*K.[*]

*K
kisded alakban k, tizennyolczadik betű a magyar ábéczében, a mássalhangzók sorában tizenegyedik, kiejtve: ká. A keményhanguak közé tartozik. Mint torok hang a g és h betük rokona, melyek között legkeményebb, s velök több szóban, s kivált g-vel több képzőben is fölcserélődik, nevezetesen a) g-vel: kajmó, gajmó; kajdász, gajdol; kalatyol, galatyol; kaliba, galiba; kondor, gondor; kukora, gugora; kácsér, gácsér; kánya (cserjefaj) gánya; kövecs, göbecs, stb.; b) h-val: kankalék, hankalék; komp, homp; kompol, hompol; korhol, horhol; kuka, huka; kuny, huny; kurjogat, hurogat; kutyolló, hutyollú, stb.; c) némely más szerviekkel, de szintén keménynemüekkel, nevezetesen cs-vel és t-vel: ka, ke, kics. csa, cse; kába, csába; kámp, csámp; kopasz, csupasz; köp, töp; köpörödik, csöpörödik, töpörödik; kup, csup; kúsz, csúsz; kuvik, csuvik, stb.
Ezen betűvel kezdődő gyökszók értelmét illetőleg
1) Számos hangutánzók vezérhangja, u. m. kacs! kacsa, kácsér; kacz, kaczag, kaczaj; kaff, kaffog, kaffan, kaffant; kah, kahol, kahácsol; kaj, kajált, kajabál; kajdász, kajdacs; kak, kakas, kakuk; kák, kákog, kákogás; kalapa, kalapál, kalapács; ká! k, kánya; kar! v. kér! kanál, karicsál, karapol, karattyol, károg, kárát, kárakatona, káromkodik; kat, katangol, katakol, kattog; katy, katyat, katyfol; keh, kehöl, kehes, kehécsel; kel, kelep, kelepel; kerr! kerra, kerreg, kericzél, kerep, kerepel; kety, ketyeg; kia, kiált, kiabál; kiki! kikiri, kikirikol; kirr, kirrog, kirrant; koák, koákol; kob, koborcz, koborczol; kosz, koczog, koczczan, kocczant, koczint, koczódik; kod, kodács, kodácsol; kodkodácsol; koh, koha, kohol; kók, kókál, kókonya; kol, kolomp, kolompol, koltant, koltog; kon, kong, kongat, kondúl, kondít; kop, kopog, koppan, koppant; kor, korog, korty, kortyog, kornyikál; kosz (csosz) koszog, (csoszog); kot, kotog, kotákol, kotlik, kótis; koty, kotyog, kottyan, kotyvál, kotyfol; köh, köhög, köhécsel; köp, köpdös, köpköd; kösz, (lat. cos) köszörű; krák, krákog; ku, kuasz, kutya, kuszi, kuvik; kuku, kukucs, kukucsál, kukuri, kukorikol; kur, kurhéja, kurjant, kurrogat, kuruttyol.
2) Valamely görbe alakot, vagy tekervényes mozgást jelentő szók előhangja: kacs, kacska, kacskaringó, kacsiba, kacsint; kacz, kacza, kaczor; kaj, kajcs, kajcsos, kajács, kajmó, kajla; kal, kalács, kalinkó, kalantyú, kalimpál, kalisztál, kalézol, kalandoz, kalandor; kam, kamó, kampó; kám, kámpics, kámpicsorodik; kan, kancs, kancsal, kankalék; kany, kanya, kanyar, kanyarodik; kasz, kasza, kaszimba, kaszimbál, kaszás (görbe) lábu; kav, kavar; kel, kelekóla, kelentyű; kil, kilincs; kony, konya, konyít, konyúl; kób, kóbor, kóborol; kód, kódor, kódorog; kov v. kóv, kovályog v. kóvályog; kön v. köny, köntöl, könyök; kum v. kun, kumik, kunik; kuny, kunya, kunyhó.
3) Gömbölyü alakra, vagy kerekben forgó mozgásra vonatkozó szókban: kad, kada, kád; kar, karaj, karika, karima, karám; kas, kasornya; keb, kebel; ker, kerít, kerül, kerge, kerget, kergeteg; kér, kéreg; kob, kobak; kom, komp, (felhányt földkupacz) kompol, kompoty, komló; kon, kondor, konty; kop, koponya, kopoltyú, kopolya; kor, korcz, korczolat, korlát, korong; kór, kórász; köb, köböl; köcs, köcsög; köl, köldök, kölődör; köny, könyű, könyv; köp, (göb) köpcz, köpczös; kör, körny, környék; kuk, kukó, kukojsza; kuk, (gug) kukora, kukori, kukorodik, kukrejt; kul, kulacs, kulak; kum, kumak, kamasz; kup, kupa, kupak, kupalag; kur (gur) kartala.
4) Következők azon alapforgalomban egyeznek, hogy a kedélynek tetsző kedves érzelemre vagy dologra vonatkoznak, u. m. ke v. ki, kecs, kics; ké, kéj; kecs, kecsegtet, kecses; ked, kedv, kedves, kedvez; kegy, kegyel, kegyelem, kegyelet, kegyes; kel, kell, (tetszik) kellem, kellemes; kém, kémél, kémélet; kény, kényes, kényelem, kényez; kér, kérkedik, kérkedékeny; kin v. kén, kincs, régiesen, kéncs, kínál v. kénál; kiv, kiván, kivánat; kösz, köszön, köszönt; melyekről megjegyzendő, hogy mindnyájokban vékony önhangzó, legfölebb éles i uralkodik.
5) Oly gyökök előhangja, melyek és származékaik r-rel párosulva valami éleset, metszőt, szurósat jelentenek: kar, karcz, karczol, karm, karmol, karamzsol, karó, kardács, kárt, kártol, kard; kor, korhol, korcsolya, korbál, kornicz, korsin; kör, köröm, körmöl, körömzsöl, melyekben a 'horzsolási' hangutánzás látszik lappangani.
6) Némely szókban előtéti hang, u. m. kancza =anycza, anyaló, káprázik =ábrázik, kákombákom =ákombákom, kém =ém, mert émett =vigilans, émetten, vigilando, a kém is vigyázó; ként máskép: ént, pl. vérént való atyafi; kék = gég = ég (színű).
A k-val kezdődő gyökszók különféle nemei és változatai a 200-at jóval fölülhaladják, az így végződők pedig, u. m. ak, ek, ék, ik, ok, ük, bak, bek, bék, bik, bok, bök, buk, bük stb. a 80-at. Nyelvünkben k-val kezdődő idegen szó aránylag sok van, milyenek: kabala, kabát, kaholy, kamara, koleda, kolompér stb., melyek eredetét, illetőleg mely nyelvből történt kölcsönzését, saját rovataik alatt adjuk elé. Egyébiránt k-val kezdődő, s idegen nyelvekkel közös szavaink között olyak is vannak, melyekről eredeti magyarságát kétségbe vonni nem lehet, milyenek kivált a hangutánzók, pl. kaczag (cachinnatur), kárál (gracillat), kerepel (crepitat), kohol (szl. kuje), kotlik (glocitat), kótis (cutit, quatit), köszörű (cos); továbbá: kajmó (camus, hamus), kalinkó (clino), kap (capit), karcsu (gracilis), karczos, kardács (carduus, carmen), káva (cavatura), kender (cannabis), keres, kér (quaerit), kert (hortus, Garten), kör (gyrus), kéreg (cortex, crusta), ki, kiki (quis, quisquis), kar (chorus), kor (cVonoV), kép, koponya (caput), könyök (genu), stb.

*~K (1)
némely szókban csupán kihangzásos toldalék, mint: viasz-k, tövis-k, varacs-k, rovát-k, pilincz-k, belecz-k.

*~K (2)
több helynevek képzője, m. Det-k, Szepet-k, Becs-k, Vis-k, Püs-k, Gyön-k, stb.

*~K (3)
névképző, és pedig a) segédhangzóval, vagy hangugratólag, vagy a nélkül, mint: étek, étk; ajak. ajk; marok, mark; b) segédhangzó nélkül: fark, hüvelyk, sark. stb. l. Előbeszéd 145. l.

*~K (4)
középképző, a gyakorlatos kodik, kědik, ködik, kál, kél, képzőkben, s nem egyéb, mint a szintén gyakorlatos g változata, pl. gondol-g-at, gon-dol-k-od-ik, tol-og-at, tol-ak-od-ik; tur-og-ál tur-k-ál; szur-og-ál, szurkál; vájogál, vájkál, l. Előbeszéd, 129. l.

*~K (5)
többesszám képzője. Rendszerént, főkép mássalhangzó után segéd előhanggal: ak, ek, ěk, ok, ök, mint: ház-ak, nép-ek, kert-ěk, bor-ok, bőr-ök. De az egyszerü k itt sem példa nélküli, pl.
"Ne higyj a legénynek,
Tüzes e lelkének;
Mert meg tudja csalni
Gyermekit emberknek."
Csángó dal (Erdélyi J. gyüjt. I. K. 428. l.)
A régi halotti beszédben is olvassuk: angyelkot =angyalokat. Az önhangzóval végződő nevek után egyszerü alakban, mely esetben a rövid a e önhangzó megnyúlik, mint: fa, fá-k, kepe, kepé-k, az i, u, ü pedig röviden marad, mint: tepsi-k, kapu-k, köpü-k; de melléknevekhez rendszerént itt is önhangzóval függednek, mint földi-ek, pusztai-ak, gyönyörü-ek v. gyönyörű-k, szomoru-ak v. szomorú-k, stb. Ugyanezen k mint többesszám képzője marad a magyar személynévmásoknál, u. m. mink (=en-enk), tik (=te-k) és ők, sőt az ezektől származott személyragoknál is, mind személyragozott neveknél, mind igéknél, pl. neveknél: kép-ünk, kép-e-tek, kép-ök, kép-ei-nk, képei-tek, képei-k; igéknél: kér-ünk (régiesen és tájdivatosan ma is: kérönk és kérenk), kér-tek, kér-nek, (=kérönök).
Egyébiránt neveknél a többesszám segédhangzóját követik (némi kivétellel pl. a sziszegőknél) mindazon képzők és ragok önhangzóji, melyek úgynevezett ötáguak, u. m. ház, ház-ak, ház-am, ház-as, ház-al, ház-acs-ka; kéz, kez-ek, kez-et, kez-em, kez-el, kez-es, kez-ecs-ke; szěm, szěm-ěk, szěm-ět, szěm-ěm, szěm-ěs, szěm-ěl, szěm-ěr, szěm-ěn-ként, szěm-ěcs-kez, gond, gond-ok, gond-ot, gond-om, gond-ol, gond-os, gond-ocs-ka; kürt, kürt-ök, kürt-öt, kürt-öm, kürt-öl, kürt-ös, kürt-öcs-ke. (De: asztalos-ok, asztalos-t, juhász-ok, juhász-t). Ugyan e szabály szerint ragoztatnak az önhangzóval végződők, mint: kapa, kapá-k, kapá-m, kapá-l, kapá-s, kapá-cs-ka; kefe, kefé-k, kefé-t, kefé-m, kefé-l, kefé-s, kefé-cs-ke, stb. Részletesen a többesszám képzőjét illetőleg, l. Előbeszéd, 54-56. l.
Jelentésére nézve alapértelme: sok, sokaság, vagyis egynemü egyének illetőleg alanyok szaporitása, seregesitése, minél fogva a gyakorítás alapfogalmával rokon. Ezen nézetből kiindulva a többesszám k képzője azonos a gyakorlati g-vel s közvetőleg azon s-vel, mely szintén gyakorlatos igéket, vagy sokasitó neveket képez, s önállólag az és v. s kötszót alkotja. Maga a sok szó és ság ség képző a tájdivatos es-eg (=és-még) szó elemeiből látszik alakúltnak, l. Előbeszéd, 127. l.
Nyelvhasonlitási tekintetben hangban és értelemben legközelebb áll a magyar többesi ~k-hoz a sínai kiai vagy kiu, vagy hian, sőt tu (=tö-bb?) is, pl. kuo-kiai vagy kuo-hian =királyság-ok v. minden királyság, dsin-kiu v. dsin-tu =emberek; de vannak itt némely sokaságot jelentő szók is, melyek a névnek elébe jönnek, ú. m. csúng v. csu, vagy su, vagy to = sok, pl. csúng dsin sok ember, így to dsin, de to utól is állhat: dsin-to. (Endlicher István sínai nyelvtana). A finn-lapp nyelvben is a többes képzője: k, pl. csalme-k; a persában egyik többes képzője há (mely közelebb a sínai hian-nal rokon), pl. tír-há =nyilak (tőr-ök?); a svéd-lapp-ban is h, pl. csalme-h; a szuómiban vagy külön finnben: t, pl. silmä-t, (=szem-ek), mordvinban szintén, pl. sälme-t; az esztben revali tájejtés szerént: d, pl. silma-d, a mongolban is egyik többes szinte d-vel képeztetik, s önhangzón végződő neveknél sz-szel. Ezen s (=sz) képezi rendszerént az árja nyelveknek is többesét. A tatár s török nyelvekben a többes képző alakja lar ler első tekintetre is összetettnek látszik. T. i. a tatár nyelvekben a harmadik személyi névmás o vagy u, s l-let megtoldva ol vagy ul (=magyar ő). Ennek többese a tatárban: olar vagy ular, néhutt alar is (=ők, azok); s ezekből alakult az ismeretes lar ler, a honnan, pl. kalpaklar (=kalpag-azok,) idi-ler (=volt-ők), semmi más mint a harmadik személynévmás többese, mint a magyarban is volt-ak, am. volt-ők. Úgy hogy a török-tatár bi-z vagy mi-z (=mink) és szi-z (=tik) névmásokban már valósággal csak az r-rel rokon z (melyek ezen nyelvekben gyakran rokonúlnak) a többes képzője. A mongol egyik többese: nar ner, hasonló eredetű.

*~KA (1)
vékonyhangon ~KE, kicsinyitési képző, mint: leány-ka, madár-ka, legény-ke. Különösen a keresztnevek többnyire egyszerü ka ke képzőket vesznek fel, mint János-ka, Maris-ka, Gyur-ka, Peti-ke, Erzsi-ke stb. Különben gyakran a szintén kicsinyítő acs-ecs-vel párosulva: acska, ecske, hangrendileg: ěcs-ke, ocs-ka, öcs-ke; mint: ház-acska, füv-ecske, kert-ěcske, bor-ocska, tőr-öcske, l. Előbeszéd, 126. l.

*~KA (2)
vékonyhangon ~KE, névképző, mely eredetileg ga, ge vagy oga, ege, ěge, ogó, egő, ěgő, vagyis az og, ěg, ög képzőjü gyakorlatos igék részesülőjének változata, mint: locsog-ó, locsog-a, locsk-a; csacsog-ó csacsog-a, csacsk-a; bugyog-ó, bugyog-a, bugyk-a, fěcsěg-ő, fecsěg-e, fecsk-e, cziněg-ő, cziněg-e, czirk-e. V. ö. Előbeszéd, 122. l.

*KA
elvont gyökelem. 1) Tiszta torokhang, melytől hangutánzással neveiket kölcsönözték a) oly állatok, különösen madarak, melyek erős torokhangon szólanak, mint: kakas, kakuk, karoly, kacsa; b) oly igék, és származékaik, melyek, néha más hanggal is toldva, a természeti ka hangot utánozzák, mint: kaczag, kaffog, kahol, kuratyol, katakol, kattog. 2) Jelent, miként általában, hajlást, görbülést, pl. ezen szókban: kaczor, kacs, kacskaringós, kád, kagyló, kaj, kajla, kajsz, kajszos, kajmó, kajmacs, kacsiba, kalács, kalinkó, kalantyú, kalimpáz, kalistál, kamó, kampó, kancsal (kamcsal), kandikál, kany, kanyar, kanyúl, kapa, kasza, kapcs, kar, karé, karika, karima, káva (=ka-av-a), kavar, stb.

*
megnyújtott torokhang, egyszersmind gyökeleme némely hangutánzónak, mint: kákog, kánya, károg, kácsa, kárál.

*KAÁL v. KÁÁL
l. KÁL.

*KAÁN
falu Baranya megyében; helyr. Kaán-ba, ~ban, ~ból.

*KAB (1)
elvont gyök és hangutánzó, melyből kaba, kabócza, főnevek származtak. Talán azonos kap gyökkel, mert kabarász is am. kaparász.

*KAB (2)
Puszta neve Veszprém megyében; helyr. Kab-on, ~ra, ~ról.

*KÁB
elvont törzsök, melyből kába és származékai erednek. Gyöke rokon a csáb szóban levő csa gyökkel, mely az egyenes útról félretérést jelent, s melyből ered csáb-a, szintígy káb kába. Eredetileg káb jelent állapotot, midőn valakinek feje szédűl, súlyegyenét veszti, s átv. ért. midőn a lelki tehetség tompa, s rendes működésekre képtelen, vagy a megfontoló erő hiánya miatt határozataiban, itéleteiben ingadoz. A persában kháb am. álom. V. ö. KÁBA.

*KABA (1)
(kab-a) fn. tt. kabát. Ragadozó madárfaj a sólymok nemzetségéből. Elfajzott, mint kaba, sólyom nemzetétől. (Gyöngyösi). Párizpápai szerént latinul: subbutco. Megvan a cseh nyelvben is: koba.

*KABA (2)
falu Bihar megyében; KIS~, puszták ugyanott és a Nagy-Kunságban; helyr. Kabá-n, ~ra, ~ról.

*KÁBA
(káb-a, a törökben kaba am. durva); mn. tt. kábát. Képzésre, némileg értelemre is rokon vele a csába. Származékai: kábít, kábúl. 1) Tulajd. ért. szédelgő, s a szédelgés miatt tántorgó, szilárdtalan állásu; de ezen elemzésen alapult eredeti értelme jóformán kiavult. 2) Átv. buta, tompa eszű, ostoba, kinek elhatározott gondolkodás módja, itélő ereje nincs, ki szédelgő gyanánt a körülötte való tárgyakról tiszta tudattal nem bír.

*KABAK
fn. l. KOBAK.

*KABALA
fn. tt. kabalát. Megegyezik vele a latin caballus, szláv kobola v. kobila, olasz cavallo, cavalla, franczia cheval stb. Jelent kancza-lovat; Udvarhelyszéken mindenféle lovat is. Eke-kabala am. ekeló; Csíkban: kételen (= kénytelen) csuszó. A persában kalaba am. eke. Kriza J. szerént, ha a matoláló vétségből azon egy nyomban kétszer veti a fonalszálat, mondják: kabalát vetett. Erdélyben divatozó szó, honnan ezen erdélyi helynevek is: Kabalapatak és -pataka, Kabalahágó (hegy neve) stb.

*KABALAPATAK
falu Máramaros megyében; helyr. Kabalapatak-on, ~ra, ~ról.

*KABALAPATAKA
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kabalapataká-n, ~ra, ~ról.

*KABALASAJT
(kabala-sajt) ösz. fr. Sajt, kabala-, vagyis kanczatejből.

*KABALÁSPATAK
falu Bihar megyében; helyr. Kabaláspatak-on, ~ra, ~ról.

*KÁBÁLKODÁS
(káb-a-al-kod-ás) fn. tt. kábálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kába, buta, tompa észre mutató cselekvések gyakorlása.

*KÁBÁLKODIK
(káb-a-al-kod-ik) k. m. kábálkod-tam, ~tál, ~ott. Kábán, bután, ostobául cselekszik.

*KÁBÁN
(káb-a-an) ih. Kába módon, azaz ostobául, kábult észszel, fejjel.

*KABAR
palóczos tájejtéssel am. Kavar, l. ezt.

*KABARÁSZ
tájszó, kaparász helyett; l. ezt.

*KABARÉK (1)
(kab-ar-ék) fn. l. KAVARÉK.

*KABARÉK (2)
tájszó, habarék helyett; l. ezt.

*KÁBASÁG
(káb-a-ság), fn. tt. kábaság-ot, harm. szr. ~a. Butaság, tompaeszüség, ostobaság, a lelki tehetségnek tiszta felfogás és öntudat nélküli állapota. Mondják tettről is, mely ily lelki állapot eredménye. Micsoda kábaság ez? Ki látott ily kábaságot?

*KABASZILVA
(kaba-szilva) ösz fn. Kassay J. szerént noszvaji szó Borsod megyében s am. a franczia eredetű reine-claude, közönséges kiejtéssel: ringlott.

*KABÁT
(rokon a latin habitus, persa kabá, török kabď szókkal; a régi német chap felső öltönyt jelentett; kabat eléjön a cseh nyelvben is); fn. tt. kabát-ot, harm. szr. ~ja. Német szabásu hosszu férfiruha, kaput. Erdélyben vászonkaput. V. ö. KAFTÁN név, és KAP, elvont gyök.

*KABÁTOS
(kabát-os) mr. tt. kabátos-t v. ~at, tb. ~ak. Kabátba öltözött, kabátot viselő, kaputos.

*KÁBAUL
(káb-a-ul) ih. Kába módon, bután, tompaeszüleg, ostobán, kábán. Kábaul nézni, bámulni valamit. Kábaul beszélni, cselekedni.

*KÁBÍT, KÁBIT
(káb-a-ít) áth. m. kábít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kábává tesz, azaz, butít, az észt eltompítja, az elmeerőt rendes működéseire képtelenné teszi. Az erős ital, a nagy gőz, a szüntelen ágyumoraj elkábítja az embert. Átv. ért. mondjuk oly tárgyakról, melyek az elmét elfogulttá teszik, vagy az akaratot bal útra térítik. Álokoskodással, czifra beszédekkel kábítani a hallgatóságot. A kűlfény, és dicsőség elkábította őt.

*KÁBÍTÁS, KÁBITÁS
(káb-ít-ás) fn. tt. kábítást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit kábítanak, kábává tesznek. V. ö. KÁBÍT.

*KÁBÍTÓ, KÁBITÓ
(káb-a-it-ó) mn. tt. kábító-t, Ami v. aki kábít. Kábító italok. Kábító gőz, melegség. Kábító beszédek. Különösen mondjuk oly szerekről, melyek az idegrendszerre igen nagy hatással levén az elmét megtompítják. Kábító szerek, porok. Kábító álomital.

*KABÓCZA
(kab-ó-cza) fn. tt. kabóczát. A rét füveit emésztő apró sáskafaj, szökcső, szütyőke. Mások szerént am. tücsök.

*KABOLA
l. KABALA.

*KABOLD
mváros Soprony megyében; helyr. Kabold-on, ~ra, ~ról.

*KÁBOLGYA
(káb-ol-gy-a) fn. tt. kábolgyát. Mint a kába törzsök származéka, jelent kábaságot, l. KÁBASÁG.

*KÁBOLGYÁS
(káb-ol-gy-a-as) mn. tt. kábolgyás-t v. ~at, th. ~ak. Kábaságban szenvedő, kábult, ostoba, butaeszű.

*KÁBOLGYÁSKODIK
(káb-ol-gy-a-as-kod-ik) k. l. KÁBÁLKODIK.

*KÁBOLYOG
(káb-oly-og) önh. m. kábolyog-tam v. kábolyg-ottam. l. KÁBÁLKODIK.

*KABONA
(kab-on-a) fn. tt. kabonát. Bodrogközben am. keresztfa a házfödél tarékján, hogy a szél meg ne kezdhesse a szalmát vagy nádat. Igy nevezik az ekelovat is. Ezen utóbbi értelménél fogva eredetileg alkalmasint kabola v. kabala, mert másutt, különösen Erdélyben az ekelovat kabalának hívják.

*KÁBOS
(káb-os), KÁBOSKODIK, l. KÁBA, KÁBÁLKODIK.

*KÁBÚL, KÁBUL
(káb-a-úl) önh. m. kábúl-t. Kábává lesz, esze tompúl, butúl. Erős dohánytól kábúl a feje. Elkábúl, megkábúl. Átv. ért. bizonyos erkölcsi benyomás által lelki erejét, önállóságát veszti, az észnek és akaratnak helyes útairól eltántorodik. A dicsvágy, s fényes igéretek által elkábulni. V. ö. KÁBA.

*KÁBÚLÁS, KÁBULÁS
(káb-a-úl-ás) fn. tt. kábulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki kábúl. Kábulás miatt se nem lát, se nem hall. Kábulásig meleg ezen szoba. Az erős dohány kábulást okoz neki. V. ö. KÁBÚL, KÁBA.

*KÁBÚLAT, KÁBULAT
(ka-ab-úl-at) fn. tt. kábulat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Kábult állapot.

*KÁBULT
(káb-a-úl-t) mn. tt. kábult-at. Aki kábává lett, eszében megtompult, butult. Bortól kábult iszákosok.

*KÁBULTAN
(káb-a-úl-t-an) ih. Kábult állapotban, butultan, ostobán.

*KÁBULTSÁG
(káb-a-ult-ság) fn. tt. kábultság-ot, harm. szr. ~a. Kábult állapot. Kábultságában félrebeszél. Merevedett nézése kábultságra mutat. V. ö. KÁBULT, KÁBA.

*KACS (1)
fn. tt, kacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Gyökeleme a hajlást, görbeséget jelentő ka, melyhez a kicsinyező cs képzőbetű járulván alakult a kacs, azaz, fonalforma, és különféle irányban meggörbülő hajtás több növényeken, mely által más testekre felkúsznak s beléjök fogódzanak. Ilynemü kacsok vannak a szőlővesszőkön, dinnyék szárain, borsókon, babokon, s több felfutó növények indáin. Származékai: kacskaringó, kacskaringós.

*KACS (2)
természeti hangutánzó, melyből kacsa származott, minthogy ezen madárfaj kiáltó szava: kacs! kacs, vagy hosszu á-val: kács! kács!

*KACS (3)
elvont gyöke kacska, továbbá kacsing v. kacsong s kacsint v. kacsont stb. szóknak. Jelentése általán: görbeség, különösen szemmel hunyorítva félreintés; a persában Beregszászi szerént gands am. kacsintás; a finnben pedig katson am. nézek.

*KÁCS (1)
fn. tt. kács-ot. Dunántúl több vidéken a köznép nyelvén összehúzva kohács- v. kovács-ból. Há mész? Ee mek a kácsho, loakat patkónyi.

*KÁCS (2)
hangutánzó, s jelenti a kacsának kiáltó szavát. Röviden: kacs.

*KÁCS (3)
falu Borsod megyében; helyr. Kács-on, ~ra, ~ról.

*KACSA
(kacs-a) fn. tt. kacsát. Ismeretes vízi madár, egyenes, és sárgavörös csőrrel és sárgavörös vagy barnás uszóhártyával. (Anas boschus). A szelíd házi kacsa tollai fehérek vagy tarkák, a vadkacsáéi tarkák s teste valamivel kisebb, és kárcsúbb mint a szelidá s csőre zöldessárga. Máskép: kácsa v. récze, rucza, gócza. A persa, török és tatárnyelveken kaz, a németben Gans, svédben gäs sth. am. lúd. Átv. ért. hirlapi kacsa, am. hazug hír, hamis tudósítvány.

*KÁCSA
l. KACSA.

*KACSAFOGÁS
(kacsa-fogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a vadászok vad kacsákat fognak.

*KACSALÁB
(kacsa-láb) ösz. fn. A kacsa nevű madár úszóhártyás lába. Átv. ért. kacsalábon lenni, am. alig tengeni, vagy kövér kacsa módjára, biczegve mozogni.

*KÁCSÁND
falu Zemplén megyében; helyr. Kácsánd-on, ~ra, ~ról.

*KACSÁNY
(kacs-any) fn. tt. kacsány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja l. KOCSÁN.

*KACSAÓL
(kacsa-ól) ösz. fn. Ól vagy rekesz, melyekben a kacsákat zárva tartják és hizlalják.

*KACSAORR
(kacsa-orr) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a kacsa nevü vizi madár orra, csőre. 2) Átv. és természetrajzi ért. kettős tekenőjü csigafaj, mely a kacsa orrához hasonló. (Sole).

*KACSÁR
(kacs-a-ar) fn. tt. kacsár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja, l. KACSAORR, 2).

*KACSASERÉT
(kacsa-serét) ösz. fn. Nagyobbacska serét, a nyúlserétnél kisebb, melylyel a vadkacsákat s más vízi madarakat lődözik.

*KACSATOJÁS
(kacsa-tojás) ösz. fn. A kacsák neméhez tartozó vizi madár tojása. A házi kacsatojásokat kotlós tyúk alá tenni és kiköltetni.

*KACSÁZ
(kacs-a-az) önh. m. kacsáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kacsákat vadász, fogdos.

*KACSÁZÁS
(kacs-a-az-ás) fn. tt. kacsázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kacsákra vadászás, vadkacsák lődözése, fogdosása.

*KÁCSÉR
(kács-ér a cseh nyelvben is: kácser); fn. tt. kácsér-t, tb. ~ok, havm. szr. ~ja. Hím kacsa. Kacskaringós fark-tollú kácsér. Máskép: gácsér.

*KÁCSFALU
helység Szepes megyében; helyr. Kácsfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KACSI
l. KACSÓ. Mándy Péter szerént gyermekintés is.

*KÁCSI
fn. tt. kácsi-t. Gyermekszó, s nem egyéb mint a megrövidített kalács, mely i hozzátétellel kicsinyező alakot ölt, s jelent gyermeknyelven kenyeret vagy kalácsot, Kell, fiam, kácsi? V. ö. GYERMEKSZÓ.

*KACSIBA
(kacs-ib-a) mn. tt. kacsibát. Gyöke a görbeséget jelentő kacs, innen ab v. ib képzővel kacsab, kacsib, mint kasz, kaszab, kaszib, kaszabol, kaszibál, végre minőséget jelentő a képzővel: kacsiba. Jelent horgas, lőcsös lábút, vagy általán meghorgadt, meggörbült valamit. Nevezetesen így nevezik a Balaton mellékén a kaszanyél bal fogatóját; a jobbkézbeli neve: bankó.

*KACSING
(kacs-in-og) önh. m. kacsing-ott, htn. ~ni v. ~ani. l. KACSINGAT.

*KACSINGAT
(kacs-in-og-at) önh. és gyakor. m. kacsingat-tam, ~tál, ~ott, par. kacsingass. Gyöke a görbeséget jelentő kacs. 1) Tulajd. ért. hunyorgatva, szemét vagy szemeit félre huzogatva, nem egyenesen nézeget. 2) Átv. szerelmesen, hamisan tekinget valakire. Kacsingatnak egymásra.

*KACSINGATÁS
(kacs-in-og-at-ás) fn. tt. kacsingatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hamisan, alattomosan hunyorgó nézegetés. V. ö. KACSINGAT.
Szerelmes kancsingatások.

*KACSINGATÓ
(kacs-in-og-at-ó) mn. tt. kacsingató-t. Aki vagy ami kacsingat. Leányokra kacsingató ifjak. Hamisan kacsingató szemek.

*KÁCSINGÓZIK
(kacs-ín-og-ó-oz-ik) k. m. kácsingóz-tam, ~tál, ~ott. Kiváncsian tekinget valamire. Tájszó. Nyilván kacsing szótól. Néhutt: ácsingózik.

*KACSINKA
(kacs-in-ka) fn. tt. kacsinká-t. Kis kacs, kacsocska. V. ö. KACS.

*KACSINT
(kacs-in-t) önh. m. kacsint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Szemével alattomos, titkos, hamis, félrehajló vágást, pillantást tesz. Lopva oda kacsintott. Én is kacsintottam, ő is.
"Ez a szemem, ez az egyik,
Jobban kacsint, mint a másik."
Népd.
Átv. ért. erdélyi tájszólással am. darabosan, nem elég könnyen beszél valamely idegen nyelvet. Kegyed kacsint (néhutt: kocsint) egy kissé a magyarban. V. ö. KANCSAL, KANCSI, KANDI.

*KACSINTÁS
(kacs-in t-ás) fn. tt. kacsintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hamis, alattomos, leskelődő pillantás, milyen a szemmel beszélő szerelmeseké szokott lenni. V. ö. KACSINT.

*KACSINTGAT, KACSINTGATÁS
l. KACSINGAT, KACSINGATÁS.

*KACSKA
(kacs-ka) kicsinyező fn. tt. kacskát. Kis kacs. Mondják emberről is, kinek egyik karja rövidebb vagy hibás görbeségü.

*KACSKANYAK
(kacska-nyak) ösz. fn. 1) Görbe, félretekeredett nyak. 2) Növénynem, a két főbb hímesek seregéből és födetlen magvuak rendéből, melynek virágcsészéje öt egyenetlen rovatra oszlik. Virágcsövének egyetlen nyilása van, melyen két hosszú, és két rövid hímszálak állanak. (Bugula, Ajuga. L.) Fajai: tornyos, havasi, halmi, ostorindás, kalincza-k.

*KACSKARING
(kacs-kar-in-g) fr. tt. kacskaring-ot, barm. szr. ~ja. Alkotó részei, a görbeséget jelentő kacs és kar (kör), a mozgást jelentő in és gyakorlatra mutató g képzők. A székelyeknél ó végzettel karingó (=keringő) magában is divatozik s am. örvény. (Kriza J.) Jelent általán oly tárgyat, melynek alakját ide-oda hajló, görbedő, egymásba fonódó vonalak képezik, milyenek némely növények tekergős kacsai vagy a ruhákra varrott czifra sujtások vagy fodrokba hajtogatott hajfürtök. A természetrajzban jelent hüvelyes növénynemet a két falkások seregéből és tízhímesek rendéből, mely déli Európában a szabad mezőkön tenyészik, s melynek hüvelyei görbék, s a skorpio farkához hasonlók. (Sconpiuros. L.)

*KACSKARINGÓ
(kacs-kar-in-g-ó) fn. kacskaringó-t. Ide-oda görbedő, hajló, egymásba fonódó szálakból, fonalakból álló czifraság, sujtás, fodor. Kacskaringóra hímezett ködmön, bakonyi szűr. Kacskaringóra sujtásozott nadrág, dolmány.

*KACSKARINGÓS
(kacs-kar-in-g-ó-os) mn. tt. kacskaringós-t v. ~at, tb. ~ak. Kacskaringóval czifrázott, sujtásos, fodorított, tulságosan ékesített, piperézett. Kacskaringós fürtök. Kacskaringós dolmány, ködmen, szűr. Kacskaringós toll, szalag a kalapon. Kacskaringós menyecske. Tájdivatosan: katykaringós, kaczkaringós. Jellemzetes kifejezés a népies, közép, és tréfás irásmódban.

*KACSKARINGÓSAN
(kacs-kar-in-g-ó-os-an) ih. Kacskaringós alakban v. módra. Kacskaringósan fodrozott fürtök. Kacskaringósan varrni a szalagot a szoknyára.

*KACSKARINGÓZ
(kacs-kar-in-g-ó-oz) áth. m. kacskaringóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kacskaringósan czifrál, tulságosan, izléstelenül piperéz. V. ö. KACSKARINGÓS.

*KACSLÁBU
(kacs-lábu) ösz. mn. 1) Emberről szólva am. térdnél begörbedő lábu, ki térdeit összeveri. 2) Mondják lóról, ökörről, tehénről, melynek hátulso lábai, csánkjai a hajlásban egymáshoz dörgölődnek. Máskép: kajcsos, kaszás, kasziba, kacsiba.

*KACSÓ
fn. tt. kacsó-t, harm. szr. ~ja. Gyermeknyelvben vagy gyermekekhez szólva am. kis kéz, kezecske. Add ide a kacsódat. V. ö. GYERMEKSZÓ.

*KÁCSOG
(kács-og) önh. m. kácsog-tam, ~tál, ~ott. Mondják tulajdonkép a kacsáról, midőn kacs hangon kiált; átv. ért. emberről is, ki kacsamódjára sápogva kiáltoz.

*KÁCSOGÁS
(kács-og-ás) fn. tt. kácsogás-t, tb. ~ok. Kacsa módjára kiáltozás.

*KACSOL
(kacs-ol) áth. m. kacsol-t. A növény levelét kacsosánál fogva lemetszi, letöri, leszakasztja. Dohányt, szőlőlevelet kacsolni. Szélesebb ért. a növények kacsait letépi.

*KACSOLÁS
(kacs-ol-ás) fn. tt. kassolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely növény kacsait letépik, lecsipik, lemetszik.

*KACSOLÓDIK
(kacs-ol-ód-ik) k. m. kacsolód-tam, ~tál, ~ott. Kacs módjára valamihez kapaszkodik, valamire felfut.

*KACSONG
(kacs-on-g) önh. m. kacsong-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Hamisan, titkosan, alattomosan, szerelmesen pillong, tekinget.

*KACSONGÁS
(kacs-on-g-ás) fn. tt. kacsongás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kacsong.

*KACSONGAT
(kacs-on-g-at) önh. és gyakor. m. kacsongat-tam, ~tál, ~ott, par. kacsongass, l. KACSINGAT.

*KACSONGATÁS
l. KACSINGATÁS.

*KACSONT
l. KACSINT.

*KACSONTA
folyó Zemplén megyében.

*KACSOS
(kacs-os) mn. tt. kacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kacscsa vagy kacscsai vannak. Kacsos szőlővessző. Kacsos tökinda. Kacsos felfutók. V. ö. KACS.

*KACSOSODÁS
(kacs-os-od-ás) fn. tt. kacsosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növények fejlődési, sarjadzási állapota, midőn kacsosakká lesznek.

*KACSOSODIK
(kacs-os-od-ik) k. m. kacsosod-tam, ~tál, ~ott. Kacsok nőnek, sarjadzanak belőle. Kacsosodik a szőlővessző. Kacsosodik a borsó szára, a tök indája.

*KACSOTA v. KACSÓTA
falu Baranya megyében; helyr. Kacsótá-n, ~ra, ~ról.

*KACSOZ
(kacs-oz) áth. m. kacsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, l. KACSOL.

*KACSULA
fn. tt. kacsulát. Kriza J. szerént a melyeknél gyermekjáték: egy t. i. állva lába elé veti sapkáját, a több társak akarják azt előle elrúgni, ő godosan igyekszik azt lábával megakadályozni s aki elrúghatja, némi előnynyel bír. 'Kacs' gyöktől származottnak látszik, honnan 'kacsiba' is ered, mely lábakra vonatkozik.

*KACZ (1)
elvont gyöke kaczagány, kaczér, kaczki szóknak, azonos a fenhangú kecz gyökkel, jelent szökdelő mozgást; s rokon vele a szanszkrit: szkad hasonló értelemmel.

*KACZ (2)
elvont gyök. Hangutánzó, melyből kaczag és származékai erednek.

*KACZ (3)
elvont gyök. Jelent vagy görbeséget, görbe eszközt, és származékai: kacza, kaczor, kaczat, s ekkor rokona: kacs; vagy pedig metszést, vágást, a midőn rokonai: kés és a török kesz-mek, mely am. metszeni, vágni.

*KACZ (4)
v. KACCZ! Tisza vidékén macskának mondják, midőn elkergetni, elűzni akarják. Midőn pedig hívják, így szólnak: czicz! Amaz hangokban a német Katze szóval rokon. A magyarban a kettő közti különbséget úgy látszik, az a (=ott, oda), és i (=itt, ide) önhangzók alkotják.

*KACZA (1)
(kacz-a) fn. tt. kaczá-t. Két végén nyéllel ellátott görbe kés a timároknál, tobakoknál, szűcsöknél, cserzővargáknál, melylyel a munkába vett s beáztatott bőrről a húst és a szőrt levakarják. A kasza szó változata. Csongrádban jelent mindennemű nagy kádat.

*KACZA (2)
erdélyi falu Kőhalom székben; helyr. Kaczá-n, ~ra, ~ról.

*KACZAG
(kacz-ag) önh. m. kaczag-tam, ~tál, ~ott. Rokon vele a latin cachinnor, héber czakhak, szanszkrit kakh, magyar göczög (öreges nevetés). Fenhangon, s teli torokból nevet. Mondják 1) Oly nevetőről, ki valamely nevetséges, képtelen, bohózatos tárgy fölött hangos nevetésre fakad. A bohócz minden léptére és szavára kaczagott a nép. 2) Ki, meg igekötökket s áthatólag: ki gúnyból fakad nevetésre. Kikaczagni, megkaczagni valakit. A vadászok kikaczagnak oly társat, ki semmit sem lőtt,. 3) Ki pajkosságból, disztelenül, illetlen hangon nevet. A csintalan, pajkos ifjak összebújva kaczagtak. Ne kaczagj. 4) Mondják galambról, különösen a galambok egyik fajáról, mely kaczagó galambnak neveztetik.

*KACZAGÁNY
(kacz-ag-ány, V. ö. KACZ [1] gyök) fn. tt. kaczagány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Syrjän és permi nyelven kaczik bőrt jelent: innen a kaczagány nem egyéb volna, mint bizonyos állatok háti bőre, melyet őseink palástul viseltek, s még most is Erdélyben a köznépek itt ott juhbőrből hordoznak. Azonban kacz (1) gyök után értelmezve jelent szökdécselő, játszadozó anyagot vagyis felső öltönyt; melyet csak nyakba akasztanak, s mely menés, különösen lovaglás közben a léggel és szellővel játszadozva mozog. Gyöngyösi Istvánnál: kecse (=kecze?)
"Veres skárlát kecsét függesztett vállára,
Melyet készítetett parduczbőr formára,
Körmöket ezüstből csináltak lábára,
Fogakat is raktak olyakat állára.
Párducz-, tigriskaczagány. Juhkaczagány. Válláról kaczagány lóg. Bojtos, gyapjas, szőrös kaczagány.

*KACZAGÁNYOS
(kaczagány-os) mn. tt. kaczagányos-t v. ~at, tb. ~ak. Kaczagányt viselő. Kaczagányos ősök. Kaczagányos apáink.

*KACZAGÁS
(kacz-ag-ás) fn. tt. kaczagás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torokból fakadó, fenhangú vagy gúnyos, vagy illetlen pajkos nevetés. A nézőket holmi bohózatok által kaczagásra fakasztani. Nevetséges magaviselete által kaczagást gerjeszt. Ezt kaczagás nélkül tudnátok-e nézni barátim? (Spectatum admissi risum teneatis amici? Horat.)

*KACZAGÓ
(kacz-ag-ó) mn. tt. kaczagót. Fenhangon, teli torokkal vagy gúnyosan, vagy pajkosan nevető. Mondjak különösen egy galambfajról, melynek szava az emberkaczagáshoz hasonló.

*KACZAJ
(kacz-aj) fn. tt. kaczaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Képzése olyan, mint a moraj, zörej, zsibaj hangutánzóké. Jelenti azon erős torokhangot, mely a kaczagva nevető ember szájából hallatszik. Nagy kaczajt ütni. Kaczajjal eltölteni a házat. Köz kaczaj támada, midőn eléadta indítványát.

*KACZAR
(kacz-ar) fn. tt. kaczar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja, l. KACZOR.

*KACZAT
(kacz-at) fn. tt. kaczat-ot, harm. szr. ~ja. Győr varmegyében, s némely más tájakon divatozó szó, jelent holmi dibdáb ruhaneműt vagy egyéb hánytvetett holmit. Ikerítve: kiczitkaczat.

*KACZÉR
(kacz-ér v. kacs-ér) mn. tt. kaczér-t, tb. ~ok. Eredeti alakjában keczér is lehetett, egy gyöktől származván keczél igével, mely annyit tesz, mint vigan szökdel, játszadozik, czikázik. Régi szótárainkban is a kaczér latinul: salax lascivus. A bak akármely meredek kősziklákon föl alá keeze-beczél. (Vajda Sám.) Kaczér tehát eredetileg vagy am. vigan szökdelő, ficzánkoló, mi az állatoknál kivált tavasz nyiltán s a nemi ösztön felgerjedésekor szemlélhető; vagy kacs gyöktől (honnan kacsint is ered): kacsér am. kacsingató; innen kaczérnak mondatik az, ki nemi ösztöntől ingerülve, gerjedezve magát a más neműek előtt illegeti, hányjaveti, ki gerjedelmét holmi külső jelekkel, kacsingatásokkal elárulja, mesterkélt módokon tetszeni vágy, s a más neműek kegyét, vonzalmát vadászsza. Rokon vele a kaczki, kaczkias, kaczkos. Kaczér nő, kaczér ifjak, kaczér menyecske. Mondják tovabbá a testnek mozdulatairól, melyek nemi testvágyra számítvák. Kaczér járás. Kaczér mozdulatok. Kaczér táncz. Kaczér pillanatok. Szóra, beszédre alkalmazva am. pajkos. Kaczér szavakat ejteni. Kaczér beszédekben gyönyörködni. Értelmi rokonságban vannak vele a kecs, kecsegtet szók is. Talán a coquett fogalmát finomabban fejezné ki a keczér v. kecsér, mint a kaczér.

*KACZÉRKODÁS
(kacz-ér-kod-ás) fn. tt. kaczérkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kaczérkodik, l. ezt. Tetszelgő, szemtelen, pajkos kaczérkodás.

*KACZÉRKODIK
(kacz-ér-kod-ik) k. m. kaczér-kodtam, ~tál, ~ott. Kaczérul viseli magát; nemi ösztöntől gerjedezve vagy tetszvágyból ingerlő jelekkel, s mozdulatokkal a figyelmet magára vonni törekszik. Szemek, pillantások, öltözet, nyalka járás által kaczérkodni. Keményebb ért. am. pajkoskodik, buja beszédekkel és cselekedetekkel illetlenkedik. Mondják oly emberről is, ki nem nemi ösztönből, hanem más czélból valakinek tetszését keresi, holmi szolgálat, kedvezés, kitüntetés stb. által. Kaczérkodik az ellenséggel.

*KACZÉROS
(kacz-ér-os) mn. tt. kaczéros-t v. ~at, tb. ~ak. Kaczér tulajdonságokkal biró. Kaczéros nő, menyecske, kinek szemejárása, arczvonásai, járása, mozdulata kaczérok. Lágyabb értelemben nyalka, hegyes, kényes magatartásu.

*KACZÉROSAN
(kacz-ér-os-an) ih. Kaczér külső által magát tetszetve, kelletve, másokat ingerelve. Kaczérosan öltözködni, tekingetni. Lágyabb ért. nyalkán, hegykén, kényesen, piperésen.

*KACZÉROSKODÁS
(kacz-ér-os-kod-ás) fn. tt. kaczéroskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tetszelgő; magát kellető cselekvésmód gyakorlása.

*KACZÉROSKODIK
(kacz-ér-os-kod-ik) k. m. kaczéroskod-tam, ~tál, ~ott. Kaczérosan viseli magát. V. ö. KACZÉROSAN.

*KACZÉRSÁG
(kacz-ér-ság) fn. tt. kaczérság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki kaczér. Minden pillantásából, mozdulatából kaczérság látszik. 2) Kaczér cselekvés, pajkosság. Micsoda kaczérság ez?

*KACZÉRUL
(kacz-ér-ul) ih. Kaczér módon, mint a kaczérok tenni szoktak; tetszelgőleg; magát kelletve; pajkosan; nyalkán. V. ö. KACZÉR.

*KACZINKA
kiavult fn. Jelentett hajdan legkisebbféle pésnzt, fillért.

*KACZKI
(kacz-k-i) mn. tt. kaczki-t, tb. ~ak. Kaczérosan öltözködő, nyalka, hegyes, kényes járásu, piperkőcz, ficsúr. Kaczki legény. Kaczki menyecske. Mondják viseletről is. Kaczki öltözet, ruha. Kaczki járás.

*KACZKIAS, KACZKIÁS
(kacz-k-i-as) mn. tt. kaczkias-t v. ~at, tb. ~ak. Kaczki modorú, szokásu. Kaczkias viselet.

*KACZKÓ
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kaczkó-n, ~ra, ~ról.

*KACZKOS
l. KACZKIAS.

*KACZOGÁNY
l. KACZAGÁNY.

*KACZOLA (1)
am. kanczaló, l. ezt. A régieknél gyakran eléjön. "Itt én öt kaczolát és két vemhet találtam, az egyik kaczola az tavaly nyárba tallóba hala meg, a másikát ellopák ez nyáron hogy én Monaryba feküttem; akik ugyan vannak három kaczola és két hím vehem." Levél 1551. évből. Szalay Á. gyüjt.
"Az csikók vérével, kaczolák tejével
Szegényeket itatják."
Szegedi István a XVI. század II. feléből.

*KACZOLA (2)
puszta Borsod megyében; helyr. Kaczolá-n, ~ra, ~ról.

*KACZOLÓDIK
(kacz-ol-ó-d-ik) belsz. l. KÁSZOLÓDIK.

*KACZOR
(kacz-or) fn. tt. kaczor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Gyöke vagy a görbeséget jelentő kacz, s rokon a kacs szóval, vagy pedig itt a kacz vágást, metszést jelent mint a kés szóban, s itt rokon a török kesz-mek (vágni, metszeni) s magyar kacza és kaczat szókkal. Igy nevezik a kertészek és szőlőmívesek az ágnyeső, vinyegemetező, görbe kést. A finnben is eléjön: kassara.

*KACZÓR
(kacz-ór) fn. tt. kaczór-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Rokon a kaczor főnévvel s jelenti bizonyos növények leveleinek görbére hajlott fodrait, csipkéit. Gyöke, mint értelméből kitünik, a görbülést jelentő kacz.

*KACZORLAK
falu Szala megyében; helyr. Kaczorlak-on, ~ra, ~ról.

*KACZÓROS
(kacz-ór-os) mn, tt. kaczóros-t v. ~at, tb. ~ak. Oly növények teveleiről mondják, melyek csipkések, s csipkéik ívalakban lefelé görbednek.

*KACZÚR, KACZÚROS
l. KACZÓR, KACZÓROS.

*KACZVIN
falu Szepes megyében; helyr. Kaczvin-ba, ~ban, ~ból.

*KAD
elvont gyök, melyből Kadarcs Kadács, Kadarkút, Kadarfalva, helynevek, és kadócz erednek. Értelme rokon a kád szóéval. l. ezt.

*KÁD
(magyar elemzéssel: ka-ad v. ka-ed azaz gömbölyü edény, gömbölyü eszköz vagy tartó) fn. tt. kád-at, harm. szr. ~ja. Megegyezik vele a héber kad, arab kadda, latin cadus, hellén cadoV szanszkrit kud v. kut (tartalmaz), innen; kutasz (edény), továbbá szinte a szanszkrit cshad (föd, takar) stb. Kerekded vagy hosszudad edény fából, kőből, érczből, mely folyadékok tartására, szüretelésre, fürdésre stb. szokott használtatni. Csomoszló kád a szőlőmiveseknél. Tejes kád, nagyobb fejő intézetekben. Fürdőkád. Serfőző kád. Víztartó kád a tűzoltó szertárban. Olajos kád. Csávás, cseres kád.

*KADA
(kad-a) fn. és tiszamelléki tájszó, tt. kadat. Vizvájta gödrös hely folyók fenekén, melyben a halak teletszaka tanyáznak s oly sürüen feküsznek, mint hering a hordóban. A kád szóból is alakulhatott hasonlat szerént kada, mint: báb baba.

*KADÁCS
NAGY~, KIS~, máskép: FELSŐ~, ALSÓ~, erdélyi falvak Udvarhely székben; helyr. Kadács-on, ~ra, ~ról.

*KADANY
(kad-any) fn. tt. kadanyt, tb. ~ok. A nehéz és nemtelen fémek egyike, mely a természetben csak gyéren jön elé. Ónfehér színe s tündöklő fémfénye van, hidegen is nyujtható és kalapálható, könnyen megömlő és lepárolható. A légen hevítve meggyullad és barna szinű éleggé változik. Kadany - Gadmium - nevét Kádmus-tól nyerte, ki a görögöket a sárgaréz készitésére tanitotta a kadanyt is tartalmazó gálma (Galmei) nevű horganyérczből, mely latinul szintén a Kadmus nevéről Kadmia fossilis-nek neveztetik. (Török József tanár).

*KADÁR
falu Temes megyében; helyr. Kadár-ba, ~ban, ~ból.

*KÁDÁR
(kád-ár) fn. tt. kádár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Mesterember, ki kádakat, hordókat, sajtárokat, dézsákat, s több eféle faedényeket készít, máskép: bodnár. Németesen: pintér. Jelent a népköltészetben nevezetes személyt. Kádár históriája. "Fölemelé Kádár szemeit az égre, s mondta: uram Isten, légy segítségemre." Kézai krónikájában olvasható, hogy midőn a húnok Ázsiából új hazát keresni kiindultak, maguk között egy 'kádár' nevezetű bírót állitának. A Budai krónikában szintén: "maguk között igazgatót (rectorem) állítván, 'kádár1 nevűt a Torda nemzettségből." Miből úgy látszik, hogy 'kádár' hivatal-, nem személynév vala. Az arab török kadď, mely csekély különbséggel egyezik kádár szóval, csakugyan bírót jelent. Szalay Á. gyüjteményében, egy 1558-diki levélben is olvassuk: "Egy emerni (emírné?) és egy kadia mind feleségével itt vagyon." és Zrinyi Miklósnál:
"Azonban egy kadia oda érkezett."
Ismét:
"Kadiának fejét függeszti két részre."

*KÁDÁRBÁRD
(kádár-bárd) ösz fn. Bárdféle faragó szerszám a kádároknál.

*KADARCS
folyó és csárda Szabolcs megyében.

*KÁDÁRFA
(kádár-fa) ösz. fn. Fa, dongafa, különösen tölgyfa, melyből a kádárok edényeket, u. m. kádakat, hordókat, sajtárokat stb. készítenek.

*KÁDÁRINAS
(kádár-inas) ösz. fn. 1) Kádárságot tanuló ujoncz. 2) Abroncsot lecsiptető kétágu fa- vagy vas eszköz a kádároknál.

*KADARKA
(talán corinthiaca latin szóból módosult) fn. tt. kadarkát. Gömbölyű s többnyire fekete szemű szőlőfaj, az édesebb nemük közől. Kadarka ne taszigálj, a tántorgó részeg ember szokott mondása Szala vármegyében.

*KADARKÚT
falu Somogy megyében; helyr. Kadarkút-on, ~ra, ~ról. Folyó neve is.

*KÁDÁRSÁG
(kádár-ság) fn. tt. kádárság-ot, harm. szr. ~a. Kézi mesterség, melyet a kádárok űznek. Kádánságot tanulni.

*KÁDÁRSZIN
(kádár-szin) ösz. fa. Szín v. félszer, mely alatt a kádárok dolgoznak vagy kádárfáikat tartják.

*KÁDÁRTA
falu Veszprém megyében; helyr. Kádártá-n, ~ra, ~ról.

*KADÉLEG
(kad-éleg) ösz. fn. l. KADANY és ÉLEG. (Ogydum cadmii).

*KÁDGYALU
(kád-gyalu) ösz. fn. Csavaros gyalu, melylyel a kádárok a kádak dongáit gyalulják.

*KADICSFALVA
erdélyi falu Údvarhely székben; helyr. Kadicsfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KADÓCZ
(kad-ócz) fn. tt. kadócz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. Lisztből készült híg pép. Némelyek a franczia chaudeau kitételére akarják használni.

*KÁF
elvont törzsöke káfor szónak. Rokon vele a latin scapha, hellén scajh, scajoV, német Schaff, melyet a német nyelvészek schöffen (merít) szótól származottnak vélnek. stb.

*KAFF
hangszó, mely a feltátott szájnak hirtelen becsukásakor hallik némely mohó állatoknal, pl. a kutyánál. Innen ered: kaffog, kaffogtat. Használtatik más hasonló hangok kitételére is.

*KAFFOG
(kaff-og) önh. és gyakor. m. kaffog-tam, ~tál, ~ott. Feltátott száját hirtelen s mohón összecsapva kaff hangot hangoztat. Kaffog az eb, midőn a neki vetett falatokat kapdossa.

*KAFFOGTAT
(kaff-og-tat) mivelt. m. kaffogtat-tam, ~tál, ~ott. Feltátott száját kaff hangot adva csaptatja öszve.

*KÁFOR
(káf-or) fn. tt. káfor-t, tb. ~ok. 1) Kisebbféle merítő vagy folyadékot tartó nyakas edény. 2) Kámfor helyett.

*KÁFORKA
(káf-or-ka) fn. tt. káforkát. Kis káfor. Néhutt körülbelül akkora, mint a pozsonyi mérő nyolczadrésze, ficzkó, finak. Másutt nagyobb. Jelent vízmerítő faedényt is. Hozz a káforkában vizet. Néhutt másképen: félfülű.

*KAFTÁN v. KAFTÁNY
fn. tt. kaftán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A törökök s több más keleti és déli népek hosszú felöltő köntöse. "Meggyszinű, ezüsttel varrott selyemkaftán volt a testén." (Faludi.) "Igen deli ember, tartja atlasz kaftán." (Gyöngyösi). Hindoglu török-franczia szótárában am. a franczia volant, t. i. könnyü felső öltöny. Eléjön Abuskában is: kaptan mint ruhanemű, melynek gyöke kap már jobban egyezik a kaput szó, sőt magas hangon a köpeny szó gyökével is.

*KAFTÁNKA
(kaftán-ka) am. kis kaftán. Nyitravölgyében az ott lakó magyarok a posztódolmányt kaftánkának is hivják. Adjon az úr egy kaftánkát, akkora lánycsikának, kihez már legények járcsikálnak.

*KAFTÁNOS v. KAFTÁNYOS
(kaftán-os) mn. tt. kaftános-t v. ~at, tb. ~ak. Kaftánt viselő, kaftánba öltözött. Kaftános törökök.

*KAFTÁNOSAN, KAFTÁNYOSAN
(kaftán-osan) ih. Kaftányt öltve.

*KAFTÁNOZ, KAFTÁNYOZ
(kaftán-oz) áth. m. kaftányoz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valakit kaftányba öltöztet, kaftánynyal megajándékoz.

*KAGY, KÁGY
elvont gyök, illetőleg törzsök. Rokon kad elvont gyökkel vagy kád szóval. V. ö. ezekkel.

*KÁGYA
NAGY~, KIS~, puszták Bihar megyében; helyr. Kágyá-n, ~ra, ~ról.

*KAGYILLÓ v. KAGYILÓ
tájdivatosan; lásd: KAGYLÓ.

*KAGYLÓ
(kagy-ol-ó azaz takaró; a hellén coclíaV, cócloV, s latin cochlea igen közel rokonok vele) fn. tt. kagyló-t. 1) Tekergős héju csigafaj. Tengeri kagylók. 2) Maga azon rovatos, és csavaralakú teknő, mely ezen csigafajnak hajléka. 3) Átv. ért. csavaros henger, pl. a szőlősatukban. Máskép különféle vidékek szokása szerént: kágyiló, kágyilló, kagyó, kágyu, kágyula.

*KAGYLÓARANY
(kagyló-arany) ösz. fn. Mézzel összedörzsölt levélarany, melyet a festők kagylóhéjban tartanak.

*KAGYLÓDAD
(kagyló-dad) mn. tt. kagylódad-ot. Ami alakjára nézve kagylóhoz hasonló, tekervényes, csavaros. Kagylódad gombok. Kagylódad rovarbábok.

*KAGYLÓEZÜST
(kagyló-ezüst) ösz. fn. öszvezuzott s a festészek által kagylóhajban tartani szokott levélezüst.

*KAGYLÓHÁTÚ
(kagyló-hátu) ösz. mn. Aminek háta tekervényes rovátkú, mint a kagyló. Kagylóhátu rovarok.

*KAGYLÓHÉJ
(kagyló-héj) ösz. fn. A kagylóféle féreg teknője, burokja.

*KAGYLÓKŐ
(kagyló-kő) ösz. fn. Megkövült kettős tekenőjü kagylóhéj. Továbbá kőnem, melyben megkövült kagylóhéjak vannak.

*KAGYLÓMÁRVÁNY
(kagyló-márvány) ösz. fn. Márvány, melynek egyik alkatrészét megkövült kagylóhéjak teszik.

*KAGYLÓMÉSZ
(kagyló-mész) ösz. fn. Kagylóhéjakból égetett mész.

*KAGYLÓMŰ
(kagyló-mű) ösz. fn. Kagylókkal, illetőleg kagylóhéjakkal kirakott, ékesített mű, pl. szekrényke, szelencze.

*KAGYLÓTEKNŐ
(kagyló-teknő) ösz. fn. A kagylónak teknőféle burka, héja.

*KAGYLÓZÁTONY
(kagyló-zátony) ösz. fn. Zátony csupa kagylókból, kagylótorlat a víz medrében. V. ö. ZÁTONY.

*KAGYÓ
(kagy-ó), KÁGYÚ, (kágy-ú). Tájdivatosak; fn. l. KAGYLÓ.

*KAH
hangutánzó gyöke kahácsol, kahol, kahog szóknak. Vékonyhangon rokona: keh, fn. s köh gyök.

*KAHÁCSOL
(kah-ács-ol) önh. m. kahácsol-t. A magashangu köhécsel igének mélyhangu módosulata. V. ö. KÖHÉCSEL.

*KAHÁCSOLÁS
(kah-ács-ol-ás) fn. tt. kahácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vastag, tompa hangu köhécselés. V. ö. KÖHÉCSĚLÉS.

*KAHOG
(kah-og) önh. m. kahog-tam, ~tál, ~ott. l. KAHÁCSOL.

*KAHOL
(kah-ol) önh. m. kahol-t. Ebről mondják, midőn tompa, kah féle torokhangon szól. Betüváltozattal: csahol. A vadászok a rókáról is mondják, midőn hangot ad. (Bérczy Károly).

*KAHOLÁS
(kah-ol-ás) fn. tt. kahcolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kutya vagy róka kiáltozása kah torokhangon. Betücserével: csaholás.

*KAHOJ, KAHOLY
(Kachel? vagy koh-hely?) fn. tt. kaholy-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az udvarhelyi székelyeknél jelenti azon kihornyolt fát, melyre tüzelő kemenczéjöket rakják.

*KAHOLYFA
(kaholy-fa) ösz. fn. A székelyeknél Udvarhely vidékén am. fa, melyből a kaholyt csinálják.

*KAIN, KÁIN
l. KAJÁN.

*KAISZA
falu Nyitra megyében; helyr. Kaiszá-n, ~ra, ~ról.

*KAJ (1)
elvont vagy elavult gyök, melyből kajcs, kajács, kaján, kajla, kajsza, kajmó, kajmacs erednek. Jelent valami görbét, meghajlót s rokon haj gyökkel hajol szóban. A csagataj nyelvben kajalmak am. fordúlni és kajtarmak = fordítani, forgatni. Gyöke több helyneveknek is, mint: Kajal, Kajár, Kajd, Kajdacs.

*KAJ (2)
puszta hang, melyből kaja, kajált, kajabál, kajdász hangutánzó igék erednek. Rokon a nógatást jelentő haj indulatszóval; de rokonnak tekinthető a hellén xalew, latin calo és finn kajaan és kaikun (kiáltok) szókkal is.

*KAJA
(kaj-a) fn. tt. kaját. Lárma, zaj. Ikerítve: kaja-baja. Nagy kaja-baja. (Kis-Viczay után Erdélyi János).

*KAJA-BAJÁL
(kaja-bajál) Kresznericsnél Tasi Gáspár után; l. KAJÁL, KAJABÁL.

*KAJABÁL
(kaj-ab-a-al v. talán kaja-bajál-ból összehúzva) önh. m. kajabál-t. Tájdivatos. Egy a kiabál igével, s jelent vastagabb erősebb hangú kiáltást. Használtatik iker alakban is. Kajál-bajál, Kajálják-bajálják. (Zvonarics).

*KAJABÁLÁS
(kaj-ab-a-al-ás) fn. tt. kajabá-lás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erősebb hangú kiáltozás, kiabálás.

*KAJÁCS
(kaj-ács) mn. tt. kajácso-t, harm. szr. ~a. Két különfelé hajló, görbedő, milyen pl. az S betű alakja, vagy a 2 számjegy. A persa nyelvben Beregszászi szerént: kajos. Főnévül használva jelent görbeséget, kajmóféle hajlást; a székelyeknél Kriza J. szerént horgas lábút is.

*KAJÁCSÍT, KAJÁCSIT
(kaj-ács-ít) áth. m. kajácsít-ott, htn. ~ni v. ~ani, parancs. ~s. Kajácscsá görbít. V. ö. KAJÁCS.

*KAJÁCSOS
(kaj-ács-os) mn. tt. kajácsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kajács alakú. Kajácsos perecz.

*KAJÁCSSÁG
(kaj-ács-ság) fn. tt. kajácsság-ot, harm. szr. ~a. Kajács alakú görbeség. Lőcs kajácssága.

*KAJÁCSUL
(kaj-ács-ul) th. Két felé hajló görbe alakban. Kajácsul áll, mint a lőcs.
FAJAL, falu Pozsony megyében; helyr. Kajal-on, ~ra, ~ról.

*KAJÁL
(kaj-a-al) önh. m. kajált. Lármáz, kiabál. Kajál-bajál, ikerítve Dugonicsnál, Molnár Albertnél.

*KAJÁLT v. KAJÁT
(kaj-a-alt v. kaj-a-at) önh. Régies és túl a Dunán ma is divatos. l. KIÁLT. "Nagygyal inkább kajáltának" Tatrosi codex. "És kajáltsanak úrhoz erősségben." Bécsi codex. "Az köznép kezde kajáltani." "És kajálta Judith." Góry-codex. A Nádor-codexben: keált. A régi magyar Passióban (Toldy F. kiadása) l nélkül: "Nagy felszóval kezde ivélteni és kajátani;" "hogy ezt kajátaná és iventené (ivöltené) az vitézeknek." A régi Halotti beszédben is keát l nélkül: "És keássátok;" az első s t-ből hasonúlt mint 'bolcsássa' szóban is.

*KAJÁN (1)
KAJAN, (kaj-án) mn. tt. kajánt, tb. ~ok. Görbe szemmel néző, kárkereső, gonosz, irígy, Kaján ember. Kaján szemekkel nézni más szerencséjét, Kaján irígység. A törökben khaď am. hűtlen, áruló.

*KAJÁN (2)
erdélyi falu Kolos megyében; KIS~, falvak Zaránd és Belső-Szolnok m. NAGY~, falu Belső-Szolnok m. helyr. Kaján-ba, ~ban, ~ból.

*KAJÁNFÖLD
falu Szala megyében; helyr. Kajánföld-ön, ~re, ~ről.

*KAJÁNKODÁS
(kaj-án-kod-ás) fn. tt. kajánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mások kárára, vesztére törekvő irígykedés, ármánykodás.

*KAJÁNKODIK
(kaj-án-kod-ik) k. m. kajánkod-tam, ~tál, ~ott. Kaján módon, azaz másnak kárát, vesztét keresve irígykedik.

*KAJÁNOL
(kaj-án-ol) áth. m. kajánol-t. Valamit gonoszul, károhajtva irígyel.

*KAJÁNSÁG
(kaj-án-ság) fn. tt. kajánság-ot, harm. szr. ~a. Gonosz akaratú szenvedély, midőn valaki mások javát, szerencséjét irígyli, s azt alattomos ármánykodással megrontani törekszik.

*KÁJÁNTÓ
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Kájántó-n, ~ra, ~ról.

*KAJÁNUL
(kaján-ul) ih. Kaján módon, gonoszul irígykedve. Kajánul törekedni valaki ellen.

*KAJÁR
falu Győr megyében; BALATONFŐ-, falu Veszprém m. helyr. Kajár-on, ~ra, ~ról.

*KAJÁSZÓ-SZENTPÉTER
falu Fejér megyében; helyr. Szentpéter-ěn, ~re, ~ről. A történetirók azt tartják, hogy Kajászó, Keveházá-ból módosult.

*KAJÁT, KAJÁTÁS
l. KAJÁLT és KIÁLT, KIÁLTÁS.

*KAJÁTA
falu Abaúj megyében; helyr. Kajátá-n, ~ra, ~ról.

*KAJATHA
falu Sáros megyében; helyr. Kajathá-n, ~ra, ~ról.

*KAJBA v. KALYBA
l. KALIBA.

*KAJCS
(kaj-cs) fn. tt. kajcso-t, harm. szr. ~a. Általán jelent görbeséget, görbülést, legyen az természeti vagy mesterséges. A halhorognak van kajcsa és szakála. Bot kajcsa. Lőcs kajcsa. Ághúzó pózna kajcsa.

*KAJCSA
(kaj-cs-a) fn. tt. kajcsát. Kriza J. szerént a székelyeknél am. horgas lábú, kajsza.

*KAJCSOS
(kaj-cs-os) mn. tt. kajcsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kajcsa van, mi meg van görbülve, horogalakú. Kajcsos ág. Kajcsos bot. Kajcsos pózna. Kajcsos szeg. Mondják baromról, különösen lóról, tehénről, ökörről, melynek hátulsó csánkjai igen hátra görbednek, s menés közben összeütődnek.

*KAJCSOSODÁS
(kaj-cs-os-od-ás) fn. tt. kajcsosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbedés, midőn valamely test kajcsossá lesz. V. ö. KAJCSOS.

*KAJCSOSODIK
(kaj-cs-os-od-ik) k. m. kajcsosod-tam, ~tál, ~ott. Kajcsossá válik. V. ö. KAJCSOS.

*KAJCSOSSÁG
(kaj-cs-os-ság) fn. tt. kajcsosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valamely száras, szálas testnek, midőn kajcsalaku görbére van hajolva. Horog, lőcs kajcsossága.

*KAJD
NAGY~, falu, KIS~, puszta Vas megyében; helyr. Kajd-on, ~ra, ~ról.

*KAJDACS
v. KAJDÁCS, falu; KIS~, puszta Tolna megyében; helyr. Kajdacs-on, ~ra, ~ról.

*KAJDÁCS
(kaj-d-ács) fn. tt. kajdács-ot. Új alkotású szó a papagály elnevezésére.

*KAJDÁL
(kaj-d-ál) önh. m. kajdál-t; l. KAJDÁSZ, KAJABÁL.

*KAJDANÓ
falu Beregh megyében; helyr. Kajdanó-n, ~ra, ~ról.

*KAJDÁSZ
(kaj-d-ász) önh. m. kajdász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Vastag erőtetett hangon kiáltoz, mint a házaló vagy faluzó pórok, zsidók s más hasonló árusok tesznek, kik pl. meszet, olajt, gyümölcsöt árulnak, vagy a tyukászok, vízhordók stb.

*KAJDÁSZAT
(kaj-d-ász-at) fn. tt. kajdászat-ot, harm. szr. ~a. Teli torokbót fakadó kiáltozás.

*KAJDÁZ
(kaj-da-az) l. KAJDÁSZ.

*KAJDOL
(kaj-d-ol) önh. m. kájdol-t. Népnyelven tréfásan szólva am. rekedt tompa hangon énekel. A kocsmában egész éjjel kajdolnak. Máskép: gajdol.
Mondják kelletlenül siránkozó gyermekről is. Mit kajdolsz már annyit? Ne kajdolj.

*KAJDOLÁS
(kaj-d-ol-ás) fn. tt. kajdolást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa, rekedt hangu énekelés; kelletlen gyermeksirás.

*KAJF
elvont törzsök, melyből kajfos, kajfosság erednek. Gyöke az erőködő kiáltást jelentő káj (ált) melyből lett káj-ó, kaj-v, kaj-f, mint dől, dölő, dölv, dölf.

*KAJFOS
(kaj-f-os) mn. tt. kajfos-t v. ~at, tb. ~ak. Kresznerics értelmezése szerént am. rátartós, gőgös, kevély. Tulajdonkép a gőgnek azon nemét jelenti, mely nagy lármával, szájassággal tünteti ki magát; valamint dölfösnek azt mondjuk, ki kevélységében felduzzad, felfuvalkodik, kinek arcza, és szemei kidőlednek; gőgösnek, ki felfújja a gőgjét, tokáját.

*KAJFOSSÁG
(kaj-f-os-ság) fn. tt. kajfosság-ot, harm. szr. ~a. Nagy lármával, szájaskodással nyilatkozó kevélység. V. ö. KAJFOS.

*KAJGONYA
(kaj-og-ony-a) fn. tt. kajgonyát. Rántott tojás, rátotta. Talán eredetileg vajgonya? mint vajarénye, vajon sütött tojás.

*KAJKÓ
(kaj-kó) fn. tt. kajkó-t, harm. szr. ~ja. A dohánykertészek nyelvén Heves megyében azon kajmós fa vagy horog, melyre a dohányfüzért akasztják.

*KAJKOL
(kaj-k-ol) önh. m. kajkolt. Gyöke az idomtalan kiáltást jelentő kaj, s törzsöke az elavult kajk. Mondják kutyáról midőn hau hau v. kau kau-forma hangon kiált. V. ö. KAHOL.

*KAJKOLÁS
(kaj-k-ol-ás) fn. tt. kajkolás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Kutyaugatás, kaholás.

*KAJLA (1)
(kaj-ol-ó) mn. tt. kajlát. Gyöke a görbét jelentő kaj, melyből lett kajol v. kajlik am. hajol v. hajlik. Általán mondjak görbére hajló sudaras testről, különösen szarvakról, melyek befelé görbednek; a kifelé hajló szarvat pedig csákónak nevezik. Kajla tehén, ökör. Kajla bajusz, melyet befelé pederítenek. Kajla fülű, kajla szarvú. Rokon hozzá a hasonló értelmű kula, (tehén). Egyébiránt némely tájszokás szerént lefelé görbülőt is jelent, p. o. kajla kalap, melynek karimája csurgóra áll. Általán a rendetlen, szabálytalan görbének tréfás, csúfos neve.

*KAJLA (2)
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. Kajlá-n, ~ra, ~ról.

*KAJLAD
(kaj-ol-ad) önh. m. kajlad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Kajlára hajlik, görbed, csavarodik. V. ö. KAJLA.

*KAJLADÁS
(kaj-ol-ad-ás) fn. tt. kajladás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kajlaformája görbére hajlás. Szarvak kajladása. V. ö. KAJLA.

*KAJLASZT
(kaj-ol-aszt) áth. m. kajlaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. kajlasz-sz. Kajladóvá tesz, görbére hajlít. Bajuszt kajlasztani.

*KAJLASZTÁS
(kaj-ol-asz-t-ás) fn. tt. kajlasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg görbítés, hajlítás, midőn valamit kajlasztanak.

*KAJM
elvont vagy elavult törzsöke kajmacs és kajmó szóknak.

*KAJMACS
(kaj-om-acs) fn. tt. kajmacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Törzsöke az elavult kajom, melyből kicsinyező képzővel lett kajmacs. Kis görbedésü, horonféle eszköz, kis kajmó. Ruhatartó kajmacs. Csáklya kajmacsa. A ragadozó madarak kajmacsai.

*KAJMACSÓR
(kajmacs-ór v. ~orr) ösz. fn. Növénynem a két főbb hímesek seregéből és magrejtősök rendjéből, mely ligeteken, erdőkben, s tavak körül tenyészik, legtöbb fajainak kellemetlen büze van. Azt tartják róla, hogy oly mezőkön, hol ez terem, a barom megtetvesedik, innen latin neve Pedicularis. Nevét onnan vette, mert tokja a legtöbb fajokban kajmacsos.

*KAJMACSOS
(kaj-om-acs-os) mn. tt. kajmacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kajmacsa v. kajmacsai vannak. Kajmacsos ruhatartó. Kajmacsos madarak. V. ö. KAJMACS.

*KAJMÁD
puszták Fejér és Tolna megyében; helyr. Kajmád-on, ~ra, ~ról.

*KAJMÓ
(kaj-om-ó) fn. tt. kajmó-t, harm. szr. ~ja. Eszköz, melynek vége meg van görbülve. Fa kajmók, melyekről a dohányfüzérek lógnak. Mészárosok vas kajmói. Juhászok kajmója, azaz kajmós botja. Lágyabb hangon, és tájdivatosan: gajmó.

*KAJMÓS
(kaj-om-ó-os) mn. tt. kajmós- t v. ~at, tb. ~ak. Kajmóval ellátott, kajmacsos, horgas. Kajmós bot, püspöki pálcza.

*KAJNYA
OROSZ~, TÓT~, falvak Zemplén megyében; helyr. Kajnyá-n, ~ra, ~ról.

*KAJOL
(kaj-ol) önh. m. kajol-t. Hajol, görbed, innen ered: kajla=kajló.

*KAJOM
(kaj-om) fn. tt. kajmo-t, harm. szr. ~a, l. KAJMÓ.

*KAJOMKĚRĚSZT
(kajom-kěrěszt) ösz. fn. Czimertanban jelent oly keresztet, melynek ágai kajmósan végződnek.

*KAJOMTEKE
(kajom-teke) ösz. fn. A tüzéreknél oly teke vagy golyó, mely kajmóval van ellátva, melynél fogva, a hová repül és leszáll, meg szokott akadni.

*KAJON
(kaj-on); l. KAJÁN.

*KAJSZ
(kaj-sz) elavúlt fn. melyből kajsza melléknév ered. Jelenti a nyárnak előrészét (vagyis a napnak hajlását). A finnben kesä am. nyár. Származéka: kajszi, mely mint nyári baraczk (Apricose) a persa s török nyelvben is eléjön.

*KAJSZA~
(kaj-sz-a) mn. tt. kajszá-t. Mondják különösen görbe lábszárakról. Máskép: kacsiba, kaszás. Rokon kajla, kacsos szókkal.

*KAJSZÁS
(kajsz-a-as) mn. tt. kajszás-t, v. ~at, tb. ~ak. Kevessé kigörbedő, lőcsforma. Kajszás lábszárak.

*KAJSZASÁG
(kaj-sza-ság) fn. tt. kajszaság-ot, harm. szr. ~a. Lábszárak görbesége; kajcsosság.

*KAJSZI
(kajsz-i) mn. tt. kajszi-t, tb. ~ak. Így neveztetik a sárga baraczk, mely nyár elején kajszszal) szokott érni, különböztetésül az őszi baraczktól. V. ö. KAJSZ. Némelyek hibásan kájszin-nek mondják.

*KAJT
(kaj-t) elvont vagy elavult törzsöke kajár, kajtász, kajtat és kajti szóknak.

*KAJTÁR
(kaj-tár) mn. tt. kajtár-t, tb. ~ok. 1) Ki mindent felkutat, fölkeres, kifürkész, fölhajt s törzsöke rokon a hajt igével. Kajtár hadak. Kajtárok a vízi szárnyasok azon hímei, melyek - míg tojóik költenek - egy falkába csapnak össze. (Bérczy Károly). V. ö. KAJ, (1). 2) Innen mondják torkosokról, emberekről, és kivált állatokról, melyek ennivalót keresgélnek, kutatnak. Kajtár gyerekek. Kajtár macska, kutya, agár. 3) Férfi kn. Cajetanus.

*KAJTÁRKODÁS
(kaj-t-ár-kod-ás) fn. tt. kajtárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eleség vagy zsákmány végetti keresgélés, torkoskodás.

*KAJTÁRKODIK
(kaj-t-ár-kod-ik) k. m. kajtárkod-tam, ~tál, ~ott. Eleség vagy zsákmány végett ide-oda kutat, keresgél, mint a torkos gyerekek, macskák, ebek szoktak. Innen átv. ért. kárt tesz.

*KAJTÁROL
(kaj-t-ár-ol) önh. m. kajtárodt. l. KAJTÁRKODIK.

*KAJTÁRSÁG
(kaj-t-ár-ság) fn. tt. kajtárságot. l. KAJTÁRKODÁS.

*KAJTÁSZ (1)
(kaj-t-ász) önh. m. kajlász-tam, ~tál, ~ott. l. KAJTÁRKODIK.

*KAJTÁSZ (2)
(kaj-t-ász) mn. tt. kájtász-t, tb. ~ok. l. KAJTÁR 1), 2).

*KAJTAT
(kaj-tat v. kaj-tot) áth. m. kajtat-ott, par. kajtass. A katat ige változata. Eleség, zsákmánykeresés végett kajtatni a házat. A ház minden zugait kikajtatni. Ne kajtass annyit. V. ö. KUTAT.

*KAJTI
(kaj-ti) mn. tt. kajti-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. kajtár, kajtató. Oh mit kajtasz te kajti. Kriza J. gyüjt.

*KAJTOR (1)
(kaj-t-or) mn. l. KAJTÁR. Kajtor tréfák. (Prágai).

*KAJTOR (2)
puszta Fejér megyében; helyr. Kajtor-ba, ~ban, ~ból.

*KAK (1)
elvont gyök. 1) Hangutánzó a kakas, kakuk és kaka szókban. 2) Hajlást, görbeséget jelent kakad szóban. 3) Eléfordul Kakad, Kakát, Kakics, Kakucs helynevekben, s önállóan Kak helynevekben.

*KAK (2)
falu Szathmár megyében; ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Somogy m. helyr. Kak-on, ~ra, ~ról.

*KÁK (1)
Hangutánzó elvont gyök, melyből kákog és származékai erednek. Egyezik vele a latin cacabo (a fogoly madárról). A székelyeknél Kriza J. szerént önálló szó, illetőleg ige: kákni am. tátni a száját.

*KÁK (2)
am. káj-k v. kaj-g káka, s kákalicz szókban, l. KAJ és KÁKA.

*KÁK (3)
falu Zemplén megyében; helyr. Káko-n, ~ra, ~ról.

*KAKA
(kak-a) fn. tt. kakát. Gyermeknyelven 1) am. bélsár, szar, ganéj. 2) Csunya, rosz. Ne bántsd ezt, mert kaka. Megegyezik vele a latin caco s hellén cacoV.

*KÁKA (1)
(kák-a vagyis kaj-ka = kaj-ga = kaj-og-ó azaz hajlóka, ami hajlik, hajladozik); fn. tt. kákát. Vizenyős helyeken, leginkább tavakban tenyésző növénynem a három hímesek seregéből, és egyanyások rendéből, jobbára sima, hajlékony és csomótlan száru. Fajai sokfélék: buzogánykáka, melynek teteje bugás; gyékénykáka, melyből gyékényeket kötnek; pintér v. bodnárkáka, melynek szára levelekre fosztható; lapos káka, molyva, mely valamennyi közt legvékonyabb, s legapróbb száru, stb. Kákán csomót keresni, am. haszontalan munkát tenni, vagy ott is gáncsot keresni, hol semmi sincs. Kákát aratni. Kákával födött kunyhó, ház. Káka között lakó békák.
"Káka tövén költ a rucza."
Népdal.

*KÁKA (2)
puszta Békés megyében; helyr. Káká-n, ~ra, ~ról.

*KÁKABÉLÜ
(káka-bélü) ösz. mn. 1) Kinek gyönge béle van, mely emészteni nem képes, melynek hamar megárt minden, mely erőtlen mint a káka. 2) Kényes, finnyás.

*KÁKABOT
(káka-bot) ösz. fn. A buzogánykákának botvastagságu szára, bákány.

*KÁKABÚZA
(káka-búza) ösz. fn. Búzafaj, melynek füzérkéi 4-5 viráguak, kopaszak, símák, néha kalászosak, levelei öszvegönyölödöttek, szurós hegyűek, gyökere taraczkos. (Triticum junceum).

*KAKACSÉN
falu Bihar megyében; helyr. Kakacsén-ba, ~ban, ~ból.

*KAKAD (1)
(kak-ad) l. KAKADSZĚG.

*KAKAD (2)
l. KAKAT (2).

*KAKADSZĚG
(kakad-szěg) ösz. fn. Szeg, mely az ekét az eketalyigához köti. Egyszerüen: kakad, kakat, kokot.

*KÁKAGYÖKĚR
(káka-gyökér) ösz. fn. A káka nevü vízi növény lisztes gyökere.

*KÁKAHAJMA
(káka-hajma) ösz. fn. Kákához hasonló hajmanövény.

*KAKÁL
(kak-a-al) önh. m. kakált. Gyermeknyelven am. szükségét végzi, kakát ereszt magából.

*KÁKALICZ
(kák-al-icz v. kaj-k-al-icz) fn. l. CSORBÓKA.

*KAKARÓ
falu Arad megyében; helyr. Kakaró-n, ~ra, ~ról.

*KAKAS
(kak-as) fn. tt. kakas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa. Hangutánzó, s mint olyan megvan más nyelvekben is: angolul: cock, francziául: coq, tótul: kohut, horvátul: kokot, finnül: kukko stb. Ide tartozik a hellén coccazw (kodácsol), és sínai ko (gallinae cantus) is. - Általán azon madárfajok híme, melyek a tyúkok nevezete alatt foglaltatnak, vagy is a tyúkok osztályához tartoznak, pl. fáczán-, páva-, fajdkakas. A pulykák hímjét közönségesen inkább kannak nevezik. Különösen am. a házi tyúkok hímje, mely magasabb taraja, hosszú, sarlódadon felhajlott farktollai, sarkantyúi, és sajátságos hangja által különbözik a nőstényektől. A kakas kagog, és kukoríkol. Midőn a tyúkra ugrik, herél v. heréczel, v. petél v. tojóz. Bábakakas am. féltökű. Borzas kakas. Erdei kakas. Tarka kakas. Suta kakas. Szomszédasszony kakasa felugrott a kapura. (Népd.) Eladtam a kakasom, tizenhárom garason. (Népd.) Kakas is úr a maga szemetén vagy minden kakasa maga szemetén hatalmas. (Km.). Minden kakas a maga szemetén kaparkádjon. (Km.). Nem takarhat annyit a kakas, hogy a jércze ki ne kaparhassa. (Km.). Egy kakas az egész falu kakasait fellármázza. (Km.). Szeméten vitéz a kakas. (Km.). 2) A puska serpenyője mellett levő, s a kakasnyakhoz némileg hasonló eszköz, melyet rugalmas tollánál fogva föl lehet huzni, s lecsappantani. A régi puskák kakasa tűzkővel, az újabbaké pedig csappantyúval szereltetik fel. 4) Kakasalakú vitorla némely házak tetején. Átv. veres kakas. Vas kakas, réz kakas.
"Pok várának magas tornyán
A vas kakas csikorog."
Kisf. Sánd.
Feltették házára a veres kakast, azaz felgyujtották.

*KAKÁS
(kak-a-as) mn. tt. kakás-t v. ~at, tb. ~ak. Gyermeknyelven am. szaros, piszkos, csúnya. Ne bántsd, mert kakás.

*KÁKÁS
(kák-a-as) mn. tt. kákás-t v. ~at, tb. ~ak. Kákával bővelkedő vagy benőtt; kákával födött. Kákás tavak, erek. Kákás tetőzetű ház.

*KAKASCSIRKE
(kakas-csirke) ösz. fn. Kis kakas, mely még csirkekorban van, különböztetésül a jérczecsirkétől.

*KAKASCZÍMER
(kakas-czímer) ösz. fn. A kakastaréj nevü növény egyik faja. (Rhinanthus alectorolophus).

*KAKASD
falu Tolna megyében; és Erdélyben Marosszékben; puszta Fejér m. helyr. Kakasd-on, ~ra, ~ról.

*KAKASFALU
helységek Nyitra és Sáros megyében; helyr. Kakasfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KAKASFALVA
erdélyi falu Nagy-Szeben székben; helyr. Kakasfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KAKASGERENDA
(kakas-gerenda) ösz. fn. l. KAKASÜLŐ.

*KAKASHÁGÁS
(kakas-hágás) ösz. fn. Herélés, heréczelés, midőn a kakas a tyúkra ugrik, cziczerélés, petézés.

*KAKASHARCZ
(kakas-harcz) ösz. fn. A kakasok egymásközti veszekedése, mely gyakran véres szokott lenni. Máskép: kakasviadal.

*KAKASKA
(kak-as-ka) fn. tt. kakaská-t, harm. szr. ~ja. Kis kakas, csirkekakas.

*KAKASKODÁS
(kak-as-kod-ás) fn. tt. kakaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Berzenkedés, hörcsökös ellenszegülés, veszekedés, kakasos viaskodás.

*KAKASKODIK
(kak-as-kod-ik) k. m. kakaskod-tam, ~tál, ~ott. Berzenkedik, hörcsökösen ellenkedik, szembe száll, veszekedik, mint kakasok szoktak. Tréfás kifejezés.

*KAKASLÁB
(kakas-láb) ösz. fn. 1) A kakas nevű hím madár lába. 2) Mocsáros helyeken tenyésző szirontafaj, melynek szárai a földön szétkúsznak, Máskép, Diószeghynél: terjedő szironta. (Rannuculus reptans. L.)

*KAKASLÁBMOHAR
(kakas-láb-mohar) ösz. fn. A moharnak egyik faja.

*KAKASLEPPENTYŰ
(kakas-leppentyű) ösz. fn. l. KAKASSZAKÁL.

*KAKAS-LOMNICZ
falu Szepes megyében; máskép: Nagy-Lomnicz, helyr. Lomnicz-on, ~ra, ~ról.

*KAKASSARKANTYÚ
(kakas-sarkantyú) ösz. fn. A kakas sarkából kiálló köröm.

*KAKASSZAKÁL
(kakas-szakál) ösz. fn. A kakas álla v. csőre alatt szakát gyanánt fityegő húsos leppentyű.

*KAKASSZĚG
(kakas-szěg) ösz. fn. Szeg, mely az ekegerendelyt az eketalyigával összeköti. Máskép: kakad v. kakat, v. kokot.

*KÁKASZATYOR
(káka-szatyor) ösz. fn. Úgy nevezett gyékénykákából font v. kötött szatyorféle kosár. V. ö. SZATYOR.

*KAKASSZÓ
(kakas-szó) ösz. fn. Általán a kakas hangja. Különösen kukorikolás éjnek idején, éjfél után, és hajnal felé, mely a mezei lakosoknak mintegy óra gyanánt szolgál. Első, második, harmadik kakasszó. "Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el a háznak ura: estve-e vagy éjfélkor, nagy kakasszókor, vagy reggel." (Márk. 13. 35.) Kakasszavakoron. (Pesti Gábor).

*KAKASTARAJ v. ~TARÉ
v. ~TARÉJ, kakas-taraj v. ~taré, v. ~taréj) ösz. fn. 1) Vörös, húsos, csipkézett kinövés a kakas fejbubján. 2) Réteken, és szántóföldeken tenyésző növényfaj, a lapórok neméből; csészéje sima, fényes, sárgás; szára veres pontokkal pettyegetett. Máskép: csengő kóró. (Rhinanthus crista galli. L.)

*KAKASTEJ
(kakas-tej) ösz. fn. Tréfás nyelven am. vízital, vagy víz. Kakastejet kapsz fiam. Kakastejjel, varjuvajjal sült kenyér.

*KAKASÜLŐ
(kakas-ülő) ösz. fn. Gerenda vagy lécz, melyen éjjel a kakas ül; különösen azon keresztfa, mely az óllófákat összetartja. Tréfásan igy nevezik a szinházak karzatát magassága miatt.

*KAKASVERŐ
(kakas-verő) ösz. fn. Népies mulatság neme, midőn a lakadalom v. menyekző másod vagy harmad napján az ifjuság zeneszóval bejárja a lakadalmi vendégeket saját házaiknál, egy kakast póznára kötve hurczolván magával. A helyszinén bekötik az egyik vőfél szemét, s kardot adnak kezébe, hogy a kakas nyakát vágja le, de a vig czimborák a kakast mindig ellenkező irányban tartják, s a hiába hadarászó vőfélt kinevetik. Kakasverőt járni. E tréfát némely vidékeken a czéhláda hordozásakor is űzik. Matyusföldén tyúkverő-nek hivják.

*KAKASVIADAL
(kakas-viadal) ösz. fn. Kakasok verekedése egymással.
"Sándor dicső hóditási,
Napoleon csatázási,
S waterlói diadal
Mind csak kakasviadal."
Kölcsey.

*KAKASVITORLA
(kakas-vitorla) ösz. fn. Vas, réz stb. lemezből készült, s kakast ábrázoló vitorla valamely épület ormán, mely a szél járása szerint üde-oda forog.

*KAKAT (1)
l. KAKADSZEG.

*KAKAT (2)
puszta Heves megyében; helyr. Kakat-on, ~ra, ~ról.
FÁKAZIZON, (káka-zizon) ösz. fn. Növényfaj a zizonok neméből, melynek szárai kákaformák. (Sison segetum).

*KAKICS v. némelyek szerént: KÁKICS
(kajk-ics) fn. tt. kakics- v. kákics-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Diószegi szerint, növénynem az együttnemzők seregéből, és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz, csészéje két soros, a belső sor hengeres, a külső egynehány apró pikkely; magvai tüskések; bóbitája szőrös. (Chondrilla) Faja: káka-kakics, máskép: apró katáng, disznókék v. nyúlkék (Ch. juncea); innen némelyek véleménye szerént kákics am. kékics.

*KAKÓ
(kaj-k-ó = kaj-og-ó =gagó) fn. tt. kakó-t, harm. szr. ~ja. A zsuppal födött épületnek farába szúrt karó vagy pózna, hogy a szél föl ne bonthassa. Székely tájszó.

*KÁKÓ
(kák-ó = kaj-k-ó, kaj-og-ó) fn. tt. kákó-t, harm. szr. ~ja. 1) Némely vidékeken am. befont üstök. 2) Vizi kígyó. 3) Dohányakasztó. 4) Mátyusföldén am. káka.

*KÁKOG
(kák-og) önh. m. kákog-tam, ~tál, ~ott. Varju vagy holló módjára kiált, kák kák hangon szól. Kákognak a varjúk, hollók.
"Így kákognak a hollók, ha sas jün közikben."
Zrínyi.
Köznyelven átv. ért. am. sokat beszél haszontalanul vagy értetlenül. Ne kákogj már annyit.

*KÁKOGÁS
(kák-og-ás) fn. tt. kákogás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Kák hangon kiáltozás. Varjak, hollók kákogása.

*KÁKOLYA
(Cacalia) fn. tt. kákolyá-t, harm. szr. ~ja. Diószeginél, növénynem az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz, fészke hengeres, öt-tíz pikkelyekből öszveforrt; bóbitája szőrös. Fajai: vérszín, narancsszín, fejér, jószagú, havasi kákolya.

*KÁKOM
(kák-om) ikertársa kákombákom szónak, l. ezt.

*KÁKOMBÁKOM
iker fn. tt. kákombákom-ot. Az ákombákom szó k előhanggal. Fölveszi a külön-külön ragozást is. Minek semmi értelme, se eleje se veleje, líromlárom, csigabiga. Holmi kákombákomot, összefirkált. Beszéde csak olyan kákombákom. Mondják különösen némely babonás szókról, és taglejtésekről. Kákombákomokat csinálni. V. ö. ÁKOMBÁKOM.

*KAKONYA
puszta Somogy megyében; helyr. Kakonyá-n, ~ra, ~ról.

*KAKONYI
puszta Pest megyében; helyr. Kakonyi-ba, ~ban, ~ból.

*KAKOVA v. KÁKOVA
falvak Krassó megyében, és Erdélyben Alsó-Fejér megyében s Nagy-Szeben székben; helyr. Kaková-n, ~ra, ~ról.

*KAK-SZENTMÁRTON
falu Szathmár megyében; helyr. Szentmárton-ba, ~ban, ~ból.

*KAKUCS (1)
(=kuk-ucs) mn. tt. kakucs-ot. Székelyeknél am. rövidlátó, kukucsálva néző.

*KAKUCS (2)
falu Pest megyében, és Erdélyben Thorda m., puszta Békés m., MAGYAR~, OLÁH~, falvak Bihar megyében; helyr. Kakucs-on, ~ra, ~ról.

*KÁKUCS
falu Baranya megyében; helyr. Kákucs-on, ~ra, ~ról.

*KAKUCSÁL
l. KUKUCSÁL.

*KAKUK
hangutánzó fn. tt. kakuk-ot. Máskép: kukuk. Megegyezik vele a görög coccnx, latin cuculus, franczia coucou, lengyel kukulka, német Guckguck v. Kuckuk, török kuku, kusi, finn käki stb. Vindor madár, mely tavasz elején hozzánk jő, s nyár vége felé eltávozik. Csőre csaknem gömbölyű, elűl kevéssé meggörbűlt, s oldalt kissé benyomott, nyelve nyílalakú és sima. (Cuculus canorus). A kakuk vagy kukuk hangot igen tisztán adja. Szól, kiált a kakuk.
"Kakuk, kakuk! hány esztendeig élek?
Sokat kakukolj, mert meghalni félek."
Népvers.
Átv. ért, gyermekjáték, kis fujtatóval, mely nyomkodás által a kakukéhoz hasonló hangot ad.

*KAKUKBORSÓ
(kakuk-borsó) ösz. fn. Vad borsófaj, mely korán érik, s igen kedves eleségül szolgál a barmoknak. (Orobus vernus. L.) Máskép: tavaszi lednek, vad lednek, bükkön.

*KAKUKDÉMUTKA
(kakuk-démutka) ösz. fn. l. KAKUKFŰ.

*KAKUKFOSZLÁR
(kakuk-foszlár) ösz. fn. Növényfaj a foszlárok neméből; levelei szárnyasak, gyökérlevelkéi kerekdedek, szárlevélkéi láncsásak. Máskép: réti v. mezei tormafű, kakukpökte fű. (Cardamine pratensis).

*KAKUKFŰ
(kakuk-fű) ösz. fn. Réteken, és legelőkön tenyésző ismeretes növényfaj a démutkák neméből, halványpiros apró virágokkal, és kedves illattal. Máskép: vadcsombor. (Thymus serpyllum).

*KAKUKKOL
l. KAKUKOL.

*KAKUKMÉCSVIRÁG
(kakuk-mécs-virág) ösz. fn. Növényfaja mécsvirágok neméből. Miskép: kakukszegfű. (Lychnis flos cuculi).

*KAKUKMION
(kakuk-mion) ösz. fn. Növényfaj a mionok neméből, melynek levelei a kakukfüvéihez hasonlók. (Mnium serpillifolium).

*KAKUKOL
(kakuk-ol) önh. m. kakukol-t. Kakukhangon kiált vagy szól.

*KAKUKOLÁS
(kakuk-ol-is) fn. tt. kakukolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kakukhangon szólás.

*KAKUKSZEGFŰ
(kakuk-szeg-fű) ösz. fn. l. KAKUKMÉCSVIRÁG.

*KAKUKSZIGORÁLL
(kakuk-szigoráll) ösz. fn. Az egyvirágú kocsányos szigoráll (Veronica) faja (Veronica serpillifolia), virágai magánosak, csaknem fürt alakban a szár tetején; levelei tojáskerekdedek, csipkések, kopaszok; szára tövön henyélő, gyökerező.

*KAKUKSZÓ
(kakuk-szó) ösz. fn. Azon sajátságos vastag és mély hang, melyen a kakuk kiált. Nehezen ér az több kakukszót, azaz több tavaszt. Sokszor hallott már kakukszót, a vén leányról mondják.

*KAKUKTERJÉK
(kakuk-terjék) ösz. fn. A terjékek neméhez tartozó növényfaj, mely ugarokon terem, vörös és kék viragai vannak, s gyógyerővel bír. (Anagallis arvensis).

*KAKUKVIRÁG
(kakuk-virág) ösz. fn. lásd: GYÖNGYVIRÁG.

*KÁRVIRÁG
(kák-virág 'kákni' igétől); ösz. fn. A székelyeknél Kriza J. szerént am. havadi, nárczis.

*KAL
elvont törzsök, mely 1) Hajlást, görbülést jelent ezen származékokban: kalács, kalán, kalang, kalász, kalap, kaliba, kalimpa, kadisztál, kaloda, kalinkó stb. 2) Átv. ért. ide-oda csavargást, járást, kelést, a kaland, kalandor, kalaj, kalaúz, kalézol, kalóz szókban. 3) Gyülekezést és gyüjtést, halmozást, rakogatást kaláka és kalangya szókban, honnan a székelyeknél Lábait, kalangyálni am. lábait egymásra rakni. V. ö. KALAM. 4) Hangutánzó a kall, kalapács, kalapál, kalabál szókban.
-KÁL, vékonyhangon KÉL, öszvetett gyakor. igeképző, am. ogál, ěgél, ögél, pl. tur-kál, tur-og-ál, ir-kál, ir-og-ál, szur-kál, szur-og-ál; váj-kál, váj-ogál jár-kál, jár-ogál ('járgál' eléjön a régi levelekben Szalay Á. gyüjteményében); her-kél, her-ěgél, süt-kél, süt-ög-él.

*KÁL (1)
elavult törzsök, mely ma csak helynevekben él, és több származékai vannak, mint Káld Kálló, Kállya, Kálna, Kálnok, Kálos, Kálosa, Kálócz, Káloz, Kálozd.

*KÁl. (2)
puszta Pest megyében; DIÓS~, falu Szala m. SAJÓS~, mváros Sopron m. helyr. Kál-ba, ~ban, ~ból.

*KALABÁL
(kal-ah-ál) önh. m. kalabál-t. A szókat elrontva, törve, hibásan beszél. Mondják beszélni kezdő kis gyermekről; máskép: kalabalál, kalatyol, galagyol.

*KALÁCS
(kal-ács) fn. tt. kalács-ot, harm. szr. ~a. Gyöke a hajlást, görbeséget jelentő kal. Persául: kolads, Beregszászi szerént am. a német Kuchen. Lebkuchen. Ugyanő szerinte khaldaeai nyelven khalut szintén "Kuchen." A héberben khalláth (placenta) szót chalál (transfodit gyöktől származtatják. 1) Tulajd. gömbölyűre vagy görbére hajló, vagy hajtott test, pl. térd kalácsa, azaz forgó csontja; fejre való kalács, azok számára, akik fejeiken terhet visznek. Viasz kalács; ez utóbbiak neve máskép: tekercs. 2) Széles ért. a közönséges kenyérnél finomabb sütemény, tejjel, túróval, mákkal, gyümölcsízzel, aprószőlővel stb. készítve. Fehér kalács. Mákos, túrós kalács. Czukros, mézes kalács. Nem kell zabkenyér, hol készen vár a fehér kalács. Km.). Sokszor a zsíros táskából ugrik ki a szép kalács. (Km.). Adnak kalácsot, de nem tanácsot.. (Km.) 3) Szorosb ért. azon sütemények, melyeket gyürüsen, karikásan, pereczesen szoktak összehajtani, összefonni, kulcsolni. Fonott kalács. Kulcsos kalács. Kürtös kalács. Kalinkó kalács. 4) Tréfásan a kenyeret is mindennapi kalács-nak mondják, a holdat pedig Isten kalácsá-nak. 5) Szentelt kalács, a római katholikusoknál, melyet husvét napján a pap megszentel.

*KALÁCSA
falvak Bihar és Temes megyében; helyr. Kalácsá-n, ~ra, ~ról.

*KALÁCSÁRUS
(kalács-árus) ösz. fn. Aki kalácsnemű süteményeket boltban vagy piaczon árulgat.

*KALÁCSÁRUSNŐ
(kalács-árus-nő) ösz. fn. Asszony vagy leány, aki kalácsnemü süteményeket szokott árúlni.

*KALÁCSFA
(kalács-fa) ösz. fn. Azon görbére hajtott fák, illetőleg deszkák, melyek a malomkerék szárnyait öszvekötik, s melyek öszvesen a kerék talpát képezik.

*KALÁCSOL
(kal-ács-ol) áth. m. kalácsol-t. Karikásan, gyürüsen összefon, összekulcsol. A kinyujtott és megsodrott tésztát kalácsolni.

*KALÁCSOLÁS
(kal-ács-ol-ás) fn. tt. kalácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn a tésztát kalácsolják. V. ö. KALÁCSOL.

*KALÁCSOS
(kal-ács-os) mn. tt. kalácsos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ki kalácsot árul. Kalácsos leány, asszony. 2) Miben kalácsot tartanak, árulnak. Kalácsos kosár. Kalácsos bolt.

*KALÁCSSÜTŐ
(kalács-sütő) ösz. fn. Személy, ki kalácsot süt, különösen, ki kalácsokkal kereskedik.

*KALÁCSTÉSZTA
(kalács-tészta) ösz. fn. Tészta, melyből kalácsot sütnek. Tejjel, vajjal, tojással készített kalácstészta.

*KALÁCSVIASZ
(kalács-viasz) ösz. fn. Vékonyszálu viaszgyertya, kalácsosan öszvetekerve, viasztekercs.

*KALAFA
(kal-a-fa) fn. tt. kalafát. Eredetileg kaló-fa az elavult kal igétől vagy kal gyöktől, mely görbeséget jelent. Am. kaloda. Kalafának nevezik, mert, akit kalodába zárnak, midőn kezét lábát becsiptetik, meggörbülve kénytelen ülni. V. ö. KALODA.

*KALAFÁZ
(kal-a-fa-az) áth. m. kalafáz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. Kalafába, azaz kalodába zár.

*KALAFINTA
(kala-finta) ösz. fn. Két rokon eszméből álló festői kifejezés. A kala jelent hajlékonyat, görbedőt, könnyen forgót, a finta, sántikálót félre biczegőt. 1) Személy, ki ügyesen ide-oda forgolódik, tagjaival különféle mozgásokat tesz, különösen a végett, hogy másokat megcsaljon, tőrbe ejtsen, hogy szemök fényét elvegye, mint a szemfényvesztők tenni szoktak, innét máskép: csalafinta. 2) Jelenti magát a csalást, tőrbeejtést, ravaszságot, szemfényvesztést, melyet valaki az által ér el, ha ügyes forgolódásával mások figyelmét kijátszsza. Addig ütik, vétik a dolgot, addig hányják ide s tova a kalafintát, hogy ... (Pázmán Kal. 640. l.)

*KALAFINTÁL
(kala-finta-al) önh. m. kalafintál-t. Ügyesen és ravaszul forgolódik, hogy mást meg- vagy tőrbe ejtsen.

*KALÁHA
fn. tt. kaláhát. Tájdivatos. Alkalmasint összehúzva kalászszálka szóból.

*KALAJ
(kal-aj) mn. tt. kalaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke a tétova s a görbe utakon járást jelentő kal, képzése olyan mint a dévaj, szilaj szóké. Jelent csavargót, bolygót, kalandozót, kalézolót. Szép hangzata miatt megérdemli, hogy elavult állapotából ujra divatba hozassék.

*KALÁK
elavult fn. tt. kalák-ot, harm. szr. ~ja. Régente oly forma értelemben fordul elé, mint tolvajnak beadása. Hihetőleg a német Klage (vád) szóval azonos. Innen kalákpénz am. a tolvaj beadásának bére, díja.

*KALÁKA
(kal-ó-ka, mintegy gyül-ő-ke, vagy kal-am-ka; V. ö. KALAM); fn. tt. kalákát. Igy nevezik a székelyek azon munkát, melyet többen összeállva gyorsabb munkával, nagyobb erővel végeznek, pl. midőn valakinek buzáját, szénáját az atyafiak vagy szomszédok, vagy jó barátok közös erővel néha zeneszó mellett is betakarítják, miért közös ebédet vagy vacsorát s olykor mulatsággal párosítva is kapnak. Kalákában szántani, gyüjteni, szénát, gabonát hordani, fonni.
"Szeressük mi híven egymást,
S így is érjük az aratást,
Kalákába is elmegyünk,
Pásztát is majd együtt viszünk."
Székely dal (Erdélyi J. gyüjt.).
Abaújban, munkásoknak munka utáni megvendégeltetésök, és mulatságuk. Átv. ért. többeknek összeverekedése. Ugyan volt ám kaláka, azaz verekedés.
Rokonnak látszik vele a héber khalák (=divisit, sortitus eat) vagy török kalaba (multitudo).

*KALÁKÁZ
(kaláka-az) önh. m. kalákáz-tam, ~tál, ~ott. Kalákában dolgozik vagy dolgoztat.

*KALAKÓCZA
(kala-kósza?) fn. tt. kalakóczát. Kassai József szerént Somogyban: kalandozó eszű, bódorgó.

*KALÁKOS
(kalák-os) fn. tt. kalákos-t, tb. ~ok. Személy, ki tolvajt bevádol, felad. V. ö. KALÁK.

*KALÁKPÉNZ
(kalak-pénz) ösz. fn. Vádpénz. V. ö. KALÁK.

*KALAM
(kal-am) elv. törzsöke 1) Kalancs, kalamol, kaland, kalandor, stb. szóknak; s értelme tétova járás, kelés; 2) Kalangya, kalangyál szóknak s talán kaláka (=kalamka?) szónak is; értelme itt a hangokban is teljesen rokon halom, halmaz.

*KALAMÁR
népies kiejtése 'kalmár' szónak; l. ezt.

*KALAMÁRIS
fn. tt. kalamáris-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. A középkori latin calamarium-ból képzett szó. Jelent tintaedényt, tintatartót.

*KALAMÁRISDUGASZ
(kalamáris-dugasz) ösz. fn. Dugasz, melylyel a kalamárist vagyis tintatartót bedugják.

*KALAMÁSZ
fn. tt. kalamász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tótul kolomász, azaz kerékzsír, kerékkenő. Némely vidékeken: kulimász. Magyarosabban: kátrány vagy szekérkenő. A kalamász szoros ért. a szurkos fenyő gyantájából készített szekérkenőt jelenti.

*KALAMÁSZOL
(kalamász-ol) áth. m. kalamászol-t. Kalamászszal beken. Tengelyt kalamászolni. Némely vidékeken: kulimászol.

*KALAMÁSZOS
(kalamász-os) mn. tt. kalamászos-t v. ~at, tb. ~ak. Kalamászszal bekent; miben kalamászt tartanak; ki kalamászt árul. Kalamászos szekér. Kalamászos edény. Kalamászos tót. Némely vidékeken: kulimászos.

*KALAMOL
(kal-am-ol) önh. m. kalamol-t. Tétova jár kel, csavarog, kalézol, kalandoz.

*KALÁN (1)
(kal-án, mandsu nyelven kuili) fn. tt. kalán-t. tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Eszköz, mely kerekded vagy hosszukás homorú részből (fejből), és hosszabb vagy rövidebb nyélből áll, s híg vagy kásás testek keverésére, merítésére, s az evőnek szájába adására szolgál. Különböző czéljaihoz képest különböző nevei vannak. Abárlókalán, főzőkalán, evőkalán, merítőkalán, kávéskalán. Fakalán, vaskalán, csontkalán, ezüstkalán, czinkalán, pléhkalán. A kömíveseknél: vakolókalán, melylyel a vakolómeszet a falra hányják. Minden lében kalán am. mindenbe bele ártja magát. A természetrajzban jelenti némely vízi madarak kalán alakú csőrét, innen kalános gém. Köz szokás szerént kanál-nak is mondják, de az elemzés szerént kalán az eredeti, mint a görbeséget, kerekdedséget jelentő kal gyök származéka.

*KALÁN (2)
KIS~, és PUSZTA~, erdélyi falvak Hunyad megyében, helyr. Kalán-ba, ~ban, ~ból.

*KALANCS
(kal-am-cs) fn. tt. kalancs-ot, harm. szr. ~a. Székely tájnyelven, tekervényes tévutakra vezető hely. (Labyrinthus) V. ö. KALAM.

*KALAND
(kal-am-d) fn. tt. kaland-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke az egyenes vonaltól elhajlást, görbedést jelentő kal, melyből am képzővel származott kalam, azaz tétova járáskelés, csavargás; innen kalam-d, kaland jelent viszontagságot, mely különösen oly embereket ér, kik ideoda bolyongnak, görbe utakon, idegen vidékeken járnak kelnek; nevezetesen regényes eseményt, mely ilyetén vándorokkal történni szokott, pl. szerelmi viszonyokat, ellenszegüléseket, párviadalt, melyekkel a hajdani vándor lovagok élete kiváltképen bővelkedett, a franczia aventure, s német Abenteuer értelmében. Véletlen, ritka, meglepő kaland. Szerelmi, lovagi kaland. Sok kalandja volt. Kalandjait elbeszélni. Több kalandon által esni. Kalandokat vadászni. 2) A régieknél használtatott a latin calendae szónak kitételére is.

*KALANDOR
(kal-am-d-or) fn. tt. kalandor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bolygó, járókelő szerencsevadász, kinek élete kalandokból, viszontagságokból áll, milyenek a régi görög hősök vagy középkori lovagok voltak. V. ö. KALAND.

*KALANDORI
(kal-am-d-or-i) mn. tt. kalandori-t, tb. ~ak. Kalandort illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kalandori események. Kalandori életmód. V. ö. KALANDOR.

*KALANDORKODÁS
(kal-am-d-or-kod-ás) fn. tt. kalandorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kalandori életmódnak gyakorlása, meglepő eseményekkel, viszontagságokkal párosult járáskelés, bolyongás.

*KALANDORKODIK
(kal-am-d-or-kod-ik) k. m. kalandorkod-tam, ~tál, ~ott. Kalandorok módjára él, azaz tétova járvakelve, szerencsét vadászva több kalandon esik által. V. ö. KALAND, KALANDOR.

*KALANDOROZ
(kal-am-d-or-oz); lásd: KALANDOZ.

*KALANDOS (1)
(kal-am-d-os) mn. tt. kalandos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kalanddal járó, kalandokkal bővelkedő. Kalandos élet. Kalandos utazások. 2) Valamely kalandban részes. Kalandos társak. V. ö. KALAND.

*KALANDOS (2)
puszta Baranya megyében; helyr. Kalandos-on, ~ra, ~ról.

*KALANDOSSÁG
(kal-am-d-os-ság) fn. tt. kalandosság-ot, harm. szr. ~a. Valamely eseménynek kalandos, illetőleg regényszerű tulajdonsága.

*KALANDOZ
(kal-am-d-oz) önh. m. kalandoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kalandokat keresve járkál, bolyong, helyről helyre utazik, mint a középkori lovagok és szerencsevadászok tettek. Bekalandozni több országot. Kalandoz a kopó, ha nem marad nyomon; kalandoz a vizsla, ha messze távozik. (Bérczy Károly). V. ö. KALÉZOL.

*KALANDOZÁS
(kal-am-d-oz-ás) fn. tt. kalandozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kalandos járáskelés, utazás; kalézolás. Kalandozásban tölteni el életét.

*KALANDVÁGYÓ
(kaland-vágyó) ösz. mn. Aki kalandozni vagy kalandosságra vágyakozik.

*KALÁNFŰ
(kalán-fű) ösz. fn. Növénynem, melynek főismertető jelei: kivájt tojáshoz vagy kalánfejhez hasonló négy levelű csésze, keresztben álló négy virágszirom, és hat hímsál, melyek kőzől négy a csészével egy hosszuságú, kettő pedig valamivel rövidebb. (Cochlearia. L.)

*KALÁNFÜRT
(kalán-fürt) ösz. fn. Cserjeféle növénynem az öthimesek seregéből, és egyanyások rendéből; bokrétája ötszirmu, szirmai kalánformák, zacskósak, boltosak; bogyója három rekeszű, száraz. (Ceanothus).

*KALANG
(kal-am-g) fn. tt. kalang-ot, harm. szr. ~ja. Jelent görbén csavarodó, kigyódzó vonalt, szalagot, pl. midőn a botot, pipaszárt berovátkolják.

*KALÁNGÉM
(kalán-gém) ösz. fn. l. KALÁNOS alatt.

*KALANGOS
(kal-am-g-os) mn. tt. kalangos-t v. ~at, tb. ~ak. Kalanggal czifrázott, rovátkolt. Kalangos bot, pipaszár.

*KALANGYA v. KALONGYA
(kal-am-gy-a, kalam v. kalom, mintegy halom törzstől; latinul M. A. szerint: gelima, cumulus foeni, acervus); fn. tt. kalangyát. 1) Aratáskor kévékbe kötött, s a földön összerakott gabona. Szorosabb ért. egy-egy gabonarakás, melyet kereszt-nek hívnak, s mely különféle vidékek szokása szerént több vagy kevesebb kévéből áll, legtöbb huszonhat, legkevesebb kilencz. Kalangyákban fekütt még a gabona. (Kisf. Sánd.). Ha tűz támadván tövisre talál, és környülfogja a gabonának kalangyáit. (II. Mózs. 22. 6. Káldi). 2) Némely tájakon igy nevezik a petrenczébe vagy baglyába, v. máglyába rakott szénát, s egyéb takarmányt is. 3) A müncheni codexben am. kemencze. Úgy látszik azonban, hogy a kemencze alakja miatt neveztetik itt kalangyának, valamint sok helyen most is boglyá-nak v. boglyas-nak hivják a boglyához hasonló kemenczét. Túl a Dunán a kalangyát kepé-nek nevezik.

*KALANGYÁL v. KALOMGYÁL
(kal-am-gya-al) áth. m. kalangyál-t. Kalangyába rakja a gabonát vagy szénát, s egyéb lekaszált takarmányt.
"Nézz ki rózsám, nézz ki, ki kalongyál tova,
Hosszu keskeny fődbe, sűrü kalongyákba."
Székely dal (Kriza J. gyüjt).
Kalangyálni vagy kalangyálgatni a székelyeknél általában is am. rakosgatni, papusálni. Napestig csak a lábát kalongyálgassa azaz egymásra rakosgatja. (Kriza J.).

*KALANGYÁZ
(kal-am-gy-a-az) áth. m. kalangyáz-tam, ~tál, ~ott. Kalangyába rak.

*KALÁNMADÁR
(kalán-madár) ösz. fn. l. KALÁNOS alatt.

*KALÁNOS
(kal-án-os) mn. tt. kalános-t v. ~at, tb. ~ak. Kalánnal vagy kalánforma eszközzel ellátott. Mondják a madarak kalán alakú orráról vagyis csőrjéről is. Kalános gém, melynek hosszukás kalánforma csőre van..Kalános récze.

*KALÁNOZ
(kal-án-oz) önh. és áth. m. kalánot-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Kalánnal eszik, kalánnal forgolódik az étel körül. Ne kalánozz itt. 2) Kalánnal mereget. Kikalánozni a tálból a gombóczokat. A levest tányérokra kalánozni. Máskép: kanalaz.

*KALÁNOZÁS
(kal-án-oz-ás) fn. tt. kalánozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kanállal evés, meregetés; kanalazás.

*KALANT
(kal-am-t) áth. m. kalant-ott, par. ~s. Valamit görbére hajt, meggörbít, félre teker. Innen származott: kalantyú (kalantó) és kalantos.

*KALÁNTORMA
(kalán-torma) ösz. fn. Gyógyerejü növényfaj a tormafüvek neméből; gyökérlevelei nyelesek, szives kerekdedek; szárlevelei hosszudadok, kikanyargatott élűk, szára ágas. (Cochlearia officinalis).

*KALANTOS
(kal-am-t-os) mn. tt. kalantos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják ittas, részeg emberről, kinek lábai ingadozva ideoda görbülnek, tántorogva lépnek. V. ö. KALAM, és KALANT. 2) Erdély több am. sirásó- és temetőtársaság szegényebb emberekből, néhutt mindennemű polgárokból. (Gáspár János).

*KALANTYÚ
(kal-am-ty-ú = kal-am-t-ó) fn. tt. kalantyú-t, harm. szr. ~ja. Eredetileg kalantó mint csergetyű csergető, fergetyű fergető, csikoltyú csikoltó stb. Törzsöke értelménél fogva jelent általán görbe, meghajlott alakú eszközt; különösen 1) Forgó fazárt a falusi ajtókon, mely rendesen félhold alakú szokott lenni; 2) Görbe fát, mely a sövényt az ágashoz szorítja vagy maga a sövénytartó ágasfát. 3) Ablakkalantyú, am. ablakfogantó, vagyis görbe végü vas rudacska, melylyel az ablakot kiakasztják. 4) Tisza mellékén marokorsó, marokban forgatni való orsó, melylyel a pakrócznak valót vagy keztyűnek, süvegnek valót is fonják; ugyanez Pécsett: verecsen mintegy összeverő szerszám. 5) Balaton vidékén am. veder vasa, mely a kankalék karikáján megy keresztűl, és félhold alakú. Máskép: kallantyú.

*KALANTYÚZ
(kal-am-ty-ú-oz) áth. m. kalantyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kalantyúval ellát. Kalantyúzni az ajtót, a sövényt, a vedret. Kikalantyúz am. kalantyúval kitámaszt.

*KALÁNY
tájdivatos, kalán helyett l. ezt.

*KALAP (1)
(kal-ap) fn. tt. kalapo-t, harm. szr. ~ja. Szilárd kelméből készitett föveg vagyis fejtakaró, mely sajátságos alakja által különbözik a sipka, süveg, gucsma, s egyéb fövegektől, kiváltkép az által, hogy köröskörül kisebb vagy nagyobb karimája van, mely mindazáltal számtatan módositás, hajlitás alá van vetve. Széles, pörge kalap. Magas, alacson kalap. Csúcsos kalap. Felcsapott, három szögletes kalap. Éghasító v. vaskalap. Kelméjére nézve: posztó, selyem-, bársony-, szalmakalap. Kalapot emelni valakinek am. valaki iránt tiszteletet, nagyra becsülést mutatni. Föltenni a kalapot. Fejbe nyomni, félretenni, félrecsapni a kalapot. Le a kalapokkal! Verebek vannak a kalapja alatt, ezt arról mondják, ki gorombaságból le nem veszi más előtt a kalapot. Mindent egy kalap alá vonni akar, azaz, azt akarja, hogy mind egy értelemben legyenek. Minden ember olyan kalappal köszönt amilyen van (km.). Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják (km.). Ezen háznál az asszony viseli a kalapot, am. asszony uralkodik. Ugyan derék állapot, beittam a kalapot. (km.)
"Az adonyi laposon
Leesett a kalapom,
Vedd fel édes galambom."
Népd.
A népdalokban gyakran emlitésbe jön a kalap, majd formájára, majd nyalka viselésére, majd felvirágozására nézve.
"Mit ér az a pörge kalap,
Ha a legény csak egy darab?"
"Nincs kivel hallgassak
Kis madár szavára,
Nincs, kinek bokrétát
Kösse ki kalapjára, stb. stb."
Gyöke valószinüleg a hajlást, görbeséget jelentő kal, mennyiben a régi kalapoknak eredetileg lehajló karimájok volt, de jelenleg is a kalap többféle (le- vagy fel-) hajlással hasznátatik. A lefelé konyuló kalapot v. konyakalapot, máskép silapos kalap-nak hívják. Egyébiránt hasonló hozzá a tót klobuk, török kalpak, persa kola. (Beregszászi).

*KALAP (2)
elvont törzse kalapács és kalapál szóknak s ezek származékainak.

*KALAPÁCS
(kalap-ács) fn. tt. kalapács-ot, harm. szr. ~a. Törzsöke a kemény ütést, csapást jelentő s hangutánzó kalap vagy klap, miért több nyelvbeli szókban, mint hangutánzó, megvan jelesen héberül halmúth, kelapóth (mallei), görögül colaptw, németül klopfen, tótul klopat, stb. t. i. az erős kopogás, kalapálás hangja. Jelent verő, ütőeszközt, melynek lényeges része, a fej, egyenes szögben nyélbe van ütve. Kalapács feje, és nyele. Fa kalapács, vas kalapács. Nagy, kis, czifrázó kalapács. Kovácsok, lakatosok, ezüstmivesek, bodnárok kalapácsai. Kalapácscaal beütni, beverni a szeget. A kovácsok nagy kalapácsa tulajdonkép pőröly. Óraütő kalapács. Kovácsot illet a kalapács (Km.). Kovács, kalapács, minden héten hét korbács. (Gúnyrím).

*KALAPÁCSKA
(kalap-ács-ka) kicsinyező fn. tt. kalapácskát. Kis kalapács, pl. az arany és ezüstmiveseknél; vagy a kovácsoknál a czifrázó kalapács, melylyel a mester vagy első legény az ülőt veregetvén jelt ad, hogy a legények gyöngébben vagy erősebben üssék, vagy megforditsák a vasat.

*KALAPÁCSNYÉL
(kalapács-nyél) ösz. fn. A kalapácsnak rendesen fából készült fogantyúja.

*KALAPÁCSOL
(kalapács-ol) áth. m. kalapácsol-t, Valamit kalapácscsal ver, üt, lapít, keményít. Tüzes vagy hideg vasat kalapácsolni. Abroncsot kalapácsolni a hordóra. Önhatólag am. kalapálva kopog, zörög. A kapun kalapácsolni.

*KALAPÁCSOLÁS
(kalap-ács-ol-ás) fn. tt. kalapácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit kalapácscsal ütnek, lapítanak vagy kopogtatnak, zörgetnek.

*KALAPÁCSÜTÉS
(kalapács-ütés) ösz. fn. Ütés, melyet valamely testen kalapácscsal tesznek.

*KALAPÁL
(kalap-a-al) áth. és önh. m. kalapált. 1) Valamit kalapálva csinál, készít, alakít, ver, üt. Ócska szántóvasból csoroszlyát kalapálni. Kerékvasat, marokvasat, derékszeget kalapálni. 2) Kalapácscsal kopogást, zörgést csinál, mint faluhelyeken a zsidók szoktak, midőn a kapukat kalapácscsal verik, hogy az illetők zsinagógába menjenek. Korán reggel kalapálnak a kovácsok.

*KALAPÁLÁS
(kalap-a-al-ás) fn. tt. kalapálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kalapál. Kovácsok, lakatosok kalapálásai.

*KALAPBÉLLÉS
(kalap-béllés) ösz. fn. Anyag, melylyel a kalapot belűlről behuzzák, megbéllelik. Selyem, vászon kalapbéllés.

*KALAPBÚB
(kalap-búb) ösz. fn. A kalapnak azon dudorú része, mely búb gyanánt közvetlenül a fejet födi. Gömbölyű, csúcsos, kürtös, alacson, magas kalapbúb. A kalapbúbot benyomni, behorpasztani.

*KALAPCSINÁLÓ
(kalap-csináló) ösz. fn. l. KALAPOS, fn.

*KALAPFEJ
(kalap-fej) ösz. fn. l. KALAPBÚB.

*KALAPFŰ
(kalap-fű) ösz. fn. Növényfaj a szattyúk neméből, melynek levelei kalaphoz vagy lókörömhöz hasonló alakot képeznek. (Tussilago. L.) Máskép: kalapos szattyú, nagy édes lapu.

*KALAPGOMB
(kalap-gomb) ösz. fn. Gomb az olyan kalapbúbon, melynek karimáját zsinórral fel szokták akasztani.

*KALAPGYÁR
(kalap-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben kalapokat gyárilag vagyis nagyobb mennyiségben készítenek. Hol kicsinyben, s gépek nélkül foly e munka, kalap- v. kalaposmühely.

*KALAPGYÁRTÓ
(kalap-gyártó) ösz. fn. Széles értelemben minden iparos, ki kalapokat készít. Szorosb ért. gyáros, ki gépekkel s nagyban készíti a kalapokat.

*KALAPKA
(kalap-ka) fn. tt. kalapká-t. Kis kalap, pl. a gyermekek számára.

*KALAPKAPTA
(kalap-kapta) ösz. fn. l. KALAPSÁM.

*KALAPKARIMA
(kalap-karima) ösz. fn. Azon része a kalapnak, mely a kalapbúb alja körül ernyő gyanánt elterjed. Széles, keskeny, felcsapott, pörge, silapsi (lekonyult) kalapkarima.

*KALAPKEFE
(kalap-kefe) ösz. fn. Puhábbféle szőranyagból csinált kefe, melylyel a kalapokat tisztítani, simítani szokták.

*KALAPKERESKEDÉS
(kalap-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki kalapokkal űz.

*KALAPKERESKEDŐ
(kalap-kereskedő) ösz. fn. Ki kalapokkal kereskedést űz.

*KALAPKÖTŐ
(kalap-kötő) ösz. fn. Szalag vagy zsinór a kalapbúb aljához varrva, melylyel a kalapot az állhoz kötik, hogy a szét el ne kapja.

*KALAPLÓROM
(kalap-lórom) ösz. fn. l. RAPONCZCSENGETYŰKE.

*KALAPNEMEZ
(kalap-nemez) ösz. fn. Gyapjuból, nyúlszőrből, selyemből csinált nemezféle kelme, melyből kalapokat készítenek. V. ö. NEMEZ.

*KALAPOS (1)
(kal-ap-os) mn. tt. kalapos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kalapot viselő; kalapokkal rakott. Kalapos férfiak, nők. A legények közől némelyek kalaposak, mások gucsmásak voltak. Kalapos láda, szekrény, bolt. 2) Kalaphoz hasonló tetejű. Kalapos gomba. Kalapos madár. Kalapos süveg. Kalapos szeg.

*KALAPOS (2)
(mint föntebb) fn. tt. kalapos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mesterember, ki kalapokat készít.

*KALAPOSSÁG
(kal-ap-os-ság) fn. tt. kalaposság-ot, harm. szr. ~a. Kalapos-mesterség. Kalaposságot tanúlni, űzni.

*KALAPSÁM
(kalap-sám) ösz. fn. Sám, vagyis gömbölyded kapta, melyre a kalapot ráfeszítik, hogy kellő formát kapjon.

*KALAPSZALAG
(kalap-szalag) ösz. fn. Szalag, melylyel a kalap búbját alant körülkötik. Széles, keskeny, lefityegő kalapszalag. V. ö. KALAPKÖTŐ.

*KALAPSZÉL
(kalap-szél) ösz. fn. l. KALAPKARIMA.

*KALAPSZORÍTÓ
(kalap-szorító) ösz. fn. l. KALAPKÖTŐ.

*KALAPTOLL
(kalap-toll) ösz. fn. Ékességül a kalap mellé tűzött természetes vagy csinált toll. Tábornoki, női kalaptoll.

*KALAPZSINÓR
(kalap-zsinór) ösz. fn. Zsinór, melylyel a kalapkarimát a kalapbúbhoz felkötik, pl. az úgynevezett éghasító kalapokon, vagy, melylyel a kalap búbját alant körülkötik. Fekete, arany síkos kalapzsinór.

*KALÁRA
l. KLÁRA.

*KALARÁB
fn. tt. kalaráb-ot. Néhol: kalarábé, kalarábét. Egy a német Kohlrabi, Kohlrűbe szóval. Ismeretes kerti növény a konyhazöldségek neméből, melynek torzsája jóizü főzeléket nyújt.

*KALÁRI
fn. tt. kalárit. 1) Keresztnév 'Klári' helyett köznépien kiejtéssel. 2) Kriza J. szerént a székelyeknél kontytartó hosszúkás ón vagy vas.

*KALÁRIS
fn. l. KLÁRIS.

*KALASTROM, KALASTOROM
fn. lásd KLASTROM.

*KALÁSZ (1) (kal-ász) fn. tt. kalász-t
tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jelent általán gabonafejet, melyben a gabonaszemek rejlenek; s azon szálkás hüvelykék, melyek a szemeket zárják, toklászok-nak neveztetnek. Zöld, éretlen, érett kalász. Búza- rozs- árpakalász. Üres, teljes kalász. Kalászokat szedni, gyűjteni. Némely tájakon kalásznak nevezik a törökbuza csövét is. Törökbúza v. kukoriczakalász. A müncheni codexben kalász szálka helyett használtatik. "Mit látod kedég a kalászt te atyádfia szemében, és a gerendát te szemedben nem látod?" S mind a müncheni, mind a bécsi codexben kalász helyett gabonafő áll. Egyezik vele a tót: klasz.

*KALÁSZ (2)
falu; KIS~, puszta Nyitra megyében; helyr. Kalász-on, ~ra, ~ról.

*KALÁSZAT
(kal-ász-at) fn. tt. kalászat-ot, harm. szr. ~a. Böngészet neme, midőn valaki az aratók után elmaradozott kalászokat összeszedi. Átv. értelemben irodalmi gyüjtemény, melyben jeles művekből kiszemelt egyes mondatok, tanúlságok, oktatások, versezetek stb. foglaltatnak. Kalászatok a régi bölcsek, jelesírók müveiből.

*KALÁSZFEJ
(kalász-fej) önz. fn. l. KALÁSZ.

*KALÁSZGEREBLYE
(kalász-gereblye) ösz. fn. Gereblye, melylyel az aratók után elhulladozott kalászokat összehárítják.

*KALÁSZHAL
(kalász-hal) ösz. fn. Kisded tengeri halfaj, melynek háttüskéji a kalász szálkáihoz hasonlók. (Aetherina hepsetus. L.)

*KALÁSZHĚGY
(kalász-hěgy) ösz. fn. A kalászfejnek legfelsőbb szálkái.

*KALÁSZKOSZORÚ
(kalász-koszorú) ösz. fn. koszorú, melyet az aratók kalászokból kötve, e holmi mezei virágokkal felékesítve, az aratás végeztével haza visznek, s az illető gazda pitvarában vagy konyhájában felakasztanak. Szélesb ért. akár természeti akár mesterséges kalászokból csinált koszorú.

*KALÁSZODIK
(kal-ász-od-ik) k. kalászod-tam, ~tál, ~ott. Kalász fejlődik, kalász nő valamely növényen. Kalászodik (fejét hányja) már a gabona.

*KALÁSZOL
(kal-ász-ol) áth. m. kalászol-t. Kalászokat szedeget, böngész.

*KALÁSZOS
(kal-ász-os) mn. tt. kalászos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek kalászai vannak, kalászba menő. Kalászos vetemények. Kalászos vetés.

*KALÁSZOSODÁS
(kal-ász-os-od-ás) fn. tt. kalászosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos növénynemek, különösen gabonafélék fejlődési állapota, midőn kalászaik nőnek.

*KALÁSZOSODIK
(kal-ász-os-od-ik) k. m. kalászosod-tam, ~tál, ~ott. Kalászos kezd lenni, kalászai fejlődnek, nőnek. A rozs előbb kalászosodik, mint a búza.

*KALÁSZSÁRGA
(kalász-sárga) ösz. mn. Olyan sárgaszinű, milyen az érett gabona kalásza szokott lenni.

*KALÁSZSZÁLKA
(kalász-szálka) ösz. fn. A kalászt képező gabonaszemek toklászainak szurós szálkái.

*KALÁSZSZEDÉS
(kalász-szedés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a learatott földön elhagyogatott kalászokat felszedi.

*KALÁSZSZEDŐ
(kalász-szedő) ösz. mn. és fn. Ki az aratók után elmaradozott kalászokat fölszedi, öszvegyüjti. Kalászszedő fiúk, leánykák, szegények.

*KALATY, KALATYOL
l. GALAGY, GALAGYOL.

*KALAUZ, KALAÚZ
(kal-a-uz = kal-ó-oz, törökül kulavuz v. kďlavuz, v. kďlaghuz) fn. tt. kalauz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke az ideoda járást, bolygást jelentő kal, s rokon a kaland, kalaj, kalézol stb. szókkal. Jelent oly embert, ki valamely ismeretlen, járatlan vidéken utazókat, bolyongókat, mint útmutató vezet. Kalaúz után nem mesterség eltalálni akármely ismeretlen helyet. (Km.) Átv. ért. jelent könyvet vagy értekezést, mely bizonyos tudomány titkaiba vezet. Pázmán Péter kalaúza.

*KALAÚZKODÁS
(kal-ó-oz-kod-ás) fn. tt. kalaúzkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kalaúzkodik.

*KALAUZKODIK
(kal ó-oz-kod-ik) k. m. kalauzkod-tam, ~tál, ~ott. Útmutatói, vezetői tisztet vagy kötelességet gyakorol. Pusztákon, rengeteg erdőkön kalaúzkodni.

*KALAÚZOL
(kal-ó-oz-ol) áth. m. kalaúzol-t. Mint kalaúz vezet valakit. Az idegen vándorokat járatlan utakon kalaúzolni.

*KALAÚZOLÁS
(kal-ó-oz-ol-ás) fn. tt. kalaúzolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit kalaúzolunk. V. ö. KALAÚZOL.

*KALAUZSÁG
(kal-ó-oz-ság) fn. tt. kalauzságo-t, harm. szr. ~a. Kalauzi szolgálat, vezérlet. Kalauzságot vállalni. Valakit kalauzságra megkérni, megfogadni.

*KALAVA
l. KALLYAVA.

*KÁLAZ
falu Pest megyében; helyr. Kálaz-on, ~ra, ~ról.

*KALAZNÓ
falu Tolna megyében; helyr. Kalaznó-n, ~ra, ~ról.

*KÁLBOR
erdélyi falu Nagy-Sink székben; helyr. Kálbor-ba, ~ban, ~ból.

*KÁLD
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Vas megyében; helyr. Káld-on, ~ra, ~ról.

*KALENDÁRIOM
(latin eredetű) l. NAPTÁR.

*KALENÓ
falu Zemplén megyében; helyr. Kalenó-n, ~ra, ~ról.

*KALÉZOL
(kal-é-oz-ol) önh. m. kalézol-t. Gyöke a járáskelést jelentő kal, s am. ideoda csavarog, kőlál, czél nélkül bolyong. Képzésre hasonló hozzá: dorbézol.

*KALÉZOLÁS
(kal-é-oz-ol-ás) fn. tt. kalézolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csavargás, czél nélküli járáskelés, bolygás, bujdosás, tekergés.

*KALIBA
(kal-ib-a) fn. tt. kalibát. 1) Jelent kunyhót, gurgyalt, mintegy hamarjában galyabított házikót. A törökben szintén: kaliba. V. ö. KAL gyök. 2) A székelyeknél am. tőr. Kalibába esni, kerülni. (Incze József). 3) Am. galiba, azaz vesződség, szövevényes nyomorúság, bajlakodás. Kalibába ejteni. (Ferenczi János).

*KALICZKA
fn. l. KALITKA.

*KALIMPA
(kal-im-p-a) elavult fn. tt. kalimpát. Jelenti azon görbe vonalt, melyet valamely test képez, midőn forog vagy forogva leesik. Gyöke a görbeséget, hajlást jelentő kal, az in mozgást tesz, a p közbevetett segédbetű, végre az a átalakult ó. E szónak fokozatos képzése tehát: kalinó, kalina, kalinpa, kalimpa. Rokon vele a kalinkó.

*KALIMPÁL
(kal-in-p-a-al) áth. és önh. m. kalimpált. Áthatólag am. ver, megver. Megkalimpálták. V. ö. KALAPÁL. Önhatólag l. KALIMPÁZ.

*KALIMPÁZ
(kal-in-p-a-az) önh. m. kalimpáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Görbe vonalban forog. Úgy eltaszitották, csak úgy kalimpázott a dombról lefelé.

*KALINCS
(kal-in-cs) fn. tt. kalincs-ot, harm. szr. ~a. Gyöke a görbeséget jelentő kal, s jelenti azon egyszerü zárt az ajtón, mely egy pont körül forog, s fölbillentésére az ajtó kitárul, lenyomása által pedig zárva marad. Szokottabban: kilincs. Vas kilincs, fakilincs.

*KALINCZA
(kal-in- cza) fn. tt. kalinczát. A kacskanyakak neméhez tartozó növényfaj, melynek szára tövön elágazó, levelei három metszésüek, virágai a levéltöveken magánosak, ellenesek. (Teucrium chamaepitys).

*KALINCZAFŰ
(kalincza-fű), ösz. fn. l. KALINCZA.

*KALINFALVA
ALSÓ~, FELSŐ~, helységek Mármaros megyében; helyr. Kalinfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KALINKA
falu Zólyom megyében; helyr. Kalinká-n, ~ra, ~ról.

*KALINKÓ
(kal-in-kó) fn. tt. kalinkó-t. Túl a Dunán így nevezik a kulcsos kalácsot, mely az összevissza fonott perecz-süteményhez némileg hasonlít, csakhogy a kalinkó terjedelmesebb. Több helyeken a vőfélek kalinkót akasztva pálczáikra, szokták a vendégeket lakadalomra hívni. V. ö. KAL, gyök.

*KALINKÓZ
(kal-in-kó-oz) önh. m. kalinkóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mondják oly testről, mely magasról leesve ide s tova forog, míg a földre száll. Rokon vele: kalimpáz. Dunántuli tájszó.

*KALISZTÁL
(kal-isz-ta-al) önh. m. kalisztál-t. Gyöke az elhajlást, s hajlongó mozgást jelentő kal. Mondják a kerékről, midőn agya megtágulván ideoda inog, biczeg. Vasvármegyében divatos tájszó. Mondják emberről is, ki lábait összedörgölve vagy befelé forgatva jár.

*KALISZTÁS
(kal-isz-ta-as) mn. tt. kalisztás-t v. ~at, tb. ~ak. Ferdén inogó, ideoda hajló, biczegő. Kalisztás kerék. Kalisztás lábszárak.

*KALIT
(kal-it) fn. tt. kalit-ot. L. KALITKA.

*KALITKA
(kal-it-ka) fn. tt. kalitkát. Úgy látszik, rokon a kalafa és kaloda szókkal, mennyiben ezekbe emberek, amabba pedig állatok különösen madarak záratnak. Kalit vagy kalitka csakugyan am. zárhely, rekesz vagy rekeszül szolgáló rácsos eszköz, melyben az elfogott vad, vagy szabadabban élni szerető állatokat, madarakat tartogatni szokták. Vas kalitka. Fa kalitka. Az oroszlánt, tigrist kalitkában tartani. Kalitkába zárt kis madár. A vad madár is megszokja a kalitkarekeszt. (Km.). Átv. tréfás ért. jelent igen szűk házat vagy szobát. Ez nem is szoba, csak kalitka. Képes beszédben jelent zárhelyet, börtönt. Máskép: kaliczka, a székelyeknél galiczka is.

*KALJÁN
l. KALLYÁN.

*KALL
(kal-ol) áth. m. kall-ott, htn. ~ani v. ~ni. Valamely hajlékony anyagot, pl. gyapjút, szőrt sodorva, forgatva gyúr, nyomkod, ütöget, s ezen gyúrás, nyomkodás, ütögetés által elkészít, kelmévé képez. Posztót, szűrt, kalap nemezt kallani, Bőröket kallani, azaz a csávás kádban lábakkal tiporni. Szűrharisnyát kallani. Gyöke a hangutánzó kal. Hasonló hozzá a takácsot jelentő tót kadlecz.

*KÁLL
puszta Pest megyében; helyr. Káll-ba, ~ban, ~ból.

*KÁLLA
l. KÖVES~, és MINDSZENT-KÁLLA.

*KÁLLAI-KETTŐS
ösz. fn. Fris magyar kettős táncz, mint azt Kállóban járják vagy hajdan járták. Eljárni a kállai kettőst.

*KÁLLAI SZÁLLÁS
puszta Szabolcs megyében; helyr. Kállai-Szállás-on, ~ra, ~ról.

*KALLANG, KALLANGOS
l. KALANG, KALANGOS.

*KALLANTYÚ
l. KALANTYÚ.

*KALLAS
l. KALAZNÓ; helyr. Kallas-on, ~ra, ~ról.

*KALLÁS
(kal-ol-ás), fn. tt. kallás-t, tb. ~ok, harm. ~a. Cselekvés, midőn valaki, péld. posztós, csapó, kalapos stb. valamit kall. Kifáradni a kallásban. V. ö. KALL.

*KALLAT
(kal-ol-at) áth. m. kallat-tam, ~tál, ~ott, par. kallass. 1) Valamely kelmét kallóban készít. 2) Átv. ért. mennyiben kallás alatt az illető anyagból simitás által némely részek elkopnak, elhullanak, am. használás, viselés által szakgat, koptat: Lassanként elkallatni a ruhát.

*KALLATLAN
(kal-ol-atlan) mn. tt. kallatlan-t, tb. ~ok. Amit meg nem kallottak. Kallatlan gyapju, szőr, nyersbőrök. Kallatlan szürszövet. Határozókép am. kallatlanul, kallatlan állapotban.

*KALLINA
falu Krassó megyében; helyr. Kalliná-n, ~ra, ~ról.

*KALLÓ (1)
(kal-ol-ó), fn. tt. kalló-t. 1) Mesterember, ki kall, különösen, ki a gyapjú, és szőr szöveteket finomítja. 2) Műhely, melyben kallanak, vagyis malomféle készület, melyben víz által hajtott kerekek segedelmével történik a kallás. Kallóba küldeni a posztót, szűrt. Posztósok, csapók kallója.

*KALLÓ (2)
(kar-ló) fn. tt. kallót. Az aratók karját védő, vászonból készült ujj. (Csikkszéki szó.)

*KÁLLÓ
falu Borsod megyében; NAGY~, mváros, KIS~, falu Szabolcs megyében; helyr. az általános szabály ellenére (legalább a szabolcsi szokás szerént): Kálló-ba, ~ban, ~ból.

*KÁLLÓCZ
falu Pozsony megyében; helyr. Kálócz-on, ~ra, ~ról.

*KALLÓDIK
(kal-ol-ó-od-ik), belsz. m. kallód-tam, ~tál, ~ott. 1) Kalló által tömődik, csinosodik. Kallódik a gubanczos posztó, szűr. 2) Lassanként elkopik, elfogy, veszendőbe megy. Viselés által kallódik a ruha.

*KALLÓFÖLD
(kalló-föld) ösz. fn. Finom agyagföld, melyet a kallósok használnak, hogy a posztószövet zsirját kivegyék. (Argilla fullonum.)

*KALLÓGÉP
(kalló-gép) ösz. fn. Gépkészület a kallózás gyorsabb és egyarányúbb eszközlésére. V. ö. KALLÓMALOM.

*KALLÓGYÁR
(kalló-gyár); l. KALLÓHÁZ.

*KALLÓHÁZ
(kalló-ház) ösz. fn. Ház, illetőtöleg gyári épület, melyben posztót, szűrt stb. kallanak.

*KALLÓHULLADÉK
(kalló-hulladék) ösz. fn. szőr- vagy gyapjuszálacskák, melyek az illető szövetből kallózás alatt elhullanak.

*KALLÓKÓTIS (kalló-kótis)
ösz. fn. Kótisok, nagy kalapácsforma ütőeszközök a kallóban, melyek a készítendő anyagot sulykolják, s kelmévé képezik, kisímitják.

*KALLÓKÖLYÜ
(kalló-kölyü) ösz. fn. l. KALLÓKÓTIS.

*KALLÓMALOM
(kalló-malom) ösz. fn. Malomféle gépszerkezet, melynek víz által hajtott kereke a vele összeütköző kótisokat v. kalapácsokat mozgásba hozza, és fölemeli, hogy aláesvén az anyagot ütögessék, és kelmévé képezzék.

*KALLÓMESTER
(kalló-mester) ösz. fn. Mester, ki a kallói munkálkodásra felügyel, s azt igazgatja.

*KALLÓRÁJA
(kalló-rája) ösz. fn. A ráják neméhez tartozó tüskés tengeri halfaj. (Raja fullonica.)

*KALLOS
falu Szala megyében; helyr. Kallos-on, ~ra, ~ról.

*KALLÓS
(kal-ol-ó-os) fn. tt. kallós-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kinek kallómalma van. A kallóssal szerződni. Kallóshoz adni a posztót.

*KÁLLÓ-SEMJÉN
falu Szabolcs-megyében; helyr. Semjén-be, ~ben, ~ből.

*KALLÓSULYOK
(kalló-sulyok) ösz. fn. l. KALLÓKÓTIS.

*KALLÓTÁBLA
(kalló-tábla) ösz. fn. A kalaposok táblája, melyen a nemezt gyurják, gyömöszölik, sodorják.

*KALLÓTÁNCZ
(kalló-táncz) ösz. fn. Kallókerék módjára keringő német táncz.

*KALLÓTEKNŐ
(kalló-teknő) ösz. fn. Fateknő, vagy válu a kallómalomban, melyben a kelméket kótisokkal ütögetik.

*KALLOTT
(kal-ol-ott) mn. tt. kallott-at. 1) Amit kallóban készítettek, kisimítottak. Kallott szűrposztó. 2) Átv. ért. kopott, viselt. Kallott, elkallott ruha. 3) Heves megyében: kallott disznó, am. ártány, melyet megnőtt korában heréltek ki, mintegy elkopott, elviselt kan.

*KALLÓÜST
(kalló üst) ösz. fn. A kalaposok réz üstje, melybe a nemezt belemártogatják, mielőtt a kallótáblán gyúrnák, gyömöszölnék.

*KALLÓZ
(kal-ól-óz) áth. m. kallóz-tam, ~tál, ~ott: l. KALL.

*KALLÓZÁS
(kal-ol-ó-oz-ás) fn. tt. kallózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, l. KALLÁS.

*KALLYÁN
erdélyi falu Kolos-megyében; helyr. Kallyán-ba, ~ban, ~ból.

*KALLYAVA
falu Szepes-megyében; helyr. Kallyavá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLMÁN
férfi kn. tt. Kálmán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Colomannus. Könyves Kálmán, magyarok királya. Eredeti magyar név, mely más népeknél elé nem fordúl. Talán Kármán vagy Kermán persa tartomány- avagy várostól, még az ős időben vette eredetét. Innen kálmán-körte néhutt: kármánkörte.

*KÁLMÁNCSA
falu Somogy- és puszta Szalamegyében; helyr. Kálmáncsá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLMÁND
falu Szathmár-megyében; helyr. Kálmánd-on, ~ra, ~ról.

*KÁLMÁNFÖLDE
puszta Abaúj-megyében; helyr. Kálmánföldé-n, ~re, ~ről.

*KALMÁR
fn. tt. kalmár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Közönségesen a német Kramer szóból származtatják; néhutt a köznépnél: kalamár, a Levelestárban is), a Carthausi névtelennél: kalomár, palóczosan: kómár (mint szalma = szóma), innen kómáros szilva am. kalmáros szilva; ('kramen' Heyse szerint vagy hangutánzó gyökből eredett, vagy a latin comparare, olaszul comprare, szóból módosult). Ha saját nyelvünkből szabad volna elemezni - mint más nyelvekben szokás - a legtisztább törzs kalam volna, mely többek közt meg van kalamol szóban is, mely am. jár-kel; tehát kalamár vagy kalmár, annyi volna, mint járó-kelő. 1) Személy, ki különféle, vagy bizonyos nemü árukkal üzérkedik, iparczikkeket, vagy termesztményeket bevásárol, meg elad. Tengeri, szárazföldi kalmár. A gabonával, borral, barmokkal üzérkedőt inkább kereskedőnek mondják. 2) Szorosb ért. boltos, kereskedő, milyenek, fűszeres kalmár, ki fűszerekkel, s különféle száraz, hideg eleséggel, stb. üzérkedik; rőfös kalmár, ki posztót, vásznat, gyolcsot, stb. árul; ékszeres kalmár, edényes kalmár. stb. Egyébiránt ezek is, ha üzleteiket nagyban folytatják, inkább kereskedő czimmel élnek, kik pedig kicsinyben üzik e kereskedést: szatócsok. Nem szokott a kalmár otthonn gazdagodni. (Km.). Nem mind bors, amit a kalmár ebe hullat. (Km.). A finnben kalu am. holmi, árú, ettől: kaluna = kereskedő; ahonnan némelyek kalmár-t is holměból származtatják.

*KALMÁRÁRU
(kalmár-áru) ösz. fn. Áruk, melyeket a kalmárok bevásárolni s árulni szoktak.

*KALMÁRBOLT
(kalmár-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben a kalmár eladni való áruit kirakja.

*KALMÁREGYESÜLET, KALMÁREGYLET
(kalmáregyesület, v. egylet) ösz. fn. Bizonyos vidéken vagy városban üzérkedő kalmárok társulata.

*KALMÁRHAJÓ
(kalmar-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen kalmárárukat szállítanak. Tengeri kalmárhajó.

*KALMÁRHÁZ (1) (kalmárház)
ösz. fn. 1) Ház, melyben kalmárságot üznek. 2) Valamely nevezetesb kalmárnak kereskedése. Első kalmárházakkal összeköttetésben lenni.

*KALMÁRHÁZ (2)
puszta Pozsony megyében; helyr. kalmárház-on, ~ra, ~ról.

*KALMÁRI
(kal-om-ár-i) mn. tt. kal-mási-t, tb. ~ak. Kalmárt, mint olyat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kalmári üzérkedés. Kalmári kiadások, bevételek, számadások, árjegyzékek.

*KALMÁRINAS
(kalmár-inas) ösz. fn. Gyermek vagy ifju, ki a kalmárságot gyakorlatilag tanulja.

*KALMÁRJEL
(kalmár-jel), ösz. fn. Kalmárságot vagy kalmárkodást jelentő tárgy: vagy pedig kereskedési árukon s azok takaróin használtatni szokott jegy.

*KALMÁRJOG
(kalmár-jog), ösz. fn. 1) Jog, melynél fogva valakinek szabad kalmárságot üznie. 2) Azon törvények és rendeletek öszvege, melyek a kalmárságra vonatkoznak, s melyekhez a kalmárok kötelesek magukat tartani.

*KALMÁRKODÁS
(kal-om-ár-kod-ás) fn. tt. kalmárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Üzérkedés, melyet, valaki mint kalmár űz, gyakorol.

*KALMÁRKODIK
(kal-om-ár-kod-ik) k. m. kalmárkod-tam, ~tál, ~ott. Kalmári üzletet, kereskedést gyakorol, kalmári minőségben működik.

*KALMÁRKÖNYV
(kalmár-könyv), ösz. fn. A kalmárnak számadó könyve, melybe a bevételeket, és kiadásokat az időnek pontos megjegyzése mellett beirja.

*KALMÁRLEGÉNY
(kalmár-legény), ösz. fn. A kalmári üzletbe, különösen az áruk eladásának módjába beavatott személy, ki a kalmárboltban segédképen müködik. Az illetőknél kedvesebben hangzik a (bolt)-segéd nevezet.

*KALMÁRLEVÉL
(kalmár-levél), ösz. fn. 1) Oklevél, valamely kalmári szerződésről. 2) Levél, mely kalmári ügyeket illet, kereskedési tudósitásokat foglal magában.

*KALMÁRMÉRTÉK
(kalmár-mérték) ösz. fn. Mérték, vagyis mérleg-féle eszköz, készület, melylyel a kalmár árukat mérik.

*KALMÁROS
(kalmár-os) mn. tt. kalmáros-t v. ~at, tb. ~ak. Kalmárok szokásával egyező, t. i. a nyerészkedésre nézve. Kalmáros alkudozás. Kalmáros (kómáros) szilva a palóczoknál: fonnyadt, érés előtt lehulló szilva.

*KALMÁROSAN
(kalmár-os-an) ih. Kalmárok módja, szokása szerént. A nyereséget kalmárosan számítani.

*KALMÁRSÁG
(kal-om-ár-ság) fn. tt. kalmárság-ot, harm. szr. ~a. 1) Kalmári üzlet, kalmári életmód. Kalmárságot tanulni, űzni, gyakorolni. 2) Mint gyűnév jelenti bizonyos városban, vagy vidéken lakó kalmárok személyzetét.

*KALMÁRTANÁCS
(kalmár-tanács) ösz. fn. A kalmárok testületének választmányi tagokból álló tanácsa, mely a kalmári közügyekről intézkedik.

*KALMÁR-TINTA-FÉREG
ösz. fn. Tengerféreg, mely ha ellenséget közeledni lát, tintafeketeségű nedvet bocsát ki, melylyel a vizet zavarossá teszi, s magát az ellenség elől elrejti.

*KALMÁRÜZLET
(kalmár-üzlet) ösz. fn. Kalmári adásvevés, kalmárság (az 1) értelemben).

*KÁLMOS
fn. tt. Kálmos-t, tb. ~ok. A hathímesek seregéből való növény, melynek virágai koczkásan ülnek egy buzogányforma hengeres torzsán (Acorus.)

*KÁLMOS-GYOKÉR
ösz. fn. A kálmos nevü növény gyógyerejű gyökere.

*KALNA
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kalná-n, ~ra, ~ról.

*KÁLNA
NAGY~, KIS~, falvak Bars megyében; helyr. Kálná-n, ~ra, ~ról.

*KÁLNA-BORFŐ
falu Hont megyében; helyr. Borfő-n, ~re, ~ről.

*KÁLNA-ROSZTOKA
falu Zemplén megyében; helyr. Rosztoká-n, ~ra, ~ról.

*KALNÁS
falu Sáros megyében, helyr. Kalnás-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNICZ
falu Trencsén megyében; áll két részből, melyek: Breznó- és Rozson-Kálnicz; helyr. Kálnicz-on, ~ra, ~ról.

*KALNIK
falu Beregh megyében; helyr. Kalnik-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNIK
falu Kőrös megyében; hely. Kálnik-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNÓ
falu Nógrád megyében; helyr. Kálnó-n, ~ra, ~ról.

*KÁLNÓ-GARÁB
falu Nógrád megyében; helyr. Garáb-on, ~ra, ~ról.

*KÁLNOK
falu Mosony megyében, és Erdélyben Sepsi székben; helyr. Kálnok-on, ~ra, ~ról.

*KALOBÁL
(kalob-ál) önh. és áth. m. kalobál-t. Kalapács- vagy sulyokforma eszközzel üt, kopogtat, pl. a lovas katonáknál kótiskákkal valamely darab deszkán jeladás végett kopogtat. Hangutánzó s egyezik a német klopfen szóval. V. ö. KALAPÁL.

*KALOCSA
mv. Pest, illetőleg Solt-megyében, és falu Erdélyben Doboka megyében; helyr. Kalocsá-n, ~ra, ~ról.

*KALÓCSA
(kal-ó-csa) fn. tt. kalócsá-t. Rakonczaforma eszköz, melyen házzsindelyezéskor a felhordott zsindelyeket tartják az ácsok. Székely szó.

*KALOCSOLÓDIK
(kal-ocs-ol-ó-d-ik) belsz. Ágai, szárai összevissza egymásba tekerődnek. A kulcsolódik ige változata. Székely szó.

*KÁLÓCZA
fn. tt. Kálóczát. Szerémségi város a péterváradi határőri kerületben (Carlovitz). Helyr. Kálóczá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLÓCZAI
mn. tt. kálóczai-t, tb. ~ak. Kálóczára való, onnan származó, ott termett. Kálóczai borok, szilvapálinka.

*KÁLÓCZFA
helységek Szala megyében; helyr. Kálóczfá-n, ~ra, ~ról.

*KALODA
(kal-o-da) fn. tt. kalodá-t. Általán am. faeszköz, melylyel valamit leszorítanak, hogy helyéből ne mozdulhasson; különösen 1) A falusi birák házai előtt egykori büntető eszköz, vagyis fa alkotmány, mely úgy volt elkészítve, hogy a rajta levő lyukakba a lábakat s néhutt a kezeket is bele lehessen szorítani. A kalodának egy más neme, melybe a nyakat és kezeket szorítják, kézi vagy nyakkalodá-nak mondatik, némely vidékeken pedig hegedű-nek. Ezt akkor használják, midőn a bűnösöket valahová elszállítják, vagy elhajtják. Kalodába zárni a bűnöst. A falu kalodáját nem szabják egy ember lábához (km.) A Góry-codexben kalada. "Addég a bínnek kaladájából ki nem mégy, míg nem mennél kissebb elvett jószágról eleget téssz." 2) A ház födelét, vagy asztagok, kazalok tetejét szorító kettős fa. Mind ezektől különbözik a pelengár v. perenge. Némelyek azt vélik, hogy a latin claudo-tól származott volna; de ez a latinban magánosan áll, a nélkül, hogy hasonhangú főnevet alkotna. Jobban egyezik vele a héber galúth (fogság), a persi kalidan (carcer. Beregszászi). V. ö. KALAFA.

*KALODÁZ
(kal-o-da-az) th. m. kalodáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kalodába zárassal büntet.

*KALOKÁNY
fn. tt. kalokány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Tavakban nőni szokott szurós fű neme; máskép, kolokány, karlokány.

*KALONDA
falu, KIS~, puszta Nógrád megyében; helyr. Kalondá-n, ~ra, ~ról.

*KÁLONGA
puszta Szabolcs-megyében; helyr. Kálongá-n, ~ra, ~ról.

*KALONGYA, KALONGYÁL
l. KALANGYA, KALANGYÁL.

*KÁLOSA
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Gömörmegyében; helyr. Kálosá-n, ~ra, ~ról.

*KALOTA
falu Bihar megyében; NAGY~, erdélyi falu Kolos m.; helyr. Kalotá-n, ~ra, ~ról.

*KALOTAFA
(kalota-fa) ösz. fn. l. DUDAFÜRT.

*KALOTA-SZENTKIRÁLY
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Szentkirály-on, ~ra, ~ról.

*KALOTA-ÚJFALU
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Újfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KALOTYA
(kal-ol-ta azaz kallott?) fn. tt. kalotyát. Négy nyüstös forma vászon a székelyeknél, mintha kallották volna.

*KALÓZ
(kal-ó-oz) fn. és nm. Gyöke kal, s rokon a kaland, kalaúz, kalézol szókkal. Jelent általán oly személyt, ki ideoda bolyong, csavarog, csatangol; különösen tengeri rablót, ki a tengeren bolyongva az utasok különösen kereskedőhajók után leselkedik, s azokat kifosztogatja.

*KÁLOZ
mváros Fejér megyében; helyr. Káloz-on, ~ra, ~ról.

*KÁLOZD
puszta Fejér megyében; helyr. Kálozd-on, ~ra, ~ról.

*KALÓZÉLETMÓD
(kalóz-élet-mód) ösz fn. Kalózkodásból élés.

*KALÓZFŐNÖK
(kalóz-főnök) ösz. fn. Kalózok feje, vezére.

*KALOZHAJÓ
(kalóz-hajó) ösz. fn. Kisebbféle tengeri hajó, vagy bárka, melyen a kalózok az utazó kalmárhajók után leselkednek.

*KALÓZKODÁS
(kal-ó-oz-kod-ás) fn. tt. kalózkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rabló élotmód a tengeren, milyet az úgynevezett kalózok gyakorolnak. V. ö. KALÓZ.

*KALÓZKODIK
(kal-ó-oz-kod-ik) k. m. kalózkod-tam, ~tál, ~ott. Kalózok módjára tengeri rablást űz, gyakorol.

*KALÓZLÁS
(kal-ó-oz-ol-ás), fn. tt. kalózlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tétova bolygás, csatangolás. 2) Tengeri rablás.

*KALÓZOL
(kal-ó-oz-ol) önh. m. kalózol-t. 1) l. KALÉZOL. 2) Kalóz áletet űz, gyakorol, kalózkodik.

*KALÓZOLÁS
l. KALÓZLÁS.

*KALÓZVEZÉR
(kalóz-vezár) l. KALÓZFŐNÖK.

*KALPAG
(kal-ap-ag, eléjön a török nyelvben is: kalpak =süveg); fn. tt. kalpag-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke egy a kalap szóéval. Prémes bőrből álló karimátlan föveg, melynek tetejét rövidebb vagy hosszabb leffentyű képezi. Nyuszt-, nyest-, medvebőr kalpag. Vitézkötéses, tollas kalpag. A magyar nemzeti öltözethez tartozó díszföveg.

*KALPAGOS
(kal-ap-ag-os) mn. tt. kalpagos-t v. ~at, tb. ~ak. Kalpag nevü föveget viselő. Kalpagos királyi testőrök. Kalpagos vitézek, urak.

*KALSA
falu Abauj megyében; helyr. Kalsá-n, ~ra, ~ról.

*KALUGYER
falu Bihar megyében; helyr. Kalugyer-be, ~ben, ~ből.

*KALUZSA
falu Ungh megyében; helyr. Kaluszá-n, ~ra, ~ról.

*KALVINISTA
(latinos alkotásu szó) fn. tt. kálvinistát. Köz népi nyelven am. keresztény felekezetű, ki Krisztus urunk hitét Calvin János tana szerént vallja, és követi. Használtatik melléknevül is, midőn tulajdonságot jelent p. o. Kálvinista varjú, mely hussal él, különböztetésül a pápista varjútól, mely gabonát eszik. Kálvinista répa, (máskép fanos répa, koszmacska, vaka,) minthogy ezt csak disznóhussal szokták enni, nem bőjti főzelékül használni. A vallási villongások idejében gúnyosan, vagy tréfásan keletkeztek ezek: Kálvinista szentség, azaz boros kulacs; Kálvinista sajt, azaz préselt hurka disznóbürkéből, és szalonnából. Némely vidékeken: Kálomista, vagy röviden: Káló.

*KÁLVINISTÁS
(kalvinista-as), mn. tt. kálvinistás-t, v. ~at, tb. ~ak. Kálvinisták módja, szokása szerént való. Kálvinistás templomi ének. Némely szók vagy betük kálvinistás kiejtése.

*KÁLVINISTASÁG
(kálvinista-ság) fn. tt. kálvinistaság-ot, harm. szr. ~a. Gyünév, am. a kálvinista hitvallást követők testülete, gyülekezete, szélesb vagy tágasb értelemben.

*KALYÁN
l. KALLYÁN.

*KÁLYHA
fn. tt. kályhát. Egy a német Kachel szóval, de ez csak kályhacserepet jelent. Cserépből rakott kemencze. Zöld, fehér kályha. Gömbölyö, négyszögü kályha. Igy nevezik magyarul az öntött vasból, vagy vas lemezből készített kemenczét is. V. ö. KEMENCZE és KAHOLY.

*KÁLYHACSERÉP
(kályha-cserép) ösz. fn. Agyagföldből égetett, s kályhának való cserép. Mázos, fehér, lapos, öblös kályhacserepek.

*KÁLYHACSŐ
(kályha-cső), ösz. fn. A kályhába alkalmazott cserép vagy lemezcső, melyen a füst kimegy, mely leginkább a vaskályháknál van szokásban, melyek kéménynyel összeköttetésben nincsenek.

*KÁLYHAELLENZŐ
l. KÁLYHAERNYŐ.

*KÁLYHAERNYŐ
(kályha-ernyő), ösz. fn. Vászon- vagy spanyolfal, melyet télen a kályha elé tesznek a hirtelen vagy forró meleg akadályozása végett, vagy hogy a közellévő bútorokban kár ne történjék.

*KÁLYHAFŰTŐ
(kályha-fűtő) ösz. fn. Szolga, ki kályhákat fűt.

*KÁLYHALEMEZ
(kályha-lemez), ösz. fn. 1) Vas lemez, melyből kályhákat készitenek. 2) Vas tábla, melylyel a kályha száját beteszik.

*KÁLYHALYUK
(kályha-lyuk), ösz. fn. Nyilás a kémény alatt, vagyis kisded üreg a kályha szája előtt, honnan a kályhát fűteni szokták. Kályhalyukba bújni. Kéményből a kályhalyukba esni. Különbözik: kályhaszáj.

*KÁLYHANYAK
(kályha-nyak) ösz. fn. A két fokozatu kályhának felső és karcsubb része, mely a kályhaváll fölött áll.

*KÁLYHAOLDAL
(kályha-oldal) ösz. fn. A kályhának fali része, mely adja tulajdonképen befűtéskor a meleget.

*KÁLYHAPÁRKÁNY
(kályha-párkány) ösz. fn. A kályhának alsó vagy felső részén kiálló széle.

*KÁLYHARÁCS
(kályha-rács), ösz. fn. Vasból csinált rács, vagy rostélyféle készület a cserépkályha belső fenekén, nehogy a behányt fadarabok a kályha oldalát kidöntsék.

*KÁLYHARAKÓ
(kályha-rakó) ösz. fn. Személy, különösen gerencsér, ki cseréptáblákból álló kályhákat állít össze.

*KÁLYHASZÁJ
(kályha-száj) ösz. fn. Nyilás, vagy lyuk a kályhán, hol a tüzelőt berakják. Bedugni a kályhaszájat.

*KÁLYHATETŐ
(kályha-tető) ösz. fn. A kályhának legfelsőbb része.

*KÁLYHAVÁLL
(kályha-váll), ösz. fn. Kiálló pártázat, vagy karima a kályha kerületén. A kályhavállon almát sütni.

*KALYIBA
l. KALIBA.

*KAM (1)
elvont gyök. Rokon gam gyökkel. Jelent általán görbeséget, vagy meghajlást kamuti, kamasz, kamó, kampó, kancsal (kamcsal), kancsó (kamcsó) stb. szókban. Különösebben pótlékot vagyis tőkepénzért kikötött kárpótlást, bért, kamat szóban. Eléfordut Kamocsa, Kamond helynevekben is.

*KAM (2)
fn. tt. kamot. A székelyeknél Kríza J. szerént am. kan. Eredj, rekeszd bé a kamot. Kiherélték a kamokat. Hihetőleg innen származik: kamatyol.

*KÁM (1)
(ka-am), elvont törzsök, melyből kámpol, kámpicsorodik, kámva szók erednek, s jelent görbeséget, félrecsavarodást. Meg van a Kámon, Kámorvár stb. helynevekben is.

*KÁM (2)
falu Vas vármegyében. Hiába Kámba a bucsúra, ahol pap nincs. (Km.) Helyr. Kám-ba, ~ban, ~ból.

*KÁMA
fn. tt. kámát. Kagylófaj, hosszukás és elül tompa tekenővel. (Chama calyculata L.)

*KÁMAHÁZA
falu Szala megyében; helyr. Kámaházá-n, ~ra, ~ról.

*KAMÁND
falu Torontál megyében; helyr. Kamánd-on, ~ra, ~ról.

*KAMÁNFALVA
helység Nyitra megyében; helyr. Kamánfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KAMÁNHÁZA
puszta Szala megyében; helyr. Kamánházá-n, ~ra, ~ról.

*KAMARA
(V. ö. KAM gyök), fn. tt. kamarát. Megegyezik vele a latin camera, német Kammer, cseh, lengyel komora, svéd kamar, kammara, olasz kamera, franczia chambre, angol chamber, hellén camara (bolt), török kamara (hajón), persa kamar (bolt stb.). 1) Falakkal kerített osztály a házban, mely a szobától csak annyiban különbözik, hogy kályha vagy kemencze nincs benne, s éjjeli hálásra vagy holmi eszközök, vagy eleség tartására, használtatik. Lisztes, tejes kamara. Ételes kamara. Háló kamara. 2) Átv. ért a szivnek üregei. A szivnek két kamarája van. 3) Átv. ért. országos, vagy fejedelmi hatóság, mely több személyekből, u. m. elnökből, tanácsosokból, alsóbb tisztekből, szolgákból áll, s az ország, vagy fejedelem jövedelmeire, kincseire felügyel. Császári kir. kamara. Kamara elnöke, másod elnöke. Kamara jövedelnei. Máskép: Kincstár. 4) A vadászok nyelvén a tilalmazott vadastér középpontján levő kör, hol a hajtóvadászat nincs megengedve (Bérczy Károly).

*KAMARAELNÖK
(kamara-elnök) ösz. fn. Az országos vagy fejedelmi kamara, azaz kincstár elnöke.

*KAMARAHIVATAL
(kamara-hivatal), össz. fn. Hivatal, mely az álladalom, vagy fejedelem jövedelmeit kezeli, a kincstári jószágokat igazgatja.

*KAMARAI
(kamara-i), mn. tt. kamarai-t, tb. ~ak. Kamarát illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kamarai jószágok, jövedelmek. Kamarai igazgatás. Kamarai tisztek, szolgák.

*KAMARAJÓSZÁG
(kamara-jószág) ösz. fn. Szélesebb értelemben az álladalmat, különösebben fejedelem személyét illető álladalmi javak és azok jövedelmei, a fejedelmi udvar tartására s általában az államköltségek némi fedezésére. Különbözik Magyarországon a koronajószág.

*KAMARÁS (1)
(kamara-as), fn. tt. kamarás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. 1) A fejedelmi udvaroknál, főrangu hivatalnok, ki a fejedelmi teremekben az uralkodó személye körül szolgál. 2) Személy, ki ezen rangnak czimével a fejedelem által fölékesíttetett.

*KAMARÁS (2)
NAGY~, falu, ALMÁS~, puszta Arad, KIS~, puszta Csanád megyében; PUSZTA~, VAJDA~ falvak Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Kamarás-on, ~ra, ~ról.

*KAMARÁS-APRÓD
ösz. f. Apród, vagy is fiatal nemes, ki a fejedelem személye körül szolgál, s rangra nézve a kamarás után áll.

*KAMARÁSKULCS
(kamarás-kulcs) ösz. fn. Aranykulcs, melyet a fejedelmi kamarások rangczímerül kapnak és viselnek.

*KAMARASZÉK
(kamara-szék); Árnyékszék. "Az kamoraszéket mentűl inkább izgatják, attól inkább büdösb." Karády Pál névtelene a XVI. századból (Toldy F.).

*KAMARATANÁCSOS
(kamara-tanácsos) ösz. fn. Fejedelmi tanácsos, ki a kamarai hatóságnál ülnöki ranggal bir.

*KAMARATISZT
(kamara-tiszt) ösz. fn. 1) A kamarai hatóságnál szolgáló kormánytiszt. 2) Személy, ki a kamarajószágok igazgatásánál hivatalkodik, péld. tiszttartó, számtartó, ispán stb.

*KAMASZ
(kam-asz) fő- és mn. tt. kamasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mondják oly ifjuról, ki idomtalanul nőtt fel, ki tunyán áll, vagy jár, ki felnőtt korában is együgyüséget, butaságot árul el. Vén kamasz. Haszontalan kamaszok. Nagy kamasz.

*KAMASZKODÁS
(kam-asz-kod-ás) fn. tt. kamaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kamasz magaviselet.

*KAMASZKODIK
(kam-asz-kod-ik) k. m. kamaszkod-tam, ~tál, ~ott. Kamasz módon viseli magát. V. ö. KAMASZ.

*KAMASZUL
(kam-asz-ul), ih. Kamaszok módjára, szokása szerént; bután, idomtalanul, tunyán meggörbedve. Kamaszul állani, járni, cselekedni.

*KAMAT
(kam-at), fn. tt. kanat-ot, harm. szr. ~ja. 1) Azon bér, melyet valaki a kölcsön vett pénzért az illető tulajdonosnak fizet. Törvényes, törvénytelen kamat. Kamatra venni föl pénzt. A kamatokat pontosan fizetni. Kamatok kamatja, oly intézeteknél, melyek az évi (v. félévi) kamatot tőkésítvén, a következő évben (vagy félévben) már ettől is kamatot számítanak, például takarékpénztáraknál. 2) Széles ért. azon jövedelem, melyet bizonyos birtok, péld. ház, kocsma, mészárszék, föld, rét, szőlő stb. behoz, melynek alapjául a megfelelő pénzbeli érték szokott szolgálni. Ezen ház nyolcz forint száztóli kamatot hoz.

*KAMATCZÓK
(kamat-czók) ösz. fn. A kamatív végére nyomtatott utalvány, melynél fogva, ha a kamatszelvények elfogynak, uj kamatív adatik. A fő kötelezvény birtokosának kényelmére szolgáló intézkedés, hogy t. i. a kamatív (kamatszelvények) elfogyásával ne kelljen magát a kötelezvényt mutatni elé.

*KAMATHÁTRALÉK
(kamat-hátralék) ösz. fn. A lejárt kamatnak vagy kamatoknak még meg nem fizetett része.

*KAMATÍV
(kamat-ív) ösz. fn. Iv, melyen a tőkepénzeknek megfelelő időszakonkénti, p. o. félévenkénti kamatok följegyezvék. T. i. az egyes (pl. félévi) jegyeket a kamat fölvétele végett időszakonként levágják. V. ö. KAMATJEGY.

*KAMATJÁRADÉK
(kamat-járadék) ösz. fn. Jövedelem, melyet valaki a befolyó kamatból húz.

*KAMATJEGY
(kamat-jegy) ösz. fn. A kamatívből kivágott egy-egy szelet, melyért az illető hitelezőnek vagy részvényesnek járó kamat a maga idején kiadatik. V. ö. KAMATÍV.

*KAMATLÁB
(kamat-láb) ösz. fn. Bizonyos meghatározott százalék valamely kölcsönpénzügylettől, pl. száz forinttól négy, öt, hat, tíz frt. stb. évenként.

*KAMATLEVELKE
(kamat-levelke) ösz. fn. l. KAMATJEGY.

*KAMATOL
(kam-at-ol) áth. m. kamatol-t, l. KAMATOZ.

*KAMATOLÁS
(kam-at-ol-ás) fn. tt. kamatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. KAMATOZÁS.

*KAMATOS
(kam-at-os) mn. tt. kamatos-t, v. ~at, többes: ~ak. 1) Ami bizonyos kamatot hoz, kamatra kiadott, kölcsönözött. 2) Kamat fejében kölcsön vett. A kamatos pénz egy tálból eszik emberrel (km.), azaz naponként fogyaszt.

*KAMATOSTUL
(kam-at-os-t-ul) ih. Kamattal együttvéve. A kölcsönvett pénzt kamatostul visszafizetni.

*KAMATOZ
(kam-at-oz) önh. m. kamatoz-tam, ~tál, ~ott; parancs. ~z. Kamatot hoz. Tőkepénze száztól hatot kamatoz.

*KAMATOZÁS
(kam-at-oz-ás) fn. tt. kamatozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tőkepénznek, vagy tőkepénzt érő akármely birtoknak azon állapota, melyben kamatot hoz.

*KAMATOZÓ
(kam-at-oz-ó) mn. kamatozó -t. Ami kamatot hoz. Száztól ötöt kamatozó tőkepénz.

*KAMATSZELVÉNY
(kamat-szelvény) l. KAMATJEGY.

*KAMATYOL
(kam~ v. kan-aty-ol) önh. m. kamatyol-t. Nővel közösül, mintegy kanoz. A székelyeknél kam am. kan. Aljas kifejezés.

*KAMBORZ
(kam-borz) ösz. fn. A savarok neméhez tartozó növényfaj, melynek szára tövön szétágazik, levelei árformák, húsosak, tövishegyüek; csészéi a levelek tövén kerek hasábúk, virágzás után széles karimájúk. Máskép: szükségfű. (Salsola kali.)

*KAMFARU
(kam-faru) össz. mn. Székely és tiszavidéki tájszó, s oly lóról mondják, melynek fara hirtelen lecsappan; csapott faru. E szóban a kam horgas meghajlást jelent. A kiejtésben az m az f előtt néha n-nek hallatszik. Származhatik kan főnévtől is, amennyiben ennek is hirtelen csappanó fara van.

*KÁMFOR
fn. tt. kámfor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Keleti cserjenövény mézgája, melynek igen erős szaga s hathatós gyógyereje van, az arab-persa káfúr szótól, maláji nyelven: kápúr, hindostánul: kápura, szanszkritul: karpúra; a héber nyelvben kopher am. szurok. Újlatinul: camphora, francziául: camphre, németül: Kampher v. Kampfer stb.

*KÁMFORBABÉR
(kámfor-babér) ösz. fn. Keletindiában tenyésző s a babérok neme alá tartozó növényfaj, melynek mézgájából készítik a kámfor név alatt ismeretes gyógyerejű szert.

*KÁMFORGŐZ
(kámfor-gőz) ösz. fn. A kámfornak erős szagú gőze.

*KÁMFOROS
(kámfor-os) mn. tt. kámforos-t, v. ~at, tb. ~ak. Kámforral elegyített, készített. Kámforos pálinkával kenegetni a megrándult lábat.

*KÁMFOROZ
(kámfor-oz) áth. m. kámforoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kámforral vegyít, kever; vagy ken.

*KÁMFOROZÁS
(kámfor-oz-ás) fn. tt. kámforozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, Cselekvés, midőn valamit kámforoznak. V. ö. KÁMFOROZ.

*KÁMFORSZESZ
(kámfor-szesz) ösz. fn. Kámforból készitett szesz.

*KAMM
elvont törzsök, melyből kammog, s közvetőleg kammogás, kammogó származékok erednek. Gyöke a görbeséget, vagy görbedést jelentő ka, kam.

*KAMMOG
(kamm-og) önh. és gyak. m. kammog-tam, ~tál, ~ott. Tunyán, lassan, fejét hajtogatva, legörbesztve ballag, mint a ház körül vagy mezőn mélázó komondorok, kuvaszok, sunnyogó rókák, farkasok szoktak. Máskép: czammog.

*KAMMOGÁS
(kamm-og-ás) fn. tt. kammogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Meggörbedő nyakkal, sunnyogó, lassu járás, czammogás.

*KAMMOGÓ
(kamm-og-ó) mn. tt. kammogó-t. Görbedező nyakkal, lassan, tunyán, sunnyogva járó, ballagó. Kammogó farkas, medve, komondor.

*KAMÓ
(kam-ó) fn. tt. kamó-t. Horgosan meghajló eszköz, máskép: gamó, kajmó, gajmó, kajma, kajmacs, kampó. Kamókra akgatni a dohányfüzéreket.

*KAMOCSA
falu Komárom megyében; helyr. Kamocsá-n, ~ra, ~ról.

*KAMÓCZA
(kam-ó-cza) fn. tt. kamóczát. Így neveztetik azon len, mely az első ecsetelésből lehullván ujra megecseteltetik, és ebből marad azután a szösz. Máskép lenkocs.

*KAMÓL
(kam-ó-ol) áth. m. kamól-t. Valamit kamóval forgat, sodor, teker, csavargat, péld. kötélverők a kötelet, gombkötők a zsinórt.

*KAMON
falu Vas megyében; helyr. Kamon-ba, ~ban, ~ból.

*KAMOND
puszta KIS~, NAGY~ falvak Veszprém megyében; helyr. Kamond-on, ~ra, ~ról.

*KAMORA
l. KAMARA.

*KAMÓZ
(kam-ó-oz) áth. m. kamóz-tam, ~tál, ~ott. l. GAMÓZ.

*KAMP
(kam-p) elvont törzsök, melyből kampó, kampós, kamp-ósodik származékok erednek.

*KÁMP
(ka-am-p), elvont törzsök; származékai: kámpicsorodik, kámporodik, és kámpol. Gyöke a görbeséget jelentő ka.

*KÁMPICS
(ka-am-p-ics) elvont törzsök, melyből a kámpicsorodik ige származik. Jelent nyelvficzamodást, midőn a nyelv valamely nehéz szó kiejtésében mintegy meggörbűl, rendes járásából kimozdúl.

*KÁMPICSORODIK
(ka-am-p-ics-or-od-ik) k. m. kámpicsorod-tam, ~tál, ~ott. A nyelve kificzamodik. V. ö. KÁMPICS. Oly nehéz kimondásu szó, hogy majd kikámpicsorodik bele a nyelvem. Csak népies nyelvben használható szó.

*KAMPÓ
(kam-p-ó) fn. tt. kampó-t. Horogalakú eszköz. Kampóval húzkálni az ágakat. Kampóra akasztott kannával meríteni a vizet. Kampóval húzni parázst a lábas alá. V. ö. KAMÓ.

*KAMPÓL
(kám-p-ó-ol) áth. m. kampól-t. Valamit kampóféle eszközzel öszveköt, p. ácsok a gerendákat.

*KÁMPOL
(kám-p-ol) áth. m. kámpol-t. Valakit kiöltött, fölfelé görbített nyelvvel gúnyol, csúfol. A csintalan gyermekek kámpolják egymást.

*KÁMPOLÓDÁS
(kám-p-ol-ó-od-ás) fn. tt. kámpolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiöltött nyelvvel való gúnyolódás csúfolódás.

*KÁMPOLÓDIK
(kám-p-ol-ó-od-ik) belsz. m. kámpolód-tam, ~tál, ~ott. Kiöltött nyelvvel gúnyolódik, csúfolódik.

*KÁMPOR
(kám-p-or) elvont törzsöke kámporodik, kámporodott szóknak, Jelentése: kampó módjára meghajlott, meggörbedt.

*KÁMPORODIK
(kám-p-or-od-ik) k. m. kámporod-tam, ~tál, ~ott. Túl a Dunán, nevezetesen Győr vidékén oly emberről mondják, ki beteges állapota miatt görnyedez, gornyadoz.

*KÁMPORODOTT
(kám-p-or-od-ott) mn. tt. kámporodott-at. Betegségben meggörnyedt, gornyadt. Átvitetik a beteges színre is. Jaj beh kámporodott színed van. Győrvármegyei tájszó.

*KAMPÓS
(kam-p-ó-os) mn. tt. kampós-t v. ~at, tb. ~a.k. 1) Kampóval ellátott. Kampós bot. Kampós rúd. 2) Kampóhoz hasonló hajlásu, görbeségü. Kampós orr. Máskép: horgas.

*KÁMPÚL
(kám-p-úl) önh. m. kámpúl-t. A szemek fényéről mondják, midőn megtörik s homályossá lesz. Használják néhutt kábúl értelemben is.

*KAMRA
l. KAMARA.

*KAMUKA
fn. tt. kamuká-t. Juhteve szőréből készült kelme, mely gyapju, selyem, vagy gyapot fonalakkal is van keverve. (Camelot.) Kamukából varrt szoknya, köntös. Néhutt a köznép nyelvén kamillót, régiesen: csemelet. Eléjön Beregszászi szerént s törők nyelvben is. Hindoglunál kumas am. kelme szövet (matičre, étoffe). Lehet 'pamuk' szó módosulata is.

*KAMUT v. KAMUTH
KIS~, NAGY~, puszták Békés megyében; helyr. Kamut-on, ~ra, ~ról.

*KAMUTI
(kam-ut-i) mn. tt. kamuti-t, tb. ~ak. Alattomos, alánéző, meghunnyászkodó ravasz. Gyöke a meggörbülést jelentő kam. Dunán túli tájszó.

*KÁMVA
l. KÁVA.

*KÁMVÁS
l. KÁVÁS.

*KÁMZSA
fn. tt. kámzsát. Rokonjai az arab kamiza, újlatin camisia, franczia camisole, chemise, szláv kamyzola, olasz kamisia, német Hemd, régi felső német hemmat, hemide stb. 1) Hosszu üng, melyet a misemondó pap magára vesz. 2) A palóczoknál am. vastag darócz ruha, milyet a kolduló szerzetesek, remeték viselnek. Kámzsába öltözni. Eldobni a kámzsát. 3) A szerzetes ruhának azon része, melyet a fejre lehet húzni, csuklya.

*KÁMZSÁS
(kámzsa-as) mn. tt. kámzsás-t v. ~at, tb. ~ak. Akinek vagy minek kámzsája van. Kámzsás pap, barát. Kámzsás ruha.

*KAN (1)
elvont gyöke kanaf, kartcsal, kandi, kantár stb. szóknak; értelme mint alakja, hasonló sőt azonos kam és kany (v. kony) gyökökével, t. i. görbeség.

*KAN (2)
fn. tt. kan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Csagataj nyelven, kaban am. kan disznó. (Abuska). Egyébiránt rokonokúl tekinthetők a hellén GENW, gennw, honnan gonenV (nemző), elavult latin: geno honnan genitor, továbbá : szanszkrit. dsan (nemző), honnan dsanasz (férj; főnök); melyek nyomán is tehát kan nemzőt jelent. A székelyeknél: kam, mely ismét a kamó, gamó szókhoz áll közelebb; és csak ugyan kamóz, gamóz azt is jelenti: kanoz, azaz nősténynyel párosúl. Itt ismét a hellén gamew jut eszünkbe, mely am. feleségül venni, és feleségül adni, nem különben gmoV, mely am. menyekző; házasság. S mind ezt szépen megfejtené a magyar gam v. kam gyök, ha úgy értelmezni akarnók és mernők. 1) Széles ért. az állatok himje, de nem általánosan használtatik. A négylábuak közől: kankutya, kanmacska, kannyúl, kandisznó; ritkán használtatik a kanőz. A madarak közől: kanpulykam kanrécze, kanveréb. Százesztendős kanverébnek hátul van a farka. (Km.). A régies kantyúk és kanlúd helyett ma köz szokásúak: kakas és gunár. Általán tréfás népies nyelven minden hímről mondható, péld. szereted-e a kancsukát? (Kétértelmü kérdés). 2) Szoros ért. a sertések hímje, a nőstény pedig eme, emse. Kanokat herélni. Kan agyara. Falu kanja. Néha a falu kanját is megölik, de csak válik más helyébe. (Km.). Vad kanokat vadászni. Dühös, mint a vad kan. 3) Tréfás népies nyelven am. a maga nemében kitünő, a többinél derekabb. Kan gyerek, legény. Kan krajczár, azaz ezüst értékü rézkrajczár, kan ganus stb. Égett bor kanja, azaz, java. A régi babonás korban kan ördögnek hívták a boszorkányok szeretőjét. 4) Köz nyelven jelent buja embert. V. ö. HÍM.

*KÁN
fn. tt. kán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) Némely ázsiai népek, különösen tatárok, mongolok fejedelme, főnöke, (nagy kán); a persa tartományok főnökei (satrapái) is neveztettek így (Wullers). Máskép: khán. Csagataj nyelven: kaan (Abuska), persául: khán, v. khakán. 2) l. KANNA.

*KANÁCS
puszta Tolna megyében; helyr. Kanács-on, ~ra, ~ról.

*KANAF
(kan-af) fn. tt. kanaf-ot. 1) Vászonrojt, vagy szélesb ért, rojt. 2) Átv. azon fonálalaku részek, vagy szálacskák, melyekből az állati, és növényi testek képződnek. Máskép: rost. Hasonló hozzá a latin cannabis (kender), mint rostos héju növény neve.

*KANAFÁJ
(kan-af-áj) ösz. fn. l. TÁTKANAF.

*KANAFOS
(kan-af-os) mn. tt, kanafos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Rojtos, rojtokra szakadozott. Kanafos vászon. 2) Mondják általán növényekről és állatok testeiről, mennyiben kanafjaik vannak. V. ö. KANAF.

*KANAK
falu Torontál megyében; helyr. Kanak-on, ~ra, ~ról.

*KANAKÚCZ
fn. tt. kanakúcz-ot. A bagoly nemü madarak legkisebb faja. (Strix passerina). Második alkatrésze egyezik a német Kautz szóval.

*KANÁL
tt. kanál-t v. kanal-at, tb. ~ak; l. KAZÁN.

*KANALAS (1)
mn. tt. kanalas-t, v. ~at, tb. ~ak. l. KALÁNOS.

*KANALAS (2)
(l. KALÁNOS), fn. tt. kanalas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pléhből vagy fából készült lyukacsos lemez, melybe a főzőkanalakat duggatják. Oly képzésü, mint: tálas, tálakat tartó polcz vagy szekrény.

*KANALAZ
l. KALÁNOZ.

*KANÁLDAD
(kanál-dad v. kal-án-dad) mn. tt. kanáldad-ot. Minek kanálhoz hasonló alakja van. Némely gémfajok kanáldad csőre. Kanáldad fülvájó.

*KANÁLFEJ
(kanál~ v. kalán-fej) ösz. fn. A kanálnak öblös vége, melylyel meregetni, kavargatni szoktak. Kerekded, hosszúkás, lapátforma kanálfej.

*KANÁLKA
(kanál-ka v. kal-án-ka) fn. tt. kanálká-t. Kis kalán, péld. melylyel a gyermekek esznek, vagy kávés kalán.

*KANÁLNYEL
(kanál-nyel) ösz. fn. A kanálnak szára, fogója. Sípos kanálnyel. Oly mohón evett, hogy a kanálnyelet is majd befalta.

*KANÁLOS
l. KALÁNOS.

*KANÁLOSGÉM
(kanálos-gém) ösz. fn. l. KALÁNOSGÉM.

*KANÁLOSRÉCZE
(kanálos-récze) ösz. fn. Vadréczefaj, melynek csőre kanálalakú. (Anas platyryncha. L.)

*KANÁLTARTÓ
(kanál-tartó) ösz. fn. l. KANALAS.

*KANAPÉ
fn. tt, kanapét. Franczia szó, középkori latinul: conopeum, a hellén konopeton után, mely (konops szótól) am. a legyek stb. eltávoztatása miatt függönyökkel ellátott ágy. Magyarosan: pamlag.

*KANÁRI
fn. tt. kanári-t, tb. ~k. A kanári szigeteken otthonos, nálunk csak kalitkákban tartogatott, a verebek neméhez tartozó ismeretes madárfaj, kanárimadár.

*KANÁRIFŰ
(kanári-fű) ösz. fn. A kanári szigeteken tenyésző, s Európába is átültetett növényfaj a polyvacsukkok neméből, mely a köleshez vagy lenmaghoz hasonló magokat terem, a kanárimadarak legkedvesb eledeléül szolgálókat. (Phalaris kanariensis. L.) Máskép: kanáriköles.

*KANÁRIKÖLES
(kanári-köles) ösz. fn. l. KANÁRIFŰ.

*KANÁRIMADÁR
(kanári-madár) ösz. fn. l. KANÁRI.

*KANÁRIPOFÓKA
(kanári-pofóka) ösz. fn. A pofókák neméhez tartozó növényfaj. (Dracocephalum canariense.) V. ö. POFÓKA.

*KANÁRIPOLYVACSUKK
(kanári-polvacsukk) ösz. fn. l. KANÁRIFŰ.

*KÁNAS
puszta Sáros megyében; helyr. Kanás-on, ~ra, ~ról.

*KANÁSZ
(kan-ász) fn. tt. kanász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pásztorember, ki disznókat őriz, legeltet. Nevét a nyáj fejétől a kantól kölcsönözte. Máskép: kondás, v. disznópásztor. Bakonyi kanászok. Falu kanásza. Urasági kanász. Kürtöl, kihajt a kanász. Káromkodik, mint a kanász. Czifra szürös kanászok. Midőn kanász a mezőn a botjával játszik, úgy leüti a sűdőt, csak a füle látszik. (Kanászdal.). Átv. ért. jelent durva, nyers, vad betyár embert.

*KANÁSZKODIK
(kan-ász-kod-ik), k. m. kanászkod-tam, ~tál, ~ott. Kanászságot visel, kanászi szolgálatban van. Átv. ért. elkanászkodik, am. durva, nyers, betyáros szokásokat vesz fel.

*KANÁSZNÓTA
(kanász-nóta) ösz. fn. Kanászok dala, vagy dallama, melyre tánczközben ide-oda düllöngve topognak.

*KANÁSZODIK
(kan-ász-od-ik) k. m. kanászod-tam, ~tál, ~ott. 1) Elkanászodik Pápa vidékén (Matits Imre szerént) am. durva, nyers magaviseletüvé lesz, mint rendesen a kanászok lenni szoktak. 2) Székely tájszólás szerént am. haragja csendesedik, engesztelődik. Erősen megharagudott volt, de szépen szóltam hozzá, s megkanászodék. (Incze József.) V. ö. JUHÁSZODIK.

*KANÁSZOS
(kan-ász-os) mn. tt. kanászos-t, v. ~at, tb. ~ak. Olyan mint a kanászé vagy kanászoké. Kanászos öltözet, magaviselet.

*KANÁSZOSAN
(kan-ász-os-an) ih. Kanászos módon.

*KANÁSZTÁNCZ
(kanász-táncz), ösz. fn. A maga nemében különös táncz, melyet duda- vagy furulyaszóra a kanászok járni szoktak, düllögve, topogva, botokat vagy baltákat forgatva, egymásnak dobálva, majd a botra vagy balta nyelére legugorodva, majd a földre lefekve, és kevessé hallgatódzva, stb.

*KANAVÁSZ
fn. tt. kanavász-t, tb. ~ok. Nyers, fehéritetlen, durvábbféle, s ritka vászon, melyet leginkább bélésül használnak. Franvziául: canevas vagy cannevas, németül: Kannefass, a latin cannabis-ból módosulva.

*KANAVÁSZTAKÁCS
(kanavász-takács) ösz. fn. Takács, ki kanavászféle vásznat sző. V. ö. KANAVÁSZ.

*KANBORZFŰ
v. KAMBORZFŰ, (kan~ v. kam-borz-fű) ösz. fn. A 'savar' nemű növényekhez tartozó faj, máskép: kanborz- v. kamborz-savar, (Salsola kali), köznépiesen: szükségfű. Levelei árformák, tövishegyüek; innen a neve.

*KANBORZSAVAR
(kan-borz-savar); l. KANBORZFŰ.

*KANCS
(kam-cs) 1) elvont törzsök, melyből kancsal, kancsi, kancsalos származékok erednek. 2) fn. tt. kancs-ot, harm. szr. ~a. Akadék, melynél fogva valaki másnak elébe veti a lábát, hogy menetében gátolja, vagy épen elejtse. Kancsot (tájdivatosan: kancsut) vetni valakinek. Máskép: gáncs. Gyöke a görbeséget jelentő kam.

*KANCSA
puszta Nógrád megyében; helyr. Kancsá-n, ~ra, ~ról.

*KANCSAL (1)
(kam-cs-al), mn. tt. kancsal-t, tb. ~ok. Görbén, ferdén néző; tréfásan: ki a káposztás kertbe néz. Kancsal szemű, tekintetű, nézésű. Átv. irígy, másé után vágyakodó. Kancsal szemekkel nézni más szerencséjét. Vak nevet kancsalt. (Km.) V. ö. KAM. Mint régies főnevet l. KANCSU alatt.

*KANCSAL (2)
csárda Csongrád vm.

*KANCSALGÁS
(kam-cs-al-og-ás) fn. tt. kancsalgás-t, tb. ~ok. Kancsal szemekkel tekingetés, pillantgatás.

*KANCSALGÓ
(kam-cs-al-og-ó) mn. tt. kancsalgó-t. Kancsalul, görbén, ferdén, hamisan nézkélő, tekingető. Kancsalgó szemeket vetni valakire.

*KANCSALÍT, KANCSALIT
(kam-cs-al-ít) önh. m. kancsalít-ott, par. ~s, hrm. szr. ~ni, v. ~ani. 1) Ferdén, görbén, félre néz, tekint. 2) Valakire tréfából, czélzásból, alattomos jelül hamis pillantást vet.

*KANCSALÍTÁS, KANCSALITÁS
(kam-cs-al-ít-ás) fn. tt. kancsalítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ferdén, görbén, (tréfásan: káposztás kertbe) nézés.

*KANCSALOG
(kam-cs-al-og) önh. m. kancsalog-tam, v. kancsalg-ottam, ~tál, v. ~ottál, ~ott. Kancsal szemekkel tekinget, nézeget, pillantgat.

*KANCSALOGVA
(kam-cs-al-og-va) ih. Ferdén, görbén, hamisan nézkélve, tekingetve.

*KANCSALSÁG
(kam-cs-al-ság) fn. tt. kancsalság-ot, harm. szr. ~a. A szemek hibás mivolta, midőn görbén néznek.

*KANCSALUL
(kam-cs-al-ul) ih. Görbe, hamis nézésü, irígy szemekkel.

*KANCSI
(kam-cs-i) mn. tt. kancsi-t, tb. ~k v. ~ak. A kancsal szónak kicsinyezője. V. ö. KANCSAL és KANDI. Néhutt am. kis kan.

*KANCSÍT
(kam-cs-ít); l. KANCSALÍT.

*KANCSÓ
(kam-cs-ú? latinul: cantharus) fn. tt. kancsó-t. Nagyobbféle ivóedény, különösen boros korsó. Egy kancsó bor. Mélyen bele pillantott a kancsóba. Csak térűl, fordúl, mindenkor jót fohászkodik a kancsóba. Km.

*KANCSÓCZ
falu Vas megyében; helyr. Kancsócz-on, ~ra, ~ról.

*KANCSŐK
(kan-csők) ösz. fn. l. BIKACSÉK v. BIKACSŐK.

*KANCSU
Balaton mellékén am. gáncs. Kancsut vetni. L. GÁNCS. Egyébiránt a régi magyar Passióban (Toldy F. kiadása 88. lap.) 'kancsal' alakban jön elé: "Némelyek az ő lábokkal kancsalt vetnek vala."

*KANCSUKA
(tatár eredetü, kámcsi am. korbács; egyébiránt lengyelül: kánczug csehül: kancsuch, lithvánul: kanczúkasz, szerbül: kámdsiga.) fn. tt. kancsukát. Orosz korbács.

*KANCSUKÁZ
(kancsuka-az) áth. m. kancsukáz-tam, ~tál, ~ott. Kancsuka nevű orosz korbáccsal ver valakit.

*KANCZA
fn. tt. kanczát. A ló és szamár faju állatok nősténye, tehát anyaló v. anyaszamár. Gyöke valószinüleg an (any), innen lett ancza, s k (ch) előtéttel kancza. Rokon a vékony hangú eme, ene, emse, ünő szókkal. Törökül: kandsďk am. kancza szamár és szuka kutya. Mongolul: grün szintén am. kancza, s közel jár az ünő és hellén gun szóhoz. Kanczára nyerít a csődör. Nem oda kancza a buzába. (Km.) Kanczarugás nem oly fájós. (Km.)
"Az hol (Ázsiában) némely kanczák - mondják - nem ménektül
Vemhesednek, hanem tavaszi szelektül."
Gyöngyösi István.

*KANCZACSIKÓ
v. ~CSITKÓ, (kanczacsikó, v. ~csitkó) ösz. fn. Fiatal (régiesen: gyermek) nőstény ló vagy szamár.

*KANCZALÓ
(kancza-ló) ösz. fn. l. KANCZA.

*KANCZASZAMÁR
(kancza-szamár) ösz. fn. Nőstény szamár.

*KAND
(kam-d) elvont v. elavult törzsök, melyből kandi, kandics, kandicsál, kandikál, kandít. származékok erednek, s közös gyökük a görbét jelentő kan v. kan. Értelme: görbén néz, fölre tekint, hamis pillantásokat vet.

*KANDA (1)
fn. tt. kandát. Szathmár vidékén am. turós leves étek. Talán rokon a székely handász igével, mely am. habar, hányvet. E szerént kanda annyi volna, mint handa, azaz habart turós leves étek. Ily betücsere van a kankalék és hankalék szókban. Sándor J. szerént handóka bizonyos turós étket jelent. Némi eszmerokonsága van a handabanda, handabandáz szókkal, mennyiben a handabandázás kézhadarva, kézhabarva történik.

*KANDA (2)
l. KONDA.

*KANDÁCSOL
(kam-d-ács-ol); l. KANDICSÁL.

*KANDALLÓ
fn. tt. kandalló-t. Kályha, kemencze v. katlan, mely a szobából fűl. "Ülj mellém a kandallóhoz, föl van szítva melege." (Kisf. S.) Valószinüleg az olasz camino, caminetto, vagy pedig a latin 'candeo' szó után képeztetett.

*KANDALLÓLEMEZ
(kandalló-lemez) ösz. fn. Lemez a kandallón, mely ajtócskául szolgál.

*KANDALLÓRÁCS
(kandalló-rács) ösz. fn. Rács a kandallóban.

*KANDALLÓS
(kandalló-s) mn. tt. kandallós-t v. ~at, tb. ~ak. Kandallóval ellátott. Kandallós szoba.

*KANDÁSZ
l. KONDÁS.

*KANDÉR
l. KONDÉR.

*KANDI
(kam-d-i) mn. tt. kandi-t, tb. ~k v. ~ak. Kicsinyező értelemmel biró kifejezés, s am. kiváncsian ideoda tekingető, pislogató, ki minden apróságot látni, tudni vágy. V. ö. KAND.

*KANDIABLAK
(kandi-ablak) ösz. fn. Kis ablak a ház szögletén, vagy a házsorból kiálló oldalán, csupa kiváncsiság végett, hogy rajta a jövőmenőket látni lehessen. Ilyeket nagy számmal láthatni Kőszeg belvárosában.

*KANDICS (1)
(kam-d-ics). Kicsinyező mn. tt. kandics-ot. Kiváncsian kukucsáló, ideoda tekingető, mindent vágyakodólag nézkelő, vizsgáló. A székelyeknél am. félszemű (Cserey Elek).

*KANDICS (2)
(mint föntebb) fn. tt. kandics-ot. Vizekben élő szárnyatlan féregfaj, mely úszó lábakkal van ellátva, és szemei egymás mellett állanak, s hátpaizsába nőttek. (Monoculus.)

*KANDICSÁL
(kam-d-ics-ál) gyak. önh. m. kandicsál-t. Alattomosan, vagy kiváncsian nézeget, tekintget. Máskép: kacsintgat, kandikál, kukucsál, kukucskál.

*KANDICSÁLÁS
(kam-d-i-cs-ál-ás) fn. tt. kandicsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alattomos, kiváncsi nézkélés, kukucsálás.

*KANDIKA
(kam-d-i-ka) elavult név, melyből kandikál ered. Használni lehetne a lorgnette idegen szó helyett, péld. szinházi kandika.

*KANDIKÁL
(kam-d-i-ka-al); l. KANDICSÁL.

*KANDIKÁLÁS
(kam-d-i-ka-al-ás) fn. l. KANDICSÁLÁS.

*KANDILÁDA
(kandi-láda) ösz. fn. l. KANDISZEKRÉNY.

*KANDILLA
(homályos eredetű) fn. tt. kandillát. Növénynem a sokhimesek seregéből és ötanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája öt szirmu. Némely fajokban a virág alatt levél van gallér gyanánt. (Nigella, 'niger' szótól). Kék, szőrös, mezei kandilla.

*KANDILLAGERELY
(kandilla-gerely) ösz. fn. A gerelyek neméhez tartozó növényfaj (Geranium macrorrhizum).

*KANDISÁG
(kam-d-i-ság) fn. tt. kandiság-ot, harm. szr. ~a. Mindent nézni, látni vágyó kicsiszerű kiváncsiság.

*KANDISZEKRÉNY
(kandi-szekrény) ösz. fn. szekrény, különféle látványokat, ugymint képeket, bábokat stb. mutató, melyeket oldalt alkalmazott nagyító üvegen szokás szemlélni.

*KANDISZNÓ
(kan-disznó) ösz. fn. A disznófaju állat hímje, melynek nősténye eme v. emse. V. ö. ÁRTÁNY.

*KANDÍT, KANDIT
(kam-d-ít) önh. m. kandít-ott. Kancsalul, görbén, félre tekint. Hamisan, alattomosan, gúnyosan kandítani valakire v. valamire. Rokon hozzá: kacsint.

*KANDÍTÁS, KANDITÁS
(kam-d-it-ás) fn. tt. kandítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kandi módra nézés, pillantás, tekintés.

*KANDILYUK
(kandi-lyuk) ösz. fn. l. KANDIABLAK.

*KANDÚR
(kan-d-ó-r) fn. tt. kandúr-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Kanmacska. Gyöke a hímet jelentő kan, ebből lett az elavult kand am. kanoz, továbbá: kandó, kandór, kandúr. Tótul koczúr, melynek gyöke kocz rokon a cattus, Katze szókéval.

*KANEB
(kan-eb) ösz. fn. l. KANKUTYA.

*KANG
(kam-g) elavult fn. Innen: kangot vetni (mintegy hanyat dőlni) am. hirtelen meghalni. Kassay J. szerént: kank.

*KÁNGYIKÁL
(kám-gy-i-ka-al) önh. m. kángyikál-t. Gömöri tájszólás szerént am. sántikál. Gyöke a görbeséget jelentő kám v. kán, mely a kámpicsorodik szóban szájgörbülést jelent.

*KÁNGYIKÁLÁS
l. SÁNTIKÁLÁS.

*KÁNIKULA
(latin nyelvből kölcsönözött szó) fn. l. KUTYAHŐ.

*KÁNIZOM
(kán-izom) ösz. fn. Boncztanban azon nyakizom, mely a kánporczból jön ki. (Musculus arytacnoideus.)

*KANIZSA
NAGY~, KIS~ mvárosok Szala megyében; Ó~, mváros Bács m.; Török-, mváros Torontál m.; helyr. Kanizsá-n, ~ra, ~ról.

*KANIZSA-BEREK
puszta Somogy megyében; helyr. K.-Berk-en, Berek-re, ~ről.

*KANK
l. KANG.

*KANKALÉK
(kam-g-ol-ék), némelyek szerént kam-kar-ból alakúlt volna); fn. tt. kankalék-ot, harm. szr. ~ja. Mátyusföldén hankalék am, kútostor vagy sudar. A gémeskút vízmerítő eszközében négy főrész van: a) az ágas, kétágú oszlop, mely a gémet tartja; b) a gém, emelő rúd, a hátulsó végén valamely sulylyal, az első végén van c) a kankalék, alá függő irányban, ennek alsó végén d) a veder. V. ö. KÚTGÉM. Szalában kankaléknak hivják a hosszu szekér oldalának hátulsó zápjához kötött horgas fát, melybe a rudazó kötelet rudaláskor belehuzzák, hogy annál fogva a szénát vagy gabonát erősebben megszoríthassák. A vadászoknál a vizsla orrára illesztett hegyes fa, hogy azt fenhordott orral keresésre kényszerítse (Bérczy K.). Minthogy mind a kútgém alsó vége kamós, mind a szekér kankalékja görbére hajtott fa stb., innen gyöke a görbét jelentő kam v. kan, melyből lett kamog kanog, kamogol kanogol, kamgoló kangoló, kankolo, kankolék (= kankoló-ki) kankalék; kam-kar-ból származtatva pedig kam-karék összetett szó.

*KANKALÉKFA
(kankalék-fa) ösz. fn. A kútgémen vagy más gépben alkalmaztatni szokott kankalék fából.

*KANKALÉKOS
(kam-g-ol-ék-os) mn. tt. kankalékos-t v. ~at, tb. ~ak. Kankalékkal, azaz kútostorral ellátott. Kankalékos kút. V. ö. KÚTGÉM.

*KANKALIN
(kam-gol-ó-in? azaz inú) fn. tt. kankalin-t, tb. ~ok. Öthimesek seregéhez és egyanyások rendéhez tartozó növénynem; virágzása ernyős, galléros, bokrétájának nyaka hengeres; öt karéju, bibéje gombos; tokja egy rekeszű, fölül tizfelé nyiló. (Primula.)

*KANKAPOCS
(kany-kapocs), ösz. fn. Görbe kapocs. Első alkotó része vagy a görbedést jelentő kam, kan, kany, vagy a himet jelentő kan, honnan ellentéte: nőstény kapocs, melybe t. i. a kankapocs kajmója bele megy.

*KANKAR v. KANKARÉK, KANKARÉKOS
l. KANKALÉK, KANKALÉKOS.

*KANKARODIK
(kany-og-ar-od-ik, v. kam-g-ar-od-ik) k. m. kankarod-tam, ~tál, ~ott. Görbén forogva hengeredik. Gyöke a görbülést jelentő kany, vagy kam; amabból kanyar, kanyarodik, kanyarog, kanyul, emebből kong v. kang, és kankurja erednek.

*KANKÓ
(kam-og-ó) fn. tt. kankó-t. 1) A székelyeknél am. szekérkötő horog, melylyel ereszkedőkön kereket kötnek. Gyöke a görbülést jelentő kan v. kam. 2) Bujakóros ondófolyás, alkalmasint a kanozás- vagy kamózástól. 3) Rövid szűr, a székelyeknél: zeke. Ha nincs bankó vagy rézkongó, itt marad a kankó. (Népd.)

*KANKÓS
(kam-og-ó-os) mn, tt. kankós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami kankóval van ellátva az 1-ső és 3-ik értelemben. 2) Kankó nevü bujakórban szenvedő.

*KANKÓSZEG
(kankó-szeg) ösz. fn. A székelyeknél e helyett: kampószeg, horgasszeg (az ekében).

*KANKURJA
(kam-g-or-ja) fn, tt. kankurját. Nándy Péter szerént Szathmár vidékén am. buczkándozás, vagyis buczkázás, bukfenczezés.

*KANKÚRJÁZ
(kam-g-or-ja-az) önh. m. kankurjűz-tam, ~tál, ~ott. Buczkázik, buczkándoz, bukfenczez. V. ö. KANKURJA.

*KANKUS
(kam-og-ós) fn. tt. kankus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyerekijesztő váz, mumus, babus. A gyermeket szokták kankussal ijesztgetni. (Km.) Nem kell minden kankustóL megijedni. (Biró M.)

*KANKUTYA
(kan-kutya) ösz. fn. A kutyanemü állatok hímje. Némely vidékeken a nősténye: szuka. Lót fut, mint a kankutya. Km.

*KANMACSKA
(kan-macska) ösz. fn. l. KANDÚR.

*KANNA v. KÁNNA
fn. tt. kannát. Kicsinyezője: kannácska. Hosszukás gömbölyű, vagyis hengerded edény. Vizes, kávés, tejes, boros, eczetes, olajos kanna. Fa kanna, réz kanna, cserép, porczelán kanna. Kannával meríteni a vizet, hordani a bort. Öntöző kanna, melynek hosszukás csöve, és csöve végén likacsos tokja van. Megegyezik vele a hellén caneon, német: Kanne, s rokon a magyar kanta, és hellén-latin: cantharus.

*KANNAGYÁRTÓ
(kanna-gyártó) ösz, fn. Mesterember, ki kannákat készit, különösen rézöntő.

*KANNAKEFE
(kanna-kefe) ösz. fn. Kannákat súrolni, tisztogatni való kemény sertéjü kefe.

*KANNAMOSÓ
(kanna-mosó) ösz. fn. A lopvanőszők seregébe és harasztok rendébe tartozó növényfaj a zsurlók neméből; szára éles, barázdás, ágatlan, néha tövön ágas. A czinedények súrolására alkalmas. Máskép: zsurlófű. Matyusföldén: czinkáka. (Equisetum hyemale).

*KÁNNYAD
l. KANYVAD.

*KÁNÓ
falu Gömör megyében; helyr. Kánó-n, ~ra, ~ról.

*KANÓCZ vagy (Kemenesalján) KANÓT
fn. tt. kanócz-ot. 1) Gyertyabél. 2) Kenderből sodrott kötélféle tekercs az ágyusoknál, mely póznára kötve, s meggyújtva az ágyúk elsütésére használtatik. Tüzes kanóczokkal állani az álgyutelep mellett. A szláv: knot v. knotecz szóból kölcsönzöttnek látszik.

*KANÓCZBOT
(kanócz-bot) ösz. fn. Az ágyusok botalakú eszköze, melyhez a kanóczot kötik l. KANÓCZ 2).

*KANÓCZVESSZŐ
(kanócz-vessző) ösz. fn. Az ágyu- vagy mozsársütögető kanócznak vékonyabbféle nyele.

*KANONOK
fn. tt. kanonok-ot, harm. szr. ~ja. A latin canonicus szó után képzett név. Szoros ért. érseki vagy püspöki káptalan tagja. Szélesb ért. társas káptalan (capitulum collegiatum) tagja is. Köznépi nyelven: káptalanbeli úr. Czímzetes kanonok, kinek csak czime van, kanonoki jövedelem nélkül. Olvasó-, éneklő-, őrkanonok. Vannak ugynevezett szerzetes kanonokok is, p. a premontreiek. V. ö. KÁPTALAN.

*KANONOKI
(kanonok-i) mn. tt. kanonoki-t, tb. ~ak. Kanonokot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kanonoki czim, rang. Kanonoki javadalom.

*KANONOKSÁG
(kanonok-ság) fn. tt. kanonokság-ot, harm. szr. ~a. Kanonoki rang, hivatal, javadalom. Valakit kanonokságra emelni. Esztergami, kalocsai, egri kanonokság.

*KANONOKSZÉK
(kanonok-szék) ösz. fn. Tulajd, ért. szék az illető egyházban, melyet valaki mint kanonok betölt. Átv. ért. kanonoki rang, a hozzá tartozó jogokkal, kötelességekkel, és jövedelmekkel együtt véve.

*KÁNORA
falu Beregh megyében; helyr. Kánorá-n, ~ra, ~ról.

*KANOS
(kan-os) mn. tt. kanos-t v. ~at, tb. ~ak. Kan v. buja természetű. Mindkét nemről mondják.

*KANÓT (1)
finév. Canutus.

*KANÓT (2)
l. KANÓCZ.

*KANOZ
(kan-oz) áth. m. kanoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Nősténynyel párosúl.

*KANOZÁS
(kan-oz-ás) fn. tt. kanozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvőleg ('kanoz' igétől): nősténynyel párosulás; 2) szenvedőleg ('kanozik' igétől): a nőstényállatnak, különösen ebnek, disznónak azon vágyállapota, midőn nemi közösülésre ingerlődik.

*KANOZIK
(kan-oz-ik) k. m. kanoz-tam, ~tál, ~ott, par. kanozzál v. rövidítve: kanozz. Szoros ért. azon nőstény állatokról mondják, melyeknek himjét kannak hivják, midőn nemzés végett párosodni vágynak. Kanozik a disznó, kutya, kacsa, pulyka. Széles és átv. ért. kanozik minden nőstény; valamint bakzik is majd szorosb majd szélesb értelemben vétetik.

*KANPÓKA
l. KANPULYKA.

*KÁNPORCZ
(kán-porcz) ösz. fn. A boncztanban jelent bizonyos porczogót a gőgben. (Cartilago arytacnoidea.)

*KANPULYKA
(kan-pulyka) ösz. fn. A pulykafaju házi madarak hímje. Mérges, mint a kanpulyka. Km.

*KANTA (1)
(kam-t-a? = kam-d-a) fn. tt. kantát. Egy a hellén-latin: cantharus, német Kanne, bajor Kandel, Kanden, dán kande stb. szókkal. A kalmuk nyelvben is kanta (Beregszászi), törökül kanata. Kanna alakú edény, különösen melyben a gyógyszereket, íreket tartogatják. Innen kantaír am. gyógyszer, vagy gyógyszertári ír; kantaíres asszony, am. bájitalos, vagy méregkeverő asszony. Némely tájakon am. szájas korsó. A székelyeknél: kullancs is.

*KANTA (2)
falu Erdélyben, Felső-Fejér megyében; helyr. Kantá-n, ~ra, ~ról.

*KANTAÍR
(kanta-ír), KANTAÍRES, (kanta-íres) ösz. mn. l. KANTA alatt.

*KANTÁR
(kam-t-ár) fn. tt. kantár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Rendesen füles, állazó, és zabolával ellátott szíjfék, mellyel a paripát, vagy kocsiba fogott lovat fel szokták szerelni, melynek fogó szíja, mit kantárszárnak neveznek, kétfelől a zablavashoz van csatolva, s ezzel a lovag vagy kocsis tetszés szerint a lovat töled-hozzád forgatja. Innen valószinüleg gyöke a görbülést jelentő kam v. kan, melyből lett kant v. kant elavult ige, innen kantó, kanta, kantár. Rokon vele a latin camus, mely ismét rokon a latin s görbeséget jelentő hamus szóval. Igy a törökben kuntar am. kamó, kampó és mérleg; kantorma pedig épen e magyar kantár. Meg van a szláv nyelvekben is. Kantárra fogni, kantáron vezetni a lovat. Kantárt vetni a ló fejre. Czifra, bogláros, sallangos, csüngős kantár. "Mikor kezdé Angyal Bandi a lovát nyergelni; czifra csüngős kantárával fékelni." (Népdal.) Még lova nincs, már is kantáron búsúl (km.). Erősen tartani, visszarántani, neki ereszteni a kantárt. 2) Szalag, szij, vagy kötél, mibe valamit belekötnek, p. az edényeket, melyekben enni visznek a mezei munkásoknak, vagy irományokat. Csalóközben és Mityusföldén szalag, melylyel szeles időben a kalapot állhoz kötik.

*KANTÁRFA
(kantár-fa, a német Ganter, latin canterius szóktól); máskép: gantár, gantárfa. l. ÁSZOK, ÁSZOKFA.

*KANTÁRFEJ
(kantár-fej) ösz. fn. A kantárnak azon része, mely a ló, illetőleg szamár, öszvér fejét keríti.

*KANTÁRFÉK
(kantár-fék) l. KANTÁRSZÁR.

*KANTÁRNYI
(kantár-nyi) mn. tt. kantárnyi-t. tb. ~ak. Mit egy kantárban, azaz, kantárforma madzagban, kötélben el lehet vinni. Kantárnyi tereh.

*KANTÁROS
(kam-t-ár-os), mn. tt. kantáros-t v. ~at, tb. ~ak. Kantárral ellátott, kantárral fékezett, kantárral megkötött, felszerelt. Kantáros ló, paripa. Kantáros edények, irományok. V. ö. KANTÁR.

*KANTÁROZ
(kam-t-ár-oz) áth. m. kantároz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. 1) Nyerges vagy kocsis ló, vagy szamár, öszvér fejét kantárral szereli. "Meg vagyok én határozva, mint a csikó kantározva." (Népd.) "Fel van az én lovam kantározva, el is megyek a rózsimhoz rajta." (Népd.) 2) Edényeket, vagy irományokat madzaggal, szíjjal, vagy kötéllet öszveköt. V. ö. KANTÁR.

*KANTÁROZÁS
(kam-t-ár-oz-ás) fn. tt, kantározás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A lónak, szamárnak stb. kantárral fölszerelése. 2) Edényeknek irományoknak kantár forma kötelékkel öszvekötése.

*KANTÁRPÉNZ
(kantár-pénz) ösz. fn. Azon pénz, melyet a vevő az eladónak, vagy lovászának fizet a kantárért, mely a lóval együtt átadatik.

*KANTÁRSZÁR
(kantár-szár) ösz. fn. A kantár zabolavasának két végéhez csatolt szíjak, melyeket a lovag kezébe fog, a kocsislovaknál pedig a gyeplőszárhoz fűznek.

*KANTÁRSZERSZÁM
(kantár-szer-szám) ösz. fn. A kantár, öszves részeivel együtt.

*KANTÁRSZÍJ
(kantár-szíj) ösz. fn. l. KANTÁRSZÁR.

*KANTÁRZAT
(kantár-oz-at) fn. tt. kantárzatot. l. KANTÁRSZERSZÁM.

*KÁNTOR
fn. tt. kántor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Énekes mester a templomokban. Különösen faluhelyeken. Ha orgonája nincs, tréfásan: kőnyökös kántor. A rosz kántor a szép éneket is csunyául mondja. (Km ) Barátzsák, kántortorok nehezen telik. (Km.) Ezen értelemben egy a latin cantor szóval. 2) A katholika egyházban jelent bőjtöt, mely évenként négyszer fordul elé, ugymint Lucza, Hamvazószerda, Pünköst és sz. kereszt föltalálása utáni szerdán, pénteken, szombaton. Innen e napok neve általán kántornapok, különösen kántorszerda, kántorpéntek, kántorszombat. A hét, melyre e napok esnek, kántorhétnek mondatik. Ezen nevezetét a latin quatuor tempora (öszvehúzva-quatember) után vette.

*KÁNTORBŐJT
ösz. fn. A katholika egyházban szoros bőjt neme, melyet a hiveknek az úgynevezett kántornapokon tartaniok kell. V. ö. KÁNTOR, 2).

*KÁNTORHÉT
(kántor-hét) ösz. fn. Hét, melyre a kántornapok esnek. Ádventi, hamvazó szerda utáni kántorhét.

*KÁNTOR-JÁNOSI
falu Szathmár megyében; helyr. Jánosi-ba, ~ban, ~ból.

*KÁNTORKODÁS
(kántor-kod-ás) fn. tt. kántorkodás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Kántori hivatalnak viselése, gyakorlása.

*KÁNTORKODIK
(kántor-kod-ik) k. m. kántorkod-tam, ~tál, ~ott. Kántori hivatalt visel, gyakorol.

*KÁNTORNAP
(kántor-nap) ösz. fn. Nap, melyre az úgynevezett kántorbőjt esik. Ádventi, pünköst utáni kántornapok. V. ö. KÁNTOR. 2)

*KÁNTORPÉNZ
(kántor-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyet a helybeli templom kántorának fizetnek az illető hivek. 2) Némely helységekben am. tanpénz, melyet az oskolás gyermekektől kántorhetekben szoktak fizetni.

*KANTUS
fn. tt, kantus-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Ujjas, hosszu felső ruha, milyet némely vidékeken a nők amugy pongyola gyanánt magukra öltenek. Kantes alatt réz (rongyos) a pendely. Gúnyvers. Igy nevezik néhutt a gyermekek hosszu zubbonyát is. Vékony hangon: köntös. Megegyezik vele a méd-persa-hellen candoV; törökül: kontos. V. ö. KANKÓ.

*KANTUS-FŰ
ösz. fn. A kétfőbbhímesek seregébe, és magrejtősök rendébe tartozó növénynem; csészéje két karéju; karéjai csorbák, szinesek; bokrétája ásító, a csészénél szintelenebb, alsó ajaka a felsőnél sokkal kisebb. (Bartsia.)

*KÁNVA
v. KÁMVA, l. KÁVA.

*KÁNVÁS
v. KÁMVÁS, l. KÁVÁS.

*KANZSA
(kan-oz-ó?) fn. tt. kanzsát. A székelyeknél egy éves kandisznó. (Kriza J.). V. ö. KANZSÁR.

*KANZSÁR
(kan-oz-ár v. Vass József szerént kan-os-ár) mn. tt. kanzsár-t, tb. ~ok. Göcsejben am. buja, fajtalan.

*KANZSÍR
(kan-zsir) ösz. fn. Kardisznó zsirja; Göcsejben általán: disznózsír.

*KANY
elvont v. elavult gyök, jelent görbeséget. Származékai: kanyar, kanyarog, kanyarodik, kanyarít, kanyarúl, kanyó, kanyúl. Gömbölyűbben ejtve: kony, s így rokon a konya, konyít, konyúl szókkal.

*KÁNY
falu Abaúj megyében; helyr. Kány-ba, ~ban, ~ból.

*KÁNYA (1)
fn. tt. kányát. A nép nyelvén ingadozó és határozatlan értelemmel bir. Általán kánya neven hivják a nagyobbféle ragadozó madarakat, különösen a sasok, sólymok neméhez tartozókat, melyek baromfiakat, egereket, néha nyúlfiakat is vadásznak. Tikölő, csirkefogó kánya, mely különösen a tikokat, csibéket ragadozza.
"Csirkefogó kányák egerésznek."
Régi népvers a szárnyas állatokról (Erdélyi J. gyüjt.)
Saskánya, ez nagyobb, nálunk csak télen jelenik meg, s ha éhes, a nyulat is megtámadja. Kánya orrú. Kánya hordja el. Vágja le a kánya. Nevét vagy csavargó, karingós repülésétől, és így a görbülést jelentő ka gyökelemtől, s közelebb kany gyöktől vette, vagy hangutánzó a ká-ká hangtól; ká-jú-ból lett: ká-ny-ó, ebből ismét: ká-ny-a.

*KÁNYA (2)
falu Tolna megyében; helyr. Ká-nyá-n, ~ra, ~ról.

*KÁNYABANGITA
(kánya-bangita) ösz. fn. l. KÁNYAFA.

*KÁNYABOGYÓ
(kánya-bogyó) ösz. fn. A kányafán termő piros szinű bogyó, mely kesernyés izű és megehető.

*KÁNYABORZA
(kánya-borza); Kassay J. szerént baranyai szó. l. KÁNYABOGYÓ.

*KÁNYA-BÖLZSE
puszta Abaúj megyében; helyr. Bölzsé-n, ~re, ~ről.

*KÁNYÁD
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Kányád-on, ~ra, ~ról.

*KÁNYAFA
ösz. fn. A bangiták neméhez tartozó cserjes fa, mely a vizenyős helyeket szereti, piros színü, kesernyés ízű bogyókat terem. Vágmellékén: gányafa. (Viburnum opulus L.)

*KÁNYAFI
(kánya-fi) ösz. fn. A kánya nevü ragadozó madár fia. Kányafiakat keresni, kiszedni a fészekből.

*KÁNYAFŰ
(kánya-fű) ösz. fn. A zsomborok neméhez tartozó növényfaj, mely utak mellett, és parlag földeken terem, s melynek magvai csipős égető izűek. (Sisymbrium Sophia L.)

*KÁNYAHÁZA
falu Szathmár megyében; helyr. Kányaházá-n, ~ra, ~ról.

*KANYALÓ
puszta Zemplén megyében; helyr. Kanyaló-n, ~ra, ~ról.

*KANYÁNKA
falu Nyitra megyében; helyr. Kanyánká-n, ~ra, ~ról.

*KANYAR
(kany-ar, némelyek szerént: karany) fn. tt. kanyar-t, tb. ~ok. 1) Általán am. görbe vonalban kimetszett, kikerített, kihasított valami. 2) Különösen a mértanban am. a körvonalból egy kimetszett rész, v. a kögből egy hasadék. V. ö. KARAM.

*KANYÁR
falu Szabolcs megyében; helyr. Kanyár-on, ~ra, ~ról.

*KANYARERŐ
(kanyar-erő) ösz. fn. Azon erő, mely a kanyarításban vagy kanyarítás által kifejlik.

*KANYARFA
(kanyar-fa) ösz. fn. Általán minden görbére hajtott fa, péld. az úgynevezett ekhós (födeles vagy górés) szekereken, az oldalhoz illesztett görbe fák, melyekre a ponyvát vagy gyékényt felhuzzák; a bölcső födelét tartó abroncsok, stb.

*KANYARGÁS
(kany-ar-og-ás) fn. tt. kanyargás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe, ívded vonalban mozgás. V. ö. KANYAROG.

*KANYARGAT
(kany-ar-og-at), áth. és gyakor. m. kanyargat-tam, ~tál, ~ott, par. kanyargass. Görbe vonalban forgat, hajtogat tekerget valamit. Parittyát kanyargatni. Veszszőt, abrincsot kanyargatni. A paripát, a nyájat ideoda kanyargatni. Nyakat, kezet, lábat kanyargatni. Az ügyes irongáló, csuszkáló kölönfélekép kanyargatja magát.

*KANYARGATÁS
(kany-ar-og-at-ás) fn. tt. kanyargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe vonalban forgatása, hajtogatása, tekergetése valaminek.

*KANYARGÓ
(kany-ar-og-ó) mn. tt. kanyargót. Görbe ívded alakban mozgó. V. ö. KANYAROG.

*KANYARÍT, KANYARIT
(kany-ar-ít) áth. m. kanyarít-ott, par. ~s. 1) Valamit görbén vagy görbére ívalakban hajt, fordít, teker vagy hajít. Parittyát kanyarítani. Veszszőt, pipaszárt kanyarítani. 2) Önh. ért. ívalakú fordulatot teszen. Kézzel, lábbal kanyarítani. A magát nyaló ökör majd ide majd oda kanyarít. Kanyarít legeléskor a barom, midőn hol ide hol oda harap. 3) Áth. ért. valamit görbe ívded alakban kimetsz, kihasít, kijelöl. A kenyérből jó nagyot kanyarítani. A díszkertben görbe utakat kanyarítani. A mezőből egy részt a juhok, vagy ökrök számára kikanyarítani. Disznólábat, borjuczombot kikanyarítani. 4) Átv. hamis uton módon valamit eltulajdonít. Mindent elkanyarít amit ér. 5) Valamit messzéről kezd, pl, nagy feneket kanyarít beszédének.

*KANYARÍTÁS, KANYARITÁS
(kany-ar-ít-ás) fn. tt, kanyarítás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kanyarít. Egy kanyarítással három embert leütött lábáról. Egy kanyarítással megszegni a kenyeret. V. ö. KANYARÍT.

*KANYARMOZGÁS
(kanyar-mozgás) ösz. fn. l. KANYARGÁS.

*KANYARÓ
(kar-any-ó? mintegy kör-öny-ő v. kör-any-ú, mert kör alaku geny. Vass József); fn. tt. kanyaró-t. A himlőnek egy faja, mely leginkább gyermekeket lep meg, s lázzal, s bőrkütegekkel szokott járni, mely mintegy negyednap mulva apró vörös foltokban jelenkezik, de nem hólyagosan. Némely tájakon Dunán túl egyszerűen vörös a neve.

*KANYARODÁS
(kany-ar-od-ás) fn. tt. kanyarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe, ívded vonalú mozdulás, fordulás, hajlás.

*KANYARODIK
(kany-ar-od-ik) k. m. kanyarod-tam, ~tál, ~ott. Görbe ívded alakú vonalban mozdúl, fordúl, hajlik, tekeredik. Kanyarodik a veszsző, midőn hajtogatják. A nyak jobbra balra kanyarodik. Szántáskor a dűlőn kanyarodik a vonómarha. Kanyarodnak a terelt nyájak, a röptökben visszarezzent madarak. Kanyarodik az út, ösvény, hol az egyenes vonaltól eltér. "A honnan felkanyarodik az út Csobáncz várába." (Kisf. S.) Kanyarodik a szekér, kocsi, szán, midőn fara fordúl. Kanyarodik a pattogó, durrogó ostor. A felfutó növények a fák derekára kanyarodnak.

*KANYARODJ! (kany-ar-od-(jál) hadi vezényszó am. ívded vonalban fordulj
mozdulj. Jobbra kanyarodj! (Schwenkt euch!)

*KANYAROG
(kany-ar-og) önh. és gyakor. m. kanyarog-tam, ~tál, kanyargott. Görbe, ivded alakú vonalban forog, hajladozik, mozog. Kanyarognak a szabályozatlan folyók, utak. Kanyarognak a röpködő madarak. Átv. görbe utakon jár, csavarog, tekereg.

*KANYAROS
(kany-ar-os) mn. tt. kanyaros-t v. ~at, tb. ~ak. Általán am. kanyar, azaz, görbe, ivded vonalu, p. kanyaros folyó, kanyaros út, ösvény. Különösen, mértani ért. oly vonalú, milyen a köré vagy kögé.

*KANYARÓS
(kany-ar-ó-os v. kar-any-ó-os) mn. tt. kanyarós-t v. ~at, tb. ~ak. Aki kanyaróféle himlőben szenved. Kanyarós gyermekek. V. ö. KANYARÓ.

*KANYARÚ
(kany-ar-ú) mn. tt. kanyarú-t v. ~at, tb. ~k v. ~ak. Görbe, ivded vonalú vagy hajlásu. Kanyarú medrű patakok. Kanyarú utak, ösvények.

*KANYARÚAN
(kany-ar-ú-an) ih. Görbe, ívded alakú vonalban vagy hajlásban.

*KANYARÚL, KANYARUL (kany-ar-úl) önh. m. kanyarúl-t. Kanyarú vagyis görbe
ívalaku fordulatot teszen. Jobbra kanyarúlj! Balra kanyarúlj! Hadi vezényszavak. Máskép: kanyarodik.

*KANYARÚLÁS, KANYARULÁS
(kany-ar-ú-l-ás) fn. tt. kanyarúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kanyarú mozdulás, fordulás. V. ö. KANYARÚ.

*KANYARÚLAT, KANYARULAT
(kany-ar-úl-at) fn. tt. kanyarúlat-ot, harm. szr. ~a. Kanyarú mozdulat, görbület, fordulat. Ügyes kanyarulattal bekeríteni az ellenséget. Út, utcza kanyarúlata.

*KANYARVAS
(kanyar-vas) ösz. fn. Görbe vas, mely a kard markolatát képezi, vagy a puskaagy alsó részén a bezzentyűt kerítő félkarika formáju vas. Általán minden kanyarított eszköz vasból.

*KÁNYAVÁR
falu Szala megyében; helyr. Kányavár-on, ~ra, ~ról. Némelyek szerént: Kanyóvár.

*KÁNYÉ
puszta Bihar megyében; helyr. Kányé-n, ~ra, ~ról.

*KANYÓ
(kany-ó) fn. tt. kanyó-t. Hirtelen felnőtt, idomtalan görbe, megkonyult állásu siheder, kamasz, hórihorgas. Gyöke a görbeséget jelentő kany vagy kony.

*KANYÓVÁR
l. KÁNYAVÁR.

*KANYÚL
(kany-úl) önh. l. KONYÚL.

*KANYVAD
(kany-ú-ad) KANYVADOZ, l. KONYVAD, KONYVADOZ.

*KAP (1)
elavult vagy elvont gyök, mely különféle értelmű származékokban fordulván elé különböző értelmekkel birhatott. 1) A kapa, kapál, kapás, kapacs, kapacska, kapar, kaparcs, kaparkál, kapircsál, kapirtyál szókban alapfogalom az ásás vájás, és az ezek által eszközlött nyilás, nyitás, és így egy fogalom alá tartoznak a nyilást vagy nyitást jelentő szókkal, milyenek aj, ajak, ajtó; akna; ás, áj, váj, vásik, stb. Ide tartozik a kapu is, mely nem más, mint nyilás az épületen, kerítésen vagy hegyek között. V. ö. KAPU. Tiszta tőgyökük a nyilt szájjal ejtett ă. Megegyezik velök a sínai kio (magnus ligo, effodere), a szláv kopa, kopati, a német lágyított hauen, Haue, a latin cavo, cavum, caverna, a hellen scaptw (ások), scapnh (ásó), capetoV, (mely szintén scaptw-tól ered [Rost szókönyve] s am. gödör), scajoV (árok, odor, ásó stb.) "Die Bedeutungen 'graben' und 'aushöhlen' vereinigen sich in scajoV. (Curtius. Görög etymologia). V. ö. KAPA. 2) E következő szókban: kaponya, kapcza, kapta a mélyebb a (=ĺ) rejtezvén, jelent valamely borítékot, takarót, s rokon a koponya, kopótyu, kopács szók kop, s köpű, köpeny szók köp gyökével.

*KAP (2)
gyök. (Rokonok vele a latin capio, habeo, német haben, haften, szanszkrit: áp [tart], hellén aptomai, török kap-muk [el-, megragad áth.] finn: kaappaan és kääppään stb.) áth. és önh. m. kap-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit hirtelen utána nyúlva, s mintegy oda hajolva, ujjait, körmeit, nyakát előre nyujtva, görbítve fog, megfog, megragad. Laptát kapni. Elkapni a fáról hulló gyümölcsöt. Megkapni a tolvajt. Bekapni a konczot. Bekapta, mint kutya a legyet. (Km.) Kikapni más kezéből a fegyvert, botot. Lekapni falról a kardot, fejről a kalapot. Valakit nyakon kapni, űstökénél fogva megkapni. Felkapni verekedéskor a legközelebbi botot, dorongot, követ. A lovat farkánál megkapni. Elkapták a szilaj lovak. Elkapta a harag. Kikapni a magáét. Nesze, kapd meg. Önhatólag: Valamihez kapni. Oda kapni, hozzá kapni valamihez. A tűz már a szomszéd házba kapott. Hajba kapni. Egymás hajába kaptak. Valakivel összekapni am. összeveszni. Összekaptak. 2) Valamit illető részül, jutalomul vagy büntetésül vesz. Pénzt, fizetést, hivatalt kapni. Büntetést, verést, botot, vesszőt kapni. Huszonötöt kapni. Várj, majd kapsz. Kikapsz te még ezért. Az elveszett jószágot visszakapni. 3) Átv. önhatólag valamire vágy, tehát mintegy szellemileg utána hajlong. Hiren, neven, dicsőségen, becsületen, kincsen, hivatalon, méltóságon kapni. Kapnak rajta. Nem kap rajta se szive, se szeme. Nem kap rajtad aki ismer. (Km.) Ezen nem érdemes kapni. Kapni az alkalmon.
"Esik eső a haraszton,
Nem kapok én a paraszton."
Népdal.
Kapva kapni valamin. Áthatólag is. A jó és olcsó kelméket, árukat kapva kapják. 4) Erőködés, iparkodás által valamire jut, megy, szintén önhatólag tisztségre, rangra, hivatalra kapni. Felkapni az uborkafára. (Km.) Lábra kap a beteg. Az a szokás kapott lábra. Bekapni a városi tanácsba, a káptalanba. 5) Valamibe kapni, azaz valamihez fogni, valamit kezdeni. Egyszerre sokba kapni. 6) Felkapni valamely szokást. 7) Rajta ér valakit. Lopáson, csaláson, hazugságon kapták őt. Rajta kapták a tetten. 8) Ki igekötővel önhatólag is am. az illem, erkölcs, törvény, mérték korlátain túl megy. Kikapott szülein a gyermek. Kikapó leány, menyecske. 9) Be igekötővel am. valamibe kötelődzeni; kezdeni, valamihez fogni. Más hajába, üstökébe kapni. Munkába, irásba, olvasásba kapni. Szeszes italra vonatkozva am. mértéken túl inni. Jól bekapott. 10) Kapni magát. Kapja magát, különösen a népmesékben gyakran eléforduló kifejezés, kürölbelül annyit jelent: hirtelenébe neki gondolja magát s elindúl.
"Ha megúnom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába."
Pusztai népdal (Erdélyi J. vagyis a Kisf. társ. gyüjt.).
Ez értelmezésekből kitűnik, hogy kap igében alapfogalom a távol tárgy utáni nyulás, hajlás, görbülés, e szerént tiszta eleme a hajlást, görbülést jelentő ka.
Származékai: kapcs, kapcsol, kapzsi, kaptár, kapos, kapdos, kapaszkodik, kapat, kaptat, kapoz, kapós stb. ikerítve: kip-kap am. kapkod.

*KÁP (1)
elvont gyöke kápol, kápolódik szóknak; azonos háp v. sáp gyökkel, mint a récze hangjával, innen kápol átv. ért. am. kiabálva korhol. Több idegen származatu szókban is eléfordúl, mint kápa, káplán, káplár, kápolna, káposzta, káptalan, amidőn ezekből magyarázandó pl. kápa, káposzta, káptalan szóknak a caput szó vétetik alapul. A káprázik ige nem ide tartozik.

*KÁP (2)
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Káp-on, ~ra, ~ról.

*KAPA
(kap-a), fn. tt. kapát, harm. szr. kapá-ja. A szántóföldek, szőlők, kertek mivelése körül használtatni szokott, különféle alaku, kurtább vagy hosszabb nyéllel ellátott vas eszköz, mely az ásótól abban különbözik, hogy a kapa nyele a lapátjával körülbelül egyenes szöget képez, az ásó nyele pedig a lapáttal egyenes vonalú. Kis kapa, nagy kapa. Két águ kapa, v. hajmakapa. Irtó kapa. Purháló kapa. Csákány kapa. Szőlő kapa. Tehén nyelvű kapa, melynek alja valamivel szélesebb. Téglakapa, melynek alakja a téglához hasonlít. Bele vágni a kapát a földbe. A kapát kapának, az ásót ásónak szokta ő nevezni. (Km.) Kapára termett. Kapakerülő.
"Én sem leszek heverő,
Kasza-, kapakerülő."
Népdal (Erdélyi J. vagy a Kisf. társ. gyüjt.).
Rokon vele a török csapa, hellén scajoV (ásd stb.) scapnh (ásó), tót kopa, a német Haue. V. ö. KAP, (1).

*KÁPA
fn. tt. kápá-t. Egy a latin caput, német Kopf stb. szókkal. V. ö. KÉP. 1) A nyeregnek feje nyeregkápa. Kápára akasztani a kulacsot, tarisznyát. Kápába fogódzani. 2) Némely felöltő ruháknak, köpenyeknek, szüröknek csuklyája, melyet hideg, esős időben fejre szokás húzni, máskép: kámzsa, latinul capucium. Bársonyos szolgájok, fekete kápájok az apáturaknak. (Feddő ének a 16-d. századból.) A Nádor-codexben s Debreczeni legendás könyvben szintén.

*KAPACS
(kap-acs) fn. tt. kapacs-ot, harm. szr. ~a. Két vagy több águ kapa. Kisebb kapacs, milyennel a kertészek purhálnak stb. Bodnárok eszköze is, melylyel a hordó-fenekek közeit egyengetik. (Kassay J.); és a Palóczoknál teknővájó vas eszköz (Szeder Fábián.) Nagy kapacs, melylyel a kemény földet, ganajt fölvágják, vagy köveket szakgatnak fel az utakon, útszákon.

*KAPACSKA
(kap-acs-ka) fn. Kis kétágu kapacs a kertészeknél. l. KAPACS.

*KAPACZ
tájdivatos, kopasz helyett; l. ezt.

*KAPÁD
falu Baranya megyében; helyr. Kapád-on, ~ra, ~ról.

*KAPADOHÁNY
ösz. fn. Erős, csipős, zsíros, vastag levelű dohány, milyet a köznépbeliek (kapások) szeretnek, máskép: paraszt v. cserebi dohány.

*KAPADOZ
(kap-ad-oz) áth. m. kapadoz-tam, ~tál, ~ott. Balaton melléki szó. Valamiben némi előmenetelt tesz. Kapadozza az irást, a magyar nyelvet, a tudományt.

*KAPAFOGÚ
(kapa-fogú) ösz. mn. Oly ember csúf neve, kinek széles, kigörbedő nagy fogai vannak.

*KAPAFOK
(kapa-fok) ösz. fn. A kapának felső, kivájt része, melybe a kapanyelet illesztik.

*KÁPAKENGYEL
(kápa-kengyel) ösz. fn. Lovagkengyel, melyet nem, mint rendesen, a nyereg aljához, hanem a kápához csatolnak.

*KAPÁL
(kap-a-al) áth. m. kapál-t. 1) A földet kapával vágja, purhálja. Innen átv. értelemben mondják növényekről, melyek körül a földet vágják. Kukoriczát, burgonyát, dinnyét, káposztát, hajmát kapálni. Megkapálni a kertet, szőlőt. Kikapálni a köveket, gyomot. Fölkapálni a növény körül a földet. Kikapálni a burgonyát, répát. 2) Átv. lábával vágja, kaparja a földet. Kapál a kényes ló. Kápál a kutya, midőn egeret, hörcsögöt érez a föld alatt. Kapálj kurta, lesz poltura. (Km.) A földet kapálja körmével (a ló). Jób. 29. 21. Káldi.

*KAPÁLÁS
(kap-a-al-ás) fn. tt. kapálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A földnek kapával való vágása, purholása. Kukoricza-, burgonya-, hajma-, szőlőkapálás. Kapálástól feltörött a tenyere. Első, második kapálás.

*KAPÁLÁSKOR
(kap-a-al-ás-kor) ih. Kapálás idején. Kukoricza-kapáláskor lesz esztendeje, hogy... (Népies időszámitás.)

*KAPÁLATLAN
(kap-a-al-at-lan) mn. tt. kapálatlan-t, tb. ~ok. Amit meg nem kapáltak. "Piros kukoriczaszár, kapálatlan maradtál." (Népd.) Határozókép am. meg nem kapált állapotban.

*KAPÁLGAT
(kap-a-al-og-at) áth. m. kapálgat-tam, ~tál, ~ott, par. kapálgass. Folytonosan, vagy gyakran vagy kényelmesen, könnyeden kapál.

*KAPÁLGATÁS
(kap-a-al-og-at-ás) fn. tt. kapálgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos gyakori könnyed kapálás.

*KAPÁLÓDZÁS
(kap-a-al-ó-d-oz-ás) fn. tt. kapálódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rugdalódzó hánykolódás.

*KAPÁLÓDZIK
(kap-a-al-ó-d-oz-ik) belsz. m. kapálódz-tam, ~tál, ~ott. 1) Szoros ért. haragból, szeszélyből, pajkosságból, nyugtalanságból a földet lábaival vágja, rúgja, péld. a szilaj ló. 2) Szélesb ért. lábaival rugdalódzik, lábait heverve hányja veti. Kapálódzik a lefogott csikó. Kapálódzik a birkozásban lenyomott gyerek.

*KAPÁLT
(kap-a-al-t) mn. tt. kapált-at. Amit kapával felvágtak, megpurháltak. Kapált kertek, szőlők, kukoriczaföldek.

*KAPÁLTAT
(kap-a-al-t-at) mivelt. m. kapáltat-tam, ~tál, ~ott, par. kapáltass. Másnak meghagyja, megparancsolja, hogy valamit kapáljon. Némely gazda cselédek, más pedig napszámosok által kapáltatja földét.

*KAPANYÉL, KAPANYÉL
(kapa-nyel vagy nyél) ösz. fn. A kapának fogantyúja fából, melyet a kapás kezébe fog. Hosszu, rövid kapanyél. Tenyerét feltörte a kapanyél. Ha Isten úgy akarja, a kapanyél is elsűl. Km.

*KAPANYELEZ
(kapa-nyelez) ösz. áth. Kapanyellel üt, hajt, kerget.

*KAPAR
(kap-ar, törökül: kopar-mak am. tép, szakgat, arabúl: hafara am. ásott, finnül: kuopin am. kaparok); áth. m. kapar-t. 1) Széles ért. földet, vagy más tömör testet felvág, felszakgat, szétválaszt. 2) Szoros ért. és különösen körömmel, lábakkal, ujjakkal váj, ás, szakgat, szétválaszt valamit. Kapar a tyúk, kakas a szeméten, szérűn. Kaparja a kutya az ajtót, hogy beereszszék, vagy a földet, midőn alatta valamit szagol. Majd kikaparta a szememet, úgy nekem esett. Várj, várj, ha meghalok, még a földből is kikaparnál. Ha ki nem mondaná, még a tyúk is kikaparná belőle. (Km.) 3) Átv. keresgélve, apródonként, tyúk módjára holmi vagyont összegyüjt. Sok pénzt össze kapart. Kaparj kurta, neked is lesz. (Km.) Tájszokásilag: kopor. Innen a nehezen összegyüjtött vagyonról mondják: Az én körmöm, nem a tiéd kopott ebben, azaz, én kapartam, nem te.

*KAPARÁS
(kap-ar-ás), fn. tt. kaparás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, melyet a kaparó visz véghez. A tyúk kaparással keresi a szemétben levő magot, búzát. 2) Csárda neve Érsekujvárban, hol van Kaparás künn a határon, és Kutyakaparás a majorokban.

*KAPARÁSZ
(kap-ar-ász) önh. m. kaparász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. 1) Kaparva, ujjaival, körmeivel vakarva, áskálva keresgél. Sötétben kaparászni. Zsebben, zsákban, tarisznyában, ládában kaparászni. 2) Átv. ért. valamit kapargat. Kikaparászni a földből a burgonyát.

*KAPARCS
(kap-ar-cs) fn. tt. kaparcs-ot, harm. szr. ~a. Vakaró, vájó, különösen teknővakaró görbe vas eszköz. A sütőteknő oldaláról kaparccsal levakart kovászból lesz a vakarcs.

*KAPARCSÁL
(kap-ar-cs-ál) önh. és áth. m. kaparcsál-t. Kapargat, áskál, vakarcsál, különösen körmökkel, karmokkal. Kaparcsál a tyúk, a kakas, midőn a szérűn, szeméten stb. magot keres.

*KAPARCSÁLÁS
(kap-ar-cs-ál-ás) fn. tt. kaparcsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami kaparcsál.

*KAPARGAT
(kap-ar-og-at), gyakor. áth. m. kapargat-tam, ~tál, ~ott. par. kapargass. Folyton vagy gyakran, sokszor kapar. V. ö. KAPAR.

*KAPARGATÁS
(kap-ar-og-at-ás) fn. tt. kapargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori folytonos vagy könnyűd kaparás.

*KAPARÍT, KAPARIT
(kap-ar-it) áth. m. kaparít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Tulajd. ért. kaparva szerez valamit. 2) Átv. elkaparítani valamit am. törvénytelen módon magáévá tenni; elkaparítani más orra elől am. elrejteni, elvinni, hogy más hozzá ne juthasson; megkaparítani valakit; tréfásan am. kézre keríteni. E másod értelemben véve, úgy látszik, inkább a kap ige származéka, mint a kaparé, vagyis közelebb a ragadás, fogás eszméje rejlik benne, mint a kaparásé.

*KAPARÍTÁS, KAPARITÁS
(kap-ar-ít-ás) fn. tt. kaparítás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a, Cselekvés, midőn kaparítanak, illetőleg szereznek vagy megfognak, megkapnak valamit.

*KAPARÓ
puszta Nógrád megyében, helyr. Kaparó-n, ~ra, ~ról.

*KAPÁS (1)
(kap-ás) fn. tt. kapás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. A kap ige származéka s jelent cselekvést, mely által valaki valamit megfog, megragad p. laptakapás, hajba kapás; vagy állapotot, midőn valakinek valami jut, kijár. Pénz-, jutalomkapás.

*KAPÁS (2)
(kap-a-as) fn. tt. kapás-t, tb. ~ok. A kapa származéka, s am. kapával dolgozó munkás, különösen: szőlőmives. Igy nevezik a szőlőtermesztő városokban a szőlősgazdákat, kik szőleiket magok mivelik. Pozsonyi, soproni, budai, esztergomi, egri kapások. Kapás kapással, úr urral barátkozik. (Km.) Kapásbor am. közönséges új bor, a kapások számára, cselédbor.

*KAPÁS (3)
(kap-a-as) nm. tt. kapás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kapával biró v. ellátott. Korán reggel sok kapás emberrel találkoztam. 2) Naphosszant bizonyos számu kapával mivelhető, pl. tiz kapás szőlő, melyet egy nap tiz kapával, vagyis tiz kapás munkájával meg lehet kapálni. 3) Kapával miveltetni szokott. Kapás növények, vetemények, ültetmények. Kapás gazdaság.

*KAPÁSBÉR
(kapás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a kapásoknak munkáikért napszámban fizetnek.

*KAPASZ
(kap-asz), elavult vagy elvont törzsök, melyből kapaszkodik, és származékai erednek. Jelent cselekvést, melynél fogva valami után kapunk, nyúlni iparkodunk.

*KAPASZKODÁS
(kap-asz-kod-ás) fn. tt. kapaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Odább odább, fölebb fölebb fogódzás, kapkodás által való előre, vagy fölebb haladás. Átv. ért. serény dolgozás, iparkodás. V. ö. KAPASZKODIK.

*KAPASZKODIK
(kap-asz-kod-ik) k. m. kapaszkod-tam, ~tál, ~ott. Általán, kézzel, vagy lábbal valahová érni, nyúlni, felkapni iparkodik. Különösen, magas helyre, péld. dombra, hegyre fára menni akarván, helyről helyre, pontról pontra fölkap, kezével lábával tovább nyúl. Kapaszkodnak a hegyre húzó igás barmok. Kapaszkodik a fára mászó gyermek. Belekapaszkodni a szekér farába, hintó bakjába. Fölkapaszkodni a kerítésre, sövényre. Átv. ért. iparkodva serényen dolgozik. Nosza legények, kapaszkodjunk. Ha jól kapaszkodunk, ma bevégezzük e munkát. Rokonok vele értelemben is a fenhangú csipeszkedik, gebeszkedik; ez utóbbi némi erőködéssel vegyest.

*KAPASZKODÓ
(kap-asz-kod-ó) mn. és fn. tt. kapaszkodó-t. 1) Aki kapaszkodva halad. Hegyre, kapaszkodó lovak. Fára kapaszkodó gyerek. 2) Meredek domb vagy hegyoldal, melyre kapaszkodva kelt menni. A kapaszkodón szólítani kell a lovat.

*KAPAT (1)
(kap-at) mivelt. m. kapat-tam, ~tál, ~ott, par. kapass. 1) Kapni vagyis fogni parancsol. Kutyával elkapatni az oda vetett konczot. 2) Futtában etet, abrakol. Megkapatta lovait, s legott odább hajtott.

*KAPAT (2)
(kap-at) fn. tt. kapat-ot. Amit valaki vagy valami kap. Egy kapat bor. Egy kapat széna.

*KAPATOS
(kap-at-os) mn. tt. kapatos-t v. ~at, tb. ~ak. A Hegyalján am. egy kevéssé ittas, aki egy kissé bekapott v. becsípett.

*KAPBEREK
puszta Homárom megyében helyr. Kapberk-ěn, Kapberek-re, ~ről.

*KAPCS
l. KAPOCS.

*KAPCSLIK
tájdivatos, összevonva kopácslik igéből; l. ezt.

*KAPCSOL
(kap-ocs-ol) áth. m. kapcsol-t. Kapocscsal öszveköt, egybefűz. Ruhát kapcsolni. Bekapcsolni a könyvet. Összekapcsolni. Kikapcsolni valamit am. a kapcsot szétválasztva kibontani. Szélesb és átv. ért. fűz, öszveköt, egyesít. A vadászebeket összekapcsolni. Két szivet a barátság, vagy szerelem kötelével, összekapcsolni. Mit Isten összekapcsolt, azt ember el ne válaszsza. Beszédtanban am. egyes szókat vagy mondatokat egymással szoros viszonyba hoz.

*KAPCSOLÁS
(kap-ocs-ol-ás) fn. tt. kapcsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn kapcsolunk, kapocscsal öszvekötünk valamit.

*KAPCSOLAT
(kap-ocs-ol-at) fn. tt. kapcsolat-ot, harm. szr. ~a. Két vagy több viszonyban levő tárgynak azon állapota, melyben egymáshoz kötve, fűzve vannak. Továbbá, azon pont, melyen a kapcsolás megtörtént. A szerszám a kapcsolatnál elszakadt. Átv. ért. a gondolatok, eszmék, szók és mondatok összefüggése, egymásra vonatkozó viszonya. A gondolatok kapcsolatát megszakasztani. Néha a mondatok és szók kapcsolata csak alattomban értetik.

*KAPCSOLATOS
(kap-ocs-ol-at-os) mn. tt. kapcsolatos-t v. ~at, tb. ~ak. Kapcsolatban levő.

*KAPCSOLÉK
(kap-ocs-ol-ék) fn. tt. kapcsolék-ot, harm. sz. ~a v. ~ja. Ami egybekapcsol valamit; továbbá amit valamihez függelékül, záradékul oda kapcsolnak. Az első értelemben különösen a mondat azon része, mely az alanyt és az állitmányt összeköti pl. e latin mondatban: homo est mortalis. az est létige, mely a magyar és több más nyelvekben pl. héberben, arabban stb. csak gondolatban van meg: az Isten legnagyobb; arabúl: alláhü ekberü (Deus [est] maximus); de az első és második személyben és a jelenen kivül a többi időben a magyar nyelv is kiirja pl. (én) halandó vagyok, (te) halandó vagy, (mi) halandók vagyunk, az ember mindig halandó volt; az arab a jelen többi személyében is elhagyja; pl. enná türabün ve remádűn (mink mivel por és hamu, elmaradt: vagyunk). Más igéknél mind az állitmány mind a kapcsolék magában az igében foglaltatik, pl. a madár repűl (avis volat); a honnan némely nyelvészek a kapcsolékot a mondat főrészének el nem ismerik. Azonban akár kimondassék, akár csak oda gondoltassék, a kapcsolék létezését tagadni épen nem lehet, mint az alanyét, ha ez is beleolvad az igébe, pl. ebben: gondolkodom (cogito), nem mondhatjuk, hogy az alany nem létezik.

*KAPCSOLKODIK
(kap-ocs-ol-kod-ik) k. m. kapcsolkod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. valakihez oda kapcsolja, hozzá köti magát.

*KAPCSOLÓ
(kap-cs-ol-ó) mn. tt. kapcsolót. Ami vagy aki kapcsol. V. ö. KAPCSOL.

*KAPCSOLÓDIK
(kap-ocs-ol-ó-d-ik) belsz. m. kapcsolód-tam, ~tál, ~ott. Mintegy önmagától öszvefűződik. Kikapcsolódik, am. kapcsa mintegy önmagától, belső erő által szétválik.

*KAPCSOLÓMÓD
l. FOGLALÓMÓD.

*KAPCSOS
(kap-cs-os) mn. tt. kapcsos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aminek kapcsa van, kapocscsal ellátott. Kapcsos köpeny. Kapcsos galléru mellény. Kapcsos könyv, biblia. Átv. ért. szóra vagy beszédre vitetve am. fogárd.

*KAPCZA (1)
(kap-cza) fn. tt. kapczát. 1) Széles ért. mindenféle ruhadarab, u. m. vászon, gyolcs, posztó, szűrrongy, melybe a lábfejet takarni, burogatni szokták, ha lábbelit húznak. Vékony, vastag, tiszta, szennyes kapcza. Megszorult neki a kapczája. Szoros neki a kapcza. (Km.) Úgy bánik vele, mint a kapczával. Még kapczája sem lehetne. Megvető, ócsárló ért. am. hitvány, foszlány kelme. 2) Szorosb értel. kötött vagy szövött harisnya, mely részént a lábfejet részént a lábszárt is takarja. Kapczát kötni, szőni. Kapczát húzni. Fekete kapcza, milyet ezelőtt az austriai örökös tartománybeli gyalogok viseltek. 3) Átv. a lónak vagy ökörnek körömházán növő kapczaforma hártyás csomó. Ezen értelmekből kitünik, hogy a kapcza gyöke a burokot, takarót jelentő gömbölyü kap, mely rokon a koponya, kopács, kopik szókkal. Az állkapcza nem tartozik ide, mert ez jobban am. áll-kapcsa; a kapczáskodik ige gyöke pedig a fogást, ragadást jelentő kap.

*KAPCZA (2)
falu Szala megyében; helyr. Kapczá-n, ~ra, ~ról.

*KAPCZÁS
(kap-cza-as), mn. tt. kapczás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Kapczával biró, ellátott; kapczába tekert. Fekete kapczás katonák. Kapczás lábak. Kapczás ló, melynek körömházán kapczaforma csomósodás van. Kapczás ökör. 2) Midőn a fogást ragadást jelentő kap igétől ered, am, másokba kapni, másokkal veszekedni szerető.

*KAPCZÁSKODÁS
(kap-cza-as-kod-ás) fn. tt. kapczáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki másokba kötelődzik, beléjök kap, s mintegy szándékosan okot keres a veszekedésre. V. ö. KAPCZÁSKODIK.

*KAPCZÁSKODIK
(kap-cza-as-kod-ik) k. m. kapczáskod-tam, ~tál, ~ott. Veszekedő indulattal másba kap, kötelődzik, akgatódzik. Igen garázda, bele kapczáskodik minden emberbe. Gyöke a fogást, ragadást jelentő kap ige.

*KAPDA
l. KAPTA.

*KAPDÁL
(kap-d-ál) önh. m. kapdált. Többszörösen kap valami után vagy valamin. Székely szó.

*KAPDOS
(kap-od-os) áth, és gyakor. m. kapdos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. Egymás után, folytonosan, vagy gyakran kap, fogdoz, ragadoz. A gyermekek kapdossák az elszórt almákat. Az ebek kapdossák az elékbe hányt konczokat. Máskép: kapkod, kapos, kapoz, kapdoz. V. ö. KAP.

*KAPDOSÁS
(kap-od-o-sás) fn. tt. kapdosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki gyakran ismételve kap valamihez, vagy valami után.

*KAPDOZ, KAPDOZÁS
l. KAPDOS, KAPDOSÁS.

*KAPFOG
(kap-fog) ösz. fn. Kajmóval ellátott pózna, melylyel valamit megkapni, megragadni, megfogni lehet.

*KAPHAT
(kap-hat), tehető, m. kaphat-tam, ~tál, ~ott, par. kaphass. Módjában, tehetségében, hatalmában van valamit kapni, a kap ige minden értelmében. Ő még pénzt, hivatalt, jutalmat kaphat. V. ö. KAP.

*KAPHATÓ
(kap-hat-ó) mn. tt. kapható-t. Amit akármi módon kapni, illetőleg szerezni, mihez hozzá jutni lehet. Ezen boltban mindenféle posztó, vászon kapható. E faluban egy jó pohár bor sem kapható. Mikor vagy honn kapható?

*KAPI
falvak Győr és Sáros megyében; helyr. Kapi-ba, ~ban, ~ból.

*KAPICSÁL
(kap-ics-a-al) áth. m. kapicsált. Apránként kapogat.

*KAPICZA
fn. tt. kapiczát. Lőrincz Károly szerént am. mereklye, talán 'kupacz' szóval áll viszonyban.

*KAPICZÁN
(a német "Kopfzaum"-ból) fn. tt. kapiczán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Túl a Dunán divatos tájszó, am. lókantár.

*KAPI-NÉMETFALU
helység Sáros megyében; helyr. Németfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KAPINT
(kap-in-t) áth. m. kapintott. Alig érintve kap. Kicsinző értelemmel bir. Orozva hozzá kapintott az eb.

*KAPI-PÁLVÁGÁS
falu Sáros megyében; helyr. Pálvágás-on, ~ra, ~ról.

*KAPIRCSÁL
(kap-ir-cs-ál), l. KAPIRTYÁL.

*KAPIRTYÁL
(kap-ir-ty-ál) önh. Kicsinyező értelemmel bir, s am. kaparcsál, kapargál, vakaricsál. A kis csirkék kapirtyálnak.

*KAPIRTYÁLÁS
(kap-ir-ty-ál-ás) fn. tt. kapirtyálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kaparcsálás, kapargálás, vakaricsálás.

*KAPISSÓ
falu Sáros megyében; helyr. Kapissó-ra, ~n, ~ról.

*KAPISZTA
némely tájakon, nevezetesen Baranyában am. káposzta, l. ezt.

*KAPITÁNY
fn. tt. kapitány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Egy a középkori latin capitaneus szóval ('caput' névtől). Eléjön a törökben is: kapudan. Francziául: capitaine, olaszul: capitáno. Régen jelentett hadseregnek főnökét, várparancsnokot. Hunyady János minden hadak főkapitányaul neveztetett. Az újabb ezeredi szerkezetben a hadnagyok fölőtt és őrnagyok alatt álló feltiszt. Első másod kapitány. Lovas, gyalog kapitány. Százados kapitány. Tisztán magyarosan csak százados-nak neveztetik. Vitéz kapitány uram. Cs. k. kapitány. A városok vagy területi hatóságok szerkezetében hatósági személy, ki különösen a községi fegyelem, rend, közbiztonság fentartásával, s a kihágok fenyítésével foglalkodik. Bada-Pest városainak kapitánya. Jászkúnok kapitánya.

*KAPITÁNYI
(kapitány-i) mn. tt. kapitányi-t, tb. ~ak. Kapitányt illető, ahhoz tartozó, rá vonatkozó. Kapitányi czím, rang, hivatal, jog, kötelesség. Kapitányi rendelet, parancs, meghivás.

*KAPITÁNYKODÁS
(kapitány-kod-ás) fn. tt. kapitánykodás-t, tb.~-ok, harm. szr. ~a. Kapitányi hivatal, tisztség viselése, gyakorlása.

*KAIPTÁNYKODIK
(kapitány-kod-ik) k. m. kapitánykod-tam, ~tál, ~ott. Kapitányi tisztséget, hivatalt visel, gyakorol. Gyalog, lovas ezeredben kapitánykodni. A városnál, vármegyénél, vidéki, kerületi hatóságnál kapitánykodni.

*KAPITÁNYSÁG
(kapitány-ság) fn. tt. kapitányság-ot, harm. szr. ~a. Kapitányi hivatal, rang. Kapitányságot viselni, letenni. Ügyes baját a kapitányságnál bejelenteni. Nem régi katona, s már kapitányságig vitte. V. ö. KAPITÁNY.

*KAPJON
l. KAPLYON.

*KAPKOD
(kap-kod) 1) Önh. m. kapkod-tam, ~tál, ~ott. Ez tárgyesetet nem vonz, s am. ide oda kap, ujjait, körmeit ki-kinyujtja, hogy valamit megfogjon, megragadjon. Fűhöz fához kapkodni, szorúltságában mindenfelé segitséget keresni. Kapkod, mint a vizbe haló. (Km.) Kapkod, mint Bernát a mennykőhöz. (Km.) Ikerítve: kipked-kapkod. 2) Áth. de amely szenvedő alakot nem szokott felvenni. Az olcsó jó gyümülcsöt igen kapkodják. V. ö. KAP.

*KAPKODÁS
(kap-kod-ás), fn. tt. kapkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami után gyakran kap, nyúlong valaki, vagy midőn ezt többen teszik. Különösen midőn sietve hirtelen akarunk holmit elvinni, elhordani. Volt az bezzeg kapkodás, midőn az ellenség közeledett. Jelent szeleverdi, hebehurgya munkát is. Vigyázva legények, nem ér ez a kapkodás semmit.

*KAPLAN
l. KAPLONY.

*KÁPLÁN
fn. tt. káplán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A latin capellanus szó után képeztetett. Egyházi személy, ki bizonyos kápolnában az isteni szolgálatokat végezni szokta, ilyenek a házi, udvari káplánok. Szélesb ért. papi segéd, ki nagyobb gyülekezetekben az illető s beavatott lelkész, vagyis plebános mellett hivatalkodik. Városi, falusi, káptalani káplán. Ki bizonyos fiókegyházban mint helyettes lelkész működik, helybeli (localis) káplánnak mondják. A káplán nevet mint aláirási czímet használják általán minden egyházi személyek a fejedelemhez intézett irományokban p. Felségednek legalázatosabb káplánja. N. N.

*KÁPLÁNKODÁS
(káplán-kod-ás) fn. tt. káplánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kápláni hivatalnak viselése, gyakorlása.

*KÁPLÁNKODIK
(káplánkod-ik) k. m. káplánkod-tam, ~tál, ~ott. Kápláni hivatalt visel, gyakorol. Városban, falun, magán uraságnál, udvarnál, káplánkodni.

*KÁPLÁNLAK
(káplán-lak) ösz. fn. Szoba v. ház, melyben káplán, illetőleg káplánok laknak.

*KÁPLÁNSÁG
(káplán-ság) fn. tt. káplánság-ot, harm. szr. ~a. Kápláni hivatal, állomás. Városi, falusi, házi, udvari káplánság.

*KÁPLÁR
fn. tt. káplár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A latin-franczia corporal, caporal szók után képeztetett. A szabados fölött és őrmester alatt álló altiszt. Gyalog, huszár káplár. Új magyar hadi nyelven: tizedes. Hegyke, nyalka huszár-toborzó káplár.
"Káplár uram, szököm: i..en teremtette."
Guadányi, Rontó Pál.

*KÁPLÁRBOT
(káplár-bot) ösz. fn. l. KÁPLÁRPÁLCZA.

*KÁPLÁRKODÁS
(káplár-kod-ás) fn. tt. káplárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Káplári tisztség viselése, gyakorlása.

*KÁPLÁRKODIK
(káplár-kod-ik) k. m. káplárkod-tam, ~tál, ~ott. Káplári tisztséget visel, gyakorol.

*KÁPLÁRPÁLCZA
(káplár-pálcza) össz. fn. Mogyoró pálcza, melyet ezelőtt az ausztriai hadseregeknél a káplárok viseltek.

*KÁPLÁRSÁG
(káplár-ság) fn. tt. káplárság-ot, harm. szr. ~a. Káplári tisztség, állomás.

*KAPLONY (1)
falu Szathmár megyében; helyr. Kaplony-ba, ~ban, ~ból. ,Kaplan' a törökben tigrist jelent.

*KAPLYON (2)
v. NAGY~ erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Kaplyon-ba, ~ban, ~ból.

*KAPMÁNY
(kap-mány) fn. tt. kapmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Új alkotásu szó a német Rappse kifejezésére, s jelent igen olcsóra hagyott árukat, melyeket a vevők mohón elkapkodnak, vagy oda ajándékozott tárgyakat, melyekhez kiki szabadon nyúlhat. Egyébiránt ezt a régi és közismeretű kapzsi szó még jobban kifejezi. És így, kapzsira bocsátani valamit hathatósb kifejezés, mint kapmányra bocsátani.

*KAPNIK-BÁNYA
mváros Kővár vidékében; ALSÓ~, mváros Szathmár megyében; helyr. Kapnik-Bányán, ~ra, ~ról.

*KAPÓ (1)
(kap-ó) mn. tt. kapót. Aki vagy ami kap.

*KAPÓ (2)
(kap-ó) fn. tt. kapót. Ifjak játékánál amit kapni (megkapni, marokba kapni) lehet. Kapóra ütni a labdát, tekét, azaz magasra, hogy leestében kézzel megkapni lehessen. Átv. ért. kapóra ütni am. dobra ütni, elhiresztelni; kapóra jutni v. jönni am. czélba vétetni.

*KAPOCS (1)
(kap-ocs) fn. tt. kapcsot, harm. szr. ~a. Általán görbe végü, vagy kajmós test, vagy eszköz, mely más testet mintegy megkap, megragad, bele kapaszkodik. Szorosb ért. mesterségesen készített kajmós eszköz, mely kötő, fűző, összetartó képességgel bir. Vas kapcsokkal összefoglalni a gerendákat. Kapocs a könyvön, ruhán, lószerszámon. Beakasztani a kapcsot. Kan kapocs, melynek gajmója van; nőstény kapocs, mely gyűrű alakkal bir, s melybe a kan kapocs kajmóját akasztják. Átv. viszony, mely két v. több különböző tárgyat vagy személyt, vagy testületet együvé köt, összvetart. Rokon vele a német Haft, mely a rokon hangok (h = k, t = ts v. cs) felcserélésével épen am. kapcs; törökül és a szláv nyelvekben: kopcsa, sínai nyelven: kue.

*KAPOCS (2)
puszta Bihar megyében; helyr. Kapocs-on, ~ra, ~ról.

*KAPOCSÁN
falu Bihar megyében; helyr. Kapocsán-ba, ~ban, ~ból.

*KAPOCSFA
(kapocs-fa) ösz. fn. Az ácsoknál keresztfa, mely két álló gerendát öszvetart.

*KAPOCSFÉSZEK
(kapocs-fészek) ösz. fn. Épitményeknél azon hely, melyben a kapocsrúd, különösen ennek lyukas vége fekszik.

*KAPOCSFÜL
(kapocs-fül); KAPOCSSZĚM.

*KAPOCSGYŰRŰ
(kapocs-gyűrű); l. KAPOCSSZĚM.

*KAPOCSKÖSÖNTYŰ
(kapocs-kösöntyű) össz. fn. Kapocsalakú kösöntyű, milyen a régies palástokat a nyak körül öszvetartotta. V. ö. KÖSÖNTYŰ.

*KAPOCSLYUK
(kapocs-lyuk) l. KAPOCSSZĚM.

*KAPOCSRÚD
(kapocs-rúd) ösz. fn. Az épitésben jelent fekirányosan befalazott vasrudat, melynek végén lyuk van, s ebbe egy más rudat húznak függőlegesen, s arra szolgál, hogy a falat függőleges irányban tartsa.

*KAPOCSSZEG
(kapocs-szeg) ösz. fn. Vas szeg, mely fölül gombbal alant lyukkal van ellátva, melybe czöveket ütnek, hogy az álgyutalp tengelyét a böröczkocsival öszvetartsa.

*KAPOCSSZĚM
(kapocs-szěm) ösz. fn. Gyűrű v. lyuk általán a kapocsnemű eszközökön pl. a kapocsrúdon, különösen a nőstény kapcson, melybe a kankapocs kajmóját akasztják.

*KAPOCSTARTÓ
(kapocs-tartó) ösz. fn. Eszköz, mely a kapcsot valamihez köti, szorítja, pl. a kapocsrúdba függőlegesen eresztett vasdarab.

*KAPOCSVAS
(kapocs-vas) ösz. fn. Általán minden vas rúd, lemez, stb., mely kapocs gyanánt szolgál, vagy alkalmaztatik.

*KAPOCZA
l. KAPONCZA.

*KAPOCZÁN
l. KAPICZÁN.

*KAPOGAT
(kap-og-at) áth. és önh. m. kapogat-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy folytonosan kap, ennek minden érteményében.

*KÁPOL
(káp-ol) áth. m. kápolt. Korhol, szid, átkoz. V. ö. KÁP gyök.

*KAPOLCS
falu Szala megyében; helyr. Kapolcs-on, ~ra, ~ról.

*KÁPOLNA (1)
fn. fn. tt. kápolnát. A latin capella szóból képeztetett. Isteni tiszteletre szentelt kis épület, kis templom. Útmelléki, mezei, hegyi kápolna. Házi, udvari kápolna.
Igy neveztetik valamely tomplomhoz épített, oltárral ellátott, s elzárható hajlék is. Tréfásan és átv. ért. Ördög kápolnája am. kocsma. Kocsmárosné kápolnája a pincze. (Gúnydal.) Kerüli, mint Mesztegnyei a kápolnát. (Km.)

*KÁPOLNA (2)
falvak Bihar, Borsod, Heves, Pozsony, Szala, Tolna, Vas megyében; puszták Abaúj, Baranya, Fejér, Gömör m. BÖLZSE~, falu Abaúj m. KERKÁS~, falu Vas m. LENTI~, falu Szala m. SORKI~, falu Vas m. ALSÓ~, erdélyi falu Alsó-Fejér m. FELSŐ~, erdélyi falvak Belső-Szolnok és Küküllő megyékben; helyr. Kápolná-n, ~ra, ~ról.

*KÁPOLNAK
l. SZURDOK-KÁPOLNAK, KOVÁS~, és MONOSTOR-KÁPOLNAK.

*KÁPOLNÁS
mváros Krassó megyében, puszta Veszprém m.; helyr. Kápolnás-on, ~ra, ~ról.

*KÁPOLNÁS-NYÉK
puszta Fejér megyében; helyr. Nyék-ěn, ~re, ~ről.

*KÁPOLNÁS-VISNYE
puszta Somogy megyében; helyr. Visnyé-n, ~re, ~ről.

*KÁPOLÓDÁS
(káp-ol-ó-d-ás) fn. tt. kápolódás-t, tb. ~ok. Szitkozódás, átkozódás (Maledictum. Kassay J.)

*KÁPOLÓDIK
(káp-ol-ó-d-ik) k. m. kápolód-tam, ~tál, ~ott. Szitkozódik, átkozódik.

*KAPOLY
falu és puszta Somogy megyében; helyr. Kapoly-ba, ~ban, ~ból.

*KAPONCZA v. KAPOCZA
fn. tt. kaponczát. Kantár a ló fején. Rokon a kaponya, koponya szókkal. Máskép: kapiczán.

*KAPONYA (1)
l. KOPONYA.

*KAPONYA (2)
falu Zemplén és puszta Beregh megyében; helyr. Kaponyá-n, ~ra, ~ról.

*KAPOR (1)
fn. tt. kapor-t v. kaprot, harm. szr. kapr-a. Az öthimes és kétanyás növények neméhez tartozó növényfaj; ernyője lapos tányéros; virágai egyenlők, mind termők, szirmai begöngyölődtek; virágai sárgák, levélkéi czérnaszáluak. Fajai: kerti kapor, ánis kapor. (Anethum.) Arab és persa nyelven: kabar, hellénül: kappariV, francziául: capre, olaszul: cappero, németűl: Kapper vagy közönségesebben: Kaper, a szláv nyelvekben: kopor, kopr stb.

*KAPOR (2)
erdélyi falu Doboka megyében; helyr. Kapor-ba, ~ban, ~ból.

*KAPORNA
(a hellén: kapparion után) fn. tt. kapornát. A sokhímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó cserje növény; csészéje négy levelű, bőrforma; bokrétája négy szirmu; hímszálai hoszszúk; bogyója kérges, sokmagú, kocsányos (capparis). Faja: kápri kaporna.

*KAPORNAK
falu Vas megyében; KIS~, NAGY~, falvak Szala megyében: helyr. Kapornak-ra, ~on, ~ról.

*KAPORNALÉ
(kaporna-lé) ösz. fn. A kaporna nevű cserjenövény bogyóival készített lé, vagy mártás. Marhahús kapornalével.

*KAPOS (1)
(kap-os) gyak. áth. m. kapos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. l. KAPDOS.

*KAPOS (2)
KIS~, falu, NAGY~, mváros Ungh megyében; helyr. Kapos-on, ~ra, ~ról. Folyam neve is Baranya, Somogy, Tolna megyében.

*KAPÓS
(kap-ó-os), mn. tt. kapós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amin igen kapnak, amit keresnek, szeretnek, tehát kedves, keresett, ritka. A szép és gazdag leányok kapósak, ha kivált jók is. 2) Mondják laptajátékról, mely kiütésben és elkapásban áll. Kapóst játszani. Ez értelemben főnevül használtatik, és a tt. kapós-t, tb. ~ok.

*KAPOS-DADA
puszta Somogy megyében; helyr. Dadá-n, ~ra, ~ról.

*KAPÓSDI
(kap-ó-os-di) fn. tt. kapósdi-t. l. KAPÓS 2).

*KAPOSFŐ
puszta Somogy megyében; helyr. Kaposfő n, ~re, ~ről.

*KAPOS-FÜRED
falu Somogy megyében; helyr. Füred-ěn, ~re, ~ről.

*KAPOS-KERESZTÚR
falu Somogy megyében; helyr. Keresztúr-ba, ~ban, ~ból.

*KAPOS-MÉRŐ
falu Somogy megyében; helyr. Mérő-be, ~ben, ~ből.

*KAPÓSSÁG
(kap-ó-os-ság) fn. tt. kapósság-ot, harm. szr. ~a. Kitünő, ritka, jeles tulajdonsága valaminek, miszerint kapnak rajta, kelendőségnek örvend.

*KAPOS-SZEKCSŐ
falu Baranya megyében; helyr. Szekcső-n, ~re, ~ről.

*KAPOS-ÚJLAK
falu Somogy megyében; helyr. Újlak-on, ~ra, ~ról.

*KAPOSVÁR
mezőváros Somogy megyében, helyr. Kaposvár-on v. ~t v. ~ott, ~ra, ~ról.

*KÁPOSZTA
(alkalmasint a latin capitosa után módosúlt mind a magyar, mind más nyelvekben); fn. tt. káposztát. Népies értelmezés szerént, legalább Mátyus földén, különösen alsó Vágmelléken am. káp-hozta, mert a monda szerént Káp János nevü ember hozta be. Innen a rímjáték: Káposzta, Káp János hozta. Csehül, illírül, tótul: kapuszta, vendül: kapusz. Köz ismeretü, a négyfőbbhimesek seregébe és beczősök rendébe tartozó növénynem, csészéjének levelei összeborulnak. A nagyobb himszálak tövén kivülről, az apróbbakon belülről egy egy ikra, magvai gömbölyűk. Nevezetesebb fajai: csíkos, csipkés, fodros, olasz, vörös, fejes káposzta. (Brassica.) A készítés módja szerént: hajdú, pörgölt, kolosvári, tejfölös, kapros, szalonnás, töltött káposzta. Aki nem szereti a káposztát, a husát se egye meg. (Km.)
Fehér czipó szalonna,
Füstölt hús és káposzta
A magyarnak étele.
Népdal.
A Tatrosi codexben jelent általán kerti veteményt. "Kik megdézmáljátok a mentát és a rutát és minden káposztát" (omne olus).

*KÁPOSZTAÁGY
(káposzta-ágy) ösz. fn. Egyes tábla a káposztás kertekben és földeken.

*KÁPOSZTACSŐSZ
(káposzta-csősz) ösz. fn. Csősz, ki a káposztás kerteket, földeket a tolvajok és barmok becsapása ellen őrzi.

*KÁPOSZTAFALU
mváros Szepes megyében; helyr. Káposztafalu-ba, ~ban, ~ból.

*KÁPOSZTAFALVA
helység Zaránd megyében; helyr. Káposztafalvá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPOSZTAFEJ
(káposzta-fej) ösz. fn. A káposztaféle kerti zöldségnek csomóalakban öszveborult levelei. Kemény, laza, kisded, nagy káposztafej.

*KÁPOSZTAFÖLD
(káposzta-föld) ösz. fn. Föld, melyen káposztát szoktak termeszteni.

*KÁPOSZTAHERNYÓ
(káposzta-hernyó) ösz. fn. A káposzta veteményeket vagy ültetményeket pusztító hernyó.

*KÁPOSZTAKAPA
(káposzta-kapa) ösz. fn. Kétágu kapa, melylyel a káposztaföldet purhálják.

*KÁPOSZTAKERT
(káposzta-kert) ösz. fn. Kert, melyben káposztát termesztenek. Köz szokás szerint inkább: káposztás kert. Innen: káposztás kertbe néz, am. bandzsán néz, mint a kecske, midőn káposztát lát.

*KÁPOSZTAKOCSONY
lásd: KÁPOSZTATORZSA.

*KÁPOSZTALÉ
(káposzta-lé) ösz. fn. Lé, mely a besavanyított káposztából kifoly; vagy lé, melyben káposztát főztek. Káposztaléből készítik az úgynevezett korhelylevest.

*KÁPOSZTALEVEL
(káposzta-level) ösz. fn. A káposzta levelei, melyek egymásra borulva a káposztafejet képezik. Káposztaleveles sült málé, görhöny, kalács. Melegített vagy zsirral bekent káposztalevelet boritni a sebre.

*KÁPOSZTALEVELÉSZ
(káposzta-levelész) ösz. fn. A káposztaleveleken élődő, s azokat pusztító tetűféreg.

*KÁPOSZTAPALÁNT
(káposzta-palánt) ösz. fn. A káposzta gyönge növénye, melyet átültetnek.

*KÁPOSZTAPILLANGÓ
(káposzta-pillangó) ösz. fn. Fehérsárga pillangófaj, mely tojásait a káposztalevelekre rakja le. (Papilio danaus cand. brasricae. L.)

*KÁPOSZTARÁSZA
l. KÁPOSZTAPALÁNT.

*KÁPOSZTÁS
(káposzta-as) mn. tt. káposztás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben káposzta terem vagy tartatik. Káposztás kert, föld. Káposztás hordó, fazék, tál. 2) Káposztával főtt vagy sült. Káposztás koncz, hús. Káposztás rétes. 3) Mint főnév jelent általán telket, földet, kertet, hol káposztát termesztenek, s ekkor a tt. káposztás-t, tb. ~ok. A káposztásokat szeretik a nyulak.

*KÁPOSZTASALÁTA
(káposzta-saláta) ösz. fn. Megaprított káposztából készített saláta péld. forró eczettel leöntve, és szalonnapörczczel behintve.

*KÁPÖSZTÁSKERT
(káposztás-kert); l. KÁPOSZTAKERT.

*KÁPOSZTÁS-MEGYER
puszta Pest megyében; helyr. Megyer-ěn, ~re, ~ről.

*KÁPOSZTÁS-SZENT-MIKLÓS
erdélyi falu Maros székben; helyr. Szent-Miklós-on, ~ra, ~ról.

*KÁFOSZTATORZSA
(káposzta-torzsa) ösz. fn. A káposztaféle kerti zöldségek torzsája. V. ö. TORZSA.

*KAPOTNYAK
(a szláv nyelvekben: kopotnyak, kopotnyik) főn. tt. kapotnyak-ot, harm. szr. ~a. A tizenkéthímesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó növény; csészéje három metszésü a magzat felett; bokrétája nincs; tokja bőrhéju, magva sok. "Ki az urát nem szereti, kapotnyakot főzzön neki. (Népd.) (Asarum). Máskép: mogyoró alja, kerek kapor.

*KAPOZ
(kap-oz) áth. l. KAPOS, KAPDOZ.

*KAPPAN
fn. tt. kappan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Herélt kakas. Ha a kappannak csak taréját metszik le, s kappan gyanánt adják, tréfásan gyurkó a neve. Egy a latin capo, német Kapaun, (néhutt: Kapphahn), szláv kapann, kaplun, kopun stb. szókkal. Tájszokásilag: koppan. Latin nevét talán cavo, vagy hellén coptw igétől vette.

*KAPPANHANG
(kappan-hang) ösz. fn. 1) A kappan vagyis herélt kakas szava, mely a kakasénál valamivel vékonyabb, gyengébb. 2) Átv. tréfás ért. mondják vékony férfihangról, milyen különösen a heréltek hangja.

*KAPPAN-HIZÁS
ösz. fn. Tréfásan oly férfiról mondják, kit a nemi ösztön nem ingerel, s ennél fogva hizásnak indul.

*KAPPANOZ
(kappan-oz) áth. m. kappanoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kakast herél, vagyis a kakast kappanná teszi.

*KAPPANOZÁS
(kappan-oz-ás) fn. tt. kappanozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kakasherélés.

*KAPPANŐR
(kappan-őr) ösz. fn. Az együttnemzők seregéhez és nősözvegyek rendébe tartozó növénynem; vaczka kopasz, fészke pikkelyei egyenlők; sugárvirágiban legtöbbször öt himszál porhon nélkül; bóbja szőrös; sugárai lancsásak, hosszúk, háromfogúk, sárgák. (Arnica). Fajai: hegyi, bérczaljai, havasi száratlan kappanőr. Kappanőrből készített gyógyerejü festvény. (Tinetura arnicae.)

*KAPPANSZAVÚ
(kappan-szavú) ösz. mn. Férfiról mondják, kinek vékony, rikácsoló, éles hangja van, mint a herélteké szokott lenni.

*KÁPRÁZÁS
(l. KÁPRÁZIK) fn. tt. káprázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szemnek azon szenvedő állapota, midőn káprázik. V. ö. KÁPRÁZIK.

*KÁPRÁZAT
(l. KÁPRÁZIK) fn. tt. káprázat-ot, harm. szr. ~a. Azon tüneménykép, mely a káprázó szemek előtt csalékony alakban lebeg.

*KÁPRÁZIK
k. m. kápráz-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk a szemről, midőn idegei s látszerei akármely okból megzavarodván nem valódi tárgyakat, hanem csalképeket, tündéralakokat lát. Szemei annyira elgyöngültek, hogy már csak kápráznak. Úgy pofon csapták, hogy kápráztak a szemei bele. Törzsöke valószinüleg: ábra, melyből lett, ábráz, ábrázik s k (ch) előtéttel kábrázik, káprázik; mert valamint a káprádzás a szemnek, úgy az ábrándozás az elmének és képzelő tehetségnek zavart, nem rendes működésü állapotára mutat. Némelyek szerént am. kábrázik, káb gyöktől, honnan kábít, kábúl stb. szók is származnak.

*KÁPRÁZOL
(kápráz-ol) áth. m. káprázol-t. Csalképeket, tündér alakokat ábrázol, költ, állít maga elé.

*KÁPRÁZOLAT
(kápráz-ol-at) fn. tt. káprázolat-ot, harm, szr. ~a. Ábra vagy kép, csalkép, tündér alak, melyet valaki kaprázol magának. V. ö. KÁPRÁZOL.

*KÁPRÁZTAT
(kápráz-tat) áth. m. kápráztat-tam, ~tál, ~ott, par. kápráztass. Eszközli, okozza, hogy a szemek káprázzanak. A lámpavilágok özöne kápráztatja a szemeket.

*KÁPRÁZTATÁS
(kápráz-tat-ás) fn. tt. kápráztatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valami a szemet kápráztatja.

*KÁPRI
l. KAPORNA.

*KAPRONCZA
falvak Bars és Sáros megyében; puszta Nógrád megyében; helyr. Kapronczá-n, ~ra, ~ról.

*KAPROS
(kapor-os) mn. tt. kapros-t v. ~at tb. ~ak. Kaporral készitett, fűszerezett. Tejfölös kapros káposzta. Kapros béles. Kapros uborka.

*KAPROZ
(kap-or-oz) áth. m. kaproz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kaporral készít, fűszerez valamit.

*KAPROZÁS
(kapor-oz-ás) fn. tt. kaprozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit, nevezetesen étekneműt kaproznak.

*KÁPSA
(a latin capsa után) fn. tt. kápsát. Kenyeres zsák. (Kállay gyüjt.).

*KÁPSÁL
(kápsa-al) áth. m. kápsált. 1) Ver, megver. (A székelyeknél.) A medve kápsáljon meg (a tenyerével v. talpával.) 2) Kéreget pl. bort, búzát, eleséget diákok számára. (Kecskeméti szólás). 3) Elkápsált am. elvett, elkaparított fortélylyal. (Székely szólás). Kápsálódik (a székelyeknél) am. kezével vakaródzik. Minek kápsálódol annyit te? (Kriza J.)

*KAPSI
(kap-os-i, azaz, kap-os-ó) mn. l. KAPZSI.

*KAPSOGTAT
(kap-os-og-tat); a székelyeknél am. csattogtat vagy csattogat. l. CSATTOGAT.

*KAPTA
(kap-t-a, kap-ta, a szláv nyelvekben: kopito) fn. tt. kaptát. Gyöke a burokot jelentő mélyebb és gömbölyűbb kap (kop), mely megvan a kaponya, koponya, kapcza, kopács, kopoltó szókban. Jelent fából készített formát, mely lábfejet képez, s arra való, hogy a bőrt rája huzzák, ráborítsák, tehát nem egyéb mint borítófa szenved. ért. mint kapcza am. borító ruha, csel. ért. Törzsöke az elavult kapt ige, melybőt lett igenév kaptó kapta, mint az elavult balt (valt) igéből baltó balta (valta); a csap csapt igéből csaptó csapta; a lob lobt igéből lobtó, lobta, lapta stb. - A csizmát, sarut kaptára ütni. Nem lehet minden sarut egy kaptára húzni. Mindent egy kaptára szeretne húzni. Ne tovább, varga, a kaptánál. (Sutor, non ultra crepidam.) Átv. ért. a ló lábán, különösebben csuklóján növő csomó, néhutt máskép: kapcza. Innen kaptás v. kapczás ló. Kaptatetem. Egy 1551-diki levélben olvassuk: "de az egyik hím vehem örök sánta, kaptatetem vagyon az lábán." (Szalay A. gyüjt.)

*KAPTAFA
(kapta-fa) ösz. fn. l. KAPTA.

*KÁPTALAN (1)
(a latin capitulum után alakult, ez pedig caput szóból származott); fn. tt. káptalan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Valamely főegyházhoz tatozó kanonokok testülete. Érseki, püspöki, társas káptalan. Esztergami, egri, veszprémi, győri káptalan. 2) Gyűlés, tanácskozás, melyet a kanonokok illető ügyekben tartani szoktak. A házasok ügyét káptalan elébe vinni. Valamit bevallani a káptalannak. 3) A birtokos szerzetesek gyűlése. A szerzet ügyeiről káptalanban tanácskozni, apátot, prépostot választani. Igy neveztetik maga a gyülésterem is. 4) Átv. ért. ismeretek bősége, nagy tudomány. Nem káptalan a fejem, hogy mindent tudjak. (Km.)

*KÁPTALAN (2)
puszta Nyitra megyében; erdélyi falu Alsó-Fejér m. SZEPESI~, falu Szepes m. Helyr. Káptalan-ba, ~ban, ~ból.

*KÁPTALANBELI
(káptalan-beli) ösz. mn. Káptalanhoz tartozó. Káptalanbeli úr, személy. Használtatik egyszerüen is főnév gyanánt, s am. kanonok.

*KÁPTALAN-BORBA
puszta Győr megyében; helyr. Borbá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANFA
helység Szala megyében; helyr. Káptalanfá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANFALVA
helység Torontál megyében; helyr. Káptalanfalvá-n, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANJÓSZÁG
(káptalan-jószág) ösz. fn. Fekvő birtok, melyet testületileg valamely káptalan bir.

*KÁPTALAN-NYÚL
falu Győr megyében; helyr. Nyúl-on, ~ra, ~ról.

*KÁPTALANSZOBA
(káptalan-szoba) ösz. fn. Szoba vagy terem, melyben a káptalan tagjai tanácskozás végett öszve szoktak ülni.

*KÁPTALAN-TÓTHI
falu Szala megyében; helyr. Tóthi-ba, ~ban, ~ból.

*KÁPTALANVÉGZÉS
(káptalan-végzés) ösz. fn. Végzés, melyet a káptalan tagjai a káptalan hatóságához tartozó, péld. házassági, végrendeleti ügyekben hoznak.

*KÁPTALAN-VIS
falu Sopron megyében; helyr. Vis-ěn, ~re, ~ről.

*KAPTÁNY
1) Csagataj nyelven: kaptan. l. KAFTÁNY. 2) (kap-ta-any), fn. tt. kaptány-t, tb. ~ok. Két fél vaskarikából álló, vas fogakkal felkészített eszköz, melylyel a görényt, rókát szokták elfogni. Gyöke a fogást, megragadást jelentő kap.

*KAPTÁR
(kap-tár v. kap-ta-ar) fn. tt. kaptár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Méhkas, köpü. Gyöke a fogást jelentő kap, melyből lett vagy az összetett kap-tár vagy az elavult kapt, s ebből kaptár, mint kant kantár, lajt hajtár, hajtsár, sajt sajtár stb. E szerént jelenti azon kast vagy szekrényt, melybe a méhrajt bele fogják, bele hajtják. Hogy létezett kapt ige, mutatja a kaptány (görény v. rókafogú) szó is. Némelyek pl. Lugossy J. az első részben kap a köpű szó módosulatát látják, mely nézet, ha a mély hangú a (= ĺ) vétetik alapúl, szintén helyes. V. ö. KAP. (1).

*KAPTÁRKENŐCS
(kaptár-kenőcs) ösz. fn. Méz, kánfor, méhfű, bor stb. vegyitékből készített kenőcs, melylyel a kaptárt bekenik, hogy a méheket becsalják vele.

*KAPTÁS
(kap-ta-as) mn. tt. kaptás-t v. ~at, tb. ~ak. Ami kaptával van ellátva. Átv. kaptás ló, midőn lába csuklóban megcsomósodott.

*KAPTASZEG
(kapta-szeg) ösz. fn. Szegek, melyekkel a vargák, csizmaziák a kaptára húzott bőrt kifeszítik.

*KAPTAT
(kap-t-at) mivelt. m. kaptat-tam, ~tál, ~ott, par. kaptass. 1) Hegyre, meredekre sürgeti, hajtja a vonó marhat. 2) Futtában etet, abrakol. Kaptassunk egy keveset, azután fogjunk.

*KAPTATETEM
(kapta-tetem) ösz. fn. Hibás kinövés v. csomó a ló lába csuklóján. V. ö. KAPTA.

*KAPTATÓ
(kap-tat-ó) fn, tt. kaptató-t. Meredek dombnak, hegynek menő út, kapaszkodó.

*KAPTÁZ
(kap-t-a-az) áth. m. kaptáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A bőrt kaptára húzza, feszíti, szegezi. V. ö. KAPTA.

*KAPU (1) (kap-u
uigur nyelven: khapi; megvan a török nyelvben is 'kapu' és 'udvar' jelentéssel; a csagataj nyelvben pedig kapuzak am. fahéj, bőr, kupak; de a török kapa-mak ige és csagataj nyelven kapga-mak, am. bezárni [ajtót], mely értelemben a mély hangú kĺp v. kop gyöktől származnék; V. ö. KAP, (1), elvont gyök); fn. tt. kapu-t. Nagyobb nyilás az épületen, kerítésen, vagy a helységbe, városba, várba vezető nyilt hely. Háznak, kertnek, akolnak kapuja. Városnak, várnak kapuja. Diadalkapu; ha nincs is rajtok ajtó-féle záró eszköz. Különösen fa-, vas-, sövény- stb. alkotvény, mely ezen nyilást elzárja, vagy járhatóvá teszi. Egy szárnyu, két szárnyu kapu. Boltos kapu. Vas, deszka, sövény kapu. Hátulsó kapu. Kinyitni, bezárni a kaput. Felhúzó kapu a fellegvárakon. Új kapu. Bámul, mint borju az új kapura. (Km.) Átv. ért. jelent szoros útmenetelt, szük völgyet magasabb hegyek között, milyen a Vas kapu Erdélyben. A törökben udvart is jelentvén innen divatba jött: Ottománi fényes kapu, azaz török császári udvar; a szentirásban pokol kapuja am. ördög hatalma. V. ö. KAPUSZÁM.

*KAPU (2)
puszta Tolna megyében; helyr. Kapu-ba, ~ban, ~ból.

*KAPUBÁBÁNY
(kapu-bábány) lásd: KAPUBÁLVÁNY.

*KAPUBÁLVÁNY
(kapu-bálvány) ösz. fn. Szoros ért. bálvány gyanánt kifaragott kapufa v. szobor, melybe a kapu sarkai illesztvék. Ilyeneket még most is láthatni némely vidékeken, péld. Mátyusföldén. Szélesb ért. egyszerü vastag szobor. Máskép: kapufa és kapubábány, minthogy báb formája is van. Katalin legendájában is kőbáb am. kőbálvány.

*KAPUBÉLLET
(kapu-béllet) ösz. fn. Béllet a kapun.

*KAPUCSENGETYŰ
(kapu-csengetyű) ösz. fn. Csengetyű a házkapun.

*KAPUD
MAROS~, vagy MAGYAR~, erdélyi falu Alsó-fejér megyében; helyr. Kapud-on, ~ra, ~ról.

*KAPUFA
(kapu-fa) ösz. fn. Kapuszobor. Kapubálvány. Búcsut venni a kapufától. am. hir nélkül odább állani. Isten hozzád kapufa. (Km.) Máskép: Kapufél, kapufélfa.
"Megérem én azt az időt,
Sirva mégysz el házunk előtt,
Megöleled kapufáját,
Úgy siratod a gazdáját."
Népd.

*KAPUFÉL
(kapu-fél), KAPUFÉLFA, (kapufél-fa) l. KAPUFA.

*KAPUFELHUZÁS
(kapu-fel-huzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a fekvő helyzetben levő kaput, pl. a fellegvárakon, bezárás végett felhuzzák.

*KAPÚGÉM
(kapu-gém) ösz. fn. Utakra, vámokra alkalmazott hosszu rúd, vagy gerenda, melyet fölalá húzni, s vele az utat, járást elzárni vagy felszabadítni lehet.

*KAPUÍV
(kapu-ív) ösz. fn. Ív a boltozatos kapun.

*KAPUKULCS
(kapu-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a kaput zárják és nyitják.

*KAPULÁB
(kapu-láb); l. KAPUFA.

*KAPUNÁLLÓ
(kapun-álló) ösz. fn. A kapunál őrképen álló szolgaszemély; máskép: kapus, kapuőr.

*KAPUNY
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Kapuny-ba, ~ban, ~ból.

*KAPUNYITÁS
(kapu-nyitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a kaput kinyitják.

*KAPUŐR
(kapu-őr) ösz. fn. l. KAPUNÁLLÓ.

*KAPUPÁNT
(kapu-pánt) ösz. fn. Vas rúd, melylyel a kaput belülről megerősítik, hogy könnyen betörni ne lehessen rajta.

*KAPUPÉNZ
(kapu-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet éjszaka idején a bezárt kapu kinyitásáért a kapusnak, illetőleg házmesternek fizetni kell, vagy szoktak.

*KAPUS (1)
(kap-u-s) fn. tt. kapus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kapunálló személy, kapuőr, ki a ki- és bejárókat szemmel tartja. Törökül: kapudsu, melyben a dsu képző is rokon a magyar s képzővel. 'Csizmadia' szónál érintettük, hogy a dia vagy zia képző am. csia azaz csiáló vagy csináló s a török dsi képzővel rokonítottuk; azonban a 'csináló' szót nem betű szerénti, hanem csak 'foglalkodó' értelemben vettük, mutatja, a többi közt balekdsi (halász) példánk is. Így 'kapudsu' is csak mintegy kapuval foglalkodót vagy bánót jelent, mint a magyar 'kapus.'

*KAPUS (2)
(mint föntebb) mn. tt. kapus-t, v. ~at, tb. ~ak. Kapuval ellátott, minek kapuja van. Kapus ház, udvar, kert, akol.

*KAPUS (3)
erdélyi falvak, különösen KIS~, Meggyes székben; MEZŐ~, Thorda megyében; OLÁH~, Kolos m. Helyr. Kapus-on, ~ra, ~ról.

*KAPUSARKFA
(kapu-sark-fa) ösz. fn. Dúcz, mely a kapuszobornak sarkát megtámasztja, hogy annál erősebben álljon.

*KAPUSARKVAS
(kapu-sark-vas) ösz. fn. Hengeralakú, s a kapusarkba eresztett vas, melyen a kapu forog.

*KAPUSIKÁTOR
(kapu-sikátor) ösz. fn. Födött, boltos szűk út, péld. mely némely várakba, bástyák közé vezet, vagy bizonyos távolságra a föld alatt vonúl el, mint a hegyek között menő vaspályákon láthatni.

*KAPUSZÁM
(kapu-szám) ösz. fn. A régi adókivetési rendszernek kulcsa, mely szerént a vármegyék, vidékek, városok bizonyos számu kapukra (mintegy udvarokra, latinul: portákra) osztattak fel, meg lévén határozva, mit kelljen egy-egy kaputól fizetni.

*KAPUSZÁRNY
(kapu-szárny) ösz. fn. A kétfelé nyiló kapunak egyik fele.

*KAPUSZĚMÖLD
(kapu-szěmöld) ösz. fn. A kapunak boltosan vagy fekirányosan készített felső párkánya.
RAPUSZÍN, (kapu-szín) ösz. fn. Térség a sikátoros kapu alatt. Eső elől a kapuszínbe vonulni. Kocsival, hintóval a kapuszín alá járni.

*KAPUSZOBA
(kapu-szoba) ösz. fn. Szoba, melynek ajtaja a kapuszínre nyílik.

*KAPUT
fn. tt. kaput-ot, harm. szr. ~ja. Idegen, s egyezik közelebb a a franczia capote-val, de egyezik kabát szóval is. V. ö. KABÁT. Jelent franczia vagy német szabásu hosszabb felső ruhát. A török nyelvben is megvan.

*KAPUTOS
(kaput-os) mn. és fn. tt. kaputos-t v. ~at, tb. ~ak, midőn fn. tt. ~t, tb. ~ok. Aki kaputot visel, kaputban jár. Nem a bocskoros, hanem az uri osztályu nemesség vagy tisztesbek osztályába tartozó személy.

*KAPUVÁM
(kapu-vám) ösz. fn. Vám, melyet valamely kapunál a bemenet fejében fizetni kell.

*KAPUVÁR
mváros Sopron megyében; helyr. Kapuvár-on v. ~ott v. ~t, ~ra, ~ról.

*KAPUZÁBÉ
(kapu-zábé) l. KAPUFA.

*KAPUZÁR
(kapu-zár) ösz. fn. Zár a kapun.

*KAPUZÁRÁS
(kapu-zárás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a kaput bezárják.

*KAPUZAT
(kap-u-z-at) fn. tt. kapuzatot. Díszesebb, és mintegy több részből álló kapuja valamely nagyobbszerű épületnek, kereskedő boltnak stb. Máskép: diszkapu.

*KAPZSI
(kap-zsi, eredetileg: kapos-i, azaz kapos-ó) mn. tt. kapzsi-t, tb. ~k v. ~ak. Ki valamin mohón, kiváncsi módon kap, valamit szertelen vágygyal megszerezni ohajt. Használtatik főnevül is, p. kapzsira ereszteni v. bocsátani valamit am. oda engedni, hogy kiki tetszése szerént kaphasson, ragadhasson belőle; p. Egy kosár szilvát almát a gyermekeknek kapzsira adni.

*KAPZSISÁG
(kap-ozs-i-ság v. kap-os-i-ság) fn. tt. kapzsiság-ot, harm. szr. ~a. Szerzési, nyerészkedési, birtoklási mohó vágy.

*KAPZSISKODIK
(kap-ozs-i-s-kod-ik) k. m. kapzsiskod-tam, ~tál, ~ott. Mohón kiváncsi módon kapkod valamin vagy valami után.

*KAR (1)
elavult vagy elvont gyök. Jelent 1) Görbeséget, görbe hajlást, kanyarodást, kerekded alakot maga a kar (chorus és brachium) önálló szóban, továbbá karé, karej, karcsu, karám, karamít, karika, karima, karing, karuly v. karvaly, karapol, karics szókban. Rokon vele kor p. a korong, korlát, korsó stb. szókban, főleg pedig kör. 2) Mint hangutánzó: erős metszést, vágást ezekben és származékaikban: kard, karó, karcz, karczol, kardács, kirakány. 3) Erős vastag rengő hangot ezekben: Karál, karattyol, karicsál, kirakatna. V. ö. KER, KÖR.

*KAR (2)
önálló gyök; fn. tt. kar-t, tb. ~ok, harm. szr. karja. 1) Az egész kéz, meghajlott állapotban véve, vagy hajlékony tulajdonságát tekintve. A kéztőtől könyökig: alsó kar, a könyöktől vállig: felső kar. Erős, izmos, gyönge, erőtlen, meztelen, födött kar. Jobb kar, bal kar. Karjára venni, karján tartani, hordozni valamit. Karjait kinyujtani, öszekulcsolni. Tárt karokkal várni, fogadni, karjai közé szorítani valakit. Karon fogva, kar öltve sétálni. Minthogy a kar természeti alkotásánál fogva a könyöknél befelé hajlik, innen eredetileg nem egyéb, mint a kör gör szók mélyhangú módosítása. Rokonságai a csagataj karď, karu, mongol gar, török kol, szanszkrit karasz (kéz), hellén: xeir. Megjegyzést érdemel, hogy a szanszkritban az elvont gyök kar 'mivel' 'csinál' jelentéssel értelmeztetik. 2) Bizonyos czélból kört, egyesületet képező emberek testülete. Harmad személyraggal: kara. Énekesek, tánczosok, játszók kara. Karban énekelni, tánczolni, játszani. Karba ölve, vagy állva tanácskozni, társalogni. Tanítói, orvosi, zenészi kar. Mondatik szellemi lényekről is. Angyali, mennyei, égi karok. 3) Átv. a középületek, mint templomok, szinházak, tanácsteremek emeltebb kerülete a nézők, hallgatók, énekesek számára; szokottabban: karzat. Egyezik vele ez értelemben a hellen-latin: chorus. 4) Magyar törvényi értelemben jelenti a korona tagjainak testületét, mennyiben a köztanácsban részt vesznek. Ország karai. Karok és Rendek. A 'karok' nevezete alatt úgy látszik a négy főosztály értendő, u. m. 1. Főpapok, 2. Országnagyok, 3. Nemesek, 4. Szabad királyi városok; 'rendek' nevezete alatt pedig ezeknek, különösen a két elsőbbnek alosztályai, érsekek, püspökök, herczegek, grófok, bárók stb. noha a törvény szavai néha a két nevezetet fölcserélték. 5) Támasztékul, fogódzóul szolgáló korlát, kerítés, rúd stb. Szék, pad karja. Karfákkal biztosítani a meredek utat. 6) A lételnek, állapotnak minősége, különösen egészségi és vagyoni tekintetben. Gazdasága és minden épületei jó karban vannak. 7) Erő, hatalom. Van-e oly karod, mint az Istennek? Jób, 40. 4. Tárkányi Béla.
"Nincs, ki megállja szemét, s hademésztő karja
csapásit."
Vörösmarty.
8) A Tájszótár szerént Csikszékben hambárt is jelent, a midőn talán 'góré' szóból módosult.

*KÁR (1)
fn. tt. kár-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lényeges elem benne az r hang s közelebbi gyöke valószinűleg ár, mely az árt, ármány szókban is megvan, s romlást, rontást jelent, k előtéttel; minthogy a kár nem egyéb, mint más romlását okozó tény, vagy esemény, és az innét eredő veszteség, vagyon-hiány. Rokon a latin carpo, szanszkrit karv v. karb (tör, ront), s magyar csorba szókkal is. Kis kár, nagy kár. Országos kár. Örökös kár. Keserű kár. Kipótolhatatlan kár. Kárt csinálni, tenni, okozni. Kárt szenvedni, vallani. Kárba veszett költség, fáradság. Valaminek kárát látni. Saját kárán tanulni. Kárán tanul a bolond. Nem lesz károdra. Kár szokta az embert okossá tenni. (Km.) Aki kárt tehet, hasznodra is lehet. (Km.) Oly kár a szegénynek egy pénz, mint a gazdagnak száz. (Km.) Kezetek a kulacson, szemetek a kalácson, kár Ácson a karácson. (Szirmay.)
"Aprólék marhádban igen sok kárt vészesz,
Elveszik tehened hasznát, azon vesztesz."
Népies gúnyvers.
Tájszokásilag a másod fok tagját is fölveszi: kárabb, am. nagyobb v. több kár. Mint indulatszó sajnálkozást jelent. Istenem! beh kár ezért az emberért!
"Mondani fogják, érted kár,
Szerelmes bohó, kis bojtár."
(Vitkovics.)
Tisza vidékén inkább nak nek tulajdonitó esettel használják: beh kár ennek az embernek.

*KÁR (2)
elvont hangutánzó gyök, kárál vagy néhutt karál szóban.

*KARA
falu Erdélyben, Kolos m. helyr. Kará-n, ~ra, ~ról.

*KÁRA
falu Somogy megyében; helyr. Kárá-ra, ~n, ~ról.

*KARABÉLY
(a franczia: carabine után alakult, mely némely nyelvészek szerént ismét carabagina szóból húzatott össze, ez pedig a közép latin carabaga-ból származott, mely hadi gépet jelent, talán a görög katabolé-ból módosulva; törökül karabina); fn. tt. karabély-t, tb. ~ok, harm. szf. ~a v. ~ja. A pisztolynál hosszabb csövü puska, milyet némely lovasok viselnek.

*KARABÉLYOS
(karabély-os) fn. tt. karabélyos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Karabélylyal fölszerelt katona.

*KARÁCS
falu Zaránd megyében; helyr. Karács-on, ~ra, ~ról.

*KARÁCSFA
falu Vas megyében; helyr. Karácsfá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSFALVA
Falu Ugocsa megyében; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSON
fn. tt. karácson-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Krisztus urunk születésének napja, melyet a keresztény világ december 25-én ünnepel, máskép Nagy karácson, különböztetésül a kis karácsontól, mely nyolczad napra esik. Karácson bőjtje, napja, estéje, éjjele. Fekete karácson, fehér husvét (időjárási jóslat). A latin incarnatio, carnatio szóból képezettnek látszik. 2) Férfi kn. és több családok vezeték neve, lat. Gratianus.

*KARÁCSOND
falu Heves m.; helyr. Karácsond-ra, ~on, ~ról.

*KARÁCSONÉJ
(karácson-éj) ösz. fn. Karácson napjának virradója előtt való éj, melyen Idvezítőnk születésének emlékét ülljük.

*KARÁCSONÉJJEL
(karácson-éjjel) ösz. ih. Karácson napját közvetlenül megelőző éjjelen. Karácsonéjjel virrasztani, éjfélimisére menni.

*KARÁCSONESTE
(karácson-este) ösz. fn. Karácson napját megelőző esti idő, melyen a keresztények világszerte különféle szertartások és örömjelek által tanusítani szokták a Megváltó iránti tiszteletet, és emléket. Máskép: Karácson szombatja.

*KARÁCSONFA
falu Szala megyében; helyr. Karácsonfá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSONFALVA
faluk Máramaros, Zaránd, Torontál m. továbbá Erdélyben Alsó-Fehér m. Maros- és Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁCSONHAVA
(karácson-hava) ösz. fn. Telelő hava, vagyis december, melynek huszonötödik napjára esik a karácson ünnepe.

*KARÁCSONHAVI
(karácson-havi) ösz. mn. Karácsonhavára vonatkozó. Karácsonhavi holdujulás.

*KARÁCSONHÉT
(karácson-hét) ösz. fn. Azon hét, melyre a karácson ünnepe esik.

*KARÁCSONI
(karácson-i) mn. tt. karácsoni-t, tb. ~ak. Karácson ünnepét illető, karácsonnal járó, karácsonkor szokott. Karácsoni idő, karácsoni hitbeszéd, ének. Karácsoni kalács.

*KARÁCSONMEZŐ
falu Sáros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*KARÁCSONNAP
(karácson-nap) ösz. fn. Télelő, vagyis december 25-dik napja, melyen Urunk születését ünnepeljük.

*KARÁCSONNAPI
(karácson-napi) ösz. mn. l. KARÁCSONI.

*KARÁCSONSZÁLLÁS
puszta Fejér m.; helyr. ~szállás-on, ~ra, ~ról.

*KARÁCSON SZOMBATJA
l. KARÁCSONESTE.

*KARÁCZODFA
falu Baranya m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KARÁD
falu Zemplén és Somogy m. KÉR~, TOLDI-KARÁD puszták Somogy m.; helyr. ~Karád-ra, ~on, ~ról.

*KARAFINA
(francziául: caraffe v. caraffine, olaszul: caraffa s kicsinyezve szintén caraffina, spanyolul; garrafa, az arab garafa igétől, mely am. merít; innen giráf száraz mérőt, guruf pedig kis poharat jelent); fn. tt. karafinát. Általán jelent ivóedényt, péld. korsót vagy palaczkot, bugyogát, nyakas üveget; különösen pedig olajos és eczetes palaczkokat, melyeket fa vagy ezüst szerkezetű tartóban ebédléskor az asztalra szoktak tenni v, körülhordozni.

*KARAJ
(kar-aj) fn. l. KARÉJ.

*KARAJDAD
(kar-aj-dad) mn. tt. karajdadot. l. KARÉJOS.

*KARAJENŐ
helynév Jászságban; helyr. ~jenő-re, ~n, ~ről.

*KARAJFŰRÉSZ
(karaj-fűrész) ösz. fn. Nagyfűrész, melynek pilingája, azaz pengéje karajos, ívalakú.

*KARAJGAT
(kar-aj-og-at) gyak. áth. m. karajgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Karajosan, vagyis ívalakban forgat, tekerget, metélget valamit.

*KARAJGATÁS
(kar-aj-og-at-ás) fn. tt. karajgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn karajgatunk valamit. V. ö. KARAJGAT.

*KARAJOL
(kar-aj-ol) l. KARÉL.
FARAJOS, (kar-aj-os) mn. l. KARÉJOS.

*KARAJOZ
(kar-aj-oz) l. KARÉL.

*KARAJSÓ
(kar-aj-só) mn. tt. karajsó-t. Csalóközben am. valamely karaj szélén, végén levő, szélső. Olyan alkatú mint hátulsó, utolsó, szélső, végső stb. melyekben a só ső am. eső (hátul eső, utól eső vég[ül] eső stb.)

*KARAJVONAL
(karaj-vonal) ösz. fn. Ívalakban görbedő vonal.

*KARAKÁNSÁG
fn. tt. karakánság-ot, harm. szr. ~a. Tulságos jó kedv, pajkosság. Igyunk egyet karakánságból. (Km.) Valószinüleg történeten alapuló szó, péld. a törökidőből valamely Kara nevű s dőzsölő tatár kán-ról származhatott; vagy talán karakány-tól átvitt értelemben származott.

*KARAKÁNY
(kar-ak-ány) fn. tt. karakány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Tüskés, éles, bokros sásfaj. Gyöke valószinüleg egy a metszést jelentő kard, karcz, karczol szók gyökével. Szokottabban: kolokány.

*KARAKATNA
(kara-katna) l. KARAKATONA.

*KARAKATONA
(kara-katona) ösz. fn. Alsó-Tisza vidékén nagy számmal tenyésző kacsafaj, mely hosszu sorban, katonák módjara és kara! kara! kiáltozva szokott járni. Máskép: kormorán.

*KARAKÓ
falu Vas m.; helyr. Karakó-ra, ~n, ~ról v. ~ba, ~ban, ~ból.

*KARAKÓ-SZÖRCSÖK
falu Veszprém megyében; helyr. ~Szörcsök-re, ~ön, ~ről.

*KARÁL v. KÁRÁL
(kar-a-al) önh. m. karál-t. Karál a tyúk, mintegy jó kedvében. Ha megdöbben, megijed, vagy eltojott: kodákol, kotakol, kodácsol, kotkodácsol; ha szomorú s költeni vágy: kotlik; midőn haragszik, péld. ha szarkát lát: kirrog; mikor fiait hivja: kotyog. A mely tyúk sokat karál, keveset tojik. (Km.) Átv. mondják oly emberről, kinek kell vagy nem kell, mindig jár a szája.

*KARALÁBÉ
(németül: Kohlrübe v. Kohlrabi, olaszul: cavol rapa); fn. tt. karalábé-t. Ismeretes kerti zöldség neme, melyet édes főzelékül szolgáló torzsája végett tenyésztenek. Néhutt: karalábi, kereláb.

*KARALÁBI
l. KARALÁBÉ.

*KÁRALL
(kár-all) áth. m. kárall-t v. ~ott htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamit kárnak, káros dolognak tart, vél, gondol; valamit roszall. Nagyon kárallanám, ha ezt tenni elmulasztanád. 2) Valamit sajnál, megbán. "Ha kegyelmed kárlotta hat vagy hét forint ára taffotát küldenni." Levél 1526. évből (Szalay Á: gyüjt.). "Kárallom szavaim most is, melylyekkel elébe (balgatag én) szabad életemért esedezve borultam." (Horv. E.) "Nem kárallja fáradságát." (Falud.) Hangváltozattal: károll. Egyébiránt V. ö. ~L vagy ~LL képző.

*KARALPATAK
erdélyi patak neve, a Székelyföldön, a gyergyói székben.

*KARALYA
falu Kővár vidékén; helyr. Karalyá-n, ~sa, ~ról.

*KARAM
(kar-am) elvont törzse karamít és karamodik szóknak. Jelentése az, ami karajé vagy karimáé.

*KARÁM
(kar-ám) fn. tt. karám-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Nádból, vesszőből alakított kerítés tetőzet nélkül az alföldön, leginkább juhok számára. Néhutt pásztorok, pusztai gulyások, csikósok, juhászok, kondások vityillója, melynek rendes alakja alant kerekes, fönt csúcsosan összemenő. Szathmár vidékén sertésól. Néhutt karán-nak ejtik. Gyöke a kört, kerítést jelentő kar.

*KARAMÍT, KARAMIT
(kar-am-ít) áth. m. karamít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Karajt vág, kört csinál. Jól karamított belőle, azaz vágott. (Kríza J.)

*KARAMODIK
(kar-am-od-ik) k. m. karamod-tam, ~tál, ~ott. l. KANYARODIK.

*KARAMZSÁL, KARAMZSOL
(kar-am-zs-ál v. ~ol) áth. l. KARMOL. Vékonyhangon: körömzsél v. körömzsöl.

*KARÁN
fn. tt. karán-t, tb. ~ok; l. KARÁM.

*KARANCS (1)
(kar-am-cs) elavult szó, egy a karamzsál, karamzsol szók karamzs törzsökével, s jelent dörzsölés, körmölés által megkopott testet. Innen: karancsi-betűk, am. sok használás, sajtolás által elkoptatott betűk a nyomdában.

*KARANCS (2)
hegy neve Nógrád megyében.

*KARANCS (3)
puszta és rév Baranya m. helyr. Karancs-ra, ~on, ~ról.

*KARANCSALJA
falu Nógrád m.; helyr. ~aljá-ra, ~n, ~ról.

*KARANCS-APÁTFALVA
falu Nógrád m.; helyr. ~Apátfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KARANCS-BERÉNY
falu Nógrád m.; helyr. ~Berény-be, ~ben, ~ből.

*KARANCS-KESZI
falu Nógrád m.; helyr. ~Keszi-be, ~ben, ~ből.

*KARANCS-SÁGH
falu Nógrád m.; helyr. ~Ságh-on, v. ~ra, ~ról.

*KARAND, KIS~
TOPLICZA~ falu Nógrád m.; helyr. Karand-on, ~ra, ~ról.

*KÁRÁND
NAGY~, KIS~ faluk Nógrád m.; helyr. Káránd-on, ~ra, ~ról.

*KÁRÁNY
(Merczifalva) falu Nógrád m.; helyr. Kárány-ba, ~ban, ~ból.

*KARÁP
BÖGELLŐ~ puszta Nógrád m. helyr. Karáp-ra, ~on, ~ról.

*KARAPÁCZA
(kar-apácza) l. KARSZŰZ, 2)

*KARAPOL
(kar-ap-ol) áth. mt. karapol-t. Mátyusföldén am. karikásan, vagy félkörben megöntöz, behint valamit vizzel p. lyukas bögrével söprés előtt bekarapolják a szobát; a pap pemettel bekarapolja a nápet; a molnár bekarapolja a garatra öntött gabonát. 2) Önh. ige, és hangutánzó, s am. kerepel, kelepel.

*KARAPOLÁS
(kar-ap-ol-tás) fn. tt. karapolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit vizzel behintenek. 2) l. KEREPELÉS.

*KARAPOLÓ
(kar-ap-ol-ó) fn, tt. karapoló-t. Nyéllel ellátott borosta vagy kefeforma eszköz, mellyel valamit bevizeznek, befecskendeznek. Templomi karapoló, melylyel a pap szentelt vizet hint. Molnárok karapolója.

*KARAS v. KRASSÓ
folyó Krassó, Temes megyében.

*KARASIA
l. KARAZSIA.

*KÁRÁSZ (1)
fn. tt. kárász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A pontyok neméhez tartozó, tertyedt testü halfaj. Megegyezik vele a latin (cyprinus) carassius, a német Karattsche, Gareisz, Gareisel, finn kouri. Átv. ért. jelent sovány embert, kit más vidéken a keszeghez helyesebben, Balaton táján pedig a gardához hasonlítanak. Innen a közmondások: sovány, mint a kárász, mint a keszeg, minta garda. Úgy néz, mint a sült kárász. (Km.) Iszom kárász am. iszákos.

*KÁRÁSZ (2)
faluk Baranya és Szabolcs m.; helyr. Kárász-ra, ~on, ~ról.

*KÁRÁSZ-KOPOLTYÚ-FÉREG
ösz. fn. A kárászokba csibbeszkedő kis féreg faj. (Lernaca cyprinacea. L.)

*KARASZLÓ
ALSÓ~, FELSŐ~ faluk Szabolcs m.; helyr. Karaszló-n, ~ra, ~ról.

*KARASZÓ
falu Bihar m.; helyr. Karaszó-n, ~ra, ~ról.

*KÁRÁSZTELEK
falu Kraszna m.; helyr. ~telkěn, ~telek-re, ~ről.

*KÁRÁSZTÓ
falu Zaránd m.; helyr. Kárásztó-ra, ~n, ~ról.

*KARASZTOS, KIS~
NAGY~ faluk Zaránd m.; helyr. Karasztos-ra, ~on, ~ról.

*KARÁT
(al-kirat arab szótól) fn. tt. karát-ot. 1) Aranymérő kis suly, egy markának huszonnegyed része. 2) Gyémántok és gyöngyök súlyának meghatárzására szolgáló mérleg, és négy szemernyi nehézségü súly.

*KARÁTFÖLD
falu Vas m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.

*KARATLAN
(kar-at-lan) mn. tt. karatlan- t, tb. ~ok. Akinek vagy aminek karja nincs. Karatlan agg vitéz. Karatlan szék, pad. V. ö. KAR. Határozókép am. kar nélkül.

*KÁRATLAN
(kár-at-lan) mn. tt. káratlan-t, tb. ~ok. Kinek kára nincs, ki kárt nem vallott, nem szenvedett; amiben kár nem történt; ami kárt nem okozott. Káratlan üzérkedő. Káratlan vállalat. Káratlan árviz. Hatarozókép am. kár nélkül.

*KÁRATLANÍT, KÁRATLANIT
(kár-at-lan-ít) áth. m. kcáratlanít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valakitől a történhető kárt eltávolítja, vagy a megtörténtet helyreállítja, jóva teszi. A tűzkármentő biztosság az elégetteket káratlanítja.

*KÁRATLANÍTÁS
(kár-at-lan-ít-ás) fn. tt. káratlanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakitől a kárt eltávolítják, vagy szenvedt kárát jóvá teszik, kármentesítés.

*KÁRATLANSÁG
(kár-at-lan-ság) fn. tt. káratlanság-ot, harm. szr. ~a. Kárvallás nélküli állapot, vagy minemüsége valaminek, melynél fogva kárt nem okoz.

*KÁRATLANUL
(kár-at-lan-ul) ih. Kár nélkül, kárvallás nélkül. A terhes felhő káratlanul elhuzódott. A hurczolkodás ritkán megy káratlanul végbe.

*KARATNA
falu Erdélyben, Felső-Fehér m.; helyr. Karatná-ra, ~n, ~ról.

*KARATNAPATAK
patak neve Erdélyben.

*KARÁTOL
(karát-ol) áth. m. karátol-t. Arany, vagy gyémánt vagy gyöngy sulyát karátféle mérleggel méri, illetőleg meghatározza, hogy hány karátot nyom. V. ö. KARÁT.

*KARÁTOS
(karát-os) mn. tt. karátos-t v. ~at, tb. ~ak. Karáttal biró. Hány karátos? V. ö. KARÁT.

*KARÁTÚ
(karát-ú) mn. tt. karátú-t, tb. ~ak. l. KARÁTOS.

*KARATY
hangutánzó törzsök, jelent lármás, harsogó beszédet. Innen:

*KARATYOL
(kar-aty-ol) önh. m. karatyol-t. Lármásan, harsányan locsog fecseg, jár a szája. Mélyebb hangon: kurutyol v. kuruttyol, különösen a békákról mondják.

*KARAVÁN
(kárván v. kirván perzsa, és kairaván arab szótól) fn. tt. karaván-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Jelent utazók társaságát, különösen az ázsiai és afrikai sivatag pusztákon.

*KARAZSIA v. KARASIA
(a franczia carisel v. cariset v. creseau után, de amelyek már némileg elavultak) fn. tt. karazsiát. Közönséges durva posztó neme. (Pannus carisanus, carsanus.) "Azérth hozzatok hethven forrinthoth... és egy karasia nadrágoth." Levél. 1559-ből. (Levelestár.)

*KÁRBATUDÁS
(kárba-tudás) ösz. fn. Károsult holmiknál a kár mennyiségét tevő értéknek azon holmik árába beszámitása. (Refaction,)

*KÁRBIRÓ
(kár-biró) ösz. fn. Biró, ki károkról hoz itéletet, különösen tengeri károsodásoknál (Dispacheur).

*KÁRBIZONYITVÁNY
(kár-bizonyitvány) ösz. fn. Bizonyitó irat valamely szenvedett kárról, különösen tengeri károsodásoknál (Dispache, dispaccio).

*KÁRBIZTOSITÁS
(kár-biztositás) l. BIZTOSITÁS 2).

*KARBONCZ
(kar-boncz) ösz. fn. Kart ékesítő boncz, azaz gyöngy- vagy gyöngyös perecz. V. ö. BONCZ fn.

*KARBUNÁCZ
falu Kővár vidékén, helyr. Karbunácz-ra, ~on, ~ról.

*KARBUNÁR
falu Bihar m.; helyr. Karbunár-ra, ~on, ~ról.

*KARCS
(kar-cs). 1) Elvont törzsöke karcsol, karcsu szóknak. 2) Molyok neméhez tartozó féregfaj. Ezüstglétszinű, harmati karcs.

*KARCSA
falu Zemplén v., Amade~, Domazér~, Egyház~, Erdőhát~, Etre~, Gönczöl~, Kastély~, Királyfia~, Kulcsár~, Mórocz~, Pinke~, Sipos~, Solymos~Karcsa, faluk Pozsony m.; helyr. Karcsá-ra, ~n, ~ról.

*KARCSAT
(kar-csat) ösz. fn. Arany, ezüst, réz stb. anyagból készített, s kart ékesítő perecz.

*KARCSAVA
falu Ung m.; helyr. Karcsavá-ra, ~n, ~ról.

*KARCSI
puszta Somogy m.; helyr. Karcsi-ba, ~ban, ~ból.

*KARCSOL
(kar-cs-ol) áth. m. karcsol-t. 1) Valaminek karcsot, azaz kart, kört, övet, hevedert készit. Törzsöke karcs rokon a korcz szóval, melyből korczol, korczolat, minthogy a korcz sem egyéb, mint kör, öv, heveder a ruhán, péld. nadrágon, gatyán, pendelyen, szoknyán. 2) Valamit karral átfog, átkarol, körülkerit. Átkarcsolni a leány derekát.

*KARCSOLAT
(kar-cs-ol-at) fn. tt. karcsolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán valamit általkaroló öv, heveder, különösen a nádkerítés hevedere. V. ö. KORCZOLAT.

*KARCSONT
(kar-csont) ösz. fn. A felkarnak üreges csontja a válltól le a könyökig.

*KARCSÚ, KARCSU
(kar-cs-ú) mn. tt. karcsu-t, tb. ~k v. ~ak. Tulajd. am. könnyen hajló, milyenek a vékony, lenge testek szoktak lenni. Innen: karcsu termet am. derékban vékony, hajlékony. Karcsu legény, leány. Karcsu derék. Karcsu nád, fenyő, jegenye.
"Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkül is szépen áll."
Csokonai.
Átv. ért. sovány. Karcsu aratás, szüret. Karcsu mint a juhászkutya. (Km.) Megegyezik vele a latin gracilis gyöke. E szerént a karcsu gyöke a hajlóst, görbedőt jelentő kar. Vagy pedig nevét az ölelő kar-tól vette, minthogy a karcsu termetet könnyü átkarolni, karral körülfogni.

*KARCSÚD, KARCSUD
(kar-cs-ú-d) mn. tt. karcsud-at. Itt a d egyszerű utótét, némi kicsinyző, finomító értelemmel, mint: hosszud, kicsid, ifjud, gyöngéd szókban. V. ö. KARCSÚ.

*KARCSÚDAD, KARCSUDAD
(kar-cs-ú-d-ad) mn. tt. karcsudad-ot. Itt az ad vagy dad kicsinyítő, finomító értelmű, mint a kicsided, hosszudad, ifjudad, rövided, gyermekded szókban, s am. igen karcsu, vékonydad, hajladozó növésű, termetű.

*KARCSÚDIK, KARCSUDIK
(kar-cs-ú-d-ik) k. m. karcsud-tam, ~tál, ~ott. Karcsu növésü, termetű leszen; soványodik.

*KARCSULAT
helyesebben l. KARCSOLAT.

*KARCSUSÁG
(kar-cs-u-ság) fn. tt. karcsuság-ot, harm. szr. ~a. Termetnek, testnek tulajdonsága, melynél fogva karcsunak mondják. V. ö. KARCSÚ.

*KARCZ
fn. tt. karcz-ot. 1) Hangutánzó, valamely kemény, tömör testen éles, metsző eszköz által csinált sértés. Megvan a latin carduus, caries, carmen (gereben), carpo, crates, a német kratz, kratzen, a tót skrabat, a hellen carassw, héber persa kharas-íden szókban, s a szanszkrit karç és kars v. kart (= 'hasít') gyökökben. 2) Dunán túl, papi járandóság, melyet a pap házról házra szed, vagy szedet be a hívektől. Ennek gyöke vagy a körüljárást jelentő kar, vagy pedig az egész am. harács, mely ismét az arab khard (= költség, Vullers) török kharads (adó) szókkal rokon. V. ö. HARÁCS.

*KARCZAG
mv. Nagy-Kunságban; helyr. Karczag-ra, ~on, ~ról.

*KARCZLAP
(karcz-lap) ösz. fn. 1) A fésüsöknél négyszögü szarulap, melyre egyenes vonalban drót van húzva a végett, hogy a fogakat csak addig lehessen metszeni. 2) Bármily más érczlap, mely bizonyos czélból be van metélve.

*KARCZOG
(kar-czog) önh. m. karczog-tam, ~tál, ~ott. Valamely szilárd kemény test éles eszköz által metélve, súrolva karcz hangot ad.

*KARCZOGÁS
(karcz-og-ás) fn. tt. karczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fülsértő hangzása oly testnek, melyet karczolnak.

*KARCZOL
(karcz-ol) áth. m. karozol-t. Éles, metsző eszközzel, p. szeggel, késsel, körömmel sért, horol, karmol valamit. A fialakat, bútorokat, szeges bottal karczolni. A viszkető tagot éles körömmel fel, karczolni. A jeget éles patkóval karczolni. A macska megkarczolta a kutyát. V. ö. KARCZ.

*KARCZOLÁS
(karcz-ol-ás) fn. tt. karczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn karczolnak valamit.

*KARCZOLAT
(kar-cz-ol-at) fn. tt. karczolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sérelem, metszet, melyet a karczolás okozott. Falakon, bútorokon látszó karczolatok. Macskakarczolat. A gyermek karczolatokat hozott haza a verekedésből.

*KARCZOS
(karcz-os) mn. tt karczos-t v. ~at, tb. ~ak. Karczokkal sértett, horolt, metszett. Karczos fal, asztal. Karczos bőr. V. ö. KARCZ. Az Érmelléken csipős borról is mondják: karczos bor (Mándy P.).

*KARCZOZ
(karcz-oz) áth. m. karczoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Karczokkal rovatol, bemetél, jegyez, megsért valamit.

*KARCZSZEDÉS
(karcz-szedés) ösz. fn. A karcz nevű papi járandóságnak beszedése. V. ö. KARCZ, 2).

*KARCZTŰ
(karcz-tű) ösz. fn. A réz- vagy aczélmetszők tűféle hegyes eszköze, melylyel a rajzot a réz-, illetőleg aczéllapra karczolják,

*KARD
(kar-d) fn. tt. kard-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke vagy a metszést, rombolást jelentő kar ((har), honnan harcz is, vagy a görbeséget jelentő kar gyök, a d végül eszközt jelentvén. Az egyenes kard inkább tőr s a nagyobb: pallos. Persa nyelven Beregszászi szerént: kardah. A latin glad-ius, hangokban is szintén rokon. A törökben kurde kés neme, s a héber kardom szekerczét jelent. Vágó, metsző, hasító fegyver, melynek fő részét lapos, éles pilinga teszi. Széles, keskeny, hosszú, rövid, görbe, egyenes kard. Fényes, köszörült, éles, meztelen kard. Két élű kard. Fa kard. Szál kard. Kardot kötni, rántani, fogni. Kardhoz kapni. Kardra ütni. Kardra kelni. Kardra hányni az ellenséget. Se kard, se puska nem fog rajta. Öreg katonának élesebb a kardja. (Km.) Két kard egy hüvelyben meg nem fér. (Km.) Kard ki kard, azaz kardra került a dolog; átv. megkezdődött a vita, az ellenségeskedés. Falu fejében kardot fogni nem mindenkor bátorságos. (Km.).
"Szikrázó kardjaik élén
Harczi veszély reszket."
Vörösmarty.
"Könny a szemben, láng a mellben,
S a kézben ősi kard."
Kölcsey.
"Kardod ha nem érhetne el,
Toldd meg, fiam! egy lépéssel."
Az öreg katona intése az ujonczhoz.
"Az te Szent Fiadért igyöket igazgasd,
Az kik szent nevedben köték fel kardjokat."
Törökök elleni fohász. Thaly K. gyűjt.

*KARDAL
(kar-dal) l. KARÉNEK.

*KARDALAKÚ
(kard-alakú) ösz. mn. Minek lapos, éles formája van, mint a kardnak. Kardalakú mézeskalács.

*KARDALNOK
(kar-dalnok) l. KARÉNEKES.

*KARDAMÓM
fn. tt. kardamómot. l. FOSZLÁR.

*KARDBOJT
(kard-bojt) ösz. fn. A kard markolatáról függő bojt. Aranyos kardbojt.

*KARDCSAPÁS
(kard-csapás) ösz. fn. Csapás, melyet valaki karddal tesz. Kardcsapás nélkül megszalasztani az ellenséget. Egy kardcsapással véget vetni a harcznak.

*KARDCSISZÁR
(kard-csiszár) ösz. fn. Kardokat készítő, csiszoló, élesítő míves.

*KARDCZAFRANG
(kard-czafrang) ösz. fn. Czafrang, azaz bojt a kard markolatán.

*KARDÉ
tájdivatos, kordé helyett; l. ezt.

*KARDÉL
(kard-él) ösz. fn. A kard pengéjének azon széle, mely élesre van csiszolva, köszörülve. A másik tompa széle: kardfok.

*KARDFOGÓ
(kard-fogó) ösz. fn. A kardnak nyele; máskép fogatú, fogatyú, bóda, markolat.

*KARDFOK
(kard-fok) ösz. fn. A kard pengéjének vastagabb tompa széle, vagyis sarka.

*KARDGOMB
(kard-gomb) ösz. fn. A kard markolatának felső gömbölyű része, feje.

*KARDGYÁRTÓ
(kard-gyártó) ösz. fn. Gyáros vagy kézmíves, ki kardokat, illetőleg kardvasakat készit, kardcsiszár.

*KARDHAL
(kard-hal) ösz. fn. Általán oly halak neve, melyeknek kardalaku tagjaik vannak, milyenek különösen az úgynevezett fűrészhalak. V. ö. FŰRÉSZHAL.

*KARDHEGY
(kard-hegy) ösz. fn. A kard pengéjének csúcsos vége. Kardhegygyel felbökni valamit. Kardhegyre szúrt czitrom.

*KARDHORDÓ
(kard-hordó) ösz. fn. 1) Régente hadi szolga, ki vitéz ura után kardot v. kardokat hordott. Ma is több magyar család neve. 2) Mn. jelent személyt, ki kardot visel.

*KARDHŰVELY
(kard-hűvely) ösz. fn. Vasból, rézből, bőrből stb. készitett tok, melyben a kardot tartják, viselik.

*KÁRDIARTICSÓKA
(kárdi-articsóka) ösz. fn. Az articsókak neméhez tartozó növényfaj; fészke, pikkelyei tojáskerekek, levelei mind szárnyasan hasgattak, tövisesek. (C. Cardunculus).

*KARDIKA
(kar-d-i-ka) fn. tt. kardiká-t. Kis kard, kardocska, milyet a gyermekek viselnek. V. ö. GYIKLESŐ.

*KARDIKÓ
l. KARDIKA.

*KARDINÁL
l. BIBORNOK.

*KARDINÁLPIRÓK
(kardinál-pirók) ösz. fn. A pirók nemű madarak indiabeli faja.

*KARDINÁLSÁG
(kardinál-ság) fn. l. BIBORNOKSÁG.

*KARDKÖTŐ
(kard-kötő) ösz. fn. Szalag, zsinór, vagy szíj, melylyel a kardot derékra kötik, vagy vállra akasztják. Selyem, aranyos, gyöngyökkel himzett kardkötő.

*KARDLAP
(kard-lap) ösz. fn. A kard pengéjének sima oldala. Széles, keskeny, zománczos kardlap.

*KARDLAPOZ
(kard-lapoz) ösz. áth. Kardlappal ver, ütöget, csapdos valakit.

*KARDLAPOZÁS
(kard-lapozás) ösz. fn. Kardlappal való verés, ütés, csapás.

*KARDMARKOLAT
(kard-markolat) ösz. fn. A kardnak fogója, nyele, melyet a vele bánó markába szorít. Karikás, gombfejű, keresztes kardmarkolat.

*KARDÓ
falu Bihar m.; helyr. Kardó-ra, ~n, ~ról.

*KARDORRÚ
(kard-orrú) ösz. fn. Madárfaj, melynek kardforma, fölfelé hajló csőre (ajva) van, s ezzel a férgeket ügyesen elfogdossa. (Recurvirostra.)

*KABDOS (1) (kar-d-os) mn
tt. kardos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Karddat biró, kardot viselő. Kardos vitézek. Kardos urak, nemesek, tisztviselők. 2) Átv. ért. viaskodó, veszekedő, p. kardos asszony. 3) Régen, mint főnév jelentett kardforgatásban ügyes személyt, mestert. Innen még ma is több nemes és nemnemes családok vezetékneve.

*KARDOS (2)
puszta Tolna m.; helyr. Kardos-ra, ~on, ~ról.

*KARDOSAN
(kar-d-os-an) ih. Kardot kötve, viselve, karddal az oldalán. A tanácsban, gyülésben, ünnepélyesen, kardosan megjelenni.

*KARDOSFALVA
erdélyi puszta Kolozs m.; helyr. Kardosfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KARDOSKODÁS
(kar-d-os-kod-ás) fn. tt. kardoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. veszekedő, viaskodó indulatoskodás.

*KARDOSKODIK
(kar-d-os-kod-ik) k. m. kardoskod-tam, ~tál, ~ott. Veszekedik, szóval, tettel viaskodik, mások között és fölött erőszakos felsőséget gyakorol.

*KARDOSPASZULY
(kardos-paszuly) ösz. fn. Hegyes, görbe hüvelyű paszulyfaj.

*KARDOSRÉT
(máskép: Kis-Esztergár), puszta Veszprém m.; helyr. ~rét-re, ~ěn, ~ről.

*KARDOSSÁG
(kar-d-os-ság) fn. tt. kardosság-ot, harm. szr. ~a. Veszekedő, viaskodó, vagdalkozó természet, indulat, és ennek gyakorlása.

*KARDOSTÁNCZ
(kardos-táncz) ösz. fn. Régi fegyvertáncz neme, melyet kivont kardokkal, különféle vágásokat téve, jártak.

*KARDOS-VASZKA
falu Trencsin m.; helyr. Vaszká-ra, ~n, ~ról.

*KARDOZ
(kar-d-oz) önh. m. kardoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Karddal ví, harczol. 2) Karddal szerel, fölszerel. Kardozni az ujoncz lovasokat. Lovát nyergeli, kantározza, magát pedig kardozza.

*KARDOZÁS
(kar-d-oz-ás) fn. tt. kardozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Karddal vívás, harczolás. 2) Karddal szerelés, kard felkötése.

*KARDPĚNGE
(kard-pěnge) ösz. fn. A kardnak pengő vasa, lapja, pilingája, millingje.

*KARDSZALAG
(kard-szalag) ösz. fn. Szalag a kardon; különösen annak markolatán.

*KARDSZIJ
(kard-szij) ösz. fn. Szij a kardon, melynél fogva azt felkötik, derékra csatolják, vagy nyakba vetik. Bagaria kardszíj.

*KARDSZURÁS
(kard-szurás) ösz. fn. A kard hegyével ejtett bökés, sértés.

*KARDVÁGÁS
(kard-vágás) ösz. fn. Vágás a kard élével. Egy kardvágással leütötte az ellenség fejét. Sok kardvágást kapott arczán, koponyáján, karján.

*KARDVAS
(kard-vas) ösz. fn. A kardnak lényeges alkatrésze, pengő lapja, pilingája. Aczélozott vas, melyből kardokat készítenek.

*KARDVIVŐ
l. KARDHORDÓ, 1).

*KARÉ (1)
(kar-é) fn. tt. karé-t, többesét a karéj-től veszi. 1) l. KARÉJ. 2) A székelyeknél am. rozsalj, ami t. i. karélás vagy rostáláskor aljul maradni szokott, gazos törmelék; különösebben Incze József szerént mindenféle szemet, törek, polyva, gabonafő, melyet a rosta a gabona közől fölvet, mikor rostálnak (karélnak), és a rostából marékkal kihánynak. Gyökül kar, mint elavult ige vétethetik, szintén 'karaj' vagy 'kör' 'körül' jelentéssel, melynek igeneve lesz karó; innen: karé, mint ámó, ámé, bámó bámé, taró taré, paró paré stb.

*KARÉ (2)
fn. tt. karé-t. Egyezik a latin carrus vagy carrum és currus, olasz carro, német Karren, tót káre stb. szókkal, s jelent a magyarban két kerekü taligát.(Laszló szekerét.) S a magyarban épen úgy származhatott a hangutánzó kar v. gar, gor, gur gyöktől, mint a latin curro. Karét húzni, tolni. Karén ebédet vinni a kaszásoknak, aratóknak. Győr vidékén a hegyi lakosok ilyetén taligája gúnyosan: mennyei hintó v. kocsi, v. Illés szekere.

*KARÉJ
(kar-é-j), fn. tt. karéj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rövidebben karé és karaj. 1) Általán, görbe vonalt képező test, vagy maga azon görbe vonal, melyet az ily test képez. Karéjba állani. Karéjt képezni, csinálni. 2) Félkörösen kimetszett, kihasított darab. Karéj a kenyérből, sajtból, kalácsból. 3) Mértani ért. a kögből kimetszett rész. (Segmentum). 4) Gabonarostálás vagy szóráskor azon ocsú, szemét, laza, mely a rosta széléhez karéjosan oda gyűl, vagy a fölöző seprű által félre háríttatik. Kihányni rostából a karéjt. l. KARÉ (1). 5) Széles ért. kanyarulata, kerülete, környéke, széle valaminek. Könyv karéja, kert karéja. Köpeny, szűr, bunda karéja. Fül karéja. Folyó karéja. Pesti Gábornál: kút karéja. Mindenütt 'kör' v. 'görbe' értelemben. Finnül: kaari. V. ö. KAR, (1), KÖR.

*KARÉJOS
(kar-é-j-os) mn. tt. karéjos-t vagy ~at, tb. ~ak. Minek karéja van, karéjalaku, görbén hajló vonalt képez. Karéjos kenyér-, kalács-, sajtszelet. Karéjos metszés. V. ö. KARÉJ.

*KARÉK (1)
(kar-ék) fn. tt. karék-ot. Karos szónokszék. A karékból beszédet tartott. (Baróti Szabó).

*KARÉK (2)
(kar-ék) ösz. fn. Ékszer a karon, p. karperecz, karboncz.

*KARÉKESSÉG
(kar-ékesség) ösz. fn. lásd KARÉK, KARBONCZ.

*KARÉL
(kar-é-l) áth. m. karél-t. Gyöke a kerek mozgást jelentő kar. Körben forgat, mozgat, ráz. Karélni a szórt gabona fölét. Karélni rostáláskor a buzát. Általában annyi is mint közben rostál, minthogy ez karéjosan vitetik véghez.

*KARÉLÁS
(kar-é-l-ás) fn. tt. karélás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn karélnak valamit. V. ö. KARÉL.

*KARÉLÁT
(kar-é-l-at) fn. tt. karólat-ot, harm. szr. ~a. Rostálás vagy fölözés alatt kikanyarított ocsu, szemét, polyva. Ezen buzának kevés karélata van.

*KARÉNEK
(kar-ének) ösz. fn. Ének, melyet karban álló több személy zeng el. Templomi, szinházi, társasági karének.

*KARÉNEKES
(kar-énekes) ösz. fn. Személy, ki karban, azaz többed magával énekel, különböztetésül a magánénekes-től. Szinházi karénekesek. Karénekesek mestere.

*KARÉR
(kar-ér) ösz. fn. Általán minden ér a karban.

*KARFA
(kar-fa) ösz. fn. Keritésül, korlátul, fogódzóul szolgáló rúd, dorong, gerenda stb. fából. Karfák a folyók partjain, utak mellett, hidakon. Lépcsőzeten.

*KARFAL
(kar-fal) ösz. fn. Mintegy hónalig, vagy karig emelkedő fal, melyre támaszkodni lehet, péld. azon fal, melyen az ablakok állanak; vagy a hidakon s meredek utak mellékén épített fal, hogy az esés ellen biztosítson.

*KARFELKÖTŐ
(kar-fel-kötő) ösz. fn. Szalag vagy kendő, melylyel a megsérült kart gyógyulás végett a nyakba kötik, hogy nyugalmas állapotban maradjon.

*KARFIOL v. KÁRFIOL
(a német nyelvben is Carfiol v. Carviol, az olasz cavolo-fiore szóból módosult); fn. tt. karfiol-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A főzelékzöldségek, különösen káposztanemüekhez tartozó növányfaj, melynek húsos buborcsékja van. Néhutt: kártifiol. Magyarosabban: virágos káposzta. Karfiollal készített csirkebecsinált.

*KARHAJLÁS
(kar-hajlás) ösz. fn. Azon öböl vagy karajvonal, melyet a hajlott kar a könyök irányában képez.

*KARHATALOM
(kar-hatalom) ösz. fn. 1) Általán, fegyveres erő, mely által valaki másokat alávet, legyőz, vagyonukat elfoglalja stb. 2) Törvény. ért. biróilag kirendelt fegyveres nép, péld. törvényhatósági szolgák vagy rendes katonaság, kik az ellenszegülők ellen a birói itéletet erő használatával is végrehajtsák. Elfoglalni karhatalommal az adósnak házát, marháját stb. Karhatalomért folyamodni. A karhatalomnak ellene szegülni.

*KARHEGEDŰ
(kar-hegedű) ösz. fn. Nagyhegedű. (Viola, die Bratsche.)

*KARHEGEDŰS
(kar-hegedűs) ösz. fn. Karhegedűn játszó zenész. Színházi karhegedűs.

*KÁRHOZANDÓ
(kár-h-oz-and-ó) mn. tt. kárhozandó-t. Ki el fog kárkozni, vagy: ki megérdemli, hogy elkárhozzék. V. ö. KÁRHOZIK.

*KÁRHOZANDÓSÁG
(kár-h-oz-and-ó-ság) fn. tt. kárhozandóság-ot, harm. szr. ~a. Kárhozatra méltó minősége valaminek. Bün kárhozandósága.

*KÁRHOZÁS
(kár-h-oz-ás) fn. tt. kárhozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A léleknek, mint erkölcsi lénynek szenvedő állapotra jutása, boldogságának, üdvösségének vesztése. V. ö. KÁRHOZIK.

*KÁRHOZAT
(kár-h-oz-at) fn. tt. kárhozat-ot. harm. szr. ~a. A léleknek szenvedő állapota, melyre akkor jut, midőn elkárhozik. Szoros ért. végitélet utáni örökké tartó testi és lelki kínok. Örök kárhozatra jutni. V. ö. KÁRHOZIK.

*KÁRHOZATOS
(kár-h-oz-at-os) mn. tt. kárhozatos-t v. ~at, tb. ~ak. Lelki kárhozatot hozó, okozó, kárhozattal járó. Kárhozatos bűn, gonoszság. Szélesb ért. ideiglenes veszedelmet okozó. Ez kárhozatos dolog az egész országra nézve. V. ö. KÁRHOZAT.

*KÁRHOZATOSAN
(kár-h-oz-at-os-an) ih. Kárhozatos módon, kárhozatos állapotban, lelki üdvösséget vesztve.

*KÁRHOZATOSSÁG
(kár-h-oz-at-os-ság) fn. tt. kárhozatosság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek kárhozatos tulajdonsága, vagy állapota. Nem látod-e a bűnnek kárhozatosságát? Kárhozatosságra jutni.

*KÁRKOZATRA MÉLTÓ
l. KÁRHOZATOS.

*KÁRHOZIK
(kár-h-oz-ik) k. m. kárhoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Törzsöke a romlást, veszést jelentő kár. Tulajd. am. romlásba, veszendőbe megyen. Átv. és szokott keresztényi ért. lelkileg elromlik, mennyei üdvösségét elveszti, lelki kárt szenved, pokol martalékjává lesz. Ellentéte: boldogúl, idvezűl. Ki hiend és megkeresztelkedik, idvezűl; ki nem hiend, elkárhozik. (Uj test.) Szoros ért. az végitélet után testi és lelki örök kínok és szenvedések alá jut.

*KÁRHOZOTT
(kár-h-oz-ott) mn. tt. kárhozott-at. Ki lelkileg, vagy testestül lelkestül kárhozatra jutott. Kárhozott lélek. Itélet napján elválasztja Isten a kárhozottaktól az idvezülteket.

*KÁRHOZTAT
(kár-h-oz-tat) mivelt. m. kárhoztat-tam, ~tál, ~ott, par. kárhoztass. 1) Valamit károsnak, gonosznak vall, s mint olyat megfedd. Mások kihágásait kárhoztatni. 2) Valakit bizonyos rosznak okául vall. Minden gonoszért, mi rajtam történt, téged kárhoztatlak. 3) Szoros keresztényi ért. lelki és testi kárhozatra, örök büntetésre itél, juttat. 4) Mást kárhozatra méltó bűnre ingerel, botránkoztat. Ugyan kérlek, ne kárhoztass.

*KÁRHOZTATÁS
(kár-h-oz-tat-ás) fn. tt. kárhoztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által kárhoztatnak valakit. V. ö. KÁRHOZTAT.

*KÁRHOZTATÓ
(kár-h-oz-tat-ó) mn. tt. kárhoztató-t. Aki v. ami valakit vagy valamit kárhoztat. Kárhoztató és idvezitő Isten. Kárhoztató szavakkal megfeddeni valakit.

*KARICS
1) l. KIRICS. 2) Tyúkhang, melyből karicsa, karicsál származtak.

*KARICSA (1)
puszta Szala m.; helyr. Karicsá-ra, ~n, ~ról.

*KARICSA (2)
(karics-a) mn. és fn. tt. karicsá-t. Képes kifejezéssel jelent locska fecske embert, ki tyúkok módjára karicsál. Karicsa, mint főnév, jelenti a tyúkok azon éneklését, melyben lényeges e hang: kar kar!

*KARICSÁL
(kar-ics-ál) önh. m. karicsál-t. A tyúkról mondják, midőn jó kedvében kar kar hangon énekelget, máskép: kárál; átvitt értelemben pedig a sokat fecsegő, haszontalanságokat beszélő emberről is. Ez az ember sokat karicsál. Fenn karicsál s alatt tojik meg. (Székely közmondat. Kriza J.).

*KARICSOL
(kar-ics-ol) l. KARICSÁL.

*KARIDEG
(kar-ideg) ösz. fn. Egy v. több ideg a karban, melyek a karszövetből erednek. Közép karideg (nervus medianus), mely az egész karon végig az ujjakig hat.

*KARIGAZGATÓ
(kar-igazgató) ösz. fn. l. KARMESTER, KARNAGY.

*KARIKA (1)
(kar-i-ka v. kar-ig-a) fn. tt. karikát. Törzsöke a kört jelentő kar, melyből karog karig, karogó karigó, karoga kariga, karika ered. Igy lett gur-ból guroga guriga; tol-ból tologa, toliga, taliga stb. Kállay gyüjteménye szerént karikó eredetibb alakjában ma is tájdivatos. Itt az i kicsinyező értelmet kölcsönöz a szónak. Általán am. kisebbféle köralaku eszköz, test, péld. gyűrű, melynek semmi gombja nincsen. Persául csarkh, csarkhah, szintén valamely kört, kereket jelent, és törökül halka am. gyűrű. Karikák a lószerszámokon, függönyökön, fülekben. Vas, réz, ezüst, fa karika. Fából csinált vas karika. (Km.)
"Szűk nadrága, sarkantyús csizmája,
Szinte tánczra peng a karikája."
Vörösmarty.
Szélesebb értelemben jelent bármely kört.
"Körben-karikában zendült magas ének,
Gerjedve hatalmas tülkök felelének."
Buda halála. (Arany J.)
Különösen fából készült tányérforma kör, melyet játékból dobálnak, vagy gurogatnak. Karikát hajítani, gurítani. Átv. ért. (zöld) karikát hány a szeme, am. karikaforma káprázat lebeg előtte, mint pl. erős ütés, arczul csapás következtében szokott történni.

*KARIKA (2) falu Közép Szolnok m.; helyr. kariká-ra
~n, ~ról.

*KARIKACSAPÁS
(karika-csapás) ösz. fn. Játék neme. Úgy megy a dolog, mint a karikacsapás. (Km.)

*KARIKÁCSKA
(kar-ig-a-acs-ka) kics. fn. tt. karikácská-t. Kis, piczi karika.

*KARIKAGYŰRŰ
(karika-gyűrű) ösz. fn. Gyűrü, mely egyszerü, gomb nélküli, köröskörül egyenlő karikából áll. Kinek van, kinek van karikagyűrűje, annak van, annak van barna szeretője. (Népd.)

*KARIKAHAJTÓ
(karika-hajtó) ösz. fn. Személy, ki játékképen karikát hajigál.

*KARIKÁL
(kar-ig-a-al) áth. m. karikál-t. Karikat, vagy hasonló alakú testet körben forgat.

*KARIKÁS
(kar-ig-a-as). 1) mn. tt. karikás-t v. ~at, tb. ~ak. Karikával ellátott. Karikás függöny, szerszám. Karikán forgó. Karikás ostor, korbács. 2) Fn. tt. karikás-t, tb. ~ok. Játék neme, mely karikadobálásban, vagy gurogatásban áll. Karikást játszani. 3) Mint szinte fn. l. KARIKÁSOSTOR.

*KARIKÁSGYŰRŰ
(karikás-gyűrű). l. KARIKAGYŰRŰ.

*KARIKÁSKÜRT
(karikás-kürt) ösz. fn. Karika alakú réz kürt.

*KARIKÁSOSTOR
(karikás-ostor) ösz. fn. Rövid nyelü ostor, különösen a csikósoknál, mely nyelénél karikán forog s nyakba vetve szoktak viselni.

*KARIKÁZ
(kar-ig-a-az) önh. m. karikáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Karikával játszik, karikát hajigál, vagy gurogat.

*KARIKÁZÁS
(kar-ig-a-az-ás) fn. tt. karikázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Csel. ért. karikahányás, vagy forgatás. 2) Szenv. ért. állapot, midőn valami körben forog. V. ö. KARIKÁZ, KARIKÁZIK.

*KARIKÁZIK
k. m. mint önh. Karikákat vet, körben forog. Karikáznak az elszórt huszasok. Ugy arczul csapták, szinte karikázott a szeme.

*KARIKÓ
tájdivatos épen úgy, mint kardikó, karimó, hosszúkó stb. (Erdélyben); l. KARIKA.

*KARIKÓS
(kar-ig-a-os) mn. tt. karikós-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél Kriza J. szerént karika lábú.

*KARIMA
(kar-im-a v. kar-iv-a v. kar-i-v-a) fn. tt. karimát. Törzsöke a kört jelentő kar. Az ima képző nem egyéb, mint az elavult ava eve igenévképző, s egy a galiba, kacsiba, paripa, ragyiva szók iba, ipa, iva képzőivel. 1) Szoros ért. valamely kerek vagy gömbölyü alaku testnek, eszköznek széle, pártázata, kerülete. Kalap karimája. Hordó karimája. 2) Szélesb ért. ami valamely testet, eszközt közvetlenül körülkerít. Kép karimája. Ablak karimája. Kályha karimája. V. ö. KERET.

*KARIMÁS
(kar-i-v-a-as) mn. tt. karimás-t v. ~at, tb. ~ak. Minek karimája van. Karimás kalap. Félkarimás sipka. Karimás tükör, kép. V. ö. KARIMA és KERET.

*KARIMÁSKÁSA
(karimás-kása) ösz. fn. Köleskásából főzött étek, melyet kitálalás után kihűlni engednek és édes tejjel körülöntik, amidőn a tej mintegy karimát csinál neki. Erdélyben lyukaskása is a neve.

*KARIMÁZ
(kar-i-v-a-az) áth. m. karimáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valaminek karimát csinál. Kalapot karimázni. Átv. ért. valaminek feneket kerít. Kikarimázta a beszédet. V. ö. KARIMA.

*KARIMÁZÁS
(kar-i-v-a-az-ás) fn. tt. karimázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit karimáznak.

*KARIMÁZAT
(kar-i-v-a-az-at) fn. tt. karimázat-ot, harm. szr. ~a. Karimaforma széle, szegélye, pártázata valaminek. A kályha karimázatát leverni.

*KARIMÓ
tájdivatos; l. KARIMA.

*KARIMZSÁL
kar-im-zs-a-al) áth. m. karimzsál-t. Máskép karamzsál. Törzsöke a metszést, rontást jelentő kar, melyből lett: karam, innen a gyakoritó karamos, melynek részesülője: karamosó, karamosa, innen ismét: karamosál, karamsál, karamzsál, karimzsál. Folytonos, vagy gyakori kis karczolásokat csinál a körmeivel.

*KARINCZA
fn. tt. karinczát; a székelyeknél díszesebb előruha, kötény. Némelyek azt vélik, hogy azonos az oláh katrincza szóval; de ha a magyarban elemezzük: kar-im-cza am. kis karima, amely mintegy félkarimában fogja körül a testet, ezen származtatásnak tökéletesen megfelel.

*KARING (1)
(kar-in-g) önh. és gyakor. m. karing-tam, ~tál, ~ott. Az i kicsinyezésre mutat. Módositva karong s n kivetve karog, a karing pedig karig, honnan karigó, kariga, karika. Innen: karing am. apróbb körös fordulatokat teszen. Megfelel neki a szélesb ért. kereng, kering.

*KARING (2)
(kar-ing) ösz. fn. Csipőn alul érő ujjas vagy ujjatlan ing, melyet bizonyos szertartások alatt p. a prédikáló székben, a karéneklés alatt, gyóntatáskor stb. a pap magára ölt. (Rochetum, Superpellicium.)

*KARINGÓ
(kar-in-g-ó) mn. és fn. tt. karingót. Am. a fenhangú keringő. Karingó bábó. A székelyeknél gyermekjáték, midőn valami körül forog. Máskép: kerembábó. A székelyeknél Kriza J. szerént jelent örvényt is.

*KARINGÓS
(kar-in-g-ó-s) mn. tt. karingóst v. ~at, tb. ~ak. Kisebbféle körös mozdulatokat képező. Karingós táncz. Karingós lovaglás. Használtatik főnév gyanánt is. Karingóst tánczolni, járni. Karingóst nyargalni. Az összetett kacskaringós jelent sokszoros tekervényü hajlást, forgást. V. ö. KACSKARINGÓ.

*KARINGÓZIK
(kar-in-g-ó-oz-ik) k. m. karingóz-tam, ~tál, ~ott. Karingva forog, pereg; karingóst játszik.

*KARISTA
(kar-is-ta) fn. tt. karistá-t. Hajfésülő ecset, kefe. Rokona: kárt.

*KARISTOL
(kar-is-t-ol) áth. m. karistol-t. 1) Karistaféle ecsettel fésül. Karistold meg a fejedet. Szegedi tájszó. 2) Hevesben, Borsodban am. karczol. V. ö. KÁRTOL.

*KARIZOM
(kar-izom) ösz. fn. Egy v. több izom a karokban, melyek a mozgást eszközlik.

*KARJOS
(kar-j-os) fn. tt. karjos-t, tb. ~ok. Kriza J. szerént a székelyeknél am. karosszék. Törzsöke: karj, melyben a ~j oly toldalék, mint eperj, szederj szókban.

*KARKÁN, KÁRKÁN
(kár-kán, azaz kárbiró?) régi elavult fn. jelentett valamely főnököt, hatósági vagy birósági főszemélyt, melyről a Kézai Simon által a XIII. században átirt krónika csakugyan ,judex damni' néven emlékezik, s melyben a kán tatár eredetü szónk is fenmaradt (Toldy F.). V. ö. KÁN. Érsekujvárott még e század elején létezett Kárkán nevű család.

*KARKANONOK
(kar-kanonok) ösz. fn. A német Chorherr után 1) Társas káptalani kanonok. 2) Szerzetes rendbeli kanonok, milyenek péld. a premontrei rendiek.

*KARKEZTYŰ
(kar-keztyű) ösz. fn. Hosszú keztyű, melynek szára az alkart könyökig betakarja.

*KARKÓCZ
falu Nyitra m.; helyr. Karkócz-ra, ~on, ~ról.

*KARKOSÁR
(kar-kosár) ösz. fn. Kosár, melyet fülénél fogva karon szokás hordani. Karkosárral menni a piaczra.

*KARKÖTŐ
(kar-kötő) ösz. fn. Kötő, melyet a nők ékszerül vagy ruhaujjnak felszorítása végett a karon viselnek.

*KARKÜLLŐ
(kar-küllő) ösz. fn. 1) Lemez, melyet hajdan a vivók, és katonák a csapás ellen karjokra kötöttek. 2) A boncztanban, a könyöknek felső kisebb csontja.

*KARLÁNCZ
(kar-láncz) ösz. fn. Karpereczféle kis láncz.

*KÁRLÁTÓ
(kár-látó) ösz. fn. A szülék első látogatása férjhez vitt leányuknál, kiben saját házoknál mintegy kárt szenvedtek. Kárlátóba menni.

*KÁRLEVÉL
(kár-levél) ösz. fn. Kárról szóló levél, leginkább a biztositási üzleteknél.

*KARLÓ (1)
(kar-ol-ó) fn. Székely tájnyelven am. karmantyú, l. ezt.

*KARLÓ (2)
falu Sopron m.; helyr. Karló-ra, ~n, ~ról.

*KARLÓCZ
l. KÁLÓCZA.

*KARLOVA
l. KÁROLYFALVA.

*KARMACS
falu Szala m.; helyr. Karmacs-ra, ~on, ~ról.

*KARMADÁR
(kar-madár) ösz. fn. l. KAROLY.

*KÁRMÁNKÖRTE
l. KÁRMÁNYKÖRTE.

*KARMANTYÚ
(kar-mentő), ösz. fn. tt. karmantyú-t. Valószinüleg a karmentő szóból a hanghasonlat szabályai szerént módosult, mely a székelyeknél még eredeti alakjában is megvan. 1) A karoknak lemezből készített takarója a régi lovagöltözékekben. 2) Melegen bélelt hengeralakú, prémes öveder, melyet a nők télen alkarjaikat bedugva viselnek.

*KARMANTYÚKA
(kar-mentőke) ösz. fn. Kiskarmantyú.

*KARMÁNY
(kar-mány) fn. tt. karmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A felöltő ruhának ujja, mely a kart takarja. Már Gyöngyösinél eléfordúl.

*KÁRMÁNY~ v. KÁRMÁNKÖRTE
(kármány- v. kármán-körte) ösz. fn. Augusztusban érő, édes leves nagy körtefaj; máskép: torzsátlan körte. Talán Ázsiának Kermán vagy pedig Karamán (Molnár Albertnél: Kármányország) nevű tartományából származott hozzánk, s innen kapta nevét. Néhutt: Kálmánkörte. A Tisza vidékén hibásan császárkörte a neve.

*KARMAZSIN
mn. tt. karmazsin-t, tb. ~ok. Egy a franczia carmoisin, német Karmesin szókkal. Első eredetét úgy látszik az arab kermesz szóból vette, honnan a török kîrmîzî is, mely vöröset jelent. Haragos, sötét vörös. Karmazsin szinű posztó, bőr.

*KARMAZSINBOGÁR
(karmazsin-bogár) ösz. fn. Vörös paizsú bogárfaj.

*KARMAZSINCSIZMA
(karmazsin-csizma) ösz. fn. Karmazsinszinű veres bőrből vagy szattyánból varrott csizma.

*KARMAZSINKÍGYÓ
(karmazsin-kígyó) ösz. fn. Kígyófaj, melynek bőre karmazsinszinű veres.

*KARMAZSINSZÍN
(karmazsin-szín) ösz. fn. Haragos sötét veres szín.

*KARMAZSINSZINŰ
(karmazsin-szinű) ösz. mn. Haragos, sötét vörös szinű. Karmazsinszinű posztó, bőr.

*KARMELÍTA
fn. tt. karmelítá-t. A libanoni Karmel hegyén a tizenkettedik században keletkezett, szigorú fegyelmű kolduló szerzet tagja. Első alapítójok volt Ajmericus antiochiai püspök. Mezítlábos karmeliták.

*KÁRMENTES
(kár-mentes) ösz. mn. Ki a fenyegetődző kártól megszabadúlt; vagy kinek kára visszapótoltatik. A kármentes lakosok segítik a kárvallottakat. Kármentes hajón szállítani valamit.

*KÁRMENTÉS
(kár-mentés) l. KÁRMENTESITÉS.

*KÁRMENTÉSI
(kár-mentési) ösz. mn. Lásd: KÁRMENTESITÉSI.

*KÁRMENTESÍT, KÁRMENTESIT
(kár-mentesít) ösz. áth. Valakit kármentessé tesz, kár ellen biztosít, illetőleg a szenvedett kárt visszapótolja. Az épületeket tűz, a vetéseket jég ellen kármentesíteni.

*KÁRMENTESITÉS
(kár-mentesités) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg biztosítás, mely által valakit kármentessé teszünk. Tűz-, jég-, hajókármentesítés. Az elégettek, hajótörést szenvedettek kármentesítése. V. ö. KÁRMENTES.

*KÁRMENTESITÉSI
(kár-mentesitési) ösz. mn. Kármentesitésre vonatkozó, azt illető. Kármentesitési szabályok, intézkedés, eljárás.

*KÁRMENTESÍTŐ
(kár-mentesítő) ösz. mn. Ami valamely károktól mentessé tesz, károk ellen biztosít. Kármentesítő társaság. Tűz-, vízkár ellen mentesítő egyesület.

*KÁRMENTESSÉG
(kár-mentesség) ösz. fn. Állapot, midőn valaki bizonyos károk ellen biztosítva van. A kármentességért évenként bizonyos mennyiségü pénzt fizetni.

*KARMENTŐ
(kar-mentő) ösz. fn. A székelyeknél am. a karnak ótalmazása végett arra húzott ujj az aratóknál. Néhutt: karkeztyű, karujjas.

*KÁRMENTŐ
(kár-mentő) ösz. fn. 1) Csapra vert hordó alá tett alacson dugáju faedény, hogy a kifolyó bor, eczet stb. kárba ne menjen. 2) Vas tepsi, melybe a nyárson sültnek zsirja csepeg. 3) A dikis alá való talpbőr, hogy a csizmabőr ki ne vágassék. 4) A csűr szakaszának belső oldalfala. Nevének mindenütt megfelel, minthogy mindenütt némi károsodástól óv.

*KARMESTER
(kar-mester) ösz. fn. Személy, ki a zenekart, vagy énekkart igazgatja. Máskép: Karnagy. Templomi, szinházi karmester.

*KARMESTERI
(kar-mesteri) ösz. mn. Karmesterhez tartozó, azt illető. Karmesteri pálczika.

*KÁRMIN
(valószinüleg az arab kermes szótól) fn. tt. kármin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Haragos szinű veres festék.

*KARMOL
(kar-m-ol) áth. m. karmol-t. Azonos értelmü a vékony hangu körmöl szóval, s am. valamit körömmel karczol, sérteget. Karmol a macska.

*KARMOLÁS
(kar-m-ol-ás), fn. tt. karmolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Körmök általi sértés, karczolás. Macskakarmolás.

*KARNA
erdélyi falu Alsó-Fehérvár m.; helyr. Karná-ra, ~n, ~ról.

*KÁRNA
falu Zemplén m.; helyr. Kárná-ra, ~n, ~ról.

*KARNAGY
(kar-nagy) l. KARMESTER.

*KARNIOL
fn. tt. karniol-t, tb. ~ok. Karniolia nevü tartomány lakosa.

*KARNIOLIA
fn. tt. karnioliá-t. Hajdan herczegség, most az austriai örökös tartományok egyike, mely a laibachi kerülethez tartozik.

*KARNOK
(kar-nok) fn. tt. karnokot. A szinházi karhoz tartozó személy.

*KARÓ
(kar-ó) fn. tt. karó-t. Gyöke ar (s k v. ch előtéttel char) mely több szavainkban metszést, szurást, más testekbe rontó behatást jelent. 1) Hegyes végű dorong, pózna, hasáb, melyet a földbe vernek. Karó a sövényben. Karókkal bekeríteni valamit. Karót verni a szőlőbe. Kiszedni a karókat. Köti az ebet a karóhoz. (Km.). A köznépi beszédben sokszor el is marad a névmutató: "köti ebet a karóhoz." Egy XVI. századbeli versben szintén: "Igen köti ebet az karóhoz" (,ebet' névmutató nélkül, Thaly K. gyüjteménye), azaz fogad, igér mindent, de kétséges, ha megtartja vagy megtarthatja-e. Láttam karó végén tar varjút. (Km.) Micsoda madár az, mely a karón is megtojik? (Mese.) Úgy jár, mintha karó volna a hasában, v. mintha karót nyelt volna. 2) Fából csinált nyárs. Karóra húzatni az embereket. 3) Fogas pózna, vagy szobor, melyre a tejes fazekakat akgatják.

*KARÓCSÖBÖR
(karó-csöbör) ösz. fn. Régen bizonyos szőlőadó neme volt.

*KARÓDÚCZ
(karó-dúcz) ösz. fn. Rézsutosan a földbe vert vastag karó, vagy szobor, mely a falat, sövényt, kerítést a dőlés ellen védi.

*KARÓFA
(karó-fa) ösz. fn. 1) Karónak a fája. 2) Karónak való fa anyag, péld. szőlőkarónak a fenyű, különösen a veresfenyű, kerítésnek a tölgyfa.

*KARÓFEJ
(karó-fej) ösz. fn. 1) A karónak felső vastagabb vége. 2) Hevederül szolgáló rúd, mely az egymás mellé vert kerítési karókat öszvetartja.

*KÁROG
(kár-og) önh. és gyakor. m. károg-tam, ~tál, ~ott. Hangutánzó, s am. kár kár hangon kiált. Mondják különösen a varjakról, hollókról, varju-kányákról. Átv. gúnyos ért. rekedt, kellemetlen hangon lármáz. Károg, mint a varju. Innen a latin corvus, hellén korax, német Krähe, olasz gracchia stb. Egyeznek vele mint igék a szintén hangutánzó latin crocio, crocito, német krähen, hellén krazw, krwxw, szanszkrit kruç stb.

*KÁROGÁS
(kár-og-ás) fn. tt. károgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A varjak neméhez tartozó madarak kár kár hangon kiáltozása. Átv. ért. rekedt, varjuhangu ember szólása, beszéde.

*KÁROGAT
(kár-og-at), önh. és gyakor. m. károgat-tam, ~tál, ~ott, par. károgass. Folytonosan vagy gyakorta károg. Hideg lesz, mert károgatnak a varjak. V. ö. KÁROG.

*KÁROGATÁS
(kár-og-at-ás) fn. tt. károgatás-t tb. ~ok. harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos károgás. Varjak károgatása.

*KARÓKERÍTÉS
(karó-kerítés) ösz. fn. Egymás mellé vert és gúzszsal összekötött karókból álló kerítés, milyeket erdős vidéki falvakban láthatni, különösen a Bakonyságban.

*KARÓKERTĚLET
(karó-kertělet) ösz. fn. l. KARÓKERÍTÉS.

*KAROL
(kar-ol) áth. m. karolt. Karjával ölel, összefog. Átkarol. Felkarol saját és átvitt értelemben. Néhutt használják ,karél' és karral v. kézzel ,dolgozik' értelemben is.

*KAROLÁS
(kar-ol-ás) fn. tt. karolás-t, tb. ~ok. Karjával összefogás, átkarolás. Kerélás. V. ö. KAROL.

*KAROLINA
női kn. tt. Karoliná-t. Carolina. Kicsinyitve: Lina, Lini, Lincsi.

*KÁROLL
(kár-ol-ol) áth. l. KÁRALL.

*KAROLY
(kar-oly) fn. tt. karoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A ragadozók neméhez tartozó madárfaj. Páriz P. és Molnár A. szerént falco nisus. Valószinű, hogy nevét karingós repülésétől vette; (valamint a kerecsen is). Máskép: karuly, karvaly, karvoly, karmadár (karingó madár?). V. ö. KERENG. A karuly pacsirtát űz. (Csere). A török kartal (am. sas) névben ugyanazon gyök látszik rejleni, valamint a persa csarkh v. csargh (= ölyü) szóban is. Némelyek, pl. Döbrentey véleménye szerént, annyi volna, mint ,karon tartott madár'.

*KÁROLY (1)
férfi kn. tt. Károly-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Carolus. Róbert Károly Magyarország királya. A nyelvészek a Kerl régiesen karl v. charal német szótól származtatják, mely Heyse szerént eredetileg általában férfit jelentett az erő mellékfogalmával, különösen férjet, vőlegényt (hőst); de jelennen csak köznépbeli durva testi erejű férfi személyt fejez ki (eine männliche Person niederen Standes mit dem Nebenbegriffe plumper Körperkraft, ein junger starker Kerl), többnyire lealacsonyitó értelemben (ein alter Kerl, ein schlechter Kerl) de bizalmasan és tréfásan is (ein braver, ehrlicher Kerl); jelent különösebben szolgát. Körülbelül am. a magyar ,legény'.

*KÁROLY (2)
NAGY~, MV. Szathmár m.; helyr. ~Károly-ba, ~ban, ~ból.

*KÁROLYFALU
falu Turócz m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KÁROLYFALVA
falu Pozsony és Zemplén m.; puszta Pozsony m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KÁROLY-FEJÉRVÁR
sz. kir. város Erdélyben; helyr. ~Fejérvár-ra, ~ott v. ~t, ~ról. l. GYULAFEJÉRVÁR.

*KÁROLYHÁZA
puszta Veszprém m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KAROM v. KARM
(kar-om) fn. tt. karm-ot, harm. szr. ~a. Alkalmasint köröm szónak vastaghangú módosúlata; alkalmas új szó a ragadozó madarak és négylábuak körmeinek kifejezésére. Macska, tigris, sas karmai.

*KAROM
puszták Veszprém és Komárom m.; helyr. Karom-ba, ~ban, ~ból.

*KARÓMALOM
(karó-malom) ösz. fn. Malomféle gép, mely vastagabb fákból, deszkákból karókat hasogat.

*KÁROMKODÁS
(kár-on-kod-ás) fn. tt. káromkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Haragos, szitkozódó, boszúkivánó kemény durva szókra fakadás. V. ö. KÁROMKODIK.

*KÁROMKODIK
(kár-on-kod-ik v. kár-on-g-od-ik) k. m. káromkod-tam, ~tál, ~ott. Törzsöke vagy a hangutánzó, vagy a kárt, ártalmat, sértést jelentő kár, melyből lett károg, károng v. káronog, károng-odik vagy káronkodik, káromkodik. Rokonok a mongol khaara (Beregszászi), finn kiro, csagataj kargîs (káromkodás), kargadî (káromlat). 1) Szoros ért. mások kárát, ártalmát, sérelmét, veszteségét kivánó indulatos szókra fakad, átkokat mond. Ilyenek a mennykővel üttetés, fenével etetés, rágatás; nemi szemérem becstelenítése; Istennel veretés, (,verjen meg az Isten'), ördöggel vitetés, (,vigyen el az ördög') stb. 2) Szélesb ért. minden indulatos kifakadás, mely valamely tiszteletben álló nevet, személyt, lényt gyaláz, becstelenít, szid, péld. ki az Istent, szenteket, üdvösséget, hitet, szentséget stb. fertelmes szókkal szidalmazza. Káromkodik, mint a csikós, mint a jégeső. (Km.)
"Légy jelen, könyörgünk, mostan azok ellen,
Az kik káromkodnak istenséged ellen!"
Törökök elleni fohász. (Thaly K. gyüjt.)

*KÁROMLÁS
(kár-on-ol-ás) fn. tt. káromlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki mást káromol. Borzasztó csúf káromlások. V. ö. KÁROMOL.

*KÁROMLAT
(kár-on-ol-at) fn. tt. káromlatot. A régieknél am. káromlás. "Ménden bűn és káromlat megbocsáttatik embereknek, léleknek kedég káromlatja (spiritus autem blasphemia) nem bocsáttatik meg." "Káromlatot és mevetést (nevetést) tenne a népnek" (qui insultaret populo isti). Bécsi codex.

*KÁROMOL
(kár-on-ol) áth. m. káromol-t v. káromlott, htn. ~ni v. káromlani. Valószinüleg az elavult károngol, káromgol igéből van öszvehúzva, s am. valakit károngó szókkal, szitkokkal, sérelmekkel illet. V. ö. KÁROMKODIK. Istent, szenteket, embereket káromolni. Elkáromolni magát, azaz, káromló szókra fakadni. Valakit megkáromolni. A Tatrosi codexben károml (blasphemat) megkáromlattatik (illudetur). Ugyanott. "Megkáromlák" (blasphemabant). Nádox-codex.
"Az Istennek nevét nyilván káromlottam,
Mulandó jószágért hitem megtagadtam."
Sírvers 1606. évből (Thaly K. gyűjt.).

*KÁRONKODIK
l. KÁROMKODIK.

*KARÓPÉNZ
(karó-pénz) ösz. fn. Helypénz, melyet a hajókázható folyók partján azon karótól fizetni kell, melyhez a hajót kikötik.

*KARÓRÁGÓ
(karó-rágó) ösz. mn. Mondják lóról, mely a jászolt szokta rágni.

*KARÓRÉPA
(karó-répa) ösz. fn. A káposzták neméhez tartozó növényfaj; gyökere czövek- vagy orsóforma, húsos, levelei simák, a felsők szivded láncsásak, az alsók félbeszárnyasak, fogasak. (Brassica napus. Diószegi).

*KARÓRÉPAFÖLD
(karó-répa-föld) ösz. fn. Föld, melyben karórépát termesztenek vagy mely legalkalmasabb annak termesztésére.

*KARÓRÉPAMAG
(karó-répa-mag) ösz. fn. A karórépának megva. Karórépamaggal bevetni a földet.

*KARÓRÉPAOLAJ
(karó-répa-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet a karórépa magvaiból ütnek.

*KAROS (1)
(kar-os) mn. tt. karos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Karral, korláttal, fogódzóval ellátott. Karos pad, szék, asztal. Karos lépcsők, tornácz, erkély. 2) Kinek erős izmos vastag karjai vannak. Karos legény. Olyan, mint: tenyeres, talpas, vállas, czombos, stb.

*KAROS (2)
faluk Szala és Zemplén m. helyr. Karos-ra, ~on, ~ról.

*KARÓS
(kar-ó-os) 1) mn. tt. karós-t v. ~at, tb) ~ak. Karókkal ellátott, támogatott. Karós szőlők, csemeték.

*KÁROS
1) (kár-os) mn. tt. káros-t v. ~at, tb. ~ak. Ami kárral jár, kárt hoz. Káros csapások. 2) Mint főnév (tt. ~t, tb. ~ok), jelent személyt, k kárt szenvedett. Káros bánkódjék. (Km.). Mi vagyunk a károsok, nem ti. Káros embernek késő a tanács (Km.).

*KÁROSÍT, KÁROSIT
(kár-os-ít) áth. m. károsított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Kárt okoz, csinál valakinek. Ezzel csak magadat károsítod. Másokat nem szabad károsítani.

*KÁROSÍTÁS, KÁROSITÁS
(kár-os-ít-ás) fn. tt. károsítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki magának vagy másnak kárt okoz.

*KAROSNYA
(kar-os-nya, betűáttétellel másképen: kasornya) fn. tt. kasornyát. Kassai J. szerént Tolna megyei szó s am. edénykantár, melyet karon hordoznak, s az edényben a mezőre eledelt visznek a munkások számára.

*KÁROSODÁS
(kár-os-od-ás) fn. tt. károsodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midön valaki károsodik. V. ö. KÁROSODIK.

*KÁROSODIK
(kár-os-od-ik) k. m. károsod-tam, ~tál, ~ott. Kárt szenved, káros állapotba jut, vesztesége van.

*KAROSOLLÓ
(karos-olló) ösz. fn. Nagy kertészolló, melylyel a fák vékonyabb ágait nyesik.

*KARÓSÖVÉNY
(karó-sövény) ösz. fn. Egymás mellé vert, s gúzsokkal öszvekötött karókból álló sövény. V. ö. BERENA 2).

*KÁROSSÁG
(kár-os-ság) fn. tt. károsság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva káros, kárt okoz.

*KÁROSÚL, KÁROSUL
(kár-os-úl) önh. m. károsúl-t. Széles ért. kárt vall, kárt szenved. V. ö. KÁROSODIK.

*KÁROSÚLÁS, KÁROSULÁS
(kár-os-úl-ás) fn. tt. károsulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kárvallás, kárszenvedés, károsodás.

*KAROSZLOP
(kar-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely a támaszkodó, fogódzó, korlátféle karzatot tartja.

*KARÓVAS
(karó-vas) ösz. fn. Karóformára idomított s karóul alkalmazott vas rúd vagy dorong.

*KARÓZ
(kar-ó-oz) áth. m. karóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Karókkal kerít vagy támogat, erősít. Körülkarózni a kertet. Karózni a szőlőt.

*KARÓZÁS
(kar-ó-oz-ás) fn. tt. karózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Karókkal való kerítés vagy támogatás, erősités; különösen szőlőbeli munka, midőn a tőkék mellé a karókat leverik.

*KARÓZAT
(kar-ó-oz-at) fn. tt. karózat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Levert karók öszvege, kerülete. A karózatot épen tartani. A karózaton rést törni.

*KARÖLTVE
(kar-öltve) ih. 1) Karon fogva. 2) Átv. egyesített munkával vagy erővel.

*KÁRÖRÖM
(kár-öröm) ösz. fn. Rosz, másnak javát irigylő indulatból fakadó öröm, melyre valaki gerjed, midőn másnak kárát látja.

*KÁRÖRVENDŐ
(kár-örvendő) ösz. mn. Ki másnak kárán örvend. Kárörvendő ellenség, szeretetlen ember.

*KARPALÁST
(kar-palást) ösz. fn. Egyházi személyek diszpalástja, melyet karra fogva szoktak viselni. Karpalástban tisztelkedni. (Pallium ecclesiasticum).

*KARPÁRNA
(kar-párna) ösz. fn. Párna a karszéken, vagy pamlagon, melyre a kart nyugasztani szokás. Máskép: karvánkos.

*KARPÁT v. KÁRPÁT
fn. tt. Karpátot. Hegység vagyis hegységek neve Magyarországban és Erdélyben. A Karpátok félhold (kar?) alakban az egész északi s keleti Magyarországot és Erdélyt körülfogják, sőt ez utóbbit elboritják. Mindkét országot északnyugot felé Morvaországtól, északkelet és észak felé Moldva-, és délfelé Oláhországtól választják el. Az északi Karpátok (Tátra) öt előhegységben ágaznak Magyarországba: egyikök a Vág balpartjától nyugotról északra emelkedik; hármok déli irányban (ezek közt a Mátra); végre az ötödik azon keleti ág, melynek zemplénmegyei hires bortermő része ,Hegyalja' nevet visel s végső csúcsa a tokaji hegy. A Karpátokat általában nyugotiakra (Beszkédek), magas vagy középponti Karpátokra, karpáti erdős hegységre s erdélyi Karpátokra osztják fel.
"És Karpát hegytetőjén fönn áll az ősz vezér,
Egekbe nyujtott karral áldást a népre kér.
Hosszú fehér fürtével szellők enyelgenek,
Lelkében egy leendő hon álmi rezgenek."
A magyarok Mózese (Garaytól).

*KARPĚNZ
(kar-pénz) ösz. fn. Karénekesek dija, fizetése.

*KARPERECZ
(kar-perecz) ösz. fn. Perecz vagy karikaforma ékszer aranyból, ezüstből. aczélból, melyet a nők karra csatolva viselnek.

*KÁRPIT
(egy eredetűnek látszik a hangokban s értelemben is rokon franczia: couvert szóval, mely couvrir, ez ismét a latin cooperire [fedezni] szóból eredett, innen cooperculum am. fedő; a latin carpentum (kocsi, födeles hintó) nem látszik idetartozni. Egyébiránt kárpit eléfordul a szláv nyelvekben is); fn. tt. kárpit-ot, harm. szr. ~ja. Honosúlt magyar szó. 1) Függöny, pl. az ablakon, szinpadon. A kárpitot behúzni, felhúzni, leereszteni. A kárpit legördült. 2) Szőnyeg. Kárpitokkal beteríteni a szobát, teremet.

*KÁRPITHENGER
(kárpit-henger) ösz. fn. Henger, melyre a függő s gördülő kárpitot tekerik.

*KÁRPITOL
(kárpit-ol) áth. m. kárpitolt. Lásd: KÁRPITOZ.

*KÁRPITOLÁS
(kárpitol-ás) fn. l. KÁRPITOZÁS.

*KÁRPITOS
(kárpit-os) 1) mn. tt. kárpitos-t v. ~at, tb. ~ak. Kárpittal bevont, ékesített, ellátott. Kárpitos ágy, ablak. terem.. 2) fn. tt. kárpitos-t, tb. ~ok. Kézmives, ki kárpitokat, szőnyegeket készít, s velök teremeket, palotákat stb. diszít.

*KÁRPITOZ
(kárpit-oz) áth. m. kárpitoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kárpitokkal ékesít, földiszít, bevon, pl. ablakokat, ágyakat, teremeket stb.

*KÁRPITOZÁS
(kárpit-oz-ás) fn. tt. kárpitozást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kárpitokkal diszítés, ékesités, fölszerelés. Teremek, ablakok, ágyak kárpitozása.

*KÁRPITOZAT
(kárpit-oz-at) fn. tt. kárpitozat-ot, harm. szr. ~a. Kárpitokból álló diszítmény, bútorozat. A kárpitozat árjegyzékét kifizetni. Fényes, drága kárpitozat.

*KARPOL
l. KARAPOL.

*KARPÓLYA
(kar-pólya) ösz. fn. Pólyaféle kötő, szalag, melyet pl. hideg ellen a karra kötnek. Különösen, melylyel a sebes kart bekötik.

*KÁRPÓT
(kár-pót) l. KÁRPÓTLÉK.

*KÁRPÓTLÁS
(kár-pótlás) ösz. fn. A szenvedett kárnak, vagyis elvesztett jószágnak, vagyonnak más hason értékü által megtéritése, helyreütése. A háboruban elrablott barmokért kárpótlást kapni.

*KÁRPÓTLÉK
(kár-pótlék) ösz. fn. Azon jószág vagy pénz, melyet valaki a szenvedett kár megtéritéseül kap.

*KÁRPÓTOL
(kár-pótol) ösz. áth. Valamely szenvedett kárért hasonértékü jószágot vagy pénzt ad, kármentesít.
"Kárpótol a közjólét érzete."
Az ember tragoediája. (Madách I.).

*KARPÖFETEG
(kar-pöfeteg) ösz. fn. Szétágazó húsos kinövés a kóros emberi testben. (Polypus).

*KÁRPÖR
(kár-pör) ösz. fn. Pör, melyet valaki az illető biróság előtt a kártevő ellen indít, s attól kárpótlást követel.

*KARRÓS
NAGY~, KIS~, puszták Győr m. helyr. Karrós-ra, ~on, ~ról.

*KARSZÉK
(kar-szék) ösz. fn. Karos vagy tám lás szék.

*KARSZELLEM
(kar-szellem) ösz. fn. Szellem, mely bizonyos testület tagjait, s ezek cselekvésmódját, magaviseletét jellemzőleg általlengi, pl. a katonai karszellem minden személyes sértést erélyesen visszautasít. (Esprit de Corps).

*KÁRSZENVEDÉS
(kár-szenvedés) l. KÁR VALLÁS.

*KARSZORÍTÓ
(kar-szorító) ösz. fn. l. KARKÖTŐ.

*KARSZŰZ
(kar-szűz) ösz. fn. 1) Széles ért. egyházi, templomi karban éneklő szűz. 2) Szoros ért. szerzetes kanononok rende szerént élő apáczák, kik. nek eredeti rendeltetésök a karéneklés, és imádkozás.-

*KÁRT
(kár-t) fn. tt. kárt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Gereben vagy fésüforma vas eszköz, melylyel különösen a csapók a gyapjút fésülik, tisztitják. Rokon vele: gyarat. Gyöke vagy a hegyeset jelentő ár, mely egy az ár (szuró hegyes eszköz) szóval, s megvan a dárda, és nyárs, szuró eszközökben is; vagy azonos hár gyökkel, honnan kárt, am. hárít; vagy végre kár, krá hangutánzónak is vétethetik s a t végül eszközt jelent. A német Karde, a latin carduus szóból eredett, mely szintén szúróst látszik jelenteni. V. ö. KARCZ 1). 2) Tájszokásilag a palóczoknál és székelyeknél am. kanna, vízmerítő edény. Néhutt: kártus, kártya, kártyus. Mongolul Beregszászi szerént: gardugaku ugyanazt jelenti.

*KARTÁCS
(a 2-ik ért. az olasz cartaccia, után németül: Kartätsche, francziául cartouche), fn. tt. kartács-ot, harm. szr. ~a. 1) l. KÁRT, máskép: KORDÁCS, németül: Kardätsche. 2) Ágyúgömb, melynek üres belseje apróbb golyókat, szegeket, vas darabokat, lánczokat, stb. foglal magában, s ezek a nagy golyónak eldurranásakor szétröppennek. Kartácsokkal megszakgatni az ellenség rendét.

*KARTÁCSGÖMB
(kartács-gömb) ösz. fn. Apróbb golyókkal, szegekkel stb. töltött üreges ágyugömb. V. ö. KARTÁCS.

*KARTÁCSLÖVÉS
(kartács-lövés) ösz. fn. Kartácsféle ágyugömbökkel lövés. V. ö. KARTÁCS.

*KARTÁCSOL
(kartács-ol) áth. m. kartácsol-t. 1) Kartácsféle gerebennel, fésüvel, vagyis kárttal tisztít valamit, különösen gyapjút. 2) l. KARTÁCSOZ.

*KARTÁCSOZ
(kartács-oz) áth. m. kartácsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kartács nevü ágyugömbökkel lődöz. Kartácsozni a várat, sánczokat, szemközt jövő lovasságot.

*KARTÁCSSZEKRÉNY
(kartács-szekrény) ösz. fn. Tüzérek szekrénye, melyben a kartácsgömböket tartogatják s hordozzák.

*KARTÁCSTOK
(kartács-tok) ösz. fn. Fából csinált tok, melybe a lövésre készített kartácsgömböt takarják.

*KARTAL
NAGY~, falu, KIS~ puszta, Pest m. helyr. Kartal-ra, ~on, ról.

*KARTALAN
(kar-ta-lan) mn. tt. kartalan-t, tb. ~ok. A kinek vagy a minek karja nincs. Kartalan ember. Kartalan szék. Határozóként am. kar nélkül.

*KÁRTALAN
(kár-ta-lan) mn. l. KÁRATLAN.

*KÁRTALANÍT, KÁRTALANÍTÁS
l. KÁRATLANÍT, KÁRATLANÍTÁS.

*KARTÁM, KARTÁMASZ
(kar-tám v. ~támasz) ösz. fn. Általán minden támasz, melyen karunkat nyugtatjuk.

*KÁRTÉKONY
(kár-té-kony) ösz. mn. Ami természeténél, hajlamánál fogva kárt teszen vagy kárt tenni képes. Kártékony farkasok, egerek, ragadozó madarak. Kártékony árvizek, jégesők, felhőszakadások, földrengések.

*KÁRTÉKONYAN
(kár-tékony-an) ih. Kárt téve, kárt okozva, kárositólag.

*KÁRTÉKONYFURDANCS
(kártékony-furdancs) ösz. fn. Bolhanagyságu bogárfaj, mely különösen a könyvekben és növénygyüjteményekben sok kárt tesz.

*KÁRTÉKONYSÁG
(kár-tékonyság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki kártevő természettel, hajlammal, képességgel bir. V. ö. KÁRTÉKONY.

*KÁRTÉRÍTÉS, KÁRTÉRITÉS
(kár-térítés) ösz fn. l. KÁRPÓTLÁS.

*KÁRTÉT
(kár-tét) ösz. fn. Tény vagy cselekedet, melynek eredménye kár.

*KÁRTÉTEL
(kár-tétel) ösz. fn. l. KÁRTÉT.

*KÁRTEVÉS
(kár-tevés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami kárt csinál, kárt okoz.

*KÁRTEVŐ
(kár-tevő) ösz. mn. Aki vagy ami tettleg kárt okoz, kárt tesz. Szorosabb és határozottabb értelmü, mint a kártékony. Kártevő cselédek, szolgák. A kártevő juhászt megbüntetni. V. ö. KÁRTÉKONY.

*KARTIFIOL v. KÁRTIFIOL
l. KARFIOL.

*KÁRTKÓCZ
(kárt-kócz) ösz. fn. Kócz, melyet a kártféle gerebennel a szőrből, gyapjuból kifésülnek.

*KÁRTÓ
(kár-t-ó) fn. tt. kártó-t. Eredetileg igenév, s am. gerebenező, fésülő, s innen gyanitható, hogy létezett kárt ige a kár törzsökből, mint gyárt a gyár-ból. E törzsök tisztán megvan a latin carmen, s hangváltozattal a szláv greben, hreben szókban. V. ö. KÁRT.

*KÁRTOL
(kár-t-ol) áth. m. kártol-t. Kárt nevü gerebennel fésül, tisztogat. Gyapjut, szőrt, lent, kendert kártolni. V. ö. KÁRT.

*KÁRTOLÁS
(kár-t-ol-ás) fn. tt. kártolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn bizonyos szálas szőrféle anyagot kárttal tisztogatnak.

*KÁRTOLÓSZÉK
(kártoló-szék) ösz. fn. Csapók és kalaposok dolgozószéke, melyen kártolni szoktak.

*KARTON v. KÁRTON
(francziául coton, olaszul cotone, németül, Kattun, melyek úgy látszik az arab koton [am. gyapot] szóból eredtek; egyébiránt megvan a szláv nyelvekben is a magyarhoz közelebb hangzattal); fn. és mn. Idegen, de a népnyelvbe általánosan bevett szó. Jelent pamutból szőtt, aljasabbféle kelmét, különféle szinekkel és virágokkal. Vörös, kék, zöld, karton. Mint melléknév jelent ilyféle kelméből valót. Karton vászon. Karton szoknya, kötény.

*KARTONGYÁR
(karton-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben gyapotból kartonféle szöveteket készítenek.

*KÁRTOS
(kárt-os) fn. tt. kártos-t, tb. ~ok. Néhutt: kártyus. l. KÁRTYA, 3).

*KARTONNYOMTATÓ
(karton-nyomtató) ösz. fn. Festő, ki a kartonkelméket különféle szinekre és változatos virágokkal tarkázva festi.

*KARTONVÁSZON
(karton-vászon) ösz. fn. Festetlen gyapotszövet, melyből a kartonkelmét festik.

*KARTÖRÉS
(kar-törés) ösz. fn. Törés a kar csuklóján vagy szárcsontján.

*KÁRTYA
fn. tt. kártyát. A latin cartha szóból módosult, francziául carte, melyet meg kell különböztetni a charte szótól, noha szintén a (latin) charta szóból származott. A latin ,charta' pedig azonos a hellén carthV szóval. 1) Általán papirdarab, papirszelet. Holmi kártyákra jegyezni fel az észrevételeket. 2) Szoros ért. kemény, négyszögü, s egyarányos metszetü, bizonyos képekkel és jegyekkel festett vagy nyomott papírlapok, bizonyos játékokat játszani valók. Magyar-, német-, franczia kártya. Kártyát játszani. Kártyát emelni, keverni, osztani, adni. Kártyát vetni, azaz a kártyalapokból jövendőt mondani, jósolni. Jól tudja keverni a kártyát. (km.). Más kártyájába nézni, átv. ért. am. másnak szándékát, tervezetét megtudni. Felfordult kártyával játszani se haszon, se mulatság. (Km.). A székelyeknél am. vízmerítő edény. l. KÁRT, 2).

*KÁRTYAASZTAL
(kártya-asztal) ösz. fn. Asztal, melynél kártyát játszani szoktak. Kártyaasztal mellett tölteni az éjet.

*KÁRTYACSINÁLÓ
(kártya-csináló) ösz. fn. Kézmives, ki játékra való kártyákat készít.

*KÁRTYAHÁZ
(kártya-ház) ösz. fn. Kártyalapokból házformára öszverakott alkotmány, a gyermekek játéka. Átv. ért. ingatag alapon álló tervezet, máskép: kártyavár.

*KÁRTYAJÁTÉK
(kártya-játék) ösz. fn. Mindenféle játék, melyet kártyalapokkal játszani szoktak. Nagyban üzött kártyajáték.

*KÁRTYAJÁTÉKOS
(kártya játékos) ösz. fn. Széles ért. Ki kártyázik vagy kártyázni szokott. Szoros ért. kinek rendes foglalkozása, és keresetmódja a kártyajátszás. Hamis, szenvedélyes kártyajátékos.

*KÁRTYAJÁTSZÁS
(kártya-játszás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki időtöltés vagy nyerészkedés végett kártyát játszik.

*KÁRTYALAP
(kártya-lap) ösz. fn. KÁRTYALEVÉL.

*KÁRTYALEVÉL
(kártya-levél) ösz. fn. Egy egy levél vagy lap a játékkártyából.

*KÁRTYAMESTERSÉG
(kártya-mesterség) ösz. fn. Meglepő s az avatlanok előtt bámulatos mutatványok, melyeket a hozzáértő ügyes játékos a kártyalevelek által mutatni képes.

*KÁRTYAPAPÍR v. ~PAPÍROS
(kártya-papír v. ~papíros) ösz. fn. Vastag, síma papiros, melyből a kártyákat készítik.

*KÁRTYAPÉNZ
(kártya-pénz) ösz. fn. 1) Általán azon pénz, melylyel a kártyajátékban eléforduló kiadások, veszteségek fizettetnek. 2) Azon pénz, melyet a játszó társaság a kártyákért fizetni szokott. 3) Azon pénz, melyet a játszók előlegesen kitesznek, hogy reá játszszanak.

*KÁRTYÁS
(kártya-as) fn. tt. kártyás-t, tb. ~ok. l. KÁRTYAJÁTÉKOS.

*KÁRTYAVÁR
(kártya-vár) ösz. fn. Átv. ért. hiú munka, tervezet, mely mint a kártyából rakott alkotvány könnyen öszvedől. Kártyavár, légalkotmány. (Kölcsey).

*KÁRTYAVETÉS
(kártya-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a kirakott kártyákból mulatságul vagy babonából jövendőt mond, vagy holmi rejtett, titkos dolgokat fölfedezni vél.

*KÁRTYAVETŐ
(kártya-vető) ösz. mn. és fn. Ki a kártyák különféle elrakásából jövendől vagy rejtett dolgokat fedez föl. Kártyavető banyák, czigányasszonyok. V. ö. KÁRTYAVETÉS.

*KÁRTYÁZ
(kártya-az) önh. m. kártyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kártyával vagy kártyát játszik. Tájszokásilag: kártyázik.

*KÁRTYÁZÁS
(kártya-az-ás) fn. tt. kártyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kártyáz.

*KÁRTYUS
(kárty-us v. kárt-us) fn. tt. kártyus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kis kárt, azaz vízmerítő kanna, faedény. Máskép: kártya, kártus.

*KARUCZA
fn. tt. karuczát, a székelyeknél kis fatalpú futkosó szekér. ,Káré' szónak kicsinzője: kar-i-cza v. kar-u-cza. Az olasz carrozza általában kocsit jelent.

*KARUJJAS
l. KARMENTŐ.

*KARULY
l. KAROLY.

*KARULYA
falu a Kővári kerületben, helyr. Karulyá-ra, ~n, ~ról.

*KARULYFALVA
falu Belső Szolnok m. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KARÜTÉR
(kar-üt-ér) ösz. fn. Ütér a karban. V. ö. ÜTÉR.

*KARVA
falu Esztergam m. helyr. Karvá-ra, ~n, ~ról.

*KÁRVALLÁS
(kár-vallás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valakinek kára van, midőn kár éri.

*KÁRVALLOTT
(kár-vallott) ösz. mn. Ki kárt szenvedett, kit valami kár ért. Sopánkodik mint a kárvallott czigány. (Km.).

*KARVALY v. KARVOLY
l. KAROLY.
"Violám úgy futott én szemeim előtt,
Mint fürj karvaly előtt, mint árnyék nap előtt."
Zrínyi.

*KARVÁNKOS
(kar-vánkos) ösz. fn. Vánkos, a karszéken, pamlagon, hintóban, stb. melyre karunkat támasztani vagy azon nyugtatni szoktuk.

*KARVAS (1)
(kar-vas) ösz. fn. 1) Vas le mez, mely a régi lovagok fegyverkezetében a kart borította.
"Melyeknek kezek is villogott karvassal."
Gyöngyösi István.
"Gránát s skárlát köntös van majd mindnyájokon,
Széles fringyia kard fekszik oldalokon.
Derekakon pánczél, kezeken karvasok,
Süvegeken rárók, kerecsenek, sasok."
Ugyanaz.
2) Kerítés, korlát vasból, (fa helyett) pl. hídon, lépcsőzeten.

*KARVAS (2)
(kar-u-as) fn. tt. karvas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nagy hegedű, melyet a játszó mintegy karjára fog, és úgy húzza. (Olaszul: Viola di braccio, (1), közönségesen csak: viola, amabból németül: Bratsche, másképen: Armgeige).

*KÁRVESZÉLY
(kár-veszély) ösz. fn. Igen nagy kár, mely vagyonunkat is vagy annak egy részét veszélyezteti.

*KARVITORLA
(kar-vitorla) ösz. fn. Vitorla, mely az árboczfából kinyuló egyes rúdhoz van kötve, s mintegy karját képezi a nagy árbocznak.

*KARVOLY
l. KAROLY.

*KARZAT
(kar-oz-at) fn. tt. karzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Nagyobb teremek, paloták, szinházak, templomok belsején köröskörül vagy részént emelt korlátos folyosó vagy tér, honnan a terembe lenézhetni. Tanácsházi-, szinházi-, templomi karzat. Első, második karzat.

*KARZATI
(kar-oz-at-i) mn. tt. karzat-it, tb. ~ak. Karzatot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Karzati közönség.

*KARZENE
(kar-zene) ösz. fn. Társas zene, melyben egész kart képező zenészek működnek. Egyházi, szinházi, katonai karzene.

*KAS (1)
hangutánzó gyök, kasmat (honnan: kasmatol), kasuka és kastol, kastos szókban. Rokona: csosz gyök (csoszog, csosztat stb. szókban), és talán kajt is (kajtat, kajtár szókban).

*KAS (2)
fn. tt. kas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyökeleme a görbét jelentő ka. Általán, bizonyos növények száraiból font, kötött edényféle eszköz, mely rendeltetéséhez képest különféle alakú szokott lenni. Veszszőből, szalmából, kákából kötött kas. Méhkas, kocsikas, tapogatókas, gabonakas. Teli van a kas, (km. a terhes asszonyról). A sok kis mag kasokat tölt. (Km.) Tótul kos, kosik. Rokon vele a góth: kasz (edény), persa: kasztr (tartó), latin: corbis, magyar kosár stb. Innen származtatható kasul (keresztül-kasul) szó is, minthogy a kas fonadékai egymást átmetszik, egymásba össze-vissza folynak. V. ö. KASUL.

*KÁS
puszta Somogyban, helyr. Kás-on, ~ra, ~ról.

*KÁSA
(kás-a v. hár-s-a, a minek héja, háritva, horzsolva vagy hántva van, az r betű a következő s betűvel könnyen hasonúlván mint: nyárs, nyáss ]a Bécsi codexben is], borsó bossó, hárs hás, hársfa hásfa, társ a székelyeknél: tás; eléfordúl a szláv nyelvekben is; a persában ás Vullers szerént: puls, pulmentum); fn. tt. kását. 1) Általán eledel, melyet közönségesen darává őrlött gabonafajból, néha más magokból vagy bogyókból, gyümölcsökből is készitenek, az elsőbb esetben, ha még meg nem főzték is. Egyébiránt ételül rendszerént sűrű péppé főzik vagy pergelik. Liszt-, kukoricza-, darakása. Árpakása, zabkása, (Erdélyben: kisi azaz kási); gyöngykása (Gerstl); köles-, riskása. Bab-, borsókása. Zsemlyekása (Gries). Bodzakása. Almakása. Kolduskása, melylyel a hurkákat tölteni szokták, s fő alkotó része köleskása. 2) Különösebben így hivják a köleskását. Karimáskása (l. ezt). Ludas kása, melyben lúdaprólék főtt. Szoktató kása, am. ludas kása, melylyel az érkezett új vendéget kinálják, kitoló kása (hús nélkül), melylyel a tovább mulató vendégnek mintegy tudtára adják, hogy Isten hirével mehet. Hajdukása, csak zsirban pörgölt, s pirított szalonnával fölszerelt köleskása. Fordított kása, a megfőtt kását rántott zsíros serpenyőbe teszik, hol alsó része kissé megpörkölődvén, a felső részét is aláfordítják.
"Ez fordított kása,
Kinek nincsen mása;
Sczithiából vagyon származása."
Népvers (Kisfaludy-társ. kiadása).
Kása Isten áldása. Kása nem étel, szójáték, melyben a nem mind főnévnek s kása szóval összetettnek (kásanem), mind tagadó részecskének is vétethetik. Csak a vajasát szereti a kásának. Kása megégette a száját. Kinek a kása megégette a száját, még a tarhót is fújja. Kerülgeti, mint macska a forró kását (Km.). 3) Pépforma sürű nyálkás test, milyen az úgynevezett harmatkása, mannakása, boszorkánykása. 4) Az elérett gyümölcsök, dinnyék, tököknek ikrás belseje, bele. 5) Lábkása Baranyában átv. ért. lábikra. Ina kásájába harapott a kutya. 6) Győr megyei tájdivat szerént annyi is mint czément az épitésnél.

*KÁSADAG
(kása-dag) ösz. fn. Kóros daganat neme a testen, melyben sűrü kásaforma genyedék gyűl öszve. (Ateroma).

*KÁSAFŰ
(kása-fű) ösz. fn. A háromhímesek seregébe s kétanyások rendéhez tartozó növényfaj; csészéje egy virágu, polyvája kettő, mindenik hasas, ondója kettő, a magra ránő. (Milium). Fajai: Zilált fejű, tömött fejű, feketefehér kásafű.

*KÁSAGÖBECS
(kása-göbecs) ösz. fn. Apró madarakat lődözni való göbecs, a srét legkisebb neme.

*KÁSAGYÖNGY
(kása-gyöngy) ösz. fn. Köleskása nagyságu, apró szemü gyöngy.

*KÁSAHIMLŐ
(kása-himlő) ösz. fn. Apró vörös himlő, mely leginkább a kisgyermekeken szokott kiütni. (Friesl).

*KÁSAKÜTEG
(kása-küteg) ösz. fn. l. KÁSAHIMLŐ.

*KÁSÁL
(kás-a-al) áth. m. kásál-t. A gabonaneműt apróra, darára őrli, különösen kölest őröl. Árpát, buzát, kölest kásálni. Képzése olyan, mint: dara, darál.

*KÁSAMALOM
(kása-malom) ösz. fn. Malom, melyben kását őrlenek.

*KÁSAPATAK
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*KÁSÁS
(kás-a-as) mn. tt. kásás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják az igen elérett gyümölcsökről, dinnyéről stb., midőn húsuk ikraformára megsürűdik, s levét nedvét veszti. Kásás alma, dinnye. 2) Mondják malomról, melyben különösen kását őrlenek. Kásás malom.

*KÁSÁSODÁS
(kás-a-as-od-ás) fn. tt. kásásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Túlérett állapota valamely gyümölcsnek, midőn kásássá leszen. V. ö. KÁSÁS.

*KÁSÁSODIK
(kás-a-as-od-ik) k. m. kásásod-tam, ~tál, ~ott. Kásássá leszen. A dinnye, ha soká tövén hagyják, megkásásodik. V. ö. KÁSÁS.

*KÁSAVIRÁG
(kása-virág) ösz. fn. A kankalinok neméhez tartozó növényfaj, máskép enyves kankalin. (Primula glutinosa).

*KASIMÉR
l. KAZIMÍR.

*KASKA
(kas-ka) kicsiny. fn. tt. kaskát. Kicsi kas. Máskép: kasocska.

*KASKANTYÚ
puszta Pest m.; helyr. Kaskantyú-ra, ~n, ~ról.

*KASKÁS
(kas-ka-as) mn. és fn. tt. kaskás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kis kassal járó, kis kast hordozó. Kaskás leányka. 2) Kis kasokat csináló vagy áruló személy.

*KASKÖTŐ
(kas-kötő) ösz. fn. Kézmives, ki szalmából, kákából, vesszőből kasokat köt vagy fon.

*KÁSMÁRK
falu Abaúj m.; Alsó~, Felső~ helyr. Kásmárk-ra, ~on, ~ról.

*KASMAT
(kas-om-at) fn. tt. kasmatot. A székelyeknél mindenféle hánytvetett portéka, mely, ha érintik, zajt csinál. (Kriza J.). Tehát a hangutánzó kas gyökből. Máskép a toldalékkal: kasmota. Amabból ered még kasmatol, mely máskép: zakatol, s a melyben rokon zak szintén hangutánzó.

*KASMATOL
(kas-om-at-ol) áth. m. kasmatolt. Székely tájszó, s am. valamit több portékák vagy holmik között motoz, keres, zakatol; magas hangon: kösmötöl. V. ö. KASMAT.

*KASMATOLÁS
(kas-om-at-ol-ás) fn. tt. kasmatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn kasmatolunk.

*KASMOTA
(kas-am-ot-a) fn. tt. kasmotát. l. KASMAT.

*KÁSÓ
falu Zemplén m.; helyr. Kásó-ra, ~n, ~ról.

*KASOD
puszta Szathmár m.; helyr. Kasód-ra, ~on, ~ról.

*KASOL
(kas-ol) áth. m. kasolt. Egymással keresztbe vagyis kasul rak. V. ö. KAS.

*KASOLÁS
(kas-ol-ás) fn. tt. kasolás-t, tb. ~ok. Keresztbe rakás, keresztűl kasul rakás.

*KASORNYA
(kas-or-nya, V. ö. KAS) fn. tt. kasornyát. Székely és szathmári tájszó jelent ételhordó fazéknak vagy edénynek kas módjára, de ritkásan kötött kantárját. Szegeden Kassai J. szerént: kaszornya.

*KASOS
(kas-os) mn. tt. kasos-t, tb. ~ak. Kassal ellátott, fölszerelt. Kasos szekér, kocsi. Kasos méhház.

*KASS
puszta Pest megyében; helyr. Kass-ra, ~on, ~ról.

*KASSA
szabad kir. v. Abaúj m. és falu Baranya m.; helyr. Kassá-ra, ~n, ~ról.

*KASSA-LEHOTA
falu Zólyom m.; helyr. ~Lehotá-ra, ~n, ~ról.

*KASSA-ÚJFALU
falu Abauj megy.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból.

*KAST
elvont törzsöke kastán, kastol és kastos szóknak. A finn kastet-vel együtt hangutánzónak látszik, s rokon vele: csoszt. Lőrincz Károly szerént Kapnikbányán önállólag is dívik: csupa kast (azaz lucsok) a ruha. V. ö. KAS, (1), és KASTOL.

*KÁST
elvont törzsöke kástély, illetőleg kástélyos szónak. Rokon kast törzszsel, a mennyiben ez is valamely keveréket jelent, tehát ,kástély' mintegy ,kastolt', azaz kevert.

*KÁSTA
fn. tt. kástát. Fiók a könyvnyomtatóknál, melyben a betüket tartják. Valószinüleg az idegen, különösen német Kasten szóból képeztetett.

*KASTÁN
(kast-án) fn. tt. kastán-t, tb. ~ok. Tájdivatosan am. papucs; valószinüleg a kastolástól, vagyis csosztatástól.

*KASTÉLY
(a latin castellum után honosúlt) fn. tt. kastély-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredeti ért. erődített urasági lak, vagy váracs. Szélesb ért. nagyobbszerü főuri lak. Kastélyban lakó uraság.

*KÁSTÉLY
(kást-ély) elavult fn. melyből a kástélyos származott.

*KASTÉLY-KARCSA
l. KARCSA.

*KASTÉLYNAGY
(kastély-nagy) ösz. fn. Az urasági kastélynak, illetőleg váracsnak gondviselője s a váracsi szolgák főtisztje.

*KASTÉLYOS
(kastély-os) mn. tt. kastélyos-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek kastélya van, kastélylyal biró. Kastélyos földesúr, földesasszony.

*KÁSTÉLYOS
(kást-ély-os) mn. tt. kástélyos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják borról, mely zavaros, különösen vörhenyeges szinű sem fehér sem vörös, vagyis vörös és fehér szinűből kevert bor (Schillerwein). V. ö. KÁST.

*KASTOL
(kast-ol) áth. m. kastol-t. Tisza vidéki szó. Sáros, sárvizes, lucskos, harmatos helyen járva bemocskolja (pl. a ruha alját). Máskép: csatakol, lucskol.

*KASTOS
(kast-os) mn. tt. kastos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják ruháról, melyet valaki sárban, sáros vizben, harmatos fűben járva bemocskol. Kastos szoknya, gatyaszár. Máskép: kostos, csajtos, csajhos, csatakos, latyakos, lustos; finnül: kostia.

*KASTOSAN
(kast-os-an) ih. Csajhosan, csatakosan, lucskosan.

*KÁSTYÉ
fn. tt. kástyét. Vas J. szerént kincstár, kincstartó szoba a göcseji pórnépnél. Alkalmasint a német ,Kasten'-ből.

*KASUKA
mn. tt. kasukát. Balaton mellékén am. féleszű, mintegy: kasmatoló, kasmuka. Néhutt: kósi.

*KASUL
(kas-ul) ih. Görbe, egymást átmetsző vonalakban. Keresztül kasul járni a vetésekben. V. ö. KAS (2). Mátyusföldén így is mondják: keresztül kulcsul, mintegy öszvekulcsolódott vonalakban. Némelyek azon nézetben vannak, hogy kasul ebből lett karsul a török karsî névviszonyitóból, mely am. ellen. De ezt megczáfolja a hazai kasol szó, mely szintén kas-tól ered.

*KASVA
erdélyi falu Torda m.; helyr. Kasvá-ra, ~n, ~ról.

*KASZ
elvont gyöke kasza, továbbá kasziba, kaszma, kaszol stb. szóknak. l. ezeket.

*KÁSZ
elvont gyök kászolódik v. kászkolódik, kászu szókban. Azonos kasz gyökkel.

*~KÁSZ
magas hangon: KÉSZ, ritka használatu összetett igeképző (k-ász, vagyis: og-ász) turkász (tur-og-ász), fűrkész (für-ög-ész), hajkász (haj-og-ász) szókban.

*KASZA
(kasz-a v. ka-sz-a) fn. tt. kaszát. Gyöke: kasz vagy a hajlást, görbedést jelentő ka gyökelemből eredett, mely megvan a kacs, kacsos, kasziba, kacsiba, kaczor, kajcs, kajcsos, kajsza, kajmó stb. szókban, s ekkor jelent hosszukás, kevessé görbére hajlott pengéjü valamit, s az egész szó különösen vaseszközt, melylyel a földmivesek szénát, füvet vágnak, a timárok, tobakok, szücsök bőrt faragnak, s ezt máskép: kaczá-nak is nevezik; vagy pedig rokon a hangutánzó has gyökkel, (,hasít' szóban); továbbá a szanszkrit: kasz, magyar kés, török kesz-mek, hellen keazw, héber stb. szókkal, melyek szintén hasitást, metszést, vágást jelentenek, s e szerént kasza am. kaszó azaz metsző, vágó eszköz. Szláv nyelven: kosza. Kaszát fenni, élesíteni. Kaszát belevágni a fűbe. Más rétjébe vágni a kaszát. (Km.) Más nyelébe ütni a kaszát. (Km.). Farkas kaszára vetni. (Km.). Oly egyenes a beszéde, mint a kasza. (Km.). Kasza-kapa kerülő. Egy kaszaalja rét, melyet egy nap egy kaszás levág. Kaszát vet, néhutt am. gáncsot (kancsut) vet.

*KASZAB
(kasz-ab v. kasz-a-b) fn. tt. kaszab-ot, harm. szr. ~ja. 1) Kaszaalakú hoszszú kard. 2) A levágott sörtést, marhát felkonczoló, szétdaraboló személy, hentes. A törökben am. mészáros, héberűl kaczab am. vág, kaszabol. Ismét a családi Kaszab és Kaszap nevek.

*KASZABÁNYA
bánya Hunyad m.; helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról.

*KASZABOL
(kasz-a-b-ol) áth. m. kaszabol-t. Kaszabbal vagdal, konczol, aprít. Kaszabolni a leölt sertéseket. Átv. ért. karddal hadakozva, verekedve, öszvevagdal, öldös. Kaszabolni az ellenséget.

*KASZABOLÁS
(kasz-a-b-ol-ás) fn. tt. kaszabolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vagdalás, bonczolás, aprítás, öldöklés, melyet valaki kaszabbal, illetőleg karddal visz véghez.

*KASZADINNYE
(kasza-dinnye) ösz. fn. Néhutt am. hosszú görög dinnye.

*KASZAÉK
(kasza-ék) ösz. fn. A kaszavasat nyelébe szorító ék.

*KASZAÉL
(kasza-él) ösz. fn. A kaszavasnak metsző része.

*KASZAFÉNY
(kasza-fény) ösz. fn. Hevesben am. kaszások fenköve, kaszakő.

*KASZAFOK
(kasza-fok) ösz. fn. A kaszavasnak hátulsó tompa része.

*KASZAHAL
(kasza-hal) l. GARDA(HAL).

*KASZAHÁZA
falu Szala m.; helyr. Kaszaházá-ra, ~n, ~ról.

*KASZAHÚGY
(kasza-húgy) ösz. fn. Az égnek déli félkörén levő, s téli éjeken látszó, kaszaalakú, kitünőleg fényes csillagzat (Oryon), máskép kaszás, melytől nem messze látszik a legfěnyesebb Syrius mit a köznép Sánta katának nevez, ki a kaszásoknak enni visz. "Egybefoghatod e a fiastyúk fénylő csillagit, vagy a kaszahúgy kerületét elhányhatod-e?" Jób 38, 31. Káldi. ,Húgy' itt ,hold' v. ,hód'-ból módosúlt. V. ö. HÚGY, (1).

*KASZAJ
tájdivatos, kazal helyett; l. ezt.

*KASZAKŐ
(kasza-kő) ösz. fn. A kaszások hosszukás köszörüköve, melyet rendesen tülöktokmányban oldalra akasztva viselnek, fenkő. Kaszakő a fülébe, ezt a boszorkánynyomás ellen mondják a babonások, estve lefekvéskor.

*KASZAL
l. KAZAL.

*KASZÁL
(kasz-a-al) áth. m. kaszál-t. 1) Valamit kaszával vág, levág. Szénát, sarjut, lóherét, gabonát, gyomot, csátét kaszálni. Lekaszálni a gizgazt. Megkaszálni, megkapálni a kertet. Tudja Pál, hol kaszál. (Km.). 2) Átv. ért. mondják emberről, kinek csámpás a lába, s azt mentében úgy húzza, rakja, mintha kaszálna vele.

*KASZÁLÁS
(kasz-a-al-ás) fn. tt. kaszálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, kézi foglalatosság, midőn valaki kaszál. A kaszálás erős munka, megviseli a karokat, és a derekat. Kaszálásban elfáradni. V. ö. KASZÁL.

*KASZÁLÁSKOR
(kaszálás-kor) Ih. Kaszálás idején, folytában, midőn kaszálnak, nyárelő havában. Kaszáláskor ártalmas a gyakori eső. Kaszáláskor lesz két esztendeje, hogy ...

*KASZÁLATLAN
(kasz-a-al-at-lan) mn. tt. kaszálatlan-t, tb. ~ok. Amit nem kaszáltak le. Kaszálatlan rétek. Határozóként am. kaszálatlanul, le- vagy meg nem kaszálva.

*KASZÁLATLANUL
(kasz-a-al-at-lan-ul) ih. Kaszálatlan állapotban, lábán hagyva (a füvet, gabonát stb.).

*KASZÁLÓ
(ka-sz-a-al-ó) mn. és fn. tt. kaszáló-t. 1) Aki kaszál, vagyis valamit kaszával vágva dolgozik. Kaszáló napszámosok, legények. Mondják eszközről is: kaszáló gép. 2) Mezőtelek, melyet legeletlenül hagynak az illető birtokosok, hogy a fű megnőjön rajta, s kaszálni lehessen. A mezőség egy részét legelőnek, a többit kaszálónak hagyni.

*KASZAMAKK
(kasza-makk) ösz. fn. Gomb a kasza tövén, hogy nyelébe alkalmasban lehessen beszorítani.

*KASZAMANKÓ
(kasza-mankó) ösz. fn. A kaszanyélbe ütött, egyik a nyél végén, másik közepe táján levő horgas fák, melyeket megmarkol a kaszás.

*KASZAMÍVES
(kasza-míves) ösz. fn. Kovács, illetőleg gyáros, vaskohos, ki kaszákat készít.

*KASZANYÉL v. ~NYEL
(kasza-nyél v. nyel) ösz. fn. A kaszavas fülébe ütött s fogantós nyél.
"Vagyok olyan legény, mint te,
Vágok olyan rendet, mint te,
Ha nem hiszed, gyere velem,
Fogd meg az én kaszanyelem."
Népdal.

*KASZANYŰG
(kasza-nyűg) ösz. fn. A babók neméhez tartozó növényfaj; levelkéi láncsásak, tompák; pálhái félnyíl-szabásuak, árhegyűk, ép épűk. (Vicia cracca.) Nyügnek mondatik, mert a beleakadó kaszát a vágásban hátráltatja.

*KASZAÖRV
(kasza-örv) ösz. fn. A kaszát nyelébe szorító vas karika.

*KASZAPĚNGE
(kasza-pěnge) ösz. fn. A kaszának vágó vasa.

*KASZAPĚNGÉS
(kasza-pěngés) ösz. fn. A kasza vasának érintésre vagy fenéskor sajátságos csengése.

*KASZAPER
puszta Békés m.; helyr. Kaszaper-re, ~ěn, ~ről.

*KASZARITKA
puszta Szabolcs m.; helyr. Kaszaritká-ra, ~n, ~ról.

*KASZÁRNYA
(közelebbről a franczia caserne után honosult, ez pedig a latin casa szóból, hihetőleg casa d'arme összetétel által képeztetett németül: Caserne; olaszul: caserma) fn. tt. kaszárnyát. A katonák számára épitett különös ház, magyarosan: laktanya, szabatosabban hadtanya, katonalak, hadlak, hadház. Károlykaszárnya, üllői kaszárnya Pesten.

*KASZÁS (1)
(kasz-a-as) fn. tt. kaszás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Munkás, ki holmi növényeket kaszával vág. A kaszások beállnak a rétbe, rendeket vágnak, kaszát fennek, köszörülnek. 2) Háboruban fordított kaszával fegyverkezett ember. 3) Csillagzat az égen, l. KASZAHÚGY. 4) Igen hosszu lábu pók, melynek lábai kasza gyanánt szétgörbednek.

*KASZÁS (2)
(kasz-a-as) mn. tt. kaszás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kaszával ellátott, fölszerelt, fölfegyverzett. Kaszás napszámosok. Kaszás hadak. Kaszás hadi szekerek. 2) Átv. ért. csámpás, kiforditott lábu ember vagy barom, melynek hátulsó lábai, csánkjai kifelé fordulnak. Kaszás ökör. Máskép: kajcsos, kajszos.

*KASZÁSBÉR
(kaszás-bér) ösz. fn. Bér vagy napi dij, melyet a kaszásoknak fizetni szoktak.

*KASZÁSLÉ
(kaszás-lé) ösz. fn. Eczetes, foghajmás lé, füstölt disznóoldalassal, vagy sódarral.

*KASZÁSPÓK
(kaszás-pók) ösz. fn. Sovány karcsu dereku s hosszú lábú pókfaj. Gúnyosan így nevezik a kurta derekű és vékony hosszú lábu embert.

*KASZATOK
(kasza-tok) ösz. fn. A fenkövet tartó fa vagy csont kupa. Székely szó. (Ferenczi János.)

*KASZAÜLŐ
(kasza-ülő) ösz. fn. Alúl hegyes kisded ülő, melyen a kaszások megtompult kaszájikat élesítik.

*KASZAVAS
(kasza-vas) ösz. fn. A kaszának pengéje, vágó része.

*KASZIBA
(kasz-i-ba v. kasz-i-va) mn. tt. kaszibát. Gyökeleme: ka, melyből kasz v. kacs am. görbés, horgas, továbbá kicsinyezve: kaszi, kasziva, kasziba, mint ragy, ragyi, ragyiva, par, pari, paripa. V. ö. KACSIBA.

*KASZIBÁL
(kasz-i-ba-al) áth. m. kaszibál-t. Törzsöke a görbeséget jelentő kasz, melyből lett kaszab, s kicsinyezve kaszib, kasziba, kaszibál. Minthogy a kasziba és kacsiba görbét, horgasat jelentenek; innen kaszibál tulajd. am. valamit görbén, görbe-gurbán csinál. Átv. és szokott ért. valamit össze-vissza hány, kever, kúszál, czimbál, különösen hajat, szőrt, serényt, kendert, fonalat, czérnát s ily nemüeket.

*KASZIBÁS
(kasz-i-ba-as) mn. tt. kaszibás-t v. ~at, tb. ~ak. Horgas lábú. Máskép: kacsibás.

*KASZIMBÁL v. KASZINBÁL
l. KASZIBÁL.

*KÁSZKOLÓDIK
(kász-og-ol-ó-od-ik) l. KÁSZOLÓDIK.

*KASZMA
(kasz-ma v. kasz-va) elavult törzsök; melyből eredt a kaszmál, kaszmálódik. Gyöke lenne a görbét jelentő ka, innen kasz, kaszó, kaszva, kaszma; mint: tuty, tutyva, tutyma, szusz, szuszva, szuszma stb. Jelent horgasan, rendetlenül összebonyolított valamit. Rokon vele a kuszma, kuszmál.

*KÁSZMA
alkalmasint a hellén dpadma. l. PÁSZMA.

*KASZMÁL
(kasz-ma-al) áth. l. KUSZMÁL.

*KASZMÁLÓDIK
(kasz-ma-al-ó-d-ik) belsz. m. kaszmálód-tam, ~tál, ~ott. Görbén, horgasan, egymásba fonódva, tekeredve bebonyolodik, p. a czérna, selyemszálak. V. ö. KASZMÁL.

*KASZNÁCS
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Kraszna m.; helyr. Kasznács-ra, ~on, ~ról.

*KASZNÁR
(a német Kastner szóból honosultnak tartják, egyébiránt khazine [hazna] a törökben, khazneh az arabban kincset jelent, innen az arab, persa khazander, török khazinedar v. haznadar am. kincstartó); fn. tt. kasznár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Urodalmi tiszt, kinek kezelése, felügyelése és számadása alatt különösen a gabonatárak állanak. Rangra nézve az ispán fölött és tiszttartó, vagy számtartó alatt van.

*KASZNÁRI
(kasznár-i) mn. tt. kasznári-t, tb. ~ak. Kasznárt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Kasznári tisztség, kötelesség, felügyelés, fizetés.

*KASZNÁRSÁG
(kasznár-ság) fn. tt. kasznárság-ot, harm. szr. ~a. Kasznári hivatal.

*KASZÓ
puszta Somogy m.; helyr. Kaszó-ra, ~n, ~ról.

*KASZOL v. KÁSZOL
l. KÁSZU.

*KÁSZOLÓDÁS
(kász-ol-ó-od-ás) fn. tt. kászolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki kászolódik.

*KÁSZOLÓDIK
(kász-ol-ó-od-ik) belsz. m. kászolód-tam, ~tál, ~ott. Rokon a kaszma, kaszmálódik és gázol, gázolódik szókkal. Tréfás kifejezés, s am. rendetlenül elszórt ruháit felöltve, holmiját összeszedve, vagy fölkapkodva lábra kel, bontakozik, hogy tovább menjen. Azok felkászolódva futni kezdének. (Heltai). Mondják különösen utasokról, kik valahol meghálván, vagy tanyázván ismét tovább készülnek. Ideje már, hogy kászolódjunk. Nagy nehezen kikászolódtunk. Értelemre hasonló hozzá a vékonyhangú: készülődik.

*KÁSZON (1)
fiókszék a csiki székely székben; helyr. Kászon-ba, ~ban, ~ból.

*KÁSZON (2)
NAGY~, KIS~, erdélyi falvak a Székelyföldön; helyr. Kászon-ba, ~ban, ~ból.

*KÁSZONY
MEZŐ~ falu Bereg m.; helyr. Kászony-ba, ~ban, ~ból.

*KASZÓPOLYÁNA
falu Máramaros m.; helyr. ~polyáná-ra, ~n, ~ról.

*KASZT
fn. tt. kasztot. Indiában és a régi Egyiptomban örökösi családtörzs vagy polgári rend, osztály, mely a más törzszsel vagy osztálylyal keveredést meg nem tűrte. Azt tartják, hogy a latin castus szóból eredett spanyol és portugál casta névvel azonos.

*KASZTA-DIÓ
(kaszta-dió) ösz. fn. Igen fás és nehéz feltöretű dió, melynek bele a belső hártyával úgy össze van nőve, hogy nehéz kivenni. Perenye táján Vas vármegyében divatos szó. Néhutt: gesztes dió, (tájdivatosan: gesztyű dió) melytől csak a mélyebb hangokban különbözve, egyébként ezzel egészen egyezik.

*KÁSZTÓ
erdélyi falu a Szászföldön; helyr. Kásztó-ra, ~n, ~ról.

*KÁSZTOR
l. HÓD, (2).

*KÁSZU
(kász-u) fn. tt. kászu-t. Egy eredetünek látszik a görbést, horgasat jelentő kasz v. kacs gyökkel. Göcsejben: kaszol (Plánder Ferencz). Őrségben: kázlu (Zakál György). Összehajtott, s mintegy gúzsolt fahéjból csinált köpücske, melybe epret szednek, sajtot tesznek stb. Egy kászuval epret szedni. Igy nevezik a csizmadiák csirízes edényét is.

*KAT
elvont gyök és hangutánzó a katak, katakol, kattog, katrat, kattogtat szókban; rokon vele a csata, csattog, csatináz szókban eléforduló csat; továbbá kotor, kotorász, kutat igék kot, és pattog, pattogtat igék pat gyöke.

*~KAT
~KET, összetett igeképző (~k-at vagyis ~og-at) mint: ríkat (= ri-og-at), síkat, reszket (= rez-eg-et, rez gyöktől, honnan rezzen is).

*KATA
női kn. A Katalin szónak rövidített mása. Katasszony, Kata néne, Bolond Kata, népmesebeli személy, Bolond Jancsi felesége. Változatai: Kató, Katus.

*KÁTA (1)
fn. tt. kátát. Kassai J. szerént a Hegyalján a gyalom öblének, illetőleg farkának a neve. Azonosnak látszik kada szóval; l. ezt.

*KÁTA (2)
NAGY~, m. v., SZ. MÁRTON~, SZ. LŐRINCZ~, faluk, EGRES~, BOLDOG~, SZ. TAMÁS~, puszták Pest m.; helyr. Kátá-ra, ~n, ~ról.

*KATÁDFA
falu Baranya m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KATAFA
falu Vas megyében; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*KATAK
(kat-ak) hangutánzó fn. tt. katak-ot, harm. szr. ~ja. Fából csinált kattogó játékszer, vagy kerepelő.

*KATAKOL
(kat-ak-ol) önh. m. katakol-t. Kattogó fajátékszerrel játszik, kerepel. Átv. ért. lármáz, veri a levegőt, mint a katak vagy kereplő. Ne katakolj a fülembe.

*KATAKOLÁS
(kat-ak-ol-ás) fn. tt. katakolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Katakkal játszás, kerepelés. Üres lármázás, locsogás.

*KATALIN (1)
(a hellén kaJaroV után alakult, mely am. tiszta, szeplőtlen), női kn. tt. Katalin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Catharina. Köz nyelven a nagyobb koru: Kata, v. Katus, v. Kató, v. Katu, Kat'asszony. Kata néne; a fiatalabb: Kati, Katicza, Katka, Katinka. "Hej Katiczám, Katiczám, szeretsz-e még igazán?" (Népd.)

*KATALIN (2)
falu Kővár vidékén, puszták Nógrád és Pozsony m.; helyr. Katalin-ba, ~ban, ~ból.

*KATALINFALVA
falu Torontál m. és Kővár vidékén; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*KATALINKA
(katalin-ka) fn. tt. Katalinkát. 1) Kis vagy kedves Katalin. 2) l. FÜSKATA.

*KATÁNG v. KATANG
(kat-án-og v. kat-an-og) fn. tt. katáng-ot, harm. szr. ~ja. Együttnemző, s egyenlőnős növénynem; vaczka kevessé polyvás; fészke tövön pikkelyes; virága kék, néha fehér. (Cichorium.) Fajai: mezei, apró, endivia k.

*KATÁNGFŰ
(katáng-fű) l. KATÁNG.

*KATÁNGKÁVÉ
(katáng-kávé) ösz. fn. Katáng növényből készített kávépót.

*KATÁNGKÓRÓ
(katáng-kóró) ösz. fn. lásd: KATTAN, (1).

*KATANGOL
(kat-an-og-ol) önh. Kattogva jár. l. CSATANGOL.

*KATAPILA
(kata-pila) ösz. fn. Tréfás gúnyneve az együgyü, gyáva, elasszonyosodott férfinak, máskép: Katuska. Ha a Bolond Kata, és Széli Pila divatos kifejezéseket veszszük, szoros tulajd. ért. katapila jelent ostoba szeleburdit.

*KATAT
(kat-at) áth. m. katat-tam, ~tál, ~ott, par. katass. Lugossy József ,Hangrendi párhuzam'-ában ketet szóval állittatik egybe, mely Kemenesalján am. tapogatódzik, keresgél, kémlelődik, tehát kutat (= kotat) szó módosulata s rokon ,katangol' s ,katrat' szókkal is.

*KÁTÉ
fn. tt. káté-t. A hellen-latin catechismus szónak (mely am. kérdések és feleletek könyve) megrövidített származéka. Jelent kereszténytanban való oktatást, és azon könyvet, melyben ezen oktatás foglaltatik. Különben e nevezet leginkább a protestansoknál divatozik. Kis káté, nagy káté.

*KATHOLIKUS
(hellen-latin szó, jelentése: közönséges, egyetemes) fn. és mn. tt. katholikus-t, tb. ~ok v. ~ak. Szoros ért. a római keresztény anyaszentegyház tanait valló, s a római pápát mint a Krisztus anyaszentegyházának látható fejét tisztelő keresztény hívő. Latin szertartásu, görög szertartásu katholikusok. A reformátzio ideje óta népies nyelven: pápista.

*KATI
(kat-i) tt. kati-t; KATICZA, (kat-i-cza), KATIKA, (kat-i-ka) tt. katiczát, katikát. Kicsinyitett módositványai a Katalin női keresztnévnek.

*KATICZÁSKODIK
(kat-i-cza-as-kod-ik) lásd: KATUSKODIK.

*KATIKA
(kat-i-ka) fn. tt. katiká-t. Növényfaj a sisakvirágok neméből, máskép: katikarépa, kék sisakfű, tetűfű. (Aconitum napellus.)

*KATINKA
(kat-i-n-ka) l. KATI.

*KATIPILA
l. KATAPILA.

*KATLAN
(kad-l-an, V. ö. KAD; a latin: catillus v. catinus, hellén: kotuloV, kotulh szókkal egy eredetűnek látszik; a szláv nyelvekben: kotlom, kotlina, kotla, kotel) fn. tt. katlan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Üstnek vagy rézfazéknak öblös helye, mely alatt tüzet raknak. Katlan száda v. szája, hol a tüzelőnek valót berakják. 2) Tájszokás szerént maga az üst, rézfazék. 3) A tűzokádó hegyek aknája, szája.

*KATLANKÓRÓ
(katlan-kóró) ösz. fn. Bodrogközi tájszó. l. KATÁNGKÓRÓ.

*KATLANOS
(katlan-os) mn. és fn. tt. katlanos-t v. ~at. tb. ~ak, midőn fn. ~ok. 1) Katlannal ellátott. Katlanos konyha. 2) Mives, ki üstöket, fazekakat rézből vagy vasból készít.

*KATLANTÁMASZTÓ
(katlan-támasztó) ösz. fn. Tréfás kifejezés, jelent konyhán ácsorgó számfeletti cselédet, vagy szegényt, kit mindenre használ, mindenfelé küldöz a rendes konyhanép.

*KATÓ
női kn. máskép: Kata, (Catharina), tt. Kató-t. Nagyobb, idősb Katalin. Könnyű Katót tánczba vinni. (mert magától is örömest megy). Km.

*KÁTÓ
puszta Kis-Kunságban; helyr. Kátó-ra, ~n, ~ról.

*KÁTOLY
falu Baranya m.; helyr. Kátoly-ra, ~on, ~ról.

*KATONA (1)
(kat-on-a l. itt alább) fn. tt. katonát. Alakra nézve rokonok vele: hadona, borona, marczona, akona, gabona, babona, s a lágyított burgonya, tarhonya, kocsonya, jegenye, tergenye, berkenye. Gyöke vagy kat (kemény lehelettel) hangutanzó s e szerént katona am. csattogó v. csattogva járókelő, s ezen fogalom látszik lappangani a katangol, katyangol, csatangol stb. szókban; vagy hat (kihat, behat, felhat, elhat, lehat), tehát katona am. ható, messzeható vagyis fegyverható (a szanszkritban at am. mozog, ugrik); vagy végre had szóból származtatva am. hadona; innen származik hadonáz is. Vannak, kik ,continua' (t. i. militia) szóból származtatják, azt állítván, hogy e név csak az óta divatos, mióta állandó katonaság (continua militia) létezik. Azonban ez tévedés. Már a XVI. századbeli nyelvemlékekben gyakran eléjön, pl. "Egy nehány katona vagyon, kiknek soha netalán szakálos (puska) sem volt kezébe, nem hogy lűni tudna" (1555-diki levél. Szalay Á. gyüjt.). "Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség, katona találmány." (Balassa Bálinttól, szintén a XVI. században. Toldy F. kézikönyve.) "Katona szerszámban jó lovaknak hátán." (Rimay J. a XVII. században. Ugyanott.) Szokott jelentései 1) Széles ért. bizonyos hadsereghez esküvel lekötött fegyveres ember. Gyalog, lovas, mezei, várbeli, tengeri katona. Polgári katona. Állandó, rendes, felkelő katona. Katonának beállni, feleskünni. Jó katona. Te is jó katona, én is jó katona, ne bántsuk egymást. (Km.). Fiatal katona. Fiatal katonából válik a vén koldus. (Km.). Vén katona. Vén katonának élesebb a kardja. Rosz katona az, kinek a fegyvere is nehéz. Félénk katonának hátul van a sebe. Félékeny katonának nem sír az anyja. (Km.). Boldog asszony katonája, pápa katonája am. félénk, gyáva. 2) Szorosb ért. lovas vitéz, ellentéte: hajdú, innen a közmondás: Lóra katona, tehénre hajdu. A megyei fegyveres szolgák közt is megvan e különbség. Vármegye katonája am. lovas, vármegye hajduja am. gyalog. A török nyelv szintén ez értelemben vette át mind a ,hajdú' mind a ,katona' nevezetet (Hindoghlu. Franczia-török rész. 501. lap).

*KATONA (2)
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Katoná-ra, ~n, ~ról.

*KATONAÁLLÍTÁS
(katona-állítás) ösz. fn. Fegyverviselésre alkalmas legények kiválogatása, és a hadsereghez szolgáltatása.

*KATONAÁLLÍTÁSI
(katona-állítási) ösz. mn. Katonaállítást illető, arra vonatkozó. Katonaállítási kötelesség, időszak.

*KATONABECSÜLET
(katona-becsület) ösz. fn. Katonákat megillető belső dísz, mely szerént a katonai vitézségre s esküjök és zászlójuk iránti hűségre sokat tartanak.

*KATONABÉKA
(katona-béka) ösz. fn. Mocsárokban lakó zöld béka, melyet némelyek megesznek. Nevét talán a zöld dolmányos katonáktól vette, vagy mivel nagyokat szökik, ugrik, mint a lovas katona.

*KATONABÉLES
(katona-béles) ösz. fn. Marhavelővel bekent v. töltött és kirántott kenyér vagy zsemlyeszelet.

*KATONABESZÁLLÁSOLÁS
(katona-be-szállásolás) ösz. fn. Katonának vagy katonáknak szállásokra elhelyezése.

*KATONACZENK
(katona-czenk) ösz. fn. 1) A hadseregnél holmi szolgálatokat tevő fegyvertelen nép, különösen, kik a tiszteket szolgálják; újoncz.

*KATONADOLOG
(katona-dolog) ösz. fn. Mondják olyasféle bajról, szenvedésről, melynek legjobb orvossága a türelem. Semmi az, csak katonadolog, péld. midőn a gyermek elesik, és jól megüti magát.

*KATONAELBOCSÁTÁS
(katona-el-bocsátás) ösz. fn. A kiszolgált vagy szolgálatra képtelenné lett katonának szabadon eresztése.

*KATONAÉLELMEZÉS
(katona-élelmezés) ösz. fn. A katonának élelemmel ellátása.

*KATONAÉLET
(katona-élet) ösz. fn. Élet, mennyiben azt valaki katonai dolgok gyakorlatával tölti. Szép élet, gyöngy élet, ennél szebb nem lehet. (Amadé.) Katonaélet czifra nyomoruság. (Km.)

*KATONAESKÜ
(katona-eskü) ösz. fn. Innepélyes eskü, mely által a hadseregbe sorozott katona bizonyos zászlóhoz szegődik, s hazájának vagy fejedelmének hűséget fogad.

*KATONAFOGDOSÁS
(katona-fogdosás) ösz. fn. Hazánkban nem rég megszünt szokás, midőn a katonának való legénységet erőszakosan fogták össze.

*KATONAFOLT
(katona-folt) ösz. fn. 1) A magyar, különösen katona nadrág térdhajlásába varrott folt, hogy a lábszárt egyenessé alakítsa, vagy görbeségét eltakarja. 2) Zsák lyukába dugott szalmacsutak.

*KATONAI
(kat-on-a-i) mn. tt. katonait, tb. ~ak. Katonákat illető, ahhoz tartozó, reájok vonatkozó. Katonai rend, kötelesség, fegyelem, hűség. Katonai határőrvidék.

*KATONAINAS
(katona-inas) ösz. fn. l. KATONACZENK, 1).

*KATONAING
(katona-ing) ösz. fn. Durvább szövetü vászonból készített ing, milyet a közkatonák a hadi ruhatárból kapnak.

*KATONAINTÉZET
(katona-intézet) l. KATONAISKOLA.

*KATONAISKOLA
(katona-iskola) ösz. fn. Tanulóintézet, melyben a katonaéletre szánt ifjak, vagy már szolgálatban levő katonák hadi tudományokra, fegyvergyakorlatra stb. képeztetnek.

*KATONAKABÁT
(katona-kabát) ösz. fn. Kabátféle felöltő, bizonyos szinű hajtókával, és szabással, milyet a katonák viselnek.

*KATONAKENYÉR
(katona-kenyér) ösz. fn. 1) Meghatározott minőségű és nagyságu kenyér, milyet a katonák számára sütnek. Katonai köz nyelven: prófunt, komiszkenyér, berdó. 2) Átv. ért. katonaélet. Nehéz a katonakenyér.

*KATONAMENTES
(katona-mentes) ösz. mn. Aki katonaságra nem köteleztetik. Jobban: katonaságmentes.

*KATONANADRÁG
(katona-nadrág) ösz. fn. A katonai egyenruházathoz tartozó nadrág. Fekete-sárga zsinórzatu katonanadrág, a magyar gyalog ezredeknél.

*KATONÁNÉ
(katona-né) fn. tt. katonáné-t. Katona felesége.

*KATONANÖVENDÉK
(katona-növendék) ösz. fn. Katonaságra készülő ifju valamely katonaiskolában vagy intézetben.

*KATONAPÉNZ
(katona-pénz) ösz. fn. Pénz, zsold, napi díj, melyet a katonák a hadipénztárból kapnak.

*KATONARAB
(katona-rab) ösz. fn. Széles ért. minden rab, kit katonai törvény szerént itéltek el, s katonai fogságban, börtönben tartanak. Szoros ért. a fönnemlített mód szerént elitélt és bebörtönözött katona.

*KATONAREND
(katona-rend) ösz. fn. 1) A társadalomnak azon osztálya, melyhez a katonák mint olyanok tartoznak, különböztetésül az egyházi és polgári rendtől. 2) A kiállított katonaság által képzett sor a hadi gyakorlatokban, indulásban stb.

*KATONARUHA
(katona-ruha) ösz. fn. Egyenruha a katonaságnál, különösen egy ilyen ruhadarab.

*KATONÁS
(kat-on-a-as) mn. tt. katonás-t, v. ~at, tb. ~ak. Katona tulajdonságaival, péld. bátorsággal, kitüréssel biró; feszes magatartásu; kemény; szigorú, pontos. Katonás legény. Ej be katonás idő van ma! Katonás asszony, férfias természetű, kardos asszony.

*KATONASÁG
(kat-on-a-ság) fn. tt. katonaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Katonaélet. A katonaságot kerülni. 2) Katonákból álló sereg, csapat, katonák sokasága. Magyar, német, olasz, lengyel katonaság. Lovas, gyalog katonaság. Véghelyi, állandó, rendes katonaság.

*KATONÁSAN
(kat-on-a-as-an) ih. Vitéz, bátor, kemény katona módjára, szilárdan. Katonásan megállni a sarat. Katonásan tartsd magadat.

*KATONASÁTOR
(katona-sátor) ösz. fn. Sátor, melyet a katonaság táborozáskor felüt, vagy magával hordoz.

*KATONÁSDI
(kat-on-a-as-di) fn. tt. katonásdi-t, tb. ~k. A katonai gyakorlatokat utánozó, majmoló játék, mulatság. Katonásdit játszó gyermekek.

*KATONASEREG
(katona-sereg) ösz. fn. Katonákból álló sereg, sokaság, hadnép.

*KATONÁSKODÁS
(kat-on-a-as-kod-ás) fn. tt. katonáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Katonai élet folytatása, gyakorlása. Megunni a hosszas katonáskodást.

*KATONÁSKODÁSI
(kat-on-a-as-kod-ás-i) mn. tt. katonáskodási-t, tb. ~ak. Katonáskodásra vonatkozó, pl. katonáskodási kötelesség.

*KATONÁSKODIK
(kat-on-a-as-kod-ik) k. m. katonáskod-tam, ~tál, ~ott. Katonaéletet gyakorol, a hazát és fejedelmet mint katona szolgálja.

*KATONASZÁLLÁS
(katona-szállás) ösz. fn. A katonák számára rendelt lakhely, tanya, péld. a kaszárnyákban vagy magánházaknál.

*KATONASZEDÉS
(katona-szedés) ösz. fn. l. KATONAÁLLÍTÁS.

*KATONASZEGŐDÉS
(katona-szegődés) ösz. fn. Szegődés, vagy szerződés, melynél fogva valaki bizonyos számu évekre katonai szolgálatra lekötelezi magát. Nyolcz, tiz évi katonaszegődés. Új katona szegődésre lépni.

*KATONASZOKÁS
(katona-szokás) ösz. fn. Cselekvési, magatartási, viseleti szokás, sajátság, mely különösen a katonáknál divatozik.

*KATONASZOLGÁLAT
(katona-szolgálat) ösz. fn. Katonai kötelességek gyakorlata, péld. az őrállás, hadi gyakorlat, harczbamenés, ütközet, mindannyi katonaszolgálat.

*KATONASZÖKÉS
(katona-szökés) ösz. fn. Hűtlenségi bűntett, midőn a zászlóhoz eskütt katona, mielőtt szolgálati ideje kitelt volna, elszökik.

*KATONASZÖKÉSI
(katona-szökési) ösz. mn. Katonaszökésre vonatkozó, azzal járó. Katonaszökési bűn.

*KATONASZÖKÖTT
(katona-szökött) l. SZÖKÖTT KATONA.

*KATONATANYÁZÁS
(katona-tanyázás) ösz. fn. A katonaságnak valamely vidék helységei- s városaiban csoportos elhelyezkedése és tartózkodása.

*KATONATÁRS
(katona-társ) ösz. fn. Fegyvertárs, bajtárs. Ugyanazon hadseregben, ezredben, században stb. szolgáló katonák egymásnak katonatársai.

*KATONATARTÁS
(katona-tartás) ösz. fn. 1) Széles ért. a katonaságnak mindennemü szükségesekkel való ellátása. 2) Szorosb ért. a szállásoló, vagy általkelő katonáknak tanyával, ágygyal, s kiszabott étellel való ellátása. Valakit a katonatartástól fölmenteni.

*KATONATISZT
(katona-tiszt) ösz. fn. Szokott ért. minden föltiszt a hadnagytól kezdve fölfelé, és a törzstisztek. V. ö. TISZT.

*KATONATÖRVÉNY
(katona-törvény) ösz. fn. Különösen a katonai fegyelmet és kihágásokat tárgyazó törvény, illetőleg törvénykönyv.

*KATONAÚJONCZ
(katona-újoncz) ösz. fn. Katonának újonnan állított vagy szegődött személy, ki a katonaszolgálatot csak most kezdi tanulni. Felöltöztetni, fölesketni, gyakorolni a katonaújonczokat.

*KATONAÜGY
(katona-ügy) ösz. fn. Általán minden dolog, mi szorosan a katonaságot, mint olyat, illeti.

*KATONAVESZTŐFA
(katona-vesztő-fa) ösz. fn. Alkalmilag állított vesztő- v. akasztófa, melyre a hadi törvény szerént kötélre itélt katonát felkötik.

*KATONAVISELT
(katona-viselt) ösz. mn. Oly emberről mondják, ki egykoron katona volt. Katonaviselt, jártas keltes ember.

*KÁTOV
falu Nyitra megyében; helyr. Kátov-ra, ~on, ~ról.

*KATRABÓCZA, KATRABOCZA
(alkalmasint am. kavart boza). Balaton melléki szó; jelent tejlevest, melybe turódarabokat hánynak és kavarnak. V. ö. BOZA.

*KÁTRÁNY v. KÁTRÁN
(francziául: guitran, goudron), fn. tt. kátrán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Földi szurokból készített kenőcs. A hajókat kátránynyal bekenni. Néhutt így nevezik a szurkos fenyőből kivont szekérkenőt is.

*KÁTRÁNYOL
(kátrány-ol) áth. m. kátrányol-t. Kátránynyal beken valamit. Hajót, szekértengelyt kátrányolni. V. ö. KÁTRÁNY.

*KÁTRÁNYOLÁS
(kátrány-ol-ás) fn. tt. kátrányolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kátránynyal bekenés.

*KATRAT
(kat-ar-at, nyilván kotor igéből) áth. m. katrat-tam, ~tál, ~ott. Valami aprólékost keres és szedeget össze. Katrass tűzgyujtani valót. (Kriza J.)

*KATRATÁS
(kat-ar-at-ás) fn. tt. katratás-t, tb. ~ok. Aprólékos holmik keresgélése és összeszedegetése.

*KATRINCZA v. KATRINKA
(a német: Kutte, Kittel szókból, kicsinzőkkel [in-cza v. in-ka] toldva eredettnek látszik); fn. tt. katrinczát és katrinkát. 1) Erdélyben am. kötény, különösen az oláh leányoké, melyet elül is hátul is kötnek. 2) A kis gyermek mellére akasztott kendő, hogy evéskor a ruháját be ne mocskolja. Máskép: katrinka. A Nádor- és Müncheni codexekben am. kezkenő (sudarium): Uram, ime te pénzed, kit tartottam katrinczába takarván. Luk. 19. Csekély eltéréssel egyezik a karincza szóval is. l. ezt.

*KATROCZ v. KATRÓCZ
fn. tt. katróczot. Dunántuli tájszó; Vass József szerént betűáttétellel am. takarócz, baromfiboritó. Egyébiránt magas hangon: ketrecz; l. ezt.

*KATROCZSAROGLYA
(katrocz-saroglya) ösz. fn. Toló saroglya a juhaklokban, melylyel fejéskor az anyajuhokat elválasztják. Szokottabban: Ketreczsaraglya, vagy egyszerüen: saraglya.

*KÁTSFALU
falu Baranya m.; hely. ~faluba, ~ban, ~ból.

*KATT
sulyosbitott kat gyök.

*KÁTT
némely tájbeszédben összehúzva, kiált v. kajált szóból. Innen: káttani.

*KATTAN (1)
(katt-an V. ö. KATÁNG) fn. tt. kattan-t, tb. ~ok. A katángok neméhez tartozó növényfaj; szára elágazó; virágai kocsánytalanok, levelei kaczúrosak, máskép: katángkóró. (Cichorium intybus.)

*KATTAN (2)
(katt-an) önh. m. kattant. Ütés vagy ütődés következtében katt hangot ad. Rokon vele: csattan.

*KATTANHOLGYOMÁL
(kattan-holgyomál) ösz. fn. A holgyomálok neméhez tartozó növényfaj; szára felálló, ágas, borzas; levelei nyeletlenek, láncsásak, fogasak; csészepikkelyei tágak, borzasak. (Hieracium intybaceum W.)

*KATTANT
(katt-an-t) hangutánzó és mivelt. m. kattant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. A nyelvét szájpadláshoz csapva vagy a fogakat egymáshoz ütve katt hangot ad.

*KATTANTÁS
(katt-an-t-ás) fn. tt. kattantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyelvnek a szájpadláshoz vagy a fogak egymáshoz ütése általi csattantás.

*KATTOG
(katt-og) gyakor. önh. m. kattog-tam, ~tál, ~ott. Gyakori vagy folytonos katt hangon szól, vagy katt hangot ad. Nyelvével kattog. Papucsa kattog. Kattog a kopó midőn fogait vad után csattogtatja. (Bérczy K.) Rokonhanguak: csattog, pattog.

*KATTOGÁS
(katt-og-ás) fn. tt. kattogás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valami kattog vagy valamivel kattognak.

*KATULYA
(a német Schachtel után) fn. tt. katulyá-t. Máskép: iskátulya. Magyarosan l. DOBOZ.

*KATULYAÁRUS
(katulya-árus) ösz. fn. Kis kalmár, ki katulyákat árul.

*KATULYAFÖDÉL
(katulya-födél) ösz. fn. Födél, mely a katulya öblét körülfogva betakarja; dobozfödél.

*KATULYÁS (1)
(katulya-as) fn. tt. katulyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki katulyákat csinál vagy árul.

*KATULYÁS (2)
mn. tt. katulyás-t v. ~at, tb. ~ak. Katulyával ellátott. Katulyával járó. Katulyás házaló. Katulyás utas.

*KATUNY
falu, Szepes m.; helyr. Katuny-ba, ~ban, ~ból.

*KATUS
(kat-us) női kn. tt. Katus-t, tb. ~ok. Katalin, Kata, Kató. Hizelegve vagy kedvesen: Katuska. Átv. ért. konyhán nyalakodó, asszonyi dolgokba avatkozó, együgyű, gyáva férfi. Katuska ember.

*KATUSKA
(kat-us-ka) l. KATUS.

*KATUSKÁL
(kat-us-ka-al) önh. m. katuskál-t l. KATUSKODIK.

*KATUSKÁZ
(kat-us-ka-az) önh. m. katuskáz-tam, ~tál, ~ott. l. KATUSKODIK.

*KATUSKODIK
(kat-us-kod-ik) k. m. katuskod-tam, ~tál, ~ott. Konyhán nyalakodik, asszonyi dolgokba avatkozik. V. ö. KATUS.

*KATY
hangutánzó elvont gyök katyangol, katyat, katyfol, katyog, katyó stb. szókban. Máskép: káty, koty, (kotytyan, kotyog szókban).

*KÁTY
azonos katy gyökkel. ,Káty'-tól származik: kátyó.

*KATYANGOL
l. KATANGOL.

*KATYAT
(katy-at) fn. tt. katyat-ot, harm. szr. ~a. Fából csinált karika a tengelyen. Gyöke katy v. kat hangutánzó, valamint a vas pengő peng, úgy a fa katyat kattog, katyog.

*KATYFOL
(katy-f-ol) áth. l. KATYMÁL.

*KATYKARINGÓ
(katy-karingó) l. KACSKARINGÓ.

*KATYMÁL v. KATYMAL
(katy-ma-al) áth. m. katymál-t. Gyöke a hangutánzó katy, koty. Mondják tréfásan oly főzőről, ki valamit imigy amúgy összehabar. Máskép: kotyvaszt. Felső Tiszavidéken rokon értelmű: dsamál.

*KATYMÁLÁS
(katy-ma-al-ás) fn. tt. katymálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kontárkodó rosz főzés, habarás, kotyvasztás, kotyfolás, dsamálás.

*KATYMÁR
falu Bács m., puszta Heves m.; helyr. Katymár-ra, ~on, ~ról.

*KATYMATOL v. KATYMATYOL
(katy-ma-t-ol; vagy, ha jobban tetszik, a franczia galimatias v. gallimathias-ból eredett, mely külföldi nyelvészek szerént onnan vette származását, hogy valamely Mátyástól ellopott tyúk iránt folyt régi perben a latinul roszul beszélő ügyvéd, hol ,gallus Mathiae'-t, hol ,galli Mathias'-t mondott. Heyse. Fremdwörterbuch); áth. m. katymatol-t. A székelyeknél Kállay szerént am. mindenfélét összezavar.

*KATYÓ
(katy-ó) fn. tt. katyót. Lágy, különösen főtt (mintegy kotyogós) szilva. (Kriza J.) Innen: katyós.

*KÁTYÓ
(káty-ó) fn. tt. kátyó-t. Gyöke a megnyujtott hangutánzó katy, koty. Jelent esős időben a szekérutakon kivájt sárgödröt, melyben a kerék kattyan, kottyan. Módosítva: Kátyol, kátyu. Máskép: göczke, azaz döczke, mivel a szekeret döczögteti. Alsó Tiszamelléken jelent nádból csinált nyilat is, melylyel a gyermekek játszanak.

*KÁTYOL
(káty-ol) tt. kátyol-t, tb. ~ok. KÁTYOLOS, (káty-ol-os) l. KÁTYÓ, KÁTYOS.

*KATYÓS
(katy-ó-os) mn. tt. kanyós-t v. ~at, tb. ~ak. Ellágyúlt, mint a főtt szilva. (Kriza J.)

*KÁTYÓS
(káty-ó-os) mn. tt. kátyós-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják útról, melyen kátyók vannak. Kátyós utak. V. ö. KÁTYÓ.

*KATYÓSODIK
(katy-ó-os-od-ik) k. m. katyósod-tam, ~tál, ~ott. Lágyul, meg-, ellágyul (mint a főtt szilva).

*KÁTYÓSODIK
(káty-ó-os-od-ik) k. m. kátyósod-tam, ~tál, ~ott. Kátyóssá lesz.

*KÁTYÚ, KÁTYÚS
l. KÁTYÓ, KÁTYÓS.

*KAUCSUK
(délamerikai szó, francziásan: caoutchouc v. kaoutchou v. cachoutchou) fn. tt. kaucsukot. Ruganyos gummi vagy mézga.

*KAUNCZOL
(kauncz-ol) önh. m. kaunczolt. Mintegy ,kauncz' hangon nyöszörög; a meglánczolt ebről mondják, mikor békétlenül ugat magában. (Kriza J.).

*KAV
elvont gyöke kavar, kavillál szóknak. Azonos ka gyökelemmel s a v betű csak közbeszuratnak tekintendő az említett kavar (= ka-ar) s kavillál (= ka-illál) szókban. Kavics szó máskép: kövecs, tehát gyöke: kő, melylyel rokonságban áll ,kova' is.

*KÁV
(ka-av) elvont törzsöke káva szónak.

*KÁVA (1)
(kav-a) fn. tt. kávát. Gyökeleme a görbére hajló, kerekdedet jelentő ka, melyből lett az elavult ka-ik, ka-v-ik, ka-v-ó, ka-v-a, s megnyujtva káva, mint arva, árva, arpa, árpa, csava (sava) csáva, bava, báva stb. Rokon vele a kavar, kavarog, kavargat szók ka gyöke; a latin cavo, caverna. Általán jelent valami kereken hajlót, kerítőt, milyen a lőcs kávája; különösen 1) Koszorú forma kerítése a kutakon, Mátyusföldén: kámva, melyben az m a v kettőztetéséből (kávva) származott. 2) Gúzst v. veszszőt, melylyel a söprüt körülkötik.

*KÁVA (2)
falu Pest, és puszta Komárom m.; helyr. Kává-ra, ~n, ~ról.

*KAVACS
(kav-acs) fn. l. KAVICS és KÖVECS.

*KAVAR
(kav-ar v. ka-v-ar) áth. m. kavar-t. Gyökeleme a görbe kerek hajlást jelentő ka. Folyó vagy sürü nedvü testet valamely eszközzel habar, forgat, péld. a fazékban fövő ételt tenyerek között sodrott kanállal zavarja. Rokon vele a csavar, zavar, és a vékony hangu kever. Zurboló rúddal kavarni halászatkor a vizet. Kavarni a fazékban fövő kását, káposztát.

*KAVARÁN
falu Krassó m.; helyr. Kavarán-ba, ~ban, ~ból.

*KAVARÁS
(kav-ar-ás) fn. tt. kavarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit kavarnak. V. ö. KAVAR.

*KAVARÉK
(ka-v-ar-ék) fn. tt. kavarék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Híg vagy sürüded nedvü test, melynek részei kavarás által elegyültek, péld. különféle anyagból zagyvált főzelék, eledel. Rokon értelmüek: habarék, zagyvalék, zavarék.

*KAVARG
(kav-ar-og) önh. l. KAVAROG.

*KAVARGÁS
(kav-ar-og-ás) fn. tt. kavargás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Görbe vonalban, össze-vissza keveredve való mozgás, repkedés. V. ö. KAVAROG.

*KAVARGAT
(kav-ar-og-at) áth. m. kavargat-tam, ~tál, ~ott. Valamit folytonosan, huzamosan, gyakorta kavar, habar, zavar. Abárló rúddal kavargatni a hurkatölteléket. Sárt, vizet kavargatni.

*KAVARGATÁS
(kav-ar-og-at-ás) fn. tt. kavargatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn kavargatnak.

*KAVARINT
(kav-ar-in-t) áth. m. kavarint-ott, htn. ~ni v. ~ani. Kicsinző értelemmel am. kavarít.
"Erre ivott ő is. Azzal kavarintá,
Mind a maradékot oltárra zuhintá;
Serczegve a zsarát füstöt vete tőle,
Vérharagos lángok csaptak ki belőle."
Buda halála. (Arany J.)

*KAVARINTÁS
(kav-ar-in-t-ás) fn. tt. kavarintás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kavarint.

*KAVARÍT, KAVARIT
(kav-ar-ít) áth. m. kavarít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Egy egy csavarodó, illetőleg forgatott eszközzel valamit mozgásba hoz. Bekavarít, el-, fel-, ki-, meg-, rákavarit.

*KAVARÍTÁS, KAVARITÁS
(kav-ar-ít-ás) fn. tt. kavarítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki kavarít.

*KAVARODÁS
(kav-ar-od-ás) fn. tt. kavarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Forgás vagy forgatás általi elegyedés, vegyülés. V. ö. KAVARODIK. Vékonyhangon keveredés. Rokonok: csavarodás, zavarodás.

*KAVARODIK
(kav-ar-od-ik) k. m. kavarod-tam, ~tál, ~ott. 1) Görbe, kerek vonalban forogni, kavarogni indúl, egyet csavarodik. Kavarodnak a repkedő hollóseregek. Felkavarodott, hirtelen felszökött a lóra. 2) Görbe forgatás, habarás által elegyűl, vegyűl. V. ö. KAVAR. Vékonyan: keveredik. Rokonok vele: csavarodik, zavarodik.

*KAVAROG
(kav-ar-og) önh. és gyakor. m. kavarog-tam, ~tál, v. kavargottam, kavargottál, kavargott. Görbe vonalban, zavarodottan járkel, mozog, repked. Kavarognak a megzavart nyájak. Kavarognak a repkedő hollók, a szelek. Vékonyan: kevereg. Rokonai: csavarog, zavarog és koválog, kavillál.

*KAVARPEST
(kavar-pest) ösz. fn. Érczolvasztó pest azaz kemencze, melyben a felolvadt anyagot kavarják, zurbolják.

*KAVARZAGYLÓ
(kavar-zagyló) ösz. fn. Zagyváló, zurboló eszköz, melylyel az olvasztott érczet kavarják.

*KÁVÁS (1)
(ká-v-a-as) mn. tt. kávás-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek kávája van. Kávás kút. Kávás seprű. Kávás (abroncsos) szoknya, (krinolin).

*KÁVÁS (2)
falu Szala m.; ÉR~, falu Közép Szolnok m.; helyr. Kávás-ra, ~on, ~ról.

*KÁVÁSD
falu Bihar m.; helyr. Kávásd-ra, ~on, ~ról.

*KÁVÁZ
(ká-v-a-az) áth. m. káváz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kávával ellát, kerít, körülfog. Kutat, seprűt, szoknyát kávázni.

*KÁVÉ
(az arab kahuah v. kahueh, s török kahveh után ment át számtalan nyelvekbe, ott pedig hihetőleg az äthiopiai Kaffa nevű vidéktől mint a kávé eredeti hazájától vette nevezetét); fn. tt. kávét. 1) Az úgynevezett kávéfán termő zöldsárgás, hoszszukás gömbölyü babforma mag, kávébab. 2) Ezen gyümölcsből készitett ösmeretes ital. Fekete kávét, tejes kávét inni. Kávét pörkölni, őrleni, főzni.

*KÁVÉASZTAL
(kávé-asztal) l. KÁVÉSASZTAL.

*KÁVÉBAB
(kávé-bab) ösz. fn. A kávéfának babforma kemény gyümölcse. Mokkai kávébab.

*KÁVÉBARNA
(kávé-barna) ösz. fn. Olyan sötét vagy barna szinű, mint a pörkölt kávébab. Kávébarna szövetek, kelmék.

*KÁVÉDARÁLÓ
(kávé-daráló) lásd: KÁVÉŐRLŐ.

*KÁVÉFA
(kávé-fa) ösz. fn. Eredetileg arabiai fa, melynek levelei mindig zöldek és a babéréihoz hasonlók, s legfölebb tizennyolcz lábnyi magasságra nő. (Coffea arabica). Egy másik faju kávéfa terem Amerikának déli tartományaiban.

*KÁVÉFINDZSA
(kávé-findsza) ösz. fn. Findzsa, melyből kávélevet szokás inni. V. ö. FINDZSA.

*KÁVÉHÁZ
(kávé-ház) ösz. fn. Nyilvános ház, vagy terem, hol kávét mérnek. Teke-asztalokkal fölszerelt, hír-, divatlapokkal ellátott kávéház.

*KÁVÉHENGER
(kávé-henger) ösz. fn. Hengerded, belül üreges lemez edény, melyben a kávébabot tüzön forgatva pörkölni szokták.

*KÁVÉNÉNIKE
(kávé-nénike) ösz. fn. A kávét fölöttébb szerető, s hírhordást, pletykákat kedvelő nők gúnyneve.

*KÁVÉŐRLŐ
(kávé-őrlő) ösz. fn. Kézi malomféle eszköz, melylyel a pörkölt kávébabot porrá őrlik, zúzzák.

*KÁVÉS (1)
(kávé-s) fn. tt. kávés-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kávéházi tulajdonos vagy haszonbérlő, ki kávét főz és mér.

*KÁVÉS (2)
mn. tt. kávés-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kávéval készített, fűszerezett. Kávés torta, sütemény. 2) Kávéiváshoz való. Kávés edények, készületek, abroszok, kendők. Kávés csésze, csupor, ibrik. Öszve is szokták írni.

*KÁVÉSASZTAL
(kávés-asztal) ösz. fn. Asztal, mely a kávéivásra s ezzel járó éldelésre van elkészítve vagy szokott elkészíttetni.

*KÁVÉSZEREK
ösz. fn. tt. kávészerek-et. A A kávéfőzésre és ivásra használtatni szokott szerek. u. m. edények, kanalak stb.

*KÁVÉSZÍN
(kávé-szín) ösz. fn. 1) Olyan szín, milyen a pörkölt kávé szine. Ezen posztónak kávészine van. 2) l. KÁVÉSZINŰ.

*KÁVÉSZINŰ
(kávé-szinű) ösz. mn. Minek pörkölt kávéhoz hasonló szine van. Kávészinű kendő.

*KÁVÉZ
(kávé-z) önh. m. kávéz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kávét iszik. Reggel és délben kávézni.

*KÁVÉZÁS
(kávé-z-ás) fn. tt. kávézás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kávéivás.

*KÁVIA
fn. tt káviát. Amerikai és afrikai állatnem az emlősök osztályából, melynek fajai a tengeri nyúlhoz hasonlók. (Cavia.)

*KÁVIAR
fn. tt. káviar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Köcsöge, tok és vizahalak ikrájából készített, s az oroszoknál különösen kedvelt eledel.

*KAVICS
(kav-ics v. ka-v-ics) kicsiny. fn. tt. kavics-ot, harm. szr. ~a. A folyók medrében, s több vidékeken a szárazföld rétegeiben találtató apróbb, porondféle kövek. Máskép: kavacs, kövecs. Dunán túl néhutt: murva. Kavicscsal tölteni az utakat. Kavicscsal vegyített vakolat.

*KAVICSBÁNYA
(kavics-bánya) ösz. fn. Bánya forma üreg, melyben kavicsot ásnak.

*KAVICSGÖDÖR
(kavics-gödör) ösz. fn. Földüreg, melyből kavicsot ástak vagy ásnak.

*KAVICSOL
(ka-v-ics-ol), áth. m. kavicsol-t. l. KAVICSOZ.

*KAVICSOS
(ka-v-ics-os) mn. tt. kavicsos-t v. ~at, tb. ~ak. Kavicscsal bővelkedő; kevert, terített. Kavicsos vizmeder. Kavicsos szántóföld. Kavicsos országut, kerti út.

*KAVICSOZ
(kav-ics-oz) áth. m. kavicsoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kavicscsal behint, terít, tölt, meghord valamely tért. Utakat, sétahelyeket kavicsozni.

*KAVICSOZÁS
(kav-ics-oz-ás) fn. tt. kavicsozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely tért, helyet, utat stb. kavicscsal meghordanak, terítenek.

*KAVICSOZAT
(kav-i-cs-oz-at) fn. tt. kavicsozatot. Kavicscsal meghintett vagy töltött út felülete, vagyis azon útnak kavicsos része; kavicsréteg.

*KAVICSRÉTEG
(kavics-réteg) ösz. fn. A földnek akár felületén, akár belsejében elterült kavicstömeg.

*KAVILLÁL
(kav-illál) önh. m. kavillál-t. Székely tájszó, am. csavarog, tekereg, csatangol. Összetétetett a görbét jelentő ka, és menést, illanást jelentő illa szókból; ka-v-illa am. görbe, csavargó járás, bujdosás, ka-v-illa-al am. görbe, csavargó uton jár, bujdosik. Mondják a kézről is: kezével kavillál. (Mándy Péter). Rokon vele: kóvályog. A latin cavillor mást jelent. V. ö. KAVAROG.

*KAVILLÁLÁS
(kav-illa-al-ás) fn. tt. kavillálás-t, tb. ~ok. Csavargás, csatangolás, kóválygás.

*KAVILYKÁS
(kav-ily-ka-as) mn. tt. kavilykás-t v. ~at, tb. ~ak. Hóbortos, kinek mintegy kavillál, tekereg az esze. Heves megyei tájszó.

*KÁVÍT
(ká-v-ít) önh. m. kávít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. A kutyáról mondják, midőn ugat. Hangutánzó, mint maga a kutya, kuvasz, kuwn, canis, Hund stb., melyek a ka, ko, ku, hu hangutánzó gyökei.

*KAVNA
falu Arad m.; helyr. Kavná-ra, ~n, ~ról.

*KAVOCSÁN
falu Sáros m.; helyr. Kavocsán-ba, ~ban, ~ból.

*KAZ
elvont gyök, mely megvan a kazal, kazdag, kazán kazup szókban. Értelme általában öszszegyüjtött valami; különösebben lásd az egyes származékokban.

*KÁZ
(ka-az) am. görbéz vagy görbít, különösen: igáz, kázla szóban.

*KAZA
falu Borsod megyében; helyr. Kazá-ra, ~ról, ~n.

*KAZAL
(kaz-al) fn. tt. kazal-t v. kazlat tb. ~ok v. kazlak. Gyöke kaz azonosnak látszik a perzsa gaza (kincs, kincshalom, összehalmozott vagyon) szóval, s rokon a régies kazda, kazdag szók gyökével. Széles ért. összehalmozott valami, különösen oly rakásba halmozott gabona, takarmány stb. u. m. széna, szalma, mely hosszasan nyúlik el, vagyis melynek négyszögletesen, nem gömbölyüen felnyúló alakja van. Ez utóbbi alakú rakomány neve boglya. Széna-, szalma-, rőzsekazal. Némelyek a ,ház' vagy latin ,casa' szótól származottnak vélik, mivel közönséges ház alakja van. Tótul: kozel.

*KAZALOZ
(kaz-al-oz) önh. m. kazaloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit kazalba rak, kazalt csinál. A nyomtatók egyik része forgat, a másik kazaloz.

*KAZALOZÁS
(kaz-al-oz-ás) fn. tt. kazalozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mezei, majorsági munkálkodás, midőn szénát, szalmát stb. kazalba raknak.

*KAZALRAKÓ
(kazal-rakó) ösz. fn. Személy, ki az öszvegyüjtött szénát, nyomtatott szalmát, rőzsekévéket stb. kazalféle garmadába rakja.

*KAZÁN
(törökül is kazán, honnan kazándsî am. kazáncsináló, rézmíves; rokon vele a góth katil, német Kessel, finn katila stb.); fn. tt. kazán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Általán nagyobb érczedény, különösen rézfazék, rézüst, melyben pálinkát főznek. Gyöke kaz rokonítható kad gyökkel s kád szóval is.

*KAZÁNPÉNZ
(kazán-pénz) ösz. fn. Adóféle díj, melyet a pálinkaégető kazántól az illető urodalomnak vagy országos kincstárba fizetni kell.

*KAZÁR (1)
v. KAZUÁR, (malaji nyelven: kasszuvári) fn. tt. kazár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Keletindiai nagy madárfaj. Fején három hüvelyknyi magas szarunemü kinövés látszik, s nyakán két husos, részént vörös, részént barnás lebentyű függ. Szárnyai kisebbek mint a struczéi. (Struthio casuarius).

*KAZÁR (2)
falu Nógrád m. helyr. Kazár-ra, ~on, ~ról.

*KAZDAG, KAZDAGSÁG
régiesek, GAZDAG, GAZDAGSÁG helyett; l. ezeket.

*KAZIMÍR (1)
férfi kn. tt. Kazimír-t, tb. ~ok. Casimirus. Szláv eredetű (oroszul kaszátj am. mutat, és mir béke). Hasonlók: Vladimir, Bogomir, Jaromir, Sztratimir.

*KAZIMÍR (2)
posztó faja Kaschemir v. Kaschmir nevü keleti tartományból, vagy ahhoz hasonló.

*KAZINCZ
SAJÓ~, falu Borsod m. helyr. Kazincz-ra, ~on, ~ról.

*KÁZLA
(káz-ol-a) fn. tt. kázlát. Az igában felnyuló két fa, mely az ökör nyakát két felől zárva tartja, máskép: igabélfa. Mint alakja mutatja, törzsöke az elavult kázol, innen lett: kázoló, kázló, kázla.

*KÁZLU
(káz-ol-ó) fn. tt. kázlu-t. Hántott és öszvehajtott vagy fonott fahéjból való kis kosár. Kázluba epret szedni. Vas megyei őrségi tájszó. Ugyanaz a kaszol vagy kászu szóval; l. KÁSZU.

*KÁZMÉR (1)
l. KAZIMÍR, (1).

*KÁZMÉR (2)
NAGY~, OROSZ~, falvak Zemplén m. helyr. Kázmér-ra, ~on, ~ról.

*KAZUK
puszta Baranya m. helyr. Kazuk-ra, ~on, ~ról.

*KAZUL
fn. tt. kazul-t. Régibb iratokban pl. Zrinyi Miklósnál, Báthori István országbirájánál, Telegdynél, Pázmánnál, am. persa, innen: Kazulország am. Persia. Talán Haszszán nevű híres turkomann uralkodótól és hóditótól, ki a XV. század második felében egész Persiát elfoglalta. Máskép: Haszszan bégh vagy Uzün-Haszszan, az európai iróknál: Uzüm-Cassan. (Desguignes. Ezen iró szerént Haszszan am. a török uzun, és magyar hosszú, úgyhogy Uzün-Haszszán csak azon egy szó kettőztetése). Így származott az ozmán v. ottomán nyugoti török népnevezet is, Ozman v. Othman, v. Athman, v. Thaman uralkodótól (Desguignes). A török korból azon régi levelekben is, melyeket Szalay Á. által gyüjtve az Akadémia ,Leveles tár' czím alatt kiadott s melyek a XVI. század első feléből valók, a pasáknak hasonló hangzásu neveik gyakran jönnek elé, ú. m. Cazzon (111. lap), Hazon (aga, 150. l.) Hazon (Oda bassa, 151, 244. l.) Kasson (145. l.), Kaszom (175. l.), Kazom (254. l.) Kazon (143. l.) Kazul (153, 340. l.) Kazum 329, 340), Kuzul (144, 340, 392. l. mindnyájan bassáknak vannak írva); s Kazul mint más népség fejének a neve is: "Úgy juta az hír, hogy az hatalmas császár az Kazult megverte volna és megfogta volna. (1548-diki levél). Tehát úgy látszik, hogy Haszszán, Hazon, Kasson, Kazon, Kazul egy eredetűek. Vámbéry azon véleményben van, hogy a persa Kazul neve a török kîzîl bas szókból eredett, melyek am. vörös fej vagy fejü, a persák vörös fövegétől.

*KAZULA
(a latin casula mint casa kicsinzője); fn. tt. kazulát. A latin és görög papoknak templomi ruhájok, melyet misézés alkalmával a fehér hosszu ing fölé nyakbavetve vesznek, s különbözik az úgynevezett pluviálétól, melyet elül kapocscsal kötve palástul vesznek fel.

*KAZULNYERĚG
(kazul-nyerěg) ösz. fn. Perzsa nyereg vagy oly nyereg, mely perzsiai módra készíttetett.

*KAZULORSZÁG
(kazul-ország) régies ösz. fn. Persia. V. ö. KAZUL.

*KAZUP
(kaz-up) fn. tt. kazupot. Tájszó, s jelent fahéjból csinált kis kézi kosarat. V. ö. KÁSZU.

*KAZUPA
fn. tt. kazupát. A négyhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó növénynem; virága csoportos; közcsészéje hosszudad egysoros; bokrétája csöves; magva koszorús; vaczka kopasz. (Knautia). Fajai: Ötvirágu, sokvirágu kazupa.

*KAZUPOL
(kaz-up-ol) áth. m. kazupol-t. 1) Legyúr, legázol, letipor. 2) Megpáhol, megpufál, megver. Erdélyi tájszó.

*KÁZSMÁRK
l. KÁSMÁRK.

*KAZSOK
falu Somogy m. helyr. Kazsok-ra, ~on, ~ról.

*KAZSU
falu Zemplén m.; helyr. Kazsu-ba, ~ban, ~ból.

*KE
gyökelem. Ha azon szókat, melyek innen származnak, rokon fogalmak szerént osztályozzuk, a ke gyöknek általában hajló (be-, el-, meghajló) jelentését, különösebben pedig egy részről a közelséget és élénkséget jelentő magas e hangzónak, más részről a következő gyökbetüknek (cz, cs, s, b, l, s, v stb.) figyelembe vételével is következő jelentéseit vonhatjuk el. 1) Belhajlamot, hajlandóságot, kedélyi vonzalmat, kedves érzést, általán bizonyos tárgy iránti érzelmet jelent a kecs, kecseg, kecsegtet, ked, kedv, kegy, kegyelm, kell, kellem, kevély, kecs (kics), kéj, kény, kér, kéncs (kencs, kincs), kéván (kiván), kész, készség szókban és származékaikban. 2) Élénk vagy könnyed mozgást ezekben: kecze, keczél, keczebeczél, keczke (kecske), keczmereg, kel, kelevész, kepiczkel; lassúbat (hosszú é-vel) ezekben: késér, késik, kés. Ide tartozik az éles hangu kégyó (kígyó) s a megfordított gyék (gyík). 3) Kicsit, tehát szintén könnyen mozgót vagy mozgathatót. Innen értelmezendők a kecs (kics), kecsély (csekély), keves, maga a kicsinyező ke, továbbá az éles hangzatu kis, kicsi, kicsin. Mint mozgást jelentők rokonok vele kísik (remeg), kise v. kisafa, kisálkodik is. 4) Valami öblöset, kereket, forgót, bonyolodót, mint: kebel, keczele (köczöle), kelekóla, kelencze, kelentyű, kelevet, kelepcze, kever. Ez értelemben megegyezik a görbe hajlást jelentő vastaghangu ka gyökelemmel is. Ide tartoznak a görbe vagy kerek mozgást jelentő ker törzsökü szók, mint: kerül, kerít, keres, kerget, kerdűl stb. - Végül hangutánzó a keh, kehes, kehécsel, kelepel, kety, ketytyen, ketyeg szókban.
Ezekről és a többi ke gyökű szókról l. az illető czikkeket.

*~KE
1) Kicsit, kicsinyezést jelentő képző, a hangrendszerhez alkalmazkodva vastag hangon ka, gyakran ~acs ~ecs képzőkkel egyesülten: ~acska, ~ecske. Közvetlen származékai: kecs, (innen: kecsin, kecsély, tájdivatos szók), továbbá keskeny, keves v. kevés. Legközelebbi rokona a kis, kicsi, kicsin v. kicsiny szók gyöke ki, sínai nyelven is ki, önállóan am. infans, modicum, parvum. Ugyanez értelemmel bír a török kücsük szóban a kü; továbbá a latin cu v. cul pl. flosculus, tuberculum, corculum, homunculus, muliercula stb; a persa önálló: kih (= kicsi) és ~ek képző, néha, kivált lelketlen tárgyaknál: cse; pl. merdüm, (ember) merdümek (emberke), zen (asszony) zenek (asszonyka), dsú vagy dsúi (patak, sió) dsújek v. dsúicse, bende (szolga) bendejek, bend (békó) bendek; másodfokú melléknevek után is bihter (jobb) bihterek (jobbacska) stb.; a ném. ~chen, pl. Liebchen, Täubchen, Mädchen stb.; a szláv ka a matka, tatka, szesztricska stb. a forditott ~ek a matítsek, tatítsek, klintsek, hrebítsek stb. kicsinyezőkben. 2) Ezen képzőtől gondosan meg kell különböztetni igen számos szavainkban eléforduló ka ke végszótagot, mely eredetileg ga ge volt, s nem egyéb, mint a gyakorlatos gó gő igenévképző módosítása, pl. czinke am. czinegő, czinege, czinge; fecske am. fecsegő, fecsege, fecsge; locska am. locsogó, locsoga, locsga; bugyka am. bugyogó, bugyoga, bugyga stb.
Lágyítva: cse csa, cze cza, fordítva: ecs acs, ecz acz, mint: embercse, tócsa; itcze, utcza, Gyuricza, Katicza; kövecs, göbecs, szegecs, uracs, lyukacs, agyacs; ketrecz, lapácz v. lapocz, v. lapicz stb.
Itt ismét vigyázni kell azon szókra, melyekben ezen képzők nem kicsinyező értelemmel birnak; mert számos szavainkban a cse am. se; a cze am. sze v. ze, v. te; a csa am. sa; a cza am. sza v. za, v. ta; pl. görgöcse am. görgöső, görgöse; levencze am. leventő, levente v. levencző levencze; csepölcze am. csepöltő, csepölte, összevonva: csepőte; herczehurcza am. herező hurozó; herczehuroza herze hurza; mint bonczol am. bomoszol, bomszol, bonszol; vonczol am. vonoszol vonszol; furcsa am. furosó, furosa, fursa; durcza am. duroszó, durosza, dursza; garaboncza am. garóbontó, garabonta stb. A kicsinyezésnek gyöngédebb, finomabb, kedvesebb nemét fejezi ki a csi, czi, ics, icz képzők, mint: Jancsi, Tercsi, Fercsi, maczi, czoczi, Juczi, kavics, virics, bibicz, nápicz, lápicz stb.
A kicsinyezők alaphangzóji valószinüleg a közelt, vonzót jelentő e i, részint minthogy ami kicsi, pl. az állatokban, növényekben, müvekben bizonyos vonzó erővel, kellemmel, kedvességgel bir; részint megfordított viszonyban, minthogy ami kedves, kellemes, az bennünket közelébe vonz, azt közelünkben létezni, azt birni óhajtjuk, az iránt hajlamot érezünk. Miről l. KE elvont gyök.

*KEÁLT
v. KEÁT, régies és tájdivatos ,kiált' helyett; l. ezt.

*KEB
elvont gyöke kebel szónak; lásd ezt.

*KEBEL
(keb-el) mandsu nyelven: khefeli, törökül kojun); fn. tt. kebel-t v. keblet, tb. ~ek v. keblek, harm. szr. ~e v. keble. Kicsinyezője: kebelke v. keblecske. Gyöke keb rokon öb, köb, csöb, göb gyökökkel; továbbá a děběr csěběr gěbre szók děb csěb gěb gömbölyüt jelentő jelentő gyökeivel, s alakjára nézve olyan, mint: lebel, köböl, öböl. A b szerepe itt különösen: bőség. Sőt gyökének (keb) azonsága a köb gyökkel, kitetszik egy régi költemény következő verséből is.
"A kik magyaroknak pártjokon valának,
Azoknak népektől sírok ásatának,
És föld köbelében béhomlíttatának -
Ellenség testeket hagyják az vadaknak."
A kenyérmezei diadalról Temesvári István 1569-ben (Thaly Kálm. gyüjt.).
Széles ért. kerek, öblös, kikanyarított tér; kör; mint föntebbi példában, és
"Éjszaki vársarkon terem áll a föld kebelében."
Vörösmartynál.
Innen bekebelezni valamit am. bizonyos körbe, kerületbe, társasági karba fogadni. Szoros ért. azon körös öböl, melyet a férfinál és nőnél a csecsek közti mellüreg képez. Valakit keblére szorítani, fogadni, venni. Ábrahám kebele átv. ért. mennyország. "Hogy úr őt kegyilméhel Ábraám, Ízsák, Jákób kebelében helyhezje." Régi halotti beszéd. Még szorosabb ért. jelenti a szív tájékát, innen képes költői nyelven am. részvevő, gyöngéd, hajlandó szív, indulat. Anyai, testvéri, baráti kebeltől vigasztalást nyerni. Valakinek kitárni kebelünket. Örömtől dagadó, fájdalomtól szorongó kebel. Kebelből kiszakasztani a gyülölt tárgy emlékét. A kedves képét mélyen kebelbe zárni.
"A kebel láng érzeményi
Vértolulás kínjele."
Kölcsey.
"Kidúlva e kebel hajdanti kéje."
Kisfaludy K.
"A vad éjszak vad szelével
Délre sohajt e kebel."
Vörösmarty.
Jelenti azon hézagot vagy üreget is, mely a mell és a mellet takaró ruha között van. Dugd hamar kebledbe e levelet. Keblébe nyúlni. Födelem, kebelem nem kigyónak való. (Km.). Eperjet szed más kebelbe. (Km.). Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.).

*KEBÉL
(alkalmasint ,kebel' módosulata). Baranyában am. pendel, hosszú ing, a kebelről aláfüggő ing. (Tóbi Antal).

*KEBELBELI
(kebel-beli) ösz. mn. Bizonyos társulati, egyleti testülethez tartozó vagy kerületben létező. Ugyanazon kebelbeli kereskedőtársak.

*KEBELE
erdélyi falu Maros székben, helyr. Kebelé-re, ~n, ~ről.

*KEBELES
(keb-el-es) mn. tt. kebeles-t v. ~et, tb. ~ek. A minek öbölnemü kebele van. Kebeles vizpartok. Kebeles bő ruha. A székelyeknél annyi mint 1) viselős; kebeles asszony; 2) torkos, nagy iható (Csík székben).

*KEBELE-SZENT-IVÁN
erdélyi falu Maros székben, helyr. ~Szent-Iván-ba, ~ban, ~ból.

*KEBELEZ
(keb-el-ez) áth. m. kebelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit bizonyos területi vagy társasági körbe avat, helyez. Némely falukat vagy vidéket a szomszéd vármegyébe kebelezni. Valamely társulatba új tagot kebelezni.

*KEBELEZÉS
(keb-el-ez-és) fn. tt. kebelezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki bizonyos társulatba, egyletbe vagy valamely helyiséget, különösen falut, várost, vidéket, tartományt bizonyos terület, illetőleg ország határai közé foglalnak.

*KEBELLÁZITÓ
(kebel-lázitó) ösz. mn. A szív emberi érzelmét vagy érzelmeit igen nagyon sértő.

*KEBELLE
falu Szala megyében, helyr. Kebellé-re, ~n, ~ről.

*KEBELRÁZÓ
(kebel-rázó) v. KEBELRÁZKODTATÓ, (kebel-rázkodtató) ösz. fn. Az érzeményt nagy mértékben izgató. Kebelrázó események.

*KEBELZET
(keb-el-ez-et) fn. tt. kebelzetět. Testület, melybe több más tag vagy testület avattatott, helyeztetett. Kereskedelmi kebelzet. (Gremium).

*KEBESD
falu Bihar m. helyr. Kebesd-ěn ~re, ~ről. E helynév gyaníttatja, hogy hajdan lé tezett kebes melléknév, mely valószinüleg annyit tett, mint köbös v. öbös, t. i. Kebesd am. kebes hely, mint köpösd am. köpös köpüs hely.

*KEBLEZ, KEBLEZÉS
l. KEBELEZ, KEBELEZÉS.

*KECS
fn. tt. kecs-et. 1) Elavult szó s am. kics, kis, melyből eredt némely szójárásban kecsély fordítva csekély. 2) Kedves, vonzó, szemet gyönyörködtető tulajdonság, kivált a női alakon, arczon. A cs jelentése itt csín. Termetnek, arcznak bájoló, szelíd kecsei. Minden női kecsekkel ékesitett szűz.
"Oh ki volna boldogabb mint én,
Titkos kecseid szemlélhetvén."
Kazinczy F.
Származékai kecses, kecseg, kecseget, kecsegtet, kecsegtetés. V. ö. KE gyökelem.

*KÉCS
puszta Komárom m. helyr. Kécs-re, ~ěn, ~ről.

*KECSE
(kecs-e) fn. tt. kecsét. 1) Elavult szó, jelentett bizonyos szabásu palástot, köpenyt. Vörös skárlát kecsét függesztett vállára. (Gyöngyösi). Valószinüleg gyöke a mozgást jelentő kecs v. kecz, mivel a függő palást ideoda lebeg. Rokon vele a szintén függő bőrpalástot jelentő kaczagánynak kacz gyöke. 2) Rokon a kicsi, kedveset, szépet jelentő csecse szóval.

*KECSĚG
(kecs-ěg) elavult gyak. k. melyből kecseget, kecsegtet származnak. Értelme: kedves, szép érzésben gyönyörködik. Ily viszonyban van az elavult édesg, és fennálló édesget, a keserg és keserget v. keseregtet, a szomorg szomorgat stb. között.

*KĚCSĚG v. KÖCSÖG
(kěcs-ěg v. köcs-ög) fn. tt. kěcsěg-ět, harm. szr. ~je. Hosszudad vékony nyaku, s hasas öblü fazék, melybe a kifejt tejet töltik; tejes fazék. Elemzését illetőleg V. ö. KĚCSĚGE.

*KĚCSĚGE
(kěcs-ěg-e) fn. tt. kěcsěgét. Gyöke kěcs egy a hosszukás vékonyat jelentő köcsög, kücsög szók köcs v. kücs gyökével t. i. a kěcsěge is máskép: köcsöge; ugyanaz göcs, és a betűk áttételével: csög szókkal. A lazaczok neméhez tartozó, hosszú hegyes orrú, szálkátlan husu, igen ikrás halfaj. Tiszai kecsege. (Sturio).

*KECSĚGET
(kecs-ěg-et) áth. l. KECSĚGTET.

*KECSĚGTET
(kecs-ěg-tet) áth. m. kecsěgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. kecsěgtess. 1) Valakit kecses, kedves, szép, gyöngéden gyönyörködtető érzelmekre gerjeszt. Reménynyel, szerelemmel kecsegtetni valakit. 2) Ilyetén érzelmek felgerjesztése által csalogat, magához vonzani, édesgetni törekszik. Szép igéretekkel magához kecsegtetni a tapasztalatlan leányt.
"Síma száddal mit kecsegtetsz,
Mit nevetsz felém?"
Csokonai.
3) Gyermeket kecsegtetni am. kényeztetni. Rokon vele a gedél, gedélget, a görög ghdew, német götzen, ergötzen, V. ö. KEGY.

*KECSĚGTETÉS
(kecs-ěg-tet-és) fn. tt. kecsěgtetés.t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit kecsegtetünk. Kecsegtetéssel magunkhoz vonzani valakit. Kecsegtetésekre nem indulni. V. ö. KECSEGTET.

*KECSĚGTETŐ
(kecs-ěg-tet-ő) mn. tt. kecsěgtető-t. 1) Ami kedves, gyöngéd, vonzó, gyönyörködő érzelmekre gerjeszt. Kecsegtető remény, igéretek. 2) Édesgető, csalogató, csábítgató. Kecsegtető pillantások.

*KECSÉLY (1)
(kecs-ély) fn. tt. kecsély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ajándék neme, melylyel valakit kecsegtetünk, magunkhoz édesgetni akarunk; (Hollók Imre szerint) gömöri szó.

*KECSÉLY (2)
(kecs-ély) tájdivatosan am. csekély kecs v. kes, v. kis szótól. l. CSEKÉLY.

*KECSĚS
(kecs-ěs) mn. tt. kecsěs-et v. ~t, tb. ~ek. Kecsekkel ékesitett, biró. Kecses nő. Széptani ért. ami kicsisége miatt szép és tetszetős (niedlich).

*KECSĚSEN
(kecs-ěs-en) ih. Kecscsel vagy kecsekkel diszelgve, ezen tulajdonsággal gyönyörködtetve. Kecsesen felpiperézett nő.

*KECSĚSSÉG
(kecs-ěs-ség) fn. tt. kecsěsség-et, harm. szr. ~e. Kecsekkel diszlő tulajdonság; kecses mód, magaviselet. Kecsesség, finom életmód regulái. (Bilkei Pap).

*KECSIN
(kecs-in kecs azaz ,kis' szótól). Am. kicsin. Eléfordúl egy 1558-diki levélben (Levelestár 279. l.). "Bizonyába keserves nekem, hogy az én kegyelmes uramat ilyen hamis panaszszal bántják, kin hogy k(egyelmed)nek is nem kecsin (írva: kechin) búsúlását hiszem lenni.

*KECSKE
(kecske) fn. tt. kecskét. Csangósan: keczke, melyből a Keczkés családnév am. Kecskés. Törzsöke kecs, egy a keczél, keczmereg szók kecz gyökével, s jelent élénk könnyü mozgást; vastaghangon kacz, mely megvan a kaczér (salax, lascivus) kaczki szókban. A kecs v. kecz v. kacz elavult igék, melyekből lett a gyakorlatos kecseg v. keczeg kaczog; keczegő kaczogó; keczege kaczoga; keczge kaczga, keczke (v. kecske), kaczka v. kaczki. Valamint a kaczér, kaczki szók eredeti értelme: ficzánkoló, nemi ösztönből ugrándozó: hasonlóan a kecske jelenti a kérődző barmok neméhez tartozó azon állatfajt, mely élénk, csintalan szökdelései által különösen kitűnteti magát, s mintegy közmondássá lett: Ugrál, mint a kecske. Fajai: a) Szelid, közönséges kecske, mely igen az emberekhez szokik, s mindenféle fűvet eszik, a kertek, cserjés erdők nagy pusztítója. (Capra hircus L.) A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. (Km.). Kecskére bízni a kertet. (Km.). Szereti, mint kecske a kést. (Km.), Kecske sem menne a vásárra, ha nem hajtanák. (Km.). Vén kecske is megnyalja a sót. (Km.). Tarka, fejér, fekete, gubás kecske. Várj tejetlen gubás kecske. (Faludi). Kecskét szakáláról, szamarat füléről. (Km.). Kecskéről gyapjút, szerecsenből hattyút. (Km.).
"Ütik a fekete kecskét,
Verik a barna menyecskét."
(Népd.)
b) Angorai kecske, hosszu selyemfinomságu szőrrel, melyből a legfinomabbat teveszőrnek hívják. c) Havasi kecske v. zerge. d) Kaukazi k. e) Indiai k. f) Guineai k. Átv. ért. csillagzat az égen, melynek legfényesebb csillaga: kocsis. (Auriga in Capella). A kecske v. keczke szóval rokon a török kecsi, német Zicke, Ziege és Geiss, Gemse.

*KÉCSKE
Ó~, ÚJ~, faluk Pest m.; helyr. Kécské-re, ~n, ~ről.

*KECSKEAKOL
(kecske-akol) ösz. fn. Akol, melybe a kecskéket zárják, kecskenyájat tartanak, fejnek stb. V. ö. AKOL.

*KECSKEBAK
(kecske-bak) ösz. fn. A kecske nevü állatfajnak hime, mely ficzánkolóbb és öklelősb szokott lenni, mint a nőstény, de büdösebb is. Innen a bakszag, és a km. büdös, mint a kecskebak.

*KECSKEBÉKA
(kecske-béka) ösz. fn. Vizi békafaj, melynek húsát megeszik. Nevét hihetőleg ugrándozó, szökellő tulajdonságától kapta; máskép: katonabéka.

*KECSKEBOGYÓ
(kecske-bogyó) ösz. fn. Tréfás népnyelven am. a kecskének bogyóformáju ganéja, valamint a lóé lóczitrom, az ököré ökörikra.

*KECSKEBŐR
(kecske-bőr) ösz. fn. A kecskének nyers vagy kikészített bőre. Kecskebőrből csinált duda, tömlő.

*KECSKEBUK
(kecske-buk) ösz. fn. 1) Olyféle ugrás, milyet a kecskebak szokott tenni, midőn valakit öklelni akar, t. i. fejét szügyébe vágva. 2) Igy nevezik a bukfenczet is. Néhutt a székelyeknél: kecskebukka, kecskebucska v. kecskebukcsa és kecskekóra. l. BUKFENCZ.

*KECSKEBUKOZ
(kecske-bukoz) ösz. önh. Kecskebukot vagy bukfenczet hány, bukfenczez. V. ö. KECSKEBUK.

*KECSKECSECS v. KECSKECSÖCS
(kecske-csecs v. ~csöcs) ösz. fn. A kecske tőgyének csöve, csékje.

*KECSKECSĚCSŰ v. ~CSÖCSŰ
(kecske-csěcsű v. ~csöcsü) ösz. mn. Bizonyos szőlőfaj neve, melynek nagy hosszu, s vastag bőrű szemei némileg a kecskecsöcshöz hasonlók. (Uva bumastos.)

*KECSKECSILLAG
(kecske-csillag) ösz. fn. l. KECSKE. átv. Különbözik tőle a barkörben létező Bak csillagzat.

*KECSKÉD
falu Komárom, és puszta Nógrád m.; helyr. Kecskéd-re, ~ěn, ~ről.

*KECSKEDARÁZS
(kecske-darázs) ösz. fn. A szőlőkben nyalánkoskodó fehéres darázsfaj.

*KECSKEDÍSZ
(kecske-dísz) ösz. fn. Az együttnemzők seregébe s egyenlőnősök rendébe tartozó növénynem; vaczka kopasz; csészéje egyszeres, soklevelű, dongás; bóbitája tollas, száras. (Tragopogon). Fajtái: réti, szőke, nagy, violaszin k.

*KECSKEFAJ
(kecske-faj) ösz. fn. A kecskenemü emlősök közé tartozó állatfaj. V. ö. KECSKE.

*KECSKEFEJŐ
(kecske-fejő) ösz. fn. Nagy fecskefaj, a kakuknál valamivel kisebb, hamuszinű és fekete csikos tollazattal, hosszu lapos fejjel, szakállas csőraljjal, nagy szemekkel, széles fülekkel, és hosszu szárnyakkal. Csak sötétben repdes, s azt mesélik róla, hogy a kecskék tejét kiszopja, s innen a neve. Máskép: lappantyú. (Hirundo caprimulga, v. Caprimulgus.)

*KECSKEFI
(kecske-fi) ösz. fn. l. GÖDÖLYE v. KECSKEOLLÓ.

*KECSKEFŰ
(kecske-fű) ösz. fn. Növényfaj a tarkörök neméből; levelei aprófogasak, borzasak, a legalsók szivesek, nyelesek, a legfelsők kerekded szivesek. Máskép: zergefű, vadkecskefű. (Doronicum pardalianches.)

*KECSKEFŰZ
(kecske-fűz) ösz. fn. A fűzfák neme alá tartozó faj; levelei tojásdadok, kihegyzettek, fürészesek, fodros szélűk, alul molyhosak. Fiatal korában levelei néha arasznyik. (Salix caprea.)

*KECSKEGÁLGA
(kecske-gálga) ösz. fn. Növényfaj a gálgák neméből; szára felálló, elágazó; levelei szárnyasak, levelkéi láncsásak, czikkbeczői felállók, sugarak, virága fehéres. (Galega officinalis.)

*KECSKEGANAJ
(kecske-ganaj) ösz. fn. 1) Ganaj vagy trágya, az öszvetakarított kecskebogyókból. 2) Maguk az úgynevezett kecskebogyók.

*KECSKEGOLYÓ
(kecske-gólyó) ösz. fn. l. KECSKEBOGYÓ.

*KECSKEGÖBECS
(kecske-göbecs) ösz. fn. Puskába való göbecs, melyet a vadkecske- v. zergevadászok használnak.

*KECSKEHÚS
(kecske-hús) ösz. fn. A kecske nevű állat húsa. Nyers, főtt, sült, pergelt kecskehús.

*KECSKEKÍGYÓ
(kecske-kígyó) ösz. fn. Vipera, mérges kígyófaj. Kecskekígyóknak nemzeti (progenies viperarum). Münch. cod. Máté 3.

*KECSKEKÖRÖM
(kecske-köröm) ösz. fn. 1) A kecskének hasított körme. 2) Balaton vidékén úgy nevezik azon kecskekörömhöz hasonló kavicsokat, melyeket a hullámok a víz szélére hajtanak.

*KECSKELÁB
(kecske-láb) ösz. fn. 1) A kecskének lába. 2) Emberi korcsláb, mely a kecskéjéhez hasonló. Kecskelábbal születni. 3) Az ácsoknak padféle alkotmánya, kétkét eltertyedt lábakkal, melyre a faragandó fát fektetik; továbbá a kőmiveseknél, melyre az állásdeszkákat fektetik.

*KECSKELÁBU
(kecske-lábu) ösz. mn. Kinek oly lábai vannak, mint a kecskének. Az ördögöt kecskelábunak festik. Innen tréfásan: kecskelábu, kalánfűlü angyal am. ördög.

*KECSKEMÉT
sz. kir. város Pest vmegyében; helyr. Kecskemét-ěn, ~re, ~ről. Valószinüleg am. kecskejárás, minthogy mét elemezve: mě-et v. menet a měn, měgy, mě gyökétől származtatható. Igy van Érsekujvár határában Gőbölyjárás nevü mezőség, melyen a gőbölymarhát Szemczre hajtják.

*KECSKEMÉTI
(kecskemét-i) mn. Kecskemétre való; oda tartozó; onnan eredő. Kecskeméti palgárok. Kecskeméti alma, vörösbor. Kecskeméti határ, földek, legelők, puszták. Kevés haszna, mint a kecskeméti malomnak. (Km.). Van "Kecskeméti szegény legény" czimü népmese is.

*KECSKENEMŰ
(kecske-nemű) ösz. mn. Olyan tulajdonságu, mely a kecskenemhez tartozó állatokéhoz hasonló. Kecskenemű szökés.

*KECSKENYÁJ
(kescke-nyáj) ösz. fn. Együtt legelő, egy őrizet alatt álló kecskék.

*KECSKEÓL
(kecske-ól) ösz. fn. l. KECSKEAKOL.

*KECSKEOLLÓ
(kecske-olló) ösz. fn. l. GÖDÖLYE, és OLLÓ (azaz ellő = ellű = elletű).

*KECSKEOLTÓ
(kecske-oltó) ösz. fn. Tejet oltani való kecskebél, különböztetésül a juholtó-tól.

*KECSKEPÁSZTOR
(kecske-pásztor) ösz. fn. Pásztor, ki kecskéket, kecskenyájat legeltet, őriz; kecskés.

*KECSKERÁGÓ
(kecske-rágó) ösz. fn. Az öthimesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó cserjenem; bokrétája öt szirmu, tokja szines, öt szegű, öt rekeszü, öt kopácsu; magvai korczovátosak. Sokszor négy szirmu, négy hímű (Evonymus) Dunán túl: kecskerágitó. Fajai: csíkos, bibircsós, széles levelű. Gyümölcsét alakja miatt papsipkának hivják. Nevét valószinüen onnan kapta, mert galyait a kecskék különösen szeretik rágicsálni.

*KECSKERÁK
(kecske-rák) ösz. fn. Tavakban tenyésző, fehéres héju sovány rákfaj, milyenek a Balaton rákjai is.

*KECSKÉS (1)
(kecs-ke-es) mn. tt. kecskés-t v. ~et, tb. ~ek. Kecskékkel bővelkedő, kecskéket tartó, tenyésztő. Kecskés tartomány, gazda.

*KECSKÉS (2)
fn. tt. kecskés-t, tb. ~ěk. Személy, ki kecskéket őriz, legeltet. Több család neve hazánkban.

*KECSKÉS (3)
puszta Szabolcs m.; helyr. Kecskés-re, ~ěn, ~ről.

*KECSKESAJT
(kecske-sajt) ösz. fn. Kecsketejből készített sajt.

*KECSKÉSFALVA
falu K. Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KECSKESZAKÁL
(kecske-szakál) ösz. fn. 1) A kecskének állán növő karcsu szakál. 2) Átv. ért. egyedül az állon meghagyott keskeny férfi szakál, mely némileg a kecskéjéhez hasonló. 3) Többféle füvek mellékneve.

*KECSKESZAR
(kecske-szar) ösz. fn. Kecskebogyó, kecskegolyó, kecskeganéj.

*KECSKESZARV
(kecske-szarv) ösz. fn. A kecskenemű állatok tekervényes szarva.

*KECSKESZĚM
(kecske-szěm) ösz. fn. Fehéres, bandsalgó szem, milyen a kecskéké.

*KECSKESZĚMŰ
(kecske-szěmű) ösz. mn. Olyan szinü szemekkel biró, mint a kecske; savó szemű, juhszemü. Jelent bandzsalt is, mivel a kecske nézése is olyan; innen a kifejezés: káposztás kertbe néz, am. kancsalul, mint a káposztát vágyva néző kecske.

*KECSKESZŐR
(kecske-szőr) ösz. fn. A kecske nevű állatok szőre, mely az ázsiabeli angorai fajokon legfinomabb szálu. Kecskeszőrből való szövet.

*KECSKETARACZK
(kecske-taraczk) ösz. fn. Kisded lőtaraczk, mely kecskelábakon, vagyis keréken mozgó két lábon áll, s mintegy három fontos.

*KECSKETEJ
(kecske-tej) ösz. fn. A kecskének sok táperővel biró teje, melyet az aszkórban szenvedőknek italul ajánlanak.

*KECSKETŐGY
(kecske-tőgy) ösz. fn. A nőstény kecske tőgye.

*KECSKETURÓ
(kecske-turó) ösz. fn. 1) Kecsketejből csinált turó. 2) Tréfás átv. ért. ütés, bökés, melyet valaki másnak farán térddel tesz. A csintalan gyerkőczék szótárából való.

*KECSKÉÜL
(kecs-ke-ül) ih. Kecske módra. "Kezde szólni kecskéül." (Pesti G. meséi.).

*KECSKEVAJ
(kecske-vaj) ösz. fn. A kecsketej föléből köpült vaj.

*KECSKE-VARBÓK
falu Hont m.; helyr. ~Varbók-ra, ~on, ~ról.

*KECSKÉZIK
(kecs-ke-ez-ik) k. m. kecskéz-tem, ~tél, ětt. Kecske módra hangzik. "Jóllehet az szód kecskézik, demaga (mindazáltal) a hasadékokon farkast látok." (Pesti G. XXIV. mese.).

*KECSKÓCZ
falu Sáros m.; helyr. Kecskócz-ra, ~on, ~ról.

*KECSŐ
falu Gömör m. helyr. Kecső-re, ~n, ~ről.

*KECSTELEN
(kecs-te-len) mn. tt. kecstelen-t, tb. ~ěk. Ami nem kecses, kecsek hijával levő. Kecstelen parragi nő. Kecstelen magaviselet.

*KECSTELI, KECSTELJES
(kecs-teli vagy teljes) ösz. mn. Sok kecscsel ékesített, diszlő, igen kecses. Kecsteli úrhölgy.

*KECZ (1)
fn. tt. keczet. Koczafiaztató. Bodrog közi szó. (Mindszenti). A ,kocza' szónak módosulatául tűnik fel.

*KECZ (2)
elvont gyöke kecze, keczczen, keczmereg szóknak. Alapértelme a) csucsosság, hegyesség; b) élénk, könnyü mozgás; c) hangutánzó keczczen s keczeg szókban; rokon ez értelemben kocz gyökkel.

*KÉCZ
falu Bihar m. helyr. Kécz-re, ~ěn, ~ről.

*KECZCZEN
(kecz-cz-en) önh. m. keczczen-t. Am. perczen, ketytyen (az óra). Lekeczczen, a székelyeknél gúnyosan mondják a gőgösről, hányavetiről, ha lóról, vagy hivatali polczról is, lepottyan. (Kriza J.).

*KECZE
(kecz-e) fn. tt. keczét. 1) Csúcsos, zsákforma háló, melyet a víz fenekén húznak. Törzsöke a csúcsos hosszukást jelentő kecz, mely rokon a kěcsěg (tejes fazék), és kěcsěge (hegyes orru hal) szók kecs törzsökével. 2) Tisza mellékén kecze jelenti azon ihar- vagy bükfa lábacskát is, mely a hegedűn a húrt fentartja. Ez értelemben rokon a fa kecske és keczke szókkal. V. ö. KECZKE. 3) Ficzkándozó mozgás a keczebecze szóban.

*KECZEBECZE
(kecze-becze) iker fn. tt. keczebeczét. 1) A kecze am. kecske, a becze (boczi) am. borju, tehát betüszerinti ért. kecskeborju. 2) Átv. ért. olyan ficzánkolás, ugrálás, milyet a kecskék és a jó kedvükben ficzánkoló, bogározó borjuk vagy együttesen véve: a kecskeborjuk tesznek.

*KECZEBECZÉL
(kecze-beczél) ösz. önh. m. keczebeczél-t. Kecske és borju vagy kecskeborjú módjára ugrándozik, ficzánkol. A bak akármely meredek sziklákon föl s alá keczebeczél. Vajda Sámuel.

*KECZEFICZE
(kecze-ficze) ösz. mn. Ami vagy aki keczél vagy ficzél, azaz játszva ugráló, ficzkándozó. Keczeficze borju, fityfirity legényke. Győr megyében Czeh János szerént am. csipertes, biczegve járó, biczegő.

*KECZEFICZÉL
(kecze-ficzél) ösz. önh. Keczél és ficzél. V. ö. KECZEFICZE.

*KĚCZĚG
(kěcz-ěg) önh. m. kěczěg-tem, ~tél, ~ětt. Am. szájával kecz hangon csattog; továbbá perczeg, ketyeg, pl. az óra. Székely szó.

*KECZEGE
falu Gömör m. helyr. Keczegé-re, ~n, ~ről.

*KĚCZĚGÉS
(kěcz-ěg-és) fn. tt. kěczěgés-t, tb. ~ěk. ,Kecz' hangon csattogás. Perczegés, ketyegés.

*KĚCZĚGTET
(kěcz-ěg-tet) áth. m. kěczěgtet-tem, ~tél, ~ětt. A lovat szájcsattogtatással hajtja. Székely szó. (Kriza J.).

*KECZEL (1)
fn. tt. keczel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Székely tájszó, jelent kutyakölyköt, eb- v. kutya czenket. Gyöke az ugrándozást jelentő kecz, kecze.

*KECZEL (2)
falu Pest, puszta Somogy m. helyr. Keczel-re, ~ěn, ~ről.

*KĚCZĚL
(kěcz-ěl) elavult ige, melyből kěczěle származott. Valamit beburogat, különösen fejét vagy derekát beköti, általköti. Igeneve kěczělő, keczele. Törzsöke a csomós gömbölyüt jelentő kět köt v. kěcz köcz. És így kěczěl köczöl am. kětěl kötöl; mert mondják, kětény és fejkětő e helyett: kötény, fejkötő.

*KECZÉL
(kecz-él) önh. m. keczél-t. (Kecske módjára) ugrál, szökdel, ficzkándozik, keczeficzél.

*KĚCZĚLE v. KÖCZÖLE
(kěcz-ěl-e) fn. tt. kěczěl-ét. Gyöngyösynél am. fejrevaló, fejbulázó asszonyi kendő, ruha. Ezen értelme van Vas megyében is. Néhutt am. kötény, ruha. V. ö. KĚCZĚL.

*KĚCZĚLÉS
(kěcz-ěl-e-es) mn. tt. keczelés-t v. ~et, tb. ~ek. Keczelével bebulált, betakart, aki keczelét visel. Keczelés fej. Keczelés leányok.

*KĚCZĚLŐ
(kěcz-ěl-ő) fn. l. KĚCZĚLE.

*KĚCZĚLY
(kěcz-ěly) fn. l. KĚCZĚL.

*KECZER
puszta Abaúj m. helyr. Keczer-re, ~ěn, ~ről.

*KECZER-KOSZTOLÁN
mv. Sáros m.; helyr. ~Kosztolán-ba, ~ban, ~ból.

*KECZER-LIPÓCZ
falu Sáros m. helyr. ~Lipócz-ra, ~on, ~ról.

*KECZER-PÁLVÁGÁS
falu Sáros m. helyr. ~Pálvágás-ra, ~on, ~ról.

*KECZER-PEKLIN
falu Sáros m. helyr. Peklin-be, ~ben, ~ből.

*KECZKE
(kecz-eg-e) fn. tt. keczkét. 1) Csangósan és tájdivatosan másutt is am. kecske, melyből Keczkés családnév am. Kecskés. 2) Bodrogközben, falábakon álló ketrecz, melyben az ólakba hordott takarmányt tartják. V. ö. KECSKE.

*KECZMERĚG
(kecz-m-er-ěg) önh. m. keczmerěg-tem v. keczmerg-ěttem, ~tél v. ~ěttél, keczmerg-ětt htn. ~ni. Mondják gyermekről, ki járni tanulván négykézláb mászkál, ideoda kapkodva hentereg.

*KECZMERKĚDIK
(kecz-m-er-kěd-ik) k. m. keczmerkěd-tem, ~tél, ~ětt. l. KECZMERĚG.

*KECZÖL
falu Sopron m. helyr. Keczöl-be, ~ben, ~ből.

*KED (1)
KEED, l. KEGYELMED alatt.

*KED (2)
elvont vagy elavult gyöke, kedv, kedves, kedély, szóknak és származékaiknak. Önállólag ,indulat' értelemben találjuk a költőnél ebben:
"De kajánul féltékeny kedében,
Vad kaczajjal a király felel."
Garay.
Rokon vele a lágyított kegy. V. ö. KEDV, és KEGY.

*~KĚD
alhangon ~KOD, ösz. képző a gyakorlatos og, ög, ěg és od, öd, ěd, képzőkből, pl. csipkěd (csip-eg-ěd), nyomkod (nyom-og-od), kapkod (kap-og-od) stb.

*~KÉD
a ~ként-ből összehúzott rag több régi iratokban pl. naponkéd am. naponként, fejenkéd = fejenként, koronkéd = koronként. (Carthausi Névtelen stb.).

*KEDD
fn. tt. kedd-ět, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Össze van húzva a kett-ed ket-d szóból. Göcsejben: kedded, s am. a hétnek ketted azaz másod napja, minthogy a magyar a hétszámlálást hétfőn kezdi. Húshagyó kedd, melyre hamvazó szerda következik. Nagy kedd, mely nagyhétben esik. Kiss kedd, am. soha napja, innen a közmondás: holnapután, kis kedden, borjúnyúzó pénteken, azaz soha. Husvét kedd. Pünköst kedd. Tardos kedd, falu Mátyusföldén Nyitrában. Vannak e vidéken és Csalóközben Szerdahely, Csütörtök, Péntek s Szombat helynevek is.

*KEDÉG, KEDÉGLEN
l. KEDIG és PEDIG.

*KEDÉLY
(ked-ély) fn. tt. kedély-t, tb. ~ěk v. ~ek, harm. szr. ~e. Szerencsésen alkotott és kapva kapott s általán elterjedt új szó. Jelenti az embernek mind lelki mind érzéki öszves vágyó tehetségét vagyis inkább állapotát, indulatját, melyben az akarat a vágyakkal jő küzdésbe, azaz a kül- vagy bel érzékekre ható benyomások az embert akaratlanul is magokkal ragadják. Jó, nemes, gonosz kedély, mely t. i. jóra, nemesre, gonoszra tör. Víg, szomoru, mély kedély. Kedélyre ható zene, ének. Gyöke az érzéki tehetségre vonatkozó ked. V. ö. KEDV.

*KEDÉLYALKAT
(kedély-alkat) ösz. fn. Fogékonyság a kedély iránt.

*KEDÉLYÁLLAPOT
(kedély-állapot) ösz. fn. A kedélynek bizonyos foka, mértéke, melyet valaki magában érez. Máskép: kedélyhangulat.

*KEDÉLYĚS
(ked-ély-ěs) mn. tt. kedélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mi a kedélylyel önhangzatban, rokonságban van, mi a kedélyre hat. Kedélyes zene, keringő. Kedélyes nyári lak. 2) Ki a külső benyomások, különösen a szívre vonatkozók felfogására hajlandó, pl. ki az örvendőkkel örülni, a szomorgókkal szomorgni, ki mások ügyeiben részt venni stb. szeret. Ellentéte a tompult, közönbös, részvétlen természetű.

*KEDÉLYĚSEN
(ked-ély-ěs-en) ih. Kedélyes hangulatban.

*KEDÉLYĚSSÉG
(ked-ély-ěs-ség) fn. tt. kedélyěsség-ět. Kedélyes tulajdonság.

*KEDÉLYHANGULAT
(kedély-hangulat) ösz. fn. A kedélyi állapotnak bizonyos foka, mértéke. Jó, rosz kedélyhangulat.

*KEDÉLYHARCZ
(kedély-harcz) ösz. fn. Állapot, midőn a kedély különböző izgalmai egymással mintegy küzdeni látszanak.

*KEDÉLYMINŐSÉG
(kedély-minőség) ösz. fn. l. KEDÉLYALKAT, és KEDÉLYESSÉG.

*KEDÉLYNYUGALOM
(kedély-nyugalom) ösz. fn. Állapot, midőn a kedély némely izgatások ellenére is csendben marad.

*KEDÉLYVÁLTOZÁS
(kedély-változás) ösz. fn. Jobbra vagy roszabbra változás a kedélyi állapotban.

*KEDÉLYZET
(ked-ély-ez-et) fn. tt. kedélyzetet. l. KEDÉLYHANGULAT.

*KEDESZ
(ked-esz) fn. tt. kedesz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A két főbbhímesek seregébe és fedetlenmagúk rendébe tartozó növénynem; csészéje vagy ajakas, vagy rendes ötfogú; virágzás után a csésze torkát szőrök zárják be, vagy pedig a csésze fogai. Diószeginél: démutka. (Thymus). A görög név (JumóV) jelentése után a ked törzsből alakították; noha a görögben a hangsulynál fogva különbözők: JúmoV (Thymian), és JumóV (kedély stb.)

*KEDESZFŰ
(kedesz-fű) ösz. fn. l. KEDESZ.

*KEDIG, KEDIGLEN
régies ksz. a mai pedig helyett. A mongol nyelvben kiged am. és. l. PEDIG.

*~KĚDIK
KÖDIK, mély v. alhangon ~KODIK, igen termékeny összetett igeképző a gyakorlatos -eg, -ög, -og, továbbá az ed, öd, od és ik képzőkből, közép jelentéssel; s ily igéket alkot mind (át- és önható) igékből, mind (fő- és mellék)nevekből, sőt elvont gyökökből is, pl. (csak kědik-re): tisztel-kědik, les-kědik, vél-e-kědik, vet-e-kědik, emel-kědik, eszmél-kědik, es-e-kědik; szégyenkědik, legénykědik, ingerkědik, himpellérkědik, mesterkědik; kevélykědik, betegeskědik, epekědik, csimbelkědik stb., néha -el vagy -es képző előbocsátásával is, pl. leselkědik, dőrélkědik (= dőre-el-kědik), kételkědik; vendégeskědik, ügyvédeskědik stb. V. ö. ~ODIK.

*KEDÜLET
(ked-ül-et) fn. tt. kedületět. Lásd: VÉRMÉRSÉK.

*KEDV
(ked-v v. ked-ü) fn. tt. kedv-et, harm. szr. ~e. 1) Az érző tehetségnek a külső behatások által okozott, s kiható erejü állapota, melynél fogva azokat tetszőleg vagy visszatetszőleg fogadja. Jó kedv, mely a tetsző benyomásokat tünteti vissza. Jó kedvvel lenni. Rosz kedv, mely a kelletlen behatásoknak felel meg. Széles jó kedv, melynek sem módja, sem határa. Fél kedv, mely valami iránt félig vonzalmat, félig visszahatást érez. Komor kedv, mely sötét, bús érzelmeket táplál. 2) Különösen, s leginkább egyedül használva jó értelemben: vágy, kivánság, cselekvési hajlam, akarat. Kedvére él. Kedvére eszik, iszik. Ez nincs kedvemre. Kedvedért megteszem. Kénye kedve szerént mulat. Nincs kedve a katonaságra. Ha kedve tartja, majd eljön. Nincs kedve sem játszani, sem tánczolni. Kedve telik benne. Kedvét leli benne. Hadd teljék kedve. Kedvét tölteni. Kedvetelt ember. Ez az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem telt. (Máté evangy.). Másnak kedvére vagy kedvében járni, kedvét tölteni, teljesíteni. Másnak kedvét szegni. Semmi kedve sincs. Ez kedvem szerént, vagy: kedvem ellen van, am. tetszésem szerént vagy ellen. Kedvem volna jól összeszidni őt. Kárvallása nem kár, ki maga kedvén jár. Vagy: Kinek mihez kedve, azért álmát felejtse. Vagy: Kinek mihez kedve, nincs ott rövidsége. (Km. Volenti non fit injuria). Kinek mihez kedve, ott akad a szive. (Km.).
"Juhász legény búsan útra kél,
Hová lett a kedve? elhagyta."
Népd.
"Nincsen kedvem, elvitte a gólya,
Mert ott jártam, hol nem kellett vóna."
Népd.
3) Valaki iránt viseltető vonzalom, kegyesség. Valakit kedvébe fogadni. Kedvét lelni valakiben. Kedvedért mindent megteszek. Valakinek kedvét keresni, kedvében lenni. A jakutban köngül am. kedv, akarat, a törökben gönül am. szív, kedv. (Abuska.) kejf am. jó kedv. V. ö. KEGY.
Sajátságos mondatok: kedve kerekedik v. kedve duzzan am. nagy kedve jön; kedve szottyan v. szuszszan, kedve csámporodik am. valamire egyszerre kedvet érez magában; elment, megjött, megeredt, megindult a kedve; kedvet kap; elvesztette a kedvét; kedvét találja. Főleg bor kedveért (am. bor végett) termesztik a szőlőt.

*KEDVCSAPONGÁS
(kedv-csapongás) ösz. fn. Többszöri, vagy folytonos kedvtöltés, széles kedvből eredő mulatozás.

*KEDVDERITÉS
(kedv-derités) ösz. fn. Cselekvés, mely valakinek rosz v. borús kedvét vidorabbá változtatja.

*KEDVDERÍTŐ
(kedv-derítő) ösz. mn. A rosz v. borús kedvet vidorabbá változtató. Kedvderitő bor; mulatság.

*KEDVDUZZANÁS
(kedv-duzzanás) ösz. fn. Állapot, midőn valakinek széles jó kedve kerekedik; kisebb mértékben: kedvszottyanás, kedvszuszszanás.

*KEDVÉBRESZTŐ
(kedv-ébresztő) ösz. mn. Ami jókedvet, vidámságot, derülést szerez. Kedvébresztő finom borok, vidám társaság.

*KEDVEGYEN
(kedv-egyen) ösz. fn. A kedélynek közönyös állapota, midőn valami sem tetszőleg sem tetszetlenül nem hat reá; midőn mindegy neki, akár így, akár úgy. Szokottabban: egykedvüség, közöny, közönyösség, közönbösség.

*KEDVEL
(ked-v-el) áth. m. kedvel-t. Valami iránt hajlandóságot érez, valamit örömmel fogad, szeret. Kedvelni a tanulást, olvasást. Kedvelni a társas életet, mulatságot, zenét, tánczot, szinházat. Valakit vagy valamit megkedvelni.

*KEDVELÉS
(ked-v-el-és) fn. tt. kedvelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kedélynek müködése, melynél fogva valamit v. valakit kedvel.

*KEDVELET
(ked-v-el-et) fn. tt. kedveletět. Kedvelési hajlandóság. Kedvelés tárgya.

*KEDVELL
(ked-v-el-el) áth. m. kedvell-ětt, htn. ~eni. l. KEDVEL.

*KEDVELŐ
(ked-v-el-ő) mn. és fn. tt. kedvelő-t. Ki valamit vagy valakit kedvel. Különösen mondjuk oly személyekről, kik bizonyos tudományok és müvészetek iránt vonzalommal viseltetnek a nélkül, hogy azokat tüzetesen vagy kereset gyanánt üznék, gyakorolnák. Műkedvelő zenész, festész.

*KEDVELT
(ked-v-el-t) mn. és fn. tt. kedvelt-et, harm. szr. ~je. Akit vagy amit szeretünk, hajlammal, vonzalommal kisérünk, kedves személy. Kedvelt rokon, barát, társ. Kedvelt tanulmányok. Kedveltjeinkkel jót tenni, szerencséjöket előmozditani.

*KEDVELTET
(ked-v-el-tet) áth. m. kedveltet-tem, ~tél, ~ětt. par. kedveltess. Kedvessé, kedveltté tesz, szerettet. Magát kedveltetni a társalgásban. Megkedveltet. Valakivel a tudományokat, művészetet megkedveltetni.

*KEDVELTETŐ
(ked-v-el-tet-ő) mn. tt. kedveltető-t. Oly tulajdonságokkal biró, melyek kedvelést, szeretést gerjesztenek. Kedveltető társalgási modor, magaviselet, magatartás.

*KEDVELTETŐLEG
(ked-v-el-tet-ő-leg) ih. Oly módon, mely kedveltté, kedvessé, szeretetre méltóvá tesz.

*KEDVÉLY
(ked-v-ély) szokottabban l. KEDÉLY.

*KEDVENCZ
(ked-v-encz) fn. tt. kedvencz-ět, harm. szr. ~e. Aki vagy ami vonzalmunknak, hajlandóságunknak, szeretetünknek különösen kitüzött és kitüntetett tárgya. Gyermekeim között ez a kedvenczem. Ez az ember kedvenczem. Agaraim közől ellopták a kedvenczemet. Használják melléknevül is, s am. kedves, kitünőleg szeretett. Kedvencz tanulmánya a régiségtan. Kedvencz paripáját nyergelteti meg.

*KEDVENCZBŰN
(kedvencz-bűn) ösz. fn. Bűn, melyet valaki igen megszokott s annak elkövetésében, gyakorlásában gyönyört érez. Kedvenczbűne az ivás, dombérozás, kártyajáték.

*KEDVENCZDAL
(kedvencz-dal) ösz. fn. Dal, melyet valaki különösen szeret énekelni vagy hallani.

*KEDVENCZDARAB
(kedvencz-darab) ösz. fn. Darab, melyet valaki különösen kedvel, szeret, melyben kiválólag gyönyörködik, pl. a színdarabok között.

*KEDVENCZESZME
(kedvencz-eszme) ösz. fn. Eszme, melylyel valaki előszeretettel, kiválólag foglalkodik, s melyről meggyőződve azt másokkal is közleni, másoknak is ajánlani szereti.

*KEDVENCZÉTĚK
(kedvencz-étěk) ösz. fn. Különösen kedvelt, inyünkre való étek.

*KEDVENCZÉTEL
l. KEDVENCZÉTĚK.

*KEDVENCZFALAT
(kedvencz-falat) ösz. fn. Az étkekből bizonyos darab, melyet valaki legjobban szeret, pl. némelyiknek kedvenczfalatja a rétes vége, a lúd farcsikja, a pulykasültnek feketehúsa stb. A kedvenczfalatot utoljára hagyni.

*KEDVENCZGYERMĚK
(kedvencz-gyerměk) ösz. fn. Gyermek, kit szülői többi gyermekeiknél jobban szeretnek, vagy általán kedves, igen szeretett gyermek. A kedvenczgyermeket el szokták kényeztetni.

*KEDVENCZHANGSZER
(kedvencz-hang-szer) ösz. fn. 1) Hangszer, melyet valaki a többi hangszerek közől leginkább szeret hallani. 2) Hangszer, melyen valaki különösen szeret és szokott játszani.

*KEDVENCZKÖLTEMÉNY
(kedvencz-költemény) ösz. fn. Költői mű, melynek olvasása vagy hallásában valaki kiválóan gyönyörködik.

*KEDVENCZKÖNTÖS
(kedvencz-köntös) ösz. fn. Köntös, melyet valaki többi ruhái közől leginkább szeret felölteni, viselni.

*KEDVENCZLÓ
(kedvencz-ló) ösz. fn. Gazdája által különösen kedvelt nyerges vagy kocsisló.

*KEDVENCZMONDÁS
(kedvencz-mondás) ösz. fn. Mondás, különösen szójárás, példabeszéd, közmondás, melyet valaki gyakran beszédébe keverni, ismételni, idézni szokott.

*KEDVENCZPARIPA
(kedvencz-paripa) ösz. fn. A lovagnak különösen kedvelt paripája.

*KEDVENCZSZÍN
(kedvencz-szín) ösz. fn. Szín, melyet valaki a ruhakelmékben, bútorokban, festményekben stb. leginkább szeret, a többi közől kiválaszt. Némelyiknek kedvenczszíne a zöld, másnak a kék vagy vörös stb.

*KEDVENCZSZINŰ
(kedvencz-szinű) ösz. mn. Olyan szinű vagy szinre festett, milye valaki főképen kedvel.

*KEDVENCZSZÓ
(kedvencz-szó) ösz. fn. Szó vagy mondat, melyet valaki igen gyakran használ, ismétel. Csaknem minden embernek vannak bizonyos kedvenczszavai. A vigjátékirók némely személyek jellemzésére bizonyos kedvenczszót használnak, pl. Kisfaludy K. Mátyás diákjában Márton biró kedvenczszava: töröm a zuzáját! Balog István fentebbi czimű darabjában a czinkotai kántor kedvenczszava: vak apád, Czinkó sáfáré pedig: ha mondom.

*KEDVENCZTANITVÁNY
(kedvencz-tanítvány) ösz. fn. Tanitvány, kit a tanitó a többiek közől különösen kedvel, szeret.

*KEDVENCZTANULMÁNY
(kedvencz-tanulmány) ösz. fn. Oly tanulmány, melyet valaki kedvvel, szenvedélylyel gyakorol, űz.

*KEDVENCZTERV
(kedvencz-terv) ösz. fn. Terv, melyet valaki mindenek fölött szeretne létesíteni, melynek végrehajtásán minden erővel törekedik.

*KEDVÉREVALÓ
(kedvére-való) ösz. mn. A többi személyragokkal is: kedvemre, kedvedre, kedvünkre stb. való. Olyan ami valakinek tetszik, amiben valaki kedvét leli.

*KEDVES (1)
(ked-v-es) mn. tt. kedves-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Akit vagy amit szeretünk. Kedves a gyermek az anyjának. Kedves dolog. Kedves vendég. Ki mit szeret, kedves az annak. Kedves gyereknek sok a neve. (Km.). 2) Különösen élünk vele a nyájas megszólitásokban. Kedves anyám, apám, néném, hugom, bátyám, öcsém, barátom. Kedves lelkem, galambom, angyalom, kincsem, rózsám, szivem, csillagom. Édes kedves. Ne haragudj édes, ne haragudj kedves galambocskám. (Népd.). 3) Szeretetre méltó. Jaj be kedves kis fiú.

*KEDVES (2)
(ked-v-es) fn. tt. kedves-t, tb. ~ěk. Személy, kihez különös szeretettel, vagy szerelemmel vonzódunk. Kedveseinket idvezleni, tőlök bucsuzni.
"Hogy ha eljősz hozzám, kedves,
Kérlek hosszu utat ne vess."
Népdal.
Szép vagy, kedvesem. (Hunyady-Opera). Kedvesnek, kedves gyermeknek sok a neve. (Km.). Legkedvesebb, a mit önként adnak. (Km.).

*KEDVESEN
(ked-v-es-en) ih. 1) Örömérzettel, nyájasan, szivesen. Kedvesen venni az adott ajándékot. A vendéget kedvesen fogadni, látni. Ketten kedvesen, hárman redvesen. (Km.). 2) Szerettető, kedveltető módon. Magát kedvesen viselni.

*KEDVESÍT
(ked-v-es-ít) áth. m. kedvesit-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Kedvessé tesz. Nem igen van szokásban.

*KEDVESKĚDÉS
(ked-v-es-kěd-és) fn. tt. kedveskedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakinek kedves dolgot teszünk, kedvét keressük. Különösen, holmi meglepő aprófélékkel való megajándékozás; figyelem valaki iránt, mely bizonyos szolgálattal, fáradsággal jár, mely egyszersmind arra mutat, hogy az érdeklett személyt kedveljük, szeretjük.

*KEDVESKĚDIK
(ked-v-es-kěd-ik) k. m. kedvesked-tem, ~tél, ~ětt. Másnak csupa figyelemből, szeretetből, megelőzőleg valamely kedves szolgálatot tesz, ajándékot ad, hogy egyfelől annak kedvét lelje, másfelől kimutassa, hogy ő is kedvében tartja őt. A szeretett nőnek virágfüzérrel kedveskedni. V. ö. SZIVESKĚDIK.

*KEDVESSÉG
(ked-v-es-ség) fn. tt. kedvesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Szeretetre méltóság, nyájasság. Az egész ember csupa kedvesség. 2) Vonzalom, szeretet, melyet valaki irántunk mutat. Valakinél kedvességben lenni.

*KEDVESZEGĚTT
(kedve-szegětt) ösz. mn. Kinek kedvét valamely rosz, kellemetlen dolog elvette; bús, szomorú, levert kedélyű.

*KEDVETLEN
(ked-v-etlen) mn. tt. kedvetlen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek jó kedve nincs, a legszélesebb ért. véve. Különösen: boszus, haragos, komor, szomorú, nehezen felviduló. Kedvetlen az öreg, olyan mint a láncz, ha fölveszik is jaj, ha leteszik is jaj. Kedvetlen a beteg, a kárvallott.
"Árpa kenyér keletlen,
N- N- kelletlen,
A vendége kedvetlen."
Néhai kortesgúnydal.
2) Ami rosz kedvet csinál, ami nem tetszik. Kedvetlen dolog. Kedvetlen hír. Kedvetlen itélet.

*KEDVETLENĚDIK
(ked-v-etlen-ěd-ik) k. m. kedvetleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kedvetlenné, lesz, kedélye szomorúra változik. Valamely rosz hírre elkedvetlenedni. V. ö. KEDVETLEN.

*KEDVETLENÍT
(ked-v-etlen-ít) áth. m. kedvetlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kedvetlenné tesz. Nem kell az embereket szomorú dolgokkal kedvetleníteni. Ne kedvetleníts el bennünket gyászesetek elbeszélése által.

*KEDVETLENÍTÉS
(ked-v-etlen-ít-és) fn. tt. kedvetlenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg rosz hatás, benyomás, mely által valaki kedvetlenné tétetik.

*KEDVETLENKĚDIK
(ked-v-etlen-kěd-ik) k. m. kedvetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, tartósan, kedvetlen állapotban szenved; nem talál semmiben kedvet, mindent szomorú oldalról vesz fel.

*KEDVETLENSÉG
(ked-v-etlen-ség) fn. tt. kedvetlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) A kedélynek öröm, vidámság nélküli helyzete, állapota, szomorusága, komorsága. A testi bajok kedvetlenséget okoznak. 2) Boszuság, ingerlékeny állapot.

*KEDVETLENÜL
(ked-v-etlen-ül) ih. Kedv nélkül, rosz kedvvel, szomorún, komoran. Kedvetlenül tenni valamit. Kedvetlenül föl alá járni. A vendégeket kedvetlenül látni. V. ö. KEDV.

*KEDVETLENŰL, KEDVETLENÜL
(ked-v-etlen-űl) önh. m. kedvetlenűlt. Lásd: KEDVETLENĚDIK.

*KEDVEZ
(ked-v-ez) önh. m. kedvez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Tulajdon ragu nevet kiván, s am. 1) Valakinek kedvére tesz, s mindent elkerül, mi kedvét szegné, tehát megkiméli, a kedvetlen benyomástól óvja. Valakinek a törvényszéknél kedvezni. A vén férj kedvez a fiatal nőnek. A gyereket, ha nagyon kedveznek neki, elkényeztetik. 2) Mondjuk holmi tárgyakról, melyek czélunkat elősegítik, pl. kedvez az idő; kedvez a hajósoknak a szél; kedvez a szerencse; a körülmények kedveznek. Ne kedvezz pénzednek a becsületért.

*KEDVEZÉS
(ked-v-ez-és) fn. tt. kedvezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakinek kedvezünk. Kedvezéssel lenni valaki iránt. Az illetők kedvezését megnyerni. V. ö. KEDVEZ.

*KEDVEZET
(ked-v-ez-et) fn. tt. kedvezet-ět, harm. szr. ~e. Tett, mely kedvezés által nyilatkozik, mely által kitüntetjük, hogy valakinek kedvezünk, kedvére cselekszünk.

*KEDVEZMÉNY
(ked-v-ez-mény) fn. tt. kedvezmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Jótétemény, melyben valakit nem kötelességből, nem szoros tartozásból, hanem csupán iránta való vonzalomból, hajlamból részesítünk. V. ö. JOGKEDVEZMÉNY.

*KEDVEZŐ
(ked-v-ez-ő) mn. tt. kedvez-őt. Általán, aki vagy ami kedvez. Gyermekeinek kedvező anya. Kedvező időben útnak eredni, utazni. Kedvező széllel hajózni. Kedvező körülmények között így vagy úgy tenni. Valamit kedvező oldalról elétüntetni. Kedvező szerencse. V. ö. KEDVEZ.

*KEDVEZŐLEG
(ked-v-ez-ő-leg) ih. Valakinek kedvét teljesitve, czélját elősegítve; javát akarva. Kedvezőleg válaszolni valamely kérdésre. Kedvezőleg itélni. Kedvezőleg fuvó szelek. V. ö. KEDVEZŐ.

*KEDVEZŐTLEN
(ked-v-ez-ő-tlen) mn. tt. kedvezőtlen-t, tb. ~ěk. Nem kedvező. A kérelemre kedvezőtlen választ kapni.

*KEDVHIÁNY
(kedv-hiány) ösz. fn. A kedélynek azon állapota, midőn a benyomások érzésére nincs fogékonysága; kedvetlenség, hideg közönyösség.

*KEDVKERESÉS
(kedv-keresés) ösz. fn. Cselekvés, mely által más kedvezését megnyerni iparkodunk vagy magunkat másoknál kedvesekké tenni törekszünk; népszerüségre vágyunk.

*KEDVKERESŐ
(kedv-kereső) ösz. mn. Aki másnak kedvét keresi, vagy amivel másnak kedvét keresik. Kedvkereső gyermek. Kedvkereső indulat.

*KEDVMÉRSÉK
(kedv-mérsék) ösz. fn. Máskép: kedűlet. l. VÉRMÉRSÉK.

*KEDVMUTATÁS
(kedv-mutatás) ösz. fn. 1) Midőn úgy láttatjuk magunkat, mintha kedvünk volna; vagy valósággal van is kedvünk. 2) Más iránti vonzalmunknak, hajlandóságunknak bizonyos jelek általi kitüntetése.

*KEDVNYERÉS
(kedv-nyerés) ösz. fn. Valaki kedvének, illetőleg magunk iránti vonzalmának, hajlamának megszerzése.

*KEDVSZOTTYANÁS, KEDVSZUSZSZANÁS
(kedv-szottyanás v. ~szuszszanás) ösz. fn. l. KEDVDUZZANÁS alatt.

*KEDVTELÉS
(kedv-telés) ösz. fn. Azon tetszős érzet, melyben részesülünk, midőn valami kellemesen hat reánk, midőn valami kielégíti vágyainkat, örömmel tölti szíveinket.

*KEDVTÖLTÉS
(kedv-töltés) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn holmi mulattató, érzékeinknek tetsző dolgokkal foglalkozunk.

*KEDVTÖLTÉSÜL
(kedv-töltésül) ösz. ih. Mulatságul, mulattatásul; a végett hogy kedélyünket kellemesen foglalkodtassuk. Kedvtöltésül sétálgatni a legnépesebb utczákon; szinházba, tánczvigalomba stb. menni.

*KEDVTÖLTŐ
(kedv-töltő) ösz. mn. Ami kedélyünket tetszőleg, kellemesen foglalkodtatja; mulattató. Kedvtöltő társalgások, nyájas tréfák.

*KEDVTÚLSÁG
(kedv-túlság) ösz. fn. Széles kedv, szerfölött áradozó kedv, mely minden eszélyes mértéken túl megy.

*KEDVŰ, KEDVÜ
(ked-v-ű) mn. tt. kedvű-t, tb. ~ek. Kedvben levő. Csak más megelőző melléknevek után állva használtatik. Jó-, roszkedvű. Széles kedvűség.

*KEDVŰSÉG, KEDVÜSÉG
(ked-v-ű-ség) fn. tt. kedvűség-ět. A kedvnek bizonyos állapota. Jó-, roszkedvűség.

*KEED
az ee csak megnyujtva kiejtett palóczos ę (megnyújtott nyílt e). l. KEGYELMED alatt.

*KÉÉK
falu Sopron m. helyr. Kéék-re, ~ěn, ~ről.

*KÉÉR
falu Szathmár m. NÉMET~, falu Tolna m. helyr. Kéér-re, ~ěn, ~ről.

*KEES
(az első e éles ë), némely régi iratokban ,kies' helyett. l. ezt.

*KEF
elvont gyöke kefe szónak. Hagutánzó.

*KEFE
(kef-e, törökül is: kefe) fn. tt. kefét. Szőrből vagy sertéből készitett, különféle formáju eszköz, melylyel ruhát, csizmát, kelméket, szőrös testeket, pl. lovakat, ökröket a szennytől, portól megtisztítanak. Ruha-, kalap-, csizmakefe. Lókefe. Takácskefe, melyet a takácsok használnak. Sárkefe, fényesítő kefe, hajkefe stb.

*KEFECSINÁLÓ
(kefe-csináló) ösz. fn. KEFEKÖTŐ.

*KEFEKÖTŐ
(kefe-kötő) ösz. fn. Mesterember, ki keféket, s más kefeforma eszközöket, pl. seprüket, meszelőket csinál. Iszik, mint a kefekötő. (Németből vett km.).

*KEFÉL
(kef-e-el, törökül: kefelemek) áth. m. kefél-t. Valamit kefével tisztít, csinosít, súrol, fényesít. Ruhát, csizmát, kalapot kefélni. Lovat, ökröt kefélni. Ki-, le-, megkefélni valamit. Tréfás ért. megkefélni valakit am. megverni, hátát kiporozni.

*KEFÉLÉS
(kef-e-el-és) fn. tt. kefélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kefélnek.

*KEG
a régi magyar Passióban am. stadium, a Debreczeni codexben: út, pálya. l. KÉGY.

*KEGLEVICSHÁZA
falu Torontál m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*KEGY
(V. ö. KE gyökelem, rokonságait l. itt alább); fn. tt. kegy-et, harm. szr. ~e. Éles ë-vel mind a gyökben, mind származékaiban, mely az ö-ző tájbeszédben sem szokott rendszerint ö-vé változni, pl. "Hónap lögyenek a kegyelmötök vendégei" (a XIII. mese végén Kriza J. gyüjteményében); hanem inkább i-vé, mind ehez közelebb álló, pl. a XV. mese végén: "Hónap lögyenek a kigyelmötök vendégei." S Magyarhon legnagyobb részében is a nép kigyelmed-et mond. A ked szónak lágyított gyöngéd módosítása, miért is jelenti a ked-nek vagy kedély-nek leggyöngédebb, legnemesebb kihatását. Különösen a) Ez emberi, kivált női kedélynek azon tulajdonsága, mely az egész testtartáson, taglejtéseken, arczvonásokon, és beszéden bizonyos szelíd, fínom, nemes, és szeretetet igénylő gyöngédséggel ömlik el. A kegy a sziveket lágyító és vonzó kedélynek sajátja, mit a hellen a szeretetet jelentő CariV szóval fejez ki. Innen a kegyszüzek (CariteV), a fínom, gyöngéd, részvevő, nemes érzelem jelképei. Rokon vele a német Gnade, régi német genade, ginada, kinada, és a hellen ghJew, honnan ghJoV (kedv), latin gaudeo, gaudium, a magyar kéj, ged, gedél. 2) Az imént lefestett kegynek működése, kihatása, vagyis gyöngéd, fínom, nemes, emberi szeretetből eredő részvét és hajlandóság, melyet valaki mások iránt kitüntet, s azokkal jót tesz, kedvöket teljesíti. Kegyébe fogadni, kegyére méltatni, kegyekkel árasztani valakit. Kegyből kiesni. 3) Másod személyi raggal: kegyed (egy személyhez), kegyetek (több személyhez), müveltebb szólítási czím az alsóbb nyelvben divatos ,maga', ,magok' helyett. Idvezlem kegyedet. Mint van kegyed? Mint van (nem: vannak) kegyetek? Isten kegyeddel vagy kegyetekkel. V. ö. KEGYELMED. A szinte divatba jött ön, önök, inkább férfias, komoly, s gyöngéd részvét nélküli, a kegyed pedig némi vonzalmat és tiszteletet tanusitó megszólítás.

*KÉGY, KÍGY
elavult fn. Értelme a régiek szerént: stadium, futamat, pálya. Az érsekujvári codexben: "Az ydőben Jezwsnak tanytwaany kezzwl ketten mennek vala az napon azaz hwswet napian egy warosban, kinek newe emaws, ki vag'on Jerwsalemhez hatwan keeg'ny feulden." (Az időben Jezusnak tanítványi közzől ketten mennek vala az napon azaz husvét napján egy városban, kinek neve Emaus, ki vagyon Jeruzsálemhez hatvan kégynyi földön). Sylvester Újtestamentomában háromszor használja stadium magyarázatául: "Kettő ő közőlök megyen vala azon napon egy városkába, mely Jerusalemhez hatvan kigyne (kígynyi) földönn vala." Luk. XXIV. 13. "Mikoron annakokáirt az tengherenn evezvínn (evezvén) közel huszonöt avagy harmincz kigyne (kígynyi) földet mentenek volna." János VI. 19. "Vala kediglen Bethania Jerusalemhez nem messze, ollymint tizenöt kigyne (kígynyi) földön." János XI. 18. Ugyan Sylvester a stadium-ot más helyeken majd pálya, majd futás szóval magyarítja.
A kégy, kigy hangoztatás fentebbi idézetekben kégyó, kígyó, kigyó szókra emlékeztet, mely részesülői végzetével (serpens) mint gyökre kégy, kígy igére utal; ez pedig halad, szalad, fut érteményű, s azon szók osztályába tartozik, melyek ugyanazon alakban igék és nevek egyszersmind, pl. fagy, fog, nyom, les, zár stb. E szerint kégy, kígy, kigy a) mint ige am. fut, szalad, b) mint fn. am. futamat, szaladás, illetőleg azon vonal, pálya, melyen a futás, szaladás történik. (Mátyás Flórián után). Különbözik: kög.

*KEGYADOMÁNY
(kegy-adomány) ösz. fn. Adomány, nem kötelességből, nem tartozásból, hanem tiszta jóakaratból, szivességből, vagy nemesebb erkölcsi vonzalomból. Kegyadományok az inségesek számára.

*KEGYAJÁNDÉK
(kegy-ajándék) ösz. fn. Ajándék, melyet érdemre tekintet, s mellékes érdek nélkül adnak valakinek. V. ö. AJÁNDÉK.

*KEGYASSZONY
(kegy-asszony) ösz. fn. Aszszony vagy úrnő, ki bizonyos kegyadományokban, jótéteményekben részesít, kegyel valakit. Különösen, ki valamely egyháznak, s egyház papjának szükségeiről gondoskodik. V. ö. KEGYÚR.

*KEGYBELI
(kegy-beli) mn. tt. kegybeli-t, tb. ~ek. Kegyből eredő, származó, melyre valakit kényszerítni nem lehet. Kegybeli adomány.

*KEGYBELISÉG
(kegy-beli-ség) fn. tt. kegybeliségět. Kegyből származtatott jogviszony, mely kötelezettséget nem alapít. (Precarium).

*KEGYDÍJ
(kegy-díj) ösz. fn. Nem szerződésből, nem tartozásból, hanem csupán jóakaratból adott díj, jutalom.

*KEGYDÍJAZÁS
(kegy-díjazás) ösz. fn. Dijazás, melyet valaki nem tartozásból, hanem csak jóakaratból teljesít.

*KEGYDÖFÉS
l. KEGYELĚMDÖFÉS.

*KEGYDÚS
l. KEGYTELI.

*KEGYE
falu Közép Szolnok m. helyr. Kegyé-re, ~n, ~ről.

*KEGYED (1)
(kegy-ed), többekhez: KEGYETEK, (kegy-e-tek); szólitási czím, l. KEGY 3).

*KEGYED (2)
(kegy-ed) elavult, s fölélesztésre méltó ige, eléfordúl a régi nagyobb temetési beszédben. Hogy jorgasson ő neki, és kegyedjen. Itt a kegyed am. kegyet tesz, kegyet mutat, kegyet ad.

*KEGYEL
(kegy-el) áth. m. kegyel-t. Valakit kegyeivel áraszt, kegyben tart, szerető hajlandóságában részesít, pártol.

*KEGYELĚM
v. régiesen: KEGYELM, (kegy-el-ěm) fn. tt. kegyelm-et, harm. szr. ~e. Azon részvevő, másnak javát akaró tett, mely által valakit kegyelünk, vagyis kegy, mennyiben mások iránt tettleg nyilatkozik. Különösen 1) Oly kedvezés, melyben valaki saját érdeme nélkül, egyedül másnak jó akaratából, hajlamából részesűl. Isteni kegyelem, mely gyakran Isten ajándékának neveztetik, innen a mondások: Isten kegyelméből, Isten kegyelmével az is meglehet. Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. (Sz. Pál). Kegyelmet leltem az úr színe előtt. 2) A szoros igazságnak ellentéte, midőn valakinek megérdemlett büntetése elengedtetik, vagy enyhíttetik. A Felséghez kegyelemért folyamodni. Kegyelmet nyerni. Kegyelmeket osztogatni. Ez értelemben am. bűnbocsánat.

*KEGYELĚMDÍJ
(kegyelěm-díj) l. KEGYDÍJ.

*KEGYELĚMDÖFÉS
(kegyelěm-döfés) ösz. fn. Halálos döfés, melyet régente a bakó a keréktörésre itélt szerencsétlennek adott. Átv. ért. azon állapot, midőn hosszasb lelki szenvedésnek, vagy ily szenvedés megelőzése végett egyszeri döntő nyilatkozat vagy cselekvény által egy más valaki véget vet.

*KEGYELĚMFŰ
(kegyelěm-fű) ösz. fn. l. CSIKORKA.

*KEGYELĚMIGÉRET
(kegyelěm-igéret) ösz. fn. Igéret, mely által valaki szavát adja, hogy valakit föltétlenül vagy föltételesen kegyelmével megajándékoz.

*KEGYELĚMJEL
(kegyelěm-jel) ösz. fn. Bizonyos jel, vagy tett, vagy szó, mely kegyelemre mutat.

*KEGYELĚMKENYÉR
(kegyelěm-kenyér) ösz. fn. Szoros ért. kenyér, melyet valaki másnak kegyelméből kap. Átv. széles ért. az élet főszükségeinek kielégitése, egyedül másnak jótéteménye által. Kegyelemkenyérre szorúlni. Mások kegyelemkenyeréből élni.

*KEGYELĚMLEVÉL
(kegyelěm-levél) ösz. fn. Levél, vagy iromány, melynek erejénél fogva valakinek kegyelmet adnak, vagyis büntetését elengedik, vagy enyhítik. Közbocsánati kegyelemlevél.

*KEGYELĚMPÉNZ
(kegyelěm-pénz) ösz. fn. Napi, havi, vagy évi díj, melyet valaki másnak kegyelméből határozott vagy határozatlan mennyiségű pénzben kap.

*KEGYELĚM ÚTJA. Az illető hatósághoz
felsőséghez, fejedelemhez folyamodás, midőn kegyelemért, illetőleg bünbocsánatért, büntetés elengedéseért vagy enyhitéseért esedezik valaki.

*KEGYELÉS
(kegy-el-és) fn. tt. kegyelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Jóindulatból, vonzalomból, hajlamból eredő cselekvés, melynél fogva kegyelünk valakit. V. ö. KEGYEL.

*KEGYELET
(kegy-el-et) fn. tt. kegyelet-ět, harm. szr. ~e. 1) Gyöngéd érzelem, részvét, szeretetből eredett jótétemény, melyben valaki réeszíttetik. V. ö. KEGYEL. 2) Tisztelet neme, bizonyos személyek és tárgyak iránt, kik vagy mik régi bevett közszokás által tiszteletre méltókká lettek. Kegyelettel viseltetni a nemzeti emlékek, törvények, szokások iránt. Kegyeletben tartani a vallási szertartásokat, a tisztes öregeket. 3) Igy nevezték némely régiek a szivárványt, minthogy a szentirás szerént vizözönkor ez által tanusitotta Isten az embereket azon kegyelméről, melynél fogva ily vésztől megkimélendi az emberi nemet. És mikor béborítom felhőkkel az eget, megtetszik az én szivárványom a felhőkben - - és nem leszen többé vizözön ... (Mós. I. 9.).

*KEGYELETĚS
(kegy-el-et-ěs) mn. tt. kegyeletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Akiben kegyelet van valaki vagy valami iránt, ami kegyeletet foglal magában. Kegyeletes utód. Kegyeletes szív.

*KEGYELETKŐ
(kegyelet-kő) ösz. fn. Kövek, nevezetesen kovarczok, melyek nap ellenében tartva szivárványszineket játszanak. V. ö. KEGYELET 3).

*KEGYELETMŰ
(kegyelet-mű) ösz. fn. Kegyeletet tanúsító vagy kifejező valamely mű, pl. sírkő, emlékoszlop.

*KEGYELETTELJES
(kegyelet-teljes) ösz. mn. Kegyeletben bővelkedő, igen kegyeletes. V. ö. KEGYELETĚS.

*KEGYELMED
(kegy-el-ěm-ed) másod személyragos név, tt. kegyelmed-et, több személyre alkalmazva: kegyelmetěk, tb. kegyelmetěket. Régi tiszteletczím, melylyel hajdan általánosan éltek minden rendű személy irányában, kit tisztelettel szólítani akartak. Sőt van reá több példánk, hogy a szülék felnőtt gyermekeiket is ezzel szólították: kegyelmed. Van a többek közt a Levelestárban 1559-ből egy levél, melyben Lukai Szarka Pál, saját fiát mindenütt kegyelmed szóval szólítja, végül is így fejezvén be levelét: "Isten tartsa meg kegyelmedet." A német Euer Gnaden és tót vassá milost (gratia vestra) ugyanannyit tesz, de ezzel csak főbbranguakat szoktak megtisztelni. Mai napság mint megbecsülési czímet csak a köznép használja a hasonló rendűek irányában. Kérem kegyelmedet. Alázza meg magát nálunk kegyelmed. Legtöbb tájakon: kigyelmed, rövidebben v. összehúzva Udvarhelyszéken: kegymöd, általánosan: kelmed; de ez utóbbival már nem csak magához hasonló sorsuak irányában él a köznép, sőt néha féligmeddig gúnyos és megvető értelemben használja, pl. biz ő kelme nem igen derék ember; palóczosan: keemed, innen: kemed, kend, (Erdélyi J.), mely általában divatos a köznépnél, különösebben a magyar közlegény czíme, ha tiszte hivatalosan szól hozzá. A jelen századig, maga ezen kend még az uri körökben is divatozott, de ma már a magukat müveltebbnek tartó osztálybéliek csak a kisvárosi mesteremberek, különösebben a falusi köznép irányában élnek vele. Ezzel tiszteli meg férjét a parasztnő is. Rövidítve keed, néhutt: kied, kjed, sőt a tunyán beszélők mondják kee is. Hova megy keed, mit akar keed? Mint van keetek, mint szolgál keetek egészsége? Isten áldja meg a keetek ebédjét, az emberét is. Néhutt egy kissé bizalmasabban: kegyend (Tájszótár). Némelyek a keed v. kjed szót már csak a ,kegyed'-ből rövidültnek vélik. Hangtalálkozásból ide jegyezzük a török gendü, vagy szokottabban kendi szót, mely azt teszi maga (ő maga), innen kendim am. magam stb. Egyébiránt a törökben ez nem megszólítási czím, hanem az egyes 2-ik személyben szokott megszólítás helyett divatba jött itt is a többes 2-ik személy használata is, pl. nereje vardüńüz (merre volt kegyed, szószerént: merre voltatok?) e helyett: vardüń (voltál) stb.

*KEGYELMES
(kegy-el-ěm-es) mn. tt. kegyelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Általán, ki kegyelmet gyakorol, tehát jótevő, szelíd akaratú, engedékeny, nem bosszuálló stb. Isten legyen neki irgalmas, és kegyelmes. Kérlek, légy kegyelmes hozzám. A mi urunk nagyon kegyelmes, meg fog bocsátani. 2) A polgári czimrendben megfelel a latin excellentissimus (Excellenz) czímnek, s közép helyen áll a méltóságos, és főméltóságu között; máskép: nagyméltóságú. Kegyelmes uram, asszonyom. Általán ezen czím illeti a cs. kir. valóságos belső titkos tanácsosokat.

*KEGYELMESEN
(kegy-el-ěm-es-en) ih. Kegyelemmel fogadva, kegyelmet nyújtva. Ő Felsége kegyelmesen meghallgatott bennünket.

*KEGYELMESSÉG
(kegy-el-ěm-es-ség) fn. tt. kegyelmesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kegyelmeket gyakorló, osztogató tulajdonság. Ez a Felség kegyelmességétől függ. 2) A kegyelmes czimzetü főrangú személyeknek tisztelet czime. Ha kegyelmességed parancsolja. Ő kegyelmessége úgy akarja. V. ö. KEGYELMES.

*KEGYELMETĚK
l. KEGYELMED alatt.

*KĚGYELMEZ
(kěgy-el-ěm-ez) önh. m. kegyelmez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kegyelmet ad, megenged, megbocsát; szánakozásból jót tesz. Különösen a törvényszabta büntetést elengedi, vagy enyhíti. Az imanyelvben főképen használtatik. Irgalmazz, kegyelmezz. Uram irgalmazz nekünk, Krisztus kegyelmezz nekünk. (Litania).

*KEGYELMEZÉS
(kegy-el-ěm-ez-és) fn. tt. kegyelmezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valakivel megszánásból jót teszünk, nevezetesen, midőn megbocsátunk, az elkövetett gonosztettért, megbántásért boszút nem állunk. 2) A törvényes büntetésnek felsőbb biróság, vagy fejedelem általi elengedése vagy enyhitése.

*KEGYELMEZÉSI
(kegy-el-ěm-ez-és-i) mn. tt. kegyelmezési-t, tb. ~ek. Kegyelmezést illető, arra vonatkozó. Kegyelmezési jog. Kegyelmezési inditvány.

*KEGYELMI
(kegy-el-ěm-i) mn. tt. kegyelmi-t, tb. ~ek. Kegyelemből származó, arra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Kegyelmi engedély. Kegyelmi tény.

*KEGYELŐ
(kegy-el-ő) mn. és fn. tt. kegyelő-t. Ki valakit kegyel. Kegyelőink iránt hálával tartozunk lenni. V. ö. KEGYEL.

*KEGYELT
(kegy-el-t) mn. és fn. tt. kegyelt-et, harm. szr. ~je. Akit kegyben tartanak, kegygyel illetnek; különös szeretettel pártfogolt, kegyencz.

*KEGYELTSÉG
(kegy-el-t-ség) fn. tt. kegyeltségět. Állapot, midőn valaki kegyeltetik.

*KEGYENCZ
(kegy-encz) fn. tt. kegyencz-ět, harm. szr. ~e. Személy, ki valakinek különös kegyében van; kit bizonyos kegyelő rendkivüli kegyekkel áraszt el. Fejedelmek, főurak kegyenczei.

*KEGYES
(kegy-es) mn. tt. kegyes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Gyöngéd, finom, nemes érzelemből jóakaró, jótevő. A mi urunk igen kegyes. 2) Kegyet jelentő. Kegyes tekintet, pillantás. Kegyes arcz, mosoly. 3) Erkölcsi, és vallási tekintetben jámbor, ájtatos, vallási kötelességeit hiven és buzgón gyakorló. Kegyes nők. Kegyes szerzet, kegyes oskolák. Kegyes alapítványok, melyeknek czélja a vallást és erkölcsiséget előmozdítani. 4) Törvényes ért. kegyes biró, ki a vádlottban az emberi gyarlóságot, valamint jó tulajdonságait tekintetbe veszi, s nem fölötte szigorú. Kiki kegyes biró magának. (Km.). 5) A nyájas társalgási nyelvben am. jó, szives, valamit más kedveért tenni hajlandó. Kérem, legyen oly kedves. Ön igen kegyes. 6) Molnár Albert szerént hajdan jelentett hőst is; kegyes személy am. heros, heroina. Vajjon nem-e a pius Aeneas lebegett előtte, midőn a kegyes szónak ezen értelmét is adá?

*KEGYESEN
(kegy-es-en) ih. Finom, nemes érzelemmel; jóakarattal; ajtatosan; kegyet mutatva. V. ö. KEGYES.

*KEGYESKĚDÉS
(kegy-es-kěd-és) fn. tt. kegyeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kegyes tettek gyakorlása; sziveskedés. V. ö. KEGYES.

*KEGYESKĚDIK
(kegy-es-kěd-ik) k. m. kegyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Fínom, gyöngéd érzelemből fakadó jótéteményeket gyakorol, kegyeket osztogat. 2) Ájtatoskodik, buzgólkodik. 3) Sziveskedik, udvariasságból kedves dolgot cselekszik.

*KEGYESKĚDŐ
(kegy-es-kěd-ő) mn. tt. kegyeskedő-t. 1) Általán kegyes tetteket gyakorló. 2) Különösen, ájtatosságot gyakorló, buzgólkodó, vallásos.

*KEGYESSÉG
(kegy-es-ség) fn. tt. kegyesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melylyel az bir, ki mások iránt jószivü, jóindulatú, jóakaró, szelíd, irgalmas, kegyes. V. ö. KĚGYES. 2) Vallási ajtatosság, buzgóság, jámborság.

*KEGYESSÉGĚS
(kegy-es-ség-ěs) mn. tt. kegyességěs-t v. ~et, tb. ~ek. Igen kegyes, fölötte jóakaró, jóltevő, kegyességgel teljes.

*KEGYESSZIVŰ
(kegyes-szivű) ösz. mn. Kinek szive, illetőleg erkölcsi kedélye kegyes érzelmekre és tettekre fogékony, hajlandó. Kegyesszivű uraság.

*KEGYESSZIVŰSÉG
(kegyes-szivűség) ösz. fn. Erkölcsi tulajdonság, midőn valaki kegyesszivü; kegyeskedési hajlam, jóindulat.

*KEGYETĚK
l. KEGY 3).

*KEGYETLEN
(kegy-etlen) mn. tt. kegyetlen-t, tb. ~ěk. 1) Széles ért. gyöngéd, finom, részvevő érzelmek nélkül való, mit a kegytelen szabatosabban kifejez. 2) Szoros ért. durva, szívtelen, vad érzésü, ki nemcsak nem mutat szelíd jó érzelmet mások iránt, hanem másokat tulzott szigoruságával bánt, kinoz, üldöz, gyötör, vagy gonosz indulattal sérteget, szenvedni, kinlódni enged, vagy épen kényszerít. Kegyetlen atya. Kegyetlen urak, zsarnokok. Kegyetlen katonák, hadvezérek. Kegyetlen, mint a farkas. (Km.). 3) Átv. ért. ami szenvedést okoz. Kegyetlen sors. Kegyetlen bánásmód. Kegyetlen zordon idő. Kegyetlen fegyverek, kínzások.

*KEGYETLENĚDIK
(kegy-etlen-ěd-ik) k. m. kegyetleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kegyetlen indulatúvá, természetűvé leszen.

*KEGYETLENÍT, KEGYETLENIT
(kegy-et-len-ít) áth. m. kegyetlenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kegyetlenné tesz, okozza, hogy valaki kegyetlen legyen. Ingerlés, bántás, sértegetés által kegyetleníteni valakit.

*KEGYETLENÍTÉS, KEGYETLENITÉS
(kegy-etlen-ít-és) fn. tt. kegyetlenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg ingerlés, bántás, mely miatt valaki kegyetlenné lesz.

*KEGYETLENKĚDÉS
(kegy-etlen-kěd-és) fn. tt. kegyetlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kegyetlen tettek gyakorlása. Hajborzasztó, irtóztató kegyetlenkedés.

*KEGYETLENKĚDIK
(kegy-et-len-kěd-ik) k. m. kegyetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kegyetlen tetteket követ el, vagy gyakorol. Mind fogytig kegyetlenkedik-e a kardod? (Kir. II. 2. 26. Káldi) V. ö. KEGYETLEN.

*KEGYETLENSÉG
(kegy-et-len-ség) fn. tt. kegyetlenség-ět, harm. szr. ~e. A túlszigorú, vagy vad, vagy gonosz akaratnak, szenvedélynek tulajdonsága, mely a gyöngéd érzelmeket keményen sérti, mely másokat üldöz, gyötör, kínoz stb. Szörnyű, vad, borzasztó, rettenetes kegyetlenség.

*KEGYETLENÜL
(kegy-et-len-ül) ih. Kegyetlen módon, vad indulattal, túl szigoruan, marczonán, iszonytatólag kinozva. A foglyokkal kegyetlenül bánni. Az országot kegyetlenül zsarolni, pusztítni.

*KEGYETLENŰL, KEGYETLENÜL
(kegy-et-len-űl) önh. m. kegyetlenűl-t. Olyanná lesz, mint akit kegyetlennek hivunk, kegyetlenedik. Elkegyetlenűlni.

*KEGYGAZDAG
(kegy-gazdag) lásd: KEGYTELJES.

*KEGYHAJHÁSZ
(kegy-hajhász) l. KEGYVADÁSZ.

*KEGYHAJHÁSZAT
(kegy-hajhászat) lásd: KEGYVADÁSZAT.

*KEGYHŰBÉR
(kegy-hűbér) ösz. fn. Hűbér, melyet az adományozó nem valamely tett szolgálatért, hanem csupán jóakaratból, személyes hajlamból ad valakinek, melyre az illető hübéres csak utóbbi szolgálata által teszi magát érdemessé.

*KEGYIDŐ
(kegy-idő) ösz. fn. Keresztény vallástani ért. azon idő, melyet Isten az elvesztett kegyelem visszanyerhetésére enged az embernek.

*KEGYIG, KEGYIGLEN
régies szók. l. PEDIG, PEDIGLEN.

*KEGYIGÉRET
(kegy-igéret) ösz. fn. Igéret, melyet valaki adandó vagy tanusitandó kegye iránt tesz.

*KEGYISTENNŐ
(kegy-istennő) ösz. fn. A régi római hitregében félistennő, a szépnek, kecsesnek, szeretetre méltónak istennője; máskép: kegyszűz (Gratia, Charis). A három kegyistennő.

*KEGYJEL
(kegy-jel) ösz. fn. Általán szóval vagy tettel adott jel, mely által valaki másokkal érezteti, hogy irántok kegyes, melyből az illetők észrevehetik, vagy gyanithatják, hogy valakinek kegyében vannak.

*KEGYJELENTÉS
(kegy-jelentés) l. KEGYMUTATÁS.

*KEGYLÁNCZ
(kegy-láncz) ösz. fn. Aranyláncz, melyet valaki bizonyos érdem fejében az uralkodótól kap. Nyakról függő kegyláncz.

*KEGYLEVÉL
(kegy-levél) ösz. fn. Iromány, vagy oklevél, melynek erejénél fogva valamely felsőség egy más alsóbb rendű személyt bizonyos kegyben részesít. Felszabaditási, szabadalmazó kegylevél.

*KEGYMOSOLY
(kegy-mosoly) ösz. fn. Költői kifejezés, mely a szeretett nő mosolyában kegyteljes hajlamot szemléltet, kegyjelül szolgáló mosolygás.

*KEGYMÖD
l. KEGYELMED.

*KEGYMUTATÁS
(kegy-mutatás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kijelentés, melynél fogva valaki kegyét érezteti valakivel.

*KÉGYÓ
régies és tájdivatos ,kígyó' helyett; l. ezt.

*KEGYPECSÉT
(kegy-pecsét) ösz. fn. Pecsét, melylyel a kegyelemadó az illető kegylevelet megerősíti.

*KEGYPÉNZ
(kegy-pénz) ösz. fn. l. KEGYELEMPÉNZ.

*KEGYPILLANAT
(kegy-pillanat) ösz. fn. Kegyjelül szolgáló szelíd, nyájas pillanat.

*KEGYSZERŰ
(kegy-szerű) ösz. mn. l. KEGYBELI.

*KEGYSZÚRÁS
(kegy-szúrás) lásd: KEGYELEMDÖFÉS.

*KEGYSZŰZ
(kegy-szűz) ösz. fn. l. KEGYISTENNŐ.

*KEGYTELEN
(kegy-te-len) mn. tt. kegytelen-t, tb. ~ěk. Ki más iránt kegygyel nem viseltetik, nem kegyes. Ez tisztán tagadó értelemmel bir, és sokkal lágyabb kifejezés, mint a kegyetlen, mert ez tényleges gonosz indulattal, és akarattal jár. Oly különbség van köztök mint a gondtalan (gond nélküli) és gondatlan, (gondot elhanyagoló) között.

*KEGYTELENSÉG
(kegy-te-len-ség) fn. tt. kegytelenség-ět, harm. szr. ~e. Kegynek, kegyességnek hiánya, tehát érzéketlen részvétlenség, mely mások irányában gyöngéd finom érzelmeket nem tanusít. Ettől különbözik a kegyetlenség. V. ö. KEGYTELEN.

*KEGYTELI, KEGYTELJES
(kegy-teli v. ~teljes) ösz. mn. Kinek szive, kebele kegyes érzelmekkel, jótevő részvéttel bővelkedik; hajlamból, szenvedélyből kegyes.

*KEGYÚR
(kegy-úr) ösz. fn. Általán úri személy, ki valakit különös pártolása alá vesz, kegyeiben részesít, pártfogó. Különösen, ki valamely egyházi község, illetőleg templom és annak szolgája számára szükséges javadalmat alapít. (Patronus ecclesiae).

*KEGYÚRI
(kegy-úri) ösz. mn. Kegyurat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Kegyúri jogok. Kegyúri kötelességek, terhek.

*KEGYÚRSÁG
(kegy-úrság) ösz. fn. Kegyúri minőség; kegyúri jogok öszvege.

*KEGYVADÁSZ
(kegy-vadász) ösz. fn. Személy, ki minden módon mások kegyébe jutni, s azzal élni törekszik, pl. ki a népszerüséget hajhászsza, vagy a felsőbbség tetszését hizelegve, árulkodva stb. megnyerni iparkodik. Máskép: kegyhajhász.

*KEGYVADÁSZAT
(kegy-vadászat) ösz. fn. Mások kegyének minden uton módon keresése. Máskép: kegyhajhászat.

*KEGYVESZTĚS (1)
(kegy-vesztěs) l. KEGYVESZTĚTT.

*KEGYVESZTÉS (2)
(kegy-vesztés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki pártfogójának vagy kedvesének jóakaratától elesik.

*KEGYVESZTĚTT
(kegy-vesztětt) ösz. mn. A ki valakinek kegyét, jóakaró indulatát elvesztette.

*KEGYZSOLD
(kegy-zsold) ösz. fn. Kiszolgált s szabadon bocsátott, rokkant katonának kegydíja.

*KEGYZSOLDOS
(kegy-zsoldos) ösz. fn. Kiszolgált rokkant vitéz, ki kegyzsoldot húz.

*KEH
hangutánzó fn. tt. keh-et v. ~ět, harm. szr. ~e. Kóros állapot, midőn valaki a légcső csiklándozása következtében a levegőt erős hangon nyomja ki a tüdőből. Ha a keh nagyobb fokra lép, s némi rekedt hanggal jelenkezik, hurut-nak mondjuk. Száraz keh, mely semmi nyálkát nem vet ki. Keh bántja a lovat. A lovaknak egyik szokottabb nyavalyája. Hasonlók hozzá hangban is a sínai khi (tussis), szanszkrit kaç, persa khuf-iden, finn kohjo, köhkä, német keuch, keuchen. Hangváltozattal köh, melyből: köhög, köhécsel erednek.

*KEHÉCS
(keh-écs) elvont törzsöke kehécsěl igének és származékainak. Jelenti a keh által gyakorat okozott hangkinyomást.

*KEHÉCSĚL
(keh-écs-ěl) önh. m. kehécsěl-t. A keh gyakran vagy folytonosan bántja. Hangzó változattal: köhécsěl, kahicsál, kahácsol.

*KEHÉCSĚLÉS
(keh-écs-ěl-és) fn. tt. kehécsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, illetőleg kényszerü cselekvés, midőn valaki gyakran vagy folytonosan keheg.

*KEHĚG
(keh-ěg) önh. és gyakor. m. kehěg-tem, ~tél, ~ětt. A légcső csiklandozása, vagy más belső ok miatt a levegőt keh keh hangon nyomkodja tüdejéből. Máskép: köhög.

*KEHĚGÉS
(keh-ěg-és) fn. tt. kehěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. KÖHÖGÉS.

*KEHELY
fn. tt. kehely-t, vagy (a h és ly helyet cserélvén) kelyhet, tb. kelyhek. Azonos a hellén kulh, kulix, latin calyx és német Kelch szókkal. Kicsinyezve: kelyhecske. 1) Ivóedény, melynek vagy hengerded alakja van, vagy fölül elmetszett üreges köghöz hasonló. Különösen így neveztetik a templomokban azon ivópohár, melylyel a papok misézés vagy úrvacsora alkalmával élnek. Arany, aranyozott, ezüst kehely. Átv. ért. minthogy a kehely Urunk szenvedésére emlékeztet, jelent szenvedést. Kiüríteni a fájdalom, keserűség kelyhét. Használtatik ellenkező értelemben is. A szerelemnek édes kelyhét megízlelni.
"Míg más, szép hitvesét rengetve karjában,
A szerelem bájos kelyhét ürítgeti."
Szemere Pál.
2) A növénytanban am. a virágbimbó tokja, mely a bimbó kifejlésekor kehely gyanánt szétnyílik s a bokréta (sajátlagi virág) tövét kivülről beboritja, rendszerént zöld s levél forma anyagból van; máskěp: csésze. Vannak csészétlen virágok is, mint a tulipán, liliom, gyöngyvirág; de vannak bokréta nélküliek is, mint az uszány, czikkszár s a szénaneműek mind.

*KEHELYFĚDŐ v. ~FÖDŐ
(kehely-fědő v. ~födő ösz. fn. Négyszögü fedő, melylyel a miséző pap a bor és víz betöltése és felajánlása után áldozásig a kelyhet közvetlenül befödi. (Palla).

*KEHELYKUPA
(kehely-kupa) ösz. fn. 1) Kehelyhez hasonló alakú kupa. 2) A kehely öble.

*KEHELYMARKOLAT
(kehely-markolat) ösz. fn. A kehely nyaka, szára, melynél fogva megmarkolják, kézbe fogják.

*KEHELYTAKARÓ
(kehely-takaró) ösz. fn. A misézéshez felszerelt kehelyfödő ruhája, mely az egész készületet betakarja. (Velum).

*KEHELYTALP
(kehely-talp) ösz. fn. A kehelynek kerekalakú talapzata, melyen áll.

*KEHELYTÁNYÉR
(kehely-tányér) ösz. fn. Fémanyagból készített csekély homorodásu tányér, melyre a miséző pap az ostyát teszi, melyről azt felajánlja, s végre mint Krisztus testét magához veszi. (Patina).

*KEHELYTOK
(kehely-tok) ösz. fn. Rendesen kemény bőrből csinált tok, melybe a használaton kivül levő kelyhet takarják.

*KEHELYTÖRLŐ
(kehely-törlő) ösz. fn. Fehér gyolcsruha, melylyel a miséző pap a kelyhet, mielőtt a bort és vizet betölti, és az áldozás véghezvitele után kitörli. (Purificatorium).

*KEHES
v. KEHĚS, (keh-es v. keh-ěs) mn. tt. kehes-t v. ~et, tb. ~ek. Kit a keh bánt, ki köhög, kehel. Kehes ló.

*KEHESSÉG v. KEHĚSSÉG
(keh es- v. ~ěs-ség) fn. tt. kehesség-et. Kehegő, kehécselő betegség.

*KEHETEG
(keh-et-eg) mn. és fn. tt. keheteg-ět. Székely tájszó, am. folytonosan vagy gyakran kehegő, kehegésre hajlandó. Keheteg vén ember. Mint főnév jelenti magát ezen betegséget. Kehetegben szenvedni.

*KEHETEGĚS
(keh-et-eg-ěs) mn. tt. kehetegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Aki kehetegben szenved, kehécselő, száraz hurutú nyavalyás.

*KEHIDA
falu Szala m. helyr. Kehidá-ra, ~n, ~ról.

*KÉJ
(V. ö. KEGY), fn. tt. kéj-t v. ~et, tb. ~ek. Gyökeleme a kedves vágyat, tetszést jelentő ke, mely ö v. e képző hozzájárultával lett keö v. kee, s a két önhangzó összeolvadván, a megnyújtott ké, végre j toldalékkal kéj, mint ě éj; szí szij; hi hij; szá száj; bá báj; tá táj; ismét mint le lev v. lé lév; csé csév, szü szüv v. szű szűv, nyű nyűv; ke keh; do doh, ro roh stb. 1) A kedélynek gyönyör- vagy örömérzete, melyet bizonyos kecsegtető benyomások szülnek. Jelent különösen finomabb érzéki és szellemi gyönyört. Szerelmi kéj. Mennyei, égi kéj.
"Kidúlva e kebel hajdanti kéje,
Reménysugalva mit ragyogsz feléje?"
Kisfaludy K.
"Éljen, aki ott kapálta
E pohár dicső tövét.
Most mi vígan hörpögetjük
Kéjre, lángra ébredünk."
Bajza Józs.
Rokon a kíván, régiesen keván, és a kics (kecs), kény szók gyökével. De némileg eltérő értelemmel is. Lásd mindeniket a maga helyén. 2) Tetszés, gyönyör utáni vágy. Kéje szerént történik minden. Kéjét tölteni. Kéje kedve szerént. Ön kéjén jár. Maga kéjént. Kéjét követi. "A föld önnön kéjén gyimölcsöz." (ultro terra fructificat). Tatrosi cod. Ezen értelemben egy a kény szóval.

*KÉJBĚCS
(kéj-běcs) ösz. fn. Valamely árunak, dolognak azon becse, melyet belértéke fölött csupán azért tulajdonitunk neki, mert bizonyos oknál fogva kedves előttünk. (Pretium affectionis).

*KÉJDE
(kéj-de) fn. tt. kéjdé-t. Kéjes hely, kéjlak, mulatóhely.

*KÉJDÚS
(kéj-dús) ösz. mn. A maga nemében igen kéjes, gyönyörködtető, kéjérzetre gerjesztő. Kéjdús vidék. V. ö. KÉJ.

*KÉJELĚG
(ké-j-el-ěg) önh. és gyakor. m. kéjelěg-tem v. kéjelgět-tem, ~tél v. kéjelgěttél, kéjelgětt. Kéjjel járó érzelmekben gyönyörködik, pl. ki a leglágyabb, legfinomabb szerelem gyönyöreiben úszik. A szerelmesek egymás karjai közt kéjelegnek.

*KÉJELĚM
(kéj-el-ěm) fn. tt. kéjelmet, harm. szr. ~e. Kéjes érzelem. V. ö. KÉJ, KÉJES.

*KÉJÉLET
(kéj-élet) ösz. fn. Olyan élet, mely gyönyör és kéjélvezet közt foly le.

*KÉJELGÉS
(kéj-el-eg-és) fn. tt. kéjelgés-t, tb. ~ěk. Kéjben, gyönyörben merengés.

*KÉJELMES
(kéj-el-ěm-es) mn. tt. kéjelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Kéjelemmel teljes, kéjdus. Kéjelmes szerelmeskedés, ölelkezés.

*KÉJELMESSÉG
(kéj-el-ěm-es-ség) fn. tt. kéjelmesség-ět, harm. szr. ~e. Kéjelmes állapot vagy minőség.

*KÉJELMETLEN
(kéj-el-ěm-et-len) mn. tt. kéjelmetlen-t, tb. ~ěk. Kéjelem nélkül való, ami kéjelmi érzésre nem gerjeszt, nem gyönyörködtet. Kéjelmetlen sivatag.

*KÉJÉLVEZÉS
(kéj-élvezés) l. KÉJÉLVEZET.

*KÉJÉLVEZET
(kéj-élvezet) ösz. fn. Kéjjel járó örömek érzete.

*KÉJEN
(kéj-en) ih. Gyöngéd édes érzelmet élvezve; saját vágya, kivánsága, tetszése szerént. Kéjen, kedvén él.

*KÉJENCZ
(kéj-encz) fn. tt. kéjencz-ět, harm. szr. ~e. Személy, ki tulságosan szereti a kéjt, ki a gyönyörérzeteket vadászsza, s egyedül azoknak él, kéjvadász.

*KÉJÉNT
(kéj-ént) ih. Vágyunk, kivánságunk, hajlamunk szerént. Kéjént élni, mulatni.

*KÉJÉRZELEM, KÉJÉRZET
(kéj-érzelem v. ~érzet) ösz. fn. Testi vagy szellemi gyönyörérzet; különösen érzékeket csiklandozó kedves benyomat.

*KÉJES
(kéj-es) mn. tt. kéjes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami kéjjel jár, kéjt szerez, vagyis gyönyörérzettel járó, gyönyört szerző. 2) Vágyunk, kivánságunk, akaratunk szerént való. Ellentéte: kéjtelen, am. erőszakolt, akaratlan.

*KÉJETLEN
(kéj-etlen) l. KÉJTELEN.

*KÉJGYÖNYÖR
(kéj-gyönyör) ösz. fn. Kéjes benyomás által gerjesztett élvezet, gyönyörérzet.

*KÉJHAJHÁSZ
(kéj-hajhász) ösz. fn. l. KÉJVADÁSZ.

*KÉJHAJHÁSZAT
(kéj-hajhászat) ösz. fn. A kéjnek szerfölötti s testet és lelket lealacsonyitó, zsibbasztó mértékben keresése.

*KÉJHAJÓ
(kéj-hajó) ösz. fn. Hajó, mely kéjutazásokra, mulattató kirándulásokra van rendelve.

*KÉJHAJÓZÁS
(kéj-hajózás) ösz. fn. Hajózás mulatságból, időtöltésből, különösen valamely kies fekvésü vidéknek, városnak stb. megtekintése végett.

*KÉJHÁZ
(kéj-ház) ösz. fn. Kertben, folyó mellett, valamely szép kilátásu dombon, hegyoldalon stb. épített ház, mulatság, a tavasz és nyár örömeinek éldelése végett; másként: kéjlak, kéjde (villa). Kerti, szőlőhegyi, falusi kéjház.

*KÉJHÁZIKÓ
(kéj-házikó) ösz. fn. Kisebb nemű kéjház.

*KÉJHELY
(kéj-hely) ösz. fn. 1) A természet gyönyöreinek élvezetével különösen ajánlkozó hely, pl. kies völgy, hegyi vidék, stb. 2) Szélesb ért. akármely hely, mely kéjélvezetet nyújt, pl. nagyvárosi pompás tánczteremek, mulató kertek stb.

*KÉJHON
(kéj-hon) ösz. fn. Képzelődés alkotta boldogság hazája, földi paradicsom. (Elysium).

*KÉJHÖLGY
(kéj-hölgy) ösz. fn. Szabad életű nőszemély, ki a nemi ösztön kielégitésének kéjeivel kinálkozik. Kiméletes és gyöngédebb kifejezés a kurva szajha stb. nevezeteknél, melyet az irodalmi és nemesebb társalgási nyelvben is csinjával használni lehet.

*KÉJINT
l. KÉJÉNT.

*KÉJITTAS
(kéj-ittas) ösz. mn. Képes költői nyelven am. kéjgyönyörök özönébe merült, gyönyörérzettől elragadtatott, elszédült.

*KÉJKASTÉLY
(kéj-kastély) ösz. fn. Mulató, kivált nyári tartózkodási helyül épített kastély, nagyobbszerű kéjlak. (Villa).

*KÉJKĚDÉS
(kéj-kěd-és) fn. tt. kéjkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kéjek élvezése, kéjelgés.

*KÉJKĚDIK
(kéj-kěd-ik) k. m. kéjkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kéjeket élvez, kéjörömben gyönyörködik, kéjeleg.

*KÉJKERT
(kéj-kert) ösz. fn. Fínom izlés szerént rendezett, mulató kert, különböztetésül a gazdasági, pl. konyha-, gyümölcskertektől. Tekervényes utakkal, ligetekkel, virágágyakkal, kéjházikókkal, tavakkal, ugrókutakkal, remetelakokkal stb. ellátott kéjkert.

*KÉJKERTÉSZ
(kéj-kertész) ösz. fn. Kéjkerteket izletesen rendező kertész. V. ö. KÉJKERT.

*KÉJKOCSIZÁS
(kéj-kocsizás) ösz. fn. Kocsizás, mulatság, időtöltés végett.

*KÉJLAK
(kéj-lak) ösz. fn. l. KÉJHÁZ, KÉJDE, KÉJKASTÉLY.

*KÉJLEÁNY
(kéj-leány) ösz. fn. Szabad életü leány, szabad személy, ki női szemérmét áruba adja, kéjhölgy, kéjnő. Alsóbb köznyelven: kurva, szajha, rima, ringyó stb.

*KÉJMÁMOR
(kéj-mámor) ösz. fn. Költői képes kifejezéssel am. túlságos kéjélvezetből származott, részegek mámorához hasonló, bódult, tompult lelki állapot.

*KÉJMÁMOROS
(kéj-mámoros) ösz. mn. Kit a kéjek tulságos élvezete mintegy mámorossá tett.

*KÉJNŐ
(kéj-nő) ösz. fn. l. KÉJHÖLGY, KÉJLEÁNY.

*KÉJÖZÖN
(kéj-özön) ösz. fn. Képes költői nyelven am. kéjek, kéjélvezetet gerjesztő gyönyörök bősége, sokasága.

*KÉJSOVÁR
(kéj-sovár) ösz. mn. Kéjélvezetre szerfölött vágyó, kéjhajhász.

*KÉJSZÜLŐ
(kéj-szülő) ösz. mn. Ami kéjérzetet ébreszt, támaszt. Kéjszülő müvészeti, szerelmi éldeletek.

*KÉJTELEN
(kéj-te-len) mn. tt. kéjtelen-t, tb. ~ěk. 1) Ami örömérzetet, gyönyört, nem nyújt, az érzelmeknek kedves táplálékot nem ad. Kéjtelen puszta vadonság. 2) Akaratlan, vágyunkkal, kivánságunkkal ellenkező; szokottabban: kénytelen. Kéjtelen útra menni. Határozókép am. kéjtelenül, kéj nélkül.

*KÉJTELI v. KÉJTELJES
(kéj-teli v. ~teljes) ösz. mn. Ami sok kéjjel jár, sok kéjgyönyörrel kinálkozik. Gyönyörü kilátásu, hegyvölgyes, csermelyekkel dús, kéjteli vidék.

*KÉJTELVE
(kéj-telve) ösz. ih. Kéjvágyat egészen kielégitve. Kéjtelve gyönyörködni valamiben.

*KÉJTŰZ
(kéj-tűz) ösz. fn. Tűzijáték, mely pl. tüzes kerekek forgása, golyók, csillagok, koszorúk felröpitése által a nézőket mulattatja, gyönyörködteti.

*KÉJUTAZÁS
(kéjutazás) ösz. fn. Utazás, melyet valaki egyedül vagy kiváltképen mulatság, szórakozás, gyönyörködés végett teszen. Kéjutazás a havasokon, kies vidékü tengerpartokon.

*KÉJVÁGY
(kéj-vágy) ösz. fn. Kéjek élvezése után sovárgó vágy.

*KÉJVADÁSZ
(kéj-vadász) ösz. fn. Személy, kinek fő törekvése kéjeket, gyönyörélvezeteket keresni. Átv. ért. elpuhult, érzékiségnek élő, léha lelkü, állatias ember. E fogalmat jobban kifejezi a kéjhajhász.

*KÉJVADÁSZAT
(kéj-vadászat); l. KÉJHAJHÁSZAT.

*KÉK (1)
mn. tt. kék-et. Föltéve, hogy a szinek, mint afféle elvont fogalmak nevei általán bizonyos határzott szinü tárgyaktól kölcsönöztettek: igen hihető, hogy a magyar kék gyöke vagy eredete ég, melyből lett k előtéttel vagy lehelettel kég, egészen keményítve kék, azaz oly szín, milyen a tiszta derült égé.
"Téged látlak az egeknek
Magas tiszta kékjében."
Kisfaludy S.
Ezen fogalomkapcsolat létezik a török nyelvben is, hol ezen hasonló hangu szók: göj, gök (mindkettő ugyanazon arab betűkkel írva) jelentenek eget is, kéket is. A lengyelnek is némely szójárásaiban a kék nebeszi, az ég pedig általán a szláv nyelvben nebo, nebe. Talán nem hibázunk, ha úgy vélekedünk, hogy a latin caeruleus is am. caeluleus (a caelo v. coelo). A régi magyar Passióban egy helyütt: kejk, melyben az ej csak az é-ből alakúlt ikerhangzó: keik, (mint szép, szeip v. sziep). A kék szóval rokonok a kökény, kökörcs, kükörcs, küklik, kikirics, melyeket t. i. kékszín jellegez. Egyik tatár szójárásban: kők, a jakutban: küökh. A kékszín az alapszinek egyike. Világos kék, sötét kék, halavány kék. Valamit kékre festeni. Kék posztó, vászon, papiros. Kékre festett szobák, teremek. Nagy hideg miatt egészen kék lett a bőre. Főnevül használva am. kékség.
"Szőke fodor felhők, hattyúi az égnek,
Úsznak vala tükrén a mennyei kéknek."
Arany.
Különösen kéknek mondatik a verés helye.
"Szent testednek sebeit,
Vérrel folyó kékeit,
Aki látja és nem sír,
Élő hittel az nem bír."
Faludi.
Innen kéket ütni valakin am. úgy megütni, hogy megkéküljön a helye. Hupi kék, hupolás, azaz verés által okozott kékség a bőrön.

*KÉK (2)
tájdivatosan összehúzva ,kelletnék' szóból, mint kéne összehúzva ,kellene' szóból.

*KÉKALMÁS
(kék-almás) ösz. mn. Lóról mondják, melynek szőre hamvas kék foltokkal pettyegetett. Kékalmás paripa.

*KÉKANY
(kék-any) l. KÉKENY.

*KÉKBĚGY
(kék-běgy) ösz. fn. A billegények neméhez tartozó madárfaj, melynek kék tollazatu begye van. (Motacilla Svevica).

*KÉKBĚRZSĚN
(kék-běrzsěn) ösz. fn. Amerikai fanem, melynek gesztjét rosz kékfestékül használják a ruhafestők.

*KÉKBÜK
erdélyi puszta Torda m.; helyr. Kékbük-re, ~ön, ~ről.

*KÉKCSE
falu Szabolcs m.; helyr. Kékcsé-re, ~n, ~ről.

*KÉKCSÍKOS
(kék-csíkos) ösz. mn. Kék csíkokkal, azaz vonásokkal tarkázott. Kékcsíkos kelme, nadrág, szoknya.

*KÉKCZINKE
(kék-czinke) ösz. fn. A czinege faja, molnárczinege. (Blaumeise).

*KÉKECS
(kék-ecs) fn. tt. kékecsět. l. KÁKICS.

*KÉKED
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Abauj m.; helyr. Kéked-re, ~ěn, ~ről.

*KÉKELLIK
(kék-el-el-ik) k. m. kékell-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Rövidebben: kéklik. Kék szinben tünik szembe. Kékellik a kiderült ég. Kékellenek a távol hegyek.

*KÉKELLŐ
(kék-el-el-ő) mn. l. KÉKLŐ.
"Kékellő violák illatozási közt
Szüle egy gyenge leány engemet."
Kazinczy Ferencz.
"Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!
Vegyétek bús könnyemet."
Berzsenyi D.

*KÉKENY
(kék-eny) ösz. fn. A nemtelen nehéz fémek egyike, melynek szine kékes vagy aczélszürke, többé vagy kevésbbé csillog, s ha egy ideig a szabad levegőn fekszik, fölszine baraczkvirágszinű porral behúzódik; vegyületeit az üveg és porczellánnak kékre festésében használják. (Cobaltum).

*KÉKERES
(kék-eres) ösz. mn. Minek erei kékellenek. Kékeres lábszárak, kezek.

*KÉKES (1)
(kék-es) mn. tt. kékest v. ~et, tb. ~ek. 1) Kékszint játszó, kéklő, kevesitő értelemben; tehát ami nem felötlőleg kék. Kékesek a hegyek, jó idő lesz. 2) A veréstől kék. Kékes hát, far.

*KÉKES (2)
falu Temes m. MAGYAR~, OLÁH~, falvak Szathmár m., erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kékes-re, ~ěn, ~ről.

*KÉKESD
falu Baranya m.; helyr. Kékesd-re, ~ěn, ~ről.

*KÉKESĚDIK
(kék-es-ěd-ik) k. m. kékesěd-tem, ~tél, ~ětt. Kékes szinben kezd föltünni, kékes szint vesz fel. Érés idején kékesedik a szilva. A fázástól kékesedik az ajaka.

*KÉKESFALVA
erdélyi falu Hunyad m. helyr. Kékesfalvá-ra, ~n, ~ról.

*KÉKFESTŐ
(kék-festő) ösz. fn. Festő, ki szöveteket, pl. posztót, vásznat, gyolcsot kékszinre fest.

*KÉKFOLTOS
(kék-foltos) ösz. mn. 1) Amin kék foltok látszanak. Kékfoltos vereséghelyek. 2) Amire kék foltot vetettek. Kékfoltos zöld nadrág.

*KÉKÍT, KÉKIT
(kék-ít) áth. m. kékít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit kékszinüre fest, vagy csak kékessé tesz. Mosáskor az üngöket, fehérneműt kékíteni.

*KÉKÍTÉS, KÉKITÉS
(kék-ít-és) fn. tt. kékítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely testnek, különösen szövetnek, ruhanemünek kékszinre vagy kékesre festése.

*KÉKÍTŐ, KÉKITŐ
(kék-ít-ő) fn. tt. kékítő-t. Általán festék, melylyel valamit kékké tesznek, különösen azon kék anyag, melyet a mosónők használnak.

*KÉKKÓR
(kék-kór) ösz. fn. Kékes kifakadások, kütegek, kelevények, az emberi vagy más állati testen.

*KÉKKŐ (1)
(kék-kő) ösz. fn. Égszinű kő; tulajdonképen kék rézércz. (Lapislazuli).

*KÉKKŐ (2)
mezőváros és vár neve Nógrád megyében, helyr. Kékkő-n, ~re, ~ről.

*KÉKKÚT
falu Szala m. helyr. Kékkút-ra, ~on, ~ról.

*KÉKLE
(kék-le, azaz kék-l-ő) fn. tt. kéklét. l. KÉKLET.

*KÉKLENY
(kék-l-eny) fn. tt. kékleny-t, tb. ~ěk. Kék anyag v. kéksav-anyag, mint légeny és szeneny vegyüléke. (Cyan).

*KÉKLET
(kék-el-et) fn. tt. kékletět Általán, kéklő valami, kéklő tárgy. Különösebben: kékkő. l. ezt, (1).

*KÉKLIK
(kék-el-ik) k. m. kékl-ětt, htn. ~eni. Kék szinben tünik elé, kéknek látszik. Kéklik a derült ég. Kéklik a kökényszem.

*KÉKLŐ
(kék-el-ő) mn. tt. kéklő-t. Ami kékvagy kékes szint játszik. Kéklő hegyek.
"Ott a kéklő hegy tövében
Egy ér csörgve folydogál."
Kisfaludy K.

*KÉKSAV
(kék-sav) ösz. fn. Az úgynevezett berlini savanynak sajátságos sava, mely abból vegyészi úton húzatik ki, de más módon is készithető.

*KÉKSE
(kék-se v. kék-es?) fn. tt. kéksét. Szabó Dávidnál am. suba, goromba ruha, pokrócz.

*KÉKSÉG
(kék-ség) fn. tt. kékség-ět, harm. szr. ~e. A kék szinnek terjedelmessége, sokasága. A tiszta, derült égboltozat kéksége.

*KÉKSZEMŰ
(kék-szemü) ösz. mn. Kinek vagy minek kék szemei vannak. Kékszemű, szőkehaju hölgy.

*KÉKSZINŰ
(kék-szinű) ösz. mn. Minek kék szine van. Kékszinű posztó. Kékszinű virág, pl. búzavirág, ibolya.

*KÉKSZÜRKE
(kék-szürke) ösz. mn. Kéket játszó, kékbe átmenő szürke. Kékszürke posztó. Kékszürke ló.

*KÉKTARKA
(kék-tarka) ösz. mn. Minek alapszine kék foltokkal, csíkokkal, virágokkal stb. van tarkázva. Kéktarka szoknya.

*KÉKŰL, KÉKÜL
(kék-űl) önh. m. kékűl-t. A kékszinhez hasonló szinüvé lesz, vagy változik. Ajakai kékülnek. A szilva már kékül. Kékűlnek a hegyek. Derűl és kékűl az ég. A sok verés miatt megkékült a teste. Fojtogatás vagy fuldoklás közben elkékült az arcza.

*KÉKŰLÉS, KÉKÜLÉS
(kék-ül-és) fn. tt. kékülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, illetőleg színváltozás, midőn valamely test kékűl.

*KÉKVASLA
(kék-vasla) ösz. fn. Kékszinü vasföld.

*KÉKVIRÁG
(kék-virág) ösz. fn. A csüküllők neméhez tartozó növényfaj; levelei szálasak, nyeletlenek, épélűk; virága szép kék, de van fehér is, piros is; máskép, és köz nyelven buzavirág (Cyanus).

*KÉKZÖLD
(kék-zöld) ösz. mn. Kékszinbe átmenő zöld. Kékzöld papiros.

*KEL (1)
elvont gyök. 1) megvan a Kelcse, Keléd, Keleczel, Kelecsény, Kelemér, Kelencze, Kelenye helynevekben. 2) Görbét, bonyolodást, kerekformát jelent kelekóla, kelekólál, kelencze (méhkas), kelentyű, kelepcze szókban, s rokon a kaland, kalézol, kalandoz, kaliszta, kalinkó, kalantyu stb. rokon értelmű szókban eléforduló kal gyökkel. 3) Elavult egyszerü törzsöke a kell, kellem, kellet, kellő stb. rokonértelmü szóknak, de amelyekben az első l a ked d-jéből hasonúlt. V. ö. KELL. 4) Hangutánzó a kelep, kelepel, kelepelés szókban, keményitve: ker, honnan a hasonértelmü kerep, kerepel, kerepelés hangutánzók.

*KEL (2)
fn. tt. kel-t, tb. ~ek. l. KELKÁPOSZTA.

*KEL (3)
megnyujtva is, de csak a törzsben: kél, önh. m. kelt. Gyöke a menést, mozgást, eredést jelentő el v. él; s kemény előlehelettel lett kel v. kél. Egy azon el v. él igével, melyből az eleven, eledel, élet, élelem stb. származnak, minthogy az elevenség és élet szintén mozgás által jelenkeznek. Rokon vele: kal, ,kalamol' ,kaland' szókban. (Lugossy J.). Rokon vele továbbá a török: gel-mek (= jönni), a persa khal-iden (= bemenni, behatni), s a khal parancsoló módban am. am. jöjj és mint fn. jövetel; a finn käyn, járok. 1) Széles ért. megy, mozog. Járni kelni. Jár kel, mint az Orbán lelke, mint a görög az üres boltban. (Km.). Kérlek, kelj innen. Folyón, tengeren, hegyen, erdőn általkelni. "Az asszony állat kegyig, ki megírt bínét pecsét alatt neki adta vala .... félvén azon, hogy valaki kezébe kelne" (azaz jutna vagy kerülne). Debreczeni Legendáskönyv. "Hogy semmi nem kél dolgába" (azaz nem megyen). Pesti Gábor meséi. "De ha az elkelend" (= elmúland). Ugyanott. Házasodás által összekelni, egybekelni. Keljen keed előbbre. "Előtökbe kel (occurret) tünektek." "Kikele (exiit) azért ez beszéd." Tatr. cod.
"Majd ha a nap dél felé kel,
Eljő rózsám az ebéddel."
Pusztai dal (Erdélyi J. gyüjt.).
2) Szoros ért. nyugvó, veszteg állapotból mozgásnak ered. Kel a nap, hold, csillag, t. i. az emberi képzelődés szerént.
"Ha kel az ég szép hajnala,
Kezemben az eke szarva."
Pusztai dal (Erdélyi J.).
Kelnek az álomból ébredt munkások. Ágyból kelni, kikelni. Lóra, harczra, csatára kelni. Valaki mellett kikelni. Ellene kelni valakinek. Ha rá kel a dolog. "Keljetek (surgite) eredjönk innet." Tatr. cod. 3) A növénynek, vagy tojásnak csirája megindúl, kibújik. Kel az elvetett búza, rozs. Kelnek a virágmagok. Kelnek a tojások. Kikeltek a halak, bogarak, csibék, libák. 4) Dagad, puffad, pl. kel a kovász, a kenyérnek, kalácsnak való kovászos vagy élesztős tészta. "Egyenlő kovászszal, kit vevén némberi elrejt három mércze lisztbe, míg nem ménd megkeljen." Tatrosi cod. Kel a testen a kóros gümő, innen a kelés, kelevény szók. 5) Áru gyanánt, vagy használat végett kapós, tehát átv. ért. kézről kézre megy, fogy, elfogy. A termesztmények kelnek, de nem az iparczikkek. Minden bor elkelt a mult vásáron. A gabona sehogy sem kel. Ha jó bort adsz a vendégeknek, el kel az. A vendéglőnek minden étele elkelt. Ahol ló nincs, a szamár is elkel. (Km.). 6) Vesz, elvesz. Ez is a te réveden kelt el. Elkelt Buda vára. 7) Midőn azt mondjuk valamiről: elkelne biz az, am. jó volna, hasznát lehetne venni.
Több származéka mint költ, költség, költözik, kölcsön, a nyilt e helyett ö hangzót veszen föl.

*~KÉL
igeképző l. ~KÁL.

*KELCSE
falu Zemplén m. helyr. Kelcsé-re, ~n, ~ről.

*KELEBÓLA
(kele-boló, azaz kelebolygó) l. KELEKÓLA.

*KELEBÓLÁL
(kele-bólál, azaz kelebolyókál) l. KELEKÓLÁL.

*KELECSEN
l. KERECSENSÓLYOM.

*KELECSÉNY
falvak Máramaros, Nyitra, Zemplén m., BORDA~ Abauj m., FEKETE~ Bars m., FELSŐ~ Borsod m., FÜLEK~ Nógrád m., GARAM~ Bars m., TÓTH~ Nógrád m., továbbá puszták Nógrád, és Nyitra m. helyr. Kelecsény-be, ~ben, ~ből.

*KELECZEL
erdélyi falu Kolos m. helyr. Keleczel-be, ~ben, ~ből.

*KELÉD
falu Vas m. helyr. Keléd-re, ~ěn, ~ről.

*KELEHAJTI
(kele-hajti) l. KELEKÓLA.

*KELEKÓLA
(kele-kóla) ikerszó, és mn. tt. kelekólát. Tulajdonkép ikerített igenév az elavult kel kól igékből, mint a hetel kotol-ból hetlekotla, a sereg pereg-ből serteperte, a hereg hurog-ból herdehurdi stb. A kelkól am. ideoda jár, mozog, forog, innen kelekóla jelent tekervényes valamit, ami irányát szüntelen változtatja. Kelekóla szarvu ökör. Kelekóla járás, szél. Rokon értelműek a Dunán túl divatozó: kelebóla, kelehajti, kelekotra, kelekuti, s jelentenek szeleburdi módon forgolódó, keringő, bolondos embereket. A kelkól mint görbét jelentő szókkal rokon a latin clino, claudus, clavis, a szláv kolo (kör, kerék), koleno (térd), a német: Klammer, Klampe, Klaue, Klette stb.

*KELEKÓLÁL
(kele-kólál) ikerige és önh. m. kelekólál-t. Tekervényesen forog, mozog, jár kél. Kelekólál a szél. V. ö. KELEKÓLA.

*KELEKOTRA
(kele-kotra) l. KELEKÓLA.

*KELEKUTI
(kele-kótya v. kele-kótó mint szele-kótya) l. KELEKÓLA.

*KELEMEN
(a latin clemens-ből eredett) férfi kn. tt. Kelemen-t, tb. ~ěk.

*KELEMENFALU
falvak Liptó és Turócz m. helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*KELEMENFALVA
falu Bereg m. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*KELEMENHALOM
puszta Fehér m. helyr. Kelemenhalom-ra, ~halm-on, ~ról.

*KELEMENPATAKA
erdélyi puszta Torda m. helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*KELEMENTELKE
erdélyi falu Marosszékben helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.

*KELEMÉR
falu Gömör m.; helyr. Kelemér-re, ~ěn, ~ről.

*KELEMFÖLD
(kelem-föld) l. KELENFÖLD.

*KELENCZE (1)
(kel-encz-e) fn. tt. kelenczét. Törzsöke valószinüleg a görbét, kerekdedet jelentő kel vagy kal. Jelent méhkast, mely rendesen kerekalaku. A hason értelmü köpü-ben is a gömbölyüség alapfogalma rejlik. Igy lett a gömbölyüt jelentő latin: alvus, alveus után alvear. V. ö. KEL, (1), elvont gyök.

*KELENCZE (2)
falu Közép Szolnok m. helyr. Kelenczé-re, ~n, ~ről.

*KELENDŐ
(kel-end-ő) mn. tt. kelendő-t. Mondják általán minden tárgyról, mennyiben kapnak rajta, vagyis mennyiben azt magukévá tenni, megszerezni, felhasználni szeretik. Kelendő pénz, melynek folyamata van. Kelendő áruk, melyeket megvásárolnak. Kelendő ételek a vendéglőben. Rövid farsangon kelendőbbek a lányok. V. ö. KEL.

*KELENDŐSÉG
(kel-end-ő-ség) fn. tt. kelendőség-ět, harm. szr. ~e. Árúnak használandó, megszerzendő tárgynak kapóssága, becsessége. Az arany ezüst pénznek mindig van kelendősége. V. ö. KELENDŐ.

*KELENFÖLD
(kelen-föld) ösz. fn. A kelen törzsöke a menést jelentő kel, melyből lett kelő, kele, s n v. m utótéttel kelen v. kelem. Régi neve a budai Dunaparton a Gellért hegytöve mellékének, hol Árpád idejében a Dunán először átkelő magyarok kiszálltanak volt. Kelenföldön átkelének. (Csáti D.) A XIII. századbeli oklevelek szerént volt ugyan itt egy ,Kelenföld' nevezetű helység is. (Jerney. Nyelvkincsek).

*KELENGYE
(kel-engy-e) fn. tt- kelengyét. Törzsöke hihetőleg kel, a mennyiben ez valamely eladó vagy kapós jószágnak, árúnak tovább adását, menését jelenti, minthogy a kelengye am. a férjhez menő leánynyal, menyasszonynyal adott jegyajándék, tehát azon adomány, melyen az eladó leány mintegy elkelt; tehát viszonyban áll az ,eladó' szóval. Ily viszony van a latin do és dos között.

*KELENTYŰ
(kel-enty-ű) fn. tt. kelentyű-t. Törzsöke a görbét, hajlóst jelentő kel, vastag hangon: kal, innen a teljesen rokon hangú kalantyú (Lugossy József), továbbá: kalinkó, kalimpáz, nemkülönben galiba, galabít szók gal törzsökében. A vízmerítő vödörnek görbés fogatékja, melylyel azt a kútostorra akasztják.

*KELENYE
falu Hont m. helyr. Kelenyé-re, ~n, ~ről.

*KELEP
(kel-ep) fn. tt. kelep-ět, harm. szr. ~je. 1) Elavult törzsöknév, melyből kelepcze származott, s ennek alapértelme görbeség, bonyolodás. 2) Hangutánzó, melyből lett kelepel, s jelent zörgető faeszközt, milyet pl. a katholikusok templomaiban nagy csütörtöktől nagy szombatig harangok, csengetyük helyett használnak, keményebb hangon kerep, kerepelő; továbbá a gólyamadárnak hosszu orrát, és tompa fahangját. Rokon vele a kalapál igének kalap törzsöke, s evvel ismét azonos értelmü a héber kelapóth és tót klapati.

*KELEPCZE
(kel-ep-cze) fn. tt. kelepczét. Általán a vadak fogására, megkerítésére csinált eszköz, pl. csapó kalitka, tőrök, hurok, s rokon a vastaghangú kalafa, kaloda, kalafinta, kalantyú szókhoz. Alapfogalom mind ezen szókban a kerítés, megkerítés, kerítés közé fogás. Ennél fogva a közös törzsök a kereket, görbést jelentő kel kal, reszkető hangon: ker kar. Ugyanezen fogalom lappang a görög kaluptw, a latin claudo, cludo, a német Klemme szókban. Valakit kelepczébe csalni, ejteni, keríteni. A madaraknak, vadaknak kelepczét vetni. Átv. ért. ravaszul kikoholt fogás, csel, mely által valaki másnak hatalmába esik.

*KELEPCZÉL
(kel-ep-cze-el) áth. m. kelepczél-t. Valakit vagy valamit kelepczébe ejt, kelepczével megfog.

*KELEPEL
(kel-ep-el) önh. m. kelepel-t. Rokon vele a vastaghangú kalapál. 1) Kelep nevü eszközt zörget, szokottabban: kerepel. Nagy pénteken harangozás helyett kelepelnek. 2) Mondják a gólyáról, midőn tompa fahangon szól, orra lapátjait összeverve. 3) Átv. tréfás ért. haszontalanul jár a szája, trécsel.

*KELEPELÉS
(kel-ep-el-és) fn. tt. kelepelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rokon vastaghangon kalapálás. 1) Kelep nevü faeszköz zörgetése. 2) A kanalas orrát csattogtató gólyamadár hangja. 3) Átv. ért. füleket sértő, verő üres haszontalan beszéd.

*KELEPELŐ
(kel-ep-el-ő) mn. és fn. tt. kelepelő t. 1) Aki vagy ami kelepel. Kelepelő gólya. 2) l. KELEP.

*KELEPES
(kel-ep-es) mn. tt. kelepes-t v. ~et, tb. ~ek. Minek kelepje; különösen kelep hangon kettegő lapátorra van. Kelepes gólya.
"Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes."
Vörösmarty.

*KELEPICZÉL
(kel-ep-icz-e-el, vagy talán némi betűátvetéssel am. eviczkél); önh. m. kelepiczél-t. Mondják kis gyermekről, midőn a bölcsőben vagy anyja, dajkája ölében nyugtalankodva rugdalózik, hánykolódik.

*KELÉS
(kel-és) fn. tt. kelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Menés, mozgás. Járás kelés. Egybekelés, öszszekelés, szétkelés. 2) Támadás. A napnak, holdnak, csillagoknak kelése. 3) A növénynek magból, az állatnak tojásból való kifakadása. 4) A tésztának, kovásznak felpuffadása, dagadása. 5) Árunak, s holmi kapós jószágnak tovább adása, kézről kézre menése. 6) Kóros daganat, fakadás, eves gümő a testen. Vérkelés, orrkelés. Mátyusföldén s Tisza mellett kilis. V. ö. KEL.

*KÉLES
puszta Bács m. helyr. Kéles-re, ~ěn, ~ről.

*KELÉSĚS
(kel-és-ěs) mn. tt. kelésěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kóros gümőjű, daganatú, kelevényű. Keléses gyermek. Keléses csipőn nehéz megkötni a ruhát. Mátyusföldön és a Tisza mellett kilises. V. ö. KELÉS.

*KELÉSFŰ
(kelés-fű) ösz. fn. A sikkantyúk neme alá tartozó növényfaj; szirmai a karimán nagyobbak; szára szőrös; levelei néha mind épek, s itt ott fogasak, hasadtak; vaczka szőrös. Máskép: rühfű, varfű, koszfű, fekélyfű, sennyedékfű. (Scabiosa arvensis).

*KELESZT
(kel-esz-t) áth. m. keleszt-ětt, par. keleszsz, htn. ~eni v. ~ni. A süteménynek való lisztet úgy elkészíti, hogy megkeljen.

*KELESZTŐ
(kel-esz-t-ő) fn. tt. kelesztő-t. Kovász, élesztő, savanyító, mely a tésztát erjedésbe hozza.

*KELET
(kel-et) fn. tt. kelet-ět. Menet. l. BEKELET, KIKELET. 1) Különösebben ,feltámadás' helyett: felkelet áll a Tatr. codexben. "Mert teneked megforbátlatik az igazaknak felkeletekben" (in resurrectione). 2) Azon táj az égen vagy láthatáron, hol a nap kelni látszik. Nyári, téli kelet. Észak-kelet, délkelet. Kelet népe. Innen kelet reánk nézve a világ azon tája, honnan a nap felénk közeledni látszik. Keleti v. keletről fúvó szelek. Keleti tartományok. Ellentéte: nyugot v. nyugat.
"S rohan, mint ár, a győzelem
Kelettől nyugatig;
A láncsa zúg, a lobogót
Magas szellők viszik."
Kölcsey.
3) Árunak, s más használatra szerzendő jószágnak kapóssága, becse. A bornak, buzának nagy kelete van. Az okos embernek mindenhol van kelete. (Km.). Ezen pénznek nálunk nincs kelete. V. ö. KEL, (3). 4 Valamely oklevelen, irományon az év, hó és nap följegyzése, mely ezen szóval történik: kelt, pl. 1854. május 10-dikén.

*KELETI
(kel-et-i) mn. tt. keleti-t, tb. ~ek. 1) Napkelet felől vagy keletre fekvő országból, tartományból való, eredő, jövő. Keleti szél. Keleti népek, lakosok, áruk. 2) Kelet felé fekvő. Keleti országok. Keleti India. Egyenes ellentéte: nyugoti.

*KELETI-MAJOR
puszta Somogy m.; helyr. ~Major-ba, ~ban, ~ból.

*KELET-INDIA
(Kelet-India) ösz. fn. máskép: KELETI INDIA. Ázsiának nagy kiterjedésü déli része, melyet keletinek hívnak, ellentétül Amerika azon déli részével, melynek Nyugoti-India a neve. V. ö. INDIA.

*KELETITENGER
(keleti-tenger) ösz. fn. Dánia és Svédországtól keletnek, ezek és Német- s Oroszország egy része között fekvő tenger, máskép: bálti tenger.

*KELETKĚZÉS
(kel-etk-ěz-és) fn. tt. keletkězés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely dolog lételének eredése, támadása; létrejövés.

*KELETKĚZIK
(kel-et-kěz-ik) k. m. keletkěztem, ~tél, ~ětt, par. keletkězzél. Támad, ered, mozgásnak indúl. Szél keletkezik. Nagy tűz keletkezik. Ebből még sok baj, nagy szerencsétlenség keletkezhetik. Keletkezőben van am. most keletkezik.

*KELETKĚZTET
(kel-et-kěz-tet) mivelt. m. keletkěztet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, véghezviszi, teszi, hogy valami keletkezzék; eredtet, támadtat.

*KELETLEN
(kel-et-len) mn. tt. keletlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami nem kapós, amit meg nem vettek, el nem használtak. A keletlen árukat visszavinni, alább szállítani. 2) Mondják tésztáról, mely meg nem kelt.
"Árpa kenyér keletlen
N. alispán kelletlen."
Gúnydal.
Határozóként am. 1) el nem kelten; 2) meg nem kelve.

*KELETLENSÉG
(kel-etlen-ség) fn. tt. keletlenségět. Keletlen állapot, vagy minőség.

*KELETNEK
(kel-et-nek) ih. Kelet felé, kelet irányában. Keletnek tartani, menni. Keletnek csavarodik a patak.

*KELETRE
(kel-et-re) ih. Kelet felé, keletnek tartva. Szétoszlottak, ki keletre, ki nyugotra.

*KELETVÁLTÓ
(kelet-váltó) ösz. fn. Váltóles vél, melynek lejárata annak keltétől számíttatik, - így szól: "Mától három (vagy hat stb.) hónapra fizes, sem ön." Amelynek lejáratát bemutatástól számitják- az ,lát utáni váltó.'

*KELEVÉNY
(kel-ev-ény) fn. tt. kelevény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Eves gümő, daganat, kelés a testen. Kék, vörös kelevény. Torlódásbeli kelevény.

*KELEVÉNYĚS
(kel-e-vény-ěs) mn. tt. kelevényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Amin kelevényféle daganat támad. Kelevényes test. 2) Aki kelevényben szenved. Kelevényes beteg.

*KELEVÉSZ v. KELEVÉZ
(kel-e-ve-esz, mintegy, kelő-eszköz: t. i. keleve, régiesen am. kelő, esz v. es képzővel); fn. tt. kelevész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Hosszú szúró fegyver, lökő dárda. Gyöke a tova kelést, hatást, mozdulást jelentő kel.
"S míg balával lantján báj zenét ver,
Fenn villog jobbján a kelevéz."
Garay.
"Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján."
Arany.
2) Kemenes alján, és Marczal mellékén am. hosszu pózna, melylyel a diót verik. 3) Épületszarvazáskor egy rúdnak felső végire kötelet kötnek s azt a felállitandó szarufák kakasülőjére rákötik, és rendre azon köteles rúd segélyével állítják fel a szarufákat; - azon köteles rudat (a székelyföldön) kelevésznek nevezik. (Kriza J.). Tehát mind a három értelemben valamely póznát v. rudat jelent.

*KELEVÉSZĚS
(kel-e-ve-esz-ěs) mn. tt. kelevészěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kelevészszel fegyverzett, fölszerelt. Kelevészes lovagok. Kelevészes dióverők. V. ö. KELEVÉSZ.

*KELEVÉSZT
(kel-e-ve-esz-t) ih. e helyett: kelvést. Kemenesalján am. oldalvást, oldalt menve, kelve, kerülve.

*KELEVET
l. KEREVET.

*KELEVÉZ
l. KELEVÉSZ.

*KELEVÍZ
falu Somogy m.; helyr. Kelevíz-re, ~ěn, ~ről.

*KELFEJ
(kel-fej) ösz. fn. Kelnek vagyis kelkáposztának a feje.

*KELINCS
l. KILINCS.

*KELKÁPOSZTA
(kel-káposzta) ösz. fn. A főzelékkáposzták egyik ismert faja, máskép: olaszkáposzta, vagy néhutt egyszerüen: olasz; néhutt pedig: fejér káposzta. A ,kel' itt azonos a latin caulis (káposzta), olus (zöldség), szókkal, honnan a német Khol, bajorosan Kől, olasz cavolo s többek származnak.

*KELL, KĚLL
(ked-l, mint palló am. padló, ülleni am. üd-leni, azaz ünnepelni; így hasonúl n-né a d v. gy az n előtt is, pl. eskünni = esküdni, alunni = aludni, vannak = vagynak, erdélyiesen: vadnak, a régiségben: panaszolkonni = panaszolkodni stb.). A Bécsi és Müncheni codexben váltakozva kell és kel. Tájdivatosan: köll. Gyökeleme a ked, kedv, kegy, kéj, kény szók ke gyökével ugyanaz, s értelmének minden változatai a ked v. kedély müködésére vonatkoznak. Így vonatkozik kedvre Pesti Gábor meséiben is ezen kitétel: "Kelle az várasi egér kedvének." Önható ige, m. kell-ětt, htn. kell-eni. 1) A kedélynek tetszik, kényére kedvére van. A mai felsőbb társalgási nyelvben ezen értelemmel némileg nyersnek látszik, s helyette rendesen tetszik használtatik; de az őszinte egyszerü nyelv fenntartja eredeti mivoltában. Mi kell édes fiam? Kell-e kalács, alma, szilva? Nekem nem kellesz, mert rosz vagy. A régieknél gyakran jön elé ezen értelemben. "Kellett volna Herodesnek (placuisset Herodi). Münch. cod. "Kell enneköm mind attü jóakarattok." És: "Ki mikoron hallotta volna, kelle ő neki." Nádor-cod. V. ö. KELLETIK.
"Izent nekem a mészáros,
Kell-e babám gyürű páros?
Nem kell nekem gyürű páros,
Maga sem kell a mészáros."
Népd.
"Nem kell nekem sem cziprusi,
Sem a hires burgundi."
Horvát E.
"Nem kę (= kell) neköm sönki búja
Bár még az enyim se vóna."
Székely tánczvers. (Keresztúr-fiszékből).
Ezen kell igétől származnak: kellem, kellemes, kellet, kelletlen, kellemő, kellő, kellőség, melyekben általán a tetszésnek vagy a tetszést szülő kedves tulajdonságoknak eszméje foglaltatik. 2) Szükség van rá, vagyis az emberi kedély, akarat mint belső szükséget kielégíteni vágy. Itt már nem a puszta tetszés, hanem a vágy és akarat szolgál alapúl. Nekem pénzt kell szereznem. Szüleimet, rokonaimat, kedvesemet látnom kell. Csak az kellene még. Úgy kell neki, azaz örülök hogy ez történt vele, mert vágyam, kivánságom telt be általa. A háboruba vitéz emberek kellenek. Ti elpuhult gyávák nem kelletek. Mi komoly emberek nem kellünk a társaságban. Ezen kis munkához nem kell annyi ember. Hány rőf posztó kell egy köpönyegbe? "Nem kellő az egészeknek urvos" (non est opus valentibus medico) Tatrosi cod." Ez értelemben már mint személytelen ige is használtatik. 3) Egyedül személytelen ige alakjában jelenti a kedélynek, vágynak, akaratnak elhatározottságát, átható kényszeritést, parancsolást. Ennek úgy kell lenni, azaz akarom, parancsolom, vagy akarják, parancsolják mások, vagy a körülmények, vagy a kötelesség, hogy úgy legyen. El kell mennem am. kénytelen vagyok menni. El kellett utaznom, am. kénytelen voltam elútazni. Ezt még ma be kell végezned, am. parancsolom, akarom, vagy parancsolja a kötelesség, kényszerüség, hogy bevégezd. "Mert méndenha kěl imádkozni - sonha meg nem kell fogyatkozni" (quoniam opportet etc.). Tatrosi cod.
"Jaj hogy kę tőled megválnom,
Kedvömre termett virágom."
Székely népdal. (Kriza J.).
"Istenem, teremtőm, mit kell tennem,
Te tőled, kedvesem, el kell mennem."
Népd. (Erdélyi J. gyüjt.).
Ezek szerént első értelemben a kell jelenti a kedélynek önkényes hajlamát, a másikban mint vágynak, kivánságnak, szükségnek megfelelő möködését, a harmadikban kényszerített külső erőnél fogva meghatározott állapotát. A 2-ik és 3-ik értelemben szükség, szükséges szókkal is fölcserélhető. Ilynemü fogalombeli összefüggés és viszony van a franczia faveur és il faut között. A csagataj nyelvben gülük, s törökül gerek, = kell (szükség), a finnben kelpaan am. kellek, kellő vagyok. Mind a törzsben, mind származékaiban: kellem, kellemes, kellet stb. nagy kiterjedésü, tájejtéssel a törzs önhangzója zárt ě sőt ö is: kěll, köll, kěllem, köllem.

*KELLÉK
(kell-ék) fn. tt. kellék-ět, harm. szr. ~e. Ami valamely dologhoz, mint olyanhoz, szükségképen megkivántatik, mi nélkül valami nem lehet az, minek lennie kellene, máskép: kivántatóság. Minden kellékkel fölszerelt tánczterem, kávéház. Váltói kellékek.

*KELLÉKĚZ
(kell-ék-ěz) áth. m. kellékez-tem, ~tél, ~ětt. 1) Kellékekkel ellát, felkészit. 2) Megkiván, szükségel.

*KELLEM
(kell-em) fn. tt. kellem-ět, harm. szr. ~e. 1) Általán az emberi lénynek azon lelki és testi tulajdonságai, melyek illő arány, öszhangzat, fínom, gyöngéd külsőség, nemes tartás által mások kedélyére kedvesen hatnak, mások tetszését megnyerik, bennök gyönyörérzetet gerjesztenek. Arczon, taglejtéseken, álláson, menésen elömlő kellem. Társalgási, szónoklati kellem. Női gyöngéd kellemek. 2) Némely természeti tárgyaknak kedves gyönyörködtető tulajdonságai. 3) Maga azon tetszés, kedves érzet, melyet bizonyos tárgyak gerjesztenek bennünk. Utazás, társalgás kellemei. Néha a legkomolyabb tanulmányok sok kellemet nyujtanak. Városi, falusi élet kellemei.

*KELLEMDÚS
(kellem-dús) ösz. mn. Kellemekben gazdag. Abban különbözik a ,kellemes'-től főképen, hogy ezt mind személyről, mind dologról mondhatjuk, de a ,kellemdús' kifejezést csak személyről és erre vonatkozó cselekvések és tulajdonságokról. Kellemdús nő, kellemdús társalgó. Kellemdús mozdulatok, arczvonások. Kellemdús magaviselet. De nem mondhatjuk: kellemdús út, kocsizás.

*KELLEMDÚSAN
(kellem-dúsan) ih. Kellemdús minőségben. Kellemdúsan társalogni, öltözködni.

*KELLEMES (1)
(kell-em-es) mn. tt. kellemes-t v. ~et, tb. ~ek. Kellemmel v. kellemekkel díszlő. Kellemes arczvonások, mozdulatok, hangok. Kellemes társalgás, nyájaskodás. Kellemes társalgó. Kellemes mód, modor valaminek elbeszélésében. Kellemes út, utazás, kocsizás, hajózás. V. ö. KELLEM.

*KELLEMES (2)
falu Sáros m.; helyr. Kellemes-re, ~ěn, ~ről.

*KELLEMESEN
(kell-em-es-en) ih. Kellemes módon, tetszőleg, gyönyörködve. Kellemesen tánczolni, énekelni, társalogni, mulatni. V. ö. KELLEMES.

*KELLEMESÍT
(kell-em-es-ít) áth. m. kellemesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kellemessé tesz. A nyájas, élczes, tréfás beszédek kellemesítik a társalgást.

*KELLEMESKĚDIK
(kell-em-es-kěd-ik) k. m. kellemeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Kellemes magaviseletével, társalgásával, stb. tetszősködik.

*KELLEMESSÉG
(kell-em-es-ség) fn. tt. kellemesség-ět, harm. szr. ~e. Kellemek sokasága, bősége, vagyis több oldalu, többfélekép mutatkozó kellem, pl. az arcznak kellemessége: a szép szemek szabályos orr, nyilt homlok, fehér fogak, piros ajak, stb.

*KELLEMET
(kell-em-et) elavult fn. melyből kellemetes, kellemetesen eredtek. Törzsökeül tekinthető vagy a szintén elavult ige kellemik, melyből lett kellemes, kellemet, mint folyamik folyamat, futamik futamat; innen szorosan véve ,kellemet' jelentené a tetszésnek eredményét, vagyis azon kedves benyomást, melyet a kellemek okoznak, valamint létezett régebben ,kellemő' részesülő is; tehát innen fejtenők meg a kellemetlen szó értelmét is. Vagy pedig ,kellemetes', ,kellemetlen' szókat származtathatjuk az élő ,kellem' főnévtől is oly módon, hogy innen lesz: kellemes mn. s ettől az s-nek t-vé változtával: kellemetes (= kellemeses). Hasonlók szerelem-től, szerelmetes, alkalom-tól alkalmatos, szorgalom-tól szorgalmatos stb. V. ö. ~ETES, ~ETLEN és ~LEN képzőket.

*KELLEMETĚS
(kell-em-et-ěs v. kell-em-es-es) mn. tt. kellemetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kellemetet vagy is kellemes hatást, benyomást, eredményt szülő, okozó, tetsző, kellő. "Méndenha teszem, melyek kellemetesek ő neki" (quae placita sunt ei). Tatrosi cod. "De amint látom, semmi nem kellemetes haszon nekil." Pesti Gábor meséi. V. ö. KELLEMET. Régente jelentett szükségest is. "Mert tudja ti atyátok, mi kellemetes legyen tünektek" (quid opus sit vobis). Tatr. cod. "Avagy házban kellemetes (utile) edény". Bécsi cod.

*KELLEMETĚSSÉG
(kell-em-et-ěs-ség) fn. tt. kellemetesség-ět, harm. szr. ~e. Kellemetes minősége, kedélyre kellemesen ható tulajdonsága valaminek. Régente ,szükség' is. "Nincs kellemetesség neked (non opus est tibi), hogy valaki kérdezjen tégedet." Tatrosi cod.

*KELLEMETLEN
(kell-em-etlen) mn. tt. kellemetlen-t, tb. ~ěk. Törzsöke lehet az igenév kellemet is, melyből az egyszerü tagadó len-vel lett kellemet-len, mint it, it-lan; ét, étlen; vét, vétlen; tét, tétlen; de elemezhető, mint más esetekben a kellemes és len alkatrészekből is. V. ö. ~ETLEN és ~LEN képzőket. Ami kellemetet, azaz kellemetes benyomást, hatást nem szűl, miben semmi kellemet nincsen, s tulajdonkép am. visszatetsző, a kedélyre kedvetlenül ható, rosz kedvet okozó. Kellemetlen rikácsolás, orditás, nyafogás. Kellemetlen idő, utazás, kocsizás, hajózás. Ettől, ha a dolgot szorosan veszszük, különbözik a kellemetlen, mely am. kellem nélküli, ez (t. i. a kellemtelen) a kellem hiányát, amaz pedig e hiánynak okozatát, eredményét, kedvelleni hatását fejezi ki.

*KELLEMETLENSÉG
(kell-em-et-len-ség) fn. tt. kellemetlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valaminek azon tulajdonsága, mely kellemetlen benyomásokat szül. A téli utazás kellemetlenségei. 2) Maga azon visszatetsző érzelem, rosz kedélyállapot, melyet a kellemetlen tárgyak okoznak. Sok kellemetlenséget kell szenvednem. V. ö. KELLEMETLEN.

*KELLEMETLENÜL
(kell-em-et-len-ül) ih. Visszatetszőleg, rosz benyomást okozva, kellemetlen érzelmet gerjesztve. Ezen embernek már a hangja igen kellemetlenül hat rám. V. ö. KELLEMET.

*KELLEMŐ
(kell-em-ő) mn. tt. kellemő-t. Tulajdonkép az elavult kellemik részesülője. Jelentése: illendő, kivántató, ami kell. Kellemő bátorsággal bírni a harczban. Kellemő békét kötni. Eléjön t. i. Faludinál: kellemő bátorság, kellemő békeség.

*KELLEMTELEN
(kell-em-te-len) mn. tt. kellemtelen-t, tb. ~ěk. Akiben vagy akinek cselekvésében, tulajdonságában kellem nincs. Kellemtelen társalgó. Kellemtelen magaviselet. Csak személyre vagy ennek cselekvéseire és tulajdonságaira viszonyúl. Különbözik: kellemetlen; V. ö. KELLEMDÚS.

*KELLEMTELJES, KELLEMTELI
(kellem-teljes v. ~teli) l. KELLEMDÚS.

*KELLET (1)
(kell-et) fn. tt. kellet-ět, harm. szr. ~e. 1) Tetszet, tetsző állapot. Köz kelletben lenni. A közönség kelletét megnyerni. 2) Megkivánt, szükségelt állapota valaminek. Kellete korán, idején tenni valamit, azaz mikor kell, mikor leginkább szükséges, kivánatos. Kelletén túl szigorúnak lenni, azaz szigorúbbnak lenni, hogysem a dolog kivánja. Kelleténél többet költeni bútorokra, ruházatra.

*KELLET (2)
(kell-et) áth. m. kellet-tem, ~tél, ~ětt, par. kelless. Valamit kellővé, azaz tetszőssé, kedvessé tesz, kedveltet. Cselekvő értelme rendszerént magára a személyre hat vissza. Kelletni magát mindenekkel. Magát kellető erkölcs.

*KELLETĚS
(kell-et-ěs) mn. tt. kelletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kellő, magát kellető.

*KĚLLETIK
(kěll-et-ik) k. m. kellet-tem, ~tél, ~ětt, par. kellessél. 1) A régi magyar nyelvemlékek szerént am. tetszik, tetszést vall, nyer. "Szökdöse Herodiadisnak lánya az ebédlőház közepett, és kelleték Heródesnek" (et placuit Herodi). "Kelletett tü atyátoknak" (placuit patri vestro). "Te benned jól kelletett énnekem (in te complacuit mihi). "Úgy atya, mert így volt kelletvén te előtted" (quoniam sic fuit placitum ante te). Müncheni v. Tatrosi cod. "Azért valamennyiszer neked parej kelletik, jövel ide ez kertbe." Pesti Gábor meséi. "Az sokaságnak kellessél." XVI. századbeli erkölcsiratok. (Toldy F. kiadása). 2) Önakarat vagy külső hatalom, parancsnál fogva szükséges, hogy legyen, megtörténjék. "És megtetszett szavokból, hogy az kényszeritésből köllessék más urat uralniok." (Gál Péter lev. gr. Esterházy Miklóshoz 1623.). "Mind ezekért és egyéb előttünk álló szükséges dolgokért is kölletett Hívségteknek ... congregátiót promulgáltatnunk." Bethlen Gábor. Némely tájakon a kényszerítésre vonatkozó személytelen egyszerü kell értelmében használják.

*KELLETLEN
(kell-et-len) mn. tt. kelletlen-t, tb. ~ěk. Kellet nélküli. Különösen 1) Ki másoknak nem kell, nem tetszik. Kelletlen ember a társaságban. 2) Mire szükség nincs, mi fölösleges. Holmi kelletlen poggyászokkal menni útra. "Midőn embernek edénye megtörettetendik, kelletlenné (inutile) leszen." Bécsi codex. 3) Unalmas, terhes. Kelletlen társ. Kelletlen ott a kincs, hol egészség nincs (km.). 4) Mondjuk oly emberről, kinek rosz kedve van, kinek semmi sem tetszik, semmi sincs ínyére. Ma nem tudom mi bajom, hogy oly kelletlen vagyok. Határozóként am. kellet nélkül. l. KELLETLENÜL.

*KELLETLENKĚDÉS
(kell-et-len-kěd-és) fn. tt. kelletlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvési mód, melylyel valaki másoknak kelletlenkedik.

*KĚLLETLENKĚDIK
(kěll-et-len-kěd-ik) k. m. kělletlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Másoknak unalmára, terhére van. Mikor sok a dolgom, akkor kelletlenkedik nálam. Üres, ostoba beszédekkel kelletlenkedni.

*KELLETLENSÉG
(kell-et-len-ség) fn. tt. kelletlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Másoknak okozott unalmasság, kedvetlenség. 2) A kedélynek azon állapota, midőn kedves érzelmekre képtelen, midőn tetszését semmiben sem leli, kedélyi izetlenség, savanyuság.

*KELLETLENÜL
(kell-et-len-ül) ih. 1) Unalmasan, mulatság nélkül. Kelletlenül érezni magát valamely társaságban. 2) Akaratlanul, a kedélynek hajlama, vonzalma ellen. Valamit kelletlenül tenni. Templomba, iskolába kelletlenül menni.

*KELLNEK
erdélyi falu a Szászsebesi székben; helyr. Kellnek-re, ~ěn, ~ről.

*KELLŐ
(kell-ő) mn. tt. kellőt. 1) Tetsző, kivánatos, kedélyt kecsegtető. "Ha rosz, mért oly kivánatos, mért oly édes és kellő?" (Kisfaludy S.) 2) Illő, illendő, bizonyos vágynak, várakozásnak megfelelő. Valamit kellő módon végezni, rendezni, intézni. 2) Ezen kifejezésben kellő közepe valaminek pl. Pázmánnál is: éjszakának kellő közepén, igazán kerlő, azaz körlő, kürlő, (küllő), mert kellő közep am. a körnek középpontja.

*KELLŐEN
(kell-ő-en) l. KELLŐKÉP.

*KELLŐKÉP
(kellő-kép) ösz. ih. Kellő módon, úgy, mint kell, mint helyes, mint illik.

*KELLŐLEG
(kell-ő-leg) ih. l. KELLŐKÉP.

*KELLŐS
némely szójárásokban KÖLLŐS, (kör-l-ő-ös) mn. tt. kellős-t v. ~et, tb. ~ek. Eléjön e kitételben: kellős közepe, azaz kellő közepe valaminek.
"Éjen (= én) elmenek, rózsám, valamerre,
Magyarország köllős közepibe,
Ott beszállok, liliom képébe,
Édesz anyám háza elejibe."
Csángó népdal. (Erdélyi J. gyüjt.).

*KELLŐSKÖDIK
(kell-ő-ös-köd-ik) k. m. kellősköd-tem, ~tél, ~ött. Kelleti magát. Székely tájszó.

*KELMÁK
falu Temes m.; Kelmák-ra, ~on, ~ról.

*KELME
(kel-me azaz kelő-mi) fn. tt. kelmét. 1) Székelyföldön divatozó egyházi szójárás szerént am. szöveg (textus), vagyis a szentirásból kivett mondat, mely az egyházi beszéd anyagául vétetik, összevonva keme (a Tájszótár szerént), talán inkább kęme (terjedtęvel, mint ęment e helyett elment). 2) Átv. ujabb értelemben ruhának való szövet, pl. posztó, selyem, vászon stb. Finom, durva, nyári, téli kelme. Gyöke vagy az eredést, származást jelentő kel, mintha azt akarná jelenteni, hogy a felvett mondatból a beszéd, s a szövetből a ruha mintegy kikel, ered, keletkezik, mint a német Zeug-é, erzeugen; vagy ha a keme vétetik eredeti szóul, ugy törzsöke talán eme (anya) mint a latin materia-é a mater, s e szerént kelme tenne anyagot, melyből valami keletkezik, készül.

*KELMED
l. KEGYELMED.

*KELNIK
ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Turócz m.; helyr. Kelnik-re, ~ěn, ~ről.

*KELŐ
(kel-ő) mn. tt. kelő-t. Általán, aki vagy ami kel. Különösen 1) menő, mozgó. Járó kelő utasok, idegenek. Egyházhoz kelő. Előkelő férfiak. 2) Emelkedő, eredő, támadó. Kelő nap, hold, csillagok. Hirtelen kelő szél, szélvész. Ágyból kelő beteg. A fejedelem ellen fölkelő nép. Fölkelő seregek. A rosz bánás ellen kikelő szolga. 3) Kapós, minek becse, kelete van. Kelő áruk, pénzek, máskép: kelendő. 4) Dagadó, puffadó. Kelő tészta, kovász. 5) Főnévül használtatva am. átjáró hely valamely folyón. Érsekujvárban: járó, pl. naszvadi járó, hol a Nyitrán Naszvad felé át lehet kelni, gázolni. V. ö. KELL. Néhutt ,küllő' helyett is divatos.

*KELŐS
(kel-ő-ös) mn. l. KELENDŐ.

*KELŐSÉG
(kel-ő-ös-ég) l. KELENDŐSÉG.

*KELŐSÍT
(kel-ő-ös-it) áth. m. kelősít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely árut kelőssé, azaz kelendővé tesz.

*KELT
(kel-t) áth. m. kelt-ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. ~s. 1) A fekvőt vagy alvót kelni készti. Kelteni a heverő munkásokat. Fölkelteni a mélyen alvókat. 2) Keltenek a madarak, midőn tojásaikat rajtok ülve felfakasztják, s fiakat hoznak létre. Máskép: költ.

*KELTE
valaminek am. kelete, l. KELET.

*KELTES
(kel-t-es) mn. tt. keltes-t v. ~et, tb. ~ek. Ezen ikerített szóban divatos: jártaskeltes. l. JÁRTAS.

*KELTÉS
(kel-t-és) fn. tt. keltés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki kelt. l. KÖLTÉS.

*KELTĚZ
(kel-t-ěz) áth. m. keltěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamely irományhoz, nevezetesen levélhez, okmányhoz odajegyzi azon évet, hónapot, és napot, melyen azt irta, hogy kibocsátotta. 1864-dik évi január 1-sőjén keltezett bizonyitvány.

*KELTŐ
(kel-t-ő) fn. tt. keltő-t. Eszköz, mely erős hang által az alvót felébreszti. Keltővel ellátott óra. A mutatót a keltőre igazítani.

*KELTŐCSĚNGETYŰ
(keltő csěngetyű) ösz. fn. A keltőre alkalmazott kis csengetyű, mely kellő perczben szólani kezd. V. ö. KELTŐ.

*KELTŐÓRA
(keltő-óra) ösz. fn. Óra, mely keltőcsengetyűvel van fölszerelve; máskép: serkentőóra. V. ö. KELTŐCSENGETYŰ.

*KELÜ
Szabó Dávidnál am. küllő; l. ezt.

*KELYH
l. KEHELY.

*KEM
1) elvont gyök, mely meg van a Kemej, Kemecse, Kemencs, Kemse, Kemesmál helynevekben, és a kemény szóban. V. ö. KEMÉNY. 2) A székelyeknél Cserey Elek szerént önállólag is divatos fn. tt. kemet; s am. korlát, kerités; talán innen származott a baranyai kemény am. a kályha mellett: padka, s a fennemlített helynevek is innen vehették eredetüket.

*KÉM (1)
fn. tt. kém-et, harm. szr. ~e v. ~je. Általán am. valamit kutató, vizsgáló, és pedig alattomos úton módon. Különösen, háborús időben oly személy, kit valamelyik fél a végre küld az ellenség táborába, vagy földére, hogy annak állását, fekvését, hadi erejét, s egész állapotát kikutassa, és hírt adjon róla. Kémeket küldeni az ellenség földére. Kémeket elfogni, felakasztani. Álöltözetben lappangó kémek. Gyöke valószinűleg az elavult ém émik, azaz ébren van, vigyáz, melyből lett émett, am. "vigilavit," émetten "vigilanter," minthogy a kémnek kitünőleg vigyáznia, ébren lennie kell, hogy küldetését teljesítse. E szerint a k csak előlehellet volna, mint valószinüleg az, a köb (öb), köböl (öböl), köldök (öldök), köpczös (öpczös, azaz öbczös, öböczös), kár (ár), kancza (anycza) stb. szókban.

*KÉM (2)
(kéj-m v. kéj-me) elvont törzsöke kémél igének. l. ezt.

*KEMECSE
falu Szabolcs m. helyr. Kemecsé-re, ~n, ~ről.

*KÉMBUGA
(kém-buga) ösz. fn. Az olvasztó bányakemenczékben, hosszu nyelü hegyes vas eszköz, melylyel a folyó barna rezet piszkálják, hogy megtudják, ha kellő fokig forr-e már.

*KÉMEL
(kém-el) áth. m. kémel-t. Valamit kémképen kutat, vizsgál, fürkész. Az ellenség állását kémelni, kikémelni. Szokottabban: kémlel.

*KÉMÉL
(kéj-m-él) áth. m. kémél-t. Gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, honnan ké, azaz kéj, s ebből lett kém, azaz tetsző, kedves valami; ebből ismét kémik, tetsző, kedves állapotban létezik, továbbá kémő kéme, tetsző, kedves állapotban létező, végre kéme-el kémél, valamit tetsző, kedves állapotban tart, vagyis oly módon bánik vele, hogy az neki kedves legyen. És csakugyan kémélni valakit am. kedvezésből, gyöngédségből, szeretetből kedvét teljesíteni, semmi olyat nem tenni neki, mi nehezére, terhére, tetszése ellen volna. Nagy munkától megkémélni a gyönge beteges szolgát. Mondjuk dolgokról is. Kémélni az egészséget, életet. Ne kéméld azt a lovat, hanem üsd. Átv. ért. valamivel szüken, fösvényen bánik, nem vesztegeti, megtakarítja, nem rongálja, vigyáz reá. Fillérrel kémélik az aranyat. (Km.). A pénzt kémélni kell. Kémélni az eleséget. Ruhát kémlélni. Hogy csizmáját kémélje, mezítláb jár. Máskép: kímél.

*KÉMELÉS
(kém-el-és) fn. tt. kémelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki valamit kémel. Kémelésért fizetést kapni.

*KÉMÉLÉS
(kéj-m-él-és) fn. tt. kémélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Engedékenység, kedvezés neme, mely által valakit v. valamit kémélünk.

*KÉMÉLY, KÉMÉLYES, KÉMĚLYTELEN
l. KÍMÉLY stb.

*KEMENCZE (1)
fn. tt. kemenczét. Gyöke talán a székelyeknél divatos és korlátot, kerítést jelentő kem. Vagy pedig a latin caminus-ból alakult. Egyébiránt eléjön már egy 1156-dik évi oklevélben is, a XIII-ik században pedig többször. (Jerney. Nyelvkincsek). Általán köröskörül bekerített, csak egy nyilással v. szájjal biró, s tüzet kiálló üreg, melynek rendeltetése a bele rakott tüznek melegét megtartani, különféle czélokból, miért neve is különféle. Sütő kemencze, melyben kenyeret, kalácsot, húst stb. sütnek, szobakemencze, melylyel a szobát melegítik. Aszaló, olvasztó, hűtő, mészégető, téglaégető stb. kemencze. Alakjára nézve: szarvas, boglyas, gömbölyű, hátas kemencze. Anyagra nézve: tégla-, kő-, vas-, sárkemencze. Kemenczét rakni, kiégetni, betapasztani. A kenyeret kemenczébe vetni. Kemenczét fűteni. Kemencze mellett ülni, fekünni. Bátor a kemencze mögött. (Km.). Kemenczét őriz am. munkakerülő. A kemencze mellett ülő nem nyer koronát. (Km.). Egy a szoba kemenczével. (Km.). Jó kemencze mellett könnyü a telelés. (Km.). Kemencze nem Velencze. (Km.). Vannak ily nevü helységek is. Tájszokásilag: pest, siskó. A ,kemencze' és ,kályha' közt az általános népnyelvben azon különbség tétetik, hogy ,kályha' neve alatt csak az úriasabb helyiségekben vagy legalább a köznép lakta házak díszesebb szobáiban használtatni szokott fűtőkemenczét értik; innen: cserépkályha, nem mondják: cserépkemencze. V. ö. KÁLYHA.

*KEMENCZE (2)
falu Hont m., ALSÓ~, FELSŐ~ Abauj m., KIS~, NAGY~ Zemplén m., Ó~, ÚJ~ Ungh m., puszta Abauj m.; helyr. Kemenczé-re, ~n, ~ről.

*KEMENCZEAJTÓ
(kemencze-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melylyel a kemencze száját beteszik; néhutt: tévő, előte.

*KEMENCZEALJ
(kemenczealj) ösz. fn. A kemencze belsejének feneke, alsó lapja, vagy talapja, melyen a kemencze áll.

*KEMENCZEBÉR
(kemencze-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki fizet, midőn más kemenczéjében süttet valamit. Kalács-, kenyérsütésért kemenczebért fizetni.

*KEMENCZEFEJ
(kemencze-fej) ösz. fn. A kemenczének előrésze.

*KEMENCZEFIÓK
(kemencze-fiók) ösz. fn. A kemencze oldalába csinált üreg, öböl, lik. Kemenczefiókban melegitett étel.

*KEMENCZEFŰTŐ
(kemencze-fűtő) ösz. fn. Cseléd, kinek különösen az a dolga, hogy a kemenczét fűtse, s a fűtéshez kellő anyagokat elkészítse.

*KEMENCZEKOROM
(kemencze-korom) ösz. fn. Korom, mely a kemenczében égő tűzből fejlik ki, s a kemencze oldalaihoz tapad. A kemenczekormot levakarni. Kemenczekoromtól szurtos fűtő.

*KEMENCZELÓCZA
(kemencze-lócza) ösz. fn. A kemencze mellé téglából vagy sárból rakott fa lócza. Kemenczelóczán heverni, alunni.

*KEMENCZELÁB
(kemencze-láb) ösz. fn. 1) A kemenczének hátsó része, mint a kemenczefej ellenese. 2) Talapzat, melyen a kemencze áll.

*KEMENCZELYUK
(kemencze-lyuk) ösz. fn. A kemenczeszája fölött levő lyuk, mely arra való, hogy ha az ajtót beteszik, a tűznek némi léghuzása legyen. Ha a kenyeret vagy más sütni valót a kemenczébe vetik, akkor a kemenczelyukat is bedugják.

*KEMENCZEPAD
(kemencze-pad) ösz. fn. l. KEMENCZELÓCZA.

*KEMENCZEPÁRKÁNY
(kemencze-párkány) ösz. fn. A kemencze felső részét, tetejét körülkerítő pártázat, övezet.

*KEMENCZEPÉNZ
(kemencze-pénz) ösz. fn. l. KEMENCZEBÉR.

*KEMENCZEPÓCZIK
(kemencze-póczik) ösz. fn. Téglából, válogból vagy sárból rakott kis polcz a kemencze szája előtt.

*KEMENCZESZÁJ
(kemencze-száj) ösz. fn. Nyilás a kemenczén, hol a tüzelőt, és sütni, olvasztani, aszalni stb. valókat bevetik.

*KEMENCZETEVŐ
(kemencze-tevő) ösz. fn. Pléhből csinált, vagy vesszőből font s besározott ajtócska, melylyel a kemenczeszáját beteszik. Egyszerüen: tevő v. tévő, máskép: előte.

*KEMENCZEÜST
(kemencze-üst) ösz. fn. A szobakemencze oldalüregébe alkalmazott üstféle edény, vizet melegíteni való.

*KEMENCZEVÁLL
(kemencze-váll) ösz. fn. A kemenczének közép oldala táján kiálló polcz, mely a kemenczét nyak gyanánt a szobafallal összeköti. Egyébiránt ez inkább a kályháknál, mint a szoros értelemben vett kemenczéknél divatos.

*KEMEND
falu Szala m.; helyr. Kemend-re, ~ěn, ~ről.

*KÉMÉND
faluk Baranya és Esztergam m.; erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Kéménd-re, ~ěn, ~ről.

*KEMENESALJA
Vas megyének éjszak-keleti része a Rába mellett.

*KEMENES-MIHÁLYFA
falu Vas m.; helyr. ~Mihályfá-ra, ~n, ~ról.

*KEMENES-SÖMJÉN
falu Vas m.; helyr. ~Sömjén-be, ~ben, ~ből.

*KEMENES-SZ.-MÁRTON
falu Vas m.; helyr. Sz. Márton-ba, ~ban, ~ból.

*KEMÉNFA
falu Szala m.; ehlyr. Keménfá-ra, ~n, ~ról.

*KEMENY
(kem-eny) fn. tt. kemeny-t, tb. ~ěk. Igen ritka fém, mely por alakban szürke szinű, s a légen hevítve vakitó fénynyel ég el, jegedve pedig az aczélnál és kovánál keményebb, s ezért kapta a kem gyöktől nevét. (Titanium).

*KEMÉNY
(kem-ény) mn. tt. kemény-t v. ~et, tb. ~ek. Kicsinyezője: keményke. Eredetére nézve talán a kő szóval lehetne viszonyba hozni, mintha volna: kövény, kevény, kemény, azaz kő tulajdonságával biró. Sínai nyelven: kín, kung (durum), a törökben pedig kemik, am. csont, és pek (a p fölcserélve m-vel a megfordított kem) am. kemény. 1) Ami részeinek tömöttsége és szilárdsága miatt a nyomának ellent áll, nem enged, s nem hagyja magát az ellenerő által egykönnyen szétoszlatni, összezuzatni. Ellentéte: lágy, puha. Kemény fa, melyet vágni, hasítani nehéz. Kemények a kövek. Kemény dióhéj. 2) Ami aránylag tömött és szilárd. Kemény kenyér, kalács, hús. Kemény papiros. Kemény kötésü könyv. Kemény czomb, far. Kemény toll, bőr, űnggallér, nyakravaló. 3) Átv. ért. szigorú, nem hajlékony, gyöngédebb érzésnek helyet nem adó, nyers, durva, nyakas. Kemény törvények, szabályok, parancsok, tilalmak, büntetések. Kemény szivü ember, kemény tekintetü. Kemény fejü, nyakú. Kemény dolog. 4) A lég viszontagságaira alkalmazva am. zordon. Kemény idő, kemény tél, kemény hideg, kemény fagy.
"Kemény tél van, nagy zivatar,
Üvölt, ordít a fölszél."
Kisfaludy S.
5) Baranyai tájszólás szerént főnév, s jelenti a kályha mellett levő padkát, talán a székely kem szótól, mely am. korlát, kerités; vagy talán am. caminus, német Kamin?

*KÉMÉNY
fn. tt. kémény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Egyezik a latin caminus, német Kamin, tót komin szókkal. Görögül kaminoV, kaiw igétől, mely am. éget. Eredeti magyarsággal: kürtő v. kürtöly, de ez most a kemenczének csak azon részét teszi, melyből a füst a kéménybe megyen. A tűzhelyek és kemenczeszájak fölött emelkedő rendszerént megfordított tölcséralakú nyilás, mely rendesen az épület födelén, néha az oldalán nyúlik ki, s a tűzből fejlődő füstöt légnek ereszti. Téglából rakott, vesszőből font kémény. A füstölni való húst, szalonnát kéménybe akasztani. Kéményt seperni. Ahol a kémény nem füstölög, nehezen lett ott nagy ebéd. (Km.). Ezt a nagy ujságot felirjuk a kéménybe korommal (km.), annak mondják, ki már régtől nem volt valahol, s egészen váratlanul megy oda látogatóba.

*KÉMÉNYADÓ
(kémény-adó) ösz. fn. l. FÜSTPÉNZ.

*KEMÉNYBĚDIK
(kem-ény-b-ěd-ik) k. m. keményběd-tem, ~tél, ~ětt. Keményebb lesz, keményebbé válik. Az éjjeli fagytól egy kissé keménybedett a sár.

*KEMÉNYBŐR
(kemény-bőr) ösz. fn. Vastag, megrögzött, érzéketlen bőr az állati testen, melyet valamely kemény testnek hosszas nyomása szokott okozni, pl. az ökör nyakán a járom, az ember sarkán a csizma, tenyerén a kapa, kasza stb. (Callum).

*KEMÉNYBŐRÜ
(kemény-bőrű) ösz. mn. Akinek vagy aminek kemény bőre van, általán véve. Keménybőrű krokodil. Továbbá, aminek bőre rögös, cserepes. Keménybőrű tenyér, sark, nyak. V. ö. KEMÉNYBŐR.

*KEMÉNYDED
(kem-ény-ded) mn. tt. keményded-ět. Ami aránylag, kevesbé puha, mint lennie kellene, vagy rendesen lenni szokott. Keményded hús.

*KEMÉNYDEDEN
(kem-ény-ded-en) ih. Kissé keményen.

*KEMÉNYE
erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. Keményé-re, ~n, ~ről.

*KEMÉNYĚDÉS
(kem-ény-ěd-és) fn. tt. keményědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely testnek azon változási állapota, midőn lágyságát, puhaságát vesztve, keménynyé, tömötté lesz. Bőrnek, daganatnak keményedése.

*KEMÉNYĚDIK
(kem-ény-ěd-ik) k. m. keményěd-tem, ~tél, ~ětt. Kemény természetűvé, tulajdonságuvá kezd lenni. Keményedik a napra hozott homokkő. Keményedik a kenyér, kalács. Keményedik az idő. Keményedik fagy által a sár, föld, hó. A szive sok szenvedések által neki keményedett. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNY-EGERSZEG
falu Vas m.; helyr. ~Egerszeg-re, ~ěn, ~ről.

*KEMÉNYES
(kem-ény-es) mn. tt. keményes-t v. ~et, tb. ~ek. Szeliditő kifejezés, midőn valamiről nem akarjuk mondani hogy valóban kemény, hanem csak oly keményféle, keményded. Keményes sült, kenyér.

*KEMÉNYĚSZIK
(kem-ény-ěsz-ik) k. Ragozásait a jelen időn kivül keményědik szótól kölcsönzi. l. KEMÉNYEDIK.

*KEMÉNYFALVA
HOMORÓD~, KÜKÖLLŐ~ erdélyi falvak az Udvarhelyi székben, helyr. ~falvá-ra. ~n, ~ról.

*KÉMÉNYFĚCSKE
(kémény-fěcske) ösz. fn. Fekete fejü, fehér hasú, vörös begyű, és orralikainál vörös pettyű fecskefaj, mely a falusi majorházak konyháiban és kéményein szeret fészkelni. (Hirundo rustica).

*KEMÉNYFOK
puszta Bihar m.; helyr. Keményfok-ra, ~on, ~ról.

*KEMÉNYHANGÚ
(kemény-hangú) ösz. mn. 1) Erős, nyers szavú, durva, vagy szigorú indulatot jelentő hangon szóló. Keményhangú parancsnok. 2) Kemény betükből, illetőleg szóhangokból (p, k, t) álló szó; különösen, melyben sok mássalhangzó torlódik öszve egy szótagba. A német nyelvben sok keményhangu szó van.

*KEMÉNYHÉJU
(kemény-héju) ösz. mn. Aminek kemény héja van. Keményhéjú dió, gesztenye, mogyoró. Keményhéju cserfa, somfa. Keményhéju férgek.

*KEMÉNYÍT, KEMÉNYIT
(kem-ény-ít) áth. m. keményít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit keménynyé tesz. Vasat verés által keményíteni. Ruhát keményíteni. Magát valaminek neki keményíteni. Szivét megkeményíteni. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYITÉS
(kem-ény-it-és) fn. tt. keményités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit keménynyé teszünk. Vasnak aczéllá keményitése. Kimosott ruhák keményitése. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYÍTETLEN
(kem-ény-ít-etlen) mn. tt. keményítetlen-t, tb. ~ěk. Amit keménynyé nem tettek. Keményitetlen ruha, gallér.

*KEMÉNYITŐ
(kem-ény-it-ő) fn. tt. keményitő-t. Gabonából, burgonyából stb.készített szivos anyag, melylyel a mosónők a ruháknak némi kemény, feszes, szilárd merevenséget adnak.

*KEMÉNYITŐCSINÁLÓ
(keményitő-csináló) ösz. fn. Ki buzából, burgonyából stb. úgy nevezett keményitőt készit.

*KEMÉNYITŐLISZT
(keményitő-liszt) ösz. fn. Lisztalakban készitett szivos és ruhakeményitésre alkalmas anyag.

*KEMÉNYITŐVÍZ
(keményitő-víz) ösz. fn. Mosónők vize, melyben a keményítőt felolvasztják, s vele a ruhákat keményítik.

*KEMÉNYKE
(kem-ény-ke) mn. tt. keménykét. l. KEMÉNYDED.

*KEMÉNYKĚDIK
(kem-ény-kěd-ik) k. m. keménykěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Anyagilag szilárd, mereven, hajthatatlan természetüvé leszen. Keménykedik a sár, midőn fagy. Keménykedik a sokáig heverő kenyér. 2) Átv. ért. mondják emberről, ki szigorú, visszataszító hajthatatlan indulatot ölt, vagy gyakorol. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYKÉRGÜ
(kemény-kérgü) ösz. mn. Mondják növényekről, melyeknek kemény kérgök van. Keménykérgü cserfák, somfák.

*KEMÉNYKÖRMÜ
(kemény-körmü) ösz. mn. A minek körmei kemények. Keménykörmü ló, melynek körmei a patkót jól megfogják. Ellentéte: lágy körmü, melyet, mint mondják, kalapra kell patkólni, vagy, ha meg nem patkólják, a kemény uton hamar megsántul.

*KEMÉNYMAG
l. KÖMÉNYMAG.

*KEMÉNYNYAKU
(kemény-nyaku) ösz. mn. Átv. ért. megrögzött, hajthatatlan indulatu, makacs, ki mások szavát, tanácsát megvetve egyedül maga feje szerint cselekszik, s mit magában feltett, attól egyhamar el nem áll, megátalkodott, nyakas.

*KEMÉNYRÖPÜ
(kemény-röpü) ösz. mn. Robarokról mondják, melyek röpüi kemények, paizsosak, milyenek pl. a szarvasbogarak.

*KEMÉNYSÉG
(kem-ény-ség) fn. tt. keménység-ět, harm. szr. ~e. Általán tulajdonság, melynél fogva valamit vagy valakit keménynek mondunk. Kőnek, ércznek, fagyos földnek keménysége. Szivnek, akaratnak keménysége. Törvénynek, parancsnak, büntetésnek keménysége. V. ö. KEMÉNY.

*KEMÉNYSÉGĚS
(kem-ény-ség-ěs) mn. tt. keménységěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami a maga nemében igen nagyon, szerfelett kemény. Átv. ért. am. felette szigorú. Keménységes börtön rendszer.

*KÉMÉNYSĚPRŐ
(kémény-sěprő) ösz. fn. Czéhbeli mesterember, ki a kéményeket a koromtól megtisztítja, egyszersmind köteles kitörő tűzveszély alkalmával a tűzoltásban, vagy akadályozásban tettleges részt venni. Máskép: kéménytisztító, néhutt túl a Dunán: füstfaragó.

*KEMÉNYSZÁJU
(kemény-száju) ösz. mn. Mondják bokros, szilaj lóról, melynek annyira edzett szája van, hogy a zabolavas daczára is kész elragadni a lovagot vagy kocsit.

*KEMÉNYSZÉK
(kemény-szék) ösz. fn. Átv. ért. megkeményedett emésztet, melyből szorulás következik. Vétetik ilyen állapot értelmében is. Kemény széke van. Ellentéte: lágyszék.

*KEMÉNYSZÉKÜ
(kemény-székü) ösz. mn. Kitől a bélsár nedvetlen tömör állapotban, és erőtetéssel megy el. Keményszékü beteg.

*KEMÉNYSZÉKÜSÉG
(kemény-széküség) ösz. fn. Az emésztetnek megszorúlt állapota.

*KEMÉNYSZIVŰ
(kemény-szivű) ösz. mn. Átv. ért. érzéketlen, hajthatatlan, mások szenvedései, kínai, bajai iránt részvétlen; durva, kegyetlen. Keményszivü zsarnok. Szelidebb ért. bajok és viszontagságok ellen megedzett, erős türelmű. Keményszivű, bátor vitézek.

*KEMÉNYSZIVÜSÉG
(kemény-szivüség) ösz. fn. 1) Érzéketlenség, hideg reszvétlenség mások bajai iránt, kegyetlenség. 2) Szenvedések eltűrésére edzett szilárdság.

*KÉMÉNYTISZTÍTÓ
(kémény-tisztító), lásd: KÉMÉNYSĚPRŐ.

*KEMÉNYŰL, KEMÉNYÜL
(ke-mény-űl) önh. m. keményűl-t. Keménynyé lesz, tulajd. és átv. értelemben. Kővé keményülő agyagföld. Szive neki keményűl a viszontagságnak.

*KEMÉNYŰLÉS, KEMÉNYÜLÉS
(kem-ény-űl-és) fn. tt. keményűlés-t, tb. ~ěk. Keménynyé levés.

*KEMÉNYŰLET, KEMÉNYÜLET
(kem-ény-űl-et) fn. tt. keményűletět. Keménynyé lett tárgy.

*KEMÉNYVÁSZON
(kemény-vászon) ösz. fn. Leginkább lenből vagy kenderből készített feszes, szilárd és fényesféle vászon. Viaszos keményvászon. Gallérbéllésnek használt keményvászon.

*KÉMER
falu Kraszna m.; helyr. Kémer-re, ~ěn, ~ről.

*KÉMĚS (1)
falu Baranya m.; helyr. Kéměs-re, ~ěn, ~ről.

*KÉMĚS (2)
(kém-ěs) mn. tt. kéměs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Olyan tulajdonságu, milyen a kémé, azaz kutató, vizsgáló. Kémes kérdések, nyomozások. 2) Kémekkel bővelkedő. Ezen kémes időszakban minden szóra vigyázni kell.

*KÉMĚSKĚDÉS, KÉMĚSKĚDIK
l. KÉMKĚDÉS, KÉMKĚDIK.

*KEMESMÁL
falu Vas m.; helyr. Kemesmál-ba, ~ban, ~ból.

*KÉMKALÁN
(kémkalán) ösz. fn. Az érczkohokban am. sima kőből vagy érczből csinált golyó, melyet a kerekded, kilikasztott olvasztó kemenczébe dobnak, hogy annak középpontját kitudják, mert ezen középpontra jutván, megáll.

*KÉMKĚDÉS
(kém-kěd-és) fn. tt. kémkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kutatás, vizsgálódás, leselkedés, melyet valaki mint kém szokott tenni.

*KÉMKĚDIK
(kém-kěd-ik) k. m. kémkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szoros ért. mint az ellenség földére vagy táborába küldött kém kutatkozik, vizsgálódik. Széles ért. holmi dolgok mibenlétét, körülményeit alattomos úton módon kitudni iparkodik. V. ö. KÉM.

*KÉMKŐ
(kém-kő) ösz. fn. Általán kő, melyet valamely test állapotának, tulajdonságának kémlelésére használnak. Különösen arany- és ezüstmíveseknél, fekete, kemény, a tűzben olvadékony kőnem, melylyel az arany és ezüst fínomságát és valódiságát kémlelik. (Lapis lydius). V. ö. PRÓBAKŐ.

*KÉML
(kém-l) áth. m. kéml-ětt, htn. ~eni. l. KÉMLELNI.

*KÉMLE
(kém-le) fn. tt. kémlét. Eszköz, mód, mely által vagy mely szerént valamit kémlelnek.

*KÉMLEKALÁN
(kémle-kalán) ösz. fn. Kalánforma kémlelő eszköz.

*KÉMLEL
(kém-el-el) áth. m. kémlel-t. Valamit kém gyanánt kutat, vizsgál, fürkész. Az ellenség táborának állását, mennyiségét, erejét kémlelni. Valakinek minden lépteit, tetteit, szavait kémlelni. A városban lappangó tolvajokat kikémlelni. Szélesb ért. valamely dolog mibenlétét, állapotát fürkészi, kutatja.

*KÉMLELÉS
(kém-el-el-és) fn. tt. kémlelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kémlel, vizsgál, kutat valamit.

*KÉMLELET
(kém-el-el-et) fn. tt. kémlelet-ět, harm. szr. ~e. Kémlelő vizsgálat, próbatét.

*KÉMLELŐDÉS
(kém-el-el-ő-d-és) fn. tt. kémlelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vizsgálódás, kutatgatás, melyet valaki mint kém gyakorol.

*KÉMLELŐDIK
(kém-el-el-ő-d-ik) belsz. m. kémlelőd-tem, ~tél, ~ött. Szoros ért. az ellenség földén vagy táborában kiküldött kém gyanánt vizsgálódik, kutatkozik, a dolgok mibenlétét kémlelő szemekkel kitanulja. Szélesb ért. holmi titkos dolgok felől alattomosan tudakozódik.

*KÉMLEMÉRLEG
(kémle-mérleg) ösz. fn. Bányászok fínom, érzékeny mérlege, melylyel az érczek sulyát mérik.

*KÉMLEÓLOM
(kémle-ólom) ösz. fn. Ezüsttartalmu ólom, melyet az érczek kémlésére használnak.

*KÉMLÉS
(kém-el-és) fn. tt. kémlés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valaki kéml v. kémlel, kutat, vizsgál valamit. Mindazáltal a kémlés egyes körülmények, titkok stb., a kémlelés többek kutatását jelenti.

*KÉMLÉSTAN
(kémlés-tan) ösz. fn. A bányásztudomány egyik ága, mely az érczek kémlésének módját tárgyalja.

*KÉMLŐ
(kém-el-ő) mn. tt. kémlő-t. Aki valamit kémel, azaz titkos, rejtett dolgot kutat, vizsgál. Várt, várost, tábort kémlő biztosok. Tolvajokat, csavargókat, gyanus személyeket kémlő rendőri szolgák.

*KÉMPAPÍR v. ~PAPIROS
(kém-papír v. ~papíros) ösz. fn. Vöröses kék festő anyaggal, úgynevezett lakmuszszal festett papíros, melyet a vegyészek némely összetett anyagok, különösen a savak kémlelésére használnak, minthogy ezek azt azonnal vörösre festik.

*KEMSE
falu Baranya m. helyr. Kemsére, ~n, ~ről.

*KÉMSÉG
(kém-ség) fn. tt. kémség-ět, harm. szr. ~e. Kémi küldetés, járás. Valakit kémségbe küldeni. A két férfinak pedig, kik kémségben küldettek vala, monda Józsue. (Józs. 6. 22. Káldi).

*KÉMSZER
(kém-szer) ösz. fn. A vegyészeknél olyan szer, melynek segítségével valamely összetett testnek alkatrészeit kutatják. (Reagens).

*KÉMTŰ
(kém-tű) ösz. fn. Sebészek tűforma eszköze, melylyel a sebek, sipolyok mélységét kémlelik.

*KEN
áth. m. ken-t. Rokon a híg nedvet, különösen a sebekből folyót jelentő geny szóval, tájszokásilag keny. Mindkettőnek eredeti gyöke pedig a szétömlést, olvadást jelentő en v. eny, mely megvan az enged, enyik, enyek, enyekes, enyészik, enyv szók gyökeiben s a k itt is mint több más szókban előlehellet. Értelme: valamit bizonyos híg, ragadós anyaggal dörzsöl, mázol, hogy nyirkossá, puhává, fényessé tegye, vagy szépítse, vagy enyhítse, gyógyítsa stb. Hajat, szakált, bajuszt kenni. Csizmát, lószerszámot, szíjakat, szekeret kenni. Arczát kenni. A megrándúlt inakat, száraz fájdalmu tagokat kenni. A csömörben szenvedőnek hátát megkenni. A zsiros kezeket ruhához kenni. Valamit kenni fenni. Tréfás ért. torkát megkenni am. jól inni. A birákat megkenni am. pénzt, ajándékot adni nekik. Valakit jól megkenni am. jól a hátára vagy farára verni. Képes kifejezéssel: bűnét, hibáját másra kenni am. avval mást bemocskolni, azt másnak tulajdonítani, okául mást állítani.

*KÉN
fn. tt. kén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Gyulékony anyagú fémded. Közönséges hévmérséknél halványsárga, néha zöldest játszó színű, szag- és íz nélküli, a vízben feloldhatlan. Kisebb melegben szétfoly, a hőség magasb fokánál pedig sűrűbbé lesz. Ha meggyújtják, halvány kék lánggal ég, mely alkalommal élenynyel egyesülvén, erős szagú, köhögésre ingerlő és fojtó gőzt fejt ki. A kén az éleny után a legnagyobb vegyülési hajlammal bír, s ennél fogva a fémdedek és fémek legtöbbjével egyesűl. (Török József tanár). Köznépi nyelven: büdöskő, kénkő. V. ö. KÉNECSSAV. Rokonnak látszik candeo ~cendo, latin szókkal. Talán a magyar ég igével is viszonyban áll, minthogy könnyen gyúlad és ég, (tehát égeny?) Egyébiránt az eny végzetre mint vegyelemnek is nincs szüksége. l. KÉNENY. 2) Régiesen és tájdivatosan fölcseréltetik kín szóval. l. ezt.

*KÉNAKNA
(kén-akna) ösz. fn. Bányai akna, melyből ként ásnak, mely kénanyagot tartalmaz.

*KÉNÁL
tájdivatos kínál helyett; l. ezt.

*KÉNBALZAM
(kén-balzam) ösz. fn. Olaj, melyben tűz által ként olvasztottak fel, s melynek ez által barnás színe, erős, kellemetlen szaga, és éles íze leszen. (Balsamum sulphuris).

*KÉNBÁNYA
(kén-bánya) ösz. fn. lásd: KÉNAKNA.

*KÉNBŰZ
(kén-bűz) ösz. fn. Nehéz, fojtó bűz, mely a kénből kivált égő állapotában fejlik ki.

*KÉNE
a közbeszédben divatos, összehúzva kellene szóból.

*KENCS
a székelyeknél am. kenőcs; l. ezt.

*KÉNCS
régies és tájdivatos kincs helyett. l. ezt.
"Az én szeretőmnek nincsen
Sem szép kőháza, sem kéncse,
Elég kéncs, ha ingöm szeret."
Székely népdal. (Kriza J. gyüjt.).

*KENCSEL-FENCSEL
(kencsel-fencsel) ikerített áth. m. kencselt-fencselt. l. KENTEFITÉL.

*KÉNCSIRIZ
(kén-csiriz) ösz. fn. Vargák csiríze, mely porrá törött kén-, és viaszvegyítékből áll, melylyel szurok helyett élnek az úgynevezett fehér varrásoknál.

*KÉNCSŐ
(kén-cső) ösz. fn. A kénhutákban így neveztetik azon agyagból csinált cső, melyen az érczekből kiüzött kén általfoly.

*KEND (1)
az alsó rendűek között divatozó megszólitási czím, mely nem egyéb, mint a röviditett kelmed, vagy igazabban kegyelmed. Lásd ezt. Ezen czím illeti a tisztek által hivatalosan szólított közkatonákat is. Régente, sőt a mult század végén is a felsőbb ranguak között még divatban volt. Most az úgynevezett tisztes rendüek az ily czimezést megbántásúl vennék. Innen a visszatorló mondás: Ha én kend, úgy kend is kend.

*KEND (2)
(ken-d) áth. m. kend-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Az egyszerü ken igének d-vel toldott módosítványa. Származékai: kendő, kende-fende, kendőz. V. ö. KEN.

*~KEND
összetett képző fecskend igében, és ennek származékaiban; Molnár Albertnél: fecskent, azaz fecscsent, tehát sajátlag ent igeképző s a k elűl a cs-ből módosult, ez pedig a v-ből hasonúlt: fecsü-ent, fecs-v-ent, fecs-cs-ent, fecs-k-en-t. Ha pedig azt vélnők, hogy ,fecskend' gyakorító értelmű, akkor ,fe-cs-eg-ent' lenne az elemzés, a k a g-ből változván át, mint czinke = czinege szókban is.

*KENDE
falu Sáros m.; helyr. Kendé-re, ~n, ~ről.

*KENDEFENDE
(kende-fende) ösz. fn. A kenden, kendfend törzsököktől eredvén am. zsirosan, piszkosan, minden csín vagy izlés nélkül festett mű, mázolt festvény, kép.

*KENDĚLICZ
fn. tt. kenděliczet, l. KENDĚRICZE.

*KENDEPIR
(kende-pir) ösz. fn. Arczfestő, arczmázoló piros festék, pirositó. (Carmin).

*KENDĚLICZE
l. KENDĚRICZE.

*KENDĚR
fn. tt. kenděr-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kicsinyezője: kenděrke v. kenděrěcske. Megegyezik vele a mongol kindur v. kindsur, uigur, török kendir; továbbá ken törzsöke ugyanaz a török kenevir, hellén kannabiV, kannaboV, latin cannabis, német Hanf, szláv konopa, arab kunnep, persa cannab, irland hanpr, franczia chanvre stb. szók kan, kun, han, ken gyökeivel. Talán kend törzs azonos hánt szóval, melyből magas hangon hent-es (= hántos) is származik; t. i. a kendernek héja hántható, hántani v. hántásra való. V. ö. HÁM, ING, (1). Ezen nagy hasznu növény a kétlakiak seregébe, és öthimesek rendébe tartozik: hímvirágának csészéje öt hasábu; bokrétája nincs, hímszálai igen rövidek (virágos kender); anyavirágának csészéje egy tagu ép, az oldalán nyilik, bokrétája nincs; anyaszála kettő, makkocskája egy, héja kétkopácsu, (magvas kender). Kendert nyőni, (néhutt: szakgatni), áztatni, tilólni, törni, (néhutt: vágni), gerebenezni, fonni. Szép, hosszu, fehér kender. Olyan a haja, mint a kender. Kenderből font madzag. A czigánynak büdös a kender, mert avval akasztják fel az embert. Ki látott kenderből templomot? Mesekérdés, melyre az a felelet: aki azt a kenderek közt állva nézte. Vad kender. Felnő mint a vad kender. (Km.). Midőn a kender szó melléknevül jelent kenderből valót, vagy kender szinűt. pl. kender hám, kender haj.

*KENDĚRÁZTATÁS
(kenděr-áztatás) ösz. fn. Első munka a kendermüvek gyártásában, melynél fogva a nyers kendert legczélszerüebben lágy álló vizben lenyomtatva mintegy két hétig tartogatják, mely idő alatt nyerseségét elveszti, és a zöld szín helyett fehérfakót ölt.

*KENDĚRÁZTATÓ
(kenděr-áztató) ösz. fn. 1) Azon hely, illetőleg tó, pocsolya vagy fólyóvíz öble, melybe a kendert ázás végett lerakják. 2) Személy, ki kendert áztat.

*KENDĚRBÁRSONY
(kenděr-bársony) ösz. fn. Bársonyféle szövet, melynek bélfonala kenderből, s mellékfonala selyemből áll.

*KENDĚRBÉL
(kenděr-bél) ösz. fn. A kender szárának, vagy kórójának bele.

*KENDĚRBOLHA
(kenděr-bolha) ösz. fn. A kendernövényeket pusztító bolhanemű féreg.

*KENDĚRCSĚPŰ
(kenděr-csěpű) ösz. fn. A meggerebenezett kenderszálak alja, kóczcza, mely t. i. gerebenezéskor a fogak között marad.

*KENDĚRĚS
falu Heves m. puszta Torontál m.; helyr. Kenděrěs-re, ~ěn, ~ről.

*KENDĚRĚSKE
falu Bereg m.; helyr. Kenděrěské-re, ~n, ~ről.

*KENDĚRFARKU
(kenděr-farku) ösz. mn. Lóról mondják, melynek kenderfakó farka van.

*KENDĚRFÉSÜ
(kenděr-fésü) ösz. fn. Gereben, melylyel a megtilólt kenderszálakat fésülik, tisztítják.

*KENDĚRFONAL
(kenděr-fonal) ösz. fn. Guzsalyon vagy rokkán vagy gyári géppel font, pederített kenderszál.

*KENDĚRFÖLD
(kenděr-föld) ösz. fn. Különösen kendertermesztésre szánt és használt föld.

*KENDĚRFŰ
(kenděr-fű) ösz. fn. A kenderföldeken tenyészni szerető vékony szálu, és sima száru növényfaj.

*KENDĚRFŰZ
(kenděr-fűz) ösz. fn. A folyók sikos szélein, különösen öntéseken tenyésző vesszőfűz, mely szivóssága és hajlékonysága által különbözik a többi füzektől. A vörös kenderfűz igen alkalmas kocsikasnak, gúzsnak, a fehérből pedig kosarakat kötnek. Kenderfűznek nevezik, mert vékony száru, és sürüen terem, mint a kender.

*KENDĚRGYAP
(kenděr-gyap) ösz. fn. Kendercsöpüből készitett, s ruhabélésre alkalmatos gyapotféle anyag.

*KENDĚRHÁM
(kenděr-hám) ösz. fn. Kenderfonalakból szőtt vagy vert hám. Fakó szekér, kenderhám, nemesember, szűrdolmány. (Gúnyos km.). Vagy: Fakó szekér, kender hám, mind a kettő rosz szerszám; néhutt: kender gyeplő, csepű hám, mind a kettő rosz szerszám (Km.).

*KENDĚRICZE
(kenděr-i-cze) fn. tt. kendericzét. Éneklő kis madárfaj a verebek neméből, melynek rövid csőre, kurta lába, s villás farka van, s a kendermagot különösen szereti. (Fringilla cannabina).

*KENDĚRIKE
l. KENDĚRICZE.

*KENDĚRKERESKĚDŐ
(kenděr-kereskědő) ösz. fn. Ki megtilólt s markokba, kitákba kötött kenderáruval kereskedik.

*KENDĚRKÉVE
(kenděr-kéve) ösz. fn. Kisebb féle kéve, milyenbe a nyövött kendert szokták kötni. Egy megtörött, megtilólt, meggerebenezett kenderkévéből lesz rendesen egy marokkender.

*KENDĚRKÓCZ
(kenděr-kócz) ösz. fn. l. KENDĚRCSĚPŰ.

*KENDĚRKÖKÖRCSIN
(kenděr-kökörcsín) ösz. fn. A kökörcsinek neméhez tartozó növényfaj.

*KENDĚRKÖTÉL
(kenděr-kötél) ösz. fn. Kenderszálakból vert vagy gyártott kötél.

*KENDĚRLÁTÓ
(kender-látó) ösz. fn. Mutatványul az áztatóból haza hozott kender, hogy meglássák, ha jól elázott-e a kender vagy nem.

*KENDĚRMADZAG
(kenděr-madzag) ösz. fn. Kenderszálakból sodrott vagy körmön font madzag. V. ö. MADZAG.

*KENDĚRMAG
(kenděr-mag) ösz. fn. Az anyakendernek gömbölyű, fehérzöldes, olajos húsú magva. Kenděrmaggal etetni az apró madarakat. Kendermagból olajt ütni.

*KENDĚRMAGBOGÁR
(kenděr-mag-bogár) ösz. fn. l. ESZELÉNY.

*KENDĚRMAGOLAJ
(kenděr-mag-olaj) ösz. fn. Kendermagból ütött olaj.

*KENDĚRMAGOS
(kenděr-magos) ösz. mn. Tyúkról mondják, melynek tollai úgy vannak pettyezve, mintha kendermagosak volnának. Máskép: iromba.

*KENDERMÁL
erdélyi falu Doboka m.; ehlyr. Kendermál-ba, ~ban, ~ból.

*KENDĚRMALOM
(kenděr-malom) ösz. fn. Kis kézimalom, mely két egymással ellenkező irányban mozgatható hengerből áll, s a sarju kendert baromfiak eledeleül öszvezúzza.

*KENDĚRMEZŐ
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kendermező-re, ~n, ~ről.

*KENDĚRMOCSOLYA
(kenděr-mocsolya) ösz. fn. Mocsolya, vagyis álló viz, melyben kendert áztatni szoktak, kenderáztató.

*KENDĚROLAJ
(kenděr-olaj) ösz. fn. l. KENDĚRMAGOLAJ.

*KENDĚRPAKÓCZA
(kenděr-pakócza) ösz. fn. A pakóczák neme alá tartozó növényfaj; levelei nyelesek, háromhasábúk; hasábjai láncsásak, fürészesek, a közép hasáb hosszabb. Máskép: keresztes bodza, vízi kender, paszkoncza, pakócza. (Eupatorium cannabinum).

*KENDĚRSZÁR
(kenděr-szár) ösz. fn. A kendernövénynek szára, melynek rostos szálu héjából a szövésnek való anyagot készítik.

*KENDĚRSZÁRITÁS
(kenděr-száritás) ösz. fn. Az áztatóból kiszedett, és kiteregetett kendernek a szabad lég és nap sugarai által eszközlött száritása.

*KENDĚRSZÖSZ
(kenděr-szösz) ösz. fn. A meggerebenezett kendernek finomabbféle gyönge szálai.

*KENDĚRTERMESZTÉS
(kenděr-termesztés) ösz. fn. A mezei gazdaságnak egyik nevezetes ága, mely azzal foglalkodik, hogy kendert termeszszen. Kendertermesztésből élni.

*KENDĚRTILÓ
(kenděr-tiló) ösz. fn. Tiló, mely által a kendert a pozdorjától megtisztítják. V. ö. TILÓ.

*KENDĚRTILÓLÓ
(kenděr-tilóló) ösz. fn. Személy, különösen nő, ki kendert tilól.

*KENDĚRTÓ
(kenděr-tó) ösz. fn. Tó, melyben kendert áztatni szoktak, kenderáztató.

*KENDĚRTÖRÉS
(kenděr-törés) ösz. fn. Kenderrel bánó munka, mely által a megáztatott, és kiszáritott kendernek szárát megtörik, hogy azután a tilóval megtisztítsák pozdorjájától.

*KENDĚRTÖRŐ
(kenděr-törő) ösz. fn. Fából készitett eszköz, melylyel tilólás előtt a kender szárait megtörik. E végre Mátyusföldén az úgynevezett csikoltyút használják.

*KENDĚRVÁGÁS
(kenděr-vágás) l. KENDĚRTÖRÉS.

*KENDĚRVÁGÓ
(kenděr-vágó) l. KENDĚRTÖRŐ.

*KENDĚRVÁSZON
(kenděr-vászon) ösz. fn. Kenderfonalakból szőtt vászon, különböztetésül a lenvászontól.

*KENDĚRZILIZ
(kenděr-ziliz) ösz. fn. A zilizek neme alá tartozó növényfaj; levelei molyhos-érdesek, az alsók tenyeres-ujjasak, a felsők hármasak, középlevelkéi sokkal hosszabbak. (Althea cannabina).

*KENDĚZ
(kend-ěz) áth. m. kenděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valakit kend czímmel szólít, kendnek nevez. A magyar pórnő kendezni szokta férjét. Megvetésből kendezni valakit.

*KENDĚZÉS
(kend-ěz-és) fn. tt. kendězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kend czímmel szólitás. A kendezés már csak az alsóbb osztálybeli népnél van szokásban.

*KENDI
puszta Abaúj m.; helyr. Kendi-be, ~ben, ~ből.

*KENDI-LÓNA
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Lóná-ra, ~n, ~ról.

*KENDIK
(ken-d-ik, olyan mint mosdik) k. m. kend-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valami kenőcsfélével magát, különösen arczát bemázolja. 2) Törölközik. Későn jöttél, hanem mosdjál s kendjél ki az ajtón. (Km.).

*KENDŐ (1)
(ken-d-ő) fn. tt. kendő-t. Kicsinyezője: kendőcske. 1) Szoros tulajd. ért. ruhanémű, vászon v. gyolcsdarab, mely által valaki bizonyos mázt, festéket, szagos vizet stb. magára ken, vagy pedig melylyel törölközik. Innen: asztalkendő, melylyel evéskor szájunkat, kezünket törölgetjük. Törölköző kendő, melylyel mosdáskor élünk. Olyan a kendő, milyen a mosdó. (Km.). Orrkendő v. zsebkendő, melyet orrtisztítás végett rendesen zsebben szoktunk viselni. 2) Szélesb ért. ruhadarab, melylyel kivált a nőszemélyek élnek nyakaik, vállaik befödésére, s a férfiak nyakravalóul.
"Amoda megy egy kis lány,
Selyemkendő a nyakán."
Népd.
"Szőke kis lány, selyemkendőd megázik,
Népd.
"A csengeri temetőn,
Elvesztettem a kendőm."
Népd.
"Három piros kendőt veszek,
Ha fölteszem, piros leszek."
Népdal.
Általán a kendő a magyar népdalokban nagy szerepet játszik, különösen színre nézve a vörös és fehér, kelmére a bársony és selyem.

*KENDŐ (2)
(ken-d-ő) mn. tt. kendő-t. Amivel valamit kennek, mázolnak, festenek. Kendővizek, olajok, mázak.

*KENDŐ (3)
erdélyi falu Maros Székben; helyr. Kendő-re, ~n, ~ről.

*KENDŐFOGÁS
(kendő-fogás) Szokottabban l. KÉZFOGÓ.

*KENDŐLAKÁS
(kendő-lakás) Szokottabban l. KÉZFOGÓ.

*KENDŐSZĚG
(kendő-szěg) ösz. fn. Fogas, melyre leginkább kendőket akasztunk.

*KENDŐSZĚR
(kendő-szěr) ösz. fn. Általán mindenféle szer, pl. szagos víz, olaj, máz, bécsirongy, festék stb., melylyel magukat némelyek, kivált a hiú nők szépíteni szokták.

*KENDŐZ
(ken-d-ő-z) áth. m. kendőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Magát vagy mást holmi szépítő szerekkel, pl. szagos vízzel, olajjal stb. kenifeni. Arczát, vállait kendőzi. Elkendőz am. kendőváltással eljegyez.

*KENDŐZÉS
(ken-d-ő-z-és) fn. tt. kendőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki hiuságból kenifeni arczát, bőrét. Arczkendőzés. Elkendőzés am. kézfogás, eljegyzés kendőváltással.

*KENDŐZETLEN
(ken-d-ő-z-etlen) mn. tt. kendőzetlen-t, tb. ~ěk. Aki vagy ami nincsen kendőzve. V. ö. KENDŐZ. Kendőzetlen arcz. Kendőzetlen szépség.

*KENDŐZGET
(ken-d-ő-z-get) gyak. áth. m. kendőzget-tem, ~tél, ~ětt, par. kendőzgess. Gyakran vagy folytonosan kendőz.

*KENDŐZGETÉS
(ken-d-ő-z-get-és) fn. tt. kendőzgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki kendőzgeti magát. V. ö. KENDŐZGET.

*KENDŐZIK
(ken-d-ő-z-ik) k. m. kendőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Magamagát, illetőleg arczát kenifeni, mázolja, szépíti. V. ö. KENDIK.

*KENDŐZKÖDIK
(ken-d-ő-z-köd-ik) k. m. kendőzkőd-tem, ~tél, ~ött. Gyakran vagy folytonosan kendőzi magát. V. ö. KENDŐZ.

*KENDŐZŐ
(ken-d-ő-z-ő) mn. és fn. tt. kendőző-t. Általán akármily szer, melylyel valaki kenifeni magát. Kendőző olajok, vizek. Kendőzőket vásárolni. Kendőzőkkel fölszerelt pipereasztal.

*KENDŐZÖTT
(ken-d-ő-z-ött) mn. tt. kendőzött-et. Kendőzővel mázolt, kencsefencsélt, szépitett. Kendőzött hiu nők. Kendőzött szépség.

*KENDTEK
l. KEGYELMED alatt.

*KÉNECSSAV
(kénecs-sav) ösz. fn. Ha a ként meggyújtják, ez a levegői élenynyel vegyűl, s kellemetlen szagú, köhögésre ingerlő, fojtó gőzt fejt ki; ezt nevezik kénecssav-nak, mely kevesebb élenyt tartalmaz mint a kénsav. l. ezt. A mondott gőz adott alkalmat a kénnek ,büdöskő' nevezetére.

*KENEDÉK
(ken-ed-ék) fn. tt. kenedék-ět, harm. szr. ~e. Szorosabb elemzés szerént vagy kendék a kend, vagy keneték a kenet törzsöktől. Jelenti azon szert, mely kenő, kenőcs gyanánt használtatik, s czélja inkább holmi testi bajokat lágyítani, enyhíteni, mintsem szépíteni. Szakgatás, csömör elleni kenedék.

*KENEDÉKĚS
(ken-ed-ék-ěs) mn. tt. kenedékěs-t v. ~et, tb. ~ěk. 1) Miben kenedéket tartanak. Kenedékes edény, csésze. 2) Kenedékkel mázolt, nedvesitett, orvosolt. Kenedékes daganat.

*KÉNÉGÉNY
(kén-égény) ösz. fn. Borlélnek és kénsavnak bizonyos vegyitéséből eléállott égény. (Aether Sulphuris). Máskép: kénszesz.

*KENĚGET
(ken-ěg-et) áth. és gyakor. m. keněget-tem, ~tél, ~ětt, par. keněgess. Valamit gyakran ken. A fájós, szakgatásban szenvedő inakat, tagokat kenegetni. Haját, bajuszát kenegetni. V. ö. KEN. A Nádor-codexben am. törőlget. "A szentöknek ű seböket nömös gyolcsval kenegeti vala" (cum linteis pretiosis extergebat.) Toldy F.).

*KENĚGETÉS
(ken-ěg-et-és) fn. tt. keněgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kenegetnek. Kenegetéssel szétoszlatni a daganatot, elűzni a csömört.

*KENEKĚDIK
(ken-e-kěd-ik v. ken-ek-ěd-ik) k. m. kenekěd-tem, ~tél, ~ětt. Önmagát, saját testét kenegeti.

*KÉNĚL
(kén-ěl) áth. m. kéněl-t. Valamit kénnel vegyít, készít, ellát. Kénelni a gyufákat. Kénelni a boros hordót.

*KENENY
(ken-eny) fn. tt. keneny-t, tb. ~ěk. A nemtelen nehéz és ritkább fémek egyike, mely kissé veresbe vegyülő fehér szinnel, tündöklő fémfénynyel, lemezes, jegeczes szerkezettel bir, rendkivül rideg s ennélfogva könnyen porrá törhető, könnyen megolvad, s a légen hevitve kékes fehér lánggal ég meg és éleggé változik. Keneny nevezetét azon sajátságánál fogva nyerte, miszerint egy nevezetes készitményét, az úgynevezett keneny-remeklet-et (Magisterium Bismuthi) kenő, kendőző, bőrt fehérítő szerül használják. Latin neve: Bismuthum vagy Wismuthum. (Török J. tanár).

*KÉNENY
(kén-eny) fn. tt. kéneny-t, tb. ~ěk. A fémdedek közé tartozó elemi test. (Sulphur). Minthogy a köz életben is divatos szép rövid neve van (kén), és ott maga ezen elemi test is tisztán eléfordúl, az eny végzetet nem tartjuk szükségesnek.

*KÉNÉR
(kén-ér) ösz. fn. Ér a kénaknában, hol kénásvány találtatik.

*KÉNÉRCZ
(kén-ércz) ösz. fn. Ércz, mely kénrészeket foglal magában.

*KENĚS
(ken-ěs) mn. tt. keněs-t v. ~et, tb. ~ek. Heves megyében am. kent, ami meg van kenve. Keněs tengely. Képzésre hasonló piritos, takaros, vakaros szókhoz.

*KENÉS
(ken-és) fn. tt. kenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit kennek, ezen igének minden értelmében. Hájkenés, szekérkenés. Csömör ellen jó a kenés. Ikerítve: kenésfenés am. cselekvés, midőn valaki valamit többféle zsíros, olajos, festékes szerekkel összevissza fen.

*KÉNĚS
(kén-ěs) mn. tt. kéněs-t v. ~et, tb. ~ek. Kénnel vegyített, készített. Kénes mészföld. Kénes ércz. Kénes gyufa.

*KENESE
falu Veszprém m.; puszta Somogy megyében; helyr. Kenesé-re, ~n, ~ről.

*KENÉSFENÉS
(kenés-fenés) iker szó. Cselekvés, midőn valaki kenfen valamit. V. ö. KENFEN.

*KÉNESŐ (1)
(kén-eső) ösz. fn. Eső, mely után némely időtájban, és vidékeken igen finom sárgaszinü por lepi a földet, s melyet a nép véleménye kénnek gondol, holott nem egyéb, mint a vörösfenyők sudarain létező sárga por, mely május vége körül bőven kihull, s az eső által szétmosódik.

*KÉNĚSŐ (2)
(kén-ěs-ő vagy ken-es-ő) fn. tt. kéněső-t. Gyöke vagy az ásványt jelentő kén, melyből lett kéněs, és az elavult ige kéněsik, azaz kénes állapotban van, s ebből igenév és főnév kéneső; vagy mint némelyek vélekednek, am. keneső, amivel kenni szoktak, különösen a melyet üvegre kennek, és ez által tükröt készítenek. 1) Szoros ért. vörös szinű ásvány, mely higanyból és kénből van vegyítve. (Cynnabaris). Innen 2) így nevezik magát a tiszta higanyt, azaz természeténél fogva a mi légmérsékletünkben híg, ezüst gyanánt fehérlő, és fényes félérczet is, mely az arany után legsulyosabb, kis nyomás által apró részecskékre oszolva szétfut, nagy tűzben forr s gőzzé válik, de meghűlés után ismét elébbi alakjában megjelenik. (Mercurius). Eleven kéneső, minthogy igen mozgékony. V. ö. HIGANY.

*KÉNĚSŐS
(kén-ěs-ő-ös v. ken-es-ő-ös, v. kén-esős) mn. tt. kéněsős-t v. ~et, tb. ~ek. Kénesővel bővelkedő, kénesőt termő. Kénesős akna, bánya. 2) Kénesővel vegyített, készített. Kénesős kenőcs, gyógyszer. 3) Miben kénesőt tartanak. Kénesős edény, toll, cső. V. ö. KÉNĚSŐ.

*KENÉSZ
falu Vas m., puszta Somogy m.; helyr. Kenész-re, ~ěn, ~ről.

*KENET (1)
(ken-et) miv. m. kenet-tem, ~tél, ~ětt, par. keness. Eszközli, rendeli, hogy valaki valamit kenjen. Szekeret kenetni. A nyakát, vállát kenetni.

*KENET (2)
(ken-et) fn. tt. kenet-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon szer, melylyel valamit v. valakit kennek. Drága kenetek. Kenetet csinálni, árulni. Kenetnek való tok. Hajkenet. 2) Katholika egyházi értelemben utolsó kenet jelent szentséget, mely által a pap a nehéz beteget szent olajjal megkeni, hogy Isten kegyelmével a halál küzdelmeit erős lelküleg türje, s mit érzékei által vétett, megbocsáttassék neki. 2) Átv. ért. felsőbb mennyei ihlet, mely az egyházi, s erkölcsi tanitó beszédét általlengi, s azt a hallgató hivek szivében foganatossá teszi. Kenettel szólani. Kenettel teljes szent beszéd.

*KENETÁRUS
(kenet-árus) ösz. fn. Aki részint gyógyitó, részint kendőző szereket árul, illatárus.

*KENETDÚS
(kenet-dús) ösz. mn. l. KENETĚS, 3).

*KENETĚS
(ken-et-ěs) mn. tt. kenetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Miben kenetet tartanak. Kenetes szelencze, edény. 2) Mit kenettel bedörzsöltek. Kenetes fürtök. 3) Átv. ért. az erkölcsi érzelmekre ihletve ható, foganatosan müködő. Kenetes egyházi, erkölcsi tanítás, beszéd. 4) Mint főnév jelent személyt, ki keneteket készít vagy árul.

*KENETLEN
(ken-etlen) mn. tt. kenetlen-t, tb. ~ěk. Ami vagy aki nincsen kenve. Kenetlen haj, bajusz, szakáll. Kenetlen csömörbeteg. Kenetlen tengelyü szekér csikorog.

*KÉNETLEN
(kén-etlen) mn. tt. kénetlen-t, tb. ~ěk. Amiben nincs kén, vagy ami nincs kénezve. Határozókép am. kén nélkül, kénetlenül.

*KENETOLAJ
(kenet-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet kenetül használnak. Egyházi kenetolaj.

*KENÉZ
puszta Bihar m., ÉR~, CSEREPES ~, TAKTA~ falvak, Szabolcs m.; helyr. Kenéz-re, ~ěn, ~ről. l. KENÉSZ.

*KÉNĚZ
(kén-ěz) áth. m. kéněz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Általán, valamit kénnel vegyít, elkészít. Gyufákat kénezni. Különösen az üres borhordókat égő kénnel kifüstöli, hogy dohosak, penészesek ne legyenek. Kénezik a borokat is, hogy a megromlás ellen óvják.

*KÉNĚZÉS
(kén-ěz-és) fn. tt. kénězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit kénezünk. Hordók, borok kénezése. V. ö. KÉNĚZ.

*KÉNĚZET
(kén-ěz-et) fn. tt. kénězet-ět, harm. szr. ~e. Kénből készített s a boroshordóknak és boroknak adott, romlás elleni ovószer.

*KENÉZLŐ
falu Szabolcs m.; helyr. Kenézlő-re, ~n, ~ről.

*KENFEN
ösz. áth. Mindkét ige ragoztatik: kent-fent, kenni-fenni. Valamit holmi zsiros, olajos, festékes szerekkel összevissza ken, mázol, dörzsöl. Orczáját mindig kenifeni, mégsem szép.

*KÉNFONAL
(kén-fonal) ösz. fn. Olvasztott, kénkőbe mártott fonal, milyet a gyufák feltalálása s divatba hozása előtt gyertyagyujtásra használni szoktak.

*KÉNFORRÁS
(kén-forrás) ösz. fn. Forrásvíz, mely kénrészecskéket tartalmaz, s többé-kevésbbé kénbűzt vagy ízt lehet rajta érezni.

*KÉNFÖLD
(kén-föld) ösz. fn. Földnem, különösen agyagföld, mely kénnel van keverve.

*KÉNFÜST
(kén-füst) ösz. fn. Nehéz szagu füst, mely a meggyujtott s égő kénből kifejlődik. Kénfüsttel megfojtani a méheket.

*KÉNGŐZ
(kén-gőz) ösz. fn. A meggyujtott kénnek fojtó gőze.

*KENGYEL (1)
fn. tt. kengyel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Törzsöke valószinüleg a fölhágást, magasra szállást jelentő kel, melyből lett: kelt v. keld, kelden, kelgyen, végre betűáttétellel: kengyel (am. keltő v. felhágató eszköz), mint bal törzsökből bald, baldoz, baldozó, baldzsan, bandzsal, azaz balra, félre néző. Lehet szintén betűáttétellel a kelentyű (vagy kelenty) módosulata is, melylyel mint görbén aláhajló eszközzel, alakjára nézve is mindkét értelmében egyezik. 1) Tulajd. ért. a nyeregről kétfelől lelógó talap, mely által a lovag föllép, felhág, azaz a nyeregbe kél, s fennülvén, lábait mint zsámolyon nyugosztalja. Rövidebbre venni vagy megereszteni a kengyelt. Kengyelbe hágni. Törökül üzengi v. özengi, finnül kenkä. 2) Nadrág talpalója, mely a felhuzott nadrágot feszesen tartja, s szárát fölebb csúszni nem engedi.

*KENGYEL (2)
puszta Heves m.; helyr. Kengyel-re, ~ěn, ~ről.

*KENGYELĚS
(kengyel-ěs) mn. tt. kengyelěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mi kengyellel van ellátva, fölszerelve. Kengyeles nyereg, nadrág.

*KENGYELFUTÓ
(kengyel-futó) ösz. fn. Sajátságos jelmezü főuri szolga, ki valamely innepély alkalmával, vagy különben is ura hintaja előtt fut. Régebben lovagló urok mellett (mintegy kengyel mellett) futott, innen a neve.
"Lejtőzik alatta igen haragos mén,
. . . . . . . . . . .
Tíz kengyelfutó van két felől mellette,
Hajnalszín atlaczban őket öltöztette."
Gyöngyösi István.
Szélesb ért. gyors futár.

*KENGYELKARIKÁK
(kengyel-karikák) ösz. több. fn. Vaskarikák a nyereg két oldalán, melyekbe a kengyelszárakat húzzák.

*KENGYELSZÁR
(kengyel-szár) ösz. fn. Szíj, mely a kengyelkarikákba húzva alálóg, s melynek alsó végéhez a kengyelvas vagy kengyeltalp illesztve van.

*KENGYELTELEN
(kengyel-te-len) mn. tt. kengyeltelen-t, tb. ~ěk. Minek kengyele nincsen. Kengyeltelen nyereg, nadrág.

*KENGYELTARTÓ
(kengyel-tartó) ösz. fn. Szolgaszemély, ki a nyeregbe ülő urának a kengyelt tartja, hogy kényelmesen felléphessen.

*KENGYELTÓ
puszta Borsod m.; helyr. Kengyeltó-ra, ~n, ~ról.

*KENGYELVAS
(kengyel-vas) ösz. fn. Vasból készített, jobbára homorú talap, mely a kengyelszár végéhez van illesztve, s a lovagnak zsámolyul szolgál.

*KÉNGYERTYA
(kén-gyertya) ösz. fn. Megkénezett fonal, mely tűzhöz értetve lángot vet, s gyertya gyanánt ég. A gyufák feltalálása előtt közhasználatu gyertyagyujtó szer volt.

*KÉNHUTA
(kén-huta) ösz. fn. Huta, melyben a kénásványokból a kénes részeket kiégetik.

*KENIG
l. PEDIG.

*KÉNINTÉZET
(kén-intézet) ösz. fn. Több épületből álló bányatelepítvény, hol az ásványokból, érczekből ként égetnek.

*KÉNÍR
(kén-ír) ösz. fn. Kénporral vegyített ír, vagyis kenőcs.

*KÉNKAMARA
(kén-kamara) ösz. fn. Kamara, melyben a ként tartják. Továbbá kamara, melyben ként készítenek, tisztogatnak.

*KÉNKANÁL, KÉNKALÁN
(kén-kanál v. ~kalán) ösz. fn. A kénhutákban használt vas kalán, melylyel a kéntisztító vas korsókból az olvadék tisztátalan részét lefölözik.

*KÉNKENŐCS
(kén-kenőcs) ösz. fn. Kenőcs, melynek lényeges részét kén teszi, máskép: kénír.

*KÉNKOH
(kén-koh) ösz. fn. Koh vagy huta, melyben az érczekből ként égetnek.

*KÉNKŐ
(kén-kő) ösz. fn. Kőhöz hasonló tömör alakban találtató kénanyag, kénásvány. Magát a tiszta ként is nevezik ekképen. A köznép büdöskő-nek is hívja, mert meggyujtva kellemetlen büdös szagot ereszt magából.

*KÉNKŐBÁNYA
(kén-kő-bánya) lásd: KÉNAKNA.

*KÉNKÖVES
(kén-köves) ösz. mn. 1) Kénkővel bővelkedő, kőnkövet termő. Kénköves érczek, erek. 2) Kénkővel vegyített, készített, bekent. Kénköves kenőcs, ír. Kénköves fonal, gyufa. 3) Ami kénkövet, kénköves részecskéket tartalmaz. Kénköves víz, forrás, kút, fürdő.

*KÉNKÖVES GYÖKÉR, KÉNKÖVES KOCSORD
A kocsordok egyik faja, melynek gyökere gyantás, kénkő szagú; innen a neve; szára magas, hengeres, karczolt; levelei ötször hármasak; levélkéi szálaskeskenyek; kocsányai egyenetlenek. (Peucedanum officinale). Máskép a köznépnél: disznókömény, erdei vadkömény.

*KÉNKÖVEZ
(kén-kövez) ösz. áth. Valamit kénkővel vegyít vagy beken, megdörzsöl. Máskép: kénez. Különösen a boroshordókba kénkőfüstöt vagy gőzt bocsát, hogy egyfelől a hordókat, doh, penész ellen, másfelől a bort a romlástól óvja.

*KÉNKÖVEZÉS
(kén-kövezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit kénköveznek. Boros hordók kénkövezése. V. ö. KÉNKÖVEZ.

*KÉNLAP
(kén-lap) ösz. fn. Kénkővel megfuttatott lapos keskeny szövet, melylyel a boros hordókat kénezik.

*KÉNLÉL
(kén-lél) ösz. fn. l. KÉNÉGÉNY.

*KÉNMÁJ
(kén-máj) ösz. fn. A hamany és kén bizonyos vegyülete, pl. híg úton maró v. étető hamulúgban főzve a porrá tört ként felolvasztják, s az oldatot a kiszáradásig elpárologtatják. E vegyületnek májbarna szine levén, innen a neve. (Hepar sulphuris, Schwefelleber).

*KÉNNEMŰ
(kén-nemű) ösz. mn. Tulajdonságainál fogva a kénféle ásványokhoz tartozó, hasonló.

*KÉNNYOMAT
(kén-nyomat) ösz. fn. Metszett kőnek, éremnek stb. formája, képe, melyet kénbe nyomtak.

*KÉNOLVASZTÓ
(kén-olvasztó) ösz. fn. lásd: KÉNINTÉZET.

*KENŐ
(ken-ő) fn. tt. kenő-t. 1) Személy, ki valakit ken. 2) Szer, melylyel valamit kennek, pl. szekérkenő, hajkenő. 3) Ruha, melylyel valamit törölnek, mint: kezkenő.

*KENŐCS
(ken-ő-cs) fn. tt. kenőcs-öt, harm. szr. ~e v. ~cse. Repülő, híg vagy sürűbb, ragadós részekből álló szer, melylyel valamit kennek; gyógyír, gyógykenőcs.

*KENŐCSMILLYE
(kenőcs-millye) ösz. fn. Millye, vagyis szelencze, melyben kenőcsöt tartani szoktak.

*KENŐCSÖL
(ken-ő-cs-öl) áth. m. kenőcsöl-t. Valamit v. valakit kenőcscsel beken, megdörzsöl. Kenőcsölni a szakgatásban szenvedő inakat. Kenőcsölni a csömörös ember hátát.

*KENŐCSÖLÉS
(ken-ő-cs-öl-és) fn. tt. kenőcsölěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit kenőcsölnek.

*KENŐCSÖS
(ken-ő-cs-ös) mn. tt. kenőcsös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben kenőcsöt tartanak; kenőcscsel bővelkedő. Kenőcsös börböncze. Kenőcsös bolt. 2) Kenőcscsel bedörzsölt. Kenőcsös haj.

*KENŐCSSZELENCZE
(kenőcs-szelencze) ösz. fn. l. KENŐCSMILLYE.

*KENŐFENŐ
(kenő-fenő) iker mn. és fn. Mondják kuruzsoló orvosról, kinek gyógyszerei főleg holmi írekből, kenőcsökből állanak.

*KENŐFENŐSÉG
(kenő-fenőség) iker fn. Nyegleség, kontárkodás az orvoslásban, mely mindenféle bajt holmi külsőleg alkalmazott szerek, írek, kenőcsök által gyógyít.

*KENŐFESTÉK
(kenő-festék) ösz. fn. Szépítő festék, melylyel némelyek kivált a hiú nők, arczaikat, ajkaikat, szemöldjeiket stb. kenik. Kenőfestéket használnak a szinpadon fellépő szinészek is.

*KENŐFŰ
(kenő-fű) ösz. fn. l. PARAJLIBATOP.

*KENŐKÉS
(kenő-kés) ösz. fn. Általán kés, melylyel valamely lágy testet szétnyomnak vagy fölkennek, pl. a gyógyszerészek, sebészek kése, melylyel a tapaszírt ruhára kenik.

*KENŐOLAJ
(kenő-olaj) ösz. fn. Olaj, különösen olajos szépitő szer, melylyel valamit kennek, kendőznek.

*KENŐPÉNZ
(kenő-pénz) ösz. fn. Szekérkenőért vagy kenésért fizetett pénz.

*KÉNŐS
erdélyi falu Udvarhely Székben; helyr. Kénős-re, ~ön, ~ről.

*KÉNPÁRA
(kén-pára) ösz. fn. l. KÉNGŐZ.

*KÉNPÖRKÖLÉS
(kén-pörkölés) ösz. fn. A kénhutai munkálkodásnak azon különös módja, melynél fogva az érczekből a ként nem égetés által, hanem pörkölve hajtják ki.

*KÉNRONGY
(kén-rongy) ösz. fn. Olvasztott kénbe mártott, s gyújtószerül használtatni szokott ruhadarab vagy szalag.

*KÉNRUBIN
(kén-rubin) ösz. fn. Repülő olajban áztatott kénkő, mely átlátszó, s veres szinű testet képez.

*KÉNRÚD
(kén-rúd) ösz. fn. Vékony rúd- vagy is hengeralakban eléállított kénanyag.

*KÉNSALAK
(kén-salak) ösz. fn. A kénégető edények fenekén maradó tisztátalan részek, melyek a tisztúlt kémnek mintegy seprejét teszik.

*KÉNSÁRGA
(kén-sárga) ösz. mn. A kén szinéhez hasonló világos sárga szinű. Kénsárga máz.

*KÉNSAV
(kén-sav) ösz. fn. A kénnek az élenynyel legmagasb fokú vegyülete s a legerősebb savak egyike, mely a növényi és állati anyagokat hirtelen szétdúlja, s ennél fogva a legnagyobb ovatossággal kezelendő anyagok egyike. (Acidum sulphuris. Schwefelsäure).

*KÉNSAVANY
(kén-savany) l. KÉNSAV.

*KÉNSAVAS
(kén-savas) ösz. mn. Kénsavval öszvekötött vagy azzal készített, vegyített. Kénsavas ón, vas, mészföld. Kénsavas folyadék.

*KÉNSERPENYŐ
(kén-serpenyő) ösz. fn. A kénhutákban ólomból öntött kis, alacsony medrű tálak, hideg vízzel töltve, melyekbe az olvasztottt ként bele folyatják, hogy meghüljön.

*KÉNSZAG
(kén-szag) ösz. fn. Kellemetlen büdös szag, melyet az égő kén terjeszt maga körül.

*KÉNSZER, KÉNSZERÍT
stb. l. KÉNYSZER, KÉNYSZERÍT stb.

*KÉNSZESZ
(kén-szesz) ösz. fn. lásd: KÉNÉGÉNY.

*KÉNSZÍN
(kén-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a kéné, világos sárga szín.

*KÉNSZÍNŰ
(kén-színű) ösz. mn. Olyan világos sárga szinnel biró, milyen a kéné szokott lenni; kénsárga. Kén szinű festék, máz. Kénszinű bab.

*KÉNT
(ki-ént vagy k-ént) névviszonyitó, mely általán elfogadott szokás szerént a vele közvetlen viszonyban álló szóhoz kapcsoltatik, s azzal összetett, vagyis inkább már ma ragozott szót képez. Eredeti tisztaságában ént, s a k vagy ki-ből huzatott össze, vagy pedig nem egyéb, mint megkeményített előlehelet (h, ch, k). A legnagyobb valószinüség ki-ént mellett van, mivel mint is így származott: mi-ént, régiesen: mént. Az egyszerűbb ént fordul elé néha a régi magyar nyelvben a mai ,szerént' helyett, pl. a Tatrosi másolatban, Ruth 2. fej. "Vala kedeg Elimeleh férfiónak vérént való rokona." Kinizsiné imakönyvében (Nyelvemlékek, II. l. 30.): "Szivént való szerelmedvel." A régi m. Passióban (Toldy F. kiadása, 54. l.): "És törvényént (= törvény szerént) meg kell halni, mert Istennek fiává tötte magát." Katalin verses legendájában: azént = a szerént. Ugyanez alakban fentartották maiglan a szer-ént, rész-ént, im-ént, tüst-ént, s mélyhangúlag gyanánt (régiesen: gyalánt), iránt stb. szók. Alapértelme az alábbi elemzésből tűnik ki. Rokon ugyan vele a kép (imago) főnévből származott határzó: kép v. képen (secundum, iuxta, instar); a ,kép' t. i. nem egyéb, mint valamely tárgynak látható formája, alakja, mely az eredetihez hasonló, vagy hasonlani akar, s képzővé vált ezen két szó gyakran föl is cseréltetik, pl. akkép és akként, mikép, és miként, mindenkép és a székelyeknél: mindenként: mindazáltal igyekeznünk kell a szabatos megkülönböztetésre. T. i.
Ha az egyszerűbb ént határzót mélyebben elemezni akarjuk, alkotó részei ezek: a mutató e, élesen i, (melyeket láss a maguk helyén) melyekhez a módhatárzó képző en járulván, lett e-en v. i-en, összevonva én v. ín, azután t szintén határozói képzővel toldva: ént v. ínt (mintha mondanók: ezent = ezen módon). E szerént képződtek a következők is: képes, képesen, képesent, képesint; alkalmas, alkalmasan, alkalmasant, alkalmasint (Simai Kristófnál: alkalmasként), kora, kora-an, (korán), koránt; gyana, gyana-an, (gyanán), gyanánt; hosszu, hosszuan, hoszszan, hoszszant; vers, versen (ver-es, veres-en), versent (certatim). Ide tartozik talán a készantag is, mely hangrendileg készenteg, elemezve: kész, készen, készent, s az eg v. ag túláradó toldalék, mint a dunántúli aztánnag v. aztánnig, ottannag v. ottannig, ottannég, megintennig stb. szókban. És így az ént v. ínt annyit tesz, mint: ezen módon, mintha volna: ezent, vagyis ezen állapotban; és szerént am. amint a dolog szere van, pl. irás szerént beszélni azt teszi: úgy beszélni, amint az irás tartja, amint az irás szere, vagy sora hozza magával. Utcza szerént összeirni az embereket am. olyan szerben, azaz sorban, mint az utczák és utczai házak vannak. Más szerént cselekedni, am. azon módon, mint más szokott. Részént pedig am. részi v. részbeli (nem egész) állapotban. Részént eladni a gabonát, részént megtartani, am. azon mennyiségben eladni valamit, milyen bizonyos rész, stb. Hasonlók: képesént bánni valamivel, am. oly módon, mint illő, mint lehet, mint a dolog természetével megegyezik. Alkalmasint eljő, am. eljő a szerént, azon módon, amint alkalma lesz, alkalma mutatkozandik. Ezen értelemmel bir a ként, kínt is. Istenként imádni valakit, azt teszi, úgy, azon mértékben imádni, mint Istent illet. Másként cselekedni valamit am. úgy cselekedni, mint más állapot hozza magával. Bolondként szólani v. keringeni, am. azon módon, mint a bolondok szoktak, vagy mint valóságos bolond. Egyébként am. nem ezen, hanem más tekintetben. Pálként am. Pál cselekvése vagy mondása szerént, vagy, mint Pál teszen vagy tett, vagy Pál mondja vagy mondotta stb. Szóval az ént viszonyitó, s ettől származott szerént és ként is szigorú szabatossággal azonságra (mintha mondanók: ezenségre), a kép képen szók (vagy ha tetszik: képzők) hasonlóságra vonatkoznak. Vagyis pl. akként, azt teszi: ,azon módon', akkép v. akképen pedig: ,ahhoz hasonló módon.' "Senki nem ereszti új ruhának toldalékát ó ruhába, mert aként (taliter) az új toldalék kiszakad" Tatrosi codex. "És mastan sok dolgunk csodaképen (csodához hasonló módon) vagyon." 1547-diki levél. Nyelvemlékek II. kötet. Vegyes t. iratok, 63. l. V. ö. KÉP, KÉPEN. Tehát habár némely esetekben a ként és kép v. képen szókat fölcseréli is a nyelvszokás, pl. akként, akkép, miként? mikép? valamiként, valamikép, másként, máskép, mindenként mindenkép, azonként azonkép, ezenként ezenkép: de szabatosan véve különböznek, s egymással föl nem cserélhetők, úgy hogy ,miként' azt teszi: mi szerént, mihez mérve, alkalmazva; ,mikép' pedig mihez hasonlóan, minek hasonlóságára. Maga a köz szokás sem cseréli fel, a) midőn a kép a latin ter képzőnek felel meg: egyenlőkép, aequaliter, nem, egyenlőként; kiváltkép, peculiariter, nem: kiváltként; elegendőkép, sufficienter, nem: elegendőként; b) midőn világosan a hasonlóság, olyanság, forma alapfogalma rejlik benne, s olyan módon, olyanféle minőségben, gyanánt által fölcserélhető, (latinul: ,instar') pl. mentségkép mondani valamit mentségformán; semmikép nem birhattam rá, semmiféle módon. Ellenben a ként gyakran közdivat szerént is a latin ,secundum', ,juxta' szóknak felel meg; honnan különböznek: parancskép, tanácskép mondani valamit, instar mandati, consilii; parancsként, tanácsként cselekedni, secundum mandatum, consilium. Néha, amire a ként vonatkozik, alattomban értendő: pl. Péterként, mint föntebb mondottuk, jelentheti Péternek tettét vagy pedig mondatát. Tehát ,Péter' tetteként, tette szerént, vagy állításaként, állítása szerént. Különös figyelmet érdemel a ként, mint szám- és gyűnévrag, mely esetben az előtte álló n képző önhangzója az illető név többesszámának önhangzóját követi, pl. egy-en-ként, hárm-an-ként, tiz-en-ként, husz-an-ként, száz-an-ként; hasonlók: szál-an-ként, fej-en-ként, szěm-ěn-ként, kor-on-ként, darab-on-ként, köz-ön-ként, város-on-ként, nap-on-ként, eset-ěn-ként, éj-en-ként; melyekben a tőszó mindenütt többszörös értelemben vétetik, mintha volna: százak-ként, városok-ként, korok-ként, éjek-ként, napok-ként, azaz százak, városok, korok, éjěk, napok száma szerént. Még ,egyenként' is am. egyen-egyen. Ez régente összehúzva: kéd, Erdősynél: kíd (egyenkíd), a Debreczeni Legendáskönyvben két (esztentendőnkét, naponkét).
Figyelmet érdemel még Vass József pályaértekezése szerént a göcseji tájszólásban a ,ként' ragnak a személyi névmásokkal viszonyulása, s egyszersmind a személyragokkal ragoztatása is: én kéntem, te kénted, ő kénte (ű kiénte), mi kéntünk stb. Szintén itt ragoztatik magam, magad stb. szókkal is, de a személyrag elhagyásával magamként, magadként, magaként, magunkként stb.
A dunántúli némely vidékeken a t elesik: jutalomkén(t), mint általában az ,ént'-ből is: alkalmasén(t), a szerén(t). Vass József. Dunántúli nyelvjárás. Magyar nyelvészet. 1860. 107. lapon. Így esik el a t az ,ért' ragból az ország több vidékén is. Innen a Bécsi codexben kénkén am. kényként, (sponte, önként).
A török nyelvben eléforduló gibi névutót lásd: KÉP, KÉPEN alatt.
,Önként' szóban azt véljük, hogy ,kéjént' szóból húzatott össze; mert eléjön a régiségben: ő kéjén, önnönkéjén (ultro, sua sponte). l. ÖNKÉNT.

*KÉNTAPASZ
(kén-tapasz) ösz. fn. Kénbalzsamból, viaszból és gyantából készített gyógytapasz.

*KENTEFITE
(kente-fite) ösz. fn. l. KENDEFENDE.

*KENTEFITÉL
(mintegy: kente-fentel vagy kenetel-fenetel, vagy kende-fendel a ,ken-fen' ikerített szó, del v. etel képzőkkel toldott alakja néhutt: kencsel-fencsel); ösz. áth. m. kentefitélt. A Hegyalján divatos am. az egyszerűbb ,ken-fen.' Kentefitéli az orczáját.

*KENTEFITÉLÉS
(kente-fentelés) fn. tt. kentefitélés-t, tb. ~ěk. Kenésfenés. l. KENÉS alatt.

*KÉNTEJ
(kén-tej) ösz. fn. Fehér szinű, könnyű por, mely az edény fenekére száll, ha a kén némely vegyületeit kénsav által lecsapják. (Lac, v. magisterium sulphuris).

*KÉNTELEN
(kén-telen) mn. tt. kéntelen-t, tb. ~ěk. 1) Ami kénnel készítve, vegyítve nincs. Kéntelen gyufácskák. 2) Hibás kiejtéssel és irásmóddal am. kénytelen; l. ezt. A kétértelmüség eltávoztatása végett amaz jobban: kénetlen.

*KENTELKE
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Kentelké-re, ~ěn, ~ről.

*KĚNTĚRFALAZ v. KÖNTÖRFALAZ
Kriza gyüjteményében am. fog ide is tova is, fortélyoskodik. Úgy látszik a latinos ,contrafacere' olaszul: contraffare szóból ment át a székely nyelvbe, talán a román segitségével is.

*KENTET
(ken-tet); a székelyeknél am. kenet, miv. l. KENET. (1).

*KÉNÜSZÖK
(kén-üszök) ösz. fn. A kénhutákban azon kavicsföld, melyből tűz által a ként kihuzták.

*KÉNVIASZ
(kén-viasz) ösz. fn. A vargáknál, öszvezuzott kénnel vegyített viasz, melyet az úgynevezett fehérvarrásoknál használnak, kéncsiriz.

*KÉNVIRÁG
(kén-virág) ösz. fn. Ha a bizonyos fokig hevített kén kigőzölgéseit felfogják és rögtöni kihűtés által összesürítik, a kéngőz igen fínom, sárga szinű lisztté alakúl, ezt nevezzük kénvirágnak. Patikai szer. A macskák tejes eledelébe kénvirágot tenni.

*KÉNVÍZ
(kén-víz) ösz. fn. Víz, mely feloldott kénrészecskéket tartalmaz, milyenek számos ásvány-, vagy gyógyvizek.

*KÉNY
(kény v. kéj-ny) fn. tt. kény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Gyöke a kedélyre vonatkozó ke v. ké. Mind hangra, mind értelemre legközelebbi rokona a kéj. l. ezt. 1) A kedélyt kecsegtető érzet, gyönyörvágynak megfelelő állapot. Kényére vagy kénye kedve szerént élő ember. Kényt űzni. Kényén, kedvén nevelt gyermek. Nincs kényére a munkás élet, a tanulás. Kényére hagyni valakit. 2) A gyönyörérzésnek elpuhult vagy tulzó, kicsapongó, mértéktelen állapota, vagy működése, mely gyakran pajkos, nyakas, ellenszegülő modorban nyilatkozik. Kényét követni. Ebből ered a kényes, önkény, önkényes. Sínai nyelven kén am. pertinax, inobediens. V. ö. KÉNYES.

*KÉNYBĚCS
(kény-běcs) ösz. fn. l. KÉJBĚCS.

*KÉNYBIRÓ
(kény-biró), KÉNYBIRÓSÁG, (kény-biróság) lásd: VÁLASZTOTTBIRÓ, ~BIRÓSÁG.

*KÉNYELĚM
(kény-el-ěm) fn. tt. kényelmet; harm. szr. ~e. Az emberi kényeket vagyis, a kedélynek kedves vágyait előmozdító és kielégitő állapot. Kényelemmel ellátott uri lak. Kényelemmel utazni. Sok kényelemmel kinálkozó vendéglő. A katonának sok kényelemről le kell mondania. A kényelem különösen oly tárgyakra vonatkozik, melyek a lakáshoz, ruházathoz, testnek mozgásához, nyugtatásához tartoznak, s az a czéljok, hogy a testre tetsző behatással legyenek.

*KÉNYÉLET
(kény-élet) ösz. fn. Életmód, melyet valaki saját kénye kedve szerént folytat.

*KÉNYELMES
(kény-el-ěm-es) mn. tt. kényelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Kényelemmel ellátott, a kedély érzéki vágyainak megfelelő, azokat kielégitő. Kényelmes lakás, fekvés. Kényelmes utazás, kocsizás.

*KÉNYELMESEN
(kény-el-ěm-es-en) ih. A kény, illetőleg kényre vonatkozó tetszés igényeinek megfelelőleg, kényelmet élvezve. Kényelmesen lakni, utazni. Kényelmesen élni.

*KÉNYELMESSÉG
(kény-el-ěm-es-ség) fn. tt. kényelmesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kényelmek bősége, sokasága. Egész kényelmességgel lakni. 2) Azon tulajdonsága valaminek, melynél fogva kényelmesnek mondatik. Az utazó kocsi kényelmességéhez tartozik, hogy elég tágas legyen, ne rázzon stb.

*KÉNYELMETLEN
(kény-el-ěm-etlen) mn. tt. kényelmetlen-t, tb. ~ěk. Kényelem nélkül való. A rövid korbáju hintóban kényelmetlen az ülés. A szoros csizma kényelmetlen. Hatórozókép am. kényelem nélkül, kényelmetlenül.

*KÉNYELMETLENSÉG
(kény-el-ěm-etlen-ség) fn. tt. kényelmetlenség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, melyben, vagy tulajdonsága valaminek, mely miatt kényelmetlenül érezzük magunkat.

*KÉNYELMETLENÜL
(kény-el-ěm-etlen-ül) ih. Kényelmetlen módon, kényelem nélkül. Valamely roszul bútorozott, sötét, nedves szobában kényelmetlenül érezni magát.

*KÉNYELNÖK
(kény-elnök) l. VÁLASZTOTTBIRÓSÁGI ELNÖK.

*KÉNYÉN
(kény-e-en) ih. Kénye kedve szerént. Kényén v. kényére élni.

*KENYÉR v. tájdivatosan: KĚNYER
fn. tt. kěnyer-et. Kicsinyezője: kěnyérke v. kěnyerke, v. kenyerecske, harm. szr. kěnyer-e. Gyermeknyelven: pupa. Ha kisebb alakú, vagy fínomabb lisztből sütötték, czipó a neve. Mátyusföldén, és némely más tájakon kinyér, Csalóközben: könyér. Az ugynevezett ékvesztő szók egyike, melyek általán véve, eredetileg rövidek, miért több ragok és képzők előtt el is vetik az éket, sőt a palóczos tájszólás szerént rendesen rövidül hangzanak, mint: szeker, tej, sugar, sudar stb. A kenyér valószinüleg betüátvetés által módosúlt szó, mint nyelvünkben több mások, s eredetileg kereny vagy köreny volt, mely utóbbi megfelel a Csalóközies könyer-nek. A XVI. században pedig valósággal elé is jön az eredeti alakban: "És mikoron az fiának nem volt volna hová feit fognia és német királnál nem volna kerenye." Levél 1548-ból (Szalay Á. gyüjt.). Ugyanitt az 1558-diki levélben pedig: kernyer. E szerént nevét kerekded alakjától vette. A horvát nyelvben is a kruha (kenyér) és krutit (kerengetni) egy törzsökűek. Az uralaltáji nyelvek közől a samojed kirwa, kirrowa, kriva, a magyar kerényhez és horvát kruhához legrokonabbak. Jelentései 1) tulajd. ért. kovászszal, vagy élesztővel megkelesztett gabonalisztből való kerek alaku sütemény. Ez a közönséges magyar kenyér. Buza-, rozs-, kétszeres-, árpa-, zab-, kukoricza-, hajdinakenyér. Fehér, barnás, fekete, korpás kenyér. Úri, paraszt, cselédnek való kenyér. Csörmölyés, konkolyos, malátás, záklás, sületlen, keletlen, czopákás, szappanos kenyér. Házi, pék sütötte kenyér. Puha, lágy, kemény, száraz kenyér. Domború, puffadt, lapos, gyürkés, duczos, púpos kenyér. Penészes kenyér. Czipókenyér, azaz fehér lisztből való. Vásáruton vásár lesz, czipókenyér elég lesz. (Csalóközi vers). Komlóval, timsóval sütött kenyér. Tömött, kemény, sürű bélű, likacsos kenyér. Katona v. komisz kenyér. Darab, karaj, szelet, falat, harapás kenyér. Olyan ember, mint a falat kenyér. (Km.). Mi jobb egy fehér kenyérnél? Felelet. Kettő. Kenyeret szakasztani, bevetni, sütni, kiszedni. Kenyeret szelni, megszegni, aprítani. Kenyeret kérni, rágni. Kenyérrel élni. Kenyérben nem enni eleget. Pupa lesz a kenyér, azaz drága, kapós, kedves. Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.). Kenyérhez sajt is kell. (Km.). Nincsen annak semmi baja, kinek van kenyere sajtja. (Népd.). Lágy kenyér az eledelem, szomjam ellen borral telem. (Vörösmarty). Ha megvágod a kezedet, ki süt nekem majd kenyeret. (Népd.). 2) Szélesb ért. nem csak gabonából, hanem más terményekből, s akármily formában sütött, vagy pirított mindennapi eledel, mely a rendes kenyeret pótolja. Burgonyából, kakaodióból, kenyérfa gyümölcséből sütött kenyér. Hoszszukás, lapos, pogácsás kenyér. Kovásztalan kenyér, a római katholikusok urvacsoráján, és a zsidók husvétjén. 3) Átv. ért. eledel és evőasztal. Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma. (Úriimáds.) Valakivel egy kenyéren lenni. Véres verítékkel keresni kenyerét. Más kenyerén élődni. Megette kenyerének javát am. eleget, sokat élt. Majd megbékül a maga kenyerén. (Km.). Meghozza a jó kenyér. (Km.) Panaszos kenyér egészségre válik. Továbbá am. keresetmód, életmód, szolgálat, hivatal, mely után valaki él. Nehéz kenyér a katonáskodás. Valamely uraságnál kenyeret kapni. Elveszteni kenyerét. Kenyér után járni, lenni, fáradni. Kenyér nélkül maradni. Kenyere vesztett tisztviselő. 4) Képes ért. kenyérhez hasonló valami. Isten kenyerkéje, am. papsajt. Szent János kenyere. Kenyér van a hátán, azaz kenyérforma púp.

*KENYÉRADOMÁNY
(kenyér-adomány) ösz. fn. Szegény éhező, vagy éhezők részére kenyérben adott vagy adandó alamizsna.

*KENYÉRALAMIZSNA
(kenyér-alamizsna) l. KENYÉRADOMÁNY.

*KĚNYÉRÁRSZABÁS
(kěnyér-ár-szabás) ösz. fn. Hatósági határozat, melynél fogva az illető kenyérsütők bizonyos kiszabott áron bizonyos mértékü kenyeret tartoznak sütni.

*KENYÉRÁRULÁS
(kenyér-árulás) ösz. fn. Kenyerek eladása pénzért.

*KĚNYÉRÁRULÓ v. ~ÁRUS
(kěnyér-áruló v. ~árus) ösz. fn. Személy, illetőleg kenyérsütő, kofa, szatócs, ki kenyeret árul. Piaczi, bolti kenyérárus.

*KENYÉRÁRUSBOLT
(kenyér-árus-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben kenyeret árulnak.

*KĚNYÉRBÉL
(kěnyér-bél) ösz. fn. A kenyérnek azon tömege, melyet az úgynevezett kenyérhaj, vagy kéreg körül vesz.

*KENYÉRBÉLCZICZKÓRÓ
(kenyér-bél-czicz-kóró) ösz. fn. l. KENYÉRBÉLVIRÁG.

*KENYÉRBÉLŰ GOMBA
l. VARGÁNYA.

*KENYÉRBÉLVIRÁG
(kenyér-bél-virág) ösz. fn. A cziczkórók neméhez tartozó növényfaj; szára fölül sátorosan szétágazó; virágai az ághegyeken apró sátorokban fehérek; levelei szálasak, kihegyzettek, egyenlőhegyes fürészfogúak, kopaszok. Máskép: kenyérbélcziczkóró. (Achillea pfarmica. L.).

*KĚNYÉRBOLT
(kěnyér-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben kenyeret árulnak.

*KENYÉR CSECSE
l. KENYÉRDOMÓ.

*KENYÉRDOMÓ
(kenyér-domó) ösz. fn. Kidudorodás, gyürke, csomódad kiforradás, púp, dúcz a sült kenyéren.

*KENYÉRDÚCZ
(kenyér-dúcz) ösz. fn. l. KĚNYÉRDOMÓ.

*KÉNYÉRE
(kény-e-re) ih. Kénye szerint, amint tetszik neki, kényelmesen. Kényére, gond nélkül él.

*KĚNYERES
(kěnyer-es) mn. tt. kenyeres-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben kenyeret tartanak, hordanak. Kenyeres kosár. Kenyeres tarisznya, zsák. 2) Miben kenyeret árulnak, vagy aki kenyeret árul. Kenyeres bolt, sátor, szekér. Kenyeres asszonyok, leányok, kofák. 3) Egy kenyéren élő. Kenyeres pajtások, társak. Ne búsúlj kenyeres, mivel semmid sincsen. (Népd.).

*KENYERE-TÉGLÁS
puszta Csongrád m.; helyr. ~Téglás-ra, ~on, ~ról.

*KĚNYEREZ
(kěnyer-ez) önh. m. kěnyerez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Kenyeret eszik; mint boroz, serez, am. bort, sert iszik. Használják áth. értelemben is, le igekötővel, s am. valakit vendégelés, jótartás által stb. magának lekötelez, magához hajlandóvá tesz. Már őtet is lekenyerezték.

*KĚNYÉRĚVŐ
(kěnyér-ěvő) ösz. mn. Ki kenyérrel él, kenyeret eszik. Átv. ért. eleségfogyasztó. A szükségtelen cseléd csak a kenyérevők számát szaporítja.

*KENYÉRFA
(kenyér-fa) ösz. fn. Keletindiai fa, mely középszerü tölcshöz hasonló, s levelei másfél lábnyi hosszuságuak, és tejes nedvüek, gyümölcse pedig mintegy húsz harmincz fontnyi nagyságu, melyet öszszezúzva, s égő kövön megpörkölve kenyér gyanánt használnak az ország lakosai.

*KĚNYÉRGOMBA
(kěnyér-gomba) ösz. fn. l. VARGÁNYA.

*KĚNYÉRGYÜMÖLCS
(kěnyér-gyümölcs) ösz. fn. A kenyérfa gyümölcse. V. ö. KENYÉRFA.

*KENYÉRGYÜRKE
(kenyér-gyürke) l. KENYÉRDOMÓ.

*KĚNYÉRHAJ
(kěnyér-haj) ösz. fn. l. KĚNYÉRHÉJ.

*KENYÉRHÁNYÓ LAPÁT. Hoszszú nyelű
s kerek tányérú lapát, melyen a kiszakasztott kenyértésztát a meleg kemenczébe bevetik.

*KENYÉRHÉJ
(kěnyér-héj) ösz. fn. A kenyérnek külseje, kérge, mely a bélnél keményebb. Piros, megégetett, fekete, ropogós kenyérhéj. Pirított kenyérhéjat adni a tojó tyúkoknak. A kenyérhéjat lehámozni. A kenyérhéj is mézes falat gyanánt esik az éhes embernek. (Km.). Kenyérhéjban is alig eszik eleget.

*KĚNYÉRHIÁNY
(kěnyér-hiány) ösz. fn. A kenyérnek, mint szükséges eledelnek, nem létele. Kenyérhiányban szenvedni.

*KENYERI
falu Vas m., puszta Veszprém m.; helyr. Kenyeri-be, ~ben, ~ből.

*KENYÉRÍZ
(kenyér-íz) ösz. fn. A kenyérféle süteménynek sajátnemű íze.

*KĚNYÉRKAMARA
(kenyér-kamara) ösz. fn. Kamara, vagyis éléstár, melyben a házi szükségre vagy eladni való kenyeret tartják.

*KENYÉRKE v. KENYERKE
(kěnyér-ke) kics. fn. tt. kenyerkét. 1) Kis kenyér. 2) Némely vidéki szólásmód szerént így nevezik általán a kenyeret, mennyiben szükséges, tehát kedves, kivánt eledel. Én megelégszem, ha kenyerkét kapok.

*KENYÉRKERESET
(kenyér-kereset) ösz. fn. Átv. ért. és általán minden keresetmód, különösen szolgálat, napszám, kézi mesterség stb. melyek által valaki az életre szükséges eszközöket megszerzi.

*KĚNYÉRKERESŐ
(kěnyér-kereső) ösz. mn. és fn. Aki munkája, szorgalma stb. által az életre szükségeseket megszerzi. Meghalt a gazda, nincs kenyérkeresőnk. Átv. ért. ami által élelmi szereket, vagy azokra szükséges pénzt szerzünk. Kenyérkereső mesterség, tudomány.

*KĚNYÉRKOSÁR
(kěnyér-kosár) ösz. fn. 1) Azon kosár, melybe a kiszakasztott kenyértésztát teszik, mielőtt a kemenczébe vetnék: máskép: szakasztó kosár vagy zsompor. 2) Több vidékeken hántott veszszőből font nagyobb terjedelmü, füles, kerek kosár, melyben asztal mellett rendesen szögletbe helyezve, s ruhába takarva tartogatni szokták a megkezdett kenyeret.

*KĚNYÉRLEVES
(kěnyér-leves) ösz. fn. Levesétel, melybe tészta, vagy más főzelék helyett pirított vagy pirítatlan kenyeret néha tojás vagy fölmetélt kolbász stb. melléklettel, tesznek.

*KĚNYÉRLISZT
(kěnyér-liszt) ösz. fn. Liszt, melyből kenyeret sütnek. Fehér, barnás, parasztra őrlött kenyérliszt. V. ö. LISZT.

*KĚNYÉRMESTER
(kenyér-mester) ösz. fn. A kolostorokban azon szerzetestárs vagy szolga, ki a kenyérsütést, és kiosztogatást kezeli.

*KENYÉRMEZŐ
erdélyi sikmező Al- és Felkenyér között, helyr. Kenyérmeőz-re, ~n, ~ről.

*KĚNYÉRMORZSA
(kěnyér-morzsa) ösz. fn. Apró töredék, hulladék a kenyérből. V. ö. MORZSA.

*KENYÉRMORZSALÉK
(kenyér-morzsalék) ösz. fn. l. KENYÉRMORZSA.

*KĚNYÉRNEKVALÓ
(kěnyérnek-való) ösz. fn. Kenyérsütéshez szükséges liszt, illetőleg gabona.
"Hej viganó, viganó,
Nincsen kenyérnekvaló,
Adjuk el a viganót,
Vegyünk kenyérnekvalót."
Népies gúnydal.

*KENYÉROSZTÁS
(kenyér-osztás) ösz. fn. Kenyéradománynak szegények, éhezők közti kiosztása.

*KĚNYÉRPENÉSZ
(kěnyér-penész) ösz. fn. Penész, mely a kenyeret megfogja, vagy keletlensége miatt, vagy ha nyirkos, nedves helyen tartják.

*KĚNYÉRPÉP
(kěnyér-pép) ösz. fn. Kenyérbélből készített pép, pl. az apró baromfiak etetésére.

*KĚNYÉRPIACZ
(kěnyér-piacz) ösz. fn. Piacz, melyen a kenyeres kofák kenyeret árulnak.

*KĚNYÉRPÚP
(kěnyér-púp) ösz. fn. A kenyérnek kidudorodott, kiforrott oldala, máskép: dúcz, domó, gyürke.

*KĚNYÉRRÁCS
(kěnyér-rács) ösz. fn. Rácsos polcz vagy ketrecz, melyen vagy melyben a házi használatra való kenyereket tartják. V. ö. RÁCS.

*KĚNYÉRSÜTÉS
(kěnyér-sütés) ösz. fn. Mesterség, melynek rendeltetése kenyeret sütni, valamint azon munkálatok öszvege, melyek ahhoz tartoznak, u. m. a lisztnek megszitálása, kovásztevés, dagasztás, kelesztés, kiszakasztás, és bevetés. Kenyérsütésből élni.

*KENYÉRSÜTŐ
(kenyér-sütő) ösz. fn. 1) Czéhbeli mesterember, ki kenyereket süt. 2) Szélesb ért. akárki, ha nem czéhbeli is, ki vagy házi szükségre, vagy kereskedésre való kenyeret süt. A magyar aszszonyok között sokan jó kenyérsütők.

*KENYÉRSZAKASZTÁS
(kenyér-szakasztás) ösz. fn. A kenyérsütőnek azon munkája, midőn a megdagasztott és megkelt kenyérkovászt részekre választja, lisztes deszkán vagy a teknőben meghengergeti, öszvegömbölyíti és a szakasztókosárba teszi.

*KĚNYÉRSZEKRÉNY
(kěnyér-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben kenyeret tartanak.

*KĚNYÉRSZELET
(kěnyér-szelet) ösz. fn. A kenyérből egy darab, melyet egy vágással metszenek, szelnek. Piritott kenyérszelet. Vajas kenyérszelet. Vastag, vékony karéjos kenyérszelet.

*KĚNYÉRSZÜKSÉG
(kěnyér-szükség) ösz. fn. Inséges állapot, midőn az emberek szükséges kenyér hiában szenvednek.

*KĚNYÉRTARISZNYA
(kěnyér-tarisznya) ösz. fn. Tarisznya, melyben az útramenők kenyeret visznek magukkal.

*KĚNYÉRTARTÓ
(kěnyér-tartó) ösz. fn. Kamara, rács, szekrény, melyben kenyeret tartani szoktak.

*KĚNYÉRTELEN
(kěnyér-te-len) mn. tt. kenyértelen-t, tb. ~ěk. 1) Szoros ért. kinek kenyere nincsen, hol kenyeret nem kapni. Kenyértelen szegény koldús. Kenyértelen vidék. 2) Széles és átv. ért. kinek keresete nincsen, szolgálat, napszám, hivatal nélküli, s ennél fogva élelmi szükségben levő. Szolgálatból, hivatalból kiesett kenyértelen ember.

*KĚNYÉRTÉSZTA
(kěnyér-tészta) ösz. fn. Kenyérlisztből csinált tészta, melyből rendesen kenyeret sütnek. Kenyértésztából sütött lángos, pogácsa, vakarcs, pamposka, laska.

*KĚNYÉRTÖRÉS
(kěnyér-törés) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. törés, mely által valaki egy darabot vagy falatot a kenyérből elválaszt. 2) Átv. ért. valamely dolognak, kivált nehéznek, és elhatározónak megkezdése. Majd meglátjuk mit teszesz, ha kenyértörésre kerül a dolog.

*KĚNYÉRVÁJOLÁS
(kěnyér-vájolás) ösz. fn. l. KĚNYÉRSZAKASZTÁS.

*KĚNYÉRVAS
(kěnyér-vas) ösz. fn. Kohóból kikerült, több mázsás, kenyéralaku vastömeg, mit verübe vitel előtt ketté vágnak. Toroczkói szó, Erdélyben.

*KĚNYÉRVÁSÁR
(kěnyér-vásár) ösz. fn. Vásár vagyis piacz, hol kiválólag kenyeret árulnak és vesznek.

*KĚNYÉRVESZTĚGETŐ
(kěnyér-vesztěgető) ösz. mn. és fn. Ki hiába, meg nem szolgálva, meg nem érdemelve eszi a mindennapi kenyeret.

*KĚNYÉRVIRÁG
(kěnyér-virág) ösz. fn. l. KĚNYÉRBÉLVIRÁG.

*KĚNYÉRZSURMA
(kěnyér-zsurma) ösz. fn. l. KĚNYÉRMORZSA.

*KÉNYĚS
(kény-ěs) mn. tt. kényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Elpuhult érzékű, ki egyedül a kényt, kényelmet és kedves benyomásokat keresi, ki a kellemetlen állapotot nehezen tűri, legkisebb megbántásra felingerűl, különösen az ételben, italban válogató, finynyás. Kényes urficska, leányka. Kényes városi emberek. 2) Szájíznek különösen tetsző. Kényes csemegék, falatok. 3) Némely vidékeken am. hegyke, rátartós, kevély. Kényes járás. Ej ha! be kényes; különösen mondják lóról, ha pajkos, szilaj, ha tánczolva jár. Kényes paripán ülni. 4) Átv. ért. mivel gyöngéden, vigyázva, kémélve kell bánni. Ez igen kényes dolog. Valaminek kényes oldalát érinteni. Most egy kényes tárgyról fogunk szólani.

*KÉNYĚSĚDÉS
(kény-ěs-ěd-és) fn. tt. kényěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyállapot, midőn valaki kényes természetüvé, tulajdonságúvá lesz. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSĚDIK
(kény-ěs-ěd-ik) k. m. kényěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Kényessé lesz, e szónak minden értelmében. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSEN
(kény-ěs-en) ih. Kényes módon, mint a kényesek szoktak; finnyásan; nyalkán, rátartósan; pajkosan, szilajul. Kényesen válogatni az ételben. Kényesen lépni, tánczolni. Kényesen ülni a lovon. Kényesen járó paripa. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSÍT, KÉNYĚSIT
(kény-ěs-ít) áth. m. kényěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kényessé tesz, különösen elpuhít, pajkosít. A gyermeket túlzó kedvezések által kényesíteni. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSÍTÉS, KÉNYĚSITÉS
(kény-ěs-ít-és) fn. tt. kényěsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg hibás szoktatásu nevelés, bánásmód, mely által valakit kényessé tesznek. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYĚSKĚDÉS
(kény-ěs-kěd-és) fn. tt. kényěskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Finnyáskodás, az éldeleti tárgyak között tulságos válogatás, azoknak fitymálása. Kényeskedésből nem enni valamely ételt. 2) Hegykélkedés, rátartóság, kevélykedés.

*KÉNYĚSKĚDIK
(kény-ěs-kěd-ik) k. m. kényěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Magát kényesen viseli, tartja, hordozza, izlés dolgában válogatóst játszik, hegykélkedik, büszkélkedik.

*KÉNYĚSSÉG
(kény-ěs-ség) fn. tt. kényěsség-ět, harm. szr. ~e. Kényes tulajdonság, milyen különösen a finnyásság, hegykeség, szilajság, pajkosság. Kényességből fitymálni az ételeket. Kényességre szoktatott gyermek.

*KÉNYĚZTET
(kény-ěz-tet) áth. m. kényěztet-tem, ~tél, ~ětt, par. kényěztess. Valakit kényessé tesz, kényes érzelmekre szoktat, elpuhít, tulzó engedékenység által elront, szilajjá, makacscsá tesz. Gyermeket kényeztetni, am. gedélni.

*KÉNYĚZTETÉS
(kény-ěz-tet-és) fn. tt. kényěztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tulságosan engedékeny, majomszeretetű nevelés, igen gyönge bánásmód, mely által valakit kényessé tesznek. V. ö. KÉNYĚS.

*KÉNYHATALMI
(kény-hatalmi) l. KÉNYÚRI.

*KÉNYHATALOM
(kény-hatalom) l. KÉNYURASÁG.

*KENYHECZ
falu Abauj m.; helyr. Kenyhecz-re, ~ěn, ~ről.

*KÉNYKĚDÉS
(kény-kěd-és) fn. tt. kénykědés-t, tb. ~ěk. Önkény szerént cselekvés.

*KÉNYKĚDIK
(kény-kěd-ik) k. m. kénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Cselekvéseiben mások iránt saját kényét követi, nem azt teszi, amit a törvény, vagy kötelesség szoros szabályai szerint tennie kellene, önkénykedik.

*KÉNYKEDVEZMÉNY
(kény-kedvezmény) ösz. fn. Kedvezmény, melyben valaki másokat csak saját kényéből vagy jótetszéséből részesít. V. ö. KEGYBELISÉG.

*KÉNYKEGY
(kény-kegy) ösz. fn. Kegy, melyet valaki csupa jószántából tanusít mások iránt.

*KÉNYKÉNT
(kény-ként) azaz kény szerént (a Bécsi codexben: kénkén a t elhagyásával; l. KÉNT). "Hogy mind kén(y)kén(t) adjuk meg magonkat (ut sponte tradamus nos omnes) Olofernes népének."

*KÉNYLEG
(kény-leg) ih. Önakaratból, önhatalmilag, nem valamely szellemi vagy erkölcsi indokból.

*KÉNYLEGĚS
(kény-leg-ěs) mn. tt. kénylegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Önkény szerénti, önhatalmi.

*KÉNYPARANCS
ösz. fn. Parancs, melyet valamely felsőség nem bizonyos törvények, rendeletek, vagy bevett szokás, és társadalmi illedék nyomán, hanem egészen saját kényét követve bocsát ki. Zsarnoki kényparancs.

*KÉNYSZER
(kény-szer) ösz. fn. mely a kényszerget, kényszerít, kényszerül, kényszerítés, kényszeritlen származékokban él. Ezen szók bevett értelme után indulva kényszer talán am. kény-szor, vagyis oly állapot, melyben az ember kénye meg van szorítva. Itt a szüket jelentő szor hangeredetileg épen úgy lehetett szěr, mint megfordítva a sort jelentő szěr hangrendileg szor és ször, pl. kétszer, háromszor, ötször. És így kényszerrel élni annyi volna, mint kényszorítólag müködni, és kénszeríteni valakit valamire, am. kényét valamire szorítani. Ezen elemzésnek kedvez a latin cogo, azaz coago, öszvehajtom, szorítom. Vagy, mivel a kény önző akaratot is jelent, a szer pedig többek között eszközt, módot: ennélfogva ,kényszer' annyi volna, mint önző akarat vagy sors, szükség eszköze, és így kényszeríteni valakit am. önző akarat eszközévé tenni; s valamire kényszerülni am. valamire nézve önző akarat vagy a hajthatlan sors, vagy erkölcsi szükség stb. eszközévé lenni, eszközéül szolgálni. Némelyek, pl. Sándor István, kínszer-nek írják, mely szerint a kín szó itt általában szenvedő állapotot jelentene; tehát ,kínszerít' = szenvedő állapotba tesz, és ,kínszerűl' szenvedő állapotba jut.

*KÉNYSZERĚDÉS
(kény-szer-ěd-és) fn. tt. kényszerědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőszakolt állapot, midőn valakit anyagi vagy erkölcsi kényszer által sürgetnek, hogy valamit tegyen.

*KÉNYSZERĚDIK
(kény-szer-ěd-ik) k. m. kényszerěd-tem, ~tél, ~ett. Mondjuk emberről, midőn valamely kényszertől erőszakolva kell valamit tennie, midőn a szükség, megszorultság erőszakolja valamire. Szegénysége miatt kézi munkára kényszeredni. Nekikényszeredni. El kényszeredni.

*KÉNYSZERĚG
(kény-szer-ěg) önh. m. kényszerěg-tem v. kényszerg-ěttem, kényszerěg-tél v. kényszerg-ěttél, kényszerg-ětt, htn. kényszerěg-ni v. kényszerg-eni. Kényszerült állapotban van. Csak úgy kényszergünk elő s hátra.

*KÉNYSZERFOLYAM
(kényszer-folyam) ösz. fn. Államkötelezvények, bank- vagy más pénzjegyek olyan értéke, melyet a közönség nem a többé vagy kevésbé kedvező vagy kedvezőtlen pénzügyi s kereskedelmi körülményekhez mérve alapít meg, hanem melyet felsőbb hatósági rendeletek szabnak elébe.

*KÉNYSZERG
l. KÉNYSZERĚG.

*KÉNYSZERGÉS
(kény-szer-ěg-és) fn. tt. kényszergés-t, tb. ~ěk. Kényszerűlt vagy szorúlt állapot.

*KÉNYSZERGET
(kény-szer-g-et) áth. és gyakorl. m. kényszerget-tem, ~tél, ~ětt, par. kényszergess. Valakit bizonyos dologra, cselekvésre erőtetett eszközül használgat, vagy valamire reá szorítgat.

*KÉNYSZERGETÉS
(kény-szer-g-et-és) fn. tt. kényszergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg erőszakolás, mely által valakit kényszergetnek valamire. V. ö. KÉNYSZERGET.

*KÉNYSZERI
(kény-szer-i) mn. tt. kényszeri-t, tb. ~ek. Kénytelenkedő. Beh kényszeri módon menyen a te dolgod. (Kriza J.).

*KÉNYSZERÍT, KÉNYSZERIT
(kény-szer-ít) áth. m. kényszerít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Régiesen összehúzva: készerít, kíszerit. ("Kíszerítlek az élő Istenre." Babonás keresztelés a XVI. századból. 1529-1571. Nyelvemlékek II. kötet. Vegyes tárgyú iratok 45. lap.). Valakit önző akarat, azaz kénynek eszközévé tesz, vagyis valakinek kényét megszorítja, valamit tenni erőszakolja. Dologra kényszeríteni valakit, am. erőszerrel akarni, hogy dolgozzék, vagy: valakinek kényét dologra szorítani, erőtetni. Valakit más hitvallásra kényszeríteni, am. erőtetni, reá szorítani, hogy más hitet valljon. Széles ért. valakit kérés, esedezés, sürgetés, rimánkodás által valamire bír, mi szintén erkölcsi erőtetéssel, reászoritással jár. Az Istenre kérlek, kényszerítlek, tedd meg azt kedvemért.

*KÉNYSZERÍTÉS, KÉNYSZERITÉS
(kény-szer-ít-és) fn. tt. kényszerítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elhatározott kedély vagy akarat cselekvése, melynél fogva valakit kényszerítünk. Kényszerítésből v. kényszerítésre tenni valamit.

*KÉNYSZERÍTGET
(kény-szer-ít-get) l. KÉNYSZERGET.

*KÉNYSZERÍTLEN
(kény-szer-ít-len) mn. tt. kényszerítlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amire nem kényszerítenek. Kényszerítlen munkásokkal csinálni az utakat. Kényszerítlen adó. Értelemre rokon vele az önkéntes.

*KÉNYSZERKÖLCSÖN
(kényszer-kölcsön) ösz. fn. Köz kölcsön neme, midőn az állami költségek födözésére az illető állam polgárait arra kényszeritik, hogy bizonyos kamat kikötése mellett az országos kincstár javára kölcsönözzenek.

*KÉNYSZERŰ, KÉNYSZERÜ
(kény-szerű) ösz. mn. Erőszakolt, saját kényünk, akaratunk, hajlamunk elleni. Kényszerü foglalkozás. Kényszerü szolgálat.

*KÉNYSZERŰL, KÉNYSZERÜL
(kény-szerűl) ösz. önh. Kénye, kedve, hajlama ellen szükségképen kell valamit tennie vagy elhagynia.

*KÉNYSZERŰSÉG, KÉNYSZERÜSÉG
(kény-szerüség) ösz. fn. Erőszakolt, szorongatott állapot, melyben valaki saját kénye, hajlama ellen jut. Elháríthatlan kényszerüség. Ezt nem önként, hanem kényszerüségből tettem.

*KÉNYTELEN
(kény-telen) mn. tt. kénytelen-t, tb. ~ěk. Akarat elleni hajlandóság, kény ellen való; erőtetett. Kénytelen munka. Kénytelen hadi élet. Kénytelen utazás. Kénytelen vele, mint czigány ló az ügetéssel. (Km.). Régiesen összehúzva: kételen, valamint kényszerít készerít. Határozóként am. akarata, kénye kedve ellen, kénytelenül.

*KÉNYTELENĚDIK
(kény-telen-ěd-ik) k. m. kényteleněd-tem, ~tél, ~ětt. Kénytelen állapotba jön, vagyis olyanba, melynél fogva valamit kénye ellen tennie vagy nem tennie szükségképen kell.

*KÉNYTELENÍT, KÉNYTELENIT
(kény-te-len-ít) áth. m. kénytelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Kénytelenné tesz valakit, vagyis azt cselekszi, hogy valaki ön kénye kedve, akarata ellen tegyen valamit. Valakit katonaságra kényteleníteni. Rokon vele: kényszerít.

*KÉNYTELENÍTÉS
(kény-telen-ít-és) fn. tt. kénytelenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőszakoló cselekvés, mely által valakit kénye ellenére szorítanak, hogy valamit tegyen.

*KÉNYTELENSÉG
(kény-telen-ség) fn. tt. kénytelenség-ět, harm. szr. ~e. Kénytelen állapot, melyben az van, ki valamit kénye, kedve, akarata ellen köteles tenni, kit erőhatalom szorít rá, hogy tegyen valamit. Rokon vele: szükség, szükségesség, mennyiben a külső erőnek, hatalomnak eredménye. Kénytelenségből katonává lenni.

*KÉNYTELENÜL
ih. Kénytelen módon, azaz ön kénye, kedve, akarata, hajlandósága ellen; másnak parancsára, vagy külső szükségből, erőszakolásból. Kénytelenül dolgozni. Kénytelenül hagyni el a várost, hazát.

*KÉNYTELENŰL, KÉNYTELENÜL
(kény-telen-űl) önh. m. kénytelenűl-t. Kénytelenné leszen.

*KÉNYTET
(kény-tet) áth. és mivelt. m. kénytet-tem, ~tél, ~ětt, par. kénytess Valakinek kényét erőszakolja, vagyis sürget valakit, hogy mintegy kénye kedve legyen valamire. Olyanforma mint: késztet, azaz sürget, hogy kész legyen.

*KÉNYTETÉS
(kény-tet-és) fn. tt. kénytetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg erkölcsi erőszakolás, mely által valakit kénytetünk.

*KÉNYÚR
(kény-úr) ösz. fn. Széles ért. oly úr vagy felsőség, ki az alattvalókkal kénye szerént parancsol, rendelkezik. Szoros ért. fejedelem, ki vagy eredetileg teljes és független hatalommal uralkodik, vagy ki valamely népnek alkotmányát, szabadságát, törvényeit eltapodva, korlátlan hatalmat gyakorol. (Despota). Keményebb kifejezéssel: zsarnok.

*KÉNYURALOM
(kény-uralom) lásd: KÉNYURASÁG.

*KÉNYURASÁG
(kény-uraság) ösz. fn. Uraság, illetőleg államkormányi hatalom, melyet valaki mint kényúr gyakorol vagy bitorol. Kényuraság alatt nyögő népek. V. ö. KÉNYÚR.

*KÉNYÚRI
(kény-úri) ösz. mn. Kényurat illető, arra vonatkozó. Kényúri hatalom, parancs. Kényúri kormányrendszer. V. ö. KÉNYÚR.

*KÉNYÚRILAG
(kény-úrilag) ösz. ih. Kényurak módja, szokása szerint, kényhatalmat gyakorolva. Kényúrilag tapodni a népek jogait, szabadságát.

*KENYŰ
tájdivatos, ,kenő' v. ,kenőcs' helyett; l. ezeket. A régieknél pedig, pl. Pesti Gábornál, könnyű' helyett.

*KEP
elvont gyöke kepiczkel (= eviczkel) kepiczkelődik, továbbá kepeszkedik, kepesztet igéknek; az utóbbiakban azonos geb gyökkel; l. ezt.

*KÉP (1)
kép et, harm. szr. ~e. Szabó Dávidnál s Molnár Albertnél eléforduló, de ma már teljesen elavult szó; am. szuró eszköz v. fegyver. Kép vasa Szabó D.-nál láncsa- v. dárdavas. Ezen szó ily értelemben s alakban magán áll nyelvünkben, rokon társak nélkül, miért legnagyobb valószinüséggel idegen származatúnak tarthatjuk. Vastaghangon rokon értelmű a szintén szurófegyvert jelentő kópja gyökével. Betű átvetéssel hasonló a dsidát jelentő lengyel pika szóhoz, mely ismét rokon a szláv pichnem (szúrok), a latin pungo, és a magyar bökök szókkal. Tehát ,kép' e szerént am. bökő. Egyébiránt rokonságban látszik lenni mind ezekkel a magyar pikkely, átvetve kippely, mely a halnak pénzalaku szurós, bökős héját jelenti.

*KÉP (2)
(rokonságait l. itt alább), fn. tt. kép-et. Kicsinyezője: képecske, harm. szr. ~e. Eredetileg vagy a kúp szóval azonos, honnan kop-onya is ered; amdiőn egyezik velök a szanszkrit kapála-sz, kapála-m (= Schale, Scherbe, Schädel. Curtius), a német Giebel, Gipfel, Kopf, a régi felső német gibili (= Stirn), kibilla (= Scheitel), gebel (= Kopf), latin caput, hellén kejalh stb.; vagy pedig az ép szó maga elébe vevén a k mássalhangzót, melynek egyik jelentése: ki, kül, lesz ki-ép vagy kül-ép annyi mint kül-egész, valaminek külseje teljes épségében; vagy csak épen maga a régies küve, mai kivül, tájdivatosan: kévő; vagy végre kép legtisztább gyökeleme a közelséget, rámutatást jelentő e-(ez-)ben rejlenék, mely megvan a dunamelléki itt van e, ide hozd e, így ülj e, ilyen legyen e stb. mondásokban. Ezen rámutató e vagy ë a mutató m-vel lesz em v. im, v. ime, és k előtétellel (melynek jelentése itt is: kül, külső): kül-im v. kül-em, s öszvehúzva és az ajak m hang, ajak p-vé változva: kép. Ezen elemzés szerént kép mintegy valamit vagy valamire mutató, valamit külsőleg elétüntető, mely hasonlító minőségben mintegy figyelmeztet, hogy ez, amit most szemlélünk, annak külső teljes alakzata, mely attól elválasztva is gondolható, s annak mintegy hasonmását ábrázolja. Ezen észrevétel után indulva, nem nehéz átlátni azon özszefüggést, mely a görög eidoV (alak, forma) és eidwlon (bálvány v. kép, idom), az EIKW, eoika (hasonló vagyok) és eikwn (kép), a latin similis és simulacrum, imitor és imago szók között létezik, melyekben a gyökhangok eid, eik, sim, im, igen közel járnak a magyar e v. i s im gyökhangokhoz. Egyébiránt a magyar ,kép' jelentései 1) Széles ért. azon alak, forma, mely valamely tárgyat úgy tüntet elé, mint külsőleg a szemeknek látszik. Pestnek ez előtt száz évvel egészen más képe volt. A magyar alföld képe hasonló a tenger képéhez. 2) Faragott, írt, rovott, festett, öntött, rajzolt s bármi módon utánzott alakja valamely érzéki tárgynak vagy szelleminek is, ha azt érzékileg, azaz megtestesülten állitjuk elénkbe. Képet faragni, irni, festeni, rajzolni, mázolni, másolni, metszeni, önteni. Arczkép, mellkép, életnagyságu kép, szoborkép, tájkép. Állókép. Földkép. Térkép. Szentek, jeles emberek, fejedelmek képei. Jelkép. Árnyékkép. Orozlánkép, majomkép. Igazság képe. Venus képe. 3) Átv. észtani ért. azon alak, melyet valamely dologról elménkben akár öntudatosan, akár álmunkban alkotunk, s azt mintegy lelki szemeinkkel látjuk, vagyis maga a dolgokat eléállító fogalom. Innen mondjuk: Előttem lebeg a képe. Még most is mintha előttem volna a képe. Álomkép. Túlvilági kép. Vörösm.
"Búsan tünik fel képed, óh hon."
Kölcsey.
4) Szükebb értelemben az emberi alaknak legjellemzetesebb része, t. i. az arcz, s ez értelemben rokonok vele közelebbről a latin caput, hellén kejalh német Kopf, Haupt, svéd kopp, kappe, talán általánosb értelemben a finn kaapa (= minta), kuva, lapp kov, gov, eszt kujo, kojo, magyar koponya, kápa, kúp, mint föntebb. Gömbölyü, kerek, hosszukás, tojásdad kép. Csikókép, azaz hosszú, mint a csikóé. Szép, rút, szabályos, idomtalan kép. Jól megnézni a képét. Eltakarni szégyenében a képét. Különös szólásmódok: egészen kikelt a képéből am. ábrázatja egészen átváltozott, t. i. haragjában vagy ijedtében. A képire mászni am. szóval vagy tettel megtámadni. 5) Hasonlóság, hasonlat. Isten a maga képére alkotta az embert. Ez a fiú édes apjának szakasztott képe. 6) Átv. ért. ki másnak személyét helyettezi valamely ügyben. Király képe. (Levelestár). Császár képe. (Debreczeni Legendáskönyv). Valakinek képét viselni. Valamit másnak képében végezni. "Képemben bocsátlak, mint jó hív szolgámat." (Tinódi). "Kit hallván az Aspásius, melyet a Simplicianus úr képében hagyott vala." (Debreczeni Legendáskönyv). Képebeli ember = képviselő. (Levelestár.). "Az ő képebeli embert ott hagyván." Debr. Leg. könyv. 7) Átv. ért. Oly szó, vagy mondat, mely valamely tárgyat egy másikhoz hasonlít, s annak nevével jellemzi, pl. midőn a költő a harmatcseppet gyöngynek nevezi, vagy ilyen mondatokban: a szerelem dárdája szivemet általjárja; selyemmezőn járok; a ,dárda' és selyem' átvitt képek. 8) Átv. ért. a társas életből, viszonyokból kikapott egyes tüneményeknek, jeleneteknek szóval vagy irásban eléadott rajza. Harczi, tábori képek. Életképek. Városi, falusi, pusztai, alföldi képek. 9) A régieknél am. mód, valaminek a módja. Így Pestinél: "És mind a ház népe, mely igen engemet szeret, meg nem mondhatom a képét." Ezen értelem van közelebbről több ma is használtatni szokott származékokban, pl. kép v. képen névhatározóban, képes melléknévben, ettől ismét képesen, képesént igehatározókban stb.

*KÉP (3)
v. KÉPEN, (kép-en, törökül: gibi, a finnben pedig kaava am. minta) névhatározó vagyis névrag. Eredetre és értelemre nézve ugyanaz a formát, alakot jelentő kép főnévvel, s jelent általán véve hasonlatot, vagy módot, mely szerént valami létezik, vagy melynél fogva egyik tárgy a másikhoz hasonló. A bevett szokás szerént nem külön áll, hanem, valamint szěr, kor, a viszonyszókhoz ragad, pl. ekkép (= ezkép) am. ezen módon v. ehhez hasonlólag; akkép (= azkép), azon módon v. ahhoz hasonlólag; máskép, oly formán mint más, nem úgy mint ez; sokfélekép, sokféle módon, alakban, hasonlatra; mindenkép, minden módon, minden hasonlat szerént; semmikép, semmi mód szerént; belsőkép, külsőkép, a dolognak belső vagy külső részeit, alakját véve; csodakép, csoda gyanánt, úgy, oly formán, mint valamely csoda; egyenlőkép, egyet úgy, oly módon, mint a másikat, vagy mint a többit; főkép, úgy mint valamely fő dolgot, fő tárgy gyanánt tekintve; hihetőkép elmondani valamit, úgy, olyan formán, hogy hinni lehessen; voltakép, épen úgy mint volt; türhetőkép, oly módon, hogy el lehet türni; kitelhetőkép, oly módon, mely szerént kitelhetik stb. Fölveheti mindenütt az en toldalékot vagyis valóságos határozói ragot is: akképen, ekképen, másképen, mindenképen, egyenlőképen, voltaképen stb.; épen úgy mint kor, kivált régebben: akkoron, ekkoron, mindenkoron stb. Tehát nem: képpen (mint nem korron). Különböztetésül V. ö. KÉNT.

*KÉPAL v. KÉPALJ
(kép-al v. ~alj) ösz. fn. Kőből vagy fából, vagy érczből való talap, melyen valamely képszobor áll.

*KÉPÁLLÁS
(kép-állás) ösz. fn. Négyszögüre vágott tábla kőből, alul és fölül pártázattal ellátva, melyre az épületdiszítő szobrot állítják.

*KÉPÁLLVÁNY
(kép-állvány) ösz. fn. l. KÉPOSZLOP.

*KÉPÁRULÁS
(kép-árulás) ösz. fn. Képekkel kereskedés.

*KÉPÁRUS
(kép-árus) ösz. fn. Kalmár, ki képekkel kereskedést űz. Házaló, bolti képárus.

*KÉPBESZÉD
(kép-beszéd) ösz. fn. Oly beszéd, melynek egyes szavai és mondatai átvitt értelemben használtatnak, mi ugyan gyakran a köz prózai nyelvben is elkerülhetlen, de helye leginkább a költői, szónoki és felsőbb eléadásban van, pl. A kelő nap mosolygó arczczal üdvözlé a harmatgyöngyökben fürdő mezőket. Harag szikrái villogtak beborult szemeiből. A képbeszéd tiszta vagy vegyes amint a kifejezések vagy mindnyájan, vagy csak részént átvitt értelmüek.

*KÉPBĚTÜ
(kép-bětü) ösz. fn. Régiek, kivált egyiptomiak irásmódjában egyes jel, mely a gondolatokat holmi állatok, növények, és tárgyak festett képeivel jegyzette fel. (Hieroglyph).

*KÉPBĚTŰIRAT
(kép-bětű-irat) ösz. fn. Képbetűkkel jegyzett irásmód, vagy iromány.

*KÉPCSARNOK
(kép-csarnok) ösz. fn. Csarnok, mely különféle képek gyüjteményével diszeskedik. Családi képcsarnok. A magyar nemzeti muzeum képcsarnoka.

*KÉPCSOPORT, KÉPCSOPORTOZAT
(kép-csoport v. ~csoportozat) ösz. fn. Több képnek bizonyos jelleg szerénti osztályozása.

*KÉPDULÁS
(kép-dulás) ösz. fn. A régi, különösen keleti keresztény anyaszentegyház történetében némely hitfelekezetüek erőszakossága, melynél fogva a templomokból minden szent képeket kiirtani törekedtek, képrombolás. (Iconoclasia).

*KÉPDULÓ
(kép-duló) ösz. fn. A régi, különösen keleti keresztény egyházban támadt szakadárokra használt név, kik az isteni és vallási tiszteletből a képeket kiirtani akarták, s tettleg irtották is. Másképen: képromboló. (Iconoclasta).

*KEPE (1)
fn. tt. kepét. Túl a Dunán am. kalangya, azaz több keresztekből összerakott kévés gabonasor, Szabó Dávidnál: kalongya, rakás, csomó, tehát ami közönségesebben: kereszt, mely értelemben a mély hangú kupacz szóval rokon. A székely tájbeszédben különösen am. a learatott és kalangyába rakott gabonából a papnak járó rész (Gyarmathinál is); ezt Magyarországon pap-nak nevezik. Különösebben így híják azt a kévét, mely a kereszt tetején fekszik, tehát mintegy kúp a kereszten. S ,pap' nevét onnan vehette, hogy a kisebb, úgynevezett fél keresztekben rendszerént tíz kéve levén (t. i. alul egy, négy oldalról kettő-kettő, legfelül ismét egy) a legfelső a tizedik, tehát mintegy a papi tizedbe járó volt. Molnár A. latinul capetia szóval értelmezi. Bod Péter Glossariolumában is capetia am. kepe, kéve, s ezen capetia egynek látszik a magyar kepével, vagy inkább kupacz-val. Egyébiránt, némely tájszokás szerént, különösen a Tisza vidékén jelent aratórészt, s e szerént talán kepe annyit is tesz, mint kéve, melyhez hangra és alakra nézve is hasonló; s kepében aratni am. bizonyos részért, a kepék v. kévéknek bizonyos hányadáért aratni, pl. ha minden 10-ik vagy 12-ik kéve, illetőleg kereszt az aratóé. Finnül Fábián I. szerént kavia és kavet am. kepe és kupo am. kéve. V. ö. KÉVE.

*KEPE (2)
hegy neve Kolos megyében.

*KÉPEBELI
(kép-e-beli) l. KÉP (2), alatt.

*KÉPED
l. KÉPPED.

*KEPÉL
(kepe-el) áth. m. kepélt. l. KEPÉZ.

*KÉPEL
(kép-el) áth. m. képel-t. Valamit alakít, formál, képez. Észtani ért. valamely tárgynak képét öntudatosan felfogja, szokottabban: képlel. (repraesentat).

*KÉPELET v. szokottabban: KÉPLET
(kép-el-et) fn. tt. képeletět, harm. szr. ~e. Azon alak vagy forma, melyet valaki bizonyos tárgyról gondolatban alkot. Különösen észtani ért. az öntudatos észszel felfogott tárgynak alakja.

*KÉPEN
(kép-en) névh. l. KÉP (3), névh.

*KEPÉS (1)
(kepe-es) mn. tt. kepés-t v. ~et, tb. ~ek. Kepékkel rakott, kepékkel bővelkedő. Kepés föld.

*KEPÉS (2)
(kepe-es) fn. tt. kepés-t, tb. ~ěk. 1) Oly arató, ki nem napszámban, hanem bizonyos, határozott mennyiségü gabonarészért arat. 2) Igy nevezik néhutt azon arató munkást, ki a markokra rakott gabonát kévékbe szedi, máskép: kötöző.

*KÉPES
(kép-es) mn. tt. képes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Képekkel bővelkedő, képekkel ékesített. Képes gyüjtemény, képes bolt. Képes könyv, képes teremek, csarnokok, szobák. 2) Átv. ért. mondjuk beszédről, irásról, mely a szókat és kifejezéseket, mondatokat nem tulajdon értelemben használja, hanem más tárgyakra alkalmazva, mennyiben köztök bizonyos hasonlóság létezik, pl. képes kifejezés, midőn a hőst harczok mennykövének, a félénk katonát nyúlnak, nyúlszivünek mondjuk stb. V. ö. KÉP. 3) Átv. ért. illő, helyes, az adott szabályokkal, körülményekkel egyező, azoknak megfelelő, bizonyos mértéket tartó. Ebből ered képesen és képesint. Képesen v. képesint bánni valamivel. Itt is az alapértelem bizonyos mód vagy forma, mely szerént valaki cselekszik, vagyis oly cselekvésmód, mely bizonyos szabályhoz, mértékhez hozzá illik, ahhoz alkalmazkodik, annak alakját mintegy tettel elétünteti.
"Ilyen méltó oktul ő megindéttatott,
Hogy küldjön általunk neked barátságot;
S hogy ebben láthasson ő állandóságot
Izent néked tűlünk képes kivánságot.
Ű kivánsága ez: Ez várat kezében
Adjad és ne bizzál nagy keménységedben,
Haszontalan harag, az ki nincs erőben,
Esztelen, ki kiván az mi lehetetlen."
Gr. Zrinyi M.
4) Átv. ért. am. valamire termett, alkalmas, ki bír és tud oly formán cselekedni, mint kell. Itt a cselekvő erő a teendő dologgal jön hasonlitásba, pl. Nem vagyok képes fölkelni am. nincs annyi erőm, mennyi a felkeléshez kell, vagyis a vonzó erő nincs egyensulyban a visszahuzóval. Ő képes minden gonoszt elkövetni, azaz, ő olyanforma ember, kitől minden gonosz kitelik. Újabb időben: szerződésképes, váltóképes, kinek szerződést, váltót kötnie a törvények tehetőséget adnak. Ezt a latin nyelv néha par szóval fejezi ki, mely máskép hasonlót jelent, némely esetben pedig capax szóval. 5) Valamire kiképzett, alkalmas. Rokon vele ez értelemben a latin habilis, finn kuvainen. (A török itt alább jön elé). 6) A székely s általában erdélyi szójárás szerént am. lehető. Ugyan hogy képes ezt tenned? Ha képes, tedd meg. Nem képes = nem lehet, nem lehető, nem lehetséges, Kolosvárt: nem képesse (talán: nem képes e t. i. nem lehető ez). Kriza J. Ha képes, segélj rajtam, barátom. Szabó Elek. Nem képes erre magamat adnom. Szabó Dávid. Nem képes rá nézni. Szathmár vidékén Mándy Péter. Régente is. "Ki (= mi) nem képes dolog" 1551-diki levél. (Levelestár). Épen ezen jelentése van a török kábil (= lehető) szónak, ettől ered: kábilijet = képesség, s kábilijetli = képes.

*KÉPESEN, KÉPESÉNT, KÉPESINT,
(kép-es-en v. kép-es-ént) ih. l. KÉPES alatt, 3).

*KÉPESÍT, KÉPESIT
(kép-es-ít) áth. m. képesítet-tem, ~tél, ~ětt. Képessé alkalmassá tesz. Jogosít.

*KÉPESÍTÉS, KÉPESITÉS
(kép-es-ít-és) fn. tt. képesítés-t, tb. ~ěk. Képessé tevés; jogosítás.

*KÉPESSÉG
(kép-es-ség) fn. tt. képesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon tulajdonság, melynél fogva valamit képesint teszünk, különösen, mérséklet, bizonyos korlátok közti tartózkodás. 1) Valamire termettség, alkalmasság, tehetőség, vagyis azon tulajdonság, melynél fogva valaki tehet, rendelhet, végezhet valamit, rendelkezhetik valamiről. Szavazati képességgel birni. Végrendelkezési képesség. Képesség bizonyos hivatalra. V. ö. KÉPES.

*KÉPESSÉGI
(kép-es-ség-i) mn. tt. képesség-it, tb. ~ek. Képességre vonatkozó. Képességi kimutatás.

*KÉPEST
(kép-es-t) névh. Valamihez hasonlitva, valamihez mérve. Hozzám képest gyermek vagy. Jövedelméhez képest kevés a kiadása. Másokhoz képest boldog vagyok. Mik vagyunk mi dicső őseinkhez képest?
"Mert élet-é, melyhez képest a halál kincs?"
Gr. Teleki József, a költő.
Tájdivatosan -ra, -re raggal is viszonyúl: erre képest, e helyett: ehhez képest.

*KÉPESŰL, KÉPESÜL
(kép-es-ül) önh. m. képesűlt. Képessé lesz. Jogosúl.

*KÉPÉSZ
(kép-ész) fn. tt. képész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Müvész, ki képek festésével vagy készitésével foglalkodik. Arczképész, tájképész, fényképész.

*KÉPÉSZET
(kép-ész-et) fn. tt. képészet-ět, harm. szr. ~e. Képek festésével foglalkozó müvészet.

*KEPESZKĚDIK
(kep-esz-kěd-ik) k. m. kepeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. A mélyhangu kapaszkodik igének magashangu változata; máskép: gebeszkedik. V. ö. KAPASZKODIK.

*KÉPESZKĚDIK
(kép-esz-kěd-ik) k. m. képeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kriza J. szerént "rémesen rámereszkedik mint egy fakép." V. ö. KÉPPED.

*KEPESZTET
(kep-esz-tet) önh. m. kepesztet-tem, ~tél, ~ětt. Kemenesali szó. l. KEPESZKEDIK. Oly alkotású mint ,kaptat.'

*KEPET
falu Temes m.; helyr. Kepet-re, ~ěn, ~ről.

*KÉPETLEN
(kép-etlen) mn. tt. képetlen-t, tb. ~ěk. Képek nélküli, amiben vagy ahol kép nincsen. Képetlen terem. Képetlen falak. Képetlen imakönyv.

*KEPÉZ
(kepe-ez) önh. m. kepéz-tem, ~tél, ~ětt, parancs. ~z. 1) A gabonakévéket kepékbe rakja. 2) Az aratónak vagy aratóknak járó részt kijelöli.

*KÉPEZ
(kép-ez) áth. m. képez-tem, ~tél, ~ětt, vagy képzěttem, képzěttél, képzětt, htn. ~ni v. képzeni, par. ~z. 1) Valaminek a képét valamely anyagból, pl. márványból, gipszből, viaszból, agyagból stb. kialakítja. Gránitból szobrot képezni. Márványból orozlánt képezni. Pázmánnál is: kiképezi am. efformat, effingit. 2) Valamely testi anyagnak más alakot ad, vagy abból más testet alkot. A természet az elrohadt növényekből új növényeket képez. 3) Valamely testetlen tárgyat is egy egészszé alakít. Így szót képzünk, midőn valamely más fogalom kifejezésére hangváltoztatással, elő-, közbe-, utótéttel stb. valamely egyszerűbb szóból más szót alkotunk, pl. vág igéből az á-nak é-vé változtával lett: vég név; így bök-ből utótéttel is: bika; különösen a magyarban szóképzés leginkább valamely utóhang, utótét segitségével történik. V. ö. KÉPZŐ fn. 4) Valaminek alakját eszével felfogja, gondolatjában eléállítja.
"Képzem, hogy neheznek tetszék ő szivének."
Istvánfi Pál a XVI. századból.
"Képzé, hogy alkolmas lenne,
Hogy ő imezkképpen tenne."
Katalin verses legendája.
Innen ered a képzel, képzelem, képzelődik. 5) Átv. ért. valakit kimüvelés, oktatás által tökélyesbít, s bizonyos hivatalra, életmódra, müvészetre, mesterségre stb. alkalmassá, ügyessé tesz. Valakit papnak, katonának képezni. Ügyvédségre, festészetre, szinészetre, állami hivatalviselésre képezni valakit. Magát képezni, kiképezni a tudományokra.

*KÉPEZDE
(kép-ez-de) fn. tt. képezdé-t. Széles ért. intézet, melyben bizonyos tudományra, mesterségre stb. rendszeres oktatást nyernek az illető tanítványok. Különösen, tanoda, melyben elemi oskolatanítókat képeznek. (Praeparandia).

*KÉPEZDEI
(kép-ez-de-i) mn. tt. képezdei-t, tb. ~ek. Képezdéhez tartozó, abban müködő, azzal foglalkodó, stb. Képezdei tanulmányok, ismeretek. Képezdei tanárok.

*KEPÉZÉS
(kepe-ez-és) fn. tt. kepézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Aratói munka, midőn a learatott gabonát kepékbe kötik, és öszverakják. 2) Az aratórésznek kijelölése.

*KÉPEZÉS
(kép-ez-és) fn. tt. képezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit képezünk. V. ö. KÉPEZ.

*KÉPEZET
l. KÉPZET.

*KÉPEZETLEN
(kép-ez-etlen) mn. Ami vagy aki nincs képezve. Határozóként am. képezetlenül, képezetlen állapotban.

*KÉPEZETLENSÉG
(kép-ez-etlen-ség) fn. tt. képezetlenség-ět. Képezetlen állapot vagy minőség.

*KÉPEZHETŐ
(kép-ez-het-ő) mn. tt. képezhetőt. Amit képezni vagy akit kiképezni lehet.

*KÉPEZHETŐSÉG
(kép-ez-het-ő-ség) fn. tt. képezhetőségět. Tulajdonság, melynél fogva valami képezhető vagy valaki kiképezhető.

*KÉPFARAGÁS
(kép-faragás) ösz. fn. Képzőmesterség, illetőleg ehhez tartozó munkálkodás, mely által valaki kőből, fából stb. képeket vagyis szobrokat faragva alakít.

*KÉPFARAGÓ
(kép-faragó) ösz. fn. Személy vagy mester, ki fából vagy kőből képeket, illetőleg szobrokat farag. alakít.

*KÉPFĚDÉL
(kép-fědél) ösz. fn. Fedél, melyet leginkább a szabad ég alatt álló képek, szobrok fölé tesznek.

*KÉPFEJTĚGETÉS
(kép-fejtěgetés) ösz. fn. Az oly képek jelentéseinek értelmezése, melyek rendes betük helyett a gondolatok följegyzésére használtatnak, milyenek pl. a régi egyiptomi hieroglyphek, vagy a jelennen divatozó képtalányok. (Rebus).

*KÉPGYÁRTÁS
(kép-gyártás) l. KÉPFARAGÁS.

*KÉPGYÜJTEMÉNY
(kép-gyüjtemény) ösz. fn. Több képekből álló gyüjtemény, különösen az úgynevezett képcsarnokokban, és képteremekben, képtárakban.

*KÉPGYÜJTŐ
(kép-gyüjtő) ösz. fn. Személy, ki képek gyüjtésével foglalkodik, vagy képeket szeret gyüjtögetni.

*KEPICZKÉL
(kep-icz-ke-el) önh. m. kepiczkél-t. Ideoda kapkodva, rugdalódzva mozog, mint aki a vizbe akar fúlni, vagy mint a kis gyermek, ki a bölcsőben vagy dajkája ölében nyugtalankodva kezeit, lábait hányjaveti. Rokon vele sőt k előtét nélkül azonos: eviczkél, olyan alkotású mint habuczkol.

*KEPICZKELŐDIK
(kep icz-k-el-őd-ik) k. m. kepiczkelőd-tem, ~tél, ~ött. l. KEPICZKÉL.

*KÉPIK
(kép-ik) k. m. kép-tem, ~tél, ~ětt. l. KÉPPED.

*KÉPIMÁDÁS
(kép-imádás) ösz. fn. A bálványozásnak vagyis babonás hitvallásnak azon neme, mely akár az Istent, akár valamely isteni tulajdonságot, akár embert vagy más állatot ábrázoló képeknek Isten gyanánt hódol, s azoknak a legfőbb tisztelet nemét adja. Ettől különbözik a keresztényeknél bevett képtisztelet, mely tulajdonkép nem magát a szent képet, hanem azt illeti, kit azon kép ábrázol.

*KÉPIMÁDÓ
(kép-imádó) ösz. mn. és fn. Babonás hitvallásu bálványozó, ki képeket, szobrokat imád. V. ö. KÉPIMÁDÁS.

*KÉPIRÁS
(kép-irás) ösz. fn. 1) Irás neme, mely betűk, és szók helyett képeket használ. V. ö. KÉPBĚTÜ. 2) A képzőmüvészetnek azon neme, mely mindenféle tárgyakat, saját szineiket utánozva, fest. Képirást tanulni. Képirással foglalkodni.

*KÉPIRAT
(kép-irat) ösz. fn. 1) l. KÉPIRÁS 1). 2) Rajzolt vagy festett kép.

*KÉPIRÓ
(kép-iró) ösz. fn. Általán személy, ki képeket rajzol, fest. Különösen oly személy, ki a tárgyakat saját szineikkel lefesteni és eléadni érti. Máskép: festész, népiesen általában: festő.

*KÉPIRÓI
(kép-irói) ösz. mn. 1) Képirót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Képirói eszközök. Képirói felfogása valamely arcznak, tájnak. 2) Olyan alakú, mely szépsége, érdekessége miatt lefestésre érdemes. Képirói fekvésü város.

*KÉPIRÓPOLCZ
(kép-iró-polcz) ösz. fn. Polcz, mely képirásra, képrajzolásra szolgál.

*KÉPIRÓSKODÁS
(kép-iróskodás) ösz. fn. Képirással, mint képzőmüvészettel, festészettel foglalkodás.

*KÉPIRÓSKODIK
(kép-iróskodik) ösz. k. m. képiróskod-tam, ~tál, ~ott. Képirással, festészettel foglalkodik, azt mint különös, vagy kedvet mesterséget vagy művészetet gyakorolja.

*KÉPIRÓSÁG
(kép-iróság) ösz. fn. Képirói, festészi müvészet vagy mesterség.

*KÉPIRTÓ
(kép-irtó) ösz. fn. l. KÉPDULÓ.

*KÉPJEL
(kép-jel) l. KÉPBETŰ.

*KÉPJELIRAT
(kép-jel-irat) ösz. fn. l. KÉPBETÜIRAT.

*KÉPLÁB
(kép-láb) ösz. fn. l. KÉPAL.

*KÉPLAP
(kép-lap) ösz. fn. Az éremnek azon oldala, melyre a fejedelem képe vagy más jelkép van nyomva.

*KÉPLEG
(kép-leg) ih. Nem tulajdon értelemben, hanem mást képezve, más valamihez hasonlítva, például, képleg van mondva: rózsaarcz, biborajk, bogárszem, hollóhaj, bársonykacsócska.

*KÉPLEGĚS
(kép-leg-ěs) mn. tt. képlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami képleg, azaz képes értelemben van véve. Képleges kifejezések. Képleges költői leirások.

*KÉPLEIRÁS
(kép-le-irás) ösz. fn. Valamely kép jelentéseinek értelmezése, magyarázása.

*KÉPLEL
(kép-el-el) áth. m. képlel-t. Gondolatban valamely tárgynak képét maga elé állítja.

*KÉPLELÉS
(kép-el-el-és) fn. tt. képlelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit képlelünk.

*KÉPLET
(kép-el-et) fn. tt. képlet-ět. 1) Azon alak, melyet valamely tárgyról az elme magának alkot. 2) Természeti testek átalakulásának eredménye; de ezen értelemben helyesebb: képzet vagy képződmény; és mint cselekvény: képződés; mert ,képel' törzset külső, anyagi értelemben nem helyesen használnók. 3) A mér- vagy vegytanban betűk és számok képében eléállított valamely tétel. (Formula).

*KÉPLETĚS
(kép-el-et-es) mn. tt. képletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Képletben létező, képletben eléadott.

*KÉPLETI
(kép-el-et-i) mn. tt. képlet-t. Képletre vonatkozó.

*KÉPLŐMÜVÉSZET
(képlő-müvészet) l. helyesebben: KÉPZŐMÜVÉSZET.

*KÉPMAGYARÁZAT
(kép-magyarázat) ösz. fn. Valamely képmü jelentésének, czélzatának megfejtése, felvilágositása.

*KÉPMÁS
(kép-más) ösz. fn. 1) Eredeti kép után festett vagy faragott kép. 2) Szélesb ért. hasonlósága bizonyos tárgynak egy másikhoz, különösen az emberi arcznak vagy valamely tulajdonságnak. Ezen ifju arcza, beszédmódja, mozdulata, édes apjáénak képmása.

*KÉPMÁSÍTÁS
(kép-másítás) ösz. fn. Valamely szónak átvitt értelemben használata. (Metaphora).

*KÉPMÁSOL
(kép-másol) ösz. áth. m. képmásol-tam, ~tál, ~t. Valamely képnek mását veszi, azaz annak alakjára egy másikat fest, vagy farag stb.

*KÉPMÁSOLÁS
(kép-másolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg festés vagy vésés, faragás, mely által valaki eredeti kép vagy szobor után hasonlót alkot.

*KÉPMETSZŐ
(kép-metsző) ösz. fn. Általános nevezése azon képzőmüvészeknek, kik valaminek képét fába, kőbe, érczbe vésik, s mintegy bele vágják, különböztetésül a képfaragóktól, kik a képeket bizonyos anyagból külső idomítás, faragás, simítás által készítik, vagy kik dombormüveket képeznek.

*KÉPMUTALAT
(kép-mutalat) a Müncheni codexben am. képmutatás. A Nádor- és Góry-codexben: képmutalás. l. KÉPMUTATÁS.

*KÉPMUTALÓ
(kép-mutaló) ösz. fn. A Müncheni v. Tatrosi-codexben, Góry-codexben stb. am. képmutató. "És mikor imádkoztok, ne legyetek szomorók, miként képmutalók" Máté. 6. "Mikor kedig böjtölendetek, ne akarjatok lennetek szomorók, miként képmutalók." u. o. "Képmutaló, vesd ki előszer a gerendát te szemedből." Máté 7. "Ez ellyetén átkozott gonosz nemzet, képmutalóknak döge." Góry-cod. Mai szokás szerént: képmutató.

*KÉPMUTATÁS
(kép-mutatás) ösz. fn. 1) Széles ért. azon neme a gondolatok és érzelmek nyilatkozásának, melynél fogva valaki mást gondol és érez belül, s mást mutat külsőleg. 2) Szorosb ért. tettetés, midőn valaki úgy mutatkozik, mintha valamit nem tudna, nem értene, pl. midőn a vádlott gonosztévő úgy nyilatkozik szóval és arczvonásokkal, mintha a kérdéses vádról semmi tudomása nem volna. 3) Legszorosb ért. tettetés, melynél fogva az erkölcstelen, vallástalan ember úgy beszél, külsőleg úgy viseli magát, mintha legjámborabb, legvallásosabb volna. Ezeket feddé legszigorúbban Idvezítőnk, midőn mondá: Jaj nektek képmutatók. A képmutatásnak jelleme, holmi külsőségekkel, vallási szertartásokkal a szívnek romlottságát, erkölcstelenségét palástolni. Ezeket nevezi Urunk báránybőrbe öltözött farkasoknak, s hasonlítja őket a bemeszelt sírokhoz, melyek kivülről fehérlenek, belül pedig telvék undok csontvázakkal. Régiesen: képmutalás (Nádor cod.), képmutalat (Tatrosi cod.)

*KÉPMUTATÓ
(kép-mutató) ösz. mn. és fn. Ki szóval és tettel máskép nyilatkozik, mint belül gondol és érez. 2) Ki oly érzelmeket mutat külsőleg, melyek szivében nem léteznek, tehát tettető. 3) Szoros ért. személy, ki külsőleg magát erkölcsösnek, erényesnek, vallásosnak színleli, holott valósággal erkölcstelen és vallástalan. Régiesen: képmutaló. V. ö. KÉPMUTATÁS.

*KÉPMŰ
(kép-mű) ösz. fn. Általán minden mű, mely valaminek képét faragva, rajzolva, festve stb. tünteti elé. 2) Szoros ért. festett kép, különböztetésül a szoborműtől, domborműtől stb.

*KÉPMÜVÉSZ
(kép-müvész) ösz. fn. Átalán, minden müvész, ki képmüvek készitésével bármely módon foglalkodik, ú. m. festész, szobrász.

*KÉPMÜVÉSZET
(kép-müvészet) ösz. fn. Általán müvészet, mely képmüvek eléállitásával foglalkodik; festészet, szobrászat. Különbözik: képzőmüvészet.

*KÉPNYOMAT
(kép-nyomat) ösz. fn. Festett vagy rajzolt képnek nyomtatás általi másolata.

*KÉPNYOMÓ
(kép-nyomó) ösz. fn. Mester, ki fába, kőbe, rézbe, aczélba metszett, vésett képeket nyomtatás által lemásol.

*KÉPOSZLOP
(kép-oszlop) ösz. fn. 1) Széles ért. minden oszlop, azaz szobor, mely valamely képet tüntet elé. 2) Szorosb. Ért. szilárd anyagból készített, emelt vagy szabadon álló kép. 3) Az épületeken egész vagy töredék emberalakok, melyek dereka rendesen négyszögü talapkövön nyugszik.

*KÉPÖNTŐ
(kép-öntő) ösz. fn. Műmester, ki érczből, gipszből stb. képeket önt.

*KÉPÖNTŐDE
(kép-öntőde) ösz. fn. Műhely, melyben képeket öntenek.

*KÉPPED
(kép-v-ed, v. kép-ü-ed) önh. m. képped-t. Erdélyben leginkább el igekötővel am. bámultában, csodálkozva valamin elhűl, eláll szeme szája, mintegy (fa- vagy bálvány-) képpé változik. Másképen: képik. Elképpedtem vagy elképtem rajta. (Kriza J.). Innen: képpedtiben v. képtiben am. szeme szája elállván, elbámultában. Lehet úgy is értelmezni, (mivel ,elképik,' ,elképped' szókat leginkább el igekötővel használják) hogy ,képében elváltozik', amit így is fejeznek ki: ,kikél a képiből'.

*KÉPRÁMA
(kép-ráma) ösz. fn. Ráma, vagyis keret, mely a képet körülfoglalja. Aranyozott képráma.

*KÉPREGE
(kép-rege) ösz. fn. Képes kifejezésekből szerkezett, valamit példázó beszéd vagy leirás. (Allegoria).

*KÉPREMEK
(kép-remek) ösz. fn. Remekmű a képészetben.

*KÉPROMBOLÁS, KÉPROMBOLÓ
l. KÉPDULÁS, KÉPDULÓ.

*KÉPRONTÓ
l. KÉPDULÓ.

*KÉPSÉG
(kép-ség) fn. tt. képség-ět. A székelyeknél am. csoda, elcsodálkozás. Megfogta a képség = csoda fogta. Kriza J. V. ö. KÉPPED.

*KÉPSZÁL
(kép-szál) ösz. fn. l. KÉPSZOBOR.

*KÉPSZATÓCS
(kép-szatócs) ösz. fn. Kupeczféle kis kalmár, ki vásárokon kirakodva vagy házalva, vagy országot já