*M.[*]

*M
kisded alakban m, huszonegyedik betü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában tizennegyedik, magán ejtve: em. Mint az ajkak zárlásával képzett, az ajakhangokhoz tartozik, de rokonságban van a nyelvhangok közől az n-nel is, mint a mádra és nádra, meder és neder, mevet és nevet, medves és nedves szók változata mutatja. Sőt általában az n, közvetlenül ajakhangok, pl. b előtt m-mé, az m pedig némely mások pl. t előtt (mint alább) n-né változik, pl. különb, azonban a kiejtésben külömb, azomban; bont, ront, csont és több számtalanok még helyesirásunkban is megtartják az n-et ezek helyett bomt, romt, csomt stb. (itt alább bővebben). T. i. az m és n mint orrhangok is oly közel állnak egymáshoz, hogy ha az m kiejtésénél ajkainkat be nem zárjuk, n hallatszik, az n kiejtésénél pedig az ajkak bezárta mellett m. Mint gyök vagy törzsbeli végbetű, a b, p képzővel szeret párosulni, pl. csom-b, czom-b, dom-b, gom-b, lom-b, rom-b, tom-b, csöm-b, göm-b, csim-b, zsém-b, dorom-b, döröm-b, zöröm-b, kam-p, kám-p, csám-p, hom-p, kom-p, lom-p, csöröm-p stb. A d, g, t, s ezekből alakult cs, gy képzők előtt könnyebb kiejtés végett gyakran n-re változva ejtetik s rendesen iratik is, mint, ronda (rom-d-a), gondor (gom-dor), göngy (göm-gy), göndör (göm-dör), ron-cs (rom-cs), rongy (rom-gy), rongál (rom-gál), ront (rom-t), ont (om-t), bont (bom-t), önt (öm-t), hánt (hám-t), szánt (szám-t), hint (him-t), henger (hem-ger) hentereg (hemtereg), csont (csom-t), háncs (hám-cs), nincs (nem-es). Így a latinban is: condo, cum-do, congero, contero stb.
Az m-vel kezdődő gyökök száma, mint ma, mad, mag, magy, stb. mintegy százra, az m végzetüeké pedig, mint: om, bom, rom, som stb. körülbelül kilenczvenre megy. Amazok közől némelyek 1) hangutánzók: má, máv, mávog, mám, mám, mámmám, mámog, macska, mamuk, mahó (mohó), máhol, makog, majzol, málé (méla), mekeg, mú, mumus, mufla, mukk, mukkan. 2) gömbölyűded vagy csomós testeket jelentenek: mag, magy, magyal, makk, mancs, mogy, mogyoró, mony, monyorú, motyó stb. 3) folyós testre, nedvességre vonatkoznak, egyszersmind p, b-vel fölcserélődnek: mocs, pocs, mocsár, bocsár, mocsok, pocsék, mocsolya, pocsolya, maszat, paszat. 4) mozgásra vonatkoznak: moczczan, mozog, mozzan, motoz, motóla, matat, ma, mász, megy, munka, mű. 5) emelkedésre mutatnak: magas, magasztal, madár.
Többször rokonszervü betükkel fölcserélődik, mint: má bá; mamlasz bamba; madár badár; med ned; makog bakog; makacs bekacsol; mekeg bekeg; molyh polyh; mankó bankó; mese besze; magas nagy stb. Rövidítésekben m. = múlt, m. e. = mult esztendei vagy múlt esztendőben; m. é. = múlt évi v. múlt évben; am. = annyimint; ú. m. = úgy mint.
Némely m kezdetü szavaink hasonló értelmü idegenekkel rokonok, pl. a latin nyelvben: magas magnus; máhol mandit, manducat; mar mordet; maradoz moratur; marha (jószág, áru) merx; med mador; megy meat; merít, márt mergit; metsz metit; meddő mutilus; mérték metrum; muszog mussit; mocs mucus; moh muscus; mond mandat; mord mordax; morog murmurat; motoz motitat; mukkan mutit stb.

*MA (1)
fn. tt. mát; többese ugyan nincs divatban, de ha több mai időről vagy napról akarnánk szólani, bizvást mondhatunk mákat is. Értelme: jelen idő, ami jelennen megy vagy foly; ellentétei: múlt és jövő. Ez értelem rejlik a mai világ, mai kor, mai szokás, mai gondolkodásmód kifejezésekben is. Szorosb ért. azon idő, mely a legujonnan folyó napot képezi, vagyis azon nap, melyben jelennen élünk, vagyunk, melyet t. i. közvetlenül a tegnap előzött meg és szintén közvetlenül a holnap vált fel. A viszonyító névragokat mind fölveszi, és pedig a ragozás szabályaihoz képest hol megnyúlva, hol rövidnek maradva, pl. máé (vagy maé) legyen a dicsőség, ne a holnapé, mának vagy tegnapnak előtte. Pázmán, Ep. Tom. 2. p. 209. Egy mát nem adok két holnapért. Aki mát megadta, holnapot nem igérte. (Km.). Mában helyezem minden reményemet. A tegnapi költség egy részét mába számitom. E beteg mán túl nem él. Nincs bizonyosb a mánál, s bizonytalan a holnap. Mára vártunk benneteket, s csakugyan itt vagytok. Tegnapról mára hagyott munka. Mához egy hétre nálatok leszek. Mából holnapot csinált. Máról holnapra halasztani a teendőket. Ő csak máról gondoskodik. Mától fogva nem iszom bort. Maig (vagy máig) sem tudni, hová lett. Máért (vagy maért) tettünk mindent: Mával ismét többet élünk. A tegnapot nem lehet mává tenni. A holnapot maul v. mául venni.
Származékai: mai vagy mái, majd, most, (régiesen és tájdivatosan: mast), már (v. tájdivatosan mán, v. má, v. márig, v. máran), maság.

*MA (2)
időhatárzó. 1) Régiesen am. jelen időben, latinul: nunc, németül: jetzt. Ez értelemben többször használja a Müncheni codex irója. "Bódogok, kik ma éheztek." (Beati, qui nunc esuritis). Luk. 6. "Ma pedig menekedetet nem valnak. (Nunc autem excusationem non habent). Ján. 15. "Így a Bécsi codexben is: "Azért ma imádj müértönk." (Nune ergo ora pro nobis). Judith 8. "Es ma, uram királ, Ábrahámnak Istene, irgalmazjh te népednek." (Et nunc, domine rex stb). Esther. 12. 2) Most divatozó értelemben különösen am. jelennen folyó napon, ez napon. Ma van ma. (Km.). Mit ma véghez vihetsz, holnapra ne halaszd. (Km.). Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok; vagy: jobb ma egy kis veréb, mint nagy túzok holnap; vagy: jobb ma nekem egykettő, mint holnap tizenkettő. (Km.), Ma nekem, holnap neked. Maholnap am. rövid idő alatt, nem sokára. l. MAHOLNAP. Ma nem ett, am. ehes. Ma van Jakab nap. (Km.). 3) A tiszai vidéken tájszokásilag am. tüstént, azonnal. Eredj ma! eredj tüstént, gyere ma stb. miből következtethetni, hogy az előbbi jelentésekben is a sebes mozgás rejlik, mi a gyorsan suhanó jelen időt jellemzi. A csagataj nyelvben bat am. gyors, hamar (Abuska). Figyelmet érdemel Szalay Á. 400 magyar levele közt, egy 1555-iki levélben a ,ma' szónak ,mihelyt' értelme: "Bizon, hogy kin voltanak az törökök, de bizonynyal nem írhatom nagyságodnak mith miveltenek.... ma megérthem nagyságodnak megírom." Használtatik öszvetételben is: márma v. máma.
Ezen eredeti ős nyelvből fenmaradt rövid szó úgy látszik megvan a latin mane, maturus származékokban, valamint a franczia main szórészben is, melyből demain (olaszul: domane) és lendemain öszvetett szók eredtek.

*MA (3)
hangszó, melyből macs, macska, mamuk, maszog, mazna hangutánzók erednek. Szájnyitogatást jelent a majzol, és a majom szókban; ide tartozik a rágicsáló mókus is, elemezve: maókus.

*~MA
vékonyhangon: me, névképző, pl. buzma, duz-ma, szak-ma, szusz-ma, tuty-ma, haj-ma, fity-ma, kari-ma, tuk-ma, tor-ma, kucs-ma, koz-ma, pisz-ma, el-me, is-me, bösz-me, esz-me. Ebből származott további alakulással a ~mány ~mény képző. Elemzését illetőleg l. Előbeszéd 140, 141, 143. l. Egyébiránt a tatár-török nyelvben igen termékeny igenév-képző, s általán azt tartják róla a nyelvészek, hogy a határtalan módból a végső k elhagyásával származik, pl. bil-mek, tud-ni, bil-me tudomány és tudomás (tudoma); kďl-mak cselekedni, kďl-ma, cselekvény; dik-mek ültetni dik-me ültetmény v. ültetvény, jon-mak metszeni, jon-ma metszvény stb. Sőt maga a határtalan mód is (mak, mek) használtatik igenevül a cselekvés kifejezésére; azonban megjegyzendő, hogy irásban a ma, me végén, néma h áll.

*MÁ (1)
több vidéken divatozó tájszólás, a szokottabb már helyett. l. MÁR.

*MÁ (2)
hangszó, mely különösen a siró macska hangját utánozza a mávog, mávogás, és a siró nyulét a mákog származékokban.

*MÁ (3)
szájtátást utánzó gyök, melyből málé (száju), mámor, mámmám, máhol, mámmog erednek; rokon a megfordított ám gyökkel.

*MACS
1) hangszó, melyből eredt macsog törzsök, és ebből a közdivatú macska, (= macsogó), melynek egyik ismeretes hangja ma, megnyujtva má, egyezik vele: vacs is. l. MACSKA. 2) Tájdivatosan am. mocs, melyből lett macsár, azaz mocsár. 3) Gyöke macsuka szónak, (midőn csomót jelent, mint ,mács' rokon gyök).

*MÁCS (1)
(ma-ács am. csomós, lehet máncs-ból is öszvehúzva, l. M betű és MÁCSONYA. 1) helynév melyből Mácsa több helyek neve származott. 2) Gyöke a mácsonya füvet jelentő szónak; l. ezt.

*MÁCS (2)
puszta Bihar m.; helyr. Mács-ra, ~on, ~ról.

*MÁCSA
faluk, Arad és Pest m. puszta Bihar m.; helyr. Mácsá-ra, ~n, ~ról.

*MÁCSÉD
KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m.; helyr. Mácséd-ra, ~on, ~ról.

*MÁCSIK
(mák-csik) fn. tt. mácsik-ot, harm. szr. ~ja. Némely tájakon, pl. Mátyusföldén: csik-mák. Néhutt am. vékonyra tehát csik formára metélt vagy sodrott, másutt négy szegletre vágott vagy metélt, vagy szakgatott tésztás étel. Innen: mácsikszedő, nyellel ellátott, öblös fejü, s alatt kilyukgatott edény, melylyel a megfőtt mácsikot kimerik. Kétségtelen, hogy az eredeti mácsik mákkal készített csikos tészta volt, tehát mákcsik, mákos csik, mely a mátyusföldi csikmák-ban egészen, csakhogy fordítva, megvan, t. i. aki mácsikot eszik, az csikot és mákot eszik. Megjegyzendő, hogy a mácsikot alakja miatt egyszerűen csiknak is nevezik. Néhutt a köznép az eredeti öszvetételt nem értvén, már túrós mácsik, mákos mácsik-, mézesmákos mácsik-ról is beszél. Azonban több helyütt, különösen a székelyeknél Kriza J. szerént ,mácsik' alatt csak mákos csíkot értenek, mely szokott nagy pénteki étel sodrott tésztából. Már a régieknél is eléjön pl. Thaly K. gyüjteményében a XVII. századból:
Mond az urának: egyél ha hoztál,
Üres konyhára mért házasodtál!
Koporsójáig jász (gyász) dolga annak,
Kinek szemére effélét hánynak;
Csak rozskása is, kit szívből adnak,
Mézes mácsiknál jobb ízü annak."

*MACSKA
(macs-ka macs-og-a) fn. tt. macskát. Széles, természetrajzi ért. ragadozó négylábu állatok neme, melyeknek sajátságos szerkezetü fogaik élesek, horgas karmaik hűvelybe rejtettek, s kinyujthatók, fejeik gömbölyűk, s nyelveik tüskések. (Felis). Ide tartoznak az orozlán, tigris, párducz, hiúz stb. Szorosb ért. a közönséges macska, legkisebb faja a fennemlített nemnek. (Felis catus). Vad macska, mely az erdők odvas fáiban lakik, szürke szőrü, hátán lefolyó fekete csikjai vannak, s farka fekete, gyürűs. A házi macska valamivel kisebb, és különféle szinü vagy tarka. Ez szaporán tenyészik, s az egereknek és patkányoknak nagy pusztitója. Egyébiránt háziassága mellett sem vetkezik ki vadságából, ravasz természetét megtartja, s midőn hizelgeni látszik is, sérteni, karmolni szeret. A him neve különösen kandúr. A macska, midőn farkával játszik, azt mondják róla, hogy fon. Midőn hizelegve szól: dudál vagy dorombol, midőn sír, miog, mávog, nyávog vagy cziczog. Hivó nevei: maczus, cziczi, czicza, cziczus, cziczuska. Nevét a ma, mau hangtól kapta, melyből lett macsog, azaz ma, mau hangon szól; máskép: vacsog; vagy pedig a macs rágicsáló (masaomai, mastax), csamcsogó, vaczogó hangtól. Ezek szerént macsogó lett macsoga, macsga, macska, mint: czineg czinke, fecseg fecske, locsog locska, bugyog bugyka, stb. A csagataj nyelvben mosuk vagy Budenz társunk olvasása szerént: mösük, teljesen azonos hangokban is a ,macska' szóval. Mint ismeretes házi állatról több példabeszéd van, pl. alázatos v. alamuszi macska nagyot ugrik, s egeret fog. Alánéző macskának nem kell hinni. Lám oly bölcs, mint az én macskám. Nekem is volt egy bölcs macskám, a csávába holt. A jó macskát bőreért meg szokták nyúzni. Hizelkedik, szerelmes, ravasz, mint a macska. Talpra ugrik, mint a macska. Macskavér szorult bele. Eltörte a macska szarvát, am. csinyt követett el. A macskának még a kölyke is örömest egerész. Úgy ül a lovon, mint macska a sövényen. Nincs otthon a macska, czinczognak az egerek. Elkapta, mint macska az egeret. Kriza J. szerént a székelyeknél következő nevei fordulnak elé Czili, Czini, Czirczi, Mirók, Tarka, Sárga, Ordos, Gerezdi, Vadász, Pisti, Ugri, Kajti, Lesi, Egerész, Miczi, Minka, Mióka. Átv. ért. görhes, sovány kis ló. Ez a két macska alig húzza a kocsit. Papmacska, nagy szörös hernyó, mely a fák leveleit pusztítja. Pókmacska, Rábaközben általán am. hernyó. Vasmacska, két vagy három horgas ággal ellátott eszköz a hajókon, mely a víz fenekére eresztve a földbe kapaszkodik, mint karmaival a macska szokott fogódzani. Újabb időben horgony. Szintén vasmacska vagy csak macska a tűzhelyen, azaz vas lábakon keresztül fekvő vas szál, melyre a fát rakják. Jelent ásóval felhányt kis földkupaczot is, mely a sik téren úgy látszik, mint a hunyászkodó macska. Macskákkal kijelölni a felosztott réteket. Macskákat hányni. Zsugorodást jelent ez igében: macskásodik, pl. megmacskásodott az ina, am. görhes macska gyanánt öszvezsugorodott.

*MACSKAASZTAL
(macska-asztal) ösz. fn. Tréfásan, azon kis asztal, hol a gyermekek esznek, kiket a nagy asztalhoz nem ültetnek.

*MACSKABŐR
(macska-bőr) ösz. fn. A szoros ért. vett macska bőre. Macskabőrből csinált dohányzacskó. A jó macskát bőreért meg szokták nyúzni.

*MACSKACSIPKEPITY
(macska-csipke-pity) ösz. fn. A csipkepityek neméből való növényfaj, melynek virágai a szár- és ághegyeken gyűrűs füzérekben állanak, grürűi kocsányosak, levelei nyelesek, szívformák, fogas fűrészesek, szöszösek. A macskák szeretik. Köznépi nyelven: macskafű, v. ~nádra, v. ~mézelke, v. ~ménta. (Nepeta Cataria).

*MACSKAEZÜST
(macska-ezüst) ösz. fn. Ezüst gyanánt csillogó fehér csillámkő.

*MACSKAFA
(macska-fa) ösz. fn. Tájdivatosan, tyúkülő, kakasülő az épület padlásán.

*MACSKAFARK
(macska-fark) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a macska nevű állat farka. Macskafarkat simogatni. 2) Némelyek szerént Keletindiai növénynem, melynek virágfüzérei macskafarkhoz hasonlók. (Caturus). 3) l. MACSKAFARKU SZIGORÁLL alatt.

*MACSKAFARKU SZIGORÁLL
a szigoráll nemü növény egyik faja; füzérje egy az ágatlan szárhegyen; levelei ellenesek, csipkések, tompák, éphegyűk; szára tövön görbe. (Veronica spicata). Közéletben: kék macskafark.

*MACSKAFEJ
(macska-fej) ösz. fn. 1) A macska nevü állat feje. 2) Átv. ért. gömbölyü fej, milyen a macskanemű állatoké.

*MACSKAFEJÜ GOMBÓCZ
nagy gombócz, v. gölődör.

*MACSKAFŰ
(macska-fű) ösz. fn. l. MACSKACSIPKEPITY.

*MACSKAGÉM
(macska-gém) ösz. fn. l. CSILLAGFÉREG.

*MACSKAGYÖKÖNKE
(macska-gyökönke) ösz. fn. Növényfaj a gyökönkék neméből, melynek minden levelei szárnyasak, levelkéi láncsásak, fogasak, szára barázdás. Gyökere szagos, a macska szeret vele játszani. (Valeriana officinalis). A közéletben: macskagyökér, v. mezei nárdus v. terjékfű.

*MACSKAHERE
(macska-here) ösz. fn. A lóherének gombos virágu, szőrös csészéjü faja; füzéri hengerdedek, nagyon gyapjasak; csészéje fogai serteszálúk, a bokrétánál hosszabbak; levelei visszás-tojásdad-szálasak; virága apró fejér; máskép szintén a közéletben: herehura, nyúllábfű, ugorkanőszőfű; növénytani néven: herehura lóhere. (Trifolium arvense).

*MACSKAKŐ
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~kő-re, ~n, ~ről.

*MACSKAKÖLYÖK
(macska-kölyök) ösz. fn. A macska nevü állatnak fia. Általán a kutya és macska nemü állat fiát kölyöknek nevezi a magyar. V. ö. CZENK.

*MACSKÁLÓDIK
(macs-ka-al-ó-d-ik) k. m. macskálód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. nyűgölődik; továbbá, ügyetlenül, ferdén tesz valamit. (Kriza J.).

*MACSKAMAJOM
(macska-majom) ösz. fn. Általán azon majmok neme, melyeknek hosszú farkaik vannak. (Cercopithecus).

*MACSKAMAMÓ
(macska-mamó) ösz. fn. A kétfőbb hímesek közt a fedetlen magvúk osztályához tartozó növényfaj. Növénytani néven: vérestorku mamó. Szára felálló szőrös, lehajló szőrökkel, levelei nyelesek, tojáskerek-szívesdedek, bevagdalt fürészesek, néha fejér foltokkal jegyesek, gyürűi mintegy hatviráguak. Virága sárga, nyakon verhenyes; alsó ajakán az inyénél két narancsszín folt. (Galeobdolon luteum, v. Galeopsis Galeobdolon). Köznyelven még másképen: sárga holt csalán, v. pettegetett levelü holt csalán.

*MACSKAMÉNTA
(macska-ménta) l. MACSKACSIPKEPITY.

*MACSKAMÉZ
(macska-méz) ösz. fn. Nyálkás nedv, melyet többféle fák és növények kiizzadnak, s ha nedvének nagyobb része elpárolog, szilárd, szivos testté lesz, s csak vízben olvad fel, mézga (Gummi).

*MACSKAMÉZELKE
(macska-mézelke) lásd MACSKACSIPKEPITY.

*MACSKAMEZŐ
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*MACSKANÁDRA
(macska-nádra) l. MACSKACSIPKEPITY.

*MACSKANADRÁG
(macska-nadrág) ösz. fn. Tréfásan, széles metélt tészta, melyet húslevesbe szoktak főzni. Némely tájakon túl a Dunán, sürün főzött s megzsírozott reszelt tészta.

*MACSKARIVÁS
(macska-rivás) ösz. fn. A bakzó macskának éles, fülsértő kiáltozása.

*MACSKÁS (1)
(macs-og-a-as) mn. tt. macskás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Macskákkal bővelkedő, kinek macskája van. Macskás ház. 2) Átv. ért. zsugorodott inu. Előfordúl Sz. Margit életében. V. ö. MACSKÁSODIK.

*MACSKÁS (2)
erdélyi faluk HOSSZÚ~, MAGYAR~, Doboka m. puszta Hont m.; hely. Macskásra, ~on, ~ról.

*MACSKÁSODIK
(macs-og-a-as-odik) k. m. macskásodtam, ~tál, ~ott. Mondják inakról, midőn öszvezsugorodnak. V. ö. MACSKÁS.

*MACSKÁSTUL
(macs-og-a-as-t-ul) ih. Macskával vagy macskákkal együtt. Ebestül macskástul oda vagyunk. (Km.).

*MACSKASZÉM
(macska-szém) ösz. fn. Szürke vagy zöld, sárgás és csillogó szem, milyen a macskáké. Átv. ért. oly szem, mely sötétben is féligmeddig lát, mint ezt a macskáról tartják.

*MACSKATEKERŐ
(macska-tekerő) ösz. fn. Hajósoknál a vasmacska felvonására a hajó elején felállított eszköz, melynek fekmentes tengelyére hajtják föl a vasmacska kötelét vagy lánczát, s úgy húzzák fel magát a vasmacskát vagy horgonyt. Máskép: vasmacska- tekerő, horgonytekerő. (Ankerwinde, Bratspill. Kenesey Albert).

*MACSKATÖVIS
(macska-tövis) ösz. fn. Növényfaj az iringók neméből, melynek szára, ágasbogas, gyökérlevelei nyelesek, a többik nyeletlenek, mind szárnyasan szabdaltak, sallangjai tövishegyüek. Virága fehér. Máskép szintén a közéletben: ördögszekér v. ~borda v. ~rakolya, v. ~keringő, átkozott szamár v. százfejü v. fejér v. mezei tövis; növénytani néven: mezei iringó. (Eryngium campestre).

*MACSKAUGRÁS
(macska-ugrás) ösz. fn. Ugrás, melyet a lesben meghunyászkodott macska tesz, midőn a zsákmányra ugrik, vagy széles ért. midőn akármely czélból ugrándozik.

*MACSKÁZ
(macs-og-a-az) áth. m. macskáz-tam, ~tál, ~ott. L. MEGMACSKÁZ.

*MACSKAZENE
(macska-zene) ösz. fn. Utczai aljas boszuállás neme, midőn valamely éjjeli órában öszvecsődült népek a macskák éktelen rivását, nyávogását utánozva, vagy más fülsértő hangszerek zűrzavarával valamely gyülölt személyt saját lakása előtt nyilvánosan boszantják és kigunyolják.

*MACSKAZUG
(macska-zug) ösz. fn. Zug a konyhában, vagy a tűzhelyen, hová a meleget kedvelő macskák szeretnek bujni. Továbbá a kamara-, pincze-, padlásajtók alján hagyott hézag, melyen az egerésző macskák be és ki bujhatnak. Máskép: macskalyuk v. macskalyuka.

*MACSKÓCZ
falu Vas m.; helyr. Macskócz-ra, ~on, ~ról.

*MACSÓ
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Macsó-ra, ~n, ~ról.

*MÁCSÓ
falu Nyitra m.; helyr. Mácsó-ra, ~n, ~ról.

*MACSOLA
falu Bereg m.; helyr. Macsolá-ra, ~n, ~ról.

*MÁCSOLYA
(mács-oly-a) l. MÁCSONYA.

*MÁCSONYA
(mács-ony-a) fn. tt. mácsonyát. Dunán túl, szálkás, hosszukás levelü lapu, mely a gabona között szeret tenyészni. Növénytani néven a négyhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó növénynem, virága csoportos, körcsészéje sok levelü, csészécskéji kicsinyek a magzatok felett; bokrétája csöves négy metszésü; csészécskéje a magon oszlopos koszorúnak marad; vaczka kúpos polyvás. (Dipsacus). Különösen: takácsmácsonya, köznéven bogácskóró, takácsvakaró is. (Dipsacus fullonum). Van erdei mácsonya (Dipsacus silvestris) köznéven: gólyahúgy, csapóecset; továbbá héjakútmácsonya (D. laciniatus) köznéven: szomjútövis, pásztorvessző, vénusfürdő stb. Minthogy a mácsonya bogácsos, azaz gombos, csomós fejü, rokon a szinte buczkósat, csomósat jelentő mancs, mák, mankó, és macsuka szókkal, l. ezeket saját rovataik alatt.

*MACSOVA
falu Krassó m.: helyr. Macsová-ra, ~n, ~ról.

*MACSUKA
(macs-og-a) fn. tt. macsukát. A székelyeknél jelenti valaminek bunkóját, gombját, s néhutt magát a bunkós botot is. Gyöke macs rokon a csomót, fatekét jelentő mancs szóval.

*MACSUKÁS
(macs-og-a-as) fn. tt. macsukás-t, tb. ~ok. Hatósági szolga, hajdú, poroszló, ki (mintegy macsukával fegyverkezve) az illető rabokra felügyel. Erdélyi szó. V. ö. MACSUKA.

*MACSUZ
fn. tt. macsuz-t, tb. ~ok. Ételnem, reszelt vagy daratésztából, melyet vízben megfőzve tejjel esznek. Erdélyi szó.

*MACZ
(gömbölyű kicsi v. kedves), kecsegtető indulatszó, módositva macza, maczi, maczus, maczkó. 1) Mondják lovaknak: Macz macz! máskép: ne ne! Nem mindenkor lesz ám macz macz, (km.), azaz nem mindenkor fognak édesgetni. Továbbá a kis csikónak: maczi. Ne maczi ne! 2) Kicsinyezve maczus, maczuska, a macskának. Cziczuska, maczuska. 3) Mint afféle édesgetve kedvező vagy pedig gömbölyű kedves, egyszersmind gyöke a népies nyelven divatos macza (szerető, kedves) szónak. 4) Némely lágy fák, különösen füzek, és rekettyék barka nevü hajtása, Dunán túl czicza-macza, mivel sima szőrü, és simogatni szokták, mint a cziczát néhutt: maczóka. 5) A maczat szóban átalakult masz, melyből lett a divatosabb maszat, maszatol, néhutt túl a Dunán pasz, paszat, paszatol.

*MACZA
(macz-a) fn. tt. maczát. Népies köznyelven am. kedves nő, szerető, különösen, kivel valaki tiltott viszonyban él. Olyan mint czucza. Édes maczám. Rokon hozzá a mátka és persa: máde (nőstény).

*MACZAALMA
(macza-alma) ösz. fn. Leánycsöcsü alma.

*MACZABIRKA
(macza-birka) ösz. fn. Rövid fülü birkafaj.

*MACZAT, MACZATOL
MACZATOS, l. MASZAT, MASZATOL, MASZATOS.

*MACZEDONIA
A régi görög birodalom egy része, ma körülbelül Selanik és Rumili az európai Törökországban. Nálunk falu Torontál m.; helyr. Maczedóniá-ba, ~n, ~ról.

*MACZHÁZA
falu Pozsony m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról.

*MACZI
fn. tt. maczi-t, tb. ~k. Csikót, vagy általán lovat kedvesen szólító név. Ne maczi, ne! Máskép: muczi.

*MACZKÓ
(macz-kó v. macz-ka-ú) kicsiny. fn. tt. maczkót. 1) Csikót hivó szó. 2) Jelent kis parragi lovat. 3) Medve. 4) Lapitó, széles fejü kalapács a váshámorokban.

*MACZÓKA
(macz-ó-ka) kicsiny. fn. tt. maczókát. Füzfa, vagy rekettye tavaszi barkás hajtása, mely gömbölyű és pölyhös, milyet virágvasárnapokon szokás szentelni, máskép: cziczamacza. A gyermekek szeretik simogatni, mint a cziczát.

*MACZONKA
falu Heves m.; helyr. Maczonkára, ~n, ~ról.

*MAD (1)
elvont gyöke 1) a Mada, Madácska, és Madocsa helyneveknek; 2) madár származéknak, melyben emelkedést, különösen repülést jelent, midőn rokon a szanszkrit pat gyökkel; vagy pedig tojást, monyat jelent, s ekkor rokon a magyal, mogyal, magyaró, mogyoró nevek lágyított magy, mogy gyökével. V. ö. MADÁR. Ezen gyöktől ered madzag is. V. ö. MADZAG. Vékony hangon ejtve: med, azaz ned, nedv, melynek megfelel a latin madeo, madidus, és a német nass gyöke. Vajjon a fennemlített helységek nem-e nedves területü fekvésöktől vették neveiket?

*MAD (2)
NAGY~, falu Pozsony m.; helyr. Mad-ra, ~on, ~ról.

*MÁD
mváros Zemplén m.; helyr. Mád-ra, ~on, ~ról.

*MADA
mváros Szabolcs m.; helyr. Madá-ra, ~n, ~ról.

*MÁDA
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Mádá-~n, ~ról.

*MADÁCSKA
falu Nógrád m.; helyr. Madács-ká-ra, ~on, ~ról.

*MADAR
falu Komárom m.; helyr. Madar-ra, ~on, ~ról.

*MADÁR
(mad-ár) fn. tt. madárt vagy madarat, ~ak. Kicsiny. madárka vagy madarka, ritkábban, madaracska. Azok közé tartozik, melyek ragozáskor a szabályhoz képest, amint t. i. ön- vagy mássalhangzón kezdődő raggal köttetnek össze, éketvesztenek, mintha rövid madar volna, valamint származékai is, pl. madari, madaras, madarász, a rövid törzsökhöz járulnak. Van ily nevü helység is Komárom vármegyében Madar nem madár. Személyragozva szintén rövid: madaram, madarad stb. Neve azon osztálybeli állatoknak, melyek meleg és veres vérüek, tüdőn lélekzenek, tojások által szaporodnak, csőrük és két lábuk van, s tollas szárnyaiknál fogva a levegőbe emelkedni, azaz repülni képesek. Szárazföldi, vízi, tavi, tengeri, mocsári, parti, erdei, vándor, ragadozó, éneklő, házi stb. madarak. Madarakat fogni, lőni, tartani. A házi madarak más neve: baromfi v. majorság. Minthogy repülni szoktak, innen a szabadon szállongók jelzője: égi. "Már az égi madarak és erdei vadak őtet imádják." (Karács. ének).
"Ide künn a ződ erdőbe,
Madár lakik egy fészökbe.
Én is oda mönnék lakni,
Ha egy fészköt tudnék rakni."
"Hervadt az a rózsa,
Mejnek szénye (színe) nincsen,
Bágyadt az a madár,
Mejnek tása (társa) nincsen."
Székely népdalok.
A madárról sok a közmondás és példabeszéd, pl. a madár akárhová repül, mindig otthonn van. Szabad, mint a madár. Kicsin madárnak fészke is kicsin. Könynyű, mint az ólommadár. Ritka madár a jó szerencse, az igaz barátság. Rosz madár az, aki maga fészkébe rutít, vagy aki tollát nem birhatja. Jó madár, drága madár, szép madár, gúnyos és roszaló nevek.
"Elmehetsz, drága madár,
Nekem nem kell csapodár."
(Népd.)
Madarat fogni, gúnyosan am. bujdosót, csavargót kézre keríteni. Éji madár, éjjeli csavargó. A madár szó mint állatosztályt jelentő nevezet néha a nemi vagy faji névhez ragasztatik, pl. Fogolymadár, gólyamadár, sólyommadár, hurosmadár, rárómadár, fáczánmadár, struczmadár. Néha a névnek lényegét teszi, mint császármadár, paradicsommadár. Átv. ért. a disznólábban levő inas hús, mely megsütve verébhús izű. Madara szökik a lónak v. megindúl, midőn torokmirigye megdagad. Gyermek nyelven a kis madár badács.
Mi e szó elemzését illeti, több ismeretes nyelvekben a madarat vagy tojó, vagy repülő, vagy mindkét tulajdonságáról nevezték el. Tojásra, vonatkoznak talán a vogulfinn: oija madár, és lapfinn: aiva tojás. Repülés viszonya van a hangokban is egyező szanszkrit pat, honnan: patámi (szállok, repülök; esem) és patat v. pataga (madár), között; így a hellen petomai, pthnoV, pteron és a szláv pták; továbbá a német Vogel és fliegen s a latin volare és volucris; s a repülés suhanó hangja után talán a török kos-mak (szaladni) és kus (madár) között, melyhez tartozik a magyar madárüző hess! repülj. 1) Amennyiben madár v. madar szóban a tojás, vagyis mony (tikmony, lúdmony stb.) alapfogalma látszik rejleni, gyöke mad, gömbölyübben mod, mint Dunán túl némely vidéken ejtik, modár, rokon a mogy; mogyoró, tájdivatosan magyaró, magyal v. mogyal (bogyótermő fa), a mony, bod, bogy, bogyó szókkal, mint melyekben alapfogalom a gömbölyü alak. Ide tartozik a hímgolyót jelentő finn muna, muno, munyi, mok. Másik alkotó része ár v. ar, ha a hasonló képzöü sudár, hinár, bogár, csapodár stb. szókkal hasonlitjuk össze, úgy látszik, nem egyéb, mint az alapszó tulajdonságát jelentő képző ár v. ar; e szerént madar am. madó modó v. mada moda, azaz tojó t. i. állat. 2) Ugyanezen ár képzővel amennyiben mad mozgást, különösebben emelkedést jelent, az emelkedési vagy repülési tulajdonság jelöltetnék.

*MADARACSKA
(mad-ar-acs-ka) fn. tt. madaracskát. Kétszerezve kicsinyező. l. MADÁRKA.

*MADÁRÁRUS
(madár-árus) ösz. fn. Személy, ki madarakkal kereskedést űz.

*MADARAS (1)
(mad-ar-as) mn. tt. madaras-t, v. ~at, tb. ~ak. Madarakkal bővelkedő, madarakat tartó. Madaras tavak, erdők. Vannak ily nevü több helységek is.

*MADARAS (2)
mváros a N.-Knuságban, falu Bács m., erdélyi falu Csik székben, puszta Baranya m. BACZKA~, MEZŐ~, Maros székben; hely r. Madaras-ra, ~on, ~ról.

*MADARASDI
(mad-ar-as-di) fn. tt. madarasdit, tb. ~k. Gyermekjáték, melyben a játszók egyik része ragadozó, másik szelid madarak képében játszik. Ilyen az úgynevezett ludasdi, csibésdi.

*MADARÁSZ (1)
(mad-ar-ász) fn. tt. madarász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Személy, ki madarakat fogdos. 2) Madarakat kedvelő. 3) Madarakkal bánó, azokat etető.

*MADARÁSZ (2)
(mint föntebb) önh. m. madarász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Madarakat fogdoz, vadász.

*MADARÁSZ (3)
faluk Bihar, Pozsony, Szatmár m.; helyr. Madarász-ra, ~on, ~ról.

*MADARÁSZÁS
(mad-ar-ász-ás) fn. tt. madarászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg vadászás, midőn valaki madarakat fogdos.

*MADARÁSZAT
(mad-ar-ász-at) fn. tt. madarászat-ot, harm. szr. ~a. Madarászás elvont értelemben véve, vagy mind az, miből a madarászás áll; a madárfogásnak mestersége, gyakorlata.

*MADARÁSZATJOG
(madarászat-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva bizonyos helyen madarászni szabad.

*MADARÁSZGAT
(mad-ar-ász-g-at) gyakor. önh. m. madarászgat-tam, ~tál, ~ott, par. madarászgass. Gyakran, vagy folytonosan madarász.

*MADARÁSZHÁLÓ
(madarász-háló) ösz. fn. Háló neme, melylyel madarakat szoktak fogni, milyen pl. a fürjeket fogó vagy csapóháló.

*MADARÁSZÓ
(mad-ar-ász-ó) mn. tt. madarászó-t. Aki madarász. "A zöld erdőben vadászó, madarászó emberek zöldbe öltöznek, hogy a hasonlatosság édesgesse, ne ijeszgesse a vadakat." Pázmán P.

*MADARÁSZPANK
(madarász-pank) ösz. fn. l. MADARÁSZPÓK.

*MADARÁSZPÓK
(madarász-pók) ösz. fn. Legnagyobb pókfaj, mely az apró kolibri-madarakat hálójába bonyolítja s elfogja.

*MADARÁSZPÓZNA
(madarász-pózna) ösz. fn. Madarászok póznája, melyre a lépvesszőket rakják; másképen: lépfa, ösztörű.

*MADÁRÁSZPUSKA
(madarász-puska) ösz. fn. Kisebbféle puska, melyből szatymával kisebb madarakat lődöznek.

*MADARÁSZSÍP
(madarász-sip) ösz. fn. l. MADÁRSÍP.

*MADARÁSZTANYA
(madarász-tanya) ösz. fn. Emeltebb hely, hol a madarászok hálóikat kiterítik, vagy lépfáikat felállítják, a általán azon hely, hol lesben szoktak ülni v. állni.

*MADÁRBOGYÓ
(madár-bogyó) ösz. fn. A berkenyék neméhez tartozó cserjefaj, melynek fája középszerű, levelkéi gyönge korukban szőrösek, azután megkopaszodnak: virágai ágasbogas bogernyőben, anyaszála három-négy, gyümölcse apró veres. Máskép: piros kutyacseresnye, veres berkenye. (Sorbus aucuparia). Gyümölcsét a madarak kedvelik.

*MADÁRCSALÓ
(madár-csaló) ösz. fn. Mivel a madarászok lépre vagy hálóba, vagy csaptába édesgetik a szabad madarakat. Különösen a madarak hangját utánzó síp vagy kalitkába zárt madár, mely rokonait hívogatja, máskép: hivóka v. csalóka.

*MADÁRCSAPDA v. ~CSAPTA
(madár-csapta) ösz. fn. Csapta, melylyel madarakat, kivált apróbbakat fogdosnak. V. ö. CSAPTA.

*MADÁRCSEVEGÉS
(madár-csevegés) ösz. fn. Kisebb madarak, kivált a verébnemüek csengő hangicsálása. V. ö. CSEVEGÉS.

*MADÁRELESÉG
(madár-eleség) ösz. fn. Általán, amivel madarak élnek. Különösen a házi, és szobai madarak étke, pl. gabona, kendermag, kása, hangyatojás, stb.

*MADÁRÉNEK
(madár-ének) ösz. fn. Ének, melyet bizonyos nemü és faju madarak tesznek, miben különösen a verébnemhez tartozók tüntetik ki magukat.

*MADÁRENYV
(madár-enyv) ösz. fn. l. MADÁRLÉP.

*MADÁREPER
(madár-eper) ösz. fn. Apró szemű, kemény húsu eper.

*MADÁRÉTÉK
(madár-éték) ösz. fn. l. MADÁRELESÉG.

*MADÁRFÉSZÉK
(madár-fészék) ösz. fn. Különféle anyagból sajátságos módon készített fészkek, melyekben a madarak tojnak, fiaikat kiköltik és fölnevelik. V. ö. FÉSZÉK.

*MADÁRFI
(madár-fi) ösz. fn. Tojásból kikölt, s még növekedésben levő ifju madár. Különösebb névvel: verébfi, fecskefi, galambfi stb. V. ö. FI.

*MADÁRFOGÓ
(madár-fogó) ösz. fn. 1) Általán, minden eszköz, melylyel szabadon élő madara kat fognak, mint: háló, csapta, tőr, lép stb. 2) l. MADARÁSZ.

*MADÁRGANÉJ
(madár-ganéj) ösz. fn. A madaraknak sajátnemü csipős erejü ganéja. Némelyeket gyógyszerűl is használ a nép, mint a veréb-, galamb-ganéjt gyomorrágás, csipedés ellen.

*MADÁRHÁLÓ
(madár-háló) ösz. fn. Madarak fogására sajátszerüleg készített, és alkalmazott háló, különböztetésül a halász- vagy lepkehálótól. V. ö. HÁLÓ.

*MADÁRHANG
(madár-hang) l. MADÁRSZÓ.

*MADÁRHÁZ
(madár-ház) ösz. fn. A házi madarak számára épített ól, vagy búg. Ilyen különösen a galambház, melyet duczra szoktak építeni.

*MADÁRHÚR
(madár-húr) ösz. fn. 1) Növénynem a tízhímesek seregéből és ötanyások rendéből; csészéje ötlevelü, bokrétája öt szirmu, kinyiló, szirmai két metszésüek, tokja tojásdad, tetején nyiló, egy rekeszű. Virága fehér. (Cerastium). Fajai két osztályuak, ú. m. hosszudad, és gömbölyü tokúk. 2) Közéletbeli nyelven így hívják a vesszős fagyalt is. (Ligustrum vulgare).

*MADÁRHÚS
(madár-hús) ösz. fn. A madár nevü állatnak húsa, milyenek a lúdhús, tyúkhús, pulykahús, fogolyhús stb. Átv. ért. minthogy a természeti szabad állapotban levő madarak húsa jobbadán ösztövér szokott lenni, innen jelent, más állatokra, kivált emberre alkalmazva, sovány, szikár testet.

*MADÁRHÚSU
(madár-húsu) ösz. mn. Átv. ért. ösztövér, sovány, szikár testü. Madárhúsu ember. Madárhúsu ló.

*MADARI
(mad-ar-i) mn. és fn. tt. madari-t, tb. ~ak. 1) Madar nevü helységből való. 2) Különös szőlőfaj neve.

*MADÁRISMERŐ
(madár-ismerő) ösz. fn. Természettudós, ki különösen a madártanban jártas. (Orrnithologus).

*MADÁRJÓS
(madár-jós) ösz. fn. Személy, ki a madarak röpüléséből, énekéből, kiáltásából jövendőt mond. Nevezetesek voltak, és nagy szerepet játszottak különösen a régi római madárjósok (angurok).

*MADÁRJÓSLAT
(madár-jóslat) ösz. fn. Jóslat, melyet a madarak röptéből vagy szavából mondottak vagy mondanak.

*MADÁRKA
(mad-ár-ka) kicsiny. fn. tt. madárkát. Máskép: madarka. Madár, mely neménél fogva kicsiny, vagy fiatal, fia madár.
"Oh édes madárkám,
Csacsogó szajkócskám,
Jaj be megfognálak
Ha megfoghatnálak."
Népd.

*MADÁRKALITKA v. ~KALICZKA
(madár-kalitka) ösz. fn. Kalitka, melyben bizonyos szobai, különösen éneklő madarakat fogva tartanak, különböztetésül más fogolyállatokat elzáró, pl. orozlánkalitkától.

*MADÁRKELEPCZE
(madár-kelepcze) ösz. fn. Tőr, v. tőrök, hurok, melylyel madarat fognak. Szélesb ért. mindenféle madárfogó eszköz.

*MADÁRKERESKĚDÉS
(madár-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki élő, kivált éneklő vagy ritka madarakkal űz.

*MADÁRKÖLES
(madár-köles) ösz. fn. A kőmagok neméhez tartozó növényfaj, melynek magvai fehérek, simák, bokrétája a csészéből alig ér ki, levelei láncsásak. Gyöngyszinü magvait gyöngyök közé is fűzik. Máskép szintén a közéletben: gyöngyköles, napkása, tengeri kőmagvufű; növénytani néven: gyöngy kőmag. (Lithospermum officinale).

*MADÁRKÖLTÉS
(madár-költés) ösz. fn. A madarak szaporitásának módja, midőn tojásaikat vagy kotló nőstény által, vagy bizonyos fokig fűtött kemenczében felfakasztják, s a bennek életre fejlett ivadékot világra hozzák.

*MADÁRKÖLTÖZÉS
(madár-költözés) ösz. fn. Áltatán a madaraknak egyik vidékről vagy országból vagy világrészből egy másikba való távozása. Különösen oly madarak vándorlása, melyek az évszak valamely részében bizonyos tájon vagy égöv alatt kivánt eleségöket nem találván oda húzódnak, hol megélhetnek. Ilyenek a mocsárokban éldegelő gólyák, a nyár bogarait, férgeit vadászó fecskék, melyek mindig a melegebb évszakot vagy égövet keresik föl.

*MADÁRLÁB
(madár-láb) ösz. fn. 1) A madár nevü állat lába. 2) A természetrajzban a körbeczők neméhez tartozó növényfaj, melynek levelei szárnyasak, virági gombosak, murvásak, czikkhüvelyei hengeresek, begörbültek, s innen a neve. Máskép szintén a közéletben: tehénvidító fű; növénytani néven: henyélő körbecző. (Ornithopus perpusillus).

*MADÁRLÉP
(madár-lép) ösz. fn. Bizonyos fák különösen tölgyek bogyóiból kifőzött ragadós lép, melyet a madarászok kisebb madarak fogására szoktak használni. V. ö. LÉP.

*MADÁRLILIOM
(madár-liliom) ösz. fn. A sármák neméhez tartozó növényfaj, egész neve a közéletben: sárga madárliliom, máskép: sárga tyúktaréj, növénytani néven: sárga sárma. (Ornithogalum luteum).

*MADÁRLÓROM
(madár-lórom) ösz. fn. Növényfaj a lórom nemek kétlaki, és felemás virágu osztályából. Virágai kétlakiak, levelei keskeny láncsás dárdások. Máskép a közéletben: mezei füles sóska, madársóska. (Rumex acetosella).

*MADÁRLÖVÉS
(madár-lövés) ösz. fn. Madarak ellen irányzott lövés, vagyis a vadászásnak azon neme, midőn valaki lőfegyverrel öl madarat.

*MADÁRMONY
(madár-mony) ösz. fn. A madárnak monya, azaz tojása, különböztetésül azon monytól, mely az emlős állatok hímjeinek heréjét, vagy is tökét jelenti.

*MADÁRNÉZŐ
(madár-néző) ösz. fn. l. MADÁRJÓS.

*MADÁRNYÁRS
(madár-nyárs) ösz. fn. Nyárs, melyre a sütni való madarakat húzzák.

*MADÁRNYELV
(madár-nyelv) ösz. fn. 1) A madár nevü állatnak nyelve, tulajd. ért. véve. 2) Átv. ért. azon hangok öszvege, melyek által a madarak saját nemeik és fajaik szerént mintegy beszélgetnek egymással, s érzéseiket, vágyaikat viszonyosan közli. A madárnyelvből igen sok hangot, és szót sajátított el magának az emberi nyelv, utánozás által, miben a magyar kitünő ügyességet, és változatosságot tanusít. l. MADÁRSZÓ.

*MADÁRORR
(madár-orr) ösz. fn. A madarak szarunemű, s előre toluló ajaka, mely hosszuságra és szélességre igen változó. Köznyelven orrnak mondják mivel orr gyanánt kiáll. Újabb természetrajzi nyelven: csőr, a cső gyöktől, de ezen nevezet sem meríti ki a latin rostrum fogalmát, mert több nemü madarak orrát épen nem lehet csőhöz hasonlítani. Alkalmasabb volna talán az ajv a nyilást jelentő aj gyöktől, mennyiben a v mint kifuvást jelentő hang az ajnak kinyomulását fejezné ki. E szerént mondhatnók rövid, hosszú, keskeny, lapos, hegyes, tompa, egyenes, görbe ajv. Sárga fekete ajvu madarak. Vagy ragozásban még folyékonyabb volna az ajav, (mint merő, merev).

*MADÁRORRALAKÚ
(madár-orr-alakú) ösz. mn. Olyan alakú, mint a madárorr. Rövidebb a csőralakú, s szabatosabb volna az ajvalakú. V. ö. MADÁRORR.

*MADÁRORV
(madár-orv) ösz. fn. Orv- v. tolvaj, ki záros helyekből, vadas kertekből madárt vagy madarakat (pl. foglyot, fáczánt stb). lop vagy lopogat.

*MADÁRŐRZŐ
(madár-őrző) ösz. fn. Szolga, ki urának mulatságul tartott kedvencz madaraira felügyel.

*MADÁRPÓZNA
(madár-pózna) ösz. fn. Madarászok póznája, melyre a lépvesszőket rakják, s tövébe a hivókákat helyezik. Másképen: lépfa.

*MADÁRPUSKA
(madár-puska) ösz. fn. l. MADARÁSZPUSKA.

*MADÁRREPÜLÉS
(madár-repülés) ösz. fn. A madarak azon mozgása, midőn a levegőbe emelkedve, és szárnyaikkal evezve ideoda szállonganak.

*MADÁRSĚRÉT
(madár-sěrét) ösz. fn. Apróbb szemű serét a kisebb, s valamivel nagyobb madarak ellen, különböztetésül némely négylábuak meglövésére valótól, pl. nyúlseréttől.

*MADÁRSÍP
(madár-síp) ösz. fn. Madarászok sípja, melylyel az illető kis madarak hangját utánozzák, s azokat hálóba, lépes vesszőre, kelepczébe édesgetik, csalogatják.

*MADÁRSÓSDI
(madár-sósdi) ösz. fn. A sósdik neméből való növényfaj, melynek tőkocsánya egy virágu, gyökérlevelei hármasak, levelkéi visszás-szívesek, gyökere pikkelyes, czikkelyes; virága testszín. Máskép a közéletben: erdei v. fecske, v. apró sóska, v. aluleja fű. (Oxalis acetosella).

*MADÁRSÓSKA
(madár-sóska) ösz. fn. 1) l. MADÁRSÓSDI. 2) A közéletben ez a madárlórom neve is; l. ezt.

*MADÁRSZÁLLÁS
(madár-szállás) ösz. fn. 1) l. MADÁRREPÜLÉS. 2) Szállás, vagy tanya, hol bizonyos nemü és faju madarak rendesen megtelepedni szoktak, pl. a nádi verebek kedves szállása a nádas.

*MADÁRSZILÉNE
(madár-sziléne) ösz. fn. A sziléne nevü növénynem egyik faja. Maga a sziléne a tízhímesek seregéből és háromanyások rendéből való, mely a kukubától csak abban különbözik, hogy szirmai a torkolatnál tákosak, vagy pilisesek. A madársziléne latin neve: silene cerastoides. Ennek csészéi alig kocsányosak, kevéssé szőrösek, tokjai felállók; szirmai csorbák; szára borzas.

*MADÁRSZÓ
(madár-szó) ösz. fn. Általán, a madárnak hangja, mely nemek és fajok szerént különféle. V. ö. MADÁRNYELV. Különösen az éneklő madarak hangja. Általában madárhangok után alakult szók: kukoríkol a kakas; kotkodál és kárál a tyúk; csipeg a csibe vagy csirke; csiripel a veréb; kelepel a gólya; csörög a szarka; búg v. nyög a gerlicze; egyszersmind burukkol a galamb; gágog a lúd; hápog v. sápog a rucza; huhog a fülesbagoly; dudog vagy dudul a büdösbanka; károg a varjú és holló; czineg a czinke; dobol az örvösgalamb; harsol a haris; krúkol a daru; kappog v. csattog v. pattog párosuláskor a fajd; kurjong a hattyú; makog esteli röpködéskor a párzó szalonka; mükög párzáskor a sárszalonka szárnyának gyors suhogásával; pityeg a nőstény fürj és fogoly; pitypalattyoz v. vavákol a kanfürj; sikolt a bibicz és a kuvikbagoly; sír a sirály, csüllő, halászka, szintén az anyját hivó vagy fiát kereső túzok is; sivít a vércse; süvölt párzáskor a császármadár; üvölt, rikog a bagoly, vijongnak a sasok és egyéb ragadozó madarak. stb. (Bérczy K. után). Egyébiránt önként értetik, hogy némely faju madarak, kivált más indulatok pérczeiben, néha más hangokat is hallatnak.

*MADÁRTAN
(madár-tan) ösz. fn. Az állati természetrajznak azon része, mely a madarak ismertetésével foglalkodik. (Ornithologia).

*MADÁRTEJ
(madár-tej) ösz. fn. 1) Tréfás beszédben am. semmi, minthogy a madárnak teje nincsen. Ilyen a gyermekek nyelvén a kakastej, azaz víz. Az egy madártejen kivül mindene van. (Km.). 2) A köznép nyelvén a sárma nemü növény egyik faja; másképen: úri virág, növénytani néven: úri sárma. (Ornithogalum umbellatum).

*MADÁRTENYÉSZTÉS
(madár-tenyésztés) ösz. fn. Házi és szobai madarak szaporítása.

*MADÁRTOJÁS
(madár-tojás) ösz. fn. Tojás, melyet a madarak tojnak, különböztetésül más állatok, pl. gyíkok, kígyók, halak, bogarak tojásaitól, vagyis ikráitól. V. ö. TOJÁS. A madártojás máskép: mony, (p. ludmony, tyúkmony), vagy pete, v. kukkó. V. ö. MONY, ÍV, IKRA.

*MADÁRTOLVAJ
(madár-tolvaj) l. MADÁRORV.

*MADÁRTŐR
v. ~TŐRÖK, (madár-tőr v. ~tőrök) ösz. fn. Fonálból vagy szőrből csinált hurok, melylyel madarakat fognak. V. ö. TŐR, TŐRÖK.

*MADÁRTUDÓS
(madár-tudós) ösz. fn. l. MADÁRISMERŐ.

*MADÁRVÁLU
(madár-válu) ösz. fn. Cserépből vagy fából való kis válu, melybe a kalitkában tartott madarak ételét italát teszik.

*MADÁRVÁZ
(madár-váz) ösz. fn. Ember hasonlóságára holmi rongyokba öltöztetett pózna, mely arra való, hogy a kertektől, szőlőktől, asztagoktól, vetésektől stb. a kártékony madarakat elijeszsze. Átv. tréfás ért. igen sovány, rongyos ember, kinek látására megijedünk.

*MADÁRZAJ
(madár-zaj) ösz. fn. Némely sereges madárfajok kiáltozása, pl. a nádasban ülő seregélyeké, nádi és házi verebeké, ludaké, kacsáké, kóválygó varjaké, hollóké, stb.

*MADÁRZĚNGÉS
(madár-zěngés) ösz. fn. Az éneklő madarak sajátnemü hangicsálása, pl. a fülemilék csattogása, a pacsirták csicsergése.

*MÁDÉFALVA
erdélyi falu Csik székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MADOCSA
falu Tolna m.; helyr. Madocsá-ra, ~n, ~ról.

*MADOCSÁN
falu Liptó m.; helyr. Madocsán-ba, ~ban, ~ból.

*MÁDRA
(,madre' olasz szó után, mely am. anya; anyaméh; anyaméhfájdalom stb. az olasz ,madre' pedig a latin ,mater'-ből alakult); fn. tt. mádrát. 1) Gömörben gyomorgörcsféle betegség a nőknél. 2) l. NÁDRA.

*MADRÁCZ (1)
fn. tt. madrácz-ot, harm. szr. ~a. Szőrrel kitömött ágybeli derekaly; vagy pamlagvánkos. Idegen eredetü; olaszul: materasso, materassa, francziául: matelas, materas, angolul: mattress, spanyolul: almadreque, almatrac, az arab mathrah után, mely jelent helyet, hova valamit vetettek, tharaha igétől, mely am. odavetett, dobott.

*MADRÁCZ (2)
puszta Somogy m.; helyr. Madrácz-ra, ~on, ~ról.

*MADRÁCZOS
(madrácz-os) fn. tt. madráczos-t v. ~at, tb. ~ak. Madráczczal ellátott, felkészített. Madráczos ágy. Madráczos pamlag.

*MÁDRAFŰ
(mádra-fű) l. NÁDRAFŰ.

*MADZAG
(mad-oz-ag) fn. tt. madzag-ot, harm. szr. -a v. ~ja. Hengerded alakuvá sodrott vagy tekert, vagy font vékonyabbféle kötelék, kenderből, szöszből. kóczból, vagy hajból, szőrből s ilyféle szálas testekből. Sodrott madzag. Körmön font madzag. Zsákmadzag, melylyel a zsákot bekötik. Gatyamadzag, gatyát megkötni való. Kóczmadzag, melyet kóczból sodornak. Szőszmadzag, szőrmadzag. Átv. ért. mézes madzag, áltató, csábító eszköz. Valakinek mézes madzagot húzni el a száján, am. kecsegtető igéretet tenni, reményt nyújtani bizonyos kedvezés által. A gatya madzagját német nem félti latortól. (Rajnis). A madzag alakja hengerded levén, és arra szolgálván, hogy valamit övezzenek, körül kössenek vele, a kerekdedség alapfogalmát látszik rejteni magában, s ennélfogva gyöke mad rokon a szinte kerekdedet, csomót jelentő magy mogy, boty botyó, motyó szókkal, illetőleg gyökökkel. Elemezve tehát: mad, madoz, madozó, madoza, madza, mint bod, bodoz, bodza, (bodot, bogyót termő). Egyezik vele a héber (cingulum), melyet a nyelvészek az arab megfordított hazama (am. öszvekötött) szóból származtatnak; egyezik vele továbbá a tót motúz, motúzek.

*MADZAGFÜZŐ
(madzag-füző) ösz. fn. Füző eszköz, melylyel a madzagot valamely korczba, pl. a gatya, tarisznya korczába behúzzák.

*MADZAGOS
(mad-oz-ag-os) mn. madzagos-t v. ~at, tb. ~ak. Madzaggal ellátott; madzagot áruló. Madzagos zsák, gatya, tarisznya. Madzagos czigányasszony.

*MADZAGRÁCS
(madzag-rács) ösz. fn. Madzagfonadék, mely karzatdeszkák helyét, vagy egyéb deszkázást, rácsozást pótol, különösen a hajósoknál. Ha vastagabb: kötélrács.

*MAG (1)
fn. tt. magot v. magvat. Kicsiny. magcsa v. magocska v. magvacska, személyragozva magom, magod, magja, vagy: magvam, magvad, magva. Egyébiránt, midőn v-et veszen föl, a törzs inkább magv. A növényeknek leglényegesb része, mely a virágból lassan-lassan kifejlődik és elétünik, s mely az ugyanazon faju növények jövőben tenyésztő csiráját magában rejti, melyből kél ki ahhoz hasonló növény, mely őt termette. Magot hozni, teremni. Magot szedni, gyüjteni. Magnak hagyni. "Hanemha a buzának magva a földbe esvén meghaland, önnön maga marad" (nisi granum frumenti cadens in terram mortuum fuerit, ipsum solum manet). Csontárhéju, hüvelyes, toklászos, tokos stb., magok v. magvak. Szorosabb ért. magok azon husos gumócskák, melyekben a növénycsira rejlik. A mag kikel, kicsirádzik. Kendermag, lenmag, répamag, káposztamag, dinnyemag, tökmag, uborkamag. Magba megy a vetemény, midőn magvas fejét felüti. Milyen a mag, olyan a gyümölcse. (Km.). Mag alá szántani. Jó magot vetni. A sok kis mag kasokat tölt. (Km.). Marokkal hintik a magot, nem vékával. (Km.). A termett gabona szépét magnak hagyni. Magnak való búzát venni. A magot kivülről rendszerént egyszeres vagy kétszeres hám (integumntum, epiderm is) takarja. E hám egyik pontját egy kis kötőlék (némelyek szerént: köldök) foglalja öszve a maghonnal, vagy magrejtővel; ezen kötőléknél fogva táplálkozik a mag a növény gyökere által felszívott tápszerből, és csak ezen csatornán keresztül fejlődhetnek ki a mag hámján belül eső részek. Belső részei a magnak: a szívecske és bél. A szívecske (corculum), némelyek szerént csira (embryo) három fő részből áll, melyek: annak a kőtőlékkel egybeköttetésben volt kúpos vége: a gyököcske (radicula); közép része: a durvány (cauliculus); és a gyököcskével átellenes vége, bimbaja: a kelő (plumula). A rendesen kifejlett mag csiráját vagy beburkolja, vagy két oldalról fogja körül a mag bele, mely némely esetben szíjas vagy porczogós, némely esetben tisztán lisztes képződmény, sok esetben pedig mind kétféle egymás mellett. A mag szíjas vagy porczogós belét vegyrészeinél fogva fehérnyé-nek (albumen), lisztes állományát pedig keményitő-nek nevezik. E két alkatrész közé egyéb állományokon kivül gyakran olaj is vegyül. Az érett mag csirája a mag belében mindaddig nyugton vagy alva marad, míg azt kedvező helyzet és körülmény új életre nem ébreszti. Ha ilyenkor a mag fejledezni kezd, azt mondjuk: a mag kél, vagy kikél. Keléskor a csira gyököcskéje nőni kezd lefelé, kelője pedig fölfelé. Ha a kelő bimbajából egyetlen levélke, némelyek szerént szék (cotyledon) emelkedik (talán széklevél legalkalmasb volna), a növényt egy székű-nek, egy kelő levelű-nek mondják stb. A mag külső kemény vagy száraz héját tekintve még meg szokták különböztetni a makkot, szütyőt, korszovátot, bóbitát, farkat, szárnyat. - Minthogy a magban a növény csirája rejlik, innen átv. ért. azon nedv az állati testben, mely által az ugyanazon faju állatok tenyésztik, szaporítják önmagukat. Férfi mag, azaz ilynemü nedv a férfi testében, mely által a női testben létező mag foganóvá, tenyészővé, gyümölcsözővé tétetik. V. ö. MAGSZAKADÁS. Szintén átv. ért. bizonyos erkölcsi erő, vagy tett, mely rokon eredményeket szűl. Elhinteni az Isten igéjének, az erénynek magvát. A magnak azon lényeges részét, melyből a növények és állatok származnak, vévén tekintetbe, ,mag' alatt értjük valamely anyagi vagy erkölcsi testnek azon alkotó részét is, mely mintegy lényegét, lelkét képzi az egésznek, s a többi részekhez képest nemesebb, jelesebb, kitünőbb. A fának magva, azaz legkeményebb közepe. A hadsereg magvát kiválogatni. A katonákat a legénység magvából állítani ki. Néha ezt lélek szóval fejezzük ki, pl. lelke dohány, a dohánynak java, mely a szár közepén terem.
A mag fölveszi az igeneves u képzőt is, magu, magv, honnan magvat, magvak, magvam, magvad, magva, magvas, magvasodik. Ily viszony van a ned nedü nedv, ked kedü kedv, üd üdü üdv, od odu odv, feny fenyü fenyv, or orv, sér sérv stb. között. A v némely szókban b-re változik, mint gom gomv gomb, rom romv romb, dom domv domb; némelyekben p-re, mint ter terü terp, hor horu horp (horpasz), tör törü törp (törpe). Az r végzetű gyökök j-t is szeretnek fölvenni, mint szeder szederj, eper eperj, or orj, mar marj, sőt némely hangzóval végződök is, mint: karé karéj, gané ganéj, taré taréj, paré paréj, é éj stb. - A magok ugyan különböző alakúak, mégis jobbadán vagy gömbölyüek, vagy kerekdedek vagy hengerdedek; honnan valószinü, hogy a mag szóban alapfogalom a gömbölyüség vagy kerekdedség, melyet részint az m, és g, részint a gömbölyű o-val rokon mélyebb a hang fejez ki, miszerént a szintén gömbölyűt jelentő magyal mogyal, makk, magy magyaró mogy mogyoró, mony, bogy, bogyó, mancs, macsuka szókhoz családi viszonyban áll. Különbözik tőle a magas, magasztal szók mag gyöke, melyben nem mély vagy gömbölyű, hanem nyilt ă hangzik, miért is ennek s képzője amazétól különböző, mert más magos és magas, magosít és magasít, magosan és magasan. Azonfölül a nagyot jelentő mag, nem veszi föl az igeneves u v. v hangot: tehát a magas soha sem magvas. Hogy a granum-ot, semen-t, medulla-t jelentő mag szóban gömbölyü a van, mutatja a magam, magad, maga, mely régente így is hangzott: mogam, pl. a régi halotti beszédben: "Nem heon (nem csupán) mogánek, gye mend vő fojánek halálot evék." V. ö. MAGAM, MAGAD stb. A latin granum, német Kern, Korn szintén azon szók osztályába látszanak tartozni, melyekben a g-r és k-r gyökhangok valami kerekdedet jelentenek.

*MAG (2)
elvont gyök, melyből magas, magasság, magasodik, magaszt, magasztal származékok erednek. Hangváltozattal legrokonabb hozzá az alapfogalomban megegyező nagy, honnan némelyek véleménye szerént nadúr, nádor, am. nagyúr. (V. ö. Nádor). Rokon továbbá a latin magnus, magis, major, majestas, hellén megaV, megaJoV stb. gyökei, melyek a nyelvészek szerént a szanszkrit mah gyökben alapszanak, honnan a szanszkrit mahat (nagy) stb. Ezen mag gyök hoszszan is eléfordul: mág, melyből eredt mágla, halomra, magasra rakott valami, pl. famágla, és Tihany vidékén Szalában szénamágla. Ide tartozik a balatonmelléki mágicsál, azaz valamit egymásra rak, felpúpoz, pl. a beteg feje alját felmágicsálni, am. a vánkosokat magasan egymás fölé rakni.

*MAG (3)
l. MÁG (2).

*MÁG (1)
elvont gyöke mágla v. máglya és mágicsál szóknak. Rokon mag gyökkel, magas, magasztal szókban. l. MAG, (2), elvont gyök.

*MÁG (2)
v. MÁÁG v. MÁK erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Mág-on, ~ra, ~ról.

*MAGA (1)
l. MAGAM alatt.

*MAGA (2)
(mag-a) az egyes harmadik személyben, szólító név- és czímmás, megfelel neki közelebb az olasz ella (szintén egyes harmadik, noha nőnemü személyben), a német Sie (többes harmadik személyben), franczia vous, angol you, és közönséges társalgási nyelvben az olasz voi értelmében, az utóbbi nyelvekben többes második személyben. A köznép nyelvén egymás között nincs divatban, csak ha a felsőbb osztály beszédét utánozza, vagy felsőbb osztálybelihez szól. Dunán túl néhutt a német Er hasonlatára a nép maga helyett ezt használja: ő v. ű, pl. Hát ő mit keres itt? A ,maga' hízelgőleg: magácska. Egyébiránt a közép és felsőbb rendüek már jobbára a kegyed és ön czímmásokat használják. Az alsó osztálybelieknél pedig kend, tájdivatosan keed, kjed, nagyobb tiszteletet adva: kelmed, kigyelmed divatozik. V. ö. KELMED, KEND. ,Maga' valamint a többi megszólító czímmás rendesen ragoztatnak; ú. m. tt. magát, önt, kendét, kelmedět, több személyhez intézve a többesben: magok (szabatosabban: maguk), önök, kentěk, kelmetěk stb.

*MAGA (3)
(mag-a? talán mintha mondani akarná: magában véve), régies kötszó a mai noha, ugyan; és de, mégis értelemben. A székelyeknél Kriza J. tanúsága szerént most is divatban van ugyan, de ugyan, no jelentéssel. Maga miért = ugyan miért (olaszul: ma che?). Maga ne dolgozzál = ugyan ne dolgozzál. Maga bizon = no bizon. Maga ne mondj annyit = ugyan ne mondj annyit. A székely születésü Szabó Dávid szerént is am. ámbár, noha stb. Példa nála: Reám fogták, maga ártatlan voltam. A régieknél számtalanszor eléfordúl, demaga öszvetételben is. "Demaga valóbizony mondom tünektek" (verumtamen dico vobis. Tatrosi cod. Máté 11). Pestinél: "Demaga mondom neked." Erdősinél: "Demaga mondom en tünektek." "Semmi róla neköm nem jelenék, maga (= noha) éjjel és nappal imádkozom vala érötte." (Nádor-codex). "Atyám, ha lehetségös, menjen el enrólam e kén (= kín), demaga (mindazáltal) nem úgy miképen." (Ugyanott). "Gondoljad meg, mene (= mennyi) bánatja ebből volt Jézosnak, hogy szavát nem hiszi vala Szent Pétör. Maga (= mégis) végre úgy lön, mint Idveziténk mondá." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 245. 1). "És igen irgalmasságos éneköt sirál.... maga (= noha) te istened soha el nem vált tetüled". (Ugyanott 142. l.). "Keserves nekem, hogy az en kegyelmes uramat illyen hamis panaszszal bántják.... de maga (noha) ha az panasz igaz volna, bizon az en nekem igen terhes volna." (Szalay Á. 400 magy. leveléből 1558-ról). "Thoábá im en magam felmegyek az kegyelmed parancsolatjára, maga (noha) nincs jó egészségem." (Ugyanott 1553. évről).
"Asszony hogy viselne jelensége vala,
De nem sok időre leányt hozott vala.
Jóllehet az leány igen szépded vala,
Demaga (= mégis) az fiút inkább (= szívesebben)
veszik vala."
Istvánfi Pál a XVI. száz. (Toldy F. kézikönyve).
"Asszony ott bánatját nem jelenti vala,
Maga (= noha) keserüség általfolyta vala."
Ugyanattól.
Íme kell meghalnom, maga (= noha) én nem töttem,
Mit ezek hamisan szerzettek ellenem."
Batizi András a XVI. száz. (Ugyanott).
"Terek (török) álnok hitit meg nem gondoljátok,
Maga (= noha) csak tőlem es sokszor hallottátok."
Tinódi Sebestyén. (Ugyanott).
"Keveset olvasok róla krónikában,
Maga (=noha) méltó volna irni ezt is abban."
Ilosvai Péter a XVI. száz. (Ugyanott).
"Jóllehet magyarok ebben Scythiában
Hatalmasok és nagy sokan valának,
Demaga (mindazáltal) az Istent nem esmerik vala."
Farkas András a XVI. száz. (Ugyanott).
"Maga (= noha) nagy sok időt vára,
De héjában lőn munkája."
Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása).
Ha a példák többségét tekintjük: szabatosabban ,maga' inkább noha, jóllehet ,demaga' pedig mégis, mindazáltal értelemben használtattak; tehát amazt ráhagyó, v. megengedő, emezt pedig kivételező kötszónak tekinthetjük.

*MAGÁBA, MAGÁBAN
l. MAGAM alatt.

*MAGABÁR
fn. tt. magabár-t, tb. ~ok. Növénynem a négyhímesek seregéből, és egyanyások rendéből; csészéje a magzat fölött két levelű, levelkéi háromfogúk, a magra ránőnek, bokrétája négy szirmu, tölcséres. Magva kettő, mindenik három fogu. (Scherardia). Nevét talán onnan kapta, hogy magvai a levelkékkel vegyítve s mintegy keverve, abárolva vannak, és így elemezve mag-abár volna. Itt az abárol szónak azon mellékjelentését veszszük, mely szerént keverést is, vegyítést is teszen, s rokon az abajdocz szóval.

*MAGÁBASZÁLLÁS, MAGÁBATÉRÉS
(magába-szállás v. ~térés) ösz. fn. Gondolatjának v. gondolatainak önmagára forditása, ábrándjainak, tévelygéseinek elméjében meghányása vetése által magamagának jóra való eltökélése.

*MAGÁBAVALÓ, MAGÁBANVALÓ
(magábav. magában-való) ösz. mn. A székelyeknél am. magányszerető; és magán- v. különlevő.

*MAGÁBAVONÚLT, MAGÁBAZÁRKOZOTT
(magába-vonúlt v. ~zárkozott) ösz. mn. Aki a mások társaságát s általán az embereket kerüli.

*MAGABÍRÓ
(maga-bíró) ösz. mn. 1) Aki anynyi erővel bir, hogy másra, más segítségére nem szorúl. Magabíró embert nem szükséges vezetni. "Ismeg eluntaták (unszolák) Jupitert (t. i. a békák) hogy adna oly királt nekik, ki ugyan vitéz és magabíró volna." Pesti G. meséi. 2) Kinek saját szükségeihez mérve, elegendő vagyona van. Jó magabíró, leginkább a középrendüekről mondják. 3) Különösen a kedélyre vonatkozólag, ki magát mérsékelni képes, kit az indulatok el nem ragadnak, ki magával bír, ki magán uralkodik.

*MAGABÍZOTT v. ~BIZOTT
(maga-bízott) ösz. mn. Ki magában túlságosan bízik, ki magát bizonyos lelki vagy testi tulajdonságaira nézve elbízza, ki azért tetteiben vakmerő.

*MAGABIZOTTSÁG
(maga-bizottság) ösz. fn. Magában túlságosan bizás, máskép: önbizottság, önhittség.

*MAGAD
l. MAGAM alatt.

*MAGADICSÉRÉS
(maga-dicsérés); MAGADICSÉRET, (maga-dicséret) l. ÖNDICSÉRÉS, ÖNDICSÉRET.

*MAGAELHITT
(maga-el-hitt) ösz. mn. l. MAGAHITT.

*MAGAELSZÁNÁS
(maga-el-szánás) ösz. fn. A működő akaratnak elhatározása, melynél fogva az akadályokat tekintetbe nem vévén a kitűzött czélra törekedni kész. Különösen oly eltökélés, mely szerént valaki halálos veszélynek teszi ki magát, sőt életét valóban fel is áldozza. V. ö. SZÁN, SZÁNÁS.

*MAGAELSZÁNT
(maga-el-szánt) ösz. mn. Ki magát, valamire elszánja, ki az akadályok daczára kész teljesíteni, amit magában feltett; bátor, merész, eltökélett. Magaelszánt vitéz.

*MAGAFELEDÉS
(maga-feledés) ösz. fn. A kedélynek azon állapota, vagy működése, midőn valaki önhelyzetét, állását, rangját, vagy általán emberi méltóságát, erkölcsi érzelmeit tekintetbe nem vevén, s mintegy elmellőzvén, azokkal ellenkezőleg cselekszik, midőn az indulatoktól magát elragadtatni hagyja. Máskép: Önfeledés.

*MAGAFELEDĚTT
(maga-feledětt) ösz. mn. Ki általán saját személyességéről mintegy lemondván úgy cselekszik, mintha nem is ő, hanem más valaki volna. Nem vagyok oly magafeledett. (Monoszlai de Cultu, p. 3.)

*MAGAFITOGTATÁS
(maga-fitogtatás) ösz. fn. l. MAGAHÁNYÁS.

*MAGAFITOGTATÓ
(maga-fitogtató) l. MAGAHÁNYAVETI.

*MAGAGONDOLATLAN
(maga-gondolatlan) ösz. mn. Hebehurgya, szeles, ki tesz valamit a nélkül, hogy előbb az illető körülményeket fontolóra venné; könnyelmü.

*MAGAGONDOLATLANSÁG
(maga-gondolatlanság) ösz. fn. Hebehurgyaság, szelesség, megfontolatlanság; a cselekvésnek azon neme és módja, midőn valaki előre meg nem gondolja, mit mível.

*MAGAGONDOLATLANUL
(maga-gondolatlanul) ösz. ih. Hebehurgyán, szelesen, a teendők körülményeit eleve tekintetbe, gondolóra nem vévén, meg nem gondolva magát. Magagondolatlanul fogni valamibe.

*MAGAGYILKOS
(maga-gyilkos); MAGAGYILKOSSÁG, (maga-gyilkosság) l. ÖNGYILKOS; ÖNGYILKOSSÁG.

*MAGAHÁNYÁS
(maga-hányás) ösz. fn. A magában túl bizó kedélynek működése, midőn valaki akár valódi, akár képzelt előnyeit túlságosan fitogtatja, midőn hetvenkedik, kérkedik, dicsekedik, s olyan, mint a hánykolódó kényes paripa. Máskép: magavetiség.

*MAGAHÁNYAVETI
(maga-hánya-veti, azaz ~hányó-vető) l. MAGAHÁNYÓ.

*MAGAHÁNYAVETISÉG
(maga-hánya-vetiség) l. MAGAHÁNYÁS.

*MAGAHÁNYÓ
(maga-hányó) ösz. mn. Kérkedékeny, dicsekedő, hánykolódó, hetvenkedő, markapöki, magafitogtató, magaveti.

*MAGAHITT
(maga-hitt) ösz. mn. Ki azt hiszi, hogy csalhatatlan, ki magának hisz egyedül, ki mások okoskodását, tanácsát megveti, ki magát elbízza, ki önfejü. Magahitt kevély ember. Máskép: önhitt, önbizott.

*MAGAHITTSÉG
(maga-hittség) ösz. fn. Kedélyi állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki túlságos hiedelmet táplál önereje, testi és lelki tulajdonságai, illetőleg előnyei felől, mi rendesen vakmerőséggel, kevélységgel, elbizakodással szokott járni. Máskép: önhittség, önbizottság.

*MAGAJÓSZÁNTÁBÓL
(maga-jó-szántából) ösz. ih. Nem mások kérelmére, sürgetésére, ösztönzésére, parancsára, hanem saját jó indulatából. Magajószántából segíteni valakin.

*MAGAKELLŐ
(maga-kellő) ösz. mn. Ki maga magának túlságosan tetszik, kevély, önző, ki csak magát keresi, kinek más nem kell, nem tetszik.

*MAGAKÉNYÉN
(maga-kényén) ih. Saját akarata szerént. Magakényén jár. Magakényén nevelt gyermek am. elkényeztetett gyermek, kinek mindent kedvére tesznek vagy tettek.

*MAGAM, MAGAD
MAGA, MAGUNK, MAGATOK, MAGUK, (mag-am, mag-ad, mag-a, mag-unk, mag-a-tok, mag-uk); visszaható névmás személyragozva, mely mind önállólag, mind némi erősbítésül személyes névmások előtételével használtatik, mint enmagam, te- v. tenmagad, ő- v. önmaga, mi- v. minmagunk, ti- v. önmagatok, ő- v. önmaguk; s még jobban erősbítve: ennen magam, tennen magad, önnön maga, minnen magunk, tinnen magatok, önnön maguk. 1) Értelemre megfelel a latin egomet, tumet, ipsemet stb. jelentésének, s am. nem valaki más, nem valaki kivülem, kivüled, kivüle stb. hanem kizárólag én, te, ő. Innen ellentéte: más p. Maga is tanúl, ki mást tanít. Amit magam megtehetek, nem bízom másra. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Sem másnak, sem magának jót nem tesz. Harmad, negyed, sokad magával, azaz vele együtt hárman, négyen, sokan. Magát tiszteli ki mást tisztel. (Km.). Kiki legjobban tudja maga dolgát vagy maga baját. (Km.). Másnak szűrt, maga szomjan naradt. (Km.). Nem szégyen magadnak szolgálni. (Km.). Magad uram ha szolgád nincs. (Km.). Ami rajtad történt, magadnak tulajdonítsd, ne másnak. Kiki magának szánt, vet, arat. Magának veti meg a hálót. Magáért tenni valamit. Magára gyújtani a házat v. maga nyakára fojtani a kötelet, (km.), am. magának okozni veszélyt. Kiki legközelebb magához. (Km.). Magára venn valamit, mind tulajdon, mind átv. értelemben. Magára pergelni, akaratlanul magára vallani. Néha megkettőztetve fordúl elé. Ő csak magamagát szereti. Maga magának árt vele. 2) Egyedül való, kinek társa nincsen. Ellentéte: több, sok. Maga van, mint varga a vásárban. (Km.). Magára hagyni valakit. Magában lenni. Magának való ember, nem társaságba való. Magának élni. Az az ember nincsen maga (km.), máskép: ördög van vele, azaz a köznép hite szerént tud valamely ördögi mesterséget. Maga szopta az anyját (km.), azaz oly jeles növésü, illetőleg tulajdonságu, mint azon állatfajzat, mely az anyatejet egyedül szíván, erőteljesebb szokott lenni. - Innen ered a határozó magán, és a magány, magányos, magányosság. 3) Néha am. kizáró tulajdonos, kinek tulajdona nem másé, nem közös. Kiki a maga fazeka mellé szít. Maga álmát hűvelyezi. Magad háza előtt seperj. Maga fészkét rutító madár. Maga hasznát kereső ember. Magamévá, magadévá, magáévá tenni valamit. Minden kakas a maga szemetén hatalmas. Magad ura légy. Kiki szabad a magáéval. Kiki okosabb más dolgában mint a magáéban. Másét ne bántsd, magadéd ne engedd. Ha más szereti a magáét, miért ne te a magadét. Nyulj a magad kebelébe. Meglátja más szemében a szálkát, magáéban nem a gerendát. (Km.). Innét a ,saját' és ,tulajdon' szókkal egyesülni szeret: Saját magam szemeivel láttam. Tulajdon magad vagy mindennek oka. 4) Szorosan véve am. az emberbelsője, nevezetesen lélek, ész, kedély, indulat, akarat. Magába szállni, térni. Magában tépelődni. Magán kivül van örömében, haragjában. Magában imádkozni, gondolkozni. Magában hitt. Maga elbizott. Elfeledni magát. Elszánni, elhatározni, elbízni magát. Magát ölni, marni, megunni. Magát hányni, vetni. Magával nem birni. Magát megkötni. 5) Néha csak a személynévmás helyett is áll, pl. úri magam, tréfásan am. én.
"Úri magam alá gazda hintót adjon,
Hogy az utczára is gyalog ne fáradjon."
Lakodalmi vers (Erdélyi J. gyüjt.).
E szóról Révainak alapos véleménye oda megy ki, hogy gyöke mag egy jelentésü a növények azon terményével, melyet magnak nevezünk, mely t. i. az egész növényt mintegy kis tokban rejtve foglalja, s nem csak a terményt jelenti, amint héjastul, burkostul létezik, hanem szoros ért. annak belsejét, székét, csiráját, mely az egésznek lényegét, s mintegy lelkét teszi. Ez értelemben nem csak hangra, hanem fogalomra is rokon hozzá a héber mocha, és arab much, azaz valaminek bele, széke. A képes kifejezéseket kedvelő keletiek, nevezetesen a héberek nyelvében a lélek jelenti magát az illető személyt is egészen véve pl. nephesch lélek, személyragozva naphschi nem csak lelkem, hanem enmagam is. Így a magyarban is magam am. belsőm, s ami bennem lényeges, a lelkem, mintegy magva, csirája a személyességnek. Midőn a magyar mondja: szeretlek mint a lelkemet, am. magamat. Magába szállni, am. lelkébe, belsejébe. Magán kivül lenni, am. az öntudatnak székhelyén kivül, azaz lelkén, eszén, eszméletén kivül lenni. Adelung a német selb selbst szókról úgy vélekedik, hogy a Seele egy eredetű velök. A szlávban is szamo am. maga, és szeme szjeme am. mag. Innen hasonlat nyomán válószinüleg gyanítható, hogy a latin egomet, tumet, ipsemet egyik alkotó része met egy a medium, medulla szók gyökével.
Azon alaposnak látszó ellenvetést lehetne itt tenni, hogy a mag (semen, medulla) magom, magod alakban ragoztatik, ellenben az ,ipsemet' jelentésü magból lesz magam, magad, maga. De erről észre kell venni, hogy azon névmódosító ragok természetét látszik követni, melyek midőn önálló nevek gyanánt veszik föl a személyragot, csak nyilt a v. nyilt e-vel teszik azt, mint: rólam, rólad, róla, nálam, nálad, nála, tőlem, tőled, tőle, bennem, benned, benne stb. Azután néha a nyelv szelleme különböztetés végett ugyanazon törzsekhez módosítva ragasztja az illető ragokat pl. lakatos, midőn főnév, többese: lakatosok, midőn melléknév, lakatosak; ily különböztetés van a kalaposok és kalaposak, asztalosok és asztalosak, házasok és házasak, keztyűsök és keztyűsek, cserepesěk és cserepesek, tehenesěk és tehenesek stb. között.

*MAGAMAGÁTÓL
(maga-magától) ösz. ih. Önként, saját indulatából, önszántából, nem más, vagy akármily külső körülmény által ösztönözve, erőtetve, sürgetve. Ezt magamagától cselekedte.

*MAGAMEGADÁS
(maga-meg-adás) ösz. fn. Állapot, vagy cselekvés, midőn valaki a külső erőnek, hatalomnak enged, és aláveti magát. Máskép: önmegadás.

*MAGAMEGKÖTÉS
(maga-meg-kötés) ösz. fn. Önfejü, nyakas megmaradás bizonyos véleményben vagy cselekvésben, midőn valaki okokra nem hallgatva, s egyedül saját eszét vagy hajlamát követve, föltételétől el nem mozdúl.

*MAGAMEGTAGADÁS
(maga-meg-tagadás) ösz. fn. Saját érdekének másoké alá rendelése, máskép önmegtagadás.

*MAGAMEGTARTÓZTATÁS
(maga-meg-tartóztatás) ösz. fn. Az akaratnak erélyes működése, melynél fogva valaki bizonyos ösztönök, ingerek, hajlamok ellenére mérsékli, s mintegy lefogva tartja magát, nehogy elragadják, máskép: önmegtartóztatás.

*MAGAMEGÚNÁS
(maga-meg-únás) ösz. fn. l. UNALOM.

*MAGAMEGÚNT
(maga-meg-únt) ösz. mn. Kinek kedélye magamagában kecsegtetőt, mulattatót nem talál, ki örömet, gyönyört élvezni nem képes, kinek belső érzékei megtompultak. Máskép: önúnt, s némileg: életúnt.

*MAGAMENTÉS
(maga-mentés) ösz. fn. Önmentség, cselekvés, mely által valaki bizonyos vádakat magától elhárítani, s magát igazolni törekszik. V. ö. MENT, MENTES.

*MAGAMENTŐ
(maga-mentő) ösz. mn. Magát a vádak ellen igazoló, védő, tisztító. Magamentő feleletek.

*MAGAMENTSÉG
l. MAGAMENTÉS.

*MAGAMFÉLE
(magam-féle) ösz. mn. Olyanféle, olyan állapotu v. sorsu v. osztályu mint én vagyok. Másképen: magamszőrü, a székelyeknél: magamszinü. Magamféle ember. A többi személyeknél: magadféle, magaféle, magunkféle stb.

*MAGAMSZÍN, MAGAMSZÍNÜ
(magam-szín v. ~színü) l. MAGAFFÉLE.

*MAGAMSZŐRÜ
(magam-szőrü) lásd: MAGAMFÉLE.

*MAGAMUTATÁS
(maga-mutatás) ösz. fn. 1) Rövid megjelenés valamely alkalommal. 2) l. MAGAFITOGTATÁS.

*MAGAMUTOGATÁS
(maga-mutogatás) l. MAGAFITOGTATÁS.

*MAGÁN (1)
(mag-a-an) ih. Egyedül, mások társasága nélkül, a többitől külön, elválasztva. Magán lakni, enni, sétálni. Jobb magán, hogy sem rosz társsal lenni.

*MAGÁN (2)
(mag-a-an) állapító ragu fn. Azon aki maga van, pl. Magán kivül van. Magán (ő magán) követelik a kárt, nem máson. Néha am. rajta. p. Magán múlt el, hogy semmi sem lett a dologból, azaz rajta múlt el.

*MAGÁN (3)
(mag-a-an) újabb időben melléknévül használt ih., s am. magán levő, egyedül való, társ nélküli, személyes, nem a közönséget (államot stb.) illető. Magán életet élni. Magán lak a pusztában. Magán kötelezvény, magán oklevél. Magán találkozás. Magán hitelező. Magán jószág. Magán jog. Öszvetételként is írják. Bevett különös nyelvszokás szerént ilyen a nyilván is, mely nem csak határzó, de melléknév is pl. Nyilván dolog.

*MAGÁNAKVALÓ
(magának-való) ösz. mn. Oly emberről mondjuk, ki magát a társaságtól elvonja, ki nem nyájaskodó. Továbbá ki egyedül magának él, önző, nem társaságba való, unalmas, különcz.

*MAGÁNÁLLÉT v. ~LÉTEL
(magánál-lét v. ~létel) ösz. fn. Lélekéberség, lélekjelenet, öntudatos állapot.

*MAGÁNÁLLÓ
(magán-álló) ösz. mn. Széles ért. minden, ami másoktól el van különítve, minek hasonlója, társai nincsenek. Magánálló ház a mezőségen. Magánálló határfa. Magánálló pusztai malom. Magánálló edény a polczon. Különösen társ nélküli ember. Magánálló özvegy, árva, nőtelen ember. Átv. ért. ki a polgári társaságban saját erejével szerzett, vagy tartott állapotban él, ki másoktól függni nem kénytelen, továbbá, kinek saját gondolkozásmódja és véleménye van, s abban magát eltántoríttatni nem hagyja, ki mások véleményének nem vak utánzója, vagy puszta viszhangja. Máskép: önálló.

*MAGÁNÁLLÓSÁG
(magán-állóság) ösz. fn. Állapot, midőn valaki magánálló; máskép: önállóság, függetlenség. Magánállóságra törekedni. l. MAGÁNÁLLÓ.

*MAGÁNBESZÉD
(magán-beszéd) ösz. fn. Beszéd, melyet valaki magamagával visz véghez. Különösen a szindarabokban oly személy beszéde, ki egyedül lép fel, s oly gondolatokat vagy érzelmeket nyilvánit, melyeket rendesen csak elménkben szoktunk forgatni, hanem a szinpadi cselekvények öszvefüggése megkivánja, hogy a néző és hallgató a cselekvő személynek titkos indokait is értse.

*MAGÁNBIRTOK
(magán-birtok) ösz. fn. Birtok, mely valakinek kizárólagos, személyes sajátja. V. ö. KÖZBIRTOK.

*MAGÁNBÖRTÖN
(magán-börtön) ösz. fn. Börtön, melybe, valaki egyedül maga tartatik zárva.

*MAGÁNDAL
(magán-dal) ösz. fn. Dal, melyet csak egy személy énekel, vagy melyben más énekesek vagy hangszerek csak kíséretképen vesznek részt.

*MAGÁNELV
(magán-elv) ösz. fn. Saját maga elve, mely a közönségesen elfogadott elvtől eltér. V. ö. MAGÁNNÉZET.

*MAGÁNHANGZÓ
(magán-hangzó) ösz. fn. 1) Nyelvtanilag minden szóhang, mely önállólag, magán, vagyis más valamely hangnak melléklete, azaz más beszédszervnek alkalmazása nélkül, egyedül a szájnak különfélekép módosítható nyilásán a levegőnek kinyomása által hangzik. Máskép: önhangzó, vagy egyszerüen hangzó, különböztetésül a mássalhangzótól, melyet csak hangzó segitségével ejthetni ki. 2) Azon jegyek, vagyis betűk egyike, melyekkel az imént említett hangokat leirjuk és megkülönböztetjük, pl. a, á, e, é stb., milyen a magyar betürendben eddig bevett irásmódunk szerént 15 van.

*MAGÁNISKOLA
(magán-iskola) ösz. fn. Nem nyilvános, nem a társadalom vagy valamely testület által alapított és fennálló iskola.

*MAGÁNJÁTÉK
(magán játék) ösz. fn. Általán, akármiféle játék, melyet valaki egyedül, részvevő társ nélkül gyakorol, pl. midőn valaki hegedűn vagy fuvolyán játszik, legfőlebb más hangszer csupán kíséretül szolgál. Így ha valaki úgynevezett patiencekártyát (unaloműző kártyát) játszik.

*MAGÁNJOG
(magán jog) ösz. fn. 1) A társadalom (polgári társaság) magános vagy egyes tagjai közti jogviszony, elgondolva a közigazgatásra vonatkozó jogviszonyoktól. 2) Azon tudomány, mely az egyes polgárok (magánosok) közti jogviszonyokat tárgyalja.

*MAGÁNJOGI
(magán jogi) ösz. mn. Magánjogra vonatkozó, magánjogot illető. Magánjogi kérdések, esetek.

*MAGÁNJOGTAN, MAGÁNJOGTUDOMÁNY
(magán-jog-tan v. -tudomány) ösz. fn. l. MAGÁNJOG, 2).

*MAGÁNKIADÁS
(magán-ki-adás) ösz. fn. Valamely elmeműnek, mely különben közfelhivásra, pl. tudományos testület pályakérdésére készült, nem a felhivó testület, hanem maga a szerző, vagy ennek jogán más magán személy általi kiadása.

*MAGÁNKODÁS
(mag-a-an-kod-ás) fn. tt. magánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy állapot, midőn valaki mások társaságát nélkülözve, elvonulva éldegel.

*MAGÁNKODIK
(mag-a-an-kod-ik) k. m. magánkod-tam, ~tál, ~ott. Folytatólag magán van, vagy magán lenni szeret, mások társaságát nélkülözve éldegel. A régi remeték pusztákon, erdőkben, barlangokban magánkodtak. Inkább magánkodni, hogysem rosz társaságban élni.

*MAGÁNKODÓ
(mag-a-an-kod-ó) mn. tt. magánkodó-t. Magán éldegelő, másokkal nem társalkodó, elszigetelve lakó. Erdőkben magánkodó remeték.

*MAGÁNKÖR
(magán-kör) ösz. fn. Kevesekből álló társaság, melyben csak magán személyek, vagy mint ilyenek vesznek részt.

*MAGÁNLAG
(mag-a-an-lag) ih. Magános úton magános minőségben.

*MAGÁNLÉT
(magán-lét) ösz. fn. Mások társaságától elkülönözött, egyedül való élet, vagy állapot.

*MAGÁNNÉZET
(magán-nézet) ösz. fn. Nézet, melyet valaki csak önmaga az általában elfogadott nézettől eltérőleg vall. Ez magánnézetem, mely szóval valaki azt akarja kifejezni, hogy noha ugyan tudja, hogy mások vagy többen azon nézettel ellenkező véleménynyel vannak, ő mégis a magáéhoz mint meggyőződése szerént helyesebbhez vagy egyedül helyeshez ragaszkodik.

*MAGÁNOS (1)
(mag-a-an-os) mn. tt. magános-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Magában élő, magán lakó, mások társaságától elkülönzött. Magános pusztai lakók, remeték. Magános életet élni. Magános állapotot szeretni. 2) Mondjuk helyről, tájról, vidékről, mely a többitől mintegy el van zárva, elkülönítve, melyen mások nem laknak. Magános erdei lak. Magános tengeri sziget. 3) Ami nem nyilvános, ami bizonyos elzárt körben létezik. Magános tanácskozás. 4) Ami a társadalmi életre vagyis közigazgatásra nem vonatkozik. Magános ügyek.

*MAGÁNOS (2)
(mint föntebb), fn. tt. magános-t, tb. ~ok. Aki csak magán vagy saját ügyeivel foglalkodik, aki a társadalom közügyeiben, igazgatásában hivatalnál fogva részt nem veszen; máskép magánzó. (Privatier).

*MAGÁNOSAN
(mag-a-an-os-an) Magán, magában, egyedül, magános állapotban.

*MAGÁNOSKODIK
(mag-a-an-os-kod-ik) k. m. magánoskod-tam, ~tál, ~ott. Magánállapotban éldegel, magányban tartózkodik, elkülönözködik, mások társaságától elvonakodik, nőtelen, vagy férjtelen életet él. Valamely erdei lakban magánoskodni. V. ö. MAGÁNOS.

*MAGÁNOSSÁG
(mag-a-an-os-ság) fn. tt. magánosság-ot, harm. szr. ~a. Közönségesen egy értelemben használtatik a magány szóval; de szabatosan véve a magánosság más mint a magány, valamint az üdvösség, nedvesség, kedvesség több mint az üdv, nedv, kedv. A magány jelent egyszerü elvont állapotot, vagy helyet, a magánosság pedig a magánynak folytonos létezését fejezi ki, továbbá pedig azon tulajdonságot, mely szerént valamit magánosnak mondunk. V. ö. ~SÁG, ~SÉG képző.

*MAGÁNOZ
(mag-a-an-oz) önh. m. magánoztam, ~tál, ~ott vagy magánz-ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni, vagy magánzani. l. MAGÁNKODIK

*MAGÁNPÉNZTÁR
(magán-pénz-tár) ösz. fn. Valakit kizárólag illető pénztár, saját pénztár. Azon esetben alkalmazzák, midőn valakinél valamely közpénztár is létezik vagy kezeltetik.

*MAGÁNRENDSZER
(magán-rend-szer) ösz. fn. Büntetési rendszer, melynél fogva a börtönre itélt fegyenczek különkülön zárva tartatnak.

*MAGÁNSZOBA
(magán-szoba) ösz. fn. Magán álló szoba, mely más szobába nem nyílik, pl. a magánrendszerben az egyes bűnhönczök szobája vagy kamarája. Továbbá valamely hivatalnoknak a hivatalszobától elválasztott szobája.

*MAGÁNTÁNCZ
(magán-táncz) ösz. fn. Táncz, melyet valaki maga jár egyedül, pár vagy mások társasága nélkül. Különösen ilyféle szinpadi táncz. Ellentétei: pártáncz v. kartáncz, körtáncz.

*MAGÁNTÁNCZOS
(magán-tánczos) ösz. fn. Személy, ki valamely tánczot társ vagy társak nélkül lejt. Különösen szinpadi tánczos, ki a müvészi tánczban kitünőbb ügyességgel bir, s azt sajátszerü lejtésekkel nyilvánítja. Különböztetésül a kartánczostól ki többed magával lejteget. A nőszemély neve magántánczosnő.

*MAGÁNTANITÓ
(magán-tanitó) ösz. fn. Tanitó, ki csak magán háznál, nem pedig valamely közintézetben oktat, vagy ha ilyenben oktat is, azon jogosultságokkal nem bir, mint a rendszerénti nyilvános tanitó.

*MAGÁNÜGY
(magán-ügy) ösz. fn. Valakinek csak önmagát, maga jogát, vagyonát stb. érdeklő ügye.

*MAGÁNVÁDLÓ
(magán-vádló) ösz. fn. Bünvádi eljárásoknál azon személy, ki vagyonában vagy személyében történt sérelmének orvosoltatását a biróság előtt csak önmaga vagy általa megbízott képviselője, nem pedig az állam által felállított köz ügyész keresi, pl. becstelenitéseknél.

*MAGÁNVÁLTÓ
(magán-váltó) ösz. fn. Egyes váltó, melynek másod, harmad stb. példánya nem létezik. A köz életben többnyire saját váltót értenek alatta.

*MAGÁNZÓ
(mag-a-an-oz-ó) fő- és mn. Lásd MAGÁNKODÓ, és MAGÁNOS fn.

*MAGÁNY
(mag-a-any) fn. tt. magány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Elkülönzött, mások társaságát nélkülöző állapot, életmód. Kolostori, remetei magány. Az embergyülölők szeretik a magányt. 2) Hely, vidék, tájék, melyet emberek nem laknak, pusztaság. Magányba vonulni. Magányt keresni. Sivatag erdős magány. Az ősi kolostorokat magányokba szokták építeni.

*MAGÁNYÉLET
(magány-élet) ösz. fn. l. MAGÁNY, 1).

*MAGÁNYKODIK, MAGÁNYOS
MAGÁNYOSSÁG, stb. l. MAGÁNKODIK, MAGÁNOS, MAGÁNOSSÁG, stb.

*MAGÁR
(mag-ár) fn. tt. magár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a háromhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétaondója kettő, a külső a belsőt ölébe veszi. Magva alul-fölül hegyes s mintegy árral ellátott, s innen a neve; tehát összetett szó a mag és ár főnevekből. (Nardus.)

*MAGAS
(mag-as) mn. tt. magas-t v. ~at, tb. ~ak. Ami bizonyos fölszinen vagy sikságon többé-kevesbbé fölemelkedett, s az által a föld középpontjától valamivel távolabbra esik. Ellentéte: alacson, mély. Magas hegyek. Magas fekvésü ország. Magas vár, magas torony, magas ház. Ki magasról néz le, hamar szédül feje. (Km.). Magasról nagyobbat eshetni. (Km.). Ez nekem magas, el nem érhetem. Különösen aránylag véve, ami föntebb áll, mint rendesen szokott. Magas a víz, midőn árad. Magas tenger, mely a partoktól távol úgy látszik, mintha azoknál emelkedettebb volna. (Tenger magaslata). Magas homlok, mely a rendes mértéket fölülhaladja. Magas vállak. Magas fák. Magas asztal, mely átv. ért. jelent oly asztalt is, melyen nincs mit enni. Magas kalap, süveg. Magas sarku csizma, czipő. Aki magasra hág, nagyot esik. Átv. ért. ami a maga nemében másokat felülmúl, mihez hozzáadni nem sokat lehet, pl. magas hangok, melyek a rendes, és közép hangokon fölül emelkednek, melyek a gégének nagyobb erőködése, és öszveszorulása által nyomulnak ki. Magasra hangolt hegedű. Magas áron tartani, venni valamit, szokottabban nagy áron. A polgári életben am. mások fölötti állapot, rangra, születésre nézve. Magas állás, hivatal, származás. Magas ministerium. Egyébiránt ezen értelemben sokszor a fő használtatik pl. főrendü, főhivatalú, főméltóságu személyek. Általán megjegyzendő, hogy a német hoch-nak a magyarban nem mindig a magas, hanem gyakran a nagy, és többször a fő felel meg, pl. Hoher Markt, nagy piacz v. főpiacz: eine hohe Schule, főiskola, v. főtanoda. Hohe Zeit, nagy idő stb.
Mértanilag magasnak mondatik, ami függőleges irányban bizonyos fölszinen fölemelkedik, s valamely határozott pontig ér. Egy ölnyi magas ember, ki talpától feje tetejeig véve egy ölet üt meg. Könyöknyi, lábnyi, hüvelyknyi magas testek.
Hasonló hozzá a latin magnus stb. l. föntebb MAG (2), elvont gyök.

*MAGASAN
(mag-as-an) ih. Bizonyos mértékig, vagy aránylag fölemelkedve. Magasan rakni a kazalt. Magasan tartani, hordozni a fejét. Magasan szóllongani, repülni.
"Magasan repül a daru, szépen szól."
(Népd.).
Néha am. kevélyen, rátartósan. Magasan hordozza az orrát. A vizsláról is mondják: Magasan hordja az orrát a vizsla, ha kereséskor fejét emelten tartja.

*MAGASBÍT, MAGASBIT
(mag-as-b-ít) áth. m. magasbít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Magasbbá tesz valamit, tulajd. és átv. ért. Magasbítani az épületet, kazalt, asztagot, ágyat. Magasbítani valaminek árát, becsét. Magasbitani az adót. V. ö. MAGAS.

*MAGASBÍTÁS, MAGASBITÁS
(mag-as-b-ít-ás) fn. tt. magasbítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit magasabbá teszünk, vagy magasabbra emelünk. Rokon hozzá: nagyobbítás.

*MAGASBODIK
(mag-as-b-od-ik) k. m. magasbod-tam, ~tál, ~ott. l. MAGASODIK.

*MAGASBÚL, MAGASBUL
(mag-as-b-úl) önh. m. magasbúlt. L. MAGASODIK.

*MAGASDAD
(mag-as-d-ad) kicsiny. mn. tt. magasdad-ot. Aránylag kevessé magas, nem igen magas. "Egy gyermek, mikoron valami magasdad helyen juhokat őrizne." Pesti G. meséi. Néha am. valami kevessel magasabb, mint lennie kellene.

*MAGASHANG
(magas-hang) ösz. fn. Általán, vékonyabbféle emelkedett hang. Különösen legmagasabb férfi hang (tenor). Nyelvtani ért, máskép: felhang, vékonyhang, milyenek: e, ě, i, ö, ü. Ellentéte mély-, v. al-, v. vastaghang, pl. a, o, u.

*MAGASHANGU
(magas-hangu) ösz. mn. Nyelvtani ért. oly szókról mondjuk, melyekben magas önhangzók uralkodnak, pl. egyenes, görbe, irigy. Máskép felhangu, vékonyhangu.

*MAGASHEGYSÉG
(magas-hegység) ösz. fn. A közönségesnél emelkedettebb hegység.

*MAGASI
NEMES~, PÓR~, faluk Vas m.; helyr. Magasi-ba, ~ban, ~ból.

*MAGASÍT
(mag-as-ít) áth. m. magasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit magassá tesz, fölemel.

*MAGASLAT
(mag-as-l-at) fn. tt. magaslat-ot, harm. szr. ~a. Magas, fölemelkedett térség. A csillagászoknál am. magasság; l. MAGASSÁG 3).

*MAGASMART
erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Magasmart-on, ~ra, ~ról.

*MAGASODÁS
(mag-as-od-ás) fn. tt. magasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valakinek v. valaminek fölfelé emelkedett irányban haladó növekedése. Némely növények magasodása hamar halad.

*MAGASODIK
(mag-as-od-ik) k. m. magasodtam, ~tál, ~ott. Mintegy önhatólag, belső erejénél fogva magassá leszen, fölemelkedik. Magasodnak a növésben levő fák. Magasodik a serdülő ifju. Magasodik az áradó folyam, az egymás fölé torlódó jég.

*MAGASPART
falu Bars megyében, puszta Hont m.; helyr. Magaspart-on ~ra, ~ról.

*MAGASRENDŰ
(magas-rendű) ösz. mn. Főrangú, főrendű. Magasrendű, polgári, katonai, papi személyek.

*MAGASRÓNA
(magas-róna) ösz. fn. Magasan fekvő rónaság, máskép: fensík.

*MAGASSÁG
(mag-as-ság) fn. tt. magasság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valamely tárgynak azon tulajdonsága, melynél fogva magasnak mondatik. Hegyek, tornyok, házak magassága. "Mikoron körösztfának magasságára földről felemeltetél." Kinizsiné Imakönyvében. Átv. ért. szellemi, érzelmi magasság. 2) Függőleges irányu kiterjedése valamely testnek a föld vagy tenger szine fölött. Némely hegyek több ezer lábnyi magassága. Különösen mértani ért. azon függőleges vonal, mely bizonyos alapponttól kezdve egy szintén határozott felső pontig terjed, vagyis emelkedik. Ezer ölnyi magassága valamely hegynek a tenger szine fölött. E toronynak magassága negyven öl. Az utat négy lábnyi magasságra emelni. 3) A csillagászoknál, a napnak, holdnak, csillagoknak magassága alatt értetik, azok távolsága a látkörtől. Égsarki magasság am. az égsark távolsága bizonyos helynek látkörétől, mely szélességnek is mondatik. 4) Átv. ért. főrangu személyekre alkalmazva, a német Hoheit utánzása szerént am. fő méltóság, szorosan véve fejedelmi házakból származott személyeket illető czím. Ő császári k. magassága. Egyébiránt magyarosabbak, a fenség, fenséges, és ő fensége. 5) Szintén átv. ért. jelent mennyországot. Dicsőség Istennek a magasságban.

*MAGASSÁGBELI
(magasság-beli) ösz. mn. és fn. Bibliai és egyházi nyelven am. Isten. És te gyermek a Magasságbeli prófétájának hivattatol. (Káldi Luk. 1. 76.).

*MAGASSÁGMÉRÉS
(magasság-mérés) ösz. fn. Mérés, mely által valamely testnek, illetőleg térnek magasságát meghatározzák V. ö. MAGASSÁG.

*MAGASSÁGMÉRŐ
(magasság-mérő) ösz. fn. Mérőeszköz, mely által valamely testnek magasságát, s a föld szinétől való távolságát meghatározzák. (Hőhenmesser). Különösen a tengerészeknél, a csillagok magasságát mérő eszköz.

*MAGASSÁGOS
(mag-as-ság-os) mn. tt. magasságos-t v. ~at, tb. ~ak. Igen magas, nagy magasságu. Átv. ért. fenséges, főmagasságu. Magasságos királyi herczeg.

*MAGASSZÁRU
(magas-száru) ösz. mn. Általán, aminek magas szára van. Magas száru növények. Magasszáru lábak. Magasszáru csizma, saru. V. ö. SZÁR.

*MAGASÚL
(mag-as-úl) önh. m. magasúl-t. Magassá alakúl, magasra növekedik, magassá lesz. Felmagasúl am. magas érzelmekre gerjed; a mindennapiságon túl magas eszmékre lelkesűl.

*MAGASULTSÁG
(mag-as-ul-t-ság) fn. tt. magasultságot. L. EMELKEDETTSÉG.

*MAGASZ
(mag-asz) elavult vagy elvont törzsök, melyből magaszt, magasztos, magasztal erednek. Képzésre nézve olyan mint, horpasz, dobasz, kopasz, tapasz, csupasz, ragasz divatban levő, és mint vigasz, marasz, halasz, horgasz, stb. stb. elvont törzsek, vagy kiavult nevek. Az asz képző megfelel a tulajdonságot jelentő as képzőnek, miszerént magasz am. magas, honnan magasztani v. magasztalni am. magastani magastalni, azaz magassá tenni, valamint kopaszt am. kopaszszá, horpaszt am. horpaszszá tesz, stb. Az asz képző t. i. csangós kiejtés, mely szerént a susogó s hangot sziszegő sz-re változtatják, mint: édesz, kedvesz, ezek helyett: édes, kedves. A magasz törzsökből lett az egyszerü, de szintén kiavult magaszt, mint ragasz, ragaszt, tapasz, tapaszt, szakasz, szakaszt stb. Végre al képzővel magasztal, mint, tapaszt tapasztal, vigaszt, vigasztal, maraszt marasztal, engeszt, engesztel, hireszt, hiresztel stb.

*MAGASZT
(mag-asz-t) elavult áth. mely helyett ma a megtoldott magasztal divatozik. "Azért szolgáljonk szent Apalin asszonynak, hogy ő érdemének miatta.... az örök örömbe felmagasztassunk." Nádorcodex. A Bécsi s Tatrosi codexekben is eléfordúl: felmagaszt. "És áldott Te dicső szent neved és dicséretes és igen felmagasztatott menden világokban." - "Mondjatok úrnak dicséretet és igen felmagasztassátok őtet örökké." (Dániel III.). Továbbá a Tatrosi codexben: "És ha en felmagasztandom (exaltatus fuero) földtől mendeneket vonzok en hozjám." (János. XII.). Katalin verses legendájában:
"Az nagy Istennek ad hálát,
S neki ajánlja leányát,
Kérvén hogy őt ótalmazja,
S országában magasztassa."
(Toldy F. kiadása 26. l.).
Közvetlen származékai magasztal és magasztos. V. ö. MAGASZ.

*MAGASZTAL
(mag-asz-t-al) áth. m. magasztal-t. Leginkább átv. erkölcsi ért. használtatik, mint az aláz, gyaláz, ócsárol igék ellentéte, s am. bizonyos személyt, (illetőleg tetteit, műveit,) kitünő dicséretek által mások fölé emel, dicsőit, s mintegy magassá tesz. A megholt férfi érdemeit dicsérőbeszéddel magasztalni. Magasztalni valamely művet. Égig fölmagasztalni valakinek jótéteményeit, erényét, vitézségét. Különösen vallási ért. am. az isteni tulajdonságokat hálaérzelem által dicsőíti. Magasztaljuk az Istent. Magasztalja az én lelkem az urat. (Káldi Luk. l. 46.) Átvitten, felmagasztalni valakit, am. felakasztani. Ezen igében az al túlbőségü képző, mint más némelyekben, pl. akaszt akasztal, vigaszt vigasztal, maraszt marasztal, engesztel, neheztel, hiresztel stb.; a honnan régiesen: magaszt. V. ö. MAGASZ, MAGASZT.

*MAGASZTALÁS
(mag-asz-t-al-ás) fn. tt. magasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg szó- vagy irásbeli nyilatkozás, melynél fogva valakit, vagy bizonyos tetteket, műveket nagy dicséretekkel halmozunk, tetézünk. Ellentétei: alázás, gyalázás, ócsárlás, leszólás. A szinházból jövők teli vannak az új darab magasztalásával. A valódi érdem nem szorúl magasztalásra. A fölötte való magasztalás és hazugság azon egy fának ágai. (Km.) Használtatik elvont értelemben is a szokatlan magasztalat helyett, s am. magasztaló, dicsérő beszéd, vagy azon jelességek, melyeket valakinek vagy valaminek dicséretére elmondanak.

*MAGASZTALÓ
(mag-asz-t-al-ó) mn. tt. magasztaló-t. Dicséretek, jeles tulajdonságok elmondása által fölemelő, kitüntető. Magasztaló beszéd, dicséret, versek.

*MAGASZTALT
(mag-asz-t-al-t) mn. tt. magasztaltat. 1) Akit vagy amit földicsértek. Országszerte magasztalt férfi. 2) A képzelőtehetségre vonatkozólag am. elragadtatásig fellengző.

*MAGASZTALTSÁG
(mag-asz-t-al-t-ság) fn. tt. magasztaltság-ot, harm. szr. ~a. A képzelőtehetségnek fellengzési állapota vagy tulajdonsága.

*MAGASZTATOS
(mag-asz-t-at-os) mn. tt. magasztatos-t v. ~at, tb. ~ak. Régiesen am. az újabbkori magasztos. "Áldott vagy Te országodnak székiben és igen dicséretes és igen felmagasztatos örökké" (et superexaltatus in saecula. A Vulgata-ban Dániel III. 54.).

*MAGASZTOS
(mag-asz-t-os) mn. tt. magasztos-t v. ~at, tb. ~ak. Átv. ért. erkölcsileg, vagy szellemileg fenséges a maga nemében, mi az erkölcsi vagy szellemi működés szokott, rendes állapota fölé emelkedik. Magasztos ész, gondolkodás, eszme. Magasztos lelki erő. Azon kevés igéink sorába tartozik, melyekből os képzővel melléknevek alakulnak, mint, pirít pirítos, takar takaros.

*MAGASZTOSAN
(mag-asz-t-os-an) ih. Magasztos módon vagy állapotban. V. ö. MAGASZTOS.

*MAGATARTÁS
(maga-tartás) ösz. fn. Szélesb ért. azon mód, melyet valaki külső viseletében nyilvánit. Innen lehet, illedelmes vagy illetlen, szerény vagy kevély magatartás. Különösen kedvező ért. illemes, szerény, mérsékelt. magaviselés. Nemes, férfias magatartás.

*MAGATARTÓZTATÁS
(maga-tartóztatás) ösz. fn. Öntartóztatás, önmérséklés, midőn valaki az ösztönök, ingerek, rosz hajlamok daczára az illendőség és erény korlátai között marad, midőn az indulatoktól elragadtatni nem engedi magát.

*MAGATŰRTETÉS
(maga-tűrtetés) ösz. fn. l. MAGATARTÓZTATÁS.

*MAGAUNT
(maga-unt) ösz. mn. Aki maga magának terhére, unalmára van, ki magában örömet, mulatságot nem talál.

*MAGAURA
(maga-ura) ösz. fn. Szabad személy, aki másnak nem, csak magának szolgál. Értelemben tökéletesen megfelel a szanszkrit szva-pati szónak, melyben szva = maga pati = úr, s melyből némelyek a szabad, szláv szvoboden stb. szókat is származtatják. Első személyben szólva: magamura pl. magam ura vagyok, másodikban: magadura.

*MAGAVETI
(maga-veti) ösz mn. és fn. Aki, mint mondani szokás, hányjaveti magát, kérkedékeny, pökhendi, hetvenkedő, markapöki. Alsóbb nemü vágyakból származó, s gyakran ostobasággal párosult kevélységnek jele. Ki nagyban kevélykedik, az nem magaveti. Máskép: magahányó, magahányaveti.

*MAGAVETISÉG
(maga-vetiség) ösz. fn. Hetvenkedő, kérkedékeny, magát hányóvető, fitogtató ember tulajdonsága.

*MAGAVETŐ
(maga-vető) ösz. mn. l. MAGAVETI.

*MAGAVISELÉS
(maga-viselés) ösz. fn. A cselekvésnek azon módja, melyet valaki külső szokásokban, és erkölcsi tettek gyakorlásában követni szokott. Pajkos, parasztos, müveletlen, gyermekes magaviselés. Szerény, úri, müvelt, férfias magaviselés. A többi személyekkel: magamviselés, magadviselés stb. "Jó magadviselés jobb az aranynál. Az asszonyok tisztekrül. 1622. (Thaly K. gyüjt.). Vagy ma szokottabban elválasztva: magam, magad viselése, magunk viselése. Még szokottabban: magaviselet.

*MAGAVISELET
(maga-viselet) ösz. fn. Elvontan véve am. magaviselés, vagyis azon szokások, tettek, melyek valakinek magaviselését teszik. (Conduit). A többi személyeknél szokottabb az elválasztás magam viselete, magad viselete, magunk viselete stb.

*MAGAVISELETÜ
(maga-viseletü) ösz. mn. ,Jó' vagy ,rosz' és ezekkel rokon értelmü szókkal öszveillesztve használjuk: jó magaviseletig, rosz magaviseletü. A régieknél: magaviselő.
"Vala az nagy kegyes magaviselő."
Lakadalmi vers 1636-ból. (Thaly K. gyüjt.).

*MAGAVONOGATÁS
(maga-vonogatás) ösz. fn. A nem akarásnak azon neme, midőn valaki különféle ürügyök, mentegetődzések alatt vonakodik valamit tenni.

*MAGAZIN
(francziául: magasin, olaszul: magazzino, melyet közönségesen a spanyol magacen v. almagacen v. almacen szóból módosultnak tartanak, ezt ismét az arab nyelvből származottnak hiszik, különben persául is: magzen v. mahzen, törökül: mahaza); fn. tt. magazin-t, tb. ~ok. Tár, valamely készlet (áruk, könyvek stb.) elhelyezésére vagy eladására is. Átv. ért. iratgyüjtemény, időszaki irat valamely szakmában. Kérdésbe jöhet: van-e ezen szó összefüggésben a magyar magszin. szóval? V. ö. MAGSZIN.

*MAGBAB
(mag-bab) ösz. fn. Bab, melyet különösen magnak, azaz elültetésre szemeltek ki.

*MAGBAROM
(mag-barom) ösz. fn. Általán tenyésztésre szánt, és tartogatott barom, pl. gulyabeli tehenek, ménesbeli anyakanczák, stb.

*MAGBÉL
(mag-bél) ösz. fn. A növény magvának héjában, burkában levő szíjas vagy lisztes anyag. l. MAG alatt.

*MAGBORJÚ
(mag-borjú) ösz. fn. Üszőborjúk, melyeket a végre nevelnek fel, hogy szaporítsanak, s illetőleg szaporodjanak.

*MAGBUGA
(mag-buga) ösz. fn. Növények bugája, melyben a magok foglaltatnak, pl. a magvaskender magbugája.

*MAGCSA
(mag-csa) fn. tt. magcsát. Kis mag, magocska. Különösebben a növénytanban a termő leveleken kifejlődő hólyagcsa vagy szümölcs, vagy a mag durványa (rudimentum) mely a növény virágzása után maggá képes fejleni. (Ovulum). Ilyen magcsákkal van megtelve minden maghon.

*MAGCSÁKÓ
(mag-csákó) ösz. fn. Növénynem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendéből; csészéje öt- nyolcz hasábu v. metszésü, bokrétája nyolcz szirmu, vaczka aszú, magvai hosszú-szőrös- kalászosak. (Dryas.)

*MAGCSEMĚTE
(mag-cseměte) ösz. fn. Erdőszeti nyelv-en az erdővágásokban azon hajtások, melyeket nyeséskor meghagynak, hogy idővel növekedjenek, és erdőt képezzenek. Tudnivaló, hogy a legszebb növésü hajtásokat hagyják magcsemetének.

*MAGDA, MAGDI
MAGDUS, női kn. l. MAGDOLNA.

*MAGDISZNÓ
(mag-disznó) ösz. fn. Tenyésztésre szánt és tartogatott emedisznó, máskép: maglódisznó, vagy egyszerűen: magló.

*MAGDOLNA
(a sziriai nyelvből eredett, jelentése felmagasztalt); női kn. tt. Magdolnát. Magdalena. Kicsinyezve, vagy rövidítve: Magda, Magdus, Magdi, néhutt: Mancza, Manczi.

*MAGDOLNAFŰ
(magdolna-fű) ösz. fn. A gyökönkékhez tartozó növényfaj; másképen köznéven bécsi fű, római nárdus; növénytani néven: római gyökönke. (Valeriana celtica).

*MAGEVŐMADÁR
(mag-evő-madár) ösz. fn. Közneve azon madárnemeknek, melyek különféle növények magvaival élnek.

*MAGFA
(mag-fa) ösz. fn. 1) Magról nőtt fa. 2) Így nevezik a vágáskor itt-ott lábaikon hagyott szebb tenyészésü fákat, melyeket magzás végett hagytak meg.

*MAGFÉSZEK
(mag-fészek) l. MAGHON.

*MAGFOLYÁS
(mag-folyás) ösz. fn. A nemi magnak elfolyása. Különösen betegség neme, melyben a nemi mag a betegnek akarata ellen folytonosan csepeg. (Gonorrhea). Orvosi nyelven; ondófolyás. V. ö. KANKÓ.

*MAGFURÓ
(mag-furó) ösz. fn. A zsizsikhez igen hasonló féregfaj, melytől azonban fonalforma, és tőben vékonyabb csápjai által különbözik. Ezen féregnek hernyói a gábonák és hüvelyes vetemények magvaiban sok kárt tesznek. (Bruchus. L.)

*MAGHAL
(mag-hal) ösz. fn. Azon halak, melyeket a halastavakban szaporítás végett meghagynak vagy máshonnan hoznak.

*MAGHÁM
(mag-hám) ösz. fn. A növénymag héja, vékonyabb vagy vastagabbféle hártyája, mely a magbélt beburkolja. l. MAG alatt.

*MAGHÁZ
(mag-ház) ösz. fn. 1) Gabonatár, élettár, hol a szemes gabonát tartják, magszin. 2) Szokottabb ért. a szántóvetők nyelvén a felszántott föld barázdái között elvonuló medres vonal, vagy ültetéskor azon lyukak, melyekbe a magokat vetik. 3) l. MAGHON.

*MAGHÉJ
(mag-héj) l. MAGHÁM.

*MAGHÓLYAG
(mag-hólyag) ösz. fn. l. ONDÓHÓLYAGCSA.

*MAGHON
(mag-hon) ösz. fn. A növénytanban a virág legbelső részében kifejleni szokott termőlevelekből alakuló magcsatartó, melyben a megtermékenyülés után vagy egyenesen a mag, vagy a magrejtő fejlik ki. (Germen, ovarium). Némelyek szerént: magfészek, Diószeginél: magzat.

*MAGICSÁL
(mag-ics-a-al) áth. m. magicsált. Némelyek szerént: mágicsál. Balaton mellékén am. halmoz, felpúpoz, egymás fölé rak valamit, pl. a vízi betegségben fekvőnek feje alatt felmágicsálják a vánkosokat, hogy meg ne fúladjon. Világos, hogy gyökre és alapfogalomra rokon a magas szóhoz, s eredetileg rövid: magcsál. Az ics középképző gyakorlatos kicsinyítő jelentéssel bir, mint a káricsál, döngicsél igékben. Legközelebbi rokona a halmazt, rakást jelentő mágla.

*MAGISZÁK
(mag-iszák) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öt egyenetlen fogu, virágzás után öszvelapúl; lapjai kikanyargatott fogasak, s benne a magvak öszvelapítvák, bokrétája tölcséres. Magva négy. (Asperugo.)

*MÁGJA
tájdivatos kiejtés Mágla v. Máglya helyett. l. MAGLA.

*MAGKÁPOSZTA
(mag-káposzta) ösz. fn. Általán, mindenféle káposzta, melyet, mint mondani szokás, magba menni hagynak, hogy utóbb ültetni vagy vetnivaló magvát vegyék.

*MAGKERESKEDÉS
(mag-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés különféle növények, nevezetesen kerti, zöldséges, hüvelyes vetemények magvaival.

*MAGKERESKĚDŐ
(mag-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki különféle, nevezetesen kerti, zöldséges, hüvelyes vetemények magvaival kereskedést űz. Különbözik tőle a gabonakereskedő.

*MÁGLA
(mág-ol-a) fn. tt. máglát. Széles ért. halmaz, rakás, egymásra tetézett valami, vagy holmi, pl. máglában áll a pénze am. rakáson, halomban. Balaton mellékén Szalában nagyobbféle rakásba, boglyába halmozott széna, melyet körülbelül négy vagy hat ökrös szekér elvisz. Gyöke mág, röviden mag egy a magas szónak gyökével, mert a máglyában is alapfogalom a magasság. Mag gyökből lett az elavult magol, am. magassá alakít, csinál, innen magoló, magola s öszvevonva: magla, s ékezve: mágla. Rokon hozzá a mágicsál, l. ezt. Különösen így nevezik az egymásra halmozott rőzsefát, vagy ölfát, kádárfát. Innen máglára vagy máglatűzre itélni a boszorkányokat am. meggyujtott farakásra. Sándor I. szerént némely tájakon jelent hat kévéből álló rakást. Szabó Dávid szerént harmincz itczét tartalmazó mérték neve is, azonban a vidéket, hol ez értelemben divatozik, nem nevezi. Diószegi füvészkönyvében máglaszederj, a húszhímesek seregéből és sokanyások rendéből való, és a szederjek neme alá tartozó növényfaj, mely a málnától abban különbözik, hogy levelei többnyire hármasak (s talán innen a mágla nevezet), szára kék hamvas, hátragörbült fulánkos, nyelei hengeresek, gyümölcse fekete. (Rubus occidentalis.) A mágla szót jobbára lágyítva ejtik és írják: máglya, tájdivatosan: mágja; de szorosan az elemzéshez tartva okszerübb a mágla.

*MAGLAPÉL
(mag-lap-él) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből. Virágai felemások, nősek, és nőstények ugyanazon tövön. Bokrétája nincs, magva egy, kerek, lelapított, és innen a neve. (Polygonum.)

*MÁGLATŰZ, MÁGLYATŰZ
(mágla- v. máglya-tűz): Halomra rakott fának égése, különösen, melyben régente némely népek a halott testeket megégették.

*MAGLÉ
(mag-lé) ösz. fn. Sándor István szerint am. gyümölcsök magvaiból égetett szesz vagy szeszes ital. Nincs divatban.

*MAGLÓ (1)
(mag-ol-ó) mn. és fn. tt. magló-t. Széles ért. magolni, azaz tenyészteni, szaporítani való nőstény. Egyébiránt csak szoros ért. a disznóról, emséről használtatik. A malaczok közől meghagyni a maglónak valót. Ha a magló disznó nem szaporít, kiveszik görgőjét, s meghizlalják.

*MAGLÓ (2)
(mag-ló) ösz. fn. Anyaló, anyakancza, melyet szaporítás végett tartanak. Sándor István szerént jelent csődört is, mely szintén elémozdítója a szaporításnak.

*MAGLÓCZA
falu Sopron m.; helyr. Maglóczára, ~n, ~ról.

*MAGLÓD
falu Pest m.; helyr. Maglód-ra, ~on ~ról.

*MÁGLYA
l. MÁGLA.

*MAGMÉH
(mag-méh) ösz. fn. Azon kasméhek, melyeket rajzás végett meghagynak, mig a többieket megfojtják, hogy mézöket vegyék. Rendesen a nehezebb kasuakat szokták megtartani, és pedig, némi méhészeti babonából, páratlan számmal.

*MÁGNÁS
(középkori latin szó, olasz és spanyol nyelven magnáte, a latin magnus szótól, mely am nagy); fn. tt. mágnás-t, tb. ~ok. Főrendü úr. Országnagy, mely osztályhoz tartoznak nálunk a herczegek, grófok, bárók, hivatalból minden zászlós urak és főispánok, ha különben csak nemesi rendből valók volnának is: tágasabb értelemben az egyháznagyok vagy főpapok is, ú. m. érsekek, püspökök stb.

*MÁGNES
(a hellén-latin nyelvből kölcsönzött) fn. tt. mágnes-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A vasércznek bizonyos faja, melynek azon sajátságos tulajdonsága van, hogy a vasat magához húzza, s ha szabadon függő állapotba tétetik, két ellenkező pontjai a földsark felé fordulnak, egyik az északi, másik a déli földsark felé. Ez természetes mágnesnek mondatik, s különbözik a mesterséges, mely különös kezelés által készíttetik. Minthogy a mágnes egy része észak, másika dél felé vonzódik: innen a magyar természettudósok deléj vagy delej néven nevezik.

*MÁGNESĚS
(mágnes-ěs) mn. tt. mágnesěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mágnesi erővel, tulajdonsággal biró magyarosan: delejes. Mágneses vas.

*MÁGNESĚZ
(mágnes-ěz) áth. m. mágnesěz-tem ~tél, ~ětt, par. ~z. Bizonyos testet mágnesi erejűvé képez, magyarán: delejez.

*MÁGNESI
(mágnes-i) mn. tt. mágnesi-t, tb. ~ek. Mágnes tulajdonságával biró, mágnesre vonatkozó. Mágnesi erő. Tisztán magyarul: deleji.

*MÁGNESSÉG
(mágnes-ség) fn. l. DELEJESSÉG.

*MÁGNESTŰ
(mágnes-tű) ösz. fn. l. DELEJTŰ.

*MAGNYITÓ
(mag-nyitó) ösz. fn. Némely magevő állatok neve, milyenek a mókus, magevő pinty, stb.

*MAGNYÚL
(mag-nyúl) ösz. fn. Rendezett vadaskertekben és vadashatárokban azon nőstény és hím nyúlak, melyeket tenyésztés, vagyis szaporitás végett jövő évre meghagynak.

*MÁGOCS
puszta Csóngrád m.; helyr. Mágocsra, ~on, ~ról.

*MÁGÓCS
mváros Baranya m.; helyr. Mágócsra, ~on, ~ról.

*MAGOCSKA
(mag-ocs-ka) kics. fn. tt. magocskát. A maga nemében, vagy aránylag kicsided növénymag.

*MAGONCZ
(mag-oncz) fn. tt. magoncz-ot. A gyümölcsészeknél magról nevelt fán termő vagy termett gyümölcs.

*MAGOS
(mag-os) mn. tt. magos-t v. ~at, tb. ~ak. A minek magjai v. magvai vannak, mi magot terem; magokkal bővelkedő. Szokottabban: magvas. Magos kender, különböztetésül a virágos (hím) kendertől. Némely vidékeken, kivált túl a Dunán, am. magas (altus). Egyébiránt, részént, mivel a magos és magas különböző gyökökből erednek, s az egy eredetü magasztal szót soha sem is mondjuk magosztalnak, részént szigorú különböztetés vagyis szabatosság végett altus értelmében jobb, és általánosabb is magas.

*MAGOSD
puszta Somogy m.; helyr. Magosdra, ~on, ~ról.

*MAGOSFALVA
falu Kővár vid.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MAGOSLIGET
falu Szatmár m.; helyr. ~liget-re, ~én, ról.

*MAGOSMART
l. MAGASMART.

*MAGOSSÁG
l. MAGASSÁG.

*MAGOSPART
l. MAGASPART.

*MAGOSZLOP
(mag-osz-lop) l. MAGTARTÓ.

*MAGÖMLÉS
(mag-ömlés) ösz. fn. Az állati, különösen emberi nemzőmagnak kifolyása, nevezetesen midőn ez nem közösülés alkalmával, hanem álomban, vagy akármely inger következtében történik. (Pollutio).

*MAGÖMLESZTÉS
(mag-ömlesztés) ösz fn. Az állati, különösen emberi nemzőmagnak közösülésen kivül történő szántszándékos kiöntése; máskép: önfertőztetés.

*MAGPÉNZ
(mag-pénz) ösz. fn. Kamatra helyezett pénz, mely mintegy elültetett mag gyanánt nyereséget terem; máskép: tőkepénz. Szélesb ért. bizonyos sommapénz, mely valamely vállalatnak, üzérkedésnek alapját teszi, s melynek czélja nyereséget, hasznot hajtani.

*MAGPILLE
(mag-pille) ösz. fn. Különféle pillék, melyek a gabonatárakban, s éléskamarákban élősködnek, s a gabonában, és hüvelyes veteményekben kárt tesznek, milyenek, a közönséges zsizsik, a magfuvó, stb.

*MAGPOCZOK
(mag-poczok) ösz. fn. Gönczy Pálnál az együttnemzők (szerénte forrt portokuak) seregébe tartozó növénynem. Fészke alsó pikkelyei hátán lefelé álló apró fogai vannak; magva alja egyéb részénél jóval vastagabb; ezen levő poczka alsó részén homoru. (Podospermum).

*MAGPOR
(mag-por) ösz. fn. l. HIMPOR.

*MAGREJTŐ
(mag-rejtő) ösz. fn. Általán azon tok, v. takaró, mely a magot beburkolja. (Pericarpium). A magrejtők kétfélék: szárazak és húsosak. Szárazak a makk, milyen van a tölgynek, mogyorónak, gesztenyének; makkocska a szirontákféléknél a czikkszár fajainál; tok és pedig egyrekeszü a tavaszi ibolyánál, kétrekeszü a szigorállnál, háromrekeszü a tulipánnál; hüvely, az úgynevezett hüvelyes veteményeknél; leppendék, a juharfa, szilfa magvain; becző, tűsző stb. Húsosak 1) a bogyók, melyek magvát a húsa között finom hártya, vagy meg nem fásult bőr környezi. Hasonlók ezekhez a kabak és almafélék. 2) A csontárok, melyekben a magtakaró belső hártyája kemény héjjá alakúl, milyen a cseresznye, szilva. Már némely makk terméseket is húsos boríték takar, melyet kopáncs-nak hivunk. pl. a diónál, mandolánál.

*MAGRUGÓ
(mag-rugó) ösz. fn. Növénynem az egylakiak és falkások osztályából; hímvirágának csészéje öt metszésü, bokrétája öt hasábu, himszála három; anyavirágának csészéje öt metszésü, bokrétája öt hasábu, anyaszára három águ, kabakja szétrepedő; magvait szétrúgja, és innen a neve. (Momordica).

*MAGSINÓR
(mag-sinór) ösz. fn. A növényeknél azon kis szálacska, melynél fogva a mag mig ki nem fejlik, a magrejtő forradásával vagy a növény valamely részével öszveköttetésben van, s általa táplálkozik; máskép: kötőlék (Podospermium, funiculus).

*MAGSZAKADÁS
(mag-szakadás) ösz. fn. Midőn valamely nemzetségnek vagy családnak utolsó tagja kihal, azt mondjuk róla, hogy magva szakadt, és ezen nemzetségi vagy családi kiveszés: magszakadás. Nem bánom ha magva vesz is. (Km.). Áltatán ,végképi elveszés' értelemben is fordúl elé a Carthausi névtelennél: "És megitközvén (ütközvén) mind magokat szakaszták ugyanott a sok pogánságnak." Legszorosabb ért. a férfi ág kihalása.

*MAGSZÁR
(mag-szár) ösz. fn. l. KOCSÁN.

*MAGSZĚM
(mag-szěm) ösz. fn. A növényi magokból egy-egy szem.

*MAGSZIGONY
(mag-szigony) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből, s nősszüzek rendéből; vaczka polyvás, fészke két soros, mindenik sok pikkelyü, magvai lapítottak, csorba végüek, bóbitája két szarvu, s innen a szigony nevezet. (Coreopsis).

*MAGSZIN
(mag-szin) ösz. fn. Magtár, gabonatár; épület, melyben a kinyomtatott vagy csépelt és felszórt gabonát tartják.

*MAGTALAN
(mag-talan) mn. tt. magtalan-t, tb. ~ok. Minek magva nincsen, mi magot nem termett. Ragyaverte magtalan kalászok. Üszögös és magtalan kukoriczaszár. Különösen átv. ért. mondják nőről, ki nem fogan, ki gyermeket nem szül. "És nem vala nekik fiok, azért hogy Erzsébet magtalan volna." (Káldi Luk. I. 7.) Szélesb ért. magvaszakadt férfiról is mondható. Határozóilag am. magtalanul, mag nélkül.

*MAGTALANSÁG
(mag-talan-ság) fn. tt. magtalanság-ot, harm. szr. ~a. Magtalan állapot, vagy tulajdonság. Különösen az emberi szaporodásra vonatkozólag am. ivadék nélküli állapot, meddőség, gyermektelenség.

*MAGTALANUL
(mag-ta-lan-ul) ih. Magzat nélkül, gyermektelen állapotban.

*MAGTÁR
(mag-tár) ösz. fn. Gazdasági vagy gabonakereskedői épület, vagy akármi rakhely, hol magvas gabonát tartanak. Urodalmi, vásárhelyi, élelmezési magtárak. Községi magtár.

*MAGTARAJ
(mag-taraj) ösz. fn. Növénynem az öthimesek seregéből és kétanyások rendéből; ernyője sugárzó, virági mind termők, nagy gallérai hosszuk, épek, gyümölcse kerekded lapos, karimája sinóros, vagy csipkés, vagy szőrös, vagy tüskés. (Tordylium).

*MAGTARTÓ
(mag-tartó) ösz. fn. A növényeknél a maghon közepén vagy oldalán képződött azon hely, melyre a magcsák, azután a magvak fel vannak fűzve; máskép: magoszlop (Spermophorum). Különbözik tőle: magrejtő.

*MAGTEJ
(mag-tej) ösz. fn. Gyógyszertárakban, tejforma nedv, melyet öszvezuzott olajos magokból készítenek, pl. mondolamagtej.

*MAGTOK
(mag-tok) ösz. fn. Széles ért. magot takaró boríték, milyenek a borsó hüvelye, a buza toklásza stb. Szorosb ért. egy keményke héju száraz magrejtő, melyen egynél több magvak vannak. (Capsula.) Ilyenek pl. az alma, körte magvait rejtő tokok. A tok belül sokszor választékkal vagy válaszfallal (termőlevéllel) két vagy több részre van osztva. A legközepén van egy kis oszlop, melyen ülnek a magvak, s melynél a választékok, ha vannak, öszvemennek. Csak akkor mondják pedig a tokot két vagy több rekeszünek, ha azt a válaszfalak egészen a tetejéig elrekesztik, vagy másképen ha a tokot alkotó termőlevelek a közepéig nem nyúlnak be, akkor a tok egyrekesz.

*MAGTYÚ
(mag-tyú) ösz. fn. Vékony hártya, mely a méhbe fogadott magzatot boritja.

*MAGTYÚBÉL
(magtyú-bél) ösz. fn. A magtyúnak belső hártyalemezkéje. V. ö. MAGTYÚ.

*MAGUL
(mag-ul) ih. A végett, hogy termő mag legyen; mag gyanánt, magnak. A gabona szépét magul eltenni, megtartani. Egy fia maradt irmagul. Néha am. mag formában. A kenyérnek való lisztet magul adni vissza.

*MAGULICZA
falu Zaránd m.; helyr. Maguliczá-ra, ~n, ~ról.

*MAGURA
faluk Bihar m. és Kővár vid. erdélyi falu Kolos m. és Besztercze ker.; helyr. Magurá-ra, ~n, ~ról. Hegység is Szepes, Ung, Máramaros, Bihar megyékben.

*MAGURI
falu Krassó m.; helyr. Maguri-ba, ~ban, ~ból.

*MAGURKA
falu Liptó m.; helyr. Magurká-ra, ~n, ~ról.

*MAGÜLTETÉS
(mag-ültetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki szaporítás, termesztés végett magot ültet a földbe.

*MAGV
(mag-v) fn. tt. magv-at. l. MAG fn.

*MAGVAD
(mag-vad) ösz. fn. Tenyésztésre szánt vad.

*MAGVARÓTT
(magva-rótt) ösz. fn. Az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből való növénynem; vaczka kopasz, csészéje tövön galléros, bóbitája pelyhes, rövid száru, magvai karczoltak, apró rovátkokkal, honnét a nevét kapta. (Picris) Görögül kesernyés ízéről nevezték.

*MAGVAS
(mag-v-as) mn. tt. magvas-t v. ~at, tb, ~ak. Szokottabb divatú szó, mint a vele egy értelmü magos. Általán am. magokat termő, maggal bővelkedő, magba menő. Magvas saláta, káposzta, répa, hajma. Különösen a kétlakiak között a nőstény szárról mondják, mely magokat hoz, milyenek a magvas kender, magvas komló, a hímszár neve virágos. A virágos kendert előbb nyüvik, mint a magvast.

*MAGVASKENDĚR
(magvas-kenděr) ösz. fn. A kendernek nősténye, máskép: paszkonczakender, mivel hogy szálai nem adnak oly jóféle fonalat, mint a virágos, azaz hímkenderéi. V. ö. PASZKONCZA.

*MAGVASODÁS
(mag-v-as-od-ás) fn. tt. magvasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növénynek azon fejlődési állapota, midőn magvai nőnek.

*MAGVASODIK
(mag-v-as-od-ik) k. m. magvasod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk növényről, midőn nővirágai magot teremnek vagyis magtermőkké lesznek. Különösen bizonyos kerti vetemények, mint répák, hajmák, káposzták szárba mennek, és magot teremnek.

*MAGVASZAKADT
(magva-szakadt) ösz. mn. Mondjuk emberről, kinek gyermeke, s örököse nincsen, kiben a nemzetség vagy család kihal. Innen magvaszakadt jószág am. örökös nélküli, rendszerént az állodalomra szálló jószág.

*MAGVATLAN
(mag-v-atlan) mn. tt. magvatlan-t, tb. ~ok. L. MAGTALAN.

*MAGVAVÁLÓ
(magva-váló) ösz. mn. Mondják némely csontáros gyümölcsökről, melyek húsai a magtól elválnak, különböztetésül a duránczi-tól. Magvaváló szilva, baraczk. Tájszokás szerént: magbaváló a v elváltozván b-re, mint olyvá olybá.

*MAGVAZIK
(mag-v-az-ik) k. m. magvaz-tam, ~tál, ~ott, par., ~zál. Magot termő állapotban létezik. Ha magvazik a saláta, nem enni való.

*MAGVETÉS
(mag-vetés) ösz. fn. A termesztésre szánt növénymagnak földbe hintése. V. ö. VET, VETÉS.

*MAGVETŐ
(mag-vető) ösz. fn. Személy, nevezetesen földmivelő, ki a kellően elkészitett földbe magot hint. Továbbá öblös eszköz, pl. a végeinél öszvefogott ponyva, melyből magot vetnek. V. ö. VET, VETŐ.

*MAGZÁS
(mag-oz-ás) fn. tt. magzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növénynek azon fejlődési állapotban levése, midőn tenyésző gyümölcse nő. V. ö. MAGZIK.

*MAGZAT
(mag-oz-at) fn. tt. magzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja, kicsiny. magzatka. Általán am. magból eredő, kifejlődő sarjadék, a magtermő növénynek vagy állatnak mása. Különösen növénytani ért. a termő virágnak azon része, melyből közvetlenül mag, vagy gyümölcs leszen. (Germen). l. MAGHON. Az állatok közől mintegy nemesebb kifejezéssel csak emberi ivadékról mondjuk. Innen az édes, kedves, szerelmes, gyönyörű magzatom, gyöngéd kifejezések.
"Alugyál magzatom, nyugogyál virágom."
Karács. ének.
"Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre;
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!"
Kölcsey.
Még a rosz anya is jámbor magzatot szeret. (Km.). Azért méglen valván (habens) egy drágalátos fiat, azt es ereszté ő hozjájok. A vinczellérek ke(dig) látván mondának egymásnak: ez a magzat." (Tatrosi codex. Márk. XII.). Szoros ért. a méhben már előhaladt fejlődésben létező ivadék. (Foetus. Az ezt megelőző lény: ébrény, latinul: embryo). Elhajtani a magzatot. Magzathajtó italok, szerek.

*MAGZATELHAJTÁS
(magzat-el-hajtás) ösz. fn. A méhmagzatnak szándékosan valamely szerrel időelőtti elvesztése.

*MAGZATELSZÜLÉS
(magzat-el-szülés) ösz. fn. A méhbeli magzatnak akaratlanul időelőtti elvesztése. Az oktalan állatoknál: elvetélés.

*MAGZATHAJTÓ
(magzat-hajtó) ösz. fn. és mn. Szer, illetőleg ital, mely a fogant magzatot az anya méhéből idétlenül kiűzi.

*MAGZATING
(magzat-ing) ösz. fin. Azon gyönge burokhártya, mely az anya méhében levő magzatot takarja. Köznyelven: burok; a négylábuaknál: mása v. pokla.

*MAGZATLAN v. MAGZATTALAN
(mag-ozat-lan) mn. tt. magzatlan-t, tb. ~ok. Akinek magzata nincsen, gyermektelen. Határozóként am. magzat nélkül. Magzatlan halt el.

*MAGZATLETÉTEL
(magzat-letétel) ösz. fn. Általán, az éretlen magzatnak szokott idő előtti elszülése. A négylábuaknál: elvetélés. Ha a nőszemély valamely hajtószerrel teszi azt, akkor magzatelhajtás, vagy épen magzatölés.

*MAGZATMÁSA
ösz. fn. l. MÁS fn. és POKLA.

*MAGZATOS
(mag-z-at-os) mn. tt. magzatos-t v. ~at, tb. ~ak. Miben magzat van; különösen a régieknél am. terhes, viselős. "Mindönök fölötte kell azért a magzatos asszonyállatoknak a Szűz Máriának szeplőtelen fogontatása napját ajtatosan illeniök" (ülleniök). Debreczeni legendáskönyv. Toldy F. kiadása 20. l. Ugyanitt másképen: temerdök (asszonyállatok).

*MAGZATÖLÉS
(magzat-ölés) ösz. fn. Az emberölésnek legtermészetellenibb neme, midőn az anya saját magzatját már fejlettebb korában, de még méhében szándékosan veszti el; ha szülés után teszi ezt, akkor inkább gyermekölés-nek hivják.

*MAGZATÖLŐ
(magzat-ölő) ösz. mn. és fn. Szoros ért. anya, ki magzatát méhében már fejlettebb korában szándékosan elveszti. Szélesb ért. saját gyermekét életétől megfosztó apa vagy anya, gyermekölő, gyermekgyilkos.

*MAGZATSZUROK
(magzat-szurok) ösz. fn. A termő virágban azon nedvesség, melybe a nemző por beleragadván lehat a magzatba, s azt tenyészővé teszi.

*MAGZATVESZTÉS
(magzat-vesztés) ösz. fn. Mind magzatölés, mind elszülés értelemben vétetik.

*MAGZATVIZ
(magzat-viz) ösz. fn. A megszült magzat után a magzatmásából kifolyó nedv.

*MAGZIK
(mag-oz-ik) k. m. magz-ott, htn. ~ani. Mondjuk általán növényekről, midőn magvaik nőnek, vagy, mint mondani szokás, midőn magba mennek. Magzik a répa, saláta, hajma. Felmagzik a szárán hagyott fű.

*MAGZÓ
(mag-oz-ó) mn. tt. magzót. Ami magzik. "Úrnak menden magzóji földön." (Universa germinantia in terra. Bécsi cod. Dániel III.).

*MAGY (1)
gyöke magyal szónak. Azonos mogy, bogy gyökkel mogyoró bogyó szóban, s jelent valamely gömbölyűt, beburkoltat. V. ö. MAGYAL. Különbözik a magyar szóban előforduló magy szótagtól, mely itt összetételből ered. V. ö. MAGYAR.

*MAGY (2)
falu Szabolcs m.; helyr. Magy-ra, ~on, ~ról.

*MAGYAL
(magy-al) fn. tt. magyal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Cserjefa a négyhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje négy hegyü, bokrétája kerékforma, négy karéju, anyaszála nincs, bibéje négy, bogyója négy magvu. (Ilex). Egyik faja, téli magyal, melynek bogyói bársony szinüek. (Ilex aquifolium). Dunán túl, nevezetesen a Bakonyság mentében magyalnak nevezik azon tölgyfát is, melynek makkjai kisebbek, és gömbölyübbek, mint a cserfákon termők. Mindkét értelemben gyöke a bogyóforma gömbölyűt jelentő magy, máskép mogy (= bogy), minthogy tájdivatosan mogyal is. E szerént rokon a mogyoró máskép: magyaró, továbbá a bogy bogyó szókkal, t. i. az első jelentésü magyal bogyókat, a második értelmü pedig mogyorógömbölyüségü gyümölcsöket teremvén. Használtatik tájszokásilag átvetve is malogya.

*MAGYALBOKOR
(magyal-bokor) ösz. fn. A magyalnak cserjés faja. V. ö. MAGYAL.

*MAGYALFA
(magyal-fa) ösz. fn. Lásd: MAGYAL.

*MAGYALOS (1)
(magy-al-os) mn. tt. magyalos-t v. ~at, tb. ~ak. Magyalbokrokkal, vagy fákkal benőtt. Magyalos bércz, erdő. Használtatik egyszerüen is főnevül, tárgyesete ~t, tb. ~ok; erdő, melyben magyalfák tenyésznek, olyan, mint, szilas, füzes, tölgyes, bükkös, nyires stb.

*MAGYALOS (2)
puszták Nógrád és Tolna m.; helyr. Magyalos-ra, ~on, ~ról.

*MAGYAR (1)
(elemzését l. alább); fn. tt. magyar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Gúnyos kicsinyzéssel: magyarka. Szoros ért. mint nemzeti név, jelent személyt, kinek mint nemzetünkből, vagy fajunkból valónak a magyar nyelv anyanyelve, vagy ha idegen nemzetbeli ősöktől származott is, idővel nyelvre, és szokásokra nézve, különösen pedig állandó ittlakozás által meghonosodott, vagyis a mi nemzetünk tömegébe olvadt. Ha még szorosabb értelemben veszszük, nemzetünknek és fajunknak csak azon részét illetné, mely a kunok, székelyek, palóczokon stb. kivül honi nyelvünket birja anyai nyelvül, s mely mintegy törzs magvát teszi az öszves nemzetnek. Széles ért. mint az állodalmilag vett hungarus szó jelentése, magyarnak mondható a magyar haza mindenik lakosa. Ennélfogva nevezik a kivándorlott és megtelepedett czigányokat is új magyaroknak. Duna-, tiszamelléki magyarok. Felföldi, alföldi, erdélyi, havasalföldi magyarok. Csangó magyarok Moldovában. Kun magyarok. Palócz magyarok. Régi magyarok vezérei, fejedelmei. Magyarok Istene. Él még a magyarok Istene. Megemlegeted még a magyarok Istenét. Magyarnak Pécs, németnek Bécs. Igaz, tiszta, jó, vitéz magyar. Korcs, elfajult magyarok.
"Romlásnak indult hajdan erős magyar."
Berzsenyi.
Mint melléknév általán jelenti valaminek oly tulajdonságát, mely nemzetünk, fajunk és hazánkbeli eredetre, szokásokra, természetre, szóval nemzetünk és hazánk viszonyaira vonatkozik. Magyar apa, anya, szülék. Magyar nép, faj. Magyar ember, asszony, legény, leány. Magyar katona, vitéz, huszár, ezred. Magyar ló, ökör, juh. Magyar bor, kenyér, kalács. Magyar forint, am. 50 kr. v. 100 dénár (a vonásforint három márjásból, azaz ötvenegy krajczárból állott), amaz máskép: kurta forint. Magyar király, korona, főurak, nemesség, törvény, alkotmány. Magyar nyelv, irodalom. Magyar szabó, timár. Magyar ruha, viselet, nadrág, kalap, üng. Magyar zene, táncz. Magyar világ, a magyar országos lét, szokások, nyelv divatkora. Eléfordúl a történelemben hét magyar (a Névtelen jegyző irásmódja szerént: hetumoger) t. i. a hét vezér, kik alatt a magyarok e hazába jöttek; továbbá: dentumoger, a Scythiában lakó magyarok, kiknek birodalma nyugotról a fekete tengerig terjedt, hátok mögött pedig a Tanais vagy Don folyam volt nagy tavakkal (szintén a Névtelen szerént), honnan jöttek ki a magyarok a 7 vezér alatt. Dentu tehát lehet dontó, vagy inkább donti, t. i. idegen szóknál az n végzethez könnyen járul t pl. rubin-t, forin-t (flloren-us után). Hogy dentu tízet jelentene, mind jelentésre, mind tárgyra nézve puszta föltevésen alapszik.
A magyar szó történeti eredetét meghatározni a régiségbuvároknak volna feladatuk; azonban ez még mindeddig nincs bizonyosságra emelve, főleg azon okból, mert bár eredetünket a hagyomány a hun történelembe vezeti, de épen a hunok ős történelmét, mely főleg sinai forrásokon alapszik, még eddig a sinai nyelv nem tudása miatt eddiglen mi magyarok nem tanulmányozhattuk, holott saját nyelvének is segitségével egyedül csak a magyar dönthetné el végképen a kérdést. Mi itt rövidenden megkísértjük a ,magyar' szó jelentése körül először elemzőleg, azután pedig történelmileg a ,hungarus' szóval is összeköttetésben nyomozódni. Elsőben tehát elemzőleg itt csak azt fejtegetjük, miféle rokonhangu magyar szókkal van öszveköttetésben, s ezeknél fogva mily jelentései lehetnek.
A régibb honi íróknál, kik nevünk leirásában hitelesebbek a külföldieknél, a mai magyar nevezet moger mogeri, mager mageri módositásokkal fordúl elé. A g és gy nyelvünkben tudomás szerént mint rokon hangok többször fölcseréltetnek, pl. genge gyenge, göngy gyöngy, göngyölít gyöngyölít, gertya gyertya, gümölcs gyümölcs, Georgius, György, angelus, angyal stb. A mag s rokon mog, magy mogy szók közvetlen jelentése gömbölyűség, kerekdedség, közvetett értelmök pedig gömbölyű vagy kerekded alaku növénytermény, melyet a latin semen, granum, a német Kern, Korn szókkal fejez ki. V. ö. MAG. Innen vették neveiket a magyal v. mogyal, magyaró v. mogyoró, melyekhez legközelebbi rokonok a bod bodza, bogy bogyó. Második alkotó része a magyar szónak régiesen er v. eri, ú. m. mager v. mageri, moger v. mogeri, magyer (Katalin legendájában) v. megyeri, s hanghasonlással magyar v. magyari; különösen ez utóbbi alak: magyari ,magyar' helyett a régi iratokban gyakran eléfordúl pl. a Carthausi névtelennél (Toldy F. szerént 1517 és 1527 között): "Ki vala magyari André királnak leánya." (Ugyanitt az egyszerü ,magyar' az országot jelenti: "Ki mikoron mind hozjá tartozóval Magyarrá jött volna atyjafiához.") Továbbá 1550. évből: "Tegnap ebédre jött bé Kyrál Poson várába, az magyari urak és nemessek ma at fen (ott fenn) voltak Kyrálnál." (Szalay Á. 400 m. lev. 69. lap.) Így Zwliman Zultán nyilatkozatában 1540-ből, Verbőczy régi magyar fordításaiban stb. De ugyan ez időtájban eléjön ,magyar' is, pl. 1549-ből:
"Te magyar nemzet ha fel nem ébrülsz."
(Thaly K. gyűjt.).
Horvát István saját történeti buvárlatai nyomán is indulva a magyar szónak mageresztő, magvető, (agricola, georgius) jelentést tulajdonít, mi a szóelemzéssel ugyan nem ellenkezik, de ,mager' más értelmet is elfoglal. Mert er, mint az ered ereszt igék gyöke épen oly önálló lehetett hajdan, mint a mered, mereszt származékok mer, a terjed terjeszt igék tér v. ter gyöke. Hogy létezett hajdan er ige, gyanitható az ere szóból, mely kantárt, azaz lóeresztő, lójártató szerszámot tesz. Az ere is pedig nem egyéb, mint az igenév erő módosított alakban. (Mellékesen megjegyezzük, hogy az igeneves szók majd ő e i ü majd ó a i u alakban jelenkeznek, pl. fürgő sürgő, fürge sürge, szeleverdő szeleverdi = szélverő, hányóvető hányiveti, csapdó csapdi, furó fura furu, szuszómuszó szuszimuszi, húzóvonó húzavona, sunyó sunya sunyi, magavető magaveti, markapökő, markaköpi stb.) E szerént az erő, ere és eri egyet jelentenek, s mageri v. magyeri am. magere v. magyere am. magerő v. magyerő (Kernmacht). Ha pedig a mag magy szót átv. értelemben veszszük, mint az emberi fajnak szaporítóját: akkor mag-eri am. faj eresztő, t. i. nép, mely mintegy magvát teszi több más, belőle származott népeknek, milyenek a kunok, palóczok stb. kik raj gyanánt keltek ki a törzsnépből, melyet ez okból nevezhetni magerőnek, mag-eresztőnek. - Továbbá él nyelvünkben egy szó, mely Sándor István állítása szerént is nem csak hímgolyót jelent, hanem magát a hímállatot is. Ezen szó her v. here (pl. here-méh), melylyel alaphangban megegyeznek a magyar fér, férj, továbbá a török er és eri, a latin vir, hellén arrhn, és szanszkrit varasz v. vírasz gyökeik, s valamint a latin vir és vires, hellen arhV és arrhn, úgy a magyar here vagy férj és erő rokonok. Ezen elemzésnél fogva a régies mag-eri am. magférfi, s mag-eriek am. magférfiak (Kernmänner, Kernvolk), kik mintegy magvát, lelkét, velejét tették azon különféle de rokon népeknek, melyek a magyarokkal egy ősi eredetüek, és egy nyelvüek voltak. Ezen értelmezésnek kedvez azon nemzettörténeti állodalmi és alkotmányi viszony, sőt általános nemzeti hagyomány és érzelem is, mely szerént a magyar faju népségek között a magyar neve vitte és viszi a főszerepet, s ma is a kun, székely, palócz stb. nevek és népek csak egyes különös ágai és részei az általános magyar névnek és népnek; s kun, székely, palócz stb. magukat egyszersmind magyaroknak is tarják. Idegen népeknél a ,magyar' a latin ,hungarus' név alatt lőn ismeretessé, mely hún-ból eredettnek mutatkozik.
S itt van helye e nevet s ezzel összeköttetésben a ,magyar' szót is a történelmi téren kutatni, oly történelmi téren, melyet hazai íróinknál az egy Prayn kivül hasztalan keresünk.
A ,hún' vagy ,hunn' szónál eléadjuk igen röviden e népség történetét Európába vándorlásaig Rotteck kivonata után (némely nyelvészeti jegyzetekkel kísérve), ki azt Deguignes franczia iró nagyszerü, (negyed rétben öt kötetü, (német fordításban Dähnert János Károlytól egy külön kötetben a Bevezetés foglaltatik, és a többi rész négy kötetben foglaltatik) és nemében egyetlen munkájából vette által, azon Deguignes iróéból, ki a hunnok legrégibb történelmét több századdal Kr. sz. előtt, nem mesékből, nem is néphagyományokból, noha mellesleg ezeket is megérinti, továbbá nem képzelt valószinűségekből, hanem vagy egykoru, vagy a történeti korhoz közel álló, tehát a legnagyobb hitelességű sínai korrajzokból - annalisokból - merítette, és irányunkban is, némely más nemzetbeli irókkal ellenkezőleg, a francziáknál tapasztalt elfogulatlansággal állította egybe. Mely korrajzok annál teljesb hitelüek, mert azon időben a hunnok a szomszéd sínaiakkal századokon keresztül csaknem örökös ellenségeskedésben élvén, azoknak minden tetteit figyelemmel kísérni valának kénytelenek. A sínai írásmódon (hiong-nu vagy Schott szótára szerént egyszerűen hiún, vagy pedig hiun-csu is) teljességgel nem lehet fennakadni, mert a sínai írók ezen népség egy nagy részét az ős hunn birodalom felbomlása után egész a Volga folyam mentében történt letelepedésök alatt is némi figyelemmel követték, honnan a sínai források nagyobb megszüntével csak nehány év mulva Európába törvén, itt őket az európai írók veszik által ugyanazon (hunni stb.) név alatt. És Deguignes itt már ezen írókat is felhasználja. Lássuk tehát itt czélunkhoz képest rövidke történetöket maga Deguignes után; de a kinek buvárlatait a főbb pontokban, különösen az Európába tört hunnoknak, a hiongnuktól származtát több más, még pedig a legkitünőbb írók elfogadják, pl. Rottecken kivül Neumann Károly Frigyes a franczia Akadémia által jutalmazott következő munkájában: Die Völker des südlichen Rusalands. Leipzig. 1847. Úgy hogy e jeles történelmi művet Deguignes nélkül alig is lehet érteni, sőt Deguignes mondja előszavában, hogy e tárgyra vonatkozólag a régi európai történetírók munkáji csak a sínai korrajzok után nyernek világosságot. (Az olvasót mindenek előtt kérjük, legyen szíves Ázsia térképét is venni maga elébe).
Deguignes a régi nagy tatárságot, körülbelül az úgynevezett Scythiát Ázsiában, keleti és nyugoti tatárságra osztja. A nyugoti tatárokról mondja, hogy ezek egész Ázsiában kiterjeszkedtek, és későbben Európa és Áfrika nagy részét is elfoglalták. A római írók hunnok (hunni) név alatt ismerték őket és eredetökről sok mesét elbeszéltek a nélkül, hogy hazájokat pontosan eléadták volna. A sínai irók hiong-nu néven nevezik. T. i. a sínai tartományoknak (Senszi, Sanszi és Pecseli nevüeknek) északi határain lakott hajdan ama híres nemzet, melynek tulajdonképeni birodalma a mondott határokon kivül keletről a mandsu népségig, nyugotról Khamilig és az igurokig, s az Irtis folyamig terjedett, északról a Kalkas és Eleuth országokat lehet határul venni, s ezen egész nagy birodalom Tatan nevet viselt. E nemzetből eredtek azok, kik a későbbi hunnok, turkok, mogolok, magyarok és tatárok neve alatt lőnek ismeretesekké. A sínai íróknál Hán sínai uralkodó ház korától fogva lett a hunn név állandó; előbb Jao sínai császáron kezdve mintegy két ezer évvel Krisztus előtt san-jong (hegyi barbár, Neumann szerént: hegyi fegyveres), majd Hia uralkodó ház alatt csong-jo (Neumann szerént hun-jo) néven, Kham uralkodó ház alatt pedig küei-jang (szellemek, t. i. rosz szellemek földe), és Cseu ház alatt hien-jün néven fordulván elé, mignem utóljára a hiong-nu (vagy Schott szerént hiun vagy hium-csu is) maradott meg, melynek véleményünk szerént (mint Hún alatt olvashatni) a magyar honi, némely szójárás szerént honni sőt honnyi is, azaz hazai, (vaterländisch) és földi (Landsmann) felel meg. (Schott szótárában az e nevet kifejező irásjegy két jegyből van összetéve, ú. m. kutya és hős, mely a sínaiaknak, azok mint engesztelhetlen ellenség iránti nagy gyülölségét mutatja (barbari septemtrionales Sinensibus quondam infestiasimi - mint Schott mondja.) A hunn birodalom kezdetét mintegy 1200 évre tehetni Kr. előtt, de csak a 209. évben (Kr. e.) kezdettek oly hatalomra vergődni, hogy a sínai irók róluk körülményes tudósítást adnak, úgy hogy a hunn fejedelmek (csenjuk, vagy tanjuk) időrendi névsorát innen kezdve lehet egybeállítani, mig öszves birodalmuk ezen világrészben Kr. sz. után az első század vége felé végkép föl nem bomlott. Leginkább e korszakban mint hatalmuk tetőpontján nyugtalanították Sínát, és hódítottak meg több népséget mind kelet mind nyugot felé, itt különösen a Kaspi tengerig és be Sibériába. Kr. sz. u. 46 év körül nagy éhség nyomta a birodalmat, s ez vala előkövete a bekövetkezett szerencsétlen felbomlásnak. Ekkor meghasonlás támadott az uralkodó családban, és a fejedelemtől a család egyik tagja a nép egy részével elszakadt, s a birodalom délibb részén a sínaiakhoz csatlakozva, sőt a másik északi rész irányában oly dühös indulattal viseltetve, hogy az olykor még békére hajlandó sínaiakat sem engedék kiengesztelődni, a régi fejedelmet s vele maradt népet több ízben megtámadták és végkép legyőzték. A győztes déliek úgy ahogy még mintegy negyedfél századig tartották magukat saját fejedelmeik alatt, de többnyire a sínaiak fensősége mellett. A legyőzött és más népektől különösen a Sien-i nevüektől (előbbi alattvalóiktól) is nyomott északi hunnok régi birodalmukból kiveretvén, három főbb részre szakadtak. Egy részök nem messze Kasgar és Akszu felé (a mai Kis-Bochara nyugoti részében) s Persia határáig húzódott, és egész a Kaspi tenger hosszában kiterjeszkedett azon földön, melyet a persák Mauarennahar néven neveznek, (mely Vámbéry szerént arab szó, s am. folyamok köze, vízköz, nahar am. folyam) Kharisemmel együtt, körülbelül a mai Turkesztánban vagy Turánban vagy Nagy-Bocharában vagy Dsagatajban (így nevezve Dsenghiz khán 2-ik fiától s XIII. században). Az Oxus mellett telepedvén le Ab-tele azaz Deguignes értelmezése szerént Vízi-tele (hab-telep?) vagy Abtelita néven neveztettek, mely névből támadtak a romlott Euthalita, Hajatelita, Nephtalita, Atelita Cidarita nevezetek. Nevezték őket Fejér hunnok-nak is, kik a többinél műveltebb életmódot követtek. A sínaiak ugyanitt már régebben Jüe-si hatalmas népségről is emlékeznek, kik egész Indiáig sőt Indiába tettek foglalásokat s hindu-scythák-nak is hivattak. Ezeket Degaignes gétáknak gondolja. De nem hihető, hogy egy hatalmas idegen nép a menekvő hunnokat oly könynyen befogadja, miszerént ezek egész országukba belefésekelik magukat; más részről a szilaj és vad természetü s zordon külsejü hunnokról lehetetlen hinni, hogy itt letelepedvén egyszerre müveltek lettek a külsejökben is egyszerre elváltoztak volna, annyira, hogy amazok ellenében ,fejér' nevezetet nyerjenek. De legnevezetesebb, amit maga mond Deguignes, hogy a lakosok Szeiramtól (a régi szakáknak is lakhelyétől Kis-Bocharában) egész a parthusokig (kik túl a fejér hunnokon vagy Nagy-Bocharán laktak) értik egymást (egymás nyelvét), noha nyelvök egy kevéssé (azaz csak szójárásilag) különbözik (I. Kötet 83. 101. lap.). Innen következtethetjük, hogy a jüesik, és fejér hunnok, kik Nagy-Bocharában vegyesen laktak, és Kis-Bochara lakosai egy nyelvüek valának, különben nem értik vala egymást. Azt kell tehát a történelemre is támaszkodva alaposan föltennünk, hogy még a hatalmas hunn birodalom korában, mely, mint föntebb érintettük, különben is szintén a kaspi tengerig kiterjedett, különösen a jüesik is 177 körül (Kr. e.) meghódittattak vala, tehát a keleti hunn birodalom felbomolta előtt már több mint 200 évvel, költözködtek ide hunnok, és a jüesikkel, vagy ha tetszik, gétákkal is egyesülve, távolabb a nemzet rabló természetü zömétől, itt szelidebb erkölcsöket vőnek föl, s a legyőzött északi hunnok egy része csak ezekhez menekült.
A másik rész nyugotnak tartva, s több népséggel, különösen a szintén hatalmas és közös eredetü uigur vagy ugor vagy igur népnek, mely néphez kétségtelenül az ut-igur, kutr-igur, bitt-ugur, ulz-igur stb. népségek is számitandók, továbbá a jüesi, azaz fejérhunn népnek is egy részével egyesülve (lásd alább), sőt olykor Sínát még most is fenyegetve (mint hogy nekik a fejér hunnok is rokonaik voltak, és ezekkel együtt véve egész Kasgarig kiterjeszkedtek), a Volga folyam mentében és a Kaspi tengerhez északra fekvő földrészen a baskirok földén új birodalmat alkotott, melyet a nyugoti írók Magna Hungaria (Nagy-Magyarország) néven neveztek, mivel azt állítják, hogy a hunnok innen jöttek ki. (Német fordításban I. r. 397, 398, 413, 496. stb. lapokon); de uralkodóik nevét, noha a ,csenju' nevezetnek még itt is nyomai vannak, épen úgy nem tudjuk, mint uralkodásuk korszakait; minthogy a sínai történetírók, kiket többé nem érdekel vala, hogy e népségről tudomást szerezzenek, csak némely szakadozott történeteket jegyzettek föl, melyek ugyan semmi öszvefüggőt nem nyujtanak, de arra mégis szolgálnak úgymond Deguignes, hogy ezen nemzetet szem elől nem veszítjük és látjuk, miként ez Európa szomszédságában a Volga folyam tartományaiban, melyeknek, (a történetírók) Nagy-Magyarország nevet adtak, ismét hatalmassá lőn (mint föntebb). Innen rontottak ezen hunnok a IV. század vége felé Európába, s itteni történetöket nyugoti írókból már jobban ismerjük egészen Attila vagy Etele birodalmának felbomlásáig. - Mielőtt tovább mennénk, három dolgot kívánunk megjegyezni. Elsőben, hogy a hunnok s velök egyesűlt népek nem mind költöztek át Európába (épen úgy mint a magyaroknak is a IX. század vége felé történt kiköltözése alkalmával egy rész Nagy-Magyarországban maradott, mely Julianna ismert tanusága szerént még a XIII. században is fennállott és magyar lakosokkal bírt); világosan mondja Deguignes még pedig sinai írók után (a német fordításban I. kötet 401, 408 stb. lapjain), hogy e nemzet igen nagy számu levén, nem minden népcsoportok és törzsek (Horden und Stämme), melyekből az áll vala, vettek részt azon nagy és terhes vállalatokban, hanem a Pai-kal tó (ma Baikal tó az Irkutzk nevü orosz kormányzóságban, melyet az oroszok szent tengernek is hívnak), továbbá Tula folyam körül, a Turfán hegységek északi részében, az Írtis folyam mentében az Altai hegyek mellékén, a baskírok földén, Kapcsak északi részén és Atel v. Volga folyam mellett elszórva maradtak, valamint azok is, kik Tele v. Tiele (Ab-tele v. mint tudjuk fejérhunn) néven az Oxus mellett, a föntebb érintett Mauarennaharban székeltek. Innen értjük, hogy Attila alatt a hunnok birodalma Európa és Ázsia tetemes részét magában foglalá (I. kötet 422. l.); Attila körül királyok és fejedelmek szolgálának, s az ő parancsának mint rabszolgák engedelmeskedének (Jornandes után ugyanott 429. l.). Másik megjegyzésünk, hogy a magyaroknak a hunnoktól származtát nemcsak az öszves magyar hagyomány, hanem azon körülmény is igazolja, hogy őket csaknem az összes európai nép és irodalom (a szlávságon kivül, mely jobbára csak az egyszerü ugor vagy rokon hangokat tartá fenn), a görög íróknál (a Tourkoi szón kivül Ouggro, a latin és latin eredetü nyelvekben hungari, egyes számban hungarus, hongrois, hungarien, unghero (az olaszban a hunnok is unni), Ungar, üngürüsz (törökül, de madsar is) stb. néven nevezi, mely név Deguignes szerént is am. onogur v. hunugar t. i. a hunnokkal egyesült ugor (a német fordításban I. k. 413, 438, 632, 637. lapokon, az ugorokról külön alább szólunk); kiválólag pedig azon nevezetes történelmi tény, hogy az egyesült hunn-ugorok alapították Magna Hungariában még a későbbi századokban is (mint föntebb említők) magyar nyelvü népek lakoznak vala. Harmadik megjegyzésünk, hogy a hunnok Attila halála és birodalmának felbomolta után az V. században mind idegenek mind egymás ellen harczolva nem sokára hatalmukkal nevöket is elvesztették; egyébiránt világosan megérintetik (Bevezetés 266. l. I. kötet 440. l. stb.) hogy egy csoport Georgia vidékein, saját fejedelmeik alatt mint Aribasut Ziligdes stb. mások (Zambergam fejedelmük alatt) a Duna körül foglaltak helyet, végre mások az avarokkal egyesültek. S a hunn név helyébe egy új név, a velők ugyanegy őseredetü de utóbb külön csoportosult és hatalmassá vált turk vagy türk név és törzs lépett. Tudni illik:
A sínaiaktól és saját testvéreiktől legyőzött régi északi hunnok harmadik része Sína melletti birodalmuk felbomlása után az Irtis folyam hoszszában fekvő Altai hegyekbe vonult. S itt több század folytán megszaporodva, tőlök származtak Deguignes szerént (a nélkül hogy itt is a meséknek és mesés hagyományoknak helyt adnánk, melyek közől némelyek, pl. a farkas szoptatásáról, egyenesen a római meséskorból vannak kilopva) a VI. században hatalmassá vált turkok v. türkök, a XIII. elején pedig Dsengiz khán alatt a mogolok. Szóról szóra mondja röviden Deguignes már a Bevezetésben, 273. lapon: "A hunnoknak az egész tatárságban elszéledt nemzete elvesztette most (a VI. században) saját nevét, s minthogy közöttök a türkok népcsoportja igen hatalmassá vált, ez lőn a neve az egész többi népnek, vagy sajátlag szólva, a többi népek a hunnokat csak a türkök neve alatt ismerték, valamint a következő időkorban Dsenghiz khán, ki a mogolok közől való vala, alkalmat szolgáltatott, hogy a mogol név a tatároknak csaknem általános neve lőn." (A ,turk' név alatt, mely Neumann szerént hihetőleg a Turan névtől mint első székhelyöktől vétetett, nem a későbbi törököket vagy ozmanlikat kell érteni, noha ezek is amannak ivadékai). Ugyanis a mely népet más történetirók turk vagy türk néven neveztek, azt a sínaiak Tu-kiue néven hívják. Ennek egyik főnöke Tu-müen a VI. században némely más, különösen a Tiele (fehér hunn) népnek is legyőztével nagyobb hatalomra vergődvén, Il-khan nevet vőn fel, s új hatalmas birodalomnak vetette meg alapját, úgy hogy ezután már az öszves hunn törzs csak ,turk' név alatt ismertetett, s mikor a magyarok a IX. század végén Európába költöztek is, Konstantin császár is szintén e néven említi őket. (I. K. 491. l.). Az Ottomannok vagy Ozmanlik pedig, - noha ezek szintén tatár eredetüek - hatalmuk és birodalmuk megalapítását Athman vagy Othman XIV. századbeli főnöktől számíthatják; miután t. i. az iconiumi (kármáni) seljucida sultánok ezen birtokát a mogolok a XIV. század elején elfoglalták, a Kis-Ázsiában levő, vagy oda menekült emirek közt leghatalmasabbá lön Othman, kihez a többiek is csatlakozva Görögországot pusztitották, mígnem Othman későbbi utódja II. Mahometh a XV. század közepén Konstántinápolyt elfoglalta, és széles birodalma fővárosává tette.
Mai korban a régi hunnok lakhelyeit nagy részben ugyanazoknak ivadékai, ú. m. körülbelül a keletázsiai őshont vagyis Sínától északra eső földrészt Sínához tartozó Mogolországban, egyszersmind a Dzungárságban és Kis-Bocharában a mogolok (vagy mongolok), hova a kalmukokat is számítjuk, és bokharok, a későbbi hont észak-nyugotra általában a tatárság t. i. mind a független keleti, vagy turkestáni mind az ázsiai orosz birodalomhoz kapcsolt tatárság ú. m. bocharok, uzbekek, taskendek, khivaiak, kirgizek, turkmannok, baskírok, karakalpakok, nógaiak, csuvasok, jakutok stb. s hazánkban a Duna s Tiszamentében a magyarok lakják. Hogy ennyi századok és több vegyülések folytán a különböző ivadékok testalkata s arczvonásai némi változást szenvedtek, épen nem csodálhatjuk.
Kiegészitésül ,hungarus' nevünk és fajunk egyik alkotójáról a régi ugorokról is legyen szabad Deguignes után némely dolgokat elmondani.
Az uigur v. ugor v. igur népség kevéssel Kr. sz. előtt Turfán tartománya, a mai Kis-Bokhara északkeleti része körül (noha Cannabich földrajza szerént a sínaiak az egész Kis-Bocharát is nevezték Turfánnak) két fő csoportra oszlott, s két külön királyságot (északit és délit) alkotott. A sínaiak az egészet Kao-csam vagy Cse-szü néven nevezték, különösen a délit (hozzájok közelebb állót Tzien-cse-szü (első Cse-szü), az északit Heu-cseszü (másik Cse-szü) néven. Mind kettő hol a hunnok, hol a sínaiak felsősége alatt állott, majd egygyé olvadván közös fejedelmet választottak, kinek Idi-kütt nevet adtak, mely név azt teszi Isteni követ (Gesandter Gottes I. Kötet, 293. lap. vagy Gesandter des Geistes III. kötet 28. l.). Deguignes ezek lakhelyeit összevetvén a Ptolemäus által leirtakkal, azt mondja, hogy a Ptolemäusnál eléforduló Szizigek (Siziges) ugyanazok az igurokkal, kik is az Anniber nevü nép között (kiken Deguignes szerént a hunnok értendők, tehát: hunn ember?) és Akszu között laktanak. Abulghazi khán, ki a XVII. században tatár történelmi munkát írt, azt mondja, hogy az északi uigurok on-uigur (azaz tíz uigur), a déliek pedig tokosz-uigur (kilencz uigur) nevet viseltek (dokuz tatárul am. kilencz), tíz, illetőleg kilencz folyóvizeiktől. Azonban Abulgazi majd két ezer éves dolgokat írván le, s ezek közt, mint ily hosszú korfolyam után máskép nem is lehete, számtalan mesét szővén munkájába, ha fölteszszük is, hogy azon nevek a régi időben valósággal fennállottak, melyekről Deguignes sem mondja, hogy a sínaiak ismerték volna, mi inkább azt hiszszük, hogy itt is az on-uigur hunn-uigurt, és a tokosz-uigur betűátvetéssel khataj, azaz sínai uigurt jelentett, mert amazok a hunnokkal ezek pedig a sínaiakkal valának közelebbi szomszédságban és viszonyban. De volt legyen a dolog bármiként is, annyi igaz, mint föntebb is megérintők, hogy az uigurok egy része a hunnoknak mind ősi hazájukból kiköltözésök alkalmával, mind későbben szintén a hunnokhoz csatlakozott, és utóbb is e népcsoport egy része szintén a Volga mellett honolt; úgy hogy némely íróktól, pl. Jornandestől, itt, is on-ogur, Menandertől pedig csak uigur néven neveztetnek, amidőn a tíz folyamról neveztetésnek semmi alapja nincsen. Azonban egy részöket még a mogolok korában is, ú. m. a XIII. században, Idi-kütt fejedelmeik alatt ősi hazájokban - Turfánban - találjuk (német fordításban III. kötet 28. l.). Az uigur szó Degnignes szerént segélőt (németül: Helfer, ogh-mak-tól? mely am. dörzsölni, simogatni), mások szerént pedig szövetségest jelentene, a honnan úgy vélekednek, hogy on-uigur, tíz szövetséges', ut-igur ,öt szövetséges', kutr-igur vagy szeréntök kut-igur (de ez alak nincs Deguignesben) ,hat szövetséges' értelemmel birna stb. De ez egészen önkényes föltevésen alapszik. A mai uigurok Berezine szerént a tatár nyelv egyik szójárását beszélik. Megjegyzendő, hogy az uigurok v. iguroktól Deguignes megkülönbözteti az ogorokat máskép abarokat vagy avarokat, s itt ismét az igazi avaroktól a nem igazi avarokat vagyis várkhúnokat. Egyébiránt nem mellőzhetjük azon feltünő körülményt, hogy a törökben ugor épen azt jelenti amit (Beregszászi szerént) s persa madsara v. madsarai t. i. végzet. sors, szerencse.
Ezek után a magyar olvasót érdekelni fogja, vajjon elsőben ha azon több száz név között, melyek a hunnok egész történelmében eléjönnek, nem lehetne-e magyar vagy legalább a magyarhoz hasonló szókra akadni; másodszor, nem lehetne-e a ,magyar' névnek is nyomára, sőt jelentésére találni. Ami az elsőt illeti: a sínai írók vagy a maguk módja szerént nevezték el a helyeket és személyeket, pl. a római illetőleg bizanczi birodalmat Ta-tsin néven nevezik, mely az ő nyelvökön am. Nagy-Sína, azaz nagy mint Sína; vagy pedig kiejtésök különössége miatt, kivált pedig szóhangjaik hiányában (mint a HÚN vagy HUNN czikk alatt megjegyzők) a szókat úgy elferdítették, hogy csak a tárgynak másunnan lehető földerítése után lehet rájok ismerni, pl. tu-kue v. tu-kuie nálok am. turk v. türk, minthogy nyelvökben r nem levén azt itt elhagyják; Ki-li-ki-sze am. Kerkisz vagy Czirkasz, melyben az r-et l betűvel cserélik fel; A-teszui am. Atel vize, melyben az l-t is elhagyják, mert nálok a szótag mássalhangzón nem végződhetik. Sokszor pedig egészen hibásan is értelmezik a szókat, pl. Abulfaradge mogol író ,Dsengiz' khánról azt mondja, hogy dsin a mogol nyelvben am. nagy és ghiz a felső fok (superlativus) képzője; e szót a sínaiak Csing-kisze-nek írják és valamely mesés madár hangjának tartják. Mindazáltal találunk mind némely helynevekre, melyek nálunk még most is megvannak, mind más szókra, melyeknek értelme, sőt sokszor hunn alakja és jelentése is világosan kifejeztetik. Ilyen nevek:
Tatan, Neumann szerént Tata a hunnok ős lakhelye és tulajdonképeni birodalma (talán innen eredett a tatár szó); nálunk is eléjön Tata mezőváros.
Khatai a sínai birodalom régi neve; nálunk többszörösen eléjönnek Káta helynevek.
Igur népség; nálunk eléjön Igar nevü helység a Tisza mellékén.
Lop nevü tó; nálunk eléjön láp, pl. az ecsedi láp.
Gobi vagy Kobi nevü nagy sivatag; nálunk egyezik kopár szóval, vagyis ennek kop gyökével.
Csen-ju vagy tan-ju szó így értelmeztetik: Sohn des Himmels vagy Sohn Gottes, tehát istenfiú; minden esetre hihetőbb mint a Deguignes felhozta Csemli-koto-tanju. A csenju fejedelem két legfőbb tisztjének neve sínai nyelven hien-vam (melyben vam bán-nal egyezik), hunn nyelven:
Tusi am. weiser König, tehát tudó.
Mete a hunnok leghatalmasb fejedelmének neve (uralkodott Kr. sz. előtt 209-től 174-ig); eléjön Erdélyben: Metehegy-patak. Neumann ugyan egy kissé máskép olvassa; de mi inkább Deguignes olvasása mellett maradunk, ki előtt már egy sínai és egy franczia tudós halt be ezen buvárlatokba.
Punu a legyőzött északi hunnoknak tudva levő utolsó fejedelme a csagataj buna szóval, mely am. avult, régi, és kissé távolabb a magyar vén s még jobban a magyar béna szóval egyezik.
Idi-kütt, az egyesült igur nép fejedelmének neve, mely így értelmeztetik: Gesandter Gottes, tehát isteni követ; legalább kütt és követ azonosságát senki sem vonhatja kétségbe.
Gheük-topa így értelmeztetik: blauer Hűgel, tehát magyarul: kék domb; egyébiránt amaz a tatár nyelvhez még közelebb áll.
Altai (hegy), sínai nyelven kin (sán) am. arany (hegy), török-tatár nyelven altun v. altďn am. arany.
Ki-lo-man, sínai nyelven Tien-san így értelmeztetik: Himmelsberg, tehát égi-halom; legalább ki és égi azonosak.
Kerai, e szó eléfordul a krími és kazáni tatár fejedelmek neveinél a khán szó mellett, a kétségen kivül am. király, pl. Hadzi kerai khán, Mengheli keraí khán, Szahil keraí khán stb. A III. kötetben (463. l.). magánosan is eléjön: Edi-kerai, König von Astrakan, Dulet-kerai Khan von Krim stb. V. ö. KIRÁLY.
Mokán, a turk birodalom kezdetén a VI. században egyik leghatalmasabb khán neve; egyezik a magyar mokány szóval.
Müsztag, így értelmeztetik: Schneeberg (sínai nyelven: sziue-san), s az mondatik, hogy musz tatár nyelven am. hó (havas?) és tag am. hegy, melyhez közel áll a magyar dag. Általában a tatár nyelv az ismeretes nyelvek közt, nem pusztán a számneveket, hanem mindent összevéve, legközelebb áll a magyar nyelvhez, miről csak akkor fogunk teljesen meggyőződhetni, ha Vámbéry társunk idevágó munkái világot látandanak; ami Deguignes buvárlatait annál inkább fogja igazolni, mert ő s általában az ő kora e két nyelv rokonságáról mit sem tudott, mégis a tényekből a két nép rokonságáról győződött meg. Ha magunk forgathatnók ama sínai kútfőket, talán több nyelvhasonlatra találnánk.
A Hunnivár szó, melyet már mások is felhoztak, eléfordul Jornandes VI. századbeli góth irónál, melyet Procopius kortársa latinul ,csatrum vetus hunnorum' szókkal deákosít (Toldy Ferencz); újabban pedig Neumann németül ,Hunnenwarte' szóval fordít; noha mások, például Beregszászi, ezen értelmet tagadják.
Ami a ,magyar' szót illeti, ehez nemcsak hasonlót találunk a mudgala vagy mudgara szóban, melyhez még közelebb áll törökül madsar, s a francziánál, ha a mi betűhangjainkat akarja utánozni madjar, azaz madzsar, s mely egyik legújabb iró után mint a fehér hunnok neve fordul elé egy régi hindu nyelvemlékben (l. HÚN v. HUNN); hanem eléjön a VI. században, mint a fenmaradt hunnoknak (a Bosphorusban - mai Krimben -, hol később a khazárok tünnek fel) egyik fejedelme Muager-es néven (I. kötet 442. l.), melyből ha az es görögös végzet elmarad, csaknem tisztán a régiesen moger-nek irt név áll elé. Neumann véleménye, hogy a ,magyar' név a baskir v. baskar szóból módosult. Az ő szavai "Das Mischlingsvolk der Baschkiren, welches an den südlichen Ausgängen des Uralgebirges sitzt und türkisch spricht (igazabban tatárul), war ursprünglich, wie es scheint, näher den Ungern verwandt, als die andern finnischen Stämme; ja es könnte wohl der Name Batschar oder Matschar ursprünglich ein und derselbe sein. Noch in der Mitte des dreizehnten Jahrhundertes glich ihre Sprache vollkommen der ungerischen, wesshalb das Land, wo sie damals sassen, nach den Erzählungen christlicher Sendboten, Gross-Ungern genannt wurde." De ezek, mint Julianusból tudjuk, magyaroknak, és nem baskíroknak nevezték magukat, s Neumann, mint látjuk, csak föltevésből indul ki. Alább ezen megjegyzést teszi: "Die Mazaroi des Constantin de Administratione Imperii C. 37. dürfen nicht mit den Magyaren verwechselt werden; das Wort ist sicherlich, wie aus dem Zusammenhange erhellet, verschrieben für Cazaroi." De bajos ám a kútfőket tetszés szerént igazítgatni. Egyébiránt (a khazarok v. kozárokról alább levén szó), a baskírokat Deguignes is tatár népségnek (tehát a hunnokkal egy eredetünek) mondja. - Részünkről a baskír és önkényesen fölvett bacsar szók közti különbséget is mellőzve, még közelebbi hangrokonságot találunk a ,bochar' szóban, mely népség Deguignes szerént is (III. k. 477. l.) régi tatártörzs, s mint a többieknél müveltebb, még ma is eléjön mind a hunnok ős lakhelyén a Mongolságban, mind a volt fehér hunnok hazájában, Nagy- és Kis-Bocharában. Vagy talán bochar és baskir is egyek volnának? Mi ugyan a baskiroknak a magyarokkal egynyelvüségét, legalább nyelvrokonságát épen nem vonjuk kétségbe, de nyelvünknek, nehány egyes idegen szót kivéve, milyenek minden nyelvben vannak a világon, akár szógyökei bőségét, és nagy részben természeti hang- és alakutánzó sajátságát, akár egész szerkezete tisztaságát és oly átlátszóságát, hogy minden ízecskéje, porczikája még most is fennálló, vagy könnyen fölfedezhető értelemmel bír, tekintve, ennek kevertsége ellen, mit Adelung is állít Mithridatesében, e szótár alapján is határozottan tiltakozunk. (V. ö. MAGYAR NYELV).
Ha már mások jogosultaknak hiszik magukat, hogy nemzetünk neveit (a ,hungarus' névvel együtt) értelmezzék, szabad legyen nekünk is a történelmünkhöz oly közel álló baskir névről szintén elmondani véleményünket. Baska a tatár-törökben ma is azt teszi: más, másik, tehát mint látjuk, a tatár-török és magyar itt is tökéletesen egyeznek. A kir szótagban pedig ki tagadhatná az ,igur' szóval való rokonságot, sőt azonosságot; tehát baskir sem több, sem kevesebb, mint más-igur, másik-igur, vagy ha tetszik, törökösen baska-igur, baskigur. Szó szerént épen az, a mi a sínai heu-cse-szü, vagyis más néven az on-uigur, föntebbi értelmezésünk szerént: hun-uigur, északi uigur. Kár! hogy Deguignes azon kivül, hogy őket tatárivadéknak mondja, kik az orosz hódítás előtt (a XVI. században) a Kazán királyságot birták, oly keveset ír történelmökről. A többek közt kitünő lovagoknak, vitézeknek, és csodálatra méltó íjászoknak festi őket. - Neumann a ,hun-jo' vagy ,hún' névről azt véli, hogy az embert jelentene (welcher - t. i. Name - wahrscheinlich Menschen bedeutet), de nem mondja, hogy micsoda nyelven. Ha más nemzetbeli irók, más, de nem magyar nyelven, a ,hunn' névhez oly hasonló szót találnának, mint a magyar hon, vagy tájdivatosan: honn, melytől honi v. honni (vaterländisch, Landesmann) származik, s melyet ,honnyi'-nak nálunk nemcsak mondanak, hanem írnak is (Georch: Honnyi törvény), az egész irói világ térdet fejet hajtana e származtatásnak; de nálunk legfölebb gáncsra számíthatunk. - Beregszászi Pál a ,magyar' szót vagy a ,mogol'-ból, vagy az arab ,mohadsir'-ból származtatja. Annyi igaz, hogy Deguignes az I. században meghasonlott hunnok egész északi csoportját is némely hagyományok nyomán már mogoloknak is hívja, mindazáltal a meséskort mellőzve, tulajdonképen csak a XIII. században Dsengiz-khán alatt tünik fel a mogolok neve és hatalma; őseink pedig a IX. században saját nyelvökön már nem más mint magyarok neve alatt telepednek le mostani hazánkban. Megjegyzendőnek véljük, hogy a ,mogol' (v. ,mongol') szó Deguignes szerént am. mungl, mely sínai nyelven is mung, s jelentése a német fordítás szerént: traurig, tehát mogorva. Hogy az arab ,mohadsir'-ból, mely kiköltözöttet jelent, vettük volna e szót, még kevésbé hihető. - Némelyek az ,ugor' nevet veszik alapul, azt mondván, hogy ez csupán egy ajakhang előtételével csaknem teljesen egyezik a régi moger szóval, sőt az onogur változatban már az m-mel rokon n is benfoglaltatik.
A puszta föltevéseket mellőzve, ide igtatjuk hogy Konstantinusnál egy különös neve is jön elé a magyar nemzet egyik ágának, mely keletre huzódott: szabartoi aszphaloi. Hunfalvy Pál társunk azon nézetben van, hogy az első szó magyar s am. szabadok, a másik pedig a görögben amannak némileg magyarázója, helyesebben: aszphaleisz. Lehetne talán az első szót szabírok-nak is venni, kik Deguignes szerént szintén hunn nép valának, kik különösen a VI. században a magyar-türk lakhelyekről előtörve Armeniát, Kappadociát Galatiát, Pontust stb. pusztították. (I. kötet 441. l.); amely esetben az asjalhV szó inkább jelző (attributum) volna és igazi jelentésében (biztos, szilárd) állana; tehát az egész annyit tenne: biztos vagy szilárd szabírok. - A ,magyar' nevezetre nézve, hogy befejezzük e hosszura nyúlt czikket, még a khazarok vagy a magyar helynevek után itélve, kozárok, Deguignes szerént is khozárok rövid történelmére van szükségünk (szintén Deguignes után). Mert ezeknek egyik népcsoportjánál jön elé legtisztábban a ,magyar' szó görög írással: megerh megeré v. megeri, (azaz a régies magyari). T. i.
Attila halála után nagy számu hunn népség keresett ismét a Tanais (máskép: Don) és Volga között egy részről mint előbbi lakhelyökön, más részről mint ott maradt rokonaik honában menedéket, kikhez ismét több igur csoport csatlakozott, (I. k. 438. l.); de akik mindnyájan részint a most már hatalmassá vált turk nép fensősége alatt állottak, részint ezekkel öszveelegyedtek, és különböző nevezeteket vévén föl, az európaiak előtt különböző nevek alatt lettek ismeretesekké. Ilyenek valának főleg a VII. és VIII. században feltünt khozárok, magyarok, besenyők és úzok. A khozár (a sínai íróknál kosza) nép, a régebben úgynevezett ,Chersonesus tauricá'-ban (mai Krimmben) s általán a Georgiától északra fekvő tartományokban székelt, (róluk kapta nevét a Káspi tenger, melyet a törökök ma is Khazer denizi-nek hívnak), és a belső nyugtalanságok miatt ismét több törzsre oszolt, noha ugyanazon egy nemzet vala. Ezen új törzsek voltak különösen a kabarokon, honi íróink szerént kóborokon kivül (kik későbben ismét a magyarokkal, Konstantin szerént türkökkel egyesültek), honi íróink leirása szerént: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kara és Kaza törzsek, de mint Deguignes mondja, valamennyien khozár, illetőleg turk, tehát hunn eredetű népségek (Bevezetés 273, 279. I. kötet 632 -635, lapokon); innen már hazai íróink is a Konstantin khazarjait és a névtelen jegyző kúnjait, kiket ismét az orosz irók palóczoknak hívnak, azonosaknak tartják; Konstantin pedig világosan is bizonyítja, hogy a kozár-kabaroknak saját szójárásuk vala, és erre megtanították a magyarokat is, de amazok a magyarok másik nyelvét is beszélték (azaz szójárását - mert csak erről lehet szó). Immár ezen hét, illetőleg nyolcz törzs között a magyarról azt mondja Neumann is föntebbi koszorús munkájában, hogy a megere népcsoport vagy már korábbi időtől fogva a legkitűnőbb volt, vagy későbben a fejedelmi család nemzetsége lett, s azért az öszves népség magyar nevet vőn fel (79. lapon). És ime itt tünik fel leggyönyörűbben és kétségbevonhatlanul föntebbi szószármaztatásnak: mag-erő (Kernmacht vagy Kernvolk). Talán innen magyarázandó a magyar nép jellemének, amennyire a történelem emlékezik, egyik fővonása is, mely a rátartósság, ha tetszik, büszkeség, s melyet főleg a ,magyar' névben helyez.
"Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?"
Petőfy.
Egyébiránt a magyar jellem még másik két főbb sajátságát, t. i. egyfelül ahhoz, amit övének tart, makacs ragaszkodását, más felül kedélyességét a költő ezen verse foglalja magában.
"Természete a magyarnak,
Hogy jussait nem hagyja,
De ha vele bánni tudnak,
Az ingét is od'adja."

*MAGYAR (2)
KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m.; helyr. Magyar-ra, ~on, ~ról.

*MAGYARÁD
faluk Arad, Hont, puszták Heves és Pozsony m.; helyr. Magyarád-ra, ~on, ~ról.

*MAGYARÁN
(magyar-án) ih. Tulajd. ért. am. magyar nyelven, magyar szavakkal, magyarul szólva. Átv. és. szokott ért. világosan, értelmesen, hímezés hámozás nélkül szólva. Megmondtam neki magyarán, ami szívemen fekütt. Fejezd ki magyarábban, mit akarsz. E határozó törzsöke a melléknév magyar, melyből an határzó képzővel leszen magyaran de a szokás megnyujtotta, mint az igaz-ból lett igazan helyett ezt mondjuk: igazán, így általan helyett áltatán. Vagy azt kelt föltennünk, hogy a régies magyari-ból keletkezett magyari-an, összevonva magyarán, mint utó, utó-an, után; jutó, jutó-an, jután; hió v. hiu, hiu-an, hián; s talán igazi igazian igazán is.

*MAGYARÁZ
(magyar-áz) áth. m. magyaráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szoros ért. idegen nyelvü szókat, vagy beszédet megfelelő magyarokkal fejez ki. Latin, német mondatokat magyarázni. A más nyelvben járatlan magyarnak tolmács magyarázza az idegen szókat; szabatosan szólva: magyarít. Szélesb ért. bizonyos ismereteket valaki előtt fejteget, valaminek értelmét eléadni törekszik. Tulajdonkép csak oly értelmezésről mondható, mely magyar nyelven történik, miért szóbeli ellentétet foglalnak magukban az ily mondatok: A tanár németül, latinul magyarázza a tanulmányokat. Te tudsz tótul, magyarázd meg annak a tótnak, hogy stb. E szélesebb jelentésben ,magyaráz' helyett szabatosabb az értelmes. Egyébiránt a nyelvbeli közszokás amazt megszentesítette. ,Magyaráz' azon szavaink közé látszik tartozni, melyekben az utolsó rövid önhangzó t. i. a képző önhangzója megnyujtatik, tehát eredetileg vagy magyari-az és a két önhangzó egybeolvadásánál fogva: magyaráz, vagy pedig egyszerüen magyar-az, azaz magyaroz. V. ö. ~ÁSZ ~ÉSZ igeképző.

*MAGYARÁZÁS
(magyar-áz-ás) fn. tt. magyarázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit magyarázunk. V. ö. MAGYARÁZ.

*MAGYARÁZAT
(magyar-áz-at) fn. tt. magyarázat-ot, harm. szr. ~a. Azon nyelvbeli eléadásnak tartalma, mely valaminek értelmét jelentését megfejti. Műszók, közmondások, példabeszédek magyarázata. Szótári magyarázatok. Idegen szók, mondatok magyarázata. Világos, tiszta, érthető, szabatos magyarázat. Ezen magyarázatból keveset értek. V. ö. MAGYARÁZ.

*MAGYARÁZGAT
(magyar-az-og-at) gyakor. áth. m. magyarázgat-tam, ~tál, ~ott, par. magyarázgass. Folytonosan, vagy gyakran, bizonyos kényelemmel könnyüséggel magyaráz valamit. Különösen, eléadásközben mellékes jegyzeteket, észrevételeket teveget.

*MAGYARÁZGATÁS
(magyar-az-og-at-ás) fn. tt. magyarázgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki magyarázgat.

*MAGYARÁZHATATLAN, MAGYARÁZHATLAN
(magyar-áz-hat-[at]-lan) mn. tt. magyarázhatatlan-t, tb. ~ok. Amit homályos, rejtett értelme miatt megfejteni nem birunk, minek oka oly titkos, oly rejtett, hogy öszvefüggését az illető okozattal át nem láthatjuk. Magyarázhatatlan régi írásjegyek. A természet némely titkai magyarázhatatlanok. Határozóként am. magyarázatlanul, meg vagy ki nem magyarázhatólag.

*MAGYARÁZÓ
(magyar-áz-ó) mn. és fn. tt. magyarázó-t. 1) Személy, ki valamit magyaráz. 2) Jegyzetek, észrevételek valamely írásbeli eléadásban, melyeket némely állítások nagyobb felvilágosítása végett tesz az illető szerző. A példabeszédek, közmondások gyűjteményét magyarázó jegyzetekkel kiadni.

*MAGYAR-BÉL
falu Pozsony m.; helyr. Magyarbél-ěn, ~re, ~ről.

*MAGYARBIRODALMI
(magyar-birodalmi) ösz. mn. Magyar birodalomhoz tartozó, arra vonatkozó.

*MAGYARBIRODALOM
(magyar-birodalom, de egészen külön is irathatik); ösz. fn. Azon országok és tartományok együtt véve, melyek a magyar korona alá tartozókul tekintetnek, ú. m. Magyarország, Erdély, Horvát-, Dalmát- és Szlavonországok, Fiume városa és kerülete és a végvidékek.

*MAGYARBORS
(magyar-bors) ösz. fn. l. PAPRIKA.

*MAGYARFALU
falu Liptó, puszta Somogy m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*MAGYARFALVA
falu Pozsony m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MAGYAR-FORINT
(magyar-forint) ösz. fn. Régi magyar pénzláb szerént 50 kr. v. 100 dénár. (Azon forint, mely három márjásból vagyis ötvenegy krajczárból állott, - a márjás t. i. tizenhét krajczárnyi értékkel birt, - vonásforintnak hívatott). Máskép: kurta forint.

*MAGYARHON
(Magyar-hon) ösz. fn. Szélesebb értelemben azon földterület és polgári állam, mely magyarokat foglal magában. A két Magyarhon am. a tulajdonképeni Magyarország és Erdély. Szorosabb értelemben lásd: MAGYARORSZÁG.

*MAGYARHONI
(magyar-honi) ösz. mn. Magyarhonba való, oda tartozó, Magyarhonra vonatkozó.

*MAGYARÍT, MAGYARIT
(magyar-ít) áth. m. magyarít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. 1) Valami idegent pl. nevet, szokást, ruhát stb. magyarra változtat, olyanná alakít. A német, tót vezeték- és keresztneveket magyarítani. 2) Idegen nyelvü irományt, nyomtatványt vagy szóbeli eléadást magyar nyelvre tesz által. A római, görög jeles írók műveit magyarítani.

*MAGYARÍTÁS, MAGYARITÁS
(magyar-ít-ás) fn. tt. magyarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg átváltoztatás, átalakítás, midőn magyarítunk valamit. Névmagyarítás. V. ö. MAGYARÍT.

*MAGYARKA
(magyar-ka) kicsiny. fn. tt. magyarkát. 1) A régi krónikák szerént gúnynevök volt azon magyaroknak, kik magukat a csatában elfogni engedték, s füleiktől orraiktól megfosztva bocsáttattak haza, máskép: gyászvitéz. 2) Hosszabb szabásu magyar dolmány, mely a divat szerént majd zrinyi-, majd rákóczy-, s legszokottabban átilla- v. attiladolmány-nak neveztetik.

*MAGYAR-KIRÁLYSÁG
ösz. fn. l. MAGYARORSZÁG.

*MAGYAR-LAK
falu Vas m.; helyr. ~lakra, ~on, ~ról.

*MAGYARMISKÁSAN
l. MISKA alatt.

*MAGYAR-NYELV
(magyar-nyelv) Azon nyelv, melyet a szoros értelemben vett magyar faju népek, mint anyai nyelvet beszélnek. Magyar nyelven mondott beszéd, írt versek, könyvek.
Helyén lesz itten némelyeket elmondani a magyar nyelv sajátságairól, főképen a külföldiek kedveért, kik a magyar nyelv szellemét többnyire hibásan fogják fel, s nyelvünket különösen mármár zagyvalék nyelvnek keresztelték. Ily sajátságok:
1) A szóhangok bősége. Egyszerü önhangzóinknak mint írásjegyeknek száma 15, azonban szigorú megkülönböztetéssel 28. (l. Előbeszéd 35-46. lapokon.) Mássalhangzóink számát, melyek különben mind egyszerüek, nem mint pl. Adelung mondja, hogy a gy = dj (vagyok nem am. vadjok, ezt a magyar legfölebb vagygyok-nak ejtené) az írásban 25-re teszszük. De ha 4 v. 5-féle n-et vennénk föl mint a szanszkritban, melyek a magyarban is mind megvannak, pl. némileg különböző kiejtésü az n ezekben: leng, lent, lencse, lengyel, továbbá, ha a mássalhangzók legtöbbjét szellettel egyesítjük, mint szintén a szanszkritban, s mire nézve példákat a régi magyar írásban is találunk, különösen a g (gh), k (kh) és t (th) betűknél: akkor mássalhangzóink száma is jóval bővülne; és így mindkét rendü egyszerü szóhangokat összevéve, betűink száma mintegy 60-ra szaporodnék. Innen a magyarnak külföldön is elismert képessége idegen nyelvek tanulására. Ikerhangzók a tájnyelvekben szintén vannak ugyan, de azokat az általános nép- és írói nyelv nem ismeri. Az ai vagy ei hangok nem ikerhangzók; legfölebb néha a verselők kényszerüségből használják azokul.
2) Az egyszerü szógyökök száma, melyek mind egytaguak, tetemes részben hangutánzók, s melyek mindenikéből több szó ered, a két ezeret meghaladja. Lásd Előbeszéd 66-118. lapokon. (Pott nagyhirü nyelvész az egyes nyelvekben körülbelül ezerre teszi a gyökök számát). A magyarban igen számos egyszerü gyök már önálló szó is, példák a legegyszerübbekből (egy ön- és egy mássalhangzóval): ad, ág, ár, ás, az, el, én, és, is, íj, ív, íz, ok, öl, öt, ős, ül, üt, bő, bú, de, fa, fi, fő, fű, kő, nő stb. Sőt már csupán egyes hangok is szerepelnek önálló szókként ú. m. a, e (nemcsak mint mutató szócskák a nép nyelvében hanem a z elhagyásával mint mutató névmások is); a! valamely hang meghallása vagy felfogására figyelmeztető; á csudálkozást mutató, ě v. é kérdő, ó (v. óh) felkiáltó szócska; ó = régi; ő harmadik személy; s (v. és) kötszó, öszvesen kilencz lehető legegyszerűbb gyökszócska. De az elvont gyökökre nézve is megjegyzendő, hogy nem csak ezeknek, hanem ezek gyökelemeinek értelme is világosan kiérthető, pl. ro gyökelemből származnak: rom (mely újabb időben használtatik önálló szóul), rogy (önálló szó), ron (rongál, ronda, roncsol stb. szókban), roh (rohad; rohan stb. szókban), rok (rokkan stb. szókban), ros (roskad, rost stb. szókban), roz (rozzan stb. szóban), rosz (önálló szó), rob (robaj, robog stb. szókban), rop (roppan, ropog stb. szókban), valamennyiben vagy közvetlen s érzékileg valamely erős tompa hang (moraj) utánzása, pl. rogy, rohan, robaj, robog, roppan, ropog stb. szókban, vagy közvetve átvitelesen a romlás értelme rejlik. Innen a mi szógyökeinkre nézve teljesen alkalmazható amit Heyse mond: "Minél egyszerűbb azok (a gyökök) hanganyaga (v. teste), minél könnyebben vonhatók el a nyelvből, minél ismerhetőbb egyes hangjaiknak érzéki ősfogalma és jelképi jelentős ereje, annál ősrégibb valamely nyelv."
3) A magyar nyelv a ragozott nyelvek osztályába tartozik ugyan (hiszen Bopp Ferencz kitünő nyelvész az árja nyelveket is ide számítja), azonban a ragok a tőszóval, részint némely hangváltozások sőt hajlítások, különösen pedig önhangzói egyezmény (Vocal-Harmonie), de mindenek fölött a hangsuly által, minthogy az értelmi hangsuly rendszerént a tőszó gyöktagjára hárul, s a ragok (és képzők) némelykor legfölebb csak a hangidomi hangsulyt veszik föl, egy szervi egészszé olvadvák. Példákul szolgáljanak a mondottakra e ragozások: haza, hazának (haza-nek helyett, az a á-vá s a nek nak-ká változván), madár, madarak (melyben a törzs utóbbi hosszú á-ja megrövidűlt), mindkét esetben pedig az értelmi hangsuly csak a tőszón s ennek gyöktagján feküvén: .
A magyar nyelvben állandó egyszerü névragok által az egyes és többes számu alanyeseten (nevezőn) kivül 20 egyszerü eset (casus) áll elé, ú. m. a) belviszonyt jelentő ragok által: ház-é (birtokos), ház-nak (sajátító), ház-nak (tulajdonító, helyesebben: háznakh), ház-at (tárgyeset.) A tárgyesetre nézve nagyon téves némely külföldi nyelvészeknek, kik a finnhez mérik a magyar nyelvet, azon állítása, hogy a magyarban tárgyeset (Objektcasus v. Accusativus) nem volna holott ez a magyarban állandóbb mint akár a hellén és latin nyelvekben is, melyekben, kivált a köznemü neveknél, a tárgyeset nem különbözik az alanyesettől.
b) kül- vagyis helyviszonyt jelentő ragok által, még pedig
aa) e kérdésre: hol, pl. ház-ban, ház-on, ház-nál;
bb) e kérdésre: hova, ház-ba, ház-ra, ház-hoz;
cc) e kérdésre: honnan, ház-ból, ház-ról, ház-tól;
dd), e kérdésre: meddig, ház-ig;
c) még némely más ragok által:
okadó eset (causalis): házért;
segítő (instrumentalis): házzal (= ház-val),
fordító v. változtató (mutativus): házzá (= ház-vá);
mutató: ház-ul; állapoti eset: ház-ként. Idejárul
d) a felkiáltó eset (vocativus), melyet nyelvtanaink egészen mellőznek, holott pedig ez azért lényeges és a nevező vagy alanyesettől rendszerént eltérő, mert gyöktagján mindig erős hangsulylyal jár, s az írásban utól rendszerént felkiáltó jellel fordúl elé, pl.
Öszvesen tehát az egyes és többes számu nevezővel 22 egyszerü eset, melyek a többes számhoz ismét kapcsoltathatnak: házak-é, házak-nak, házak-at, házak-ban stb. Van még egykét rag, melyeket nem állandóan, hanem csak a körülményekhez képest használhatunk, ú. m. kor (régiesen: koron), kort és pl. éjfélkor, tavaszkor; astul, estül, pl. házastul, mindenestül; kép v. képen, pl. azonkép; szer, szor, pl. egyszer, százszor.
Azonban jegyezzük meg:
a) hogy a birtokos é ismét elfogadhatja a többi valamennyi állandó ragot, pl. házé-nak, házé-t, házéban stb.;
b) ha több birtokról van szó, azt éi raggal fejezzük ki, pl. ház-éi, házak-éi;
g) ez ismét elfogadja a többi ragot: házéi-nak, házéi-t, házéi-ban stb.; és házakéi-nak, házakéi-t, házakéi-ban stb.;
d) ugyanezen birtokosragok (é és éi) járulhatnak a személyragokhoz is, pl. házam-é, házad-é, háza-é, házunk-é stb.; továbbá: házam-éi, házad-éi stb.;
e) mindezek ismét öszvetétethetnek a föntebbi egyszerü ragokkal is: házamé-nak, házam-ét stb.; és házaméi-nak, házaméi-t stb. Úgyhogy ha minden imént elésorolt esetet kiírunk, mintegy 800 névragozási eset, melyek mindenike külön grammatikai szót képez, fordúl elé a magyar nyelvben.
Az ígeragokra nézve is egyike a legdúsabb nyelveknek, s három rendszeres igeragozása (conjugatio) ú. m. alanyi (subjectiv), tárgyi (objectiv) és alany-tárgyi (subjectivo-objectiv vagyis szenvedő) páratlan rendszerességü az ismeretes nyelvekben. Igeformái tekintetében is pl. zár, zár-hat, zár-at, zá-rat-hat, zárog-at, zár-og-at-hat, zár-at-ik (zár-ath-ik), zár-at-hat-ik, zár-ód-ik, zár-ód-hat-ik, zár-koz-ik, zár-koz-hat-ik, alig lesz hozzá hasonlítható nyelv. Ígeidői közt a mutató módban (indicativusban) két egyszerü multja: zár-a, zár-t, az öszvetettekkel együtt pedig: zár vala, zára vala, zárt volt és zárt vala hat multja, kétféle jövője zárand, zárni fog, melyek a múltak ragait ismét fölveszik: záranda, zárandott, zárni foga, zárni fogott; három módja: mutató (létező), óhajtó (tehetségi) és kapcsoló (szükségességi) stb. stb. mind megannyi gyöngyei a magyar nyelvnek. Ide is illeszthető Heysenek azon mondása: "Azon nyelv régibb, melyben a ragok legkönnyebben elválaszthatók, s a legvilágosb és legerőteljesb hangalakkal birnak."
4) A magyar nyelv ezen csodálatos bőségü név- és igeragozásban mind az önhangzók, mind a mássalhangzók nehéz kiejtésü öszvetorlódását, (torlatot és ürt) kerülni igyekszik, így pl. ,társtok' helyett egy közbeszurattal társ-a-tok alakot, ,kérendték', h. kérend-ě-těk alakot használ; ,adnaia', ,kérneie' ragozásokból lőn régente: adnaja, kérneje, a mai nyelvben pedig egybeolvasztva, adná, kérné.
5) Képzőjinek (formativum) dús gazdagságával szintén fölülmúl minden ismeretes nyelvet, úgyhogy az akadémiai nyelvrajzban (A magyar nyelv rendszere) egyszerü képzőként (elgondolva a különböző önhangzóktól, pl. ag, eg, ig, og, ög, üg képzőket csak egynek véve) mintegy 80, öszvetettekként pedig 200-nál több van följegyezve. Innen magyarázható végtelen képzékenysége új fogalmak kifejezésére, vagyis új szók alkotására.
6) A magyar nyelvben a mennyiség (szótagok hosszú vagy rövid volta) a hangsulytól tökéletesen független, úgyhogy hangsuly állhat rövid szótagon, és a hosszú tag lehet sulytalan, pl. király szóban a ki rövid és hangsulyos, a rály szótag pedig megnyujtásnál fogva hosszú és sulytalan, s némely külföldi nem is tudja helyesen ejteni. A hosszú tagot is nemcsak megnyujtás alkotja, hanem torlat (mássalhangzók torlódása, úgynevezett positio) is, pl. e szóban: fölséges az első szótag föl az ls egymás mellett közvetlenül következő két mássalhangzó miatt torlatnál fogva, a sé pedig megnyujtásnál fogva hosszú.
E sajátságot és elvet követve, a hellén és latin versmértékeket az ismeretes nyelvek között egyedül csak a magyar képes tökéletesen utánozni.
7) Hangsuly, vagyis hangnyomaték tekintetében szintén nem ismerünk nyelvet, mely akár az észtan, akár a zeneiség kivánalmait jobban kielégítné, mint a magyar, melyben mind az értelmi (észtani), mind a nyelvtani, mind a hangidomi (rhythmusi) elemek tökéletesen ki vannak fejlődve, s fokozatára nézve is háromféle: erős, gyönge és mély. Lásd némely szabályait és példáit HANGNYOMATÉK alatt.

*MAGYARÓ (1)
erdélyi falu Torda m.; helyr. Magyaró-ra, ~n, ~ról.

*MAGYARÓ (2)
MAGYARÓS. tájdivatos kiejtések. l. MOGYORÓ, MOGYORÓS.

*MAGYARÓD
falu Szala, Balaton~,falu Szala, puszta Somogy m.; helyr. Magyaród-ra, ~on, ~ról.

*MAGYARÓKEREKE
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Kereké-re, ~n, ~ről.

*MAGYARORSZÁG
(magyar-ország) ösz. fn. Szoros ért. azon földterület, mely a Duna és a Tisza, mint két fő folyó által hasítva, Galiczia, Szilézia, Morvaország, Austria, Stájer, Horvát-, Szlavonország, Szerbia és Erdély közt fekszik. Azonban régente ez egy értelmü vala a ,Magyarbirodalom' szóval, pl. Báthori István lengyel király egyik levelében (1578. év körül): "Ha békességnek kell lenni, nem vagyok idegen azféle békességtől, melybe nemcsak Sléziának, Csehországnak, Lengyelországnak, hanem az teljes kereszténységnek (erdélyiesen, nem: keresztyénségnek), a többi között az nyomorúlt Magyarországnak javát és előmenetét ismerjük" (kétségen kivül a többi részt s Erdélyt is oda értette).

*MAGYARORSZÁGI
(magyar-országi) ösz. mn. Magyarországból való, ott termett, készült, arra vonatkozó stb. Magyarországi borok, gabona, gyapjú.

*MAGYAROS
(magyar-os) mn. tt. magyaros-t v. ~at, tb. ~ak. Olyan, mint a magyaroknál szokás, magyar módra mutató. Magyaros viselet, életmód. Magyaros lószerszám. Általán mondjuk oly tulajdonságról, mely különösen a magyarnak sajátja, s melyet midőn más népben látunk, a magyar jut eszünkbe.

*MAGYARÓS
erdélyi falu Doboka m. Sepsi, Maros, Udvarhely székben és Brassó vidékében; helyr. Magyarós-ra, ~on, ~ról.

*MAGYARÓSÁG
erdélyi falu Torda m.; helyr. Magyaróság-ra, ~on, ~ról.

*MAGYAROSAN
(magyar-os-an) ih. Magyarok módja, szokása, divata, kiejtése szerént. Magyar szájból német szó is magyarosan esik. (Km.). A nép nyelvén néha am. büszkén, nyalkán, vitézül, bátran, általán oly tulajdonságokkal, melyeket a nép mintegy kizárólag a magyarnak tulajdonít.

*MAGYARÓSD
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Magyarósd-ra, ~on, ~ról.

*MAGYAROSÍT, MAGYAROSIT
(magyar-os-ít) áth. m. magyarosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Magyar tulajdonságuvá, szokásuvá tesz, magyarosra változtat, idegenből magyart képez, más nyelvből magyarra tesz által valamit. Nevét, viseletét magyarosítani. A bevándorlott gyarmatosokat magyarosítani.

*MAGYAROSÍTÁS, MAGYAROSITÁS
(magyar-os-ít-ás) fn. tt. magyarosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit magyarosítunk. V. ö. MAGYAROSÍT.

*MAGYAROSODÁS
(magyar-os-od-ás) fn. tt. magyarosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nemzeti, vagy népies átalakulás, midőn valamely idegen eredetű személy vagy nép a magyar nyelvet, és szokásokat sajátjává teszi.

*MAGYAROSODIK
(magyar-os-od-ik) k. m. magyarosodtam, ~tál, ~ott. Idegen tulajdonságait, nemzeti szokásait letevén helyettök a magyarok közt divatozókat veszi föl. Különösen am. a magyar nyelvnek megtanulása és beszélése által a magyar népnek tagjává leszen. Megmagyarosodik, roszul volna: elmagyarosodik, v. ö. EL (2). Hazánkban már sok tót, német helységek megmagyarosodtak, (de sok magyar el is tótosodott).

*MAGYAR-ÓVÁR
mváros Mosony m.; helyr. ~Óvár-ra, ~on, ~ról.

*MAGYARPATAK
falu Kraszna m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*MAGYARSÁG
(magyar-ság) fn. tt. magyarságot, harm. szr. ~a. 1) A magyar nemzet öszvesen véve, vagy bizonyos számu magyarok mennyisége, sokasága. A magyarság számát több mint öt millió lélékre teszik. E városban a magyarság száma nagyobb, mint a németségé. 2) Tulajdonság, mely szerént valaki a magyarok közé tartozik, különösen, magyar származat, magyar nyelv. 3) Nyelvbeli sajátságra vonatkozólag a magyar nyelvnek azon minősége, mely az eléadást jellemzi. Régi, újabbkori magyarsággal írt oklevelek, könyvek. Tiszta, szabatos, hibátlan magyarsággal beszélni. Dunán túli, erdélyies, tiszai, tájdivatos magyarság. 4) A régieknél magyarázat, értelem is, pl. a Nádor-codexben: "Babylon magyarsága gyalázat" azaz Babylon szó értelme, jelentése. (Toldy F.)

*MAGYARTALAN
(magyar-talan) mn. tt. magyartalan-t, tb. ~ok. Különösen a beszédre vagy irályra vitetve: nem magyaros, a magyar nyelv természetével, sajátságával nem egyező. Határozóként nem magyarosan, magyartalanul.

*MAGYARTALANSÁG
(magyar-talan-ság) fn. tt. magyartalanságot. Nem magyaros szerkezet a beszédben vagy irályban.

*MAGYARTALANUL
(magyar-talan-ul) ih. Magyartalan módon, nem magyarosan. V. ö. MAGYARTALAN.

*MAGYAR TÁNCZ
Jellemtáncz, mely a magyar népnek sajátja. Nevezetesebb fajai: lassu-lejtő, jelleme komoly méltóság; ilyennel kezdik a lakodalmi mulatságot a korosabb násznagyok, örömapák, és örömanyák; palotás, nemesebb tartásu, urias lejtésü, innepélyesen lassu; toborzó, jelleme büszke, rátartós, hegyke, nyalka, vitézies; a toborzó majd lejtős és lassu, majd ugrós, és sebesebb, majd tomboló, tapsoló; csárdás, jelleme szabad, féktelen, széleskedvü, majd hegyezve aprózó, bokázó, majd topogó, riszáló, majd ideoda forgó stb. Hajdan divatozott a hajdu táncz, melyet a tábori vitézek fegyveresen lejtettek.
"A magyar egy Pindár, valamerre ragadja negéde,
Lelkesedett tüzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemre felolvad epedve,
S búja hevét kényes mozdulatokba szövi.
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki tánczra,
(Megveti a lyánykát a diadalmi dagály).
S rengeti a földet; Kinizsit látsz véres ajakkal
A testhalmok közt ugrani hőseivel.
Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,
Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.
Ember az, aki magyar tánczhoz jól terme; örüljön!
Férfi erő s lelkes szikra feszíti erét."
Berzsenyi "A tánczok" czímü költeményben.
A lejtés különféle módjai a vidékek népszokása szerint: kállai kettős, győries buktató, palócos ódó (oldal) táncz, stb. V. ö. KANÁSZTÁNCZ.

*MAGYARUL
(magyar-ul) ih. Magyar nyelven, magyar szókkal. Magyarul beszélni, szónokolni, tanítani, értelmezni, írni, fogalmazni.
"Most jöttem Aradrul,
Nem tudok magyarul."
Népd.
"Azt kérdezik az ott lévők tréfábul,
Ha tudnak-e túl a Tiszán magyarul?"
Népd.
Némelykor odagondoltatnak e szók: érteni, beszélni, pl. Magyarul tanul. Néha am. magyarán, kereken, világosan szólva. "Nem tartjuk sok beszéddel, hanem kerek szóval, magyarul mondjuk, hogy szemlátomást hamisat mond." (Pázmán Kal.. 420. l.).

*MAGYARVÍZ
(magyar-víz) ösz. fn. Rozmaringvirágból készített szeszes víz, melyről azt tartják, hogy a gutaütés ellen jó. Nevét onnan kapta, mert hagyomány szerént Erzsébet magyar királyné találta volna föl.

*MAH v. MÁH
elvont gyök, melyből mahol v. máhol ige származik. Azonos ,mohó' szónak moh gyökével. Minthogy máholni am. teli pofával enni, a mah, máh gyök rokon általán azon szókkal, melyek szájtátást, vagy szájtátó állapotot jelentenek, mint a mám-mám, mámor, málé (száju), mámmog stb.

*MAHAGON
idegen eredetü fn. tt. mahagon-t, tb. ~ok. A nyugotindiai szigeteken és Dél-Amérikában termő barna veres és igen kemény fa. Nevét (némely más európai nyelvekben is) alkalmasint valamely amerikai nyelvből vette át.

*MAHAGONI
fn. tt. mahagonit. l. MAHAGON.

*MAHÓ, MAHÓN stb.
l. MOHÓ, MOHÓN stb.

*MAHOL v. MÁHOL
(mah- v. máh-ol) önh. m. maholt v. máholt. Teli tömött pofával (vagyis mohón) eszik. (Simay Kristóf)

*MAHOLA
(mah-ol-a v. moh-ol-a) fn. tt. maholát. Növényfaj a Zilizek neméből, melynek egyik kitünő jellege, hogy egészen fehér molyhos, s innen kapta nevét, mintha mohola volna, azaz moholó, mohosodó. (Althea officinalis) Máskép: maholazilíz és köznyelven fehér málva, ziliz, mázola.

*MAHOLÁNY
falu Bars m.; helyr. Maholányba, ~ban, ~ból.

*MAHOLNAP
(ma-holnap) ösz. időhatárzó. Legközelebbi időben, ma vagy holnap. Maholnap beköszönt a tél. Szélesb ért. nem sok idő múlva. Maholnap hatvan éves leszek.
"Ha meghalok, meghalok,
Eltemetnek a papok;
De megbocsásson a pap
Nem lössz a még mahónap."
Székely népvers. (Kriza J. gyüjt.).

*MAHOMEDÁN
idegen eredetü fő és mn. tt. mahomedán-t, tb. ~ok. Mahomedhitü, máskép: izlamhitü v. vallásu. Mahomed v. Mohamed, leghelyesebben Muhamed volt neve ezen vallás alkotójának s arab eredetéhez képest szó szerint azt teszi: magasztalt, dicsőített, hamida (magasztal) arab szótól.

*MÁHOMFA
falu Szala m.; helyr. ~fára, ~n, ~ról.

*MAHÓNI
tt. mahonit. l. MAHAGON.

*MAI
tájdivatosan: MÁI, (ma-i) mn. tt. mai-t, tb. ~ak. Szélesb ért. mostani jelen időszakban, ezen ujabb korban levő. Mai világ, mai idő, mai kor, mai napság, (mind főnévi mind határozói értelemben, az utóbbi esetben ,mai korban' helyett). Ellentéte múlt, hajdani, régi. Szorosb ért. mondják azon napról, mely jelennen foly. Mai napra várom barátomat. Mai napságtól fogva. A mai szentséges nap (némi dagályosságot negédlő szólásmód). Terjedelmes szokással megnyujtva: mái; s noha rendszerént az i képző előtt a törzsök hangzó meg nem nyúlik, pl. haza-i, budai, dunai, tiszai, megyei, stb. mindazáltal ma fa ha rövid szócskákat hangzatosság végett szokás megnyujtani, pl. fáiz, fáizás, hái-bái, de ez utolsó, midőn összetétetik, már rövid: néhai, valahai stb.

*MAIS
falu Baranya m.; helyr. Mais-ra, ~on, ~ról.

*MAISKOMÉDIA
puszta Baranya m.; helyr. ~komédiá-ra, ~n, ~ról.

*MAJ (1)
elvont gyök, mely a majom majszog és majszol v. majzol származékokban a szájnak tátogatását jelenti, s rokon a szintén tátogatást, ásitozást jelentő málé, mamlasz, mámmám, mámmog, máhol szók gyökeivel. Ide tartoznak a rágicsáló mókus, mohó, muma szók is.

*MAJ (2)
l. MAJD.

*MÁJ
fn. tt. máj-at, harm. szr. ~a, kicsiny. májacska. A gerinczes állatok különösen ember egyik belső része. Nevezetesen, mely az embernek jobb felül levő alsó bordája alatt, a felső has tája felé hajolva fekszik, sötétvörös szinü, fölül domború, alatt pedig kevessé behorpadt és egyenetlen. Főrendeltetése, epét készíteni, és elválasztani. (Hepar). A májnak domború magas alakja gyaníttatja, hogy nevét e tulajdonságától kapta, miszerént gyöke má v. ma rokon a mag, mogy szókkal; elemezve ma-ó, ma-a, má, máj, mint sza-ó, sza-a, szá, száj, taó, taa, tá, táj, a ta gyöktől; s mint báj a bá, éj az é gyöktől. A német nyelv is a Leber szóval a domborúság, magasodás alapfogalmát kapcsolta együvé, midőn a határköveket Leber v. Leberstein névvel neveztette el. V. ö. MÁL fn. Finn nyelven: maksa. A máj mint epekészítő belrész a kedélyre nagy befolyással van, innen a mondás: Nem fér a májához, am. nem szívelheti. Csibe mája, lúd mája. Dunán túl néhutt a birtokragos ,mája' helyett hibásan mondják: májája, mi abból származik, minthogy nálok némely egytagu szók az alanyesetben is toldalékhangzót kapnak, ilyenek mája, méhe stb.

*MÁJA
erdélyi falu Maros székben; helyr. Májá-ra, ~n, ~ról.

*MÁJALÓ
(máj-al-ó) fn. tt. májaló-t. Molnár A. szerént am. születésnapi lakoma. Nevét talán onnan kapta, hogy a lakomának lényegéhez tartozott májjal, pl. lúdmájjal kinálni a vendégeket: vagy hogy a máj mintegy életszerve a jó kedélynek.

*MÁJAS
(máj-as) mn. tt. májas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek nagy mája, vagy miben máj van. Májas Lúd. Májas gombócz, táska. Májas hurka. 2) Olyan feldudorodott mint a máj. Májas ajku am. nagy ajakú. (Szabó D.). 3) l. MÁJOS.

*MÁJBAJ
(máj-baj) ösz. fn. Bántalom, kór állapot, melyben a máj szenved. Májbaj elleni szerek, fürdők, ásványvizek.

*MÁJBARNA
(máj-barna) ösz. mn. Olyanféle barnaszínü, milyen az ember vagy négylábu emlősök mája.

*MÁJBELI
(máj-beli) ösz. mn. Májban létező. Májbeli bántalom.

*MAJCZ
fn. tt. majcz-ot, harm. szr. ~a. Kantárnak drágább szerből készült szára. (Szabó D.).
"A lovok sem visel együgyü fékeket,
Hanem szkófiomos majczból mívelteket."
Gyöngyösi István.
De jelent más valamely tartó szíjat is.
"Kétszeres lódingot emelnek vállokon,
Amelyek függenek karmazsin majczokon."
Ugyanannál.
Talán a görög-latin tomex v. tomice szóból módosult.

*MAJD
tájdivatosan: MAJT, (ma-id, vagyis ma-időn, hangzói egyezmény által: majdan) ih. 1) Közellevő, mostani időben, nem sokára, mindjárt. Majd meglátom, mi lesz belőle. Majd elválik, hány zsákkal telik. (Km.). Majd kapsz. 2) Csaknem, kevés hija. Majd meghalok éhvel. A sikos uton majd elestem. Használják gúnyos tagadásul is. Majd bizony. Alapfogalom e szóban az időnek közelsége, melyben valami történik, vagy történni készül. Egyik alkotó része ma, a másik pedig az idő gyöke id, öszvetéve ma-id, majd, vagyis megrövidülve ma-időn szókból, s jelentése: hamar időben (V. ö. MA), tehát nem sokára, legott. Majd - majd azon egy mondatban am. most, vagy hol. Majd itt, majd amott (v. most itt, majd amott), am. hol itt, hol amott (bald hier, bald dort). Mind értelemben, mind hangokban egyezik ugyan a német bald szóval, azonban ,majd' teljesen: ,majdan' kétségen kivül magyar eredetü. T. i. ,majdan', képzésre hasonló a ,hajdan' szóhoz, mely mult időre vonatkozik, s melynek alkotó részei: a határozatlan, és különösebben régi időt jelentő ha, (mint néha, soha, valaha; hái-bár) és időn, tehát: ha-időn, melyből lett hangzóegyezmény utján: hajdan. Így ,majdan' elsőben maidőn, (,majdan'-ból pedig kurtítás által lön majd; némely tájszólásban: maj); hasonló öszvetétel midőn is, ebből: mi-időn; hanem itt a ,mi'-ben levő i szintén magas levén, a hangzói egyezmény az utóbbi szót épen hagyta. Hangzói egyezmény törvénye, hogy nemcsak ragozáskor és képzéskor, de némely öszvetételekben is nyelvünk természete szerént, a vékonyhangu időn a vastaghangu ma és ha szókhoz alkalmazkodik; mi néha megfordítva is áll, pl. ünnep = üdnap, üdvnap; t. i. amabban a ,nap' szó is vékonyhangu lett.

*MAJDAN
(ma-id-an v. ma-időn) ih. l. MAJD.

*MAJDÁN
faluk Torontál és Krassó m.; helyr. Majdán-ba, ~ban, ~ból.

*MAJDANI
(ma-időni) mn. tt. majdani-t, tb. ~ak. Nem sokára jövendő, legközelebbi.

*MAJDÁNKA
falu Marmaros m.; helyr. Majdánká-ra, ~n, ~ról.

*MAJDANSÁG
(ma-időnség) ösz. fn. Legközelebbi idő. Néha a ,ság' csak határozói (s némileg bővitő) toldalékrag, mint mostanság, mai napság szókban is: és csak ,majdan' helyett áll.

*MAJDNEM
(majd-nem) ösz. ih. Kevés hiával; alighogy nem; közel hogy; csaknem. Majdnem megsülyedtünk. Majdnem halál fia lettem. Máskép: majdugyan.

*MAJDUGYAN
(majd-ugyan) ösz. ih. Szabó D. szerént am. csaknem, majdnem.

*MÁJFÉRĚG
(máj-férég) ösz. fn. Hosszu és lapos gilisztafaj, mely különösen az állatok májában lakik. Máskép: májgiliszta.

*MÁJFOLT
(máj-folt) ösz. fn. Májszinü barnás foltok, melyek a májbetegségben szenvedő emberek bőrén, nevezetesen a homlokon, arczon és mellen látszanak.

*MÁJFOLYÁS
(máj-folyás) ösz. fn. Májdugulásból eredő hasfolyás, midőn vér, különféle szinü tisztátalan vegyülékekkel együtt, de erőködés nélkül, megy el a betegtől.

*MÁJFŰ
(máj-fű) ösz. fn. A sokhímesek seregéből, és ötanyások rendéből való növénynem; csészéje három, ritkán négy levelü, bokrétája hat szirmu, magva sok és kopasz. (Hepatica). A köznép néhol e nevet a tavi v. gyönyörü boglárpót (Parnassia palustris), máshol pedig a szagos müge (asperula odorata) helyett is használja; az utóbbi esetben csillagos májfű-nek nevezvén.

*MÁJGILISZTA
(máj-giliszta) ösz. fn. Lásd MÁJFÉRĚG.

*MÁJGOMBÓCZ
(máj-gombócz) ösz. fn. Némely állatok, nevezetesen szarvasmarha összevagdalt májából csinált gombóczétek.

*MÁJGYULADÁS
(máj-gyuladás) ösz. fn. l. MÁJLOB.

*MÁJHAL
(máj-hal) ösz. fn. Sziklák közt lakó tengeri halnem, melynek teste májszinü. (Labrus hepatus).

*MAJK
puszta Komárom m.; helyr. Majk-ra, ~on, ~ról.

*MAJKOL
(maj-k-ol) l. MAMUSZKOL.

*MÁJKÓR
(máj-kór) ösz. fn. A májnak beteg állapota. Használtatik melléknevül is, s am. májbetegségben szenvedő.

*MÁJKŐ
(máj-kő) ösz. fn. Ásványtanban am. gyulékony részekből és gáliczsavból álló mészkő, melynek kénmáj szaga van.

*MAJLAND
l. MILÁNO.

*MAJLÁTH
puszta Csanád m.; helyr. Majláthra, ~on, ~ról.

*MAJLÁTHFALVA
falu Temes m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MÁJLOB
(máj-lob) ösz. fn. A májnak azon kórállapota, mely a kórtanban lobnak neveztetik. V. ö. LOB.

*MÁJMOH
(máj-moh) ösz. fn. Széles ért. azon mohok osztálya, melyeknek tőkocsányaik nincsenek, s jobbára nagy és laposan fekvő levelűek. (Musci hepatici). Szorosb ért. azon mohok neme, melyek nedves és árnyékos helyeken nőnek, termésök paizs- vagy csillagforma, kocsányos, és magvaik az alsó lapon vannak, Máskép; csillagaly. (Marchantia.)

*MAJMOL
(maj-om-ol) áth. m. majmol-t. Valamit, vagy valakit majmok módja szerént utánoz. Mondják általán oly emberekről, kik önállósággal, s eredetiséggel nem birván tetteikben másokat követnek, különösen, kik a dolgok külsejét utánozzák.

*MAJMOLÁS
(maj-om-ol-ás) fn. tt. majmolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az utánzásnak azon neme, midőn valaki azt majom módjára teszi. V. ö. MAJMOL.

*MAJMOLGAT
(maj-om-ol-og-at) áth. m. majmolgattam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy ismételve majmol.

*MAJMOLÓ
(maj-om-ol-ó) mn. tt. majmoló-t. Aki másokat, s azoknak tetteit majom módjára utánozza.

*MAJMOZ
(maj-om-oz) áth. m. majmoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. MAJMOL.

*MAJMOZÁS
(maj-om-oz-ás) fn. l. MAJMOLÁS.

*MAJNA
fn. tt. majnát. Németországnak egyik nevezetesebb folyóvize, latinul: Moenus, németül: Main v. Mayn. Magyarított alakjára nézve olyan mint Rajna, Szajna.

*MAJOM
(maj-om, törökül: majmun, Vámbéry szerént majun is) fn. tt. maj-mot, harm. szr. majm-a. Négylábu, vagy mint némely természetleírók mondják, négykezü emlős állat, melynek hatvannál több faja van. A majom testalkotásra nézve minden egyéb állatok között leginkább hasonlít az emberhez. Legnagyobb faja az orang utáng, azaz vad ember (malaji nyelven orang am. ember és utan am. vadon) mely Borneo szigetén lakik, a rendkivüli ereje és ügyessége miatt nehéz megfogni. A majmok némely fajai farkatlanok, némelyek farkasak. A majomnak is szép a maga fia. Szereti, mint majom a fiát, (Km.).
A majom latinul Simia, valószinüleg a simus (lapított, sima) szótól, minthogy feltünő tulajdonsága a lapított, sima orr ("dicuntur autem simiae a naribus simis hoc est depressis." Fabri Thesaurus); de lehet a ,similis' ,simulo' szókkal azonegy gyökü is. Németül: Affe, mely rokon gyökünek látszik a mást, ismétlést és utánzást jelentő aber és after szókkal, mintha a német utánzó tulajdonságáról nevezte volna el, mely ez állatban igen jellemzetes; vagy talán fogalmi viszonyban áll a szájtátást jelentő gaffen (régi felső német chapfen) igével, mert a majom igen szereti száját vonogatni és nyitogatni. Úgy látszik, a magyar ezen tulajdonságot vette tekintetbe a majom elnevezésénél, mert gyöke egy a rágicsálást, szájmozgatást jelentő majzol és máhol igék mah gyökével, minél fogva majom annyi volna, mint mahó (máskép mohó), mahov, mahom, majom, azaz maholó, majzoló állat. E tulajdonságra nézve rokon hozzá mókus (= mohós) melynek hasonlóan mindig jár a szája, mintha mohón rágicsálna. A ma v. mah gyök mint szájtátást jelentő, a magyar mamlasz, mámmog, mámmám, mohó stb. szókon kivül megvan a latin mando, manduco, az olasz mangiare, a német Maul, Schmausz stb. szókban. A Maulaffe egyenesen ezen állatnak szájnyitogató szokására mutat. A magyar is mondja Úgy néz, mint a majom. Példabeszédben, aki másokat minden ész nélkül, mintegy gépileg szokott utánozni, majomnak nevezik, minthogy a majom minden állatok között az utánzásra leghajlandóbb.

*MAJOMARCZ
(majom-arcz) lásd: MAJOMKÉP.

*MAJOMARCZU
(majom-arczu) lásd: MAJOMKÉPÜ.

*MAJOMKÉP
(majom-kép) ösz. fn. Utálatosan eltorzított kép, mint a majomé, és ilyen képü ember.

*MAJOMKÉPÜ
(majom-képü) ösz. mn. Kinek oly eltozzított, utálatos képe van, mint a majomnak.

*MAJOMKŐ
(majom-kő) ösz. fn. Kő, mely némely természetleírók szerént a páviánféle majom gyomrában terem.

*MAJOMORR
(majom-orr) ösz. fn. Benyomott lapos orr, milyen a majomé.

*MAJOMSZERETET
(majom-szeretet) ösz. fn. A szülői szeretetnek tulságos neme, mely a majomban, mint mondják, oly nagy szokott lenni, hogy fiát ölelgetésével meg is fojtja. Innen a közmondás: Szereti, mint majom a fiát.

*MAJOMTRÉFA
(majom-tréfa) ösz. fn. Mindenféle bohós arcztorzitások, ugrándozások, rángatódzások stb. milyeket a majmok vagy maguktól, vagy vezetőik által ösztönözve tesznek.

*MAJOR (1)
fn. tt. major-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Mezei gazdasághoz tartozó épületek, a hozzájok tartozó udvarral, szérüvel, kerttel. Különösen ilynemü épületek a pusztákon, vagy a városokon, helységeken kivül, pl. Győrnek azon külső városát, hol leginkább ily gazdasági épületek vannak, majoroknak nevezik. E szót valószinüleg a német Meierból kölcsönöztük. Az alföldön most is inkább tanya és szállás divatozik. Hajdan fol (= falu) volt, mert a régi bibliában a villicus folnagy, és villicari folnagykodni. Ugyan a német Meier után a major jelentett majoros gazdát is, honnan majorkodni am. majoros gazdának lenni. Erre mutat a Major családnév is, valamint e közmondás: Jó volna a róka majornénak.

*MAJOR (2)
a latin major szótól, honnan a franczia major, német Majoor stb. l. ŐRNAGY.

*MAJOR (3)
több puszták és faluk neve más előnevekkel együtt pl. Barát~, Pál~, Uj-major stb. helyr. Major-ba, ~ban, ~ból.

*MAJORÁNNA
fn. tt. majoránnát. A murvapikkek neméhez tartozó növényfaj; murvái tömöttek, tojásdadak, rendszerént hármasak egy kocsányon, levelei nyelesek, tompák. (Origanum majorana.) Polyváját konyhai füszerül használják. Azt tartják, hogy a görög-latin amáracus és amáracum szók után módosult a közép-latin majoraca s azután pl. az olaszban majorána.

*MAJORÁNNAPOLYVA
(majoránna-polyva) ösz. fn. Polyva az öszvezúzott majoránna bugájából; szakácsok, hentesek fűszere.

*MAJORÁNNÁS
(majoránna-as) mn. tt. majoránnás-t, tb. ~ak. Majoránnával bővelkedő, fűszerezett, készített. Majoránnás kerti ágy. Majoránnás hurka. Továbbá aki ily fűszerrel kereskedik. Majoránnás szatócs.

*MAJORBELI
(major-beli) ösz. m. Majorban lakó; majorhoz tartozó; majorban létező, nőtt. Majorbeli cselédek, lovak, tehenek.

*MAJORFALVA
falu Zólyom m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MAJORHÁZ
puszta Pozsony m.; hely. ~ház-ra, ~on, ~ról.

*MAJORKOCSIS
(major-kocsis) ösz. fn. Majorbeli munkákra használt kocsis; konyhakocsis.

*MAJORKODÁS
(major-kod-ás) fn. tt. majorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mezei gazdaság üzése, gyakorlása valamely majorban.

*MAJORKODIK
(major-kod-ik) k. m. majorkodtam, ~tál, ~ott. Mezei vagy baromtenyésztési gazdaságot, majorosságot űz. V. ö. MAJOR; MAJOROS.

*MAJORLÁS
fn. tt. majorlás-t, tb. ~ok. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. kőfalazás. Hihetőleg Mauer után.

*MAJORÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Majorócz-ra, ~orv ~ról.

*MAJOROL
áth. m. majorolt. A kapnikbányai szójárásban am. kőfalaz. V. ö. MAJORLÁS.

*MAJOROS
(major-os) fn. tt. majoros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kinek majorja van, s abban gazdálkodik. 2) A majorbeli cselédekre felügyelő gazda, s ennek felesége, majorosné különbözik a majorosnőtől. A régi bibliában: folnagy, Káldinál: sáfár.

*MAJOROSSÁG
(major-os-ság) fn. tt. majorosságot, harm. szr. ~a. Majorosi kötelesség, vagy tisztség. Régiesen: folnagyság. Káldinál: sáfárság.

*MAJORSÁG
(major-ság) fn. tt. majorság-ot, harm. szr. ~a. 1) A majorhoz tartozó épületek, vagy több majorok öszvege. A juhokat a majorság körül legeltetni. A majorságot fallal, sövénynyel, árokkal bekeríteni. 2) A majorban tenyésző szárnyasállatok, baromfiak. A majorságot behordani az urasági konyhára. A róka nagy pusztítást tett a majorságban. 3) Az urbéri rendszerben kizárólagos saját földbirtok, mint ellentéte az urbéri földbirtoknak. 4) lásd: ŐRNAGYSÁG.

*MAJORSÁGI
(major-ság-i) mn. tt. majorsági-t, tb. ~ak. Majorsághoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Majorsági cselédek, szerszámok, épületek. Majorsági vonómarhák, baromfiak.

*MAJORTELEK
(major-telek) ösz. fn. Nemesi szabad telek, mely az urbéri rendszer alatt az illető birtokosnak kizáró tulajdona volt. Szélesb ért. bizonyos majorhoz, vagyis tanyához tartozó telek.

*MAJOS
falu Tolna m. erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Majos-ra, ~on, ~ról.

*MÁJOS (1)
(máj-os) fn. tt. májos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. MÁJAS. 2) Hurka, mely apróra vagdalt, és fűszerezett disznómájjal van megtöltve. Vág mellett: május. A vastagfélének neve tüttös v. tüttüs (= tüdős).

*MÁJOS (2)
erdélyi falu Torda m.; helyr. Májos-ra, ~on, ~ról.

*MAJOSHÁZA
falu Pest m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MÁJPOROND
(máj-porond) ösz. fn. Lásd MÁJKŐ.

*MAJSA
mváros a Kis-Kunságban, puszta Tolna m.; helyr. Majsá-ra, ~n, ~ról.

*MÁJSÁRGA
(máj-sárga) ösz. mn. Olyan sárgaszinü, mint némely állatoknak nevezetesen a lúdnak mája.

*MÁJSORVADÁLY
MÁJSORVADÁS; (májsorvadály v. ~sorvadás) l. MÁJVÉSZ.

*MAJSZI
(maj-sz-i) l. MASZUTA.

*MÁJSZÍN
(máj-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín, milyen a májé. Ez ugyan nem minden állatoknál egyforma, hanem rendesen a négylábuaké értetik, mely barnás vörös szokott lenni. A lúd mája inkább sárgára hajlik, ha kivált kövér.

*MÁJSZINŰ
(máj-szinű) ösz. mn. Aminek olyan szine van, milyen a májé. V. ö. MÁJSZÍN.

*MAJSZOG
(maj-sz-og v. maj-oz-og) önh. m. majszog-tam, ~tál, ~ott. L. MAMUSZKOL.

*MAJSZOL
(maj-oz-ol v. mah-oz-ol) önh. m. majszol-t. Valamit rágicsál. Dunán túli tájszó. Mondják különösen apróbb rágicsáló állatokról, pl. egérről, mókusról.
"A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol."
Családi kör (Arany Jánostól).
Rokon mahol v. máhol igével, valamint mohó, mohóság szókkal, melyek szintén evésre vonatkoznak. Gyökeleme: mah, melynek legközelebbi alapfogalma a szájnyitogatás, tátogatás, mely megvan a mamlasz, mámmog, mámor, mohó, s hangváltozattal a bamba, bacsa, bámul stb. szókban.

*MAJSZOLÁS
(maj-oz-ol-ás v. mah-oz-ol-ás) fn. tt. majszolást, tb. ~ok. Rágicsálás. V. ö. MAJSZOL.

*MAJT
tájdivatos, e helyett: majd; l. ezt; néha toldalékhanggal is: majtég mint ,ittenég'.

*MAJTÉNY
falu Pozsony, KIS~, NAGY~, faluk Szatmár m.; helyr. Majtény-ba, ~ban, ~ból.

*MAJTIS
falu Szatmár m.; helyr. Majtis-ra, ~on, ~ról.

*MÁJUS (1)
fn. tt. május-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A polgári évben sor szerént az ötödik hó, mely harminczegy napból áll. Régi magyarosan pünkösd hava, minthogy a pünkösd legtöbbször ezen hóra esik. Újabb divattal: tavaszutó, ötödhó.

*MÁJUS (2)
(máj-hus vagy csak máj-os vagy máj-as) fn. tt. május-t, tb. ~ok. Vágmelléki és nagybányai tájejtéssel am. májos v. májashurka; mint, tüttüs am. tüdős (hurka).

*MÁJVÉSZ
(máj-vész) ösz. fn. Betegség, midőn az állati, különösen emberi máj sorvadó állapotban szenved.

*MÁJVÉSZES
(máj-vészes) ösz. fn. Mondjuk állatról, nevezetesen emberről, midőn mája sorvad.

*MAJZOL
l. MAJSZOL.

*MAK
1) hangszó, melyből makog, makogás erednek. 2) Elvont gyök Makád, Maklár, Makó, Makócz, Makód, Maksa helynevekben. 3) Valószinüleg átalakult vak v. bak a makacs és makrancz származékokban. l. MAKACS alatt. 4) A makk főnév egyszerű alakban.

*MÁK (1)
hangszó, különösen a siró nyúl hangja, honnan: mákog. Eléfordúlnak a szanszkritban vács, és a latinban vagio szinte mint hangszók.

*MÁK (2)
fn. tt. mák-ot, harm. szr. ~ja. Növénynem a sokhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje két levelü, nyiláskor leesik, bokrétája négy szirmu, bibéje nagy, kerek, száratlan, tokja egy rekeszü. (Papaver). Fajai között nevezetesek: pipacs, v. pipacs-mák (Papaver Rhoeas) melynek virága szép veres, tokja gömbölyű; kerti mák (P. somniferum), melynek virága rendesen veres, de sokféle szinekkel játszik. Mákot törni, tréfásan am. lötyögve, alfelével a ló hátát veregetve nyargalni. Midőn valamely társas körben mindnyájan elhallgatnak, azt szokták mondani: Jó volna mákot vetni. E szóval egyezik a régi felső német mago, maho, bajorul ma is: Magen, Mahen, tót mak, hellen mhkwn; közel áll hozzá a közönséges német Mohn. A latin papaver a papilla, papula, pappus szókkal látszik fogalmi rokonságban lenni, melyek valaminek gombját, búbját jelentik, miszerént a latin papaver e növénynek gombforma gyümölcstokját fejezné ki. A magyar mák legközelebbi hangrokonságban áll a mag, mog, mogy, és makk szókkal, melyek szintén gombosat, gömbölyűt jelentenek. A latin ,papaver' gyökéhez hasonló a kicsinyített alaku pipacs, mely ismét a pimpó, bimbó, píp, bibe szókkal rokon. Ide tartoznak a szintén csomós gömbölyűt jelentők: púp, búb, bób.

*MÁK (3)
a székelyeknél összevontan, ebből másik, bővebben mápó ebből: másik apó; így mányi, am. másik anyó. (Kriza J.). Az utóbbi (Gyarmathy szerént): mákó.

*MAKACS
(mak-acs) mn. tt. makacs-ot. Mondjuk emberről, és más állatok közöl leginkább lóról, midőn megköti magát, midőn ellenszegül, akaratoskodik, nyakaskodik, fejeskedik. Értelemre, valamint hangra rokon hozzá, sőt ugyanazon gyökből ered: makrancz, s a székelyes makúj, továbbá a vakmerő és néhutt fordítva makverő. Sok helyütt a makacs és csökönyös lóról azt mondják, megbikacsolja magát, máskép tájdivatosan: bakacsol. E jelentéseknél fogva a makacs gyöke vagy az átalakult vak, melyből lett vak-merő, tehát mintegy vakacs, vakas, azaz a mozdúlni nem akaró vak lóhoz hasonló; vagy hihetőbben eredetileg am. bakacs, a ,bak' gyöktől, mivel a baknak különös tulajdonsága az ellenszegülés, öklelődés, és csakugyan a csökönyös emberről mondják is: megbakolja magát (Lőrincz Károly); ugyaninnét származik bakafántos is. Hogy az m, v és b hangok mint szervrokonok egymással fölcseréltetnek, több példa van rá nyelvünkben is, pl. Visegrád Misegrád, vacsora, bacsora, ebéd evéd, vézna mázna, vakog makog, bekeg mekeg, bakcsó máskép vakvarjú stb. Némelyek nyakas szóval azonosítják, m és n (lágyítva ny) szinte rokonok levén. Ismét mások szerént: magacs, mintegy magafejü.

*MAKACSÍT, MAKACSIT
(mak-acs-ít) áth. m. makacsít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Makacscsá, azaz csökönyössé, akaratossá, nyakassá, ellenszegülővé tesz. A gyermeket gyakori ingerkedés által makacsítani.

*MAKACSÍTÁS, MAKACSITÁS
(mik-acs-ít-ás) fn. tt. makacsítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Makacscsá tevés. V. ö. MAKACSÍT.

*MAKACSKODÁS
(mak-acs-kod-ás) fn. tt. makacskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi működés, midőn az ember vagy más állat valaminek vagy valamiben ellenszegül; csökönyösködés, nyakaskodás.

*MAKACSKODIK
(mak-acs-kod-ik) k. m. makacskodtam, ~tál, ~ott. Makacs módon viseli magát, csökönyösködik, nyakaskodik, fejeskedik, durczáskodik.

*MAKACSODÁS
(mak-acs-od-ás) fn. tt. makacsodás-t, tb. ~ok. Makacscsá levés. Az okszerűtlen nevelés makacsodást szűl a gyermekekben.

*MAKACSODIK
(mak-acs-od-ik) k. m. makacsod-tam, ~tál, ~ott. Makacscsá leszen. Meg- v. elmakacsodik.

*MAKACSSÁG
(mak-acs-ság) fn. tt. makacsság-ot, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot vagy tulajdonság, mely másnak daczára, ellenére akaratoskodik. Rokonai: fejesség, nyakasság, durczásság, csökönyösség.

*MAKACSUL
(mak-acs-ul) ih. Makacs módon, azaz saját akaratához, vagy indulatához vakon ragaszkodva, s mások akaratának, tanácsának ellenszegülve. Makacsul megmaradni a hibás vélemény mellett.

*MAKACSÚL
(mak-acs-úl) önh. m. makacsúlt. L. MAKACSOKIK.

*MAKÁD
falu Pest m.; helyr. Makád-ra, ~on, ~ról.

*MAKÁNY
Szatmárvidéki tájejtés. lásd: MOKÁNY.

*MAKARIA
falu Bereg m.; helyr. Makariá-ra, ~n, ~ról.

*MÁKBUGA
(mák-buga) ösz. fn. A mákféle növénynek magtartó buganemű tokja. Szokottabban mákfej.

*MÁKCSIK
l. MÁCSIK.

*MÁKFA
KIS~, NAGY~, faluk Vas m.; helyr. Mákfá-ra, ~n, ~ról.

*MÁKFALVA
erdélyi falu Maros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MÁKFEJ
(mák-fej) ösz. fn. l. MÁKBUGA.

*MAKK (1)
fn. tt. makk-ot, harm. szr. ~ja. Köznyelven a tölgy és bükknemü fák hosszukás gömbölyű, s kemény héju vagy kérgü gyümölcse, mely kivált a sertéseknek kedves eledelök. A sertéseket makkra hajtani, makkon hizlalni. Egészséges, mint a a makk. A magas tölgyfa is csak kis makk volt valaha. (Km.). Éhes disznó makkal álmodik. (Km.). A növénytanban a latin ,nux' értelemben minden olyan termés, melyet kivülről különféle vastagságu kéreg borít, s belül van a gyümölcs bele és széke; ilyen termése van a mogyoró- s diófának is. Átv. ért. a férfi nemzőveszszőnek a makkhoz némileg hasonló gombja. Kártyalapokon makkot ábrázoló festmény, valamint az ily ábrázolattal jegyzett lap. Tökre tököt, makkra makkot. Makknak nevezik a hámistráng valamint általán akármily kötél végén levő hurokforma csomót is. E szó eredetileg nem egyéb, mint a mag mog, magy mogy szók módosulata. Az egy tagu szók végén a g és k hangokat szereti a magyar kettőztetni, mint az agg, lógg, csügg, függ, bükk, czikk szókban. A német Eiche a gömbölyűt jelentő Ei-val látszik eredeti rokonságban lenni. Ily fogalmi és hangrokonság van a latin glans glandula, és globus, glomero stb. szókban.

*MAKK (2)
puszta Komárom m.; helyr. Makkra, ~on, ~ról.

*MAKKALAKÚ
(makk-alakú) ösz. mn. Mi alakjára nézve a makkhoz hasonló, azaz hosszukás gömbölyü.

*MAKKAN
tájdivatos, mukkan helyett; l. ezt. Egyet se makkanj. (Szabó D.).

*MAKKBÉLYEG
(makk-bélyeg) ösz. fn. Bélyeg, melyet néhutt a sertésekre ütnek, mielőtt a makkos erdőbe eresztenék.

*MAKKBÉR
(makk-bér) ösz. fn. Bér, melyet az fizet, ki másnak erdejében makkoltatja sertéseit.

*MAKKDISZNÓ
(makk-disznó) ösz. fn. A kártyajátékban azon lapok között, melyekben úgynevezett makkszemek vannak festve, a legnagyobb ütő. Gúnyneve az igen kövér, busa fejü embernek. Olyan, mint a makkdisznó.

*MAKKFILKÓ
(makk-filkó) ösz. fn. Kártyajátékban azon felső legény v. kolop, melyhez makkszem van festve. Filkó am. felső a tájdivatos fil (= fel) gyöktől, mely él a csalóközi Fil-Istál szóban, (melynek társa Al-Istál).

*MAKKGYÚLADÁS
(makk-gyúladás) ösz. fn. Kóros tüzesség a férfi nemzővesszejének makkjában s illetőleg makktyúján, vagy fitymáján.

*MAKKJOG
(makk jog) ösz. fn. Jog, melynél-fogva valaki bizonyos erdőben makkoltathat. V. ö. MAKKOLTAT.

*MAKKKOLOP
(makk-kolop) ösz. fn. Lásd MAKKFILKÓ, és TÖKKOLOP.

*MAKKOCSKA
(makk-ocs-ka) fn. tt. makkocskát. Kis makk.

*MAKKÓD
puszta Szabolcs m.; helyr. Makkódra, ~on, ~ról.

*MAKKOL
(makk-ol) önh. m. makkol-t. 1) Makkra jár, makkot eszik. Innen ered: makkoltat, azaz makkal etet. Oly viszony létezik köztök, mint a legel és legeltet között. 2) Makkot szed.

*MAKKOLÁS
(makk-ol-ás) fn. tt. makkolás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvő állapot, midőn valamely állat, nevezetesen disznó, makkot eszik, vagy midőn valaki makkot szed.

*MAKKOLTAT
(makk-ol-tat) mivelt. m. makkoltattam, ~tál, ~ott, par. makkoltass. A sertéseket makkal eteti, hizlalja.

*MAKKOLTATÁS
(makk-ol-tat-ás) Fn. tt. makkoltatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Etetés, hizlalás, midőn valaki a sertéseket makkra hajtja.

*MAKKOS
(makk-os) ösz. mn. 1) Makkot termő, makkal bővelkedő. Makkos tölgyfák, erdőség. 2) Makkon hízott. Makkos disznó.

*MAKKPÉNZ
(makk-pénz) ösz. fn. l. MAKKBÉR.

*MAKKRÉCZE
(makk-récze) ösz. fn. Kisebbféle vadrécze faj, szürkés barna és pettyegetett szinü tollakkal. (Anas querquedula). Nevét valószinüleg onnan kapta, mivel egyik fajtájának feje és nyaka, a makkhoz hasonló rozsda szinü.

*MAKKSZŐLŐ
(makk-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, melynek nagy szemei makkhoz hasonló tojásdadok.

*MAKKTERMŐ
(makk-termő) ösz. mn. l. MAKKOS. 1)

*MAKKTYÚ
(makk-tyú) fn. tt. makktyú-t. A férfi nemzővesszejének előbőre, mely a makkot takarja. A tatrosi bibliában fityma.

*MAKKTYÚLOB
(makktyú-lob) ösz. fn. Gyuladásos bántalom a makktyúban. (Phimosis).

*MAKKTYUSZOR
ösz. fn. A férfi nemzőveszszejének kóros állapota, midőn a makktyú megdagad, és fájdalmasan megfeszül.

*MAKLÁR
mváros Heves m. helyr. Maklár-ra, ~ms, ~ról.

*MÁKLÉ
(mák-lé) ösz. fn. l. MÁKONY.

*MÁKMAG
(mák-mag) ösz. fn. A mák nevü növénynek apró szemü, szürkés magva.

*MÁKNEDV
(mák-nedv) ösz. fn. Lásd: MÁKONY.

*MÁKNYI
(mák-nyi) mn. tt. máknyi-t, tb. ~ak. Oly piczin, mint a mákszem. Élünk vele, midőn igen kcsinyt vagy keveset akarunk jelenteni. Egy máknyi kenyerem sincs. Nincs benne egy mákknyi emberség.

*MAKÓ
mváros Csanád m. erdélyi falu Kolos m.; helyr. Makó-n, ~ra, ~ról. Személynév is. Anynyira van, mint Makó Jeruzsálemhez. Szirmay (Hung. in Parabolis). Dugonics Makó nevü keresztes vitézre alkalmazza.

*MÁKÓ
fn. tt. mákó-t. Székely tájszólás szerént összevontan másik anyó szókból, am. nagyanya. V. ö. MÁK (3).

*MAKÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Makócz-ra, ~os, ~ról.

*MAKÓD
erdélyi falu Besztercze vidékében; helyr. Makód-ra, ~on, ~ról.

*MAKOG
(mak-og) önh. m. makog-tam, ~tál, ~ott. Szájtátogatva értelmetlenül, akadozva hangoztat valamit. Máskép: vakog.

*MÁKOG
(mák-og) önh. m. mákog-tam, ~tál, ~ott. Mondják nyúlról, midőn ijedtében vagy kinjában kiabál, pl. ha az agár megragadja. Gyöke, mint tudnivaló, hangszó.

*MAKOGÁS
(mak-og-ás) fn. tt. makogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szóknak akadozva kimondása vakogás, mokogás.

*MÁKOGÁS
(mák-og-ás) fn. tt. mákogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyúlnak fájdalmas kiáltása.

*MÁKOLAJ
(mák-olaj) ösz. fn. A mák magvaiból sajtólt olaj, melyet a festészek szoktak olajfestékül használni.

*MÁKONY
(mák-ony) fn. tt. mákony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mákból kivont tejszinü nedv, különösen, melyet az éretlen mákfejekből nyomnak ki, azután kiszáradni s megsűrűdni hagyják. Sajátnemü tulajdonsága az, hogy kis mértékben véve is mély és tartós álmot okoz. (Opium.) Köz nyelven: álompor.

*MÁKONYKIVONAT
(mákony-kivonat) ösz. fn. Mákony minemüségü kivonata máknövény szemeiből. V. ö. MÁKONY.

*MÁKONYSZER
(mákony-szer) ösz. fn. Mákonyból álló, vagy mákonynyat vegyített szer, gyógyszer, vagy altató, álomital.

*MÁKOS (1)
(mák-os) mn. tt. mákos-t v. ~at, tb. ~ak. Mákkal bővelkedő, mákot termő, mákkal hintett, készitett. Mákos kertek, földek. Mákos kalács, metélt, rétes. Mézes mákos (mácsik). Átv. ért. mákszinű szürke. Mákos szür. Mákos köpönyeg.

*MÁKOS (2)
(mák-os) fn. tt. mákos-t, tb. ~ok. Mákos sütemény, kalács- vagy kürt-alakban.

*MÁKOSSZÜRKE
(mákos-szürke) ösz. mn. Mákszinü szürke. Mákosszürke posztóból való öltöny.

*MÁKOZ
(mák-oz) áth. m. mákoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mákkal tölt, füszerez, behint valamely ételt, nevezetesen tésztás eledelt. Csuszát, rétest, metéltet mákozni.

*MÁKOZÁS
(mák-oz-ás) fn. tt. mákozás-t, tb. ~ok. Mákkal töltés vagy behintés.

*MAKRA
(mak-or-a) mn. tt. makrát. 1) Győr tájékán szőlőfaj neve, mely máskép: matyó, madari. 2) Debreczeni hosszú veres pipa, mely alul szűkebb, fölül tágasabb szokott lenni. 3) A makrancz, makranczos szók törzsöke. Két első jelentésének eredete homályos, hacsak a harmadik értelemben tréfásan nem használtatik,melyre nézve l. MAKACS.

*MAKRANCZ (1)
(mak-or-ancz) fn. tt. makrancz-ot. A kedélynek, akaratnak csökönyös állapota. Innen, makranczos, kinek az ily csökönyösködés tulajdonsága. Értelme és gyökénél fogva rokon hozzá a makacs. Elemezve: bakrancz v. vakrancz. V. ö. MAKACS. Az r valószinüleg átalakult l, mintha volna maklancz a makol v. bakol v. vakol igéből; ide mutat a tájdivatos makuj v. makuly is, mely am. makoló. Így lett a botlik igétől származott botlánkozik-ból botránkozik; így az ökrendezik máskép, nevezetesen Szatmárban: öklendezik.

*MAKRANCZ (2)
falu Abauj m.; helyr. Makrancz-ra, ~on, ~ról.

*MAKRANCZOS
(mak-or-ancz-os) mn. tt. makranczos-t v. ~at, tb. ~ak. Makacs, csökönyös, magafejü, akaratos. Makranczos asszony.

*MAKRANCZOSAN
(mak-or-ancz-os-an) ih. Makranczos módon, makranczos állapotban. Makranczosan megkötni magát.

*MAKRANCZOSKODÁS
(mak-or-ancz-os-kodás) fn. tt. makranczoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Makacskodás, akaratoskodás, nyakaskodás, fejeskedés, csökönyösködés.

*MAKRANCZOSKODIK
(mak-or-ancz-os-kod-ik) k. m. makranczoskod-tam, ~tál, ~ott. Makranczosan viseli magát, makacskodik, nyakaskodik, stb. V. ö. MAKRANCZOS.

*MAKRANCZOSSÁG
(mak-or-ancz-os-ság) fn. tt. makranczosság-ot, harm. szr. ~a. Makacsság, nyakasság, csökönyösség, vagyis a kedélynek, akaratnak magát megkötő tulajdonsága.

*MAKRONCZÁS
Dunán túli tájdivatos szó ,makranczos' helyett; l. ezt.

*MAKSA (1)
férfi kn. l. MIKSA.

*MAKSA (2)
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. Maksá-ra, ~n, ~ról.

*MÁKSZĚM
(mák-szěm) ösz. fn. A mák nevü növénynek egyegy magva. Átv. ért. am. igen kevés, igen kicsiny. Egy mákszemet sem kapsz. Oly apróra törlek, mint a mákszem.

*MÁKSZĚMNYI
(mák-szěmnyi) ösz. mn. Mákszemhez hasonló nagyságu vagy mennyiségü. Átv. ért. a maga nemében igen kicsi, igen kevés. Mákszemnyi labdacsok.

*MÁKSZÖRP
(mák-szörp) ösz. fn. Mákból készített szörp. V. ö. SZÖRP.

*MÁKTOK
(mák-tok) ösz. fn. A máknak feje, vagyis gombforma bőrös magtartója.

*MAKUJ, MAKULY
(mak-ol-ó azaz bak-ol-ó) Székely tájszó, am. makacs, makranczos. V. ö. MAKACS.

*MÁKVERŐ
székely és bodrogközi tájszólás szerint az eredeti vakmerő szónak betüátvetés általi módosulata. Hasonló átvetéssel képződött naspolyá-ból (mespillum) lasponya.

*MÁKVIRÁG
(mák-virág) ösz. fn. A mák nevü növénynek élénk tarka szinezetű virága. Átv. ért. és gúnyosan: gyönyörű mákvirág, kiben igen sok feddeni való van. Olyan átvitt értelmü, mint a szép madár, jó madár.

*MAL
elvont gyök, melyből különböző értelmü származékok erednek. 1) Malacz, melyben az acz képző kicsinyítő jelentéssel látszik birni. Eredeti értelmére nézve, ha alapfogalomul a malacznak futkározó tulajdonságát veszszük (mind m mind l mozgást, haladást is jelentvén), úgy rokon hozzá némi hangváltozattal a paláczol, latinul: palatur, és pálya, pályáz. Ugyan a mozgás, forgás alapfogalma látszik rejleni a malom szóban is. Ide sorozhatók, mint fogalomban és hangban rokonok, a rendetlen mozgást, csavargást jelentő rokon balha v. bolha (pulex, Floh), bolyong, palángol szók. 2) A malász szóban jelent sűrű levet, mocskot, iszapos sárt, melyben közelebbi értelem a szétmállás. Ha a malacz szót ezzel hasonlítjuk öszve, s tekintetbe vesszük azon sajátnemű tulajdonságot, melynél fogva a disznók általán sárban, iszapban, zákányban, más szóval, malászban heverni, henteregni szeretnek (honnan a mocskos, szurtos embert is malacznak mondjuk): ez alap szerént malacz am. malas v. malos, azaz iszapos, sáros állat. 3) A malaj és maláta származékokban közelebbi értelem szinte az el- vagy szétmállás; amidőn rokonok a latin mollis, mulcio, hellen malakoV malJakoV; de rokonnak tekinthetők ,mahol' szó is. V. ö. MALÁTA, MÁLÉ.

*MÁL (1)
elvont törzs, mely elavult igének is vétetvén, ebből több különböző értelmü származékok eredtek. 1) Málé, jelent szájtátót, tehát gyöke a tátott szájat jelentő ma v. mah v. máh (= mohó) melyből al képzővel lett ma-al v. mah-al. mál, azaz száját tátja. Legközelebb áll hozzá a német Maul. 2) Málha, mely bugyorba göngyölgetett, s holmi utravaló podgyászt jelent (vidulus, bulga). Innen, málhába kötni valamit am. csomóba, bugyorba. Ennek gyöke a domboru magasat jelentő ma, s rokon a máglya, mágicsál szókkal, valamint pólya szóval is; ma gyökből al képzővel lett ma-al, mál, valamit egymásra halmozva öszvegöngyölget; innen igenév máló, mála, s h közbevetésével, mely itt is némi ürességet jelent: málha, azaz eredetileg valamely tartó eszköz, melybe holmit beraknak, öszvegöngyölgetnek. l. MÁLHA. 3) Málé, eredeti jelentése, valami édes; innen a hegyaljai szőlőhegyek édes részét, mely édes borával különösen kitünik, közönségesen Mézesmálé-nak mondják: azonban e szót némelyek mézes mál-ból származtatják. V. ö. MÁL (2). Édességök miatt nevezik így a kukoriczából készült eledeleket. V. ö. MÁLÉ, (1). Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen mel s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szláv mad med, és s magyar méz is. Alapfogalom benne a maholás, mintegy mohó evés, valamint az édes szó, am. étes, azaz különösen enni való, vagy pedig az ínyeknek tetsző; málé is am. máholni, majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szók gyökével. V. ö. MAH, v. MÁH gyök. Ide sorozhatjuk az édes bogyóju málna szót is, mely valószinüleg onnan kapta nevét, hogy sok málja, azaz édessége van más bogyókhoz képest; 4) Mállik, am. szétfoszlik, részei egymástól szétomlanak; mi történhetik koptatás, dörzsölés, rágás által stb.; az utolsó értelemben tehát am. máhollik, mintegy rágás által foszlik, morzsolódik. Alapfogalomban és hangban rokon hozzá: válik is, mely szintén valamely egész részeinek oszlását, szétszakadását jelenti. Az m, mint tudjuk, a rokon szervezetü v hanggal többször fölcseréltetik. A kettős l, mint több szavainkban, csak nyomatosság végett, és tájszokásból csúszott be, az egyszerű málik helyett. Hogy a va gyök a tátást, nyilást jelentő ma gyökkel több származékaiban egy értelmű, erről l. VA gyök.

*MÁL (2)
fn. tt. mál-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A régieknél jelentette a négy lábu, nevezetesen prémes állatok hasát, valamint azon prém bőrt is, mely a hast takarja. Innen: rókamál, prém a róka hasáról; hölgymál, a hölgy nevü állat hasáról való prém. Ez értelme, habár ritkábban, de még ma is ismeretes. Pázmán Péternél Tudak. Pred. I. Levelében am. üreg a part oldalában, máskép: pandal, s néhutt eredetéhez hűbben: padmally, partmally. Szeged vidékén kemencze málja v. malja v. mallya am. a kemencze azon öble, mely az oldallal érintkezik; innen mallyában sült kenyér, mely a kemencze oldalához ért. (Tájszótár). Mindezen jelentésekből az tünik ki, hogy ,mál', vagy ,melly' névszónak vastag hangu módosulata, melyet, mint érintők, némely tájszólásban ehhez még közelebb ,mally'-nak is mondanak; vagy pedig önállólag elemezve ,mál' alámenő öblös vagy üreges testet jelent, és alapfogalom benne az üreges tátongó nyilás, melyet a ma gyök több szavainkban képvisel: milyenek: máhol, majzol, málészáj, mámor, mamlasz, mámmám, mámmog, s hangváltozattal bamba, bacza, bámul stb., melyek mind tátást, vagy ez által okozott üreget jelentenek. Rokon hozzá a görög magh (hónalj), némileg a német Magen és Wamme, ehhez ismét a magyar vehem és latin venter. E szerént mál elemezve volna ma-al, valamely űreges testnek különösen a gyomornak, vagy hasnak alja; vagy némileg eltérő értelemben: valaminek üreges alja; s öszvevonva mál; innen Lugossy J. azt felhangulag a ,mély' szóval rokonítja. A disznónak ezen részét a magyar hasal-nak, hasaljá-nak nevezi. Így képződött valószinüleg áll (mentum) a nyilást (szájt) jelentő aj és al szókból aj-al, a szájnak alja vagyis a száj alatti rész. Holecz Endre Rosnyóról kezünkhöz juttatott egyik czikkjében a ,mál' névnek a köznyelvben divatos jelentésére nézve e következő érdekes megjegyzést közli: "Nyelvünkben e szó a hegyoldalak alakját is tüzetesen jeleli. Igen sok vidéken fennáll ezen szó. Így például a Hegyalján, különösen Tokajban, Tarczalon van Mézesmál, Kismézesmál, Királymál, Bodrog-Keresztúrban: Csókamál, Szeghiben: Hosszúmál, Tályán: Tökösmál; máshol: Nyulasmál, Cseresmál, Rosnyón (Gömörben): Szőlőmál. Néhutt ,mély' formában fordúl elé. Jelent pedig olyan hegyoldalt, melynek belseje hasforma hosszukás, félgömbölyű, és vagy sima vagy hepehupás. Azonban fő ismertető jele az, hogy alatta különösen, de két oldalán is alacsony fekvésü völgy vagy út viszen, maga pedig az ezen szélekeni határ feldomborodott, általán fogva mintha alul és a két szélének egy része ily hosszu magaslattal volna beprémezve, szegélyezve." A prémes állatok azon bőrét, mely torkukat födi, egyszerüen toroknak hívjuk, honnan: rókatorokkal és rókamállal bélelt mente.

*MALACZ
(mal-acz) fn. tt. malacz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza, kicsiny malaczka. A disznó nemü négylábu állatnak fiatal ivadéka, mely még növőfélben van. Szopós malacz. Nyársra való malacz. Töltött malacz. Tengeri malacz, a tengeri disznónak fia. Tarka malacz. Tarka legyen a kendtek malacza. (Km.). Zsákban malaczot árulni. Hol malaczot igérnek, zsákkal forgolódjál. Összebújnak, mint a szegény ember malaczai. Szegény háztól ösztövér malacz. Hánykolódik, mint polturás malacz a garasos kötélen. Gyermeknyelven czocza, czoczi, poczi. A fenn említett nevek egyszersmind hívók, kecsegtetők; továbbá ilyenek némely vidékeken a musi, musika, és csondika; ellenben malacz- illetőleg disznóüzők: hű, hűcs, hucs, hű le. Átv. ért. aljas nyelven am. tisztátalan, mocskos. Nagy malacz vagy. Ne légy oly malacz. Elemzésére nézve l. MAL.

*MALACZCSORDA
(malacz-csorda) ösz. fn. Együtt legelő, vagy hajtott malaczokból álló csorda malacznyáj. Átv. aljas kifejezéssel rendetlenül futkosó, vagy menő oskolás gyermekek.

*MALACZCSORDÁS
(malaczcsordás) ösz. fn. Csordás, ki malaczokat őriz és legeltet.

*MALACZHÚS
(malacz-hús) ösz. fn. A malacznak nyárson, vagy tepsziben sült, vagy savanyú lében, paprikásan stb. elkészített húsa.

*MALACZKA (1)
(mal-acz-ka) kics. fn. tt. malaczkát. Szopós kis malacz.

*MALACZKA (2)
mv. Pozsony m.; helyr. Malaczká-n, ~ra, ~ról.

*MALACZKODIK
(mal-acz-kod-ik) k. m. malaczkod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. malacz módjára bemocskolja, bepiszkolja magát, különösen, úgy eszik, mint a malacz. Erkölcsi ért. csúnya, tisztátalan dolgokról beszél.

*MALACZNYÁJ
(malacz-nyáj) ösz. fn. l. MALACZCSORDA.

*MALACZOS
(mal-acz-os) mn. tt. malaczos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek malaczai vannak. Malaczos disznó.

*MALACZOZÁS
(mal-acz-oz-ás) fn. tt. malaczozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A disznónak szaporodása, midőn malaczokat ellik.

*MALACZOZIK
(mal-acz-oz-ik) k. m. malaczoztam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mondják magló disznóról, midőn megfiadzik, vagyis, malaczczai lesznek. A jó magló tizenkettőt is malaczozik.

*MALACZSÁG
(mal-acz-ság) fn. tt. malaczság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. mocskosság, tisztátalanság, mely a malaczokéhoz hasonló. Nagyobb mértékben véve: disznóság.

*MALACZUL
(mal-acz-ul) ih. Malaczok módja szerint, azaz mocskosan, tisztátalanul: Malaczul enni, bekenni magát az asztalnál.

*MALADEJ
falu Kraszna m.; helyr. Maladejre, ~en, ~ről.

*MALAJ
(mal-aj) fn. tt. malaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. MALÁTA. Málé nem malaj. Km.

*MALANTHA
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Malanthá-ra, ~n, ~ról.

*MÁLAS
NAGY~, falu, KIS~, puszta Bars m.; helyr. Málas-ra, ~orv ~ról.

*MALÁSZ v. MÁLÁSZ
(mal-ász v. mál-l-ász) fn. tt. malász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. az áradó viz által lerakott iszap, gizgaz, söpredék; Kriza J. szerént (málász) árvíz öszvehordta, vagy víz színén összeverődött mindenféle apróság. Ez értelmekből azt lehet gyanítani, hogy e szóban alapfogalom a mállás, szétmállva elfolyás; vagy pedig leülepedés, midőn gyöke mal am. al, m előtéttel, mintha volna alász. Értelemre és hangra közel áll hozzá a vasvármegyei moláka, mely posványos, pocsétás, kákás helyet jelent, és az alsó vágmelléki molva. Rokon a ,maláta' szóval is, mennyiben ez a kifőzött terménynek szétfolyva elmálló salakját, söprejét jelenti. V. ö. MALÁTA.

*MALASZT
fn. tt. malaszt-ot, harm. szr. ~ja. Isteni kegyelem, áldás, mely széles hittani ért. am. jótétemény, melyet Isten egyedül saját jó akaratából, nem érdemünkért, ad nekünk. "Maximilianus, istheni malasztból che (cseh) királ, Ausztriának főherczege." Levél 1558-ból (Szalay Á. 400 m. lev. 287. l.). Természeti malaszt (gratia naturalis), mely alatt általán a teremtés és gondviselés adományai értetnek, különösen életünk, testi és lelki tulajdonságaink, s az anyagi és szellemi létünk fentartására adott eszközök; Természet fölötti malaszt (gratia supernaturalis), mely magában foglalja mindazon rendkivüli intézkedéseket, melyeket Isten az emberi nem üdvösségére tett, és tesz. "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes" Angyali üdvözlet. Belső malaszt, az isteni szellem működése az emberi lélekre vonatkozólag, hogy az erény utját kövesse. Külső malaszt, mely magában foglalja az emberi erkölcsökre ható külső intézményeket, pl. az Isten igéjének hirdetését, szentségeket. A régieknél sokszor jön elé általán ,áldás' t. i. ,isteni áldás' értelemben: "Ha kinek vagyon malasztja embörökkel való nyájaskodásra." Góry-codex 14. l. - E szót egyenesen a szláv milost-ból vették által őseink, miért még a régi halotti beszédben eredeti alakjában fordúl elé. "Mennyi milost-ben terömteve eleve mi ősemüket Ádámot." A Tatrosi codexben már malaszt. "Üdvözlégy Mária, vagy malaszttal teljes, Úr vagyon te veled" Lukács. I-ső fejezet. Egyébiránt több régiebb iróinknál is, nevezetesen Káldi bibliájában a gratia többször kegyelem.

*MALASZTOS
(malaszt-os) mn. tt. malasztos-t v. ~at, tb. ~ak. Kinél az isteni malaszt, isteni kegyelem vagyon. "Az tökéletös szentök, és mind az nagy malasztos embörök." Góry-codex. 27. l.

*MALÁTA
fn. tt. malátát. 1) Tulajd. ért. a serpálinka- s egyéb szeszfőzőknél, kicsiráztatott árpa, melyet megszárítanak, s miután pogácsaformává alakult, öszvetörnek, és a kifőzendő gabona, burgonya stb. közé élesztőül tesznek. Máskép: malaj, németül Malz. A maláta természeténél fogva málló, szétmálló; l. itt alább. és V. ö. MÁL, elvont törzs. Különösebb jelentései: 2) Azon salak vagy söprü, mely a malátával élesztett, és kifőzött gabonából, burgonyából stb. marad, valamint azon moslék is, melyet belőle készítenek. Sörházi malátával hizlalni a disznókat, teheneket. "És kivánja vala a hasát betölteni a malátával, melyet a disznók esznek vala." (Tatrosi cod. és Káldi, Luk. 15. 16). Az újabb bibliai fordításokban: ,moslékkal.' 3) Kriza J. szerént a székelyeknél az eczetnek megtört vadalmából az elvetni való rész. 4) Átv. ért. túl a Dunán a keletlen kenyérben vagy más süteményben azon szappanforma kövérség, mely a héj közelében gyűl öszve, máskép: czopáka, zákány, zákla. Ez értelemben is az eredeti malátának elmálló kövér nedve szolgál alapfogalomul. E szóhangokban is egyezik a német Malz, és dán, svéd, izland, ángolszász malt stb. szókkal, melyek Adelung szerént vagy a latin mollis, svéd mjäll, ángol mellow, görög malakoV, maJakoV, német Schmelzen stb. vagy pedig a latin molere, német mahlen stb. szókkal vannak származati rokonságban; de a magyarban is, mint érintők, ,mállik', valamint ,malász' szók értelme szintén idevág; s a magyarban nemcsak ,maláta' hanem ,malaj' is fordul elé hasonló jelentéssel.

*MALÁTAKEMENCZE
(maláta-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melyben a malátát szárogatják. V. ö. MALÁTA.

*MALÁTAMALOM
(maláta-malom) ösz. fn. Malom, melyben a megszárított malátát porrá őrlik.

*MALÁTAROSTA
(maláta-rosta) ösz. fn. Rosta, melyen az őrlött malátát tisztítás végett áteresztik.

*MALÁTÁS
(maláta-as) mn. tt. malátás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amiben malátát tartanak. Malátás edények. 2) Malátával készített, élesztett. Kifőzni való malátás burgonya. 3) Túl a Dunán am. záklás, czopákás, szappanos. Malátás kenyér, kalács, pogácsa V. ö. MALÁTA.

*MALÁTASZÁRITÓ
(maláta-száritó) ösz. fn. l. MALÁTAKEMENCZE.

*MALÁTASZÉRÜ
(maláta-szérü) ösz. fn. Deszkázott térség, melyre a malátának szánt gabonát kiteregetik, s ott kicsirázni hagyják.

*MALÁTAVONÓ
(maláta-vonó) ösz. fn. Kuruglyaféle eszköz, melylyel a szérün kiteregetett malátát forgatják.

*MALÁTÁZ
(maláta-az) áth. m. malátáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A gabonát malátának elkészíti. Malátázni az árpát.

*MÁLBŐR
(mál-bőr) ösz. fn. A prémes bőrü állatok azon bőre, mely máljaikat, azaz hasaikat takarja. V. ö. MÁL.

*MÁLCZA
fala Zemplén m.; helyr. Málczá-ra, ~n, ~ról.

*MALCZO
falu Sáros m.; helyr. Malczó-ra, ~n, ~ról.

*MALDUR
falu Szepes m.; helyr. Maldur-ra, ~ou, ~ról.

*MÁLÉ (1)
fn. tt. málé-t. 1) Némely tiszamelléki és erdélyi vidékeken am. kukoricza, máskép törökbúza, tengeri; honnan a debreczeni Füvészkönyv a ,zea' magyarítására használja. 2) Kukoriczalisztből készült lepény, azaz lapos és lágyabb édes étek, különösen sütemény, mely, ha tésztáját téjjel csinálják, túl a Dunán prósza, Mátyusföldén görhön a neve. Tisza mellett görhe a szinte kukoriczalisztből, de pogácsa-alakban készült és keményebb édes sütemény. Tréfás népi nyelven: napon sült málé, am. emberganéj. Az első értelemben talán annak mais (zea mais) növénytani nevéből módosult, francziául is maďs, spanyolul: maiz, melyet Columbus Dél-Amerikából hozott, s a kihalt Hajti nyelven mahiz-nak mondták. A debreczeni Fűvészkönyv szerzői úgy vélekednek, hogy a török Maldivae vagy Male-Dive vagy egyszerüen Male szigetektől vette volna magyar nevezetét. De ezek Kelet-Indiában s egy kissé messze vannak tőlünk. A 2-ik értelemben talán am. málló, amidőn elemzésére, s eredeti értelmére nézve l. MÁL, elvont gyök.

*MÁLÉ (2)
(mál-é) mn. tt. málé-t. Szájtáti, mamlasz, ostoba, együgyü. Innen málé száju ember, am. ostoba módon bámuló, száját tátva tartó. Gyökeleme a szájtátást jelentő ma, s rokon a mámmám, mamlasz, mámmog, mámor, továbbá a bám, bámész, bámúl, bamba, bacza szókhoz. Átvetve: méla, melyből lett méláz, azaz gondolatokban mereng, mit sok ember szájtátva szokott tenni. Ide tartozik a melák, mely Marczalmellékén épen am. tátott száju, honnan melák kutyának nevezik a mészáros ebek azon faját is, melynek szája különösen széles, és tátongásra áll. Hangra és értelemre ezen ,málé' szóval egyezik a német Maulaffe.

*MÁLÉHÁNCSU
(málé-háncsu) l. MÁLÉPAMUSA.

*MÁLÉPAMUSA
(málé-pamusa) ösz. fn. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban kukoriczahéj, melyet gerebenen meghasgatva derekalynak használnak. Néhutt: panusa.

*MÁLÉSZÁJU
(málú-száju) ösz. mn. Ki száját rendesen tátva tartja, mint az együgyü, ostoba, gyügi emberek szokták. V. ö. MÁLÉ, (2).

*MÁLHA
(mál-h-a) fn. tt. málhát. Mai értelmében öszvegöngyölgetett podgyász, vagy egymásra halmozott holmi, melyet útra vinni, vagy teher gyanánt valahová szállítani szoktak. Jelenti különösen az ilyetén holmival megrakott bugyort, zsákot is. Málhába kötni az útravaló ruhákat. A málhát a nyeregre akasztani. A gyalog utasok hátaikon czepelik málháikat. Eredetileg valamely tartó eszközt jelentett, melybe egyetmást rakni, göngyölgetni szoktak volt; megtetszik ez egy 1544-iki levélből: "Továbbá az én zöld subiczám es (is) ott az bőr málhában vagyon" (Szalag Á. 400 m. lev. 27. l.). Elemzésére nézve lásd MÁL, (1).

*MÁLHADORONG
(málha-dorong) ösz. fn. Rövid vastag dorong, melylyel holmi rugalmas testekből, pl. gyapjúból pamutból, rongyokból, szőrből álló málhákat a zsákokba tömnek, s a szorító kötelékeket rájok feszítik.

*MÁLHAFONAL
(málha-fonal) ösz. fn. Fonal, vagy zsinegféle kötő, melylyel kisebb málhákat öszvekötnek.

*MÁLHAKAPOCS
(málha-kapocs) ösz. fn: Kapocs, a málhaköteleket öszveszorítani, és együvé tartani való, vagy kapocs a málhás zsákokon, bőröndökön.

*MÁLHAKÖTÉL
(málha-kötél) ösz. fn. Kötél, melyet a málhák öszveszorítására használnak.

*MÁLHÁL
(mál-ha-al) áth. m. málhál-t, lásd MÁLHÁZ.

*MÁLHALÓ
(málha-ló) l. MÁLHÁSLÓ.

*MÁLHANYEREG
(málha-nyereg) ösz. fn. Sajátféle készületü nyereg, a teherhordó barmokon, melyre a málhát felkötik. Vízhordó szamarak málhanyerge, melyre két oldalt a csobolyókat akasztják. Tábori öszvérek málhanyerge.

*MÁLHÁSLÓ
(málhás-ló) ösz. fn. Ló, mely nyerges, vagy nyergetlen háton málhát hord. A gyolcsostótok néha málháslovakon hordják áruikat.

*MÁLHÁSSZAMÁR, MÁLHASZAMÁR
(málhás-szamár, málha-szamár) ösz. fn. Teherhordó szamár, melyre málhát raknak, melyen málhát szállítanak.

*MÁLHÁSSZEKÉR, MÁLHASZEKÉR
(málhásszekér, málha-szekér) ösz. fn. Utazó szekér, melyen málhákat szállitanak. Különösen a hadsereget kísérő, s annak holmiját szállító szekerek.

*MÁLHASZÍJ
(málha-szij) ösz. fn. A málhákat, vagy málhás bőröndöket, zsákokat stb, öszvekötni való szíjak.

*MÁLHATŰ
(málha-tű) ösz. fn. Erős, nagyféle tű, melylyel a málhás zsákokat, pl. harákat vagy a málhaborító ponyvákat, gyékényeket, lepedőket öszveférczelik.

*MÁLHAVONAT
(málha-vonat) ösz. fn. Vonat a vaspályán, midőn nem utasokat, hanem csak málhákat szállítanak.

*MÁLHÁZ
(mál-h-a-az) áth. m. málház-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Málhával megrak, megterhel. Tevéket, lovakat, öszvéreket málházni. A szállító szekereket felmálházni. A harazsákokat gyapjuval, pamuttal, szőrrel, rongygyal málházni.

*MÁLINKA
falu Borsod m.; helyr. Málinká-ra, ~n, ~ról.

*MÁLINKÓ
(mál-in-kó) kicsiny: fn. tt. málinkó-t. Így nevezik néhutt az aranybegy v. aranymálé, azaz aranymál v. ~málu nevü madarat. Az aranybegy arra mutat, hogy e madár aranyszín sárga begyétől, illetőleg hasától kapta nevét, s ennélfogva a málé v. málinkó szók törzse a hast jelentő mál, honnan az aranymálé am. aranymálu.

*MÁLLA
(máll-a) fn. tt. mállát. Ólom- és rézbányákban találtató, világos sárga s kevessé barnás földnem, melyet festészi anyagul használnak. Szélesb ért. érczföld, mely savanyok által feloldott (szétmállott) tiszta fémekből képződik. (Ochra).

*MÁLLASZT
(ma-all-aszt) áth. m. mállaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. mállaszsz. Valamely szilárd testnek részeit koptatás, dörzsölés, rágás stb. által egymástól elválasztja. A viselés mállasztja a ruhát. V. ö. MÁLLIK.

*MÁLLÉKONY
(ma-all-ék-ony) mn. tt. mállékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen mállik, foszlik, elkopik, minek részei válékonyak. Mállékony ócska ruha. Mállékony homokkő. Mállékony sütemény, mely mintegy elolvad a szájban.

*MÁLLIK
(ma-all-ik vagy máh-ol-l-ik, vagy pedig vá-al-ik) k. m, máll-ott, htn. ~ani v. ~ni. Általán am. valamely testnek részei egymástól elválnak, foszlanak, mi vagy külső erőszak, vagy belső felbomlás, t. i. az összekötő anyagok megtágulása által történik. Mállik a viselés által koptatott ruha. Mállik a rohadó bőr, papir. Mállik a purhás fa. Ezen vadhús, és sütemény oly puha, hogy csak úgy elmállik az ember szájában. A székelyeknél mondják arról is, midőn a posztó vagy más romlékony test szinét változtatja. Ezen értelem az előbbivel rokon, minthogy a romló, foszló, kopó, azaz málófélben levő posztó, vagy más szövet csakugyan szinében is változik. Ugyancsak a székelyeknél Kriza J. szerént mondják akármiről ami zsendül. Mállik a törökbúza, zab, szilva, cseresznye. Szabó D. szerént annyi is mint virágzik: "El- vagy megmállik a fa." "Megmállott hirével a föld kereksége." Ezekben a mállik igének elváló vagy változó jelentései látszanak. Ezek szerént elemzését illetőleg, ma mint menést, el- szétmenést jelentő gyök az al vagy all ige képzővel és egyszersmind a szenvedő állapotot jelentő ik-kel egyesülvén, értelmének tisztán megfelel. Ez értelem felel meg a latin mollio, molo szóknak is átható viszonyban. Egyébiránt mállik szóval hangra és értelemre rokon a válik is, tehát amaz némelyek által úgy is tekintetik, hogy némi hangmódosulat által ebből alakult, s erre mutatnak a székely nyelvben imént érintett sajátságok is. V. ö. MÁL, elvont törzs.

*MALLY v. MÁLLY
l. MÁL, fn.

*MALMOK
puszta Somogy m.; helyr. Malmokra. ~on. ~ról.

*MALMOS
(mal-om-os) mn. tt. malmos-t v. ~at, tb. ~ak. Malmokkal vagy malommal ellátott; kinek malma van. Malmos vidék, patakok, folyók, Malmos gazdák.

*MALMOSDI
(mal-om-os-di) fn. tt. malmosdi-t, tb. ~k. Ostáblaféle játék, két személy között, kilencz-kilencz koczkával, vagy kövecscsel, vagy akármely jegygyel. A játszó táblára három egymásba rekesztett négyszög van rajzolva. A játszók közől kiki malmot iparkodik csinálni, azaz három koczkát egy vonalban fekvő három szögletpontra hozni.

*MÁLNA
(mál-na) fn. tt. málnát. Növényfaj a szederjek neméből; szára felálló, hol síma, hol borzas, fulánkos; levelei szárnyasak ötével; gyümölcse rendszerént vörös. (Rubus idaeus). Néhutt, nevezetesen Gömörben, Tornában, am. fekete szederj. Törökül: zmaula, tótul: malina. Elemzésére nézve l. MÁL elvont törzs.

*MÁLNABOGYÓ
(málna-bogyó) ösz. fn. A málna nevü szederfajnak bogyós gyümölcse. V. ö. MÁLNA.

*MÁLNABOKOR
(málna-bokor) ösz. fn. Bokor, melyet a málnanemü szeder ágai, illetőleg szárai, indái képeznek. V. ö. MÁLNA.

*MÁLNAECZET
(málna-eczet) ösz. fn. Málnabogyók levéből csinált, vagy málnabogyókkal füszerezett eczet.

*MÁLNAFA
(málna-fa) ösz. fn. l. MÁLNA.

*MÁLNAKÜTEG
(málna-küteg) ösz. fn. Guineában járványos, málna bogyók szinéhez hasonló kütegféle bőrbetegség.

*MÁLNALÉ, MÁLNANEDV
(málna-lé vagy ~nedv) ösz. fn. 1) A málna gyümölcs nedve természetes állapotban. 2) Málnabogyókból készített kellemes savanyuságu s frisítő ital.

*MÁLNAPATAKA
falu Nógrád m.; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*MÁLNÁS (1)
(mál-na-as) mn. tt. málnás-t v. ~at, tb. ~ak. Málnabokrokkal benőtt; vagy málnabogyóval, illetőleg málnalével vegyített, fűszerezett. Málnás hegyek, erdők, kertek. Málnás eczet, víz. V. ö. MÁLNA.

*MÁLNÁS (2)
erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Málnás-ra, ~on, ~ról.

*MALOGYA
némi betühangáttétellel am. magyal. Eléjön Szabó Dávidnál. l. MAGYAL.

*MALOM
(mal-om) fn. tt. malm-ot, harm. szr. malm-a, kicsiny. malmocska. 1) Kerekekből, hengerekből, kövekből stb. összetett gépmű, melylyel holmi testeket apróra zúznak, porrá őrlenek, stb. Különösen ilyféle gépmű, melyben a gabonát darává, lisztté, kásává őrlik, valamint maga azon épület is, mely e gépművet magában foglalja. Vízi malom. Patakmalom. Tómalom, Dunai, tiszai malmok. Száraz malom. Kézi malom. Daráló, kásás, lisztelő, kukoriczamalom. Szélmalom. Gőzmalom. Szitás malom, mely finomabb lisztet, paraszt malom, mely korpásat őröl. Gabonát malomba vinni. Szapora, lassu, kotyogó, csendes malom. Malomra vonatkozó közmondások és példabeszédek. Jár a szája, pörög a nyelve, mint a malom. Forog a malma, am. jár a szája. Jól forog a malma, am. vállalkozásában szerencse követi. Ha vize nem lesz, majd megáll a malma, azaz ha bort nem kap. Ez jó víz a malmára. Más malmára hajtani a vizet, másnak kedve szerént, és czéljára beszélni. Mindenik más malomban őröl más dologról beszél. Malomban hegedül, sikeretlenül siketnek beszél. Aki előbb megy a malomba, előbb önt a garatra. (Prior tempore, potior jure). Aki malomba jár, meglisztesedik. Szapora malom sokat darál. 2) Szélesb ért. más ilyféle művek, kivált melyeket víz vagy szél hajt, s melyeknek rendeltetése valamit zúzni, törni, ütni, hasítani stb. Ilyenek: fürészmalom, mely fákat hasogat, kallómalom, melyben a csapók a szűrt tömöttebbé teszik, lükümalom, olajütő malom, papiros malom, ványoló malom, sóőrlő malom stb. 3) Játék neme, l. MALMOSDI.
Mi eredetét és rokonságát illeti, megegyezik vele a görög mulh és mulon, latin mola, német Mühle, cseh-tót mlin, finn mylli, sőt a héber nyelvben is mal am. őrleni. A fennemlített nyelvekben a malom és őrlés nevei jobbára egy gyökről származnak, pl. mola és molere, Mühle és mahlen, mlin, és melem. A magyarban a malom másképen, és régiesen moln, molna, s öszvehúzva, món, móna. Ezek gyökével alapfogalomban megegyezik a rágó férget jelentő moly, mely am. moló, s kicsinyezve moli, moly, melynek tulajdonsága némely testeket megrágni, megőrleni, elmállasztani. Minthogy a legelső természeti őrlő eszközök a fogak voltak, innen a mal mol gyököt azon szókkal is állíthatjuk rokonságba, melyek szájjal, illetőleg fogakkal való rágást, őrlést, (mállasztást) jelentenek milyenek a magyarban: máhol, majzol, mar, moly; ide tartozik, mint érintve volt, különösen mállik, pl. elmállik a szájban a porhanyós étel; a latinban: mando, manduco, mandibulum; a németben: Malm, malmen, Malter (kőtöredék) stb. V. ö. MAL gyök és MÁLLIK.

*MALOMÁCS
(malom-ács) ösz. fn. Molnár vagy más faragó mesterember, ki malmokat épít és javít.

*MALOMÁRKA
erdélyi falu Besztercze vid.; helyr. ~árká-ra, ~n, ~ról.

*MALOMÁROK
(malom-árok) ösz. fn. Vízvezető árok a végett készítve, hogy valamely malmot a szükséges vízzel ellásson.

*MALOMBELI
(malom-beli) ösz. mn. Malomban találtató, malomba tartozó. Malombeli eszközök, szerszámok.

*MALOMBIRTOKOS
(malom-birtokos) ösz. fn. Személy, kinek saját malma van.

*MALOMBOGÁR
(malom-bogár) ösz. fn. lásd LISZTBOGÁR.

*MALOMCZÉDULA
(malom-czédula) ösz. fn. Czédula, melyet némely nagyobbszerü, pl. hengermalmokban az őrlető az átadott gabona mennyiségéről és sulyáról kap, hogy ugyanannyi lisztet követelhessen érte.

*MALOMÉR
puszta Pest m.; helyr. Malomér-re, ~én, ~ről.

*MALOMFALVA
erdélyi falu Maros és Udvarhely sz. helyr. Malomfalvá-ra, ~n, ~ról.

*MALOMFÉRĚG
(malom-férěg) ösz. fn. Féreg vagy kukacz, mely a malmokban, illetőleg lisztben fészkeli meg magát.

*MALOMGÁT
(malom-gát) ösz. fn. Gát, mely a malomhajtó vizet öszszébb szorítja, s a malom kerekei alá tereli.

*MALOMHAJTÓ
(malom-hajtó) ösz. mn. Ami malmot hajt, pl. víz, patak.

*MALOMHÁZA
falu Sopron m.; helyr. Malomházára, ~n, ~ról.

*MALOMHELY
puszta Pozsony m.; helyr. Malomhely-re, ~ěn, ~ről.

*MALOMIPAR
(malom-ipar) ösz. fn. A lisztőrlő művek és gépek által kifejlődött iparüzlet.

*MALOMJOG
(malom-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki vízi, vagy száraz vagy akármily malmot állíthat bizonyos helyen. Alsó Vágmellékén a jobbágyok is birtak malomjoggal.

*MALOMKERÉK
(malom-kerék) ösz. fn. Általán minden kerék, mely a malomműnek egyik kellő részét teszi. Különösen a vízi malmokban a vízi kerék, melyet a víz hajt. Csikorog a malomkerék, esőt kiált. Száraz kerék, mely a vízi kerékkel a göröndöly által öszveköttetésben van, s benn forog a malomban. A száraz malmokban azon nagy kerületü kerék, melyet igás barmok húznak.

*MALOMKOTYOGÁS
(malom-kotyogás) ösz. fn. Kotyogás, melyet őrléskor a szitásmalom teszen, midőn a szitát az úgynevezett petike rázza. Egyébiránt kotyogómalom-nak gúnyosan oly malmot hínak, melynek kevés vagy igen lassu vize van, s úgy jár mint a ketyegő óra, s melynek, mint mondják, egy szem kevés, kettő sok.

*MALOMKŐ
(malom-kő) ösz. fn. Kerek alakú, lapos kövek, melyek között a gabona őrlődik. A felső dunai molnárok jobbára újbányai malomköveket használnak. Malomkövet vágni.

*MALOMKŐBÁNYA
(malom-kő-bánya) ösz. fn. Kőbánya, melyből malomköveket fejtenek. Felső Magyarországban nevezetes az újbányai malomkőbánya, Bars vármegyében.

*MALOMKŐGUZSALY
(malom-kő-guzsaly) ösz. fn. Guzsalyforma nyel vasból, mely körül a felső malomkő forog.

*MALOMKŐHAL
(malom-kő-hal) ösz. fn. Sajátságos alakú tengeri halfaj, melynek teste igen rövid, s kerekdeden végződő, mintha kikanyarították volna. (Tetradon mola.)

*MALOMKŐKÁVA
(malom-kő-káva) ösz. fn. Deszkákból csinált bödön, mely káva gyanánt keríti a malomköveket.

*MALOMKŐPAD
(malom-kő-pad) ösz. fn. Állvány, vagy fenék, mely fölé a malomkövek helyezvék.

*MALOMPÉNZ
(malom-pénz) ösz. fn. Bizonyos díj. melyet a gabonaőrlésért az illető molnárnak fizet az őrlető.

*MALOMPOR
(malom-por) ösz. fn. 1) A malmokban azon finom liszt, mely poralakban ideoda szállong. 2) Az őrlő készülékekben vagy liszttartókban öszvegyült maradékliszt.

*MALOMREKESZ
(malom-rekesz) ösz. fn. l. MALOMGÁT.

*MALOMRÉSZ
(malom-rész) ösz. fn. Azon rész, melyet az illető molnár vagy malomgazda az őrlendő gabonából finakkal kivesz, s mely nem minden vidéken egyforma. Jobbára tizedet szoktak venni. V. ö. FINAK.

*MALOMSERPENYŐ
(malom-serpenyő) ösz. fn. Serpenyőforma lemez vasból, melyben a malomkőguzsaly forog. V. ö. MALOMKŐGUZSALY.

*MALOMSOK Ó~
ÚJ~, faluk Győr m.; helyr. Malomsok-ra, ~on, ~ról.

*MALOMSZEG
falu Nyitra m., erdélyi falu Kolos m., puszta Pest m., TASNAD~, falu Közép-Szolnok m.; helyr. Malomszeg-re, ~ěu, ~ről.

*MALOMSZERSZÁM
(malom-szerszám) ösz. fn. A malomépítésnél és őrlésnél használt mindenféle szerszám.

*MALOMSZITA
(malom-szita) ösz. fn. A malomváluhoz alkalmazott szita, mely a lisztet a korpától elválasztja. Azon görbe fa neve, mely a szitát rázogatja, a feldunai molnárok nyelvén: petike.

*MALOMTĚMLĚSZ
(malom-těmlěsz) ösz. fn. A fölülcsapó vízimalom külső kerekének rekesze.

*MALOMVÁLU
(malom-válu) ösz. fn. Váluforma csatorna, melyen a megőrlőtt gabona lisztje a kövek közöl kinyomúl.

*MALOMVÁM
(malom-vám) ösz. fn. l. MALOMRÉSZ.

*MALOMVITORLA
(malom-vitorla) ösz. fn. Vitorlaféle készület a szélmalmokon.

*MALOMVÍZ (1)
(malom-víz) ösz. fn. Víz, mely malmot hajt, vagy malomhajtásra elégséges.

*MALOMVÍZ (2)
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Malomvíz-re, ~ěn, ~ről.

*MALOMZÖRGÉS
(malom-zörgés) ösz. fn. Zörgés, melyet a működésben levő malomnak egyes részei, nevezetesen belső kerekei, kövei, és szitái tesznek.

*MALOMZÚGÁS
(malom-zúgás) ösz. fn. Tompán zúgó hang, melyet a malomkerekekhez csapódott, s leeső hullámok adnak.

*MALONTA
puszta Fehér m.; helyr. Malontára, ~n, ~ról.

*MALONYA
falu Bars m.; helyr. Malonyá-ra, ~n, ~ról.

*MALOZSA
(olaszul: malvagia v. malasia, latinosan: malvasia, francziául: malvoisier stb.), fn. tt. malozsát. Aranysárga szinü, édes szőlőfaj, mely Moreának Napoli di Malvasia városa környékén terem. Mások szerént nevét Chios szigetnek Arvisia nevü városától kapta volna, melyet az olaszok Malvasiá-ra változtattak. Ezen szőlőfajból készül a malozsa nevű csemegebor. Szélesb ért. hasonló ízü és finomságu bor, mely Candia szigetén terem, továbbá más ilyetén mesterkélt borok. Némely tájszokások szerént átvetve ejtik: mazsola v. mozsola.

*MÁLVA, MÁLYVA
fn. tt. málvát. Növénynem az egyfalkások seregéből és sokhímesek rendéből, csészéje kettős, a külső két-három levelű tokjai egy magvúk, gyűrűs karikásan az anyaszár körül. (Malva). Fajai: sugár, illatozó, kerek, erdei, bodros, csillagszőrös, pézsma málva.

*MÁLVAPILLANGÓ
(málva-pillangó) ösz. fn. Pillangófaj, mely a málvavirágokat kedveli, s azok körül, vagy reájok szállong.

*MÁLVARÓZSA
(málva-rózsa) ösz. fn. A málvák neméhez tartozó növényfaj, melynek virágbimbói nagyságra nézve a teli rózsáéhoz hasonlók. Növénytani néven: róssazilíz. (Malva Alcea rosea).

*MALY v. MALLY
fn. tt. maly-t v. ~at, tb. ~ak. A kemenczének kidudorodó oldala, vagy is a kemencze öblének azon része, mely az oldalhoz legközelebb van. Rokon sőt azonos vele az állatok hasát jelentő mál; l. MÁL (2).

*MALYÁN
falu Kővár vid.; helyr. Malyán-ba, ~ban, ~ból.

*MÁLYI
falu Borsod m.; helyr. Mályi-ba, ~ban, ~ból.

*MÁLYVA, MÁLYVAPILLANGÓ
MÁLYVARÓZSA, l. MÁLVA, MÁLVAPILLANGÓ, MÁLVARÓZSA.

*MAM v. MÁM v. MAMM
szájtátást jelentő szó, melyből mamlasz, mammog, mámmog, mámmám, mamó, mamuk, mamuszkol, mámor stb. erednek. Rokonai ám (ámul stb.) és bam meg bám.

*MAMA
fn. tt. mamát. Gyermeknyelven am. anya, módosítva mami, mámi, mamika, mámika, mamus, mamuska. V. ö. ANYA.

*MÁMA
puszták Csongrád és Veszprém m.; helyr. Mámá-ra, ~n, ~ról.

*MAMALIGA
fn. tt. mamaligát. Kállay gyüjteménye szerént a székelyeknél am. kukoricza lisztből készült száraz gánicza, málégánicza.
"Húsz juhunk van sz egy tehenünk,
Mamaliga a kenyerünk."
Csángódal (Erdélyi J. gyüjt.).
Szintén a székelyeknél divatos mamó mamóka, és Kemenes alján divatos mámmám azonos gyökü és rokon értelmü szókkal egy eredetünek, tehát a szájtátásra vonatkozónak tekinthetjük.

*MAMLASZ v. MÁMLASZ
(mam- v. máml-asz) mn. és fn. tt. mamlasz-t v. mámlasz-t, tb. ~ok. Együgyü, ostoba, ki mindenre szájat tát, bamba. Alapfogalom benne a szájtátás, s rokon a bámész, bamba, bacza, bászli, mámmám, mamuszkoi, manókál hasonló jelentésü szókkal. A ,mamlasz' közvetlen törzsöke az elavult mamol ige, az asz képző as-sal azonos, mint a kopasz, horpasz, dobasz, csupasz szókban.

*MÁMMÁM
(mám-mám) fn. és mn. tt. mámmám-ot. 1) Gyermeknyelven am. gyermeknek való eledel, kása; különösebben Kemenesalon divatos. 2) Szájtátogató mamlasz, bamba, buta, együgyü. Mindkét értelemben gyöke a szájtátást jelentő mám, változattal: bám, bámbám, bamba, bámész.

*MAMMOG v. MÁMMOG
(mamm-og) önh. m. mammog-tam, ~tál, ~ott. Értetlen mamm mamm hangon dünnyög; vagy száját tátogatja, mintha valamit rágna, vagy szólani akarna. Szabó D. szerént is am. nyünyög, magában dunnog; vagy lassan eszik; vagy lassan cselekszik valamit, Rokon hozzá: nyámmog.

*MAMMOGÁS, MÁMMOGÁS
(mamm-og-ás) fn. tt. mammogás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki mammog.

*MAMÓ
(mam-ó) fn. tt. mamó-t. 1) A kétfőbbhímesek seregéből és födetlenmagvúk rendéből való növénynem; csészéjének fogai szálkahegyűk, egyenetlenek, bokrétája ásitó, (honnan a neve), felső ajaka boltos, az alsó három hasábu. (Galeobdolon). 2) Napon szárított, s apróra morzsolt tészta neme. Gyöke az evésre vonatkozó, és szájtátó mam. Kicsinyezve: mamóka. Székely tájszó.

*MAMOCS
puszta Somogy m.; helyr. Mamocsra, ~on, ~ról.

*MAMÓKA
(mam-ó-ka) fn. tt. mamókát. lásd MAMÓ, 2),

*MAMÓKÁL
(mam-ó-ka-al) önh. m. mamókált. l. MAMUSZKOL.

*MÁMOR
(mám-or) fn. tt. mámor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki a részegség után kellemetlenül érzi magát, midőn feje nehéz, elméje homályos, kedélye lehangolt, mit rendesen álmossági ásitozás szokott kísérni. Legvalószinübb, hogy nevét a szájtátással járó kábulást, kábultságot jelentő mám gyöktől kapta. Innen a mondás: kialunni a mámort, s Dunán túl, nevezetesen Kemenesalon, a mámor jelent álomkórságot is, melynek főjelleme szintén a kábultság. Sínai nyelven hán am. félrészeg; és mámor (semiebrius; hilaritas ex vino) és tán (hilaritas a vino excitata).Törökül makhmur v. mahmur, am. a mámortól fejfájós; innen makhmurluk fejfájás a mámor után.

*MÁMORÍT, MÁMORIT
(mám-or-ít) áth. m. mámorít-ott, htn. ~ni v. ~ami, par. ~s. Mámoros állapotúvá tesz. A sok ivás, virrasztás elmámoritja az embert.

*MÁMORKA
(mám-or-ka) kicsiny. fn. tt. mámorkát. 1) Kisebb részegségnek, dőzsölésnek eredménye. V. ö. MÁMOR. 2) Növénynem a kétlakiak seregéből és négyhímesek rendéből, melynek faja a fekete mámorka. (Empetrum nigrum). Ennek szára lecsöpült, ágai kopaszak, levelei hosszadadak, bogyója széditő, s innen a neve is.

*MÁMOROS
(mám-or-os) mn. tt. mámoros-t v. ~at, tb. ~ak. Emberről mondjuk, ki részegség, dőzsölés után még ki nem józanodott, még rosz kedvű, álmos, ásítozó. Mámoros korhelyek. Mámoros fejjel szédelegni. V. ö. MÁMOR.

*MÁMOROSAN
(mám-or-os-an) ih. Mámoros állapotban, ásítozva, rosz kedvvel, homályos elmével stb. Mámorosan heverni a pamlagon. Mámorosan beszélni.

*MÁMOROSODIK
(mám-or-os-od-ik) k. m. mámorosodtam, ~tál, ~ott. Mámoros állapotba esik. V. ö. MÁMOROS.

*MAMÓS
tájdivatos; l. MUMUS.

*MAMUK
(mam-uk) mn. tt. mamuk-ot. Orrából beszélő; mamlasz, mammogó. V. ö. MAM vagy MÁM.

*MAMUSZKOL
(mam-usz-kol) önh.m. mamuszkolt.
Nagy lassan, majszogva csinál valamit máskép: majkol, mamókál, szuszmog, piszmog. Székely tájszó (Kriza J.).

*MAN
elvont gyök, mely a mancs, mankó és manga származékokban buczkós, csomós, gömbölyűre, kerekre hajló testet jelent. Ez értelemben rokon hozzá a szintén gömbölyűt jelentő mony. Ide sorozhatók mangolicza v. mongolicza, tájdivatosan: mangó, mint leggömbölyűbb kövér disznófaj, és mankócz, legkövérebb lúdfaj.

*MÁN (1)
elavult szó, mely a Mánfa, Mánte-lek, Mánd, Mándok helynevekben él. Értelme homályos.

*MÁN (2)
tájdivatos; l. MÁR, ih.

*MÁNA
Székelyes kiejtésü tájszó; Lásd MÁLNA.

*MANCS
(man-cs) fn. tt. mancs-ot, harm, szr. ~a. Fagyökérből csinált laptaforma teke, melyet némely vidékeken, nevezetesen a palóczoknál bottal ütögetnek a levegőbe. Elemzésére nézve l. MAN.

*MANCSOZ
(man-cs-oz) k. m. mancsoz-tam, ~tál, ~ott. Mancscsal játszik, azaz a mancsot bottal ütögeti a levegőbe. V. ö. MANCS.

*MANCSOZÁS
(man-cs-oz-ás) fn. tt. mancsozás-t, tb. ~ok. Mancscsal játszás. V. ö. MANCSOZ.

*MANCZA
v. MANCZI, női kn. tt. Manczát v. Manczit. Magdolna.
"Karcsu derekadon a váll,
Halhéj nélkül is szépen áll,
Nem úgy ám, mint a Manczié,
Avagy, majd megmondám kié."
A csikóbőrös kulacshoz Csokonai.

*MANCZICZKÓ
puszta Nyitra m.; helyr. Mancziczkó-ra, ~n, ~ról.

*MÁND
falu Szatmár m.; helyr. Mánd-ra, ~on, ~ról.

*MÁNDOK
mváros Szabolcs m.; helyr. Mándokra; ~on, ~ról.

*MANDRAGURA
l. NADRAGULYA.

*MANDULA
l. MONDOLA.

*MANDURA
fn. tt. mandurát. Kis czitaraforma hangszer melyet ujjakkal pengetnek. Népies tréfás nyelven: mácsikszedő, mivel némileg hasonló hozzá. Idegen eredetü szó am. az olasz mandóla, v. mandóra, v. pandóra, v. pandúra, francziául: mandoline, v. mandole, pandore. Tájdivatosan nálunk némi betüáttétellel tambura, is, mely persa nyelven is tanbur.

*MANDURKA
mn. tt. mandurkát. Kevesbbé ismeretes tájszó, s am. kicsinke, vagy mint néhutt túl a Dunán mondják, pindurka, piczurka s amaz hihetőleg hangváltozat által emez elsőből alakult: pindurka, pandurka, mandurka. Ily átalakulási viszony létezik a piszmog, paszat, és maszat között. Egyébiránt rokon az olasz miniatura, franczia miniature szókkal, melyek ismét a latin minutus származékai.

*MÁNFA
falu Baranya m.; helyr. Mánfá-ra, ~n, ~ról.

*MÁNG
székely tájszó; l. MÁR.

*MANGA
(man-ga) fn. tt. mangát. Így nevezik Bodrogközben a kompon, vagyis hidas hajón levő evezőt. Legrokonabb hozzá a mankó, melyhez csakugyan markolatára nézve hasonló.

*MANGALÉTA
fn. tt. mangalétát. Szuronyos hosszu puska. A bayonette után alakított panganét-ból látszik módosítva. Talán a hórihorgas embert jelentő langaléta tájszó is innen vette eredetét.

*MANGALICZA
fn. tt. mangaliczát. Rövid testü, gömbölyű, hízodalmas, kövér disznófaj, milyenek a bakonyiak. Gőmbölyübben ejtve: mongolicza. Kövér mint a mangalicza. (Km.). Eredeti jelentésére nézve l. MAN. Mi elemzését illeti, talán öszve van téve a gömbölyűt jelentő man és gicza (így hívják Bakonyban a disznót) szókból: mangicza, s az al utóbb csúszhatott be, mint a mángol szóba az or, és lett mángorol. Kapnikbányai tájnyelven: mangó, l. ezt. Egyezik vele a szerb mangulicz, mangulicza, melynek különben a szerb nyelvben hasonló értelmü rokona nincsen.

*MANGÓ
fn. tt. mangó-t. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban am. mangalicza; s talán ennek vagy a rövidebb mangicza öszvetételnek rövidülete.

*MÁNGOL
(máng-ol) áth. m. mángolt. Bizonyos testeket, nevezetesen vászonszöveteket, ruhákat, bőröket stb. henger által kisimít, kiegyenget. Fehér ruhát mángolni. Kikészített bőröket mángolni. Megegyezik vele a német mangen, melyet Adelung közvetlenül a középkori latin mango, s közvetőleg a görög magganon és latin machina szókkal rokonít. Minthogy a mángolás hengerded gömbölyű eszköz által történik, mi magyarok azt a mancs, mankó és mangó, továbbá monyorú szókkal állíthatjuk öszve.

*MÁNGOLÁS
(máng-ol-ás) fn. tt. mángolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki mángol valamit. Mángolásban elfáradni. V. ö. MÁNGOL.

*MÁNGOLÓ
(máng-ol-ó) fn. tt. mángoló-t. Szoros ért. azon henger, vagy sodrófaféle eszköz, melylyel mángolni szoktak, továbbá azon állványos készület, melyen és mely által a hengergetés végrehajtatik.

*MÁNGOLT
fn. tt. mángolt-at. Növénynem az egyhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje három metszésü, bokrétája nincs, magva egy a bogyóvá vált csészében. (Blitum).

*MÁNGOR v. MANGUR
fn. tt. mángor-t v. mangur-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Molnár A. szerént teruncius, fillérféle kis pénz, és mica, azaz morzsa, vagyis kicsike töredék, rész valamiből. Törökül is manghďr am. fillér. Wuk Stephanovicsnál mangura szintén kis pénznemet jelent.

*MÁNGORLÁS, MÁNGORLÓ
MÁNGOROL, l. MÁNGOLÁS, MÁNGOLÓ, MÁNGOL.

*MÁNGORNYI
(mángor-nyi) mn. tt. mángornyi-t, tb. ~ak. Oly kicsi, mint a mángor nevü kis pénz. V. ö. MÁNGOR.

*MANGUR
l. MÁNGOR.

*MANGURA
fn. tt. mangurát. Kenessey Albert szerént mind a tiszai mind a dunai hajósoknál am. futó zátony, mely valahol rögtön képződött, majd hamar el is tünik.

*MANIGA
falu Nyitra m.; helyr. Manigá-ra, ~n, ~ról.

*MANKA
Heves vármegyei tájszó: l. MANGALICZA.

*MANKÓ
(man-kó) fn. tt. mankó-t. Széles ért. fejes bot, melynek végén csomó vagy görbe hajlás van. Molnár A. szerént latinul: scipio. Szorosb ért. támaszbot, melylyel a sánták, bénák, nyomorékok a járásban segítik magukat. Hónali mankó, melyet hón alá vesznek. Kézi mankó, melyet kézben tartanak. Térd- vagy lábmankó, mely a térdhez van csatolva. A mankó lényegéhez tartozik, hogy támaszos vége többé-kevesbbé öblös görbeségü legyen, honnan a közmondás is: A beszédnek egyenese jó, s a mankónak horgasa. Dunán túli tájszokás szerént bankó, melyhez közel állnak a bunkó, buczkó, kerekdedet, gömbölyűt jelentő szók. V. ö. MAN. A hajósoknál a csáklya, evező stb. végén az egésznek hosszával keresztben álló darab fa, tehát am. fogantyú, markolat; de ez értelemben alkalmasint az olasz manico-ból módosult.

*MANKÓCZ (1)
(man-kó-ocz) fn. tt. mankócz-ot. Igen kövér lúdfaj Amérikában, melynek igen nagy torka, hosszú, s elül görbe kanala, rövid és borzas tollu szárnyai, és igen hátraálló lábai vannak. (Plautus pinguis). Ha alapértelmeül a kövérséget veszszük, rokona a mangalicza.

*MANKÓCZ (2)
falu Bars m.; helyr. Mankócz-ra; ~on, ~ról.

*MANKÓFEJ
(mankó-fej) ösz. fn. A mankó nevü támaszbotnak bunkós, vagy görbésen, öblösen felhajló vége, mely támaszul és tartalékul szolgál.

*MANKÓLÁB
(mankó-láb) ösz. fn. Fából csinált eszköz, melyet vagy a csonka lábhoz kötnek, hogy a valódi lábat pótolja, vagy ép lábu emberek kötnek föl, hogy egyensulyozási ügyességöket mutogassák, vagy sárt vizet gázoljanak által.

*MANKÓS
(man-kó-os) mn. tt. mankós-t v. ~at, tb. ~ak. Mankóval ellátott, mankón járó. Mankós lábak. Mankós koldusok.

*MANNA
fn. tt. mannát. Általán, több termény neve a növényországban. Édes, sürü, és megszáradt nedv, vagy gyantaszerü, nyálkás test, mely némely fák, s más növények kérgeiből, ágaiból, vagy leveleiből kiszivárog, s mind vizben, mind borszeszben felolvad. Niebuhr szerént több keleti tartományokban bizonyos tölgyfák és növények leveleiről gyűjtenek ilyféle terményt, mely külsejére nézve liszthez hosonló. Amit Issaha vidékén szednek, az apró, gömbölyű, sárga, s darához vagy kásához hasonló magocskákból áll, s ezeket, valamint az előbbieket is, az ottani lakosok eledelül használják. A perzsiai manna édes mézgából áll. Ezek neméből lehetett a pusztában vándorlott zsidók mannája is, mely bibliai nyelven mennyei v. angyali kenyér-nek is neveztetik. Átv. ért. jelent lelki eledelt, milyenek az Isten igéje, és Krisztus teste s vére.
"Izrael fiait ki megoltalmaztad,
Ellenségnek földén mannával tápláltad."
Egyházi ének.

*MANNADARA
(manna-dara) ösz. fn. Lásd MANNA.

*MANNAFŰ
(manna-fű) ösz. fn l. HARMATCSENKESZ.

*MANNAKÁSA
(manna-kása) ösz. fn. Lásd MANNA.

*MANNASZEDÉS
(manna-szedés) ösz. fn. A manna nevü terménynek gyüjtése.

*MANÓ (1)
fn. tt. manó-t. 1) Országos divatu, s valószínüleg még a pogány időszakból való régi szó, mely rosz lelket v. szellemet, ördögöt jelent. Innen: vigyen a manó, hordjon el a manó, átkos mondatok. Mi manó hozott, ide? (Szabó D.). A manó szónak nyelvünkben alapfogalomra nézve, úgy látszik, egy rokonhangu társa sincsen, honnan hihető, hogy idegen eredetű, s vagy a pokolbeli isteneket és holtak lelkeit jelentő latin manes, vagy a harmadik századbeli hitalkotó Manes nevéből alakult. 2) Különösen azon törpe emberi alakú szellemek, melyek, a rege szerént, a bányákban tartózkodnak, s a bányamunkásoknak jelennek meg. (Kobold.) 3) Átv. ért. bogárfaj, melynek röptyűji félpajzsosak, feje lelógó, állkapcsos, és csápokkal ellátott, mellrésze hosszú és benyomott, s négy öszvegöngyölgetett szárnya van (Mantis.)

*MANÓ (2)
férfi kn. mint ,Emánuel' kurtitása; Emánuel, v. Immánuel pedig héber szó s am. velünk Isten (im am. vel ánu am. mi, és él am. Isten).

*~MÁNY
vékonyhangon mény, névképző, mely rendszerént igékből, de néha főnévből is alkot főneveket, mint: alkot-mány, talál-mány, ragad-mány, eredmény, keres-mény, zsák-mány, tok-mány; több igék után könnyebb vagy folyóbb kiejtés végett, o illetőleg e közbeszurattal, pl, ad-o-mány, hagy-o-mány, tud-o-mány, költ-e-mény, süt-e-mény, szerz-e-mény stb. Részletesebben l. Előbeszéd 143. l.

*MÁNY
falu Fehér m.; helyr. Mány-ba, ~ban, ~ból.

*MÁNYA
KIS~, falu Nyitra, NAGY~ falu Bars megyében, erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Mányá-ra, ~n, ~ról.

*MANYI
Bodrog vidékén divatos ,Mari' helyett.

*MÁNYI, MÁNYÓ
a székelyeknél öszvehúzva ebből: másik anya v. anyó, azaz nagyanyó; a palóczoknál: mása. Hasonló ezekhez: mápó.

*MÁNYIK
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Mányik-ra, ~n, ~ról.

*MANYÓ
(many-ó) fn. tt. manyó-t. Baranyában am. anyó és öreg asszony. Az m előtét, mint nyanyában az ny, vagy pedig manyó, azonos a mányó szóval.

*MÁNYÓ
l. MÁNYI.

*MÁNYOK
KIS~, NAGY~, faluk Tolna m.; helyi Mányok-ra, ~on, ~ról.

*MÁNYTELEK
puszta Pest m.; helyr. ~telekre, ~ěn, ~ről.

*MÁPÓ
a székelyeknél öszvehúzva ebből: másik apó, am. nagyapó. Hasonlók: mányi v. mányó és mása.

*MAR (1)
elvont gyök, különböző értelemmel. 1) Innen származik marúl, azaz menűl, ficzamik, pl. kimarúlt a karja, am. kimenűlt. E jelentés után is valószinü, hogy mozgást jelentő ige volt, melyből úgy lett marúl, mint a men igéből menül, lágyítva menyül. Rokon hozzá a franczia marcher, sőt a német fahren, fort, szanszkrit par, pur, (előre nyomúl) és hellén peirw, peraw is. Ugyanezen alapfogalom látszik rejleni a marha szóban. V. ö. MARHA. 2) A marad, maraszt igékben időbeli tartósságot vagy is, bizonyos állapot azonos folytatását jelenti.V. ö. MARAD. 3) A mara (zuzmara) származékbani jelentése a szláv mráz (= dér) szóéval egyezik, de lehet manó is. V. ö. ZUZMARA.

*MAR (2)
fn. tt. mar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A négylábu állatoknak, különösen a lónemnek két első lapoczkája közöl kiemelkedő dudorodás, és hús. Ugyanezen rész a szarvasmarhánál tarj v. tarja, melyhez a konczoló mészárosok a három első bordát is hozzá szokták venni; a disznóban nyaktól hát mentében véve orj v. orja. A ,mar' máskép: marj, vagy tájdivatosan: mor, morj. Erdélyben medvehús-nak is nevezik, mivel a medve, valamint a farkas is, ebbe szokott először kapni. Az említett szókban általános alapfogalom a feldudorodó magasság, mely az ar or, módositva er, ir, ur gyökök egyik jelentése nem csak több magyar, hanem idegen nyelvekbeli szókban is, pl. ilyek a magyarban: orom, far, tarjag, taré, mart, part, tarcs (emelt hely), borz, borzad, szár, szaru, torlik stb. a latinban: armus, arundo, arbor, arduus, arx, cornu stb. a görögben: oroV (hegy), orJioV (meredek), orJoV, orniV, orw, artaw, airw, keraV, purgoV tb. V. ö. MAROK, MART

*MAR (3)
áth. m. mr-t. Mondjuk tulajd. fogas állatokról, midőn vad indulatból, bele harapna valamibe, s azt tépik, szakgatják, csipkedik. Különösen marnak a fenevadak, kutyafajú állatok, mérges kígyók stb. A veszekedő ebek marják egymást. A szelindek a futó ökör fülét marja. Megmarta a mérges kígyó. A házi eb kimarja az udvarból az idegen disznókat. Amely eb megmarta, ugyanannak szőrével kell bekötni. (Km.). Aki birja, az marja. (Km.). Átv. ért. rágalmaz, szid, szóval űz, kerget, üldöz. A szegény árvát kimarták saját házából. Ha ő mar, én is harapom. (Km.). Örül, mint a ludak, mikor az idegent kimarják. (Km.). Szintén átv. ért. törni marni magát am. nagy erőszakkal, kínnal tenni valamit.
Alapfogalomra nézve azon szók osztályába tartozik, melyek gyökében az r mint jellemhang erőszakos rontást jelent, milyenek: irt, ort, őröl, morzsol, ront, harap, farag, sarabol, doroszol, korhol, horhol, tör, töröl, dörgöl, dörzsöl stb. Rokon hozzá a latin mordeo és voro, továbbá a hellén: morew; merixw, szanszkrit: vark (megfog, lenyel), mard (rág), mar v. már (öl, hal), német: morden stb. A magyar szintén fölveszi a d betűt mardos v. mardoz és mardalódik szókban; vagy a rokon t-t, martalék s martalócz-ban.

*MÁR (1)
elvont törzsöke márt igének. l. ezt.

*MÁR (2)
(ma-ar) időhatárzó, melynek gyöke a jelen időt jelentő ma, melyből ar képzővel lett már. Élünk vele, midőn azon időt akarjuk kifejezni, mely bizonyos cselekedettel vagy állapottal legközelebbi viszonyban áll. pl. Én már megyek, itt a menésre vonatkozó legközelebbi időt jelenti. Az már régen (a réghez közel) volt. Már én többet nem iszom, am. ezen időtől kezdve nem iszom. Már is beleuntam a munkába, am. eddig is v. ezen időnek előtte.
"Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is."
Népdal.
Már most mit tegyünk? am. a jelenidő viszonyaihoz képest mit tegyünk.
"Csak úgy élünk már mi,
Nem dolgozunk már mi,
A ki nekünk bort ad,
Annál iszunk már mi."
Bordal.
Itt am. ezen időtől kezdve. Fölveszi az an és ig toldalékragokat is: máran, (innen az öszvehúzott mán és márig, (s ettől a módosított máng.) Az ím közelre mutatóval egyesülve immár am. ime a jelen időhöz vagy körülményekhez képest. Immár magam sem tudom, mitevő legyek.

*MARA
a zuzmara ösz. szónak második alkatrésze. l. ZUZMARA.

*MARAD
(mar-ad) önh. m. marad-t. Ezen igében alapfogalom azonosság az állapotban; és tartósság az időben; különösen némi árnyéklatokkal 1) Valami állandóan létezik, ellentéte: múlik. Ha jó idő marad, jókor elvégezhetjük mezei munkánkat. Ez így sokáig nem maradhat. Ez értelemben is leginkább egyezik vele az időbeli állandóságot jelentő tart, pl. híre, neve örökké megmarad, azaz tartani fog. 2) Valaminek bizonyos állapota, és tulajdonságai nem változnak. Hivatalban, szolgálatban, katonaságnál maradni. Én jó barátod maradok. Ez a gyümölcs egész télen romlatlan marad. Sokáig szép és egészséges maradt. Állapotjegyzővel: állva, ülve, fekve maradni. Az ajtó és ablak nyitva maradjon. Tátva maradt a szája. Bizonyos határozókkal: állandóan feltétele mellett maradni. Ebben maradjunk. Hol is maradtunk? Maradjunk előbbi véleményünkben, szándékunkban. 3) A vele viszonyban levők eltünte után mint rész külön állapotában létezik. A többi elment, mi pedig maradunk. Ha ötből kettőt elveszünk, marad három. Az elhunytnak három gyermeke s egy háza maradt. Ha mind elpártolnak is, mi hiveid maradunk. Sok vagyona úgy elfogyott, hogy alig maradt mindennapi kenyérre valója. Az árviz lefolyt, csak itt-ott maradtak némely tócsák belőle. Jut, ha marad. (Km.). Ha elfogy is a hold, megmarad a neve. (Km.). Maga maradt, mint varga a vásárban. (Km.). 4) Helyre vonatkozólag, am. bizonyos helyen folytonosan létezik. Otthonn, városban, falun maradni. Sokáig a templomban maradni. Asztalnál, ágyban maradni. Itt lehetetlen naradnom. Ellentéte: megy, távozik. Átv. ért. bizonyos helytől távol létezik. Hol maradtál oly sokáig, hogy nem jöttél haza? Sokáig elmarad a posta. Ez értelemben megfelel neki: késik. Ide tartozik ezen mondat: aki nem halad, az marad, azaz késik, vagyis mig mások előre sietnek, ő az alatt elébbi nyugalmas lassu állapotát folytatja. 5) Valósággá nem leszen, s valósulása mintegy továbbra halad. Ezt elvégezzük, a többi hadd maradjon. Az egész dolog abban maradt. Ha még meg nem történt, tehát maradjon. 6) Régies értelemben am. marasztaltatik. Fején maradni. "Vagy fején vagy feje váltságán marad a letiltott fél." (In capitali vel emendae capitis sententia prohibitus ipse condemnatur. Verbőczy régi forditása II. r. XX. czím). "Melyben feje, jószága vesztén marad." (In qua et caput et bona amittuntur. Kitonicch forditása Kászoni János által 1647. évb. 6. lap.) V. ö. MARASZT. 7) Néha am. elvesz, meghal. Sokan a csatatéren maradtak. A háboruban három fia oda maradt. Sajátságos kifejezések: nem maradhatok valakitől vagy valamitől, azaz nem szabadulhatok, nem menekülhetek. Nem maradhatok az álomtól, am. alunnom kell. Ezen alkalmatlan embertől nem maradhatok. Öszvetételekben: kimaradni valahonnan vagy valamiből, am. megszünni azon helyben vagy állapotban lenni; elmaradni, am. a többitől elhagyatni; megmaradni, am. a tartós létezést, állapotot tettleg gyakorolni; benmaradni valamiben, am. bizonyos helyből vagy állapotból ki nem menekülni, pl. benmaradni a sárban, szégyenben, gyalázatban. Rá maradt a jószág, am. a jószág örököse lett. Rajta maradt az áru, szégyen, am. nem menekülhetett tőle.
Minthogy ezen igében alapfogalom az időbeli tartósság vagy azonos állapotbeli folytonosság, innen mar gyöke általán azon gyökszókkal áll rokonságban, melyeknek lényegét az általánosb értelmü terjedtséget jelentő r teszi. Egyezik vele mind hangban, mind értelemben a mandsu marame (marasztani); továbbá a latin mora, moratur, távolabbról: tardat, durat, a német dauern, a szláv trwati, mennyiben a marad és tart is rokon értelmüek. Rokonítható végül a fenhangu mered, merev szókkal is.

*MARADANDÓ
(mar-ad-and-ó) mn. tt. maradandó-t, tb. ~k v. ~ak. Ami tartósan létezni fog, ami el nem múlik; állandó. Ellentéte: mulandó, veszendő. Ne mulandó, hanem maradandó kincsek szerzésére tőrekedjünk. Nincs itt maradandó lakásunk.

*MARADANDÓAN, MARADANDÓLAG
(marad-and-ó-an, mar-ad-and-ó-lag) ih. Tartósan, tartós állapotban.

*MARADANDÓSÁG
(mar-ad-and-ó-ság) fn. tt. maradandóság-ot, harm. szr. ~a. Állandó, el nem muló, folytonosan tartó állapota, vagy tulajdonsága valaminek. A földi kéjnek, kincsnek nincs maradandósága.

*MARADÁS
(mar-ad-ás) fn. tt. maradás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, melyben valaki v. valami tartósan létezik. Valakinek bizonyos helyben vagy hivatalban való maradását gátolni. 2) Különösen am. nyugalmas állapot. Nincs maradása, am. nyugtalankodik, helyén, állapotán változtatni akar. V. ö. MARAD.

*MARADDOGÁL
(mar-ad-d-og-al) gyakor. önh. m. maraddogál-t. 1) Valahol gyakran ott marad, tartózkodik. Esténként a vendéglőkben maraddogál. 2) Gyakran elkésik. Mondják különösen többekről, kiket menő haladó társaik maguk után hagynak. A fáradtabb vitézek elmaraddogáltak az úton.

*MARADÉK
(mar-ad-ék) fn. tt. maradék-ot, harm. szr. ~a. 1) Általán, mi a többinek eltüntével, fogyta után mint rész megvan, mi el nem kelt, péld. ételek, italok, melyek az asztal után fenmaradtak. A későn jött vendéget maradékkal kinálni. Árukra vonatkozólag, hátralevő része az eladott egésznek. Két rőfnyi maradék a végposztóból, vászonból. Öszvetételben: maradékkenyér, maradékhús, maradékbor, maradékszéna, gabona stb. "És kicsén általaggal efféle bornak maradékát itt el ne adhassa." (Szentpéteriek végezése 1403-ból). 2) Számtanilag azon mennyiség, mely hátra marad, ha bizonyos számból valamit kivonunk. Ötöt tízből maradék öt. 3) Átv. ért. az emberi nem folytonos tartására vonatkozólag am. utódok, ivadékok, kikben valakinek vére, neve fenmarad, s tovább él. Semmi maradéka nincsen, am. magtalan. Maradékainak gazdálkodik. Maradékainál áldásban leszen neve.
"Más, remekénekeket zengvén, bájolja hazáját
S a maradéknak örök versben ajánlja nevét.
Kis János.
A régi székely oklevelekben maradéki helyett maradvái is fordúl elé, honnan az következik, hogy hajdan maradva is létezett.

*MARADÉKTARTOZÁS
(maradék-tartozás) ösz. fn. Az adósságnak azon hátra maradt része, mely még kifizetve nincsen; máskép: hátralék.

*MARADHATATLAN, MARADHATLAN
(marad-hat-[at]lan) mn. tt. maradhatatlan-t, tb. ~ok. Széles ért. aminek bizonyos állapota vagy tulajdonsága folytonosan nem tarthat, ami változó. Egyébiránt csak szűkebb ért. használtatik, s am. nyughatatlan, ki bizonyos állapotát, helyzetét változtatni akarja, kinek valamit tennie kell, hogy nyugalma legyen. Mióta a háboru kiütött, katona fiam miatt maradhatatlan vagyok. Határozóként am. nem maradható állapotban, maradhatlanul.

*MARADÓ
(mar-ad-ó) mn. tt. maradó-t. Aki vagy ami marad, mindenféle értelmében véve. V. ö. MARAD. Honn maradó leány. Békében maradó szomszédok. Barátságban maradó társak. Különösen, mint a haladó ellentéte, am. régi állapotát folytató, a régihez ragaszkodó, a kor miveltségével, szellemével előre nem menő. Maradó párt.

*MARADÓAN, MARADÓLAG
(mar-ad-ó-an, mar-ad-ó-lag) l. MARADANDÓAN.

*MARADÓSÁG
(mar-ad-ó-ság) l. MARADANDÓSÁG.

*MARADOZ
(mar-ad-oz) gyak. önh. m. maradoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Időbeli vagy térbeli haladásban a többinél gyakran hátrább van, el- elkésik. A fáradt utas el elmaradoz társaitól. A csata után némely vitézek zsákmányozás végett elmaradoztak.

*MARADOZÁS
(mar-ad-oz-ás) fn. tt. maradozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy ismételt vagy folytonos elmaradás. V. ö. MARADÁS.

*MARADOZÓ
(mar-ad-oz-ó) mn. és fn. tt. maradozó-t. Menésben levő társaitól elmaradó. A maradozó sebesült katonák alá szekereket rendelni.

*MARADSÁG, MARADTSÁG
(mar-ad-ság v. mar-ad-t-ság) fn. tt. maradságot. Valamelyik peres félnek s másik irányában elégtételre köteleztetése. Régi szó a törvénykezésben "A kereset... birságról való, amint a széktörésben, kötés dolgaiban méltatlan keresetekben és egyéb köz maradtságokban (et aliorum simplicium convictionum) szokott lenni." (Kitonich magyar forditása Kászoni János által 1647. évben, 6. lap). V. ö. MARASZT. Ma inkább: marasztalás v. marasztaltatás, néha el vagy le igekötőkkel is.

*MARADVÁNY
(mar-ad-vány) fn. tt. maradvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ami valamiből megmaradt, maradék (dologra viszonyítva). Némely ó várakból már csak némi maradványok látszanak.

*MARADVÁNYADÓSSÁG
(maradvány-adósság) l. MARADVÁNYTARTOZÁS.

*MARADVÁNYFÖLD
(maradvány-föld) ösz. fn. Földterület, illetőleg határrész, mely a régi urbéri telkek tagositásakor a véghez vitt osztályozás után a telkek illetőségén fölül megmarad. A maradványföldeket megváltani.

*MÁRAKFÖLD
falu Szala m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.

*MARAKODÁS
(mar-a-kod-ás) fn. tt. marakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tulajd. ért. egymásnak marogatása, harapdálása. Kutyák marakodása. Átv. szélesb ért. veszekedés, midőn az ellenfelek ebek módjára bántják egymást.

*MARAKODIK
(mar-a-kod-ik) k. m. marakodtam, ~tál, ~ott. Mar mást, és ez visszamarja; egymást marva veszekedik. Marakodnak a konczon összekapott ebek. Szélesb átv. ért. egymással ebek módjára veszekednek. A rosz házasok és testvérek gyakran marakodnak. V. ö. MAR, ige.

*MARAKODÓ
(mar-a-kod-ó) mn. tt. marakodó-t. Ami vagy aki marakodik. Farkasokkal marakodó komondorok. V. ö. MARAKODIK.

*MARÁS
(mar ás) fn. tt. marás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamely fenevad, vagy mérges dühös fogasállat valamit harapva tép, szakgat. 2) Azon sérv, vagy seb, melyet az ily harapás okoz. Marás elleni gyógyszerek.

*MARASZT
(mar-asz-t) áth. m. maraszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. maraszsz. 1) Valakit kér, vagy sürget, vagy kényszerít, hogy maradjon, azaz hogy bizonyos helyről el ne menjen. Marasztani a vendégeket. Értelemre megegyezik vele a tartóztat. 2) Törvénykezési értelemben eredetileg letartóztatja a vádlottat addig, mig a kimondott itélet szerént eleget nem tett. Lehet úgy is értelmezni, különösen az önható ,marad' ige régies használatánál fogva is (l. MARAD 6), hogy valaki a keresetben benne maradt, vagyis a kereset rajta maradt, azaz nem tudta azt magától elhárítani, s így a biró is benne marasztja, abban maradtnak mondja ki. Már régi korban is általában használt kifejezés. "Azzal fenyeget, hogy királ székire hévat és sentencián maraszt.... minket mindnyaian fejenken (fejünkön) akar marasztani." Levél 1557-ből. (Szalay Á. 400 m. l.). Jelennen minden esetre bármely elitélést értünk alatta, midőn t.i. valaki akár mint alperes a fölperesi panaszhoz vagy keresethez képest egészben vagy részben elégtételre köteleztetik, akár mint fölperes is perét elvesztvén az eljárási v. perköltségek megtéritésére szorittatik. Máskép: marasztal, s igekötővel: el- v. lemaraszt, el- v. lemarasztal, mint régebben is. "A sententia a birónak meghatározott végezése, mely a keresetnek és viszálkodásnak végét szakasztja, és avagy elmaraszt avagy valakit felszabadít" (condemnationemque vel absolutionem continens. Kitonich magyar forditása Kászoni János által 1647. évben, a 286. lapon).

*MARÁSZT
puszta Pest m.; helyr. Marászt-ra, ~on, ~ról.

*MARASZTAL
(mar-asz-t-al) áth. m. marasztalt. Épen azt jelenti, mit a ,maraszt.' Az al csak nyomatékos toldalék, mint a vigaszt vigasztal, magaszt magasztal, engeszt engesztel, s némely más igékben. Törvénykezési nyelvben ez szokottabb mint a ,maraszt.' Valakit száz forintnyi birságban marasztalni. V. ö. MARASZT.

*MARASZTALÁS
(mar-asz-t-al-ás) fn. tt. marasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit marasztalnak. Vendégeim szíves marasztalásom daczára eltávoztak. Törvénykezési ért. elitélése valakinek, hogy valamely követelésnek eleget tegyen vagy bizonyos büntetést kiálljon. V. ö. MARASZT.

*MARASZTÁS
(mar-asz-t-ás) fn. tt. marasztást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. MARASZTALÁS.

*MARASZTGAT
(mar-asz-t-gat) áth. m. marasztgattam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan maraszt.

*MARAT
(mar-at) mivelt. m. marat-tam, ~tál, ~ott, par. marass. 1) Uszítja az ebet, hogy valakit v. valamit marjon, megmarjon. 2) Átv. ért. valamely testet bizonyos csipősségü, edző lével általjárat, illetőleg szilárdít, keményít, aczéloz. V. ö. EDZ.

*MARATÓ
(mar-at-ó) mn. és fn. tt. maratót. Amivel valamit maratnak. Főnévileg Kenessey Albertnél szálfa, melyet a hajósok valamely zátonyoldalba fennakadva, hajójukból a sebesebb folyásu félen a hajóval bizonyos szöglet alatt a vízbe vetnek, hogy az a vizet hajójuk alá vezesse s ez által a zátonyt elmossa vagy marja.

*MARÁZA
falu Baranya m.; helyr. Marázá-ra, ~n, ~ról.

*MARCSA
puszta Pest m.; helyr. Marcsá-ra. ~n, ~ról.

*MARCZ
(mar-cz) elavult név, melyből marczigál, marczong, marczona, marczangol, és származékaik erednek. Tárgyeset: ~ot. Alapfogalom benne az aprózott, kisebbféle marás, melynek a kicsinyező cz képviselője, egyszersmind jelenti azon indulati, vagy szenvedélyi készséget, mely marásra hajlandó. Hangra és értelemre rokon hozzá a morcz, és a latin mordax. Némelyek martalék, kisebbféle zsákmány értelmében akarják használni.

*MÁRCZ
fn. tt. márcz-ot, harm. szr. ~a. Balaton mellékén am. méhser, különösen melyet a mézeskalácsosok szoktak árulni. Eredete idegen, ha csak azt nem veszszük, hogy eredetileg málcz; és mál gyöktől. V. ö. MÁL, MÁLÉ.

*MÁRCZADÓ
puszta Somogym.; helyr. Márczadóra, ~n, ~ról.

*MÁRCZAFÁNK
(márcza- v. márcz-fánk) ösz. fn. A székelyeknél sütemény neme, mely onnan vette nevét, hogy márczczal, azaz méhserrel készül. Más tájszólással egyezik vele a marczipán, mézes kalács.

*MARCZAL (1)
férfi kn. tt. Marczal-t. tb. ~ok. Marcellus (,Marcus' kicsinyzője).

*MARCZAL (2)
mocsáros folyóvíz Szala, Vas, és Veszprém vármegyében. A német nyelvben Marschland ingoványos, söppedékes tájat jelent. Hangváltozattal rokon hozzá az illirrel közös bara, mely mocsáros ingoványos tért jelent több magyar helynevekben, mint: Baracska. Fehérvármegyében, mely mély völgyben nyúlik el, Barbacs Sopronvárm. Barócs széles ér, Mátyusföldén, Szémő és Andód között. Mély fekvése van Marót határának is Vizsegrádhoz közel.

*MARCZAL (3)
falu Nógrád m.; helyr. Marczal-ba, ~ban, ~ból.

*MARCZALFALU
(Mitosin) falu Liptó m. helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*MARCZALHÁZA
falu Komárom m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MARCZALI (1)
(marczal-i) mn. tt. marczali-t tb. ~ak. Marczalból való, arra vonatkozó stb. Marczali csik, hal, rák.

*MARCZALI (2)
mv. Somogy várm.; helyr. Marczali-ba, ~ban, ~ból.

*MARCZALSZÁLLÁS
puszta Komárom m.; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról.

*MARCZALTŐ
mváros Veszprém m.; helyr. Marczaltő-re, ~n, ~ről.

*MARCZANG
l. MARCZONG.

*MARCZANGOL
(mar-cz-an-g-ol) gyak. áth. m. marczangolt. Mardosva tép, szakgat. Az űzőbe vett szilaj ökröt marczangolják a szelindekek. A lódögöt éhes ebek marczangolják. Kése nem lévén fogaival marczangolja a húst. A farkasok szétmarczangolták az utast.

*MARCZANGOLÁS
(mar-cz-an-g-ol-ás) fn. tt. marczangolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Marva, harapdálva tépése, szakgatása valaminek.

*MARCZEL
férfi kn. l. MARCZAL (1).

*MARCZI v. MARCZIN
a ,Márton' férfi kn. kicsinzője.

*MARCZIBÁN
jelennen családnév, különben a törökben vagyis persában: merzibán, am. határúr (merz = határ és bán = úr), a német Markgraf, magyarosan: őrgróf.

*MARCZIGÁL
(mar-cz-ig-ál) gyak. áth. m. marczigál-t. Apró, és gyakori marásokkal tép, szakgat valamit. Alakra nézve olyan mint ránczigál, mely am. aprózva és gyakran ide oda rángat. Értelemre legrokonabb hozzá a rágicsál. Mindkettő leginkább némely apró állatokról használtatik, milyenek az egerek, patkányok, evetek stb.

*MARCZIGÁLÁS
(mar-cz-ig-ál-ás) fn. tt. marczigálás-t, tb. ~ok. Apró és gyakori marásokkal tépés, szakgatás.

*MARCZIHÁZA
falu Bihar m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról.

*MARCZINFALVA
falu Abauj m.; helyr. Marczinfalvá-n, ~ra, ~ról.

*MARCZIPÁN
l. MÁRCZAFÁNK. A fánk máskép: pánk, pánkó, tehát marczipán tulajdonkép am. marczipánk. Némelyek szerént olasz eredetű, Marco vagy Marzo névtől és pane (kenyér) szótól. Mások szerént első része a latin-hellen máza mely (a Faber-féle ,Thesaurus' szerént) olajjal vagy tejjel gyúrott tésztát jelent. Különbözik: Marczibán.

*MÁRCZIUS
l. MARTIUS.

*MARCZONA
(mar-cz-on-a) mn. tt. marczonát. Molnár A. értelmezése szerént feroculus, ferocicus, bestiola. E szerént alapfogalom benne az apróbbszerü marás, harapdálás, s tulajdonkép kisebb fenevadakra illő. Szélesb ért. fenevadak módjára kegyetlenkedő. Marczona vadnépek. Marczona ellenség. Néha am. mérges szavakkal, csipős nyelvvel másokat rágalmazó. Marczona felelet. (Faludi). Általában am. zordon.
"Benn pedig elméjét friss gond veri hajtja,
Marczona józanság hidegen csúsz rajta."
Buda halála (Arany J.-tól).

*MARCZONASÁG
(mar-cz-on-a-ság) fn. tt. marczonaság-ot, harm. szr. ~a. Molnár A. szerént, ferocitas pusilla, azaz kisebbszerű vadság, kegyetlenség, milyen a kisebb fenevadaké, vagy a dühösségre fakadt gyávább állatoké és embereké, kik a náloknál gyöngébbeken, vagy legyőzött ellenségen mintegy gyönyörből kegyetlenkednek.

*MARCZONG
(mar-cz-on-g) gyak. áth. m. marczong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Ezen ige, ha alakját veszszük, önható értelmünek látszik, mint dühöng, csapong, tátong, kereng stb. De a régi írók, nevezetesen Molnár A. és Pázmán tekintélye szerént átható, s am. marva, harapdálva tépdes, szakgat valamit. A farkasok marczongják a megtámadt csikót, lovat. A tigris marczongja a juhot. Néhutt: marczang.

*MARCZONGAT
(mar-cz-on-og-at) áth. m. marczongat-tam, ~tál, ~ott, par. marczongass. l. MARCZANGOL.

*MARCZONGOL
l. MARCZANGOL.

*MARDALÓDIK
(mar-d-al-ó-d-ik) belsz. m. mardalód-tam, ~tál, ~ott. Egymást marja. Mardalódnak a válu mellett összeröffent disznók. Szokottabban: marakodik, egymást mardossa.

*MARDOS (1)
(mar-d-os) gyak. áth. m. mardos-tam, ~túl, ~ott, par. ~s. Gyakran, vagy folytonosan mar valamit. A megtámadt és üzőbe vett lovat mardossa a farkas. Az éhes ember saját kezét mardossa. Átv. ért. valakit kíméletlen, igen sértő nyelvvel rágalmaz. Képes kifejezéssel mondatik az öntudatról, mely a gonosztevőt kínozza, gyötri. Mardossa lelkét a gonosztettek érzete.

*MARDOS
(2.) erdélyi falu Meggyes székben, helyr. Mardos-ra, ~on, ~ról.

*MARDOSÁS
(mar-d-os-ás) fn. tt. mardosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek gyakori marás általi tépése, szakgatása. V. ö. MARÁS. Képes kifejezéssel: lélekmardosás, az öntudatnak kinzó gyötrelmei.

*MARDOSÓ
(mar-d-os-ó) mn. tt. mardosó-t. 1) Mondjuk állatról, mely gyakran mar, vagy mely marni szeret. Idegeneket mardosó házi eb. Mardosó kígyók. 2) Átv. ért. sértő szavakkal másokat bántó, rágalmazó. Mardosó gúnybeszéd. 3) Képes kifejezéssel: mardosó öntudat, lelkiesméret, lélekmardosó kínok.

*MARDOZ
(mar-d-oz) áth. l. MARDOS. Ilyenek: kapdos, kapdoz; fogdos, fogdoz; csipdés, csipdéz.

*MARDOZÁS
(mar-d-oz-ás) fn. Lásd: MARDOSÁS.

*MARDSINA
erdélyi falu Fogaras vid.; helyr. Mardsiná-ra, ~n, ~ról.

*MÁRÉFALVA
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Máréfalvá-ra, ~n, ~ról.

*MARÉK
(mar-ék) fn. l. MAROK.

*MÁRFA
falu Baranya m.; helyr. Márfá-ra, ~n, ~ról.

*MÁRGA
fn. tt. márgát. Porhanyó, morzsolékony agyagból és mészföldből álló, kövér, fehérszürke, vagy fehéres, vagy sárgaszinü földnem, melyet különösebben soványhomokos telkek trágyázására és javitására lehet használni. A latin marga-val azonos. Rokonnak látszik a ,morzsa', ,morzsol' morzs gyökével. V. ö. MORZS.

*MÁRGAAKNA
(márga-akna) ösz. fn. Akna, melyből márgaféle földet ásnak. V. ö. MÁRGA.

*MÁRGABÁNYA
(márga-bánya) ösz. fn. l. MÁRGAAKNA.

*MÁRGANEMŰ
(márga-nemű) ösz. mn. A márgaföld neméből való, a márgához némi tulajdonságaira nézve hasonló. Márganemü trágyaföld.

*MÁRGÁS
(márga-as) mn. tt. márgás-t v. ~at, tb. ~ak. Márgával vegyített, bővelkedő, vagy márgával trágyázott, javított. Márgás vidék. Márgás földek. V. ö. MÁRGA.

*MÁRGATELEP
(márga-telep) ösz. fn. Réteg vagy tömeg a földben, mely márgarészeket tartalmaz.

*MÁRGÁZ
(márga-az) áth. m. márgáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Márgával meghord, javít, trágyáz. Márgázni a sovány, homokos földet.

*MÁRGÁZÁS
(márga-az-ás) fn. tt. márgázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely földet márgával trágyáznak, javítnak.

*MARGIT
(latin eredetű s gyöngyöt jelent); női kn. tt. Margit-ot. Margareth. Szent Margit IV-dik Béla király leánya. Sz. Margit élete. Szapora Margit beszéde. (Km.). Máskép: Margita, kicsinyezve: Margitka. E nevet több helységek viselik.

*MARGITA
mváros Bihar m.; helyr. Margitá-ra, ~n, ~ról.

*MARGITFALU
falu Szepes m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból.

*MARGITKA
kicsin, fiatal Margit.

*MARGITTA
NAGY~, falu Torontál m.; helyr. Margittá-ra, ~n, ~ról.

*MÁRGÓ
fn. tt. márgó-t. Márványgolyó, milyennel a gyermekek játszani szoktak. Úgy látszik, öszve van húzva a mázvány és golyó szókból.

*MARGONYA
falu Sáros m.; helyr. Margonyára, ~n, ~ról.

*MÁRGÓZ
(márgó-z) önh. m. márgóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Márgókkal azaz márványgolyókkal játszik.

*MARHA
(mar-h-a) fn. tt. marhát. 1) Tulajd. ért. gazdasághoz tartozó mindenféle házi állatok, melyek valamely jövedelmet szolgáltatnak, mint: ökrök, tehenek, lovak, szamarak, juhok, disznók, ludak, réczék, tyúkok stb. A kutyát, macskát nem számítják ide. Szarvas, gyapjas, sörtés, vonó, gulyabeli, vágó, hízó marha. Apró, tollas, szárnyas marha. Sovány, rosz marha. Jó marhának könnyü vevőt találni. (Km.). Kinek esze nincs, nagy marhája sincs. (Km.). Marhákat akolban, mezőn, legelőn tartani. A marhát dögvész ellen óvni. Mint gyűnév jelent baromcsordát, nyájat. A tarlókat járja a marha. Marhát hajtani a vásárra. 2) Minthogy az ősi nomád korszakban a népek fő java barmokban állott, innen, a régiebbek nyelvén, jelent általán jószágot, vagyont, birtokot. Így Verbőczi régi magyar fordításában letett marha, am. res depositae, minden egyébféle marha, am. aliae quaelibet res, ingó marhák, am. res mobiles. "Egy kakas talála egy drága kevet, és monda: Minek találok én ilyen fénes marhát?" Pesti G. meséi. Pázmánnál: egyházi marha, bona ecclesiastica. Ilyenek továbbá: ezüst marha, kalmár marha, jegymarha stb., valamennyien a régieknél. Arany J. ,Buda halála' czimü költeményében, mint, egy a régiséget utánozva szintén használja ez értelemben:
"Mint a hajós (mondják), ha támad a vihar,
Engeszteli önként becses marháival."
Innen van, hogy ma is némely tájakon megfordítva a marhát jószág-nak nevezik. A jószágnak nincs legelője, nincsen ára. Döglik a jószág. Hasonló hang- és értelemviszonyban állanak a latin pecus, peculium, pecunia. A régi német nyelvben is a Vieh nem csak barmot, hanem kincset is jelentett, l. Adelung. 3) Aljas nyelven, megvetőleg mondják durva indulatu, vagy buta, ostoba, vagy idomtalan nagy testű emberről. Nagy marha vagy. Nagy marha ember.
Mi elemzését illeti, gyöke mar, melyből a képzővel lett mara s h közbevetve marha. Így alakultak porha v. purha, turha, börhe, csürhe stb. Értelemre és hangra megegyezik ezen gyökkel a barom gyöke bar, miért apró marha és baromfi egyet jelentenek. Legvalószinübb, hogy mindegyikben alapfogalom a mozgás, járás, mint egyik lényeges különböztető jegye az állatnak általán véve, s a mar, mint mozgást jelentő gyök megvan a marúl igében, mely am. menűl, ficzamik, pl. kimarúlt a karja; a bar pedig szintén rokon értelemmel járást jelent a barangol, baracskál, barlag (ballag) igékben. A bar gyökhöz rokon a latin brutum, s mozgásra vonatkozik a jumentum, azaz iumentum, az eo igétől, mint a jugum, magyarul járom a mozgást jelentő jár igétől. ,Marha' Dankovszky szerént megvan az illir nyelvben is.

*MARHAÁLLÁS
(marha-állás) ösz. fn. Kerítés vagy akol, melybe a marhákat delelésre vagy éjjelre vagy nyugvásra stb. behajtják.

*MARHAÁLLOMÁNY
(marha-állomány) lásd MARHASZÁM.

*MARHAAPRÓLÉK
(marha-aprólék) ösz. fn. Általán a felkonczolt marhának végtagjai, mint körmei, lábszárai, fülei, farka, továbbá némely belső részek, mint: máj, paczal, stb. Az apró marhában a máj, zúza, szárnyak, lábak stb.

*MARHAATKA
(marha-atka) ösz. fn. Kulláncsféle féreg, mely a szarvasmarhák szőre, vagy juhok gyapja közé veszi magát. V. ö. ATKA.

*MARHABEHAJTÁS
(marha-be-hajtás) ösz. fn. Különös ért. a tilalmasban talált marhának a károsodott fél által tettleges elvétele és magához hajtása, hogy a kár megtéritéseig zálogul szolgáljon.

*MARHABÉRLÉS v. BÉRLET
(marha-bérlés v. ~bérlet) ösz. fn. Haszonbér neme, midőn valaki más marháinak hasznát veszi és ezen haszonvételért bizonyos árt fizet, vagy valamely szolgálatot teszen, melyeket azonban ugyanazon minőségben pl. korban kell bármikor visszaadni, mint mikor átvette.

*MARHABŐGÉS
(marha-bőgés) ösz. fn. A szarvasmarhának természeti erősb hangja, vagyis ily hangjának hallatása.

*MARHABÖGÖLY
(marha-bögöly) ösz. fn. A bögöly nevű légynek azon faja, mely különösen a szarvasmarhákat lepi meg, és néha bőszülésig kergeti, kínozza. V. ö. BÖGÖLY.

*MARHABŐR
(marha-bőr) ösz. fn. Szoros ért. a szarvasmarha lenyúzott bőre; ökörbőr, tehénbőr, borjubőr, bikabőr. Marhabőrökkel kereskedni. Néha jelenti a kikészített bőrt is.

*MARHABŰZ
(marha-bűz) ösz. fn. A szarvasmarha kigőzölgéséből eredő sajátságos bűz.

*MARHACSAPÁS
(marha-csapás) ösz. fn. Azon törött út, vagy vonal, melyet az egymás után menni szokott marhák nyomai képeznek. Úgy látszik, hogy itt a csapás am. tapás, a tap gyöktől. V. ö. CSAP, CSAPÁS.

*MARHACSONT
(marha-csont) ösz. fn. Szoros ért. a szarvasmarha csontja. A marhacsontokból kifőzni a velőt. Marhacsontokat égetni, és porrá törni, őrleni.

*MARHACSORDA
(marha-csorda) ösz. fn. egy seregben járó, legelő, tanyázó szarvasmarhák többsége, milyenek különösen: gulya; ökörcsorda, tehéncsorda. V. ö. CSORDA.

*MARHACSŐSZ
(marha-csősz) lásd: MARHAŐRZŐ.

*MARHACZIMER
(marha-czimer) ösz. fn. A szarvasmarhának czimere, azaz egyegy felkonczolt negyede, melyet a kivágott egyes czombok, és környékeik képeznek. V. ö. CZIMER.

*MARHADÖG
(marha-dög) ösz. fn. 1) Járványos nyavalya, mely a marhákat öldösi, pl. midőn a nagy hőség és szárazság idején az úgynevezett százrétű paczal megromlik. 2) A betegségben elhullott marha teste, hullája.

*MARHAEPE
(marha-epe) ösz. fn. A marhának epéje. V. ö. EPE.

*MARHAFAGYGYÚ
(marha-fagygyú v. fagyjú) ösz. fn. Marhából való fagygyú, különböztetésül más állatok fagygyujától. Ökör-, tehén-, juhfagygyu.

*MARHAFEJ
(marha-fej) ösz. fn. A marhának feje, különösen midőn levágják, s eleségül árulják, és használják. Marhafej tormával.

*MARHAFÜL
(marha-fül) ösz. fn. A marhának füle. Marhafülekből főzött kocsonya.

*MARHAHAJTÁS
(marha-hajtás) ösz. fn. 1) Általán, cselekvés, midőn valaki valahová marhákat terel. 2) Különösen am. marhalopás.

*MARHAHAJTÓ
(marha-hajtó) ösz. fn. 1) l. HAJCSÁR. 2) Ki orozva; vagy erőszakosan más marháját elhajtja, marharabló.

*MARHAHIZLALÁS
(marha-hizlalás) ösz. fn. Szarvasmarháknak, melyek bénaságuk főleg pedig öregségök miatt, igáztatásra avagy tenyésztésre nem alkalmasak, vágószékre eladás végett bővebb élelmezése.

*MARHAHÓLYAG
(marha-hólyag) ösz. fn. A négylábu marhának vízhólyaga. Marhahólyagból csinált dohányzacskó, erszény. Marhahólyaggal, bekötni az üvegek száját. V. ö. HÓLYAG.

*MARHAHÚS
(marha-hús) ösz. fn. Szoros ért. a levágott ökörnek, vagy tehénnek húsa. Néhutt, nevezetesen túl a Dunán általán tehénhúsnak mondják. Marhahús főve, paprikásan, gulyásosan. Részek szerént: szegy, mely a melléből van (Brust, weiche Brust); szegyfej (Brustkern); hasaalja; tarja, a nyakától a három első bordáig véve, nyaka tarja (Halskarb), világos tarja (Kernkarb); far, fartő, hosszú fartő (lange Schwanzel), rövid fartő, (Hievel-Schwanzel); czimer, azaz czombja, hátszín (Ried); lapiczka (Schulter); felsár (Oberschal); dagadó (Bauch-fleck) stb.

*MARHAHÚSLÉ
(marha-hús-lé) ösz. fn. Lé, melyben bizonyos járulékokkal marhahúst főztek. Zsiros, sovány murhahúslé. V. ö. MARHAHÚS.

*MARHAHÚSLEVES
(marha-hús-leves) ösz. fn. l. MARHAHÚSLÉ.

*MARHAJÁRÁS
(marha-járás) ösz. fn. 1) l. MARHACSAPÁS. 2) Legelő, melyre a marhát hajtani szokták.

*MARHAKÁR
(marha-kár) ösz. fn. A marhákban dög által vagy másképen szenvedett veszteség.

*MARHAKERESKĚDÉS
(marha-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki marhákkal, nevezetesen szarvasmarhákkal űz.

*MARHAKERESKEDŐ
(marha-kereskedő) ösz. fn. Ki szarvasmarhákat elad és veszen. V. ö. KERESKEDŐ.

*MARHAKUPECZ
(marha-kupecz) l. MARHAKERESKEDŐ.

*MARHALÁB
(marha-láb) ösz. fn. A szoros ért. vett marhának, nevezetesen ökörnek, tehénnek lába. Kocsonya apróra vagdalt marhalábból.

*MARHALEBENYE
(marha-lebenye) ösz. fn. l. LEBENYE.

*MARHALEGELŐ
(marha-legelő) ösz. fn. Legelő, melyen szorosabb ért. vett marhák élődnek, különböztetésül a libamezőtől, vagy ingoványos zsombékoktól, melyeket különösen a disznók járnak. Mátyusföldén: baromélő. Az ökrök legelője különösen ökörmező.

*MARHALÉGY
(marha-légy) ösz. fn. Általán, legyek faja, mely különösen a marhákra szeret szállani. V. ö. MARHABÖGÖLY.

*MARHALOPÁS
(marha-lopás) l. MARHAHAJTÁS. 2)

*MARHALOPÓ
(marha-lopó) ösz. fn. l. MARHAHAJTÓ. 2)

*MARHANYELV
(marha-nyelv) ösz. fn. A szorosb ért. vett marhának nyelve. Ökörnyelv, tehénnyelv, borjunyelv. Füstölt marhanyelv tormával, eczettel.

*MARHAÓL
(marha-ól) ösz. n. Ól, melybe a marhákat rekesztik, bekötik. V. ö. ÓL, DISZNÓÓL, TYÚKÓL.

*MARHAŐRZŐ
(marha-őrző) ösz. fn. Személy, ki marhákra, főleg legeltetéskor, őrizet végett felügyel; s ha különösen lőszerrel is fel van fegyverkezve, máskép: marhacsősz.

*MARHAPACZAL
(marha-paczal) ösz. fn. Paczal a levágott marhából, és belőle készített étel. Pástétom marhapaczallal. V. ö. PACZAL.

*MARHAPÁSZTOR
(marha-pásztor) l. MARHAŐRZŐ.

*MARHAPECSENYE
(marha-pecsenye) ösz. fn. l. MARHASÜLT.

*MARHÁS
(mar-h-a-as) mn. tt. marhás-t v. ~at, sb. ~ak. 1) Marhákkal bővelkedő, széles ért. véve. Marhás hajó, áruval, eleséggel terhelt hajó. 2) Szorosb. ért. szarvasmarhákkal biró. Marhás gazda. V. ö. MARHA.

*MARHASÜLT
(marha-sült) ösz. fn. A marhahúsnak bizonyos részei sülve, mint: vesesült, fehérsült, rostélyos, felsár v. felsál.

*MARHASZÁM
(marha-szám) ösz. fn. Egy vagy több marhafajnak öszves száma, öszves mennyisége.

*MARHASZĚM
(marha-szěm) ösz. fn. 1) Tulajdon értelemben a szarvasmarhának szeme. 2) l. ÖKÖRSZĚMFŰ.

*MARHASZÍV
(marha-szív) ösz. fn. A négylábu marhák, különösen szarvasmarha szíve.

*MARHASZŐR
(marha-szőr) ösz. fn. A szarvasmarhának szőre. Marhaszőrrel tömött derekaly, vánkos, pamlag.

*MARHASZÜLESÉG
(marha-szüleség) l. MARHATAKARMÁNY.

*MARHATAKARMÁNY
(marha-takarmány) ösz. fn. Takarmány, azaz szüleség a négylábu marhák, u. m. ökrök, tehenek, lovak, juhok stb. számára. V. ö. TAKARMÁNY.

*MARHATARTÁS
(marha-tartás) ösz. fn. A ,marha' név alatt értett marhafajoknak takarmányozása; szélesebb értelemben annyi is mint marhatenyésztés.

*MARHATENYÉSZTÉS
(marha-tenyésztés) ösz. fn. A négylábu marhák, ú. m. ökrök, tehenek, juhok, lovak, disznók szaporítása, különösen gulyák, ménesek, nyájak, kondák által. Szorosb ért. szarvasmarhák szaporítása.

*MARHATENYÉSZTÉSI
(marha-tenyésztési) ösz. mn. Marhatenyésztésre vonatkozó, azt illető. Marhatenyésztési gazdaság, kiadások, jövedelem.

*MARHATENYÉSZTŐ
(marha-tenyésztő) ösz. fő- és mn. Gazda, ki különösen marhák tenyésztésével foglalkodik.

*MARHATIZED
(marha-tized) ösz. fn. Tizedadó neme némely marhafajokból, különösen aprómarhákból, mely már nálunk megszünt.

*MARHAVÁGÁS
(marha-vágás) ösz. fn. A leütött szarvasmarhának feltagolása, s darabonként kimérése.

*MARHAVÁGÓ
(marha-vágó) ösz. fn. 1) Személy, nevezetesen mészáros, ki a szarvasmarhát agyonüti, felkonczolja, és kiméri. 2) Fejsze, melylyel a szarvasmarhát agyon ütik. Azon szerszám neve, melylyel a leütött barmot konczolják, tagló.

*MARHAVÁM
(marha-vám) ösz. fn. Vámadó, vámdíj, melyet valamely vámvonalon áthajtott marhától fizetni kell.

*MARHAVÁSÁR
(marha-vásár) ösz. fn. Vásár, melyen négylábu, nevezetesen szarvasmarhákat árulnak, baromvásár. A lovakra nézve különösen lóvásár.

*MARHAVELŐ
(marha-velő) ösz. fn. Velő a négylábu, különösen szarvasmarhák csontjaiban. Marhavelővel készített leves, katonabéles. Marhavelőből és zsírból csinált hajkenőcs.

*MARHAVÉR
(marha-vér) ösz. fn. A négylábu marhák vére, különösen, ökörvér, tehénvér, borjuvér. Marhavérrel bekent mészárszék.

*MARHAVÉSZ
(marha-vész) ösz. fn. l. MARHADÖG.

*MARI
női kn. tt. Marit. Mária kicsinzője. Más kép: Maris, Mariska, Marcsa, Marika, Manyi, és a ,Mari'-ban levő némely betühangok áttételével Irma.

*MÁRIA
(héber nyelven ; am. keserüség, keserv, mások szerént Mózes nővérétől vette eredetét, mely szóval egyezik az arab Merjemü név is); női kn. tt. Máriát. A héberektől kölcsönözött, s a keresztényeknél köz ismeretben és divatban levő név, főleg azon oknál fogva, mert Idvezítőnk anyja viselte, ki a magyaroknál máskép: Szűz Mária, Boldogságos szűz, Boldogasszony, Szűz anya, Isten anyja czímekkel illettetik. Azon tiszteletnél fogva, melyben Krisztus anyja különösen a római és görög keresztény egyházban áll, több innepek hivatnak e névről, ú. m. január 23. Mária v. Boldog asszony eljegyzése; február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, azaz Mária tisztulása; mart. 25. Gyümölcsoltó Bold. napja, vagyis az angyali idvezlet hirdetése; fekete hét pénteknapján, fájdalmas Szűz v. hét fájdalmu szűz Mária, julius 2-án Sarlós Bold. napja; augusztus 15. Nagy Bolgogasszony hava, máskép Mária mennybemenetele, sept. 8-án Kisasszony napja, azaz Mária születése; utána való vasárnapon Mária v. Boldog asszony neve napja; decemb. 8-án Boldogasszony fogantatása. A hónapok közől kettő neveztetik róla Boldogasszony hava, azaz január, és Kisasszony hava, augustus. A nép némely virágokat és növényeket nevezett el róla, milyen az illatos Mária levele. Viselik e nevet több helységek is.

*MÁRIAFALVA
falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~u, ~ról.

*MÁRIAHÁZA
puszta Pest m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MÁRIAKÉP
(Mária-kép) ösz. fn. Kép, mely az Idvezítő anyját ábrázolja.

*MÁRIANAP
(Mária-nap) ösz. fn. Minden innepnap, mely Mária tiszteletére rendeltetett. V. ö. MÁRIA.

*MÁRIÁS
(mária-as) fn. tt. máriás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Régi magyar pénz neme, melyből három darab egy vonás forintot tett, s egy-egy tizenhét ezüstkrajczárt ért. Nevét a rajta levő Mária képtől kapta.

*MÁRIAUDVAR
puszta Moson m.; helyr. ~udvar-ra, ~on ~ról.

*MÁRIAVÖLGY
falu Pozsony, puszta Fehér m.; helyr. ~völgy-re ~őn, ~ről.

*MÁRIG
(már-ig) ih. Már is, ily hamar. Márig bele untál a munkába?

*MARIKA, MÁRIKA
MARINKA, MARISKA, tt. Marikát, Marinkát stb. l. MARI.

*MARIN
NAGY MARIN, fn. tt. marín-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. tályog, fűltőn, nyakszirten vagy egyebütt keletkező nagy csomós kelés (Kriza J.). Eredete homályos, hacsak a ,marúl' v. ,marju' ige mar v. marj gyökét nem veszszük itt is alapul.

*MARIS
tt. Maris-t, tb. ~ok; l. MARI.

*MÁRIS
(már-is) ösz. ih. l. MÁRIG.

*MARIZSGÁL
(mar-izs-g-ál) kics. gyak. áth. m. marizsgál-t. 1) Valamit apróra marogat. 2) Valamit marokkal fogdos, nyomdos.

*MARIZSGÁLÁS
(mar-izs-g-ál-ás) fn. tt. marizsgálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit marizsgálunk.

*MARJ
(mar-j) fn. tt. marj-at. Értelmére nézve l. MAR, (2), fn. A j toldalék hang, mint az orj, eperj, szederj, karéj, taréj s némely más szókban.

*MARJA
KIS~, l. a K-ban; NAGY~, ÚJ~, puszták, Bihar m.; helyr. Marjá-ra, ~n, ~ról.

*MARJÁNCZ
puszta Somogy m.; helyr. Marjáncz-ra, ~on, ~ról.

*MARJÍT, MARJIT
(mar-j-it) áth. m. marjít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely tagot csuklójában kimozdít, kimenyít, kificzamít. Gyöke a mozgást jelentő mar. V. ö. MAR, elavult gyök.

*MARJÚL
(mar-j-úl) önh. l. MARÚL.

*MÁRK (1)
férfi kn. tt. Márk-ot. A négy evangéliomírók egyikének neve. Marcus. Búzaszentelő Márk napja. A latinban vagy marcus-tól eredett, midőn pőrölyt, vagy a mas (gen. maris) szótól lett elsőben maricus, midőn férfiast jelentene.

*MÁRK (2)
falu Zemplén m.; helyr. Márk-ra, ~on, ~ról.

*MÁRKA
fn. tt. márkát. Sulymérték (fél font) melylyel főleg aranyat és ezüstöt mérnek. Egy márka arany 24 karatot teszen, és egy karat 12 szemert (grant). Hajdani időkben külföldön egy ezüst márka nyolcz obout (uncziát) vagy 16 latot tett, s egy unczia egy tallért. De ezen számitás a 14-dik században megváltozott, s már ekkor egy ezüst márka csak három forintból állott. A mostani új pénzláb behozatala előtt a finom kölni márka tizenhárom szász tallért és nyolcz garast, vagy tizennégy porosz tallért, vagy 20 conventiós forintot tett. A régi magyar iratokban a márka (latinul: marca) girá-nak neveztetik. l. GÍRA.

*MARKAFALVA
falu Trencsén m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MARKAKÖPI
l. MARKAPÖKI.

*MARKAPÖKI
(marka-pöki) ösz. mn. és fn. Gúnyosan szólva am. hetvenkedő, dicsekedő, magát hányóvető, különösen ki magát bátornak, vitéznek, vállalkozónak hirdeti, de csak szájjal az, nem pedig tettel. Erről t. i. mondani szokás, hogy pöki a markát, mint az erős kézi munkához készülő ember szokott tenni.

*MARKASZ
falu Heves m.; helyr. Markasz-ra, ~on, ~ról.

*MARKÁSZ
(mar-ok-ász) ön. és áth. Szokottabban l. MARKOLÁSZ.

*MÁRKASZÉK
faluk Bihar és Kraszna m.; helyr. ~szék-re, ~ěn, ~rőf.

*MARKGRÓF
törökmagyarosan: marczibán, l. ŐRGRÓF.

*MARKHÁZA
puszta Nógrád m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MARKÓ (1)
l. MÁRK.

*MARKÓ (2)
falu Veszprém m.; helyr. Markóra, ~n, ~ról.

*MARKÓCZ
faluk Somogy és Vas m.; helyr. Markócz-ra, ~on, ~ról.

*MÁRKOD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Márkod-ra, ~on, ~ról.

*MARKOL
(mar-ok-ol) áth. m. markol-t. Valamit marokkal megfog, marokba szorít. Kardot, kapát, kaszát markolni. Verekedésben megmarkolni az ellenfél üstökét. Belemarkolni a zsákba. Kimarkolni néhány huszast az erszényből. Felmarkolni a vágott dohányból néhány pipára valót. V. ö. MAROK.

*MARKOLÁS
(mar-ok-ol-ás) fn. tt. markolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit markolunk, marokba fogunk, szorítunk.

*MARKOLÁSZ
(mar-ok-ol-ász) önh. m. markolász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Valamiben marokkal kotonoz, kutat. Zsebében könyökig markolász, s nem talál semmit. A rákfogók a partlikakban markolásznak. Használtatik áthatólag is, s am. marokkal fogdos valamit. A vető kimarkolássza a magot a lepedöből.

*MARKOLÁSZÁS
(mar-ok-ol-ász-ás) fn. tt. markolászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamiben vagy valamit markolászunk.

*MARKOLAT
(mar-ok-ol-at) fn. tt. markolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Bizonyos kézbeli eszközök azon vége, vagy nyélrésze, melyet marokba szokás szorítani, midőn használjuk. Különösen a kard, tőr, késféle fegyverek és eszközöknek többnyire görbe a fogója. Megragadni a kard markolatát. A tőrt markolatig beütni. Máskép: maroklár, fogató, fogantyú, bóda.

*MARKOLATFA
(markolat-fa) ösz. fn. Általán, némely eszközöknek fából való nyaka, fogója, melyet a velök bánó markába fog, milyenek a hegedű, brúgó nyaka, vagy a kaszanyélnek horgas fogatója.

*MARKOLATGOMB
(markolat-gomb) ösz. fn. A kardnak gomb, vagy karikaforma feje, mely a markolatot képezi. V. ö. MARKOLAT.

*MARKOLATKOSÁR
(markolat-kosár) ösz. fn. Sodronyból vagy vas lemezből álló gyürüzet a kard markolatán, mely a vívó kezét az ellencsapástól védi.

*MARKOLYASZILVA
(markolya-szilva) ösz. fn. Fekete, apró szemü, igen édes szilvafaj.

*MARKOS
(mar-ok-os) mn. tt. markos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Átv. ért. mondjuk emberről, ki izmos kézzel, karral, és marokkal bir. Markos legény. 2) Lómértékre alkalmazva am. bizonyos számu maroknyi magasságu. Tizenhat markos ló. V. ö. MAROK.

*MÁRKOS (1)
l. MÁRK.

*MÁRKOS (2)
erdélyi falu f. Fehér m.; helyr. Márkos-ra, ~on, ~ról.

*MÁRKOSFALVA
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MARKOTA
női kn. l. MARGITA. Van ily nevü helység is Győrvármegyében, melyről közmondás Hete vannak, mint a markotai ördögök, t. i. ,Ördög' nevezetü lakosok; helyr. Markotá-n, ~ra, ~ról.

*MARKOTÁN, MARKOTÁNY
lásd: MARKOTÁNYOS.

*MARKOTÁNYOS
fn. tt. markotányos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki a katonáknak a laktanyákban és táborban, ételeket, italokat árul. Az olasz mercatante (kereskedő) s német Marketender után alakult, mint Fuhrmann-ból furmányos. A nőszemély markotányosnő.

*MARKOTÁNYOSKODIK
(markotány-os-kodik) k. m. markotányoskod-tam, ~tál, ~ott. Mint markotányos a katonák számára holmi ételekkel és italokkal üzérkedik.

*MARKOTÁNYOSNÉ
(markotányos-né) ösz. fn. Markotányos felesége.

*MARKOTÁNYOSNŐ
(markotányos-nő) ösz. fn. l. MARKOTÁNYOS alatt.

*MARKOTÁNYOSSÁG
(markotány-os-ság) fn. tt. markotányosság-ot, harm. szr. ~a. Markotányosi üzérkedés, keresetmód.

*MÁRKUS
férfi kn. l. MÁRK.

*MÁRKUSFALU
falu Szepes m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*MÁRKUSFALVA
l. MÁRKOSFALVA.

*MARKUSKA
falu Gömör m.; helyr. Markuská-ra, ~n, ~ról.

*MARKUSÓCZ
falu Vas m.; helyr. Markusóczra, ~on, ~ról.

*MARMONY
puszta Szepes m.; helyr. Marmonyba, ~ban, ~ból.

*MARMOTA
fn. tt. marmotát. A patkányok neméhez tartozó állatfaj, melynek négy körme, rövid és vékony szőrü farka, felfújt pofája, s két felől bajuszféle szőre van. Nagyságra a tengeri nyúlhoz hasonló. (Mus marmota.) A havasok üregeiben lakik, s a télnek nagyobb részét alva tölti.

*MÁRNA
fn. tt. márnát. Linné szerént a pontyok neméhez tartozó halfaj, melynek fő különböztető jegye, hogy bajuszszőre van; innen latinul: barbo v. barbus, németül: Bartfisch. Közel áll hozzá a tót mrena.

*MARÓ (1)
(mar-ó) mn. tt. maró-t. 1) Ami fogakkal mar, azaz tép, szakgat, harap valamit. Egymást maró ebek. 2) Átv. ért. valamely erős nedv, mely bizonyos testeket mintegy megmar, megrág. Maró eczet. 3) Képes kifejezéssel a kedélyt, szívet gyötrő, kinzó. Lelket maró gonoszsági öntudat. Néhutt tájdivatosan am. törő, de ez értelemben inkább moró, a mor gyöktől, melyből lett morzsa, morzsol. Ily értelemmel bir ezen mondatban is: Töri, marja (zúzza) magát.

*MARÓ (2)
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Maró-ra, ~n, ~ról.

*MARÓCSA
falu Baranya m.; helyr. Marócsára, ~n, ~ról.

*MARÓCZ
faluk Baranya és Szala m.; helyr. Marócz-ra, ~on, ~ról.

*MAROF
puszta Szala m.; helyr. Marof-ra, ~on, ~ról.

*MAROGAT
(mar-og-at) gyak. áth. m. marogattam, ~tál, ~ott, par. marogass. Gyakran, vagy ismételve v. folytonosan mar. Az üzőbe vett ökröt marogatják a szelindekek. Szokottabban: mardos.

*MAROK
(mar-ok) v. MARÉK, (mar-ék) fn. tt. markot, harm. szr. ~a. kicsiny. marokcsa, markocska. 1) A szoros ért. vett kéznek azon öble, alsó v. belső része melyet a tenyér, és féligmeddig begörbített ujjak képeznek. Marokká alakítjuk kezünket, midőn vele fogni vagy bele szorítani akarunk, s ennélfogva mindig kell bizonyos üregnek lennie, mibe a megszorítandó tárgy beférjen. Ha ujjainkat oly szorosan begörbítjük, hogy köztök és a tenyér között semmi hézag nem marad, akkor a marokból ököl lesz, melylyel nem fogni vagy szorítani, hanem ütni, vagy döfni szoktunk. Valamit marokba fogni, marokkal szedni, marokban tartani. A gabonát marokkal vetni. Az aratóknál, egy marok búza, árpa, illetőleg nád, káka, melyet az arató egy nyalábban a földre fektet. - Markokban fekvő gabona, melyet még kévébe nem kötöztek. Innen öblös mérték gyanánt is használtatik. Egy marok liszt, ami egy marokba fér. Egy marok föld. Jobb egy marok szerencse, mint egy köböl ész. (Km.). Ez esetben nyi képzővel is párosúl: maroknyi. 2) Mint kisebbféle mérték neme jelent átv. ért. kicsit, keveset. Marok had, marok nép. Egy marok szénám sem termett. 3) Mennyiben a marokkal valamit fogni, tenni szoktunk, jelenti az erőnek alkalmazását, munkához való készülést ezen mondatokban: pöki a markát, azaz erős munkához készül, vagyis inkább csak hetvenkedik, magát hánytorgatja.
"Csak köpi az markát - de megássa árkát,
Ej-ej rizskásának mondja az tatárkát."
Ének a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt.).
Markába szakadt a hazugság. (Km.). 4. Mérték, melylyel a lovak magasságát szokás mérni. Egy marok négy bécsi hüvelyket tesz, és így három marok egy láb. Tizenöt markos ló, mely körme aljától föl a marig tizenöt maroknyi, azaz öt lábnyi magas.
Mi e szó elemzését illeti, gyöke mar azon szók osztályába tartozik, melyekben az ar kört, görbeséget, kerek hajlást, körmozgást jelent, milyenek far, paripa, parittya, paracskó, varsa, ide tartozik burok, sőt a görbeségre vonatkozó forog is. A görög és latin nyelvekben is a markot jelentő szók fogalom és hangviszonyban látszanak állani a kerekdedséget és forgást jelentő szókkal. A görögben gualon (vola) és guy (vultur); továbbá a latin vola rokon a volvo, voltur (vultur) szókkal; valamint a latin vultus is (voltus) az emberi arcz kerekdedségére látszik vonatkozni. Különösen a magyar ,marok' is fordulást jelent a tájdivatos ,maroklik' szóban. Mindenek fölött figyelmet érdemel a hangokkan is egyező, bár elavult görög MAPH, mely kezet jelent, s viszonyban áll a marptw igével, mely am. megfogom, körülfogom stb. s még inkább a perzsa marads = marok (Beregszászi).

*MÁROK
falu Bereg m.: NÉMET~, HERCZEG~, Baranya megyében; helyr. Márok-ra, ~on, ~ról.

*MARÓKA
(mar-ó-ka) fn. tt. marókát. Bogárnem, fonaldad, csipkés csápokkal, és tompa falámmal (Mordella.)

*MAROKHÁZA
erdélyi falu Doboka TÓT~falu Nógrád, m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MAROKLÁR
(mar-ok-la-ar) fn. tt. maroklár-t, tb. ~ok. l. MARKOLAT.

*MAROKLAT
l. MARKOLAT.

*MAROKLIK
(mar-ok-lik) k. m. marokl-ott, htn. ~ani. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. ficzamodik, meg- vagy kimarúl, ki- vagy elfordúl. Karom a vállamban megmaroklott.

*MAROKNYI
(mar-ok-nyi) mn. tt. maroknyi-t, tb. ~ak. Tulajd. ért akkora mint a marokká alakított kéz, vagy annyi, ami egy marokba fér. Tizenhat maroknyi ló, melynek magassága tizenhat marok. Maroknyi búza. Átv. ért. kicsi, kevés. Maroknyi sereg. Egy maroknyi liszte sincs. V. ö. MAROK.

*MARÓKŐ
(maró-kő) ösz. fn. Lásd: POKOLKŐ.

*MÁROKPAPI
falu Bereg m.; helyr. Márokpapi-ba, ~ban, ~ból.

*MAROKVAS
(marok-vas) ösz. fn. Vas lemez, melyet alul a tengelyhez forrasztanak, s mely a tengelyt mintegy marokként általfogja, megmarkolja. Szélesb ért. akármely lemez vasból, mely öszvetartó kapcsul szolgál.

*MAROKVASAZ
(marok-vasaz) ösz. áth. Valamely eszközt marokvassal ellát. A keréktengelyt megmarokvasazni.

*MAROKVERŐ
(marok-verő) ösz. fn. 1) Arató munkás, ki a markokra rakott gabonát kévékbe köti. 2) Azon czövek, melylyel a kévekötő munkás a kötelet a kévékre tekeri, s azokat veregetve egyengeti.

*MAROKZÁLOG
ösz. fn. Ingó zálog, kézi zálog.

*MÁRON
falu Kraszna m.; helyr. Máron-ba, ~ban, ~ból.

*MAROS (1)
(mar-os) mn. tt. maros-t v. ~at, tb. ~ak. Maró, azaz rágó. Mondják némely erős nedvekről, melyek bizonyos testeket mintegy marva, rágva megpuhítanak. Igéből lett melléknév, mint: takaros, pirítos, néhol: pirítós, magasztos. Szokottabban megnyújtva: marós.

*MAROS (2)
folyóvíz, mely Erdélyből ered, és Szegednél a Tiszába foly.

*MAROS (3)
l. MAROSSZÉK.

*MAROS (4) NAGY~
mváros, KIS~, falu Hont m.; helyr. Maros-ra, ~on, ~ról.

*MARÓS
(mar-ó-s) mn. tt. marós-t v. ~at, tb. ~ak. Maró tulajdonsággal biró. Marós eb. Marós nedvek.

*MAROSD
puszta Somogy m.; helyr. Marosd-on ~ra, ~ról.

*MAROSFALVA
falu Bars m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*MAROSKÖZ
(Maros-köz) ösz. fn. A Maros folyó és Fehér- Körös közt fekvő vidék.

*MAROSSZÉK
a székelyszékek egyike Erdélyben.

*MAROS-VÁSÁRHELY
erd. város Maros székben; helyr. Vásárhely-ěn v. ~t, ~re, ~ről.

*MARÓT
puszta Somogy m.; helyr. Marót-ra, ~on, ~ról.

*MARÓTH
ARANYOS~, mváros Bars m.; APÁT~, EGYHÁZAS~, faluk Hont-, PILIS~, Esztergom, PUSZTA~, puszta Somogy m.; helyr. Maróth-ra, ~on, ~ról.

*MARÓTLAKA
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~laká-ra ~n, ~ról.

*MÁRPOD
erdélyi falu Újegyház szász székben; helyr. Márpod-ra, ~on, ~ról.

*MARS
fn. tt. mars-ot. 1) A franczia marche után am. hadi rendben való lassúbb vagy gyorsabb lépés, vagy ily lépésben utazás. Egyszersmind menést parancsoló vezényszó, magyarul: indúlj! menj! 2) zenemű, melynek időmértéke a lépés időmértékével egyezik, azaz valamely ütenyrészre egy lépés esik; magyarosan: induló.

*MÁRS
fn. tt. mársot. A római hitregében a hadak istenének vagy hadúrnak neve, Görögül: ArhV (erős?) A csillagászatban 4-ik bolygó (planeta) neve.

*MARSGYAKORLAT
(mars-gyakorlat) ösz. fn. Katonai gyakorlat a hadrendi lépésben.

*MARSNAP
(mars-nap) ösz. fn. Azon nap, midőn a költöző katonaság a kiszabott úton előhalad, különböztetésül a pihenő- vagy nyugnaptól (Rasttag).

*MARSOL
(mars-ol) önh. m. marsol-t. Marsban megy, hadi csapatként vagy hadi rendben utazik. (Marschiren). Közkatonai nyelven: masíroz.

*MARSOLÁS
(mars-ol-ás) fn. tt. marsolás-t, tb. ~ok. Hadi rendben vagy hadi csapatként utazás.

*MART
(mar-t) fn. tt. mart-ot, harm. szr. ~ja. 1) Molnár A. szerént, littus, és ripa, tehát jelent általán vízpartot, legyen az tenger, tó, vagy folyó.
"Duna martján két szép nádszál,
Mind a kettő szépen talál."
Népdal.
Néhutt azonban a ,mart' inkább a kisebb folyókról, a ,part' a nagyobbakról van szokásban. Ellenben némelyek szerént partja a tengernek van, s megegyezik vele a latin portus, a müncheni codex irója is ez értelemben használja. 2) Szélesb ért. nemcsak a víznek van martja, hanem akármely térségnek vagy hegynek, hol a föld kisebb-nagyobb mértékben fölmagasodik, és meredek, honnan a székelyeknél hallani: föl akartam menni a hegyre, de nagy martra akadtam. Ezen értelem rejlik a Magasmart, Vörösmart, Martos helynevekben is.
Nincs kétség benne, hogy a mart és part szókban az emelkedés, magasság alapfogalma a jellemzetes, melyet különösebben az ar, illetőleg az r hang is jelképez, s rokon hozzájok a felhangu mered is, honnan: meredek. Ugyanezen alapfogalom és alaphang rejlik a latin ripa, portus szókban. V. ö. MAR, (2), főnév.

*MÁRT
(már-t) áth. m. márt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely testet bizonyos nedvbe ereszt, lenyom, lemerít, jobbára azon czélból, hogy nedvessé legyen, átázzék, vagy a nedvet fölmerje vele. A szivacsot, száraz ruhát vízbe mártani. Kanalat mártani a lébe. Kenyeret mártani a becsináltba. A bőröket bemártani a vízbe. Kenyérrel kimártani a káposztát. Hússal kimártani a tormáslevet. Gyertyát mártani, am. a híg fagygyuba eregetett fonalat gyertyává alakítani. Ez igében a t cselekvést, tevést jelentő képző, mint a tart, sért, veszt igékben, s gyöke már, melynek vékony hangon megfelel a mer, merít, merűl, és a latin: mergo. Eredeti jelentése kétségen kivül az ár szótagban, illetőleg szóban rejlik, s az m leginkább csak előtétül szolgál, ami világosan kitetszik abból, hogy árt, m nélkül is szinte márt értelemben használtatik, ezen kifejezésben: magát valamibe ártani, azaz mártani.

*MÁRTA
női kn. tt. Mártát. Ismeretes bibliai személy neve, ki házában vendégül fogadta az Idvezítőt, s kitünő készséggel szolgála neki. Sürögő, szorgalmatos Márta. Némelyek szerént sziriai nyelven am. házi urnő, mások szerént héber erdetű s am. szomorú.

*MARTALÉK
(mar-t-al-ék) fn. tt. martalék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Ragadmány, zsákmány, melyet a fenevadak fogaikkal mardosva vagy körmeikkel marczangolva szereznek. Szélesb ért. rablás vagy erőszak által szerzett jószág.
"Ne adj martalékra az idegeneknek,
Kik mind azon vadnak hogy megemészszenek."
Versezet a XVI. szászadból (A magyar nyelv és irod. Toldy F.-től).
Elemezve: mardalék, az elavult mardal (am. mardos) törzsöktől, melyből mardalódik és martalócz is származott.

*MÁRTALÉK
(már-t-al-ék) fn. tt. mártalék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Hígan készített, leves főzet, mint mellékétel, valamely más ételhez, melyet bele mártogatva szokás enni. Paradicsomalmás, vereshagymás mártalék.

*MÁRTALÉKCSÉSZE
(mártalék-csésze) ösz. fn. Csésze, melyben a mártalékféle főzetet, leves étket feladják.

*MARTALÉKHAJÓ
(martalék-hajó) ösz. fn. Tengeri kalózok által elfogott és zsákmánynyá tett hajó. Különbözik: martalóczhajó.

*MARTALÓCZ
(mar-t-al-ócz) fn. tt. martalóczot, harm. szr. ~a v. ~cza. Rabló, orv, ki rablásból vagy zsiványságból, általán hamis úton, módon élősködik. "Ott megh esmerték az uram jobbágyi ökreit szőrén mind, de azért nem adta megh, hanem egy martalócz állatot elé koparíth és azzal azth vallatta hogy az ökrek az tereké (ökrök az töröké) nem az uram jobbágyié." Levél 1559-ből. (Szalay Á. 400 m. l.). Dankovszky szerént martolosz az illír nyelvben személy, ki emberekkel mint rabokkal kereskedik. V. ö. MARTALÉK.

*MARTALÓCZHAJÓ
(martalócz-hajó) ösz. fn. Tengeri kalózok hajója, kalózhajó.

*MÁRTÁN
falu Szala m.; helyr. Mártán-ba, ~ban, ~ból.

*MÁRTÁS
(már-t-ás) fn. tt. mártás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki valamit vagy valamibe márt. 2) l. MÁRTALÉK.

*MÁRTÁSCSÉSZE
(mártás-csésze) l. MÁRTALÉKCSÉSZE.

*MÁRTAT (1)
(már-t-at) fn. tt. mártat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Amit mártottak. Egy mártatból való gyertyák.

*MÁRTAT (2)
(már-t-at) mivelt. m. mártat-tam, ~tál, ~ott, par. mártass. Meghagyja, vagy parancsolja, hogy valaki valamit mártson. Cyertyát mártatni.

*MARTFALVA
falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MARTFŰ
puszta Heves m.; helyr. ~fű-re, ~n, ~ről.

*MARTI
(mar-t-i) mn. tt. marti-t, tb. ~ak. Martról való, ott létező, martra vonatkozó. Marti föld, széna. Marti fecske. V. ö. MART.

*MARTIKA
(mar-t-i-ka) fn. tt. martikát. Az egylakiak seregéből és négyhímesek rendéből való növénynem; hímvirágának csészéje négy levelü, bokrétája négy metszésü, hímszálai hosszúk, anyavirágának csészéje nincs, bokrétája három-négy fogu, makkja egy magvu. Az útifűhöz hasonló, tóparton tenyészik, s innen a neve. (Littorella.)

*MARTILAPU
(marti-lapu) ösz. fn. Köznyelven a lókörmü szattyú (tussilago farfara) neve, máskép szintén köznyelven: kis édeslapu, lókörömfű.

*MARTINYA
falu Vas m.; helyr. Martinyá-ra, ~n, ~ról.

*MÁRTIR
(a hellen martur-ból) fn. l. VÉRTANÚ.

*MARTIROMSÁG, MARTIRSÁG
l. VÉRTANUSÁG.

*MÁRTIUS, MÁRCZIUS
fn. tt. mártius-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A polgári évben sor szerént harmadik hónap, magyarul bőjtmás hava, újabb divattal: tavaszelő v. harmadhó.

*MARTIUSI
(martius-i) mn. tt. martiusi-t, tb. ~ak. Martiusból való, martiusban lenni szokott, martiusban keletkezett, készített, nőtt, virágzott stb. Mártiusi hó, napfény, ser, virág, zivatar.

*MÁRTÓ
mn. és fn. tt. mártó-t. Aki valamit márt, illetőleg mártva készít. Gyertyamártó.

*MÁRTOGAT
(már-t-og-at) áth. m. mártogattam, ~tál, ~ott. Gyakran, ismételve márt valamit. Gyertyát mártogatni. A szennyes ruhát vízbe mártogatni. A leves étket kenyérrel kimártogatni. Átv. ért. mondják magyar tánczosról, midőn a tánczosnőt le-lebuktatja, meg fölemeli.

*MÁRTOGATÁS
(már-t-og-at-ás) fn. tt. mártogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori cselekvés, midőn mártogatnak valamit vagy valakit. V. ö. MÁRTOGAT.

*MARTON
NAGY~, falu, KIS~, sz. kir. v. Sopron m.; helyr. Marton-ba, ~ban, ~ból.

*MÁRTON (1)
(Mars-tól látszik eredettnek, midőn annyit jelent mint: bátor, merész); férfi kn. tt. Márton-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Martinus. Szent Márton napja, novemb. 11-dikén. Szent Márton hegye, máskép: Pannonhegye v. halma. Márton lúdja, melyet Márton napján ölnek, s mellcsontjából, és hátgerinczéből a legközelebbi tél időjárását szok a köznép jövendőlni. Ha több rajta a vörösség, több lesz a lágy idő, ha pedig nagyobbrészént fehér, sok lesz a hó. A Márton lúdjának legendai eredete van, mert midőn szent Mártont püspökké választotta a nép, szerénységből a ludak ólába bújt, de ezek felzajdulva elárulták.
"Késő őszben volt ez a nap,
Már mindenütt elkele
Márton lúdja." Kisf. S.
A népmonda szerént szent Márton néha fehér lovon jön, azaz havat hoz. E nevet több helység viseli Magyar- és Erdélyországban.

*MÁRTON (2)
NAGY~, falu Somogy m.; helyr. Márton-ba, ~ban, ~ból.

*MARTONFA
faluk Baranya és Szala, puszta Vas m.; helyr. Martonfá-ra, ~n, ~ról.

*MÁRTONFALVA
faluk Gömör, Nyitra és Szabolcs m.; erdélyi falu Fehér m. és Kézdi székben; helyr. Mártonfalvá-ra, ~n, ~ról.

*MÁRTONHEGYE
erdélyi falu Nagy-Sink székben; helyr. ~hegyé-re, ~n, ~ről.

*MÁRTONKA
kicsiny. férfi kn. Kis, vagy fiatal Márton, máskép: Marczi. V. ö. MÁRTON.

*MÁRTON LÚDJA
ösz. fn. Lásd: MÁRTON alatt.

*MÁRTONNAP
(Márton-nap) ösz. fn. November 11-dike, mint Sz. Márton tiszteletére rendelt nap.

*MÁRTONOS
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Mártonos-ra, ~on, ~ról.

*MÁRTONSZŐLŐ
(Márton-szőlő) ösz. fn. Virágzásban elkésett szőlőfürt, mely a többinél apróbb szemű, s Mártonnap körül érik meg.

*MÁRTONTELKE
erdélyi falu Felső Fehér m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.

*MARTONVÁSÁR
mváros Fehér m.; helyr. ~vásár-ra, ~on, ~ról.

*MARTONYI
falu Borsod m.; helyr. Martonyiba, ~ban, ~ból.

*MARTONYOS
falu Bács m.; helyr. Martonyosra, ~n, ~ról.

*MARTOS
(mar-t-os) mu. tt. martos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek martja, azaz partja van. Martos patak, tó. Van ily nevü helység is Komáromvármegyében a Nyitra martján; helyr. Martos-on, ~ra, ~ról.

*MÁRTYÁNCZ
falu Vas m.; helyr. Mártyánczra, ~on, ~ról.

*MARÚL, MARUL
(mar-úl) önh. m. marúl-t. Menűl, ficzamik, ficzamodik, kicsuklik, kirándúl. Karja könyökben, lába bokában kimarúlt. V. ö. MAR elavult gyök.

*MARÚLÁS, MARULÁS
(mar-úl-ás) fn. tt. marulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Menülés, ficzamodik, midőn valamely tag kirándúl a csuklójából.

*MÁRVÁNY
fn. tt. márványt, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A mészkőnek egyik tömött, finom, és szilárd szövetü faja, melyet szép simára és fényesre lehet csiszolni. Szinre nézve van tiszta fehér, egészen fekete, tarka, pettyes, csíkos, habos, eres stb. márvány. Márványkő. Márványból épített palota. Márványnyal kirakott folyosó, templom. Márványból állított emlék. Minthogy a márvány igen kemény, innen képes kifejezéssel: márvány szív, kebel, am. kemény, érzéketlen. "Mert márványkő volna is a ked szíve, de megszánna, ha látná ked, mint vagyok." Mikes Kelemen levelei. Az igen síma testeket is márványhoz szokták hasonlítani. Sima, mint a márvány. Különösen a szép fehér bőrt a fehér márványhoz, alabastromhoz hasonlítják.
"Alabastrom fehér nyaka."
Faludi.
E szó egy a hellén: marmaroV, latin: marmor, német Marmor, a tót mramor, franczia marbre, török mermer, persa marvah stb. nevekkel. Alapfogalom benne vagy az erős szövedék, melyet csak nagy erőszakkal törhetni szét, s ezen fogalmat az r festőileg fejezi ki; vagy a vörös és általában fényes szín, mely némely fajnak szinte egyik tulajdona.

*MÁRVÁNYALAPZAT
(márvány-alapzat) ösz. fn. Valamely műnek pl. szobornak, épületnek stb. öszves alapja márványból.

*MÁRVÁNYASZTAL
(márvány-asztal) ösz. fn. Márványkőből készült asztal. Márványasztalon olvasni az aranyat, ezüstöt.

*MÁRVÁNYBÁNYA
(márvány-bánya) ösz. fn. Kőbánya, melyből márványt fejtenek vagy ásnak.

*MÁRVÁNYFEJTÉS
(márvány-fejtés) ösz. fn. Kőbányai munka, midőn a márványtömegből hasábokat szakgatnak ki.

*MÁRVÁNYFURÓ
(márvány-furó) ösz. fn. A kőfaragók aczéleszköze, melylyel a márványkőben likakat csinálnak.

*MÁRVÁNYKÉP
(márvány-kép) ösz. fn. l. MÁRVÁNYSZOBOR.

*MÁRVÁNYKŐ (1)
(márvány-kő) ösz. fn. l. MÁRVÁNY.

*MÁRVÁNYKŐ (2)
puszta Gömör m.; helyr. Márványkő-re, ~n, ~ről.

*MÁRVÁNYKÖTÉS
(márvány-kötés) ösz. fn. Könyvtábla, mely márványozott, azaz márvány módjára habos, pettyes papirral vagy bőrrel van borítva.

*MÁRVÁNYKÚPCSIGA
(márvány-kúp-csiga) ösz. fn. A kúpcsigák egyik faja, melynek szép barna, vastag, erős, és fényes tekenőjét, illetőleg tülkét hófehérségü szívded pettyek tarkítják. (Conus marmoratus).

*MÁRVÁNYLAP
(márvány-lap) ösz. fn. Márványkőből alakított lap, vagy tábla. Márványlapokkal terített padolat, folyosó. Márványlapra vésett sírirat.

*MÁRVÁNYMÍVES
(márvány-míves) ösz. fn. Kő- vagy képfaragó, ki márványból különféle műveket. pl. síremlékeket, szobrokat, edényeket stb. készít.

*MÁRVÁNYMUNKA
(márvány-munka) ösz. fn. Mindenféle mű, melyet márványkőből készítenek, pl. emlékoszlop, asztal, medencze.

*MÁRVÁNYMŰ
(márvány-mű) ösz. fn. l. MÁRVÁNYMUNKA.

*MÁRVÁNYMŰVES
l. MÁRVÁNYMÍVES.

*MÁRVÁNYNEMÜ
(márvány-nemü) ösz. mn. Afféle vagy olyanféle mint a márvány.

*MÁRVÁNYOS
(márvány-os) mn. tt. márványos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Márványnyal bővelkedő, márványt termő, márványnyal kirakott. Márványos hegyek. Márványos falak, padolat, folyosó. 2) Márványhoz hasonló szinűre festett. Márványos könyvtábla. Szokottabban: márványozott.

*MÁRVÁNYOZ
(márvány-oz) áth. m. márványoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Márványkővel kirak, behúz, beföd. A fürdők, nyári paloták padolatát márványozni. 2) Márványt játszó, pettyes, csíkos, eres, habos szinekkel fest valamit. Meszelés helyett márványozni a falakat. Papírt, bőrt márványozni.

*MÁRVÁNYOZÁS
(márvány-oz-ás) fn. tt. márványozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn márványoznak valamit. V. ö. MÁRVÁNYOZ.

*MÁRVÁNYOZAT
(márvány-oz-at) fn. tt. márványozat-ot, harm. szr. ~a. 1) Azon márványmű, melylyel valamit kiraktak, befödtek, ékesítettek, stb. 2) Festett mű, mely a márvány szinét utánozza. V. ö. MÁRVÁNYOZ.

*MÁRVÁNYOZÓ
(márvány-oz-ó) fn. tt. márványozó-t. Festő mives, ki márványszinre fest, tarkáz, pettyez valamit.

*MÁRVÁNYOZOTT
(márvány-oz-ott) mn. tt. márványozott-at. 1) Márványkövekkel, lapokkal kirakott, födött, borított, ékesített. Márványozott falak, folyosók. 2) Márványt utánozó szinekkel festett. Márványozott bőr, papir.

*MÁRVÁNYSZOBOR
(márvány-szobor) ösz. fn. ásványkőből faragott szobor. Átv. ért. feszes állásu, életnélküli, mereven magatartásu ember.

*MÁRVÁNYTÁBLA
(márvány-tábla) ösz. fn. l. MÁRVÁNYLAP.

*MÁRVÁNYTÖMEG
(márvány-tömeg) ösz. fn. Tömörült márványdarab.

*MÁRVÁNYZAT
l. MÁRVÁNYOZAT.

*MÁS (1)
mn. és fn tt. más-t, tb. ~ok. Hasonlításra vonatkozik, mely által bizonyos pontban viszonyított személyek vagy dolgok és tulajdonságaik között különbséget teszünk, vagyis azonosságukat tagadjuk. 1) Mint főnévi helyettes jelent minden személyt, bizonyos határozott személyen vagy személyeken kivül, pl. Nem én küldöttem pénzt, hanem más. Másnak szól a levél, nem neked. Őt szeretem, és kivüle senki mást. Azt tudjuk mi is, mások is. Az a ti dolgotok, nem másé. Péteréken kivül voltak ott mások is. Kövérebb a más diszna vagy szalonnája. (Km. latinul: Vicinum pecus plenius uber habet).
"Van itt kihez fogontozzam,
Máshoz nem is ragaszkodom."
Székely tánczvers.
2) Ellentétes jelentésü az önmaga, sajátmaga, tulajdon személyviszonyos szókkal, pl. Mások ügyeibe avatkozván a magáét elhanyagolja. Mások háza, nem a magáé előtt seper. Másét bántja. Másét nebántsdnak hívják. (Km.) Könnyű a máséból (t. i. adni vagy költeni). Más feleségét éli. Más kárán nem akar tanulni. Magadat okold, ne mást. Ebé az, ami a másé. (Km.). Más kebelébe szed epret. (Km.). Más pénzére iszik. Más szájával eszik. Más eszével gondolkozik. Másokért fárad, másra keres, nem magáért, és magára. Mástól reméll szabadulást, Másét keresi, magáét veszti. Mást vakar v. tisztít, maga rühes. (Km.). Mit magad tehetsz, másra ne bízd. (Km.). Ne kivánd a másét, tartsd meg a magadét. (Km.). Ki magának rosz, másnak sem jó. (Km.). Mást korhol, maga nyakig úszik. (Km.). Ez értelemben is főnév helyett áll. 3) Midőn elválasztó ellentétül használtatik, am. különböző személy. Más nyomja a sajtót, s más iszsza a mustot. Más szerzi a pénzt, és más költi el. Másnak vall szerelmet, s valóban mást szeret. Szinre fn. 4) Mint melléknévi helyettes am. nem ilyen vagy olyan mint bizonyos határozott valami, hanem amolyan, különböző tulajdonságu. Más legény voltál te hajdan. Más ember válik belőle, mint testvéréből. Más keresztények voltak azok, nem ilyenek, mint mi. 5) Tárgyakra vonatkozólag főnévül am. nem ez, nem azon határozott dolog, hanem különböző valami. Én pénzt kértem, s ő mást adott. Másról beszél Bodóné, midőn a bor árát kérik. (Km.). Az már más. Másban találja örömét, nem az írásban. Másra vágy nem pénzre. Ezen értelemben dologra vitetve gyakran egyéb használtatik helyette, pl. Nem kivánok egyebet, csak hogy még egyszer láthassam hazámat. Hát egyébbel (mással) nem szolgálhatok? 6) Melléknév helyett am. nem ilyen vagy határozott olyan, hanem különböző. Ez egészen más dolog. Más értelemben venni valamit. Más módot, szokást követni. Más világ. Más világ volt akkor. Más világra ment am. meghalt, elhagyta ezen világot. Érünk-e még más időt? 7) Ritkábban, más nem am. nőnem, a férfiakétól különböző nem, a latin sexus sequior hasonlatára. 8) Időre, helyre, módra vonatkozólag: máskor am. nem most, vagy nem bizonyos határozott időben; másutt am. nem itt, vagy nem valamely határozott helyen; máshová, másfelé, nem azon helyre, melyről szó van; máskép, nem ilyenkép, nem bizonyos szóban levő módon. 9) Az egy szóval egyesülve: a) Két vagy több személyek vagy dolgok viszonyát, s egymásra ható állapotát vagy cselekvését fejezi ki. Egymásnak barátságot fogadni. Ők szeretik, gyülölik egymást, (különbözik: egyet mást l. alább b.). Nem bíznak egymásban. Készek egymásért meghalni. A játszó ebek kergetik egymást. Egymásba tekeredett növényindák. Névutókkal: egymás után menni, egymás mellett ülni, egymás ellen irni stb. b) Holmi, különféle jószágok, portéka, pogyász. Ez értelemben mindkettő ragoztatik. Egygyel mással kereskedni. Egyet mást magával vinni. Egyre másra elkel a pénz. Egyért másért bemenni a városba. Egyből másból pénzt árulni. 10) A másfél összetett szóban am. egy egészen kivül még egy másik, de a mely csak fél, miszerént másfél teszen egy egészet (mely alatta értetik) és felet, máskép ritkábban: kettedfél, pl. másfél mázsa, egy egész mázsa és (a másik már csak) fél, másfél év, másfél nap, másfél óra. Hogy itt a ,más' a ,fél'-re viszonyzódik, megtetszik a hasonló öszvetételü többi számokból, pl. harmadfél, negyedfél, ötödfél stb. melyek azt teszik, a harmadik darab csak fél (alatta értetik: kettő egész), a negyedik darab csak fél (három egész), az ötödik csak fél (a négy egész). Innen másfél órakor am. egy és félórakor, mi észszerüebb, mint az ujabb időben felkapott németes félkettőkor, mert "félkettő" számtanilag am. egy, valamint a "félnégy" számtanilag kettő, így félnégykor tulajdonkép am. kettőkor. Midőn az előre tett fele szóval egyesűl, felemás, am. valami párosnak lenni kellő között különböző tulajdonságu, pl. felemás keztyű, melynek egyike bőrből, másika selyemből van; felemás csizma, pl. egyik lábra való kordovány, a másik tehénbőr.
A másnak ellentéte általán véve határozott valaki v. valami; tehát aki vagy ami ezen kőrön kivül esik, az másnak mondatik. E szerént a más szóban alapfogalom bizonyos körön kivüli létel, vagyis távolság. Valószinüleg állíthatni, hogy ezen alapfogalmat az m-en kivül azon a is fejezi ki, mely nyelvünkben mint önálló szócska távolra mutatást jelent, pl, ott van a! oda ment a! úgy van a! ebből lett a névmutató az, s rokon hozzá a távolra vonatkozó oly, oda, ott, onnan szók o gyöke, vagyis ,más' mind hangokban mind értelemben egyezik amaz szóval. A szanszkritban is Bopp szerént anja am. a mutató névmási törzs: ana, és ja visszahozó névmás (= ki), tehát egészen a magyar más-ik = más-ki = amaz-ki. Jeles példát is találunk rá Barcsaynál:
"Egyik arany gyapjas, más csillaggal fényes,
Ennek kulcs van zsebjén, más kereszttel kényes,
Ez jól tud számolni, amaz nagy törvényes,
Kiki nagyra vágyik, kiki szerencsét les."
Ime ami a két első sorban más, az a harmadikban amaz s ami felötlőbb, a 2-ik sorban ennek más felel meg, épen úgy mint a harmadikban amaz. Az a távolra mutató szócskának ellentéte, mint közelséget mutató, e, pl. itt van e! ide hozd e! ilyen e! melyből lett a közelre mutató ez, s rokon hozzá az ily, itt, ide, innen, így közelre vonatkozó szók i gyöke, melyeket régiesen szintén e-vel találunk, pl. ely, ede, stb. Ennélfogva más am. valami az, vagyis nem ez, nem ilyen, hanem az, amaz, olyan, amolyan. Ha az ,amaz' mutató névmástól elgondolva, gyökül csak ezen mutató a szócskát veszszük is, as képzővel lesz a-as vagy a-os, összeolvadva ás; és m szintén mutatást jelentő (pl. am-olyan, am-ott, am-oda, em-ilyen, em-itt, em-ide stb. szókban levő) előtéttel más, azaz, olyas, amolyan, mint ami a határozotton kivül esik. Hogy az m, és a hozzá rokon ajakhangok sok szavainkban előtétek (még pedig igen sokszor a főfogalmat emelő, sulyosbitó előtétek) íme több példák: manyó am. anyó, mama am. ama, anya; márt am. árt, mámor, mámmám, mámog, mamlasz a szájtátó ám és am gyökből am. ámor, ámám, ámog, amlasz; meg (kötőszócska) am. eg, mint a Balaton vidékén: egvertem am. megvertem, a palóczoknál eseg am. esmeg; mell am. elő, az embernek, állatnak eleje; mor morj, am. or orj (magasság), s rokon ajakhangokkal a bá, bám, bámul, bámész am. á, ám, ámúl, ámész; billeg, biczeg, bingó, am. illeg, iczeg, ingó; ficzamik am. iczamik, iszamik; pityókos, piócza am. ityókos, iócza; váj annyi mint Szalában áj. stb.
Ugyanezen mutató a látszik előtét nélkül rejleni a föntebb érintett szanszkrit anja (nominativusi végzettel: anjasz) szóban, ebből származtatják a nyelvészek a hellen alloV, latin alius, alter, régies olle, s német ander stb. szókat is; noha talán nem hibáznánk, ha a latin alius és ille szókat közvetlenül is rokonítnók. Legközelebb áll a magyarhoz, mint sok más esetben, a csagataj basik (= másik, Vámbéry) és török baska, és baslik. Az arja nyelvekben levő ander, alter, allotrioV, (szanszkrit) antarasz stb. a másod foku (tar ter) ragokkal végződnek, egészen mint a magyar egyéb szó.

*MÁS (2)
fn. tt. más-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa (= másja). Csak birtokviszonyos állapotban használtatik, másom, másod, mása, másunk, másotok, másuk. 1) Az eredetinek képét viselő valami, mely értelemben az eredetit úgy veszszük, mint határozott bizonyos egyént, mását pedig mint kivüle létezőt, de hozzája hasonlót. Ezen fiú édes apjának mása. Egyik testvér a másiknak szakasztott mása. Tagadó szócskával magasztaló, megkülönböztető értelme van, s am. nincs hozzá hasonló, nincs oly jeles, derék. Életemnek nincsen mása am. igen jó életem van. Heted hét országban nincs mása. Ez értelemben am. párja. 2) Mondjuk tárgyakról, melyek bizonyos eredetinek hasonlóságára készültek, melyek valaminek képét ábrázolják. Levél mása, melyet az eredetiből szóról szóra leirtak. "Más effectusát is látom az szabadságkeresésnek az ő kegyelme Trincsin vármegyének írt leveléből, melynek a mássát hozzám hozván, ím oda küldöttem." Gr. Eszterházy Miklós nádor emlékirata. Kép, szobor mása, mely az eredeti után készült. 3) l. MÁS, mn. 1) és 2) alatt. 4) A páros tágyak közől egyik. Ez a keztyű amannak mása. Egyik csizmának nem találom mását. 5) Nyelvtanban név mása v. mássa, vagy összetéve: névmás, oly szó, mely név helyett áll a beszédben, pl. én, te, ő. Egyébiránt többese az első esetben: név másai, a másodikban: névmások; mit némely nyelvtanirók sem tudnak, midőn ,névmásák'-at mondanak; ez t. i. személyrag nélkül összetéve használtatik: névmás. Mindezen jelentésekből kitünik, hogy a más szóban némi hasonlitás alapfogalma rejlik. V. ö. MÁS, mn.

*MÁS (3)
fn. tt. más-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa (=másja). Kerek alakú, taplószerü, bőrös, véredényes, és sejtszövetes test, mely az anyai méhben a magzattal egyszerre képződik, s ezzel a köldökzsinór által öszveköttetésben áll, és megszülés után az anyától elmegy. Néhutt a toldattal: mása. Ettől különbözik a burok, vagyis azon hártya, mely a magzatot takarja. Ami az asszonyoknál más-nak, az az oktalan állatoknál poklá-nak neveztetik. Nevét hihetőleg onnan kapta, hogy a magzat elszülése után mintegy második szülést képez, miszerént sorozó névmás értelmével bir. Ezen alapfogalom után neveztetett a latin secundae is. V. ö. MÁSLÁS.

*~MÁS
fenhangon: ~MÉS; igenévi öszvetett képző, teljesen ~om-ás, em-és; pl. lát-om-ás, hall-om-ás, áld-om-ás, kér-em-és, lelemés stb. Lásd ~OMÁS.

*MASA
fn. tt. masát. 1) Baranyában, parázsszedő vas lapát. Valószinüleg nem egyéb, mint vasa, a vas gyöktől, a v a rokon m-mé változván. 2) l. MÁSA.

*MÁSA, MÁSI
némely tájakon, nevezetesen Mátyusföldén am. öreg v. nagy anya, vagy miként ugyanott szintén mondani szokták: másik anya. Kicsinyezve: másika. A székelyeknél más öszverántással mányó v. mányi. Lőrincz K. szerént a kapnyikbányai szójárásban rövid a-val masa am. bába.

*MÁSÁNT
(más-ánt) ih. A Tisza vidékén divatos kifejezés, am. másként, noha néha ,máskép' szóval is fölcseréltetik. l. MÁSKÉNT.

*MÁSFÉL
(más-fél) ösz. mn. Egy egész és egy fél (egyik egész és a másik fél). Másfél mázsa só am. egy mázsa és ötven font. Másfél napig várni am. egy napig, és tizenkét óráig. Másfél évig utazni am. egy egész évig s hat hónapig.

*MÁSFELÉ
(más-felé) ösz. helyhatárzó. Nem bizonyos határozott, hanem ettől különböző irányban. Másfelé ment mint gondoltam volt. Néha am. különböző, ellenkező irányban. Mindenik másfelé indúlt. Másfelé néz, és másfelé üt.

*MÁSFÉLE
(más-féle) ösz. mn. Bizonyos tulajdonságaira nézve külön osztályba, nembe tartozó, nem olyan, mint egy határozott másik, melyhez hasonlítunk valamit. Minden darab bútora másféle fából van. Ellentéte: azonféle, olyféle, egyféle, hasonló. V. ö. FÉLE.

*MÁSFELES
(más-feles) ösz. mn: Mértékre vonatkozólag am. egy egészet s azonnemü felet tevő, magában foglaló. Másfeles itczéjü bögre.

*MÁSFÉLFA
(más-fél-fa) ösz. fn. Cséplőeszköz, melynek hadarója körülbelül fél oly hosszú, mint a nyele, tehát egy egészből és félből áll.

*MÁSFELŐL
(más-felől) ösz. helyhatárzó. Nem azon irányról, melyet gondoltunk, vagy gyanitottunk, hanem valamely különbözőről, vagy ellenkezőről. Másfelől jött az ellenség, nem ahonnan várók. Másfelől is veszély fenyeget bennünket. Néha sorozó jelentéssel bir. Egyfelől (= egy oldalról) vizek, másfelől hegyek akadályozták a seregek haladását. Különbözik tőle: másfelől; l. ezt. Továbbá különbözik tőle a névutós eset, midőn nem öszvetett szó, hanem azt teszi: másról, p. Te is más felől beszélsz, én is. Mások felől jó itélettel lenni.

*MÁSFELÜL
(más-felül) ösz. ih. Más félen, más oldalon. Megfelel e kérdésre: hol? Egyik vadász másfelül állt lesben, mint a másik. Különbözik tőle a honnan? kérdésre felelő másfelől.

*MÁSHÁ
tájdivatos, máshova helyett.

*MÁSHITÜ
(más-hitü) ösz. mn. Nem azon a hiten vagyis valláson levő. A különböző keresztény felekezetüek mondják egymásról.

*MÁSHOL
(más-hol) ösz. ih. Nem bizonyos határozott, vagy gondolt, vagy gyanított helyen, hanem ettől különbözőn. Máshol lakom, nem ott, hol taval. Máshol is szerencsés lehetsz. Itt is, ott is, máshol is.

*MÁSHON
(más-hon) ösz. ih. l. MÁSHOL v. MÁSUTT és V. ö. HON és HOL.

*MÁSHONNAN
(más-honnan) ösz. ih. Nem valamely határozott, vagy vélt, vagy gyanított helyről, hanem ettől különbözőről. Különbözik tőle a másfelől, mint hogy ez szorosan irányra, amaz helyre vonatkozik. Mi máshonnan valók vagyunk, nem Pestről. Máshonnan veszek bort, nem Budáról.

*MÁSHOVA
v. ~HOVÁ, (más-hova) ösz. ih. 1) Nem azon helyre, melyet gondolunk, vagy gyanítunk, stb. hanem ettől különbözőre. Azt mondá, hogy Pestre megy lakni, és máshova költözött. 2) Az előbbi helyről egy ujabbra. Minden évnegyedben máshova hurczolkodik.

*MÁSI
(más-i) fn. tt. mási-t, l. MÁSA.

*MÁSIK
(más-ik) mn. tt. másik-at. Többesben nem használtatik. Alapértelemre nézve am. más, csakhogy nyelvszokásunk szerént az ik képző határozottabb, s mintegy különböztető, kitüntető, különösebben az ,egyik' szóval ellentétes jelentést kölcsönöz neki. Ily különbség van a szebb szebbik, jobb jobbik, nagyobb nagyobbik, kisebb kisebbik stb. között. Jelesen a számnevekben: egy egyik, másod második, harmad harmadik, stb. Egyik mint a másik. Egyik eb, másik kutya. Egyik kéz a másikat mossa. Egyik tizenkilencz, másik egy hián húsz. Egyik gubát, másik subát. Egyik kapzsi, másik habzsi. Egyik kökény, másik galagonya. (Közmondatok). V. ö. ~IK (4). Néha másodikat jelent.
"Ne egy arany, másik is,
Harmadik is, magam is." Népdal.

*MÁSIKANYA
v. ~ANYÓ, (másik-anya v. ~anyó) ösz. fn. Némely vidékeken, nevezetesen Mátyusföldén am. öreganya, nagyanya, rövidítve: más, v. másik, kicsinezve: másika. A székelyeknél mányi.

*MÁSIKAPA
(másik-apa) ösz. fn. Öregapa, nagyapa. A székelyeknél: mápó (=másik apó) sőt mák is. V. ö. MÁSIKANYA.

*MÁSÍT, MÁSIT
(más-it), áth. m. másít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. 1) Valamit eredetiségéből kivesz, más tulajdonságuvá alakít, mint eredetileg volt, vagy lennie kellene. Borokat másítani, am. idegen borok keverésével átalakítani, meghamisítani. 2) Szélesb ért. változtat. Terveit, akaratát megmásítani, am. másra változtatni.

*MÁSÍTÁS, MÁSITÁS
(más-ít-ás), fn. tt. másítás-t, több. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit másítunk. V. ö. MÁSÍT.

*MÁSÍTHATATLAN, MÁSÍTHATLAN
más-íthat[at]lan) mn. tt. másíthatatlan-t, több. ~ok. Amit másítani nem lehet. V. ö. MÁSÍT. Másíthatatlan akarat, itélet. Határozóként am. másíthatatlanul.

*MÁSÍTHATATLANUL, MÁSÍTHATLANUL
(más-ít-hat-at-lan-ul) ih. Anélkül, hogy másítani lehessen, változhatatlanul.

*MASKARA
idegen származásu, l. ÁLARCZ.

*MASKARÁS
l. ÁLARCZOS.

*MÁSKÉNT
(más-ként) ösz. ih. Szabatosan szólva am. más állapotban, vagy miségben. A dolgok másként állanak mint gondoltam. Másként tenni, cselekedni, írni stb. azaz magának a tárgynak, melyet tevő, cselekvő, író stb. vagyok, állapota, misége más; ebben pedig: máskép tenni, írni a tárgy ugyanaz marad, csak a tevés, vagy írás módja más; innen másként írni valamit azt teszi: más fogalmazatot készíteni; máskép írni: ugyanazon fogalmat más módon pl. tisztábban írni le. A többesben használva: másokként am. mások szerént. V. ö. a KÉNT czikket.

*MÁSKÉP
(más-kép) ösz. ih. Más módon, más formán, nem úgy, mint ez vagy az. A tanúk mindegyike máskép adta elé a dolgot. Máskép beszél és máskép cselekszik. Majd minden nap máskép öltözködik. Különbözik: másként, l. ezt. V. ö. ELŐBESZÉD, 125. l. kép és ként rovat alatt. Továbbá a KÉNT czikket.

*MASKFALVA
falu Nógrád m. helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*MASKÓCZ
falu Zemplén m. helyr. Maskócz-ra, ~on, ~ról.

*MÁSKOR
(más-kor) ösz. ih. Bizonyos határozott időn kivül, nem most, vagy akkor. Máskor történt az, nem mikor te mondod. Majd máskor jövök. Most is, máskor is. Akkor sem, máskor sem. Máskor jobban vigyázz nyelvedre.

*MÁSKORRA
(más-korra) ösz. ih. Más időre, nem a mostanira, vagyis bizonyos időtől különbözőre. Máskorra halasztani valami teendőt.

*MÁSLÁS
(más-ol-ás), fn. tt. máslás-t, több. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az aszútörkölyre, melyről már egyszer leszűrték a fínom bort, másod ízben töltött és ebből készült bor. 2) Néhutt általában azon bor, melyet a szinbor kisajtólása után, a vízzel vegyített törkölyből sajtólnak, máskép: csigér, csingér, lőre. 3) A ser és egyéb szeszes italok főzésénél a kád, vagy üst fenekén maradt, s vízzel föleresztett alja ital, melyet a serfőzőkben ficzkó-nak neveznek. Itt a más gyökben a sorozás alapfogalma rejlik, s am. második sajtólás; vagy másod rendü főzet, és rokon az elszült magzat után következő más szóhoz. V. ö. MÁS, (2), főnév.

*MÁSLÓGÉP
(másló-gép) ösz. fn. Gép, melylyel irományokat, rajzokat stb. lehet az eredetiről leírni, lenyomni stb.

*MÁSLÓKÖNYV
(másló-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe eredeti irományokat, különösen kereskedőknél leveleket, lemásolva beirnak. A máslókönyvet látomásozni, és meghitelesíteni. Máskép: másolatkönyv.

*MÁSNEMŰ
(más-nemű) ösz. mn. Más nem alá tartozó, másféle, bizonyos tulajdonságokra nézve különböző. Minden bútora másnemü fából van készítve, pl. diófából, tölgyfából, szilvafából. V. ö. NEM, fn.

*MÁSOD
(más-od) sorszám, mely mindig valamely névvel párosúl, s változatlanul marad. 1) Jelenti a sorozásban azt, aki vagy ami az első után következik: első, másod, harmad, negyed. Másod nap. Minden másod órában bevenni egy kanálnyi gyógyszert. Másod fű csikó, borju. Másod izben kerestem őt. Másod-alispán. Másod-alelnök. A mai szokás szerént ugyan jobbára ik toldalékkal használják, de régente ez nem volt annyira divatban; így a Bécsi codexben még a főnév mellett is ik nélkül áll, capitulum másod. (Baruth, Dániel stb.). Egyébiránt, midőn főnév nélkül használtatik, vagy nagyobb nyomaték és határozottság végett: második. 2) Midőn a magammal, magaddal, magával szókkal egyesűl am. velem, veled, vele együtt egy más személy. Másod magammal utazom, am. egy valaki és magam mint második személy. Másod magaddal jőjj, am. temagad és még más valaki. Másod magával dolgozik am. őmaga és még valaki más.

*MÁSODALISPÁN
(másod-al-ispán) ösz. fn. Alispán, ki rangra és hatáskörre nézve az első alispán mellett áll. N. vármegye másodalispánja.

*MÁSODFÉL
(másod-fél) ösz: fn. l. MÁSFÉL, KETTEDFÉL.

*MÁSODFŰ
(másod-fű) ösz. mn. Mondják négylábu állatokról, különösen, fűvel élő barmokról, ú. m. lovakról, és szarvasmarhákról, s am. két éves, mely tudniillik már másod évben jár legelőre. Másodfű csikó, borjú. Itt a fű tulajdonkép am. fűvű, másodfüvű.

*MÁSODHÓ
(másod-hó) ösz. fn. Bőjtelő hava, latinosan: február. A polgári év második hónapja.

*MÁSODHORGONY
(másod-horgony) ösz. fn. Horgony a hajókon, melyet akkor vetnek le, ha az első horgony feneket nem fogott, vagy általán biztositásul.

*MÁSODIK
(más-od-ik) sorszámos mn. tt. második-at, többese (mint általán az ik képzővel sorzó számoknak) nincs. Értelmére am. másod, csakhogy amaz határozottabb, s mintegy nyomatékosabb. Élünk vele, midőn vagy magán áll, vagy az illető főnév után tétetik, vagy nyomaték végett használtatik. Hányadikra (napra) kell ott lennünk? felelet: másodikra. Ő lesz első, te pedig második. A mi házunk a felső soron második. A második harangszóra templomba indulni. V. ö. MÁSOD.

*MÁSODKEZES
(másod-kezes) ösz. fn. Kezes, ki jót áll valamiért azon esetre, ha az első kezes nem teljesítené igéretét.

*MÁSODKEZESSÉG
(másod-kezesség) ösz. fn. Jótállás, melyet valaki mint másodkezes vállal magára. V. ö. MÁSODKEZES.

*MÁSODKIFOGÁS
(másod-ki-fogás) ösz. fn. Másod ízben tett kifogás. A régibb törvénykezésben ,duplica' helyett értetett. Azonban a mai törvénykezésben a ,kifogás' alatt az alperesnek csak valamely mellékes, nem az ügy érdemére vonatkozó ellenvetéseit értjük, melyeket mind az első beszédében tartozik eléadni. A második kifogás tehát most szabatosabban: viszonválasz. T. i. a perbeszédek így állanak kereset (a fölperesé), ellenbeszéd v. ellenirat (az alperesé), válasz (a fölperesé), viszonválasz (az alperesé); halasztás esetében: végbeszéd v. végirat és ellenvégirat.

*MÁSODLAT
(más-od-ol-at) fn. tt. másodlatot. A törvénykezésben valamely irománynak másod példánya, mely épen oly eredeti mint az első példány; azért lényegesen különbözik a másolat-tól. Keresetlevél másodlata. Fölebbezvény másodlata.

*MÁSODNYIRETŰ
(másod-nyiretű) ösz. mn. Ha a juhot egy évben kétszer nyírik, az utóbbi nyírésben kapott gyapjút másodnyiretünek nevezik.

*MÁSODNYOMAT
(másod-nyomat) ösz. fn. Nyomat, mely a teljes számu első rendbeli nyomat után eszközöltetik. Az első nyomat elfogyta után másodnyomatot készíteni.

*MÁSODOL
(más-od-ol) áth. m. másodolt. Másodszor v. ismételve tesz valamit, pl. kukoriczát másod ízben kapál; földet másod ízben szánt stb. A székelyeknél egyszerüen azt is teszi: ismétel.

*MÁSODOLÁS
(más-od-ol-ás) fn. tt. másodolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki másodol.

*MÁSODÖRÖKÖS
(másod-örökös) ösz. fn. Személy, kit bizonyos örökség az első, vagy rendes örökös megholta után, vagy bármi módon megszüntével illet.

*MÁSODPERCZ
(másod-percz) ösz. fn. Az első percznyi időnek egy hatvanad része. Az óra t. i. hatvan első percze, az első percz pedig hatvan másodra osztatik fel. Máskép: kispercz.

*MÁSODPERCZINGA
v. ~LÓGONY, (másodpercz-inga v. ~lógony) ösz. fn. Általán: inga, különösen órai inga v. lógony, mely minden másodperczben egy lódintást tesz.

*MÁSODPERCZMUTATÓ
(másod-percz-mutató) ösz. fn. Óramutató, mely minden másodperczben láthatólag tovamozdúl, s mely után azon perczeket számítani lehet.

*MÁSODRAJ
(másod-raj) ösz. fn. Raj, mely valamely nyáron ugyanazon kasból másod izben száll ki. Átv. ért. az első fősereg után következő sereg. V. ö. RAJ.

*MÁSODREND
(másod-rend) ösz. fn. Két vagy több rendből álló sokaságnak seregében azon rend, mely az első után következik.

*MÁSODRENDŰ
(másod-rendű) ösz. m. Másodrendet alkotó, képező. Másodrendű hegység.

*MÁSODRÉT
(másod-rét) ösz. fn. Az egyszer öszvehajtott papirívből egy fél. Némelyek szerént ívrét vagy leveleg. Másodrétben nyomatott versek.

*MÁSODSZOR
(más-od-szor) sorosztó szám, mely megfelel e kérdésre: hányadszor? v. hányad ízben? Először, másodszor, harmadszor stb. l. SZOR, sorképző.

*MÁSODSZORI
(más-od-szor-i) mn. Másod ízben történő v. történt. Másodszori meghivásra sem jött el.

*MÁSODSZÜLÖTT
(másod-szülött) ösz. mn. Ugyanazon anyának második gyermeke. Elsőszülött, másodszülött.

*MÁSODUNOKA
(másod-unoka) ösz. fn. Az unokának unokája. V. ö. UNOKA.

*MÁSODVÁLASZ
(másod-válasz) ösz. fn. A törvénykezésben azon felelet, melyet a főlperes az alperesnek ismételve tett ellenbeszédére másod ízben adna. Mostani per-rendtartásunk szerént ez nem létezik, mert két perbeszéddel, hová a keresetlevél is számittatik, a per rendszerént befejezendő; s rendkivüli esetekben a fölperes harmadik beszéde (másodválasz helyett) végbeszéd v. végiratnak, az alperesé pedig ellenvégbeszédnek, ellenvégiratnak mondatik. Ha pedig másodválasz alatt viszonválasz (Duplik) értetnék, ez nem föl- hanem alperes beszéde. V. ö. MÁSODKIFOGÁS.

*MÁSODVÁLTÓ
(másod-váltó) ösz. fn. Ugyanazon egy váltóüzletről egy második példány, mely kivált távol helyre küldetés alkalmával vagy elveszés esetére, vagy pedig azért szokott adatni, hogy az egyiket minél előbb lehessen elfogadás végett elküldeni, mig a másikat talán forgalomba hozzák. Ha több példánya van a váltónak, a szabályok szerént minden egyes példányt meg kell az ,első' s ,másod' vagy ,harmad' stb. szókkal jegyezni; s ha egyiket vagy másikat elfogadás végett elküldöttük, a többire azt is ráírni, az elküldött kinél keresendő.

*MÁSOL
(más-ol) áth. m. másol-t. Valamely irományt, nyomtatványt, vagy képzőművet az eredetinek hasonlatára leir, lenyomtat, lerajzol, stb. Leveleket, régi nyomtatványokat, rajzokat, képeket másolni. Némelyek másít helyett is használják, mint megmásol, másolhatatlan stb. de a szabatosság törvénye a szigorú megkülönböztetést ajánlja.

*MÁSOLÁS
(más-ol-ás) fn. tt. másolás-t, tb. ~ok, harm. izr. ~a. Cselekvés, mely által valamely eredeti irománynak, nyomtatványnak, rajznak, mását veszik. V. ö. MÁSOL.

*MÁSOLAT
(más-ol-at) fn. tt. másolat-ot, harm. szr. ~a. Irat, nyomtatvány, rajz, vagy akármely képzett mű, mely bizonyos eredeti után készült, s azt mint olyat utánozva a tehetségig híven adja viszsza. Hiteles másolat. Hitelesített másolat. Az íllető okleveleket hiteles másolatban a folyamodványhoz csatolni. Másolatokból álló kép- szoborgyűjtemény.

*MÁSOLATBÉR v. ~DIJ
(másolat-bér v. ~díj) ösz. fn. Díj, mely valamely másolásért szokott fizettetni.

*MÁSOLATHITELESITÉS
(másolat-hitelesités) ösz. fn. Valamely hiteles (arra törvény szerint jogosított) személy által a másolaton annak megjegyzése; hogy az az eredetivel egyező.

*MÁSOLATKÖNYV
(másolat-könyv) l. MÁSLÓKÖNYV.

*MÁSOLÓ
(más-ol-ó), fő- és mn. tt. másoló-t. Aki vagy mi (pl. gép), irományokat, rajzokat, vagy képzőműveket az eredetiről levesz, illetőleg leír, lerajzol, lenyom, lefest, stb.

*MÁSONNAN
(más-honnan) ih. Lásd: MÁSHONNAN.

*MÁSOTT
(más-ott) ih. Más helyen, nem itt, vagy nem bizonyos határozott helyen, máshol.

*MÁSSALÉRTHETŐ
(mással-érthető) ösz. fn. Szokottabban l. MELLÉKNÉV.

*MÁSSALHANGZÓ
(mással-hangzó) ösz. fn. Nyelvtanban oly hang, melyet különvéve nem, hanem csak ön- vagy magánhangzó segítségével lehet értelmesen, tisztán kiejteni, pl. a b-hez vagy elül vagy utól valamely önhangzót kell mellékelnünk, különben tisztán ki nem ejthetjük. A mássalhangzók általában felosztatnak folytonosakra és némákra vagy pattanókra, amazokat húzamosan is lehet kiejteni pl. el~l, en~n, s ezek a betürendi elnevezésben az önhangzót elül veszik föl, mint (e)f, (e)l, (e)m, (e)n, (e)r, (e)s, (e)sz; így kellene még a v, és z, zs hangokat is neveznünk; (e)v, (e)z, (e)zs. Mind ezeket némileg önhangzó nélkül is, azaz csak némi homályos önhangzóval is kiejthetjük. Némák vagy pattanók a többiek, melyek ellenkező természetüek. Továbbá egyebeket mellőzve felosztatnak még a mássalhangzók a beszédszervek szerént: ajak-, torok-, fog-, (felső)iny-, nyelv-, és orrhangokra. Így neveztetnek maguk azon betűk is, melyek ily hangokat jelentenek, péld. b, p, f, m, v, ajakbetűk, g, h, k torokbetűk, stb.

*MÁSSALHANGZÓI
(mással-hangzói) ösz. mn. Mássalhangzót vagy hangzókat illető, arra vonatkozó. Mássalhangzói minőség, tulajdonság. Mássalhangzói felosztás, elnevezés.

*MÁSSZOR
(más-szor, úgy ejtetik ki mintha mászszor volna irva), ih. Más időben, máskor, más ízben. Másszor okosabb légy. Most is, másszor is. Majd másszor. Megfelel e kérdésre: mikor?

*MÁSSZORI
(más-szori) mn. tt. másszori-t, tb. ~ak. Más időbeli, vagy ízbeli. Másszori látogatásomkor tovább itt maradok.

*MÁSSZORRA
(más-szor-ra) ih. Más időre, más korra. Hagyjuk azt másszorra. Jó lesz ez másszorra. "Elég a, hogy erről eleget lehetne elmélkedni, de azt hagyjuk másszorra." Mikes Kelemen törökországi levelei.

*MAST
tájdivatosan és régiesen, s az eredetihez hűbben am. most; l. ezt.

*MÁSUNNAN
(más-unnan) ösz. ih. l. MÁSHONNAN.

*MÁSUTT
(más-utt) ih. Más helyen; nem itt, vagy nem valamely határozott, megnevezett helyen. Eredetileg: másott.

*MÁSUVÁ
régiesen pl. a Nádor-codexben: másuá. L. MÁSHOVÁ.

*MASÜLT
(ma-sült) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. amit ma sütöttek. Masült zsemlye, kenyér. Átv. gúnyos értelemben, aki valamely rangra, hivatalra nem rég jutott. Masült nemesember, báró, hivatalnok.

*MASZ
elvont gyöke: 1) maszat, maszok, masztol; 2) maszog, maszuta; 3) maszlag szóknak. Jelentését illetőleg a két első esetben rokon pisz gyökkel piszok és piszmog szókban; a 3-ikban l. MASZLAG alatt.

*MÁSZ
(ma-asz) önh: m. mász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. 1) Általán jelenti a mozgásnak azon nemét, midőn valamely állat nem fölfelé meredő, hanem szétterjesztett lábakkal, s mintegy a hasán, lassan vontatva halad. A kis gyermekek, mielőtt járni tudnának, mászni szoktak. Bujdosáskor négykézláb mászni a gabonák között. A lesben levő vadász a vad után néha mászva megy. Fára mászni. A kuczorgó eb hason mász fenyegetődző ura előtt. Bemászni a kapu alatt. Elmászott, mint a kajdi ködmön. (Km.) Felmászni a falra, fára. Hol előre, hol hátra mászni. Lemászni a fáról. A leshelyre visszamászni. 2) Különösen, és szoros ért. mondjuk kétlaki állatokról, férgekről, melyek testalkotásuknál fogva rendesen szétterjedt lábakkal, s hason mozognak, mint a békák, tehenősbékák, csigák, tetűk stb. Ez értelemben a csúsz igével párosúlva: csúszmász; ámbár szorosan véve csak oly állatok csúsznak, melyeknek lábaik nincsenek, péld. a kigyók. V. ö. CSÚSZ. Tájszokásosan, mászik, mint csúsz, csúszik. 3) Átv. ért. mondják emberről, ki magát erkölcsileg mások előtt elveti, lealázza, másoknak alacson módon hízeleg, mely esetben a csúsz igével szokott egyesülni. Az alábbvalókat megveti, a nagyok előtt pedig csúszmász. Hivatalért, nagy urak kegyeért csúszni-mászni. 4) Szintén átv. ért. mondják növényekről, melyek indái a földön széttertyednek; azon növényekről pedig, melyek más testek derekaira felfolynak, azt mondjuk, hogy kúsznak.
E szónak gyöke ma azon szókkal áll fogalmi viszonyban, melyek átalán mozgást, különösen lassu mozgást, s tapogatódzást jelentenek, ú. m. matat, matikál, mátoha (kísértet), motol, motorász, móczikál, mozog, s a vékonyhangu megy igének me gyöke. Finnül: madan = mászok, a persában ámeden = menni, a szanszkritban máj = megy. Ide számitható a görög mogew, mogoV s német Mühe is. Ugyan a mozgás alapfogalma rejlik a hellen erpw, latin serpo, repo, német kriechen szókban, a mozgást, menést jelentő er gyök értelménél fogva.

*MASZÁRFALVA
falu Bereg m. helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*MÁSZÁS
(ma-asz-ás) fn. tt. mászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A haladásnak, menésnek azon neme, midőn valamely állat szétterjesztett lábakkal, mintegy hason mozog. Öszvetéve: csúszásmászás. Átv. ért. magának túlságos lealázása; alacson hizelgés. V. ö. MÁSZ.

*MASZAT
(masz-at) fn. tt. maszat-ot. Mocsok, piszok, mely holmi nedvektől, zsirtól a testhez, ruhához ragad; azután akármiféle rondaság. Máskép paszat, vagy moszat, némi betűáttétellel: szemet. Egy győkü maszok szóval. S gyöke masz v. mosz, legközelebb áll a magyar máz, mocs szókhoz és pisz gyökhöz ,piszok' szóban); rokon a latin mucus, német Schmutz, Mist, görög muxa, tót masz, maz stb. szókkal is. Dunán túli tájszó. Erdélyben is hallható. V. ö. MOSZAT.

*MASZATMERŐ
(maszat-merő) l. SZEMÉTLAPÁT.

*MASZATOL
(masz-at-ol) áth. m. maszatol-t. Mocskol, piszkol, szennyez, zsíroz, mázol. Konyhán bemaszatolni a ruhát. V. ö. MASZAT.

*MASZATOLÁS
(masz-at-ol-ás) fn. tt. maszatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mocskolás, piszkolás, szennyezés, zsírral bekenés.

*MASZATOS
(masz-at-os) mn. tt. maszatos-t v. ~at, tb. ~ak. Mocskos, piszkos, holmi zsíros, tisztátalan nedvvel bekent. Maszatos konyharuhák, kötény, törölköző. Maszatos szolgáló.

*MASZATOSAN
(masz-at-os-an) ih. Mocskosan, piszkosan.

*MÁSZIK
(ma-asz-ik) k. m. mász-tam, ~tál, ~ott. Dunán túl tájdivatos ige, másutt mász, s ez helyesebb, mert belcselekvő, vagyis az állat mindig maga erejéből mász, ellenben csúszni lehet önakaratlanul vagy valamely erőszak következtében is, azért mást jelent a csúsz, és mást a csúszik. S ez értelemben mászik nem igen alkalmazható. V. ö. MÁSZ, CSÚSZ, CSÚSZIK.

*MÁSZKÁL
(ma-asz-og-ál) gyak. önh. m. mászkál-t. Gyakran vagy folytonosan mász. Békák mászkálnak a ház körül. Csunya férgek mászkálnak a ruháján. Átv. ért. suttonban, magát meghúzva, vagy alkalmatlankodva jár, matat valahol. Mondjuk különösen nyomorék, elaggott, sántabéna emberekről és kisdedekről, kik még járni nem tudván, négykézláb mozognak ide-oda.

*MASZLAG
(masz-l-ag) fn. tt. maszlag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Széles ért. akármiféle étel vagy ital, mely részegséget, kábulást, bódulást okoz. Innen maszlagos am. részeg, kábult, bódult, vagy ezen állapot következtében veszekedő, házsártos, garázda. Szorosb ért. a köznép nyelvén a redőszirmok neméhez tartozó bódító fű neve. melynek szára két-két águ, magrejtői tojásdadok, tövisesek, felállók, levelei tojáskerekek, de szegletesen ki vannak kanyargatva, virága fehér. Máskép, szintén köznéven: csudafa, csattantó, növénytaninéven: maszlagos redőszirom. (Datura sitramonium). Leginkább zsíros földben, s a ganajkupaczok körül szeret tenyészni. Minthogy a maszlag szóban alapfogalom a bódulás, kábulás, mely tántorgással, tapogatódzással szokott járni: innen gyöke masz rokonságban van a maszog, matat, matikál, továbbá a motat, motoz igék masz, mat, mot gyökeivel; mi annál bizonyosabbnak látszik, mert a juhról, midőn szédülésben szenved, és elvesz, azt mondják, hogy motozik, megmotozik. E szerént a masz gyökből lett maszol (matol, motol), maszoló, maszló, maszla, s g utóhanggal maszlag, vagy ,maszol'-ból közvetlen: maszolag, azaz oly valami, mitől az ember vagy más állat maszog, matat vagy meg is motozik. Hogy a t és sz egymással fölcseréltetnek, az a hangszervezetben alapszik, s más nyelvekben is gyakran megtörténik.

*MASZLAGFŰ
(maszlag-fű) ösz. fn. l. MASZLAG.

*MASZLAGOS
(masz-l-ag-os) mn. tt. maszlagos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Maszlaggal, azaz bóditó, kábitó szerrel elegyített. Maszlagos étel ital. 2) Maszlagfűvel benőtt, maszlagot termő. Maszlagos föld, akoludvar. 3) Valamely kábító, bódító szernek bevétele következtében részeg, eszeveszett, veszekedő, garázda. Maszlagos kábaság. A bor miatt mindnyájan maszlagosokká lettek. (Pázmán Préd.)

*MASZLAGOSÍT, MASZLAGOSIT
(masz-l-agos-ít) áth. m. maszlagosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Bóditó szerrel megmérgesít valamit, vagy valakit; részeggé, bódulttá, veszekedővé, garázdává tesz. A bolond gomba az egész családot megmaszlagosította. V. ö. MASZLAG.

*MÁSZLONY
puszta Tolna m.; helyr. Mászlony-ba, ~ban, ~ból.

*MASZOG
(masz-og) önh. m. maszog-tam, ~tál, ~ott. Székely tájszólás szerént am. valamivel ügyetlenül, mintegy szuszogva, tehát lassan mozogva, ide-oda tapogatódzva bánik. Rokon hozzá piszmog, az összetételben, illetőleg kettőztetésben használt szuszog-muszog, azaz szuszogva motoz, a székelyeknél: majszog, mamuszkol, mamókál, majkol. Alapfogalomban és gyökben megegyezik vele a maszuta, mint ki lassan magát meghuzva, (Kriza J. szerént) gyáván vagyis ügyetlenül mozogva működik, és a motyog, azaz lassan mozog.
 

*MASZOGÁS
(masz-og-ás) fn. tt. maszogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki maszog.

*MASZOK
(masz-ok) fn. tt maszkot. A székelyeknél apró szőrnemü, mi a gyapjúféléből kiszotyog, tehát általában: piszok.

*MÁSZÓK
(ma-asz-ó-k) tb. fn. A természetrajzban így neveztetnek azon állatok, nevezetesen hüllők, bogarak, férgek, melyek mászva mozognak.

*MÁSZT
falu Pozsony m.; helyr. Mászt-ra, ~on, ~ról.

*MASZTOL
(masz-t-ol) áth. m. masztol-t. A székelyeknél am. maszatol, mocskol; továbbá: öszvezúz, morzsol, apróra őröl; máskép: mosztol.

*MASZUTA
(masz-ut-a) mn. tt. maszutát. Aki hosszasan, lassan, gyáván, ügyetlenül dolgozik, másképen Kriza J. szerént: majszi, majszogó; némely tájejtésben: baszuta. Azon szók sorába tartozik, melyekben a masz, musz, mat mot, lassu tapogatódzó mozgást jelent, milyenek, maszog, majszolt, muszog, matat, motat, motorász, piszmog. Ezen szónak törzsöke valószinüleg maszat, azaz matat, melyből lett maszató, maszata, s hangváltozattal maszota, maszuta. Rokon hozzá: mász, mászó is; mert a lassu, gyáva, piszmogó ember mintegy mászva működik.

*MAT
elvont gyök, gömbölyűbb ajakkal ejtve mot, kisebb, tompább mozgást jelent a matat, matikál, matóla, motol, motonoz, madarász v. motorász, matring v. motring, motoz származékokban. Rokon hozzá mocz(moczczan szóban) móz (mozog stb. szóban). Egyezik vele a latin moveo, motus.

*MATACZ
puszta Veszprém m.; helyr. Mataczra, ~orv ~ról.

*MATARÁSZ
l. MOTORÁSZ.

*MATAT
(mat-at) áth. m. matat-tam, ~tál, ~ott, par. matass. Valamit tapogatódzva keres, kutat. Máskép: motat. Rokon hozzá motoz. "A kastéjnak minden szegelikát essze (össze) matatta." (Kriza J. székely népmese). Egyezik vele a szláv matá, chmatá.

*MÁTÉ (1)
(héber vagy tulajdonképen szíriai eredetű, s jelent ajándék-ot) férfi kn. tt. Mátét-t. Matthaeus. Szent Máté evangyelista. Kicsinyezve: Mátis, Mátyus, Matyus, Matus.

*MÁTÉ (2)
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Máté-ra, ~n, ~ról.

*MÁTÉFALVA
erdélyi falu F. Fehér m., helyr. falvá-ra, ~n, ~ról.

*MÁTÉHÁZA
puszta Bács m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MATEJÓCZ
falu Szepes megyében; helyr. Matejócz-on, ~ra, ~ról. Különbözik: Matheócz.

*MÁTÉSZALKA
mváros Szatmár m.; helyr. ~Szalká-ra, ~n, ~ról.

*MÁTÉVÁGÁS
falu Sáros m.; helyr. ~vágásra, ~on, ~ról.

*MATHEÓCZ
mváros Szepes m. (Matzdorf); helyr. Matheócz-ra, ~on, ~ról. Különbözik: Matejócz.

*MATIKÁL
(mat-ik-a-al) gyakor. önh. m. matikált. Kezével imitt-amott, hol nem is kellene, vagy nem illik, ott is tapogat. Az ik középképző tulajdonkép a gyakorlatos og képzőnek kicsinyező alakja ig, tehát matigál, mint sántikál, sántigál, sántogál; szunydikál, szunydigál, szunydogál stb. Gyöke a mozgást jelentő mat v. mot, honnan: matat, motoz.

*MATIKÁLÁS
(mat-ik-a-al-ás) fn. tt. mátikálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki matikál.

*MÁTISFALU
erdélyi falu Kézdi székben; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*MÁTISFALVA
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*MÁTKA
fn. tt. mátkát. Szélesb ért. szerető férfi- vagy nőbarát. A legény a leányt, kit szeret, és kitől viszont szerettetik, mátkájának nevezi, hasonlóan a leány mátkának hívja a szerette legényt. Innen mátkatál jelenti azon ajándékot, melyet bizonyos időkben a szeretők egymásnak küldeni szoktak. Szorosb ért. jegyben járó szerető. E szóban a ka kedvességet jelentő kicsinyítést látszik mutatni. Talán am. máska v. másodka, azaz valakinek kedves mása, társa, párja; pl. mátkám am. máskám v. másodkám, mintegy második énem, kedvesem, feletársam, kit úgy szeretek, mint enmagamat. Oly formán rövidítve mint mápó = másik apó, mányi v. mányó = másik anya, sőt mák (= másik) is l. ezeket., és V. ö. MÁS, (1), és (2). Vagy pedig lehet, hogy törzsöke mát matatból húzatott öszve, mely mozgást, menést, utánjárást jelent, s e szerént mátka (= matatka v. matatóka) oly személy, ki más után jár, vagy ki után járnak. A mozgás, járás alapfogalma rejlik a mátoha szóban is, mely a barkóknál és másutt kísértetet, azaz bolygó s ember után járó lelket jelent. Dankovszky szerént az illir nyelvben eléjön: mótka. Némelyek a Mädchen német szóval rokonítják; a persában pedig máde szónak, mely az állatok nevéhez szokott járulni, ,nőstény' értelme van. Azonban a magyar mátka szót mind férfiról, mind nőről szokták érteni. (Sándor István, Kresznerics, Tájszótár, Akadémiai Zsebszótár stb.). Sok nyelvész mindig idegent keres, csak nem hazait.

*MÁTKARUHA
(mátka-ruha) ösz. fn. A mátkának ajándékul adott vagy adatni szokott öltözéknemü.
"A vár ura jő, s gyürüt, ékes övet,
S több nagybecsü mátkaruhát hoz."
Kisfaludy K.

*MÁTKÁS
(mátka-as) mn. tt. mátkás-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek mátkája van. V. ö. MÁTKA. A növények virágzatában mátkás füzér-nek vagy mátkás tarká-nak hívják azt, (melyben külön vannak hím és külön nőstény virágok (Diószeghi).

*MÁTKASÁG
(mátka-ság) fn. tt. mátkaság-ot, harm. szr. ~a. Azon viszony, mely két külön nembeli eljegyzettek között létezik, tehát jegyesi állapot.

*MÁTKÁSÍT, MÁTKÁSIT
(mátka-as-ít) áth. m. mátkásít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mátkává tesz, eljegyez. Elmátkásitni valakit.

*MÁTKÁSODIK
(mátka-as-od-ik) k. m. mátkásod-tam, ~tál, ~ott, l. MÁTKÁZIK.

*MÁTKÁSÚL
(mátka-as-úl) önh. m. mátkásult. l. MÁTKÁZIK.

*MÁTKATÁL
(mátka-tál) ösz. fn. Tojásból, kalácsból s más egyébből álló ajándék, melyet a mátkák s néha csak szeretők egymásnak küldeni szoktak. Máskép: komatál, csak hogy ezt leány leánynak is, mint nőbarátjának szokott küldeni, kivált husvétkor és pünköstkor.

*MÁTKÁZIK
(mátka-az-ik) k. m. mátkáz-tam, ~tál, ~ott. Mondják szeretőkről, midőn egymással jegybe lépnek.

*MATKÓ
puszta Pest m.; helyr. Matkó-ra, ~n, ~ról.

*MÁTOHA
(mát-oh-a) fn. tt. mátohát. Gömörben, Tornában, sőt néhutt Dunán túl is am. kísértet, bolygó lélek. Gyöke mát eredetileg valószinüen rövid volt: mat, vagy pedig matat-ból húzatott össze. Alapfogalomban egyezik a mozgást jelentő mat gyökü szókkal. Származéka mátoha, igazán: mátoga, a gyakorlatos mátog igétől, melyből lett mátogó, mátoga, mátoha, mint a por gyökből lett porog, porgó, porga, porha, purha, azaz porrosodó fabél.

*MATÓLA
(mat-ól-a) fn. tt. matólát. 1) Eszköz, mely által a fonalat az orsóról úgynevezett igékre és pászmákra szedik. Egy igében van rendesen három szál, egy szál pedig az, mely az egész matólát egyszer körülveszi. Tíz ige, vagyis harmincz szál teszen egy pászmát. 2) Kerékforma eszköz, melyről a motring fonalat felgombolyítják, máskép: gombolyító. Tájdivatosan: matóla. Minthogy a matóla forgatva és forogva használtatik, innen gyöke mat azon szókkal áll rokonságban, melyekben a mat (mot) gyök mozgást, itt különösen forgó, forgolódó mozgást jelent, mint matat, matikál, motat, motoz származékok is. Eredetileg rövid lehetett matola a matol törzsöktől, miszerént matóla am. matoló t. i. eszköz. Megegyezik vele a tót motovilo, hol a mat mot mint a magyarban, mozgást jelent.

*MATÓLÁL
(mat-ól-a-al) áth. m. matólál-t. 1) A felfont fonalat az orsóról matóla által úgynevezett igékre s pászmákra szedi. 2) A motringba kötött fonalat gombolyagba tekergeti.

*MATOLCS
falu Szatmár m.; helyr. Matolcs-ra, ~on, ~ról.

*MÁTRA
fn. tt. Mátrát. Magas hegybércz és hegység Hevesvármegyében. A Mátra, Tátra, Fátra mint három legmagasabb ormok, jelölvék ki a kárpáti hegységek között. Ha tehát e szókban alapfogalmul a magasságot veszszük, nem látszik valószinütlennek, hogy köz gyökük a magasat jelentő ar; s betű átvetéssel és röviden: Marta, Tarta, Farta, melyekhez rokonok, a mart, tarcs, part szintén magasat jelentő szók. Annyi, mint a Mátra szele (mátraaljai km.).

*MATRING
fn. tt. matring-ot, harm. szr. ~ja. 1) Matólán öszveszedett, s bizonyos számu ígéből, illetőleg pászmából álló kötet, czérna, vagy fonal. A czérnát, selymet matringokban árulni, venni. A matringot felgombolyítani. 2) Szélesb ért. másféle szálas test, pl. haj, szőr, szíj, melyet csomóba fűznek. Egy matring haj. Farmatring a farhám végét ékesítő salangok, vagy azon gyürüs vége a lószerszámnak, mely a ló farkához van csatolva. Hajdan a lovas katonákat vessző helyett farmatringgal vertek. Tájdivatosan motring. Régi iratokban eléfordul n nélkül is: "Két mothrigh arajan (arany) fonal." (1563. évből. Régi M. Nyelvemlékek III. K. Vegyes tárgyu iratok. 49. lapon). A matring gyöke mat, és törzsöke valószinüleg vagy matar, máskép: motor, mintegy körben vagy forogva megy; vagy pedig matol, melyből ,matóla' is ered ugyanazon jelentéssel; ez utóbbi szerént matring tulajdonkép am. matling v. matoling, az r = l (mint botránkozik am. botlánkozik, ,botlik' törzsöktől). Képzőre nézve rokonok hozzá a mócsing, pating, szatying, melyek mindnyájan megegyeznek abban, hogy szálakból, inakból alakított, pereczforma kötőléket, vagy testet jelentenek s ezen tulajdonságánál fogva hozzájok tartozik a matring is.

*MATRINGKŐTÖR
(matring-kőtör) ösz. fn. A kőtörök neme alá tartozó növényfaj, levelei bokrosak; váltogatók, és ellenesek, láncsás szabásuk; szára czérnaforma buglyos, honnan a neve, minthogy matringhoz hasonló. (Sagifraga sedoides.)

*MATRIZSÁL
(mat-ar-izs-a-al) önh. m. matrizsált. l. MATARÁSZ v. MOTORÁSZ.

*MATRÓZ
fn. tt. matróz-t, tb. ~ok. Szoros ért. tengeri hajóslegény. Hollandul: matroos, dánul és svédül: matros, francziául: matelot, a matta, németül Matte szótól, mely gyékényt jelent, mintha volna gyékényes, gyékényen fekvő.

*MATRÓZKÖNTÖS
(matróz-köntös) ösz. fn. A matrózoknál foglalkodásaikhoz képest divatozó rövid öltöny.

*MATTY
falu Baranya m.; helyr. Matty-ra, ~on, ~ról.

*MÁTYÁS
(héber eredetűnek s Máté szóval egy jelentésünek tartatik); férfi kn. tt. Mátyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mathias. Máskép népiesen: Matyi, Matyika, Matyis, Matyó, Matykó. A magyar történetekben nagy név a ,Hunyady Mátyás' Megholt Mátyás király, oda az igazság. (Km.). Mátyás ugrása, midőn szökő évben februar 23-dika és 24-dike közé, melyben Mátyás napja szokott esni, egy nap tétetik, s Mátyás napja 25-dikére ugrik. Népies nyelven mátyásnak nevezik a szajkómadarat, mivel ezen nevet elég értelmesen hangoztatja.

*MÁTYÁSFALU
falu Szepes m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból.

*MÁTYÁSHÁZA
falu Abauj m.; helyr. ~házára, ~n, ról.

*MÁTYÁSKA
falu Zemplén m.; helyr. Mátyáská-rd, ~n, ~ról.

*MATYASÓCZ
faluk Vas, Zemplén m. ALSÓ~, FELSŐ~, Liptó m.; helyr, Matyasócz-ra, ~on, ~ról.

*MÁTYFALVA
falu Ugocsa m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.

*MATYI, MATYIKA
MATYIKÓ, MATYIS, MATYKÓ, népies, illetőleg kicsinyző elnevezések. l. MÁTYÁS.

*MATYÓ
fn. tt. Matyó-t. 1) l. MÁTYÁS. 2) Szőlőfaj.

*MÁTYÓCZ
falu Ung m.; helyr. Mátyócz-ra, ~on, ~ról.

*MATYÓK
fn. tt. Matyók-ot. 1) l. MÁTYÁS. 2) A mátraaljai palóczok neve, mint a gömöri, tornaiaké: barkó. Mezőkövesdi matyókok.

*MÁTYUS (1)
férfi kn. tt. Mátyus-t, harm. szr. ~a. Mathaeus. Máskép: Máté, Matus, Matyus.

*MÁTYUS (2)
falu Bereg m.; helyr. Mátyus-ra, ~on, ~ról.

*MÁTYUSFÖLDE
(Mátyus-földe) ösz. fn. Azon tartomány, melyet a XIV-dik század elején a hires trencséni Csák Máté birt, s nevéről (Máté) neveztetett, mely magában foglalta Trencséntől Komáromig a Vágmellékét és Garan vizének jobb partján fekvő részeket. A Pozsonyvármegyében lakó s Csalóközön kivül eső, valamint az alsó nyitrai és Komárom vármegyének udvardi, és Esztergam megye párkányi járásaiban lakó magyarok még ma is mátyusföldieknek hívják magukat. A csalóköziek különösen azon vidéket nevezik Mátyusföldnek, mely a nádszegi, máskép érsekujvári dunaágon kivül fekszik, s a Vág vizeig terjed.

*MÁTYUSHÁZA
puszta Veszprém m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*MAVOG v. MÁVOG
(mav-og v. mau-og) önh. m. mavog-tam, ~tál, ~ott. Mondják macskáról, midőn mau- mau hangon sír. Máskép: nyávog; a kis macska miog, nyifog, nyivog.

*MAVOGÁS v. MÁVOGÁS
(mav-og-ás) fn. tt. mavogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Macskának panaszos hangja, midőn mau-mau szóval kiáltoz. Máskép: nyávogás, nyafogás.

*MAZ
elvont gyöke mazna, mazlag, mazolány szóknak, s talan mazur szónak is. Jelentése: vézna, melynek gyöke véz egyezik maz gyökkel. V. ö. MAZNA.

*MÁZ
fn. tt. máz-i, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. kenőcsféle ragadós test, mely más testekhez tapad, milyenek a festék, szurok, enyv, mézga. Innen bemázolni valamit am. ilyféle testekkel bekenni, bemocskolni. 2) Szorosb ért, olvasztás által képződött érczes, és üvegszerü, fényes festék, melylyel különösen edényeket szoktak bevonni. Zöld, sárga, vörös, fekete máz. A fazék szájáról letörölni a mázt. A vas konyhaedényeket fehér mázzal behúzni. 3) Átv. ért. a fogaknak kemény, üvegszerű, fényes takarója. A fogak mázát kemény dörzsölés által elkoptatni.
Ha a máz szóban alapfogalmul azon tulajdonságát veszszük, hogy eredetileg híg és folyó természetű, úgy azon szókkal áll rokonságban, melyeknek maz, masz gyöke valami folyóst, nedveset jelent, mint maszat, maszog, mazúr (mocskos). Ugyan a mondott tulajdonsága miatt mász igével is tekintethetik azonosnak. Egyébiránt rokon hozzá a latin madeo, mador, s vékony hangon a magyar med, ned, ismét vastag hangon a német nass, és a magyar áz-ik. Megegyezik vele a szláv maz, mazati.

*MÁZA
falu Tolna m.; helyr. Mázé-ra, ~n, ~ról.

*MÁZAG
(máz-ag) fn. tt. mázag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Az ólomnak üvegnemü salakja, mely fényes és síma kövéres tapintatu. (Die Glätte).

*MÁZFA
(máz-fa) ösz. fn. A vadászok nyelvén fa, melyhez a dagonyázó vaddisznó dörgölődzött.

*MÁZFÖLD
(máz-föld) ösz. fn. A földnek azon neme, melyből üvegnemü mázt lehet égetni. Szélesb ért. mindenféle föld, melyet mázul használnak.

*MÁZHINÁR
(máz-hinár) ösz. fn. Növényfaj az uszányok neméből, melynek levelei üvegmáz szinüek. (Potamogeton lucens).

*MÁZÍT
(máz-ít) áth. m. mázít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Mázzal bevon. Mázítani a cserép- és konyhai vasedényeket.

*MAZLAG
(maz-lag) fn. tt. mazlagot. A székelyeknél vékony csepü öltöny (Kriza J.). Néhutt: mazolán. V. ö. MAZ gyök.

*MÁZMŰ
(máz-mű) ösz. fn. Oly mű, pl. vas- vagy sáredény, melynek fölszinét üvegnemü mázzal behúzzák.

*MAZNA
mn. tt. maznát. A palóczoknál, Gömörben, és Tornában, am. sívó, rívó, kényes, anyás gyermek, nyuzga gyermek. Ugyan ezt teszi a szerb maza. Alkalmasint vézna módosulata. Így mazolány szónak alsó Mátyusföldön vézna jelentése is van.

*MÁZOL
(máz-ol) áth. m. mázol-t. 1) Széles ért. valamely testet bizonyos kenőcsféle tapaszszal behúz, beken, bemocskít. Szurokkal, enyvvel, zsírral bemázolni valamit. Innen átv. gúnyos ért. am. csunyául ír, vagy fest. Az írni kezdő gyermek csak mázol. Képet mázolni. Imígy-amúgy bemázolni a szoba falait. 2) Szorosb ért. üvegszerü, kemény, fényes mázzal behúz valamit. Fazekakat, tálakat, vas konyhaedényeket mázolni.

*MAZOLA
(maz-ol-a) fn. tt. mazolát. A zilízek neméből való növényfaj, mely gyógyszerül is használtatik; levelei molyhosak, az alsók 5-7 karélyúk, a felsők 3 karélyúk; teljes néven: mazolazilíz. (Althea narbonensis.)

*MAZOLÁNY
(maz-ol-ány) fn. tt. mazolány-t, tb. ~ok. 1) Ritka, goromba, hitvány gyapjuszövet, máskép: mazlag, néhutt: rása. 2) Alsó Mátyusföldön nevezetesen Andódon am. vézna, sovány, hitvány ember. V. ö. MAZNA.

*MÁZOLÁS
(máz-ol-ás) fn. tt. mázolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki másol. Ha edényei ki jöttek a korongból, mázoláshoz fog a fazekas. Ez nem irás, nem festés, csak mázolás. V. ö. MÁZOL.

*MÁZOLAT
(máz-ol-at) fn. tt. mázolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Gúnyos ért. csúnya irat vagy festemény. Ezen mázolatot lehetetlen olvasni. Arczkép helyett mázolatot kapni. Idomtalan, goromba ecsettel készült mázolatok.

*MÁZOLÓ
(máz-ol-ó) fn. tt. mázoló-t. Gúnyneve az oly festésznek, ki a festészi művészetben vagy mesterségben kontár. Mondják íróról is, ki csúnya alaku s olvashatlan betüket vet, vagy kellő észtehetség és képzettség nélkül fogalmaz, versel stb.

*MAZONNA
fn. tt. mazonnát. Eszék vidékén, alsó Baranyában am. kis korsó. Néhutt: mazzona. Szerb nyelven mazalicza olajos korsót jelent.

*MÁZOS
(máz-os) mn. tt. mázos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Szélesb ért híg, vagy ragadós testtel bekent. Mázos arcz. 2) Üvegnemü kemény ragaszszal bevont. Mázos edények. Mázos tál, korsó, bögre. 3) Mint a mézes szónak vastaghangu mása öszvetételben használtatik mézesmázos, azaz tulságosan édeskés, hizelgő, ragaszkodó.

*MAZÚR, MAZUR
(maz-ur) mn. tt. mazúr-t, tb. ~ok. 1) Molnár Albert szerént, szegény csavargó, (egenus, erro, Blutarm, Landstreicher). Ez értelemben használta Csokonai is:
"A mazúr általad gazdag lehet."
Ez értelemben a latin miser, s arab nezrun, v. nasar szókkal egyeznék. 2) A székelyeknél Incze József szerént oly emberről mondják, ki sok hurczolóskodással, bemocskolással járó paraszt vagy kézi munkákat visz véghez, tehát egy részről mintegy szurtos, szennyes, piszkos, más részről mazna v. vézna. E jelentésénél fogva rokon a maszog, maszat, maszatos, mazolány, mázol szókkal, illetőleg mindnyájan rokon gyököktől származnak (masz, maz stb.) Úgy látszik, e második az eredeti tulajdon jelentés, mert a székelyek szójárása szerént a gazdag is lehet mazúr, ha t. i. maszatos vagy mazna, és nem minden szegény mazúr, ha t. i. tiszta. Minthogy azonban a szegénység rendesen bemocskoló munkával foglalkodik, és ruhátlansága miatt is oly csinos nem lehet mint az úri nép: innen átv. ért. a mazúr teszen szegényt is, valamint az egy eredetű mazolány is egy részről hitvány vékony ruhát, más részről vézna, hitvány embert is jelent.
Mi e szónak ur vagy úr képzőjét illeti, ez valószinüen s eredetileg or, mazor, mint a bitor, botor, fodor, bodor, kondor, komor, a több más szókban. Hasonlóan a kaczúr és kandúr, tulajdonkép, kaczor kandor.

*MAZURKODÁS
(maz-ur-kod-ás) fn. tt. mazurkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. bemocskolással járó foglalkodás.

*MAZURKODIK
(maz-ur-kod-ik) k. m. mazurkod-tam, ~tál, ~ott. Bemocskolással egybekötött munkát folytat, gyakorol.

*MAZZAG
tájdivatos; l. MADZAG.

*MAZZONA
l. MAZONNA.

*MÁZSA
fn. tt. mázsát. 1) Hazánkban divatozó értelemben, száz fontot nyomó suly. Egy mázsa és tíz font am. száztíz font. A szénából naponként két mázsát mérni ki a barmok számára. Tízmázsa húsból hatot kimérni. A legaczélosabb buzának pozsonyi mérője alig nyom egy mázsát. 2) Sulymérő eszköz, melyen nagyobb terhü testek nehézségét határozzák meg, mázsáló. A szanszkritban masz am mér, e szerént mázsa am. mérő. Szintén innen ered a német Maasz, (régi felső németben mez, meze, maze, mezzu, maz, mezssa) és messen, latin: metior is stb.

*MÁZSABÉR
(mázsa-bér) ösz. fn. Bér, melyet valamely nyilvános, pl. községi mázsán mért áruktól fizetni szoktak.

*MÁZSAHIVATAL
(mázsa-hivatal) ösz. fn. Intézet, melyben az árukat s egyéb jószágot oly személyek fölügyelése alatt mérik meg, kiket e végre a felsőség rendelt.

*MÁZSAJEGY
(mázsa-jegy) ösz. fn. Jegy, melyre a mázsahivatalban megmért árukat, és azok sulyát felirják.

*MÁZSÁL
(mázsa-al) áth. m. mázsál-t. Valamely árunak, vagy akármiféle testnek sulyát mázsa nevü mérleggel meghatározza. Mázsálni a lisztet, gabonát, szénát, húst. Mázsálni az elszállitandó árukat. Megmázsálni a fuvarba fogadott terhet.

*MÁZSÁLÁS
(mázsa-al-ás) fn. tt. mázsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az áruk vagy más testek sulyának mázsaféle mérlegen való meghatározása.

*MÁZSÁLÓ
(mázsa-al-ó) mn. és fn. tt. mázsáló-t. Aki vagy ami mázsál. Különösen eszköz, melyen nagyobb sulyu testeket mázsa számra mérnek.

*MÁZSAMESTER
(mázsa-mester) ösz. fn. Nyilvános mázsahivatalnál levő tiszt, ki a mázsálásra, és az ezt végrehajtó alsóbb rendü személyzetre felügyel. Harminczadi, sóhivatali mázsamester.

*MÁZSÁNYI
(mázsa-nyi) mn. tt. mázsányit, tb. ~ak. Minek sulya mázsát nyom. Ez intézetben naponként mázsányi kenyér, és félmázsányi hús kel el. Mázsányi terhet nem birnak vállai. Átv. ért. igen nehéz, nagy sulyu. Mázsányi teher esett le szivemről.

*MAZSÁR
tájdivatos, mozsár helyett; l. ezt. MÁZSARÚD, (mázsa-rúd) ösz. fn. A közönséges mázsaféle mérlegrúdjai, melyekről a mérőserpenyők lelógnak.

*MÁZSÁS (1)
(mázsa-as) mn. tt. mázsás-t v. ~at, tb. ~ak. Minek sulya mázsát tesz. Mázsás kő. Ötven mázsás szobor.

*MÁZSÁS (2)
fn. tt. mázsás-t, tb. ~ok. Só- vagy más hivataloknál alsóbb rendű tiszt, ki a mázsamester után következik.

*MÁZSASZOLGA
(mázsa-szolga) ösz. fn. A mázsahivataloknál szolga, ki a mázsán való sulymérést közvetlenül kezeli.

*MÁZSATARTÓ
(mázsa-tartó) ösz. fn. Karika, vagy kapocs, melybe a mázsát, illetőleg a mázsarudat akasztják.

*MAZSOLA
tájdivatos: l. MALOZSA.

*ME (1)
elvont gyök, melyből a visszahozó és kérdő névmás: mely, továbbá a meddig, merre, mennyi, mekkora, mennél származékok erednek. Nem egyéb, mint a mi. Ezért találunk némely régieknél ,minemű' helyett ,menemő' szót s több effélét. Törökül is: ne, pl. ne var = mi van (ott)? nem var, = mim van? ne gune = minemü? ne güzel = mi szép? stb. V. ö. MI, MELY, MILY, MÉG.

*ME (2)
elavult igető, mely ma men, mén vagy megy alakban él. A tehető igeképzőt mindazáltal ma is eredeti ős alakjában veszi föl: me-het, sőt népies nyelven első személyben is mek e helyett me-ek, v. megyek. Egyezik vele a latin meo gyöke. Közvetlen származékai men v. mén v. megy, közvetettek ment, menedék, menekszik, meny, menűl v. menyűl, megye, és némely mások. V. ö. ezekkel is: MESZSZE, MÉLT, MÉLTAT, MÉLY, MÉR, MÉTELY.

*ME (3)
(nyilt e-vel) kiváló indulatszó a székelyeknél az általánosb divatú ne! helyett. Me me, vedd el, e helyett, ne ne, vedd el. Még ,nesze' helyett is ugyanott: mesze, s ,nesztek' helyett: mesztek. Hogy az m és n mint rokonhangok néha fölcseréltetnek, a nevet mevet, ned med, neder meder, változatok bizonyítják. Pápa vidékén ,ne' helyett így is mondják le! pl. le kutya!

*~ME
mély hangon: ~MA, névképző, mely részint fő-, részint mellékneveket alkot; példák: szakma, szalma, hajma, elme, eszme, kelme, fő-, és buszma v. böszme, tutyma, szuszma, duzma stb. melléknevek. Alkalmasint azonos a me v. mi névmással. A török-tatár nyelvben ugyanez alakban igen termékeny igenévképző, melyet a nyelvészek a határtalan ~mak, ~mek ragbeli k-nak elhagyásával keletkeztetnek, pl. kďl-mak, cselekedni, innen kďl-ma, cselekmény v. cselekvény, dik-mek ültetni, dik-me ültetmény vagy ültetvény.

*MÉCS
fn. tt. mécs-ět, harm. szr. ~e. Molnár A. szerént latinul ellychnium, mi tulajdonkép égetni való fonalat, vagy másféle bélt, pl. gyertyába, lámpába valót jelent. Köz ért. szegényebbféle, takarékos világító, mely zsírba vagy olajba mártott fonalbélből áll, s egyszerü cserép vagy másnemü edénykébe téve és meggyujtva csak vékonyan pislog. A szegény emberek mécse holmi hulladékfagygyúból, avas zsírból, kifőzött csontvelőből stb. készül, s rendes tartalékedénye valamely törött fazék vagy bögre feneke. Ezt mécses-nek, mécses cserép-nek hívják. Rátartja magát, mint a mécses cserép. (Km.) mivel a mécses cserepet magasabb helyre szokás tenni, hogy világítson. Pislog, mint a mécs. (Km.) Szélesb ért. szük világu kisded lámpa, milyen a bányászoké, vagy az úgy nevezett éjjeli lámpa. Így nevezik a zsírral töltött s közvílágitásnál használtatni szokott üvegpoharakat is. "Nézd az egész világitást, soha ne az egyes mécseket, melyek arra használtatnak." B. Eötvös J. (Gondolatok). Ezen szó jelen alakjában más hasonhangu és értelmü magyar szóval nem látszik ugyan rokonságban lenni; da azért valószinüleg eredeti magyar; mert; ha Molnár értelmezését veszszük égő bélt jelent, tehát alapfogalom benne a bél, melyből leszen kicsinyítő bélcs, hangváltozattal mélcs, mint bankó mankó; bekeg mekeg; bámbám mámmám; végre l kihagyásával mécs, mint, kolcs kulcs, kócs kúcs; tölcsér tőcsér; hölgyész, bőgyész stb. Egyébiránt egyezik vele a franczia: mčche, mely kanóczot jelent, spanyol: mecha, latin: myxus = mécsnek a csöve, melyen vagy melyben az égő bél fekszik. 1) Más származtatással volna fénycső, rövidebben fényes, és az f ajakhang rokon m-vé változván: ménycs, méncs, mely tájdivatosan szinte nem szokatlan, s ekkor közelebbi rokona a latin mico = csillámlom. 2) Lehet pis-l-og gyökének múdosúlata is.

*MÉCSBÉL
(mécs-bél) ösz. fn. Fonalka, melyet a mécsbe illesztve a zsiradékot rá teszik vagy öntik, s a kiálló vagy edényke szélén fekvő végét használatkor meggyújtják.

*MECSEK
fn. tt. Mecsek-ět. Pécs városa határában levő hegy. Diószeginél a lepidium ruderale nevü növény mecsek-zsázsa. Idegen szónak látszik, minthogy származéktársa a magyarban nincsen. A persában s törökben mesk am. tömlő.

*MECSEKZSÁZSA
(mecsek-zsázsa) ösz. fn. A zsázsák neméből való növényfaj; szirmai nincsenek, hímszála legtöbbször kettő, gyökérlevelei fogas szárnyasak, szára szétágazott, buglyos.(Lepidium ruderale.)

*MÉCSĚL
(mécs-ěl) önh. m. mécsěl-t. Mécset égetve világít, vagy mécs világánál virraszt, dolgozik. A szegény emberek és bányászok mécselni szoktak.

*MÉCSĚLÉS
(mécs-ěl-és) fn. tt. mécselés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki mécsel.

*MÉCSĚLŐ
(mécs-ěl-ő) fn. l. MÉCS.

*MECSÉR
falu Mosony, puszta Fehér m.; helyr. Mecsér-re, ~ěn, ~ről.

*MÉCSĚS
(mécs-ěs) mn. tt. mécsěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mécscsel, azaz égőbéllel, kanóczczal ellátott. Mécses cserép. Használják főnevül is, s jelenti azon cserepet, melyben kanóczot égetnek. Eltörött a mécses, gyermeknek mondják, midőn száját sírva félrehúzza.

*MECSET
fn. tt. mecsetět, harm. szr. ~je. Mahomed vallásán levők temploma, imaháza, arabul meszdsid; szadsada (am. meghajol, imád) igétől.

*MECSEVÉSZ
önh. m. mecsevész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Székely tájszólás szerént am. csökken, aljasodik, nem nő, nem tenyészik. Hasonló hozzá betüáttétellel: csenevész, mely szintén hitványat, nyomorúltat, gyöngét, elfajultat jelent. Mindkettő azon (ász) képzőjü szók osztályába tartozik, melyek igék és nevek egyszersmind, mint rákász, halász, vadász stb. A kettő közől hihetőleg csenevész az eredeti, melyet ha igy olvasunk: senevész, azaz se-nevész v. se-növész jelent oly állatot vagy növényt, mely nem nő, melynek nevekedése nincsen, s oly alkotásu, mint sehonnai, sebaj, soha (seha). Rokon hozzá a senyved, mely elemezve szintén am. se-nyöved, senöved, és a satnya, mely vékony hangon setinye, mintegy se-tenye, mi vagy ki semmit se tenyészik.

*MECSKE, MAGYAR~
RÁCZ~, faluk Baranya m.; helyr. Mecské-re, ~n, ~ről.

*MÉCSVIRÁG
(mécs-virág) ösz. fn. A tízhímesek seregéből és ötanyások rendéből való növénynem; csészéje egytagu, hosszudad, hártyaforma, sima, bokrétája öt szirmu, szirmai nyakasok. A kukubával határos. (Lychnis). Nevezetesb fajai: csillagmécsvirág, (l. chalcedonica), máskép: csillagvirág, kakukmécsvirág (l. flos cuculi, máskép köznyelven: kakukszegfű; négyfogu, szurkos, kétlaki mécsvirág.

*MECCZENZÉF
(németül: Metzenseif), ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Abaúj megyében; helyr. Mecczenzéf-en, ~re, ~ről.

*MÉCZ
(mér-cz) fn. tt. mécz-ět, harm. szr. ~e. Mátyusföldén, Csalóközben, és némely más tájakon a pozsonyi mérőnek fele, a pestinek harmada. Néhutt, nevezetesen túl a Dunán mércze, másutt véka. V. ö. VÉKA és MÉRCZE.

*MECZE
puszta Baranya m.; helyr. Meczé-re, ~n, ~ről.

*MECZGÉREL, MECZGEREL
hegyaljai tájszó, s am. böngész, különösen szőlőt. Néhutt: meszgerel. Valószinüleg a met, metsz igének kicsinyített származéka, honnan helyesebben: metszgérel v. metszgerel. V. ö. METSZ.

*MECZKENDÁR
fn. tt. meczkendár-t, tb. ~ok. A székelyeknél a ,metzenseifer' módosulata.

*MED (1)
elavult főnév, mely helyett ma ned és nedv divatozik, l. ezeket; de még él nemcsak a meder, medencze származékokban, hanem a Kis Med folyó, Medves hegy, Meder és Medesér helységek neveiben is.

*MED (2)
fn. a medve szónak egyik alkotó része. l. MEDVE.

*MEDÁRD
férfi kn. tt. Medárd-ot, harm. szr. ~ja. Medardus. A nyelvészek germán eredetünek tartják; t. i. az angolszász maedh am. becsület, s az egész am. szilárd becsületü (der Ehrenfeste). Medárd napja junius 8-dikára esik, s azt tartja a közvélemény róla, hogy ha ezen nap eső esik, utána negyven napig rendesen esős vagy borus idő következik. A pesti országos vásárok egyikét Medárdkor tartják, melyet népnyelven gyapjuvásár-nak neveznek.

*MEDDES
OLÁH~, falu Szatmár m.; helyr. Meddes-re, ~ěn, ~ről.

*MEDDIG
(mi-eddig) idő- és helyhatárzó. Jelenti azon időnek vagy térnek véghatárait, melyet tudni akarunk; és pedig 1) Kérdőleg. Meddig tartott a csata? Reggeltől délig. Meddig maradsz oda? Meddig szándékozol a fürdőben mulatni? azaz mennyi v. mely ideig? Meddig terjed e falu határa? Meddig érhetünk el ma? Meddig kész már a vaspálya? azaz, mely meszszeségig? 2) Állitólag. Meddig én beszélek, ne szólj közbe. Ez esetben fölveheti a mutató a szócskát, és akár elül, akár az utórészben használható az ,addig' szó is: Ameddig én beszélek, addig ne szólj közbe, vagy: addig ameddig stb. Hasonlók: Addig viselem a ruhát, meddig el nem szakad. Addig megyek, meddig csak lehet. 8) Kétkedőleg szólva jelent bizonytalan idő- vagy térhatárt. Nem tudom, meddig tart egészségem. Nehéz meghatározni, meddig érhetünk el ma. 4) Midőn egészen öszvetéve használtatik, addig meddig jelent bizonytalan időt vagy tért. Addigmeddig a városban maradok. Mire beestveledik, addigmeddig eljutunk.
E szónak gyöke me (= mi), melyből mely, merre, mennél, mennyi, mekkora is stb. származnak, s egyezik a mi névmással, melynek közelebbi származékai minő, mily, mint, míg, mikor, mihelyest. V. ö. MI, KI. A meddig egyébiránt öszvetett szó: mi-eddig, vagy különösen időre vitetve: melyideig; egyezik vele a rövidebb alkotásu míg = mi-ig, pl. Addig élem világom, mig tart szép ifjuságom, azaz meddig szép ifjuságom tart. Míg élek, el nem feledlek, azaz, ameddig élek. A régieknél eléjön menig, azaz mennyi-ig is, melynek megfelel a székely annyég = annyi-ig. V. ö. ADDIG, EDDIG, és MELY, MILY, MENIG.

*MEDDŐ
mn. és fn. tt. meddő-t. 1) A régi nyelvemlékek, nevezetesen a Bécsi és Müncheni codexek szerént am. herélt, (eunuchus). Olofernes tőn nagy vendégséget ő szolgáinak, és monda Vagao meddőnek. (Judit. 12.). Mert vadnak meddők, kik önmagukat megherélték. (Máté 19.). 2) Átv. és szokott értelemben mondják állatról, nevezetesen nőstényről, mely faját nem szaporítja, mely nem fogan. Meddő tehén. Meddő kancza. Ellentéte: magló. Használják ez értelemben nőkről is.
"Ne tanits gyermekkel te bánni, te meddő!"
Arany J. Buda halála.
"Meddő nem vagyok én, te se gúnyolj annak."
Ugyanaz, ugyanott.
A Góry-codexben: mendű. "Más feleséget hoza és ez mendű lén." (44. l.); alkalmasint valamely régi tájbeszédben elferdítve. 3) Szélesb átv. ért. terméketlen, keveset vagy épen nem gyümölcsöző. Meddő föld. Meddő évek.
Ha ezen szónak eredeti jelentéseül az első pont alatti értelmet veszszük: úgy valószinüleg állíthatjuk, hogy gyöke a régi met, mely régente így egyszerüen is használtatott, pl. a Tatrosi codexben: elmetöttö (abscidit), kimettetik (excidetur), med (azaz medd) el (abscinde), med ki (succide); melyből metél, metsz stb. újabb szók is származnak; rokon a latin meto, német metzen, Metzger, Messer stb. szókhoz. Meddő tehát am. metető v. metetü, (a Nádor-codexben meddü), azaz metélt v. metszett. Minthogy pedig mind a hím, ha heréjét kimetszik, mind a nőstény, ha görgőjét kiveszik, faját szaporítani megszün, s terméketlenné leszen: innen jelent átv. értelemben terméketlent. Lehet egyszerü igenév is a régies met-ik igétől, melyből lett mető, s módosítva mettő, meddő. Eléjön a finnben is: myydin.

*MEDDŐL
(meddő-ül) önh. m. meddől-t. Molnár A. szerént am. meddővé, azaz terméketlenné leszen.

*MEDDŐN
(meddő-en) ih. Faját nem szaporitva, terméketlenül. Meddőn maradt tehén. Meddőn heverő parrag.

*MEDDŐSÉG
(meddő-ség) fn. tt. meddőség-ět, harm. szr. ~e. Terméketlen tulajdonság vagy állapot, midőn valamely állat vagy növény nem szaporítaj faját. V. ö. MEDDŐ.

*MEDDŐSÍT, MEDDŐSIT
(meddő-s-ít) áth. m. meddősit-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Meddő tulajdonságuvá, azaz terméketlenné, foganásra, fajszaporításra képtelenné tesz. Herélés által meddősíteni az állatokat. A földeket parragon hagyva meddősiteni.

*MEDDŐSÖDIK
(meddő-ös-öd-ik) k. m. meddősöd-tem, ~tél, ~ött. l. MEDDŐL.

*MEDDŐSŰL, MEDDŐSÜL
(meddő-s-űl) önh. m. meddősült. L. MEDDŐL.

*MEDDŰL
(meddő-űl) önh. m. meddült. Lásd MEDDŐL.

*MEDENCZE (1)
(med-en-cze v. med-encz-e) fn. tt. medenczét. 1) Tálféle edény, mely különösen mosakodásra szolgál. Reggel medenczében mosdani. A lábvizet medenczében behozni. Eresztett vizet a medenczébe. (Münch. cod. János 13.) 2) Szélesb ért. kőből vagy földből kivájt öböl, melyben a vizet felfogják vagy tartják. A kútból húzott vizet medenczébe folyatni. A kúthoz márványból medenczét csináltatni. 3) Átv. ért. boncztani nyelven az emberi deréknak alsó része, hol a csípőcsontok, a kereszt- és farcsont öblös üreget képeznek, melyben a hugyhólyag, a végbél, és a nőknél az anyaméh fekszik. Némely szójárásban melencze.
Minthogy a tulajdon értelemben vett medencze víztartó edény, innen legvalószinübb, hogy gyöke a nedvet jelentő med, melyből meder is származott, s ha e két származékot öszvehasonlítjuk, úgy látszik, mintha meder nagyobbféle víztartó öblöt, pl. folyóét, medencze pedig kisebbfélét jelentene, mint a cze kicsinyező képző is mutatja. Azonban mivel az acz ecz néha am. tulajdonságot jelentő asz esz, as es; medencze is eredetileg talán med-ecz (med-es t. i. edény) volt, melyből lett med-encz, és e toldalékkal: medencze. V. ö. ~ACZ ~ECZ képző. Eléfordul a román nyelvben: bedine s a szláv nyelvekben medenicze v. medenicza, melyet Dankovszky a med (= méz) szótól származtat. De látjuk, hogy a magyarban ,medencze' származék ,med' gyöktől nem egyedül áll; továbbá hogy a göcseji tájbeszédben nedencze divatos, tisztán ,ned' gyöktől; mik legnagyobb bizonyitékai eredeti magyarságának.

*MEDENCZE (2)
falu Bereg m.; helyr. Medenczé-re, ~n, ~ről.

*MEDENCZEALAKÚ
(medencze-alakú) ösz. mn. A növénytanban köralaku s mérsékelten besüppedő szerv, mint pl. a veres ribiszke (ribes rubrum) csészéjének kiszélesedett csöve (pelviforme).

*MEDER
(med-er) fn. tt. medert v. medret, tb. medrek, személyragozva: medrem medred medre, stb. 1) Szoros ért. a folyóvíznek teknőforma ágya, melyben a víz odább foly. Alkotó részei: med, azaz ned, nedv, és er, azaz ér (ige), tehát meder azt teszi: (meddig folyó) nedv ér, vagy másképen annak terje, terjedése t. i. mind szélességben, mind mélységben. Hogy ,med' itt nedvet jelent, mutatja az alsó vágmelléki tájszokás, hol a medret neder-nek mondják, pl. Vág nedre. Kenessey Albert ,Hajózási műszótár'-ában meg van különböztetve a folyamágy a medertől. E szerént a folyamágy azon gödör, melyet valamely folyóvíz magának ásott vagy valamely csatornának mesterségesen ástak, a meder pedig az árok árka, vagy a folyam azon legmélyének feneke, hol a víz főfolyása megy el (Rinnsaal). 2) Szélesb. ért. akármily nedvtartó öböl. Tó medre. Medencze medre. Ezen tálnak mély medre van. 3) Még szélesb és átv. ért. üresség, öböl. Hajó medre, melyet az oldalak képeznek. Kenessey Albertnél az előbbi értelmezéshez alkalmazottan a hajóépitészetben, midőn egy deszka szélét egy másik deszka saját élével takarja, csak azon belső szöglet, mely így képződött, neveztetik medernek. Így pl. lapos fenekü hajóknál, (minők dunai fahajóink) amint a fenékdeszkák széleit az oldaldeszkák éle takarja: ott megy a hajó medre. Verem medre. Árok medre.

*MEDERBURKONY
(meder-burkony) ösz. fn. Burkony a hajó medrében.

*MEDERDESZKA
(meder-deszka) ösz. fn. Mindazon deszka, mely a hajómeder alkatához tartozik. V. ö. MEDER.

*MEDESÉR
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Medesér-re, ~ěn, ről.

*MEDGY, MEDGYES
régies irásmódok, MEGGY és MEGGYES helyett; l. ezeket.

*MEDINA
falu Tolna m.; helyr. Mediná-ra, ~n, ~ról.

*MEDOVÁR
puszta Turócz m., helyr. Medovárra, ~on, ~ról.

*MEDUS
férfi kn. tt. Medus-t, tb. ~ok. A Medárd névnek kicsinyített módosítása. Az us t. i. a nevekben kicsinyítő jelentéssel bir, mint Ferus, Matyus, Gedus, Mikus, Imrus, Menyus, Tadus, Ilus, Katus, Annus, Judus stb.

*MEDVE (1)
fn. tt. medvét. 1) Hidegebb tartományokban lakó, idomtalan testü gubanczos szőrü, hegyes fejü, apró és mélyen fekvő szemü, kurta farku vadállat, melynek lábfejei az emberéihez némileg hasonlók, s öt erős karommal ellátvák. Szárazföldi, tengeri, jeges medve. Fekete, fehér medve. Kárpáthegyi medve. 2) Átv. gúnyos ért. mondják idomtalan termetü, szőrös, bozontos emberről. Olyan mint a medve. 3) Csillagzat neve; szokottabban l. GÖNCZÖL. 4) Czölöpöket leverő, vasas tőke, szokottabban l. KOS. 5) Háló neme.
A medve szóval rokonok a szláv medved és metyed. Mind a magyar, mind a szláv nevezetben valószinüleg ugyanazon köz alkotó részek rejlenek. Köztudomásu dolog, hogy a medve a mézet igen szereti. Ezen alapfogalomból kiindulva szlávul med am. méz, jed am. evő, tehát med-jed, módosítva medved am. mézevő. A szanszkritban madhu vagy medhu szinte mézet jelent. Dankovszky nem elemzi. A magyarban is a méz és med rokonok, minthogy a z és d többször felcseréltetnek, mint gondolkodik és gondolkozik, foglalkodik és ~kozik, meddig, tájszokásilag mezzig stb. E szerént medve a magyarban is lehet med-eve (medevő), v. méz-eve (méz-evő). Vagy pedig a nedv másképen medv szótól származtatva am. nedvi vagy medvi (t. i. állat), azaz nedves, hideg tájékot, égaljat kedvelő, ott lakozó.

*MEDVE (2)
falu Győr m.; helyr. Medvé-re, ~n, ~ről.

*MEDVEBOCS
(medve-bocs) ösz. fn. A medvének kölyke, kis medve.

*MEDVEBŐR
(medve-bőr) ösz. fn. A medvének bozontos szőrü bőre, akár az élő medvén, akár lenyúzott és kikészített állapotban. Kemény mint a medvebőr. Medvebőrrel takaródzni. Kaczagány medvebőrből.

*MEDVECSÓTÁR
(medve-csótár) ösz. fn. Csótár, azaz nyereg alá terített takaró, medvebőrből.

*MEDVECZE
l. MEDVEDCZE.

*MEDVECZUKOR
(medve-czukor) ösz. fn. Édes gyökér szörpjéből készített fekete czukor. Máskép aljas nyelven: medveszar.

*MEDVED
falu Zólyom m.; helyr. Medved-ěn, ~re, ~ről.

*MEDVEDCZE
falu Árva m.; helyr. Medvedczé-n, ~re, ~ről.

*MEDVEDZA
falu Bereg m.; helyr. Medvedzá-n, ~ra, ~ról.

*MEDVE DZSE
falu Sáros m.; helyr. Medved zsé-n, ~re, ~ről.

*MEDVEFI
(medve-fi) ösz. fn. Medvebocs, kismedve. Kilencz medvefinak egy vadkörte. Km.

*MEDVEFOGÁS
(medve-fogás) ösz. fn. A vadászatnak azon neme, mely által a medvéket kelepczébe ejteni, s elevenen kézre keríteni szokták.

*MEDVEFOGÓ
(medve-fogó) ösz. fn. 1) Személy, ki medvéket fogdos. 2) Eszköz, kelepcze, melylyel medvéket fognak. 3) Hely, hol a medvéket különösen kézre lehet keríteni. 4) Nagy, erős kutyafaj rövid vastag fejjel, széles orral, bő torokkal stb. máskép: szelindek, melylyel medvékre vadásznak, s bikákat, farkasokat stb. hajszolnak, lefüleltetnek. (Bären v. Bullenbeiszer, angolul: bulldog).

*MEDVEFÓKA
(medve-fóka) ösz. fn. A fóka nevű állatok egyik faja, melynek kisded hegyes füle, hosszú bozontos farka, és szürke szőre van. Leginkább az Amérika és Ázsia közti éjszaki tengeren tanyáz. (Phoca ursina.)

*MEDVEFÜL
(medve-fül) ösz. fn. Köz nyelven a kankalinok neme alá tartozó növényfaj; levelei húsosak, fürészesek, simák, tőkocsánya sokvirágu, csészéji egy kevessé lisztesek. Máskép szintén köz nyelven: fülvirág, növénytani néven: czifra kankalin. (Primula auricula.)

*MEDVEGÁT
(medve-gát) ösz. fn. A várerődítésben így nevezik azon erős keresztgátat, melynek teteje éles szögbe megy öszve.

*MEDVEGYÓCZ
falu Bereg m.; helyr. Medvegyócz-ra, ~on, ~ról.

*MEDVEGYÖKÉR
(medve-gyökér) ösz. fn. Hajforma levelű, és síma magvu növényfaj. Újnyi vastagságu hosszukás gyökere, mely belül fehéres és gyantás, gyógyerővel bir. (Athamanta meum).

*MEDVEHAGYMA v. ~HAJMA
(medve-hajma) ösz. fn. A hajmák neméből való növényfaj, hímszálai mind árformák, ernyője laposdad, levelei nyelesek, tojáskerekded láncsásak. Virági fehérek, szirmai zöld gerinczűk. Máskép köznyelven: kigyóhagyma (Allium ursinum.)

*MEDVEHÁJ
(medve-háj) ösz. fn. A medvének hája, zsírja, melyet írul szoktak használni.

*MEDVEHAJMA
l. MEDVEHAGYMA.

*MEDVEHARCZ
(medve-harcz) ösz. fn. Két vagy több medvének egymás közti veszekedése.

*MEDVEKALPAG
(medve-kalpag) ösz. fn. Medveprémből való kalpag.

*MEDVEKARMANTYÚ
(medve-karmantyú) ösz. fn. Prémes medvebőrből készített bozontos karmantyú.

*MEDVEKÉS
(medve-kés) ösz. fn. A vadászoknál erős nyelü láncsaforma két élü vas, melylyel a medvét szúrják le.

*MEDVEKUCSMA
(medve-kucsma) ösz. fn. Prémes medvebőrből készített kucsmaféle téli föveg.

*MEDVELAPU
(medve-lapu) ösz. fn. Köznyelven növényfaj a derelyek neméből; szára magas, kopasz, karczolt, levelei hármasak, levelkéi egyenetlenül fürészesek. Máskép szintén köz nyelven: mesterlapu v. ~gyökér v. császárgyökér, növénytani néven csicsókás derely. (Imperatoria ostruthium.)

*MEDVENYOM
(medve-nyom) ösz. fn. 1) A medve nevü állatnak nyoma. 2) A korpafűvek neméből való növényfaj, melynek szára lecsepült, gyökerező, levelei ziláltak, szőrhegyűk. Tenyészik erdős hegyeken. (Lycopodium elavatum.)

*MEDVES
falu Temes, puszta Nógrád m. KIS~, NAGY~, NEMES~, faluk Vas m.; helyr. Medvesre, ~ěn, ~ről.

*MEDVESÜVEG
(medve-süveg) ösz. fn. Szőrös medvebőrből készített süveg. Különösen a gránátos katonák süvege, melynek csak egy része van medvebőrrel födve.

*MEDVÉSZ (1)
(medve-ész) fn. tt. medvész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki megfogott és szelidített medvéket mutogatás végett hordoz magával.

*MEDVÉSZ (2)
(medve-ész) önh. m. medvésztem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Medvéket fogdos, vadász.

*MEDVESZELINDEK
(medve-szelindek) ösz. fn. Rövid vastag fejü, széles fekete pofáju, tágas torku, s kurta szőrü kutyafaj; melyet különösen medvevadászatra használnak. l. MEDVEFOGÓ, 4).

*MEDVÉSZET
(medve-ész-et) fn. tt. medvészet-ět, harm, szr. ~e. l. MEDVEVADÁSZAT.

*MEDVESZŐLŐ
(medve-szőlő) ösz. fn. Köznyelven, a kukojczák neme alá tartozó növényfaj; cserjés indája henyélő, levelei épélűk; mindig zöldek, fölül egy barázda nyilik rajtok végig. Bogyója piros, az afonyához hasonló. Növénytani néven: fanyal-kukojcza (Arbutus uva ursi.)

*MEDVETALP
(medve-talp) ösz. fn, 1) A medvének széles talpa, mely öt karommal van ellátva, s némileg az emberi tenyérhez hasonló. 2) l. MEDVETALPFŰ.

*MEDVETALPFŰ
(medve-talp-fű) ösz. fn. Köznyelven: növényfaj a tapsírok neméből; szára barázdás, durva szőrös, levelei nagyok, szárnyasak. Növénytani néven: medve tapsír. (Heracleum sphondilium).

*MEDVETAPSÍR
(medve-taps-ír) ösz. fn. lásd MEDVETALPFŰ.

*MEDVETENYÉR
(medve-tenyér) ösz. fn. l. MEDVETALP. 1)

*MEDVEVADÁSZ
(medve-vadász) ösz. fn. Vadász, ki különösen medvefogásra vagy ölésre megyen ki.

*MEDVEVADÁSZAT
(medve-vadászat) ösz. fn. Vadászat medvékre.

*MEDVEVERĚM
(medve-verěm) ösz. fn. Verem, melybe a medvét torkosságánál fogva oda csalogatják, hogy bele esvén kézre kerüljön. Olyanféle kelepcze mint a farkasverem.

*MEDVEZSÍR
(medve-zsír) ösz. fn. A medvének zsírja, hája. Medvezsírból csinált ír.

*MEG (1)
kötszó. 1) És, latinul: et. Én meg te (ego et tu), Péter meg Pál. Egy meg kettő három (unum et duo, sunt tria). 2) Néha a megkülönböztető pedig kötszónak felel meg. Én künn vigyázok, te meg benn. Péter irjon, Pál meg olvasson. "Én meg az itt való dologról nem írhatok nyilván." Levél 1559-ből (Szalay Á. 400 m. l.). "Másodszor meg." Régi magyar Passió. Egyébiránt itt is vétethetik öszvekötő értelemben; mind kifejeztethetik ,és' által is, pl. Péter irjon, és Pál olvasson. l. itt végül. 3) Néha kettőztetve használtatik, megmeg, midőn am. esmeg v. ismét, v. újra, pl. Megmeg elment, pedig honn kellene maradnia. Ez alakban különösen ismételt cselekvést, szenvedést vagy állapotot köt öszve, pl. e mondatban Megmeg sír, többszörös síró állapotot fűz együvé. A mesélők nyelvén hatályos folytonosságot, gyakorlatot fejez ki. Úgy megmegy, úgy megmegy, hogy jobban sem mehet. Úgy megfut, úgy megfut, hogy jobban sem futhat. Úgy megnéz, hogy jobban sem nézhet. (A "Napos, holdas lovak" czímü népmesében). De meg kitételben is, ,esmeg' jelentése van. "Igen szép mulatság azt (a gályát) nézni, de meg, ha az ember azt gondolja, hogy azok a szegény rabok csaknem mind keresztények (így)... megesik az ember szíve rajtok." Mikes Kelemen levelei.
"Szeretem én őt is: de Budát meg féltem."
Arany J.
Sőt mind a régieknél, mind a mai népnyelvben egyedül is gyakran jön elé ezen (esmeg, újra) értelemben. "Mellyet végbevivén az kegyelmetek atyjafiai, megh visszamehetnek, ha kegy(elmetek)nek úgy tetszik. Gr. Eszterházy Miklós nádor levele 1627-ből. (Történelmi Tár VIII. k. 13. l.). "Némelyek viszont elmenvén az mustrára, azután előjárójoknak engedelme nélkül megh haza mennek." (Ugyanott 24. l.). Származékai ez értelemben: megent v. megént, v. megint v. meges, v. megest v. megesleg, melyek különféle tájszokások szerént divatoznak, és határozói minőségüek; s ugyanazon jelentéssel bírnak, mint az öszvetett esmeg v. ismeg, v. esmég v. ismég, melyekből lett: esmét v. ismét. Mikes Kelemen törökországi leveleiben még eredeti alakjában fordúl elé: "Két levelet ír, egyet a fiának... és meg mást a franczia királynak." Egyezik ezzel a tájdivatos eseg (es-eg), melyből az m hang hiányzik, s alkotó részei a kötő es v. és, továbbá a gyakorlatos eg, mely Balaton vidékén, Göcsejben stb. mint igekötő, meg helyett használtatik, pl. egverték, egmondták, eglátták am. megverték, megmondták, meglátták. E szerént a meg és eg alapfogalomban megegyeznek, s valószinüleg e második a tisztább eredeti, mely mint képző is gyakorlatot jelent. A gyakorlat fogalmával szorosan párosúl az öszvekötés, öszvefüggés, folytonosság, továbbá a sokaság fogalma; mert amit gyakorlunk, azt mintegy részenként teszszük, melyekből egy egész alakúl, és gyakorta tenni valamit annyit jelent, mint sokszor tenni. Innen van, hogy nyelvünkben, (s másokban is) ugyanazon képzők majd gyakoriságot, majd öszkötést és folytonosságot, majd sokaságot jelentenek; nevezetesen
a) az igeképző ěg (og, ög) jelenti azon cselekvés vagy szenvedés, vagy állapot ismétlését, egyszersmind öszvefüggését, mely az alapszóban csak egyszerüen foglaltatik, pl. bűzöl am. bűzt csinál, bűzölög, ismételt, folytonos, sok bűzt csinál; füstöl, füstöt csinál, füstölög, folytonos füstöt csinál. Ily viszony van a csep csepeg, moz mozog, szusz szuszog, kocz koczog, pör pörög stb. között. Ezen ěg némely igékben ig, pl. hajigál, gurigál, huzigál, taszigál stb. Hogy a gyakorlatos v. folytonosságot jelentő ěg rokonértelmü az és v. es kötszóval, kitünik abból is, mert némely igékben felváltva használtatik, mint: tipěg tipěs, nyelděgel) nyelděs, verděg(el) verděs, pěrgěl pěrsěl, tapog tapos, dörgöl dörsöl (dörzsöl) stb. Továbbá, az es-eg valamint önállólag kétszerezett gyakorlatul használtatik: hasonlóan eléfordúl mint képző is, pl. reb-ěsěg-et (rebesget), ker-es-ěg-el (keresget), fut-os-og-ál futosgál), rak-os-og-at (rakosgat).
b) Mint névképző folytonos voltát jelenti bizonyos tulajdonságnak vagy hajlamnak, a hervatag, förgeteg, csörgeteg, zuhatag, rengeteg, ingatag, s mindezen nemü szókban.
c) A ség (ság) névképző is elemezve es-ěg v. es-eg (ismét) öszvehuzva ség (ság, mert tudva van, hogy az es v. és máskép: s, pl. az ég s a föld); ámbár néha a szóalkotásban is csonkítlanul kitétetik, pl. nyer-eség, ver-eség, sok-aság. E képzőben alapfogalom a sokaság, vagyis egynemü részekből álló, s együvé kötött egész, pl. népség am. népekből álló sokaság-egész, mintha volna: nép és nép meg nép, (nép-es-eg); hasonlóan diákság, katonaság, papság, ifjuság, legénység, am. diákok, katonák, papok, ifjak, legények együtt véve, mindnyájan öszvekötve; magyarság, németség, oláhság, tótság am. magyarok, németek, oláhok, tótok öszvege; hegység, völgység, erdőség, mezőség, rétség, homokság, tóság, több hegy, völgy, erdő, mező, rét, homok, tó együtt s öszvevéve; Somogyság, Bácskaság, Szilágyság, Hanság, am. az egész Somogy, Bácska, Szilágy, Han stb. Az ily tulajdonságot jelentő szókban is, mint szegénység, gazdagság, szépség, rútság, gyönyörüség, az illető gyöknek sokasága, teljes mértéke értetik, miért szépséges, am. igen szép, rútságos am. nagyon rút, gyönyörűséges igen gyönyörü.
Ugyanezen sokasító alapfogalom rejlik a főfokot képező leg szóban, mely vagy a meg átalakulása, pl. legszebb am. meg (még) szebb, leg-es legszebb am. még és még szebb; vagy, ami hihetőbb, öszve van húzva az el-eg (el-ig, satis) szóból, s am. usque, s jelenti a véghatárt az öszvehasonlításban. Innen érthetők az ily hasonlítási módok: a búzának legjava, az almának legszépe, azaz, ami véghatárig, elig jó, elig szép. A régieknél mendtől (mindtől) használtatott a leg helyett, pl. mendtől szebb = mindennél szebb. Maga az elig v. elég is oly sokaságot jelent, mely bizonyos véghatárig terjed. V. ö. LEG (1).
E hasonlító vagy nagyító leg-től különbözik azon leg, mely névhatárzókat képez, mély hangon: lag, s am. mód, forma, kép, pl. sietőleg, hasonlólag, futólag, s úgy látszik nem egyéb, mint a képet, formát jelentő alak a (székelyeknél: lak) módosítása, mi szerént hasonlólag tenni valamit am. hasonló-alak, (hasonló-kép) tenni. V. ö. ~LAG, ~LEG, (1).
d) Az eg kötszóval rokonságban van a határt jelentő ig, mert midőn ezzel élünk, akkor a térnek vagy időnek két vég pontját kötjük öszve, pl. innen odáig, ezen utczától a másikig, mától holnapig, reggeltől estig, melyben a folytonosság fogalma is benne foglaltatik, valamint azon mennyiség, vagyis sokaság, melyet a két végpont öszveköt. A latinban szintén a megfelelő usque-ben a que kötszó.
e) Ha továbbá figyelembe veszszük, hogy a g és k mint legközelebbi rokonhangok általán a nyelvekben, nevezetesen a miénkben gyakran felváltva használtatnak: nem fog valószinütlennek látszani állításunk, ha azt mondjuk, hogy mind a nevek, mind az igék többesét képző k nem egyéb, mint a gyakorlatot, s többeknek öszveköttetését jelentő és k-vá keményült g, miszerént népek am. nép-eg több nép együtt véve; helyek am. hely-eg, több hely, azaz hely meg hely együtt véve; emberek am. ember-eg, több ember összevéve, ember meg ember. V. ö. ~K (5). Hasonlóan az igékben: verünk, eredetileg verenk, (mint Balaton körül mondják), azaz ver-en-eg v. ver-ěn-ek, vertěk am. ver-te-eg v. ver-te-ek, vernek. am. ver-ön-ög v. ver-ön-ök. E nyomon haladva úgy találjuk, hogy a k mint lágyabb g-ből lett névképző is szintén sokaságot, nagyobb mennyiséget jelent a pirók, pofók, szemők, pohók, iszák, tudák, félénk. falánk, gyulánk stb. szókban, melyek közől némelyeket ěs (os, ös) képzővel is ejthetünk, mint pirók piros; szemők szemes, pofók pofás, czombók czombos, iszák iszos, pohók pohos. Honnan
f) azt következtetjük, hogy a tulajdonságot jelentő és (as, os, ös) eredetileg folytonossági s ehez képest néha gyakorlati vagy sokasági értelemmel is bir, pl. népes város, am. sok népü, hegyes vidék am. sok hegyü, erdős tájék, am. sok erdejü, beteges ember, am. gyakran beteg. Néha jelenti azon viszonyt, mely két különböző tárgy között létezik, s ekkor öszvekötő jelentése van, pl. szeles idő, am. szél és idő együtt; nedves ruha, am. nedv és ruha együtt; boros hordó, bor és hordó, pénzes erszény pénz és erszény. Az es némely szókban is, pl. lapis, haris, kőris, hamis, kódis. - Az és, ás névképzőben is a folytonosság alapfogalma rejlik, mert igékből oly szókat alkot, melyek az alapige értelmének vagyis az alapige által jelentett cselekvésnek, szenvedésnek vagy állapotnak folytonos voltát fejezik ki, péld. sír-ás am. folytonos síró állapot, nevet-és folytonos nevető állapot, arat-ás, az arató munkának folytonos volta. Ezen képző eredeti értelme valószinüleg egyedül állapotra vonatkozott, miszerént ezek: verés, látás, ütés, nem cselekedetet jelentenének, hanem azon állapotot, melyet a gyökigének gyakorlása idéz elő, magát a cselekedetet pedig a veret, látat, ütet, fejezi ki. E szabatos különböztetésnek a régi magyar nyelvemlékekben sok nyoma találtatik, mit, fájdalom! a későbbi kor elhanyagolt.
g) Az eg szórészszel, illetőleg kötszóval, egy gyökü az egész szó, mert az ,egész' mindig több részt föltételez, mert az egésznek minden része öszvevéve tesz egy öszveséget. Eszerént egész lehet am. egy-ész v. egy-esz v. egy-es is t. i. több öszvekötött részből álló egység.
h) A régi nyelvemlékekben, nevezetesen a Tatrosi v. Müncheni codexben azt találjuk, hogy a meg igekötő egyfelül az el igekötővel, masfelül az el számnévgyökkel, továbbá egy számnévvel; és egész melléknévvel fölcserélve használtatik. Azon codexben olvassuk: "És az adósságot meghagyá neki." Pesti és Erdösinél, megengedé, mit mi igy mondanánk; el- v. oda hagyá, elengedé neki, t. i. a latin ,dimisit' értelme szerént. "Mikor megvégezte volna ő beszédét" e helyett: elvégezte volna. "Meghagyja ember ő atyját, e h. elhagyja, odahagyja. "Kiket Isten egybe szerketett, ember meg ne válaszsza" e. h. el ne válaszsza. A Bócsi codexben: "És úgy meghagyák (= elhagyák latinul: deserentes) ő atyjoknak ceremóniájokat" stb. De a mai szokás szerént is divatoznak ilyetén fölcserélések mint: meggondolom, elgondolom, megismerem, elismerem, megakadok, elakadok, megélek elélek, megindulok elindulok, stb. Itt azonban megjegyzendő, hogy a meg és el néha am. odább, tovább, tehát távolodást jelent.
Hogy az el (teljesség) néha am. egy v. egész, kitünik a következőkből. Borsod vármegyének 1641, és 1642-diki tanuvallási levelében áll: "Az egri törökök mint el (mint egy) harmincz számu török gyalog kijövén Győr alá." Ismét: "Mint el tizenhat lovasok kijövén Győr alá." "Győr alá kijövén mint el másfél száz lovasok." Ugyan ott: "Az egri törökök mintegy hetvenöt gyalog" stb. (Régi magyar Nyelveml. III. kötet. el) E szerént az el és egy hajdan felváltva használtattak; de még ma is az első és egyedik származékokban hasonló értelemmel birnak. Az el am. egész ezen és ilyféle mondatokban: "A templomnak soporláha ketté szakada, mind el (egész) aljaiglan." "Jövének mind el hozzáiglan," mit ma így mondanánk mind egész aljaiglan, hozzáiglan. "Követi vala mind el be a papok fejedelme pitvaráig", azaz mind egész be. (Münch. cod.) Ezen el abban is rokon az eg és es képzőkhöz, hogy szinte folytonos és gyakorlatos értelmü igéket képez, pl. ezen igék, szinlel, ízlel, kémlel, érlel, szaglal, foglal, táplál, mind folytonos vagy gyakorló jelentésüek, legalább nagyobb fokozatban ilyenek az egyszerü cselekvést jelentő színl, ízl, (ízel) kéml, érl, szagl (szagol) fogl, tápl igékből. Ily viszony vagy különbség látszik lenni, szigorúan véve, a vigaszt és vigasztal, maraszt és marasztal, engeszt és engesztel, hireszt és hiresztel stb. között.
A latin nyelvben is a gyakorlatot vagy sokaságot jelentő némely képzők a fennemlitett magyarokkal legközelebbi rokonok, pl. a tergo, vergo, mergo, spargo gyakorlatos igékben világos az eg, og képző, mintha volnának ter-eg-o, ver-eg-o, mer-eg-o, spar-og-o. Ilyenek: vort-ig-o a vorto, scaturigo, a scaturio, vorago a vor (for,) virago a vir gyökökből. A vorago magyarosan forogó forgó, s a virago magyarosan virogó, azaz viruló, t. i. ifju leány. Az ismétlést jelentő et (es, és) van ezen igékben: agitat, mittitat, quaeritat, clamitat, tussitat, az egyszerü agit, mittit, quaerit, clamat, tussit igékből. Sokaságot jelentő es, os, ös rejlik ezekben: morosus, callosus, pannosus, ominosus, generosus, aquosus, az egyszerü mora, callum, pannus, omen, genus, aqua törzsekből. Gyakorlatos l képzővel alakultak: querulus, garrulus, patulus, gratulor, bibulus, a queror, garrio, pateo, gratus, bibo gyökökből. Kettőztetett s-c (= magyar es-eg) rejlik ezen gyakorlatos igékben: frig-esc-o cal-esc-o, sen-esc-o, matur-esco, stb. Gyakorlatot jelentő k (c) hang van ezekben: vellico, morsico, frico, varico, claudico, az egyszerü vello, mordeo, frio, varus, claudus, törzsekből. Ilyenek a magyar szunydikál, sántikál, nyeldekel, öldököl stb.
A német nyelvben megfelel nekik a) az ig, ich, icht, pl. Heil heilig, Fleiss fleissig, Hunger hungerig (hungrig), a kicsinyezve gyakorlatos häuslich (häusel-ich), Rohr röhrich, Thor Thöricht stb. b) az isch pl. bübisch, c) a kicsinyítve gyakorlatos l az ily igékben: lüfteln, hefteln, mächteln, schaukeln stb.
Végül megjegyezzük, hogy a közhasználatban meg és és közt különbség van. ,Meg' csak egyes szókat köthet öszve: én meg te, meg a bátyám, de mondatokat nem (kivévén ha ,pedig' helyett áll); minél fogva rendszerént számok öszveadásánál élünk vele tíz meg tíz húsz, száz meg száz ezer.

*MEG (2)
igekötő. A MEG (1) alatt mondottakból az is tünik ki, hogy a meg kötszóval egy az igekötő meg, tájdivatosan eg, amennyiben itt is valami egészet, bevégzettet képez. T. i. a meg igekötős ige oly cselekvést vagy állapotot, illetőleg szenvedést jelent, mely rendszerént teljes egészet, végrehajtott, véghez ment, végig, azaz a szélső határig terjedő cselekvést stb. képez. Megjön, megérkezik, bevégzett állapotok; úgy hogy meg legközelebb rokon az eg gyökkel ,egész' szóban, vagy ig, (usque) határvető raggal, mintha volna: egészen vagy végig. A göcseji, ormánysági, belső somogyi ,eg' alakot tarthatjuk a legeredetibbnek, pl. egette (= megette), eglőtte (= meglőtte); általában ezen nyelvjárásokat egyebekben is a legelső eredetiség bélyegzi, pl. ház-be, kertnál szókban, még mindig az eredeti alkatrészeket szemléljük. Mihez képest az egyszerü ige kivált a tiszta jelenben még csak folyamatban létező, be nem végzett jelentéssel bir. Ily viszony van példákul ezen igék között: abrakol, megabrakol; abroncsol, megabroncsol; aczéloz, megaczéloz; akadályoz, megakadályoz; alapít, megalapít; épít, megépít; aláz, megaláz; alkuszik, megalkuszik; árad, megárad; árt, megárt; avasodik, megavasodik; bánt, megbánt; botlik, megbotlik; ír, megír; néz, megnéz, s több számtalanok. Ezen különbségekre kimondhatatlan figyelemmel kell lenni, főképen az egyszerü jelenben, midőn leginkább csak a nem tulajdon értelemben vett igék tartják meg ezen ,meg' igekötőt mint alább is látandjuk. Az ilyen és sok más igék a fenn említett értelemben nem vesznek fel el igekötőt, és a melyek ezt is fölveszik, sokszor távolságra, tova vagy túl menő cselekvésre s állapotra vonatkoznak, pl. megrohan és elrohan, megérik és elérik (túl érik), meghízott elhízott, megázik elázik stb. V. ö. EL, (2), igekötő. A régiek még nem mindenütt különböztették meg e két igekötőt; innen az ily régies változatok: megvégezte beszédét és elvégezte; meghagyja ember ő atyját, és elhagyja; kiket Isten egybeszerkesztete, ember meg ne válassza, és el ne válaszsza, mint fentebb mondva volt. Pesti Gábornál is gyakran eléjön: megszakgatá am. el- v. szétszakgatá a farkas a bárányt, a kánya az egeret, békát, galambot. A carthausi névtelennél: "Ennehány (= egynehány) esztendő után hagyá meg (= el) az fejedelemséget" (Toldy F. kiadása 51. l.) stb. A nyelvszokás jóformán ma is egy értelemben használja ezeket is: megakad, elakad; megszökik, elszökik; megég, elég; megél, elél; megemészt, elemészt; megered, elered; megindúl, elindúl; megfeledkezik, elfeledkezik; meggondol, elgondol, stb. Ellenben mást-mást jelentenek: meglát és ellát; megad és elad; megnyom és elnyom; megezáll és elszáll stb.
Különös figyelmet érdemel, hogy miután a jelen többé-kevésbé tartós időt jelent, a ,meg' pedig rendszerént bevégzett cselekvést vagy állapotot, innen igen gyakran történik, hogy a ,meg' igekötőt jelenben nem használhatjuk, hanem csak multban és jövőben; pl. ha kérdenék: Megírtad a levelet? erre így felelhetünk: Még nem, csak most írom, de nemsokára megírom; vagy ha már elvégeztem, ezt felelem: Meg v. igen, már megirtam. Innen némelyek azon nézetben vannak, mintha a ,meg' igekötő jövőt jelentene; ami nem áll; mert mint láttuk, multat is jelent; de vannak igen sok összetételek is leginkább nem tulajdon értelemben, melyek a jelent is kifejezik, néha mintegy nagyobb nyomatékosságot kölcsönözvén neki, pl. megmondom neked, megbocsátok, megátkozlak, megbízom önt, meghagyom nektek; ha meg nem bántlak, kérek tőled kölcsön száz forintot: a lónak négy lába van, mégis megbotlik (szokásos jelen); sokban megesünk mindnyájan stb. stb. Az egyes czikkeknél igyekeztünk az ilyeneket lehetőleg megjelölni.
Némelyek a ,meg' igekötőnek ,vissza' értelmet is tulajdonítnak; de ez tévedés; pl. midőn azt mondjuk valakiről, hogy megtér, itt már a ,tér' szóban rejlik a ,viszza' fogalma, midőn azt mondjuk: megfizeti a kölcsönt, itt is már maga a ,fizet' szóban rejlik a visszatérités; vagy néha nem is bir ,vissza' jelentéssel, ha t. i. nem kölcsönből eredt a tartozás, pl. megfizeti a kárt. A görög bölcsek jeles mondatinak fordításában eléjön: "Hamar megkivánja (a szerencse) az melyeket adott", midőn a ,meg' szó ma ugyan ,vissza' szóval cseréltetnék föl, de itt is az ,adott' szóban rejlik a ,vissza' értelme.
Gyakran nem egyéb nyomatékosabb meghatározásnál, mint föntebb érintők, s mint olyant a régiek nem mindig vagy nem oly sűrűn használták, mint mi ma használjuk; pl. a régi halottas beszédben: "Hogy oldja ő bünét" - "Szabadócsa (v. szabadóha) őt ördöng ildetvétől" - "Isten bulcsássa ő bűnét" - "Kit Úr ez napon ez homus világ timnüczebelűl mente." Ezeket ma így mondanók: megoldja, megbocsássa, megszabadítsa, megmentse. A Müncheni codexbeli úri imában sem fordúl egyszer is elé; noha már e korban széltiben divatozott a ,meg' használata, pl. "És megmosá ő testét, és megkené ő magát mentől (= mendtől) jobb mirrával (mirhával), és megválogatá ő fejének haját.... és ő menden öltözetivel megékesejté ő magát." Bécsi codex. (Judith 28. l.). Ily nyomatékosabb meghatározás által önható vagy közép igéknek gyakorta határozott és átható értelmet kölcsönöz, pl. megbőjtöl, megiszik, meghalad, megjár, megkaczag, megmász.
Még egy nevezetes jelenséget kell a ,meg' igekötőnél megemlítenünk; t. i. vannak némely esetek, melyekben nem bevégzett, hanem épen ellenkezőleg kezdő cselekvés vagy állapot fejeztetik ki, pl. ebben: megszalad nem azt teszi, hogy a szaladás valamely bevégzett cselekvény, hanem azt, hogy valaki vagy valami épen most kezdi a szaladást, és előbb nyugalmas állapotban volt; hasonlók: megszalaszt, megfutamít, megfutamik, és az igeszó ellenkező értelmében megáll, (midőn t. i. valaki a mozgás v. menés közben egyszerre nyugalmas állapotba teszi magát), megállít; hasonló ez is: meglát (hirtelen valamit, melyet az előtt nem látott), sőt mások is: megtud, megismer. Ezekben úgy látszik, hogy az ,egyszerre' jelentése vagyis beálló jelentés lappang.
Vannak, kik a ,meg' igekötőt a ,még' (vagy mög) s ,měgé' (mögé) szókból származtatják, s ennélfogva amannak is ,vissza' jelentést tulajdonítnak. De ez nem áll, mert egy az, hogy a ,viszsza' jelentés csak oly igéknél fordúl elé, melyek némileg már magukban is amaz értelemmel birnak, pl. ,megfizet' mint föntebb láttuk; más az, hogy a ,még' (v. mög) szóban kétségtelenül zárt ě van, mely a tájszólások szerént ö-vé változik, a ,meg' igekötőben nyilt e sőt még éles ë, mely tájdivatosan rendszerént nem szokott ö-vé változni; pl. Kriza J. gyüjteményében a keresztúr-fiszéki nyelvjárásban, mely a közép vagy zárt ě-ket ö-re szokta változtatni, a ,meg' szóban az e majdnem oly élesen hangzik, mint a (hosszú) éles é, (azaz ami jelölésünk szerént ë), de ö-vel soha sem ejtetik. (Vadrózsák. I. kötet. 549. l.) Azon körülmény, hogy a ,meg' igekötő kivált némely régieknél végül még egy toldalékhangzót veszen föl (pl. a halotti beszédben megeszokosztja vala), vagy azt bizonyitja, hogy a magyar ember két mássalhangzó közé, ha az egymás mellett nehéz kiejtésü, önhangzót vesz közbe, úgy hogy például Szász Károly tanusága szerént még némely mai lelkész is a ,felséges' helyett feleséges-t mond; vagy pedig azt, hogy némely szójárás kedveli a toldalékhangzókat, mint mája, méhe; s ezért sokszor találjuk a XVI. századbeli levelekben a mege v. megi alakot, de ezeket is készi (= kész, ,készi vagyok'), jóli (= jól,,jóli megi emlékezhetik the kegyelmed,) éni (= én. Szalay Á. 400 m. l. 375. l.); így gazi (= gaz, ,gazi népeth'), gonoszi (= gonosz, ,gonoszi cselekedetben'. 57. 1). De ugyanitt toldott ,megi' közt eléjön a tiszta, meg' is: "Megértettük az te kegyelmed) levelét."

*MĚG
tájdivatosan: mög, elavult fn. mely ma csak harmadik személyraggal használtatik: měge v. möge, pl. ház měge, kemencze měge, ajtó měge, azaz hátsó oldala. Fölveheti a tárgyeseti ragot is, pl. Kiseperni a kemencze měgét. Jelenti valaminek tulsó oldalát, hátsó felét, vagy azon helyet, mely valaminek tulsó oldalán fekszik; azon részt, mely ami állásunkhoz képest megy, vagyis mely elmenő, távozó irányban fekszik hozzánk; így a német ,hinten' szó is Adelung szerént a ,hin' szótól ered. Ellentéte elő v. homlok, pl. ház eleje, ház měge; kemencze homloka, kemencze měge; hegyelő, hegyměg. Ezen kérdésekre hol? hova? és honnan? helymutató ragokkal párosulva oly névutókat képez, melyek rendesen alanyeset után állanak, pl. házatlan vendégnek hol a helye? Ajtó měgětt. Hová bújtatok? A kazal měgě. Honnan jött elé? A kemencze měgől. Sőt az ětt helyett ül ragot is vesz fel, megül, épen úgy, mint körött körül, fölött fölül, "És állapván hát měgül et stans retro. (Münch. cod.) A ,měgé' viszonytalan állapotban is divatozott hajdanta, mint jelenleg az alá és elé, pl. menjetek alá, azaz le; lépjetek elé. A Müncheni codexben olvassuk: "Tanéjtványi közől sokak menének měgé," (abierunt retro). Birtok raggal is: "Én megém." (retro me). Ma így mondanók: hátam megé.
Ezen měg szóval első tekintetre rokon értelmünek látszik azon el, mely az elve és elvül származékokban am. tulsó oldalon, által (trans), mint erdő-elve Erdély, mintha volna: erdő vagy erdőség megett (erdőt hagyva, erdőn át menve) fekvő ország, (Transsylvania), Havasel-föld, a havasok megett fekvő föld, (regio transalpina). A Müncheni codexben hasonlók: Jordán elve, am. Jordánon túl; tenger elve, tengeren túl; Cedronnak áradatja elve, Ccdron áradatán túl. Azonban a kettő között mégis nagy a különbség, mert elve v. elvé az egésznek teljes egyik vagyis túlsó felét jelenti, a meg pedig azon tulsó félnek csak egy részecskéjét, mely csak zugot képez, úgy hogy ezen kifejezések erdőměg v. erdőměge, havasmeg v. měge, Jordán měgětt stb. csak valamely zugot, szűkebb helyet jelentenének.
Ezen értelemben vett měg alapfogalomban különbözik az előbbi czikkekben eléadott meg szóktól, melyek elseje gyakorlatot, majd folytonosságot, majd öszvekötést, másika végzettséget jelent. V. ö. MEG, (1), és MEG (2). A měg v. mög-ben azon ěg v. ög (v. og) teszi a lényeget, mely a ,szög' vagy ,zug' alkatrészeiben is látható, úgy hogy például: ajtó möge, ház möge, körülbelül am. ajtó zuga, ház zuga, s hát mögött am. a hátamnál valamely zugban.

*MÉG
(me-ig vagyis mi-ig, az ig régiesen eg) ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy bizonyos cselekvés vagy állapot, illetőleg szenvedés folyamatban, gyakorlatban van, pl. Még alszik a gyermek, folytatja az alvást. Még irok, folytatom az irást. Még nincs pénzem, folytonosan pénztelen vagyok. Még nem házasodtam meg, folytatom a nőtlen állapotot. Még egyszer próbát teszek. No még! Élsz-e még? Még az volna hátra. Még akkor máskép volt, t. i. azon idő folytában. Néha, kivált másod foku szóval öszveköttetésben, az értelem hatását neveli. Még inkább megharagudott. Még többet. Még jobban. Mulattunk, még pedig hogyan? Néha am. már.
"Még akkor nekem igértek,
Mikor bölcsőben rengettek."
Népdal.
Alapfogalom benne a folytonosság, mely több mozzamot, részletességet köt öszve, s eredetére nézve: mi-ig (v. me-ig v. me-eg), mely utóbbi alakban a régieknél sokszor elé is fordúl, am. valami-ig, azaz ameddig valami v. valamely körülmény tart; lehet a régies ,menig', azaz mennyiig is, melynek megfelel a székely ,annyég', azaz annyiig = addig. Es v. is kötszóval párosulva a folytonosságnak, vagy gyakorlatnak még nagyobb fokát jelenti; pl. Mégis (méges) itt vagy? Tagadólag: Mégsem hallgatsz? Mégsem tudom, mi történik velünk. V. ö. MÉGIS. Nagyobb nyomatékul mint minden ig (v. eg) raggal képzett szó, fölveszi a len ragot is, méglen. "Ha ki nem gyülöli ő atyját és ő anyját, méglen kedig es ő lelkét (adhat autem et animam suam) nem lehet en tanejtványom." (Münch. cod.). Továbbá ugyanitt: "Méglen kevesenne (keves ennyi v. kevesnyi) ideiglen vagyok veletek". Egy eredetü a ,míg' szóval, azért a régieknél sokszor föl is cseréltetik, pl. még ő e beszéllette. (Müncheni codex). Mai korban különböztetés végett V. ö. MÍG.

*MEGABAJGAT
(meg-abajgat) ösz. áth. Abajgatva, azaz hajszolva, kergetve, űzve, zaklatva megzavar, megfáraszt. Mondjuk barmokról, kivált midőn seregestül zavarja valaki, vagy vadakról, melyeket mindünnen üzőbe vesznek. A marhalopók megabajgatták a gulyát. A hajtók megabajgatják (azaz meg szokták abajgatni) a nyúlakat. Ha tiszta jelent értünk alatta, akkor csak azt mondjuk: abajgatják. V. ö. ABAJGAT, és MEG, (2).

*MEGABÁROL
(meg-abárol) ösz. áth. Abárolva addig főz, kever valamit, míg olyanná nem lesz, milyenné lennie kell. Megabárolni a hurkának való kását. V. ö. ABÁROL.

*MEGABRAKOL
(meg-abrakol) ösz. áth. Tulajd. ért. a lovakat elégségig megeteti abrakkal, pl. zabbal, árpával. A lovaknak szénát vetni, de meg nem abrakolni. Ha megabrakoltál, itass, és fogj. A kocsis már abrakol (épen most), de még nem abrakolt meg. Átv. tréfás ért. a lovat ostorral, vagy mint mondják, szíjártó abrakjával, megveri. A fakót ugyan megabrakolták, mert csökönyös lett. Mondják emberről is, kit megvernek. A lopáson ért sihedert jól megabrakolták. V. ö. ABRAK.

*MEGABRONCSOL
(meg-abroncsol) ösz. áth. Valamely faedényt abroncsokkal kellőleg megerősít, vagyis dongáit öszveköti, öszveszorítja. Megabroncsolni a hordót, kádat, csöbröt, dézsát. Átv. ért. és tréfásan ostobabeszédü emberről mondják: Okos ember, jó volna a fejét megabroncsolni. V. ö. ABRONCS.

*MEGABRONCSOZ
l. MEGABRONCSOL.

*MEGÁCSOL
(meg-ácsol) ösz. áth. Ácsolva elkészít.

*MEGACZÉLOZ
(meg-aczéloz) ösz. áth. 1) Valamely vasszerszámot aczélhoz fenve élessé tesz. Megaczélozni a kést, tollkést. 2) A vasat bizonyos műtétel által megedzi, megkeményíti, vagyis olyanná teszi, mint az aczél. Megaczélozni a szántóvasat, a csoroszlát. 3) Valamit aczéllal megerősít, behúz. Megaczélozni a könyv tábláját. V. ö. EDZ, NÁDOL.

*MEGAD
(meg-ad) ösz. áth. 1) Viszszaható névmással am. magát más hatalmába általengedi, más akaratja vagy fensőbbsége előtt meghajol. Add meg magadat. Megadni magát az ellenségnek. Nem adom meg magamat, inkább meghalok. 2) Más tárgyra viszonyítva, amivel tartozik, vagy amihez más jogot tart, vagy amit mástól bir, azt oda adja. Adjátok meg az Istennek, ami az Istené. Megadta az adót. Megadni valakinek az illő becsületet. Az adósságot, kölcsönt megadni, am. megfizetni. Az idézőlevelet megadni am. kézbesítni. "Amely levelet egy úrnak adja kezébe, hogy a királynak adja meg." Mikes Kelemen törökországi levelei. "Meghadák az kegyelmetek levelét." Gr. Eszterházy Miklós nádor. (Történelmi Tár VIII. k. 183. l.). Megadni az igéretet. Az igéret szép szó, ha megadják igen jó. (Km.).
"Igazabb isten az (t. i. Mars) megadta a szép bért."
Zrinyi.
3) Tulajdonitó ragu személyes névmással, vagy más névvel, és gúnyosan szólva am. valakinek roszat tesz, valakit megtorol, befizet neki, vagy valamit fonákul cselekszik, roszul végez. Várj csak, majd megadom. én neked. Nekem ugyan megadták. Te ugyan megadtad neki. am. roszul, fonákul tetted a teendőt. E mondás gúnyképen a németeknél, szlávoknál is divatos.

*MEGADÓZIK
(meg-adózik) ösz. k. Átv. ért. valamiért bűnhödik, szenved; megadja valaminek az árát, valami miatt meglakol. Mértéktelen életedért előbb utóbb megadózol. A gonosztevők megadóztak. Gondatlanságomért megadóztam.

*MEGADÓZTAT
(meg-adóztat) ösz. mivelt. Valakit kényszerít, hogy adózzék. Az ország minden lakosit megadóztatni. A leigázott népeket megadóztatni. A törvény mindenkit egyaránt megadóztat. V. ö. ADÓZIK.

*MEGAGGIK
(meg-aggik) ösz. k. Eléri azon életkort, melyben az embert aggnak nevezik; vagy oly törődötté, hanyatló erejüvé lesz, mint az aggok lenni szoktak. Máskép: megvénül, megöregszik. Időnek előtte megaggni. (De: ő is aggik mint más). V. ö. AGG, AGGIK.

*MEGAGGÚL
(meg-aggúl) ösz. önh. l. MEGAGGIK.

*MEGAGYABUGYÁL
(meg-agyabugyál) ösz. áth. Valakit agybafejbe ütögetve megver. Szélesb ért. igen megver, tetőtől talpig megpufol. Alsó irályba való kifejezés. Jelenben: agyabugyál.

*MEGAGYAL
(meg-agyal) ösz. áth. 1) A gabonakévéket egymás mellé felállítva lecsépeli a földig. 2) Agyba ütögetve megver valakit. Szélesb ért. nagyon megver; ez értelemben máskép: megagyabugyál.

*MEGÁGYAZ
(meg-ágyaz) ösz. áth. 1) A puskacsőt úgynevezett ágygyal ellátja. V. ö. PUSKAÁGY. 2) Önhatólag am. az ágyneműt kellőleg elrendezi, öszverakja, az ágyat megveti. Átv. ért. nyomtatás alkalmával a szalmás gabonát a szérűn kellőleg elhelyezi. Jelenben: ágyaz. V. ö. ÁGY, és MEG (2).

*MEGAHÍT
(meg-ahít) ösz. áth. Valamit igen megkiván, nagy vágyat érez valamiért. V. ö. AHÍT.

*MEGAJÁNDÉKOZ
(meg-ajándékoz) ösz. áth. Valakit ajándékkal megtisztel, megörvendeztet; csak személyre viszonyúl. A kedves vendéget megajándékozni. A hű cselédet megajándékozni. Ruhával, pénzzel, holmi csecsebecsével megajándékozni valakit. Ime egy könyvvel megajándékozlak. V. ö. AJÁNDÉK. és MEG (2).

*MEGAJÁNDÉKOZÁS
(meg-ajándékozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg ingyenes, kedveskedő adás, midőn megajándékozunk valakit.

*MEGAKAD
(meg-akad) ösz. önh. 1) Menését, mozgását nem folytathatja, mert valamely ellenerő fentartóztatja. A hajó megakad a zátonyon. A szekér megakad a mély sárban, kátyolban. A szénás szekér megakad a keskeny kapu között. (Szokásos jelenek). 3) Különösen, egyik test a másikba, bizonyos kapocs, kajmó, fogó által belekötelődzik. A tüskék között hamar megakad a lebegő ruha. A levetett horgony fogai megakadnak a fenékben. 3) Átv. ért. valami ellen kifogása van, nem hagyja szó nélkül, valamiben erkölcsileg megütközik. A mogorva ember mindenben megakad. Kár ily apró dolgokban megakadni. Már ebben is megakadt a szemed? Néha am. figyelmessé lesz valamire vagy valami fölött. pl. Oly feltünő, hogy minden ember megakad rajta. E remek képen minden szem megakadt. 4) Az ész működéseire vonatkozólag, am. a dolgok öszvefüggését be nem látván gondolatait tovább szőni nem képes. Megakadni a számolásban. Igen szórakozott ember, s beszédében gyakran megakad. V. ö. AKAD.

*MEGAKADÁLYOZ
(meg-akadályoz) ösz. áth. 1) Valakinek működéseit sikeretlenné teszi, terveit végrehajtani nem engedi. Megakadályozni az ellenség előnyomulását. 2) Oly intézkedéseket tesz, melyek gátul szolgálnak, nehogy valami történjék. A népmozgalmakat szigorú rendőrség által megakadályozni. Töltések- által megakadályozni a kiáradást. V. ö. AKADÁLY.

*MEGAKADÁLYOZÁS
(meg-akadályozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg ellenszegülés, ellenállás, gátvetés, mely által valaki vagy valami megakadályoztatik.

*MEGAKADÁLYOZTAT
(meg-akadályoztat) ösz. mivelt. Valaki által megakadályoz valamit. Egyébiránt köz szokás szerént mint átható ige a megakadályoz helyett használtatik.

*MEGAKADÁS
(meg-akadás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami megakad.

*MEGAKASZT
(meg-akaszt) ösz. áth. 1) Menésében, mozgásában fentartóztat valamit, nem engedi, hogy tovább haladjon. A sűrű köd a gőzhajó menését, a magas hó a gőzmozdony futását megakasztotta. 2) Kapocs, kajmó, vagy akármi fogódzó által bizonyos testet megköt. Megakasztani a kereket. A kapu szárnyát megakasztani, hogy a szél be ne csapja. Megakasztani a nyitott ajtót, ablakot. 3) Átv. ért. valamely működést tovább haladni nem enged. Megakasztani az ipart, kereskedést. Megakasztani valamely vállalatot, tervet. Valakit beszédének, gondolatainak folyamában megakasztani.

*MEGAKÓL
(meg-akól) ösz. áth. A hordók nagyságát, illetőleg tartalmát úgynevezett akólópálczával megméri, meghatározza. A vámokon megakólják a boros hordókat.

*MEGALACSONÍT v. ~ALACSONIT
(megalacsonít) ösz. áth. 1) Valamely testet vagy tért, magasságából elvéve, alacsonná tesz. A magas kerítést valamivel megalacsonítani. A dombos tért megalacsonítani. 2) Átv. ért. valakit erkölcsileg alacsonná tesz, legyaláz, vagyis azon jó véleményt, melylyel mások voltak felőle, alább szállítja. Szokottabban: lealacsonít.

*MEGALACSONÍTÁS v. ~ALACSONITÁS
(meg-alacsonítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit megalacsonítnak.

*MEGALACSONODIK
(meg-alacsonodik) ösz. k. 1) Magasságából valamit vesztve alacsonabbá leszen. A kazal hosszabb állásban megalacsonodik (leülepedik). 2) Átv. ért. becsületben, tiszteletben alább száll. V. ö. ALACSON.

*MEGALAKÍT
(meg-alakít) ösz. áth. Valamit véglegesen szervez, rendez, alkot, s határozott állandó lételt eszközöl neki. A régtől tervezett egyletet megalakították.

*MEGALAKÚL
(meg-alakúl) ösz. önh. Határozott szerkezetű formában létre jön.

*MEGALAPÍT
(meg-alapít) ösz. áth. Valamit úgy alapít, hogy tartós, maradós, állandó legyen. Itt a meg teljesen bevégzett tényre vonatkozik. Valamit örök időre megalapítani. Utódainak jólétét, boldogságát megalapítani. V. ö. ALAPÍT.

*MEGALAPÍTÁS
(meg-alapítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megalapítanak valamit. V. ö. MEGALAPÍT.

*MEGALÁZ
(meg-aláz) ösz. áth. 1) Széles ért. szóval vagy tettel olyasmit követ el valakin, mi által ennek valódi vagy képzelt erkölcsi nagysága megcsökken vagy megsemmisül. 2) Különösen, a büszke, kevély, gőgös embert megszégyeníti, vagyis oly állapotba teszi, melyben mások felsőbbségét megismerni kénytelen. A hetvenkedőt élczes gúnyokkal megalázni. Az elbizakodott ellenséget fegyverrel megalázni.
"Fogjad meg szakálát, vedd el csak jószágát
Megalázza magát."
Feddő ének a 16-ik századból.
3) Visszaható névmással magát megalázni am. magát másoknál csekélyebbnek tartani, önmagáról és jelességeiről keveset tartani, mások előtt magát meghúzni, vagy rangjának, érdemeinek elmellőzésével az alsóbb ranguakhoz és érdemüekhöz leereszkedni. Aki magát megalázza, felmagasztaltatik. A szerény férfi megalázza magát. Kérem, alázza meg magát, s térjen be szegény házamba.
"Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát."
Verseghy.
V. ö. LEALÁZ.

*MEGALÁZÁS
(meg-alázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn mást megalázunk. Magamegalázás, midőn magunkat megalázzuk, megalázkodás.

*MEGALÁZKODIK
(meg-alázkodik) ösz. k. Önmagát megalázza.

*MEGALÁZTATÁS
(meg-aláztatás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valakinek erkölcsi vagy szellemi becse, nagysága más által akár szóval akár tettel kisebbíttetik, csökkentetik, sőt megsemmisittetik.

*MEGÁLD
(meg-áld) ösz. áth. 1) Bizonyos szólásmódok és taglejtés által valakinek jót, szerencsét, boldogságot kíván, és kér Istentől, vagy Istenre hivatkozva. A haldokló atya rá tette kezét gyermekére, és megáldotta őt. A pap keresztet vetve megáldja a népet. 2) Különösen, midőn Istenről mondják am. szerencséssé, üdvössé, jóvá, hasznossá tesz, boldogít. Isten jó gyermekekkel áldott meg. A jó Isten megáldotta munkánkat.
"Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel." Kölcsey.
Isten áldja meg a kigyelmetek ebédét, az emberit is. (Népies kivánat.) Idvezlő és bucsuzó mondatok: Megáldj Isten! Isten megáldj! (rövidítve ezek helyett: megáldjon v. megáldja; mint fogadj Isten! am. fogadja Isten). V. ö. ÁLD, ÁLDÁS.

*MEGÁLDOZÁS
(meg-áldozás) ösz. fn. Az úrvacsorai szertartásnak teljes végrehajtása.

*MEGÁLDOZIK
(meg-áldozik) ösz. k. Az Úr vacsorájában részesül, az oltári szentséget magához veszi. Gyónás után megáldozni. V. ö. ÁLDOZIK.

*MEGÁLDOZTAT
(meg-áldoztat) ösz. mivelt.
Mondják papról, midőn a hiveket az Úr vacsorájában részesíti, midőn az oltári szentséget nyujtja nekik. Gyónás után megáldoztatni a hiveket. A haldokló beteget megáldoztatni. V. ö. ÁLDOZIK.

*MEGÁLDOZTATÁS
(meg-áldoztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a pap az Úr vacsorájában részesíti a híveket.

*MEGALKUDIK
(meg-alkudik) ösz. k. l. MEGALKUSZIK.

*MEGALKUSZIK
(meg-alkuszik) ösz. k. Általán mondjuk szerződő felekről, midőn a szerződési pontokban végképen megegyeznek, midőn mint mondani szokás, az alku áll közöttök. A lovon háromszáz forintban megalkudtunk. Bizonyos számu pénzben nagy gabonában megalkudni. Sokáig alkuttunk, de meg nem alkudhattunk.
"Megalkusznak szépen s egyességben élnek."
Koháry: Példás vadkert.
Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik. Az egyszerü jelenben: alkuszik. V ö. ALKUSZIK.

*MEGALKUVÁS
(meg-alkuvás) ösz. fn. Az alkuvásnak teljes végrehajtása s megállapítása. V. ö. ALKUVÁS és MEGALKUSZIK.

*MEGÁLL
(meg-áll) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. a mozgó, haladó bizonyos ponton, helyen félbeszakasztja menését, és mozdulatlan marad. Ho hó! kiáltásra megáll az ökör. A ,megállj'! vezényszóra megállapodik a hadsereg. 2) Szélesb és átv. ért. mondjuk minden mozgásban levő testről, midőn mozogni megszűnik. Megáll a szekér, a hajó; a malom, a kerék. Megáll az eső, megáll a szél. Megáll a víz, midőn tovább nem folyhat.
"Megállasz-e, térded hogy ölelhessem?"
"Hallhatatlan sereg levegőn megálla."
Zrinyi.
"Elbámulva megmegáll,
Nem zúg a patak;
Hej! magam is be megállnék,
Volnék csak patak."
Vörösmarty.
3) Képes kifejezéssel, megáll az ész, midőn működése megszünik, midőn tovább gondolkodni nem képes. Úgy meg volt lepve, úgy elbámult, hogy megállt bele az esze. Ily borzasztó dolgokra megáll az ember esze. 4) Képes kifejezéssel am. helyben hagyható, mi úgy maradhat amint van, min változtatni nem kell, mi az ész törvényeivel megegyezik. Ezen állításvélemény megáll. Ezen fonák állapot meg nem állhat. 5) Megmarad, titokban marad. Nem áll meg nála v. benne a szó. "Ez dolgot nem tartók illetlennek, ha Kegyelmed csak azzal közli, az kivel illik és az kinél megáll." Báthory István király levele. (Történelmi Tár. VIII. K. 215. l.). 6) Tárgyesetes névvel megállani a csatát, am. nem hátrálni; megállani a szemközt jövő vadat; szavát megállani, am. megtartani, teljesíteni, latínosan: szavának állani; megállani a sarat, valamely bajban, nehézségben, küzdelemben kitartónak lenni. "Biztosan csak az állja meg helyét, ki magát ahhoz kötelességeinek erős kötelékeivel lánczolva érzi". B. Eötvös J.
"A bölcs........... az ellene
Fölkelt szerencsét, mint valamely kemény
Szirt a haboknak csapkodásit,
Érzi, de férfiasan megállja."
Virág Benedek.
E szónak három első jelentéseiben a ,meg' igekötő kezdő állapotra, az utóbbiakban pedig bevégzettségre v. teljességre, azaz ezen igéhez képest teljes állandóságra vonatkozik. V. ö. MEG, (2), és ÁLL, ELÁLL.

*MEGÁLLAPÍT v. ~ÁLLAPIT
(meg-állapít) ösz. áth. Valamit folytonosan tartó helyzetbe, állapotba tesz. Forradalom után a békét, rendet, kölcsönös bizalmat az által állapítjuk meg, hogy... Sok tétovázás, habozás, kísérlet után bizonyos törvénykezési módot megállapítani. Itt a meg az egyszerü jelenre vonatkozó tényt is fejez ki. V. ö. ÁLLAPÍT, és MEG, (2).

*MEGÁLLAPÍTÁS v. ÁLLAPITÁS
(meg-állapítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit tartós állapotuvá tesznek. A béke megállapításában fáradni. l. MEGÁLLAPÍT.

*MEGÁLLAPODÁS
(meg-állapodás) ösz. fn. 1) A menésnek, mozgásnak megszünése, félbeszakadása. 2) Átv. ért. a habozó, kétkedő, fontolgató észnek elhatározása, midőn bizonyos eszme, terv, szándék, vélemény stb. mellett megmarad. V. ö. MEGÁLL, és MEGÁLLAPODIK.
 

*MEGÁLLAPODIK
(meg-állapodik) ösz. k. 1) Menését, mozgását félben szakasztja. Rosz utban néhanéha megállapodni, hogy a lovak kipihenjék magukat. Meg nem állapodom, mig a hegytetőre nem jutok. 2) Mondjuk testileg és lelkileg teljesen kifejlett emberről. Megállapodott koru, eszü, gondolkozásu férfi. 3) Valamiben megállapodni, am. alkudozás vagy hányásvetés, kétkedés után magát valamire elhatározni. Abban állapodtunk meg, hogy... V. ö. MEGÁLL.

*MEGÁLLÁS
(meg-állás) ösz. fn. Állapot, midőn valami megáll, valamely mozgó ponton menését egyszerre félben szakasztja. V. ö. MEGÁLL.

*MEGÁLLAT
(meg-állat) ösz. áth. Régiesen am. megállapít. Eléjön Szabó Dávidnál is.

*MEGÁLLHATÓ
(meg-állható) ösz. mn. Amit meg lehet tartani, ami érvényes, ami ellen lényeges kifogás nem lehet. Megállható föltételeket kötni ki. Megállható alku, szerződés. Megállható igéret, fogadás. V. ö. MEGÁLL.

*MEGÁLLHATÓLAG
(meg-állhatólag) ösz. ih. Megállható módon vagy állapotban.

*MEGÁLLHATÓSÁG
(meg-állhatóság) ösz. fn. Valaminek azon minemüsége, mely szerént meg lehet tartani, s kifogás nincs ellene; érvényesség, maradandóság.

*MEGÁLLÍT v. ~ÁLLIT
(meg-állít) ösz. átb. Eszközli, hogy a menésben, vagy mozgásban levő menni, vagy mozogni megszünjön, s állva maradjon. Az éjjeli őr megállítja a gyanus embert. Az utonállók megállítják az utasokat. Megállítani az ökröt, lovat. Megállítani a malomkereket.
"Állítsd meg, állítsd meg kérlek, futásodat."
Zrinyi.
Átv. ért. valamely működés folyamatát megakasztja, megszünteti. Megállítani valamely folyóirat kiadását. V. ö. ÁLLÍT.

*MEGÁLLÍTÁS v. ~ÁLLITÁS
(meg-állítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn megállítanak valakit vagy valamit.

*MEGÁLMODIK
(meg-álmodik) alakra ösz. k. de jelentésére áth. T. i. tárgyesetes névvel am. valamit álomban előre megsejt, megérez, megtud. Barátom halálát megálmodtam. V. ö. ÁLMODIK.

*MEGÁLMOSODIK
(meg-álmosodik) ösz. k. Álmossá lesz, az álom reá jön. Máskép: elálmosodik.

*MEGALSZIK
(meg-alszik) ösz. k. Átv. ért. valamely híg folyó test részei megmerevednek, kocsonyaszerüvé válnak. Megalszik a tejnek turós része. A folyó zsír, ha hidegre teszed, megalszik.
"Még az öreg nép is, megaludt bár vére, felújúl."
Révai: Kikeletkor.
V. ö. ALSZIK.

*MEGALUT
(meg-alut) ösz. régies áth. Valamely híg, folyó, kivált zsíros testet merevvé tesz. A tejet oltószerrel megalutni. Mai korban máskép: megolt. V. ö. ALUT, OLT.

*MEGANNYI
itt a ,meg'-ben ,esmeg' v. ,megest' v. ,megint' illetőleg ,ugyan' értelme van, midőn t. i. egy megelőző szám ismétlését jelenti. Száz magyar huszár meg annyi hős, vagy mint meg annyi hős, mintha mondaná: száz magyar huszár ugyan annyi hősnek veendő, mintha ezek százan volnának, azaz mintha minden egyes magyar huszár egy-egy hős volna.

*MEGAPAD
(meg-apad) ösz. önh. Ami előbb áradó, dagadó állapotban volt, alászáll, megkevesbedik. Nagy szárazságban megapad a víz. (Szokásos jelen, de tiszta jelenben csak: apad, pl. apad a Duna). Átv. ért. megfogy, megsoványkodik. Betegsége alatt megapadt a melle. Megapadt az erszény. Itt a meg távolodást, eltünést jelent, miért az el igekötővel is fölcserélhető: elapad, pl. elapadt a tehén tőgye. Minthogy továbbá ami apad, az alább is száll, egy értelmű vele a le: a daganat már szépen leapadt.

*MEGAPRÍT
(meg-aprít) ösz. áth. Apró részekre elvagdal valamit. Megaprítani a disznóknak való tököt. Megaprítani a dohányt. Tiszta jelenben: megaprítom a dohányt azt teszi: azon vagyok, hogy az aprítást egészen véghez vigyem; ebben pedig: aprítom a dohányt, nincs reá figyelem, ha egészen megaprítom-e vagy sem. V. ö. APRÍT, és MEG, (2).

*MEGÁRAD
(meg-árad) ösz. önh. Mondjuk vízről, midőn magassága szokatlanul emelkedik, és terjedelme bizonyos fokig növekszik. Sok zápor után megáradnak a folyók. Tavaszi hóolvadás után rendesen megáradnak a folyók, tavak. Tiszta jelenben csak: árad, pl. a Duna árad, de szokásos jelenben megárad, pl. a Duna, ha sok eső esik, megárad. V. ö. ÁRAD és MEG, (2).

*MEGARANYOZ
(meg-aranyoz) ösz. áth. Valamit aranynyal ékesít, behúz. Megaranyozni a könyv tábláját. Különféle edényeket, bútorokat, eszközöket megaranyozni. A kardkötőt most aranyozom meg, azt teszi: azon vagyok, hogy az aranyozást véghez vigyem; de ebben: a kardkötőt most aranyozom, nincs reá figyelem, ha az aranyozást egészen véghez akarom-e vinni vagy sem. V. ö. MEG, (2).

*MEGARÁNYOZ v. MEGARÁNYZ
(meg-arányoz) ösz. áth. Bizonyos arány vagy mérték szerént öszveállít, hozzávet. "Ezeket s másokat is, felültetheti kegyelmed hazánk és nemzetünk ellen; de mi lészen a vége nem tudom ugyan, mindazáltal könnyű megarányzani." Gr. Eszterházy Miklós nádor levele Rákóczy György erdélyi fejedelemhez (Nemzeti könyvtár 217. l.).

*MEGARANYOZÁS
(meg-aranyozás) ösz. fn. Valaminek aranynyal való ékesítése, behuzása, megfuttatása. A torony kupjának megaranyozása sokba került.

*MEGARÁNYZ
l. MEGARÁNYOZ.

*MEGÁRASZT
(meg-áraszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megáradjon a víz. A sok zápor megárasztotta a folyót.

*MEGARAT
(meg-arat) ösz. önh. Tárgyesetes név nélkül am. az aratást bevégzi. Mi már megarattunk, s a nyomtatáshoz fogunk. Mi pedig még aratunk, és csak holnapután aratunk meg. V. ö. ARAT, és MEG, (2).

*MEGÁRT
(meg-árt) ösz. önh. Mondjuk oly dologról, ami valakinek vagy valaminek épségét hathatósan veszélyezteti, megrontja. A sok virrasztás megártott neki. A gyönge növénynek a nagy hideg és nagy meleg megárt. Megártott neki a bor, am. megrészegedett tőle. Ne igyál annyit, mert majd megárt. A meg igekötő bevégzett tényre vonatkozik.

*MEGÁRUL
(meg-árúl) ösz. önh. Az árulást, vagyis vásárt bevégzi.
"Tőlük maradott nekünk a szokásunk,
Hogyha mikoron árút mi szakasztunk,
Deus! Deus! ott kiáltunk,
Bizonyságunk, hogy megárultunk."
Csáti Demeter.

*MEGÁS
(meg-ás) ösz. áth. Valaminek ásását bevégzi; kelletig, elégségig ás valamit. E kutat három nap alatt megástuk, a másikat most ássuk, de még ma meg is ássuk. Az akasztandó sírját előre megásták. V. ö. ÁS, és MEG, (2).

*MEGASZAL
(meg-aszal) ösz. áth. Valamit kelletig, elégségig aszal. Megaszalni a télre való szilvát, baraczkot. Megaszalni a vargányát, s más gombafajokat. V. ö. ASZAL.

*MEGASZALÓDIK
(meg-aszalódik) ösz. belsz. Bizonyos foku melegség által aszuvá leszen. A fűtött kemenczében megaszalódik a gyümölcs.

*MEGASZIK
(meg-aszik) ösz. k. Széles ért. mondjuk növényekről, kivált gyöngébbekről, és a növények terményeiről, midőn nedveik lassanként elpárologván, megszáradnak. Forró nyárban megaszik (v. elaszik) a fű, a virág. Nagy melegségben megaszik a gyümölcs, mielőtt megérett volna. Átv. ért. mondják állatról, kivált emberről, midőn elsoványodik, s bőre megránczosodik. V. ö. ASZIK, és MEG, (2).

*MEGÁTALKODÁS
(meg-átalkodás) ösz. fn. Az akaratnak azon működése, midőn makacsul, hajlíthatatlanul megköti magát, különösen, midőn ezt hibás, vagy vétkes irányban teszi. V. ö. MEGÁTALKODIK.

*MEGÁTALKODIK
(meg-átalkodik) ösz. k. Valamely hibás vagy vétkes szándékban, akaratban, szokásban makacsul, hajthatatlanul megmarad, megrögzik, megköti magát, nem hallgatván se józan okokra, se az erkölcsi érzet sugalmaira; bizonyos körülményekben daczosan, nyakasan viseli magát. Bűnben megátalkodni. A gonosztévő megátalkodott, s nem vallott semmit. Itt a meg az akaratnak tartós, folytonos állapotára vonatkozik. V. ö. ÁTALKODIK.

*MEGÁTALKODOTT
(meg-átalkodott) ösz. mn. Hibás vagy gonosz véleményben, szándékban, akaratban makacsul megrögzött. Megátalkodott pártoskodó. Megátalkodott gonosztévő. V. ö. ÁTALKODOTT.

*MEGÁTALKODOTTSÁG
(meg-átalkodottság) ösz. fn. Bizonyos hibában vagy bűnben megrögzött, makacsul megmaradó akaratosság. Némely gonosztévőnek megátalkodottságát még a vérpad sem töri meg. V. ö. ÁTALKODOTTSÁG.

*MEGÁTKOZ
(meg-átkoz) ösz. áth. Valakire átkokat mond, azaz roszat, gonoszt, szerencsétlenséget kiván fejére. Ellentéte: megáld. Megátkozni, kik a hazát boldogtalanná tették. Megátkozlak, hogy se a jelen, se a jövő életben boldog ne lehess. Átv. ért. nemcsak személyekre, hanem dolgokra is vonatkozik. Megátkozta az órát is, melyben született. Megátkozta a földet, melybe ellenségét temették. V. ö. ÁTOK, ÁTKOZ, és MEG, (2).

*MEGÁTKOZÁS
(meg-átkozás) ösz. fn. A boszúnak, gyülölségnek azon neme, mely valaki v. valami ellen átkokat mond, s az Isten büntetését fölhívja. V. ö. MEGÁTKOZ.

*MEGAVASODIK
(meg-avasodik) ösz. k. Mondjuk leginkább némely zsíros testekről, eledelnemüekről, melyek bizonyos időn túl megromlanak, megbüdösödnek, s éldelhetlenekké lesznek. Megavasodik a vaj, a zsír, a szalonna, a háj. Megavasodik az ír, kenőcs. V. ö. AVASODIK, és ÁPORODIK.

*MEGAVAT
(meg-avat) ösz. áth. Valamely szövetet, nevezetesen posztót, bizonyos műtétel által beereszt, vagyis úgy idomít, hogy ha megázik, többé öszve ne menjen. V. ö. AVAT.

*MEGAVÚL
(meg-avúl) ösz. önh. Széles ért. mondjuk mindenről, ami bizonyos ó korra jut, egyszersmind azon romlásnak jelei látszanak rajta, melyet a kor viszontagságai szoktak okozni. Itt a meg igekötő az alapigének teljes bevégzett értelmét fejezi ki. V. ö. AVÚL.

*MEGAVULT
(meg-avult) ösz. mn. Ó koruvá lett, s mint olyan megromlott, vagy rendeltetésének többé meg nem felelő. Máskép: elavult. V. ö. AVULT.

*MEGÁZIK
(meg-ázik) ösz. k. Nedvessé lesz, rászáll, meglepi a nedvesség, különösen az égből hulló eső, hó. A zápor elért bennünket, s nagyon megáztunk. Háromnapos esőtől jól megázott a föld. Máskép: átázik. V. ö. ÁZIK.

*MEGÁZTAT
(meg-áztat) ösz. áth. és mivelt. 1) Nedvessé tesz. Megáztatott bennünket az eső. 2) Valamit nedvességbe, különösen vízbe márt, hogy nedvessé legyen. Megáztatni a kendert. Megáztatni a kötni való veszszőt, az abroncsokat. V. ö. ÁZIK, ÁZTAT.

*MEGBABÁZIK
(meg-babázik) ösz. k. Gyermeket szűl vagyis a szülést bevégzi. Gyöngédebb népies kifejezés a közönséges meggyerekezik helyett. V. ö. BABA.

*MEG-BABIRKÁL
(meg-babirkál) ösz. áth. Babirkálva megtapogat.

*MEGBABONÁL
(meg-babonál), lásd: MEGBABONÁZ.

*MEGBABONÁZ
(meg-babonáz) ösz. áth. Bizonyos babona által megbűvöl, megront, vagy oly hatást eszközöl valakire, mely nem látszik természetesnek. Úgy megváltozott, mintha megbabonázták volna. V. ö. BABONA, BABONÁZ.

*MEGBABONÁZÁS
(meg-babonázás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megbabonáznak valakit.

*MEGBÁDOGOZ
(meg-bádogoz) ösz. áth. Bádoggal behúz, beborít. Megbádogozni a torony kupját a ház födelét.

*MEGBAGGAT
l. MEGBAKGAT.

*MEGBÁGYAD
(meg-bágyad) ösz. önh. Egyértelmü az elbágyad igével, s am. erejének teljes vesztéseig bágyad. V. ö. BÁGYAD.

*MEGBÁGYASZT
(meg-bágyaszt) ösz. áth. Máskép: elbágyaszt, azaz erőkimerülésig bágyaszt. Megbágyasztotta őt az erős munka. V. ö. BÁGYASZT.

*MEGBÁJOL
(meg-bájol) ösz. áth. Úgynevezett bűbáj, vagyis csuda erejű, bámulatos, különösen kedélyre kedvesen ható szerek által mintegy megköt, magához vonz valakit. Átv. ért. mondják nőkről, kik feltünő szépség, gyöngédség, finom társalgás stb. által a sziveket magukhoz ragadják. Fölcserélve: elbájol. V. ö. BÁJOL.

*MEGBAJOSODIK
(meg-bajosodik) ösz. k. A székelyeknél am. nehéz természetővé válik. (Ferenczi J.).

*MEGBAJSZOSODIK v. ~BAJUSZOSODIK
(meg-bajuszosodik) ösz. k. Egész bajszot kap. Némely ifjak már 20 éves korukban megbajszosodnak.

*MEGBAKGAT
(meg-bakgat) ösz. áth. Valamit tél-túl megférczel. ,Bakgat' csak am. ,akgat' b előtéttel, mint ámúl bámúl, izgat bizgat, Andor Bandor v. Bandi.

*MEGBAKLAT
(meg-baklat) ösz. önh. l. MEGBAKZIK.

*MEGBAKOL
(meg-bakol) ösz. áth. Visszaható névmással am. megköti magát, megcsökönyösödik, nyakaskodik, fejeskedik. Megbakolja magát. (Szabó Dávid, Lőrincz Károly). V. ö. MAKACS.

*MEGBAKZIK
(meg-bakzik) ösz. k. A bakzó állatokról (kecskéről, őzről, kutyáról stb.) mondják, midőn hímjeikkel közösültek.

*MEGBALZSAMOZ
(meg-balzsamoz) ösz. áth. Balzsammal megken, s romlástól megó valamit. Megbalzsamozni a holttestet. V. ö. BALZSAMOZ.

*MEGBÁMÚL
(meg-bámúl) alakjára ösz. önh. de itt átható értelemben vétetik. Bámulva megnéz valakit v. valamit. Itt a meg különösen átható értelmet kölcsönöz az igének. A szokatlan külsejü és öltözetü idegent megbámulta a nép. Megbámulni az először látott gőzhajót, gőzmozdonyt. V. ö. BÁMÚL.

*MEGBÁN
(meg-bán) ösz. áth. Sajnálja, fáj neki, hogy valamit tett, és szeretné, hogy ne történt volna. Botlásait, bűneit, ifjusága balgatag tetteit megbánta. Százszor megbántam, hogy nem hallgattam, szavadra. Várj csak, megbánod te még ezt. Egyszerü jelenben csak bán. Ifjúságom bűneit szánom bánom. V. ö. BÁN, és MEG, (2). Átv. ért. valaminek kárát látja, vallja, érzi. Megbánja az erszénye a nagy utazást.

*MEGBÁNÁS
(meg-bánás) ösz. fn. Az elkövetett ballépés, rosz tett vagy bűn miatti sajnálkozás. V. ö. MEGBÁN.

*MEGBANNYOL
(meg-bannyol) ösz. áth. Egészen bannyol. V. ö. BANNYOL, és MEG, (2).

*MEGBÁNT
(meg-bánt) ösz. áth. Valakit úgy bánt, vagyis oly sérelmekkel illet, melyek kedélyére valósággal kellemetlenül hatnak. Különösen mondatik a gyöngédség ellen elkövetett sérelmekről, oly személyek vagy lények ellen, kik iránt bizonyos hálával vagy kegyelettel, tisztelettel tartozunk. Megbántani a szüléket, nevelőket. Megbántani a jótevőket. Megbántani az Istent. Fogadom erősen, hogy soha meg nem bántlak.
"Nem akarom megbántanom te víg kedvedet."
Házasok éneke.
V. ö. BÁNT.

*MEGBÁNTÁS
(meg-bántás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki mást megbánt. A megbántásért bocsánatot kérni. Személyes megbántásért személyes elégtételt adni. V. ö. MEGBÁNT, BÁNTÁS.

*MEGBÁNTÓDÁS
(meg-bántódás) ösz. fn. Szenvedő kedélyállapot, midőn valaki megbántódva érzi magát. V. ö. MEGBÁNTÓDIK.

*MEGBÁNTÓDIK
(meg-bántódik) ösz. belsz. Kedélye, a rajta elkövetett sérelem által kellemetlenül megilletődik; tettleg mutatja, kijelenti, hogy nem tetszik neki, amit irányában egy valaki más elkövetett. A büszke ember hamarabb megbántódik, mint az alázatos. V. ö. BÁNTÓDIK.

*MEGBARÁTKOZIK
(meg-barátkozik) ösz. k. Valakivel barátságot köt. A rokon elvüek és érzelmüek hamar megbarátkoznak. Átv. ért. valami megtetszik neki, s vonzalmat, hajlamot érez iránta. Ellentéte idegenkedik. Külföldi szokásokkal életmóddal megbarátkozni. Itt a meg öszkötő jelentéssel bir, s am. öszve, együvé.

*MEGBARÁZDÁL v. ~BARÁZDOL
(meg-barázdál v. ~barázdol) ösz. áth. Barázdával meghasít vagy barázdákkal meghasogat. Megbarázdálni a dűlőket, a mesgyéket.

*MEGBÁRDOL
(meg-bárdol) ösz. áth. Bárddal simára egyenget, eligazít. Az ácsok előbb hasogató fejszével dolgoznak, azután megbárdolják (széles bárddal) a gerendát. V. ö. BÁRD, BÁRDOL.

*MEGBARKÁL, MEGBARKÁSÍT
(meg-barkál v. ~barkásít) l. MEGBARKÁZ.

*MEGBARKÁZ
(meg-barkáz) ösz. áth. Barkássá tesz (bevégzetten). V. ö. BARKÁZ.

*MEGBARNÍT v. ~BARNIT
(meg-barnít) ösz. áth. Barnává tesz, barnára fest valamit (bevégzetten). A nyári napsugarak megbarnítják az arczot. A szőke hajat kenőcscsel megbarnítani. A meg igekötő bevégzett tényt jelent.

*MEGBARNÍTÁS v. ~BARNITÁS
(meg-barnítás) ösz. fn. Bevégzett cselekvés, mely által barnává tétetik valami.

*MEGBARNÚL v. ~BARNUL
(meg-barnúl) ösz. önh. Előbbi szinét elvesztve (bevégzetten) barnára változik által. A forró napon járónak bőre megbarnúl. Némely szőke hajak idővel megbarnulnak. V. ö. BARNA, BARNÚL.

*MEGBARNÚLÁS v. ~BARNULÁS
(meg-barnúlás) ösz. fn. Világos szinnek (bevégzett) átváltozása barnára. Arcznak megbarnulása. Megbarnulás ellen fátyolt viselni.

*MEGBÁTORÍT v. ~BÁTORIT
(meg-bátorít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki letevén félénkségét egészen bátorrá legyen. Megbátorítani az ujoncz vitézeket.
"Megbátoríta téged a
Szent Lélek."
Régi ének a Sz. László királyról. V. ö. BÁTORÍT.

*MEGBÁTORODIK
(meg-bátorodik) ösz. k. Félénkségét letevén egész bátorságot ölt, neki bátorodik.

*MEGBĚCSTELENĚDIK
(meg-běcstelenědik) ösz. k. Becstelenné válik, becsületében rövidséget szenved.

*MEGBĚCSTELENÍT v. ~BĚCSTELENIT
(meg-běcstelenít) ösz. áth. 1) Valakinek becsületét szóval vagy tettel megsérti; valakit becstelennek nyilvánít. Gúnyokkal, rágalmakkal megbecsteleníteni valakit. Szolgai büntetéssel megbecsteleníteni a művelt embert. 2) Mondják személyről vagy dologról, midőn valakinek gyalázatára, szégyenére válik. Az elfajzott fiu megbecsteleníti szüleit. A lopás, részegség mebecsteleníti az embert. Itt a meg bizonyító, nyomatékos erővel bir.

*MEGBĚCSTELENÍTÉS
(meg-běcstelenítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki becstelenné tétetik, becsületében rövidséget szenved.

*MEGBĚCSTELENŰL v. ~BĚCSTELENÜL
(meg-běcstelenűl) ösz. k. l. MEGBĚCSTELENĚDIK.

*MEGBĚCSŰL v. ~BĚCSÜL
(meg-běcsül) ösz. áth. 1) Személyre vonatkozólag, valakinek megadja az illendő becsületet, tiszteletet, azaz úgy viseltetik iránta, hogy meg ne sértse, meg ne bántsa, sőt tettlegesen tudassa, mily drága és becses előtte. Ide tartoznak a kegyeletnek, megelőzésnek, szivességnek, nyájasságnak jelei, pl. köszöntés, üdvözlés, süvegelés. Illik, hogy a fiatalok megbecsüljék a tisztes öregeket. Megbecsülni az érdemes férfiakat. Innen a vendégszerető emberről mondják: hogy megbecsüli a vendéget, midőn szívesen fogadja. Megbecsülöm kigyelmedet egy pohár borral. Visszaható névmással am. saját erkölcsi, emberi méltóságát tiszteletben tartja, melynél fogva nem követ el erkölcstelenséget. Amit Kant az erény fő elve gyanánt, mint egy uj találmányt állított fel: Ehre dich selbst, ezt a magyar nép talán még Ázsiából hozta magával, mert általános közmondás becsüld meg magadat, minek hasonló mása: ember légy. Ha megbecsülöd magadat, ember lesz belőled. Aki meg nem becsüli magát, az nem ember. 2) Tárgyakra vonatkozólag, kényesen vigyázva, kímélve, ovatosan bánik valamivel, nehogy megromoljon, vagy kár essék benne. Megbecsülni az egészséget. Megbecsülni a ruhát, pénzt. 3) Valamely ingó vagy ingatlan vagyonnak árát, értékét, vagy a benne tett kárt meghatározza. Kisajátítás előtt megbecsülni valamely telket, szőlőkertet. Osztály alkalmával megbecsülni az örökséget. Megbecsülni a tilosban tett károkat. V. ö. BECSÜL.

*MEGBĚCSÜLHETETLEN v. ~BECSÜLHETLEN
(meg-becsülhet(et)len) ösz. mn. Nagymondó kifejezés, s am. a maga nemében igen becses, igen drága, kinek v. minek mása nincsen; kit v. mit eléggé becsülni, tiszteletben tartani nem lehet. Megbecsülhetetlen érdem, kincs.
 

*MEGBECSÜLTET
(meg-běcsültet) ösz. mivelt. Valamely vagyonnak, jószágnak árát, értékét, vagy a bennök tett kárt hozzá értő egyének által meghatároztatja. Az örökösök eskütt emberek által megbecsültetik az illető tömeget. A károsult megbecsülteti a szenvedett kárt. V. ö. MEGBĚCSŰL.

*MEGBECZÉZIK
(meg-beczézik) ösz. k. l. MEGBORJAZIK; és V. ö. BECZE.

*MEGBÉKÉL
(meg-békél) ösz. önh. Mondjuk peres, vagy egymással haragban levő felekről, midőn egymással megegyezkednek, s illetőleg visszavonó indulatjokat lecsillapítják. Különösen, hol személyes sérelem teszi a harag, vagy ellenségeskedés alapját, megbékélni am. egy részről a sérelemért eleget tenni, bocsánatot kérni, más részről az elégtételt elfogadni s megbocsátani. V. ö. BÉKE, BÉKÉL.

*MEGBÉKÉLLIK
(meg-békéllik) ösz. k. Régiesen és tájdivatosan am. megbékél. "A törököt ha megverik csak sír és megbékéllik. (Mikes Kelemen levelei).

*MEGBÉKÉLTET
(meg-békéltet) ösz. áth. és mivelt. Közbejárólag eszközli, hogy az egymással ellenkező felek megbékéljenek. Megbékéltetni a peres feleket, az egymással czivódó házastársakat. V. ö. MEGBÉKÉL.

*MEGBÉKÍT v. ~BÉKIT
(meg-békít) ösz. áth. Az egymással meghasonlott, ellenkedő felek között visszaállítja a békét.

*MEGBÉKÓZ
(meg-békóz) ösz. áth. Békóval megköt, azaz lábait lánczos csattal öszvefüzi. Megbékózni a rabokat. Különösen mondják lovakról. A legelőre eresztett lovakat megbékozzák, hogy messze ne tévedjenek. V. ö. BÉKÓ.

*MEGBÉKŰL v. ~BÉKÜL
(meg-békűl) ösz. önh. l. MEGBÉKÉL.

*MEGBÉLEL
(meg-bélel) ösz. áth. Ruhanemühöz, hogy melegebb vagy tartósabb legyen, vagy divatból, belül hozzá varr valamely kelmét. Megbélelni a csizmaszárt, nadrágot, dolmányt, köpenyt. Vászonnal, selyemmel, bőrrel megbélelni a ruhát. Mondják némely más, kivált asztalos művekről is. Megbélelni a szekrény ajtaját, azaz belül másnemü fával, falemezzel behúzni, megragasztani. Vaslemezzel megbélelni a fapipát. V. ö. BÉL, BÉLEL.

*MEGBÉLL
(meg-béll) l. MEGBÉLEL.

*MEGBÉLYEGĚZ
(meg-bélyegěz) ösz. áth. Bélyeggel megjegyez, megkülönböztet valamit. Tüzes vassal megbélyegezni a barmokat. Megbélyegezni a fa edényeket. Szurokkal megbélyegezni a zsákokat. Megbélyegezni a leveleket. Hajdani büntető törvény szerént a gonosztevőket is megbélyegezték, honnan átv. ért. megbélyegezni valakit, am. gonosztevő gyanánt kihirdetni, s ovakodásul megismertetni az emberekkel. V. ö. BÉLYEG.

*MEGBÉLYEGZÉS
(meg-bélyegzés) ösz. fn. Bevégzett cselekvés, illetőleg jegyezés, midőn bélyeget sütnek, ütnek, festenek stb. valamire.

*MEGBÉNÍT v. ~BÉNIT
(meg-bénít) ösz. áth. Bénává tesz, vagyis mozgékonyságát megcsökkenti a test azon részeinek, illetőleg tagjainak, melyek különösen mozgásra vannak rendelve. A szélhűdés megbénította nyelvét, s egyik kezét és lábát. V. ö. BÉNA.

*MEGBÉNÚL v. ~BÉNUL
(meg-bénúl) ösz. önh: Bénává leszen, vagyis mozgékonyságát, állati rugonyosságát elveszti.

*MEGBERETVÁL
(meg-beretvál) ösz. áth. l. MEGBOROTVÁL.

*MEGBÉRMÁL
(meg-bérmál) ösz. áth. A bérmálás szentségét feladja valakire. V. ö. BÉRMÁL, BÉRMÁLÁS.

*MEGBERZĚGET
(meg-berzěget) ösz. áth. Megbolygat v. megbizgat, azaz gyönge érintéssel valamit piszkál vagy valamin igazítgat; pl. a száradni kezdett szénát villahegygyel megberzegetik. (Kriza J.).

*MEGBESZÉL
(meg-beszél) ösz. áth. Beszélve elmond, megmond, eléad valamit.
"Az Árpádnak a szavával
Ezt, megbeszélék bátorsággal."
Az ,Emlékezzünk régiekről' versezetben.
Csáti Demetertől.

*MEGBETEGĚDIK
(meg-betegědik) ösz. k. Beteg állapotba esik. Itt a meg bevégzett állapotot jelent. Egy ideig gornyadozott, azután megbetegedett. Ha nem vigyáztok magatokra, megbetegedtek.

*MEGBETEGÍT v. ~BETEGIT
(meg-betegít) ösz. áth. Beteggé tesz.

*MEGBETEGSZIK
(meg-betegszik) ösz. k. MEGBETEGŰL v. ~BETEGÜL, (meg-betegűl) ösz. önh. l. MEGBETEGĚDIK.

*MEGBEZZENT
(meg-bezzent) ösz. áth: Bezzentve megérint. V. ö. BEZZENT.

*MEGBIBIRCSÓSODIK v. BIBIRCSÓZIK
(meg-bibircsósodik v. ~bibircsózik) ösz. k. Bibircsót v. bibircsókat kap (bevégzetten).

*MEGBIBIRKÉL
(meg-bibirkél) l. MEGBABIRKÁL.

*MEGBICSAKLIK
(meg-bicsaklik) ösz. k. Tulajd. ért. valamely forgós test rendes helyzetéből kimozdúl, kificzamodik. Megbicsaklik a láb. Átv. ért. megbicsaklik a nyelv, midőn vagy a szóejtésben megakad, vagy olyast mond, mit nem kellett volna. V. ö. BICSAKLIK.

*MEGBICSAKOL
(meg-bicsakol) ösz. áth. Bicsak nevü fanyelű késsel megszurkál, megsért valakit. A veszekedő betyárok megbicsakolták egymást. Némely vidékeken hibásan használják a megbikacsol helyett. V. ö. MEGBIKACSOL.

*MEGBICZCZEN
(meg-biczczen) ösz. önh. Biczczenve megmozzan. Szenderegtében megbiczczent a feje. A kis csónak hamar megbiczczen. V. ö. BICZCZEN.

*MEGBIKACSOL
(meg-bikacsol) ösz. áth. Viszszaható névmással am. megköti magát, megmakacsúl, megcsökönyösödik. A ló megbikacsolta magát, s nem mozdult. Átvetve, de hibásan, megbicsakol. Egyértelmü vele: megbakol. V. ö. MARACS.

*MEGBILINCSĚL
(meg-bilincsě) ösz. áth. Bilincscsel megkötöz, vasra ver valakit. A foglyokat, gonosztevőket megbilincselni. V. ö. BILINCS.

*MEGBILINCSĚZ
(meg-bilincsěz), l. MEGBILINCSĚL.

*MEGBILLEGET
(meg-billeget) ösz. áth. Gyakorta vagy egymás után megbillent.

*MEGBILLEN
(meg-billen) ösz. önh. Billenve megmozzan. A sulyegyenét vesztett mérleg serpenyője megbillen. V. ö. BILLEN.

*MEGBILLENT
(meg-billent) ösz. áth. Nyomás, taszítás, lökés stb. által eszközli, hogy megbillenjen valami.

*MEGBÍR
(meg-bír) ösz: áth. 1) Van annyi ereje, hogy valamely terhet folytonosan eltartson, hogy ne roskadjon alatta. Oly erős ember, hogy három mázsát is megbír a vállán. E rozzant szekér meg nem bír tíz mázsányi terhet. A Duna jege oly vastag, hogy társzekereket is megbír. 2) Átv. ért. szellemi vagy erkölcsi erejénél fogva képes valamit kiállani, vagy megtenni. Gyönge tehetsége meg nem birja e szellemi munkát. Gyáva lélek meg nem birja a csapást. Fölcserélhető vele: elbír. Itt mind a meg, mind az el az alapigének folytonos tartását, vagyis időbeli haladását fejezi ki. Régente azt is jelentette: meggyőz.
"Mert szörze nagy békeséget,
Megbíra sok ellenséget."
Katalin verses Legendája.

*MEGBIRÁL
(meg-birál) ösz. áth. Valamit megvizsgál, s érdeme szerént méltányol, vagyis meghatározza, jó-e, vagy rosz? helyes-e, vagy helytelen? Különösen valamely mű felől elmondja az illető műszabályokra alapított véleményét, illetőleg itéletét. Megbirálni valamely könyvet, szinmüvet, zeneszerzeményt, rajzmüvet stb. Szabó D. szerént megbirálni valakit am. biróul fogadni vagy ismerni. De ezen jelentése ma ismeretlen. V. ö. BIRÁL.

*MEGBIRÁLÁS
(meg-birálás) ösz. fn. Méltányló, becslő véleményezés, itélés valamely erkölcsi tett, vagy mű felől. V. ö. MEGBIRÁL.

*MEGBIRIZGÁL
(meg-birizgál), l. MEGBABIRKÁL.

*MEGBIRKOZIK
(meg-birkozik) ösz. k. Valakivel versenyképen megküzd, mintegy kísérletül, ha bír-e vele, vagy nem. V. ö. BIRKOZIK.

*MEGBIRSÁGOL
(meg-birságol) ösz. áth. Mondjuk törvényszéki biróról, midőn valakit arra itél, hogy birságul, azaz büntetésül fizessen. Megbirságolni a széksértőket. V. ö. BIRSÁG.

*MEGBÍZ
(meg-bíz) ösz. áth. Oly személyt, kihez és kiben bizodalma van, megkér, megszólít vagy kirendel, kiküld, hogy nevében és helyette végezzen valamit. Barátját megbízta, hogy az árverésen némely árukat vegyen számára. Fontos dolgokkal megbízni valakit. Különösebben valaminek véghezvitelében képviselőjének kijelől, kinevez. Megbíztam őt, hogy helyettem a perben jelenjen meg. Ezennel megbízlak, hogy az adósságomat fizesd ki.

*MEGBÍZÁS v. ~BIZÁS
(meg-bízás) ösz. fn. 1) Bizodalmon alapuló meghatalmazás. 2) Azon cselekvény vagy teendő, melyet a megbízott személy teljesít. A megbízásokban híven eljárni. Hála Isten! minden megbizást elvégeztem.

*MEGBÍZAT v. ~BIZAT
(meg-bízat) ösz. fn. l. MEGBÍZÁS 2).

*MEGBIZGAT
(meg-bizgat) l. MEGBERZĚGET.

*MEGBÍZHATÓ
(meg-bízható) ösz. mn. Akire bizton lehet támaszkodni, akinek hűségére vagy tevékenységére magunkat bízhatjuk.

*MEGBÍZIK
(meg-bízik) ösz. k. Benható ragu viszonynévvel am. valakiben bizalmat helyez. Megbizhatol benne, mint tapasztalt becsületességü emberben. V. ö. BÍZIK.

*MEGBÍZÓ v. ~BIZÓ
(meg-bízó) ösz. fn. és mn. Aki valakit valaminek teljesítésére, különösen saját képében felhatalmaz. Némely meggei követek nem megbizóik gondolkodása vagy akaratja szerént szavaztak.

*MEGBIZÓLEVÉL
(meg-bizó-levél) ösz. fn. Iromány, mely valamely megbízást, valakinek valamire megbízatását foglalja magában. (Credentionales, Creditiv, Credenzschreiben).

*MEGBIZONYÍT
(meg-bizonyít) ösz. áth. Valamit alaposan, okszerüen, vagy tanuk által kelletig, elégségig bizonyít. Itt a meg nyomatékos erősitő jelentéssel bír, egyszersmind bevégzett tényre mutat. Máskép: bebizonyít. V. ö. BIZONY, BIZONYÍT.

*MEGBIZONYODIK
(meg-bizonyodik) ösz. k. Valaminek bizonyos volta alaposan, észszerűleg, vagy hiteles tanuk által kiderül. Amit eleinte nem hittünk, végre világoson megbizonyodott. Máskép: bebizonyodik.

*MEGBIZONYOL
(meg-bizonyol) ösz. áth. l. szokottabban: MEGBIZONYÍT.

*MEGBIZONYOSODIK
(meg-bizonyosodik) ösz. k. l. MEGBIZONYODIK.

*MEGBÍZOTT v. ~BIZOTT
(meg-bízott) ösz. mn. és fn. 1) Kit valaki megbíz. Megbizott személyeket küldeni bizonyos szerződésre. 2) Jelenti, mint főnév, magát a személyt, kit valaki megbíz. A megbizottak sikeresen eljártak küldetésökben. V. ö. MEGBIZ.

*MEGBÓBÁZ
(meg-bóbáz) Bóbjánál fogva megczibál.

*MEGBOCSÁT
(meg-bocsát) ösz. áth. Méltányos neheztelését, a megbántó személy ellen, megszünteti; s elengedi neki azon büntetést, melyet érdemlett volna. Megbocsátom neki a becsületem ellen elkövette rágalmakat. Kérlek bocsáss meg! Bocsásd meg vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek. (Úr imája) Néha a társalgási beszédben előleges mentegetődzés gyanánt használtatik, midőn olyasmit akarunk mondani, ami másnak véleményével nem egyezik. Bcsásson meg ön, ha én a dolgot máskép veszem. Megbocsát ön, ha állításának ellent mondok. V. ö. BOCSÁT.

*MEGBOCSÁTÁS
(meg-bocsátás) ösz. fn. A sértett félnek engedékenysége, melynél fogva a sértőnek megbocsát. Megbocsátásért könyörögni. Szokottabban: bocsánat.

*MEGBOCSÁTHATATLAN, MEGBOCSÁTHATLAN
(meg-bocsáthat[a]lan) ösz. mn. Amit megbocsátani nem lehet. Megbocsáthatatlan tett, hiba, hanyagság. Határozóként am. a nélkül, hogy megbocsáttathatnék, megbocsáthatlanul.

*MEGBOCSÁTHATÓ
(meg-bocsátható) ösz. mn. Amit meg lehet bocsátani. Megbocsátható tévedés, eltántorodás.

*MEGBOCSÁTHATÓLAG
(meg-bocsáthatólag) ösz. ih. Megbocsátható módon. Megbocsáthatólag tévedni.

*MEGBÓDIT v. ~BÓDIT
(meg-bódít) ösz. áth. Valakinek fejét, illetőleg eszét teljesen bóduló állapotba hozza. Holmi italok és szerek által megbódítani valakit. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik, egyszersmind az okozott állapotnak folytonos tartását jelenti, miért el igekötővel is fölcserélhető: elbódít. V. ö. BÓDÍT.

*MEGBÓDÚL v. ~BÓDUL
(meg-bódúl) ösz. önh. Feje, illetőleg esze megkábúl, megszédől, bóduló állapotba megy által. Nadragulyát evett, s megbódúlt. A nagy gőztől, melegtől megbódúlt (vagy elbódult) a feje. V. ö. BÓDÚL.

*MEGBODZÁSODIK
(meg-bodzásodik) ösz. k. Köszvénytől megdagad. V. ö. BODZÁS, BODZÁSODIK.

*MEGBOGÁROZIK v. ~BOGÁRZIK
(megbogározik) ösz. k. Bogározási kedvet kap, bogározni kezd. A barmok, ha tavaszkor a szabadba mehetnek, megbogároznak.

*MEGBOGOZ
(meg-bogoz) ösz. áth. Bogot vagy bogokat csinál, köt valamin. Megbogozni a zsineget.

*MEGBOGOZIK
(meg-bogozik) ösz. k. Bogot vagy bogokat kap (bevégzetten).

*MEGBOKROSODIK
(meg-bokrosodik) ösz. k. Mondják lóról, midőn ijedségből vagy akármely ok miatt támadt akaratosságból egyszerre megköti magát. Jelenti azt is, hogy bokros természetüvé válik, V. ö. BOKROS.

*MEGBOKROSÚL
(meg-bokrosúl) ösz. önh. l. MEGBOKROSODIK.

*MEGBOLDOGÚL
(meg-boldogúl) ösz. önh. Jobbára kegyeletből csak elmult időben használtatik, s am. meghalt, jobb életre szenderűlt által. Megboldogúlt tegnap szegény nagyatyám. A megboldogultak lelkiért imádkozni. Megboldogult apámat Isten nyugosztalja. Másképen: Istenben boldogúlt. Mondják mult részesülőben egyszerüen is: boldogult. A boldogultak lelkiért. Boldogult atyám.

*MEGBOLONDÍT
(meg-bolondít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki valóságosan bolond legyen. A meg bevégzett tényre vonatkozik. A mély bánat, sok csapás, és bús komorság megbolondították őt. V. ö. BOLOND.

*MEGBOLONDÚL
(meg-bolondúl) ösz. önh. Valóságos bolonddá lesz. Hosszas némarendszerü fogságban már többen megbolondultak. Annyi a gondom, aggságom, hogy majd megbolondulok bele. Megbolondultál-e, hogy így beszélsz? Nem bolondultam meg, hogy azt tegyem. Ezt a magyar máskép így is mondja: Elmegy az esze, v. megtébolyodik. V. ö. BOLOND.

*MEGBOLTOZ
(meg-boltoz) ösz. áth. Boltozva felkészít, a boltozást bevégzi.

*MEGBOLYGAT
(meg-bolygat) ösz. áth. Bolygatva, azaz rendetlen mozgásba hozva megzavar, ideoda menni, bolyogni kényszerít. Megbolygatni a cserjében tanyázó vadakat, a nádasban, uszkáló madarakat. Megbolygatni az erdőben lappangó csavargókat. V. ö. BOLYOG, BOLYGAT, és MEG, (2). Néha am. megbizgat v. megberzeget.

*MEGBOLYGATÁS
(meg-bolygatás) ösz. fn. Megzavarás; megbizgatás. "De ő kegyelmének inkább tetszett az fegyvernek felvétele, s kevés békességünknek megbolygatása." Gr. Eszterházy Miklós nádor levele az vármegyéknek. (Nemzeti Könyvtár. 297. l.).

*MEGBOMBÁZ
(meg-bombáz) ösz. áth. Bombákkal meglődöz. A vár ostromlásakor az ostromlottak megbombázták a várost.

*MEGBOMLIK
(meg-bomlik) ösz. k. Ami bizonyos részekből álló, s egymással öszvekötött egészet képezett, az egymástól elváló részekre oszlik, mert az öszvetartó kapocs megtágúlt közöttök. Minthogy pedig a bomlás által az alkotó részek rendes helyzetöket elvesztik, innen annyit is tesz, mint megzavarodik, rendetlenül öszvekeveredik. Innen erkölcsi és átv. ért. am. rendes állapota megzavarodik, és szokott működése megszünik. Forradalomkor megbomlik a fegyelem, a társadalmi rend. Megbomlott az esze, am. rendes működésében megzavarodott. Bomolj meg! am. bolondulj meg. V. ö. BOMLIK.

*MEGBONT
(meg-bont) ösz. áth. Megkezd bontás által rontani. Megbontotta a szél a háztetőt. Különbözik: elbont, azaz egészen szétront, szétszed.

*MEGBONTAKOZIK
(meg-bontakozik) ösz. k. Megbomlik; részeinek egymástól elszakadása miatt romlásnak indúl. Székely tájszólás szerént am. (a házból, életből) eltávozik, elmegy, meghal. (Ferenczi János). V. ö. BONTAKOZIK.

*MEGBORÍT
(meg-borít) ösz. áth. Valamely lappal, táblafélével behúz, betakar valamit (bevégzetten). Az asztalt márványlappal megborítani. A könyv tábláját bőrrel, vászonnal megborítani. V. ö. BORÍT.

*MEGBORJAZIK
(meg-borjazik) ösz. k. Borja ellik. Szoros ért. csak a tehén nevü nőstények borjaznak, hová tartoznak a nőstényszarvasok és őzek is.

*MEGBOROSODIK
(meg-borosodik) ösz. k. A bor fejébe megy, és megárt neki. Valamivel kevesebbet jelent, és gyöngédebb kifejezés, mint a megrészegszik.

*MEGBOROSTÁL
(meg-borostál) ösz. áth. Borostával megkefél valamit. Megborostálni a hajat. Alsó-Vágmelléken, megecsel, hol a hajborostát ecselőnek vagy ecsetnek mondják.

*MEGBOROTVÁL
(meg-borotvál) ösz. áth. A bőrt a rajta levő szőrtől, hajtól borotvával megtisztítja. Megborotválni az arczot, fejet.

*MEGBOROTVÁLKOZIK
(meg-borotválkozik) ösz. k. Maga magát megborotválja.

*MEGBORSOL
(meg-borsol) ösz. áth. Valamely ételt, eleséget borssal megfüszerez. Megborsolni a bosporos levest. Megborsolni a rátottát, töltött káposztát, káposztás bélest.

*MEGBORSOZ
l. MEGBORSOL.

*MEGBORZAD
(meg-borzad) ösz. önh. Borzadva megretten, megrázkódik. Oly irtóztatón nézett rám, hogy megborzadtam bele. Egyértelmü vele az elborzad. V. ö. BORZAD.

*MEGBORZASZT
(meg-borzaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy megborzadjon valaki. A szörnyü látvány mindnyájunkat megborzasztott. V. ö. BORZASZT.

*MEGBORZOGAT
(meg-borzogat) ösz. áth. Gyakran vagy egymásután megborzaszt.

*MEGBOSSZANKODIK, MEGBOSSZANT
MEGBOSSZÚL l. MEGBOSZANKODIK, MEGBOSZANT stb.

*MEGBOSZANKODIK v. ~BOSZONKODIK
(meg-boszankodik) ösz. k. Kedélye boszankodva megindúl; megharagszik. Itt a meg bizonyos időben egyszerre s teljesen kifejlett boszús állapotra vonatkozik: V. ö. BOSZANKODIK.

*MEGBOSZANT v. ~BOSZONT
(meg-boszant) ösz. áth. Valakit boszús, haragos indulatra gerjeszt, ingerel. Rosz kedve van, bizonyosan megboszontották. V. ö. BOSZONT.

*MEGBOSZANTÁS v. ~BOSZONTÁS
(meg-boszantás) ösz. fn. Sértés, bántás, mely által megboszontanak valakit.

*MEGBOSZORKÁNYOZ
(meg-boszorkányoz) ösz. áth. Valamely babonaság által megbűvöl, megront valakit v. valamit. A köznép kiedelme szerént: Megboszorkányozni a teheneket, hogy tej helyett vért adjanak. V. ö. BOSZORKÁNY.

*MEGBOSZÚL
(meg-boszúl) ösz. áth. A mástól vett bántást, sérelmet visszatorolja, megforbátolja. Megboszulni a becsületen ejtett gyalázatot. Megboszulni magát az ellenségen, am. elégtételt szerezni magának rajta. Itt a meg visszaható jelentéssel bir, mi szerént megboszulni valamit, am. a boszús bántást hasonlóval visszafizetni. V. ö. BOSZÚ.

*MEGBOSZULÁS
(meg-boszulás) ösz. fn. A bántásnak, sérelemnek visszatorlása.

*MEGBOTLASZT
(meg-botlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami megbotlik. V. ö. BOTLASZT.

*MEGBOTLIK
(meg-botlik) ösz. k. Botolva, azaz valamibe ütközve, megakad. Kőben megbotlott a lába. Átv. ért. hibát követ el, az ész szabályai vagy erény, erkölcsiség törvényei ellen. Néha az okos ember is megbotlik. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. (Km.). Majd minden második szavában megbotlik, am. megakad. V. ö. BOTLIK.

*MEGBOTOL
(meg-botol) ösz. áth. A fákat, ágaik levágása által megcsonkítja. A fűzfákat minden negyedik vagy ötödik évben megbotolni. V. ö. BOTOL.

*MEGBOTOZ
(meg-botoz) ösz. áth. Bottal megver, megnáspágol valakit. Nem érdemelne mást, mint hogy megbotozzák.

*MEGBOTRÁNKOZIK
(meg-botránkozik) ösz. k. Valamely erkölcstelenség látására, tudomására megháborodik. Az előljárók kicsapongásaiban megbotránkoznak az alattvalók. A részeges tanítóban megbotránkoznak a tanítványok. V. ö. BOTRÁNKOZIK.

*MEGBOTRÁNKOZTAT
(meg-botránkoztat) ösz. áth. Erkölcstelensége által eszközli, hogy megbotránkozzanak benne. V. ö. MEGBOTRÁNKOZIK.

*MEGBÖCSŰL, MEGBÖCSÜLHETETLEN stb.
l. MEGBĚCSŰL, MEGBĚCSŰLHETETLEN stb.

*MEGBŐDŰL v. ~BŐDÜL
(meg-bődűl) ösz. önh. Bődülő hangot ad, bődülve fakad. Megbődültek az ökrök. V. ö. BŐDŰL.

*MEGBŐG
(meg-bőg) ösz. áth. Valakire bőgve tekint. Itt a ,meg' átható értelmet kölcsönöz az igének.

*MEGBŐGET
(meg-bőget) ösz. áth. Meg- vagy elbődülésre, vagy folytonos bőgésre indít, késztet. V. BŐGET.

*MEGBÖGÖZ
(meg-bögöz); l. MEGBOGOZ.

*MEGBÖGÖZIK
(meg-bögözik); l. MEGBOGOZIK.

*MEGBÖJTÖL
(meg-böjtöl) ösz. áth. Bizonyos napokat böjtölve megtart. Megböjtölni a pénteket és szombatot. Megböjtölni a nagy böjti időt. Átv. ért. bizonyos pazarnemü életmódért utóbb koplalva, nélkülözve, szükséget szenvedve meglakol. Az ifjukori dinomdánomot vénségre megböjtölni. Néha am. nélkülözés által helyre üt, vagy megszerez valamit. Amit három nap megböjtölt, azt egy nap eléli. V. ö. BÖJT.

*MEGBÖK
(meg-bök) ösz. áth. Úgy bök valaki v. valami felé, hogy a bökő eszköz valósággal megérintse, vagy bele hasson. Vigyázz, megböklek. Tüvel megbökni az újját. Dárdával megbökni az ellenfélt. A tövis megbökte kezét. V. ö. BÖK.

*MEGBÖKDÖS v. ~BÖKDÖZ
(meg-bökdös v. ~bökdöz) ösz. áth. Ismételve vagy több helyen megbök valakit v. valamit.

*MEGBÖRHÖNYÖDÖTT
(meg-börhönyödött) ösz. mn. Mándy Péter szerént am. megátalkodott. Megbörhönyödött ficzkó.

*MEGBŐRÖDZIK
(meg-bőrödzik); l. MEGBŐRÖSÖDIK.

*MEGBŐRÖL
(meg-bőröl) ösz. áth. Bőrrel behúz, beborít, megbélel, megborít. Megbőrölni a könyv tábláját, a ládát. Megbőrölni a lovagnadrágot. Tréfásan, valakit megver.

*MEGBŐRÖSÖDIK
(meg-bőrösödik) ösz. k. 1) Az állati testen bőr növekszik (bevégzetten). A felfakadt daganat helye megbőrösödik. A vedlett kígyók ismét megbőrösödnek. 2) Átv. ért. mondják más testekről is, melyeken bőrforma hártya képződik. Megbőrösödik a kövér tejszin.

*MEGBŐRÖZ
(meg-bőröz) ösz. áth. l. MEGBŐRÖZ 1).

*MEGBŐVÍT v. ~BŐVIT
(meg-bővít) ösz. áth. 1) Ami szűk, szoros volt, azt tágabbra, szélesebbre nyujtja. Toldás által megbővíteni a szűk ruhát. A bő és szűk szoros ellentétben állanak. l. BŐ. SZŰK. 2) Átv. ért. ami aránylag kevés volt, azt valamivel megszaporítja, megsokasítja. Megbővíteni a cseléd fizetését.

*MEGBŐVŰL v. ~BŐVÜL
(meg-bővűl) ösz. önh. Előbbi szűk terje, öble megtágúl, vagy közte és a körülvett test között üresség támad. Ha a kövér ember megsoványkodik, régi ruhája megbővül. A csizma hordozás által többé-kevesbbé megbövűl. Átv. ért. több lesz, megszaporodik. Vagyona néhány év alatt igen megbövűlt. V. ö. BŐVŰL.

*MEGBÚBOSODIK
(meg-búbosodik) ösz. k. Búbossá válik (bevégzetten).

*MEGBÚBOZ
(meg-búboz) ösz. áth. 1) Valaminek búbot csinál. 2) l. MEGBÓBÁZ.

*MEGBUFÁL
(meg-bufál) ösz. áth. Valakit ököllel, vagy buffanó (puffanó) eszközzel, pl. bottal, mosófával megpufogat, megdönget, vagy oly helyre ütöget, mely az, ütésre puffot ad.

*MEGBUFFANT
(meg-buffant) ösz. áth. Buffantva (vagy puffantva) valamire üt, t. i. vagy valamely buffanó eszközzel; vagy valamely buffanó helyre üt. Megbuffantlak am. hasba ütlek. (Kriza J.).

*MEGBÚG
(meg-búg) ösz. önh. Mondják a galamb nemü madarakról, midőn megpárosodnak. Megbúgtak a galambok, gerliczék. V. ö. BÚG.

*MEGBUGLYÁZ
(meg-buglyáz) ösz. áth. Valaminek, nevezetesen madárnak buglyáját, azaz búbját megtépi, kiszakgatja. Megbuglyázni a tyúkot. Átv. ért. emberről szólva, valakit megczibakol, üstökét megtépi. V. ö. BUGLYA.

*MEGBUKÁS
(meg-bukás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valaki egyenes állásából homlokkal leesik, pl. ha sötétben járva gödörbe bukik, vagy a lépcsőről alá hull. 2) Átv. ért. midőn az üzérkedő tönkre jut, vagy is adósságai fölülmulják értékvagyonát. Megbukást hirdetni, jelenteni. V. ö. BUKÁS.

*MEGBUKIK
(meg-bukik) ösz. k. 1) Egyenes állásából, sulyegyenét vesztve, előre esik. 2) Bizonyos oknál fogva szándékosan meghajtja magát. Az alacson ajtóban megbukni. Az erdőben lovagló kénytelen gyakran megbukni az ágak előtt. 3) Üzérkedésében tönkre jut, pl. midőn nagyobb lesz az adóssága, mint értékvagyona. 4) Kártya, vagy más játékban, a játékot elveszti. Aki megbukott, fizessen.

*MEGBUKTAT
(meg-buktat) ösz. mivelt. 1) Eszközli, hogy más megbukjék. Megbuktatni az úszó gyermeket. A juhokat mosás alkalmával megbuktatni. 2) Átv. ért. valakit tönkre juttat, vagyis az üzérkedőt, vállalkozót oda viszi, hogy illető működését kénytelen legyen megszüntetni. 3) Játékban vagy más versenyzésben társát megnyeri. V. ö. MEGBUKIK.

*MEGBÚSÍT v. ~BUSIT
(meg-búsít) ösz. áth. Valakit valósággal bússá tesz. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik.

*MEGBUTÍT
(meg-butít) ösz. áth. Teljesen végre hajtja, hogy valaki buta legyen. A sok részegeskedés megbutítja az észt. V. ö. BUTA.

*MEGBUTÚL v. ~BUTUL
(meg-butúl) ösz. önh. Tartósan, maradandósan butává leszen.

*MEGBUZDÚL v. ~BUZDUL
(meg-buzdúl) ösz. önh. Oly mozgalomnak indúl, melyet különösen buzgásnak nevezünk. Megbuzdúl ereiben a vér. A kiszáradt forrás ismét megbuzdúl. A tűzhöz tett fazékban megbuzdúl a víz, midőn átjárja a melegség, és forrani kezd. Átv. ért. mondható a kedélyről, midőn hevesebb indulatra gerjed. V. ö. BUZOG, BUZDÚL.

*MEGBÜDÖSÍT v. ~BÜDÖSIT
(meg-büdösít) ösz. áth. Egészen büdössé teszen. Szokottabban: elbüdösít.

*MEGBÜDÖSÖDIK
(meg-büdösödik) ösz. k. Egészen büdössé leszen. A büdös szag állandó tulajdonságává leszen. A holt test hamar megbüdösödik. V. ö. BÜDÖS.

*MEGBÜDÖSÖDÖTT
(meg-büdösödött) ösz. mn. Ami büdössé lett. Megbüdösödött hús, hal.

*MEGBŰNHÖDIK
(meg-bűnhödik) ösz. k. Valamely bünért érdemlett büntetést szenved. Sok roszat tett volt, de még is bűnhödött érte. Használtatik áthatólag is:
"Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt." Kölcsey.

*MEGBÜNTET
(meg-büntet) ösz. áth. Az elkövetett bünért bizonyos szenvedésre, vagy elégtételre itél, kárhoztat, kényszerít valakit (bevégzetten). Megbűntetni a gonosztevőket. Isten büntesse meg! Itt a meg végrehajtó jelentéssel bir, s alapfogalom benne az öszkötés, mely a bűnt és annak érdemlett jutalmát mintegy öszvefüzi. V. ö. BÜNTET.

*MEGBŰSZÍT
(meg-bűszít) l. MEGBÜDÖSÍT.

*MEGBÜTÜZ
(meg-bütüz) ösz. áth. Valaminek a végét elvágja, lebotozza vagy botolja. Megbütüzni a végit. (Kriza J.).

*MEGBŰVÖL
(meg-bűvöl) ösz. áth. Bűvös, boszorkányos, csudaszerű működés által meghat, megront, megveszteget valakit. V. ö. BŰVÖL, BÁJOL.

*MEGBŰZHÖDIK, MEGBŰZÖSÖDIK
(meg-büzhödik v. ~bűzösödik) l. MEGBÜDÖSÖDIK.

*MEGBŰZLEL
(meg-bűzlel) ösz. áth. Valaminek a bűzét megérzi. Átv. ért. magára nézve valamely kellemetlen dolgot mintegy előre észre vesz.

*MEGBŰZLÖGEL
(meg-bűzlögel) ösz. áth. Téltúl megbűzölget. A marha a kóstot csak megbűzlögeli s ott hagyja. (Kriza J.).

*MEGBŰZÖL
(meg-bűzöl) ösz. áth. l. MEGBŰZLEL.

*MEGBŰZÖLGET
(meg-bűzölget) ösz. áth. Folytonosan vagy egymás után megbűzlel.

*MEGCSAL
(meg-csal) ösz. áth. 1) Szép szin alatt bizonyos csábitó szerrel, ámítással, hizelgéssel, hazugsággal, tettetéssel stb. valakit, hibába, tévedésbe, kárba ejt, saját hasznára megkerít,még pedig bizonyos meghatározott esetben, mit szintén a meg fejez ki. Igéretekkel, szép szóval megcsalni a tapasztalatlant. A kalmár megcsalja a vevőt, midőn álárut ad valódi gyanánt. Hátrálást tettetve megcsalni az ellenséget. Vigyázz magadra, mert ezen hamis ember megcsal. Ismerlek ravasz, engem meg nem csalsz.
"Gyakorta szép szóval hozzám járultatok,
Engem megcsaltatok."
Feddő ének a 16-dik századból.
"Vágy mi ez? Hah, hogy szemeim
Így megcsaltanak." Vörösmarty.
Midőn valaki bizonyos tettre bír rá mást, ilyetén módokon, azt szokás mondani, hogy rászedi. 2) Azon bizalmat, várakozást, melyet más helyezett benne, szándékosan, és ravaszul meghiusítja, vagy nem teljesíti, pl. a tiszt megcsalja uraságát, midőn jószágát hűtlenül kezeli. 3) Átv. ért. mondják reményről, várakozásról, mely nem teljesedett. Reményem megcsalt.
"Reménység, reménység, be hamar megcsalál."
Ányos. V. ö. CSAL.

*MEGCSALÁDOSODIK
(meg-családosodik) ösz. k. Családossá, különösen családapává vagy anyává leszen.

*MEGCSALATKOZIK
(meg-csalatkozik) ösz. k. Benmaradó ragu viszonynévvel am. reménye, várakozása, bizodalma, melyet valakiben vagy valamiben helyezett, nem teljesedik. Ezen emberben nagyon megcsalatkoztam. Reményében, várakozásában megcsalatkozott. V. ö. CSALATKOZIK.

*MEGCSALÓDIK
(meg-csalódik) ösz. belsz. l. MEGCSALATKOZIK.

*MEGCSÁMPÁSODIK
(meg-csámpásodik) ösz. k. Lábai csámpásokká lesznek. l. CSÁMPÁS.

*MEGCSÁMPORODIK
(meg-csámporodik) ösz. k. Mondják némely szeszes italokról, midőn megeczetesednek, megsavanyodnak, s ez által megromlanak. Megcsámporodik a tisztátalan hordóban tartott bor, sör.

*MEGCSANDARGAT
(meg-csandargat) ösz. áth. Megkever valamit, pl. a vizet valamely edényben, a malátát a kádban. Székely szó.

*MEGCSAP
(meg-csap) ösz. áth. Csapva megüt. Megcsapni a legyet. Mosófával megcsapni a ruhát. Különösen am. büntetésképen bottal, veszszővel, korbácscsal valakinek alfelét megveri. A lopáson kapott tolvajt megcsapták.

*MEGCSAPKOD
(meg-csapkod) ösz. áth. és gyak. Ismételt csapással illet, gyakran megcsap. Tenyérrel megcsapkodni a vizet. Lapáttal megcsapkodni felhalmozott földet. V. ö. CSAPKOD.

*MEGCSAPOL
(meg-csapol) ösz. áth. Szoros ért. a hordónak csapját kiveszi, s a benne levő folyadékot megereszti. Megcsapolni a száz akós hordót. Átv. ért. valamely testen likat csinál, hogy a benne levő nedv kifolyjon. Megcsapolni a vízkóros embert. Megcsapolni a nyirfát.

*MEGCSAPOZ
(meg-csapoz) ösz. áth. Csappal ellát, valamibe csapot üt. A faragóknál am. ékkel megerősít. Az öszvekötendő gerendákat megcsapozni. V. ö. CSAP.

*MEGCSAPPAN
(meg-csappan) 1) Az állati test, különösen vékonyban és hasban megsoványodik, beesik. Betegségében megcsappant. Legelő hiányában megcsappant a gulyamarha. 2) Valamely csukékony test, pl. ajtó, csapp hangot adva megütődik.

*MEGCSATTAN
(meg-csattan) ösz. önh. 1) Csattanva megszólamlik, megrázza a levegőt. Megcsattan a haragos villám. 2) Csattanva megreped. Megcsattan a hupolyag. Orczája majd megcsattan oly piros. 3) Megcsattan az ifju szava, hangja, midőn a serdültség bizonyos fokán vastagabbra, férfiasabbra változik.

*MEGCSÁVÁL
(meg-csávál) ösz. áth. Csávában megpuhít, megidomít valamit. Megcsáválni a ködmönnek, bundának való bőröket. V. ö. CSÁVA, CSÁVÁL.

*MEGCSAVAR
(meg-csavar) ösz. áth. Valamit többször, folytonosan, kelletig csavar. Megcsavarni a vesszőt, hogy gúzs legyen belőle. Megcsavarni a csóvának való szalmát. Megcsavarni a kötelet. Megcsavarni a vizes ruhát, hogy a nedv kifolyjon belőle. Megcsavarta a fejét (nyakát), s azt mondta: nem! V. ö. CSAVAR, TEKER.

*MEGCSAVARÍT
(meg-csavarít) ősz. áth. Egyfolytában, vagy egyet csavarva megfordít valamit. Megcsavarítani a csigát, a sajtót, a csáfordát. V. ö. CSAVARÍT.

*MEGCSECSERÉSZ
(meg-csecserész) ösz. áth. Csecserészve megfogdos, csecseit megtapogatja.

*MEGCSELEKSZIK
(meg-cselekszik) ösz. k. Tárgyesetes viszonynévvel, cselekvő ige gyanánt használtatik, s am. cselekedve végrehajt, megtesz valamit. Egyébiránt a viszonynév rendesen alattomban értetik, s jobbára névmás áll helyette. Azt megcselekszem, hogy... Ezt meg nem cselekszem. Mi a külső tisztelgést illeti, azt megcselekszem. Néha am. bizonyos megbizásban eljár, azt teljesíti. Cselekedd meg kérlek, hozz néhány új könyvet számomra. Némely tájszólásban am. valamit bűvölés, boszorkányozás által tesz meg. Megcselekedte, hogy a tehenek véres tejet adtak. Valamely boszorkány megcselekedte, hogy hirtelen megsántult.

*MEGCSELLEN
(meg-csellen) ösz. önh. A hajósok a hajóról mondják, midőn félrefut. V. ö. CSELLEN.

*MEGCSĚMĚLLIK
tájdivatos; l. MEGCSÖMÖRLIK.

*MEGCSEN
(meg-csen) ösz. áth. Holmi aprólékos tárgyak elsajátítása által valakit meglop. V. ö. CSEN.

*MEGCSĚNDĚSĚDIK
(meg-csěnděsědik) ösz. k. Zajt ütni, lármázni megszűn., csendesen maradó állapotba helyezi magát. Itt a meg folytonosságra, maradóságra, időbeli tartósságra vonatkozik, s fölcserélhető az el igekötővel, elcsendesedik. Nagy szélvész után megcsendesedett a tenger. A perlekedők végre megcsendesedtek. l. CSĚNDĚS.

*MEGCSĚNDĚSÍT v. ~CSĚNDĚSIT
(megcsěnděsít) ösz. áth. Bizonyos zajt megszüntet. Átv. ért. a fellázadt, felháborodott indulatot nyugott állapotra viszi viszsza. Máskép: elcsendesít, lecsendesít.

*MEGCSĚNDĚSŰL, MEGCSĚNDĚSÜL
(meg-csěnděsűl); l. ELCSĚNDĚSĚDIK, ELCSĚNDĚSŰL.

*MEGCSĚNDÍT
v. ~CSENDIT, (meg-csěndít) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos test megcsendüljön. Különösen mondják harangnemü eszközökről. Megcsendíteni a lélekharangot. Átv. ért. megcsendíteni a füleket am. a füldobot megrezegtetni.

*MEGCSĚNDÜL v. ~CSENDÜL
(meg-csěndűl) ösz. önh. Csendűlve megszólamlik, egyszerre csendülté leszen. Megcsendűl a harang, csengetyű. Megcsendűl a fül. V. ö. CSĚNDŰL.

*MEGCSĚPĚGTET
(meg-csěpěgtet) ösz. áth. Valamiféle cseppekkel befecskend.

*MEGCSÉPEL
(meg-csépel) ösz. áth. Cséppel megvereget, megütöget. Átv. ért. akármiféle ütő eszközzel megdönget. Megcsépelték a hátát. V. ö. CSÉPEL.

*MEGCSEPESĚDIK
(meg-csepesědik) ösz. k. Mondják hajról, szőrről, gyapjuról, midőn szálai öszvebonyolodnak, s mintegy csepűcsomót képeznek. V. ö. CSEPZIK.

*MEGCSERÉL
(meg-cserél) ösz. önh. Segitő ragu viszonynévvel am. valakivel cserét visz végbe. Megcserélek veled. Meg nem cserélnék vele tudja Isten miért. V. ö. CSERÉL.

*MEGCSEREPESĚDIK
(meg-cserepesědik) ösz. k. Átv. ért. mondják bőrös, kérges testekről, midőn megrepedeznek, s törött cseréphez hasonlanak. Megcserepesedik a tenyérnek, talpnak bőre. Megcserepesedett az ajka. A vén fák kérgei megcserepesednek. V. ö. CSEREPESĚDIK.

*MEGCSEREPESÍT. v. ~CSEREPESIT
(meg-cserepesít) ösz. áth. Cserepessé tesz, azaz eszközli, hogy bizonyos testnek bőre, héja, kérge megrepedezzen. A kasza nyele a tenyeret, a csipős szél az ajakat megcserepesíti.

*MEGCSEREPEZ
(meg-cserepez) ösz. áth. Csereppel valamely háztetőt befed; a cserepezést bevégzi.

*MEGCSERZ
(meg-cserz) ösz. áth. Timárok nyelvén am. gubacsliszttel készített lúgban a bőrt megpuhítja, megidomítja. Megcserzeni a tehénbőrt. V. ö. CSER, CSERZ.

*MEGCSIGÁZ
(meg-csigáz) ösz. áth. Szoros tulajd. ért. csigaféle kinzó szerrel meggyötör, megtör valakit. Hajdan a bűnről vádlottakat vallatáskor meg szokták csigázni. Átv. ért. akármiféle testgyötrő eszközökkel megkinoz. Megcsigázni a vonómarhát. Éhséggel megcsigázni valakit. V. ö. CSIGÁZ.

*MEGCSIKAR
(meg-csikar) ösz. áth. Csikarva nyomkod vagy megfog. A gyomorról is mondják, midőn valami benne rágást okoz. A savanyu bor megcsikarta a gyomrát.

*MEGCSIKLAND
(meg-csikland) ösz. áth. 1) Illetés, ingerlés által eszközli, hogy csiklandjék valami. Fűszállal megcsiklandani valakinek orrát, talpát. 2) Az érzékeny, ingerlékeny állatot, különösen embert csiklandás által mozgásba hozza, ingerli. V. ö. CSIKLAND.

*MEGCSIKOL
(meg-csikol); lásd: MEGCSIKLAND.

*MEGCSÍKOL, MEGCSÍKOZ
(meg-csíkol v. ~csíkoz) ösz. áth. Csíkokkal megtarkáz, valamin csíkokat von keresztül.

*MEGCSIKÓZIK
(meg-csikózik) ösz. k. Csikót ellik. Megcsikózik a kanczaló, a kanczaszamár. V. ö. CSIKÓ. Tréfásan mondják paripáról, midőn ülőjét ledobja.

*MEGCSILLAGOZ
(meg-csillagoz) ösz. áth. Csillaggal vagy csillagokkal ellát; különösen valamely irományban, könyvben csillagforma vagy más jegyeket csinál, melyekhez azután észrevételeket csatol.

*MEGCSILLAN
(meg-csillan) ösz. önh. Valamely csillám vagy fény egyszerre feltünik.

*MEGCSILLAPODIK v. ~CSILLAPÚL
(meg-csillapodik v. csillapul) ösz. k. Csillapodva megáll; mozogni, nyugtalankodni, háborogni megszün. Megcsillapodott v. megcsillapúlt a szélvész, tengeri hullámzás. Átv. ért a háborgó indulat lecsendesedik. Haragja megcsillapodott. V. ö. CSILLAPODIK.

*MEGCSINÁL
(meg-csinál) ösz. áth. Csinálva bevégez, kelletig megtesz, megkészít valamit. Különösen, mondják kézmivekről. A varga a sarut, a lakatos a zárt, az asztalos a széket megcsinálta. Néha am. az elromlottat megigazítja, helyre hozza. Az eltörött ablakot megcsinálja az üveges. V. ö. CSINÁL.

*MEGCSÍP
(meg-csíp) ösz. áth. Csipve megfog, megszúr, megsért. Ujjakkal megcsípni valakinek állát, orczáját. A kis madár megcsipi a vele játszónak kezét. Megcsípte a kígyó, balha, tetű, darázs, méh. Kakas csípje meg.
"Hangya meg ne csípje szép fehér lábadat."
Zrínyi.
Néha am. valakit véletlenül rajta ér valamin, és megfog. Megcsípték a tolvajt. Átv. ért. megcsípte a dér a növényeket. Biztató gyanánt is használják, parancsoló módban. Uszu, kormos, csipd meg! V. ö. CSÍP.

*MEGCSIPDEL
(meg-csipdel) l. MEGCSIPKED.

*MEGCSIPĚGET
(meg-csipěget) ösz. áth. és gyak. Gyakran ismételve megcsíp. A madárka megcsipegeti a czukrot. "Megcsipegeted kis falatomat." Kazinczy Ferencz. V. ö. CSIPĚGET.

*MEGCSIPKĚD
(meg-csipkěd) ösz. gyak. áth. 1) l. MEGCSIPĚGET. 2) Átv. ért. fulánkos, élczes szókkal illetget, apró elméskedéssel megczáfolgat. Az írót megcsipkedni hibáiért. V. ö. CSIPKED.

*MEGCSIPKÉZ
(meg-csipkéz) ösz. áth. Csipkékkel ékesít, vagy csipkésen kimetél, kiczifráz. Megcsipkézni a fejkötőt. Megcsipkézni a kendőt, kötényt. Megcsipkézni a papirt, bőrt. V. ö. CSIPKE.

*MEGCSÍPŐSÍT v. ~CSIPŐSIT
(meg-csípősít) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos fokig vagy kellőleg csipőssé legyen valami. Az erjedés megcsípősíti a mustot. V. ö. CSIPŐS.

*MEGCSIRÍZĚL v. ~CSIRIZEL
(meg-csirízěl) ösz. áth. Csirizzel megken, megragaszt. Megcsirizelni a bőrt, a papirt.

*MEGCSISZÁROL
(meg-csiszárol) l. MEGCSISZOL.

*MEGCSISZOL
(meg-csiszol) ösz. áth. Csiszolva megsímít, megfényesít valamit. Megcsiszolni a viaszos padolatot. Megcsiszolni a vasat. Márványlappal megcsiszolni a papírt. V. ö. CSISZOL.

*MEGCSODÁL
(meg-csodál) ösz. áth. Valamit igen csodál, s bámulva mintegy ráfeledkezik. Rokon hozzá a szükebb jelentésü megigéz, mely a megcsodálásnak egyik nemét teszi. V. ö. CSODÁL.

*MEGCSÓKOL
(meg-csókol) ösz. áth. Csókkal megérint, megillet, megtisztel, üdvözöl stb. valakit v. valamit. Megcsókolni a kedves gyermeket. A fiú megcsókolja szüléje kezét. Megcsókolni valamely képet. Megcsókolni a rég nem látott hazai földet. V. ö. CSÓKOL.

*MEGCSOMÓSODIK
(meg-csomósodik) ösz. k. Csomók teremnek rajta, csomóssá alakúl csomókba tekerődzik. Némely vén fák, pl. füzek, jegenyék megcsomósodnak. Inai megcsomósodtak. A tisztátalanul tartott szőr, haj megcsomósodik. Ha nem keverik a lisztet, vagy nedves helyen tartják, megcsomósodik. V. ö. CSOMÓ, CSOMÓSODIK.

*MEGCSOMOSZOL
(meg-csomoszol) ösz. áth. Csomoszolva öszvezúz.

*MEGCSONKÁZ
(meg-csonkáz) ösz. gyakoritó áth. Aminek több ága, szára stb. van, ezeket egymás után megcsonkítja. Megcsonkázni a füz-, a nyár-, a tölgyfát stb.

*MEGCSONKÍT v. ~CSONKIT
(meg-csonkít) ösz. áth. Csonkává alakít. Megcsonkítani a kést, kardot. Valakit megcsonkítani, am. valamely tagját, pl. kezét, ujját, lábát elvágni. V. ö. CSONKA, CSONKÍT.

*MEGCSONKÍTOTT
(meg-csonkított) ösz. mn. akit vagy amit csonkává tettek. Megcsonkított vitézek.

*MEGCSONKÚL v. ~CSONKUL
(meg-csonkúl) ösz. önh. Csonkává alakúl, olyanná lesz. Megcsonkúl a torony, ha kúpját leveti a förgeteg. V. ö. CSONKA, CSONKÚL.

*MEGCSONKULT
(meg-csonkult) ösz. mn. Ami csonkává lett. Menykőcsapástól megcsonkult fa.

*MEGCSONTOSÍT v. ~CSONTOSIT
(meg-csontosít) ösz. áth. Csontjaiban megerősít. Átv. ért. valamely nézetben, véleményben merevvé, rögzötté, hajthatatlanná teszen.

*MEGCSONTOSODIK
(meg-csontosodik) ösz. k. Csontjai megerősödnek, megvastagosznak. Nyulánk fiu volt, s hogy megcsontosodott! Átv. ért. valamely lágyabbféle test csont gyanánt megkeményedik. A gyermek porczogói idővel megcsontosodnak. Képes kifejezéssel am. bizonyos eszmében, véleményben, hibás szokásban megrögzik, hajlíthatatlan leszen.

*MEGCSONTOSÚL v. ~CSONTOSUL
(meg-csontosúl) ösz. önh. l. MEGCSONTOSODIK.

*MEGCSORBÍT v. ~CSORBIT
(meg-csorbít) ösz. áth. Eszközli, hogy csorbává legyen valami. (bevégzetten). Megcsorbitani a cserépedényt, üvegpoharat. Megcsorbítani a kaszát, szántóvasat, kést, kardot. Átv. ért. bizonyos egészben kárt tesz, midőn valamely részétől megfosztja. Megcsorbítani valakinek birtokát. V. ö. CSORBA, CSORBÍT.

*MEGCSORBÚL v. ~CSORBUL
(meg-csorbúl) ösz. önh. Valamely erőszak következtében csorbára törik. Megcsorbúl a kőbe ütött kasza. A lágy vasu kés hamar megcsorbúl. Keménybe harapott, s megcsorbúlt a foga. Átv. ért. bizonyos részének elvesztése által kárt, hiányt szenved. V. ö. CSORBA, CSORBÚL.

*MEGCSORDÚL v. ~CSORDUL
(meg-csordúl) ösz. önh. Egyszerre csordúlni kezd. Megcsordúlt az ég, am. esni kezd. Megcsordúlt az eresz, azaz a háztetőn levő nedvesség pl. az olvadó hó az ereszen csorogni kezd. Ha megcsordúl Vincze, megtelik a pincze. A köznép időjóslata Vincze napja (január 22-ik) körül.

*MEGCSOSZSZAN
(meg-csoszszan) l. MEGCSUSZSZAN.

*MEGCSÓVÁL
(meg-csóvál) ösz. áth. Majd erre majd arra fordítva mozgásba hoz valamit, mint a csóvát szokták. A szopó bárány megcsóválja farkát. Boszonkodva megcsóválta fejét. A szalmatekercset megcsóválni, hogy a bele tett tüzes taplótól lángra kapjon. V. ö. CSÓVA, CSÓVÁL.

*MEGCSÖKIK
(meg-csökik) ösz. k. l. MEGCSÖKKEN.

*MEGCSÖKKEN
(meg-csökken) ösz. önh. Általán, ami bizonyos haladásban, előmenetelben, emelkedő vagy magas állapotban volt, azt tovább folytatni megszűnik, vagy épen alábbszáll. A virágzásnak indult kereskedés háboru alatt megcsökken. Ereje igen megcsökkent. V. ö. CSÖKKEN.

*MEGCSÖKÖNYÖSÖDIK
(meg-csökönyösödik) ösz. k. Csökönyös természetüvé lesz.

*MEGCSÖKÖTT
(meg-csökött) ösz. mn. Törpén v. pulyán maradt.

*MEGCSÖMÖRLIK
(meg-csömörlik) ösz. k. Valamitől megundorodik, csömört kap. Igen rosz, vagy kövér ételtől megcsömörleni. V. ö. CSÖMÖR.

*MEGCSÖMÖSZÖL
l. MEGCSOMOSZOL.

*MEGCSÖRDÍT v. ~CSÖRDIT
(meg-csördít) ösz. áth. Eszközli, hogy egyszeri csör hangot adjon. Megcsörditni a kardot.

*MEGCSÖRDŰL v. ~CSÖRDÜL
(meg-csördűl) ösz. önh. Egyszerü csör hangot ad.

*MEGCSÖRGET
(meg-csörget) ösz. áth. Eszközli, hogy többszörös csör hangot adjon.

*MEGCSÖRREN
(meg-csörren) l. MEGCSÖRDŰL.

*MEGCSÖTLIK
(meg-csötlik) l. MEGBOTLIK.

*MEGCSÚCSOSODIK
(meg-csúcsosodik) ösz. k. Valamely test csúcsossá alakul. Az elsoványodott ember álla megcsúcsosodik. Ráspolás, köszörülés által megcsúcsosodik a vaslemez. V. ö. CSÚCSOS.

*MEGCSÚFÍT v. ~CSUFIT
(meg-csúfít) ösz. áth. Valamit csúffá tesz. Fölcserélhető vele az elcsufít. Személyre vonatkozólag, am. meggyaláz, valakin olyasmit követ el, mi által gúnynak, megvetésnek tárgyává lesz. V. ö. CSÚF, CSÚFÍT.

*MEGCSÚFOL. v. ~CSUFOL
(meg-csúfol) ösz. áth. Valakit csúf gúnynévvel illet, s olyan mint meggazemberez, megczudaroz. Szélesb ért. am. megcsúfit. Továbbá a vadászok nyelvén am. megsebesít, megtép, megszakgat. Megcsúfolja a medve azt, kit megtép; a vadkan a kutyát, melyet megsebesít. (Bérczy Károly vadászműszótára).

*MEGCSUKORGAT
a székelyeknél am. megzsugorgat.

*MEGCSÚNYÚL v. ~CSUNYUL
(meg-csúnyúl) ösz. önh. Csúnya alakot ölt, csúnyára változik. (bevégzetten). Mily szép fiu volt, s hogy megcsunyúlt! Baranyában mondják ebről, midőn megvész, megdühödik. A megcsunyult ebet agyon kell ütni. V. ö. CSÚNYA.

*MEGCSÚPOZ
(meg-csúpoz) ösz. áth. Valamit csúpozva megtetéz, csúppal ellát. Megcsúpozni a szénabaglyát. V. ö. CSÚP.

*MEGCSURDÚL
(meg-csurdúl); l. MEGCSORDÚL.

*MEGCSURRAN
(meg-csurran); l. MEGCSORDÚL.

*MEGCSUSZAMLIK
(meg-csuszamlik) ösz. k. Tartósabb, távolabbra ható csúszásnak indúl. Máskép: megcsuszamik, megcsuszamodik. Különbözik tőle a megcsúszik, hogy ez kisebb, rövidebb ideig tartó siklást jelent, és a megcsuszszan, melyben az an képző egyszeri tényt jelent, s am. kezd csúszni.

*MEGCSÚSZIK v. ~CSÚSZIK
(meg-csúszik) ösz. önh. Lába akaratlanul egyszerre megsikamlik, s a kellő irányt eltéveszti. Megcsúszott, s kimenült bokában a lába. V. ö. CSÚSZ, CSÚSZIK.

*MEGCSUSZSZAN
(meg-csuszszan) ösz. önh. Csuszszanva megmozdúl, odább csuszszan. Megcsuszszant a jégen s elesett. Itt a meg am. el. V. ö. CSUSZSZAN.

*MEGCSŰNIK
(meg-csűnik) ösz. k. Fejlődésében ellankad, épségéből alábbszáll, hannyatlik. V. ö. CSŰNIK; MEGCSÖKIK.

*MEGCZÁFOL
(meg-czáfol) ösz. áth. Valamely állítást, véleményt ellenokok által visszatorol, megsemmisít, hamisnak, hibásnak mutat meg. Megczáfolni az ellenpárti szónok beszédét. Az alperes ügyvéde megczáfolta a fölperes ügyvédének vádjait. Átv. ért. alkalmaztatik személyre is, vagy állításokat, véleményeket tárgyazó müvekre. Ily híres szónokot nehéz megczáfolni. Valamely könyvet, értekezést, hirlapi czikket megczáfolni: Itt is nem a meg a czáfol-ban van a vissza értelme. Egyébiránt ezen alapfogalom van a latin refuto, és német widerlegen szókban is.

*MEGCZIBAKOL
(meg-czibakol) ösz. áth. Valakít üstökénél fogva megránczigál. Máskép: megczibál. V. ö. CZIBAK, CZIBAKOL.

*MEGCZIBÁL
(meg-czibál) ösz. áth. l. MEGCZIBAKOL.
"Várj alakos, mond a leány,
Meg lész te is próbálva,
S ha a próbát ki nem állod,
Törökül megczibálva."
Somló, Kisfaludy S-tól.

*MEGCZIFRÁZ
(meg-czifráz) ösz. áth. Valamit czifrán készít el, fölékesít.
"A szép tejesút is megczifrázza magát."
Zrinyi.
Különösen mondják énekről, zenéről, és tánczról. Czifrául meg azt a nótát. Ugyan megczifrázta a fris magyart. V. ö. CZIFRA.

*MEGCZIMBÁL
(meg-czimbál) ösz. áth. l. MEGCZIBAKOL.

*MEGCZINĚZ
(meg-czinéz) ösz. áth. Czinöntvénynyel vagy lemezzel megfuttat, illetőleg beborít vagy megbéllel valamit. Megczinezni a konyhai rézedényeket.

*MEGCZIRKALMAZ
(meg-czirkalmaz) ösz. áth. Czirkalommal megkerít, meghatároz valamit. Megczirkalmazni a hordó fenekét.

*MEGCZIROGAT
(meg-czirogat) ösz. gyak. áth. Hizelegve, kedveskedve megsimogat valakit v. valamit. Különösen valamely állatot szőr mentében megsímogat. Megczirogatni a kedves fiu arczát. A pajkos ló nyakát megczirogatni. Átv. ért. valakit kedveskedő, nyájas, édes szavakkal megkerít.

*MEGCZIRÓKÁL
(meg-czirókál) ösz. áth. l. MEGCZIROGAT.

*MEGCZÖVEKĚL
(meg-czövekél) ösz. áth. Czövekekkel megerősít, megékel, bekerít. Megczövekelni a part oldalát, hogy be ne omoljon. Megczövekelni a sövényt. Megczövekelni a kútágast, hogy el ne dőljön. V. ö. CZÖVEK.

*MEGCZUCZORÁZ
(meg-czuczoráz) ösz. áth. Megczibál, megrángat, megfogdos. Jól megczuczorázta a gazdasszony a szolgálóját. (Kriza J.).

*MEGCZUKROZ
(meg-czukroz) ösz. áth. Czukorral meghint, megédesít. Megczukrozni a fánkot, keserü salátát, kávét. V. ö. CZUKOR.

*MEGCZUPPAN
(meg-czuppan) ösz. önh. Meghallik, midőn czupp hangot ad. Megczuppant ajkán a csók. V. ö. CZUPPAN.

*MEGDAGAD
(meg-dagad) ösz. önh. Dagadva meggyül, felmagasodik. Az orbánczos homlok, arcz megdagad. A köszvényes láb, vízkóros test megdagad. A kelő tészta megdagad. Megdagad az áradó folyam.
"Nem jártam így életemben,
Minden ér megdagadott."
Kisfaludy S.
Mondják különösen oly testekről, melyek nedv által felfuvódnak, némi terjedelmet kapnak. Megdagad a vízbe mártott szivacs, kenyér. A száraz faedényt, abroncsot vízbe tenni, hogy megdagadjon. V. ö. DAGAD.

*MEGDAGASZT
(meg-dagaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megdagadjon. Megdagasztani a kenyérnek való tésztát. Megdagasztani a tapasznak való sárt. Tárgyeset nélkül am. a dagasztást elvégzi. Én már megdagasztottam. V. ö. DAGASZT.

*MEGDALMAHODIK
(meg-dalmahodik) ösz. k. Megtestesedik, különösen potrohosodik. V. ö. DALMAHODIK, DÖLMECZ.

*MEGDARÁL
(meg-darál) ösz. áth. A gabonát úgy megtöri, úgy megőrli, hogy dara legyen belőle. Megdarálni a búzát, árpát. Tárgyeset nélkül, a darálást elvégzi. Mi már megdaráltunk. V. ö. DARA.

*MEGDECZEGTET
(meg-deczegtet) ösz. miv. 1) Eszközli, hogy fogai vaczogjanak. 2) l. MEGDÖCZÖGTET.

*MEGDEGED
(meg-deged) ösz. önh. A székelyeknél deged egyrészről a mély hangu dagad, másrészről a gebed módosulata, ez utóbbi értelemben mintha dögöd, azaz ,döglik' volna. Degedj meg, azaz gebedj meg. (Kriza J.)

*MEGDEGETĚL
(meg-degetěl) ösz. áth. Degettel beken valamit l. DEGET.

*MEGDEKECZĚL
(meg-dekeczél) l. MEGDEGETĚL.

*MEGDERMED
(meg-dermed) ösz. önh. Megmerevedik, rugékonyságát, hajlékonyságát elveszti, különösebben fagyás által. Nagy hidegben kezem lábam megdermedt. Megdermed a rőt vad nem megdöglik. (Bérczy Károly). V. ö. DERMED.

*MEGDERMESZT
(meg-dermeszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megdermedjen, hidegtől megmerevedjék valami.

*MEGDESZKÁZ
(meg-deszkáz) ösz. áth. Bizonyos tért, vagy testet deszkákkal beföd. Megdeszkázni a gyaloghidat, szobát, folyosót, padlást. V. ö. DESZKA.

*MEGDÉZMÁL
(meg-dézmál) ösz. áth. Szoros ért. a dézmát, azaz tizedet kiveszi valamiből. Megdézmálni a mustot. Szélesb és átv. ért. valamely ingó jószágnak egy részét erőszakkal, a birtokosnak bele nem egyezése nélkül elviszi. A hivatlan vendégek, éjjeli csavargók megdézmálták az éléstárt. A marhalopók megdézmálták a gulyát. V. ö. DÉZMA.

*MEGDIADALMAZ
(meg-diadalmaz) ösz. áth. l. DIADALMAZ alatt.

*MEGDICSÉR
(meg-dicsér) ösz. áth. Dicsérve helyesel, jóváhagy valamely tettet, művet, s illetőleg a tettnek, műnek szerzője iránt méltányló elismerését nyilatkoztatja. Megdicsérni a tanulók szorgalmát. A vezér megdicsérte vitéz seregét. V ö. DICSÉR.

*MEGDICSŐÍT
(meg-dicsőít) ösz. áth. Dicsővé, hiressé tesz, kitüntet. Nevét valamely jeles tett által megdicsőíteni. A nagy hazafit emlékszobor által megdicsőiteni. Különösen erkölcsi, vallási érdemeinél fogva felmagasztal. Isten a jámborokat mennyországban megdicsőíti. V. ö. DICSŐ, DICSŐÍT.

*MEGDICSŐÜL
(meg-dicsöűl) ösz. önh. Dicsővé, hiressé, kitünővé lesz. Világhirű jótétemények által megdicsőülni. Különösen, erkölcsi, vallási érdemekért az üdvözült szentek sorába emelkedik; mintegy mennyei fénytől körülsugározva felmagasztaltatik. V. ö. DICSŐŰL.

*MEGDIKICSÉL
(meg-dikicsél) ösz. áth. Dikics nevü csizmadiakéssel megszúr, megsebesít.

*MEGDOB
(meg-dob) ösz: áth. Dobva eltalál, megüt, megsért valakit v. valamit. Lapdával, kővel, zárral megdobni valakit. V. ö. DOB, ige.

*MEGDOBÁL
(meg-dobál) ösz. áth. Többször megdob, meghajigál.

*MEGDOHLIK, MEGDOHOLLIK
(meg-dohlik v. ~dohollik) l. MEGDOHOSODIK.

*MEGDOHOSÍT v. ~DOHOSIT
(meg-dohosít) ösz. áth. Egészen dohossá tesz.

*MEGDOHOSODIK
(meg-dohosodik) ösz. k. Meglepi a doh, megromlik a dohtól. A nedves helyen tartott liszt, gabona megdohosodik. V. ö. DOH; DOHOS.

*MEGDOHOSÚL v. ~DOHOSUL
(meg-dohosúl) ösz. önh. l. MEGDOHOSODIK.

*MEGDOLGOZ
(meg-dolgoz) ösz. áth. Gyöngédtelen kifejezéssel, valakit megdolgozni am. az ellenvéleményü, más akaratú embert vastagabbféle czáfolatokkal, gúnyokkal, szemrehányásokkal stb. megtorkolni. Néha szelidebb ért. valakit megdolgozni, szép módjával, rábeszéléssel magunk részére meghódítani, megnyerni. Csak alsó irásmódba való kifejezés.

*MEGDOLHODIK
(meg-dolhodik) ösz. k. Tájdivatos szó megdohollik, v. megdohosodik helyett.

*MEGDORGÁL
(meg-dorgál) ösz. áth. Dorgálva, azaz keményebb szavakkal megfedd. A pajkos gyermeket megdorgálni. V. ö. DORGÁL.

*MEGDORHOL
(meg-dorhol) ösz. áth. A székelyeknél am. meghengerel; megmangorol.

*MEGDOROSZOL
(meg-doroszol) ösz. áth. 1) A gyomtól a földet éles kapával megtisztítja. Különösebben 2) másodszor kapálja meg a szőlőt.

*MEGDÖBBEN
(meg-döbben) ösz. önh. Szoros ért. a megijedt embernek szive rendkivüli mozgásba (döbögésbe) jön. Vastag hangon: megdobban. Szélesb ért. hirtelen megijed, meghökken;
"Minden vázárnyékra remeg s megdöbben az asszony."
Baráti Szabó D.
V. ö. DÖBBEN.

*MEGDÖBBENT
(meg-döbbent) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megdöbbenjen valaki, hirtelen ijedésbe ejt.

*MEGDÖBÖCSKÖL
(meg-döböcsköl) ösz. áth. A székelyeknél am. megnyomogat, meggyúr; másképen: megtöcsköl, megdöröcsköl; nálunk szokottabban megdömöczköl. A bihal a térdivel megdöböcsköli az embert. (Kriza J.).

*MEGDÖCZÖGTET
(meg-döczögtet) ösz. miv. Döczögős úton jól megrázat.

*MEGDÖF
(meg-döf) ösz. áth. Valamely nekitaszított szuró eszközzel megsért. Egyik bajvivó a másikat kardjával megdöfni iparkodik. Késsel, tőrrel, villával megdöfni valaki. Ösztökével megdöfni a lassu bivalt. V. ö. DÖF.

*MEGDÖGLESZT
(meg-dögleszt) ösz. áth. Eszközli vagy engedi, hogy valami megdöglik.

*MEGDÖGLET
(meg-döglet) ösz. áth. Régiesen am. megdögleszt. "Ó csodálatos hívság, ó keserü mérög, siralmas szerelm kazdagságoknak bősége, minek döglecz (dögletsz) meg ennye emböröket." Nádorcodex. Továbbá dögleletessé tesz. "Oly annyira megdögleték az eget (levegő eget) hogy nagy döghalál követközék belőle." (Debreczeni Legendáskönyv).

*MEGDÖGLIK
(meg-döglik) ösz. k. Dögölve elvész. Köz szokás szerint mondják emberen kivül minden állatról, midőn élni megszünik. Megdöglik, máskép: meggebed a ló, ökör, disznó, juh. Megdöglenek a ludak, verebek. Megdöglik a légy. A méhről mintegy kegyeletből szokták mondani, hogy meghal. Ellenben az emberről csak megvetésből használják. Nem halt meg, hanem megdöglött. Dögöljél meg. A székelyeknél: degedj meg. V. ö. DÖGLIK.

*MEGDÖGÖNYÖZ
(meg-dögönyöz) ösz. áth. Tulajd. ért. dögönynyel, azaz döfő eszközzel, megszurkál. Szélesb ért. ököllel, vagy valami kemény kézbelivel megpufogat, megdönget, jól megver. V. ö. DÖGÖNYÖZ.

*MEGDÖHÖL
(meg-döhöl) ösz. áth. A székelyeknél am. megver. Jót megdöhöllek. (Kriza J.).

*MEGDŐJT
(meg-dőjt) l. MEGDÖNT.

*MEGDŐL
l. MEGDŰL.

*MEGDÖMÖCSKÖL v. ~DÖMÖCZKÖL
(megdömöcsköl v. ~dömöczköl) ösz. áth. Gyömöszölve, gyúrva, tömve megnyomogat valamit. A székelyeknél (m b-vel fölcseréltetve): megdöböcsköl. Tömöszölő fával megdömöcskölni a szőlőt. Átv. ért. ököllel megdönget. V. ö. DÖMÖCSKÖL.

*MEGDÖMÖCZKÖZ
(meg-dömöczköz) ösz. áth. Dömöczki módra kiczifráz. V. ö. DÖMÖCZKÖZ.

*MEGDÖNCZÖL
(meg-dönczöl) ösz. áth. Megtaszigál. Győrmegyei tájszó.

*MEGDÖNGET
(meg-dönget) ösz. áth. Ököllel, vagy valamely kemény eszközzel úgy megütöget valakit v. valamit, hogy szinte döng bele. Megdöngették a hátát. A gyapjuzsákot megdöngetik, hogy több férjen bele. V. ö. DÖNGET.

*MEGDÖNGÖL
(meg-döngöl) ösz. áth. A csűr földét lapos vastag bikk v. más fanyelű deszkával megveri, megegyengeti, hogy simává lesz. Kezdi széki szó. V. ö. MEGDÖNGET; és DÖNGÖL.

*MEGDÖNT
(meg-dönt) ösz. áth. Eszközli, hogy megdűljön valami. A szél és zápor megdönti a kövér vetéseket. V. ö. MEGDŰL. Átv. ért. megdönteni az ellenfél okoskodásait, am. erősebb érvekkel megczáfolni.

*MEGDÖNTHETETLEN v. ~DÖNTHETLEN
(meg-dönthet[et]len) ösz. mn. Amit nem lehet megdönteni. Megdönthetetlen érvek, indokok. Határozóként: megdönthetetlen módon, megdönthetetlenül.

*MEGDÖRDŰL v. ~DÖRDÜL
(meg-dördűl) ösz. önh. Megkezdi a dörgést. Megdördűl az ég. Ha megdördülnek az ágyúk, mindenki ragadjon fegyvert. V. ö. DÖRÖG.

*MEGDÖRGÖL
(meg-dörgöl) ösz. áth. Dörgölve megtöröl, megvakar, megfényesít, megsimít valamit. Sáros lábát szalmával megdörgöli. A disznó megdörgöli az ágasnál viszkető hátát. Kőporral megdörgölni a rozsdás késeket, mocskos faedényeket. V. ö. DÖRGÖL.

*MEGDÖRÖCSKÖL
(meg-döröcsköl) l. MEGDÖBÖCSKÖL.

*MEGDÖRZSÖL
(meg-dörzsöl) ösz. áth. A megdörgöl igének kicsinyített módositása, s am. dörgölés által kisebb részekre tördel, vagy gyöngédebben dörgöl valamit. Tenyerek között megdörzsölni az öregre aprított dohányt. Ujjakkal megdörzsölni a kenyérmorzsát. V. ö. DÖRZSÖL.

*MEGDRÁGÍT
(meg-drágít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy drága ára leszen valaminek. A háboru megdrágítja az élelemszereket. V. ö. DRÁGA.

*MEGDRÁGÚL
(meg-drágúl) ösz. önh. Valaminek ára, becse megnő, fölemelkedik. Rosz termés után megdrágul a gabona. A nagy vám miatt némely külföldi áruk igen megdrágultak.

*MEGDSÁMBÁZ
(meg-dsámbáz) ösz. áth. A székelyeknél am. megérintget, megver. (Kriza J.).

*MEGDÚCZOL, MEGDUCZOL
(meg-dúczol) ösz. áth. Dúczczal megerősít, megtámaszt. Megdúczolni a roskadó félben levő falat. Átv. ért. megdönget; ököllel hátba ver.

*MEGDUGÚL
(meg-dugúl) ösz. önh. Valamely likas, csöves testnek vagy eszköznek nyilása betömődik. Megdugúl a pipaszár, a kútcső. Megdugúl az orr, midőn nem szelel. A belekre vonatkozólag, am. kemény széke van, szükségét nem végezheti.

*MEGDUMÉZ
(meg-duméz) ösz. áth. Székely tájszó, am. megdönget.

*MEGDUNTAT v. FELDUNTAT
(meg- v. fel-duntat) ösz. áth. A székelyeknél am. felduzzaszt. Kriza J.

*MEGDURÁLJA MAGÁT
l. DURÁL alatt.

*MEGDURRAN
(meg-durran) ösz. önh. A durrogást megkezdi. Megdurrannak az álgyúk, mozsarak.

*MEGDÜHÍT
(meg-dühít) ösz. áth. Dühössé tesz, víziszonyféle ragályos nyavalyába ejt.

*MEGDÜHÖDIK
(meg-dühödik) ösz. k. A düh-féle betegség meglepi; megveszekedik. Baranyai tájszólás szerént: megcsunyúl. Az ebek nagy szomj, vagy forróság miatt megdühödnek. A veszett kutya marásától megdühödni. Máskép: megvész. V. ö. DÜH.

*MEGDÜHÖSÖDIK
(meg-dühösödik) ösz. k. l. MEGDÜHÖDIK.

*MEGDÜHŰL
(meg-dühűl) ösz. önh. l. MEGDÜHÖDIK.

*MEGDŰL
(meg-dűl) ösz. önh. 1) Háttal megveti magát, hanyatt fekszik. Mondják magát elvető, szemtelen nőről. 2) A szárba ment fű, gabona, s egyéb gyönge növény önterhe, vagy külerőszak miatt lehanyatlik. A fejbe ment sűrű gabona, nagy szélben vagy záporban megdűl. V. ö. DŰL v. DŐL.

*MĚGÉ v. MÖGÉ
(měg-é) névh. Megfelel ezen kérdésre: hová? A viszonynevet alanyesetében követi, s am. azon helyre, mely a viszonynév által jelentett tárgy után fekszik, pl. Ajtó megé bújt. Kályha megé tenni valamit. Különösen szereti maga mellé venni a ,hát' főnevet. Állj a hátam megé. "Csak nézzen előre és háta megé (= hátra) is." (Gr. Eszterházi M. nádor levele 1645-ből). "Hát mege nézvén," "hát mege fordulván." "Ő kezeit hát mege kötözék." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 82. 106. l.). A Tatrosi codexben eléjön mind magánosan: "Ő tanejtványi közzől sokak menének megé"; "Én megém"; mind ,hát' szóval is: "Elfordóla hát megé"; "Ki hát megé néz." Személyragozva: megém (szokottabban: hátam megé), megéd, megéje, megénk, megétek, megéjök. Így önállólag ugyan nem igen divatozik, de használható épen úgy, mint mellém melléd, alám alád, elém eléd, fölém föléd stb. V. ö. MÉG.

*MEGEBÉDĚL
(meg-ebéděl) ösz. önh. Az ebédet elvégzi. Már mi megebédeltünk, amint látom, ti még hozzá sem fogtatok.

*MEGECSETEL
(meg-ecsetel) ösz. áth. Ecsettel, azaz ecset segítségével megfest, megszínel; vagy megken.

*MEGECZETĚSĚDIK
(meg-eczetěsědik) ösz. k. Az erjedésnek azon nemébe megy által, melyet eczetesnek mondunk. Megeczetesedik a bor, ser. V. ö. ECZETĚSĚDIK.

*MEGECZETĚSÍT
(meg-eczetěsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami eczetessé, vagy eczetté váljék. A lég és nagy meleg megeczetesíti a bort. V. ö. ECZET.

*MEGECZETĚZ
(meg-eczetěz) ösz. áth. Eczettel megönt, elkészít valamit. Megeczetezni a salátát, babot.

*MEGÉDĚSĚDIK
(meg-éděsědik) ösz. k. Édes ízűvé leszen. Némely gyümölcsök állásban megédesědnek.

*MEGÉDĚSÍT v. ~ ÉDĚSIT
(meg-éděsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaminek édes íze legyen. Czukorral megédesíteni a kávét. Mézzel megédesíteni a mákos tésztát, kalácsot. V. ö. ÉDĚS.

*MEGÉDĚSŰL v. ~ÉDESÜL
(meg-éděsül) ösz. önh. l. MEGÉDĚSĚDIK.

*MEGEDZ
(meg-edz) ösz. áth. Szoros ért. vasat vagy vasból készített eszközt bizonyos műtét által megkeményít. Máskép: megaczéloz. Átv. ért. a testi vagy lelki erőt bizonyos viszontagságok eltürésére képesebbé, szilárdabbá teszi. A munka megedzi a testet. A viszontagság, nélkülözés, szenvedés megedzi az ép lelkü embert. V. ö. EDZ.

*MEGEDZŐDIK
(meg-edződik) ösz. belsz. Testi vagy lelki ereje megszilárdúl. Gyakorlat, hadjárás által megedződnek a katonák.

*MEGÉG
(meg-ég) ösz. önh. Égés által elhamvad, elporlik. Megégett a házunk. A száras fa mellett a nyers is megég. Itt a meg fölcserélhető el igekötővel, elég. V. ö. ÉG.

*MEGEGÉSZÍT
(meg-egészít) ösz. áth. Régies, am. egészszé tesz. "Imádkozván megegészszíté a (törött) tekönőt." (Debreczeni Legendáskönyv).

*MEGÉGET
(meg-éget) ösz. áth. Eszközli, hogy hamuvá égjen valami v. valaki. Holmi tilos, gyanus irományokat megégetni. Volt idő, mikor a vélt boszorkányokat megégették. Néha am. valamely testet nagy melegség, vagy tűz által megaszal, megsüt, megpörköl, de egészen el nem hamvaszt. Megégetni a rántást. A forró kása, leves megégette a száját. A tölgyfa czölöpöket meg szokták égetni, hogy a földben meg ne rohadjanak. Megégette a körmét, átv. ért. oly dologba kapott, mely bajt, fájdalmat, sérelmet okozott neki. Midőn az első értelemben vétetik, a meg am. el, honnan megégetni és elégetni valamit egyet jelent. V. ö. ÉG, ELÉG.

*MEGÉGHETETLEN
(meg-éghetetlen) ösz. mn. Ami természeti tulajdonságainál fogva olyan, hogy a tűz meg nem emésztheti. A kőlen megéghetetlen.

*MEGEGYEBUGYÁL
(meg-egye-bugyál) ösz. áth. Agyba főbe ver, vagy szélesb ért. jól megver, megdönget; máskép: megegyel, megagyabugyál.

*MEGEGYEL
(meg-egyel) ösz. áth. Sajátlag megagyal módosulata, melyben az utóbbi mély hangu szó az előbbi magashangu szóhoz módosíttatott. Múlt éjjel a dorbézolás közben jól megegyelték, kitisztogatták ő kemét. (Tájszótár).

*MEGEGYENEL
(meg-egyenel) ösz. áth. 1) Egyenlővé tesz. 2) Simává, egyenessé tesz, pl. valamely tér rögeinek, dombjainak elhárításával. 3) Heves megyei tájnyelven am. kedvetlenül vesz, mintegy nem egyezik bele. Eddig a szomszéd kutjáról hordtam a vizet, de gazdája megegyenlette.

*MEGEGYENĚSĚDIK (1)
(meg-egyeněsědik) ösz. k. 1) Ami előbb görbe volt, az egyenes irányban megnyúlik. Bizonyos görbe testek lefektetve megegyenesednek. 2) Valamely testnek, térnek hátahupás, dombos, hoportyagos fölszine sima alakot ölt. Gyalu alatt megegyenesedik a rögös deszka. Csinálás által megegyenesedik az út. V. ö. EGYENĚS.

*MEGEGYENĚSĚDIK (2)
(meg-egyeněsědik) ösz. k. Egyenessé válik (bevégzetten). Az átültetett fiatal fák sokszor maguktól megegyenesednek.

*MEGEGYENĚSÍT v. ~EGYENĚSIT
(meg-egyeněsít) ösz. áth. Egészen egyenessé teszen. Egyenesítsd meg azt a nádpálczát.

*MEGEGYENĚSÍT
(meg-egyeněsít) ösz. áth. 1) Valamely görbe testet egyenessé tesz. Megegyenesíteni a görbe szeget. 2) Valamely rögös, dombos, gödrös, hoportyagos testet vagy tért egészen lapossá, simává alakít. Megegyenesiteni a felvágott országutat, a rögös réteket. V. ö. EGYENĚS.

*MEGEGYENGET
(meg-egyenget) ösz. gyak. áth. Valamely rögös, dombos, gödrös, hátahupás tért lapossá, simává alakítgat. Nyomtatás előtt megegyengetni a szürüt. Tömőfával, görgővel megegyengetni a kerti utakat. V. ö. EGYENGET.

*MEGEGYESŰL
v. ~EGYESÜL, (meg-egyesül) ösz. önh. A régieknél pl. a Nádor-codexben, am. egyességet köt, szövetkezik.

*MEGEGYEZ
(meg-egyez) ösz. önh. 1) Valakivel bizonyos dologra nézve egy véleményben, egy szándékban, egy akaratban van. Tudományos, vallási, polgári nézetekben megegyezni valakivel. 2) Bizonyos alkut, szerződést végképen megköt. A ló árán ötszáz forintban megegyeztünk. Abban egyeztünk meg, hogy stb. 3) Valakivel megfér, nem ellenkedik, megbékül. Szép dolog, ha a házasok megegyeznek egymással. A házsártos szomszéddal nehéz megegyezni. Hagyjuk abba a viszálkodást, s egyezzünk meg. V. ö. EGYEZ.

*MEGEGYEZÉS
(meg-egyezés) ösz. fn. 1) Mint a megegyez származéka am. cselekvés, midőn valaki egy másikkal vagy többekkel egy véleményben van, szerződést köt stb. V. ö. MEGEGYEZ. 2) Öszhangzási állapot, mely bizonyos dolgok között létre jön. V. ö. MEGEGYEZIK.

*MEGEGYEZIK
(meg-egyezik) ösz. k. Abban különbözik a megegyez igétől, hogy ez személyekre amaz tárgyakra, cselekvényekre vonatkozik. Innen egyik ember a másikkal megegyez, midőn szándékuk, akaratjok, véleményök megegyezik. Mondják különösen oly dolgokról, melyek közt bizonyos tekintetben hasonlóság létezik, melyek öszvevalók, együvé illenek, öszhangzanak. Az egésznek fele részei megegyeznek. Szükséges, hogy a mondatban az ige az illető alanynyal számban és személyben megegyezzék. V. ö. EGYEZ, EGYEZIK.

*MEGEGYEZŐLEG
(meg-egyezőleg) ösz. ih. Egy véleménynyel vagy szándékkal, vagy akarattal; egy szóval; ugyanazt tartva; közakarattal. Megegyezőleg elhatározni valamit. V. ö. MEGEGYEZ.

*MEGEGYEZTET
(meg-egyeztet) ösz. áth. és mivelt. 1) Az egymással ellenkedésben, meghasonlásban levőket, különösen a peres feleket rá bírja, hogy egymással megalkudjanak, megbékéljenek. A bíró iparkodjék megegyeztetni a feleket. 2) Bizonyos dolgokat egymással kellő öszhangzatba hoz, helyesen egymáshoz illeszt. Megegyeztetni a különféle hangszereket. A szókat megegyeztetni, hogy értelmes mondat váljék belőlök. V ö. EGYEZTET.

*MEGÉHEZÉS
(meg-éhezés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn megéhezik valaki. V. ö. MEGÉHEZIK.

*MEGÉHEZIK
(meg-éhezik) ösz. k. Erősebb étvágyat, melyet éhnek hivunk, érez magában. A ki sokáig nem eszik, megéhezik. V. ö. ÉH, ÉHEZIK.

*MEGÉHEZTET
(meg-éheztet) ösz. áth. és mivelt. Valakit éhezni kényszerít; megkoplaltat. Bűntetésből, orvosi rendeletből megéheztetni valakit. V. ö. ÉHEZIK.

*MEGEHNYEJT
régies. l. MEGENYHÍT.

*MEGEHŰL
(meg-ehűl) ösz. önh. Régies. l. MEGÉHEZIK.

*MEGEJT
(meg-ejt) ösz. áth. Valamit megtörténővé tesz, vagy valaminek szerét, módját ejti. Szeretném megejteni a dolgot. Átv. erkölcsi ért. valakit bünre visz, eszközli, hogy megessék. Megejtette a bor, a féktelen indulat. Valakit megejteni. (Szabó D.). "Mivel azért az pogány ellenség nem aluszik, hanem éjjel nappal azon mesterkedik, miképen az keresztyénséget megejthesse" Gr. Eszterházi Miklós nádor levele 1627-ből.
"Gyakran kevélységgel vakít a szerencse,
Hogy a magahittet hamarabb megejtse."
Beniczky Péter.
Különösen, valamely leányt, vagy özvegyet teherbe ejt. V. ö. EJT, MEGESIK.

*MEGEJTŐDIK v. ~EJTŐDZIK
(meg-ejtődik v. ~ejtődzik) ösz. belsz. Megapad. megsoványodik. Balaton mellékén am. meghűl. (Tájszótár).

*MEGÉKEL
(meg-ékel) ösz. áth. Ékkel megerősít, megszorít. A tágan álló szeget, aknát, fejszefejet megékelni. V. ö. ÉKEL.

*MEGÉKEZ
(meg-ékez) ösz. áth. 1) l. MEGÉKEL. 2) Valamely betüt, illetőleg önhangzót ékkel azaz vonással ellát.

*MEGÉL
(meg-él) ösz. áth. 1) Bizonyos időt, vagy időben történő eseményt élve elér. Amily erős, nyolczvan évet is megélhet. Unokáinak unokáit megélte. Még azt az egyet szeretném megélni.
"Megélem én azt az időt,
Sírva mégysz el kapunk előtt."
Népdal.
Tárgyesetes viszonynév nélkül, és önhatólag használva am. életét folytatja, életben megmarad, el nem vesz, meg nem hal. Valahogyan csak megélünk. Oly roszul van, hogy lehetetlen megélnie. Ily drágaságban alig lehet megélni. Továbbá, élelmét megszerzi, életét fentartja. Ügyes ember a jég hátán is megél. (Km.). Itt a meg az él szóval együtt jelent időbeli haladást s fölcserélhető vele a szintén mozgást, menést, távolodást jelentő el, pl. Elél száz évig. E nyomorú ember sokáig elél. V ö. ÉL, ige.

*MEGELÉGĚDÉS
(meg-elégědés) ösz. fn. 1) Kedélyi állapot, melyben oly személy van, kinek vágyai, szükségei kelletig betöltvék, ki csendes, nyugott kedélyü, ki többre nem vágyik. Megelégedésig enni inni. 2) Tetszés, helyeslés, vagyis kijelentése annak, hogy vágyainkat, igényeinket, akaratunkat várakozásunkat betöltötte valaki. Megelégedésünket nyilvánítani valaki iránt. Az előljárók megelégedését kiérdemleni. V. ö. MEGELÉGSZIK.

*MEGELÉGĚDETLEN
(meg-elégědetlen) ösz. mn. 1) Be nem tölt vágyai, szükségei miatt nyugtalan, többre vágyó. Megelégedetlen házasok, cselédek. 2) Kinek kedélye azért nyugtalan, mert mások nem teljesítették akaratát, várakozását stb. Az oktató megelégedetlen tanítványaival, ha nem iparkodnak. Az igen szigorú előljáró jobbára megelégedetlen.

*MEGELÉGĚDĚTT
(meg-elégědětt) ösz. mn. 1) Kinek vágyai, szükségei saját egyéniségéhez képest betöltvék, s ennek következtében nyugodt, többet nem kiván. Béreikkel megelégedett cselédek, napszámosok. Nyereségével megelégedett kalmár. 2) Kinek vágyait, akaratát, várakozását mások betöltötték, s irántok tetszését, helybehagyását nyilvánítja. Gyermekeinek szorgalmával, magaviseletével megelégedett atya.

*MEGELÉGĚDIK
(meg-elégědik) ösz. k. m. megelégěd-tem, ~tél, ~ětt. l. MEGELÉGSZIK.

*MEGELÉGEL
(meg-elégel) ösz. áth. Valamit elégnek tart, vagyis kijelenti, hogy vágyait, szükségeit betöltötte valami, hogy többet e nemben nem kiván. Megelégelni a szives fogadást. Megelégelni a kárpotlást, bűntetést. Elégeld meg, amit tehetek. Néha am. megsokal, valaminek megszüntét kivánja. Megelégeltem már a sok zsarolást, húzavonát.

*MEGELÉGÍT v. ~ELÉGIT
(meg-elégít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki megelégedjék, hogy többet ne kivánjon. "Hogy engemet minden káromrul megelégéts... azért én mast (= most) is ha uram levele szerénth megelégétesz, elveszem. (Levél 1557-ből. Szalay Á. 400 m. l.)
"És egymással mind holtunkig megelégítsen."
Házasok éneke.
Máskép: kielégít. V. ö. MEGELÉGSZIK.

*MEGELÉGSZIK
(meg-elégszik) ösz. k. A jelentő mód jelenidején kivül megelégedik van szokásban. 1) Viszonynév nélkül, elvont ért. kedélye oly állapotban van, melynél fogva különös vágyai, kivánságai nincsenek, s jelen helyzetében teljesen megnyugszik; különösen am. jól lakik. Ha te megelégszel, én is megelégszem. Vendégeink mind megelégedtek. 2) Tárgyra vonatkozólag, valamivel megelégedni am. kijelenteni valami felől, hogy vágyainknak, várakozásunknak megfelel, hogy a maga nemében és ránk nézve nem hagy több kivánni valót hátra. Sorsommal, állapotommal, jószágommal megelégszem. Megelégszel-e száz forinttal? 3) Személyre vonatkozólag am. tetszik, megnyeri a helyeslést. Szolgámmal igen megelégszem.

*MEGELÉGŰL
(meg-elégűl) ösz. önh. l. MEGELÉGSZIK.

*MEGELEGYÍT
(meg-elegyít) ösz. áth. Egyféle testet másfélével együvé kever, öszveköt. Vizet czukorral megelegyiteni. V. ö. ELEGYÍT.

*MEGÉLEMĚDĚTT
(meg-élemědětt) ösz. mn. Agg koru, ki életének nagyobb részét leélte. Gyöngédebb kifejezés, mint a megvénűlt, megöregedett. Megélemedett urak és hölgyek. Megélemedett férfiak tanácsára hallgatni. Megélemedett tisztes hajadon.

*MEGÉLEMĚDĚTTEN
(meg-élemědětten) ösz. ih. megöregedett v. éltes v. koros állapotban.

*MEGÉLEMĚDIK
(meg-élemědik) ösz. k. Éltesebb kort ér, megöregszik, megagg. Kizárólag emberről mondják. "És monnók (mindketten t. i. Zachariás és felesége) ő napokban megélemedtek volna." (et ambo processissent in diebus suis. Tatrosi cod. Lukács L.).

*MEGÉLĚSĚDIK
(meg-élěsědik) ösz. k. Fenés, köszörülés által egészen élessé leszen.

*MEGÉLĚSÍT v. ~ÉLĚSIT
(meg-élěsít) ösz. áth. Fenés, köszörülés által eszközli, hogy egészen éles legyen valami. Megélesíteni a kaszát, kardot, kést. Átv. ért. megélesíteni a nyelvét, tollát, am. csipősen, élczesen beszélni, írni.

*MEGÉLĚSŰL v. ~ÉLĚSÜL
(meg-élěsűl) ösz. önh. l. MEGÉLĚSĚDIK.

*MEGELEVENĚDIK
(meg-elevenědik) ösz. k. Holt vagy csak tetszholtas állapotából életre tér (bevégzetten). A kiszáradva hevert békák vagy békatojások a nyári esőre megelevenedtek. A téli alvó férgek, állatok tavaszkor megelevenednek. Máskép: megelevenül; kivált oly értelemben, midőn valami mintegy saját erejéből vagy tevékenységéből jön életre. Kellő melegség által a selyem vagy más lepék tojásai megelevenülnek (kikelnek).

*MEGELEVENÍT v. ~ELEVENIT
(meg-elevenít) ösz. áth. A holt testet vagy csak tetszholtat egészen életre hozza. "Uram! te müvelkedetid esztendőknek közepette elevenéhed meg" (Opus tuum in medio annorum vivifica illud. Bécsi cod. ,Elevenéhed' régies kapcsoló mód, ma is tájdivatos ,eleveníjed' e helyett elevenítsed). Szélesb ért. egészen élénkebbé, frisebbé, mozgékonyabbá tesz valakit v. valamit. V. ö. ELEVEN.

*MEGELEVENÜL. v. ~ELEVENÜL
(meg-elevenül) ösz. önh. l. MEGELEVENĚDIK.

*MEGELLIK
(meg-ellik) ösz. k. Különösen szarvasmarhákról mondják, midőn magzatot szülnek. Megellik a tehén, juh, kecske. A kutya és macskafajok fiadzanak v. kölykeznek, a lovak, szamarak csikóznak, a disznók malaczoznak stb. Némberről csak megvetőleg, és aljas beszédben mondják.

*MEGELŐZ
(meg-előz) ösz. áth. A menésben, haladásban valakit maga után hagy, másnak elébe nyomúl. Lófuttatásban megelőzni a versenytársakat. A fiatal ép lábu utas megelőzi a vén sántát. Különösen am. előbb eljut a kitűzött czélra. Átv. ért. bizonyos tulajdonságokban vagy állapotban, rangban, osztályban másokat meghalad, maga után hagy, felülmúl. Tanulásban megelőzni az oskolatársakat. Szintén átv. ért. nem várja, hogy valaki bizonyos szolgálatra, kedveskedésre felszólítsa őt, hanem kéretlenül is szíveskedik más kedveért tenni valamit; a tiszteletadásban első lenni iparkodik. Szivességgel, nyájassággal, kedveskedéssel megelőzni valakit.

*MEGELŐZŐ
(meg-előző) ösz. mn. Aki vagy ami mást vagy másokat megelőz. Átv. ért. bizonyos igényt, vágyat, kedves dolgot a várakozásnál előbb teljesítő. Megelőző készség, szolgálat, tisztelet, kedveskedés. Másképen: előzékeny.

*MEGEMBĚRĚDIK
(meg-emběrědik) ösz. k. Mind korra, mind tetteire, magatartására nézve férfias alakot ölt; éretté, komolylyá leszen. Mondják fiatal férfiról is, midőn cselekvésmódja, magaviselete érettebb, komolyabb férfiakéhoz hasonló.

*MEGEMBĚRĚL
(meg-emběrěl) ösz. áth. 1) Viszszaható névmással am. megbecsüli, emberül viseli magát. Fiam, embereld meg magadat. 2) Másokra vonatkozólag am. valakit becsületes ember gyanánt fogad, megtisztel, különösen, mint kedves vendéget jól tart. 3) Valakit bizodalmával megtisztel, emberségében bízva tesz neki valamit, pl. pénzt kölcsönöz, vagy hitelben ad bizonyos árukat.

*MEGEMBĚRĚSĚDIK
(meg-emběrěsědik) l. MEGEMBĚRĚDIK.

*MEGEMEL
(meg-emel) ösz. áth. Emelve helyéről elmozdít valamit. Megemelni a süveget, kalapot, sipkát. Megemelni a kártyát. Néha am. emelve megpróbálja valaminek súlyát. Emeld meg ezt a pénzzacskót, s mondd meg hány font van benne. V. ö. EMEL.

*MEGEMELŐSÍT
(meg-emelősít) ösz. áth. Emelőssé teszem azaz olyanná, oly elgyengültté, mint akit vagy (állatról) amit emelni kell, mert magától felállni nem képes.

*MEGEMELŐSÖDIK
(meg-emelősödik) ösz. k. Emelőssé leszen. V. ö. MEGEMELŐSÍT.

*MEGEMÉSZT
(meg-emészt) ösz. áth. 1) A gyomor a bevett ételeket kellőleg megfőzi, hogy az állati test táplálását előmozditsák. A nehéz ételt a gyönge gyomor meg nem emészti. 2) Átv. ért. eszközli, hogy felhasználás által elfogyjon valami, különösen evés, rágás által fogyaszt vagy megront. 3) Képes kifejezéssel mondják időről. Az idő mindent megemészt. (Km.). 4) Szintén képes kifejezéssel mondjuk szenvedélyekről, testi és lelki nyavalyákról. Megemészt a bú, fájdalom, gond, sok munka, fáradság stb.
"Üvöltök, kiáltok
Mert búm megemészte." Zrinyi.

*MEGEMÉSZTÉS
(meg-emésztés) ösz. fn. A gyomor müködése, midőn a bevett eledelt megemészti. V. ö. MEGEMÉSZT.

*MEGEMÉSZTHETETLEN
(meg-emészthet[et]len) ösz. mn. Amit a gyomor meg nem emészthet. Megemészthetetlen kemény, durva ételek. V. ö. MEGEMÉSZT.

*MEGEMÉSZTŐDIK
(meg-emésztődik) ösz. belsz. Mintegy önmagát emészti, tulajd. és átv. értelemben. V. ö. MEGEMÉSZT. Az eb gyomrában még a csont is megemésztődik. Búban, fájdalomban megemésztődni.

*MEGEMLĚGET
(meg-emlěget) ösz. gyak. áth. Gyakran ismételve megemlít; többször eszébe jut valaki v. valami. Megemlegetni az elmult boldog időket. Megemlegetni néhai jóakaróinkat. Várj, várj, megemlegetsz te még minket. Megemlegeted a magyarok Istenét, vagyis a csapást, melyet Isten a magyarok karja által éreztet veled. E szó tulajdonképen a kedélyt illető kedves, vagy kedvetlen tárgyakra vonatkozik, s megfelel neki a latin recordari.

*MEGEMLÉKĚZIK
régiesen és tájdivatosan MEGEMLÉKEZIK, (meg-emlékězik) ösz. k. Használtatik leginkább kedélyre vonatkozólag, s am. a néhai kedves vagy kedvetlen benyomások eszébe jutnak, s mintegy megujúlnak szivében. Megfelel neki a latin recordari. Megemlékezni a vett jótéteményekre. Megemlékezni a boldog napokról. Megemlékezni a kedves halottakról. "Mikor megharagandol, emlékezjél meg irgalmasságnak" (latinosan e helyett: irgalmasságról, misericordiae recordaberis. Bécsi codex. Habakuk. III.). "Ha viszed te ajándokodat az oltárra és oth (ott) megemlekezendel." (Tatrosi cod. Máté. V.)

*MEGEMLÍT
(meg-említ) ösz. áth. Valamit szóval érint, eléhoz, hogy másokat figyelmeztessen rá, vagy hogy feledésbe ne menjen, vagy eszökbe juttassa. Többi között azt is megemlítette, hogy.... Megemlítettem neki az adósságot. V. ö. EMLÍT.

*MEGEMLÍTÉS v. ~EMLITÉS
(meg-említés) ösz. fn. Szóba hozása valamely elmult vagy elfeledett dolognak, észbe juttatás.

*MEGÉNEKĚL
(meg-énekěl) ösz. áth. Lantos vagy hős-költeménynyel valamely személyt vagy nevezetes tettet, eseményt megdicsér, megtisztel. Meg énekelni a régi hősöket, diadalmakat. A költők megénekelik a szép hölgyeket. Szélesb ért. mondják más dolgokról is. Megénekelni a tavasz kellemeit, ifjuság örömeit. Hány költő énekelte meg már a bort?

*MEGENGED
(meg-enged) ösz. áth. 1) Szabadságot ad valakinek, hogy tehessen valamit. A szolgának megengedni hetenként egyszer a sétálást. Nem jó a gyermeknek mindent megengedni. Az ily mondatokat hogy kötszóval lehet feloldani. Engedd meg fiadnak, hogy utazzék (az utazást). Engedjétek meg, hogy szóljak. 2) Megbocsát valakinek valamit. Engedd meg gondatlan szavaimat. Isten a megtérőnek megengedi bűneit. Ez értelemben meg helyett el is állhat. Használtatik egyszerüen is tárgyesetes viszonynév nélkül. Engedjetek meg, ha megbántottalak benneteket.
"Megmentlek én, vagy megenged a mostohád."
Csokonai.
Néha am. nem neheztel, nem vesz, rosz neven valamit. Megengeditek, ha közbe szólok. Megengedj, ha ellened mondok. 3) Másnak véleményét, állítását bizonyos tekintetben helybenhagyja, nem tagadja. Mit Péter mond, azt megengedem, de Pál állitását tagadom. Megengedem, hogy ebben igazad van. V. ö. ENGED. A régieknél eléfordúl ,elenged' értelemben is. "Minthogy ez esztendőbeli dézmáját megengedtük vala." Báthori István király levele 1582-ből. Pestinél, Erdősinél szintén, pl. Máté XVIII. De már ezen korban is felváltva jönnek elé. "Én the k(egyelmed) egy kérésire... tizenkét forintot engedék meg." És alább "Azt is én kegyelmedért elengedtem." (Levél 1559-ből. Szalay Á. 400 m. l.).

*MEGENGESZT
(meg-engeszt) ösz. áth. Valamit felolvaszt. V. ö. ENGESZT.

*MEGENGESZTEL
(meg-engesztel) ösz. áth. Valakit szép módjával, pl. kéréssel, hizelegve, hibáját megbánva, magát megjobbítva, elégtétel által stb. rábír, hogy megbocsásson neki, s ne nehezteljen, ne haragudjék. A sértő fél engesztel, a sértett pedig megengesztelődik. Megengesztelni azokat, kiket méltatlanul bántottál. Néha am. lágyít.
"Ah, már egyszer engeszteld meg
Kőkemény szivedet."
Amadé.
Átv. ért. megengesztelni az Istent, am. töredelmes szívvel, s kellő elégtétel által kegyelmét viszszanyerni. V. ö. ENGESZTEL.

*MEGENGESZTELÉS
(meg-engesztelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn megengesztelünk valakit. V. ö. MEGENGESZTEL.

*MEGENGESZTELŐDIK
(meg-engesztelődik) ösz. belsz. Azon kellemetlen érzést, melyet valaki megbántás által okozott neki, magában elnyomja, s a bántó iránti neheztelését leteszi, vagyis kibékül vele. V. ö. ENGESZTELŐDIK.

*MEGÉNT v. MEGINT
(meg-en-t) ih. Ismételve, újra. Megént itt vagy? Megént azt mondom, mit előbb mondottam, hogy... "És meghint valami uj veszedelmes állapotban szegén édes hazánkat ne involválják." (Gr. Eszterházi M. nádor levele 1630-ból). Gyöke a gyakorlatot és öszkötést jelentő meg, melyből ént képzővel vagyis részletezve határozói en képzővel lett meg-en, s t hozzájárultával meg-en-t. S vagy ebből alakúlt a megnyujtott megént, és módosított megint; vagy pedig az egész e-ent v. szent-ből húzatott öszve. A székelyeknél divatozik is: ezént. V. ö. ÁNT és KÉNT. Így lett a képes melléknévből képes-en, képes-en-t, képesént, képesint; alkalmas, alkalmasan, alkalmasant, vagy alkalmasént alkalmasint. És így az eredeti: megent, mint régen régent, hajdan, hajdant. Megéntelen, len v. elen toldalékkal tulságosan megnyujtott tájszó megént helyett. Máskép: megesleg, megest, megesmeg, megesmegént.

*MEGENYHED
(meg-enyhed) ösz. önh. lásd MEGENYHŰL.

*MEGENYHÍT v. ~ENYHIT
(meg-enyhít) ösz. áth. Valaminek tüzes, forró, heves vagy csipős, nyugtalanító voltát megszelídíti, lecsillapítja. Az égető, szakgató fájdalmakat megenyhíteni. Különösen használtatik a légmérsékletről. A hüvös szellő megenyhíti a forró nyár melegét. A meleg déli szél megenyhíti a csikorgó tél hidegét. Telegdinél e mondatban: "Megenyhítem az én testemet" (castigo corpus meum), am. megzabolázom, megsanyarítom, azaz kicsapongásra hajlandó tüzét, hevét lecsillapítom. V. ö. ENYHIT.

*MEGENYHŰL v. ~ENYHÜL
(meg-enyhül) ösz. önh. Tüzes, forró vagy csipős, hideg, nyugtalanító volta bizonyos ellenbenyomás által megszelídűl, lecsillapodik. Megenyhülnek a fájdalmak, kinok. Megenyhül a forróság, hideg.
"Egy parányit megenyhülnek
Vad fájdalmi szivemnek."
Kisfaludy S.
V. ö. ENYH, ENYHŰL.

*MEGENYVEZ
(meg-enyvez) ösz. áth. Enyvvel megken, megragaszt. Megenyvezni a madárfogó veszszőket. Megenyvezni a deszkákat. V. ö. ENYV, ENYVEZ.

*MEGEPED
(meg-eped) ösz. önh. Am. eleped. "Rózsa feltalálta szép kedvesét, aki már magát úgy elbúsúlta vót utána, hogy szinte megepedt." Ismét "Erős meleg vót, meg vótam szonyúlva (szomjúhozva), hogy majt meepettem." (Székely népmesék. Kriza J. gyüjt.).

*MEGEPÉSĚDIK
(meg-epésědik) ösz. k. Az epe megszaporodik benne; szerfölött epéssé lesz.

*MEGEPÉSÍT
(meg-epésít) ösz. áth. Eszközli, vagy okozza, hogy valami szerfölött epéssé leszen. A sok ülés, emésztetlenség megepésíti a testet.

*MEGEPÉZ
(meg-epéz) ösz. áth. Valamit epével megkever, megkeserít. A maga nemében oly értelmü, mint, megsóz, megborsoz, megczukroz stb.

*MEGÉPÍT
(meg-épít) ösz. áth. Valaminek építését teljesen bevégzi. Minthogy az építés alulról fölfelé történik, innen a meg helyett föl is használható, fölépít. Átv. ért. erkölcsi oktatás általa vallási és erkölcsi érzelmeket megujítja, megerősíti. A mai szentbeszéd mindnyájunkat megépített. V. ö. ÉPÍT.

*MEGÉPŰL
(meg-épűl) ösz. önh. Valamely épület egészen, végképen megkészül. Megépült már a templom, s a paplak most épül. Máskép: fölépül. Átv. ért. az erkölcsös, vallásos érzelem oktatás vagy jó példa által megujúl, megerősödik valakiben. Papunk szép beszédén egészen megépültem. Oly sok jó példára lehetetlen meg nem épülni. V. ö. ÉPŰL.

*MEGÉR
(meg-ér) ösz. áth. 1) Élve bizonyos időt meghalad. Isten kegyelméből már megértem ötven évet. Megérem még azt, hogy... 2) Oly becse, értéke van, mely bizonyos árnak megfelel. Ez a paripa megér ezer forintot. Ez a portéka meg nem éri azon pénzt, melyet érte adtál. 3) Önhatólag, segítő ragu viszonynévvel am. megelégszik, vagy beéri bizonyos ideig vagy időben valamivel. Egyébiránt ekkor is az időt vagy vágyat jelentő tárgyeset alattomban értetik, miért határozott alakban használtatik. Fáradságomért ezen fizetéssel meg nem érem. Havonként száz forinttal megérheted. Ha ezzel meg nem éred, nem adok semmit. "Vajha, Uram! Maximilianussal megéritek vala és egyszersmind két koronás királyt nem csináltok vala." (Báthori István király levele hihetőleg 1578-ból. Történelmi Tár VIII. k. 214. l.). "Kiről, minthogy másszor is bőven írtam kegyelmednek, most megérem aval (így), hogy azok, mind különben vannak." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levele Rákóczi Györgyhöz. 1645.). Fölcserélhető vele a beér, mely mai korban szokottabb is. Úgy elláttuk magunkat eleséggel, hogy beérjük vele tavaszig. Nesze semmi, érd be vele. V. ö. ÉR ige, és BEÉR, (2).

*MEGÉRCZŰL
(meg-érczűl) ösz. önh. Érczczé alakúl, vagyis vegyület által keménynyé, érczhez hasonlóvá lesz.

*MEGÉRDĚMĚL
(meg-érděměl) ösz. áth. 1) Saját jó vagy rosz tette által illő jutalomra vagy büntetésre méltóvá teszi magát. A jó magaviselet megérdemli a dicséretet, kitüntetést. Amit munkáddal megérdemlettél, kifizetem. Ezért megérdemled a szidást, büntetést. "Csak azt birjuk igazán, legalább csak azon birtokban találhatjuk megelégedésünket, amit megérdemeltünk." (B. Eötvös József). 2. Oly becses, oly derék, a maga nemében oly hasznos, oly mulattató, stb. hogy méltó valamit tenni érette. Ez a könyv megérdemli, hogy elolvasd. Megérdemli a fáradságot. A mükiállitás megérdemli, hogy minél több látogatói legyenek. V. ö. ÉRDĚMĚL.

*MEGÉRDĚMLĚTT
(meg-érděmlětt) ösz. mn. Mire valaki jó vagy rosz tette által méltóvá tette magát. Elnyerni a megérdemlett jutalmat, büntetést, szolgák megérdemlett bérét kifizetni.
"Akármely jó hópénz
Kit a hadban felvészsz,
Mint megérdemletted bér."
Rimay János (XVII. századból)

*MEGÉRDĚSĚDIK
(meg-érděsědik) ösz. k. Simaságát elvesztvén rögecsessé, érdes tapintatuvá lesz. V. ö. ÉRDĚS.

*MEGERED
(meg-ered) ösz. önh. Tulajd. ért. a korlátok közé szorított nedv folyásnak indúl. Megered az eső. Megered a csapra ütött hordóból a bor. Megerednek a könyűk. Elrekedt vizelete végre megeredt. Megered a csatornára vett tó. Megeredt az orra vére. Szélesb átv. ért. mozgásnak, működésnek indúl. Megeredt a nyelve. Megeredt a vásár. Megered a természet (kikeletkor).
"Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad."
Arany J. (Családi kör).

*MEGÉRÉS
(meg-érés) ösz. fn. A növények és gyümölcsök azon állapota, midőn nagyságra és jóságra nézve teljesen kifejlődtek. A gyümölcsöt megéréseig a fán hagyni. V. ö. ÉRIK, ÉRÉS.

*MEGERESZKĚDIK
(meg-ereszkědik) ösz. k. Bizonyos test a magába szívott nedvtől megdagad, megnyúlik, megtágúl. A száraz abroncsot vízbe tenni, hogy megereszkedjék. A vízbe mártott kétszersült megereszkedik. A száraz dohány, ha pinczébe teszik, megereszkedik. A nedves időben megereszkednek a húrok. V. ö. ERESZKĚDIK.

*MEGERESZT
(meg-ereszt) ösz. áth. Megengedi, hagyja, vagy eszközli, hogy valami eredjen, azaz tovább menjen, folyjon, nyúljék, táguljon stb. Megereszteni a bort. Megereszteni a zúgóval ellátott tavat. Megereszteni a gyeplőt. Megereszteni a húrokat. Megeresztett a méh, midőn rajt bocsátott; a jelenben: rajt ereszt. Megereszteni a lovakat, am. szabadabban hagyni menni; a székelyeknél am, a hámból etetésre a gyepre kiereszteni. (Kriza J.). Ugyanitt szokásban vannak megereszteni a serítendő fonalat, a vésés lyukát, azaz tágítani, vagy a belé illesztendő fa csapjából lefaragni, hogy jobban bele illjék; megereszti a kovács lágyra a kemény vasat; a beretvás megereszti a beretva butúlt (tompúlt) élit stb.
"Mert ottan a vizet ha megeresztették,
Sokféle virágnak formájára vették."
Koháry. Mesterséges forrás.
Átv. ért. valamely köz üzlet, köz munka, köz haszonvétel gyakorlására engedelmet ad. Megereszteni a vásárt. Megereszteni a kukoriczaszedést, szüretelést. Megereszteni a tilos legelőt. V. ö. ERESZT.

*MEGÉRET
(meg-éret) ösz. áth. Meghagyja érni. A gabonát, hogy szebb lisztje legyen, nem kell nagyon megéretni.

*MEGEREZ
(meg-erez) ösz. áth. Átv. ért. a fát csiszolás, gyalulás, sikárlás által úgy elkészíti, hogy erekhez hasonló vonások, csíkok láttassanak rajta.

*MEGÉRĚZ
(meg-érěz) ösz. áth. 1) Érzékei által észrevesz valamit. Finom orra minden szagot megérez. Megérzi a kolbászbűzt. (Km.). Különösen valamely kellemetlen behatás eredményét tapasztalja. E nagy csapást sokáig megérezzük. 2) Belső vagy külső érzékek által előre sejt valamit. Néha megérzi az ember a közeledő szerencsétlenséget. Halálát két nappal előbb megérezte. A csúzos, köszvényes ember megérzi az időváltozást. V. ö. ÉREZ.

*MEGÉRIK
(meg-érik) ösz. k. A növény vagyis gyümölcse a kifejlődésnek, és aránylagos jóságának kellő idejét eléri. A gyümölcsöt akkor szokás szedni, ha megérik. Némely gyümölcsök tartósabb állásban érnek meg, hogy éldelhetők legyenek. Idővel, szalmával a naspolya is megérik. (Km.). Néha am. hosszabb állásban erjedésbe megy által vagy megavúl s így lesz haszonvehetővé, éldelhetővé. Megérik a ganéj. Megérik a sajt. Átv. ért. mondják észről, s illetőleg emberről, midőn teljesen kifejlődik, s megállapodik. Megérett az esze. V. ö. ÉRIK, ELÉRIK.

*MEGÉRINT
(meg-érint) ösz. áth. Valamihez hozzá ér, de csak gyöngéden illetve. Újhegygyel megérinteni valamit. Alig érintették meg a sebét, mégis följajdúlt. Átv. ért. szóközben vagy irásban valamit csak úgy mellesleg megemlít, eléhoz. Többi között megérintettem a te ügyedet is. V. ö. ÉRINT.

*MEGÉRKĚZÉS
(meg-érkězés) ösz. fn. Távolról megjövés, vagy elmenetel után az előbbi helyre visszatérés. A vendégek megérkezésére várni. Elmente és megérkezése között egy hónap telt el. Kedves férje megérkezését nehezen várja a gyöngéd nő. V. ö. ÉRKEZÉS.

*MEGÉRKĚZIK
(meg-érkězik) ösz. k. A távolról várt megjön, vagy az elment, eltávozott előbbi helyére visszatér. Az igérkezett idegen utasok megérkeztek. Fiunk három évi távollét után megérkezett. Mondják bizonyos várt időről is. Megérkezik a nap, óra. Megérkezett az oly nehezen várt idő. Itt el igekötővel is élhetünk.

*MEGÉRLEL
(meg-érlel) ösz. áth. Lassan-lassan eszközli, hogy megérjék valami. A nap melege megérleli a gyümölcsöt. Az idő mindent megérlel. A tapasztalás megérleli az észt. A szalma megérleli a vaczkort. V. ö. MEGÉRIK, ÉRLEL.

*MEGERNYED
(meg-ernyed) ösz. önh. 1) Erejében lankad, alább hagy. 2) Mondják szövetekről, midőn elkopnak, szálaik megritkulnak, s egymástól elmállanak. Több évi viselésben megernyedt a köpeny. V. ö. ERNYED.

*MEGERNYEDT
(meg-ernyedt) ösz. mn. 1) Erejében megfogyott, lankadt. 2) Viselés által megkopott, elmállott. Megernyedt ócska ruhák.

*MEGERNYESĚDIK
(meg-ernyesědik) ösz. k. A székelyeknél mondják útról, midőn megsikúl, vagyis esőben sárossá, síkossá levén megromlik.

*MEGERNYESZT
(meg-ernyeszt) ösz. áth. 1) Lankaszt, elbágyaszt. 2) Holmi szövetet, ruhafélét, viselet, használat által elkoptat, elmállaszt. A táborozó vitézek hamar megernyesztik ruháikat. V. ö. ERNYED.

*MEGERŐLTET v. ~ERŐTET
(meg-erőltet) ösz. áth. Erejét mértéken túl megfeszíti. Megerőltette magát az emelésben, teherhordásban. Sok tanulás által megerőltetni az észt. Szélesb ért. szokott tehetségén túl tesz valamit, pl. többet ajándékoz, adakozik, mint aránylag kitelik tőle. Külső személyre vagy tárgyra vonatkozólag am. mást erején fölül megterhel. A cselédeket nehéz munkával megerőltetni. Az igásbarmokat megerőltetni. V. ö. ERŐLTET.

*MEGERŐLTETÉS
(meg-erőltetés) ösz. fn. Állapot, melyben az szenved, ki erejét önmaga szántából, vagy külső kényszerítésnél fogva megfeszíti. Ezt tennie nem nagy megerőltetésébe került. Megerőltetés által elcsigázott barmok.

*MEGERŐSÍT v. ~ERŐSIT
(meg erősít) ösz. áth. 1) A testet bizonyos szerrel megedzi, megszilárdítja; a munka, teher, viszontagság viselésére képessé teszi. A gyakorlat megerősíti a tagokat. Az elfáradt munkást megerősíti a jó étel ital. 2) A lelki erélyt, szilárdságot, állhatatosságot neveli. Megerősíteni valakit a hitben, jóban. 3) Valamit úgy elkészít, megköt, megtámaszt, megszorít stb. hogy keményen, feszesen, mereven, mozdulatlanul álljon. Megerősíteni az épületet vasakkal, támaszfalakkal. A tengelyt megerősíteni vaslemezzel. 4) Átv. ért. tekintélyes, hiteles szó, vagy hivatalos iromány, bizonyítvány által megszentesít vagy hitelesít valamit. Tanuk által megerősíteni valamit. A népjogokat, törvényeket legfelsőbb leirat által megerősíteni. V. ö. ERŐSÍT.

*MEGERŐSÍTÉS
(meg-erősítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megerősítenek. Átv. ért. hiteles bebizonyitás, vagy bizonyos tekintély által kimondott helybenhagyása, megszentesítése valaminek. Az új törvényeket megerősítés végett a fejedelemnek fölterjeszteni.

*MEGERŐSÖDIK
(meg-erősödik) ösz. k. Ereje kellő mértékig növelkedik, teljes erőhöz jut.

*MEGERŐTET
l. MEGERŐLTET.

*MEGERŐTLENĚDIK
(meg-erőtlenědik) ösz. k. Erőtlen állapotra jut; erejét elveszti. Mértéktelen élet által megerőtlenedik mind a test, mind a lélek. V. ö. ERŐTLEN.

*MEGERŐTLENÍT
(meg-erőtlenít) ösz. áth. Véghez viszi, hogy valaki v. valami erőtlenné legyen. Az éhség megerőtleníti a testet. A szakadatlan és terhes munka a legjobb barmot is megerőtleníti. V. ö. ERŐTLEN.

*MEGÉRT
(meg-ért) ösz. áth. Valamely szónak vagy mondatnak, vagy beszédnek értelmét, jelentését kellőleg felfogja. Értsd meg, amit mondok. Megértettem minden szavát. Oly hebegve szólt, hogy lehetetlen volt őt megértenünk. Régebben am. megtud valamit. "Ha kiterjed és előbb megértik amoda, hogy nem mint az dolog megindúl, felette nagy akadályt szerezne az dologban." (Báthori István király levele. Történelmi Tár VIII. k. 215. l.). V. ö. ÉRT.

*MEGÉRTEKĚZIK
(meg-értekězik) ösz. k. A régieknél am. értesűl. "Kit Jósef láthván - és róla megértekezvén, monda." (Nádor-codex). "Látván ke(deg) megertekezének (rövid e-vel) az igéről mely mondatott vala." (Tatrosi cod. Lukács II).

*MEGÉRZÉKÍT
(meg-érzékít) ösz. áth. Az elvont szellemi tárgyakat mintegy megtestesíti, hogy az érzékekre is hassanak, pl. a szobrász, festész megérzékíti az Istent, angyalokat, midőn bizonyos ábrázatban tünteti elé őket; a költő képes kifejezésekkel, hasonlatokkal, példázatokkal megérzékíti az elvont tárgyakat.

*MEGÉRZIK
(meg-érzik) ösz. k. Az érzékekre benyomással, hatással van. A pézsmának nagyon megérzik a szaga. Ez ételben megérzik a vaj íze. Csak egyes számu harmadik személyben használtatik. Határtalan móddal is föl lehet cserélni, pl. Megérezni rajta, hogy záp, e. h. megérzik rajta.

*MEGES
(meg-es) ih. Vagy öszve van téve a meg és es öszkötő és gyakorlatos szócskákból, s am. a megfordított esmeg, ismeg, melyből lett esmét, ismét; vagy csak általán es képzővel alakult. Meges ott vagyunk, a hol voltunk. Máskép: megest, megént stb. Túl bőségből a megént határzóval együtt véve is használtatik: meges-megént.

*MEGESĚTT
(meg-esětt) ösz. mn. Mondják leányról, özvegynőről is, ki házasságon kivül szült, de nem czégéres kéjnő.

*MEGESHETŐ
(meg-eshető) ösz. mn. Ami megtörténhetik, mi nem lehetetlen, hogy egykor valósággal létezzék. Megeshető dolog, hogy a gazdag koldusbotra jut.

*MEGESIK
(meg-esik) ösz. k. 1) Megtörténik, véletlenül, váratlanul eléadja magát. A viszonymondatot hogy kötszóval vonja maga után. Néha megesik, hogy az okos ember is botlik. Az is megeshetik, hogy többé nem látjuk egymást. Többször megesett, hogy a fiú különb ember lön apjánál. Megesett rajtam a szerencsétlenség, azaz valamely baj vagy szerencsétlenség ért. Rendszerént nem tetsző értelemben használjuk. Továbbá sajátságos értelmü: Megesett valakin a szivem, szived, szive, am. nagyon megsajnáltam, sorsát fájdalmasan vettem. "Megesik az ember szíve rajtok." (Mikes Kelemen). A székelyeknél mondják ezt is megesett szűvibe, azaz megszomorodott. (Kriza J.).
"Ily mentség ajakán rebegett a vénnek,
Megesett nagy lelke bátor Etelének."
Buda halála. (Arany J.).
Csak egyes számu harmadik személyben fordúl elé. 2) Mondják hajadonról vagy özvegyről, kit valaki terhbe ejtett. Szegény leány, már kétszer megesett. Ez értelemben minden számban és személyben ragozható. 3) Tulajdonító ragu viszonynévvel am. roszul, pórul járt, valami kedve ellen ütött ki. Megesik nekem, ha adósságomat meg nem fizethetem. Megesett neki a diószegi vásár. (Km.).
"Nekünk ugyan megesett,
Mert a gazda meglesett."
Népdal.
4) A Debreczeni Legendáskönyvben am. megapad (az árvíz). "Kik azután hogy a víz megesék, a tengörbe menęnek."

*MEGESKET
(meg-esket) ösz. áth. 1) A törvényes hatalom ráparancsol valakire, hogy eskü által tanusítson vagy erősítsen valamit. Megesketni a tanukat. A katonákat, alattvalókat, tisztviselőket hűségre megesketni. 2) Különösen, a házasság végett öszvekelő férfit és nőt innepélyes szertartással, melynek lényege esküvés, öszveadja.

*MEGESKETÉS
(meg-esketés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg törvényszéki, hatósági, egyházi szertartás, midőn megesketnek valakit.

*MEGESKÜSZIK
(meg-esküszik) ösz. k. Tanuságtétel, vagy erősebb lekötelezés végett esküvel bizonyít valamit. Megeskünni valamire, am. esküvel bizonyítani, hogy állítása igaz.
"Megesküdtem az egekre,
Tudod, a nagy istenekre."
Csokonai.
Megeskünni valakivel, am. eskü által házasságra lekötelezni magát. V. ö. ESKÜ, ESKÜSZIK.

*MEGESLEG
(meg-es-leg) ih. Ismét, újra, megént. Élnek vele a székelyek, s Magyarország némely vidékein, pl. Szalában. E szónak mind három alkotó része öszkötő és gyakorlati jelentéssel bir. Balaton vidékén hallani módosítva is: megesseg. Egyezik vele megesmeg, (azaz meg és meg, vagy meges-meg) és megesmegént (meges-megént) tájszólások.

*MEGESMER v. MEGESMÉR
(meg-esmer) ösz. áth. l. ISMER.

*MEGESMERKĚDIK
(meg-esmerkědik) ösz. k. l. MEGISMERKĚDIK.

*MEGEST
(meg-es-t) ih. Ismét, újra, megént. Itt az est képzőben a t határzó képét viseli, mint az örömes-t, képes-t, folyvás-t stb. szókban.

*MEGESTVEHESZIK
(meg-estveheszik) ösz. k. Régies, a szokottabb ,megestveledik' (Pesti Gábornál is), a mai ,beestveledik' helyett. "Maradj mivelönk, Uram! mert megestveheszik." (Tatrosi cod. Lukács XXIV.).

*MEGĚSZ
(meg ěsz) ösz. áth. Az eszik igének ik-telen alakja, mely jóformán országos divatu, pl. ezen mondatban: megesz a farkas, vagy ebben: egyen meg a kutya, fene, nem pedig: megeszik a farkas, egyék meg a kutya.
"Megeszi - Megette! Meg van, már hiába!"
Csokonai, Dorottya.
Az ěsz és ěszik közti különbségről, l. ĚSZIK.

*MEGESZEL
(meg-eszel) ösz. áth. A székelyeknél am. megészlel, felfog. (Kriza J.).

*MEGESZĚSĚDIK
(meg-eszěsědik) ösz. k. Az esze megérik, megokosodik. Majd ha idősebb lesz, megeszesedik. Tapasztalás által megeszesedni. V. ö. ESZESĚDIK.

*MEGĚSZIK
(meg-észik) ösz. k. Ezen igében az alapértelem cselekvés, miért jobbára határozott alakban tárgyesetes viszonynévvel használtatik; megeszem, megeszed, megeszi, stb. E tulajdonsággal bir egyszerü állapotában is: eszem, eszed, eszi, pl. eszem a szádat, eszem a szivedet; a pokolkő eszi a sebet; vegyétek és egyétek. Azonban elterjedt szokás szerént ilyeket is mondanak: ő mindent megeszik; egyik ember többet eszik, mint a másik: Bővebben l. ĚSZIK.

*MEGÉSZLEL
(meg-észlel) ösz. áth. Észlelve felfog valamit. V. ö. ÉSZLEL.

*MEGESZMÉL
(meg-eszmél) Visszaható névmással am. meggondolja magát. Eléjön gr. Eszterházi Miklós nádor leveleiben. (Újabb Nemzeti Könyvtár). "De talán megeszméli a magyar nemzet is magát s egyért mindnyájan nem kivánnak elveszni." (Intő levél Rákóczi Györgyhöz 1644-ből). "Csakhogy magokat megeszméljék, és elállván az elpártoltak részéről, ami szolgálatunkra és hívségünkre legottan visszatérjenek." (Ferdinand császár és király manifestuma ugyanazon évben Újabb. Nemzeti könyvtár 232. l.).

*MEGESZTERGÁLYOZ
(meg-esztergályoz) ösz. áth. Esztergában megfarag, megsimít, elkészít. Megesztergályozni a pipaszárnak való fát, szopókának való csontot. V. ö. ESZTERGA.

*MEGĚTET
(meg-ětet) ösz. áth. 1) Emberre vonatkozva, a magával tehetetlennek a szükséges ételt szájába adja vagy rágja. Megetetni a zsugorodott kezű nyomorékot. Megetetni a kis gyermeket. 2) Különféle állatoknak a szükséges eleséget elejökbe adja, vagy épen szájokba tömi. Megetetni a lovakat, ökröket. Megetetni a baromfiakat, apró madarakat. 3) Bizonyos eleséget valósággal elfogyaszt. A kemény télen minden szénánkat megetettük. A kocsis nem etette meg a zabot, hanem elitta. Néha az illető állat neve elmarad. Ha megetettél, megitattál, azután fogj. E csárdában etessünk meg. Én már megetettem. 4) Valakit v. valamit méreggel megöl, vagy oly sokat ad ennie, hogy meg zabál bele. Ez értelemben némi különböztetés végett, közönségesebb szokás szerént, megétet használtatik. Egérkővel megétetni a patkányokat, legyeket. V. ö. ETET.

*MEGÉTET
(meg-étet) ösz. áth. l. MEGĚTET, különösebben 4).

*MEGÉTKEZIK
(meg-étkezik) ösz. k. Az étkezést elvégzi. Mi már megétkezénk, midőn ti még rá sem gondoltatok.

*MĚGĚTT
(měg-ětt) névutó, mely megfelel e kérdésre, hol? s am. azon helyen, mely valakinek v. valaminek hátulsó oldalán fekszik. Ellentéte, előtt. Ház megett álló szekerek. A kazal megett meghúzni magát. Hvatlan vendégnek ajtó megett a helye. (Km.). Nagy vitéz a kemencze megett. (Km.). Tájdivatosan: mögött. Fölveszi a személyes névragokat: měgěttem, měgětted, měgětte stb., azaz hátam megett, hátad megett, háta megett, V. ö. MÉG.

*MEGEVED
(meg-eved) ösz. önh. Mondják daganatról, sebről, midőn romlott nedv, melyet evnek nevezünk, gyül meg benne. Ha jól megevedt a daganat, föl kell szakasztani, hogy rútsága kifolyjon. V. ö. EV, EVED.

*MEGÉVED
(meg-éved) ösz. önh. Mondják gyümölcsről, midőn igen elérik, tehát évét, azaz rendes idejét túl múlja. V. ö. AVAD.

*MEGEVESĚDIK
ösz. k. MEGEVESŰL, l. MEGEVED.

*MEGÉVŰL
(meg-évűl) ösz. önh. 1) Megkorosodik, megvénül. 2) Töményes ért. bizonyos jognak érvényessége megszünik, ha azt az illető jogbirtokos a törvények által meghatározott idő alatt gyakorolni elhanyagolja. Szokottabban elévül.

*MEGEZÜSTÖZ
(meg-ezüstöz) ösz. áth. Ezüsttel megfuttat, vagy ékesít, ezüstlemezzel behúz, stb. Megezüstözni a zsinórokat. Megezüstözni az imakönyv tábláját, a tajtékpipát. V. ö. EZÜSTÖZ.

*MEGEZÜSTÖZÉS
(meg-ezüstözés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megezüstöznek, valamint azon mü, melyet e cselekvés létre hoz. Némely eszközök megezüstözésén dolgozni. A megezüstözést drágán fizetni.

*MEGFACSAR
(meg-facsar) Facsarva, vagyis csavarva megnyomkod, megszorít vagy megfordít.

*MEGFAGGAT
l. MEGFAKGAT.

*MEGFAGY
(meg-fagy) ösz. önh. A nagy hideg miatt megdermed, megmerevedik. Állatokról vagy növényekről szólva am. a nagy hideg miatt éltető nedveik, s egyéb életszerveik megmerevedvén élni megszünnek; a híg testekre vonatkozólag am. keménynyé lesz, megjegeczesedik. A szesztelen nedvek előbb megfagynak mint a szeszesek. A híg sár keményen megfagyott. A hófergetegben, és csikorgó hidegben utazók közől sokan megfagytak. Néha a testnek csak egyes részeire vonatkozik. Megfagyott a keze, lába, füle. A fák levelei, a növények gyönge szárai megfagytak. Ez értelemben a meg fölváltható el igekötővel. Elfagyott a lábának kis ujja. Különösen a növényekről használtatik. Elfagytak a fák virágai, a vetések. V. ö. FAGY.

*MEGFAGYÁS
(meg-fagyás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami megfagy. Megfagyás ellen jó melegen öltözködni. A szőlőtőkéket, gyöngébb növényeket megfagyás ellen ganajjal befödni. V. ö. MEGFAGY.

*MEGFAGYASZT
(meg-fagyaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami megfagy. A csikorgó hidegben künn hagyott borjukat megfagyasztani. A kemény tél megfagyasztja a vizeket. Átv. ért. l. MEGFAGYLAL, V. ö. FAGYASZT.

*MEGFAGYASZTAL
(meg-fagyasztal) ösz. áth. Inkább átv. értelemben használtatik. l. MEGFAGYLAL.

*MEGFAGYLAL
(meg-fagylal) ösz. áth. Fagyossá tesz, eszközli, fokozza, hogy megfagyjon valami, tulajdon és átv. ért.
"Mit nem tudna megfagylalni
Az ő szíve hidege." Kisfaludy S.

*MEGFAGGYÚZ
(meg-faggyúz) ösz. áth. Fagygyúval megken. Megfaggyúzni a kötelet, hogy sikos legyen. Megfaggyúzni a sebes orrot.

*MEGFÁJDÚL
(meg-fájdúl) ösz. önh. l. MEGFÁJÚL.

*MEGFÁJÍT v. ~FÁJIT
(meg-fájít) ösz. áth. Fájóvá tesz. A sok borivás megfájítja a főt és gyomrot.

*MEGFÁJÚL v. ~FÁJUL
(meg-fájúl) ösz. önh. Fájóvá lesz, fájni kezd. Fejem hirtelen megfájult. Időváltozáskor megfájulnak a köszvényes tagok. V. ö. FÁJ.

*MEGFAKAD
(meg-fakad) ösz. önh. 1) Levegőtől vagy nedvtől felfújt, felpuffadt, feldagadt testen nyilás támad. Máskép: felfakad, szétfakad, s ami kimegy, kifoly belőle, arról az mondjuk: kifakad. Megfakad az érett kelés. 2) Átv. ért. valamely erős indulat által belseje mi tegy fefuvódik, s kinyomúl belőle a lélek. Csaknem megfakad mérgében. Nevettében majd megfakadt. Nem bánom én, ha megfakadsz is bele. Máskép: megpukkad. V. ö. FAKAD.

*MEGFAKASZT
(meg-fakaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megfakadjon. Megfakasztani a kelést, genyes daganatot. Megfakasztani a tojást, szilvát. Gr. Eszterházy Miklós nádornál: megfakasztván egymásnak epéjeket, átv. értelemben, azaz felingerelvén egymás indulatát. V. ö. FAKASZT.

*MEGFAKGAT
(meg-fakgat) ösz. áth. Szoros ért. kézzel nyomogatva megszorongat. Megfakgatni a czitromot, hogy a leve kifolyjon. Megfakgatni a felfútt hólyagot, s a benne levő levegőt kinyomni. Megfakgatni a genyes daganatot. Átv. ért. valakit megkinoz, különösen erős kérdőre vesz, keményen vallat, minden oldalról sürget. A bűnvizsgáló biró megfakgatja a vádlottat. Oskolai próbatétben megfakgatni a tanulót. V. ö. FAKGAT.

*MEGFAKÚL
(meg-fakúl) ösz. önh. Egészen fakóvá leszen.

*MEGFANOSODIK
(meg-fanosodik) ösz. k. Fan, azaz a szeméremrészén szőr növekedik. V. ö. FAN.

*MEGFARACSKÁL
(meg-faracskál) ösz. áth. l. MEGFARAGCSÁL.

*MEGFÁRAD
(meg-fárad) ösz. önh. Erejének fogytáig vagy ellankadásig fárad. Máskép: elfárad.

*MEGFARAG
(meg-farag) ösz. áth. Valamit faragva megcsinál, elkészít. Megfaragni az írótollakat. Megfaragni az éknek való szeget. Megfaragni az épületköveket. V. ö. FARAG.

*MEGFARAGCSÁL
(meg-faragcsál) ösz. gyak. áth. Többszörös, és apró metszésekkel megkészít, vagy megrovátkol, kiczifráz valamit. Megfaragcsálni a fogpiszkálónak való fácskát. V. ö. FARAGCSÁL.

*MEGFÁRASZT
(meg-fáraszt) ösz. áth. Valakit v. valamit erejének fogytáig, vagy ellankadásig fáraszt. Kettőztetett lépéssel megfárasztani a seregeket. Erős hajtással megfárasztani a lovakat. Máskép: elfáraszt, kifáraszt. V. ö. FÁRASZT.

*MEGFARCZINÁL
(meg-farczinál). l. MEGFARTAT.

*MEGFÁRÍT
(meg-fárít) ösz. áth. l. MEGFÁRASZT.

*MEGFARMATRINGOZ
(meg-farmatringoz) ösz. áth. Hadi törvényszék itéleténél fogva farmatringgal megver, megbüntet. Régente a huszárokat vesszőzés helyett megfarmatringozták. V. ö. FARMATRING.

*MEGFARTAT
(meg-fartat) ösz. áth. Tulajd. ért. a barmot ütés verés által majd ide majd oda farolni kényszeríti. A lócsiszárok meg szokták fartatni a vásárra kiállított lovakat. Átv. ért. és népies kifejezéssel am. valakít szoros kérdőre vesz, fogárd módon vallat, szigorú vizsgálat által megforgat. Megfartatni a törvényszék elé idézett bűntettest. Megfartatni valamely tanulmányból a növendéket. Alsó népies irásmódba való kifejezés. Máskép: megfirtat. V. ö. FARTAT.

*MEGFARTOL
(meg-fartol) ösz. önh. Mondják a marháról, midőn farával félre vagy oldalt fordúl (bevégzetten).

*MEGFARTOLTAT
(meg-fartoltat) ösz. miv. Eszközli, hogy a marha megfartoljon.

*MEGFÁSÍT
(meg-fásít) ösz. áth. Megtompít, vagyis oly érzéketlenné tesz valakit, mint a fa. A szüntelen szenvedés megfásította. Mondják képes kifejezéssel a szívről, kedélyről is. Máskép: elfásít.

*MEGFÁSODIK
(meg-fásodik) ösz. k. 1) Mondják bizonyos gyökerekről, melyeknek húsai megszálkásodnak. Megfásodik a karaláb, retek, fanos répa. 2) Átv. ért. Érzékei megtompulnak, elvesztik fogékonyságukat, mint a fa. Máskép: megfásul. V. ö. FÁS.

*MEGFÁSÚL
(meg-fásúl) ösz. önh. l. MEGFÁSODIK.

*MEGFATTYAZ
(meg-fattyaz) ösz. áth. A növénynek buján sarjadzó hajtásait levágja, kitépi. Megfattyazni a törökbuzát, a szőlővenyigét. V. ö. FATTYU, FATTYAZ.

*MEGFATTYAZIK
(meg-fattyazik) ösz. k. Oly nőszemélyről mondják, ki törvénytelen magzatot szűl. Hajadon korában kétszer is megfattyazott. V. ö. FATYTYAZIK.

*MEGFÁZÁS
(meg-fázás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely állatnak belső melegségét a külső hideg fölülmulja. Megfázás ellen jó betakaródzni. Rokon értelmü hozzá a meghűlés, mely azonban a megfázásnak bizonyos fokát jelenti, s használtatik nem csak állatokról, hanem lelketlen testekről is. l. MEGHŰLÉS.

*MEGFÁZIK
(meg-fázik) ösz. k. A légnek hideg mérséklete nagyobb hatást gyakorol rája, hogysem azt saját állati melegsége által visszaverhetné. Innen van, hogy ugyanazon külső körülményekben egyik ember vagy állat megfázhatik, a másik pedig nem. Ez áll ugyanazon állati testnek egyes részeire nézve is. A fülek, ujjak előbb megfáznak, mint a karok.
"Hószin nyakad, gyönge vállad megfázik."
Népdal.
V. ö. FÁZIK és MEGHŰL.

*MEGFÁZÍT
(meg-fázít) ösz. áth. Okozza, hogy megfázzék valaki vagy valami. A csipős szél megfázítja a füleket.

*MEGFÁZÚL
(meg-fázúl) ösz. önh. l. MEGFÁZIK.

*MEGFĚCSCSENT
(meg-fěcscsent) ösz. áth. Fecscsenő nedvvel meghint, megönt valakit v. valamit. A sárban elrobogó szekér megfecscsenti a közellevőket. Fris vízzel megfecscsenteni a virágot. Seprés előtt megfecscsenteni az udvart. V. ö. FĚCSCSENT.

*MEGFĚCSKEND v. ~FECSKENDĚZ
(megfěcskend v. fecskenděz) ösz. gyak. áth. Bizonyos fecskendő eszközzel megöntöz, megnedvesít valamit. Megfecskendezni a tüzet. Vízi puskával megfecskendezni a marakodó ebeket. V. ö. FĚCSKEND, FECSKENDĚZ.

*MEGFED v. ~FĚD
(meg-fed v. ~fěd) ösz. áth. Szoros ért. valamely épületnek takaró tetőt, fedőléket csinál. Megfedni a házat cseréppel, náddal, zsúppal, a templomot rézzel, a tornyot bádoggal. Szélesb ért. akármiféle testnek, vagy térnek födelet készít. Megfedni a pipát, poharat. Megfedni az utazó szekeret. V. ö. FĚD.

*MEGFEDD
(meg-fedd) ösz. áth. Valakit megfenyít, megdorgál, megszid. Megfeddeni a kicsapongókat. Kemény szavakkal megfeddeni a szófogadatlan gyermeket. Fedd meg te tanejtványidat, (increpa discipulos tuos). Megfeddi e világot bűnről, (arguet mundum de peccato.) Münch. cod.). V. ö. FEDD.

*MEGFEDDÉS
(meg-feddés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg dorgálás, fenyítés, mely által megfeddenek valakit.

*MEGFEDÉS v. ~FĚDÉS
(meg-fedés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megfednek, továbbá, az ily cselekvés által létre hozott mű: A ház megfedésével foglalkodni. A templom megfedése sokba került. V. ö. FEDÉS.

*MEGFEGY
(meg-fegy) régies ösz. áth. Am. a ma szokottabb ,megfenyít'. V. ö. FEGY, (1).

*MEGFEGYELMEZ
(meg-fegyelmez) ösz. áth. Megfenyít, megbüntet. A Nádor-codexben "magát (büntől) megfegyelmezni" am. magát megtartóztatni.

*MEGFEGYÍT
(meg-fegyít) régies áth. Am. megfenyít.

*MEGFEHÉRĚDIK v. ~FEHÉRĚSZIK
(megfehérědik) ösz. k. Ami más szinü volt, fehérré változik által. A szürke ló vénségére megfehéredik. A szerecsen soha sem fehéredik meg. Néha am. szokott fehérségét visszakapja. A mocskos üngök mosásban megfehérednek. A nap barnította arcz ismét megfehéredik a szobában. V. ö. FEHÉR.

*MEGFEHÉRÍT v. ~FEHÉRIT
(meg-fehérít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami fehérre változzék. Mészszel, krétával megfehéríteni valamit. A vásznat folytonos öntözés és napon szárítás által megfehéríteni. A fekete fogakat bizonyos szerekkel megfehéríteni. Hajra, szőrre vonatkozólag am. megőszít. V. ö. FEHÉRÍT.

*MEGFEHÉRŰL v. ~FEHÉRÜL
(meg-fehérül) ösz. önh. l. MEGFEHÉRĚDIK.

*MEGFEJ
(meg-fej) ösz. áth. A nőállat emlőjében, tőgyében levő tejet kinyomja. Megfejni a teheneket, juhokat, kecskéket. Őtet is meglehet fejni egy tál korpánál. (Km.). Midőn viszonynév nélkül használtatik, am. a fejést teljesen bevégzi. Ha megfejtél, láss egyéb dolgod után. Az egyik bojtár már megfejett, a másik most fej. Átv. ért. megfejni valakit, am. erszényét jól meghúzni, pénzét kicsalni. Némely vendéglősök jól megfejik az utast.

*MEGFEJEL
(meg-fejel) ösz. áth. Mondják oly lábbeliről, melynek szára van, midőn elszakadt feje helyett újat varrnak vagy kötnek bele, vagy toldanak hozzá. Megfejelni a csizmát, sarut. Megfejelni a harisnyát. Megfejelni a köpüt, Szabó D. szerént am. a megtelt köpüt más üressel megtoldani. Átv. ért. midőn azt mondják valakiről, hogy jó volna őt megfejelni, am. vén fejét jó volna megfiatalítani, vagyis kár jó fejeért, hogy meg kell vénülnie.

*MEGFEJÉRĚDIK; MEGFEJÉRÍT
l. MEGFEHÉRĚDIK; MEGFEHÉRÍT.

*MEGFEJEZ
(meg-fejez) ösz. áth. Bizonyos műveknek, eszközöknek fejet csinál. Megfejezni a szeget, nyerget. Megfejezni az oszlopot. Csak oly tárgyakról használtatik, melyeknek tetővégét átv. értelemben fejnek mondjuk.

*MEGFEJT
(meg-fejt) ösz. áth. Szoros ért. elvont dolgokról, nevezetesen bonyolodott, homályos, szövevényes kérdések, események, rejtélyek, titkok stb. felől mondatik, midőn azokat valaki tisztára, világosságra deríti. Megfejteni a példabeszédet, rejtélyt. Megfejteni az álmokat. Megfejteni valamely nehéz, szövevényes kérdést. Megfejteni az elavult szókat. A régieknél eléfordúl, bont, el- vagy ,szétbont' értelemben. "Fehétek meg (fejtsétek meg) e templomot." "Törvényt fejtenem." Tátrosi cod. V. ö. FEJT.

*MEGFEJTĚGET
(meg-fejtěget) ösz. áth. Valamely bonyolodott szövevényes, rejtélyes dolgot résről részre, pontról pontra megfejt. V. ö. MEGFEJT.

*MEGFEJTÉS
(meg-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megfejtünk, továbbá azon észmű, mely ezen cselekvésnek eredménye. Némely rejtélyek megfejtésével vesződni. A hírlapban föltett rejtett szó megfejtését a jövő számban közleni.

*MEGFEJTHETETLEN, MEGFEJTHETLEN
(meg-fejthet[et]len) ösz. mn. A mit megfejteni nem lehet. Határozóként am. meg nem fejthető módon vagy állapotban, megfejthetetlenül.

*MEGFEJTHETŐ
(meg-fejthető) ösz. mn. Amit meg lehet fejteni. Ezen feladat nehezen megfejthető mást jelent, mint: nehezen fejthető meg; amott az erős hangsuly a meg igekötőn, emitt a nehezen igehatározón fekszik.

*MEGFEJTHETŐLEG
(meg-fejthetőleg) ösz. ih. megfejthető módon.

*MEGFEKÉLYĚSĚDIK
(meg-fekélyěsědik) ösz. k. Fekélyek lepik meg. Egész teste megfekélyesedett. V. ö. FEKÉLY.

*MEGFEKETĚDIK
(meg-feketědik) ösz. k. Feketévé leszen, fekete szint ölt. Haja megfehéredett, fogai pedig megfeketedtek.

*MEGFEKETÍT v. ~FEKETIT
(meg feketít) ösz. áth. Aminek más szine volt, feketévé teszi, olyanra festi. Kátránynyal szurokkal megfeketíteni a hajót. Festékkel megfeketíteni a vörös vagy ősz hajakat. V. ö. FEKETE.

*MEGFEKETŰL v. ~FEKETÜL
(meg-feketűl) ösz. önh. l. MEGFEKETĚDIK.

*MEGFÉKEZ
(meg-fékez) ösz. áth. Fékkel ellát; fékkel megköt, fejére féket vet. Átv. ért. megzaboláz, kicsapongásoktól elvon, megakadályoz: hatalma alá hajt vagy kerít.

*MEGFEKSZIK v. ~FEKÜSZIK
(meg-fekszik v. ~feküszik) ösz. k. 1) Mondjuk ruháról, midőn feszesen, szorosan a testhez illik, midőn bugyogósan vagy ránczosan nem áll. Megfekszik rajta a dolmány, nadrág. 2) Azon test, melyet valahová beszorítanak, betesznek, becsíptetnek, az illető helyet elfoglalja, azaz öszve nem zsugorodik, hanem egész terjedelmében fekve marad. Megfekszik a ládába rakott holmi. Megfekszik a kocsiban, mint a falusi biró. (Km.). 3) Tárgyesetes viszonynévvel megfekünni valamit, am. rajta vagy benne folytonosan fekve maradni. A nehéz étel megfekszi a gyomrot. Úgy megverték volt, hogy sokáig megfekütte az ágyat.

*MEGFELEDKĚZIK
(meg-feledkězik) ösz. k. Leható ragu viszonynévvel am. valamiről gondolkodni, gondoskodni megszün, valamit elmulaszt. Egészen megfeledkeztél rólunk. Emberi méltóságáról, rangjáról megfeledkezni, am. úgy cselekedni, mintha nem tudná, hogy ember, hogy rangbeli személy. Itt a meg fölcserélhető el igekötővel: elfeledkezik. V. ö. FELEDKĚZIK.

*MEGFELEGESÍT
(meg-felegesít) ösz. áth. A kapnikbányai szójárás szerént am. megfelez, megcsonkít valamely öszveget. (Lőrincz K.).

*MEGFELEJTKĚZIK
lásd: MEGFELEDKĚZIK.

*MEGFELEL
(meg-felel) ösz. önh. 1) A tett kérdésre határozottan vagy kielégítőleg válaszol. Az ellenvetésekre megfelelni. Az ellenfél ügyvédének megfelelni. 2) Átv. ért. olyan, amilyennek bizonyos körülményhez vagy kivánalomhoz mérve lennie kell. Általában tulajdonító ragu viszonynévvel használtatik, mely úgy áll a cselekvés irányában, mint a feladat a megfejtésre nézve. Megfelelni kötelességének, hivatásának. Megfelelni a köz várakozásnak, a reménynek.
"Itt ült velem legutolszor,
Engem általölelve,
S hű szerelme szerelmemnek
Teljesen megfelelve."
Csobáncz, Kisfaludy S.
Itt a kötelesség, hivatás, várakozás, remény, s egyik szív szerelme mintegy feladatként állanak. Néha am. nem fél, szembe száll, az ellenerőt visszatorolja. Oly erős, hogy háromnak is megfelel. Csak jőjjön, majd megfelelek neki. V. ö. FELEL.

*MEGFÉLELMIK
a régieknél betühelycserével gyakran eléjön ,megfélemlik' helyett. l. ezt.

*MEGFELELŐ
(meg-felelő) ösz. mn. Ami a reménynek, várakozásnak stb. megfelel. V. ö. MEGFELEL.

*MEGFELELŐLEG
(meg-felelőleg) ösz. ih. A reménynek, várakozásnak stb. megfelelő módon. V. ö. MEGFELEL.

*MEGFÉLEMIK
(meg-félemik) ösz. k. Félni kezd, félelem fogja el. "Igön megfélemének, és dicsérék Istent mondván: Bizony Isten fia vala ez." Nádor-codex 293. l. "Igen megfélemének ő orczájától." Bécsi cod. Judith IV.

*MEGFÉLEMÍT
(meg-félemít) ösz. áth. Megijeszt, eszközli vagy okozza, hogy valakit félelem fog el.

*MEGFÉLEMLIK
(meg-félemlik) ösz. k. Meglepi a félelem; félni kezd; megijed. A fenyegető hirre megfélemleni. A kisded hadsereg a nagy hadi erő láttára megfélemlett.
"Herczeg ottan megfélemlék,
Seregekkel gyülekezék."
Csáti Demeter.
V. ö. FÉLEMLIK.

*MEGFÉLEMLÍT
(meg-félemlít) l. MEGFÉLEMÍT.

*MEGFÉLÉNKÍT v. ~FÉLÉNKIT
(meg-félénkít) ösz. áth. Valakit félénkké tesz. A gyöngeség, erőtlenség öntudata megfélénkiti az embert. V. ö. FÉLÉNK.

*MEGFÉLÉNKŰL v. ~FÉLÉNKÜL
(meg-félénkűl) ösz. önh. Saját gyöngeségének, erőtlenségének öntudata, s az ellenerő, vagy veszély megismerése miatt félénkké lesz. V. ö. FÉLÉNK.

*MEGFELEZ
(meg-felez) ösz. áth. Felét veszi vagy osztja valaminek, általán megfogyaszt vagy csonkít valamit.
"Megfelezéd tennap királyi személyed;
Boldogtalan! ebből nagy leszen a kár még;
Hús, vér az öcsédé: te maradsz az árnyék."
Buda halála (Arany J.-tól).

*MEGFEN
(meg-fen) ösz. áth. Valamit fenve megélesít, megfényesít, megtisztít. Aczéllal megfenni a kést, kővel a kaszát. Megfenni a borotvát. V. ö. FEN.

*MEGFENEKEL
(meg-fenekel) ösz. áth. Bizonyos edényeket fenékkel ellát. Megfenekelni a hordót, sajtárt, csöbröt, vedret. Átv. tréfás ért. valakit megfenekelni, am. alfelét megverni.

*MEGFENEKELÉS
(meg-fenekelés) ösz.fn. Cselekvés, midőn valamit vagy átv. tréfás ért. valakit megfenekelnek.

*MEGFENEKLÉS
(meg-feneklés) ösz. fn. Állapot, midőn valami megfeneklik.

*MEGFENEKLIK
(meg-feneklik) ösz. k. Szoros ért, a vízi jármü feneket érve, vagy fenekénél fogva megsülyed, megakad. Csekély vízben megfeneklik a hajó. Mondják szekérről is, midőn tengelye a sárt érvén tovább nem mozdulhat.

*MEGFENYĚGET
(meg-fenyěget) ösz. gyak. áth. Valakit fenyegetve megint, megijeszt. Szóval megfenyegetni valakit. A távollevőt kézzel vagy bottal megfenyegetni. V. ö. FENYĚGET.

*MEGFÉNYĚSĚDIK
(meg-fényěsědik) ösz. k. Fényessé alakúl által. Csiszolásban megfényesedik a vas. V. ö. FÉNYĚS.

*MEGFÉNYĚSÍT v. ~FÉNYĚSIT
(meg-fényěsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami fényessé alakuljon.Köszörűkövön megfényesíteni a vaseszközöket. A régieknél átv. ért. "Fényeséh meg (fényesíjj v. fényesíts meg) engemet tenennálad." "En tégedet megfényesejtettelek" (Ego te clarificavi. Tatrosi codex). V. ö. FÉNYĚS.

*MEGFÉNYĚSŰL v. ~FÉNYESÜL
(meg-fényesül) ösz. önh. l. MEGFÉNYĚSĚDIK.

*MEGFENYÍT
(meg-fenyít) ösz. áth. Elkövetett büneért megbüntet, meglakoltat valakit. Megfenyíteni a tolvajokat. Néha szelidebb ért. am. megfedd, fenyegetve megijeszt. A csintalan fiúkat megfenyíteni.

*MEGFÉNYÍT
(meg-fényít) l. MEGFÉNYESÍT.

*MEGFÉNYMÁZOL
(meg-fény-mázol) ösz. áth. Fénymázzal megken, megtisztít valamit. Megfénymázolni a csizmát, sarut. V. ö. FÉNYMÁZ.

*MEGFÉR
(meg-fér) ösz. önh. 1) Bizonyos térben elegendő helye van. E kis szobában három ágy meg nem fér. Oly nagy aklot épített, melyben ezer juh megfér.
"Együgyű eleink egy tálhoz ültenek
Asztalnál, egy házban együtt megfértenek."
B. Orczy Lőrincz.
A megfér és belefér között azon különbség látszik lenni, hogy az első nem tölti be egészen a helyet, s némi üres tért hagy; ellenben a másik az egész hely betöltésére vonatkozik, pl. valamely szobába beleférhet harmincz ember, de meg nem férnek (szabadon nem foroghatnak) benne. 2) Valakivel megférni, am. bizonyos helyen lakva, vagy viszonyban élve megegyezni, egymásnak terhére nem lenni. Veszekedő társsal nehéz egy szobában vagy házban megférni. Nehezen fér meg egy szemeten két kakas. (Km.) Két dudás egy csárdában meg nem fér. (Km.).
"Hidd el, két boldog szerelmes
Kis kunyhóban is megfér."
Szemere Pál.
Néha a meg fölcserélhető el-vel. pl. Kis helyen sok ember elfér. V. ö. FÉR.

*MEGFÉRCZEL
(meg-férczel) ösz. áth. Férczelve öszvebakgat.

*MEGFÉRGESĚDIK
(meg-férgesědik) ösz. k. A férgek meglepik; férgekkel megtelik. A vén sajt megférgesedik. A fejről mondva am. megtetvesedik. V. ö. FÉRGĚS.

*MEGFERTEZ v. ~FERTÉZ
(meg-fertez) l. MEGFĚRTŐZ.

*MEGFĚRTŐZ
(meg-fěrtőz) ösz. áth. Szoros ért. sárral, iszappal bemocskít. Szélesb. ért. undok, tisztátalan nedvvel becsunyít; erkölcsi ért. megszeplősít. V. ö. FĚRTŐ, FĚRTŐZ.

*MEGFĚRTŐZIK
(meg-fěrtőzik) ösz. k. Fertőzött állapotba jut. "Nem förtőzik meg a test, ha az akarat rejája nem enged." Debreczeni Legendáskönyv. (Toldy F. kiadása. 23. l.).

*MEGFĚRTŐZTET
(meg-fěrtőztet) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami megfertőzzék, vagyis sártól, iszaptól, mocsoktól undokká legyen. Átv. ért. am. megtisztátalanít, megszentségtelenít. "És ők nem menének be a tanácsházba (v. törvényházba) hogy meg ne fertőztessenek (v. fertéztetnének; ne contaminarentur, Tatrosi cod. Káldy. Károlyi). Továbbá am. megszeplősít. Különösen: magát megfertőztetni, am. nemi magvát természet elleni módon elhajtani. V. ö. FERTŐZTET.

*MEGFESEL
(meg-fesel) ösz. önh. Székely tájszólás szerént am. valakitől vagy valamitől megszabadúl, megmenekedik, megvál. V. ö. FESEL.

*MEGFESLETIK v. ~FESLETTETIK vagy ~FESELTETIK
(meg-fesletik) régies ösz. külsz. Megrontatik, megbontatik; megbontakozik vagy bomladozik. "Ne feseltessék meg Mojzesnek törvénye." "Nem feslethetik meg az irás." Tatrosi codex. "En uram, te látásodban megfesletének en ízim" (dissolutae sunt compages meae). "És kövek megfeslettetének" (petrae dissolutae sunt. Bécsi cod.).

*MEGFEST
(meg-fest) ösz. áth. Festékkel bizonyos színt ad valaminek. A vásznat kékre, tarkára megfesteni. Megfesteni az arczot, ajakat, hajat, szemöldököt. Mondják a nap sugarairól is, midőn valamely testnek bizonyos szint adnak. Arczát megfestette a nap, t. i. (barnára) V. ö. FEST

*MEGFÉSŰL
(meg-fésűl) ösz. áth. Fésüvel megtisztít, megsimít, elrendez holmi haj- szőr- gyapjuféle testeket, s illetőleg a hajas, szőrös, gyapjas állatokat. Megfésülni a baglyas hajat. Megfésülni a ló serényét, s kutya szőrét. A borzas gyereket megfésülni.
"Fodor hajatokat meg ne fésüljétek."
Feddő ének a XVI-dik száz.
Átv. népies kifejezéssel megfésülni valakit, am. haját jól megtépni, megczibálni, ránczigálni.

*MEGFÉSÜLÉS
(meg-fésülés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg tisztázás, rendezés, midőn megfésülnek valamit.

*MEGFÉSÜLKÖDIK
(meg-fésülködik) ösz. k. Megfésüli magát, haját fésüvel rendbe szedi. Reggel megmosdani, és megfésülködni. V. ö. FÉSŰL.

*MEGFESZÍT
(meg-feszít) ösz. áth. Valamely rugalmas testet megnyújt, egyszersmind megmerevít, s mozdulatlanná tesz. Megfeszíteni a húrt, kötelet. Megfeszíteni a lábat, kart. Az öklelődző bikák megfeszítik nyakaikat. Megfeszíteni a szűk ruhát. Különösen am. valakit keresztre húz és fölszegez. Krisztus urunkat megfeszítették a zsidók. Átv. ért. valamit végsőségig erőtet, túlcsigáz. V. ö. FESZÍT.

*MEGFÉSZKEL
(meg-fészkel) ösz. önh. Viszszaható névmással, am. valahol maradandó lakhelyet csinál magának, hol, mint madár a fészkében, megtelepedik. Különösen mondják jövevény, vagy csavargó, vándorló, utált emberről, midőn mintegy tolakodva, mások tetszése ellen, befúrja magát valahová. Bizonyos emberek egészen megfészkelték magukat városunkban.

*MEGFESZŰL
(meg-feszűl) ösz. önh. Valamely rugalmas, nyulékony test kitágulva, kinyúlva megmerevűl. Testén megfeszül a szűk ruha. A csigázott húr, kötél megfeszűl. Átv. ért. tulságosan erőködik. Megfeszűl az ész. Ha megfeszűlsz előttem, sem adok. (Km.). V. ö. FESZŰL.

*MEGFIADZIK
(meg-fiadzik) ösz. k. Általánosságban szólva mondják négylábu apróbb nőstény állatról, mely, midőn megszaporodik, rendszerént egynél többet szokott szülni, és az egész szülésen már általesett. "A róka is ugyanazon fa alatt megfiazék" Pesti Gábor meséi. Átv. ért. mondják más testről is, midőn kisarjadzik, s kicsinben hasonló mása képződik, pl. megfiadzott az orra, am. nagy bibircsó nőtt rajta. Medfiadzik az uborka, káposzta, midőn oldalán csomós buborodás támad. V. ö. FI, FIADZIK.

*MEGFIGYEL
(meg-figyel) ösz. áth. Figyelve megismer, megtud, megészlel valamit.

*MEGFIRTAT, MEGFIRTONGAT
(meg-firtat v. ~firtongat) l. MEGFORTAT, 2).

*MEGFITÚL
(meg-fitúl) ösz. önh. Fitossá leszen (bevégzetten). V. ö. FITÚL.

*MEGFIZET
(meg-fizet) ösz. áth. Szoros ért. bizonyos tartozást pénzben megad, illetőleg visszatérít. Megfizetni az adót, a házbért, a kölcsönt. Fizesd meg, amivel tartozol. Fizesd meg a kárt. Szélesb átv. ért. valamiért jót vagy roszat viszonoz, mely esetben a viszonzás jutalom vagy büntetés gyanánt vétetik. Isten fizesse meg, ami jót tettetek velem. Majd megfizetem én ezt neked. Néha tárgyesetes viszonynév nélkül am. lakol valamiért. Ifjusági bűneiért vénségében fizetett meg. V. ö. FIZET.

*MEGFODORÍT v. ~FODORIT
(meg-fodorít) ösz. áth. Úgy megcsavar, megteker valamit, hogy fodros legyen. Megfodorítani a hajfürtöket. V. ö. FODOR.

*MEGFODROSÍT
(meg-fodrosít) ösz. áth. Fodrossá teszen.

*MEGFODROZ
(meg-fodroz) ösz. áth. Fodorral ellát, felkészít.

*MEGFOG
(meg-fog) ösz. áth. 1) Állatról szólva valamit kezébe, körme közé, szájába, stb. vesz, és megtart. Két kézzel megfogni a kötelet. A madár körmeivel megfogja az ágat, midőn rászáll. A rák megfogja ollóival a pondrós ágacskát. Nesze semmi, fogd meg jól. Fogd meg a hanyatlót, hogy el ne essék. 2) Fogva megragad, hatalmába kerít. Az agár megfogta a nyulat, a macska az egeret, a sas a galambot. A rendőrök megfogják a tolvajt. A szökevényeket megfogták.
"Mert ő megfogaték, és alá viteték."
Tinódi.
"Ezer tört és gyilkot vetett,
Hogy megfogja madarát."
Kisfaludy S.
3) Mondják ragadós, tapadó testekről, midőn más testhez odatapadnak. A füst megfogja a falakat. A szurok, enye megfogja a kezeket. Az olajos festék jobban megfogja a fát, mint az olajatlan. 4) Átv. ért. valamit észszel fölér, és belát. Megfogni a mondottakat. Az elvont tárgyakat nehezebb megfogni, mint a tapasztalatiakat. Meg nem foghatom az okát. 5) Megfog valakit az átok, am. beteljesedik rajta.
"Átok fogta meg a magyart,
Hogy az soha együtt nem tart."
Népdal.
"Fogjon is meg az én átkom,
Igaz szűbéli bánatom."
Székely népdal.
Megfog valakit a szerelem, am. hatalmába kerít.
"Három esztendővel tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed meg nem fogott volna."
Népdal. (Erdélyi J. gyüjt)
6) A régieknél jelenti azt is; amit az egyszerü ,fog' ige t. i. kezd. "Ki készeritte tégödet megfogni (megv. elkezdeni) ammit el nem tekélhetsz" (tökélhetsz, azaz végezhetsz). Nádor codex. 555. l. V. ö. FOG ige.

*MEGFOGAD
(meg-fogad) ösz. áth. 1) Valakivel szerződik, hogy bizonyos bérért némi szolgálatot tegyen neki. Megfogadni az aratásra ajánlkozó napszámosokat. Év kiteltével a cselédet ujra megfogadni. Előbb megpróbálom, ha jó dolgos-e, azután fogadom meg. 2) Felteszi magában, vagy megigéri, hogy valamit elkövet, vagy el nem követ. Megfogadta, hogy bizonyos napokon bőjtölni fog. Megfogadta, hogy soha sem megyen lopni. Fogadd meg, hogy eljösz. Becsületére megfogadta, hogy a rendelt napon lefizeti tartozását. 3) Megfogadni a jó szót, tanácsot am. a szerént tenni. V. ö. FOGAD.

*MEGFOGANIK
MEGFOGANODIK. (meg-foganik v. ~foganodik) l. MEGFOGANSZIK.

*MEGFOGANOSZIK v. ~FOGANSZIK
(meg-foganoszik v. ~foganszik) ösz. k. 1) Az állati nemző mag élővé lesz, t. i. a nő méhében. 2) A növények magva, vagy tenyésztő ága, sarja stb. életnek indúl azaz csirázik, gyökeret ver, s további fejlődésének mintegy alapját megkezdi.

*MEGFOGANTYÚZ
(meg-fogantyúz) ösz, áth. Fogantyúval ellát.

*MEGFOGÁS
(meg-fogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit megfog, ezen igének minden jelentésében: különösebben annyi is mint fogalom.

*MEGFOGASOL
(meg-fogasol) ösz. áth. Fogassal, azaz boronával megroncsolja, pl. a gyepes vagy göröncsös földet. Megfogasolni a kendert, am. meggerebenelni (Szabó D.).

*MEGFOGAT (1)
(meg-fogat) ösz. miv. Eszközli, hogy valami vagy valaki valamit megfogjon. V. ö. MEGFOG.

*MEGFOGAT (2)
(meg-fogat) ösz. fn. l. FOGALOM.

*MEGFOGAZ
(meg-fogaz) ösz. áth. Fogakkal fölszerel, ellát. Mondják oly testekről vagy eszközökről, melyeknek átvitt értelmü fogaik vannak. Megfogazni a malomkereket, a villát, a fésüt. Megfogazni a boronát, gerebent. Néha am. megcsípkéz, azaz valaminek széleit úgy kimetéli, mintha kiálló fogai volnának.

*MEGFOGHATATLAN v. ~FOGHATLAM
(meg-foghat[at]lan) ösz. áth. Átv. ért. amit észszel fölérni, minek okát megérteni nem lehet; mi az ész határain túl fekszik. Megfoghatatlan vallási titkok. Néha mint nagyító jelző használtatik oly dolgokról, melyek a maguk nemében szokatlanok, a többi rokon nemüekkel nem látszanak öszvefüggeni, melyek némi ellenkezést foglalnak magukban. Megfoghatatlan gyorsaságu távirda. Ezen ember jelen magaviselete a régihez képest megfoghatatlan. Határozóként am. meg nem foghatólag, megfoghatatlanul.

*MEGFOGHATATLANSÁG v. ~FOGHATLANSÁG
(meg-foghat[at]lanság) ösz. fn. Valaminek oly viszonylagos tulajdonsága, melynél fogva azt határozott észszel fölérni lehetetlen. V. ö. MEGFOGHATATLAN.

*MEGFOGHATÓ
(meg-fogható) ösz. mn. Átv. ért. amit észszel megfogni lehet, ami magában világos. Az könnyen megfogható dolog.

*MEGFOGHATÓLAG
(meg-foghatólag) ösz. ih. Oly értelmesen, oly világosan, hogy észszel fölérni és általlátni lehessen. A tantárgyakat megfoghatólag eléadni. Ez megfoghatólag volt mondva.

*MEGFOGÓDZIK
(meg-fogódzik) ösz. belsz. 1) Más testet megfog, s attól viszonyosan mintegy fogva fentartja magát. A meredek hegyen mászkáló meg megfogódzik a bokrokba. A patakon átgázoló fiúk megfogódzanak. Fogódzzál meg az ágba, hogy le ne essél a fáról. A macska megfogódzik hegyes körmeivel. 2) Valamibe bele akad, és fogva marad. A kis madár megfogódzott a tőrben, a légy a pókhálóban. V. ö. FOGÓDZIK.

*MEGFOGZIK
(meg-fogzik) ösz. k. Mondjuk kisdedről, midőn első fogai kinőnek. A kis fiam már megfogzott.

*MEGFOGY
(meg-fogy) ösz. önh. Nagysága, sokasága, száma megkevesedik, kisebbé lesz. Rokon értelmü vele az elfogy. Különösen am. az állati test megsoványodik. Miólta nem láttalak, igen megfogyál. Betegségben megfogyni. V. ö. FOGY.

*MEGFOGYASZT
(meg-fogyaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy megfogyjon valami. A háboru megfogyasztotta az élelemszereket. 2) Megsoványít. A tartós begtegség megfogyasztotta szegényt. V. ö. FOGYASZT.

*MEGFOGYATKOZIK
(meg-fogyatkozik) ösz. k. Folytonosan fogyva megkevesbedik, megkisebbedik. Sok viszontagság miatt testi lelki ereje vagy erejében megfogyatkozott. Pesti Gábornál ,erejétől', ami ma szokatlan. "Hogy meg ne fogyatkozjék te hütöd" (ut non deficiat fides tua. Tatrosi codex). "Házam semmibe tenéköd meg nem fogyatkozik." Nádor-codex. 379. l. "Hogy hivatalunknak és országnak végezésének meg ne fogyatkozzunk." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levele 1627-ből). V. ö. FOGYATKOZIK.

*MEGFOJT
(meg-fojt) ösz. áth. Szoros ért. Az állat életét az által veszi el, hogy lélekzetét akadályozza, s egészen elzárja. Torkon szorítva, száját betömve megfojtani valakit. A sürü füst, a szájba ömlő víz megfojtja az embert. V. ö. FOJT.

*MEGFOJTÁS
(meg-fojtás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erőszaktétel, midőn embert vagy más élő állatot megfojtanak.

*MEGFÓKODIK
(meg-fókodik) ösz. k. Öszve van húzva a megfualkodik v. fuvalkodik igéből, s am. a szélnek folytonos fuvása által megszárad, megszikkad. Különösebben ,fuvalkodik' a székelyeknél divatos. Míg a föld szinte egy kicsit nem fuvalkodik, haszontalan a szántás; ez itt már tisztességesen megfuvalkodott. (Kriza J.).

*MEGFOLD
(meg-fold) ösz. áth. Egy foltot felvarrva megtold valamit. V. ö. MEGFOLTOZ.

*MEGFOLTOZ
(meg-foltoz) ösz. áth. 1) Egy vagy több foltot varrva, vetve, megjavít, megigazít valamely rongyos ruhaneműt. Megfoltozni az ócska nadrágot, csizmát, üngöt, lepedőt. 2) Szélesb ért. valaminek romlott részeit kijavítja, hézagait betölti. Megfoltozni a háztetőt, a falakat. Megfoltozni dróttal a repedt fazekakat. A kazánt megfoltozza a rézmives. V. ö. FOLT.

*MEGFOLTOZGAT
(meg-foltozgat) ösz. gyak. áth. Több likat, hézagot, repedést stb. foltokkal becsinál. Megfoltozgatni a könyökökön és hónak alatt kiszakadozott üngöt. Megfoltozgatni a golyók által meglikgatott bástyafalakat. Megfoltozgatni a hajót.

*MEGFOLYATIK
(meg-folyatik) ösz. k. Mondják tehénről, midőn a bikával párosodik. Máskép: Megüzekedik, megfutos. A kancza megsárlik, az eme disznó meggörög v. megzúg stb. Használtatik ik nélkül is: megfolyat.

*MEGFON
(meg-fon) ösz. fn. Bizonyos menynyiségü kendert, lent, selymet, gyapjút stb. fonallá alakít. Naponként egy font szöszt megfonni. Ezen gép egy óra alatt több font selymet megfon. V. ö. FON.

*MEGFONNYAD
(meg-fonnyad) ösz. önh. Tulajd. ért. a növénynek levelei, a virágnak szirmai, a szükséges nedvek hiánya miatt megzsugorodnak, s úgy öszvetekerődnek, mintha fonallá sodortatnának.
Megfonnyadtak a levelek. Szélesb ért. a növényi és állati testek bizonyos belső betegség következtében, s leginkább a nedvek hiánya, vagy megromlása miatt megránczosodnak. Arczán, kezén, megfonnyadt a bőr. A kivágott vagy kitörött fának ágai megfonnyadnak. V. ö. FONNYAD.

*MEGFONNYASZT
(meg-fonnyaszt), ösz. áth. Eszközli, hogy a növényi vagy állati test részei megfonnyadnak. A forró nap megfonnyasztja a fák leveleit. A növényt megfonnyasztják a tövén rágódó férgek. V. ö. MEGFONNYAD.

*MEGFONTOL
(meg-fontol) ösz. áth. 1) Szoros tulajd. ért. valaminek sulyát fontszámra meghatározza. Megfontolni a katonák kenyerét. A minek sulya mázsával fölér, azt megmázsálják. A fontnál kevesebbet meglatolják. 2) Átv. ért. valamit jól meggondol, vagyis a mellette és ellene szóló okokat mintegy mérőserpenyőbe veti, hogy kitünjék, melyik oldalon van az igazság, vagy a kétes teendők közől melyiket tanácsos követni. Ha a dolgot jól megfontolom, neked van igazad. Fontold meg előbb, amit tenni akarsz.
"Szállj szivedbe, sirasd meg
Bűneidet, s fontold meg,
Hogy az Isten fia volt,
Aki érted így megholt."
Böjti ének, Faluditól.

*MEGFONTOLÁS
(meg-fontolás) ösz. fn. 1) Cselekvés; mely által valaminek sulyát font számra meghatározzuk. 2) Átv. ért. a kétes dolog mellett és ellene szóló okok meghányása, meggondolása, és az erre épített elhatározás. Ez érdekes dolog, megfontolást kiván. Szoros megfontolás után cselekedni valamit.

*MEGFONTOLATLAN
(meg-fontolatlan) ösz. mn. Ami meg nincs jól fontolva. Ez megfontolatlan beszéd vagy tett vala tőled. Határozóként am. megfontolás nélkül, megfontolatlanul.

*MEGFORDÍT v. ~FORDIT
(meg-fordít) ösz. áth. 1) Valamely testet úgy mozdít meg, hogy kerülete vagy oldalai más irányban álljanak, mint előbb. Megfordítani valamit jobbról balra, elülről hátra, alulról fölfelé, és viszont. Megfordítani a köpenyt. Általán, amit ki- vagy be-, föl- vagy le- vagy vissza- vagy elfordítunk, arról mind mondhatni, hogy meg van fordítva. Megfordítani a szekeret (vissza) Megfordítani a párnát (fölét lefelé). 2) Szorosb ért. valamely testet saját tengelye körül mozgatva más irányu állásba vagy fekvésbe helyez. Megfordítani a kereket, hordót. 3) Valamely szövetet úgy fordít, hogy szine befelé fonákja pedig kifelé legyen. Ez értelemben a viselt ruha szövetéről használtatik. 4) Átv. ért. valamely dolgot más, vagy épen ellenkező oldalról vesz. Megfordítani az okoskodást. V. ö. FORDÍT.

*MEGFORDÚL v. ~FORDUL
(meg-fordúl) ösz. önh. Úgy mozdúl, hogy előbbi helyzetéhez képest más, vagy épen ellenkező irányt foglal el. A rézkakas megfordúl, midőn a szél változik. A paripa megfordúl, amint a száját jobbra vagy balra húzzák. Megfordúl az ember a sarkán, vagy midőn egyik oldalról másikra fekszik stb.
"Erdők, mezők felvidulnak,
Csillagzatok megfordulnak."
Kisfaludy S.
"Megfordult a játék, több a vak a hatnál."
Faludi.
Időre alkalmazva am. megváltozik. Megfordúl az idő. V. ö. FORDÚL.

*MEGFORGAT
(meg-forgat) ösz. gyak. áth. Gyakran, ismételve megfordít valamit. Megforgatni a csigát. A víz megforgatja a malomkereket. Lábbal megforgatni a rokkát, korongot. A leányt megforgatni a tánczban. Szántók nyelvén: megforgatni a földet, am. másodszor megszántani, máskép: megkeverni. A nyomtatóknál, és cséplőknél am. a lóval lejárt, vagy cséplővel megvert gabonát más oldalra fordítja. Átv. ért. meghajszol, megkerget, megfartat, megzavar, embert vagy más állatokat.

*MEGFORGÓSODIK
(meg-forgósodik) ösz. k. Mondják szarvasmarháról, midőn forgócsontja kificzamodik.

*MEGFORR
(meg-forr) ösz. önh. Kellőleg, elégségig forr; megfő. Ha megforrott a must, csipős íze van. Szűrd le a levest, miután megforrott. V. ö. FORR.

*MEGFORRAL
(meg-forral) ösz. áth. Valamit forrásig melegít, vagyis tüz által eszközli, hogy forrjon. Megforralni a vizet, zsírt. V. ö. FORRAL.

*MEGFORRAN
(meg-forran) ösz. önh. Forrni kezd.

*MEGFORRÁZ
(meg-forráz) ösz. áth. Forró nedvvel megönt, megpörgöl megéget valamit. Megforrázni a nyers fonalat. Megforrázni a leölt baromfiat, disznót, hogy hamarabb kopasztani lehessen. A vigyáztalan szakács megforrázta a kezét. V. ö. FORRÁZ.

*MEGFOSZT
(meg-foszt) ösz. áth. 1) Valaminek héját, haját, szőrét, burkát stb. letépi, lehúzza, s mintegy csupaszszá, meztelenné teszi. Megfosztani a kukoriczát. Megfosztani az ágyba való tollakat. 2) Valakiről erőszakkal lehúzza a ruhát, s elveszi mindenét. Az utonállók anyaszült meztelenre megfosztották őt. V. ö. FOSZT.

*MEGFŐ
(meg-fő) ösz. önh. l. MEGFŐL.

*MEGFÖCSCSENT
(meg-föcscsent) ösz. áth. l. MEGFĚCSCSENT.

*MEGFÖCSKEND
l. MEGFĚCSKEND.

*MEGFŐL
(meg-fől) ösz. önh. Kellőleg, elégségig föl. Ha megfől a hús, fel kell adni. V. ö. FÖL.

*MEGFÖVENYEZ
(meg-fövenyez) ösz. áth. Fövenynyel meghint, meghord. Az árvíz megfövenyezte a réteket. Az iszapos utakat megfövenyezni. V. ö. FÖVENY.

*MEGFŐZ
(meg-főz) ösz. áth. Kellőleg, elegendő mértékig főz valamit. Megfőzni a húst. Némely kútvízben nehéz megfőzni a babot, borsót. Átv. ért. mondják gyomorról is, s am. a bevett eledelt kellőleg megemészti. A jó egészséges gyomor megfőzi a kemény eledelt is. V. ö. FŐZ.

*MEGFRICSKÁZ
(meg-fricskáz) ösz. áth. Úgy nevezett fricskával valakinek orrát megpeczkeli. A hetvenkedő gyávát megfricskázni. V. ö. FRICSKA.

*MEGFRISÍT v. ~FRISIT
(meg-frisít) ösz. áth. 1) A lanyha, tunya embert, vagy más állatot bizonyos szerek által élénkké, mozgékonynyá teszi. A hideg víz megfrisíti a lankadt tagokat. 2) A langyosat, meleget hidegebb mérsékletü valamivel mintegy megujítja, s az érzékekre nézve kedvesbekké teszi. A hűs szellő megfrisíti a forró léget. Az italt jeges vízben megfrisíteni. V. ö. FRIS.

*MEGFRISÍTÉS v. ~FRISITÉS
(meg-frisítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami frissé tétetik, továbbá azon állapot, mely az illető cselekvés eredménye, V. ö. MEGFRISÍT.

*MEGFRISŰL v. ~FRISÜL
(meg-frisűl) ösz. önh. Lanyha, tunya, vagy langyos, meleg állapot után élénkké vagy enyhévé, s az érzékekre nézve kedvesebb hatásuvá lesz. Hideg fördő által megfrisűl a test. Jeges vízben megfrisűl az ital. Az esti szélre megfrisűlt a lég. V. ö. FRIS.

*MEGFÚ
(meg-fú) ösz. áth. Fuvás által bizonyos hatást, eredményt okoz valamely testen. Megfúni a forró levest, hogy meg ne égesse a szájt. Ha a szél megfújja a sarat, előbb kiszárad. Megfúni a kürtöt. V. ö. FÚ.

*MEGFUALKODIK
(meg-fualkodik), l. MEGFÓKODIK.

*MEGFUAL
l. MEGFUVAL.

*MEGFÚJ
l. MEGFÚ.

*MEGFÚL
(meg-fúl) ösz. önh. A lélekzés megakadásának következtében meghal. Csont akadt a torkán, s megfúlt bele. Megfúlni a fojtó légben. Oly nagy füst volt, majd megfultunk. V. ö. FÚL.

*MEGFÚLAD
(meg-fúlad) ösz. önh. A megfúl igétől abban különbözik, hogy ez csupán azon állapotot fejezi ki, melyben az van, ki lélekvesztve meghal; a megfúlad pedig magában foglalja azon erőködés fogalmát is, mely a megfulással járni szokott. Ezen fogalmat az önható cselekvést jelentő ad fejezi ki. V. ö. FÚLAD.

*MEGFÚLADÁS
(meg-fúladás) ösz. fn. Állapot, melyben az van, ki megfúladt. A szoba megfúladásig tele lett füsttel. V. ö. MEGFÚLAD.

*MEGFULÁNKOL
(meg-fulánkol) ösz. áth. Fulánkkal megszúr, megsért. A darázs, méh, kígyó, megfulánkolta. V. ö. FULÁNK.

*MEGFÚLASZT v. ~FULASZT
(meg-fúlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely állat megfúlad. A torkon akadt csont megfúlasztja az embert. Itt megfúlaszt bennünket a füst. V. ö. FÚLASZT.

*MEGFÚR
(meg-fúr) ösz. áth. Szoros ért. furú nevü eszközzel meglikaszt valamit. Megfúrni a földet, ha nincs-e vízforrás benne. Megfúrni a régi gerendát, ha nem-e purhás belül. Szélesb ért. akármiféle hegyes eszközzel meglikaszt valamely testet. A harkály megfúrja a fák kérgeit. Bottal megfúrni az iszapot. Megfúrom a füledet: megtanítlak vigyázni a szóra. (Km.).

*MEGFURKÓZ
(meg-furkóz) ösz. áth. Furkós bottal megver valakit v. valamit. Megfurkózni a tetten kapott tolvajt. Megfurkózni a szilaj tinót.

*MEGFUT
(meg-fut) ösz. önh. Futva eltávozik, elmegy. Itt a meg am. el. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is, midőn am. bizonyos utat, vonalt futva megtesz. A versenyzők háromszor megfutották a pályát. Megfutni az erdőt am. futtában be- vagy megjárni. V. ö. FUT.

*MEGFUTAMIK
(meg-futamik) ösz. k. Futásnak ered. Itt a meg kezdést jelent. És megharczola a két király, és megfutamék a Demeter hada. (Káldi Mach. 10. 49.).

*MEGFUTAMÍT v. ~FUTAMIT
(meg-futamít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami futásnak ered vagy indul. Megfutamítani az ellenséget. A böglyök meleg nyárban egész csordákat megfutamítanak.

*MEGFUTAMLIK
(meg-futamlik) ösz. k. Rokon jelentésü a futamik igével, azon különbséggel, hogy az l középképző az alapfogalomnak nyomatékosabb voltát fejezi ki. E szerént megfutamlani több, mint megfutamni.

*MEGFUTAMODIK
(meg-futamodik) ösz. k. Egyértelmü a megfutamlik igével, mert od képzője szintén nagyobb nyomatékosságra mutat. l. MEGFUTAMLIK.

*MEGFUTAMTAT
(meg-futamtat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki vagy valami megfutamjék. V. ö. MEGFUTAMIK. Megfutamtatni az ellenhadakat. Megfutamtatni a csordát.

*MEGFUTOS
(meg-futos) ösz. önh. 1) Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos tért vagy vonalt gyakran futva, vagy futtában bejár. A czirkálók megfutossák a határt. 2) Mondják tehénről, midőn bikával közösűl; máskép: megűzelkedik v. megfolyat.

*MEGFUTTAT
(meg-futtat) ösz. áth. és mivelt. 1) Valakit v. valamit kényszerít, hogy bizonyos utat futva megtegyen, vagy futásnak eredjen. Megfuttatni a lovakat. Megfuttatni az ellenséget. 2) Átv. ért. mondják leginkább ötvösökről, midőn bizonyos eszközt olvasztott ezüsttel vagy aranynyal bevonnak. A réz csatot ezüsttel, az ezüst szelenczét aranynyal megfuttatni. V. ö. FUTTAT.

*MEGFUVAL
(meg-fuval) ösz. áth. Gyöngén megfú.

*MEGFUVALKODIK
(meg-fuvalkodik), lásd MEGFÓKODIK.

*MEGFÜDŰL
(meg-füdűl) ösz. önh. Székely tájszólás szerént am. megtébolyodik, megbolondól. Az egyszerü füdűl rokonságban van az alhangu fudáza névvel, ez ismét fut igével, a honnan megfüdűl, mintegy megfutúl, futó bolonddá lesz.

*MEGFŰL
(meg-fül) ösz. önh. A hőségtől általjárva megmelegszik. Mondják különösen nyirkosan egymásra halmozott fű, széna, szalma, gabona, s egyéb termények felől, midőn erjedésbe mennek által, mely melegséggel és az illető testnek romlásával, megrohadásával jár. A köles-szalma igen hamar megfűl. Nedves kamarában megfűl a jószág. V. ö. FŰL.

*MEGFŰLED
(meg-fűled) ösz. önh. Abban különbözik a megfűl igétől, hogy ez egyedül a nedves melegség és forrongás bevégzését fejezi ki; amaz pedig magában foglalja a belső cselekvést is, mely által ezen állapot létre hozatik. E belcselekvést az ed képző fejezi ki. V. ö. FŰLED.

*MEGFÜLEL
(meg fülel) ösz. áth. A vadászról mondják, midőn a vad közellétét neszéről vagy hangjáról megtudja; különösebben a szarvasvad hollétét reggel és este rigyetése után kifürkészi.

*MEGFÜRDIK
(meg-fürdik) ösz. k. Fürödve megmosdik. Megfürödni a patakban, tóban. V. ö. FÜRDIK.

*MEGFÜREMĚDIK
(meg-füremědik) ösz. k. Frisen megindúl, megelevenedik. Székely szó. A betegség után megfüremedett.

*MEGFÜREMÍT
(meg-füremít) ösz. áth. Frisen megindít, megelevenít, megélénkít.

*MEGFÜRÉSZĚL
(meg-fürészěl) ösz. áth. Fürészszel meghasít, megmetsz valamit; a fürészelést bevégzi.

*MEGFÜRÖSZT
(meg-füröszt) ösz. áth. Fürdőben megmosdat. Megfüröszteni a kisdedet. Szélesb ért. tetőtől talpig vízbe márt vagy megöntöz, megnedvesít. Megfüröszteni az ebet. A zápor ugyan megfürösztött bennünket. V. ö. FÜRÖSZT.

*MEGFÜSTÖL
(meg-füstöl) ösz. áth. 1) Füstön megaszal, megszárít valamit. Megfüstölni a húst, kolbászt, halat, turót. 2) Illatszerű füstöt csinál valami körül. Megfüstölni a templomi gyászravatalt. V. ö. FÜSTÖL.

*MEGFÜSTÖLŐDIK
(meg-füstölődik) ösz. belsz. l. MEGFÜSTÖSÖDIK.

*MEGFÜSTÖSÖDIK
(meg-füstösödik) ösz. k. A füsttől megszagosodik és megszinesedik. A kéménybe akasztott hús megfüstösödik. A szalmánál főtt ételek megfüstösödnek. V. ö. FÜSTÖS.

*MEGFŰSŰL
(meg-fűsűl) ösz. áth. l. MEGFÉSŰL.

*MEGFŰSZĚRĚZ
(meg-fűszěrěz) ösz. áth. Füszerrel meghint vagy kever, vagy izletessé tesz. Az ételeket hajmával, borssal, paprikával, gyömbérrel, sáfránnal stb. megfűszerezni. V. ö. FŰSZER. Átv. ért. bizonyos élvezetet különösen tetszetős módon kedvessé tesz. A lakomát vidám, elmés tréfákkal, nyájassággal, zenével megfűszerezni.

*MEGFŰTÖZIK
(meg-fűtözik) ösz. k. Fűtözve megmelegszik.

*MEGFŰVESĚDIK v. ~FÜVESĚDIK
(meg-fűvesědik) ösz. k. A fű megszaporodik rajta. A parrag földek, az elhagyott telkek, utak megfüvesednek.

*MEGGAJDOSODIK
(meg-gajdosodik) ösz. k. Gajdossá lesz, megittasodik.

*MEGGALLÉROZ
(meg-galléroz) ösz. áth. Valamit gallérral ellát, fölékesít.

*MEGGALLÓKÁZTAT
(meg-gallókáztat) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki gallókán, vagyis hintán ide-oda lóbáltassék.

*MEGGALYABÍT
(meg-galyabít) ösz. áth. Galyabítva elkészít.

*MEGGAMÓZ
(meg-gamóz) ösz. áth. 1) Gamóval ellát. 2) Megpetél, elhál.

*MEGGANAJOZ
(meg-ganajoz) ösz. áth. Ganajjal meghord, megzsíroz, megtrágyáz valamely földet. Megganajozni a szántóföldet, szőlőkertet, rétet.

*MEGGÁNYOL
(meg-gányol) ösz. áth. Valamit gányával, vagyis nagyjából öszvefont sövénynyel bekerít.

*MEGGARÁDOL
(meg-garádol) ösz. áth. Garáddal bekerít valamely tért. Meggarádolni a szőlőkertet, az ültetvényerdőt.

*MEGGARASZOL
(meg-garaszol) ösz. áth. A székelyeknél am. megdoroszol, azaz doroszlóval az útat megnyesi a kertben, szőlőken. V. ö. GARASZOL.

*MEGGÁRGYÁZ
(meg-gárgyáz) ösz. áth. A kútnak gárgyát, azaz kávát csinál. Meggárgyázni a pusztai kútat, hogy a barom bele ne bukjék. V. ö. GÁRGYA.

*MEGGÁTOL
(meg-gátol) ösz. áth. Átv. ért. valamit végleg akadályoz, nem engedi, hogy megtörténjék. Meggátolni az ellenség előnyomulását.
"Ha idegen társam meg nem gátolt volna,
Roszabbul lett volna a pogány eb dolga."
Zrinyi.
V. ö. GÁT, GÁTOL.

*MEGGAZDAGÍT
(meg-gazdagít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki valósággal gazdaggá legyen. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik. A juhtenyésztés hazánkban sok haszonbérlőt meggazdagított. V. ö. GAZDAG.

*MEGGAZDAGODIK
(meg-gazdagodik) ösz. k. l. MEGGAZDAGSZIK.

*MEGGAZDAGSZIK
(meg-gazdagszik) ösz. k. Javak, kincsek szaporítása által gazdaggá leszen. Az iparkodó és takarékos kereskedő előbb meggazdagszik, mint a hanyag és bőven költekező. V. ö. GAZDAG.

*MEGGAZDAGÚL
(meg-gazdagúl) ösz. önh. l. MEGGAZDAGSZIK.

*MEGGAZEMBĚRĚZ
(meg-gazemběrěz) ösz. áth. Ezen becstelenítő névvel: gazember, meggyaláz valakit.

*MEGGÁZLAT
(meg-gázlat); lásd: MEGGÁZOLTAT.

*MEGGAZOL
(meg-gazol) ösz. áth. 1) Szabó Dávidnál am. megganajoz. 2) Átv. ért. valakit gaznak nevezve, czímezve meggyaláz, megbecstelenít.

*MEGGÁZOL
(meg-gázol) ösz. áth. 1) Valamely vizen, mocsáron, nagy sáron gázolva általmegy; szokottabban átgázol. Meggázolni a kákás tavat, a hináros mocsárt. 2) Lábbal megtiporni, pl. a füvet, vetést stb. Egész mértékben: öszve- vagy legázol. V. ö. GÁZOL.
 

*MEGGÁZOLTAT
(meg-gázoltat) ösz. miv. Eszközli, hogy valami pl. marha lábával valamit letipor.

*MEGGEBED
(meg-gebed) ösz. önh. Mondják különösen barmokról, nevezetesen lovakról, midőn éhen vagy betegségben megdöglenek. Emberről csak megvetőleg használtatik. Nem halt meg, hanem meggebedt. Gebedjen meg a rosz ember! Meggebedt haragjában. (Szabó D.). V. ö. GEBE, GEBED.

*MEGGEGYERÉSZ v. ~GEGYERÉZ
(meggegyerész v. gegyeréz) ösz. áth. Szemtelenül megfogdos.

*MEGGELYVÁSODIK
(meg-gelyvásodik) ösz. k. Gelyvássá v. golyvássá lesz. V. ö. GOLYVA, GOLYVÁS.

*MEGGÉMBĚRĚDIK
(meg-gémběrědik) ösz. k. Mondjuk oly testekről, melyek a hideg által öszvezsugorodnak, s megmerevednek. Kemény hidegben meggémberednek az ujjak. Meggémberedik a sár, víz, midőn fagy. Máskép: meggöbörödik v. ~giběrědik.

*MEGGÉMBĚRÍT v. GÉMBĚRIT
(meg-gémběrít) ösz. áth. A hideg bizonyos testeket merevvé tesz, öszvezsugorít. A hideg éjszaki szél meggémberítette a sárt. V. ö. GÉMBĚR.

*MEGGENYED
(meg-genyed) ösz. önh. Genynyel megtelik. Meggenyed a seb. V. ö. GENYED és EVED.

*MEGGEREBĚL
(meg-gereběl); l. MEGGEREBENĚL.

*MEGGEREBENĚL
(meg-gerebeněl) ösz. áth. Gerebennel bizonyos haj-szőr-gyapjú féle testeket megfésül, megtisztít, megsimít. Meggerebenelni a tilólt kendert, lent, gyapjút. Csapók nyelvén megkártol, minthogy a csapók gerebenét különösen kártnak nevezik.

*MEGGEREBENĚZ
l. MEGGEREBENĚL.

*MEGGEREBLYÉL
(meg-gereblyél) ösz. áth. Gereblyével megtisztít, megegyenget. A felásott földet meggereblyélni. A gazos tarlót meggereblyélni. V. ö. GEREBLYE.

*MEGGEREZDĚL
(meg-gerezděl) ösz. áth. Valamely testen oly metszéseket, rovásokat visz végbe, melyek azt gerezdes alakúvá teszik. V. ö. GEREZDEL.

*MEGGERJED, MEGGERJESZT
(meg-gerjed és meg-gerjeszt); l. MEGGYÚL. MEGGYÚJT. "Jéruzsálemet megvötték vala és meggerjesztették vala (succenderunt) őtet tűzzel." "És úgy a király megharagván parancsola serpenyőket és fazekakat meggerjesztetni (succendi. Bécsi codex). Eléjönnek Szabó Dávidnál is: "Meg-, fölgerjedett a tűz." "Meggerjesztem = gyúlasztom."

*MEGGIBĚRĚDIK
(meg-giběrědik) ösz. k. l. MEGGÉMBĚRĚDIK.

*MEGGOLYVÁSODIK
(meg-golyvásodik); l. MEGGELYVÁSODIK.

*MEGGOMBOLYÍT
(meg-gombolyít); l. MEGGÖMBÖLYÍT.

*MEGGONDOL
(meg-gondol) ösz. áth. Valamit észszel meghányvet, s a mellette és ellene szóló okok öszvevetése után határoz vagy következtet. Gondold meg előbb, ha valamit tenni akarsz. Ha meggondolom, mégis vakmerő voltam! Azt meg nem gondoltad, hogy tettednek ily következete legyen. Én mindent meggondoltam, s elhatároztam magamban, hogy.... Egyezik vele átv. ért. megfontol. ,Meggondól' különösen használtatik visszaható névmással is, midőn am. valamire elhatározza magát. Meggondoltam magamat, nem megyek sehová. Ugyan ne ingadozz oly sokáig, hanem gondold meg végre magadat.
"Herczeg, jól meggondold magad,
Hogy e földet hamar elhagyjad."
Csáti Demeter. (Révay véleménye szerént a XV. századból).
Itt a meg előre bocsátott gyakorlaton alapuló s bevégzett tényt jelent.

*MEGGONDOLÁS
(meg-gondolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit észszel meghányunk, s ennek következtében valamit határozunk vagy következtetünk. Amit a józan ész minden embernek sugal, ahhoz sok meggondolás nem kell.

*MEGGONDOLATLAN
(meg-gondolatlan) ösz. mn. 1) Személyre vonatkozólag am. könnyelmü, hebehurgya, szeles, ki előre nem gondolja meg, mit és miért tesz, ki a dolog mellett és ellene szóló okokat vizsgálóra nem veszi, ki vakon cselekszik. Meggondolatlan ifju. 2) Mondjuk az ily személy tetteiről is. Meggondolatlan beszéd. Meggondolatlan vállalat. Határozóilag am. meggondolatlanul.

*MEGGONDOLATLANSÁG
(meg-gondolatlanság) ösz. fn. Könnyelmüség, hebehurgyaság, szelesség az elhatározásban; a teendő dolgok meg nem fontolása. Meggondolatlanság volt tőled ily jöttment ember becsületébe bízni.

*MEGGONDOLATLANUL
(meg-gondolatlanul) ösz. ih. Könnyelmüleg, hebehurgyán, szeleskedve, az illető dolgot meg nem hányvavetve. Fontos dologba meggondolatlanul ne fogj.

*MEGGONDOLT
(meg-gondolt) ösz. mn. 1) Személyről szólva, ki valamit észszel meghányvet. Érett eszü, meggondolt férfiak tanácsát követni. 2) Tettre vonatkozólag, amit az ész meghánytvetett, minden oldalról megvizsgált, és úgy határozott el. Meggondolt beszéd, itélet. Meggondolt vállalkozás.

*MEGGONDOLTSÁG
(meg-gondoltság) ösz. fn. A fontoló észnek tulajdonsága, melynél fogva előbb meghányvet valamit, mintsem valamire elhatározná magát, vagy véleményét, itéletét kimondaná.

*MEGGONDOLVA
(meg-gondolva) ih. Fontolóra véve, észszel meghányvavetve, nem elsietve, nem hebehurgyán. V. ö. MEGGONDOL.

*MEGGONOSZBÍT
(meg-gonoszbít) ösz. áth. A Tatrosi codexben am. megbotránkoztat. "Hogy ha te jog szemed meggonoszbeitand tégedet" (scandalisat te).

*MEGGÖBŐD
(meg-göbőd) ösz. áth. A székelyeknél am. megver, megpáhol, megpufol. Egy darab fával jól meggöbödték. (Kriza J.).

*MEGGÖBÖRÖDIK
(meg-göbörödik); lásd MEGGÉMBĚRĚDIK.

*MEGGÖCSÖRTÖSÖDIK
(meg-göcsörtösödik) ösz. k. Göcsörtössé lesz.

*MEGGÖMBÖLYÍT v. ~GÖMBÖLYIT
(meggömbölyít) ösz. áth. Gömbölyüvé átalakít.

*MEGGÖMBÖZ
(meg-gömböz) ösz. áth. Bizonyos eszköznek gömbféle fejet csinál. Meggömbözni a szegeket. Az úgynevezett gömböstűket meggömbözni.

*MEGGÖRBED
(meg-görbed) ösz. önh. Valamely hajlékony test egyenes irányát vagy állását vesztve görbén meghajlik. A kőbe vert szeg hamar meggörbed. A görcshúzta ujjak meggörbednek. Nehéz teher alatt meggörbed a test. V. ö. GÖRBE, GÖRBED.

*MEGGÖRBESZT
(meg-görbeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely hajlékony test meggörbedjen. Meggörbeszteni a szeget, a gombostűt, a pipaszurkálót. V. ö. GÖRBE.

*MEGGÖRBÍT v. ~GÖRBIT
(meg-görbít) ösz. áth. Abban különbözik a meggörbeszt igétől, hogy ebben törzsök a folytonosságot jelentő elavult görbesz, amabban pedig az egyszerü állapotot jelentő görbe; tehát meggörbíteni valamit am. görbére meghajtani, meggörbeszteni am. folytonos tartós görbe állapotuvá tenni.

*MEGGORBŰL v. ~GÖRBÜL
(meg-görbűl) ösz. önh. Görbén meghajlik, görbévé lesz.

*MEGGÖRDŰL v. ~GÖRDÜL
(meg-gördűl) ösz. önh. Gördülni kezd, gördülni megindúl.

*MEGGÖRGET
(meg-görged) ösz. áth. A kandisznó meghágja az emsét vagy koczát.

*MEGGÖRNYED
(meg-görnyed) ösz. önh. Valamely teher alatt vagy nyavalya miatt meggörbed.

*MEGGÖRZSED
(meg-görzsed) ösz. önh. Erős nyomás vagy tekerés vagy csavarás által meggörbül, összenyomúl.

*MEGGUBBAD
(meg-gubbad) ösz. önh. A hajósok nyelvén: meggubbad a hajó, midőn annak eleje és hátulja meg- vagy leszáll, közepe pedig változatlan marad, mi leginkább roszul terhelés folytán áll elé. (Kenessey Albert).

*MEGGUBOZ
(meg-guboz) ösz. áth. Megbúboz, megtépász.

*MEGGUGÁSODIK
(meg-gugásodik) ösz. k. Gugássá lesz.

*MEGGÚZSOL
(meg-gúzsol) ösz. áth. Gúzsba öszveköt; gúzszsá öszveteker.

*MEGGUZSORODIK
(meg-guzsorodik) ösz. k. Gúzsként öszvetekeredik.

*MEGGY
fn. tt. meggy-et, harm. szr. ~e. A meggyfának csontáros gyümölcse. Piros, fekete meggy. Spanyol, hólyagos meggy. Sajmeggy. Savanyú meggy. Bővebben l. MEGGYFA alatt.

*MEGGYAK
(meg-gyak) ösz. áth. Hegyes eszközzel megszúr. Dárdával, kardhegygyel meggyakni valakit. Ösztökével meggyakni az ökröt. Ez igét hajdan komoly tisztes beszédben is használták, ma pedig egyedül trágár értelemben veszik. V. ö. GYAK.

*MEGGYAKÁZ
(meg-gyakáz) ösz. áth. Gyakával megerősít. Székely szó. V. ö. GYAKA.

*MEGGYAKDOS v. GYAKDOZ
(meg-gyakdos v. ~gyakdoz) ösz. áth. Sokszor meggyak. "Vas szegökvel meggyakdosták." (Benigna asszony imakönyve).

*MEGGYAKROL
(meg-gyakrol) ösz. önh. A Bécsi codexben am. meghirdettetik. "És midőn királynak parancsolatja meggyakrolt volna" (percrebruisset. Eszter II. fejezet. Ruth I. fejezetében pedig: "Igen gyors hír gyakrola", azaz terjede - percrebruit -). A forditó alkalmasint maga csinálta ügyetlenül a ,crebro' (= gyakran) szó után.

*MEGGYAKROZ
(meg-gyakroz) ösz. áth. A székelyeknél Kriza J. szerént am. sűrűn tűzdeli lábát a tánczban.

*MEGGYALÁZ
(meg-gyaláz) ösz. áth. Valakit becsületében megsért, megszégyenít, mások gúnyjának, megvetésének kitesz. Rágalmak által meggyalázni valakit. Az elvetemedett leány meggyalázza szüleit. Gúnyiratokkal, hirlapokban meggyalázni valakit. Mondják a hídegről is, midőn ez valakit általjár, megcsigáz. Meggyalázta a hideg. Vadásznyelven ,megcsúfol' helyett is használtatik. Viszszaható névmással am. saját erkölcstelen viselete által szégyent hoz maga fejére. Ki a becsületes embert bántja, az maga magát gyalázza meg. (Km.). V. ö. GYALÁZ.

*MEGGYALÁZÁS
(meg-gyalázás) ösz. fn. Bántalmazó cselekvés, mely által meggyaláznak valakit. V. ö. GYALÁZ.

*MEGGYALÚL
(meg-gyalúl) ösz. áth. Gyaluval megsimít, megegyenget valamit. Meggyalulni a deszkát, sindelyt. V. ö. GYALÚL.

*MEGGYÁMBÁL v. ~GYÁMBÁSZ
(meg-gyámbál v. ~gyámbász) ösz. áth. Meggyömötöl v. gyömöszöl, megzömöcsköl, öszvegyűr, erővel megnyomkod; továbbá megtép v. ~tépász.

*MEGGYÁMOLÍT
(meg-gyámolít) ösz. áth. Gyámokkal, támasztékkal ellát valamit, hogy állva maradjon, hogy el ne dőljön. Meggyámolítania falakat, palánkot. Átv. ért. valakit megsegít. Az árvákat, szükölködőket meggyámolítani. V. ö. GYÁMOL.

*MEGGYANÍT
(meg-gyanít); lásd: MEGGYANUL.

*MEGGYANTÁZ
(meg-gyantáz) ösz. áth. Gyantával megken. Meggyantázni a hegedűvonót. V. ö. GYANTA.

*MEGGYANÚL
(meg-gyanúl) ösz. áth. Valamit gyanúba vesz, gyanukép előre megérez, megsejt valamit. E dolgot már régen meggyanúltam. Ritka használatu szó. V. ö. GYANÚ.

*MEGGYÁPOL
(meg-gyápol) ösz. áth. Megfedd, meggyaláz. V. ö. GYÁPOL.

*MEGGYAPONIK
(meg-gyaponik) ösz. k. Felgyúlad, fölgerjed. V. ö. GYAPONIK.

*MEGGYAPORODIK
l. MEGGYARAPODIK.

*MEGGYARAPODIK
(meg-gyarapodik) ösz. k. Mondjuk állatokról és növényekről, midőn tenyészés által megszaporodnak, megsokasodnak. Átv. ért. am. meggazdagodik vagy megnövekszik. Jó gazdálkodás által meggyarapodni. V. ö. GYARAPODIK.

*MEGGYÁRT
(meg-gyárt) ösz. áth. Gyártva elkészít.

*MEGGYBOR
(meggy-bor) ösz. fn. Meggy levéből készített borféle szeszes ital. Máskép: meggyvíz. V. ö. MEGGY.

*MEGGYĚNGÍT
(meg-gyěngít) ösz. áth. lásd MEGGYÖNGÍT.

*MEGGYĚNGÜL
(meg-gyěngül) ösz. önh. lásd MEGGYÖNGŰL.

*MEGGYĚPĚSĚDIK
(meg-gyěpěsědik) ösz. k. Benövi s elszaporodik rajta a gyep. Az elhagyott utak, szántóföldek meggyepesednek.

*MEGGYERĚKĚZIK
(meg-gyerěkězik) ösz. k. Gyermeke születik, megbabázik. A várt idő előtt meggyerekezett.

*MEGGYÉRÍT v. ~GYÉRIT
(meg-gyérít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaminek sürű sokasága megritkul. Meggyéríteni a sürű erdőt. Meggyéríteni a buján tenyésző cserjét. A sok vadász meggyéríti a nyulakat. V. ö. GYÉR.

*MEGGYERMĚKĚZIK
(meg-gyerměkězik) ösz. k. l. MEGGYERĚKĚZIK.

*MEGGYÉRÜL v. ~GYÉRÜL
(meg-gyérűl) ösz. önh. Sürű sokasága megritkúl, megkevesbedik. A pusztító egerek által, és száraz fagyban meggyérűlt a vetés. Némely vidékeken igen meggyérültek az erdők. V. ö. GYÉR.

*MEGGYES (1)
(meggy-es) mn. tt. meggyes-t v. ~et, tb. ~ek. Meggyel bővelkedő; vagy meggyel töltött, készített; vegyített. Meggyes kosár. Meggyes pálinka. (,Meggyel' szigorun véve így volna irandó ,meggygyel', = meggy-vel; de helyesirási szabályunk szerént három mássalhangzót egymásután soha sem írunk;így ,tettel' nem: ,tetttel')

*MEGGYES (2)
(mint föntebb) fn. tt. meggyes-t, tb. ~ěk. Kert, melyben meggyfák tenyésznek.

*MEGGYES (3)
faluk Sopron és Szala m., puszták Veszprém és Bihar m., erdélyi város Meggyes székben, ARANYOS~, mváros Szathmár megyében; helyr. Meggyes-re, ~ěn, ~ről.

*MEGGYFA
(meggy-fa) ösz. fn. Molnár A. szótárában cerasus. Diószegi füvészkönyve szerént a húszhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó csontáros gyümölcsü fák egyik neme (pruni species), mely alá a cseresnyefa is tartozik; Gönczy Pál pedig az egész nemnek ,cerasus' és magyarul szintén ,meggy' nevet ad. Ezek szerént meggyfák neve alatt értetnek azon csontárgyümölcsü fák, melyeknek csészéji ötmetszésüek, (metszései láncsásak, némely fajokban hátratüremlettek), csontárjaiknak (melyek gömbölyűek vagy szívformák) makkja csonthéju, nemlikacsos, kétfelé váló, választékja kevessé tetszik ki. Vannak cserjefajai is. E nem alá tartoznak, mint ismertebbek Zelnicze meggy (prunus padus, Gönczy P. szerént cerasus padus), máskép köznépiesen: kutya v. vad, v. gerezdes cseresnye; továbbá sajmeggy, melynek cserjéje alacson, máskép: törpe cseresnye (prunus mahaleb, Gönczy P. szerént: cerasus mahaleb); borostyán-meggy (laurocerasus); cseplesz-meggy (chamaecerasus); borízű meggy (prunus cerasus, Gönczy P. szerént: cerasus acida, magyarul: savanyú meggy), ez maga a közönségesen úgynevezett ,meggy', melynek virágzó ágai ernyőforma bokrosak, két, négy s többvirágúk, bokrai rövid kocsányon állanak, levelei tojáskerek-láncsásak, kopaszok, simák, gyümölcse vörös vagy feketés, s ízre leginkább savanyú. Kitünő nemes fajtája a spanyol meggy; cseresnye meggy, (prunus avium, Gönczy P. szerént: cerasus dulcis, magyarul: édes meggy), mely maga a közismeretü kerti cseresnye.
Mi a ,meggy' szónak eredeti jelentését illeti, gyöke rokonnak tekinthető vagy a bogy, mogy gyökökkel (bogyó, mogyoró szókban); vagy pedig a méz (szanszkritul: madhu) és mezga, mézga szókkal, mert ezen nemü fákból legtöbb mezga forrad ki, mely mind szinére, mind ízére nézve némileg a mézhez hasonló. Így kapta nevét a nyirfa is azon bőséges nyiroktól, melyet kivált tavaszkor, magában rejt, így a szurkos fenyő a szuroktól. Ha figyelembe veszszük, hogy a z és d mint rokonhangok más nyelvekben is, nemcsak a magyarban, fel szoktak cseréltetni, nem hibáztathatjuk azokat, kik e szót így is írják medgy, mintha gyöke volna med, melyből lett med-i, med-j, végre medgy, meggy. Sőt gyökül med (= ned) is vétethetik, a midőn medi = medj nedvvel bővelködő gyümölcsöt jelentene.

*MEGGYILKOL
(meg-gyilkol) ösz. áth. Szoros ért. gyilokkal, vagy gyilokféle hegyes eszközzel megöl valakit. Orozva meggyilkolni az utast. V. ö. GYILKOL.

*MEGGYKERT
(meggy-kert) ösz. fn. Kert, melyben különösen meggyfákat termesztenek.

*MEGGYÓGYÍT v. ~GYÓGYIT
(meg-gyógyít) ösz. áth. Valakinek v. valaminek beteg állapotát megszünteti, s egészségét visszaadja. V. ö. GYOGYÍT.

*MEGGYÓGYÚL v. ~GYÓGYUL
(meg-gyógyúl) ösz. önh. Beteges állapota megszünvén, testi, illetőleg lelki épségét, egészségét visszakapja.

*MEGGYOMLÁL
(meg-gyomlál) ösz. áth. Növények, vetemények közől a gyomot kitépi, kiirtja. Meggyomlálni a mákot, a zöldséges kertet.

*MEGGYOMOSODIK
(meg-gyomosodik) ösz. k. A gyom megszaporodik rajta vagy közötte. Meggyomosodik az elhagyott ugar. Meggyomosodik a kapálatlan szőlő. V. ö. GYOM.

*MEGGYOMROZ
(meg-gyomroz) ösz. áth. Valakinek hasát ököllel, vagy rátérdepelve erősen megnyomkodja, meggyötri, meggyömöszöli. Vetélytársát földhöz vágta, azután rátérdepelve meggyomrozta.

*MEGGYÓN
(meg-gyón) ösz. áth. Szoros egyházi ért. gyónva megvallja bűneit. Szélesb ért. őszintén megmondja, megvallja amit hibázott, vagy vétett; s általában amit magában titkosan gondol vagy gondolt. "Ím azért én meggyóntam te Kegyelmednek az én lelkiismeretemnek titkait." Báthory István király. (Történelmi Tár VIII. k.). V. ö. GYÓNIK.

*MEGGYÓNIK
(meg-gyónik) ösz. k. A keresztény, különösen katholika hitvallás szokása szerint a gyónást elvégzi. V. ö. GYÓNÁS.

*MEGGYÓNTAT
(meg-gyóntat) ösz. áth. Mondjuk egyházi személyről, midőn az illető hívek gyónását meghallgatja, üdvös oktatásokat és intéseket ad, elégtételi teendőket rendel, s kellő föltételek mellett feloldozza őket. V. ö. GYÓNTAT.

*MEGGYORSÍT
(meg-gyorsít) ösz. áth. Gyorssá tesz, gyors mozgásba hozva siettet. Lépéseit meggyorsítani.

*MEGGYÖKERESĚDIK
(meg-gyökeresědik) ösz. k. Gyökeret vagy gyökereket ereszt.

*MEGGYÖKEREZĚTT
(meg-gyökerezětt) ösz. mn. Minek gyökerei megszaporodtak, megerősödtek. Meggyökerezett agg fák. Átv. ért. ami rögzött szokássá vált, mit egyhamar kiirtani nem lehet. Meggyökerezett érzékiség, gonoszság, szokások.

*MEGGYÖKEREZIK
(meg-gyökerezik) ösz. k. Gyökeret vagy gyökereket ereszt. Különösebben gyökerei megszaporodnak, megerősödnek. Némely növények úgy meggyökereznek, hogy alig lehet kiirtani. Átv. ért. megrögzött szokássá válik.

*MEGGYÖMÖR
(meg-gyömör) l. MEGGYÖMÖZ.

*MEGGYÖMÖTÖL v. ~GYÖMÖSZÖL
(meggyömötöl v. ~gyömöszöl) l. MEGGYÁMBÁL.

*MEGGYÖMÖZ
(meg-gyömöz) ösz. áth. 1) Meggyomroz. 2) Megdöröcsköl, öszvegyúr, öszvezúz. 3) Tömegbe gömbölyít.

*MEGGYÖNGÍT v. ~GYÖNGIT
(meg-gyöngít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami gyöngévé legyen. Itt a meg teljesen bevégzett tényt jelent. A rendetlen, mértékletlen élet meggyöngíti a testet és a lelket. V. ö. GYÖNGE.

*MEGGYÖNGŰL v. ~GYÖNGÜL
(meg-gyöngűl) ösz. önh. Ereje, hatása, szilárdsága megkevesbűl. Betegségben meggyöngűl a test. Időjárásra vonatkozva am. enged, meglágyúl, hidegsége múlik. Az idő meggyöngült, aligha eső nem lesz. V. ö. GYÖNGE.

*MEGGYÖTÖR
(meg-gyötör) ösz. áth. Fakgatva, nyomkodva, gyűrve, gyömöszölve, csigázva megkínoz valakit. Mondatik átv. ért. lelki kinzásról is.

*MEGGYŐZ
(meg-győz) ösz. áth. 1) Vetélytársán testi erővel vagy ügyességgel, csellel kifog, s némi hatalmat, felsőséget gyakorol fölötte. Meggyőzni az ellenséget. Birkozásban, párviadalban, futtatásban, hadijátékban meggyőzni valakit. 2) Szellemileg fölülmúlja a versenytársat. Feleselésben, vitatkozásban meggyőzni az ellenvéleményüeket. 3) Erkölcsileg kényszerít valakit, hogy bizonyos állítást igaznak ismerjen vagy ráálljon valamire. Alapos okok által meggyőzni valakit a felől, hogy....
"Több kéréssel fija kérte és sürgette,
Eltökéllett szivét végre meggyőzhette!"
Dugonics.

*MEGGYŐZHETETLEN v. ~GYŐZHETLEN
(meg-győzhet[et]len) ösz. mn. Akit meggyőzni, akin testi vagy szellemi erővel kifogni nem lehet. Határozóként am. meggyőzhetetlenül.

*MEGGYŐZŐDÉS
(meg-győződés) ösz. fn. A gondolkodó észnek azon öntudatos állapota, midőn valamit alapos okoknál fogva bizonyosnak ismér és tart. Meggyőződést szerezni valami felől. Jelenti magát az öntudatot, s erkölcsi önérzetet is. Meggyőződésből tenni valamit. Ez meggyőződésem ellen van, nem tehetem. "Nem az, kinek sok eszméje, de kinek meggyőződése van, az válhatik nagy emberré." B. Eötvös József (Gondolatok). V. ö. MEGGYŐZŐDIK.

*MEGGYŐZŐDIK
(meg-győződik) ösz. belsz. Alapos okoknál fogva valamely dolognak igazsága, mibenléte felől bizonyosságot szerez magának, vagyis mintegy belsőleg kényszerűl, hogy valamit igaznak tartson. Meggyőződni az Isten létéről, a lélek halhatatlanságáról. Hiteles tanúk bizonyítása után meggyőződik a biró a tény mibenléte felől. Különbözik tőle a kűlszenvedő meggyőzetik.

*MEGGYPEJ
(meggy-pej) ösz. mn. Lóról mondják, melynek pirosas színe a meggyéhez hasonló.

*MEGGYSZÍN
(meggy-szín) ösz. fn. és mn. Olyféle piros szín vagy szinű, milyen a meggyé. Meggyszin posztóból való mente, dolmány.

*MEGGYSZINŰ
ösz. mn. lásd: MEGGYSZIN alatt.

*MEGGYTÖRŐ
(meggy-törő) ösz. fn. Varjufaj, mely kemény héju magokkal, mint mogyoróval, tobozzal, különösen meggyel él. (Corvus cariocactes. L.).

*MEGGYUJT
(meg-gyujt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami tüzet fogjon, és égjen. Meggyujtani a gyertyát, lámpát. Különösen kártevő szándékból tüzet tesz, hogy elégjen valami. Meggyújtani a házat, kazalt, asztagot.
"Meggyujtá a kincset, és mind megégeté."
Zrinyi.
V. ö. GYUJT.

*MEGGYÚL
(meg-gyúl) ösz. önh. Tüzet fog és ég. A száraz fa hamar meggyúl.

*MEGGYÚLAD v. ~GYULAD
(meg-gyúlad) ösz. önh. Abban különbözik a meggyúl igétől, hogy ez egyszerüen fejezi ki valamely testnek azon állapotát, midőn tüzet fog; amaz pedig magában foglalja azon belső működést is, melynél fogva valami égővé lesz. V. ö. GYÚL, GYÚLAD.

*MEGGYÚLASZT v. ~GYULASZT
(meg-gyúlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami meggyúladjon. Fújtatóval meggyúlasztani a szenet. A sebes és tartós menés néha meggyúlasztja a kereket. V. ö. GYÚLAD, GYÚLASZT.

*MEGGYÚR
(meg-gyúr) ösz. áth. Ököllel, könyökkel, térddel, vagy lábbal erősen megnyomkod, megdagaszt, megtömöszöl valamit. Meggyúrni a kenyérnek való tésztát. Meggyúrni a vályognak, tapasznak való sárt. Meggyúrni a csömörös ember hátát. A szilaj bika meggyúrta a csordást. A kalaposok meggyúrják a kalapnemezt. V. ö. GYÚR.

*MEGGYŰJT
(meg-gyűjt) ösz. áth. Öszvehalmozva megtakarít, meggazdálkodik holmit. Havi keresményét nem költi el egészen, hanem egy részét meggyűjti. Itt a meg azért látszik öszvekötő értelemmel bírni, mert már a ,gyüjt' ige is ily jelentésü. Visszaható névmással, meggyűjteni magát, am. meggazdagodni. V. ö. GYŰJT.

*MEGGYŰL
(meg-gyűl) ösz. önh. Megsokasodik, megszaporodik, t. i. a részeknek egymásutáni öszvehalmozódása által. Meggyűl a baja, am. sok baja jön öszve. Meggyűl a seb, midőn az eves, genyes nedv megszaporodik benne. V. ö. GYŰL.

*MEGGYŰLEKEZIK
(meg-gyülekezik) ösz. k. Régiesen pl. a Nádorcodexben am. öszvegyűl.

*MEGGYŰLESZT v. ~GYÜLESZT
(meg-gyüleszt) ösz. áth. Eszközli, hogy meggyüljön valami. Mondják különösen sebekről, daganatokról. A körömméreg meggyűleszti az ujjat. V. ö. MEGGYŰL.

*MEGGYŰLIK v. ~GYÜLIK
(meg-gyűlik) ösz. önh. Dunántúli tájszólás szerént am. a közönségesebb meggyűl. Egyébiránt, ha az ,ikes' igéknek általában szenvedő értelmet tulajdonítunk, helyesebb volna: ,meggyűlik', ,vérzik', ,omlik', ,hajlik' stb. hasonlatára.

*MEGGYŰLÖL
(meg-gyűlöl) ösz. áth. Kebelében kellemetlen idegenítő érzés támad valaki iránt, melynél fogva nem csak vonzalma nincs hozzá, hanem magától, mint utálatost, eltávolítani törekszik. V. ö. GYŰLÖL.

*MEGGYŰR
(meg-gyűr) ösz. áth. A meggyúr igének vékonyhangu módosulata, s azon különbség van köztök, mi a gyúr és gyűr között; amaz t. i. nagyobbszerű, emez valamivel kisebbféle nyomkodást, törést, zúzást jelent. V. ö. GYÚR, GYŰR.

*MEGGYÜREMLIK
(meg-gyüremlik) ösz. k. Valamely gyűrődést kap. Meggyüremlett a kivasalt inggallér. Meggyüremlik a hajókötél, különösen az új, midőn azt karikájából kibontják, azaz oly csavarodások képződnek rajta, melyek azt görcsössé teszik, s megegyengetik; ez értelemben néhutt másképen megmacskásodik (Kenessey Albert).

*MEGGYVÍZ
(meggy-víz) ösz. fn. Meggyfa gyümölcséből készített szeszes ital; máskép: meggybor.

*MEGHÁBORGAT
(meg-háborgat) ösz. áth. Gyakran vagy folytonosan megháborít, megzavar, nyugtalanít.
"Vagytok-e még többen? s mit akartok fecskebeszédűk?
Vagy vígságtokat én megháborgattam-e, hogy most
Rajtam üt a sok nyelv, s fülemet nem hagyja nyugonni."
Vörösmarty.

*MEGHÁBORÍT
(meg-háborít) ösz. áth. A békében, nyugalomban levőt megzavarja, nyugtalanná teszi. "Megháborejtotta a népet" (commovit populum. Müncheni vagy Tatrosi cod.). Különösen, valakit elméjében megháborítani, am. eszét megzavarni, megbolondítani. V. ö. HÁBORÍT.

*MEGHÁBORODIK
(meg-háborodik) ösz. k. Békés, csendes, nyugalmas állapota megzavarodik. Megháborodik az emberi kedély, midőn valamely méltatlanság, bántalom, vagy rendkivüli kedvetlen indulat mozgalomba hozza. Elmében megháborodni, am. megtébolyodni.

*MEGHÁBORODOTT
(meg-háborodott) ösz. mn. A kedély vagy elme működéseire vonatkozólag am. ami rendes nyugalmát elvesztette, vagy megzavarodott. Megháborodott szívvel nézni az iszonyu méltatlanságot. Megháborodott elme. V. ö. HÁBORODIK.

*MEGHÁBORÚL
(meg-háborúl) ösz. önh. Régies szó, például a Nádor-codexben, Tatrosi codexben ,megháborodik' helyett; l. ezt. "Megháborúland a víz" (turbata fuerit aqua).

*MEGHABOZ
(meg-haboz) ösz. áth. Valamit habossá tesz. Szappannal meghabozni a mosóvizet. Borotválkozáskor meghabozni a szappant. Átv. ért. habos alakuvá tesz. Meghabozni vadamely szövetet. Aczélt meghabozni.

*MEGHADARÍT
(meg-hadarít) ösz. áth. l. HADARÍT alatt.

*MEGHÁG
(meg-hág) ösz. áth. Valamely magas helyre, nevezetesen dombra, halomra, hegyre fölmegy. Meghágni a havasokat. Oly meredek hegy, bércz, hogy gyalog sem lehet meghágni. Különösen mondják a bikáról, csődörről, kosról, midőn az üszőt, kanczát, juhot megugorják. V. ö. HÁG, HÁGÓ.

*MEGHÁGAT
(meg-hágat) ösz. miv. Eszközli, hogy a csődör stb. illető nőstényét meghágja.

*MEGHAGY
(meg-hagy) ösz. áth. 1) Valamit tovább létezni, maradni enged, valamire szán. A legszebb malaczot maglónak meghagyni. Vágáskor az épületnek való sudarasb fákat meghagyni. A méhészek télre néhány kas méhet meg szoktak hagyni. Kár volna ezt a borjút kiherélni, hagyjuk meg bikának. 2) Valakinek teendőül hagy valamit, vagyis megmondja, megparancsolja neki, hogy valamit bizonyos idő alatt megtegyen, vagy bizonyos rendszabályhoz tartsa magát. A gazda elutazván, meghagyta az öreg szolgának, hogy vigyázzon a házra. Erősen meghagyom, hogy estvére kiki itthonn legyen. 3) Régiesen am. elhagy. l. MEG, (2), alatt.

*MEGHAGYÁS
(meg-hagyás) ösz. fn. Megbizás neme, mely által valakinek hatályosan, s némileg parancsolva kötelességgé tesznek valamit. A gazda meghagyásából szántani mentek a béresek. Fizetési meghagyás váltótörvényszéki s némely más hatósági eljárásban oly rendelet, melynél fogva valakinek bizonyos öszveg kifizetése végrehajtási fenyegetés alatt kötelességévé tétetik (Zahlungsauftrag, Zahlungsauflage).

*MEGHAGYIGÁL
régiesen és tájdivatosan am. meghajigál. l. MEGHAJIGÁL.

*MEGHAGYMÁZ
l. MEGHAJMÁZ.

*MEGHÁJAZ
(meg-hájaz) ösz. áth. Hájjal megken. Meghájazni a kocsitengelyt. A pirított kenyeret meghájazni.

*MEGHAJIGÁL
(meg-hajigál) ösz. áth. Többször hajítva megdob, megtalál, megüt valakit. A dévaj fiúk hólaptával meghajigálják egymást. Sárral, kővel meghajigálni valakit. V. ö. HAJIGÁL.

*MEGHAJÍT
(meg-hajít) ösz. áth. Hajítva megtalál, vagy megüt valakit vagy valamit. Kővel meghajítani az ugató kutyát. A csatangoló tinót meghajítani bottal. Parittyával meghajítani valakit. V. ö. HAJÍT.

*MEGHAJLAD
(meg-hajlad) ösz. önh. Meggörbed, megkomorodik, megvetemedik. V. ö. HAJLAD.

*MEGHAJLIK
(meg-hajlik) ösz. k. Külső erőszak vagy belgyengülés következtében szilárdságát, merev állását vesztvén meggörbed. Sok gyümölcs terhe alatt meghajlik az ág. A vén ember térde, dereka meghajlik. Nagy szekerek alatt meghajlik a hidgerenda. Sok tál alatt meghajlik a deszkaasztal. V. ö. HAJLIK; és MEGHAJOL.

*MEGHAJMÁZ
(meg-hajmáz) ösz. áth. Hajmával megfűszerez. Meghajmázni a rostélyost, a gulyásos húst, a paprikás halat, a burgonyasalátát.

*MEGHAJNALOZ
(meg-hajnaloz) ösz. áth. Székely tájszólás szerént am. az új házaspárt a menyekző másod napján virradóra zeneszóval megtiszteli. Meghajnalozni a vőlegényt és mennyasszonyt.

*MEGHAJOL
(meg-hajol) ösz. önh. Szoros ért. mondjuk emberről, midőn önakaratból, nem kényszerítve meggörbed. Meghajol, hogy fölvegyen a földről valamit. A lovag, midőn sebesen vágtat, meghajol a nyeregben. Hajolj meg, hogy az ág ki ne szúrja szemedet.
"Ág ha volnék, meghajolnék
Én is szívesen."
Vörösmarty.
Átv. ért. a felsőbb hatalom előtt megalázza magát. Büszkébb, hogysem a bitorló hatalom előtt meghajoljon. V. ö. HAJOL és MEGHAJLIK.

*MEGHAJSZOL
(meg-hajszol) ösz. áth. Hajszolva megkerget. V. ö. HAJSZOL.

*MEGHAJT
(meg-hajt) ösz. áth. 1) Valamely szilárd, vagy egyenes állasu testet meggörbít vagy kanyaruvá tesz. Meghajtani a vas szeget, drótot, pipaszárt. Meghajtani a hordó dongáját, a keréktalpfát. Meghajtani magát, am. tiszteletképen meghajolni.
"Mily csábító mozdulattal
Hajtja meg fejét."
Vörösmarty.
Ezen igének alkotó része azon hajt, melyben alapeszme a görbülés, s rokon a keményebb kaj, kajmó, kajca, kajsza, kajla szók gyökével, mintha volna meg-kajt. 2) Erősen űzőbe vesz, folytonosan kerget, különösen igás barmokat mértéken túl használ valamely dologban. Meghajtani a lovat, ökröt. Átv. ért. mondják oly ételekről vagy gyógyszerekről, melyek lágy hast okoznak. A zsíros étel meghajtotta a hasát. Ezen gyógyszer bizonyosan meghajt. Ezen értelemben vett hajt igének gyöke az űzést jelentő haj! indulatszó. V. ö. HAJT.

*MEGHAL
(meg-hal) ösz. önh. m. meghalt v. megholt. Szoros ért. emberről mondjuk, midőn élni megszünik. A többi állat megdöglik vagy elvész. A nép némi kegyeletből a méhről szokta még mondani, hogy meghal. Régente lóról is mondották pl. egy 1559-diki levélben (Szalay Á. 400 m. l.). Emberekről: "Ábrahám megholt és prófétak megholtanak." (Tatrosi cod.). Meghalt a gyermek oda a komaság. (Km.). Amely föld tégedet meghalvád fogadand, azon haljak meg." Bécsi codex.
"Mi vitézül éltünk, vitézül meghaljunk."
Zrinyi.
"Ha meghalok sem bánom,
Úgy sincs engem ki szánjon."
Népdal.
"Meghalok, meghalok,
Még beteg sem vagyok."
Népd.
V. ö. HAL, ige.

*MEGHÁL
(meg-hál) ösz. önh. Mondjuk idegenről, utasról, midőn éjszaka alvás végett megmarad valahol. Meghálni a csárdában. Eltévedvén kénytelenek lettünk a szabad ég alatt meghálni. V. ö. HÁL.

*MEGHALAD
(meg-halad) ösz. áth. 1) Haladva túlmegy bizonyos téren, vonalon, ponton. Meghaladni a hegy ormát. Meghaladni a kitűzött czélt. 2) Túl megy bizonyos időn. Meghaladta (az idő) tíz órát. Meghaladta idejét, esztendejét. (Szabó D.). 3) Átv. ért. bizonyos tulajdonságra nézve valamit fölülmúl. Reményünket, várakozásunkat meghaladtad. E paripa minden versenytársait meghaladja nem csak futásban, hanem szépségben is. V. ö. HALAD.

*MEGHÁLÁL
(meg-hálál) ösz. áth. Valamit hálával viszonoz. Köszönettel, viszonyos szolgálattal meghálálni a vett jótéteményt. Itt is a ,vissza' nem a meg, hanem hálál szóban rejlik.

*MEGHÁLÁLHATATLAN v. ~HÁLÁLHATLAN
(meg-hálálhat[at]lan) ösz. mn. Amit meghálálni, kellőleg megköszönni nem lehet. Határozóként am. meg nem hálálhatólag, meghálálhatlanul.

*MEGHALÁLOZIK
(meg-halálozik) ösz. k. Halálos küzdelmekben élni megszünik. Különbözik tőle: meghal, mely egyedül azon átmeneti pontot fejezi ki, midőn haldoklás után az életnek vége szakad.

*MEGHALÁS
(meg-halás) ösz. fn. Az emberi élet megszünése. Meg kell lenni, mint a meghalásnak. Km.

*MEGHÁLÁS
(meg-hálás) ösz. fn. Az éjjeli időnek hálva való eltöltése valamely idegen helyen.

*MEGHALÁSZ
(meg-halász) ösz. áth. Halászva megkutat, megjár, megtapogat bizonyos vizet. Tapogatóval meghalászni az ereket, öntéseket. V. ö. HALÁSZ.

*MEGHALAVÁNYÍT v. ~HALVÁNYÍT
(meghalaványít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki vagy valami halaványnyá legyen. Az ijedés meghalaványitotta őt. A kelő hajnal meghalaványítja a csillagokat. V. ö. HALAVÁNY.

*MEGHALAVÁNYODIK v. ~HALVÁNYODIK
(meg-halaványodik) ösz. k. Bőrét, különösen arczát, tartós halovány szin lepi meg. A napvilág elől elzárt rabok meghalaványodnak. Mondják más testekről is, midőn fehéres szint öltenek az előbbi élénk szin helyett. Az elfonnyadt rózsalevelek meghalaványodnak. Különbözik tőle a futólagos arczszinváltozást jelentő elhalaványodik. V. ö. HALAVÁNY.

*MEGHALL
(meg-hall) ösz. áth. Akármiféle hangot vagy szót észre vesz, vagy valaminek hire fülébe jut; szóból, beszédből megtud valamit. Meghallani az ebugatást. E nagy harangot a szomszéd faluban is meghallják. Ha meghalljátok az ágyudörgést, mindnyájan talpra keljetek. Mindjárt meghallottam, mi történt.
"A Dráva partjai meghallák keservem."
Zrínyi.
V. ö. HALL. A régieknél eléjön ,meghallgat' helyett is. "Meghallattatott (exaudita est) te imadságod." (Tatrosi codex).

*MEGHALLGAT
(meg-hallgat) ösz. gyak. áth. 1) Valamely folytonosan tartó hangot vagy zenét, vagy beszédet figyelemmel kísér. Meghallgatni az éneklő csalogányt, a hegedűszót. Meghallgatni a szónok beszédét.
"Meghallgassad, beglerbég! vedd jól eszedbe,
Értem kis királyfi vagyon nagy inségbe."
Tinódi.
2) Különösen valamely kérelmet részvéttel hallgat, kegyesen fogad. Meghallgatni az alattvalók folyamodását. Hallgasd meg, Uram, könyörgésünket. V. ö. HALLGAT.

*MEGHALLGATATLAN
~HALLGATLAN, (meg-hallgat[at]lan) ösz. mn. Amit figyelemre nem méltattak; akire bizonyos ügyben nem hallgattak Meghallgatlan panasz. A meghallgatlan félt nem lehet elitélni. Határozóként am. meg nem hallgatva, meg halgatlanul.

*MEGHALLGATATLANUL, MEGHALLGATLANUL
(meg-hallgat[at]lanul) ih. A nélkül, hogy meghallgatták volna. Meghallgatatlanul kárhoztatni valakit.

*MEGHALLIK
(meg-hallik) ösz. k. Általán, a hang vagy szó elégséges benyomással bír, hogy a fülek felfogják, s az ész tudatára juttassák. Csendes éjjel a legkisebb nesz is meghallik. Oly értelmesen és hangosan beszél, hogy szava a templom minden zugaiba meghallik. Ezen ige csak egyes számu harmadik személyben használtatik: meghallék, meghallott, meghalljék, meghallanék, meghallandik. V. ö. HALLIK.

*MEGHALT
(meg-halt) ösz. mn. Aki végképen megszünt élni. Imádkozzunk meghalt felebarátunk lelkeért. Máskép: megholt; s más igékkel: elhúnyt, elnyugodott, elszenderült, az Úrban boldogult stb.

*MEGHALVÁNYÍT
l. MEGHALAVÁNYÍT.

*MEGHALVÁNYODIK
l. MEGHALAVÁNYODIK.

*MEGHALVÁNYÚL
ösz. önh. l. MEGHALAVÁNYODIK.

*MEGHAMISÍT
(meg-hamisít) ösz. áth. Roszszabbféle vagy idegen részek hozzáadása, belekeverése által megront, alábbvalóbbá tesz valamit. Meghamisítani a hegyaljai borokat. Meghamisítani az aranyat, ezüstöt. Különösen, irományokra, oklevelekre vonatkozólag am. az eredetin valamit változtat, vagy valamit hozzáad vagy elveszen belőle. A végrendeletet meghamisítani.

*MEGHAMISÍTÁS
(meg-hamisítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki meghamisít valamit. Oklevelek meghamisitásaért perbe idézni valakit. V. ö. MEGHAMISÍT.

*MEGHAMISÍTATLAN, MEGHAMISÍTLAN
(meg-hamisít[at]lan) ösz. mn. Meg nem hamisított. Meghamisítlan bor. Határozóként: meg nem hamisítva, meghamisítlanul.

*MEGHAMISÍTHATATLAN v. ~HAMISÍTHATLAN
(meg-hamisíthat[at]an) ösz. mn. Amit meghamisítni nem lehet. Meghamisíthatlan bankjegyek. Határozóként, amint meghamisítni nem lehet, meghamisíthatlanul.

*MEGHÁMOZ
(meg-hámoz) ösz. áth. Bizonyos gyümölcsöket vagy héjas testeket hámjaiktól, azaz héjaiktól megtisztít. Meghámozni az almát, körtét, baraczkot. Meghámozni a kenyeret. A fát, vesszőt meghántják, nem hámozzák'; noha ,hánt' is ,hám'-tól származik. V. ö. HÁMOZ, HÁNT, MEGHÁNT.

*MEGHAMVASODIK
(meg-hamvasodik) ösz. k. Hamvassá lesz (bevégzetten).

*MEGHAMVAZ
(meg-hamvaz) ösz. áth. Hamuval meghint. Meghamvazni a sikamlós utat. Különösen hamvazó szerdán a pap a hivek homlokát hamuval megdörgöli, emlékeztetvén őket az élet mulandóságára.

*MEGHANCSIKOL, MEGHANCSIKOZ
(meghancsikol v. ~hancsikoz) ösz. áth. 1) Hancsikkal vagyis hancscsal beborít, megrak. 2) Hancsikolva, gyepet törve, megbarázdol, felárkol.

*MEGHÁNT
(meg-hánt) ösz. áth. Vastagabbféle héját, kérgét lehúzza vagy lemetszi, lefaragja valamely testnek. Meghántani a fát. Meghántani a ló körmét, azaz megfaragni. V. ö. HÁNT.

*MEGHANTOL
(meg-hantol) l. MEGHANCSIKOL.

*MEGHANTOSODIK
(meg-hantosodik) ösz. k. Egészen hantossá lesz, meggyepesedik.

*MEGHÁNY
(meg-hány) ösz. áth. Valamit gyakran hányva megráz. A taptatva igető ló meghányja a lovagot. A tengerhullámok meghányják a hajót. Átv. ért. valamit észszel ideoda forgat, minden oldalról megfontol. Hányjuk meg jól a dolgot, mielőtt határoznánk benne. V. ö. HÁNY, ige; és MEGHÁNYVET.

*MEGHANYATLIK
(meg-hanyatlik) ösz. k. A hanyatlás végső fokára jut. V. ö. HANYATLIK.

*MEGHÁNYÓDIK
(meg-hányódik) ösz. belsz. Akarata ellen, bizonyos erőszaknál fogva ide-oda vetődik, a emelkedő irányban, majd alászállva megrázkódik. A zötyögős úton meghányódik a kocsizó.

*MEGHÁNYTAT
(meg-hánytat) ösz. mivelt. 1) Eszközli, hogy meghanyódjék valaki v. valami. Néha a lovas készakarva meghánytatja magát a nyeregben. A kormányos, ha oldalast tart a hullámoknak, meghánytatja a hajót. 2) Megokádtat. A gyomorbeteget meghánytatni. Ezen gyógyszer engem meg nem hánytat. V. ö. HÁNYTAT.

*MEGHÁNYTORGAT
(meg-hánytorgat) ösz. gyak. áth. Ide-oda hányogatva megforgat, megráz. Sulyozás közben tenyeren meghánytorgatni valamit. Különösen átv. ért. bizonyos dolgot minden oldalról szorosan megfontol, a mellette és ellene szóló indokokat megvizsgálja.

*MEGHÁNYVET
(meg-hányvet) ösz. áth. Átv. ért. valamit észszel mindünnen megvizsgál, fontolóra vesz. A ragozást mindkét alkotó része fölveszi: meghányomvetem, hányodveted, hányjaveti, stb.

*MEGHARAGÍT
(meg-haragít) ösz. áth. Valakit valósággal haragossá tesz, vagyis addig boszont, ingerel, bánt, mig a harag végre fölgerjed benne. Ma igen ingerlékeny, minden csekélység megharagítja őt. Kérlek, ne haragíts meg. Itt is a meg bevégzett tényre vonatkozik.

*MEGHARAGSZIK
(meg-haragszik) ösz. Azon indulat gerjed fel benne, melynek harag a neve. Ne bánts, mert megharagszom. Aki nehezebben haragszik meg, tovább tart haragja. (Km.). V. ö. HARAG, HARAGSZIK.

*MEGHARAP
(meg-harap) ösz áth. Valamit harapva megfog, megragad, megsért. Ne ingerkedjél az ebbel, mert megharap. Vess kenyeret az ebnek, megharap érte. (Km.). V. ö. HARAP.

*MEGHARAPDÁL
(meg-harapdál) ösz. gyak. áth. Gyakran vagy folytonosan, több oldalról harapva, megtép, megrág, megsért valamit A dühös ember saját kezeit megharapdálja. Az éretlen almákat megharapdálni és eldobni. A karórágó ló megharapdálja a jászolt. V. ö. HARAPDÁL.

*MEGHARCZOL
(meg harczol) ösz. önh. Folytonosan, eldöntőleg harczol; megví.

*MEGHARMADOL v. ~HARMAL
(meg-harmadol v. ~harmal) ösz. áth. Harmadszor megkapál, megszánt. Különösen a szőlőről mondják, midőn azt harmadszor kapálják meg; vagy a szántóföldről, midőn azt harmadszor (rendszerént vetés alá) megszántják.

*MEGHARMATOZ
(meg-harmatoz) ösz. áth. Harmattal megnedvesít. A hűs nyári alkonyat és hajnal megharmatozza a növényeket. V. ö. HARMAT.

*MEGHÁRMAZ
(meg-hármaz) ösz. áth. Valamit hármasával tesz. Meghármazni a tánczot, am. ugyanazt, vagy egymás után másfélét háromszor eljárni. Meghármazni valakinek díját, am. az előbbihez képest három annyit adni. Meghármazni akármily mennyiséget, am. három annyira emelni, megsokasítani. V. ö. HÁRMAZ.

*MEGHÁRMAZTAT
(meg-hármaztat) ösz. miv. Eszközli, rendeli, parancsolja, hogy valami hármasával tétessék vagy történjék, pl. aki háromszor húzat el egymás után valamely tánczzenét, az meghármaztatja a zenét és tánczot.

*MEGHARSAN
(meg-harsan) ösz. önh. Harsona hangot ad. Megharsant a kürt, a trombita.

*MEGHASAD
(meg-hasad) ösz. önh. Mondjuk tömör, vagy szorosan öszvekapcsolt részekből álló testről, midőn valahol nyilás támadván rajta, elválik, szétszakad, megreped stb. Meghasad a harang, a fazék, a deszka, a gerenda, a fal. Meghasad a mennykő csapta fa dereka. Nagy fájdalomban meghasadt a szive. Itt a meg am. el. V. ö. HASAD.

*MEGHASADOZ
(meg-hasadoz) ösz. gyak. önh. Több helyen rés, nyilás támadván rajta elválik, szétszakad, megreped. A nyers deszka, ha melegre teszik, meghasadoz. V. ö. HASADOZ.

*MEGHASASODIK
(meg-hasasodik) ösz. k. Nagy hasa növekedik, megpotrohosodik. A jó, és gondtalan élet mellett meghasasodni. Különösen, nőstény állatról szólva, am. megvemhesedik. Meghasasodik a tehén, kancza, nőstény stb.

*MEGHASÍT
(meg-hasít) ösz. áth. Valamely tömör test részei között nyilást csinál, vagyis eszközli, hogy meghasadjon. Fejszével meghasítani a fát. V. ö. HASAD, HASÍT.

*MEGHASOGAT
(meg-hasogat) ösz. gyak. áth. Valamely tömör testet többfelé hasít. Meghasogatni a kemenczébe való fát. Késsel meghasogatni a vesszőt. V. ö. HASOGAT.

*MEGHASONLÁS
(meg-hasonlás) ösz fn. Társas életre vonatkozólag jelenti az illető társak azon viszonyát, midőn valamiben meg nem egyezvén, egymástól véleményben, vagy tettben is elválnak, elszakadnak, egyszersmind ellenséges indulattal viseltetnek egymás iránt. Család, társulat, nemzet tagjai között támadó meghasonlás.

*MEGHASONLIK
(meg-hasonlik) ösz. k. A hasonlik igében alapfogalom az egynemü részeknek egymástól való elszakadása, elválása. Innen átv. ért. a magyar oly dolgokat nevez hasonlóknak, melyek mintegy rokonnemü részeit teszik egy bizonyos egésznek, miért a hasonlóról ezt is mondja: szakasztott olyan, szakasztott mása valaminek, mintha t. i. egyik a másiktól volna elhasítva, elszakasztva, miként a hasított tárgyak egyes darabjai. E szerént átv. ért. a társas életre vonatkozólag meghasonlik am. az egész társaság egy vagy több részei külön válnak, egymástól elszakadnak. S minthogy az ily elválás oka rendesen a vélemények és érdekek öszveütközése miatt szokott történni, innen meghasonlani ezt is jelenti egymással ellenkezésbe, viszályba jönni, egymás ellen törekedni. Az örökösök meghasonlanak az osztályon, azaz nem egyeznek meg. Néha ugyanazon párt emberei bizonyos véleményre nézve meghasonlanak. Hol szabad a választás, ott rendesen meghasonlanak az illető választók. ,Meghasonlani' és ,pártra szakadni' rokon jelentésüek. V. ö. HASONLÓ, HASONLIK.

*MEGHASONLOTT
(meg-hasonlott) ösz. mn. Társas viszonyokra vonatkozólag, am. bizonyos véleményre, vagy érdekre nézve egymástól elvált, elszakadt, pártokra oszlott. Minden magában meghasonlott ország elpusztúl. (Bibliai mondat.) "Maga pedig a megbódult és maga között is meghasonlott kevés magyar nemzet mit fog végbevihetni?" (Gr. Eszterházy Miklós nádor Rákóczy Györgyhöz 1644-ben). V. ö. MEGHASONLIK.

*MEGHASZNÁL
(meg-használ) ösz. önh. Tréfás átv. értelemben a megrészěgedett emberről mondják: Meghasznált neki a bor, pálinka, e helyett: megártott.

*MEGHAT
(meg-hat) ösz. áth. Valakiben sikeres, eredményes, hathatós benyomást tesz; megindít, bizonyos érzelemre vagy tettre gerjeszt. A szónok ékes beszéde mindnyájunkat meghatott. Kit ne hatna meg ily szomorú látvány! Az esengő kérés meghatotta szivét. V. ö. HAT.

*MEGHÁTAL
(meg-hátal) ösz. áth. A székelyeknél am. a hátát megveri, meghusángolja, megdöngeti.

*MEGHATALMAZ
(meg-hatalmaz) ösz. áth. Valaki hatalmat ad egy másnak, hogy személyében bizonyos meghatározott dolgot végrehajtson. A követeket némi szerződésre, szövetség-, békekötésre meghatalmazni.

*MEGHATALMAZÁS
(meg-hatalmazás) ösz. fn. A megbizásnak azon neme, melynél fogva valakinek hatalmat adnak tenni és végrehajtani valamit; továbbá, maga ezen adott hatalom. Szorosan a meghatalmazáshoz ragaszkodni. A meghatalmazáson túl menni. Meghatalmazása van ezt cselekedni.

*MEGHATALMAZÓ
(meg-hatalmazó) ösz. mn. és fn. Miáltal valakit meghatalmaznak. Meghatalmazó levél, okirat. Mint főnév jelenti azon személyt, ki valakit meghatalmaz. A meghatalmazó akarata szerént működni. V. ö. MEGHATALMAZ.

*MEGHATALMAZOTT
(meg-hatalmazott) ösz. fn. Azon személy, kinek valaki hatalmat adott bizonyos határozott ügyben cselekedni, rendelkezni, intézkedni stb. A fejedelmek meghatalmazottjai tanácskozás végett öszveültek.

*MEGHATÁROL
(meg-határol) ösz. áth. Határvonással megjelöl, megkülönböztet.

*MEGHATÁROZ
(meg-határoz) ösz. áth. 1) Tanácskozás vagy megfontolás, meghányásvetés következtében valamit megállapít. Ez értelemben egy vele az elhatároz. A gyűlés meghatározta, hogy.... 2) Bizonyos dolognak idő- vagy térbeli sokaságát, vagy meddigiségét, vagy mikori- és hollétét állapítja meg. Meghatározni az időt, mely alatt valamit végre kell hajtani. Meghatározni a szabad legeltetési mezőt. Meghatározni a gyűlés napját és helyét. 3) Bizonyos korlátok közé szorít, megköt.
"Úgy meg vagyok határozva,
Mint a csikó kantározva."
Népd.
4) Észtani ért. bizonyos fogalmat vagyis a fogalomnak tárgyát oly jegyei által ismerteti meg, melyek azt minden egyébtől megkülönböztetik. l. MEGHATÁROZÁS.

*MEGHATÁROZÁS
(meg-határozás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit meghatározunk. Időnek, helynek meghatározása. Továbbá, azon kitűzött, megállapított rendelmény, intézmény, melyet ama cselekvés létre hoz. Meghatározás szerént cselekedni. Észtani ért. valamely fogalomnak, illetőleg a fogalom által képlelt tárgynak sajátságos jegyek általi megkülönböztetése, pl. az ember okos állat.

*MEGHATÁROZOTT
(meg-határozott) ösz. mn. Amit meghatároztak, megállapítottak. Meghatározott fizetés. Meghatározott fogalom. V. ö. MEGHATÁROZ.

*MEGHATÓ
(meg-ható) ösz. mn. Ami az érzékekre sikeres, eredményes benyomást tesz, ami megindít. Megható szavakkal kérni valakit. Megható látvány. V. ö. MEGHAT.

*MEGHATÓLAG
(meg-hatólag) ösz. ih. A kedélyre érzékre benyomást téve.

*MEGHATOTTSÁG
(meg-hatottság) ösz. fn. Meghatott állapot.

*MEGHÁZASÍT
(meg-házasít) ösz. áth. A nőtelen férfit rábeszéli, ráveszi, rásegíti, hogy feleséget vegyen. Megházasítja a fiát. V. ö. HÁZAS.

*MEGHÁZASODIK
(eg-házasodik) ösz. k. Mondjuk akármily koru nőtelen férfiról, midőn feleséget vesz, s mintegy új házat, új családot képez. V. ö. HÁZASODIK.

*MEGHAZUDTOL
(meg-hazudtol) ösz. áth. Valaki ellen bebizonyítja, hogy hazudott; hazugságban hagy. A rágalmazót meghazudtolni. Átv. ért. bizonyos várakozást, bizodalmat, reményt megsemmisít, alaptalannak nyilvánit.

*MEGHĚGYĚSÍT
(meg-hěgyěsít) ösz. áth. Hegyesre megfarag, megélesít, megköszörűl stb. Meghegyesíteni az irótollat. Meghegyesíteni a karót, kést. V. ö. HĚGYĚS.

*MEGHĚGYĚZ
(meg-hěgyěz) ösz. áth. 1) Valamit úgy készít el, hogy hegye legyen, azaz vékony csúcsra menjen ki. Meghegyezni a tollat, a fogpiszkálót, a karót, a szeget. 2) Átv. ért. meghegyezni a tánczot, am. nyalkán, hegykén, lábujjakon megjárni. Hegyezd meg! tánczra biztató.

*MEGHÉHELĚZ
(meg-héhelěz) ösz. áth. Héhellel, azaz gerebennel megtisztít, megfésül valamit. Meghéhelezni a kendert, lent.

*MEGHÉJAZ
(meg-héjaz) ösz. áth. Héjától megtisztít valamit, meghámoz. Meghéjazni az almát, körtét, vesszőt.

*MEGHENGERĚL
(meg-hengerěl) ösz. áth. Hengerrel megnyomkod, megegyenget, megsimít valamely egyenetlen fölszinü testet. Meghengerelni a kicserzett bőröket. Meghengerelni a kerti utakat, a fölszántott földet. V. ö. HENGER.

*MEGHERÉL
(meg-herél) ösz. áth. Tulajd. ért. valamely hím állatnak heréjét, azaz hímgolyóját kimetszi. Megherélni a bikaborjút. Mondják nőstényről is, midőn úgynevezett görgőjét kiveszik. Megherélni az emsét. Szokottabban: Kiherél. Átv. ért. valamit megcsonkít, különösen némely növények közép hajtásait, bimbóit levágja, lecsípi. Megherélni a dinnyét. V. ö. HERÉL.

*MEGHERGEL
(meghergel) ösz. áth. A kakas a tyúkot megnyomja.

*MEGHERNYÁSZ
(meg-hernyász) ösz. fn. Növényeket a hernyóktól megtisztít. Meghernyászni a gyümölcsfákat.

*MEGHERNYÓDZIK
(meg-hernyódzik) ösz. k. Meghernyósodik.

*MEGHERSENT
(meg-hersent) ösz. áth. Kemenesalján am. a nőt elhálja, elhálásra használja.

*MEGHERVAD
(meg-hervad) ösz. önh. Mondják növényről, különösen gyöngébb részeiről, ú. m. leveleiről, virágairól, midőn a nedvek megromlása vagy hiánya miatt élénkségöket, szinöket vesztik, s öszvezsugorodnak, megránczosodnak. Nagy forróságban meghervadnak a virágok. Egy értelmü vele az elhervad. Átv. ért. mondják emberről is, kivált ifjuról, midőn megaszik, elsorvad.

*MEGHEVER
(meg-hever) ösz. áth. Erejének megfogyatkozása miatt bizonyos helyen folytonosan fekve marad. Megheverni a betegágyat. Megheverni a verést, am. a verés következtében sokáig fekünni. Megheverni az erőködő munkát.

*MEGHEVŰL
(meg-hevűl) ösz. önh. A régieknél am. megmelegszik. "Nap ke(deg) felkelvén meghevőlének (a kikelt magvak) és mert nem vala gyökerék (gyökerök) megaszának. (Tatrosi codex).

*MEGHÍ
(meg-hí) ösz. áth. A Bécsi codexben s Molnár Albertnél is am. visszahí, visszahúz (revocat); honnan, meghíni beszédét am. beszédét, vallomását visszahúzni. Ez értelemben jön elé még Szabó Dávidnál is. Mai közszokás szerént, am. hí, hogy valahová menjen vagy jőjjön el. Itt a meg nagyobb és határozottabb nyomaték végett használtatik. Meghíni ebédre valakit. V. ö. HÍ.

*MEGHIÁNYOSÍT
(meg-hiányosít) ösz. áth. Hiányt, fogyatkozást csinál vagy okoz valamiben.

*MEGHIBÁZIK
(meg-hibázik) ösz. k. Tiszamelléki tájszólás szerént am. hibába esik, hibát követ el. Néha néha meghibázik az ember. Néhutt: meghibádzik.

*MEGHIBBAN
(meg-hibban) ösz. önh. A sulyegyent vesztve félre- vagy lebillen. Meghibban a mérleg.

*MEGHIDAL
(meg-hidal) ösz. áth. 1) Szoros ért. vett hiddal ellát bizonyos helyet. Meghidalni, a patakot, folyót, eret. 2) Hidféle padlóval lát el. Meghidalni a disznóólat, az úgy nevezett hidashajót. V. ö. HIH.

*MEGHIDEGĚDIK
(meg-hidegědik) ösz. k. l. MEGHIDEGSZIK.

*MEGHIDEGÍT
(meg-hidegít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami hideggé leszen. Az éjszaki szél meghidegíti a levegőt. V. ö. MEGHŰT.

*MEGHIDEGSZIK
(meg-hidegszik) ösz. k. Hideggé változik által, ami elébb meleg volt. Őszszel meghidegszik a víz. A jelenidőn kivül a többit a meghidegědik-ből veszi. Átv. ért. vonzalma, szerelme megszün valaki iránt.
"Ah, te már meghidegedtél,
Szád, szemed tagadja bár."
Kazinczy F.
V. ö. MEGHŰL, MEGFÁZIK.

*MEGHIDEGŰL
(meg-hidegűl) ösz. önh. lásd: MEGHIDEGSZIK.

*MEGHIEDELMEZ
(meg-hiedelmez) ösz. áth. A régieknél, pl. a Bécsi és Müncheni codexekben am. meghívesít és megárnyékoz. "Hogy mártsa ő újjának utólját a vízbe és hiedelmezje meg (refrigeret, Pestinél: meghíresítse) en nyelvemet." Ismét: "És felségesnek jószága (jósága) meghiedelmez (obumbrabit, Pestinél: árnyékoz meg) teneked."

*MEGHIGGAD
(meg-higgad) ösz. önh. Mondjuk sűrű, zavaros nedvről, midőn salakja leszáll, és megtisztúl. Meghiggad az iszapos víz, ha egy ideig a korsóban áll. A szállításban megtörött bor bizonyos idő alatt a pinczében meghiggad. Néha am. fölös nedvesség által megritkúl. A kövér leves meghiggad, ha vizet töltenek bele. Meghiggad a ragadós sár, ha sok eső éri. Máskép: meghigúl. Átv. ért. mondjuk emberről, midőn az ifju tűz megcsillapodik benne, s gondolatai megtisztulnak. V. ö. HIGGAD.

*MEGHIGGADT
(meg-higgadt) ösz. mn. Megritkult, megtisztult, megülepedett. Tulajd. értelemben nedvekről, és nedves testekről mondatik. Átv. ért. emberről szólva, am. megérett, kinek gondolkozásmódja megülepedett. V. ö. HIGGADT.

*MEGHIGGASZT
(meg-higgaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami meghiggadjon. Meghiggasztani az oltott meszet, a sarat. Máskép: meghigít. Átv. ért. meghiggasztani az észt. V. ö. MEGHIGGAD, HIGGASZT.

*MEGHIGÍT
(meg-hígít) ösz. áth. Egyedül tulajdon értelemben, nedvekről használják, vagy oly testekről, melyeket nedvvel fölereszteni lehet. V. ö. MEGHIGGADT.

*MEGHIGÚL
(meg-higúl) ösz. önh. Nedvről és nedv által felereszthető testről szólva am. megritkúl, megtisztúl, megülepedik. Egy vele a meghiggad, csakhogy ez átv. ért. is vétetik. V. ö. MEGHIGGAD.

*MEGHIMBÁL
(meg-himbál), l. MEGHINTÁL.

*MEGHÍMĚZ
(meg-híměz) ösz. áth. Himmel megtarkáz. Meghímezni az üngöt. Meghímezni az úri lószerszámot. V. ö. HÍM, HÍMEZ.

*MEGHIMLŐSÖDIK
(meg-hímlősödik) ösz. k. Testét meglepi a himlő. A bárányokat be szokták oltani, hogy meg ne himlősödjenek. V. ö. HIMLŐ.

*MEGHINT
(meg-hint) ösz. áth. Bizonyos testre vagy térre omlékony részekből álló valamit rászór. Meghinteni czukorral a süteményt; borssal, paprikával a rátottát. A síkos utat hamuval, kőporral meghinteni. V. ö. HINT.

*MEGHINTÁL, MEGHINTÁZ
(meg-hintál v. ~hintáz) ösz. áth. Hintán vagy hintálva ide-oda vagy alá- s fellóbáz.

*MEGHINTĚZ
(meg-hintěz) ösz. gyak. áth. Apródonként egymás után meghint.

*MEGHIRDET
(meg-hirdet) ösz. áth. Hirül ad, megizen, hirré tesz valamit. Meghirdettem akaratját. (Szabó D.).

*MEGHIRHESZIK
(meg-hirheszik) ösz. k. A Tatrosi codexben am. elhirheszik, híre elterjed. "Meghirhesznek vala" (divulgabantur). "Meghirhevék" (exiit fama).

*MEGHIRHET
(meg-hirhet) ösz. áth. A Bécsi codexben am. meghirdet.

*MEGHISZ
(meg-hisz) ösz. önh. Valakinek teljes bizalommal hisz. A meg nagyobb nyomatékot kölcsönöz. Én meghiszek neked. Hív szolgámban meghiszek. Midőn ezt mondjuk: meghiszem, hogy... am. elhiszem, nem kétkedem benne.

*MEGHITELĚSÍT
(meg-hitelěsít) ösz. áth. Valamit hitelessé tesz. V. ö. HITELĚS. Különösen valamely okirat valódiságát hivatalosan, vagy személyes hitelének erejénél fogva bebizonyitja.

*MEGHITELTET
(meg-hiteltet) ösz. mivelt. Törvényes tanutétel végett valakit megesket. Meghiteltetni a tanukat. Meghiteltetni a becsüsöket. V. ö. HITELTET.

*MEGHITEZTET
(meg-hiteztet) l. MEGHITELTET.

*MEGHITT
(meg-hitt) ösz. mn. Kinek öszinteségében, hűségében, becsületében teljesen bizunk, kinek kétkedés nélkül hiszünk, s mint olyannal belsö titkainkat is közöljük. Meghitt szolga. Meghitt barát. Meghitt emberre bízni magát. Néha am. magában tulságosan bizó, magáról sokat tartó, magahitt.

*MEGHITTSÉG
(meg-hittség) ösz. fn. Bizodalmasság, azok között, kik egymásban meghisznek. Baráti meghittségből közlötték egymással titkaikat.

*MEGHITVÁNYKODIK v. ~HITVÁNYKOZIK
(meg-hitványkodik v. ~hitványkozik). l. MEGHITVÁNYODIK.

*MEGHITVÁNYODIK
(meg-hitványodik) ösz. k. A maga nemében hitványnyá, alávalóvá, keveset érövé leszen. Különösen a palóczoknál, és Mátyusföldén am. megsoványodik. V. ö. HITVÁNY.

*MEGHIÚÍT
(meg-hiúít) ösz. áth. A Sajó-szentpéteriek ,végezés'-ében 1403-ból ,hiúejt' alakban am. megüresít, vagyis megkezd t. i. bort a hordóban.

*MEGHIÚL
(meg-hiúl) ösz. önh. Tulajd. ért. hiuvá leszen, azaz megürűl, tartalma kifogy, vagy megkevesbedik. Egyébiránt csak átv. értelemben használtatik, s am. megsemmisűl. Várakozása, reménye meghiúlt. Máskép: meghiusúl.

*MEGHIUSÍT
(meg-hiusít) ösz. áth. Átv. ért. valamit megsemmisít. Mondjuk oly dolgokról, melyeknek valósága vagy létele bizonytalan, és függöben van. Meghiusítani a reményt, várakozást.

*MEGHIÚSODIK
(meg-hiúsodik) ösz. k. l. MEGHIUSÚL.

*MEGHIUSÚL
(meg-hiusúl) ösz. önh. Átv. ért. l. MEGHIÚL.

*MEGHÍV
(meg-hív) l. MEGHÍ.

*MEGHIVÁS
(meg-hivás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakit bizonyos helyre és idöre meghínak. Elfogadni a meghívást. V. ö. MEGHÍ.

*MEGHIVĚSĚDIK
(meg-hivěsědik) ösz. k. A levegö mérséklete hivesre változik által. Átv. ért. mondjuk azon idöszakról is, melyben a levegő hivessé lesz. Meghivesednek az éjszakák és reggelek. Az őszi napok meghivesedtek. V. ö. HIVES és HIDEG.

*MEGHIVĚSÍT
(meg-hivěsít) ösz. áth. Hivessé változtat által. A hegyeken leesett hó meghivesíti a völgyeket is. A harmat meghivesíti a levegőt. V. ö. HIVES.

*MEGHIVÓ
(meg-hivó) ösz. 1) mn. Személy, ki meghív, vagy eszköz, irat, mely által meghínak valakit; 2) mint fn. meghivó jegy vagy levél. Meghivó valamely magánbálra. Meghivó a gyülésre.

*MEGHIZAKODIK
(meg-hizakodik) ösz. gyak. k. Folytonosan hízva megkövéredik.

*MEGHÍZIK
(meg-hízik) ösz. k. Egy a meghizakodik igével, csakhogy ez gyakorlatos, amaz pedig egyszerü jelentéssel bir.
"Mert ebek lóval mind meghíznak."
Csáti Demeter.
V. ö. MEGHIZAKODIK és HÍZIK.

*MEGHIZLAL
(meg-hizlal) ösz. gyak. áth. Bőséges, és folytonos táplálás által megkövérít. Meghizlalni a disznókat, a göbölynek való marhát. Meghizlalni a ludakat, réczéket. Meghizlalta a hasát.
"A kis tarka madárt jól tartották,
Czukorfalatokkal meghizlalták."
Faludi.
A Müncheni codexben a latin ,reficiam vos' így fordittatik: ,Meghizlallak tütöket', mi Pesti Gábornál: megnyugotlak, Károlyi Gáspárnál: megnyugosztlak, Tárkányinál: megnyugtatlak titeket.

*MEGHÓBOLYGÓSODIK, MEGHÓBORTOSODIK
(meg-hóbolygósodik v. ~hóbortosodik) ösz. k. Egészen hóbolygóssá vagy hóbortossá lesz.

*MEGHÓDÍT
(meg-hódít) ösz. áth. Kényszerít valakit, hogy szabadságát, függetlenségét vesztve megadja magát, megigáz. Fegyverrel meghódítani a szabad népeket. Szélesb ért. megszelidít, magához vonz. Meghódítani a szilaj csikót, tinót. Az idegenkedőket szép szóval, jó akarattal meghódítani.
"Ah, mely hűséggel ápolgatja,
Mely szivességgel gyámolgatja,
Kit meghódított fegyvere."
Verseghy.
V. ö. HÓDÍT.

*MEGHÓDLIK, MEGHOLDLIK
(meg-holdlik) ösz. k. Kriza J. szerént a székely köznép azt tartja, hogy ha a kis szopó gyermek a holdba néz, hassikulást kap, megfogy és elsárgúl.

*MEGHÓDOL
(meg-hódol) ösz. önh. Helyesebben: meghódúl, mert áthatója meghódít, s az ily ít képzőjü igéknek következetesen úl önható képző felel meg, mint lódít lódúl, bódít bódúl, ámít ámúl, csábít csábúl stb. l. MEGHÓDÚL.

*MEGHÓDOLTAT
(meg-hódoltat) ösz. mivelt. l. MEGHÓDÚLTAT.

*MEGHÓDÚL
(meg-hódúl) ösz. önh. A nagyobb erőnek, hatalomnak enged, s alája veti magát. A régi Pannónia, Dáczia, és több más föld népei meghódúltak Árpádnak. Mátyás királynak meghódúlt Bécs. A lázadók meghódúltak a törvényes fejedelemnek. Különösen am. a maga alávetését s engedelmességét bizonyos szertartások által nyilvánitja. A diadalmas ellenségnek a város kulcsai átadása által meghódúlni. V. ö. HÓDÚL.

*MEGHODÚLTAT
(meg-hódúltat) ösz. mivelt. Valakit kényszeritve rábir, hogy meghódúljon. Meghódúltatni a vad népeket. Molnár A., Pázmán és más régiek szerént: meghódoltat, de szóelemzésileg nem oly szabatos, mint hódúltat. V. ö. MEGHÓDOL.

*MEGHOLT
(meg-holt) ösz. mn. lásd: MEGHALT.

*MEGHOLTAN
(meg-holtan) ösz. ih. Megholt állapotban.

*MEGHOMÁLYOSÍT
(meg-homályosít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamit homály lepjen el. A lehelet meghomályosítja az üveget. A felhő meghomályosítja az eget. Átv. ért. hirre, névre, dicsőségre, erkölcsi fényre mintegy foltot vet; elhomályosít. Az elfajzott unokák meghomályosítják dicső őseik nevét. Vitézséggel szerzett szép hirét hazaárulás által meghomályosította. V. ö. HOMÁLY, HOMÁLYOS.

*MEGHOMÁLYOSÍTÁS
(meg-homályosítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami homályossá tétetik; továbbá azon állapot, melyet ezen cselekvés okoz.

*MEGHOMÁLYOSODÁS
(meg-homályosodás) ösz. fn. Állapot, midőn valami meghomályosodik. Szemek meghomályosodása. V. ö. MEGHOMÁLYOSODIK.

*MEGHOMÁLYOSODIK
(meg-homályosodik) ösz. k. Fényét, tisztaságát, átlátszó tulajdonságát elveszti, beborúsodik, sötétessé válik (bevégzetten). A füst lepte ablakok meghomályosodnak. Ha a függönyöket leeresztik, meghomályosodik a szoba. Sok olvasásban szemei meghomályosodtak. V. ö. HOMÁLYOS.

*MEGHOMORÍT
(meg-homorít) ösz. áth. Homorúvá alakít. A szántóvasat meghomorítani, hogy az a földbe akadjon.

*MEGHOMORODIK
(meg-homorodik) ösz. k. Homorodva meggörbed, megvetemedik, meghajlad.

*MEGHOMPOZ
(meg-hompoz) ösz. áth. Homppal vagyis hanttal, gyepfölddel beborít, megrak. V. ö. HOMP, HOMPOZ.

*MEGHONOSÍT
(meg-honosít) ösz. áth. 1) Idegen földről jött személyt valamely honnak, hazának, országnak állandó polgárává, lakosává tesz, avat, illetőleg az őslakosok jogaiban részesít. 2) Külföldi növényeket behoz, s azok tenyészését állandóvá teszi.

*MEGHONOSÍTÁS
(meg-honosítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn meghonosítnak valakit vagy valamit. V. ö. MEGHONOSÍT.

*MEGHONOSODÁS
(meg-honosodás) ösz. fn. Elszármazási állapot, midőn valaki v. valami meghonosodik valahol. V. ö. MEGHONOSODIK.

*MEGHONOSODIK
(meg-honosodik) ösz. k. Mondjuk idegenről, ki valamely országba költözik, ott letelepedik, s annak állandó polgárává leszen. Átv. ért. növényvől is.

*MEGHOPOCZÁL
(meg-hopoczál) ösz. áth. A kis gyermeket a kezén alá- s felszökdösteti.

*MEGHOPORCSOSODIK
(meg-hoporcsosodik) ösz. k. Hoporcsossá lesz (bevégzetten). V. ö. HOPORCSOS.

*MEGHORD
(meg-hord) ösz. áth. 1) Valamely térre bizonyos mértékig hord valamit, s azt mintegy betakarja. Meghordani az utakat kavicscsal, fövenynyel. Az árvíz gazzal, fövenynyel meghordta a réteket. A kertet ganajjal meghordani. 2) Valakit többfelé magával visz. Az idegent meghordani a városban. V. ö. HORD.

*MEGHORDOZ
(meg-hordoz) ösz. gyak. áth. Valakit folytonosan magával visz, és szinte fáradásig megjárat. Tüskén bokron meghordozni a határnézőket. Tánczban meghordozni a leányt. V. ö. HORDOZ.

*MEGHORGAD
(meg-horgad) ösz. önh. Horgasan meggörbed. Görcstől fagytól meghorgadnak az ujjak.

*MEGHORGASÍT
(meg-horgasít) ösz. áth. Valamit horgasan, horogformára meggörbít. Meghorgasítani a gombostűt, szeget. V. ö. HORGAS.

*MEGHORGASZT
(meg-horgaszt) ösz. áth. l. MEGHORGASÍT.

*MEGHORHOSODIK
(meg-horhosodik) ösz. k. Horhossá lesz, azaz a záporok árkokat mosnak rajta.

*MEGHORNYAD
(meg-hornyad) ösz. önh. Rovatékos vonalak, nyilások, mélyedések (hornyok) képződnek rajta. Némely dinnyefajok kérgei meghornyadnak. V. ö. HORNY.

*MEGHORNYÓDZIK
tájdivatosan am. meghernyódzik, meghernyósodik.

*MEGHORNYOL
(meg-hornyol) ösz. áth. Hornyolva bemetél, megrovátkol valamit. Meghornyolni a hengert, korongot. V. ö. HORNYOL.

*MEGHORNYÓSODIK
(meg-hornyósodik) ösz. k. Bodrogközben am. meghernyósodik, belepik a hernyók. Meghornyósodtak a fák.

*MEGHOSSZABBÍT
(meg-hosszabbít) ösz. áth. Valamit szokott, rendes vagy kiszabott hosszmértéken túl megnyújt, megtold. Vonatkozik időre és térre, s oly tárgyakra, melyeket idő vagy tér szerént mérnek. Meghosszabbítani a kertet, a vaspályát, az épületet. Meghosszabbítani a ruhát, kötelet. Meghosszabbítani a határidőt, a szűnidőt. Meghosszabbítani az életet. Meghosszabbítani a váltót, azaz a lejáratot, vagyis fizetési határidőt későbbre halasztani.

*MEGHOSSZABBÍTÁS
(meg-hosszabbítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit meghosszabbítanak, továbbá azon eredmény, mely ama cselekvés által eszközöltetik. Az árok meghosszabbításán dolgozni. A nyugidő meghosszabbításaért könyörögni. V. ö. MEGHOSSZABBÍT.
 

*MEGHOSSZABBODÁS
(meg-hosszabbodás) ösz. fn. Azon állapoti változás, midőn valami meghosszabbodik. A tavaszi napok meghosszabbodására várni. V. ö. MEGHOSSZABBODIK.

*MEGHOSSZABBODIK
(meg-hosszabbodik) ösz. k. Mintegy magától hosszabbra nyúlik, megnövekszik. A nyiretlen szakál hajak meghosszabbodnak. Tavaszkor a napok meghosszabbodnak.

*MEGHOSSZABBÚL
(meg-hosszabbúl) ösz. önh. l. MEGHOSSZABBODIK.

*MEGHOSSZÍT
(meg-hosszít) ösz. áth. Hosszura megnyújt, megtold valamit. Különbözik tőle a meghosszabbít, mert ez viszonylagos többszörözött nagyítást jelent, amaz pedig viszonytalant és egyszerüet.

*MEGHOSSZÚL
(meg-hosszúl) ösz. önh. Hoszszura elnyúlik. Jelenti a hoszmértéknek viszonytalan és egyszeres növését, megnyulását. V. ö. MEGHOSZSZABBODIK.

*MEGHOZ
(meg-hoz) ösz. áth. 1) Az eltüntet, eltávozottat ide, különösen visszahozza. Meghozni a szökevényeket. Az elveszett juhot meghozta a pásztor. 2) Meghozni a tartozást, adósságot, am. megfizetni. 3) A távollévőt elhozza, ide hozza. Vonatkozik térre és időre. Meghozták a hadi foglyokat. Azt is meghozza az idő. Minden évszak meghozza a maga gyümölcsét.
"S nem látod magad is vijjogva repülni fölötted
A puszták madarát? Eljött, hogy téged emészszen
S szállongó fiait meghozza lakozni hadadra."
Vörösmarty.

*MEGHÖKKEN
(meg-hökken) ösz. önh. Valamely kedvetlen, ijesztő benyomás következtében viszszahatást érez testében és lelkében. Rosz hirre meghökkenni. Már maga a hökken ige hátramozdulást, visszalépést jelent. V. ö. HÖKKEN.

*MEGHÖKKENT
(meg-hökkent) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki meghökkenjen. Egy fenyegetődző levél meghökkentette őt. V. ö. MEGHÖKKEN.

*MEGHŐKÖL
(meg-hőköl) ösz. önh. Mondják ökörről, midőn ezen rákiáltó szóra hők! v. hők meg! farral hátra nyomúl. Meghőköl a medve (is) midőn futtában neszre hirtelen megáll. (Bérczy Károly).

*MEGHŐKÖLTET
(meg-hőköltet) ösz. mivelt. Az ökröt hők kiáltással vagy ütés, fenyegetés által hátráltatja.

*MEGHÖPÖRCSÖSÖDIK
(meg-höpörcsösödik) ösz. k. Egészen höpörcsössé v. hömörcsössé válik. V. ö. HÖPÖRCS, illetőleg HÖMÖRCS.

*MEGHÖRCSÖGÖSÖDIK v. ~HÖRCSÖKÖSÖDIK
(meg hörcsögösödik v. ~hörcsökösödik) ösz. k. Hörcsökössé, azaz mérges természetüvé válik (bevégzetten).

*MEGHÚGYOZ, MEGHUGYOZ
(meg-húgyoz) ösz. áth. Hugygyal megöntöz, megmos, megnedvesít. Meghúgyozni a posztót, ha nem hagyja-e el a szinét. Meghúgyozni a rühes tagot. Lóhúgygyal meghúgyozni a földet. Néha am. lehugyoz, Még a kutya sem hugyozza meg. V. ö. HUGYOZIK.

*MEGHUJJOGTAT
(meg-hujjogtat) ösz. áth. Hujjogni kényszerít, megzaklat.

*MEGHUNNYÁSZKODÁS v. ~HUNYÁSZKODÁS
(meg-hunnyászkodás) ösz. fn. Ravaszul vagy féltében maga megalázása. V. ö. MEGHUNNYÁSZKODIK.

*MEGHUNNYÁSZKODIK, MEGHUNYÁSZKODIK
(meg-hunnyászkodik) ösz. k. Ravaszul vagy féltében megalázza, meghúzza v. megsúnyja magát. Ellentétei: hetvenkedik, hányjaveti magát, rátartja magát, szembeszáll, házsártoskodik.

*MEGHUPÁL, MEGHUPOL
MEGHUPPOL, (meg-hupál v. ~hupol v. ~huppol) ösz. áth. Úgy megver v. megdönget v. megpufál, hogy ,hup' vagy ,hupp' hangot ad. V. ö. HUP, HUPÁL.

*MEGHUPOLYAGOSODIK
(meg-hupolyagosodik.) ösz. k. Hupolyagossá lesz (bevégzetten).

*MEGHURCZOL
(meg-hurczol) ösz. áth. Folytonosan magával hurczol, maga után vontat valakit vagy valamit. Hajánál fogva meghurczolni valakit. A levetett és kengyelbe akadt lovagot meghurczolta a szilaj paripa. A hosszu ruhát meghurczolni a sárban. Néha am. a ruhát kíméletlenül elkoptatja, elszakgatja. V. ö. HURCZOL.

*MEGHURÍT
(meg-hurít) ösz. áth. Erős, nyers hangon megdorgál, lecsitít, elhallgattat valakit. Meghurítani a pajkos sihedereket. V. ö. HURÍT.

*MEGHUROGAT
(meg-hurogat) ösz. gyak. áth. Gyakori nyers hangon megdorgál, megfedd, elhallgattat. Meghurogatni a csendzavarókat. V. ö. HUROGAT.

*MEGHUSÁNGOL
(meg-husángol) ösz. áth. Husánggal, azaz suhogó vesszővel vagy bottal megver valakit. V. ö. HUSÁNG.

*MEGHUTTYAN
(meg-huttyan) ösz. önh. l. HUTTYAN alatt.

*MEGHÚZ
(meg-húz) ösz. áth. 1) Valamit úgy húz, hogy mozgásba jőjön. Meghúzni a harangot. 2) Valamit húzva megnyújt, meghosszabbít vagy megmerevít, megfeszít. Meghúzni a hajó kötelét. Meghúzni az öszvezsugorodott ruhát. Meghúzni a rugalmas testet, a bőrt, a szíjat. Meghúzni az ember haját, a ló üstökét, a tehén farkát. 3) Az úgynevezett vonó hangszeren játszik. Húzd meg azt a hegedűt. Húzd meg a nótámat. 4) Magát meghúzni, am. meghunnyászkodni, megsunyni magát; visszavonúlni; nem hetvenkedni, szűk korlátok között élni, maradni. Meghúzta magát egy szobában. Egy szögletben meghúzván magát szót sem szólt. Jobb volna meghúznod magadat, mint hetvenkedned. 5) Átv. ért. megsanyarit; a zsarolásig fizettet. A nagy betegség igen meghúzta a szegényt. Némely vendéglősök szeretik meghúzni az utast. Egy rövid ebédért, és éjjeli hálásért tíz forintig meghúztak. 6) Szintén átv. ért. Meghúzni a korsót, kancsót, palaczkot, am. nagyot inni belőle. Meghúzni az álmot, tájdivatosan am. hosszasan alunni. V. ö. HÚZ.

*MEGHŰL
(meg-hűl) ösz. önh. Melegségét bizonyos fokig elveszti. Meghűl a levegő. Meghűl az étel. Meghűl a melegített vas. Fris vízben meghűl a test. A Debreczeni Legendáskönyvben ,meghűle' am megenyhűle vagy lecsilapúla, t. i. régi indulatában vagy gondolkodásában "S megtanitván ottan Szent Silvester a császárt hitönknek ágazatira, azonnal meghűle és megnyittatá a tömlöczöket." V. ö. HŰL, HIDEGSZIK és FÁZIK.

*MEGHÜLEPĚDIK
(meg-hülepědik) ösz. k. A székelyeknél am. lassanként meghűl. "Mikor három ujjnyira lefőtt, teritsd ki.... mikor ott félig meghülepedett.... borítsd a fájós füledre." (Kriza J. gyüjt.).

*MEGHŰLÉS v. ~HŰLÉS
(meg-hűlés) ösz. fn. A testnek azon állapota, midőn bizonyos fokig melegségét veszti. Különösen állati testre vonatkozva, am. a rendes állati melegségnek megfogyatkozása, mely gyakran veszélyes betegséget okoz. V. ö. HŰL.

*MEGHŰSÍT v. ~HÜSIT
(meg-hűsít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy hüs legyen valamely test. Az éjszaki szél meghűsíti a nyári levegőt. A jeges víz meghűsíti az italt. V. ö. HŰS, HIDEG, FAGYOS.

*MEGHŰT
(meg-hűt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy ami előbb meleg vagy forró volt, az lágyabbféle hideg (hű) legyen. Fuvással meghűteni a meleg levest. Pinczében meghűteni az inni való vizet. Emberről szólva, meghűteni magát, am. rendes fokozatu állati melegségét elveszteni. Meghűteni a lábakat, a nyakat, am. különösen ezen részekben szükséges meleg hiányát érezni. V. ö. HUT.

*MEGHŰTÉS
(meg-hűtés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit meghűtünk, továbbá azon kellemetlen érzés, mely a szükséges meleg kirepülése miatt az állati testre hat. A csúzos, köszvényes embernek ovakodnia kell az illető tagok meghűlésétől. V. ö. HŰTÉS.

*MEGHŰVELYĚZ
(meg-hűvelyěz) ösz. áth. Bizonyos magokat hüvelyeiktől megtisztít. Meghüvelyezni a babot, borsót. Átv. ért. valamely rejtélyt megfejt. Meghüvelyezni az álmokat. V. ö. HŰVELY.

*MEGHÜVĚSĚDIK, MEGHŰVÖSÖDIK
(meghüvěsědik) ösz. k. Hosszabb időben hüvessé változik által (bevégzetten). Meghüvesedik a levegő. Átv. ért. meghűvesedik az idő, a szoba, azaz bizonyos időben vagy szobában a levegő.

*MEGHŰVĚSÍT, MEGHŰVÖSÍT
(meg-hűvésít) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy a levegő hüves legyen (bevégzetten). V. ö. HŰVES v. HIVES.

*MEGHŰVÉSŰL, MEGHŰVÖSŰL
ösz. önh. l. MEGHŰVĚSĚDIK.

*MĚGI
tájdivatosan am. měgé. Bébútt a pest megi. (Kriza J.).

*MEGIBRAD
(meg-ibrad) ösz. önh. A székelyeknél am. föleszmélni valakitől való félelemből. (Tájszótár). ,Ébred', néhutt: öbred módosulata.

*MEGIDÉZ
(meg-idéz) ösz. áth. A hatósági személy valakit hivatalosan maga elé jönni parancsol. A vádlottakat megidézni. A biró határozott napra megidézi a bűntársakat. V. ö. IDÉZ.

*MEGIDÉZTET
(meg-idéztet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy az illétő hatósági személy vagy testület valakit megidézzen. A fölperes megidézteti az alperest. V. ö. IDÉZTET.

*MEGIDŐSÖDIK
(meg-idősödik) ösz. k. Emberről szólva am. megöregbedik, megvénhedik, megkorosodik. V. ö. IDŐS.

*MEGIFJASZT
(meg-ifjaszt) ösz. áth. lásd MEGIFJÍT.

*MEGIFJÍT
(meg-ifjít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki korához képest mintegy ifjabb legyen, vagy ifjabbnak lássék. A fürdők használása egészen megifjította őt. Ősz szakállát leberetválva, s vendéghajat véve megifjította magát. V. ö. IFJÍT.

*MEGIFJÍTÁS
(meg-ifjítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki megifjodik.

*MEGIFJODÁS, MEGIFJUDÁS
(meg-ifjodás v. ifjudás) ösz: fn. Testi, egészségi változás, midőn valaki megifjodik.

*MEGIFJODIK, MEGIFJUDIK
(meg-ifjodik v. ~ifjudik) ösz. k. Bizonyos okoknál fogva mintegy visszanyeri előbbi ifju alakját, s koránál ifjabbnak látszik. V. ö. IFJU.

*MEGIFJÚL
(meg-ifjúl) ösz. önh. l. MEGIFJODIK.