beszéd, mely a sokaság nyelvén forog; köz hír, melyet általán beszélnek; köz hely, melyből senki kizárva nincs, köz tér, köz kert, köz út, hol mindenki járhat; köz kézen forog; köz hivatal, mely az egész községnek szolgál, köz törvény, köz ügy stb. Ellentéte: magán, magános, egyes. 3) A nagy sokasághoz tartozó, a többi közől semmi kitünő tulajdonságnál fogva ki nem váló. Innen átv. ért. a maga nemében alávaló, vagy alsó rendbeli. Ellentéte: kitűnő, jeles, innepi. Ilyenek: köz katona, ellentéte: tiszt; köz ember, ellent. úr, rangbeli személy; köz nép, ell. úri nép; köz rend, köz vér, ell. nemes rend, vér; köz nap, ell. innep, vasárnap. 4) Többek közé szoruló, s azokat mintegy központul öszvesitő. Ellentéte: szélső, külső. Ilyenek köz fal, köz határ, köz korlát. 5) Részes valamely cselekvényben, merényben stb. Péter is köz volt hozzá = részes volt benne. V. ö. KÖZ, (1).

*KÖZAKARAT
(köz-akarat) ösz. fn. Megegyezés, melynél fogva bizonyos testület öszves személyzete vagy többsége valamely tárgyra nézve ugyanazt akarja. Közakarattal elhatározni valamit. Közakarattal választott főnök, tisztviselő.

*KÖZBE
(köz-be) igekötő. 1) Valamely térnek közepébe vagy azon térbe, mely bizonyos határokkal bir. Két oldalról közbevenni az ellenséget. Közbevetni magát valamely ügyben, azaz a két felet elválasztó térbe állani. 2) Valaminek folytát megszakasztja, s annak multja és jövője közé mintegy betolakodik. Közbeszólni mások beszédébe. Ha betegségem közbe nem jön, már elvégeztem volna munkámat. Különösen személyre vitetve, am. megjelenése által két vagy több személyek közt folyó müködést, cselekvést, tanácskozást stb. megakasztja.

*KÖZBĚCSÜ
(köz-běcsü) ösz. fn. A becsünek azon neme, mely szerént valamely jószágnak becsét biróilag kiküldött hites személyek meghatározzák. E ház közbecsü szerént százezer forintot ér.

*KÖZBEESŐ
l. KÖZBENESŐ.

*KÖZBEIGTAT
(közbe-igtat) ösz. áth. lásd: KÖZBESZÚR.

*KÖZBEJÁRÁS, KÖZBEJÁRÓ
l. KÖZBENJÁRÁS, KÖZBENJÁRÓ.

*KÖZBEJÖN
(közbe-jön) ösz. önh. l. KÖZBE alatt.

*KÖZBEJÖTT
(közbe-jött) ösz. mn. Valamely dolog folyama alatt mellékesen, nem oda tartozólag történt. Közbejött véletlen akadály miatt elhalasztani, félbeszakasztani valamit. Közbejött esemény.

*KÖZBEJÖVET
(közbe-jövet) ösz. fn. Általán esemény, mely valaminek folytában, mint külső, s nem hozzá tartozó dolog, eléadja magát, s azt mintegy ketté választja. A háboru közbejövele miatt az épitéstől megszünni.

*KÖZBEJÖVETEL
(közbe-jövetel) l. KÖZBEJÖVET.

*KÖZBELI
(köz-beli) ösz. mn. Közben levő. Közbeli országlás. (Interregnum). Közbeli mondat.

*KÖZBELSŐ
(köz-belső) ösz. mn. Székely tájszólás szerint am. középső, vagyis a körnek legbelebbi pontján levő. Szokottabban: közbülső.

*KÖZBEN
(köz-ben) névhatárzó, mert szabatosan nevek után áll, s am. az alatt, mig valami tart, pl. beszéd közben, a beszéd folytában; idő közben, míg az idő foly; út közben, míg az út tart; evés közben, azon idő alatt, midőn valaki eszik. Egyébiránt használják igék előtt is, de ekkor am. közepett, között, pl. közben foly, közben fut, közben fekszik. Midőn kettőztetve mondják, am. néha-néha, olykor-olykor, pl. Közben-közben megnyugszik.

*KÖZBENJÁR
(közben-jár) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. közepett jár. 2) Átv. és szokott ért. kit ellenkező felek közé lépvén, azokat kibékiteni, illetőleg kiegyezésre birni törekszik. Szélesb. ért. eszközlés végett müködik valamely ügyben.

*KÖZBENJÁRÁS
(közben-járás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki a végett működik, hogy bizonyos dolgot eszközöljön. Pártfogók közbenjárása által kegyelmet, hivatalt nyerni.

*KÖZBENJÁRÓ
(közben-járó) ösz. fn. Személy, ki mint jóakaró, békítő, tisztelő, kérő stb. működik két fél között, vagy hogy az illetőnek javára valamit egy másiktól eszközöljön.

*KÖZBENKÖZBEN
kettőztetett ih. s am. néha-néha, valamit olykorolykor félbeszakasztva. Gyalogoláskor közbenközben megnyugonni. Közbenközben beleszólani a tanácskozásba.

*KÖZBESZÉD
(köz-beszéd) ösz. fn. 1) Beszéd, mely bizonyos sokaságu nép száján valamely dolog felől forog. A városunkba érkezett művész közbeszéd tárgya. Közbeszéd szerént nagy botrány történt a szinházban. 2) Oly mondatokból álló beszéd vagy egyes mondat, mely ugyanazon alakban, és gyakran eléfordúl a nép szájában, szokottabban: közmondás, közmondat, közpéldabeszéd. 3) Oly szóbeli s népszerü eléadás, mely a középszerüségen fölül nem emelkedik; ellentéte ékes, czikornyás, felsőbb irói beszéd.

*KÖZBESZÓLÁS
(közbeszólás) ösz. fn. Valamely beszédnek, mielőtt bevégeztetnék, egy másik által félbenszakitása.

*KÖZBESZURAT
ösz. fn. A nyelvtanban azon ön- vagy mássalhangzó, mely ragozás- vagy képzéskor könnyebb vagy hangzatosabb kiejtés végett a törzsük és rag vagy képző közé tétetik. Ezek mássalhangzóknál, főkép a j és v, pl. lejebb, kijebb, leebb kiebb, helyett, bővebb, bővít, bőebb, bőít, helyett, önhangzóknál a, e, o, ö, pl. hadakozik hadkozik helyett barátotok, baráttok helyett és több számtalanok.

*KÖZBETÉT
(közbe-tét) ösz. fn. l. KÖZBESZURAT.

*KÖZBETÉTEL
(közbe-tétel) ösz. fn. l. KÖZBESZURAT.

*KÖZBEVĚSZ
(közbe-věsz) ösz. áth. Két vagy több oldalról bekerít, s mintegy középponttá tesz valakit v. valamit. Midőn a farkas közeledik a ménes felé, az erősebb lovak közbe veszik a gyöngébbeket. Az elfogott rablót közbevették a rendőrök.
"Kérlek, te is indulj utánok népeddel
Közbevegyük őket a mü seregünkkel."
Temesvári István 1569-ben (Thaly K. gyüjt.).

*KÖZBEVET
(közbe-vet) ösz. áth. 1) Valamit úgy helyez, hogy köz gyanánt szolgáljon valamely összefüggő egésznek részei között, pl. midőn az alapmondatot kétfelé osztja, s egy más mondatot tesz közébe. 2) Visszaható névmással, magát közbevetni am. valami ügybe avatkozni, békítés, egyeztetés, engesztelés stb. végett.
"Nem használt, Izabella magát hogy közbevetette."
Horvát E.

*KÖZBEVETÉS
(közbe-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit közbevetünk, vagy magunkat vetjük közbe. V. ö. KÖZBEVET.

*KÖZBEVETĚTT
(közbe-vetětt) ösz. mn. Ami bizonyos többség, mennyiség határai, végszélei közé helyeztetett, tétetett. Szökő évben február hava egy közbevetett nappal szaporíttatik.

*KÖZBEVĚTT
(közbe-větt) ösz. mn. Akit vagy amit közbe vettek, két vagy több oldalról bekerítettek, körülfogtak.

*KÖZBIRÓ
(köz-biró) ösz. fn. 1) Személy, ki a peres felek ügyében közbeveti magát, s az egymással ellenkedőket mintegy választó fal gyanánt eltávolítja. Itt alapfogalom az elválasztást jelentő köz. 2) Valamely törvényszék ülnöke, birótagja.

*KÖZBIRODALOM
(köz-birodalom), l. KÖZTÁRSASÁG.

*KÖZBIRTOK (1)
(köz-birtok) ösz. fn. Oly birtok, melyet többen hasonló joggal birnak, mely nem kizárólag egyé, hanem több személyekből álló testületé, vagy osztatlan családtagoké.

*KÖZBIRTOK (2)
(köz-birtok) ösz. fn. Birtok, mely többekkel közös, melynek többek a részesei.

*KÖZBIRTOKOS
(köz-birtokos) ösz. fn. Ki bizonyos jószágot többekkel osztatlanul bir. Szorosb ért. így neveztetnek azon egy határban lakó nemesek, kik az úgynevezett királyi javadalmakat, legelőket, erdőket, közösen birják, kik között ezeket tekintve tagosztály nem történt.

*KÖZBIRTOKOSSÁG
(köz-birtokosság) ösz. fn. Közbirtokosok testülete. V. ö. KÖZBIRTOKOS.

*KÖZBIZTONSÁG
(köz-biztonság) ösz. fn. Valamely államban, megyében, városban stb. lakók azon állapota, midőn életük és vagyonuk semmi háborgók, vagy rendetlenkedők, vagy gonosztevők által veszélyezve nincsen. V. ö. BIZTONSÁG.

*KÖZBIZTONSÁGI
(köz-biztonsági) ösz. mn. Közbiztonságot illető, arra vonatkozó. Közbiztonsági intézkedések, hivatalok.

*KÖZBOCSÁNAT
(köz-bocsánat) ösz. fn. Polgárzati ért. kegyelem, melyet az illető fejedelem vagy állodalom, a felségsértésben, vagy haza elleni fölkelésben elmarasztalt polgároknak általán ad.

*KÖZBÜL
(köz-be-ül), l. KÖZBEN.

*KÖZCSEND
(köz-csend) ösz. fn. Egy egész tarsaságnak, pl. ország, megye, városnak stb., háborítatlan állapota.

*KÖZDIVATÚ v. ~DIVATU
(köz-divatú) ösz. mn. Általános szokásban levő. Közdivatú viselet. Közdivatú szólásmód.

*KÖZÉ
(köz-é) névhatárzó. Ragozva: közém, közéd, közé v. közéje, közénk, közétek, közéjök. A név, melylyel közvetlen viszonyban áll, változatlanul marad, pl. Tűz és víz közé szorult. Rablók közé jutni. Megfelel e kérdésre: hova? Eredetileg rövid e-vel köz-e, melyben az e mutató jelentéssel bír, mint a hov-a, tov-a, id-e, od-a szókban, s annál fogva a közé már a harmadik személy ragját is magában foglalja köze-e, és j közbetétellel: köz-e-j-e,ami az elsőbb e, megnyujtásával, mint föntebb érintve van, divatos is.
"Mennyet hasgat a tábor zenéje,
Nép- s harangszó zúg, zajong közéje."
Választó gyűlés. (Erdélyi Jánostól).
Így képződött a bel-ből származott bel-e, bel-e-em, bel-e-ed, bel-e-e, belém, beléd, belé. Ezek is: alá, fölé, felé, mögé, határozatlan, vagyis személyragozatlan állapotban eredetileg: al-a, föl-e, fel-e, mög-e; innen a tájszokásilag még élő alaja, föleje, feleje, mögeje. Nagyobb nyomatékkal: két z-vel közzé; s hogy itt csak nyomatékosság rejlik, mutatja a közébe vagy közibe alak, mely közé-nek újabb származéka; mint fölé-nek: fölébe, hegyé-nek: hegyébe, és elé-nek elébe.

*KÖZEG
(köz-eg) fn. tt. közeg-ět. 1) Közvetitő v. vezető eszköz a természetben, pl. a lég mint hangvezető. (Medium). 2) Közhatóság (Organum).

*KÖZEGYEN
(köz-egyen) ösz. fn. Ez helyesebben megforditva egyenköz; mely oly térséget jelent, melyet két párhuzamos vonal képez; párhuzamnak pedig neveztetik oly két vonal, melyeknek minden pontjai egyenlő távolságra állanak egymástól.

*KÖZEGYENĚS
(köz-egyeněs) ösz. mn. Némelyek 'párhuzamos' értelemben használják. V. ö. KÖZEGYEN.

*KÖZEL (1)
(köz-el) névh. Úgy nevezett közelítő ragu neveket vonz, valamint magát a személyragos közelítő ragot is, pl. Közel hozzám, hozzád, hozzá. Közel a hegyhez, erdőhöz, folyóhoz, vagy után téve a hegyhez, erdőhöz, folyóhoz közel. Ellentéte: távol, messze. Alapfogalom benne azon tér- vagy időbeli öszvefüggés, öszveköttetés, mely több egymással érintkező dolgok között létezik. Ezen szó mint határzó eredetileg köz-e, melyben az e mutató képző, mint az id-e, messz-e, od-a, tov-a, vissz-a szókban az e, a. Ilyen az időtávolságot jelentő taval, mely eredetileg tava, azaz tova t. i. időben.

*KÖZEL (2)
(köz-el) mn. tt. közel-t, tb. ~ek. Egyenes ellentéte: távol, a táv gyöktől. Fokozva: közelebb, tájdivatosan: közelébb. Azon tulajdonsága valaminek, melynél fogva egy másikkal tér- vagy időbeli öszveköttetésben van. Közel hegy, mely bizonyos helylyel érintkezik; közel nap, mely a mai után következik; közel halál, mely nem sokára elérkezik. Szélesb ért. ami közvetlen nem érintkezik ugyan egy másikkal, de nincs is távol tőle.

*KÖZEL (3)
fn. tt. közel-t, tb. ~ěk. 1) Tér vagy idő, mely egy másik határozott dologgal érintkezésben van, vagy nem esik távol tőle. Közelről nézni a csatát. Közelre kirándulni. A város közelében lakni.
"Azt keresem; hív magyar nő,
Véres ütközetben
Hogy lehessek élve-halva
Mindig közeledben."
Rozgonyiné. (Arany Jánostól).
2) Régi magyar nyelven, am. atyafi, ki t. i. vér szerént öszveköttetésben van velünk. "Hogy feltámaszjad te közelednek nevét." Ut suscites nomen propinqui tui) Bécsi cod. Ruth. 4. fej. "Annak közele, kinek Péter elvágta fülét." Régi magyar Passio (Toldy F. kiadása 52. lap.). Valamint ellenben rokon gyakran eléjön 'közel' értelemben.

*KÖZELEBB
(köz-el-ebb) mind a melléknévtől, mind a határozótól, második foku ragozás, pl. Vácz közelebb van Pesthez, mint Debreczen. Lépj közelebb. Közelebb Debreczenbe útazom a gőzkocsin. Fölveszi a felható és leható ragokat is, de ekkor inkább csak név gyanánt tekintendő, s alattomban valamely idő vagy tér értetik, pl. Hozd közelebbre azt a könyvet (helyre). Közelebbre határozni az innepélyt (időre). Közelebbről nézni a csatát. Közelebbről más hír érkezett. A régieknél igen gyakran csak közelb.

*KÖZELEBBI
(köz-el-ebb-i) mn. tt. közelebbi-t, tb. ~ek. Közelebb térben vagy téren, vagy közelebb időben létező. Ostrom alatt a közelebbi helységek sokat szenvedtek. Közelebbi időkben több nagy események tanúi valánk. A közelebbi változások nagyszerüek.

*KÖZELEBBRE, KÖZELEBBRŐL
l. KÖZELEBB alatt.

*KÖZELĚDÉS
(köz-el-ěd-és) fn. tt. közelědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A térben vagy időben haladékony dolognak azon állapota, midőn bizonyos hely- vagy időpont felé tart, hogy azzal, mintegy egyesüljön. Erkölcsi ért. állapot, midőn az idegenkedő vagy akármely okból ellenkezésben álló személyek a távolító akadályokat elháritják, s egymással bizonyos viszonyba lépnek.

*KÖZELĚDÉSI
(köz-el-éd-és-i) mn. tt. közeledési-t, tb. ~ek. Közeledésre vonatkozó, azzal bizonyos viszonyban létező. Közeledési pont. V. ö. KÖZELEDÉS.

*KÖZELĚDIK
(köz-el-ěd-ik) k. m. közelěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk térben vagy időben haladó, mozgó dologról, midőn bizonyos tér- vagy időpont felé tartva, mintegy öszvesülni akar vele. Ellentéte: távolodik. Úgy nevezett közelitő ragu neveket vonz. Az ellenség már közeledik a városhoz. A tűzveszély közeledik házunkhoz. Közeledik az idő, a tél, a tavasz. Közeledik a fizetés napja. Átv. ért. az idegenkedő, vagy akármi ellenséges indulattal levő, az ellenrész iránt némi vonzalommal kezd viseltetni, s hozzája, feléje járul. A meghasonlott felek ismét közelednek egymáshoz.

*KÖZELĚG
(köz-el-ěg) gyakor. önh. m. közelěg-tem, ~tél v. közelg-tem, közelg-tél, ~ětt, htn. ~ni v. közelgni v. közelgeni. Lassanlassan vagy folytonosan halad egy távolban levő tér vagy idő, illetőleg térben vagy időben létező dolog felé. Különbözik a közeledik igétől, hogy ez általánosabb, a közeleg pedig, mintegy részecskékre osztott előre menést jelent.

*KÖZÉLET
(köz-élet) ösz. fn. Az életnek azon neme, mely rendesen foly, mely különössége által ki nem tűnik, mely az illető testület minden tagjainál körülbelül egyforma. Ellentéte az oly élet neme, melyet csak némelyek viselnek, v. mely bizonyos alkalommal tűnik elé, milyen a főrangu uraké, vagy rendkivüli innepélyeken, különösen események idején eléforduló.

*KÖZELG
l. KÖZELĚG.

*KÖZELGÉS
(köz-el-ěg-és) fn. tt. közelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos dolognak valamely határozott tér, vagy idő felé haladása, mely által a köztök levő hézag minduntalan kisebb leszen. 2) Átv. ért. magának az időnek fokonkénti előnyomulása valamely kitűzött időpont felé. V. ö. KÖZELĚG.

*KÖZELGET
(köz-el-ěg-et) önh. m. közelget-tem, ~tél, ~ětt, par. közelgess. Am. közeledik. Minthogy ezen ige nem átható, hanem önható értelemmel bír, ennélfogva eredetileg közelg-ed; így lett a még tájdivatosan használt viszked reszked igékből viszket, reszket. A szóképzési szabatos nyelvhasonlat szerint közelget annyit tenne, mint: közelgővé tesz, mint: háborgat, szomorgat, göngyölget am. háborgóvá, szomorgóvá, göngyölgővé tesz.

*KÖZELGETÉS
(köz-el-ěg-et-és) fn. tt. közelgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg haladó mozgás, midőn bizonyos tér vagy időponthoz közeg valami v. valaki. V. ö. KÖZELGET.

*KÖZELGETŐ
(köz-el-ěg-et-ő) mn. tt. közelgető-t. Aki vagy ami közelget. A közelgető ellenségnek elébe menni. V. ö. KÖZELGET.

*KÖZELÍT, KÖZELIT
(köz-el-ít) önh. m. közelít-ětt, per. ~s, htn. ~ni v. ~eni. A nyelvhasonlat szerént ez volna eredeti értelme: Valamit közelre hoz, mozdít, vagyis közellé tesz. Ellentéte: távolít, am. távollá tesz, távolra mozdít; hanem a nyelvszokás szerént rendesen önhatólag használtatik közelg v. közeledik helyett, pl. már közelít a kaszálás, aratás, szüret ideje. Azonban meg igekötővel kizárólag átható, pl. Megközelíteni találgatáskor bizonyos mennyiségnek számát, nagyságát.

*KÖZELÍTÉS, KÖZELITÉS
(köz-el-ít-és) fn. tt. közelítés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamihez közel jutunk, vagy valamit közellé teszünk. V. ö. KÖZELÍT.

*KÖZELÍTHETŐ
(köz-el-ít-het-ő) mn. tt. közelithető-t. 1) Mondjuk térről, időről, vagy térre, időre vonatkozó dologról, melyhez hozzá lehet férni, s vele érintkezni. Ezen vár a sok vizek miatt nem közelíthető. 2) Mondjuk emberről, kihez népszerüsége, nyájassága, s más vonzó tulajdonságai miatt könnyü hozzá jutni, vagy ki általán megengedi, hogy akárki hozzá járulhasson. V. ö. KÖZELÍT.

*KÖZELÍTŐLEG
(köz-el-ít-ő-leg) ih. Használtatik leginkább a mennyiségekre, számokra vonatkozólag, midőn azokat szabatosan meghatározni nem tudjuk, hanem csak körülbelül hozzávetve. Az évi költségeket közelítőleg kivetni.

*KÖZELLÁTÁS
(közel-látás) ösz. fn. Széles ért. a látásnak azon neme, mely a közel fekvő tárgyakat megkülönbözteti. Szorosb ért. a szemnek azon hibás állapota, melynél fogva csak a közel tárgyakat veszi ki; szokottabban: rövidlátás.

*KÖZELLÁTÓ
(közel-látó) ösz. mn. és fn. Rövidlátó, ki csak a közellevő tárgyakat látja.

*KÖZELLÉT
(közel-lét) ösz. fn. Valamely személynek vagy dolognak azon tér- vagy időbeli viszonya, melynél fogva bizonyos tér- vagy időponthoz közel áll. Ellentéte: távollét.

*KÖZELLEVŐ
(közel-levő) ösz. mn. Ami bizonyos tér- vagy időponthoz közel áll; ellentéte: meszsze- vagy távollevő.

*KÖZELRŐL
(köz-el-ről) ih. Oly helyről, pontról, mely valakihez vagy valamihez közel van. Közelről nézni, szemlélgetni valamit.

*KÖZELSÉG
(köz-el-ség) fn. tt. közelség-ět, harm. szr. ~e. Azon tér- vagy időbeli viszony, melynél fogva két különbőző tárgyak nem messze esnek egymástól, s mintegy öszveköttetésben vannak. Ellentéte: távolság, messzeség.

*KÖZELSŐ
(köz-el-ső, vagyis közel-eső) mn. tt. közelgő-t. Közel levő, fekvő. Képzése olyan, mint tulsó, alsó, felső, hátulsó, innenső stb.

*KÖZELVALÓ
(közel-való) ösz. mn. l. KÖZELLEVŐ, KÖZELSŐ.

*KÖZEMBĚR
(köz-emběr) ösz. fn. 1) Széles ért. ember, ki a polgárzatban, vagy bizonyos testületben semmi kitünő állapotot nem visel, hanem a többséghez hasonló, ki nem ur, nem hivatalnok, nem nemes vérből származott stb. 2) Szorosb ért a katonaságban oly ember, ki legalsóbb osztályban áll, máskép közlegény, közkatona, közvitéz, ellentéte: tiszt. 3) Átv. ért. ki semmi jelesb tettel nem tűnteti ki magát a társadalomban, bármily rangu vagy állapotu legyen különben.
"A köz embernek neve vész magával;
Kincs, kevély márvány paloták homályba
Dőlnek, elmúlnak, s heverő uroknak
Híre enyészik."
Berzsenyi.

*KÖZÉP (1)
(köz-ép) mn. tt. közep-et. Azon ponton vagy vonalon létező, mely valamely testnek vagy térnek szélpontjaitól, vagy vonalaitól egyarányos távolságra esik. Ellentétei a különféle viszonyú irányokhoz képest: külső, belső, pl. Külső-, Közép-, Belső-Szolnok; jobb, bal, pl. jobb, közép, bal része valaminek; alsó, felső, pl. a három emeletes házban van alsó, közép és felső emelet. Átv. ért. ami a szélsőségektől egyarányos távolságra esik, bizonyos tulajdonságra nézve. Közép termés, mely sem igen jó, sem igen rosz; közép sors, állapot, sem fölötte szegény, sem fölötte gazdag; közép rendbeli ember, se a föurak közől, se a köznépből nem való. Közép kor, sem vén, sem ifjú. Közép termet, sem igen alacson, sem igen magas.

*KÖZÉP (2)
(köz-ép) fn. tt. közepet, személyragozva: közepem, közeped, közepe stb. Szorosb ért. azon pont, vagy vonal, mely valamely testnek, vagy térnek szélső pontjaitól vagy vonalaitól egyenlő távolságra esik; megfordítva, és a magyar szónak természetes értelme szerént azon pont vagy vonal, melyben valamely testnek vagy térnek sugárvonalai öszvegyűlnek. Kör, golyó közepe. Asztal, szoba, udvar, útcza, piacz, város közepe. Valaminek küllö (kürlő, körlö) v. kellő (kerlő) közepe. Középre lépni, állani. Az út közepén járni. Időre vonatkozólag, azon időpont, mely bizonyos időmennyiség kezdetétől és végétől egyforma távolságra esik, pl. a nappalnak közepe a dél, mert a reggeltől, és esttől egyarányos messzeségben van; az éjnek közepe az éjfél, a napnyugot és napkelethez képest. A különféle mértékviszonyban vett testnek vagy térnek azon pontja vagy vonala, mely a hosszuság, szélesség, magasság, (mélység), kerekség végső pontjaitól vagy vonalaitól egyenlő távolságban áll, pl. a száz ölnyi hosszu árok közepét azon pont teszi, mely annak két végétől 50-50 ölnyire áll. Az utcza szélein gyalogok, közepén szekerek járnak. A tyúktojás két vége csucsorú, a közepe dudorú. Szélesb ért. ami bizonyos határokon belül fekszik. Kert, udvar, szoba közepe.
"Forgó szél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém."
Vörösmarty.

*KÖZÉPADÁCS
puszta Pest m.; helyr. ~Adács-ra, ~on, ~ról.

*KÖZÉP-AJTA
erdélyi falu Miklósvár székében; helyr. ~Ajtá-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉP-ALAP
puszta Győr m.; helyr. ~Alap-ra, ~on, ~ról.

*KÖZÉPÁLLAPOT
(közép-állapot) ösz. fn. A polgári rendben azon állapot, mely rangra, illetőleg vagyonra nézve, az előkelő és alacson, gazdag és szegény sorsuak között áll.

*KÖZÉP-ALMÁS
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~Almás-ra, -on, ~ról.

*KÖZÉP-APÁTHI
puszta Tolna m.; helyr. ~Apáthi-ba, ~ban, ~ból.

*KÖZÉP-APSA
falu Máramaros m.; helyr. ~Apsá-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPÁR
(közép-ár) ösz. fn. 1) A legmagasabbra szabott árnál kisebb, a legolcsóbbnál drágább. 2) l. KÖZÉPSZÁM.

*KÖZÉPARÁNT
(közép-aránt) ösz. ih. A Debreczeni legendáskönyvben am. közepett: "Mely szent pispököknek testök kétfele válván, középaránt adának helyt őneki." "S nagy egyházat csenáltatván, középaránt pispöki széket csenáltata neki."

*KÖZEPÁRBOCZ
(közép-árbocz) ösz. fn. A nagyobb tengeri hajókon a főárbocz.

*KÖZÉP-BARACS
puszta Fehér m.; helyr. Baracs-ra, ~on, ~ról.

*KÖZÉP-BISZTRICZE
falu Szala m.; helyr. ~Bisztriczé-re, ~n, ~ről.

*KÖZÉP-BÜK
falu Sopron m.; helyr. ~Bükre, ~ön, ~ről.

*KÖZÉPCSONKITÁS
(közép-csonkitás) ösz. fn. Csonkitás, mely valamely testnek közepén történik, pl. midőn a kést vagy kardot közepén eltörik.

*KÖZÉP-CSÖPÖNY
falu Pozsony m.; helyr. ~Csöpöny-be, ~ben, ~ből.

*KÖZÉPDARAB
(közép-darab) ösz. fn. Darab, melyet valamely testnek közepéből vágnak, metszenek ki.

*KÖZÉPEN
(köz-ép-en) ih. Azon ponton vagy vonalon, mely valaminek közepét teszi. Középen fogni a zsákot. Középen fürészelni a fát.

*KÖZÉPERDŐ
(közép-erdő) ösz. fn. 1) Az erdőnek azon része, mely a szélektől véve befelé esik. 2) Puszta neve Pozsony m.; helyr. ~erdő-re, ~n, ~ről.

*KÖZĚPES
falu Bihar m.; helyr. Középes-re, ~ěn, ~ről.

*KÖZEPETT
(köz-ep-ett) névutó. Személyragozva: közepet-tem, ~ed, ~e, ~ünk, ~etěk, ~ök.
Általán am. azon ponton vagy vonalon, mely valaminek közepét teszi. Fák közepett v. fáknak közepette. Roszul volna: fák közepette, valamint roszul volna fák alatta vagy fölötte. A régiek szabatosan használták, pl. a templom közepött (Nádor-codex); az ebéllő (ebédlő) ház közepett (Müncheni codex); a doctoroknak közepettek (ugyanott); a város közepett (Szentpéteriek végezése).
"Te nagy haragodnak közepette is,
Uram emlékezzél irgalmadrul is."
A XVII. századból (Thaly K. gyüjt.).
Így az újabb jeles iróknál is:
"Testhalmok közepett küzd, noha élte szakad."
Kisfaludy R.
Ellenben: ő közepette, mint ő fölötte, alatta, mellette. A régieknél is: "És kik ő közepette eltávozjanak." Müncheni codex.

*KÖZÉPFA
(közép-fa) ösz. fn. 1) Fa, mely középerdőben termett. 2) Általán elválasztásul szolgáló gerenda, dorong, rúd. Középfa az ólba kötött lovak között.

*KÖZÉPFAJ
(közép-faj) ösz. fn. Oly faj, mely két más fajnak némi tulajdonságaival bir, azonfölül olyakkal, melyek által mindkettőtől különbözik, pl. Az öszvér középfaj, a ló és szamár között. A középfajok az állatok és növények között a rokonnemü, de mégis különböző fajok vegyülése által származnak. V. ö. FAJ.

*KÖZÉPFAJTA
(közép-fajta) ösz. fn. A két különböző fajták között egy harmadik, mely mindegyikből bir valamit. V. ö. FAJTA.

*KÖZÉPFAL
(közép-fal) ösz. fn. 1) Elválasztó fal. 2) Az épületekben különösen azon fal, mely a szobákat, teremeket stb. elválasztja, különböztetésül a főfaltól, mely az épület széleit teszi.

*KÖZÉPFALVA
erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPFOG
(közép-fog) ösz. fn. A fogsorban azon fog, mely ott középhelyet foglal; különösen a lovaknál a két első, és zápfogak között levő fogak.

*KÖZÉPFOK
(közép-fok) ösz. fn. l) Általán, valamely fokozat alsó kezdetétől és felső végétől egyarányos távolságban álló fok. 2) Nyelvtani ért. a hasonlított melléknév második foka, mely az első fok értelmét nagyobbítja, pl. az erős, gyönge melléknevek középfoka: erősebb, gyöngébb. Képzését illetőleg, lásd: ~ABB.

*KÖZÉPFOKÚ
(közép-foku) ösz. mn. Középfokon levő. Középfoku melléknév. V. ö. KÖZÉPFOK 2).

*KÖZÉPFÖLD
(közép-föld) ösz. fn. 1) Föld, melyet más földek vesznek körül, tehát, mely egy oldalról sem határos tengerrel, vagy nagyobb tavakkal, pl. Magyarország középföld. 2) Sem különösen jó, sem különösen rosz tulajdonságu földnem, t. i. termékenységre vonatkozólag.

*KÖZÉPFÖLDI
(közép-földi) ösz. mn. 1) Középföldön levő, lakó, termő stb. Középföldi tartományok, népek, termények. 2) Középföldi tenger, az atlanti nagy tengernek azon része, mely Európa, Ázsia és Áfrika partjai közé szorúl, helyesebben és szokottabban: földközi tenger.

*KÖZEPFUTÓ
(közép-futó) ösz. mn. A természettudományban azon erőről mondatik, melynél fogva a testek a középponttól eltávolodni törekesznek. A földnek középfutó ereje (vis centrifuga).

*KÖZÉP-FÜLD
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Füld-re, ~ön, ~ről.

*KÖZÉPGERENDA
(közép-gerenda) ösz. fn. Általán gerenda, mely valamely épület közepén keresztül vagy hosszában áll, milyen például a mestergerenda, mely a szoba közepén a keresztgerendák alatt végig nyúlik.

*KÖZÉPHAD
(közép-had) ösz. fn. A hadseregnek közepső része.

*KÖZÉPHANG
(közép-hang) ösz. fn. 1) Zenészeti ért. a magasabb és mélyebb hangok között mintegy középen álló hang. 2) Szintén a zenészetben a hangfokozaton egyes hang, mely más két hangok között áll. 3) A nyelvtudományban valamely egyes szónak közepén, vagyis elő- és utórésze között álló akár egy, akár több hang, pl. ebben: ir-o-gat, az o középhang, ebben: term-ész-et az ész középhangok.

*KÖZÉPHÁRTYA
(közép-hártya) ösz. fn. A boncztanban azon hártya, mely a mellüreget és a tüdőt, hosszában véve két egyenlő részre választja. (Mediastinum).

*KÖZÉPHEGYSÉG
(közép-hegység) ösz. fn. Több hegyek között közép helyet foglaló hegység, vagy valamely hegységnek közepe. Bányászi nyelven azon hegység, mely az előhegyek és legmagasabb ormu hegységek között fekszik.

*KÖZÉPHELY
(közép-hely) ösz. fn. 1) Több, viszonyban levő helyek között az, mely közepett van. Az asztalnál középhelyen ülni. 2) Középszerü hely vagy állapot.

*KÖZÉP-HIDVÉG
puszta Tolna m.; helyr. ~Hidvég-re, ~ěn, ~ről.

*KÖZÉP-HOMORÓD
falu Szatmár m.; helyr. ~Homoród-ra, ~on, ~ról.

*KÖZÉP-HUTA
puszta Heves m.; helyr. ~Hutá-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPIGE
(közép-ige) ösz. fn. Általán oly ige, mely a cselekvők és szenvedők között mintegy közép természetü, vagyis, melyben mind a cselekvésnek, mind a szenvedésnek vagy kényszerülésnek fogalma némileg megvan, és állapotot jelent. Ilyenek a szoros értelemben úgynevezett ik-es igék, mint gondolkodik, törik, ütközik, romlik, növekedik stb. Ezektől meg kell különböztetni a kül- és belszenvedőket, melyek szintén ik-esek, de amazok még at, et v. tat, tet, emezek pedig ód, őd v. ódz, ődz képzőket vesznek a törzsökhöz.

*KÖZÉP-ISZKÁZ
falu Veszprém m.; helyr. Iszkáz-ra, ~on, ~ról.

*KÖZEPÍT, KÖZEPIT
(köz-ep-ít) áth. m. közepit-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Több, egymástól távollévő, elszakasztott, vagy öszve nem függött részeket bizonyos pontban egyesít, szokottabban l. KÖZPONTOSÍT.

*KÖZEPÍTÉS, KÖZEPITÉS
lásd: KÖZPONTOSÍTÁS.

*KÖZÉPKÉPZŐ
(közép-képző) ösz. fn. A nyelvtanban olyan képző, mely a szó közepén foglal helyet, különösen, mely azon szóban egy maga nincsen meg, hanem csak egy más képző társaságában, pl. 'természet' szóban az ész.

*KÖZÉPKĚRĚSZT
(közép-kěrěszt) ösz. fn. Lovagrendi díszjel, mely rangozatra nézve a nagykeresztnél kisebb aranykeresztből áll, s középrangu a nagy- és kiskereszt között. V. ö. NAGYKĚRĚSZT.

*KÖZÉPKĚRĚSZTĚS
(közép-kěrěsztěs) ösz. mn. Lovagrendi középkereszttel diszített. Szent István rendjének középkeresztes vitéze.

*KÖZÉPKOR
(közép-kor) ösz. fn. 1) Az ifjui és vén kor közötti életszak, mely a férfikorral egy. 2) A történetirók időszámlálása szerént azon korszak, mely a Krisztus születése és újabb kor közötti középszázadokat foglalja magában, melyeknek meghatározásában mindazáltal maguk a történetirók is ingadoznak.

*KÖZÉPKORI
(közép-kori) ösz. mn. Középkorból való, arra vonatkozó. Középkori műemlékek, szokások, törvények. V. ö. KÖZÉPKOR.

*KÖZÉPKÖLÜ v. ~KÖLYŰ
(közép-kölü v. ~kölyü) ösz. fn. A zúzógépekben vagy malmokban azon kölü, mely középhelyet foglal el. V. ö. KÖLÜ.

*KÖZÉPKURTITÁS
(közép-kurtitás) ösz. fn. Nyelvtani és hangmértani ért. a szónak közepéből valamely hangnak vagy szótagnak kihagyása, pl. forog forg, fejedelem fejdelem, tekintetes tens, alázatosan alássan, nagyságod nagysád stb.

*KÖZÉP-LAK
erdélyi falu Kolos m.; helyr. lak-ra, ~on, ~ról.

*KÖZÉPLEG
(köz-ép-leg) ih. 1) Középszámitással; újabban alakult szóval máskép: átlag. V. ö. KÖZEPSZÁM. 2) l. SEMLEG.

*KÖZÉPLEGĚS
(köz-ép-leg-ěs) mn. tt. középleges-t v. ~et, tb. ~ek. Közép számítással vett; máskép: átalános. 2) l. SEMLEGĚS.

*KÖZEPLIK
(köz-ep-lik) k. m. közepl-ětt, htn. ~eni. Szokottabban: l. KÖZPONTOSÚL.

*KÖZÉPLISZT
(közép-liszt) ösz. fn. A lisztnek középszerű neme, a lángliszt, és az úgynevezett korpás vagy parasztra őrlőtt barnás liszt között.

*KÖZÉPLÓ
(közép-ló) ösz. fn. A hármasba fogott lovak közől az, mely a nyerges és lógós között jár, vagyis rudasló; az ötös fogatokban pedig, ha a három ló elül van, az ostorhegyes.

*KÖZEPLŐ
(köz-ep-l-ő) mn. tt. közeplő-t. Oly egymással viszonyban levő dolgokról mondatik, melyek bizonyos középpont felé tartanak. Közeplő erő, mozgás. (Concentricus).

*KÖZÉPLYUK
(közép-lyuk) ösz. fn. Lyuk, mely több lyukak sorában közép helyet foglal. Így neveztetik különösen a tekézésben azon hézag, mely a felállított bábok középsora mellett jobbról és balról nyílik. Középlyukat dobni.

*KÖZÉP-MAJOR
puszta Fehér m.; helyr. ~Major-ba, ~ban, ~ból.

*KÖZÉP-MALATIN
falu Liptó m.; helyr. ~Malatin-ba, ~ban, ~ból.

*KÖZÉPMÉRTÉK
(közép-mérték) ösz. fn. 1) Mérték, mely a maga nemében sem legnagyobb, sem legkisebb. 2) Viszony, melynél fogva sem egyik félről szerfölött sok, sem másik félről kelletinél kevesebb nincs, vagy nem történik. Középmértékkel kiszabni a házi szükségeket. Az evésben, ivásban középmértéket tartani. Eltalálni a középmértéket.

*KÖZÉPNAGY
(közép-nagy) ösz. mn. A maga nemében sem a legnagyobb, sem a legkisebb. Középnagy negyedrét, nyolczadrét.

*KÖZÉPNAGYSÁGÚ
(közép-nagyságu) ösz. mn. 1) l. KÖZÉPNAGY 2) KÖZÉPTERMETŰ.

*KÖZÉPNYUG
(közép-nyug) ösz. fn. l. METSZET, 3).

*KÖZÉP-ORBÓ
erdélyi falu Alsó Fehér m.; helyr. ~Orbó-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPOSZLOP
(közép-oszlop) ösz. fn. Több oszlopok között az, mely közép helyet foglal.

*KÖZÉP-PALOJTA
falu Hont m.; helyr. ~Palojtá-ra, ~n, ~ról.

*KOZÉPPECZEL
puszta Pest m.; helyr. ~Peczel-re, ~ěn, ~ről v. ~be, ~ben, ~ből.

*KÖZÉPPETERD
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Peterd-re, ~ěn, ~ről.

*KÖZÉPPONT
(közép-pont) ösz. fn. Széles ért. azon pont, mely valamely testnek vagy térnek közepét teszi, különösen a) a kerek v. gömbölyü testekben azon pont, melytől az illető test minden szélpontjai egyarányos távolságra esnek, vagyis melyben a sugárvonalak öszpontosulnak, s melyen az átmérő vonalak keresztül mennek. b) a hosszukás vagy szabálytalan alakú testekben azon vonal, mely által két egyenlő részre oszthatók. A mennyiség- és természettanban megkülönböztetjük azon középpontot is, mely körül bizonyos testek mozognak, forognak. Átv. ért. hely, menynyiben bizonyos működések, állapotok, mintegy öszpontosulnak benne. Magyarország kereskedelmi középpontja Pest. Vármegye középpontja. Rövidebben: központ.

*KÖZÉPPONTI
(közép-ponti) ösz. mn. Középpontra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Középponti erő. Középponti biztos, szolgabiró. V. ö. KÖZÉPPONT.

*KÖZÉP-PULYA
falu Sopron m.; helyr. ~Pulyá-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPREND
(közép-rend) ösz. fn. Polgári ért. a polgárok azon osztálya, mely az előkelő rangu főnemesek és alacsonyabb állapotú köznép között áll, vagy mely vagyonára nézve sem a gazdagok, sem a szegényekhez nem tartozik, s müveltségére nézve is föntebb áll ugyan a legalsó osztályu köznépnél, de magasb tudományos képzettségre sem tart igényt.

*KÖZÉPRENDÜ
(közép-rendü) ösz. mn. 1) Polgári ért. középrendhez tartozó. Középrendü nemesek. Középrendü nő, ifjú, leány. V. ö. KÖZÉPREND. 2) Középszerü, mely a maga nemében sem a legjelesb, sem a legaljasabb osztályhoz nem tartozik.

*KÖZÉPRÉSZ
(közép-rész) ösz. fn. Valamely test tömegének közepéből, derekából való rész.

*KÖZÉPRETARTÓ
(középre-tartó) ösz. fn. Ami mozgásában bizonyos pont felé vonzódik. Középretartó erő. (Vis centripeta).

*KÖZÉPSEREG
(közép-sereg) ösz. fn. A csatarendbe felállított seregnek azon része, mely a közepső helyet a két szárnyak között foglalja el. A régieknél: derékhad.

*KÖZÉPSŐ, KÖZEPSŐ
(köz-ép-ső) mn. tt. középsőt. Másodfoka nincs, harmad fokban, legközépső. Jelenti meghatározottan azt, ami közepett van. A vele viszonyban levő: szélső, vagy alsó felső, külső belső, pl. Az ábécze középső betüje b, a szélsők pedig a és cz. Alsó, középső, felső fiók. Külső, középső, belső szoba.

*KÖZÉPSZÁM
(közép-szám) ösz. fn. Szoros ért. három egymással viszonyban levő számok között az, mely kisebb és nagyobb számtól egyarányosan különbözik, pl. középszám a 6 és 12 között a 9; mert különbsége innen is onnan is 3, vagyis ha a két számot öszveadjuk (6+12 = 18) és azután felezzük (18/2 azaz 18.at elosztva 2-vel) lesz 9.

*KÖZÉPSZÁMITÁS
(közép-számítás) ösz. fn. Számítási mód, midőn két számnak a középpontját keressük. V. ö. KÖZÉPSZÁM.

*KÖZÉPSZÉL
(közép-szél) ösz. fn. A betüszedőknél azon szél, vagyis párhuzamos hézag, mely a forma közepén huzódik el.

*KÖZÉPSZER
(közép-szer) ösz. fn. A dolognak azon viszonyos állapota, mely szerént bizonyos tulajdonságára nézve, a maga nemében sem egyik, sem másik szélsőséghez nem tartozik, pl. ki az evésben, ivásban középszert követ, az se fölötte sokat nem eszik, iszik, se nem éhezik, szomjazik.

*KÖZÉPSZERŰ, KÖZÉPSZERÜ
(közép-szerű) ösz. mn. A maga nemében bizonyos tulajdonságra nézve se egyik, se másik szélsőséghez nem tartozó. Különösen a) Mi sem fölötte nagy, sem igen kicsin. Középszerü termet, vagyon, kert. b) Sem igen jó, sem igen rosz. Középszerü gabonatermés, áru. Középszerű magaviselet. Néha ócsárló értelemmel bir, mi a maga nemében épen nem jeles, nem kitűnő. Középszerü belátás, tudomány, elmetehetség. Középszerű elmemüvek, költemények.

*KÖZÉPSZERŰEN, KÖZÉPSZERŰN
ih. l. KÖZÉPSZERÜLEG.

*KÖZÉPSZERŰLEG
(közép-szerűleg) ösz. ih. Középszerű módon, a maga nemében sem igen kitünőleg, sem igen aljasan. V. ö. KÖZÉPSZERŰ.

*KÖZÉPSZERŰSÉG
(közép-szerüség) ösz. fn. 1) Tulajdonság, melylyel a középszerü dolog, mint olyan, bir, vagyis azon tulajdonságok öszvege, melyeknél fogva valamit középszerűnek tartunk, pl. Ezen műnek minden részei az illető szerző tudományának középszerüségére mutatnak. 2) Közepszerű állapot, mely a szélsőségektől távol van, különösen sem fölötte gazdag, sem fölötte szegény; mely állapotról énekli a költő:
"Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum, vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
Tíburi forrás:
Van kies szőllőm, van arany kalászszal
Biztató földem; szeretett szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Berzsenyi.

*KÖZÉPSZÍN
(közép-szín) ösz. fn. Szín, mely két főszín között közép helyet foglal el. A festők középszinnek mondják azon szint, mely két különböző festék vegyüléséből keletkezik.

*KÖZÉPSZÖVET
(közép-szövet) ösz. fn. Közép jóságu anyagból készített szövet, mely a maga nemében se nem igen fínom, se nem igen durva.

*KÖZÉPTAG
(közép-tag) ösz. fn. Olyan tag, mely két más tag között foglal helyet, különösen a nyelvtudományban, pl. ütközik szóban: köz.

*KÖZÉPTÁJ
(közép-táj) ösz. fn. A festészetben, az illető kép közép alapja, melyre rendesen a főtárgyakat festik.

*KÖZÉPTALP
(közép-talp) ösz. fn. l. KÖZTALP.

*KÖZÉP-TENGELICZ
fala Tolna m.; helyr. ~Tengelicz-re, ~ěn, ~ről.

*KÖZÉPTENGĚR
(közép-tengěr) ösz. fn. Általán közepett levő tenger. Különösen az atlanti nagy tengernek azon része, mely a gibraltari szorulaton belül Áfrika, Ázsia és Európa között fekszik; máskép Földközi tenger.

*KÖZÉPTERMET
(közép-termet) ösz. fn. Oly emberi termet, vagyis magasság, mely sem fölötte nagy, sem igen kicsin, körülbelül olyan, mely öt lábnál és egy pár hüvelyknél nagyobb, s hat lábnál három, négy hüvelykkel kisebb. Egyébiránt ezen mérték viszonylagos a különféle népfajokhoz képest, mert ami pl. a patagonoknál középtermet, az a samojedeknél magas volna. Hasonlóan, nemkülönbségre nézve, mi a férfiaknál középtermet, az a nőkben nagy termet.

*KÖZÉPTERMETÜ
(közép-termetü) ösz. mn. Arányra nézve középmagasságu. Középtermetü legény, leány. V. ö. KÖZÉPTERMET.

*KÖZÉPTÉTEL
(közép-tétel) ösz. fn. Általán tétel a beszédben, mely két v. több tételt, mondatot öszvefűz. Különösen a beszéd folyamában azon mondat, mely az alany és állítmány közé tétetik, pl. az ember - ha sokáig és egészségesen élni kiván - mértékletes legyen.

*KÖZÉP-TÚR
l. TÚR.

*KÖZÉPUJJ
(közép-ujj) ösz. fn. Ujj az emberi kézen és lábon, mely a hüvelykujjtól és kisujjtól véve harmadik s rendesen leghosszabb. V. ö. UJJ.

*KÖZÉPÚT
(közép-út) ösz. fn. Út, mely több, egy pontból kiinduló, vagy egymással párhuzamban elvonuló utak között megyen. Középutat venni, tartani. Átv. ért, a cselekvésnek oly módszere, mely szélsőségeket nem követ. Boldogok a középuton járók. Legjobb a középút. (Km.).

*KÖZEPŰL
(köz-ép-űl) önh. lásd: KÖZPONTOSÚL.

*KÖZÉP v. KIS-VÁRCZA
falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~Várczá-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPVISSÓ
falu Máramaros m.; helyr. ~Vissó-ra, ~n, ~ról.

*KÖZÉPVONAL
(közép-vonal) ösz. fn. 1) Vonal, mely több vonalak közepén huzódik el, pl. az ötvonalas hangjegyek közt középvonal az alulról, fölülről harmadik. 2) Általán vonal, mely valamely testet vagy tért két egyenlő hasábra választ.

*KÖZERDŐ
(köz-erdő) ösz. fn. Erdő, melyet bizonyos közbirtokosok osztatlanul használnak. Város, falu közerdeje.

*KÖZÉRTELĚM
(köz-értelěm) ösz. fn. 1) Közönséges értelem, közönséges jelentés. 2) Értelem, melyben a legnagyobb többség, vagy mindnyájan megegyeznek. Minthogy pedig ezen szó különösen vitatkozásra, tanácskozásra, értekezésre vonatkozik, melyeknek végczélja rendesen valami teendő szokott lenni: innen jelent közakaratot is. Az indítványt közértelemmel elfogadni.

*KÖZÉRTELMISÉG
(köz-értelmiség) ösz. fn. Oly értelmiség, mely a megnevezett osztályban vagy városban, megyében, tartományban, országban stb. általánosan el van terjedve. Pest városában a közértelmiség magasabb fokon áll, mint más városokban.

*KÖZÉRTELMÜ
(köz-értelmü) ösz. mn. Közértelemmel elfogadott, helyben hagyott stb. Közértelmü határozat.

*KÖZÉRTELMÜLEG
(köz-értelmüleg) ösz. fn. Közértelemmel, mindnyájok vagy a többség beleegyezésével.

*KÖZÉRTHETŐSÉG
(köz-érthetőség) ösz. fn. Tulajdonsága valamely mondatnak, tantételnek, értelmi vagy erkölcsi igazságnak stb. melynél fogva azok mindenki által könnyen felfoghatók. Jézus tanitásai közérthetőségöknél fogva minden másokat fölülmúlnak.

*KÖZÉRZELĚM, KÖZÉRZEMÉNY
(köz-érzelěm v. ~érzemény) l. KÖZÉRZÜLET.

*KÖZÉRZÉS
(kör-érzés) ösz. fn. 1) Érzés, mely valamely tárgyra nézve akár az egész emberi nemben, akár bizonyos népben, vagy testületben egyaránt nyilatkozik. 2) Polgári tekintetben oly szívbeli vonzódás, vagy idegenkedés, mely a nemzet legnagyobb részének lelkén uralkodik.

*KÖZÉRZÜLET
(köz-érzület) ösz. fn. Oly érzület, mely általánosan elfoglalja a kedélyeket. Egy magasabb lényben hivés az emberiség közérzülete.

*KŐZET
(kő-z-et) fn. tt. kőzet-ět, harm. szr. ~e. Kőtömegek vagy több kövek természeti halmaza valamely hegységben stb. Tömör kőzet. Tömeges kőzet. Jegeczes szerkezetű kőzet.

*KÖZÉTEL
(köz-étel) ösz. fn. Nem válogatott, nem különös, nem valami finnyás étel, melylyel rendesen, mindennap élni szoktunk.

*KÖZFAL
(köz-fal) ösz. fn. Fal, mely két tért egymástól elválaszt, pl. melyet szobák, teremek stb. között húznak, vagy mely két telket választ szét. Átv. ért. elválasztó rang- vagy érdekkülönbség, erkölcsi akadály. A honpolgári osztályok közfalait lerontani.

*KÖZGAZDÁLKODÁS, KÖZGAZDASÁG
(közgazdálkodás v. ~gazdaság) ösz. fn. A közvagyont érdeklő gazdálkodás vagy gazdálkodási mód, államgazdaság.

*KÖZGYÁSZ
(köz-gyász) ösz. fn. Gyász, melyet valamely közcsapás után egész nemzet vagy társulat ölt. A mohácsi ütközet után hazánk közgyászba borult.

*KÖZGYÜLÉS
(köz-gyülés) ösz. fn. Gyülés, melybe valamely polgári, müvészi, tudományos stb. társulat, illetőleg közönség minden tagjai hivatalosak, s annak ügyeiben, tanácskozásaiban stb. részt vehetnek. Vármegyei közgyülés. Magyar gazdasági egylet közgyülése. Magyar tudományos Akadémia közgyülése.

*KÖZHÁRTYA
(köz-hártya) ösz. fn. Erős hártya az állati, különösen emberi testben, mely a mellüreget a hasüregtől elválasztja. (Diaphragma).

*KÖZHASZNÁLAT
(köz-használat) ösz. fn. Használata valamely dolognak a közönség minden, vagy legtöbb tagjai által. Közhasználatra megnyitni valamely könyvtárt, gyüjteményt. V. ö. HASZNÁLAT.

*KÖZHASZNÁLATÚ
(köz-használatú) ösz. mn. Mi valamely közönség vagy testület tagjainak számára van szánva, hogy használják. Közhasználatu könyvek.

*KÖZHASZNOSÍT
(közhasznosít) ösz. áth. Valamit közhasznúvá tesz, közhaszonra fordít. V. ö. KÖZHASZON.

*KÖZHASZNOSÍTÁS
(köz-hasznosítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által közhasznuvá teszünk, közhaszonra fordítunk valamit.

*KÖZHASZNÚ v. ~HASZNU
(köz-hasznú) ösz. mn. Ami valamely közönségben az öszves, vagy legtöbb tagok hasznára való, mit a társadalomban mindenki hasznára fordíthat. Közhasznu ismeretek, oktatások.

*KÖZHASZNÚSÁG v. ~HASZNUSÁG
(köz-hasznuság) ösz. fn. Azon tulajdonsága valaminek, melynél fogva a közönségre nézve hasznos vagy azzá lehet. A jó közlekedési utak közhasznuságát ki merné tagadni?.

*KÖZHASZON
(köz-haszon) ösz. fn. 1) Széles ért. haszon, mely egy egész állodalomra, nemzetre, bizonyos intézkedésekből, üzletből, iparból stb. háramlik. 2) Szükebb ért. haszon, melyet több személyekből álló társulat, egylet, bizonyos közalapból húz, melyből az illető részvényeseknek aránylagos illetékök közösen kijár.

*KÖZHATALOM
(köz-hatalom) ösz. fn. Hatalom, melyet nem egyes személy, hanem egész testület, község, vagy állodalom gyakorol, milyen a köztársaságokban a nép választottai által gyakorlott hatalom.

*KÖZHATÁR
(köz-határ) ösz. fn. 1) Vonal, mely két vagy több öszveütköző, és különkülön egységet képező térséget elválaszt. 2) Midőn a határ valamely községhez tartozó térnek öszvegét jelenti, am. bizonyos tekintetben az egész község által használható földterület, milyen a közbirtok legelője, erdeje, mely tagosítva nincs.

*KÖZHATÓSÁG
(köz-hatóság) ösz. fn. Hatóság, elöljáróság, mely az egyesek irányában igazgatási, törvényszolgáltatási, rendőri hatalommal bír.

*KÖZHELY
(köz-hely) ösz. fn. Nyilvános hely, melyre bizonyos czélból mindenki mehet, milyenek a piaczok, utczák, szinházak, vendéglők, templomok stb.

*KÖZHÍR
(köz-hír) ösz. fn. Általán a község között mindenfelé elterjedt hír. Közhír szerént nagy események közelednek. Ezt közhír után mondom, közhírből tudom. Közhírré tenni valamit. Közhírre emelkedni. A közhír sem mond mindenkor igazat. V. ö. HÍR.

*KÖZHIRDETMÉNY
(köz-hirdetmény) ösz. fn. Valamely hatóság, illetőleg felsőség által a nagy közönség tudtára adott nyilatkozat, hirlapok, falragaszok stb. által. V. ö. KIÁLTVÁNY.

*KÖZHIRDETVÉNY
(köz-hirdetvény) ösz. fn. Maga azon irat vagy oklevél, mely a hatóságnak a nagy közönség tudomására szolgáló nyilatkozatát tartalmazza.

*KÖZHIRRÉTÉTEL
(köz-hirré-tétel) ösz. fn. Működés, mely valamit köztudomásra juttat.

*KÖZHITEL
(köz-hitel) ösz. fn. A társadalmat, mint egészet érdeklő hitel.

*KÖZHITELI
(köz-hiteli) ösz. mn. A közhitelre vonatkozó. Közhiteli papír, kötelezvény.

*KÖZHITŰ v. ~HITÜ
(köz-hitü) ösz. mn. Újabb időben a 'katholicus' szó magyaritásaul megkísérlett kifejezés.

*KÖZHŰBÉR
(köz-hű-bér) ösz. fn. A hűbérjogban azon állapot vagy viszony, midőn valaki egymással vagy többekkel ugyanazon hűbéri adományt bírja. V. ö. HŰBÉR.

*KÖZHŰBÉRĚS
(köz-hűbérěs) ösz. fn. Személy, ki valamely hűbéri jószágot másod vagy többed magával közösen bir.

*KÖZI
tájdivatos ezek helyett: köze (közöm, közöd, köze), és közé (ez utóbbi esetben a székelyeknél).

*KÖZIBE
(köz-é-be, azaz köz-e-ve, mint hova); névutó, mely dunántúli tájdivat után elfogadott irói szokás szerént a személyragokat is elfogadja közibém, közibéd, közibe, közibénk, közibétek, közibök; különben jelentésére nézve am. közé. Hasonló alkotásuak: elébe v. elejbe, fölibe, hegyébe v. hegyibe. (Vass József koszorúzott értekezése a dunántúli nyelvjárásról. Magyar nyelvészet. 1860).

*KÖZIGAZGATÁS
(köz-igazgatás) ösz. fn. Valamely állam, tartomány, polgárzati község kormányzási ügyeinek vitele.

*KÖZIGAZGATÁSI
(köz-igazgatási) ösz. mn. Közigazgatást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Közigazgatási hivatal, tisztviselő.

*KÖZIRAT
(köz-irat) ösz. fn. 1) Közokirat, közokmány. 2) Leirási működés, melyben valakinek toll alá mondása után többen közösen vesznek részt, vagyis ugyanazon példányt elémondogatás után egyszerre többen írnak le, (latinos nyelven dictatura), de amelyet a kőnyomdászat mai állása fölöslegessé tett.

*KÖZJÁTÉK
(köz-játék) ösz. fn. 1) Játék, melyet valamely társaság tagjai közösen játszanak. 2) Nyilvános játék, milyenek a falusi leányok, ifjak, tavaszi játékai. Közönségesféle könnyü játék a maga nemében, pl. a kártyajátékban a filkózás. A közjátéktól különbözik a játékköz, vagyis azon idő, mely némely játék részei között szünetül szolgál, pl. a szinjátékban. (Intermezzo). Némelyek a közjáték alatt azon intermezzót is értik, mely apró, tréfás, szakgatott részekből álló operát jelent.

*KÖZJAVAK
(köz-javak) ösz. tb. fn. Az álladalmi kincstárhoz tartozó javak, jószágok.

*KÖZJEGYIRÁS
(köz-jegy-irás) ösz. fn. Oly jegyekkel irás, melyeket minden vagy legalább többféle nyelvekre nézve lehetne használni, melyek után pl. a franczia francziául, a magyar magyarul, német németül, az orosz oroszul olvashatna, milyen a számok olvasása; azonban ezen irásmód, melyet már Leibnicz, Wolke, Wilkins, Kalmár, s mások is ajánlottak, még eddig a jámbor óhajtások sorába tartozik.

*KÖZJÓ
(köz-jó) ösz. fn. Általán, ami akár egyes testület vagy község, akár egész állodalom hasznát előmozdítja, aminek áldását mindnyájan, legalább közvetőleg érzik, pl. ki valamely intézetet állít bizonyos város, vagy kerület, vagy ország számára, az azt közjóra teszi, vagy ki a polgárokat műiparra serkenti, oktatja, az előmozdítja a közjót.

*KÖZJOG
(köz-jog) ösz. fn. 1) l. ÁLLAMJOG. 2) Az állampolgárokat közösen illető valamely jog, vagyis törvén különböztetésül a különjogtól, milyen a kereskedelmi jog, iparjog, váltójog stb., mely máskép: közpolgári jog, közpolgári törvény.

*KÖZJOGI
(köz-jogi) ösz. mn. Közjogot illető, arra vonatkozó. Közjogi elvek, kérdések. Közjogi birák, törvényszékek, eljárások.

*KÖZJÖVEDELĚM
(köz-jövedelěm) ösz. fn. Az állodalom jövedelme, melyet az a kincstári jószágokból, vámokból, adóból stb. bevesz.

*KÖZKATONA
(köz-katona) ösz. fn. Katona, vagyis hadi szolgálatban levő személy, ki semmiféle tiszti rangot nem visel; máskép: közlegény, közvitéz, közember.

*KÖZKATONAI
(köz-katonai) ösz. mn. Közkatonát illető, ahhoz való, tartozó, arra vonatkozó. Közkatonai egyenruha, fegyver.

*KÖZKATONASÁG
(köz-katonaság) ösz. fn. 1) Közkatonák öszvege, sokasága. A közkatonaság száma sokkal nagyobb, mint a tiszteké. 2) Közkatonai állapot. Megunni a közkatonaságot. Közkatonaságról tábornokságig emelkedni.

*KÖZKEDVESSÉGÜ
(köz-kedvességü) ösz. mn. Akit vagy amit mindenki, vagy a többség kedvel, szeret.

*KÖZKENYÉR
(köz-kenyér) ösz. fn. 1) Közös élelmezés, közkonyhatartás. Közkenyéren lenni. 2) Katonakenyér, szokottan: prófunt, komiszkenyér, tréfásan: berdó (Brod).

*KÖZKERESET
(köz-kereset) ösz. fn. 1) l. KÖZKERESMÉNY. 2) Tisztügyészi kereset vagy vád büntető ügyekben, amelyek t. i. a köztársaság vagyis állam nevében folytattatnak.

*KÖZKERESETI
(köz-kereseti) ösz. mn. Közkeresetre vonatkozó, azt illető; valamely kereskedést vagy ipart közös nyereséggel vagy veszteséggel űző. Közkereseti vagyon. Közkereseti társaság.

*KÖZKERESMÉNY
(köz-keresmény) ösz. fn. Keresmény, melyet ketten vagy többen köziparral együtt szereztek. Házastársak, osztatlan testvérek, részvényesek közkeresménye.

*KÖZKERT
(köz-kert) ösz. fn. Nyilvános mulató kert, melybe kinek-kinek ingyen, vagy némely különös esetekben, bizonyos dijért, szabad a bejárás, máskép: népkert.

*KÖZKÉZ
(köz-kéz) ösz. fn. 1) Átv. ért. nyilvános vagy általános használat. Közkézen forgó könyvek, hírlapok. 2) Régibb nyelven am. valamely birtoknak a közhatalom által ideiglen lezárása, lefoglalása (Sequestrum).

*KÖZKEZESSÉG
(köz-kezesség) ösz. fn. Kezesség, melyben többen vesznek részt.

*KÖZKINCSTÁR
(köz-kincstár) ösz. fu. Állodalmi kincstár.

*KÖZKOCSI
(köz-kocsi) ösz. fn. A közönség közhasználatára szolgáló bérkocsi. Közkocsin utazni. Kirándulásokra szánt városi közkocsik; újabb divattal: társaskocsi. (Omnibus).

*KÖZKONYHA
(köz-konyha) ösz. fn. 1) Nyilvános piaczi konyha, melyben kofák sütnek, főznek, köznyelven: laczikonyha. Az ily konyhák országszerte vásárok alkalmával állittatnak, melyekben legkedvesebb eledel a zsírban sült pecsenye. 2) Több társak által közhasználatra állított konyha. 3) Legszélesb ért. kocsmai, fogadói konyha, mely pénzért mindenkinek nyitva áll.

*KÖZKORMÁNY
(köz-kormány) ösz. fn. 1) Állodalmi kormány általában. (Staateregierung). 2) A kormánynak azon neme, midőn ketten vagy többen közösen igazgatnak valamely állodalmat. (Mitregirung, Mitregenschaft).

*KÖZKÖPÜ
(köz-köpü) ösz. fn. Átv. ért. mondják oly emberről, ki két ellenkező fél között fondorkodik. Kemenesalján am. szemtelen bitorló. Szabó D. szerént patvaros, rágalmazó, szóhajtó vagy hordó. Kriza J. szerént a székelyföldön, aki minden lében kalán.

*KÖZKÖPÜLKÖDIK
(köz-köpülködik) ösz. k. Átv. ért. fondorkodik, a felek között izgágát csinál.

*KÖZKÖPŰLŐDIK
(köz-köpűlődik) l. KÖZKÖPÜLKÖDIK.

*KÖZKÖTELEZVÉNY
(köz-kötelezvény) ösz. fn. A tőzsdéken, a bankárok által nyilvánosan árultatni s vétetni szokott kötelezvények, haszinte nem állampapírok is, pl. Eszterházy-sorsjegyek.

*KÖZKULCS
(köz-kulcs) ösz. fn. Sajátságos készületű, szerkezetü kulcs, mely minden közönséges zárt felnyit. Ha orzásra, feltörésekre használják: álkulcs, tolvajkulcs a neve.

*KÖZLE
(köz-l-e) fn. tt. közlét. Kis köz, keskeny utcza, sikátor. Képzése olyan, mint: szög, szögle azaz kis szög.

*KÖZLEG
(köz-l-eg) fn. tt. közleg-ět, harm. szr. ~e. Nyilvános lap, kiváltkép hirlap, mely különösen valamely társulati testület, ügynökség, hatóság, stb. jelentéseit, tudósításait stb. közleni szokta; máskép és szokottabban: közlöny.

*KÖZLEGELŐ
(köz-legelő) ösz. fn. Legeltető hely, melyben nem egyesek, hanem valamely községben lakók többen vagy mindnyájan rendszerént aránylagos számban marháik legeltetésére jogosítvák.

*KÖZLEGÉNY
(köz-legény) ösz. fn. 1) lásd: KÖZKATONA. 2) Az ostáblán közönséges játszó alak.

*KÖZLEGÉNYSÉG
(köz-legénység) ösz. fn. l. KÖZKATONASÁG.

*KÖZLEKĚDÉS
(köz-l-e-kěd-és) fn. tt. közlekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Viszonyos öszveköttetés az egymástól különben távol lakó emberek között, melynél fogva bizonyos üzletekre, működésekre, pl. kereskedésre, ismeretek terjesztésére nézve stb. egymással érintkeznek, öszvejönnek. Kereskedelmi, műipari, tudományos közlekedés. Müvészek, tudósok közlekedése. 2) Azon utak, eszközök, melyek által az ily öszveköttetés elősegíttetik. Elzárni, megnyitni a közlekedést. 3) Szükebb ért. egyes személyek öszveköttetése, mely által ügyeiket, dolgaikat egymással tudatják. Barátok, rokonok közlekedése.

*KÖZLEKĚDIK
(köz-l-e-kěd-ik) k. m. közlekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Viszonyos öszveköttetésben van valakivel, holmi ügyekre, üzletekre, működésekre nézve. A kereskedő népek közlekednek egymással. 2) Különösen viszonyos látogatás, levelezés, izengetés által áll viszonyban valakivel. A külön világrészben lakók levelezés által közlekedhetnek.

*KÖZLÉKĚNY
(köz-l-e-kény v. köz-l-ék-ěny) mn. tt. közlékěny-t, tb. ~ek. Oly emberről mondjuk, ki hajlandó, és kész másokkal közleni, amit tud. Ellentéte: titkolódzó.

*KÖZLÉKĚNYSÉG
(köz-l-ék-ěny-ség) fn. tt. közlékěnység-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki közlékeny.

*KÖZLEMÉNY
(köz-l-e-mény) fn. tt. közlemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon dolog, melyet valaki mással vagy másokkal, tudósítás, értesítésképen közöl.

*KÖZLÉS
(köz-l-és) fn. tt. közlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg tudósítás, értesítés, izenés stb. mely által valamit közlünk.

*KÖZLET
(köz-l-et) áth. m. közlet-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél am. közbeejt, közbenhagy. Jól közlesd azt az árkot, nehogy a kerék beleessék. (Kriza J.).

*KÖZLETŐLEG
(bköz-l-et-ő-leg) ih. Közbefogólag (Kriza J.).

*KÖZLŐDIK
(köz-l-ő-d-ik) belsz. m. közlőd-tem, ~tél, ~ött. Mintegy maga magát közli. Tűz mellett a meleg más testekkel is közlődik.

*KÖZLÖNY
(köz-l-öny) fn. tt. közlöny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Eszköz, mely által valami közzé tétetik, pl. A hirek közlönyei a hirlapok. A falragaszok egyik nemét teszik a közlönyöknek.

*KÖZMONDÁS
(köz-mondás) ösz. fn. Általán, oly mondás, mely hasonló esetekben és alakban köz szokás szerént használtatik, pl. midőn a magyarok a szeleverdi hebehurgya embernek mondják: Hű bele Balázs, lovat ad az Isten, vagy a szökevényről: Búcsút vett a kapufától. A közmondások vagy hasonlatosságon alapulnak, midőn t. i. valamely ujabb esemény egy más régihez hasonló, pl. betekintett, mint bolond Istók Debreczenbe, melyek szorosb ért. példabeszédek, vagy valamely életszabályra vonatkozó igazságot, különösen erkölcsi oktatásokat foglalnak magukban, pl. aki mint vet, úgy arat. Lassan járj, tovább érsz. Nem messze esik alma a fájától. Vannak közmondások, melyek általános igazságuknál fogva majd minden népeknél divatoznak; ellenben némelyek csak egyes népeknél vannak szokásban. Jól felkösd a gatyádat, ez kizárólag magyar közmondás. Egyébiránt minthogy a példa nem más, mint oly valami, amit utánozni, a mi szerént valamit tenni szoktunk: innen széles ért. a közmondások is példabeszédek, mennyiben valamely alapigazságot példáznak. V. ö. PÉLDABESZÉD.

*KÖZMONDAT
(köz-mondat) ösz. fn. l. KÖZMONDÁS.

*KÖZMUNKA
(köz-munka) ösz. fn. 1) Valamely község, illetőleg vidék, tartomány, ország javára, hasznára, szükségére tett munka, melyet az illető lakosok felsőbb rendeletből véghezvinni kötelesek, pl. utak, töltések csinálása, kijavitása stb. 2) Többek által közösen végzett munka, kaláka.

*KÖZNAP
(köz-nap) ösz. fn. Az évnek minden napja, a vasárnapokat és innepeket kivéve, néhutt hétköznap, mi annyit tesz, mint a hétnek köznapja, és mivel a köznapok közönséges munkára vannak rendelve, máskép: dologtevő nap.

*KÖZNAPI
(köz-napi) ösz. mn. Köznapra vonatkozó, azt illető. Köznapi ruha, foglalatosság. Átv. ért. a maga nemében igen közönséges, mindennapi, melynek ellentétetik az innepélyes, jeles.

*KÖZNEM
(köz-nem) ösz. fn. Az olyan nyelvtanban, (pl. a latinban, görögben) hol a főnevek nemileg is megkülönböztetnek, azon nem, mely se hím-, se nőnemre nem tartozik. (Genus neutrum).

*KÖZNEMI
(köz-nemi) ösz. mn. Köznemre tartozó vagy arra vonatkozó. (Neutrius generis).

*KÖZNÉP
(köz-nép) ösz. fn. A népnek alsó osztálya, mely az illető társadalom vagy községben a középrendüeken alul áll. E fogalom viszonylagos, mert ugyanazon személy egy tekintetben a köznéphez, más tekintetben az előkelők sorába tartozhatik, pl. a falusi birák a köznépből valók, de illető helységeikben nem a köznéphez tartozók, hanem előkelők.

*KÖZNÉPI
(köz-népi) ösz. mn. Köznépre vonatkozó, annak szokása szerént való; továbbá, a maga nemében igen közönséges, aljas, finomság nélküli. Köznépi szokások, viselet. Köznépi tréfák. V. ö. KÖZNÉP.

*KÖZNÉPIES
(köz-népies) ösz. mn. Köznép szokása szerént való. Köznépies kifejezések. Köznépies szertartások bizonyos innepélyek, pl. házasság, keresztelő alkalmával. Ellentéte: urias, nemesebb, műveltebb.

*KÖZNÉPIESEN
(köz-népiesen) ösz. ih. Köznép módjára, köznépi szokás szerént.

*KÖZNÉPILEG
(köz-népileg), lásd: KÖZNÉPIESEN.

*KÖZNÉV
(köz-név) ösz. fn. Nyelvtani ért. oly főnév, mely több egynemü tárgyat jelent, pl. ember, hal, fa. (Nomen appellativum). V. ö. TULAJDONNÉV.

*KÖZNEVEZŐ
(köz-nevező) ösz. fn. A számtanban azon nevező, mely több töredékszámok nevezőinek önmagukkal, és a felsőkkel szabályszerű sokszorozása által támad. (Communis denominator). V. ö. NEVEZŐ.

*KÖZOKMÁNY
(köz-okmány) ösz. fn. Okmány, mely közhitelességgel biró személytől vagy ugyanolyan hivataltól azok saját körében származik. (Instrumentum publicum. Öffentliche Urkunde).

*KÖZORVOS
(köz-orvos) ösz. fn. Valamely községnek, illetőleg városnak, megyének tiszti orvosa.

*KÖZOSZTÁLYOS
(köz-osztályos) ösz. fn. Jogtani ért. személy, ki bizonyos birtokon mással vagy másokkal osztozik, ki bizonyos örökségből másokkal együtt részesül.

*KÖZÖL
(köz-öl) áth. m. közöl-t v. közlött, htn. ~ni v. közleni. 1) Valamit közzé tesz, különösen, másokkal tudat. Hirlapok, falragaszok által közölni valamit a közönséggel. Viszonyainkat meghitt barátunkkal közleni. Ellentéte: titkot elhallgat. 2) Mondják kocsisról, midőn a párhuzamban menő több utakból a közepsőt választja, vagy midőn bizonyos vonalat a kerekek közé vesz, pl. midőn úgy hajt, hogy a mély kerékvágás közbe essék. Közli a jó kocsis a mély kerékvágást (Szabó D.); máskép: közlet.

*KÖZŐL
(köz-ől) névutó. Személyragozva közől-em, ~ed, ~e, ~ünk, ~etěk, ~ök. Alapfogalom benne a távolodás, vagy elválás bizonyos többségtől, melyet a viszonynév jelent. Tájdivatosan, sőt közbeszédben: közzül. Kivergődni az ellenség közől. Futni az emberek közől. Választani száz közől. Ezer közől alig válik egy jó. Közőletek egyik elárul engem. Ki az közőlünk? Beh szeretném az egyiket, három közől a szebbiket. (Népd.). Elemezve: köz-é-el, mely am. köző-el, s öszvevonva közől, az el t. i. menést, távolodást jelent. Innen a régieknél, pl. a Nádor-codexben ból, ből helyett is: "E világ közzül kifuta." Hogy az ő gyakran hosszu é-vel váltakozik, elég példa van rá, ilyenek; cselő, cselé (csálé), fő fé, bő bé, hő hé, cső, csé stb.

*KÖZÖLKÖDIK
(köz-öl-köd-ik) k. m. közölköd-tem, ~tél, ~ött. Szabó Dávidnál am. közlekedik; l. ezt.

*KÖZÖMB, KÖZÖMBÖS
lásd: KÖZÖNB, KÖZÖNBÖS.

*KÖZÖN
(köz-ön) ih. Köz helyen, többek között. Kézen, közön elveszett, azaz kézről kézre menve, többek közt megfordulva elveszett.

*KÖZÖNB
(köz-ön-b) fn. tt. közönb-öt. Ujabb eredetü szó, s jelenti a kedélynek vagy akaratnak azon részrehajlatlan állapotát, midőn mindegy neki, akár így, akár úgy. Közönbbel viseltetni a nyilvános ügyek iránt. Ellentéte: érdek, részvét.

*KÖZÖNBÖS
(köz-ön-b-ös) mn. tt. közönbös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Személyre vonatkozólag, ki nem gondol vele, kinek mindegy, akár így, akár úgy. Közönbös kedvvel fogadni valamit. 2) Tárgyra vonatkozva, ami bennünket nem érdekel, mi sem kedves, sem kedvetlen érzelmet nem gerjeszt bennünk. Ezek rám nézve mind közönbös dolgok. Ellentéte: érdekes. 3) Vegytanilag, mi két különnemü testek különösen savak és égvények vegyüléséből ered, s mintegy középtulajdonságu lesz a kettő között. 4) Népjogi ért. l. SEMLEGES.

*KÖZÖNBÖSÍT, KÖZÖNBÖSIT
(köz-ön-b-ös-ít) áth. m. közömbösít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s.
Vegytani ért. közönbössé tesz. Némely savakat és égvényeket közönbösíteni. V. ö. KÖZÖNBÖS.

*KÖZÖNBÖSSÉG
(köz-ön-b-ös-ség) fn. tt. közönbösség-ět, harm. szr. ~e. 1) A kedélynek vagy akaratnak azon minemüsége, melynél fogva valami iránt közönbös. Közönbösséggel hallgatni a legszívrehatóbb beszédeket. 2) A tárgynak érdektelen volta. E dologról, közönbössége miatt, szólani sem érdemes. 3) Népjogi ért. l. SEMLEGESSÉG.

*KÖZÖNBÖSŰL, KÖZÖNBÖSÜL
(köz-ön-b-ös-ül) önh. m. közönbösűl-t. Vegytani ért. két külön tulajdonságok vegyülése által egy harmadikká alakúl által. V. ö. KÖZÖNBÖS.

*KÖZÖNÖS, KÖZÖNÖSSÉG
l. KÖZÖNBÖS, KÖZÖNBÖSSÉG.

*KÖZÖNSÉG
(köz-ön-ség) fn. tt. közönség-ět, harm, szr. ~e. 1) Személyekre vonatkozólag, sokaság, mely bizonyos tekintetben együvé tartozó személyeket, mint valami egészet foglal magában. Falusi, városi, megyei közönség. Pest városának közönsége. Főpapok, főurak, nemesek közönsége. A t. cz. közönséggel tudatni valamit. Rokon vele: község, de ez inkább a közrendüek sokaságára vonatkozik, a közönség pedig az illető sokaság minden rendü osztályára kiterjed. V. ö. KÖZSÉG. 2) Tárgyakat illetőleg oly tulajdonsága valaminek, melynél fogva a maga nemében nem kitünő, hanem alsóbb rendbe tartozó. Egyébiránt ez értelemmel önállótag nem divatozik, hanem származékaiban: pl. közönséges ruha, étel, lakás. Több alapértelmeire nézve l. KÖZÖNSÉGES. 3) Régiesen, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben közönségvel v. közönséggel am. közösen; és közönségesen, am. általánosan.

*KÖZÖNSÉGĚS
(köz-ön-ség-ěs) mn. tt. közönségěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Valamely egymáshoz tartozó nagy sokaságnak, mint egésznek részeit, mind magában foglaló. Közönséges keresztény anyaszentegyház. 2) Bizonyos sokaság minden egyes részeire kiterjedő. Közönséges háboru, békeség. Közönséges erkölcsi romlottság. Közönséges megegyezés. 3) Nyilvános, közhasználatra való. Közönséges hely, mulatság. 4) A maga nemében alábbvaló, mely rendesen legtöbb szokott lenni; ami nem jeles, nem kitűnő. Közönséges ember, elmetehetség. Közönséges ruhában járni. 5) Mi rendesen történni szokott. Az aratás közönséges ideje a nyárhó és nyárutó.

*KÖZÖNSÉGĚSEN
(köz-ön-ség-ěs-en) ih. 1) Általán bizonyos sokaság minden részeire, vagy osztályaira kiterjedőleg. Közönségesen bevett szokás, divatozó nemzeti viselet. 2) Szokott rend szerént. Reggeli fölkelés után közönségesen megmosdunk. 3) Nem kitünőleg, nem jelesen, hanem a nagyobb többség módja szerént. Közönségesen öltözködni.

*KÖZÖNSÉGĚSÍT, KÖZÖNSÉGESIT
(köz-ön-ség-ěs-ít) áth. m. közönségesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Valamit közismeretüvé, közhasználatuvá tesz. 2) Észtani ért. valamely öszszerü (concret) eszmét általánossá tesz, vagyis az eszméből fogalmat képez.

*KÖZÖNSÉGĚST
(köz-ön-ség-ěs-t). A Bécsi codexben am. közönségesen; olyan származtatással, mint a mai 'örömest' és a székelyeknél 'közöst'.

*KÖZÖNTŰZ
(közön-tűz) ösz. fn. Midőn valamely hadcsapat, hadosztály, pl. egész század a vezényszóra egyszerre süti el fegyverét. (General-Decharge).

*KÖZÖNY
(köz-öny) fn. tt. közöny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A kedélyt és akaratot illető értelmére nézve l. KÖZÖNB.

*KÖZÖNYÖS, KÖZÖNYÖSSÉG. Mennyiben a kedélyre és akaratra vonatkoznak
l. KÖZÖNBÖS, KÖZÖNBÖSSÉG.

*KÖZÖRÖKÖS
(köz-örökös) ösz. fn. Személy, ki egy másikkal, vagy többekkel részesűl valamely örökségben. V. ö. ÖRÖKSÉG.

*KÖZÖS
(köz-ös) mn. tt. közös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Személyekre vonatkozólag, ki bizonyos cselekvésben, szenvedésben, állapotban hasonló részt veszen, részes (Szabó Dávid). Közös bűntársak. Közös vállalkozók. 2) Tárgyat illetőleg, amihez többen jogot, igényt tartanak, mit többen használnak. Közös lónak túros a háta. Paripa, fegyver, feleség, nem közös jószág. (Km.). 3) Vegyes, kevert. Közös gabona. 4) Viszonyos, kölcsönös. Közös szeretettel, barátsággal viseltetni egymás iránt.

*KÖZÖSEN
(köz-ös-en) ih. 1) Mindnyájan, kik bizonyos testületi egységet képeznek. A tanácsban közösen elhatározni valamit. Közösen birni az osztatlan örökséget; máskép: közösleg, a székelyeknél: közöst. 2) Kölcsönösen, viszonyosan. Közösen szeretni egymást. V. ö. KÖZÖS.

*KÖZÖSÍT, KÖZÖSIT
(köz-ös-ít) áth. m. közösit-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit közössé tesz, vagyis az illető sokaság minden részeire, osztályaira kiterjeszt, pl. valamely magánbirtokot közhasználatuvá tesz. Legelőt, kertet, halászati jogot közösíteni. Különösen, valakit részesít valamiben. Az elszegényedett testvért minden szükségesekben közösíteni.

*KÖZÖSÍTÉS, KÖZÖSITÉS
(köz-ös-ít-és) fn. tt. közösítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit közösítünk. V. ö. KÖZÖSÍT.

*KÖZÖSJOGÚ v. ~JOGU
(közös-jogú) ösz. mn. Aki többekkel együtt bir valamely joggal; vagy amely jogot együttesen birnak. Közösjogú örökös. Közösjogú ház.

*KÖZÖSKÖDÉS
(köz-ös-köd-és) fn. tt. közösködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Viszonyos összeköttetésből származó érintkezés, pl. személyes társalgás, találkozások, levelezések, izengetések által. V. ö. KÖZLEKĚDÉS. 2) Szorosb ért. párosodás a nemi ösztön kielégítése végett.

*KÖZÖSKÖDIK
(köz-ös-köd-ik) k. m. közösköd-tem, ~tél, ~ött. 1) Szélesb ért. valakivel viszonyban, öszveköttetésben, kölcsönös érintkezésben, társalgásban van. 2) Szorosb ért. nemi ösztön kielégitése végett többször párosodik.

*KÖZÖSLEG
(köz-ös-leg) ih. Közösen közös módon, kölcsönös, viszonyos öszveköttetés által.

*KÖZÖSÖDÉS
(köz-ös-öd-és) fn. tt. közösödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, melybe az helyezi magát, ki közösödik. V. ö. KÖZÖSÖDIK.

*KÖZÖSÖDIK
(köz-ös-öd-ik) k. m. közösöd-tem, ~tél, ~ött. 1) Közössé leszen, azaz olyan állapotuvá, melyben kiki jogot vagy igényt tarthat hozzá, pl. az elhagyott telek, legelő, melyet többen kezdenek használni. 2) Vegyesedik, keveredik, párosodik, különösen nemi tekintetben, különbözik tőle a közösködik, hogy ez többszöri, amaz pedig csak egyszeri párosodást jelent.

*KÖZÖSSÉG
(köz-ös-ség) fn. tt. közösség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága valaminek, mely szerént az közösnek mondatik. Javak közössége. Valamely birtoknak, legelőnek, erdőnek közösségét tagadni. V. ö. KÖZÖS.

*KÖZÖST
(köz-ös-t) ih. A székelyeknél am. közösen (Kriza J.).

*KÖZÖSTANU
(közös-tanu) ösz. fn. Ki valamely történt dologról tanúskodás végett mindkét peresfél által felhívatik.

*KÖZÖSŰL, KÖZÖSÜL
(köz-ös-űl) önh. m. közösűl-t.1) Valamiben többekkel együtt részesűl. A zsákmányban az egész társaság közösűlt. 2) Viszonyos öszveköttetést tart, vagy ily öszveköttetés által egyesűl valakivel. Ily értelem van a Müncheni codexben is: "Mert a zsidók nem közösőlnek vala a samariabeliekkel." János ev. IV. 3) Nemileg a hímállat a nősténynyel párosúl.

*KÖZÖSŰLÉS, KÖZÖSÜLÉS
(köz-ös-űl-és) fn. tt. közösűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Valamiben többekkel való részesülés. 2) Többek közti kölcsönös összeköttetés. 3) A hím és nőállatnak párosodása nemi ösztön kielégítése végett.

*KÖZÖSÜLÉSI
(köz-ös-ül-és-i) mn. tt. közösülési-t, tb. ~ěk. Közösülést illető, arra vonatkozó. Közösülési eszközök. Az állatok közösülési ösztöne. V. ö. KÖZÖSÜLÉS.

*KÖZÖSŰLET, KÖZÖSÜLET
(köz-ös-űl-et) fn. tt. közösűlet-ět. l. KÖZÖSŰLÉS.

*KÖZÖTT
(köz-ött) névutó. Személyragozva: között-em, ~ed, ~e, ~ünk, ~etěk, ~ök. A néven, melynek utána tétetik, semmi változást nem okoz. 1) Jelenti azon helyet vagy időt, melylyel két vagy több különböző dolgok mint középponttal, vagy vonallal érintkeznek, pl. Buda és Pest között a Duna foly. A Balaton Somogy, Szala és Veszprém vármegyék között fekszik. Egy és két óra között. Reggel és dél között. 2) Vegyest, másokkal keverve. E vetés között sok a gaz. 3) Az alatt, míg valami tart. Evés, ivás között. Dolog között beszélgetni; máskép: közben. 4) Jelenti azon viszonyt, mely az elvélasztásra, és különböztetésre vonatkozik. E két ember között nagy a különbség. Két szék között pad alá esett. (Km.) A halál, és örökös fogság között választani.

*KÖZPARANCS
(köz-parancs) ösz. fn. Parancs, mely bizonyos község, közönség vagy tartomány, ország, birodalom minden tagjait kötelezi. (Edictum).

*KÖZPÉNZ
(köz-pénz) ösz. fn. 1) Közös pénz. Társulati tagok közpénze. 2) Állodalmi pénz.

*KÖZPÉNZÜGY
(köz-pénz-ügy) ösz. fn. Minden, ami az állodalmi pénz állapotát illeti, s arra vonatkozik.

*KÖZPÉNZÜGYTUDOMÁNY
üsz. fn. Az államtudománynak egyik nevezetes ága, melynek feladata a közpénz szaporitása, kezelése, s használása felől rendszeres ismereteket terjeszteni.

*KÖZPOLGÁR
(köz-polgár) ösz. fn. Széles ért. a polgári társadalom közrendü tagja, kinek különös rangja, vagy hivatala nincsen.

*KÖZPOLGÁRI
(köz-polgári) ösz. mn. 1) Közpolgárra vonatkozó; közpolgárhoz vagy polgáréhoz hasonló. 2) Az összes állampolgárokat illető, pl. közpolgári törvénytudomány.

*KÖZPONT
(köz-pont) ösz. fn. Egyértelmü a középponttal, s ennél, mint afféle rövidebb, a ragozásokra alkalmasabb, miért is ez ilyenek helyett: középpontosít, középpontosúl, inkább központosít, központosúl divatoznak. V. ö. KÖZÉPPONT.

*KÖZPONTI
(köz-ponti) l. KÖZÉPPONTI.

*KÖZPONTOSÍT, KÖZPONTOSIT
(köz-pontosít) ösz. áth. Egymástól távollévő részekből álló sokaságot bizonyos tekintetben öszvehoz, s oly viszonyba helyez, melynél fogva valamely kitűzött helyet vagy czélt, középpont gyanánt vesz körül. A fővárosban központosítani a kormánynak főhatóságait. Az elszéledt szellemi erőket tudós társulatokban központosítani.

*KÖZPONTOSÍTÁS v. ~PONTOSITÁS
(köz-pontosítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit központosítunk. A kormánynak központosítása mellett, vagy ellene vitatkozni.

*KÖZPONTOSÚL v. PONTOSUL
(köz-pontosúl) ösz. önh. Mondjuk többségről, mely bizonyos viszonyban és tekintetben, mintegy kört képezve öszvegyűl, s bizonyos határozott helyre vagy czélra vonatkozik. A bolygók a nap körül központosúlnak.

*KÖZPONTOSÚLÁS v. ~PONTOSULÁS
(köz-pontosulás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely sokaságnak, többségnek részei központosulnak. V. ö. KÖZPONTOSÚL.

*KÖZREHAT
(közre-hat) ösz. önh. A közjó érdekében hat.

*KÖZREHATÁS
(közre-hatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki közrehat.

*KÖZREHATÓ
(közre-ható) ösz. mn. Oly hatásu, mely a közjó érdekét mozdítja elé.

*KÖZREMUNKÁL
(közre-munkál), lásd: KÖZREHAT.

*KÖZREMUNKÁLÁS
(közre-munkálás), lásd: KÖZREHATÁS.

*KÖZREND
(köz-rend) ösz. fn. 1) l. KÖZNÉP. 2) A társadalom nyilvános vagy köz nyugalma, az ezt biztositó intézkedésekkel együtt.

*KÖZRENDBELI
(köz-rendbeli) 1) l. KÖZRENDŰ. 2) Közrendet illető, arra vonatkozó.

*KÖZRENDELLENI
(köz-rend-elleni) ösz. mn. Ami a köz nyugalmat háborítja.

*KÖZRENDTARTÁS
(köz-rend-tartás) ösz. fn. A társadalom köznyugalmát biztosító intézkedések.

*KÖZRENDTARTÁSI
(köz-rend-tartási) ösz. mn. A közrendtartást illető, arra vonatkozó.

*KÖZRENDŰ v. ~RENDÜ
(köz-rendű) ösz. mn. Közrendből való, köznéphez tartozó. Ellentétei: főrendü, nemesrendü, középrendü.

*KÖZRIADAL
(köz-riadal) ösz. fn. Egész hadcsapatot, hadsereget, tábort talpra, lóra szólító, s indulóra nógató jeladás.

*KÖZSÁNCZ
(köz-sáncz) ösz. fn. A várerődítésben, az elősánczok és vár falai között fekvő sáncz.

*KÖZSÉG
(köz-ség) fn. tt. község-ět, harm. szr. ~e. 1) A városnak vagy falunak öszves polgárai, mennyiben az illető tanácstól különböző testületet képeznek. Pest városának tanácsa és községe. 2) Szélesb ért. az illető városnak vagy falunak egész népessége, erkölcsi testülete. Község háza, rétje. A község költségén építeni valamit.

*KÖZSÉGBELI
(község-beli) ösz. mn. Községből való. Községbeli lakos, községünkbeli birtokos.

*KÖZSÉGI
(köz-ség-i) mn. tt. községi-t, tb. ~ek. Községet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Községi jövedelem, költségek. V. ö. KÖZSÉG, 2).

*KÖZSÉGTANÁCS
(község-tanács) ösz. fn. Város községe által választott, vagy a felsőség által kinevezett képviselők testülete.

*KÖZSZÁM
(köz-szám) ösz. fn. 1) Több számok között a legnagyobbik, mely a többit mind magában foglalja. Egyik csapatban százan, másikban kétszázhuszan, közszámmal háromszázhuszan voltunk. 2) Sarkszám.

*KÖZSZELLEM
(köz-szellem) ösz. fn. Szellem, mely bizonyos többség személyeinek mindnyáját, vagy nagyobb részét lelkesíti, mely általán elterjedt; a közjó iránti élénk és tevékeny részvét, vagy legalább azon irány, mely a kedélyekben a közjó ügyében mutatkozik. Önállóságra, szabadságra, müveltségre törekvő közszellem. V. ö. SZELLEM.

*KÖZSZERÜ
(köz-szerü) ösz. mn. A maga nemében közönséges, nem kitünő; közönséges.

*KÖZSZERZEMÉNY
(köz-szerzemény) ösz. fn. Szerzemény, melyet többen közös erővel, iparral tettek tulajdonukká. Közbirtokból közszerzemény. Így neveztetik különösen a házasok vagyonának azon része, melyet együttlakásuk ideje alatt szereznek, az ingatlanoknál nevöknek a telekkönyvbe jegyeztetésével, az ingóknál nevök följegyzése nélkül is.

*KÖZSZERZEMÉNYI
(köz-szerzeményi) ösz. mn. Közszerzeményt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Közszerzeményi javak.

*KÖZSZERZŐ
(köz-szerző) ösz. fn. Ki mással vagy többekkel egy társaságban szerez valamely vagyont. Ilyen közszerzők az együtt gazdálkodó házastársak, osztatlan testvérek, kereskedőtársak stb.

*KÖZT
(köz-t) névutó. A t képző helyrag, miért is e szó helyre, átvitt ért. időre is vonatkozik. Személyragozva: köz-tem, ~ed, ~e, ~ünk, ~etěk, ~ök, pl. Köztünk legyen mondva, azaz mások eltávolításával, kizárásával. Köztünk maradjon a szó, azaz kivülre, kifelé ne hasson. Értelmére nézve l. KÖZÖTT.

*KÖZTALP
(köz-talp) ösz. fn. A többrétű vastag lábbeli talpában a középső bőrréteg.

*KÖZTÁR
(köz-tár) ösz. fn. Testületi, különösebben állodalmi kincstár. Köztárból fizetett országos tisztviselők.

*KÖZTÁRI
(köz-tári) ösz. mn. Köztárt illető, arra vonatkozó. Köztári pénzek, jövedelmek, kiadások.

*KÖZTÁRS
(köz-társ) ösz. fn. Oly társ, kihez hasonlók még többen is vannak. Különösen Sándor István polgár (civis) értelemben használja, melyből eredt a római értelemben vett civitas és respublica neveket magyarázó köztársaság.

*KÖZTÁRSASÁG
(köz-társaság) ösz. fn. Általában am. társadalom, vagyis több hasonló társak öszvege. Szűkebb ért. oly állodalom vagy kormányszerkezet, melyben nincs fejedelem, nincs egyedur, hanem a főhatalmat a nép által választott képviselők gyakorolják. Régi görög köztársaságok. Helvécziai, köztársaság.

*KÖZTÁRSASÁGI
(köz társasági) ösz. mn. Köztársaságot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Köztársasági elnök, képviselők, gyűlések, határozatok.

*KÖZTEHER
(köz-teher) ösz. fn. Mindenféle adózások, szogálatok stb. melyeket a polgárok az illető állam javára tenni kötelesek.

*KÖZTEHERVISELÉS
(köz-teher-viselés) ösz. fn. Tettleges részvevés az állam javára szükséges adózásokban, szolgálatokban stb.

*KÖZTÉR
(köz-tér) ösz. fn. 1) Nyilvános tér, piacz. Köztéren népgyüléseket tartani. Köztéren állított emlékszobor. 2) Bizonyos határok között fekvő helyiség.

*KÖZTISZTELETŰ v. ~TISZTELETÜ
(köz-tiszteletű) ösz. mn. Aki polgártársai között általános tiszteletben részesűl.

*KÖZTÖRVÉNY
(köz-törvény) ösz. fn. Országos törvény, mely az illető állam minden polgáraira, és ezek általános cselekvéseire, kötelezettségeikre stb. vonatkozik. Ellentéte: különös törvény, mely csak bizonyos polgárokra, vagy ezek cselekvényeire vonatkozik, milyenek a kereskedelmi, váltó-, hajózási törvények stb.

*KÖZTÖRVÉNYI
(köz-törvény) ösz. mn. Köztörvényt illető, arra vonatkozó. Köztörvényi bíró.

*KÖZTT
(köz-tt) névutó. l. KÖZÖTT és KÖZT.

*KÖZTUDOMÁS
(köz-tudomás) ösz. fn. Amit valamely község minden tagja vagy többsége tud. Köztudomásra juttatni valamit. Ez köztudomásu dolog.

*KÖZURALKODÁS
(köz-uralkodás) ösz. fn. A nép, vagyis a nép képviselői által gyakorlott uralkodás, mint legfelsőbb hatalom, máskép: népuralkodás.

*KÖZURASÁG
(köz-uraság) ösz. fn. Uraság, mint személy, aki egy vagy több társsal együtt bir ugyanazon jószágot. 2) A jószágbirásnak azon neme, mely többekkel közös.

*KÖZÜGY
(köz-ügy) ösz. fn. Ügy, mely valamely községet, közönséget vagy egész állodalmat illet. Ellentéte: magánügy. V. ö. ÜGY.

*KÖZÜGYI
(köz-ügyi) ösz. mn. Közügyet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Közügyi tárgyalások.

*KÖZÜGYVÉD
(köz-ügyvéd) ösz. fn. l. ÁLLAMÜGYÉSZ.

*KÖZÜL
(köz-ül) ih. Köz szokás szerént közől helyett használtatik (az első tagban többnyire nyomatékozva két zz-vel, épen úgy mint 'közzé'); de ez értelemben nem szabatosan, mert nyelvhasonlat szerént közül annyit tenne, mint közön, közben, közhelyen, valamint különbség van az alól és alul, fölől és fölül között; t. i. ezek elül hátul, alul fölül, kivül belül, valaminek helybeli állását fejezik ki, s megfelelnek ezen kérdésre: hol? Ellenben ezek: közől, alól, fölől, megől helytől távozást jelentenek, s e kérdésre felelnek meg: honnan? Egyébiránt jelen alakjában, am. köz gyanánt, közképen. Elválasztó közül árkot húzni. Tagosztály után közül hagyott marhajárás. Közül-akarattal, nyomatosabban am. közakarattal.
"Pogány török a Moraván
Érkezik új haddal
Most vitézek! hajós népek!
Közül akarattal."
Arany J.

*KÖZVÉLEMÉNY
(köz-vélemény) ösz. fn. Az emberiség polgári s egyházi viszonyairól való általános nézet, mely bizonyos időben egyes hazában, vagy több tartományok népei közt kitünőleg uralkodik. A közvéleménynyel tartani, vagy daczolni.

*KÖZVETETLEN
(köz-vetetlen) ösz. mn. Ami nem bizonyos, külső eszközök által egy harmadiknak közbenjárása nélkül történik. Néha am. elkerülhetetlen, mi ellen semmi kifogást nem lehet, nem szabad tenni. Közvetetlen szükségem van rád. Ez közvetetlen akaratom. A régi német birodalmi szerkezetben közvetetlen rendek voltak azon herczegek, grófok, bárók és főpapok, kik egyenesen a császárnak és a birodalmi gyülésnek voltak csak alávetve. Határozóként am. közvetetlenül.

*KÖZVETETLENSÉG
(köz-vetetlenség) ösz. fn. Azon tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valami közvetetlen. A német birodalmi rendek közvetetlensége 1805-ben megszünt. V. ö. KÖZVETETLEN.

*KÖZVETETLENÜL
(köz-vetetlenül) ösz. ih. 1) Bizonyos vagy szokott eszközök használása, vagyis egy harmadik közbejárása nélkül. 2) Elkerülhetetlenül, minden kifogás nélkül, szükségképen, okvetetlenül helyett. Holnap közvetetlenül meg kell jelenned.

*KÖZVETĚTT
(köz-vetětt) ösz. mn. Bizonyos eszközök, közbenfekvő utak használatával létesített vagy összeegyeztetett. Közvetett állapot. (Mittelbar).

*KÖZVETÍT, KÖZVETIT
(köz-vetít) ösz. áth. ámbár vetít magában nem használtatik; m. közvetít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Közvetetté tesz, bizonyos eszközök, közbenfekvő utak használásával viszen véghez, vagy egyeztet öszve. (Vermittelt). V. ö. KÖZVETŐLEG.

*KÖZVETÍTÉS, KÖZVETITÉS
(köz-vetítés) ösz. fn. Bizonyos eszközök használatával létesítés, öszveegyeztetés.

*KÖZVETÍTŐ, KÖZVETITŐ
(köz-vetítő) ösz. fő- és mn. Bizonyos eszközök, közben fekvő utak használatával véghezvivő, létesítő, öszveegyeztető.

*KÖZVETLEN, KÖZVETLENSÉG
l. KÖZVETETLEN, KÖZVETETLENSÉG.

*KÖZVETŐLEG
(köz-vetőleg) ösz. ih. 1) Bizonyos eszközök, közben fekvő utak használásával, nem egyenesen. A szegényt közvetőleg pénzhez juttatjuk, midőn munkát szerzünk neki. 2) Azon viszonyok által, melyek az ok és okozat, cselekvés és siker, előzmény és következmény között léteznek. Okoskodás által közvetőleg találni ki valamely igazságot. Közvetőleg rájönni a gyilkosra, pl. a nála talált véres tőrről.

*KÖZVETVE
(köz-vetve) ösz. ih. l. KÖZVETŐLEG.

*KÖZVITÉZ
(köz-vitéz) l. KÖZKATONA.

*KÖZVONALAS
(köz-vonalas) ösz. mn. Mondjuk oly nyomtatványról vagy kéziratról, melynek eredeti szövege közé vonalanként vagyis soronként annak megfelelő forditása van nyomtatva vagy irva. Homérnak latin közvonalas kiadása. Közvonalas biblia. (Interlinearis.)

*KÖZZÜL
l. KÖZŐL, és V. ö. KÖZÜL.

*KRÁCSFALU
falu Máramaros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KRAJCZÁR
fn. tt. krajczár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja; kicsiny. krajczárka. Közvetlenül a német Kreuzer, közvetőleg a latin cruciger szóból alakult köznépies tájszokással: karajczár, pl. Fizetésem tíz forint húsz karajczár. (Juhászdal). A conventiós pénzkelet szerént a rénesforintnak egy hatvanad, s a garasnak egy harmad része. Ezüst, réz krajczár. Ha pénzemet felszámlálom, egy krajczárom sincsen. (Népd.) A mai osztrák értékben az osztrák forintnak egy századrésze.

*KRAJCZÁROS
(krajczár-os) mn. tt. krajczáros-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek ára, értéke egy krajczár. Krajczáros zsemle.

*KRAJNA
faluk Nyitra és Vas m.; helyr. Krajná-ra, ~n, ~ról.

*KRAJOVA
falu Bihar m.; helyr. Krajová-ra, ~n, ~ról.

*KRAKÓ v. KRAKKÓ
fn. tt. Krakó-t. 1) A régi nagy Lengyelországnak egyik fővárosa, később köztársaság, legutóbb Galicziához csatoltatott. 2) Puszta Nógrád m.; helyr. Krakó-ba, ~ban, ~ból.

*KRÁKOG
(krák-og) gyak. önh. m. krákog-tam, ~tál, ~ott. Gyöke a rekedt varjuhangot utánzó krák, s mondjuk tulajdonkép varjuról, átv. ért. emberről is, ki varjumódra rekedten beszél. Néha a varju is elég szépen krákog. (Km.). Megegyezik vele a latin crocitat, német Krähen, és a lágyabb magyar károg.

*KRÁKOGÁS
(krák-og-ás) fn. tt. krákogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A varjunak krák krák hangon kiáltása. Gúnyosan, rekedt torku ember beszéde vagy éneke.

*KRÁKOGAT
(krák-og-at) önh. és gyak. m. krákogat-tam, ~tál, ~ott, par. krákogass. A krákogást folytonosan gyakorolja. V. ö. KRÁKOGÁS.

*KRÁKOGATÁS
(krák-og-at-ás) fn. tt. krákogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos krákogás.

*KRAKOVÁN
falu Nyitra m.; helyr. Krakován-ba, ~ban, ~ból.

*KRALOVÁN
falu Árva m.; helyr. Kralován-ba, ~ban, ~ból.

*KRÁM
falu Zólyom m.; helyr. Krám-ba, ~ban, ~ból.

*KRAMZSÁL
am. karamzsál v. körömzsél.

*KRASSÓ
falu Szatmár m.; helyr. Krassó-ra, ~n, ~ról.

*KRASZKÓ
falu Gömör m.; helyr. Kraszkó-ra, ~n, ~ról.

*KRASZNA
mezőváros ugyanazon nevü megyében; helyr. midőn várost jelent: Kraszná-ra, ~n, ~ról; midőn vármegyét: ~ba, ~ban, ~ból.

*KRASZNA-BÉLTEK
l. BÉLTEK.

*KRASZNA-CZÉGÉNY
falu K.-Szolnok m.; helyr. ~Czégény-be, ~ben, ~ből.

*KRÉTA
(a latin creta után honosult), fn. tt. krétát. Szénsavas, szilárd mészfaj, mely fínom tapintatu részecskékből áll, s könnyen szétdörzsölődik, és ereszt. A legtisztábbféle hófehér, a gorombábbik fajtája más földrészekkel kevert és szürkés.

*KRÉTAFEHÉR
(kréta-fehér) ösz. mn. Olyan fehérszinü, mint a kréta.

*KRÉTAFEHÉRSÉGÜ
l. KRÉTAFEHÉR.

*KRÉTAFÖLD
(kréta-föld) ösz. fn. Krétarészekből álló földnem.

*KRÉTANEMŰ
(kréta-nemű) ösz. mn. A krétának tulajdonságaival biró. Krétanemű föld.

*KRÉTÁS
(kréta-as) mn. tt. krétás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben kréta van. Krétás földrétegek.
2) Krétával fehérített, bemázolt. Krétás szíj. Krétás ujjak.

*KRÉTÁZ
(kréta-az) áth. m. krétáz-tam, ~tál, ~ott, par. -z. Krétával rajzol, ken, jegyez, fehérít, bemázol, beszennyez valamit.

*KRICS
fn. l. KIRICS.

*KRISTÁLY
(a hellén crustalloV szótól, mely eredetileg átlátszó jeget jelent, crsoV szó után, mely am. jég; hideg); fn. tt. kristály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán oly test, mely lassan-lassan bizonyos és szabályos szerkezetű alakban állott öszve, vagy valamely testnek ilyetén egyes része. Ily alakok képződését leginkább észrevehetni, midőn némely híg testek, úgymint olvasztott érczek, savak lassacskán kihülnek és megszilárdulnak. 2) Szorosb ért. sajátnemü testek, melyek ilyféle alakokból állanak, milyenek az úgynevezett hegyi kristályok (Silex quarzum crystallus), melyek tiszta és átlátszó kavicsok, és rendesen hatszögű oszlopokban képződnek. V. ö. JEGECZ.

*KRISTÁLYÍT
(kristály-ít) áth. m. kristályit-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kristálylyá vagy jegeczczé alakít.

*KRISTÁLYODIK
(kristály-od-ik) k. m. kristályod-tam, ~tál, ~ott. l. JEGECZĚSĚDIK.

*KRISTÁLYOS
(kristály-os) mn. tt. kristályos-t v. ~at, tb. ~ak. l. JEGECZĚS.

*KRISTÉLY
(a hellén xluatr, honnan a német Klystier is; xlzw igétől, mely am. öblítek, mosok); fn. tt. kristély-t, tb. ~ěk. l. CSŐRE, 1).

*KRISTÓF
(hellén eredetű, am. Krisztushordozó, azaz tisztelő, szerető); férfi kn. tt. Kristófot. Christophorus.

*KRISZTINA
(hellén szó, am. keresztény nő); női kn. tt. Krisztinát. Christina.

*KRISZTUS
Üdvözítőnk szentséges neve. Jézus Krisztus. Krisztus koporsója. A hellen xristóV eredeti értelme: fölkent.

*KRISZTUSFEJ
(Krisztus-fej) ösz. fn. A képzőművészetben, különösen a festészetben az illető művész felfogása szerint festett fej, mely Krisztus Urunk fejét ábrázolja.

*KROKODIL
(hellénül: xrocóeiloV); fn. tt. krokodil-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A gyíkok neméhez tartozó legnagyobb állatfaj, mely vízben és szárazon él. Különösen az afrikai krokodil (Lacerta crocodilus l. Áfrika legnagyobb folyóiban lakik. Meseféle monda szerint ha ragadományra leselkedik, a síró gyermek hangját utánozza, honnan: krokodilkönyeket sírni, am. hamis, csábitó sirással áltatni, veszélybe keríteni valakit. Az amérikai krokodil (Kaiman, Lacerta alligator) kisebb és félénkebb az áfrikainál, de néha szintén, mint ez is, megtámadja az embereket.

*KRUMPLI
l. KOLOMPÉR.

*KU
elvont gyökelem. 1) Hangutánzó ku ku! kukucs! kuasz, kuvasz, kutya, kutyó, kuszi, kuhant, kuhint, kukk, kukkan, kukorikol, kukuk, kunkog, kuvik szókban és származékaikban. Ide tartoznak azok is, melyekhez a reszketeg r járul, mint kurj, kurjant, kurran, kurukuru, kuruty. 2) Jelent görbére, kerekre, gömbölyűre hajlást, s az ilyen alaku testeket, a kuczik, kuczorog, kuhar, kuka (kajmó), kukacz, kukó, kukojcza, kukora, kukoricza, kukorodik, kukrejt, kuksol, kukuba, kulacs, kulcs, kullant (görbét mond), kullog, kulyak, kunhátas, kunik, kunkor, kunya, kunyó, kup, kupak, kupolya, kupor, kút stb. szókban. V. ö. KO, GU és GO. Többi származékainak nyomozását lásd az illető rovatok alatt.

*KUÁCS
(ku-ács) fn. Göcseji tájszólás szerént am. kovács. Gyöke a hangtól kölcsönözött ku v. ko. l. KOVÁCS.

*KUARCZ
tájdivatos; l. KUDARCZ.

*KUASZ
tájdivatos; l. KUVASZ.

*KUB
elvont gyöke kubucz szónak, l. ezt.

*KUBÍN
ALSÓ~, mv. FELSŐ~ falu Árva m.; helyr. Kubin-ba, ~ban, ~ból.

*KUBÓ
(kub-ó, ku-v-ó) fn. tt. kubó-t. Oly emberről mondják, ki vastag, bolondos, tágár tréfákat szeret űzni vagy népies szójárás szerént, kutyálkodni, kiről azt is szokás mondani, hogy nagy kutya; néha pedig hogy nagy kujon. Ezen alapnál fogva valószinüleg egy gyökből eredt a kutya, kuvasz, kuszi szókkal, s eredetileg am. ku-v-ó, azaz kutyálkodó. V. ö. KUJON. Más elemzéssel lehet a 'kópé' szó módosulata is. V. ö. KÓPÉ.

*KUBUCZ
(kub-ucz) fn. tt. kubucz-ot. Gömöri tájszó; Győr vidékén: kópicz, néhutt: kóbor. Jelent vesszőből vagy szalmából font, magasgömbölyü kosarat, pl. amilyenben tojást tartanak. Gyökeleme a gömbölyűt jelentő ku, ko.

*KUCS
elvont gyöke kucsma szónak, l. ezt.

*KUCSINY
falu Zemplén m.; helyr. Kucsiny-ba, ~ban, ~ból.

*KUCSMA
(kucs-ma) fn. tt. kucsmát. Széles ért. télre való szőrös föveg; minthogy pedig ez az ország vidékei szerén különféle alakú szokott lenni, innen majd csalma, majd kalap, majd sapka, majd bagósüveg stb. a neve. E szónak törzsöke kucs, mint a szuszma, tutyma, kuszma, duzma szóké, szusz, tuty, kusz, duz. A kucs gyökhöz legközelebb áll a kuncs, melyből kuncsor, a kucz, melyből kuczor, kuczorog, kuczorodik, mind görbés hajlongást jelentő szók erednek. Ennél fogva valószinü, hogy az eredeti kucsma azon szőrös föveget jelentené, melynek leffentyűje legörbedt s mintegy lekutyorodott. Máskép: gucsma, melyhez rokon a gúzs, mintha volna guzsma, t. i. a gúzsban is alapfogalom a görbedés.

*KUCSMAGOMBA
(kucsma-gomba) ösz. fn. A szömörcsökök neméhez tartozó gombafaj, melynek felső része mintegy reczés hálóval van behúzva, honnan a kucsma nevezet. (Phallus esculentus).

*KUCSMAREDŐCSÖG
(kucsma-redő-csög) ösz. fn. Sajátnemü gomba, melynek kucsmája ránczosan a tönkre nőtt. (Helvela).

*KUCSMASZÖMÖRCSÖG
(kucsma-szömörcsög) l. KUCSMAGOMBA.

*KUCSÓ
falu K. Szolnok m.; helyr. Kucsó-ra, ~n, ~ról,.

*KUCSULAT
falu Kővár vidékén, helyr. Kucsulat-ra, ~on, ~ról.

*KUCZ (1)
elvont gyök, melyből kuczor, kuczorál, kuczorog, kuczorodik, kuczik, kuczkó szók erednek, melyekben alapfogalom a görbeség vagy szögletesség, ennélfogva gyökeleme a görbét, kereket jelentő ku.

*KUCZ (2)
hangutánzó. Ezt mondják a kis szopós gyermeknek, midőn a torkán akadt tejtől köhög, valamint akkor is, ha el akarják altatni.

*KUCZIK
(kucz-ik) fn. tt. kuczikot, harm. szr. ~ja. Általán, szögletet formáló szük hely, különösen a kemencze és a fal köze, vagy a konyhán a tüzhely möge, máskép: kuczkó és sut v. sutt. Gyökével megegyezik a tót kút (szugoly). De egyezik vele a gócz szó is. Gyökeleme a szögletes görbét jelentő ku, akár azért, mert a kuczik szögletes, akár pedig mivel az ember csak mintegy magát meghúzva fér el benne; sut is a suttom, sunyik, sunynyog szókkal áll közvetlen viszonyban.

*KUCZKARINGÓS
a székelyeknél am. kacskaringós; l. ezt.

*KUCZKÓ
néhutt KUSZKÓ (kucz~ v. kusz-k-ó) l. KUCZIK.
"Oh ha szívünk szerelmének,
Kis zálogi születnének,
S ott ülnének hosszu sorral,
A kuczkóban teli borral."
A csikóbőrös kulacshoz. (Csokonai).

*KUCZOR
(kucz-or) fn. tt. kuczor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán, görbe pengéjü kés, milyet, pl. a kertészek, szőlőmivesek használnak, máskép: kaczor. Mint a jelentett tárgy alakja mutatja, e szónak törzsöke a görbét jelentő kucz. Rokonok vele s kacz, kacs, mint görbét jelentő származékok gyökei, pl. a kacza, kacsiba, kacskaringós (a székelyeknél kuczkaringós) szókban. Különösen, mint elavult törzsök jelent görbülést a kuczorog, kuczorodik, kuczorál igékben.

*KUCZORÁL
(kucz-or-a-al) önh. m. kuczorál-t. Magát öszvehúzva, meggörbitve, lesunyva, alkalmatlanul sürgetődzve könyörög valamiért, máskép: kunyorál, kunczorál, azaz kumva, megsunyva kér.

*KUCZORGÁS
(kucz-or-og-ás) fn. tt. kuczor-gás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Meggornyadt, meggörbült testtel való ülés, vagy álldogálás, pl. a nagy hideg miatt. 2) Átv. ért. a sürgető, alkalmatlan kérésnek azon módja, midőn valaki egészen megsunyja magát.

*KUCZORGÓ
(kucz-or-og-ó) mn. és fn. tt. kuczorgó-t. 1) Aki meggörbülve, magát öszvehuzva ül vagy áll. 2) Tréfásan alacson törpe ház, mely mintegy legugorodik a föld felé, vagy melyben csak kuczorogva, legugorodva, nem egyenesen lehet állani. Kuczorgó csárda.

*KUCZORÍT, KUCZORIT
(kucz-or-ít) áth. m. kuczorít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Visszaható névmással am. magát öszvehuzza. Rokonok hozzá a csucsorít, czuczorít, czuporít, mennyiben a szájnak öszvehuzását jelentik.

*KUCZORODIK
(kucz-or-od-ik) k. m. kuczorod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk emberről, s más állatról, midőn meggörbedve, s magát öszvehuzva ül valahová; lágyabban: kutyorodik. Hidegben a tűz mellé kuczorodni. Rokon vele: kukorodik, gugorodik, zsugorodik, guzsorodik. V. ö. GUBBASZT.

*KUCZOROG
(kucz-or-og) gyak. önh. m. kuczorog-tam, ~tál v. kuczorgot-tam, kuczorgottál, kuczorgott, htn. ~ni v. kuczorgni, v. kuczorgani. 1) Görnyedt, öszvehuzott testtel üldögél, vagy álldogál, pl. midőn a gyermek mezitláb, egy üngben, gatyában kuczorog a hideg miatt. 2) Átv. ért. esennen, sürgetve, magát mintegy a földig görbítve, megsunyva könyörög. Hiába kuczorogsz, nem kapsz semmit. V. ö. KUCZ, KUCZOR.

*KUCZURA
falu Bács m.; helyr. Kuczurá-ra, ~n, ~ról.

*KUD
gyöke kudar szónak, l. ezt.

*KUDAR
(kud-ar) fn. tt. kudar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Kemenesalján am. kemencze vagy kályha öble. Minthogy ez többé-kevésbé gömbölyü szokott lenni, innen gyökeleme a kerekgömbölyüt jelentő ku, mely megvan a kút, kutyor (mély gödör) kutykorodik, kutyorékos, szintén gömbölyüt vagy kereket jelentő szókban.

*KUDARCZ
fn. tt. kudarcz-ot, harm. szr. ~a. Különféle tájszókások szerént: kuarcz, kuvarcz, koarcz. Megszégyenülés neme, melyet az szenved, akinek valamely vállalata, merénye roszul üt ki, aki föltételét el nem éri, felcsúfolódik, rövidséget, kárt szenved, mely miatt pirulnia kell. Kudarczot vallani. Heltai krónikájában többször kurcz alakban fordúl elé, honnan valószinü, hogy nem egyéb, mint a német kurz (rövid, mennyiben erkölcsi rövidséget, sikertelenséget jelent, miszerint kudarcz-ot (kurczot) vallani, am. rövidséget szenvedni, rövidet húzni, épen úgy, mint a német den Kürzern zichen, mi azon régi sorshuzási módtól származottnak látszik, midőn valamely ügyet vesszők v. nyilak huzása által döntöttek el. 'Kuharcz' alakban eredhetett 'kuhi' szóból is.

*KUDARI
(kud-ar-i) fn. tt. kudari-t, tb. ~ak. Savó leves, turóval (melyet kudarban szoktak tartani?

*KUF (1)
elvont gyöke kufár szónak, l. ezt.

*KUF (2)
elavult fn. Molnár A. szerént, hordócska, csöbör. Rokon a kap, kupa szókkal, s azok közé számitandó, melyekben a ku gyökelem kereket, gömbölyüt jelent. Megegyezik vele a német Kufe.

*KUFÁR
(kuf-ár v. kof-ár) fn. tt. kufár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Holmi aprólékos árukkal kereskedő, kofálkodó. Gyöke úgy látszik, nem egyéb, mint kof, melyből kofa is származott. Halkufár.
"Demoszthen dörgő nyelvével szitkozódó halkufár."
Kölcsey.
Ezen szót némelyek a német Käufer szóval akarják rokonítni.

*KUFÁRKODÁS
(kuf-ár-kod-ás) fn. tt. kufár-kodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kufár életmód, kufár módon árulgatás.

*KUFÁRKODIK
(kuf-ár-kod-ik) k. m. kufár-kod-tam, ~tál, ~ott. Kufár módon árulgat.

*KUFFANTÓ; (kuffan-tó) fn. tt. kuffantó-t. Sándor Istvén szerént am. kofa. Nagy-Bánya táján: koffantyú. Különben szokatlan. Mint alakja mutatja
rokon a kofa, kufár szókkal, s törzöke az elavult ige kuffant.

*KUGLI
a német 'Kugel' módosúlata; fn. tt. kuglit. Különben jelentése az, ami a német Kegel-é, vagyis inkább Kegelbahn-é, mint játszó eszközé: t. i. azon hosszukás pálya, melynek egyik végén 9 báb (kúp, Kegel) van felállitva, s ezekre a másik végéről a pályatéren golyót hengerítnek, és rendszerént aki a 9 báb közöl legtöbbet leüt, az nyeri el az öszvetett pénzt stb. Némelyek kúphely-nek nevezték, de még eddig nem jött divatba, s magát a játékot kúpjáték-nak.

*KUGLIZ
(kugli-z) önh. m. kugliz-tam, ~tál, ~ott. Kuglin v. kuglit játszik.

*KUH
elvont gyöke kuhant, kuhar, kuhi, kuhint, kuhog szóknak. l. ezeket.

*KUHANT
(kuh-an-t) önh. m. kuhant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Az egy értelmü köhent igének vastaghangu módositása a kuh hangutánzóból, melynek vékony hangon a köh v. keh felel meg.

*KUHAR
(kuh-ar) fn. tt. kuhar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A hegy dombjának csavarodása, s mintegy öble. Kriza J. szerént terméketlen, omladványos hely. Rokon vele a kemencze csavarodását vagyis öblét jelentő kudar.

*KUHI
(kuh-i) fn. tt. kuhi-t. Molnár Albert értelmezése szerint kuhit mondani, am. megadni magát vagyis megvallani, hogy le van győzve; továbbá kuhiban hagyni valakit, am. cserben hagyni, szégyenben hagyni. Kriza J. szerént a székelyeknél kuhit mondani (másra vitetve) am. megvetőleg elhagyni valakit, lemondani róla. Ugyanott kohén szóval csúfolnak valakit, midőn szeméremsértő működésen kapják; vagy ha egyik gyerek elbúvik, s a másik megkapja, lekohéngatja e szóval. Ezen értelmezéseknél fogva általán szégyent jelent, s a görbedést, meghajlást jelentő ku gyökelemből látszik származni, minthogy a magamegadás, szégyenben maradás stb. leginkább a testállás meggörbülésével mutatkozik. E szerént rokon volna vele a gajmót jelentő kuka, a fejbólogatást jelentő kukkad, kukkadoz stb.

*KUHINT
(kuh-in-t) önh. m. kuhint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamivel gyöngédebb torokhangot jelent, mint a kuhant. V. ö. KUHANT, és KÖHENT.

*KUHINTÁS
(kuh-in-t-ás) fn. tt. kuhintás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kuhint.

*KUHOG
(kih-og) gyakor. önh. m. kuhog-tam, ~tál, ~ott. Mondják különösen a rókáról, midőn sajátnemü hangon kiált, mely a kutyaugatáshoz némileg hasonló. A kutya ugat, a farkas tutul; mindhárom hangban lényeges a vastag, mély u.

*KUHOGÁS
(kuh-og-ás) fn. tt. kuhogás-t, tb. ~ok. A rókának kuh hangon kiáltozása.

*KUHU
tájdivatos, koh v. kohó helyett; tt. kuhut. l. KOH.

*KUJAK
l. KULYAK.

*KUJÁS
falu Arad m.; helyr. Kujás-ra, ~on, ~ról.

*KUJTORGÁS; (kuj-t-or-og-ás) fn. tt. kujtorgás-t
tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kódorgás V. ö. KUJTOROG.

*KUJTOROG; (kuj-t-or-og) gyak. önh. m. kujtorog-tam
~tál, v. kujtorgottam, kujtorgottál, kujtorgott, htn. ~ni v. kujtorgni, v. kujtorgani. Pápa vidéki szó, s am. kódorog, vagyis szolgálat vagy hivatal nélkül éhezve ideoda házal, szédeleg, kalézol. Rokon vele a kodoz és a koldus, kódus, kúdus.

*KUK (1)
puszta hang, kettőztetett k-val: kukk. Ezt szokták mondani a dajkák a még szótalan csecsemőnek, midőn merőn néz. Jelent némaságot is, mert midőn így szólunk valakiről: azt sem mondta kukk! kukkot sem szólt, annyit tesz, hogy hallgatott, néma volt.

*KUK (2)
elvont gyök, melyből kuka (kajmó), kukojcza, kukora, kukoricza, kukorodik, kukorog, kuksol, kukuba, kukucsál, mind görbére vagy gömbölyüre hajlást jelentő szók erednek. Rokon vele a lágyabb gug, pl. gugora, guggol, gugorodik, guga szókban. A labdát kukra ütni a kifutó játékban.

*KUKA
(kuk-a) mn. tt. kukát. 1) Midőn a hallgatásra vonatkozó kuk hangból származik, am. néma, siketnéma, Göcsejben: huka. 2) Jelent kajmót, mellyel a tiszamelléki dohányosok a felfüzött dohányt száradni kiakasztják, Heves megyében: kajkó. Van kóka is, mely a szőlőnek fogódzó görbe szárát, vagyis kacsját, kocsánját jelenti. 'Kuka' is alkalmasint kóka szó módosulta. Gyökeleme tehát a görbeséget jelentő ku v. ko. V. ö. KÓKA, (1). 3) A hajók födelén azon léczdarabokkal fokonként megszegezett padló, melyen lépdelnek a hajósok, midőn kukáznak. Kenessey Albert szerént horgas fa, melyben a lovaskötél csúszik, t. i. a lovaskötelet kisérő dereglye közepén egy két águ, villaalaku fácska van e végre, s ezt nevezik kukának, máskép: dereglyebak-nak. Itt is tehát valamely horgas eszközt jelent. És szintén K. A. szerént az egész hajófödél hosszában menő egyenes pallózat: kukajáró vagy kukajárás. V. ö. KUKÁZ.

*KUKACZ
(kuk-acz) fn. tt. kukacz-ot, harm. szr. ~a. Meztelen, és gyűrűs testü hernyó, féreg, pondró. Földi kukacz. Gyümölcsben, sajtban, szalonnában, vajban termő kukacz. Felpattan, mint a sajtkukacz. A halhorogra kukaczot húzni. A fülemilét lisztkukaczokkal tartani. Minthogy ezen féreg teste gyűrűs, azonfölül, ha érintetik, legottan öszvezsugorodik: innen gyöke a görbedést jelentő kuk, mi szerént kukacz am. kukorodó, gugorodó féreg. Latinban is a vermis és verto, vertigo rokonok.

*KUKACZOS
(kuk-acz-os) mn. tt. kukaczos-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben kukaczok teremnek. Kukaczos sajt, szalonna, liszt. Kukaczos cseresnye, körte, szilva. Kukaczos szalonna, büdös vaj öszveillenek. (Km.).

*KUKACZOSODIK
(kuk-acz-os-od-ik) k. m. kukaczosod-tam, ~tál, ~ott. Kukaczok teremnek, szaporodnak benne. Az elérett és igen édes gyümölcsök megkukaczosodnak.

*KUKAJÁRÁS, KUKAJÁRÓ
(kuka-járás v. ~járó) ösz. fn. l. KUKA alatt.

*KUKÁZ
(kuka-az) önh. m. kukáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vontató hajósok műszava. Midőn a hajót sem lovak, sem emberek nem húzhatják, előre viszik a horgonyt, s hozzá kötik az alattság egyik végét, melynek másik vége a hajó fölött huzódik el, ha a hajósok ezen kötelet előregörbedt testtel huzzák, a illetőleg a hajót a horgony felé tolják, azt szokták mondani, hogy kukáznak. Kenessey Albert szerént, midőn a hajósok egy négyágu horgonyt a partra állitnak, megerősitnek, és a rákötött kötéllel, melynek egyik végét a hajóra viszik, a hajó előre hozására használnak: a hajó ily módon való előrehuzását kukázás-nak, s ennek fő eszközét, a horgonyt, kukázó macská-nak mondják, a kötelet pedig kukázó kötél-nek. V. ö. KUKA.

*KUKÁZÁS
(kuk-a-az-ás) fn. tt. kukázás-t, tb. ~ok. l. KUKÁZ alatt.

*KUKÁZÓ KÖTÉL
l. KUKÁZ alatt.

*KUKÁZÓ MACSKA
l. KUKÁZ alatt.

*KUKK
l. KUK.

*KUKKAD
(kukk-ad) önh. m. kukkad-tam, ~tál, ~t. 1) Mondják növényekről, nevezetesen füvekről, virágokról, midőn fonnyadva legörbednek, szokottabban:kókkad. 2) Szunnyadás közben fejével bólint. Mindkét értelemben gyöke a görbe hajlást jelentő kuk.

*KUKKADOZ
(kukk-ad-oz) gyak. önh. m. kukkadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szunyókálva fejét bólogatja.

*KUKKAN
(kukk-an) önh. m. kukkan-t. 1) Egyes kukk hangot ejt. Még csak nem is kukkant. 2) Valahová betekint, és pedig valami résen, nyiláson. Ez utóbbi értelemben gyöke a testnek, nevezetesen fejnek meghajtását jelentő kuk, melyből származott kukkadoz is, azaz fejével szunnyadáskor bólogat.

*KUKKANÁS
(kukk-an-ás) fn. tt. kukkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kukk hangon való szólás. 2) Valamely résen, nyiláson alattomos betekintés, kukucsálás. V. ö. KUKKAN.

*KUKKANT
(kukk-an-t) önh. m. kukkant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. 1) Kukkanást tesz, azaz alattomosan, futtában néz valamely résen, nyilásson. Bekukkantott, mint bolond Istók Debreczenbe. (Km.). 2) Kukk hangon elkiáltja magát. V. ö. KUKKAN.

*KUKLYA
(kuk-ol-a) fn. tt. kuklyát. Hosszukás, a turózsacskóhoz hasonló szabásu, fityegő gallér, melyet a fejre lehet húzni, máskép: csuklya. Barátok kuklyája. Viselnek ilyet szűreiken Győr, Moson, Sopron vármegyékben a parasztok is. Igen hihető, hogy a fövegnek ezen nemét a barátok ismertették meg a magyarokkal, honnan azt is következtethetni, hogy közvetlenül a latin cuculla származéka: azonban valamint a latin cuculla hang- és fogalmi viszonyban van a cucumer, cucurbita szókkal, hasonlóan, sőt még több rokonhangu és fogalmu szókkal áll öszveköttetésben a magyar kuklya; milyenek: kukó, kukojcza, kukor, kukora, kukoricza, kukorodik, kuksol. Mind ezeknek természeti közgyöke a kerekded gömbölyűre hajlást jelentő kuk.

*KUKMA
(kuk-ma) mn. tt. kukmát. Bámész, bászli, bamba, szájtátó. Rokon a kuka, (néma) szóval, minthogy a némák is rendesen tátott szájuak. Képzésére nézve olyan, mint szuszma, tutyma, tukma, duzma.

*KUKÓ
(kuk-ó) fn. tt. kukó-t. Kisdedek nyelvén am. tojás; tréfásan, a lónak tojásalakú ganaja. Lókukó. Gyöke a gömbölyűt jelentő kuk. Kettőztet kukkó csúfnév, melylyel a vidékbeliek a csalóközieket szokták gúnyolni. Csalóközi kukkó.

*KUKOJCZA
(kuk-oj-czam) fn. tt. kukojczát. A tízhimesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó cserjenem, mely nevét hihetőleg tojásdad bokrétájától vette. V. ö. KUKÓ, KUKOR. (Arbutus). A köznépnél kukojcza vagy kokojcza nevű a fekete áfonya (vaccinium myrtillus) is.

*KUKOJCZABOGYÓ
(kukojcza-bogyó) ösz. fn. A kukojcza nevű cserjén termő bogyó.

*KUKOJCZAFŰZ
(kukojcza-fűz) ösz. fn. Az épélü, és kopasz levelű fűzek alneméhez tartozó cserje, melynek levelei körkörösek, tokjai tojásdadok, gyapjasak. (Salix myrtilloides).

*KUKOLA
(kuk-ol-a) fn. tt. kukolát. Dunántúli több vidéken am. pálinkafőző kunyhó; mintha volna kukoló, gugoló, azaz alacson, milyenek az ily házak lenni szoktak. Ily tréfás gúnynevek a lebúj, lebujó, gurgyal, gurgyó, sut, kuczkó.

*KUKOR
elavult törzsök, melyből kukora, kukorodik, kukorog, kukoricza erednek. Jelentése görbe, gömbölyű, görbére zsugorodó. Legközelebb áll hozzá a kuczor, kutyor, gugor, továbbá a száj gömbölyítését jelentő czuczor, czupor.

*KUKORA
(kuk-or-a) mn. tt. kukorát. Kerekre görbedő, gömbölyű, hengerded. Lágyabb g-vel gugora. Mindkét alakban használtatik főnevül is, és Nátly József szerint Szegeden am. fennálló tekerő tengely, pl. a kutakon, csigákban. (Axis in peritrochio verticalis). 'Járgány' pedig szerénte fekvő tekerő tengely. Kenessey Albert a járgányt álló vagy helyhezkötött, a kukorát pedig mozgó tekerő eszköznek írja. Véleményünk szerint ha a megkülönböztetés szükséges, a járgány szó jár törzsét tekintve, ellenkezőleg inkább ez volna a mozgó, tekerő eszköz.

*KUKORCZOL
(kuk-or-cz-ol) önh. m. kukorczol-t. Lekukorodva, vagyis gugorodva, guggon ül. Mondják különösen a nagy szükségét végező emberről.

*KUKORÉK
(kuk-or-ék) fn. tt. kukorékot. 1) Kukorodott valami, különösebben: redő, ráncz. 2) Hangutánzólag, 'kukorékol' v. 'kukuríkol' törzsöke.

*KUKORÉKOL
l. KUKORÍKOL.

*KUKORGÓS
(kuk-or-og-ó-s) mn. tt. kukorgós-t v. ~at, tb. ~ak. Göndör, bodor. Kukorgós szőr, haj, gyapju.

*KUKORI
(kuk-or-i) fn. tt. kukori-t. Göcsejben am. perecz, mint kukorodott kerekalakú sütemény.

*KUKORICS
(Svábfalu) falu Sopron m.; helyr. Kukorics-ra, ~on, ~ról.

*KUKORICZA
(kuk-or-i-cza) fn. tt. kukoriczát. Hozzánk keletről hozott közismeretű növény, melynek gyümölcse, hosszukás gömbölyű csövön bogyók gyanánt öszvetömülő magokból áll. Mint alakja mutatja, nevét a kukora szótól vette, melyhez leginkább hasonló; a cza kicsinyező képző, mint a Katicza, Gyuricza, gánicza, és a cze a kendericze szókban. Tájszokásilag hol törökbúza, hol tengeri, hol málé. Kukoriczát ültetni, kapálni, szedni, fosztani, morzsolni. Tejes, nyers, főtt, sült, piros, tarka kukoricza. Piros kukoriczaszár, kapálatlan maradtál. (Népd.).

*KUKORICZACSŐ
(kukoricza-cső) ösz. fn. A kukoriczanövény termése, midőn magja és csutkája, sőt a szárán héja is együtt van.

*KUKORICZACSŐSZ
(kultoricza-csősz) ösz. fn. Csősz, ki a kukoriczás földekre vigyáz, hogy a tolvajok vagy barmok kárt ne tegyenek bennük. Hogy messzebb ellásson, rendesen lábtó forma góréja vagyon.

*KUKORICZACSUMA, KUKORICZACSUTKA
(kukoricza-csuma v. ~csutka) ösz. fn. A kukoriczacső tuskója, torzsája, midőn a kukoriczaszemet róla lemorzsolták.

*KUKORICZADERCZE
(kukoricza-dercze) ösz. fn. Darabosra őrlött kukoricza lisztje. V. ö. DERCZE.

*KUKORICZAFÖLD
(kukuricza-föld) ösz. fn. Föld, melyben kukoriczát termesztenek, kukoriczával bevetett vagy beültetett telek.

*KUKORICZAGOMBÓCZ
(kukoricza-gombócz) ösz. fn. Kukoriczalisztből főtt gombóczféle étek.

*KUKORICZAHÉJ
(kukoricza-héj) ösz. fn. A kukoriczacsövet takaró levélréteg.

*KUKORICZAKÁR
(kukoricza-kár) ösz. fn. Amérikai költöző madár, mely bogarak és férgeken kivül különösen a kukoriczát szereti. (Gracula quiscala).

*KUKORICZALÉHA
(kukoricza-léha) ösz. fn. A kukoriczaszem héja, melyből, midőn a kukoriczát megőrlik, korpa lesz.

*KUKORICZANADRÁG
(kukoricza-nadrág) ösz. fn. Durva, csinvatszövetű vászonból való nadrág. Több vidéken divatos tájszó.

*KUKORICZASZÁR
(kukoricza-szár) ösz. fn. A kukoricza növény kórója.

*KUKORICZASZEM
(kukoricza-szem) ösz. fn. A kukoriczanövény gyümölcse.

*KUKORIFÁNK
(kukori-fánk) ösz. fn. Bódító szerből készített halétető. Nevét onnan vette, mert gömbölyűvé kukorított tésztaféle golyócskákból áll. V. ö. KUKOR, KUKORI.

*KUKORÍK v. KUKORÍKU. Így utánozza a magyar a kakasnak azon hangját
melyet éjjeli ébredésekor szakaszonként, vagy nappal is jó kedvében adni szokott. Máskép: kikiriki, t. i. a fiatal kakas hangja.

*KUKORÍKOL
(kukorík-ol) önh. m. kukoríkol-t. Kakasról mondjuk, midőn kukoríku hangon elkiáltja magát.
"Szomszédasszony kakasa,
Felugrott a kapura,
Csak azt kukorikolja,
Hogy szép az ő asszonya."
Népdal.
El jön a hajnal, ha nem kukorikol is a kakas. (Km.).

*KUKORÍKOLÁS
(kukorík-ol-ás) fn. tt. kukoríkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kakasnak kukoriku hangon kiáltása.

*KUKORÍT, KUKORIT
(1), (kuk-or-ít) áth. m. kukorít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit kerekgörbére vagy gömbölyűre alakít. V. ö. KUKOR, KUKORA.

*KUKORÍT, KUKORIT
(2), (kukorí-t) önh. m. kukorít-ott, htn. ~ni v. ~ani. l. KUKORÍKOL.

*KUKORODIK
(kuk-or-od-ik) k. m. kukorod-tam, ~tál, ~ott. Oly öszvezsugorodó helyzetbe teszi testét, mint a szükségét szabadban végző ember. Lekukorodott a ház mögött. A gyom közé kukorodott. A fázó czigánypurdék a tűz köré kukorodnak. Lágyabb g hanggal: gugorodik, máskép: kukorczol, kuporczol.

*KUKOROG
(kuk-or-og) gyakor. önh. m. kukorogtam, ~tál, v. kukorgottam, kukorgottál, kukorgott, htn. ~ni v. kukorgni v. kukorgani. Mint nagy szükségét szabadban végző ember öszvehúzott testtel üldögél. Legközelebb áll hozzá a kérésben meggörbedést jelentő kuczorog, továbbá a görbe utakon járást jelentő kujtorog, és a fázásban öszvezsugorodó kuncsorog.

*KUKREJT
(kuk-rejt) ösz. fn. Szűk rejtekhely, hol valaki meghúzza, s mintegy kuksolva, guggon ülve elrejti magát.

*KUKSOL
(kuk-os-ol v. gug-os-ol) önh. m. kuksol-t. Képzésére olyan mint taposol tapsol, habosol habsol, lebesel lepsel stb. Mondják emberről, midőn guggon ül, vagyis oly öszvehuzott és aláeresztett testtel, hogy ülepe csaknem a földet éri. Átv. ért. rejtőzik, el van bújva, máskép: gugsol, guggol, néhutt: kuporczol. A kukoriczában, a gyomban kuksolni.

*KUKSOLÁS
(kuk-os-ol-ás) fn. tt. kuksolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kuksol.

*KUKTA
(kuk-ta) fn. tt. kuktát. Szakácsinas, ki a főzés`mesterségét tanulja. Így neveztetnek különösen a kolostorok konyháiban a szakácsok férfi segédei. Megszokta, mint barátkukta a szennyet. (Km.). E szónak gyöke mind hangra, mind értelemre nézve rokonságban van ugyan a kohol, kotyvaszt, konyha (= kohnya) szók gyökével: (V. ö. KOHOL, KONYHA), azonban úgy létezik, közvetlenül a szláv nyelvekbeli szókból vétetett: kuchta, kuhta.

*KUKTÁLKODIK
(kuk-ta-al-kod-ik) k. m. kuktálkod-tam, ~tál, ~ott. A kuktaságot, azaz főzés mesterségének tanulását űzi. V. ö. KUKTA.

*KUKTASÁG
(kuk-ta-ság) fn. tt. kuktaság-ot, harm. szt. ~a. Szakácsinasság.

*KUKTÁSKODIK
(kuk-ta-as-kod-ik), l. KUKTÁLKODIK.

*KUKU 1) fn. l. KUKÓ. 2). Gyermeknyelven mondják
midőn valaki elbúvik, és mintegy kukucsál a keresőre. V. ö. KUKUCSÁL.

*KURUBA
(a latin cucubalus után) fn. tt. kukubát. A tízhímesek seregébe, és háromanyások rendébe tartozó növénynem, melynek csészéje csöves, és legtöbb fajokban felfuvódott.

*KUKUCS
(ku-ku-cs v. kuk-u-cs) E szót a dajkák szokták mondani a gyermeknek, midőn bujósdit játszva valamely résen, likon kitekintenek, mi rendesen kukorodva, a testnek öszvehuzásával történik. Némelyek használják a szinházi látcső kifejezésére is.

*KUKUCSÁL
(kukucs-ál) önh. m. kukucsá-t. Valamely szűk résen, nyiláson, likon, csövön nézkél. Minthogy az ilyetén nézéskor rendesen meghajlunk, meggörbedünk; innen a kettőztetett kuku folytonos görbedést jelent. Megegyezik vele a német gucken. Hasonlók hozzá a magyar bukik, és német buck, bücken.

*KUKUCSÁLÁS
(kukucs-ál-ás) fn. tt. kukucsálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kukucsál.

*KUKUCSKA
(kukucs-ka) mn. tt. kukucskát. Kiváncsi, ki mindenbe beleüti az orrát Kukucska Jankó.

*KUKUCSKÁL
l. KUKUCSÁL.

*KUKUCSLÁDA
(kukucs-láda) ösz. fn. Ládaféle készület különféle képekkel, bábokkal stb., melyek nagyító vagy másnemü üvegen által szemlélhetők.

*KUKUCSOL
(kukucs-ol), l. KUKUCSÁL.

*KUKUJZA
tájdivatost kokocza v. kukojcza helyett; l. KUKOJCZA.

*KUKUK
l. KAKUK.

*KUKULLÓ
puszta Vas m.; helyr. Kukulló-ra, ~n, ~ról.

*KUKURÍKOL
l. KUKORÍKOL.

*KUL
elvont gyök, mely meg van 1) a kulacs, kulcs, kullancs, kullant, kullint, kullog és kulak (kulyak) szókban. Mind ezekben alapfogalom a görbeség, vagy kerek gömbölyü alakzat. Ennélfogva a kul csak némi módosítása a kucz, kuk, kum, kun, kuny törzsököknek, mennyiben ezek is hasonló értelmü származékoknak szolgálnak alapul. 2) 'Kullant' szóban, midőn arm üt, a gyök hangutánzó, s tulajdonképen kol, vagyis kon; kullant tehát vagy kollant, am. konlant (= kon-ol-an-t), azaz úgy üt, hogy az ütött tárgy szinte megkondul bele, pl. fejbe kullantották.

*KULA (1)
(kul-a) mn. tt. kulát. 1) Mondják hosszu lefüggő, tehát alá görbedő fülről, máskép kunya, konya. 2) Mondják tehénről, melynek rövid behajló szarvai vannak, s rokon vele a szinte befelé görbedést jelentő kajla. Kicsinyezve: kuli.

*KULA (2)
mezőv. Bács m.; helyr. Kulá-ra, ~n, ~ról.

*KULACS
(kul-acs) fn. tt. kulacs-ot. Kicsinyezve: kulacska, kulacsocska. Fából készült, kerek alakú, többé-kevésbbé kidudorodó, s gyakran szőrös bőrrel behúzott faedény, a magyar embernek kedves italhordó edénye, kivált midőn úton van. Kis, nagy, bőrös kulacs. Kulacsból inni. Ráköszönteni valakire a kulacsot. Édes kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám. (Csokonai). Máskép: fapalaczk, vörös gyurkó, csutora. E szónak gyöke vagy hangutánzó, mivel az ital kukk v. kluty hangon nyomúl ki belőle, vagy talán hihetőbben nevét kerekded alakjától vette. Rokonok vele a latin culeus, culigna.

*KULACSKÉPÜ
(kulacs képü) ösz. mn. Pofók, kidudorodott nagy pofáju.

*KULACSOS
(kul-acs-os) nm. tt. kulacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kulacscsal ellátott. Kulacsos utazók, katonák. Két kulacsos, ki mind a két pártnak borából iszik, tehát kétszinü.

*KULAK, KULAKOL
l. KULYAK, KULYAKOL.

*KULCS (1)
(kul-cs) fn. tt. kulcs-ot, harm. szr. ~a. Általán eszköz, mely zár és nyit. Különösen, közismeretü s többféle alakú eszköz, amely zárt vagy zárokat csuk, és nyit, egyszersmind bizonyos tért hozzáférhetővé vagy férhetlenné tesz. Kapu, ajtó kulcsa. Ház, szoba, konyha, pajta, pincze, templom, vár kulcsa. Álkulcs, tolvaj, lopókulcs. Kulcscsal elzárni, kinyitni az ajtót. Arany kulcsot nyerni jutalmul. A prókátorok szája arany vagy ezüst kulcscsal nyilik (Km.) Nem minden kulcs nyit meg minden ajtót. (Km.). A templomba sem az ember megy be elsőbb, hanem a kulcs hangja. (Km.). Szélesb ért. más hasonló eszközök, melyek nyitásra, forgatásra, tekerésre szolgálnak, pl. melylyel az órát felhuzzák, a hintó tengelyfejét ki vagy betekerik stb Még távolabb ért. az orgonában, dróton mozgó tokocskák, amelyekkel a síplikakat bezárják. Átv. ért. 1) Ami kulcs gyanánt valamit elzár, pl. határvár, mely bizonyos országot az idegenek előlt elzár. 2) Átv. ért. eszköz valamely czélnak elérésére, valaminek birására. Mennyország kulcsa.
"Boldog órák! amelyekben
Szíve kulcsát birhatám."
Csokonai.
3) Ami valamely dolognak titkos jelentését, értelmét feltárja. Megtalálni a titkos, rejtélyes irásnak kulcsát. 4) Zenészetben a vonalok elején álló jegy, melyből megtudhatni, mely hangot jelentenek a hangjegyek, s az egész hangsorozatot, melyik nyolczadban (octava) kell venni. Mi ezen szó elemzését illeti, világos, hogy a kulcsban természetes rendeltetésénél fogva alapfogalom a forgatás, tekerés, mely által a forgatott tárgy, pl. a závár nyelve, majd ki, majd befelé mozdúl; továbbá tekintetbe vévén azt is, hogy az eredeti, egyszerü kulcsok nem voltak egyebek, mint görbére hajtott szegek, innen valószinüen állíthatjuk, hogy gyöke a görbét, görbe csavarodást, forgatást jelentő kul, melyből os képzővel lett kulos, összevonva kuls, azután kulcs, mint teker tekeres tekercs, vakar vakarcs, habar habarcs stb. A latin nyelvben is a clavis és clavus csaknem egészen egyeznek. Ez elemzést erősitik a kulcs származékainak jelentései. Kezeket kulcsolni am. tekercs gyanánt egybefonni. Kulcsos kalács am. tekert, fonott kalács. Keresztül kulcsúl, am. görbésen egybe bonyolódva. Végre mind hangra, mind alapfogalomra rokon a kol és kal törzsökökkel, melyeknek származékai szintén görbe, kerek vagy gömbölyü alakot jelentenek. Persául: kilid v. klid, a törökben is kilid am. kilincs. A szláv klucs valószinüleg a latin cludo (claudo) után képződött. Kevés hangváltozattal rokon vele a görög xleíV.

*KULCS (2)
puszta Fehér m.; helyr. Kulcs-ra, ~on, ~ról.

*KULCSÁR
(kul-cs-ár) fn. tt. kulcsár-t, tb. ~ok, -harm. szr. ~a v. ~ja. Széles ért. kire valamely háznak kulcsai bizvák. Szorosb ért. cselédtiszt, ki nagyobb úri házaknál az éléstárra, főleg pedig a pinczére ügyel Rosz kulcsár az, aki szomjan hal. (Km.).

*KULCSÁRFALVA
falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KULCSÁRKARCSA
falu Pozsony m.; helyr. Karcsá-ra, ~n, ~ról.

*KULCSÁRKODÁS
(kul-cs-ár-kod-ás) fn. tt. kulcsárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, vagyis életnem, midőn valaki mint kulcsár szolgál, és keresi kenyerét. V. ö. KULCSÁR.

*KULCSÁRKODIK
(kul-cs-ár-kod-ik) k. m. kulcsárkod-tam, ~tál, ~ott. Kulcsári szolgálatot gyakorol.

*KULCSÁRNŐ
(kulcsár-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki valamely nagyobb úri házak éléstárára ügyel. Különbözik tőle a kulcsárné, azaz kulcsár felesége.

*KULCSÁRSÁG
(kul-cs-ár-ság) fn. tt. kulcsárság-ot, harm. szr. ~a. Hivatal vagy szolgálat, melyet valaki, mint kulcsár visel. Kulcsárságért folyamodni. Kulcsárságból kiesni. V. ö. KULCSÁR.

*KULCSCSONT
(kulcs-csont) ösz. fn. Azon két csont, melyek hátul az első oldalbordákon fekszenek. (Claviculae).

*KULCSFEJ
(kulcs-fej) ösz. fn. Gyűrüforma fogantyú a kulcs elején, hogy kényelmesebben lehessen forgatni.

*KULCSHOROG
(kulcs horog) ösz. fn. Horogalakú sodrony, melyen több kulcsot öszvefűzve viselnek.

*KULCSLIK v. ~LYUK
(kulcs-lik v. ~lyuk) ösz. fn. Lik a zárban, lakatban stb, melybe a kulcsot bele dugják, midőn nyitni vagy csukni akarnak vele. Bekukucsálni a kulcslikon.

*KULCSOD
falu Győr m.; helyr. Kulcsod-ra, ~on, ~ról.

*KULCSOL
(kul-cs-ol) áth. m. kulcsol-t. Két vagy több testet egymásra hajtogatva, tekergetve, öszvefűz, együvé csatol. Kezeit fejére kulcsolta, és jajgatott. Egybekulcsolt karokkal sétálni.
"Jajgat az elhervadt hív,
Kulcsolt kézzel engem hív."
Csokonai.
A kisodrott tésztakolbászokat pereczczé kulcsolni. V. ö. KULCS.

*KULCSOLÁS
(kul-cs-ol-ás) fn. tt. kulcsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg, kötés, fűzés, csavarás, mely által kulcsolunk valamit. V. ö. KULCSOL.

*KULCSOLÓDIK
(kulcs-ol-ó-d-ik) belsz. m. kulcsolód-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk lelketlen tárgyakról, midőn mintegy belső szükségnél fogva együvé bonyolódnak, záródnak. Tagjai görcsösen öszvekulcsolódtak. Némely növények ágai, kacsai egymásba kulcsolódnak.

*KULCSOS
(kul-cs-os) mn. tt. kulcsos-t v. ~at tb. ~ak. 1) Kulcscsal vagy kulcsokkal ellátott, pl. kulcsos ajtó, különböztetésül olyantól, melyen csak fa závár, vagy retesz van. 2) Mondják kalácsról, melyet megsodrott tésztakolbászokból fonnak öszve, máskép fonott kalács, kalinkó. 3) Várról vagy városról szólva, am. erősitett. Kulcsos város. Ellentéte: nyilt, bástyákkal nem kerített. "Sok kolcsos vára, sok annak udvarlának." Istvánfi Pál a XVI. században. Győr többé nem kulcsos város.

*KULCSPUSKA
(kulcs-puska) ösz. fn. Üres csövü kulcsból készített puskaféle eszköz, milylyel a gyermekek szoktak játszani, kulcsi puska.

*KULCSSZAKÁL
(kulcs-szakál) l. KULCSTARÉ.

*KULCSSZÁR
(kulcsszár) ösz. fn. A kulcs nyele, melynek része a kulcslikba megy, része pedig künn marad.

*KULCSTARÉ v. ~TARAJ
(kulcs-taré v. ~taraj) ösz. fn. Tarajforma bezzentyű a kulcs tövén, melynek nyomása által a zár nyelve ideoda mozdúl. Máskép: kulcsszakál vagy kulcstoll.

*KULCSTOLL
(kulcs-toll) l. KULCSTARÉ.

*KULDÓ
falu Fehér m.; helyr. Kuldó-ra, ~n, ~ról.

*KULHÁNY
puszta Nyitra m.; helyr. Kulhány-ba, ~ban, ~ból.

*KULI
l. KULA, 2).

*KULIBA
tájdivatos, kalyiba v. kaliba helyett; l. KALIBA 1).

*KULIMÁZ
fn. tt. kulimáz-t, tb. ~ok. Fenyűszurokból főzött kenőcs, leginkább a szekértengelyeket kenni való. Tót szó, (kolomasz) s am. a magyar szekérkenő, vagyis szóról szóra: kerékkenő, máskép: kátrány. Abban rokon több magyar szókkal, hogy a kolo (kerék) kol gyöke a magyarban is hol görbét, hol kerekgömbölyűt jelent. Gúnyos tréfásan: tót méz, mivel leginkább tótok főzik, és árulják, s a mézhez némileg hasonló, vagy pedig, mivel utórésze (máz) hangban egyezik a méz szóval.

*KULLANCS
(kull-an-cs) fn. tt. kullancs-ot, harm. szr. ~a. 1) Leginkább erdőn, és legelőkön termő, és ember, barom testébe magát befúró féreg. A székelyeknél Csíkban: parlagféreg. 2) Átv. ért. ragadós bojtorjány. Képes kifejezéssel mondják emberről, ki alkalmatlanul mások nyakára tolja magát. Olyan, mint a kullancs. Valószinü, hogy nevét tekervényes furó természetű testétől kapta, melynél fogva más testekbe fúrja magát. V. ö. KUL. A kettős l úgy látszik, csak túlbőségből van benne, valamint az n is; de mivel ezek elhagyásával kulacs lenne: a fenn kitett alakot különböztetés végett kapta fel a szokás. Az n betű hasonlóan csak közbetolt a bogáncs, varancs, varangy, ripancs, furdancs szókban az egyszerűbb bogács, varacs, varagy, ripacs, furdacs helyett.

*KULLANT
(kull-an-t) önh. m. kullant-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Fillent, hazud. A hazug emberről képes kifejezéssel azt szokta mondani a magyar, hogy görbéket, horgasakat beszél. Ez értelemben tehát alapfogalom a görbét jelentő kul. 2) Am. üt. V. ö. KUL, 2 ).

*KULLANTÓ
puszta Bars m.; helyr. Kullantó-ra, ~n, ~ról.

*KULLINT
(kull-in-t) áth. m. kullint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Az in középképző kicsinyező értelemmel bir. Átv. ért. am. valamit lopva, azaz egyenetlen görbe uton, horgas ujjakkal elcsip. V. ö. KUL, 1).

*KULLOG
(kull-og) gyakor. önh. m. kullog-tam, ~tál, ~ott. Meggörbedt testtel mendegel, mintha bujkálna. Innen érthetők a közmondások: Lassan kullog, mintha epret szedne. Farkast emlegetnek, kert alatt kullog. Szégyenében odább kullogott. Hihető, hogy valódi gyöke a hunyást, sunyást jelentő kun, s ebből lett kunlog, azután hangolvadással kullog. És csakugyan kullogni am. kunva, magát meghunyva, megsunyva menni. V. ö. KUN.

*KULLOGÁS
(kull-og-ás) fn. tt. kullogás-t, tb. ~ok, harm szr. ~a. A menésnek, járásnak azon neme, midőn az ember vagy más állat magát megsunyva mendegel. V. ö. KULLOG.

*KULLOGÓ
(kull-og-ó) mn. tt. kullogó-t. Kullogva, magát meghunyva, megsunyva mendegélő. Erdőn, aklok körül kullogó farkas. Vizen kullogó fene. (Km.). Mondják továbbá oly asszonyról vagy férfiról is, ki a házasulandókat egymásnak megszerzi, ki mint szokás mondani, susogóba jár.

*KULPIN
falu Bács m.; helyr. Kuplin-ba, ~ban, ~ból.

*KULYAK v. KULYOK
(kuly-ak) fn. tt. kulyak-ot, harm. sz. ~ja. Ritka használatu szó, Páriz szerént ökölt jelent; honnan kulyakol, am. öklöz. Minthogy az ököl nem egyéb, mint gömbölyüre szorított kéz; innen kuly v. kul gyökénél fogva azon szók osztályába sorozható, melyek ugyanezen gyökből eredvén, görbét, vagy kereket, vagy gömbölyűt jelentenek. Legközelebb áll hozzá kula, midőn befelé görbedő tehén vagy ökörszarvakról mondják; 'kulyak' (ököl) is a befelé görbített és szorított ujjak által képeztetik.

*KULYAKOL
(kuly-ak-ol) áth. m. kulyakol-t. Kulyakkal, azaz ököllel üt, vagy ver. A veszekedők kulyakolják (öklözik) egymást.

*KULYAKOLÁS
(kuly-ak-ol-ás) fn. tt. kulyakolás-t, tb. ~ok. Kulyakkal ütés vagy verés.

*KUM v. KÚM
önh. m. kum-tam, ~tál, ~ott. Dunántúl több vidéken am. hunyósdi játék alkalmával valamely szögletbe húzza magát, és szemeit behunyja, míg a játszótársak elbúnak. Mondják a napról is, hogy lekum, midőn lenyugszik. Alapfogalom benne a hunyás, sunyás, mindkettő a testnek némi meghajlásával szokott történni. Rokonai a kun, kuny, kúny, suny és szúny. Hogy a k, h, s, sz fölcseréltetnek, az az általános emberi hangszervek természetében fekszik. Így jönnek öszve a latin cornu, német Horn, magyar szaru; így a magyar kup, hupa. A kum gyökből mint görbét, kereket jelentőből származnak: kumasz, kumak kikerített darab koncz, karéj, pl. kumasz kenyér; kummog, meggörbedve lépdegel, pl. lesben járván. Mondják ezt is: kezét bekumni azaz behajtani, öszveszorítni.

*KUMAK
(kum-ak, mintegy csomag); fn. tt. kumak-ot, harm. szr. ~ja. Székely tájszólás szerint, egy jó darab, vagy karéj, pl. kenyér, melyet az egészből kikerekítenek. Máskép: kumasz.

*KUMASZ
(kum-asz) fn. tt. kumasz-t, tb. ~ok. l. KUMAK.

*KUMBAJA
falu Bács m.; helyr. Kumbajá-ra, ~n, ~ról.

*KUMMOG (kumm-og)
gyakor. önh. m. kummog-tam, ~tál, ~ott. Lopva, vagy lesben járó emberről, és ragadozó állatról mondják, midőn magát megsunyva, görbedt, öszvehúzott testtel mendegel. Megegyezik vele a kammog (czammog), melynek gyöke kam, egy a görbe eszközt jelentő kampó, kamó szók gyökével. Ugyanezen értelemmel bír a kum. Ide tartozik a kammogva járni szokott komondor. E szerént a kam (czam), kom, kum egyeznek.

*KUMMOGÁS
(kumm-og-ás) fn. tt. kummogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lopva vagy lesben járás.

*KUN v. KÚN
(1), önh. lágyítva kuny, melyből kunyó, kunya stb. ered. V. ö. KUM.

*KUN v. KÚN
(2), fn. tt. kun-t v. kún-t, tb. ~ok. Nemzet neve, melynek egy része maiglan mint tiszta magyar nép, a kis- és nagy-kunsági kerületeket lakja. Másképen: hun. Nevezetét gyaníthatólag hon szótól vette, (a törökben is kon-mak am. lak-ni, honolni.). V. ö. HUN. Némelyek a latin cumanus után indulva, mely Adelung szerént is Kuma folyamtól származott, a magyar 'kun' szót is abból eredettnek vélik. Beszélnek egy kumán nyelvtanról is, melyet Klaproth 1303-ik évből Petrarcha könyvtárában talált, s melyet Berezine a keleti török, vagyis dsagataj-tatár nyelv egyik szójárásaként tüntet elé ily czímü munkájában: Recherches sur les dialectes musulmans. Casan. 1848. Csak annyi bizonyos, hogy a mostani magyarországi kunok között, kik már országunk alapitása után, különösebben Szent László idejében (a mai jászok), továbbá II. István és IV. Béla alatt költöztek hazánkba, tatár népségek is fordultak elé, miként Horváth István is tanítja. S lehet, hogy ezen későbbi századokban már előbbi lakhelyeiken is kezdettek tatárosodni: azonban a mostani kún népség általában eredetileg is magyarnak tartotta magát, s tartja is mind ez ideig; és így tartották ezt legjelesb történetiróink is, mint Pray, Bonfin; nincsen is történelmi nyoma - egynémely tatár telepeket, mint érintők, kivéve, - hogy egészben valaha más, mint magyar nyelvüek voltak volna. S habár a Kuma folyam melletti fő lakhelyökről - de ahol a Kuma balpartján Madsar-nak nevezett nagy város romjai még a legújabb korban is fennállottak - némely idegeneknél és latin nyelven itthon is kumánoknak (cumani) neveztettek: mégis saját nyelvökön más mint 'kun', (azaz 'hun') nevök, egészben véve, soha sem vala.

*KUNÁGOTA
falu Csanád m.; helyr. ~ágotá-ra, ~n, ~ról.

*KUNCS
(kun-cs v. kum-cs) fn. tt. kuncs-ot, harm. szr. ~a. Székely szójárás szerént öszveszorult hely a kemencze és fal között, máskép kuczkó, kuczik, kuszkó. Közvetlen származéka: kuncsog. V. ö. KUCZKÓ.

*KUNCSOG
(kun-cs-og v. kum-cs-og) gyak. öhn. m. kuncsog-tam, ~tál, ~ott. 1) Tulajd. ért. meggörbedt, gornyadt testtel álldogál. 2) Átv. ért. magát túlságosan megalázva, hajlott testtel könyörög. Mondják leginkább esennen kérő gyermekekről, és nyomorult szegényekről. Gyöke a görbedést, hajlást jelentő kun v. kum.

*KUNCSOROG
(kum-cs-or-og) gyak. önh. m. kuncsorog-tam, ~tál, v. kuncsorgottam, kuncsorgottál, kuncsorgott, htn. ~ni v. kuncsorgni v. kuncsorgani. 1) A nagy hideg, fázás miatt öszvezsugorodva álldogál. 2) Görbedt testtel megalázva magát esenkedik, könyörög.

*KUNCZOG
l. KUNCSOG.

*KUNCZORÁL
(kum-cz-or-ál), l. KUCZORÁL.

*KUNCZOROG
l. KUNCSOROG és KUCZOROG.

*KUND
erdélyi falu Küküllő megyében; helyr. Kund-ra, ~on, ~ról.

*KUNDÉSZ
(kun-d-ész v. kum-d-ész) önh. m. kundész-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Gyöke a testnek görbe hajlását jelentő kun v. kum, ebből lett az elavult törzsige kund v. kumd, innen kundész. Mondják emberről, midőn valamit kutatva keresgél, különösen, midőn böngész, kórész, mi rendesen meghajló testtel történik. Dunán túli tájszó.

*KUNDIKÁL
Vas vármegyei tájszó, l. KANDIKÁL.

*KUNHÁTAS
(kun-hátas) ösz. mn. Mondják csökönyös, makranczos, bokros lóról, mely megköti magát, mely a hátát meg-kunja, azaz meggörbíti, midőn fejét a szügyébe vágja, miként t. i. az ilyetén lovak tenni szoktak. V. ö. KUN, (1).

*KUNHÁZ
(kun-ház, alkalmasint, 'kunyhó' v. 'kunyó' után kunyó-ház vagy csak kuny-ház) ösz. fn. l. KUNYHÓ.

*KUNHEGYES
mezőv. a Jász-Kun kerületben; helyr. Kunhegyes-re, ~ěn, ~ről.

*KUNIK
(kun-ik) k. m. kun-tam, ~tál, ~ott v. ~t. Abban különbözik a kun igétől, hogy ez inkább önható, amaz pedig szenvedő jelentéssel bir. V. ö. KUN.

*KUNKOG
(kunk-og) önh. és gyak. m. kunkog-tam, ~tál, ~ott. Békáról mondják, midőn vastag, tompa hangon szól. Gyöke a hangutánzó kunk. Megegyezik vele a német Unke, quacken, latin coaxo stb.

*KUNKOGÁS
(kunk-og-ás) fn. tt. kunkogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kunk kunk hangon kiáltás. Békák kunkogása.

*KUNKOR
(kun-k-or) fn. tt. kunkor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Göngyölödött valami, különösen a füveknek ilyetén növései. Gyöke a görbedést jelentő kun, melyből lett kunog, kung, kungó, kungor, kunkor. 2) Az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből való növénynem, melynek kitünő jegye, hogy göngyölödött füzérei vannak. (Heliotropium). Megegyezik vele hangban a rövidebb kukor, melyből ered kukorodik, mint kunkorból kunkorodik. Rokona zsugor, zsugorodik is.

*KUNKORÉK
(kun-k-or-ék) fn. tt. kunkorék-ot, harm. szr. ~ja. Általán kerekesen göngyölödött test, milyenek a csigákéi, vagy bizonyos növények kacskaringós szárai, kacsai. V. ö. KUNKOR.

*KUNKORÍT, KUNKORIT
(kun-k-or-ít) áth. m. kunkorít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kacskaringósan, tekergősen göngyölget valamit. A felhasított vesszőt, tollszárat megkunkorítani.

*KUNKORÍTÁS, KUNKORITÁS
(kun-k-or-ít-ás) fn. tt. kunkorítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit kunkorítanak.

*KUNKORLAPONY
(kunkor-lapony) ösz. fn. A laponyok neméhez tartozó növényfaj, melynek pajzsai a felhajló levélszéleken bekunkorodnak. V. ö. KUNKORODIK. (Peltigera canina).

*KUNKORODIK
(kun-k-or-od-ik) k m. kunkorod-tam, ~tál, ~ott. Kacskaringósan, tekervényesen göngyölödik. Haja fürtökbe kunkorodik. A szőlő kacsai kunkorodnak. A komló szára a közellevő bokorra kunkorodik. V. ö. KUNKOR.

*KUNKÖTÉS
(kun-kötés) ösz. fn. Mesterségesen csinált csomó, melyet feloldani nehéz. Nevét vagy onnan vette, hogy talán a kunoknál vala eredetileg divatban, mint barátcsomó a ferenczieknél; vagy pedig gyöke a csomós hajlást jelentő kun.

*KUNNYOG
(kunny-og) gyakor. önh. m. kunynyog-tam, ~tál, ~ott. 1) Tulajd. ért. meghajolva, meggörbedve mozog; a kuny gyöktől. 2) Átv. ért. magát megkunyva eseng, kér valamit, máskép: kunyorál. V. ö. SUNNYOG.

*KUNNYOGÁS
(kunny-og-ás) fn. tt. kunnyogás-t, tb. ~ok. 1) Meggörbedő mozgás. 2) Kunyorálás.

*KUNÓ
falu Nyitra m.; helyr. Kunó-ra, ~n, ~ról.

*KUNSÁG
(kun-ság) fn. tt. kunság-ot Azon tiszavidéki két kerület, melyen a sajátságos szabadalmakkal ellátott kunok telepedtek le, s hol maiglan laknak. V. ö. KUN. A Tiszán innen: Kis Kunság, túlnan: Nagy Kunság.

*KUNSÁGI
(kun-ság-i) mn. tt. kunsági-t, tb. ~ak. Kunságban lakó, onnan való, ott termett, készült, arra vonatkozó. Kunsági lakosok. Kunsági búza, sajt.
"Én vagyok a kunsági fi,
Nem parancsol nekem senki."
Népdal.

*KUN-SZENTMÁRTON
mezőv. a Jász-Kun kerületben; helyr. Szentmárton-ba, ~ban, ~ból.

*KUN-SZENTMIKLÓS
mezőv. a Jász-Kun kerületben; helyr. ~Szentmiklós-ra, ~on, ~ról.

*KUN-TAPOLCZA
falu Gömör m.; helyr. ~Tapolczá-ra, ~n, ~ról.

*KUNY
elavult vagy elvont önh. A kun igének lágyabb változása, melyből kunya, kunyó, kunyhó, kunyorál, erednek. V. ö. KUN, (1). Rokonai a huny, suny, szuny, és mennyiben a testnek meggörbedő lanyhaságával jár, a tunya; hasonlóan a lágyabb gúny, mely eredetileg am. görbén kitolt nyelvvel való csúfolódás, máskép kámpolás, melynek gyöke szintén a görbét jelentő kam, kám, a kampó, kámpicsorodik származékokban.

*KUNYA
(kuny-a) mn. tt. kunyát. 1) Tulajd. ért. lehayló, lefelé görbedő, pl. kunya fülek, kunya karimáju kalap. Egy vele a konya, s rokon a kanyar. 2) Átv. ért. lusta, lajhár, ki rendesen meggörbedten lézegve jár, hangváltozattal tunya. 3) Elpuhult, elasszonyosodott, minthogy az ily ember teste, meggyöngülvén, lefelé görbed, nem szilárd, nem feszes.

*KUNYHÓ
(kuny-hó) fn. tt. kunyhó-t. Tulajdonkép a kuny igének részesülője, s am. alágörbedő, lehajló. A h csak közbevetett hang, s eredetileg kunyó. A persában khón, khán vagy kháne am. ház, és kháncse házikó. Tájdivatosan: gunyhó, kunyó, kunház.
1) Jelent szegényes alacson házat, melynek födele alá hajlik, vagy, mint mondani szokás, bukra áll, tehát mintegy gunnyasztva lekonyúl. Szalmás kunyhó. Rongyos kunyhó.
"Ne légy irígy kicsi kunyhó,
Ama büszke palotára,
Ama büszke palotának
Nagy a fénye, nagy az - árnya."
Tompa.
2) A mezei csőszök, pásztorok, halászok alacson hajléka, melyet nádból, kákából stb. galyabitanak öszve. Az alföldön halászlegény vagyok én, Tisza partján kis kunyhóban lakom én. (Népd.). Félre kunyhó a ház elől. (Km.). Az alacson kunyhóból is néha nagy ember támad. Embernek a maga kunyhója jobb más palotájánál. (Km.).

*KUNYÓ
l. KUNYHÓ.

*KUNYOR
(kuny-or) elvont vagy elavult törzsöke kunyorál igének és származékainak. Gyöke: kuny.

*KUNYORÁL
(kuny-or-a-al) önh. m. kunyorál-t. Magát megkunyva, meghunnyászkodva, esennen könyörög máskép: kuczorál, kuczorog. V. ö. KUNY.

*KUNYORÁLÁS
(kuny-or-ál-ás) fn. tt. kunyorálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Esenkedve sürgető kérés, követelés.

*KÚP v. KUP
(1), fn. tt. kúp-ot, harm. szr. ~ja. Általán kerekded, vagy hoszszukás gömbölyü, hengerded vagy dudorúan öszvehalmozott valami. Származékai: kupa, kupak, kupacz, kupalag, kupor, kuporczol stb. A nádat, zsúpot kupba rakni. Különösen, gömbölyü tető, födél az épületen. Templom, várpalota, torony kupja. A mértanban oly test, melynek alapja hengerded kerekségü, s oldalai fölfelé nyulva egyarányosan öszszébb szorulnak és csúcsosan végződnek. (Conus). Rokon vele a magyarban a szintén dudorút jelentő hupa gyöke hup, honnan hátahupás am. kinek a hátán dudorú kinövés van. Hasonlókép rokonai a vékony hangu küpü, köpcz, köped, köpöly, köpü, köpücze, mennyiben közgyökük küp és köp valami gömbölyűt, hengerdedet, vagy kerekdedet, dudorút jelent. Idegen nyelvekben rokon vele a szanszkrit kup, kub (fedez, emel), német Kuppe, Kuppel, Giebel, arab gibel (hegy), hellén xubh stb. V. ö. KOP, KUPA, 1).

*KUP (2)
falu Veszprém m.; helyr. Kup-ra, ~on, ~ról.

*KUPA (1)
(kup-a) fn. tt. kupát. 1) Fából, csontból stb. esztergázott pohárforma edény, mely majd holmi híg áruk, különösen bor mérésére, majd ivásra használtatik. Néhutt egy itcze, másutt egy pintnyi mérték. Megtölteni, kiüríteni a kupát. Kupából inni. Kocsmárosné, töltsön bort a kupába. (Népd.). Használtatik kanna helyett is, melyhez alakra nézve hasonló. 2) Drágábbféle ivópohár, mely alakra a kupához hasonló. Arany kupa. Födeles kupa. Zománczos kupa. Darukupa, mely magaslábu talappal birt. 3) Kupához hasonló eszköz, milyen a tengely két végére való öblös vas. 4) Átv. ért. valaminek völgyecskéje, mely a kupa öbléhez hasonló, pl. a fejnek hátulsó részén levő gödör nyakkupa. Innen érthető a kopolya, mely sáros mély gödröt, völgyecskét jelent. Megegyeznek vele a török kopa, küp, küpedsik (kupácska), latin cupa, persa khub, khum, és a hellen xupllíV, xnpellon.

*KUPA (2)
falu Abaúj és puszta Csanád m.; helyr. Kupá-ra, ~n, ~ról.

*KUPACZ
(kup-acz) fn. tt. kupacz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. A kup szónak kicsinyezője, s jelent kúpalakú kisebbféle rakást. Kupaczokba rakni a földre hordott ganajt. Midőn a gyermekek csibést játszanak, a port kupaczokba halmozzák öszve. Megegyezik vele a szláv kopecz, kopek, s rokon a latin: cumulus.

*KUPACZOL
(kup-acz-ol) áth. m. kupaczol-t. Kupaczba rakni valamit. A kévébe kötött nádat kupaczolni. Almát, burgonyát kupaczolni. V. ö. KUPACZ.

*KUPACZOLÁS
(kup-acz-ol-ás) fn. tt. kupaczolás-t, tb. ~ok. Kupaczba rakás.

*KUPACZOS
(kup-acz-os) mn. tt. kupaczos-t v. ~at, tb. ~ak. Kupaczokból álló, kupaczokkal rakott. Kupaczos játék, kupaczokba rakott diókkal. V. ö. KUPACZ.

*KUPAK
(kup-ak, egyezik vele a török kapak, kabak, kabuk) fn. tt. kupak-ot, harm. szr. ~ja. Széles ért. gömbölyű v. hengerded, v. dudorú födele valamely öblös edénynek. Korsó, serleg kupakja. Különösen így nevezik a pipa födelét. Ezüst, aczél, réz kupak. Tornyos kupaku pipa. Betenni, kinyitni a pipa kupakját. Túl a Dunán gúnynevül használtatik oly tanácsról, mely tudatlan birákból áll. Ez értelemben legközelebb áll a kobak szóhoz, mely tököt is jelent; tehát kupak tanács am. kobak, azaz tökfejü tanács. A kupak, úgy látszik, nem egyéb, mint az átvetett kicsinyező kup-ka, mint csutak = csutka, latyak = latyka, (lotyka) bicsak = bicska, tusak = tuska (tuskó) és több mások. V. ö. KA, KE képző.

*KUPAKATLAN
l. KUPAKTALAN.

*KUPAKÉRES
puszta Abaúj m.; helyr. ~kéres-re, ~ěn, ~ről.

*KUPAKOL
(kup-ak-ol) áth. m. kupakol-t. Valamely öblös edényre kupakféle födelet csinál. Pipákat kupakolni.

*KUPAKOLÁS
(kup-ak-ol-ás) fn. tt. kupakolás-t, tb. ~ok. Kupakféle födél csinálása.

*KUPAKOS
(kup-ak-os) mn. tt. kupakos-t v. ~at, tb. ~ak. Kupakkal ellátott, födött, fölszerelt. Kupakos serleg. Kupakos pipa.

*KUPAKTALAN
(kup-ak-ta-lan) mn. tt. kupaktalan-t, tb. ~ok. Aminek kupakféle födele nincsen. Kupaktalan török pipa. Határozóként am. kupak nélkül.

*KUPALAG
l. KUPOLAG.

*KÚPALAKU
(kúp-alaku) ösz. mn. l. KÚPDAD.

*KUPÁNY, KIS~
falu Ugocsa m.; helyr. Kupány-ba, ~ban, ~ból.

*KUPARI
l. KUPORI.

*KUPÁS
(kup-a-as) mn. tt. kupás-t v. ~at, tb. ~ak. Kupával ellátott, kupaformára csinált. Kupás tengely, kupás vas. V. ö. KUPA.

*KUPASZ
(kup-asz) fn. tt. kopasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A krokodilok neméhez tartozó gyíkfaj. (Alligator).

*KÚPCSIGA
(kúp-csiga) ösz. fn. Csigafaj, melynek tekenője hosszukás kúphoz hasonló. (Voluta).

*KÚPDAD v. KUPDAD
(kúp-dad) mn. tt. kúpdad-ot. Kúpalakú, minek teste kúphoz hasonló. Kúpdad födél. V. ö. KÚP.

*KUPECZ
fn. tt. kupecz-et v. ~ot. 1) Járó kelő, vándor kereskedő, ki csekélyebb értékü vagy mennyiségü árukkal üzérkedik. Így nevezik különösen a vásározó sertés-, ökör-, lókereskedőket. 2) Átv. ért. minthogy az ilyféle üzérkedés gyakran csalással, fortélylyal jár, innen jelent csalót, fortélyost is. Ezen szó szláv eredetű am. vásárló, a kupiti (venni, vásárlani) szótól, mely az országszerte mindenféle árukkal házaló tótoktól ragadt a magyar népre. Egyébiránt rokon hozzá a latin caupo is.

*KÚPFÖDÉL
(kúp-födél) ösz. fn. Oly födél, melynek oldalai nem képeznek szöget, hanem gömbölyű vagy dudorú alakban hajlanak öszve. Tornyok, templomok kupfödele.

*KÚPFÖDELÜ
(kúp-födelü) ösz. mn. Aminek kúpfödele van. Kúpfödelü egyház.

*KUPHELY
(kup-hely) ösz. fn. Tekézőhely; idegen nyelvből kölcsönözve: kugli. V. ö. TEKEJÁTÉK.

*KUPICZA
(kup-icz-a) fn. tt. kupiczá-t. 1) Kisded kupa. 2) Korty pálinka.

*KÚPIDOMÚ
(kúp-idomú) ösz. mn. l. KÚPDAD.

*KUPIKÉK
(kupi-kék) ösz. mn. Tréfás neve a veréstől támadt kék színnek. Dunán túl: hupikék, Mátyusföldön: hubikék. Szabtak neki kupikék nadrágot, jajveres posztóból, (km.), azaz jól megverték, vagy nadrágolták. Minthogy Dunán túl hupolni, am. megverni, különösen hátba verni valakit, innen e szó gyöke a hangutánzó hup, keményítve kup. A színnek ily tréfás nevei ezek is: deli vörös, láthatatlan szinü.

*KÚPJÁTÉK
(kúp-játék) ösz. fn. l. TEKEJÁTÉK.

*KÚPMETSZET
(kúp-metszet) ösz. fn. l. KÚPSZELET.

*KÚPOL v. KUPOL
(kúp-ol) áth. m. kúpol-t. Valamit kúpba vagy kúpokba rak. Kupolni a nádat kendert, ganajt.

*KUPOLAG
(kup-ol-ag) fn. tt. kupolag-ot, harm. szr. ~ja. Általán valami dudorú növés, kinövés, csomósodás valamely testen; különösen az állati bőrön, belső nyavalya vagy verés következtében támadt daganat, hólyag. Megegyezik vele a lágyabb hupolag v. hupolyag, mely különösen növényen termő hólyagot jelent. V. ö. HUPOLAG és KÚPOL.

*KÚPOLÁS v. KUPOLÁS
(kúp-ol-ás) fn. tt. kúpolás-t, tb. ~ok. Kúpba vagy kúpokba rakás.

*KÚPOLÓDIK
(kúp-ol-ó-d-ik) belsz. m. kúpolód-tam, ~tál, ~ott. Tisza vidékén, Szeged táján am. enni valót lopva, vagy tányérnyaló módjára keresgél. Fogalmi- és hangrokonságban van a kuporodik igével.

*KUPOLYA
(kup-oly-a) fn. tt. kopolyát. Eredetileg kupola, a kúpol törzsöktől. Kupaalakú fonadék, pl. vesszőből, szalmából font galambkosár. V. ö. KOPOLYA.

*KUPOR
(kup-or) áth. m. kupor-t. 1) Általán, valamit kúpba gyüjt, rakosgat, s egy a kupol igével. 2) Különösen mondják fösvény emberről, ki a pénzt, kincseket mintegy rakásra, kupaczba gyüjti. 3) Elavult törzsöke a kuporczol igének. Megegyezik vele kopor vagy kapar. V. ö. KUPORCZOL.

*KUPORCZ
(kup-or-cz) fn. tt. kuporsz-ot, harm. szr. ~a. Az öszvegugorodott testnek azon helyzete, midőn mintegy kupaczot képez, pl. ha valaki szükségét végzi, vagy ha farkasgúzsba teszik. V. ö. KÚP, KUPOR.

*KUPORCZOL
(kup-or-cz-ol) önh. m. kuporczol-t. Testét kuporczba öszvehúzva ül, gugsol, guggol, kuksol. Kuporczol, mint tűz mellett a czigány. (Km.). V. ö. KÚP, KUPOR.

*KUPORGAT
(kup-or-og-at) gyak. áth. m. kuporgat-tam, ~tál, ~ott, par. kuporgass. Folytonosan kupor. Amit a fösvény apa kuporgatott, a pazarló fiúk elköltik. V. ö. KUPOR.

*KUPORGATÁS
(kup-or-g-at-ás) fn. tt. kuporgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kuporgat.

*KUPORI
(kup-ori) fő- és mn. tt. kupori-t, tb. ~ak. Fösvény, zsugori ki a pénzt mintegy halomra kuporja; hangváltozattal: kapari.

*KUPORÍT, KUPORIT
(kup-or-ít) áth. m. kuporít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit kuporva gyüjt, halmoz, öszverak, öszvekapar. Mondják különösen fösvény emberről, ki némileg hasonló a kaparva keresgélő tyúkhoz. Amit körmei közé kuporíthat, ki nem bocsátja. Megegyezik vele a kaparít.

*KUPORÍTÁS, KUPORITÁS
(kup-or-ít-ás) fn. tt. kuporítás-t, tb. ~ok. Kuporva gyüjtés, halmozás.

*KUPORODÁS
(kup-or-od-ás) fn. tt. kuporodás-t, tb. ~ok. Am. kuksolás, guggolás, kuporczolás, t. i. midőn valaki magát mintegy kúpban öszvehúzza.

*KUPORODIK
(kup-or-od-ik) k. m. kuporod-tam, ~tál, ~ott. Testét kúpba vagy kuporczba öszvehúzza. Lekuporodik.

*KUPORÚ v. KUPORU
(kup-or-ú) mn. tt. kuporú-t. Mondják különösen fösvényről, kinek teste mintegy öszvekuporodik, zsugorodik. Máskép: kupori. Rokona: zsugori. Igen alkalmas kifejezés volna az oly tető vagy födél nevezésére is, melynek kúpos alakja van, s olyan volna, mint domb, dombor, domboru; mony, monyor, monyorú; dud, dudor, dudorú; csucs, csucsor, csucsorú stb.

*KÚPOS v. KUPOS
(kúp-os) mn. tt. kúpos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek kúpja van. Kúpos háztető. Rokona a testekből kinövő, kifakadó dudorodásra alkalmazott púp púpos, búb búbos.

*KÚPOSZLOP
(kúp-oszlop) ösz. fn. l. GÚLA.

*KÚPOZ v. KUPOZ
(kúp-oz) áth. m. kúpoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valamit kúppal ellát vagy kúpba rak. Tornyot, templomot kupozni. 2) Önhatólag, kupjátékot játszik, tekéz.

*KUPRECZ
fn. tt. kuprecz-ět. Túl a Dunán divatos tájszó, am. veres persedékkel lepett arczbőr vagy általán az arcznak rezes szine. Egy a latin cuprum, cupreus, s német Kupfer, kupferig szókkal.

*KUPRECZES
(kup-recz-ěs) mn. tt. kupreczěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek arczbőre rézszinű. Kupreczes orru iszákos ember.

*KUPSAFALVA
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KUPSINCZ
falu Vas m.; helyr. Kupsincz-ra, ~on, ~ról.

*KÚPSZELET
(kúp-szelet) ösz. fn. Szelet a kúpon, mely rendesen hárántos vonalban tétetik. (Sectio conica). Különösen mértanilag azon körszél a kúpon, mely szelés által képeztetik, tekintettel azon alakra, mely ezen körszél által elétünik. Egyenes kúpszelet, midőn a szelés párhuzamos körvonalt képez a kúpnak alapjával, mely esetben a szelés által keletkezett részek mindig köralakuak. Hárántos kúpszelet, ha a szelés a kúpnak alapjához képest ferde irányban történik, és akkor az így keletkezett részek monorúak, ha kivált a szelés közelebb esik a kúp csúcsához; az így keletkezett alak: körkör (ellipsis). Ha pedig a szelés a kúp egyik oldalvonalával történik párhuzamosan, az így keletkezett görbe vonal hajtalék-nak (parabola) neveztetik.

*KÚPTETŐ
(kúp-tető) ösz. fn. l. KÚPFÖDÉL.

*KÚPTIM
(kúp-tim) ösz. fn. Timsó, kis czukor süveghez hasonló alakban.

*KUPUSZINA
falu Bács m.; helyr. Kupusziná-ra, ~n, ~ról.

*KÚPVONAL
(kúp-vonal) ösz. fn. Azon vonalak, melyek a mértani értelemben vett kúpnak oldalait képezik. (Linea conica).

*KÚPVONALAS
(kúp-vonalas) ösz. mn. Kúpvonallal kerített, határozott, pl. kúpvonalas falevél, mely alant széles kerek, hegye pedig csúcsosra szorúl öszve.

*KUR
elvont gyök. 1) Hangutánzó a kurja, kurjant, kurjog, kurjogat, kurhol, kurran, kurrog, kurutty, kuruttyol, kurittyol, kurukuru származékokban, s talán kuráz származékban is, jelent erősebbféle, légrázkodtató hangot. Szintén ezen gyök (kr) van a hellén xrízw, franczia crier, angol (to) cry, és k helyett s-vel a német schreien stb. szókban. 2) A kör gyöknek vastaghangu módosítása, jelent görbét, köröst, tekervényest, a kurhéja, kurkál, kurittol, kurkász, kuruglya szókban. V. ö. KER, KÖR.

*KURA
(kur-a) fn. tt. kurát. Önállólag nem, csak öszvetett kurabarátság, kurafi szókban divatozik. Mai országos értelme kurva, azaz szajha, ringyó stb. Kurabarátság, marhaszaporaság, hamar oda van. (Km.). Bestye lélek kurafi. Elemzésére nézve, l. KURVA.

*KURACZEL
falu Bihar m.; helyr. Kuraczel-be, ~ben, ~ből.

*KURAFI
(kura-fi) ösz. fn. Hímezés nélküli czime oly férfinak, ki a kurvák után lótfut. A gyalázó szidalmak egyik legcsunyábbika. Bestye lélek, kurafi! Kurafiakkal társalkodni. l. KURVA.

*KURAL
falu Esztergam m.; helyr. Kural-ra, ~om ~ról.

*KURCSIN
puszta Sáros m.; helyr. Kurcsin-ba, ~ban, ~ból.

*KURCZINA
fn. tt. kurczinát. Kecskemét vidékén am. pörcz, töpörtő, a kisült szalonnának salakja. Eredetére nézve v. hangutánzónak tekinthető (mint maga a pörcz szó is) vagy talán kurta szóval hozhatjuk némi rokonságba, mennyiben a kisült szalonna kisebb, rövidebb, s mintegy kurtábbá lesz. Ezen alapfogalom rejlik a töpörtő szóban is, mely am. töpörödő, öszvezsugorodó, a 'töpörödik' igétől, vagy végre a tűzre, sülésre, égésre vonatkozó gěr, gör gyökökkel, illetőleg származékaikkal (gerjed, görhöny) rokonítható.

*KURCZON
puszta Vas m.; helyr. Kurczon-ba, ~ban, ~ból.

*KURD
Ó~, falu, ÚJ~, puszta Tolna m.; helyr. Kurd-ra, ~on, ~ról.

*KURÉZ
(kur-á-oz) önh, m. kuréz-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. tréfál. Ne kurézz héj! (Kriza J.).

*KURGÓ
(kur-og-ó, talán kur-j-ó v. kur-j-ú-ból módosulva); fn. tt. kurgót. Kemenesalon am. fatytyugyermek, máskép: kurkó. Legvalószinübb, hogy e szó a 'kurva' névvel van mind hangi, mind tárgyilagos viszonyban, minthogy a kurgó am. kurva fia, azon népvéleményből indulva ki, hogy aki fattyat vet, az kurva.

*KURHÉJA
(kur-héja) ösz. fn. Dunán túl, tyúkhordó kánya. Molnár A. szerént milvus. Nevét kétféle szállongásától kapta. Héjának mondják, mert fenn héjaz, azaz szállong, a kur pedig am. kör, mert más ragadozó madarak módjára ez is körben szállongva lesi a zsákmányt. V. ö. KERECSEN, KARVALY.

*KURHOL
(kor-h-ol) áth. l. KORHOL 2).

*KURHOLÁS
(kur-h-ol-ás) fn. l. KORHOLÁS, és V. ö. KORHOL, 2).

*KURIMA
mezőv. Sáros m.; helyr. Kurimá-ra, ~n, ~ról.

*KURIMJÁN
falu Szepes m.; helyr. Kurimján-ba, ~ban, ~ból.

*KURINCZ
puszta Gömör m.; helyr. Kurincz-ra, ~on, ~ról.

*KURISZTOL
(kur-isz-t-ol) áth. m. kurisztol-t. Hangutánzó, s am. köszörülés végett egyik kést a másikhoz, vagy aczélhoz dörgöli, feni.

*KURITTYOL
(kur-itty-ol) önh. m. kurittyol-t. Kriza J. szerént éjenként az utczán kurjongat. Tehát azonos gyökü a kurjant, kurjongat szókkal; s közel rokon kuruttyol igéhez.

*KURITYÁN
falu Borsod m.; helyr. Kurityán-ba, ~ban, ~ból.

*KURJ
elvont törzsök, melyből kurja, kurjant, kurjog, kurjogat eredtek. Úgy látszik, eredetileg kuraj volt, mint zsibaj, robaj, dörej, zörej, csörej, sohaj, moraj stb. Jelent erős, torokból szakadó, légrezegtető hangot.

*KURJA
(kur-ja) fn. tt. kurját. Átvetve kuraj, a kur gyöktől, mint mor moraj, csör csörej stb. 1) Szokott jelentését l. KURJ alatt. 2) Némely tájbeszédben am. farkas.

*KURJANT
(kur-j-an-t) önh. m. kurjant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Erős, torokból szakadó, légrázó vastaghangon kiált valakire, vagy csupán jó kedvéből, haragjából stb. Valakire vagy utána kurjantani. Elkurjantani magát. Segítségért kurjantani. Nagyot kurjantani. V. ö. KURJ.

*KURJANTÁS
(kur-j-an-t-ás) fn. tt. kurjantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torokból szakadó, erős vastag hangu kiáltás.

*KURJAZÁS
(kur-j-az-ás) fn. tt. kurjazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Falusi legények játéka alsó Nyitravölgyében. Hason fekszik egyik legény a földön, kinek kalapját a többiek el akarják kapni, s ő rugdalva védi azt. Aki elkaphatja, elszalad vele, a megfosztott utána fut, s ha a kimért körben el nem foghatja őt, saját hátán czepeli őt vissza, ellenkező esetben a másik lesz a hátas. Mint körben futó kergetődző játéknak kur gyöke azonos kör szóval. (körjezés).

*KURJONG
(kur-j-on-g) gyak. önh. m. kurjong-tam, ~tál v. kurjongot-tam, kurjongottál, kurjongott, htn. ~ni v. ~ani. Gyakran vagy folytonosan erős kurj hangon kiált. Különösen mondják azokról, kik jó kedvökben teli torokkal kiáltoznak. Kurjonganak az utczai toborzók, a násznép előtt menő vőfélek.

*KURJONGÁS
(kur-j-on-g-ás) fn. tt. kurjongás-t, tb. ~ok. 'Kur' hangon gyakori vagy folytonos kiáltás.

*KURJONGAT
(kur-j-on-g-at) önh. l. KURJONG.

*KURJONGATÁS
(kur-j-on-g-at-ás) l. KURJONGÁS.

*KURKA
(kur-ka v. kur-t-ka) fn. tt. kurkát. A székely tájszólásban am. rövid asszonyi köntös, máskép: kerti; néhutt a férfiaknál is általában: kurtka l. KURTA.

*KURKÁL
(kur-ka-al v. kur-og-ál) áth. és gyak. m. kurkál-t. Ezen ige eredetileg kurogál, a gyakorlatos kurog-ból, mint turkál elemezve turogál, szurkál, szurogál, járkál járogál, fujkál fujogál stb. Mondják arról, aki valamit keresgélve mindent felhány. Gyöke a körüljárást, körültapogatódzást jelentő kur, mint a ker, kör rokona.

*KURRÁLÁS
(kurka-al-ás) fn. tt. kurkálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kurkál.

*KURKÁSZ
(kur-og-ász) áth. m. kurkász-tam, ~tál, ~ott. par. ~sz. l. KURKÁL.

*KURÓ
falu Sáros m.; helyr. Kuró-ra, ~n, ~ról.

*KURPÉNY
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kurpény-ba, ~ban, ~ból.

*KURRAN
(kurr-an) önh. m. kurrant. Erős kurr hangon elkiáltja magát. Mondják különösen a tyúkról, midőn kányát látva, majd haragjában, majd féltében felriad. Megegyezik vele a szintén hangutánzó német knurren. Mondják kurrant alakban is; midőn ez szintén ön- és nem átható, ha csak oly hangzó tárgyra nem alkalmaztatnék, melyet külerő által lehetne kurranóvá tenni, pl. valamely tömlőt, dudaféle hangszert, nyomkodás által. Hogy hasonlatban, és példában szóljunk: durran az ágyú, csattan, pattan az ostor; ellenben durrant ágyuval a lövő, csattant pattant ostorral a kocsis.

*KURRANÁS
(kurr-an-ás) fn. tt. kurranás-t, tb. ~ok. Egyes kurr hangon kiáltás.

*KURRANT
(kurr-an-t) önh. m. kurrant-ott, htn. ~ni v. ~ani. l. KURRAN.

*KURROG
(kurr-og) gyak. önh. m. kurrog-tam, ~tál, ~ott. Gyakori vagy folytonos kurr hangon kiált. Rokon hozzá a hurog, hurrog. Balaton mellékén annyi is mint korog. Kurrog a has.

*KURROGÁS
(kurr-og-ás) fn. tt. kurrogás-t, tb. ~ok. 'Kurr' hangon gyakori vagy folytonos kiáltás. Korgás.

*KURSANECZ
falu Szala. m.; helyr. Kursanecz-re, ~ěn, ~ről.

*KURTA
mn. tt. kurtát. Megegyezik vele a persa khord v. hhurd, görög xortóV, latin curtus, német kurz, szláv kratki, olasz curte, oláh curtu, franczia court, angol short stb. Adelung szerént a német kurz az elavult karen-tól származik, mely annyit tett, mint metszeni. A szanszkritban kars vagy kart szintén metszést, vágást, hasitást jelent. Véleményünk szerént nemcsak a fennemlített, hanem több más szavakban is, melyeknek r egyik gyökalkotó betüjök, alapfogalom a törés, metszés, vágás, szakitás. L, R, mint gyökhang. Ezen szók osztályába tartozik a kurta is, mely tulajdonkép oly rövidet jelent, ami törés vagy metszés, vagy szakitás által alakult olyanná, pl. kurtafarkú paripa, melynek farkát elnyirték; kurta haj, kurta kutya. Innen szélesb értelemben jelent oly rövidet is, mely eredeténél vagy természeténél fogva olyan, t. i. aránylag véve. Kurta kígyó. Kurta mente. Kurta zsák. Kurta szoknya, kabát, nadrág, gatya, csizma stb. Átv. ért. a maga nemében kevés hatalommal vagy jószággal biró. Kurta király. Kurta urak. Kurta nemesek. Midőn kocsmáról mondják (kurta kocsma), jelent olyat, melyben nem esztendő hosszában, hanem a helyi szabályokhoz képest rendesen csak szent Mihálytól szent Györgyig mérik a bort; vagy ha máskor mérik is, az titokban történik; általában oly csapszéket, mely a fogadóknál, és vendéglőknél sokkal kisebbszerü. (Kneipe). A népmesékben a nyúlnak jelzője. Állj meg kurta, egyszerre fussunk! Önálló jelzőül használják a kutyáról s néhutt tyúkról is. Kaparj kurta, neked is lesz, vagy: kaparj kurta, lesz poltura. (Km.).

*KURTACSŐ
(kurta-cső) ösz. fn. Rövidebbféle vadászpuska vagy ennek csöve.

*KURTAEBÉD
(kurta-ebéd) ösz. fn. Villás reggeli.

*KURTAFARKU
(kurta-farku) ösz. mn. 1) Aminek metszés, vágás következtében rövid a farka. Kurtafarkuló, kutya. 2) Aminek eredetileg rövid farka van. A nyulak kurtafarkuak.

*KURTAHEGY
puszta Bars m.; helyr. ~hegy-re, ~ěn, ~ről.

*KURTAKALAPÁCS
(kurta-kalapács) ösz. fn. Erős, rövid csőrü, favagó madárfaj. Nevét onnan vette, mert csőrével kalapácsképen vagdalja a fákat.

*KURTA-KÉR
falu Arad m.; helyr. ~Kér-re, ~ěn, ~ről.

*KURTA-KESZI
falu Komárom m.; helyr. ~Keszi-be, ~ben, ~ből.

*KURTAKÍGYÓ
(kurta-kígyó) ösz. fn. Mérges kígyófaj, mely testét öszvegömbölygetve sebesen odább veti magát. (Anguis jaculus).

*KURTAKOCSMA
(kurta-kocsma), l. KURTA alatt.

*KURTÁLY, KURTÁLYOS
l. KARABÉLY, KARABÉLYOS.

*KURTÁN
(kur-t-a-an) ih. Kurta alakban vagy minőségben. A magyar huszárok kurtán viselik a mentét. Kurtán fogni valakit am. korlátok közé szorítani.

*KURTANEMES
(kurta-nemes) ösz. fn. lásd KURTA alatt.

*KURTÁNY
puszta Nógrád m.; helyr. Kurtány-ba, ~ban, ~ból.

*KURTAPATAK
erdélyi falu a Kézdi székely székben; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*KURTASÁG
(kurta-ság) fn. tt. kurtaság-ot, harm. szr. ~a. Minemüség, tulajdonság vagy állapot, melynél fogva kurtának nevezünk valamit. V. ö. KURTA.

*KURTI
(kur-t-i) fn. tt. kurtit. l. KURKA.

*KURTICS
l. KURTITS.

*KURTÍT, KURTIT
(kur-t-ít) áth. m. kurtít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit kurtává tesz, azaz elmetszvén, elvágván egy részét, rövidebbé alakít. Lónak farkát, kutyának, disznónak füleit kurtítani. Az öklelős bika szarvait megkurtítani. V. ö. KURTA.

*KURTÍTÁS, KURTITÁS
(kur-t-ít-ás) fn. tt. kurtítás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valamit kurtítnak. 2) Maga a kurtitott tárgy leginkább szóbeszédben vagy irásban, pl. Nagysám (= nagyságom), édsasznyám (édes asszonyanyám) közbeszédbeli kurtitások. Csász. kir. (= császári, királyi) irásbeli kurtitások.

*KURTITS
falu Arad m.; helyr. Kurtits-ra, ~on, ~ról.

*KURTKA
(kur-t-ka) l. KURKA.

*KURTÚL, KURTUL
(kur-t-úl) önh. m. kurtul-t. Kurtává lesz, rövidebbé alakúl. Kurtúl a madár farka, midőn tollait elhányja. Kurtúl a szőrement ló farka. V. ö. KURTA.

*KURTÚLÁS, KURTULÁS
(kur-t-úl-ás) fn. tt. kurtúlás-t, tb. ~ok. Kurtává vagy kurtábbá alakulás.

*KURUCZ
fn. tt. kurucz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. A latin crucius, cruciatus (miles) után alakúlt szó, mely valószinüleg egykoru a keresztes háborúk kezdetével, s jelentett vitézt, ki kereszttel jelölve a szentföldre ment csatázni. Ilyen czélból keletkeztek Dózsa György kuruczai is, kik utóbb a nemesség és papság ellen forditák fegyvereiket. Egyébiránt e szó országos és maradandó jelentését 1-ső Leopold uralkodása alatt kapta, midőn a Tököli vezérlete alatt fölzendült magyarok magukat kuruczoknak, az ellenpártiakat pedig német bajtársaikkal együtt labanczok-nak nevezték el. Ugyan e név alatt harczoltak 2-dik Rákóczy Ferencz idejében is. Innen kurucz annyit tesz, mint ellenzéki párton levő, elégedetlen s követeléseit fegyveres erővel sürgető, a király ellen felkelő vitéz. Átv. ért. kurucz ember, ki jogainak védelmében körömszakadtáig szilárd, makacs, szigorú, kemény. Mondják kivált ily tulajdonságu vén emberről, kinek szilárd jelleme szintén megkövült, s ellenzéki természetével nem hagyott alább. Vén kurucz.

*KURUCZHÁBORÚ
(kurucz-háború) ösz. fn. Belső, polgári háború. Különösen így neveztetett a Tököli és 2 -ik Rákóczy Ferencz főnöksége alatt folytatott belháború.

*KURUCZVILÁG
(kurucz-világ) ösz. fn. Magyarország történelmében azon időszak, mely alatt a kuruczháború folyt. Kuruczvilág régen volt. (Km.).

*KURUGLYA
(kur-ug-lya) fn. tt. kuruglyát. 1) Némely tájakon, szénvonó, azaz nyélre horog gyanánt szegezett deszkácska, melylyel a befűtött kemenczéből a pörnyét vagy hamut kihúzzák. 2) Másutt két águ villaforma eszköz, nyélbe ütve, melylyel a fazekakat a kemenczébe teszik. Mindkét értelemben véve legvalószinübb, hogy törzsöke kurug nem más, mint az átalakult horog, melyből lett horogol, horogló, horogla, azután korogla, kurugla, végre lágyítva: kuruglya. A német Krücke is horgas alakra mutat. Hogy a h átalakúl k-ra, és viszont, l. H és K betűk alatt.

*KURUGLYAFEJ
(kuruglya-fej) ösz. fn. Azon deszkácska, mely a kuruglya nyelének végére van szegezve, s azzal horogalakúan éles szöget képez.

*KURUKURU
(kuru-kuru) kettőztetett hangutánzó fn. tt. kurukurut. A harkályok neméhez tartozó madárfaj. Nevét hangjától kapta.

*KURUSOL, KURÚSOL, KURÚZSOL
(kur-us-ol v. kór-os-ol) áth. m. kurusol-t v. kuruslot-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. kuruslani. 1) A babonahitű nép véleménye szerént oly emberről, különösen asszonyról, főkép boszorkányról mondják, ki bűvölés, babonaság által mások egészségét megrontja, vagy kórságukat meggyógyitja, pl. midőn valakinek testén hirtelenül kelés, daganat támad, azt hiszik, hogy megkurusolta a boszorkány, ha pedig holmi rejtélyes kenőcsök által valamely vén banya némi sebeket orvosol, ugyanazt állitják felőle, hogy kurusolt. 2) Megvető értelemben mondják avatlan, nyegle, tudatlan orvosról. Ez értelmeknél fogva legvalószinübb, hogy gyöke kór, melyből lett kórosol, azután kúrusol, kurusol, azaz valakivel, mint kórossal bánik, valakit kórosságból gyógyít. Némelyek a latin cura szótól származottnak vélik, melyből t. i. a német curiren ige is eredett.

*KURUSOLÁS, KURÚSOLÁS, KURÚZSOLÁS
(kur-us-ol-ás v. kór-os-ol-ás) fn. tt. kurusolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kurusol. Kurusolással megrontani valakit. Kurusolással keresni kenyerét. V. ö. KURUSOL.

*KURUSOLÓ, KURÚSOLÓ, KURÚZSOLÓ
(kur-us-ol-ó v. kór-os-ol-ó) fn. és mn. tt. kurusoló-t, összevonva: kurusló. 1) Oly személyről mondják, ki a nép babonás véleménye szerént bizonyos bűvölő szerekkel, babonákkal megront, megveszteget, valamely nyavalyába ejt valakit, pl. szemeivel megigéz, megver, vagy, mint mondani szokás, bele lő valakibe. Ilyeneknek tartja a nép különösen a boszorkányokat, garabonczásokat. 2) Gúnyneve a kontárkodó gyógyítónak, ki holmi rejtélyes szerekkel orvosolja a betegeket, valamint oly orvosnak is, ki hivatását nem a tudomány elvei szerént gyakorolja, hanem kontárilag, bizonyos szerekhez,, mint általános hatásuakhoz ragaszkodva stb.

*KURUTTY
puszta hang, milyet némely békák szoktak adni; németül quack, latinul coax.

*KURUTTYOL
(kurutty-ol) önh. m. kuruttyol-t. 'Kurutty' hangon kiáltoz. Kuruttyolnak a békák. Átv. tréfás ért. mondják oly helység lakóiról, kiket a víz kiöntött.

*KURUTTYOLÁS
(kurutty-ol-ás) fn. tt. kuruttyolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Békák kiáltása.

*KURUZSOL, KURUZSOLÓ
lásd: KURUSOL, KURUSOLÓ.

*KURVA
fn. tt. kurvát. 1) Szoros ért. oly nőszemély, ki testét bérért, díjért, haszonért akármely férfinak áruba adja, használatra engedi. Legkeményebb és gyalázóbb neve az ilyetén életü személynek. Hasonnevei: rima, ringyó, szajha, lotyó, czurhó, szingyola, czafra, czandra, szotyka, czula, czudri stb. 2) Szélesb ért. megesett leány vagy özvegy, ki fatytyat vetett. 3) Legszélesb ért. minden nőszemély, ki törvényes házasságon kivül él férfival. 4) Általán nőnevet becstelenitő czím, sőt mint ilyen átvitetik más személyekre is, pl. kurva fattya, kurva fiazta, kurva fia, kurva kölyke. Olyan, mint a kurva, azaz, szemtelen, mindenkihez oda szegődő. Kurv' anyád, kurva legyen a bábád.
Értelemre és hangra megegyezik vele a szláv kurwa, a középkori latin curia, rokon a német Hure, latin scortum, angol whore, dán hore, finn huora, csuvasz kher stb. Ezen szó egyik nevezetes tanusága annak, mily változáson mennek néha által a szók jelentései. A 'kurva' máskép magyarul: kura, (pl. 'kurafi' szóban), melylyel megegyezik a leányt jelentő görög xnrh, xora, lengyel czura, czurka. Ezen öszvehasonlításból valószinüleg azt lehet állítani, hogy a magyar kura és kurva eredetileg szintén leányt jelentett, s utóbb oly leány jellemzésére használtatott, ki szemtelen életre vetemedett volt. Így aljasodott el a menyecske nevezet a székelyeknél, hol rosz viseletü nőt jelent; így a legnemesebb jelentésű személy több vidékeken am. kurva, pl. személyeket tartani am. kurvákat. Sőt, midő azt mondják valakiről, hogy menyecskés, leányos, azt jelenti, hogy szemtelen menyecskékhez, leányokhoz jár. Ilyenek a czafra, czavira, csafrinka szók is, melyek tulajdonkép élénk, fürge leányt jelentenek, de egyszersmind a kurvának valamivel lágyabb kifejezései. A német Dirne is, megvető értelemben rosz életü leányt jelent. (Campe). Mi e szónak végelemzését illeti, gyöke kur, azon szók osztályához létezik tartozni, melyekben alapfogalom a könnyü mozgás, sürgölődés, ficzánkolás, milyenek a magyar kurittol, korcsola, húr, a latin curro, a görög coruw, a német hurtig stb. Ezen alapfogalom látszik rejleni ezen magyar szókban is: lotyó, (lótó, futó) czafra azaz czafora, azaz ide oda forgolódó, csafrinka, csaforingó, mintegy csára forgó v. forga, szotyka a szotyog igétől. A leány és legény szók alapját is a mozgást jelentő l teszi, valamint a lebeg, leng, lejt, ledér és több másokban; V. ö. l. betü.

*KURVAI
(kurva-i) mn. tt. kurvai-t, tb. ~ak. Kurvát illető, ahhoz tartozó, kurvára mutató. Kurvai hahota, vinnyogás, fitogtatás.

*KURVAKERÍTŐ
(kurva-kerítő) ösz. fn. Bordélyos férfi vagy nő, ki kurvákkal üzérkedik, ki mások számára kurvákat szerez.

*KURVALAK
(kurva-lak) ösz. fn. Bordélyház, melyben feslett életű nőszemélyek tartózkodnak.

*KURVÁLKODÁS
(kurva-al-kod-ás) fn. tt. kurválkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kurvai életmódnak, keresetnek gyakorlása. Kurválkodásból élő személyek. 2) Kurvákkal való társalkodás, élés.

*KURVÁLKODIK
(kurva-al-kod-ik) k. m. kurválkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Nőről mondják, ki szoros értelemben vett kurvai életet visel. 2) Mondják férfiról is, ki kurvákkal társalkodik.

*KURVÁS
(kurva-as) mn. tt. kurvás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kurvákkal élő, közösülő, azok után lótó-futó. Kurvás lator. 2) Átv. ért. kaczér, szeméremsértő. Kurvás viselet, kacsingatás.

*KURVASÁG
(kurva-ság) fn. tt. kurvaság-ot. Kurvai minőség vagy tulajdonság.

*KURVÁSKODIK
(kurva-as-kod-ik) k. Lásd: KURVÁLKODIK, 1).

*KURVÁZ
(kurva-az) áth. m. kurváz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit kurvának nevez, kurva czímmel illet. Megkurvázni, öszvekurvázni valakit. V. ö. KURVA.

*KURVÁZÁS
(kurva-az-ás) fn. tt. kurvázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Becstelenítés, midőn valakinek azt mondják, hogy kurva. A kurvázásért becstelenítési perbe idézni valakit.

*KUSA
l. KUSZA 1).

*KUSALY
falu Közép-Szolnok m.; helyr. Kusaly-ba, ~ban, ~ból.

*KUSHAD v. KUSSAD
(kus-h-ad) önh. m. kushad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Mondják különösen kutyáról, midőn magát megalázva, meghúzva a földre hasal. Igen hasonló hozzá a franczia (se) coucher; de rokon vele a magyar kuksol, gugsol is. Göcsejben a 'kussol' szót mondják oly emberről, ki lesben vagy alattomosan meghúzza magát.

*KUSI
l. KUSZA, 1).

*KUSSAD
l. KUSHAD.

*KUSSOL
alkalmasint am. kuksol; l. ezt, és KUSHAD.

*KUSTÁNFALVA
falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KUSTÉLY
falu Temes m.; helyr. Kustély-ba, ~ban, ~ból.

*KUSTORGÁS
l. KUNCSORGÁS és V. ö. KUSTOROG.

*KUSTOROG am. kuncsorog; e úgy latszik
hogy ebből módosult; a kuncs kust-ra valtozván, l. KUNCSOROG.

*KUSTOS
puszta Pozsony m. és major Vas m.; helyr. Kustos-ra, ~on, ~ról.

*KUSTYÁN
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Szala, és puszta Veszprém m.; helyr. Kustyán-ba, ~ban, ~ból.

*KUSZ
elvont gyök, melyből különböző értelmü származékok erednek. 1) A kuszadék, kuszál, kuszma, kuszmál, kuszmálódik, és az ezekhez tartozó kusza szó egyik jelentésében valamely szálas testnek rendetlen bonyolodott állapotát jelenti, s legközelebbi rokonai kosztros (borzas), kócz, kóczosódik, és gúzs. 2) A kusza származékban, midőn farkatlan tyúkról mondjuk, kopást, szakadást jelent, s rokon a koszik, koszol, kosztora, koszpitol szók kosz v. kusz gyökével. 3) Midőn a kuszik ige gyöke, am. csúsz, csúszik, s rokona a dunántuli koszternyál (kóborog) igének kosz gyöke. 4) A kis kutyát jelentő kuszi származékban egy a kutya, kutyó, kuvasz szók gyökével. 5) A kuszkó származékban am. kucz, honnan kuczkó; midőn rokona a kuczkót jelentő tót kút; V. ö. KUCZKÓ.

*KÚSZ
önh. v. KÚSZIK, (kúsz-ik) k. m. kúsz-tam, ~tál, ~ott. Önhatólag saját akaratjából, közép alakban pedig kényszerüségből történik a kúszás. Kezeivel, v. lábaival, v. kacscsaival kapaszkodva, valamely testen fölfelé mász, csúsz. Fára kúszni. V. ö. KUSZ, gyök 3).

*KUSZA
(kusz-a) mn. tt. kuszát. 1) Mondjuk tyukról, melynek farka tollai kihullottak, tehát mintegy elkoszlottak, elkoszpitolódtak: kuszatyúk; a székely koszik am. kopik; tehát sajátlag kusza am. koszó, kosza. A törökben kisza am. rövid. V. ö. KOSZOL, KOSZPITOL. 2) Különféle szálas testekről, nevezetesen kenderről, hajról, szőrről, midőn rendetlenül öszvebonyolódik, göngyölödik, keveredik. Kusza kender, kusza haj, kusza selyem stb. Ebből származik kuszál, kuszma, kuszmál. V. ö. KUSZ.

*KUSZADÉK
(kusz-ad-ék) fn. tt. kuszadék-ot. Kuszált valami. V. ö. KUSZÁL.

*KUSZÁL
(kusz-a-al) áth. m. kuszál-t. Bizonyos szálas testet öszvebonyolít, zilál. Czérnát, fonalat, kendert, lent, selymet kuszálni. V. ö. KUSZ.

*KUSZÁLÁS
(kusz-a-al-ás) fn. tt. kuszálás-t. tb. ~ok. Szálas testnek öszvebonyolitása.

*KUSZÁLÓDIK
(kusz-a-al-ód-ik) belsz. m. kuszálód-tam, ~tál, ~ott. Mintegy belső rendetlenség következtében valamely szálas test öszvebonyolodik. V. ö. KUSZ, KUSZÁL.

*KÚSZÁS
(kúsz-ás) fn. tt. kúszás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kúsz, vagy valami kúszik. V. ö. KÚSZ.

*KUSZATYÚK
(kusza-tyúk) ösz. fn. Kurtafarku tyúk, melynek farktollai kihullottak.

*KUSZI
(kusz-i) fn. tt. kuszi-t, tb. ~k. E szóval nevezik és hivják a kis kutyát, mintegy: kutyi; máskép: kutyó, kutyu. Undi kuszi kalodába, a sopronvármegyei undbeliekről szóló közmondat.

*KÚSZIK
(kúsz-ik) k. l. KÚSZ.

*KUSZIN
falu Ung m.; helyr. Kuszin-ba, ~ban, ~ból.

*KUSZIPAJTÁS
(kuszi-pajtás) ösz. fn. Népies nyelven így nevezik a szoros viszonyban levő pajtásokat, jó barátokat, belső czimborákat.

*KÚSZKAPOCS
(kúsz-kapocs) ösz. fn. Kapocsféle vas, melyet a fa- vagy falmászók kezeikre és lábaikra kötnek, hogy könnyebben kúszhassanak. V. ö. KÚSZ.

*KUSZKÓ
l. KUCZKÓ.

*KUSZLIK
Marczalmelléki, a hihetőleg öszvetett szó: kusz-lik. Egyébaránt am. kuszkó vagy kuczkó.

*KUSZMA
(kusz-ma) elavult vagy elvont törzsök, melyből kuszmál, kuszmálódik eredtek, lásd: KUSZA.

*KUSZMAFONAL
(kuszma-fonal) ösz. fn. Fonal a vászonban, vagy más szövetben, mely a többi szálak közöl kibontakozott.

*KUSZMÁL
(kusz-ma-al); KUSZMÁLÓDIK, (kusz-ma-al-ó-od-ik) l. KUSZÁL; KUSZÁLÓDIK.

*KUSZMASELYĚM
(kuszma-selyěm) ösz. fn. Kóczos selyem, melynek szálai a többinél rövidebbek, s borzasak.

*KÚSZÓ
(kúsz-ó) mn. és fn. tt. kúszó-t. Mondják emberről, aki kúsz, továbbá más állatokról, sőt növényekről, melyek kúsznak. Falakra kúszó várvivók. Fára kúszó macska, evet, harkály. Kúszó, azaz felfutó növények. V. ö. KÚSZ.

*KUSZPIT, KUSZPITOL
l. KOSZPIT, KOSZPITOL.

*KUSZPOL
(kusz-p-ol) áth. m. kuszpol-t. Kemenesalji szó, s am. az általánosb 'koszpitol'.

*KÚSZPÓZNA
(kúsz-pózna) ösz. fn. Sima, vastag, függirányosan álló pózna, melyre versenykép, a tetejére kötött jutalomért, vagy testi gyakorlatból kúszni szoktak.

*KUSZTORA
(kusz-t-or-a) fn. tt. kusztorát. Úgy látszik, hogy a közönséges fanyelű bicsaknak tréfás gúnyneve, mely máskép szintén tréfásan bugyli vagy békanyúzó. Ezen jelentésénél fogva rokon a koszol, koszpitol szókkal, mintha volna kosztoló, kosztola.

*KUSZTORAGERELY
(kusztora-gerely) ösz. fn. Sebészek gerelyféle műtő eszköze.

*KUT (1)
elvont gyök; 1) mint kurtát, törpét, kicsinyt jelentő megvan a magyar kutak v. kutag szóban, melylyel egyezik a török kucsu, kucsuk gyöke kucs; valamint ez más módositással: kücs, kücsü, hasonlóan a magyarban is van küs, kis, kicsi. V. ö. KA KE képző; 2) hangutánzó kutat szóban, s rokon kotor igének kot gyökével; 3) kuttog származékban am. öszvehuzódik. V. ö. KUTAT, KUTTOG.

*KUT (2)
v. KÚT, fn. tt. kútat v. kutat, harm. szr. ~a. Kicsinyezve, kútacska. Mongolul: khuduk, törökül: kuju. 1) Vizforrás, mely a föld szinén valahol kifakad. Ez értelemben leginkább az ásványos forrásokról mondjuk. Sóskút, borkút, vaskút. Élőkút, melynek vize szüntelenül fakadoz. Száraz kút, melynek vize kifogyott. Gyógykút. Forráskút, különböztetésül az ásott kuttól. Forráskutnál juhászbojtár, arcza piros, szeme bogár. (Népd.). 2) Szorosb ért. földbe ásott gödör, melyben a föld rétegei közt létező vizek öszveszivárognak. Mély kút. Sziklában furott kút. Bödönös kút, téglával, kővel béllelt kút. Kávás kút. Csévés, csigás, kankalékos, gémes, tekerő, szökő kút. A kútról, mint nevezetes életszükségről, több helységek vették neveiket, mint Borkút, Kékkút, Pénzeskút, Lókút, Mélykút, Kőkút, Köbölkút, Sóskút, Szentkút stb. Ezt onnan is magyarázhatni, hogy a még pogány hitü magyarok különösen a források és kutak mellett tisztelték istenöket. Mi elemzését illeti, a kút mint forrás, első eredeti értelemben véve, legközelebb rokon a szűk, szoros helyet jelentő kuczkó és sut szókkal, minthogy az ily kutacskák rendesen kis szugot, kis völgyecskét képeznek. Vajjon a Gút Gúta, Gútor helynevek is nem állanak-e a kút szóval mind hangi, mind tárgyilagos viszonyban.

*KUTACS
(kut-acs) kicsiny. fn. tt. kutacs-ot, harm. szr. ~a. Gyógyászati ért. mesterségesen támasztott fakadás a kóros emberi testen, hogy rajta a rosz nedvek kiszivárogjanak. (Fontanella).

*KUTAG
l. KUTAK.

*KÚTÁGAS
(kút-ágas) ösz. fn. 1) Az úgynevezett gémes kútaknál azon ágas gerenda, mely a kútról nehány lépésnyire függőleges irányban áll, s az ágai közé csatolt gémfát tartja. A pusztai barmok a kútágashoz dörgölődznek. 2) A játszó pórfiúk és suhanczok nyelvén a testnek azon helyzete, midőn valaki fejére állva lábait ágak gyanánt szétterpeszti. Kútágast állani. Máskép: tótágas.

*KUTAK
(kut-ak) kicsiny, mn. tt. kutak-ot. Gyöke kut azon szókkal áll rokonságban, melyek kicsinynyé alakulást, aláhajlást jelentenek. Hasonló hozzá a török kucsu, kucsuk, máskép kücsük, mely ismét a magyar küs, kis, kicsi szókhoz közelít. A kut gyökből lett kicsinyező kut-ka, s megfordítva kut-ak, mint: csutka csutak, bicska bicsak, kupka kupak stb. Jelent törpét, igen alacsonyat, s csak oly neveknek szolgál jelzőül, melyek törpe növésü állatokat, vagy növényeket jelentenek, pl. kutak ember, kutak fa. Persául: gadak (klein von Statur). Megfelel neki a latin pumilus, és a német Zwerg; tehát hibásan alkalmazta Baróti Szabó, midőn a kis hajót kutak hajónak nevezte.

*KÚTAKNA
(kút-akna) ösz. fn. 1) A kútnak öble, egész terjedelmében véve. 2) Bányászi nyelven azon, rendesen négyszegü bányaüreg, melyen a bányászok leereszkednek, az érczeket kihúzzák stb.

*KUTAS
mezőv. Somogy m., KIS~, NAGY~ falvak Szala m., puszta Arad m.; helyr. Kutas-ra, ~on, ~ról.

*KÚTÁSÓ
(kút-ásó) ösz. fn. Munkás, különösen műértő személy, ki kutakat szokott ásni.

*KUTASZ (1)
(kut-asz) fn. tt. kutasz-t, tb. ~ok. Sebészi eszköz, melyet a sipolyok, sebek mélyedéseinek stb. kikutatására használnak. (Sonde). Füles, szárnyas, tompa kutasz.

*KUTASZ (2)
puszta Nógrád m.; helyr. Kutasz-ra, ~on, ~ról.

*KUTASZOL
(kut-asz-ol) áth. m. kutaszol-t. Kutaszféle sebészi eszközzel vizsgál, pl. sipolyt.

*KUTAT
(kut-at) áth. m. kutat-tam, ~tál, ~ott, par. kutass. Oly emberről mondják, ki valamit a legnagyobb szorgalommal keres, miszerént mind azt összevissza motozza, forgatja, hányja veti, ami között a keresett tárgyat lenni gondolja. Tájdivatosan: katat. Legközelebbi hang- és fogalomrokonai: kotonoz, kotor. Úgy látszik, a kutat eredetileg kutal, mint mutat hajdan mutal volt, pl. a Münch. codexben a képmutató mindig képmutaló. Ez igének tiszta ku gyökében alapfogalom a görbe, csavargó mozgás. V. ö. KU, KUL, KUM. Használtatik nem csak anyagi, hanem szellemi dolgok keresésére is, különösen tudományos vizsgálódásokra. Őseink régi lakhelyeit, szokásait, erkölcseit kutatni. Régi oklevelek nyomán valamit kikutatni.

*KUTATÁS
(kut-at-ás) fn. tt. kutatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Minden szegnek, szugnak megvizsgálása, kikeresése. Rendőri kutatás. 2) Tudományos vizsgálódás, fürkészés. Hosszas kutatások után az oklevéltárban valamit föllelni. V. ö. KUTAT.

*KUTATÓ
(kut-at-ó) mn. és fn. tt. kutató-t. 1) Széles ért. aki valamit különös gonddal, szorgalommal keres, fürkész. 2) Bányász, ki a földben, illetőleg bányában likakat ás, hogy érczeket tartalmazó erekre találjon.

*KÚTBÖDÖN
(kút-bödön) ösz. fn. 1) Vastag faderékból vájt, vagy deszkákból szerkesztett bödön, mely némely kisebbféle kutakba eresztetik, hogy fal helyett szolgáljon. 2) l. KÚTKÁVA.

*KÚTCSAP
(kút-csap) ösz. fn. A csévés kuton azon csap, melyen a fölszivatyúzott víz kifoly.

*KÚTCSŐ
(kút-cső) ösz. fn. A szivatyús kúton azon cső, melyen a vizet felhajtják, felszivatyúzzák.

*KÚTFALVA
erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÚTFEJ
falu Szala m.; helyr. ~fej-re, ~ěn, ~ről.

*KÚTFORRÁS
(kút-forrás) ösz. fn. l. KÚTFŐ.

*KÚTFŐ
(kút-fő) ösz. fn. Szoros ért. azon nyilás, rés vagy repedés a földön vagy sziklán, melyből a víz kifakad. A magyarban t. i. a fő, midőn vizekre vonatkozik, jelenti azok eredetét, a tő pedig más vízbe szakadásukat, pl. Szalafő, Tapolczafő, Marczaltő, Zsitvatő stb. A legnagyobb folyónak is kicsin a kútfeje. (Km.). V. ö. FŐ. Átv. ért. amiből valami ered, származik. A mértékletlenség sok gonosznak kútfeje. Isten a kegyelemnek és jóságnak kútfeje.
"Gyászemlékü vidék, mi sok inség kútfeje lettél."
Kisfaludy K.

*KÚTFÖDÉL
(kút-födél) ösz. fn. A csöves vagy csigás kút fölé épített födél.

*KÚTFURÓ
(kút-furó) ösz. fn. 1) Személy, ki kútat vagy kútakat fúr. 2) Sajátnemü hosszu furu, melylyel kútakat fúrnak, kivált sziklás helyeken. Artéziai kútfuró.

*KÚTGAMÓ
(kút-gamó) ösz. fn. Gamó, melyre a vízedényt fülénél fogva ráakasztják, s úgy eresztik alá, és merítik fel. Ezt oly kútakon használják, melyeknek nincsen gémjök. Némely tájakon egyszerü neve: horog.

*KÚTGÁRGYA
(kút-gárgya) ösz. fn. Kerítés, rendesen négyszögüen öszveácsolt fákból, a födetlen kútak szája körül; máskép: kútkáva, kútkaréj, kútköpü.

*KÚTGÉM
(kút-gém) ösz. fn. Ezen szó különféle értelemben használtatik. Néhutt jelenti a kútágasra fektetett hosszu dorongot vagy rudat, azon vékonyabb póznával együtt, mely róla a kút fölé lóg. És ez legtermészetesebb elnevezése, mert a hosszu nyaku gémhez hasonlóvá alakítja az egész készületet; az ágas t. i. a gémmadárnak lábát, a ráfektetett rúd derekát, a lefüggő pózna pedig kanalas csőrét ábrázolja. Másutt gémnek nevezik majd az ágason fekvő rudat, majd annak lefityegő póznáját, mely azonban helyesen kútostor, vagy kútsudar v. kútmény, vagy kankalék, Mátyusföldén: hankalék.

*KÚTGÖDÖR
(kút-gödör) ösz. fn. Gödör, melyet addig ásnak, míg annyi víz nem szivárog bele, hogy kút gyanánt szolgálhasson.

*KÚTHAJLÉK
(kút-hajlék) ösz. fn. Boltozatos kis hajlék, némely kútak fölé építve.

*KÚTHOROG
(kút-horog) ösz. fn. l. KÚTGAMÓ.

*KÚTI
falu Fehér m.; helyr. Kúti-ba, ~ban, ~ból.

*KUTIKA
(kút-i-ka) kics. fn. l. KUTACS.

*KUTINA
falu Krassó m.; helyr. Kutiná-ra, ~n, ~ról.

*KUTKAFALVA
falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÚTKÁVA
(kút-káva) ösz. fn. A kút szája körül épitett kerek vagy szögletes párkány, biztositásul, hogy ember vagy barom bele ne essék. Máskép: gárgya, kútkoszorú, kútbödön, kútköpü.

*KÚTKERÉK
(kút-kerék) ösz. fn. A gugorás kútakon azon kerék, melylyel a gugorát forgatják, hogy a vödröt tartó kötél vagy láncz majd föl- majd letekeredjék.

*KÚTKOSZORÚ
(kút-koszorú) ösz. fn. 1) Szélesb ért. l. KÚTKÁVA. 2) Szorosb ért. a kút szája körül közvetlenül a földet érő négyszögü vagy kerek talap, melybe a kávafákat eresztik.

*KÚTKÖPÜ
(kút-köpü) ösz. fn. l. KÚTKÁVA.

*KÚTKÖTÉL
(kút-kötél) ösz. fn. Kötél a gugorás kutakon, melynek egyik vége a gugorához van kötve, a másikhoz pedig a vödröt akasztják.

*KÚTLÁNCZ
(kút-láncz) ösz. fn. Láncz, a gugorás kútakon, mely kötél helyett szolgál. V. ö. KÚTKÖTÉL.

*KÚTMEDENCZE
(kút-medencze) ösz. fn. Medencze a szivattyús kútak csapja alatt, valamint az ugrókutaknál is, melybe t. i. a víz belefoly, vagy aláesik.

*KÚTMÉNY
(kút-mény) l. KÚTGÉM alatt.

*KÚTMESTER
(kút-mester) ösz. fn. 1) Műértő személy, ki valamely városnak, helységnek kútaira, vízcsatornáira felügyel. 2) Mesterember, ki kútakat ás, különösen, ki mesterséges kútakat készít, milyenek a szivattyús, artéziai vagy ugrókutak.

*KÚTOSTOR
(kút-ostor) ösz. fn. Lásd: KÚTGÉM alatt.

*KÚTÖBÖL
(kút-öböl) ösz. fn. Öböl, melyet a kútnak ürege képez. Téglával, kővel kirakott, kútöböl. V. ö. ÖBÖL.

*KÚTPÁRKÁNY
(kút-párkány) ösz. fn. 1) l. KÚTKÁVA. 2) A kútnak különös kerítése káva körül.

*KUTSIN, KUCSIN
falu Sáros m.; helyr. Kutsin-ba, ~ban, ~ból.

*KUTSMA, KUCSMA
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kutsmá-ra, ~n, ~ról.

*KÚTSÓ
(kút-só) ösz. fn. Konyhasó, melyet az úgynevezett sós kútak vizéből kipárologtatás által nyernek; máskép főzöttsó, porsó, különböztetésül a kősótól.

*KÚTSZERSZÁM
(kút-szerszám) ösz. fn. 1) Szerszámok, melyek a kutak ásásához, és elkészitéséhez szükségesek. 2) Azon eszközök, melyek által a kész kutból a vizet húzzák, pl. a gugorás kutakon a gugora, kerék, láncz, vödör stb.

*KÚTTISZTOGATÓ
(kút-tisztogató) ösz. fn. Személy, ki a kutak fenekén meggyülemlett iszapot, s netalán holmi belehullott vagy hányt testeket kiszedi, s ez által eszközli hogy vize tiszta legyen.

*KUTTOG
(kutt-og) gyak. önh. m. kuttog-tam, ~tál, ~ott. Magát meghúzva hallgat, sunnyog. Néhutt, pl. Szathmárban (Gáthy János szerént) am. kullog. Gyöke a testnek öszvehuzását, lekukorodását jelentő kut.

*KUTTOGÁS
(kutt-og-ás) fn. tt. kuttogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kuttog.

*KUTTY
falu Nyitra m.; helyr. Kutty-ra, ~on, ~ról.

*KÚTVĚDĚR
(kút-věděr) ösz. fn. A nyilt öblü, vagyis a gémes, vagy gugorás kutakon használatban levő füles veder.

*KÚTVÍZ
(kút-víz) ösz. fn. Víz, mely a szoros ért. vett kutakban létezik, különböztetésül a forrás-, folyó-, v. esővíztől. Édes, salétromos, tiszta, zavaros kútvíz. A kútvíz keményebb a folyóvíznél. Pesten, kevés a jó kútvíz.

*KUTY
elvont gyök. 1) A kutya származékban eredetileg kut; l. KUTYA. 2) Jelent valami kereket, görbét, öszvegömbölyödöttet, kutyor, kutyorék és kutykorék szókban; s rokon a kuczor, kuczorog, kuczkó szók kucz gyökével, a kút szónak pedig lágyitott mása. V. ö. KÚT. 3) Kutyát, kivált kicsit hivó indulatszó. Kuty kuty!.

*KUTYA
(kuty-a) fn. tt. kutyát. Kicsinyezve: kutyácska, kutyó, kutyú, kuszi. 1) Széles állattani ért. azon emlős állatok neme, melyeknek mindkét állkapczájokban hat egyenetlen hosszuságu előfoguk, hoszszu, hegyes, görbe szemfogaik, hat vagy hét zápfoguk mindkét oldalon, homlokuk hosszában barázdás vonaluk, és öt körmü lábaik vannak. Ide tartoznak, a farkas, róka, a házi kutya stb. (Canis). 2) Szorosb és szokott ért. a fennemlített nem alá tartozó, köz ismeretű kutyafaj, melyet máskép házi kutyá-nak, kizárólag eb-nek hivunk. (Canis familiaris). Nevezetesebb magyarországi fajai: komondor, kuvasz; melák, agár, vizsla, kopó, tacskó, pulya. Neveiket vagy a a folyóvizektől kapják, azon hiedelemből, hogy így meg nem dühödnek, pl. Duna, Duncsi, Tisza, Dráva, Sajó, Zsitva stb. vagy belső, külső tulajdonságaiktól, pl. Mérges, Torkos, Kormos, Szellő, Cziczke, Bodri, Sunyi, Bundás stb. Fehér, fekete, tarka, vörös kutya. Annyi, mint a tarka kutya. Mintha csak egy tarka kutya volna a világon. (Km.). Annyi, mint a kurta kutya. (Km.). Paraszt, úri, vadász, juhász, mészáros kutya. Kutya van a kertben, am. roszul van a dolog, baj van. Kutyából nem lesz szalonna. (Km.). Leforrázott kutya az esőtől is fél. (Km.). Ki kutyával hál, balhásan kel fel. (Km.). Kutyafuttában am. gyorsan, sebesen. "Utána iramodom hát sebes kutyafuttába ki a bérczre." Székely népmese. (Kriza J. gyüjt.). 'Kutya' valamint eb szóval él gyakran a magyar, midőn semmiséget akar kifejezni. Kutyában sem venni valamit, am. semmiben. Kutya baja, am. semmi baja. Az sem kutya, azaz az is ér valamit. Néha valami roszat jelent, pl. Kutyadolog. Kutyául járt, kutyául bántak vele, kikapta a kutyaporcziót. Kutya dolga van. A nyers indulatu emberek szájában becstelenítő gúnyszó. Szemtelen, orczátlan, gyalázatos, ékes, koldús, csúf kutya. Koslató kutya. Mint káromló szó adta és teremtette szókkal jár, szeliden: kutya hordta, kutya szánkázta, kutya szántotta stb. V. ö. ĚB.
Mi a kutya szó elemzését illeti, nem kétkedhetni benne, hogy igenév, miért máskép kutyó, melynek gyöke az elavult kut, lágyítva kuty, s innen lett kutó, kutyó, kutyú, kutya. Azt is valószinüleg állíthatjuk, hogy a kut gyökben ezen állatnak kuku! lágyabban hu hu hangja szolgál alapúl, (tehát kutó am. ku-tevő, azaz ku csináló), e alaphangban egyezik vele: kuvasz, továbbá a mongol kudsa (ugat), a hellen xnwn, latin canis, szanszkrit cunasz, cvan, német Hund, barman khui, lesghi koy, khoi, sínai kiuán, török köpek, szamojed konjak, kanak, finn koira, kvön, kamcsadal kossa stb. A görög xnwn felől az állítja Plátó, hogy a szittya nyelvből kölcsönöztetett, Adelung pedig azon véleménynyel van, hogy 'Hund' a 'Wind' szóval azonos (eben so viel als Wind), és sebes futásától vette volna nevét. De ha tekintetbe veszszük, hogy a kutyának, mint ház- és nyájőrnek is legfeltünőbb tulajdonsága az ugatás, mely nélkül rendeltetésének egészen meg sem felel: legvalószinübb hogy hangjától kapta nevét, és ez nemcsak a fajra, hanem a nemre is illik, mennyiben a rókáról is azt mondjuk hogy ugat, a farkasról pedig hogy tutul. Ezen hangutánzás van a kuvasz szóban is.

*KÚTYA
(kúty-a) fn. tt. kútyát. Molnár Albertnél am. kunyhó, kaliba. A horvátoknál házat jelent. Hasonló a német: Hütte. Gyöke kuty, megvan a magyar kutyor, kutyorék, kutyorodik, kutyorló szókban. l. KUTY.

*KUTYAALOM
(kutya-alom) ösz. fn. Szalma, pozdorja, gizgaz stb. melyet a kis kunyhóban, ólban, kutyorlóban fekvő kutya alá vetnek. V. ö. ALOM.

*KUTYABAGOS
puszta Bihar m.; helyr. ~Bagos-ra, ~na, ~ról.

*KUTYABĚNGE
(kutya-běnge) ösz. fn. A bengék neméhez tartozó növényfaj, melynek szára tövistelen, levelei tojásdad láncsásak, virágai nősek, bibéje egyes. Máskép: kutyafa, büdösfa, büdöscseresznye. (Rhamnus frangula).

*KUTYABŐR
(kutya-bőr) ösz. fn. 1) A kutyának bőre, természeti, és kicserzett állapptban. 2) Átv. ért. oklevél, különösen, mely nemesi adományozásról szól. "Nemességét kutyabőrön, nem szivében hordozza." (Dugonics). Nevét onnan kapta, mert az okleveleknek való hártyákat rendesen kutyabőrből gyártották.

*KUTYABŐRÖS
(kutya-bőrös) ösz. mn. és fn. 1) Ami kutyabőrrel van ellátva, illetőleg bevonva. Kutyabőrös könyvek. 2) Tréfás értelemben a nemesember neve.

*KUTYACSERESNYE
(kutya-cseresznye) ösz. fn. Köznépi nyelven az, ami néhutt zelnicze, vagyis növénytani néven: zelniczemeggy (Prunus padus). Néhutt pedig a köznép piros kutyacseresznye néven nevezi a vörös berekenyét.

*KUTYADOLOG
(kutya-dolog) ösz. fn. Am. rosz dolog. V. ö. KUTYA.

*KUTYAFA
(kutya-fa) l. KUTYABENGE.

*KUTYAFEJ
(kutya-fej) ösz. fn. 1) A kutyának feje,vagy oly fej, mely a kutyáéhoz hasonló. Ily fejjel képzeli még most is a köznép a tatárokat, midőn kutyafejűeknek hívja őket. 2) Majomfaj, melynek feje olyan, mint a kutyáé. 3) Ilyen forma fejü czápa (Canis carcharias); halfaj (cynocephalus); bőregérfaj (vespertilio vampyrus).

*KUTYAFUTTÁBA v. ~FUTTÁBAN
(kutya-futtában) l. KUTYA alatt.

*KUTYAGAZDA
(kutya-gazda) ösz. fn. Cselédjeivel roszul bánó gazda. Kutyagazda, ebszolga. (Km.).

*KUTYAGOL
(kuty-ag-ol) önh. m. kutyagol-t. Tréfás kifejezéssel, am. gyalog megy, jár, mint rendesen a kutyák szoktak. A lovagol, szamaragol igék hasonlatára képeztetett, azonban nem azt jelenti, hogy kutyán megy, hanem kutya módon megy.

*KUTYAHAGYMA
l. KUTYAHAJMA.

*KUTYAHÁJ
(kutya-háj ösz. fn. A kutyának hája, melyet bizonyos külső bajok ellen, sőt a köszvényben is használnak. Átv. ért. kutyahájjal kenték meg a köldökét, am. születésétől fogva hamis, gonosz ember.

*KUTYAHAJMA
(kutya-hajma) ösz. fn. Bördős levelű hajmafaj; máskép: fekete hajma, növénytani néven: bajuszos hajma. (Allium vineale).

*KUTYAHAL
(kutya-hal) ösz. fn. Így nevezik a békafiakat fejlődésök első szakában, minthogy farkoknál fogva az apró halakhoz hasonlítanak. Máskép: ebihal, ebhal, békafi, békaczenk.

*KUTYAHÁZ, KUTYAHÁZIKÓ
(kutya-ház v. ~házikó) ösz. fn. Kicsi ház az udvarokban, kertekben egyes kutya számára, melyben vagy mely mellett nappal rendszerént lánczon tartják, s hová esős vagy zord időben bevonulhat.

*KUTYAHÁZI
(kutya-házi) ösz. mn. Köznyelvben megvető czimezése az alávaló, semmire kellő, sehonnai embernek.

*KUTYAHITŰ v. ~HITÜ
(kutya-hitü) ösz. mn. Pogányhitü; hitetlen.

*KUTYAHŐ
(kutya-hő) ösz. fn. l. ĚBHŐ.

*KUTYAKAPARÓ
puszta Borsod m.; helyr. ~kaparó-ra, ~n, ~ról.

*KUTYAKÖLYÖK
(kutya-kölyök) ösz. fn. A kutyának fia, kis kutya. Vak kutyakölykek. V. ö. KÖLYÖK, EBCZENK.

*KUTYALÉGY
(kuty-a-légy) ösz. fn. Apróbbféle légyfaj, mely különösen a kutyákat szokta meglepni és füleiket csipkedni.

*KUTYÁLKODÁS
(kuty-a-al-kod-ás) fn tt. kutyálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Köz, tréfás nyelvbe való kifejezés, s jelent olyféle csintalankodást, tréfálkodást, mely az egymással játszó kutyák kötődéséhez hasonló. Néha am. nőkkel űzött, szeméremsértő csintalanság, vagy ennél még több is.

*KUTYÁLKODIK
(kuty-a-al-k-od-ik) k. m. kutyálkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Csintalanul, pajkosan kötődik, tréfál. 2) A nőkkel szabadosan kaczérkodik.

*KUTYAMARÁS
(kutya-marás) ösz. fn. Marás, melyet a kutya tesz az emberen vagy más állaton. V. ö. MARÁS.

*KUTYAÓL
(kutya-ól) ösz. fn. Kis kunyhó, házikó a szabadban, pl. udvaron, kertben őrködő kutya számára.

*KUTYAÖRV
(kutya-örv) ösz. fn. Szegekkel ellátott vas örv, az őrkuvaszok, komondorok nyakán, hogy más kutyák, de kivált farkasok nyakgatásától megóvja őket. Szélesb ért. öv gyanánt szolgáló, akármily nyakkötő.

*KUTYAPECZÉR
(kutya-peczér) ösz. fn. 1) Szoros ért. urasági udvarokban azon szolga, kinek különös dolga a vadászebekre felügyelni, azokat idomítani, vezetgetni, eledelökről gondoskodni stb. 2) Szélesb ért. ki a vadászkutyákat különösen kedveli, s azokkal bibelődni szeret. V. ö. PECZÉR.

*KUTYAPĚRJE
(kutya-pěrje) ösz. fn. A perjék neméhez tartozó növényfaj. V. ö. PĚRJE.

*KUTYAPESZÉR
(kutya-peszér) ösz. fn. lásd: KUTYAPECZÉR.

*KUTYAPÓRÁZ
(kutya-poráz) ösz. fn. Kötél vagy zsineg, melyhez a kutyát kötik, melyen vezetik, tartják stb. V. ö. PÓRÁZ.

*KUTYAPORCZIÓ
(kutya-porczió) ösz. fn. Tréfás népnyelven am. verés, megverés. Kikapta a kutyaporcziót. Neki is volt része a kutyaporczióban.

*KUTYASÁG
(kuty-a-ság) fn. tt. kutyaság-ot, harm. sz. ~a. Durvább nemü pajkos csintalanság. Lágyabb értelemben: dévajság, kópéság.

*KUTYASZÍJ
(kutya-szíj) ösz. fn. Szíj, melyre különösen a vadászebeket szokták fűzni, midőn valahová, nevezetesen hajtani viszik.

*KUTYASZŐR
(kutya-szőr) ösz. fn. A kutyának szőre vagy ahhoz hasonló szőr. Így nevezik azon juhok gyapját, melyek az úgynevezett magyar juhoktól mintegy átmenetelt képeznek a selymesekhez. Kutyaszőrü juhok.

*KUTYATEJ
(kutya-tej) ösz. fn. A fűtejek neméből való növényfaj, melynek szára felálló, fölül háromágúk, ágai kétkét ágúk, levelei visszás tojásdadok; virága zöldes, gyümölcse sima, pettegetett; megnyomott vagy törött szárából téjszinü nedv fakad, honnan a neve; máskép: ebtej, ebkapor, dudva fűtej. (Euphorbia peplus).

*KUTYATETŰ
(kutya-tetű) ösz. fn. Tetűfaj, mely különösen a kutyákat szokta meglepni.

*KUTYAVÁR
puszta Fehér m.; helyr. Kutyavár-ra, ~n, ~ról.

*KUTYAVÁSÁR
(kutya-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben kutyákat árulnak. Csak egyszer volt Budán kutyavásár. (Km.).

*KUTYAZAB
(kutyazab) ösz. fn. Vadóczfaj, melynek füzére felálló, füzérkéi kalásztalanok, öszvelapítottak, sokvirágúk; máskép, útféli vadócz. (Lolium perenne).

*KUTYAZSÍR
(kutya-zsír) ösz. fn. A kutya húsából kifőzött zsír. V. ö. KUTYAHÁJ.

*KUTYFALVA
erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KUTYÓ
(kuty-ó) fn. tt. kutyó-t. Eredetileg igenév az elavult kuty gyöktől, s olyan mint: toty totyó, melyből lett totya, poty potyó potya, így kutyó kutya. Hizelgő szólitása a kutyának. Kutyó ne!.

*KUTYKORÉK
(kuty-kor-ék) fn. tt. kutykorék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán am. kacskaringó, a székelyeknél kuczkaringó, am. gyűrüsen alakult test. Köznyelvbe való tréfás kifejezés.

*KUTYKORÉKOS
(kuty-k-or-ék-os) mn. tt. kutykorékos-t v. ~at, tb. ~ak. Kacskaringós, a székelyeknél: kuczkaringós, am. görbe vonalakban csavargó. Kutykorékos hajfürtök. Kutykorékos folyásu patakocska.

*KUTYÓKA
(kuty-ó-ka) fn. tt. kutyókát. Alsó Nyitravölgyében tűzhely a szobában, rendesen a kemencze mellett, a kuczkóban. V. ö. KUCZKÓ.

*KUTYOR
(kuty-or) fn. tt. kutyort v. kutyrot, tb. kutyrok. Gödör, kátyu. 'Kottyan' szóéval azonos gyökü is lehet: kuty=koty.

*KUTYORÉK
(kuty-or-ék) fn. tt. kutyorék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Dunántúli tájszólás szerént am. csavarodás, kacskaringó. Különösen mondják vízről, patakról, mely csavarogva foly. V. ö. KUTYKORÉK.

*KUTYORÉKOS
(kuty-or-ék-os) mn. tt. kutyorékos-t v. ~at, tb. ~ak. l. KUTYKORÉKOS.

*KUTYORLÓ
(kuty-or-l-ó) fn. tt. kutyorló-t.
Mondják alacson házikóról, kunyhóról, mely mintegy lekutyorodni látszik, vagy amelyben csak kutyorodva lehet tartózkodni. V. ö. KUTYORODIK.

*KUTYORODIK
(kuty-or-od-ik) k. m. kutyorod-tam, ~tál, ~ott. Tréfásan szólva am. testét öszvehúzva, aláereszkedik. Rokonai: gugorodik, kuczorodik, kukorodik. Lekutyorodott a ház tövében. Gyöke vagy a test gömbölyítését jelentő kuty (kucz, kuk, gug) vagy talán a kutyától kölcsönzött hasonlaton alapszik, mintha alfelén ülne, mint a kutya.

*KUTYÚ
l. KUTYÓ; és KUTYOR.

*KUTYUS
(kuty-u-s) fn. tt. kutyus-t, tb. ~ok.

*KUTYUSKA
(kuty-u-s-ka) fn. tt. kutyuskát. l. KUTYÓ.

*KUVAD
(kuv-ad) önh. m. kuvad-t. Mondják általán oly testekről, melyeknek héjai, kérgei, burkai elválnak. Kuvad a kenyér, midőn héja fölkel, s belül üreg támad. Kuvad a ház oldala, midőn tapasza fölreped és elválik. Nem más, mint a kopad, kovad, köved, köped szók módosulata. A székelyeknél egy jelentésü guvad szóval is. Egyébiránt V. ö. KOPAD, KÖPED.

*KUVADOZ
(kuv-ad-oz) önh. m. kuvadoz-tam, ~tál, ~ott. Egymás után többször vagy folytonosan kuvad. Kuvadoz a szárazon szántott föld. (Kriza J.).

*KUVARCZ
l. KUDARCZ.

*KUVASZ
(ku-v-asz) fn. tt. kuvasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Baromőrző, nagyobb fajtáju, gubás kutya, milyeket a juhászok, gulyások tartanak, kivált a farkasok ellen. Kuvasz szénán fekszik, de abból nem eszik, morog ehült ökörre. (Beniczky). V. ö. KUTYA.

*KUVASZT
(kuv-asz-t) áth. m. kuvaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~kuvaszsz. Valamit kuvadóvá tesz, pl. midőn az állatnak bőrét, a fának héját lehúzza. V. ö. KOPASZT, KÖPESZT.

*KUVASZTÁS
(kuv-asz-t-ás) fn. tt. kuvasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki v. valami valamit kuvaszt.

*KUVIN
fn. tt. kuvik-ot, harm. szr. ~ja. Oly tiszta hangutánzó, mint a kakuk, kukuk, s neve egy kisebbféle bagolyfajnak, mely ily hangon szokott kiáltani. A babonás nép véleménye szerént, amely házon kiált, abban nem sokára meghal valaki, honnan halálmadár is a neve. Hangváltozattal: csuvik, kivik.

*KUVIKOL
(kuvik-ol) önh. m. kuvikol-t. Kuvik hangon szól, kiáltoz. A halálmadár kuvikol.

*KUVIK
falu Arad m.; helyr. Kuvin-ba, ~ban, ~ból.

*KUZA
(máskép: Lophágy) falu Szathmár m.; helyr. Kuzá-ra, ~n, ~ról.

*KUZLÓCZ
puszta Nyitra m.; helyr. Kuzlócz-ra, ~on, ~ról.

*KUZMA
falu Vas m.; helyr. Kuzmá-ra, ~n, ~ról.

*KUZMINA
falu Bereg m.; helyr. Kuzminá-ra, ~n, ~ról.

*KUZSIR
erdélyi falu Szászváros székben; helyr. Kuzsir-ra, ~on, ~ról.

*KÜ (1)
elvont gyök, melyből a kicsit jelentő küs, kücsid, küske tájszók származnak. Mint értelméből kitünik, nem egyéb, mint a módosított kicsinyezési képző ka, ke, ki. Ezen gyök szolgál alapul a török kücsü, kücsük szóknak is. V. ö. KIS, KEVES.

*KÜ (2)
igekötő, l. KI, igekötő.

*
tájdivatos kiejtésü fn. l. KŐ.

*KÜBEKHÁZA
falu Torontál m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról.

*KÜCSI, KÜCSID
székelyes szóejtéssel am. a közönségesebb kicsi, kicsid.

*KÜCSÖG
(kücs-ög) fn. tt. kücsög-öt, harm. szr. ~je. Kis szaruforma czifraság, melylyel a diszlovak fejét ékesítik. Rokon vele a hegyes orráról nevezetes köcsöge (hal) és a karcsu nyaku tejes fazekat jelentő köcsög. Alapfogalom mindnyájokban a hegyesre, csúcsosra öszveszorulás, mely a hegyes szájjal kiejtett kü alakutánzó által fejeztetik ki.

*KÜEDER
(kü-ed-er) fn. tt. küeder-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Baranyai tájszó, másutt akna, azaz hordó szája, akonája. Alakra olyan, mint höveder, öveder. Gyöke kü, melyből lett küed, mintegy kü-re nyílik, s innen küeder, a hordónak azon része, mely kinyílik. Ilyen a siheder is, melynek gyöke a könnyü mozgást, sietést jelentő si v. sih; máskép: suhancz, a suhanó mozgástól, fürgeségtől.

*KÜGY
puszta Bihar m.; helyr. Kügy-re, ~ön, ~ről.

*KÜGYMÖD
elrontott székelyes kifejezés kegyelmed v. kigyelmed helyett, Magyarországban szintén öszvehúzottan: kelmed, palóczosan: kęmed, kiemed.

*KÜJJEL
székely tájszólás szerént am. küvül, kivül, a Tisza mellett: kível; amabban a j a v-nek változata, s a két jj csak nyomatékosító. A régi magyar Passióban: külöl. 'Küjjel'-ből származik: küjelről am. kivülről.

*KÜKECS
falu Vas m.; helyr. Kükecs-re, ~ěn, ~ről.

*KÜKEMEZŐ
falu Sáros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KÜKLÉS
(kük-l-és) fn. tt. küklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon változási állapot, midőn a madarak tollai hullanak, máskép: vedlés. V. ö. KÜKLIK.

*KÜKLIK
(kük-l-ik) k. m. kűkl-ött, htn. ~eni. Mondják a madarakról, midőn tollaikat elhányják, másképl vedlik. Minthogy vedlés után a tollak toklásza kékesnek látszik, igen valószinü, hogy gyöke kük am. kök, azaz kék, s e szerént küklik, annyi, mint kékellik. V. ö. KÖK, KÖKÉNY.

*KÜKLŐ
puszta Nyitra m.; helyr. Küklő-re, ~n, ~ről.

*KÜKÖR
l. KÖRKÖR.

*KÜKÖRCS
(kük-ör-cs) fn. tt. kükörcs-öt, harm. szr. ~e. A kankalinok (primula) neméhez tartozó növényfaj, máskép: kásavirág, Sz. György virága, sárga kükörics, keztyüvirág, tavaszi kankalin. Ha eredetére nézve a kikerics szóval azonosnak nem tekintjük, (V. ö. KIKERICS), úgy hihető, hogy gyöke a kerek gömbölyüt jelentő kük (kök, kög), s rokon hozzá Küküllő, úgymint tekervényesen folydogáló víz.

*KÜKÜLLŐ
tt. Küküllő-t. folyóvíz Erdélyben.

*KÜKÜLLŐFALVA
(Bikafalva) erdélyi falu az udvarhelyi székely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÜKÜLLŐ-KEMÉNYFALVA
erdélyi falu az udvarhelyi székely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÜKÜLLŐVÁR
erdélyi mezőv. Küküllő m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról.

*KÜKÜLLŐVÁRMEGYE
erdélyi vármegye a Küküllő folyó mentében.

*KÜL
(kü-l) mn. tt. kül-t, tb. ~ök. Fokozva: külebb v. küljebb, legkülebb v. legküljebb. A j mindenütt csak nyomatékosabb kiejtés végetti közbeszurat, mint beljebb, lejebb, sőt lejjebb szókban is. Ezen fokozásoknál már inkább igehatározóvá válik, s küebb v. kiebb (kijebb helyett) áll; és mint melléknév fokozását a 'külső' szótól kölcsönzi: külsőbb, legkülső. V. ö. KÜLSŐ. Gyöke a bizonyos körön túl távolodó irányt jelentő kü (ki), s minőséget jelentő ü képzővel lett kü-ü, azután küv, mely megvan a küvül származékban, és kül. Így lett a fe gyökből feü, fel, a be gyökből beü, bel, így a magasabb hangu ki-ből kiü' kiv kil, honnan a kivül, kilső. 'Kül' tehát am. künn levő, bizonyos határozott térnek végvonalain túl létező. Külföld, mely a hazának határain túl fekszik. Ellentéte: bel. Külváros, mely a bel város keritésén kivül fekszik. Külháború, melyet az országon kivül viselnek. Külszin, mely valaminek csak külsejét mutatja, nem pedig belső valóságát. Kül váltó am. külföldi váltólevél. Ugyanezen kül önálló főnevül is használtatik, s jelenti azon vonalat, kerületet, mely valamely testnek vagy térnek mintegy határát, környékét, színét képezi, szokottabban külső, pl. valaminek küle, azaz külseje. Ellentéte bel vagy megnyujtva bél, pl. a dinnyének béle és küle (héja). Mint névutó 'kivül' helyett áll:
"Honán kül a fiú,
Honában a patak,
Magas hegyek között,
Együtt vándorlanak."
Petőfi.
Szintén mint névutó a névragok közől a veszteglő nál nél-nek utána tétetik, pl. kenyér nélkül (a régies irásmód szerént: kenyérnél kül) enni a húst, mi annyit tesz: a kenyérnek kizárásával enni a húst. Erről bővebben l. NÉLKÜL.

*KÜLÁROK
(kül-árok) ösz. fn. A várerőditésben jelenti azon árkot, mely mintegy véghatár gyanánt keríti a sánczokat.

*KÜLBÁSTYA
(kül-bástya) ösz. fn. A várkerítő falakon kivül fekvő bástya.

*KÜLBIRTOK
(kül-birtok) ösz. fn. Külső telek, mely magán az illető helységen (a házhelyeken, belső telkeken) kivül fekszik.

*KÜLBŐR
(kül-bőr) ösz. fn. A bőrnek külső, kifelé álló része, (epidermis), mely pl. húzó tapaszoknál felhólyagosodik, és mely a növényeknél külhártya, vagy külhéj vagy hám.

*KÜLD
(kül-d) áth. m. küld-tem, ~tél, v. ~öttem, ~öttél, ~ött, htn. ~ni v. ~eni. Némely régiek szerént: kild. 1) Szoros tulajd. ért. valamely személynek meghagyja, parancsolja, hogy menjen, távozzék, és pedig vagy meghatározva, hogy hova, vagy nem. A fiút oskolába, a cselédet boltba küldeni. Az emeletről aláküldeni valakit. Felküldeni a padlásra. Kiküldeni a házból. Beküldeni a városba. Általküldeni a Dunán. Haza küldeni a katonát. Tovább küldeni valakit. A kelletlen vendéget küldik, hogy csak menjen. Követet küldeni. 2) Valamit más által vitet el. Levelet küldeni valakinek. Pénzt, ruhát küdeni a növendékeknek. Üdvözletet, köszönetet küldeni a jó barátnak. Visszaküldeni az ajándékot.
Minthogy ezen igében alapfogalom a menés, sürgetett távozás; innen valószinü, hogy benne a siető mozgást jelentő il rejlik, melyből illan, illeg stb. származik. Ugyanezen gyök lappang a hasonértelmü görög atellw-ban. A latin mitto is annyi, mint itto, itito, ire facio. Ide tartozik a német Schicken, melyről azt tartja Adelung, hogy a gyors menést jelentő hasonszókkal áll viszonyban. Hang- és értelemrokonságban van vele az üld, üldöz, mely tulajdonkép annyi, mint valakinek nyomában levén, azt szüntelenül futni, menni kényszeríti, mert aki megáll, azt már üldözni nem kell. E szerént rokona volna a menést jelentő kel, köl is, melyekből kelt, költ, azaz kel-et, köl-et am. kelővé tesz, azaz küld. Szinte alapos nézet, miszerént gyöke a távolodó irányt jelentő kül, küldeni, annyit tenne, mint megparancsolni, hogy bizonyos tért elhagyva, ezen kivül, ennek határán túl menjen, valahová. A d képző egy értékü a miveltető t képzővel. A XVI. századbeli levelekben eléjön kiüld, pl. Szalay Á. 400 levelében (Levelestár a 14, 27. lapokon).

*KÜLDELÉK
(kül-d-el-ék) fn. tt. küldelék-ět. l. KÜLDEMÉNY. Némelyek használják a küldeményről szóló jegyzék, (árujegyzék, áruszámla. Factura) érteményében is.

*KÜLDEMÉNY
(kül-d-e-mény) fn. tt. küldemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon tárgy, pl. áru, pénz, ajándék stb. melyet valakinek küldenek. Különösen: szállítmány. A vásárlott borokból az első küldemény már megérkezett.

*KÜLDÉNY
(kül-d-ény) fn. tt. küldény-t, tb. ~ěk. Ujabbkori műszó, 'Rimesse' azaz küldött váltó érteményében, midőn t. i. valaki, mint rendelményes (Remittent) távol helyeken fizet az oda hitelezőjének küldött, és önmaga által hátiratolt váltóval, mely az azon távol helyen létező intézvényezett által leszen elfogadandó, illetőleg kifizetendő. V. ö. VÁLTÓ.

*KÜLDÉNYEZ
(küld-ény-ez) áth. m. küldényez-tem, ~tél, ~étt. Mint rendelményes és egyszersmind hátiró távol helyeken fizetés végett hitelezője számára váltót küld. V. ö. KÜLDÉNY.

*KÜLDÉR
(kül-d-ér) fn. tt. küldér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hibásan alkotott újabb kori szó a régi ismeretesb hittéritő (missionarius) értelmében; hibás pedig azért, mert küldér inkább küldőt jelent.

*KÜLDÉS
(kül-d-és) fn. tt. küldés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg parancsolás, rendelés, meghagyás, megbizás, melynél fogva valakit vagy valaki által valamit küldünk.

*KÜLDET
(kül-d-et) fn. tt. küldet-ět, harm. szr. ~e. Azon tárgy, pl. áru, melyet küldenek. Midőn a második küldetet veended, akkor fizesd meg az első küldet árát.

*KÜLDETÉS
(kül-d-et-és) fn. tt. küldetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Menés, melyet azért tesz valaki, mivel más által küldetett, vagy küldetik. Küldetésének megfelelni, azaz megtenni azt, amiért küldetett.

*KÜLDIME
(kül-d-im-e) fn. tt. küldimé-t. l. KÜLDÉNY.

*KÜLDŐ
(kül-d-ő) fn. tt. küldő-t. 1) Széles ért. személy, vagy erkölcsi testület tagjai, kik valakit vagy valamit küldenek. Az ajándék küldőjének köszönetet mondani. 2) Személy, ki egy mást vagy többeket valamivel megbízva bocsát valahová. Különösen mondják valamely testület személyeiről, kik valakit képviselő gyanánt küldenek. A megyei és városi követek eléadták küldőik inditványait.

*KÜLDÖNCZ
(kül-d-öncz) fn. tt. küldöncz-öt, harm. szr. ~e. Megbizott személy, kit valamely titkos társulat saját ügyeinek előmozdítására ideoda küld. Forradalmi küldönczök. (Emissarius).

*KÜLDÖTT
(kül-d-ött) mn. és fn. tt. küldött-et, harm. szr. ~je. Akit vagy amit valahová küldöttek. A haza küldött katonákat ismét visszahívni. A küldött levelet megkaptam. Különösen személy, kit valamely testület képviselő gyanánt vagy egyes személy, mint hirnököt, tudósitót, futárt küld valahova. A vármegye küldöttei megérkeztek ő Felségéhez.

*KÜLDÖTTSÉG
(kül-d-ött-ség) fn. tt. küldöttség-ět, harm. szr. ~e. Több küldöttekből álló személyzet, valamely ügy elintézése, végrehajtása stb. végett megbízva. Üdvözletre, hódolotra kinevezett megyei küldöttség. A fejedelmet fogadó küldöttség tagjai. Hatóságok, társulatok, egyletek küldöttségei.

*KÜLDÖTTSÉGI
(köl-d-ött-ség-i) mn. tt. küldöttségi-t, tb. ~ek. Küldöttségtől eredett v. eredő, küldöttségre vonatkozó. Küldöttségi munkálatok. Küldöttségi eljárás.

*KÜLDÖZ
(kül-d-öz) gyakor. áth. m. küldöz-tem, ~tél, ~ött. par. ~z. Gyakran vagy folytonosan, ismételve küld valamit v. valakit. A szegények-nek pénzt, eledelt, ruhát küldözni. A cselédeket küldözni. Leveleket küldözni. Olvasásra könyveket küldözni. Elküldözni, szétküldözni a hirlapokat. V. ö. KÜLD.

*KÜLDÖZÉS
(kül-d-öz-és) fn. tt. küldözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ismételt, gyakori vagy folytonos küldés.

*KÜLDÖZGET
(kül-d-öz-g-et) gyak. önh. m. küldözget-tem, ~tél, ~étt, par. küldözgess. Mintegy apródonként, lassacskán, helylyel közzel küldöz. Különösen am. izenget Valaki után küldözgetni.

*KÜLDÖZGETÉS
(kül-d-öz-g-et-és) fn. tt. küldözget-ést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, mintegy sürüen aprózott küldözés.

*KÜLEKĚDÉS
(kül-ek-ěd-és) fn. tt. külekedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Birkozás, különösen ökölviadal, öklöződés. V. ö. KÜLEKĚDIK.

*KÜLEKĚDIK
(kül-ek-ěd-ik) k. m. külekěd-tem, ~tél, ~ětt. Vastag hangon: kulakodik. Minthogy ennek törzsöke kulak v. kulyak öklöt jelent, innen külekedni, tulajdonképen am. öklöződni, ököllel viaskodni, szélesb ért. birkozni; sőt származására nézve is némi csekély betüáttétellel azonos ökölködik szóval.

*KÜLET
(kül-et) l. helyesebben: KÜLME.

*KÜLFAL
(kül-fal) ösz. fn. Az épületnek fő fala, mely annak kerületét képezi, különböztetésül a bel- és közfaltól.

*KÜLFÖLD
(kül-föld) ösz. fn. Mind azon föld, vagyis ország vagy tartomány stb. mely valakinek hazáján kivül esik, az reá nézve külföldnek mondatik; ellentéte belföld, haza, hon. Innen e szó viszonylagos jelentéssel bir, mert amely ország, pl. a magyarra nézve külföld, az egy másra nézve, ki benne született és lakik, belföld. Külföldre utazni, vándorolni. Külföldről szállitott áruk.

*KÜLFÖLDI
(kül-földi) ösz. mn. és fn. tt. külföldi-t, tb. ~ek. Általán minden személy, vagy dolog, ki vagy mely idegen országban született és lakik, vagy illetőleg ott termett, készűlt stb. Ellentéte hazai, honi, belföldi. Külföldi művészeket, tudósokat, mesterembereket hívni a hazába. Külföldi árukkal elárasztani a honi vásárokat. A külföldiekkel barátságos viszonyban élni. Mondjuk tulajdonságokról is, melyek a külföldi lakosoknál divatoznak. Külföldi szokások, viselet.

*KÜLFÖLDIES
(kül-földies) ösz. fn. Szoros ért. az emberi szokásokról mondatik, mennyiben a külföldieket utánozzák, azok mintájához alkalmazvák. Külföldies divat, öltözködés, életmód. Külföldies beszédejtés.

*KÜLFÖLDIESKĚDÉS
(kül-földieskědés) ösz. fn. Külföldi szokások, erkölcsök után kapkodás, a hazaiak elhanyagolásával vagy mellőzésével.

*KÜLFÖLDIESKĚDIK
(kül-földieskědik) ösz. fn. Külföldi szokásokat, életmódot, viseletet utánoz, majmol.

*KÜLGÁT
(kül-gát) ösz. fn. A várépitésben azon erődmü, mely a vár árkán kivül áll. (Aussenwerk).

*KÜLGYARAPÚ
(kül-gyarapú) ösz. mn. Növénytani ért. mondják oly növényekről, melyek eredeti hazája a külföld. Külgyarapú vetemények.

*KÜLHÁRTYA
(kül-hártya) ösz. fn. A növények héjain, kérgein azon hártyaforma szövedék, mely a növényt legkivülről boritja.

*KÜLHÉJ
(kül-héj) ösz. fn. A héjnak külső része. l. KÜLHÁRTYA.

*KÜLHON
(kül-hon) ösz. fn. Ferde kifejezés, mert ami 'kül' (a honon küllevő), az nem lehet egyszersmind 'hon' is, s ugyanazt jelenti amit 'külső hon' jelentene (mint külváros = külsőváros), ami képtelenség. Ezen elnevezés onnét származhatott, mert némelyek a német 'Land' szót mindenütt vaktában 'hon'-nak forditják, mint Angolhon, Frankhon, szókban is; azonban ezek megállhatnak, mert angolok, frankok honát, hazáját jelentik, de 'kül' magában csak is annyi, mint külső, sőt ha külföldet v. külföldit értenénk is alatta, pl. külföld hona, v. külföldiek hona, ez is csak zavart fogalmat szülne. Helyesebben l. KÜLFÖLD.

*KÜLHONI
(kül-honi) ösz. mn. l. KÜLFÖLDI. V. ö. KÜLHON.

*KÜLJEBB
(kül-j-ebb) l. KÜL alatt.

*KÜLLEG
(kül-leg) ih. l. KÜLSŐLEG.

*KÜLLŐ (1)
fn. tt. küllő.t. 1) Így neveztetnek azon sugárfák a kerékben, melyek a kerékagyból kinyúlván, a tatpfákat öszvetartják. Gyöke kül, honnan igazán kül-ő, t. i. mintegy külfelé nyomuló. Ebben valaminek küllő közepe, máskép: kellő közepe, a kör ker szótól származik: körlő közepe, am. a köréhez hasonló központja. 2) A harkályok, vagyis favágó madarak neméhez tartozó madárfaj, sárgazöld szinü tollakkal.
Ez is valószinüleg külő, vagyis megfordítva (valamint külü szó is) am. lükő, lökő, minthogy a fákat csőrével lökdösi, vagdalja, hogy a kérgeik alatt rejtező férgek bábjait kiszedhesse. Ennél fogva, mint érintők, azonos a törő eszközt jelentő külü szóval. V. ö. KÜLÜ.

*KÜLLŐ (2)
falu Sopron m.; helyr. Küllő-re, ~n, ~ről.

*KÜLLŐROJT
(küllő-rojt) ösz. fn. Az együttnemzők seregéből, és nősözvegyek rendéből való növénynem, mely nevét hihetőleg szálas, keskeny, czérnaforma sugárvirág szirmaitól kapta, melyek úgy állanak kifelé, mint kerék küllői az agyból. (Erigeron).

*KÜLME
(kül-me, azaz kül-mi) fn. tt. külmét. Szó szerént: külső valami, azaz külső forma. Az okiratok külméjére vonatkozó szabályok.

*KÜLORSZÁG
(kül-ország) ösz. fn. l. KÜLFÖLD.

*KÜLORSZÁGI
(kül-országi) ösz. mn. l. KÜLFÖLDI.

*KÜLÖL
(kül-öl v. kül-ül); a régi magyar Passióban am. kívül, a székelyeknél: küjjel. "Péter kedeg állván külöl az ajtóra." (Toldy F. kiadása 50. l.).

*KÜLÖMB, KÜLÖMBÖZIK
stb. l. KÜLÖNB, KÜLÖNBÖZIK stb.

*KÜLÖMÖS
sopronyvidéki szó, különös helyett; l. ezt.

*KÜLÖN (1)
(kül-ön) mn. tt. külön-t, tb. ~ök. Fokozva: különb, legkülönb, inkább csak szellemi értelemben használtatik. Lásd: KÜLÖNB. Mondjuk oly valaki vagy valami felől, aki vagy ami a többi rokonnemüektől mintegy el van választva, azokon kivül esik, nincs öszveköttetésben a többivel. Hárman vannak testvérek, s mindenik külön házban lakik. Az apa és fia, külön-külön konyhát tartanak. A hivatal-szobában minden irnok külön asztalnál ül. Értelemre rokon vele: más. Ellentéte, közös, társas, pl. külön gazdálkodás, közös gazdálkodás; külön étkezés, társas étkezés.

*KÜLÖN (2)
(kül-ön) ih. Mástól, vagy többektől elválasztva, magányosan. Külön lakni egy szobában, nem mással. Külön enni, nem társaságban. Külön utazni, nem társas kocsin. Néha am. kitünőleg, főkép, jobban mint a többit. A müvész külön dolgozott e müvön. Kettőztetve am. egyenként. Kűlönkűlön megvizsgálni minden irományt.

*KÜLÖNB
(kül-ön-b) másod foku mn. a külön törzsöktől. Széles ért. am. más nemüebb, más félébb, pl. különbféle, különbnemü dolgok. Szorosb és szellemi értelemben a maga nemében jelesb, derekabb, érdemesb. Ő különb ember náladnál. Ez különb munka a tiédnél. Különb legénytől sem félek még.

*KÜLÖNBEN
(kül-ön-ben) ih. 1) Máskép, nem azon módon, mint a többi rokonnemüek. Ezen könyveket különben kötötték be, mint a többieket. Nincs különben ráhagyó bizonyitás, am. úgy van. 2) Jelesebben, kitünőbben. Reméllem, hogy különben viseled magadat, mint eddig. 3) Élünk vele ellentéti kapcsolatul, s am. ha az nem történik, ha a dolog máskép üt ki, pl. Megtedd, amit mondottam, kölönben jaj neked. Segits rajtunk, különben elveszünk. 4) Egyébiránt, többire nézve; mely esetben kivételes jelentéssel bir, pl. Mogorva emberkerülő, különben nem bánt senkit. E háznak tetője idomtalan, különben jól van építve.

*KÜLÖNBFÉLE
(különb-féle) ösz. mn. Olyféle, oly nemü, oly faju, oly tulajdonságu, mely másoknál különb. Nevezetesen, ami jelesebb, derekabb, kitünőbb a maga nemében. Ez különbféle gyümölcs, mint ama vadfán termett. Az ebéd végén különbféle borral kinálni a vendégeket. Szorosan véve más a különféle, és más a különbféle, mert ez jobbfélét, amaz pedig többfélét jelent.

*KÜLÖNBFÉLESÉG
(különb-féleség) ösz. fn. Jobbféleség, a maga nemében jelesebb tulajdonság. V. ö. KÜLÖNBFÉLE.

*KÜLÖNBÖZÉS
(kül-ön-b-öz-és) fn. tt. különbözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon viszonyos állapot, melyben két vagy több öszvehasonlított tárgyak vannak, midőn bizonyos tulajdonságokra nézve különböznek egymástól. V. ö. KÜLÖNBÖZIK.

*KÜLÖNBÖZET
(kül-ön-b-öz-et) fn. tt. különbözet-ět. Különbözés elvont értelemben, különösen számoknál, pl. 10 és 8 között a különbözet 2. A Bécsi codexben am. különféleség (varietas) "Kit iratnak csudálatos különbözete ékeseit vala." Eszter (Heszter) I. fejezet. Árkülönbözet (Preisdifferenz) az áruszerzési kötéseknél jelenti az eladási árnak az áru későbbi átadásakor megváltoztát (emelkedését v. alábbszállását) a közforgalomban; pl. ha ma kialkudott árban eladom a vetésben, vagy magtárban is létező, de csak egy hónap mulva átszolgáltatandó búzámat: egy hónap mulva a búza ára a köz forgalomban más lehet, s e közt és a kialkudott ár közt támadott eltérést hívjuk árkülönbözetnek.

*KÜLÖNBÖZIK
(kül-ön-b-öz-ik) k. m. különböz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Mondjuk oly öszvehasonlított tárgyakról, melyek az öszvehasonlítási pontban másmás nemüek, fajuak, tulajdonságuak. Távolító ragu neveket vonz. Gyakran az édes testvérek mind termetben, mind erőben, mind észben, mind hajlamban különböznek egymástól. Mennyire különbözik ezen jeles mű ama kontártól! Öröm, űröm csak egy betüben különböznek. (Km.). Ellentéte hasonlít, egyezik. Bizonyos nézetekre nézve különbözni, másokban egyezni.

*KÜLÖNBÖZŐ
(kül-ön-b-öz-ő) mn. tt. különböző-t. Ami valamely tekintetben a hasonlított tárgytól elüt, vele nem egyezik. Különböző véleménynyel lenni. Különböző szokásu, nevelésü, müveltségü, hajlamu emberek között nem létezhetik valódi barátság.

*KÜLÖNBÖZŐLEG
(kül-ön-b-öz-ő-leg) ih. Különböző módon, máskép, másmás szerrel, egymással nem egyezve. Különbözőleg szárnyalnak a hírek.

*KÜLÖNBÖZTET
(kül-ön-b-öz-tet) áth. m. különböztet-tem, ~tél, ~ětt, par. különböztess. 1) Az öszvehasonlított tárgyakat azon jelek, tulajdonságok szerént, melyekben egymástól elütnek, szétválasztja, és elméletileg osztályozza. A madarakat, halakat, nemeik, fajaik szerént kölönböztetni. Meg tudja különböztetni a hollót a galambtól. 2) Bizonyos jelessége, érdeme miatt a többi közől kitüntet, a többinél mintegy különbnek nyilvánít valakit. A főurakat, jeles tudósokat, müvészeket megkülönböztetni.

*KÜLÖNBÖZTETÉS
(kül-ön-b-öz-tet-és) fn. tt. különböztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit v. valakit különböztetünk. Különösen tisztelés, méltánylás, melynél fogva valakit mint tisztelet tárgyát tűzünk ki, és olyannak nyilvánítunk. V. ö. KÜLÖNBÖZTET.

*KÜLÖNBÖZTETETT
(kül-ön-b-öz-tet-ětt) mn. tt. különböztetett-et. A főrangu személyekhez intézett levelekben divatozó kifejezés az aláirásoknál. Különböztetett mély tisztelettel.

*KÜLÖNBÖZTETŐ
(kül-ön-b-öz-tet-ő) mn. tt. különböztető-t. Mondják azon jegyekről, tulajdonságokról, melyek által a tárgyakat megkülönböztetjük.

*KÜLÖNBSÉG
(kül-ön-b-ség) fn. tt. különbség-ět, harm. szr. ~e. Azon sajátság, tulajdonság, mely valamit egy másiktól vagy többektől megkülönböztet. Különbséget tenni a jó és rosz között. Ember és ember között nagy a különbség. Ezen ikrek oly hasonlók, hogy alig találni bennök különbséget. Néha am. válogatás, megválasztás, kivétel. Különbség nélkül minden polgár tartozik adózni. A halál nem tesz különbséget a gazdagok és szegények között. Szabatosabban: különség.

*KÜLÖNCZ
(kül-ön-cz) fn. tt. különcz-öt, harm. szr. ~e. Általán mi a maga nemében a többi közől némi tulajdonságokra nézve mintegy magán áll, a többitől elüt, másoktól különválik. Nevezetesen jelent oly embert, kinek egész lénye s viselete sajátságos, ki az életmódban, viseletben, szóval a társas élet szokásaiban másokkal együtt nem tart. Ily különcz volt a régi bölcsek között a hordóban lakó Diogenes.

*KÜLÖNCZKÖDÉS
(kül-ön-cz-köd-és) fn. tt. különczködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mind a társas, mind a magánéletben oly magaviselés, mely a köz, társas, divatos szokástól egészen elüt. V. ö. KÜLÖNCZ.

*KÜLÖNCZKÖDIK
(kül-ön-cz-köd-ik) k. m. különczköd-tem, ~tél, ~ött, Úgy él, úgy viseli magát, oly sajátságos életmódot követ, mely a másokétól egészen eltér. V. ö. KÜLÖNCZ.

*KÜLÖNCZSÉG
(kül-ön-cz-ség) fn. tt. különczség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melynél fogva valakit különcznek mondunk. 2) A különcznek, mint olyannak, egyes tette, módja, szokása, pl. senkinek nem köszönni, mindig hajadon fővel járni, különczség.

*KÜLÖNFAJÚ
(külön-fajú) ösz. mn. Más fajból való, mint az, melylyel öszvehasonlíttatik. A kutya és farkas egynemű, de különfajú állatok. Az alma és körte különfajú gyümölcsök. V. ö. FAJ.

*KÜLÖNFÉLE
(külön-féle) ösz. mn. Más és más nemű, fajú, tulajdonságu. Különféle állatok, növények, ásványok. Különféle népek, nyelvek, szokások. Különféle dolgokról beszélni. Különféle termények, áruk. Különféle módon, képen, szerrel tenni valamit. Ellentéte, egyféle, azonegyféle, egynemű. V. ö. KÜLÖNBFÉLE.

*KÜLÖNFÉLEKÉP
(külön-féle-kép) ösz. ih. Oly módokon, oly szerekkel, melyek egymással nem egyeznek. Néha az orvosok ugyanazon nyavalyát különfélekép gyógyitják. A tanuk különfélekép adták elé a dolgot.

*KÜLÖNFÉLÉN
(külön-félén) ösz. ih. Különféle módon, képen, szerrel, egymástól elütve, meg nem egyezve. Különfélén készítni valamely eledelt.

*KÜLÖNFÉLESÉG
(külön-féleség) ösz. fn. Azon viszony, mely a dolgok között létezik, mennyiben egymáshoz nem hasonlók, egymástól elütnek, különneműek, más-másszerűek. A természet műveiben bámulandó különféleség van. A házasok gyakran miveltségök, vágyaik, szokásaik különfélesége miatt nem férnek öszve.

*KÜLÖNÍT, KÜLÖNIT
(kül-ön-ít) áth. m. különít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, per. ~s. 1) A többitől elválaszt, s mintegy különné tesz. 2) Azon jegyek, s tulajdonságok szerént osztályoz holmit, melyekben egymástól elütnek. Különíteni a hegye-, lelke- és aljadohányt. Különíteni becsük szerént az árukat. Elkülönít.

*KÜLÖNÍTÉS, KÜLÖNITÉS
(kül-ön-ít-és) fn. tt. különítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A többitől elválasztás, osztályozás.

*KÜLÖNKÖDÉS
(kül-ön-köd-és) fn. tt. különködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki különködik, pl. különködés így irni: adgya, e helyett: adja. V. ö. KÜLÖNKÖDIK.

*KÜLÖNKÖDIK
(kül-ön-köd-ik) k. m. különköd-tem, ~tél, ~ött. Valamivel szükebb értelmü, mint a különczködik, s mondjuk emberről, ki bizonyos tárgyban, ügyben, szokásban saját akaratát, nézetét követi, a többiektől elválik, pl. ki az ik-es igékkel még most sem akar úgy élni, mint a többség és régiek, az különködik.

*KÜLÖNKÖDŐ
(kül-ön-köd-ő) mn. tt. különködő-t. Ki a közönségesen bevett, a többség által követett szokás ellen cselekszik.

*KÜLÖNKÜLÖN
(külön-külön) lásd: KÜLÖN alatt.

*KÜLÖNLEG
(külön-leg) ih. A többivel nem tartva; külön véve, különértve.

*KÜLÖNLEGĚS
(kül-ön-leg-ěs) mn. tt. különlegés-t v. ~et, tb. ~ek. Különálló, különlétező; külön vett külön értett v. gondolt.

*KÜLÖNNEMŰ
(külön-nemű) ösz. mn. Másmás nemhez tartozó, vagyis oly jegyekkel, tulajdonsággal nem biró, miknél fogva egy másikkal bizonyos nem alá volna sorozható. A verebek és sasok különneműek. Különnemű törtszámok, melyeknek más-más nevezőjik (osztójik) vannak.

*KÜLÖNÖDIK
(kül-ön-öd-ik) k. m. különöd-tem, ~tél, ~ött. A többitől különválik, elszakad, bizonyos tekintetben önállóságra vergődik. Elkülönödik. Midőn a tejfölt köpülik, a vaj elkülönödik az irótól. Tagosztály által elkülönödnek a közbirtokosok. "Az Isten kegyelmétől megkülönödni." Szabó D. Ellentéte: közösödik, elegyedik.

*KÜLÖNÖS
(kül-ön-ös) mn. tt. különös-t v. ~et, tb. ~ek. Általán, mi a többitől valamely tekintetben különbözik, minek olyas sajátsága van, mely másban nem létezik, nevezetesen 1) Személyes, magányos. Különös meghivás. Különös beszélgetés. Ellentéte: általános, nyilvános. 2) A maga nemében kitünő, jeles, nevezetes. Különös borokkal, ételekkel kedveskedni a vendégeknek. Különös tisztelettel fogadni valakit. Ellentéte: közönséges. 3) Szokatlan, furcsa, ritka. Különös a te magadviselete ma. Különös egy ember ez a mi szomszédunk. Valóban különös! Ez különös eset; ellentéte: rendes, szokott, mindennapi.

*KÜLÖNÖSEN
(kül-ön-ös-en) ih. Különös módon, nem úgy, mint közönségesen, rendesen történni szokott; a többi közől kiválólag, név szerént; fölöttekép. Különösen jutottam ma pénzhez. Ma a katonák különösen kitettek magukért. A magyar katonaságnak nagy a híre, különösen a huszároknak. Nekem ezen ruha különösen tetszik.

*KÜLÖNÖSSÉG
(kül-ön-ös-ség) fn. tt. különösség-ět, harm. szr. ~e. Általán azon tulajdonság, mely valamit különössé tesz, nevezetesen, sajátféleség a maga nemében, vagy fajában; kitünőség; ritkaság; szokatlanság. V. ö. KÜLÖNÖS.

*KÜLÖNÖZ
(kül-ön-öz) áth. m. különöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Tekintettel azon tulajdonságokra, melyekben bizonyos tárgyak egymástól elütnek, azokat különkülön választja, osztályozza. Különözni a szöveteket, s más áruczikkeket finomságuk szerént. Különözni a gyapjút, a dohányleveleket. Néha am. egyszerüen elválaszt. A meddő teheneket a fejősektől elkülönözni. Máskép: különít. Néha önhatólag is használtatik 'különczködik' helyett. Ne különözz.

*KÜLÖNÖZÉS
(kül-ön-öz-és) fn. tt. különözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit különözünk; vagy különczködünk. Elkülönözés. A közlegelőnek különözése. Már mire való ez a különözés? V. ö. KÜLÖNÖZ.

*KÜLÖNPARANCS
(külön-parancs) ösz. fn. Parancs, mely az általános parancson kivül valamely egyes személyre vagy teendőre vonatkozólag adatik.

*KÜLÖNSÉG
(kül-ön-ség) fn. tt. különség-ět, harm. szr. ~e. Azon tulajdonság, mely által egyik tárgy a másiktól elüt, s vele nem egyező, nem hasonló.
"Elváltozott idők,
Háborgó esztendők,
Különségeket hoznak."
Rimay János.
E szó helyett rendesen a különbség használtatik, holott szabatosan véve, valamint más a külön, mint a különb, hasonlóan más a különség, mint a különbség. Az első egyszerüen az egymástól elütő tulajdonságokra vonatkozik, az utóbbi pedig a tulajdonságok fokozatát is tekintetbe veszi.

*KÜLÖNSULY
(külön-suly) ösz. fn. A hígnyugtanban (hydrostatica) így neveztetik a szilárd testnek azon sulya, melynél fogva aránylag könnyebb, mint ugyanazon térfogatú folyadék, pl. a fának különsulya kisebb mint a vizé, mert a vízbe mártva, nem merűl el benne egészen, ellenben a vas különsulya nagyobb, ellenkező okból. Máskép: fajsuly. (Gravitas specifica).

*KÜLÖNSZAKAD
(külön-szakad) ösz. önh. Erkölcsi ért. külön felekezetre válik, valamely testülettől elválva, pártot képez. A meghasonlott szövetségesek különszakadtak.

*KÜLÖNSZAVAZAT
(külön-szavazat) ösz. fn. Szavazat neme, midőn a kisebbségben maradt szavazók valamely tagja saját indokolt szavazatát különösen kijelenti, s jegyzőkönyvbe téteti.

*KÜLÖNSZENV
(külön-szenv) ösz. fn. Gyógyászati rendszer, melynek fő elve: ellenkezőt ellenkezővel, (contraria contralis) gyógyitani. (Allopathia). V. ö. HASONSZENV.

*KÜLÖNSZENVÉR
(külön-szenvér) ösz. fn. Némelyek által használt új szó a különszenvi rendszert követő orvos elnevezésére. (Allopatha).

*KÜLÖNSZENVI
(külön-szenvi) ösz. mn. A különszenv rendszerét követő, azt illető, arra vonatkozó. Különszenvi gyógymód.

*KÜLÖNSZENVILEG
(külön-szenvileg) ösz. ih. Különszenvi gyógyrendszert, gyógymódot követve, alkalmazva. (Allopathice).

*KÜLÖNSZĚR
(külön-szěr) ösz. fn. Gyógytani ért. oly szer, melyet bizonyos nyavalya ellen, mint sokszori tapasztalatok után hathatósat különösen ajánlani és használni szoktak. (Specificum).

*KÜLÖNSZOBA
(külön-szoba) ösz. fn. Szoba, melyben valaki magán lakik, vagy mely a többi szobáktól elválasztva lévén, külön bejárással van ellátva. Ellentéte: közszoba. Különbözik: benyiló v. mellékszoba.

*KÜLÖNVÁLIK
(külön-válik) ösz. k. Az előbb öszvetartozott részek, vagy tárgyak, vagy személyek egymástól elszakadnak, s az öszvefüggés megszünik köztök. A vajrészek köpüléskor különválnak az írótól. Az eddig osztatlanul gazdálkodott testvérek különválnak. V. ö. VÁLIK.

*KÜLÖNVÁLT
(külön-vált) ösz. mn. Aki vagy ami bizonyos egésztől, illetőleg egylettől, társulattól stb. elszakadt. Különvált kereskedőtársak.

*KÜLÖNVONAT
(külön-vonat) ösz. fn. Vasúti mozdony, mely több kocsit vontatva, rendes időn kivül indúl és teszi meg útját.

*KÜLÖNZ
(kül-ön-öz) áth. l. KÜLÖNÖZ.

*KÜLÖNZÉK
(kül-ön-z-ék) fn. tt. különzék-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonképen csak am. különbözet, s a számtanban jelenti azon számot, melyben két egymással öszvehasonlitott mennyiség egymástól különbözik, pl. tíz és húsz között tíz a különzék.

*KÜLÖNZET
(kül-ön-z-et) fn. tt. különzet-ět. l. KÜLÖNZÉK.

*KÜLRÉSZ
(kül-rész) ösz. fn. Valamely testnek, mint öszveges egésznek azon része, mely kifelé áll. Ellentéte: belrész.

*KÜLSÁNCZ
(kül-sáncz) ösz. fn. A vár falain és bástyáin kivül fekvő sáncz.

*KÜLSÉG
(kül-ség) fn. tt. külség-ět, harm. szr. ~e. A vizi malomkerék küllőit kivül öszvefoglaló deszkák vagy gúzsok. Tájdivatosan: kilség, kíség.

*KÜLSŐ
(kül-ső vagyis kül-eső, összetétel) mn. tt. külsőt; tájszokásilag, kilső, harm. szr. külseje. Köz szokás szerént, sőt gyakran az iróknál is a külső és kül egy értelemben vétetnek, holott eredetileg és szigorún véve különböznek, mert valamint nem egyek, alház, és alsó ház, felház és felső ház, előhad és első had, hasonlóan különbségnek kell léteznie a kül és külső között, mi körülbelül abban áll, hogy a kül általánosan és határozatlanul fejezi ki azon tulajdonságot, mely szerént valami bizonyos térvonalon kivül van; a külső pedig meghatározza a rendet, sorozatot azon tárgyak között, melyek bizonyos térvonalon kivül esnek, miért egyszersmind fő fokozata jelentéssel bir, pl. kül háznak mondható minden ház, mely bizonyos határon túl áll, külső házak pedig azok, melyek a többiek között legkülebb feküsznek, (extimus) pl. külház valamely városban külvárosi házat jelent; külső ház pedig jelenthet mind bel- mind külvárosban a többiekhez képest kijebb fekvő házat. Ellentéte belső intimus v. interior. Így alház az, mely alacson, vagyis függőleges irányban alant van, különösebben melynek nincs emelete; alsó ház, mely fekvőleges irányban a többihez képest alább fekszik; előhad, mely a deréksereg előtt megy; előhad első csapatja, mely az előhadban legelől megy stb. Egyébiránt legtöbbször egy értelemben vétetik, pl. külváros és külsőváros. Túlbőségből fokozható is: külsőbb, legkülsőbb v. legkülső. V. ö. ~SÓ, ~SŐ képző.

*KÜLSŐ-BŐCS
falu Zemplén m. helyr. Bőcs-re, ~ön, ~ről.

*KÜLSŐ-CSUDA
puszta Bars m.; helyr. ~Csudá-ra, ~n, ~ról.

*KÜLSŐ-GÚT
puszta Bihar m.; helyr. ~Gút-ra, ~on, ~ról.

*KÜLSŐKÉP v. ~KÉPEN
(külső-kép v. ~képen) ösz. ih. Valaminek külső oldalát, részeit véve, úgy amint valami látszik. Ezen ház külsökép erősnek látszik. Külsőkép jó indulatot mutatni valaki iránt.

*KÜLSŐLEG
(külső-leg) l. KÜLSŐKÉP.

*KÜLSŐ-SÁRD
falu Szala m.; helyr. ~Sárd-ra, ~on, ~ról.

*KÜLSŐSÉG
(kül-ső-ség v. kül-es-ő-ség) fn. tt. külsőség-ět, harm. szr. ~e. Mind az, ami valaminek külsejét teszi, ami valakin vagy valamin első tekintetre szembetünik. Nevezetesen, mint a valódiságnak ellentéte jelenti a dolgoknak szinét. A gyászruha csak külsőség, mely nem mindig jele a fájdalom valóságának. Holmi külsőségekkel fitogtatni a születési vagy hivatali méltóságot. Ellentéte: belsőség.

*KÜLSŐ-TARNÓCZA
l. TARNÓCZA.

*KÜLSŐ-TETÉTLEN
puszta Pest m.; helyr. ~Tetétlen-be, ~ben, ~ből.

*KÜLSŐVÁROS
(külső-város) ösz. fn. l. KÜLVÁROS.

*KÜLSŐ-VATH
falu Veszprém m.; helyr. ~Vath-ra, ~on, ~ról.

*KÜLSZÉL
(kül-szél) ösz. fn. Azon végpontok vagy vonalak, melyek valamely testnek kifelé álló részeit (szélét) határozzák, pl. a bekötött könyv leveleinek külszéle. V. ö. SZÉL.

*KÜLSZENVEDŐ
(kül-szenvedő) ösz. mn. és fn. l. SZENVEDŐ alatt.

*KÜLSZIN
(kül-szín) ösz. fn. 1) A szines, festett testnek azon oldala, mely rendesen a néző felé van fordulva, ellentéte fonák szin. 2) Átv. ért. látszat, vagyis ami nem valódi dolgot, hanem csak annak alakját, képét tünteti elénk. A külszinre nem kell tekinteni; a külszin gyakran csal. Csak külszinre tenni valamit. V. ö. SZÍN.

*KÜLTAG
(kül-tag) ösz. fn. A magyar törvény szerént a kereskedői társulatokban oly tag, mely a kereskedői czégben (akár neveztessenek meg mindnyájan a czégben, akár csak e szókkal: társa vagy társai) nem foglaltatik, a czégen kivűl áll, ki rendszerént csak bizonyos befizetést tesz veszélyezésre (Einlage auf Gefahr) azaz nyereségre vagy veszteségre, vagy nagyobb kamatra, de azon befizetett öszvegen felül a társulat tartozásaiért nem felelős, a társulat ügyeire is befolyással nem bír.

*KÜLTELEK
(kül-telek) ösz. fn. Általán telek, mely a szoros értelemben vett városi vagy helységi, vagy pusztai lakok kerületén kivül esik, tekintettel azon telekre, melyet a kültelek birtokosa benn a városban vagy helységben bir; szokottabban: külsőtelek, ellentéte: belsőtelek.

*KÜLTELKI
(kül-telki) ösz. mn. Kültelekhez tartozó, arra vonatkozó, azt illető. Kültelki járandóság. Kültelki földminőség.

*KÜLTERJ
(kül-terj) ösz. fn. Tulajd. ért. a testnek azon tulajdonsága, melynél fogva bizonyos helyet kifelé ható irányban foglal el. Ellentéte: belterj, mennyiben valamely test úgy foglal el bizonyos tért, hogy annak minden legkisebb pontjait betölti. A szivacsnak külterjéhez képest kisebb belterje van, mint a vasnak. Szabatosabban: terjedék és tömedék. (Extensio és intensio). Átv. ért. akármiféle működésnek olyféle hatása, mely minél többfelé törekszik; ellentéte azon működési hatás, mely ugyanazon körben minél több erőt kifejteni, és több eredményt eléállítani törekszik.

*KÜLTERJES
(kül-terjes) ösz. mn. Ami kifelé szétterjed. Külterjes hatás, működés.

*KÜLTERJILEG
(kül-terjileg) ösz. ih. Valaminek külterjét véve, kifelé hatva. Ellentéte: belterjileg. Külterjileg mozdítani elő a nyelvet, azaz rajta lenni, hogy minél többen értsék és beszéljék; belterjileg mozdítani elő, am. minél müveltebbé, gazdagabbá tenni.

*KÜLÜ
(kül-ü) fn. tt. külü-t. 1) A kerék sugárfája, máskép: külő, küllő. 2) Ütő kalapácsokkal, s mozsárféle edényekkel ellátott gépezet, mely által bizonyos testeket öszvezúznak, pl. tökmagot, kendermagot, hogy olajt törjenek belőle, vagy a kölesből kását csinálnak. Máskép: kölyű. Ez értelemben nem egyéb, mint a megforditott lükü, azaz lökő, minthogy a kalapácsok lökdösése által működik. Rokon vele a lüktet, azaz a földet egyik lábával ütögetve, lökdösve sántikál.

*KÜLÜGY
(kül-ügy) ösz. fn. Államkormányzásban a nemzetközi viszonyokra vonatkozó mindenféle ügy.

*KÜLÜGYÉR
(kül-ügyér) ösz. fn. Ügyér, vagyis miniszter, ki valamely állam külügyeit viszi. V. ö. ÜGYÉR.

*KÜLÜGYMINISZTER
(kül-ügy-miniszter) l. KÜLÜGYÉR.

*KÜLVÁR
(kül-vár) ösz. fn. Valamely városon kivül fekvő vár. (Citadelle). Máskép: fellegvár.

*KÜLVÁROS
(kül-város) ösz. fn. Tulajdon szoros ért. a kerített városnak azon része, mely a falakon, bástyákon kivül esik; ellentéte, belváros.

*KÜLVÁROSI
(kül-városi) ösz. fn. Külvárosban lakó, onnan való; ottan létező, arra vonatkozó. Külvárosi polgárok, lakosok. Külvárosi bíróság. Külvárosi utczák, házak.

*KÜLVÁROSIAS
(kül-városias) ösz. mn. Külvárosban, külvárosi lakosoknál divatozó. Külvárosias épitésmód. Külvárosias népviselet.

*KÜLVILÁG
(kül-világ) ösz. fn. A szemmel látható testi világ; különböztetésül a belvilág, vagyis szellemi és erkölcsi világtól.

*KÜLVILÁGI
(kül-világi) ösz. mn. Külvilághoz tartozó, arra vonatkozó. Külvilági jelenetek.

*KÜLVONAL
(kül-vonal) ösz. fn. Azon vonal, mely valamely testnek vagy térnek széleit határozza meg, nevezetesen a rajzolásban. Az emberi főnek külvonalai. (Contour).

*KÜNGÖS
puszta Veszprém m.; helyr. Küngös-re, ~ön, ~ről.

*KÜNN
(kü-nn) ih. A két nn csak nagyobb nyomatékosság utján alakult, mert szabatosan egy n-vel volna kün. Gyöke kü, máskép ki, melyből en képzővel lett eredetileg küen, s az e kihagyásával kün, mint sürü sürün, jó izü jó ízün, keserű keserűn, ezek helyett: sürüen, izüen, keserűen. Az an en határzó képzőnek megfelel az ul ül, s némely szók mindkettőt fölveszik, pl. csunya csunyán csunyául, ostobán ostobául, illően illőül. Így felel meg a kün ben, alan, künt, bent, alant határozóknak a küvöl, bevül (belűl), alul. Ezen képzés erejénél fogva a kün és küvül tulajdonkép hely- és módhatárzó egyszersmind; a helyet t. i. a kü, a módot pedig az en v. ül fejezi ki. Jelenti azon helyet, mely bizonyos térnek végvonalain túl esik. Ellentéte: ben. Sem kün, sem ben. Kün járni az utczán. Kün lakni a falun. Kün hálni, kün maradni. Fölveszi végül hasonlóan nagyobb nyomatékosság kedveért a t betüt is mint szintén határozói helyképzőt: künt. Ugyanezen képző létezik a ben-t, fen-t, len-t, alan-t, továbbá a szintén helyre, térre vonatkozó hoszszan-t, magasan-t, mélyen-t szókban.

*KÜNNÉT
(künn-ét v. kü-nn-en-d) székely tájszólás szerént am. kivülről, máskép ugyanott: küvünnet, és küjjelről. Olyan alkotásu, mint innét, onnét, honnét stb.

*KÜPÜ
tájdivatos, köpü helyett; l. ezt.

*KÜR
elvont gyöke kürt szónak és származékainak; l. KÜRT.

*KÜRT (1)
(kür-t) fn. tt. kürt-öt, harm. szr. ~je. Kicsinyezve: kürtöcske. Gyöke kür azon szók osztályába tartozik, melyekben a lényeges gyökbetü r növést, magasságot, fölkelést jelent, milyenek or orom, hóri óriás, sarj, serdül, serken, szaru, taré, part, mart, bércz stb. Eredeti értelme szaru, vagyis bizonyos állatok fején vagy homlokán csontféle kinövés. Ezen alakban legközelebb áll hozzá a hellen xraV, a latin cornu, azután a lágyabb német Horn, és a forditott szláv roh. Mivel pedig, valamint más népek, úgy a magyarok is a szaru tülkét hangszerül használták: innen jelent fuvó hangszert is, mely leginkább ökörszaruból van készitve, s hajdan a táborokban 'hadi kürt' név alatt használtatott, s jelenleg a csordapásztorok és vadászok jeladó hangszere. A kürt és szaru lényegben egyet jelentenek; innen vajas szarvas, néhutt: vajas kürt. Használtatik fordítva is tájszokásilag türk v. tülk. Rokonok hozzá a csűr, csürk, csürök és gyűr mint olyféle testek, melyek szaruként hegyesre felmagasodnak. A magyarok kürtjei között legnevezetesebb az ismeretes jász kürt, mely Jászberényben őriztetik, közhiedelem szerént Lehel kürtje. A kürtről számos magyarországi helységek neveztettek el.

*KÜRT (2)
falvak Komárom, ASSA~, NEMES~, PUSZTA~, Nyitra, ERDŐ~, Nógrád, HIDAS~, Pozsony, TISZA~, Borsod m., puszták Heves m.; helyr. Kürt-re, ~ön, ~ről.

*KÜRTCSIGA
(kürt-csiga) ösz. fn. Tekergő, és hasas teknőjű csigafaj, mely némileg a kürthöz hasonló, s ha fülhöz tartják, zúg. (Buccinum).

*KÜRTHANG
(kürt-hang) ösz. fn. Sajátságos vastag, tompa hang, milyet a megfútt kürt adni szokott. A kürthangra fölriadtak a veszteglő hadak. Kürthanggal öszvehíni a vadásztársakat.

*KÜRTŐ
(kür-t-ő) fn. tt. kürtő-t. Így nevezi a köznép az ország némely részében a kéményt; néhol pedig csak azon cső neveztetik kürtőnek, mely a szobában levő kemenczéből a kéménybe vagy konyhába vezeti a füstöt, tehát mely a kemenczét a kéménynyel öszveköti. Nevét a kürttől kapta, minthogy az eredeti magyar kürtők, akár mint kémények, akár mint kemenczecsövek, milyenek a legtöbb tájakon most is láthatók, alul széles, felül keskenyedő szaruhoz, vagyis kürthöz hasonlítanak. Egyébiránt rendszerént veszszőből vannak fonva, és sárral betapasztva. A kőmives rakta kürtő mint kémény utóbbi divat.

*KÜRTŐFĚCSKE
(kürtő-fěcske) ösz. fn. Fecske, mely a kürtő, azaz kémény körül szokott fészkelni.

*KÜRTÖL
(kür-t-öl) önh. m. kürtöl-t. Kürt nevü hangszert fú. Hajnalban kürtöl a csordás. Átv. ért. valamit uton útfélen teli torokkal hirdet. Amit észrevesz, legott kürtöli mindenfelé.

*KÜRTÖLÉS
(kür-t-öl-és) fn. tt. kürtölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kürtbe fuvás. Első kürtöléskor fejni meg a teheneket. Átv. ért. teli torokkal hirdetés.

*KÜRTŐPÉNZ
(kürtő-pénz) ösz. fn. 1) Díj, melyet a kürtő- vagy szokottabban kéménysěprőnek fizetni szokás. 2) l. FÜSTPÉNZ.

*KÜRTÖS, KIS~
NAGY~faluk Nógrád, puszta Somogy m.; helyr. Kürtös-re, ~ön, ~ről.

*KÜRTŐSEPRŐ
ösz. fn. Személy, kinek különös mestersége és rendeltetése a kürtőket seperni, tisztogatni; máskép: kéménytisztító, kéményseprő, néhutt: füstfaragó.

*KÜRTÖSFÁNK
(kürtös-fánk) ösz. fn. Sütemény, melyet dorongra tekergetve sütnek, miért máskép dorongfánk v. botratekercs a neve. Kürtösnek mondják, mert ha lehúzzák a dorongról, üres, mint a kürt.

*KÜRTSZÍJ
(kürt-szíj) ösz. fn. Szíj, melynél fogva a kürtöt, különösen vadászkürtöt vállra szokták vetni, vagy nyakba akasztani.

*KÜRTSZÓ
(kürt-szó) ösz. fn. Azon sajátnemü, leginkább tompa hang, melyet a kürt ad, ha bele fúnak, máskép: kürthang.

*KÜRTYA
falu Krassó m.; helyr. Kürtyá-ra, ~n, ~ról.

*KÜRÜ
NAGY~, falu Heves m.; helyr. Kürü-be, ~ben, ~ből.

*KÜS
mn. a Bécsi, Tatrosi codexekben, régi magyar Passióban stb. és székelyes kiejtéssel am. kis, melyből küske (Gömörben is) am. kicsike, és küsruha am. zsebkendő. l. KIS, KUTAK, KÜSZ.

*KÜSDED
régies és tájdivatos kisded helyett. "A nagytól fogván mend a küsdediglen." Bécsi codex.

*KÜSDEG
a székelyeknél am. kisded.

*KÜSÉLESZ
(küs~ azaz kis-élesz, azaz ~élesztő) ösz. fn. A székelyeknél am. élesztős keverék. (Kriza J.).

*KÜSMŐD
erdélyi falu az Udvarhelyi székely székben; helyr. Küsmőd-re, ~ön, ~ről.

*KÜSRUHA
(küs~, azaz kis-ruha) l. KÜS alatt.

*KÜSÜ
l. KÖSÜ.

*KÜSZ
fn. tt. küsz-t, tb. ~ök. Apró, fehér halfaj, mely csoportosan szokott járni. A Balatonban nagy számmal tenyészik. Neve hihetőleg nem egyéb, mint a sziszegőre változott küs, azaz kis, és csakugyan máskép: kisz.

*KÜSZD, KÜSZDÉS, KÜSZKÖDIK stb.
l. KÜZD, KÜZDÉS, stb.

*KÜSZKÖPÜ
l. KÖZKÖPÜ.

*KÜSZÖB
(küsz-öb) fn. tt. küszöb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Kicsinyezve: küszöböcske. Mai értelemben jelenti azon alapdeszkát vagy gerendát, mely az ajtó vagy kapuközben, a padlón vagy fenéken fekszik, s melyen előbb át kell lépni, hogy az illető térbe, pl. udvarba, szobába, terembe mehessünk. Ez értelemnél fogva, úgy látszik, hogy küszöb annyi, mint köz öb, vagyis azon öb, mely a külső és belső tér között van, s mintegy köz gyanánt szolgál. Ha pedig azt teszszük fel, hogy e szó már akkor is divatozott, midőn eleink még sátorok alatt laktak; úgy még inkább illik rá az öb alapfogalom, mert a sátornak, mint kerekgömbölyü alkotványnak csakugyan öbe, öble van, és pedig belső öbe, mely belterületét teszi, és külső öbe, azaz nyilása, mely ki- s bejárásul szolgál, és ha még azt is veszszük, hogy a sátoroknak néha kidudorodó pitvarféle bejárásuk van, akkor így elemezhetjük, küsz am. küs, azaz külső, és öb; tehát külső öböl a sátoron. Törökül: isik v. esik. Átv. ért. jelenti valamely teendőnek, kivált tanulmány tárgyának első kezdetét, alapját. Még alig ért a tudományok küszöbéhez.

*KÜSZÖBGERENDA
(küszöb-gerenda) ösz. fn. Gerenda, mely a kapuban vagy ajtóban küszöbül szolgál. V. ö. KÜSZÖB.

*KÜSZÖBLÉPCSŐ
(küszöb-lépcső) ösz. fn. Lépcső a küszöb tövében, melyen a küszöbre fel, vagy arról le kell lépni.

*KÜTEG
(küt-eg) ösz. fn. tt. köteg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Újabb kori, orvosi műszó, jelent általán mindenféle foltot, fakadást, persenést az állati bőrön, melyről azt szoktuk mondani, hogy kiütötte magát v. kiütött.

*KÜTYLŐ
(küty-l-ő) fn. tt. kütylő-t. Győr tájéki szó, jelent málészáju, együgyü, mamlasz, hüle embent. Vastag hangon: kutyló, rokon a kutyorodik igével, mennyiben a kütylő ember rendesen tunya, lomha meggörbedő testtel jár.

*KÜVŐ
(kü-v-ő) fn. tt. küvőt. Szathmár vidékén am. küllő, minthogy a kerékagytól kifelé áll.

*KÜVÜL
l. KIVÜL.

*KÜVÜNNÉT
(kü-v-ünn-ét v. kü-v-ünn-end) l. KÜNNÉT.

*KÜZ
elvont gyöke küzd v. küzdik igének és származékainak.

*KÜZD
l. KÜZDIK. A székelyeknél főnév gyanánt is használtatik küzdés helyett; pl. küzdbe menyen (megyen) am. küzdésre kel. (Andrássy Antal).

*KÜZDELĚM
(küz-d-el-ěm) fn. tt. küzdelmet, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. egymásnak ellenszegülő erők azon törekvése, hogy egymást legyőzzék. 2) Átv. ért. az észnek, és érzékiségnek egymással való ütközése. Mindkét értelemben a viszonyos ellenhatásnak tartós, folytonos, és nagyobb állapotát jelenti.

*KÜZDELMI
(köz-d-elem-i) mn. tt. küzdelmi-t, tb. ~ek. Küzdelemhez tartozó, küzdelemre vonatkozó. Küzdelmi tér. Küzdelmi vágy. Küzdelmi díj. Küzdelmi biró.

*KÜZDÉS
(küz-d-és) fn. tt. küzdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Két ellenkező erőnek egymás elleni viszonyos, és tettleges törekvése, melynek czélja az ellenfél legyőzése. Hosszas küzdés után földre sujtani az ellenfélt. Sok küzdésébe került, mig elhatározhatta magát. V. ö. KÜZDIK.

*KÜZDHELY
(küzd-hely) ösz. fn. Általán azon hely, melyen az ellenfelek, viaskodók, birkozók küzdenek. Különösen, ha a küzdés nyilvános mutatványul, vagy játékul tartatik, e végre czélirányosan elrendelt tér, pl. korlátokkal kerítve, homokkal meghordva stb.

*KÜZDIK
(köz-d-ik) k. m. küzd-ött, htn. ~ni v. ~eni. Némelyek használják ik nélkül is; de minthogy ezen ige nemcsak hatást, hanem visszahatást is foglal magában, innen helyesebben a középigék közé sorozandó. Közönséges értelme: valakivel viaskodik, bizakodik. Küzdeni az ellenséggel, szilaj vadállattal.
"Lám mindent te ejtesz, ki teveled küzdik."
Régi ének Sz. Lászlóról.
Gyökének lényegét az ellenséges hajtást, tolást jelentő űz ige teszi, s küzdik eredetileg am. üzdik, azaz űz és üzetik, mi a küzdésnek csakugyan természetében fekszik, midőn hol egyik, hol másik látszik győzni, hol egyik, hol másik tolja vissza ellentársát. E szerént küzködni am. űzködni, egymást űzni, küzködés am. üzködés egymásnak űzése. Hogy a k némely szók elején puszta előtét, erről, l. K betű és KÉP. Átv. ért. mondják a léleknek, akaratnak azon működéséről, midőn az érzéki hajlamok, ingerek, és az erény törvényei között meghasonlás támad, minek következtében az ember mintegy önmagával viaskodik. Leküzdeni az indulatok viharját, a szenvedélyeket.
"Gyúladozó vérrel küzdve emészti magát."
Kisfaludy K.

*KÜZDŐ
(küz-d-ő) mn. és fn. tt. küzdő-t. Aki valakivel vagy átv. ért. önmagával küzd. Díjért, jutalomért küzdő lovagok. Indulatokkal küzdő ész. Mint főnév jelent különösen oly személyt, kinek feladata nyilvános mutatványokban, játékokban versenytársakkal küzdeni.

*KÜZDŐHELY
(küzdő-hely) l. KÜZDHELY.

*KÜZDŐKEZTYŰ
(küzdő-keztyű) ösz. fn. Keztyű, melyet a nyilvános küzdők fel szoktak húzni, különösen akik öklöződnek.

*KÜZDŐSZEKÉR
(küzdő-szekér) ösz. fn. A régiek sajátságos szerkezetű hadi szekere, melyről harczolni szoktak. Kaszás küzdőszekér.

*KÜZDŐTÉR
(küzdő-tér), KÜZDTÉR, (küzd-tér) l. KÜZDHELY.

*KÜZKÖDÉS
(küz-köd-és) fn. tt. küzködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A viaskodásnak, birkozásnak azon módja, melyben az ellenszegülő felek egymást ideoda űzik, azaz üzködnek. l. KÜZDIK, KÜZKÖDIK.

*KÜZKÖDIK
(küz-köd-ik) k. m. küzköd-tem, ~tél, ~ött. Mást üzve, majd visszaüzetve viaskodik, birakozik. E szó a hatásnak, és visszahatásnak gyakoriságát, folytonos voltát fejezi ki. Átv. ért. mondatik oly emberekről, kik egymást gyülölvén, minden alkalommal ujjat húznak egymással, kik folytonos perben, veszekedésben élnek, pl, a rosz testvérek, rosz házasok, rosz szomszédok; továbbá, kikben az indulat, érzékiség az észszel ellenkezik; vagy kik viszontagságokkal bajlódnak.
"Csak te vagy még ébren boldogtalanokkal,
Kiknek szivök vérzik, s küzködik bajokkal."
Ányos Pál.

*KVACSÁN
faluk Liptó és Sáros m.; helyr. Kvacsán-ba, ~ban, ~ból.

*KVAKÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Kvakócz-ra, ~on, ~ról.

*KVÁRTÉLY
fn. tt. kvártély-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A franczia quartier után magyarított idegen szó. Jelent tulajdonkép szállást, különösen katonait. Kvártélyt csinálni. Téli, nyári kvártély.

*KVÁRTÉLYCSINÁLÓ
(kvártély-csináló) ösz. fn. Személy, illetőleg katonai vagy polgári biztos, ki az érkezendő katonaság számára szállást rendel; máskép: kvártélymester, magyarosabban: szálláscsináló.

*KVÁRTÉLYOZ
(kvártély-oz) áth. m. kvártélyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A katonákat kvártélyokba szállitja, házanként beszállásolja. Egy-egy házba öt katonát kvártélyozni.

*KVASSÓ
NEMES~, faluk Trencsén m.; helyr. Kvassó-ra, ~n, ~ról.


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
K bötű, 11771 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/