*O.[*]
*O (1)
	kisded alakban o, huszonnegyedik betű a magyar ábéczében, s az önhangzók sorában nyolczadik. Rövid vastag vagy mély hang, mely a zárt a és u között, mintegy középhelyet foglal, honnan ezekkel különféle tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint: adu, odu, udu; avas, ovas; bagár, bogár, bugár; baglya, boglya, buglya; taszít, toszit, tuszkol; taliga, toliga; alt, olt v. alut; nos, nus; orcza, arcz; stb. sőt az a-u egybeolvadásából igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók, mondana-uk lesz mondanók. Mint vastaghangunak hangrendi párhuzamban a vékonyhangu ő felel meg, és pedig a) magukban a törzsszókban, mint: ont, önt; omol, ömöl; gomb, gömb; gombolyag, gömbölyeg; gondor, göndör; csomoszol, csömöszöl; b) a képzőkben részint ő pl. nyaf-og, nyöf-ög; fuld-okol, tünd-ököl; kap-kod, köp-köd; részint (e, ě, é, s vékony i után) zárt ě, p. esděkěl, csip-kěd, stb. c) a ragozásban szinte: ház-on, kert-ěn, öbl-ön; fal-hoz, kert-hěz, öböl-höz; Kolosvár-ott, Pécs-ětt, Győr-ött; száz-szor, egy-szěr, öt-ször; áll-ok, kel-ěk, ül-ök; áll-tok, kel-těk, ül-tök stb. Lásd Előbeszéd 51-53 11. A szók végén nem fordúl elé, kivévén a sürgetést, hajtást, nógatást jelentő czo! no! to! indulatszókban. Mint gömbölyü ajakkal ejtett hang nagy számu gyökök alaphangzója, melyek valami gömbölyüt, kerekdedet jelentenek, mint: bob, boborcsó, boczkó, bod, bodor, bogy, bogyó, mogyoró, boka, gomb, gomba stb. stb. l. Előbeszéd 58, 59. 11.
*O (2)
	távolra mutató gyökhang, mely (pl. o-da, o-ly, o-tt, o-n-n-at stb.) mint a közelre mutató i hangnak (i-de, i-ly, i-tt, i-n-n-et stb. szókban) ellentéte, a maga nemében sajátságos és más nyelveket tekintve hasonlíthatlan példáit mutatja a legegyszerübb szószármaztatásnak. Viszonyban áll vele az előleges kérdő ho, mint gyök, melynek származékai: a helyre vonatkozó ho-v-a? ho-l? v. ho-n? és ho-nn-an? továbbá a móddal viszonyló ho-gy? v. ho-gy-an? és a minőségi ho-ly? v. ho-ly-an? mely a palóczoknál, a Hegyalján és a barkóknál divatozik, az országos mily v. milyen értelmében. A távolra mutató o-val rokon jelentésü a mutató a, valamint a közelt mutató i-nek rokona a mutató e, melyek nagyobb nyomatosság végett m toldalékkal előtétet, n toldalékkal pedig, vagy néha a nélkül utótétet képeznek, mi a következő öszveállításból kitetszik: Hova? Felelet: oda, v. oda a, v. amoda, v. amoda a, t. i. távolhelyre; ide, v. ide e, v. emide, v, emide e, t. i. közel helyre. Hol, v. hon? Felelet: ott, v. ott a, v. amott a, v. amottan, t. i. távol helyen; itt, v. itt e, v. emitt e, v. emitten, t. i. közel helyen; így ahol, ahon; és ihol, ihon. Honnan? Felelet: onnan, v. onnan a, v. amonnan, v. amonnan a; módosítva, honnét? Felelet: onnét, onnét a, amonnét, amonnét a; tájdivatosan van onnand, onnant, onnajd, távol helyről; innen, innen e, eminnen, eminnen e; módosítva: innét, innét e, eminnét, eminnét e, tájdivatosan: innend, innent, innejd, közel helyről. Hogy, v. hogyan? Felelet: ógy, mely a nyelvszokás szerént úgy, melyből úgy a, úgyan, amúgy a, amúgyan, vagyis ama távol levőnek módjára; így, így e, ígyen, emígy e, emígyen, v. imígy e, imígyen, eme közel levőnek módja szerént. Holy v. holyan? Felelet: oly, v. oly a, v. olyan, v. amoly, v. amoly a, v. amolyan, azaz: bizonyos tulajdonságra ama távollevőhöz hasonló; ily, v. ily e, v. ilyen, v. emily, imily, v. emily e, imily e, v. emilyen, imilyen, azaz: eme közel levőhöz hasonló. Ezen öszveállításból kitünik, hogy az o és a a fennemlített határzókban a helynek távolságára, az i pedig és e annak közelségére vonatkoznak, azon különbséggel, hogy az o és i képzőket vesznek fel, s kijelölik az alapfogalmat, az a és e pedig inkább csak egyszerü rámutatást jelentenek, egyébiránt megtoldva ezek is használtatnak: az, ez; az a, ez e; ama, eme; amaz, emez; amaz a, emez e; azon, ezen; amazon, emezen szókban.
*O (3)
	indulatszó, l. Ó, indulatszó.
*O.
	a rövidítésekben am. olvasd; a pénzszámításoknál: osztrák, pl. o. é. osztrák értékü, vagy osztrák értékben.
*~O
	középképző, vagy közbeszúrt segédhangzó, a) oly személyragos főnevek többesszámu második személyében, melyek többesszámban ok ragot vesznek fel, pl. folt, folt-ok, folt-o-tok (folt-tok helyett); gond, gond-ok, gond-o-tok (gond-tok helyett); hant, hant-ok, hant-o-tok (= hant-tok); ok, ok-ok, ok-o-tok (ok-tok); húr, húr-ok, húr-o-tok (húr-tok). Ezen szabályt követik az ak, ek, ěk, ők többesragu nevek, az illető hangzóikra nézve, pl. ház, ház-ak, ház-a-tok; kép, kép-ek, kép-e-těk; szěm, szěm-ěk, szěm-ě-těk; kert, kert-ěk, kert-ě-tek; ököl, ökl-ök, ökl-ö-tök; csűr, csűrök, csűr-ö-tök. b) Oly jelenidőbeli igék többesszámu második személyében, melynek törzse két mássalhangzóval végződik, mint: áld, áld-o-tok, (áld-tok); olt, olt-o-tok, (olt-tok); irt, irt-o-tok, (irt-tok); szalaszt, szalaszt-o-tok, (szalaszt-tok); fogyaszt, fogyaszt-o-tok, (fogyaszt-tok). Ezen o-nak a vékonyhangu igékben ě vagy ő felel meg, pl. rejt, rejt-ě-těk; kezd, kezd-ě-těk; dönt, dönt-ö-tök; küzd, küzd-ö-tök; ereszt, ereszt-ě-těk; füröszt, füröszt-ö-tök. c) Néha mány vány névképzők előtt, pl. tart-o-mány, hagy-o-mány, tud-o mány, ing-o-vány, irt-o vány: de a vékony hanguakban mindenkor nyilt e: süt-e-mény, küld-e-mény, lel-e-mény, vél-e-mény, tel-e-vény, jöv-e-vény stb.
*OBÁD
	falu Temes m.; helyr. Obád-on, ~ra, ~ról.
*OBERSIA
	falu Arad m.; helyr. Obersiá-n, ~ra, ~ról.
*OBON
	fn. tt. obon-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A gyógyszerészek sulymérlegén am. a fontnak tizenketted része, vagyis két lat. (Uncia). Alkalmasint a hellen-latin obulus módosulata, mely a latin szótárirók szerént kisebbféle sulyt is jelentett. "Basilius Faber Thesaurus "-ában siliqua szó alatt találjuk Drachma constat siliquis X et VIII (= 18), et scrupulus est ex siliquis VI, et obolus ex III.
*OBORNAK
	puszta Szala m.; helyr. Obornak-on, ~ra, ~ról.
*OBROVÁCZ
	falu Bács m.; helyr. Obrovácz-on ~ra, ~ról.
*OBSIT
	(a német "Abschied"-ból módosítva) fn. tt. obsit-ot, harm. szr. ~ja. A kiszolgált katonának adatni szokott elbocsátó levél, elbocsátvány.
*OBSITOS
	(obsit-os) mn. és fn. tt. obsitos-t, tb. ~ak, midőn fn. ~ok. Obsittal elbocsátott katona. V. ö. OBSIT.
*OCS (1)
	elavult vagy elvont gyöke a) ocsmány szónak és származékinak; b) ocsó, ocsú, ocsódik szóknak.
*OCS (2)
	falu Zaránd m.; helyr. Ocs-ra, ~on, ~ról.
*~OCS
	kicsinyítő képző, pl. bod-ocs, lap ocs-ka, bot-ocs-ka stb. szókban, hangrendhez alkalmazkodva: acs, ecs, ěcs, öcs, pl. ur-acs, köv-ecs, stb. l. ~ACS, képző.
*OCSÁRD
	falu Baranya m.; helyr. Ocsárd-ra, ~on, ~ról.
*OCSISOR
	falu Zaránd m.; helyr. Ocsisor-ra, ~on, ~ról.
*OCSKÓ
	falu Nyitra m.; helyr. Ocskó-ra, ~n, ~ról.
*OCSMÁNY
	(ocs-mány) mn. tt. ocsmány-t, tb. ~ak. 1) Külsejére nézve undorító, utálatos, gyomorkeverő, különösen: a látó, vagy szagló érzékeket visszataszító. Ocsmány varasbéka, okádék. Ocsmány bűz. Ganajtól, takonytól ocsmány ruha. 2) Erkölcsi érzelmet sértő. Ocsmány beszédek, káromkodások. Ocsmány fajtalankodás. Ocsmány önfertőzés. Képzése olyan, mint a hitvány, szakmány, tokmány, kormány névgyökből eredt szóké, s alapértelmére nézve azon szók osztályába sorozható, melyekben az o távolítást, távolságot, távolodást, s a rokon u undort, utálatot jelent. Ezek szerént épen nem támogatjuk azok nézetét, kik azt az ozmán szótól eredettnek vélik.
*OCSMÁNYAN
	(ocs-mány-an) ih. 1) Undorítólag, utálatosan, igen csunyán, puruttyán. Ocsmányan bűzölő gerény. 2) A finom, gyöngéd erkölcsi érzelmeket sértve, botránkoztatva. Ocsmányan beszélni. A verni ösztönről ocsmányan nyilatkozni. V. ö. OCSMÁNY.
*OCSMÁNYÍT, OCSMÁNYIT
	(ocs-mány-it) áth. m. ocsmányít,-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Ocsmánynyá, azaz: utálatossá, undorítóvá tesz, undokit, rútit, becsúnyít. V. ö. OCSMÁNY.
*OCSMÁNYÍTÁS, OCSMÁNYITÁS
	(ocs-mány-ít-ás) fn. tt. ocsmányítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami ocsmánynyá, utálatossá, undorítóvá, undokká, rúttá, puruttyává, csunyává lesz. V. ö. OCSMÁNY.
*OCSMÁNYITÓ, OCSMÁNYITÓ
	(ocs-mány-ít-ó) mn. tt. ocsmányító-t. Undokító, undorító; valamit rúttá, utálatossá tevő. Ruhát ocsmányító nyál, turha. Utczaszegleteket ocsmányító ganaj, vizelet.
*OCSMÁNYKODÁS
	(ocs-mány-kod-ás) fn. tt. ocsmánykodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Utálatos, undorító tettek gyakorlása, csunyálkodás. Különösen gyomrot keverő, vagy erkölcsi érzetet, szemérmet sértő beszélgetés, mivelkedet. V. ö. OCSMÁNYKODIK.
*OCSMÁNYKODIK
	(ocs-mány-kod-ik) k. m. ocsmánykod-tam, ~tál, ~ott. 1) Undorító, utálatos, gyomorkeverő tetteket gyakorol, péld. illetlenül pökdös, turház, ganajával, vizeletével mocskolódik. 2) Erkölcsi gyöngéd érzelmeket bántó, különösen szeméremsértő beszédeket űz, vagy tetteket gyakorol.
*OCSMÁNYODÁS
	(ocs-mány-od-ás) fn. tt. ocsmányodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki, vagy valami ocsmánynyá leszen. V. ö. OCSMÁNY.
*OCSMÁNYODIK
	(ocs-mány-od-ik) k. m. ocsmányod-tam, ~tál, ~ott. Ocsmánynyá, utálatossá, undorítóvá, rútságossá alakúl, péld. genyedségtől a test, holmi csunyaságtól a ruha. V. ö. OCSMÁNY.
*OCSMÁNYSÁG
	(ocs-mány-ság) fn. tt. ocsmányság-ot, harm. szr. ~a. 1) Undokság, utálatosság, rútság, puruttyaság, undorító tulajdonság, vagy állapot. 2) Szemérmet nagyon sértő beszéd, vagy cselekedet. Ocsmányságokat mondani, hallgatni.
*OCSMÁNYSÁGOS
	(ocs-mány-ság-os) mn. tt. ocsmányságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Igen ocsmány, ocsmánysággal teljes. Ocsmányságos fajtalan beszédek.
*OCSMÁNYUL
	(ocs-mány-ul) ih. l. OCSMÁNYAN.
*OCSMÁNYÚL, OCSMÁNYUL
	(ocs-mány-úl) önh. m. ocsmányul-t. l. OCSMÁNYODIK.
*OCSÓ (1)
	(ocs-ó) fő- és mn. tt. ocsó-t. 1) A gabonának lazája, léhája, melyet a szél elvisz, melynek szeme kicsi, fonnyadt, s jobbára toklászból áll, miért szórás és rostálás alkalmával a felszinen marad. Ez értelemben főnevi önállósága van. 2) Éber, ébredő, fektéből, altából felkelő. Véleményünk szerént az ocsó eredetileg alsó, t. i. az 1-ső értelemben a gabonának aljasa, aljas része; valamint ócsó, v. olcsó is hasonló eredetü; a 2-dik értelemben pedig al-os-ú, azaz: alvásból osonó, azon os gyöktől, melyből on utótéttel oson származott, mint: tesz teszen, visz viszen, hisz hiszen, megy megyen. Az oson igében alapértelem az elsuhanás, eltávozás, melyet különösen alattomos, elsuttyanó menésre alkalmazott a nyelvszokás. Innen ocsódni, am. álomból, nyugvó helyről föleszmélni, mintegy felosonni. Ily fogalmi rokonság látszik a latin pergere, menni, és expergisci ocsódni, a német bewegen, weeken, és wachen, erwachen között. (l. Adelung). Hogy az s és cs mint legrokonabb hangok a szók elején, közepén, és végén fölcseréltetnek, elég példa van rá.
*OCSÓ (2)
	(ocs-ó) mn. tt. ocsó-t. Fiatal kis nyúl. "Királyi mulatság erdőkben sétálni, - - - - - - - - - - - - - - - - - - Az ocsó nyulakat bokorból felverni, Fiatal madarkák fészkét felkeverni." Faludi. E szónak gyöke azonosnak látszik az ocs kicsinyítő képzővel.
*OCSÓDÁS
	(ocs-ó-d-ás) fn. tt. ocsódás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Állapot, midőn az alvó állat, nevezetesen az ember fölébred. V. ö. OCSÓDIK.
*OCSÓDIK
	(ocs-ó-d-ik) k. m. ocsód-tam, ~tál ~ott. Álmából felébred, vagyis, mind a testnek, mind a léleknek nyugvó, s mintegy lekötött tehetségei szokott mozgékony állapotukat visszakapják. Minthogy ezen ige különösen és egyedül csak a fel igekötővel egyesűl (felocsódik): innen is kitetszik, hogy az ocsódó állapot mozgással jár. V. ö. OCSÓ. Átv. ért. az elfogult, vagy öntudatlan állapotban létezett elme valamit észrevenni, s a dolog mibenlétéről eszmélni kezd.
*OCSOVA
	DUBRAN-OCSOVA, falu Zólyom m.; helyr. Ocsová-ra, ~n, ~ról.
*OCSÚ, OCSU
	(ocs-ú) fn. tt. ocsú-t, tb. ~k. A gabonának lazája, léhája, hitványa, toklászos hulladéka. Az ocsút fölözővel leseperni a felszórt gabonáról. Ocsút adni a baromfiaknak. l. OCSÓ, (1).
*OCSÚDIK
	l. OCSÓDIK.
*OCSÚL
	(ocs-úl) önh. m. ocsúl-t. Lásd OCSÓDIK.
*OCTÓBER
	l. OKTÓBER.
*OD
	elvont gyöke odor, ada v. odv szóknak és származékaiknak, Jelentése, mint a származékok mutatják, öblös (o, vagy ö) hely (d).
*~OD (1)
	l. ~AD, (1).
*~OD (2)
	l. ~AD, (2).
*~OD (3)
	vékony hangon ~ěd, ~öd, igeképző,mely csak kevés átható igéket alkot, pl. nyomod, bököd.
*~OD (4)
	l. ~AD, (4).
*~OD (5)
	l. ~AD, (5) alatt.
*~OD (6)
	közép igeképző, dos, děs, dös, és doz, děz, döz képzőknél, pl. nyomdos = nyom-od-os, verděs = ver-ědes, bökdös = bök-öd-ös stb.
*ODA
	(o-da v. o-d-a) helyh. fokozva: odább, tájdivatosan: odébb. 1) E kérdésre, hova? am. ama távol v. távolabb helyre; ellentéte, ide, eme közel v. közelebb helyre. Oda ülj, ne ide. Menj oda, a hova küldenek. Nem oda vág, a hova néz. Ide is, oda is. Se ide, se oda. Ide tekints, ne oda. Oda nyujt, oda ad, oda vet valamit. Véletlenül odavetődni valahova. Viszonyul a hova? kérdésre megfelelő helyhatárzókkal. Oda be, oda ki, oda föl, oda le v. alá, Oda be a várba, oda ki v. kü a mezőre, oda fel a hegyre, oda le v. alá a völgybe. Különös jelentése van tájdivatosan a tulajdonító ragu személyes névmással, oda neki, azaz Isten neki, legyen úgy, nem bánom, hagyján. Oda elé, oda hátra, oda vissza, oda távol. Oda való. Én is oda való vagyok, ahol az a csillag ragyog. (Népd.). 2) Ezen kérdésre hol? használtatik néha ott helyett. Oda alá (ott alatt) a pusztán, szilva terem a fűzfán. (Népd.). Oda által (ott túl) lakik. Oda benn van. Kicsoda az oda elül? Oda hagyta a várost. Oda haza am. ott honn: Oda kün, ott kün. Oda fenn a hegyen, ott fenn. Oda lenn, v. alatt a hajó fenekén, ott lenn. Nem oda Buda, (Km.). "Mind elyen (ilyen) hithván nesthek vannak oda" (= ottan). Levél 1557-ből (Szalay Ágoston 400 m. l.). 3) Végképen megszünő állapotra vonatkozik ezen mondatokban: oda vagyunk falustul, végünk van, elvesztünk; minden jószága oda lett, elveszett; két fia oda veszett a háborúban, végképen oda maradt. L. ODA VAN. E kérdésre, meddig? fölveszi a határvető ig ragot, odaig, nyujtva odáig, ellentéte volna: ideig, v. idéig, azonban a bevett szokás szerént: idáig. Innen odáig, onnan ideig, v. idág. Azon i képzővel is egyesül, mely a való szónak felel meg, pl. odai emberektől tudom, azaz: oda valóktól. Törökül: onda, v. anda, v. ande, melyekben az on, vagy an az o, vagy ol (= ő, az) módosulata; da, v. de pedig helyrag, mely mind helyben maradást, mind helyből más helybe mozdulást, vagy mozgást jelent. A magyar oda szóban három külön fogalom rejlik, ú. m. a távolság, melyet az o, a helyiséget, melyet a d fejez ki, és a távol helyre mutatást, melynek a mutató a felel meg. Ellentéte, mint közelre mutató szó: ide, melyben i az o-nak, s e az a-nak ellentéteként szerepel. Hogy a d nyelvünkben általán helyképző is, azt helyneveink igen nagy csoportozata bizonyítja, miről l. ~D, képző. V. ö. O, távolra mutató. ,Ide' pedig a törökben: bunde, vagy sunde. (Bu, vagy su vagy sol, néha, isbu, a törökben am. ez, emez).
*ODAAD
	(oda-ad) ösz. áth. Valamit által ad valakinek, hogy azt fogja, tartsa, vagy birja.
*ODÁBB
	(o-d-a-abb). Oda helyhatározónak fokozata. Bizonyos ponttól, helytől távolabbra. Menj odább egy két lépéssel. Még két házzal odább. Odább állott am. eltávozott; elszökött. "Meg es (= is) egyeztek benne, hogy őt valami szerént odább állitsák." (Kriza J. Székely népmesék). Tájdivatosan: odébb. Ellentéte: idébb. Utótéttel, tájdivatosan: odábbal, v. odábbat. V. ö. ODA.
*ODÁBBI
	(o-d-a-abb-i) mn. tt. odábbi-t, tb. ~ak. Ami odább van, távolabbi, messzebbi.
*ODÁBBOL
	(o-d-a-abb-ol) áth. m. odábbol-t. Valamit odább vagyis távolabbra tesz, helyez, vagy későbbre halaszt.
*ODÁBBOLÁS
	(o-d-a-abb-ol-ás) fn. tt. odábbolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamit odábbol.
*ODACSOSSZINT
	(oda-csosszint) ösz. áth. A székelyeknél am. hebehurgya módon odaad (KrizaJ.).
*ODACSOSSZINTÁS
	(oda-csosszintás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit odább csosszint.
*OD'AD
	a közéletben egyik a kiugratásával am. odaad. "Bujdosója lennék a nagy világnak, Vagy od' adnám magamat a halálnak." Petőfi.
*ODAÉKEL
	(oda-ékel) ösz. áth. Valamit ék gyanánt odaszorít, odacsiptet valamely test közé.
*ODAÉKELÉS
	(oda-ékelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit odaékel.
*ODAENGED
	(oda-enged) ösz. áth. Annak, aki valamit kér, vagy igényt tart valamire, az illető vagyont, jószágot jóakaratból odaadja.
*ODAENGEDÉS
	(oda-engedés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit odaengedünk.
*ODAHAGY
	(oda-hagy) ösz. fn. Távozva elhagy, magára hagy valakit, v. valamit. Odahagyván nejét, gyermekeit, elbujdosott. Odahagyni hazáját, s kivándorolni.
*ODAHAZA
	(oda-haza) ösz. ih. Megfelel e kérdésre, hol? s am. otthonn, vagyis: rendes, szokott lakhelyén. Mint jelentéséből kitetszik, itt az oda am. ott. Délig odahaza maradok. Legjobb odahaza. V. ö. ODA és HAZA, ih.
*ODÁIG
	(o-d-a-ig) helyhatárzó. Bizonyos kitűzött távolsági pontig, helyig, irányig. Nem mehetünk odáig, meddig akartunk. Néha am. bizonyos állapotnak végéig, a dolog vesztéig. Odáig van a szegény. Máskor am. addig, s bizonyos lelki elhatározásra, vagy lemondásra vonatkozik. Mit búsulsz? Mit remegsz? ha elvágják lábszáradat, mankón jársz, s odáig van. Más kiejtéssel röviden: odaig; utótéttel odaiglan.
*ODAILLESZT
	(oda-illeszt) ösz. áth. Illesztve valamely helyhez, vagy helyzethez alkalmaz.
*ODAILLŐ
	(oda-illő) ösz. mn. Valamely helyhez, vagy helyzethez illő.
*ODAÍTÉL
	(oda-ítél) ösz. áth: Mint biró valamely kereset alatti jószágról, pénzről stb. kimondott itélet által elhatározza, hogy azé legyen, kit jogilag illet.
*OD'ALÁ
	a népnyelvben összébb van húzva ,oda alá' szókból.
*ODALOPÓDZIK
	(oda-lopódzik) ösz. k. Lopva, alattomban, suttyomban valahová bujik, behúzza magát.
*ODAMARAD
	(oda-marad) ösz. önh. Valahol soká, vagy végképen is elmarad. Nem tudom elgondolni, öcsém hol marad oda. Fiam az utolsó háborúban odamaradt.
*ODAROL
	önh. m. odarol-t. Ferenczi János szerént a székelyeknél am. az oldalon befelé a szekér hátuljával csusztatva elmegy; tehát alkalmasint am. ódalol, v. oldalol, (mint: farol).
*ODASAJNÁL
	(oda-sajnál) ösz. áth. Baranyai tájnyelven am. odaszán, l. ODASZÁN.
*ODASZÁN
	(oda-szán) ösz. áth. Saját jó akaratából, szivességből elhatározza, hogy valamit adományul, ajándékképen ad valakinek, vagy valahova.
*ODATART
	(oda-tart) ösz. önh. 1) Bizonyos hely felé igyekezik. 2) Valamely párthoz vagy felekezethez szít.
*ODATARTOZIK
	(oda-tartozik) ösz. k. Bizonyos helyre, vagy körülményre úgy vonatkozik, hogy annak rendes tartozékául tekinthető. V. ö. ODAVALÓ.
*ODAÜL
	1) valamely helyre ülepedik. 2) Lásd ODA VAN, 3).
*ODAVALÓ
	(oda-való) ösz. mn. E kérdésre hova? bizonyos helyhez tartozó, mely egy másikhoz képest távolabb esik; ellentéte: idevaló, ezen helybeli. Falun nem nehéz megismérni az odavaló embereket, s megkülönböztetni az idegenektől. "Én is odavaló vagyok; Ahol az a csillag ragyog." (Népd.). Néha am. bizonyos helyzetbe, állapotba illő, alkalmas. Ez a szeg nem odavaló. Ő épen odavaló ember, ahová tették.
*ODA VAN
	1) Vége van. Oda vagyunk am. végünk van. 2) Ki- vagy elfogyott. Minden pénzem oda van, azaz: elvesztettem, vagy elvitték, ellopták minden pénzemet. 3) Sokáig el- vagy kimarad. Még mindig oda van, pedig már régen elment. Hason jelentésü ez értelemben: odaül.
*ODÁZ
	(od-a-az) áth. m. odáz-tam, ~tál, ~ott. Valamit elhalaszt, későbbre halaszt. Újabbkori szó, s leginkább el igekötővel használtatik: alodáz, elodázhatatlan ( = elhalaszthatatlan).
*ODÁZÁS
	(o-d-a-az-ás) fn. tt. odázás-t, tb. ~ok. Későbbre halasztás. Elodázás.
*ODÉBB
	tájdivatos kiejtés, odább helyett. "Odébb állottak a veszedelem elől." (Kriza J. Székely népmesék). l. ODÁBB.
*~ODIK
	vékony hangon: ~ÉDIK, ~ÖDIK, termékeny igeképző, mely közép értelmü igéket alkot, pl. vastagodik, nagyobbodik, rakodik, futamodik, álmodik, józanodik, zavarodik; öregbědik, melegědik, estelědik, elegyědik, telepědik, tekerědik, mérgesědik; öröködik, göndörödik, erősödik, rökönyödik stb.
*ODNAD
	régies, onnat helyett; l. ezt.
*ODÓ
	l. ODÚ.
*ODOLI
	mn. tt. odoli-t, tb. ~ak. Győr tájékán am. idomtalan, esetlen. Odoli egy ember. Talán az ,idomtalan' szó elferdítéséből keletkezett.
*ODOR (1)
	(od-or) fn. tt. odor-t, v. odr-ot, tb. ~ok, v. odr-ok. Általán öblös üreg, s gyökre (od) megegyeznek vele odu, odo; v. udu, adu, odv), s előtéttel: podva, pudva. Különösen a gabonacsürnek oldalt kidudorodó öble, kebele, melybe cséplés- vagy nyomtatáskor a szalmafélét rakják. Folyóviz odra, vagyis a folyó fenekének gödrös helye. Alakjára nézve hasonló a bodor, fodor, gödör, vödör szókhoz.
*ODOR (2)
	tt. odr-ot; ODORJÁN, férfi kn. tt. Odorján-t, tb. ~ok; l. ADORJÁN.
*ODORFA
	puszta Vas m.; helyr. Odorfá-ra, ~n, ~ról.
*ODORIN
	falu Szepes m.; helyr. Odorin-ba, ~ban, ~ból.
*ODORJÁN
	puszta Tolna m.; helyr. Odorjánba, ~ban, ~ból.
*ODROS
	(od-or-os) mn. tt. odros-t, v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. nagy bélü, nagy ehető, kinek nagy odra, azaz: gyomra, bendője van. Széles ért. öblös, pl. odros csűr. V. ö. ODOR.
*ODROZ
	(od-or-oz) áth. m. odroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Odrot csinál, ás, épít. Odrozni a csűrt, a gabonavermet. A víz beodrozta magát.
*ODU
	v. ODU, (od-u) fir- tt, odu-t, v. odvat. Tátongó üreg, öböl, nyilás valamely testben, különösen: fában, sziklában, földben, fogban. Vén fűzfák oduiban fészkelő verebek. Sziklaoduba rejtezkedő vad. Meghúzza magát, mint ördög az oduban. (Km.). Nyiltabb hangon: adu, v. adv; származékaik: odvas, advas. Alapfogalom benne az öblösség, némi nyiladékkal, miért rokonságban látszik állani, kivált a nyiltabb adu alakban az aj, ajt, akona, akna s a megnyujtott áj, váj, ás szókkal, mindazáltal ezekben főfogalom a nyilás, amabban az öblösség.
*ODV
	(od-v) fn. tt. odv-at, harm. szr. ~a. L. ODU. "Szavára megrémül az erdő, S futnak ezer vadak odvaikba." Berzsenyi.
*ODVAR
	tájdivatos, udvar helyett. "Tizöneggyed használatja az szent imádságnak ez, mert az mennyei odvart gyenyerkötteti." (Gory-codex).
*ODVAS
	(od-v-as) mn. tt. odvas-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk némely szilárd testekről, nevezetesen: faderékról, kőszikláról, csontról, partról, midőn üreg, hézag, nyilás támadt bennök. Odvas vén fák. Odvas kő egy határkő neve Bakonybélben. Odvas fogak. Nyiltabb ajakkal ejtve: advas. Minthogy azon értelemben vett nyilás jobbára vénség által okozott romlásnak eredménye, innen átv. ért. jelent korhadtat, vénet is.
*ODVASODÁS
	(od-v-as-od-ás) fn. tt. odvasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek azon szenvedő állapota, midőn odu támad bennök. Vén fák, fogak, sziklák odvasodása. V. ö. ODVASODIK.
*ODVASODIK
	(od-v-as-od-ik) k. m. odvasodtam, ~tál, ~ott. Odvassá változik, odu, v. odúk támadnak benne. A vén fűzfák meg szoktak odvasodni. Odvasodik az eső mosta kő, a víz kotorta part oldala. Odvasodnak a fogak.
*ODVOS
	falu Arad m.; helyr. Odvos-ra, ~on, ~ról.
*OFRÁL
	önh. m. ofrál-t. Tájszó, különösen Tata vidékén, am. csavarog, tekereg. Eredetileg alkalmasint a forog ige for gyökéből am. forál.
*OH! v. ÓH!
	indulatszó. l. Ó! indulatszó.
*OHÁBA
	erdélyi faluk A.-Fehér, Hunyad m., és Fogaras vid.; helyr. Ohábá-ra, ~n, ~ról.
*OHAJ
	v. ÓHAJ, (1), (oh-aj, v. óh-aj) Elvont törzsök, mely a nyelvhasonlat szerént olyan, mint a divatozó sohaj, zörej, dörej, zsibaj, robaj. Újabb korban főnévként is használni kezdik, amidőn tárgyesete: ohaj-t, többese: ~ok. Jelent vágyakodó érzelemből kifakadt hangot, s mint főnév egyszersmind általa kifejezett vágyat. További származékai: ohajt, ohajtás, ohajtoz stb.
*OHAJ
	v. ÓHAJ, (2), falu és puszta Nyitra m.; helyr. Ohaj-ba, ~ban, ~ból.
*OHAJT
	v. ÓHAJT, (oh-aj-t) önh. m. ohajt-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vágyát szivből fakadó oh hanggal fejezi ki, vagy szélesb ért. oh hangon felkiált; susogó előtéttel: sohajt, honnan különösen a régiek ezen értelemben használták. "És ő szelletével ohajtván (ingemiscens) monda." (Müncheni codex). "Megemésztő bűnöm siratom, óhajtom." Ének a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt). V. ö. OHAJTÁS, OHAJTOZ. Különösen tárgyesetes viszonynévvel: valamit vágyakodva kivár. Békét, egészséget, szerencsét ohajtani. Amit ohajtasz, mind meglesz. Ne ohajtsd őt látni. Gyökhangra és értelemre rokon a latin optat. V. ö. Ó! indulatszó.
*OHAJTÁS
	(oh-aj-t-ás) fn. tt. ohajtás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A vágynak, vagy valamely fájdalmas érzelemnek oh felkiáltó hangon történő kifejezése. Hallottam forró, fájdalmas ohajtásodat. Innen a régieknél ,sohajtás' értelme: "Mert ami bíneinkből meg nem tisztulhatunk jobban, miként áldozatokkal, azaz jóh mivelködetökkel, s jelösben alamizsnálkodásokkal, bíneinkről való ohajtással." Debreczeni Legendáskönyv. 2) Vágyó oh hangon kijelentett kivánás.
*OHAJTAT
	(oh-aj-ta-t) fn. tt. ohajtat-ot, harm. szr. ~a. Elvont értelemben, az ohajtás által kijelentett vágy, és annak tárgya. Ohajtatom teljesült.
*OHAJTÓMÓD
	(ohajtó-mód) ösz. fn. Az igemódosításban azon sajátságos alak, melyet akkor ölt az ige, midőn oly ragot vesz fel, melynek alapértelme vágyat fejez ki, vagy ohajtást jelentő indulatszóval viszonyúl. (Modus optativus). A hellen nyelv e tekintetben igen szabatos és gazdag, melyben az ohajtómódot az oi ai alkotja, pl. tuptoimi, tuyaimhn, mely a magyar kapcsoló mód j ragával egyezik. Magyar nyelvünkben pedig az ohajtó rag na ne, melyről valószinünek látszik, hogy egy a nógató, ösztönző no indulatszóval. Egyébiránt mi is, mint jobbára más ismertebb nyelvek, ohajtó bár, bárha, vajha, óh ha segéd indulatszókat használunk, kivévén a természeti szükségekre vonatkozó ohajtásokat, pl. ehetném, ihatnám, alhatnám, melyekben a lehetség, fogalma az ohajtás fogalmával egyesül.
*OHAJTOZ
	(oh-aj-t-oz) gyak. önh. m. ohajtoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan ohajt. Erősebb vágyakodásra mutat a susogó előtétü sohajtoz, azonban a régieknél ez értelemben találjuk: "És Zsuzsánna ohajtozék" (ingemuit. Müncheni cod.). Mindkettő felveszi általános divat szerént a közép ik ragot is: ohajtozik, sohajtozik, mint a föntebbi példa is mutatja: ohajtozék.
*OHAJTOZÁS
	(oh-aj-t-oz-ás) fn. tt. ohajtozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos ohajtás.
*OHÍT
	(oh-ít) l. OHAJT és AHÍT. "Itth mindenek nagy(on) ohítják és örömesth várják." Levél 1552-ből. (Szalay Ág. 400 m. l.).
*OJT; OJTÁS
	l. OLYT; OLYTÁS.
*~OJT
	vékony hangon: ~ÖJT, a régieknél igen gyakori igeképző a mai ~ít helyett. l. ~ÍT.
*OK
	fn. tt. ok-ot, har. szr. ~a. Széles ért. amiből valami ered, támad, aminek gondolatban, vagy valóságban előbb kell léteznie, hogy más valami létezhessék. A latin nyelvvel öszvehasonlítva, bölcsészeti értelemben mai szokással két fő jelentése van. 1) Ratio, vagyis a gondolkozásban mindaz, mitől valaminek ismérete függ, s gondolati ok-nak nevezhető, pl. a föltételes itéletben az előzmény, a bizonyításban a tanuigazság, mely máskép: oksuly. "A kifejtett eszméket az okoknak győző ereje s az igazságnak hatalma vívja ki." (Deák Ferencz). A gondolati ok az ész működéseire vonatkozik, honnan: okos ész, okos gondolat, okos állítás, okos itélet, okos következtetés; helyes ok, elvitázhatatlan ok; okkal móddal, jól megfontolva, és bizonyos móddal végrehajtva; okoskodni valamiről, bizonyos okok fonalán isméreteket származtatni belőle; oktalan ember, ki gondolkozásában az ész szabályai ellen vét; oktalan állat, mely természeténél fogva emberileg gondolkodni képtelen; oktatni valakit, észszerüleg bizonyos ismeretekbe vezetni; okulni valamin, a tapasztalat nyomán észre jönni, tévedéstől menekedni, s józanabban gondolkodni; példának okáért, hogy bizonyos állítás igazságát példában lássa, s megfogja a gondolkozó ész. 2) Causa, mitől valamely valónak, vagy lénynek léte eredett, vagy függ; és ami belőle származik: causatum, v. effectus, magyarul: okozat. Az ok és okozat közötti viszony okiság. Az ,ok' ezen értelemben a) ható ok, "causa efficiens," mely saját ereje által létesíti a művet; ez alá tartoznak: elegendő, v. elégtelen ok, amint más oknak segedelme nélkül képes, vagy nem képes valamit létesíteni: szabad ok, mely tetszése szerént működhetik, pl. az ember akarata; kénytelen ok, mely a kellékek jelenlétében szükségkép működik, pl. a tűz éget, ha nincs akadálya; közvetlen ok, ha a tettet önereje által viszi végbe; közvetett ok, ha működése áltat vesz részt a tettnek létrehozásában; fő ok, a tettnek első indítója; mellék ok, mely a fő czélon kivül egy mást tűz ki; b) anyagi ok, v. szerok, melyből valami a ható ok ereje által létesül; c) végok, v. indok, v. czél, mely a ható okot működésre indítja. A Müncheni codexben eléjön ,színlelt ok', azaz ,ürügy' értelemben is: Hosszú imádságnak okával (sub obtentu prolixae orationis). Továbbá ugyanott am. literae cautionales, cautio. Vegyed te okodat, ülj, és irjh hamar ötvent. Luk. 16. Erdősinét: menedéklevél; Káldi szerént számtartó könyv; Pesti Gábornál: registrom. Az oknak 2) pont alatti értelmezéséből fejthetők meg e mondatok: okot adni valamire, am. közvetett oknak lenni; okát adni bizonyos tettnek, elmondani az indító okot; igaz okot hozni fel, a tettnek valódi indokát, czélját; ez csak szinlett ok, am. ürügy, midőn valaki más czélt tűzött ki, mint amit mutat. Ő oka minden bajnak. Nem vagyok oka semminek, anyám az oka mindennek. (Népd.). Kárt okozni valakinek. Magadat okozd, ne engemet. Azt veti okul, hogy beteg volt; elég oka van búsúlni, haragudni. Azt más okból tettem. Ezen oknál fogva elhatároztam magamat. Minthogy szoros értelemben ok nélkül semmi sem létezhetik: tehát, ha még is mondjuk, hogy, valami ok nélkül történt, ez azt teszi, hogy nem volt rá helyes, alapos indító ok. Az ok legrövidebb szavaink egyike, milyenek k végzettel: ük, fok, szak, nyak, vak, bak, sok, tok, lik, gyik, csik, szük, gyak, rak, csuk, stb. Eredeti jelentését valószinűleg következőkép határozhatjuk meg. Föltevén, hogy az ok szó eredetileg inkább öszvetes, (concret), mint elvont fogalmat fejezett ki, így okoskodhatunk: az ok előbb létezik, mint a vele viszonyban levő következmény, eredmény, okozat; innen németül értelmezett neve Ursache, am. ős v. eredeti dolog, tótul: pricsina, am. előtét, tehát időben, vagy a gondolkozás fonalán távolabb eső valami. Úgyde a magyar ok szóban is az o mint alaphangzóról tudjuk, hogy az távolságra mutat, o-da, o-tt, o-ly stb. szókban, a k pedig am. ki, azaz mi, a kettő tehát együtt am. o-ki, vagyis távolabb, (az időben vagy térben) előbb létező valami. Továbbá: származéka okos jelent ovatosat, ovakodót is, ki bizonyos vésztől, bajtól távol tartja magát, és okulni am. óvatossá lenni, pl. ki a maga kárán okul, az ovakodik, hogy ezután kárt ne szenvedjen. Az ok és ovatosság fogalmait a latin azon gyökü szókkal fejezi ki: causa és caveo. (Benfey. Wurzellexicon); hasonló gyökhangu: caula, melyet oda magyarázhatni, hogy ovó helyet jelent a barmok számára, pl. az idő viszontagsága, a tolvajok, és a ragadozó vadak ellen, s megfelel neki a magyar ól, és rokon származéku oltalmaz. Ezek szerént a causa és ok jelentené valaminek távolabb eső eredetét, távolabbi eszközét; a latin caveo, magyar ovok, am. távolítok; cautus sum, ovakodom am. távolodom valamitől; caula, ól, távolító, ovó hely. Ezen közmondatos kifejezés: mindennek van oka foka, nem csupa szójáték, hanem a dolog valóságán alapúl, mert fok általán a többitől kiállót, távozót, tovább nyomuló valamit jelent, pl. hegyfok, mely kinyomúl a hegylánczból; vízfok, mely kifoly; fejsze foka, hátra álló szélesebb része stb. Legközelebb áll hozzá ük, távolabbi mintegy eredeti szülője valamely nemzedéknek. Szélesb ért. megegyeznek vele, miként föntebb érintők, azon szók, melyekben a távolra vonatkozó o az egyik alaphang, mint oda, ott, onnan, oly, onszol, oson; továbbá szinte azon o gyökhangu szók, melyekben alapfogalom az együtt volt részeknek egymástól elválása, eltávolodása, milyenek: old, olu, olvad, olvaszt, omlik, ont, oszlik, oszt. Rokon gyökhangzóju a latin okadó ob, a távolító hellen apo, latin a v. ab, s a szláv od. Finnül: aiket szintén am. ok, mely azonban egészben véve a latin ,causa' szóhoz áll közelebb. A törökben uds am. véglet; czél; ok (extrémité; bout; cause). Sínai nyelven ku, am. ok; ürügy; mert (causa; praetextus; quia).
*OKA
	fn. t. oká-t. A török birodalomban divatos sulymérték, honnan hazánknak kivált a török uralom alatt huzamosb ideig álló részeibe, pl. Baranyába s Erdélybe is elterjedett, mely két itcze vagy font körüli mértéket jelent. Egy oka dohány, kávé. Heyse szótára szerént 2 1/4 font, s maga a szó az arab wakíjah v. úkíjah, ez pedig talán a görög unggía, v. ungkíja, latin uncia szóból származott.
*OKÁD
	önh. és áth. m. okád-tam, ~tál, ~ott. 1) Mondják állatról, midőn a bevett ételt, italt, vagy más testet azon az uton adja ki, melyen bevette. Innen a köznépies vastag tréfamondás: arra jőjön ki, amerre, bement. Gyöngédebb, és kíméletes kifejezéssel: hány. A részeg ember bort, pálinkát okád. A kisded kiokádta a tejet. Okádnak a macskák, kutyák, disznók. Okádni kiváltkép a torkos állatok szoktak. Attól ugyan nem okádsz, azaz: nem eszel, nem iszol belőle. Leokádták egymást. A dőzsölök beokádták a szobát. Megundorodván elokádta magát. 2) Bizonyos kórállapot miatt vért, vagy epét hány valaki. Úgy megütötték a mellét, hogy vért okádott bele. Sok epét okádott. 3) Átv. bizonyos torkolat úgy ad ki valamit, miként az okádó állat az ételt vagy italt. Ez a hegy tüzet okád. A csatorna torkolata okádja a vizet. Erkölcsi ért. kigyót, békát okádni valaki ellen, am. legrútabb rágalmakkal illetni. Ezen ige hangutánzó, s mint olyanok rokonai bokákol, ökrend, ökrődik, valamint a török: tükürmek, és öküümek (ökrendni), finn: oksennan (okádok), sínai ngéu stb.
*OKADÁS
	(ok-adás) ösz. fn. 1) Elmondása, eléterjesztése azon oknak, melyre bizonyos állítást, véleményt, tételt alapítunk. 2) Nyilatkozás, mely által bizonyos tettnek indokait eléadjuk; indokolás. V. ö. OK.
*OKÁDÁS
	(okád-ás) fn. tt. okádás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erőködéssel járó állapot, midőn valamely állat, vagy átv. értelemben más lény okád. Okádásig megterhelni a gyomrot. V. ö. OKÁD.
*OKADAT
	(ok-adat) ösz. fn. Adatképen és tárgyilag vett ok, melyre bizonyos tételt alapítunk, vagy mely tettünknek indítója volt.
*OKÁDAT
	(okád-at) fn. tt. okádat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Étel, ital stb. amit ember, vagy más állat kiokádott, okádék.
*OKADATOL
	(ok-adatol) ösz. áth. 1) Valamit eléadott okok, alapelvek által bebizonyít, vagy támogat, erősít. Állitását okadatolja. 2) Eléadja azon okokat, melyek akaratát bizonyos tettre elhatározták, indokol.
*OKADATOLÁS
	(ok-adatolás) ösz. fn. Eléadott okokkal erősítés, bizonyítás.
*OKÁDÉK
	(okád-ék) fn. tt. okádék-ot, harm. szr, ~a. Okádva kihányt étel, ital: Undok, büdös okádék.
*OKADÓ
	(ok-adó) ösz. mn. Ami okát adja valaminek, indokoló.
*OKÁDÓ
	(okád-ó) mn. Aki okád. Okádó részeg ember. Tűzokádó hegy.
*OKÁDOZ
	(okád-oz) gyak. önh. és áth. m. okádoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy többször okád. V. ö. OKÁD.
*OKÁDOZÁS
	(okád-oz-ás) fn. tt. okádozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori okádás.
*OKÁNY
	falu Bihar m.; helyr. Okány-ba, ~ban, ~ból.
*OKATLAN
	(ok-atlan) mn. tt. okatlan-t, tb. ~ok. Az atlan etlen és talan telen képzők ugyan szabály szerént egyértelmüek; de némely képzésekben jelentésök különböző árnyéklatu, pl. gondtalan, kinek gondja nincsen, gondatlan, ki nem gondol semmivel, ámbár volna gondja; szemetlen, am. kinek, v. minek szeme nincsen, pl. vak állat, vagy szemetlen toklász; szemtelen ember, kinek szeme ugyan van, de bizonyos esetben úgy tesz mintha szeme nem volna, pl. midőn szégyenében szemeit le kellene sütni, s azt nem teszi. Hasonló viszonyban vannak az okatlan, és oktalan; amaz am. ok nélküli, azaz helyes v. alapos ok nélkül szükölködő, pl. okatlan félelem, melynek alapos oka nincsen, okatlan tett, melyet valaki elegendő, helyes indok nélkül hajtott végre; emez (oktalan) a gondolkozó észre vonatkozik, s am. az ész szabályai ellen való, esztelen, meggondolatlan, következetlen; pl. oktalan állitás, beszéd, következtetés; oktalan állat. Határozóként am. ok nélkül. V. ö. OKTALAN.
*OKATLANSÁG
	(ok-atlan-ság) ösz. fn. Ok nélküli állapota, vagy minemüsége valaminek. V. ö. OKATLAN és OKTALAN.
*OKATLANUL
	(ok-atlan-ul) ih. Okatlan módon, helyes, elegendő ok nélkül. Okatlanul félni, haragudni. Okatlanul bántani valakit. Okatlanul szenved, oly dolog miatt, melynek ő nem oka.
*OKBELI
	(ok-beli) ösz. mn. Okból eredő; okra vonatkozó.
*OKBELISÉG
	(ok-beliség) ösz. fn. Okból eredés; okra vonatkozás. (Causalitas).
*OKELLENES
	(ok-ellenes) lásd OKSZERÜTLEN.
*OKFEJTÉS
	(ok-fejtés) ösz. fn. Valamely történelmi esemény eléadásában a szülő oknak földerítése.
*OKFEJTŐ
	(ok-fejtő) ösz. mn. Valamely történelmi esemény eléadásában a szülő okot felderítő. Okfejtő történetrajz.
*OKFŐ
	(ok-fő) ösz. fn. l. ELV.
*OKI
	(ok-i) mn. tt. oki-t, tb. ~ak. l. OKILAGOS.
*OKIK
	(ok-ik) k. m. ok-tam, ~tál, ~ott. Gondolkozó tehetsége oly irányt vesz, mely által bizonyos tárgyban helyes isméretekre jut, vagy cselekvő ügyességet szerez valamiben. Elmélkedés, tapasztalás által okik az ember. Hivatalába már bele okottz. V. ö. OKÚL.
*OKILAG
	(ok-i-lag) ih. Okokra támaszkodva, okokkal bizonyítva.
*OKILAGOS
	(ok-i-lag-os) mn. tt. okilagos-t, v. ~at, tb. ~ak. Okokra támaszkodó, okokkal bizonyító.
*OKIRÁNYOS
	(ok-irányos) ösz. mn. Isméretekre vonatkozva, ami a gondolati oknak, okoskodásnak fonalán következik; észtanilag helyes, szabatos, alapos; szokottabban: okszerü. Ellentéte: oktalan; hitre vonatkozólag: vak. Legyen a ti hitetek okirányos és nem vak.
*OKIRAT
	(ok-irat) ösz. fn. l. OKLEVÉL, OKMÁNY.
*OKISÁG
	(ok-i-ság) fn. tt. okiság-ot, harm. szr. ~a. Bölcsészettani ért. az ok és okozat közötti viszony.
*OKKA
	falu Sopron m.; helyr. Okká-ra, ~n, ~ról.
*OKLÁNCZOLAT
	(ok-lánczolat) ösz. fn. Egymással szoros viszonyban álló, egymás után folyó okok, melyek nyomán következtetünk valamit.
*OKLÁND
	erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. Oklánd-ra, ~on, ~ról.
*OKLEVÉL
	(ok-levél) ösz. fn. Széles ért. okmány, vagyis mindenféle iromány, melyet valaminek, pl. jognak, tartozásnak, szerződésnek stb. bebizonyítására használhatni. Szorosb ért. am. a görög eredetü diploma, mely öszvehajtottat jelent, mivel a régieknél szokásban volt az okleveleket kettős tábla formában készíteni, és öszvehajtani. Lényegére nézve az oklevél oly nyilvános irat, mely szokásos modorú szólással és kifejezésekkel s határozott jegyekkel ellátva bizonyos jogokról, kötelességekről, vagy tett dolgokról tudósít. Szabadalmi oklevél (privilegium). Adományi oklevél (literae donationales). Ügyvédi, tudori, nemesi, polgári oklevél, mely által valaki ügyvéddé, tudorrá stb. neveztetik ki. Érczpecsétes, viaszpecsétes, függőpecsétes oklevél. Király, nádor, érsek, püspök, káptalan által kiadott oklevelek. Könyv-, levélalakú, göngyölt, metszett formáju oklevelek. Eredeti, másolt, hiteles, hamisított oklevelek. stb.
*OKLEVELES
	(ok-leveles) ösz. mn. Oklevéllel biró.
*OKLEVELÉSZ
	(ok-levelész) ösz. fn. Tudós, ki oklevéltannal foglalkodik.
*OKLEVELÉSZET
	(ok-levelészet) ösz. fn. l. OKLEVÉLTAN.
*OKLEVÉLGYÜJTEMÉNY
	(ok-levél-gyűjtemény) ösz. fn. Különféle korban, és tárgyban kiadott oklevelek öszvegyüjtve, pl. a Fehér György által kiadott oklevélgyüjtemény.
*OKLEVÉLTAN
	(ok-levél-tan) ösz. fn. Tan, mely oktat bennünket, mint kelljen az okleveleket olvasni, érteni, a valódiakat a hamisaktól megkülönböztetni, és mind történeti, mind jogi tekintetben hasznunkra fordítani.
*OKLEVÉLTÁR
	(ok-levél-tár) ösz. fn. Tár, melyben bizonyos hatósághoz tartozó, hivatalos irományok őriztetnek; szokottan: levéltár.
*OKLEVÉLTUDOMÁNY
	l. OKLEVÉLTAN.
*OKLIK
	(ok-l-ik) k. m. okl-ott, htn. ~ani. Kállay szerént (a Tájszótárban) a székelyeknél megoklani am. megszenvedni. Kriza J. és Ferenczi J. szerént megoklok Udvarhelyszékben am. jótállok, amidőn a törzs ,megokol.'
*OKMÁNY
	(ok-mány) fn. tt. okmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mindenféle iromány, mely valaminek bizonyitására használtatik, péld. a szoros értelmü oklevelek, kötelezvények, nyugtatványok, stb.
*OKMÁNYBELI
	(okmány-beli) ösz. mn. Okmányban foglalt; okmányi.
*OKMÁNYI
	(ok-mány-i) mn. tt. okmányi-t, tb. ~ak. Okmányt illető, arra vonatkozó.
*OKMÁNYILAG
	(ok-mány-i-lag) ih. Okmányi tekintetben; okmány által.
*OKNÉLKÜLISÉG
	(ok-nélküliség) ösz. fn. 1) l. OKATLANSÁG. 2) Alaptalan állapota, vagy tulajdonsága valamely tettnek.
*OKOL
	(ok-ol) áth. m. okol-t. Valaki, vagy valami felől azt vallja, azt állítja, hogy bizonyos hibának, bünnek, rosznak oka, vagyis azon okot, mely valamely roszat létre hozott, ráhárítja. A gyermekek neveletlenségeért a szüléket okolni. Engem ne okolj, mert mitsem tudok benne. Magadat okold, ha pazarlásod miatt tönkre jutottál. Elkésése miatt a rosz időt, és járhatlan utat okolja. Különböztetésül V. ö. OKOZ. Megokol öszvetételt l. OKLIK alatt.
*OKOLÁS
	(ok-ol-ás) fn. tt. okolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyilatkozás, mely által valakit vagy valamit bizonyos hiba, bün, rosz tett okának állítunk. V. ö. OKOL.
*OKOLICSNA
	falu Liptó m.: helyr. Okolicsnára, ~n, ~ról.
*OKOLMÁZ
	hangáttéttel am. kulimáz; l. ezt.
*OKORÁG
	falu Somogy m.; helyr. Okorág-ra, ~on, ~ról.
*OKOS
	(ok-os) mn. tt. okos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Gondolkozó tehetséggel ellátott. Az ember okos lény, az ökör oktalan állat. 2) Ki helyesen, az észtan szabályai szerént gondolkozik; honnan a gondolkozó ész működéseire alkalmazva: okos gondolat, okos beszéd, okos tanács. A bolondtól ritkán várhatsz okos szót. (Km.). 3) Ildomos, eszélyes, a körülményekhez helyesen alkalmazkodó; ovakodó; furfangos, ravasz. Nehéz az okost megcsalni. Okos a veréb, nem megy a tőrbe. Okos, mint a vén kos, mint a nádi veréb. (Km.). 4) Népies nyelven, tudós, tanult. Okos ember. Mint főnév többesben: okosok. "Ez az élet úgy sem sok, Használják az okosok." (Népd.). A török nyelvben hasonlít ugyan hozzá okumus, mely tudóst jelent, azonban ez okumak igétől származik, mely am. olvasni, tehát amaz szószerént inkább azt teszi: olvasott.
*OKOSAN
	(ok-os-an) ih. 1) Az észtan szabályai szerént. Okosan szólani, beszélni, irni, értekezni. 2) Ildomosan, a körülményekhez alkalmazkodva, ovatosan, czélirányosan, helyesen, bakot nem lőve; furfangosan, ravaszul. Okosan viselni magát. Csak okosan, hogy valami kár ne történjék. Okosan kivágni magát a veszélyből.
*OKOSDI
	(ok-os-di) mn. tt. okosdi-t, tb. ~k, v. ~ak. Gúnyneve az oly embernek, ki túlzólag, vagy szükséges előismeretek nélkül, vagy csekély dolgokról fontoskodva szeret okoskodni.
*OKOSKODÁS
	(ok-os-kod-ás) fn. tt. okoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ész működése, midőn bizonyos elvekre alapított isméretek fonalán némi igazságokra eljutni iparkodik. Különösen észtani ért. midőn az ész valamely ismert itéletből következtetés által ismeretlent hoz ki. (Ratiocinatio). Közvetlen okoskodás, midőn az előzmény egy itéletből áll, és a következmény minden más tételnek segedelme nélkül foly, pl. egy ember sem mindentudó: tehát Péter sem az. Közvetett okoskodás, (syllogismus), mely három itéletből áll, pl. ami az idegeket gyöngíti, rontja az egészséget; de a részegség az idegeket gyöngíti: tehát a részegség rontja az egészséget. Föltételes okoskodás, melynek alapja föltételes itélet, pl. ha az Isten igazságos, úgy a gonosz ember nem marad büntetlenül; de az Isten stb. Szétválasztó okoskodás, mely szétválasztó itéletből foly. Szarvas okoskodás, mely két szétválasztó itéletből áll, s akármelyiket engedi meg az ellenfél, mindenkor kelepczébe esik (dilemma) stb.
*OKOSKODÁSMÓD
	(okoskodás-mód) ösz. fn. Észtani ért. azon sajátságos mód, mely szerént az okoskodó ész bizonyos előzményekből következtetéseket húz, pl. közvetlen, közvetett, föltételes okoskodásmód. V. ö. OKOSKODÁS.
*OKOSKODAT
	(ok-os-kod-at) fn. tt. okoskodat-ot. Azon tételek tárgyilag véve, melyekből az alanyi okoskodás áll. (Ratiocinium).
*OKOSKODIK
	(ok-os-kod-ik) k. m. okoskodtam, ~tál, ~ott. Széles ért. bizonyos tárgy felett elméjét futtatja, s azt különféle oldalról meghányja veti, hogy megtudja, mit kelljen róla tartania; vagy, ha a tárgy cselekvésre vonatkozik, hogy mitevő legyen. Észtani ért. ismert itéletekből ismeretleneket hoz ki. V. ö. OKOSKODÁS.
*OKOSKODÓ
	(ok-os-kod-ó) mn. tt. okoskodó-t, Aki okoskodik. Ország dolgairól okoskodó hazai polgárok. Hamisan okoskodó álbölcsek. Korán okoskodó gyermek ritkán szokott megélni. (Km.). V. ö. OKOSKODIK.
*OKOSODÁS
	(ok-os-od-ás) fn. tt. okosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átmeneti állapot, midőn valaki mind elméletben, mind gyakorlatban okosodik. V. ö. OKOSODIK.
*OKOSODIK
	(ok-os-od-ik) k. m. okosod-tam, ~tál, ~ott. Isméretei és tapasztalatai szaporodván ildomossá, ügyessé lesz, az élet körülményeihez helyesen, czélirányosan alkalmazni kezdi magát, nem vakon, hanem megfontolva cselekszik; józanodik, gondolkozási és cselekvési módja higgad.
*OKOSRAVASZ
	(okos-ravasz) ösz. mn. Személyről mondják, ki úgy tudja tettetni ravaszságát, hogy okosságot hisznek róla.
*OKOSSÁG
	(ok-os-ság) fn. tt. okosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Az ész működésének tulajdonsága, melynél fogva a dolgokról helyesen, az észtan szabályai szerént itél. Beszédnek, állításnak, tanácsnak okossága. 2) Ildomosság, a cselekvésnek, életmódnak helyessége, czélirányossága. Okosság volt tőled, hogy így cselekedtél. Azt az okosság hozza magával. Idővel gyarapodik az okosság. 3) Gondolkodó tehetség, ész, "Semmibe nem követi az okosságnak itéletit." Nádor-codex. 4) Élünk vele helybehagyó, dicsérő indulatszó gyanánt is. Okosság! jól van!
*OKOSSÁGOS
	(ok-os-ság-os) mn. tt. okosságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Okossággal teljes, a maga nemében igen okos. "Embör mindőn terömtött állatoknál okosságosabb." (Nádor-codex). V. ö. OKOSSÁG.
*OKOSSÁGTALAN
	(ok-os-ság-talan) mn. tt. okosságtalan-t, tb. ~ok. Kiben vagy miben okosság nincsen. Okosságtalan, hebehurgya ember. Okosságtalan magaviselet, bánásmód. V. ö. OKOSSÁG.
*OKOSÚL, OKOSUL
	(ok-os-úl) önh. m okosúl-t. Okossá lesz, okosodik.
*OKOZ
	(ok-oz) áth. m. okoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Mint ható, cselekvő ok létre hoz valamit. Kora halálát a mértéktelen élet okozta. A háboru sok kárt okoz. Ez a bor fejfájást okoz. 2) Használják okol helyett, s am. valaminek okául állít. Saját hibádért engem ne okozz. Okozd magadat.
*OKOZÁS
	(ok-oz-ás) fn. tt. okozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valami létre jön. 2) Állítás, melynél fogva valakiről vagy valamiről azt mondjuk, hogy bizonyos dolognak ható, vagy indító, vagy részvevő oka: máskép: okolás.
*OKOZAT
	(ok-oz-at) fn. tt. okozat-ot, harm. szr. ~a. Eredmény, mely a létokból származik. Hasonló okok, hasonló okozatokat szoktak eléhozni. Ha valakinek a bortól feje fáj, a bor ok, a fejfájás okozat. V. ö. OK.
*OKRÁD
	puszta Tolna m.; helyr. Okrád-ra, ~on, ~ról.
*OKRÁND
	v. OKRÁNDIK, önh. s az utóbbi alakban k. m. okránd-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Székely tájszólás szerént am. félelem, vagy utálat miatt visszahökken, hátrább vonja magát. Megokrándott. Másképen: ikránd, v. ikrándik. Úgy látszik öszve van téve a hátrálást jelentő hök és ránt szókból, mintha ezt akarná kifejezni: valamitől meg- vagy visszahökkenve elrándul. Vagy talán a hirtelenül megijedt embernek tompa hangu elkiáltását utánozza?
*OKSÁG
	(ok-ság) fn. l. OKISÁG.
*OKSULY
	(ok-suly) l. OKSZER.
*OKSZER
	(ok-szer) ösz. fn. Gondolati ok, úgy tekintetve, mint az okoskodásnak szere, mely által bizonyos isméretet létesítünk, s mely a létesített isméretnek bizonyítéka, (argumentum, ratio).
*OKSZERES
	(ok-szeres) l. OKSZERŰ.
*OKSZERESEN
	(ok-szeresen) lásd OKSZERŰEN.
*OKSZERŰ, OKSZERÜ
	(ok-szerű) ösz. mn. 1) Isméretre vonatkozva am. gondolati okon épülő, bizonyos előre tett isméretből következő, a tudáselveivel egyező. Okszerű állítás, következtetés. Okszerű történeti hit, mely a tanúk tudomásán, és igazmondásán alapúl. Okszerű vallási hit, melyért a kinyilatkoztató Isten csalhatatlansága kezeskedik. 2) Cselekvést illetőleg am. czélirányos, tapasztalat szerént helyesnek ismert, megfontolás szerént intézett. Okszerű gazdálkodás. Okszerű elintézése valaminek.
*OKSZERŰEN, OKSZERŰN
	(ok-szerűen) ösz. ih. Okszerű módon.
*OKSZERŰLEG, OKSZERÜLEG
	(ok-szerűleg) l. OKSZERŰEN.
*OKSZERŰSÉG, OKSZERÜSÉG
	(ok-szerűség) ösz. fn. Helyes okokon alapuló tulajdonsága vagy állapota valaminek.
*OKSZERÜTLEN
	(ok-szerütlen) ösz. mn. Ami nem okszerű. Okszerütlen következtetés, történeti hit. Határozóként am. nem okszerű módon. V. ö. OKSZERŰ.
*OKSZERÜTLENÜL
	(ok-szerütlenül) ösz. ih. Nem okszerű módon, az okszerüséggel ellenkezőleg.
*OKTALAN
	(ok-talan) mn. tt. oktalan-t, tb. ~ok. 1) Gondolkozást, és gondolkozó ész működéseit illetőleg am. az ész szabályaival ellenkező, alaptalan, elvtelen. Oktalan beszédek, állitások, következtetések. Oktalan vélemény, tanács, javaslat. 2) Cselekvést, vagy szenvedést illetőleg, mire elegendő, és helyes ok nincsen. Oktalan törődés, félelem, harag V. ö. OKATLAN. 3) Esztelen. pl. oktalan állat, vagy oly bolondul cselekvő, mintha esze nem volna, pl. oktalan szeleverdi. Határozóként am. oktalanul, nem okosan.
*OKTALANÍT, OKTALANIT
	(ok-ta-lan-ít) áth. m. oktalanít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Oktalanná, azaz: butává, ostobává tesz, eszét elveszi valakinek.
*OKTALANÍTÁS, OKTALANITÁS
	(ok-ta-lan-ít-ás) fn. tt. oktalanítás-t, tb. ~ok. Oktalanná tevés. V. ö. OKTALANÍT.
*OKTALANKODÁS
	(ok-ta-lan-kod-ás) fn. tt. oktalankodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Oktalanul beszélés vagy cselekvés.
*OKTALANKODIK
	(ok-ta-lan-kod-ik) k. m. oktalankod-tam, ~tál, ~ott. Oktalanul beszél, vagy cselekszik, pl. ki sületlenül tréfálkodik, vagy minden lépten nyomon bakot lő, fonákságot követ el.
*OKTALANODÁS
	(ok-ta-lan-od-ás) fn. tt. oktalanodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Oktalanná, ostobává levés.
*OKTALANODIK
	(ok-ta-lan-od-ik) k. m. oktalanod-tam, ~tál, ~ott. Helyes gondolkozása, és cselekvésmódja fogyatkozik, butává, ostobává, esztelenné válik. V. ö. OKTALAN.
*OKTALANSÁG
	(ok-ta-lan-ság) fn. tt. oktalanság-ot, harm. szr. ~a. Gondolkozásnak, vagy cselekvésmódnak azon tulajdonsága, midőn a józan ész szabályaival ellenkezik, esztelenség, bolondság. Oktalanság volt úgy beszélned. Minden tette oktalanságra mutat. V. ö. OKTALAN.
*OKTALANUL
	(ok-ta-lan-ul) ih. Oktalan módon; a józan ész szabályai ellen; esztelenül, bolondul, ostobául. V. ö. OKTALAN.
*OKTALANÚL, OKTALANUL
	(ok-ta-lan-úl) önh. m. oktalanul-t. l. OKTALANODIK.
*OKTAT
	(ok-tat) áth. m. oktat-tam, ~tál, ~ott, par. oktass. Szoros ért. valakit rendszeres isméretekre tanít, midőn előtte az okok és okozatok közti viszonyokat fejtegeti, s őt helyes gondolkozásra szoktatja. Szélesb. ért. tanítás és példa által eszközli, hogy valaki okjék, különösen az élet különös viszonyaiban cselekvési ügyességet szerezzen. Csak személyt lehet oktatni; s nem mondjuk, hogy valamely tudományt, mesterséget oktat, hanem tudományra, mesterségre oktat valakit, (vagy tudományt, mesterséget tanít). Továbbá: roszra oktatni nem lehet, hanem tanítani. Oktatni a gyermeket, hogy mit szabad, mit tilos, mit hasznos, mit káros tennie. Valakit emberekkel való bánásmódra oktatni. Az anya oktatja leányát, mikép viselje magát férje iránt.
*OKTATÁS
	(ok-tat-ás) fn. tt. oktatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valakit oktatunk. 2) Azon ismeretek öszvege, melyek ama cselekvésnek tárgyát teszik. Az oktatásokat figyelmesen hallgatni, s megjegyezni. V. ö. OKTAT.
*OKTATÓ
	(ok-tat-ó) mn. és fn. tt. oktató-t. 1) Aki, vagy ami által okik az ember. Leányát oktató anya. Oktató könyvek, költemények, beszédek. Életmódra oktató tapasztalatok. 2) Személy, kinek kitűzött föladata, vagy hivatása, hogy valakit, vagy többeket oktasson. Minthogy az oktatás szoros ért. az életbölcseségre vonatkozik, szabatosan szólva csak az erkölcsi és élettani szabályok eléadóját kellene oktatónak nevezni, milyenek a hitvallási oktatók; de szélesb ért. jelent akármily tanítót, ki bizonyos tudományt rendszeresen, okszerüleg ad elé. Egyébiránt az oktató szükebb jelentésü, mint a tanító, mert oktatni csak okos lényt, vagy személyt lehet, tanítani pedig oktalan állatot is; továbbá nem lehet mondani nyelvoktató, zeneoktató, jogoktató, hanem nyelvtanító, zenetanító, jogtanító stb. V. ö. OKTAT.
*OKTATÓREND
	(oktató-rend) ösz. fn. 1) Azon személyek erkölcsi testülete, kiknek hivatása, és kötelessége másokat, különösen az ifjuságot oktatni. 2) Szerzetes rend, mely oktatással foglalkodik, pl. hazánkban a kegyes rendbeliek, a benedekiek stb.
*OKTATÓSÁG
	(ok-tat-ó-ság) fn. tt. oktatóságot, harm. szr. ~a. Oktatói hivatal. Az egyetemnél oktatóságot viselni. Az oktatóság szép, de terhes állapot.
*OKTÓ
	a székelyeknél megrövidítve am. oktondi. Nagy októ vagy te! L. OKTONDI.
*OKTÓBER
	fn. tt. október-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A polgári évben tizedik hónap, mely harminczegy napból áll; régies, egyházi, és népnyelven: Mindszenthava, újabb szokással: őszhó, v. tizedhó. Eredete latin, s szó szerént nyolczadhavat jelent, minthogy tavaszkezdettől (martiustól) számítva az a nyolczadik hó.
*OKTONDI
	(ok-ton-di) mn. és fn. tt. oktondi-t, tb. ~k, v. ~ak. Oktalan, ostoba, együgyü. A székelyeknél megrövidítve: októ. E szó, mint alakja mutatja, a gúnynevek osztályába tartozik, s képzésre nézve rokonai: orrondi, pökhendi, ebhendi, kortyandi s más ilyenek. Eredetileg talán okthondi volt; minthogy nyelvünkben a h mint számos képzők előhangja általán testi vagy lelki hiányt fejez ki. V. ö. H (betü).
*OKTONDISÁG
	(ok-ton-di-ság) fm. tt. oktondiság-ot. Oktalan, ostoba, együgyü tulajdonság, vagy állapot.
*OKUKA
	ALSÓ~, falu, FELSŐ~, puszta Somogy m.; helyr. Okuká-ra, ~n, ~ról.
*OKÚL, OKUL
	(ok-ul) ih. Okként, mint ok, vagy oknak. Okul szolgál. Okul azt hozta föl, hogy... Harmadik személyraggal: okául. Betegségének okául a torkoskodást mondják.
*OKÚL
	(ok-úl) önh. m. okúl-t. Bizonyos isméretek, és tapasztalatok nyomán eszélyesebb, ildomosabb lesz, valamiben nagyobb ügyességet szerez. Mások példájából okúlni. Hivatalába már bele okúlt.
*OKÚLÁS, OKULÁS
	(ok-úl-ás) fn. tt. okulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eszélyesbbé, ildomosbbá levés. V. ö. OKÚL, önh.
*OKVETÉS
	(ok-vetés) ösz. fn. Valamely ok ellenvetése.
*OKVETETLEN, OKVETLEN
	(ok-vet-[et]len), ösz. mn. 1) Emberről szólva am. ellenvetés, mentegetődzés, halogatás nélküli; így használják a székelyek, midőn a szófogadó, engedelmes embert, munkást okvetetlennek mondják. 2) Cselekedetre vonatkozva, amit halasztani nem lehet, ami semmi esetre el nem maradhat, szükségkép következő. Okvetetlen segítségre van szükségünk. Okvetetlen eredmény. Határozóként am. okvetetlenül, mentegetés vagy halogatás nélkül.
*OKVETETLENÜL, OKVETLENÜL
	(ok-vet-[et]len-ül) ösz. ih. Mentegetődzés, vonakodás, halogatás nélkül, szükségképen, anélkül, hogy végrehajtása, vagy megtörténhetése ellen alapos okot lehetne felhozni. Okvetetlenül ott kell lenned. Munkáddal a rendelt időre okvetetlenül kész légy.
*OL
	elavult vagy elvont gyök, melynek hogy hajdan önállólag léteznie kellett, a származtatási hasonlatokból kitünik. Valamint e gyakorlatos igéknek öldös, toldoz, faldos, nyaldos, nyeldes, kérdez gyökeik öl, tol, fal, nyal, nyel, kér: hasonlóan old, oldoz, gyöke ol. Származékai: old, oldoz, oldás, oldozás; olu, olvad, olvadás, olvadékony, olvaszt, olvasztás, olvasztó, melyekben alapfogalom az együtt levő részeknek egymástól távolodása, el- vagy szétválása, el- vagy szétbomlása. Minden esetre rokon mind hangban, mind értelemben el és vál szókkal. Idegen nyelvekben rokonságok a csagataj ol am. vizes, nedves (Vámbéry), olga-mak am. szétfolyni, szétoszolni (ugyanaz); a csagataj-török olug am. csatorna; a görög luw, lua, latin solvo (= se-olvo. Curtius). Egészen más alapértelmüek, és származatuak: olt, oltás, melyeket l. saját rovataik alatt.
*~OL
	hangrendileg al, el, ěl, öl, ige- és névképző, mint: gond-ol, gúny-ol, fáty-ol, káty-ol, l. ~L mint képző, és Előbeszéd 142. l.
*OLAD
	falu Vas m.; helyr. Olad-ra, ~on, ~ról.
*OLÁH (1)
	fn. tt. oláh-t, v. ~ot, tb. ~ok. Római gyarmatoktól, illetőleg ezekkel vegyült népektől származott román nyelvü nép neve, Magyarország keleti oldalán, Erdélyben, és ezzel határos Oláhországban, Moldvában és Bukovinában, saját nyelvükön: rumunyi, rumén. A Wallach (ez ismét Wahle) szó után alakult (Adelung szerént); valamint a rokon nyelvü talián népnek olasz neve wälsch szóból lett. Az oláh név a magyar nyelvben oly divatszerü, mint a deutsch helyett a német, szlovák h. a tót, polyák h. a lengyel, taliano h. az olasz. Nagyszámu helynevek jelzője, s mint olyat zavar nélkül nem lehet "román" névvel felcserélni épenúgy, mint a "német", "tót", "olasz" helynevek helyett Deutsch, Szláv, Taliano neveket használni. Az "Oláh" jelzős helyneveket, pl. Oláh-Apáti, Oláh-Lugos, stb. amennyiben ezen betü alatt nem találhatók l. az egyszerü pl. Apáti, Lugos stb. czikkek alatt.
*OLÁH (2)
	falu Szala m.; helyr, Oláh-ra, ~n, ~ról.
*OLÁH-BAKSA
	falu Kraszna m.: helyr. ~Baksá-n, ~ra, ~ról.
*OLÁH-BENCSEK
	falu Temes m.; helyr. ~Bencsek-ěn, ~re, ~ről.
*OLÁH-BOGSÁN
	falu Krassó m.; helyr. ~Bogsán-ba, ~ban, ~ból.
*OLÁH-CSAHOL
	falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~Csahol-ba, ~ban, ~ból.
*OLÁH-CSERTÉSZ
	falu Bereg m.; helyr. ~Csertész-ěn, ~re, ~ről.
*OLÁH-CSIKLOVA
	falu Krassó m.; helyr. ~Csiklová-n, ~ra, ~ról.
*OLÁHCZIGÁNY
	(oláh-czigány) ösz. fn. Így nevezik az országszerte kóborló, és sátorok alatt tanyázó czigányokat, kik leginkább Erdélyből származnak.
*OLÁH-CZIKLIN
	falu Vas m.; helyr. Cziklin-be, ~ben, ~ből.
*OLÁH-DUBOVA
	falu Árva m.; helyr. Dubová-n, ~ra, ~ról.
*OLÁHDUDA
	(oláh-duda) ösz. fn. Kecskebőrből csinált duda, mely az oláh népnek kedves hangszere. Felfujják, mint az oláhdudát. (Bm.).
*OLÁH-ÉCSKA
	falu Torontál m.; helyr. Écská-n, ~ra, ~ról.
*OLÁHECZET
	(oláh-eczet) ösz. fn. Vaczkor, vagy vadalma levéből készített eczet, honnan e gúnyos közmondás: Erős, mint az oláheczet.
*OLÁH-GYEPES
	falu Bihar m.; helyr. Gyepes-ěn, ~re, ~ről.
*OLÁH-GYÜRÜS
	falu Szatmár m.; helyr. Gyürüs-ön, ~re, ~ről.
*OLÁH-HODOS
	falu Szatmár m.; helyr. Hodos-on, ~ra, ~ról.
*OLÁH-HÓDOS
	falu Bihar m.; helyr. Hódos-on, ~ra, ~ról.
*OLÁH-HOMOROG
	falu Bihar m.; helyr. Homorog-on, ~ra, ~ról.
*OLÁH-HORVÁTHI
	falu Közép-Szolnok m.; helyr. Horváthi-ba, ~ban, ~ból.
*OLÁH-KAKUCS
	falu Bihar m.; helyr. Kakucs-on, ~ra, ~ról.
*OLÁH-KÉKES
	falu Szatmár m.; helyr. Kékes-ěn, ~re, ~ről.
*OLÁH-KESZI
	falu Közép-Szolnok m.; helyr. Keszi-be, ~ben, ~ből.
*OLÁHORSZÁG
	l. HAVASELFÖLD.
*OLÁHOS
	(oláh-os) mn. tt. oláhos-t, v. ~at, tb. ~ak. Olyan, mint az oláhoknál szokás. Oláhos viselet, életmód.
*OLAHOSÍT
	(oláh-os-ít) áth. m. oláhosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Az oláh nyelvnek és szokásoknak behozása által előbbi nemzetiségéből kivetkőztet, s oláhvá tesz valakit. Moldvában és Havasalföldön már sok magyart eloláhosítottak.
*OLÁHOSODÁS
	(oláh-os-od-ás) fn tt. oláhosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. OLÁHOSODIK.
*OLÁHOSODIK
	(oláh-os-od-ik) k. m. oláhosod-tam, ~tál, ~ott. Oláh nyelv és szokások felvétele által az oláh népnek tagjává leszen.
*OLÁHPATAK
	falu Gömör m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.
*OLÁHSÁG
	falu Krassó m.; helyr. Oláhság-ra, ~on, ~ról.
*OLÁHSĚR
	(oláh-sěr) ösz. fn. Kiköpült tejfölnek levéből, irójából készített ital.
*OLÁHUL
	(oláh-ul) ih. Oláh nyelven. Oláhul beszélni, irni.
*OLÁHVIRÁG
	(oláh-virág) ösz. fn. l. PEREMÉR.
*OLAJ
	(ol-aj) fn. tt. olaj-t, v. ~at, tb. ~ok, v. ~ak. Folyékony, zsiros test, melyet víz által nem, vagy alig lehet feloldani, s meggyulva füstöléssel ellángol. Állati olaj, melyet állati testekből vonnak ki, mint: hangyaolaj, tojásolaj, zsirolaj; növényi olaj, különféle növényekből, és magvaikból, pl. dióolaj, mondolaolaj, lenmagolaj, tökmagolaj, faolaj, repczeolaj stb.; ásványi olaj, ú. m. kőolaj, elevenolaj. Használatra nézve: égetni való olaj, asztali olaj, gyógyolaj; szentelt olaj, a keresztség, egyházi rend, utolsó kenet feladására. Tréfásan: türömolaj, am. béketürés, szenvedés, pl. ezen bajt csak türömolajjal lehet gyógyítani. (Km.). Olajt ütni. Olajban, azaz olajos festékkel irt kép. Tűzre olajt önteni. Nem mindenkor lesz olaj a mécsben. Ez a bor olyan, mint az olaj, azaz: könnyen csúszik; vagy olajszinü. Hangra és jelentésre megegyeznek vele a latin: oleum, hellen: elciou, német: Oehl, tót: olej, lengyel: oley, stb. Úgy látszik, mind ezen szók az eredeti ős nyelvből maradtak fenn; s mi a magyar olajt illeti, azt azon ol gyökü magyar szókkal családosíthatjuk, melyekben alapfogalom az olvadás, és szétoszlás, milyenek: olu, olvad, olvaszt, old, s képzésre hasonlítható, a karé karaj, taré taraj, paré paraj, gané ganaj, szókhoz, melyek legvalószinübben elavult igékből származott részesülők módosításai.
*OLAJÁG
	(olaj-ág) ösz. fn. Az olajfának ága; különösen átv. ért. a békének, és csendes életnek jelképe. Béke, kiengesztelődés olájága. Ezen jelentése bibliai adaton alapul: "Az (a galamb) pedig megjöve hozzá estvére, zöld levelü olajfaágat hozván szájában. Megérté azért Noé, hogy megszüntek volna a vizek a földön." (Mózes I. k. 8. fej.).
*OLAJÁROS
	l. OLAJÁRUS.
*OLAJÁRULÁS
	(olaj-árulás) ösz. fn. Olajjal kereskedés.
*OLAJÁRUS
	(olaj-árus) ösz. fn. Személy, ki olajjal, különösen asztalra valóval kereskedik, péld. nálunk a lenmag-, kendermagolajjal házalók.
*OLAJBOGYÓ
	(olaj-bogyó) ösz. fn. Az olajfának hosszukás gömbölyü, sötét zöld bogyóféle gyümölcse, melyből olajt sajtólnak. V. ö. OLAJFA.
*OLAJBOGYÓDAD
	(olaj-bogyódad) ösz. mn. Hosszukás, gömbölyü, milyen az olajfa bogyója. Olajbogyódad hengercsiga. (Voluta oliva, L.).
*OLAJBOGYÓSZÍN
	(olaj-bogyó-szín) ösz. fn. és mn. 1) Az olajbogyó szinéhez hasonló sárgás zöld szín. 2) Olajbogyó szinéhez hasonló.
*OLAJBOGYOSZINŰ
	(olaj-bogyó-szinű) ösz. mn. sárgás zöld szinü, milyen az olajbogyó.
*OLAJBOGYÓZÖLD
	(olaj-bogyó-zöld) Lásd OLAJBOGYÓSZINŰ.
*OLAJBOLT
	(olaj-bolt) ösz. fn. Kalmárbolt, melyben különösen olajt árulnak.
*OLAJCZUKOR
	(olaj-czukor) ösz. fn. Czukorral dörzsölt repülő olaj, mely azután, ha vizzel leöntik, a czukorral együtt felolvad a vizben. (Eleosaccharum).
*OLAJDIÓ
	l. OLAJBOGYÓ.
*OLAJEZÜSTFA
	(olaj-ezüst-fa) ösz. fn. Hamvas fehér, és keskenylevelü vad olajfa, melynek sárga virágai kellemes illatuak. (Elaeagnus angustifolia, L.).
*OLAJFA
	(olaj-fa) ösz. fn. 1) Déli Európában tenyésző fa, melynek bogyóiból úgynevezett faolajt sajtólnak, melynek ága a legrégibb időtől fogva a béke, és csendes házi élet jelképeül használtatik. (Olea L.). 2) Vad olajfa, mely különösen Csehországban, Spanyolhonban, és Syriában tenyészik, s bogyókat terem; máskép: ezüstfa. (Elaeagnus). 3) Japanban termő, mintegy hat lábnyi magas fa, melynek dióféle gyümölcséből olajat ütnek. (Dryandra oleifera).
*OLAJFAHEGY
	(olaj-fa-hegy) ösz. fn. Olajfákkal benőtt hegy; különösen a Jerusálem közelében fekvő, s a Bibliában nevezetes olajfák hegye.
*OLAJFALEVÉL
	(olaj-fa-levél) ösz. fn. Az olajfának sajátságos levele.
*OLAJFESTÉK
	(olaj-festék) ösz. fn. Len-, dió-, vagy mákolajjal vegyített festékanyag, különböztetésül a vizfestéktől. V. ö. FESTÉK.
*OLAJFESTÉS
	(olaj-festés) ösz. fn. A festésnek azon neme, mely úgynevezett olajfestékkel történik; továbbá az ily festés által készített kép, olajfestmény; különbözik tőle a vizfestés, tejfestés.
*OLAJFESTÉSZ
	(olaj-festész) ösz. fn. Képző művész, ki olajfestékkel ábrázol valamit.
*OLAJFESTMÉNY
	(olaj-festmény) ösz. fn. Kép, festett mű, mely olajfestékkel készült.
*OLAJFIÓK
	(olaj-fiók) ösz. fn. Az olajütőkben azon fiók, melybe a sajtólni való magvakat teszik, s mely alul likas, hogy az olaj lefolyhasson rajta.
*OLAJFOLT
	(olaj-folt) ösz. fn. Folt, pecsét, melyet az olaj képez, midőn valamely testbe veszi magát. Olajfoltok a ruhán, bútoron, padlózaton. Az olajfoltokat kivenni a szövetből.
*OLAJFOLTOS
	(olaj-foltos) ösz. mn. Olajfoltokkal bemocskolt. Olajfoltos papir, öltöny.
*OLAJHEGY
	l. OLAJFAHEGY.
*OLAJÍZ
	(olaj-íz) ösz. fn. 1) Az olajnak saját nemü íze. 2) A kisajtólt olajbogyókból, vagy magvakból hátramaradt pépféle sonkoly.
*OLAJKÉP
	(olaj-kép) ösz. fn.Olajfestékkel írt kép.
*OLAJKERESKĚDÉS
	(olaj-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melynek áruczikkei olajból állanak.
*OLAJKERESKĚDŐ
	(olaj-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki olajjal kereskedik.
*OLAJKERT
	(olaj-kert) ösz. fn. Kert, melybe olajfákat tenyésztenek.
*OLAJKOROM
	(olaj-korom) ösz. fn. Az égő olajból elszálló s az érintett testekhez tapadó zsiros anyag.
*OLAJKŐ
	(olaj-kő) ösz. fn. 1) Tirolban honos büdöskőfaj, mely földolajt foglal magában. 2) Olajjal megkent sima köszörükő, milyenen a beretvákat fenik, olajos kő.
*OLAJKÖLYÜ
	(olaj-kölyü) ösz. fn. Kölyü, vagy sajtóféle gép, melyben olajt ütnek, olajütő.
*OLAJLEVÉL
	(olaj-levél) ösz. fn. Olajfának sajátságos levele.
*OLAJMAG
	(olaj-mag) ösz. fn. 1) Olajfabogyó magva. 2) Mindenféle mag, melyből olajt ütnek, sajtólnak, pl. len-, kender-, tökmag.
*OLAJMAGSZAK
	(olaj-mag-szak) ösz. fn. A kisajtolt olajmagnak hátramaradt pépféle sonkolya; máskép: olajíz.
*OLAJMALOM
	(olaj-malom) l. OLAJKÖLYŰ, OLAJÜTŐ.
*OLAJMÁZ
	(olaj-máz) ösz. fn. Olajból, vagy olajjal készített máz.
*OLAJMILLYE
	(olaj-millye) ösz. fn. Millye, vagyis szelenczeféle edény, melyben olajt tartanak. Templomi olajmillye.
*OLAJNÁDMÉZ
	(olaj-nád-méz) ösz. fn. Lásd OLAJCZUKOR.
*OLAJNEMEZ
	(olaj-nemez) ösz. fn. Olajjal beitatott nemezposztó, melylyel a réznyomók a rézlapokat simítják.
*OLAJNEMÜ
	v. ~NEMÜ, (olaj-nemű) ösz. mn. Az olajok neme alá tartozó, olajminőségü. Olajnemü kövérség. Olajnemü hig testek.
*OLAJNÖVÉNY
	(olaj-növény) ösz. fn. Növény, mely olajat tartalmaz, s melyből olajat ütnek, pl. repcze, napraforgó stb.
*OLAJOS
	(ol-aj-os) mn. tt. olajos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Olajjal bővelkedő, miből olajt lehet ütni, sajtólni. Olajos magvak. 2) Olajjal bekent, bemocskolt. Olajos köszörűkő, ruha, bútor. 3) Miben olajt tartanak, vagy árulnak. Olajos üveg, korsó. Rátartja magát, mint az olajos korsó. (Km.). 4) Olajjal készített, fűszerezett. Olajos gáncza, saláta, káposzta. 5) Mint főnév jelent személyt, ki olajt árul, midőn a tárgyeset: olajost, és többes: olajosok.
*OLAJOSAN
	(olaj-os-an) ih. Olajjal készítve, leöntve. Olajosan enni a salátát.
*OLAJOZ
	(olaj-oz) áth. m. olajoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valamit olajjal megken, vagy bemocskít, befoltoz. Megolajozni az ajtóragasztót, hogy ne csikorogjon. A fenkövet megolajozni. A lámpatisztító beolajozza ruháját. 2) Olajjal elkészít, fűszerez valamely ételt. A salátát eczetezni és olajozni kell.
*OLAJOZÁS
	(olaj-oz-ás) fn. tt. olajozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által olajoznak valamit. V. ö. OLAJOZ.
*OLAJPĚCSÉT
	(olaj-pěcsét) ösz. fn. l. OLAJFOLT.
*OLAJPRÉS
	(olaj-prés) ösz. fn. Lásd OLAJSOTÚ.
*OLAJRETEK
	(olaj-retek) ösz. fn. Sínában otthonos retekfaj, melynek gyökerei kicsinyek, de szára és hüvelye sok, s bőven termő magvaiból olajt ütnek. (Raphanus chinensis annuus oleiferus. L.).
*OLAJSAJTÓ
	(olaj-sajtó) l. OLAJSOTÚ.
*OLAJSĚPRŰ
	(olaj-sěprű) ösz. fn. Az olajnak sűrű üledéke, mely az edény fenekén öszvegyűl.
*OLAJSONKOLY
	(olaj-sonkoly) ösz. fn. A kisajtólt, vagy ütött olajbogyók, olajmagvak hátramaradt pépje.
*OLAJSOTÚ
	(olaj-sotú) ösz. fn. Sotu, vagyis présféle készület, gép, melylyel az olajbogyókból, olajmagvakból, stb. olajt sajtólnak.
*OLAJSZAG
	(olaj-szag) ösz. fn. Az olajnak sajátnemü szaga. Ezen salátán nagyon érzik az olajszag. Ki olajjal bánik, ruhájának olajszaga van.
*OLAJSZAGÚ
	v. ~SZAGU, (olaj-szagú) ösz. mn. Olyan szagú, mint az olaj; büdös az olajtól. Az olajos magvakon hízott baromfiak húsa olajszagu és olajízű.
*OLAJSZAK
	(olaj-szak) ösz. fn. 1) Olajjal készített lepényféle sütemény, vagy pép. 2) Olajsonkoly.
*OLAJSZÍN
	(olaj-szín) ösz. fn. Olyanféle sárgás zöldszin, milyen az olajé.
*OLAJSZÍNŰ
	v. ~SZINÜ, (olaj-színű) ösz. mn. Az olaj szinéhez hasonló, sárgás zöld. Olajszinü zöld szövet. Olajszinüre mázolt falak. Olajszinü arczbőr.
*OLAJSZÜRET
	(olaj-szüret) ösz. fn. Az olajfa érett bogyóinak leszedése, és kisajtólása. Az olajaszüret bőven fizetett.
*OLAJTERMŐ
	(olaj-termő) ösz. mn. Ahol olajfák tenyésznek. Olajtermő hegyek, déli tartományok.
*OLAJTÖRKÖLY
	(olaj-törköly) ösz. fn. A kisajtólt olajbogyók törkölye. V. ö. TÖRKÖLY.
*OLAJTÜLÖK
	(olaj-tülök) ösz. fn Tülök, azaz szaruból készített, vagy szaruformáju edény, melyben olajt tartanak.
*OLAJÜTŐ
	(olaj -ütő) ösz. fn. 1) Személy, ki különféle magvakból úgynevezett külüben olajt sajtól. 2) Maga azon készület, vagy gép, mely által e munkát véghez viszik. A lenmagot, kendermagot, tökmagot olajtőbe vinni.
*OLAJÜTŐMALOM
	(olaj-ütő-malom) ösz. fn. l. OLAJÜTŐ, 2).
*OLAJVERŐ
	(olaj-verő) ösz. fn. l. OLAJÜTŐ.
*OLANY
	(ol-any) fn. tt. olany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Egyszerü vegyelem a nehéz fémek neméből; jegye Mo. (Molybdenum). l. ÓLANY.
*OLASZ (1)
	fn. tt. olasz-t, tb. ~ok. Itáliának földére való, vagy anyai nyelvére nézve annak lakóihoz rokon. Milánói, velenczei, génuai, római, nápolyi, piemonti, florenczi, trieszti, fiumei olaszok. Mint melléknév jelent olasz földre valót, oda tartozót, ott termőt; különösen viselik e nevet több növényországi termények, melyek az olasz jelzővel öszvetett szókat alkotnak, mint: olaszdió, olaszbab, olaszkapor, olaszkáka, olaszkáposzta, olaszkömény, stb. Hangra és eredetre rokon hozzá a német wälsch, wälisch, s az illyriai bálisch. V. ö. OLÁH.
*OLASZ (2)
	falu Baranya m.; helyr. Olasz-ra, ~on, ~ról.
*OLASZATRACZÉL
	(olasz-atraczél) ösz. fn. Növényfaj az atraczélok neméből, melynek levelei láncsásak, fodrosak, fényesek, durva szőrösek; virágfürtei két ágúk, két levelük; s torokboltozatai rojtosak. (Anchusa italica).
*OLASZBAB
	(olasz-bab) ösz. fn. A felfutó babnak neve, máskép: törökborsó, futópaszuly.
*OLASZDIÓ
	(olasz-dió) ösz. fn. A közönségesnél jóval nagyobb, s vékonyabb héju diófaj. V. ö. DIO.
*OLASZFAL
	(olasz-fal) ösz. fn. Ide-oda mozdítható szinfal, melyet a lakokban, termekben ellenző, vagy elválasztó, eltakaró állványul használnak. Ágyhoz, kályha elé állított olaszfal; máskép: spanyolfal.
*OLASZFALU
	falu Veszprém m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*OLASZFĚDÉL
	(olasz-fědél) ösz. fn. Az épület lapos fedele, tetőzete, mint az olaszoknál divatos.
*OLASZFENYŰ
	(olasz-fenyű) ösz. fn. Fenyűfaj, melynek levelei párosak, kevéssé érdes élüek; tobozai hosszudad kúposak; pikkelyei tüskések. (Pinun pinaster. W.).
*OLASZGESZTENYE
	(olasz-gesztenye) ösz. fn. Olasz tartományokban tenyésző gesztenyefának nagyobbféle, ízletes lisztü gyümölcse. (Marone).
*OLASZHOLGYOMÁL
	(olasz-holgyomál) ösz. fn. A holgyomálok neméből való növényfaj; szára felálló, alig ágas; levelei tojáskerekek, nyeletlenek, szárölelő szabásuk, vállban fogasak; virágai sátorozók. (Hieracium sabaudum).
*OLASZHON; OLASZHONI
	lásd: OLASZORSZÁG; OLASZORSZÁGI.
*OLASZI
	BODROG~, falu Zemplén m.; KIS~, NAGY~, faluk Liptó m.; SVÁB~, Bihar m.; SZEPES~, Szepes m.; helyr. Olaszi-ba, ~ban, ~ból.
*OLASZI-LISZKA
	mv. Zemplén m.; helyr. Liszká-n, ~ra, ~ról.
*OLASZKAKUKFŰ
	(olasz-kakuk-fű) ösz. fn. Czitromszagu melissza; máskép szintén köz nyelven: méhfű, mézelke, mezgáncs, czitromfű. (Melissa officinalis).
*OLASZKAPOR
	(olasz-kapor) ösz. fn. Édes kömény. (Anethum v. Meum foeniculum).
*OLASZKÁPOSZTA
	(olasz-káposzta) ösz. fn. A főzelékkáposztának egyik ismeretes faja, kelkáposzta. (Brassica sabauda).
*OLASZKÍGYÓSZISZ
	(olasz-kígyó-szisz) ösz. fn. A kigyószisz nemü növényekhez tartozó növényfaj; szára felálló, borostás; levelei szálas-láncsásak, borostás-borzasak; bokrétái csaknem egyenlők; virága fehér. (Echium italicum).
*OLASZLAPU
	l. ARTICSÓKA.
*OLASZMUHAR
	(olasz-muhar) ösz. fn. Muharfaj, melynek füzérbugája ijasfijas, alul megszakgatott, lekonyuló, füzérkéi torlottak, vagy csomósak, virággalléri serteszáluk; máskép köz nyelven: rókafarku köles, olaszköles. (Panicum italicum).
*OLASZORSZÁG
	(olasz-ország) ösz. fn. Széles ért. déli Európának félszigete a közép és ádriai tenger között, mely Svájcztól és Tiroltól kezdve Szicziliáig lenyúlik, a hozzá tartozó szigetekkel együtt. Felső, közép, déli Olaszország. (Italia).
*OLASZORSZÁGI
	(olasz-országi) ösz. mn. Olaszországból való, oda tartozó, azt illető, arra vonatkozó, stb. Olaszországi művészek, mesteremberek, kereskedők; olaszországi termények, áuczikkek.
*OLASZOS
	(olasz-os) mn. tt. olaszos-t, v. ~at, tb. ~ak. Olasz divatu, olaszok szokása szerént való. Olaszos építésmód, viselet. Olaszos kiejtés, szóhangoztatás.
*OLASZOSAN
	(olasz-os-an) ih. Olasz módon, olasz divat, vagy szokások szerént.
*OLASZPINTY
	(olasz-pinty) ösz. fn. A pintyek neméhez tartozó kis madárfaj déli Európában, mely a kanárinál valamivel kisebb, és szépen énekel. (Fringilla citrinella).
*OLASZRÁNTOTTA
	(olasz-rántotta) ösz. fn. Olaszok módjára készített tojásétek.
*OLASZRÉPA
	(olasz-répa) ösz. fn. A kerti pasztinák (pastinaca sativa) egyik köznépies neve.
*OLASZSZŐLŐ
	(olasz-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, melynek levelei vékony száluak; máskép: petrezselyemszőlő.
*OLASZTÉSZTA
	(olasz-tészta) ösz. fn. Irósvajjal, olaszok módjára készitett tészta.
*OLASZUL
	(olasz-ul) ih. Olasz nyelven. Olaszul tanulni, érteni, írni, beszélni.
*OLASZ ÚTIFŰ
	a kappanőr nemü növény egyik faja; növénytani néven: hegyi kappanőr. (Arnica montana.).
*OLCSA
	falu Bihar m.; helyr. Olcsá-ra, ~n, ~ról.
*OLCSÁL, OLCSÁLÁS
	OLCSÁLÓ, l. OLCSÁROL, OLCSÁRLÁS, OLCSÁRLÓ.
*OLCSÁR
	(ol-cs-ár) fn. tt. olcsár-t, tb. ~ok. Elavult állapotból helyesen fölélesztett szó, s jelent oly személyt, ki valaminek anyagi vagy erkölcsi becsét, értékét fitymálja, megvetőleg említi, lealázza. Származékai: olcsárol, olcsárlás, Tájdivatos kiejtéssel: ócsár, ócsárol, ócsárlás, v. ócsálás. Képzett alakjára nézve hasonló a hajcsár, tölcsér, buvár, nyuzár, csiszár, tündér, füzér, igékből származott nevekhez. E hasonlatok nyomán úgy vélekedünk, hogy létezhetett hajdan al gyökből származott alt ige, melynek értelme: alá v. letesz valamit, gömbölyüen ejtve olt, mint az álomra vonatkozó al gyökből lett alt alut, közdivattal: olt, azaz: alvóvá tesz. Amaz előbbi olt törzsből lett oltár, vagy hangváltozattal oltsár (olcsár), mint a hajt és tölt törzsökből: hajtár, töltér helyett: hajtsár (hajcsár), töltsér (tölcsér). Vagy lásd OLCSÓ.
*OLCSÁRLÁS
	(ol-cs-ár-ol-ás) fn. tt. olcsárlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erkölcsi becsnek, értéknek fitymálása, kisebbítése, megvető alacsonyítása. Tájdivatos ejtéssel: ócsárlás, ócsálás, ócsállás, mint vásárlás helyett vásálás, vásállás.
*OLCSÁRLÓ
	(ol-cs-ár-ol-ó) mn. tt. olcsárló-t. Valaminek erkölcsi becsét fitymáló, megvetőleg kicsinyitő. Mások szellemi műveit, érdemeit olcsárló irigyelt. Olcsárló műbirálat, beszéd. Tájdivatosan: ócsárló, v. ócsáló, v. ócsálló, mint vásárló helyett: vásáló, vásálló.
*OLCSÁROL
	(ol-cs-ár-ol) áth. m. olcsárol-t, v. olcsárl-ott. Különösen erkölcsi átv. értelemben am. valakinek vagy minek erkölcsi becsét, érdemét fitymálja, kicsinyíti, alacsonyítja. Az irigyek olcsárolni szokták mások tetteit. "Ez megolcsárlatott ő nála." Hic diffamatus est apud illum. (Münch. cod. Luk. 16.). "Tenen magadat se dicsérjed, se olcsárjad." (Katalin prózai legendája). Különbözik tőle az olcsól, mely véleményt jelent valamely anyagi árnak, becsnek kicsisége felől. Tájdivatosan ócsáról, v. ócsál, ócsáll, mint a váráról, vásál, vásáll. V. ö. OLCSÓ.
*OLCSÍT, OLCSIT
	(ol-cs-ó-ít) áth. m. olcsít-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Valaminek árát alább szállítja, vagy eszközli, hogy olcsó legyen valami. A jó termés olcsítja a gabona árát. V. ö. OLCSÓ.
*OLCSÓ
	(ol-cs-ó) mn. tt. olcsó-t. Szoros ért. adásvevésre vonatkozik, s am. aránylag kicsiny áru, épen nem drága. Jó termés után olcsóbb a gabona. Olcsó lesz a bor. Olcsó lakást keresni. Olcsó ruha, étel. Olcsó húsnak hig a leve. (Km.). Átv. minek kevés becse van, mit könnyen adnak, vesztegetnek. Olcsó jószág a puszta czím. E szónak gyöke, mint a benne foglalt alapfogalom mutatja, azon ol, melynek szintén vastag hangon megfelel a lefelé irányzó al, pl. a régiesen írt Olpár szóban, mely ma Alpár, mi szerént olcsó, am. alcsó, alsó, t. i. az s és cs, mint legrokonabb hangok fölcserélésével. Ezen értelemre vonatkoznak az adásvevési nyelvben divatozó mondások, és kifejezések valamit nagyra tartani, feltartani, az árt fölverni, ellenkezőleg: árt lejteni, leszállítani, alább hagyni, alább adni, valamit; sőt maga az alkuszik is alkalmasint am. alaguszik, a feltartott árnak leszállítása miatt egyezkedik. Tájdivatosan ócsó, melyben az ot úgy huzódott öszve, mint az aasó, fö^öső, beeső, kü^üsö a szabályos alsó, fölső, belső, külső szókban. Törökül udsuz, csagataj nyelven: ocsuz. (Vámbéry).
*OLCSÓAN
	l. OLCSÓN.
*OLCSÓDÁS
	(ol-cs-ó-d-ás) fn. tt. olcsódás-t, tb. ~ok. Értékének álább szállása.
*OLCSÓDIK
	(ol-cs-ó-d-ik) k. m. olcsód-tam, ~tál, ~ott. Becse, értéke, különösen adásvevési ára alább száll. Midőn jó termésre van kilátás, olcsódik a gabona. V. ö. OLCSÓ.
*OLCSÓL, OLCSÓLL
	(ol-cs-ó-l, v. ol-cs-ó-ll) áth. m. olcsól-t. Valamit olcsónak tart, vagy nyilatkoztat, vagyis, azt mondja róla, nem drága; ellentéte: drágál.
*OLCSÓLÁS
	v. OLCSÓLLÁS, (ol-cs-ó-l-ás, v. ol-cs ó-ll-ás) fn. tt. olcsólás-t, tb. ~ok. Olcsónak tartás vagy nyilatkoztatás.
*OLCSÓN
	(ol-cs-ó-an) ih. Olcsó áron, nem drágán. Olcsón adni, venni valamit. Olcsóra jutottam hozzá.
*OLCSÓSÁG
	(ol-cs-ó-ság) fn. tt. olcsóság-ot, harm. szr. ~a. Az adásvevési szerződésekre nézve azon állapot, midőn az illető áruk aránylag csekély áron kelnek, midőn belső anyagi értékekhez mért becsök nincsen; ellentéte: drágaság.
*OLCSU
	l. OLCSÓ.
*OLCSÚL, OLCSUL
	(ol-cs-ó-úl) önh. m. olcsúl-t. Olcsóvá leszen, ára, értéke alább száll, ellentéte: drágúl. Néha az élelmi szerek olcsulnak, az iparmívek pedig drágulnak, és viszont. V. ö. OLCSÓ.
*OLCSVA
	falu Szatmár m.; helyr. Olcsvá-n, ~ra, ~ról.
*OLCSVÁR
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abauj m.; helyr. Olcsvár-ra, ~on, ~ról.
*OLCZNÓ
	falu Szepes m.; helyr. Olcznó-n, ~ra, ~ról.
*OLD
	(ol-d) áth. m. old-ott, htn. ~ni v. ~ani. A "köt" igének ellentéte, s am. a mesterségesen, vagy természetileg öszvekötött dolgokat, illetőleg valamely egésznek alkotó részeit egymástól elválasztja, a) a kötelékek, kapcsok szétbontása által. pl. erszényt, zsákot oldani, kioldani; az övet, csatot, nyakravulót megoldani; csomót oldani; kereket oldani; b) valamely közvetítő szer által, pl. midőn a vegyészek az asványországi vagy másféle testeket alkotó részeikre oszlatják; savakat oldani, a vasat eczetben feloldani; c) gyógyerejű szerek által, midőn az állati testben megsürüdött, megkeményült, öszveragadt anyai részek higakká tétetnek, feloldani a nyálkát, hajtó szerek által megoldani a kemény emésztetet. Átv. ért. bonyolúlt dolgot, az ész elött elrejtett ismereti tárgyakat rejtélyes állapotukból kifejt, földerít. Megoldani a rejtélyes mesét. E kérdést nehéz lesz megoldani. A szinmű bonyolúlt cselekményét megoldani. Továbbá, valakit bizonyos tehertől, kötelességtől felment, mely esetben fel igekötővel jár, pl. feloldani valakit a rámért büntetéstől, az adósságtól. "Béke már részem: lekötöm hajómat, Semmi tündérkép soha fel nem oldja." Berzsenyi. Nyelvre, mint beszédszervre vonatkozva am. beszédessé tesz valakit, vagy engedelmet, módot nyújt neki a szólásra. A bor feloldja a hallgatag ember nyelvét. Ezen ige képzésre olyan, mint a részint önálló, részint elvont gyökökből származott told, kérd, kend, küld, küzd, hord stb. igék, s gyöke azon ol, melyből olu, olvad, olvaszt származnak; t. i. az old és olvaszt között azon fogalmi rokonság van, hogy mindegyik öszvekötött részeket választ el egymástól, azon mellék különbséggel, hogy az old mind mereven, mind folyékony részekre oszlat, az olvaszt pedig különösen folyékony testekre vonatkozik. Utolsó alapértelmök távolság, v. távolodás, mely azt fejezi ki, hogy bizonyos tömeghez tartozó részek egymástól elválnak, s e tekintetben rokonok hozzájok az om, és osz gyökökből eredő szók, ú. m. omlik, omlaszt, omt, előtéttel: bomlik, bomlaszt, bomt; oszlik, oszlat, előtéttel foszlik, foszlat, foszlékony. A régi Halotti beszédben palóczosan ovd. "Kinek adott hatalm ovdania, és kötnie, hogy ovdja mend ő bünét." Tudniillik az l és v hangok a szók elején, közepén, és végén tájdivat szerént fölcseréltetnek, mint: lépik vépik, lápa vápa, kilül kivül, belül bevül, fel palóczosan feü, fev, al, au, av, st. Ilyenek túl a Dunán a szivom és szilom, a növök és nőlök. Vagy pedig a v az ovdja szóban csak megnyújtása az o-nak, mint az többször eléjön a Halotti beszédben, azaz: ódja.
*OLDA
	(ol-d-a) fn. tt. oldá-t. Vegytani ért. valamely közvetítő erő által higgá, folyékonynyá tett, szilárd test, péld. tűzben felolvadt ércz (fluor). Gyógytani ért. az állati test bizonyos belrészeinek meghigulása, felolvadása, pl. náthafolyás, sebfolyás. Rokon hozzá az ondó, mennyiben omlékony természetü, s feloldás következtében omlik ki.
*OLDAKŐ
	(olda-kő) ösz. fn. 1) Kőnem, mely az olvasztókemenczékben az érczek feloldását elősegíti, milyen az üvegnemü kovacs. 2) A tűzokádó hegyek által kihányt híg anyag, mely megkeményült állapotban lávának mondatik.
*OLDAL
	(ol-d-al) fn. tt. oldal-t, v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Általán a testek azon helyzetére vonatkozik, melyet azok egyfelül saját tömegök, másfelül a kültérnek irányában elfoglalnak, s tér- és tömörtanilag véve jelenti azon vonalat, vagy fölszint, melyet a test középpontjától távolodó sugarak végletei egyesülten képeznek, péld. mit a gömbölyü testen látunk, az minden irányban oldal, s a fölszinnel egy jelentésü. Ami ez oldalak között van, a testnek belsejét, vagy öblét teszi, az oldalak pedig külsejét. A szemlélőnek nézpontjából kiindulva oldalnak neveztetnek azon különféle irányu vonalak, és területek, melyek a testnek mintegy véghatárát, szélét, s ily hoszszát, magasságát képezik, honnan minden tömör testnek van jobb és bal oldala, v. széle, alsó és felső oldala, innenső és tulsó oldala. Különösen a testnek lapos területe, melylyel az él, vagy szöglet, v. szél ellentétben áll, pl. a rézpénznek képes, vagy irásos oldala, a posztónak szinoldala, és fonákoldala; a papirnak, falevélnek oldala; a szekrényajtónak kül- és baloldala. Szorosb ért. a magassági viszonyban vett testnek területei, lapjai a fenék és tető között, pl. torony feneke, oldalai, és teteje; hordó feneke, és oldala; fazék oldala, feneke, és szája. Továbbá azon lapok, melyek valamely testnek elülső, és hátulsó szélei, vagy lapjai mellett húzódnak el, s azokat kétfelül közbe veszik, pl. az állati test oldalai a mell és hát mellékén. Ház oldala, eleje, és hátulja. Hajó oldala, mely az orrtól a farig terjed. Kazal, asztag oldala. Szekér oldala. Valakit oldalba lökni, ütni, taszítani. Fáj az oldala. Kardot kötött oldalára. Szive jobb oldalán van, am. bátor, vagy becsületes. Jobb oldalon feküdni. Átfordulni a bal oldalra. Valakinek oldala mellett menni. "Kilölt bedölt az oldala, Belejár az Isten nyila." (Vörösmarty népd). Kidőlt bedőlt kemenczének egy csepp oldala sem volt. (Népmesei kifejezés). Átv. ért. a) azon tájék, hely, irány, melyről valamely testet szemlélünk, pl. éjszaki, keleti, déli, nyugati oldal; minden oldalról felhők tornyosúlnak; az ellenséget több oldalról megkeríteni. b) Szempont, melyből valamit észlelünk, pl. te más oldalról vetted fel a dolgot, mint én; minden oldalról meghányni vetni valamit. c) Az ismereteknek, vagy cselekvő erőnek bizonyos neme, foka, pl. művednek némely gyönge oldalai vannak; ez az ő legerősebb oldala; valakit gyönge oldalánál megtámadni. d) Felekezet, párt, melyet valaki követ, pl. mi az ellenzéki oldalhoz tartozunk; a jobb oldalon levők erős vitára keltek a bal oldalon levőkkel; szélső bal, vagy jobb oldal. Minthogy a tulajdon értelmü oldal az illető testnek külsejét, vagyis a középponttól legtávolabb, eső végleteit jelenti: ennél fogva alapfogalom benne a távolság, s rokon azon o gyökhangu szókhoz, melyek általán távolra vonatkoznak, l. O, távolmutató, Ó, OLD, ige, és OL, elavult ige. Képzésre hasonló a fonal, vonal; kötél, födél igékből származott szókhoz, melyeknek képződési fokozataik: fon, fonó, fona, fonal; von, vonó, vona, vonal stb. ezek szerént old, oldó, olda, oldal, vagyis a testnek azon véglete, hol a középponttól kiható részei legodább állanak, szétoszlanak, nyilt térre kidőlnek, s mintegy kioldódnak. Tájdivatosan: ódal.
*OLDALABLAK
	(oldal-ablak) ösz. fn. Ablak az épület oldalán, vagy, mely egyik szobából a másikba nyilik.
*OLDALÁG
	(oldal-ág) ösz. fn. Ág, mely a főágból, vagy a növénynek oldaláról nő ki. Az oldalágakat lenyesni. Átv. a nemzedéki fán, azon nemzedéksor, mely ugyanazon törzsatyának más-más fiától, unokájától stb. származik le. Oldalágon levő atyafiak.
*OLDALÁGI
	(oldal-ági) ösz. mn. l. OLDALAGOS, 2).
*OLDALAGOS
	(ol-d-al-ag-os) mn. tt. oldalagos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Oldalt levő, menő, jövő. 2) Oldalágon levő. Oldalagos rokon, vagy atyafi.
*OLDALAJTÓ
	(oldal-ajtó) ösz. fn. 1) Oldalszobákba, vagy helyiségekbe nyiló ajtó. 2) A hajók oldalain, hadiaknál az álgyukkal irányozhatás, kereskedelmieken pedig a rakma be-, s kivihetése és szellőztetés végett alkalmazott nyilások és azok fedői.
*OLDALAS
	(ol-d-al-as) mn. és fn. tt. oldalas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek oldalai vannak. Oldalas asztal, szekér, ellentéte: oldalatlan. 2) Mellékes, valaminek oldalán fekvő. A szomszéd házak, telkek egymással oldalasak. Oldalas fekvésü kert. Oldalas szomszéd, kinek háza oldala a másik házának oldalával érintkezik, mint hátszomszéd, kinek háza a másikénak hátat fordít. Mint főnév tárgyesete: oldalas-t, többese: ~ok, s jelenti a négylábu vágómarhának oldalbordás részét, különösen a disznóét. Füstölt oldalas. Rátotta oldalassal.
*OLDALASLAG
	(ol-d-al-as-lag) ih. Oldalról, mellékesen, nem homlokegyenest, vagy hátulról. Az ellenfélt oldalaslag megtámadni. Átv. a dolognak, tárgynak mellékoldalát érintve, nem a főpontra irányozva, mellesleg. Valamiről oldalaslag szólani.
*OLDALAST
	(ol-d-al-as-t) ih. Oldalaslag, mellékesen, oldalról. Mozgásra vonatkozva am. oldallal valaminek irányában. Oldalast menni, húzódni, nyomulni. Képzésre olyan, mint örömest, vegyest, képest, mielest.
*OLDALAZ
	(ol-d-al-az) áth. m. oldalaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos készítménynek oldalat, vagy oldalakat csinál. Oldalazni a hajót, a szekeret. Különbözik: oldaloz.
*OLDALAZÁS
	(ol-d-a-l-az-ás) fn. tt. oldalazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit oldallal ellátnak. Szekér oldalazása.
*OLDALBORDA
	(oldal-borda) ösz. fn. Azon görbe csontok, melyek a hátgerinczből a testnek oldalaira kinyúlnak, s a mellcsonttal egyesülve a mellet és mellüreget képezik. Alsó, felső, hosszú, rövid oldalbordák. A hosszú oldalbordák száma az emberi testben hét, a rövideké öt. Betörni valakinek az oldalbordáját. Képes kifejezéssel, mely bibliai adaton épül, am. nőszemély, vagy feleség. Ez az én kedves oldalbordám. Átv. bizonyos testek, nevezetesen készítmények oldalán levő részek, melyek az állati bordához hasonlók, péld. az úgynevezett görbe bókonyok a hajókban, melyekhez az oldalgerendákat, vagy deszkákat szegezik.
*OLDALBURKONY
	(oldal-burkony) ösz. fn. Ugyanaz a nagy hajóknál, mi oldaldeszka a naszádoknál; amaz vastagabb és erősebb, emez vékonyabb és gyöngébb fajta deszka. (Kenessey Albert).
*OLDALCSAP
	(oldal-csap) ösz. fn. Széles ért. az üreges testnek oldalán levő csap, különösen boncztani ért. a légcsőnek legfelső, s mozgékony porczogója, mely azt kinyitja, és bezárja.
*OLDALCSAPÁS
	(oldal-csapás) ösz. fn. Csapás, midőn embert, vagy más állatot oldalba ütnek.
*OLDALCSONT
	(oldal-csont) ösz. fn. Az állati oldalborda csontjai. V. ö. OLDALBORDA.
*OLDALDARAB
	(oldal-darab) ösz. fn. 1) Az állati testnek oldaláról levágott darab, koncz. 2) Szobor, kép, rajzolat, mely bizonyos tekintetben egy másikhoz hasonló, s melléje állítható.
*OLDALDESZKA
	(oldal-deszka) ösz. fn. Deszka, mely bizonyos térnek, öbölnek, testnek, műnek, stb. oldalát képezi. Oldaldeszka az ágyban, szekérben, csónakban. Hajózási nyelven általában a naszádok oldalai, fenék- és mindennemü burkonya. V. ö. OLDALBURKONY.
*OLDALDÖFÉS
	(oldal-döfés) ösz. fn. Oldalba döfés, midőn valakinek, vagy valaminek oldalába döfnek.
*OLDALÉK
	(ol-d-al-ék) fn. tt. oldalék-ot. 1) A felállított hadseregnek oldalrésze. 2) A vár- vagy erődépítésben oldalvonal.
*OLDALÉPÜLET
	(oldal-épület) ösz. fn. Épület, mely egy másiknak oldalán fekszik, különösen a főépülethez tartozó alárendelt melléképület.
*OLDALÉR
	(oldal-ér) ösz. fn. A lovaknál vérér a hasnak azon táján, melyet a lovag sarkantyúja érinteni szokott. (Vena thoracica externa).
*OLDALFÁJÁS
	(oldal-fájás) ösz. fn. Fájás, melyet valaki az oldal tájékán érez; oldalszurás.
*OLDALFÁJÓS
	(oldal-fájós) ösz. mn. Kinek oldala fáj, vagy fájni szokott.
*OLDALFAL
	(oldal-fal) ösz. fn. Az épületnek szoros ért. vett oldalait képező falak, melyektől különböznek a homlokfal, hátfal, és középfalak.
*OLDALFALA
	falu Gömör m.; helyr. ~falára, ~n, ~ról.
*OLDALFEGYVER
	(oldal-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melyet oldalra kötve vagy tűzve viselnek, milyenek a kard, szablya, handzsár, szurony; különböztetésül a kézben vagy vállon viselt fegyverektől, pl. puskától, dsidától.
*OLDALFÉLT
	(oldal-félt) ösz. ih. Oldalast, oldalaslag, keszegoldalt, nem homlokegyenest. Oldalfélt szökdelő kényes paripa.
*OLDALFELÜLET
	(oldal-felület ösz. fn. A testnek oldalát mutató lap. Itt a felület nem am. fölület hanem azon fel gyökből származtatandó, mely irányt jelent a felém, feléd, feléje, felőlem, felőled, felőle származékokban.
*OLDALG
	l. OLDALOG.
*OLDALGÁS
	(ol-d-al-og-ás) fn. tt. oldalgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Oldalvást menés. V. ö. OLDALOG.
*OLDALGÁT
	(oldal-gát) ösz. fn. A főgátnak oldalán, mentében húzott mellékgát, mely a víznek első nyomását feltartja, vagy meggyöngíti.
*OLDALGÓS
	(ol-d-al-og-ós) mn. tt. oldalgós-t, v. ~at, tb. ~ak. Oldalvást menő, távozó, mozgó. Oldalgós járásu részeg ember. Oldalgós szánkó.
*OLDALHAJ
	(oldal-haj) ösz. fn. A fejnek oldalait fedő haj. Az oldalhajat csimbókba kötni.
*OLDALHEVEDER
	(oldal-heveder) ösz. fn. Általán heveder nevü kötelék, vagy szorító eszköz, mely valamely készítménynek oldalait tartja öszve. V. ö. HEVEDER.
*OLDALIRÁS
	(oldal-irás) ösz. fn. Irás valamely testnek, műnek szélső oldalán, pl. a pénzeken, vagy beirt, nyomtatott lap oldalán tett jegyzetek.
*OLDALJEGYZÉK
	v. ~JEGYZET, (oldal-jegyzék, v. ~jegyzet) ösz. fn. Jegyzékek, észrevételek, melyeket valaki az olvasott könyv lapjainak tisztás oldalaira fölir.
*OLDALKÉP
	(oldal-kép) ösz. fn. Kép, mely valamely arczot oldalról véve ábrázol. (Profil).
*OLDALKÖZ
	(oldal-köz) ösz. fn. Az oldalak között levő részek, vagy öböl, pl. a szekérnek, hajónak oldalköze. Különösen az állati testben am. belrészek, gyomor. Jól megrakta az oldalközt, jól lakott.
*OLDALKÜSZÖB
	(oldal-küszöb) ösz. fn. Ajtóragasztó. V. ö. KÜSZÖB.
*OLDALL
	(ol-d-al-ol) önh. m. oldall-t, v. ~ott, htn. ~ni, v. ~ani. Nem homlokegyenest, hanem oldalast, megy, távozik, mozog. Különösen suttomban, féltében szökik félre, vagy odább áll. Érezvén, hogy nem jól van a dolog, eloldallt. Ez igét két l-vel kell irni, mert egyik a törzsökhöz tartozik, másik képző, s olyan, mint farol, hátrál, hőköl.
*OLDALLAP
	(oldal-lap) ösz. fn. Lap, melyet valamely testnek szoros ért. vett oldala képez, különböztetésül a fenék és tetőlap-tól. A faragott kőnek oldallapjai.
*OLDALLEJT
	(oldal-lejt) ösz. fn. Valaminek oldalán azon rész, melyre leereszkedni, rátámaszkodni lehet, pl. a zsellyeszék karjai.
*OLDALLÉPÉS
	(oldal-lépés) ösz. fn. Lépés, melyet valaki egyik vagy másik oldalra tesz, pl. a tánczban, toborzóban.
*OLDALLÖKÉS
	(oldal-lökés) ösz. fn. Lökés, midőn valakit ököllel, könyökkel, vagy valamely eszközzel oldalba ütnek, különösen tolakodásközben.
*OLDALLÖVÉS
	(oldal-lövés) ösz. fn. Oldalba lövés; különösen vadászok nyelvén, midőn a vad egyik oldala egészen látszik, s a vadász oldalfélt lő.
*OLDALMEDERDESZKA
	(oldal-mederdeszka) ösz. fn. Hajózási nyelven azon deszka, mely lapos hajóknál az oldaldeszkák között legalsó és így a medernek felső falát képezi. (Kenessey Albert).
*OLDALNÉZET
	(oldal-nézet) ösz. fn. 1) Valamely test oldalt álló, vagy fekvő részének látomása. 2) l. OLDALRAJZ.
*OLDALNYILALLÁS
	(oldal-nyilallás) ösz. fn. Éles fájdalom neme az oldalakban, midőn a szenvedő olyasmit érez, mintha koronként valamely éles eszköz szurásokat ejtene benne. V. ö. NYILALLÁS.
*OLDALOG
	(ol-d-al-og) gyak. önh. m. oldalogtam, ~tál, v. oldalg-ottam, ~ottál, ~ott. Folytonosan féloldalt, oldalvást megyen, távozik. Oldalog a lejtős és sikamlós uton haladó szán. Különösen: valamitől félve, ovakodva félre húzódik. Oldalog az eb, ha bottal fenyegetik. Kit egyik oldalról szorítnak, az másfelé oldalog.
*OLDALOROM
	(oldal-orom) ösz. fn. Valamely testnek oldalán emelkedő orom, pl. a ház oldalán a tűzfalak.
*OLDALOZ
	(ol-d-al-oz) önh. m. oldaloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Oldalvást jár, vagy megy, vagy jön.
*OLDALÖRÖKÖS
	(oldal-örökös) ösz. fn. Örökös, ki mint oldalági rokon örököl valamit.
*OLDALÖRÖKSÉG
	(oldal-örökség) ösz. fn. Örökség, mely valakit, mint oldalági atyafit illet.
*OLDALPÁRNA
	(oldal-párna) ösz. fn. Párna az ágyon, vagy pamlagon, melyet a fekvő, vagy ülő oldalra helyez.
*OLDALPECSENYE
	(oldal-pecsenye) l. OLDALSÜLT.
*OLDALRAJZ
	(oldal-rajz) ösz. fn. Rajz, mely valamely testet, különösebben arczot oldalról nézve ábrázol.
*OLDALRÉSZ
	(oldal-rész) ösz. fn. Általán rész, mely valamely testnek oldalát teszi, pl. szekrénynek, ruhának oldalrésze. Különösen az állati test oldalából egy rész, péld. egy koncz a disznó oldalasából.
*OLDALROKON
	(oldal-rokon) ösz. fn. Személyek, kik ugyanazon törzsatyától, de más-más ágon származnak le, egymásnak oldalrokonai.
*OLDALROKONSÁG
	(oldal-rokonság) ösz. fn. Rokonság, az oldalágakon leszármazott személyek között. V. ö. OLDALÁG.
*OLDALRÓL
	(ol-d-al-ról) ih. Azon pontról, mely valamely testnek oldalával van szemirányban. Oldalról nézni, lerajzolni, lefesteni valamit. Oldalról, támadni meg az ellenséget. Oldalról fú a szél.
*OLDALSEB
	(oldal-seb) ösz. fn. Seb, az állati testnek oldalán.
*OLDALSÜLT
	(oldal-sült) ösz. fn. A vágómarhának, négy lábu vadnak stb. oldalából való sült, pl. disznóoldalas sülve.
*OLDALSZALONNA
	(oldal-szalonna) ösz. fn. Szalonnadarab a disznó oldalából, különböztetésül a hasa- vagy hátszalonnától.
*OLDALSZÁRNY
	(oldal-szárny) ösz. fn. Embertömegnek, nevezetesen kiállított hadseregnek azon vége, mely oldalt áll, s mozduláskor legnagyobbat kanyarodik.
*OLDALSZÉL
	(oldal-szél) ösz- fn. Szél, mely a testnek bizonyos helyzetéhez képest oldalról fúj, pl. ki éjszak felé megy, arra nézve a keletről, vagy nyugatról fuvó szél, oldalszél. Az oldalszél partra verte a hajót, árokba döntötte a szekeret.
*OLDALSZELET
	(oldal-szelet) ösz. fn. A vágómarhának oldalából vágott szelet, mint asztali koncz, vagy ételadag. (Côtelette).
*OLDALSZOBA
	(oldal-szoba) ösz. fn. Szoba, mely valamely szobából vagy teremből jobb vagy baloldalra nyilik.
*OLDALSZÖKÉS
	(oldal-szökés) ösz. fn. Félreszökés, vagy ugrás; különösen vadászok nyelvén a vad félreugrása, hogy az ebek elől meneküljön, vagy ezeket tévutra vigye.
*OLDALSZURÁS
	(oldal-szurás) ösz. fn. 1) Oldalba szurás. 2) Éles fájdalom az oldalban, midőn oly érzés támad benne, mintha valami szurná, oldalnyilallás.
*OLDALT
	(ol-d-al-t) ih. 1) Valamely testnek oldala felől. Az ökör a szekér előtt, a béres pedig oldalt megy. Oldalt kísérni a vonuló katonaságot. Jobb, bal oldalt. Oldalt jön az eső. 2) A menő, mozgó irányára vonatkozva am. nem homlokegyenest, vagy hátrafelé, hanem oldallal odább, előre. Oldalt lépegetni, nyomulni. Más irásmóddal: oldaltt.
*OLDALTÁBLA
	(oldal-tábla) lásd OLDALAJTÓ, 2).
*OLDALTÁMADÁS
	(oldal-támadás) ösz. fn. Az ellenséges hadseregnek oldalról irányzott megtámadása.
*OLDALTÁMASZ
	(oldal-támasz) ösz. fn. Általán, támasz valamely bútor oldalán, pl. pamlagon, széken, különböztetésül a háttámasztól.
*OLDALTARISZNYA
	(oldal-tarisznya) ösz. fn. Tarisznya, melyet oldalon szokás viselni, különböztetésül a hátastarisznyá-tól.
*OLDALTI
	(ol-d-al-t-i) mn. tt. oldalti-t, tb. ~ak. Oldalt, vagy oldalvást levő.
*OLDALTŰZ
	(oldal-tűz) ösz. fn. A csatározásban oly lövöldözés, mely az ellenfélt oldalról veszi czélba.
*OLDALÚT
	(oldal-út) ösz. fn. A föút mentében elvonuló mellékút. Átv. kibuvó, alattomos mód, mely által valaki a fő akadályt elkerüli, hogy czélját könnyebben érje.
*OLDALÜTŰ
	(oldal-ütű) ösz. fn. Rézmívesek ütűje, melylyel az edény oldalát verik, idomítják.
*OLDALVÁGÁS
	(oldal-vágás) ösz. fn. Oldalba vagy oldalra irányzott vágás.
*OLDALVÁST
	(ol-d-al-va-as-t) ih. Oldalról, oldalt, jobbról vagy balról, nem homlokegyenest, vagy hátulról. Valamint ezek: folyvást, bizvást, futvást, nyargalvást, igéktől származnak, s törzseik, folyva, bizva, futva, nyargalva: hasonlóan az oldalvást is az oldall igétől ered, miért helyesebben két l-vel irandó, oldallvást. Képzésre hasonló az örömest, vegyest, képest, egyenest határzókhoz, azon különbséggel, hogy ezekben a képző hangzója rövid, mert mássalhangzókhoz járúl, amabban pedig hoszszú, mert a törzsök véghangzójával egygyé olvad, oldallva-as-t, oldallvást.
*OLDALVÉG
	(oldal-vég) ösz. fn. A marha oldalának végén levő porczogó hús. (Zwergried).
*OLDALVONAL
	(oldal-vonal) ösz. fn. Vonal, mely valamely test oldalán elhuzódik, vagy annak oldalát képezi; továbbá irott vonal, a test oldalán fölülről lefelé, különböztetésül a keresztvonal-tól, a jobb és bal oldal között.
*OLDÁS
	(ol-d-ás) fn. tt. oldás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn oldunk valamit, ez igének minden értelmében véve. Megoldás, feloldás.
*OLDASAV
	(olda-sav) ösz. fn. Sav, melyben bizonyos testek feloldódnak.
*OLDAT
	(ol-d-at) fn. tt. oldat-ot. Feloldott szer.
*OLDATLAN
	(ol-d-atlan) mn. tt. oldatlan-t, tb. ~ok. Általán, amit meg nem oldottak, minek részei öszve vannak kötve, bonyolítva. Oldatlan csomó, erszény, zsák, öv, ruha, nyakravaló. Oldatlan testek, ásványok, melyeket vegytanilag részekre nem választottak. Oldatlan rejtély, mese, kérdés am. fejtetlen. V. ö. OLD. Határozóként am. oldalatlanul.
*OLDATLANUL
	(ol-d-atlan-ul) ih. Meg nem oldott állapotban; megkötve, bonyolítva; ismeretlen voltából ki nem derítve, meg nem fejtve. Oldatlanul, hagyott csomó. Oldatlanul maradt ásványok. Oldatlanul elmellőzött kérdés. V. ö. OLD.
*OLDHATATLAN, OLDHATLAN
	(ol-d-hat-[at] lan) mn. tt. oldhatatlan-t, tb. ~ok, Ami úgy öszve van kötve, bonyolítva, hogy megoldani, kibontani, megfejteni nem lehet. Macedoni Sándor az oldhatatlan gordiuszi csomót karddal vágta ketté. Oldhatatlan kérdésen haszontalanság fejedet törnöd. Határozóként am. oldhatatlanul, meg nem oldhatólag. V. ö. OLD.
*OLDHATATLANUL, OLDHATLANUL
	(ol-d-hat-[at]lan-ul) ih. Meg nem oldható módon, vagy állapotban.
*OLDHATÓ
	(ol-d-hat-ó) mn. tt. oldható-t. Amit oldani, meg- vagy feloldani lehet.
*OLDHATÓKÉPEN
	(oldható-képen) ösz. ih. Feloldható módon vagy állapotban.
*OLDHATÓLAG
	(ol-d-hat-o-lag) l. OLDHATÓKÉPEN.
*OLDÓDZÁS
	(ol-d-ó-d-oz-ás) fn. tt. oldódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kötelékeiből, csomós állapotából kibomlása valaminek.
*OLDÓDZIK
	(ol-d-ó-d-oz-ik) belsz. m. oldództam, ~tál, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~zál. Némi belerőszak következtében kötelékei megtágulnak, s kibomlanak, pl. rázás által megoldódzik a szekérre kötött holmi.
*OLDÓLEVÉL
	(oldó-levél) ösz. fn. l. OLDOZVÁNY.
*OLDÓSZER
	(oldó-szer) ösz. fn. A vegytanban folyadék, melyben valamely öszvetett test elemére, vagy elemeire bontakozik.
*OLDOZ
	(ol-d-oz) áth. m. oldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Az öszvekötött, bebonyolított dolognak kötelékeit egymás után szétbontja. Zsákokat oldozni. Lefekvés előtt ruháit oldozza. Az elébe gördített kérdéseket éles észszel és tudománynyal oldozza. Rejtélyeket, meséket oldoz. Jogi ért. valakit bizonyos vádtól, tehertől, tartozástól mentnek nyilvánít. A kereseti vád alatt lévő félt feloldozni. A számadó tisztet feloldozni. Egyházi ért. a pap feloldozza a bünöst, midőn ez büneit töredelmesen megbánja, meggyónja, javulási és elégtételi erős fogadást tesz, a pap pedig az Atyának, Fiunak, és Szent Léleknek nevében megbocsát neki, s azon büntetéstől fölmenti, melyet isteni törvény, és egyházi fegyelem szerént megérdemlett volna.
*OLDOZÁS
	(ol-d-oz-ás) fn. tt. oldozás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki oldoz valamit. Zsákok oldozása, ruhaoldozás. Rejtélyek oldozásával tölteni az időt. Nehéz kérdések oldozásában törni a fejet. Papi oldozás. V. ö. OLDOZ.
*OLDOZAT
	(ol-d-oz-at) fn. tt. oldozat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Egyházi ért. azon innepélyes szavak, melyek által a pap a kellően meggyónt bünösnek megbocsát, s azt az Isten széke előtt, és egyház törvénye szerént érdemlett büntetéstől fölmenti.
*OLDOZVÁNY
	(ol-d-oz-vány) fn. tt. oldozvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Levél, v. iromány, mely által valaki bizonyos vádtól, vagy kötelezettségtől mentnek nyilváníttatik, pl. mely a számtartóról bizonyítja, hogy számadása pontos, hibátlan.
*OLDVÁNY
	(ol-d-vány) fn. tt. oldvány-t, tb. ~ok. l. OLDOZVÁNY.
*OLEANDERTOROKROJT
	(oleander-torokrojt) ösz. fn. Növényfaj a torokrojtok neméből; fáján levelei szálas láncsásak, inasak, mindég zöldek, bőrformák; virágai az ághegyeken piroslók, néha teljesek. (Nerium oleander).
*OLGYA
	Falu Pozsony m.; helyr. Olgyá-ra, ~n, ~ról.
*OLLA
	(or-l-a) fn. tt. ollá-t. Fényes bogárfaj, mely a növénylevelek hátlapján és fák kérgei alatt tenyészik, s farka ollóforma. (Forficula auricularia)
*OLLANT
	(or-l-ó-ant) áth. m. ollant-ott, htn. ~ni, v. ani. Ollóval könnyedén elvág.
*OLLÁR
	falu Szala m.; helyr. Ollár-ra, ~on, ~ról.
*OLLD
	falu Baranya m.; helyr. Olld-ra, ~on, ~ról.
*OLLÓ (1)
	(or-l-ó) fn. tt. olló-t, kicsiny. ollócska. Érsekujvár tájékán: alló. Metsző, hasító, nyirő eszköz, két darab éles vasból vagy aczélból, melyeket középtájon szeg foglal öszve, s füles fogatójuknál fogva öszve lehet zárni, és szétnyitni. Papirnyirő, gyapjunyirő, fanyirő v. kertészolló, szabóolló, kisolló, fodrászolló, stb. Ollóval nyirni, metszeni, metélni, szabni valamit. Átv. ért. némely eszközök, melyeknek ágai olló gyanánt keresztül vágódnak, vagy állanak egymáson, pl. az épület födelén az oldalfalakról emelkedő, s fölül egymáson keresztül eresztett rudak, vagy gerendák, melyekre hosszában a szelement fektetik. Ollóba venni valamit, pl. midőn két keresztbe vetett rúddal egy fenyüszálat fölemelnek. Ollóba venni valakit, vagy valamit, két felől megtámadni, megszorítani, pl. két ember egyet, két agár egy nyulat. Továbbá jelenti némely állatok tagjait, melyek olló gyanánt öszvecsukódhatnak, pl. rák ollója, szarvasbogár ollója. E szó, mint alakjából kitetszik, igenév, az elavult orol törzsöktől, melynek gyöke or am. ar és ir, honnan ort egészen am. irt, s rokon értelmü vele arat is; ortókapa Gömörben am. irtókapa, orotni a székelyeknél am. irtani s orotvány am. irtovány. E szerént olló elemezve orló, oroló, azaz: metsző, nyirő t. i. eszköz, melyben az r áthasonult l-vé, mint a sarló, tarló köz kiejtéssel salló, talló. Alapfogalomban rokonai mindazon szók, melyek gyökeit az erősen hangzó ar, er, ir, or, ur teszi, s vágásra, metszésre vonatkoznak, mint: arat, a tájdivatos alló (arló), gyarat, csoroszla, doroszol, sarol, sarabol, sarló, tarol, tarló, kard, karcz, karczol, sért, gereben, ír, írt, nyír, nyirbál, stb. Ily értelmü és hangu szók más nyelvekben is számosak.
*OLLÓ (2)
	fn. tt. olló-t. A régi nyelvben és a székelyeknél ma is am. fiatal bárány, kecske, vagy őz. Juholló, kecskeolló, őzolló. Kecskéje két ollót ellett. "Jonha nem adtál ennekem kecskeollót." (Münch. cod. Luk. 15.). Erdősinél szintén: "Csak egy kecskeollót sem." E szónak az ollóféle eszközzel semmi fogalmi rokonsága nincsen, és csakugyan más eredetü, s nem egyéb, mint az ellik igéből származott részesülő ellő, melyet a szokás vastaghanguvá alakított, mi nyelvünkben nem ritka, pl. egy jelentésüek a perzselő porzsoló, fergő forgó, fergetyű, forgatyú, igen rokonok az ömlő omló, öntő ontó. E szerént olló am. ellő szenvedő értelemben véve, mint tarló, nemcsak azt jelenti aki tarol valamit, hanem azt is, amit letaroltak; hágó nemcsak személyt jelent, aki hág, hanem azon helyet is, melyen áthágni szoktak, pl. Királyhágó; élő am. vivens, és victuale, pl. e népies mondatban: "mi is élővel élünk." Ez elemzést kétségtelenül bizonyitja a Döbrentei cod. Énekek Éneke, IV. fejezet. "Te fogaid miként nyírett csordák, kik mosódóból hágának, és mindenik két ellővel és közöttök nincsen meddő." Ismét a VI. fejezetben: "Te fogaid; miként juhcsordák, kik mosóból hágnak, mindenik kettős ellővel." Káldi szerént: fajzattal. Károli Gáspárnál: melyek mind kettősöket ellenek. A csagataj nyelvben bala am. madárfi, és balalab am. fiat szülvén, ellvén (Vámbéry. Abuska); a törökben pedig oghlak am. kecskefi, kecskeolló (chevreau, biquet. Hindoglu).
*OLLÓBOGÁR
	(olló-bogár) ösz. fn. 1) Szarvasbogár, melynek csápjai olló gyanánt öszvecsukódnak. 2) Rinyanemü bogárfaj, melynek farka ollóforma. V. ö. OLLA.
*OLLÓDAD
	(or-ol-ó-dad) mn. tt. ollódad-ot. Aminek ollóhoz hasonló formája van. Ollódad csápok. Ollódad rákláb.
*OLLÓFA
	(olló-fa) ösz. fn. Az épület két oldaláról felnyuló, s végök felé keresztben egymásba eresztett vastag rudak, melyeknek tetejébe a szelement fektetik, oldalaikra pedig a léczeket szegezik.
*OLLÓKÖSZÖRŰS
	(olló-köszörűs) ösz. fn. Köszörűs, ki ollókat élesít.
*OLLÓL
	(or-l-ó-ol) áth. m. ollól-t. Ollóval nyir, szab, metsz valamit. Képzésre olyan, mint kaszál, bárdol, kapál, azaz: kaszával, bárddal, kapával metsz, hasít. "Abban nem egyesülhetnek, ha a szénát kaszával kaszálták-e, vagy ollóval ollólták." (Pázmán Kal. 286. l.). "Minden esztendőben ollólja." (Ugyanaz Préd. 364. l.).
*OLLÓLTAT
	(or-l-ó-ol-tat) mivelt. m. ollóltattam, ~tál, ~ott, par. ollóltass. Ollóval nyiret, metéltet. Él e szóval Pázmán. V. ö. OLLÓL.
*OLLÓLTSÁG
	(or-l-ól-ol-t-ság) fn. tt. ollóltság-ot, harm. szr. ~a. A szőrös, gyapjas, hajas testnek azon állapota, midőn ollóval meg van nyirve, taroltság. Különösen, midőn az állatok szőre, pl, a rókáké, betegség következtében kihull, mintha ollóval bőrig megkoppasztották volna.
*OLLÓS
	(or-l-ó-os) mn. tt. ollós-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Tulajdon ért. ollóval ellátott, vagy dolgozó. Ollós kézmíves, szabó. Ollós bolt, melyben ollókat árulnak. 2) Átv. ollóformáju, ollóforma tagu. Ollós farku bogár. Ollós rák. 3) Mint főnév tárgyesete ~t, többese: ~ok, s jelent személyt, ki ollókat készit, vagy árul, vagy köszörül.
*OLLÓSBOGÁR
	(ollós-bogár) ösz. fn. l. OLLÓBOGÁR.
*OLLÓTALP
	(olló-talp) ösz. fn. Az épület két oldalfalán fekvő gerendák, melyekbe az ollófákat eresztik.
*OLLÓTLAN
	(or-l-ó-talan) mn. tt. ollótlan-t, tb. ~ok. Aminek ollója nincs. Ollótlan rák.
*OLLÓTTSÁG
	l. OLLÓLTSÁG.
*OLLÓZ
	(or-l-ó-oz) áth. m. ollóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ollóval metél, nyirkál; nyeseget. Máskép l. OLLÓL
*OLLÓZÁS (1)
	(or-l-ó-oz-ás) fn. tt. ollózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ollóféle eszközzel való nyirés, metszés.
*OLLÓZÁS (2)
	(olló-oz-ás az ollózik k. igétől) fn. tt. ollózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az anyajuhok, kecskék, őzek állapota, midőn ellenek; eredetileg: ellőzés. V. ö. OLLÓ, (2).
*OLLÓZIK
	(olló-oz-ik) k. m. ollóz-tam, ~tál, ~ott. Ollót, vagy ollókat szül. Ollóznak a juhok, kecskék, őzek. Eredetileg: ellőzik. V. ö. OLLÓ, (2).
*OLLY, OLLYAN
	OLLYAS stb. lásd OLY, OLYAN, OLYAS stb.
*OLOCSÁN
	fn. tt. olocsán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Növénynem a háromhímesek seregéből és háromanyások rendéből; csészéje öt levelü; bokrétája öt szirmu, tokja egy rekeszü, hengeres, sok magvu; néha négy, öt hímü. (Holosteum). Nevét a görögből vette.
*OLOCSÁNCSILLAGHÚR
	(olocsán-csillag-húr) ösz. fn. A csillaghúrok neme alá tartozó növényfaj; szára két-két águ; ágai közt nyilnak virágai; levelei láncsásak, árrhegyűk, apró fűrészfogúk. (Stellaria holostea).
*OLOSZKA
	falu Vas m.; helyr. Oloszká-ra, ~n, ~ról.
*OLOSZTELEK
	erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről.
*OLT (1)
	(ol-t) áth. m. olt-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Ezen ige átv. értelemben divatozik, s am. a nyiltabb ajakkal ejtett régies alot, v. alut, latinul: sopit, extinguit. Gyöke az elavult alik, v. olik, melyből alás, dormitio, alu, dormiens, pl. hét alu atyafiak, septem fratres dormientes. (Münch. cod. kalendariuma sept. 13.) és alszik. Tudniillik az alszik és olt, v. alot között oly viszony létezik, mint a fekszik és fekt, fektet; a nyugszik és nyugt, nyugot, nyugtat, a nyilik és nyit, a rejlik és rejt, a fejlik és fejt között, amazok szenvedő állapotot, emezek átható cselekvést jelentvén. Ezek szerént az olt tulajd. ért. am. alt, azaz: alvóvá tesz. Átv. 1) A tűznek égését megszünteti, s mintegy hasonlóvá teszi a mozdulatlan állapotban levő alvó állathoz. Ha a tűzet oltják, elalszik. A szél eloltotta az égő gyertyát. Az eleven parázst vizzel eloltani. Ha nem oltják is, kialszik a tűz a kemenczéből, csak ne tegyenek rá. Ott oltsd, ahol ég. (Km.). Képes kifejezéssel: szomjat oltani, az italért égő vágyat lecsillapítani. 2) Holmi folyékony, hig testeket, repülékeny részeik elszállítása, vagy megkötése által mereven, sürü állapotukká tesz. Tejet oltani, am. bizonyos szer által megsürüsíteni, ordát, zsendiczét csinálni belőle. (Megalszik a tej, midőn nemesebb része, a tejföl magasra száll, turósa pedig alant marad, és öszvefut. Megalszik a kocsonya leve, midőn a hideg levegő megoltja). 3) Midőn mészről mondatik, am. a mészben rejlő meleget vízzel egyesülés által kibontja, forrongó természetét elveszi, olyanná teszi, milyen a kialudt tüzü test. Eleven mész. Oltott mész. Mind ezen jelentésekben alapfogalomul szolgál azon nyugvó, mozdulatlan állapot, melyben az alvó állat van, ellentétben az ébernek mozgékonyságával, s ugyan ezen viszony létezik az élő és haló, v. holt között, miért alszik olt, hal holt, nemcsak hangra, hanem alapfogalomra is rokonok. Mi ezen igének a mészre vonatkozó értelmét illeti, arról úgy is lehetne vélekedni, hogy meszet oltani = oldani, minthogy oltás által a mész csakugyan feloldódik; de miután más köztünk ismert nyelvekben is a benne foglalt hévrészecskék lecsillapítását vették különös tekintetbe, mint a restinguere calcem, Kalch löschen mutatják: okszerüen az első értelmezéshez ragaszkodhatunk.
*OLT (2)
	(ol-t) áth. m. olt-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Tenyésztés, különösen nemesítés végett valamely növénybe egy hasonnemü más növényből úgynevezett termőágat, sarjat vagy bimbót bele igtat. A csipkefába rózsát, a vadkörte-csemetébe szelíd körtesarjat oltani. Két, három faju gyümölcságat oltani egg törzsökbe. 2) Állati testbe bizonyos kóranyagot, pl. himlőt igtat, hogy megfogamodván a valódi kártékony himlőbetegségnek elejét vegye. Kis gyermekekbe tehénhimlőt oltani. Átv. ért. erkölcsi jó vagy gonosz érzelmeket csepegtet valakibe; vagy nemzés által a magzattal bizonyos nyavalyát közöl. A beteges apa beoltja gyermekeibe apjától öröklött nyavalyáját. Erkölcsiséget, hazaszeretetet oltani az ifjuság szivébe. "Mert belénk ontatott, Szivünkbe oltatott, Eleink vérével Szereteted. " (Egyházi ének Szűz Máriáról). Hogy ez imént eléadott értelmű olt igében egészen más alapfogalom rejlik, mint az előbbi rovat alatt állóban, mutatja már a dolog természete; továbbá a nyugvó állapotra vonatkozó olt hangváltozattal alt alut, s gyöke a régi alik, ellenben a bemetszést jelentő olt semmi tájszokás szerént sem hangzik nyiltan: alt; s végül, midőn az első értelmü oltás sikerül, azt mondjuk az illető testről, hogy elaludt, péld. a tűz, gyertya, vagy megaludt, pl. a tej, kocsonya; ellenben ezen másik oltásnak sikerült következtében a beoltott tárgy megfoganszik, pl. az ágacska, bimbó, himlő. Tudniillik ebben alapfogalom, vagy a metszés, vágás, berovás, behasítás, mi szerént okszerü véleményünk oda megy ki, hogy gyöke azon or, mely metszésre vonatkozik, s egy az ir elvont gyökkel, mint e származékok rokonságából kitünik: ont v. orot am. irt; ortókapa am. irtókapa, onotvány irtovány. E szerént fába oltani am. ortani, azaz: belemetszeni, behasítani, becsiptetni valamit; himlőt oltani am. a testbe ortani, metszeni. Az r és 1, mint rokonszervü hangok, általán a nyelvekben, tehát a mienkben is gyakran fölcseréltetnek, mint: csürök csülök; türök tülök; kerep kelep; szarufa szalufa; iromba ilomba; orló olló; sarló salló; tarló talló; szurák furánk, szulák fulánk (aculeus) a szár és fúr gyököktől stb. Más vélemény szerént itt a törzs al v. aly, minthogy minden oltás valamely alybs, vagy aljba (alajba) történik; e szerént ,olt' am. alyba tesz valamit, s különböztetésül is helyesen irhatnók olyt-nak; amint hogy különösebben ezen olt, tájdivatosan ojt, t. i. az ly és j népszokás szerént egymással gyakran fölcseréltetnek. Végül így is elemezhetni: olt am ölt, azaz valamit bizonyos likba, résbe szúr, pl. czérnát ölteni a tűbe, s e szerént: bimbót, ágat oltani valamely csemetébe, am. beleölteni. V. ö. ÖLT, és ONDÓK.
*OLT (3)
	(ol-t) elavult törzsige, melyből oltalom, oltalmaz, és származékaik erednek, melyek mind bizonyos veszélynek eltávolítására vonatkoznak, s rokonaik az ó igétől: óvás, ovakodik, ovatos. Tiszta gyökhangja a távolra vonatkozó o, melyből megnyújtva lett ó avitus, távol időbeli, és ó cavet, azaz: magát valamitől, vagy valamit magától, mint roszat távolít, megnyujtva ol, v. ól, v. ov, v. óv, amazokból leszen old, v. óld, valaminek kötelékeit szétválasztja, és olt, v. ált, valakit a fenyegető rosztól elválaszt, eltávolít, és oltalom, óltalom, mi általa rosz eltávolíttatik; emezekből a palóczos ovd, v. óvd, továbbá a közdivatú ovakodik, v. óvakodik, ovatos, v. óvatos, és társaik. Alapfogalomra mind ezektől különbözik azon olt, mely alvásra, továbbá azon másik olt, mely növények nemesítésére vonatkozik.
*OLT (4)
	fn. tt. olt-ot. Erdélyben eredő folyóvíz neve, mely Oláhországon keresztül futván a Dunában szakad. (Aluta.)
*OLTA
	(ol-t-a) időhatárzó, s am. bizonyos idő múlta, lefolyta után, vagy időtől fogva, vagy, mig bizonyos idő folyamatban volt. Miolta nem láttuk egymást, azolta sok nevezetes dolog történt. Két nap, három két, négy hónap, egy év olta. Régolta várlak, s te nem jösz. "Kik miolta künvoltál minden nap részegek voltak." Levél 1560-ból (Szalay Ág. 400, m. l.). Fölveszi a tól ragot is, fogva szóval kísértetve, pl. az oltától fogva nem láttalak; mioltától fogva elment vala, csak egy levelet irt. Az iménti levélben tól nélkül is "Hogy az olta fogva (= az oltától fogva) mind reám tör es mind kigyót, békát reám kiáltana ha lehetne." Ezen szó alapértelménél fogva időtávolságra vonatkozik, s rokongyökü azon ó igével, mely régit, azaz: elmultat, időbeli távolt jelent. Ejtetik megnyujtva is: ólta, vagy l kihagyva: óta. Véleményünk szerént gyöke az elavult ol v. ól (= avúl) am. időben távolodik, múlik, melyből t képzővel lett olt v. ólt, mint a jár, vál igékből járt, vált az öszvetett mindjárt, kivált határzókban. A t képzőjü időhatárzók többször önhangzót vesznek fel utóhangul, mint: ifjant ifjanta, régent, régente, hajdant hajdanta, éjent éjente, napont naponta, s ezen hasonlat szerént az olt, lett olta, mint a vélt, Molnár A. szerént vélte, am. a latin ,raro'. Ugyanezěn gyökhang, és régi időre vonatkozó rokonértelem rejlik a latin olim szóban. A Müncheni codexben mioltól am. ex quo, melyben a tól világosan rag, s eredetileg így kellene irva lennie, miolt-tól, mint a miolta törzsből van mioltától. Rokon hozzá az idő, és térbeli távolodást jelentő múl, múlik, minél fogva az olt, és olta olyanféle jelentésűek, mint a határozólag vett mult és multa, pl. ezen kifejezéseknek, régolta, két nap olta, sok idő olta, az olta, mi olta, megfelelnek ezek: régmulta, két nap multa, sok idő multa, a multa, mi multa; és ennek: régoltától, megfelel: régmultától. A törökben: őte, pl. ne őte am. mióta.
*OLTALMATLAN
	(ol-t-al-om-atlan) mn. tt. oltalmatlant, tb. ~ok. Oltalom nélkül való. Határozóként am. oltalom nélkül, oltalmatlanul.
*OLTALMAZ
	(ol-t-al-om-az) áth. m. oltalmaztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Véderő vagy mentő eszköz által gonosztól, veszélytől, kártól óv, őriz.
*OLTALMAZÁS
	(ol-t-al-om-az-ás) fn. tt. oltalmazás-t, tb. ~ok. Véderő vagy mentő eszköz által gonosztól, veszélytől, kártól óvás, őrizés.
*OLTALOM
	(ol-t-al-om) fn. tt. oltalm-at, harm. szr. ~a. Erélyes hatalom, véderő, mentő eszköz, szer, vagy intézvény, mely valakit, vagy valamit bizonyos gonosztól, veszélytől, kártól stb. megőriz, távol tart; vagy viszont, mely a gonoszt eltávolítja valakitől vagy valamitől. Isteni, emberi oltalom. Fegyveres oltalom. Valakinek oltalma alá folyamodni. Oltalmat kérni. "Ami Istenünk oltalom és erő." 45. Zsoltár. "Az Úr én erősségem, oltalmam, és szabadítóm." 17. Zs. "Mert az én erősségem és oltalmam te vagy." 70. Zs. "Uram, oltalmunk lettél nekünk nemzetségről nemzetségre." 89. Zs. (Káldi.). "Előtted tűz, hátad megett víz. Oltalmad is neked veszedelemnek látszik, s oltalom nélkül örökkén való veszedelemben eredt." Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben. (Politikai szónoklat). "Kér azon is, hogy oltalmunkba vennők: azért mi törvénytelen háborgatók ellen az ő oltalmát kegyelmetekre biztuk." Báthori István lengyel király, 1582-ben. (Történelmi Tár VIII. k. 326. 1). Továbbá: cselekvés, melyet a véderő kifejt. A vár oltalmát válogatott vitézekre bizni. A haza oltalmában elveszett seregek. Siessünk társaink oltalmára. Képzésre és ragtani minőségére nézve olyan, mint a részint élő, részint elavult cselekvő igékből származott hatalom, rágalom, méltalom, tudalom, szidalom, förtelem, rejtelem, sejtelem, védelem, gyötrelem, értelem. Gyöke: olt, miről l. OLT, (3).
*OLTALOMLEVÉL
	(oltalom-levél) ösz. fn. l. MENEDÉKLEVÉL, 2).
*OLTÁR
	fn. tt. oltár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, emelvény a föld szine fölött, melyen a zsidók az igaz Isten, s a pogányok a hamis istenek tiszteletére égő, vagy más áldozatokat ajánlottak föl. "Akkor tesznek a te oltárodra borjúkat." 50. Zsolt. Athenében az ismeretlen Isten tiszteletére is emeltek oltárt. ,Oltáron néző' a Bécsi codexben am. ariolas vagy hariolus, azaz. jós, jósló. 2) A keresztényeknél asztalféle emelvény a templomokban, kápolnákban stb., melyen a pap az úgynevezett véretlen áldozatot, a szent misét végzi, mint a latin és görög szertartásuaknál, vagy az Úr vacsoráját megáldja, és kiosztja, mint a protestánsoknál. Főoltár, v. nagy oltár, hordozható oltár, kis oltár. Szűz Mária oltára. Oltár előtt térdelni, imádkozni. Oltárhoz járulni. Oltárt kerülni. Esik hamis eskü az oltár előtt is. (Km.). Czifra, mint az aranyos oltár. (Km.). Átv. képzelettben létező hely, melyre gondolunk, midőn bizonyos tiszteletből, vagy vonzalomból feláldozunk, felajánlunk valamit. Haza oltárára tette le vagyonának nagy részét. A szabadság oltára előtt meghajolni. Szerelem oltárán fáklyát gyujtani, áldozni. Tiszteletoltárt emelni. - E szó a latin altare után képződött.
*OLTÁRCZ
	falu Szala m.; helyr. Oltárcz-ra, ~on, ~ról.
*OLTÁRFI
	(oltár-fi) ösz. fn. l. OLTÁRNOK.
*OLTÁRGYERTYATARTÓ
	(oltárgyertya-tartó) ösz. fn. Gyertyatartó a keresztények, nevezetesen a latin és keleti szertartásuak oltárán.
*OLTÁRI
	(oltár-i) mn. tt. oltári-t, tb. ~ak. Oltárt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Ki oltári szolga, oltárral veszen részt. (Km.).
*OLTÁRISZENTSÉG
	(oltári-szentség) ösz. fn. A római és keleti egyház hite, s értelme szerént, legméltóságosabb szentség, melyben a kenyér és bor átváltozott állagának (substantia) szine alatt Jézus Krisztus valóságos teste és vére jelen van.
*OLTÁRKA
	(oltár-ka) kicsiny. fn. tt. oltárká-t. Kis oltár, különösen, mely a valódi oltárnak csak ábrázoló mása, pl. melyet a misést játszó gyermekek állítanak.
*OLTÁRKÉP
	(oltár-kép) ösz. fn. 1) Kép, mely azon szentet, vagy szent történeti jelenést ábrázolja, kiről, illetőleg melyről az oltár neveztetik, pl. Szűz Mária oltárán a Mária képe. "Vajha még könyezni tudnék Megsiratván tégedet, S mint zarándok oltárképnél, Nyugodhatnám emlékednél." Gyulai. A főoltárt annak képe szokta diszíteni, akinek, illetőleg aminek nevét a templom viseli, pl. Szent Márton templomában a Szent Márton képe; szent Kereszt templomában a szent kereszt, vagy Krisztus felfeszítésének képe. 2) Minden, az oltárt ékesítő mellékes kép, pl. és különösen a görög szertartásuak oltárain.
*OLTÁRKŐ
	(oltár-kő) ösz. fn. Általán, kő, melyből valamely oltár épült, különösen az oltárnak felszentelt alapköve.
*OLTÁRMENNYEZET
	(oltár-mennyezet) ösz. fn. Az oltárnak magasra emelkedő hátrésze. Továbbá a hordozható, és szabadban felállított oltárt födöző sátor.
*OLTÁRNOK
	(oltár-nok) fn. tt. oltárnok-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Felszentelt pap, ki valamely kegyes alapítványnyal ellátott oltárnak szolgálatára van rendelve, s egyházi javadalmát az illető alapítványból kapja. (Altarista).
*OLTÁRSZEREK
	(oltár-szerek) ösz. tb. fn. Készületek, pl. gyertyatartók, vánkosok, terítők stb. melyekkel az oltárt felszerelik.
*OLTÁRTERÍTŐ
	(oltár-terítő) ösz. fn. Terítő, melylyel az oltárt befödik, letakarják. Továbbá azon kis terítő, melyet a pap a kehelytakaró erszényben magával az oltárhoz visz, s a kehely alá terít.
*OLTÁS
	(ol-t-ás) fn. tt. oltás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, cselekvés, mely által valamit oltunk. 1) Az égésnek, tüzességnek megszüntetése. Tűzoltás, gyertyaoltás, mészoltás, szomjoltás. 2) A folyékony test részeinek megsürítése. Tejoltás. 3) Tenyésztő, illetőleg nemesítő ágnak, sarjnak, bimbónak valamely növénybe illesztése. Gyümölcsfaoltás, melynek nevezetesebb nemei: hasadékba oltás, héjba oltás, szemoltás, koronaoltás, sipoltás. Továbbá műtét, mely által bizonyos kóranyagot az állati testbe igtatnak. Himlőoltás. V. ö. OLT, (1), és (2).
*OLTÁSOS
	(ol-t-ás-os) fn. tt. oltásos-t, tb. ~ok. Oltott tejjel, illetőleg zsendiczével készített tésztásétek neme.
*OLTATLAN
	(ol-t-atlan) mn. tt. oltatlan-t, tb. ~ok. 1) Aminek égését, vagy tüzességét meg nem szüntették. Oltatlan tűz, parázs. Oltatlan mész, szomjuság. 2) Amit folyékony, hig állapotban hagytak, meg nem sürítettek. Oltatlan tej. 3) Amibe bizonyos műtét által tenyésztő ágat, sarjat, bimbót be nem illesztettek; vagy a kibe valamely kóranyagot nem tettek. Oltatlan csemeték, vadfák. Oltatlan kisdedek. V. ö. OLT.
*OLTFALVA
	erdélyi falu Csik sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*OLTMÁNY
	(ol-t-mány) fn. tt. oltmány-t, tb. ~ok. l. OLTOVÁNY.
*OLTÓ (1)
	(ol-t-ó) mn. tt, oltó-t. Amivel oltani szoktak; oltáshoz való. A vele viszonyban levő főnévvel rendesen öszvetett szót alkot, pl. oltószerek, oltóeszköz, oltóág, oltófürész stb.
*OLTÓ (2)
	(ol-t-ó) fn. tt. oltó-t. 1) Személy, ki valamely testnek égését, vagy tüzességét bizonyos szer által megszünteti. A tűzoltók gyakran veszélynek vannak kitéve. A mészoltó a gödörbe esett. 2) Ki különösen növények vagy himlő beoltásával foglalkodik. Az ügyes oltó keze után megfoganszanak az oltoványok. A ki kertész, oltónak is kell lennie. 3) Azon szer, melylyel bizonyos folyékony testeket sürüvé, kocsonyaszerüvé tesznek, pl. tejoltó, a szopó állatok, ú. m. kis borjúk, bárányok, gidák bélében megsavanyodott, s megturósodott tej, melyet bonczoláskor kivesznek belőlök, s vele a tejet megoltják; ugyan e czélra szokták fordítani ezen állatok öszvevagdalt beleit is. Ilyen oltó a vizahólyag, melyet a czukrászok holmi aluttlevek (szultzok) készítésére használnak.
*OLTÓ-
	v. OLYTÓÁG, (oltó-ág) ösz. fn. Szemes, és bimbós rendesen egy évi hajtásu ág, melyet tövéről levágva egy más növénybe illesztenek, hogy vele öszveforrjon, s azt nemesebb fajuvá tegye.
*OLTÓCSONT
	(oltó-csont) ösz. fn. Lapos, kerekvégü, s éles eszköz csontból, melylyel a beoltandó növényt, illetőleg csemetét vagy fát meghasítják, hogy az oltóágat, vagy szemet beleilleszszék.
*OLTÓDÉZSA
	(oltó-dézsa) ösz. fn. Vaskohókban, kovácsműhelyekben, vizzel töltött dézsa, melyben a tüzes szerszámokat meghűtik, a tüzes vasat eloltják, stb.
*OLTÓFĚCSKENDŐ
	(oltó-fěcskendő) ösz. fn. Fecskendő, vizipuska, melylyel tüzet oltanak.
*OLTÓFŰ
	(oltó-fű) ösz. fn. Növényfaj a galajok neméből; szára felálló, keményke; levelei szálasak, barázdásak; virágai nagy bugát képeznek. Minthogy a tejet megoltja, innen köznépiesen máskép: tejoltó, vagy tejzsugoritó fű; növénytani néven: tejoltó galaj. (Galium verum).
*OLTÓFÜRÉSZ
	(oltó-fürész) ösz. fn. A kertészek fürésze, melylyel a fának azon törzsét, hová oltani akarnak, elfürészelik.
*OLTOGAT
	(ol-t-og-at) gyak. áth, m. oltogat-tam, ~tál, ~ott, par. oltogass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy többeket olt, mindenféle értelemben véve. Tüzet, meszet, tejet oltogatni. Szomját borral oltogatja. A kertész tavaszszal fákat oltogat. A sebész a helység kisdedeibe himlőt oltogat. V. ö. OLT.
*OLTOGATÁS
	(ol-t-og-at-ás) fn. tt. oltogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn oltogatunk.
*OLTÓGYOMOR
	(oltó-gyomor) ösz. fn. Lásd OLTÓ, fn. 3).
*OLTÓKÁD
	(oltó-kád) ösz. fn. Kád, melyben tüz esetére vizet tartanak, hogy legott oltani lehessen vele. A fecskendők mellett oltókádakat tartani. Padlásra helyzett oltókádak.
*OLTÓ-
	v. OLYTÓKÉS, (oltó-kés) ösz. fn. Kertészek kése, melynek különösen oltásnál veszik hasznát.
*OLTÓKÚP
	(oltó-kúp) ösz. fn. Szaruforma, üreges kúp, pálczaféle nyélre alkalmazva, melylyel a magasra helyezett égő gyertyákat oltogatni szokták, pl. a templomokban.
*OLTOMANY
	fn. l. OLTOVÁNY.
*OLTONCZ
	(ol-t-oncz) fn. tt. oltoncz-ot, harm. szr. ~a. Személy, kibe himlőt oltanak, viszonyban az oltószemélylyel. Oltonczai közöl többen meghimlőztek. Az oltonczokat a község házához berendelni.
*OLTÓ-
	v. OLYTÓTAPASZ, (oltó-tapasz) ösz. fn. Tapasz, melylyel a faoltáskor tett metszést, vagy hasítást behúzzák, hogy a külső nedvet, vagy szárító levegőt, és nap sugarait eltávolítsa.
*OLTÓTEKNŐ
	(oltó-teknő) ösz. fn. A vaskohokban, vagy kovácsműhelyekben, vizzel töltött teknő, melyben a tüzes szerszámokat, vagy vasat meghűtik, vagy melyből az égő szenet megfecskendezik.
*OLTOTT
	(ol-t-ott) mn. tt. oltott-at. 1) Amit eloltottak. Oltott gyertya. Az eloltott tüz nem éget. Oltott mész. 2) Amit megoltottak. Oltott téj, oltott lé. 3) Amit valamibe beleoltottak. Oltott csemete, cseresznye, szilva. Oltott gyermek. V. ö. OLT.
*OLTOTTLÉ
	(oltott-lé) ösz. fn. Kocsonyaféle czukrászi étek. (Sulze).
*OLTÓTŰ
	(oltó-tű) ösz. fn. Sebészek tűféle eszköze, melyet a himlőoltásnál használnak.
*OLTÓVÁLU
	l. OLTÓTEKNŐ.
*OLTOVÁNY, OLYTOVÁNY
	(ol-t-o-vány) fn. tt. oltovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, vagy ~ja. 1) Csemete, vagy fa, melybe egy más fának ágát, szemét stb. beoltották. "Ki mikor megfordolt volna az oltoványoknak kertéből" (de homo nemoribus consito, mely föntebb ,hortus anboribus consitus'-nak mondatik). Bécsi codex. 2) Maga az oltásra használt ág, sarj. Lásd OLTOVÁNYÁG.
*OLTOVÁNYÁG
	(oltovány-ág) ösz. fn. Bimbós, szemes ág, melyet az élő növényről levágnak s egy másikba oltanak.
*OLTOVÁNYISKOLA
	(oltovány-iskola) ösz. fn. Kerti osztály, melyben oltoványoknak való csemetéket nevelnek.
*OLTOVÁNYOS
	(ol-t-o-vány-os) fn. tt. oltoványos-t, tb. ~ok. L. OLTOVÁNYISKOLA.
*OLTÓVĚDĚR
	(oltó-věděr) ösz. fn. Kovácsok viztartó vedre, melyben a tüzes vasat hűtik, illetőleg keményítik.
*OLTÓVÍZ
	(oltó-víz) ösz. fn. Víz, melylyel valamit oltanak, különösen tüzet, meszet.
*OLTSZEME
	erdélyi falu Sepsi sz.; helyr. Oltszemé-re, ~n, ~ről.
*OLTVÁNY
	l. OLTOVÁNY.
*OLTVAR
	l. ÓTVAR.
*OLU
	(ol-u, vagy ol-v) fn. tt. olu-t. Széles ért. minden folyékony test, (liquor, liquidum, fluidum). Különösen valamely szilárd szerkezetü, vagy mereven testnek folyékonynyá, higgá lett, vagy tett részei, pl. a nap melegénél folyóvá lett vaj, zsír, szalonna, viasz, vagy a tüzes kemenczében felolvadt érczek hig állapotban. V. ö. OL, gyök. Származékai alvad, olvadás, olvadék, olvadékony, olvaszt, olvasztás, olvasztó. Gyöke, mint érintők, azon gömbölyü hangzóju ol, mely általán távolságra, távolodásra, a részek egymástól elválására vonatkozik, s eredetileg elavult ige, melyből lett részesülő oló, módosítva olu, olv, mint: öl, ölő, ölü, ölv; nyel, nyelő, nyelü, nyelv; tol, toló, tolu. Hangra és alapfogalomra legközelebb rokona: foly, folyó, azon különbséggel, hogy az oló, alu előleges merevenséget feltételez, a folyó pedig feltétlen higságot jelent; ámbár a közszokás e szabatos különbségre nem mindenkor ügyel, pl. midőn az olvasztott, vagyis oló érczet folyó ércz-nek mondja. Ezen ol gyök megnyujtva használtatik az ólom származékban, mely kitünőleg olvadékony fémet jelent. V. ö. ÓLOM.
*OLUFÖLD
	(olu-föld) ösz. fn. Földnem, mely bizonyos foku melegségnél elolvad, s melyből üveget, s különféle mázat készítenek.
*OLULÁNG
	(olu-láng) ösz. fn, Az olvasztóhutákban azon láng, mely a kemencze koszorúján mutatkozik, s melyből az olvadás fokozatát megismerik.
*OLUPOR
	(olu-por) ösz. fn. Homok, vagy porrá zuzott bizonyos kő és földnem, mely a tűzben felolvad, vagy az érczek felolvadását elősegíti.
*OLUPORMILLYE
	(olu-por-millye) ösz. fn. A bányászoknál, fából csinált szelencze, szorosan csukódó födővel ellátva, melyben érczet próbálni, vagy olvasztani való borkövet, salétromot, és ólomport tartanak.
*OLUVAS
	(olu-vas) ösz. fn. Az olvasztókemenczében folyóvá lett vas.
*OLVA
	(ol-v-a) fn. tt. otvá-t. Bányászok nyelvén, az olvasztókemencze alsó része, feneke, mely az oluvá lett érczet tartalmazza.
*OLVAD
	(ol-u-ad, v. ol-v-ad) önh. m. olvad-t. Szilárd szerkezetü, vagy mereven állapotú test bizonyos foku melegség, vagy vegytani műtét által oluvá, azaz: higgá, folyékonynyá leszen. Bánya-, v. hutakemenczében elolvad a vas, és más érczek, vagy bizonyos kőnemek. Napsugárnál elolvad a jég, hó. Olvad a tűzhöz tett viasz, zsír, vaj. Továbbá: valamely folyó testben részekre bomlik. Olvad a vizbe tett só, czukor. Igekötőkkel: elolvad, megolvad, kiolvad, felolvad, leolvad, szétolvad. Átv. igen nagyon izzad. Elolvadok a nagy hőség miatt. Néha am. fogy, elfogy. Ami kis vagyona volt, az is elolvadt. Kezei közt a pénz hamar elolvad. Egybeolvad am. összevegyül, alkotó részévé leszen. "Meggyilkoltathatunk tán, de a többi ausztriai tartományokkal egybeolvadni többé nem fogunk." Gr. Széchenyi István. Képes kifejezéssel, am. szive lágyúl, gyöngéd érzelmek támadnak benne. Kéjtől, gyönyörtől, szerelemtől elolvadni. Ez igének törzse olv, v. olu, s képzésre hasonló ezekhez: senyv, senyved, senynyed; kotyv, kotyvad, kotytyad; posv, posvad, possad; lapu, lapvad, szokottan, lappad. V. ö. OLU.
*OLVADÁS
	(ol-v-ad-ás) fn. tt. olvadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, melyben akkor van valamely szilárd, vagy mereven test, midőn részei higakká, folyékonyakká lesznek. Ólomnak, vasnak, jégnek, hónak, vajnak, viasznak olvadása. V. ö. OLVAD.
*OLVADATLAN
	(ol-v-ad-at-lan) mn. tt. olvadatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs megolvadva. Határozóként am. olvadatlan állapotban.
*OLVADÉK
	(ol-v-ad-ék) fn. tt. olvadék-ot, harm. szr. ~a. Híg, folyó test, mely valamely szilárd, vagy mereven test részeinek fölolvadása által keletkezett, pl. a tüzön elolvadt ólom; a szalonnából kisült zsír.
*OLVADÉKONY
	(ol-v-ad-ék-ony) mn. tt. olvadékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondják oly szilárd szerkezetü, vagy mereven állapotú testekről, melyek tűz, víz, vagy más szerek, illetőleg vegytani műtétek által folyókká, higakká tehetők, pl. vas, ólom, kovacs, viasz. Átv. lágy, gyöngéd érzelmekre hajlandó. Olvadékony sziv. Olvadékony szerelmesek. V. ö. OLVAD.
*OLVADÉKONYSÁG
	(ol-v-ad-ék-ony-ság) fn. tt. olvadékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami olvadásra hajlandó, vagy bizonyos szerek által felolvasztható. V. ö. OLVADÉKONY.
*OLVADHATATLAN, OLVADHATLAN
	(ol-v-ad-hat-[at]lan) mn. tt. olvadhatatlan-t, tb. ~ok. Ami higgá, folyékonynyá nem lehet, s részei inkább elrepülnek, mintsem elolvadnának, pl. a gyémánt olvadhatatlan. Határozóképen: olvadhatlan módon, l. OLVADHATLANUL.
*OLVADHATATLANSÁG, OLVADHATLANSÁG
	(ol-v-ad-hat-[at]lan-ság) fn. tt. olvadhatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva fel nem olvadhat.
*OLVADHATATLANUL, OLVADHATLANUL
	(ol-v-ad-hat-[at]lan-ul) ih. Olvadhatlan módon, vagy állapotban.
*OLVADHATÓ
	(ol-v-ad-hat-ó) mn. tt. olvadható-t. Ami bizonyos mód, eszköz, szer által olvadóvá lehet. Különbözik tőle az olvadékony, mert lehet valami olvadékony, pl. a vas, de bizonyos fok alatti melegségben nem olvadható.
*OLVADMÁNY
	(ol-v-ad-mány) fn. tt. olvadmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. OLVADÉK.
*OLVADÓ
	(ol-v-ad-ó) mn. tt. olvadó-t. Ami olvad, olvadásban van.
*OLVADOZ
	(ol-v-ad-oz) gyak. önh. m. olvadoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folytonosan, időről időre, jobban jobban olvad. Olvadoz a havasokan a hó, jég. Átv. folytonos lágy érzelmek gerjedeznek benne. Olvadoz a szerelmesek szive. Kéjtől, gyönyörtől olvadozni. V. ö. OLVAD.
*OLVADOZÁS
	(ol-v-ad-oz-ás) fn. tt. olvadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos, vagy gyakori olvadás, mind tulajdon, mind átv. értelemben. V. ö. OLVADÁS.
*OLVÁR
	puszta Hont m.; holyr. Olvár-ra, ~on, ~ról.
*OLVAS
	(ol-v-as) áth. m. olvas-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. 1) Valamely gyűmennyiségnek részeit egyenként számba veszi, mi rendesen úgy történik, hogy a részek külön-külön egymás után elmozdíttatnak, vagy legalább gondolatban elválasztatnak, pl. aki pénzt olvas, a pénzdarabokat egyenként elválasztja, vagy szemügyre veszi; aki juhait olvassa, minden egyes juhra különös tekintetet vet; aki az utcza házait olvassa, minden házat külön vesz. Az asztalon heverő pénzt beolvasni az erszénybe. A lefizetett száz forinthoz még tizenöt krajczárt hozzáolvasni. Az erszényből ötven aranyat kiolvasni. Megolvasni a nyájat, hogy darabszáma tudva legyen. A napi bevételt öszveolvasni. Az adósságot utolsó krajczárig leolvasni. A pénz olvasva, a dió verve jó. (Km.). Minthogy olvasás által a gyüsokaságot alkotó részek számát határozzuk meg; innen máskép: számlál. Olyan, mintha tizet sem tudna olvasni, azaz: számlálni. (Km.). 2) A fogalmak és gondolatok látható jegyeit, t. i. az irást, nyomtatást, szemeivel és elméjével felfogja, és vagy hangosan kiejti, vagy gondolatban kíséri. Fenhangon olvasni; érthetőleg, lassan, hebegve, sietve olvasni. Görögül, németül, tótul helyesen, tisztán, hibátlanul olvasni. Nyomatékkal, szépen olvasni. Könyvet, levelet, emlékiratokat olvasni. Valamely művet elejétől végéig elolvasni. A költő felolvassa költeményeit. Futtában általolvasni a hirlapokat. Holmi babonás működésekre vonatkozva, am. irásból, vagy emlékezetből mondott szavak által akar valamit eszközölni. A disznókból kiolvasni a férgeket, a házból a patkányokat. A garabonczás diákról azt tartják, hogy a sárkányt kiolvassa, vagyis, odujából eléjönni kényszeríti. Minthogy az olvasásnak okszerü czélja a tudomás, innen, ha mondjuk valakiről, hogy sokat olvasott, am. sokat tud, keveset olvasott, keveset tud; felolvasni a törvényeket, új rendeleteket, am. köztudomásra juttatni. Átv. ért. bizonyos jelekből valakinek kedélyi, lelki állapotát, erkölcsi jellemét megisméri. Arczán örömet, megelégedést olvasni. Szeméből kiolvashatni, hogy hamis ember. Gúnyos mosolyából azt olvasom, hogy a szónoklat nem tetszik neki. "Nézz rózsám a szemembe, Mit olvasol (olvassz) belőle?" (Népd.). "Olvasd e halavány orcza vonásain, Olvasd e szomorú béapadott szemen, Mint szenvedt nyomorú életem ekkorig." Berzsenyi. Ezen igét mind a két pont alatti jelentésénél fogva azon szók osztályába sorozhatjuk, melyek az illető részeknek egymástól távolodását, távolítását jelentő ol gyökből származnak, milyenek: old, oldoz, olu, olvad, olvadék, olvaszt, t. i. szám szerént olvasni valamit, am. gyűrészeit egyenként elválasztani egymástól; irásjegyeket olvasni pedig am. az általok jelentett hangokat, illetőleg szókat egymás után elszámlálni, elmondani, vagy elgondolni. Ezen észjárást, és eszmerokonságot követi a latin lego, melynek egyik értelme, valamit szedni, leszedni, egymás után leszakasztani, pl. poma, pyra legere; másik jelentése, irásjegyeket elmondani szóval, vagy gondolatban; továbbá a németben hasonló jelentésekkel használtatik a lesen, melyhez Adelung szerént is igen rokon a lösen, melynek gyöke los, megvan a fordított latin solvo- és a magyar old-ban. Különben az olvas a mi magyar igéink között talán egyetlen azon tekintetben, hogy v utóhangu törzsből nyilt as es képzőjü átható igénk aligha van több, hanem léteznek ad ed képzővel alakult önhatók, mint: hamv hamvad, olv olvad, sorv sorvad, posv posvad, senye senyved, szenv szenved, herv hervad, továbbá: melyekben az eredeti v átalakult rokon b, v. p hangokká, mint a görbed, terped, horpad, lappad igékben az eredeti görved, terved, horvad, lapvad helyett. Egyébiránt, ha tekintetbe veszszük, hogy az olvas ige alapértelménél fogva tartós, folytonos, gyakorlatos cselekvést jelent; e szerént rokon képzésüek vele ez ily átható gyakorlatos igék: tapos, kapos, keres, faldos, faldoz, pökdös, pökdöz stb.
*OLVASÁS
	(ol-v-as-ás) fn. tt. olvasás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Számlálás. Pénz olvasásával foglalkodni. 2) Cselekvés, mely által irásjegyeket olvasunk. Olvasással tölteni az időt. Könyvek, levelek olvasása. Olvasásban elfáradni. Értelmes, tiszta kiejtésü, hebegő olvasás. Öszvetéve: elolvasás, felolvasás, megolvasás, kiolvasás, öszveolvasás. V. ö. OLVAS.
*OLVASÁSMÓD
	(olvasás-mód) ösz. fn. Mód a hanglejtésben, melyet valaki olvasáskor követ. Értelmes, nyomatékos, halk, tiszta, szép kiejtésü olvasásmód. Továbbá: az olvasásra vonatkozó cselekvések. Megfontoló, biráló, észrevételi jegyzeteket tevő olvasásmód. Hebehurgya, majd ide, majd oda forgató olvasásmód. Bizonyos szókat, kifejezéseket fűrkésző olvasásmód.
*OLVASATLAN
	(ol-v-as-atlan) mn. tt. olvasatlan-t, tb. ~ok. 1) Amit meg nem számláltak, minek száma tudva nincs. Egy rakás olvasatlan pénz hever az asztalon. 2) Irásjegyekre vonatkozva, aminek tartalmát még valaki el nem olvasta. Olvasatlan levélre nem lehet, válaszolni. Sok olvasatlan könyv hever a szekrényben. Személyt illetőleg, ki keveset, vagy semmit sem olvasott, tudatlan. Beszédéből látni, hogy olvasatlan ember. "Megvallom, igen idióta és olvasatlan ember vagyok." Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben. (Politikai szónoklat). Határozóként am. olvasás nélkül; l. OLVASATLANUL.
*OLVASATLANSÁG
	(ol-v-as-atlan-ság) fn. tt. olvasatlanság-ot, harm. szr. ~a. Járatlanság oly isméretekben, melyeket olvasás által szokás, és lehet szerezni.
*OLVASATLANUL
	(ol-v-as-atlan-ul) ih. 1) Meg nem számlálva. A hozott pénzt olvasatlanul eltenni a szekrénybe. Egy egész juhnyájat csak úgy általában, olvasatlanul (vagy: olvasatlan) megvenni. A tolvaj olvasatlanul is elveszi a pénzt. (Km.). 2) Valamely iromány, nyomtatvány tartalmát által nem nézve. Olvasatlanul (vagy: olvasatlan) hagyott levelek, könyvek.
*OLVASGAT
	(ol-v-as-g-at) gyak. áth. m. olvasgat-tam, ~tál, ~ott, par. olvasgass. 1) Számlálgat, pl. pénzét olvasgatja. 2) Irományokat, nyomtatványokat gyakran, folytonosan olvas. Esténként olvasgatni szokott. Mulatságból, időtöltésből, kiváncsiságból, tudományos czélból olvasgatni. Néha kicsinyítő jelentése van. Néha-néha ő is olvasgat. Mert valamit olvasgatott, már azt véli, hogy mindent tud. V. ö. OLVAS.
*OLVASGATÁS
	(ol-v-as-gát-ás) fn. tt. olvasgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy többszöri olvasás.
*OLVASHATATLAN, OLVASHATLAN
	(ol-v-as-hat-[at]lan) mn. tt. olvashatatlan-t, tb. ~ok. 1) Amit számba venni, megszámlálni nem lehet. Olvashatlan sokaság. A tenger homokja olvashatatlan. Szokottabban: számlálhatatlan. 2) Mondják irományról, nyomtatványról, melynek jegyeit kiismérni lehetetlen. Olvashatatlan karczolások. Az elázott, bemocskolt könyvek olvashatatlanokká lettek. V. ö. OLVAS. Határozóként: nem olvasható módon vagy állapotban, olvashatlanul.
*OLVASHATATLANSÁG, OLVASHATLANSÁG
	(ol-v-as-hat-[at]lan-ság) fn. tt. olvashatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valamely sokaságnak, vagy irásjegyeknek, melynél fogva olvashatatlanok. V. ö. OLVASHATATLAN.
*OLVASHATATLANUL, OLVASHATLANUL
	(ol-v-as-hat-[at]lan-ul) ih. Oly módon vagy állapotban, midőn valamit olvasni nem lehet.
*OLVASHATLAN
	l. OLVASHATATLAN.
*OLVASHATÓ
	(ol-v-as-hat-ó) mn. tt. olvasható-t. 1) Amit meg lehet számlálni. Ami pénzem van, könnyen megolvasható. A szüntelen kevergő csorda meg nem olvasható. 2) Aminek irásjegyei határozottak, el nem mázolvák, nem igen aprók. Olvasható betükkel irt levél. 3) Belbecsi tekintetből, amit olvasni érdemes, nem unalmas. Ajánlom e könyvet, valóban olvasható. Ezen rosz versek nem olvashatók.
*OLVASHATÓLAG
	(ol-v-as-hat-ó-lag) ih. Irásjegyekre vonatkozva, am. határozott alaku betükkel, tisztán, el nem mázolva, nem igen aprón. Olvashatólag irni.
*OLVASHATÓSÁG
	(ol-v-as-hat-ó-ság) fn. tt. olvashatóság-ot, harm. szr. ~a. Irásnak, nyomtatványnak azon tulajdonsága, melynél fogva azt elolvasni lehet.
*OLVASMÁNY
	(ol-v-as-mány) fn. tt. olvasmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, iromány, nyomtatvány, könyv, hirlap stb. mint olvasás tárgyai.
*OLVASÓ
	(ol-v-as-ó) mn. és fn. tt. olvasó-t. 1) Számláló, pl. pénzét olvasó fösvény; juhait olvasó bojtár. 2) Ki irásjegyeket olvas, pl. regényeket olvasó fiatalság; hirlapokat olvasó kávéházi vendégek. Szenvedő ért. ami olvasásra van különösen kitüzve, mely esetben öszvetéve használtatik: olvaskönyv, melyből a nyelvtanuló olvasni tanul, vagy mely az iskolai eléadásokat némi vázlatkép foglalja magában. 8) Mint főnév jelent személyt; ki mások oktatására, vagy szellemi élvezetére olvas fel valamit. 4) A római katholikusoknál imaszer, mely zsinórra füzött, szilárd anyagu golyócskákból áll, tizével egy-egy osztályban, melyeket ujjak közé fogva Üdvözlégy Máriát, az elválasztó nagyobbacska golyókra pedig Miatyánkat mondanak. Ezen imádsági rendet az olvasó végén levő keresztre mondott. Hiszekegygyel szokás kezdeni. Olvasót mondani, imádkozni. Szűz Mária tiszteletére szentelt olvasó. Tréfás népnyelven rabláncz. Olvasót zörgetni. Olvasót viselni.
*OLVASÓISKOLA
	(olvasó-iskola) ösz. fn. Elemi iskola, tanoda; melyben a növendékek egy vagy több nyelven olvasni tanulnak.
*OLVASÓKÖNYV
	(olvasó-könyv) ösz. fn. 1) Könyv, melyből a növendékek olvasni tanulnak. 2) A nyilvános tanodákban azon könyv, melyből az illető tanár felolvasásokat tart. Bölcsészeti, mértani, gyógytani, jogtudományi olvasókönyvek.
*OLVASÓLÁMPA
	(olvasó-lámpa) ösz. fn. Lámpa, mely különösen arra van rendelve, hogy olvassanak nála.
*OLVASÓMIVES
	(olvasó-mives) ösz. fn. Kézmives, ki imádkozásra való olvasókat készít.
*OLVASÓÓRA
	(olvasó-óra) ösz. fn. A nyilvános tanodákban határozott óra, melyben az illető tanár felolvasást, eléadást tart.
*OLVASÓTÁM
	(olvasó-tám) ösz. fn. Támféle állvány, melyre a könyvet fektetni szokás, midőn olvasnak belőle.
*OLVASOTT
	(ol-v-as-ott) mn. tt. olvasott-at. 1) Amit megszámláltak. Olvasott pénz, olvasott barmok. Az olvasott juhot is megeszi a farkas. (Km.). 2) Aminek irásbeli tartalmát kiolvasták. A gyakran olvasott könyv elpiszkolódik. Ellentéte: olvasatlan. Személyre vonatkozva, aki sok irományt, nyomtatványt általnézett, s bizonyos nemben ismereteket gyüjtött. Olvasott férfi.
*OLVASOTTSÁG
	(ol-v-as-ott-ság) fn. tt. olvasottságot, harm. szr. ~a. Olvasás által szerzett ismeretek bősége, sokasága. Társalgási beszédei, s tudományos értekezései olvasottságra mutatnak.
*OLVASZT
	(ol-v-asz-t) áth. m. olvaszt-ott, par. olvaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, hogy valami olvadóvá legyen. Ólmot, vajat, zsírt, szalonnát olvasztani. A nap sugarai elolvasztják a havat, jeget, Némely testekből kiolvasztani a zsírt. Átv. gyöngéd, lágy érzésekre gerjeszt. Beszéde sziveket olvaszt. V. ö. OLVAD.
*OLVASZTÁS
	(ol-v-asz-t-ás) fn. tt. olvasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit olvasztunk. Szalonna olvasztásával foglalkodni. Viasz-, ólom-, enyvolvasztás. V. ö. OLVASZT.
*OLVASZTHATATLAN, OLVASZTHATLAN
	(ol-v-asz-t-hat-[at]lan) mn. tt. olvaszthatatlan-t, tb. ~ok. Amit elolvasztani, oluvá tenni nem lehet. Határozóként: nem olvasztható módon vagy állapotban.
*OLVASZTHATATLANSÁG, OLVASZTHATLANSÁG
	(ol-v-asz-t-hat-[at]lan-ság) fir. tt. olvaszthatatlanság-ot, harm. szr. ~u. Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva azt felolvasztani nem lehet.
*OLVASZTHATATLANUL, OLVASZTHATLANUL
	(ol-v-asz-t-hat-[at]lan-ul) ih. Oly módon vagy állapotban, midőn valamit olvasztani nem lehet.
*OLVASZTHATLAN
	lásd OLVASZTHATATLAN.
*OLVASZTHATÓ
	(ol-v-asz-t-hat-ó) mn. tt. olvasztható-t. Amit bizonyos módon, és szerrel olvadó állapotba lehet hozni. A vas kemény, de bizonyos foku meleg által olvasztható. A gyémánt repülékeny, és nem olvasztható.
*OLVASZTHATÓLAG
	(ol-v-asz-t-hat-ó-lag) ih. Olvasztható módon vagy állapotban.
*OLVASZTÓ
	(ol-v-asz-t-ó) mn. és fn. tt. olvasztó-t. 1) Ami olvaszt valamit. Olvasztó tüz, melegség. 2) Amiben olvasztanak. Olvasztó kemencze, olvasztó tégely, olvasztó kanál. Ez értelemben az illető szernek nevével rendesen öszvetett szóul vétetik. 3) Főnevül használva jelent butabeli személyt, ki különösen érczek olvasztásával foglalkodik.
*OLVASZTÓCSŐ
	(olvasztó-cső) ösz. fn. Cső, melylyel a tűz lángját az olvasztandó anyagra fujtatják.
*OLVASZTÓEDÉNY
	(olvasztó-edény) ösz. fn. Általán: minden edény, melyben valamit olvasztanak; különösen: serpenyő, tégely, tepszi stb.
*OLVASZTÓHÁZ
	(olvasztó-ház) ösz. fn. Épület a bányatelepeken vagy hutákban, hol az érczeket, illetőleg az üvegnek való anyagokat olvasztják.
*OLVASZTÓHELY
	(olvasztó-hely) ösz. fn. l. OLVASZTÓHÁZ.
*OLVASZTÓHUTA
	(olvasztó-huta) ösz. fn. Huta, melyben az érczeket vagy üvegnek való anyagokat kellő elkészítés végett felolvasztják. V. ö. HUTA.
*OLVASZTÓINTÉZET
	(olvasztó-intézet) ösz. fn. Bányai intézet, illetőleg bányaműi készület, az érczek olvasztásához szükséges épületekkel, kemenczékkel, stb.
*OLVASZTÓKALÁN
	v. ~KANÁL, (olvasztó-kalán, v. ~kanál) ösz. fn. Vas kanál, melyben kisebb mennyiségü érczeket, pl. ónt, ólmot szokás olvasztani.
*OLVASZTÓKEMENCZE
	(olvasztó-kemencze) ösz. fn. Kemencze az olvasztóintézetekben, hutákban, hol az érczeket, s más olvadékony ásványokat olvasztják.
*OLVASZTÓMESTER
	(olvasztó-mester) ösz. fn. Hutabeli tiszt, ki az érczek olvasztását intézi, s az illető munkásokra felügyel.
*OLVASZTÓMESTERSÉG
	(olvasztó-mesterség) ösz. fn. A bányamivelésnek egyik gyakorlati ága, mely avval foglalkodik, hogy az érczekből olvasztás által a fémeket kiválaszsza.
*OLVASZTÓSÓ
	(olvasztó-só) ösz. fn. l. PÓRIS.
*OLVASZTÓSZOBA
	(olvasztó-szoba) ösz. fn. Általán: szoba, vagy kamra, melyben olvasztani szoktak, pl. a vegyészek dolgozó szobája. Különösen: a pénzverő intézetekben azon kamara, hol az érmeknek való érczet olvasztás által kellőleg elkészítik.
*OLVASZTÓTÉGELY
	(olvasztó-tégely) ösz. fn. 1) Tiszta agyagból való tégely, melyben fémeket olvasztanak. 2) A rézhámorokban öblös edény, kovácsolt vasból, melyet előbb sáragyaggal bekennek, s azután öntik bele az olvasztott rezet. 3) Az olvasztóhutákban a kemenczének azon része, melybe a felolvadt érczfolyadék belegyűl.
*OLVASZTOTT
	(ol-v-asz-t-ott) mn. tt. olvasztott-at. Ami bizonyos szer, vagy mód által olvadóvá tétetett. Olvasztott vaj, zsír, viasz. Olvasztott szurokkal levonni valamit. Szalonnából kiolvasztott zsír. V. ö. OLVASZT.
*OLVASZTÓÜST
	(olvasztó-üst) ösz. fn. Fémekből dolgozó mívesek üstedénye, melyben a fémeket kellő használat végett felolvasztják, pl. az ónöntők olvasztóüstje.
*OLVATAG
	(ol-v-ad-ag) mn. tt. olvatag-ot. Ami természeti tulajdonságánál fogva könnyen olvad, olvadékony. Az ,olvad' törzsökből képzett szó, mint: hervad, lankad törzsökökből hervatag, lankatag stb.
*OLVATAGSÁG
	(ol-v-ad-ag-ság) fn. tt. olvatagság-ot, harm. szr. ~a. L. OLVADÉKONYSÁG; és V. ö. OLVATAG.
*OLZNÓ
	l. OLCZNÓ.
*OLY
	(o-ly) mn. tt. oly-at. Megfelel e kérdésre mily? milyen? minő? v. palóczosan, s bodrogköziesen: holy, holyan? Minőségre vonatkozik, melyet hasonlítás által szoktunk meghatározni; miért fő fogalom benne a hasonlóság, s ez az oka, hogy szoros viszonyban áll a hasonlatra vonatkozó mint kötszóval és mily, milyen melléknévvel. A hasonlaton kivül helyiség fogalma is rejlik benne, és pedig a távol helyiségé, s ellentétetik neki a közel helyü tárgy tulajdonságára mutató ily. A távolság fogalmát a távolra mutató o, a közelségét a közelre mutató i fejezi ki, miről bővebben l. O, távolra mutató. A minőséget az ly képviseli, mely itt, véleményünk szerént, nem más, mint a minőségre mutató ú ű képző, átalakult állapotban, pl. e szókban savanyú, keserű, domború, szomorú, nagy szemű, barna hajú, s ezek hasonlatára az o i gyökökből lett, oú (palóczosan most is mondják), iű, azután ov iv, vagy oj ij, innen: ol, il, lágyítva oly ily, mint a di gyökből van diu dij, hi gyökből hiu, hij. Sőt oly ily némely szójárásokban ma is oj ij, még pedig csak egy j-vel, pl. Kriza J. szerént a székelyeknél általánosan. A kalmuk nyelvben ali am. mely (welcher, interrogativ und relativ. Siddhi-Kür meséi), mi szerént e mondatnak: ő oly ravasz, mint a róka, ez az értelme: oú, (o, vagy az minőségü) ravasz, mint a róka; ily ember, mint te, am. iű, i v. e minőségü ember, mint te. Bővebben l. MELY, kérdő névmás. Némi nyomatékkal kiejtve az ly megis kettőztetik: olly; hanem újabb időben állandóul egy ly-et használunk, kivévén ha talán a verselési mérték kivánna kettőt. Egyébiránt az oly ily e rövid eredeti alakban csak akkor használtatnak, midőn a hasonlitás tárgya nyilván kitétetik, azaz melléknévileg, pl, oly házat építek, mint a szomszédom; ily szolga kell nekem, milyen te vagy; oly jó, mint az angyal; oly piros, mint a rózsa; oly kemény, mint a vas; ily szinü posztót végy, mint ez; ily rosz ételt nem ehetem. Ha pedig a hasonlat tárgya csak alattomban értetik, v. főnevileg, an en utóhangokat vesznek fel: olyan, ilyen. Ő is olyan, mint apja. Ilyen kell nekem, nem olyan. Azonban melléknévileg ezek is használtatnak: olyan házat építek; ilyen szolga kell nekem stb. Néha az oly általános, nagyító értelmet fejez ki, s mintegy határozói minőségben, pl. oly gazdag, mégis oly fösvény. Oly okos ember hogy követhetett el oly balgaságot? Oly szép az idő, s nekem honn kell ülnöm. "És annyi bal szerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán." Vörösmarty. (Szózat). Ez épen olyan határozói minőség, mint a ,nagy' szóé sok melléknév és igehatározó előtt, kivált a régieknél, pl. nagy sok (= nagyon sok), nagy jó (= nagyon jó), nagy szép, nagy bölcsen stb. V. ö. NAGY, (2). Újabb korban vitatkozás tárgya, ha vajjon egy ly- vagy két lyly-vel kell-e irni. A két lyly (vagyis lly) pártolói körülbelül úgy vélekednék, hogy ,ollyan' ,az-lan'-ból származott, melyben a z l-re hasonulván, lett: allan, ollan, ollyan (mint ez a finn nyelvben is ilyenformán van); honnan az is következik, hogy ez az eredeti, oly pedig csak kopott alak. Ennek érveül még felhozzák a közönséges kiejtést és a régi irókat s nyelvemlékeket. Erre mi azt feleljük, hogy oly épen úgy származott ly képzővel a tovamutató o-ból, mint o-da, o-tt (v. ö. ILY). A régieknél is ezer meg ezer példában egy ly-vel szintén találjuk. A székelyeknél pedig az ,oly' állandóan oj Kriza J. közleményeiben, t. i. a székelyek ly helyett mindenütt j-t használnak, mint a Tisza vidékiek is. Az an vagy oly toldalék, mint on ,azon' szóban, ámbár néha kissé eltérő értelmet ad neki; vagy pedig a mutató a szócska, mintha volna oly-a.
*OLYAN
	(o-ly-an) távolra mutató mn. és fn. tt. olyan-t, tb. ~ok. Jelentésére és használatára nézve lásd: OLY. Kérdő és hasonlító viszonyban van vele milyen, pl. amilyen, olyan. Ellentéte: ilyen, pl. egyik ilyen, másik olyan. Ki ilyen, ki olyan.
*OLYANFÉLE
	(olyan-féle) ösz. mn. Hasonló minőségü nemből, felekezetből való, mint az vagy amaz. A viszonymondatban megfelel neki mint, v. milyen, v. minő. Ő is olyanféle ember, mint akit minap láttam. Olyanféle kelme, milyen az enyém. Ellentéte a közel tárgy minőségére vonatkozó ilyenféle, kérdője milyenféle? V. ö. OLY.
*OLYANKÉP
	v. ~KÉPEN, (olyan-kép, vagy ~képen) ösz. ih. Valamely távol, vagy távolabb levőhöz hasonló módon; úgy, mint amaz, nem úgy, mint ez; az szerént. Olyanképen viseld magadat, mint ama jeles ifjú. Ellentéte: ilyenkép; kérdője: milyenkép?
*OLYANKOR
	v. ~KORON, (o-ly-an-kor, vagy ~koron) időhatározó. Bizonyos távol időhöz hasonló időben. Olyankor megy utazni, mikor legtöbb dolga volna otthon. Olyankor magam is szeretnék ott lenni. Ellentéte, a jelen időre vonatkozó ilyenkor, pl. ilyenkor ne jőj hozzám, mert sok a dolgom, jőj inkább olyankor, midőn ráérek. Megfelel e kérdésre: milyenkor Némileg különbözik: olykor.
*OLYANNYIRA
	(oly-annyira) ösz. ih. Oly vagy olyan nagyon; máskép: elannyira.
*OLYANSÁG
	(oly-an-ság) fn. tt. olyanság-ot. Olyan dolog; olyan tulajdonság.
*OLYAS
	(o-ly-as) mn. tt. olyas-t, v. ~at, tb. ~ak. Minőségére nézve bizonyos távolabb levőhöz hasonló. Olyas mit, v. olyas valamit mondott, miért haragudnom kellett. Némi kicsinyítő, vagy a hasonlítás tárgyát megközelítő értelem is rejlik benne, pl. ez olyas valami, azt teszi, egy másikhoz hasonló valami, de mégis nem egészen az. Olyas ízü, mint a pogácsa, de még sem az. Ellentéte: ilyes; kérdője: milyes?
*OLYATÁN, OLYATÉN
	Vagy tán, tén képzők segítségével alakult szók, melyek don, dön, tön képzőknek felelnének meg, melyek ezekben: újdon, ösztön (= üz-tön) találtatnak; tehát volna oly-a-don am. oly-a-tén; vagy pedig nyelvszokási kinövések által alakult szók, melyekről elég tudnunk, hogy az olyan értelmében használtattak némely régi iróktól, s tájszokásilag ma is divatosak, de az irói nyelvből bizvást kihagyhatjuk. T. i. ez, és az ilyetén épen oly buja hatásu szóknak látszanak, mint: megintlen, megintségesen, talántán, azutánosztán, s több mások. Megfelel e kérdésre: milyetén? s viszonyul ,mint' szóra. "És ott ő láta egy lejánt, Ábrázzal igaz olyatánt, Mint vala az ő tábláján." Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása 55. l.)
*OLYBÁ
	(oly-vá) ih. Olyankép, olyannak, anynyiban, mint azon valamit. Olybá venni, olybá tartani. "Olybá tartom rosz embernek reám szólását, mint szeméten gubás ebnek az ugatását" Szirmay. (Hungaria in parabolis). Itt az eredeti v átváltozott b-re, mint ebben: magbaváló (baraczk) magvaváló helyett.
*OLYFÉLE, OLYFÉLEKÉP
	l. OLYANFÉLE, OLYANFÉLEKÉP.
*OLYHA
	(oly-ha) ösz. időhatározó. Az öszvetétel szerént nem minden időben, csak néha; szokottabban: olykor. T. i. itt a ha időt jelent, mint soha, mindenha, valaha, néha öszvetett szókban. Így fordul elé, pl. a Margitlegendában: "És felöltözék ciliciumban, olyha siratván mindeneknek az ő álnokságokat." Azonban szintén a régieknél igen sokszor eléjön ,mintha' értelemben. "Olyha az időben, mikoron az Krisztus kénzattaték te érötted, ha jelen voltál volna." Régi magyar Passio (Toldy F. kiadása 76. l.). "Mert olyha kivéd (kivevéd) en lelkemet, Ha Porphyriust elveszted." Katalin verses Legendája. (Toldy F. kiadása 191. l.).
*OLYIK
	(o-ly-ik) mn. tt. olyik-at. Élnek e szóval túl a Dunán ezen értelemben: némelyik. Juhai között olyik igen sovány. Olyik ember azt véli, hogy csalhatatlan. Határozatlan felelet e kérdésre: melyik? v. tájdivatosan: holyik?
*OLYKA-HOMONNA
	falu Zemplén m.; helyr. ~Homonná-ra, ~n, ~ról.
*OLYKA-KRIVA
	falu Zemplén m.; helyr. ~Krivá-ra, ~n, ~ról.
*OLYKA-SZTROPKÓ
	falu Zemplén m.; helyr. ~Sztropkó-ra, ~n, ~ról.
*OLYKÉP
	v. ~KÉPEN, (oly-kép, v. ~képen) l. OLYANKÉP.
*OLYKOR
	v. ~KORON, (oly-kor, v. ~koron) ösz. időhatárzó. 1) Bizonyos távol időben, olyankor. Olykor én is szeretnék ott lenni, midőn te is ott vagy. Ez értelemben szokottabban: olyankor. 2) Néha, nem mindenkor. Olykor kovács, olykor kapás. Olykor haragos, máskor pedig majd megeszi az embert, úgy szereti. Néha kettőztetve is használják. Olykor-olykor ő is elmegy a szinházba. Hanyagul ejtve: ókor. Megfelel e kérdésre: mikor?
*OLYMELY
	(oly-mely) ösz. ih. A régieknél eléfordul ,mintegy' értelemben. "Pilátusnak széki előtt olymely immár ereitül eltávozott vala." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 116. l.). Így a Nádor-codexben is. Néhutt: olymint.
*OLYMELYHA
	(oly-mely-ha) ösz. ih. A régieknél am. mintha. "Olymelyha az keresztfa alatt volnál." (Régi magyar Passio. Toldy Ferencz kiadása 122. l.).
*OLYMINT
	(oly-mint) ösz. ih. A régieknél am. mintegy. "Ur Jézus Krisztus sziletetinek utánna olymint száz héján ezer esztendő felé irván." (Carthausi névtelen. Toldy F. kiadása 9. l.). A Nádor-codexben is.
*OLYMÓDON
	(oly-módon) ösz. ih. Ama távol térben, vagy időben levőhöz hasonló módon. Olymódon, mint ő, nem akarok hivatalra jutni. Megfelel e kérdésre: mimódon? Közelre vagy jelenre mutatólag ilymódon.
*OLYSAVA
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Zemplén m.; helyr. Olysavá-ra, ~n, ~ról.
*OLYSINKÓ
	falu Zemplén m.; helyr. Olysinkó-ra, ~n, ~ról.
*OLYSÓ
	falu Sáros m.; helyr. Olysó-ra, ~n, ~ról.
*OLYSZERÜ
	(oly-szerü) ösz. mn. Ama valamihez hasonlószerű.
*OM
	elvont gyök, melyből omol v. omlik, omlad, omladoz, omlaszt, omlít és származékaik erednek. Ugyanezen gyök rejlik hangváltozattal az ont (omt) ontogat (omtogat), igékben. Mind ezek fölveszik előleheletül a b ajakhangot, az értelmi módosításnak némi csekély árnyéklatával, ú. m. bomol, bomlik, bomlad, bomladoz, bomlaszt, bomlít, bont, bontogat. Vékony hangon megfelelnek nekik: ömöl, ömlik, ömled, ömledez, ömleszt, önt, öntöget, de ezek előlehet nem vesznek fel, hanem taszításra vonatkozó d hangot a dönt, dönczöl, döntöget. A felhozott szók azon alapfogalomban egyeznek, hogy valamennyien bizonyos egész részeinek egymástól elválására, eltávolodására vonatkoznak, s ezen alapfogalmat az om, öm gyök fejezi ki. Rokon értelmüek az ondó ondok, onszol szók on, és az old, olvad igék ol gyökei, mint távolodásra vonatkozók. Hogy az om v. omik gyök hajdan ige is lehetett, gyaníttatják velünk a homu és homok szók, előleh nélkül omu, omok, t. i. a homu, vagy hamu nem egyéb, mint az elégett testnek hátramaradt, elomlott részecskéi, porai; és a homok oly földet jelent, mely természeténél fogva omlékony; és így a homu am. omu, vagyis részesülő omó az om vagy omik igétől, a homok pedig am. homék, omék, mint: marok, marék; szurdok, szurdék; hajlok, hajlék, s több mások.
*~OM (1)
	névképző, hangrendileg változva am, em, ěm, öm, pl. ál-om, foly-am, ver-ěm, ür-öm. l. AM, (1), névképző.
*~OM (2)
	első személyi birtokrag az egyes számban, hangrendi változattal: am, em, ěm, öm, pl. bot-om, ház-am, hely-em, szě,-ěm, tőr-öm. l. AM, (2), első személyi rag.
*~OM (3)
	a tárgymutató igealak egyes számu első személyének raga a jelentőmód jelen idejében, és az egyszerü jövőben, pl. lát-om, látand-om, hangrendi változattal: ěm, öm, pl, ver-ěm, verenděm, üt-öm, ütend-ěm.
*OMÁNY
	falu Borsod m.; helyr. Omány-ba, ~ban, ~ból.
*~OMÁS
	(om-ás) magas hangon: ÖMÉS, ĚMÉS, ösz. képző om, öm, ěm, és ás, és névképzőkből; l. ezeket.
*OMBÓCZ
	l. OMBÓZ.
*OMBÓD
	falu Szatmár m.; helyr. Ombód-ra, ~on, ~ról.
*OMBOLY
	fn. tt. omboly-t, tb. ~ok. Határozatlan jelentésü hinárféle vizi növény. A zsebszótár szerént németül Meergras, Seegras, mely ismét Campe értelmezésénél fogva tengeri növény, melyet a hullámok töveikről elszakgatva a partokra kihánynak. E szerént talán hömbölygő tulajdonságától vette nevét, s am. homboly, hombolygó, valamint a viz szinén ide-oda lebegő hinár am. inár, mivel ingadoz. Alakjára nézve hasonló a gomboly gömböly, csomboly csömböly törzsszókhoz. A ,Meergras' növénytani neve Kachler növényszótárában: statice armeria, mely Diószeginél magyarul: gombos lelleg.
*OMBÓZ
	erdelyi falu Doboka m.; helyr. Ombóz-ra, ~on, ~ról.
*OMLA
	(om-ol-a) fn. tt. omlá-t. Új alkotásu szó, a "lavina" azaz: havasokról omladozó hó- és jégrétegek kifejezésére.
*OMLAD
	(om-ol-ad) önh. m. omlad-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. Általán mondjuk oly testről, melynek kiegészítő részei között az öszvetartó erő megtágul, enged, s az illető részek elválnak egymástól, Omlad a házfal, ha a mészhomok elporlik kövei között. Omlad a porhanyó kő, ha sok eső mossa. Omlad a fogak között a kenyér. Omlad a vizbe lett só, czukor. Minthogy pedig az omló test a természet törvénye szerént lefelé vonzódik, innen ,omladni' annyit is tesz, mint aláesni, lerohanni. V. ö. OMOL.
*OMLADÉK
	(om-ol-ad-ék) fn. tt. omladék-ot, harm. szr. ~a. Az öszvetartó kötelékek megtágulása miatt elvált, s leesett, lehullott része valamely szilárd testnek. Mondjuk különösen kő- és földnemü testekről. Váromladék, házomladék, falomladék, kősziklaomladék. "A puszta vár bús omladékain Nyögdelő lágy szellő neked harmónia." Berzsenyi. Szélesb ért. mondhatni másokról is, pl. elromlott bútorok omladékai; szekér omladéka; fa-, rőzseomladék; kenyéromladék.
*OMLADÉKFAL
	(omladék-fal) ösz. fn. Oly fal, mely nagy részben már csak omladékból áll.
*OMLADÉKONY
	(om-ol-ad-ék-ony) mn. tt. omladékony-t, tb. ~ak. Ami természeténél fogva könynyen omlik, elválik, leszakad, romlékony. Omladékony sárfalak. Omladékony homokkő, göröngy.
*OMLADÉKONYSÁG
	(om-ol-ad-ék-ony-ság) fn. tt. omladékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága bizonyos testnek, melynél fogva kiegészítő részei könnyen szétbomlanak, egymástól elválnak, leszakadnak.
*OMLADÉKRAKÁS
	(omladék-rakás) ösz. fn. Rakás vagy halmaz csupa omladékokból.
*OMLADOZ
	(om-ol-ad-oz) gyak. önh. m. omladoz-tam, ~tál, ~ott; htn. ~ni. Részei folytonosan, vagy egymás után elválva lehullanak, leszakadnak, szétoszlanak. Omladoz az elhagyott régi vár, az eső, árviz rongálta fal, töltés. V. ö. OMLAD. Mint ,omlik' gyakoritója, inkább omladozik.
*OMLADOZÁS
	(om-ol-ad-oz-ás) fn. tt. omladozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely testnek részei omladoznak. A fal omladozását javítás, vakolás által megszüntetni. V. ö. OMLADOZ.
*OMLADOZIK
	(om-ol-ad-oz-ik) k. l. OMLADOZ.
*OMLADVÁNY
	(om-ol-ad-vány) fn. tt. omladvány-t, tb. ~ok. l. OMLADÉK.
*OMLÁS (1)
	(om-ol-ás) fn. tt. omlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami omol, vagy omlik. Falomlás, kőomlás, leomlás. Néha jelent erőszakos kitörést, kirohanást. Víznek kiomlása az elszakasztott gát résén. Véromlás a megvágott éren. Ezen értelemben máskép: ömlés. V. ö. OMOL.
*OMLÁS (2)
	erdélyi falu Szeben sz.; helyr. Omlás-ra, ~on, ~ról.
*OMLÁSALJA
	erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. Omlásaljá-n, ~ra, ~ról.
*OMLASZT
	(om-ol-asz-t) áth. m. omlaszt-ott, par. omlaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, hogy omladjon valami. Az erős zápor leomlasztotta a falat. Az árvíz házakat omlaszt. V. ö. OMLAD.
*OMLASZTÁS
	(om-ol-asz-t-ás) fn. tt. omlasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg erőszak, mely által valami omladóvá tétetik.
*OMLATAG
	(om-ol-at[ad]ag) mn. tt. omlatag-ot. Ami természeti tulajdonságánál fogva omladásra hajlandó, könnyen omladó. Elhagyott ó vár omlatag falai.
*OMLÉKONY
	(om-ol-ék-ony) mn. l. OMLATAG.
*OMLIK
	(om-l-ik) k. m. omlott, htn. omlani. Azon igéink egyike, melyeket a nyelvszokás majd ik-vel, majd a nélkül használ; az elsőbbet mindig némi szenvedés, vagy kényszerülés kifejezésére; ilyenek: ömöl ömlik, bomol bomlik, romol romlik, foly folyik, csúsz csúszik, utaz utazik stb. Általán am. az öszvetartó kötelékek megtágulása következtében szétválik, helyzetét odahagyja, leesik, lerohan stb. 1) Szilárd testekre vonatkozva. Omlanak a ledőlő épület falai. Porrá omlik a kalapácscsal zuzott kő. Az elvált kőszikla leomlik a magasról. Mondják különösen holmi porhanyó, vagy lágy részekből álló eledelekről. Némely sütemények csak úgy szétomlanak a szájban. 2) Hig testekre vonatkozólag, am. tartalékjából, öbléből kifoly, némi erőszakkal kinyomúl. A fecskendőből kiomlik a víz. Érvágáskor kiomlik a vér. A gátrésen omlik az árvíz. Megfelel neki az átható ont (omt), melyet kiválólag vérfolyásra alkalmazunk. Vérét ontotta honáért. Más higakra inkább az önt használtatik. Ez értelemben vett omlik és olvad között némi rokonság van, hogy mindegyik folyóvá változást jelent, de a különbség köztök az, hogy az első nemü folyó állapot úgy támad, ha valamely hig test előbbi medréből, öbléből kiválik; a másik pedig, ha a mereven vagy szilárd test higgá alakul által. Omlólag van, a székelyeknél az asszonyról mondják, midőn terhes.
*OMLÍT
	(om-ol-ít) áth. m. omlít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Omlóvá tesz valamit, vagyis eszközli, hogy be-, le-, öszveomoljon. Előlehelettel homlít, am. 1) szőlővesszőt, vagy más faágat tövén hagyva le bujtani; 2) a lebujtott szőlővessző, v. faág körül az elébb felhányt földet lehúzza, ledönti, honnan homlítani, máskép: dönteni, és homlítás, döntés.
*OMLÍTÁS
	(om-ol-ít-ás) fn. tt. omlítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami omlóvá tétetik. Előlehvel homlítás, am. döntés (szőlőbeli munka). V. ö. OMLÍT.
*OMLÓFÉLBEN
	(omló-félben) ösz. ih. Omlásnak eredve, omlással fenyegetve, omlani készülő állapotban. Háza már omlófélben van.
*OMLÓS
	(om-ol-ós) mn. tt. omlós-t, v. ~at, tb. ~ok. Ami könnyen omlik, porhanyó. Omlós tészta. Omlós torta.
*OMOL
	(om-ol) önh. Ezen alakban nem hangugrató, mint az omlik, miért ragozása így történik omolok, omolsz, omol, omolunk, omoltok, omolnak; omolék, omolál, stb. omoltam, omoltál, omolt, stb. omolandok; omolnék; omolni, omoló. Jelentésére nézve köz szokás szerént am. omlik; de szabatosan véve a dolgot, az ,omol' némi cselekvő, emez pedig szenvedő állapotra vonatkozik, pl, aki barátját idvezli, nagy örömmel annak karjaiba, vagy nyakába omol, ellenben az ájuló ember székre, pamlagra, földre omlik. "Hon, besetétedik a te eged, porfelleg omol rá." Vörösmarty. V. ö. OMLIK; és ÖMÖL, ÖMLIK.
*OMOLTORTA
	(omol-torta) ösz. fn. Tortaféle porhanyó sütemény, mely a fogak között szétomlik; jobban: omlós torta.
*OMOR
	falu Temes m.; helyr. Omor-ra, ~on, ~ról.
*OMOROVICZA
	falu Bács m.; helyr. Omoroviczá-ra, ~n, ~ról.
*OMPITÁL
	(Ottenthal) mváros Pozsony m.; helyr. Ompitál-ba, ~ban, ~ból.
*OMPOLNA
	a latin ampulla-ból módosult régi szó, am. korsó, palaczk.
*OMPOLY
	v. OMPOJ, erdélyi folyó Alsó-Fejér megyében.
*OMPOLYICZA
	erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Ompolyiczá-ra, ~n, ~ról.
*OMPOLY-POLYÁNA
	erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Polyáná-n, ~ra, ~ról.
*ON
	1) távol helyre mutató gyökszó, kettőztetett mássalhangzóval onn, melyből származott onnan, azon helyről, mely bizonyos helyhez képest távolabbra esik; megfelel e kérdésre: honnan? ellentéteik. in, inn, innen. Fogalmi rokonságban van vele azon on rag, mely hangváltozattal ěn, ön, s jelenti bizonyos tárgynak, testnek fölszinét, pl. házon, tornyon, székěn, térěn, göröngyön, ökrön. Ez azon helymutató rag, mely a helynevekhez szokott járulni e kérdésre; hon v. hol? pl. Aradon, Pesten, Kömlődön. Mind ezen esetekben a nyelvszokás a végbetüt kettőztetve is szereti ejteni, sőt, ezelőtt irták is így: házonn, kertěnn, öblönn, Aradonn, Pestenn, Kömlődönn; így csúszott be, s maig fenmaradt az onnan, onnét helymutatóban a második n. Egyébiránt eléjön a régieknél odnad, mintha volna oda-nad, v. ott-natt; sőt ad eléfordul Szalay Ágoston 400 m. levele között többször is ,az' helyett; tehát az-nan, v. oz-nan (mint oz-tán = az után). 2) Távolodó vagy távolító mozgásra vonatkozik az ondok, onszol származékokban, s ugyanezen jelentésü a megfordított no! indulatszó, melyből noszol, nódúl, nódít, nógat erednek. Valamennyitől különböző származatu, és értelmü az ondók, ontok és ontora v. ontra szók on gyöke, melyeket láss saját rovataik alatt.
*~ON
	magashangon ~ěn, ~ön, névmódosító rag, pl. ház-on, tér-ěn, kürt-ön. Részletesen elemezve l. ~ĚN, névmódosító rag.
*ONAK
	erdélyi falu Doboka m.; helyr. Onakra, ~on, ~ról.
*OND
	falu Zemplén m.; helyr. Ond-ra, ~on, ~ról.
*ONDÓ
	(on-d-ó = om-d-ó) fn. tt. ondó-t. 1) Calepinus magyarázója szerént am. a latin ,bilis' (epe). 2) Molnár Albertnél, gonorrhoea, vagyis férfi-, vagy nőmagfolyás. V. ö. ONDÓFOLYÁS. 3) Szintén Molnár Albertnél a kölesnek héja, mely őrléskor lefoszlik róla, mely Érsekujvár körül: laza. Szélesb ért. más gabonaszemek héja, korpája; különösen így nevezik a székelyeknél Gyarmathy Sámuel szerént a kásából a megtörés után kiszitált lisztet, vagy Buczy szerént a köleskásaderczét; s ugyanez utóbbi szerént a pálinkaseprőt is. A növénytanban Gönczy Pál szerént a polyvás füvek virágaiban a polyvák alatt kifejleni szokott 1-2 zöldes-fehér murvanemü takaró, mely a magra néha rá is nő, mint a köles magvára. (Palea). Mindezen felhozott értelmekből az tünik ki, hogy az ondó alapfogalomban oly valamit jelent, mi omlik, tehát omló vagy omdó; t. i. az epe, vagy nemzőmag kiomlik, kifolyik, tartalékjából kiválik, a köles héja pedig a kásától válik el, mi szerént az ondó igenév, az ond v. omd elavult törzsöktől, s am. omló, kiomló, vagy leomló, lehulló. Az ond v. omd alakjára nézve hasonló a tol, nyom, ken, fen, kér, igékből származott told, nyomd, kend, fend, kérd igékhez. Mint folyást jelentőhöz hasonló a latin unda.
*ONDÓÁLLATKA
	(ondó-állatka) ösz. fn. Kicsinyded, s csak felfegyverzett szemmel látható állatkák, az emberek és más állatok nemzőmagvaiban.
*ONDÓBARCSA
	(ondó-barcsa) l. ONDÓÁLLATKA.
*ONDÓD
	falu Fejér, puszta Bihar m.; helyr. Ondód-ra, ~on, ~ról.
*ONDÓEDÉNYEK
	(ondó-edények) ösz. tb. fn. Boncztani ért. az állati testben azon edények, melyekben a nemzőmag képződik és foglaltatik.
*ONDÓÉR
	(ondó-ér) ösz. fn. Boncztani ért. azon erek, melyek az ondóedényekkel közvetlen öszveköttetésben vannak.
*ONDÓFOLYÁS
	(ondó-folyás) ösz. fn. Széles ért. a nemzőondónak ömlése. Különösen kórállapot, midőn a betegnek ondója folytonosan ömlik, csepeg; népies nyelven: kankó; orvosi műnyelven: takár, mintegy tulajdonkép takonyféle nyálkafolyás. Minthogy ezen szó Molnár Albertnél az ondok szó után jön elé, innen némelyek úgy vélekednek, hogy ez ,ondok folyás' helyett állana; azonban Molnár Albertnél nem kell a betürendet igen szigorun venni; így kevéssel előbb ,olvadtt' is ,olvasok', ,olvasztok' s több ezekből származott szók után áll.
*ONDÓFONAT
	(ondó-fonat) ösz. fn. Idegfonatok, melyek az ondóüterekkel aláhajlanak. (Flesus spermatici).
*ONDÓHÓLYAGCSA
	(ondó-hólyagcsa) ösz. fn. Vastagabbféle hártyából álló hólyagos részek a hudhólyag hátsó lapjának alsó felén, melyekben az állati ondó foglaltatik.
*ONDÓIDEG
	(ondó-ideg) ösz. fn. Idegek, melyek az ondóedényekkel szoros viszonyban vannak.
*ONDOK
	(on-d-ok) mn. tt. ondok-ot. Utálatos, mitől undorodunk; szokottabban: undok. Gyöke on v. un távolodásra vonatkozik, mivel a mit ununk azt magunktól távol tartani, vagy eltaszítni vágyunk.
*ONDÓK
	fn. tt. ondók-ot, harm, szr. ~ja. A székelyeknél jelenti a gyapotfonó keréknek azon középfáját, melybe a húrt belehúzzák. Hogy e szót némi valószinüséggel elemezhessük, ide mellékeljük az ontok és ontora szók értelmezését is. Ontok-nak nevezik a takácsok azon fonalat, melyet az úgynevezett vetélő által a mellékbe öltenek (melyet Gyarmathy Sámuel a cseh ontek, illir vutek, cárniol votk, orosz usok szókkal rokonít); ez másképen: bélfonal. Ontora v. ontra jelenti azon behajtott varrást a pendelyen vagy gatyán, melybe a madzagot húzzák (mely másképen: korcz); továbbá a kádároknál a hordó csinján vagyis a hordó oldaldongáinak végén azon behornyolt rovatékot, melybe a fenékdongákat csiptetik, (melyet egyébiránt Dankovszki a szláv nyelvekben eléforduló vontor, útori, utor szókkal rokonít). Ezen értelmeket öszvehasonlítva az tünik ki, hogy e szók olyasmit jelentenek, amit valamibe vagy amibe valamit öltenek azaz: beleszúrnak, beleszorítanak és csakugyan a székelyeknél Kriza J. szerént ontok máskép: őtő, azaz: öltő; minél fogva, ha magyar származtatásukat megkisérteni szabad, véleményünk az, hogy e három szó eredetileg vékonyhangu volt. s gyökük ölt, v. öld, melyből fokozatosan így képződhettek, és alakulhattak által: ölt, öltő, ölték, olték, onték, ontok, t. i. beöltött fonal; öld, öldő, öldők, oldók, ondók, mibe a fonókerék húrját beleöltik; ölt, öltöl, öltölő öltöle, oltola ontola, ontora ontra, mibe a madzagot öltik, vagy a hordó fenékdongáit beszorítják. Hogy a vékony és vastag hangok nyelvünkben játszilag változnak, sok a példa rá, ú. m. önt ont, ontó öntő, omló ömlő, ós ős, gomb gömb, gombolyag gömbölyeg, gyomoszol gyömöszöl, csomoszol csömöszöl, kondor köndör, hóbolygó hőbölygő, dorombol dörömböl, zomok zömök, koloncz kölöncz, pofók pöfők, stb. tehát hasonlat szerént öndők ondók, öntök ontok, öntöre ontora. Továbbá, az l átalakúl n-re, pl. balga banga, talál tanál, lám nám, dalol danol, stb. tehát e hasonlatra: öldők, öndők, ondók; ölték, önték, onték, ontok; öltöle öntöle, ontola; végre az l igen sokszor átalakul r-vé, mint: hetle hetre, nyetle nyetre, botolkál botorkál, botlánkozik botránkozik (a botlik törzstől), gúzsolodik guzsorodik, csuszkolál csuszkorál, stb. stb. és így ontola ontora.
*ONDOKÍT
	(on-d-ok-ít) áth. l. UNDOKÍT.
*ONDOKOL
	(on-d-ok-ol) áth. l. UNDOKOL.
*ONDOKSÁG
	(on-d-ok-ság) fn. l. UNDOKSÁG.
*ONDOKUL
	(on-d-ok-ul) ih. l. UNDOKUL.
*ONDÓÖMLÉS
	(ondó-ömlés) ösz. fn. A nemzőondónak, nemzőmagnak kifolyása, mely akaratlanul, pl. álomban történik.
*ONDÓSÉRV
	(ondó-sérv) ösz. fn. Gyógytani ért. sérv, mely a nemző ondónak szerfölötti öszvetódulásából támad.
*ONDÓSINÓR
	l. ONDÓZSINÓR.
*ONDÓSZIVÁR
	v. ~SZIVÁRGÁS, (ondó-szivár, v. ~szivárgás) ösz. fn. l. ONDOFOLYÁS.
*ONDÓVISZÉR
	(ondó-viszér) ösz. fn. Ondóerek, melyek a férfiaknál, s más hímeknél a tökből jönnek ki, a nőknél pedig a petefészekből és méhkürtből, s a hasgyürün felhuzódnak (Venae spermaticae).
*ONDÓZSINÓR
	(ondó-zsinór) ösz. fn. Különféle edényekből képzett zsinór, melyből a férfi-, illetőleg hímherék függenek.
*ONDÖZÖN
	(ondó-özön) ösz. fn. l. ONDÓFOLYÁS.
*ONDROHÓ
	puszta Nyitra m.; helyr. Ondrohóra, ~n, ~ról.
*ONGA
	falu Abauj m.; helyr. Ongá-ra, ~n, ~ról.
*ONKA
	fn. tt. onká-t. Ragadozó vad, éjszaki Áfrikában, Perzsiában, Sinában stb.; mintegy három és fél lábnyi hoszszu, melynek szőre nagyobb a párduczénál, különben csikjai és pettyei a párduczéihoz hasonlók. Nem oly vérengző természetü mint a tigris, párducz. (Felis uncia.)
*ONKAMACSKA
	(onka-macska) ösz. fn. Lásd ONKA.
*ONNAL
	(on-n-al, v. on-val?) l. ONNAN.
*ONNAN
	(on-n-an) ih. Megfelel e kérdésre honnan? ellentéte: innen, t. i. amannak értelme azon helyről, mely távol, vagy viszonylag távolabb fekszik, emezé: azon helyről, mely közel, vagy közelebb esik. Onnan kivülről, ne innen belülről. Onnan alól, és innen felől. Onnan a hegytetőről, és innen a völgyből. Én is onnan való vagyok, honnan te. Az onnan jön, ez pedig innen megy. Néha am. abból, pl. Onnan tudod meg, hogy hamis ember, ha nem mer szemedbe nézni. Onnan láthatod, hogy... Öszvetéve innen-onnan am. közelről és távolról, egyik és másik ellenirányu helyről; különösen am. körülbelül, hozzávetőleg, pl. innen-onnan öt éve lesz, hogy nem láttuk egymást. Tájszokásilag: onnat, onnét, onnand, onnend, onnaton, onnajd, onnajt, onnejd, onnejt. A régieknél igen gyakran ,onnal' alakban találjuk; eléjön odnad is. "De masthan keth felől vagyon az táncz az vár kapuja előtth, es az malom előtth; onnal levik" (= lövik.) Levél 1556-ból. (Szalay Ág. 400 m. l.). E határozónak gyöke a távol helyre mutató on, nyomatosan ejtve: onn. V. ö. ON, távol helyre mutató.
*ONNAJD, ONNAJT
	ONNAND, lásd ONNAN.
*ONNANI
	(on-n-an-i) mn. tt. onnani-t, tb. ~ak. Ama helyről való, mely bizonyos ponttól távolabb esik, ellentéte: inneni, azaz: egy másikhoz képest közelebbről, vagy bizonyos határon innen való, pl. a Pesten lakóra nézve a budaiak onnaniak, a pestiek inneniek.
*ONNANVALÓ
	(onnan-való) ösz. mn. l. ONNANI.
*ONNAT, ONNEJT
	ONNEND, ONNÉT, a különböző tájakon többé-kevésbé divatos szók, ,onnan' helyett. l. ONNAN.
*ONOKA; ONOKAHÚG; ONOKAÖCS stb.
	l. UNOKA; UNOKAHÚG stb.
*ONOR
	falu Nyitra m.; helyr. Onor-ra, ~on, ~ról.
*ONSZOL
	(on-sz-ol, v. no-sz-ol) áth. m. onszol-t. 1) Indulásra, mozgásra, menésre sürget valakit, különösen arra, hogy valamit tegyen. Útra, dologra, szorgalomra onszolni. Hagyj békét, ne onszolj. Arra onszolják, hogy katonává legyen. Miért onszolod őt, ha látod, hogy nincs kedve hozzá? 2) Kérve, könyörögve sürget valakit. "Onszollak tégedet Istenre, hogy engemet ne gyötörj." (Münch. cod. Márk. 5.). "És bizony egyebeket sokakat onszolván evangyelizál vala a népnek." (U. o. Luk. 3.). Ezen igének gyöke a távolságra, távolításra, mozgásra vonatkozó on, megfordítva no, mely indulatszó, s értelme biztatás, sürgetés, továbbra indítás, honnan noszol, nódít, nódúl, nógat származnak. Hangokban s némileg alapfogalomban rokon hozzá: vonszol, azon különbséggel, hogy a kit onszolunk, azt nógatni, továbbra indítani akarjuk, akit pedig vonszolunk, azt magunk felé indítjuk, s ezt a fuvó, vagyis itt szivó erejü, v hang látszik kifejezni. ,Onszol' v gyökhangzóval másképen: unszol.
*ONSZOLÁS
	(on-sz-ol-ás, v. no-sz-ol-ás) fn. tt. onszolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szólás, vagy tényleges cselekvés, mely által valakit sürgetünk, nógatunk, vagy sürgetve nógatva kérünk. Annyi onszolásának lehetetlen volt ellentállani. Hiába minden onszolásod. V. ö. ONSZOL.
*ONT
	(om-t) áth. m. ont-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Széles ért, mint az omlik szenvedő állapotu igének megfelelő cselekvő am. az együtt, vagy bizonyos tartalékban levő részeket egymástól elválasztja, szét-, elbontja, honnan e jellemzetes közmondás: rak, s ont, (struit, et destruit). Szorosb ért. oly hig testet, mely bizonyos mederbe, öbölbe zárva, s öszvetartva létezett, az illető medernek megnyitása által, kifolyaszt, kiömleszt. Innen elemezhető az alsó Csalóközben fekvő Ontopa puszta neve, mely a Duna kiöntésének különösen ki van téve. Főleg használjuk ez igét, a vérnek erőszakos kifolyatásáról. Vért ontani. Vérét ontotta honáért. "Nincs itt kegyetlen harcz, s veszedelmes ércz, Melyért halandók véröket ontanák." Berzsenyi. Úgy látszik, némi hatásosb jelentése van, mint a vékony hangu önt igének, innen az egyházi énekben: "Mert belénk ontatott Szivünkbe oltatott Eleink vérével, tiszteleted." Gyöke azon om, mely alapértelemben távolodásra vonatkozik; l. OM, elvont gyök. Mint átható ige oly viszonyban áll az omlik középigével, mint a következők, melyekben a gyökbeli m a következő t előtt n-vé alakul által, ú. m. bomlik bont, ömlik önt, romlik ront, hámlik hánt, himlik hint, hárámlik háránt; megtartja gyökhangját emtet (,eml' után).
*ONTÁS
	(om-t-ás) fn. tt. ontás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. am. öntés, vagyis, cselekvés, erő, mely által bizonyos folyadék kiömlik medréből. Szükebb ért. kiválólag vérről mondatik, melyet erőszakkal fegyver által eresztenek ki; innen a vérontás öszvetett szó. Mohács, Mohács, régi vérontás. (Ponyvavers).
*ONTOGAT
	(om-t-og-at) gyak. áth. m. ontogat-tam, ~tál, ~ott, par. ontogass. Gyakran, vagy folytonosan ont, nevezetesen vért. A harczoló ellenségek egymás vérét ontogatják. V. ö. ONT.
*ONTOK
	l. ONDÓK, és BÉLFONAL.
*ONTOPA
	puszta Komárom m.; helyr. Ontopára, ~n, ~ról.
*ONTORA
	v. ONTRA, fn. tt. ontorá-t, v. ontrá-t. L. ONDÓK alatt.
*ONTORÁCZ
	fn. tt. ontorácz-ot A székelyeknél Kriza J. szerént az oly kakascsirkét nevezik így, melyben a nemi ösztön későre fejlődik; átv. ért. legényről is mondják. Homályos eredetü szó.
*ONTOZIK
	(om-t-oz-ik) k. m. ontoz-tam, ~tál, ~ott, par. ontozzál. Vas vármegyében mondják oly állatról, mely sok kölyket ellik, ú. m. a kutya, macska, disznó. Ugyanott az Őrségben am. magát kiüríti, szükségét végzi. Mindkét értelemben az illető lény kiontja, ami benne volt. V. ö. ONT.
*ONTRA
	l. ONTORA.
*ONTRÁS
	(ontra-as) mn. tt. ontrás-t, v. ~at, tb. ~ak. Ontrával ellátott, felkészített. Ontrás gatya, pendely. Ontrás hordó.
*ONTRÁZ
	(ontra-az) áth. m. ontráz-tam, ~tál, ~ott. Valaminek ontráját csinálja.
*ONTRÁZÓ
	(ontra-az-ó) mn. és fn. Aki ontráz, vagy amivel ontráznak; különösen főnévileg ilyen eszköz.
*ONZOL; ONZOLÁS
	l. ONSZOL; ONSZOLÁS.
*OPÁKA
	falu Abauj m.; helyr. Opáká-ra, ~n, ~ról.
*OPÁL
	fn. tt. opál-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A kovák neme alá tartozó drágakő, jobbára tejszinü, de átmegyen zöld, sárga, vörös, kék szinekbe is, félig átlátszó, nem fölötte kemény, s a drága-kövek között egyetlen, melyet mint állítják, utánozni nem lehet. (Latinul opalus, görögül opallioV, alkalmasint a szanszkrit upola után, mely követ, drágakövet jelent).
*OPÁLKŐ
	(opál-kő) ösz. fn. l. OPÁL.
*OPATICZA
	falu Temes m.; helyr. Opaticzá-ra, ~n, ~ról.
*OPERA
	olasz szó, mely eredetileg a latin opusból származva müvet jelent; l. DALMŰ, DALJÁTÉK.
*OPERAHÁZ
	(opera-ház) ösz. fn. Szinház, melyben különösen daljátékokat, s mellesleg balleteket adnak elé. V. ö. DALJÁTÉK.
*OPERENCZIÁS
	a köznép nyelvében, különösen meséléseiben eléforduló szó: operencziás tenger; midőn t. i. valamely országot vagy tájékot igen nagy távolságban akar elétüntetni, így szól: még az operencziás tengeren is tul volt. Hihetőleg az Ober-Ens-ből lett elcsavarítva, midőn ez még nagy távolságnak tartatott.
*OPPOROVECZ
	falu Szala m.; helyr. Opporovecz-re, ~ěn, ~ről.
*OPRA
	férfi és népnév, Pápai Páriz szerént am. Afer.
*OPTIKA; OPTIKAI
	lásd LÁTTAN; LÁTTANI.
*OR (1)
	igen termékeny gyök, melynek alaphangját a rezgézt, rázkódást, erőkitörést, erőszakot, s ezekhez rokonuló fogalmakat jelentő r hang teszi. Itt azonban csak azon szókat osztályozzuk, melyekben az or gyök akár előtét nélkül, akár előtéttel másmás árnyéklatu, de alapfogalomban rokon erős, terjedő értelmeket fejez ki. 1) Erős rázkódtató hangot utánoz e szókban ordít, ortályoz, előtéttel: doromb, dorombol, dorbézol, dorgál, fortyog, hortyog, horkan, fordítva: robaj, robog, ropog, rohan stb. 2) A testekre rontva, metszve, törve, eröszakosan ható cselekvésnek, működésnek alapfogalma rejlik ezekben: ort, orot, orotvány, ortókapa, előtéttel borot, borotva, borona, doroszol, csoroszol, csoroszla, csorba, hornyol, horzsol, mor (mar), morzsa, fordítva rom, ront, rongy, roncs stb. átv. ért. a metszett, vágott, irott testhez hasonló ordas, borda. E jelentésü szók egyszersmind rezgő, erős hangot fejeznek ki. 3) Görbeségre, kerekségre vonatkoznak: orsó, orgovány; előtéttel: borsó (latinul: orbum, németül Erbse, tótul: hrach), borít, borogat, burkol, forr, forog, horog, korong, korsó, korlat, korcz; fordítva rokka, róta. Minthogy a görbedés, kerekedés, kerekforgás, illetőleg görbe kerek mozgás nagyobb erőt igényel, és gyakran rázkódással jár: innen ezen szók or gyöke is a hangutánzók közé sorozható. 4) Erőszakos elmozdításra vonatkoznak: or (fur), oroz, orozlán, fordítva, és nyiltabb hangon rab, rabol, ragad, rabló, ránt, ráz, melyekben szintén némi árnyéklata van a hangutánzásnak. 5) Magasra emelkedés, felfelé törekvés alapfogalmában egyeznek megezek: orr, arcz, orj, óriás, orom, ormó, ormóz, előtéttel: marj, borz, borzad, gór, góré, hóri, hórias, torz, torzomborz, torlik, torlasz, torony, toromba. Ide tartozik az otromba, mely eredetileg Molnár Albert szerént am. grandis, immanis, tehát visszafordítva: ortomba. Átv. ért. ide sorozandó a régies or, mai szokás szerént úr, azaz: magas polgári állásu, mások fölé emelkedett személy; innen a rokonság az órias, és úrias között. Ez osztálybeli szók gyöke a hangutánzó or-val annyiban fogalmi rokon, hogy a fölreppenő madár helyzet irányához hasonlítható, némely esetben pedig csakugyan rázkódó hanggal jár, pl. a borzad, torlik szókban. 6) Terjedő és fölfelé törekvő minőségü tüzet, illetőleg ennek vörös tulajdonságát jelenti ezekben orbáncz, porzsol, parázs, fordítva: rós, rőt, rozsda, ragya, róka. Megfelel ennek a latinban: uro. A képző hangjába olvadt e szókban: rát, (azaz: pirít, süt), rátotta, (azaz: pirított, sütött), és rák. Ezen or, illetőleg r gyök hasonló jelentésü szóosztályokat képez más nyelvekben is, mit az egyes szók elemzésénél részletesen megjegyzünk.
*OR (2)
	fn. tt. or-t, tb. ~ok. Oly ember, ki másnak ingó vagyonát alattomban elveszi, s magának tulajdonítja, ellopja, máskép: orv, tolvaj. Különbözik tőle a rabló, ki a tulajdonos szeme láttára, nyilván, és erőszakosan sajátít el valamit. A régieknél az or am. a latin fur, furax, a tolvaj pedig praedo, latro, mint Molnár A. értelmezi, s a Müncheni codex használja. "Jöttenek orok és tolvajok." (Venerunt fures et latrones) "Ki nem megyen be az ajtón... az or és tolvaj." (Qui non intrat per ostium, ille fur est et latro. János. 10.). Egyébiránt az or szóban eredetileg nem csak az alattomos, hanem a nyilvános erőszaku eltulajdonítás fogalma is foglaltatik, honnan a ragadozó állat orállat-nak neveztetik; orozni tehát ezt is teszi, elvinni valamit erőszakkal. Az elvitel fogalmával áll viszonyban a hellen jwr (jerw), a latin fur (fero), és a magyar hord. Ort jelentenek a finn wor, wora, és a török oghrď, v. orď (Vámbéry). Nyiltabb gyökhangon a magyar régies armás Pápai Páriz szerént am. latro. A Münch. codexben változva or és ur. V. ö. ORV.
*~OR (1)
	igeképző, hangzóváltozattal: ar, er, ěr, ör, mint: kot-or, tak-ar, kev-er, pěd-ěr, gyöt-ör. Értelmezését illetőleg l. R, gyökhang.
*~OR (2)
	fő- és melléknévképző, hangrendileg változva: ar, er, ěr, ör, mint: bát-or, bok-or, fany-ar, czud-ar, sik-er, emb-ěr, göd-ör stb. Értelmezését l. R, gyökhang alatt.
*ORÁLKODIK
	(or-ál-k-od-ik) k. m. orálkodtam, ~tál, ~ott. Sándor István szerént am. leselkedik, utonállóskodik; hangváltozattal olálkodik, v. ólálkodik. Véleményünk szerént ennek gyöke az alattomosságra vonatkozó al, régiesen irva ol, valamint az egyértelmü leselkedik gyöke az alá mutató le, miszerént ólálkodik (= alálkodik) oly képzésü, mint a hálálkodik. Egyébiránt mint ,orálkodik' az or (tolvaj) szóból is elemezhető l. ÓLÁLKODIK.
*ORANGUTÁNG
	fn. tt. orangutáng-ot, harm. szr. ~ja. Keletindiai nagy majomfaj, mely a többi majmok között az emberhez leginkább hasonló, s malayi nyelven vad embert jelent.
*ORAVICZA
	NÉMET~, OLÁH~, mvárosok Krassó m.; helyr. Oraviczá-ra, ~n, ~ról.
*ORBÁN
	latin eredetü férfi kn. jelentése: városi; módos, nyájas; tt. Orbán-t, tb. ~ok. Urbanus. Szent Orbán a szőlőhegyek védszente. Orbán ereszti bogarait. (Km.). Jár kel, mint az Orbán lelke. (Km ). Föltette az Orbán süvegét. (Km.).
*ORBÁNCZ
	fn. tt. orbáncz-ot, harm, szr. ~a. Tüzes kórállapot, vagyis gyuladás az emberi test bőrén, mely sárgavörös szinben mutatkozik, pörsenések, vagy bibircsók nélkül, máskép: Szent Antal tüze. Kiütötte az orbáncz. (Erysipelas). Gyöke legvalószinübben azon or, vagy b toldattal (már mint törzs) orb, mely mind ami nyelvünkben, mind másokban oly szóknak is teszi alapját, melyek tüzet, égést, vöröset jelentenek; s megfordítva és az í ó ra vastagodva am. pír; és hihetőleg olyképen fejlődött ki, mint a suhancz, ifjoncz, különcz, ribancz, gubancz, bogáncs, varancs, göröncs stb.; innen or-b-áncz. Gyarmathi Sámuel nézete szerént lehetett régente Orbán tüze is, mint Antal tüze, tehát am. Orbántűz. Hogy az orbáncz szóban őseink minden esetre a vörösséget vették tekintetbe, onnan is gyaníthatni, mert a linka nemü növények azon faját, melynek piros bibéje van, orbánczfű-nek nevezték. Megvan a román nyelvben is, orbancz, v. orbalcz alakban.
*ORBÁNCZFŰ
	(orbáncz-fű) l. CSENGŐLINKA.
*ORBÁNCZOS
	(orbáncz-os) mn. tt. orbánczos-t, v. ~at, tb. ~ak. Amin orbánczféle gyuladás ütött ki. Orbánczos homlok, lábszárak. V. ö. ORBÁNCZ.
*ORBÁNCZOSODÁS
	(orbáncz-os-od-ás) fn. tt. orbánczosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn az emberi test bőre orbánczossá leszen.
*ORBÁNCZOSODIK
	(orbáncz-os-od-ik) k. m. orbánczosod-tam, ~tál, ~ott. Orbáncz nevü gyuladás üt ki a bőrén. V. ö. ORBÁNCZ.
*ORBÁNFALVA
	falu Vas m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.
*ORBÁNOSFA
	falu Szala m.; helyr. Orbánosfá-ra, ~n, ~ról.
*ORBARLANG
	(or-barlang) ösz. fn. Barlang, földalatti rejtekhely, odu, melyben az orvok meghúzzák, elrejtik magukat. V. ö. BARLANG.
*ORBÓ
	faluk Közép-Szolnok és Torda m.; helyr. Orbóra, ~n, ~ról.
*ORCZA
	(or-cz-a) fn. tt. orczá-t. Széles ért. a fejnek elülső oldala, melyen az orr, és szemek vannak, honnan álorcza, ami a fejnek ezen részét utánozza, hazudja, betakarja. Szorosb ért. a szájszélek, fülek, és szemek közötti részek; aljasabb, de jelentékeny kifejezéssel: pofa,, mivel puffadékony, a régieknél: tügy, mely dudorékony, dagadékony minőségre mutat, s ez utóbbi rokon a tüdő, tüttös, dödöle szók gyökeivel, melyek szintén dudoru, düdörü, dagadó testeket jelentenek. Piros, halavány, teli, beesett orczák. Jobb orcza, bal orcza. "Piros orczám hová levél? Hervadsz, mint az őszi levél." "Két piros orczádon játszik a szerelem." "Orczáid rózsái ha közel volnának, Égő szivem mellé tűzném bokrétának." Népdalok. Képes kifejezéssel am. szégyen, minthogy a szégyen az orczán változást, pirulást szokott okozni, honnan se orczája, se pofája am. a szemtelen emberhez és kutyához hasonló; orczátlan, ki nem szégyenli magát, el nem pirul, mintha orczája sem volna; nincs orczája, csak pofája. Ezen szó nyiltabb gyökhanggal arcza, röviden arcz, t. i. az a csak utóhang, mint több, pl. apa, anya, bátya, ipa, és tájdivatos zúza, mája szókban. Valószinü, hogy eredetét vagy azon or gyöktől vette, mely általán terjedést jelent, vagy azon különös or gyöktől mely rokonságban áll az emelkedést, magasodást jelentő or gyökü szókkal, milyenek: orom, orj, ormó, óriás stb. A cz vagy cza cze nemcsak kicsinyítő értelmü képző, hanem a helynevekben helyképző, pl. Szencz, am. locus speculae, németül Wartberg, Tarcz am. tar hely; mi szerént orcz, arcz, lehet am. orrcz, arrcz, orr helye, tájéka, azon része a testnek, mely annak mintegy ormát, vagy ormóját alkotja. V. ö. ARCZ.
*ORCZAFESTÉK
	(orcza-festék) ösz. fn. Festék, melylyel az orczát, vagy orczákat hiuságból, vagy más czélból, pl. a szinpadi eléadás alkalmával festeni szokták. Piros, fehér orczafesték. Másképen: arczfesték, orczakendő, orczamáz.
*ORCZAKENDŐ
	(orcza-kendő) ösz. fn. 1) Kendő, melyet az izzadó orczának törölgetésére használnak. 2) Szépítő szerek, melyekkel az orczát kendőzni szokták.
*ORCZAMÁZ
	(orcza-máz) l. ORCZAFESTÉK.
*ORCZAPIRULÁS
	(orcza-pirulás) ösz. fn. 1) Pirosság, mely az arczbőrön rendkivüli módon elétünik, pl. külső, vagy belső hőség miatt. 2) Átv. ért. szégyenkedés, erkölcsi zavarodás, mely a gyöngédebb érzelmüek arczát pirosra festi. Orczapirulással el kellett mennie. Ily mocskos beszédet nem lehet orczapirulás nélkül hallani.
*ORCZÁTLAN
	(or-cz-a-at-lan) mn. tt. orczátlan-t, tb. ~ok. Átv. ért. oly emberről mondjuk, kinek erkölcsi érzékei eltompultak, kinek szemérme nincsen, ki nem szégyenli magát, ki a szemére lobbantott bünért szemeit le nem süti, arcza el nem pirul, szóval ki úgy viseli magát, mintha se szeme, se orczája nem volna. Orczátlan ringyó, kurafi. Orczátlan tányérnyaló, tolakodó. Orczátlan eb. Dorgáló és gyalázó kifejezéseink egyik legkeményebbike. Határozóként am. orczátlanul; l. ezt.
*ORCZÁTLANKODÁS
	(or-cz-a-at-lan-kod-ás) fn. tt. orczátlankodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szemtelen, szemérmetlen, szégyenből kivetkezett magaviselet. Gyalázatos, elvetemedett, hallatlan orczátlankodás.
*ORCZÁTLANKODIK
	(or-cz-a-at-lan-kod-ik) k. m. orczátlankod-tam, ~tál, ~ott. Szemtelen, szemérmetlen, szégyent levetkező módon viseli magát; úgy cselekszik, mintha emberi orczája, vagyis erkölcsi érzéke nem volna. V. ö. ORCZÁTLAN.
*ORCZÁTLANODIK
	(or-cz-a-at-lan-od-ik) k. m. orczátlanod-tam, ~tál, ~ott. Szégyene, szemérme, erkölcsi érzete fokonként alább száll, fogyatkozik. Különbözik tőle az orczátlankodik, mely a szemtelenségnek gyakorlását, üzését jelenti.
*ORCZÁTLANSÁG
	(or-cz-a-at-lan-ság) fn. tt. orczátlanság-ot, harm. szr. ~a. Szégyen nélküli, szemtelen, szemérmetlen állapot, magaviselet. Vonatkozik különösen szemérmetlenséget eláruló tárgyakra, és tettekre, továbbá oly cselekedetekre, melyek a becsületérzés, nemes büszkeség teljes hiányát árulják el. V. ö. ORCZÁTLAN.
*ORCZÁTLANUL
	(or-cz-a-at-tan-ul) ih. Szemtelenül, szemérem és szégyen nélkül; a becsületérzésből kivetkezve; tolakodólag. Öltözetben, beszédben, testmozgásban orczátlanul viselni magát. Orczátlanul visszamenni oda, honnan csufságosan elutasították. V. ö. ORCZÁTLAN.
*ORCZÁZ
	(or-cz-a-az) áth. m. orczáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szemrehányások, szégyentettek elsorolása által megszégyenit, pirongat valakit. Az ál szóval öszvetéve am. álorczával takar, beföd. Álorczázza magát.
*ORCZÁZÁS
	(or-cz-a-az-ás) fn. tt. orczázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pirongatás, szemrehányás, megszégyenítő dorgálás. V. ö. ORCZÁZ.
*ORCZÁZÓ
	(or-cz-a-az-ó) mn. tt. orczázó-t. Szemrehányó, pirongató, szégyenítő. Orczázó szidások, irások. "Antiochus pedig állítván magát megutáltatni, és az őtet orczázónak szavát is megvetvén... (II. Makab. 7. 24. Káldi).
*ORCZI
	falu Somogy m.; helyr. Orczi-ba, ~ban, ~ból.
*ORCZIFALVA
	falu Temes m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*ORCZIMBORA
	(or-czimbora) ösz. fn. Tolvajtárs.
*ORCZUL
	l. ARCZUL; régente ,orczel' is, pl. a régi magyar Passióban, Döbrentei codexben stb.
*ORCZULAT
	l. ARCZULAT.
*ORDA (1)
	(ol-d-a), fn. tt. ordá-t. Oltóval, vagy turós savóból csinált tejétek. Minthogy az orda az alutt, vagy oltott tejnek egyik neme, legvalószinübb, hogy gyöke azon ol, melyből az olt, régi alut származik, és így eredetileg olda, olta, ami be van oltva, vagy megalutt. V. ö. OLT.
*ORDA (2)
	falu Somogy m.; helyr. Ordá-ra, ~n, ~ról.
*ORDACS
	(or-d-acs) mn. és fn. Egy értelmü vele a szokottabb ordas, t. i. az s, és cs mint legrokonabb hangok gyakran fölcseréltetnek. l. ORDAS.
*ORDAS (1)
	(or-d-as, azaz: ir-at-os) mn. tt. ordas-t, v. ~at, tb. ~ak, v. ~ok. Amin barna tarkás vonások, vagy pettyek látszanak. Jobbára csak következő nevek jelzőjeül használtatik: ordas farkas, mivel szőre tarkás barna; ordas kutya, mely szőrére a farkashoz hasonló; ordas gém, pettyes tollu; ordas alma, melynek héja pettyegetett, mint a pulykatojás. E szóban alapfogalom a tarkaság, czifraság, s gyöke azon hangutánzó or, mely az ir igével egy értelmü, az ort irt, orotvány irtovány, ortókapa irtókapa szókban. Az ir, mint tudjuk, nem csak am. metsz, ró, hanem rajzol, fest, tarkáz pl. képet irni, szobát irni, guzsalyt irni a székely népdal szerént am. czifrán kimetélni. Ezen jelentésü or gyökből az ordas kétfélekép eredhetett, t. i. az or-ból d képzővel lehetett ord főnév, mint a halványt jelentő hol-ból hold, az ér gyökből érd, s valamint ezekből lett holdas, hószinü foltos, hóka, és érdes; hasonlóan amabból, ordas. Vagy az elavult or (ir) igének múlt időbeli harmadik személyből ort, képződött ortas, hangváltozattal ordas, mint az itt, nyert mult időkből, ittas, nyertes. E szerént ordas annyi volna, mint irtas, v. iratos, azaz: beirt. Ugyanezen alapfogalom és alaphang rejlik az iromba szóban, mely a székelyeknél és Abaujban sötétes barna, kendermagos pettyüt jelent a tyukok között, pl. midőn egyik székelynő mondja a másiknak: Ej be szép iromba tyúkja van kegyelmednek. V. ö. OR, gyök, 2).
*ORDAS (2)
	(mint föntebb) fn. tt. ordas-t, tb. ~ok. Midőn őnállólag, mint főnév fordul elé a beszédben, különösen farkast jelent.
*ORDAS (3)
	falu Pest-Solt, puszta Nógrád m. helyr. Ordas-ra, ~on, ~ról.
*ORDÁS
	(ol-d-a-as), mn. tt. ordás-t, v. ~at, tb. ~ak. Oltott téjjel, vagy alutt tejnek savójával készített. Ordás leves. V. ö. ORDA. (1).
*ORDASHÁZA
	puszta Pest m.: helyr. ~házára, ~n, ~ról.
*ORDÍT, ORDIT
	(or-d-ít) önh. m. ordít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ani. Légrázkódtató igen erős hangon kiált. E kiáltásra az illető állat nagy fájdalomtól, dühtől, vagy vágytól ingerelve fakad. Mondják különösen az orozlánról, farkasról, kutyáról. Ordít a szamár is, de a ló nyerít. Ordítanak az éhes disznók. A szarvasmarhák bőgnek. Átv. gúnyos ért. ordít az ember is, midőn rút hangon sír, vagy ijedtében; fájdalmában, haragjában nyers állati hangon kiáltoz. Mondják erős szélről, fergetegről is. "Ordítson orkán, jőjön ezer veszély, Nem félek" Berzsenyi. Gyökhangja a rengő r, mely a hellen brimainw, brucaomai, latin rugio, német brüllen, tót ricsám stb. szókban is alaphang. Képzésre nézve hasonló a bődít, nyerít, sivít, visít, sápít, sipít, vonyít, kukorít, rikolt, sikolt, üvölt, süvölt, kiált, ohajt, sohajt, mind természeti állathangot utánzó gyökü igékhez.
*ORDÍTÁS, ORDITÁS
	(or-d-ít-ás) fn. tt. ordítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon állatok erős, nyers, rút kiáltása, melyekről különösen mondjuk, hogy ordítanak. Orozlán, szamár, farkas ordítása. Emberről szólva am. rút sirás, kiáltozás. Kinlódó ember, vesszőzött gyermek ordítása. V. ö. ORDÍT.
*ORDÍTÓ, ORDITÓ
	(or-d-ít-ó) mn. tt. ordító-t. Ordítva kiáltó, vagy rút nyers hangon siró. Öszvetéve: farkasordító farkasok oduja, barlangja. Hideg a szobája, mint a farkasordító. (Km.).
*ORDÍTOZ, ORDITOZ
	(or-d-ít-oz) gyak. önh. m. ordítoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, sokszor, vagy folytonosan ordít. Ordítoz a kölykevesztett orozlán. Ordítoznak az éhes farkasok. Ordítoz az éles fájdalomban kinlódó beteg. V. ö. ORDÍT.
*ORDÍTOZÁS
	(or-d-ít-oz-ás) fn. tt. ordítozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos ordítás; vagy rút, nyers hangu emberi sirás, kiáltozás. V. ö. ORDÍTÁS.
*ORDÓD
	falu Sopron m.; helyr. Ordód-ra, ~on, ~ról.
*OREMOS
	férfi kn. Molnár A. szerént am. Jeromos. (Hieronymus).
*ORFALU
	falu Vas m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*ORFÉSZEK
	(or-fészek) ösz. fn. Tanya, vagy barlang, vagy akármely rejtekhely, hol az orvok együtt lakni, s hova a lopott jószágot takarítani szokták. Továbbá oly helység, vagy vidék, vagy erdőség, melyben sok orv tartózkodik.
*ORFŰ
	falu Baranya m.; helyr. Orfű-be, ~ben, ~ből.
*ORGAZDA
	(or-gazda) ösz. fn. Személy, ki az orvoknak szállást ad, a lopott jószágot eltakarja, s a lopást elősegíti. Ha orgazda nem volna, tolvaj sem lenne. (Km.).
*ORGAZDAI
	(or-gazdai) ösz. mn. Orgazdára vonatkozó.
*ORGAZDASÁG
	(or-gazdaság) ösz. fn. Orgazdai minőség.
*ORGONA (1)
	fn. tt. orgoná-t. Nagyobb és kisebb fa és czin sipokból öszveállított hangműkészület, melynek sípjai úgy szólnak, ha a velök öszveköttetésben levő, és nyomkodott tömlőnek levegője beléjök megy, hangjainak zengedeztetése pedig billentyük által eszközöltetik. Mint fölséges, és ünnepélyes hangszernek rendesen a templomokban van helye, s főrendeltetése, hogy a buzgó közönség énekét vezérelje és kísérje. Orgonán játszani. Orgonát billegetni, nyomni. Orgona mellett énekelni. Nagy orgona, kézi, kis, hordozható orgona. A görög-latin organum után módosított idegen eredetü szó, francziául: orgue, orgues, németül: Orgel, olaszul: organo, törökül: erghanun (Hindoglu) stb.
*ORGONA (2)
	fn. tt. orgoná-t. l. ORGONAFA.
*ORGONABOKOR
	(orgona-bokor) ösz. fn. l. ORGONAFA.
*ORGONACSINÁLÓ
	(orgona-csináló) ösz. fn. Mives, ki orgonaféle hangszereket készít.
*ORGONACSŐKORALL
	l. ORGONAKORALL.
*ORGONAFA
	(orgona-fa) ösz. fn. A lilák neme alá tartozó fa, vagyis bokoralaku növény; levelei tojáskerekek, vagy szivdedek; virágai az ághegyeken hosszu fürtökben; máskép köz nyelven: indiai mogyoró, borostyán, boroszlán, szelencze, tengeri bodza; növénytani néven: orgona lila. (Syringa vulgaris, németül: spanischer Hollunder). Némely vélemény szerént, valamint a görög-latinban a syringa (syrinx) csőt, sípot jelent: hasonlóan valószinü, hogy a magyar orgonafa is onnan vette nevét, mivel bodzanemü ágai székbelesek, és síppá alakíthatók; V. ö. LILA, (1); virágának egyes részei is csövesek; mikből korrendileg az következnék, hogy ezen név késöbbi eredetü, mint az illető sípos hangszeré. Azonban más és hihetőbb vélemény szerént ezen fa az arab-persa-törökben: erghaván, erghuván (Zenker, Hindoglu), mely némely irók szerént ma is használtatik a magyar nyelvben ezen értelemben (V. ö. ORGOVÁNYFA); tehát eredetileg nyelvünkben is ez alak divatozott, melyet a népnyelv később az ismeretesb ,orgona' szóval cserélt fel; így lett a syringa-ból is szelencze. A ,lila' szó is a persa ,lilae'-tól jön, francziául: lilas, ángolul eredeti alakjában: lilac (Encyclopädisches Pflanzen-Wörterbuch von Johann Kachler).
*ORGONAFUVÓ
	(orgona-fuvó) ösz. fn. Fuvó, mely a levegőt az orgonasípokba nyomdossa. V. ö. FUVÓ.
*ORGONAHANG
	(orgona-hang) ösz. fn. Az orgona nevü hangszernek sajátszerü szózata.
*ORGONAHÚZÓ
	(orgona-húzó) ösz. fn. Személy, ki az orgona-szíjakat húzza. V. ö. ORGONASZÍJ.
*ORGONAKAR
	(orgona-kar) ösz. fn. A templomnak emeltebb helye, vagyis kara, melyen az orgona áll.
*ORGONAKORALL
	(orgona-korall) ösz. fn. A korallok egyik faja, melynek csövei az orgonasíphoz hasonlók. (Tubipora musica L.).
*ORGONÁL
	(orgona-al) önh. m. orgonál-t. Orgonán játszik. Mise, vecsernye alatt orgonálni. A kántor orgonál, midőn a nép énekel. Képzésre olyan mint dudál, sípol, trombitál, hegedül, furulyál.
*ORGONÁLÁS
	(orgona-al-ás) fn. orgonálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Orgonaverés, orgonán játszás.
*ORGONALILA
	(orgona-lila) ösz. fn. l. ORGONAFA.
*ORGONAMŰ
	(orgona-mű) ösz. fn. Az orgonának belszerkezete, mely mint hangszernek lényegét teszi.
*ORGONANYOMÓ
	(orgona-nyomó) ösz: fn. Ki az orgona fuvójával öszveköttetésben levő rudat vagy rudakat nyomja, tapossa.
*ORGONÁS (1)
	(orgona-as) mn. tt. orgonás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Orgonával ellátott. Orgonás templom. Orgonás mester, ki orgona mellett énekel, különböztetésül a könyökös mester-től, ki orgonátlan templomban könyökére dőlve végzi énekét. 2) Orgonafás, orgonafát termő, vagy orgonafával beültetett. Orgonás kert.
*ORGONÁS (2)
	fn. tt. orgonás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Aki orgonákat csinál. 2) Zenész, ki orgonán játszik. Hires, ügyes orgonás. Képzésre olyan mint: dudás, trombitás, furulyás, flótás, hegedűs, brúgós, czimbalmos. 3) Orgonafát termő vagy ilyennel beültetett hely, kert vagy vidék.
*ORGONASÍP
	(orgona-síp) ösz. fn. Síp az orgona nevü hangszerben. A fa orgonasíp négyszögü, a czinből készült gömbölyü, hengeres, és különbféle nagyságu. Minthogy ezen sípok nagysága fokozatosan emelkedik, innen átv. tréfás nyelven az egymás után cseperedő testvérekről, vagy sorba állított meneteles nagyságu gyermekekről szokás mondani: úgy jönnek, vagy állnak egymás után, mint az orgonasípok.
*ORGONASZÉK
	(orgona-szék) ösz. fn. Szék vagy pad, melyen az orgonajátszó személy ül.
*ORGONASZEKRÉNY
	(orgona-szekrény) ösz. fn. Szekrényforma alkotmány, melybe az orgonamüvet helyezik.
*ORGONASZÍJ
	(orgona-szij) ösz. fn. Az orgonaszekrény oldalából kiálló szíjak, melyek húzogatása által az orgonafuvó levegővel megtelik.
*ORGONASZÍN
	(orgona-szín) ösz. fn. l. ORGONAVIRÁGSZÍN.
*ORGONASZÓ
	v. ~SZÓZAT, (orgona-szó, v. szózat) ösz. fn. Az orgonának hangja; valamint azon hangmű, melyet az orgonán eljátszanak. Orgonaszóval kísérni a hivek, vagy pap énekét.
*ORGONAVIRÁG
	(orgona-virág) ösz. fn. Az orgonafának szelid illatu, és egyes részeiben csöves alaku világa, mely többnyire kékes vagy bíboros viola szinü, honnan ezt lilaszinnek is mondják, de vannak rózsapiros és fehér orgonavirágok is. V. ö ORGONAFA.
*ORGONAVIRÁGSZIN
	(orgona-virág-szin) ösz. fn. Olyan szin, milyen rendszerént az orgonavirágé, mely töbnyire kékes vagy bíboros violaszín, máskép lilaszin. V. ö. ORGONAVIRÁG.
*ORGONAVIRÁGSZINŰ
	(orgona-virág-szinű) ösz. mn. Hasonló szinű az orgonafa virágaihoz; máskép: lilaszinü.
*ORGONÁZ
	(orgona-az) ön- és áth. m. orgonáztam, ~tál, ~ott. L. ORGONÁL.
*ORGONISTA
	latinos fn. tt. orgonistá-t. Személy, ki orgonán játszik, különösen, kántor, vagy iskolamester, kinek kötelessége szokott lenni a templomban orgonálás.
*ORGOVÁNY (1)
	(or-g-o-vány) fn. tt. orgovány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Sándor I. és Szabó Dávid szerént am. síkság, nyilt térség, lapály. Van ily nevü puszta is a Kis-Kunságban. Képzésre nézve hasonló az ingovány, halovány, kelevény, oltovány, irtovány, járvány, s több más szókhoz, melyek igékből származnak. E hasonlat szerént az orgovány gyöke org v. orog elavult gyakorlatos ige volna s gyökét azon or gyökü szókkal tehetjük rokonságba, melyekben alapfogalom a kerekség, milyenek: orsó, borsó, forog, korong, korsó, korlát stb. t. i. az orgoványnak, mint nyilt térnek, síkságnak, azon láttani tulajdonsága van, hogy messzeterjedten kerekalakunak tetszik, hogy terjedt kerekséget képez, akár hol állunk meg rajta; mi szerént orgovány annyi volna, mint kerekföld, kerektér. Ugyanezen hangi és értelmi rokonság van a róna szóban is. Egyébiránt, mint síklapályos tért jelentő így is elemezhető: al-g-o-vány, az al gyöktől s az l úgy változhatott r hanggá mint ,Erzsébet'-ben ,Elisabeth'-szótól.
*ORGOVÁNY (2)
	puszta a Kis-Kunságban; helyr. Orgovány-ba, ~ban, ~ból.
*ORGOVÁNYFA
	(orgovány-fa) ösz. fn. Sándor István, Gyarmathi Sámuel szerént am. orgonafa. Szokottabban l. ORGONAFA. Hogy e szónak a síkságot jelentő orgoványnyal fogalmi rokonsága nincsen, a dolog természete mutatja, minek csak úgy volna jelentése, ha az orgonafa különösen vad állapotban az orgoványokon tenyésznék. Minthogy pedig a törökben ezen fa az arab-persa nyelv után, mint ORGONAFA alatt olvasható, erghavan v. erghuvan, innen leghihetőbb, hogy ezen szót a török vagy persa nyelvből vettük által; valamint ennek másik (nemi) neve lila is persa eredetü.
*ORGYILKOL
	(or-gyilkol) ösz. áth. Lesből, alattomosan vetett csel által, hátulról kerülve, orozva, véletlenül meglepve gyilkol. Ki így öl meg valakit, orgyilkos a neve.
*ORGYILKOLÁS
	(or-gyilkolás) ösz. fn. Alattomosan, lesből, orozva elkövetett gyilkolás.
*ORGYILKOS
	(or-gyilkos) ösz. fn. Személy, ki lesből, alattomosan, orozva, védetlenül gyilkol meg valakit, és pedig szoros ért. gyilokkal, tőrrel, vagy más ilynemü fegyverrel.
*ORGYILKOSSÁG
	(or-gyilkosság) ösz. fn. Szoros ért. embergyilkolás, melyet valaki orozva, cselvetve, alattomosan gyilokkal, tőrrel s ilynemü eszközzel hajt végre.
*ORGYILKOSUL
	(or-gyilkosul) ösz. ih. Orgyilkos módjára, azaz: lesből, alattomosan, cselvetve. orozva. Orgyilkosul megtámadni, megszúrni, megölni valakit.
*ORGYÜLEVÉSZ
	(or-gyülevész) ösz. fn. Orvokból, tolvajokból, zsebmetszőkből álló csőcseléknép.
*ORHAL
	(or-hal) ösz. fn. Általán azon ragadozó halak neme, melyek más halakkal vagy nagyobb állatokkal táplálkoznak, milyenek pl, a harcsa, csuka, czápa.
*ORHELY
	l. ORFÉSZEK.
*ORHIDEG
	(or-hideg) ösz. fn. Láz, mely nem erősebb rohamok által, hanem lassan-lassan emészti az egészséget, és életet; máskép: orláz, tolvajláz, tolvajhideg.
*ORJ
	(or-j) fn. tt. orj-at, harm. szr. ~a. A disznónak hátgerincze, melyet a nyaktól farig kivágni, és fölfüstölni szoktak. Pörkölt káposzta, fanos répa, disznóorjával. "Paréj orjjal" (parey orial. Levél a XVI. századból. Szalay Ág. 400 m. l.). E szónak gyöke a magasságot jelentő or, minthogy az orj a disznónak hátrészét képezi, a j pedig vagy utóhang, mint a szederj, eperj szókban, vagy eredetileg oro, orv volt, s a v átalakult j-re, mint a diu div, hiu hiv szókból lett dij, hij. Gyökre és alapfogalomra megegyeznek vele az előtétes mor morj, v. mar marj, t. i. a ló két első lába fölött emelkedő legmagasabb része, és a tarj, a szarvasmarhának ugyanazon tája. Ugyan így egyeznek meg a magasság fogalmában a mart, part és tarcs (meredek, kapaszkodó hely).
*ORJAS
	(or-j-as) mn. tt. orjas-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami disznóorjával van készítve. Orjas káposzta, édes répa.
*ORJEGY
	(or-jegy) ösz. fn. Eléfordul többször a Bécsi codexben Judit könyvében, s a görög-latin ,conopeum' fordítására használtatik, mely Páriz Pápai szerént am. szúnyogháló, sátor és ágy eleibe függesztett superlát. Káldi-Tárkányi Szentirásában: szőnyeg. Faber Thesaurusában: "Velem seu papilio lineus vel bombycinus quo Aegyptii utuntur ad arcendos culices, quos Graeci kwnwpaV vocant.... Ein Umhang." Kárpit, függöny. Az or szó itt mintegy födözést, illetőleg födözőt, a ,jegy' pedig szövetfélét jelent.
*ORKADELFIN
	(orka-delfin) ösz. fn. Tompa, zömökfejü delfinfaj az éjszaki tengerben. (Delphinus orca. L.).
*ORKÁN
	fn. tt. orkán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A forgószélnek, s viharnak, kivált a tengerinek legdühösebb, legerősebb neme. Olaszul: orcano. Adelung szerént e nevet a hajósok hozták Amérikából. Egyébiránt mint hangutánzó, egyszersmind kerek forgásra vonatkozó or gyöke, valamint több más nyelvekben, úgy a mienkben is megvan, fergeteg, förgeteg, forgatag szókban.
*ORKERESKĚDÉS
	(or-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme holmi tiltott árukkal, melyeket bizonyos helyekbe, országokba bevinni nem szabad, árukkal való csempészkedés; vagy, szabadalom nélkül, alattomban üzött kereskedés.
*ORKERESKĚDŐ
	(or-kereskědő) ösz. fn. Ki tiltott árukkal kereskedést űz; vagy ki kereskedik, a nélkül, hogy az illető hatóságtól szababalma volna rá.
*ORKÖRÖM
	(or-köröm) ösz. fn. Ormadár körme. (Griffe).
*ORKULCS
	(or-kulcs) ösz. fn. Álkulcs, utánzott kulcs, melylyel az orvok az ajtókat felnyitják, tolvajkulcs.
*ORKUTA
	falu Sáros m.; helyr. Orkutá-ra, ~n, ~ról.
*ORLAK
	(or-lak) ösz. fn. Tanya, barlang, rejtek, általán hely, hol orvok laknak, tartózkodnak.
*ORLÁT
	erdélyi falu Szeben sz.; helyr. Orlát-ra, ~on, ~ról.
*ORLÁZ
	(or-láz) ösz. fn. l. ORHIDEG.
*ORLÁZAS
	(or-láz-as) ösz. mn. Orlázban szenvedő. Orlázzal járó. Orlázas beteg. Orlázas betegség.
*ORLÓ
	falu Sáros m.; helyr. Orló-ra, ~n, ~ról.
*ORLÓCZ
	puszta Ung m.; helyr. Orlócz-ra, ~on, ~ról.
*ORMADÁR
	(or-madár) ösz. fn. Általán minden ragadozó madár, mely más madarakat, és állatokat fojtogat, s azok vérével, husával él, milyenek a sasok, ölvek, karvalyok, stb.
*ORMÁND-BÜK
	falu Szala m.; helyr. ~Bük-re, ~ön, ~ről.
*ORMÁNDLAK
	falu Szala m.; helyr. ~lak-ra, ~on, ~ról.
*ORMÁNGALLÉR
	(ormán- v. ormány-gallér) ösz. fn. l. ORMÁNY alatt.
*ORMÁNY (1)
	(or-mány) fn. tt. ormány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Az elefántnak csőalakulag kinyuló, s ide-oda hajtható orra, melylyel mintegy kéz gyanánt él. Használják általában a német ,Rüssel' kifejezésére, a mennyiben némely állatoknak meghosszabbított s orr módjára hegyesedő szája arra szolgál, hogy az ételnemüt magukhoz vegyék, pl. disznó ormánya. Hajósok nyelvén hajóormány am. orradzó árbocz; l. ezeket. Calepinus magyarázója szerént ormánygallér hajdan nyakkötőt jelentett, melyet különösen hideg ellen használtak. Szabó Dávidnál ormánygallér a mente vagy dolmány galléra.
*ORMÁNY (2)
	puszta Hont m: helyr. Ormány-ba, ~ban, ~ból.
*ORMÁNY (3)
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Ormány-ba, ~ban, ~ból.
*ORMÁNYSUDÁR
	(ormány-sudár) ösz. fn. A hajóormányt toldó fenyőszál, mely ép azon szolgálatot teszi, mint az árboczágak valamelyike. (Klüverbaum. Kenessey A.)
*ORMÁNYSUDÁRVITORLA
	(ormány-sudárvitorla) ösz. fn. Az ormánysudárra feszített vitorla. (Klüver. Kenessey A.).
*ORMÓ
	(or-m-ó) fn. t. ormó-t. Valaminek kiálló kidudorodó teteje. Hegynek, háznak ormója. Káposztafejnek ormója, közép kiálló része. Bodrogközben Mindszenti szerént a hidas vagy zselyép (zsilip?) oldala, mely azoknak is fölfelé álló részét teszi. Gyöke a magasat jelentő or, törzsöke orm v. orom; s képzésére nézve mint a koszmó, kajmó, gajmó, zuzmó szók. Kettős alakja van, ú. m. ormó és orom. L. OROM.
*ORMÓCSERÉP
	(ormó-cserép) ösz. fn. Lásd OROMCSERÉP.
*ORMÓCSÚCS
	(ormó-csúcs) ösz. fn. l. OROMCSÚCS.
*ORMÓGOMB
	(ormó-gomb) ösz. fn. l. OROMGOMB.
*ORMÓLAP
	(ormó-lap) ösz. fn. Az ormónak felső lapos része.
*ORMÓPÁRTÁZAT
	(ormó-pártázat) ösz. fn. Pártázat valamely épitménynek az ormóján.
*ORMOS (1)
	(or-om-os) mn. tt. ormos-t, v. ~at, tb. ~ak. Aminek kiálló, földomborodó, fölhegyesedő csúcsa, tetője van, ellentéte: lapos, alacson. Ormos koporsó, ormos födelű láda. V. ö. OROM. A növénytanban, midőn a növény szervén kiálló él van, pl. a polyvacsukk polyváján.
*ORMOS (2)
	(mint fölebb) fn. tt. ormos-t, tb. ~ok. A malom kőpadjának eleje, melyen a lisztelőlyuk van átvésve.
*ORMOS (3)
	puszta Borsod m.; helyr. Ormos-ra ~on, ~ról.
*ORMÓS
	(or-m-ó-os) l. ORMOS (1).
*ORMOSAN
	(or-om-os-an) ih. Ormos alakban, magasabbra emelkedve, tetősen, csúcsosan. Ormosan szántott föld, melynek barázdái közepett felmagasodnak.
*ORMÓSAN
	(or-m-ó-s-an) l. ORMOSAN.
*ORMOS- v. ORMÓSCSIGA
	(ormos- v. ormóscsiga) l. BIBORCSIGA.
*ORMOZ
	(or-om-oz) áth. m. ormoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Orommal ellát, tetőz valamit. Kazalt, baglyát, asztagot, sirgödröt ormozni. Házat, tornyot ormozni. Országutat, szántóföldet ormozni, domboruan feltölteni, illetőleg felszántani. Káposztát ormozni, am. felső leveleit leszedni.
*ORMÓZ
	(or-m ó-oz) áth. m. ormóz-tam, ~tál, ~ott. 1) l. ORMOZ. 2) A székelyeknél Ferenczi János szerént a káposztalevélről (talán: káposztáról) a vastag ormót lehántani.
*ORMOZÁS
	(or-om-oz-ás) fn. tt. ormozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit orommal ellátnak, csúcsosra, hegyesre csinálnak. V. ö. ORMOZ.
*ORMÓZÁS
	(or-m-ó-oz-ás) fn. tt. ormózás-t, tb. ~ok. 1) l. ORMOZÁS. 2) A káposztáról a vastag ormók lehántása.
*ORMOZAT
	(or-om-oz-at) fn. tt. ormozat-ot, harm. szr. ~a. Magaslat, tetőzet, csúcsozat, mely az ormot képezi, különösen azon műkészület, melyből valaminek orma áll. Toronynak kőből, fából, bádogból csinált ormozata.
*ORMÓZAT
	(or-m-ó-oz-at) l. ORMOZAT.
*ORMOZATOS
	(or-m-oz-at-os) mn. tt. ormozatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ormozattal ellátott, vagy minek több orma van. Ormozatos királyi palota. Ormozatos határszél.
*ORMÓZATOS
	(or-m-ó-oz-at-os) l. ORMOZATOS.
*ORMOZÓGYALÚ
	(ormozó-gyalú) ösz. fn. Gyalú, melylyel a fát ormosra gyalulják, máskép gerinczgyalú, mivel mintegy gerinczet képeznek vele.
*ORMOZOTT
	(or-om-oz-ott) mn. tt. ormozott-at. Amit orommal vagy ormokkal elláttak, föltetőztek. Ormozott sir.
*ORMÓZOTT
	(or-m-ó-oz-ott) l. ORMOZOTT.
*ORNY
	(or-ny) fn. tt. orny-ot. A Tájszótárban eléfordul Matics Imre után a latin ,rostrum' kifejezésére, midőn t. i. ez különösen a madár orrát (csőrét) jelenti. Hegyes, vékony, széles, egyenes, görbe ornyu madarak.
*ORÓCZ
	falu Zólyom m.; helyr. Orócz-ra, ~on, ~ról.
*OROKLÁN
	falu Szala m.; helyr. Oroklán-ba, ~ban, ~ból.
*OROM
	(or-om) fn. tt. orm-ot, személyragozva orm-om, orm-od, orm-a, v. oromja. Általán valamely magasló testnek legfelső, különösen feldudorodó, csúcsosodó része, teteje. Hegynek, toronynak, háznak, templomnak orma. Kazal, baglya, asztag orma. Garmada, sírdomb orma. Fák ormai. Falak, sánczok, bástyák orma. Szántóföld orma, magasra barázdolt középvonala. Töltött út orma. "Megtelepíti hadát, és sátort üttet az ormon." Vörösmarty. "És könnyű süveg álla fején, s toll reszkete ormán." Ugyan az. Máskép, nevezetesen az erdélyieknél: ormó. E szónak gyöke or, mely nem csak a magyar, hanem más, különösen az árja nyelvekben magasat jelent, pl. a görög oroV, szláv hor, hore szókban; sőt az altaji között különösen a mongolban is, hol orvi szintén am. orom, tető, és a törökben ur am. kiálló, kinyuló valami (Vámbéry); továbbá borun am. orr, és hegyfok. Képzésre olyan, mint: korom, köröm, üröm, verem, járom, alom, halom, szirom s több mások.
*OROMCSERÉP
	(orom-cserép) ösz. fn. Téglaféle, homoruan alakított födélcserép, mely a tetők ormaira szokott tétetni.
*OROMCSERÉPMINTA
	(orom-cserép-minta) ösz. fn. Téglavetők mintája, melylyel az agyagból oromcserépnek való vályogot alakítanak.
*OROMCSÚCS
	(orom-csúcs) ösz. fn. Az oromnak csúcsba menő vége.
*OROMGOMB
	(orom-gomb) ösz. fn. Általán, gomb valamely épület ormán. Oromgomb a tornyon, a háztetőn.
*OROMLAP
	(orom-lap) l. ORMÓLAP.
*OROMSZEG
	(orom-szeg) ösz. fn. Szegek, melyekkel az épület ormát leszorítják.
*OROMVÉG
	(orom-vég) l. OROMCSÚCS.
*OROMVITORLA
	(orom-vitorla) ösz. fn. Vitorla a hajóárbocz ormán; továbbá vitorlaféle lemez az épület tetőjén, mely forgékony lévén a szélnek járását mutatja.
*OROND
	puszta Fehér m.; helyr. Orond-ra ~on, ~ról.
*ORONDI
	(or-ond-i) fn. tt. orondi-t, tb. ~k, v. ~ak. 1) Brasiliai madárfaj a keselyük neméből, melynek fejét és nyakát igen kevés toll födi. (Vultur Brasiliensis. Klein). 2) l. ORRONDI.
*ORONT
	(or-on-t, v. orr-on-t) áth. m. oront-ott par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Valamit szaglászva megérez. A vizsla vadat oront, mert nyugtalankodik. Gyöke a szaglás érzékét jelentő or, v. orr, s képzésre hasonló a tapint, tekint, pillant, izelint igékhez, melyek szintén érzéki tapasztalatokra vonatkoznak.
*OROS
	falu Szabolcs m.; helyr. Oros-ra, ~on, ~ról.
*OROSHÁZA
	falu Békés m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.
*OROSI
	puszta Bihar m.; helyr. Orosi-ba, ~ban, ~ból.
*OROSZ (1)
	fn. és mn. tt. orosz-t, tb. ~ok. 1) Széles államtani ért. az Oroszbirodalom polgára, lakosa. 2) Szorosb ért. szláv eredetü és nyelvü népfaj, mely Európának leginkább keletéjszaki részén lakik; népiesen: muszka, az Oroszbirodalom Moszkau nevü hajdani fővárosától. Ide tartoznak azon oroszok Lengyelhonban, Magyarországban stb. kik népies nyelven: ruthenok, russzinok, rusznyákok. Már őseinkkel sok orosz költözött hazánkba, kik véghelyekre örökül, vagy némely szolgálatokra alkalmaztattak, honnan Molnár A. szerént az orosz jelentett poroszlót (oroszló?), kapunállót is (satelles, janitor), s több helység mindkét magyar hazában neveztetett rólok, különösen a nyugoti határőrök főhelye Oroszvár. - Mint melléknév jelent orosz eredetüt, oroszhoz tartozót, arra vonatkozót stb. Orosz katona, pap. Orosz termények, áruk. Orosz korbács, kancsuka. Orosz hitü. Hazánkban vannak tiszta magyar ajkuak is, kiket oroszoknak hivnak, mert az orosz hitvallást követik. "Tiszán túl, orosz pap is Prédikál csak magyarul." (Népd.). Törökül: orosz v. rusz, németül: Russe, Reusze; russisch; francziául: russe stb. Az ,orosz' (rusz) név, mint mondják, a finnektől vette volna eredetét, a finnek Svédország lakosit rusczik-nak, és a svéd tengerpartot, honnan a warägiek, (kik a mostani Oroszbirodalom alapját megvetették) állításuk szerént jöttek, Roslagen-nek nevezvén. (Galletti J. G. A. Egyetemi világrajza. Átdolgozta Dr. Falk Miksa).
*OROSZ (2)
	puszta Pest m.; helyr. Orosz-on, ~ra, ~ról.
*OROSZ (3)
	több helység jelzője.
*OROSZBIRODALOM
	(orosz-birodalom) ösz. fn. A Péterváratt székelő orosz czár birodalma, mely Európának éjszakkeleti oldalán és Ázsiának éjszaki részén terjed el.
*OROSZFÁJA
	erdélyi falu Kolos m.; helyr. Oroszfájá-ra, ~n, ~ról.
*OROSZFALU
	faluk Szatmár m. és Erdélyben Kézdi sz.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*OROSZFÜRDŐ
	(orosz-fürdő) ösz. fn. l. GŐZFÜRDŐ, 2).
*OROSZHEGY
	erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. Oroszhegy-re, ~ěn, ~ről.
*OROSZHON
	(orosz-hon); OROSZHONI, (orosz-honi) l. OROSZORSZÁG; OROSZORSZÁGI.
*OROSZI
	puszta Somogy m.; DIVÉNY~, falu Nógrád, GYÖNGYÖS~, Heves, KIS~, Nógrád, Bars, Torontál, NAGY~, Nógrád, NEMES~, Bars, VÁMOS~, Szatmár m.; erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Oroszi-ba, ~ban, ~ból.
*OROSZ-IDECS
	erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Idecs-re, ~ěn, ~ről.
*OROSZIKRA
	(orosz-ikra) ösz. fn. Idősb Mándy Péter szerént am. kaviár, melyet Heyse szótára tatár szónak mond. Némely halak ikrája a Volgában és Káspi tengerben.
*OROSZLÁN
	v. OROSZLÁNY, (1), származékaival és öszvetételeivel együtt l. OROZLÁN és ezt követő czikkekben.
*OROSZLÁN, OROSZLÁNY
	(2), falu Komárom m.; helyr. Oroszlán-ba, ~ban, ~ból.
*OROSZLÁNOS, OROSZLÁNYOS
	falu Torontál m.; helyr. Oroszlános-ra, ~on, ~ról.
*OROSZLÓ
	falu Baranya m.; helyr. Oroszló-ra, ~n, ~ról.
*OROSZMEZŐ
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.
*OROSZ-MOCSÁR
	falu Ung m.; ~Mocsár-ra, ~on, ~ról.
*OROSZORSZÁG
	(orosz-ország) ösz. fn. Széles ért. l. OROSZBIRODALOM. Szükebb ért. az oroszok régibb hazája, melynek fővárosa: Moszkau.
*OROSZORSZÁGI
	(orosz-országi) ösz. mn. Oroszországból való, ott termett, készült, azt illető, arra vonatkozó. Oroszországi termények, áruk.
*OROSZOS
	(orosz-os) mn. tt. oroszos-t, v. ~at, tb. ~ak. Az oroszhoz hasonló. Oroszos viselet. Oroszos bánásmód.
*OROSZTELEK
	puszta Bihar m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről.
*OROSZTONY
	falu Szala m.; helyr. Orosztonyba, ~ban, ~ból.
*OROSZUL
	(orosz-ul) ih. Oroszok nyelvén. Oroszul tanulni, érteni, beszélni, irni.
*OROSZVÁR
	(orosz-vár) ösz. fn. Mezőváros Mosony m.; nevét azon oroszoktól vette, kik a IX-dik század végén őseinkkel ide költöztek, s az ország nyugoti határain végőrökül telepedtek le; helyr. Oroszvár-ra, -on, v. ~ott, ~ról.
*OROSZVÉG
	falu Bereg m.; helyr. Oroszvég-re, ~ěn, ~ről.
*OROSZVIRÁG
	(orosz-virág) ösz. fn. A büdöskék neméhez tartozó növényfaj; szára terepély; levelei szárnyasak; levelkéi láncsásak, szemszőrös fürészesek; kocsányai egyviráguk, felül kevéssé botulók; csészéi simák; virága sárga, néha pirosló; máskép szintén köznépies nyelven: kis oláhvirág; növénytani néven Diószegi szerént: kis büdöske. (Tagetes patula).
*OROT
	(or-ot) áth. m. orot-tam, ~tál, ~ott, par. oross. Valamely fanemü növényt gyökeréről, vagy gyökerestül kivág, kimetsz, kiás. A székelyeknél divatozó tájszó, mely egy az ort, irt hasonló értelmü igékkel, s legközelebbi rokona a nyiltabb ajakkal ejtett arat, előtéttel: gyarat, sarol, tarol. V. ö. OR, elvont gyök.
*OROTÁS
	(or-ot-ás) fn. tt. orotás-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. az általánosabb irtás. V. ö. OROTVÁNY.
*OROTVA
	erdélyi puszta Gyergyó sz.; helyr. Orotvá-ra, ~n, ~ról.
*OROTVÁNY
	(or-ot-vány) fn. tt. orotvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Székely tájszólás szerént am. irtovány, irtás, vagyis oly hely, melyen az erdőt, a fákat gyökerestül kivágták s kiásták, habár fel sem szántották, pl. ily kaszáló, legelő. Az általános nyelven: irtovány. V. ö. OROT, IRT.
*OROVNICZA
	falu Bars m.; helyr. Orovniczá-ra, ~n, ~ról.
*OROZ
	(or-oz) áth. m. oroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Másnak vagyonát alattomban elviszi, s magáénak tulajdonitja, máskép: lop. Az Istennek hetedik parancsolata így szól: ne orozz. Minthogy a lopás alattomban, leselkedve történik: innen, valakit orozva megtámadni, megölni am. lesből; valahová beoroszkodni, am. belopódzni, alattomban becsuszszanni; kiorozkodni a házból, alattomban kiszökni. A Münch. codexben változva: oroz és uroz. A Góry-codex 7. l. olvassuk: "Gonoszbak az rágalmazók az orvoknál, és tolvajoknál, kik emböröknek jószágokat elurozzák." V. ö. OR, fn.
*OROZÁS
	(or-oz-ás) fn. tt. orozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki más jószágát alattomosan eltulajdonítja magának, lopás.
*OROZAT
	(or-oz-at) fn. tt. orozat-ot, harm. szr. ~a. Végrehajtott orozás, továbbá: maga az elorzott vagyon.
*OROZBAN
	(or-oz-ban) l. OROZVA.
*OROZKODÁS
	(or-oz-kod-ás) fn. tt. orozkodás-t, tb. ~ok. Valahová lopva, alattomban menés. V. ö. OROZKODIK.
*OROZKODIK
	(or-oz-kod-ik) k. m. orozkodtam, ~tál, ~ott. Alattomban, megsunyva, titkon, lopva megy valahová. El-, be-, kiorozkodni.
*OROZLÁN, OROZLÁNY
	(or-oz-la-an) fn. tt. orozlán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A macskák neméhez tartozó, meleg égöv alatt otthonos, de köz isméretü ragadozó vadállat, melynek szine sötétes sárga, feje zömök, lábai vastagok, izmosak, és rövidek, karmai nagyok, farka hosszu, s vége bojtos szőrrel benőtt; hímje serényes. (Leo. L.). Kitünő ereje, bátorsága, ordító hangja, villogó nagy szemei, komoly tekintete, s általán rettegést gerjesztő külseje miatt már a régiek állatkirálynak nevezték. E tulajdonságoktól többféle hasonlatokat kölcsönzött a költői beszéd. Erős, bátor, rettenthetetlen, méltóságos orozlán, Ordít, dúlfúl, mint a kölykevesztett orozlán. Ne bántsd az alvó orozlánt. Döglött orozlánt a nyulak is kinevetik. (Km.). Orozlánt ijesztgetsz árnyékkal. (Km.). Közönségesen oroszlán-nak ejtik és irják. "Mint fene kölykes oroszlánok barlangja dühödten Zúg az egész tábor." Vörösmarty. Az égtanban azon csillagzat neve, mely a barkörön, a rák és szűz jegyei között látszik. Mi e szónak eredeti jelentését illeti, legvalószinűbb, hogy nevét ezen állatnak ragadozó (orzó) tulajdonságától vette, ámbár azt is lehetne gyanítani, hogy az ordít igével áll fogalmi viszonyban. A hellen lewn, mely más árja nyelvekbe is átment, és a leia zsákmány, préda, továbbá: a lhsthV, rabló között elég világos mind a gyökhangi, mind a fogalmi rokonság; a szaszkritban lunat, lúnakasz szintén ragadozó állatot jelent, s ugyan ilyesmit sejtünk a magyar orozlán és oroz között, mi szerént orozlán annyi volna, mint orozló, részesülő az elavult orozol (ragadoz) tözsöktől. Az ó ő képzőü részesülők t. i. különböző fokozatokon a e; an en, án én, ány ény alakuakká fejlődnek ki nyelvünkben, pl. visló visla, bogló bogla, tokló tokla, kajló kajla, bongyoló bongyola, pongyola, csoroszló csoroszla, szögelő szögle, dödölő dödöle, élő eleve, elő eleve; n utóhangzattal: eleve eleven, mereve mereven, merevén, tejő teje tején (tehén) foszló foszlán; lágyított ny hanggal: merevén merevény, halava halva halavány halvány, bojtorló bojtorlány, melyből lett bojtorvány, bojtorjány, mert bojtorkodik, azaz: kötelődzik, akgatódzik; foszló foszla, foszlán foszlány stb. Ezen hasonlatok szerént, melyek számát szaporítani lehet, az orozol (ragadoz) törzsből lett: orozló, orozla, orozlán, s könnyebb hangoztatás végett a z rokon sz-re változva: oroszlán. Épen így fejlődött ki a pěrěszlén, (verticillum), melynek gyöke azon pěr, honnan pěrěg, pěrget, pěrdül, pěrdít származnak, ugyan ebből folyt ki a pěr-ěz-ěl, pěrězlő, perele, pěrězlen, pěrěszlen, pěrěszlén. V. ö. PERESZLEN. A persa, mongol és török nyelvben: arszlán, a mandsuban: arszalan. Héberül (ari). Egy 1558-diki levélben (Szalay Ág. 400 m. l.) többször eléjön Orozlán bégh, s egyszer Arazlán bégh is. Továbbá: egy 1548-diki levélben (ugyanott) Orozlán basa; egy 1555-ikiben pedig Orozlyán bég. Egyébiránt a régiek mind az sz-et, mind a z-t többnyire csak z-vel irták. A köznép, midőn szebben akar szólani, így ejti, oroszleány, mintha oly véleményben volna, hogy öszvetett szó az orosz és leány részekből. Megvan t. i. népünkben azon okszerü tulajdonság, hogy értelmesen akar beszélni, honnan nem egyszer az történik rajta, hogy midőn a szónak eredeti jelentését nem tudja, helyette olyat használ, melynek valamely értelme van, pl. midőn a hagymáz betegséget hagymás-nak nevezi, mert a hagymát jól isméri, s e helyett bűdi boszorkány, így szól: böjti boszorkány, stb.
*OROZLÁNBARLANG
	(orozlán-barlang) ösz. fn. Földben vagy kősziklában létező üreg, melyben az orozlán szokott tartózkodni.
*OROZLÁNBŐR
	(orozlán-bőr) ösz fn. Az orozlán nevü állat bőre. Átv. ért. Aesóp meséjére czélozva, mely szerént a szamár orozlánbőrbe öltözött, jelent vitézségre, bátorságra mutató külső jeleket, melyekkel a gyávaság felékesíti magát. Szélesb ért. álarcz. Orozlánbőr alól kilátszanak a nagy fülek.
*OROZLÁNBŐRÖS
	(orozlán-bőrös) ösz. mn. Orozlánbőrbe öltözött. Kaczagányul orozlánbőrt viselő. Orozlánbőrös vitézek.
*OROZLÁNCSA
	(or-oz-lán-csa) fn. tt. orozláncsá-t. Kis orozlán, orozlán kölyök. Eléjön a Bécsi codexben Naum prófétában: És te orozláncsaidat tűz eszi meg." Tárkányinál: "És a te oroszlánkölykeidet a szablya emészsze meg."
*OROZLÁNEB
	(orozlán-eb) ösz. fn. Ölebecske, melynek nyakát, lábait és farka hegyét bozontos szőr födi, mi szerént némileg az orozlánhoz hasonló.
*OROZLÁNFEJ
	(orozlán-fej) ösz. fn. Az orozlánnak gömbölyü macskafeje. A természetrajzban bársonycsigafaj, melynek hosszu meggörbedt farka van. (Murex pyrum. L.).
*OROZLÁNFOG
	(orozlán-fog) ösz. fn. 1) Az orozlánnak éles, szakgató foga. 2) A pitypangok neme alá tartozó növényfaj; külső csészéje lefittyent levelei kaczúrosak, kopaszak; hasábjai láncsásak, fogasak; máskép köznéven: gyermeklánczfü, bimbófü, pömpömpára; növénytani néven Diószeginél: pongyola pitypang. (Leontodon taraxacum). Gönczy Pál magát a nemet (Leontodon) nevezi arszlánfog-nak; ,pitypang' név alatt pedig nála a ,taraxacum', mint szintén nemi név fordul elé, s pongyola pitypang am. taraxacum officinale.
*OROZLÁNFÓKA
	(orozlán-fóka) ösz. fn. A fókák neméből való állatfaj, mely alakjára az orozlánhoz némileg hasonló. Sörényes orozlánfóka, melynek hímje sörényes (Phoca jubata). Síma, melynek teste igen kövér. (Phoca leonina).
*OROZLÁNI
	(or-oz-lán-i) mn. tt. orozláni-t, tb. ~ak. Orozláné; orozlánt illető; orozlánnak való; orozlán tulajdonságu. Orozláni kalitka. Orozláni erő. Orozláni bátorság.
*OROZLÁNKŐ
	falu Trencsin m.; helyr. Orozlánkő-re, ~n, ~ről.
*OROZLÁNKÖLYÖK
	(orozlán-kölyök) ösz. fn. Az orozlánnak szülötte. Általán a macska és kutya nemhez tartozó állatok fiait kölyköknek nevezi a magyar. A Bécsi codexben: orozláncsa.
*OROZLÁNKÖRÖM
	(orozlán-köröm) ösz. fn. Az orozlánnak nagy, erős körmei, melyekkel a zsákmányt megragadja, és széttépi.
*OROZLÁNLÁB
	(orozlán-láb) ösz. fn. 1) Az orozlánnak izmos, rövid lábai. 2) A természetrajzban l. OROZLÁNTALPFŰ.
*OROZLÁNMAJOM
	(orozlán-majom) ösz. fn. Hosszufarku, különben kis termetü majomfaj Amérikában, melynek feje, nyaka, és farka, mint az orozláné, bozontos szőrü.
*OROZLÁNREND
	(orozlán-rend) ösz. fn. Lovagrend némely németországi fejedelemségekben, ú. m. Bajorországban, Bádenben, Hessenben; továbbá Németalföldön.
*OROZLÁNSZÁJ
	(orozlán-száj) ösz. fn. Az orozlánnak tertyedt, vigyorgó szája. Természetrajzi értelemben növényfaj a pintyők neméből, másképen szintén köznépi néven: orrosfejü fű, ebfejü fű, borjúorru fű, piros gerezdes; növénytani néven: aranyevő pintyő. (Antirrhinum majus).
*OROZLÁNSZÍV
	(orozlán-szív) ösz. fn. 1) Átv. ért. bátor, rettenthetlen sziv, illetőleg ember. 2) A csillagászok nyelvén a barkörön levő orozlán nevü csillagzatban a legnagyobbik csillag. (Cor leonis).
*OROZLÁNTALLÉR
	(orozlán-tallér) ösz. fn. Hollandi ezüst pénz, melyre orozlán van verve, s mely egy rénes tallért és három garast ér. Van tizenhét garast érő kis orozlántallér is. (Campe).
*OROZLÁNTALP
	(orozlán-talp) ösz. fn. 1) Tulajdon értelemben az orozlán lábának alsó, földet érő, vagy földön nyugvó része. 2) l. OROZLÁNTALPFŰ.
*OROZLÁNTALPFŰ
	(orozlán-talp-fű) ösz. fn. Növényfaj a bokálok neméből; levelei veseformák, karéjosak, fürészfogúk; virágai sátorozók; máskép szintén köz nyelven: palástfű; növénytani néven Diószegi szerént: karélyos bokál. (Alchemilla vulgaris. L.).
*OROZLÁNVERĚM
	(orozlán-verěm) ösz. fn. Verem, melyben orozlánokat fognak, vagy zárva tartanak, mint a farkasfogó neve ,farkasverem'. Dániel próféta az orozlánveremben.
*OROZVA
	(or-oz-va) ih. Or módjára, alattomban, titkon, lesből. Orozva megtámadni, megütni, meggyilkolni valakit. Máskép: orozban.
*ORR
	fn. tt. orr-t, v. ~ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az ember és több állatok szája fölött kinyomuló része az arcznak, melyben a szaglás idegei végződnek, miért az orr mint szagló érzék az izlő érzékkel szoros öszvefüggésben áll. Nagy, kicsi, vastag, vékony, lapos, hegyes, nyerges, pisze, tutyma, fitos orr; gúnyosan: tülökorr, tokmányorr, uborkaorr; eborr, mely mindenfelé szaglász, pl. nem érzi eborrod a jó szagát? az emberi orrt az állatokéhoz hasonlítva sasorr, vércseorr, majomorr, kosorr. Szólásmódok orrát fintorgatni. Feltartani az orrát, kevélyen tartani magát; orrát felütni valamiért, megharagudni, durczáskodni. Nem kell mindent más orrára kötni, v. bigyeszteni. Tormát reszeltek, vagy borsot törtek az orra alá. Orránál fogva vezetni valakit. Orránál tovább kell látni az embernek. Eb is bánja az orrát. Orrára ütöttek neki. Orrából szól, orrán beszél. Kifújja, megtörli az orrát. Mindenbe bele üti az orrát. Alig ütötte ide az orrát, már is parancsolni akar. Törvénynek viasz szokott lenni az orra. Orrán, száján bugyog a vér. Jó orra van, a jószaglásu kutyáról mondják. Orrán viszi, vagy orrozza a nyúlat azon agár, mely nem éri a nyulat, vagy nem fordít ugyan a nyulon, de mégis jó darabig csak egy lépés üres tért hagy maga s a nyúl között, más agarat pedig addig elébe nem ereszt, mig aztán végre nem vág a nyúlon; az ilyen agarat máskép: piszkáló, taszigáló agárnak nevezik. (Bérczy Károly). Általán az orr, valamint más érzékek, és tagok, több képes kifejezésekre használtatik, melyeknek azonban jobbára csak népies, alsó beszédnemben van helyök; ilyenek: Orrot kapni. Fogd orrodnál magadat, vagy fogd meg az orrod. Hosszu orral ment el. Orránál fogva hurczolni valakit. Jó orra van, azaz megérez valamely rejtettebb dolgot, mint a jó szaglásu eb. Nem a te orrodra való. Orra előtt fekszik, és nem látja. Ő is orra után megy, mint az ökör. Más orra elől elkaparítani valamit. Orra előtt becsapták az ajtót. Nem lát tovább az orránál. Orrod tőle foghajmás. Valamit valaki orrára bigyeszteni. 2) Átv. ért. a madaraknak kinyuló szaruféle ajka, csőre, melyet orny-nak is mondanak. 3) Hasonlatnál fogva mondják oly tárgyakról, illetőleg testekről, melyek orr gyanánt előnyomulnak. Hegy orra, azaz: felső vége, és hegy farka, alsó vége. Hajó orra, valamivel magasabb eleje, és hajó fara, hátulja. Szán orra és fara. Sziget orra és farka. Csizma, czipő, papucs orra, melynek ellentétetik a sarka. Az orr elemi tekintetben azon szók osztályába tartozik, melyekben az or ar er ir ur gyök magasságot, kiállást, kidudorodást jelent, milyenek: orom, orj, óriás, mor, morj stb. Kettőztetett r-vel nagyobb szabatosság és különböztetés végett irjuk, épen úgy, mint a forr igét, mely egy a for gyökkel, melyből forog, forgat, fordúl, stb. származnak. A hellen rin vagy riV, és latin naris szókban is alaphang az r. V. ö. OR, gyök.
*ORRABLÓ
	(or-rabló) ösz. mn. és fn. Aki orozva, alattomban lopózkodik valahová, hogy azután ott rabolhasson.
*ORRADZÓ
	(orr-ad-z-ó) fn. tt. orradzó-t. 1) A kantárnak vagy féknek azon szalaga, mely az orron fekszik, máskép: orrfék. 2) A bocskor orrába húzott szij. 3) A szán orrát képző fa. 4) Hajósok nyelvén folyami fahajókon az ezek elején és hátulján a bakok (kötélbakok, oszlopok) között levő emelkedettebb hely; tengeri hajókon a hajó elején a födélzet tetején levő épület, melyre hadi hajókon nehéz lövegeket is alkalmaznak. (Kenessey Albert). Másképen orrodzó, orrozó.
*ORRADZÓÁRBOCZ
	(orradzó-árbocz) ösz. fn. A hajó orrán kiálló erős fa, melynek a hajó kezelését illetőleg ép azon szerep jut, mely az árbocztörzsé. (Bugspriet. Kenessey A.).
*ORRADZÓEVEZŐ
	(orradzó-evező) ösz. fn. l. ORRADZÓLAPÁT.
*ORRADZÓFA
	(orradzó-fa) ösz. fn. Az evezőnek meglehetős hosszu, mennyire lehet ruganyos fából készült része, melynek egyik végén az evező lapát van, s másik vége fogantékul, és az egész, evezésközben mintegy emelcsőül szolgál, evezőrúdnak, ezek nagyobb fajtája pedig, mely tölgyhajókon vízzel aláereszkedéskor a hajó orrán és farán a kormányevező szárát vagy rúdját képezi, orradzófának neveztetik. (Kenessey A.).
*ORRADZÓLÁB
	(orradzó-láb) ösz. fn. Azon állvány a hajó elején, melyet a felső dunai hajókon, keresztbe állitott rudakból és ezekre épitve látunk. (Vorderer Krockerschlag. Kenessey A.).
*ORRADZÓLAPÁT
	(orradzó-lapát) ösz. fn. A fahajók elején használt nagy evező, melylyel a hajó eleje tetszés szerént kormányoztathatik. Csak ereszkedéskor vagy vízzel aláhajózván használják. (Richtgeschirr. Kenessey A.).
*ORRATLAN
	(orr-atlan) mn. tt. orratlan-t, tb. ~ok. Orr nélküli ember vagy más állat. Fene ette, orratlan arczu ember.
*ORRATLANÍT, ORRATLANIT
	(orr-atlan-ít) áth. m. orratlanít-ott, htn. ~ni, v. ani, par. ~s. Orrától megfoszt.
*ORRBETÜ
	(orr-betü) ösz. fn. Az orrhang betűjegye. Ha maga az ,orrhang' helyett vétetik, l. ORRHANG.
*ORRBOGÁR
	(orr-bogár) ösz. fn. l. ZSIZSIK.
*ORRBÓKONY
	(orr-bókony) ösz. fn. A hajó orránál épen a horgonylánczlyukak alá eső bókonyok közől való. (Bugstück, Bugholz. Kenessey A.).
*ORRBŰZ
	(orr-bűz) ösz. fn. A tisztátalan vagy rohadásnak induló orr bűze, nehéz szaga.
*ORRCSEPEGÉS
	(orr-csepegés) ösz. fn. Állapot, midőn valakinek az orrából cseppek hullnak.
*ORRCSIGA
	(orr-csiga) ösz. fn. Hegyes, orru csigafaj.
*ORRCSIPTETŐ
	(orr-csiptető) ösz. fn. Kovácsok eszköze, melylyel a ló orrát öszveszorítják, ha patkólás alatt veszteg maradni nem akar.
*ORRCSONT
	(orr-csont) ösz. fn. Az orr tövét alkotó csont, a homlokcsont alatt.
*ORRCZIMPA
	(orr-czimpa) ösz. fn. Azon porczogós test, mely az orrlikat bekeríti, illetőleg az orrt képezi. Orrczimpájánál fogva húzni valakit.
*ORRDAGANAT
	(orr-daganat) ösz. fn. Lobos bántalom, midőn az orr czimpa megdagad.
*ORRDUGÚLÁS
	v. ~DUGULÁS, (orr-dugúlás) ösz. fn. Állapot, midőn az orrnak szelelő likai behegednek, mit az öszvegyült, s megszivosodott takonyenyek szokott okozni.
*ORRFÉK
	(orr-fék) ösz. fn. A kötőfélnek vagy kantárnak azon része, mely a fölszerelt állatnak, nevezetesen lónak, öszvérnek stb. orrán fekszik.
*ORRFEKÉLY
	(orr-fekély) ösz. fn. Fekély az orrban, mely, ha igen elmérgesedik, a czimpát eleszi.
*ORRFINTORGATÁS
	(orr-fintorgatás) ösz. fn. A nemtetszésnek, fitymálásnak neme, melyet valaki az által nyilvánít, hogy orra czimpáját ide-oda rángatja.
*ORRFINTORITÁS
	v. ~FINTORÍTÁS, (orr-fintorítás) ösz. fn. Nemtetszés nyilvánitására az orrczimpájának félreránditása.
*ORRGOMBA
	(orr-gomba) ösz. fn. Boborcsó-féle kinövés, csomó az orron, melyről gúnyosan azt szokták mondani, hogy megfiadzott.
*ORRGYÜRŰ
	(orr-gyürű) ösz. fn. Gyürű, vagy karika, melyet valamely állatnak, pl. medvének orrába húznak; továbbá némely félvad népeknél a kilikasztott orrczimpában ékszerül viselt karika.
*ORRHAL
	(orr-hal) ösz. fn. Hegyes orru halfaj. (Chaetodon rostratus. L.).
*ORRHANG
	(orr-hang) ösz. fn. Hang, melyet a beszélő féligmeddig az orrán bocsát ki, pl. a dünnyögő hm hm, hüm hüm indulatszóban. A mássalhangzók közől az m és n-et, az önhangzók közől pedig az ű-t szokták leginkább orron által hangoztatni; ki általán orron szokott beszélni, tutymának mondják. V. ö. M és N betüket.
*ORRHANGOZÁS
	(orr-hangozás) ösz. fn. Orron át ejtés.
*ORRHÁT
	(orr-hát) ösz. fn. Az orrnak többé-kevesbé emelkedett felső része. Az olyan orrot, melynek háta középtájon kitünőleg fölemelkedik, nyerges orr-nak hivják.
*ORRHĚGY
	(orr-hěgy) ösz. fn. Az orrczimpának legvége, csúcsa. Személyragozva: orrom hegye, orrod hegye, orra hegye, stb. Légy ült az orra hegyére. Töröld meg az orrod hegyét.
*ORRHEGYBÓKONY
	(orrhegy-bókony) ösz. fn. Hajósok nyelvén azon orrbókonyok közől való, melyek két oldalt az orrtőkéhez csatlakoznak. (Kenessey A.).
*ORRJÁRAT
	(orr-járat) ösz. fn. Azon járatok, vagyis csatornák az orrban, melyek a nagy orrüregből kifelé mennek. Felső, közép, alsó orrjárat.
*ORRKENDŐ
	(orr-kendő) ösz. fn. Kendő, melybe az orrot fúni s vele az orrot törleni szokták; máskép: zsebbeli v. zsebkendő, zsebbe, való.
*ORRKÖZFAL
	(orr-köz-fal) ösz. fn. Azon porczogólap, mely az orrüreget kétfelé választja.
*ORRLEHELET
	(orr-lehelet) ösz. fn. Lehelet, mely különösen az orron jön ki, melynek, midőn hanggal párosul, különféle nevei vannak: szusz, tuty, muty, horty, forty, szorty. Némely népek bizonyos hangokat orrlehelettel ejtenek, pl. a francziák sokszor az n hangot, in, en, an szótagokban.
*ORRLYUK
	(orr-lyuk) ösz. fn. Az orrüregnek nyilásai; különösen az elülső orrlyukak, melyek kivülről láthatók, s a testek szagos párolgásait, büzeit, vagy illatait a szagló idegekhez vezetik, és a hátsó orrlyukak, belülről az inycsontok szélén.
*ORRMÁNY
	l. ORMÁNY.
*ORRMENET
	(orr-menet) ösz. fn. l. ORRJÁRAT.
*ORRNY
	(orr-ony) fn. l. ORNY.
*ORROCS
	(orr-ocs) fn. tt. orrocs-ot. L. ORNY.
*ORRODZÓ; ORRODZÓFA; ORRODZÓEVEZŐ; ORRODZÓLÁB stb.
	Lásd ORRADZÓ; ORRADZÓFA stb.
*ORRÓK
	(orr-ók) mn. tt. orrók-ot. Kinek aránylag nagy orra van; gúnyosabban: tülökorru, tokmányorru, uborkaorru. Alakjára olyan, mint pofók, szemők, pirók, ajók, monyók, mind nagyító értelmüek.
*ORROL
	(orr-ol) áth. m. orrol-t. 1) Valamit szagol, orrával megérez. A vizsla megorrolja a vadat. 2) Átv. valamiért, minthogy nem tetszik neki, orrát fintorgatja, vagy népiesen szólva: felüti az orrát. Szabó Dávidnál am. boszankodik: "Nagyon orrolta hátrahagyatását." Kriza J. szerént a székelyeknél azt is teszi: boszút forral.
*ORROLÁS
	(orr-ol-ás) fn. tt. orrolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit orrol.
*ORRONDI
	(orr-on-di) mn. tt. orrondi-t, th. ~ak. Igen nagy orru. Ily forma alakulásu az ebhendi, és az igékből származott kortyandi, pökhendi, csalavandi, mindannyian nagyító gúnynevek.
*ORRONGAT
	(orr-on-og-at) önh. m. orrongattam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént a székelyeknél am. haragot mutat.
*ORRONT
	(orr-on-t) l. ORONT.
*ORRONY
	(orr-ony) fn. tt. orrony-t, tb. ~ok. l. ORNY.
*ORROS
	(orr-os) mn. tt. orros-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Tulajdon értelmü orral ellátott, különösen nagy orru. 2) Átv. minek orrformára kinyomuló, kihegyesedő része van. Orros kanta.
*ORROSAN
	(orr-os-an) ih. Orral ellátva, orrformára kihegyesedve.
*ORROSFEJÜ FŰ
	l. OROZLÁNSZÁJ.
*ORROTT
	(orr-ott) ih. Orrával a földre borulva. Orrott esett. Képzője helyrag, mint a hanyatt és oldalt v. oldalt szókban.
*ORROZ
	(orr-oz) áth. m. orroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Átv. ért. valamit úgy készit el, úgy hegyesít meg, hogy orr gyanánt kiálljon. Orrozni a háztetőt hajót, szánt, csizmát, bocskort. Továbbá: orrával csaknem érint. Orrozni a nyúlat, l. ORR alatt.
*ORROZÁS
	(orr-oz-ás) fn. tt. orrozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit orroznak.
*ORROZAT
	(orr-oz-at) fn. tt. orrozat-ot, harm. szr. ~a. Valamely műnek, épületnek orr gyanánt kinyomuló része. Háznak, hajónak orrozata. Szánnak orrozata.
*ORROZÓ
	(orr-oz-ó) fn. tt. orrozó-t. 1) l. ORRADZÓ. 2) Agárról szólva l. ORR alatt.
*ORRÖBÖL
	(orr-öböl) ösz. fn. l. ORRÜREG.
*ORRPĚCZĚK
	(orr-pěczěk) ösz. fn. Ütés, melyet valakinek orrára a hüvelykről elpattant mutató vagy középújjal adnak, máskép: fricska.
*ORRPORCZ
	(orr-porcz) ösz. fn. Lásd ORRCZIMPA.
*ORRPUSZTULÁS
	(orr-pusztulás) ösz. fn. l. ORRVÉSZ.
*ORRREKEDÉS
	(orr-rekedés) ösz. fn. l. ORRDUGÚLÁS.
*ORRSZÁRNY
	(orr-szárny) ösz. fn. Az orrczimpának egyik-egyik oldala. Jobb orrszárny, bal orrszárny.
*ORRSZARVÚ
	(orr-szarvú) ösz. fn. A legnagyobb szárazföldi állatok egyike Ázsiában, és Áfrikában, melynek orrából szaru nő ki; testalkotása idomtalan; lábai aránylag rövidek; bőre vastag, zsugorodott, s kedves lakhelye mocsáros vidék. Az ázsiai orrszarvunak egy szarva van, mintegy másfél, vagy két lábnyi hosszu, az áfrikainak kettő. (Rhinoceros).
*ORRSZARVUCSEREBÜLY
	(orr-szarvu-cserebüly) ösz. fn. Azon cserebülyök neme, melyeknek fején szaruforma hegyes kinövés van. Európai, mely barna, mintegy másfél hüvelyknyi termetü, a szarva egészen elül van. (Scarabaeus nasicornis. L.). Keletindiai, mely még egyszer akkora, mint amaz, és fekete. (Scarabaeus rhinoceros. L.). V. ö. SZARVASBOGÁR.
*ORRSZARVUMADÁR
	(orr-szarvu-madár) ösz. fn. Indiai madárfaj, melynek homlokán levő szaru forma kinövése fölfelé görbed; patkányokkal, egerekkel stb. él, s a vadászok által elejtett vadak béleit mohón megeszi, miért a vadászokat szokta kísérni, s vadászmadárnak is nevezik a természetrajzolók. (Buceros rhinoceros. L.).
*ORRSZIJ
	(orr-szij) ösz. fn. A kantárnak azon szija, mely a fölszerelt állat orrát fekszi meg, máskép: orrodzó.
*ORRSZŐR
	(orr-szőr) ösz. fn. Az orrlyuknak előnyilásán nőni szokott szőr.
*ORRTŐ
	(orr-tő) ösz. fn. Az orrnak legfelső része, hol az a szemgödrök közől kinyomúl.
*ORRTŐKE
	(orr-tőke) ösz. fn. Hajósok nyelvén a hajó orrában levő erős vázfa (Gerippe); tőshajóknál a tőgerenda elővégét folytató erős fadarab. (Kreuzelstock, Steven, Vorsteven, Kropf. Kenessey Albert).
*ORRÜREG
	(orr-üreg) ösz. fn. Az orrnak belső öble, melyet az úgynevezett orrfal, vagy orrsövény kétfelé választ.
*ORRVÉRFOLYÁS
	(orr-vér-folyás) ösz. fn. A vérnek az orrból, vagy orron kiömlése.
*ORRVÉSZ
	(orr-vész) ösz. fn. Nyavalya, rákfene, mely az orr czimpáját eleszi. (Ozoena).
*ORRVEZETÉK
	(orr-vezeték) ösz. fn. Lásd ORRJÁRAT.
*ORS
	(or-s) mn. tt. ors-at. Szeged táján am. reves, taplós. Ors fa, ors füzek. Gyöke azon megfordított ro, melyből rom, ront, romol, roh, rohad, rongy stb. származnak, melyekkel az ors fogalmilag rokon; tehát mintegy rohos. Képzésre hasonló a gyors, bors, nyárs, nyers szókhoz, melyekben az os es képző öszve van rántva, mi szerént ors am. or-os.
*ORSÁG
	(or-ság) fn. tt. orság-ot, harm. szr. ~a. Lopás, tolvajság, mely által valaki másnak jószágát alattomban eltulajdonítja magának. Orságot ne tégy. (Münch. cod. Luk. 18.).
*ORSIK
	tt. Orsik-ot; l. ORSOLYA.
*ORSÓ
	(or-os-ó) fn. tt. orsó-t. Több eszköz neve, melyek forgás, és forgatás által működnek. 1) A rokkán, mire a fonal rátekeredik. Ha az orsó teli van, kiveszik, és mást tesznek helyébe. A guzsalyon fonóknál azon nyellel ellátott kis pereszlen, melyet a fonó újjai között forgat, s úgy tekergeti rá a fonalat. Az ügyes fonó el-elereszti az orsót, ismét megkapja. 2) A sajtókban azon tekervényes, csigaféle rud, melynek forgatása által a sajtón szorítanak, vagy tágítanak. 3) A malmokban vas rud, mely az alsó malomkő közepén általmegy, s a felső malomkövet forgatja. 4) Hajósoknál közös neve mind annak, aminek rendeltetése, hogy vele v. általa valami megakasztassék; máskép: förgetyü, fog, kapocs, kampó (Belegholz). Különösen azon faszeg, melybe egy kötélkarika vagy gúzs alkalmaztatván, az az evezőnek tartalékul szolgál. (Studel. Kenessey). Világos, hogy az orsónak rendeltetése forgás, és forgatás, miért gyöke or azon szókkal rokon, melyekben az or ör ěr a forgás, kerekség, kerekdedség alapfogalmát fejezi ki, s az orsó nem egyéb, mint az elavult oros igének részesülője orosó, orsó, azaz: forosó, forgó. A forgás alapjelentése rejlik a borsó, örv, örül, örvend, őröl, őrűl, pereszlén, pergetyü, forgatyu, fergetyű, stb. szókban is. V. ö. OR, gyök.
*ORSÓALAKÚ
	v. ~ALAKU, (orsó-alakú) ösz. mn. l. ORSÓDAD.
*ORSÓCSIGA
	(orsó-csiga) ösz. fn. Azon csigák neme, melyeknek farkai hosszura és hegyesre kinyulnak. (Murex).
*ORSÓCSINÁLÓ
	(orsó-csináló) ösz. fn. Lásd ORSÓS, fn.
*ORSÓCSONT
	(orsó-csont) ösz. fn. l. KARKÜLLŐ, 2 ).
*ORSÓCZ
	falu Sáros m.; helyr. Orsócz-ra, ~on, ~ról.
*ORSÓDAD
	(or-os-ó-dad) mn. tt. orsódad-ot. Aminek orsóhoz hasonló alakja van. Orsódad csiga.
*ORSÓFÉRĚG
	(orsó-férěg) ösz. fn. Azon orsódad farku férgek neme, melyek rendesen az emberek, s más állatok beleiben laknak. (Ascaris. L.).
*ORSÓHAL
	(orsó-hal) ösz. fn. Ángolnaforma folyóvizi hal, melynek szálkái, halpénzei, és szárnyai nincsenek; nyakán egy vonalban hét nyilás látszik, melyeken lélekzik. (Petromyron. L.).
*ORSÓIZOM
	(orsó-izom) ösz. fn. Azon izmok, melyek az orsócsont, vagyis karküllő mentében feküsznek és a kar hagyintását elősegítik.
*ORSÓKARIKA
	(orsó-karika) ösz. fn. Karika az orsók végein, pl. a gyalog rokkán a fonók orsójának pereszlene; a malomorsóban azon fogas karika, mely forgása által az orsót hajtja, stb.
*ORSOLYA
	női kn. Ursula. Eredetét vette a latin ,ursus'-tól, mely medvét jelent. Orsolyaszűzek, a XVI. században szent Orsolyáról nevezett apáczák, kik ifju leányok nevelésével és betegek ápolásával foglalkodtak.
*ORSÓNYA
	(or-os-ó-nya) fn. tt. orsónyá-t. L. ORSÓFÉREG.
*ORSÓPĚRGETYŰ
	(orsó-pěrgetyű) ösz. fn. l. PĚRÉSZLEN.
*ORSÓS
	(or-os-ó-s) 1) mn. tt. orsós-t, v. ~at, tb. ~ak. Orsóval ellátott, felszerelt. 2) fn. tt. orsós-t, tb. ~ok. Mesterember, ki orsókat készít, vagy személy, ki orsókat árul.
*ORSOVA
	erdélyi falu Torda m.; Ó~, mv. a Bánsági végvidékben; helyr. Orsová-ra, ~n, ~ról.
*ORSZÁG
	(or-szág, vagy ur-szág, úr-ság) fn. tt. ország-ot, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. bizonyos határok közé szorított földkerekség, nagyobb vidék, mely különös helyzete vagy lakóinak különbsége által némileg egy a maga nemében. Ez értelemben kell venni az ily kifejezéseket: görbe ország, hegyes völgyes tartomány, vidék; vizes ország, melyet tavak, mocsárok lepnek, gyakori árvizek borítanak; hét ország, mi alatt hihetőleg a hét főmagyar által elfoglalt tartományokat, öszvesen egész Magyarországot kell érteni; innen e közmondások: hét országra szól, mint a lőcsei kalendárium; heted hét országban nincsen mássa; hol volt, hol nem volt, heted hét országon is tul volt. A nép olyanról, ki több vármegyét, vidéket beutazott, azt szokta mondani: sok országot, világot látott. 2) Szorosb ért. bizonyos fejedelem, vagy igazgató felsőség alatt élő polgárok hazája, mely esetben rendesen a benlakó népnek nevével öszvetett szót alkot, pl. Magyarország, Németország, Ángolország, Spanyolország, Oroszország, Oláhország; néha más tulajdonságtól veszi jelző nevét, pl. Szigetország (= Anglia), Erdélyország, apostoli ország = Magyarország, így neveztetve Szent Istvánról, ki a magyaroknak apostola volt. "Boldogabb valóban sok más európai tartományoknál ezen apostoli ország, a mi kedves hazánk." Gr. Battyány József herczegprimás 1790-ben. Ahány ország, annyi szokás. Se országa, se hazája. Innen jelenti a benne lakó polgárok öszves testületét. Országot kormányozni. Az országra rendkivüli adót vetni. Az ország törvényeit, szokásait, szabadalmait, jogait megtartani. "Minden alkotmányos országban szabad jogának kell lenni a polgárnak, hogy összejöhessen és értekezhessék." Klauzál Gábor (országgyülési beszéd, 1844. marcz. 15-én). "Meg tudunk mi alkudni a körülményekkel, és azt hiszem, meg is fogunk alkudni mindenkor, midőn az ország köz java azt kivánja." Deák Ferencz. (országgyülési beszéd 1866. febr. 22-dikén). 3) Átv. Isten országa, a keresztény vallás tanait követő hivek mindensége; mennyország, a boldogult hivek lakhelye, hol az Istent szinről szinre látják; pokol országa, az elkárhozottak helye; természet országa, t. i. a földön létező mindenféle testek öszvesége, honnan: állatok országa, növények országa, ásványok országa. Hogy ezen szó az or gyökből és szág képzőből alakult, nem kételkedhetni benne; a szág csangós hangoztatással am. a közönséges ság, mely megvan a jószág szóban is jóság helyett. Mi az or gyök értelmét illeti, arra nézve kétféle véleménynyel lehetünk. Ha alapfogalomul azt veszszük, hogy az ország bizonyos földkerületet jelent, úgy az or azon gyökökkel, és származékokkal rokonítható, melyek kört, kerületet jelentenek, mi szerént ország annyi volna, mint körség, föld, kerület, valamint az orgovány a láthatár által alakított kerek, sík földet jelent; ily viszony létezik a tót kraj (kör), és krajna (ország) között. A mongol nyelvben is az egyező gyökü oron környék, és ország. Ha pedig alapfogalomul azt veszszük, hogy a polgári értelmü ország bizonyos földön uralkodást jelent, úgy annyi volna, mint ur-szág, régiesen: uruszág, azaz: ur-ság, pl. magyarok ursága, azon föld, melyen a magyarok uralkodnak.
*ORSZÁGALKOTMÁNY
	(ország-alkotmány) ösz. fn. Általán azon megállapított polgári intézmények öszvege, melyek a törvényhozó, végrehajtó, és igazgató államszervezetet teszik. Ez értelemben minden országnak van saját alkotmánya, mennyiben bizonyos törvények, és kormányszabályok szerént igazgattatik. Szorosb ért. az illető fejedelem és nemzet közt kötött szerződéssé öszvege, melyeknél fogva a törvényhozási, végrehajtási, és igazgatási hatalmat többé-kevesbbé közösen gyakorolják. Ez értelemben az önurasági, vagy kényuri kormány alatt nincs országalkotmány. (Constitutio).
*ORSZÁGÁRULÁS
	(ország-árulás) ösz. fn. Ki az országot ennek ellensége hatalmába ejteni törekszik. V. ö. ORSZÁGÁRULÓ.
*ORSZÁGÁRULÓ
	(ország-áruló) ösz. fn. Oly polgára az országnak, ki gyalázatos módon, rejtélyes utakon oda működik, hogy saját hazájának jogát, szabadságait egy harmadik által elnyomassa, pl. ki az ország ellenségeivel czimborál, ki háboru alatt az ellenfélnek kém gyanánt szolgál, stb.
*ORSZÁGÁSZ
	(or-szág-ász) fn. tt. országász-t, tb. ~ok. Aki, akár elméletileg, akár gyakorlatilag, országot érdeklő ügyekkel foglalkodik.
*ORSZÁGÁSZAT
	(or-szág-ász-at) fn. tt. országászat-ot. Ismeretek rendszere, mely azt tanítja, miképen lehet egy vagy több országot vagy álladalmat úgy alakítni s kormányozni, hogy társadalmi rendeltetésöknek lehető legjobban megfeleljenek.
*ORSZÁGBÁRÓ
	l. ZÁSZLÓSÚR.
*ORSZÁGBELI
	(ország-beli) ösz. mn. Bizonyos országban levő, vagy onnan való, azt illető, arra vonatkozó stb. Sok országbeli népek. Magyarországbeli lakosok.
*ORSZÁGBIRÓ
	(ország-biró) ösz. fn. Hazánkban a világi főméltóságok között az ország nádora után levő személy, az ország egyik zászlós ura, a kir. főtörvényszéknek (a nádor után) másod elnöke, s régebben az országgyülésen a nádor vagy helytartó távollétében a főrendi táblán és a vegyes ülésben szintén elnökölt. Mai törvény szerént a főrendi tábla elnökének kinevezése a fejedelmet illeti.
*ORSZÁGBIRÓI
	(ország-birói) ösz. mn. Országbirót illető, arra vonatkozó, arról nevezett, ahhoz tartozó. Országbirói méltóság, hivatal. Országbirói ítélőmester. Országbirói iroda.
*ORSZÁGDÚLÓ
	v. ~DULÓ, (ország-dúló) ösz. mn. és fn. Az országot pusztító, az ország jólétét felforgató.
*ORSZÁGFEJEDELMI
	(ország-fejedelmi) ösz. mn. l. FEJEDELMI. Az ,ország' szóval öszvetétel fölösleges, melyet olyan fordító csúsztatott nyelvünkbe a német nyelv után, ki a magyar ,fejedelem' mai értelmét nem ismerte, mely mindig annyit tesz, mint a német ,Landesfürst'; tehát ,fejedelmi' már magában am. ,landesfürstlich.'
*ORSZÁGFŐ, ORSZÁGFŐNÖK
	(országfő- v. ~főnök) ösz. fn. Szószerénti fordítása a ,Landeschef' v. ,Landesoberhaupt' idegen szóknak, am. fejedelem, vagy köztársaságokban az elnök is.
*ORSZÁGFUTÓ
	(ország-futó) ösz. fn. Csavargó, kinek bizonyos lakhelye nincsen, kinek, mint mondani szokás, se országa, se hazája, országkerülő, tótosan: pribék. Szelidebb ért. hazájából bizonyos polgári bünért menekült, bujdosó.
*ORSZÁGGAZDASÁG
	(ország-gazdaság) ösz. fn. Elméleti tanok rendszere, mely azt adja elé, miképen kell az országot vagy országokat úgy kormányozni, hogy ezek általában a lehető legmagasabb jólétet élvezhessék.
*ORSZÁGGYŰLÉS
	v. ~GYÜLÉS, (ország-gyülés) ösz. fn. Az ország képviselőinek, és előkelőinek öszvejövetele a végett, hogy az illető ország alkotmányának értelmében a köz ügyek fölött tanácskozzanak, új törvényeket alkossanak stb.
*ORSZÁGGYŰLÉSI
	v. ~GYŰLÉSI, (ország-gyülési) ösz. mn. Az országgyülést illető, arra vonatkozó, oda tartozó. Országgyülési terem. Országgyülési irományok. Országgyülési követek vagy képviselők, főrendek.
*ORSZÁGHÁBORGATÓ
	(ország-háborgató) ösz. fn. Személy, ki törvénytelen utakon módokon az ország lakosait a fennálló törvények, illetőleg felsőség ellen izgatja, a rendet, békét, csendet, vagyon- és személybiztonságot zavarja, stb.
*ORSZÁGHÁZ
	(ország-ház) ösz. fn. Nyilvános épület, melyben az ország képviselői tanácskozás végett öszvegyülnek, vagy melyben az országigazgatási, vagy igazságszolgáltatási hivatalok székelnek, és üléseket tartanak.
*ORSZÁGI
	(or-szág-i) mn. tt. országi-t, tb. ~ak. Csak az-illető népnek, vagy helynek nevével öszvetéve használtatik, s am. azon országból való, ottlakó, onnan eredő, azt illető, arra vonatkozó. Magyarországi borok, erdélyországi lovak, francziaországi gyárak. stb.
*ORSZÁGIGAZGATÁS
	(ország-igazgatás) ösz. fn. Az ország köz ügyeinek vezetése, az e végre megbizott hatóságok által.
*ORSZÁGISME
	(ország-isme) ösz. fn. Általán ismeretek öszvege valamely országról, mind földirati, mind népirati, népszokási, mind államtani tekintetben.
*ORSZÁGISMERET
	(ország-ismeret) lásd ORSZÁGISME.
*ORSZÁGJOG
	(ország-jog) ösz. fn. Az országnak, mint állami testületnek bizonyos szerződés által megállapított joga az illető fejedelem, vagy országfőnök irányában.
*ORSZÁGKERÜLŐ
	(ország-kerülő) ösz. fn. Hazátlanul ide-oda csavargó ember; különösen: alattomban majd itt, majd ott lappangó, bujdosó.
*ORSZÁGKORMÁNY
	(ország-kormány) ösz. fn. Felsőségi hatalom, melynél fogva egy vagy többen az országnak, mint állami társadalomnak köz ügyeit igazgatják. Továbbá azon testület, mely magában az öszves kormányzókat, kormányférfiakat egyesíti, kormányszék.
*ORSZÁGL
	régies irásmóddal am. országol; l. ezt.
*ORSZÁGLAKÓ
	(ország-lakó) ösz. fn. Bizonyos országnak polgára, különböztetésül az idegentől, jövevénytől, külfölditől, ki ma itt van, holnap megy.
*ORSZÁGLÁR
	(or-szág-ol-ár) fn. tt. országlár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. KORMÁNYNOK, MINISZTER. Az utóbbiak kifejezésére nem egészen alkalmas, mert az országlás a fejedelmet illeti, a miniszterek csak kormányoznak.
*ORSZÁGLÁS
	(or-szág-ol-ás) fn. tt. országlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely országnak legfelsőbb, pl. császári, királyi fejedelmi hatalommal való igazgatása. V. ö. ORSZÁGOL.
*ORSZÁGLÁSZ
	(or-szág-ol-ász) fn. tt. országlász-t, tb. ~ok. L. ORSZÁGÁSZ.
*ORSZÁGLAT
	(or-szág-ol-at) fn. tt. országlat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Országlás elvont értelemben. "Nem akarjuk ennek országlatját." (Müncheni codex). Különösen am. országászat; l. ezt.
*ORSZÁGLATI
	(or-szág-ol-at) mn. tt. országlati-t, tb. ~ak. Országlatra vonatkozó.
*ORSZÁGLÓ
	(or-szág-ol-ó) mn. tt. országló-t. Ki valamely országot felségi hatalommal és czimmel felruházva igazgat. Országló fejedelmek, herczegek. Különösen mint főnév jelent fölséget.
*ORSZÁGLÓSZÉK
	(országló-szék) ösz. fn. l. KORMÁNYSZÉK.
*ORSZÁGNAGY
	(ország-nagy) ösz. fn. A magyar alkotmányban am. mágnás, vagyis főszármazatu, vagy rangu személy, ki az országgyüléseken a felső táblának tagja. Az országnagyok testületileg véve főrendek. Születésöknél fogva országnagyok a herczegek, grófok, bárók. Egyházi főrangjaiknál fogva az érsekek, püspökök, stb. Világi fő hivataluknál fogva: nádor, országbiró s többi zászlósurak, főispánok, stb.
*ORSZÁGNOK
	(or-szág-nok) fn. tt. országnok-ot. Némelyek által használt szó az idegen ,diplomat' kifejezésére.
*ORSZÁGOL
	(or-szág-ol) önh. m. országol-t, v. országl-ott, htn. ~ni v. országlani. Felségi, fejedelmi hatalommal és czimmel uralkodik bizonyos ország, illetőleg polgári állam fölött. (Regnare).; "Es ur isten országl ő rajtok." Bécsi cod. (Micheas IV.). "Nabuhodonozor Assiriosoknak királa, ki országl vala Ninivének nagy városában." U. o. (Judith L). "Most Buda országol, (mert ő vala közbül) Atyja örökségén három fia közzül." Arany. (Buda halála). "Onnan Buda nyáját őrzi vala békén, Szeliden országol húnok erős népén." Ugyanaz.
*ORSZÁGOS
	(or-szág-os) mn. tt. országos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Egész országra, vagy annak nagyobb részére kiterjedő. Országos hatalom, törvény, rendelet, parancs. Országos háboru, éhség, dögvész. Országos eső, országos kárcsapás. Országos gond. Országos vásár, melyben az egész ország kereskedői, kézmívesei szabadon üzérkedhetnek, árulhatnak. Országos kocsis, ki országszerte fuvaroz. 2) Az egész ország előtt ismeretes, különösen becstelen, erkölcstelen oldalról tekintve. Országos csaló, gazember, zsivány, tolvaj, czimbora, czinkos. Országos szégyen, gyalázat.
*ORSZÁGOSAN
	(or-szág-os-an) ih. Országszerte; az országot képviselve.
*ORSZÁGOSDIVATÚ
	(országos-divatú) ösz. mn. Ami országszerte divatban, szokásban van, különösen viseletet illetőleg. Országosdivatú nemzeti öltözet.
*ORSZÁGOSÍT
	(or-szág-os-ít) áth. m. országosít-ott, htn. ~ni, v. ani. L. POLGÁROSÍT.
*ORSZÁGOSÚL
	(or-szág-os-úl) önh. m. Országosul-t. L. POLGÁROSÚL.
*ORSZÁGRAJZ
	(ország-rajz) l. ORSZÁGISME.
*ORSZÁGRENDĚK
	(ország-renděk) ösz. többes fn. Azon személyek, kik az illető ország alkotmánya szerént az országgyülés felsőházának tagjai, öszvesen téve.
*ORSZÁGRONTÓ
	(ország-rontó) ösz. mn. Általán, az ország javát, boldogságát, a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető; a nemzetnek, népnek erkölcseit megvesztegető, elkorcsosító. Országrontó lázadások, forradalmak.
*ORSZÁGSÉRELĚM
	(ország-sérelěm) ösz. fn. Általán, minden sérelem, melyet valamely országon rendkivüli, és törvénytelen terhek ejtenek. Különösen alkotmányos országban, a szerződésileg megállapított jogok és szabadságok megsértése, a végrehajtó főhatóság által.
*ORSZÁGSZÉL
	(ország-szél) ösz. fn. Azon határvonalak, melyek egyik országot a másiktól elválasztják.
*ORSZÁG SZERINT
	l. ORSZÁGOSAN.
*ORSZÁGSZERTE
	(ország-szerte) ösz. ih. Az illető országnak egész területén, mindenfelé; valamennyi lakosai között az országnak. Országszerte dühöngő dögvész, uralkodó szükség. Országszerte elterjedt hír. Országszerte kihirdetni az új törvényeket.
*ORSZÁGTAN
	(ország-tan) ösz. fn. Elméleti és gyakorlati tan az országok alkotmányáról stb.
*ORSZÁGTANÁCS
	(ország-tanács) ösz. fn. Széles ért. az ország ügyeit intéző tanács. Különösen a fejedelem vagy országfő személye körül működő, s a fontosabb államügyekben tanácsadás végett megkérdeztetni szokott államtanácsosok testülete. Ha valamely állam több országból áll, különböző lehet tőle a birodalmi tanács.
*ORSZÁGTANÁCSNOK
	v. ~TANÁCSOS, (ország-tanácsnok, v. ~tanácsos) ösz. fn. Ország- vagy államtanács tagja. Különböző lehet tőle a birodalmi tanácsos. V. ö. ORSZÁGTANÁCS.
*ORSZÁGTÖRVÉNY
	(ország-törvény) ösz. fn. Általán, törvény, mely az ország minden polgárait kötelezi. Különösen: alkotmányos országban a fejedelem és nemzet képviselői által köz egyezéssel alkotott, s az egész országot illető törvény. Ha valamely állam több országból áll, különböző lehet tőle a birodalmi törvény.
*ORSZÁGTUDOMÁNY
	(ország-tudomány) ösz. fn. Rendszerbe foglalt isméretek, az országnak, mint polgári államnak a lehető legczélszerübb alkatáról és bölcs igazgatási módjairól.
*ORSZÁGUL
	(or-szág-ul) ih. Országgyülésben, mint az országnak képviselői. Ő felségének országul gyülésünkben meg is köszöntük. (Korponai országgyülés).
*ORSZÁGÚT
	(ország-út) ösz. fn. Szélesbre szabott, némi gonddal készített, pl. töltött, kirakott, s az ország nevezetesebb helyeit, városait, postaállomásait stb. öszvekötő út, különböztetésül a közlekedési utaktól, melyek a szomszéd helyeket kötik öszve. Régenten: hadút. Régibb az országútnál. (Km.). Néhutt így nevezik a tiszta csillagos égen látszó, milliárdnyi csillagokból álló fehérséget, mely szokottabban téjút, a székelyeknél: hadak útja.
*ORSZÁGÜGY
	(ország-ügy) ösz. fn. Az országnak köz javát, boldogságát illető ügy, különböztetésül a magán ügytől; másképen: országos ügy.
*ORSZÁGVESZTŐ
	(ország-vesztő) ösz. fn. l. ORSZÁGRONTÓ.
*ORSZAK
	v. ORRSZAK, (or-szak, v. orr-szak) ösz. fn. A szán orrához tartozó részek, annak előrésze. Vonó orszak, mely az eplényből előnyulik, s az ökörrudat akasztják bele; kereszt orszak, mely a szán szárnyait egybefoglalja, s a lovak kisefáját kötik rá. Más kiejtéssel: orszok.
*ORSZÉR
	(orsz-ér) ösz. fn. A vena basilica után nevezik a boncztudósok a karnak legnevezetesebb vérér-törzsét, mely a kézháton levő véréres hálóból ered, az alkaron negyed körrésznyi fordulat után emelkedik a felkar belső oldalához, s azon tovább haladva a hónaly üregébe ér. Helyesebb volna királyér. V. ö. ORSZKIGYÓ.
*ORSZKIGYÓ
	(orsz-kigyó, mintha volna: országló kigyó) ösz. fn. Áfrikai mérges kígyó, melynek fejét koronához hasonló búb ékesíti honnan a görög ,basiliskos' neve, mely szerént helyesebben királykígyó-nak nevezhetnők.
*ORSZOK
	l. ORSZAK.
*ORT (1)
	(or-t) áth. m. ort-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Tájdivatosan am. a szopottabb irt, honnan ortókapa Gömörben, Tornában am. irtókapa. l. OROT, IRT.
*ORT (2)
	fn. tt. ort-ot. Kriza J. szerént a székelyeknél egy ort rák am. 25 rák. Molnár A. és Szabó D. szerént forintnak vagy tallérnak negyed része. Talán a székelyek a szászoktól vették át, mivel Adelung irja, hogy ,Ort' számos német nyelvjárásban valamely mérték negyed részét jelenti; tehát 25 is 100-nak egy negyed részét tenné.
*ORTAHÁZ
	falu Szala m.; helyr. Ortaház-ra, ~on, ~ról.
*ORTÁLY
	fn. tt. ortály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Heltai szerént am. tanácsi határozat, itélet. "Nem sok tanács után kihozák az ortályt az uraknak tanácsából, hogy Hunyadi Mátyást választották volna magyar királylyá." (Krónika 2. dar. 7. l.). Ez értelemben, úgy látszik, nem egyéb, mint a magyarított német Urtheil. Azonban ortályoz és ortályozás származékai túl a Dunán jelentenek perlekedést, zsörtölődést, goromba visszafelelgetést, tehát zörgőbörgő beszédet, mely értelemben or gyöke az erős hangutánzók közé, milyenek: ordít, ordítoz, hurogat, perel, zsörtöl, sorozható.
*ORTÁLYOZ
	(ortály-oz) önh. m. ortályoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pörlekedik, zsörtölődik, gorombán visszafelelget. V. ö. ORTÁLY.
*ORTÁLYOZÁS
	(ortály-oz-ás) fn. tt. ortályozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pörlekedés, zsörtölődés, szóbeli veszekedés, erősebb lármával történő feleselgetés.
*ORTANYA
	(or-tanya) ösz. fn. Orvok, tolvajok rejtekhelye, orbarlang, orfészek.
*ORTÁS
	(or-t-ás) l. IRTÁS.
*ORTÓ
	puszta Ung m.; helyr. Ortó-ra, ~n, ~ról.
*ORTÓKAPA
	(ortó-kapa) ösz. fn. Kapaféle erős, éles eszköz, melylyel a vastagabb növények, nevezetesen fák gyökereit kiirtják; máskép: irtókapa.
*ORTOVÁNY
	(or-t-o-vány) l. OROTVÁNY.
*ORV
	(or-v) fn. tt. orv-ot. Jelentését illetőleg l. OR, fn. Minthogy ezen név cselekvésre vonatkozik, s am. lopó, ragadó: innen hasonlat szerént valószinü, hogy eredetileg igenév, azaz: részesülő az elavult or igétől, mint a nyelv, ölv a nyel és öl gyököktől, tehát elemezve: or-ó, or-u, orv.
*ORVADÁSZ
	(or-vadász) ösz. fn. Személy, ki tilos helyeken vadász.
*ORVÁLLAT
	(orv-állat) ösz. fn. Általán minden állat, mely más állatokra les, és azokat, ha szerét ejtheti, megöli, hogy velök táplálkozzék, különösen a négylábu fenevadak, pl. orozlán, tigris, farkas. Másokat osztályneveikről szokás híni, pl. ormadár, orhal.
*ORVAS
	a székely tájszólásban am. orvos; l. ezt.
*ORVIRAT
	(orv-irat) ösz. fn. Irói orzásból eredett mű. (Plagium). V. ö. ORVIRÓ.
*ORVIRÓ
	(orv-iró) ösz. fn. Iró, ki más irónak észműveit kiirja, és saját szüleménye gyanánt nyilvánítja, midőn a forrást, melyből merítette volt, elhallgatja. (Plagiarius).
*ORVKÖRÖM
	(orv-köröm) l. ORKÖRÖM.
*ORVMADÁR
	(orv-madár) l. ORMADÁR.
*ORVOS
	(or-v-os = ir-v-os) fn. tt. orvos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. személy, ki az állatok, különösen emberek betegségeit gyógyítja. Kuruzsoló orvos; paraszt orvos, asszony orvos, azaz gyógyító paraszt, vagy nőszemély. Szorosb ért. személy, ki az állati, különösen emberi test ép és beteges állapotainak isméretében tudományosan képezte magát, valamint abban is, mikép kelljen bizonyos betegségeket kellő szerek által elhárítani, s a szenvedőket egészséges állapotba visszaállítani. Okleveles orvos. Szemorvos, fogorvos, seborvos. Állatorvos, lóorvos. Udvari orvos, megyei, városi, kórházi orvos. Beteg vigasztalja az orvost (km.), kétértelmü beszéd. A kegyes orvosnak pokol a helye. (Km.). E jó hangzatu szó helyett újabb időben a nyúlós gyógyász-t ajánlották némelyek, de ez, mint látszik, nem életre való. Átv. ért. akármiféle bajnak; különösen erkölcsi, szellemi romlásnak, vésznek elhárítója. Lelki orvos, gyóntató atya, ki a bünösnek romlott erkölcsi állapotát szoros vizsgálat alá veszi, s azt megjavitani törekszik. Mi az orvos szónak eredetét illeti, nem alaptalan azon vélemény, mely szerént gyöke a kénőcsöt jelentő ir, melyből az ir-ó, ir-u, ir-v származékok fokozatán fejlődött ki az irv-os, s hangváltozattal orvos, mint: irt ort, irtókapa ortókapa, irotvány orotvány. Tudniillik a legrégibb gyógyításmód a gyógyszerek külső alkalmazásában, nevezetesen kenegetésekben állott, mi maiglan népünknél kitünőleg szokásban van, nemcsak külső, hanem belső bajok, pl. gyomorbajok, csömörlések ellen is.
*ORVOSBOR
	(orvos-bor) ösz. fn. Bor, melyet az orvos gyógyszerül ajánl a betegnek, vagy, melyet bizonyos gyógyszerek készítéséhez használnak.
*ORVOSDOCTOR
	l. ORVOSTUDOR.
*ORVOSFŰ
	(orvos-fű) ösz. fn. l. GYÓGYFŰ.
*ORVOSI
	(or-v-os-i) mn. tt. orvosi-t, tb. ~ak. Orvost illető; orvostól származó; ahhoz tartozó; arra vonatkozó. Orvosi kötelesség. Orvosi bizonyítvány, tanács, tilalom, rendelet. Orvosi szer.
*ORVOSITAL
	(orvos-ital) ösz. fn. Hig gyógyszer, melyet orvosi rendelet szerént kisebb-nagyobb adagokban, s időnként innia kell a betegnek, gyógyital.
*ORVOSKOVÁCS
	(orvos-kovács) ösz. fn. Állat-, különösen lógyógyításhoz értő s azt gyakorló kovács.
*ORVOSLÁS
	(or-v-os-ol-ás) fn. tt. orvoslás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán működés, melynél fogva a beteget bizonyos szerek, vagy mód által gyógyítják. Orvoslás alatt lenni. Szegények, kórházi betegek orvoslásával foglalkodni.
*ORVOSLAT
	(or-v-os-ol-at) fn. tt. orvoslat-ot, harm. szr. ~a. Végrehajtott orvoslás, az orvosi eljárásnak sikeres, vagy sikeretlen eredménye. Perorvoslat az alsóbb birói határozat ellen, mintegy ennek megorvoslása végett felsőbb biróra történt hivatkozás.
*ORVOSNÖVENDÉK
	(orvos-növendék) ösz. fn. Orvosi tudományokat hallgató, vagy tanuló.
*ORVOSOL
	(or-v-os-ol) áth. m. orvosol-t, vagy orvoslott, htn. ~ni, v. orvoslani. A beteget, vagy betegséget bizonyos szer, eszköz, vagy mód által gyógyítja, Orvositalok, labdacsok, porok, kenőcsök, fűrdők, delejezés, villanyozás által orvosolni. Átv. ért. erkölcsi, szellemi, lelki bajokat, romlásokat szüntet, panaszra valamely jogsérelmet elhárit. "Ahhoz, hogy a szólás szabadságán ejtett sérelmek csupán kegyelemből orvosoltassanak, nem járulhatok." Palóczy László. (Országgyülési beszéd 1839. julius 3).
*ORVOSOLHATATLAN, ORVOSOLHATLAN
	(or-v-os-ol-hat-[at]lan) mn. tt. orvosolhatatlan-t, tb. ~ok. Amit, illetőleg akit meggyógyítani nem lehet, elkerülhetetlenül vésznek, romlásnak indúlt. Átv. ért. erkölcsileg lelkileg, szellemileg javithatatlan. Határozóként am. orvosolhatlanul, oly módon, vagy állapotban, midőn valakit, vagy valamit orvosolni nem lehet.
*ORVOSOLHATATLANSÁG, ORVOSOLHATLANSÁG
	(or-v-os-ol-hat-[at]lan-ság) fn. tt. orvosolhatatlanság-ot. Orvosolhatatlan állapot.
*ORVOSOLHATÓ
	(or-v-os-ol-hat-ó) mn. tt. orvosolható-t. Amit, illetőleg akit meg lehet gyógyítani. Orvosolható sebek, törések. Átv. ért. erkölcsileg, szellemileg javítható, helyrehozható. Orvosolható visszaélések, kihágások.
*ORVOSOLHATÓLAG
	(or-v-os-ol-hat-ó-lag) ih. Orvosolható módon.
*ORVOSPOR
	(orvos-por) ösz. fn. Porrá zuzott alakban rendelt és használt gyógyszer, gyógypor.
*ORVOSSÁG
	(or-v-os-ság) fn. tt. orvosság-ot, harm. szr. ~a. Általán: minden szer az állati, növényi, vagy ásványi országból, mely akár a rendszeres orvostudomány, akár az avatlanok véleménye szerént betegségek gyógyítására alkalmasnak tartatik. Fűben, fában adta Isten az orvosságot. (Km.). Halál ellen nincs orvosság. (Km.). Átv. ért. szélszerü intézkedés, eszköz bizonyos erkölcsi bajok elhárítására.
*ORVOSSÁGOS
	(or-v-os-ság-os) mn. tt. orvosságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Orvosságokkal bővelkedő, vagy, miben orvosságot tartanak. Orvosságos kamara. Orvosságos üveg, szelencze.
*ORVOSSÁGSZAG
	(orvosság-szag) ösz. fn. Az orvosszerek sajátnemü szaga, patikaszag.
*ORVOSSEGÉD
	(orvos-segéd) ösz. fn. Orvosi tudományokat végzett ifju, ki valamely nyilvános gyógyintézetben vagy orvosi tanodában a főorvos vagy tanító mellett segédkép működik. (Assistens).
*ORVOSSZER
	(orvos-szer) ösz. fn. l. GYÓGYSZER.
*ORVOSTANÁR
	(orvos-tanár) ösz. fn. Tanár, ki egy vagy több orvosi tanból nyilvános eléadásokat tart.
*ORVOSTANULÓ
	(orvos-tanuló) ösz. fn. Ki az orvosi rendszeres tudományokban, mint egyetemi vagy főtanodai hallgató képezi magát.
*ORVOSTUDOMÁNY
	(orvos-tudomány) ösz. fn. Széles ért. azon tudományok, és tanok öszvege, melyek közvetlenül vagy közvetőleg az állati, nevezetesen emberi betegségek alapos isméretére, s gyógyítására vonatkoznak, milyenek különösen: boncztan, növénytan, gyógyszertan, kórtan, a szoros ért. vett gyógytan stb.
*ORVOSTUDOMÁNYI
	(orvos-tudományi) ösz. mn. Orvostudományt illető, arra vonatkozó. Orvostudományi könyvek, értekezések.
*ORVOSTUDOR
	(orvos-tudor) ösz. fn. Személy, ki jártasságát az orvosi tudományokban szigoru vizsgálatok által az illető orvosi kar előtt kimutatta, s annak bizonyitványául hiteles oklevéllel ellátva az orvosok testületébe igtattatott.
*ORZ
	l. OROZ.
*ORZÁS
	(or-oz-ás) fn. tt. orzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lopás, tolvajlás. V. ö. OROZ.
*ORZÓ
	(or-oz-ó) mn. és fn. tt. orzó-t. Lopó, tolvaj, ragadozó.
*ORZOTT
	(or-oz-ott) mn. tt. orzott-at. Amit elloptak; alattomban eltulajdonított. Orzott jószágból élő tolvajok. V. ö. OROZ.
*~OS (1)
	melléknév-képző, hangrendileg: as, es, ěs, ös, pl. bot-os, ház-as, lép-es, szěm-ěs, bőr-ös, l. ~AS, melléknévképző.
*~OS (2)
	gyakorlatos igeképző, vékonyhangon: es, ěs, ös, pl. fut-os, tap-os, ker-es, rep-ěs, csip-d-ěs, öl-d-ös; l. ~ÉS, (2), igeképző.
*OS
	hangutánzó gyöke oson, osont és ostor szóknak és származékaiknak. Rokon hus gyökkel (husáng szóban), és a megfordított su v. sub gyökkel (suhan, suhog, suhít stb. szókban); V. ö. OSON, OSONT.
*OSDI
	l. OSON alatt.
*OSDOLA
	erdélyi falu Kézdi sz.; helyr. Osdolá-ra, ~n, ~ról.
*OSGYÁN
	falu Gömör m.; helyr. Osgyán-ba, ~ban, ~ból.
*OSIKÓ
	falu Sáros m.; helyr. Osikó-ra, ~n, ~ról.
*OSKERDA
	falu Trencsin m.; helyr. Oskerdára, ~n, ~ról.
*OSKOLA; OSKOLAHÁZ; OSKOLAI; OSKOLAMESTER; OSKOLAPÉNZ; OSKOLÁS stb.
	l. ISKOLA, ISKOLAHÁZ stb.
*OSON
	(os-on) önh. m. oson-t. Suttonban, és sietve távozik vagy megy valahová. Élünk ez igével, midőn valakiről azt akarjuk jelenteni, hogy féltében, titkolódzva be-, vagy ki-, vagy ellopódzik, elillan, elsurran. A tolvaj észrevevén, hogy nyomában vannak, elosont. Anélkül, hogy észrevették volna, kiosont a házból. Kemenesalján am. hivatlanul valahová megy. Utána oson v. osont, Pápa vidékén am. leskelődve utána megy. Azon igék osztályába tartozik, melyekben alapfogalom a távozás, és gyökhang a sebes menést utánzó suhogás, vagyis su si hang, milyenek: suhan, surran, siet, suttyan, somfordál, melyek mind sebes, és suhogással járó mozgásra vonatkoznak. Tiszta gyöke os, melyből még divatban van a tréfás parancsoló mód második személye osdi v. usdi, azaz: oss te, uss te! mint hajdi am. haj te! iszkurdi am. iszkódj, te! Csagataj nyelven is ucs-mak am. mozogni, sietni, s törökül am. elrepülni, melyben, mint tudjuk, a mak csak a határtalan mód ragja = ni. Az on tehát, úgy látszik, a magyar igében csak hangzatosság végett járult hozzája. A török ucsum származék már főnév s am. repülés.
*OSONÁS
	(os-on-ás) fn. tt. osonás-t, tb. ~ok. Suttonban és sietve távozás. Be-, el-, kiosonás. V. ö. OSON.
*OSONT
	(os-on-t) önh. m. osont-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Jelentésére am. oson; a t csak toldalék, mint: illan illant, kukkan kukkant, horkan horkant, szókban. "A fejedelem második fia elosontván Bécsből.... tegnap előtt ide érkezett." (Mikes Kelemen törökországi levelei). Simai Kristófnál és Szabó Dávidnál ussant, ussint is.
*OSONTÁS
	(os-on-t-ás) l. OSONÁS.
*~OST
	(os-t) ösz. határzói képző; vékony hangon: est, ěst, öst; a régieknél gyakran eléjön, pl. bátorságost a Nádor-codexben am. bátorságosan; kögyelmest Benigna asszony imakönyvében am. kegyelmesen stb. hasonlók a mai ,örömest' szóhoz. l. ~AST.
*OSTÁBLA
	(osz-tábla) ösz. fn. tt. ostáblá-t. Hatvannégy koczkára osztott tábla, s talán innen a neve: oszt-tábla = osz-tábla = os-tábla, melyen két személy, mindegyik tizenkét vagy tizenöt csont-, vagy fakarikával játszik. Gyarmathi Sámuel ,ossea tabula' latin szókból alakultnak véli, melyek csonttáblát jelentenek. Törökül: tavla.
*OSTÁBLAJÁTÉK
	(ostábla-játék) ösz. fn. Játék neme két személy között, melyet ostáblán játszanak. V. ö. OSTÁBLA.
*OSTÁBLAKARIKA
	(ostábla-karika) ösz. fn. Karikák, fából vagy csontból, melyekkel az ostáblán játszani szoktak. V. ö. OSTÁBLA.
*OSTÁBLÁZ
	(ostábla-az) önh. m. ostábláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ostáblán játszik.
*OSTÁBLÁZÁS
	(ostábla-az-ás) fn. tt. ostáblázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ostáblán való játszás.
*OSTFI-ASSZONYFA
	falu Vas m.; helyr. ~Asszonyfá-ra, ~n, ~ról.
*OSTOBA
	mn. tt. ostobá-t. Természeténél fogva tompa eszü, ki nehezen tanul, kinek felfogó tehetsége nincsen. Az ostoba embert hiába tanítod. Oly ostoba, hogy a Miatyánkot sem birja megtanulni. Ostoba, mint a lúd. 2) Szélesb ért. tudatlan, müveletlen. Ostoba falusi kukkó, ostoba paraszt. Észműre, beszédre, cselekedetre vonatkozólag am. sületlen, esztelen, ügyetlen. Ostoba gondolat, állítás, beszéd, tréfa. Ostoba cselekedet, eljárás. Valószinűleg a latin stupidos után magyarított szó.
*OSTOBÁLKODÁS
	(ostoba-al-kod-ás) fn. tt. ostobálkodás-t, tb. ~ok. Ostoba módon szólás, vagy cselekvés. V. ö. OSTOBÁLKODIK.
*OSTOBÁLKODIK
	(ostoba-al-kod-ik) k. m. ostobálkod-tam, ~tál, ~ott. Ostoba módon, tudatlanul, ügyetlenül, esztelenül beszél, vagy cselekszik. V. ö. OSTOBA.
*OSTOBÁN
	(ostoba-an) ih. l. OSTOBAUL.
*OSTOBASÁG
	(ostoba-ság) fn. tt. ostobaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Az észtehetségnek tompasága, felfogási erőnek hiánya. Ostobasága miatt semmire sem használhatni őt. 2) Tudatlanság, müveletlenség, ügyetlenség, melyet valaki beszédében vagy tetteiben kellő isméretek, és ügyesség hiányában mutat.
*OSTOBÁSKODÁS
	(ostoba-as-kod-ás) l. OSTOBÁLKODÁS.
*OSTOBÁSKODIK
	(osoba-as-kod-ik) l. OSTOBÁLKODIK
*OSTOBAUL
	v. OSTOBÁUL, (ostoba-ul) ih. Ostoba módon; tudatlanul, ügyetlenül, sületlenül; a józan ész szabályai ellen, a kitett czélra épen ellenkező eszközöket használva stb. Ostobaul beszélni, tréfálni. Valamit ostobaul intézni, rendezni.
*OSTOBÍT
	(ostoba-ít) áth. m. ostobít-ott, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~ani. Ostobává tesz, butít, a felfogó tehetséget tompítja.
*OSTOBÍTÁS
	(ostoba-ít-ás) fn. tt. ostobítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ostobává tevés.
*OSTOBÚL
	v. OSTOBUL, (ostoba-úl) önh. m. ostobúl-t. Ostobává lészen, észtehetsége, felfogó ereje tompúl, butúl.
*OSTOBÚLÁS
	v. OSTOBULÁS, (ostoba-úl-ás) fn. tt. ostobúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ostobává létel.
*OSTOR
	fn. tt. ostor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos fonadékból álló eszköz, melynek fő rendeltetése a barmokat hajtani, menésre nógatni, biztatni, illetőleg ütni. Szíjostor, mely öszvefont szijakból áll; kenderostor, melyet kenderből fontak; körmön font ostor, különböztetésül a kemény ostortól, melyet kampón fonnak; ökörostor, ökröket hajtani való; lóostor, melynek, ha az hoszszu gyeplőre fogott (bakos) négy lóra való, különösen suhogó a neve; karikás ostor, a csikósoknál, gulyásoknál, melyet karikákra szedve a nyeregfejre akasztva, vagy nyakba vetve viselnek. Ostorral suhogatni, pattogatni, csattantani, rittyenteni, durrantani, durrogatni. Ostorral megvágni, megugratni, megtánczoltatni a lovat. A jó lónak zabla kell, nem ostor. (Km.). Megszokta az ostort, mint a czigány lova. (Km.). Tréfásan képes kifejezéssel: szíj gyártó abrakja. Átv. ért. mint ütő verő eszköz, jelent csapást, szenvedést, különösen oly személyt, ki az embereket csapások, kemény bánásmód, zsarolások által rettegteti, kinozza. Népek, nemzetek ostora. Hitvallási, és hiterkölcsi ért. a bűnöket sujtó igazságos Istennek büntetése. Isten ostora van rajtunk. Etele hun királyt a korabeli történetirók Isten ostorának nevezték. "Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon?" Berzsenyi. Ha e szóban alapfogalomul a hajtást, menésre nógatást, űzést veszszük; úgy gyöke os megegyezik azon igével, melyből az oson származik; mi szerént az os gyökből miveltető t képzővel keletkezett ost, azaz: siettet, siető menésre készt, sürget mint az osz, fosz, es (ik) gyökökből lett oszt, foszt ejt, (= es-t). Továbbá a nyelvhasonlat szabályai szerént valószinü, hogy utóbbi része, vagyis az or képző nem egyéb, mint első részének, vagyis ost ige részesülőjének megnyujtása, ú. m. az ostó (hajtó, űző) részeasülőből kifejlett az ostor, mint fosztó, fosztor (szenvedő értelemben), bojtó bojtor, kötelődző, akadékoskodó, fondó fondor, cselfonó, cselszövő, gomdó gomdor gondor, gömdő gömdör göndör, stb. Tudnivaló, hogy mennyiben a sietést jelentő os gyök a menőnek suhogását utánozza, az ostor is végelemzésben, a hangutánzók közé sorozható, mi az ostor egyik nemében, melyet suhogó-nak neveznek, elvitázhatlanul világos. Az ostor tájdivatosan, nevezetesen túl a Dunán ustor, valamint oson, osont, osdi, tájdivatosan: uson, usont v. usint, usdi. Gyarmathi és Dankovszky a szláv ostroha, ostruha szókkal rokonítják, illetőleg ezekből kölcsönzöttnek vélik, melyeknek sarkantyú (calcar) és ösztön (stimulus) jelentésök van; de egy az, hogy bajos megfogni, a magyarban az ostor szónak miért támadott volna egészen eltérő értelme; más az, hogy ocskor v. ucskur a törökben am. madzag. (Vámbéry).
*OSTORADÓ
	(ostor-adó) ösz. fn. Egyes személyre, vagy egész községre, országra, vetett pénzbeli büntetés, melyet különösen báboru alkalmával szoktak a föld népére vetni. Szélesb ért. a népet rendkivül terhelő adóztatás.
*OSTORÁNG
	fn. tt. ostoráng-ot, harm. szr. ~ja. Székelyes kiejtéssel am. a szokottabb istráng, estráng, mindegyik a német Strang, vagyis latin strangulum szóra emlékeztet.
*OSTORÁSZ
	(ostor-ász) fn. tt. ostorász-t, tb. ~ok. Vadászok nyelvén, ki a kopókat vadászat alatt a falkár rendeletei szerént féken tartja. (Bérczy K.).
*OSTORCSAPÁS
	(ostor-csapás) ösz. fn. Csapás, melyet az állaton akár nógatásul, akár más okból ejtenek.
*OSTORCSAPÓ
	(ostor-csapó) ösz. fn. Vékonyabbféle fonadék, leginkább lószőrből, az ostor végén, máskép: sugár. Ezt kell érteni, midőn péld. mondják: ostorhegyre veszik a lovat, azaz: a sugárral megpeczczentik.
*OSTORCSATTANÁS
	(ostor-csattanás) ösz. fn. Csattanó hang, melyet bizonyos módu csavarintásra az ostor ad.
*OSTORDURRANÁS
	(ostor-durranás) ösz. fn. Erősebb nemü "durr" hang, melyet a két kézzel megcsavarított nagy ökörostor ad.
*OSTORFA
	(ostor-fa) ösz. fn. 1) A gémes kutak rudja, melyen a vödör függ, egyszerüen: ostor (kútostor), vagy mén. v. mény (ostormény). 2) A bányákban azon fagépezet, mely által a kiásott érczeket az aknából felhajtják. 3) Hajósok nyelvén gerenda, mely a hajóban a bókonytalpakat a fenék egész hosszában lefoglalja. (Kohlschwinn v. Kohlschwein. Kenessey A.).
*OSTORHĚGY
	(ostor-hěgy) ösz. fn. Az ostornak vége, mely rendesen úgynevezett sugárbót áll. Ostorhegyre venni a lovat. Ostorhegygyel megpeczczenteni a csikót. Ostorhegyre, hord a puska, vadászok nyelvén azon puskáról mondják, mely a serétet hoszszant és nem terítve vtága. (Bérczy Károly).
*OSTORHĚGYES
	(ostor-hěgyes) ösz. mn. és fn. A négyesbe és hosszu gyeplőre fogott első lovak közől a jobb felől menő, máskép: kisefás; a balról, vagy is a nyerges előtt járónak neve: gyeplős.
*OSTORINDA
	(ostor-inda) ösz. fn. Némely növény tövéből nőni szokott, s a földön elterülő hengeres (ostor forma) hajtás, mely a végén legyökerezik, rendszerént még keletkezése évében szárat vagy virágot hajt; ilyen ostorindája van a tavaszi violának. (Gönczy Pál).
*OSTORINDÁS
	(ostor-indás) ösz. mn. Ostorindával ellátott, ostorindát növesztő. Ostorindás növény. V. ö. OSTORINDA.
*OSTORKODÁS
	(ostor-kod-ás) fn. tt. ostorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Orczátlankodás. V. ö. OSTORKODIK.
*OSTORKODIK
	(ostor-kod-ik) k. m. ostorkodtam, ~tál, ~ott. Székely tájszólás szerént am. orczátlankodik, szemtelenül viseli magát. Talán a székelyek az ,ostorkodás' alatt eredetileg oly orczátlankodást értettek, melynél fogva valaki, mintegy ostorlás, vagyis szemtelen sürgetés, erőszakolt kérés, zsarolás által gyötör másokat?
*OSTORL
	(ostor-ol) áth. m. ostorl-ott, htn. ~an, v. ostorol-ni. Régies igealak a köz szokásu ostoroz értelmében, melyből lett a szintén régies szenvedő ostorlatik, vagy ostorlattatik. "Mert adatik pogányoknak, és megkáromlattatik, és megostorlattatik, és miután megostorozandják, megölik őtet." (Münch. cod. Luk. 18.).
*OSTORLÁS
	(ostor-ol-ás) l. OSTOROZÁS; és V. ö. OSTORL.
*OSTORMÉN v. OSTORMÉNY
	(ostor-mén, v. ~mény) ösz. fn. A bangiták neméhez tartozó cserjefaj; veszszeje puha kérgü, bőr tapintatu; galyai szőrösek; levelei szivded kerekek, ellenesek, fürészesek, eresek, alul molyhosak; bogyói előbb veresek, azután feketék; máskép szintén köznépi néven: ostorménfa, iszalag, (mely különbözik azon iszalagtól, mely a bércse [clematis] egyik faját teszi); növénytani néven: ostorménbangita. (Viburnum lantana. L.). Sándor István szerént ostornyelü fa. Minthogy a mény v. méh nyelet jelent, pl. a kútmény szóban (V. ö. MÉN, fn. és NYEL, fn.), innen lett az ostormény elnevezése, t. i. az ostornyélhez való hasonlattól.
*OSTORMÉNBANGITA
	(ostor-mén-bangita) l. OSTORMÉN.
*OSTORMÉNBOGYÓ
	(ostor-mén-bogyó) ösz. fn. Az ostorményfának bogyója, mely eleinte vörös, és midőn megérett, fekete szinü.
*OSTORMÉNFA
	(ostor-mén-fa) lásd OSTORMÉN.
*OSTORNYEL
	v. OSTORNYÉL, (ostor-nyel, v. ~nyél) ösz. fn. Majd szivos és hajlós ágból, majd mereven fából álló fogattyú, melyre az ostort kötik, és melynél fogva tartják, suhogatják. Somfaágból csinált, ostornyel.
*OSTOROL
	(ostor-ol) áth. m. ostorol-t, v. ostorlott; htn, ostorozni, v. ostorlani. L. OSTORL, és OSTOROZ.
*OSTOROS (1)
	(os-t-or-os) mn. és fn. tt. ostoros-t, v. ~at, tb. ~ak, mint fn. ~ok. Ostort viselő, vagy ostorokkal bővelkedő. Ostoros gyerek, ki ostorral játszik. Ostoros bolt. Különösen mint főnév jelent kis bérest, ki a hat vagy nyolcz ökrös öreg béres mellett segédkedik, pl. vele szekeret rak, szánt, az ökröket legelteti stb. A. Mátyusföldén még ki nem veszett népmonda szerént Mátyás király, mielőtt az angyalok maguk tették volna fejére a koronát, ostoros fiú volt, mely mondára Mátyásnak nagy népszerüsége adhatott alkalmat.
*OSTOROS (2)
	falak Borsod és Sopron m.; helyr. Ostoros-ra, ~on, ~ról.
*OSTOROZ
	(os-t-or-oz) áth. m. ostoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ostorral ver, üt, kinoz, gyötör. Ostorozni a húzni nem akaró barmot. Átv. ért. mondják Istenről, midőn az emberekre csapásokat, szenvedéseket bocsát, nevezetesen am. büntet. Isten ostorozza a bünöst, hogy lakoljon, és megtérjern. Éhséggel, döghalállal, háburuval ostorozza Isten a népeket.
*OSTOROZÁS
	(os-t-or-oz-ás) fn. tt. ostorozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által embert, vagy más állatot ostoroznak. V. ö. OSTOROZ.
*OSTORPATTANÁS
	(ostor-pattanás) ösz. fn. Pattanó hang, melyet az ügyes kézzel megcsavarított vastagabbféle ostor ad.
*OSTORPATTANTÁS
	(ostor-pattantás) ösz. fn. Cselekvés, mely által eszközli valaki, hogy az ostor pattanó hangot adjon. Tudniillik a pattantás, mint cselekvőnév különbözik a pattanástól, mint állapotnévtől.
*OSTORPÉNZ
	(ostor-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet borravaló fejében a kocsisnak adnak; különösen a postakocsisoknak, vagy előfogatosoknak a rendes vitelbéren kivül járó, s meghatározatlan díj, borravaló.
*OSTORSUGÁR
	(ostor-sugár) ösz. fn. Rendesen lófarkszőrből készített vékonyabbféle fonadék, melyet az ostor végére kötnek, hogy suhogóbb, egyszersmind csapása csipősebb legyen.
*OSTORSZÍJ
	(ostor-szíj) ösz. fn. Szalagokra szeldelt szíjak, melyekből a szíjostort fonják.
*OSTORTELEK
	(ostor-telek) ösz. fn. Azon vékony kötel, vagy zsineg, melylyel az ostort az ostornyelre kötik; mint: bocskortelek, melylyel a bocskort felkötik. Ebből valószinüen gyaníthatni, hogy ezekben némi hangáttétellel a telek am. kötel.
*OSTORÚ
	v. OSTORU, (ostor-ú) mn. tt. ostorú-t, tb. ~k, v. ~ak. Ostorforma, ostoralakú.
*OSTORVÁGÁS
	(ostor-vágás) ösz. fn. Vágás, csapás, ütés, melyet ostorral ejtenek.
*OSTROM
	fn. tt ostromo-t, harm. szr. ~a. Hadi műtét, midőn egyik ellenfél tömegesen megrohanja a másik félt, mely bizonyos védgát mögött, sánczok között, erődben, várban erős állást vőn. Ostromra megfúni a trombitákat, verni a dobokat. Ostromot futni, németes szólás. Ostrommal bevenni a sánczot, a várat. Kiállni, visszaverni az ostromot. "Undok viperafajzatok Dúlják fel e várt, mely sok ádáz Ostromokat mosolyogva nézett." Berzsenyi. Néha a magyarban csak annyi, mint: megszáll, újabb hadtani nyelven: táborul, innen: ostromállapot, ostromzár. Átv. ért. erkölcsi erőszakoskodás, mely által valakit sürgetnek, hogy valamire rábirják, hogy valamit megnyerjenek tőle. Kérelmezők, koldusok ostroma. Továbbá: akármely erőszakos tolakodás, mely által bizonyos tömeg valahová bejutni törekszik. Ostrommal kellett betörni a szinházba, oly nagy vala a tolongás. E szó nem más, mint a német Sturm, melyből önhangzó előbocsátásával: ostrom magyar kiejtéshez alkalmazkodva módosult: tiszta magyarsággal roham, néha: vívás.
*OSTROMÁGYÚ
	v. ~ÁLGYÚ, v. ~ÁLGYU, (ostrom-ágyú, v. ~álgyú) ösz. fn. Álgyú, melyet erődök, várak ostromlására használnak.
*OSTROMÁLLAPOT
	(ostrom-állapot) ösz. fn. Állapot, midőn az ellenség valamely várat, várost, tartományt, vagy országot megszállva tart; különösebben, midőn valamely városban, tartományban, vagy országban a lázadás, vagy forradalom legyőzése végett, vagy legyőzése után még darab ideig többé-kevésbbé szigorú katonai törvények szerént kormányoznak.
*OSTROMÁROK
	(ostrom-árok) ösz. fn. A várvivásoknál azon mellvédes árkok egyike, melyeket a várostromlók czélszerü irányokban és kanyarulatokban húznak, hogy általuk elfödve lévén az ostromlott helyhez biztosabban közeledhessenek.
*OSTROMBORONA
	(ostrom-borona) ösz. fn. Vas hegyezetü vastag karókból álló, boronaforma készület, melyet az ostrom alatt levő ellenfél állít, hogy a lovasságnak és gyalogságnak rohanását megakadályozza.
*OSTROMDESZKA
	(ostrom-deszka) ösz. fn. Vas szegekkel ellátott gerendák, vagy fahasábok, vagy padlódeszkák, melyekkel az ostrom alatt levők a vár körüli nyilásokat, hézagokat elzárják, hogy a rohanók ne közeledhessenek hozzájuk.
*OSTROMFĚDÉL
	v. ~FÖDÉL (ostrom-fědél, v. ~födél) ösz. fn. A régieknél fából csinált fedélforma készület, melyet ide-oda mozgatni lehetett, s melynek alája húzták magukat az ostromlók, hogy az ellenök szórt nyilak, kövek stb. ellen védve legyenek.
*OSTROMHÍD
	(ostrom-híd) ösz. fn. A régieknél hídféle készület, melyet az ostrom alatt levő várfalnak közelébe tolt mozgó toronyról a falra eresztettek, hogy rajta benyomulhassanak.
*OSTROMKARÓ
	(ostrom-karó) ösz. fn. Karók egyike, melyekkel az ostrom ellen bizonyos helyet, tért, nevezetesen sánczokat, várakat elzárnak.
*OSTROMKOSZORÚ
	(ostrom-koszorú) ösz. fn. Hadi tüzmű, koszorúalakban, melyet gránátokkal megrakva ostrom alkalmával a rohanó ellenségre röpítenek.
*OSTROMLAJTORJA
	(ostrom-lajtorja) ösz. fn. Lajtorja, melyet a bástyák, várak ostrománál használnak, hogy rajta a falakra, illetőleg sánczokra, bástyákra felhágjanak.
*OSTROMLÁS
	(ostrom-ol-ás) fn. tt. ostromlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hadi működés, mely által bizonyos erődített helyet, pl. sánczokat, bástyákat, várakat ostromolnak. Átv. ért. erőszakos kérés, kicsikarás, zsarolás, vagy tolongás, tolakodás. V. ö. OSTROMOL.
*OSTROMLAT
	(ostrom-ol-at) fn. tt. ostromlatot, harm. szr. ~ja. Ostromlás elvont értelemben.
*OSTROMLÉTRA
	(ostrom-létra) l. OSTROMLAJTORJA.
*OSTROMLÓ
	(ostrom-ol-ó) mn. és fn. tt. ostromló-t. Aki vagy ami ostromol.
*OSTROMOL
	(ostrom-ol) áth. m. ostromul-t, v. ostrom-lott, htn. ~ni, v. ~ani. Hadviselési ért. valamely erődített helyet, pl. sánczot, bástyát, várat tömegesen megrohan, hogy azt bevehesse. "Ki tudja méltán irni az öklelő Hajdú vivását, amikor a lovast Dárdája szúrja, s mennykövek közt A meredek falat ostromolja? Berzsenyi. Szélesb ért. valamely helyet hadsereggel bekerít, körülvesz. Átv. ért. erkölcsi erőszakkal valakit rábirni törekszik valamire. Naphosszant ostromolják őt a kérelmezők. Továbbá erőszakkal tolakodik, nyomul, hogy valahová bejuthasson. A kiváncsi néptömeg időnek előtte ostromolja a szinkört, szinházat.
*OSTROMOLÁS; OSTROMOLÓ
	l. OSTROMLÁS; OSTROMLÓ.
*OSTROMOZ
	(ostrom-oz) áth. m. ostromoz-tam, ~tál, ~ott, v. ostromz-ottam, ~ottál, ~ott. Lásd OSTROMOL.
*OSTROMOZÁS
	(ostrom-oz-ás) l. OSTROMLÁS.
*OSTROMZÁR
	(ostrom-zár) ösz. fn. Valamely helynek, illetőleg ellenséges földnek hadi erővel bekerítése, és bekerítve tartása. Újabb hadtani nyelven: táborlat. V. ö. OSTROMÁLLAPOT.
*OSTROMZÁS
	(ostrom-oz-ás) l. OSTROMLÁS.
*OSTROMZSÁK
	(ostrom-zsák) ösz. fn. 1) Földdel vagy más anyaggal megtöltött zsákok egyike, melyeket az ostrom alatt lévők, vagy ostromlók némely helyeken védgátul felhalmoznak. 2) Bőrből vagy kittölös vászonból való zsákok, golyókkal és lőporral töltve, gyutacscsal ellátva, szurokkal behúzva, melyeket az ostromló ellenségre hánynak.
*~OSTUL
	l. ASTUL.
*OSTYA
	fn. tt. ostyá-t. Kovásztalan búzalisztből tüzes vaslemezek között sütött hártyavékonyságu lepényke, milyet a latin szertartásu római katholikusok a szentmiseáldozatnál, és Úr vacsorájaul használnak. Az igy fölszentelt ostya a római catholicus egyház tanitása szerént am. Krisztusnak valóságos teste, honnan az egyházi ének: Imádunk szent ostya, drágalátos manna, seregeknek ura, királyok királya. Szélesb ért. akármi czélra fordított hasonnemü sütemény. A keserü labdacsokat ostyába takarva bevenni. A levelet ostyával bepecsételni. Olyan vékony, mint az ostya. A latin eredetü hostia után magyarított szó.
*OSTYABÉLĚS
	(ostya-bélěs) ösz. fn. Ostyavékonyságu rétegekből álló bélesféle tésztaétek. V. ö. OSTYA.
*OSTYAFÖLD
	puszta Győr m.; helyr. Ostyaföld-re, ~ön, ~ről.
*OSTYASÜTŐ
	(ostya-sütő) ösz. fn. 1) Személy, ki templomi vagy más használatra való ostyákat süt. 2) Vas lemezekből álló eszköz, melylyel az ostyát sütik.
*OSVÁT
	férfi kn. tt. Osvát-ot. Osvaldus. Régi német eredetünek tartják, melynek mai jelentése "Hausverwalter" házgondviselő.
*OSZ
	hangutánzó gyöke oszol, oszlik stb. szóknak, a sebes haladástól, a lég hasításától, vagy szelésétől, suhanásától átvéve. Rokon os gyökkel. V. ö. OS, OSON és OSZLIK. ,Oszít' szóban pedig ,usz' helyett áll.
*OSZHELY
	puszta Győr m.; helyr. ~hely-re, ~ěn, ~ről.
*OSZÍT
	tájdivatosan am. uszít; l. ezt.
*OSZKÁR
	férfi keresztnév; tt. Oszkár-t, tb. ~ok. Régi német szónak tartják, melyben os, v. as am. Isten, és gár am. dárda.
*OSZKÓ
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. Oszkó-ra, ~n, ~ról.
*OSZLÁNY
	mváros Bars m.; helyr. Oszlány-ba, ~ban, ~ból.
*OSZLÁR
	puszták Pest és Somogy, TISZA~, falu Borsod m.; helyr. Oszlár-ra, ~on, ~ról.
*OSZLÁS
	(osz-ol-ás) fn. tt. osztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tömegben egyesülve létezett részeknek egymástól különféle irányban történő elválása, elszéledése, pl. midőn az emberek a templomból, szinházból, gyülésből haza mennek, vagy a felhők szétszakadoznak, stb. Apostolok oszlása, midőn a világ külön tájaira elmentek az evangyeliumot hirdetni. Öszvetéve: eloszlás, megoszlás, feloszlás, szétoszlás. A Bécsi codexben am. viszongás (dissensio). "Menden nemzeteknek egyességét ő oszlásokkal megtörné." (Eszter XIII.). Tárkányinál: visszavonás. A Debreczeni Legendáskönyvben: pártütés (seditio). "S a bálvánimádó papok oszlást szerözvén ah népek között, felkajáltva mondják vala: Öld meg ez ördöngös asszonyállatot."
*OSZLAT (1)
	(osz-ol-at) áth. és mivelt m. oszlat-tam, ~tál, ~ott, par. oszlass. Eszközli, hogy a tömegben együtt volt részek egymástól elváljanak, különböző irányban elszéledjenek. Fegyveres kézzel eloszlatni az öszvecsoportosult lázadókat. Szétoszlatni a gyülés tagjait, a hadsereget. A nap sugarai oszlatják a ködöt, a fölszél oszlatja a felhőket. Bizonyos szerek által a daganatot, csömört eloszlatni. Átv. ért. a kedélynek borús állapotát, vagy az ész homályát elűzi. Gondot, bút, bánatot, szomorúságot borral oszlatni. Kétséget oszlatni. Valamely történeti kérdés nehézségeit, homályait eloszlatni.
*OSZLAT (2)
	(osz-ol-at) fn. tt. oszlat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Oszlás elvont értelemben. A régieknél, különösen a Müncheni codexben am. megoszlás, viszongás, meghasonlás (dissensio). "Es úgy ő érte oszlat lött a gyülekezet között." (János evangy. VII. fejezet). Károlyinál: hasonlás, Tárkányinál szakadás. Továbbá a Bécsi codexben am. elválás. "Hogy ne adatnának ő gyermekdedek ragadatba es ő feleségek oszlatba" Tárkányinál: "Hogy ne adassanak gyermekeik ragadományra, feleségeik elválásra." (Judith 4. 10.).
*OSZLATÁS
	(osz-ol-at-ás) fr. tt. oszlatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által eszközöljük, hogy valami oszoljon.
*OSZLATLAN
	(osz-ol-atlan) mn. tt. oszlatlan-t, tb. ~ok. Aminek alkotó részei tömegesen együtt vannak, egymástól el nem váltak, el nem széledtek. Oszlatlan népgyülés, társaság. Oszlatlan sürü köd, terhes felhők, sötétség. Oszlatlan barátok, testvérek. Átv. ért. a kedélyre vagy elmére vonatkozólag: oszlatlan gond, bú, szomorúság, mely a kedélyt folytonosan nyomja; oszlatlan kétség, elmehomály, mely a valót, igazat, bizonyosságot eltakarja. Határozóként am. el nem oszolva, el nem válva, el nem széledve, oszlatlanul.
*OSZLATÓ
	(osz-ol-at-ó) mn. tt. oszlaló-t. Aki vagy ami eszközli, hogy bizonyos tömegnek, egységnek részei egymástól elváljanak, különböző irányban elszéledjenek, illetőleg elmúljanak. Gyülést oszlató elnöki szó. Néplázadást oszlató rendőrség. Daganatot, csömört oszlató szerek. Ködoszlató napfény, felhőoszlató szelek. Oszlató szer, a vegyészetben jelent oldó, vagy választó szert is. (Medium). Átv. mi a kedélyre kelletlenül ható benyomásokat, vagy az ész működése elől az akadályozó homályt eltávolítja, elűzi. Gondoszlató szórakozás, búoszlató mulatság, bánatoszlató baráti vigasztalás; kétségoszlató tanuságok, bizonyitványok. V. ö. OSZLAT.
*OSZLIK
	(osz-ol-ik) k. m. oszl-ott, par. oszoljál, htn. oszlani. Azon igék osztályába tartozik, melyek majd ik-esen, majd a nélkül divatoznak; ámbár szabatosan véve az oszlik inkább szenvedő, az oszol inkább cselekvő állapotra vonatkozik, pl. midőn valamely néptömeget szétkergetnek, helyesebben mondjuk róla, hogy oszlik, midőn pedig önszántából, szabad akaratból megy szét, akkor pontosabban szólva, oszol. E szerént oszlik minden, mi bizonyos erőszak, kényszerítés által, nem önként elszakadoz, mi különféle irányban elválik, elszéled, minek részei között az öszvetartó kapcsok megtágulnak, továbbá: ami elmúlik, elébbi állapotában létezni megszünik, pl. a köd, felhő, daganat, búbánat, szomoruság, kétely. "Nem csökken az által húnok birodalma, Hogy kétfelé oszlik tetején hatalma." Arany. Ezen igének gyöke osz, melyből egyfelől az önható oszol, és közép oszlik, másfelől az átható oszt származnak, oly viszonyban levén egymáshoz, mint az om, fosz, fej, rej, bom, rom gyökökből származó omlik és omt, ont, foszlik és foszt, fejlik és fejt, rejlik és rejt, bomlik és bomt, bont, romlik és romt, ront. Legközelebbi rokonai: foszlik, mely szükebb értelemben csak a rostos testek részeinek elválására, szétszakadására vonatkozik, és a koszlik, mely koptatás általi elválását jelenti az illető egész részeinek. Egyébiránt alapértelemben megegyeznek vele azon o hangon kezdődő szók, melyek más-más segédmássalhangzó felvételével valamennyien a részeknek egymástól elválását, illetőleg távolodását fejezik ki, milyenek: old, olvad, omlik, omt, ondó, a megnyujtott ólom, továbbá: ocsó, és az egyszerü távolodást jelentő oson, honnan: oszolj innen am. menj innen, osonj innen, ezekben az s és sz a sebes menést utánzó természeti hangok levén. V. ö. OSON. Az oldódik, olvad, omlik és oszlik azon alapértelemben mind megegyeznek, mely szerént bizonyos tömeget, egységet képező részeknek egymástól elválását, eltávolodását jelentik; de oszlik különösen csak oly tömeg, melynek részei mintegy ideiglenesen gyülekeztek öszve, pl. valamely sereg, népség, köd, felhő, gondok; oldódik, ami kötés által alakúlt egy tömeggé, s utóbb kötelékei szétbomlanak; omlik, ami az egyes részek laza öszvetartása, vagy bizonyos belső megromlás következtében válik szét; olvad, aminek szilárd, mereven állapotu tömege hig, folyó részekké válik. Bővebben lásd mind ezeket saját rovataik alatt.
*OSZLOP (1)
	fn. tt. oszlop-ot, harm. szr. ~a. 1) Építészi ért. függőleges irányban emelkedő, s leginkább hengerded állvány fából vagy kőből, téglából, melynek fő rendeltetése a ráépített terhet tartani, mellékes pedig az épületnek diszét emelni. Fa oszlopokon álló pajta, szénatartó. Márvány oszlopokkal ékesített palota. Doriai, korintuszi alakban épített oszlopok. 2) Hasonló nemü állvány, melyet valamely jeles férfi, vagy nevezetes esemény emlékeül állítanak. Emlékoszlop, siroszlop, tiszteletoszlop. Ha valamely személyt egész termetében ábrázol, pontosabban: szobor. 3) Átv. ért. alkalmaztatik oly tárgyakra, melyek egyenesen fölemelkedvén némileg hasonlíthatók az oszlophoz. Füstoszlop, felhőoszlop, tüzoszlop, lángoszlop. 4) Költői nyelven oly férfi, vagy dolog, ki vagy mi másoknak gyáma, erkölcsi támasza, biztosítója. A jeles férfiak a nemzet oszlopai. Ledőlt hazánknak oszlopa. (Virág.). Eredetére nézve közvetőleg vagy a hellen stuloV és a szláv sztlp, szloup, szlup szóból, vagy a homéri skoloy szóból származottnak látszik; közelebb a szlup-ból lehetett vékony hangon czölöp, vastag hangon pedig és előtéttel oszlop. A magyar osz gyökü szókkal csakugyan alig van más fogalmi rokonságban annál, hogy oszlopok mind a természetben, mind a művészetben, rendesen több számmal levén, mintegy a részekre oszlás fejeztetnék ki általa. Minden esetre viszonyban áll szobor főnévvel is, mely némi áttétellel: oszrob közel rokon hangokban egyezik oszlop szóval.
*OSZLOP (2)
	falu Sopron és Veszprém m.; helyr. Oszlop-ra, ~on, ~ról.
*OSZLOPALAKÚ
	(oszlop-alakú) ösz. mn. Alakjára oszlophoz hasonló. Oszlopalakú támasz, emlékkő.
*OSZLOPÁLLÁS
	(oszlop-állás) ösz. fn. Azon rend és mód, mely szerént az épület oszlopai elhelyezvék.
*OSZLOPBOLT
	(oszlop-bolt), ösz. fn. Födött folyosó, mely boltozatok által öszvekötött oszlopokon nyugszik. (Arkade).
*OSZLOPCSA
	(oszlop-csa) fn. tt. oszlopcsá-t. A maga nemében, vagy aránylag kisded oszlop.
*OSZLOPCSARNOK
	(oszlop-csarnok) ösz. fn. csarnok, melynek oszlopokon, oszlopsorokon nyugvó boltozata vagy felső padolata van, oldalfalak nélkül. (Porticus).
*OSZLOPCZIM
	(oszlop-czim) ösz. fn. A nyomtatványok lapjai vagy oszlopai fölött azon nyomtatott betűk, vagy szók, melyek az illető lapon vagy oszlopon tárgyalt dolgok czimeit fejezik ki, pl. a szótárakban az illető szók gyökbetűi.
*OSZLOPDAD
	(oszlop-dad) mn. tt. oszlopdad-ot. Minek oszlophoz hasonló formája van, oszlopalaku. Oszlopdad emlékkő, határkő.
*OSZLOPDERÉK
	(oszlop-derék) ösz. fn. Az oszlopnak fő része, közepe, mely az oszlopfej, és talap között van.
*OSZLOPFEJ
	v. ~FEJEZET, (oszlop-fej, v. ~fejezet) ösz. fn. Az oszlopnak felső része.
*OSZLOPFOLYOSÓ
	(oszlop-folyosó) ösz. fn. Folyosó, melyet oszlopsorok alkotnak.
*OSZLOPFŐ
	l. OSZLOPFEJ.
*OSZLOPGYÁM
	(oszlop-gyám) ösz. fn. Oszlopalakú támasza valamely épületnek, fordítva: gyámoszlop.
*OSZLOPKA
	(oszlop-ka) kics. fn. tt. oszlopká-t, Kicsi. oszlop, oszlopocska.
*OSZLOPKÉP
	(oszlop-kép) ösz. fn. l. SZOBOR.
*OSZLOPKORLÁT
	(oszlop-korlát) ösz. fn. Egymással öszvekötött kis oszlopokból álló korlát, pl. a lépcsőzet mellékén.
*OSZLOPKÖZ
	(oszlop-kö) ösz. fn. Köz vagy tér, egyik oszloptól a másikig.
*OSZLOPLÁB
	(oszlop-láb) ösz. fn. Az oszlopnak alsó része, melyen az oszlopderék áll.
*OSZLOPMŰ
	(oszlop-mű) ösz. fn. Oszlopokból álló építészi mű, pl. folyosó, homlokzat; továbbá valamely épület oszlopai öszvesen véve.
*OSZLOPOROM
	(oszlop-orom) ösz. fn. Az oszlopfejnek teteje, melyet különféle czifrázatokkal ékesítnek.
*OSZLOPOZ
	(oszlop-oz) áth. m. oszlopoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Oszlopokkal ellát, diszesít valamely épületet. Oszlopozni a palota homlokzatát, kapualját, a folyosót.
*OSZLOPOZÁS
	(oszlop-oz-ás) fn. tt. oszlopozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Építés neme, midőn valamely épületet oszlopoznak. V. ö. OSZLOPOZ.
*OSZLOPOZAT
	l. OSZLOPZAT.
*OSZLOPPÁRKÁNY
	v. ~PÁRKÁNYZAT, (oszlop-párkány, v. ~párkányzat) lásd OSZLOPPÁRTA.
*OSZLOPPÁRTA
	v. ~PÁRTÁZAT, (oszlop-párta, v. ~pártázat) ösz. fn. Az oszlopfejet övedző párta, vagy koszoruforma czifrázat, dombormű.
*OSZLOPPOLCZ
	(oszlop-polcz) ösz. fn. A szabadon álló, pl. emlékoszlop tetejét takaró födélmű.
*OSZLOPREND
	(oszlop-rend) ösz. fn. Az oszlopok egyes részeinek bizonyos viszonya és aránya egymás között, továbbá: több oszlopnak bizonyos építészi mód szerént felállítása, és diszítése. Toskánai, jóniai, római stb. oszloprend.
*OSZLOPSIKÁTOR
	(oszlop-sikátor) ösz. fn. Oszlopok, oszlopsorok által képezett sikátor, vagyis folyosóféle keskeny szorulat.
*OSZLOPSOR
	(oszlop-sor) ösz. fn. Építészetben több oszlopból álló, rendszerént páros sor. Hadi ért. hosszu, keskeny sorban felállított sereg.
*OSZLOPSZÁR
	(oszlop-szár) ösz. fn. Az oszlopnak dereka egész hosszában véve, vagyis az oszlopfej és oszlopláb közötti része.
*OSZLOPSZÉK
	(oszlop-szék) l. OSZLOPTALAP.
*OSZLOPTALAP
	(oszlop-talap) ösz. fn. Rendesen négyszögü alkotmány kőből, melyre az oszlopot rakják, vagy állítják, hogy annak magasságát némileg emelje, kitüntesse, egyszersmind szilárdabb állapodást kölcsönözzön neki; máskép: oszloptő, oszlopszék.
*OSZLOPTORNÁCZ
	(oszlop-tornácz) ösz. fn. Oszlopokon álló, oszlopokkal, oszlopsorokkal keritett, diszített tornácz.
*OSZLOPTŐ
	(oszlop-tő) l. OSZLOPTALP.
*OSZLOPZAT
	(oszlop-oz-at) fn. tt. oszlopzat-ot, harm. szr. ~a. Több oszlopokból álló mű; továbbá: valamely épület oszlopai együtt, öszvesen véve.
*OSZOL
	(osz-ol) önh. m. oszol-t. Ragozása általán szabályszerü: oszolok, oszolsz, oszolék, oszoltam, oszolandok, oszolj, oszolni, oszoló: mire nézve különbözik tőle, az oszlik, mint hangugrató: oszlom, oszlám, oszlottam, oszlandom, oszlani, oszló. Értelmére s elemeire nézve l. OSZLIK alatt.
*OSZOLHATATLAN, OSZOLHATLAN
	(oszol-hat-[at]lan) mn. tt. oszolhatatlan-t, tb. ~ok. Ami oly szilárd tömeget, vagy egységet képez, melyet részekre választani, egymástól eltávolítani nem lehet; elválhatatlan. Keresztény hittan szerént a Szendháromság oszolhatatlan egység (Indivisa unitas). Nagyító kifejezéssel am. igen szorosan együvé állott, egymástól nehezen elszakasztható. Oszolhatatlan barátság, szövetség. Átv. ért. kedélyre vonatkozva: oszolhatlan bánat, szomoruság, fájdalom, melyet elűzni nem lehet vagy igen nehéz; elmét illetőleg: oszolhatatlan kétség, homály, mely miatt a valót, az igazat megtudni lehetetlen. Határozóként am. oszolhatatlan módon vagy állapotban, oszolhatatlanul.
*OSZOLHATATLANSÁG, OSZOLHATLANSÁG
	(osz-ol-hat-[at]lan-ság) fn. tt. oszolhatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, vagy tulajdonság, melynél fogva bizonyos tömeg vagy egység részekre nem válhatik, el nem oszolhat.
*OSZOLHATLAN, OSZOLHATLANSÁG
	lásd OSZOLHATATLAN; OSZOLHATATLANSÁG.
*OSZOLHATÓ
	(osz-ol-hat-ó) mn. tt. oszolható-t. Minek részei nem alakultak oly szilárd állásu tömeggé, egészszé, hogy egymástól el nem válhatnának; továbbá: amit elűzni, eltávolítani lehet, nevezetesen a kedélyt, és elmét illetőleg, pl. oszolható bánat, szomorúság; oszolható kétely, homály. V. ö. OSZLIK.
*OSZOLHATÓLAG
	(osz-ol-hat-ó-lag) ih. Oszolható módon vagy állapotban.
*OSZOLHATÓSÁG
	(osz-ol-hat-ó-ság) fn. tt. oszolhatóság-ot, harm. szr. ~a. Állapota, vagy tulajdonsága valaminek, mely szerént azt részekre választani lehet, vagy önerejével elválható, egymástól eltávolodható. V. ö. OSZOLHATÓ.
*OSZPORA
	fn. tt. oszporá-t. Török ezüst pénz, körülbelül egy polturát érő. Erdélyben is kelendő volt a XVI-dik század közepe táján. Az új görögben aspros fehéret jelent; magában a törökben inkább akdse v. ahdse (a Müncheni codexben akcsa), melynek gyöke ak szintén am. fejér. A székelyeknél maiglan am. papi bér, melyet a hivek fizetnek. Ez értelemben talán am. a hellen prosjora, mely ajándékfélét jelent.
*OSZRÓ
	falu Baranya m.; helyr. Oszró-ra, ~n, ~ról.
*OSZT
	(osz-t) áth. m, oszt-ott, par. osz-sz, htn. ~ni, v. ~ani. Széles ért. bizonyos tömeget egészet, egységet részekre választ, mi által a részek közti előbbi szoros viszony megszünik, s térben, időben, vagy gondolatban egymástól eltávolíttatnak, különösen: 1) Valamely mennyiséget külön-külön önálló részekre választ el, s ugyanannyi egységet alkot. Az örökösök három részre osztották az apai jószágot. A határt három nyomásra osztani. A kaszálót nyilasokra osztani. A házat több zsellérlakokra osztani. Időmenynyiségre vonatkozva am. az időben történt eseményeket bizonyos szakaszokra választja. A magyarok újabb történelmét Árpád véréből, vegyes házakból, és austriai házból származó királyok korszakára osztják. A napot órákra, az órákat perczekre osztjuk. Az időt czélirányosan munkai, evési, nyugovási szakokra osztani. 2) Valamely egésznek, mennyiségnek részeit adag gyanánt elválasztja, s oda nyujtja. A betegnek levest, a koldusnak kenyeret, pénzt, osztani. Havonként néhány forintot kiosztani. A nyereséget egymás között elosztani. A ragadmányt felosztani. Kártyát osztani. 3) Testületek alakítására vonatkozva: az ujonczokat különféle ezredekbe osztani, beosztani, am. beigtatni; a gyanus czimborákat szétosztani, egymástól elválasztva más-más testületbe vegyíteni. 4) Számtani ért. bizonyos mennyiségből annyiszor veszen ki egy másikat, a hányszor ez amabban találtatik, pl. aki tizet kettővel oszt, az ötször veszen ki belőle kettőt. 5) Átv. valakinek véleményét, itéletét osztani am. benne részt venni, s mintegy kijelenteni, hogy azon vélemény, itélet nem egyedül az övé, hanem kettőé, illetőleg többé. Ezen igének gyöke osz, melyből a tevést jelentő t, képzővel lett osz-t, mint a fosz, rom, om, bom, öm, döm, gyökökből fosz-t, rom-t, (ron-t), om-t, bom-t, öm-t, döm-t stb. V. o. OSZLIK.
*OSZTADÉK
	(osz-t-ad-ék) fn. tt. osztadék-ot. l. OSZTÁLYRÉSZ; és OSZTALÉK.
*OSZTAG
	(osz-t-ag) fn. tt. osztag-ot. Osztály, külünösen valamely hadseregben.
*OSZTÁG
	tájdivatos, ,aztán' (= az után) helyett; l. OSZTÁN.
*OSZTALÉK
	(osz-t-al-ék) fn. tt. osztalék-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Akármiféle társas üzérkedésből bejött tiszta, nyereségnek azon része, mely az illető részvényeseknek, vagy más vállalati tagoknak egy vagy több részvényök, vagy betett tőkéjök után jut. (Dividende). Gőzhajózási, vasuti, czukorgyári osztalék.
*OSZTÁLY
	(osz-t-ály) fn. tt. osztály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A részekre elválasztott egészből, tömegből, térségből, seregből stb. egy-egy szakasz, mely némileg önálló egységet képez. Az erdőséget osztályokra kiszabni, s évenként egy osztályt kivágni. E puszta három osztályból, ú. m. szántóföldből, kaszálóból, és legelőből áll. E nagy háznak sok lakosztálya van. A hadsereg három osztályban nyomul előre. Az ezerednek egyik osztályát tartalékul hátrahagyni. 2) Adagul kiszakasztott bizonyos rész, járandóság. Az örökösöknek egy-egy osztályban ezer holdnyi telek jutott. Kiki vegye által, a maga osztályát. Egyenlő osztály nem támaszt háborút. Innen jelenti azon cselekvést is, mely által bizonyos vagyont az illetők között kiosztanak. Osztály végett öszvegyült örökösök. Az osztály megtörtént. Osztály után foglalja el kiki a magáét. "Atyafi osztályban láng nem fogy a lánggal." "Éjfélig örömmel ittanak és ettek, Hogy Buda és öcscse ilyen osztályt tettek." Arany. (Buda halála). 3) Az egy sereghez tatozó személyek, vagy dolgok külön-külön szakasza, nemek, fajok, minemüségek szerént elválasztva, elkülönözve. Nemesi, polgári osztályból való. A népnek különféle osztályai. Oskolai, hivatali osztályok. A tanulóknak szorgalom szerénti osztályai. A nemzeti muzeum természettudományi, régiségi stb. osztályai. A magyar t. akadémia nyelvtudományi, bölcsészeti stb. osztályai. Első, másod, harmad osztály alá tartozó határ. Az adót bizonyos osztályok szerént kivetni. Ezen igének törzse oszt, képzője ály, melynek alakulásáról l. ~ÁLY, ~ÉLY, képző.
*OSZTÁLYÁROK
	(osztály-árok) ösz. fn. Árok, mely az elosztott földterület részeit elválasztja egymástól.
*OSZTÁLYFŐ
	(osztály-fő) ösz. fn. Általán bizonyos hivatalhoz tartozó, vagy nyilvános, országos szolgálatban levő személyek osztályának előjárója, igazgatója. Igazságügyi, hadügyi osztályfő. Hadi osztályfő. Tanodai osztályfő.
*OSZTÁLYFŐNÖK
	l. OSZTÁLYFŐ.
*OSZTÁLYIGAZGATÓ
	(osztály-igazgató) ösz. fn. Valamely nyilvános, országos hivatali osztálynak főnöke igazgató czimmel.
*OSZTÁLYIGAZÍTÁS
	vagy ~IGAZITÁS, (osztály-igazítás) ösz. fn. Törvényes eljárás, melynél fogva bizonyos jószág, örökség elosztásakor vagy utána is történt némely hibákat helyrehoznak, (rectificatio divisionis); úgy hogy az eredeti osztály lényeges pontjai vagy részeiben nem változik; és ebben különbözik az új osztálytól, vagy osztályújítástól.
*OSZTÁLYLEVÉL
	(osztály-levél) ösz. fn. Oklevél, mely valamely jószágnak az illető örökösök között történt felosztását tartalmazza, illetőleg bizonyítja.
*OSZTÁLYNOK
	(osz-t-ály-nok) fn. tt. osztálynok-ot, harm. szr. ~a. Általán, valamely köz hivatali osztálynak főnöke, különösen a hadvezényletben tábornok, ki a hadtest egyik szárnyát vezényli. (Divisionär.)
*OSZTÁLYONKÉNT
	(osztályon-ként) ösz. ih. Osztályokra választva, külön-külön osztályokban; részenként. Az erdőt osztályonként vágni, eladogatni. A hadsereget osztályonként a helységekbe szállásolni. V. ö. OSZTÁLY.
*OSZTÁLYOS
	(osz-t-ály-os) mn. tt. osztályos-t, v. ~at, tb. ~ak. Különösen oly személyről mondjuk, kinek bizonyos jószághoz, nevezetesen örökséghez másod vagy többed magával birtoklási joga van. Osztályos atyafiak. Használtatik főnévül is, s ekkor tárgyesete: osztályost, és többese: osztályosok.
*OSZTÁLYOZ
	(osz-t-ály-oz) áth. m. osztályoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely gyűegésznek alkotó részeit nemek, fajok, minemüségek, sajátságok stb. szerént szakaszokra választja, sorozza. Osztályozni az egynemü, de különféle terményeket. A könyveket a könyvtárban tartalom, forma, nyelvek stb. szerént osztályozni. A földeket termékenység szerént osztályozni. A tanodai ifjuságot szorgalom szerént osztályozni. V. ö. OSZTÁLY.
*OSZTÁLYOZÁS
	(osz-t-ály-oz-ás) fn. tt. osztályozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által bizonyos gyűsokaságot nemek, fajok, minemüség stb. szerént szakaszokra választunk, sorozunk. Erdők, földek, gyapju, kelmék osztályozása. V. ö. OSZTÁLYOZ.
*OSZTÁLYOZAT
	(osz-t-ály-oz-at) fn. tt. osztályozat-ot, harm. szr. ~a. Valamely gyűsokaság részeinek felosztása által alakult egyes szakaszok, sorozatok. Könyvek osztályozatai a könyvtárban. Az oskolai ifjuságnak szorgalom szerénti osztályozata.
*OSZTÁLYPARANCSNOK
	(osztály-parancsnok) ösz. fn. l. OSZTÁLYNOK.
*OSZTÁLYPĚR
	(osztály-pěr) ösz. fn. Általán valamely közös jószág, illeték, járandóság felosztása, nevezetesen örökség fölött meghasonlott felek pere egymással.
*OSZTÁLYREND
	(osztály-rend) ösz. fn. 1) Az osztályok közötti rend, vagyis sorozat, fokozat, pl. valamely polgári társaság, vagy hivatali személyzet osztályrende. Az adót osztályrend szerint kivetni. A jövedelem szerént becsült földek osztályrende. 2) Szorosb ért. az ugyanazon osztály alá tartozó nemek, fajok, egyének sorozata. 3) A járandósági osztályban azon rend, vagy sorozat, mely szerént az illetők egymás után kikapják részeiket.
*OSZTÁLYRÉSZ
	(osztály-rész) ösz. fn. Azon rész, vagy adag, vagy illeték, mely bizonyos jószág, pl. örökség, részvényosztalék elosztásakor egynek-egynek jut. Orozlán osztályrész, mely az egészet magában foglalja. Férfiági, leányági osztályrész.
*OSZTÁLYSOR
	(osztály-sor) l. OSZTÁLYREND.
*OSZTÁLYSORSOS
	(osztály-sorsos) ösz. fn. Azonegy polgári osztályból való.
*OSZTÁLYSZELLEM
	(osztály-szellem) ösz. fn. Szellem, mely bizonyos társulatnak, egyesületnek, testületnek sajátja, mely az illető egyének gondolkozási, és cselekvési módján elömlik. Papok, katonák, hivatalnokok osztályszelleme. Máskép: testületi szellem.
*OSZTÁLYUJÍTÁS
	(osztály-ujítás) ösz. fn. Cselekvés, különösen törvényes eljárás, mely átal bizonyos jószágnak, nevezetesen örökségnek valamely közbejött tetemes változások miatt egészbeni felosztása ismételtetik (nova divisio); különbözik osztályigazítás.
*OSZTÁLYZAT
	l. OSZTÁLYOZAT.
*OSZTÁN, OSZTÁNG
	OSZTÁG, OSZTÁNAN, OSZTANNAN, OSZTÉG, OSZTÉN, OSZTÉNG stb. tájdivatos, és hibás kiejtések a szabályszerü aztán, vagyis az után helyett. Népies elbeszélésben gyakran hallani: azután osztán, vagy azutén osztén, vagy azuténg oszténg.
*OSZTANDÓ
	(osz-t-and-ó) fn. tt. osztandó-t. Számtani ért. azon mennyiség, melyet annyi részre választanak, a hány egység egy másik számban az úgynevezett osztóban találtatik, pl. ebben: 20:4 v. 20/4 = 5, 20 az osztandó, a 4 pedig osztó, az 5 osztmány vagy hányad.
*OSZTANIVALÓ
	(osztani-való) l. OSZTANDÓ.
*OSZTÁS
	(osz-t-ás) fn. tt. osztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán cselekvés, mely által bizonyos gyűsokaságot, sereget, külön-külön részekre, pl. szakaszokra, adagokra, nemekre, fajokra stb. szakasztanak. Öszvetéve: elosztás, beosztás, kiosztás, felosztás, szétosztás. Osztásra megjelent örökösök. Ételosztás, pénzosztás, kártyaosztás stb. Számtani ért. a szám, illetőleg mennyiség kicsinyítésének neme, mely szerént bizonyos mennyiségből annyiszor vesznek ki egy másikat, a hányszor ez amabban találtatik. V. ö. OSZT.
*OSZTAT
	(osz-t-at) fn. tt. osztat-ot, harm. szr. ~ja. L. OSZTMÁNY, illetőleg HÁNYAD.
*OSZTATLAN
	(osz-t-atlan) mn. tt. osztatlan-t, tb. ~ok. 1) Tárgyra vonatkozva am. amit részekre, adagokra, illetékekre el nem szakasztottak, mi egész valóságában, egységében megvan. Osztatlan jószág, örökség, nyeremény, zsákmány. 2) Személyeket illetőleg, akik bizonyos jószágot, örökséget közösen birnak, jóllehet joguk volna azt maguk között felosztani. Osztatlan testvérek, atyafiak, örökösők. Határozóként am. osztatlanul.
*OSZTATLANUL
	(osz-t-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy részekre volna osztva, tagolva, egy tömegben, egy tagban. Három testvér osztatlanul bír egy uradalmat.
*OSZTÉG, OSZTÉNG
	l. OSZTÁN.
*OSZTHATATLAN, OSZTHATLAN
	(osz-t-hat-[at]lan) mn. tt. oszthatatlan-t, tb. ~ok. Amit erkölcsileg, vagy törvényesen, vagy észtanilag részekre osztani nem lehet. Oszthatatlan női hűség. Feloszthatatlan hitbizomány. Az egyszerü elemek oszthatatlanok. Határozóként: el nem osztható módon vagy állapotban, oszthatatlanul.
*OSZTHATÓ
	(osz-t-hat-ó) mn. tt. osztható-t. Amit részekre, szakaszokra, nemekre, fajokra, adagokra stb. választani lehet. Osztható számok, mennyiségek. V. ö. OSZT.
*OSZTHATÓLAG
	(osz-t-hat-ó-lag) ih. Osztható módon vagy állapotban.
*OSZTHATÓSÁG
	(osz-t-hat-ó-ság) fn. tt. oszthatóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága vagy állapota bizonyos mennyiségnek, tömegnek, sokaságnak, melynél fogva azt részekre választani, elosztani lehet. V. ö. OSZT.
*OSZTMÁNY
	(osz-t-mány) fn. tt. osztmány-t, tb. ~ok. l. HÁNYAD, és OSZTANDÓ.
*OSZTÓ
	(osz-t-ó) mn. és fn. tt. osztó-t. 1) Általán, aki oszt, vagy, amivel osztanak tulajd. és átv. ért. véve. Jobbára a viszonytárgy nevével öszvetett szót képez, pl. alamizsnaosztó, jutalomosztó személy, ételosztó szolga, levesosztó kanál. 2) Főnevül használva a szám- és mértanban azon szám vagy mennyiség, melyet egy másikból annyiszor veszünk ki, ahányszor abban találtatik, pl. ebben: 10/2, a 2 osztó, ebben; a/b, a b osztó. Kártyajátékban azon játszótárs, ki a kártyalapokat szétadogatja.
*OSZTOGAT
	(osz-t-og-at) gyak. áth. m. osztogat-tam, ~tál, ~ott, par. osztogass. Széles ért. gyakran, folytonosan oszt; különösen: járandóság, illetőség gyanánt adogat, ajándékoz. Pénzt, kenyeret osztogatni a szegényeknek. Ételt osztogatni. Mindenét elosztogatja. Czimeket, hivatalokat osztogatni. V. ö. OSZT.
*OSZTOGATÁS
	(osz-t-og-at-ás) fn. tt. osztogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, Cselekvés, mely által valamit osztogatnak, nevezetesen adag, adomány, ajándék gyanánt nyújtogatva. V. ö. OSZTOGAT.
*OSZTÓJEL
	(osztó-jel) ösz. fn. 1) A helyesirásban azon jel, mely által egyes szókat, mondatokat, vagy czikkeket, fejezeteket egymástól akár könnyebb érthetőség, akár más tekintetekből elválasztunk, pl. fa-ló, képmű-kiállítás, ide-odaszaladgálás, ottan-ottan. 2) Szám- és mennyiségtanban az osztót az osztaléktól elválasztó jel pl. ab:c, vagy 13/5.
*OSZTOPÁNY
	falu Somogy m.; helyr. Osztopány-ba, ~ban, ~ból.
*OSZTOTT
	(osz-t-ott) mn. tt. osztott-at. Amit részekre, szakaszokra választottak, amit adagokban többfelé odanyujtottak. Elosztott rétek; hatfelé osztott sereg; négy darabra osztott kenyér; szegődött bér, osztott koncz. (Km.). V. ö. OSZT.
*OSZTOTTIDEG
	(osztott-ideg) ösz. fn. Az agybeli idegeknek ötödik párja. Osztottnak neveztetik, mert három, ú. m. szem~, felső, és alsó állagból áll. Máskép: közép együttérző ideg. (Musculus sympathicus medius).
*OSZTOVÁT
	fn. tt. osztovát-ot, harm. szr. ~ja. l. OSZTOVÁTA.
*OSZTOVÁTA
	fn. tt. osztovátá-t. A takácsok szövőszéke. Szabó Dávid elemzése szerént am. osztóváltó, minthogy a fonalakat mintegy osztva váltva szövi egybe. De ugyan Szabó D. szerént szováta is am. szövőszék, s vékony hangon szövéte, azaz: szövő eszköz. Dankovszky szerént vend nyelven: sztátva, v. sztátve.
*OSZTOZÁS
	(osz-t-oz-ás) fn. tt. osztozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvő állapot, midőn valamely jószágból, pl. örökségből, nyereményből, zsákmányból a hozzá köz jogot tartók kiveszik illető részeiket. A végrehajtott lopás után osztozáshoz fognak a tolvajok. Minthogy e cselekvés gyakran perre, veszekedésre ad alkalmat az illetők között: innen átv. ért. jelent pert, veszekedést, ortályozást is.
*OSZTOZATLAN
	(osz-t-oz-atlan) mn. tt. osztozatlan-t, tb. ~ok. Oly személyekről mondjuk, kik bizonyos jószágon, örökségen, nyereményen stb., melyhez köz jogot tartanak, meg nem osztoztak. Osztozatlan atyafiak, kereskedők, rablók. Határozóként am. osztozatlan állapotban, osztozatlanul. V. ö. OSZTOZIK.
*OSZTOZIK
	(osz-t-oz-ik) k. m. osztoz-tam, ~tál, ~ott, par. osztozzál. Bizonyos jószágból másod vagy többed magával a neki járó illetéket, adagrészt kiveszi. Örökségen osztozó testvérek, atyafiak. A részvényesek osztoznak a nyereményen. A rablók osztoznak az elragadt pénzen, drágaságokon. Az orozlán úgy osztozott vadásztársaival, hogy minden neki jutott. Az orgazda a tolvajokkal osztozni szokott. Átv. ért. felesel, perel, veszekedik valakivel, mint gyakran azok szoktak tenni, kik osztoznak. Benható ragu viszonynévvel am. másnak kedves v. kedvetlen érzelmeiben, továbbá gondolkozási módjában részt vesz. Örömeidben és fájdalmaidban osztozom. E véleményben, szándékban nem osztozhatom.
*OSZTOZKODÁS
	(osz-t-oz-kod-ás) fn. tt. osztozkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mindenféle sürgölődés, szedés-vevés, hányás-vetés, rakosgatás, kimérés, kivetés, kiszabás stb., mely által az illető jószágot a hozza jogot tartók egymás között elosztják.
*OSZTOZKODIK
	(osz-t-oz-kod-ik) k. m. osztozkod-tam, ~tál, ~ott. Az osztozást másod vagy többed magával részletesen gyakorolja. V. ö. OSZTOZKODÁS.
*OSZTOZÓDIK
	(osz-t-oz-ó-d-ik) belsz. m. osztozód-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. másod vagy többed magával perlekedik, veszekedik.
*OSZTRÁK
	fn. és mn. tt. osztrák-ot. 1) Mint népnevezet am. a szoros ért. vett Osztrákország lakosa, különböztetésül más németföldi tartományok lakosaitól, milyenek a bajorok, szászok, tiroliak stb. 2) Osztrákországot és lakosait illető, azokhoz tartozó, azokra vonatkozó stb. Osztrák törvények; osztrák borok. Máskép: ausztriai. A német ,Osterreich' szóból módosult. Rövidítve o., pl. 10 forint o. é. (= osztrák értékben).
*OSZTRÁKORSZÁG
	(osztrák-ország) ösz. fn. l. OSZTRIA.
*OSZTRÁKOS
	(osztrák-os) mn. tt. osztrákos-t, v. ~at, tb. ~ak. Osztrákok szokása, módja szerént való. Osztrákos német kiejtés.
*OSZTRÁKUL
	(osztrák-ul) ih. Nyelvre, beszédmódra vonatkozólag am. osztrákok szokása szerént. Osztrákul ejteni a német szókat.
*OSZTRIA
	fn. tt. osztriá-t. Szoros ért. Magyar-, Stájer-, Salzburg-, Bajor-, Cseh-, és Morvaországok között fekvő főherczegség. Alsó és Felső Osztria. Széles értelemben ausztriai birodalom. Szokottabban Ausztria.
*OSZTRIAI
	(osztria-i) mn. tt. osztriai-t, tb. ~ak. Osztriát illető, ahhoz tartozó, onnan származó, ott termett stb. Osztriai törvények. Osztriai áruczikkek, borok.
*OSZTRIGA
	fn. tt. osztrigá-t. Kettős teknőjü, s eledelül használható tengeri csigafaj. (Ostrea edulis. L.).
*OSZTRIGAÁRUS
	(osztriga-árus) ösz. fn. Ki osztrigákat árul, azokkal üzérkedik, különösen: eledelül készített osztrigákat áruló csemegész.
*OSZTRIGAHÁLÓ
	(osztriga-háló) ösz. fn. Sajátnemü háló, melylyel az osztrigákat fogják.
*OSZTRIGAHÉJ
	(osztriga-héj) ösz. fn. Tekenő-féle burok, melyben az osztriga lakik.
*OSZTRIGAIVADÉK
	(osztriga-ivadék) ösz. fn. Fiatal osztrigák.
*OSZTRIGAKŐ
	(osztriga-kő) ösz. fn. Osztriga héja, tekenője megkövült állapotban.
*OSZTRIGAPONK
	(osztriga-ponk) ösz. fn. Azon magasabb hely a tenger fenekén, hol az osztrigák a sziklákra, vagy levert czölöpökre felmásznak, és hálóba keríttetnek.
*OSZTRIGÁSZ (1)
	(osztriga-ász) fn. tt. osztrigászt, tb. ~ok. Ki osztrigákat fogdos.
*OSZTRIGÁSZ (2)
	önh. m. osztrigász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Osztrigák kézrekerítésével foglalkodik.
*OSZTRÓ
	faluk Nyitra és Ung m.; helyr. Osztró-ra, ~n, ~ról.
*OSZVALY
	erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. Oszvaly-ba, ~ban, ~ból.
*OTLAKA
	falu Arad m.; helyr. Otlaká-ra, ~n, ~ról.
*OTROKOCS
	falu Gömör m.; helyr. Otrokocs-ra, ~on, ~ról.
*OTROMBA
	mn. tt. otrombá-t. Molnár A. szerént latinul: immanis, grandis; Szabó Dávid értelmezése szerént is: szörnyü, iszonyu, fölötte nagy; tehát régibb értelme: a maga nemében tulságosan nagy, tömérdek. Ma szokottabb értelemben: idomtalan, darabos erkölcsü, faragatlan; ostoba. Otromba, nagy mihaszna ember. Továbbá: ami ily embertől származik, pl. otromba beszéd, magaviselet, járás. Ezen szóban, mint eredeti jelentése mutatja, alapfogalom a nagyság, magasság, melyet mind a magyar, mind más nyelvek több szavainak az or gyökében is feltalálunk. V. ö. OR, elvont gyök. Mi szerént valószinü, hogy eredetileg ortomba, vagy toromba volt, t. i. a ,toromba' jelent magas kupba öszverakott nádat, hasonlóan a goromba más nyelvekben is anyagi, tehát első értelemben vastagot, nagyot jelent a maga nemében, mint a tót hrubi, a német grob, pl. goromba posztó, gorombára tört só; grober Sand, grobes Mehl. Mind ezek erkölcsileg véve átv. értelemben használtatnak. Mi képzését illeti, azon szók osztályába tartozik, melyekben a ba be, pa pe, fa fe, va ve, ma me végzetek igeneves tulajdonságuak, egyébiránt alakra toromba, goromba szókon felül legközelebb rokonai: iromba, gomba, csorba, görbe stb.
*OTROMBÁLKODÁS
	(otromba-al-kod-ás) fn. tt. otrombálkodás-t, tb. ~ok. Otromba magaviselet. V. ö. OTROMBA és OTROMBÁLKODIK.
*OTROMBÁLKODIK
	(otromba-al-kod-ik) k. m. otrombálkod-tam, ~tál, ~ott. Otromba módon, azaz: idomtalanul, faragatlanul darabosan, ostobán viseli magát. V. ö. OTROMBA.
*OTROMBÁN
	(otromba-an) l. OTROMBÁUL.
*OTROMBASÁG
	(otromba-ság) fn. tt. otrombaság-ot, harm. szr. ~a. Durva, nyers, ostoba idomtalanság.
*OTROMBÁUL
	(otromba-ul) ih. Otrombán, azaz: idomtalan, faragatlan, durva, ostoba, esetlen módon.
*OTROMBÍT, OTROMBIT
	(otromb-ít) áth. m. otrombit-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Otrombává tesz, alakít. V. ö. OTROMBA.
*OTROMBÚL, OTROMBUL
	(otromba-úl) önh. m. otrombúl-t. Otrombává lesz. V. ö. OTROMBA.
*OTT
	(o-tt) helyhatárzó. Megfelel e kérdésre hol v. hon? Értelme: azon helyen, mely egy vagy több helyhez képest távolabb fekszik; ellentéte a közel helyre mutató: itt. Viszonyba lép általán minden helynévvel és helyhatározóval, pl. ott a városban, nem itt a falun; ott benn van, ott künn jár; ott fenn ül a dombon; ott lenn, ott alatt legel a völgyben; ott elül, ott hátul, ott jobbfelül, ott baloldalt. Vonatkozik időre is ,akkor' vagy ,az időben' helyett. "Ott régi kaland jut eszibe a vénnek." "Ott férfi nyugodtan lát hadi készséghez." Arany János. (Buda halála). Nyomatosság végett fölveszi a távolra mutató a hangot, ott a! öszvetéve és megnyujtva ottan, előtéttel amott, amott a, amottan, tájdivatos kinövésekkel: amottannag, amottannég; ottannag, ottannég; ottannak, ottannék, ottogyon; a Bécsi codexben ottogol is. E szóban két fogalom van, ú. m. a távolságé, melyet az o képvisel. (V. ö. O, távolra mutató) és a helyiségé, melyet a tt fejez ki, valamint általán a helynevekben e kérdésre hol? pl. Győrött, Fehérvárott, Temesvártt, v. Temesvárott. Ugyan ezen képzővel alakultak e helyre mutatók: lent, fent, alant, künt, bent, mögött, hegyett, előtt, hosszant. Vas vármegyében a nép szájából még hallani: od volt, e helyett ott volt, miből azt lehetne gyanítani, hogy ehhez járult a t, és lett odt, ott. De valószinübbnek látszik, hogy a hely fölületére vonatkozó on a törzsök, s ebből lett on-t, ott, mint alan, alant, alatt; hegyen, hegyent, hegyett; fölön, fölönt, fölött; mögön, mögönt, mögött. Ezek: kün, ben, fen, len csak egy alakban léteznek: künt, bent, fent, lent, és nem: kütt, bett, fett, lett. Ama hasonlat szerént szintén valószinü, hogy ezek is: Fehérvárott, Győrött, Pécsett, elemezve: Fehérvár-on-t, Győr-ön-t, Pécs-en-t. V. ö. ODA.
*~OTT
	v. ~TT, v. csak ~T, helynévrag; mai korban leginkább csak az r-be végződő helyneveknél divatos, pl. Fehérvárott v. Fehérvárt, Győrött, Temesvárott v. Temesvárt, Kolosvárt stb.; néha más végzeteknél is, pl. Pécsett. Régente több más helynevek fölvették e ragot, pl. Mohácsott (Szalay Ág: 400 m. levelében), Sopront (Ugyanott). Származására nézve l. OTT, helyhatárzó.
*OTTAN
	(o-tt-an) ih. l. OTT. Kettőztetve: ottan-ottan am. helylyel-közzel, itt-ott, néha-néha. Ottan-ottan jót is cselekszik. Ottan-ottan elmegy a templomba. Ottan-ottan aláhengeredik. (Pázmán Préd. 1079. l.). Néha, kivált a régieknél am. legottan, tüstént, mindjárt. "Csak választ várok, ottan kész vagyok az kegyelmed parancsolatja szerént számot vetni vele." Levél 1547-ből (Szalay Ág. 400 m. l.). "Egybemenének az két vitézek nagy eréssen, es Béla úgy öklelé (döfé), hogy ottan leesék az feldre, ő kedég csak meg sem mozdúla." Carthausi névtelen. "Örek állat, rothadatlan, Mindenható, haláltalan Ennek enged mind nap, mind hód S ottan teszik ők ha mit mond." Katalin verses legendája. "A te szódat, Uram, mihelyen meghallhatja, Ottan szent nevedet mint atyját úgy kiáltja." B. Balassa Bálint a XVI. században. ,Ottogyan' alakjában: "Es ottogyan Istennek angyala jelenék menyországból." Régi magyar Passio. ,Ottanag' alakban: "Mintegy lassú szellő olyan zúgást halla, Szép hat fejér hattyú, ottanag leszálla." Árgirus. (Görgei Albert a XVI. században).
*OTTANAG
	(ott-an-ag) ih. l. OTTAN.
*OTTANI
	(o-tt-an-i) mn. tt. ottani-t, tb. ~ak. Ama távol helyre való, azt illető, arra vonatkozó. Ottani lakosok. Párisban levén, az ottani jeles férfiakkal megismerkedém. Az ottani, és az itteni élet között nagy a különbség. V. ö. OTT.
*OTTANNAG, OTTANNÉG
	hibás kinövésü tájszólások. l. OTT.
*OTTAN-OTTAN
	l. OTTAN alatt.
*OTTHON
	v. ~HONN, (ott-hon, v. honn) ösz. helyhatárzó. Azon helyen, házban, hol valaki rendesen lakni, tartózkodni szokott; máskép: oda haza. Mindenűtt jó, de legjobb otthonn. "Messze jártam, másutt is volt jó dolgom, De a szivem csak azt mondja: jobb otthon." Petőfi. Otthonn parancsolj. Tréfásan szólva: nincsenek nála otthonn, am. elment az esze, jár az esze.
*OTTHONI
	(ott-honi) ösz. mn. Otthon levő, otthon szokásos, divatozó. Otthoni társaink. Otthoni viselet, pongyola.
*OTTHONIAS
	(ott-honias) ösz. mn. otthon szokásos; fesztelen.
*OTTHONIASSÁG
	(ott-honiasság) ösz. fn. Szokásos cselekvésmód, vagy magaviselet; fesztelenség.
*OTTHONKA
	(ott-hon-ka) fn. tt. otthonká-t, könnyü, pongyola szabásu felöltő, milyet honn a ház körül szokás viselni.
*OTTHONOS
	(ott-hon-os) mn. tt. otthonos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Otthon tartózkodó, magán életet viselő, ide-oda nem járó. Otthonos leány, házi nő. 2) Mint a nyilvánosnak ellentéte am. házias, a háznál szokásos. Otthonos eledel, viselet, illendőség. 3) Bizonyos helyen gyakran megforduló, valahová jártas. Ő sok háznál otthonos. Innen 4) átv. ért. bizonyos dolgokban, ismeretekben jártas. A legujabb kori irodalomban, valamint a régiben is otthonos férfi.
*OTTHONOSKODÁS
	(o-tt-hon-os-kod-ás) fn. tt. otthonoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Magános, házi életnek gyakorlása, folytatása.
*OTTHONOSKODIK
	(o-tt-hon-os-kod-ik) k. m. otthonoskod-tam, ~tál, ~ott. Magános házi életet visel, rendesen otthon tartózkodik.
*OTTHONOSSÁG
	(ott-hon-os-ság) fn. tt. otthonosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Házi, magán életü állapot vagy tulajdonság. 2) Jártasság bizonyos dologban, különösen tudományban.
*OTTHONRÓL
	(ott-honról) ösz. ih. Legközelebb azon helyről, hol otthon van valaki; másképen: odahazulról.
*OTTI
	női kn. tt. Otti-t. ,Ottilia' kicsinyzője.
*OTTILIA
	női kn. tt. Ottiliá-t. V. ö. OTTO.
*OTTLÉT
	(ott-lét) ösz. fn. Bizonyos távol helyen való lét. Ottlétéről mit sem tudnak. Ottlétemkor mind egészségesek voltak.
*OTTLEVŐ
	(ott-levő) ösz. mn. Aki, vagy ami bizonyos távol helyen van, ellentéte: ittlevő. Londonba menvén legott fölkeresém az ottlevő földieinket.
*OTTÓ
	férfi kn. tt. Ottót. A nyelvészek ezt és az Ottilia szót a régi német odo v. uodo v. udo szótól származtatják, mely dúst, gazdagot és boldogot jelent.
*OTTOGYAN
	tájdivatos; l. OTT.
*OTTAGOL
	l. OTT.
*OTTOK
	falu Szala m.; helyr. Ottok-ra, ~on, ~ról.
*OTTOMÁNY
	falu Bihar m.; helyr. Ottományba, ~ban, ~ból.
*OTTOVA
	falu Sopron m.; helyr. Ottová-ra, ~n, ~ról.
*OVADÉK
	(ov-ad-ék) fn. tt. ovadék-ot, harm. szr. ~a. Előrelátó, gondoskodó, vigyázó cselekvény, mely által bizonyos rosznak elejét venni, azt magunktól vagy magunkat attól távol tartani törekszünk. Különösen hiteles iromány, melyet adunk, vagy magunknak adatunk, bizonyos jogok biztosítása, vagy kárnak elhárítása végett. (Cautela; cautio).
*OVAKODÁS; OVAKODIK stb.
	l. ÓVAKODÁS, ÓVAKODIK stb.
*OVAS
	l. AVAS, és Ó, mn.
*OVÁS; OVÁSLEVÉL
	l. ÓVÁS; ÓVÁSLEVÉL.
*OVAT; OVATOS; OVATOSAN; OVATOSSÁG
	l. ÓVAT; ÓVATOS; ÓVATOSAN; ÓVATOSSÁG.
*OVIK
	tájdivatosan am. AVIK; l. ezt
*OVÓESZKÖZ
	(ovó-eszköz) ösz. fn. l. ÓVÓESZKÖZ.
*OVÓSZER
	(ovó-szer) ösz. fn. l. ÓVÓSZER.
*OVÚL
	Gyarmathi Sámuel szerént a székelyeknél am. avúl.
*~OZ
	l. ~AZ: 2).
*OZD
	falu Baranya, és Borsod, erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Ozd-ra, ~on, ~ról.
*OZDIN
	falu Nográd m.; helyr. Ozdinba, ~ban, ~ból.
*OZMAN
	fn. és mn tt. ozman-t, tb. ~ok. A törökök neve Ozman v. Ottoman v. Athman első alapítójokról. A török nyelvben inkább: oszmanlď.
*OZOR
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Trencsin m.; helyr. Ozor-ra, ~on, ~ról.
*OZORA
	mváros Tolna m.; helyr. Ozorá-ra, ~n, ~ról.
*OZTÁN, OZTANNAN
	l. OSZTÁN.
*OZSONA v. OZSONNA
	fn. tt. ozsonná-t. Azon eledel, melyet valaki ebéd és vacsora közti időben vesz magához. Mátyusföldén: harmadebéd. Pápa vidékén: lóránt. Eredetére nézve, ha a magyarból származtatni szabad, talán osonó, azaz futó, rövid; mint szokták mondani: futó ebéd; egyébiránt az itteni köznépi német Jausen megfelelne neki, de a melyet sem Adelung, sem Heyse, sem Mozin szótárai nem említnek. Gyarmathy Sámuel szerént oroszul: ozsina, uzsin, lengyelül: juzina, dalmátul: uxina; tehát a szláv nyelvek tulajdonának látszik.
*OZSONNÁL
	(ozsonna-al) önh. m. ozsonnál-t. l. OZSONNÁZ.
*OZSONNÁLÁS
	(ozsonna-al-ás) fn. l. OZSONNÁZÁS.
*OZSONNÁZ
	(ozsonna-az) önh. m. ozsonnáztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ozsonnát eszik. V. ö. OZSONNA.
*OZSONNÁZÁS
	(ozsonna-az-ás) fn. tt. ozsonnázás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Ebéd és vacsora közti evés.
*OZSVÁT
	l. OSVALD, OSVÁT.

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
O bötű, 1492 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/