* | |
* | |
| kisded alakban p, huszonnyolczadik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenhetedik; kiejtve: pé. Mint ajakhang a lágyabb b-nek keményített szervtársa; de mint az alábbiakból is láthatni, rokon és néha fölcseréltetik a többi ajakhangokkal is. Ezen p-ről nevezetesebb észrevételeink, hogy ez 1) a következő természeti hangzók alapja: pacz, paczka; pacs, pacskol, pacsangol, pacsirta, pacsmag; páhol; pall (ver); paskol, paskolás, paskoló, passogat; pattog, pattan, pattant, pattantyú, pattogat, pattogzik, patvar, patvarkodik, (csete) paté; páva; pecz, peczeget, peczegtet, peczczent; pelyh v. pehely, pihe (a lehelő h-val, mint könnyen elfúhatók); pelyp, pelypeg, pelypes; pěng, pěnget, pěndit, pěndűl; perczen, perczeg; petike (a malomban, máskép: perpencze); pesz, peszeg, peszszen, peszszent; pezs, pezseg, pezsdűl, pezsdít; pif paf, pifeg pufog, puffan, puffant, puffancs (sütemény); pih, piheg, pihen, pihen, piheskedik, pihöl; pili; pincz, pinty, pintyeg, pintyőke; pip, pipeg, pipe, pipel, pipis, pipiske; pis, pisa, pisál; pizs, pizse, pizselle, pizsitnek, máskép süsétek, (hegyes taréju, vagy búbu pacsirta); pisz, pisze, piszeget, piszszen; pity, pitye, pityer, pityereg, pityergés; pitty, pittypalatty; pittyed, pittyeget, pittyeszt, az alálógás, pityegés mellékfogalmával; pocs, pocsalék, pocsék, pocséta, pocskol, pocsol, pocsolya, pocsos; pof, pofa, pofáz, pofoz, pofók, egyszersmind felfuvásra vonatkozik; porcz, porczog; pos, posvad, posvány; posz, poszog, poszszan; poty, potyog, pottyan, pottyant, potyol, potyolódik; póka; pólics, póling; pöf, pöfeteg, pöfög, pöfékel; pök, pökdös, pökedék, pökedelem; pölyh, pölyhös; pöng, pöngő, pönget, pöndít, pördűl; pör, pöröl, pörlekedik; pör, pörög, pördít, pördűl, pörget, pörgő; pös, pösöl; pösz, pösze, pöszög; pöty pötyög; prüsz, prüszszen, prüszög; puf, pufog, pufogat, puff, puffan, puffant, puffaszkodik, a felfuvódás és dudorodás mellékfogalmával; pujka v. pulyka, pukk, pukkan; pukkant, pukkantó, pukkaszt, pú, puska, putyóka, putyókáz; pücsök v. prücsök stb. 2) Előhangja némely puffadtat, dudorodottat, felfuvódottat jelentő szóknak: pocz, poczok, polc, pohos, podgyász, pofa, ponk, pók, pota, púp, potroh, potrohos, pad. V. ö. PAD. 3) Előtéti hang ezekben: palaj (alaj), papa (apa), pap (ap?), penyv, Panna (Anna), Pere, Perzsi (Erzsi), pikó, pikós, Pila, pillog, pillangó, pillant, pille, pindely (ingaly), piócza, pióka, Pista, pislog, piszkál, piti, pitizál, pityó, pityókos, pityós, piczi, piczurka, pizseg, pozsog, pozdorja. 4) Azon r gyökhangu szókban, melyek forgásra, kerekségre vonatkoznak, rokon f-hez, ez az r-vel hasonló értelmü szókat képez, mint: paracskó, szaglászva ide-oda forgó vadászeb, paripa, parittya, pereg, perdűl, perge, pereszlen, perecz. 5) Tűzre, égésre, sütésre, illetőleg vörös szinre vonatkozó némely r alaphangu szók előhangja, ú. m. parázs, parázsol, párol, párna, pergyó, pěrj, pěrjeszt, pěrked, pěrnye, pěrnyeszt, pěrzs, pěrzsěl, pir, pirít, piritos, pirúl, pirhanyag, pirkad, pirong, pirongat, pironkodik, pironság, piros, pirók, porzs, porzsol, porzsoló, porít, pörzs, pörzsöl, pörcz, pörnye, pörnyeszt, pörgöl, pörken, pörs, pörsen, mindezek több b, f és v ajak- mint előhangu szókkal állnak fogalmi rokonságban; l. B, F, V. Így 6) néha fölcseréltetik szervtársaival, mint m ajakhanggal, mint: part mart, pocs mocs, pocsolya mocsolya, paczi, maczi; paszat, maszat; továbbá f szintén ajakhanggal: pěrěg, fěrěg; patying, fatying; patyolat, fátyol; hasonlókép b-vel, mint: pótor, bódor, terepély, terebély, pezderkedik, bězderkedik, stb. l. B betű.
A p betűvel kezdődő idegen szók száma nem csekély, milyenek: palánk, pallér, pálma, palota, pamut, pánczél, pánt (?), pántlika, papir, parola, pásztor, pázsit, pelengér, pénz (?), pogány, stb. stb. mint a maguk helyén megjegyezvék. P betüvel kezdődő részint önálló, részint elvont gyökök száma mintegy 100-ra, p-vel végződőké pedig, mint: ap, ep, ép, ip, áp, csáp, csip, csup stb. körülbelül 80-ra megy. P. v. pl. rövidítése például, és p. o. rövidítése példának okáért szóknak. | |
* | |
| ritka képző ú. m. tal-p, kom-p, pely-p; mint közép képző eléjön hor p-asz, ter-p-eszkedik, s némely más szókban. Jelentése részint alap, fenék, részint valamely más ajakhangból, főleg v-ből változott el. | |
* | |
| magas hangon ~PE, névképző nehány szóban, mint: tompa, tömpe, törpe. | |
* | |
| hangutánzó gyök, melynek fordítva megfelel: csap; tompább hangon: pat, tap; sziszegve: pacz. 1) Főnév gyanánt alkalmazva, tenyérnek tenyérbe csapása. A gyerekek tisztelet- vagy barátság jelül pacsot szoktak adni. Adj fiam pacsot. 2) Tisztátalan, mocskos, álló víz; máskép: pocs, honnan: pacsangol am. pocsároz; pacsmag, seprűféle eszköz, melylyel valamit befecskendeznek, megnedvesítenek, pl. a kovácsok pacsmaga, máskép: pemet v. karapoló. Pacs, mint hangutánzó gyök rejlik a pacskol, pacsi, pacsirta, pattan stb. szókban is. Mint ilyenhez rokonok a hellen patassw, latin batuo, franczia battre stb. | |
* | |
| faluk Szala és Gömör megyékben; helyr. Pacsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pacs-ang-ol) gyak. önh. m. pacsangol-t. Sárban, vízben járva, taposva pocsároz, bemocskítja magát. Gyöke pacs, a középképzőbeli n közbevetett hang. V. ö. PACS. | |
* | |
| (pacs-ang-ol-ás) fn. tt. pacsangolás-t, tb. ~ok. Sárban, vízben járva, maga bemocskolása. | |
* | |
| falu Bács, puszta Somogy m.; helyr. Parcsér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pacs-i) kicsiny. fn. tt. pacsi-t, tb. ~k A kis gyermekről mondjuk, hogy pacsit ad, midőn tenyerkéjét másnak tenyerére csapja, mintegy tisztelkedve, vagy barátkozva. Adj fiam pacsit a bácsinak. V. ö. PACS. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Pacsiházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (pacs-ing) fn. tt. passing-ot, harm. szr. ~ja. Szórás vagy rostálás alkalmával lefölözött gabonafej. Balatonmelléki szó. | |
* | |
| (pacsir-tevő?) fn. tt. pacsirtát. Ismeretes, csicsergő kis madárnem, egyenes, hengerded, hegyesen végződő csőrrel. (Alauda).
"Szól a pacsirta fönn lebegvén, S az égiekhez közeledvén." Vörösmarty. "A kisded pacsirta Az eget hasítja Szárnyaival. Ékesen hangicsál, Napsugárin sétál Lábaival." Népvers. Törzse: pacsir, rokon a magashangu pityer törzszsel, s tájdivatosan a pacsirtát pityernek is hívják. Különösen a mezei pacsirta, szép tavaszi napokon, egyenes vonalban fölfelé emelkedve, majd leereszkedve énekelget, honnan máskép: szántóka a neve. "Kis pacsirta is szánt, Mint a szegény költő fényes levegőben Dalt zengve repűlt fel, dalt zeng a magasban ... Hallgat leesőben." Arany János. Továbbá a búbos pacsirta, máskép a hangjáról csücsörke, csicserke (= csicsergő), pipiske (= pipisgő). Vannak déli, északi, erdei pacsirták is. | |
* | |
| (pacsirta-csészeszárny) ösz. fn. A csészeszárnyak (polygala) neméhez tartozó növényfaj; szára tövön megdőlt; levelei szálas láncsásak, hegyeskék; virágai fürtősek, rojtos ajakúk; csészeszárnyai három inúk. Virága kékes, veres vagy fejér. (Polygala vulgaris). Köznépi nyelven: pacsirtafű, pacsirtavirág, tejhozó fű. | |
* | |
| (pacsirta-fogás) ösz. fn. A madarászat sajátságos neme, melylyel a pacsirtákat fogják. | |
* | |
| (pacsirta-fű) ösz. fn. l. PACSIRTACSÉSZESZÁRNY. | |
* | |
| (pacsirta-háló) ösz. fn. Pacsirták fogására különösen készített és kipányvázott madarászháló. | |
* | |
| (pacsirta-virág) ösz. fn. l. PACSIRTACSÉSZESZÁRNY. | |
* | |
| (pacs-og-ol) gyak. áth. m. pacskol-t. Csapkódva ver, ütöget valakit v. valamit; máskép: paskol. Finnül: pieksen am. paskolok. V. ö. PACS. | |
* | |
| (pacs-og-ol-ás) fn. tt. pacskolás-t, tb. ~ok. Csapkodva ütögetés. | |
* | |
| (pacs-og-ond-ál) gyak. áth. Gúnyoló, gyalázó szókkal piszkol, pirongat valakit, mintegy pocsékol, pocsékká tesz valakit. Erdélyi szó. | |
* | |
| (pacs-og-ond-ál-ás) fn. tt. pacskondálás-t, tb. ~ok. Gúnyolódva piszkolás. | |
* | |
| (pacs-m-ag). fn. tt. pacsmag-ot, harm. szr. ~ja. 1) Elkoszpitolt rosz czipő vagy papucs. Pacsmagod nem leszek. A törökben basmak am. papucs (ritka használatu. Hindoglu). 2) Seprű-féle eszköz, vagyis pemet a kovácsoknál, melylyel a tüzet fecskendezik. 3) A festők, mázolók ecsetje; szokottabban: pamacs. Első értelemben közvetlenül hangutánzó, második és harmadik jelentésénél fogva gyöke a pocs, mocs szókhoz áll legközelebb, mennyiben nedvességet jelentenek; egyébiránt ez utóbbiak is hangutánzók. V. ö. PASMAG. A persában pacsm am. gyapjú; fan. | |
* | |
| (pacs-m-ag-ol) áth. m. pacsmagol-t. Pacsmaggal fecskend, pl. tüzet; vagy mázol, pl. a festő. Vadásznyelven a macskafajú dúvadról mondják, midőn fajzik. (Bérczy Károly). | |
* | |
| (pacs-m-ag-ol-ás) fn. tt. pacsmagolás-t, tb. ~ok. Pacsmaggal fecskendés; vagy mázolás. Vadásznyelven a macskafajú dúvadak fajzása. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pácson-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| hangutánzó fn. tt. pacz-ot, harm. szr. ~cza. Lapoczkaféle eszközzel a nyilt tenyérre ütött csapás, egyszersmind ennek hangja. Kicsinyítve paczka. V. ö. PACS. | |
* | |
| fn. tt. pácz-ot, harm. szr. ~cza. A székelyeknél Kriza J. szerént a meghéhelt kendernek a csepünél és szösznél valamennyivel fínomabb részecskéje. Gyarmathi Sámuel szerént pedig kenderfő; a midőn talán a törők bas (= fő) szóval rokoníthatnók; vagy talán pák fn. módosúlata? | |
* | |
| fn. tt. pácz-ot, harm. szr. ~cza. Éles csipősségü, eczetes vagy sós folyadék, mely az érintett s általjárt testet mintegy megrágja, megeszi, megpuhítja, s néha szinét is megváltoztatja. Különösen ilynemü folyadék, melylyel a vadak húsait, vagy más szívosabb húsokat megpuhítják. Közvetlenül a német Beize után alakult, egyébiránt rokon hozzá a vékonyhangu magyar edz, pedz. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Pácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| tájdivatosan am. pálcza; l. ezt. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pacz-al) fn. tt. paczal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A nagyobbféle vágómarhák, nevezetesen ökrök, tehenek béle, melyet elkészítve eledelül is szoktak használni. Sándor I. szerént tréfásan: nagyszombati tisztesség, talán, mivel a vendéget valaha ily étellel, tiszelték meg. Aki paczalt eszik, ne gondoljon rá, mi volt benne. (Km.). Olyan, mint a paczal, puha, lettyedt. Paczalra szokott s pástétomra vágyik. (Km.). Minthogy a paczalt szalagokra vagdalva árulják, innen átv. ért. tésztapaczal, mely szalagosan hasogatott tésztából áll; czifra paczal, mely csipkésen van metélve. - E szónak gyöke pacz egy azon pocz szóval, melyből poczok, poczokos származnak, miért a poczokos, vagyis hasas embert paczakos-nak is mondják. E szerint azon szók osztályába tartozik, melyek po pö, bo bö gyöküknél fogva valami felfuvottat, dudorút, gömbölyűt jelentenek, mint: poh, pohos, potroh, potrohos, pók, pöfeteg, pofa, bog, boglya, bödön, bög stb. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk, amaz Kraszna, emez Közép Szolnok m. ÚJ-KIS~, l. PACZALUS; helyr. Paczal-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (paczal-árus) ösz. fn. Hentes vagy kofa, kik megtisztított s ennivaló marhapaczalt árulnak. | |
* | |
| (paczal-főző) ösz. mn. Amiben paczalt főznek, vagy személyről, aki paczalt főz. | |
* | |
| erdélyi falu Alsó Fehér m.; helyr. Paczalká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| KIS~, falu Közép Szolnok m.; helyr. Paczalus-on, ~ra, ~ról; vagy Paczalusá-ra, ~n, ~ról. Máskép: ÚJ-KISPACZAL. (Lenk). | |
* | |
| fn. tt. paczit. A maczi szó módosulata. l. MACZI. Rokon vele piczi. | |
* | |
| fn. tt. páczikát, páczikót; tájdivatosan am. pálczácska, kis pálcza. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Páczin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pacz-ka) fn. tt. paczká-t. Kicsi pacz. V. ö. PACZ. | |
* | |
| (pacz-ka-al) áth. és önh. m. paczkál-t. L. PACZKÁZ. | |
* | |
| (pacz-ka-al-ó-od-ás) fn. tt. paczkálódás-t, tb. ~ok. Némi sérelmekkel illetés. | |
* | |
| (pacz-ka-al-ó-od-ik) k. m. paczkálód-tam, ~tál, ~ott. Némi sérelmekkel illet valakit. V. ö. PACZKÁZ. | |
* | |
| (paczka-mester) ösz. fn. Gúnyneve az oly mesternek vagy tanítónak, ki paczkával szereti fenyíteni tanitványait. | |
* | |
| (pacz-ka-az) áth. és önh. m. paczkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Paczkaféle csapószerrel ütöget, vereget. Paczkázni a gyermekeket. 2) Úgy bánik valakivel, mint paczkamester a növendékekkel, azaz, apró sérelmekkel, gúnyokkal illeti; gyöngédtelenséget, gúnyos megvetést gyakorol más irányában. Velem, v. rajtam ne paczkázz. Valakinek orra alatt paczkázni. | |
* | |
| (pacz-ka-az-ás) fn. tt. paczkázás-t, th. ~ok, harm. szr. ~a. Paczkával verés; apró sérelmekkel illetés. V. ö. PACZKÁZ. | |
* | |
| (pacz-og-ol) áth. m. paczkol-t. Bizonyos testet némi szerrel megver, hogy puhább legyen; nevezetesen folyadékkal is megpuhít. Vadhúst paczkolni. Megpaczkolni a kendert, hogy könynyebben lehessen fonni. V. ö. PACZ. | |
* | |
| (pacz-og-ol-ás) fn. tt. paczkolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit paczkolnak. | |
* | |
| székely tájszó, lásd: PASZKONCZA. | |
* | |
| (pácz-lé) ösz. fn. Éles csipősségü, sós, eczetes lé, melyben bizonyos húsnemüeket puhítanak, hogy izletesb eledelül szolgáljanak. A vadak húsát páczlében áztatni. | |
* | |
| fn. tt. paczót. Baranyában Tóbi Antal szerént am. gyomor. Nem egyéb mint a ,paczal' szónak palóczos kiejtése, mely szerént al = ó, pl. szalma = szóma. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Páczod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~Szentmárton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pacz-ok) fn. tt. paczok-ot, harm. szr. ~ja. Bodrogközi tájszólás szerént, rövid darabfák, czövekek, melyeket a szarufákra végül helyeznek, hogy a födél ez által horpadtabb legyen. Megegyezik a vékonyhangu pěczěk v. pöczök szóval. | |
* | |
| (pácz-ol) áth. m. páczol-t. Úgynevezett páczban, páczlében áztat valamit, hogy szívosságát elvesztve, puhább, porhanyóbb legyen. Nyulat, őzczombot páczolni. Átv. ért. valakit szorongatás által megizzaszt, meggyötör. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Paczolaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pácz-ol-ás) fn. tt. páczolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit páczolnak. | |
* | |
| (pacz-u-ha) mn. tt. paczuhát. Lugossy József szerént Debreczen vidékén am. lipistes, pongyola; s gyöke pacz magas hangon rokon petyhe, petyhüdt szók pety gyökével. Alkatára olyan, mint a szintén tájdivatos lacsuha, honnan lacsuhodik. | |
* | |
| (pacz-virág) ösz. fn. Kis paczkához hasonló tányéru virág. Balatonmelléki szó. l. PIPITÉR. | |
* | |
| fn. tt. pad-ot, harm. szr. ~ja. Általán, bizonyos alap, fenék, mely fölé valamit helyeznek, vagy helyezni lehet, vagy helyezve van valami. Innen kőpad-nak nevezik Szalában azon kőréteget, melyen a kertiföld fekszik; kőpados szántóföld, melynek feneke köves, sziklás. Különösen jelent oly fekmentes, telepszerű csinálmányt, épületet, mely alapot, feneket képez; mely is 1) lábakon álló hosszu szék, vagy kőből, földből csinált ülőhely, vagy fekvésül szolgáló állvány. Deszkapad. Kőpad. Gyeppad. Padok az iróasztal mellett. Pad alá inni valakit. Padra fekünni. A pad lábát eltörni. Gyászpad, melyre a halottat fektetik. Iskolai, templomi, szinházi padok. Az evező legények padokon ülnek. 2) Deszkázat, melylyel bizonyos helynek fölszinét kirakják, hogy a járókelőknek alapul szolgáljon, szokottabban: padló, padolat. 3) A háztetőnek feneke, máskép: padlás, sőt jelenti azon üreget is, vagy hiút, melyet a háztető belseje képez. A padot megrakták szénával, szalmával. Padon szárítani a kukoriczát.
Alaphangra és értelemre megegyezik vele a német Boden, cseh puda, lengyel spod, latin fund-us, hellén pnJ-mhn (Boden), szanszkrit budh-na-sz (Boden. Curtius). Eredeti jelentésénél fogva am. alap, fenék, úgy hogy a háztetőben is tulajdonképen ennek fenekét jelenti. Ezen alapfogalomból kiindulva, valószinűnek tartjuk, hogy gyökhangja a p, mely, miként általán az ajakhangok (amennyiben nem hangutánzókban találtatnak) valamely puffadtat, dudorút jelent, milyenek különösen a fenekek, az alapok, talapzatok is szoktak lenni. Úgy hogy ap-ad szóban is feneket jelent, és az egész am. a fenékre, alapra száll, mélyed. A persában pá v. páj am. láb, nyom; talap; melylyel egyezik Vullers szerént a zendben pádha, s az ékiratokban páta. Továbbá a persában pácsa am. lábszár. Így ütnek öszve a cseh pod (alá), és puda (pad). | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Pad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Pád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pad-ágy) ösz. fn. Padra vetett ágy; heverésül, fekvésül használt pad. | |
* | |
| NAGY~, falu, KIS~, puszta Pozsony m.; helyr. Padány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Gömör és Szala m.; helyr. Padár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Padéra, ~n, ~ról. | |
* | |
| tájdivatosan am. podgyász; lásd ezt. | |
* | |
| (pad-hát) ösz. fn. A padnak hoszszában elnyuló emelvényféle karzat, melynek a hátat neki lehet vetni. | |
* | |
| (pad-i-ka) fn. tt. padikát. Baranyában am. alacson tűzhely. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~malom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| a latin pavimentum-ból alakított idegen szó; tt. pádimentom-ot; harm. szr. ~a v. ~ja. A szoba alsó padolata. V. ö. PADOLAT; és TALAJ. | |
* | |
| (pad-ka) fn. tt. padkát. 1) Kis pad, kis lócza, mely ülőhelyül szolgál. Egy padkán ülnek. (Km.). 2) Téglából vagy sárból rakott padféle állvány a kemencze vagy fal mellett.
"Édes anyám szoktatott padkára, Nem is vágyok soha vetett ágyra." Népdal. 3) Így nevezik néhutt a kisebbféle alacson tüzhelyet, mely Baranyában: padika. | |
* | |
| (pad-kapocs) ösz. fn. Padot tartó, vagy padhoz szoritó kapocs. | |
* | |
| (pad-láb) ösz. fn. Azon lábak, melyeken a pad ált. Gúnyosan szólva, jelen kistermetü sovány emberkét. Akkora, mint a padló. Padlábember. | |
* | |
| (pad-láda) ösz. fn. Hosszú keskeny láda, mi egyszersmind ülőhelyül, ruhanemüek tartásául is szolgál. | |
* | |
| fn. tt. padlan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. L. PANDAL. | |
* | |
| (pad-ol-ás) fn. tt. padlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A háztetőnek alapja, vagyis a ház falait öszvefoglaló gerendázat, deszkázat által alakult térség. Így nevezik általán azon üreget, vagy hiút is, melyet a padolat a tető oldalaival együtt képez. Az istáló padlását szénával megrakni. Szájpadlás, a száj üregének felső része. Hanyag kiejtéssel: pallás. | |
* | |
| (padlás-ablak) ösz. fn. Ablakféle nyilás, szelelőlik a háztető oldalán vagy homlokzatán. | |
* | |
| (padlás-ajtó) ösz. fn. Ajtó a padláson. | |
* | |
| (padlás-bér) ösz. fn. Az idegen ház padlásának haszonvételeért fizetett pénz. | |
* | |
| (padlás-hágcsó) ösz. fn. Hágcsó, melyen a padlásra járnak. | |
* | |
| (padlás-kamara) ösz. fn. A padláson, vagyis annak üregében alkalmazott kamara, illetőleg szoba. | |
* | |
| (padlás-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a padlás ajtaját zárják, nyitják. A házmestertől elkérni a padláskulcsot. | |
* | |
| (padlás-lyuk) ösz. fn. Padlásüregből ki- vagy oda benéző ablakforma lyuk az épület födelén. | |
* | |
| (pad-ol-ás-ol) áth. m. padlásol-t. Az épületnek padlást csinál. V. ö. PADLÁS. | |
* | |
| (pad-ol-ás-ol-ás) fn. tt. padlásolás-t, tb. ~ok. Padláscsinálás. | |
* | |
| (padlás-sor) ösz. fn. Az épületnek azon emelete, ahol a padlás szokott lenni. | |
* | |
| (padlás-szoba) ösz. fn. A padlás üregéből, hiújából alakított lakszoba. A padlásszoba nyáron meleg, télen szellős. | |
* | |
| (pad-ol-at) fn. tt. padlat-ot, harm. szr. ~a. Gerendák vagy deszkák szerkezete, melyek bizonyos tért befödnek, s alapot, feneket képeznek. Padlat a hidon, a hajó fenekén. Szélesb ért. téglákkal, kövekkel berakott, vagy agyaggal betapasztott fenéktér. l. PADOLAT. | |
* | |
| l. PADLÓZAT. | |
* | |
| (pad-ol-ó) fn. tt. padló-t. 1) Vastagabb-féle deszka, vagy laposra faragott gerenda, melyet padlatnak alkalmaznak. Felszedni a híd padlóit. Az elkopott padlók helyett ujakat rakni. A hajókon hasonló deszka a hajó és part vagy két hajó közti közlekedés végett; máskép: járódeszka. A hegedű vagy koboz padlója, mely a húrok alatt nyúlik el. 2) Az ily deszkák vagy gerendák öszves szerkezete. A lóistálóban padlót csinálni. 3) Szélesb ért. az épület valamely fenékterére rakott lapos kövek, vagy téglák szerkezete. Köznépies kiejtéssel: palló. Pázmánnál átv. ért. a törvények pallója am. azok ösvénye. | |
* | |
| (padló-deszka) ösz. fn. Vastagabbféle deszka, melyet padolatul használnak, pl. a hidakon, hajókon, istálóban stb. | |
* | |
| (padló-fürész) ösz. fn. Deszkametszők fürésze, melylyel a faderekakból, tönkökből padlónak való deszkákat fürészelnek. | |
* | |
| (padló-gerenda) ösz. fn. Alyfa, talpfa a padlózatoknál. | |
* | |
| (padló-gyékény), l. PADOLATGYÉKÉNY. | |
* | |
| (padló-koczka) ösz. fn. Deszkából koczkaformára öszveillesztett egyes darab, melyhez többeket toldva, ezekkel a szoba alsó padolatát rakják ki. | |
* | |
| (padló-szěg) ösz. fn. Nagyobbféle vastag szegek, melyekkel a padlódeszkákat a fenékgerendákhoz szegezik. | |
* | |
| (padló-tábla) ösz. fn. Egy tábla a padlózatból. | |
* | |
| (padló-tégla) ösz. fn. Téglák, melyekkel bizonyos tért kipadlóznak. | |
* | |
| (pad-ol-ó-z) áth. m. padlóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Széles ért. bizonyos téren padlót rak, akármiféle anyagból. Különösen gerendákkal vagy deszkákkal behúz, berak. Hidat, hajót padlózni. Szobákat padlózni. | |
* | |
| (pad-ol-ó-z-ás) fn. tt. padlózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Építési munka, mely által valamit padlóval ellátnak. A hidlábak levervék, a gerendák fölrakvák, csak a padlózás van hátra. | |
* | |
| (pad-ol-ó-z-at) fn. tt. padlózat-ot, harm. szr. ~a. A padlónak, mint kész műnek, egész szerkezete. Viaszszal beeresztett, koczkás padlózat. | |
* | |
| fn. tt. padmaly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Üreg a part oldalában. A víz nagy padmalyt mosott. A padmalyt turbokolják, gübülik, zurbolják a halászok. (Szabó D.). Így nevezik néhutt a sírverem oldalán beásott üreget is, melybe a koporsót szokták tenni. E szó vagy öszvetett pad és mál vagyis mally szókból, oly mally, mely valaminek padján, alapján, alján létezik; vagy pedig e szót alaphangjára és értelmére nézve leginkább a szintén üreget jelentő adu, odu, odv szóhoz hasonlíthatni, s ebből lehetett advaly, admaly, s előhanggal padmaly, advas vagy odvas hely a vízpart oldalán. A székelyeknél: padmaj, padmoj; Tornában, Abaújban padlan. Néhutt: pandal. V. ö. PANDAL. | |
* | |
| (pad-ol) áth. m. padol-t. Fenékül, alapul szolgáló paddal ellát bizonyos építményt. Padolni a szobát, hidat, istálót. | |
* | |
| (pad-ol-ás) fn. tt. padolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, építési munka, mely által valamit padolnak. Az asztalosok a szobák padolásával foglalkodnak. V. ö. PADOL. | |
* | |
| (pad-ol-at) fn. tt. padolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Épitési mű; az úgynevezett padlónak egész szerkezete. Gyalult deszkákból, koczkás táblákból álló, viaszszal beeresztett padolat. Besározni, felsúrolni a szoba padolatát. Alsó, felső padolat. Csapos vagy köldökpadolat, a felső padolat, mely kettéfürészelt gerendákból, illetőleg szálfákból van néha csapokkal is öszverakva. Koczkás v. kirakott padolat, rendszerént négyszögü koczkatáblákból. Nádozott padolat, ha a felső padolatra nádak vannak szegezve, hogy a vakolatot jobban tartsák. | |
* | |
| (padolat-gyékény) ösz. fn. Gyékényféle szőnyeg, melyet a padolatra terítenek, pl. besározás, bemocskolás ellen. | |
* | |
| (padolat-koczka) ösz. fn. l. PADLÓKOCZKA. | |
* | |
| (padolat-szőnyeg) ösz. fn. Padolatot befödő szőnyeg, részint tisztaság, részint dísz vagy fényüzés végett. | |
* | |
| (pad-oz) áth. m. padoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Paddal, vagyis lábakon álló padolattal ellát, fölszerel. Padozni a szinházat. | |
* | |
| (pad-oz-at) fn. tt. padozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Deszkákból készített, s lábakon álló emelvény, mely bizonyos üreget födöz, milyen pl. a szinpadot képező állvány. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Padrag-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pad-szék) ösz. fn. Ülőhelyül szolgáló pad, milyen a köznépies bútorzathoz tartozó karszék, vagy a templomi, iskolai székek. | |
* | |
| fn. tt. paducz-ot, harm. szr. ~cza. Halfaj a potykák neméből, melynek állkapcsa orr gyanánt fölfelé hajlik. (Cyprinus nasus). E halfaj talán a part-üregekben szeret tartózkodni, minél fogva neve a padmaly szóval volna rokonságban; vagy mintegy aducz, aduban lakó. | |
* | |
| (paducz-hal v. ~ponty) ösz. fn. l. PADUCZ. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Padurány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| PUDVÁS. | |
* | |
| fn. tt. páfrán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A lopvanőszők közé tartozó növénynem; termése foltonként, csoportonként van a levél alsó lapjára rakva, kerekded vagy veseforma pikkelyek alatt. (Polypodium l. Mások szerént: aspidium). Több fajai vannak: édesgyökerü páfrán (polypodium vulgare), mely köznépiesen: páprág, kőméz; továbbá: forrási (p. fontanum); szakálas (p. phlegopteris); taréjos (p. cristatum); erdei (p. filix mas); páprágy (p. filix foemina) stb. Talán a német Baumfarn-ból, vagyis Farn- vagy ,Farren-Kraut'-ból kölcsönzött, illetőleg módosított szó. V. ö. PÁPRÁD. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Pagocsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| áth. m. pagonál-t. Balaton vidékén, Szalában és Pápa körül am. dorongol, doronggal ver, megver, lever. Megpagonálni valakit. Pagonálni a diót. Ez értelemből okszerüleg gyaníthatni, hogy törzsöke pagona, dorongot jelent, s rokon hozzá a szintén (bottal) verést jelentő páhol. Ha továbbá tekintetbe veszszük, hogy a p és f közel rokon ajakhangok (miért a finn nyelv e helyett is amazzal szokott élni): nem valószinütlen, hogy a pagony gyöke fa, s az egész am. fagonya, és jelentene különösen faágat, vagy fiatal fát, mely ághoz hasonló, s ezzel öszveköttetésben pagony am. fiatal erdő, mely vágás után újra kihajt; s minthogy a pagony a nagy erdőhöz képest alacson, kicsin: innen átv. értelemben Pápa vidékén pagonya ember, am. kistermetü, törpe ember. Vagy pedig, mivel vannak Pogony helynevek, s a pagonya néhutt: pogonya; valamennyi rokonhangzásu szó (pagony, pagonya, pagonál) származtatható a bog szótól is, amidőn pagony annyi volna mint bogony; tehát ágabogos helyet, vagyis ágabogos erdőt jelentene. | |
* | |
| fn. tt. pagony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Túl a Dunán, fiatal erdő, mely vágás után hajt. Bérczy K. vadászműszótára szerént általában: nagyobb kiterjedésü fiatal erdő. A pagonyban tilos a legeltetés. Epret szedni a pagonyban. Sándor I. szerint az erdőnek azon része, mely a vadászok és hajtók között fekszik. Egyébiránt minthogy a nyulak különösen a fiatal erdőben szeretnek tartózkodni, s a vadászok leginkább ezt kerülgetik; innen ez értelmezés alapját is a fiatal erdő teszi. - Elemzésére nézve l. PAGONÁL. | |
* | |
| (pagony-a) mn. tt. pagonyá-t. Pápa vidékén a kistermetü, törpe emberről mondják, hogy pagonya ember; máskép: pogonya. | |
* | |
| (pagony-vadász) ösz. fn. Vadász, ki különösen a pagonyokban lappangó vadakat űzi. Továbbá hajtóvadász. V. ö. PAGONY. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Pagyerócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| gyök páhó, páhog és páhol szókban. Részint hangutánzónak látszik az ütéstől, ide-oda hányástól, pufolástól; az első szó is raktárfélét jelentvén, melyben a tárgyak ki- s berakosgattatnak; ,páhog' szóban pedig az erős lihegés- v. pihegéstől, illetőleg szájtatástól, midőn rokon hozzá: bá, bám. | |
* | |
| l. PÁLHA. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Páhi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (páh-ó) fn. tt. páhó-t. Deszkákból öszveállított pajtaféle épület, melyet rakhelyül használnak; néhutt am. magtár, csűr. Finnül: piha. (Fábián István). Magyar eredetére nézve l. PÁH gyököt; vagy talán alapul azt is vehetjük, hogy fából levén építve, e szerint páhol-lal együtt pagony szóval volna gyökrokonságban. Akik minden lehetőt idegen szóból származtatnak, azok e szót is az ácsoknak faragóhelyét, deszkabódéját jelentő német Bauhof-ból magyarázzák. | |
* | |
| (páhó-bér) ösz. fn. A páhóért kialkudott vagy kifizettetni szokott bér. | |
* | |
| (páh-og) gyakorító önh. m. páhog-tam, ~tál, ~ott. Erősen liheg, lelkendez. Bodrogközi szó. (Mindszenti). Magashangon rokon vele: piheg. | |
* | |
| (páh-og-ás) fn. tt. páhogás-t, tb. ~ok. Erős lihegés, lelkendezés. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Szala m.; helyr. Páhok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pá-h-ol) áth. m. páhol-t. Bottal, doronggal, darab fával ver valakit. V. ö. PAGONÁL. | |
* | |
| (pá-h-ol-ás) fn. tt. páholás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bottal, doronggal verés, pufolás. | |
* | |
| fn. tt. páholy-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szinházakban, vagy bizonyos látványokra épített körben szobaforma külön rekesz, kivált az előkelőbb nézők számára. Udvari páholy, társulati páholy. Földszinti, első, másod emeleti páholy. Ujabb korban alkotott, de általán elfogadott szó, mely hasonlat után a köznépies páhó-tól kölcsönöztetett. V. ö. PÁHÓ. | |
* | |
| (páholy-bér) ösz. fn. Színházi vagy más páholynak bizonyos időre, előleg fizetendő ára. | |
* | |
| (páholy-bérlés) ösz. fn. Színházi vagy más páholynak bizonyos időre előleg fizetendő bérbe vétele. | |
* | |
| (páholy-bérlet) ösz. fn. Szerződés valamely páholy kibérlése iránt. (Logen-Abonnement). | |
* | |
| (páholy-bérlő) ösz. fn. Aki színházi páholyért előleges bért fizet, vagy fizetett. (Logen-Abonnent). | |
* | |
| (páholy-i) mn. tt. páholyi-t, tb. ~ak. Páholyt illető, arra vonatkozó. Páholyi szám. Páholyi ülés. | |
* | |
| (páholy-szék) ösz. fn. Szék a páholyban. | |
* | |
| v. PAJZS, fn. tt, pais-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Régies fegyverzethez tartozó, szilárd anyagból készült, s a testet az ellenség lövései, szurásai vagy vágásai ellen födöző védeszköz, melyet fogatujánál kézbe szorítva, vagy karra öltve tartottak. Alakra nézve különféle: kerek domboru pais, köldökformára kidudorodó középpel; homoru hosszu pais; négyszögü pais; kis spanyol pais, félpaizs, tatárpaizs. Anyagra: érczpais, bőrpais. Paissal feltartani, visszanyomni az ellenség lökését, nyilait. Innen képes kifejezéssel am. akármily veszély ellen hathatós erős védszer. Uram, te vagy az én paisom és oltalmam. 2) Szélesb ért. paisforma festett vagy faragott kép, melyre a nemes nemzetségek czímereit ábrázolni szokták, honnan a paistan a czímertannal legszorosabb öszveköttetésben van. 3) Még szélesb ért. így neveztetnek különféle dolgok, melyek bizonyos testeknek takaróul, védszerül szolgálnak; nevezetesen az állatországban némely kétlakiak csont- vagy szarunemü takarója, pl. a tekenősbékáknál, továbbá több rovarok szárnyait födöző kemény hártya.
Minthogy a pais bajvívási védeszköz, legvalószinűbb, hogy a baj szóval rokon, s eredetileg bajis (bajos, t. i. bajhoz, bajvíváshoz tartozó fegyver) volt, s az ajakhang megkeményítése, és némi rövidítés által alakult belőle a pais v. paizs. Hangi és fogalmi rokonságban állanak vele: pajk, pajkos, és a régies pajktárs, ma pajtás v. bajtárs, továbbá a pajzán, t. i. mind a pajkos, mind a pajzán alapértelemben jelentenek nyugtalankodót, baj-okozót, szilajt, másokat békén nem hagyót, kicsapongót, s ugyan ezt jelenti a tájdivatos bajza, bajzát. Dankovszky szerént paizs olaszul: pevese, spanyolul: paves, románul: pavez, tótul: paveza. | |
* | |
| (paizs-alakú) ösz. mn. Olyan alakú, milyen egyik vagy másikféle paizs szokott lenni, pl. kerekdomború, vagy hosszudad homorú. Paizsalakú békateknő. | |
* | |
| (paizs-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, mely növényeken és növényekből éldegél, s melynek egész testét paizsalakú kemény burokhártya takarja. (Cassida). | |
* | |
| (paizs-da) fn. tt. paizsdát. Általános nevezete azon bogaraknak, melyek testét paizsforma szilárd hártya födi. | |
* | |
| (paizs-dad) mn. tt. paizsdadot. l. PAIZSALAKÚ. | |
* | |
| (paizs-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki leginkább a régi korban paizsok készítésével foglalkodott. | |
* | |
| (paizs-hordozó) ösz. fn. Régi, különösen lovagi korban hadi szolga, ki a paizst ura után hordozta. | |
* | |
| (paizs-ka) kics. fn. tt. paizskát. Kicsi paizs. | |
* | |
| (paizs-mirigy) ösz. fn. Mirigy, mely a légcső felső részén fekszik. (Glandula thyreoides). | |
* | |
| (paizs-os) mn. tt. paizsos-t v. ~at, tb. ~ak. Paizszsal ellátott, fölfegyverzett, vagy paizsalakú takaróval födözött. Paizsos régi vitézek, lovagok. Paizsos bogarak. V. ö. PAIZS. | |
* | |
| (paizs-os-an) ih. Paizszsal fölszerelve, ellátva. | |
* | |
| (paizs-oz) áth. m. paizsoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit paizszsal ellát, fegyverez, fölszerel. | |
* | |
| (paizs-pár) ösz. fn. A négyfőbbhímesek osztálya alá tartozó növénynem; táskája lapos, kerekded, alul-fölül bekerekített csorba, karéjai kerekdedek. (Biscutella). | |
* | |
| (paizs-sajt) ösz. fn. Az egyfalkások seregéből és sokhímesek rendéből való növénynem; csészéje kettős, a külső három-öt metszésű, tokjai egymagvuak, gyűrűs karikában az anyaszár körül. Némely fajokban ezeket tányéros boríték födözi. (Lavatera L.). | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Paizsszeg-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (paizs-tok) ösz. fn. Növénynem a négyfőbbhímesek közől; táskája ép, kerekded, öszvenyomult, lapos, ki nem nyiló, egyhárom magvu. (Peltaria L.). | |
* | |
| fn. tt. pájá-t. Sándor I. szerént bizonyos nemű szövet, és Szabó D. szerént portéka neme, de hogy különösen miféle szövet vagy portéka, egyik sem mondja. Eredetre talán ,pólya' szóval rokon. Dankovszky szerént tótul azt tenné: pannus albus, Flanell; de ezzel nem egyezik a ,fekete pája.' | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Pájánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| törzsök pajkos szóban és származékaiban, s öszvetételül szolgál a régies pajktárs-ban. Gyöke alkalmasint baj; V. ö. PAJKOS; PAJZÁN. | |
* | |
| (pajk-os) mn. tt. pajkos-t v. ~at, tb. ~ak. Oly magaviseletü, ki tulcsapongó jó kedvében, vagy bizonyos negédből, szeszélyből a köz illedelem korlátait áthágja, midőn pl. szeméremsértőleg beszél, vagy holmi csinyokat követ el, melyek másokat bántanak. Ez különösen a neveletlen ifjuságnak és pórias elbizakodásnak tulajdonsága, szóval, oly embereké, kik, mintegy bőrükben nem férve, szóval és tettel mások gyöngéd érzelmeit sértik. Pajkos sihederek. Pajkos beszédek. Pajkos hányivetiség. Pajkos aggatódzás, kötelődzés. Pajkos táncz. Mondják a magát szilajul, kényesen hányóvető lóról is.
E szónak törzsöke pajk, melyből régiesen az öszvetett pajk-társ jelentett egy felekezethez tartozó, együtt működő társat, különösen hadi czimborát, azaz bajtársat; miért valószinű, hogy a keményebb kiejtésü pajk gyöke: baj, s k képzővel: bajk; honnan pajk-társ, mintegy baj-ügyben társ, és pajkos am. másoknak bajokat okozó. V. ö. PAIS. | |
* | |
| (pajk-os-an) ih. Pajkos módon. Pajkosan viselni magát. | |
* | |
| (pajk-os-ít) áth. m. pajkosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Pajkossá tesz. | |
* | |
| (pajk-os-ít-ás) fn. tt. pajkosítás-t, tb. ~ok. Pajkossá tevés. | |
* | |
| (pajk-os-kod-ás) fn. tt. pajkoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pajkos beszédek vagy tettek gyakorlása. V. ö. PAJKOS. | |
* | |
| (pajk-os-kod-ik) k. m. pajkoskod-tam, ~tál, ~ott. Pajkos beszédeket vagy tetteket gyakorol; tulságos jó kedvében, és negédesen illetlen, betyáros, pórias csinyokat követ el. | |
* | |
| (pajk-os-od-ik) k. m. pajkosodtam, ~tál, ~ott. Pajkossá kezd lenni, pajkossá válik. | |
* | |
| (pajk-os-ság) fn. tt. pajkosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság, vagyis azon jelenségek, melyeknél fogva valakit, illetőleg valamit pajkosnak nevezünk. Minden szava, mozdulata, tette pajkosságra mutat. 2) Szóbeli nyilatkozat vagy tett, melyet a pajkos ember véghez visz. Így szólani pajkosság vala tőled. Pajkosságaért megfenyiteni a gyermeket. | |
* | |
| (pajk-társ) régies szó; l. PAJTÁS, BAJTÁRS; és V. ö. PAJKOS. | |
* | |
| (pajk-társaság) l. PAJTÁSSÁG. | |
* | |
| (paj-m-og) önh. m. pajmog-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént a székelyeknél am. magában evődik, magában valamit mondogat; olyan alkatu mint mormog; másképen: pusmog, pustog. | |
* | |
| (paj-m-og-ás) fn. tt. pajmogás-t, tb. ~ok. Magában evődés; magában mondogatás. | |
* | |
| l. PAJÓT. | |
* | |
| fn. tt. pajót-ot, harm. szr. ~ja. Néhutt, pl. Gömörben: pajod, pajód. Kukaczfaj, mely a földben a növények gyökereit rágdossa, s melyből átalakulva cserebogár leszen. Néhutt: csimasz. Szeged tájékán, legnagyobb kukaczfaj, mely kiveszett vén fák alatt terem. Eredetére nézve talán bujót. Dankovszky szerént tótul: pajed. | |
* | |
| fn. tt. pajtát. 1) Gazdasági épület, melybe a szalmás gabonát vagy takarmányt rakják, vagy a kinyomtatott, elcsépelt polyvás jószágot ideiglen begyüjtik; máskép, csűr. Nagyobbféle pajtában nyomtatni, csépelni is szoktak. 2) A székelyeknél jelent ólat, istálót, pl. disznópajta. 3) Szélesb ért. lerakó helyül szolgáló épület, pl. sópajta, gyapjupajta. 4) Sándor I. szerént am. zsákmány. Ez értelemben úgy látszik, nem egyéb, minta módosított német Beute, s hihetőleg a katonák által behozott kifejezés. A pajta, mint épület, alkalmasint rokonságban áll páhó szóval, honnan pajta = páh-ó-ta vagy csak páh-ta és valóban magyarul szintén csak valamely raktárt jelent, mint páhó.
Egyezik vele a házat jelentő héber bajith, beth, arab bejt. Ide sorozható a persa pájga (ól), német Bude, lengyel buda, orosz bodka is, stb. | |
* | |
| (pajta-biró) ösz. fn. Alsóbbrendű gazdasági tiszt, kinek kötelessége a szérűre, csűrökre felügyelni, s a gabona mennyiségéről számolni, máskép: pajtamester. | |
* | |
| (pajta-fia) ösz. fn. A nagyobbféle pajták oldalához ragasztott fióképület, melybe leginkább a kinyomtatott vagy kicsépelt polyvás gabonát takarítják. | |
* | |
| (pajta-mester) ösz. fn. Lásd PAJTABIRÓ. | |
* | |
| (baj-társ) ösz. fn. Eredetileg katonai műszó lehetett, s am. hadi társ, ki egy másikkal a hadi bajokban részt vesz. Vitéz pajtárs. Innen szélesb ért. ki valakinek bizonyos életviszonyban bizodalmas társa; ki mással rendesen társalkodik, barátkozik, együtt jár-kel, mulat. Közönséges kiejtéssel pajtás; a régieknél, nevezetesen Csúzinál, Bíró Mártonnál: pajktárs. Eredeti jelentésénél fogva l. BAJTÁRS. V. ö. PAJKOS; és PAJTÁS. | |
* | |
| fn. tt. pajtás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Értelmére s elemzésére nézve l. BAJTÁRS. Egyébiránt az is lehető, hogy bajtárs és pajtás eredetre nézve különböznek, t. i. amaz öszvetett szó a baj és társ elemekből, emennek gyöke pedig pajta, mely a héber bajith szerént házat is jelent, miszerint pajtás annyi volna, mint egy pajtában (házban) lakó. Így értelmezik ezt Bíró Márton és Baróti Szabó D. Egyezik vele e fejtegetés szerént az egyszerü társ, mely elemezve tár-os a házat jelentő ,tár' gyöktől, tehát táros v. társ am. velünk egy tárban (házban) lakó. V. ö. TÁRS. Vámbéry szerént a törökben és csagatajban eléjön bajtas am. lelki barát. | |
* | |
| (baj-társkodás) ösz. fn. Hasonlók közti bizalmas társalkodás, vagyis pajtások által űzött szövetségi viszony. V. ö. PAJTÁS. | |
* | |
| (baj-társkodik) ösz. k. m. pajtáskod-tam, ~tál, ~ott. Valakivel, mint annak pajtása, belső viszonyban él, társalkodik, barátkozik. V. ö. PAJTÁS. | |
* | |
| (baj-társaság) ösz. fn. Szövetségi, társalkodási, barátsági viszony és állapot, mely a pajtások között létezik. Pajtásságba lépni, pajtásságot kötni valakivel. V. ö. PAJTÁS. | |
* | |
| (pajta-szěr) ösz. fn. Általán a pajta vagy pajták tájéka, környéke; különösen, némely falukban a kertek alja, hol a pajták bizonyos szerben (sorban) állanak. | |
* | |
| törzs pajzán szóban és származékaiban; V. ö. PAJZÁN. | |
* | |
| (paj-z-án) mn. tt. pajzán-t, tb. ~ok v. ~ak. 1) Beszédben és cselekedetben pajkos, kicsapó, kevéssé szilaj. Pajzán fiú, legény. 2) Mondják lóról, melyet a kocsi mellett szabadon bocsátanak vagy csak kötőfékkel fűznek a befogottak mellé. Pajzánon ereszteni a lovat, a csikót. E szóval megegyezik a szintén szilajat, kicsapongót jelentő bajza, s valószinűleg ez az eredeti, melynek gyöke baj, honnan az elavult ige bajoz, bajz, s ebből az igeneves melléknév bajza, megnyújtva bajzán, pajzán. A persában pájzen am. a latin leno, azaz bordélyos, és pajazan Beregszászi szerént am. a német ausschweifend. | |
* | |
| (paj-z-án-kod-ás) fn. tt. pajzánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pajkoskodás, szilajkodás, dévaj csintalankodás. V. ö. PAJZÁN. | |
* | |
| (paj-z-án-kod-ik) k. m. pajzánkodtam, ~tál, ~ott. Pajzánul, pajkosan viseli magát. V. ö. PAJZÁN. | |
* | |
| (paj-z-án-ság) fn. tt. pajzánság-ot, harm. szr. ~a. Pajkosság, szilaj csintalanság. | |
* | |
| (paj-z-án-ul) ih. Pajzán módon, pajkosan, szilajul csintalankodva. Pajzánul hányni-vetni magát, másokat megtámadni. V. ö. PAJZÁN. | |
* | |
| l. PAIZS, PAIZSOS. | |
* | |
| fn. tt. pák-ot, harm. szr. ~ja. A kákának bogos virága vagy feje. Van egy kákafaj, melynek bogát különösen buzogánynak nevezik. A pák, máskép: páka v. páklya. Véleményünk szerént rokon hozzá a bog, s a kendernek fejét jelentő buga, mindenek fölött pedig gyökre nézve legközelebb áll hozzá: bákány. | |
* | |
| törzs, melyből pákász v. pákosz, és pákosztos származnak. Mint gyök eléfordúl a Páka, Pákácz, Pákod, Pákozd helynevekben is. Eredetére nézve azonosnak látszik pajk törzszsel, az aj hosszu á-vá változván, mint szám, szád = szájam, szájad, sőt a régies szá is = száj. | |
* | |
| CSUKÁR~ v. CZUKOR~, KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m., Ó~, Szepes m.; helyr. Paká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pák-a), fn. tt. páká-t, lásd: PÁK, (1), fn. | |
* | |
| falu Szala m., puszta a Kis-Kunságban; helyr. Páká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pák-ász = pajk-ász) mn. tt. pákász-t, tb. ~ok v. ~ak. Pajzán, csintalan, vásott. Id. Mándy Péter szerént kobozó, kóborló. Mondják különösen ebről, macskáról, mely torkoskodni szokott; nyalánk, kutató, a fazekakat megkereső. Pákász agár, kutya. Alakjából kitünik, hogy törzsöke pák, mely ismét pajk-ból látszik módosultnak, úgy hogy pákász vagy pákosz jelentése is hasonló a ,pajkos' szóéhoz, s az ász képző. Máskép: pákosz. Egyértelmü vele, s gyökhangra némileg hasonló a palóczos paskorta is. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. pákász-t, tb. ~ok. A Tiszamelléki Sárréten pákászoknak nevezik azon embereket, kik folytonosan a réten, és a rétből élnek. A pákász se nem vet, se nem szánt, se napszámba nem jár, hanem a kész után nyúl, vagyis ,pákászkodik.' Az elnevezés hihetőleg a már elavult ,pák' gyökszóból ered. A pákász valóban, mint valamely pákosz eb, szünet nélkül konczot keres a réten, s minden zsákmányon, mit magának itt kilesett, mohón kap. Ő az egész Sárrétnek korlátlan ura s birlalója, de egyszersmind nemtője, ki nélkül e roppant vadfészket ránk nézve elveszettnek kellene tartanunk. Vétereit, vészeit és varsáit kirakja minden irányban, azokban halat, csíkot, puszta kézzel nadályt, s nagy boszuságára rákot fog, mely utóbbiról úgy van meggyőzödve, hogy az Isten nem teremtette ételnek, miért is ,féreg'-nek nevezi, s nagy méreggel hányja ki a fogóból. Mindennemü vízivad után leselkedik, s ha nincsen lőfegyvere, csapófát és tőrt vet neki; a vadludak, vadruczák, szárcsák és libuczok fészkeiből a fris tojást ezrével szedi, apró vadlibát fogdos; kócsag, vakvarju s vadgémtollakat szedeget; a vízi vadászatokon a vadász kalauza és kis sajkájával a közlekedést tartja fenn stb. (Bérczy Károly Hazai s Külföldi Vadászrajzok. 88-89. l. és Vadászműszótár). | |
* | |
| (pák-ász-kod-ik) k. m. pákászkodtam, ~tál, ~ott. Fazekakat kikeresve torkoskodik, nyalánkoskodik. V. ö. PÁKÁSZ. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Pakasztóra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Orbai Sz.; helyr. Paké-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pakilincs-ět, harm. szr. ~e. 1) Büdösféreg, poloska, palaczka, különösen, mely az ágyakban és ágyak körül szeret tenyészni. E szó úgy látszik, hogy a poloska és palaczka szók módosított alakja, t. i. utóbbi részében helycserék történvén, mint püspök-ben is e-piscop-us után. 2) Némely tájakon jelent kulláncs-féle férget, mely a juhokba és más állatokba szokott csipeszkedni. | |
* | |
| (pakilincs-fű) ösz. fn. Mérges növényfaj a koriándromok neméből; szára szegletes, gyümölcse két bogyóju, ernyője legtöbbször egyszeres. Növénytani néven: parkilincs-kóriándrom. (Coriandrum testiculatum). | |
* | |
| l. PAKILINCS. | |
* | |
| (pák-lya) fn. tt. páklyá-t. Lásd PÁK, (1). | |
* | |
| törzsök, melyből pakocsál, pakocsás származékok eredtek. Jelent gúnynevetést. Nem igen ismert szó. | |
* | |
| (pakocsa-al) áth. m. pakocsál-t. Kinevet, kigúnyol valakit vagy valamit. "Ironice tréfál, pakocsál, csúfolkodva beszél." (Pázmán P.).
"Vaj még evvel pakocsáltál, És vele ként nem vallottál." Katalin verses legendája. | |
* | |
| (pakocsa-as) mn. tt. pakocsás~t v. ~at, tb. ~ok. Szabó D. szerént am. gúnyoló, pajkos, csúfoló. | |
* | |
| (pakocsa-as-an) ih. Gúnyolódva, csúfolódva. Pakocsásan kinevetni a bűnöst. (Szabó D.). | |
* | |
| (pak-ó-cza) fn. tt. pakóczá-t. Növénynem az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz; fészke födelékes, hosszúdad, kevés virágu; anyaszála hosszú, kétágu; bóbitája szőrös. (Eupatorium). Fajai: gyűrüs, kender-, magas pakócza. A kenderpakócza köz nyelven: keresztes bodza, vízi kender, paszkoncza, pakócza. Gyöke pak valószinüleg egy a bogot, bugát jelentő pák szóval. l. PÁK, fn. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Pakód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| áth. m. pakol-t. Holmit, különösen elszállítás végett, ládába, zsákba, tarisznyába stb. belerak, csomagol. Bepakolni az útravaló ruhákat. Kipakolni a holmit, ami t. i. be, és öszve volt rakva. Tréfás, népies kifejezéssel: bepakolni az ételből am. sokat enni. Önhatólag elpakolni valahonnan, am. eltakarodni. Pakolj. Elpakolj (Packe dich). Eredetileg német szó: packen. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Pákony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pák-osz) mn. tt. pákosz-t v. ~at, th. ~ak; l. PÁKÁSZ, PÁKOSZTOS. | |
* | |
| l. PÁKOZD. | |
* | |
| l. PÁKOSZTOS. | |
* | |
| (pák-osz-t-os) mn. tt. pákosztos-t v. ~at, tb. ~ak. Torkos, nyalánk. Mondják különösen ebekről és macskákról. Idősb Mándy P. szerént máson élődő, tányérnyaló. Pákosztos agarak. Eléjön pákosztás alakban is. "Rákóczi fejedelemre indulván az pogányság, szegént vevé tárgyul; hát néki nem Rákóczi fejedelem veszedelme, hanem Jenő s Lippa, Karán-Sebes, és hazánknak szép és nagyoszlopos bástyája, Várad, nyalánkoztatta pákosztás telhetetlenégét az pogánynak." Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben. (Politikai Szónoklat). E szónak gyöke pák, melyből a pákász is származott. Pák gyökből lett pákos, csangósan pákosz, s t utótéttel pákoszt, mint válasz tájdivatosan: választ, harasz haraszt. V. ö. PÁKÁSZ. | |
* | |
| (pák-osz-t-os-kod-ik) k. m. pákosztoskod-tam, ~tál, ~ott. Torkoskodik, nyalánkoskodik. Egyértelmü vele a palócz paskortáskodik. V. ö. PÁKOSZTOS. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Pákozd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. POKRÓCZ. | |
* | |
| NAGY~, mváros, KIS~, puszta Tolna m.; helyr. Paks-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Sáros m.; helyr. Paktaköz-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pakulár-t, tb. ~ok. Erdélyi tájszólás szerént juhászt jelent. "A fiú egész naphosszat sem heveredett le, mind (= mint) más lomha pakulárok, hanem a johokat téringette, furujált, s ment utánik." Székely népmesék. (Kriza J. gyüjt.). Közvetlenül román eredetünek látszik: pecurár (pecuarius). | |
* | |
| gyök, 1) paláczol vagy palázol, palangol, palangozik, palinkózik, 2) pal vagy palol, 3) pala szókban. Az 1-sőre nézve rokon bal gyökkel, honnan: ballag; a 2-ikra nézve páhol szóval (l. PALL); a 3-ikra vál vagy válik szóval. | |
* | |
| (a görög nyelvből eredett, melyben pauroV csekélyet, kicsit jelent); férfi kn. tt. Pál-t, tb. ~ok. Paulus. Változatai: Pali, Palkó, Palcsó.
Közmondásilag: Szél Pál, szeles, hebehurgya férfi, valamint Szél Pila v. hetre Pila, v. vaksi Pila, am. szeles fehérszemély. Tudja Pál, mit v. hol kaszál, (Km.). Ez sem volt a Pál érsek udvarában. (Km.). Ha Pál fordúl köddel (télhó 25.), ember húll döggel. (Időjóslat). E nevet, kivált szent előtéttel, sok magyar helység viseli, ide tartoznak a Páld, Pálos helynevek is. | |
* | |
| NAGY~, falu Baranya m., SZENT~, faluk Somogy, Szala, puszta Győr m., DUNA-SZENT~, Győr, TÓT-SZENT~, ZSELITZ-SZENT~, Somogy m.; helyr. ~Pál-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. palá-t. Kőnem, melynek részei rétegesen feküsznek egymáson, s könnyü módon úgy elválaszthatók, hogy lapokat képezzenek. Agyagos, meszes pala. Fekete, kékes, szürke, vörös pala. Különösebben a közönséges feketekék agyagos pala, melyet a többek közt ház-, és más épület födelezésére használnak. E kőnek neve görögül liJoV scistoV, mely utóbbinak gyöke scizw, (hasítok, elválasztok); s ezen alapfogalomból kiindulva azt gyaníthatni, hogy a magyar pala, gyökre nézve rokon a válik, választ szókhoz, továbbá ez látszik rejleni a balta, és német spalten szókban; ha pedig alapul e kőnemnek laposságát veszszük, azt vélhetnők, hogy a pala szó p és l hang helycserélésével eredetileg lapa. | |
* | |
| (pala-agyag) ösz. fn. Igen szivos, leginkább kékszinü agyagfaj. | |
* | |
| (pala-asztal) ösz. fn. Asztal, melynek lapja palakőből van. | |
* | |
| (pala-bánya) ösz. fn. Bánya, melyben a palaköveket fejtik. | |
* | |
| fn. tt. palacsintá-t. Lapos, lepényszerü tésztaétek. Úgy látszik, az idegen, különösen a latin placenta-ból van kölcsönözve és módosítva, németül: Plinse. | |
* | |
| (palacsinta-sütő) ösz. fn. Konyhaedény, melybe a palacsintának való folyadékos tésztát sütés végett öntik. | |
* | |
| l. PALACZK. | |
* | |
| fn. tt. palaczk-ot, harm. szr. ~ja. Némely vidékeken, nevezetesen a székelyeknél, am. kulacs, honnan a fa palaczk név. Baranyában és Sziget vidékén csobolyóforma faedény, mely kereksajt formáju lapos szokott lenni. Szélesb ért. üvegedény, milyenben az italt asztalra adják, flaskó.
E szóban a k lehet toldalékhang, mint a tövisk, viaszk és némely másokban, tehát eredetileg palacz. Egyébiránt egyezik a német Flasche, régi felső-német vlascum, olasz flasco, fiasco, franczia flasque, flacon stb. szókkal. Ha a magyar nyelvből nyomozni szabad, és ha ezen edényben, úgymint kulacsban, alapértelmül a lapos formát veszszük, úgy valószinü, hogy némi hangátvetéssel am. lapacz. E tekintetben megegyeznék vele a büdösférget jelentő palacz, palaczka, mely szintén a maga nemében lapos féreg. Baranya némely vidékén a palacz v. palaczk jelent hüvelkujjat is, de ez értelemben egy a szláv palecz v. palacz szóval. | |
* | |
| fn. tt. palaczká-t; PALACZKAFÉREG, (palaczka-féreg) ösz. fn. l. POLOSKA. | |
* | |
| (palaczka-fű) ösz. fn. A tarsókák neméhez tartozó növényfaj; táskái kerekdedek, kevessé csorbák; levelei nyilformák, fogasak, hamvasak; máskép, szintén köz nyelven: vad mustár, temondádfű; növénytani néven: mezei tarsóka. (Thlaspi campestre). Néhutt nagy palaczkafű-nek hívják a lótormát, vagyis növénytani néven a lótormabércsét. (Clematis erecta). | |
* | |
| (palaczka-kosbor) ösz. fn. Növényfaj a kosborok neméből; pilise háromhasábu; hasábjai egyenetlenek, csipkések, lepittyedtek; szirmai öszveállanak; virága sötét vörös, zöldes, büdös. (Orchis coriophora). | |
* | |
| l. PALASZKAMAG. | |
* | |
| (palaczk-féreg) ösz. fn. l. POLOSKA. | |
* | |
| (palaczk-fű) ösz. fn. l. PALACZKAFŰ. | |
* | |
| (palaczk-kefe) ösz. fn. Kefe, melylyel a palaczkok belsejét megtisztítják. | |
* | |
| (palaczk-kosár) ösz. fn. Fiókokra osztott kosár, melybe a szállítani való palaczkokat rakják. | |
* | |
| (pal-ácz-ol) önh. m. paláczol-t. Túl a Dunán, házról házra jár, különösen Lucza napját járja, vagy úgynevezett tikverőt jár. Máskép palázol. Minthogy mind Lucza estéjén a tikokat szokták póznával piszkálni az ülőn, mind a tikverőn tikot vagy kakast nyakaznak: innen legvalószinűbb, hogy gyöke pal egy azon pall igével, mely ütést, rázást, mozgatást jelent. Ha pedig, ami hihetőbb is, minthogy a székely palangol, pallinkózik szintén pal gyökből erednek, alapfogalomul az ide-oda járást, csavargást veszszük, rokon hozzá a latin palatur, és a magyar pálya, pályázás, lágyabb ajakbetüvel ball, ballag. | |
* | |
| (pal-ácz-ol-ás) fn. tt. paláczolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki paláczol. | |
* | |
| BOD~, KIS~, NAGY~, faluk Szatmár m.; helyr. Palád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Paladics-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ~FEDÉS; ~FEDŐ; l. PALAFÖDÉL, ~FÖDÉS, ~FÖDŐ. | |
* | |
| (pala-fejtés) ösz. fn. Kőbányai munka, mely által a palakőtömeget rétegenként, táblánként felszakgatják. | |
* | |
| (pala-fejtő) ösz. fn. Ki a palaköveket a bányákban felszakgatja; vagy eszköz a palakövek felszakgatása végett. | |
* | |
| (pala-fekete) ösz. mn. Oly fekete, sajátlag feketéskék szinü, milyen a fekete pala. Tudnivaló, hogy van más szinű palakő is. | |
* | |
| (pala-födél) ösz. fn. Épület födele, palakőtáblákból. | |
* | |
| (pala-födés) ösz. fn. Palával födés. | |
* | |
| (pala-födő) ösz. fn. Mesterember, cserepező, kinek különös foglalatossága, az épületeket palakőtáblákkal befödni. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Palágy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. ~Komorócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (pala-hegy) ösz. fn. Hegy, melynek tömege palakövekből áll. | |
* | |
| (pala-hegység) ösz. fn. Palahegyek öszvege, lánczolata. | |
* | |
| fn. tt. palaj-t, tb. ~ok. Szatmár vidékén jelent iszapos helyet. Minthogy az ilyen hely alacson fekvésü szokott lenni, valószinű, hogy a p csak előtét, s eredetileg: alaj; vagy, ha az iszapnak és iszapos víznek állás által megromlott, megbüdösödött természetét veszszük alapfogalmul, rokon a romlott tojást jelentő palas, polos, polozsna, és a büdös poloska, palaczka szókhoz. Hasonló hozzá a latin palus, paludis. | |
* | |
| puszta Baranya m. helyr. Palajba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pala-kalapács) ösz. fn. Kalapács, melyet a palafödők használnak. | |
* | |
| (pala-kék) ösz. mn. Oly szinü, milyen a kék pala. Főnévileg bizonyos bányakék szín, mely a palán csügg. | |
* | |
| (pala-kő) ösz. fn. l. PALA. | |
* | |
| (pala-lécz) ösz. fn. Egyike azon léczeknek, melyekre a palafödők a palatáblákat fektetik. | |
* | |
| fn. tt. palamár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A dunai hajósoknál am. horgonykötél. Kenessey Albert szerént román szó pale- és mare-ból = nagy kötél. | |
* | |
| (pala-metsző) ösz. fn. Kőfaragó, ki különösen palaköveket táblákká alakít, hogy bizonyos czélra alkalmasakká legyenek. | |
* | |
| (pal-ang-ol) önh. m. palangol-t. A székelyeknél Kriza J. szerént am. lebeg a szélen (szélben?). Olyan mint barangol. Máskép: palangózik, palankál, palinkózik. V. ö. PALINKÁRA. | |
* | |
| (pal-ang-oz-ik) k. m. palangoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~zál. l. PALANGOL. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Palánk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. palánk-ot, harm. szr. ~ja. Egymás mellé vert, s öszvekötött vagy szegezett fahasábokból álló kerítés. (Baranyában, Pápa vidékén, a Balaton mellékén stb.). Így nevezik néhutt a deszkakerítést is. Palánkkal bekeríteni a kertet, a szérűt. Különösen, hadi ostrom ellen állított ilyetén faczölöpök, melyek a rohanó ellenséget akadályozzák. Eredetileg talán a karót jelentő latin palus-tól származik, melyből lett a németes Planke, francziás planehe, palanque, palissade stb. is. Magyarul karózat-nak nevezhetnők. Eléjön a törökben is: palánka, hasonló jelentéssel. | |
* | |
| bányatelep Beszterczebánya határában; helyr. Palanká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. palánkát. Gombanem, melynek teste sima tönköt képez, s jobbára kalaptalan. Nevét a palánk szótól vette, minthogy némileg karóhoz hasonló. (Clavaria). | |
* | |
| puszta Tolna m., NÉMET~, Ó~, ÚJ-,~ mvárosok Bács m.; helyr. Palánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (palánk-kerítés) ösz. fn. 1) Egymás mellé vert fahasábokból álló kerítés, milyen erdős vidékeken, pl. a bakonyi helységekben nagy divatban van. 2) Deszkakerités. | |
* | |
| (palánk-ol) áth. m. palánkol-t. Valamely tért palánk nevü fahasábokkal, karókkal, deszkákkal bekerít vagy elzár. | |
* | |
| (palánk-ol-at) fn. tt. palánkolat-ot, harm. szr. ~a. Valamely palánk egészben véve. Különösen ilyetén mű, mely hadi tekintetben védgátul szolgál, pl. a sánczok, várak környékén. Magyarosan: karózat. | |
* | |
| (palánk-oz) áth. m. palánkoz-tam, ~tál, ~ott. L. PALÁNKOL. | |
* | |
| (palánk-sövény) ösz. fn. Vesszővel öszvekötött fahasábokból álló kerítés, milyet a Bakonyságban sokat láthatni. | |
* | |
| fn. tt. palánt-ot. 1) Az eredeti latin planta értelmében am. növény. 2) Szokottabban csemetenövény, magból kikelt fiatal sarjadék, kivált a kerti növényekben, melyet el szoktak ültetni. Virág-, káposzta-, paradicsomalma palánta. A székely asszonyok ,palánt' alatt csupán káposztapalántot értenek; másnemü palántnál kimondják: hagyma (hajma-)palánt, répapalánt. Innen a közmondat: A nagy palánt kész káposzta, a nagy leány kész gazdaszszony. (Kriza J.). | |
* | |
| fn. tt. palántá-t; l. PALÁNT. | |
* | |
| (palánta-al) áth. m. palántál-t. Fiatal csemetenövényt ültet, elültet, hogy tenyészszék, növekedjék. Káposztát palántálni. Öszvehúzva, vagyis, az eredeti latinhoz hívebben: plántál. | |
* | |
| (palánta-al-ás) fn. tt. palántálás-t, tb. ~ok. Fiatal növénynek, csemetének ültetése. | |
* | |
| (Pál-anya) ösz. fn. Hentesek nyelvén, gyomorhurka, melyet ha holmi öszvevagdalt bürkével, szalonnával megtöltenek, leszen belőle az úgynevezett sajtolt hurka, tréfásan: kálvinista sajt. | |
* | |
| fn. tt. palást-ot, harm. szr. ~ja. Molnár A. értelmezése szerént: pallium, palla, azaz köpenyféle lebenyeg, felső ruha. Úgy látszik azonban, hogy a palást eredetileg díszköpenynemü, s uriasabb ruhát jelentett, melyet nyakba akasztva lógósan viseltek, milyenek voltak a régies hosszú menték, pl. a papok mentéje, vagy dolmánya; innen palástul venni föl a mentét, am. panyókán, fel nem öltve, csak nyakba vagy vállra vetve. Közelebb az üng a palástnál. (Km.). Meginná a Krisztus palástját is. (Km.). "Más szélnek vetvén ravaszkodásának palástját." Faludi Ferencz. Egy népmesében nevezetes az Argirus palástja. Jelenleg a papok hosszú felső öltönye, melyet fontosabb hivataloskodásuk közben panyókásan nyakukba akasztanak.
A palást mind gyökre, mind értelemre egyezik ugyan a latin pallium és palla, valamint pellis, vela szókkal; de mint takaró, több magyar szóval is áll rokonságban, ú. m.: palmant, takar, föd; továbbá páló v. pólya, bulál, buláz, bulázó. A t, úgy látszik, csak hangtoldalék, mint némely, kivált s és sz végzetü szókban (l. PÁKOSZTOS), miszerint eredetileg palás (takaró, födő) volna; innen: palástolni, elpalástolni volamit, am. eltakarni, elfödni. Egyébiránt Dankovszky szerént a cseh nyelvben: plást. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Palást-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (palást-díj) ösz. fn. Valamely lelkész hivatalos működéseért, pl. házasulók esketéseért, keresztelésért, temetésért stb. járó illeték. (Stola). | |
* | |
| (palást-fű) ösz. fn. Népnyelven növényfaj a bokálok neméből; levelei veseformák, karéjosak, fürészfogúk; virágai sátorozók; máskép szintén népnyelven: orozlántalpfű; növénytani néven: karélyos bokál. (Alchemilla vulgaris). Nevét, hasonlatnál fogva széles és kanyar leveleitől kapta. | |
* | |
| (palást-ol) áth. m. palástol-t. Átv. ért. valamit elföd, eltakar, hogy mások észre ne vegyék, vagy bizonyos álszinben tüntet elé. Terveit, czéljait palástolja. V. ö. PALÁST. | |
* | |
| (palást-ol-ás) fn. tt. palástolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért. cselekvés, mely által valamit mások szeme vagy tudomása elől eltakarunk, elrejtünk. V. ö. PALÁSTOL. | |
* | |
| (palást-os) mn. tt. palástos-t v. ~at, tb. ~ak. Palásttal ellátott, palástot viselő. | |
* | |
| (pala-szěg) ösz. fn. Mintegy másfél hüvelyknyi hosszú és négyszögü szegek, melyekkel a palafödők a palatáblákat megerősítik. | |
* | |
| (pala-szelő) ösz. fn. 1) Kőfaragó, ki a palarétegeket elszeldeli, hogy bizonyos czélra alkalmasak legyenek. 2) Azon eszköz, melylyel a palatáblákat idomítják. | |
* | |
| (pala-szín) ösz. fn. és mn. 1) Olyan szín, milyen a palaköveké. Van fekete, kék s másféle palaszín. 2) l. PALASZÍNŰ. | |
* | |
| (pala-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint a palakő. | |
* | |
| l. PALACZK. | |
* | |
| (palaszka-féreg); l. POLOSKA. | |
* | |
| (palaszka-mag) ösz. fn. Növénynem az egyhímesek seregéből és egyanyásak rendéből; csészéje nincs; bokrétája kétszirmu; magva egy, csupasz. (Corispermum). | |
* | |
| (pala-szürke) ösz. mn. Oly szürkeszinü, milyen a szürke pala. | |
* | |
| (pala-tábla) ösz. fn. Palakőből alakított tábla, milyenre pl. irni szoktak, vagy melylyel az épületeket födik. | |
* | |
| (pala-tim-só) ösz. fn. A palaféle ásványból kivont timsó. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Palatinczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Palatká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| a fűrjmadárnak hangja, melyet rendesen pity hanggal egyesítve mondanak ki: pitypalatty. | |
* | |
| (palatty-ol) önh. m. palattyol-t. Fürjmadárról mondjuk, midőn palatty v. pittypalatty hangon szól vagy kiált. | |
* | |
| (palatty-ol-ás) fn. tt. palattyolás-t, tb. ~ok. ,Palatty' hangon szólás vagy kiáltás. | |
* | |
| (pala-veszsző) ösz. fn. Palakőből alakított szegforma eszköz, melylyel palatáblán írni szokás. | |
* | |
| önh. l. PALÁCZOL. | |
* | |
| fn. l. PALÁCZOLÁS. | |
* | |
| (pala-zöld) ösz. mn. A zöld palakőhöz hasonló szinü. | |
* | |
| tt. Palcsit v. Palcsót. Pál keresztnévnek kicsinyített módosulatai. | |
* | |
| fn. tt. pálczá-t. 1) Valamely szilárd rostozatu igenyes növényszárból, vagy ágból csinált botféle eszköz, mely különösen a járásban támaszul vagy ékességül is szolgál, azonban rendesen a bottal egy értelemben is vétetik, de némely jelzőinél fogva különbözik tőle, és szükebb jelentésü. A pálcza vékonyabb, és inkább csak sima, azonban van bunkós (gombos), görcsös is. Nádpálcza, mogyorópálcza, káplárpálcza, birópálcza. Mint hatalomnak jelvénye: királyi pálcza, püspöki pálcza. Vas pálcza. "Megérzette volna nyilván kegyelmetek itt létét az vas pálczának, ha az kegyelmességet és atyai intést megvetette." Gr. Eszterházy M. nádor. (Az vármegyéknek. 1644). 2) A járó pálczához hasonló eszköz fából vagy más anyagból, pl. függönypálcza, akólópálcza, melylyel a hordók bellegét mérik. - Valamint a bot, hasonlóan a pálcza is nem csak a járónak támaszul, hanem ütőszerül is szolgál. Huszonöt pálczára itélni valakit. Sőt, úgy látszik, hogy mindkettő eredetileg inkább ütésre vonatkozik, innen ezen hangi és fogalmi rokonságok: bot, botlik, botol, melyhez hasonló az ötlik, ütlik, ütközik, latinul: batuo, baculus (batulus), francziául battre, bâton; továbbá a magyar pall v. palol am. ütöget; páh, páhol; pacz, paczka, paczkáz; patok, patél; patélófa, vékony hangon: pecz, peczeget, peczér (kutyaverő), petike, a malomban azon pálczika, mely a szitát ütögeti és rázza; ilyenek a hellen patassw, a német patsche stb., melyek végelemzésben azon hangot utánozzák, melyet az ütögetett test adni szokott. Mint járópálcza rokonítható paláczol, v. palázol igével. Egyébiránt alakra nézve a pálczához legközelebb áll a szláv palicza. V. ö. BOT. | |
* | |
| TORNYOS~, falu Szabolcs m.; helyr. Pálczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pálcza-fej) ösz. fn. A pálczának felső vége, gombja. | |
* | |
| (pálcza-gomb), l. PÁLCZAFEJ. | |
* | |
| (pálcza-kajmacs-ór) ösz. fn. Növényfaj a kajmacsórok neméből; szára ágatlan, levelei szárnyasak, szárnyai csavargós élűk, csipkések; csészéji ötfogúk; fogai rojtosak; virága befogott száju. (Pedicularis sceptrum Carolinum). | |
* | |
| (pálcza-al) áth. m. pálczál-t. Lásd PÁLCZÁZ. | |
* | |
| (pálcza-ló) ösz. fn. Pálcza, melyet valaki, például a játszó gyermek, lába közé vesz, és futkos, ugrál rajta; máskép: nádparipa, veszszőparipa. | |
* | |
| (pálcza-paripa) ösz. fn. l. PÁLCZALÓ. | |
* | |
| (pálcza-as) mn. tt. pálczás-t v. ~at, tb. ~ak. Pálczával ellátott, pálczát hordozó. Pálczás úr. Mint fn. tárgyesete: pálczás-t, tb. ~ok. Lásd PÁLCZAVIVŐ. | |
* | |
| (pálcza-ütés) ösz. fn. Ütés, melyet valakin pálczával tesznek. | |
* | |
| (pálcza-vivő) ösz. fn. Személy, ki bizonyos innepély vagy szertartás alkalmával azon pálczát viszi, mely az illető hatalomnak vagy méltóságnak jellege. Királyi, püspöki pálczavivő. | |
* | |
| (pálcza-az) áth. m. pálczáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pálczával üt, ver, büntet valakit. Büntetésül megpálczázni a tolvajt, a veszekedőt. | |
* | |
| (pálcza-az-ás) fn. tt. pálczázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pálczával ütés, verés, büntetés. | |
* | |
| (pálczi-ka) kics. fn. tt. pálczikát. Aránylag kicsin, vékony pálcza. | |
* | |
| faluk Hont és Pozsony m.; helyr. Páld-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu és puszta Baranya m.; helyr. Pálé-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. palétá-t. Utasító nyilt levél vagy czédula. Különösen a katonáknál divatozó szó, s jelenti a beszállásolásra vonatkozó utasítványt. Idegen eredetü, s egy a bolletta, Bollet, vagy talán Billet, Blatt szókkal. | |
* | |
| faluk Tolna és Vas, puszta Tolna m.; helyr. Pálfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. ~falá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Liptó és Somogy m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Bereg, Gömör, Szatmár m., ALSÓ~, FELSŐ~, Nógrád m.; erdélyi faluk Udvarhely és Csík sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~szěg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| vadászház Pozsony m.; helyr. ~Sziget-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. ~Földére, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pálhá-t. 1) Köz értelemben toldat az üngben, mely a hón alatt az ujjat és derekat öszveköti; Göcsejben: pálla. 2) A növénytanban némely levél nyelének tövén vagy azzal átellenben nőni szokott apró levélnemü rész, mint pl. a borsó levelének nyele tövén levő növés. (Stipula). Minthogy a föntebb érintett toldat a hón alá esik, valószinü, hogy alapértelme al, s ebből képződőtt p előtéttel palha, pálha, mint az iszapos alacson helyet jelentő alaj, palaj; s helyesen alkalmaztatott a növénytanban is. - A p szintén előtét ezekben is: Panna, Pannus, Pere, Pila, Pista stb. Hangra hasonló hozzá, de értelemre némileg különbözik tőle azon pályha, mely a gyalomhoz kötött gyékénykötelet jelenti, s mely inkább a bekötésre vonatkozó páló vagy pólya szókhoz rokon. | |
* | |
| (pálha-az) áth. m. pálház-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Az üngöt úgynevezett pálhával megtoldja. V. ö. PÁLHA. | |
* | |
| falu Abaúj, puszta Veszprém m.; helyr. Pálházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pálha-az-ás) fn. tt. pálházás-t, tb. ~ok. Pálhával toldás. | |
* | |
| l. PELBÁRTHIDA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Pali-t. ,Pál' keresztnévnek kicsinyített alakja. | |
* | |
| falu Sopron m.; KIS~, NAGY~, faluk Szala m.; helyr. Páli-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Paliczkára, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Pálihálás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pal-in-ka v. pal-in-kó), Kriza J. gyüjteményében felható raggal jön elé: palinkára v. palinkóra, olyanformát jelent, mint az általános panyókára v. panyókásan; vagyis: szélnek eresztve, fillengősen (venni vállára pl. a zekét); Ferenczi János szerént félválra (akasztani). V. ö. PALANGOL önh. és PAL gyök. | |
* | |
| fn. tt. pálinká-t. Általán növényekből, gyümölcsökből, magokból, gabonából stb. főzés által kivont és csepegtetett szesz, különösen, mely italul használtatik. Törköly-, burgonya-, szilva-, rozs-, fenyőmag-, borpálinka. Eredetileg szláv szó, s ,égettet' jelent, pálim = égetek; honnan égettbor-nak is nevezzük. A Tájszótárban hibásan áll: pálinkára (e helyett: palinkára) vetni a mentét, t. i. panyókán palástul viselni. | |
* | |
| (pálinka-főzés) ösz. fn. Iparűzlet neme, mely holmi szeszes italok készítésével foglalkodik. | |
* | |
| (pálinka-főző) ösz. fn. 1) Személy, ki gyümölcsökből, növényekből, gabonából stb. pálinkanemü szeszeket, italokat égetés által készít. 2) Azon hely és készület, mely ezen iparüzletre használtatik. | |
* | |
| (pálinka-ház) ösz. fn. Kocsma, melyben pálinkát árulnak, mérnek. | |
* | |
| (pálinka-as) mn. tt. pálinkás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben pálinkát tartanak. Pálinkás hordó, üveg, butyka. 2) Hol pálinkát árulnak. Pálinkás bolt, kocsma. 3) Pálinkával vegyített, bekent, ellátott, stb. Pálinkás bor; pálinkás ruhával bekötött daganat; pálinkás jó reggelt! parasztos köszöntés. | |
* | |
| (pálinka-az) önh. m. pálinkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pálinkát iszik vagy iddogál. Korán reggel pálinkázni. Visszaható tárgyesetes névmással: felpálinkázni magát, am. jól felönteni a pálinkából. Képzésre olyan, mint: boroz, serez, kávéz. | |
* | |
| (pal-in-k-ó-z-ik) k. m. palinkóztam, ~tál, ~ott; par. ~zál. l. PALANGOL. | |
* | |
| tájdivatosan am. puliszka; l. ezt. | |
* | |
| l. POLOZSNA. | |
* | |
| fn. tt. palká-t. Növénynem a háromhímesek seregéből és egyanyásak rendéből; csészéjének polyvái csónakosak, egymásnak háttal kétsoros öszvenyomult, pikkelyezett füzérkét formálnak; virágzata csomós vagy füzéres; magva egy, kopasz, a polyva alatt. (Cyperus). | |
* | |
| puszta Abaúj m.; helyr. Pálkás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (palka-sás) ösz. fn. Növényfaj a a sások neméből; barkáji gömbölyüded csoportban, alul hímek, levélgallérosak; gyümölcsei láncsásak. (Carea cyperoidea). | |
* | |
| férfi kn. tt. Patkó-t. "Pál" névnek némileg nagyító változata; t. i. ,Palkó' korosabb mint ,Pali'; máskép: Palcsó, mint: Ferkó, Fercsó; Jankó, Jancsó; ellentétül Feri, Fercsi, és Jani, Jancsi szóknak. Győr megyében ,palkó' jelent fingot is. (Tájszótár). | |
* | |
| faluk Baranya és Szala megyében; DRÁVA~, Baranya, TISZA~, Borsod m.; helyr. Palkonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pal-ol) áth. m. pall-ott, htn. ~ani. Kevéssé ismert szó. Molnár A. értelmezése szerént valamit ütöget, vereget, például pálczával a ruhát, hogy a por kimenjen belőle.
"Likas a nadrágom, kapitány uram! Itt a snájder befógygyja, Két káplár jól kipajja" (pallja). Székely népvers. (Kriza J. gyüjt.). Különösen mondják a rostáról, midőn gabonát tisztítnak vele, honnan pallani annyit is jelent, mint rostálni; máskép: pallól. Hangra és értelemre rokona: pállol, azaz a kiszakasztott kenyértésztát csapkodja, ütögeti, hogy gömbölyüvé alakítsa; továbbá páhol; és talán az ütőszert jelentő pálcza is. A persában pál-ú-dan am. csömöszölni; átszűrni. A latinban a rokonhangu vann-us rostát jelent. A pall elemezve palol, mely túl a Dunán jelenti azon kisebbnemü szórást, midőn a szemetes vagy polyvás magokat kosárból, vagy más, edényből szélnek eregetik, mely esetben az illető edény oldalát lassacskán ütögetni szokták. Általán ez igében, valamint rokontársaiban, az ütés alapértelme rejlik, miért a hangutánzók osztályába tartozik. | |
* | |
| mn. és fn. l. PARLAG. | |
* | |
| NAGY~, puszta Hont m.; helyr. Pallag-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pallany-t, tb. ~ok. Azon nehéz és nemes fémek egyike, mely az érenynek (platina) rendes kísérője gyanánt jön elé a természetben, s ahhoz csakugyan mind szinére, mind kalapálhatóságára, mind pedig igen magas hőfoknál ömlékenységére nézve nagyon hasonlít. A latin palladium név előrésze: pall vétetett a magyarban is törzsül, s az elemek any képzőjéből alkottatott a ,pallany' nevezet. (Török József tanár). | |
* | |
| tájdivatosan am. polos; l. ezt. | |
* | |
| l. PADLÁS. | |
* | |
| (pal-ol-ás) fn. tt. pallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ütögetés, különösen, midőn rostáláskor a rosta oldalait, vagy szeleléskor az edényt ütögetik, hogy a benne levő magok lassanként kifolyjanak. V. ö. PALL. Különbözik tőle a padlás helyett henyén kiejtett pallás. V. ö. PALL. | |
* | |
| helyesebben lásd: PÁRLÁS v. PÁROLÁS. | |
* | |
| l. PÁRLASZT. | |
* | |
| fn. tt. pallér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Az idegen eredetü politor, polier után képzett szó, tulajdonkép oly személyt jelent, ki bizonyos művet vagy műtárgyat fínomabbá, czélirányosabbá idomít, csinosít; ezen értelem rejlik a palléroz, pallérozott, pallérozatlan származékokban. Különösen oly személy, ki bizonyos munkásokra fölügyel, s műveiket, munkáikat igazgatja. Útcsinálókra fölűgyelő pallér. A kőmívesek és ácsok között, az építészetben némi ügyességet szerzett személy, ki a legények előtt áll, s az építőmesternek mintegy segéde, s tervének végrehajtója. Kőmívespallér, ácspallér. | |
* | |
| (pallér-agyag) ösz. fn. Fínom, szilárd állományu földnem, melyet érczek, üvegek, kövek csiszolására; simitására használnak. | |
* | |
| (pallér-föld), lásd: PALLÉRAGYAG. | |
* | |
| (pallér-kod-ás) fn. tt. pallérkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Foglalkodás, melyet valaki mint pallér gyakorol; felügyelői működés bizonyos munkások mellett. V. ö. PALLÉR. | |
* | |
| (pallér-kod-ik) k. m. pallérkod-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos munkások mellett felügyelői hatalmat gyakorol, s műveiket igazgatja. V. ö. PALLÉR. | |
* | |
| (pallér-os) mn. tt. palléros-t v. ~at, tb. ~ak. Kicsiszolt, sikárlott, fényesített. Palléros fegyverek. | |
* | |
| (pallér-oz) áth. m. palléroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit csiszároz, simít, idomít, hogy csinossá, fényessé alakuljon. Bútorokat, fegyvereket pallérozni. Átv. darabos, nyers erkölcsöket finomít. | |
* | |
| (pallér-oz-ás) fn. tt. pallérozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valamely darabos, rögös, idomtalan testet kicsiszolnak, kisimítanak stb. Átv. ért. az eredeti nyers állapotban levő erkölcsöknek vagy lelki tulajdonságoknak finomítása, illetőleg mivelése. | |
* | |
| (pallér-oz-atlan) mn. tt. pallérozatlan-t, tb. ~ok. Simává nem csiszárlott, nem idomított; rögös, fénytelen. Pallérozatlan üvegek, kövek, fegyverek. Átv. ért. eredeti nyerseségű, darabos erkölcsü, faragatlan, bárdolatlan, müveletlen. Pallérozatlan rüpők. Határozóként am. pallérozatlanul, csiszárlás nélkül. | |
* | |
| (pallér-oz-ott) mn. tt. pallérozottat. Kicsiszárlott, kisimított, fényesített, idomított. Pallérozott kövek. Átv. ért. fínom, művelt erkölcsü, magaviseletű. V. ö. PALLÉR. | |
* | |
| (pallér-oz-ott-an) ih. Pallérozott állapotban. | |
* | |
| helyesebben l. PÁRLIK. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Pallin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| helyesebben l. PÁRLÍT. | |
* | |
| l. PADLÓ. | |
* | |
| (pal-ol-ó) mn. tt. palló-t. Aki pall, azaz ütöget, vereget, pl. a ruhát pálczával; vagy a rostát, midőn gabonát tisztít vele. Továbbá amivel pallnak, pl. pallórosta. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Palló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Pallóczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PADLÓDESZKA; PADLÓFÜRÉSZ stb. | |
* | |
| (pal-ol-ó-l) áth. m. pallól-t. Lásd PALL. | |
* | |
| (páll-ol) áth. m. pállolt. A kiszakasztott kenyértésztát ide-oda forgatva csapkodja, egyengeti, hogy kellő alakban a szakajtókosárba helyezhesse. Elemzésére nézve l. PALL. A fenn írt kiejtés tájszokásos, és helyesebben palol, vagy öszvevonva pall volna; legalább ezekkel egy eredetü. | |
* | |
| fn. tt. pallos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles pengéjü, egyenes kard. Két éles pallos nem fér egy hüvelybe. (Km.). "A kopját kopjával, a pallost pallossal szokták viszszaverni." (Kis-Viczai 398. l.). Forgó pallos, kétélü pallos, meztelen pallos.
"Míg győző eleid pallosa czombodon Csattog: győzni fog a magyar." Berzsenyi. Különősen a hóhérok nyakazó fegyvere. Egyezik vele a szláv pales, palos, palas, régi franczia palache, palanche, olasz palascio, német Pallasch. A svéd balyxa v. bolyxa Adelung szerént am. bárd (grosse Axt, Streitaxt). Vámbéry szerént a törökben palla kétélü kurta kard. Heyse ,Idegen szótárá'-ban (Fremdwörterbuch, 12-ik kiadás) a magyar vétetik eredetinek. A magyar szóelemzés nyomán azon szókkal rokonítható, melyekben a pal gyök ütést, csapást jelent, s mely szintén rokon bal gyökkel ,balta' szóban. V. ö. PAL, PALL. | |
* | |
| (pár-ol-os) mn. tt. pállos-t v. ~at, tb. ~ak. Állásban, mintegy párolás vagy gőzölésben rothadásba ment. V. ö. PÁRLOTT. | |
* | |
| (pallos-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva bizonyos felsőség vagy hatóság valakit halálra itélhet. | |
* | |
| l. PADLÓSZEG; PADLÓTÁBLA; PADLÓTÉGLA stb. | |
* | |
| l. PÁRLOTT. | |
* | |
| l. PADLÓZ. | |
* | |
| l. PADLÓZAT. | |
* | |
| l. PÁLYA. | |
* | |
| fn. tt. pálmá-t. Szép és hasznos fák neme az ázsiai, áfrikai, amérikai s némileg európai meleg tartományokban, melyek az illető lakosoknak nem csak eledelt és italt, hanem törzseik különböző bútorzatokra is stb. anyagot nyújtanak. Derekok egyenes, ágatlan, de csúcsaikat koronaféle bokrozat ékesíti. Van datolyapálma (phoenix dactylifera), kókuszpálma (cocos nucifera), olajpálma (elaeis guinensis), borpálma (raphia vinifera) stb. Nálunk köznépi nyelven néhutt így nevezik a magas olasz nyárfát. | |
* | |
| (pálma-ág) ösz. fn. A pálmafának ága, sajátlag levele, minthogy a pálmafáknak úgynevezett valóságos ágaik nincsenek. A régiek ezek alatt főképen a datolyapálma leveleit értették. Átv. ért. győzelem jele, és a béke jelvénye. "Toább lehetetlen szenvednyi ezeket az nagy képtelen insolentiákat, ..... kiket eddig pálmaágnak kezünkben való hordozásával néztünk." Gr. Eszterházy M. nádor. "És békességnek pálmaágát is nyújtottuk kegyelmeteknek." Ugyanaz.
"Ősz atyáink közt, fiatal korodban Pálmaágakkal koszorús fejedre, A kitündöklő magas elme s lélek Égi sugárt vont." Berzsenyi. | |
* | |
| (pálma-bab) ösz. fn. Fekete petytyes babfaj, mely némileg az aszú pálmafigéhez hasonló. | |
* | |
| (pálma-bél) ösz. fn. A pálmafának béle, széke. | |
* | |
| (pálma-bor) ösz. fn. Szeszes ital, melyet a pálmafák gyümölcséből készítenek, mely sokáig nem tartható. | |
* | |
| (pálma-czukor) ösz. fn. Campe szerént, fínom, fehér porczukor, a kanáriai szigetekről, mely nevét különösen a Pálma nevezetü szigettől vette. | |
* | |
| (pálma-erdő) ösz. fn. Pálmafákból álló erdő. | |
* | |
| (pálma-evet) ösz. fn. Kisded, szürkeszőrü evetfaj, mely meleg tartományokban, pl. Keletindiában a pálmafákon lakik. Alakra némileg a patkányhoz hasonló. (Sciurus palmarum). | |
* | |
| (pálma-fa) ösz. fn. l. PÁLMA. | |
* | |
| (pálma-gyümölcs) ösz. fn. A pálmafákon termő datolya- vagy fügeféle, vagy szilvaalaku gyümölcs. | |
* | |
| puszta Sopron m.; helyr. Pálmajor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pálma-koszorú) ösz. fn. Pálmaágakból vagyis levelekből készített díszkoszorú, diadalkoszorú. | |
* | |
| (pálma-levél) ösz. fn. A pálmafának nagyterjedelmü levele, melyre hegyes árrforma eszközzel írni is szoktak. | |
* | |
| (pal-m-ant) áth. m. palmant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. palmanta. Sándor István és Szabó D. szerént am. valamit betakar, beföd. A maga nemében sajátságos alaku ige, melynek nyelvünkben alig van mása. Egyébiránt gyökre nézve azon szókhoz rokon, melyeknek alapjelentése födés, takarás, milyenek: palást, páló, módosítva: pólya; továbbá a halmocskát jelentő boly (fn.), és a gyalom felső részén levő kákaköteleket jelentő pályha; tehát mintha volna: pal-om-ant. | |
* | |
| (pal-m-ant-ás) fn. tt. palmantás-t, tb. ~ok. Valaminek betakarása, fedése. | |
* | |
| (pálma-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet különösen az olajpálma (elaeis guinensis) gyümölcséből nyomnak vagy sajtolnak ki. | |
* | |
| (pálma-zöld) ösz. mn. Olyan szinű zöld, milyenek a pálmafa levelei. | |
* | |
| (pálma-zsizsik) ösz. fn. Zsizsik vagy szúféle féreg Délamérikában, mely a pálmafák derekába furakodik, s azok beléből éldegel. (Curculio palmarum). | |
* | |
| fn. tt. palméd-ot v. ~ět. Madárfaj Braziliában, mely nagyságra a pávához hasonló, fülsértő hangu; csőre fölött szarva, és szárnyai közől szaruféle kinövései vannak. (Palamedea cornuta). Ugyan Braziliában létezik egy másik faja is, mely szarvatlan, és szaru helyett búbja van. (Palamedea cristata). | |
* | |
| fn. tt. páló-t. Molnár A. és Szabó D. szerént am. pólya. l. PÓLA, PÓLYA. | |
* | |
| mváros Sáros m.; SZULIN~, falu u. o.; helyr. Palocsá-ra, ~n, ~ ról. | |
* | |
| fn. tt. palócz-ot, harm. szr. ~cza. 1) Horvát István nyomozásai szerént, a régi szláv, különösen orosz és lengyel krónikaírók polowcze néven hítták a magyar nemzetnek azon felekezetét, kik szabad csapatokban a hadsereg előtt portyáztak, az ellenséget hadizenet nélkül, véletlenül megtámadták és dúlták, s ugyanezek a német krónikákban walwen, a honi íróknál Latrunculi, primipili, praecalcatores, harami. Kik e szót a szláv nyelvből elemzik, úgy vélekednek, hogy mezőn lövöldözőt, nyilazót jelent de minthogy e név nálunk is országszerte honos, a dolog természeténél fogva azt inkább a magyar palázol v. paláczol, s ballag igékkel rokoníthatjuk, melyek futkosásra, illetőleg csatangolásra, barangolásra vonatkoznak, s közel áll hozzájok a latin palatur. Minthogy különösen az orosz írók palóczoknak nevezik a kunokat, ugyancsak Horvát István szerént ezen palóczok nem voltak egyebek, mint az Árpáddal beköltözött kunok, kik Borsod felső vidékén, Hevesben, Nógrádban, Hontban, Barsban, Nyitravölgyében, némelyek Baranyában, és elszórva több más vidékeken telepedtek meg, kik táj szerént különböző neveket viselnek, milyenek a gömöri barkók, a mátraaljai matyókok, a moldvai csangók, Eszék vidékén a berenczók, a Szeged alsó városában lakó tahók, kik mindnyájan a többi, kivált síkföldi magyarságtól sokban elütő, és sajátságos beszédejtéssel élnek. Kerékgyártó Árpád szerént is a Tiszán inneni (felső) részek jobbára palócz szójárásuak által népesíttettek meg. Figyelemgerjesztésül ide írunk Erdélyi J. gyüjteményéből egy palóczos kiejtésü dalt.
"Nincs faloonkban ollyan legény mint Meska, Mert a szógabeerót is megszólétja, Van is neki vagy háromszáz foréntja, Piros bőrből van a pigyulárusa. Nincs szebb állat a gyesznóná, mikor túr, Nem vagyok een Balatonban fődes úr, Szeep a czigányasszony szeme, fekete, Mert azt az Isten is úgy teremtette. Öö köö (El kell) mennyi, nincs mit tennyi, messzire, Teeged rózsám öö köö hagyni, nincs kire; Te rád hagyom eedes kedves pajtásom! Eeljed vele velágodat, nem bánom." Hogy e nyelvkülönbség legrégibb időkben már létezett, arról Konstantin császár is teszen említést. Egyébiránt mai szorosb ért. a Kárpátok aljain, nevezetesen a Borsodtól Nyitravölgyig húzott térvonalon lakó magyarokat nevezik palóczoknak, kik a többi magyar vidékiek előtt mint jámbor, együgyű, gyermeteg tulajdonságuak gyakran gúny és élczeskedés tárgyai, s rólok sok nevetséges adoma forog a népnek dévajkodó nyelvén, például különösen a lédecziekről Gímes mellett. 2) A gabona között, kivált lapályos földeken termő vékonyszáru gazfű. Figyelmet érdemel, hogy ezen név többféle jelentésekben eléfordul a persa szótárakban is. Így Vullersnél: bolucs, boluds, 1) nomen gentis barbarae, deserta inhabitantis, stolidae (?) et fortis et latrociniis deditae, Boluzii, de quibus vide Z(eitschrift) für die K(unde) des Morgenlandes, t. IV. pag. 475. 199.; 2) nomen regionis in Iran qua terra Boluziorum designari videtur; 3) signum quod fastigio palatii vel porticus imponitur; 4) crista galli; 5) caruncula in loco circumcisionis feminarum, quae ex lege resecanda est." Az utóbbiak jelentése is mind valami billegő, paláczoló. A ,stolida' és ,fortis' nem igen fér össze, hanem az elsőbb onnan magyarázandó, hogy a nép minden idegen (barbarus) nemzetet, melynek nyelvét nem érti, ostobának tart. Az őskun vagy hunn nép nevezete különbözik ezen szoros értelemben vett palócztól (V. ö. HUN); noha mint a MAGYAR czikk alatt olvasható, ezen hunnok voltak első ősei a tatároknak, mongoloknak, és magyaroknak is. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Pálócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (palócz-os) mn. tt. palóczos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Olyan, mint a palóczoknál szokás. Palóczos kiejtés, szójárás. Palóczos magyarság; viselet. 2) Palócz nevü gazzal benőtt. Palóczos gabona, szántóföld. V. ö. PALÓCZ. | |
* | |
| némely régieknél am. polgár. "Mennyei palogárok" Benigna asszony imakönyve. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Hont m.; helyr. Palojtá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pal-ol) áth. m. palol-t. Göcsejben am. felhányva rostálja a búzát vagy gabonát. Balaton mellékén am. a gabonát vagy kendermagot magasan tartott edényből lassanként eregeti le, hogy a szél a gazt s port elvigye. Néhutt: pelel. V. ö. PALL. | |
* | |
| l. PÓLYÁL, PÓLYÁZ. | |
* | |
| (pal-ol-ás) fn. tt. palolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki palol. | |
* | |
| l. POLOS. | |
* | |
| puszták a Jászságban, erdélyi falu F. Fehér m.; helyr. Pálos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. palotá-t. 1) Nagyszerü, fényes épület, pl. valamely főrangu úrnak vagy fejedelemnek lakhelye. Királyi, herczegi, grófi palota. Mátyás király hajdani palotája Buda várában. 2) Nagyobb terjedelmü fényes szoba, lakóházi terem (Salon). 3) Viselik e nevet több helységek Magyarországban, melyek között a veszprémvármegyei Palota maiglan grófi palotákkal díszeskedik. Úgy látszik, hogy közelebbről a latin palatium után módosított szó; így a német Pallast, régi felső német: palas, palice, palinza, falanzo, orosz: palata stb. is. Azonban kérdés, ha nincsen-e az eredetileg összeköttetésben a magyar falu szóval, mely régente ,oppidum'-ot jelentett, s melynek a szanszkritban pallí, s görögben poliV felel meg? Szintén figyelmet érdemel Beregszászi szerént az arab balath, és chaldäai pallatin (Pallast, Schloss). | |
* | |
| mváros Veszprém m., faluk Csanád, Zemplén m., RÁKOS~, Pest, Ó~ és ÚJ~, puszták Bihar m.; erdélyi falu Torda m.; helyr. Palotá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (palota-as) mn. tt. palotás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek palotája vagyis palotásháza van, pl. palotás gróf, nemesúr. 2) Palotához tartozó, palotában szolgáló, palotához illő, palotában divatos (saloni), pl. palotás cselédek, palotás magyar (nagyobb magyar zenei mű vagy táncz, ellentéteül a csárdás-nak). Mint főnév tárgyesete: palotás-t, tb. ~ok, jelent különösen palotára felügyelő személyt, tisztet, vagy palotai ajtónállót. Hajdan így nevezték a királyi tábla eléadóinak hites jegyzőit, midőn főnökük mellett a rendes (palotai) szolgálatot tevék. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Palotásra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (palotás-ház) ösz. fn. Palotával (teremmel) épült ház. | |
* | |
| (palota-as-kod-ik) k. m. palotáskod-tam, ~tál, ~ott. Palotás hivatalt visel; palotás szolgálatot teljesít. | |
* | |
| (palotás-táncz) ösz. fn. Urias, mulatságokban divatozott lassu lejtésü régies táncz, melyet a korosabb személyek is eljártak. Ilyenféle tánczczal nyitották meg a lakodalmi mulatságot a násznagyok, örömapák és örömanyák. V. ö. CSÁRDÁS. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Pálovecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (páló-z) áth. m. pálóztam, ~tál, ~ott; par. ~z. l. PÓLYÁZ; és V. ö. PÁLÓ. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Paloznak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. POLOZSNA. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~püspöki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Liptó m.; helyr. Palugyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| KAPI~, KECZER~, faluk Sáros m.; helyr. Pálvágás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| tájdivatosan, különösen Gömörben, Tornában am. Pali. | |
* | |
| fn. tt. pályát. 1) Szabó D. szerént 150 lépésnyi föld. 2) Általában útvonal. Különösebben 3) vonal, vagy út vagy tér, melyen ketten vagy többen egymással versenyezve bizonyos iránypont felé futnak. Kimérni a lófuttatási pályát. Megfutni a pályát. Elmaradni a pályán. Vaspálya am. vasút. Vívó pálya am. harcztér.
"Puszta már a vívó pálya, Csak magában szálldogálja Azt olasz vitéz." Vörösmarty. 4) Azon görbe vagy körded vonal, melyet az égi testek bizonyos idő alatt bejárnak, vagy bejárni látszanak. 5) Átv. ért. az élet folyama, melyet a pályavonalhoz hasonlítunk, s melyen holtunkig haladunk. Az élet pályáján sok viszontagsággal küzdeni. Élete pályáját bevégezte. "Nehéz a haladásnak pályája, mert ezer ellenkező magán érdekekkel kell küzdeni." (Deák Ferencz.). "Rögös minden pálya, mely fölfelé vezet." (B. Eötvös József.). Különösen az életmódnak kitűzött iránya vagy neme, melyet valaki követ, gyakorol. Ügyvédi, irodalmi, katonai, egyházi pálya. "Oh ezer örvény és hinár Fogja pályád majd körül." Berzsenyi. "Sándor csillogó pályája, Nyúlvadászat, őzfutás." Kölcsey. "Néz tengerre, néz partokra Messze pályáján." Ugyanaz. "Int a pálya, ifju hős! Karddal, észszel légy erős." Bajza. Ha e szóban magyar nyomozással alapfogalomul a folytonos menést, sietést, futást veszszük; úgy a rokon jelentésü palázol, paláczol, palangol szókhoz, illetőleg ballag szóhoz köthetjük. Egyébiránt általánosan szokták a német Bahn-nal hozni kapcsolatba, melynek törzse Adelung szerént a régi északi bana után ütést jelent. | |
* | |
| (pálya-ág) ösz. fn. 1) Valamely pályának, különösen vasútnak egyes vagy mellékvonala. 2) Átv. ért. az életbeli működésnek egyes faja. Némely pályaágban kevés a versenyző. | |
* | |
| (pálya-bér) ösz. fn. Jutalom, melyet a versenyzők közől az nyer el, ki a pályát legelőbb megfutotta, vagyis a kitűzött irányponthoz leghamarabb eljutott.
"Néked vajjon ezért lészen-e pályabér?" Orczy árnyékához. (Berzsenyi). Átv. ért. tudományos vagy müvészeti pályakérdés vagy feladat megfejtéseért kapott díj. | |
* | |
| (pálya-darab) ösz. fn. Színházi pályaköltemény. V. ö. PÁLYAKÖLTEMÉNY. | |
* | |
| (pálya-díj), l. PÁLYABÉR. | |
* | |
| (pálya-fok) ösz. fn. Megkülönböztethető időrész vagy időszak valamely előhaladó esemény vagy állapot folyamában. (Stadium). Máskép: pályaszak. | |
* | |
| (pálya-fő) ösz. fn. 1) A versenyfutási pályavonal eleje, honnan a kiindulás kezdődik. 2) Vasútaknál, hol az indóházból a vaspálya kezdetét veszi; innen maga az indóház is. | |
* | |
| (pálya-futás) ösz. fn. Versenyezés, midőn ketten vagy többen bizonyos vonalon vagy téren futva, egymást megelőzni, s a kitűzött iránypontra mielőbb eljutni törekszenek. Átv. ért. bizonyos életmódban való haladás.
"Megjön pályafutásából, Itt letelepedik." Katonadal. (Amadétól.) | |
* | |
| (pálya-futó) ösz. mn. és fn. Ki versenyezve, különösen valamely kitett díjért, vagy fogadásból bizonyos pályán futva, határozott czélpontra jutni törekszik. Gyalogos, lovas, kocsizó pályafutók. | |
* | |
| (pálya-hagyás) ösz. fn. A bujdosócsillagok eltérése a rendes kúpszeletü vonaltól. | |
* | |
| (pálya-hely) ösz. fn. Tér, melyen a versenyezők pályát futnak. | |
* | |
| (pálya-irat) ösz. fn. Tudományos mű, melyben valaki bizonyos jutalomkérdésre megfelelni, s a kitett jutalmat elnyerni törekszik. Szorosb ért. oly versenyző észmű, mely jelességeért a kitűzött jutalmat csakugyan megérdemlette, és elnyerte. | |
* | |
| (pálya-játék) ösz. fn. Általán, mindenféle játék, melyben a játszótársak egymást megnyerni versenyezve törekszenek, különösen föltett díj mellett. | |
* | |
| (pálya-kép) ösz. fn. Valamely pályának, különösen vaspályának rajza egészben vagy részben. | |
* | |
| (pálya-kérdés) ösz. fn. l. JUTALOMKÉRDÉS. | |
* | |
| (pálya-koszorú) ösz. fn. Szoros ért. valódi koszorú, melylyel a pályanyertest ékesítik, mint ezt hajdan a görögök és rómaiak tették. Átv. ért. a jutalomnak vagy dicsőségnek bizonyos neme, melyben az életnek, cselekvésnek bizonyos pályáján kitünő személy részesűl. A jutalomkérdés megfejtéseért pályakoszorút nyerni. | |
* | |
| (pálya-költemény) ösz. fn. Költői mű, melyet valaki valamely köz felszólításra, többek versenyzése mellett készít vagy készített. Különösebben, mely jelességeért a többiek sorában kitüntetésben vagy díjban részesült. | |
* | |
| (pálya-kör) ösz. fn. 1) Körded vonal, melyet a versenyző futók mielőbb megfutni törekszenek. 2) Azon körkörös vagy petekörös vagy kúpszeletű vonal, melyet az égi testek bizonyos idő alatt bejárnak, vagy bejárni látszanak. A bujdosó csillagok pályaköre. 3) Átv. ért. az életbeli működés folyama. | |
* | |
| (pálya-munka v. ~mű) ösz. fn. l. PÁLYAIRAT. | |
* | |
| (pálya-őr) ösz. fn. A vaspályavonalon felállított őrök. | |
* | |
| (pálya-as) mn. tt. pályás-t v. ~at, tb. ~ak. Pályán levő; pályafutó. | |
* | |
| (pálya-sorompó) ösz. fn. l. PÁLYAKÖR, 1), 3). | |
* | |
| (pálya-szak) ösz. fn. A pályának egy bizonyos lefutott része, különösen bizonyos időköz valamely előhaladó esemény avagy állapotban. (Stadium). | |
* | |
| (pálya-társ) ösz. fn. Aki egy másikkal ugyanazon pályán halad. Különösebben, aki valamely jutalomért, dicsőségért többed magával pályáz. | |
* | |
| (pálya-társulat) ösz. fn. Részvényes személyek társulata valamely pálya, főkép vaspálya építése, igazgatása és jövedelmeztetése végett. | |
* | |
| (pálya-tér) ösz. fn. l. PÁLYAHELY. | |
* | |
| (pálya-terv) ösz. fn. Valamely pályának, különösen vaspályának előrajza s kiviteli költségeinek előleges felszámítása. | |
* | |
| (pálya-törő) ösz. mn. és fn. Átv. ért. aki először kísért meg valamely ismeretlen tárgyról akár értekezni, akár azt gyakorlatba venni; máskép: úttörő. | |
* | |
| (pálya-udvar) ösz. fn. A vasútak mentében, különösen helységekben, városokban vagy azok mellett épületekkel s tágasb térekkel ellátott állomási hely. | |
* | |
| (pálya-az) önh. m. pályáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Tulajdon értelmü pályavonalon vagy téren versenyezve fut, egymást megelőzni iparkodik. Gyalog, lóháton, kocsizva pályázni. 2) Átv. ért. valamely közzétett jutalomkérdésre, vagy feladatra felelő iratot vagy művet készít. 3) Nyilvánosan kihirdetett hivatalra másokkal versenyez. | |
* | |
| (pálya-az-ás) fn. tt. pályázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Versenyfutás bizonyos pályavonalon. 2) Átv. ért. tudományos vagy szépmüvészeti versenyzés, mely által valaki bizonyos jutalomkérdésre megfelelni, vagy feladatot teljesíteni iparkodik. 3) Nyilvánosan kihirdetett hívatalra, állam- vagy egyéb szolgálatra versenyzés. | |
* | |
| (pálya-az-at) fn. tt. pályázat-ot, harm. szr. ~a. Pályázás elvont értelemben (Concurs, Concurrenz). | |
* | |
| (pálya-az-ó) mn. és fn. tt. pályázó-t. 1) Aki tulajdon értelmü pályán versenyez. Pályázó gyalogok, lovagok, kocsisok. Pályázókat illető és kötelező szabályok.
"Komoly, csendes üdvözlettel Száll a pályázók között el." Kölcsey. 2) Átv. ért. ki valamely jutalomkérdésnek vagy feladatnak megfelelni iparkodik. 3) Aki valamely nyilvánosan kihirdetett állam- vagy egyéb szolgálat elnyeréseért versenyez. | |
* | |
| l. PÁLHA. | |
* | |
| HEGYKÖZ~, HOSSZU~, MONOSTOR~, faluk Bihar, Ó~, Szatmár m.; helyr. Pályiba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Pályin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PÁLINKA. | |
* | |
| gyök pamacs, pamat, pampuska, pamlag szókban. Jelent valamely tömöttet, búbosat. V. ö. PAMPUSKA. | |
* | |
| fn. tt. pam-acs-ot, harm. szr. ~csa. Gorombábbféle ecset szőrből vagy sertéből, melyet mázolásra használnak. A képirók ilyetén nemü eszköze szabatosabban: ecset. Vadászok nyelvén a hímek és bakok nemző részéről lelógó szőrcsomó. Elemzésére nézve l. PACSMAG. | |
* | |
| (pam-acs-ol) áth. m. pamacsol-t. Pamacs nevü eszközzel beken, bemázol valamit. V. ö. PAMACS. | |
* | |
| (pam-acs-ol-ás) fn. tt. pamacsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pamacscsal kenés, mázolás. | |
* | |
| fn. tt. pamár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Gönczy Pálnál a forrt portokuak (syngenesia) seregébe tartozó növénynem; vaczka belsőszélén köröskörül termésvirágai között polyvás, közepén kopasz; fészke apró ötszögü, vagy kúpalaku; külső levelkéi gyapjasak, a belsők hártyásak (Filago). | |
* | |
| fn. tt. pamat-ot, harm. szr. ~ja. Holmi vékonyabbféle szálas testekből álló csomó, kötés. Pamat haj, szőr, sörtegyapjú. Pamat virág, fü. Szélesb ért. egy csomóba, egy marokba szorított holmi. Pamat papiros, rongyok, ruhaneműek. Alapértelemben a pamacs szóhoz rokon, s úgy látszik, ennek csak módosulata. Egyezik vele némileg a vékonyhangu pemet. V. ö. PAMACS; PACSMAG. | |
* | |
| fn. tt. pamlag-ot, harm. szr. ~ja. Kresznerics szótárában e szó nem fordul elé, de Simai Kristóf említi, s görögösen anaclinterium szóval értelmezi. Szabó Dávidnál am. vánkosszék, ágyszék, párnaszék. Kényelmes ülésül vagy nyugágyul, fekvésül szolgáló, különféle alaku szobabútor, melynek az ismeretesb idegen szófa, vagy kanapé vagy díván felel meg.
"Nem kér chínai pamlagot, Sem márvány palotát a megelégedés." Berzsenyi. Különbözik tőle némileg kerevet. Egyébiránt a pamlag gyöke pam lévén, mely szintén megvan pamacs, pamat, pampuska szókban, az egész valami tömöttet jelent. | |
* | |
| (pamlag-os) mn. tt. pamlagos-t v. ~at, tb. ~ak. Pamlaggal ellátott, felkészített. Pamlagos szoba. | |
* | |
| (pamlag-oz) áth. m. pamlagoz-tam, ~tál, ~ott. Pamlaggal ellát, feldíszít. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Pamlény-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ám-pillás?) mn. tt. pámpillás-t v. ~at, tb. ~ak. Balatonmelléki tájszó, mondják leginkább nőszemélyről, ki hiúságra vágyó. | |
* | |
| l. PÁNTOLÓDIK. | |
* | |
| l. PAMPUSKA. | |
* | |
| (pampus-ka) fn. tt. pampuskát. Némely vidékeken azon nyalánk tésztasütemény, melynek másutt: fánk, pánkó, Mátyusföldén siska a neve. l. FÁNK. Alsó-Nyitra- és Vágvidéken, a pomposka kenyértésztából sodrott, s kétágusra öszvehajtott sütemény, melyet fölszelve, leforrázva, megzsírozva, és turózva esznek.
A pampuska mint gömbölyü alaku sütemény, rokon a szintén gömbölyűt, dudorút jelentő púp, púpos, búb, buborék szókhoz; a ka kicsinyítő képző, s törzsöke pampus v. pompos = púpos, búbos. | |
* | |
| fn. tt. pamuk-ot, harm. szr. ~ja. l. PAMUT. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Pamukra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pamut-ot, harm. szr. ~ja. Másképen: pamuk. Általán a német Baumwolle után alakított idegen eredetü szónak tartják; pedig eléjön nem csak a törökben is pamuk v. pambuk (panbuk), és a persában pamba v. pembe, hanem a csagataj nyelvben is mamug. (Abuska, Vámbéry Á.). Lásd GYAPOTT. | |
* | |
| (pamut-fa); l. GYAPOTTFA. | |
* | |
| (pamut-fark-kóró) ösz. fn. A farkkórók neméhez tartozó növényfaj; szára fejér molyhos (a molyhok alatt vörös); levelei tojásdadok, csaknem épélűk; virága a szároldalon apró csomókban; tokjai gömbölyűk; hímszálai fejérszőrűk; virága sárga. (Verbascum floccosum). | |
* | |
| (pamut-fonal); PAMUTSZÖVET, (pamut-szövet); l. GYAPOTTFONAL; GYAPOTTSZÖVET. | |
* | |
| gyök 1) panasz szóban és származékaiban. Azon n alaphangu számos gyökeink egyike melyek valamely folytonos hangzást jelentenek. Ilyen maga a han-g szó, melyből hall (= hanl) is származik. Ilyenek: csen-g, bon-g, don-g, zen-g, zson-g stb. Pan csaknem azonos bon-nal bong szóban, a honnan panasz mintegy bonasz, vagyis bonás, bongás, más szóval zúgás, zúgolódás; a német bange is a szanszkrit ang (= aggódom) s latin ango szókkal szokott öszveköttetésbe hozatni. 2) Pang szóban és származékaiban; l. PANG. | |
* | |
| fn. tt. panászot v. panákszot. A pásztinák nemü növények egyik faja; levelei egyszer szárnyaltak; levelkéi a levél vége felől félfarúk; növénytani néven: panácz pásztinák (pastinaca opoponax). | |
* | |
| (panácz-fű) ösz. fn. l. PANÁCZ. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Panád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pananócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. panasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szóbeli nyilatkozat, midőn valamely kellemetlen, fájdalmas, szomorú érzéseinket mások előtt kitárjuk, pl. hogy gyöngélkedünk, hogy fejünk fáj, hogy sok a házi bajunk. Teli van panaszszal. Valakinek keserves panaszára megindulni. Isten panaszképen vagy panaszul (vagy panasznéven) ne vegye! 2) Szorosb ért. bizonyos személyek vagy dolgok által okozott kellemetlen, fájdalmas érzések közlése másokkal. Az úrnak panasza van cselédjei ellen. Cselédek panasza az étel ellen. Ellened semmi panaszom sincsen. 3) Törvényszék vagy bíró előtt elmondott, vagy irományban benyujtott nyilatkozat bizonyos személy vagy dolog ellen, aki, illetőleg ami sérelmet, megbántást, kárt okozott. Szóbeli, irásbeli panasz. Panaszt tenni. (,Panaszt emelni' újabbkori; azonban szokott ,panaszszót emelni'). Becsületünk sértését illető panasz. Benyujtani, meghallgatni a panaszt. Fölvenni, elutasítani a panaszt. Semmiségi panasz, melyben valamely alsóbb bírói határozatnak megsemmisítése kéretik.
E szónak eredetére nézve l. PAN gyök. A magyarországi szlávoknál ugyan létezik ponosz, de ez máskép eredeti szlávul zsáloba v. nárek, s amaz hihetőleg a törvénykezési magyar nyelvből kölcsönöztetett. Hasonló hozzá a szomort, keservet jelentő hellen ania is, honnan aniazw am. búsítom, szomorítom (áthatólag); és: búslakodom, szomorkodom (önhatólag). | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Panaszra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (panasz-hang) ösz. fn. Fájdalmasan kitörő hang, mely által szenvedő, bajos állapotunkat nyilvánítjuk; a panasz eléadását jellemző szomoru hang. A szenvedett sérelmet panaszhangon elmondani. | |
* | |
| (panasz-kod-ás), fn. tt. panaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kellemetlen, fájdalmas érzéseknek, bajoknak stb. elbeszélése, mások elé terjesztése; többszörös panasz. V. ö. PANASZ. | |
* | |
| (panasz-kod-ik) k. m. panaszkod-tam, ~tál, ~ott. Kellemetlen, fájdalmas érzéseit, bajait, sérelmeit elmondja valakinek. Fejfájásról, szegénységéről panaszkodik. A szomszédok egymás ellen panaszkodnak. Fűnek fának panaszkodik.
"Miért panaszkodjam, szerencse, ellened, Ha bővíted minden nap én örömemet?" Zrínyi. | |
* | |
| (panasz-könyv) ösz. fn. Némely társulatoknál, intézeteknél minden tag előtt nyitva álló könyv, hogy abba, ha a szolgálatban valamely fogyatkozást vagy hanyagságot tapasztal, azt az illető igazgatók stb. tudomására juttatás végett bejegyezhesse. | |
* | |
| (panasz-olás) fn. tt. panaszlás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyilatkozás, mely által valamiért, vagy valaki, valami ellen panaszolunk. V. ö. PANASZOL. | |
* | |
| (panasz-levél) ösz. fn. Irat, mely valamely panaszt tartalmaz; a törvénykezésben máskép: keresetlevél, melyben valaki a bíró előtt valaki ellen, szenvedett vagy állítólagos bántalmát vagy követelését eléadja, és a bírótól igazság szolgáltatását kéri. | |
* | |
| (pan-asz-ol-ó) mn. és fn. Aki valami vagy valaki ellen panaszszal lép fel. | |
* | |
| (panasz-név) ösz. fn. Roszaló nyilatkozat. Panasznéven venni valamit. Hogy az Isten panasznéven ne vegye. E kifejezést némi mentekezésül szokás használni, midőn valaki bizonyos jótéteményét említi, pl. az Isten panasznéven ne vegye, én is adtam a szegénynek valamit. | |
* | |
| (panasz-ol) áth. m. panaszol-t vagy panaszl-ott, htn. ~ni v. panaszl-ani. 1) Panaszképen elmond valamit. Elpanaszolni a szenvedett sérelmet, kárt. 2) Roszalásképen szemrehány valamit. Megpanaszolni valakinek az ételt, pl. hogy sokat eszik, vagy sorsához képest duskásan él. 3) Vádol. Bepanaszolni valakit a törvényszék előtt. | |
* | |
| (panasz-ol-kod-ik) k. m. panaszolkod-tam, ~tál, ~ott. l. PANASZKODIK. | |
* | |
| (panasz-os) 1) mn. tt. panaszos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami ellen panaszt tenni, amit roszallani szoktak; különösen némi irígységre mutatólag roszallott. Panaszos étel, kenyér, melyért az evőt megszólják, megirígylik. Panaszos ajándék. Legjobb ízü a panaszos étel. (Km.). Udvari lé, panaszos kenyér. (Km.). A népmonda szerént a panaszos ételtől meghízik az ember. 2) Fn. tt. panaszos-t, tb. ~ok. Személy, ki a törvényszék vagy illető bíró előtt vádlókép áll elé valaki ellen. A panaszosokat meghallgatni, elutasítani. | |
* | |
| (panasz-szó) ösz. fn. Szó vagy nyilatkozat, mely által panaszunkat kijelentjük. Panaszszót emelni valaki vagy valami ellen. Oly türelmes, hogy egy panaszszót nem hallani tőle V. ö. PANASZ. | |
* | |
| idegenszerü; l. PANASZTÉTEL. | |
* | |
| (panasz-tétel) ösz. fn. A panasznak valamely felsőség, különösen bíróság előtt elmondása; a sértő és sérelem ellen eléadott vád. V. ö. PANASZ. | |
* | |
| (panasz-tevő) ösz. fn. L. Panaszos, fn. | |
* | |
| ÚJ~, falu Arad m.; helyr. Panát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (panaksz-fű) ösz. fn. Növényfaj a pasztinákok neméből; levelei egyszer szárnyaltak, levelkéi a levél vége felől félfarúk; szokottabban: panácz; növénytani néven: panácz-pásztinák (Pastinaca opopanax. L.). | |
* | |
| fn. tt. pancsuská-t. Szőrből kallott vagy posztószélekből öszvefont, szőtt tágas téli czipő, máskép: pacsmag. Felső Dunamellékén, nevezetesen Tatában, Érsekujvárt, Váczon stb. divatos tájszó. | |
* | |
| (pam-acs-ol?) áth. m. pancsolt. Valamely híg anyagot mintegy pamacsolva kavar. Hangutánzónak és pocsol szóval rokonnak látszik. A német nyelvben is eléjön pantschen, melyről Adelung azt mondja, hogy csak a köznépi életben fordúl elé, és azon hangot utánozza, melyet a vízben vagy vízzel ügyetlen kezelés okoz; (szerénte) bort pancsolni am. azt ügyetlen vagy tiltott módon keverni és meghamisítni. Lugossy József felhozza magas hangon is: pencsöl, melyet ,pepecsel' szóval értelmez. | |
* | |
| fn. tt. pánczél-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Hadi fegyverzethez tartozó öltözék, rendesen vas- vagy réz-lemezből, melynek rendeltetése az illető vitéz testét az ellenség szurásai, vágásai, lövései ellen biztosítani. Vas pánczél a mellen. Drótokból szövött panczél. Felkötni, magára venni a pánczélt.
"Vért, sisak, pánczél ragyognak." Kölcsei. "Pánczérát, fegyerét magára fölveszi." Gr. Zrínyi M. Baranyában jelent rövid vászonkabátot. Vadászok nyelvén a vaddisznó lapoczkáin néha ujjnyi vastagságu bőr. (Bérczy K.). Továbbá nagy barna folt, mely a fogoly kakast a jérczétől megkülönbözteti. (Ugyanaz). Idegen eredetű szó; középkori latin nyelven panceria, németül: Panzer, olaszul: panziera, csehül: pancyr stb. Magyarul megfelel neki a vért, mely paist is jelent, V. ö. VÉRT. | |
* | |
| (pánczél-hajó) ösz. fn. Különös szerkezetü hadihajó, mely a feltalálás kezdetén (III. Napoleon találmánya) fából volt építve s az ellenséges ágyúk rombolásának ellenállhatás végett 3-4 hüvelyknyi vas-lapokkal, mintegy pánczéllal bevonva; legközelebbi időben a porosz kormány 8 hüvelyknyi vastag pánczélos hajót is építtetett. A lissai osztrák-olasz tengeri ütközetben (1866-ban) e hajók nem feleltek meg a várakozásnak. | |
* | |
| (pánczél-ing) ösz. fr. Sodronyból fonott ingféle öltözék, milyet a régi hadviselésben használtak.
"Olykor hogy pánczéring fedi be tagokat." Gr. Gvadányi József. V. ö. PÁNCZÉL. | |
* | |
| (pánczél-keztyű) ösz. fn. Sodronyból vagy pléhből csinált keztyű a régies hadi fegyverzetben. | |
* | |
| (pánczél-láncz) ösz. fn. Láncz, melyet hajdan a pánczélokon viseltek; továbbá, díszláncz, mely alakra nézve a régi pánczéllánczhoz hasonló. | |
* | |
| (pánczél-os) mn. tt. pánczélos-t v. ~at, tb. ~ak. Pánczélba öltözött, pánczéllal födött. Pánczélos lovagok, vitézek. Pánczélos mell. Pánczélos hajó (l. PÁNCZÉLHAJÓ). Átv. ért. mondják némely állatokról, melyeknek testét pánczélforma kemény pikkelyek födik. Képes kifejezéssel, erős ellenszegülés ellen fölkészült, kemény vitatkozásu. Pánczélos, paizsos vita, értekezés. | |
* | |
| (pánczél-os-an) ih. Pánczéllal fölkészülve, vagy készítve, pánczéllal ellátva. | |
* | |
| (pánczél-os-od-ik) k. m. pánczélosod-tam, ~tál, ~ott. Vadászok nyelvén a fogoly madárról mondják, midőn tollazata színesedik. (Bérczy K.). V. ö. PÁNCZÉL. | |
* | |
| (pánczél-oz) áth. m. pánczéloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pánczélba öltöztet, pánczéllal föd. "És láta Eleazar egyet a vadak közől felpánczélozva a király pánczéljával." (Káldi Mak. I. 6, 43.). | |
* | |
| (pánczél-ruha) ösz. fn. Pánczélból álló öltözék, pl. mellvas, drótüng, vas keztyű. | |
* | |
| lásd: PÁNCZÉL; PÁNCZÉLOS. | |
* | |
| falu Pest m. helyr. Pánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pandal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A vízpart oldalában ásott, vagyis kimosott lik; és a sírnak oldalában befelé ásott, koporsónak való külön hely. Ez értelménél fogva egy a "padmaly" szóval, d és m (vagy n) áttétel által helyet cserélvén. Néhutt: padlan, melyben ismét az l és n (m) cseréltek helyet. Mások szerínt, vízben levő, s a fenék szinén fölemelkedő halmocska, melyet egy oldalról a víz mosogat. Szeged tájékán am. a töltésnek víz felől levő harántékos alja. Vadászok nyelvén így hívják a vidra és hód lakhelyét is a vízben. Mind ezek alapfogalomban megegyeznek. l. PADMALY. | |
* | |
| (pandal-ló) fn. tt. pandalló-t. Toldalékos alakja ,pandal' szónak; l. PANDAL. | |
* | |
| (pandal-os?) fn. tt. pandás-t, tb. ~ok. Tájdivatosan am. pandal; l. PANDAL. | |
* | |
| fn. tt. pandúr-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja, 1) Így neveztettek ama híres neves, rabló szabad csapatok, melyeket Mária Terézia uralkodása alatt Trenk Horvát- és Szlavonországban összetoborzott. 2) Utóbb a vármegyéknek, nevezetesen túl a Dunán, azon szolgáji, kik a köz bátorságra felügyelnek, s a pusztai vagy erdei kóborlókat üldözőbe veszik, kiknek nevei másutt: megyekatonák, hadnagyok, csetnekek (Bácskában), látók, latinosan: persecutorok. - Elemére nézve a banda, bandíta, Banner szókkal van rokonságban. | |
* | |
| puszta Pest-Solt m.; helyr. Pandúr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pan-g) önh. m. pang-ott vagy pang-tam, pang-tál, htn. ~ni v. ~ani. Folytonos veszteg állapotban van, hatásának, működésének alig adja jelét, csak imígy, amúgy teng, a kellő mozgalom hiánya miatt romlik, fogy, vész. Kereskedés, közlekedés nélkül pang az ipar. Tétlenségben pang a szellemi erő.
"Ámde hunok földjén meleg öröm pezsdül, Felzajlik az élet, mely pang vala restül." Arany J. (Buda halála). Ez igében a g gyakorlati képző, mint a dong, leng, teng igékben, s az illető állapot folytonosságát jelenti. Gyökének eredeti értelmét tekintve, a menynyiben állás által okozott romlást, s ebből eredni szokott büdösödést jelent, rokon hozzá a büdös romlott tojásnak neve palas, polos, a palaczka v. poloska nevü féreg, és az iszapos vizet jelentő palaj gyöke pal; miszerént eredetileg palg palog volna, az l átalakulván n-re, mint, balga banga, talál tanál, dalol danol. Vékony hangon rokonai a penyhed, penyved, pemhed, penész, tájdivatosan: pilisz v. pilisznye. Végelemzésben a büdösség utálatát kifejező pi! phi, piha, pfuj természeti hangra is viszszavihető. | |
* | |
| (pan-g-ás) fn. tt. pangás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Veszteglő állapot, melyben a szükséges mozgalmat nélkülöző tárgy romlik, fogy, vész, illetőleg épségét veszti, büdösödik. Pangás a kereskedésben, iparban, szellemi életben. Pangásban elromlott tojás. V. ö. PANG. | |
* | |
| l. PONGYOLA. | |
* | |
| falu Köz.-Szolnok m.; erdélyi falu Maros sz.; helyr. Panit-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~Darócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PÓK. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Pank-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| tájdivatos, 1) ponk vagy általánosabban pók helyett; 2) pánt helyett. l. PÓK; és PÁNT. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pankász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PÓKHÁLÓ. | |
* | |
| tájdivatos, fánk helyett; l. FÁNK. | |
* | |
| mezőváros Arad, és puszta Bihar m.; erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Pankotára, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pankotá-t. Szeged vidékén szőlőfaj, melynek neve máskép: rózsaszőlő; alkalmasint a ,Pankota' helynév után. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Parin-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| női kn. tt. Pannát. P előtéttel am. Anna. | |
* | |
| női kn. tt. Pannit, tb. ~k. Az Anna vagy Panna névnek kicsinyített alakja. A p előtét, mint több keresztnevekben. | |
* | |
| (Panni-ka), kicsinzőleg am. PANNI. | |
* | |
| az "Annus" női keresztnévből p előtéttel módosult. | |
* | |
| fn. tt. pánt-ot, harm. szr. ~ja. Általán kötő-eszköz; különösen holmi műveket öszvetartó vasdarab. A gerendákat pánttal öszvekötni. Keréksínt öszvetartó pánt. Idegen eredetü, s megegyezik vele nemcsak a német Band (,minden' igétől), hanem különösebben a szanszkrit: bandh, vant, és zend beandao, valamint pehlvi band is, melyek általán egybekötést jelentenek, és bongy gyökkel rokonoknak látszanak. | |
* | |
| fn. tt. pantallér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Kresznericsnél (Sándor I. után) am. puskaheveder (balteus sclopeti); alkalmasint a latin ,balteus' módosulata, s jelenthetett más hevedert, vagy kötőszert is, pl.
"Bogláros pantallér csörög a nyakokon." Gr. Gvadányi József. | |
* | |
| l. PÁNTOLÓDIK. | |
* | |
| fn. tt. pántliká-t. A német Bandl, Bändl után módosított, s köz divatu szó; néhutt pántyika; magyarosabban l. SZALAG. | |
* | |
| (pántlika-fű) ösz. fn. Közneve a nád (arundo) nemü növény egyik fajának, melynek növénytani neve Diószegi szerént: pántlikanád. (Arundo colorata. W. vagy: phalaris arundinacea. L.). | |
* | |
| (pántlika-nád), lásd: PÁNTLIKAFŰ. | |
* | |
| (pántlika-as), l. SZALAGOS. | |
* | |
| (pántlika-az), l. SZALAGOZ. | |
* | |
| (pánt-ol) áth. m. pántol-t. Pánt nevü kötővel megerősít, megköt. Megpántolni a kereket, a vas abroncsot. Átv. tréfás ért. valakit keményen megver. Derekasan megpántolták. V. ö. PÁNT. | |
* | |
| (pánt-ol-ó-d-ás) fn. tt. pántolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kötekedő ingerkedés, kötelődzés, kapczáskodás. | |
* | |
| (pánt-ol-ó-d-ik) belsz. m. pántolódtam, ~tál, ~ott. Mással megbántólag ingerkedik, kötekedik, valakibe kapczáskodik. Gyöke vagy a pánt, mint kötő eszköz, honnan pántolódni am. kötelődzni: vagy talán rokonhang-változattal: bántolódik, bánt, (másnak békét nem hagy) törzsöktől és bán gyöktől. Néhutt: pántálódik, pámpolódik. | |
* | |
| (pánt-oz) áth. m. pántoz-tam, ~tál, ~ott. l. PÁNTOL. | |
* | |
| (pánt-szeg) ösz. fn. Pántforma kötő, v. öszvetartó szeg. | |
* | |
| (pánt-vas) ösz. fn. Vasdarab, melylyel bizonyos testeket öszvekötnek, együvé szorítanak, megerősítenek. V. ö. PÁNT. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Pány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| v. PANY, gyök pányva s hihetőleg panyóka szóban is. Azonos fon szóval vagy pedig bony gyökkel bonyodalom, bonyol stb. szókban. | |
* | |
| fn. tt. panyá-t. A székelyeknél Gyarmathy Sámuel szerént am. pányváskötél. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Panyik- ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Panyit-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Pányok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pany-ó-ka) fn. tt. panyóká-t. Egészen föl nem öltött, hanem csak vállra vetett, zsinóron függő felső ruha. V. ö. PANYÓKÁN. | |
* | |
| (pany-ó-ka-an) igehatározó. Föl nem öltve, hanem nyakba akasztva, vállra vetve, panyókára, panyókásan. Panyókán viselni a dolmányt, mentét. Máskép: palástul. Törzsöke panyóka, mely valószínüleg egy gyökből eredt a panya, pányva szóval, s jelent kötelkét, madzagocskát, zsinórkát, melynél fogva a felső öltönyt nyakba vetni szokás. V. ö. PÁNYVA. | |
* | |
| (pany-ó-ka-ra), l. PANYÓKÁN. | |
* | |
| (pany-ó-ka-as) mn. tt. panyókás-t v. ~at, tb. ~ak. Panyókán hordozott vagy hordoztatni szokott. Panyókás mente. | |
* | |
| (pany-ó-ka-as-an) ih. l. PANYÓKÁN. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Panyolára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Pányovára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pány-va) fn. tt. pányvá-t. Kötél, madzag, melynél fogva a barmot, illetőleg apró marhát is, czövekhez, karóhoz kötik, hogy bizonyos helyről el ne távozhassék. Pányván legeltetni a lovat, ökröt. Pányvára kötni a kakast, tyukot, hogy a szomszéd kertébe ne menjen. Néhutt így nevezik azon kötelet is, melynek végére hurkot alkalmazva azt, a szabad, szilaj lovak vagy tinók nyakába vetik, hogy vele megfoghassák.
"Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő, Kantár soha nem tört, nem nyűgöze gyeplő - Ilyen lovat ólból pányván kivezettek, Onnan, hol az oltár szent állati ettek." Arany J. (Buda halála). A székelyeknél divatozik rövidebben is: panya. - Minthogy a pányva kötelet, fonadékot jelent, valószinü, hogy gyöke pány v. pany a fon, vagy, ha tetszik, von igének, vagy végre bony gyöknek módosulata; mintha volna fonó, fona, fonya, vagy fonva, fonyva stb. A németben is rokonok a spinnen és spannen, ausspannen (kipányvázni), miszerént a magyar pang és német span gyökök oly viszonyban állanak egymáshoz, mint a fon és spin-, a mocs és Schmutz. Egyébiránt hogy a pany hajdan ige lehetett, gyaníttatja a panyóka származék, mert panyókán viselni a ruhát am. fel nem öltve, hanem zsinóron, szalagon, madzagon stb., nyakba akasztva hordozni. Továbbá rokon hozzá: fányol v. ványol, azaz: vékony vesszővel bekerít valamit. Hogy az f vagy v és p szervrokonságuknál fogva fölcseréltetnek, tudva levő dolog, pl. fereg pereg, fáczán páczán, fánk pánkó, föcstej pöcztej, fátyoloz patyókál stb. | |
* | |
| (pányva-dorong) ösz. fn. Hajósok nyelvén vastag szál fából, melylyel a farvitorla alsó szélét feszítik ki. (Giekbaum. Kenessey A.). | |
* | |
| (pányva-fa) ösz. fn. Hajósok nyelvén szögirányos vitorlafa, rúd, mely némely saját metszésü négyszögvitorlának (minő csak naszádokon alkalmazható) egyik alsó és egyik felső csúcsát szögirányban (diagonal) feszíti ki. (Spriet, Sprett. Kenessey A.). | |
* | |
| (pányva-fás) ösz. mn. Pányvafával ellátott. Pányvafás vitorla. (Sprietsegel). V. ö. PÁNYVAFA. | |
* | |
| (pány-va v. pányvás-kötél) ösz. fn. l. PÁNYVA. | |
* | |
| (pány-va-as) mn. tt. pányvás-t v. ~at, tb. ~ak. Pányvával ellátott; pányvával megkötött.
"Tartnak helyben lábán ennek pányvás lánczot." Gyöngyösi István. V. ö. PÁNYVA. | |
* | |
| (pány-va-as-on) ih. Pányvával ellátva; pányvával megkötve. | |
* | |
| (pány-va-az) áth. m. pányváz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Barmot vagy baromfiat pányvakötéllel czövekhez, karóhoz köt. Kipányvázni a lovakat. Innen átv. ért. Göcsejben am. kiczövekel; pl. kipányvázza a rétet, hogy a szomszéd bele ne vágja kaszáját. Ismét átv. ért. valamely lebenyeg testet kiterjeszt. Kipányvázni a lepedőt. V. ö. PÁNYVA. | |
* | |
| (pány-va-az-ás) tt. pányvázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Czövekhez, karóhoz kötés. V. ö. PÁNYVÁZ. | |
* | |
| (pány-va-az-gat) gyakorító áth. m. pányvázgat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy többet egymás után pányváz. | |
* | |
| fn. tt. pap-ot, harm. szr. ~ja. 1) Általán, akármely hitvallást követő felekezetben oly személy, ki különösen arra van felavatva, hogy nyilvános isteni szolgálatot tegyen. Pogány, zsidó, keresztény papok. Római, görög szertartásu, protestáns papok. 2) Különösen a római és görög anyaszentegyházban misés v. áldozó pap, ki püspöki fölszentelés által képességet és hatalmat nyert, hogy misét szolgálhasson, a szentségeket feladhassa stb. Világi pap, szerzetes pap, főpap, félpap Komjátinál am. diaconus, néhutt máskép: szerpap, kispap, papi hivatalra készülő növendék. Továbbá 3) a hívek bizonyos gyülekezetének lelkésze. Városi, falusi pap; tábori pap, udvari pap.
"Még a pap is vétkezik, Ha jó kedve érkezik." Népdal. A plebánost, kinek káplánja van, néhutt öreg pap-nak nevezik, és a káplánt segédpap-nak. 4) Átv. ért. múzsák, szépmüvészetek papja, ki azok titkaiba be van avatva, ki a szépműveket gyakorolja. 5) Népnyelven papnak hívják a gabonakereszt tetejére tett kévét, vagy az asztagba rakott gabona fölé fektetett kévéket, továbbá a szőlő- vagy gyümölcssajtóban a nyomtató deszkát, mint a többiek fölött levő tárgyakat; vagy különösen a gabonakeresztben talán, míg fennállott, a papidézmába adandó részt; minthogy kivált az úgynevezett fél keresztben rendesen 10 kéve van. A papról, mint jelentékeny személyről, sok közmondás divatozik a népnyelvben, pl. a jó pap holtig tanul. Urak a papok. Pap sem mondja kétszer. Elég egy pap egy templomban. Üsd a lovat, hadd húzzon, mért nem lett pappá. Papnak élünk, papnak halunk. Jól van dolga mint a pap szolgájának, akkor izzad mikor eszik. Kinek a pap, kinek a papné, az ízlés különféle. Jobb az Isten száz papnál. Papra lelkedet ne bízd, ne várj mindent csak az imádságtól. - E szóval megegyezik az apát jelentő újabb latin papa, hellen papas, pappas stb., melyektől származtatja Adelung a német Pfaff szót is, mely a régi felsőnémetben: paff, a hollandban: paap, a szlávban: pope stb. T. i. azon fiúi tiszteletnél fogva, melylyel az illető hívek papjaikhoz viseltetnek, legvalószinübb, hogy az említett nevek az aba, apa stb. szókkal állanak legbensőbb viszonyban, innen a magyar nép ajkain divatozó és tisztesebbnek tartott atya szóval felváltott atyám uram, szent vagy szentséges atyám czímek is. | |
* | |
| fn. tt. papá-t. Az ,apa' szónak gyöngédebb módosítása, melylyel leginkább a gyermekek élnek. Törökül: baba. L. APA. | |
* | |
| fn. tt. papá-t. Gyermeknyelven am. étel, talán az ajakmozgástól. Kell-e, fiam, papa? Lugossy Józsefnél s Kresznericsnél eléjön magas hangon is: pepe, mely pép szóval rokonítható. A persában páh am. étel, különösebben: leves (cibus, sed usitatius: iusculum. Vullers). | |
* | |
| fn. tt. pápá-t. A római katholika anyaszentegyháznak látható feje, s Krisztusnak e földön helytartója, kinek széke, és székesegyháza kezdettől fogva Rómában vala. Minthogy az első római püspök Szent Péter apostol volt, innen Péter utódjának is neveztetik. Rómában volt, és pápát nem látott. (Km.). Pápa katonája, közmondásilag am. szelíd, bátortalan katona.
Középkori latin szó, mely értelmi viszonyban áll az apa, törökül baba, papa, s több rokonhangu szókkal, melyek atyát jelentenek, honnan a pap szó is; és ezekkel öszveüt a szentséges atya czímezet is. V. ö. PAP. | |
* | |
| mezőváros Veszprém, és puszta Somogy m.; helyr. Pápá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pápa-fű) ösz. fn. Köz nyelven a csüküllők neme alá tartozó növényfaj; fészkei kétszeresen tövisesek, szöszösek, levélgallérosak; levelei lefutó szabásuak, tövisfogasak; sugár szirmai háromfogúk, aprók; virága sárga; máskép szintén köz nyelven: áldottfű; növénytani néven: áldott csüküllő. (Centauria benedicta). | |
* | |
| fn. tt. papagály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ázsia, Áfrika, és Amérika meleg tartományaiban honoló madárnem; felső csőre vastag, és meggörbült, alsó csőre pedig rövidebb; nyelve húsos, vastag, miért a szókat utánozni könnyen megtanulja; farka jó hoszszú, s karmai igen görbére hajlók. Színre nézve vannak vörösek, zöldek, sárgák, szürkék, stb. Kiáltozó tulajdonságánál fogva újabb elnevezéssel: kajdács. Természetrajzi latin neve: psittacus. | |
* | |
| (pápa-i) mn. tt. pápai-t, tb. ~ak. 1) Pápát, mint anyaszentegyház fejét, illető, ahhoz tartozó, attól eredő, arra vonatkozó stb. Pápai hatalom, méltóság. Pápai birtok. Pápai áldás, feloldozás. 2) Pápa nevü mezővárosból való, ahhoz tartozó, azt illető stb. Pápai bucsusok; pápai várkastély; pápai malom stb. | |
* | |
| (pápa-keselyű) ösz. fn. Déli Amérikában élő, pulyka nagyságu keselyűfaj, melyet tollainak szépsége miatt keselyűkirálynak is hívnak. (Vultur papa). | |
* | |
| (pápa-követ) ösz. fn. A római pápának, mint a katholika anyaszentegyház fejének, követe valamely fejedelmi udvarnál, vagy állodalmi kormánynál. l. KÖVET. | |
* | |
| (pa-pa-al) önh. és áth. m. papál-t. Gyermeknyelven am. eszik. | |
* | |
| (pápa-levél) ösz. fn. A római pápa irodájából, kevesbé fontos tárgyakban kelt, hivatalos levél, innepélyes bevezetés nélkül, (Breve). Különbözik tőle a fontosabb tárgyakban, s innepélyesb alakban kiadott Bulla. | |
* | |
| (pápa-al-kod-ik) k. m. pápálkod-tam, ~tál, ~ott. Pápai hatalmat, mint anyaszentegyház feje, s Krisztusnak helytartója gyakorol. Éltek e szóval Heltai és Pázmán; egyébiránt oly alkatu, mint uralkodik. | |
* | |
| (pápa-rendělet) ösz. fn. A római pápától, mint egyház fejétől kiadott rendelet az egyházi kormányhoz, szertartásokhoz stb. tartozó különféle ügyekben. Szerzetek szabályozását, böjtöket, innepszentelést illető páparendelet. | |
* | |
| (pápa-ság) fn. tt. pápaság-ot, harm. szr. ~a. Pápai méltóság, hatalom, egyházi fejedelemség. Pápaságot elnyerni, pápaságról lemondani V. ö. PÁPA. | |
* | |
| (pápa-süveg) ösz. fn. Hegyes süvegheg hasonló hármas korona, a római pápának innepélyes díszsüvege. (Tiara). | |
* | |
| (pápa-szěm) ösz. fn. 1) Lásd SZEMÜVEG. Nem mind tudós az, kinek pápaszem függ orrán. (Km.). E szó alkalmasint nem annyira a ,pápa' mint ,papa' szóból van öszvetéve, s a gyermekek, fiatalok onnan csinálták, mivel az apák mint idősbek szokták hordani. 2) Kígyófaj, máskép: pápaszemeskigyó. (Brillenschlange). | |
* | |
| (pápa-szěměs) ösz. mn. Aki pápaszemet, vagyis szemüveget visel. Pápaszemes öregember, öregasszony. | |
* | |
| (pápa-szemes-kigyó) ösz. fn. l. PÁPASZEM, 2). | |
* | |
| (pápa-szem-üveg) ösz. fn. 1) A pápaszemhez tartozó üveg. 2) Maga a pápaszem. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~Bikó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Papd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pap-erszény-fű) ösz. fn. Növényfaj a tarsókák neméből; táskáji visszás szívesek; gyökérlevelei szárnyasan hasgattak; szárlevelei sokféle formájuak, leginkább nyilformán láncsásak; máskép, szintén köznyelven: pásztortáska, békatarsoly, vadmustár, szükés, vérállató fű, porczogó fű; növénytani néven: pásztortarsóka. (Thlaspi bursa pastoris. L.). | |
* | |
| faluk Bereg, Bihar, Pozsony m.; erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pap-föld) ösz. fn. A papi jövedelem végett, vagy annak pótlására adott föld. | |
* | |
| (pap-gallér) ösz. fn. Papi öltözékhez tartozó, a nyakat, illetőleg vállakat kerítő gallér. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pap-gyűlés) ösz. fn. Bizonyos kerülethez vagy megyéhez tartozó, vagy több megyékből öszvejött papok gyülése, melyben az egyházat illető tárgyakról tanácskoznak. | |
* | |
| (pap-ház) ösz. fn. Ház, melyben pap, különösen valamely gyülekezetnek lelkésze lakik, paplak; idegen, de szokott kiejtéssel: plebániaház, túl a Dunán több vidéken: fáraház, vagy egyszerüen fára (Pfarre), néhutt csak: plebánia a ,plebanus' szótól. | |
* | |
| (pap-i) mn. tt. papi-t, tb. ~ak. 1) Papot illető, papra vonatkozó, ahhoz tartozó. Papi jószágok, javadalmak. Papi lak. Papi hivatal, kötelesség. Papi hit, feloldozás. Papi törvényszék. Papi köntös, mente, öltözet. Továbbá, papok szokására mutató. Papi alázatosság, szelídség. 2) Mint fn. tárgyesete papi-t, többese: ~k. Gyermeknyelven: am. étel. | |
* | |
| falu Abaúj m.; HEJŐ~, falu Borsod m., MÁROK~, CSONKA~, faluk Bereg m.; helyr. Papi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PIPACS. | |
* | |
| (pap-illeték) ösz. fn. Papnak járó díj, papi tartás. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Papiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. papir-t, tb. ~ok; PAPIRABLAK; PAPIRCSINÁLÓ; PAPIRGYÁR stb. Lásd PAPIROS; PAPIROSABLAK; PAPIROSCSINÁLÓ; PAPIROSGYÁR stb. | |
* | |
| fn. tt. pápir-t, tb. ~ok. Bodrogközben így nevezik a parázsnak piheforma hamvát, vagy elhamvadását; mely úgy látszik, mintha vékony papírdarabka formát jelentene. | |
* | |
| (papi-rend) ösz. fn. 1) Társadalmi osztály, melyhez általán a papok, mint vallás szolgái tartoznak; egyházirend. 2) A római és görög egyházban a kellő szertartással papokká szentelt és avatott személyek osztálya, valamint azon szentség, melynek feladása által olyanokká lesznek. V. ö. PAP. | |
* | |
| (papir-fa) ösz. fn. Japánban tenyésző szederfának faja, melynek sík héjából papirost, köteleket s más szereket szoktak készíteni. (Morus papyrifera. L.). | |
* | |
| göcsei tájszó paprika helyett; l. PAPRIKA. | |
* | |
| (papir-ka-al) áth. m. papirkál-t. Göcsejben am. böngész, keresgél. Egyértelmü vele a babirkál, átvetve babrikál, mely a babrál igének kicsinyező alakja. | |
* | |
| fn. tt. papiros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg némely növényanyagok rostjaiból készített lebenyegszerü vékonyabb, vastagabbféle lap, különösen, hogy írni lehessen rája. Az egyiptomiak voltak az elsők, kik az úgynevezett papirosfa síkhéjából készítettek ilynemü szert. Ma különösen, kender-, len-, gyapot- stb. rongyokból készült vékony lemez vagy lap, hogy írni, nyomtatni lehessen rája; néha vagy némely része (itató papíros) takaróul is stb. használtatik. Rövidebben: papír. Megenyvezni a papírt v. papirost, hogy ne itasson. Itató-, irópapír v. papiros, nyomtató papír v. papiros. Posta-, levélpapír v. papiros; fehér, vörös, zöld stb. papír v. papiros. Egy koncz, ív, negyedív, tizenkettedrét papír v. papiros. Kemény, vastag, lágy, vékony papiros. Eltűri a papiros, akármit írsz rá. (Km.). | |
* | |
| (papíros- v. papír-ablak) ösz. fn. Ablak, melynek táblái üveg helyett papirosból vannak, melyet rendesen bizonyos olaj- vagy zsíranyaggal átáztatnak, hogy a világosságot jobban átereszsze. | |
* | |
| (papíros- v. papír-anyag) ösz. fn. Kender-, lenrongyból stb. készült pép, melyből papírost készítenek. | |
* | |
| (papíros- v. papír-bélű) ösz. mn. Kinek béle, illetőleg gyomra igen gyönge, s kevés emésztő erővel bir; máskép: kákabélű. | |
* | |
| (papíros- v. papír-csináló) ösz. fn. Gyári mives, ki rongyokból s egyéb anyagokból papirost készít. | |
* | |
| (papíros- v. papír-darab) ösz. fn. A papírívből elszakasztott vagy elvágott rész. | |
* | |
| (papiros- v. papír-dió) ösz. fn. A papíroshoz hasonló, vékonyhéju dió, melyet ujjaink közt is könnyen fel lehet törni. | |
* | |
| (papiros- v. papír-ellenző) ösz. fn. Papiroslap, melyet közvetlenül a szemek elé, vagy a világító test ellenébe helyeznek, hogy az erősebb fény hatása ellen a szemeket kímélje. Papirosellenző a gyertyatartón, a homlokon. | |
* | |
| (papíros- v. papír-ellenzék), l. PAPÍROSELLENZŐ. | |
* | |
| (papiros- v. papír-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben rongyokból, vagy más anyagokból papirost készítenek. | |
* | |
| (papiros- v. papír-gyártó), l. PAPIROSCSINÁLÓ. | |
* | |
| (papiros- v. papir-héjú-fa) ösz. fn. Fa, vagyis csemete, melynek héjából készítették legelsőben az írólemezt. | |
* | |
| (papiros- v. papír-hulladék) ösz. fn. Azon részecskék, szeletek, melyeket a papirosból elmetélnek, elnyirkálnak, s mint haszontalanokat eldobnak. | |
* | |
| (papiros v. papír-ív) ösz. fn. Négyes szögletü papiroslap. | |
* | |
| (papíros- v. papír-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés neme, melynek áruczikkeit különféle papirosok teszik. | |
* | |
| (papiros- v. papír-kereskědő) ösz. fn. Kereskedő, kinek áruczikkei papirosokból állanak. | |
* | |
| (papiros- v. papír-malom) ösz. fn. Malomféle műépület, melyben a papirosnak való anyagot idomítják, elkészítik. | |
* | |
| (papiros- v. papír-mandola) ösz. fn. Papiroshoz hasonló vékony héju mandola, melyet ujjaink közt is könnyen föl lehet törni. | |
* | |
| (papiros- v. papír-nyiredék) ösz. fn. Szeletkék, melyeket a használatba vett, a bizonyos czélra idomított papirosból lenyírnek. | |
* | |
| (papiros- v. papír-olaj) ösz. fn. Olajnemü barna nedvesség, mely az elégetett papirosból kifejlik. | |
* | |
| (papíros- v. papír-olló) ösz. fn. Hosszú águ olló, milyennel a papirost nyirbálni szokták. | |
* | |
| (papiros- v. papír-palka) ösz. fn. A palkák neméhez tartozó növényfaj, mely különösen Egyiptomban a Nilus mentében tenyészik, a melyből hajdan az egyiptomiak papirosfélét készítettek. (Cyperus papirus). | |
* | |
| (papíros- v. papír-pénz) ösz. fn. Bizonyos papírjegyek, czédulák, melyek a köz forgalomban az ércz pénzt helyettezik, s melyek értékét az illető állodalom, vagy ez által meghatalmazott bank biztosítja. | |
* | |
| (papíros- v. papír-rongy) ösz. fn. Rongy, különösen kender- és lenszövetből, melyből papírost készítenek, vagy készíteni lehet. | |
* | |
| (papíros- v. papír-rontó) ösz. fn. Gúnynév, s am. firkász, irkafirkáló, ki haszontalan munkákra vesztegeti a papírost. | |
* | |
| (papíros- v. papír-szelet) ösz. fn. Ollóval vagy késsel metszett papírdarab. | |
* | |
| (papiros- v. papír-tekercs) ösz. fn. Öszvetekergetett papíros. V. ö. TEKERCS. | |
* | |
| (papiros- v. papír-tészta) ösz. fn. Kender-, len- stb. rongyokból összezúzott tésztanemü állomány, melyből a papirost készítik. | |
* | |
| (papiros- v. papír-tok) ösz. fn. Keményebbféle papirosból készitett tok, különösen ilyféle díszmű. | |
* | |
| (papíros- v. papír-tölcsér) ösz. fn. Tölcsérformán öszvehajtogatott papiros, melybe holmit bele lehet rakni, pl. a fűszerárusok papirostölcsérei, vagy melyen valamely folyadékot átszűrnek. | |
* | |
| (pap-iskola) ösz. fn. l. PAPNÖVELDE. | |
* | |
| fn. tt. pápistát. Eredetileg a római katholikusok gúnyneve, melylyel őket a protestánsok czimezték; de utóbb, legalább nálunk magyaroknál, gúnycsipőssége megszünt, minthogy a katholikus nép nem átallja maga magát pápistának nevezni, valamint a református népnél a kálvinista czím nem foglal gúnyt vagy sérelmet magában. A jó pápista megtartja a bőjtöt. Pápisták temploma, papja, hite. Egyébiránt mind írói, mind müveltebb társalgási nyelvben inkább a katholikus, v. római catholicus nevezettel élünk. | |
* | |
| (pápista-as) mn. tt. pápistás-t v. ~at, tb. ~ak. Olyan, mint a pápistáknál szokás, gúnyos vagy olcsárló értelemben. Pápistás papolás. Pápistás szín, tréfásan am. halvány arczszín. V. ö. PÁPISTASZÍN. | |
* | |
| (pápista-ság) fn. tt. pápistaság-ot, harm. szr. ~a. Köz nyelven am. a római katholika anyaszentegyházhoz tartozó hívek közönsége; továbbá ugyanazon egyháznak tanai. V. ö. PÁPISTA. | |
* | |
| (pápista-as-an) ih. Pápistás módon. | |
* | |
| (pápista-szín) ösz. fn. Sáppadt, halavány arczszín, mint oly pápistáé, ki szigorú bőjtök által sanyargatja magát. Nagyon pápistaszínben vagy. | |
* | |
| (pápista-színű) ösz. mn. Sáppadt, halavány szinű. | |
* | |
| (pápista-varjú) ösz. fn. Tréfás, népies neve a gabonaevő varjúnak, mely hússal nem él; valamint másfelől szintén tréfásan: kálvinistavarjú, mely hússal él. | |
* | |
| (pap-jelölt) ösz. mn. és fn. Aki papságra készült a már az illető vizsgálatot le is tette, hogy választás vagy kinevezés utján papihivatalba léphessen. | |
* | |
| (pap-képezde), lásd: PAPNÖVELDE. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Papkeszi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (pap-kéve) ösz. fn. 1) A keresztbe rakott gabonának azon kévéje, mely legfőlül van helyezve, egyszerűen: pap, l. PAP, 5). 2) Részkéve, melyet különösen a községi pap járandóságul kap vagy kapott, pl. hajdan a dézmának úgynevezett tizenhatod része. | |
* | |
| (pap-kormány) ösz. fn. Lásd PAPURALKODÁS. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~Körmöld-re, ~ön, ~ról. | |
* | |
| (pap-lak) ösz. fn. Ház, melyben az illető hívek gyülekezetének helybeli papja, lelkésze lakik; köznyelven a katholikusoknál: plebániaház, fáraház, vagy egyszerüen: plebánia, fára, lásd PAPHÁZ. | |
* | |
| erd. falu Szeben sz. helyr. ~laká ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. paplan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. v. ~ja. Rendesen pamukkal, vagyis gyapottal béllelt ágytakaró, különféle kelmeszövetből, pl. cziczből, selyemből, stb. E szó leginkább hasonló a palóczoknál divatos bablon-hoz, mely pamukot jelent, mi szerint a paplan sem egyéb, mint pamukból való takaró. Végelemzésben mindegyik a német ,Baumvolle' után látszik alakultnak. | |
* | |
| (paplan-árus) ösz. fn. Ki paplanokat árul. | |
* | |
| (paplan-os) 1) mn. tt. paplanos-t, v. ~at, tb. ~ak. Paplannal ellátott, vagy bővelkedő.
"A bojtárom vizen sáron, Magam a paplanos ágyon." Népd. Paplanos bolt, sátor. 2) fn. tt. paplanos-t, tb. ~ok. Mesterember, ki paplanokat készít. Pápán: zubbonycsi, hihetőleg azért, mert eredetileg zubbonyféle ruhanemüeket készített. | |
* | |
| (pap-macska) ösz. fn. Nagyobb faju igen szőrös hernyó. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~ma lom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pap-munka) ösz. fn. Papi szolgálathoz tartozó munka, pl. keresztelés, temetés, gyóntatás stb. | |
* | |
| (pap-né) ösz. fn. Pap felesége, hiteltársa. Görög, oláh, orosz papné. Reformatus papné.
Jobb a papné, minta pap, mert a pap csak pirongat, de a papné pogácsával kinálgat. (Km.). Kinek a pap, kinek a papné. (Km.). Különbözik: papnő; V. ö. NŐ, ~NÉ. | |
* | |
| l. PAPNÖVELDE. | |
* | |
| l. PAPNÖVENDÉK. | |
* | |
| (pap-nő) ösz. fn. Nő, ki papi szolgálatot tesz, milyenek voltak a régi helleneknél és romaiaknál bizonyos istenek szolgálatára rendelt nők, pl. a vesztaszüzek. Átv. ért. némely müvészetekbe avatott nők. Múzák papnője, Thalia papnője stb. | |
* | |
| (pap-növelde) ösz. fn. Intézet, melyben papságra készülő ifjakat nevelnek, tanítanak. | |
* | |
| (pap-növendék) ösz. fn. Személy, kit bizonyos intézetben papi hivatalra képeznek; fordítva: növendékpap. | |
* | |
| ösz. fn. l. PAPNÖVELDE. | |
* | |
| máskép: FELSŐ-NYÁRASD, falu Pozsony m.; helyr. ~Nyárasd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (p-apó) fn. tt. papó-t. Apó; nagyapó, öregapó. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Papocs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pap-ocs-ka) kics. fn. tt. papocskát. Kicsi pap; növendék, fiatal pap. | |
* | |
| mváros Vas m.; helyr. Pápócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pap-ol) önh. és áth. m. papol-t, 1) Mint pap egyházi beszédet tart; ez értelemben használják rendesen a protestánsok, s am. a katholikusoknál a prédikál. 2) Olcsárló, gúnyos jelentéssel, sokat beszél, locsog, fecseg. Ne papolj. Mit papolsz? Kipapolta a titkot. | |
* | |
| (pap-ol-ás) fn. tt. papolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Pap által elmondott egyházi beszéd; prédikálás. 2) Gúnyosan szólva, locsogás, fecsegés. V. ö. PAPOL. | |
* | |
| erd. falu Orbai sz.; helyr. Papolcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. páponyá-t. Az öthímesek seregéből, és egyanyások rendjéből való növénynem; csészéje egy tagu, öt hasábu; bokrétája kerékforma, ránczbaszedett lemezű; hímszálai s porhonjai öszveállanak; bogyója két rekeszü, s ezt felfuvódott veresszinü csészéje zárja be. (Physalis). Fajai: altató páponya (ph. somnifera), piros p. (ph. alkekengi); ez köznéven: muharcz, zsidócseresznye, hólyagcseresznye, Vénus köldöke, kőrontófü; stb. Köznépi nyelven a páponya, máskép: papkalap v. húnyor am. a latin helleborus viridis (zöld hunyor), és büdös páponya am. helleborus foetidus; Molnár Albertnél azonban rövid a-val: paponya am. helleborus. | |
* | |
| (pap-os) mn. tt. papos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Papok szokására mutató, emlékeztető, papoknál divatozó. Papos viselet, öltözék. 2) Ki a papokhoz fölötte ragaszkodik, velök örömest társalog; a papokkal szoros viszonyban levő. Papos család, papos ház. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Papos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pap-os-an) ih. Papos módon. V. ö. PAPOS, (1). | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Papp-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. paprád-ot, harm. szr. ~ja. A lopvanőszők, nevezetesen mohok közé tartozó növénynem; tokszája harminczkét fogas, hegyei egy lapos kerek hártyához ragadtak köröskörül; hímvirági csillagformák a szárhegyen; máskép: páprád, páprágy. (Polytrichum). A ,páfrán' és ,páprág' szókkal együtt alkalmasint a német Farrenkraut-ból módosult; t. i. a polypodium, mások szerént aspidium is a Farrenkraut-félékhez tartozik; s Diószeginél mind a páfrán (mint haraszt), mind a páprád (mint moh), a lopvanőszők seregében jön elé. (V. ö. PÁFRÁN, PÁPRÁG). | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Paprád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Paprad-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. páprágot. Köznépies neve az édes gyökerü páfránnak. (Polypodium vulgare). Más kép szintén köznéven: kőméz. | |
* | |
| l. PÁPRÁD. | |
* | |
| (páprágy-páfrány) ösz. fn. A páfrán nemü növényekhez tartozó faj; lombjai kétszer szárnyaltak; levelkéi szárnyasan bevagdaltak, hegyesek; lombja, szára kopasz, néha gyapjas. (Polypodium filix foemina. L.). | |
* | |
| (papra-morgó) ösz. fn. Tréfás népnyelven, mindenféle égett szeszes-ital, pl. gabona-, szilvapálinka. | |
* | |
| fn. tt. papriká-t. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája kerékforma, öt szögü; porhonjai csúcsosan öszveállanak, nem lyukas végűk; bogyója száraz, belül üreges. (Capsicum). Nálunk köz ismeretü faja, mint kedves fűszer, a török paprika, vagyis török bors. (Capsicum annuum). A déli szlávoknál is eléjön a paprika szó; rokon hozzá a görög pipei v. peperi, latin piper, s az ezekből keletkezett német Pfeffer; és hihetőleg ugyanazokból módosult a magyar s déli szláv paprika is (piperke v. piperka). | |
* | |
| (paprika-as) mn. tt paprikás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Paprikával fűszerezett, készített. Paprikás csirke, borjúhús, hal, szalonna. 2) Miben paprikát tartanak. Paprikás zacskó, szelencze. 3) Paprikát termő; vagy áruló. Paprikás kerti ágy; paprikás kofa. Átv. tulságos áru, máskép: borsos; továbbá, a maga nemében éles, csípős hatásu. Paprikás versek. | |
* | |
| (paprika-as-an) ih. Paprikával elkészítve, fűszerezve. | |
* | |
| (paprika-az) áth. m. paprikáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Paprikával meghint, megkever, fűszerez, elkészít valamely eledelt. Szalonnát, kenyeret paprikázva enni. A bográcsos húst megpaprikázni. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Paprocsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pap-ruha) ösz. fn. Sajátságos szabásu és színü ruha, hosszu köntös, milyet a papok mint olyanok jelmezül viselnek. | |
* | |
| (pap-ság) fn. tt. papság-ot, harm. szr. ~a. 1) Papi személyek közönsége, egyházi rend. 2) Papi állapot, papi hivatal. Papságra szentelni életét. Bolondság a papság, ha deákul nem tud. (Km.). | |
* | |
| (pap-sajt) ösz. fn. Némely málvanövénynek sajtforma terménye; így nevezik magát a növényt is; mely kétféle: 1) kis papsajt, máskép apró v. kerek mályva, haslágyító fű, úti mályva; növénytani néven: kerekmályva (malva rotundifolia, németül: Küsepappel); 2) nagy papsajt; növénytani néven: erdei mályva (malva sylvestris). Nem mindenkor papsajt. (Km.). | |
* | |
| (pap-saláta) ösz. fn. Göcsejben mezei vad saláta, mely tavaszszal bujik ki. | |
* | |
| (pap-segéd) ösz. fn. Nagyobb gyülekezetekben valamely lelkész oldalánál működő egyházi és már papi hivatalokra felavatott személy; közönségesebb és idegenből származott néven: káplán. | |
* | |
| (pap-sipka) ösz. fn. 1) Négyszegletü föveg, melyet a római katholikus papok bizonyos isteni szolgálatok alatt, pl. termetéskor, körmeneteken, prédikálószékben, az oltárhoz menve stb. föltesznek. 2) A ,kecskerágó' nevü cserje egyik fajának (csíkos kecskerágó, evonymus europaeus) a papsipkához hasonló alakú vörös gyümölcse. | |
* | |
| ösz. fn. Süvegféle fejtakaró, milyet a közpapok néhutt viselnek. Hazánkban nincs divatban. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Papszěg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pap-szék) ösz. fn. Egyháziak, lelkészek szószéke a templomokban. | |
* | |
| (pap-szentělés) ösz. fn. Innepélyes eljárás, midőn valamely személy papi hivatalra, és szolgálatra felavattatik. Különösen a római és görög egyházban, midőn ezt valamely püspök, illetőleg, főpüspök, érsek stb. bizonyos szertartások által eszközli, s az úgynevezett egyházi rend szentségét feladja. | |
* | |
| (pap-szěr) ösz. fn. Így nevezik túl a Dunán a katholikus hívek azon szolgálati sort, mely szerint az illető lelkészt fuvarral ellátni kötelesek. Papszerbe menni. V. ö. SZER. | |
* | |
| (pap-szolga) ösz. fn. Papnál szolgáló férfi személy. Gúnyos mellékértelemmel, tunya, könnyen élő szolga. Csak akkor izzad, ha eszik, mint a pap szolgája. (Km.). | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Tamási-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Köz.-Szolnok m.; helyr. Telekre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Kraszna m.; erd. f. Doboka m; helyr. Telké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pap-tized) ösz. fn. Tized a terményekből, melyet hajdan a papság kapott; különösen az illető helybeli lelkészek ilyetén járandósága. | |
* | |
| fn. tt. papucs-ot, harm. sz. a ~csa. Száratlan, pongyola lábbeli, melynek csak talpa, s fél feje van. Ház körül, a szobában papucsban járni. Kattogó papucs. Olyan a szája, mint a papucs, azaz, nagyra tertyedt. Azt sem mondta, hogy papucs (km.) egyszerre megnémúlt, meghalt. Papucs alatt lenni, asszonyi kormánytól függeni. Néhutt használják ,alabor' helyett is (idősb Mándy P.). Egyedül magyar elemzéssel gyöke pap hangutánzónak, s tap gyökkel (tapod, tapos, stb. szókban) rokonnak látszik; tehát mintegy taposó. Így czipő, czipellő, ,tipeg' és topány ,topog' szóval, illetőleg ezek gyökeivel (tip, top) állnak rokonságban. Egyébiránt törökül: pabucs, v. pabuds, és perzsául pápus, (Vullers szerént: tegmen pedum, calceus, Zenker szerént: Pantoffel); melyre nézve megjegyzendő, hogy a persa pá v. páj lábat, és pus födőt, takarót jelent, tehát ,pápus' szó szerént am. lábtakaró. S ha a magyar ,papucs' idegen eredetü, úgy alkalmasint a perzsából származott hozzánk, valamint a törökökhöz is; még pedig, ha úgy tetszik, mi közvetlenül a törökből vehettük által, ámbár az őstörténelemben mi is valánk a perzsával szomszédosak. | |
* | |
| (papucs-kormány) ösz. fn. Házi kormányról mondják, midőn a nő parancsol és rendelkezik a háznál. | |
* | |
| (papucs-os) mn. tt. papucsos-t v. ~at, tb. ~ak. Ki papucsot visel. Papucsos törökök, falusi nők. | |
* | |
| (papucs-varrga) ösz. fn. Varrga, ki különösen papucsok készítésével foglalkodik. | |
* | |
| (papucs-virág) ösz. fn. Déli Amérikában tenyésző növénynem, melynek virágszirmai némileg papucshoz hasonlók; nálunk csak meleg házakban nevelhető. (Calceolaria). | |
* | |
| (pap-uny-a-az) áth. m. papunyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szénát, szalmát, fahasábokat magasan felhalmoz, de gyéren, csak hogy látszatja legyen. Székely szó. V. ö. PAP, (5). | |
* | |
| (pap-uralkodás v. uralom), ösz. fn. Uralkodás, melyet a papok általán az emberek fölött a vallást illető ügyekben, e néhutt vagy néha némely világi dolgokban is gyakoroltak, és gyakorolnak (Hierarchia). | |
* | |
| (pap-ural-kodási v. uralmi) ösz. mn. Papuralkodásra vonatkozó, papuralkodást illető, ahhoz tartozó. | |
* | |
| (pap-uraság v. urság) l. PAPURALKODÁS. | |
* | |
| l. PAPUZSA. | |
* | |
| l. PAPUZSÁL. | |
* | |
| fn. tt. papu-zsá-t. A székelyeknél am. egy csomó, vagy kötés dohány. Talán: pamuzsa am. pamat, ~csa képzővel: pamat-csa vagyis pamatocska. | |
* | |
| (papuzsa-al) áth. m. papuzsál-t. A székelyeknél am. rakosgat. "Napestig csak a lábát kalongyálgassa, s egymásra papusálja." (Kriza J. gyüjt.) | |
* | |
| (pap-virág) ösz. fn. Köznéven az aranyvirág (chrysanthemum) nemü növény egyik faja; máskép szintén köznéven: ökörszemvirág; növénytani néven: ökörszemaranyvirág. (Chr. Lencathemum). | |
* | |
| mely égést, tüzet és ezzel összefüggésben melegséget s vöröset jelentő származékoknak szolgál alapul, milyenek, parázs, tájdivatosan: porázs, továbbá megnyujtott önhangzóval: pára, párol, párlik. Hangban és értelemben rokonai: pěrzsěl, v. pörzsöl, v. porzsol, pěrgěl, v. pörgöl, pěrnye, pěrked, pergyó; valamennyiben a per, per, por, pör gyök hangutánzónak látszik, s az égéssel járó rop-ogást fejezi ki. Kitetszik ez a rokon gyökü török parlamak-ból, mely Zenker szerént a többi közt am. a német prasseln (von der Flamme, tehát ropogni, recsegni), továbbá glänzen, flackern stb. A görög rokon gyökű prhJein is oly ropogást v. recsegést jelent, mely mind a szélről mind a tűzről értetik (vom Wind, der sich in die Segel legt, so das die Segelstangen knarren, und vom Feuer, welches das Holz ergreift und knistern lässt. Griechisch-deutsches Wörterbuch von Rost). Rokon még a föntebbiekkel pír, pirít, piros; úgy hogy a régieknél pl. az átvitt értelmü ,pirít' azaz ,pirongat' helyett gyakran ,porít' olvasható, (Müncheni, Bécsi cod.), maga ,pírongat' helyett ,porongat' (Debreczeni Legendáskönyv), ,pironkodik' helyett ,poronkodik' (Sz. Krisztina élete) stb. Rokonok még szintén ajakhangu f előtéttel forr, v előtéttel: vér, věrěs v. vörös, verőfény stb. Gyökeiknél fogva idegen nyelvekben rokonok még a föntebbieken kivül a szanszkrit bhá (fénylik, ég), bhár (ég), prus (ég, lángol), görög pur, latin ferveo, uro, comburo, pruna, finn palan, (= pállom, uror, Fabián I.), puraan, purajan, (forrok, u. a.), héber (exarsit), (ardor, incendium); franczia brűler, olasz brucciare, brugiare, stb. | |
* | |
| elvont gyök, mely forgásra, keringő mozgásra, körded alakra vonatkozik ezen származékokban: paracskó, paripa, parittya, parázna, megnyújtva: párta, párkány; hangzóváltozattal porgol, porgolat. Rokonai: pěrěg, pěrdűl, pěrdít, pereszlén, továbbá azon far, fer, for, för, für, fir gyökü szók, melyekben alapértelem a forgás, keringés, kerekdedség; b rokonhangu előtéttel: barangol, barkácsol, bereg, stb. Ezen gyökkel egyezik a görög peri, hindu pari. | |
* | |
| elvont gyök, különböző jelentésekkel; ú. m. 1) paraj v. paré szókban, azonos ar er gyökökkel, midőn ezek terjedést, illetőleg buja tenyészést jelentenek, mint a vadon termő növények; 2) paraszt és parlag szóban; l. PARASZT; 3) parancs (székelyesen poroncs) és part szókban, azonos az emelkedést jelentő or gyökkel; l. PARANCS; 4) parány szóban, midőn por szóval egyezik; l. PARÁNY. | |
* | |
| törzs, párta és párkány szókban; rokon a forgást vagy fordulást, kört jelentő par gyökkel. | |
* | |
| fn. tt. pár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) Valamely nyirkos testből erjedés által kifejlő melegség, pl. midőn a nedvesen öszverakott széna, szalma, vagy nyirkos helyen tartott gabona általmelegszik, vagy a kovászszal vegyített s melegen tartott liszt kelésnek indúl. 2) Külső melegség által kifejtett, elzárt, és az illető testet átjáró gőz, pl. midőn lúgot csinálnak, vagy gyümölcsöt főznek be, innen párolni valamit, am. ilyetén gőzzel átjáratni. Rokon ezekben azon par gyökkel, mely égést, tüzet jelent. | |
* | |
| fn. tt. pár-t, tb. ~ok. A latin par, s talán ettől a német Paar, franczia paire, stb. értelmében am. hasonló nemüekből kettő. Pár keztyű, három pár csizma; pár ökör, gerlicze. Párjával am. kettesével. Pár forint, pár nap, am. egykét forint, egykét nap, azaz nehány forint, nehány nap. A persa nyelvben barábar, v. beráber, am. hasonló, egyenlő. A házas életre vonatkozólag társat jelent. Derék pár ember. Élete párja meghalt. E szóban alapértelem a hasonlóság, honnan, nincs párja, am. nincs hozzá hasonló, nincs mása; levélnek párja, mely az eredeti levélhez hasonló, annak hasonmása. A pár mint hasonló nemüből kettőt jelentő szó helyett a régiek gyakran bokor szót használtak. l. BOKOR, fn. | |
* | |
| fn. tt. pará-t. 1) Igen vastag taplós héju tölgyfa, mely a Németben ,Pantoffelbaum' máskép "Gorkbaum" név alatt ismeretes, parafa, paratölgy. l. PARAFA. 2) A Tájszótár és Szabó D. szerént a hálón lebegő könnyű fa, mely annak egyik oldalát a víz színén föntartja, a mely t. i. a parafa héjából készült. 3) Néhutt halszárny, uszószárny. | |
* | |
| (pár-a) fn. tt. párá-t. Általán, a testekből melegség által kifejlődött, finom, rugalmas erejű nedvesség; gőz, mely az által válik láthatóvá, hogy a hűsebb levegőben igen apró cseppekké alakúl. Különösen, az állati tüdőből lélekzés által kinyomuló levegő, lehelet. "Bestyie áruló, míg az párát benned érzem, adik (addig) mind gyeterlek." Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400 m. 1.). Az oktalan állatokról és ördögről azt tartja a nép, hogy nincs lelkök, csak párájok, honnan népnyelven jelenti magát az oktalan állatot is. Szegény pára! Ne kínozd a nyomorult párát. Kiadta páráját, azaz megdöglött. Gúnyosan vagy feddőleg mondják emberről is. Hamis pára, gonosz pára. Eredetre nézve nem egyéb, mint a pár (2) szónak megtoldott módosítása, s azon szók osztályába tartozik, melyekben a par, por, per, pör gyök melegre, tűzre vonatkozik. V. ö. PÁR, (2). | |
* | |
| (para-bagoly) ösz. fn. A bagolynemü madarak legkisebb faja, piri v. parányi kis bagoly. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Parabutyra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. paracskó-t. Szaglározva lótófutó vadászeb. Alapértelménél fogva azon szók osztályába sorozhatjuk, melyek egyik par gyöktől erednek, és közös mozgást jelentenek. Szóképzési hasonlat szerint igenévnek látszik, az elavult parasg (mintegy forosg) gyakorlatos igétől, melyből parasgó, paracskó, azaz, körülfutkosó fejlett ki, mint csacsogó, csacskó csacska, csuszogó csuszkó, szotyogó szotyka, szajogó (zajogó) szajkó, stb. Rokon hozzá a tájdivatos baracskál, azaz görbe utakon csavarog, és barkácsol, szüntelen ide-oda mozogva foglalatoskodik, sürög-forog. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Parácz-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Parád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. parádé-t. Közszemlére, mutogatásra, fitogtatásra számított díszállapot, különösen öltözékben, bútorzatban kitüntetett fényüzés. Parádét űzni. Parádéra, parádéból czifrán öltözködni. Parádéra való fogatok, paripák. Katonai nyelven, midőn a hadsereg legdíszesebb öltözetben, és fegyverkezetben bizonyos innepélyre, tisztelgésre, szemlére stb. öszvegyűl. Bakáink nyelvén az őrszemle a fele német fele franczia Wachtparade után: vakparádé. Közelebbről franczia eredetű szó; a franczia parade, név, valamint a parer ige pedig a latin parare, illetőleg a latin paratus szóval hozatik összeköttetésbe. (A. Régnier). | |
* | |
| (a német ,paradiren' után) l. PARÁDÉZ. | |
* | |
| (parádé-s) mn. tt. paradés-t, v. ~at, tb. ~ak. Parádéra készített, parádéban használtatni szokott. Parádés öltözet. Parádés ló. Parádés hintó. | |
* | |
| (parádé-z) önh. m. parádéztam, ~tál, ~ott. Parádét űz, különös díszkészületben, fényűzéssel mutogatja, fitogtatja magát. V. ö. PARÁDÉ. | |
* | |
| fn. tt. paradicsot; PARADICSALMA, PARADICSMAG stb. l. PARADICSOM; PARADICSOMALMA, PARADICSOMMAG. | |
* | |
| fn. tt. paradicsom-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Tulajdonkép az első emberpár lakhelye, melyet Mózes a Teremtés első könyvében mint fölötte kieset ,éden' név alatt ír le. A régi halottas beszédben többször eléjön, írva: paradisum, melyben az s cs-nek, és az u o-nak olvasandó, mint számos más szónál. "Es mend paradicsomben valou gyimilcsiktől monda neki élnie." Átv. értelemben igen szép vidék, mulatókert, lakhely; továbbá mennyország, mint az üdvözülteknek boldogságos laka. "Bizony mondom neked, ma velem leszesz s paradicsomban." Káldi, Lukács 23. 43. Általán népünk nyelvén a gyönyörüséges tájnak, és lakhelynek, életmódnak netovábbját jelenti. Közvetlen eredetije a hellen paradeisrs, latinosan: paradisus, mely azonban szintén a régi perzsa vagy más régi néptől kölcsönöztetett, minthogy a perzsában paradaészasz, a szanszkritban paradésza jelent idegen és legjobb, legszebb tartományt (fremdes Land und bestes, schönstes Land); a héberben pedig pardész, az arabban firdausz (többese: farádísz) am. kéjkert (Lustgarten). A latin paradis-us ,us' végzetéből a magyar nyelvérzés ,om'-ot csinált, valamint ,Aegyptus'-ból is ,Egyiptom'-ot. (Paradics-hon? Egyipt-hon?). | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Paradicsom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (paradicsom-alma) ösz. fn. 1) Piros, és ízletes almafaj, mely törpe fákon terem, és korán érik. (Mint fának latin neve: Pyrus malus pumila.) 2) l. PARADICSOMCSUCSOR. | |
* | |
| (paradicsom-cucsor) ösz. fn. Növényfaj a csucsorok neméből; szára lecsöpült, tövistelen, levelei szárnyasak, levélkéi bevagdaltak, virágfürtöcskéje kétágu, gyökere nem csicsókás, bogyója piros, néha sárga; máskép: paradicsomalma, szerelemalmája. (Solanum lycopersicum. l. Némely mások szerént: lycopersicum esculentum). | |
* | |
| (paradicsomi) mn. paradicsomi-t, tb. ~ak. Paradicsomot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó; igen gyönyörű, kellemes, kies. Paradicsomi boldogság. V. ö. Paradicsom. | |
* | |
| (paradicsom-i-lag) ih. Igen boldogul, gyönyörüségesen. | |
* | |
| (paradicsom-madár) ösz. fn. Keletindiai igen szép madár, melynek derékteste alig nagyobb, mint a seregélyé, tollazata gyönyőrüséges szinezetű, s farka aránylag igen hosszú. Kitömve a természetiek gyüjteményének egyik kitünő ékessége. (Paradisea. L.) | |
* | |
| (paradicsom-mag) ösz. fn. Borsszemhez hasonló alakú fűszermag, mely Madagaskárban és Guineában tenyésző bizonyos növényen terem. (Cardamomum minus, grana paradisi). | |
* | |
| (para-dugasz, v. dugó) ösz. fn. Könnyű, rugalmas parafahéjból való dugasz, milyennel a palaczkokat szokás bedugni. V. ö. PARAFA. | |
* | |
| (pár-a-ad-oz-ik) k. m. párádz-tam v. ~ottam, ~tál, ~ottál, ~ott; htn. ~ni, v. ~ani; par. párádzzál. l. PÁRÁZIK. | |
* | |
| (para-fa) ösz. fn. Déli Európában tenyésző tölgyfaj, mely örökzöld, a közönséges tölgyfához hasonló vastagságu, s megehető makkokat terem. Kérge taplószerüleg puha, könnyű, és rugalmas, melyet minden nyolczadik vagy tizedik évben le szoktak hántani, s különféle czélra, különösen dugaszoknak használni. (Quercus suber. L.). | |
* | |
| l. PARLAG. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Paragá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (para-gömb) ösz. fn. A hajósoknál sűrű madzagfonat, melyben belül parafa van, s a para ruganyosságánál fogva ütődések mérséklésére igen alkalmas, ezért két hajó közé, különösen midőn egyik a másikhoz köt ki, igen előnyösen alkalmaztatik. | |
* | |
| áth. m. paráhol-t. Id. Mándy Péter szerént am. langyosan (valami langyossal?) locsol; talán ,pára' szótól. | |
* | |
| (par-aj) fn. tt. paraj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. holmi dudva-, gyom-, burján-féle növény, kivált mely a kertekben v. ugarokon tenyészik. Disznóparaj, östörparaj. stb. 2) Szorosb ért. a kétlakiak seregébe és négyhímesek rendébe tartozó növénynem; hímvirágának csészéje öt hasábu; bokrétája nincs; hímszálai a csészénél hosszabbak; anyavirágának csészéje négyfogu; bokrétája nincs, anyaszála négy; magva egy a megkeményűlt csészében. (Spinacia). Máskép: paré, paréj. Legismeretesebb faja az eledelül használt kerti paraj (sp. oleracea), köznyelven: spinát v. spenát. A régiek általán paraj-, vagy paréj-nak hivták. "Husvét napján szentelt borjuhús zúzával (susaval), paréj orjjal, lúdfi, vadhús, tejes étek. Vacsorára szentelt sült, paréj, vadhús, tikfi (csibe) éles lével, tejesétek." Egy 1547-ben kelt levél borítékán. (Szalay Ág. 400 m. 1.). Ugyanitt meg van különböztetve a spináttól. "Ebédre szentelt paréjt szalonnával, vadhúst, tejes étek, tehénhús, kappan spináttal. Sokszor főzheted a parajt, még sem lesz jó ízű. (Km.). Köznyelven még az eper paraj v. paré, am. a fejes mangolt (blitum capitatum), disznóparaj v. disznóparé am. gyom amaránt (amaranthus bybridus), östör v. esterparaj am. a fejér libatopp (chenopodium album); piriparé Kalocsa tájékán am. szegfű; és német paré v. laboda paré v. ízetlen fű am. a kerti maglapél (atriplex hortensis). Hangelemre és értelemre legközelebb rokonai a perje, bervény, porczfű, burján, mint buján tenyésző növények. Gyöke par, melyből é v. éj, aj képzővel lett paré, paréj, paraj, mint taré, taréj, taraj, gané, ganéj, ganaj, karé, karéj, karaj s némely mások. | |
* | |
| (paraj-csimasz, v. csimaz) ösz. fn. A kerti parajon éldegélő csimaszféle féreg. | |
* | |
| erd. falu Udvarhely sz. helyr. Parajd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (paraj-liba-topp) ösz. fn. Növényfaj a libatoppok neméből; levelei háromszögűk, nyilformák, épélűk, alul lisztesek; szár- és ághegyein füzérbugái leveletlenek; máskép köznyelven: kenőfű, vad spenát. (Chenopodium bonus Henricus). | |
* | |
| (paraj-lórom) ösz. fn. A lóromok neme alá tartozó növényfaj; szirmai épélűk, csak egyik púpos; levelei tojásdad láncsásak. (Rumex patientia). | |
* | |
| (par-aj-os) mn. tt. parajos-t, v. ~at, tb. ~ak. Parajt termő; parajjal ellepett (pl. föld, kert); parajjal készített (pl. étel). | |
* | |
| (paraj-pille) ösz. fn. Az éji pilléknek egy faja, mely tojásait a zöldségek, nevezetesen parajok leveleire rakja. (Phalaera oleracea). | |
* | |
| (paraj-tipoly) ösz. fn. Tipoly-féle féreg, mely a kerti vetemények, zöldségek, parajok gyökerein rágódik. (Tipula oleracea). | |
* | |
| (pár-a-al) áth. m. párál-t. Valamely testet páranemű finom nedvvel, gőzzel általjárat, puhít, megfőz. Párálni a káposztát, riskását, az eltenni való befőzött gyümölcsöt. Eczettel párálni a burogatni való ruhát. V. ö. PÁRA. | |
* | |
| (pár-a-al-ás) fn. tt. párálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn párálnak valamit. V. ö. PÁRÁL. | |
* | |
| (pár-a-al-al-ik) k. m. páráll-ott, htn. ~ani. 1) Bizonyos hőség, tűz miatt folytonosan fejlik belőle a pára. Párállanak a hévvizek. Párállik a főtt eledel. 2) A pára általjárja, a párában megpuhúl, megfől, megpörkölődik. V. ö. PÁRA. | |
* | |
| fn. tt. parancs-ot, harm. szr. ~a. Valamely felsőbbnek, vagy hatalmasabbnak akarat nyilvánítása, szóval, vagy írásban, mely által kijelenti, hogy az illető alárendelt személy valamit tenni köteles. Isteni, anyaszentegyházi, fejedelmi, atyai, úri parancs. Parancsot adni, osztani, bocsátani. Parancsot kapni, teljesíteni, megtartani, megvetni. Mennyiben a parancs bizonyos ténynek végrehajtására vonatkozik, ellentéte: tilalom, egyébiránt széles ért. ez is a parancs alatt foglaltatik, p. ezen természettörvényi s isteni tilalmak: ne ölj, ne orozz. A régibb törvénykezési nyelvben a parancsnak sok nemei valának: átküldő, birórendelő, elhalasztó, siettető, lezárló, semmisítő, végrehajtó stb. parancs. Tájdivatos kiejtéssel, különösen a székelyeknél: poroncs. E szó gyöke par, melynek megfelel nyelvünkben az or gyök orom szóban, V. ö. PAR gyök (3). A héberben is , és az arabban fara'a, am. in summo fuit; imperium capessivit, imperavit. Legközelebbről rokon vele a persa parm-uden, v. ferm-uden (parancsolni) honnan parman, ferman am. parancs, továbbá: paráne szintén am. parancs. A szlávban eléjön: poruka, parancs s porucsivati am. parancsolni; ez elemezve kézmutatásra vonatkozik, mintha a parancsoló felsőség kézzel intene, hogy valamit tenni kell. Egyébiránt a par gyök szintén meg van a latin öszvetett imperat igében, melyet "Fabri Thesaurus"-a a paro igétől származtat. A szanszkritban parvan am. emelkedés, hegy (orom). A par gyökből parancs úgy fejlődött ki, mint a var, gör, rip, rap, gub gyökökből a varancs, göröncs, ripancs, rapancs, gubancs. | |
* | |
| (parancs-ár) fn. tt. parancsár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szélesb ért. felsőségi személy, különösen a hadseregeknél, kinek az illetők engedelmeskedni kötelesek, ki teljes hatalommal intézkedik, parancsnok. 2) Szorosb ért. személy, ki rendkivüli esetekben az illető ország vagy nép fölötti kormányt magához ragadja, vagy megbízásból átveszi, s azt függetlenül, teljes hatalommal, tekintet nélkül a rendes közjogra, saját belátása szerint igazgatja. Ilyenek voltak különösen a régi dictátorok Rómában. | |
* | |
| (parancs-levél) ösz. fn. Valamely felsőség, hatalmasság által kibocsátott, és bizonyos személyhez, vagy közönséghez intézett levél, melyben valami parancsoltatik. Idéző, végrehajtó parancslevél. | |
* | |
| (parancs-nok) fn. tt. parancsnok-ot, harm. szr. ~a. Katonai főnök, ki bizonyos sereget, csapatot kellő hatalommal vezényel; vagy valamely helyőrségnek főnöke. Elővéd, utóvéd parancsnoka, szárnyparancsnok. Vár-, térparancsnok. (Commandant). | |
* | |
| (parancs-nok-i) mn. tt. parancsnoki-t, tb. ~ak. Parancsnokot illető, arra vonatkozó, attól eredő. Parancsnoki hatalom, rendelet. | |
* | |
| (parancs-nok-ság) fn. tt. parancsnokság-ot. Parancsnoki hivatal, méltóság. Parancsnokok együttvéve. | |
* | |
| (parancs-ol) önh. és áth. m. parancsolt. Mint fölebbvaló, vagy hatalmasabb, a nálánál alantabbvalónak, vagy gyöngébbnek erélyesen meghagyja, kötelezőleg kijelenti, hogy valamit cselekedjék. Az úr parancsol, a szolga szót fogad. Annak parancsolj, kinek enni adsz. (Km.). Otthonn parancsolj. (Km.). Nem parancsol nekem senki, azaz: független, szabad vagyok. Mit parancsol nagyságod? Azt parancsolom, hogy ...
"Én vagyok a kunsági fi, Nem parancsol nekem senki." Népdal. Igekötőkkel: beparancsolni az utczán futkosó gyermekeket. A szemtelen tolakodót kiparancsolni a házból. Megparancsolni az ebédet. Ráparancsolni valakire. Összeparancsolni a falu lakosait. Visszaparancsolni a munkásokat. | |
* | |
| (parancs-ol-ás) fn. tt. parancsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Felsőségnek vagy nagyobb hatalomnak gyakorlása, melynél fogva parancsokat osztogat valaki. Igen megszokta a parancsolást. | |
* | |
| (parancs-ol-at) fn. tt. parancsolat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Élőszóval kijelentett vagy írásba foglalt nyilatkozat, melynek tartalmát bizonyos parancs teszi. Tudniillik szabatosan véve a parancs inkább általános, elvont értelmü akarat, a parancsolat pedig inkább különösen meghatározott jelentésü kifejezése az akaratnak, vagyis az, amit megparancsoltak. Isteni tíz parancsolat. Anyaszentegyház öt parancsolatja. Meghallgatni, elolvasni a parancsolatot. "Kegyelmedet kérem megbocsásson, de mi szolgák lévén a dologban parancsolat hordoz bennünket." Gr. Eszterházy M. nádor 1644-ben Rákóczi György, erd. fejedelemhez. Úgy megy a dolog, mint a parancsolat, azaz: kellő rendben, pontosan, halasztás nélkül.
"Estve jött a parancsolat, Violaszín pecsét alatt." Csokonai. V. ö. PARANCS. | |
* | |
| (parancs-ol-d-og-ál) áth. m. parancsoldogál-t. l. PARANCSOLGAT. | |
* | |
| (parancs-ol-og-at) áth. m. parancsolgat-tam, ~tál, ~ott; par. parancsolgass. Többször vagy folyvást parancsol. | |
* | |
| (parancs-ol-og-at-ás) fn. tt. parancsolgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki parancsolgat. | |
* | |
| (parancs-ol-ó) mn. tt. parancsoló-t. Aki parancsol vagy ami által parancsolnak. Parancsoló tiszt. Parancsoló hangon, parancsoló szóval jelenteni ki akaratát. Sok a parancsoló, kevés a szófogadó. (Km.). | |
* | |
| (parancs-ol-ó-lag) ih. Úgy, mint aki parancsolni szokott, erélyes, kötelező hangon s akarattal. | |
* | |
| (parancsoló-mód) ösz. fn. Nyelvtani ért. az igeragozás azon módja, mely az illető cselekvés, szenvedés vagy állapot szükségességét fejezi ki, mely határozottan meghagyja, rendeli, akarja, hogy valami történjék, legyen. Nyelvünkben a parancsolómód rendes képzője j, pl. dobj, adj, döfj, rúgj, hagyj, lökj, ülj, tömj, unj, tépj, tűrj, hivj; kivétetnek az s, sz, z végzetü igék, melyekben a véghanghoz hasonúl, pl. keres-s, vesz-sz, irgalmaz-z, néz-z, űz-z; régente ezekben is épen maradt a j, pl. irgalmazj, néz-j sőt a j után h is találtatik: irgalmaz-jh, néz-jh. Sajátlag képeztetnek a tégy, végy, légy, higy, vigy, s némely mások; továbbá a t végzetüek: mint, ronts, bonts, taníts, melyeknek néha gyökhangjaik is s-re alakulnak által, pl. fuss, lóss, üss, nevess stb., sőt a régieknél a t és j v. s is elhagyatott, és csak h képző használtatott, pl. szabadóh = szabadóts, azaz: szabadíts (Jordánszky-codex), fényeséh meg = fényeséta v. fényesíts meg, feszéhed meg = feszétsed v. feszitsed (Tatrosi codex), feszéhed = feszétsed v. feszitsed, szabadóhad = szabadótsad v. szabadítsad (Régi magyar passio stb.); mi abból fejthető meg, hogy eredetileg a parancsoló képzője nem csupán j hanem jh volt, mit számtalan példák bizonyítnak, pl. akarjh, járjh, irgalmazjh stb. l. - J. (2), a parancsolómód képzője. | |
* | |
| (parancs-őr) ösz. fn. A katonai parancsnoknál szolgálatot tevő altiszt vagy közlegény, kinek mindig készen kell lennie, hogy főnökének parancsait, rendeleteit teljesítse. (Ordonnanz). | |
* | |
| (parancs-szó) ösz. fn. 1) Széles ért. minden szó vagy mondat, mely által a felsőbb állásu vagy hatalmasabb személy parancsot ad, osztogat. 2) Hadi műszó vagy mondat, különféle fordulatok, mozdulatok, működések gyakorlatára buzdító, igazító, pl. Indulj! Állj! Jobbra nézz! Balra nézz! stb. máskép: vezényszó. | |
* | |
| (parancs-úr) ösz. fn. l. PARANCSÁR. | |
* | |
| (parancs-vivő) ösz. fn. Katonai parancsnok szolgálatában levő altiszt vagy közlegény, ki főnökének parancsát az illetőkhöz eljuttatja; máskép: parancsőr. | |
* | |
| (por-ány) fn. tt. parány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán a maga nemében igen piczi test, honnan parányi, am. igen piczi. Bölcsészeti ért. a hellen-latin atomus (= oszthatlan) szónak felel meg, s oly kicsi testet jelent, melyet kisebb részekre felosztani nem lehet. Tájdivatosan ejtve: porány, honnan: porányi; s valószinű, hogy gyöke egy az apró testecskét jelentő por szóval, honnan izzé porrá zúzni valamit, am. legapróbb részecskékre, s porczika, am. legkisebb ízecske, tagocska; kicsinyítve pirinyó, piri, melyből: pirinkel a hó, am. igen aprón esik; ide tartozik a permet, apró csöppü eső vagy harmat, permetezik, apró csöppekben esik. Hangi és fogalmi rokonságban van vele legközelebb a mongol paramanosz (Atome) szanszkritul: paramanu (Schmidt. Mongolisch-Deutsch-Russisches Wörterbuch); továbbá a persa-török pare v. para, melynek jelentése: darab, rész; továbbá: kis pénz neme; az arab farasza, eldarabolt, héber széttört; a latin parvus, pars, parum, sőt a magyar apró-ban is, apr, úgy látszik, némileg át van vetve, és ,apró' eredetileg = poró = paró, innen parányi és aprónyi rokon értelmüek; s a székelyeknél porongy, am. inaska, szolgácska, azaz apród. V. ö. PORONTY, PEREPUTTY. | |
* | |
| (por-a-nyi) mn. tt. parányi-t, tb. ~ak. A maga nemében igen kicsiny, akkora, mint egy parány, mint a porszem. A kicsinyítés vagy kicsinylés felső fokát fejezi ki, melynek némi módosulata tájszólásokban a tulzólag kicsinyítő pirinyó, pirindike, pirinkó v. piránkó, pirányi, s hangáttétellel pindirkó, pindurka, piczurka. Parányi gyönyörüség, sereges jaj. (Km.). E szónak, ha azt a köz kiejtés után elemezzük, közvetlen törzsöke para (= paro, poró), melyhez a mértéket jelentő nyi járulván megnyujtva lett, parányi, mint anya anyányi, morzsa morzsányi, serke serkényi stb. - Egyébiránt tudnivaló, hogy, valamint más nagyító és kicsinyítő szók, a parányi is gyakran csak képes kifejezésül és tulzólag használtatik, pl. parányi kis gyerek. Ilyenek: morzsányi, csipetnyi, körömnyi, mákszemnyi stb. | |
* | |
| (por-a-nyi-ság) fn. tt. parányiságot, harm. szr. ~a. Kicsiség, a legcsekélyeb mértékben véve. Átv. ért. szerényen szólva: parányiságom, am. csekély személyem. | |
* | |
| (parány-tan) ösz. fn. 1) Némely kivált régibb világbölcsészek azon tana, mely szerint a világ mindensége eloszthatatlan picziségü testrészecskékből állott össze. 2) A vegytanban a testeknek gondolatban képzelt legkisebb részecskéje. V. ö. PARÁNY. | |
* | |
| (parány-védő) ösz. fn. Oly világbölcsész, kinek véleménye szerint a világ mindensége parányokból keletkezett. V. ö. PARÁNY. | |
* | |
| (para-pács) mn. tt. parapács-ot. A székelyeknél divatos szó, am. sokat és szaporán beszélő, daráló, tereferélő, tereturáló; máskép: parapáty. Hangutánzónak látszik, s első része per szóval rokonnak; mintha perepács, v. perepacs volna, olyan formán mint szeleburdi azaz szeleverdi. | |
* | |
| l. PARAPÁCS. | |
* | |
| (para-as) mn. tt. parás-t, v. ~at, tb. ~ak. Paraféle fadarabkákkal ellátott, fölszerelt. Parás gyalom. V. ö. PARA, 2). | |
* | |
| l. PARÁZS. | |
* | |
| (pár-a-as) mn. tt. párás-t, v. ~at, tb. ~ak. Miből páraféle gőz fejlődik ki, mit a pára általjárt. Párás hévíz, fris ganaj. Párás étel, szoba. Népies felfogás szerint: párás állat, am. oktalan állat, melynek a nép hiedelme szerént nincs lelke, csak párája. | |
* | |
| (pár-a-as-an) ih. Párás minőségben vagy állapotban. | |
* | |
| fn. tt. parasiná-t. Gyermeket fenyítő vessző. Székely szó. Homályos eredetű; talán am. porosina, v. porozina, amivel kiporoznak valamit, mert mondják: kiporolták a hátát, azaz megverték. | |
* | |
| (parasina-al) áth. m. parasinál-t. Vesszővel megver. | |
* | |
| puszta Turócz m.; helyr. föld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| faluk Borsod és Szatmár m.; helyr. Parasznyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. ~ot, harm. szr. ~ja. 1) Szoros ért. a legújabb korszakig, jobbágytelket biró, s földmíveléssel foglalkodó, nem nemes származásu mezei lakos. (A nemesek, habár jobbágyok voltak is, a paraszt nevezet alá nem foglaltattak, sőt a nemest parasztnak nevezni becstelenítés lett volna). Innen a nemes jobbágy, és paraszt jobbágy nevezetek is. Gyöngédebb kifejezéssel másképen: földmives, földmivelő, szántóvető, vagy parasztember; némi panaszképen húzóvonó szegény ember. Ha paraszt nem volna, kenyerünk se volna. (Km.). Régi időben a nemes ember katona volt, s a szolgák mivelték a földet. Túl a Dunán némely megyékben pógár (= polgár) v. pógárember. A királyi városok, és szabadalmas mezővárosok azon polgárai, és lakosai, kik földmivelésből élnek, néhutt, pl. Győrött, szekeresgazdák-nak, a szőlőmivesek pedig, pl. Esztergomban, Fehérvárott kapások-nak nevezik magukat, s a paraszt név rájok nézve megvető, és sértő. Egészhelyes, félhelyes-paraszt. Hat ökrös paraszt. Neki dűleszkedik, mint az egészhelyes paraszt. (Km.) Búslakodik mint a kereke tört paraszt. (Km.) Esik eső a haraszton, nem kapok én a paraszton. (Népd.) 2) Szélesb ért. közrendü személy, akár nemes, akár nem nemes, ki földmivelési munkával keresi kenyerét; s ez, mint alább kitűnik, eredeti értelme is. 3) Minthogy a parasztok osztályához tartozók rendesen kevesebbé müveltek, mint kivált az előbbkelő nemesség, és polgárság: innen a paraszt, mint melléknév, jelent müveletlent, durvát, nyerset, gorombát, butát. Otromba paraszt; parasztnál parasztabb. Ne légy oly paraszt. Oh te paraszt! Így a Nádor-codexben is am. tudatlan, járatlan. A molnároknál: parasztra őrleni, am. szita nélkül, gorombán, korpástúl. Néhutt, nevezetesen Gyöngyös körül Hevesben, jelent együgyüen szelidet, bárgyút, butácskát. Ez értelemben rokon hozzá a tót szproszti, szproszták. A varrásban parasztnak nevezik az illető ruhának hímezetlenül hagyott részét. A ruhának, kendőnek hímese, parasztja. Mig a nemesség előjogokkal maga bírt, akkori szójárás szerént mindenki paraszt volt, aki nem nemes. A katonák dévajkodó nyelvén paraszt ruha, mely nem díszruha, vagyis közönsége polgári öltözet. 4) Némely régieknél, pl. a Debreczen Legendáskönyvben, az egyházi személynek ellentéte laicus: "Akár parasztok, akár egyháziak legyenek." "Eh szent Szilvester pápa szerzé hogy parasztembörnek egyházi népön hatalma ne legyön." A Carthausi névtelen Legendáiban: "Es belhivatá az egyházi fejedelmeket, es kik akkoron jelen valának, paraszt urakat." "Azt hallván kedég az sok népek mind egyházi népek, mind parasztok, oda futamának csodára, mi dolog volna?" stb. 5) Végül jelent olyasmit, mi a parasztoknál divatozó szokásokra, munkákra, stb. vonatkozik, pl. paraszt példa, paraszt mulatság, lakodalom, paraszt mesterségek, munkák, eszközök, paraszt szekér, stb. Ez értelemben rendesen öszvetéve írjuk: parasztdal, paraszttáncz, parasztgazdaság, parasztház.
A ,paraszt' máskép: pór, mely utóbbi egy a német Bauer szóval; így hivják különösen túl a Dunán a hansági, németül Heidbauer nevü, horvát és német parasztokat. Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele parlag. Par gyökkel pedig, a héber (campus), arab berr (ugyanaz); arab-török baur v. búr (Brachacker); persa barz földmivelés; továbbá: a tatár nyelvekben föld értelemben eléforduló er, jer, jir, szirr stb. (Adelung. Mithridates); ide tartozónak tekintethetik a latin: arvum a görög ara, aroura is. Eredetileg tehát am. paraszt földdel bánó, földmivelő, s e nevezetben elemeinél fogva semmi becstelenítő nem foglaltatik. Beregszászi után figyelmet érdemlőnek látszik még a persa parasztidan v. pereszt-iden, mely 1) am. imádni; 2) szolgálni; innen parasztár v. peresztár, 1) imádó; 2) szolga. Azonban úgy véljük, hogy ezen szónak, habár hangokban egyezik is, semmi összefüggése nincs a magyar ,paraszt' szóval, úgy hogy Vullersben épen maga a ,paraszt' szó is eléjön ,imádó' értelemben; pl. átes paraszt tűzimádó; talán ,pársza' névtől, mely am. jámbor; szerzetes; koldulás. | |
* | |
| (paraszt-asszony) ösz. fn. 1) Parasztember felesége. 2) Paraszt nő. | |
* | |
| (paraszt-bérěs) ösz. fn. Parasztnál szolgáló, vagy paraszt munkát tevő béres. Különböztetésül az urasági bérestől. | |
* | |
| (paraszt-biró) ösz. fn. Parasztokból álló helységnek birája, ki maga is paraszt. | |
* | |
| (paraszt-birtok) ösz. fn. Kisebbszerü birtok, mely paraszt ember kezében van. Szoros értelemben am. paraszttelek. | |
* | |
| (paraszt-dal) ösz. fn. A népdalnak alsóbb neme, melynek tárgya szorosan a mezei vagy paraszt életre, gondolkozási, és érzési módra vonatkozik, pl.
"Szeretnék szántani, Hat ökröt hajtani, Ha a rózsám jönne Az ekét tartani." "Arass szivem, arass, Megadom a garast. Nem kell nekem garas, Csak te velem arass." "Ha kel az ég szép hajnala, Kezemben az eke szarva, Ekém előtt négy tulok jár, Csákó, Szilaj, Gyöngyös, Bogár, Jézus segélj! hajh!" | |
* | |
| (paraszt-élelěm) ösz. fn. Durvábbféle vastag eledelek, milyekkel a parasztok élni szoktak. | |
* | |
| (paraszt-élet) ösz. fn. Élet neme, milyet a parasztok viselnek, saját kifejezésök szerint: húzóvonó élet, sanyarú, nehéz munkával járó élet. | |
* | |
| (paraszt-emběr) ösz. fn. Valamivel gyöngédebb, kíméletesb kifejezés, mint az egyszerü paraszt, mely a müveletlenség, durvaság eszméjét is felkölti elménkben. Dunán túl több vármegyében pógár v. pógárember. Régi nyomott állapotukra vonatkozva szegény emberek-nek is nevezik magukat. "Nincs boldogtalanabb a paraszt embernél, ki nyomorúsága nagyobb a tengernél." (Régi panaszdal.) | |
* | |
| (paraszt-gazda) ösz. fn. Telekkel biró, földmivelést űző parasztember. | |
* | |
| (paraszt-gazdaság) ösz. fn. Mezei gazdaság, melyet a földmivelő parasztok űznek; különösen, régies, egyszerü, gépek nélküli, nem rendszeres gazdaság, különböztetésül, az okszerü, müvelt, tudományos, kellő szerekkel működő gazdaságtól. | |
* | |
| (paraszt-gőg) ösz. fn. Durva hányivetiségű, müveletlen lélekre mutató gőg. | |
* | |
| (paraszt-háboru) ösz. fn. Az illető urak, és felsőség ellen fellázadt parasztok háborúja, milyen volt nálunk a 16-ik század elején a Dózsa György által vezérlett, és kegyetlenkedett parasztoké, vagy Németországban azoké, kiket Münzer vezénylett. | |
* | |
| (paraszt-ház) ösz. fn. Egyszerüen épített, alacson, kisszerü ház, milyekben rendesen a parasztok laknak. Náddal, zsuppal födött, kis ablaku parasztház. | |
* | |
| (paraszt-i) mn. tt. paraszti-t, tb. ~ak. Parasztot illető; paraszthoz illő; parasztnál szokásos. | |
* | |
| (paraszt-ít) ath. m. parasztít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Olyan erkölcsüvé tesz valakit, milyenek a parasztok szoktak lenni, azaz, nyerssé, müveletlenné. Tájszokásilag, jámborrá, szelíddé tesz. V. ö. PARASZT. | |
* | |
| (paraszt-jobbágy) ösz. fn. A régi hűbéri rendszerben földmivelő, ki bizonyos uraságnak jobbágya volt. V. ö. JOBBÁGY. | |
* | |
| (paraszt-kenyér) ösz. fn. Szoros ért. oly kenyér, milyennel a parasztok szoktak élni, pl. rozs-, árpakenyér. Szélesb. ért. erősebb, durvább táplálék, vagy, paraszt életmód. Parasztkenyéren lenni, élni. | |
* | |
| (paraszt-kocsi) ösz. fn. Létrás oldalu kocsi, milyet a parasztok használnak, mely vidékek szerint különféle alaku, nagyságu, pl. görbe oldalu, egyenes oldalu, deszkaoldalu, kasos, saraglyás stb. kocsi. | |
* | |
| (paraszt-kod-ik) k. m. parasztkod-tam, ~tál, ~ott. Paraszt, földmivelő munkákkal foglalkodik, mint földmívelő keresi kenyerét. | |
* | |
| (paraszt-kunyhó) ösz. fn. Alacson, szűk, inkább kunyhóhoz, mint házhoz hasonló paraszt lak, különösen a helységek azon részeiben, melyeket gúnyosan gyurgyalag-nak, burgundiák-nak hívnak, hol a zsellérek szoktak lakni. | |
* | |
| (paraszt-leány) ösz. fn. Paraszt szüléktől származott, s paraszt életmódra nevelt leány. | |
* | |
| (paraszt-legény) ösz. fn. Nőtelen fiatal paraszt suhancz. | |
* | |
| (paraszt-ló) ösz. fn. Paraszt munkákra, földmivelés körül használt, nem nemesített, kisebb fajtáju lovak, milyeket a parasztok tenyésztenek, különböztetésül a nemesebb faju úri lovaktól. | |
* | |
| (paraszt-major) ösz. fn. Major, mely parasztember birtoka, s melyben parasztgazdaságot visznek. | |
* | |
| (paraszt-munka) ösz. fn. Mindenféle munka, melyet a parasztok, mint olyanok, visznek véghez, pl. szántás, vetés, aratás, nyomtatás, csépelés, ganajozás, stb. | |
* | |
| (paraszt-né) ösz. fn. Parasztember felesége. Különbözik: parasztnő. | |
* | |
| (paraszt-nép) ösz. fn. Parasztokból álló nép. Falukon lakó, földmiveléssel foglalkodó parasztnép. Különböznek tőle: nemesnép, úri nép, városi nép. | |
* | |
| (paraszt-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki parasztházból való s paraszt életmóddal foglalkodik. | |
* | |
| (paraszt-nyelv) ösz. fn. Beszédmód, melyet a parasztnép szokott használni. Nálunk magyaroknál tulajdonképeni parasztnyelv nincsen, mert a közönséges müveletlen ember nyelve, általában véve, csak az, ami a müveltebbé, úgy hogy a müveltebbek legfölebb a nyelvtani szabályokra ügyelnek jobban, de a kiejtés a népnyelvben inkább csak tájdivatosan különbözik. | |
* | |
| (paraszt-os) mn. tt. parasztos-t, v. ~at, tb. ~ak. Parasztok szokására, cselekvésmódjára mutató, vonatkozó; nyers, durva, müveletlen, faragatlan. Ellentétei: urias, udvarias, művelt, finom. Parasztos beszéd, magaviselet, életmód. | |
* | |
| (paraszt-os-an) ih. Parasztok módjára; nyersen, durván. Parasztosan viselni magát. | |
* | |
| (paraszt-os-od-ik) k. m. parasztosod-tam, ~tál, ~ott. Olyan szokásuvá, magaviseletüvé leszen, milyenek a parasztok; durvúl, nyersesedik, parlagosodik, finomságból, müveltségből kivetkőzik. Falun egészen elparasztosodott. | |
* | |
| (paraszt-os-ság) fn. tt. parasztosság-ot. Parasztos viselet, szokás; durvaság. | |
* | |
| (paraszt-példa) ösz. fn. Rövidebben am. paraszt példabeszéd, paraszt mondás. Amint a parasztpélda tartja, pl. "Szűr vágja a fát, ködmön hozza haza, palást rakja a tüzet, bunda nyugszik mellette" azaz ki fát vág és hoz, szűrben, ködmönben jár; tüzet már véknyabb ruhában (palástban) is rakhatni, aki pedig mellette nyugszik, oly jó melege van, mintha bundában volna (Erdélyi János.) | |
* | |
| (paraszt-rend) ösz. fn. Parasztokból álló néposztály, különböztetésül a papi úri, polgári, katonai rendtől. | |
* | |
| (paraszt-ripő v. ripők) ösz. fn. Ki a parasztviseletben piperéskedik vagy nyalkálkodik. | |
* | |
| (paraszt-ruha) ösz. fn. Öltözet, milyet a parasztok különféle tájdivat szerint viselnek, pl. szűr, juhászbunda, ködmen, guba stb. Katonák nyelvén, minden, úgynevezett polgári ruha, mely nem katonai, nem papi, nem magyar nemzeti öltözet. | |
* | |
| (paraszt-ság) fn. tt. parasztságot, harm. szr. ~a. 1) A parasztnépek öszvesen véve, a parasztok közönsége. Képzésre olyan mint, nemesség, papsági katonaság, diákság, stb. 2) Paraszt szokás, tulajdonság, nyerseség, durvaság, müveletlenség. Micsoda parasztság így beszélni? Parasztságából a városban sem tud kivetkőzni. | |
* | |
| (paraszt-siheder) ösz. fn. Felserdült parasztifju, suhancz, suttyó. | |
* | |
| (paraszt-szabásu) ösz. mn. Inkább csak ruházatra vonatkozva am. parasztos. | |
* | |
| (paraszt-szekér) ösz. fn. Hosszú oldalu szekér, melyen nagyobb terheket, pl.
szénát, gabonát hordanak. Négy ökrös, hat ökrös parasztszekér. Vendégoldalakkal, nyomórúddal fölszerelt parasztszekér. | |
* | |
| (paraszt-szokás) ösz. fn. Mindenféle szokás, mely a parasztok között divatozik, pl. az életmódban, beszédben, tisztelgésekben, lakodalmakban. Továbbá, udvariatlan, nyers, müveletlen szokás. | |
* | |
| (paraszt-szolga) önz. fn. Parasztgazdának férfi cselédje, bérese, ki parasztmunkákat végez. | |
* | |
| (paraszt-szolgáló) ösz. fn. Parasztházhoz szegődött nőcseléd, vagy, parasztleányból való szolgáló, ha nincs is parasztháznál. A városi polgároknál sok parasztszolgáló van. | |
* | |
| (paraszt-táncz) ösz. fn. Táncz, amint azt a parasztok szokták járni, melynek lejtései nem oly finomak ugyan, mint az úri tánczé, de kedélyesebbek, szabadabbak. Ilyenek tájszokások szerint a mártogató, reszelő, kopogtató, oldaltáncz, palóczosan: ódótáncz, stb. | |
* | |
| (paraszt-telek) ösz. fn. Szoros ért. a régi hűbéri rendszerben jobbágytelek. Különböztetésül a nemestelektől. | |
* | |
| (paraszt-tuskó) ösz. fn. Megvető értelemben, faragatlan, durva, otromba magaviseletü ember, finomabb müveltség, udvariasság, uriasság nélkül. | |
* | |
| (paraszt-ul) ih. Nyers, durva, müveletlen paraszt módja szerint. Parasztul viselni magát. Parasztul bánni valakivel. Parasztul, és szín nélkül hazud. Pázmán Kal. 210. l. | |
* | |
| (paraszt-úl) önh. m. parasztúl-t. Paraszt szokásokat ölt, parasztosodik, durvúl. Átv. tájnyelven, buta, együgyü, szelid természetet ölt. | |
* | |
| (paraszt-viselet) ösz. fn. Saját nemü kelmékből álló, és szabásu öltözék, milyen különböző tájak szerént a parasztoknál divatozik. | |
* | |
| (paraszt-zěndülés) ösz. fn. Elégületlen parasztok fölkelése az illető uraság vagy felsőség ellen. | |
* | |
| erd. falu Meggyes sz.; helyr. Paratély-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pár-at-lan) mn. tt. ~t, tb. ~ok. 1) A maga nemében egy, minek vagy kinek hasonló mása nincsen. Különösen oly dolgokról mondják, melyek kettesével tesznek bizonyos egészet, pl. páratlan czipő, keztyű, csizma; továbbá oly sokaságról, melynek egyéni számát kettővel elosztani nem lehet, pl. páratlan számok: 1, 3, 5, 7; páratlan napok a hónapban pl. 3-dik, 9-dik, 15-dik. 2) Átv. a maga nemében hasonlíthatlanul jeles, kitünő. A magyar ruha páratlan, részint mint kitünő, részint mennyiben páratlan számu gombokkal és zsinórzatokkal van diszítve. Páratlan mű, szorgalom. Vadászok nyelvén páratlan hatos, nyolczas, tízes, stb. ha a szarvas egyik tülkén (az agancs egyik törzsén) több ág nőtt ki mint a másikon, akkor a nagyobb számot kettőzik, s az ilyen szarvasról mondják, hogy páratlan hatos stb. Határzónként am. pár nélkül, páratlanul. | |
* | |
| (pár-at-lan-ság) fn. tt. páratlanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot avagy tulajdonság, midőn valaminek vagy valakinek párja nincs. V. ö. PÁRATLAN. | |
* | |
| (pár-at-lan-ul) ih. Pár nélkül, társ nélkül; jelesül, kitünőleg. V. ö. PÁRATLAN. | |
* | |
| (pár-a-az-ás) fn. tt. párázás-t, tb. ~ok. Páraféle gőznek kifejlődése. | |
* | |
| (pár-a-az-at) fn. tt. párázat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Párázás elvont értelemben. 2) A kifejlett párának öszvege. | |
* | |
| (pár-a-az-ik) k. m. páráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Páraféle finom gőz fejlődik ki belőle. | |
* | |
| (par-áz-na) mn. és fn. tt. parázná-t. A Müncheni codexben am. kurva. És a paráznák (meretrices) elől mulnak titeket. Máté 21. Innen a Bécsi codexben: paráználkodat am. kurvával való közösködés (fornicatio); ellenben az adulterium törvénytörés, törvénytöret. Szélesb. ért. Molnár A. szerint bujálkodó személy, legyen az férfi vagy nő, akár házasságban, akár azon kivül élő. Parázna legény, leány, férj, asszony. Továbbá, ami buja érzelmekre vonatkozik, vagy gerjeszt. Parázna beszédek, énekek, képek, gondolatok, vágyak. Tájdivatosan: porázna, sőt Dunán túl perázna is. Törökül, illetőleg persául zempare, köznépiesen ejtve: zampara, az első szónak zem, v. zam, utóbbra tételével csaknem teljesen egyezik a magyar ,parázna' szóval; egyébiránt a zem úgy látszik a persa zen (a könyvekben így is van írva), mely am. asszony, nő, és bara Beregszászinál am. buja, vagy pára, Vullersnél a többi közt am. puella quae non est virgo, vagy párgi v. bárgi szintén Vullersnél am. kurva, kurválkodás; tehát az egész mintegy ,nővel bujálkodó' volna; eléjön továbbá a törökben oruszpu am. kurva; kurafi (Hure; Hurensohn); chaldäai nyelven Beregszászi szerént parucz v. parucsa (geil; Hure). Gyökre és értelemre rokonok még hozzá a hellen pornh, porneia, pornos, és latin fornicatio. A magyar bizonyos állatok nemi közösülését a forgó mozgásról nevezte el, pl. forog a kutya, bereg (fereg) a juh, görög a disznó, üzelkedik a tehén. E hasonlatnál fogva valószínü, hogy a parázna szóban is a nő kerülgetésének alapértelme rejlik, s gyöke par v. por rokonságban van azon szókkal, melyekben a par por forgásra, keringésre, körre vonatkozik; V. ö. PAR. (2). A hellen nyelvben is némely por gyökü szók gyűrűt, karikát jelentenek, mint: porchV, és porph, továbbá maga a peri elüljáró (praepositio), melynek alapjelentése körül (németül: um. Rost Görög-német szótára). Mi e szónak alakját illeti, magyar elemzés alapján több oly szóval áll képzői rokonságban, melyek a maguk nemében valami alávalót jelentenek, mint: vézna, elemezne, rusnya, susnya, satnya, csúnya, tunya, tohonya, gérnye (görhes) stb. A szláv prázni v. prázdni csak hangban egyezik vele, mert értelemre am. üres (Jancsovics Szláv-magyar szótára), a magyar "parázna" pedig szlávul: szmilní, (Ugyanott). | |
* | |
| (parázna-al-kod-ás) fn. tt. paráználkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szoros ért. kurválkodás. 2) Szélesb ért. a nemi ösztön kielégítésének tiltott gyakorlása, bujálkodás. V. ö. PARÁZNA. | |
* | |
| (parázna-al-kod-at) fn. tt. paráználkodat-ot. A régieknél am. paráználkodás (fornicatio) pl. a Bécsi codexben. V. ö. PARÁZNA. | |
* | |
| (parázna-al-kod-ik) k. m. paráználkod-tam, ~tál, ~ott. A nemi ösztön kielégítését tiltott, törvénytelen módon gyakorolja, bujálkodik. Szoros ért. kurva életmódot űz, vagy kurvákkal közösködik. V. ö. PARÁZNA. | |
* | |
| (parázna-ság) fn. tt. paráznaság-ot, harm. szr. ~a. Bujálkodó cselekedet; női részről: kurvaság; férfi részről: kurvásság, kurafiság. Erőszakos paráznaság, midőn a férfi erőszakot követ el valamely nőszemélyen. V. ö. PARÁZNA. | |
* | |
| (parázna-ul) ih. Parázna módon, buján. | |
* | |
| (parázna-ít) áth. m. paráznít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Paráznává, bujálkodóvá tesz. Szeplősít. | |
* | |
| (parázna-ít-ás) fn. tt. paráznítás-t, tb. ~ok. Paráznává tevés. Szeplősítés. | |
* | |
| (par-ázs) fn. tt. parázs-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. tájdivatosan: parazs, tt. parazsat, tb. parazsak. Székelyesen: parázsa v. parézsa is. 1) Izzó tűztől általégett test, mely egészen tűzzé lett, s már bomladozóban van; máskép: pártűz, párszén, eleven szén. Parázst tenni a lábas alá. Parázsban sült burgonya, vakarcs, pogácsa. Innen átv. ért. porhanyó, pl. parázsföld, parázskő; de ez értelemben lehet eredetileg porázs is, a ,por' névtől. 2) A székelyeknél és némely tiszai vidékeken a félig főtt borsót, paszulyt, húst, azért-e hogy a parázs féltüzes hamu, vagy mivel a mellett nem fől meg jól semmi, parázsborsónak, paszulynak, húsnak nevezik. A parázsborsó Szabó D. szerént parázson főtt borsó. Parázsborsó az is, mikor ezt megfőzik ugyan, de se meg nem hajalják, se meg nem törik. (Tájszótár).
E szó első értelmében alapfogalom az égés, tüzesség, melegség, s gyöke par rokon a pára, párol szók gyökéhez. Ugyanezen alapfogalom rejlik a porzsol, pěrzsěl, pörzsöl, pěrgěl, pörgöl, pörköl, pěrnye, pörnye szókban, s általán azon szók osztályába tartozik, melyekben az ar, er, or, ör, ur, alaphang tűzre, égésre vonatkozik, milyek az árja és más családu nyelvekben nagy számmal találtatnak. Közelebb rokonok hozzá a szanszkrit prus (brennen, flammen), hellen prhJein (verbrennen), persa parváz (fény, világ), purszúz (égő), német braten, szláv prázsen stb. V. ö. PAR (1). A szlávban Dankovszky megkülönbözteti a prázsen szót a prásni szótól, amazt a tostus, frixus, geröstet, (pirított), emezt a pulverulentus, staubig, locker (porhanyó) szókkal értelmezvén; egyébiránt e szerző itt is mint számtalan más helyen erőteti a rokonítást, mert par, pár, pír, gyökök, mint PAR (1) alatt érintők, rokon és természeti hangot utánzók levén, már ennélfogva más nyelvekben is eléfordúlhatnak, és elé is fordúlnak. | |
* | |
| (parázs-borsó); PARÁZSHÚS, (parázs-hús), l. PARÁZS alatt. | |
* | |
| (parázs-hamu) ösz. fn. Tüzes hamu, izzó hamu. | |
* | |
| l. PARASINA. | |
* | |
| (parázs-kenyér) ösz. fn. Sándor István szerént am. parázsban sült kenyér. | |
* | |
| (parázs-od-ik) k. m. parázsod-tam, ~tál, ~ott. Parázszsá válik. | |
* | |
| (parázs-ol) áth. m. parázsol-t. Parázsféle tűzön vagy tűz mellett éget, perzsel, pergel pörköl, porzsol, porgol valamit. Kávét parázsolni. (Szabó D). | |
* | |
| (parázs-tó-rongy) ösz. fn. Az egylakiak seregéből, s egyhímesek rendéből való növényfaj; gyökerei czérnaszálúk, ágatlanok, lefüggők; szára szétterülő, két-két águ; levelei hármasak és ellenesek, keskeny szálasak, fulánkos fogasak, legörbültek, töredékenyek. (Caulinia fragilis. W.) | |
* | |
| (parázs-tűz) ösz. fn. Parázszsá égett test, különböztetésül a lángoló, lobogó tűztől. A serpenyő alá parázstüzet hidorni. V. ö. PARÁZS. | |
* | |
| (pár-baj) ösz. fn. Máskép: párviadal, t. i. két félnek a megsértett, akár valóságos, akár képzelt becsület és jog megtorlása végetti viadala egymás ellen. Párbajra hívni valakit. Párbajt vívni. Párbajba keveredni. | |
* | |
| (párbaj-segéd) ösz. fn. A párbajvívó felek egyike és másikának mintegy szemtanúja, illetőleg mérséklője s ha lehetséges, békítője. | |
* | |
| (pár-baj-vívó) l. PÁRVÍVÓ. | |
* | |
| (pár-beszéd) ösz. fn. Két szenély között folyó beszéd. Színpadi párbeszéd. | |
* | |
| (parcs-fű) ösz. fn. A székelyeknél am. másutt barcsfű, v. bárcsakánt (acanthus spinosus). | |
* | |
| (pár-dal) ösz. fn. Dal, melyet két személy együtt, egyszerre vagy egymást váltogatva énekel. | |
* | |
| MAGYAR~, RÁCZ~, mvárosok Torontál m.; helyr. Párdány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pár-darab) ösz. fn. Darab, mely egy másiknak párja, hasonmása, pl. ketté szelt ke
nyérdarab. Használjuk ,egy-két' értelemben is, s ekkor elválasztva iratik. E kögyüjteményből pár darabot elviszek magammal. | |
* | |
| fn. tt. párducz-ot, harm. szr. ~a. Áfrikai ragadozó vad állat, mely a leopardnál sokkal nagyobb, de nem oly szép, mert tarka foltjai hol kerekek, hol szögletesek, és más különféle alakúak. Ordítása iszonyú, mint az orozláné. A Bécsi codexben: párdicz. Költői nyelven használtatik ,párduczbőr' helyett.
"Vala ékes párducza vállán." Zalán futása (Vörösmartytól). A latin nyelvben: pardus, és panthera, németül Panther, Parder; görögül: panJhr; alkalmasint a keleti altaji nyelvekből; pl. a keleti törökben Zenker szerént parsz v. pars, am. Tiger, Panther, Luchs; a mongolban is barsz Schmidt szerént am. Tiger, Panther, Leopard. A kalmuk nyelvben szintén barsz; a persában parsz. Hindoglu szerént am. leopard, mely máskép: juz (hiúz?) | |
* | |
| (párducz-bőr) ösz. fn. A párducz nevü ragadozó vadnak tarka foltos bőre, akár magán az állaton, akár lenyúzva és kikészítve ruházat ékesítése stb. végett. Párduczbőrt viselő vitézek. Párduczbőrből ágyterítő. | |
* | |
| (párducz-fű) ösz. fn. Népies neve a ,kis szeplén' (cerinthe minor) nevü növénynek; máskép szintén köznyelven: szeplőlapu, viaszfű. | |
* | |
| (párducz-kaczagány) ösz. fn. Kaczagány nevü viselet párduczbőrből. V. ö. KACZAGÁNY. | |
* | |
| (parducz-os) mn. tt. párduczos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Párduczokkal bővelkedő, pl. párduczos vadon, sivatag. 2) Párduczbőrt viselő. Párduczos őseink, párduczos Árpád.
"Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén - - - - - méltán látassa vitézlő Párducaos Árpádot?" Vörösmarty. "Úgy tetszik, elhunyt párduczos őseink Támadtanak fel hamvaikból." Berzsenyi. "Párduczos őseink, s őseitek tüze Lobbantgassa lelketeket." Csatadal, 1809-ből. | |
* | |
| fn. tt. paré-t. A székelyeknél am. játszó tér. Ki a paréra = ki a parlagtérre. (Kriza J.) | |
* | |
| fn. tt. paré-t. l. PARAJ. | |
* | |
| fn. tt. paréj-t, tb. ~ok. l. PARAJ. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Párgát-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (pár-og-ol) áth. m. párgol-t. Valamely testet párféle gőzzel általjárat, megpuhít, becsinál. Bizonyos ételeket, gyülmölcsöket párgolni. V. ö. PĚRGĚL, PÖRGÖL. | |
* | |
| (pár-og-ol-ás) fn. tt. párgolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn párgolunk. | |
* | |
| l. PĚRGYÓKA, PERTYÓKA. | |
* | |
| (pár-hajma) ösz. fn. A leveles száru és lapos levelű hajmák egyik faja, melya széles levelűtől abban különbözik, hogy hajmája réteges, máskép: póréhajma, vagy csak póré. (Allium porrum.) Nevét a latin porrumtól kapta. | |
* | |
| (pár-hangos) ösz. mn. Zenészi ért. ami két szózatra van téve. Párhangos ének. Ha főnevül vétetik am. párdal (duett.). | |
* | |
| (pár-hordó-pille) ösz. fn. Éjjeli pillefaj, boszorkánypille, mely a hátán alakot képző foltot visel. | |
* | |
| (pár-huzam) ösz. fn. Egyenlő távolsági irányban egymás mellett menő vonalak által képzett térviszony (paralellismus). Máskép: párvonal. Itt a pár szabatosan véve nem kettőset, hanem hasonlót jelent, minthogy kettőnél több vonalak is képeznek párhuzamot. Átv. hasonlati viszony két vagy több tárgy között, bizonyos tekintetben. | |
* | |
| (pár-huzamos) ösz. mn. Egyenlő távolsági irányban egymással viszonyló. Párhuzamos vonalak, melyek pontról pontra egyenlő távolságra esnek egymástól. Átv. ért. bizonyos tekintetben vagy több tekintetből hasonlati viszonyban gondolt, v. értett, v. tárgyalt. | |
* | |
| (pár-huzamosan) ih. Egyenlő távolsági irányban menve egymás mellett. Átv. ért. bizonyos tekintetben vagy több tekintetből hasonlati viszonyban értve, gondolva, tárgyalva, stb. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Pári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Parihuzócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. paripá-t. Szoros ért. különösen nyereg alá idomított, kényes járásu, többnyire herélt, úriféle ló, úgyhogy a pusztai dalokban e nevezet ,ló' helyett ritkán jön elé. Délczeg, tánczoló, ágaskodó, ficzkándozó, kényes paripa. Szélesb. ért. minden hátas vagy nyerges ló; de a kocsiba vagy szekérbe fogott nyergest ide nem értve. Százforintos paripa is botlik; vagy: a jó paripa is megbotlik néha. (Km.). Sárga csikó a paripám, azon mennék hozzád babám. (Népd.). Fegyvert, paripát, feleséget ne bízz másra. (Km.). Nyergeljétek föl a paripákat.
"Röpülj, röpülj, hű paripám." Kölcsey. "S egy karcsu vitéz aranyos paripán Lejt kéjre derülten a nászok után." Kisfaludy K. "Szelíd paripájok a vadat elgyőzi Körül, örvény módra, száguldja, előzi." Arany. J. "A katona jó paripán megugratja magát." Vers a XVIII. századból (Thaly K.). "Erős paripákon ülnek, nem gyengéken, Ki pejen, ki barnán, némelyek szürkéken, A pécsi Olaj bék van szép almáskéken." Gr. Kohári István a XVII. században. Héberül: paras, am. ló. Alapértelménél fogva azon par, por, per, gyökű szók osztályába sorozható, melyek forgó, keringő mozgásra, vagy általán körre vonatkoznak, mint: paracskó, parittya, párta, perdül, pereszlen, porgolat, pörget, pörgetyü. V. ö. POROSZKA. Alakra, és képzésre rokon a ragyiva, kacsiba, galiba, karima, tömpe, törpe, görbe, csalfa, stb. szókhoz, melyek nyelvhasonlat szerint átalakult részesülők, részint önálló szókból, részint gyökökből, pl. csalfa am. csalava, csalva; törpe am. töreve, törve; tömpe am. tömeve, tömve; ragyiva az elavult ragy gyöktől ragyava, s kicsinyítve ragyiva. E szerint paripa am. parava, pariva, mint a kar gyöktől karava, karama, karima. Tudnivaló, hogy a b, p, v, f, m, mint ajakhangok rokonok. A görög parippos szót, mely Rost szótára szerént am. daneben reitend; neben einem Pferde herlaufend, einem Pferde gleich laufend, lehetetlen ide vonszolni. A szláv nyelvekben eléforduló parip, paripa, parippa, alkalmasint a magyarból ment által, úgy hogy Jancsovics István a szláv-magyar részben fel sem hozza. | |
* | |
| (paripa-fing) ösz. fn. Néhutt a köznép tréfásan így nevezi a száraz köleskását, melyben sem hús, sem zsír nincsen. | |
* | |
| (paripa-ól) ösz. fn. Ól, melyben paripákat tartanak. | |
* | |
| (paripa-az) önh. m. paripáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Paripán jár, nyargal. V. ö. PARIPA. | |
* | |
| (paripa-az-ás) fn. tt. paripázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Paripaféle nyerges lovon járás, nyargalás. | |
* | |
| fn. tt. Páris-t. Francziaországnak világhírü, s köz ismeretű fővárosa; helyr. Páris-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mn. tt. páris-t, v. ~at, tb. ~ak. Tájdivatosan am. páros; mint hamos, hamis. "Közből fekszik páris gyermek." Ó székely regések dala. Némelyek szerént am. ,piros.' (Kriza J.). | |
* | |
| (páris-fű) ösz. fn. A csillár (növénytani néven: paris) nevü növény faja; másképen farkasszőlő, négylevelű fű; növénytani néven: négylevelű csillár. (Paris quadrifolia). | |
* | |
| falu Liptó megyében; helyr. Párisházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. párisi-t, tb. ~ak. Párisból való, azt illető, arra vonatkozó. Párisi utasok, divat, párisi kiállítás v. tárlat, stb. | |
* | |
| (páris-madár) ösz. fn. l. CZINEGE. | |
* | |
| áth. m. parisztol-t. Tájdivatosan am. egymástól szét ver. Úgy látszik, mintha eredetileg porosztól volna, és poroszló, régiesen porosztó szóval viszonyban állana. V. ö. POROSZLÓ. | |
* | |
| önh. m. parisztoz-tam, ~tál, ~ott. Szétszórt cseppekben fecskendik vagy lövellik. Székely szó. Törzse: pariszt hangutánzónak látszik, s a fercseg, fercsen igéknek fercs, továbbá a német spritzen igének spritz törzsével rokonnak. Finnül is parskun, v. pirskun, v. purskun, v. priskun, am. fercsenek. (Fábián I.). | |
* | |
| (pár-ít) áth. m. párít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Két külön, de némileg rokon faju egyedet oly viszonyba tesz, hogy társas egységet képezzenek; szokottabban párosít. Párítani a befogni való tinókat, csikókat. Különösen, hímet és nőt nemzési viszonyba hoz, egyesít. | |
* | |
| (pár-ít-ás) fn. tt. párítás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn párít valaki. | |
* | |
| fn. tt. parittyá-t. Régiek lövőszere a lőpor feltalálása előtt, melyből szabad kézzel kisebb köveket, kavicsokat röpitettek az ellenségre. Két oldalt szíjról vagy zsinegről lógó bőrmedencze, melyet elébb megpörgetnek, s azután suhintanak el. Ilyennel sujtotta homlokon a kis Dávid az óriás Góliátot.
Ezen eszköznek magyar neve kétségtelenül a pergetés, forgatástól vétetett, s gyöke azon par, mely per, por rokonaival forgásra vagy körre vonatkozik, melyből lett az elavult ige parít v. parint, azaz: perít, perint, abból paritó, parintó, parittó, végre parittya. Így képződtek: gyertya, totya, kutya, retyemutya, lőtye, rekettye v. rakottya, melyek hogy átalakult igenevek, világos hasonlatok reá: pattantyu pattantó, forgatyú forgató, tárogatyú tárogató, szivattyú szivató, csikoltyú csikoltó, csengetyű csengető, förgetyű förgető, s több mások. A persában partáb v. partáv Vullers szerént: genus sagittae, quod longe coniici potest. A szláv nyelvekben eléjön: prachya, sprach, grecha, prjasts (Gyarmathinál), prak (Jancsovicsnál). | |
* | |
| (parittya-kő) ösz: fn. Akkora kő vagy kavics, melyet a parittyával kiröpíteni szoktak. Vagy azon kő, melyet már a parittyába tettek vagy ki is röpítettek. | |
* | |
| (parittya-as) mn. tt. parittyás-t v. ~at, tb. ~ak. Parittyával ellátott, fegyverzett. Parittyás vitézek a régieknél. Használtatik önállólag főnevül is, s ekkor tt. ~t, több. ~ok. | |
* | |
| (parittya-az) önh. m. parittyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Parittyával lődöz. Parittyázzon egymásra a két fél, az egész pásztorság szeme láttára, vérző sebig. (Faludi). | |
* | |
| (parittya-az-ás) fn. tt. paritytyázás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Parittyával lődözés. | |
* | |
| PÁRIZSFŰ, PÁRIZSMADÁR, l. PÁRIS, PÁRISI stb. | |
* | |
| falu Liptó m. helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| áth. m. párjált. Am. másol. A latin paria (= másolat) többesi főnévből al képzővel alakult ige. | |
* | |
| fn. tt. párkány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán, bizonyos testet vagy tért bekerítő mű. Párkány a házfalakon, mely azokat koszorú gyanánt dombormű vagy szemöldök alakjában körülveszi. Ajtó párkánya, melyhez az ajtót ragasztják, s mely azt mindünnen keríti. Kemencze párkánya, a körülötte álló padka a sárból készítetteknél, vagy fönt kiálló része az úriasabbaknál. Kút párkánya, azaz: kávája, gárgyája. Továbbá, bizonyos tért kerítő palánk, karózat. Alapértelménél fogva a körre vonatkozó s par per por gyökü szókhoz rokonítható. Eléjön a szláv nyelvekben is: párkán. Közel áll hozzá s gyökben egyezik vele a szűzek fejét kerítő párta, s a ránczos ruhaneműeket körbe fogó pártázat. | |
* | |
| mváros Esztergam m. helyr. Párkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (párkány-gyalu) ösz. fn. Asztalosok gyaluja, melylyel bizonyos bútorok párkányait alakítják. V. ö. PÁRKÁNY, (1). | |
* | |
| (párkány-kő) ösz. fn. Az építőknél azon kövek, melyeket az épületek párkányaiba raknak. | |
* | |
| (párkány-os) mn. tt. párkányos-t v. ~at, tb. ~ak. Párkánynyal ellátott, díszített, kerített. Párkányos falak, kemenczék, kutak. A növénytanban a szervről (organum) mondják, midőn az tőle, legalább színre nézve, különböző anyaggal van szegélyezve, mint az erdei mályva és tapsir magva, az időérző csüküllő fészke levelei szegélye; (marginatum. Gönczy Pál). V. ö. PÁRKÁNY, (1). | |
* | |
| (párkány-os-an) ih. Párkánynyal ellátva, diszítve, kerítve. | |
* | |
| (párkány-oz) áth. m. párkányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos építményt vagy tért párkánynyal kerít, ellát. Az épület falait emeletenként párkányozni. Kutat, kertet párkányozni. Párkányozó gyalu. V. ö. PÁRKÁNY, (1). | |
* | |
| (párkány-oz-ás) fn. tt. párkányozás-t, tb. ~ok. Párkánynyal kerítés, ellátás. | |
* | |
| (párkány-oz-at) fn. tt. párkányzatot, harm. szr. ~a. Valamely építménynek vagy térnek párkánya egészen, kész mű gyanánt véve. Domború lapos, szemöldökforma párkányzat az épületen. A kútnak négyszögü párkányzata. V. ö. PÁRKÁNY, (1). | |
* | |
| fn. tt. parket-ot v. ~et. Len és gyapotfonalakból vegyes szövet, melynek pl. szálfonala len, keresztfonala pedig gyapot. Közvetlenül az idegen Barchent v. Parchent után képeztetett, melyet arab eredetünek tartanak; t. i. barrakán arab nyelven hosszú fekete ruhát jelent. (Heyse). Mint melléknév jelent ilyen kelméből valót, pl. parket zubony, nadrág, szoknya. | |
* | |
| (parket-szövő) ösz. fn. Takács, ki különösen parketféle szöveteket, kelméket gyárt. V. ö. PARKET. | |
* | |
| l. PARKETSZÖVŐ. | |
* | |
| fn. és mn. tt. parlag-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Általán, miveletlen mezőföld, melyet eke, ásó, kapa érintetlenül hagyott; különösebben pedig, melyet mivelni elhanyagoltak, megszüntek. Különbözik tőle magyarban az ugar, mely csak bizonyos ideig, péld. egy évig miveletlenül s vetetlenül maradt szántóföldet jelent. Feltörni, felszántani a parlagot. Az ujonnan feltörött parlagba kölest, lent, zabot vetni. A régi magyar Passióban ,ager' értelemben fordúl elé: "De tanálcstartván, vőnek azzal egy téglagyártónak parlagát" (agrum figuli, a Müncheni codexben: "fazekasnak földét"). Mint melléknév jelent míveletlent, elhagyottat. Parlag földek, szőlők. Parlag nagy részént Hunnia földe s ugar. (Virág B.).
Megfelel neki hangokban a német brach, de amely a magyarban ugart jelent, s melyről Adelung úgy nyilatkozik, hogy valódi eredetét kielemezni nehéz; továbbá rokon hozzá a latin vervactum is. Tájdivatosan egy r-vel is használatban van: parag, pl. Vas megyében. Mint oly szó, melyben alapértelem a föld, (nyers, miveletlen föld): nyelvünkben a paraszt és a paragokon v. parlagokon tenyészni szerető paréj, perje szókkal egy gyökre vezethető. Alkatra hasonló a csillag, hólyag, szőnyeg, hideg, meleg, felleg, stb. szókhoz. Még más tájdivatos kiejtéssel parrag v. pallag, mint: sarló sarró salló, tarló tarró talló. V. ö. PARASZT. | |
* | |
| puszták Szabolcs és Nógrád m. helyr. Parlag-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (parlag-föld) ösz. fn. Szántóföld, mely elhagyatottan, miveletlenül áll. | |
* | |
| (parlag-i) mn. tt. parlagi-t, tb. ~ak. 1) Parlagon tenyésző, termő, vad, mivelés által nem nemesített. Parlagi virágok, rózsák, gyümölcsök. 2) Átv. ért. miveletlen erkölcsü, nyers. Parlagi ember. Parlagi suhancz. Szelidebb értelemben am. falusi, mezei életet űző; falusi gondolkodásmódhoz illő. Parlagi versek. Parlagi politika. | |
* | |
| A gyopár nemü növény egyik fajának népies nevezete; máskép: kis egérfül; növénytani néven: kétlaki gyopár (gnaphalium dioicum). | |
* | |
| (parlag-i-lag), ih. Mezei, falusi lakosok módjára, egyszerüen, nem finomul. Keményebb jelentéssel am. durván, nyersen, miveletlenül. V. ö. PARLAG, (1). | |
* | |
| (parlag-od-ás) fn. tt. parlagodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, midőn valami parlaggá vagy valaki parlagivá alakúl által, pl. midőn a szántóföldeket mivelni megszünnek; vagy, midőn a falura költözött városi ember a miveltséget elhanyagolja, s egyszerű, vagy épen nyers mezei szokásokat ölt. | |
* | |
| (parlag-od-ik) k. m. parlagodtam, ~tál, ~ott. 1) Valamely mivelt föld elhanyagolás által eredeti miveletlen állapotba megy által. 2) Átv. finomabb erkölcsökből kivetkőzvén egyszerű vagy épen miveletlen, nyers falusi szokásokat ölt. V. ö. PARLAG, (1). | |
* | |
| (parlag-on) ih. Eredeti miveletlen állapotban vagy mivelését elhanyagolva. Parlagon heverő mezők, puszták, kertek, szőlők. Parlagon hagyott lelki tehetségek. | |
* | |
| (parlag-os-od-ik), l. PARLAGODIK. | |
* | |
| (parlag-ság) fn. tt. parlagság-ot, harm. szr. ~a. Parlagi vagy miveletlen állapot. | |
* | |
| (parlag-szőlő) ösz. fn. Szőlőhegy vagy kert, mely elhagyatottan, miveletlenűl áll. | |
* | |
| (parlag-ul) ih. l. PARLAGON. | |
* | |
| (parlag-úl) önh. m. parlagúl-t; l. PARLAGODIK. | |
* | |
| (pár-ol-ás) fn. tt. párlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Midőn a párol igéből származik, cselekvés, melynél fogva valamit párféle gőzzel általjáratnak, lágyítanak, tisztítanak stb. szokottabban, párolás. V. ö. PÁROL. 2) Midőn törzsöke párlik, szenvedő állapot, melyben akkor van valamely test, ha belső hőség által kifejlett párnedv miatt fűledni, rohadni, büdösödni kezd. Párlás a lábujjak között, hónok alatt, száj csúcsain. A nedvesen öszverakott szénának, kölesszalmának párlása. V. ö. PÁRLIK. | |
* | |
| (pár-ol-asz-t) áth. m. párlaszt-ott, par. párlaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy bizonyos testet párféle gőz járjon által, azt meglágyítsa, tisztítsa stb. Szapulóban mocskos ruhákat, fonalat, nyers taplót párlasztani. Az r hasonulásával: pállaszt. | |
* | |
| (pár-ol-asz-t-ás) fn. tt. párlasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki párlaszt. | |
* | |
| (pár-ol-asz-t-ó) mn. és fn. Aki vagy ami párlaszt. Különösen timároknál azon hely, hová a bőröket párlasztás végett rakják. | |
* | |
| (pár-ol-at) fn. tt. párlat-ot; harm. szr. ~ja. Párolás által megtisztított valami, pl. víz. V. ö. PÁROL. | |
* | |
| (pár-ol-ik) k. m. párl-ott, htn. ~ani. 1) Melegség által párféle finom gőz fejlődik ki belőle, pl. párlik az edénybe zárt és tűzre tartott gyümölcs. 2) Mondják növényi vagy állati testről, midőn nedvei belső hévség által erjedésbe jönnek, s az illető test rohadni, bűzhödni kezd. A nedvek túl bősége miatt kipárlik a fű. Kipárlanak a lábujjak közei a nagy izzadságtól. Kipárlik a tisztátalanul tartott száj. Közönséges kiejtéssel: pállik. Mindkét jelentésben alapértelem a párnak meleg tulajdonsága, az elsőben mint ok, a másodikban mint okozat. | |
* | |
| (pár-ol-ó), mn. tt. párló-t. 1) Mint a párol származéka, am. pároló, miben vagy mivel valamely testet párféle gőz által lágyítanak, tisztítanak. Párló sajtár, üst, szapuló. Daganatot párló szerek. 2) Midőn törzsöke párlik, am. a megromlott nedvek miatt rohadó, erjedő, büzhödő. Párló füvek, lábujjak, szájcsúcsok 3) Növénytani ért. fn. a tizenkéthímesek seregéből és kétanyások rendéből való növénynem; csészéje öt fogu; bokrétája öt szirmu, szirmai a csészéből nőttek, magva kettő, a megnőtt csésze agyában; hímje Diószegi szerént 10-től 20-ig. Latinul agrimonia, melylyel a magyar műszót öszvehasonlítván azt kell vélnünk, hogy ez eredetileg parló, s gyöke a parlag és paraszt szók gyökével azonegy, vagy talán a gyógyfüvek közé tartozván, beteg tagok párolására használtatik, mire mutat köznépies neve is, párlófű. 4) A székelyeknél Ferenczi János szerént fél singes mérték, melylyel a timárok a bőrt fölmérik, s a talpakat párosítják. Ez értelemben gyöke, úgy látszik, a hasonlót jelentő pár. | |
* | |
| (párló-fű) ösz. fn. l. PÁRLÓ, 3). | |
* | |
| (pár-lúg) ösz. fn. Vízben fölmelegített hamuból való lúg, melyet különösen szennyes és gorombábbféle ruhák tisztítására használnak. | |
* | |
| fn. tt. párnát. 1) Az ország némely vidékein azon tollakkal tömött ágyi ruha, melyet az egész ágy hosszában a derék alá terítenek, s lepedővel betakarnak, másutt derekaly. Fosztott, fosztatlan tollakkal tömött párna. 2) Általánosabban am. fej alá való ágyi ruha, máskép: vánkos, fejaly, Nyitravölgyén: fejel. Addig keressz lágy párnát, hogy aszu padon is elhálnál, (km.), az igen válogatósról mondják. 3) Vánkosféle fölszerelés a zsellyeszékeken, pamlagokon, kereveteken, nyugágyakon, hintókban, nyergeken. 4) Átv. bizonyos müveken, gépekben talapféle szer, melyre valamit fektetnek, pl. párna a kocsi tengelyén, melyen az oldalak és nyujtó feküsznek.
Eredeti jelentése homályos, mert a par pár gyökü magyar szókkal értelmi rokonsága nincsen, ha csak mint a testet átmelegítő ruhaneműt a pára, párol szókkal nem hasonlítjuk öszve, noha a na végzet több kölcsönözött szavainkat bélyegzi, és vannak ily végzetü eredeti neveink is, pl. marczona, dajna, márna, vézna, s lágyítva: susnya, rusnya, csúnya. Persa nyelven a szinte rokon hangu bálín am. párna; továbbá: támaszul, talapul szolgáló valami; végül ágy (cervical, pulvinus capitis; id, quo innitimur, fulcrum; lectus, cubile. Vullers); másképen: bális, ezen eredeti értelmével együtt: bővülés, nevekedés; mindkettő bálíden igétől, mely am. bővülni, nevekedni (crescere, augescere). Zend nyelven: vered. Némelyek azt tartják, hogy az a szláv perina szóból alakult volna, melynek gyöke pero tollat jelent, s perina am. tollas, tollal kitömött, dunna. | |
* | |
| (párna-haj v. -héj) ösz. fn. Héjféle ruha, melybe a párnatollak vagy pölyhök bevarrvák. Külső párnahéj, melyet mosás végett időnként le szoktak húzni; belső párnahéj, mely a tollakat, pölyhöket közvetlenül takarja. Nem párnahaj, hogy megforgasd, mint akarod. (Km.). | |
* | |
| (párna-nyereg) ösz. fn. Párna forma kitömött nyereg. | |
* | |
| (párna-as) mn. tt. párnás-t v. ~at, ~ak. Párnával ellátott, fölszerelt. Párnás ágy, pamlag, karszék, kocsiülés, nyereg. Párnás tánczdal a székelyeknél (Kriza János gyüjtem. 267. dal). V. ö. PÁRNA. | |
* | |
| (párna-as-an) ih. Párnával ellátva, fölszerelve. | |
* | |
| (párna-szék) ösz. fn. Kényelmes karszék, zsellyeszék, mely párnával vagy párnákkal van fölszerelve. | |
* | |
| (párna-tok) l. PÁRNAHÉJ. | |
* | |
| (párna-az) áth. m. párnáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Párnával ellát, fölszerel. Karszéket, pamlagot, kocsiülést, nyerget, ágyat párnázni. V. ö. PÁRNA. | |
* | |
| (párna-az-ás) fn. tt. párnázás-t, tb. ~ok; harm. szr. ~a. Párnával ellátás. | |
* | |
| (párna-zsák) ösz. fn. Zsák, melybe az útravaló párnákat, ágynemüeket teszik. | |
* | |
| falu Árva m. helyr. Parniczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Parnó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m. helyr. Paróczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. parókát. Magyarosan: vendéghaj, álhaj, melyet tulajdonkép a kopaszok szükségből viselnek; néha pedig, kivált régibb időben, divatból is viseltek. Eredetije közelebbről a franczia perruque vagy olasz parruca; spanyolul: peluca a pelo szótól, mely am. a latin pilus (szőr, hajszál). | |
* | |
| (paróka-bél) ösz. fn. Azon reczés szövet, mely a parókaféle vendéghaj szálait öszvefűzve tartja. | |
* | |
| (paróka-dobosz) ösz. fn. Dobosz, azaz skatulya, melyben parókát tartanak. | |
* | |
| (paróka-láb) ösz. fn. Állvány, melyre a fodrászok az elkészített parókát feszítik, s látványul kirakatba teszik. | |
* | |
| (paróka-as) fn. tt. parókás-t, tb. ~ok. Fodrász, ki parókákat készít. | |
* | |
| (paróka-as) mn. tt. parókás-t v. ~at, tb. ~ak. Mint fn. tárgyesete: ~t, tb. ~ok. Ki parókát visel. | |
* | |
| (paróka-as-an) ih. Parókát használva. Parókásan járni. | |
* | |
| (par-ol) áth. m. parol-t. Új alkotásu műszó az ötvösöknél, s am. az olvasztótüzet legyezővel szítogatja, vagyis mintegy parázszsá teszi. | |
* | |
| (pár-ol) áth. m. párol-t. Általán, párféle gőz által lágyít, készít, átalakit, gyógyít stb. valamit. Bizonyos ételeket párolni. Rist, káposztát párolni. A daganatot holmi főzetekkel párolni. A ruhákat moly ellen eczettel párolni. Különösen, hamuból csinált lúggal holmi ruhaneműeket a szennytől megtisztít vagy megpuhít. Fehérruhát, fonalat párolni. Továbbá am. pára alakban tisztít meg valamit, pl. a vizet (destilliren). | |
* | |
| fn. tt. parolá-t. A franczia vagy olasz nyelv után (parole, parola) am. szó, különösen: becsületszó. Paroláját adta, magyarosan szavát adta v. becsületszavát adta. Minthogy pedig, mikor szavát vagyis becsületszavát adja valaki, tenyerével a másiknak tenyerébe csap: ezért kivált a gyermekeknél azt is jelenti: pacsi, azaz tenyérbe csapás. Adj fiam! parolát bácsinak. Máskép: parula. | |
* | |
| (par-ol-ás) fn. tt. parolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az olvasztó tűznek legyezővel szítogatása. V. ö. PAROL. | |
* | |
| (pár-ol-ás) fn. tt. párolás-t, tt. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit párolnak. V. ö. PÁROL. Sütés, főzés, párolás, mosás, szüllés, szoptatás, asszonyoknak nagy kínzás. (Km.). | |
* | |
* | |
| l. PÁROLOG. | |
* | |
| (pár-ol-og-ás) fn. tt. párolgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az átmelegült testnek azon állapota, midőn folytonosan fejlődik belőle a páraféle gőz. Meleg ételek, hévvizek, friss ganaj párolgása. A föld párolgása tavaszkor. | |
* | |
| (pár-ol-mány) fn. tt. párolmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. PÁRLAT. | |
* | |
| (par-ol-ó) fn. tt. paroló-t. Ötvösök legyezője, melylyel az olvasztótüzet szítogatják. | |
* | |
| (pár-ol-og) gyak. önh. m. párolog-tam, ~tál, v. párolgottam, párolgottál, párolgott. htn. ~ni v. párolgani, v. párolgni. Párféle finom gőz fejlődik ki folytonosan belőle. Párolognak a meleg ételek, a hévvizek. Párolog az átmelegült víz, az állati test, a föld. Különösen, bizonyos nedvek szesze elrepűl, elszálldogál. Párolognak az illatszerek, szagos kenőcsök. Nyitott edényből elpárolog a szeszes ital ereje. Képes kifejezéssel, párolog a fej, midőn a gondok, aggodalmak miatt a vér tulságosan beletolúl; s hévséget okoz. | |
* | |
| (pár-on-ként) ih. Ketten-ketten együtt vagy egyszerre, párosan. Páronként sétáló növendékek. | |
* | |
| (pár-os) mn. tt. páros-t v. ~at, tb. ~ak. Kettő, mint bizonyos tekintetben hasonlók, együtt véve, nem egyes, nem magányos, hanem egy másikkal együtt levő. Páros keztyű, csizma, czipő. Páros gyűrű. Párosával osztogatni az almákat. Különösen, magához hasonló társsal egyesűlt. Páros utazók. Egy igába fogott páros ökrök. Továbbá, kettő között levő viszonyra vonatkozó. Páros élet, am. házasság; páros táncz, melyet ketten-ketten járnak; páros dal, ének, zene, melyeket ketten zengedeztetnek. Számra vonatkozva: páros számok, melyeket kettővel fel lehet osztani, pl. 4. 6. 8. 10. V. ö. PÁR. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Páros-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pár-os-an) ih. Ketten-ketten; kettesével. Párosan sétáló növendékek. Párosan adja babám a csókot. Népdal. Továbbá: Olyan számban, melyet kettővel el lehet osztani. | |
* | |
| (pár-os-di) fn. tt. párosdi-t, tb. ~k. Játék neme, melyben az illetők házaspárokat játszanak; máskép: feleségesdi. Továbbá, más játéknem, melyben a játszók ketten-ketten egyesűlnek. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Párosény-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pár-os-ít) áth. m. párosított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Két egyént, vagy egyedet bizonyos viszonyban társít, egyesít; különösen férfit és nőt, hím és nőstény állatot öszvead. A kertmivelésben olytás faja, midőn egyik, ú. m. a vad vagy kevésbé nemes faághoz egy nemesebb gyümölcsü faágat, mindkettőnek egy részét rézsutosan laposra faragva, hozzá illesztünk, illetőleg kötözünk. | |
* | |
| (pár-os-ít-ás) fn. tt. párosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által bizonyos egyéneket, vagy a kertészségben faágakat párosítanak. V. ö. PÁROSÍT. | |
* | |
| (pár-os-od-ás) fn. tt. párosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotba lépés, midőn két egyén vagy egyed társas viszonyba jön; különösen, a hímnek és nőnek társulása, vagy nemi közlekedése. | |
* | |
| (pár-os-od-ik) k. m. párosodtam, ~tál, ~ott. Egy valakivel, vagy más valamivel társas viszonyba lép; különösen, am. házasodik, vagy, az oktalan állatokat illetőleg, a hím és nőstény fajszaporítás végett egyesül. | |
* | |
| (páros-szám) ösz. fn. Olyan szám, melyet kettővel egészen el lehet osztani, pl. 4, 6, 8, 10, 12 stb. | |
* | |
| l. PÁRZIK. | |
* | |
| fn. tt. parrát. Külföldi vízi madárfaj, melynek szárnya első hajlásából hegyes tüskeféle kinövések állanak ki. A barna parra Brasiliában él, s húsa ízletes. (Parra). | |
* | |
| l. PARLAG. | |
* | |
| (pár-raj) ösz. fn. Méhrajból, még azon évben kijött raj, a szűzrajnak ivadéka, illetőleg párja. | |
* | |
| erd. falu Fogaras vidékében; helyr. Parró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pár-sor) ösz. fn. 1) Kettőssor. 2) Egykét sor, pl. irat. | |
* | |
| (pár-szén) ösz. fn. Eleven, égő, izzó szén. Néhol: pártűz, parázsszén, vagy csak parázs. V. ö. SZÉN. | |
* | |
| fn. tt. part-ot, harm. szr. ~ja. Általán, bizonyos mélység vagy lapály, különösebben folyó, tó, tenger mellett emelkedő magasság, mely némi színvonalban húzódik el; különbözik tőle a dudorú domb, buczka; (noha Szabó D. a ,part'-ot is ,domb' szóval értelmezi); a nagyobb magasságu emelkedéseket pedig halom-nak, hegy-nek mondjuk. Árok partja, csatorna partja, mely az árok, csatorna medre fölé emelkedik. Part bármely kiásott földnek felhányt részén. Tavak, folyók, tengerek partjai; Tisza, Duna partja; Balaton partja, melyek az illető vizek szélein emelkednek. Lassú víz partot mos. (Km.). Part alja, part ürege, oldala. Part málya v. málja v. mallyja, am. ürege, oduja, padmalya.
"S ím kéklik a part zöld pázsitja, Homályba tűn a messzeség, Az egy pár könnyet elborítja." Kölcsey. "Áll a hajós a parton S a tengeren tekint szét, Mely koldussá tevé, mely Elvette minden kincsét." Petőfi. "Bezzeg nem csekély vízben tapogat ám ez a jámbor, hanem ugyan a part mállyját turbokolja." (Pázmán Tud. préd. első levél). A hajósoknál divatos szólamok: Partra szállani, kikötni a partra. Partot érni. Partnak menni, partnak tűzni. Parton lemenni. Partra v. partnak felhajtani. Átv. seggpart, am. seggpofa. Legközelebb áll hozzá hangban és jelentésben: mart. A latin portus szűkebb, a német Bord pedig tágabb értelmü, pl. a magyar ,part' csak a ,révpart' öszvetételben egyezik a ,portus' szóval. Finnül: parras. (Fábián István). Elemzésére nézve: l. MART. | |
* | |
| fn. tt. párt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Jelent általában részt, ügybeli részvétet. Az én pártomon van, am. az én részemen van. Valaki pártjára állani. 2) Valamely társadalmi egésznek része, felekezete, mely leginkább politikai dolgokban vélemény-, vagy akaratkülönbség miatt a többitől külön vált, elszakadt. A szabad választásoknál, a tanácskozásban pártokra oszlani, válni, szakadni. Pártnak feje, és tagjai. Pártot alakítani, képezni. Egyik párttól a másikhoz átmenni, szegődni. A nagyobb, erősebb párttal tartani. Pártjához szorosan ragaszkodni. A tudományban nem szabad pártnak lenni. 3) Minthogy a párt eredete vélemények és akaratok különbségén alapúl, s a magáét kiki védni törekszik; innen: jelent védelmet is. Pártját fogni valakinek, am. védelmére kelni, pártjára kelni. Pártul venni, am. védelem alá venni; pártolni, védelmezni. Valakinek pártjához állani, am. annak véleményében, törekvéseiben tettleges részt venni. 4) Mint a véleményi és akarati meghasonlás eredménye, jelenti egy résznek, felekezetnek tényleges ellenszegülését, és feltámadását a többiek ellen, s am. zendülés, lázadás, különösen a társadalom főnöke, vagy főnökei ellen. Pártot ütni.
Ezen szóban, mint értelmezése mutatja, alapfogalom a részre szakadás, elválás, s külső alakra, valamint jelentésre is hasonló mindenek fölött hozzá a ,parthus' régi scitha szónak, mint nemzeti névnek parth törzse, minthogy azon név egészen am. a magyar pártos. T. i. Justinus historiájában (XLI. l.) ez áll e szóról: Parthi Scytharum exules fuerunt. Hoc etiam ipsorum vocabulo manifestatur; nam Scythico sermone Parthi exules dicuntur. Innen mondja Funke (,Parthia' szó alatt): Nach Justin XLI. l. roll das Wort Parther bei den Scythen so viel als Flüchtling, Emigrant, Landesverwiesener bedeuten. Hasonló továbbá hozzá a persa-török parcsa am. részecske, darabka, mint kicsinzője a persa-török pára v. páre szónak, melynek egyik jelentése szintén: rész, darab, innen a török parala-mak, darabol-ni, tör-ni. Hasonló még hozzá a latin pars, mely társadalmi szakadást, felekezést is jelent, s melylyel rokonítják a nyelvbuvárok a franczia partie, német Partei, különösen szanszkrit mard (am. tör) szót is. Alaphangjánál és értelménél fogva több oly magyar szóval is viszonyban áll, melyek elválasztást, metszést, szakadást, szóval részekre oszlatást fejeznek ki, milyenek, ha barázda, borotva szókat ide nem számítjuk is, mindenek előtt a szintén ajakhangos farag, forgács, mar, marczangol szók, és több mások, melyek mind magyar nyelvünkben, mind másokban, vágásra, metszésre, hasításra vonatkoznak, vagy ilyetén műtéthez való eszközöket jelentenek. | |
* | |
| (pár-t-a) fn. tt. pártát. Fejet kerítő szalag, vagy koszorú, milyet még maiglan több vidékeken a hajadonok jelvényül viselnek. Elejtette a pártát, megesett leányról mondják. Néha a jól felkötött párta is elesik. (Km.). Fejébe sült a párta (a vén leánynak). Jaj pártám, jaj pártám, gyönyörü gyöngy pártám, szűzi koronám. (Régi népd.). Pártában maradt. Megúnta mint vén szűz a pártát. (Km.). Szűz fejemen a párta, kontyát hiába várta. (Népvers a vén leányról). Búra termett párta (A vén leányé).
"Pártám csak a hű szerelemnek adom." Kisfaludy K. "Honn felejtöttem Záros ládámat, Benn felejtöttem Gyöngyös pártámat." Székely népd. Szélesb ért. övféle kötő vagy kerület némely ruhákon, pl. szoknyán, pendelyen, gatyán, szokottabban pártázat. Szélesb értelmü a pártaöv is. A növénytanban némelyek így nevezik a bokrétát, vagyis a virágnak a csészén közvetlenül belüleső szines levelekből (szirmokból) álló részét. (Corolla). Költői nyelven, fák, növények, melyek valamely tért kerítenek. "Rengeteges vadon Zöld pártája körülfonta az ormokat." Berzsenyi. Persa nyelven: parda lepel-félét jelent, vagyis am. a latin velum, aulaeum. (Vullers). A német Borde v. Borte is ide sorozható. Eléjön a szláv nyelvben is. Eredeti értelménél fogva mint borító vagy körülkerítő eszköz azon szók osztályába tartozik, melyekben a par, pár, per, pör, por gyökök körös alakra vagy ilyen mozgásra vonatkoznak, milyenek: paracskó, párkány, parittya, pereg, perdűl, pereszlén, pörge, porgolat, továbbá a szintén ajakhangu far, forog, fereg, verem stb. V. ö. PAR, (2). Képzésénél fogva átalakult igeképzőnek látszik, mintha borító volna; vagy pedig az elavult parít (= kerít) igétől, paritó v. partó, parta, párta, azaz kerítő így lett, mint: hintó-ból hinta, fintó-ból finta, pacsirtó-ból pacsirta stb. | |
* | |
| (párt-alakúlás) ösz. fn. Valamely pártnak életbe lépés vagy létesülési mozgalma. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Partaljá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (párt-állás) ösz. fn. A pártban megállapított vagy állapodott nézetek bizonyos fejlettsége. Továbbá egyik párt működése a másik irányában. | |
* | |
| (párta-mag) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; az aranyvirágtól abban különbözik, hogy magvai pártásak, kerek párkány bóbitájuak, csészepikkelyei hegyeskék. (Pyretrum, Willdenow szerént, Chrysanthemum, Linne szerént). T. i. ez utóbbinál a pártamag is a chrysanthemum - aranyvirág - neme alá tartozik. Innen a sátoros pártamag (pyretrum corymbosum) Gönczy Pálnál: sátoros aranyvirág. (Chrysanthemum corymbosum). | |
* | |
| (párta-öv) ösz. fn. Molnár A. szerént am. heveder, hevederöv (subcingulum, balteus). Szabó D. szerént: boglár- vagy bogláros öv. | |
* | |
| (párt-árnyalat); l. PÁRTSZÍNEZET. | |
* | |
| (part-at-lan) mn. tt. partatlan-t, tb. ~ok. Aminek partja nincs, part nélküli. Partatlan árok. | |
* | |
| (párt-atlan), mn. tt. pártatlan-t, tb. ~ok. 1) Ki a meghasonlott felekezetek közől egyikhez sem szít, egyikhez sem tartozik, semleges, ki bizonyos ügyben saját véleményét, akaratát követi. 2) Szokottabb ért. részrehajlatlan, vagyis ki itéletében és határozataiban egyedül a józan ész és igazság szabályait követi, s azokat egyik vagy másik párt kedveért meg nem szegi, ki barátja és ellenfele irányában egyaránt kedvez vagy nem kedvez, amint t. i. érdemlik. Pártatlan bíró, műitész. Határozóként am. pártatlanul, párt nélkül. | |
* | |
| (pár-t-a-atlan) mn. tt. pártátlan-t, tb. ~ok. Kinek vagy minek pártája, vagy pártaféle öve nincsen. Pártátlan fejjel járó leányok. Határozóként am. pártátlanul, párta nélkül. V. ö. PÁRTA. | |
* | |
| (párt-atlan-ság) fn. tt. pártatlanság-ot, harm. szr. ~a. Részrehajlatlan állapot tulajdonság, midőn valaki mások birálatában felekezetességre nem néz, hanem egyedül meggyőződését és a jogosságot követi. | |
* | |
| (párt-atlan-ul) ih. Részrehajlás nélkül, párt nélkül, sem felekezeti társának nem kedvezve, sem ellenfelétől az igazat vagy jogosságot el nem tagadva. | |
* | |
| (pár-t-a-at-lan-ul) ih. Párta nélkül. | |
* | |
| (pár-t-a-az) áth. m. pártáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Pártaféle szalaggal vagy koszorúval kerít, ékesít. A menyasszony virágkoszorúval pártázza fejét. 2) Holmi ruhaneműeket korczczal, ontrával ellát, vagyis szalagforma övet, kerítőt varr rájok. Pártázni a szoknyát, pendelyt, gatyát. 3) Bizonyos müvekre kiálló kerületet csinál, párkányoz. Falakat, bútorokat pártázni. V. ö. PÁRKÁNYOZ. | |
* | |
| (pár-t-a-az-ás) fn. tt. pártázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn pártával diszítenek vagy ellátnak valamit. | |
* | |
| (pár-t-a-az-at) fn. tt. pártázat-ot, harm. szr. ~a. A pártaféle kerítő eszköznek öszvege, mint elkészített mű. Szoknya, pendely, gatya pártázata. Sövény, fal, ház, bútor pártázata. A hajókon kardeszka, azon, akár folyó akár szakgatott keskenyebb vagy szélesebb deszkasor, mely a födélzet karfáit részint erősbitésül, részint csinosbitásul körülfogja (Raaholz, Raaleiste, Bordleiste.) | |
* | |
| (párt-bel-i) mn. és fn. tt. pártbeli-t, tb. ~ek. Párthoz tartozó; pártra vonatkozó; pártfél. | |
* | |
| (part-birtokos) ösz. fn. Ki bizonyos folyónak, tónak, tengernek partját tulajdonosi, földesuri joggal bírja, s kinek az illető törvények szerint joga van a kikötött hajóktól révbért követelni. | |
* | |
| (párt-czél) l. PÁRTIRÁNY. | |
* | |
| (párt-dúlongás); l. PÁRTVISZÁLY. | |
* | |
| (párt-düh) ösz. fn. A meghasonlott, pártokra szakadozott feleknek tulságos indulatú gyülölete, törekvése egymás ellen. | |
* | |
| (part-él) ösz. fn. A parttól vízbenyuló akár mesterséges töltés, akár természetes földgerincz, melyen a hullámok megtörnek. (Hoofd. Kenessey Albert). | |
* | |
| l. PORTÉKA. | |
* | |
| (párt-ember) ösz. fn. l. PÁRTFÉL. | |
* | |
| (párt-fegyelem) ösz. fn. Szigoru megtartása és tartatása a párt megállapított nézeteinek, elveinek, úgy hogy az egyesek azoknak gyakran saját egyéni nézeteiket is alárendelni kötelesek. | |
* | |
| (párt-fél) ösz. fn. Személy, ki bizonyos párthoz szít, és vele tart; az illető pártnak, felekezetnek részvevő társa. Néha a pártfelek is meghasonlanak magok között. | |
* | |
| (párt-felekezés) ösz. fn. Ugyanazon elveket vallóknak vagy ugyanazon élet- és gondolkodásmódot követőknek valamely külső társulatban, egyesületben szövetkezése. | |
* | |
| (párt-fogás) ösz. fn. A tényleges részvevésnek azon neme, midőn valaki a meghasonlott felek közöl egyiket a másik, vagy többi ellen védi, oltalmazza, segíti. Szélesb. ért. minden segítség, mely által valakinek ügyét némi kegyből, kedvezésből, részvétből előmozdítjuk. Hatalmasok pártfogását keresni, abba ajánlani magát. Az elhagyott ügyefogyottat pártfogás alá venni. Hivatalt, rangot pártfogás által nyerni. | |
* | |
| (párt-fogó) ösz. fn. Személy, ki különös kegyből, kedvezésből, részvétből, vagy más indokból valakit vagy valamely intézetet oltalmába vesz, védelmez, ügyét előmozdítja stb. A pártfogó és védencz v. kegyelt, v. pártfogolt viszonyos fogalmak. A pártfogó erkölcsileg vagy anyagilag hatalmasabb, erősebb, előkelőbb a védencznél. | |
* | |
| (párt-fogói) ösz. mn. Pártfogót illető, arra vonatkozó. Pártfogói jog, minőség. | |
* | |
| (párt-fogol) ösz. áth. Valakit védelme, oltalma alá vesz, hogy annak ügyét mások irányában vagy ellenére segítse, előmozdítsa. Szabatosan véve szélesb jelentésü, mint pártol (valakit); amaz általános, emez különös, egyes esetbeli védelemre vonatkozván. Kissé merész szerkezetü szó, mert ,fogol' igénk nincsen. | |
* | |
| (párt-fogolás) ösz. fn. Részvéti cselekvés, mely által valakit, illetőleg annak ügyét védelem alá veszszük. V. ö. PÁRTFOGOL. | |
* | |
| (párt-fogolt) ösz. mn. és fn. Akinek vagy minek valamely pártfogója van, aki őt vagy azt pártfogása, védelme alatt tartja. | |
* | |
| (párt-fogóság) ösz. fn. Védelem, oltalom, mint személyes tulajdonság, vagy felsőbb erkölcsi hatalmasság. Nagyobb hatalmu fejedelem pártfogósága alatt levő ország, nép. | |
* | |
| (part-fok) ösz. fn. Valamely partnak a vízbe, tengerbe nyuló sarka vagy csúcsa. (Huhk v. Huk v. Huke. Kenessey Albert). | |
* | |
| (párt-fondorlat) ösz. fn. Ármány, ármánykodás, melyet valamely párt a másik ellen sző vagy űz. | |
* | |
| (párt-főnök) l. PÁRTVEZÉR. | |
* | |
| (párt-gyűlölet) ösz. fn. Gyűlölet, melylyel a pártokra szakadt felek egymás ellen viselkednek. | |
* | |
| (pártgyűlölség); l. PÁRTGYŰLÖLET. | |
* | |
| (part-hajó) ösz. fn. Kisebbféle tengeri hajó, mely nem ereszkedik a magas tengerre, hanem csak a partok közelében szállong, leginkább a partkereskedési forgalomban. V. ö. PARTTŐZS. | |
* | |
| (part-hajós) ösz. fn. Hajós, ki csak a tengeri partok közelében, a kikötők körül jár. | |
* | |
| (part-hajózás) ösz. fn. Hajón vagy hajókon csak a tengeri partok közelében járás. V. ö. PARTHAJÓ. | |
* | |
| (párt-harcz); l. PÁRTTUSA. | |
* | |
| (párt-helyezet); l. PÁRTÁLLÁS. | |
* | |
| (part-híd) ösz. fn. Híd, mely valamely folyó, vagy hajókázható tónak partjáról kisebb nagyobb hosszuságban benyúlik, hogy rajta a hajókról ki, vagy beszállani lehessen. | |
* | |
| (párt-hív) ösz. fn. Ki bizonyos párthoz ragaszkodik, s annak czéljait előmozdítani tettleg törekszik; az illető pártnak bevallott, beavatott tagja, társa. | |
* | |
| (part-i) mn. tt. parti-t, tb. ~ak. Partot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó; különösen, parton tenyésző, tartózkodó, parton lakó. Parti növények. Parti fecske, mely a part oldalában lakik, különböztetésül a házi fecskétől. | |
* | |
| Fehér örvü fecskefaj, mely meredek partok oldalaiban fészkel és lakik. (Hirundo riparia). | |
* | |
| Azon tisztviselő, ki a kikötőben a rendet, fegyelmet, tisztaságot fentartja; máskép: ré- v. kikötőkapitány, ré- v. kikötőparancsnok. | |
* | |
| Amiként s aminőnek a száraz, vízről nézve, látszik. (Landsicht. Kenessey Alb.). | |
* | |
| l. PARTTŐZS. | |
* | |
| A lilék neméhez tartozó madárfaj; homloka hódas, bögye fekete, lábai sárgák; a folyók, tavak, tengerek köves és homokos partjain lakik, félénk, és gyors futásu. (Charadrius hiaticula). | |
* | |
| A maglapél nemü növény egyik faja, mely tenger partján tenyészik. (Atriplex littoralis). | |
* | |
| (párt-ingerültség); l. PÁRTSZENVEDÉLY. | |
* | |
| (párt-irány v. irányzat) ösz. fn. Azon fő czél vagy czélok, melyet v. melyeket valamely párt elérés végett magának kitűzött. | |
* | |
| (párt-ít) áth. m. pártít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Szabó Dávidnál jön elé. Pártokra szakaszt. Szétpártít. Más pártra vonz. Elpártít. | |
* | |
| l. PARTTŐZS. | |
* | |
| (part-jég) ösz. fn. 1) A vízparton korábban képződő jég. 2) Téli vagy koratavaszi vízáradás- és jégtorlódáskor a partra tolult jég. | |
* | |
| (párt-jelleg) ösz. fn. Valamely pártnak lényeges jele, alapjele. | |
* | |
| (párt-jellem) ösz. fn. Valamely pártnak erkölcsi és szellemi sajátsága. | |
* | |
| (part-jog) ösz. fn. A vizek partjait és azokkal határos földbirtokot illető szabályok, és törvények, a partokat használó jövevények, és a partbirtokos közti viszonyokról. | |
* | |
| (part-kapitány) ösz. fn. l. PARTI KAPITÁNY. | |
* | |
| (part-kép) ösz. fn. l. PARTI KÉP. | |
* | |
| (párt-kérdés) ösz. fn. Kitűzött elv, melyen a pártok egymással megmérkőznek. | |
* | |
| (párt-közlöny); l. PÁRTLAP. | |
* | |
| (párt-küzdelem v. küzdés); l. PÁRTTUSA. | |
* | |
| (part-lakó v. la-kos) ösz. fn. Ki valamely folyó, tó, vagy tenger partján mint lakhelyén tartózkodik. | |
* | |
| (párt-lap) ösz. fn. Valamely párt nézeteit, elveit nyilvánító, és támogató vagy védő időszaki irat. | |
* | |
| (part-lejtő) ösz. fn. Partnak meneteles része. | |
* | |
| (part-mál v. mály) ösz. fn. A part oldalában a víz által kimosott üreg, odu; máskép: padmaly, pandal. V. ö. MÁL. | |
* | |
| (part-mellék) ösz. fn. Földterület, mely a part mentében elnyúlik. Partmelléken fekvő falu, elhúzódó út. | |
* | |
| (part-melléki) ösz. mn. Partmelléken épült, lakó, tenyésző, elvonúló, fekvő; ahhoz tartozó, arra vonatkozó: Partmelléki helységek, lakosok, növények, rétek, földek, utak. | |
* | |
| (part-melletti) ösz. mn. Ami közvetlenül valamely part mellett fekszik. | |
* | |
| (párt-nézet) ösz. fn. Valamely tárgyról a pártnak általános gondolkodásmódja, elvisége. | |
* | |
| (part-ol) önh. A hajósok nyelvén a hajóról mondják, midőn az a parthoz jár, a parthoz tart; a parthoz vágódik. | |
* | |
| (párt-ol) áth. és önh. m. pártol-t. 1) Valakit védencz gyanánt segít, oltalmaz, kegyel. Ügyefogyottakat, szegényeket, gyöngébbeket pártolni. 2) Bizonyos pártnak, felekezetnek véleményét, szándékát szavazattal, tettleges részvéttel magáénak is vallja, igaznak, jónak, czélirányosnak stb. vitatja. Az indítványt pártolni. Valamely intézet czélját, leginkább pénzbeli segedelemmel előmozdítni törekszik. Pártoló tag. 3) Önhatólag, közelítő ragu viszonynévvel, bizonyos felekezethez áll, távolító raggal pedig, és amazzal egyszersmind, valamely felekezettől eláll. Ellenséghez pártolni. Saját feleitől elpártolni. 4) Mások ellen pártot alakít, pártot üt, fölzendűl. Ez értelemben, melyet Molnár Albertnél olvasunk (seditionem movere, conspirare), ma alig divatozik. S Molnár Albertnél az átható jelentés nincs is följegyezve. | |
* | |
| (párt-ol-ás) fn. tt. pártolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valakit vagy valamit pártolunk, azaz védünk, oltalmazunk, segítünk ellenfele irányában. 2) Véleménynek, nézetnek helyeslése, elfogadása. 3) Az önható pártol igétől: társadalmi, nevezetesen polgári vagy katonai meghasonlásból származó szakadás, elválás, máshová szegődés. | |
* | |
| (part-oldal) ösz. fn. A partnak lejtős, meneteles része. | |
* | |
| (párt-ol-kod-ás); PÁRTOLKODIK (párt-ol-kod-ik); l. PÁRTOSKODÁS, PÁRTOSKODIK. | |
* | |
| (part-os) mm tt. partos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek partja van, vagy partokkal bővelkedő. Partos tó, melynek szélén part emelkedik. Partos útmellék, partos határ. A rétnek, szántóföldnek partosa. V. ö. PART. | |
* | |
| falu Torontál m. helyr. Partosra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (párt-os) mn. és fn. tt. pártos-t, v. ~at, tb. ~ak, midőn fn. ~ok. Ki a társadalmilag megalapított törvényes egységben meghasonlást, szakadást tesz, vagy tett, vagy tenni törekszik; a többség ellen fölzendülő, lázadó. Pártos polgárok, katonák. "Mint hiteszegett pártosok, fejökkel s jószágokkal játszanak." III. Ferdinánd manifestuma a Rákóczy György-féle mozgalomkor. Ha Justinus történetiró értelmezését olvassuk a régi parthus népnevezetről, mely szerénte am. exul, alig kételkedhetünk, hogy ez a magyar ,pártos' szóval összeüt. V. ö. PÁRT. Szelidebb ért. ki némi részrehajlásból, ellenséges, igaztalan véleményt táplál vagy törekvést mutat mások irányában; ellentéte: pártatlan. | |
* | |
| (part-os-an) ih. Parttal ellátva, partokkal bővelkedve; menetelesen. | |
* | |
| (párt-os-an) ih. Pártot alakítva vagy segítve; részrehajlással. | |
* | |
| (párt-os-kod-ás) fn. tt. pártoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kisebb, nagyobb társadalmi viszonyokra vonatkozó működés, törekvés, melynél fogva valaki pártoskodik. V. ö. PÁRTOSKODIK. | |
* | |
| (párt-os-kod-ik) k. m. pártoskodtam, ~tál, ~ott. 1) A társadalmi törvényes egység ellen működik, törekszik, a köz vélemény és akarat ellenében szakadást, meghasonlást, felekezetességet tervez, s ez által néha lázadást, zendülést gerjeszt. Másképen s régiesen: pártolkodik, honnan pártolkodás. "A mi kemény haragunkon kivül fegyverünknek is erejét és pártolkodásokkal érdemlett méltó büntetéseket is rövid nap fejökre várják." III. Ferdinánd manifestuma a Rákóczy György-féle mozgalomkor. 2) Szelidebb ért. némi részrehajlásból igaztalanul saját felekezetének, kegyenczének előnyére vagy az ellenpártnak kárára, rövidségére törekszik. | |
* | |
| (párt-os-ság) fn. tt. pártosság-ot, harm. szr. ~a. Részrehajló tulajdonság, saját felekezetének előnyére vagy az ellenpártnak rövidségére. | |
* | |
| (part-oz) áth. m. partoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely helyet parttal kerít, erősít, ellát. Partozni a sik réten futó patakot. | |
* | |
| (part-őr) ösz. fn. Őr, vagy őrhajó, ki, vagy mely tengerpart hosszában az ellenséges kobzó és csempésző hajókat szemmel tartja; továbbá oly egyes őr is, ki arra vigyáz, hogy a kikötő hajók kárt ne tegyenek a partokban. | |
* | |
| (part-őr-hajó) ösz. fn. Gyors járásu hadi hajó vagy naszád, mely a partok közelében czirkál, s az ellenség stb. mozgalmaira vigyáz. V. ö. PARTŐR. | |
* | |
| (part-őr-mester) ösz. fn. A kikötők partjaira ügyelő őrök főnöke. | |
* | |
| (part-őrség) ösz. fn. Őrsereg, mely háborus időben a partokat védi, az ellenség megszállása vagy átkelése ellen. | |
* | |
| (part-pénz) l. PARTVÁM. | |
* | |
| (párt-rajongás) ösz. fn. Tulzó buzgalom a párt képzelt érdekének felfogásában vagy elővitelében. | |
* | |
| (partra-szállás) ösz. fn. 1) A hajónak valamely kikötőbe, révbe érkezése. 2) A hajón jött, ment utasok kitakarodása a szárazra. | |
* | |
| (part-rév) ösz. fn. Páriz-Pápainál és Molnár Albertnél am. ugyanő nálok is a megfordított révpart. | |
* | |
| (part-sövény) ösz. fn. A vízpart oldalán hozott sövény, mint a csapkodó hullámok elleni védgát. | |
* | |
| (párt-szakadás) ösz. fn. Valamely pártnak több felé válása. | |
* | |
| (part-szegély) ösz. fn. l. PARTSZÉL. | |
* | |
| (part-szél) ösz. fn. Vízi partnak a vízhez legközelebb álló szélesebb vagy keskenyebb része. | |
* | |
| (párt-szellem) ösz. fn. Szellem, vagyis, uralkodó hajlam, melynél fogva bizonyos társadalom tagjai pártokat alkotni, s egyikhez vagy másikhoz csatlakozni szeretnek. A pártszellem szétoszlatja a véleményeket és szavazatokat. V. ö. PÁRT. | |
* | |
| (párt-szenvedély) ösz. fn. Valamely pártnak vagy pártbelinek felhevült indulata, mely már többé a helyest a helytelentől megkülönböztetni nem engedi. | |
* | |
| (párt-szervezet) ösz. fn. A pártban az elvek és nézetek megállapitása; továbbá a viendő szerepek felosztása. | |
* | |
| (párt-szinezet) ösz. fn. A párt vagy pártok nézeteiben némi eltérések. | |
* | |
| (párt-szövetkezés) ösz. fn. Kisebb pártoknak egy nagyobba olvadása, tömörülése. | |
* | |
| (part-tető) ösz. fn. A partnak legmagasabban álló része. | |
* | |
| (párt-töredék) ösz. fn. Egy nagyobb pártnak attól némely nézetekben eltérő kisebb része. Párttöredékek a szélső bal és jobb oldalon. | |
* | |
| (part-tőzs) ösz. fn. Az ugyanazon ország vagy állam különböző tengeri kikötői között létező kereskedést, mely rendszerént kisebbszerü hajókon történik, hogy t. i. ezek a folyók torkolataira is bejárhassanak, parti kereskedésnek, parti tőzsnek, parttőzsnek nevezik. | |
* | |
| (párt-tusa) ösz. fn. l. PÁRTVITA. | |
* | |
| (párt-ul) ih. Pártolás, pártfogás, védelem alá. Pártul fogni valakit. | |
* | |
| (párt-úl) önh. m. pártúlt. l. PÁRTOL 3). | |
* | |
| (párt-uralom v. uralkodás) ösz. fn. Államélet, midőn nem a többség akarata, hanem csak egy töredéke, abból egyes párt birja a hatalmat. | |
* | |
| (párt-ügy) ösz. fn. Valamely párt czéljára vonatkozó ügy. | |
* | |
| (part-üteg) ösz. fn. Folyam vagy tenger partján felállított üteg. V. ö. ÜTEG. | |
* | |
| (párt-ütés) ösz. fn. A társadalom egyik részének tényleges föllépése, a többiek vagy a törvényes felsőség ellen, hogy saját szándékát, terveit erőszakkal végrehajtsa; öszvebeszélés, öszveesküvés következtében kitörő zendülés, lázadás. | |
* | |
| (párt-ütő) ösz. fn. Személy, ki a társadalom többsége vagy törvényes felsőség ellen tényleg fölkel, fölzendűl, föllázad, hogy felekezetének terveit czéljait eszközölje. | |
* | |
| (pár-tűz) ösz. fn. Izzó tűz, eleven szén, parázs, különböztetésül a füstölő vagy lángoló tűztől. | |
* | |
| (párt-üzelem) ösz. fn. Mind az, amit valamely párt czéljainak elérésére eszközlésbe veszen. | |
* | |
| (part-vám) ösz. fn. Vám, melyet a kikötő hajók az illető partbirtokosnak fizetni tartoznak, melynek egyik faja nálunk az úgynevezett karópénz, mintegy azon helytől, hová a karót leverik. | |
* | |
| (part-véd-hajó) ösz. fn. lásd Partőrhajó. | |
* | |
| (párt-vezér v. ~vezető) ösz. fn. Valamely pártnak a feje, ki akár szellemi felsőbbségénél, akár másféle nagyobb befolyásánál fogva a pártban legtöbb tekintélylyel bír. | |
* | |
| (part-vidék) ösz. fn. Vidék, vagyis földterület bizonyos folyó, tó vagy tengerpart közelében, partmellék. | |
* | |
| (párt-viszály v. ~viszongás) ösz. fn. Erőszakosabb és tartós versengés a pártokra szakadt felek között. A pártviszályok gyöngítik az országot. | |
* | |
| (párt-vita) ösz. fn. Vita, versengés, a pártokra oszlott felek között. | |
* | |
| (part-vonal) ösz. fn. Valamely part hosszában távolabbra nyuló szegély. | |
* | |
| (párt-zendülés) ösz. fn. Zendülés, melyet valamely fennálló rend ellen egyes párt támaszt. | |
* | |
| (pár-úl) önh. m. párúl-t. Pár gyanánt egy másikhoz járul; különösen a hím és nő szövetkeznek egymással; szokottabban: párosodik. | |
* | |
| fn. tt. parulá-t. Eredetije a franczia parole, vagy olasz parola, honnan parolá-nak is mondjuk. Am. adott szó, vagy szó által kötelezett igéret; minthogy pedig ezt rendesen kézbe vagyis tenyérbe csapás által szokás tenni, innen szokottabban jelenti az igéretnek, adott szónak azon jelét, vagyis tenyérrel tenyérbe csapást. Megtartani a parulát. Parulát adni. A tenyérbe csapástól a kis gyermekek nyelvén am. pass. Adj fiam! parulát bácsinak. | |
* | |
| (parula-az) önh. m. paroláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szerződés, alkudozás közben az illető féllel tenyeret csapdos öszve, mint az adó-vevő köznépnél szokásban van. | |
* | |
| erd. falu Besztercze vid. helyr. Parvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pár-viadal) ösz. fn. Két személynek a megsértett, akár valóságos, akár képzelt becsület és jog megtorolása végetti külön viadala egymás ellen. A becsületsértésért párviadalra kihíni valakit. Párviadalra megjelent tanúk, segédek. Harczi párviadalban elesett bajnok. Máskép: párbaj. | |
* | |
| (pár-viadalos) ösz. fn. Személy, ki egy másikkal viadalra kel; továbbá, házsártos, ki másokba szeret kapczáskodni, hogy megvíhasson velök. | |
* | |
| (pár-vivó) ösz. fn. Sajátlag párbajvivó, ki egy másikkal párviadalra kel vagy kelt. | |
* | |
| (pár-vonal); PÁRVONALAS, (pár-vonalas), l. PÁRHUZAM; PÁRHUZAMOS. | |
* | |
| (pár-vonalaz) ösz. áth. Párvonalat húz. Átv. ért. két vagy több tárgy között egy vagy több tekintetben hasonlati viszonyt vagy viszonyokat jelöl meg. | |
* | |
| (pár-oz-ás) fn. tt. párzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hímnek és nősténynek nemi közösülése, vagy e végett szövetkezése, öszvetársulása. Leginkább az oktalan állatokról, nevezetesen a madarakról mondják, melyek párosan élnek együtt. | |
* | |
| (pár-oz-ik) k. m. párz-ott, htn. ~ani. Hím és nőstény állatokról, különösen madarakról mondják, midőn egymással szövetkeznek, vagyis nemileg közösülnek. | |
* | |
| fn. tt. pas-t, tb. ~ok, harm. szr. pass-a. Jelenti a tenyérbe csapott tenyérnek vagy más lapos eszköznek hangját, továbbá magát a tenyérbe csapást. A gyermeknyelvben divatos szó. Past adni, past vetni. A férfi gyermekek barátkozó és tisztelkedő jele, valamint a leánykáknál a csókvetés. Szélesb ért. a testnek akármely részére ejtett tenyércsapás, ütés, honnan, paskol, megpaskol, am. tenyerével üt, megver. Hangváltozattal: pacs, paccs; rokon hozzá: pacz, paczka, paczkáz stb. | |
* | |
| (pás-ad-oz-ik), k. m. pásadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Máskép: pássadozik. Székely tájszólás szerint am. henyeségből sokszor ásítozik. Csak ne legyen olyan nagy kedved a pássadozásra! indulj immár egyszer dolgodra. (Kriza J.). Alapértelme és hangja mutatja, hogy egy gyökű a tátott szájra vonatkozó ásít igével, s a p csak előtét, mint több másokban. | |
* | |
| (pas-ing-ol) önh. m. pasingol-t. Idősb Mándy P. szerént tájdivatosan am. fosik; mindkettő gyöke is: pas, fos szókkal egyező és pocs szóval rokon levén. | |
* | |
| falu Gömör m. helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. paskót v. páskót. Baranyában am. buzogányféle csomó a kákák tetején, másutt pák, páka, páklya. Hangáttétellel e helyett páksó mint hágcsó Balaton vidékén háskó, szökcső néhutt szöcskő, zsákcsó általában zsacskó stb. Elemére nézve l. PÁKA; rokonok hozzá BAKA, BÁKÁNY is. | |
* | |
| falu Gömör m, helyr. Páskócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pas-og-ol) áth. m. paskol-t. Tenyerével vagy hasonló lapos eszközzel gyakran megüt, megver. A csintalan gyermeket jól megpaskolták. Hogy ez igében a k nem egyéb, mint az átalakult gyakorlatképző g, a nyelvhasonlat, és az alapfogalom tanusitja, ilyenek: toszogol, tuszogol, toszkol, tuszkol, tuszkál; pergel, perkel; turogál, turkál stb. | |
* | |
| (pas-og-ol-ás) fn. tt. paskolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki paskol. | |
* | |
| mn. tt. paskortá-t. A honti palóczoknál és gömöri barkóknál am. torkos, nyalakodó. Különösen mondják a kutyáról, macskáról. Egy értelmű vele a pákász, pákosztos, miszerint valószinü, hogy a paskorta s gyök hangja a k-val, mint többször szokott lenni, helyet cserélt, s eredetileg paksorta (mint gyakorta), elemezve pakosorta v. pakosolta, az elavultnak tekinthető pakosol igéből, melyből t képzővel lett pakosolító, pakosoltó, pakosortó, paksortó, paksorta. | |
* | |
| k. m. paskortáskod-tam, ~tál, ~ott. Torkoskodik, nyalakodik, különösen mondják a kutyáról, macskáról, de emberről, kivált gyermekekről is. Palóczosan: paskortuáskodik. Egyébiránt V. ö. PASKORTA. | |
* | |
| fn. tt. pasliczá-t. Baranyában am. egérfogó. Homályos eredetü. Talán a pas ütési, csapási hangtól (minthogy az egeret agyon üti, csapja), mint csapta, csaptató is; vagy pedig a latin mus, persa mus, német Maus, orosz mis stb. után alakúlt. | |
* | |
| (pas-m-ag) fn. tt. pasmag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A kártyázó ifjuságnál hasogatott végü fenyőlapiczka, melylyel egymás tenyerébe (t. i. a vesztő fél tenyerébe) ütnek játék közben. (Kriza J.). Gyöke a hangutánzó pas. l. PACSMAG szót is. | |
* | |
| (pas-m-ag-ol) áth. m. pasmagol-t. Fenyő vagy más falapiczkával tenyerébe üt. V. ö. PASMAG. | |
* | |
| hangutánzó fn. tt. pass-t. l. PAS. | |
* | |
| l. PÁSADOZIK. | |
* | |
| (pass-og-at) gyak. önh. m. passogat-tam, ~tál, ~ott, par. passogass. 1) Tenyereit öszveütögetve ,pas' hangot, vagyis mint gyakorító, hangokat hallat. 2) Balaton vidékén am. szemhéjait tunyán emelgeti. Ez értelemben rokon a székelyeknél szájtátogatást jelentő pássadozik igével, t. i. mindenikben tátogatás az alapfogalom, ebben a szájé, amabban a szemeké; vagy talán am. pislogat. | |
* | |
| (pass-og-at-ás) fn. tt. passogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn valaki passogat. V. ö. PASSOGAT. | |
* | |
| l. PÁZSIT. | |
* | |
| fn. tt. pástétom-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sült tésztával karimázott becsináltféle húsétek. Vadaprólékkal készített csibe-, bárány-, borjúpástétom. A köznép szerint a legfinomabb, leguriasb ételek egyike, melyről csak homályos képzelete van. Ha pástétommal tartana se mennék hozzá. Az idegen eredetű s különösen olasz: pasta, franczia: paste, pâte után átalakult szó, melyek tésztát jelentenek, s melyek ismét a görög pasth-val látszanak viszonyban állani. | |
* | |
| (pástétom-minta) ösz. fn. Szakácsok mintája, melybe a pástétomtésztát töltelékével együtt behelyezik. | |
* | |
| (pástétom-mű) ösz. fn. Pástétom, mint a szakácsmesterség egyik jelesebb műve. Kész pástétom. | |
* | |
| (pástétom-sütő) ösz. fn. Szakács, ki különösen a pástétomok készítéséhez ért, vagy sütő eszköz, melyben az elkészített pastétomokat megsütik. | |
* | |
| gyöke, ha tetszik, az idegeneknek tartott paszkoncza, pászma, paszdorja (= pozdorja), paszuly stb. szóknak. Azonos fosz gyökkel foszlik igében. V. ö. PÁSZMA. | |
* | |
| falu Szabolcs m. helyr. Paszab-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PASZOMÁN, PASZOMÁNOS stb. | |
* | |
| (pasz-at) fn. tt. paszat-ot, harm. szr. ~ja. Túl a Dunán am. a szokottabb maszat, vagyis szemét, különösen ruhához, testhez tapadó mocsok, piszok. Az m és p fölcseréltetnek, mint a mocs pocs, mocsolya pocsolya rokonhangú és értelmű szókban. Rokona az i-ben kicsinyített alakú piszok, e helyett paszok, paszék. V. ö. MASZAT, MOCS. | |
* | |
| (paszat-ol) áth. m. paszatol-t. Maszatol, mocskol, beken, beszennyez. V. ö. PASZAT. | |
* | |
| (pasz-at-ol-ás) fn. tt. paszatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Maszatolás, mocskolás, bekenés, bezsírozás; továbbá oly dolgokkal bánás, melyek a kezeket és ruhát bemocskolják. V. ö. PASZAT. | |
* | |
| (pasz-at-os) mn. tt. paszatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mocskos, piszkos, maszatos, holmi zsíros ragadós nedvekkel bekent. | |
* | |
| falu Ung m. helyr. Paszeká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Máramaros m. helyr. Paszicsára, ~n, ~ról, | |
* | |
| falu Bereg m. helyr. Pasziká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. paszitát. Balaton mellékén, Kemenesalon s Göcsejben örömvendégség a gyerekágyas háznál, melyet néhutt mindjárt keresztelés, másutt beavatás után szokás tartani. A székelyeknél radina, mely alatt nem csak az illető vendégséget értik, hanem azon ételeket is, melyeket a gyerekágyas nőnek a komák s más rokonok küldeni szoktak. Néhutt: puzdarék, puzdrék, pusztrik.
Mindenik szó idegen eredetűnek létezik; különösebben radina rokon az örömet jelentő szláv rada szóhoz, miszerint örömlakomát jelentene; a paszitá-hoz pedig hasonló volna a szerb poszati, mely am. szoptatni, s e hasonlatnál fogva talán a szoptató anya tiszteletére és táplálására adott lakomára vonatkoznék. Azonban, úgy látszik, hogy a paszita, tájdivatosan ejtve poszita gyöke is a megfordított szop, mintha volna szopita, szapita, mint a ,szoptat' igének némileg módosított részesülője. | |
* | |
| l. PASZKONCZA. | |
* | |
| mn. tt. paszkonczá-t. Általán oly állatokról vagy növényekről mondják, melyek elsatnyulás vagy más lényeges hibájok miatt nemzésre, szaporításra elégtelenek, pl. paszkoncza férfi, néhutt asszonyról is mondják: paszkoncza asszony = magtalan asszony; paszkoncza kakas, melyet roszul heréltek ki, és se nem egész kappan, se nem kakas, néhutt tréfásan féltökü (gyurkó). Több vidékeken így nevezik a virágos kendert, melynek rostjai ugyan finomabbak, és szebb fonalat adnak, mint a magvas kenderéi; de valószinüleg azért nevezték paszkonczának, mert magtalan, és a szára jóval vékonyabb a magvasénál, kivált az, melynek növése megcsökkent, igen is czérnaszálféle. Néhutt: paszkócza. Székelyes kiejtéssel: poszkoncza, s alapértelemre és gyökre hasonló a maguk nemében hitványat jelentő poszka, poszáta szókhoz. V. ö. PASZ. Dankovszky szerént poszkonnicza, poszkonnicze a szláv nyelvekben virágos kendert jelent, mely Jancsovics szláv-magyar szótárában: poszkonná konopa (ez utóbbi am. a latin cannabis, német Hanf stb.). | |
* | |
| (paszkoncza-galamb) ösz. fn. Tájdivatosan így nevezik a szürkéskék galambot; talán am. kenderszínű, vagyis kendermagszínű. | |
* | |
| (paszkoncza-kakas) ösz. fn. Roszul herélt kakas, s mint ilyen nem való szaporításra. Tréfás néven: gyurkó. | |
* | |
| (paszkoncza-kenděr) ösz. fn. Virágos kender, melynek szára vékonyabb, mint a magvas kenderé. | |
* | |
| (paszkoncza-név) ösz. fn. Gúnynév, l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. pászmá-t. Midőn a felfont kendert, vagy lent az orsóról motólára szedik, egy kerület a motólán egy fonalat, vagyis szálat tesz, tíz szálból egy ige lesz, végre három ige, azaz, harmincz szál egy pászmát képez, melyet mint külön osztályt öszvekötnek. Idősb Mándy P. szerént Szathmárban 150 szál vagy 50 igefonal teszen egy pászmát.
E szóban alapértelem az osztályrész, minthogy a pászma egy egész fonalkötésnek egy-egy része; osztálya. E tekintetben rokon hozzá a tájdivatos pásznát = pászta, néhutt: pásztágy, azaz, a földnek azon osztálya, melyet a munkások, pl. az aratók, vagy szőlőben a kapások egyszerre munkába vesznek. Innen a pásztás eső, midőn nem az egész határon vagy vidéken, hanem csak itt-ott szakaszonként esik. Ez alapértelemből kiindulva magyar elemzéssel legvalószinübbnek tartjuk, hogy gyöke azon átalakult osz, melyből oszlik és osz-t igék erednek, vagy f előtéttel fosz, fosz-l-ik, fosz-t, melyekből fokozatosan oszma v. foszma, poszma, paszma, végre pászma fejlett ki. Hogy a p több szóban előtét, elég példa van rá, milyenek: Ila Pila, Anna Panna, Erzsi Perzsi, ásadozik pásadozik (ásítozik), udva pudva, ityi pityi, iócza piócza stb., a honnan nem valószinütlen, hogy pászma közvetlenül: foszma, fászma. Hogy az o majd a, majd á hangra megy által, mutatják or és armás, olló és alló, a latin orbus orphanus, és a magyar árva (szüleitől fosztott), orom és a magasságra vonatkozó ár, árad, árok, előtéttel vár stb. Ez elemzés szerint pászma = poszma = foszma = oszma és pászta = poszta = foszta = oszta. Mennyiben az oszlás, foszlás az illető egésznek részét, tehát hiányosságát, tökéletlenségét is teszi, rokonok hozzá a paszkoncza, poszáta, poszka, poszta, poszmék v. vaszka; mit a székelyeknél divatozó poszátlik is világosan bizonyít, mely am. sokfelé oszlik. Végre, mi a pászma alakját illeti, az oly képzésű, mint: szuszma, duzma, tutyma, eszme, s némely mások. Figyelmet érdemel, hogy a görögben spasma a többi közt am. a német abgerissenes Stück (Dr. Rost) spaw igétől, mely am. a német ziehen, zerren, zausen stb. Dankovszky azt mondja, hogy pászmo minden szláv nyelvjárásokban megvan; Jancsovicsnál paszmo am. fonalkötés; földöv. | |
* | |
| erd. falu Kolos m. helyr. Pászmos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pásznát-ot, harm. szr. ~ja. l. PÁSZTA. | |
* | |
| (pász-og-tat) áth. m. pászogtat-tam, ~tál, ~ott, par. pászogtass. Id. Mándy Péter szerént Szathmárban am. lassan hajtogat. | |
* | |
| fn. tt. paszománt, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Arany, ezüst, selyem stb. fonalakból való lapos, szalagforma szövet, melyet némely ruhaneműek vagy bútorok diszesítésére, beszegésére használnak. Paszomán a nadrágon, dolmányon, mentén, csákón. Paszománnal szegett pamlag.
"Vörös nadrág arany paszománra, Illik a magyar huszár farára." Népd. A franczia: passement, vagy olasz: passamano-ból kölcsönöztetett; máskép: paszománt, t. i. az n végzetü idegen szókhoz t szeret járulni, mint, tulipánt, forint, rubint stb. "Vitéz vagyok, fölmegyek én, Paszománt lesz csákóm szélén." Huszárdal, Döbrenteitől. A föntebbi franczia vagy olasz szót pedig a latin passus-ból származtatják. | |
* | |
| (paszomán-csináló) ösz. fn. Műtakács, ki különösen paszomántféle kelméket, szalagokat sző. | |
* | |
| (paszomán-munka) ösz. fn. Szövet, milyent a paszománcsinálók készítenek; nem közönséges takács- vagy gombkötőmunka. | |
* | |
| (paszomán-os) mn. tt. paszomános-t v. ~at, tb. ~ak. Paszománnal ékesített, beszegett. Paszomános nadrág, dolmány, csákó, gallér. Mint főnév tt. paszomános-t, tb. ~ok, s jelent paszománcsinálót. | |
* | |
| (paszomán-oz) áth. m. paszománoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Paszománnal ékesít, czifráz, beszeg valamit. Nadrágot paszománozni és sujtásozni. Tréfás és némileg kíméletes kifejezéssel am. köz ismeretű csunya szóval káromol valakit. Apját anyját öszvepaszománozta. | |
* | |
| tt. paszomántot; PASZOMÁNTOS, l. PASZOMÁN; PASZOMÁNOS. | |
* | |
| l. PASZOMÁN, POSZOMÁNOS. | |
* | |
| tájdivatosan am. poszpász; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. pásztá-t. A mezei és szőlőmunkásoknál divatos szó, s jelenti a munkába vett földterületnek azon osztályát, szakaszát, melyet a munkások serege egyszerre s együtt elfoglal. Egy pásztát lekaszálni, learatni, megkapálni, megszedni. Az aratókat több külön pásztára szétrendelni.
"Kalákába is elmegyünk, Pásztát is majd együtt viszünk." Népdal. Vadászoknál azon erdőrész, melyet hajtóvadászaton egy hajtásra fölvesznek. (Der Trieb). Hajósoknál a szélre vonatkozva jelenti azon tért és irányt, melyen a szél fú (Windstrich). Tájdivatosan: pásztágy, pásznát, páznát. Jancsovicsnál szlávul: pászt-va. Magyar elemzésére nézve l. PÁSZMA. | |
* | |
| (pászta-fej) ösz. fn. Az aratók főnöke, ki arra vigyáz, hogy a munkába vett pásztán igenyes huzamban dolgozzanak az illető munkások. | |
* | |
| (pászta-ágy), ösz. fn. tt. pásztágy-at, harm. szr. ~a. A munkások által egyszerre átfogott földterület, p. aratáskor, szőlőkapáláskor, egyszerűen: pászta. | |
* | |
| (pászta-an-ként) ih. Szakaszonként, osztályonként, részenként, egy egy pásztát külön véve. V. ö. PÁSZTA. | |
* | |
| (pászta-as) mn. tt. pásztás-t v. at, tb. ~ak. Darabos, szakadékos, bizonyos területnek egy-egy részére terjedő. Mondják különösen esőről, mely itt-ott ered meg, nem az egész határon vagy tájon. Pásztás kert, szőlő, mely bizonyos szakaszokra van osztályozva. | |
* | |
| (pászta-as-an) ih. Szakaszonként, részenként, osztályonként, nem egyszerre mindenütt. Pásztásan esik az eső. V. ö. PÁSZTA. | |
* | |
| (pászta-az) önh. m. pásztáz-tam, ~tál, ~ott. Pásztánként arat, szüretel stb. Vadászok nyelvén a vadat pásztánként fel s alá keresi. (Bérczy Károly). | |
* | |
| (pászta-az-ás) fn. tt. pásztázás-t, tb. ~ok. Pásztánként aratás, szüretelés stb. Vadászok nyelvén a vadnak pásztánként fel s alá keresése. | |
* | |
| BEGENYA~, KIS~, KOSZTYOVA~, faluk Ung m. helyr. Pásztély-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. paszternák-ot, harm. szr. ~ja. Az öthímesek seregébe és két anyások rendébe tartozó növénynem; ernyője tányéros; gallérai nincsenek; virágai egyenlők, mind termők; szirmai épek; gyümölcse körkörös, öszvenyomott lapos. (Pastinaca). Legismeretesb faja a kerti pasztinák, máskép köznépi nyelven: mohrépa, merkácz, olaszrépa. (Pastinaca sativa). | |
* | |
| mváros Heves, falu Nyitra m. IPOLY~, Hont m. helyr. Pásztó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pásztor-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Eredeti latin értelménél fogva, barmokat legeltető személy, s minthogy ennek feladata egyszersmind az illető nyájra, csordára vigyázni, am. őr, őrködő. Ökör-, tehén-, borjú-, disznó-, juh-, kecske-, lúd-, libapásztor, csordapásztor. Egyébiránt a baromőröknek jobbára saját neveik is vannak; ökrész, tehenes v. tehenész, gulyás, csikós, csordás, kanász v. kondás, juhász, kecskés. Lágy pásztor alatt gyapjat rúg a farkas. Csak a pásztor vétke, ha tudta nélkül eszi meg a farkas a bárányt. Vigyáz mint górén a pásztor. (Kmm.). Innen átv. ért. bizonyos, szabadban levő jószágra, ingatlanra felügyelő személy, hogy kár ne történjék benne, s am. csősz. Dinnye-, kukoricza-, szőlő-, erdő-, szérűpásztor. Képes kifejezéssel, papi személy, ki a rá bizott hivek fölött őrködik, azokat kellő lelki, erkölcsi táplálékkal ellátja stb. Lelki pásztor, fő pásztor. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor lelkét adja juhaiért. E hasonlat különösen a juhász és juhok közti gyöngéd viszonyra vonatkozik. | |
* | |
| (pásztor-bér) ösz. fn. Bér, melyet az illető barmok birtokosai a pásztornak fizetnek. | |
* | |
| (pásztor-bot) ösz. fn. Tulajdon ért. a baromőrök botja; átv. képes kifejezéssel a főpapok, mint lelki pásztorok jelvényszerü botja, melyet szent innepélyek alkalmával viselnek, vagy maguk körül viseltetnek. (Pedum). | |
* | |
| (pásztor-bunda) ösz. fn. Úgy nevezett juhászbunda, melyet a pásztorok csak némely tájakon, s leginkább a gulyások és csikósok viselnek. Túl a Dunán czifránál czifrább szűrökben járnak a juhászok és kanászok. | |
* | |
| (pásztor-dal) ösz. fn. A pásztori élet viszonyaira, állapotára, vágyaira, örömére stb. vonatkozó népies dal, pl. milyenek: Én vagyok a petri gulyás stb. Elszegődtem Tarnóczára bojtárnak stb. Ha müvészibb alkatu, akkor inkább pásztorének a neme. | |
* | |
| (pásztor-ěb) ösz. fn. A baromőrök és csőszféle pásztorok ebe, illetőleg őrtársa, segéde, milyenek különösen a komondorok és kuvaszok. | |
* | |
| (pásztor-ének) ösz. fn. A közönséges népdalnál művésziebb lantos költemény, melynek tárgya a pásztori életből vétetett, milyenek a régi hellen és római némely költők művei. (Ecloga, Idyll, carmen bucolicum, pastoritium). Ily neműeket írt Faludi Ferencz is. | |
* | |
| (pásztor-ház) ösz: fn. Rendesen községi ház, mely az illető község pásztorának vagy pásztorainak lakul szolgál. Itt szokás tartani a helység bikáit, csődöreit is. | |
* | |
| (pásztor-i) mn. tt. pásztori-t, tb. ~ak. Pásztort illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Pásztori kötelesség, fölvigyázat stb. Pásztori levél, melyet a lelki főpásztor hiveihez kibocsát. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Sopron m. helyr. Pásztori-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pásztor-i-lag) ih. Pásztor módjára, mint bizonyos nyájnak pásztora, őre. Pásztorilag őrködni, gondoskodni. Pásztorilag inteni a hiveket. V. ö. PÁSZTOR. | |
* | |
| (pásztor-isten) ösz. fn. A római mythologiában Pan, mint a pásztorok és nyájaik különös védistene. | |
* | |
| (pásztor-játék) ösz. fn. Játék, melyet különösen a pásztorok szoktak játszani; továbbá, szinjáték, melynek személyei pásztorok. | |
* | |
| (pásztor-kod-ás) fn. tt. pásztorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pásztori életmódnak üzése, gyakorlása. Pásztorkodással keresni kenyerét, tölteni életét. Lelki pásztorkodás. | |
* | |
| (pásztor-kod-ik) k. m. pásztorkod-tam, ~tál, ~ott. Pásztori életet űz, gyakorol, folytat, mint pásztor keresi kenyerét. Átv. ért. mint bizonyos hivek közönségének papja, lelki atyja működik. | |
* | |
| (pásztor-költemény) l. PÁSZTORDAL, PÁSZTORÉNEK. | |
* | |
| (pásztor-kunyhó) ösz. fn. A szabadban tanyázó pásztornak kunyhója, nádból, venyigéből, vesszőből stb. | |
* | |
| (pásztor-kürt) ösz. fn. Kürt, melyet a pásztorok helységszerte megfujnak, hogy az illetők a legelőre járó barmokat kihajtsák. V. ö. KÜRT. | |
* | |
| (pásztor-lak) ösz. fn. l. PÁSZTORHÁZ. | |
* | |
| (pásztor-leány) ösz. fn. Leány, ki barmokat, pl. juhokat, kecskéket, pulykákat, ludakat őriz. | |
* | |
| (pásztor-né) ösz. fn. Pásztorember felesége, p. juhászné, kanászné stb. | |
* | |
| (pásztor-nép) ösz. fn. 1) Oly nép, melynek minden tagjai főleg baromtenyésztéssel foglalkodnak. 2) Pásztorok közönsége, mennyiben saját életmódjok és szokásaik vannak, milyenek a juhászok, kanászok, gulyások stb. | |
* | |
| (pásztor-nő) ösz. fn. Nő, illetőleg leány vagy asszony, ki barmokat őriz. Különbözik: Pásztorné. | |
* | |
| (pásztor-óra) ösz. fn. Azon időpont, mely a szerelmesek enyelgésének kedvez. Ily értelemben használják a németek; magának a szónak népnyelvünkben aligha van nyoma. Ellenben eléfordul a boldog óra. | |
* | |
| (pásztor-os) mn. tt. pásztoros-t v. ~at, tb. ~ak. Pásztorok szokására, életmódjára mutató; olyan, mint a pásztorok közt divatozik. pásztoros viselet, nyerseség. | |
* | |
| (pásztor-ság) fn. tt. pásztorság-ot, harm. szr. ~a. Pásztori állapot, életmód, szolgálat. Pásztorságban tölteni életét. Lelki pásztorság, főpásztorság. V. ö. PÁSZTOR. | |
* | |
| (pásztor-síp) ösz. fn. Sip, milyet különösen a pásztorok használnak; ami pásztorainknál, kivált túl a Dunán, a hosszú furulya divatos. A régieknél több egymás mellé szerkezett csövekből álló hangszer, Pán sipja. | |
* | |
| (pásztor-táncz) ösz. fn. A pásztorok sajátságos táncza, milyen nálunk a maga nemében különös lejtésü kanásztáncz; l. KANÁSZTÁNCZ. | |
* | |
| (pásztor-tanya) ösz. fn. Bizonyos hely vagy kunyhó a legelő területén, hol a pásztornak fő szállása van, hová itatás vagy hálás végett a nyájat terelni szokta, milyenek az alföldi csikósok karámjai, vagy túl a Dunán az úgy nevezett sellenczek, azaz: ellető helyek a juhászoknál. | |
* | |
| (pásztor-tarisznya) ösz. fn. A pásztornak éléstartója, szeredása, melyet nyakba vetve visel magával. Gombokkal czifrázott pásztortarisznya. | |
* | |
| (pásztor-tarsóka) ösz. fn. Növényfaj, a tarsókák neméből; táskái viszszás szivesek, gyökérlevelei szárnyasan hasítottak, szárlevelei sokféle formájúk; máskép köznyelven: paperszény, békatarsoly, szükés, vérállató fű, porczogó fű, vad mustár. (Thlaspi bursa pastoris). | |
* | |
| l. PÁSZTORTARISZNYA; és PÁSZTORTARSÓKA. | |
* | |
| (pásztor-vers) ösz. fn. Versekbe szedett pásztorköltemény. | |
* | |
| fn. tt. paszuly-t, tb. ~ok. Erdélyben és túl a Tiszán am. bab. Némely tájakon fuszuly, fuszulyka, melyből azt is lehetne következtetni, hogy eredetére nézve am. foszol vagy foszló, t. i. mint hüvelyes vetemény, éréskor hüvelyéből önmagától kifoszlik. Egyébiránt megegyezik vele a persa baszila (species fabae), görög-latin phaselus, phaseolus, phasiolus, honnan a szláv faxula, fizola, fizolnya, német Fisole stb. is. (A görögből aligha lehet kifejteni). A bab szóval is, mely köz életben gyakran fölcseréltetik a ,paszuly' szóval, rokon a latin faba és német Bohne stb. Növénytanilag a bab a babónak (vicis) egyik faja, bab-babó (vicia faba), melyet néhutt: disznóbab-nak hínak; ellenben a paszuly (phaseolus) nemi név, s tulajdonképen ennek vannak mind növényzeti alakjára, mind gyümölcsére, különösebben ennek szinére vonatkozólag igen számos fajai, pl. gyalog paszuly (phaseolus nanus), ellentétben a futó v. felfutó paszuly-lyal (phas. vulgaris), köz nyelven: olasz bab és török borsó is, melynek szára valamely tárgy, pl. fa vagy karó körül, fölfelé menő csavar módjára, még pedig balra tartva tekergőzik. Van nagy virágu paszuly (phaseolus multiflorus), melynek fürtjei akkorák mint a levelek, vörös vagy fejér virágokkal. Gyümölcsére v. magjára nézve van fejér, büdöskőszín, hússzín, sárga, vörös, fekete, tarka paszuly; magja különösebb alakjára nézve gömbölyü, lapos, hosszukás paszuly; rizspaszuly (igen apró) stb. stb. Magjuknak lisztje különbféle módon elkészítve igen tápláló eledelül szolgál az embernek, sőt néhutt, pl. Magyarországon, nagy része zölden (hüvelyével együtt) is annak módja szerént megfőzve vagy forrázva, különösen eczetes lével berántva, nagyon kedves étkök a hazai lakosoknak. Köz néven van még egyiptomi paszuly, növénytani néven: köldökös babuga (dolichos lablab), melynek szára felfutó, magva tojásdad fekete; és singes v. rőfös paszuly, növénytani néven: singes babuga (dolichos sesquiodalis). | |
* | |
| tompa, erős, vastag hang, melyből e hangutánzók származtak: patt, pattan, pattant, pattantyú, pattog, csatapata, patvar; továbbá melyek ütés áltat okozott hangra vonatkoznak, mint: patél, pátélófa, patok, rokonaik: pacz, paczka, paczkáz, pácza, pas, pass, paskol, pacs, pacskol, vékony hangon pecz, peczczent, peczeget. Megegyezik velök a latin batuo, baculus (batulus), franczia battre, bâton, a magyar bot stb. Ide tartoznak a tapadó v. taposó ütésre vonatkozók: pata (l. ezt), patkó. Megfordítva tap, honnan tapos, tapsol, tapint stb. módosítva, csap, csapa, csapás, pl. baromcsapás, azon nyom, melyet a menő barmok patái a földet taposva hagynak maguk után, tehát mintegy baromtapás. Legegyszerűbb gyök a sínai po (= láb), melyhez közel áll a persa pá. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Pat-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pat-a) fn. tt. patá-t. 1) Mint a hangutánzó pat gyöknek származéka, jelenti, némely állatok talpkörmét, melylyel léptökben a földet tapodják, tapossák, hangáttétellel: tapa, ,tap' gyöktől; különösen mondják lovakról, disznókról, a más hasított körmü állatokról: ló patája, disznó patája. A csagataj nyelvben Vámbéry szerént pata am. láb, a persában pácsa (lábacska) Vullers szerént am. kisláb, lábszár; pacsa a törökben is am. juhláb. Egyébiránt a szanszkritban pad am. láb, path = tapod, honnan származtatják a latin pes (a függő esetekben ped-) a görög pouV (a függő esetekben: pod-), a német Pfote, cseh pata (spanyolul is: pata), lengyel pieta stb. szókat. V. ö. PAT gyök. 2) Csontból, vagy fából való hengerke, csürök, csürk vagy csigaféle eszköz, melyet a játszó gyermekek bottal szoktak elütni, mint a tekét. Ez értelemben is, mint ütésre való eszköz, hangutánzó. 3) Ugyanazon jelentésü a zajos verekedést, veszekedést képleg kifejező csatapata vagy csetepaté öszvetett vagyis ikerített szóban. 4) A növények gyökerén rágódó féregfaj, különösen, a cserebogár kukacza, másképen: pajód. Ez értelemben vagy az utóbbiból összehúzás által eredett, vagy talán a vékony hangu pete (tojás) szóval állíthatjuk párhuzamba, mely szerint még csak fejlődésben, s mintegy tojásban (kukaczban) levő bogarat jelentene. | |
* | |
| puszták Somogy, Veszprém, Bihar m. erd. falu Kolos m. GYÖNGYÖS~, falu Heves m. | |
* | |
| (pat-acs) fn. tt. patacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Ritkább divatú szó, a köz isméretű pipacs értelmében. Talán gyermekszó, s nevét onnan vehette, hogy a gyermekek játék gyanánt leveleit szájaikon pattogtatni szeretik; a pipacs is erre lászik vonatkozni. | |
* | |
| falu Baranya m. helyr. Patacs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m. helyr. Patacskó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pata-csorba) ösz. fn. Repedés, csorbulás, a baromnak, különösen a lónak patáján, azaz: körmén. V. ö. PATA. | |
* | |
| fn. tt. patácz-ot. A kökörcsin nemü növény egyik faja; növénytani néven: berki kökörcsin (anemone nemorosa); máskép szintén köznépi nyelven: fejér berekvirág, fejérpipacs, szélvirág. ,Patácz' neve talán a hepatica szóból módosult; minthogy Linne s nálunk Gönczy Pál szerént ez szinte anemone faj (anemone hepatica), májfű, kökörcsin, mely némely mások, pl. Diószegi szerént hepatica nobilis (nemes májfű). Vagy talán patacs szóval egy eredetű? | |
* | |
| falu Vas m. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pata-fekély) ösz. fn. Fekélyféle nyavalya a lónak vagy más állatnak patáján. | |
* | |
| (pata-hántó) ösz. fn. Késféle éles eszköz a kovácsoknál, melylyel patkóláskor a ló, szamár, öszvér patájának porhanyósabb részét lefaragják. | |
* | |
| (pata-hasadék) ösz. fn. Repedés, csorbaság az állati patán. | |
* | |
| l. LÓKÖRÖMHÁZ. | |
* | |
| falu Győr m. helyr. Pataházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| DUNA~, mváros Pest m. helyr. Pataj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. patak-ot, harm. szr. ~ja v. ~a. Forrásból fakadó kisebbféle és bizonyos mederben tovább haladó víz, mely több másokkal öszvefolyván szorosb értelemben vett folyót képez. Csendes, sebes folyásu patak. Tiszta, zavaros vizü patak. Patakból inni, patakban halászni. Malmos patak. Ha nagy vizbe nem akarsz halni, a patakot is kerüld. (Km.). Átv. és képes ért. jelenti bizonyos folyadékok bőségét, folytonos eredését. Vérpatak, borpatak, patakban folyt a vér, a bor. E szó a rokon gyökhangu magyar származékokkal szintén hangutánzó rokonságban látszik lenni, s egyezik vele legközelebb az ujgur atakh; szintén rokon vele a persa patádak, melyről azt írja Vullers szótára: vox ficta aut formata ex sono motus aut celeritate quasi cum strepitu et impetu v. g. cadere. Továbbá a csagatajban patak, és a törökben batak am. mocsár. Egyezik vele a szláv potok is, melyről azt tartják, hogy potekám odább folyok, folydogálok, öszvetett igéből képződött. A patakhoz hasonjelentésüek a szintén hangutánzó csermely, csergeteg, továbbá a Balaton vidékén divatozó séd, mely nem csak folyton folyó hegyi patakot, hanem eső után támadt ideiglenes folyást is jelent. | |
* | |
| faluk Liptó és Nógrád m. ARANYOS~, Zemplén m. BÜDÖS~, Kővár vid. FEKETE~, Szatmár, HOLLÓ~, Szepes, KIS~, Nógrád, KIS~ v. SÁROS-KIS~, Zemplén, SÁROS~ v. SÁROS-NAGY~, mváros Zemplén, OROSZ~, falu Zemplén, RÁKÓCZ~, puszta Sáros, RÁKOS~, Ugocsa, RÓNA~, Gömör, SZÁRAZ~, Ugocsa m. helyr. Patak-ra, ~on, ~ról. Erdélyben számos előnévvel eléjön. | |
* | |
| DIÓS~, ILLONDA~, SZAPPAN~, faluk Kővár vidékében, SOMKÚT~, puszta Gömörben m. helyr. Pataká-ra, ~n, ~ról. Erdélyben több előnévvel. | |
* | |
| (pata-kenőcs) ösz. fn. Gyógykenőcs, gyógyír, a fekélyes vagy sérves ló, szamár stb. patájának orvoslására. | |
* | |
| falu Zaránd m. erd. falu Udvarhely sz. helyr. falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (patak-i) mn. tt. pataki-t, tb. ~ak. 1) Patakból való, patakban élő, tenyésző, növő. Pataki viz; pataki halak; pataki növények. 2) Patak nevű helységből való. Több családnak vezetékneve hazánkban. | |
* | |
| (patak-malom) ösz. fn. Patakra épített kisebb szerü malom; néhutt általában vízi malom. | |
* | |
| (patak-os) mn. tt. patakos-t v. ~at, tb. ~ak. Vidékről mondják, melyet egy vagy több patak öntöz. Patakos hegyi tájék, mezőség. | |
* | |
| (pata-kosz) ösz. fn. Hibás, nyavalyás állapot a lónak patáján, midőn koronája fölött kelevény vagy fekély támad, s szőre fölbozontosodik és koszossá lesz. V. ö. KOSZ. | |
* | |
| (patak-víz) ösz. fn. Víz, mely patakban folydogál, melyet patakból merítettek. Patakvizet inni. Patakvizzel öntözni a növényeket, réteket. | |
* | |
| (patak-oz-ás) fn. tt. patakzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Patak módjára fakadozás vagy folydogálás. V. ö. PATAKZIK. | |
* | |
| (patak-oz-ik) k. m. patakz-ott, htn. ~ani. Átv. képes ért. oly bőségben fakadoz, folydogál, mint a patak. Csatákban patakzik a vér. A bor csak úgy patakzott. Patakzanak könyűi. | |
* | |
| (patalob) ösz. fn. Lobos vagy gyuladásos sérv a patában. | |
* | |
| falu Somogy m. helyr. Patalom-ba, ~bam, ~ból. | |
* | |
| (pata-méreg) ösz. fn. Lobos bántalom vagy sérv az állati patán. | |
* | |
| (pata-reszelő) ösz. fn. Kovácsok reszelője, melylyel patkólás előtt a korhadt patát megreszelik. | |
* | |
| fn. tt. pataró-t. A székelyeknél oly hím állat, pl. kakas stb. vagy férfi, melynek vagy kinek születés szerint nemző ereje nincs; máskép: fataró. (Kriza J.). Nálunk ösmertebb szóval: paszkoncza. ,Pataró' eredete homályos. Talán pata mint a cserebogár kukaczát jelentő szótól, mely mint kukacz (valamint a pillangó hernyója) nem párzik, hanem csak cserebogár korában, tehát pataró annyi volna, mint patához hasonló, pata természetü. | |
* | |
| falu Győr m. helyr. Patas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pat-a-as) mn. tt. patás-t v. ~at, tb. ~ak. A minek lábain paták, azaz: szaruféle kemény, tömör körömtalpak vannak, milyenek különösen a lovak, szamarak, öszvérek, disznók és szarvasmarhák. Patás állatok. | |
* | |
| (pata-szor) ösz. fn. Hiba a ló patáján, midőn az hátul igen szűken nőtt öszve. | |
* | |
| (pata-tisztító) ösz. fn. l. PATAVÁJÓ. | |
* | |
| (pata-vájó) ösz. fn. Kovácsok vas eszköze, melylyel a patkólandó ló patájának üregét kitisztítják. | |
* | |
| (pat-a-az) önh. m. patáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pata nevü csapó csigával, csürökkel, pigével játszik; csürköz, pigéz. V. ö. PATA. | |
* | |
| (pat-a-az-ás) fn. tt. patázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyerkőczök, suhanczok játéka patával; csürközés, pigézés. | |
* | |
| falu Somogy m. helyr. Patczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ikertárs, csetepaté és törzs, patél szóban. l. PATA, 3). | |
* | |
| fn. tt. patécs-ot, harm. szr. ~a. Hagymázos, ragadós, rothasztó lázakban támadni szokott kütegek, foltok a kóros testen, mintegy pattanás, pattogzás, a honnan úgy látszik, hogy ezen szókból húzatott össze. Vörös patécs, mely a bolhacsipéshez hasonló; kék patécs, mely szederjes szinü lencsényi foltokban jelenkezik. (Morbus v. febris petechialis). Felhangon: petecs. | |
* | |
| (patécs-láz) ösz. fn. Láz, mely a patécscsal együtt jár. | |
* | |
| (pat-é-el) áth. m. patél-t. Általában am. ver. Különösen sulyokkal vagy lapoczkaféle eszközzel pufogat, puhítgat, vereget valamit. A mosónők patélják a ruhát, a párolt kendert, fonalat. E szónak törzsöke a hangutánzó pata, s volna tulajdonkép patál, mint pufál, a törzs átalakulva lett paté, mint zuhé, s így származott belőle patél. | |
* | |
| (pat-é-ol-ás) fn. tt. patélás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn vki patél vmit v. vkit. | |
* | |
| (pat-é-l-ó) fn. tt. patéló-t. Sulyok, lapoczka, mosófa, melylyel valamit pufogatnak. | |
* | |
| puszta Zemplén m. helyr. ~homok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Mosony m. helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból; v. falvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy, puszta Komárom m. helyr. Path-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony m. helyr. Páthi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. patics-ot, harm. szr. ~a. Szabó D. szerint paraszt ház oldalának vessző fonatékja, vagyis vesszőből font, s házfalul szolgáló sövény, melyet aztán sárral betapasztanak. Divatos az erdős vidékeken. - Valószinü, hogy egy eredetü a kötést, (kötözést) jelentő pating szóval. Dankovszky szerént páticsek szlávul száraz vesszőt jelentene, de ez nincs Jancsovicsban; különben is patics inkább fonatékot jelent. | |
* | |
| (patics-fal) ösz. fn. Paticsból készült fal. V. ö. PATICS. | |
* | |
| görög eredetű szó, (a görögben apoJhch jelent általán raktárt, tárt); tt. patiká-t. Lásd GYÓGYSZĚRTÁR. | |
* | |
| (a görög-latin apothecarius) fn. tt. patikáros-t, tb. ~ok. l. GYÓGYSZĚRÉSZ. | |
* | |
| (patika-as) fn. tt. patikás-t, tb. ~ok. l. GYÓGYSZĚRÉSZ. | |
* | |
| (patika-as-ság) fn. tt. patikásságot. L. GYÓGYSZĚRÉSZSÉG. | |
* | |
| (patika-szer) l. GYÓGYSZĚR. | |
* | |
| fn. tt. pating-ot, harm. szr. ~ja. Gúzs vagy kötél, vagy szíj, melylyel az ekegöröndölyt a taligához kötik; lágyítva: patying, néhutt: patting, Győr tájékán némi módosúlattal: fatyék. Ha alapértelmeül a kötést veszszük, rokon hozzá a szalagot jelentő szatying, és a beburkolásra, körülkötésre vonatkozó patyol, patyókál, illetőleg: fátyol. Gyöke tehát pat vagy paty, s teljesen egyezik a szanszkrit badh v. bandh szóval; honnan a görög pedaw, német binden, Band stb. szók is. V. ö. PATY. Minthogy az in nyelvünkben növényszárat is jelent, melyet gúzszsá alakíthatni, p. szeder ina, tök ina; innen valószinü, hogy öszvetett szó, pat-in, melyhez a g utóhangul járult, mint a mócsing, matring, rozmaring, bársing szókban. | |
* | |
| (pating-gúzs) ösz. fn. Patingnak alkalmazott gúzs. | |
* | |
| (pat-int) áth. m. patint-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit gyöngéden üt vagy bök. | |
* | |
| (pat-int-ás) fn. tt. patintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyönge ütés vagy bökés. | |
* | |
| (pat-int-ó) fn. tt. patintó-t. Sebészek gerelye, melylyel eret vágnak. | |
* | |
| l. PADKA. | |
* | |
| falu Fehér, puszták Győr és Bereg m. helyr. Pátká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m. hely. Patkanócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. patkány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A güzmölő állatok neme alá tartozó köz ismeretű, utálatos állatfaj; farka hosszú, szine barna, fekete, de vannak szürkék, pejek s néha fehérek is; házakban, pajtákban, kamarákban, malmokban, hajókban stb. szeret lakni. (Mus rattus). Az Ormányságban am. vakandok; s a föntebbi értelemben poczok a neve, mi más tájakon közönséges egeret jelent. Minthogy ezen állatfaj undok és büdös, nevének gyökét (pat v. pocz) azon rokonhangu és gyökü szókkal tehetni rokonságba, melyek rondát, undokot, büdöset jelentenek, ilyenek a Balaton vidékén divatozó pótincza, ronda, melyhez rokon a latin putidus, putor, putorius, továbbá posz, poszog; poszákol am. valamit berondit; a vékony hangu büd, büdös és pőcz az öszvetett takonypőcz szóban. A k középképző átalakult gyakorlatos g, mintha volna patogány, potogány, poszogány. Így alakult a cziczog törzsöktől: cziczkány. Az eredeti képzőt megtartották: bozogány, mozogány, csalogány stb. Egyébiránt szlávul: potkan (Jancsovics). | |
* | |
| (patkány-fészěk) ösz. fn. Vaczokféle hely, melyben a patkányok szaporítanak. Átv. oly hely, nevezetesen földalatti üreg, csatorna, pincze, malom, ház, stb. hol igen sok patkány tartózkodik. | |
* | |
| (patkány-fogó) ösz. fn. Kelepczeféle eszköz, csalétekkel ellátva, mely a bele menő patkányra csapódik, vagy azt öszveszorítja. Mint melléknév mondják állatról, mely a patkányokat elfogja. Patkányfogó macska, házi sas. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~földre, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. PATKÁNYFOGÓ. | |
* | |
| (patkány-mérěg) ösz. fn. Méreg, mely a patkányokat megöli, kiirtja, különösen, egérkő, melylyel a csalétket keverni szokták. | |
* | |
| (patkány-os) mn. tt. patkányos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondják helyről, vidékről, hol a patkányok elszaporodtak. Patkányos pincze. Patkányos utcza, csatorna. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Patkányos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. patkó-t. 1) A lovak, öszvérek, stb. patájára felütni való félkörös és tömör lemez vasból: Ne búsúlj fakó, lesz rajtad patkó. (Km.). A ló elrúgta a patkót. 2) Hasonló alakú lemez, melyet a csizmák, saruk sarkaira ütnek. Lapos patkó, magas patkó, milyet alsó Nyitrában a tót legények viselnek. 3) Átv. patkóhoz hasonló sütemény, pl. mákos patkó. Így nevezik a szemek alján látszó kék körfoltot is, mely bizonyos nyavalyának vagy kihágásnak eredménye szokott lenni, továbbá népies nyelven az ezüst tallért, valamint az aranyat sárga csikónak.
Hangra és értelemre egyezik vele a szláv potkova, mely a podkujem (alá koholom) igétől származtatható; azonban e találkozás több más véletlenek közé sorozandó, mert hogy a magyar pat, pata, s megfordítva tap, tapa, és a patkó között tárgyilagos viszony létezik, az világos; mi szerint patkó am. pataféle valami, kis pata, vagy, ha igenévnek veszszük, am. patogó vagy pattogó, a patog v. pattog törzsöktől, mint csuszkó, szánkó (iszánkó), szajkó, stb. Egyébiránt a pat és tap hangutánzó lévén, a pata, mint lábtalapot jelentő szó, a szlávban is ugyanezen értelmü, t. i. szlávul: päta am. lábsark (Jancsovics). | |
* | |
| (patkó-czim) ösz. fn. A kétfalkások seregéből és tízhímesek rendéből való növénynem; csészéje öt fogu; cikkhüvelye lapított, czikkelyei egymagvúk, minden czikkely külön-külön meggörbült. (Hippocrepis). Különös faja az ernyős patkóczím (h. comosa), köznépi nyelven: lópatkófű, melynek czikkelyei és magvai veseformák. | |
* | |
| (patkó-ol) áth. m. patkót-t. Valamely állatnak patájára, vagy lábbelinek sarkára patkót üt. Lovat, öszvért patkólni. Csizmát, sarut patkólni. Dunaiasan röviden ejtik, és írják: patkol. Átv. tréfás kifejezéssel önhatólag használtatik a távolító el igekötővel, s am. végképen elmegy, eltávozik, meghal. "Igen finom ember volt, jó hogy tőlünk elpatkólt." (Faludi F.). Elpatkólt a más világra. Hasonlóan tréfás köz nyelvben használtatnak: ellábal, eloldall, elkotródik, és sok mások. | |
* | |
| (patkó-ol-ás) fn. tt. patkólás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által az állat patájára, vagy valamely lábbelire patkót ütnek. Lópatkólás, csizmapatkólás. Nem illeti vargát a lópatkólás. (Km.). | |
* | |
| (patkó-ol-at-lan) mn. tt. patkólatlan-t, tb. ~ok. A mi nincs megpatkólva, mire nem ütöttek patkót. Patkólatlan ló, öszvér. Patkólatlan csizma, saru. Határozóként am. patkólatlanul, patkólás nélkül. | |
* | |
| l. PASZKONCZA. | |
* | |
| (patkó-os) mn. tt. patkós-t, v. ~at, tb. ~ak. Amire patkót ütöttek. Patkós ló, szamár, ökör. Patkós csizma. Patkós macska, melynek talpaira dévajságból dióhéjat ragasztottak. Átv. ért. patkós szemek, melyeket alul kékes folt kerít. | |
* | |
| (patkó-os-an) ih. Patkóval ellátva, megpatkólva. | |
* | |
| helység Hont vármegyében, helyr. ~Teszér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (patkó-szěg) ösz. fn. Szeg, melylyel a patkót felütik, vagyis, mely a patkót az illető tapához, vagy talphoz köti. Ha a patkószeg a ló lábának elevenét éri, úgynevezett nyilalást okoz. Még a patkószeget is megrágná, azaz, igen erős fogu, vagy nagyon éhes. | |
* | |
| (patkó vas) ösz. fn. Vas, melyből patkót csinálnak, vagy melyből a patkó készült. | |
* | |
| (patkó-verő) ösz. fn. Kis kalapács, melylyel a patkót a patára, vagy talpra, illetőleg lábbelire fölverik. Kovácsok, lakatosok patkóverője. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Patlanyba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pat-ok) fn. tt patok-ot, harm. szr. ~ja. Ujjakkal, különösen, a hüvelykkel és középujjal csinált pattantás; továbbá, fricska, melyet legügyesebben a középujjnak a hüvelykről való elrugtatása által lehet eszközölni. V. ö. PAT, gyök. | |
* | |
| LOVÁSZ~, mváros Veszprém, RÁBA~, falu Győr m.; helyr. Patoná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| BENKE~, BÖGÖLY~, CSÉCSÉN~, DIÓS~, ELŐ~, LŐGÉR~, FÖRGE~, faluk Pozsony m.; helyr. Patony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (görög-latin eredetű, s jelentése törzsapa) fn. tt. patriárká-t. Szoros ért. az ó testamentomi három ősatya: Ábrahám, Izsák, és Jákob, kik az egy igaz Isten imádásának alapkövét letették. A keresztény anyaszentegyházban különösen keleten, már az első századok alatt így neveztettek azon püspökök, kik az illető birodalomnak vagy tartománynak lelki főnökei voltak, pl. a konstantinápolyi, antiochiai, alexandriai, jeruzsálemi patriárkák. A nyugoti egyházban a lizabónai patriárka primási, a velenczei érseki ranggal díszeskedik; ez értelemben magyarosan: atyaérsek. | |
* | |
| (patriárka-ság) fn. tt. patriárkaság-ot, harm. szr. ~a. 1) A patriárkának egyházi rangja, méltósága. Patriárkasággal megtisztelt püspök. 2) A patriárka egyházi kormánya alatt levő ország, tartomány vagy megye. V. ö. PATRIÁRKA. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Pátró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Patrohá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| hangutánzó gyök pattan, pattog stb. szókban. A pat gyöknek nyomatékosb módosúlata. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Pattá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (patt-an) önh. m. pattan-t. ,Patt' hangot ad; ily hangon szól. Pattan az elsült puska, ágyú, mozsár. Mikor pattant, nem hittem volna. (Kisfaludy K.). Pattan a hordóról hirtelen levált abroncs. Rokon hozzá: csattan, azon különbséggel, hogy amaz inkább a nyomás alól kiszabaduló test, vagy a részek elszakadása által okozott hangra vonatkozik, emez pedig a levegőnek hirtelen öszvecsapódását okozó ütés által származik; pl. csattan az öszvecsapott tenyér. Igekötőkkel: elpattan, felpattan, kipattan, megpattan, lepattan, szétpattan. A törökben is eléfordúl ugyanazon gyökkel s hasonló jelentéssel: pattamak. Átv. ért. és igekötővel mondjuk oly testekről, melyek megrepednek. Felpattan a bőr, a házvakolat, a túlérett dinnye, szilva, a dió, mogyoró kopácsa, a bab hüvelye. Képes kifejezéssel: lóra pattanni, hirtelen ráugrani.
"Ha sötét felhők megül A holdvilág földerül Paripámra pattanok. Pusztai dal. Haragra pattanni, felpattanni valamire v. valamiért. | |
* | |
| (patt-an-ás) fn. tt. pattanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Hangzás, melyről azt mondjuk hogy "pattan." Ostor pattanása, szétrugott abroncs pattanása. 2) Átv. a testen, bőrön támadó (egyes) küteg, fakadás, repedés. V. ö. PATTAN. | |
* | |
| (patt-an-t) mivelt. m. pattant-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, hogy valami pattanjon, vagy patt hangot adva sebes mozdulatot tegyen, vagy megszakadjon. Rendesen igekötővel használtatik. Elpattantani a puskát. Felpattantani a hólyagot, tojást. A megdagadt hordódongák szétpattantják az abroncsot. Tárgyesetes viszonynév nélkül önhatólag vétetik, s am. ostorral, korbácscsal patt hangot ad. Pattant a kocsis, béres. | |
* | |
| (patt-an-t-ás) fn. tt. pattantás-t, th. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által eszközöltetik, hogy valami pattanjon. V. ö. PATTAN. | |
* | |
| (patt-an t-ó) fn. tt. pattantyú-t. A szoros értelemben vett ágyunak, mint erős hangon pattanó lőszernek neve; l. ÁGYU. Igenévből meglágyított képzőjü szó, milyenek nyelvünkben nagy számmal léteznek, pl. csörgetyű, csöngetyű, förgetyű, brúgatyú, csikoltyú, tárigatyú, sarkantyú, stb. | |
* | |
| (pattantyú-derék) l. ÁGYÚDERÉK. | |
* | |
| (pattantyú-dörgés) l. ÁGYÚDÖRGÉS. | |
* | |
| (pattantyú-furó) l. ÁGYUFURÓ. | |
* | |
| (pattantyú-golyó) l. ÁGYUGÚLYÓ. | |
* | |
| (pattantyú-öntés) l. ÁGYUÖNTÉS. | |
* | |
| (pattantyú-ropogás) l. ÁGYUROPOGÁS. | |
* | |
| (patt-an-t-ó-os) fn. tt. pattantyús-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Katona, kinek különös feladata pattantyúkkal bánni. l. ÁGYÚS, és TÜZÉR. | |
* | |
| (pattan-t-ó-os-ság) fn. tt. pattantyússág-ot, harm. szr. ~a. 1) Pattantyúk körül szolgáló, azokkal bánó katonaság, katonai kar vagy osztály. A pattantyússág födözésére rendelt lovasok. 2) A hadi tudománynak ága, mely a pattantyúkkal való ügyes bánásmódot tárgyalja. Pattantyússágot tanulni. | |
* | |
| (pattántyú-tanya v. telep) l. ÁGYUTELEP 1). PATTANTYÚTÖLTÉS, (pattantyú-töltés) l. ÁGYÚTÖLTÉS. | |
* | |
| (pattantyú-törlő) l. ÁGYÚTÖRLŐ. | |
* | |
| (pattantyú-üteg) lásd ÁGYÚTELEP 2); és ÜTEG. | |
* | |
| (patt-an-t-ó-oz) önh. m. pattantyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pattantyúból lődöz. Fölvehet tárgy esetes viszonynevet is, s am. valamit pattantyúból kilőtt golyókkal, bombákkal rongál, ostromol. Pattantyúzni a várfalakat. l. ÁGYÚZ. | |
* | |
| (patt-an-tyú-oz-ás). fn. tt. pattantyúzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pattantyúból lődözés. | |
* | |
| (patti-búza azaz pattant v. pattogatott (török búza) ösz. fn. Rostán tűz fölött pattogatott kukoricza. Bodrogközi szó. | |
* | |
| l. PATING. | |
* | |
| (patt-og) gyak. önh. m. pattog-tam, ~tál, ~ott. 1) Gyakori vagy folytonos patt hangot ad. Pattognak az ágyúk, puskák, mozsarak. Pattog a fenyőfa a tűzön. Pattog a tűzre tett száraz kukoricza. Pattog az ostor.
"Kongtak a még üres hordók, Az ostorok pattogtak." Kisfaludy S. Közvetitőleg pattog a kocsis, pl. Zörög a kocsi, pattogott Jancsi, talán értem jönnek. (Népd.). Ez értelemben am. pattogtat. 2) Repedez, hasadoz, fakadoz. Felpattog, kipattog a bőre. 3) Átv. haragosan kiáltoz, perel, lármát üt. Pattogva felelget. Pattog minden nyomán a kemény mostoha. (Népd.). Ne pattogj annyit. Bezzeg pattogott a gazda. Kár azért úgy pattogni. | |
* | |
| (patt-og-ány) fn. tt. pattogány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Kemény röpü bogárfaj, mely öszvenyomva ,patt' hangot ad. | |
* | |
| (patt-og-ás) fn. tt. pattogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Hangzás neve, midőn valami gyakran vagy folytonosan pattog. Ostorpattogás, puskapattogás, fának pattogása a tüzön. 2) Átv. haragos kiáltozás, perelés. V. ö. PATTOG. | |
* | |
| (patt-og-at) gyak. mivelt. m. pattogat-tam, ~tál, ~ott, par. pattogass. Eszközli, hogy valami pattogjon. Ujjait pattogatni. Hólyagot, huppolagot pattogatni. Tűzön kukoriczát pattogatni, am. sütni, mi szétpattanással történik. Máskép: pattogtat. Midőn ostorhangoztatásra vonatkozik, önható tulajdonságu. A falun végig menő kocsisok pattogatnak, a béresek pedig durrogatnak. | |
* | |
| (patt-og-at-ás) fn. tt. pattogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn vki pattogat. V. ö. PATTOGAT. | |
* | |
| (patt-og-ó-os) mn. tt. pattogós-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami pattogásra hajlandó, ami pattogni szokott. A görcsös, csomós fa pattogósabb, mint a csomótlan. Mondják különösen keményített vászonszövetekről. Pattogós szoknya, kötény. Átv. lármás, perelő, ellenmondó. Pattogós gazda, gazdasszony. | |
* | |
| (pattog-tat) mivelt. l. PATTOGAT. | |
* | |
| (patt-og-oz-ás) fn. tt. pattogzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az állati bőrön, vagy növények héján támadó (több) repedés, fakadás; továbbá bizonyos testek kérgeinek felszakadozása, pl. a meszelt falnak, a száraz agyagföldnek pattogzása. V. ö. PATTOGZIK. | |
* | |
| (patt-og-oz-ik) k. m. pattogz-ott, htn. ~ani. Valamely testnek bőre, héja, kérge repedez, felhasadoz. Le-, felpattogzik. Pattogzik az érő diónak, mogyorónak kopácsa, a babnak hüvelye. Pattogzik a roszul meszelt fal, a máz stb. | |
* | |
| fn. tt. patvar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Molnár A. szerint, hamis vád, rágalom, (calumnia), l. PATVARSÁG; továbbá, másnak boszontására czélzó szóbeli ingerkedés, bökdösés (cavillum). Minthogy ez ily patvar rendesen perrel, és lármás pattogó hanggal jár, innen a hangra vonatkozó pat gyökü szókhoz rokonítható, s ezen fogalmi rokonságra mutat a perpatvar, valamint a csitipati is.
"Asszony, a patvarnak vége legyen, hallod!" Buda halála. (Arany J.). Képzésre olyan mint udvar, pitvar, fegyver. 2) Így neveztetik némely mesteremberek azon rejtekhelye, zug, szurdék, hová holmi hulladékokat bedobni szoktak, pl. a szabók a posztónyiredékeket. A kovácsoknál azon edény, melybe az apró vasdarabokat hányják. Ezen értelménél fogva azon rokonhangu szók közé sorozandó, melyek üreget, szugolyt jelentenek, mint: putri, padmaly, pudva, puczok, mely jelent néhutt szurdékot, másutt pedig, pl. a székelyeknél lyukat a tűzhelyen, mely fölé a tüzet rakják, s melybe a hamut hidorják. 3) Valamely rémes, ijesztő lény, gonosz szellemféle. Erre mutatnak az ily mondatok: Vigyen a patvar! Menj patvarba! Mi a patvar! Patvar tudja, hol van. "Ámor ez az édes mirigy, Ő ily lator, patvarszer." Kisfaludy S. Ebben rokon értelmüek vele az ördög, manó, fránya, p. vigyen a manó! mi az ördög! fránya tudja! Ez értelemben egyezik vele a tót potvora is, mely Jancsovics szerént szörnyet, éktelen állatot jelent, elemezve talán po-tvor, mely mintegy utó-teremtvényt, korcsot, fattyú kinövést látszik kifejezni. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Patvarczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. patvaristá-t. Latin képzőjü, felemás magyar szó, mely a legujabb időkorig jelentett oly személyt, ki a jogi tanulmányokat elvégezvén, valamely ügyvéd vagy bíró oldala mellett a törvényes eljárásokban gyakorlotta, s a királyi táblai jegyzőségre képesítette magát. E szónak eredetét némelyek tréfásan a pati varia szóktól származtatták; mások pedig onnan akarták magyarázni, hogy hajdan a törvények tanulása végett többen a páduai egyetembe szoktak kimenni; azonban sokkal okszerüebb azon vélemény, mely szerint a perlekedést jelentő patvar szótól deákos végzettel (-ista) származik. Magyarosabban: patvarnok. | |
* | |
| (patvar-kod-ás) fn. tt. patvarkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 7) Hamis vádaskodás, rágalmazás. 2) Gonosz szándéku vagy boszantó perlekedés, veszekedés, patvarság. 3) Ravaszkodás, csalfálkodás. V. ö. PATVAR. | |
* | |
| (patvar-kod-ik) k. m. patvarkodtam, ~tál, ~ott. 1) Hamisan vádaskodik, rágalmakat szór. 2) Boszantásból perlekedik, veszekedik. 3) Ál útakon, ravaszul áskálódik valaki ellen. V. ö. PATVAR. | |
* | |
| (patvar-kod-ó) mn. tt. patvarkodó-t. 1) Hamisan vádaskodó, árulkodó. 2) Perlekedő, veszekedő. 3) Ravaszul áskálódó. | |
* | |
| (patvar-nok) fn. tt. patvarnok-ot, harm. szr. ~a. l. PATVARISTA. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Patvarócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (patvar-os) mn. tt. patvaros-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek mással pere, patvara van, ki perelni szeret. Patvaros szomszédok. V. ö. PATVAR. | |
* | |
| (patvar-os-an) ih. Patvaros módon. | |
* | |
| (patvar-oz) áth. m. patvaroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Régies szó. Gyaláz, rágalmaz. "Megpatvaroztanak férfiat" (calumniabantur virum. Bécsi cod. Micheas. II.). "Imádjatok tütöket patvarozókért" (orate pro calumniantibus vos. Münch. cod. Luk. VI.). | |
* | |
| (patvar-ság) fn. tt. patvarság-ot, harm. szr. ~a. 1) Patvarra hajlandó tulajdonság. Patvarságból belekapczáskodni valakibe. 2) Folyamatban levő patvaros állapot. 3) Patvarkodás, gonosz szándéku, boszantó perlekedés, mely a volt magyar törvény szerént az ügynek örökös elvesztésével és még 200 ft büntetéssel járt. | |
* | |
| (patvar-ság-i) mn. tt. patvarsági-t, tb. ~ak. Patvarságra vonatkozó. Patvarsági itélet. Patvarsági büntetés. | |
* | |
| gyök, melyből patyol, patyolat, patyóka, patyókál, burkolásra, bekötésre vonatkozó származékok eredtek. Vannak Paty és Patyod nevü helységek. Alapértelemre rokon hozzá azon pat, melyből pating, lágyítva patying, módosítva fatyék származott, továbbá a szintén burkolásra vagy bekötésre mutató fátyol, bugyol, bugyolál, bugyor, batyu, motyó, motring szók gyökei (fáty, bugy, baty, moty; V. ö. PATING); melyekben az alaphangok ajakiak. Talán ide tartozik a fity-eg gyöke is. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KIS~, NAGY~, faluk Vas m. helyr. Paty-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. páty-ot, harm. szr. ~ja. Tájdivatosan am. szösz. | |
* | |
| falu Pest m. helyr. Páty-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. PATING. | |
* | |
| falu Szatmár m. helyr. Pátyód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (páty-og-tat) áth. m. pátyogtattam, ~tál, ~ott; par. pátyogtass. Idősb Mándy Péter szerént tájdivatosan am. csókol. | |
* | |
| (paty-ó-ka) fn. tt. patyókát. Mindenféle ruhadarab, melylyel a testet, különösen fejet, nyakat, a hideg ellen, beburkolják, bekötözik. Elemezve l. PATY alatt. | |
* | |
| (paty-ó-ka-al) áth. m. patyókál-t. Holmi ruhadarabokkal, kendőkkel beburkolgatja, bekötözgeti a hideg ellen a testnek valamely részét, különösen fejét, nyakát. Kemenesalján am. ver; lepatyókál = lever; megpatyókál = megver; amidőn gyökül pat tekinthető; néhutt: potyókál. V. ö. PATYÓKA. | |
* | |
| (paty-ó-ka-al-ás) fn. tt. patyókálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ruhadarabokkal, kendőkkel burkolgatás, kötözgetés. V. ö. PATYÓKÁL. | |
* | |
| (paty-ol) áth. m. patyol-t. Burkol, betakar, bekötöz valamit, különösen a fejet, akár hideg ellen, akár csupán divatból, viseleti szokásból. V. ö. PATY. | |
* | |
| (paty-ol-ás) fn. tt. patyolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Betakarása, burkolása, bekötözése valaminek; különösen a fejnek. V. ö. PATYOL. | |
* | |
| (paty-ol-at) fn. tt. patyolat-ot, harm. szr. ~a. Molnár A. szerint, fejet burkolni való finomabb szövet, pl. milyennel a keleti népek, a borotvált fejü törökök bekötik fejeiket, (cidaris.). Szokottabb értelemben jelent általán finom gyolcsot. Patyolat ing vagy ingujjak. "Patyolat ing lobogása, czifra suba suhogása." (Népd.). Ilyféle kelméből van a mátyusföldi asszonyoknak már divatból kimenni kezdő fejtakarója, úgynevezett bulázója. A fekete selyemből valót fátyol-nak nevezik. V. ö. PATY. | |
* | |
| (patyolat-bogács) ösz. fn. A bogácsok neméből való, s fehérlő növényfaj; kocsányai két-három pikkelyesek, molyhosak; fészkei tojásdadok; pikkelyei árrformák, egyenesek; levelei láncsásak, tövises élűk, alul molyhosak. (Carduus candicans W. Gönczy Pálnál: card. collinus). | |
* | |
| (paty-ol-at-os) mn. tt. patyolatos-t v. ~at, tb. ~ak. Patyolatba burkolt, öltözött, patyolatféle ruhát viselő. Patyolatos fej. Patyolatos csapka.
"Hosszu törött zubon ruhájok ezeknek, Bársony patyolatos csapkája fejeknek." Gyöngyösi István. Patyolatos asszonyok. Patyolatos nép, Gyöngyösinél török nép. "Patyolatos népe tömérdek számával." Néhutt a köznép nyelvén am. fejér nép. Faludinál pedig am. úri nép. Patyolatos tök, am. úri v. sütő tök, sütni való tök; néhutt: selyemtök. Patyolatosbarát, domokosrendi barát. V. ö. PATYOLAT. | |
* | |
| (paty-ol-at-os-an) ih. Patyolatba öltözve, burkolva, patyolatféle ruhában. | |
* | |
| (patyolat-szattyú) ösz. fn. Növényfaj a szattyúk neméből; virágai a tőkocsán hegyén hosszudad fejes bugában, sugártalanok; levelei hosszúdad szívesek, egyenetlenül fogasak; karéjai szétállók, alul tömött hószín molyhosak. Nevét a molyhok fínomságától és színétől vette. (Tussilago nivea. W.). | |
* | |
| (patyolat-szironták) ösz. fn. A szabdalt levelű, fehér virágu szirontákok neméből való növényfaj. (Ranunculus platanifolius.) | |
* | |
| (patyolat-tök) ösz. fn. Finom vékony, sima héju, sütnivaló úritök; néhutt: selyemtök. | |
* | |
| női kn. tt. Pauliná-t. Ugyanaz, mi a latin ,Paulina.' Értelmét l. PÁL alatt. | |
* | |
| falu Temes, Ó~, mváros, ÚJ~, falu Arad m. helyr. Paulis-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pává-t. A tyúkok neme alá tartozó madárfaj; nagyságra a pulykához hasonló; kicsin feje kék, szemei körül fehér vonással. A hímnek farka rendkívül hosszú, s pettyekkel gyönyörüen tarkázott, melyet némi kevélykedő indulatból szétterjengetni (tájdivatosan: fölereszteni) szeret. Föleresztette tollát a páva. Lábai csunyák, melyekről azt tartja a népmonda, hogy, midőn rájok tekint, elszégyenli magát. Szép a páva, csúf a lába. (Km.). Hangja rút, csaknem a macska nyávogásához hasonló. Úgy látszik, hogy nevét nyávogásától vette. Latinul pavo, pavus, németül: Pfau, lengyelül, csehül: paw, stb. Az igen fölpiperézett, begyeskedő nőt pávához hasonlítják. Úgy lép, jár, sétál, mint a páva. Büszke mint a kan páva. Kevély, mint a páva. | |
* | |
| erd. falu Orbai sz. helyr. Pává-ra ~n, ~ról. | |
* | |
| (páva-ajak-hal) ösz. fn. Középtengerben tenyésző halfaj, szépen vegyített zöld kék, vörös, és fehérszürke színekkel. (Labrus pavo. L.) | |
* | |
| (páva-fáczán) ösz. fn. Fáczánfaj, melynek szárnyait szemforma kék, farktollait pedig zöld pettyek ékesítik. (Phasianus pavoneus. Kl.). | |
* | |
| (páva-fark) ösz. fn. A hím pávamadárnak gyönyörűen tarkázott tollakkal ékeskedő farka. | |
* | |
| (páva-galamb) ösz. fn. Galambfaj, melynek széles, terjedékeny farka a páváéhoz némileg hasonló. (Columba pavonia, laticauda. Kl. Columba tremula. L.). | |
* | |
| (páva-gém) ösz. fn. A gémnemü madarak egyik ékesebb tollazatú faja. (Ardea pavonica. L.). | |
* | |
| (páva-hang) ösz. fn. A páva nevü szárnyas állat nyávogó hangja. Átv. ért. kellemetlen tátogó vagy rekedt hang. | |
* | |
| (páva-szěm) ösz. fn. A pávamadár szeme, mint érzéki szerv. Átv. ért. azon szemhez hasonló pettyek, melyek a páva tollait ékesítik. Továbbá így neveztetnek némely pillangók, és halak, melyek szárnyai, illetőleg pikkelyei tarka színekkel ékeskednek. Ilyenek a pillangók közöl: papilio io, phalaena pavonia, a halak között: labrus ocellaris, chaetodon ocellatus. | |
* | |
| (páva-szěm-pillangó) l. PÁVASZEMPILLE. | |
* | |
| (páva-szěm-pille) ösz. fn. Éjpille faj, melynek röptyűit pávaszemforma pettyek tarkázzák. | |
* | |
| (páva-toll) ösz. fn. Toll a pávának szárnyából, vagy farkából. Pávatollat viselni a kalapon. Legyező pávatollakból. | |
* | |
| (páva-tollas) ösz. mn. Pávatollal vagy tollakkal ékesített, diszített. Nyalka legény pávatollas süvege. | |
* | |
| fn. tt. pávián-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A majmok rende alá tartozó állatnem, Ázsiának és Áfrikának legmelegebb vidékein. A mormon pávián Indiában lakik, hosszukás kutya fejjel; orczája sima, orra piros, mint a vér. A majmonpávián pofája sötét kék, szőre barna, és zöldes sárga, s mint a vér, oly piros ülete; farka kisded; Guineában lakik. | |
* | |
| gyöke pazar, s talán pazdorja v. pozdorja szóknak, és származékaiknak; l. ezeket. | |
* | |
| l. PAZAROL. | |
* | |
| mn. tt. pazar-t, tb. ~ok v. ~ak. 1) Tékozló, fecsérlő, ki mértéken túl költve vagyonát elharácsolja, elprédálja. Pazar gazda, gazdaszszony. Pazar kézzel kiszórni a pénzt. Pazar életet élni. 2) Átv. szelidebb ért. bőséges, dús, sok költségbe kerülő. Pazar vendégség, pazar fényűzés, pazar bőkezüség.
"Te bölcs pazar." Kazinczy F. levél a régiséggyüjtő Jankovicshoz. Egyezik vele legközelebb a héber pazar, (szétszórt, fecsérelt); közel jár hozzá hangáttétellel a német prassen, Prasser is. Magyar elemzéssel gyökre és alapértelemre nézve rokonnak tekinthető hozzá a székelyeknél divatos poszátlik, mely am. több részre oszlik: ennél fogva azt gyaníthatni, hogy gyöke azon osz, melyből oszt és oszol származnak, melyből ajak hangos előtéttel legközelebb foszlik, s ebből és az o-nak és sz-nek rokon a és z-vé átváltoztával fejlődhetett ki a pazar, tájdivatosan: pozar, pazor, pazér. Magas hangokban egyezik vele fecsér mint ,fecsérel' törzse, melyben alapértelem a fecsegtetés vagyis fecskendve ki- vagy elszórás, vesztegetés-; ezzel ismét rokon: pocsékol, mind a három pedig gyökhangokban közel jár egymáshoz: gaz, pocs, fecs, elül ajak-, és utól sziszegő hangokkal vagy ezek vegyülékével. | |
* | |
| (pazar-fény) ösz. fn. Mondják rendkivül ragyogó kivilágításokról, pl. bálházakban, gazdagok termeiben stb. Átv. ért. fényűzés, melyet feltünőleg nagy mértékben űz valaki; rendkivüli költségbe, vesztegetésbe kerülő pompa. | |
* | |
| (pazar-ol-ás) fn. tt. pazarlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tékozlás, fecsérlés, mértéken túl költekezés, a vagyonnak, illetőleg pénznek könnyelmü vesztegetése. "Az ingatag és változékony erő csak elpazarlott erő, mely czélt nem érhet soha." Deák Ferencz követjelentési beszéde 1840-ben. Néha csak bőséggel adás, bő mértékben áldozás, ajándékozás. "Karral s karddal keresték eleink Magyarországot; kincsek (= kincsěk azaz kincsök), javok, minden értékek (= értékök) pazarlásával oltalmazták dicséretes eleink nekünk Magyarországot." Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben. | |
* | |
| (pazar-ol-ó) mn. és fn. tt. pazarló-t. Tékozló, fecsérlő, vagyonát vesztegető. Pazarló gazda, gazdasszony. Nagy pazarló. | |
* | |
| (pazar-ol) áth. m. pazarol-t v. pazarlott, htn. ~ni v. pazarl-ani. Vagyonát tékozolja, fecsérli, könnyelmüleg, hiú fényre, pompára vesztegeti, gondatlanul elkelni engedi, stb. Nem gyűjthet annyit a fösvény anya, a mennyit a tékozló fiú el nem pazarolhat. (Km.). Átv. ért. testi erejét, szellemi tehetségeit vagy más becses javát tulságosan, haszontalanul vesztegeti. Egészségét holmi kihágások által pazarolni. A drága időt elpazarolni. Kár ily emberre a jó szót pazarolni. Néha am. bő mértékben ad, áldoz stb. V. ö. PAZAR, PAZARLÁS. | |
* | |
| (pazar-ul) ih. Pazarok módjára; tékozolva, fecsérelve, tulságosan költekezve, adakozva. V. ö. PAZAR. | |
* | |
| (pazar-vágy) ösz. fn. Kóros ösztön vagy szenvedély, melynél fogva valaki mintegy kedvét, gyönyörét leli benne, ha vagyonát tékozolhatja, ha tulságos fényt üzhet, stb. V. ö. PAZAR. | |
* | |
| falu Baranya m. helyr. Pázdány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Pázdics-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. POZDORJA. | |
* | |
| PAZAROL, PAZARLÁS. | |
* | |
| falúk Győr és Fehér m.; puszta Fehér és Heves m. helyr. Pázmánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. páznát-ot, harm. szr. ~ja. Tájdivatos szó, a szokottabb pászta vagy pásztágy helyett. l. PÁSZTA. | |
* | |
| falu Szabolcs m. helyr. Pazony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PAZAR. | |
* | |
| puszta Borsod m; helyr. Pazsag-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PÁZSIT. | |
* | |
| fn. tt. pázsit-ot, harm. szr. ~ja. Mezőföldeken, szántatlan parlag telkeken termő, sűrű fű vagy gyep, mely, minthogy a barom járni szokta, magba alig megy, s magasra nem sarjadzik; legelőkön tenyésző fű, különösen, az úgynevezett libamező. A ludakat kihajtani a pázsitra. Tájdivatosan: pást; latinul: pascuum, magyaros kiejtéssel páskuum. Néhutt, pl. a székelyeknél: gázsint, szlávul: pazsit, mely általános vélemény szerént a magyarral együtt a latin pascuum után képeztetett; a szlávban eléjön paszjem is, am. legeltetem. Azonban figyelmet érdemel a mongol eböszün is, mely am. fű. | |
* | |
| falu Bars. m. helyr. Pázsit-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pázsit-ágy) l. PÁZSITSZÉK alatt. | |
* | |
| (pázsit-árpa) ösz. fn. Árpafaj, melynek minden murvái serteformák, s kalászai igen rövidek; a sovány földben gyökere gumós. | |
* | |
| (pázsit-csillag-húr) ösz. fn. Növényfaj a csillaghúrok neméből; virágai két-két águ bugában nyilnak; levelei szálasak, épélűk, fűzöldek; szirmai akkorák mint a csészéje; tokja hoszszukás. (Stellaria graminea.). | |
* | |
| (pázsit-fű) ösz. fn. Izékes száru, polyvás virágu növény, milyen a búza, köles, kukoricza. | |
* | |
| (pázsit-os) mn. tt. pázsitos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Pázsittal benőtt. Pázsitos út, udvar. Pázsitos udvaron lakik a szegénység. (Km.). Tájdivatosan: pázsintos. 2) Felhasogatott pázsit hancsikjaival borított. Pázsitos földpamlag a kertben. | |
* | |
| (pázsit-oz-ik) k. m. pázsitoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Pázsitféle gyöp kezd teremni, nőni rajta. Az elhagyott útak, a járatlan udvarok kipázsitoznak. | |
* | |
| (pázsit-pillangó) ösz. fn. Pillangófaj, mely a pázsitokon szeret röpködni, szállongani. | |
* | |
| (pázsit-pille) ösz. fn. A pázsitokon szállongó pillefaj. | |
* | |
| (pázsit-szék) ösz. fn. Földből rakott ülőhely, melyet pázsitszeletekkel bevonnak, benövesztenek, gyepszék, gyepágy, gyeppamlag. Kerti pázsitszékek. Máskép: pázsitülés, pázsitülőke; ha hosszabb: pázsitágy, gyepágy. | |
* | |
| (pázsit-szelet) ösz. fn. A pázsittal benőtt földkéregből egy kihasított darab. Pázsitszeletekkel beültetni a kerti utak széleit, kihompolni a rétet, bevonni az árok tetejét. | |
* | |
| (pázsit-szelő) ösz. fn. Éles vas eszköz, melylyel a pázsitos földet fölszelik, fölnyesik. | |
* | |
| (pázsit-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín vagy szinü, mint a pázsité. | |
* | |
| (pázsit-színű) ösz. mn. Olyan színű mint a pázsité szokott lenni. Másképen: fűzöld. | |
* | |
| (pázsit-szőnyeg) ösz. fn. Átv. ért. szép zöld térség vagy gyep, mintha valamely szőnyeg volna a földre terítve. | |
* | |
| (pázsit-ülés v. ülőke) l. PÁZSITSZÉK. | |
* | |
| (pázsit-zöld) l. PÁZSITSZÍN. | |
* | |
| l. ~PA. | |
* | |
| fn. tt. pěcs-ět, harm. szr. ~e. Tájdivatosan férfigyermek szeméremvesszője, talán pěczk v. pěczěk szó rövidülete. Néhutt: puczu. | |
* | |
| fn. tt. Pécs-ět. Szabad kir. város Baranya vármegyében, régi püspöki székkel. Magyarnak Pécs, németnek Bécs. (Km.). ÚJ~, mváros Torontál megyében, Helyr. Pécs-ěn, ~re, ~ről; régiesen a két első: Pécs-ětt, ~csé. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Pecsarócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| Kresznericsnél erdélyi puszta Háromszékben; helyr. Pecsel-en; ~re, ~ről. Lenk földirati könyvében nincsen meg; nevezetes azért, mert Pecseli nevü tartomány van Sína északi részében, a régi húnok szomszédságában. Van: PECSELY is. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, NEMES~, faluk Szala m. helyr. Pécsel-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Pecsely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Nyitra m. helyr. Pecsenéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pecsenyé-t. Sült hús, mint étel. Borjú-, bárány-, pulyka-, lúd-, récze-, csirkepecsenye. Fehér-, vesepecsenye. Nyárson, kemenczében, lábasban sült pecsenye. Czigánypecsenye, melyet a piaczi kofák disznóhúsból sütnek. Megérezte a pecsenye szagát. (Km.) Ha pecsenyét lehet, ne egyél foghajmát. (Km.). Pecsenyét forgatni, metélni, enni. Szláv nyelvből vett, s általán divatozó szó, mely szó szerint sült-et jelent, és ez szintén divatos. | |
* | |
| (pecsenye-bor) ösz. fn. Jobbféle bor, melyet a pecsenye mellé szoktak feladni. | |
* | |
| faluk Sopron és Trencsin m. helyr. Pecsenyéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pecsenye-forgató) ösz. mn. és fn. 1) Konyhai eszköz vagy gép, mely a nyársra húzott húst folytonos mozgása által a tűz fölött forgatja, hogy egyarányosan minden oldalról megsüljön. 2) Azon személy, ki a nyársat forgatja. | |
* | |
| (pecsenye-lé) ösz. fn. Lé, melylyel vagy melyben bizonyos pecsenyéket készítenek, és feladni szoktak. Zsíros, tejfölös pecsenyelé. | |
* | |
| (pecsenye-es) mn. tt. pecsenyés-t, v. ~et, tb. ~ek. Pecsenyével ellátott, vagy, miben a pecsenyét sütik, feladják. Pecsenyés ebéd, bolt. Pecsenyés tepszi, tál. Pecsenyés agár az, mely különösen őszszel csak a gyönge nyúlakat fogdossa, a javát pedig elereszti. | |
* | |
| (pecsenye-sütő) ösz. mn. és fn. 1) Ki különösen pecsenyéket süt, s azokkal kereskedik, kofálkodik, milyenek a közpiaczokon azon kofák, kik disznóhúsból úgynevezett czigánypecsenyét sütnek. 2) Konyhai eszköz, melylyel vagy melyben pecsenyét sütnek. | |
* | |
| (pecsenye-tál) ösz. fn. Különös alakú, rendesen hosszukás tál, melyen a pecsenyét az asztalra adják. | |
* | |
| (pecsenye-zsír) ösz. fn. Zsír, melyben a pecsenyének való húst sütik, vagy, mely a sült húsból kiszivárog. | |
* | |
| falu Hont m. helyr. Pecsenyicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| v. PÖCSÉT, fn. tt. pecsét-ět, harm. szr. ~je. 1) Bizonyos alakú kép, jegy, bélyeg, melyet biztosító ismervül, vagy zárul, vagy megkülönböztetésül, valamire nyomunk. Viaszba, ólomba nyomott pecsét. Függő pecsét. Kettős pecsét elkülönzött v. titkos (secretum) pecsét. Levelet lezárló, okmányt hitelesitő, lefoglalt árukat elzárló pecsét. Pecsétet feltörni, felszakasztani. 2) Azon eszköz, mely által az illető jegyeket rányomjuk valamire, pecsétnyomó. Kis, nagy pecsét. Gyűrűpecsét. Vas, aczél, réz pecsét. Fejedelmi, birói, hivatalos, magán pecsét. Pecsétet metszeni. 3) Mocsokféle folt, mely valamely testbe látszatólag beveszi magát. Olaj-, zsírpecsétek a ruhán, padolaton. A kelméből kivenni, kimosni a pecséteket.
E szóval egyezik a szláv pecset v. pecsat, s a német Petschaft, melyről Adelung azt tartja, hogy szláv eredetű. Lehet, hogy a cseh-szláv pecset az égetést, sütést jelentő pecsem (Jancsovicsnál: pecsjem) igével áll fogalmi viszonyban, minthogy a pecsét egy nemét sütés, égetés által eszközlik; azonban a magyar nyelvben oly szókhoz rokon, melyek foltos jegyet, pontozást, szurást jelentenek, ú. m. petty, pettyeget, pött, pöttöget, pegymet, pécze, ide tartozik a bök, mely ismét szlávul: pichnem, latinul: pungo. Ha továbbá azt veszszük tekintetbe, hogy a pecsétet rá szokás ütni valamire, e szónak gyöke hangi és fogalmi rokonságban áll több magyar, latin, német, szláv hangutánzó szókkal, melyek ütésre vonatkoznak. l. PACS, PECZ, PECZCZENT. | |
* | |
| (pěcsét-agyag) ösz. fn. Gyönge, finom, kövér tapintatu agyagföld, mely szájba véve vaj gyanánt elolvad, tűzben kőkeménynyé válik. Campe szerint, ezen földet gombolyagokba öszvegöngyölgetik, s azon helynek nevével, hol találtatott, megbélyegezve árulják, honnan a neve. (Terra sigillata). | |
* | |
| (pěcsét-ěl) áth. m. pěcsétěl-t, htn. ~ni v. pecsétleni. Valamit, pecsétnek ráütése által, megjelel vagy bezár, vagy megerősít, hitelesít. Okmányokat pecsételni. Levelet pecsételni. A szállítani való árukat, ládákat megpecsételni. Átv. ért. vérével pecsételni valamit, am. bizonyos igazságért vértanúnak lenni, meghalni. | |
* | |
| (pěcsét-ěl-és) fn. tt. pěcsétělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki pecsétel, pecsétet nyom, üt valamire. | |
* | |
| (pěcsét-ěl-et-len) mn. tt. pěcsétěletlen-t, tb. ~ěk. Mire pecsétet nem nyomtak; mi pecséttel nincs bezárva. Pecsételetlen okmányok. Pecsételetlen levél. Határozóként am. pecsételés nélkül, pecsételetlenül. | |
* | |
| (pécsět-ěs) mn. tt. pěcsétěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Tulajdon értelmü pecséttel jelölt, erősített, hitelesített. Pecsétes levél, okmány. Erő, s pribék ellen nincsen pecsétes levél. (Km.). Pecsétes gyürű, melylyel pecsételni lehet. 2) Zsírféle foltokkal bemocskolt. Pecsétes ruha, pamlag. | |
* | |
| (pecsét-ěs-en) ih. Pecséttel ellátva. Pecsétes folttal vagy foltokkal bemocskolva. | |
* | |
| (pecsétes-gyökér) ösz. fn. Népies néven növényfaj a gyöngyvirágok neméből; szára félrehajló, kétélű; levelei szárölelők, kétsorosak, váltogatók, egy oldalra nézők; kocsánja a levéltöveken egy vagy kettő; egy, néha két virágu; bogyója kék; másképen szinte népiesen: Salamon pecsétje, soktérdű fű, erdei sülyfű; növénytani néven sokbötykü gyöngyvirág. (Convallaria polygonatum). | |
* | |
| (pěcsét-ěz) áth. m. pěcsétěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Zsírféle, általán mocskos foltokkal befen. Olajjal, zsírral, faggyúval bepecsétezni a ruhát, padolatot. | |
* | |
| (pěcsét-ěz-és) fn. tt. pěcsétězés-t, tb. ~ěk. Mocskos foltokkal befenés. | |
* | |
| (pěcsét-föld) lásd: PĚCSÉTAGYAG. | |
* | |
| (pěcsét-gyürű) ösz. fn. Gombos gyürű, melynek lapjára pecsétjegyek vannak vésve. | |
* | |
| (pecsét-isme) l. PECSÉTTAN. | |
* | |
| l. PĚCSÉTĚLÉS. | |
* | |
| (pěcsét-el-ő) fn. tt. pěcsétlő-t. A nyilvános hivatalokban azon tiszti személy, ki az illető okmányokra a pecsétet ráüti. | |
* | |
| (pěcsét-metsző) ösz. fn. Míves, ki vasból, rézből s más szilárd anyagú testekből pecsétnyomókat készít. | |
* | |
| (pěcsét-nyomó) ösz. fn. Fémből, vagy más kemény anyagból, pl. kőből való eszköz, melylyel pecsételni szokás. Kézi, nyeles pecsétnyomó. Arany-, ezüst pecsétnyomó. Gépalakú, csavaros pecsétnyomó. | |
* | |
| (pěcsét-ostya) ösz. fn. Ostya, melyet viasz helyett használnak a pecsételésnél. | |
* | |
| (pěcsét-őr) ösz. fn. Állami, vagy nagyobbszerü egyesületi irodának (kanczellariának) főnöke, ki annak pecsétére fölvigyáz, s azt az illető okmányokra üti. | |
* | |
| (pěcsét-sajtó) ösz. fn. Hivatalokban sajtóféle gép, melylyel a pecsétnyomót leszorítják. | |
* | |
| erd. falu B. Szolnok m. helyr. Pecsétszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěcsét-tan) ösz. fn. Tan, mely különféle pecsétek, nevezetesen a régiek ismertetését tárgyazza. (Sphragistica). | |
* | |
| (pěcsét-tok) ösz. fn. Fából vagy fémből való tok, melyben valamely oklevélnek függőpecsétje foglaltatik. | |
* | |
| (pěcsét-viasz) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. festett viasz, melyet néha a hivatalokban pecsétlő anyagul használnak. 2) Sajátnemü, gyantás, olvadékony, festett anyag, rudakba alakítva, milyennel rendesen pecsételni szoktunk. Vörös, zöld, fekete pecsétviasz. | |
* | |
| a székelyeknél eme találós mesében útfélen pecsit les (mi am. tövis), a ,pecsenye' rövidűlete. | |
* | |
| mn. tt. pécsi-t, tb. ~ek. Pécs városából való, oda tartozó vagy vonatkozó. | |
* | |
| fn. tt. pécsik-ět, harm. szr. ~je. Erős fulánku csípő légy, mely a barmokat nyugtalanítja, máskép: pőcsik. Úgy látszik, hogy az átvetett csíp gyökből alakult, mintha csípők, csípék volna. | |
* | |
| MAGYAR~, OLÁH~, mvárosok Arad m. helyr. Pécská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Pecsnarócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Baranya m. helyr. ~váradra, ~on, ~ról. | |
* | |
| gyöngébbféle hang, melyet valamely test ad, midőn azt ujjal, vagy bizonyos kis eszközzel és gyöngéden érintik vagy ütik meg. Származékai pěczczen, pěczczent, pěczěg, pěczěgtet, pěczěr. Egy értelmű vele a pěrcz, melyből pěrczent származott, s jelenti az órabillegőnek egy-egy hangját, továbbá azon rövid időt, mely alatt ez történik; innen nyomatékosan ejtve van peccz is, melyben az r az utána álló cz-vel hasonult (hasonlóvá lett), mint a székely micz v. miccz sem egyéb mint percz. Megfelel neki a vastag hangu, s erősebb ütésre vonatkozó pacz, paczka. | |
* | |
| FEL~, KIS~, faluk Győr m. helyr. Pécz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěczcz-ěg v. pěrcz-ěg) önh. m pěczczěg-tem, ~tél, ~ětt. Többszörös peccz v. percz hangot ad. | |
* | |
| (pěcz-v-en, v. pěcz-ü-en, v. percz-en) önh. m. pěczczen-t. Gyönge ütés következtében ,pěcz' hangot ad. Pěczczen az órabillegő. | |
* | |
| (pěcz-v-en-és, v. pěcz-ü-en-és v. percz-en-és) fn. tt. pěczczenés-t, tb. ~ěk. ,Pecz' hang adása. | |
* | |
| (pěcz-v-en-t, v. pecz-ü-en-t, v. percz-en-t) áth. m. pěczczent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit gyöngéden úgy üt meg, hogy peczczenjen. Újjal megpeczczenteni az eb orrát, veszszővel a csintalan fiút. | |
* | |
| (pecz-v-en-t-és) fn. tt. pěczczentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyönge ütés, mely peczféle hangot ad. Orrpeczczentés. Különösen, az órának hangja, melyet a billegő mozgása okoz. | |
* | |
| l. PEDZŐ. | |
* | |
| (pécz-e, = pécz-ő, pört-ő), fn. tt. péczét. Bizonyos jegy, mely által valamit különösen kitüntetnek, kijelölnek, péld. határpontokat jelelő karók, póznák; a könyvnek bizonyos lapjaira, vagy mondataira tett jelek; a hajózásban mindennemű szárazi és vízi jelek, melyek a hajósokat érdekelhetik (Merkzeichen der Schiffart), pl. a víz színén úszó jelszálfa (czölömp), vízállásmutató stb.
Minthogy a péczék némi pontozást tüntetnek elé az illető testen vagy téren, innen rokonok hozzájok a petty, pettyeget, pött, pöttöget, pegymet, és a pontozásra vonatkozó bök. | |
* | |
| tájdivatosan am. peczek; l. ezt. | |
* | |
| (pěcz-ěg-et) gyak. áth. m. pěczěget-tem, ~tél, ~ětt, par. péczěgess. Gyöngéden, csak úgy játszva ütöget, illetget. Ne pecsegesd azt a lusta lovat, hanem üsd. Gyöke pěcz, vastag hangon pacz, melyből paczka, paczkáz származnak. V. ö. PACZ. | |
* | |
| (pěcz-ěg-et-és) fn. tt. pěczěgetés-t, tb. ~ěk. Gyöngéd ütögetés. V. ö. PĚCZĚGET. | |
* | |
| (pěcz-ék) fn. tt. pěczk-ět, személyragozva: pěczkěm, pěczkěd, peczke, stb. származékai: pěczkěl, pěczkěs, stb. Néhutt hangváltozattal: pöczök, sőt némely értelmében poczok is. 1) Szegforma eszköz, melynek rendeltetése öszvetartani valamit, pl. fapeczek az ökörkötélen, peczek a csatban, kapocsban; peczek a töltött hurka végén, hogy a tölteléket benn tartsa. 2) Balaton mellékén jelent dugaszt, pl. palaczk, kalamáris peczke. 3) Peczek a gatyában, azaz, toldás elülhátul az ülepben. 4) Kifeszítésre, megerősítésre szolgáló szeg, leginkább fából. Peczekkel feltámasztani a csacsogó gyermek száját. A kiterített ponyva csúcsait peczkekhez kötni. 5) Átv. kis gyermek, ki oly arányban áll a peczekhez, mint a nagyra nőtt ember a karóhoz, bothoz, pálczához.
Alapértelménél fogva a pacz, paczka, pácza, paczkáz, peczeget szókhoz rokon, t. i. a peczek nem egyéb, mint kicsinyített páczaféle eszköz. Mint szegféle, bökő eszköz hasonlítható, bök, bökcsi, pőcsik szókhoz is. Képzésre hasonló a vétek, mocsok, sarok, marok, stb. szókhoz. Szlávul: peczok (Jancsovics). | |
* | |
| (pěczěk-szěg) ösz. fn. A csatnak, kapocsnak szege, mely az illető hézagba, lyukba megy, vagyis, oly szeg, melyet általán peczekként használnak. V. ö. PĚCZĚK. | |
* | |
| falu Pest m. helyr. Péczel-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěcz-ér) fn. tt. pěczér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Régebben 1) személy, ki ebekkel bánt, különösen ki vadászebeket idomított, azokat vadászatra vitte, vadakra eresztette, uszította, stb. 2) Néhutt a lóidomítót is lópeczér-nek nevezték. Némely vidéken: peszér. Molnár Albertnél (az 1801-iki kiadásban) külön áll peczér (petzér, németül: Hund-Besorger, Hundsjunge), és peszér (ein Roszjung). Bérczy Károly a krónikák után említi, hogy "Rákóczy Zsigmond felsővadászi udvarához egy főpeczér, két kutyapeczér, hat kutyafiú (kutyainas), és egy kutyaszakács is tartozott; gróf Csáky István szendrői udvarában pedig lovaspeczérek is tartattak." E peczérek későbben, főkép a vadászatoknak a törvényben korlátolása, de az újabb kor és világ más életmódja miatt is, szokásból kimentek, s e név mai időben csak gúnyként, legfölebb nagyobb udvarokban a házikutyákra ügyelő szolgák elnevezésére használtatik; így hívják néhutt a gyepmester legényét is, ki a kóbor ebeket öszvefogdossa. Néhutt, pl. Balaton mellékén, a kutyakedvelőt is (gúnyosan?) peczérnek hívják. (Tájszótár). Mivelhogy az ebeket és lovakat idomítás közben ostorral, korbácscsal gyöngén ütögetni v. érintgetni, mintegy peczegetni szokták, alkalmasint a pěcz szóval áll származási viszonyban. Azonban figyelmet érdemel, hogy a németben eléfordúl Petze v. Betze, az angolszászban: bicce, bice, az ángolban bitch, a francziában bichon, a svédben byckja, melyek szukakutyát jelentenek, a cseh nyelvben pedig pesz kan kutya, és psyce szuka. Wachter e szót a szlavon bizu (= laufen) szótól származtatja, mit Adelung szintén pártol, minthogy a német ,Hund' és ,Hündin' szóknak több nevezetei is a ,laufen' ,jagen' (angolul hunt) szóktól származtathatók; azonban tudtunkra egészben a peczér szó nem jön elé a germán nyelvekben. Jancsovicsnál: pszár. | |
* | |
| puszta Pest m. helyr. Peczér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. PESZERKE v. PESZERCZE. | |
* | |
| (pecz-ér-kěd-ik) k. m. peczérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Peczéri szolgálatot tesz. | |
* | |
| (pecz-ér-ség) fn. tt. peczérség-ět, harm. szr. ~e. Peczéri szolgálat. | |
* | |
| (pécz-e-ez) áth. m. péczéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit bizonyos jegyek által kimutat, megjelöl, hogy annál szembetünőbb legyen. Kipéczézni a könyvben a legjelesb mondatokat, a tévállításokat. Az útvonal menetét karókkal, hancsikokkal kipéczézni. | |
* | |
| (pécz-e-ez-és), fn. tt. péczézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek bizonyos, feltünő jegyek által kimutatása. V. ö. PÉCZÉZ. | |
* | |
| l. PĚCZĚK. | |
* | |
| önh. m. peczkáz-tam, ~tál, ~ott. Baranyában valamely gyermeki játék neme, a Tájszótár szerént am. gomboz; alkalmasint pinczkéz módosúlata. ,Pinczke' csakugyan a kapnikbányai szójárásban, Lőrincz Károly szerént: piczka. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěl) áth. m. pěczkěl-t. 1) Peczekféle szeggel öszveköt. Csatot, kapcsot peczkelni, bepeczkelni. 2) Peczekkel kifeszít, megerősít. Felpeczkelni a gyerek száját. Kipeczkelni a fehéríteni való vásznat. 3) Ujjával megpeczczent. Megpeczkelni az eb orrát. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěl-ěs) fn. tt. pěczkělěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Peczekkel összekötés vagy ütés; vagy kifeszítés. V. ö. PĚCZKĚL. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěl-ěg-et) gyak. áth. m. pěczkělget-tem, ~tél, ~ětt, par. pěczkělgess. Gyakran vagy egymás után peczkel. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěl-ěg-et-és) fn. tt. pěczkělgetés-t, tb. ~ěk. Gyakori vagy folytonos peczkelés. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěl-ő-d-és) fn. tt. pěczkělődés-t, tb. ~ěk. Hegykélkedés; feszengés; erőködés. V. ö. PĚCZKĚLŐDIK. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěl-ő-d-ik) belsz. m. peczkelőd-tem, ~tél, ~ött. Hegyesen, hegykén, kényesen, rátartósan izegmozog; továbbá: feszeng, csimbeszkedni törekszik, pl. peczkelődik a kakas, midőn heréczelni készül. Átv. erőködik valamire ereje s ideje fölött. (Kriza J.). | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěs) mn. tt. pěczkiěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Tulajd. ért. peczekkel ellátott. Peczkes csat, ökörkötél. 2) Átv. begyes v. bögyös, feszes magatartásu, rátartós, ki úgy áll, és jár, kel, mintha tagjait peczkekkel feszítették volna ki. Mondják különösen nőszemélyekről. Peczkes kis leány, menyecske. A férfit vagyis legényt inkább nyalká-nak mondják. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěs-en) ih. 1) Peczekkel ellátva. 2) Rátartósan, feszesen, begyesen, hegykén. Peczkesen jár, peczkesen viseli magát. V. ö. PĚCZKĚS. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěs-ség) fn. tt. pěczkěsség-et, harm. szr. ~e. Hegykebögyke, feszes, rátartós magaviselet. | |
* | |
| (pěcz-ěk-ěs-kěd-ik) k. m. pěczkěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Begyesen, feszesen, hegykén, rátartósan viseli magát; hegykélkedik, begyeskedik. | |
* | |
| (pecz-olaj) ösz. fn. Sándor István szerént am. lenmagolaj. (Peczczentett olaj). | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Peczöl-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (pěcz-téj v. tej) ösz. fn. A nősténynek teje, mely első szülés vagy ellés után ömlik ki, máskép: fěcs v. föcstej. Gyöke a nedvnek kilövelésére vonatkozó hang. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. pedig; l. PEDIG. | |
* | |
| áth. m. pěděrt v. pědrětt, htn. ~ni v. pědreni. Hajlékony, szálas, rostos vékony testet újjai között úgy forgat, hogy bodorrá, kondorrá, gyürűssé alakuljon, vagy az illető szálak öszvetömődjenek. Mondjuk különösen bajuszról. Bajuszt pederni, kipederni, megpederni, fölpederni. A fonók pedrik a csepűt, hogy fonal legyen belőle. A gyújtani való papírdarabot öszvepederni. Zártabb hangon; pödör.
Ezen igék, peder, sodor, teker, csavar, alapfogalomban megegyeznek, mert mindnyájan az egyenes vagy igenyes testet rendes alakjából, vagy irányvonalából kierőszakolják, s más alakot, vagy irányt adnak neki; de különböznek abban, hogy a pedrés ujjakkal, a sodrás tenyerek vagy más lapos testek gyűrűsitése által, a tekerés, csavarás, marokkal, szorított kézzel, v. géppel történik; továbbá a pedrés az illető testet fodrossá, bodrossá, kondorrá vagy fonalszerüvé, a sodrás hengerdeddé, a csavarás görbévé, félszakossá, oldalszakossá, a tekerés körössé, kerekdeddé, vagy gomolyúvá alakítja. Közelebbi rokonai: beder, fodor. Egyébiránt minthogy pedrés által az illető test rendesen oly alakot ölt, melyet pergé-nek nevezünk: nem valószinütlen hogy gyöke lehet azon pěr is, melyből pěrěg, pěrdül, pěrget, pěrěszlěn, pěrge származnak, s melyhez rokon a fěr, fěrěg, fěrget, fěrgetyü, stb. E szerint átvetett hangokkal eredetileg perd, pered volna, s alakjára rokon a hord, kérd igékhez. Székelyesen: běděr, běděrědik, oly módosítással, mint fěrěg, běrěg. Nyomatékosan: n közbeszúrattal pěnděr, honnan: pěnděrědik, pěnděrít, az értelem némi árnyalatával is; l. ezeket. | |
* | |
| fn. tt. pědr-ět v. pěděr-t. Mohanem, melynek tokszája szemszőrös, szőrei öszve vannak pederve, honnan a neve. Egylaki peder (tortula), melynek virágai egylakiak, s akkor a hímvirág bimbóforma. Kétlaki peder (barbula), kétlaki virágokkal, s akkor a hímvirág gombforma. | |
* | |
| falu Abauj m. helyr. Pěder-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěd-ěr-ěd-és) fn. tt. pěděrědés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valami pederedik. | |
* | |
| (pěd-ěr-ěd-ik) k. m. pěděrěd-tem, ~tél, ětt. Pedrés által perge, kacskaringós, bodros vagy fonal alakuvá válik; zsugorodik. Pederedik a bajúsz, fonal. V. ö. PĚDĚR. | |
* | |
| (pěd-ěr-és) fn. tt. pěděrés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn pedernek valamit. Szokottabban pědrés. | |
* | |
| (pěd-ěr-in-t), cs. m. pěděrint-ětt, htn. ~ni v. ~eni. A ,pederít' szótól abban különbözik, hogy amaz kicsinző értelemmel bír, és ezen kicsinző értelménél fogva főleg akkor jön inkább használatba, ha cselekvésre vonatkozik. Egyet pederintett bajuszán; de használtatik többszörös értelemben is. Bajuszát ki-, fölpederintette. V. ö. PĚDĚRÍT. Hasonló alkatuak és értelmüek több más int végzetü igéink is, mint csavarint, lódint, suhint, emelint, nyomint stb. | |
* | |
| (pěd-ěr-in-t-és) fn. tt. pěděrintés-t, tb. ~ěk. Könnyed v. kicsinző pederítés. | |
* | |
| (pěděr-ít) áth. m. pěděrít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Ujjai között forgatva, pergévé, kacskaringóssá, vagy fonalnemüvé alakít. Bajuszát pederni, kipederíti, meg-, fölpederíti. Egyes pedrést csak akkor jelent, ha mellette áll az ,egy' szó: az inni készülő egyet pederít bajuszán; ha csak így szólunk: pederít bajuszán, ez többszörös pedrést is tehet. | |
* | |
| (pěděr-ít-és) fn. tt. pěderítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által pederítünk, azaz, pergévé, kacskaringóssá, fonalnemüvé alakítunk valamit. V. ö. PEDERÍT. | |
* | |
| (pěděr-ő-d-ik) belsz. m. pěděrőd-tem v. pědrőd-tem, ~tél, ~ött. Mintegy ön erejéből pergévé, kacskaringóssá lesz. | |
* | |
| kötszó. 1) Elválasztó, de néha ellentétes jelentése is látszik, pl. én beszélek, Péter pedig hallgat. Te megkaptad részedet, ami pedig engem illet, arról lemondok. Pál kimegy a mezőre, te pedig itthon maradsz. Aki jól viseli magát, jutalmat kap, aki pedig rosz leszen, büntetés éri. "Ez iffiu legény haza úgy kéredzik, hogy az mi szolgálatunkra rövid nap mulván megjönne; lakása pedig Enyeden vagyon." (Báthori István levelei). "Tartozom Istennek hálaadással, hazámnak pedig oltalommal." (U. o.). Ez értelemben megfelel neki a latin autem vagy vero (l. Fabri Thesaurus); de a német aber nem egészen (l. Adelung). Ezen értelemben cseréltetik fel a magyarban kedig és penig szókkal is. "Ennek utána is mind itt mind kedig ott kin az országnak szolgálhatnak." (Báthori István l.). "Mi lehetne penig Isten előtt üdvösségesb." (Ugyanott). Hogy inkább öszvekötő értelme van, abból tetszik meg, mert és szóval fölcseréltethetik: én beszélek és Péter hallgat; sőt még a szórendben a magyar meg (= és) csaknem mindenütt alkalmazható. Én beszélek, Péter meg hallgat. Ami meg engem illet. Te meg itthon maradsz stb. A következő fejtegetések fogják mutatni azon nevezetes körülményt is, hogy ,pedig' az azonban v. a közben, azon időben szókkal is fölcserélhető: Péter azonban hallgat; ami azonban engem illet stb. Mindazáltal gyakran valósággal ellentétes jelentésben is használja a nyelvszokás t. i. ,de' v. ,ellenben' helyett; pl. a pávának tollai szépek, lábai pedig rútak, e helyett: de lábai v. ellenben lábai rútak. Úgy véljük, hogy a német nyelvből harapódzott el, melyben az aber szónak Adelung szerént is inkább csak de jelentése van. 2) Rokon értelmü a pedig szó a holott, noha, ámbár, jóllehet kötszókkal, pl. nem jött el, pedig megigérte volt. Haragszik rám, pedig nem bántottam. Nem ad a koldusnak, pedig gazdag. Mindig panaszkodik, pedig nincs rá oka. Enni kér, pedig nem régen esett. Tagadod, pedig te követted el a csínyt. Nem tudja, mit játszottak, pedig ott volt a szinházban.
"Ki van az én szemem sírva, Mert a rózsámat más bírja; Pedig fogadta az egyet, Rajtam kivül mást nem szeret." Népdal. 3) Erős bizonyításul vagy tagadásul szolgál, mi némileg csak a második értelem módosúlata, ezért néha de is előzi meg. Pedig úgy van! Pedig, v. de pedig nem úgy van! Pedig hogy l. külön czikkben. Vettem paripát, még pedig milyet! (némelyek és pedig-et mondanak, mi, úgy véljük, a latin ,et quidem' vagy német ,und zwar' után harapódzott el). Bizon pedig, v. pedig bizon megtehetnéd! E két utóbbi jelentésben, tudtunkra a régiek sem cserélték fel kedig és penig szókkal. Alig van szó nyelvünkben, mely annyi alakban fordúlna elé, kivált a régieknél, mint ez, sőt a hasonló fő szók hihetőleg különböző törzsből eredtek úgy, hogy a többiek a ,pedig' szónak csak egyik jelentésében osztoznak. T. i. különösen a régibb nyelvben három hasonló szó fordúl elé, többnyire szintén hasonló értelemben, ú. m. pedig, penig, kedig. Az első most általános divatú, itt-ott a második is eléjön, de ,kedig' tudtunkra jelenleg nem igen van szokásban. Szalay Ágoston gyüjteményében (400 m. levél) csaknem egy időben mind a három eléfordúl, még pedig több mint 30 módosult alakban is, miből megtetszik, hogy egyik vagy másik régibbségéről nehéz volna itéletet mondani. Ezen alakok következők: a) penig után: pennyg, pennygh, penieg, peneg (= penég), penegh, penek, penyg, penygh, peniglen, penjglen, penyglen, peneglen; b) pedig után: pegig (pegyig), peg'eg, pegyg, pedyglen; c) kedig után: kedigh, kedjgh, kedyg, kedygh, kedeg (= kedégh), kedegh, kedyk, kediglan, kediglen, kegig (= kegyig), kegyg, kegyk, kegek; d) nagyobb hangváltozást szenvedtek: tenig, kenig v. kenygh, kegieth (= kegyét). Egyedűl magának Báthori István lengyel királynak leveleiben is szintén a XVI. században alig egynehány évnyi időközben hasonlókép mind a három fő szó eléfordúl, ú. m. kedig 1576, és 1582-ben, penig 1578-ban, pedig ugyanott és 1579-ben stb. (Történelmi Tár VIII. kötet. 211, 213, 216, 225. lapokon. Föntebb idéztük). Legrégibb évszámok szerént a Bécsi codexben: kedeg és kedég; még előbbi korból a Szentpéteriek végzésében: penig; későbben ugyanazon egy emlékben is, mint fönebb látók, gyakran vegyesen találtatnak. - Mellőzve Dankovszkyt, ki a ,pedig'-et a görög epeidhg-ből származtatja, Jászay Pál véleménye szerint az eredeti alak kedig volna, s ennek gyöke a ket (két, kettő), azon alapnál fogva, mert a kedig a másodrendü fogalomnak (szónak), avagy eszmének (mondatnak) az elsővel való öszvekötésére használtatik. (l. Régi magyar nyelvemlékek, 3. köt. 306. l.). Azonban ez, habár értelmére nézve is némi erőtetéssel, csak a kedig szót elemezné. Más vélemény azon elvből indúl ki, hogy ,pedig' tulajdonképen elválasztást vagy ellentétet jelent, mit gyakran a latin aut és autem is kifejeznek, s ez alapfogalomnál fogva valószínü, hogy a magyar pedig (v. kedig) is, két mondatot egymástól elválasztó ellentétbe hoz. De lappang különösebben a ,pedig' szóban más fogalom is, mely némi ráhagyást, megengedést fejez ki, midőn t. i. a jóllehet, holott, noha stb. kötszókkal cseréltetik föl. Tehát ezen fogalomból kiindulva azt vélhetni, hogy, midőn ráhagyást, megengedést jelent, gyöke kegy vagy ked, mely engedékenységet, megengedést teszen, honnan a régi halotti beszédben kegyedjen am. megbocsásson, bünöket elengedjen. Ellenben, midőn világosan ellentétre s elválasztásra vonatkozik, gyöke eredetileg pegy, ez ismét az átalakult vagy kötszó volna, melynek megfelel a latin autem-nek aut törzse, pl. aut ego, aut tu, vagy én, vagy te; t. i. a vagy, ig képzővel vagyig, magas hangon és nyilt e-vel ejtve vegyig, és a v hangot rokonszervü p-re változtatva pegyig. Így változnak a szintén elválasztásra vonatkozó vás és vés igék. Ezen és a föntebbi elemzések szerint más ugyan a kedig, s más a pedig v. pegyig; melyek között azon különbség is van, hogy a mondat elején az elválasztást jelentő pedig nem szokott állani, valamint a latinban sem autem; ellenben a ráhagyó vagy engedő pedig a második mondatot már vezérelheti, mint a latin quamvis, pl. ezen öszvefüggő mondatban: "Erat enim inter eos dignitate regia, quamvis carebat nomine." (Cornelius N. Miltiad. 2); azonban a későbbi divat az első értelemben (a czikk elején) a két alakot összeolvasztotta volna. Nyelvhasonlitólag figyelemre méltók a mongol kiged, a persa pen, és sínai pien. A mongol kiged jelentése a magyar és, is, meg, (latin et, etiam, német und, auch); a persa pen, Vullers szótárában: , melyet pan-nak is olvashatni, ugyanezen szótár szerént am. 1) a latin quidem, autem, quod attinet, (arabul: amma, Zenker szerént = an ma s jelentése: a franczia mais, cependant, quant ŕ, németül: aber, doch, was das betrifft); 2) sed, attamen; mely értelmek tökéletesen megfelelnek a magyar ,pedig' mindkét jelentésének. A sínai pien am. a latin tunc, itaque. A mongol kiged szót Schmidt szerént a nép nem használja, hanem csak az irók (nem képzeljük, honnan vették volna az irók, ha nem a nép nyelvéből, bár talán az nem általános divatú is), eléjön Adelung Mithridatesében a kalmuk ,Miatyánk'-ban is. Eredeti értelmére nézve Jülg "Die Märchen des Siddhi-Kür" czímü munkájában azt mondja: "Gerundium praeteritum von ki-kü machen, (tehát am.) gemacht, gethan; mely azonban, úgy látszik, messze elüt, kivált a magyar ,pedig' vagy ha tetszik, a közelebb álló ,kedig' értelmétől is. A pen szót, mely mint föntebb látható, jelentésében tökéletesen egyezik a magyar pedig szóval, a penig-ben ugyan alapul vehetnők, noha itt is nehezen tudnók az ig ragot kimagyarázni, azonban főleg a magyar hangrokonításban nehéz volna a d és n-et, és a kedig szót is ideértve p és k és ismét n és d hangokat is azonosítni; holott ha csakugyan idegenektől kölcsönöztük volna akár egyiket akár másikat, a módosúlatok mégis csak a magyar hangrokonságokon alapulnának. Vagy talán mind a két szót külön kölcsönöztük, egyiket a persából, másikat a mongolból? aztán itthon zavartuk össze? Mily kielégitő volna, ha mind a három fő szót (mert a többi csak módositás) a magyarból és rokon elemek alapján tudnók kifejteni? Mit ezennel röviden megkísértünk. A megfejtés nyitját a régies, de ma is tájdivatos ekkédig szó adja kezünkbe, melynek jelentése: eddig, ez ideig, s melyről alig fog valaki kételkedni, hogy közelebbről, ez-kédig, alkatrészekből áll, s az utóbbika tökéletesen összeüt a kelig v. kedeg szóval, sőt ezen kedeg a Bécsi codexben sokszor egészen kiírva, és elül hosszú e jegygyel is fordúl elé, a Müncheniben pedig csak rövidítve az első tag ke; azonban többnyire hosszú e jegygyel, tehát szintén kédeg- v. kédig-nek is olvasandó. De hát micsoda elemekből áll maga ezen kédig? Szabad legyen előbb némely más szókhoz folyamodnunk. Szalay Ágoston levélgyüjteményében egy 1557-iki levélben ez áll: "Mind velök egyetemben meghalunk éhel, menig nekünk lén, addig reájuk osztójuk, immár sem nekünk sem nekik." Ime látjuk, hogy itt menig am. míg vagy másképen meddig, miideig, s elemei a régies meni ma: mennyi (= mi-nyi v. mely-nyi) és ig határvető rag, tehát az egész = mennyi-ig, azaz mennyi ideig. A székelyeknél ma is divatos, tökéletesen hasonló alakitással: annyég = annyi-ig, azaz addig, odáig, pl. annyég nem mönyök el (Kriza J.). Úgyde ama ,menig' azaz ,míg' vagy ,miideig' a legtöbb esetben megfelel a ,pedig' értelmének, pl. én beszélek, Péter pedig hallgat (= Péter míg hallgat v. míg v. miideig Péter hallgat); a ,holott' helyett is megvan saját értelme, pl. enni kér, míg v. azonban nem régen evett; sőt a még pedig kifejezésben mintegy erősbitésül mindkettő együtt használtatik. Mindenesetre közelebb áll az eredeti értelem a ,pedig' v. ,penig' szóhoz, mint a mongolféle kiged = ,gemacht.' A menig szóból az m ajakhangnak p szintén ajakhanggá változtával (mint part = mart), a legegyszerübben ,penig' lett; s a régieknél, mint láttuk, pennig két nn-nel is eléjön, t. i. mennyi-ig alkatrészek után. Ha ezen fejtegetés elfogadható, akkor a meddig (= mi-eddig) vagy ha jobban tetszik: mi-ideig szóból épen oly egyszerü módon, mint föntebb, t. i. m = p, és csak egyes d-vel, ,mi-ideig' után ,pedig' szülemlett. Végül a ,kedig' sem több, sem kevesebb mint: ki-ideig; a ,mi, t. i. a ,ki' szóval a régiségben, pl. Pesti Gábornál a XXIII. mesében: "ki (= mi) legnagyobban ijeszti vala őket", sőt a közéletben ma is számtalanszor fölcseréltetik, pl. dolgokról ú. m. állatokról vagy élettelen tárgyakról ma szintén mondjuk: ki jó, ki rosz; de eléjön, mint érintők föntebb, mind a régieknél, mind a mai népnyelven: ekkédig, mely am. ez-ki-eddig v. ez-ki-ideig; még a nyújtott é is igazolva van az eddig szó után, t. i. a két dd mint torlat azt meghosszította. A többi módosúlatok ezekből önként folynak, t. i. 1) a d gy-vé s az n ny-nyé lágyulván, lesz: pegyig, kegyig, penyig; 2) az ig régiesen: ég (mint ma is a közdivatú ,mindég', és székely ,annyég' szóban), lesz tehát: kedég, penég, pedég; és kegyég, pegyég, penyég; 3) minden ig ragos szó fölveszi a len (lan) toldalékot, innen pediglen, pedéglen, pegyiglen, pegyéglen, peniglen, penyéglen, penyiglen, penéglen, kediglen, kedéglen, kegyiglen, kegyéglen; 4) a ,kenig' lehet: ki-nyi-ig, (mint menig = meni-ig = minyi-ig), ,kegyét' = kegyég (mint: ismét = ismég); hasonlóan alakúlt a székelyeknél penét, lágyitott ny-nyel: penyét. Végre ,tenig' a selypesen kiejtett ,penig' v. ,kenig'; kenig lehet ismét keniglen, (pl. Magyar Nyelvemlékek II. Kötet 261, 273. lapokon, levelek 1552-ik, 1587-ik évekből); továbbá az n meglágyultával kenyig, kenyiglen; 5) az ig helyett, mint föntebb látók, eléjön többször igh és ik sőt ek is; pl. a Régi magyar Passióban (Toldy Ferencz kiadása. 172 l.); s itt mindjárt egymás mellett: peneg és kedig is. Ezek szerént mintegy 100 változatot számithatunk. A palócz szójárásban, megrövidítve: pegy, pl. een oda mek (= megyek), kee (= kend) pegy amoda. (Barsi tájszólás, Pólya József tudor után). | |
* | |
| különös szólásmód; pl. pedig hogy láthatlak, azaz: mégis hogy láthatlak, Kriza J. szerént: jó hogy láthatlak (nem reménylett esetben). | |
* | |
| l. PEDIG. | |
* | |
| (pěděr-és) fn. tt. pědrés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki peder valamit. Bajuszpedrés, fonalpedrés. | |
* | |
| (pěděr-ětt), mn. tt. pědrětt-et. Amit pedertek, kipedertek; pengévé, kacskaringóssá, fonalnemüvé alakított. Pedrett bajuszt viselni. | |
* | |
| (pěděr-ő) fn. tt. pědrő-t. Mivel, mint közvető szerrel pederni szoktak valamit, különösen kenőcs, bajuszpedrő. | |
* | |
| l. PĚDĚRŐDIK. | |
* | |
| (pěd-ěz) áth. m. pědz-ětt, par. ~z, htn. ~eni. Mondják 1) a halakról, midőn a horgot, vagyis a horgon levő csalétket, bele harapva, megérintik. Midőn a víz szinén levő para mozog, jele, hogy a hal pedzi a horgot. 2) Az orvmadarakról, midőn martalékjokra a légben le-lecsapnak s azokat érintik, a nélkül, hogy egészen zsákmányokká tehetnék. 3) Általában am. érint, illet.
"Áll vala udvarban megrakva nagy oltár, Feltűzve a szent kard legtetején volt már, Onnan imás szókkal ősz Torda levette, Előbb Buda karján ereit pedzette." Arany J. (Buda halála). Minthogy a pedzés am. a csalétekbe, vagy martalékba harapás és ennek megérintése: a pedz vagy úgy tekinthető, hogy gyöke azon ěd, mely az ěszik igével rokon, s a p előtét; miszerint pědz am. ědz, ědez, eddegél, mint pille, pillangó, pityizál, piócza am. ille, illangó, ityizál, iócza; vagy pedig az egész lehet pecz nyomatékosan: peccz (= érint) szónak módosúlata is, pl. a bodrogközi peccző, szegedi pícze, am. más szójárásban: pedző. | |
* | |
| (pěd-ěz-és) fn. tt. pědzés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Mohóság, midőn a hal a horgon levő csalétket, vagy az orvmadár martalékját érinti. V. ö. PĚDZ. | |
* | |
| (pěd-ěz-ő) fn. tt. pědző-t. A leső szákhoz tartozó őrvessző; amely t. i. a pedzést mutatja; máskép: peccző v. peczcző (pecz-ő v. vessző?) bodrogközi szó. Egyezik velök a szegedi pícze. | |
* | |
| l. PÉR. | |
* | |
| palócz tájszó, pedig helyett; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. pegymetět. 1) Kresznerics szerént Molnár Albertnél am. variolus, mely Páriz-Pápai szerént am. himlő, szeplő; tehát kétségtelenül pety v. petty szótól. 2) l. PETYMEG. | |
* | |
| (pegymet-ěs) mn. tt. pegymetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Pegymettel tarkázott, borított. 2) Pegymet- vagyis pegymegbőrrel prémezett. Pegymetes mente. (Szabó D.). | |
* | |
| fuvást és lehelést jelentő gyöke pěhěly szónak és származékainak; azonos pih gyökkel. l. PĚHĚLY. | |
* | |
| (pěh-ěly) fn. tt. pěhěly-t v. hangáttétellel szokottabban: pělyhět; tb. pělyhěk; mássalhangzón kezdődő ragok előtt épen marad; pěhěly-nek, ~től, ~ből; személyragozva: pělyh-ěm, pělyhěd, pělyhe stb. képzőkkel; pehelyes, szokottabban: pělyhěs, pělyhěz. l. PELYH. 1) Apró, finom, igen gyönge száru toll, mely a fosztottnál is puhább és szállékonyabb, a kényesebb ágynemüek tölteléke; kicsinyitve: pihe, pili. 2) A madarak pelyhéhez hasonló finomságu szőr az állatok testén vagy a növényeken; s különbözik a molyhoktól, szösztől, gyapjutól stb. V. ö. SZŐR. Az ifjoncz állát már kezdi kiverni a pehely. Még pelyhet sem látni az állán. A virágzó nyárfák pelyhe.
"Ki vagy te? aszott fű pelyhe az út mellett." Buda halála (Arany J.). Nevét szállékony, könnyen elfúható tulajdonságától kapta, s gyöke a fuvásra vonatkozó p ajak- és h lehelő-hangok, a mozdulást jelentő l hanggal párosulva. Egyeznek vele: pihe, pihi, pile, moly; idegen nyelvekben a csagataj majuk = gyümölcsön vagy virágon levő pehely (Abuska. Vámbéry közleménye); továbbá latin pluma; német Flaum, Flocke stb. szók gyökei. V. ö. MOLYH és PIH. | |
* | |
| l. PĚLYHĚS. | |
* | |
| fn. tt. peheteg-ět, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. kemenczeseprő; máskép, t. i. a magyaroknál: penget, pemeteg; ,peheteg' is ez utóbbiból módosultnak látszik. | |
* | |
| mn. és fn. tt. pej-t, tb. ~ek. Oly lóról mondják, melynek szőre többé-kevesbbé gesztenye szinü vörhenyeges, vagy sárgás, sörénye pedig és farka fekete. Világos pej, sötét pej, németül: braun. A mely lónak nem csak szőre, hanem serénye és farka is vörhenyeges vagy sárgás, annak neve sárga, németül: Fuchs. A sötét pej szin a barnával határos. Pej lovakat tartani, pej paripán nyargalni.
"Setétpej a lova, azt vigan ugratja, S rajta szép szerszámát a nap ragyogtatja. Gr. Kohári István. Kicsinyítve néhutt: pejkó. A csagataj nyelvben pek am. sötét (Vámbéry). Egyezik a magyar pej szóval közelebbről a latin bajus, franczia bai, olasz bajo. Rokonnak látszik pír szóval is, r az l-lel s ez ismét ly- és j-vel gyakran fölcseréltetvén. A német braun és brennen is egy eredetűek; a persában pedig bór jelentése mind pír, piros szín, mind pej ló. | |
* | |
| (pej-ló) ösz. fn. l. PEJ. | |
* | |
| székelyes ejtésü szók. l. SELYP; SELYPES; SELYPESKEDIK. | |
* | |
| fn. tt. pék-ět, harm. szr. ~je. Általán elterjedt divatú idegen szó, németül Bäck, Bäcker, magyarul: sütő. Egyébiránt péknek a magyarban szorosan véve csak a zsemlyesütőt nevezik, kitől különbözik a kenyérsütő. | |
* | |
| (pék-czéh) ösz. fn. Pékféle mesteremberek testülete. | |
* | |
| (pék-inas) ösz. fn. Inas, ki a pékmesterséget tanulja. | |
* | |
| (pék-kenyér) ösz. fn. Kenyér, milyet a zsemlyepékek szoktak sütni, mely ízére különbözik a házi magyar kenyértől. | |
* | |
| (pék-legény) ösz. fn. Személy, ki czéhbeli legényként űzi a pékmesterséget. | |
* | |
| (pék-mester) ösz. fn. Pékczéhbe avatott mester. | |
* | |
| (pék-mesterség) ösz. fn. A szoros ért. vett pékek, azaz, zsemlyesütők mestersége. Pékmesterséget tanulni, űzni. | |
* | |
| (pék-ség), fn. tt. pékség-ět. l. PÉKMESTERSÉG. | |
* | |
| puszta Somogy m., KIS~, puszta, NAGY~, falu Arad m. ALSÓ~, FELSŐ~, Faluk Bars m. helyr. Pél-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mint helynév am. Pila; l. ezt. | |
* | |
| (Pálhida) falu Bihar m. helyr. ~hidá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn, tt. példá-t. 1) Egyes eset, mely valamely általános szabálynak, igazságnak, tannak fölvilágosítására szolgál; miért, midőn használjuk, előre szoktak bocsátani: példaul v. példának okáért. A szabály eléadása után példákat hozni fel. Az állitást sok példával bebizonyítani. Egy példa száz leczkénél többet ér. (Km.). 2) Cselekvés, magaviselet, melyet utánozni szoktak, vagy utánozni hajlandók az emberek. A gyermekek a szülék példáját követik. Jó példát mutatni, adni, követni. "Példa neked az gonosz Júdásról, ki az bínben elvakúla." (Góry-codex). Rosz példával ne menj elő. A jóktól v. jókról végy példát. Példát adtam nektek, hogy miként én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek. (Idvezítőnk szavai). 3) Különösebben oly cselekvés, mely másokat valamely bűnösnek megbüntetése által a gonosztól, a hasonló büntől elijeszteni való. A gonosz gyermeket megbüntetik, hogy példát adjanak a többinek. A büntetések mindannyi példák, hogy a törvényt megszegni tilos. 4) A göcseji tájszólásban Vass József szerént am. csúf (csúfság), Te példa! = Te csúf, Te csudálatos; olyan forma, mint a köznépi német nyelvben Figur. Némely szójárásban, pl. a székelyeknél, az e röviden is hangzik pelda.
E szónak eredete homályos. Annyi igaz, hogy alapfogalom benne az illető dolognak kitüntetése, s mintegy kijelölése, miszerint azt vélhetnők, hogy gyökre rokon a jegyet jelentő pécze szóval. T. i. a példa, valamint a pécze, valamire különösen rámutat és figyelmeztet; tehát mintha pöttő volna. V. ö. PÉCZE. Egyezik vele gyökben is (pél) a csagataj fül-anka v. fül-anga (Abuska. Vámbéry közleménye). Némelyek a hangot tekintve a német Bild szóval rokonítják. Azonban a rokon mongol és kalmuk nyelvben is megvan: bilder am. alak (Gestalt, Aussehen; Siddhi-Kűr), melyet, hogy a mongolok is a németből vettek volna által, nem hihetjük. Származékai a mongolban Schmidt szerént: bilderlekü (sein Aussehen wechseln; nicht aufrichtig oder beständig seyn), bildertei (verechiedenartig von Aussehen; nicht aufrichtig oder beständig). Innen ,figura' értelemben már legrégibb nyelvemlékeinkben, pl. a Bécsi-codexben is, eléjön. "És en példám meg en belém fordóla." (Bécsi cod. Dániel IV. A vulgataban: "Et figura mea reversa est ad me." Tárkányinál: "És visszanyertem tekintetemet." Károknál: "Az én ékességem és méltóságom megtére hozzám." Tulajdonképen a latin ,figura' alatt itt is ,alak' t. i. emberi alak értendő, mint a megelőző sorok mutatják, melyek szerént Nabukodonozor mintegy elvesztette emberi alakját, "szénát evék mint az ökör, és égi harmat öntözé testét, míg nem szőre megnőve, mint a sastollak, és körmei mint a madarakéi." Katalin verses legendájában is: "Ki az példát felállatá, És mint bálványt faragtatá." (Toldy F. kiadása 21. l.). A német ,Bild' pedig Grimm szerént eredetileg am. a régi felső német bil-adi v. pil-adi (imago), módosítva: pil-idi, angolszász bil-ede, bil-ed (exemplum, példa), régi német bil-aeti (effigies), közép felső német bil-de; végre szerintők a bil v. pil am. a szanszkrit píl (fühlen, drücken, formen). | |
* | |
| (példa-adás) ösz. fn. Cselekvés, mennyiben arra való, vagy azt eszközli, hogy mások a szerint cselekedjenek, hogy utánozzák, kövessék. Jó, rosz példaadás. Továbbá a büntetésekben példamutatás, hogy mások a bűnös tettektől óvassanak, elrettentessenek. V. ö. PÉLDA. | |
* | |
| (példa-adó) ösz. fn. Aki tetteivel másoknak jó példát akar mutatni. | |
* | |
| (példa-besze) ösz. fn. A Müncheni codexben am. parabola a mai példabeszéd vagyis példázat. "Egyéb példabeszét vete nekik mondván; Mennyeknek országa hasonlatik mustármaghoz" (Máté XIII. Ugyanitt eléjön ,példabeszéd' is). | |
* | |
| (példa-beszéd) ösz. fn. 1) Oly közmondat, mely valamely erkölcsi igazságot hasonlatban ad elé. pl. Addig jár a korsó a kútra, mig el nem törik. Másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Könnyü Katót tánczba vinni, ha maga is akarja. "Eszembe vagyon az Kaczor Gyergy (György) példabeszéde: süly vagyon orromon, az elmetszése fájdalmas, az megmaradása rútalmas." (Levél 1557-ből. Szalay Ágoston 400 m. 1.). 2) Különösen elbeszélés neme, melynek czélja bizonyos erkölcsi igazságot, vagy tant valamely költött eseménynek alakjában hasonlatképen eléterjeszteni. Ez értelemben máskép példázat (parabola); a Müncheni codexben eléjön példabesze is. Ilyenek az Idvezítőnk által elmondott példabeszédek, a jó pásztorról, a magvető emberről, a tékozló fiúról stb. stb. "Mend ezeket beszéllé Jézus a gyölekezeteknek példabeszédekben, és példabeszéd nélkül nem beszél vala." (Münch. cod. Máté. XIII.). | |
* | |
| (példa-beszédi) ösz. mn. Példabeszédet illető, ahhoz tartozó, ahhoz hasonló. Az új testamentom példabeszédi fejezetei, oktatásai. | |
* | |
| (példa-beszéd-ként) ösz. határzó. Mint a példabeszéd tartja, mondja, annak szavai szerint. Példabeszédként: Addig kell a vasat verni, mig tüzes. Néha am. példabeszéd gyanánt, hasonlatára. Példabeszédként elmondani valamit, hogy, akit illet, értsen belőle. V. ö. KÉNT. | |
* | |
| (példa-ként) ih. l. PÉLDÁUL. | |
* | |
| (példa-kép) ösz. fn. 1) Kép, melyet mint a maga nemében kitűnő jeles müvet utánzásul vagy nézésül kitűznek. 2) Átv. valamely erkölcsi tettnek követésre méltó kitüntetése; továbbá azon erkölcsi tettnek szerzője. A jeles emberek életét példaképül terjeszteni elé az ifjuságnak. Ő az erény példaképe. Máskép: PÉLDÁNYKÉP. | |
* | |
| v. PÉLDAKÉPEN, (példa-kép v. ~képen) ösz. ih. Mint példát adva elé, például l. PÉLDÁUL. | |
* | |
| (példa-al-ó-d-oz-ás) fn. tt. példálódzás-t, tb. ~ok. Valaminek példában vagy példákban tudatása. V. ö. PÉLDÁLÓDZIK. | |
* | |
| (példa-al-ó-d-oz-ik) k. m. példálódz-tam, ~tál, ~ott. Valamely dolgot nem egyenesen, hanem példákban, csak úgy rá czélzólag akar tudtára adni valakinek. V. ö. PÉLDÁZ. | |
* | |
| (példa-mese) ösz. fn. Példabeszéd, midőn hasonlaton alapuló költött eseményt jelent. V. ö. PÉLDABESZÉD. | |
* | |
| (példa-mutatás) l. PÉLDAADÁS. | |
* | |
| (példa-mutató) ösz. mn. és fn. Aki akár magát, akár másokat példaként tünteti fel. | |
* | |
| l. PÉLDÁUL. | |
* | |
| (példa-any) fn. tt. példány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos műkészletből mutatványul szolgáló egyes mű. A műkirakatban levő könyv-, képpéldányok. 2) Mutatvány akármily áruból, bizonyos becscsel biró tárgyból, gyüjteményből. 3) Minden egyes mű vagy tárgy, főbb hasonló neműek közől, önállólag véve. Valamely munkát ezer példányban nyomtatni. A kijött könyvből két példányt hozatni. A pénzgyüjtemények ritkább, becsesebb példányai. 4) Átv. ért. erkölcsi példakép, mely a maga nemében különösen kitűnő. V. ö. PÉLDAKÉP, (1). | |
* | |
| (példány-irat) ösz. fn. Kézirat, melyet az irni tanulók elébe adnak, hogy annak alakzatát, vonásait utánozva gyakorolják magukat a szépirásban. | |
* | |
| (példány-kép) ösz. fn. Átv. ért. Követésre méltó példa különösen erkölcsi tekintetben. | |
* | |
| (példány-lap) ösz. fn. Lap, mely magában valamely mutatványt foglal. | |
* | |
| (példány-szerű) ösz. mn. l. PÉLDÁS, 2). | |
* | |
| (példány-szerűen v. szerűleg) ösz. ih. l. PÉLDÁSAN, 1). | |
* | |
| helyesebben: példatár; l. ezt. | |
* | |
| (példa-as) mn. tt. példás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Példákkal, mint felvilágosító egyes esetekkel vagy hasonlatokkal bővelkedő. Példás jegyzetek a szabályok alatt. Példás oktatások, egyházi beszédek. 2) Erényes, jó magaviseletű, utánzásra, követésre méltó. Példás életet élni. Példás halállal kimúlni. Néha mondják a gonosz erkölcsüről is, s am. czégéres. Példás lator. A példás lator is szereti a jámbor nevet. (Km.). | |
* | |
| (példa-as-an) ih. 1) Erényesen, jó magaviselettel, követésre méltólag. Példásan élni, viselni magát. 2) Büntetésre vonatkozva am. szigorúan, mások rettentésére. Példásan megbüntetni a gonosztevőket. | |
* | |
| (példa-as-kod-ás) fn. tt. példáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jó példaadás. | |
* | |
| (példa-as-kod-ik) k. m. példáskod-tam, ~tál, ~ott. Másoknak jó példát adva, utánzásra méltólag él. | |
* | |
| (példa-szó) ösz. fn. l. PÉLDABESZÉD, 1). | |
* | |
| (példa-tár) ösz. fn. Válogatott részek gyüjteménye jelesebb irodalmi művekből vagy nyelvemlékekből. (Chrestomathia). | |
* | |
| (példa-atlan) mn. tt. példátlan-t, tb. ~ok. 1) A maga nemében egyetlen, melyhez hasonló nincsen. Jó, és rosz erkölcsi értelemben divatozik. Példátlan hűség, nagylelkűség, szorgalom, kitürés. Példátlan elvetemedés, istentelenség. Gyakran csak tulságosan nagyító kifejezése a dicséretnek vagy gyalázatnak. 2) Mihez fölvilágosításra szolgáló egyes eset, mint példa, nincs kapcsolva. Példátlan nyelvtani szabályok, értekezések. Határozóként am. példátlanul. | |
* | |
| (példa-atlan-ság) fn. tt. példátlanság-ot, harm. szr. ~a. Oly állapot vagy eset, melyre példa nincsen. | |
* | |
| (példa-atlan-ul) ih. 1) Oly dicséretesen vagy gyalázatosan, oly jól, vagy gonoszul, minek mása nincsen. 2) Fölvilágosító esetet jelentő példa nélkül. Példátlanul elmondott szabályok. | |
* | |
| (példa-ul) ih. Mint példát adva elé, vagy mutatva fel; különösen bizonyos igazságnak bővebb felvilágosítására; továbbá előképül, követésül. Az elmondott szabályok után például némely egyes eseteket felhozni. Valamely művet, cselekvést, jeles embert például állítani. V. ö. PÉLDA. Midőn bizonyos tan szabályainak, állításainak felvilágositására vonatkozik, az oktató könyvekben röviditve irjuk, pl. vagy p. Máskép: példának okáért, rövidítve: p. o.; a Góry-codexben: példa mellé, azaz példa hozzá. | |
* | |
| (példa-utánzás) ösz. fn. Cselekvésében valamit vagy valakit példaként venni, tekinteni. | |
* | |
| (példa-az) önh. és áth. m. példáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Bizonyos igazságot, erkölcsi tant hasonlatokban terjeszt elé; a dolgot nem saját alakjában, hanem más szinbe burkolva adja másnak értésére, csak úgy czélozva beszél, máskép: példálódzik. Eleget példáztam neki, de úgy tette magát, mintha nem értené. Ne példázz, hanem szólj egyenesen, és világosan. 2) Mint átható, valamit hasonlatképen jelent, mutat, jelvény gyanánt ad elé. A törvényházra festett mérleg az igazság részrehajlatlan kiszolgáltatását példázza. A bagolykép Minerva (a tudományok) mellett ébrenlétet példáz. "Mark ke(dég) példáztatott orozlán szabásban, mert egyebektől (egyebeknél) jelesben írt Krisztusnak felkeletéről." (Münch. cod.). "Jónás szépségő (szépségü azaz szépséges v. igenszép) galambnak magyaráztatik, ő hajó veszedelmével urnak gyetrelmét példázja." (Passionem domini praefigurans. Bécsi cod.). "Az három szőlővessző, kit láttál, példáz három napot, kiknek utána ez tömlöczből kivétetől, és hogy az kerálnak az ékös pohárból innya attál, ebből az példáztatik, és azt higgyed, hogy az elesztebbi (= előbbi) tisztösséged megadattatik." (Góry-codex). | |
* | |
| (példa-az-ás) fn. tt. példázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, midőn példázunk. V. ö. PÉLDÁZ. | |
* | |
| (példa-az-at) fn. tt. példázat-ot, harm. szr. ~a. 1) Mondat, beszéd, mely hasonlatképen bizonyos erkölcsi igazságot, tant terjeszt elé, mely nem egyenesen, hanem más szin alatt czéloz vagy mutat valamire, pl. a közmondat szerint, midőn az anya leányának szól, hogy a menye is értsen belőle. "És valami ma Niniven ellen mondatik, példázat szerént (figuraliter) e világról mutattatik." (Bécsi cod. Naum.). 2) Szoros ért. vett példabeszéd, mint költött esemény, mely hasonlatkép erkölcsi tant rejt magában. l. PÉLDABESZÉD. | |
* | |
| (példa-az-at-os) mn. tt. példázatos-t v. ~at, tb. ~ak. Példazatokból álló; példák által, más szin alatt valamire czélzó. Példázatos oktatás, intés. V. ö. PÉLDÁZAT. | |
* | |
| (példa-az-og-at) gyak. önh. m. példázgat-tam, ~tál, ~ott, par. példázgass. Példákban, hasonlatokban beszélget, oktatgat, integet, czélozgat; finomabb módon, némi kímélettel ad tudtára másnak valamit. V. ö. PÉLDÁZ. | |
* | |
| (példa-az-gat-ás) fn. tt. példázgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki példázgat. | |
* | |
| (példa-az-kod-ik) k. m. példázkod-tam, ~tál, ~ott. l. PÉLDÁZGAT. | |
* | |
| (példa-az-ó) mn. tt. példázó-t. Ami bizonyos képben, hasonlatban jelvény gyanánt mutat valamit; más szin alatt valamire czélzó. Erényeket, bűnöket példázó festvények. Példázó beszéd. Idvezítőnk étetét, szenvedését, halálát példázó helyek az ó testamentomi könyvekben. | |
* | |
| (példa-az-ó-dás), fn. tt. példázódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki példázódik. | |
* | |
| (példa-az-ó-d-ik) belsz. m. példázódtam, ~tál, ~ott. Finoman elrejtett czélzásokkal iparkodik valamit másnak értésére adni; máskép: példálódzik. | |
* | |
| (példa-az-ol-ó-d-ik) belsz. m. példázolód-tam, ~tál, ~ott. L. PÉLDÁZÓDIK. | |
* | |
| fn. tt. pelé-t. A güzmölők rendébe tartozó emlős állatnem, melynek fajai: a közönséges pele, a mókushoz nagyságra, s életmódjára hasonló, húsa megehető, (glis esculentus); makkpele, nagysága, mint a patkányé, háta fekete, hasa pedig fehér, farka hosszú, szőrös, (glis quercinus); mogyorópele, akkora, mint a házi egér, eleven furcsa állatka, (glis avellanarius).
Ezen állat neve máskép pöle, pőle, pölye, pölyü. Van ily nevü hal is, mely más néven ökle, s hihetőleg szurós hátszálkáitól vette nevét. Minthogy pedig a pele vagy pöle hegyes orru, sőt a közönséges pöle az apró madarakat meg is öli, valószinü, hogy gyöke a szurást jelentő öl, melyből lett öle, pöle, ölü, pölü. | |
* | |
| falu Köz. Szolnok m. helyr. Pelére, ~n, ~ről. | |
* | |
| tt. peledönczé-t. A Debreczeni Legendáskönyvben ,penitentia'-ból módosított szó. | |
* | |
| l. PELE, (1). | |
* | |
| l. PLÉH. | |
* | |
| (pele-hal) ösz. fn. l. ÖKLE, V. ö. PELE, (1). | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Pelejtě-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| máskép: NEMES-KESZI, falu Közép Szolnok m. helyr. ~Keszibe, ~ben, ~ből. | |
* | |
| m. pelel-t; l. PALOL. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Pelenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pelengér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Közhelyen felállított karó, czobor, vagy oszlop, melyhez a gonosztevőket nyilvános szemléletül, és meggyaláztatásul kikötni, vagy kiállítani szokták. Egyébiránt e becstelenítés neme már jóformán kiment szokásból. Pelengérhez kötni a vásári tolvajt. Néha csak egyszerü állvány, pl. fa vagy kő pad volt, honnan: pelengérre kitenni, állítani valakit. Innen némi módosulatokkal másképen: kaloda, nyakkaloda, nyakvas, csincsér, szégyenoszlop, szégyenkő. (Szabó D.). A ,pelengér' szó a német Pranger-ből keletkezett. | |
* | |
| (pelengér-ěz) áth. m. pelengérěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. pelengérhez köt vagy pelengérre állít valakit. Átv. nyilvános gyalázatnak kitesz. V. ö. PELENGÉR. | |
* | |
| (pelengér-ěz-és) fn. tt. pelengérězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pelengérhez kötés, pelengérre állitás. | |
* | |
| fn. tt. pelenká-t. Holmi rongyok, ruhadarabok, melyekbe a bölcsőbeli kisdedet takargatják, különösen melyeket altestök alá tesznek. Átv. ócsárló ért. igen elviselt, hitvány vászon vagy pamutszövetből való ruha, p. kendő. Ez csak olyan pelenka.
E szó ugyan idegenül hangzik, t. i. szlávul is plenka; de alapértelménél és hangjánál fogva szoros rokonságban van a test takargatására vonatkozó eme szókkal: pólya, fordítva páló v. pályó; palmant, bulál, buláz, bulázó stb. Alaphangokban egyezik vele a latin colvo, in-volucrum. Mi alakját illeti, hasonló a veleszta, geleszta, esztrenga, gerenda, a több más szókhoz, mennyiben t. i. nem a közép ě, hanem inkább az éles ë vastag hanggal találkozik bennök. Valamint továbbá a gyertya, pelyva, gelyva máskép: gyortya, polyva: hasonlóan valószinü lesz, hogy pelenka am. polonka, az elavult polong v. bulong igének módosított részesülője. | |
* | |
| fn. tt. pělěnké-t. A székelyeknél am. pihe; máskép: pölönke, pilinke; honnan pilinkél v. pilěngel; l. ezt. Pělěnke v. pilinke a ,pilike' módosulata, n közbevetéssel. V. ö. PILI. | |
* | |
| fn. tt. pelěny-t, tb. ~ěk. Pelyvatartó csűr, pelyvás. Nyitravölgyi tájszó. V. ö. POLYVÁS. | |
* | |
| falu Baranya m. helyr. Pelěrd-re, ~ről. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Szatmár m. helyr. Peleské-re, ~n, ~ről. Van Pelyeske nevü hegy is Erdélyben a bardóczi és alsó csíki szék között. | |
* | |
| falu Közép Szolnok m. helyr. Szarvad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Tolna m. hely. Peli-be, ~bn, ~ből. | |
* | |
| puszta Esztergom m. helyr. Péliföld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pelikánt, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) A gázlók seregébe tartozó vizi madár, melyről a régiek sok csudadolgot meséltek, pl. hogy saját vérével táplálja fiait. E mese nyomán Linné a régiek pelikánját egynek tartja a gödénynyel, minthogy ez a nyaka alatt függő zacskóból eteti fiait. (Pelicanus onocrotalus). V. ö. GÖDÉNY. 2) Ferenczi János szerént a székelyeknél am. foghuzó, talán alakjától vagy átvitt értelemben. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Pelivölgy-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| tájdivatosan, pl. a székelyeknél, am. pěrl, pěrěl. | |
* | |
| l. PÉL. | |
* | |
| l. PELIKÁN. | |
* | |
| mezővárosok Gömör és Zólyom m. helyr. Pelsőcz-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Heves és puszta Borsod m. helyr. Pély-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. PELE, (1.). | |
* | |
| l. PELESKE. | |
* | |
| fn. tt. pělyh-ět v. pěhely-t, tb. pelyhěk v. pehelyěk, harm. szr. ~e. Értelmére s eredetére nézve l. PĚHĚLY. A törzsben könnyebb kiejtés végett is emez a helyesebb, de különben is ama szóban a h át van vetve, s a gyök peh = pih; így molyh eredetileg moholy, moh gyöktől. A mássalhangzón kezdődő ragokat a pehely veszi fel, mint: pehelynek, pehelyre, pehelyhez, pehelytől, pehelybe. A tárgyesetben pehelyt és pelyhet. Ellenben az önhangon kezdődő ragok és képzők a pelyh törzshöz szoktak járulni, pl. pelyhem, pelyhed, pelyhe; pelyhes, pelyhez, pelyhedzik. Ilyféle viszony létezik a h miatt teher és tereh vagy terh között; teherbe, tehernek, tehertől, teherből, teherhez stb. terhem, terhed, terhe; terhes, terhel. Ugyanezt találjuk kehely és vehem szóknál is. Valamennyinél a h lehelet szerepel, t. i. jobb hangzás végett, minthogy pehlyek, tehrek, kehlyek, vehmek nehéz kiejtésüek volnának (hanemha a törzs e-je megmarad: pehelyek, teherek (szokatlan, kehelyek, vehemek); ezért a közvetlenül következő mássalhangzóval helyet cserélnek pelyhek, terhek, kelyhek, vemhek; azonban mássalhangzón kezdődő rag előtt, midőn a két mássalhangzó közt az önhangzó állandóan megmarad, az átvetésnek sincs helye, pl. pehelynek, tehernek, kehelynek, vehemnek (nem: pelyh-nek, terh-nek stb.). | |
* | |
| (pěh-ely-ěd-ěz-és) fn. tt. pělyhědzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn a csupaszon kikelt madárfiaknak pelyhök kezd nőni; vagy átv. ért. szakálnak, bajusznak, fannak sarjadzása. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěd-ěz-ik) k. m. pěly-hědz-tem, ~tél, ~ětt, htn. eni v. ni. 1) A meztelenül, csupaszon költ madárfiúnak pehelyféle finom gyönge tollai kezdenek nőni. Pelyhedzenek a verébfiak. 2) Átv. mondják ifjuról, kinek szakála, bajusza és fana sarjadzik. Oly fiatal, hogy még alig pelyhedzik az álla. V. ö. PĚHĚLY. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěs) mn. tt. pělyhěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Pehelynemü gyönge, finom tollakkal benőtt. Pelyhes madárfiak, verebek. 2) Kitépett pehelylyel töltött. Pelyhes dunyha, zsák, vánkos. 3) Mit a pehely belepett. Pelyhes ruha, hajak. | |
* | |
| (pělyhěs-czirok) ösz. fn. A czirok (holcus) nemü növény egyik faja; kinyiló bugáján csészepolyvái pelyhesek, kétvirágúk; nősvirága kalásztalan; a hím rövid kalászu; a buga alsó virági meddők, aszottak. (Holcus lanatus). | |
* | |
| (pěh-ěly-ěs-ěd-és) fn. tt. pělyhěsědés-t, tb. ~ek. Állapot midőn valami pelyhesedik. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěs-ěd-ik) k. m. pělyhěsěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) l. PĚLYHĚDZIK. 2) A szállongó pelyhek belepik. Aki pehelylyel bánik, ruhája, haja bepelyhesedik. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěs-en) ih. Pehelylyel 1) benőve; 2) töltve; 3) belepve. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěs-ít) áth. m. pelyhesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. PĚLYHĚZ. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěs-kěd-ik) k. m. pelyheskěd-tem, ~tél, ~ětt. Pehelylyel szemetez. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěz) áth. m. pělyhěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Pehelylyel tarkáz, szennyez, borít, belep. Bepelyhezni a ruhát, hajat. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěz-és) fn. tt. pělyhězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pehelylyel borítás, szenynyezés. | |
* | |
| (pěh-ěly-ěz-ik) l. PĚLYHĚDZIK. | |
* | |
| (peh-ěly-ěz-ő-d-ik) belsz. m. pelyheződ-tem, ~těl, ~ött. l. PELYHĚSĚDIK. | |
* | |
| (pehěly-hím) ösz. fn. A kétfőbbhímesek seregébe és magrejtősök rendjébe tartozó növénynem; csészéje öt hasábu, bokrétája kerekforma, egyenetlen; hímszálai egyenetlenek, szöszösek; tokja két rekeszű; termete és alakja mint a farkkóróé. (Celsia). Nevét a pelyhességhez hasonló szöszös tulajdonságától kapta; elemeire osztva: pehely-hím v. pělyh-him; az egyik h jobb hangzás végett mindenütt elmarad. | |
* | |
| l. PETYMEG. | |
* | |
| l. SELYP; SELYPEG; SELYPESKĚDIK. | |
* | |
| stb. lásd: POLYVA; POLYVÁS stb. | |
* | |
| gyök 1) pemhed és pempő szókban, rokon peng, pen gyökökkel és pép szóval; 2) pemet szóban, s ekkor rokon pam gyökkel. | |
* | |
| (pem-ecs) l. PAMACS. | |
* | |
| (pem-ecs-ěl) l. PAMACSOL. | |
* | |
| fn. tt, pemet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Növénynem a kétföbbhímesek seregéből és fedetlenmagvúk rendéből; csészéje gyertyatartóforma, öt, vagy tíz fogu, tíz sinóru; bokrétájának felső ajaka szálas, egyenes, két águ. (Manubium). Legismeretesebb faja nálunk a feher pemet, nébutt: fehér peszercze. (Marrubium peregrinum). Van köznyelven: fekete pemet is, máskép: fekete peszercze, növénytani néven fekete pesztercze (ballota nigra). 2) Ölnyi hosszú piszkafaforma nyélre kötött kemenczesöprő, szalmából, kukoriczafoszlányból, néha pemetfűből, s talán nevét is vagy ezen fűtől vagy legalább ennek szétágazó, seprőded alakjától vette; ez utóbbi értelemben máskép: azsag, csalóköziesen: arzsag (harsogó?). Ezen eszközzel kenyérbevetés előtt szokták a fűtött kemenczéből a tüzes hamut, pernyét kisöpörni. Ártatlan mint a pemet a kemenczétől. (Km.). Így nevezik néhutt a kovácsok és lakatosok is azon pamacsot, melylyel a tüzet befecskendezik. Székelyesen: peheteg, néhutt: pemeteg v. penető, v. pemete v. penete. Az utóbbiak: ,pemetfű' jelentésében is divatosak. Hasonló hozzá a második értelemben a szláv pometlo, mely po és metla alkatrészekből öszvetett szó, s am. kisöprő, elsöprő. A törökben pedig demet am. csomó, kéve; bokréta. V. ö. PAM, PAMAT. | |
* | |
| fn. tt. pemetét; tájdivatosan am. pemet. | |
* | |
| (pemet-eg) fn. tt. pemetegět. L. PEMET, 2). | |
* | |
| (pemet-ěl) áth. m. pemetělt. Pemet nevü söprővel a befűtött kemenczét a hamutól, illetőleg pernyétől kitisztítja; máskép: azsagol, arzsagol. 2) Kipemetel am. pemettel kiveri. Paraszt asszonyok fegyvere. (Kresznerics). V. ö. PEMET. | |
* | |
| (pem-et-ěl-és) fn. tt. pemetelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pemettel seprés, tisztítás. | |
* | |
| (pemet-fű) ösz. fn. l. PEMET, 1). | |
* | |
| (pemet-kajtár), ösz. fn. Növényfaj a kajtárok neméből; levelei nyelesek, az alsók tojáskerekek, a felsők láncsásak, fürészesek; csészéji szurósak; midőn megérik, színe vörhenyeges. (Chaiturus leonuroides, vagy Leonurus marrubiastrum. L.). Némely vidékeken, pl. Érsekujvár táján, a házak körül termesztik és söprűnek használják, sőt így nevezik is. | |
* | |
| (pemet-rongy) ösz. fn. A ,pemet' nevü eszköznek szakadozott szálai. | |
* | |
| (pem-h-ed) önh. m. pemhed-t. A székelyeknél am. peshed, romlás által ragadóssá, pépessé válik. Gyökre és alapértelemre nézve egyezik vele penyhed; rokon hozzá pempő is, midőn czopákát, azaz, roszul kelt és sületlen, ragadós kenyértésztát jelent; így nevezik a gyermekek számára készített sűrű pépet is. Rokonítható vele a mélyhangu pang gyöke is. (Lugossy József). Mennyiben a penész a nedvek megromlásából ered, ez is rokonságban van vele; egyébiránt ez pili szóval is rokonítható; V. ö. PENÉSZ. | |
* | |
| (pem-h-ed-és) fn. tt. pemhedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Peshedés, ragadóssá, pépessé válás. | |
* | |
| (pem-h-ed-ěz) önh. m. pemheděz-tem, ~tél, ~ětt, par. pemhedězz. A székelyeknél átv. ért. am. ingyen él, lopja a drága időt a diványon. (Kriza J.). Mintegy: penyhedez, penészedik (a restség miatt). | |
* | |
| (pem-p-ő) fn. tt. pempő-t. 1) Czopákás, azaz, nedves, ragadós, roszul kelt kenyértészta. 2) A gyermekek sürű pépje, mely rokonságban van a papi ételt jelentő gyermekszóval. | |
* | |
| gyöke pěndít, pěndül, pěng szóknak és származékaiknak. Valamely természeti folytonos hangzást jelent, mint számos rokon társai csen-g, zen-g, ren-g, bon-g stb. szókban. Penczel, pendely, penész és pender szókban részint más hangból alakúlt át, részint, mint az utólsóban, csak befurakodott. | |
* | |
| FELSŐ~, falu Nógrád, ALSÓ~, puszta Pest m. helyr. Pencz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pen-ez-ěl) önh. m. penczél-t. Gyermeknyelvben Balaton mellékén am. lefekszik és aluszik. Gyere babám, penczelj le, máskép: pencziz; a tiszai vidéken: tentél. Hasonló hozzá a dunai vidéken a szintén gyermekszó: belel v. belbel, és az altató beli. A dajkák ezt szokták mondani: csicsi beli! azaz, hallgass (ne sírj) és alugyál. Innen ,penczel', úgy látszik, át van alakitva s eredetileg belizel (bel-i-z-el), melyből lett belzel, belczel, s rokonhangok változataival (mint nám = lám, danol = dalol): penczel. Bel v. beli pedig alkalmasint az alvó kisdednek gyönge lehelési hangja, s rokon pih gyökkel ,piheg' szóban. | |
* | |
| önh. m. pencziz-tem, ~tél, ~ětt. l. PENCZĚL. | |
* | |
| fn. tt. pendel-t v. pendely-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ontrás, azaz, pártázatos női alsó fehérruha, mely a testet közvetlenűl takarja, s csipőtől kezdve lefelé mintegy félikráig, vagy, hol hosszú szoknyát viselnek, bokáig is elterül. Ma már csak a köz rendű falusi nők viselik, kiknek derekát kurta ing födi, s ezt félingnek nevezik. Némely vidékeken az ing fölött vászonból való ránczos fehér szoknyát hordanak, s ennek neve néhutt fersing (= felső-ing); másutt, nevezetesen Baranyában: bikla. A fersing, mint érintők, némi módositással am. ,felső ing.' Ránczos, ontrás pendely. Egy pendelyben járni. Másnak pendelyét mosni, szapulni, am. mást megszólni, gyalázni, mocskolni. Midőn a pendely kiáll a szoknya alól, azt mondják: hosszabb a péntek, mint a szombat, miből kitetszik hogy a péntek alatt szójátékból pendelyt, a szombat alatt szoknyát értenek. A mesélők, kik nagy bevezetési feneket szoktak keríteni, azt mondják, hogy egy vénbanya pendelyének 9999-diki ránczából vették meséjöket. Hasonlatnál fogva pendelynek nevezik a kis gyermekek ingét is.
Ezen szó, különféle tájak kiejtése szerint többfélekép módosúl: pendel, pendő, pindely, pintely, péntöl, pintöly, pintő, pentő, pl. "Kurta szoknya, pendel, Azért a kis barna lányért Majd meghal az ember." Másutt a tájdivatos kiejtés után: "Kurta szoknya, pentő, Ezért a kis barna lányért Majd megüt a mennykő." (Népdal). "Magamnak sincs köntöském, Elszakadt péntölöcském, Kilátszik a micském." Thaly K. gyüjt. 1740-ből. "A kunsági leányoknak, Nincsen szoknyájok azoknak. Ugyan hogyan a menykőbe, Járnak azok egy pendőbe." Népvers. (Erdélyi J. gyüjt.). Kicsinzőleg pendelyke, tájdivatosan: pendi, és pendike, pentőke stb. Mind ezek arra mutattak, hogy eredeti alakját elvesztette, mely valószinűleg a tájdivatos ingaly volt, t. i. ezen alakban a székelyeknél maiglan divatozik és csakugyan a pendely nem egyéb, mint az ingnek atyja, vagyis alsó ing, s ,fersing' am. felsing, felsőing. Véleményünk, és a szóátalakulási hasonlat szerint az ingaly szóból következő fokozatokon keletkezhetett a pendely: ingaly, a magas hangu előszó (ing) miatt vékonyhangosítva, ingely, (mint fejaly = vánkos Nyitravölgyében: fejel; sőt Pantaleon egész szó is a magyarban Pentele alakra módosult), p előtéttel, pingely, innen: pindely, mint ingerkedik, Abaujban s Kemenesalon a g-t d-re cserélve inderkedik, a általán a gyakorlatos g képzőü igékből alakult önhatókban: mozog, mozgúl mozdúl, csörög, csörgűl csördűl stb. végre az előhangzót a rokon utóhangzóhoz alkalmazva: pendely. Hasonlóan, de más meneteken fejlődött ki a bikla v. biklya, mely szintén alakjára és kelméjére nézve olyan mint a pendely, t. i. ingal, bingal, bingla, bigla, bikla. Így alakultak át a következő szók: csereklye, mely jelenti a learatott nádnak alyját, töredékét, vagy a fák alá hullott leveleket, tehát: cserek-aly; továbbá, dereglye-hajó am. derekaly-hajó, s minthogy a derekaly annyi is, mint a német Polster, innen Csalóközben az ily nevü (t. i. Polsterzipfen), tészta neve dereglye, másutt: derelye v. dödöle. Egyébiránt helyet foglalhat azon vélemény is, miszerént pendel am. pengyel vagy pengyele, vastaghangon: pongyola, miket láss saját rovataik alatt. | |
* | |
| (pendely-ěs) mn. tt. pendelěs-t v. ~et, tb. ~ek. Pendelyt viselő, pendelyben járó. Pendelyes parasztnők. Mikor még pendelyes fiú voltam. V. ö. PENDEL. | |
* | |
| (pendel- v. pendely-háló) ösz. fn. Kézbeli nyeletlen kis háló, melynek alakja terebélyes, s melynek az alján ólomgolyók vannak. Ezt a vízparton vagy hídon, vagy hajón álló halász megpenderíti, s kötélen fogva a vízbe dobja. Néhutt: kecze. Amaz palóczosan csak a ,pendely' szó után: pentő, v. péntő, v. pintő; de van pintőháló is. A mint veted a pendelhálót, úgy fogod a keszeget. (Km.). | |
* | |
| áth. l. PĚDĚR, (1). | |
* | |
| (pe-n-d-ěr) mn. tt. pěnděr-t, tb. ~ěk. A székelyeknél am. kondor, pödrött; penderjeges: összefonódott kondor szálainál fogva felfolyó t. i. növény (Kriza J.). | |
* | |
| (pěnděr-ěd-és) fn. tt. pěnděrěděs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Forogva, keringve vagy hirtelen, gyorsan elékerekedés. | |
* | |
| (pěnděr-ěd-ik) k. m. pěnděrěd-tem, ~tél, ~ětt. Népies nyelvben am. forgó, keringő, vagy fürge sebes mozgással eléáll, elékerekedik; kondor szálainál fogva összefonódik. A leány tánczba penderedik. Elépenderedni, kipenderedni. V. ö. PĚNDĚR, (2); PĚDĚR, (1). | |
* | |
| (pěnd-ěr-ěg-ő) fn. tt. pěnděrgő-t. l. PĚNDĚRKE. | |
* | |
| (pěnděr-ít) áth. m. pěnděrít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. eni. 1) l. PĚDĚRÍT. 2) Elmozdítás végett kanyarít. Megpenderíteni tánczban a leányt. Kipenderiteni valakit a szobából, am. rajta egyet kanyarítva kidobni. Néha am. kerítve eléállít valamit. Czikornyás beszédet penderíteni. Népies kifejezés. | |
* | |
| (pěnděr-ít-és) fn. tt. pěnděrítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn penderítünk valamit vagy valakit. V. ö. PĚNDĚRÍT. | |
* | |
| (pěnd-ěr-jeg-ěs) mn. tt. pěnděrjegěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. PĚNDĚR, (2). | |
* | |
| (pěnd-ěr-ke) fn. tt. pěnděrké-t. Kondor szál. (Kriza J.). | |
* | |
| fn. tt. pendi-t. ,Pendely' szó kicsinzője. | |
* | |
| (pendi-ke) fn. tt. pendiké-t. ,Pendi' újabb kicsinzője. | |
* | |
| (pendi-ke-es) mn. és fn. tt. pendikés-t v. ~et; mint fn. állandóan: ~t; tb. ~ek; mint fn. ~ěk. Kicsi pendeles; különösen pendelyben járó gyermek. | |
* | |
| (pěn-d-ít) áth. m. pěndít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Húrt vagy húros eszközt úgy illet, hogy egyes (pen) hangot adjon, pendűljön; ha több ily hangot állít elé, akkor: penget. Czimbalmot, czitarát, lantot pendíteni. 2) Érczes lemezt ütés által tesz pendülővé. Sarkantyút pendíteni. Kaszát, kapát pendíteni. 3) Átv. valamit szóba hoz, indítványkép röviden eléad, hogy mások vagy máskor folytassák. A tanácskozásban, hirlapokban bizonyos ügyet, tervet megpendíteni. V. ö. PĚNG. | |
* | |
| (pěn-d-ít-és) fn. tt. pěndítěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetés, ütés, mely által valamit pendülővé teszünk. Átv. megpendítés, am. szóba hozás. V. ö. PĚNDÍT. | |
* | |
| (pen-d-ít-get) gyak. áth. Többször vagy folytonosan pendít. | |
* | |
| (pěn-d-ít-ő) mn. és fn. tt. pěndítő-t. Aki vagy ami pendít valamit. Különösen a zongora nemü hangszereken s zenélő órákon azon kis kalapács, mely a húrt megérinti és pengésbe hozza. (Tangent). A czimbalomnál: pengető. | |
* | |
| (pěn-d-űl) önh. m. pendűl-t. 1) Húr, vagy húros eszköz, illetés által egyes (,pen') hangot ad, penegni kezd. Pendűl a czimbalom, lant. Az újjal rándított hegedűhúr megpendűl. Egy húron pendülnek (km.), azaz egyik olyan mint a másik (rosz értelemben). 2) Ércznemü vékony lemez ütés következtében kezd penegni. Az öszveütött sarkantyúk megpendülnek. 3) A tiszai vidéken, pl. Heves megyében, am. betegség után neki veszi magát, hízni kezd. Neki pendűlt. Eme szójárásban: pendűl, mint a Badír macskája, gúnyos értelme van s am. minden erőből kifogy. V. ö. PĚNG. | |
* | |
| (pěn-d-ül-és) fn. tt. pěndülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. állapot, midőn bizonyos testek penegni kezdenek. V. ö. PĚNDŰL, PĚNG. | |
* | |
| kn. a székelyeknél am. Bábi, vagyis teljesen: Borbála. Az egész, úgy látszik, a szokottabb Betti (= Babette) módosúlata. | |
* | |
| PENEK, l. PEDIG. | |
* | |
| fn. tt. penész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Linné rendszerében, a lopvanőszők seregébe, és gombák rendébe tartozó növényféle termény, mely igen vékony szőrszálacskákból, vagy hólyagcsákból, vagy mindkétféléből egyesülve áll. Kenyérpenész, hólyagja gömbölyű, száras, enyésző; gyümölcspenész, hólyagjai szárasak, gömbölyűdedek, csoportos gombácskákat képeznek; ételpenész, hólyagjai szárasak, újas füzérekben; levélpenész, fehérszinü, hólyagjai barnák, száratlanok. Mint a nedvek romlásával együtt járó kórtermény, gyökre nézve megegyezik a pesvedést jelentő pemhed (penhed) igével, valamint, a peny szóval is (l. PĚNY); tájdivatosan mondják is penyész-nek; továbbá, igen vékony szőrszálaira, testére nézve rokonai a pehely, pihe, pili, pilis, a tejet takaró igen vékony hártyaféle pille, melyhez ismét hasonló a penészt jelentő tájdivatos pilisz, pilisznye. Mind ezek alapját az elfúhatásra vonatkozó p ajakhang teszi, melyhez a lehelő h, vagy libegő l járulva az alapeszmét festőileg jellemzi. Az i v. e hangzó, mint több más szókban, az illető testek kicsiségét, csekélyebbségét fejezi ki. | |
* | |
| (penész-bűz) ösz. fn. A penésznek, illetőleg penészes testnek sajátnemü, kellemetlen, dohos szaga, p. a nedves helyen tartott, szellőzetlen ruháké. | |
* | |
| (penész-ěd-és) fn. tt. penészědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testeknek azon állapota, midőn penész kezd teremni rajtok. V. ö. PENÉSZ. | |
* | |
| (penész-ěd-ik) k. m. penészěd-tem, ~těl, ~ětt. Penész kezd teremni rajta; penész lepi el. Penészedik a nedves helyen tartott kenyér, kivált ha czopákás. Nagy melegben hamar megpenészedik az étel. A híg testekre vonatkozólag máskép: poshad, peshed, pemhed. | |
* | |
| (penész-ěs) mn. tt. penészěs-t v. ~et, tb. ~ek. Penészszel lepett, benőtt. Penészes kenyér, falevelek, ételek. Penészes falak, ruhák, könyvek. V. ö. PENÉSZ. | |
* | |
| (penész-ěs-ěd-ik), l. PENÉSZĚDIK. | |
* | |
| (penész-ěs-en) ih. Penészes állapotban. | |
* | |
| (penész-ěs-ít) áth. m. penészesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Penészessé tesz, penészszel borít, belep. A nedves levegő megpenészesíti a könyveket. | |
* | |
| (penész-ěs-ít-és) fn. tt. penészěsités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Penészessé tevés, penészszel borítás. | |
* | |
| (penész-ěs-ség) fn. tt. penészěssěg-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága, minősége valamely testnek, midőn a penész belepi. Penészessége miatt ehetetlen kenyér. A ruhák penészességét megérezni. | |
* | |
| (penész-fű) ösz. fn. Népies elnevezéssel a farkkóró (verbascum) nevü növények neméhez tartozó faj; levelei szárölelők, hosszúdadok, kopaszok; kocsányi magánosak a levéltöveken, ritka vigály fürtformát mutatnak; virága halovány sárga vagy fejér; máskép szintén köznyelven: molyfű, növénytani néven: molyüző farkkóró. (Verbascum blattaria). | |
* | |
| (penész-hal) ösz. fn. Halfaj, mely poshadt, iszapos vízben lakik. | |
* | |
| (penész-ít) áth. l. PENÉSZĚSÍT. | |
* | |
| (penész-el-ěd-ik) l. PENÉSZĚDIK. | |
* | |
| falu Szatmár m. helyr. Penészlek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (penész-el-ěs) l. PENÉSZĚS. | |
* | |
| (penész-l-ik) l. PENÉSZĚDIK. | |
* | |
| (penész-űl) önh. m. penészűl-t. l. PENÉSZĚDIK. | |
* | |
| (penész-űl-het-[et]len) mn. tt. penészűlhetetlen-t, tb. ~ěk. Mit a penész meg nem lephet. Penészülhetetlen kincs. Él e szóval Csődi Pál, gr. Széchenyi Zsigmond fölött. 14. l. Határozóként am. penészűlhetés nélkül. | |
* | |
| székely tájszó; am. penég, penig; tmint ismét = esmég). l. PEDIG. | |
* | |
| fn. tt. peneté-t, penető-t; tájdivatosan am. pemete; l. PEMET. | |
* | |
| (pěn-ěg) gyak. önh. m. pěng-tem, ~tél, ~ěttem, ~ěttél, ~ětt, v. pěnégtem, pěněgtél, pěněgětt, par. ~j, v. pěněgj, htn. ~ni v. ~eni, v. pěněgni, tájdivatosan: pöng, pönög. Szoros ért. érczanyagból való húr, vagy lemezféle test, illetés, megütődés következtében rezgésnek indulván finomabbnemü hangon folytonosan vagy egymás után szól. Pengenek a czimbalom, a czitara húrjai. Peng a sarkantyú karikája.
"Szólt a duda, tapsolt a táncz, A sarkantyúk pengének." (Kisfaludy S.). Pengenek a szekér tengelyén levő vékony lemezkarikák. A szamár arany húron is csak szamárnótát peng. (Km.). Peng a kemény testhez ütődött kasza, kapa, kard. Általán mondjuk azon vas vagy aczél eszközökről, melyeknek úgynevezett pengéjek v. pilingájok, v. millingjek van; különösen finomabb éremlapokról, érempénzekről. Peng a kőasztalon olvasott arany, ezüst, ellenben a rézpénz kong v. csörög. Szélesb ért. peng akármily húr, midőn ujjakkal rángatják. Peng a hegedű húrja. Peng az ív zsinege, húrja. Rokon hozzá, de valamivel élénkebb, és élesebb a csěng, továbbá az igen vékony húru vagy gégéjü czineg. Mindegyik a ,peng' igének mintegy árnyéklata, honnan a czinegpeneg, csenegpeneg, csengpeng, csöngpöng öszvetételek. Hogy e szónak gyöke a hangutánzó pěn, s képzője a gyakorlatos g, azt nyelvünkben számtalan példák hasonlata bizonyítja, milyenek: zeng, reng, bong, dong, kong; egyéb mással- v. önhangzók mellett morg, dörg, csörg, zörg, rezg, súg, búg, zúg, stb. stb. | |
* | |
| (pěn-ěg-e) fn. tt. pěngé-t. Általán érczanyagból, különösen vasból készült eszköznek lemeznemü vékony lapja, mely ütés, illetődés által pengeni szokott. Késnek, kardnak, kaszának pengéje. Máskép: pelenge, pilinga, pilingya, milling. | |
* | |
| (pěn-ěg-ěs) fn. tt. pěngés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Bizonyos testek hangzása, midőn penegnek. V. ö. PENG. Húrok, öszveütődött kardok pengése. Ezüst pengése. Nincsen szebb szó az aranypengésnél. (Km.). | |
* | |
| (pěn-ěg-e-es) mn. tt. pěngés-t v. ~et, tb. ~ek. Pengével ellátott. Pengés kasza, kard. | |
* | |
| (pěn-ěg-et) gyak. áth. m. pěnget-tem, ~tél, ~ětt, par. pěngess. Eszközli, hogy valami penegjen. A czimbalmot kis szegecskékkel, a hegedű húrjait ujjakkal pengetni. Sarkantyút pengetni. A kaszát kalapácscsal, az ezüstpénzt márványasztalon pengetni. Aki madarat akar lőni, nem pengeti íját. (Km.). Átv. ért. valamit szóval gyakran eléhoz, emleget. Mindig azt pengeti, hogy... Már régen pengetik e dolgot, végre is igaz lesz. V. ö. PĚNG. | |
* | |
| (pěn-ěg-et-és) fn. tt. pěngetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által eszközöljük, hogy valami penegjen. Czimbalom, czitera, sarkantyú, ezüstpénz pengetése. V. ö. PĚNGET és PĚNG. | |
* | |
| (pěn-ěg-et-ő) mn. és fn. Aki vagy ami valamit pengésbe hoz. A czimbalomhoz tartozó finom ütőszer, mely annak felhúzott húrjait érintve ezekből zenehangokat csal ki. Művészileg tud bánni a pengetővel. | |
* | |
| (pěn-ěg-ő) mn. és fn. tt. pěngő-t. 1) Ami bizonyos illetés vagy ütődés következtében peng, vagy pengésre hajlandó. Pengő czimbalom, pengő sarkantyú, pengő kasza. 2) Mint főnév jelent különösen oly eszközt, melynek rendeltetése, hogy penegjen, milyen pl. a sarkantyú karikája, vagy a szekerek tengelyén levő vaskarika, máskép: pengőkarika. 3) Így nevezzük röviden az ezüstpénzt is; különösebben a régibb conventiós ezüst pénzt. Nem papirossal, sem kongóval, hanem pengővel fizetni. Száz forint pengőben, osztrák (új) értékben százöt forint; máskép: pengőpénz. | |
* | |
| (pengő-karika) ösz. fn. l. PENGŐ. 2). | |
* | |
| (pěngő-pénz) ösz. fn. Ezüst pénz, egyszerüen: pengő. V. ö. PENGŐ. Szélesb értelemben ide vehető az aranypénz is. | |
* | |
| (pengő-tégla) ösz. fn. Vékony, kisebb fajta, keményen kiégetett tégla, mely kopintásra pengő hangot ad. | |
* | |
| fn. tt. pěngyělé-t. Horváth Zsigmond szerént Balaton mellett, Pápa vidékén am. a szokottabb vastaghangu pongyola; honnan pengyelén lenni, járni, am. pongyolán. V. ö. PONGYOLA. | |
* | |
| (pengyele-én) l. PONGYOLÁN. V. ö. PENGYELE. | |
* | |
| PENIK, stb. l. PEDIG. | |
* | |
| tájdivatosan am. penész; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. penná-t. Latin nyelvből kölcsönözött szó, magyarul: írótoll, toll. | |
* | |
| fn. tt. péntek-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Hétfőtől számítva a dologtevő napok ötödike, mely a csütörtök és szombat közé esik. A babonáshitüek előtt veszedelmes nap, melyen nem jó valami újat kezdeni. Csonka péntek, mely a nagybőjt első, azaz, csonka hetében esik. Siket péntek, a fekete hétben. Nagy péntek. Idvezitőnk halálának emléknapja, mely a husvétet előzi meg. A muhamedánoknál a péntek (dsümaa) a nyugalom szent napja, mint hébereknél a szombat, keresztényeknél a vasárnap. (Az arab dsümaa eredetileg gyülekezetet jelent). Ebijesztő péntek, első a husvét után, mintha ez napon azt sejtené az eb, hogy a megúnt nagybőjt újra elkezdődik, s nem jut neki koncz. Kántorpéntek, évenként négyszer, az úgynevezett kántorhetekben. Sok péntek, képes kifejezéssel am. öregség, vén kor. Innen a közmondat: Elérte a sok péntek. Tréfás nyelven: borjunyirő (nem: borjúnyúzó) péntek, am. soha napja. Holnap után kiskedden, borjúnyirő pénteken. (Km.). Ezt Érsekujvárt így is mondják: Szent Patragyinkor. Szójátékból, csak az első hangokra (pen) figyelve, e közmondatban, hosszabb a péntek, mint a szombat, am. pendely; azaz: hosszabb a pendely mint a szoknya (emitt pedig a szo hangokban van a szójáték); vagyis a pendely kilátszik a szoknya alól.
Közvetlenül a szláv petek, pátek, pjátek-ból képzett szó; de gyöke közvetőleg nyelvünkben is megvan, mennyiben öt és az előtétes pet, görög pente stb. rokonok. Némelyek bűn-tag összetételnek vélik, minélfogva annyi volna mint bűnbánó tagja vagy napja a hétnek, mint csötörtök annyi volna mint csötör-tag azaz negyed nap. | |
* | |
| erd. faluk Kolos és B. Szolnok m. és Besztercze vid.; helyr. Péntek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (péntek-ěl) önh. m. péntekěl-t. A pénteki napot megbőjtöli; vagy átv. más napon úgy bőjtöl, mintha péntek volna. | |
* | |
| (péntek-ěs) fn. tt. péntekěs-t, tb. ~ěk. 1) Ki a pénteket törökök, vagyis mahumedánok módjára megülli; olyan, mint szombatos. 2) Ki pénteki napon szoros bőjtöt szokott tartani. | |
* | |
| l. PÉNTEKFALU. | |
* | |
| faluk Vas és Szala m. helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. A szalai Kresznericsnél Péntekfa; helyr. Péntekfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. ~helyre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (péntek-i) mn. tt. pénteki-t, tb. ~ek. Pénteket illető, akkor történő, arra vonatkozó. Pénteki bőjt. Pénteki víg napot vasárnapi bú éri. (Beniczky). | |
* | |
| falu Pozsony m. helyr. Súr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| kn. tt. Pentelé-t. Pantaleon. A velenczeiek védszentje, kinek nevére gyakran keresztelkedtek is. (Görög eredetü szó, jelentése: mind orozlán). | |
* | |
| DUNA~, mváros, SÁR~, falu Fehér m. helyr. Pentelé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| tt. pentely-t, tb. ~ěk. | |
* | |
| tt. péntő-t; l. PENDEL. | |
* | |
| csárda Somogy m. helyr. ~hajtó-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (péntő-háló) l. PENDELHÁLÓ. | |
* | |
| (pentő-ke) kicsiny. fn. tt. pentőké-t. Gyermeknyelven am. mentécske, mintha volna mentőke, t. i. az m és p mint rokonszervü hangok fölcserélésével; így változkodnak a mart és part, a mocs és pocs, mocsolya és pocsolya, maszat és paszat, hasonlóan a b és m, a bankó, mankó, bekeg, mekeg, stb. szókban. | |
* | |
| fn. tt. pénz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. kicsiny. pénzěcske. Általán a kereskedési, üzérkedési, adásvevési forgalomban azon kényelmi csereeszköz, mely a forgalmi áruval bizonyos értéki viszonyban, és arányban áll. A pénz fogalmához általában nem szükséges kellék, hogy valódi belbecse legyen, mert elég, ha föltételes, vagyis, egyezésileg elfogadott értéke van, pl. a vad népeknél holmi kagylók, a ritkább kövek pénz gyanánt érvényesek. Szorosb, és szokott ért. bizonyos alakuvá képzett, és jegyekkel ellátott kisebb-nagyobb fémdarab, melyet újabb időben Érdy János különösebben érem-nek nevezett, s az irói közönség e nevet általában elfogadta. Az ily pénzek legrégiebb neme karikaforma volt, melyet felfűzve viseltek magukkal, a talán innen értelmezendő a magyar füzet v. fizet kifejezés is. A magyar ember négy betüben helyezi a világi boldogságot:
"Pénz, posztó, paripa, Széna, szalma, szalonna, Bor, búza, békeség, Fínom, fürge feleség." Talán innen azon közmondás: Se pénz, se posztó. "Pénz a kor istene, Ki törhet ellene?" Kisf. K. Anyagára nézve: arany, ezüst, réz, ólom pénz v. érem. A fémpénzt helyettező, s érvényesített: papirospénz, papírpénz, pénzjegy (melytől különbözik a bankjegy, de köznéven általában mindkettő bankó v. bankóczédula.) Fa pénz, mint érvénytelen valami. Fa pénzt sem ér. Bolondnak fa pénz is jó. (Km.). A pénz olvasva, a dió verve jó. (Km.). Különféle tulajdonságaira nézve: régi pénzek, emlékpénzek; görög, római, magyar pénzek. Kelendő, jó pénz. Rosz, hamis pénz. Ismerem, mint a rosz pénzt. Rosz pénz nem vész el. (Km.). Apró pénz, (Scheidemünze, melyet újabb korban váltópénz-nek is mondanak), átv. ért. rövid út, mód, pl. kifizették apró pénzzel. (Km.). Kispénz, v. régente csak pénz, mint aprópénz alatt az úgynevezett dénár értetett, melyből régente hat számittatott egy garasra (1351-dik évi 4-ik törvényczikk és a Szentpéterieknek 1403. évben keletkezett végezése, hol ez áll: "Három garassal tartozzék azaz mostani hat pénzwel" = pénzűel vagyis pénzűvel, mert a kettős w itt rendszerént ü vagy u-nak olvasandó); későbben pedig (pl. 1723. évi 68. tczikkben) egy garasra öt dénár azaz kispénz számittatik; amint t. i. egy forintban 120 kispénz (60 kr.) vagy 100 (= 50 kr. = magyar forint) számittatott. Már Mátyás király alatt (1478) megállapíttatott, hogy egy ft. 100 denár legyen és nem több. Gr. Eszterházy M. nádor is 1632. évben öt pénzre igazítja a garast, s másfél forintra 30 garast számít. (Történelmi Tár VIII. K. 65. l.); 1807-ben pedig ismét (60 kros) rénes forint hozatott be. A nép, a régi iratokból úgy látszik, a krt. és pénzt (kispénzt), egyértékünek vette, pl. Szalay Ágoston 400 m. levelében 259. lapon; - ellenkezőleg a 224. lapon. - Sokféle használatára, czéljaira, és adózásokra nézve: ajándékpénz; adópénz; alamizsnapénz; költőpénz, azaz költeni v. kiadni való pénz; bikapénz, melyet a hágó bikáért fizetnek, átv. gúnyos ért. birságpénz, melyet a férfi a törvénytelenül teherbe ejtett nőnek adni tartozik; büntetéspénz; előpénz v. fölpénz, azaz, foglaló; bánatpénz, melyet az árverés előtt tesznek le az illető árverezők; füstpénz, a családi tűzhelytől járó földesúri adó; harangozópénz; helypénz, piaczi adó; hevederpénz, a lovaglásért; hídpénz, hídvám; hópénz, havi bér; italpénz, borravaló; jegypénz; kamatpénz; komppénz; lélekpénz, melyet a hivek a papnak fizetnek; pap paptól nem kér lélekpénzt, (km.); magpénz, kamatra adott pénz; ostorpénz, a kocsisoknak járó borravaló; postapénz, szitapénz, a molnároknál; tőkepénz, vámpénz, stb. Pénzt verni, kibocsátani, hamisítani. Pénzt gyüjteni, szerezni. Pénzt előlegezni, kiadni, költeni, pazarolni, fecsérelni, szórni, eljátszani, elenni, elinni. Kész pénzzel fizetni az árukat. Azt nem lehet pénzzel megfizetni, am. megbecsülhetetlen. Pénzét megkapni. Valakit pénzétől megfosztani. Pénzzel megkerülni, azaz megvesztegetni. Annyi a pénze, mint a köles, v. annyi a pénze, majd fölveti, igen gazdag. Egy pénznek ura nem vagyok. Pénzt váltani, beváltani. Ingatlan vagyont pénzzé tenni. Saját pénzéből élni. Pénzen mindent lehet kapni. Sárba dobott pénz, melyet hiába fecséreltek el. Kinek mennyi pénze, csak annyi hitele. (Km.). Pénz emberség (= hitel), ruha tisztesség. (Km.). Ez az én pénzem ára. Sok pénzbe kerül. Pénzre büntetni. A ládában heverő pénzt tartani. Kamatra kiadott pénz. Kanállal eszi a pénzt, azaz, igen költ. "Ha minden két pénz keresetünkért százat költünk: előbb elfogyunk, hogy sem némely csekély keresetünkhöz jutunk." (Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez, 1644-ben). Még némely közmondatok: Idővel, pénzzel, takarékosan kell bánni. Pénzzel járják a vásárt v. búcsút. Rosz pénz el nem vész. Egy hamisan jött pénz száz igazat elhajt. Kinek pénze van, mindent véghez vihet. Mindennek hiával van, kinek pénze nincsen. Fekete kézzel keresik a fehér pénzt. Pénz költve vész, tartva tenyész. Pénz nélkül vesz a vásárban (azaz lop). Ismerik mint a rosz pénzt. Pénzt kérnek a korcsmán stb. A korcsmárosok tréfás felirata: Ma pénzért, holnap ingyen, aki másnap is oda megyen, megint csak mai nap van. Legáltalánosabb vélemény szerént közvetlenül egyezik vele a szláv penyáz, penyíz; de eredete alkalmasint a latin pendo és penso szókban létezik, (honnan a közép latin pensa is), minthogy a régiek az érempénzeket mérlegelni szokták; ezzel látszik kapcsolatban az angol penny (többese: pence) is. Némelyek peng magyar szóval rokonítják; így a tatár nyelvben dang v. tang am. peng és pénz. (Vámbéry). Átv. ért. halpénz-nek a hal pikkelyeit nevezik. Innen vékony pénzü am. sovány, száraz (ember stb.). | |
* | |
| (pénz-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet szoros értelmü pénzben fizetnek, különböztetésül másnemü adóktól. V. ö. ADÓ. | |
* | |
| (pénz-adomány) ösz. fn. Pénzben nyujtott adomány. | |
* | |
| (pénz-alap) ösz. fn. Általán, kamatra tett pénz, mely jövedelmi tőkeül szolgál. Különösen valamely jótékony intézetnek kamatozó pénztőkéből álló vagyona. | |
* | |
| (pénz-áldozat) ösz. fn. Jótékonyság, melyet valaki tetemesebb pénzöszveg adásával gyakorol; továbbá maga ez így adott öszveg. | |
* | |
| (pénz-állapot) ösz. fn. A kisebb-nagyobb pénzmennyiség valamely pénztárban, államban, vagy egyes személynél. | |
* | |
| (pénz-arany) ösz. fn. Bizonyos arányban ezüstrészekkel vegyített arany, melyből pénzt vernek, különböztetésül a más czélokra fordított, s más-más vegyitékü, vagyis probáju aranytól. | |
* | |
| (pénz-ár-folyam) ösz. fn. l. PÉNZFOLYAM. | |
* | |
| (pénz-asztal) ösz. fn. Asztal, melyen pénzt szoktak olvasni; különösen a bankárok, ezüst- és aranyváltók asztala. | |
* | |
| (pénz-bálványozás) ösz. fn. Lelki állapot, midőn valaki a pénznek mértékfölötti becset tulajdonít, s azt az erkölcsi és szellemi világ fölibe helyezi. | |
* | |
| (pénz-běcs) ösz. fn. 1) Általán értéke valamely forgalmi pénznek. 2) Különösen azon értékarány, mely pénzjegyek vagy néha a bankok által is kibocsátott bankjegyek és az utóbbiaknál az alapul letett érempénz között létezik, máskép: árfolyam, pl. midőn száz forint ezüstért száztízet kell bankjegyben fizetni, a pénzbecs emelkedik. A pénzbecs egyértékü (alpari) midőn az érempénzért semmi százalék nem jár. 3) l. PÉNZÉRTÉK, 2). | |
* | |
| (pénz-be-hajtás) ösz. fn. Valamely kölcsön, vagy másféle künnlevő (másoknál tartozásban levő) követelésnek utánjárás általi bevétele. | |
* | |
| (pénz-beli) ösz. mn. Ami pénzfizetésből áll. Pénzbeli adózás. Pénzbeli büntetés. | |
* | |
| (pénz-bélyeg) ösz. fn. Sajtóféle gép, melynek lapjai között a fémanyagot pénzzé, éremmé alakítják. | |
* | |
| (pénz-be-szedés) l. PÉNZBEHAJTÁS. | |
* | |
| (pénz-be-szedő) ösz. fn. Aki kölcsönpénzt vagy más tartozást utánjárás által beveszen. | |
* | |
| (pénz-be-tét) ösz. fn. Pénzben betett öszveg, pl. a takarékpénztárba. | |
* | |
| (pénz-be-tétel), PÉNZBETEVÉS, (pénz-be-tevés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely pénzöszveg betétetik. | |
* | |
| (pénz-be-vétel) ösz. fn. A jövedelemnek azon neme, midőn valaki azt kész pénzben kapja. Különösen kereskedőknél, üzéreknél stb. minden készpénz, mely árukért vagy bármely más módon a pénztárba foly. | |
* | |
| (pénz-birság) ösz. fn. Biróilag meghatározott büntetés, melynél fogva valaki fizetni köteles. A kártevőt pénzbirságra itélni. | |
* | |
| aki a pénzt tulságos szenvedélylyel keresi, és őrzi; aki a pénzért másnemü javait és jólétét is, pl. egészségét, feláldozza. | |
* | |
| (pénz-büntetés) l. PÉNZBIRSÁG. | |
* | |
| (pénz-csaló) ösz. fn. Személy, ki ravaszul, furfangosan, különféle csábok által másokat rábír, hogy pénzöket rá költsék. Így nevezi a nép különösen a vándor, nyegle, útczai bohóczokat, kötéltánczosokat, s hasonló faju embereket. | |
* | |
| (pénz-csarnok) ösz. fn. Tőzsde, melyen főleg pénzek, különösen arany, ezüst pénzek adásvevésével foglalkodnak, s ahol ez által a pénz árfolyama létesül. | |
* | |
| (pénz-dús) ösz. mn. Sok pénzzel ellátott, bővelkedő; pénzben gazdag. Pénzdús bankárok, nagykereskedők. Pénzdús állam, tartomány, város. | |
* | |
| (pénz-egyezmény v. egyezség) ösz. fn. Államok között kötött szerződés a pénzlábnak egyenlő mértékre szabása iránt. | |
* | |
| (pénz-egység) ösz. fn. A pénzláb egyenlősége különböző államok között. | |
* | |
| (pénz-éhes) l. PÉNZSZOMJAS. | |
* | |
| (pénz-el) önh. m. pénzel-t. Pénzt vesz be, pénzbeli hasznot, jövedelmet, nyereséget húz. | |
* | |
| (pénz-el-és) fn. tt. pénzelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pénzben jövő haszonnak, nyereménynek bevevése. | |
* | |
| (pénz-ellenőr) ösz. fn. A pénzverő-hivatalban tiszti személy, ki az érempénzek tartalmát, és valódi becsét vizsgálja, és meghatározza. | |
* | |
| (pénz-ember) ösz. fn. l. PÉNZÜZÉR. Különbözik: pénzes ember. | |
* | |
| (pénz-erszény) ösz. fn. Erszény, melyben pénzt szoktak tartani. | |
* | |
| (pénz-érték) ösz. fn. 1) Valamely forgalomban levő pénznek akár belső, akár elfogadott becse, értéke. l. PÉNZBECS. 2) Valamely dolognak forgalmi pénzben meghatározott vagy határozható értéke. | |
* | |
| (pénz-ěs) mn. tt. pénzěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben pénzt tartanak vagy hordanak. Pénzes láda, szekrény; pénzes zacskó, erszény, tárcza. Pénzes ládát, kincset, jó csukva tartani. (Km.) 2) Pénzzel bővelkedő, gazdag. Aki pénzes, kényes. (Km.) Pénzes ember. Nincs vétke a pénzes embernek. (Km.). 3) Átv. pénzforma pikkelyekkel borított. Pénzes halak. V. ö. PÉNZ. | |
* | |
| (pénz-ěs-ěd-ik) k. m. pénzěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Tetemes pénzre, különösen tőkepénzre teszen szert. Szabó D. szerént: pénzre veri magát. Megpénzesedni. Magyarországon sok külföldi megpénzesedett. | |
* | |
| puszta Veszprém m. helyr. ~kútra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pénz-ěs-ség) fn. tt. pénzěsség-ět, harm. sz. r. ~e. Pénzes állapot, tulajdonság. | |
* | |
| (pénz-et-len) mn. tt. pénzetlen-t, tb. ~ěk. 1) Miben pénz nincsen, vagy, ki pénz nélkül szükölködik. Pénzetlen láda, erszény. Pénzetlen család, gazda. 2) Átv. a maga nemében pénzforma pikkelyek nélkül való. A csikok, ángolnák pénzetlenek; a pontyok, csukák pénzesek. Határozóként am. pénz nélkül. | |
* | |
| (pénz-et-len-ség) fn. tt. pénzetlenség-ět, harm. szr. ~e. Pénz nélküli állapot, pénzhiányban szenvedés, pénzszegénység. | |
* | |
| (pénz-et-len-ül) ih. Pénz nélkül; pénzben hiányt, szükséget szenvedve. Sok költség után pénzetlenül maradni. Pénzetlenül utnak indulni. | |
* | |
| (pénz-faj) ösz. fn. Általán a pénzeknek különféle fajai, mind anyagra, mind belértékre, mind nagyságra nézve. Ezüst, arany, réz pénzfaj. Érczből, papirból való pénzfaj. Jó, rosz pénzfaj. A lefizetendő pénzfajt aranyban, tallérokban, huszasokban kikötni. Itt a faj a nem-mel egynek vétetik, azért pénznem-nek is hívják. | |
* | |
| (pénz-folyam) ösz. fn. Arány a nemes érempénz, és illető pénz-, vagy bankjegyek értéke között, valamint az illető érempénz becsének is, különösen többféle anyagú pl. arany, ezüst érmek között, emelkedő vagy alább szálló állapota. (Cursus.) | |
* | |
| (pénz-forgalmi) ösz. mn. Pénzforgalmat illető, arra vonatkozó. Pénzforgalmi viszonyok. | |
* | |
| (pénz-forgalom) ösz. fn. A pénznek kézről kézre adása, kelendősége az adóvevő közönségnél. | |
* | |
| (pénz-forrás) ösz. fn. Alkalom vagy eszköz pénzszerzésre. | |
* | |
| (pénz-gazdag) l. PÉNZDÚS. | |
* | |
| (pénz-gyüjtemény) ösz. fn. Általán pénzek, különösen éremnemüek gyűjteménye, mint a történelmi ismeretek egyik segédeszköze. Régi, görög, római pénzgyüjtemény. Magyar, középkori pénzgyüjtemény. Arany, ezüst, réz pénzgyüjtemény. | |
* | |
| (pénz-gyüjtés) ösz. fn. 1) Széles ért. folytonos cselekvés, melynél fogva valaki pénzt szerezni, szaporítani, és halomra takarítani törekszik. 2) Különféle pénznemek beszerzése, történelmi, tudományos tekintetből. | |
* | |
| (pénz-gyüjtő) ösz. fn. Személy, ki különösen régi pénzeket szerez öszve. | |
* | |
| (pénz-halmaz) ösz. fn. Rakásra gyüjtött pénz; sok pénz. | |
* | |
| (pénz-hamisítás) ösz. fn. Csalás neme, midőn valaki ál pénzeket csinál, s azokat valódiak helyett forgalomba hozza. | |
* | |
| (pénz-hamisító) ösz. fn. Személy, ki akárminemű ál pénzeket készít, p. ki bankjegyeket utánoz, s azokat keletbe hozza; különösen, ki a rendes értéket meg nem ütő keverékből érempénzeket alakít, vagy a jónemü pénzt megreszeli, vagy akármikép megcsonkítja. | |
* | |
| (pénz-hulladék) ösz. fn. Amit a pénzverő házakban a pénzzé verendő fémdarabokról lenyirbálnak, vagy lereszelnek. | |
* | |
| (pénz-hullámzás) ösz. fn. A pénzviszonyoknak egy vagy több államban ingadozása. V. ö. PÉNZVISZONY. | |
* | |
| (pénz-ít) áth. m. pénzít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Aranyat, ezüstöt, vagy más fémanyagot pénzzé csinál. | |
* | |
| (pénz-jegy) ösz. fn. 1) Az érempénzek egyik oldalának alján bizonyos betű, mely a helyet jelenti, hol az illető pénzdarabot verték, p. az A jelenti Bécset, B Körmöczöt, stb. 2) A bankjegyeken bizonyos betűk, és számok, melyek egyrészről a sajtó alól kijött czédulák sorozatát (series), másrészről pedig a sorozatban egymás után következő számmennyiséget (numerus) jelentik. 3) Papírpénz, melyet a hatóság anélkül bocsát ki, hogy bankszerüleg kezeltetnék, vagyis hogy érczből álló alapja volna. | |
* | |
| (pénz-jel) ösz. fn. Némely játékokban érczanyagból vagy csontból, fából való barcza, mely a pénzt helyettezi. | |
* | |
| (pénz-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valakinek köz forgalomba való pénzeket verni és kibocsátani szabad. | |
* | |
| (pénz-jogos) ösz. mn. és fn. Kinek joga van pénzeket verni vagy veretni, és kibocsátani. | |
* | |
| (pénz-kalapács) ösz. fn. A régi pénzverők nagy kalapácsa, melylyel a pénzeket alakították; ma e helyett a kényelmesebb pénzsajtó működik. | |
* | |
| (pénz-kamat) ösz. fn. Általán, kamat, vagyis pénzbeli jövedelem, melyet a tőkésített pénz bizonyos idő lefolyása alatt behoz; pénzben fizetett kamat. | |
* | |
| (pénz-kép) ösz. fn. Kép a pénznek lapján, mely valamely személyt, p. fejedelmet, védszentet, vagy nem személyt, p. sast, czimert, stb. ábrázol. | |
* | |
| (pénz-kezelés) ösz. fn. A befolyandó pénznek bevétele és a befolytnak kiadása. | |
* | |
| (pénz-kezelő) ösz. fn. A bejött pénzre felügyelő hivatalnok, biztos, ki az illető pénzeket beszedi és kiadja. Ha a pénzkezelés nagyobb mérvben történik, pénztárnok a neve. | |
* | |
| (pénz-ki-adás) ösz. fn. A kész pénznek akármiféle czélra elköltése, másokkal közlése, általán a pénztárból kivétele. | |
* | |
| (pénz-kórság) ösz. fn. A pénznek szertelen kivánása, vagy keresése, vagy mindenek fölött tulságos becsülése. | |
* | |
| (pénz-kölcsön) ösz. fn. Kamatfizetés végett kiadott pénz, melyet pénztőké-nek vagy tőkepénz-nek is hívnak, s bizonyos idő mulva ugyanazon mennyiségben, vagy ha úgy volt kikötve, ugyanazon nemben is (pl. ezüstben, aranyban, papírpénzben) is visszaadandó. | |
* | |
| (pénz-küldemény) ösz. fn. Küldemény postán vagy más módon, mely bizonyos mennyiségü pénzöszveget tartalmaz. | |
* | |
| (pénz-láb) ösz. fn. A pénz értékének viszonya, aránya bizonyos határozott értékhez mérve, péld. a kölni márkhoz. | |
* | |
| (pénz-le-irás) ösz. fn. Elszámlálása, följegyzése mind azon jegyeknek, melyek bizonyos nemü pénzt más nemüektől megkülönböztetnek, pl. anyagára, alakjára, időkorára stb. nézve. | |
* | |
| (pénz-levelü-fű) ösz. fn. A Lizinkák neméhez tartozó növényfaj közneve, növénytanilag: pénzlevelű lizinka, (Lysimachia nummularia); szára lecsepült, gyökerező; levelei szíveskerekdedek; köz néven még: inynyujtójű. | |
* | |
| (pénz-mag) ösz. fn. Átv. ért. divatos szó e kifejezésben: pénzmagra szert tenni, am. valamely kisebb gazdaságban, vállalatban stb. az eladott termék, vagy készitmény árát bevenni, s általában némi szorgalom után pénzecskéhez jutni. | |
* | |
| (pénz-mennyiség) ösz. fn. A pénznek száma általában, akár van akár nincs meghatározva. A forgalmi pénzmennyiségnek arányban kell állani az országbeli munkásság szükségletével. | |
* | |
| (pénz-mérleg) ösz. fn. Mérleg, melyen az érempénzek, különösen a nemesebbek sulyát meghatározzák, vagy vizsgálat alá veszik. | |
* | |
| (pénz-mérő) ösz. fn. l. PÉNZELLENŐR. | |
* | |
| (pénz-mester) ösz. fn. Tiszt a pénzverő-hivatalban, ki a pénzzé alakítandó fémrészek arányát meghatározza. | |
* | |
| (pénz-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben pénzt vernek, sajtólnak, készítenek. | |
* | |
| (pénz-nagy) ösz. fn. l. PÉNZMESTER. | |
* | |
| (pénz-nem) ösz. fn. l. PÉNZFAJ. | |
* | |
| (pénz-nyeremény) ösz. fn. Nyeremény, mely pénzben áll. | |
* | |
| (pénz-nyirkáló v. nyirbáló) ösz. fn. 1) Személy a pénzverő műhelyben, ki a sajtó alá készített, és alakított éremdarabok széleit körülnyirbálja. 2) Ki a sajtó alól kijött papirospénz íveit darabokra szabdalja. | |
* | |
| (pénz-nyomat) ösz. fn. Képek, betűk, s általán jegyek, melyeket a pénzekre nyomnak, vagy vernek. | |
* | |
| (pénz-olló) ösz. fn. A pénznyirkálók ollója. V. ö. PÉNZNYIRKÁLÓ. | |
* | |
| (pénz-ontó) ösz. fn. Faludinál am. pénzvesztegető. "Amely város tékozló, és pénzontó, veszni akar." | |
* | |
| (pénz-öszlet v. összveg) ösz. fn. Valamely mennyiségü pénzek egészben véve, öszveadva. | |
* | |
| (pénz-pěrsěly) ösz. fn. Persely, melyben pénzt tartanak; különösen, melybe alamizsnapénzt gyüjtenek. | |
* | |
| (pénz-porczellán-csiga) ösz. fn. Kicsin, igen fényes, fehér és szalmasárga, belül kék szinü csigafaj, melyet Ázsia és Áfrika némely vad népei pénz gyanánt becsülnek. (Cypraea moneta.) | |
* | |
| (pénz-pót) ösz. fn. Kisebb nagyobb mennyiségü pénz, melyet valaki rendes fizetésén, zsoldján stb. kivül pótolékul kap. A szülék katonafioknak havonként ötven stb. forint pénzpótot küldenek. A tisztviselők pénzpótért folyamodnak. | |
* | |
| (pénz-próba) ösz. fn. Vizsgálat neme, mely által megkísérlik, vajjon valódi alkatrészekből és anyagból áll-e az illető pénznem. | |
* | |
| l. PÉNZ BOLONDJA. | |
* | |
| (pénz-ráspoly) ösz. fn. Reszelőféle eszköz, melylyel az érempénzeket alakítják, széleiket rovátkolják stb. | |
* | |
| (pénz-rendělet) ösz. fn. Általán, fejedelmi vagy államkormányi rendelet, a folyamatban lévő pénznemekre nézve. | |
* | |
| (pénz-sajtó) ösz. fn. Sajtónemü gép, melyben nyomás által az idomított éremdarabokat pénzzé alakítják; illetőleg, papirívekre úgynevezett pénz-, vagy bankjegyeket nyomnak. | |
* | |
| (pénz-segély v. segedelěm) ösz. fn. Kész pénzben (nem holmi terményekben, árukban stb.) nyújtott segedelem. | |
* | |
| (pénz-sovár) ösz. mn. Pénzre szerfölött ásítozó. | |
* | |
| (pénz-summa) ösz. fn. Bizonyos mennyiségü pénz, máskép: pénzöszveg. | |
* | |
| (pénz-szedés) ösz. fn. Eljárás, midőn valaki bizonyos czélra önkéntes adakozás utján pénzt gyüjt öszve. Pénzszedés a kárvallottak, községi szegények, a kórház javára. Pénzszedésre megkérni, megbízni valakit. | |
* | |
| (pénz-szedő) ösz. fn. Általán, személy, aki pénzt gyüjt öszve. Különösen: pénztárnok. | |
* | |
| (pénz-szegény) ösz. mn. Aki vagy ami pénzben szükséget lát, szenved. Pénzszegény ország. V. ö. PÉNZSZÜKSÉG. | |
* | |
| (pénz-szegénység) l. PÉNZSZÜKSÉG. | |
* | |
| (pénz-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben pénzt tartanak. | |
* | |
| (pénz-szenv) l. PÉNZVÁGY. | |
* | |
| (pénz-szerzés) l. PÉNZGYÜJTÉS, 1). | |
* | |
| (pénz-szomj) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. tulságos vágy, mely valakit, törvénytelen módon is, pénzszerzésre ösztönöz. | |
* | |
| (pénz-szomjas v. szomjazó) ösz. mn. Pénz után tulságosan vágyó. Pénzszomjazó fukarok, uzsorások. | |
* | |
| (pénz-szűk) l. PÉNZSZEGÉNY. | |
* | |
| az utóbbi szó mint fn. A pénznek szűk volta, nagy hiánya. Pénz szűkében szenvedni. | |
* | |
| (pénz-szükség) ösz. fn. Pénz nélküli állapot; különösen midőn valamely országban a forgalomra, iparra, kereskedésre, általában a munkásságra megkivántató pénz nincs elegendő mennyiségben. Pénzszükséget látni, pénzszükségben szenvedni. | |
* | |
| (pénz-tan) ösz. fn. 1) A nemzetgazdasági tudománynak azon része, mely a társadalomban a forgalmi pénz természetét, annak mint eszköznek (soha sem czélnak) a köz jólétre befolyását stb. nyomozza, fejtegeti. 2) Különféle, kivált régi pénzek nemeit leiró, ismertető, s az illető kor történelmével öszvefüggésbe hozó tan; mely értelemben inkább éremtan-nak nevezendő. | |
* | |
| (pénz-tár) ösz. fn. Általán, szekrény, láda, stb. melyben pénzt tartani, elzárni szokás. Különösen zárt hely, a magán, vagy köz jövedelmi és kiadási pénzek őrzésére; valamint az itt öszvegyüjtött pénznek mennyisége. Magán pénztár. Kereskedelmi, társulati pénztár. Országos, megyei, városi, hadi pénztár. A pénztárt megvizsgálni, feltörni, kiüríteni. | |
* | |
| (pénz-tár-arány) ösz. fn. Általában arány a pénztárba bizonyos idő alatt befolyt jövedelem, és a belőle kiadott költség között. Különösen és szokottabban: pénztármérleg; l. ezt. | |
* | |
| (pénz-tárcza) ösz. fn. Zsebben hordozható erszényféle tárcza, pénzt tartani való. | |
* | |
| (pénz-tár-egyenleg) ösz. fn. Azon öszveg, mely a kiadás és bevétel közti különbözetet mutatja, vagyis a pénztár-könyv két oldalát kiegyenlíti. (Cassasaldo). | |
* | |
| (pénz-tár-hiány) ösz. fn. A pénztár azon mibenléte, midőn nincs benne meg az öszveg, melynek a számolás szerént lennie kellene. | |
* | |
| (pénz-tári) ösz. mn. Pénztárt illető, arra vonatkozó. Pénztári berekesztés, hiány, kezelés, napló. Pénztári tétel, utalvány. | |
* | |
| (pénz-tár-jegy) ösz. fn. Pénz helyett kiadott s pénz képét viselő papírdarabka, melynek birtokosa annak vagy bizonyos meghatározott időben, vagy pedig, főkép kisebb öszvegeknél, bármikor történendő elémutatása mellett a kiadó pénztárnál magát a pénzt is fölveheti. Ha nagyobb öszvegekről szól, s több kellékkel és formasággal van ellátva, pénztárutalvány a neve. | |
* | |
| (pénz-tár jegyzék) ösz. fn. Első följegyzése a pénztár egyes bevételeinek és kiadásainak. (Cassa-Brouillon). | |
* | |
| (pénz-tár-könyv) ösz. fn. Számadási könyv, melyben egyik oldalon a pénztárba bejött, a másikon a belőle kiadott pénzek mennyisége tételenként följegyeztetik azon czélból, hogy a kettőnek egybevetésével a pénztár állapota kitünjék. | |
* | |
| (pénz-tár-levelke) l. PÉNZTÁRJEGY. | |
* | |
| (pénz-tár-lopás) ösz. fn. A pénztárba tett pénznek, akár az illető pénztárnok, akár más által történő elidegenítése. | |
* | |
| (pénz-tár-mérleg) ösz. fn. A pénztárkönyv két oldalának (bevételei és kiadásainak) időnként pl. havonként vagy évenként egybevetése vagyis öszveszámitása, hogy a pénztárnak állása, mibenléte, vagyis a benne létezni kellő pénzmaradvány kitünjék. (Cassabilanz). Azon különbözeti mennyiséget, mely a bevételekből a kiadásokon felül megmaradt öszveget (pénztári maradványt) kitünteti, pénztáregyenleg-nek hívják. | |
* | |
| (pénz-tár-napló) ösz. fn. Napról napra vezetett jegyzékek a pénztárba befolyó, avagy belőle kiadott pénzekről. | |
* | |
| (pénz-tárnok) ösz. fn. Tiszt vagy biztos személy, ki valamely pénztárra felügyel, a befolyó pénzeket általveszi, a költségeket fizeti, s a pénztár állapotát számban tartja. Országos, hadi, városi pénztárnok. | |
* | |
| (pénz-tárnoki) ösz. mn. Pénztárnokot illető, arra vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (pénz-tárnokság) ösz. fn. Pénztárnoki állomás, hívatal. | |
* | |
| (pénz-tár-számla) ösz. fn. Számviteli lap a főkönyvben, melybe a naplóból a pénztári tételek rövid áttekintés és öszvezés végett iratnak. | |
* | |
| (pénz-tartó) l. PÉNZTÁRNOK. | |
* | |
| (pénz-tár-utalvány) ösz. fn. l. PÉNZTÁRJEGY alatt. | |
* | |
| (pénz-tár-vizsgálat) ösz. fn. Hivatalos vizsgálat, valamely pénztár állapotának mibenlétéről. | |
* | |
| (pénz-telen) mn. tt. pénztelen-t, tb. ~ěk. Pénznek szükében levő; pénzhiányban szenvedő; miben pénz nincsen. Pénztelen koldús. Pénztelen gazda. Pénztelen erszény, tárcza. A halról szólva, amelynek pikkelye nincsen. Határozóként am. pénz nélkül, pénz szűkében, pénztelenül. Máskép: pénzetlen. | |
* | |
| (pénz-tőzsde) l. PÉNZCSARNOK. | |
* | |
| (pénz-tőzsér) ösz. fn. Ki pénzzel, különösen ezüsttel, aranynyal üzérkedik. | |
* | |
| ösz. fn. l. PÉNZTAN. | |
* | |
| (pénz-tudós) ösz. fn. Tudós, ki a pénzek, kivált régiek ismeretében jártas, s ezen ismeretét az illető korszak és népek történelmével, és viszont, egyezteti. | |
* | |
| (pénz-úr) ösz. fn. Kinek úgynevezett uraságát, vagyis előkelő voltát a társadalomban a pénzgazdagság teszi. (Geldaristokrat). | |
* | |
| (pénz-ügy) ösz. fn. 1) Általán, minden ügy, mely pénzre vonatkozik, azzal foglalkodik. Pénzügyben fáradni, megszólítani valakit. 2) Az állami köz jövedelmek öszves állapota, mint a kormányrendszernek egyik lényeges ága, s az állam jólétének egyik szükséges tényezője. (Finanzen, Finanzwesen). Pénzügyre vonatkozó legfelsőbb rendeletek. | |
* | |
| (pénz-ügyér) ösz. fn. Állami minister, ki az illető állam pénzügyére nézve intézkedik. V. ö. PÉNZÜGY. | |
* | |
| (pénz-ügyérség) ösz. fn. Pénzügyéri hivatal, minőség. A pénzügyéri hivatalok öszvesége. (Finanzministerium). | |
* | |
| (pénz-ügyi) ösz. mn. Pénzügyet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Pénzügyi tárcza; pénzügyi rendeletek; pénzügyi hivatalok. Pénzügyi ügyész; pénzügyi ügyészség. (Finanzprocurator; Finanzprocuratur). | |
* | |
| (pénz-ügylet) ösz. fn. Pénzzel való tőzsérkedés, nyerészkedés. | |
* | |
| (pénz-ügy-tan) ösz. fn. Tudományos rendszer, mely a pénzügy lényegével foglalkodik. | |
* | |
| (pénz-ül) ih. Pénzben, pénzzel fizetve. A hivatali dijt részint pénzül, részint termesztményekben kapni. A kölcsön vett gabonát pénzül fizetni vissza. | |
* | |
| (pénz-üzlet) l. PÉNZÜGYLET. | |
* | |
| (pénz-vágy) ösz. fn. Mértéktelen vágy, mely arra ösztönöz valakit, hogy pénzt gyüjtsön, illetőleg meggazdagodjék. | |
* | |
| (pénz-vagyon) ösz. fn. Pénzből álló vagyon. | |
* | |
| (pénz-váltó) ösz. mn. és fn. Aki némi díjért nagyobb pénzeket kisebbel, és viszont bevált. "És lele a templomban árulókat juhokat és teheneket és galambakat, és a pénzváltókat ülettek." (et numularios sedentes. Münch. cod.). Különösen papírpénzért aranyat, ezüstöt becserél. Szélesebb értelemben aki nemcsak pénzek váltásával, hanem közforgalomban levő különböző értékpapírok ú. m. állam- s más közhitelü kötelezvények vásárlása s eladásával is üzérkedik. | |
* | |
| (pénz-vásár) ösz. fn. Pénzek adásvevése; így nevezik azon helyet is, hol ilyen adásvevés történik vagyis a pénztőzsdét. | |
* | |
| (pénz-verde v. verőde) ösz. fn. l. PÉNZVERŐHÁZ. | |
* | |
| (pénz-verő) ösz. fn. Ki fémekből, különösen aranyból, ezüstből, rézből, vagy más vegyítékből pénzeket ver, vagyis inkább, az újabb kezelés szerint, sajtól. | |
* | |
| (pénz-verő-ház) ösz. fn. Állami épület, melyben érempénzeket vernek, vagy sajtólnak; újabb korban alakult szóval: pénzverde. | |
* | |
| (pénz-verő-hely) ösz. fn. Hely, illetőleg város, hol állami érempénzeket vernek, pl. Körmöcz, Bécs. | |
* | |
| (pénz-verő-hivatal) ösz. fn. Tisztek, és munkások közönsége, kik érempénzverés körül foglalkodnak; továbbá, azon teremek vagy mühelyek, melyekben az érempénzeket készítik. | |
* | |
| (pénz-verő-mester) l. PÉNZMESTER. | |
* | |
| (pénz-verő-tiszt) ösz. fn. Személy, ki a pénzverőhivatalban tiszti ranggal működik. | |
* | |
| (pénz-verő-vas) l. PÉNZBÉLYEG. | |
* | |
| (pénz-vesztěgető) ösz. mn. és fn. Aki a pénzt hasztalan vagy legalább fölösleges dolgokra adja; másképen: pénzpazarló, fecsérlő. | |
* | |
| (pénz-veszteség) ösz. fn. Veszteség, vagyis kár, melyet valaki pénzben szenved; különösen, midőn a kiadott, kölcsönzött, valamibe ruházott pénz, sem mint olyan, sem hasonló értékü jószágban többé viszsza nem tér. A drágán vett, s olcsón adott árukban pénzveszteség van. | |
* | |
| (pénz-világ) ösz. fn. A pénzzel üzérkedések és üzérkedőknek öszvesen véve, általában a pénzforgalomnak mindennemü működése. | |
* | |
| (pénz-viszony) ösz. fn. Pénzállapot a szükséghez mérve. Jó, rosz pénzviszony. Kellő, károsan túlbő, szűk pénzviszony. | |
* | |
| (pénz-vizsgálás) ösz. fn. Kisérlés, hogy kitünjék, vajjon a kérdésben levő érempénz kellő, és valódi alkatrészekből áll-e. | |
* | |
| (pénz-vizsgáló) ösz. fn. l. PÉNZMÉRŐ. | |
* | |
| (pénz-zavar) ösz. fn. Valakinek kétes állapota pénz dolgában. | |
* | |
| valamely értékes tárgynak pénzért adása; máskép: értékesités. | |
* | |
| fn. tt. peny-t v. ~et, tb. ~ek, harm. szr. ~e. A penésznek, vagy nedvek romlása miatt peshedt testnek anyaga; melyből képződtek: penyü, penyv, penyh, penyhed, olyformán mint: feny, fenyü, fenyv; eny, enyű, enyv; seny, senyű, senyv; ned, nedü, nedv, stb. Minthogy a peny és penész v. penyész természetöknél fogva sikamlósak, és ragadósak, rokon hozzájok az előtét nélküli eny, enyü, enyv, enyek, enyekes, és a g előtétes geny, genyedés, genyedség, sőt a ragadós mocskot jelentő szeny v. szenny is, és a rühnek tájdivatos neve: senynyedék. | |
* | |
| (peny-e) mn. tt. penyé-t. Tespedező, mintegy penyhedt, henye, renyhe. Penye ember. Heves megyei tájszó. | |
* | |
| l. PEDIG. | |
* | |
| tájdivatosan am. penész; l. ezt. | |
* | |
| a székelyeknél am. penig v. pedig; l. PEDIG. | |
* | |
| (peny-h-ed); PENYHEDÉS, (peny-h-ed-és) l. PEMHED; PEMHEDÉS. | |
* | |
| (peny-h-es) mn. tt. penyhes-t v. ~et, tb. ~ek. Penyhhel, azaz, sikamlós, ragadós, peshedt lágy anyaggal benőtt, bevont. V. ö. PENY. | |
* | |
| (peny-h-es-ěd-ik) k. m. penyhesěd-tem, ~tél, ~ětt. Peny-nemü sikamlós, ragadós, lágy anyag fejlődik ki rajta, vagy lepi be; penészesedik, peshedésnek indúl V. ö. PENY. | |
* | |
| l. PEDIG. | |
* | |
| falu Szatmár m. helyr. Penyigé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (peny-ü) fn. tt. penyüt. L. PENY. | |
* | |
| (peny-v) fn. tt. penyv-et. L. PENY. | |
* | |
| (peny-v-ed); PENYVESĚDIK, (peny-v-es-ěd-ik) l. PEMHED; PEMHESĚDIK. | |
* | |
| gyöke pepecsel igének; lásd ezt. | |
* | |
| fn. tt. pép-et, harm. szr. ~e v. ~je. Sürű kásaféle étel lisztből vagy gyümölcsből, milyet a kisdedek számára készítenek. Pépet főzni, habarni, adni a gyermeknek. Ruhába takargatott pépet szopogtatni a kisdeddel. Pép való még a te szádba. (Km.). Szélesb ért. a túlérett gyümölcsök kásás vagy roncsolt húsa, honnan: pépes alma, körte; továbbá ragaszul, vagy burogatásul használt kásaféle anyag. A papirlapokat péppel öszveragasztani. A daganatra meleg pépet tenni.
Egyezik vele: pempő, s rokon a vastaghangu pampus, pompos, mennyiben ikrás kásás belü tésztája van; rokonnak tekinthetők a gyermeknyelvben divatos papi, papa, papál, pepe is. Idegen nyelvekben rokonok a görög pemma, bamma, baptw, pepwn, peptw, latin, olasz pappa, német Pappe stb. Alaphangok a magyar pép szóban: ev vagy év (honnan év-ik v. ív-ik) s p előhanggal pév vagy pép. | |
* | |
| fn. tt. pepé-t. Annyi mint a mélyhangu papa. Ne, fiam! pepe v. papa. (Szabó D.). l. PAPA, (2). Különösebben a székelyeknél am. kenyérkalács. A kenyérből az idén pepe lesz, akkor mondják, mikor gyenge termés mutatkozik, tehát drága lesz. (Kriza J.). | |
* | |
| (pep-ěcs-ěl) önh. m. pepěcsěl-t. Molnár A. szerint am. a latin ineptit, gesticulat, vagyis, hiábavaló taglejtéseket, mozgásokat tesz; köz alkalmazással am. aprólékos dolgokkal vesződik, motorász, bibelődik. Egyezik p előtét nélkül epecsel szóval. V. ö. EPECSEL; és EP gyök. Az ecs középképző is kicsinyítő értelemre mutat; s a pep szóhoz szintén rokon a bibelődik igének bib gyöke. Hasonló hozzá a német pässeln, Heyse szerént päscheln; pästeln, bäscheln, bästen is. | |
* | |
| (pep-ěcs-ěl-és) fn. tt. pepěcsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hiábavaló, haszontalan, aprólékos motorászás, bibelődés, bajlódás. | |
* | |
| (pep-ěcs-ěl-ő-d-ik) belsz. m. pepecselőd-tem, ~tél, ~ött. Holmi aprólékos munkákkal bajlódik, vesződik, bibelődik. Rongyos könyvek kifoltozásával pepecselődni. | |
* | |
| (pép-egyveleg) ösz. fn. Több nemü anyagokból vegyes pép. | |
* | |
| áth. m. peper-t. Ormánsági szó, Baranyában am. teper, váj. | |
* | |
| (pép-es) mn. tt. pépes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben pépet tartanak vagy készítenek, p. pépes tányér, pépes fazék, lábas. 2) Kásás, p. pépes körte, alma, dinnye. 3) Ragaszféle péppel bekent, vagy töltött. Pépes papiros. Pépesruhával burogatott láb. V. ö. PÉP. | |
* | |
| (pép-es-ěd-ik) k. m. pépesěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják gyümölcsökről, midőn túlérettségök miatt húsuk ikrássá, kásássá leszen. A mézes körte hamar megpépesedik. | |
* | |
| (pép-ez) áth. m. pépez-tem, ~tél, ~ětt. Péppel ragaszt. | |
* | |
| (pép-kanál) ösz. fn. Kanál, melylyel a pépféle étket a gyermek szájába adogatják, vagy melylyel a pépet habarják. | |
* | |
| (pép-kótis) ösz. fn. A papirgyárosok kótisa, mely által a papirenyvezést, és szilárdítást eszközlik. V. ö. KÓTIS. | |
* | |
| (pép-lábas) ösz. fn. Lábasféle konyhaedény, melyben a pépet főzik, habarják, készítik. | |
* | |
| (pép-nemű) ösz. mn. Ikrás, kásás, ragadós tulajdonságánál fogva péphez hasonló. Pépnemű tésztás étek, befőzött gyümölcs. | |
* | |
| (pép-putton) ösz. fn. A papirgyárakban azon putton, melynek pépes vizéből rámákkal meregetik az ívekké alakuló papíranyagot. | |
* | |
| gyök, melyből különböző osztályu, de alapértelemben eredetileg mind hangra vonatkozó származékok erednek. 1) Erős, rezgő hangot fejez ki a haragos szóváltást jelentő pěr, pěrěl, pěrěs, pěrlekědik. V. ö. PĚR, (2). Ide tartozik a malomszitán beregő perpencze is. 2) Körben forgó test által okozott hang rejlik ezekben: pěrěg, pěrget, pěrdül, pěrdít, pěrěszlén; ide tartoznak azon szók, melyek a forgó testeknek csak alakját jelentik, ú. m. perecz, pěrge. 3) Égő testek recsegő hangjára vonatkoznak pěrgěl, pěrkěl, pěrzsěl, pěrnye, pěrcz (égetett szalonna), pěrgyó; ide tartoznak: pěrs, v. pěrzs, (melylyel rokon a csagataj ürt = láng, tűz [Abuska], német brat-en stb.), pěrsen, pěrsed, pěrsedék. Mind ezekben a közép ě tájdivat szerint ö-re megy által: pör, pöröl, pörög, pördül, pörgöl, pörzsöl, pörnye, pörcz, stb.; kivétetnek; perecz, pereszlén, pergyó. Ezen pěr gyökü szókhoz rokonok azon běr, fěr, věr, für ajakhangos gyökü szók, melyek hasonló erős hangra, vagyis mozgásra, forgásra, égésre, tüzességre vonatkoznak, mint: bereg, fereg, fürög, vergődik, berzen, berzenkedik, förgeteg, fermed, berzsen v. börzsön, stb. mély hangon: par, parázs, továbbá: forog, fordúl stb. | |
* | |
| gömbölyűbb ajakkal ejtve: PÖR, fn. tt. pěr-t, tb. ~ěk, illetőleg ~ök, harm. szr. ~e. 1) Köz ért. két vagy több személy között haragos indulattal, és kifakadásokkal folyó lármás szóváltás, vitatkozás, honnan csěrpěr, v. csörpör, am. egymással veszekedők zajos kitörése. Piaczi kofák között támadt per. Perbe kelő rosz szomszédok. Szítani, csillapítani a pert. 2) Törvényes ért. akármily jogsértés, illetőleg követelés iránt meghasonlott személyek, vagy általán felek vitatkozása az illető biróság előtt, a végre, hogy ez törvényszerü itélet által kellő igazságot szolgáltasson. Szóbeli per, maga a biróság előtt. Irásbeli per, midőn a felek irásban vitatkoznak. Egyszerü per, mely perbeli kifogások nélkül egyedül a dolog velejére nézve intéztetik el. Jeles vagy szertartó per, melyben minden perbeli kifogások, formaságok, vagy törvényes orvoslások használtatnak. Cselekvő (activ) per, melyben valaki fölperesként áll v. szerepel; szenvedő vagy terhelő (passiv) per az alperesre értve. Szentszéki per, világi törvényszéki per, amaz a szentszék, emez a világi törvényszék birái előtt. Polgári per, magánjogi ügyekben eléforduló kereseteket illetőleg. Büntető per, mely büntetéseket maguk után vonó tárgyakkal foglalkodik. Személyes, dologbeli, vagy mindkettőt egyesítő per. Adóssági, zálogos, örökösödési perek, stb. stb. Pert indítani valaki ellen. Perbe idézni, perbe fogni valakit. Pert újítani. Pert vinni, húzni, nyúzni. Perrel keresni, megnyerni valamit. Perre kelt vagy került a dolog. Hosszú peren ügyvéd a nyertes. (Km.). A pert pénzen el nem adhatják, sem meg nem vehetik (km.), t. i. a terhelő pert. Élni a gyanuperrel, am. a pert, bajt előre sejdíteni, s azt megelőzni, elmellőzni, akadályozni.
Minthogy a per eredetileg szóbeli vitatkozásra vonatkozik, mint gyökszót okszerüleg hangutánzónak tarthatjuk. Egyezik vele Jancsovicsnál a szláv pra, pravota, Gyarmathinál az orosz, illir prja, szpor, prenje, párba, a cseh pre. Rokon vele elemi hangokban (pr) a szanszkrit pracsh, az ami a görög jrazw, melyektől alkalmasint a latin precor, német fragen, sprechen, Sprache, szláv pravím, stb. is származnak. Sőt már régi nyelvészek is a görög-latin barbar-us-t hangutánzónak tartjuk: "barbaroV proprie dicitur de iis, qui pronunciatione vitiosa et insuavi utuntur, litterasque male exprimunt, blaesorum, balborumque more. Hanc enim primam vocabuli hujus significationem fuisse Strabo lib. 14. scribit, et per onomatopoeiam factam fuisse. Quum Graeci (inquit) hoc vitium in peregrinis lingvis animadverterunt, eos per convitium barbarouV apellare coeperunt, quasi crassilingves, seu durilingves; tandem vero omnes qui diverso ab illis sermone uterentur, hoc nomine appellarunt." (Minshaeus). | |
* | |
| faluk Győr és Köz. Szolnok m.; puszta Hont m.; helyr. Pér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pérá-t. 1) Köznépies nyelven, a nősténybarmok, különösen kanczalovak, tehenek nemi részének hüvelye, táskája. 2) Növénytanban, a kétlakiak seregébe és egyfalkások rendjébe tartozó növénynem; hímvirágának csészéje hat levelű; virágja közepén egy tojásdad vagy kúpos bögreforma pilis, honnan a neve. (Ruscus). Fajai: szúrós péra (r. aculeatus), köz néven: egértövis; és nyelves péra (r. hypoglossum), köz néven: bájfű, nyakcsapfű, péra. Értelemre, mint táskát, hüvelyt jelentő, meg egyezik vele a latin-hellen pera. | |
* | |
| (pěr-alku) ösz. fn. Alku a peres felek között, melynél fogva maguk között kiegyezkednek. | |
* | |
| falu Pest-Pilis m. helyr. Perbál-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (perbe-fogás) ösz. fn. Cselekvés midőn valaki valakit beperel. | |
* | |
| (perbe-fogatás) ösz. fn. Állapot midőn valaki ellen pert indítanak, valakit beperlenek. | |
* | |
| (perbe-fogott) ösz. mn. Azon fél, aki ellen pert indítottak. | |
* | |
| (pěr-beli) ösz. mn. Pert illető, arra vonatkozó, azzal járó. Perbeli eljárás, költség. | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Perbenyik-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (per-beszéd) ösz. fn. A peresfelek szóváltása. Általános értelemben a periratot is magában foglalja. | |
* | |
| falu Komárom m. helyr. Perbetére, ~n, ~ről. | |
* | |
| KIS~ v. MIKE~, falu Bihar m. VÁMOS~, mváros a Hajdu ker.; helyr. Pércs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Csongrád m. helyr. Percsórá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pěr-cz) fn. tt. pércz-ět. 1) A megégetett, kisütött szalonnának rostja, töpörtője, gömbölyűbben ejtve: pörcz. Ez értelemben gyökre rokon a pěrgěl, pěrzsěl, pěrnye szókkal. 2) Egy-egy íz az ujjakban, vastaghangon porcz, melyből porczika am. ízecske. Rokon a kicsit jelentő parány, pere, piri, pirinyó szókhoz. 3) Az időfolyamnak egy kis ízecskéje, részecskéje. Egy perczre meglesz. Egy perczben vagy perczen múlt. A székelyeknél: micz. Különösebben az órányi időnek egy hatvanad része, (nagy percz), melyből ismét egy hatvanad rész másodpercz-nek v. kispercz-nek mondatik. Mennyiben az óra ingájának perczegő mozzanataira vonatkozik, hangutánzónak tartandó; egyébiránt azon par, per, pir gyökü szókhoz is rokonítható, melyek a maguk nemében valami kicsit jelentenek, mint a latin minutum. V. ö. PARÁNY. | |
* | |
| (pěr-cz-ěg) gyak. önh. Folytonos, apró percz-féle reszketeg hangon szól. Mondjuk különösen óráról vagy ilynemü finomabb mozdonyokról, tovább égő, gyertyanemü testekről. Perczeg a mécs, gyertya. Perczeg a villanyozó gép, midőn szikrákat hány. | |
* | |
| (pěr-cz-ěg-és) fn. tt. pěrczěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, midőn bizonyos test perczeg. Óra perczegése. Gyertya, mécs perczegése. V. ö. PĚRCZĚG. | |
* | |
| (pěr-cz-ěg-tet) miv. m. pěrczěgtet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli hogy valami perczeg. | |
* | |
| (pěr-cz-en) önh. m. ~t. Egyes percz hangot ad. Ütés előtt az óra nagyot perczen. V. ö. PĚRCZ. | |
* | |
| (pěr-cz-en-és) fn. tt. pěrczenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyes percz hang adása. | |
* | |
| (pěr-cz-en-et) fn. tt. pěrczenet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Szempillantatnyi rövid idő. Egy perczenetig sincs nyugta. Minden perczenetben meghalhatunk. Időperczenet.
"Mindes időperczenetben Üldözőm vagy szünetlen." Kisfaludy S. 2) Az órányi időfolyamnak egy hatvanad része, melyből ismét egy hatvanad rész: másod- v. kis perczenet. | |
* | |
| (per-cz-en-t) alakjára ugyan áth. de, mint ez más hangutánzóknál is sokszor történik, jelentésére rendesen csak am. perczen; m. pěrczěnt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Tulajdonképen am. eszközli hogy valami perczen; szokottan am. perczen. l. ezt. | |
* | |
| (per-cz-en-t-és) fn. tt. perczentés-t, tb. ~ěk. l. PERCZENÉS. | |
* | |
| (pěr-cz-ěs) mn. tt. pěrczěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kemenesalon am. hegyke, kevély, rátartós. Rokon a berz, berzenkedik, berzen szók gyökével, mennyiben a hegykeség némi berzenkedéssel szokott járni. | |
* | |
| (pěr-czím) l. PĚRINTÉZET. | |
* | |
| (percz-kerék) ösz. fn. Az óraműben azon kerék, mely a perczmutatót, illetőleg a negyedmutatót hajtja. | |
* | |
| (pěrcz-mutató) ösz. fn. Mutató az óramű lapján, mely különösen a kis perczeket jelöli, különböztetésül az óra- és óranegyed-mutatótól. | |
* | |
| (pěrcz-óra) ösz. fn. Óramű, mely a perczeket is, nem csak az órát mutatja. Jelent oly órát is, mely a perczmutatóval levén ellátva, a másod- v. kis perczeket is mutatja. | |
* | |
| ösz. fn. l. PĚRKÖLTSÉG. | |
* | |
| (pěr-d-ít) áth. m. pěrdít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely testet körösen forgó mozgásba hoz, vagyis eszközli, hogy perdüljön, pergővé legyen. Csigát, brúgatyút perdíteni. Orsót, rokkakereket perdíteni. Elperdíteni a koczkát. Tánczban a leányt megperdíteni. Valakit a szobából kiperdíteni, ebrudon kivetni. Tüzet perdíteni, am. tüzet csinálni, valamit pergő vagy lobogó lángra gyújtani. Rokon hozzá: pederít, mennyiben ez körös, kacskaringós alakúvá tesz valamit. V. ö. PĚDĚR ige és PĚR (1), gyök. | |
* | |
| (pěr-d-ít-és) fn. tt. pěrdítés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamely testet pergő mozgásba hozunk, megperdítünk. V. ö. PĚRDÍT. | |
* | |
| (pěr-d-ít-ő) fn. tt. perdítő-t. l. PERESZLEN. | |
* | |
| fn. tt. perdocz-ot. Baranyában am. büdös dohány. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Perdócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| önh. m. perdol-t. Tájdivatosan am. illetlenül, lármásan cserelperel. Ne perdolj annyit. Talán a szláv pravota (= per) szóból módosulva származott, mintegy pravotál. | |
* | |
| (pěr-d-űl) önh. m. pěrdűl-t. Pergő, körösen forgó mozgásba jő. Ujjak között perdül az orsó. Lábnyomásra perdűl a rokkakerék. Sarkon perdülni. Tánczba perdülni. Ki-, beperdűlni. Elperdűl a koczka. Elperdűlt a szerencse (Szabó D.). V. ö. PĚRĚG, ige. | |
* | |
| (pěr-d-űl-és) fn. tt. pěrdűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pergő mozgásba indulás. | |
* | |
| női kn. tt. Peré-t. Az Erzsébet névnek kicsinyített alakja; a p előtét, mint a Pila, Panna, Pista szókban; máskép: Erzsi, Perzsi, Bözse, Böske.
"Olyan vagy te, Pere, Mint az engedelem, Piros két orczádon Játszik a szerelem." Palócz dal, Szeder Fábiántól. | |
* | |
| falu Abauj m. helyr. Peré-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Abauj m. helyr. Perecsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Kraszna m. helyr. Perecsen-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Ung. m. helyr. Perecseny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (per-ecz), fn. tt. perecz-ět, harm. szr. ~e, v. ~cze. Általán, körös, tekervényes fonadék vagy olyan alakú test, melyet pergetni, forgatni, kerék gyanánt hajtani, hengergetni lehet. Pereczbe font haj. Ruhából csinált perecz, azaz tekercs, milyet pl. a fejre tesznek, midőn terhet hordanak rajta. Karperecz, ékszer a karon. Vállperecz, forgócsont a vállban. Nem illik disznó orrára az aranyperecz. (Km.). Különösen, tekervényes sütemény. Vajas, sós perecz. Debreczeni, füredi, rábaközi perecz. Pereczet sütni, árulni.
Alakjánál fogva azon per gyökü szók osztályába tartozik, melyek körös mozgást vagy formát jelentenek, mint: pereg, perdül, perget, pereszlén, továbbá a szintén ajakhanggal kezdődő bereg, fereg, fergetyű, ferde stb. Egyezik vele a persa burz (gyürü) német: Bretzen, Brezen, Bretzel, máskép: Kringl, svédül: Kringla, melyekben, mint Adelung jól vette észre, a körnek (Ring, Kreis) alapértelme rejlik, sőt a latin spira előtétlen s nélküli gyöke is ide tartozik. | |
* | |
| (per-ecz-ěs) mn. tt. pereczěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Pereczczel ellátott, kerített, töltött. Pereczes, aranypereczes karok. Pereczes kosár. | |
* | |
| (per-ecz-ěs) fn. tt. pereczěs-t, tb. ~ěk. Ki pereczeket süt, vagy ki pereczeket árul. Sípoló pereczes. | |
* | |
| (perecz-sütő) ösz. fn. Ki pereczféle kalácsokat süt. | |
* | |
| (perecz-vas) ösz. fn. A karok és lábak szárait övedző pereczekkel ellátott rabláncz, vasból; különösen, melynek egyik perecze az alkart, másik az egyik lábnak szárát keríti. Keresztben viselt pereczvas. Szélesb ért. akármily vas perecz. | |
* | |
| falu Pozsony m. helyr. Pered-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěr-ěg) gyak. önh. m. pěrěg-tem, ~tél v. pěrgěttem, pěrgěttél, pěrg-ětt v. pěrěg-ětt, htn. ~ni, v. pěrgeni v. pěrgni. 1) Bizonyos gyöngébb nemü rezegés között forog, körösen mozog. Pereg az orsó, a rokkakerék. 2) Mondjuk különösen holmi gömbölyü alakú kisebb testek, pl. magok, gyöngyök stb. gördülő elhullásáról. Hüvelyéből kipereg a bab, toklászából a köles, búza. Szétperegnek a borsószemek, a füzérről leszakadt gyöngyök. Gömbölyű alakjoknál fogva peregnek a vizcseppek, a szemekből hulló könyűk. Hangjára, és gyors mozgására nézve, pereg a nyelv, pereg az ujjak között sebesen forgatott bot, pereg az óra.
E szónak gyöke a hanggal járó kerekmozgást jelentő per, s legközelebb rokonai: bereg, fereg, vastaghangon: forog; V. ö. PĚR, (1), gyök; továbbá parittya, párkány. | |
* | |
| (pěr-ěg) fn. tt. pěrěg-ět, harm. szr. ~je. Az égett vasból elhullott salak, máskép köznépies kifejezéssel: kovácsszar, vas-szar. (Szabó D.). Eredetére nézve vagy gyöke azon pěr, melyből pěrgěl, perzsěl, pěrnye származnak, s a pereg épen oly kiégett része a vasnak, mint a pernye a szalmának, nádnak stb.; vagy azonos ,pereg' önható igével; l. PĚRĚG. | |
* | |
| falu Pest, puszta Csanád m. KIS~, NĚMET-, faluk Arad megyében, helyr. Pereg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. perejé-t. Székely tájszó, s am. az ól felső padlása, melyen a takarmányt tartják. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Perekáczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Pereked-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Bereg m. helyr. Perekreszná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pěr-ěl) önh. mn. pěrěl-t, htn. ~ni v. pěrleni. 1) Másod vagy többed magával haragos indulatból fakadó szót vált, vitatkozik, lármát üt. Perelnek a piaczon öszveveszett kofák, a roszul élő házastársak, az osztakozó örökösök. A ki urával perel, annak csak Isten orvosa. (Km.). Öszvetéve: cserelperel v. csörölpöröl. Igekötővel: kiperelni magát, am. perrel kiadni, kitölteni haragját. 2) Törvénykezési ért. bizonyos ügyben ellenfelével a biró előtt vitatkozik. Becsületsértési, örökösödési, elválási ügyben perelni. Valakit beperelni, megperelni, am. pert indítani ellene. Elperelni valamit, am. per utján elnyerni. V. ö. PĚR, fn. PĚRELÉS, l. PĚRLÉS. | |
* | |
| (pěr-el-vállalás) ösz. fn. A régibb törvénykezésben az alperes fél azon cselekvénye, midőn az elháritó kifogások mellőztével, vagy elintézte után a per érdemébe bocsátkozott. | |
* | |
| (per-ém) fn. tt. perém-ět, harm. szr. ~e v. ~je; öszverántva: prém. Széles ért. akármily ruhának vagy ruhaneműnek szegélye, pártázata, mely azt körülveszi, s némileg ékesíti, vagy czélszerűbbé teszi. Kalapperém, gatyaperém. Arany, ezüst perém. Rojtos, fodros perém. "Ő pereméket felmagasztatják." (Münch. cod. Máté 23. Dilatant phylacteria sua; mit Káldi így fejez ki: "Megöregbítik az ő perémeket." Károlinál: "Köntösöknek prémjeit meghosszabbítják." Tárkányinál: "Megnagyobbitják ruhaszegélyeiket.") Szorosb ért. gyapjas, szőrös, pelyhes bőrből való szegély, leginkább a téli öltözékeken. Bárány-, nyuszt-, nyest-, róka-, asztrakánperém; muszka perém; fehér, fekete perém. Perémet felvarrni, lefejteni, a molyok ellen oltalmazni. Átv. értelemben, általán am. szegély, szél.
"Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről." Petőfi. Egyezik vele a német Bram vagy Brame, mely Adelung szerént am. be-rahm, mintegy: rámázat, t. i. a körítés alapfogalmával; egy más német nyelvész szerént: das rund herumlaufende; ebből kiindulva a magyar perém gyökeül azon pěr vehető, mely több szavainkban körös mozgást, illetőleg kört, kerületet jelent. V. ö. PĚR, gyök (1). | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Peremarton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PRÉMĚS, PRÉMĚZ. | |
* | |
| fn. tt. pěrěmér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Növénynem az együttnemzők seregéből; vaczka kopasz; fészke pikkelyei egyenlők, bóbitája nincs, virága sárga. (Calendula). Köznépies neve néhutt: oláhvirág. | |
* | |
| (perem-fa) ösz. fn. A hajózási műszótárban azon vastag szegélyfa, mely a hajó födélzetét körülfogja. (Dullbord; Bodichsen. Kenessey A.). | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Perennára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (peren-kivüli) ösz. mn. Mondják oly birói cselekvényről, mely nem peres tárgyra vonatkozik, pl. hagyatéki tárgyalás, gyámnevezés, czégbejegyzés stb. | |
* | |
| l. PERINT. | |
* | |
| falu Abauj m. helyr. Perény-be, ~ben, ~ből. Isznak, mint a perényi törökök. Km. | |
* | |
| falu Vas, puszta Somogy m.; helyr. Perenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pere-pács v. ~páty) ösz. fn. tt. perepácsot. Sokat és szaporán beszélő, tereferélő. Máskép: parapács v. parapáty. Mindkét rész hangutánzó. V. ö. PER, (1) és PACS. | |
* | |
| (pere-putty v. ~púty) ösz. fn. tt. pereputty-ot, harm. szr. ~a v. perepútyja. Gyűnév, mely jelenti bizonyos családnak öszves sarjadékait, minden ivadékait, öregét, apraját, szóval az egész családot, legszélesb értelemben; ide tartozván a sógor, ángy, koma is. (Tájszótár). Alsóbb beszéd- és irásmódba való kifejezés. Minden pereputtyostul oda veszett. Ismérem minden pereputtyát v. perepútyját. Nem maradt semmi pereputtya. Czigány pereputty. "Tegnap érkezett oda Bercsényi úr minden pereputtyostól." (Mikes Kelemen levelei). Ugyanitt van pereputya is. "Ezután csak azt nézem, mikor fog ked ide érkezni, de minden pereputyástól kell ide jönni." (XXXII. levél).
Azon igen nagy számu öszvetett szók osztályába tartozik, melyek ugyanazon fogalmat némi változattal kétszeresen fejeznek ki, p. gyimgyom, ringyrongy, hebehurgya, serteperte, retyemutya, dinomdánom, hátahupás, csűrcsavar, gézengúz stb. stb. A ,pereputty' családot jelent, melyet a sarjadzó ivadékok, gyermekek, kisdedek alkotnak, honnan a család nem egyéb, mint a családapa és anya szülöttei együtt véve, miért a pereputtyot megkülönböztetjük amazoktól, midőn így szólunk: nincs pereputtya, pereputtyostul elment stb. Ez értelemben e szónak első részével megegyezik a szuomi fiun perhet v. peret. Az egész szónak eredeti jelentése a magyar nyelvből érthető, mert mindkét alkatrésze kicsit, aprót teszen, t. i. a pere hangváltozattal am. piri, pirinyó, pirinkó; a putty pedig am. a pöttön (piczi) gyöke pött, vastaghangon pott, putt, lágyítva: potty, putty; rokon hozzá a mozgékony kis embert vagy gyermeket jelentő firity az öszvetett fityfirity szóban, továbbá a poronty, és a czigány gyermekekre alkalmazott purdé; a putty-hoz gyökre hasonló az apró gyermekek neve puzsér. Ez elemzés szerént pereputty am. piri pött, azaz: apró piczi, csiribiri, iczipiczi, és a pereputtyos am. ijasfijas, kinek sok ijafija, sarjadéka van. Hasonló hozzá az olcsárló pittypotty, mely alatt a maga nemében valami hitványat, csekélyet, kicsinyest értünk, pl. pittypotty ember. Gyarmathi a német Brut szóval rokonítja. | |
* | |
| (pěr-ěs) mn. tt. pěrěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Kinek pere van, perbe keveredett. Peres felek. Öszvetéve: fölperes, ki mint követelő lép fel; alperes, ki ellen pert indít valaki. 2) Pert illető, perre vonatkozó, perbeli. Peres kérdés, peres dolog, peres ügy. Peres eljárás. 3) Per alatt levő tárgy, mire nézve az ellenkező felek egymással a biróság előtt vitatkoznak. Peres föld, erdő, ház, jószág. | |
* | |
| köznépies kiejtése az idegen prés (Presse) szónak. | |
* | |
| (pěrés-fél) ösz. fn. A biróság előtt folyó pernek részese. A peresfeleket egyezkedésre felszólítani. | |
* | |
| (pér-ěs-kěd-és) fn. tt. pěrěskědést-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Biró előtti vitatkozás, valamely peres ügyben. V. ö. Pěrěskědik. | |
* | |
| (pěr-ěs-kěd-ik) k. m. pěrěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Mint peresfél a biróság előtt bizonyos kereset miatt perben áll, törvénykezik. | |
* | |
| (perest-oldó) ösz. fn. Némelyek a régi törvényekben eléforduló pristaldus-t akarták ama szóval magyarítani. Különösen eléjön ez Kálmán király 1-ső végzeményében, és az arany bullában, s jelent birói végrehajtó s idéző szolgát (Bartal György) vagyis poroszlót, mely régente porosztó alakban dívott, pl. a Müncheni codexben. Már pedig alig kételkedhetünk, hogy pristald-us és porosztó (későbben: poroszló) mind hangokban mind jelentésökben tökéletesen egyeznek. | |
* | |
| (1), fn. tt. pěrěszlen-t, v. pereszlén-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Karikaforma pergő eszköz, különösen a fonók orsójának alján, orsó aljára függesztett karika, nehéz gomb, orsópergető (Szabó D.). Fürge, mint a pereszlen. (Km.).
E szónak gyöke a forgást, kerek mozgást jelentő pěr, melyből pereg, perdül, perget stb. származnak. Törzse az elavult peresz, am. körös, melyből pereszet am. körösöl forog, s innen pereszlő, pereszle, azaz körösen forgó, így képződtek a hetel kotol, vizsol, pisel, csoroszol, doroszol igékből: hetle kotla, vizsla, pisle, csoroszla, doroszló stb.; végre n utóhanggal, pereszlen, mint eleve eleven, mereve mereven, kerecse kerecsen stb. Mind ezek, valamint több hasonlók, nem egyebek, mint módosított igenevek. V. ö. OROZLÁN. Gyarmathi Sámuel szerént a szláv nyelvekben is eléjön: prszlen, perszten, parszten. | |
* | |
| fn. tt. pereszlén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és fedetlen magvúk rendjéből; csészéje ajakas, felső ajaka három fogu, felhajlott, alsó ajaka két fogu, behajlott; bokrétája tölcséres nyaku, ásító; gyürűi tömöttek, sok serteszálu gallérral. (Clinopodium). Szöszös pereszlén (cl. vulgare); köznéven: szöszös fű v. csak: pereszlén. Mind görög, mind német (Wirbelkraut) nevénél fogva a karikásat jelentő pereszlen szóval áll hangi és fogalmi rokonságban. V. ö. PĚRĚSZLEN. | |
* | |
| faluk Hont és Nyitra m.; helyr. Pereszlény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Sopron m. helyr. Peresznyére, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Sopron, HOSSZU~, Vas m.; helyr. Pereszteg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (per-folyam v. ~folyamat) ösz. fn. A biróság elébe vitt pernek a szokott törvénykezési úton való haladása. A perfolyamatot akadályozni, húzni vonni. | |
* | |
| (pěr-folytatás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn az ügyesbajos felek az illető biróság előtt megkezdett, de megszakasztott perben annak módja szerint tovább-tovább működnek. 2) Általában valamely pernek vitele, az abban teendőknek egyik vagy másik részről eszközlésével. | |
* | |
| (pěr-föl-vétel) ösz. fn. A régi törvénykezési rendben azon eljárás, midőn a biró által megjelenésre kitűzött határnapon a fölperes vagy képviselője írásba foglalá: mikor, kinek a pere s ki ellen indíttatott, és a keresetlevél eredetiben, továbbá az alperes idézéséről szóló bizonyitvány is azon irathoz mellékeltetett, és így elkészítve a birónak bemutattatott. (Levata). | |
* | |
| fn. tt. pergamen-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Különös módon elkészített, sima, kemény hártyaszerű bőr, melyet főleg papir helyett oklevelek irására szoktak használni. Hagyományos adat szerént nevét onnan vette, mert a régi Pergamos egyik királya hozta volt az ily hártyapapirt használatba. Néha a köznép alanyesetben is t-vel toldja meg pergament, amidőn tárgyesete: pergamentět. | |
* | |
| (pergamen-bőr) ösz. fn. Pergamenné idomított bőr. | |
* | |
| (pergamen-csináló) ösz. fn. Műiparos, ki holmi állati bőrökből pergamenféle hártyákat készit. | |
* | |
| (pergamen-gyártás) ösz. fn. Pergamenféle bőrhártya készítése. | |
* | |
| (pergamen-hártya) ösz. fn. 1) A szoros ért. vett pergamen, mint bizonyos bőrből készített sima, kemény hártya, különböztetésül másnemü hártyáktól. 2) Boncztani ért. az állati testekben levő némely hártyák, melyek pergamenhez hasonlók. | |
* | |
| (pergamen-körte) ösz. fn. Síma, fényes, kemény bőrü körtefaj. | |
* | |
| (pergamen-kötés) ösz. fn. A könyvnek pergamenbőrrel behúzott táblája, borítéka. | |
* | |
| l. PERGAMEN. A t toldalékbetű, mint: tulipánt, paszománt, rubint szókban. | |
* | |
| (pěr-ěg-e azaz pěr-ěg-ő) fn. tt. pěrgé-t. Apró kukacz, féreg, nyű, holmi romlásnak indult állati testekben, mely nevét pergő, nyüzsgő élénkségétől vette. Perge a szalonnában, sajtban, disznólábban. Hangokban is egyezik féreg szóval. | |
* | |
| (pér-ěg-e) mn. tt. pěrgé-t. Köröskörül kanyarékosan felhajtott alakú. Perge bajúsz, perge kalap, perge toll. Viszonyban áll a peder igével.
Gyöke azon köröset, kanyarút jelentő pěr, melyből pěrdül, pěrget, származnak. V. ö. PĚR, gyök (1). | |
* | |
| (pěrge-alakú) ösz. mn. l. PĚRGE, (2). | |
* | |
| (pěr-ěg-ecz) fn. tt. pěrgecz-ět. Kásával töltött, parázson pergelt hurka. - Gyöke a sütésre vonatkozó pěr, melyből pěrgěl, pěrzsěl, pěrnye, vastaghangon porgol, porzsol erednek. V. ö. PĚR, gyökhang (1). | |
* | |
| (pěr-ěg-ed-ěz) gyak. önh. m. pěrgeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Apró szemenként, gyöngyönként folytonosan pereg, lepereg, peregve hulladoz. Az érett köles magvai pergedeznek. Könyűk pergedeznek szemeiből. Elemzésére nézve V. ö. PĚRĚG, ige. | |
* | |
| (pěr-ěg-ed-ěz-és) fn. tt. pěrgedězés-t, tb. ~ěk. Peregve hulladozás. | |
* | |
| (pěrge-furó) ösz. fn. Ötvösök kis furója, kerekded vas forgatyúval ellátva. | |
* | |
| (pěrge-képű) ösz. mn. l. PĚRGE, (2). | |
* | |
| (pěr-ěg-ěl) áth. m. pěrgěl-t. Valamely testet lágyabb tűznél pirítgat, sütöget. Húst, káposztát pergelni. Keményített hangon pěrkěl. Rokon hozzá: pěrzsěl, mely am. valamely testnek szőrét, haját, héját leégeti.
Gyöke az égésre, sütésre vonatkozó pěr; s közelebb törzse: perg, melynek rokonai a latin frigo, görög jrugw, szanszkrit bhards stb. V. ö. PĚR, (1), gyök. | |
* | |
| (pěrge-lemez) ösz. fn. Csavardad lemez a fül bel szervezetében. | |
* | |
| (pěr-ěg-ěl-és) fn. tt. pěrgělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos testeket pergelnek; máskép: pörgölés, pörkölés, pěrkělés, porzsolás. V. ö. PĚRGĚL. | |
* | |
| (pěrge-levendula) ösz. fn. Növényfaj a levendulák neméből, melynek füzérje perge, vagy tekeredett. (Lavandula multifida). | |
* | |
| (pěr-ěg-ěl-ő-d-ik) belsz. m. pěrgělőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Lágy tüzön lassan-lassan pirosodva megsül. Pergelődik a bográcsos hús, a káposzta, a lábasban pirított csusza. 2) Valamely testnek szőre, haja, héja, bőre a tűzhöz közel érvén megég, megvörösödik. A forró kemenczéhez ért ruha megpergelődik. Hangváltozattal: pěrkělődik, pörgölődik, pörkölődik, porzsolódik. Legrokonabb hozzá, s csak némi árnyéklatban különbözik tőle pěrzsělődik. | |
* | |
| (pěr-ěg-ěl-t) mn. tt. pěrgělt-et. 1) Amit lágy tüzön bizonyos móddal megpirítottak, sütöttek, éldelhetővé tettek. Pergelt szalonna, pergelt hús. Fehér czipó, szalonna, pergelt hús és káposzta, a magyarnak étele. (Népd.). 2) Minek szőre, haja, héja, bőre égés által megkopott. A tűzoltók pergelt hajjal tértek viszsza. Pirosra, barnára pergelt bot. Hangváltozattal: pěrkělt, pörgölt, pörkölt. | |
* | |
| (pěr-ěg-et) gyak. áth. m. pěrget-tem, ~tél, ~ětt, par. pěrgess. Eszközli, hogy valami peregjen. Ujjak között az orsót, lábbal a rokkakereket pergetni. A kanászok ügyesen tudják a botot, baltát pergetni. Megpergetni a tánczoló leányt. A szél kipergeti az érett gabonaszemeket toklászaikból. Elpergetni a magot. Pergeti a nyelvét, am. szaporán beszél. V. ö. PĚRĚG, ige. | |
* | |
| (pěr-ěg-et-és) fn. tt. pěrgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn pergetnek valamit. Orsó, csiga, rokka pergetése. | |
* | |
| (pěr-ěg-et-ő) fn. tt. pergetyű-t. Általán, eszköz, melynek rendeltetése, hogy peregjen, milyen az orsó pereszléne, a tengelyen levő pengő karika, holmi játékféle csigák, melyeket el szoktak perdíteni, különösen az úgynevezett brúgatyú. A tengelyen levőnek neve máskép: fergetyű.
Gyöke a forgásra vonatkozó pěr; alakjára nézve pedig azon szók osztályába tartozik, melyek eredetileg részesülök, p. csengető, csergető, zörgető, süvöltő, töpörtő: csengetyű, csergetyű, zörgetyű, süvöltyű, töpörtyű stb. és így pergetyű am. pergető szenvedő értelemben. | |
* | |
| (pěr-gondnok) lásd: PĚRÜGYELŐ. | |
* | |
| (pěr-ěg-ő) mn. és fn. tt. pěrgő-t. 1) Ami peregve mozog, forog. Pergő orsó, rokka, pereszlén. Pergő gyöngyök, könyűk, vízcseppek. 2) A magyar táncznak azon része, midőn a tánczosok egymásba fogódzva köröskörűl forognak. 3) Baranyában mint önálló főnév jelent rokkát is, honnan pergős am. esztergályos. 4) Némely tájakon szintén főnévül használtatik, s am. kicsi kolomp a barmok nyakán. V. ö. PĚRĚG, (1). | |
* | |
| (pergő-furó) ösz. fn. A kőfaragók, és érczmivesek furója, melyet forgó pereszlénféle eszköz által sebes mozgásba hoznak, s vele a kövekbe, fémekbe likakat fúrnak. | |
* | |
| (pergő-kalit) ösz. fn. Forgékony lábon álló kalit, vagy a kalitnak egy része, melyet valamely csapon vagy csapokon ideoda pergetni, forgatni lehet, pl. a mókusok kalitkája. V. ö. KALIT. | |
* | |
| (pěrgő-rokka) ösz. fn. Szoros értelemben vett rokka vagyis fonóeszköz, melynek kereke van; különböztetésül a gyalogrokkától, vagyis guzsalytól. V. ö. ROKKA, GUZSALY. | |
* | |
| (pěr-gyó v. pir-gyó) fn. tt. pěrgyó-t. Göcseji, és őrségi tájszó, jelent oly helyet, szabad tért, hová a nap erősen oda süt. Kiállani a pergyóra, am. a napra; módosítva: pertyó, pěrtyú. Jelentéséből kitűnik, hogy gyöke az égésre, tűzre vonatkozó pěr, vagy pir, tehát az egész am. pergelő vagy pirító hely. Innen: pergyón öltözködni, Göcsejben am. vékonyan, pőrén, mit rendesen meleg forró időszakban szokás tenni. | |
* | |
| (pěr-gyó-ka) fn. tt. pergyóká-t. Vasmegyei Őrségben am. lepke, minthogy a pergyót azaz verőfényt szereti, máskép: pěrtyuka. | |
* | |
| (pergyó-n) ih. l. PERGYÓ alatt. | |
* | |
| l. PERZSI. | |
* | |
| Ó~, falu Vas m.; helyr. Perint-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (per-intézet) ösz. fn. A pereknek, a régibb törvénykezésben különös czímeiknek kellett lenniök, hogy illetősége, azaz valamely biróság elé tartozása és eljárási formája megállapittathassék, az ilyen czímet hívták, perczím-nek v. perintézet-nek, perösvény-nek, v. perút-nak, pl. új v. régi öröködés, nagyobb v. kisebb hatalmaskodás, eladásbeli jogsérelem, előintés elmulasztása stb. | |
* | |
| (pěr-irat) ösz. fn. Valamely perben a feleknek irásbeli szóváltása. Első, másod perirat. | |
* | |
| (per-iromány) ösz. fn. A perben eléforduló bármely iromány, okirat, tanuvallomási jegyzőkönyv stb. | |
* | |
| mváros Torontál m.; helyr. Perjános-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pěr-je) fn. tt. pěrjé-t. Diószeginél, a három hímesek seregéből és kétanyások rendjéből való növénynem; csészéje két polyváju, sok virágu, füzérkéje tojásdad; ondói aszottas vagy szines szélük, hegyesek, kalásztalanok; virágzása bugás. (Poa). Sok fajai vannak. Népies nyelven jelent holmi burjánféle növényt, mely kivált a parlagon hagyott, vagy hanyagul mivelt földeket borítja el, honnan e tréfás közmondás: Szántatlan földet Perje Péter birja. Perjének nevezi a nép különösen a taraczkot, mely nála máskép: lábas perje, búzalevelüfű, ebgyógyítófű; növénytani néven: taraczkbúza (triticum repens). Gyöke a körös mozgást vagy terjedést, növekedést jelentő per. Gyarmathy a szláv pero (= toll) szóval rokonítja. Egyébiránt a Diószegi nevezte perje (poa) nemü növény ismeretesb fajai közől megemlítendők a borsókás p. (p. bulbosa), bérczi p. (p. alpina), nyári p. (p. annua), kövér p. (p. fertilis), sovány p. (p. trivialis), fejes p. (p. compressa), mezei p. (p. pratensis), ligeti p. (p. nemoralis), fodorsás p. (p. aquatica, köznyelven csak: fodorsás, Gönczy Pálnál: fodorsás édpázsit, glyceria spectabilia), kesely p. (p. eragrostis, Gönczy Pálnál: kesely bajuszpázsit, eragrostis poaeoides) stb. Némely régiebbeknél eléjön a földön mászó vörös indás perje, Pankl szerént festuca rubra, mely (Diószeginél vörös csenkesz. A köznépnél eléjön még: juhperje, Diószeginél: juhcsenkesz (festuca ovina); lóperje, máskép: macskafarku perje, Diószeginél: mezei komócsin, phleum pratense). - Némely tájakon annyi mint pěrnye, l. ezt. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Perjé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (perje-fű) ösz. fn. l. PĚRJE. | |
* | |
| (pěrje-gyökér) ösz. fn. A pěrje nevü növény szétágazó gyökere. | |
* | |
| fn. tt. perjel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos szerzetestestületek conventjeinek főnökei. A premontreiek, benedekiek, czisztercziták conventjeinek perjeleik vannak; a ferencziek kolostori főnöke, gárgyán. Csornai, pannonhegyi, zirczi perjel. Vannak vagy voltak apát alatt levő, és önálló perjelek, ilyen az auranai perjel. A latin prior szóból alakíttatott. | |
* | |
| (perjel-ség) fn. tt. perjelség-ět, harm. szr. ~e. 1) Perjeli hivatal, rang. 2) Szerzetes convent, melynek első főnöke nem apát, vagy prépost, hanem önálló hatalmu perjel, milyen volt az auránai perjelség. | |
* | |
| (pěrje-rozsnok) ösz. fn. Növényfaj a rozsnokok neméből; bugája kinyilt, füzérkéi három-négy virágúk, kalászai hol az ondó hegyén, hol a hátán, hol a tövén nőnek. (Bromus triflorus.) V. ö. ROZSNOK. | |
* | |
| (pěr-je-es) mn. tt. pěrjés-t v. ~et, tb. ~ek. Perjével benőtt, ellepett; burjános. Perjés hely. V. ö. PERJE. | |
* | |
| (per-je-ész) fn. tt. pěrjész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kerti vagy mezei munkás, ki a földben tenyésző perjét kiszedi, kitépi, kiirtja. | |
* | |
| (mint föntebb) önh. m. pěrjész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Perjét szed, tép, irtogat. | |
* | |
| (pěrje-szittyó) ösz. fn. A szittyók neme alá tartozó növényfaj; leveles szára arasznyi, levelei szőrösek, laposak, virágzása bogernyős, vagy sátorozó. (Juncus pilosus.) Molnár Albertnél am. juncus effusus; mely Diószeginél békaszittyó. | |
* | |
| (per-j-esz-t) áth. m. gerjeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. perjeszsz. A Csereháton Gömörben, s Abaújban am. alája gyújtani, gerjeszteni. A székelyeknél: permeszt; l. ezt. Rokon a Balaton melléki pernyeszt. | |
* | |
| (per-j-esz-t-és) fn. tt. perjesztés-t, tb. ~ěk. Alágyujtás. V. ö. PERJESZT. | |
* | |
| puszta, NEMES~, falu Nyitra m. helyr. Perk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. perkál-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Vékonyabbféle gyolcsszövet gyapotból. Németül: Berkan, olaszul: barracano, francziául: bouracan. | |
* | |
| (perkál-szövő) ösz. fn. Takács, vagy gyáros, ki perkálféle szöveteket készít. | |
* | |
| erd. falu Szászváros sz. helyr. Perkász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. perkátá-t. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája töltséres; ránczbaszedett, kinyilás előtt öszvesodrott, csúcsos, kúpos hegyü; bibéje gombos, gömbölyű, minden faja felfutó száru. (Ipomoea. L.). Nevét valószinüleg bokrétájának pergére sodrott alakjától kapta, mintha eredetileg pergéte volt volna. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Perkátára, ~n, ~ról. | |
* | |
| női kics. kn. tt. Perké-t. Kis Pere, Erzsike, Böske. l. PERZSI. | |
* | |
| (pěr-k-ed) önh. m. pěrked-tem, ~tél, ~ětt. A rekkenő hévség miatt fű, gabona elaszik, elperzselődik. Balaton melléki szó. V. ö. PĚR gyök (1). Rokon vele mély hangon: pirkad. | |
* | |
| puszta Szabolcs m.; helyr. Perked-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. PĚRGĚL, PĚRGĚLÉS; PĚRGĚLT. | |
* | |
| (pěr-költség) ösz. fn. Általán mindazon kiadások, költségek, melyekbe bizonyos pernek lejárása kerűl, p. az ügyvédi dij, a szükséges okmányok megszerzésére költött pénz stb. A vesztett félt a perköltség megtérítésére itélni. | |
* | |
| falu Torna m.; helyr. Perkupá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Szala m.; helyr. Perlak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Perlász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pěr-ěl-ek-ěd-és) fn. tt. pěrlěkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Két vagy több személy között folyó szóbeli veszekedés. Rosz házasok, testvérek, szomszédok perlekedése. 2) Viszonyos állapot, midőn a peres felek a biróság előtt bizonyos kereset miatt vitatkoznak, törvénykezés, pereskedés. | |
* | |
| (pěr-ěl-ek-ěd-ik) k. m. perlekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Másod vagy többed magával folytonos, gyakori szóbeli veszekedésbe keveredik. 2) Törvényes ért. mint peresfél, a biróság előtt bizonyos kereset miatt pert folytat, törvénykezik, pereskedik. | |
* | |
| falu Bars m. helyr. Perlep-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěr-ěl-és) fn. tt. pěrlés-t, tb. ~ěk. Cselekvés midőn valaki perel. V. ö. PĚRĚL. | |
* | |
| (pěr-ěl-ő-d-ik) belsz. m. pěrlőd-tem, ~tél, ~ött. Szabó Dávidnál am. perlekedik; l. ezt. Molnár Albertnél is eléjön: perlődés = perlekedés. | |
* | |
| (per-me), fn. tt. permé-t. Székelyesen am. permet, permeteg, apró, parányi cseppekben hulló eső. Gyöke azon per, mely a pereputty, s hangváltozattal a piri, pirinyó, pirinkó szókban kicsit jelent, s rokon a parvus, pars latin szók gyökéhez. Alakjára hasonló az elme, eszme, szuszma, duzma, tutyma, szuszma szókhoz. Rokon hozzá a vastaghangu s apró, a földet alig vagy vékonyan lepő havat jelentő székely porka, továbbá a persa bárán (eső), mongol boroghan (eső), s ez utóbbi csaknem egészen egyezik a porka szóval. | |
* | |
| (per-m-ed), önh. m. permed-t. 1) Apró szemecskékben csepegővé lesz. Ebből származott permedeg, keményítve permeteg, mint förged förgeteg, csörged csörgeteg, lankad lankatag, s több mások. 2) A székelyeknél am. gerjed, gyuladásnak ered. Értelmi viszonyban áll vele a permesz, pl. permesztűz, gerjedező, elevenedő tűz, és az áth. permeszt, gerjeszt, gyúlaszt. E jelentésénél fogva a tüzet, égést jelentő pěr gyökből származik. V. ö. PĚR, gyök. | |
* | |
| székelyesen am. permeteg. | |
* | |
| l. PERMETĚZ. | |
* | |
| (per-m-ěg) önh. m. perměg-tem, ~tél, ~ětt. l. PERMETĚZ; és V. ö. PERME. | |
* | |
| (pěr-m-esz-t) áth. m. pěrmeszt-ětt, par. ~sz, htn. ~ni v. ~eni. Valamely testet gerjedővé tesz, gerjeszt, lassan-lassan gyúladásba, forradásba hoz. Tüzet permeszteni. Tejet permeszteni = forrolintani (Kriza J.). A székelyeknél divatos. Alkatra rokonai: förmeszt, termeszt, s mennyiben az m és v rokon ajakhangok: pesveszt, olvaszt stb. | |
* | |
| (per-m-esz-t-és) fn. tt. permesztés-t, tb. ~ěk. Gerjesztés; felforralás. V. ö. PERMESZT. | |
* | |
| (permesz-tűz) ösz. fn. A székelyeknél am. gerjedező, elevenedő tűz. | |
* | |
| (per-me-t v. per-m-et) fn. tt. permet-ět. Igen apró szemekben hulló eső. Néhutt: permete és permeteg. Törzsöke vagy a székely perme, melyhez a t hang vagy te szótag toldalékul járult; így lett a szuszma, duzma szókból szuszmati, duzmati; vagy talán csak perm, mint a régieknél szerelm, (honnan: szerelm-et-ěs), hatalm, oltalm, stb. l. PERME. | |
* | |
| (per-me-te) fn. tt. permeté-t. L. PERMET. | |
* | |
| (per-m-et-eg v. per-m-ed-eg) mn. és fn. tt. pěrmeteg-ět, harm. szr. ~e. Apró cseppekben hulló. Permeteg eső. A permeteg fölfrisíti a mezőt. V. ö. PERMED, és PORKA. | |
* | |
| (per-m-et-eg-ěs) mn. tt. permetegěs-t v. ~et; tb. ~ek. l. PERMETĚS. | |
* | |
| (per-me-t-ěs) mn. tt. permetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Permettől nedvesített, megázott. Permetes mezők, falevelek. 2) Miből permet esik. Permetes felhő. | |
* | |
| (per-m-et-ěs-en) ih. Permettől nedvesített állapotban. | |
* | |
| (permet-eső) ösz. fn. l. PERMET. | |
* | |
| (per-me-t-ěz) önh. m. permetěztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Felhőről mondjuk, midőn permet hull vagy csepereg alá belőle. Viszonynév nélkül mint egyszerü állapotot jelentő: permetezik. V. ö. PERMET. | |
* | |
| (per-me-t-ěz-és) fn. tt. permetězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A felhőnek azon megeredése, midőn nedveit permetekben hullatja. | |
* | |
| (per-m-et-ěz-ik) k. l. PERMETĚZ. | |
* | |
| (per-me-ez) önh. m. perméz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Székely tájszólással am. permetez. Törzse a székelyeknél divatos perme. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Permisé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pernehájder-t, tb. ~ek. Nem egyéb mint a német Bärenhäuter, azaz henye, semmirekellő. A nép nyelvében gyakran eléforduló szó. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Pernek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Pernócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pěr-nye) fn. tt. pěrnyé-t. Némely megégett testeknek piheforma, könnyen szállinkozó porai. A fű, szalma, gizgazféle növények pernyévé égnek, ellenben a tömörebb testekből, és némely másokból, pl. dohányból, parázs, illetőleg szén és hamu leszen. A szalmával fűtött kemenczéből kiazsagolni a pernyét. Tüzes pernye. "Tahát egybetörettetének a vas, az ercz, a föld, az ezüst es az arany, es fordejtatának monnal nyári szérőnek pernyéjébe, mellek a széltől elragadtatnak." (Bécsi c. Daniel II.). Gömbölyűbben ejtve: pörnye. Gyöke alkalmasint az égésre vonatkozó pěr v. pör, mint parázs-nak par. | |
* | |
| (pěrny-ed) önh. m. pěrnyed-t. Pernyévé ég. Az égő szalma pernyed, elpernyed. | |
* | |
| (pěr-nye-es) mn. tt. pěrnyés-t v. ~et, tb. ~ek. Pernyével töltött, szemetezett, bemocskolt. Pernyés kosár. Pernyés konyha, kenyér, ruha. V. ö. PĚRNYE. | |
* | |
| (pěr-nye-ěs-ěd-ik) k. m. pěrnyésěd-tem, ~tél, ~ětt. Pernyéssé leszen, pernyével behintetik, beszemeteztetik. | |
* | |
| (pěr-nye-ěs-ít) áth. m. pěrnyésít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. PĚRNYÉZ. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Pernyest-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěr-ny-eszt) áth. m. pěrnyeszt-ětt, par. pěrnyeszsz, htn. ~ni v. ~eni. 1) Pernyévé éget valamit. Elpernyeszteni a szalmát. 2) Holmi gizgazzal befűt, melyekből csak pernye, nem pedig parázs válik. Bepernyeszteni a kemenczét. V. ö. PĚRNYE. | |
* | |
| (pěr-ny-eszt-és) fn. tt. pěrnyesztés-t, tb. ~ěk. 1) Pernyévé égetés. 2) Holmi gizgazzal befűtés. | |
* | |
| (pěr-nye-ez) áth. m. pěrnyéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Pernyével behint, szemetez, mocskol. Bepernyézni a konyhát, ruhát. | |
* | |
| (pěr-nye-ez-és) fn. tt. pěrnyézés-t, tb. ~ěk. Pernyével behintés, szemetezés. | |
* | |
| l. PERTYÓKA. | |
* | |
| (pěr-orvoslat) ösz. fn. A perlekedésben olyan eljárás, mely által vagy a perben elkövetett hibák javíttatnak ki, vagy az itélet foganatja függesztetik fel. Máskép: jogorvoslat. A régibb perrendtartásban többféle ily perorvoslat fordult elé, mint a per letétele, ügyvédszó visszahuzása, bentiltás, ellentállás, visszaüzés, visszafoglalás; az újabb rendszerben általános elnevezéssel csak e kettő engedtetik meg: perújítás és fölebbhivatkozás; ez utóbbi az itéletek ellen neveztetik fölebbvitel-nek vagy fölebbezés-nek, végzések ellen: felfolyamodás-nak; e két rendbelivel egybekapcsoltathatik, de egyedül is használtathatik a semmiségi panasz. A perújitással rokonnak tekinthető az igazolási kérelem (birói határozat hozatala előtti valamely mulasztás miatt.) | |
* | |
| falu Hont m. helyr. Perőcsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (per-ösvény) l. PĚRINTÉZET. | |
* | |
| (pěr-patvar) ösz. fn. Egymással veszekedő két vagy több személyek haragos, lármás szóváltása, mely viszonyos szemrehányásokkal, gyalázkodással, rágalmakkal párosúl, azaz per és patvar egyesülve; l. PER, PATVAR. Perrel kezdi, patvarral végzi. (Km.). Ikerített nyomos szó, mint: zajbaj, csitipati, zenebona stb. | |
* | |
| fn. tt. perpenczé-t. 1) Magvaváló, pl. szilva, baraczk, néhutt a nép nyelvén: berczenczei, berzenczei, még másutt: beszterczei. 2) A malomban azon kis pálcza, mely a forgó kő lyukában zörög, s a szitát rázza. Első jelentése alkalmasint a berzenczei v. némely vidéki divat szerént: beszterczei szó módósúlata: a másik a verésnek hangját utánozza, valamint a felső dunai molnároknál divatozó petike. | |
* | |
| puszta Gömör m. helyr. Perpes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pěr-rend v. rend-tartás) ösz. fn. A biró előtti peres eljárás vagyis törvénykezés szabályai rendszerbe foglalva. | |
* | |
| (pěr-s) fn. tt. pěrs-et, harm. szr. ~e. Tüzes fakadás, bibircsó az állati bőrön. Származékai: pěrsen, pěrsed, pěrsedék, pěrsedés. Gyöke az égésre, tüzességre vonatkozó pěr; rokona a kedélynek heves kitörését jelentő fěrmed, förmed, és a bibircsó szóban lappangó pir, továbbá: mirigy, s némely mások. | |
* | |
| l. PERZSA. | |
* | |
| erd. falu Fogaras vid. helyr. Persány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PERZSBŰZ. | |
* | |
| falu Nógrád m. helyr. Persé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pěr-s-ed) önh. m. pěrsed-t v. ~ětt. Persnemü tüzes, lobos fakadás keletkezik. Forró nyárban kipersed a bőr. | |
* | |
| (pěr-s-ed-ék) fn. tt. pěrsedék-ět, harm. szr. ~e. Tüzes, vörös fakadék a bőrön. Fekélyes persedék. A pers egyes, a persedék több ilynemű kifakadást jelent. | |
* | |
| (pěr-s-ed-és) fn. tt. pěrsedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tüzes, vörös kifakadás a bőrön. Különbözik tőle szabatosan véve ,persedék', mennyiben ez már kifejlett, kész, amaz keletkezésben levő perseket jelent. | |
* | |
| l. PĚRZSĚL és PĚRSĚLY. | |
* | |
| fn. tt. pěrsěly-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gömbölyűbb ajakkal: pörsöly, tájdivatosan: pěssěly, pössöly. Bádog-, bőr- vagy más lemezből való edény, melybe holmi adakozási pénzeket gyűjteni szoktak. Templomi persely (néhutt: néma pénztartó v. csak: néma), szegények, kolduló barátok perselye. Kórházi persely. Házról házra hordozni a perselyt. A hajósoknál cső, majd vájt majd egyéb bevésés, melybe valamely köldök, csap, vagy peczek jár. (Büchse. Kenessey A.). Különösen a kerékagy belső oldalára alkalmazott vaslemez; továbbá a molnároknál így neveztetik a malomkő vasa. (Szabó D. Molnár Albertnél: subscus ferrea). Valószinüleg az idegen bursa, börse szókból alakult; ezek eredete pedig a görög bursa (= bőr) szóban keresendő, melynek első része egészen öszveüt a magyar bőr szóval. | |
* | |
| (per-s-en); PĚRSENÉS, (per-s-en-és), l. PĚRSED; PĚRSEDÉS. | |
* | |
| (per-szakasz) ösz. fn. 1) A régibb törvénykezésben az évnek azon része, melyben a perek folytak, ú. m. vizkereszti, mely tartott a húsvéti szűnnapokig, húsvétutáni, Szent-Istváni, Szent-Mártoni. V. ö. PERSZÜNET. 2) A per folyamában a nevezetesebb ügyrészletek, pl. tárgyalás, itélethozás, fölebbhivatkozás, végrehajtás stb. | |
* | |
| a latin per se (t. i. intelligitur = magától értődik); magyarul am. természet szerént, rövidebben talán használhatnók az igen, igen is, igen ám, úgy ám szókat. | |
* | |
| (pěr-szünet) ösz. fn. 1) A régibb törvénykezésben az évnek bizonyos szaka, melyben a perek nem folytathattak, ú. m. aratási, szüreti időszakok, a három nagy sátoros ünnep előtt és utáni szűnnapok stb. 2) Jelenleg más szünnapok a törvénykezésben nincsenek, mint a vasárnapok és a keresztény latin szertartás ünnepei, némely kivételekkel. | |
* | |
| (pěr-tanács) ösz. fn. A székelyeknél így nevezik gúnyból az oly embert, ki uton utfélen mindenkivel megáll, és deredarál. V. ö. TANÁCS. | |
* | |
| (pěr-tárgy) ösz. fn. A biróság előtt folyó keresetnek vagy pernek végczélja. | |
* | |
| (pěr-tárgyalás) ösz. fn. Törvénykezési vitatkozása peresfelek részéről. Széles ért. birói müködés is valamely peres ügynek elintézése végett. | |
* | |
| (pěr-társ) ösz. fn. A biróság előtt perlekedőnek ügytársa, pl. kik többen együtt valaki ellen pert indítanak vagyis ugyanazon ügyben fölperesek, azok egymásnak pertársai; és viszont, ha többen ugyanazon kereset alá vétetnek (ugyanazon ügyben alperesek) mint olyanok maguk között szintén pertársak. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pertócsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. PERGYÓ. | |
* | |
| PĚRTYUSKA, (pěr-tyó-ka, pěr-tyu-os-ka) kicsiny. fn. tt. pěrtyuká-t, és pěrtyuská-t. Vas vármegyei Őrségben am. lepke, minthogy ez a pertyút, pergyót, azaz, verőfényt szereti. V. ö. PĚRGYÓ. | |
* | |
| (pěr-újítás) ösz. fn. Perorvoslat, melynél fogva valamely peresfél elvesztett perét újra föléleszti és az alappernek ügyérdembeli hiányait kipótolni vagy megigazítni törekszik. Az osztrák törvénykezési nyelven az előbbi állapotba visszahelyezés szélesebb értelmű volt, minthogy némely esetekben a per vég eldöntése előtt is helye vala. | |
* | |
| (per-újitási) ösz. mn. Perújitást illető, arra vonatkozó. Perújitási jogorvoslat. Perújitási eljárás. | |
* | |
| (pěr-újító) ösz. fn. Aki elvesztett perét újra föléleszti. V. ö. PĚRÚJÍTÁS. | |
* | |
| (pěr-út) l. PĚRINTÉZET. | |
* | |
| (pěr-ügy) ösz. fn. Olyan ügy, mely iránt per van folyamatban, peres ügy. | |
* | |
| (pěr-ügyelő) ösz. fn. Csődügyekben a követelések s igények megvitatására, a tömeget érdeklő perek indítása s folytatására, a bukás okainak megrostálására s kifürkészésére, szóval mindes peres kérdésekben a csődtömeg képének viselésére a helybeli ügyvédek sorából biróságilag kinevezett törvénytudó személy. | |
* | |
| (pěr-ügyelői) ösz. mn. Perügyelőt illető, arra vonatkozó. Perügyelői munka, kötelesség, díj, fölebbezés. | |
* | |
| (pěr-ügyelőség) ösz. fn. Perügyelői minőség. Több perügyelő együtt véve. | |
* | |
| falu Sopron m. helyr. Pervány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Veszprém m. helyr. Pervat-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pervátá-t. Különös hajlék vagy a háznak valamely zuga, a végre készítve, hogy a szükséget elrejtve lehessen végezni benne, szokottabban: árnyékszék, putraszék, népies körülirással, oly hely, hová a király is gyalog jár, gúnyosan: Pilátus konyhája. Egyezik vele a franczia privé, angol privy, és a középkori latinban: privata (t. i. sedes); s hihetőleg ebből alakúlt a magyar perváta is; valamint a némely tájakon divatozó budár is úgy látszik am. a franczia boudoir. | |
* | |
| (pěr-vesztes) ösz. mn. Azon peresfélről mondják, kit a bíró (mint alperest) elmarasztalt, vagy (mint fölperest) elutasított. | |
* | |
| (pěr-vesztés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely peresfél az ügy érdemében a birótól nem kedvező itéletet vagy végzést kapott. | |
* | |
| (pěr-vitel) ösz. fn. l. PERFOLYTATÁS, 2). | |
* | |
| l. PĚRS. | |
* | |
| fn. és mn. tt. perzsá-t. Perzsiában honoló, vagy onnan származott személy, továbbá, ezen országból való, azt illető, arra vonatkozó. Régibb iratainkban: kazul. | |
* | |
| (perzsa-kő-balzam) ösz. fn. Kőbalzam neme, melynek hazája Perzsia. | |
* | |
| (perzsa-mézga) ösz. fn. Perzsiában tenyésző bizonyos növénynek sárgás vagy barnás mézgája, melyet gyógytapaszul használnak. (Sarcocolla). | |
* | |
| (perzsa-ország) ösz. fn. l. PERZSIA. | |
* | |
| (perzsa-ul) ih. Perzsa nyelven. Perzsaul beszélni, olvasni, irni. | |
* | |
| (pěrzs-bűz) ösz. fn. Perzselt vagyis égett szőrnek, hajnak, zsírnak stb. bűze, szaga. | |
* | |
| (perzs-bűzű), ösz. mn. Aminek perzselt bűze vagy szaga van. | |
* | |
| (pěr-zs-ěl) áth. m. pěrzsěl-t. Bizonyos testekről a szőrt, hajat, tollat leégeti. A hajat megperzseli a hozzá csapott láng. A rókát kiperzselni lyukából. Különösen a megölt disznónak szőrét leégeti, hogy bőre ropogósabb, s húsa szalonnája tartósabb legyen. Akármint perzseljék, nem lesz ebből szalonna. (Km.). V. ö. PĚRGĚL. | |
* | |
| (pěr-zs-ěl-és) fn. tt. pěrzsělés-t, tb. ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn perzselnek valamit. Disznóperzselés. V. ö. PĚRZSĚL. | |
* | |
| női kn. tt. Perzsi-t, tb. ~k. Erzsi, Örzse. A p előtét, mint a Pila, Pere, Panna, Pista nevekben. | |
* | |
| fn. tt. Perzsiá-t. Ország és állam neve déli Ázsiában, melynek területi nagysága a legrégibb kortól maig különféle változatokat szenvedett. A mai Perzsia (melyet a lakosok Iran-nak neveznek, ámbár ez régente sokkal terjedelmesebb birodalmat foglalt magában), tulajdonképen Nyugoti Perzsia határai északról: ázsiai Oroszország különösen Trans-Kaukasia, a káspi tenger, és Turkesztán (Khiva és Bochara); keletről Afghanistan (vagy Keleti Perzsia). és Beludsistan; délről a perzsiai tengeröböl, és Oman tenger; s nyugotról ázsiai Törökország. Régibb iratainkban: Kazulország. | |
* | |
| (perzsia-i) mn. tt. perzsiai-t, tb. ~ak. Perzsiából való, azt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Perzsiai kereskedők, keresztények, muzulmanok, stb. | |
* | |
| női kn. tt. Perzsiké-t. L. PERZSI, ERZSIKE. | |
* | |
| (perzs-szag) ösz. fn. l. PERZSBŰZ. | |
* | |
| fn. tt. pes-et, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A nemi részeken kifolyó húgynak hangja, egyszersmind a húgy maga; honnan: peselni am. hugyozni. Néhutt ö hangzóval: pös; élesebben: pis, melyből pisál származott. Müveltebb osztályok nyelvén: vizelet. Mint hangszók egyeznek vele a török ise-mek (= pesel-ni), persa písáb vagy písár (pes), német Pisse, pissen, franczia pisser, olasz pissare, szláv pis, mocs, finn pissan peselek stb. | |
* | |
| elvont gyöke 1) peshed v. pesved, v. pessed és pesheszt, 2) peslet szóknak és származékaiknak; l. az említett szókat. | |
* | |
| l. PEZS. | |
* | |
| l. PĚZSDÍT, PĚZSDŰL. | |
* | |
| (pes-el) önh. m. pesel-t. Hugyozik, kisebb szükségét végzi. Némi kicsinző jelentése van, miért jobbára gyermekekről mondják; máskép: pisál; műveltebb osztályok nyelvén: vizel. | |
* | |
| (pes-el-és) fn. tt. peselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hugyozás, pisálás; müveltebb osztályok nyelvén: vizelés. | |
* | |
| tájdivatosan am. persely. | |
* | |
| (pes-es) mn. tt. pesěs-t v. ~et, tb. ~ek. Pessel nedvezett, büzhített, hugyos. | |
* | |
| l. PĚZSEG; PĚZSGÉS; PĚZSGŐ. | |
* | |
| (pes-hed) önh. m. peshed-t. Mondjuk holmi állati s növényi testekről, és olukról, midőn nedvök rohadó erjedésnek indulván romlani, penészedni, nyálkásodni kezdenek, mi leginkább a szabad lég hiánya, vagy veszteglés, vagy nagy melegség miatt szokott történni. Peshed nyárban az álló víz. Megpeshed a hús, étel. Innen átv. ért. peshed az oly ember, kinek ereje a veszteglés, tunyaság miatt elgyöngül, elromlik.
E szónak gyöke pes rokon különösebben a mély hangu posvad, poshad szókkal. Tájdivatosan pesved és pessed. | |
* | |
| (pes-h-ed-és) fn. tt. peshedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testek romladozó állapota, midőn rohadni, büdösödni, penészedni stb. kezdenek. Átv. ért. a testi erőnek veszteglés, tunyaság miatti megromlása. V. ö. PESHED. | |
* | |
| (pes-hed-t) mn. tt. peshedt-et. Pangástól elrohadt, poshadt. Peshedt víz. | |
* | |
| (pes-hesz-t) áth. m. pesheszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli hogy valami peshed. | |
* | |
| (pes-l-et) önh. m. peslet-tem, ~tél, ~ětt, par. ~pesless. Ki s be, ideoda czéltalanul jár-kel, mint a nyugtalan gyermekek, s munka nélkül csavargók tenni szoktak.
Gyöke azon előtétes es, hangváltozattal is, izs, melyek több szavainkban fürge, susogó mozgásra vonatkoznak, pl. izseg, pizseg, pesdűl, pezseg, vizsla, vizsol, pisle stb. | |
* | |
| (pes-l-et-és) fn. tt. pesletés-t, tb. ~ěk. Czéltalanul ide-oda járás-kelés. | |
* | |
| l. PÉZSMA. | |
* | |
| (pess-ed-ěz) önh. m. pesseděz-tem, ~těl, ~ětt. A székelyeknél a vízről szólva am. fakadoz. A pess törzs nyomatékosan ejtve ugyanaz a pes v. pezs gyökkel. | |
* | |
| fn. tt. pest-ět, harm. szr. ~je. A régi nyelvben, sőt ma is némely tájakon, pl. Nyitravölgyében am. kemencze. Ferenczi J. szerént a székelyeknél régi neve a kemenczének. Incze József szerént a ,pest' szót magára Háromszéken nem használják, hanem csak más szókkal öszveköttetésben, pl. pest alatt am. kemencze alatt; pest alja am. kemencze alja; a pest alá = a kemencze alá; pest mögé = a kemencze mögé; pest mögött = kemencze mögött. Olyan vagy mint egy pest, azaz elhízott nagy testü. (Mind székely szólamok).
Hasonló hozzá a szláv pecz, mely talán a pecsjem, sütök, égetek igével rokonítható; azonban a pest gyöke a perzsel, pergel, pernye stb. rokon értelmü magyar szókban is megvan; elemezve: per-s-t, t. i. az r hang az s előtt gyakran át szokott alakulni (hasonúlni), mint: persely pessely, borsó bossó, korsó kossó, borstörő bostörő böstörő, pessbűz v. pezzsbűz a székelyeknél am. persbűz, nyárs Molnár A. szerint és tájdivatosan: nyáss stb. tehát egész épségében perst, pesst volna; a t különben is a d-hez legközelebb rokon levén helyet jelent, mint vannak Babot és Babod helynevek. E szerint pest = perst, v. pesst, t. i. tüzelő hely. Hihetőleg innen vette nevét hazánk legnagyobb városa Pest (talán téglaégető kemenczéktől), melynek föntebbi értelemre egyébiránt megfelel az általellenben fekvő Budának német neve: Ofen. | |
* | |
| fn. tt. Pest-ět. helyr. Pest-re, ~ről, ~ěn. Hazánk legnagyobb, s középponti városa; Budával egyesülve: Budapest. Szójátékból szokás mondani: Pest Budához hatvan hat mértföld, azaz, Budapesttől ,Hatvan' városa hat mérföldre fekszik. Kinek lova nincsen, gyalog menjen Pestre. (Km.). Régi időben a budai várhegy Pesthez tartozott, és Pesti újhegy (Novus mons pestiensis) neve volt. V. ö. PEST, (1). | |
* | |
| önh. m. péstálgat-tam, ~tál, ~ott. l. PÉSTÁLÓDIK. | |
* | |
| k. m. péstálód-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént a székelyeknél, mikor valakit valami sért, és nem mondja ki egyenesen, csak példálózva, hogy mi az, úgy mindazáltal, hogy lehessen érteni. Homályos eredetü, hacsak nem példálózik módosúlata. | |
* | |
| k. m. pestelődz-tem, ~tél, ~ött. l. PÉSTÁLÓDIK. | |
* | |
| falu Zaránd m. helyr. Pesterá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar, erd. falu Hunyad m. helyr. Pesteré-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pest-ěs) mn. tt. pestěs-t v. ~et, tb. ~ek. Pesttel vagy pestekkel, azaz, kemenczékkel ellátott. Valószinüleg innen kapták neveiket a magyar- és erdélyországi Pestes nevü helységek. | |
* | |
| falu Bihar, erd. falu B. Szolnok m. helyr. Pestes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pest-fenék) ösz. fn. A székelyeknél olyan hely, hol az ivók, kártyázók, szerelmesek szoktak találkozni. Minden hitvány ember nálad találja a pestfeneket, azaz: nálad találja magát. (Kriza J.). | |
* | |
| (pest-i) mn. tt. pesti-t, tb. ~ek. Pesten született, vagy lakó, Pestről való, azt illető, ott levő, arra vonatkozó. Pesti polgárok, kereskedők. Pesti egyetem, vásárok, intézetek, templomok, stb. | |
* | |
| l. DÖGVÉSZ, DÖGHALÁL. | |
* | |
| l. DÖGVÉSZES. | |
* | |
| (Pest-vár-megye) ösz. fn. Pestről nevezett vármegye, mely három vármegyéből egyesült, honnan teljes neve: Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült vármegyék. Együttesen a legnagyobb vármegyék egyike. | |
* | |
| l. PESZĚG. | |
* | |
| hangutánzó gyöke peszeg szónak s hihetőleg pestér-nek is (egyik jelentésében). | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Pészak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PEZDĚRKĚDIK. | |
* | |
| (pesz-ěg), önh. m. peszěg-tem, ~tél, ~ětt. Pesz hangot ejt, pl. a másokat csitító ember, vagy a haragos lúd, kigyó; máskép piszeg; legközelebbi rokona: szeszeg v. sziszeg. | |
* | |
| (pez-ěg-és), fn. tt. peszěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. ,Pesz' hang ejtése. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Hont m. helyr. Peszek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pesz-ér) fn. tt. peszér-t, tb. ~ěk 1) Némely tájakon, nevezetesen Balaton vidékén am. peczér, pl. kutyapeszér. 2) Molnár A. szerint am. a latin calo, cacula, vagyis, a hadi tisztek szolgája, ki a pogyászszal jár. Szabó Dávidnál is am. czenk, inas, szolga. Calepinusnál: halpöszér am. halkereskedő, méhpöszér, méhtartó, tálpöszér, tányérnyaló, henye. Első pont alatti jelentésére nézve l. PECZÉR. Mi másodikféle értelmét illeti, ennek eredete vagy a hangutánzó pesz gyök, az erős peszegés vagy piszegés azaz szuszogástól, vagy: petsz, pedz, pez. | |
* | |
| falu Bars m. helyr. Peszér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. peszěrcz-ět. A kétfőbbhímesek seregéhez és fedetlen magvúk rendjéhez tartozó növénynem; bokrétája csöves, négy metszésü; himszála kettő, szétálló; magva négy, tompa végü. (Lycopus.) Vízi peszércz, köznéven: vízi peszercze, levelei mélyen fürészesek, pillenpátyosak, alul ikráspontosak. (l. europaeus). | |
* | |
| fn. tt. peszterczé-t. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és fedetlenmaguak rendjéből; csészéje gyertyatartóforma, öt egyenlő fogu, tiz sinóru, bokrétájának felső ajaka teknős, csipkés. (Ballota.) A növénytanokban általán csak pesztercze a neve. Azonban köznyelven néhutt: peszercze, sőt pemet, pemetfű, melynek Diószeginél, s Gönczy Pálnál a marrubium felel meg. Egyik faja a fekete peszercze vagyis pesztercze (ballota nigra), köznéven: büdös fekete peszercze, fekete pemet, bújdosó csalán. A köznépi fejér peszercze Diószeginél: fejér pemet (marrubium peregrinum). | |
* | |
| (peszercze-gomba) ösz. fn. A tinórú tönkös gombák neméből való gombafaj; kalapja fehéres, lyukacsai egyenetlenek, tekergősek, hószinüek. (Boletus subsquammosus). Máskép: pesztericz v. pisztriczgomba. | |
* | |
| puszta Nógrád m. hely. Peszerény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (pesz-ér-kěd-ik) k. m. peszérked-tem, ~tél, ~ětt. Peszérféle szolgálatot űz. V. ö. PESZÉR. | |
* | |
| fn. tt. peszet-ět, magashangon am. v. maszat. | |
* | |
| (pesz-et-ěl) áth. m. peszetěl-t. Mázol, mocskol, bezsíroz, becsunyít valamit; vastaghangon megfelel neki: paszatol, s egy értelmü vele moszatol. V. ö. MASZAT. | |
* | |
| fn. tt. peszi-t, harm. sz. r. ~je. Baranyában s Eszék vidékén némi módosulattal am. tepszi v. tepsi. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Peszkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. PÖSZLEK. | |
* | |
| fn. tt. peszmeg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Túl a Dunán és némely más tájakon am. rosszul sült, keletlen, czopákás, ragadós bélü kenyér, vagy más tészta. 2) Kresznerics szerént, kétszersült tészta, ez értelemben mintha a franczia biscuit után alakult volna. Első pont alatti jelentésénél fogva a nedvek romlására vonatkozó peshed szóval látszik gyökhangi és értelmi rokonságban állani. 3) Nátly József szerént Tisza mellékén am. keszeg. | |
* | |
| fn. tt. peszmét-ět, harm, szr. ~je. Kétszersültféle kenyér, milyennel Páriz Pápai szerint a tengeri hajózók élnek. Kresznerics írja Kovachichnak "Script. rerum Hung. minores" czímü munkája (281. l.) után "Vox est persica, patet e relatione legationis D. Georgii Hoszszutóthi, qua ad Principem Gabrielem Bethlen functus est, ubi inter caetera refert: Itaque Kazul (Persarum) confestim bis coctis panibus (peszmet vocant) veneno infectis aliquot ceutenos camelos onerari jubet." Egyezni látszik a peszmeg szóval, és hasonló hozzá a dolog értelmét kifejező biscuit (bis coctus). Más részről a perzsa nyelvben Vullers szótára szerént pasmak v. pesmek am. dulciarium; ez pedig (többesben: dulciaria) Fabri thesaurusa szerént am. Zuckerwerk, másképen: dulcia (szintén tb.), mely am. Marcipan. Továbbá eléjön a perzsában piszt, mely am. farina tosta, speciatim tritici, hordei vel cicerum. | |
* | |
| l. PÖSZMÉTE. | |
* | |
| önh. m. peszmetěl-t. Idősb Mándy Péter szerént am. szöszmötöl. V. ö. Pézme v. Pözme. | |
* | |
| (pesz-sz-ěg) gyak. önh. m. peszszeg-tem, ~tél, ~ětt. Öszveszorított fogak közől, a nyelvhegygyel kitolt peszsz hangon szól, mint a kígyók, ludak, vagy emberek is, midőn ezen állatokat utánozzák. Legközelebb rokonai: piszszeg, sziszeg. | |
* | |
| (pesz-sz-ěg-és) fn. tt. peszszegés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. "Peszsz" hangon szólás, Kígyók, ludak peszszegése. | |
* | |
| l. PÁSZTINÁK. | |
* | |
| önh. m. peszteněz-tem, ~tél, ~ětt. Idősb Mándy Péter szerént am. szöszmötöz. Talán peszet szótól. | |
* | |
| fn. tt. peszter-t, tb. ~ěk. Késforma rövid kard, másképen: koszperd, gúnyosan: gyikleső, milyet hajdan a diszöltözékhez kötöttek a németeket utánzó uraink. Sándor István szerént, sebészek kése. Idegen eredetünek látszik. Az alsószász Mest am. a német Messer. A görögben pedig mistullw am. darabokra vagdalom. Egyébiránt a görög mistullw egyezik hangban is a magyar metsz szóval, valamint a német Messer is, úgyhogy Kaltschmidt szótára a német Messer szót a magyar metszőkés szóval is rokonítja (hibásan irja metszőker-nek). | |
* | |
| l. PESZERCZE. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Peszteré-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| lásd: PESZTERCZEGOMBA. | |
* | |
| (peszter-kěd-ik) k. m. peszterkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szabó D. szerint am. késsel vagy olyasmivel hadaz, ellenszegűl; tehát olyanforma mint, kardoskodik. Egyébiránt máskép: pezderkedik, és hangváltozattal böstörködik, s rokonságban van vele berzenkedik. l. PĚZDĚRKĚDIK. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Pesztétére, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pesztonká-t. A magyarhoni szlávokkal határos, vagy vegyes magyar vidékeken am. kis dajka, száraz dajka, ki a csecsemőt ölében hordozza, ringatja stb., de nem szoptatja.
Ugyanezen jelentésben eléjön a szlávoknál is pesztúnka (Jancsovics szerént, akinél pesztún am. gyám), Dankovszky szerént lengyelül: piasztunka. | |
* | |
| (pesztonka-i) mn. tt. pesztonkai-t, tb. ~ak. Pesztonkát illető, arra vonatkozó. Pesztonkai bér, szolgálat. | |
* | |
| (pesztonka-ság) fn. tt. pesztonkaságot. Pesztonkai szolgálat. | |
* | |
| fn. tt. pesztrá-t. Tájdivatosan am. pesztonka. | |
* | |
| gyöke pete v. pěte szónak; lásd PETE, (1). | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Pét-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. peták-ot, harm. szr. ~ja. Régi divatból egészen kiavult pénznem, mely hét krajczárt ért. Szláv hangzatu nevénél fogva ötöset jelentene, de a peták neve szlávul: szedmák, azaz, hetes. Talán eredete inkább a görög epta-ban keresendő. | |
* | |
| fn. tt. petárdá-t. Kúpforma lőszer falak és kapuk bezuzására. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Petárdára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pet-e) fn. tt. peté-t. Ritkább divatu szó a közhasználatu "tojás" értelmében. Mély hangon pota jelent csögöt, bögöt, melyhez a tojás némileg hasonló. | |
* | |
| falu Szatmár, erd. faluk, Kolos és Torda m.; helyr. Peté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pete-alakú) ösz. mn. l. PETÉDED. | |
* | |
| fn. tt. petecs-et v. petécs-ět. l. PATÉCS.
Egyébiránt ezen alakban egyeznek vele a franczia petéchie, olasz petechia, német Peteschen, a latin petigo szótól. | |
* | |
| (petecs-ěs) mn. tt. petecsěs-t v. ~et, tb. ~ek. Petecscsel ellepett, petecsben szenvedő. | |
* | |
| (pete-ded) mn. tt. petéded-et. Olyan alakú, mint a pete, azaz, gömbölyded hosszukás, tojásdad. | |
* | |
| (pete-fészěk) ösz. fn. A nőszemélyek és nőstényállatok altestében azon rész, hol a magzatozó peték vannak. A nőszemélyeknél két ily hosszudad, s kevéssé lapos petefészek van. (Ovaria). A madaraknál kisebb-nagyobb petékből álló csomózat. A halaknál, kétlakiaknál a petefészket az ikrák képezik. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Petegd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erd. falu F.-Fehér m.; helyr. Petek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pete-képű) ösz. mn. l. PETÉDED. | |
* | |
| (pete-kör) ösz. fn. Tojásdad kör. l. KÖRKÖR. | |
* | |
| (pete-körös) ösz. mn. l. KÖRKÖRÖS. | |
* | |
| (pet-e-el) áth. m. petélt. L. PETÉZ. | |
* | |
| erd. falu Torda m.; helyr. Petelé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pet-e-ely) fn. tt. petély-t, tb. ~ěk. l. PETEFÉSZEK. | |
* | |
| faluk Somogy, Szala m.; puszták Fejér, Somogy, Veszprém m.; helyr. Petend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pet-e-eny) fn. tt. petény-t, tb. ~ěk. l. PETEFÉSZĚK. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Petěny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Petenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. tt. Péter-t, tb. ~ěk. Görög eredetü szó: petrsV v. petsa, melyek sziklát jelentenek. Így jellemezte Idvezítőnk legöregebb apostolát, honnan lett a latinos petra és petrus. "Tu es petra et super hanc petram aedificabo ecclesiam meam." (Vulgata). Szent Pétert is megvesztegetné, (km.). t. i. Sz. Pétert mint őrállót a mennyország kapujánál. Népies nyelven különféle változatokban fordúl elé: Petri, Peti, Petike, Petró, Petók, Pető, Petrás, Petykó. A magyar vitézek, különösen bakák többféle adomákat mesélgetnek Péter apostolról. Ezek nyelvén, a Szentirás után Péter kése am. szurony a puskán, vagy kis rövid kard, minő a tüzérek oldalán van. ("Simon Péternek azért kési valván, kivevé azt és csapván a püspöknek szolgáját és elmetvé ő jogfülét." Münch. cod. János ev. XVIII.) Nekem is volt egy Péter bátyám. (Km.). Mindegy neki, Péter vagy Pál. (Km.). Nincs a hadban Péter bátya. (Km.). Se Pálra se Péterre nem hajt (km.) azaz, maga eszén jár. Czini czini Péter bácsi, kendnek hegedűlnek, így szokták csúfolni a sívórívó nyafiga gyermeket. Péter szakála, így hívják azt a hosszú gyaluforgácsot, mely mint borczégér függ a korcsmák előtt. Meglátogatta Szent Péter szakálát, azaz korcsmában ivott. Szent Péterről Magyar és Erdélyországban több mint harmincz helység vette nevét; l. SZENT-PÉTER. Magánosan Péterből is több helynév származott. | |
* | |
| FELSŐ~, KÖZÉP~, MAGYAR~, erd. faluk Torda m.; MEZŐ~, falu Bihar m.; helyr. Peterd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Veszprém, KIS~, MAGYAR~, NAGY~, faluk Baranya m.; helyr. Péterd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Gömör és Ugocsa m.; ALSÓ~, FELSŐ~, Sopron, erd. faluk A. Fehér és Küküllő m. és Szász-Sebes sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (péter-fejű) ösz. mn. Vélekedésében nyakas, megátalkodott. E nevezet valószinüleg azon bibliai adaton alapszik, midőn Péter, mesterének ellenmondva, erősen állítá, hogy semmi esetre meg nem tagadja őt. Szintén bibliai adat nyomán nevezzük a kételkedőt Tamás-nak. | |
* | |
| puszták Bihar és Tolna m.; erd. falu B. Szolnok m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. ~hidára, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Pest és Vas m.; helyr. Péteri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (peter-ke) kicsinző. fn. tt. peterké-t. A Tájszótár szerént a székelyek nyelvén az épitő embereknél teszi a borna megcsapott végét, melyet a felállitott és kivésett sasba bele ütnek v. eresztenek (Gödry); vagyis az épület borna fája végének bevéset által készült makkját, mely a kivésett faoszlopba eresztetik (Szabó Elek). Ismét mikor a kivésett ajtó- vagy ablaksasba v. lábba a bornát beleeresztik, a rakó borna vége, ahol kétfelől szembe leróják vagy fürészelik, és azt annyira levágják, hogy a vésetbe beférjen, neveztetik peterkének (Incze József). Továbbá Ferenczi János után a talpfákba kivágott kerek végü (ék formáju) fa, amibe a sasok vésései beletétetnek, hogy megfogja. (Ez utolsó értelmezés szerént, úgy látszik, mintha a peterke mindeniktől elkülönített fácska volna). Kriza J. szerént pětěrke v. pötörke a szarufának az a berovottan kivéknyított része, melyet a koszorúfának, számára vésett lyukába állítanak. (Ez még legvilágosabb). Talán mint képes kifejezés Péter apostol nevétől kölcsönöztetett, kit Idvezitőnk az anyaszentegyház alapkövének nevezett. V. ö. PÉTERSZEG, (1). | |
* | |
| (péter-ke), férfi kn. tt. Péterké-t. A Péter névnek kicsinyített módosítása, máskép Petike. Átv. tréfás ért. nyakasság, makacsság. Péterkéjét letenni, megátalkodott véleményével felhagyni. (V. ö. PÉTERFEJŰ); némelyek szerént am. idétlent szülni. | |
* | |
| (peter-ke-ez) áth. m. peterkéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Az épületi fákat peterke nevü faékkel vagy ék által megerősíti, öszveköti. V. ö. PETERKE. | |
* | |
| erd. falu A. Fehér m.; helyr. ~lakára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Pétermány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (péter-szeg) ösz. fn. A fenyődeszkákban levő kemény csomó, mely a belőle kinőtt ágnak tövét képezte. A száraz deszkából kiütni a péterszeget. Képes kifejezés a kemény sziklára vonatkozva, melyet Péter apostol neve jelent. V. ö. PÉTER. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~szeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu és puszta Sáros m.; helyr. ~vágás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ösz. fn. Az Oroszbirodalom első rangu fővárosa a Néva torkolatánál, melyet Nagy Péter czár alapított. A czárok székvárosa. (Petersburg, Petropolis). | |
* | |
| erős fellegvár a Szerémségben, a Duna mellett, Újvidékkel szemközt; helyr. ~várad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| az ami PÉTERVÁRAD; helyr. ~váradjá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mezőváros Heves m.; helyr. ~vásár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pet-e-es) mn. tt. petés-t v. ~et, tb. ~ek. Petét tartalmazó, petét rejtő; petének való. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~ház-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pete-szék) ösz. fn. A pete v. tojás sárgája, tojásszék. | |
* | |
| (pet-e-ez) áth. m. petéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. A himmadárról mondják, midőn a jércze petéit úgynevezett párositás vagy heréczelés által gyümölcsözökké teszi. A kakas petézi a tyúkot. Máskép: petéli, tojózza. | |
* | |
| (pet-e-ez-és) fn. tt. petézés-t, tb. ~ěk. Tojózás. V. ö. PETÉZ. | |
* | |
| kicsinző férfi kn. tt. Peti-t, tb. ~k, palóczosan: Petyi. Általugrottad, Peti bátya, a szélt (km.), azaz, túlmentél a kellő mértéken. Kétszeres kicsinzéssel: Petike. A "Napos holdas lovak" czimü csudás népmesében fővitéz Petike legény, ki a táltost megnyergeli, a vasorru bábát legyőzi, s a napos holdas lovakat a selyemmezőről elhajtja. Testvére a szelid Jánoska sok bajt okoz neki. | |
* | |
| (Peti-ke) a ,Peti' szót újra kicsinző férfi kn. tt. Petiké-t. L. PETI. | |
* | |
| (pet-ik-e, mintegy petegő v. petyegő) fn. tt. petiké-t. A malomban az a kis fa, mely a forgó kő lyukában zörög s a tejkébe rázza a gabonát; máskép: perpencze. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Petivölgy-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| 1) l. Péter. 2) puszta Nógrád m.; helyr. Pető-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. petőcs-öt; l. PETECS és PATÉCS. | |
* | |
| (Viganvár) puszta Baranya m.; helyr. Petőcz-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~falu-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Sopron, Zemplén, Zólyom m., erd. falu Orbai sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron, puszta Pozsony m.; helyr. ~ház-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Petrahó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Solymos) falu Bihar m.; helyr. Petrász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| RÁCZ~, falu Baranya m.; helyr. Petré-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pětrěnczé-t. A lekaszált fűből vagy gabonából egy kis rakás, melyet két ember két dorongon, úgynevezett petrenczefákon elbír vinni. Több petrenczéből egy baglya kerül ki.
Minthogy a petrencze a levágott fűrendek öszvehárítása, pergetése, s mintegy pederítése által keletkezik: legvalószinübb, hogy gyöke a kanyarítást jelentő peder, ebből lett: pederencze, pedrencze, petrencze, azaz öszvepederített v. perdített kupaczka. | |
* | |
| (pětrěncze-fa) ösz. fn. Azon dorongok vagy rudak, melyeken a petrenczébe rakott szénát, szalmát stb. fölemelik s tovább viszik, illetőleg együve hordják. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Petrény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| puszta Baranya m., erd. falu Besztercze vid.; helyr. Petres-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Petresd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (a latin-görög petroselinum-ból eredett; ez pedig összetétel petra és selinon szókból; szószerént a német Stein-Eppich); fn. tt. petrezselmet. Linné rendszerében a zellerek neme alá tartozó növényfaj; gyökérlevelkéi három karéjúk, ékformák, szárlevelei szálasak, kisgalléri igen aprók. Vannak oly fajtái is, melyeknek gyökérlevelei bodrosak. (Apium petroselinum). Molnár Albertnél lópetrezselem am. Diószeginél a barna gyapor (smyrnium olusatrum); vizi petrezselem am. mogyorós haramag (oenanche pimpinelloides); köznyelven: hegyi petrezselem am. növénytani néven: szarvas derezle (selinum cervaria; Molnár Albertnél: athamanta cervaria); katonapetrezselem, máskép: földi borostyán, kerek nádrafű, repkény; növénytani néven: kétiks repkény (glecoma hederacea). | |
* | |
| (petrezselěm-gyökér) ösz. fn. A petrezselemféle növénynek hengerded hosszukás gyökere. | |
* | |
| (petrezselěmkökörcsin) ösz. fn. Növényfaj a kökörcsinek neméből; levelei szárnyasan fogasak, hegyesek, virága sárga (Anemone apifolia.) | |
* | |
| (petrezselěm-leves) ösz. fn. Levesétel, petrezselemgyökérrel és levelekkel bőven fűszerezve. | |
* | |
| (petrezselěm-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, melynek levelei czifrán szabdaltak, s némileg a petrezseleméihez hasonlók. (Vitis laciniosa). Némelyek olasz szőlő-nek hívják. | |
* | |
| l. PETREZSELEM. | |
* | |
| férfi kn. tt. petri-t. l. PÉTER. | |
* | |
| faluk Torna és Szala m., MONOS~, GÁLOS~, Bihar, HERNÁD~, Abauj, PÓCS~, LÖVŐ~, Szabolcs, MEZŐ~, Szatmár, SAJÓ~, Borsod m.; helyr. Petri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Petrillá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Arad m.; helyr. Petris-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. tt. Petró-t; l. PÉTER. Hozz bort Petró, fizess nem jó. (Népd.). | |
* | |
| faluk Bihar, Ung, Zemplén m. GRANCS~, Szepes, FELSŐ~, MURA~, Vas, OROSZ~, Zemplén m.; helyr. Petrócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| női kn. tt. Petronellá-t. Petronella. A ,Péter' szótól származott. | |
* | |
| hangutánzó gyöke petszen és petszent szóknak. Más irásmóddal: peccz. | |
* | |
| (petsz-en) önh. m. petszen-t, htn. ~ni. Petsz hangot ad, mint a villanygép. Más irásmóddal: pecczen. | |
* | |
| (petsz-en-t), áth. m. petszent-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. Gyöngén érint, hogy ,petsz' hangot ad. | |
* | |
| fn. tt. pětt-ět v. pětty-ět, harm. szr. pětt-je v. pětty-e. Jegyecske, foltocska, pontocska, likacska, valamely testnek fölszinén, mely azt tarkává, himessé, illetőleg mocskossá alakítja. A petty támadhat bökés, szurás, cseppentés által, vagy bizonyos testnek természeti alakjához tartozik. Pettyek a tűvel megszurkált bőrön. Pettyek a festett falon. Pettyek a madarak tollain, némely állatok szőrein. Az irásban használt pontok is pettyek. Gömbölyítettebb ajakkal a p előhangnak vétetvén, egészen egyezik üt szóval. Egyébiránt közelebbről mind hangban, mind alapértelménél fogva rokon a pecz, peczeget, peczczent, pécze, péczéz, pěcsét szókhoz. Mennyiben a ,petty' szurás által keletkezik, rokonai értelemben a bök, a latin pungo, punctum, franczia piquer, s tót pichnem is; ez értelemben jönnek öszve a bökdöget és pöttöget, latinul: punctitat. A német tupf, tupfen, Tüpfel, Tippel, fordított hangviszonyban áll a petty szóval. | |
* | |
| l. PĚTTYĚGET. | |
* | |
| falu Somogy, puszta Fehér m.; helyr. Pettend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. PĚTT. | |
* | |
| (pětty-ég-et) gyak. áth. m. pěttyěget-tem ~tél, ~ětt, par. pěttyěgess. Pettyekkel pontoz, jegyez, tarkáz, hímez valamit. Ecsettel, tollal pettyegetni a papirt. A falat tarkára pettyegetni. A festők különfélekép pettyegetők a vásznakat. V. ö. PĚTTY. | |
* | |
| (pětty-ěg-et-és) fn. tt. pěttyěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit pettyegetnek; továbbá több jegyféle pettyek együttvéve. V. ö. PĚTT. | |
* | |
| (pětty-ěg-et-ětt) mn. tt. pěttyěgetětt-et. Több pettyel tarkított, himzett, czifrázott, jegyzett. Tintával pettyegetett papir. Pettyegetett ruha, madártollak. A növénytanban pettyegetett v. pettegetett (punctatum), mikor valamely szerv mintegy be van szurkálva mint a csillagcsin (galatella) levele; vagy átszurkáltnak látszik mint a csengő linka (hypericum perforatum) levele; vagy mikor színesen van pontozva, mint a pettegetett gálna (pulmonaria officinalis) levele (Gönczy P.). V. ö. PĚTTYĚGET. | |
* | |
| l. PĚTTYĚGET. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Pettyén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (pětty-ěs) mn. tt. pěttyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Amin pettyek látszanak. Pettyesre festett falak, ruhák. Különösen a madarakra vonatkozva am. iromba. Pettyes tyúk. V. ö. PĚTTY. | |
* | |
| (pětty-ěs-en) ih. Pettyes állapotban v. minőségben. | |
* | |
| (pětty-ěz) áth. m. pěttyěztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Több pettytyel tarkáz, pontoz, himez valamit. | |
* | |
| (pětty-ěz-és) fn. tt. pěttyězés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Pettyekkel való tarkázás, pontozás, hímezés. | |
* | |
| (pěttyěző-pamacs) ösz. fn. Szobafestők pamacsa, melylyel pettyezni szoktak. | |
* | |
| (pětty-hinár) ösz. fn. Pettyes levelű hinárfaj. | |
* | |
| gyöke 1. pětyěg, 2. petyhed, petyhüdik stb. szóknak és származékaiknak. l. ezeket | |
* | |
| (pěty-ěg) gyak. önh. m. pětyěg-tem ~tél, ~ětt. Tulajdonkép gyermekről mondják, midőn beszélni tanúl. Hangutánzó szó, mint a rokon értelmü gagyog, galagyol, gyagyog. Átv. ért. gyermek módjára értelmetlenül beszél, vagy kicsacsog valamit. Nem értem, mit petyegsz. Ne petyegj, hanem szólj. Kipetyegni a titkot. Gyöngédebb kifejezés mint a csacsog, locsog, fecseg. | |
* | |
| (pěty-ěg-és) fn. tt. pětyěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A beszélni kezdő gyermeknek szólása; máskép: dadogás, gagyogás, gyagyogás. Szélesb. ért. fecsegés, locsogás, csacsogás, kivált mely titkokat árul el. V. ö. PĚTYĚG. | |
* | |
| (pěty-ěg-ő) mn. tt. pětyěgő-t. Beszélni kezdő, tanuló. Petyegő kis fiú. Francziául petyegő gyermekek. | |
* | |
| l. PITYĚRĚG PITYĚRGÉS. | |
* | |
| (pety-he) mn. tt. petyhé-t. Lugossy Józsefnél am. petyhüdt. | |
* | |
| (pety-h-ed) önh. m. petyhed-t. Belromlás következtében meglágyul, rugalmasságát, szivosságát veszti, pl. az állati bőr, hús. A beteg ember teste petyhed. A fa petyhed, midőn pudvássá válik. Máskép: petyved, petyhüdik. Föntebbi jelentésénél fogva rokon penyved, peshed v. pesved, penész szókhoz. Mennyiben a testnek lelohadó, fityegő állapotára vonatkozik, egyezik vele a pittyed, biggyed. | |
* | |
| (pety-h-ed-t) l. PETYHÜDT. | |
* | |
| (pety-h-eszt) áth. m. petyheszt-ětt; htn. ~ni v. ~eni, par. petyheszsz. L. PETYVESZT. | |
* | |
| (pety-h-üd-és) fn. tt. petyhüdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati testnek, húsnak bőrnek kóros állapota, midőn petyhüdik. V. ö. PETYHÜDIK. | |
* | |
| (pety-h-üd-ik) k. m. petyhüdtem, ~tél, ~ött. Mondjuk állati testről, illetőleg húsról, bőrről, midőn bizonyos kórállapotban szivos, rugalmas tulajdonságát elveszti, meglágyúl, lelohad, lefityeg. Petyhüdik a beteg, vagy agg nő melle. V. ö. PETYHED. | |
* | |
| (pety-h-üd-t) mn. tt. petyhüdt-et. Ami szivos, rugalmas lenni megszünt, meglágyúlt, lefityegő. Petyhüdt csecs, toka, far. Máskép: petyhedt v. petyvedt. V. ö. PETYHED. | |
* | |
| (pety-h-üd-t-ség) fn. tt. petyhüdtség-ět, harm. szr. ~e. Petyhüdt állapota vagy tulajdonsága az állati testnek. V. ö. PETYHÜDT. Máskép: petyhedtség, petyvedtség. | |
* | |
| (pety-h-üsz-ik) k. Ez alakban csak a jelen időben használtatik; a többi időket ,petyhüdik' igétől kölcsönzi, pl. petyhüvék, petyhüdt, petyhüdni, stb. | |
* | |
| l. PITYKE. | |
* | |
| (pěty-m-eg) fn. tt. pětymeg-ět, harm. szr. ~e. A güzmölők rende alá tartozó állatnem, melynek fajai pettyes, tarka, vagy csíkos szőrüek. Pézsmapetymeg, mely szerfelett erős szagu, (viverra zibetha). Janótpetymeg, farka alatt jó illatu nedvvel töltött zacskót visel, (viverra genetha). Szagos petymeg, Amérikában lakik, fekete és fehér csíkos, és nagyon utálatos, (viverra putorius). Fürkészpetymeg, (viverra ichneumon).
E szónak gyöke a pontozást jelentő pěty v. pětty a középképző m átalakult v = petyveg; máskép: pegymet, petymet, (a t g-ből alakult át, mint ismét = esmég, sőt = sőg). | |
* | |
| l. PĚTYMEG. | |
* | |
| (pěty-m-et-ěs) mn. tt. pětymetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Petymet nevü állat bőrével béllelt, vagy prémzett. Petymetes mente. | |
* | |
| (pety-v-ed) önh. m. petyved-t. Egy értelmü a petyhed igével; t. i. a h és v mint rokonhangok fölcserélésével, pl. posvad, poshad, pesved, peshed, kőmíves, kőmíhes, stb. l. PETYHED. | |
* | |
| l. PETYHÜDT, PETYHÜDTSÉG. | |
* | |
| (pety-v-es) mn. tt. petyves-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Állati testet illetőleg, ami szivos, rugalmas tulajdonságát elvesztette, lágy, lohadt, lefityegő. Petyves mell, bőr. 2) Pudvás, rohadt, puha bélü. Petyves vén fűz. Ez értelemben használják a Balaton vidékén. | |
* | |
| (pety-v-esz-t) áth. m. petyveszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. petyveszsz. Petyvessé teszi, szivosságát elveszi, romlott lágygyá teszi a testet; máskép: petyheszt. V. ö. PETYVED. | |
* | |
| l. FÉVÓ. | |
* | |
| pezder törzs gyöke; rokon biz gyökkel (,bizgat' szóban). | |
* | |
| elvont törzse pezderjédzik és pezderkedik szóknak; V. ö. PEZDERKĚDIK. | |
* | |
| (pez-d-er-je-ed-z-ik) k. m. pezderjédz-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél Kriza J. szerént az esőről mondják. Szemibe pezderjédzett az eső. Talán a pezderje törzs a ,pozdorja' szónak magas hangu módosúlata. | |
* | |
| (pez-d-er-kěd-és) fn. tt. pezderkědés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn vki v. vmi pezderkedik. | |
* | |
| (pez-d-er-kěd-ik) k. m. pezderkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szelídebb értelemben am. berzenkedik. Keményebb ért. haragos hörcsök módjára neki megy valakinek, hogy bele kapczáskodjék, kakaskodik.
Alapértelemben egyeznek vele az élénk mozgásra vonatkozó izeg, izgálkodik, bizgat, és böstörködik, s tiszta gyöke, úgy látszik, a mozgást jelentő ez, iz, a p pedig előhang, mintha volna: ezderkedik, izderkedik; ily viszony van az izgál, piszkál, izgat, bizgat, islog, pislog, izseg pizseg mind mozgásra vonatkozó igék között. Lehet itt a pezder törzs ,peszter' szóval azonos is, honnan a ,peszterkedik' rokon jelentésü ige. | |
* | |
| l. PÉZSMA. | |
* | |
| l. PÖZME. | |
* | |
| tájdivatosan am. persbűz v. perzsbűz (az r a következő suhogó hanghoz hasonúlt). | |
* | |
| hangutánzó gyöke pězsdít, pězsdül, pězsěg stb. szóknak. Alapértelme: apró, élénk mozgás, izgás; rokon vele bizs, buz, boz, pozs, stb. V. ö. PĚZSĚG. | |
* | |
| (pězs-d-ít) áth. m. pězsdít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Pezsgővé tesz; eszközli, hogy valami pezsegjen. V. ö. PĚZSĚG. | |
* | |
| (pězs-d-ít-és) fn. tt. pezsdítés-t, tb. ~ěk. Pezsgővé tevés. V. ö. PEZSDÍT. | |
* | |
| (pězs-d-űl) önh. m. pězsdűl-t. Pezsgővé lesz, pezsegni kezd. Pezsdűl a forrásnak eredő must, a haragos ember vére. Pezsdűlnek a fészekből kipiszkált hangyák. V. ö. PĚZSĚG. | |
* | |
| (pezs-d-űl-és) fn. tt. pezsdűlés-t, tb. ~ěk. Pezsgővé levés. V. ö PEZSDŰL. | |
* | |
| (pězs-ěg) gyak. önh. m. pězsěg-tem, ~tél, ~ětt, vagy pězsgětt, htn. ~ni, v. pězsgni, pězsgeni. 1) Bizonyos folyadék a benne rejlő, vagy kivülről ható tüzecskék, illetőleg vegyrészek által élénk mozgásban létezik folytonosan. Pezseg az erjedésben, forrásban levő must. Pezseg a fiatal egészséges, vagy haragra gyúlt emberben a vér. Különösen, gyöngyökké alakúlva ideoda fölalá izegmozog, mint a szoros ért. vett pezsgőbor. 2) Holmi apró állatok, nevezetesen férgek nagy sokaságban élénken mozognak. Pezsegnek a hangyák. A sok féreg csak úgy pezseg. Mondják nagyobb állatokról, különösen emberekről is, midőn sűrű tömegekben keresztül kasul tolongnak, mozognak, jönnek mennek. Fényes innepélyek alkalmával pezseg a nép az utczákon. Tájdivatos ejtéssel: pözsög, pizsěg. Néha áthatólag is használják:
"Mély álmából fölérez a virág, Ereit vágy, ifjúság pezsgi át, Megmozdúl és kikél." Dalmady Győző. E szónak pězs gyöke a suhogó mozgást utánzó hang; rokonai: izs izseg, bizs bizseg, pozs pozsog, buz buzog, boz boza stb. s az egyedül mozgásra vonatkozó pezderkedik, izeg, izgat, bizgat. Török és csagataj nyelven pisir-mek, am. főzni, fusur-mak csagataj nyelven am. pezsegni, sziszegni; a török fisek a pozsgás- vagy sziszegéstől az úgynevezett röppentyü (Vámbéry). | |
* | |
| (pězs-ěr-ěg) önh. m. pězsěrěg-tem, ~tél, ~ětt, v. pězsěrg-ětt. Folytonosan vagy nagyobb tömegben mozogva pezseg, forr. Változatai pizsěrěg, izsěrěg, bizsěrěg. | |
* | |
| l. PĚZSĚG. | |
* | |
| (pězs-ěg-és) fn. tt. pězsgěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapota vagy tulajdonsága bizonyos testnek, vagy sokaságnak, midőn pezseg. Bornak, vérnek pezsgése. Férgek, tolongó népek pezsgése. V. ö. PĚZSĚG. | |
* | |
| (pězsgés-mérő) ösz. fn. Eszköz, melylyel az erjedésben levő folyadékok, szeszes italok pezsgési fokát mérik s meghatározzák. | |
* | |
| (pězs-ěg-ő) mn. és fn. tt. pězsgő-t, tb. ~k. Általán, ami pezseg, vagy pezsegni szokott. Pezsgő must, pezsgő vér, pezsgő hangyák, férgek. Pezsgő por, melyet ha valamely híg testbe pl. vízbe vagy borba tesznek, ezt pezsgésbe hozza. Különösen, mint önálló fn. jelent sajátságos módon készített bort, melynek tulajdonsága a rendkivüli pezsgés, és sajátnemü, inyeket csiklándozó izletesség. Franczia pezsgő, magyar pezsgő. | |
* | |
| fn. tt. pézsmá-t. Ragadós, sötétbarna, igen erős szagu, szétdörzsölhető, keserű izü, tűz által gyulékony test, mely az úgynevezett pézsmály v. pézsmaállat köldöke körül levő zacskóban találtatik.
Szélesb ért. némely állatokból kifejlődő, kigőzőlgő, pézsmaféle erős szag. Ilyen a bivalokon, és bivaltejben érezhető szag. Némi hasonlatnál fogva több növények, illetőleg gyümölcsök is neveztetnek róla. l. a következő czikkeket. A sémi nyelvekben bászám, bészem, basám, bosem, erős illatot, zamatot jelent, honnan némelyek a latin-hellen balsamum-ot hozzák vele párhuzamba. De kétségtelenül ide tartozik a görög-latin muscus, németül Moschus gyöke is. Közelebbről a pézsma németül: Bisam, csehül és lengyelül: pizmo. Habár hajlandók vagyunk is hinni, hogy a szóban levő szagos szernek nevét közvetlenül a héberből, vagy ha tetszik német-szlávból kölcsönözték őseink; mindazáltal azt is kénytelenek vagyunk észrevenni, hogy törzsökéhez nyelvünkben igen rokon a bűz szó (persául: báz) mely nemcsak rosz, hanem általán más szagot is jelent, pl. e mondatban: se íze, se bűze. A pézsma v. pézma magyarosan büzme lehetne, melylyel egyezik a hellen osmh is. | |
* | |
| l. PÉZSMÁLY. | |
* | |
| (pézsma-ár-orr) ösz. fn. Növényfaj az árorrrok neméből; ernyői sok virágúk, levelei szárnyaltak, szárnyai rövid nyelűk, bevagdalt fogasak, szirmai akkorák, mint a csésze. (Erodium v. geranium moschatum.) V. ö. ÁRORR. | |
* | |
| l. PÉZSMAJÁCZINT. | |
* | |
| (pézsma-boglár) ösz. fn. l. PÉZSMAKOCZKAGYÖNGY. | |
* | |
| (pézsma-csüküllő) ösz. fn. A csüküllők neme alá tartozó növényfaj; fészke szőröske; pikkelyei kerekdedek, tompácskák; levelei kevessé szárnyasan hasgattak; alsó salangjai csaknem épélűk; virága fejér vagy vörös, innen a köznépnél: fejér pézsma, vörös pézsma. Molnár Albertnél általában: pézsmavirág. (Centauria moschata). Van népnyelven sárga pézsma is; növénytani néven jószagu csüküllő. (C. svaveolens). | |
* | |
| (pézsma-disznó) ösz. fn. Amérikai disznófaj, melynek erős pézsmaszaga van. | |
* | |
| l. PÉZSMAKOCZKAGYÖNGY. | |
* | |
| (pézsma-hajma) ösz. fn. Hajmafaj, Franczia- és Spanyolországban, melynek kerek levelű szára, és pézsmaszaga van. (Allium moschatum L.). | |
* | |
| (pézsma-hibik) ösz. fn. Keleti és nyugoti Indiában tenyésző növény, mely apró, barnás, és jószagu magokat terem. (Hibiscus abelmoschus). V. ö. HIBIK. | |
* | |
| (pézsma-hód) ösz. fn. Lapplandban, Sziberiában és Oroszországban honos, pézsmaszagú hód. (Castor moschatus). V. ö. HÓD. | |
* | |
| (pézsma-jáczint) ösz. fn. Növényfaj a jáczintok neméből; minden virágai egyformák, tojásdadok, vajszinűk, pézsmaszagúk. (Hyacinthus Muscari). Máskép köznépi nyelven: pézsmabimbó. | |
* | |
| (pézsma-koczkagyöngy) ösz. fn. Vadon tenyésző, európai növény, melynek virágai pézsmaszagúak. (Adoxa moschatellina.). Köznépiesen: pézsmaboglár. | |
* | |
| (pézsma-kóró), ösz. fn. Molnár Albertnél am. szúrós péra (ruscus aculeatus) köznépiesen: egértövis. | |
* | |
| (pézsma-aly) fn. tt. pézsmály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Különösen Tatárországban és Chinában lakó emlős állat, mely a szarvashoz, és kecskéhez némileg, de főkép az őzhöz hasonló. Szája hegyes, farka rövid, s alig látható, szőre a farán hosszú, és mereven, többi testrészén rövid, és puha. Köldöke táján zacskója van, melyben az úgynevezett pézsma gyűl öszve, különösen a himnél párzásnak idejekor. (Moschus moschiferus, L.). | |
* | |
| (pézsma-macska) ösz. fn. A petymegek neme alá tartozó állatfaj, akkora mint a macska, szürke, és fekete csíkos szőrü, lakik Keletindiában és Áfrikában. (Viverra zibetha). l. PĚTYMEG. | |
* | |
| (pézsma-mag) ösz. fn. A pézsmahibik nevü növény magva. V. ö. PÉZSMAHIBIK. | |
* | |
| (pézsma-majom) ösz. fn. A czerkóf-majmok közt legkisebb faj, akkora mint a mókus, feje kicsin és gömbölyű. | |
* | |
| (pézsmamálva) ösz. fn. Növényfaj a málvák neméből; szára felálló, gyökérlevelei veseformák, bevagdaltak, szárlevelei öt hasábúk, szárnyas salangosak, külső csészelevelei szálasak. (Malva moschata). | |
* | |
| (pézsma-millye) l. PÉZSMASZELENCZE. | |
* | |
| (pézsma-nárczisz) ösz. fn. A nárcziszok neméből való növényfaj; burka egy virágu, piliskoronája hengeres, csavargós szélü, nem fodros, virága fehér. (Narcissus moschatus.) | |
* | |
| (pézsma-any) l. PÉZSMÁLY. | |
* | |
| (pézsma-ökör) ösz. fn. Éjszaki Amérikában élő vad ökörfaj, a maga nemében legnagyobb, és legvadabb, nyakán és szügyén serényforma szőre van, hátán pedig egy púp szőrből. | |
* | |
| (pézsma-récze) ösz. fn. Külföldi réczefaj, a közönséges házi réczénél nagyobb és pézsmaszagú. (Anas moschata). | |
* | |
| (pézsma-rózsa) ösz. fn. Pézsmaszagú rózsafaj. | |
* | |
| (pézsma-rucza) l. PÉZSMARÉCZE. | |
* | |
| (pézsma-as) mn. tt. pézsmás-t v. ~at, tb. ~ak. Pézsmaszaggal tölt, pézsmával vegyített, készített. Pézsmás ruha, pézsmás gyógyszerek. V. ö. PÉZSMA. | |
* | |
| (pézsma-szag) ösz. fn. Szoros ért. a pézsmály állat pézsmájának erős, átható szaga. Szélesb. ért. a pézsmához hasonló szag, p. bizonyos állatok, és növények szaga. A bivaltejnek pézsmaszaga van. | |
* | |
| (pézsma-szagú) ösz. mn. Minek pézsmaszaga van. Pézsmaszagú állatok, növények. | |
* | |
| (pézsma-szelencze) ösz. fn. Szelencze v. millye, melyben pézsmát tartanak. Gyógyszerészek pézsmaszelenczéje. | |
* | |
| (pézsma-szěm) ösz. fn. Lásd PÉZSMAMAG. | |
* | |
| (pézsma-szín) ösz. fn. Sötétbarnás szín, milyen a pézsmáé. | |
* | |
| (pézsma-színű) ösz. mn. Sötétbarnás, mint a pézsma. | |
* | |
| (pézsma-teke) ösz. fn. Teke- vagy golyóalakba öszveállított pézsmaanyag. | |
* | |
| (pézsma-vidra) ösz. fn. Kanadai hód v. vidrafaj, mely társaságban él, s fűből, kákából, fából, földből, stb. mesterséges lakot készít. (Castor zibethicus.) | |
* | |
| (pézsma-virág) l. PÉZSMACSÜKÜLLŐ. | |
* | |
| kettőztetve: pipi v. pipe csibék hangja; eléjön pipis, pipiske szókban is. | |
* | |
| baromfiakat hívó hang. | |
* | |
| fn. tt. piacz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. Általán, kitűzött helyiség, nyilt térség, melyen rendes időben vásárt ütni, holmi áruczikkeket adni venni szoktak. Megtanít a piacz minden vásárlásra. (Km.). Ez értelemben az országos vásárhely, vásártér is piacz. Különösen, hol naponként, folytonosan napi szükségekre való, nevezetesen élelmi árukat adnak vesznek. Kenyérpiacz, zöldségpiacz, halpiacz, baromfi- borjupiacz. Piaczon ülő kofák. Piaczra menni, járni. Piaczról élni. Piacz hazugja Molnár Albertnél am. nyilvános téren hazudságokat beszélő; henye naplopó. Továbbá maga a vásár. Bajának nagy gabonapiacza van. Drága, olcsó piacz. Átv. nyilt tér, hol nyilván tesznek valamit. Csatapiacz, csatatér. Szégyenpiacz, rágalompiacz.
Közvetlenül egyezik az olasz piazza szóval, melylyel rokon a német Platz, sőt a latin platea és görög plateia is, mely utóbbiak utczát, útat jelentenek; valamennyinek törzse a görög platuV (= téres), melylyel ismét egyeznek a germán platt, plad, flad, flat, franczia plat, olasz piatto stb. Tájdivatosan: piarcz, újabb elnevezéssel: tér. | |
* | |
| (piacz-i) mn. tt. piaczi-t, tb. ~ak. Piaczról való, ott tartózkodó; mit a piaczon szoktak árulni; piaczra vonatkozó. Piaczi ár. Piaczi kenyérrel élni. Piaczi légy. Piaczi kofa. Piaczi ára valaminek, amint bizonyos időben a piaczon szokott kelni. Piaczi kofaság, zaj, veszekedés. V. ö. PIACZ. | |
* | |
| (piacz-ol) önh. m. piaczol-t. Piaczon jár, csavarog. Ritka használatu. | |
* | |
| (piacz-os) mn. tt. piaczos-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. több gonddal, finomabban készített, eladni való. Piaczos mű. Nálunk Magyarországban ellenkezőt jelent a vásári mű v. munka, midőn így szólunk: ez csak olyan vásári munka, melynek ellentétetik a mondva csinált, vagy váltott munka. | |
* | |
| (piacz-szěr) ösz. fn. Piaczmellék, piacz mentében épült házsor. Piaczszeren lakni. | |
* | |
| elvont gyöke picsog, picsorog szóknak; rokon pity gyökkel (pityereg szóban). | |
* | |
| fn. tt. picsá-t. Aljas nyelven am. női szeméremtest; mondják oktalan állatokról is, különösen kutyáról, tehénről, egyébiránt a nőstényállatok ezen nemi része péra. Hasonló hozzá a férfivesszőt jelentő: pěcs v. pöcs, mely Páriz-Pápainál is am. veretrum.
Hangi viszonyban és rokonságban állanak vele a különféle szájnyitásra illetőleg a lik nyitására vonatkozó picsog, pityereg, vicsog, vicsorog, vinnyog. Nyitást jelentő több szóval rokon a szintén aljas valag. Egyébiránt származtatható pisa (azaz pisáló) szóból is. Megvan a szláv nyelvben is. (Jancsovics). A törökben pics am. fattyú gyermek. | |
* | |
| Pesti Gábornál am. prücsök v. tücsök; l. ezt. | |
* | |
| (pics-og) önh. m. picsog-tam, ~tál, ~ott. Száját félre huzogatva sír, mint a gyermek, midőn valami baját elpanaszolja. Rokon hozzá a csúnya nevetésre vonatkozó, és szájat széthuzó vicsog, vicsorog, vigyog, vigyorog, valamint a siró pityer, pityereg. | |
* | |
| (pics-og-ás) fn. tt. picsogás-t, tb. ~ok. Félrehúzogatott szájjal sirás, pityergés. | |
* | |
| (pics-or-og) öh. m. picsorog-tam, ~tál, v. picsorg-ottam, ~ottál, ~ott, htn. picsorogni v. picsorgani. L. PITYEREG. | |
* | |
| elvont gyök, piczi, piczurka szókban. | |
* | |
| (picz-e) fn. tt. piczé-t. Szeged tájékán am. halfogó horog; tutajos picze, mely a vizben lebeg; ólmos picze, mely a víz fenekére ül, ezzel harcsákat, amazzal más halakat fognak.
Eredetére nézve vagy am. pedző, peccző; vagy pedig hegyes, szurós alkata miatt rokon hozzá a két végén hegyezett pige, mely máskép: bincz, binczk, pilinczk, sőt ezen értelemben is használtatik; rokon továbbá az éles pikkely, a bökő tulajdonságu bökőcze, a hegyesre vonatkozó pecz, peczek, peczkéz. Valamennyivel hangi és fogalmi viszonyban van a magyar bök, és pécze, a szláv pich, pichnyem, a latin pungo, görög peikw, piktenw, szanszkrit pids, picscs stb. | |
* | |
| (picz-i) mn. tt. piczi-t, tb. ~k. A maga nemében igen kicsi; változattal: piczin, picziny, piczike, piczinke, piczurka, pinczurka, ikerítve: iczipiczi, némi módosulattal: inczifinczi. Némely dunántúli nyelvjárásban a középfokban picsibb van szokásban az általánosb divatú ,kisebb' helyett, mely, mint tudjuk, egyszersmind a ,kicsi' szónak is középfoka helyett áll. Valamint több más szavainkban, itt is a kicsiség fogalmát s vékony élénk i hang fejezi ki. Hasonló hozzá az olasz picciolo, piccolo, finn pikku, pisku. V. ö. PIRI. | |
* | |
| (picz-i-ke) mn. tt. picsiké-t. A maga nemében igen piczi. | |
* | |
| (picz-in) tt. piczin-t, tb. ~ek. l. PICZI. | |
* | |
| tt. piczinkét. l. PICZIKE. | |
* | |
| (picz-iny) mn. tt. picziny-t, tb. ~ek. l. PICZI. | |
* | |
| (picz-iny-ó v. picz-iny-ú, v. picz-i-nyi) mn. tt. piczinyó-t. Id. Mándy P. szerént szathmár vidéki szó, s am. az egyszerübb piczi; l. ezt. | |
* | |
| (picz-or-ka v. picz-or-g-ó?) tt. piczurká-t; PICZURKÓ, tt. piczurkót. l. PICZI. | |
* | |
| fn. tt. piczus-t, tb. ~ok. Kis macska, czicza, cziczus, cziczuska. Tudnivaló, hogy nyelvünkben az us kicsinyítőt képez a szólító, nevező szókból, pl. Ilus, Annus, Katus, Erzsus, Judus, Gedus, Ferus, Mikus, Matus, Mátyus, Tadus stb. | |
* | |
| hangutánzó gyök; mély hangon paf és puf. | |
* | |
| fn. tt. pifá-t. Szegeden és vidékén így nevezik az aszalt almát (ha megfőzték?). Alkalmasint ugyanaz a ,piffa' szóval. | |
* | |
| ikerített fn. tt. pifegést-pufogást, tb. pifegések-pufogások. ,Pifpaf' hangok adása. | |
* | |
| ikerített önh. ige, m. pifegětt-pufogott. Am. ,pifpaf' hangokat ad vagyis hallat. | |
* | |
| fn. tt, piffá-t. A Tájszótár szerént am. köleskásaétek. Pép szónak tájdivatos módosúlata. l. PÉP. | |
* | |
| (pif-paf) ikerhang, mely által az elsülő puskák egymás után folytonosan szólását utánozzuk. Jelenti az erős ütés verés által okozott hangot is; máskép: pifpuf. | |
* | |
| (pif-pafoz) ikerige, m. pifpafoztam, ~tál, ~ott. Az egymás után elsülő puskák ,pifpaf' hangot adnak; továbbá am. lövöldöz. Az ellenhadak pifpafoznak egymásra. | |
* | |
| piga v. pige szó gyöke; rokon bök szóval. A pincz, máskép: bincz szóban n hang közbetételével, pinczk v. binczk szókban pedig k utótéttel vagy kicsinzővel is. | |
* | |
| (pig-a) fn. tt. pigá-t. l. PIGE. | |
* | |
| (pig-a-az) önh. m. pigáz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. l. PIGÉZ. | |
* | |
| (pig-e) fn. tt. pigé-t. Két végén csürök formán hegyesre faragott fácska, melylyel a gyermekek egy botforma eszközzel bizonyos mód szerint elsőben a földről fel-, s azután, midőn már az a levegőben van, elütőst játszanak; máskép: piga (Szabó D.), néhutt: bincz, binczk, pinczk, pilinczk. l. PILINCZK szót is. V. ö. PIG. Elemzésére nézve l. PICZE. | |
* | |
| (pig-e-ez) önh. m. pigéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Pige nevü hegyes fácskával játszik; máskép: pigáz (Szabó D.), továbbá: binczkez, pilinczkez. | |
* | |
| (pig-e-ěz-és) fn. tt. pigézés-t, tb. Pigével játszás. | |
* | |
| v. PHI, (a p és h nem f-nek, hanem külön ejtendő), viszszataszító, mintegy fuvásban kitörő indulatszó, melyre akkor fakadunk, midőn valamely utálatos bűz üti meg orrunkat, Pih, (v. phi) deh büdös! Nagyobb nyomatékkal: piha. Egyeznek vele a török puf, görög ju, jeu, latin phy, franczia fi(donc), német pfui! stb. Rokon hozzá a csunyát, mocskosat, utálatosat jelentő piszok gyöke: pisz, továbbá a büdösé: büd tájdivatosan: bid, bides. Ide tartozik bűz (= bü-öz) is. V. ö. PIH, (3). | |
* | |
| a fáradt embernek vagy más állatnak fuvó, és lehő lágy hangja, melyből piheg, pihel, pihen, pihés, pihes rokon értelmü származékok erednek. Finom árnyéklatban különbözik tőle a leh, mely egyszerü léghuzást és kibocsátást jelent; a fú, dúl, fúl sokkal erősebb hangra vonatkoznak. Egyszersmind elavult ige, mint leh, s még Molnár Albertnél is eléjön mint ige: pihök azaz pihek (halo, ich hauche, athme, dünste), és pihök-lehök = pihek-lehek (anhelo, halito, ich keiche, athme schnell). Innen származott (ugyanő nála): pihéslehés (respiratio halatio), továbbá: pihelehő (ugyanott) = pihőlehő (der einen kurzen Athem hat). V. ö. LEH, FÚ, és PIH, (3). | |
* | |
| fn. tt. pih-et, harm. szr. ~e. Legpuhább, legkicsibb, legfinomabb nemü tollacska vagy ahhoz hasonló, vékony szálu lebegény; pl. Molnár Albert szerént pih a fabimbón (julus). Ebből származott: pihe pihely, pehely, pöhöly. Eredetileg hangutánzó, melynek alapját a fuvó f és lehő h teszi, minthogy a pihet legkisebb fuvás vagy leh tovább viszi. Egyébiránt mind a három pih gyök eredeti jelentése: fuvás, s rokon hangokban egyeznek fú szóval. V. ö. PĚHĚLY. | |
* | |
| (pih-a v. pih-ha) indulatszó, melyre igen undoritó, csúnya, utálatos szagu és külsejü valami fakaszt bennünket. A pih (1) gyök a-val toldva; azonban lehet öszvetett szó is a pih és nyomatékos ha alkatrészekből, mint az ej ha! e he! ü hü! a ha! Különösen főnevül használva tt. pihá-t s am. ganaj, emberszar. Pihába lépni. Pihában maradni. | |
* | |
| (piha-as) mn. tt. pihás-t v. ~at, tb. ~ak. Ganajjal, szarral bemocskolt, csunyított. Pihás ruha, kis gyermek. Ne bántsd fiam, pihás. Gyermeknyelven szokottabban: kakás. | |
* | |
| (pih-át-a-as) mn. tt. pihátás-t v. ~at, tb. ~ak. Göcsejben am. köhicselő vagy nehezen pihegő beteges. A piheg igével egy eredetű. l. PIHES. | |
* | |
| (pih-e) fn. tt. pihé-t. Az e hang toldalék, mint tájdivatosan a méhe, noha, mája szókban. l. PIH (3), PĚHĚLY. | |
* | |
| (pih-ecs-ke) kicsinző fn. tt. pihecské-t. Kicsi pih v. pihe. V. ö. PIH, (3). | |
* | |
| (pih-ěg) gyak. önh. m. pihěg-tem, ~tél, ~ett. Mondjuk tüdős állatról, különösen emberről, midőn nagy fáradság vagy akármiféle elgyöngülés miatt vékonyan, gyöngén s mintegy elfojtva lehel, liheg, s pih pih hangot ereget ajkain. Nagy fáradság miatt, sok beszéd után alig piheg. Hadd pihegjem ki magamat. Rév-Komáromban van pihegő utcza, mely dombra nyúlik fel, tehát mintegy fárasztó, megpihegtető. | |
* | |
| (pih-ěg-és) fn. tt. pihegés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valaki piheg; továbbá, a tüdőnek s lélekző szerveknek működése ezen állapotban. Pihegés miatt alig képes szólni. Lassu, sürű, szakgatott pihegés. 2) A pihegőnek lágy ajak- és torokhangja. A fáradt ember pihegését hallani. V. ö. PIHĚG. | |
* | |
| (pih-ěg-ő) mn. tt. pihěgő-t. Aki vagy ami piheg. Pihegő beteg ember. Pihegő fáradt barom. | |
* | |
| (pihe-könnyű) ösz. mn. Átv. tulzó kifejezéssel am. igen igen könnyű, minek alig van némi sulya. Pihekönnyű szövet. | |
* | |
| (pihe-könnyüség) ösz. fn. A piheéhez hasonló könnyüség. | |
* | |
| (pih-ěl) önh. m. pihěl-t. Gyönge, lágy, fáradt. ,pih' hangon lélekzik. l. PIHĚG. Eléjön Molnár Albertnél. Képzésre olyan mint: lehel, kehécsěl, szelel. | |
* | |
| (pihő-lehő) ösz. mn. l. PIH (2) alatt. | |
* | |
| (pih-el-és) fn. tt. pihelés-t, tb. ~ěk. l. PIHĚGÉS. | |
* | |
| (pih-en) önh. m. pihen-t. Eredetileg am. fáradság, elgyöngülés után lélekzetet vesz, s Molnár Albert latinozata szerint megfelel neki a latin respirat. Pesti Gábornál is am. piheg. "A vad hozzá mene, kezdé száját és filét (fülét) bízelni (bűzelni azaz szagolni), de mikoron amaz (a földre leomlott ember) semmit nem pihenne, azt alítá (vélé) hogy megholt, és nem bántá. (XCIV. mese). Mai szokott ért. kinyugoszsza magát, a fárasztó munkától ideiglen megszünik, mintegy kifújja, kilélekzi magát. Megpihenni, kipihenni magát. "Nem pihenhet meg senki önárnyékában." B. Eötvös J. (Gondolatok). V. ö. NYUGSZIK. | |
* | |
| (pih-en-és) fn. tt. pihenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Munkától, fáradságtól való megszünés, mely pihegéssel azok járni, midőn tüdőnk működése rendes állapotba, mintegy súlyegyenbe helyezkedik vissza. Egy órai pihenés után ismét munkához látni. | |
* | |
| (pih-en-és-i) mn. tt. pihenési-t, tb. ~ek. Pihenést illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Pihenési szünidő. | |
* | |
| (pih-en-ěg) m. piheng-tem, v. ~ěttem, ~tél v. ěttél, ~ětt; htr. ~ni v. ~eni. l. PIHĚG, és V. ö. PIHEN. | |
* | |
| (pih-en-ěg-és) l. PIHĚGÉS. | |
* | |
| (pih-en-ěg-et) önh. m. pihengettem, ~tél, ~ětt. l. PIHĚG. | |
* | |
| (pih-en-ő) mn. tt. pihenő-t. 1) Aki vagy ami pihen. Pihenő munkások, barmok. 2) Ami pihenésre van szánva, rendelve, vagy arra alkalmas. Pihenő idő, óra. Nyáron jó pihenő helyet nyújt a fa árnyéka. Főnevül használva am. pihenés.
"Két nap pihenő volt a Mátra vadának." Buda halála, (Arany J.). | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Pihenő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pihenő-nap) ösz. fn. Nap, mely különösen arra van kitűzve, hogy a munkától, fáradságtól kíméljük magunkat, s erőnket megujítsuk, milyen a muzulmanok péntekje, zsidók szombatja, keresztények vasárnapja. | |
* | |
| (pihenő-óra) ösz. fn. Órai idő, mely alatt a munkások dolgozni megszünnek, hogy kipihenjék magukat; máskép: nyugóra. | |
* | |
| (pih-en-t) mn. tt. pihentet. Kinyugodott, a fárasztó munkától ideiglen megszünt. Pihent útazó. Pihent vitéz. | |
* | |
| (pihe-en-t) önh. m. pihent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Egy-egy lélekző pih hangot hallat. Minden lépésre egyet pihent. Eléjön Molnár Albertnél. Olyan alkatu, mint, köhent, köhint, piszszent, suhant, zuhant, suhint, zuhint. | |
* | |
| (pih-en-te-len-ül) ih. A nélkül, hogy megpihenne; a munkát, fáradságot folytonosan, szünetlenül űzve. Egy mérföldet gyalog, pihentelenül megtenni. | |
* | |
| (pih-en-t-és) fn. tt. pihentés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Egyes pih hang hallatása. | |
* | |
| (pih-en-tet) mivelt. m. pihentet-tem, ~tél, ~ětt, par. pihentess. Eszközli, meghagyja, megengedi, hogy valaki vagy valami pihenjen. Pihentetni a munkásokat, a fáradt lovakat. V. ö. PIHEN. | |
* | |
| (pih-en-tet-és) fn. tt. pihentetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. r. ~e. Cselekvés midőn vkit v. vmit pihentetünk. | |
* | |
| (pih-es) mn. tt. pihen-t v. ~et, tb. ~ek. Emberről vagy állatról mondják, midőn tüdeje hibás, gyönge, rövid lélekzetü, s úgy működik, mintha fáradt, vagy szenvedő állapotban volna, Göcsejben: pihátás. Gyöke a fáradságra vonatkozó pih hang. Hasonló hozzá a keh gyökből származott kehes, honnan az ikerített kehespihes, ki köhög; egyszersmind nehezen liheg. | |
* | |
| (pih-ěs) mn. tt. pihěs-t v. ~et, tb. ~ek. Am. pělyhěs. Molnár Albertnél: pihes, és píhes; pihes lábu (ugyanott) am. plumipes, Federn an Füszen habend. Pihes szakálu, kinek a szakála még csak pihekből áll. | |
* | |
| (pih-és) fn. tt. pihés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A pih igének származéka, s am. a lélekző szervek működése, midőn egyes pih hangot képeznek. Különbözik tőle szabatosan véve a pihegés, mely több pihésből áll; ily viszony van a lehés, és lehegés, lehelés között. V. ö. PIH, (2). | |
* | |
| (pih-e-es) mn. tt. pihés-t v. ~et, tb. ~ek. A pihe főnévből származott melléknév, s am. pihével töltött, kevert, bevont, szennyezett. Pihés vánkos; pihés haj, ruha. V. ö. PĚLYHĚS. | |
* | |
| (pih-ěs-ěd-ik) k. m. pihěsěd-tem, tél, ~ětt. 1) Midőn a pelyhet jelentő pih gyöktől ered, am. pelyhesedik, pelyhessé leszen, pl. pihesedik a madárfi, a suhancz ifjú; pihesednek tavaszszal a nyárfák; ,pihe' törzstől: pihésědik. 2) Midőn gyöke a lélekzetre vonatkozó pih, am. rövid, akadozó lélekzetüvé leszen. | |
* | |
| (pih-e-es-ěd-ik) k. m. pihésěd-tem, ~tél, ~ětt. l. PIHESĚDIK 1). | |
* | |
| (pih-es-kěd-és) fn. tt. piheskedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki gyakran vagy folytonosan rövid, akadozó lélekzetű. V. ö. PIHESKÉDIK. | |
* | |
| (pih-es-kěd-ik) k. m. piheskěd-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran vagy folytonosan rövid, akadozó, gyöngélkedő lélekzésben szenved. Eléjön Molnár Albertnél is. | |
* | |
| (pihe-szakál) ösz. fn. Mohodzó, finom, piheforma, és gyönge szakál, milyen az ifjak állán sarjadzik. | |
* | |
| (pihe-szőr) ösz. fn. Vékony, puha, finom szőr az állati testen, p. az ember nyakán vagy más tagjain. | |
* | |
| (pih-etlen) mn. tt. pihetlen-t, tb. ~ěk. Eléjön Molnár Albertnél am. a szokottabb pelyhetlen, t. i. amit pehelyféle pih be nem nőtt, meg nem lepett. Pihetlen tokosverebek. Pihetlen ruha, haj. Továbbá, mit pehelylyel meg nem töltöttek, miben pehely nincsen. Pihetlen dunyha, vánkos. Miről a piheket letépték. Pihetlen ludak, kacsák. Határozóként am. pih v. pehely nélkül, pihetlenül, pelyhetlenül. | |
* | |
| (pihe-toll) ösz. fn. Puha, finom toll. | |
* | |
| (pih-ěz) áth. m. pihěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Pihvel, azaz, pehelylyel belep. Bepihezni a hajat, ruhát. | |
* | |
| (pih-ěz-ik) k. m. pihěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. 1) Pihek, azaz, pelyhek jönnek ki belőle. Pihezik a hánytvetett, ritka szövetű vánkos. 2. Pelyhesedik, pehely nő rajta. Pihezik az ifju álla. | |
* | |
| l. PIHEN. | |
* | |
| (pih-kérő) ösz. fn. Molnár Albertnél am. tépett vászon valamely sebben; ma szokottabban: tépés v. tépet. (Charpie). | |
* | |
| fn. tt. píjé-t. Baranyában am. lúd, liba. Hangutánzó, mint a tyúkokat, s más házi madarakat hívó pipi. | |
* | |
| mn. tt. pikákos-t v. ~at, tb. ~ak. Székely szó am. kényes, válogatós. Úgy látszik, a piha szóval áll viszonyban; t. i. a kényes (finnyás) embernél úgy hallatszik, vagy róla az tétetik föl, mintha nem tetszését minduntalan piha vagy pih szóval nyilvánítná. | |
* | |
| (pik-eny) fn. tt. pikeny-t, tb. ~ěk. A könnyü fémek egyike, mely csak igen ritka, leginkább Svédhonban és Norvégiában eléjövő ásványokban találtatik. Pikenynek azon sajátságánál fogva neveztetett, miszerént színállapotban eléállitva pikkelyekből áll, melyek fémfényüek, de melyekben más ritka fémek is vannak. Latin neve: Yttrium. | |
* | |
| l. PIKÓCZ; helyr. Pikfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (pik-föld) ösz. fn. Pikenynyel vegyes földnem. | |
* | |
| fn. tt. pikhercs-ět. Fekete, sületlen kenyér. Úgy látszik mintha a vakarcs fenhangu módosúlata volna; így a székelyeknél is pikken am. pukkan. | |
* | |
| székely tájszók; lásd PUKKAD, PUKKADÁS. | |
* | |
| fn. tt. pikkely-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szaru- vagy csontnemü vékony, pénzforma hártya, mely némely állatok, nevezetesen halak, krokodilok stb. testeit rétegesen födi. A halak pikkelyeit különösen halpénznek is mondják. 2) A halak pikkelyéhez hasonló szerkezetü burok, rézből, vasból stb. pl. a régi fegyverzetű sisakokon, öltönyökön; vagy a növénytanban szintén a halak pikkelyéhez hasonló szervezet; V. ö. PIKKELYĚS. 3) Lapos vagy félgomb érczből, máskép: petyke, pityke, pitykes gomb.
Minthogy a pikkely minden értelemben valami éleset, illetőleg szuróst, bökőst jelent, legvalószinübb, hogy gyöke pik rokon a magyar bök, latin pungo, pugio, szláv pichnem szókhoz, s am. pikkelő, bökölő. Innen elemezhető pityke is, átvetve: piktye, mint szöcske, szökcse; továbbá a dárdát jelentő kép, fordítva pék, pík, lengyelül: pika; valamennyivel alapértelemben és hangban egyeznek a szuróst jelentő latin spica, spiculum, a német Spiess stb. Gyarmathi Sámuel mint gombot a franczia boucle szóval rokonítja. V. ö. PÉCZE, PICZE. | |
* | |
| (pikkely-alakú) ösz. mn. l. PIKKELYDED. | |
* | |
| (pikkely-ded) mn. tt. pikkelyded-et. Minek alakja a pikkelyéhez hasonló. Pikkelyded czifraság valamely művön. | |
* | |
| (pikkely-ěd-ěz-ik) k. m. pikkelyědz-tem, ~tél, ~ětt. Pikkelyek nőnek a bőrén. Pikkelyedzenek a halak, kígyók. | |
* | |
| (pikkely-ěs) mn. tt. pikkelyěs-t v. ~et, tb.~ek. Pikkelyekkel födött, borított, benőtt, czifrázott. Pikkelyes kígyók, halak, krokodilok. Pikkelyes sisak, fegyverzet, öltöny. A növénytanban értik ez alatt különféle növényszerveknek egymást hátaló, s a hal pikkelyeihez hasonló állását, (squamosum); pl. pikkelyesek a fák bimbói, a barkák, némely fészkes virág fészke, a fenyűk termése, némely gyökerek, mint a vicsoré. (Gönczy Pál). V. ö. PIKKĚLY. | |
* | |
| (pikkely-ěs-en) ih. Pikkelyes minőségben, pikkelyes állapotban. | |
* | |
| (pikkely-ěz) áth. m. pikkelyěztem, ~tél, ~ětt, v. pikkelyt-ěttem, ~ěttél, ~ětt; par. ~z. Pikkelyforma hártyákkal, lemezekkel beföd, ékesít, czifráz; továbbá, pitykes gombokat varr valamire. Pikkelyezni a sisakot, dolmányt, a régies hadi öltönyöket. V. ö. PIKKĚLY. | |
* | |
| (pikkely-ěz-és) fn. tt. pikkelyězés-t, tb. ~ěk. Pikkely forma lemezekkel, hártyákkal befödés, ékesités. V. ö. PIKKELYĚZ. | |
* | |
| (pikkely-ke) kicsiny. fn. tt. pikkelyké-t. 1) Kisded alaku pikkely, p. az apró halakon. 2) Kis féregfaj, melynek testét ezüstszinü pikkelyek födik. (Lepisma. L.). | |
* | |
| (pikkely-varrány) ösz. fn. Boncztani ért. varrány a fejnek falcsontjában, mely ennek felső szélét az alsóval öszveköti. | |
* | |
| m. pikken-t; PIKKESZT, m. pikkeszt-ětt. Székely tájszók, l. PUKKAN; PUKKASZT. | |
* | |
| (pik-ó) mn. tt. pikó-t. Többecskét ivó, a részegség, ittasság kezdő fokán levő, kinek már széles kedve kezd kerekedni. Tréfás kifejezés, valamint az egy értelmü pityó, pityók, piti, pitihangos. Átv. ért. bohó, eszelős, mennyiben a kelletinél többet ivó eszét veszti. Pikó Demeter tréfás szójárás a nép nyelvében am. az egyszerű ,pikó'.
Véleményünk szerint egy gyökű az iszik igével, és a p ajakhang csak előtét, s eredetileg ikó, (= iogó, ivogó azaz ivogáló v. iddogáló), valamint rokontársai: ikós, ityó, ityós, iti ityi, itizál, ityizál; ide tartozik a vérszopó, vérivó, piócza, azaz iócza, ivócza is. A mongolban ugh-kku am. inni. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Pikócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pik-ó-os) mn. tt. pikós-t v. ~at, tb. ~ak. Ki a szeszes, részegítő italból többet becsípett. A részeg szónak tréfás népies változata. V. ö. PIKÓ. | |
* | |
| (pik-ó-os-an) ih. Pikós állapotban. | |
* | |
| (pik-ó-os-od-ik) k. m. pikósod-tam, ~tál, ~ott. A szeszes ital fejébe száll, s pikóssá, ittassá leszen. | |
* | |
| idegen fn. tt. pikszis-t, tb. ~ěk. A latin pixis-ből kölcsönzött szó. l. SZELENCZE, és MILLYE. | |
* | |
| gyök, mely könnyű, élénk mozgást, lebegést, rezegést jelent e származékokban: pili (pehely), pilláncs, pillangó, pilla, pillant, pille, pilinczk. Rokonai ezen előtétlen, és előtétes szók: illeg billeg, illen billen, illan; továbbá az élénk, sebes és rezegő mozgás által szemeket izgató, a fényességre vonatkozó világ, villám, pilácsol, pilinga, milling, csillog, csillám. Mind ezekben alaphangok az i és l, amaz a magán-, emez a mássalhangzók legélénkebbike. Az ajak-, illetőleg nyelvhangok mindenütt csak előtétek. Gyökmássalhangzókban (p-l, b-l, f-l, stb.) egyeznek vele a latin fulgeo, görög jlegw, jlogow, szanszkrit bhlaV, (fénylik), német blicken, blinken, blank, bleich, stb. s előtét nélkül a görög law, leussw, lukh, latin luceo, lux, német leuchten, stb. | |
* | |
| női kn. tt. Pilá-t. Az Ilona névnek kicsinyző módosúlata; p előtét nélkül, Ila, Ilus, Iluska. Népnyelven a szeleburdi, féleszű nők gúnyneve, honnan a hetre Pila, szél Pila, vak Pila, vaksi Pila, (rontva: vak Sibilla) nevezetek. A szeleverdi (néhutt: szeleburdi) férfi gúnyneve: szél Pál. Néhutt, pl. Szeged vidékén, a katuska, asszonyos férfit is pilának csúfolják. Egyébiránt, mivel a szelesek mindennek vakon neki mennek, s a pila gúnynév különösen am. vaksi; ezt a keresztnévtől elgondoltan valószinűleg a pillant, pillogat igével is rokoníthatjuk; igy jönnek öszve a német blinken, blinzen, blinzeln, és blind, (Adelung). | |
* | |
| Sándor István szerént am. riskása, főtt ris. | |
* | |
| faluk Bars és Pozsony m.; helyr, Pilá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pil-ács-ol) önh. m. pilácsol-t. Halaványan, vékonyan, imigyamúgy fénylik, p. a mécs, a mármár kialunni készülő gyertya. Mondják redves fáról is, midőn redves szine elé-elétünik. Gyöke a fényt jelentő világéhoz rokon, mintha vilácsol volna, a kicsinyített vilács v. vilacs törzsökből. Megfelel neki a szokottabb pislog, honnan pilácsolni annyit is tesz, mint pislogatni. Ugyanezen gyökhangu és értelmü a német blinzeln, s valamint ezzel rokonok a blicken és blitzen; hasonlóan amazzal a villám, villant, pillant, pillogat. | |
* | |
| (pil-ács-ol-ás) fn. tt. pilácsolás-t, tb. ~ok. Állapot midőn valami pilácsol. | |
* | |
| (pila-al) áth. m. pilál-t. Baranyában am. valamivel bánik, gondját viseli valaminek, péld. a barmoknak. Hihetőleg am. pillál, azaz utána lát valaminek, vagyis újabb kifejezéssel ellát valamit. | |
* | |
| (pil-i) fn. tt. pili-t, tb. ~k. Általán, pehelyféle, szállinkozó hártyácska, kis lebegény, pl. gyapotnemü szálacskák némely virágzó fákon. Különösen, az eleven szénről leváló, lefúható vagy elégett szalmáról, ruháról, stb. elszállinkozó pihe, pöhölyféle részecskék. V. ö. PIL, gyök. | |
* | |
| (pil-incz-k) fn. tt. pilinczk-ět. Tájdivatos neve a pige nemü gyermekjátéknak, illetőleg az ezen játékban használtatni szokott, gömbölyü, mintegy 4-5 hüvelyk hosszú, átmérőjében körülbelül egy hüvelyk vastag, s két végén meghegyezett fácskának. E nevét kétségtelenül a játék közben elütéskor eléfordulni szokott élénk mozgásától s lebegésétől vette, s gyöke pil gyök. l. PIGE és V. ö. PIL. | |
* | |
| (pil-incz-k-ěz) önh. m. pilinczkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. L. PIGÉZ. | |
* | |
| (pil-incz-k-ěz-és) fn. tt. pilinczkězés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Pilinczkkel játszás. V. ö. PILINCZK. | |
* | |
| fn. tt. piling-ět, harm. szr. ~je. Baranyában így nevezik a lakatot. Valószinüleg e szóban az illegés billegés alapfogalma rejlik, mintha volna: billing v. billeg; melyektől ered pillenpáty első része is. | |
* | |
| (pil-in-g-a) fn. tt. pilingá-t. Túl a Dunán jelenti a késnek, különösen csukló bicsaknak vasát, pengéjét. Szabó D. szerént am. nyeletlen kés vagy bicsak. Úgy látszik, eredetileg szélesb értelemben villogó valamit jelentett, s alkalmazható nem csak a késre, hanem más metsző, s kifényesített eszközökre is, p. kardra, kaszára. E kardnak finom pilingája van. Ez értelemben legközelebb áll hozzá a milling, a régiek éles kaszaféle vesztőgépe. V. ö. MILLING. | |
* | |
| (pil-i-n-g-ěz) önh. m. pilingěz-tem, ~tél, ~ětt. A székelyek a hóról mondják, midőn apró pelyhekben szállingoz. E szerént gyöke a pelyhet jelentő pili, s oly alkatu, mint: szállingoz, t. i. gyakorlatosan kicsinyző. | |
* | |
| l. PILINGA. | |
* | |
| tt. pilinké-t, PILINKÓ, tt. pilinkó-t, székely tájszók; l. PĚLĚNKE és PILI, PĚHĚLY. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Piliny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (pil-i-s) fn. tt. pilis-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szállinkozó pelyhet jelentő pili szónak még kicsinyebb módosítása. Ily viszonyúak bibi, bibis; pipi pipis; Dani, Danis; Mari, Maris; bubu, bubus; mumu, mumus; kutyu, kutyus. | |
* | |
| (pil-i-s) mn. tt. pilis-t v. ~et, tb. ~ek. Pelyhes; az elszálló hamuval pernyével belepett. Székely szó. | |
* | |
| v. PILÍS, (pil-is) fn. tt. pilis-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Molnár Albertnél am. levakart, lereszelt valami (rasura, das Abgeschabte, Feilstaub). E jelentésben a pili szó a törzs, mely pihe vagy pehelyféle szálacskát jelent, milyenek a valamely testről levakart részecskék is. 2) Tájdivatosan a kenyérnek felhasadt széle; néhutt az először megszelt kenyérnek, czipónak levágott hasonló felső része. 3) A római egyházban a felszentelt papok, és szerzetesrendüek feje tetején kopaszszá beretvált kerekded hely; pappilis, papkoszorú, barátpilis. (Corona, v. tonsura sacerdotalis); Kresznerics magyarázata szerént "quasi ex pilis (hajból) csinált korona." Azonban isméretes a Pilis nevü hegység Esztergom és a régi Pilis vármegyében, melynek csúcsai, ormai tarok, kopár sziklákból állók, s ha e tulajdonságát a pappilissel öszveállítjuk, okszerüleg állíthatni, hogy a pilis am. kopasz, csupasz, s valamint ezek gyöke a tetőt jelentő kop (kup), és csup, hasonlóan a pilisé pil, melyből is képzővel lett pil-is, mint, hamis, lapis, kőris. A kup és csup jelentenek tetőt, magasságot, s rokon értelmü velök a magasra ugró hop, hoppa, huppa, valamint a feldudorodó hupa, pl. a ,hátahupás' szóban; továbbá jelentik azon külrészét valamely testnek, mely azt födi, takarja, s mintegy tetejét, fölét képezi, honnan kopács, am. héj, kopácsolni am. héját levenni, kopik, fölszine mállik. Midőn tehát valamit kopasznak, csupasznak mondunk, a kop és csup tető értelmében vétetik, s am. minek teteje, fölszine kilátszik. Hasonlóan a pilis valami olyan, minek pile kitünik. A pil, gyök pedig itten véleményünk szerént vagy am. fil, azaz, fel, föl, mely él a Fil- (= fel-) Istál, filkó, felső a kártyajátékban, filegória, felgóré; tehát az egész ,pilis' szó eredetileg am. fölös vagyis felső valami; ezen értelem rejlik a 2-ik értelembeli pilis, nyitravölgyiesen: piliske szóban is, mely t. i. a megszelt, levágott kenyérnek felsőrészét vagyis tetejét jelenti; vagy pedig a pil rokonítható vil gyökkel is, midőn valami világost jelent, milyen valaminek a kopasz, sőt az első vélemény szerént is általában felső része. Így a hé v. héj is jelent 1-ör felső takarót v. burkot, 2-or általában magasat, pl. a héja, fennhéjaz szókban. Ezek szerént a kopasz, csupasz, pilis, értelemben rokonok, t. i. mindenik valami kilátszót mintegy világító tetejűt, általán fölszinűt jelent. Közel rokon a német blosz, Blösze. A szláv nyelvben is eléjön ples és hihetőleg ezen törzsből plesivi am. kopasz, plesivosty kopaszság, plesina hézag. 4) Növénytani nyelven, azon kinövések, melyek sok virágban a rendes szirmokon kivül, vagy azokhoz nőve találtatnak, máskép Diószeginél: ták v. pót, v. toldalék. (Nectarium). Gönczy P. szerént részletesebben: sziromnemű levél vagy pikkely, mely a lepel vagy bokréta valamely részén vagy mellett, kivül vagy belül fejlik ki, s rendszerént mézedényül szolgál, amilyen van a sisakvirágban, hunyorban. Ez értelemben is a pilis valami felsőt vagy fölöset jelent. | |
* | |
| v. PILÍS, mváros Pest, faluk Nógrád és Tolna m.; helyr. Pilis-re, ~ěn, ~ről. Hegy neve is Pest és Esztergom megyében. | |
* | |
| (pil-is-ěs) mn. tt. pilises-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek vagy minek pilise van. Pilises pap, barát; pilises fej; pilises virágok, növények. V. ö. PILIS, (3). | |
* | |
| (pilis-fědő) ösz. fn. Kis kerek sipka, milyet a papok viselnek, hogy a pilist befedjék vele. (Caputium). | |
* | |
| (pil-isz) fn. tt. pilisz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Így nevezik némely tájakon, nevezetesen Mátyusföldön, a penészt, megtoldva: pilisznye; a székelyeknél is divatos. Egyezik vele a sernek, bornak virágát, penészét jelentő szláv plesen, és a pilist jelentő plesina. Tudniillik a pilis és pilisz azon köz értelemben találkoznak, hogy mindegyik fölül látszó, felül elétünő valamit jelent. V. ö. PILIS; PENÉSZ. | |
* | |
| (pilisz-nok? t. i. a persában is nák egyezik a nálunk ismeretest nok képzővel) fn. tt. pilisznyák-ot. Kriza J. szerént a székelyeknél am. élhetetlen gyönge gyermek; nálunk szokottabban: penészes gyermek; tehát amaz is kétségtelenül a pilisz (= penész) szótól ered. | |
* | |
| (pil-isz-nye) fn. tt. pilisznyé-t. l. PILISZ. | |
* | |
| (pil-isz-nye-d-ik) l. PENÉSZĚDIK v. PENÉSZĚSĚDIK. | |
* | |
| (pil-isz-nye-es); PILISZNYÉSĚDIK, (pil-isz-nye-es-ěd-ik), l. PENÉSZĚS; PENÉSZĚSĚDIK. | |
* | |
| l. PILIS, (3), és (4). | |
* | |
| gyök pilla, pillant, pille stb. szókban; azonos pil gyökkel. | |
* | |
| a székelyek elvontan is használják mint főnevet; tt. pill-t (?), tb. ~ok. Am. pillanat. Egy pillba = egy pillanatban; egy pillra (szokottan egy pirra) = pillanatra. (Kriza J.). | |
* | |
| (pill-a) fn. tt. pillá-t. Mozgékony bőrhártya, mely a szemet takarja, illetőleg becsukja, vagy fölnyitja. Fölnyitni, leereszteni a pillát.
"Ősz pillái alól könnye kicsordula." Berzsenyi. Ki pillájit gyakran mozgatja, azt mondjuk róla, hogy pillogat v. pislog, v. hunyorgat. Gyöke az élénk mozgásra vonatkozó il, kettőztetve ill, honnan, illó, illa, p előtéttel pilla. Ugyan ezen gyökből származott a pila, pillant, pillantás, pillog, pillogat, pillangó, t. i. mind ezekben az élénk mozgás alapértelme rejlik. Az ajakhangnak rokon módosításával ide tartoznak: világ, villám, villog, a fényes fegyverlapot jelentő pilinga, és miling, v. milling. Így találkoznak a német nyelvben ezek Blick pillanat, blitzen villogni, blinzeln pillogatni, blind pila, (vaksi pila), Flitter pille, pillangó. V. ö. PIL, gyök. | |
* | |
| (pilla-dag) ösz. fn. Daganat a szempillán. | |
* | |
| (pilla-feszítő) ösz. fn. Szemorvosok eszköze, melylyel a szempillát felhuzzák, midőn a szemen bizonyos műtétet végeznek. | |
* | |
| l. PILLANG, PILLANGÓ. | |
* | |
| (pilla-iszam) ösz. fn. Iszamféle bántalom a szempillában. V. ö. ISZAM. | |
* | |
| (pilla-kérěg) ösz. fn. A szempilla hártyájának megkeményedése. | |
* | |
| (pilla-köles) ösz. fn. Körülbelül kölesnagyságu kóros keménység a szempillán. | |
* | |
| (pill-ám-ol-ás) fn. tt. pillámlás-t, tb. ~ok. Gyöngébb villámlás vagy csillámlás. V. ö. PILLÁMLIK. | |
* | |
| (pill-ám-ol-ik) k. m. pilláml-ott, htn. ~ani. A székelyeknél am. gyöngén villámlik, föl-föl pillan, pilákol, csillámlik, pl. a távolban levő felhő, nagy tűz. | |
* | |
| (pill-am-od-ás) fn. tt. pillamodás-t, tb. ~ok. Hajnal hasadása, pitymallás. V. ö. PILLAMODIK. | |
* | |
| (pill-am-od-ik) k. m. pillamod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. hajnalodik, hajnal hasad, pitymallik. Rokon a villám, világ szókhoz, s am. villamodik, villanodik. | |
* | |
| (pill-an) önh. m. pillan-t. A szemről, illetőleg szemhártyáról mondjuk, midőn mozzan.
Hasonló képzésü a villan, csillan, illan, rezzen, mozzan stb. igékhez. Köz szokás szerint: pillant, de ez szabatosan véve átható volna, mint villant, rezzent, mozzant, zuhint, stb. Hogy mind pillan, mind pillant ige létezik, mutatják a pillanat és pillantat származéknevek. | |
* | |
| (pill-an-at) fn. tt. pillanat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A szempillának egy-egy mozzanata; továbbá azon kis idő, mely alatt ez véghez megy. Gyakori sűrű pillanatok. Egy pillanat alatt megvan. Pillanatig nincs nyugta. "Magyarországnak pillanatai drágák! a legjobbnak legkevesebb sikere sem lesz ha későn jő." Gr. Széchenyi I. (Beszéd a Főrendeknél 1844. marcz. 11.). Átv. intés, jeladás, melyet t. i. szemmel teszünk. Urának pillanatát leső szolga. Pillanatából értem, mit akar. | |
* | |
| (pill-an-at-i) mn. tt. pillanati-t, tb. ~ak. 1) Pillanatot illető, arra vonatkozó. 2) l. PILLANATNYI. | |
* | |
| (pill-an-at-i-lag) ih. Egy pillanatban. | |
* | |
| (pill-an-at-nyi) mn. tt. pillanatnyi-t, tb. ~ak. Oly rövid időcskére terjedő, oly hamar történő, mint a pillanat. Pillanatnyi várakozás, ijedés, öröm. Tudnivaló, hogy rendesen túlzott kicsinyitést fejez ki. | |
* | |
| (pill-a-an-cs) fn. tt. pillancs-ot. L. PILLANGÓ, 3.) | |
* | |
| (pill-an-og) gyak. önh. m. pillang-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Mondják fénylő testekről, midőn rezegve, mozogva a szemeket kápráztatják, p. a csillogó fémek, érczek, kövek stb. E szó két fogalmat fejez ki: 1) a mozgást, rezegést, és 2) fényt, tüzet. Ámbár azt is lehetne gyanítani, hogy gyöke pir, melyből lett pirlang, pillang, mint sarló salló, tarló talló, stb. de valószinübbnek tartjuk, hogy a mozgásra vonatkozó il teszi alapját, minthogy maga a fény és tűz rezegő, illetőleg sebes mozgásban nyilatkozik. Rokonai a magyar villong, pillog, a német flimmern flittern, a latin fulgeo, fulgur stb. V. ö. PIL. Ide tartozik a lebegést jelentő székelyes palangol, és a széledező mozgásra vonatkozó paláczol v. palázol. | |
* | |
| (pill-an-og-ás) fn. tt. pillangás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pillangó állapot, csillogás által a szemek kápráztatása. | |
* | |
| (pill-an-og-ó) mn. és fn. tt. pillangó-t. 1) Fénynyel ragyogó, szemeket kápráztató. Pillangó kövek, érczek, érmek. 2) Fényes lemezke, karikácska, melyet diszül, czifraságul ruhákra, öltönyökre, stb. akgatnak. Szabó D. szerént máskép pillantyú. 3) Fényes szárnyu, tarka, csillogó lepke, vagy széles ért. mindenféle lepke; a székelyeknél máskép: pillány (Kriza J.); néhutt: pillók. Elemzésére nézve l. PILLANG. | |
* | |
| (pillangó-ezüst) ösz. fn. Vékony lemezzé nyújtott ezüst, melyet holmi ékül, czifraságul szolgáló pillangókká alakítanak. V. ö. PILLANGÓ. | |
* | |
| (pillangó-lemez) ösz. fn. Csillogó fémanyagból, különösen sárgarézből nyujtott vékonyka lemez, holmi pillangóféle ékszereknek való. | |
* | |
| (pill-an-og-ó-os) mn. tt. pillangós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Pillangókkal hímzett, tarkázott, diszített. Pillangós ruha. 2) A növénytanban pillangóhoz hasonló szirmu; t. i. az olyan 4 szirmu bokréta, melynek egyik, rendesen a legnagyobb szirma (vitorlája) fel- s hátraálló; két szirma, (a szárnyai) oldalt- s előreálló; tenyészszerveit befoglaló egy szirma (csolnakja) pedig két szárnya között áll; ilyen virága van pl. az akászfának. (Papilionaceum. Gönczy P.). | |
* | |
| (pill-an-og-ó-os-an) ih. Pillangókkal diszítve, tarkázva.
"Menyasszony nagy büszkén megáll Minden háznak kapujánál. - - - - - - - - - - - - A vőlegény pillangóson Megyen előtte kardoson." Mikes K. Törökországi levelei. XLII. l. | |
* | |
| (pillangó-ülő) ösz. fn. A lemezcsinálók ülője, melyen a fémanyagot hártyavékonyra verik. | |
* | |
| (pillangó-verő) ösz. fn. Kézmives, ki fémekből, különösen sárgarézből, pillangóféle vékony lemezkéket ver. | |
* | |
| (pill-an-t) önh. m. pillant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szabatosan, a szóképzési hasonlat szerént véve átható ige volna; ilyenek: illant, horkant, perczent, prüszszent stb. s annyit tenne, mint, mozgóvá tesz, mozdít; azonban a köz szokás az önható pillan értelmében használja, s am. pilláját fölemeli, egyszersmind oda tekint valahova. A nézésnek legkisebb időmozzanatát jelenti. Felpillantani, lepillantani, kipillantani, bepillantani, megpillantani valamit, röviden, futtában, könnyeden megnézni vagy észrevenni. Jól bele pillantott a kancsóba, sokat ivott. Uram pillants! tréfásan am. segíts, légy velem. Kinek-kinek pillant néha a szerencse, (km.). azaz, mintegy intést ad, hogy használja a jó alkalmat. Fél oldalt oda pillantani. Átv. int, intést, parancsot, jelt ad. Pillantottam neki, hogy kövessen. V. ö. PILLA. | |
* | |
| (pill-an-t-ás) fn. tt. pillantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szabatosan véve cselekvés, midőn pillánkat fölnyitjuk, egyszersmind valahová irányozzuk tekintetünket. Sürű, gyakori pillantás. Félre pillantás, felpillantás. Átv. intés, jeladás. V. ö. PILLANTAT. | |
* | |
| (pill-an-t-at) fn. tt. pillantat-ot, harm. szr. ~a. A szempillának egy-egy mozzanata, továbbá azon rövid időcske, mely alatt ez véghez megy. Egy értelmű vele: pillanat.
"Egy pillantat, és az égen Még csapongva száll, Más pillantat, s egy térségen Már honában áll." Kölcsey. l. PILLANAT. | |
* | |
| (pill-an-t-at-lan) mn. tt. pillantatlan-t, tb. ~ok. Mereven nem mozduló, állásu, nézésü. Pillantatlan szemekkel néz valamit, a nélkül, hogy pillantana, vagy pillogatna. Határozóként am. pillantás nélkül, mereven nézéssel. | |
* | |
| l. PILLANATNYI. | |
* | |
| (pill-an-t-ó) fn. tt. pillantyú-t. Vékonyra vert, nyujtott fémanyagból való lemez- vagy hártyaféle ékesség, fényes karikácska, máskép: pillangó. Részesülőből meglágyított szó, mint pattantyú, cságatyú, csikoltyú stb. Elemzésére l. PIL, gyök. | |
* | |
| (pilla-porcz) ösz. fn. Belső, porczogónemü, harmadik pilla némely állatok, p. ökrök, lovak szemeiben. | |
* | |
| (pill-a-as) mn. tt. pillás-t v. ~at, tb. ~ak. Pillával biró, különösen: szokottnál szőrösebb pilláju. | |
* | |
| (pilla-sömör) ösz. fn. Sömörnemü bőrbántalom a szempillán. | |
* | |
| (pilla-szőr) ösz. fn. A pilla, azaz szemhéj széleit környező szőrszálak. Szőke, vörös, fekete pillaszőr. Máskép, szemszőr, honnan: kiszedték a szeme szőrét. (Km.). | |
* | |
| (pilla-üszög) ösz. fn. Üszögféle bőrbaj a szempillán. | |
* | |
| (pill-e) fn. tt. pillé-t. 1) A bogarak vagy rovarok seregébe tartozó azon rendü állatok, melyeknek testeik szőrösek, négy kiterjesztett szárnyaik lisztesek, orraik karéjra hajlottak, vagy kunkorodottak, két hosszú tapogató szarvok, és két nagy szemök van, de melyek sok apróbb szemekből állanak; tojnak, azután eldöglenek. Fehér, sárga, tarka pille. Nappali, esti, éjjeli pille, boszorkánypille. Könnyit, mint a pille. (Km.). Pille pille, szállj le, tejet vajat adok, holnapra is hagyok, e szókkal csalogatják a gyermekek a pilléket. (Papilio). 2) Átv. mintegy a pille vékony szárnyaihoz hasonló hártya, mely a tej szinén vagy az álló vízen felül képződik, midőn melegítik. Ez utóbbi értelemben rokonítható közelebbről a pili szóval is; l. ezt. 3) Lelógó, lefityegő valami.
E szó 1-ső és 2-ik értelmében fogalmi és hangi rokonságban van azon il gyökü szókkal, melyek általán élénk könnyü mozgásra vonatkoznak, mint illeg, billeg, illan, villan, pillant, villám, stb. Egyezik vele pillangó, pilláncs, és a lebegésről nevezett lepke, lependék, azaz, lebke, lebendék. V. ö. PIL, gyök. A 3-ik értelemre nézve l. PILLENPÁTY. | |
* | |
| (pill-ed) önh. m. pilled-t. Fáradság vagy akármily gyengülés miatt tikkad, lankad. Elpillednek a csirkék, midőn nagy melegben szárnyaikat elterjesztve a porban hevernek. Pápa vidékén így is ejtik: billed, gyakorlatosan: billedez. Alapértelemre egyezik az illeg, billeg, illen billen igékkel, részint a mennyiben a lankadás a testnek, tagoknak mintegy lebillenésével jár, részint a pilledez származékban az élénk mozgás értelme rejlik. A székelyeknél Kriza J. szerént am. pelyhed, le-, szétpelyhed, amidőn pili v. pehely szótól származtatható. | |
* | |
| (pill-e-ded) mn. tt. pilléded-et. Pillealakú, pillenemű. | |
* | |
| (pill-ed-és) fn. tt. pilledés-t, tb. ~ěk. Lankadás, tikkadás. Pelyhedés. V. ö. PILLED. | |
* | |
| (pill-ed-ěz) önh. m. pilleděz-tem, ~tél, ~ětt. Pápa vidékén am. könnyen szökdel. (Matics Imre). Máskép ugyanott: billedez. | |
* | |
| (pill-ed-ěz-és) fn. tt. pilledězés-t, tb. ~ěk. Könnyü szökdelés. V. ö. PILLEDĚZ. | |
* | |
| (pill-ed-t) mn. tt. pilledt-et. Fáradság vagy betegség miatt elgyengült, bágyadt. Továbbá: pelyhedt, szétpelyhedt. | |
* | |
| (pillen-páty) ösz. fn. Tréfás kifejezéssel, billegő- v. libegőféle a ruhán, pl. milyet az oldalzsebekre varrnak. Első alkatrésze a billen, másik a takarásra vonatkozó patyol, patyókál szókkal rokon, s az egésznek értelme: oly része a ruhának, mely billen v. billeg, és patyol. Igen nagy számmal levő ikerszavaink egyike. Átv. ért. a növénytanban a csésze alsó részére vagy a bokrétához nőtt levél- vagy sziromnemü pótlék, mint amilyen van a tavaszi ibolya csészéjén. (Appendix. Gönczy P.). | |
* | |
| (pillen-pátyos) ösz. mn. Mire pillenpátyot varrtak. Pillenpátyos oldalzseb. V. ö. PILLENPÁTY. | |
* | |
| fn. tt. pillér-t, tb. ~ěk. Oszlopféle tárgy, különösen hídláb. Idegen eredetü szó. Egyeznek vele a franczia pilier, angol pillar, alsó német Piler, közönséges német Pfeiler, svéd és középlatin pilare, stb. valamennyi a régi latin pila szótól, mely Páriz-Pápai szerént am. mozsártörő; hídláb; rakott oszlop stb. | |
* | |
| (pill-e-es) mn. tt. pillés-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Pille nemü bogarakkal bővelkedő, ellepett. Pillés mezők, rétek, virágok. 2) Mondják fölmelegített tejről, midőn fölszine hártyás. Pillés tejet adni a kávéhoz. V. ö. PILLE. | |
* | |
| (pill-e-es-ěd-és) fn. tt. pillésědés-t, tb. ~ěk. Állapot midőn valami pillésedik. V. ö. PILLÉSĚDIK. | |
* | |
| (pill-e-es-ěd-ik) k. m. pillésěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Pille nemü bogarak belepik. 2) Pille szárnyához hasonló vékonyságu hártyával behuzódik. Pillésedik a felforralt tej. V. ö. PILLE. | |
* | |
| (pill-e-es-en) ih. Pillés állapotban, pillés minőségben. | |
* | |
| (pille-szárny) ösz. fn. A pille nemü bogárnak vékony, lisztes, majd fehér, majd hamvas, majd különféle pettyü szárnya, illetőleg röptyűje. | |
* | |
| (pille-szivű) ösz. mn. Igen lágy, gyönge szivű, kit legkisebb csapás lesujt, mint a pillét. | |
* | |
| (pill-e-ez) áth. m. pillěz-tem, ~tél, ~ětt. Pillével (hártyával) bevon. Bepilléz am. behártyáz. (Szabó D.). | |
* | |
| (pille-zákány) ösz. fn. A lopvanőszök seregéből való, s a zákányok neme alá tartozó növényfaj, melyet keményen öszveszőtt hártya lep, s az élőfák odvában terem. Nevét hártyás tulajdonságától kapta. (Byssus coriacea). | |
* | |
| (pill-e-ez-és) fn. tt. pillézés-t, tb. ~ěk. Az átható ,pilléz' igétől am. pillével bevonás, behártyázás. A közép ,pillézik' igétől am. pillésedés. | |
* | |
| (pill-e-ěz-ik), l. PILLÉSĚDIK. 2). | |
* | |
| (pill-e-ěz-ő-d-ik) belsz. m. pilléződ-tem, ~tél, ~ött. l. PILLÉSĚDIK, 2). | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Pillis-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pill-og) gyak. önh. m. pillog-tam, ~tál, ~ott. 1) Szemhéjai gyakran vagy folytonosan mozognak; máskép: hunyorog. Az álmos ember szemei pillognak. Egy értelmü vele némi árnyéklati különbséggel a pislog. 2) Mondjuk fénylő testekről, midőn mozgó világukkal a szemeket mintegy kápráztatják. Ez értelemben rokon hozzá az erősebb fénymozgást jelentő villog. V. ö. PIL, gyök. | |
* | |
| (pill-og-ás) fn. tt. pillogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A szemhéjnak majd fölnyilása, majd becsukódása. 2) Bizonyos test fényének élénk rezegése, mely ha nagyobbszerü, villogás-nak mondjuk. V. ö. PIL, gyök. | |
* | |
| (pill-og-at) gyak. önh. és áth. m. pillogat-tam, ~tál, ~ott, par. pillogass. 1) Mint önh. am. folytonosan, vagy gyakran pillog, p. midőn szemeit valamely fényesség sérti, vagy valakinek szemével integet. 2) Mint áth. am. szemhéjait mozgatja, pillogtatja. V. ö. PILLOG. | |
* | |
| (pill-og-at-ás) fn. tt. pillogatás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn vmi v. vki pillogat. | |
* | |
| (pill-ók) fn. tt. pillókot. l. PILLANGÓ. | |
* | |
| (pill-ong) önh. m. pillong-tam v. ~ottam, htn. ~ni v. ~ani; l. PILLOG. | |
* | |
| (pill- v. pil-ong-a) fn. l. PILINGA. | |
* | |
| (latin kicsinző fn. pila szótól, mely labdát jelent); tt. pilulá-t; l. LABDACS. | |
* | |
| mn. tt. pimasz-t, tb. ~ok, v. ~ak. A becsmérlő kifejezések egyike, melyekben a népies nyelv igen, csaknem túlságosan gazdag. Használata annyira változó, hogy eredeti jelentését szabatosan meghatározni nehéz. 1) Idomtalanul, otrombául felnőtt, otromba, faragatlan kamasz, nagy mihaszna, némi durva hegykeséggel is párosulva. Ezen értelme van kivált a tiszai vidéken. Pimasz parasztlegény, falusi fajankó. Nagy pimasz; máskép: pimók. 2) Tetteiben ügyetlen, ostoba, esztelen; árnyéklatai: bibasz, balfasz, buzma, szuszma, süsü, balga, bangó, balgatag stb. Úgy látszik, mintha eredeti alakja piszma volna, mert piszmogni, piszmálkodni am. ügyetlenül bajlódni, bibelődni, pepecselni valamivel, s piszmota am. immelámmal pepecselő. A hitvány pimasz embert néhutt piszok-nak is mondják. Rokon vele értelemben is a Vas és Szalában divatos böszme. Egyébiránt a hason értelmü ,pimók' oda látszik mutatni, hogy pim is tekinthető gyöknek, melyet bib vagy bam v. bám gyökökkel rokoníthatnánk, amazt bibasz, emezeket bamba v. bámé szókban; l. ezeket. | |
* | |
| (pimasz-év) ösz. fn. Suhanczok, ifjonczok kora, melyben még alig vagy épen nem képesek illemességet tanusítni. | |
* | |
| (pimasz-kod-ás) fn. tt. pimaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Otromba hegykeségü magaviselet. 2) Durva esztelenkedés. | |
* | |
| (pimasz-kod-ik) k. m. pimaszkod-tam, ~tál, ~ott. Pimaszul viseli magát. Faragatlanul, otrombául hegykélkedik. Esztelenkedik. V. ö. PIMASZ. | |
* | |
| (pimasz-ság) fn. tt. pimaszság-ot. Pimasz, otromba tulajdonság. V. ö. PIMASZ. | |
* | |
| (pimasz-ul) ih. pimasz, otromba, faragatlanul, hegyke módon. Esztelenül. V. ö. PIMASZ. | |
* | |
| fn. tt, pimók-ot. Olyan alkatu mint ripők. l. PIMASZ. | |
* | |
| (pinp-ěr-ěd-és) fn. tt. pimpěrědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bimbónak, rügynek stb. kicsücsörödése. | |
* | |
| (pimp-ěr-ěd-ik) k. m. pimpěrěd-tem, ~tél, ~ětt. Bimbója vagy rügye, szeme, magva kicsücsörödik, fakadni indúl. Pimperedik a búza szeme. Gyöke rokon a pimpó, bimbó szókéhoz. | |
* | |
| fn. tt. pimpinellá-t. Linné s utána Diószegi szerént növénynem az öthímesek seregéből, és kétanyások rendéből; gallérai nincsenek; virágai egyenlők, mind termők; gyümölcse tojásdad-hosszukás karczolt; bibéi gömbölyük. Idegen szó, melyet a népnyelv annak egyik fajában (pimpinella saxifraga, magyarosan: tömjénes pimpinella) bipenellá-vá módosított; ugyanezt földi temjén, és rákfarkfű-nek is nevezvén. | |
* | |
| fn. tt. pimpó-t. 1) Némely lágy fák pl. füzek, nyárak ágain tavaszszal kihajtó szőrös bimbó, barka. Ily pimpós ágakat szentelnek virágvasárnap a római katholikusoknál. 2) A megromlott bor szinén kifejlődő fehér foltok, honnan: pimpós a bor am. virágos, penészes. 3) A hosszasabb tartásban megromlott kenyéren szöszalaku penész. (Kriza J.). 4) Növénynem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendjéből; csészéje tíz metszésü, minden második foga kisebb; bokrétája öt szirmu; vaczka kicsin, aszu; magva sok, csupasz; virága többnyire sárga, csak kevés fajaiban fehér. (Potentilla.)
Értelmére és hangra rokon a bimbó, bingyó szókhoz, s a bogyó szónak in-vel kicsinyített módosúlata. | |
* | |
| (pimpó-os) mn. tt. pimpós-t v. ~at, tb. ~ak. Amiből pimpók nőnek, fakadnak; vagy amin, amiben pimpó keletkezik. Pimpós ágak; pimpós bor, kenyér. V. ö. PIMPÓ. | |
* | |
| (pimpó-oz-ik) k. m. pimpóz-tam, ~tál, ~ott. Pimpó keletkezik rajta vagy belőle. | |
* | |
| fn. tt. piná-t. Aljas nyelven női szeméremtest. Arabul: hen-ün; rokonítható a latin Venus-szal is, melyet némely nyelvészek keleti származásunak hisznek. | |
* | |
| l. PINTY. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Pincz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pinczé-t. Mesterségesen készített, kivájt, vagy kifalazott és boltozott üreg a földben, különösen a házak alatt, melyben leginkább italokat, s eleségnemü holmit tartogatnak, hogy részint a meleg, részint a hideg ellen romlatlan állapotban maradjon. Néhutt szorultságból, kivált nagyobb városokban, embereknek lakhelyül, és állatoknak istállóul is szolgál. Boros, seres pincze; tejes pincze; zöldséges pincze. Ha fát tartanak benne, fás pincze. A kinek pinczéje tele borral, bolond, ha szomjúzik. (Km.). Eladta szőlejét, pinczét vett az árán. (Km. a ferde gazdálkodásról). Rózsám iszik a pinczében, vörös bor van a kezében. (Népd.). Kocsmárosné kápolnája a pincze, imádságos könyvecskéje az itcze. (Gúnyd.). Ha fénylik (vagy; megcsordúl) Vincze (január 22-én), megtelik a pincze, népies időjóslat. "Hogyha penig történnék, hogy valaki ez mi végezésünknek ellene vakmerőképen idegen bort hozandana be, kit az ő pinczéjében vetne váras híre nélkül, és megtalálhatjuk, mindjárást kivonatjuk, és az váras közepett az fenekét kivágatjuk." (Szentpéteriek végezése. 1403-ban). A hajósok nyelvén: a hajó elején, az orradzóban kötéltartó, s a mindenes aprólékos készségeinek zárt helye. (Hell, Hölle; Vorpick. Kenessey A.).
E szó szlávul pivnicza, pivnicze, pivniczka, vagy a pijem (iszom), vagy pedig a pivo (ser) gyöktől, egyébiránt a pivo is a pijem igével azonos gyökü. Ámbár nem lehet kétség benne, hogy a ,pincze' szó közvetlenül a szlávból vétetett: de gyöke, mint ős eredetü szó a magyarral is közös, t. i. ugyanaz, mely az iszik, ital, iti, piti, pitizál, pityó, pityókos szóké; hellenül: pinw, latinul: bibo am. iszom. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Pinczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pincze-ablak) ösz. fn. Szellőjárás végett hagyott ablakféle nyilás a pinczén. V. ö. PINCZELYUK. | |
* | |
| (pincze-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melyen a pinczébe járnak. Lakatot vetni a pinczeajtóra. | |
* | |
| (pincze-alj v. ~aly) l. PINCZEFENÉK. | |
* | |
| (pincze-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki a pincze haszonvételeért az illető tulajdonosnak fizet. | |
* | |
| (pincze-bogár) ösz. fn. Tizennégy lábu, és szárnyatlan bogár, teknőded alaku testtel, mely nedves kövek alatt, s kivált régi pinczékben lakik. (Oniscus asellus.) | |
* | |
| (pincze-bolt) ösz. fn. Pincze, mely boltként használtatik, s melyben leginkább italt mérnek s néhutt bőröket árulnak. | |
* | |
| (pincze-boltozat) ösz. fn. A pinczének felső része, mely rendszerént ívezetesen van építve vagy kivájva. | |
* | |
| (pincze cselédség) ösz. fn. Cselédek, kik nagyobb boros, sörös stb. pinczékben a kellő munkákat végzik, a pinczemester felügyelése alatt. Ide tartoznak az úgynevezett pinczenapszámosok is. | |
* | |
| (pincze-fal) ösz. fn. A pinczének két oldala. | |
* | |
| (pincze-fenék) ösz. fn. A pinczének alsó része, melyen járnak, és melyre hordókat, s egyetmást raknak. | |
* | |
| (pincze-férěg) ösz. fn. lásd PINCZEBOGÁR. | |
* | |
| (pincze-gádor) ösz. fn, lásd: PINCZETOROK. | |
* | |
| mváros Tolna m.; helyr. ~hely-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (pincze-irnok) ösz. fn. Nagyobb tartalmu bor- és sörpinczékben irnoki hivatalt viselő személy. | |
* | |
| (pincze-istálló) l. PINCZEÓL. | |
* | |
| (pincze-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a pinczeajtót zárják és nyitják. | |
* | |
| (pincze-kunyhó) ösz. fn. Szőlőhegyek- és kertekben, vagy helységek különálló részeiben a pinczék, vagyis ezek bejárása fölé emelt kunyhóféle hajlék. V. ö. PINCZESOR. | |
* | |
| (pincze-lak) ösz. fn. Pincze, mely embereknek szolgál lakásul. | |
* | |
| (pincze-levegő) ösz. fn. Saját mérsékletü, a külső levegőnek hévségi fokától különböző levegő, mely nyáron hüvös, télen mérsékelt meleg. | |
* | |
| (pincze-lik v. ~lyuk) ösz. m. Részint világításra, részint szellőztetésre szolgáló ablakféle nyilás a pinczén; néhutt: léleklyuk. | |
* | |
| (pincze-mester) ösz. fn. A pinczecselédség főnöke, ki a pinczében levő italok kellő kezelésére felügyel. Urasági, kolostori pinczemester. | |
* | |
| (pincze-ól) ösz. fn. Pincze, melyben állatok, különösen városokban lovak szoktak tartatni. | |
* | |
| (pincze-ér) fn. tt. pinczér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Szoros ért. kocsmáros vagy vendégfogadós segéde, szolgája, ki az italokra felügyel, s azokkal a vendégeknek szolgál, pinczés. Szélesb ért. vendéglői ételital-hordogató. Főpinczér, ki az elköltött ételek italok árát beszedi, s róla a vendéglősnek számol. | |
* | |
| (pincze-es) mn. tt. pinczés-t v. ~et, tb. ~ek. Pinczével ellátott. Pinczés ház. Pinczés bolt. Mint főnév tárgyesete: pinczés-t, s többese pinczés-ěk, am. pinczér. | |
* | |
| (pincze-sor) ösz. fn. 1) Az épületnek azon földalatti része, hol a pincze vagy pinczék vannak. 2) Némely helységekben, ezeknek különálló része, máskép: pinczeszer, melyben csak pinczék foglaltatnak, rendesen felülvaló épitményekkel is, mint kunyhókkal, borházakkal, kolnákkal, melyekben a bor készités- és kezeléshez szükséges némely eszközök ú. m. sajtók, kádak, hordók stb. tartatni szoktak. | |
* | |
| (pincze-szěr) ösz. fn. Szőlők vagy szőlőhegyek lábán épített pinczék sora. Olyan mint pajtaszer. Egyébiránt l. PINCZESOR 2). | |
* | |
| (pincze-tok) ösz. fn. Fiókokra osztályozott belsejü láda, melyben rendesen négyszögü lapos borpalaczkokat útra vinni, vagy szállítani szokás. Nyolcz, tizenhat pintes pinczetok. Pinczetokkal utazni. | |
* | |
| (pincze-torok) ösz. fn. A pinczének előrésze, pitvara, mintegy nyaka, melyen a derékpinczébe járnak, s hol a borkezeléshez tartozó edényeket, holmit tartják, a borokat kóstolgatják, stb. | |
* | |
| (pincze-üreg) ösz. fn. A pinczének belterjedelme a falaktól és boltozat- vagy bárminő felső résztől elgondolva. | |
* | |
| (pincze-ez) áth. m. pinczéz-tem, ~tél, ~ětt. Pinczében tart, pinczében, vagyis úgy kezel, mint pinczében szokásos, és czélszerü. A bort pinczézni. | |
* | |
| fn. tt. pinczk-et, harm. sz. r. ~je. l. PIGE. | |
* | |
| (pinczk-ěz) önh. m. pinczkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. l. PIGÉZ. | |
* | |
| (pinczk-ěz-és) fn. tt. pinczkězés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. l. PIGÉZÉS. | |
* | |
| PINDURKA. Talán n közbetéttel ,piczurka' és ,piczurkó' szók módosúlatai. l. PICZURKA. Tájdivatos kifejezések túl a Dunán. Még máskép: pirinyó, parányi. Gyermekes nyelvbe valók. | |
* | |
| fn. tt. pindsi-t. Kisebb fajta bodros kutya. Heyse szótárában olvasható: Pincher (olv. pincser) ein Kneiper, Zwickhund, eine Art englischer Hund mit scharfem Gebisz. Az angol (to) pinch szótól, mely am. a német kneifeu, kneipen, zwicken stb. | |
* | |
| fn. tt. pinká-t. Túl a Dunán, nevezetesen a Vas vármegyei Őrségben am. dugasz a hordó aknájában. Kiütni a pinkát. Rokon a faszegfélét jelentő piczka, binczk v. pinczk és peczek szókhoz. V. ö. PĚCZĚK. Van ily nevü folyó is Vas vármegyében. | |
* | |
| mváros Vas m. helyr. Pinkafej-re v. ~főre, ~fejen v. ~főn, ~főről. | |
* | |
| falu Pozsony megyében, helyr. ~Karcsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. ~Mindszent-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~Miské-n, ~re, ről. | |
* | |
| faluk Ung és Vas, puszta Veszprém m. TORNA~, falu Veszprém m.; helyr. Pinkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Pinnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Pinnyéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pint-ět, harm. szr. ~je. Oluk, folyadékok mértékneme, mely két itczét, vagyis négy meszszelyt foglal magában A magyar akó harminczkét pintből áll. Egy pint bor, sör, pálinka. Pintszámra mérni, venni a bort. Szalay Á. levélgyüjteményében 16 pint egy köböl: "Itt pegyig az bort kilemben nem adják öt köblénél, az köblét tudja k(egyelmed) hogy tizenhat pintet teszen." (119. l.).
Megvan kevés változattal a török, német, olasz, szláv, franczia, angol stb. nyelvekben, ú. m. törökül pinte, melyet Zenker a magyar ,pint' szóval rokonít, németül: Pinte, olaszul: pinta, csehül: pint, francziául: pinte, ángol pint. Heyse szótára a spanyol és portugál pinta szóból származtatja, mely am. a német Maal, Zeichen, ein Flüssigkeitsmasz, a pintar szótól mely am. a latin pingere. Németül máskép Masz, mintha egy ivásra való mértéket jelentene; miért véleményünk szerént talán inkább az ivás, ital alapfogalma látszik rejleni benne, mi szerént rokon volna a magyar iti, piti, pitizál, pityók, a hellen pitw, a latin bibo, potus, a franczia boire, a szláv pijem, török ics-mek, stb. szókhoz. E szerént itcze (azonegy gyökből) mint kicsinyített szó kisebb, a pint nagyobb adagu italmértéket jelentene. | |
* | |
| fn. tt. pintér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Fából dolgozó kézmives, ki hordókat, kádakat, bödönyöket, s hasonló fa edényeket készít; s néha, kivált az uraságok, kolostorok, borkereskedők szolgálatában levén, borokat is kezel. Pintérmester, pintérlegény, pintérinas. Eredetileg német szó Binder; magyarul kádár, vagy bodnár, mely ugyan szükebb értelmü mint Binder, mivel nem csupán kádakat, illetőleg bodonokat készít, de a mesteremberek nevei egy részt ily nemüek, pl. az asztalos, lakatos, kerékgyártó, nem csak asztalt, lakatot, kereket, hanem egyebet is csinálnak. | |
* | |
| (pintér-ěz) áth. m. pintérěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Abrincsol, vagy valamely pintérmunkákat készít. Olyan mint pesztergároz, ácsol, kovácsol. | |
* | |
| (pintér-káka) ösz. fn. Kákafaj, melynek szára egymáshoz ragadt húsos levelekből áll. Ezt szokták a pintérek a dongák közé csiptetni. | |
* | |
| (pintér-kés) ösz. fn. A pintérek saját alaku nagy kése, melylyel faragnak, metélnek, stb. | |
* | |
| (pintér-munka) ösz. fn. Mű, melyet a pintérek szoktak készíteni, pl. hordó, kád, dézsa, bödön, rocska, stb. | |
* | |
| (pint-ěs) mn. tt. pintěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mibe egy pint fér, pint nagyságu. Pintes korsó, palaczk, fazék. V. ö. PINT. | |
* | |
| fn. tt. pintók-ot. Gyarmathi Sámuelnél am. félpoltura, s szerénte románul is pintók. | |
* | |
| fn. pintóká-t. Kriza J. szerént a székelyeknél am. félfertály fele, tehát 1/16 rész. V. ö. PINTOK. | |
* | |
| áth. m. pintol-t. A gömöri barkóknál am. mocskol, becsunyít. Rokonnak látszik a penészt jelentő pimpó-hoz, mintha volna: pimtol. Egyébiránt figyelmet érdemel a török pinti, mely am. mocskos. | |
* | |
| (pintol-ás) fn. tt. pintolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bemocskolás. V. ö. PINTOL. | |
* | |
| l. PĚNDĚLY; PĚNDĚLYĚS. | |
* | |
| fn. tt. pinty-ět, harm. szr. ~e. Az éneklők seregéből való kis madárnem, melynek fajai különféle szinü tollakkal ékeskednek. Fajai: árva pinty, búbos pinty, erdei pinty, hó- v. havasi pinty, zöld pinty, vörös pinty stb. máskép: pincz, pintyő, pintyőke. Nevét hangjától kapta, mint csücsörke, pipis, csíz, gyagya stb. szók is. Egyezik vele a szintén hangutánzó német Fink, némely szójárásokban: pink, olasz pincione, franczia pinçon, szláv pinkava, penkeva, ángol finch, svéd finke, közép latin pincio, régi latin fringilla stb. Olyan mint a pinty, azaz: fris, élénk, ép, egészséges. | |
* | |
| (pinty-ěg) gyak. önh. m. pintyěg-tem, ~tél, ~ětt. Pinty módjára vagy pinty hangon szól folytonosan. Olyan mint csicsereg, cseveg, fecseg, hápog, sápog, gágog stb. | |
* | |
| (pinty-ěg-és) fn. tt. pintyěgés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Pinty hangon szólás. V. ö. PINTYĚG. | |
* | |
| (pinty-ěl) önh. m. pintyěl-t. 1) Pinty módjára, pinty hangon szól. Olyan mint, csiripel, kárál stb. 2) Szerfölött vékony fonalat fon; gúnyosan am. ügyetlenül, roszul fon; gyakorlatosan: pintyelget v. pintyerget, pintyerél. Rokon hozzá a vastaghangu fontyorgat, fontyorodik, azaz, zsugorgat, zsugorodik, a fon gyöktől, mintha volna fintyel, fintyerget, továbbá a székelyeknél finyelni am. bebonyolítani, s finyelődni = bonyolódni. | |
* | |
| (pinty-el-és) fn. tt. pintyelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami pintyel. | |
* | |
| (pinty-er-él) önh. m. pintyerél-t, l. PINTYĚL, 2). | |
* | |
| (pin-ty-ěr-g-et) gyak. önh. és áth. m. pintyěrget-tem, ~tél, ~ett, par. pintyěrgess. A székelyeknél gúnyosan am. roszul, a szöszt imígy-amúgy öszvebongyolgatva, fontyorítva fondogál. Elemzésére nézve V. ö. PINTYĚl. | |
* | |
| (pinty-háló) ösz. fn. Madarászok csaptató hálója, melylyel pintyeket s más apró madarakat fogdosnak. | |
* | |
| (pinty-ő) fn. tt. pintyő-t. 1) A pinty madárnak mintegy részesülővel módosított neve, mintha volna: pintyező; kicsinyezve: pintyőke. 2) Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és magrejtősök rendjéből. Nevét valószinüleg onnan kapta, mert bokrétájának ínye kicsucsurodik (mint a pinty orra) az ajakak között. (Antirrhinum). Egyik nevezetes faját köznéven hívják pintyő-nek v. lenlevelüfű-nek v. gyujtován-nak; melynek növénytani neve: gyújtovánpintyő (Ant. linaria). Egy másik faja köznéven: orozlánszáj v. ebfejüfű, borjuorrufű v. pirosgerezdes v. orrosfejüfű; növénytani néven: aranyevő pintyő. (A. majus). | |
* | |
| (pinty-ő-ke v. pinty-eg-ő) fn. tt. pintyőké-t, l. PINTYŐ 1), és PINTY. | |
* | |
| l. PINNYE. | |
* | |
| l. PINNYÉD. | |
* | |
| (pi-ó-cza = i-ó-cza = iv-ó-cza?) fn. tt. pióczá-t. Tavakban, állóvizekben élő, hengerded, nyulánk, mindkét végről tompa testü féreg, mely a vizben járó vagy megálló emberek, s más állatok testébe ragad és véröket szívja. Az orvosok több esetekben érvágás helyett véreresztő, vérhigító eszközül, illetőleg gyógyszerül alkalmazzák. Pióczákat rakni; pióczákkal kiszivatni a vért. Átv. mondják emberről, ki piócza gyanánt másokhoz ragad, s el nem válik, mig valamit ki nem nyert, ki nem húzott tőlök. Máskép: pióka (ormánságban), és más származással nadály. A szláv nyelvekben is eléfordúlnak: pijavka, piávka, pijavicza.
Legokszerübb azon vélemény, mely szerint nevét a szivástól, a vérszivás- v. ivástól kapta, s ha a magyar nyelvből is származtatható előtét nélkül lesz: iócza, ióka, rokon levén az iti, piti, ityók, pityók szókhoz. Hogy az i és ó közti v ragasz kihagyható, mutatja ezen példa: "Én boromat én tejemvel ióm." = ivám. Döbrentei cod. Énekek éneke 5. f.) Ugyanott olvasható: öőm, azaz; evém. | |
* | |
| (piócza-az) önh. és áth. m. pióczáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Vízben, tóban pióczát fogdos. 2) Orvosi czélból pióczát tesz v. rak, v. alkalmaz valakinek valamely tagjára. Megpióczázni a fájós tagot. | |
* | |
| (piócza-az-ás) fn. tt. pióczázás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pióczafogdosás. Piócza v. pióczák alkalmazása. | |
* | |
| fn. tt. pióká-t. Tájdivatosan am. piócza; l. ezt. Mint a pióka mindenütt rajta csügg. (Km. Kresznerics.) | |
* | |
| fn. tt. piom-ot, harm. szr. ~ja. Az ácsok és kőmívesek ólmos, vagyis ónos zsinóra, melylyel a függőleges egyirányt meghatározzák. Alkalmasint a latin plumbum módosúlata, melyben az l-et az olasz is i re változtatta: piombo; vagy talán közvetlenül az olaszból vettük át. Így változott az l i-vé ,piacz' szóban is. | |
* | |
| (piom-oz) önh. és áth. m. piomoz-tam, ~tál, ~ott. Piommal a függőleges irányt meghatározza. | |
* | |
| hangszó, melyből a madarakat, kivált tyukokat, csirkéket, galambokat hivó pipi! továbbá a pipis, pipiske, a libát, csibét jelentő pipe, s a pipeg ige származnak. Rokon vele pöf gyök pöfékel szóban. Ide tartozik a vastaghangu pipa, pipál, pipázik, minthogy e működés alatt az ajkak pimpognak, pampognak; továbbá pipacs, fordítva: papics. V. ö. PIPACS. Más alapértelme van a pipere, pipitér, pipogya szókban, melyeket l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| fn. tt. píp-et, harm. szr. ~je, tájdivatosan ~ja. 1) A szárnyas állatok nyelve hegyén támadó keménység, csomó, melyről a gazdasszonyok azt tartják, hogy szomjuságból vagyis akkor támad, ha azon szárnyas állatok nyári melegben sok ideig inni nem kapnak. Ezt a hozzáértő nők tűvel le tudják venni. Rokonságait l. PIPITE alatt. 2) Átv. feszesség, merevenség a járásban, magatartásban, honnan pípes leány, menyecske, am. hegyes, kevélyke, rátartós. V. ö. PIPERE.
Mi e szó elemzését illeti, értelmi és hangi rokonságban van vele a vastaghangu, s ennél fogva nagyobb csomót, kinövést jelentő púp, búb; oly viszony levén köztök, mint a csip csap, lik luk, zig zug, gyim gyom, líg lóg, stb. stb. között. Ez elemzéssel egyezőleg Molnár Albertnél: púposkodik, am. pípeskedik. Hasonlók hozzá a szintén kinövést jelentő bibi, bibis, bibircsó, bimbó, pimpó. | |
* | |
| fn. tt. pipá-t. Különféle anyagu, és alaku börböncze, edényke, melyből dohányozni szokás. Cseréppipa, tajtékpipa, fapipa, ezüstpipa, (= ezüstös pipa), porczellánpipa, gyökérpipa. Makrapipa, lencsés pipa. Selmeczi, podrecsányi, debreczeni pipa, török pipa. Pipára gyujtani. Pipát tölteni, kiverni. Nem ér egy pipa dohányt. (Km.). Pipát cserélni valakivel, átv. ért. am. pajtáskodni. Azt se mondta, cseréljünk pipát. (Km.). Jól égjen a pipa (köszöntő mondat, azaz: adjon Isten jó módot, kényelmes életet). Nagy pipáju, kevés dohányu. (Km. arról ki nagyobba fog, mint ereje, vagy erszénye birná). Feltartja pipáját, azaz nagyra lát, nagyra tartja magát, hegyke.
"Fegyver leszen pipámból, S kifüstölöm szobámból." (Kisfaludy K.). Kis pipám, dohányos börbönczém. (Faludi). Pipa, kostök, agár, ló, nemes embernek való. (Gúnyos km.). A szegedi hajósok nyelvén a bókonytalpnak idegen darabbal pótolt felhajló vége; néhutt: habláb; a dunai német ajku hajósoknál: Bockstall. (Kenessey A.). E szóhoz leginkább hasonlók a svéd, izland pipa, olasz pipa, piva, ángolszász pip, pipe, dán pibe, héber , német Pfeife, szláv fajka, stb. Azonban e hasonlóság eredeti alapját mindenütt a hangutánzás teszi, pl. a német a pipát síphoz hasonlította, mely nevét szintén az ajakhangtól vette; a magyar is pipának nevezte ezen dohányos börbönczét, mert midőn szívjuk, ajkaink igy hangzanak: pi! pa! innen vannak a pöfékel, pampog, pampogtat igék is. Szintén hangot, ámbár más nemüt fejez ki a déli szláv lula. | |
* | |
| (pipa-agyag) l. PIPAFÖLD. | |
* | |
| (pipa-béka) ösz. fn. Mintegy arasznyi hosszu varasbéka, fölül barna, alul szürkés sárga, mely fiait mindaddig hátán hordozza, mig nagyra nem nőttek, Surinámban él. (Pipa.) Idegen eredetü lévén nevének a dohányzó pipával, úgy látszik, semmi köze.
| |
* | |
| (pip-acs) fn. tt. pipacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. A mákok neméhez, különösen a sima tokuakhoz tartozó növényfaj köznépies neve; szára földszint álló szőrökkel borzas, sok virágu; levelei szárnyasan hasgattak, bevagdaltak; tokja gömbölyü; virága szép veres. Növénytani neve: pipacsmák. (Papaver rhoeas). Köznépiesen fejér pipacs a berki kökörcsin (anemone nemorosa).
Nevét valószinüleg sziromleveleinek pattanós, csattanós, pacscsogó tulajdonságától kapta, átvetve papics. Tudnivaló, hogy játékból kivált a gyermekek e növény szirmait tenyerek között, vagy ajkakon pattogtatni szokták. Innen van a Klapperrose német nevezete is. Hangjaikról neveztettek a huppolyag, a susogó csuhu és sás, s a szétpöffedő pöfeteg növények is. | |
* | |
| (pipa-csináló) ösz. fn. Kézmives, ki különféle, vagy bizonyos nemü anyagból, pl. tajtékföldből, agyagból, fából, pipákat készít. | |
* | |
| (pipa-csutora) ösz. fn. Csutora vagyis szopóka a pipaszáron. | |
* | |
| (pipa-faragó) ösz. fn. Kézmives, ki fából, gyökérből, különösen pedig tajtékföldből, vagy gipszből, s hasonló nemü anyagból kellő eszközök által pipákat készít. Szoros ért. ki habpipákat csinál. | |
* | |
| (pipa-fědél) ösz. fn. Fémlemezből, vagy sodronyból való kupak, szelelő likakkal ellátva, mely a pipa tetejére alkalmaztatik. Ezüst, réz pipafedél. Lapos, tornyos pipafedél. | |
* | |
| (pipa-fej v. ~fő) ösz. fn. A pipának fölfelé nyuló része, melynek öblébe a dohányt tömik. Hová a pipaszárt dugják, pipanyak. | |
* | |
| (pipa-föld) ösz. fn. 1) Finomabbféle agyagföld, melyből pipákat alakítani, és égetni szoktak. 2) Széles ért. ide tartozik azon fehér, habszinü kemény földnem is, melyből úgy nevezett habv. tajtékpipákat faragnak. | |
* | |
| (pipa-furó) ösz. fn. Pipafaragók furója, melylyel a fa-, gipsz-, tajtékpipákat furják. | |
* | |
| (pipa-füst) ösz. fn. Füst, mely a pipában égő dohányból kifejlődik. Kék, fekete, bodros pipafüst. A szoba eltelt pipafüsttel. Nem szenvedheti a pipafüstöt. | |
* | |
| (pipa-füstös) ösz. mn. Pipafüsttel átjárt, amin pipafüst érzik. Pipafüsttől megbarnúlt. Pipafüstös ruha. Pipafüstös szoba. | |
* | |
| (pipa-gyujtó) ösz. fn. Papirszelet, vagy vékonyra hasgatott fácska, melylyel pipára szokás gyújtani. Tréfásan, némely csárdák gúnyneve, pl. Pozsony, Somogy m. melyekben mit sem kapni, legfölebb pipára lehet gyujtani. | |
* | |
| csárda Somogy megyében. | |
* | |
| (pipa-ak-ol) önh. m. pipákol-t. Pipát szivogat, valamint az, ki pordohányt tömöget orrába: szipákol. | |
* | |
| (pipa-kupak) ösz. fn. l. PIPAFĚDÉL és V. ö. KUPAK. | |
* | |
| (pipa-al) önh. m. pipál-t. 1) A pipából dohányfüstöt szí. l. PIPÁZ. Átv. ért. füstöl, vagyis úgy látszik, mintha füstölne.
"Füstbokor itt és ott tapad az erdőre, Mint mikor a hegyek pipálnak esőre." Buda halála. (Arany J.). 2) A székelyeknél am. hintálja orrát, pl. a ló. (Kriza J.). | |
* | |
| l. PIPAMOCSOK. | |
* | |
| (pipa-minta) ösz. fn. Pipacsinálók mintája, melynek formájára a pipákat készíteni, metszeni, faragni szokták. | |
* | |
| (pipa-mocsok) ösz. fn. Dohányzáskor a pipa alján égetlenül maradt nedves salak, valamint a pipa nyakába leszivárgó leves dohánypor is. Mennyiben ezt némelyek kiverni, és szájban rágni szokták, bagó a neve. Pipamocskot, bagót rágni. | |
* | |
| (pipa-as) mn. tt. pipás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Pipákkal bővelkedő, miben pipák vannak. Pipás bolt, szekrény. 2) Ki pipából dohányzik. Pipás török. Pipás nemesember, am. henyélő. Vétetik önállólag főnevül is, amidőn a tt. pipás-t, tb. ~ok. Nagy pipás, jó pipás. | |
* | |
| (pipa-szár) ösz. fn. Csőalaku, végig likas nyel, melyet a pipa nyakába tesznek, és vele a meggyujtott dohányt szítják, s füstét húzzák, fújják. Kurta, hoszszu, csutorás pipaszár. Sürje, tamariska, meggyfa, szagos pipaszár. Mocskos, szortyogó pipaszár. | |
* | |
| (pipa-szár-bot) ösz. fn. Csöves bot, melyet egyszersmind pipaszárnak lehet használni. | |
* | |
| (pipa-szár-hal) ösz. fn. Halnem, melynek ormánya csőalaku, s némileg pipaszárhoz hasonló. (Fistula tabacaria. L.). | |
* | |
| (pipa-szár-láb) ösz. fn. Tréfás gúnynyal am. igen vékony lábszár; honnan, pipaszárlábu, am. igen vékony, s aránylag hosszu lábu. Pipaszárlábu nápicz legény. | |
* | |
| (pipa-szó) ösz. fn. Azon hang, melyet a pipaszáron húzogatott, fúvogatott levegő ad; továbbá, maga a dohányzás, honnan: pipaszóval járni kelni, am. dohányozva. | |
* | |
| (pipa-szurkáló) ösz. fn. Drótalaku eszköz vasból, rézből, a berekedt pipa nyakát, illetőleg szelelőlikát kitisztítani való. | |
* | |
| (pipa-tartó) ösz. fn. Polczféle állvány, fiókokra osztályozva, melyekbe a pipákat behelyezik, beállítják. | |
* | |
| (pipa-tisztító) ösz. fn. Dohányzók késnemü eszköze, melylyel a mocskos, kormos pipát megtisztítják, kivakarják. | |
* | |
| (pipa-tok) ösz. fn. Bőrből csinált tok, takaró, melybe a finomabb habpipát megkémélés végett bele teszik. | |
* | |
| (pipa-töltő) ösz. fn. Nyelecskével ellátott kerek lemez vasból, melylyel az égés alatt felduvadó dohányt lenyomdossák. | |
* | |
| (pipa-vájó) l. PIPATISZTÍTÓ. | |
* | |
| (pipa-az v. ipa-az-ik) önh. és k. m. pipáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z v. ~zál. A pipába töltött, s égő dohánynak füstét szíjja, fújja; máskép: dohányzik, füstöl, ámbár ezek szélesb értelmüek, mert a szivarozást is magukban foglalják. Átv. köznépi nyelven: gőzölög, füstölög. Pipáznak a hegyek. l. PIPÁL. | |
* | |
| (pipa-az-ás) fn. tt. pipázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki pipából szijja fujja a dohányfüstöt. Tilalmas a pipázás. | |
* | |
| (pipa-az-og-at) gyak. önh. m. pipázgat-tam, ~tál, ~ott, par. pipázgass. Folytonosan, vagy némi kényelemmel pipázik, s tölti az időt. Egész nap nem tesz egyebet, mint pipázgat. | |
* | |
| (pipa-az-og-at-ás) fn. tt. pipázgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn vki pipázgat. | |
* | |
| (pipa-az-ik) l. PIPÁZ. | |
* | |
| (pipa-az-ó) mn. tt. pipázó-t. 1) Aki pipából dohányzik. Pipázó férfiak, czigánynők, gyermekek. 2) Hol pipázni szoktak, vagy különösen pipázásra rendelt. Pipázó szoba a gőzhajón. | |
* | |
| fn. tt. pipé-t. Fiatal, kis baromfi, különösen liba, kis kacsa, csirke. Az én Lillám, mint a tói réczepipe, olyan vad. (Szász József). Eredetére nézve hangutánzó, s egy a csalogatva, édesgetve hivó pipi szóval. Átv. pipe ember, am. igen gyönge, kinek hamar megárt minden, mint a pipének. | |
* | |
| erd. falu Küküllő m.; helyr. Pipé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pipe-ember) ösz. fn. l. PIPOGYA. | |
* | |
| (pipe-fű) ösz. fn. Köznépi neve a pimpók neméből való egyik növényfajnak; szárai heverők, gyökerezők; levelei csonkatollas-szárnyasak, alul ezüstszinü selymesek; máskép szintén köznéven: lúdpázsit, fehér v. ezüstös hátu fű, vad varádics; növénytani néven; libapimpó. (Potentilla anserina). | |
* | |
| l. TYÚKHÚR. | |
* | |
| (pip-ěg) gyak. önh. m. pipěg-tem, ~tél, ~ětt. Apró nemü fiatal madarkákról mondják, midőn vékony pip hangon szólnak. Pipegnek a csibék, libák. Rokonai: csipeg, csipog, sipog. | |
* | |
| (pip-eg-és), fn. tt. pipěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pip hangon szólás. | |
* | |
| (pip-el) önh. m. pipel-t. l. PIPĚG. | |
* | |
| (pip-er-e) fn. tt. piperé-t. Tulajd. ért. mindenféle czifraság, mely az öltözéket, kivált női viseletet himessé, ékessé, tarkává, bodros-fodrossá alakítja, cziczoma, csicsoma, ficsere. Divatszerü, finom izlésü, női pipere. Falusi nők, leányok piperéje. Átv. ért. irás- beszédbeli czifraság, czikornya. Kimaradt minden pipere irásából. (Szabó D.).
E szónak gyöke pip v. píp, honnan pípes am. csicsomás, és begyes, rátartós, pipeskedik, czifrálkodik, és rátartja magát. Ha alapul azt veszszük, hogy a népies pipere kivált a fejkötőkön divatozik, melyeket hajdan búbosan feltornyozni szerettek; valószinünek tarthatni, hogy a píp nem egyéb mint a finomitva kicsinyitett púp, búb, bób, honnan bóbita, magas fejkötő, bóbitás menyecske, am. czifra, magas fejkötőben járó, s csakugyan Molnár Albertnél púposkodik am. kevélykedik, azaz, pípeskedik, mint a bubját merengető madár. Mi alkatát illeti, hasonló a czondora, csutora, szapora, gugora, bengyele, dödöle, stb. szókhoz. | |
* | |
| (pipere-áru) ösz. fn. Női öltözékekhez tartozó különféle cziczomák, p. fodrok, bodrok, csipkék, szalagok, himzett müvek, stb. | |
* | |
| (pipere-árus-nő) ösz. fn. Divatárusnő, ki különféle piperéket készít, és árul, vagy öltözékeket piperéz, cziczomáz, s azokkal kereskedik. | |
* | |
| (pipere-asztal) ösz. fn. Nők öltözködő asztala, melyen a piperézéshez való szerek és eszközök tartatnak. (Toilette, Toilette-Tisch). | |
* | |
| (pipere-mű) ösz. fn. A női divatviselethez tartozó cziczoma, mint kész mű, pl. kalap, fejkötő, gallér stb. | |
* | |
| (pip-er-e-es) mn. tt. piperés-t v. ~et, tb. ~ek. Czifrázott, cziczomázott, piperével ékesített. Piperés fejkötő, kalap, ruha. Piperés hölgyek. | |
* | |
| (pip-er-e-es-en) ih. Piperével ékesítve, cziczomázva. | |
* | |
| (pip-er-e-es-kěd-ik) k. m. piperéskěd-tem, ~tél, ~ětt. Öltözetében czifrálkodik, cziczomásan, piperésen ruházkodik; illetőleg rátartósan, begyesen viseli magát. | |
* | |
| (pip-er-e-et-len) mn. tt. piperétlen-t, tb. ~ek. Pipere nélkül való. Határozóként am. pipere nélkül. | |
* | |
| (pipere-vágy) ösz. fn. Vágy, illetőleg hiúságos ösztön, mely valakit arra készt, hogy czifrálkodjék, cziczomáskodjék; piperésen járjon. | |
* | |
| (pip-er-e-ez) áth. m. piperéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szoros ért. vett piperével ékesít, cziczomáz, czifráz, ficseréz, diszít. Piperézni a fejkötőt, kalapot, ruhát, csipkékkel, szalagokkal, bodrokkal, stb. Fölpiperézte magát. Átv. szavakkal, virágos kifejezésekkel czikornyáz. Piperézni a beszédet. V. ö. PIPERE. | |
* | |
| (pip-er-e-ez-és) fn. tt. piperézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Piperenemü czifrasággal ékesítése, cziczomázása valamely viseletnek. A kalapok, fejkötők piperézését ügyes divatárusnőkre bízni. | |
* | |
| (pip-er-e-ez-ěg-et) gyakorító áth. Folytonosan vagy többször piperéz. | |
* | |
| (pip-er-e-ez-kěd-ik) l. PIPERÉSKĚDIK. | |
* | |
| (pip-er-ke-őcz v. pip-er-kőz-ő) fn. tt. piperkőcz-öt, harm. szr. ~e. Oly férfi, ki fölöttébb, s kitünőleg szereti a piperét, cziczomát, czifrálkodást, a divat majma, bábja, bolondja; népiesen: ficsór, ficsúr, fityúr, ficzkó, ficzos, finyoros. | |
* | |
| (pip-er-kőz-ik) k. m. piperkőz-tem, ~tél, ~ött. l. PIPERÉSKĚDIK. | |
* | |
| l. PIPEREVÁGY. | |
* | |
| (píp-ěs) mn. tt. pípěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Cziczomás, ficserés, piperés. Pípes hölgy, pípes öltözék, fejkötő, kalap. Pipes bubos. 2) Hegyke, nyalka, rátartós, mennyiben a piperések, piperkőczök rendesen hiúk szoktak lenni. Pípes leány, menyecske. V. ö. PÍP, PIPERE. 3) Minek nyelvén píp nevü keménység nőtt. Pípes tyúk, récze. | |
* | |
| (píp-ěs-ěd-ik) k. m. pípěsěd-tem, -~tél, ~ětt. Píp nevü nyavalyát kap. | |
* | |
| (píp-ěs-kěd-és) fn. tt. pípěskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cziczomáskodás, czifrálkodás. 2) Hegyeskedés, nyalkálkodás, rátartiság. | |
* | |
| (píp-ěs-kěd-ik) k. m. pípěskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Cziczomásan viseli magát, czifrálkodik. "Láttam pipeskedni újmódi búbjával." Barcsai Á. 2) Hegykén, nyalkán, rátartósan jár. | |
* | |
| (píp-ěs-ség) fn. tt. pípěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melynél fogva valami v. valaki pípes, azaz, cziczomás, czifra, továbbá, hegyke, rátartós. 2) ,Píp' nevü betegség. V. ö. PÍPĚS. | |
* | |
| (píp-ěz) l. PIPERÉZ. | |
* | |
| (píp-ik) fn. tt. pípik-ět. Lásd PÍP 1), PIPITE. | |
* | |
| (pi-pís) fn. tt. pipís-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Búbos pacsirtafaj, mely vékony pipi hangon kiáltoz, máskép: csicserke, csücsörke, kicsinyítve: pipiske. Átv. ért. mondják lépéseit aprózó, kényes kis leányról. | |
* | |
| (pi-pís-ke); tt. pipíské-t; l. PIPÍS. | |
* | |
| (pip-ís-kěd-ik) k. m. pipiskěd-tem, ~tél, ~ětt. Begyesen, rátartósan viseli magát.
Egy értelmü ugyan a ,pipeskedik' igével; de amaz inkább a pipís madárra emlékeztet, s am. ennek módjára aprózza lépéseit, honnan az így járó leányt pipískének nevezik. | |
* | |
| (píp-i-te) fn. tt. pípité-t. A madarak nyelvén támadó keményedés, röviden píp; néhutt: pipitye, Bodrogközben: pípik, Gömörben pipta. Megnőtt a pipityéje, átv. ért. a leányról mondják, ki szeretne már férjhez menni. Alakjára épen olyan, mint a bób gyökből eredt bóbita. Egyébiránt idegen nyelvekben rokonok a német Pipp, Pipps, Pfipps, svéd pipp, ángol pip, franczia pépie, spanyol peppita, olasz pipita. V. ö. PÍP. | |
* | |
| (pip-i-te-ér) fn. tt. pipitér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. A Tájszótár szerént Kemenesalon aprókapor; és Vas vármegyében a székifüvek, vagyis szikfüvek neme alá tartozó gyógynövényfaj (chamomilla). Nevét talán pipes, púpos virágjától kapta, amidőn gyökénél fogva rokon volna a pipere, pippan szókhoz. Galagonya, pipitér; kérettelek, nem jöttél. (Népd.). | |
* | |
| önh. m. pipizál-t. A székelyeknél am. pepecsel; l. ezt. | |
* | |
| (pip-ó) fn. tt. pipó-t. Tájdivatosan am. czipó, kenyérkalács; néhutt: pupó, a székelyeknél pepe. | |
* | |
| mn. tt. pipogyá-t. Hitvány, együgyü, bibasz. Pipogya ember; néhutt: pipeember. Egyezik vele a kicsit, hitványat jelentő pitypotty, melyben alaphang a piczi, és pütt, pöttön, mintha volna piczi pöttöm v. ö. PEREPUTTY. A székelyeknél jelent betegeset, nyomorékot. | |
* | |
| (pipogya-an) ih. Pipogya módon. | |
* | |
| (pipogy a-as) mn. tt. pipogyás-t, v. ~at, tb. ~ak. Pipogya tulajdonságu. | |
* | |
| (pipogya-ság) fn. tt. pipogyaság-ot, harm. sz. r. ~a. Pipogya tulajdonság. | |
* | |
| (pip-ony-a) fn. tt. piponyá-t. Székely tájszólás szerint, am. harmat. Minthogy ez gyöngyökké alakúl, honnan a ,gyöngyharmat' népies kifejezés is: gyöke azon pip, mely a pippan, pipitér, pipere, pípes szókban pupocskát, bubocskát jelent. V. ö. PIP, PÍP. Az a csak utóhangnak látszik, mint a szintén tájdivatos szigonya (= szigony) szóban. | |
* | |
| (pip-ők) fn. tt. pipők-öt. 1) Kis liba, rucza, csibe, máskép: pipa. 2) l. HAMUPIPŐKE. | |
* | |
| (pip-ők-e v. pip-ő-ke), tt. pipőké-t; l. PIPŐK. | |
* | |
| tt. pippan-t, tb. ~ok; v. PIPPANY, l. FŰNYÜG. Nevét alkalmasint aprónemü csomós (pípes) virágaitól kapta. | |
* | |
| (pip-párna = búb- v. búbos-párna?) ösz. fn. A Nádor codexben beteg ember párnáját jelenti: "Soha semmi kórságába pippárnára nem fekszik vala." | |
* | |
| l. PÍPITE. | |
* | |
| (pip-ucz) mn. tt. pipuczo-t. Lugossy József szerént am. pipogya; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. pír-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Mármár elavult, de ismét önállólag is életre kapott szó, a piros melléknévnek közvetlen gyöke. Rokon hozzá a věrěs v. vörös, melynek věr v. vör gyöke. A ,pir' jelent egyszerü, élénk, feltünő színt, melyet inkább szemekkel érezni, mint szóval lefesteni lehet. Fokozatait, és árnyéklatait l. a Piros szó alatt.
Mint a vörös neme alá tartozó, hangi és fogalmi rokonságban van ezekkel: birge, vörös rüh; birtóka, éretlenül pirosra, vörösre aszott szilva; berkenye, piros héju gyümölcs; virrad; továbbá az égésre, s mint okozat tüzességre, vörösségre vonatkozó pers, persen, pergel, perzsel, pernye, vér, véres, törzsön v. berzsen. Egyezik vele a tüzet jelentő hellen pur, melyről Socrates, Platónál azt mondja, hogy barbar eredetü. Rokon hozzá a megfordított latin ruber, rubor. Általán azt veszszük észre, hogy majd minden nyelvben a tüzet, égést, vöröset jelentő több szók gyökeinek alaphangja r, melyet okszerüleg vagy a tűz ropogásának, vagy a legelőször ismert tűznek, t. i. a dörgéssel járó égi villámnak, vagy tűzokádó hegyek mormogásának, s ezek utánzásának tulajdoníthatni. Az ide vágó példák az illető szók alatt fordulnak elé, pl. l. OR, PAR, PĚR, RO gyököket. | |
* | |
| (pir-acs) fn. tt. piracs-ot. Tájdivatosan am. költes. l. KÖLTES. | |
* | |
| a székelyeknél am. az általánosabb pirinkó, pirinyó; l. ezeket. | |
* | |
| (pir-any) fn. tt. pirany-t, tb. ~ok. A könnyü fémek egyike, szép aranysárga színnel, és tökéletes fémfénynyel. ,Pirany' nevezetét azon sajátágánál fogva nyerte, mely szerént némely vegyületei a láng szinét bíborpirosra festik. Latin neve: Strontium. (Török József tanár). | |
* | |
| mn. tt. piré-t, tb. pirék. A maga nemében igen kicsin, parányi; melynél még kisebbet jelent pirike, pirinkó, pirinyó, pindurkó, piczurka. L. PARÁNY, PARÁNYI. A székelyeknél jelent különösen kis csirkét. | |
* | |
| (pir-h-any-ag-os) mn. tt. pirhanyagos-t v. ~at, tb. ~ak. Gyöngén, finoman, vékonyan pirosló, pl. a fakadni kezdő rózsa szirmai, vagy a hajnalodó ég. Közvetlen törzsöke pirhanyag, mint a vörhenyegesé vörhenyeg, mindkettő eredetileg olyféle melléknév, mint, lengeteg, lankatag, hervatag, stb. de főnevekké is lettek, mint förgeteg, rengeteg, honnan förgeteges, rengeteges, mint pirhanyagos, vörhenyeges. Gyöke pir. Máskép: pirholagos. | |
* | |
| (pir-h-ol-ag-os), l. PIRHANYAGOS.
"Pirholagos lánggal gerjed Az esthajnal sugára." Berzsenyi. | |
* | |
| mn. tt. piri-t. 1) Am. kicsi, pirinyó, pirinkó, parányi; még inkább kicsinezve: pirike. Megvan különösebben, a p meglágyultával, csiri-biri ikerszóban is. 2) Kis csirke. Piri piri! v. pirike pirike! így hívják elé a csirkéket, tyúkokat Háromszéken. (Kriza J.). 3) Némely összetételekben jelent cziczomát, czifrát, mint pirimókos, piripáré talán vagy a piros vagy a pipere szókból módosulva. | |
* | |
| puszta Hont m.; helyr. Piri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. pirics-ět, harm. szr. ~e. 1) Mint hangutánzó jelent ütést, melyet elpeczkelt újjal, vagy valamely kisebbféle eszközzel teszünk. Egyezik vele: fricska. Innen: nyakpiricset adni am. nyakon ütni, peczczenteni. 2) Lapoczka, paczka, melylyel ütnek. Piricscsel a gyermek tenyerére csapni. 3) Katonai nyelven am. a német Pritsche t. i. lészaféle nyoszolya, katonaágy az őrtanyákon. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Piricsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pirics-ke) fn. tt. piricské-t. Pirics kicsinzője. | |
* | |
| (pirics-ěg-el) áth. m. piricskěl-t. Vereget, ütöget, és pedig vagy piricscsel, vagy más eszközzel is. Megpiricskelni a gyermeket. Nikápolynál Zsigmond királyt a magyarokkal együtt igen megpiricskelé Bajazet. (Pázmán Kal. 539. l.). Alkatra olyan mint, dömöcsköl, tapicskol, a közép k átalakult gyakorlatos g; l. PIRICS. | |
* | |
| (pirics-ěg-el-és) fn. tt. piricskelés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Veregetés, ütögetés különösen piricscsel. V. ö. PIRICSKEL. | |
* | |
| (piri-mókos?) mn. tt. pirimókos-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. magát tulságosan cziczomázó, magáról szépet képzelő. Első részéről l. PIRI; utóbbi része, úgy látszik, nem egyéb mint a czók-mók-ban levő mók-ból os képzővel származott melléknév. Czók-mók pedig, mint tudjuk, holmi dibdáb félét, ringyrongyot jelent; tehát az egész annyi volna mint czifra ringyrongyos, vagyis ringyrongygyal piperézett, cziczomázott. | |
* | |
| (piri-mókosan) ih. A székelyeknél am. tulságosan cziczomázva. Ne te be pirimókosan ül ott! (Kriza J.). | |
* | |
| (pir-in-cz-ěs) mn. tt. pirinczěs-t, v. ~ět, tb. ~ek. Piczi, pirinyó, parányi. Székely szó. | |
* | |
| (pir-in-d-i-ke) mn. tt. pirindiké-t. Baranyában am. pirinyó, parányi, igen apró. | |
* | |
| (pir-in-ke) fn. tt. pirinké-t. 1) Am. pirinyó, parányi. 2) A székelyeknél különösebben pirinke hó am. apró szemecskékben hulló hó; honnan, pirinkel a hó, am. apró szemecskékben esik. Rokonaik különösen az utóbbi értelemben az apró cseppekre vonatkozó permet, permetez. l. PIRE, PIRI. | |
* | |
| (pir-in-ke-el) önh. m. pirinkél-t. L. PIRINKE alatt. | |
* | |
| (pir-in-k-ó) tt. pirinkó-t. l. PIRE, PARÁNYI. | |
* | |
| (pir-i-ny-ó) tt. pirinyó-t. Abaújban, Zemplénben am. parányi. l. PARÁNYI. | |
* | |
| fn. tt. piripió-t. A pacsirtához hasonló nagyságu madár; háta rozsdaszín, hasa és farka kékellőzöld, begye fehér, s többnyire méhekkel él. (Merops apiaster.) E madárnak másik neve gyurgyalag, mindkettő hangutánzást gyaníttat, amaz vékonyabb, emez vastagabb mély hangu szólását fejezvén ki: piri-pió, gyur-gyalag; mint: pity-palatty, pi-pis, kukuk, ka-kuk madárnevek is, t. i. a magyar hallása szerént mintha azon szókat kiáltoznák. Így a kalitkás szajkó neve: mátyás. Hasonló ezekhez a fogolynak hangutánzó herjó = her-ió neve. | |
* | |
| tájdivatosan am. pilisznyedik, azaz penészedik. | |
* | |
| (pir-ít) áth. m. pirít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Tulajdon ért. pirít a tűz, és tűz erejű napsugár, midőn valamely testet érintés által oly szinűre fest, melyet pirnak nevezünk. A tűz lángja, parázsa megpirítja a kenyérszeletet, a rántást, a szalonnát, a nyársra húzott húst. A nap sugarai megpirítják a bőrt. Innen közvetőleg am. tűz által pirosra éget, sütöget, pergel valamit. A szakács parázson pirítja a zsemlyét, hajmát. Hasát a napon pirítja. Kukoriczát pirít. Kávét, árpát pirít. A nyársra húzott csirkét, malaczot megpirítani. 2) Feddés, dorgálás, szemrehányás által eszközli, hogy az illetőnek arczába toluljon a vér, mi akkor történik rendesen, ha ez elszégyenli magát. Szélesb ért. szégyenít. Megpirítani valakit. Rápirítani valakire. A régieknél ez értelemben: porít, gyakran ,porejt' alakban. V. ö. PÍR, PIROS, és PORÍT. | |
* | |
| (pir-ít-ás) fn. tt. pirítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit pirítunk, vagy eszközöljük, hogy szégyenében elpiruljon valaki. V. ö. PIRÍT. | |
* | |
| KIS~, falu, NAGY~, mezőváros Veszprém m.; helyr. Pirith-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pirító-fű) ösz. fn. Köznépi neve egyik növényfajnak az atraczélok neméből; máskép szintén köznyelven: piros ökörnyelv, vad ökörnyelv, pirosítófű; növénytani néven: festő atraczél. (Anchusa tinctoria.) | |
* | |
| (pir-ít-os) fn. tt. pirítos-t, tb. ~ok. Eredetileg igéből lett melléknév, mint takaros, magasztos. Tüzön pirított, és zsirnemüvel bekent kenyérszelet, sajátnemü nyalánkság a nép szája íze szerént. Lúdzsiros, vajas, hájas, foghajmás pirítos. Tájdivatosan ejtve: piritus, a Tisza mellett: piritós. | |
* | |
| (pir-ít-ott) mn. tt. pirított-at. Amit a tűz, illetőleg a nap sugarai piros szinűre égettek. Pirított kávé, árpa, liszt, kenyérszelet. Napon pirított arcz. V. ö. PIRÍT. | |
* | |
| (pir-ja-ig) ih. Balaton mellékén am. tetézve, csordultig. | |
* | |
| női kn. l. PIROSKA, (2). | |
* | |
| (pir-k-ad) önh. m. pirkad-t. Lassanlassan, folytonos gyönge tűznél, napsugárnál piros színt ölt. Különösen mondják az érő gyümölcsökről.
Pirkad az őszi baraczk, alma. Emitt a pirkadó baraczk kandikál a rejtő lomb alól. (Kelemen Borbála, Hasonl. 92. l.). Ez igében a középképző k eredetileg gyakorlatos g v. og, tehát pir-og-ad. Ugyanezen átalakulás rejlik a roskad, szurkál, turkál, furkál, stb. igékben. | |
* | |
| (pir-k-ad-ás) fn. tt. pirkadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Módosuló állapot, midőn valamely test, nevezetesen növény, vagy gyümölcs pirkad. V. ö. PIRKAD. | |
* | |
| (pir-ka-al v. pir-og-al) áth. m. pirkál-t. 1) Tűznél melengeti, mintegy pirítgatja magát. 2) A szőlőföldet először kapálja, azaz porhálja. Emennek pir gyöke am. por. | |
* | |
| (pír-kende) ösz. fn. Arczot pirosító kenőcs. | |
* | |
| (pir-k-ó) szilágysági tájszó, l. PITYÓKA. | |
* | |
| (pir-ny-ad, azaz pir-j-ad) önh. m. pirnyad-tam, ~tál, ~t. Heves megyében am. pirúl v. pirkad. | |
* | |
| (pir-ny-ad-ás) fn. tt. pirnyadás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pirulás, pirkadás. | |
* | |
| (pir-ók) mn. és fn. tt. pirók-ot. 1) Vörhenyeges szőrü, haju, vagy tollu. Pirók ember, kinek haja hirtelen szőke, vörhenyes, továbbá, kinek egész arcza olyan szinü. Pirók tehén, ökör. 2) Mint főnév különösen am. süvőtyő nevü madár, máskép vörösbegy, (loxia pyrrhula). Nevét begyének szinétől kapta. Az ók képző nagyításra mutat, mint a pofók, szemők szókban. | |
* | |
| (pirók-fejű) ösz. mn. Akinek vagy minek vörös haju vagy tollu feje van. Pirókfejű sirály. | |
* | |
| (pirók-récze) ösz. fn. Vörös fejü réczefaj. | |
* | |
| (pir-on-og) gyak. önh. m. pirong-tam, ~tál, v. ~ottam, ~ottál, ~ott, htm. ~ni v. ~ani. Folytonos szégyenpír borítja arczát, szégyenli magát. Pirong a nyilván megfeddett, s becsületérzésü ifjú. A gyakorlatos képzőben levő n némi nyomatékot ad az alapfogalomnak. Ilyenek: tátong, bolyong, fetreng, kereng stb. | |
* | |
| (pir-on-og-ás) fn. tt. pirongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Megsértett szeméremérzet miatti pirulás, szégyenkedés. | |
* | |
| (pír-on-og-at) gyak. áth. m. pirongat-tam, ~tál, ~ott, par. pirongass. Szabatosan véve am. eszközli, hogy valaki pirongjon, azaz, szégyenkedjék, elszégyenelje magát. Közvetőleg am. fedd, dorgál, szemrehányásokkal illet. Finomabb, gyöngédebbféle, erkölcsi szidást jelent, mely a becsületérzésre, s annak fölelevenítésére hivatkozik, mint ez ilyen szólásmódok mutatják: Nem szégyenled magadat? Mily szégyen ez! Mit mondanak az emberek, ha megtudják? Szégyen! gyalázat! Csúnya dolog! Igekötőkkel: elpirongat, megpirongat, lepirongat, kipirongat. | |
* | |
| (pír-on-og-at-ás) fn. tt. pirongatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Feddés, dorgálás, különösen mely a becsületérzésre hivatkozva arra czéloz, hogy az illető elszégyenelje magát. V. ö. PÍRONGAT. | |
* | |
| (pír-on-og-at-ó-oz-ás) fn. tt. pírongatózás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Cselekvés midőn vki pírongatózik. | |
* | |
| (pír-on-og-at-ó-oz-ik) k. m. pirongatóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Gyakran, vagy többeket, vagy minden adott alkalommal pirongat, pl. a csintalan nevendékek tanítója, felügyelője, vagy a mindenen fennakadó zsémbes öreg. | |
* | |
| (pir-on-og-ó) mn. tt. pirongó-t. Aki v. ami szeméremből vagy szégyenérzetből pirúl.
"Jóllehet pirongó orczával, De lám igaz akarathval, Hozzád jöttem, hogy lássalak, Szent kénodban sirassalak." Benigna assz. imakönyve. | |
* | |
| (pír-on-og-od-ás) fn. tt. píronkodás-t, tb. ~ok. Szégyenkedés, pirongás. V. ö. PIRONKODIK. | |
* | |
| (pír-on-og-od-ik) k. m. pironkodtam, ~tál, ~ott. Gyakran, és némi nagyobb viszszahatással pirong, szégyenkedik, pl. kit nyilván, többek előtt, egymás után többször valamely szégyen ér. A pelengérhez kötött, vagy utcza hoszszant hajtott tolvaj pironkodik, ha t. i. becsületérzete még ki nem aludt. Elpironkodni valahonnan, szégyenarczczal elmenni. Elépironkodni, pirulva eléjönni. Visszapironkodni előbbi helyére, szégyenkedve viszszamenni. "Eredj el immár agg eb, úgy tetszik, hogy megfüzetted a lúd árát. És a szegény farkas elpironkodék onnég." Heltai.
"Pironkodhatom már, hogy ily gyalázatban, Egy nihány nap éltem az vörös toronyban." Nagy Péter börtönéneke 1606. (Thaly K. gyüjt.). Ez igének törzsöke pirong, melyben a g átalakult rokon k-ra. | |
* | |
| (pir-on-ol-ik) k. m. pironl-ott, htn. ~ani. l. PIRONKODIK. | |
* | |
| (pir-on-ság) fn. tt. pironság-ot, harm. szr. ~a. Arczpirulással járó szégyenérzet. Pironságot szenvedni. | |
* | |
| (pir-on-ság-os) mn. tt. pironságos-t v. ~at, tb. ~ak. Szégyennel, gyalázattal járó, vagy, ami magában gyalázatos, becstelen. Pironságos büntetés. Pironságos gonosztett. | |
* | |
| (piron-szó) ösz. fn. Szó vagy beszéd, melylyel valakit pirongatnak, melyre el kell pirulni. Széles ért. illetlen, pajkos kifejezés, mely a szemérmi érzetet sérti, mely pironságot okoz. | |
* | |
| (pir-os) mn. tt. piros-t v. ~at, tb. ~ak. A vereshez legközelebb álló, s annak neméhez tartozó szín, de higabb, világosabb, nem oly szembeszökő, s gyöngédebb, bájolóbb hatásu. Egyébiránt, mint más szineknek, sok fokozata van. Vér szinű piros, milyen a hig egészséges vér. Rózsaszín piros. Piros ajak. Piros arcz, melynek fenékszine és háttére fehér. Piros csizma, szalag. Piros alma. Pirosra festett tojás. Piros hajnal. Szép, mint a piros rózsa.
"Piros orczám hová levél? Hervadsz, mint az őszi levél." Népd. "Pirus oldal neköm nyiljál, Én szivemtől el ne távozzál." Benigna assz. imakönyve." "Tokaj felől piros az ég, Kincsem, rózsám, szeretsz-e még?" Népd. "Úgy ül úton, útfélen az estve, Pirosra és haloványra festve." Vörösm. Reggeli órának, szép piros hajnalnak, arany van szájában. (Km.). A lovak közt pirosnak nevezik a világos pejt, melynek piros szőre, s fekete farka és serénye van. Tuli piros am. égő vagy láng szinü piros; t. i. a mongol nyelvben töle-khü am. égni, s tuli am. tükör. A finn nyelvben is tuli am. tűz. Van tuli piros nevü szőlőfaj is. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Piros-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Kővár vid. helyr. Pirosá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pir-os-acs-ka) kicsinző mn. tt. pirosacská-t. Gyönge piros. | |
* | |
| (pir-os-an) ih. Piros minőségben, vagy állapotban. | |
* | |
| (pir-os-ít) áth. m. pirosított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Piros szinüvé tesz, pirosra fest valamit. A nap sugarai megpirosítják az almát. A hiú leányok bécsi rongygyal, s más ilyennel pirosítják arczaikat. V. ö. PIROS. | |
* | |
| (pir-os-ít-ás) fn. tt. pirosítás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pirossá tevés, pirosra festés. | |
* | |
| (pir-os-ít-ó) mn. és fn. tt. pirosító-t. Általán aki vagy ami pirosít. Főnévileg, mindenféle szer, melylyel valamit pirossá tenni, különösen kendőzni szoktak. Pirosítóval bekent ajkak, orczák. | |
* | |
| (pir-os-ka) kicsinző mn. tt. piroská-t. Kevessé, nem igen piros, pirosacska. Piroska rózsa. | |
* | |
| tt. Piroská-t. Női kn. Latinul Prisca. Latin neve régit jelent. | |
* | |
| (pir-os-ol-ás) fn. tt. piroslás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami folytonosan piros szinben tünik elé. Különbözik: pirosodás. | |
* | |
| (pir-os-ol-ik) k. m. pirosl-ott, htn. ~ani. Folytonosan piros szinben tünik elé. Piroslik a nyiló rózsa, a hajnal. Piroslik a szőke leány arcza. Ily értelműek: vöröslik, fehérlik, sárgálik, feketélik, zöldellik, kéklik, v. kékellik, sötétlik, világlik. | |
* | |
| (pir-os-od-ás) fn. tt. pirosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Színváltozás, midőn valamely test piros szint ölt, midőn pirossá lesz. | |
* | |
| (pir-os-od-ik) k. m. pirosod-tam, ~tál, ~ott. Piros szinbe öltözik, ily szint vesz magára. Az érő alma lassan lassan pirosodik. Arcza a hévségtől kipirosodik. Heves beszédben egészen neki pirosodott. Nem minden gyümölcs jó, mely szépen pirosodik. (Km.).
"Ha a hajnal bíbor szinnel Az égen pirosodik, Árvád lankadozó szívvel Te rólad gondolkodik." Berzsenyi. A pirosodik, és piroslik különböznek egymástól, amaz t. i. a piros szinnek fejlődésére, emez már készen levő látszatára vonatkozik. V. ö. PIRÚL. | |
* | |
| (piros-páponya) ösz. fn. Növényfaj a páponyák neméből; szára fűnemü, tövön ágazó; megérve csészéje és bogyója karmazsinpiros; máskép köznépi nyelven: muharcz, zsidó cseresnye, hólyagcseresnye, Venus köldöke, kőrontófű. (Physalis Alkekengi.) | |
* | |
| (piros-pej) ösz. mn. Lóról mondják, melynek világos piros szőre, s fekete farka, és serénye van. V. ö. PEJ. | |
* | |
| (piros-pozsgás) ösz. mn. Az egészséges piros szinü emberről mondják, kinek mintegy pozsog vagy pezseg a vére. | |
* | |
| (pir-os-ság) fn. tt. pirosság-ot, harm. szr. ~a. Piros szinben levő állapota, vagy olyan tulajdonsága valaminek. Betegségiben elvesztette arcza pirosságát. Eleven, finom, gyönge pirosság. V. ö. PIROS. | |
* | |
| (piros-sárga) ösz. mn. Pirosba menő világos sárga; ellenben a barnába menő sárga szín, t. i. a lovaknál: sötétsárga. | |
* | |
| (piros-szürke) ösz. mn. Pirossal vegyes szürke szinü. V. ö. SZÜRKE. | |
* | |
| (pír-os-úl) önh. m. pirosúl-t. Pirossá leszen. Megfelel neki a pirosít, pirossá teszen, amabban t. i. olyanná levés, emebben olyanná tevés értetik, milyen a tulajdonságot jelentő törzsök. Legközelebb állanak hozzájok a pirúl, és pirít, azon különbséggel, hogy emezek inkább miségre, amazok minőségre vonatkoznak. V. ö. PIRÚL, PIRÍT. | |
* | |
| (piros-tik-szěm) ösz. fn. Növényfaj a tikszemek neméből; szára megdűlő; levelei tojásdad láncsásak; virága piros. Máskép köznépi nyelven: tyúkszem, tyúkbegy, tyúk- v. tiktara, kakukterjék. (Anagallis arvensis). Van kék virágu fajtája is. | |
* | |
| (piros-vérű) ösz. mn. Minek világos szinü piros vére van. Különösen természettani ért. oly állatok, melyeknek szoros értelemben vett vérök van, különböztetésül azoktól, melyekben vér helyett fehéres életnedv foly. | |
* | |
| puszta a Kis Kunságban, helyr. Pirtóra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pir-úl) önh. m. pírúl-t. 1) Azon szin keletkezik, vagy fut el rajta, melyet pirnak nevezünk; mintegy pirrá alakúl, vagy pirt képez, vagy olyanná lesz, mint a pir. Szabatosan véve különbözik tőle a pirosúl, azaz, pirossá alakúl, olyanná lesz, mint amit pirosnak mondunk. Pirúl a lángra tartott kenyér, szalonna. Hajnalkor pirúl az ég. Pirulnak a hegyek hajnal sugarától. (Népd.). Pirúl az arcz, midőn pir futja meg. 2) Átv. szégyenli magát, szégyent vall, mi rendesen az által nyilatkozik, hogy a vér az arczba tolúl. Irul-pirúl. Nem pirulsz, midőn ilyeket mondasz? Nem pirulsz hozzám jönni? Különösen szeméremből, gyöngéd erkölcsi érzetből pir fut el arczán. Pirúl a szemérmes ifju, leány, midőn illetlen dolgot lát, vagy hall. Midőn dicsérték, elpirúla. | |
* | |
| (pir-ul-ás) fn. tt. pirulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valami pirúl; továbbá, átv. midőn valaki szégyent vall, vagy szeméremből elfutja arczát a pir. Égnek, tűzön sütött húsnak pirulása. Legszebb szin az elpirulás. (Km.). Szegénység nagy arczpirulás. (Km.). Pirulással kellett elmennie. V. ö. PIRÚL. | |
* | |
| (pir-úl-at) fn. tt. pirúlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Azon szin, mely a testen látszik, midőn pir lepi meg; továbbá átv. ért. szégyen, szemérem, mennyiben jelei a piruló arczon látszanak. | |
* | |
| (pir-úl-at-lan) mn. tt. pirúlatlan-t, tb. ~ok. Ami meg nem pirult. Pirulatlan alma, mely árnyékban termett. Átv. szégyentelen, orczátlan, szemtelen, szemérmetlen, ki erkölcsi indokból nem képes elpirulni. Pirulatlan rima. V. ö. PIRÚL. Határozóként am. pirulatlanul, meg- vagy el nem pirulva. | |
* | |
| elvont gyök pisla, pislákol, pislant, pislog stb. szókban. Jelentésére nézve l. PISLOG. | |
* | |
| elvont gyöke pise, pislen szóknak. l. PISLEN. | |
* | |
| hangszó, egyszersmind a húgyhólyagból jövő, s a vizelőcsőn kifolyó nedvnek neve, mely ből pisa, pisál, pisás származnak. Kicsinyítő jelentése van, miért leginkább a gyermekek vizelésére alkalmaztatik. Pis pis! a gyermeknek mondják, hogy pisáljon. Pis nem húgy. (Km.). Ragozásban inkább a pisa divatozik. V. ö. PES. | |
* | |
| (pis-a) fn. tt. pisá-t. Tájdivatosan am. húgy; l. PIS. Egyezik vele a szintén hangutánzó német Pisse stb. l. PES. | |
* | |
| (pis-a-al) önh. m. pisál-t. Pisa megy el tőle, hugyozik. Mondják kivált gyermekekről, és nőkről. Ágyba, bölcsőbe pisálni. Ruháját lepisálta. Elpisálta magát. | |
* | |
| (pis-a-al-ás) fn. tt. pisálás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Hugyozás, különösen gyermekekről szólva. | |
* | |
| (pis-a-as) mn. tt. ~t v. ~at, tb. ~ak. Pisával bemocskolt, nedvesített, húgyos. Pisás üng, pelenka. Ez sem pisás, adomai közmondat a hugyos vadkörtékről. | |
* | |
| (pis-e, pizs-e) l. PIZSE, V. ö. PISLEN. | |
* | |
| Szabó Dávidnál am. piszeget; l. ezt. | |
* | |
| (pis-íl) áth. m. pisíl-t. Tisza vidékén am. pesel. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Piskárkos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya, erd. falu Hunyad m.; helyr. Piski-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Piskincz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| Falu Baranya m.; helyr. Piskó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (1), fn. tt. piskolcz-, v. piskolt-ot, harm. szr. ~a. Kénes ásvány, rendesen feketeszürke szinü, és sugarasan vagy szurósan alkotott szövetü, mely igen mereven, és közép keménységü érczet foglal magában. (Antimonium, Stibium.) Neve a német Spiessglas után alakúlt; újabb vegytani nyelven: dárdany. Önálló tiszta állapotában az egyszerü testek, vagyis vegyelemek közé tartozik. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Piskolt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. piskótá-t. Közvetlenül a franczia biscuit, s ez a latin bis coctum után módosított szó, am. finomabbféle, czukros tejes kétszersült. | |
* | |
| (pis-ol-a) mn. tt. pislá-t. Hunyorgató, pilláit gyakran, vagy álmosan, hamisan emelgető. Pisla szemek. E szóból kitünik, hogy létezett pisol ige, melynek származéka: pislog, s igeneve pisoló, pisló, honnan módosítva lett pisla; sőt a székelyeknél ma is létezik pisolyog. Épen ily eredetüek vizsla, hetle kotla, s némely mások. | |
* | |
| (pis-ol-ák-ol) önh. m. pislákol-t. l. PISLOG. | |
* | |
| (pis-ol-ák-ol-ás) l. PISLOGÁS. | |
* | |
| (pis-láng) ösz. fn. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban am. lobbanó tűz. | |
* | |
| (pis-lángol) ösz. önh. Pislákol, vilácsol. V. ö. PISLÁNG. | |
* | |
| (pis-ol-ánk) mn. tt. pislánko-t. Pislogó, pislogva égő. A mécs, a távol tűz pislánk fénye. | |
* | |
| (pis-ol-an-t) önh. m. pislant-ott, par. ~s. Szemhéján egyet mozdítva hunyorít; különösen, mintegy lopva, vagy álmosan, hamisan, féligmeddig emeli föl pilláját. Vevém észre, midőn rám pillantott. Még egyet pislantott, és elaludt. Ez igében a t a képző lényegéhez nem tartozó utótét, mint a pillant, illant, fillent, fittyent, és némely másokban; szabatosan pislan, pillan, illan, fillen, fittyen, midőn t. i. egyszerü állapotra, nem átható cselekvésre vonatkoznak. V. ö. PISLOG. | |
* | |
| (pis-ol-an-t-ás) fn. tt. pislantás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Cselekvés midőn vki pislant. V. ö. PISLANT. | |
* | |
| (pizs-el-en) fn. tt. pislen-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. a tojásból nem rég kikölt kis csibe v. csirke. "Egyiptomban egynehány ezer tojást tesznek egy meleg kemenczébe, és húsz nap múlva annyi ezer pislent húznak ki belőle." Mikes K. Törökországi levelei. Túl a Dunán: pizse, pizselle. Annyi mint a pislen, azt teszi: fölötte sok. Már a régieknél is eléfordúl. "Miként a tik győjti egybe ő pislenit." (Münch. cod. Máté. 23.). Ebből is, valamint sok más egyébből, méltán következtethetjük, hogy e codex székely ember műve. A ,pislen' szónak gyöke az élénk vékony hangot jelentő pis v. pizs, melyből lett az elavult pizsel, innen pislő v. pizslő, pisle, pizsle, valósággal létezik is pizsele v. pizselye, végre n utótéttel pislen pizslen, mint eleve eleven, mereve mereven, tejő teje tejen = tehen, tehén, stb. Egyébiránt mint fürge futkosó madarkának neve rokonhangu a mozgásra vonatkozó izseg pizseg, visla pisla szókkal is. | |
* | |
| (pis-ol-og) gyak. önh. m. pislog-tam, ~tál, ~ott. 1) Álmosan, vagy lopva, hamisan, vagy a szemszervek némi hibája miatt, pilláit rángatva, nézkél, kacsingat. Az álmos ember pislog. Mit pislogsz rám. A fájós szemek pislognak, midőn a gyertyavilágba néznek. Pislog, mint az udvari nyúl a nyárson. (Km.). 2) Mondjuk tűzről, világítóról, midőn lángja le-lehúnyik. A kemenczében már alig pislog a tűz. Ez a gyertya, mécs csak úgy pislog.
E szónak tiszta gyöke azon is v. izs, mely némely szavainkban élénk, könnyü, apró mozgást jelent, ilyenek: iseg piseg, visol visla, v. vizsol vizsla, melyekben a p v ajakhangok, mint igen sok másokban, előtétek, mi szerint pislog = islog, isolog, azaz, kicsinyesen mozog (a szemekre vonatkozva). Ide tartozik a gyermeknyelven tüzet jelentő zsizsi, (izsi) lángjainak lobogó mozgásától; és a zsizsik, szállongó, repülékeny, futékony tulajdonságától, latinul: curculio. | |
* | |
| (pis-ol-og-ás) fn. tt. pislogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Álmos, vagy hamis, alattomos, vagy szemkóros hunyorgás. Továbbá, a tűznek, világítónak állapota, midőn lángjai le-lehúnynak, s mintegy alunni készülnek. Gyertyának, mécsnek homályos pislogása. | |
* | |
| (pis-ol-og-at) gyak. önh. m. pislogattam, ~tál, ~ott, par. pislogass. Tulajdonkép átható ige volna, s annyit tenne, mint pislogóvá tesz, pislogtat; olyan a villogat; azonban rendesen am. pislog. Látszik, hogy álmos, mert szemei pislogatnak. Hasonló viszony van a hunyorog hunyorgat, pillog pillogat, kacsing kacsingat, vinnyog vinnyogat között. | |
* | |
| (pis-ol-og-at-ás) fn. tt. pislogatás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. l. PISLOGÁS; és V. ö. PISLOGAT. | |
* | |
| áth. m. pisogat-tam, ~tál, ~ott. l. PISZĚGET. | |
* | |
| (pis-oly-og-ás) fn. tt. pisolygás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. A székelyeknél am. mosolygás. Milyen szép pisolygása van. Udvarszék havasalján pedig am. villámlás. (Kriza J.). Mindkét értelemben rokon ,pislogás' szóval. V. ö. PISOLYOG. | |
* | |
| (pis-oly-og) önh. m. pisolyog-tam, ~tál, v. pisolyg-ottam, ~ottál, ~ott; htn. pisolyog-ni v. pisolyg-ani. A székelyeknél am. mosolyog. Pisolyog mint a vadalma. Udvarszék havasalján am. villámlik. (Kriza J.). Kétségen kivül azonegy gyökü ,pislog' szóval, mint Szabó Dávidnál is találjuk, de rokon ,mosolyog' szóval is. | |
* | |
| tt. pispeke-t. Tájdivatosan am. püspök. | |
* | |
| éles, vékony nyelvhegyi hang, melyből pisszeg, pisszeget, pisszen, pisszent származnak. Jelentéseit l. ezek rovatai alatt. | |
* | |
| (pissz-ěg) gyak. önh. m. pisszěg-tem, ~tél, ~ětt. 1) Csitítás, elhallgattatás végett pissz hangot bocsát ki folytonosan. Pisszegni a szinházi fecsegőknek. 2) ,Pissz' hangon gúnyolódik, roszall valamit. Pisszegnek a hallgatók, midőn a szónok ínyök ellen beszél. Lepisszegni, kipisszegni az ügyetlen szinészt, énekest. Pisszeg a libáit féltő lúd. 3) Némileg elnyomott, szuszogó hangot ad, p. a gyermek, midőn fenhangon pityeregni, vagy sirni megszünt; szokottabban: piszeg. Alkatra hasonló a tüsszög, szuszog, sziszeg, stb. hangutánzókhoz. Midőn csitításra vonatkozik, egy értelmü vele az indulatszó, pszt! | |
* | |
| (pissz-ěg-és) fn. tt. pisszěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy gyakori pissz hangzás, vagy hangoztatás. Pisszegésre elhallgatni. A pisszegést abba hagyni. V. ö. PISSZĚG. | |
* | |
| (pissz-ěg-et) gyak. önh. m. pisszěget-tem, ~tél, ~ětt, par. pisszěgess. Köz szokás szerént am. pisszeg; de szabatosan véve, pisszeg, egyszerü állapotot jelent, ,piaszeget' pedig kifejezi azon cselekvést is, mely amaz állapotot eléhozza; különösebben kipisszeget, lepisszeget, összetett szókban midőn áth. jelentése van. Így különböznek: csattog csattogat, pattog pattogat, s több mások. Csattog az ostor, midőn a kocsis csattogatja. Pattog a kukoricza, midőn a tűz pattogatja. Pisszeg a hangszerv, midőn az ember pisszegeti. Azonban ezeket, és az ilyeneket a szokás nagyobb határozottság végett miveltetőkkel fejezi ki: csattogtat, pattogtat; sőt pisszegtet már más általi piszegetést jelent. | |
* | |
| (pissz-ěg-et-és) fn. tt. pisszěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. V. ö. PISSZĚGÉS, PISSZĚGET. | |
* | |
| (pissz-ěg-tet) miv. m. pisszěgtet-tem, ~těl, ~ětt, par. pisszěgtess. Eszközli hogy valaki pisszegjen, vagy pisszegessen. | |
* | |
| (pissz-en) önh. m. pisszen-t. Tulajdonkép, az emberi hangszerv pissz hangon megszólal, ily hangot ad; továbbá, és rendesen mondjuk emberről, ki ily hangot hallat. Meg ne pisszenj. Oly csendesen viseli magát, nem is pisszen. Mint más ily alkatu igék, fölveszi az utótétes t hangot: piszszent. Hasonló viszonyban állanak: tüsszen tüsszent, kottyan kottyant, s némely mások. | |
* | |
| (pissz-ěng) önh. m. pisszěng-tem, ~tél v. ~ěttem, ~ěttél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. PISSZĚG. | |
* | |
| (pissz-ěng-és) l. PISSZĚGÉS. | |
* | |
| (pissz-ěng-et) l. PISSZĚGET. | |
* | |
| (pissz-en-t) önh. m. pisszent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Köz szokás szerint l. PISSZEN. Szabatosan véve: eszközli, hogy hangszervei pissz hangot adjanak, pisszenést tesz. | |
* | |
| (pissz-en-t-és) fn. tt. pisszentés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Cselekvés, midőn vki pisszent. | |
* | |
| férfi kn. tt. Pistá-t. Az alapszó, melyből alakúlt: Stephanus, magyarosan István, körülbelül ily fokozatokkal, és változatokkal: Stefán, Istefán, Isteván, István, Ista, Pista, módosítva Pisti, Pistuka, továbbá: Icsa, Csicsa, Pesta, Pistya; nagyítással: Istók. | |
* | |
| (pisty-og) önh. m. pistyog-tam, ~tál, ~ott. Szabó D. szerént am. hemzseg. Pistyognak a nyűvek a sajtban. | |
* | |
| hangutánzó gyök, magashangu származékokkal, melyből t. i. 1) pisze, piszi, 2) piszeg és ennek további származékai erednek. Utóbbi jelentésében valamivel gyöngébb, mint a kettőztetett sziszegésü pissz v. piszsz. Ha ez alakban főnevül használjuk, tárgyesete: pisz-t, többese: ~ěk, s jelent pisszenést.
"Az alatt nincs egy pisz, paripa sem horkol." Buda halála, (Arany J.). | |
* | |
| szintén hangutánzó gyök, de mélyhangu származékokkal, melyből piszok, piszmog, piszmota, piszatol, piszonyodik, stb. erednek. | |
* | |
| (pisz-a) mn. tt. piszá-t. Tájdivatosan am. az általánosb pisze. l. PISZE, 2). | |
* | |
| l. PASZAT, MASZAT. | |
* | |
| l. PASZATOL, MASZATOL. | |
* | |
| (pisz-e) mn. tt. piszé-t. 1) Némely tájakon am. pösze, kinek vastag nehéz nyelve levén némely hangokat hibásan ejt ki. Gyöke hangutánzó. 2) Különösen mondják aránylag kicsi, tömpe orról. Pisze orru; néhutt: pisza. Ez értelemre legközelebb áll hozzá a kicsikét jelentő piczi, piczurka. Azonban minthogy a kis ebet piszi-nek hívják, s a pisze orr némileg hasonló az ebéhez; talán ettől vette a második jelentést és nevezetet, mint a kos orr, mely a koséhoz, sas orr, mely a saséhoz hasonló. | |
* | |
| (pisz-ěg) gyak. önh. ,Pisz' hangon szól gyakran, vagy folytanosan. Mondják különösen sívórívó gyermekről, midőn leginkább az orrán vékony szuszogó, sziszegő hangot bocsát ki. Ne piszegj! | |
* | |
| (pisz-ěg-és) fn. tt. piszěgés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Cselekvés midőn különösen a siró gyermek piszeg. | |
* | |
| (pisz-ěg-et) áth. m. piszěget-tem, ~tél, ~ětt. Szabó D. szerént: lovat vagy egyéb állatot csalogat magához; máskép: püszöget, piseget, pisogat, siseget, sziszeget. | |
* | |
| (pisz-ěg-tet) miv. m. piszěgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. piszegtess. Eszközli hogy piszegjen. Midőn ,pisszegtet' helyett van, l. PISSZĚGTET. | |
* | |
| (pisz-e-en) ih. Pisze módon, pisze alakkal, vagy alakban. Piszén áll az orra. | |
* | |
| (pisz-ěng) önh. m. piszěng-tem, ~tél v. ~ěttem, ~ěttél, ~ětt; htn. ~ni v. ~eni. l. PISZĚG. | |
* | |
| (pisze-orr) ösz. fn. Benyomott, lapos, kis orr, mopszli orr. | |
* | |
| (pisze-orru) ösz. mn. Piczi, benyomott orru. Piszeorru néger. | |
* | |
| (pisz-e-es) mn. tt. piszés-t v. ~et, tb. ~ek. Egy kissé pisze, piszéhez hasonló. | |
* | |
| fn. tt. piszi-t, tb. ~k. Kisebb faju, vagy fiatal kutya; valamint a nagyobb: kuszi. Hiszi a piszi, am. eb hiszi; piszi le am. kutyó ne! Legközelebb áll hozzá a szláv pesz, kicsinyítve: pszík, psicsek. Valamint t. i. a kutya, hellenül kuwn, latinul canis, németül Hund, ez állatnak tompa u u ugató hangjára vonatkozik: hasonlóan a piszi és pesz szókban természeti hangutánzás rejlik; van t. i. az ebnek, kivált a kicsinnek bizonyos sziszegő, nyöszörgő, szüküllő hangja, mely által örömét, félelmét, vágyát, fájdalmát szokta jelenteni. Szokás továbbá a magyarnál, hogy az állatokat természeti hangjokon hívja, és nevezi, p. czicza ne! és czicza = macska; becze = borju, mert be be hangon szól; czoczi poczi malacz; liba kis lúd; pipe, kis récze, liba, csibe; pizse csibe: hasonlóan piszi am. eb, mert így hivogatják piszi piszi! v. öszvehúzva: psz! psz! Innen a peszér vagy peczér, am. ebész. V. ö. PESZÉR, PECZÉR. | |
* | |
| fn. tt. piszká-t. Általán eszköz, melynek mozgatása által valamit szurkálnak, turkálnak; különösen, fa rúd, hegyes dorong, melylyel a fűtők, vagy általán tüzelők az égő anyagot turkálják, hogy jobban égjen, piszkafa. Házasodik a lapát, elvette a piszkafát. (Népd.).
Véleményünk szerént e szónak gyöke azon iz, mely az ízeg, izog, izgat, bizgat származékokban élénk mozgásra vonatkozik, előtét nélkül iszka (izoga) az izog igétől, mint a fecseg, locsog, csacsog-ból fecske, locska, csacska. A lágyabb z a hangszervek törvényei szerént kemény k előtt kemény sz-re változott, mint: rezeg, reszked; izeg, vizeg, viszked; űz, üszkötöl. Ez ilyeket is, ámbár z-vel irjuk, de nyelvünk a közvetlen, következő kemény k miatt szintén kemény sz-vel hangoztatja: hordozkodik, változkodik, kérdezkedik, helyezkedik, stb. | |
* | |
| (piszka-fa) ösz. fn. l. PISZKA. | |
* | |
| (piszka-al) áth. m. piszkál-t. Hegyes eszközzel valamit úgy turkál, szurkál, hogy annak részei között némi rést, hézagot csináljon. A tüzet piszkafával, a fogakat szalmával, tűvel piszkálni. A szemetet bottal piszkálni. Ne piszkáld a ganajt ha nem büdös. (Km.). Orrát ujjával, füleit lapos csonttal piszkálni. Szélesb. ért. holmit helyéből kimozgat, széthány, felforgat. Lepiszkálni a madárfészket. Kipiszkálni valamit a földből. Ne piszkálj az irományokban. 3) Átv. valakit nyugtalanít, szóval, vagy tettel ingerel, űz, szuttyongat. Könnyebb a lelkének, ha valakit piszkálhat. Elpiszkálták őt a társaságból. Elemzésére nézve V. ö. PISZKA. | |
* | |
| (piszka-al-ás) fn. tt. piszkálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki piszkál valamit. Átv. ért. másnak szóval, vagy tettel nyugtalanítása, ingerlése, szuttyongatása. | |
* | |
| (piszka-al-ó) mn. Aki v. ami piszkál. Fogpiszkáló, máskép: fogvájó. | |
* | |
| (piszka-al-ó-d-ás) fn. tt. piszkálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vagy gyakori piszkálás; különösen, ügyetlen, kelletlen turkálódás, holminak ideoda hányása. Átv. kedélyi működés, mely által valaki bizonyos hajlamból, szokásból másokat ingerelni, szuttyongatni, nyugtalanítani szeret. | |
* | |
| (piszka-al-ó-d-ik) belsz. m. piszkálód-tam, ~tál, ~ott. Ügyetlen módon, kelletlenül, akarva is, nem is, piszkálgat valamit; turkálódik, piszmálódik. Átv. másokba aggatódzik, kapczáskodik; mások ügyeibe avatkozik; ingerkedik. V. ö. PISZKÁL. | |
* | |
| (piszka-tű) ösz. fn. Tű, vagy tűféle hegyes eszköz, valami likat piszkálni való; különösen, melylyel az ágyúk, vagy puskák lyukait szurkálják. | |
* | |
| (piszka-vas) ösz. fn. Konyhai eszköz, pálczaforma szálvasból, melylyel a tüzet piszkálják. | |
* | |
| (piszka-villa) ösz. fn. Kemenczefűtők villája, tüzet piszkálni való. | |
* | |
| fn. tt. piszké-t. Növényfaj a ribiszkék neméből; fúlánkos, bogyói símák; levelei kerek-karéjúk; murvái egy levelűk. (Ribes uva crispa.) Úgy látszik, a ribiszke szónak rövidített módosúlata. Különbözik a tengeri szőlő, némelyek szerént: szőlőke. | |
* | |
| (pisz-ke) fn. tt. piszké-t. A Balatonban tenyésző apró halnem, máskép: rütyőke. Nevét hihetőleg a kicsint jelentő picz, piczi szótól vette, valamint a legapróbb halnem küsz kisz a kis-től. | |
* | |
| fn. tt. piszké-t. A hajósok nyelvén kampós dorong, vagyis akár kampóval nőtt, akár mesterségesen azzal készített s alsó végén megvasalt hegyes végü dorong, mely alsó végével a földbe tűzve, kampójába akasztott kötélen a hajó vagy talp kifogásánál jó szolgálatot tesz. Azon horogtól, mely egyik vége felé van, némely vidéken horgas-nak neveztetik. (Kenessey A.). Talán bökcse módosúlata, mint szöcske = szökcse. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Piszkére, ~n, ~ről. | |
* | |
| (piszke-horog) ösz. fn. A ,piszke' nevü eszköznek (l. PISZKE (3) egyik végén levő horog. | |
* | |
| (pisz-ok-ít) áth. m. piszkít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Piszokkal bemocskít, csúnyít, piszkossá tesz. A zsírral, szurokkal, csirízzel bánó bepiszkítja ruháját. V. ö. PISZOK. | |
* | |
| (pisz-ok-ít-ás) fn. tt. piszkítás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. Cselekvés, midőn piszkítanak valamit. V. ö. PISZKÍT. | |
* | |
| (pisz-ok-ócz) fn. tt. piszkócz-ot. Erdei pinty; németűl Bergfink v. Mistfink. E nevet vadószinüleg onnan kapta, mert üldözői elől néha ganajba, piszokba rejti magát. | |
* | |
| (pisz-ok-ol) áth. m. piszkol-t. 1) Piszokkal bemocskol, csúnyít. A ruhát, bútorokat, padolatot bepiszkolni. Törökül: piszle-mek. 2) Átv. valakit gyaláz, becstelenít, erkölcsileg bemocskít. Lustos nyelvével minden embert piszkol. V. ö. PISZOK. | |
* | |
| (pisz-ok-ol-ás) fn. tt. piszkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Mocskolás, csunyítás, rutítás piszok által. 2) Átv. becstelenítés, gyalázás, szidás. V. ö. PISZKOL. | |
* | |
| (pisz-ok-ol-ó-d-ás) fn. tt. piszkolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Piszokkal okozott mocskosodás, elcsunyúlás. 2) Átv. másokat becstelenítő, gyalázó nyilatkozás, kitörés. V. ö. PISZKOLÓDIK. | |
* | |
| (pisz-ok-ol-ó-d-ik) belsz. m. piszkolód-tam, ~tál, ~ott. 1) Piszoktól bemocskosodik, becsunyúl, lustosodik, stb. Sárban, zsírtól, szuroktól, ganajtól bepiszkolódik a ruha. 2) Átv. becstelenítő, rágalmazó, gyalázó szavakkal szitkozódik, s az által mintegy magát is bepiszkolja. V. ö. PISZKOL. | |
* | |
| (pisz-ok-os) mn. tt. piszkos-t v. ~at, tb. ~ak. Holmi mocsokkal bekent, szutykos, beszennyezett; különösen, mosdatlan, taknyos. Piszkos ruha, ágy, bútorok. Piszkos test, kezek, arcz, orr. Köznépi tréfás nyelven: orr. Majd megütik a piszkost. Átv. erkölcsileg undok, csúnya, szemtelen. Piszkos fösvénység, csalás. Piszkos beszédek. | |
* | |
| (pisz-ok-os-an) ih. Piszkos állapotban, piszokkal beszennyezve. | |
* | |
| (pisz-ok-os-ít) l. PISZKÍT. | |
* | |
| (pisz-ok-os-od-ás) fn. tt. piszkosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami piszkossá leszen. Piszkosodás ellen keztyűt húzni a kézre. | |
* | |
| (pisz-ok-os-od-ik) k. m. piszkosod-tam, ~tál, ~ott. Piszkossá leszen, lassan lassan belepi a piszok; mocskosodik, szennyesedik, szutykosodik. Konyhában, kovács műhelyben hamar piszkosodik a ruha. Leghamarabb piszkosodik be a fehér. (Km.). | |
* | |
| (pisz-ok-os-úl) önh. m. piszkosúl-t. l. PISZKOSODIK. | |
* | |
| (pisz-ok-os-úl-ás) fn. l. PISZKOSODÁS. | |
* | |
| (pisz-le) fn. tt. piszlé-t. Tájdivatosan am. pitytyedt ajak, máskép: pitye, gamba. | |
* | |
| (pisz-ma) mn. tt. piszmá-t. 1) Ügyetlenül bajlódó, bibelődő, immelámmal pepecselő, kiről azt szoktuk mondani, hogy szuszog, szuszma. E jelentésénél fogva azon pisz hanggal áll gyöki viszonyban, mely az orron kijövő szusz-hoz rokon, minthogy a piszma ember szuszogva dolgozik. Innen piszma, szuszma, susnya (Mátyusföldön), buszma körülbelül egy értelmüek. Mennyiben ezen tulajdonság részint testi ügyetlenségből, részint lelki erő hiányából származik; rokon értelmüek vele: hüle, léhűtő, málészáju, bibasz, pimasz, süsü, szájabákó, és igen sok más gúnyos tréfás elnevezések, melyek a nép ajakán forognak. 2) Ki dolog közben magát, ruháját bepiszkolni, bemocskolni szokta. Piszma konyhaszolgáló, piszma varga, lakatos. Ez értelemben fogalmi és hangi szoros viszonyban van vele a piszok, piszonyodik, piszmota, és paszat, paszatol. Alakra hasonlók hozzá: szuszma, duzma, tutyma, hajma, fityma, buszma, stb. | |
* | |
| (pisz-ma-al) önh. m. piszmál-t. Ügyetlenül, szuszogva, immelámmal bibelődik, pepecsel; magát bepiszkítva dolgozik. V. ö. PISZMA. | |
* | |
| (pisz-ma-al-kod-ik) k. m. piszmálkod-tam, ~tál, ~ott. Piszmogva foglalkodik, bibelődik valamivel, szuszmog. | |
* | |
| (pisz-m-at-ol) áth. m. piszmatol-t. Szuszogva, ügyetlenül dolgozva bepiszkol valamit. Törzsöke: piszmat, mint szimat, honnan: piszmatol, mint szimatol. | |
* | |
| (pisz-m-at-ol-ás) fn. tt. piszmatolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn vki piszmatol. | |
* | |
| (pisz-m-og) gyak. önh. m. piszmog-tam, ~tál, ~ott. 1) Dolog közben ügyetlenül szuszog, motyog, bibelődik, pepecsel. 2) Tisztátalanul dolgozik, bepiszkolja, bemocskolja magát. V. ö. PISZMA. | |
* | |
| (pisz-m-og-ás) fn. tt. piszmogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Ügyetlen bibelődés, pepecselés, immelámmal folyó munkálkodás. 2) Magát, s holmi mást bepiszkító dolgozás. V. ö. PISZMOG. | |
* | |
| (pisz-m-ot-a) mn. tt. piszmotá-t. 1) Piszkáló munka. (Kriza J.). 2) Immelámmal pepecselő, bibelődő, tisztátalanul, piszkosan dolgozó. E kifejezésben gúny rejlik, mint a szuszmati, duzmati, bonfordi, szeleverdi, pökhendi s más hasonlókban. | |
* | |
| (pisz-ok) fn. tt. piszk-ot, harm. szr. ~a, v. piszokja. A hangugratók közé tartozik, honnan piszkom, piszkos, piszkol, piszkít. A mássalhangzóval kezdődő névragok előtt épen marad: piszoknak, piszokkal, piszokra, stb. Jelent csunya, utálatos, undorító mocskot, szennyet, mely valamit különösen csunyává tesz. Szélesb ért. mindenféle mocsok, folt, szenny. Piszok az orrban, fülekben. Piszok a zsirral, olajjal bekent ruhán. Ganaj-, takonypiszok. Lemosni a piszkot. Piszokból kitisztítni, kifésűlni a gyereket. 2) Átv. erkölcsi szenny, mely a becsületet mocskolja; rágalom, gyalázat. Nincs az a piszok, melylyel nem illették őt. Nem képes lemosni a piszkot, mely gyalázatos tettei miatt rá ragadt. Rajta maradt a piszok. Megvetőleg mondják alávaló jellemü, vagy undoritó csúnya külsejü embernek. Te piszok!
Alapértelemre, és gyökre nézve egyezik az utálatot jelentő pih, phi, piha indulatszóval s bűz főnévvel. Alkatra hasonlók hozzá: titok, szitok, átok, poczok, peczek, stb. | |
* | |
| (pisz-ony-od-ás) fn. tt. piszonyodás-t, tb. ~ok, harm, sz. r. ~a. Piszkosodás, penészedés, rozsdásodás. V. ö. PISZONYODIK. | |
* | |
| (pisz-ony-od-ik) k. m. piszonyod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. piszkosodik, penészedik, rozsdásodik. Ez a szilva megpiszonyodott. (Kriza J.). Meg sem piszonyodott a köntösöm. (Ferenczi J.). | |
* | |
| fn. tt. pisztácz-ot, harm. szr. ~a. Növény-, illetőleg fanem, a kétlakiak-seregéből és öthímesek rendjéből; hímvirágának csészéje öt metszésü, bokrétája nincs; anyavirágának csészéje három fogu, bokrétája nincs; anyaszála három; csontára egy magvu. Görög-latinul: pistacia. Fő faja a terpentin pisztácz (pistacia terebinthus). A görögben pissa v. pitta szurkot, kátrányt jelent. | |
* | |
| fn. tt. pisztiricz-ět v. pisztricz-ět, harm. sz. r. ~e. Kriza J. szerént a székelyeknél kedves izü gombafaj. Diószeginél pisztricztinórú (boletus subsquamosus). Hangokban a pesztercze szóval egyezik. Egyébiránt l. PISZTRICZ. | |
* | |
| fn. tt. pisztoly-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. A puskánál rövidebb, s a mordálynál hosszabb lőfegyver, melyet egy kézben tartva sütnek el. A lovasságnál van divatban. Pisztolyt tölteni, elsütni. Pisztolyra kihívni valakit. Pisztolylyal lelőni a fecskét. Az európai nyelvekben általán divatozó, idegen eredetü szó, olaszul: pistola, ángolul: pistol, németül: Pistole, francziául: pistole, pistolet, stb.; törökül is pisztul. Némelyek szerént a latin pistíllum vagy fistula névtől; mások szerént a hellen: patassw igétől; ismét mások szerént Pistoja nevü olasz várostól. | |
* | |
| (pisztoly-kápa) ösz. fn. A pisztoly agyát takaró posztó- v. bőrburok. | |
* | |
| (pisztoly-lövés) ösz. fn. Lövés, melyet pisztolyból tesznek. A pisztolylövést megkülönböztetni a puskalövéstől. Pisztolylövéssel leejteni a vadat. | |
* | |
| (pisztoly-lövész) ösz. fn. Személy, ki pisztolyból szokott vagy ügyesen tud lődözni. | |
* | |
| (pisztoly-nadrág) ösz. fn. Gúnyos népnyelven, kurta, térdig alig érő vászon nadrág, milyet néhutt pl. Tolnában a svábok viselnek, mely népies fogalommal oly arányban áll a hosszu nadrághoz, mint pisztoly a puskához. | |
* | |
| (pisztoly-tok) ösz. fn. A nyereg két oldalán levő tokok, melyekbe a pisztolyokat dugják. | |
* | |
| (pisztoly-tok-fědél) ösz. fn. A pisztolytok fedele. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pisztráng-ot, harm. szr. ~ja. A lazaczok neme alá sorolt halfaj, melynek teste tele van fekete és vörös pettyekkel, tiszta és köves vizeket szeret; húsa igen izletes.
Minthogy ezen hal teste pettyegetett, és síma bőrü; magyar nevét a petty, pitty, és simát kopaszt jelentő tar alkatrészekből elemezhetjük: petty-tarang, pitty-tarang, azaz, pettyes és tar. Ez értelmezésnek egy részben megfelel a Molnár Albertnél följegyzett latin neve: variolus. V. ö. PISZTRICZ. Alkatra hasonlók hozzá: salang, bitang, katang, v. katáng; továbbá, var-angy v. var-ancs, göröngy v. göröncs, ripancs, rapancs, stb. | |
* | |
| fn. tt. pisztricz-ět, harm. szr. ~e. Gombafaj a tönkös tinórúk neméből; kalapja fehéres; lyukacsai egyenetlenek, tekergősek, kőszinűk; növénytani teljes neve: pisztricztinórú. (Boletus subsquammosus). Minthogy e gombafajt fehér lyukacsai pettyessé teszik, s csaknem egészen simának látszik, honnan füvésztani latin neve is: ennél fogva úgy véljük, hogy a pisztricz alkatrészei a petty jelentő pisz, és a kopaszt, simát kicsinyitve kifejező tiricz v. tericz, azaz, taricz = pitty-tericz, pisz-tericz. Tudniillik ter a tar-nak a megelőző szóhoz alkalmazkodólag magas hangu módosúlata; vagy pedig tar és tir oly változatok, mint: darab dirib; gaz giz; falat filit; tap tip; paff piff; nyaf nyif; csári csíri; s igen sok mások. | |
* | |
| elvont gyöke a Szabó Dávidnál olvasható pittmallik, pitmánlik, pittog szóknak. Azonos pity gyökkel ,pitymallik' és ,pitymánlik' szókban. | |
* | |
| fn. tt. pitá-t. Téjjel, tojással készült könnyü sütemény. Nem mind málé, ami pita. (Km.). Máskép: pite. Rokonságban van az ételek neveit jelentő gyermekszókkal: pupa, papa, pép; s eredetileg am. étel, éte, péte, pite. Közmondat szerént pita lesz ez idén a kenyérnek neve, azaz, oly becses és drága lesz, mintha téjjel, tojással sütnék, mit másutt így mondanak: pupa, a székelyeknél: pepe lesz a kenyér. | |
* | |
| fn. l. PITVAR. | |
* | |
| fn. tt, pité-t. l. PITA. | |
* | |
| fn. tt. piti-t, tb. ~k. Gyermeknyelven, vagy tréfásan szólva am. italka, olyan mint, titi, tütü s az ételre, kenyérre nézve, papi, pupa. Gyöke egy az iszik igéjével, előtét nélkül: iti, mintha volna iszi. Ily előtétesek a hellen pinw, latin bibo, szláv piti = inni; tudnivaló, hogy az evést és ivást mint első szükséget jelentő szók legősiebbek lévén; több nyelvekben megegyeznek. Egy gyöküek, és értelmüek vele: pityi, pityó, pityók, pityókos, pityos. | |
* | |
| (piti-hangos) ösz. mn. Tréfás nyelven mondják emberről, ki egy kicsit az italból becsípett, s beszédes lett tőle, kiből a bor beszél; rokon értelmü hozzá: kotyogós. V. ö. PITI. | |
* | |
| (piti-s) mn. tt. pitis-t v. ~et, tb. ~ek. A becsípett bortól, vagy más szeszes italtól jó kedvü, kotyogós, gagyos. V. ö. PITI. | |
* | |
| önh. m. pitiszkál-t. A székelyeknél 1) am. más dolgában gáncsoskodik, piszkál; máskép: pipiszkál. 2) Némi apró kézi munkával foglalkodik; ez értelemben máskép: pipizál, vagyis pepecsel. | |
* | |
| (piti-z-ál) önh. m. pitizál-t. 1) Iddogál, lassan-lassan iszik, szopogatja az italt. V. ö. PITI. A székelyeknél, valamivel lassacskán motoz, máskép: pipizál. Ez értelménél fogva a ,pepecsel' szóval áll rokonságban. | |
* | |
| fn. tt. pitlé-t. Gömörben, a molnárok sürü szitája. Pitlére őrleni, am. a finom lisztet szitával a korpától, és alja liszttől megtisztítani. Más vidékeken: pitlik, ismét másutt: szita. Idegen eredetü, legközelebb áll hozzá a lengyel: pytel; a németben is Beutel szintén használtatik ,malomszita' értelemben. | |
* | |
| tt. pitli-t. Tájdivatosan nem egyéb mint a német Bütte, köznépiesen: Büttel, azaz putton; néhutt: sajtár, bödön. | |
* | |
| fn. tt. pitlik-ět. L. PITLE. | |
* | |
| l. PITYMALLIK. | |
* | |
| l. PITYMÁNLIK. | |
* | |
| mn. tt. pitringěs-t v. ~et, tb. ~ek. Göthös, beteges. E szónak törzsöke pitring, mely valószinüleg öszve van téve a köhögést vagy nehéz lehelést jelentő pih, és tiring v. tirink szókból. Tudniillik a székelyeknél tirink jelenti a bornak seprejét, salakját, tehát a maga nemében valami hitványat, romlottat, továbbá tirinákó v. tirinkó, am. idétlen, ügyetlen, és így pitringes = pih-tringes, pihes, kehes, és romlott egészségü. A ,tirink' szóhoz rokon a Szegeden és székelyeknél divatos vastaghangu tarhudik, rohadásnak indúl. | |
* | |
| (pitring-ěs-ěd-ik) k. m. pitringěsěd-tem, ~tél, ~ětt. L. GÖTHÖSÖDIK és V. ö. PITRINGĚS. | |
* | |
| (pitt-og) önh. m. pittog-tam, ~tál, Szabó D. szerént am. pislog, pl. a roszul égő gyertya. | |
* | |
| fn. tt. pitty-ět. 1) Ajakkal pattantott hang. Szabó D. szerént: szájjal pattantás; hasonló hozzá a fuvással járó fütty, fütty, a mély hangon patt. 2) Az alsó ajak lelógó állapota, midőn rokon a fityeg, fittyen, biggyen lógásra, lecsüngésre vonatkozó szókhoz. A mélyhangu potty nagyobb testek esését, és ütődési hangját fejezi ki. 3) A pittypotty ikerszóban valami hitványat, a maga nemében kicsit jelent, s rokon a piczi és pöttön szókhoz. 4) A székelyeknél am. pige- v. piga-, v. pilinczk-féle játékszer; l. PIGE. | |
* | |
| (pitty-asz) mn. tt. pittyasz-t, tb. ~ak. A székelyeknél gúnyszó, s am. fityegő, pitytyedt ajaku; máskép: pittyesz. V. ö. PITYE. | |
* | |
| (pitty-ed) önh. m. ~t. Mondják az alsó ajakról, midőn alá lóg, biggyed, lefitytyen. A málészáju gyermek ajaka pittyed, lepittyed. Innen, pittyedt ajaku v. száju, kinek alsó ajaka leesett, lefityeg, lelóg, vagy a felsőtől elválva előre tolúl. | |
* | |
| (pitty-ed-és) fn. tt. pittyedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn az ajak alálóg vagy biggyed. | |
* | |
| (pitty-ed-t) mn. tt. pittyedt-et. Alálógó, aláeresztett, lefittyenő (az ajakra értve). | |
* | |
| (pitty-ed-t-en) ih. Alálógva, lefittyenve. | |
* | |
| (pitty-ěg) gyak. önh. m. pittyěg-tem, ~tél, ~ětt. Ajakról mondják, midőn lefityeg, lelóg, egyszersmind mozgatáskor némi pity-féle hangot ad. | |
* | |
| (pitty-eg-és) fn. tt. pittyěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ajaknak lefityegése. | |
* | |
| (pitty-ěg-et) gyak. önh. m. pitytyeget-tem, ~tél, ~ětt, par. pittyěgess. Az alsó ajak pittyegését gyakorolja, különösen, gúnyból, vagy nemtetszésből. V. ö. PITTYĚG. | |
* | |
| (pitty-ěg-et-és) fn. tt. pittyěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki pittyeget. | |
* | |
| (pitty-en) önh. m. pittyen-t. Az alsó ajak lebiggyen, lefittyen, egyszersmind pitty-féle hangot ad. | |
* | |
| (pitty-en-és) fn. tt. pittyenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lefittyenése, vagy pitty-féle hang adása az alsó ajaknak. | |
* | |
| (pitty-en-t) áth. m. pittyent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy ajaka, vagy szája pittyenjen, különösen, hogy pitty hangot adjon. Gúnyból, nemtetszésből ajakát pittyenti. Alkatra hasonlók hozzá fittyent, pottyant, lottyant stb. | |
* | |
| (pitty-en-t-és) fn. tt. pittyentés-t, tb. ~ěk. Cselekvés midőn vki v. vmi ajakát vagy száját pittyenti. | |
* | |
| (pitty-esz) fn. tt. pittyesz-t, tb. ~ěk. Pittyedt ajaku. | |
* | |
| (pitty-esz-t) áth. m. pittyeszt-ětt, par. pittyeszsz, htn. ~ni v. ~eni. Ajakát pittyessé teszi, lógasztja, vagy kitolja. A szomorkodó ember lepittyeszti ajakát. A csufolódó gyermekek egymásra pittyesztik ajkaikat. | |
* | |
| (pitty-esz-t-és) fn. tt. pittyesztés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Cselekvés midőn vki ajakát pittyeszti. | |
* | |
| l. PITYPALATY; PITYPALATYOL. | |
* | |
| fn. tt. pitvar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Néhutt a háznak kiálló előrésze, hol bejárni szoktak, vagyis tornácz, ereszféle toldaléképület a konyhaajtó előtt, mint némely vidékeken szokásban van; de az ország nagyobb részében pitvar vagy pitar jelent előszobát, különösen jelenti magát a konyha-helyiséget, melyből a szobákba is bejárnak; Szabó D. szerént: füstház. Ily értelemben jön elé a Müncheni codexben (János XVIII) kétszer is: "Es beméne Jézussal a püspöknek pitvarába (atrium), Peter ke(dig) küvöl áll vele az ajtó előtt." Ismét "Beméne azért esmeg Pilátos a pitvarba" (praetorium). A szláv nyelvben eléjöhet: pred-dwor, am. előudvar, noha Jancsovicsnál ezt nem találjuk, hanem nála olvasható: pred-dom = előház. Némelyek szerént amaz összetételből alakult volna a ,pitvar' szó, s Jancsovics szótárában is eléjön pitvor, a magyar ,pitvar' szó alatt s ennek értelmében. Azonban ezek, mennyiben az utóbbi is egy értelemben vétetik a magyarral, nem jelentenek előudvart, hanem inkább már benn az udvarban előházat, és ha alapfogalmul azt veszszük, hogy a pitvar az épületnek nyilt elejét, s mintegy száját, vagy épen a bejáró helyiséget ábrázolja, ugy vélekedhetünk, hogy gyöke pit rokonságban van a nyilást jelentő pit v. pity, vigy, vics gyökü szókkal. Innen pity-u-ar, pit-u-ar. V. ö. PITYMALLIK. | |
* | |
| (pitvar-ajtó) ösz. fn. A pitvar helyiségébe kivülről nyiló ajtó. | |
* | |
| KIS~, puszták Csanád m.; helyr. Pitvaros-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| 1) vékony lágy hang, melyből pitye, pityeg, pityer, pityereg és származékaik erednek. Legközelebbi rokona: pinty. Ugyanezen hang egyik alkatrésze a pitypalaty szónak. 2) Azonos pitty gyökkel (pittyed, pittyen szókban). 3) ,Pitymallik' s ,pitymánlik' szók és származékaik gyöke. Többire l. az illető gyökü szók rovatai alatt. | |
* | |
| (pity-e) fn. tt. pityé-t. 1) Gömörben am. pittyedt ajak; máskép: piszle, gamba. 2) A székelyeknél am. csibe, csirke, pislen, mintegy pityegőféle kis madár. Átv. értelemben hízelegve a kis gyermeknek is mondják. Egyél egy kicsit, édes pityém! mett (= mert) ha nem, halálra hitvánkozol. Székely szólásmód Kriza Jánosnál. | |
* | |
| (pity-ěg) gyak. önh. m. pityěg-tem, ~tél, ~ětt. ,Pity' hangon szól, máskép Szabó D. szerént: pipeg. Pityeg a madárfiú, pityeg a nőstény fogoly és fürj, midőn szétzavart fiókjait összehívja; pityeg különösebben a pityer nevü madár. Midőn az ajak mozgására vonatkozik, am. fityeg, honnan pityegtetni az ajakat, szájat, am. félre húzogatva, le leeregetve mozgatni. Egyébiránt e mozgás is rendesen némi pity-féle hanggal szokott járni. Rokon hozzá még a kis gyermek kezdő beszédére vonatkozó pětyěg. | |
* | |
| (pity-ěg-és) fn. tt. pityěgés-t, th ~ěk, harm. szr. ~e. Pity hangon szólás. | |
* | |
| (pity-ěg-tet) áth. m. pityěgtet-tem, ~tél, ~ětt; par. pityěgtess. A székelyeknél am. gyermeket kényeztet (Kriza J.). V. ö. PITYE. | |
* | |
| (pity-ěg-tet-és) fn. tt. pityěgtetés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Gyermek kényeztetése. | |
* | |
| (pity-en-ěg) fn. tt. pityeneg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Erdélyben am. vállereszték az üngben, peczegféle toldás. Rokon a gatya elejének vagy ülepének toldását jelentő peczeg szóhoz. V. ö. PECZEK. | |
* | |
| elvont törzse pityereg szónak, mintegy ,pity' hangon kesereg. | |
* | |
| (pity-er) fn. tt. pityer-t v. pityr-ět, tb. pityr-ěk v. pityer-ěk. 1) Madárfaj a sármányok neméből. (Emberiza milliaria.) Némelyek szerént pacsirta, csücsörke. Nevének elseje szintén a pity vékony, lágy hangból áll, az er pedig reszketeg, mintegy kesergő érzést fejez ki. 2) Baranyai tájszólás szerint am. huzamosan, mintegy tunyán szőtt vászon. Ez értelemben rokon hozzá a székelyes pintyel, pirtyelget v. pintyerget, azaz, hibásan, roszul fon, mint a vén asszonyok. Gúnyos értelménél fogva, úgy látszik, a fon igének kicsinyített alakja, mintha volna fontyol, fintyel, és csakugyan a székelyeknél finyelődni am. fonyolodni, bebonyolodni. | |
* | |
| csárda Sopron m.; helyr. Pityér-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. pityeré-t. Emberganajt jelentő tájszó. Gyöke talán a büdösre, utálatosra vonatkozó pih, phi, pfi, piha indulatszókhoz rokonítható, mintha volna pityelő, pityele, azaz büdöslő, bideslő, bűzölő, bízelő. Idősb Mándy P. szerént Zarándban am. burgonya, a midőn gyöke ,pityóka' gyökével azonos. | |
* | |
| (pity-er-ěg) gyak. önh. m. pityerěg-tem, ~tél v. pityergěttem, pityergěttél, pityergětt. Sivórívó, nyafiga, kényes gyermekről mondják, midőn panaszos hangon kér valamit, vagy fájdalmát eléadja. Nesze kis kalács, csak ne pityeregj. Mi bajod van ismét, hogy pityeregsz? V. ö. PITYER, (1). | |
* | |
| (pityer-fej) ösz. fn. A pityer nevü madár feje. Eléjön egy lakadalmi versben
"Forgács-, mogyorófánk, laska levesestül, Ötvenöt pityerfej, vakand mindenestül." | |
* | |
| (pity-er-ěg-és) fn. tt. pityergés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kényeskedő, kelletlen, nyafiga sirás, a gyermekeknél; továbbá, gúnyosan szólva, érzelgő regényolvasók, vagy szinjáték-nézők sirása megindulása. | |
* | |
| (pity-er-ěg-ő) mn. tt. pityergő-t. Kényességből siró, nyafiga. Pityergő gyerek. Pityergőre áll a szája. Gúnyosan, költemény, regény, szinmű, mely szomoru érzeteket idétlen módon fest, melynek fő czélja akármi áron az olvasót vagy néző sirásra fakasztani. Pityergő Múza. | |
* | |
| (pity-er-ěg-ő-ös) mn. tt. pityergős-t v. ~et, tb. ~ek. Pityergő természetü, aki minden csekélységért pityeregni szokott. | |
* | |
| (pity-er-i) mn. tt. pityeri-t. l. PITYERGŐS. | |
* | |
| (pityi-gangos) ösz. mn. Eléjön Kriza J. tizedik székelymeséjében, a szótárban nincs fölvéve, de ha egyes részeit tekintjük, úgy látszik, kényest, rátartóst, negédest jelent, mint maga az utóbbi szó: gangos. ,Pityi' pedig szintén megvan a ,pigyegtet' székelyszóban, mely kényeztetést jelent; s a kettő együtt némi nyomatékot ad az egész kifejezésnek, mint a hóri-horgas, és több hasonló szókban. | |
* | |
| (pity-ke) fn. tt. pityké-t. Lapos kis gomb érczből, p. aczélból, rézből, tombakból. Gyöke egyezik a pettyet jelentő rokon gyökü szókkal. V. ö. PĚTT, PĚTTY, PITYKŐ. | |
* | |
| (pity-ke-es) mn. tt. pitykés-t v. ~et, tb. ~ek. Pettyekhez hasonló, kis, kerek lapos. Pitykés gomb. Továbbá, pitykeféle gombokkal diszített. Pitykés dolmány. V. ö. PITYKE. | |
* | |
| (pity-kő) ösz. fn. Lapos kicsiny, gombhoz némileg hasonló kő a folyókban; melyet az ügyes dobó messze elrepít. Pitykövekkel játszó gyermekek. Rokon értelmü pett, petty, pityke szókkal. | |
* | |
| (pity-m-an-ol-ás) fn. tt. pitymallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Midőn az ég, nap fölkelte előtt, világosodni kezd, hajnallás, hajnalodás. V. ö. PITYMALLIK. | |
* | |
| (pity-ma-an-ol-at) fn. tt. pitymallat-ot, harm. szr. ~a. Azon idő a nap fölkelte előtt, midőn pitymallik. Pitymallatkor fölkelni, munkához fogni.
"Ő pedig áldozván lakomát a haddal, Másnap elindíta kora pitymalattal." Arany. (Buda halála). V. ö. PITYMALLIK. | |
* | |
| v. PITYMÁNLIK, (pity-ma-ol-ik v. pity-ma-an-ol-ik) k. m. pittymall-ott, htn. ~ni v. ~ani. Nap fölkelte előtt ég világosodni kezd, hajnallik, hajnalodik. Erdélyi tájszó. Szabó Dávidnál: pitmallik, pitmánlik. Midőn az ég már vörös, és a nap fölkelőben van, azt mondjuk: virrad. Kelj fel szolgáló, már pitymallik, hüvelykeld meg (fejd meg) az ünőket, s mondd meg a rikkancsnak (pásztornak), hogy a toporjánféreg (medve) meg ne egye őket. Tréfás öszveállítás a székelyek tájszavaiból. Átvitt ért. valami jóra fordúlni sikerülni kezd.
A magyar azt szokta mondani máskép, hogy nyilik v. hasad a hajnal: ezen ész- és szójárás szerint úgy vélekedhetünk, hogy a pitymallik gyöke pity, fogalmi és hangi rokonságban van azon vics v. vigy gyökü szókkal, melyek nyilásra vonatkoznak; ugyanis vicsor tájilag picsor, am. szájnak nyilása, mely a fogak fehérét kimutatja; vigyor nevetési mosolygási szájnyitás; továbbá Göcsejben mindenféle hasadék, rés, pl. a deszkák között támadt nyilást ott vigyornak nevezik. Balaton vidékén vicsogó idő, midőn hol a nap süt, hol az eső esik, azaz a napfény ki-kinyílik. Mondjuk ezt is: kivigygyan a nap. Ezek szerint pitymallik am. vigymallik vagy vicsmallik azaz nyilni, hasadni kezd t. i. az ég; sőt a székelyeknél különösebben ,pitymánlik' alakban ezt is teszi villámlik, mi úgy tünik a szemekbe, mintha az ég nyiladoznék, vagy hasadozna. Mi elemzését és alakulási kifejlését illeti, a pity gyökből lett pityma, mint szuszma, duzma, tutyma, fityma; innen: pityma-an-ol-ik, pitymánlik, pitymállik, ez utóbbiban az n általalakult (hasonult) l, mint szégyenlem, szégyellem; koránlom korállom; nyilamlik nyilallik; reménylem, reméllem, miért a székelyeknél Szabó D. szerént így is ejtik: pitymánlik, pitmánlik. | |
* | |
| l. PITYMALLIK. | |
* | |
| (pity-m-or-od-ik) k. m. pitymorod-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Gyurmathinál. l. PITYMALLIK. | |
* | |
| (pity-ó) mn. tt. pityó-t. Ittas, félittas, gagyos; vagy ki szeret pitizálni. Hasonló jelentésü k toldattal: pityók. Tréfásan gúnyos kifejezés. Elemzésére nézve V. ö. PITI. | |
* | |
| (pity-og) önh. m. pityog-tam, ~tál, ~ott. Szabó Dávidnál am. pityereg. | |
* | |
| (pity-og-ás) fn. tt. pityogás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pityergés. V. ö. PITYOG. | |
* | |
| (pity-ó-k) mn. tt. pityók-ot. l. PITYÓ. | |
* | |
| (pity-ó-ka) fn. tt. pityóká-t. Értelmére nézve l. BURGONYA, KOLOMPÉR, FÖLDIALMA. Nevét hihetőleg onnan kapta, hogy pettyforma lyukacsai vannak, melyeken a csirák kibújnak, mintha vékonyhangon petyőke volna. | |
* | |
| (pity-ó-k-os) mn. tt. pityókos-t v. ~at, tb. ~ak. Félittas, félboros, gagyos, ki jól becsipett, de még eszét nem itta le egészen; máskép: pityos. V. ö. PITI. | |
* | |
| (pity-os) mn. tt. pityos-t v. ~at, tb. ~ak. Félig-meddig ittas, kevessé becsipett; az ittasság nagyobb fokán levő; máskép: pityókos. Gyöke: pity az ivásra vonatkozó hasonló szókkal egy eredetü. V. ö. PITI. | |
* | |
| (pity-ő-ke) kicsiny. fn. tt. pityőké-t. Erdélyben am. apró fánkféle sütemény. Alapértelemre rokon a petty, pityke szókkal, melyekhez némileg hasonló. | |
* | |
| v. PITTYPALATTY, természeti hang, és fn. tt. pitypalaty-ot. 1) A fürj nevü madárnak hangja.
"Hullámzó vetés közt Buvócskázik a fürj; suttog a nő: ,vá vá'; Nyomon űzi a hím s három pitypalattyot Örömmel kiált rá." Arany J. 2) Maga ezen madár. Bodrogköziesen: pitypirity. Ily élénk hangutánzók: kukurikú, pipis, kakuk, csücsörke, s igen sok mások. | |
* | |
| (pity-palatyol) ösz. hangutánzó önh. m. ~t. Pitypalaty hangon szól, kiált, t. i. a fűrj. V. ö. PITYPALATY. | |
* | |
| (pity-palatyolás) ösz. fn. Pitypalaty hangon szólás, kiáltás. Fűrjek pitypalatyolása. | |
* | |
| ösz. fn, tt. pitypang-ot, harm. szr. ~ja. Növénynem, és faj az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz; csészéje két-soros; bóbitája szőrös, száras; tőkocsánya egy virágu bördős; virága sárga. (Leontodon. Gönczy Pálnál: taraxacum). Különösebb faja a pongyola pitypang (leontodon taraxacum, Gönczy Pálnál: taraxacum officinale); máskép köznépi nyelven orozlánfogfű, gyermeklánczfű, bimbófű, vagy csak: pitypang. Nevét alkalmasint szőrös (pamagos) bimbóitól v. pikkelyeitől (pityjeitől) kapta; mintha volna: pitypamag. | |
* | |
| (pity-pang-apárka) ösz. fn. Diószegi szerént növényfaj az apárkák neméből, mely a pitypanghoz hasonló. (Apargia Taraxaci. W. Hieracium Taraxaci. L.). V. ö. APÁRKA. | |
* | |
| (pity-pang-gyökér) ösz. fn. A pitypang nevü növénynek gyökere. V. ö. PITYPANG. | |
* | |
| bodrogközi tájszó, l. PITYPALATY. | |
* | |
| fn. tt. píz-t, tb. ~ek. Tájszó-néhutt pinczk v. pilinczk, néhutt pedig pénz (pínz) helyett. | |
* | |
| fn. tt. pizsé-t. Kis csibe, máskép: pizsi, pizsele, pire, pirike, pislen. V. ö. PISLEN. | |
* | |
| (pizs-ěg) önh. m. pizsěg-tem, ~tél, ~ětt. l. PĚZSĚG. | |
* | |
| Balaton melléki szó, emez eléjön Szabó Dávidnál is; fn. tt. pizselé-t v. pizselyé-t. l. PIZSE, PISLEN. | |
* | |
| fn. tt. pizsitnek-ět. Búbos pipiske csücsörke. Gyöke a hangutánzó pizsi, melyet a nyelvszokás utóhangok által megnyújtott, mint ezt is: zsarát, zsarátnak. | |
* | |
| fn. tt. plajbász-t, tb. ~ok. A német Bleiweis-ból alakúlt, l. IRÓN, IRLA, RAJZÓN. | |
* | |
| fn. tt. planétá-t. Így neveztetnek azon magukban sötét, de a naptól világított égi testek, melyek kisebb-nagyobb körkörös (petéded) pályákon a nap körül forognak, s illető pályáikat majd rövidebb, majd hosszabb idő alatt futják meg; a görögben planętes, magyar szóval: bolygó. Egész neve görögül: planhthV, astar; (= bolygócsillag), planaw v. planew (bolygok) igétől. Régente a földdel együtt 6 planeta volt ismeretes, ú. m. Merkúr, Vénusz, Tellus (Föld), Mars, Jupiter és Szaturnusz. Újabb időben két nagyobb mellett sok kisebb planéta födöztetett föl. Elsőben is fölfödöztetett Uranusz (1781), azután Marsz és Jupiter között Ceresz (1801), Pallasz (1802), Juno (1804), Vesta (1807), e 4 utóbbi kisebb voltuk miatt asteroid vagy planetoid (magyarul: bolygócz) néven hívatik. A legújabb korban (1867. juniusig) 91 bolygócz lett ismeretessé. A bolygók között 4 legnagyobb bolygó van: Jupiter, Szaturnusz, Uranusz, és Neptun (ez fölfödözve 1846-ban), és 4 közép nagyságu: Merkur, Vénusz, Föld és Marsz. A közép nagyságuak legközelebb vannak a naphoz, a legnagyobbak legtávolabb; a bolygóczok ama két osztály között. A bujdosó-csillag nevezet, mint némelyek magyarul hivják, szabatosan véve inkább az üstökösökre illenék. A régi babonás csillagászok szerint, jó, vagy rosz planétában születni, am. szerencse, vagy szerencsétlenség fiának lenni.
A görög planetes alapértelmére nézve egyezik vele hangban a latin palatur, a magyar palázol, paláczol, stb. | |
* | |
| fn. tt. plántá-t. Latin szó. l. PALÁNT; V. ö. PLÁNTÁL. | |
* | |
| (plánta-al) áth. m. plántál-t. Növényt ültet, átültet, különösen fiatal csemetéket sarjadékokat, melyek magról nőttek, s köz nyelven plánta v. palánta, v. palánt a nevök. Gyümölcsfa-csemetéket, virágokat, káposztát plántálni. A ,planta' latin eredetü szóból lett több más európai nyelvbeli szóval együtt a német Pflanze is. | |
* | |
| (plánta-al-ás) fn. tt. plántálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit plántálunk, növényeket ültetünk, elültetünk. V. ö. PLÁNTÁL. | |
* | |
| fn. tt. plebániá-t. 1) A római katholikusoknál divatozó szójárás szerint, bizonyos területen lakó hivek községe, mennyiben valamely beavatott lelkész közvetlen fölügyelése, és egyházi kormánya alá tartoznak. Városi, falusi plebánia. Fiók egyházas plebánia. Egy városban levő több plebániák. 2) Maga azon egyházi hivatal, melyet az illető község lelkésze visel, a vele járó javadalmakkal együtt. Plebániát kérni, nyerni. Plebániáról lemondani. Kövér, zsiros, szegény plebánia. 3) Paplak, papház. A plebániát újra építeni. Plebaniába menni. A plebániát a templom közelébe építeni. A középkori latin plebanus szónak származéka; V. ö. PLEBÁNOS. Túl a Dunán a német ,Pfarre' után: fára. | |
* | |
| fn. tt. plebános-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Római katholikus nevezettel, lelkész, ki szokott szertartással bizonyos hivek közönségében mint olyan beavattatott, és felruháztatott, s a teljes értelemben vett lelkipásztori kötelességeket jogosan, és hivatalánál fogva végzi. Városi, falusi plebános. Népies nyelven, mennyiben káplánjai vannak: öregpap. Eredetileg, mint latin neve mutatja, a ,plebs' szótól népi lelkészt, népészt jelent. Beregszászi szerént a persában is eléjön filivan (= Priester). | |
* | |
| fn. tt. pléh-ět, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. lemezzé lapított fémanyag. Ezüst, réz, vas pléh. 2) Szorosb ért. vasból alakított lemez, vagy ilyen lemezből való. Pléhet verni az ajtóhevederre. Pléhvel bevonni valamit. Pléhből való kanál, pléh kanál, pléh kalap. 3) Zár az ajtón, mennyiben vas lemezből készült. Közvetlenül ugyan a német Blech-ből kölcsönöztetett; de mint laposat jelentő, rokon a pala, a fordított lap, lep, lepény, lepedő stb. magyar szókhoz is. Adelung hasonlóan állítja, hogy a német Blech, és flach, a franczia plaque, és hellen plax egyeznek. A pléh köznépies ejtéssel: peléh. | |
* | |
| (pléh-ěs) mn. tt. pléhěs-t v. ~et, tb. ~ek. Pléhvel ellátott, vagy borított, erősített. Pléhes ajtó; pléhes láda. V. ö. PLÉH. | |
* | |
| (pléh-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben pléheket kovácsolnak. | |
* | |
| fn. tt. pletyká-t. Alaptalan híreket támasztó, és terjesztő licsilocsi beszéd, kivált olyan, mely többeket gyanuba, rosz szóba hoz, mely szájról szájra adva bonyolultabbá lesz; kordébeszéd, hiábavaló szószaporítás, csélcsap, hívalkodó beszéd. Asszonyi pletyka. Öszve ült egy sereg leány, s nem volt vége a pletykának. Ugyan ily értelme van többek között a szláv pletka szónak, s pletyjem am. fonok, valamit összeviszsza szövök, gúzsolok; mi szerint a pletka, pletyka, eredetileg valami szövevényest jelentene. | |
* | |
| (pletyka-al) önh. m. pletykál-t, l. PLETYKÁZ. | |
* | |
| l. PLETYKÁLKODÁS. | |
* | |
| (pletyka-al-kod-ás) fn. tt. pletykálkodás-t, tb. ~ok, harm, sz. ~a. Hiábavaló fecsegés, szószaporítás, kivált mely másokat szóba, gyanuhirbe hoz, vagy mely a titkolni való dolgokat kikürtöli. | |
* | |
| (pletyka-al-kod-ik) k. m. pletykálkod-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan pletykákat beszél. V. ö. PLETYKA. | |
* | |
| (pletyka-az) önh. m. pletykáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pletykákat mond, mindenféle haszontalan, hazug dolgokat öszvebeszél. V. ö. PLETYKA. | |
* | |
| (pletyka-az-ás) l. PLETYKÁLKODÁS. | |
* | |
| faluk Bereg és Gömör m.; helyr. Ploszkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (plünny-ög) önh. m. plünnyög-tem, ~tél, ~ött. ,Plünny' hangon szól. A Tájszótár, illetőleg Gyarmathi S. szerént a székelyek a borjúról mondják. | |
* | |
| mint elvont gyökelem több oly szók alapját teszi, melyek, valami dudorút, gömbölyűt, puffadtat jelentenek, s mint olyan az illető tárgyat a pofának felfuvása által látszik utánozni. Ide tartoznak: pocz, poczos, poczak, pogyász, pof, pofa, pofók, pogácsa, ponk, poh, a pöfeteg gombát jelentő posz, továbbá: pota, potoszhal, potroh, ponty, poczár, pók. Vékonyhangon: pö hasonló értelmü a pöczczed, pöfék, pöfékel, pöfeteg származékokban. Rokonok bo, a bod, bog, bogy, bogyó, boglár, bob, boborcsó, vékonyhangon böd, bödön, bög, bögy, bötyök; továbbá, mo, a mogy, mogyorú, mony, monyorú szókban stb. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Heves megyében; helyr. Pó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pocs-ot. Sárral kevert, vegyes, csúnya álló víz, tócsa; öszvetéve: locspocs, származékai: pocsék, pocsékol, pocsékos, pocséta, pocskol, pocskos, pocsolya. Mennyiben hangutánzó, rokonok hozzá a csapodó hangra vonatkozó pocsol, pocsog, továbbá: pacs pacskol, pas paskol, én mások. Egyezik vele a csagataj pocs (= piszok), pocsak (= posvány), fosku (= ganaj, törökül: fďskď), héber , v. , német: Pfütze, régi felső német: puzzi, buzza, putza stb. | |
* | |
| MÁRIA~, falu Szabolcs m.; helyr. Pócs-ra, ~on, ~ról. (Talán am. búcs, búcsú?). | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Pócsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pocs-aj) fn. tt. pocsaj-t, tb. ~ok. Szabó Dávidnál am. pocs, pocsolya. | |
* | |
| falu Bihar, puszta Abauj m.; helyr. Pocsaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pocs-al-ék) fn. tt. pocsalék-ot, harm. sz. r. ~ja. Szabó Dávidnál am. az egyszerü pocs; máskép: pocsaj, pocsolya. | |
* | |
| (pocs-ál-ék) fn. tt. pocsálék-ot, harm. sz. r. ~ja. Marczal mellékén am. mosogató lé, moslék. Egynek látszik ,pocsalék' szóval. | |
* | |
| (pocs-ék) fn. tt. pocsék-ot, harm. szr. ~ja. 1) Pocsból álló lustos víz, pocsolya, lucskos sár. A csagataj nyelvben: pocsak (Vámbéry). 2) Átv. becsületében mocskolt. Pocsékká tették őt. Továbbá 3) am. paskolás, verés által megrontott valami. Jégeső által pocsékká lett az egész határ.
Alkatra nézve azon származékszók közé tartozik, melyekben az ék majd ok, majd újabb származékoknál egyszerü k lesz, pl. marék, marok, markol; burék (borék), burok, burkol stb. noha pocsok csak némely tájakon van szokásban. De mind ezek nemcsak a további képeztetést veszik föl rendesen a harmadik alakban, pl. mint föntebb: markol, pocskol, burkol; markos, mocskos, stb. hanem többnyire az önhangzón kezdődő ragok előtt is, pl. markot, markok, markom, markod; burkot, burkok, stb. | |
* | |
| (pocs-ék-ol) áth. m. pocsékol-t. Csapkodva, ütögetve, taposva, paskolva lever, megront, öszvezúz. A tilosba járó barmok lepocsékolják a rétet, vetést. Innen átv. ért. valamit elveszteget, elprédál. Jószágát pocsékolja. Mindenét elpocsékolta. Önhatólag véve am. sáros vizben tapos, vagy holmi moslékban kotorászva locspocsot csinál. Pocsékolnak a tócsában járó gyermekek. Mosogató dézsában pocsékolni. | |
* | |
| (pocs-ék-ol-ás) fn. tt. pocsékolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit pocsékolnak; továbbá, lustolás, lucskolás. V. ö. POCSÉKOL. | |
* | |
| (pocs-ék-os) mp. tt. pocsékos-t v. ~at, tb. ~ak. Pocsékkal, sáros vizzel borított, lepett, licses-locsos. Pocsékos utczák, utak. | |
* | |
| (pocs-ék-os-an) ih. Pocsékkal borítva, lucskosan, lustosan, csajtosan. | |
* | |
| (pocs-ér) fn. tt. pocsér-t, tb. ~ok. l. POCSÉK, 1). | |
* | |
| (pocs-é-ta v. pocs-ó-ta) fn. tt. pocsétá-t. l. POCSÉK, 1). | |
* | |
| (pocséta-kerülő) ösz. fn. gúnyosan am. bakancsos katona. | |
* | |
| (pocs-ó-ta-as) l. POCSÉKOS. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erd. falu Küküllő m.; helyr. ~falvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (pocs-k-ol) áth. m. pocskol-t. 1) Paskol, megver, lever, öszvezúz. A jégeső lepocskolta a vetéseket. 2) Mocskol, lustossá, latyakossá tesz. Ruháját a sárvíz bepocskolta. 2) Átv. csunya, mocskos szókkal, szidalmakkal gyaláz, pocskondiáz. | |
* | |
| (pocs-k-ol-ás) fn. tt. pocskolás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. 1) Paskolás, meg-, leverés. 2) Mocskossá, lustossá tevés. 3) Szidalmakkal gyalázás. | |
* | |
| (pocs-k-ol-ó-d-ás) fn. tt. pocskolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mocskolódás, mind 1) anyagi, mind 2) erkölcsi értelemben. V. ö. POCSKOLÓDIK. | |
* | |
| (pocs-k-ol-ó-d-ik) belsz. m. pocskolód-tam, ~tál, ~ott. 1) Holmi pocsban, lőtyében, sárban vízben maga magát bemocskolja, belocsolja, lustositja. Pocskolódnak a tócsában ugráló gyermekek. 2) Átv. másokat csunya, mocskos szókkal gyaláz, és viszont gyaláztatik. Pocskolódnak az összeveszett kofák. | |
* | |
| (pocs-k-on-di-a-az) önh. m. pocskondiáz-tam, ~tál, ~ott, par. pocskondiáz-z. L. POCSKOLÓDIK 2). | |
* | |
| (pocs-k-on-di-a-az-ás) fn. tt. pocskondiázás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. l. POCSKOLÓDÁS, 2). | |
* | |
| (pocs-k-os) mn. tt. pocskos-t v. ~at, tb. ~ak. Lucskos, lustos, mocskos, sárvízzel, moslékkal becsunyított, stb. Pocskos csikász, pióczafogó. Pocskos téglavető, vízi vadász. V. ö. POCSÉK. | |
* | |
| (pocs-k-os-an) ih. Pocskos állapotban, pocsokkal becsúnyitva. | |
* | |
| falu Pest-Pilis m.; helyr. ~megyer-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pocs-og) gyak. önh. m. pocsog-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folyvást pocs- v. pacsféle hangot hallat, midőn t. i. ütik, vagy ütődik. Pocsog a nedves ruha, midőn mosófával verik. | |
* | |
| (pocs-og-ás) fn. tt. pocsogás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pocs- vagy pacsféle hang gyakori vagy folytonos hallatása. | |
* | |
| (pocs-ok) fn. tt. pocsk-ot, harm. szr. ~a. l. POCSÉK. | |
* | |
| (pocs-ol) áth. m. pocsol-t. A vizet, vagy más folyadékot csapkodva locsogtatja, szétütögeti. Olyan mint locsol, lustol. | |
* | |
| (pocs-ol-ás) fn. tt. pocsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami pocsol. | |
* | |
| (pocs-ol-a) fn. tt. pocsolá-t. Pocsék, pocséta, mocsola, sárvíz; eső vagy árvíz után a gödrökben, völgyekben levő tócsa, lőtye. | |
* | |
| (pocsolya-kerülő) lásd POCSÉTAKERÜLŐ. | |
* | |
| (pocsolya-látonya) ösz. fn. Növényfaj a látonyák neméből; szára mintegy arasznyi; levelei a vizen kivül levők, négyesek, tojáskerekek, a víz alatt levők hajszálformák; virági a levéltöveken fejérek, aprók. (Elatine alsinastrum.) | |
* | |
| (pocs-oly-a-as) mn. tt. pocsolyás-t v. ~at, tb. ~ak. Pocsolyákkal lepett, mocsolyás, pocsétás. Tavaszkor, a hó olvadása után, pocsolyásak a rétek, völgyek. | |
* | |
| (pocs-os) mn. tt. pocsos-t v. ~at, tb. ~ak. Sárvizes, lőtyés, lustos, lucskos, locsos, csajtos, csetres. Pocsos ruha. A vizi vadászok pocsosak. V. ö. POCS. | |
* | |
| (pocs-os-an) ih. Pocson, lustos állapotban. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Petribe, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erd. falu Küküllő m.; helyr. Pócstelké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pocz-ot, harm. szr. ~cza. 1) Túl a Dunán, nagy has, honnan, poczos am. nagy dobasz hasu; máskép: poczok, honnan: poczokos. Különösen mondják viselős ebről, macskáról, disznóról, s néha nőről is; máskép: poczak. E szukának nagy poczcza van. Alig viszi a poczczát. Rokon vele poh. 2) Vízi patkány. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Pocz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| 1) l. POLCZ. 2) Am. pőcze, a takonypócz öszvetett szóban. | |
* | |
| fn. tt. poczá-t. A disznónak hivó, csalogató neve; olyan mint a lóé macza, maczi, a borjué becze, a macskáé czicza, stb. Kicsinyezve a malaczot így hivogatják: poczi. Egyezik velök czocza, czoczi. | |
* | |
| (pocza-fű) ösz. fn. Maszlagféle bódító magvu növény köznépies neve, melyen úgynevezett tüskésdisznóhoz hasonló szurós gumók teremnek, innen a föntebbi név; máskép szintén köz elven: tövises disznó, poczér, csudafa, maszlag, csattantó; növénytani nevén: maszlagos redőszirom. (Datura stramonium). V. ö. POCZA. | |
* | |
| (pocz-ak) fn. tt. poczak-ot, harm. szr. ~ja. Nagy, dobasz has, különösen a viselős, vemhes állatoknál. Nő a poczakja. Letette a poczakját. | |
* | |
| (pocz-ák-ol) önh. m. poczákol-t. Kemenes táján am. rondán mosdik, úgy hogy bemocskolja magát, mintegy pocsékol, pocskol. | |
* | |
| (pocz-ák-ol-ás) fn. Ronda mosódás, maga bemocskolása. | |
* | |
| (pocz-ak-os) mn. tt. poczakos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Nagy, dobasz hasu, potrohos. Poczakos béka. Felfújja magát mint a poczakos béka. (Km.). 2) Viselős, vemhes. Poczakos disznó, eb, macska. V. ö. POCZOK. | |
* | |
| (poczán-férěg) ösz. fn. Vízi patkány, máskép: pocz. | |
* | |
| (pocz-ér) fn. tt. poczér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. l. POCZAFŰ. Szabó Dávidnál póczér a barlang- (ballang-) kóróval hason szó. | |
* | |
| (pocz-fekete) ösz. mn. Lóról mondják, melynek világos fekete szőre van, milyen körülbelül a poczé, azaz, vízi patkányé; néhutt másképen: egérszőrü. | |
* | |
| fn. tt. poczi-t, tb. ~k. A malacznak hivó, csalogató neve, mint a csikóé: maczi, a kis macskáé: cziczi, az ebecskéé: piszi, a kis borjué boczi. Poczi poczi tarka, se füle se farka. (Km.). | |
* | |
| fn. tt. poczihá-t. Szabó Dávidnál (,bútyor' szó alatt) am. batu, motyó, málha. | |
* | |
| (pocz-ik) fn. tt. poczik-ot, harm. szr. ~ja. Mátyusföldön, s némely más vidékeken, közönséges egér. A macska poczikot fogott. A patkányt jelentő pocz szónak kicsinyített származéka. | |
* | |
| (pócz-ik vagyis: polcz-ik) fn. tt. póczik-ot, harm. szr. ~ja. Sárból csinált padka, a falusi házak előtt, vagy kályha előtt, kemencze tövében, melyen üldögélni, illetőleg fekünni szoktak. Vasárnap este kiülni a póczikra. Kemenczepóczikon hálni. A polcz (pócz) szónak kicsinyített származéka. A székelyeknél: puczok, puczik, Abaújban: koczik, Mátyusföldén: tűzhely, elrontva: tüszely. | |
* | |
| l. PASZITA. | |
* | |
| tájdivatosan am. paczkál v. paczkáz; l. ezt. | |
* | |
| l. PACZKÁLÓDIK. | |
* | |
| (pocz-ok-ol) áth. m. poczkol-t. Szeg-, vagy duczféle eszközzel fölemel, feltámaszt valamit. A vékonyhangu pěczkěl igének változata. V. ö. POCZOK. | |
* | |
| (pocz-ok-ol-ás) fn. tt. poczkolás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Cselekvés midőn valaki valamit poczkol. | |
* | |
| (pocz-ok-os) mn. tt. poczkos-t v. ~at, tb. ~ak. l. POCZAKOS. | |
* | |
| (pocz-ok) fn. tt. poczok-ot v. poczk-ot, harm. szr. ~ja. 1) Nagy, dobasz, vagy viselős, vemhes has, máskép: poczak. Poczokot ereszteni am. hasban hízni. 2) Baranyában am. patkány, pocz, v. poczféreg, v. poczik. Szeretnék a poczkot is, ha nem lopna. (Km.). 3) A székelyeknél pótlékul szolgáló szeg. Poczkot tenni az asztal lába alá, hogy ne inogjon. Innen, poczkolni, am. peczkelni. Poczkold fel az asztal lábát. Továbbá ugyanott hasítószeg (ék) forma, fejsze alaku, lapos hegyü fácska. Vékonyhangon rokon peczek. | |
* | |
| (poczok-fa) ösz. fn. Általán fa ék, vagy szeg, melylyel valamit fölpeczkelnek, p. a csizmaziák poczokfája, melylyel a csizmát fára feszítik. | |
* | |
| l. POCZAKOS. | |
* | |
| l. POLCZOL. | |
* | |
| (pocz-os) mn. tt. poczos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Általán, nagy, dobasz, felfujt hasu, poczakos. 2) Különösen viselős, vemhes; leginkább kutya-, macska-, disznóról mondják. Poczos szuka. A maglók mind poczosak lettek. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Podár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. POGYÁSZ; POGYÁSZOS. | |
* | |
| puszta Liptó m.; helyr. Podhorány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mváros Szepes m.; helyr. Podolin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erd. falu Torda m.; helyr. Podságá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. PUDVA, PUDVÁS. | |
* | |
| fn. tt. pof-ot, harm. szr. ~ja. Az arcznak két oldalán, a járomcsontok alatt, s a száj, orr, és fülek közt levő részek, melyek merő izomból állanak, a rugékony természetöknél fogva felfújhatók. Midőn ezek üregét levegővel teli szivjuk, azután kibocsátjuk, kifujjuk, körülbelül ily hangot adunk pof v. pöf. E hangszervi elemzésnél fogva pof eredetileg jelent oly természeti hangot, melylyel a levegővel belülről megtöltött szájat egyszerre kinyitjuk és azon a levegőt kifújjuk; s innen mint alakszó általában jelent gömbölyűt, dudorút, különösen pofát. Azonban e jelentése általános szokással csak e kifejezésekben használtatik: pofon ütni, verni vagy csapni; vagy pofon felejteni; és ezen származékban: pofók, néhutt: pöfők. De egyebekben a megtoldott pofa divatos. Így a jelzőket a megtoldott pofa veszi fel, pl. tömött, teli, nagy, beesett pofa, nem pedig pof; hasonlóan a személyes névragokat: pofám, pofád, pofája, nem pedig, pofom, pofod, stb. Toldás nélkül pedig, mint föntebb mondók, arczul csapást jelent, pl. pofot pofért; fájnak neki a pofok; egy poffal többet kapott; pofra keltek; fél a poftól; pofhoz szokott; nem feledkezik el a pofról, melyet kapott.
Egyezik vele a latin bucca, s német: Backe. Rokonai a magashangu pöf, pöfék, pöfeteg, böf, böfög stb. | |
* | |
| (pof-a) fn. tt. pofá-t. Jelentésére nézve am. pof, azon különbséggel, hogy ez rendszerént arczul csapást jelent, amaz pedig jelenleg nem. V. ö. POF és POFÁZ. Továbbá átv. ért. igy nevezik az alfelnek dudoru partjait is. Seggpofák. Némileg megvető, alacsonyító értelemben orcza helyett használtatik, miért az állatokról, valamint a szemtelen emberekről azt mondják: Nincs orczájok, hanem pofájok. Kutyának pofa az orczája. Se orczája, se pofája. Júj, be savanyu pofát csinálsz. Felfújja a pofáját. Ábrázatnak rosz, pofának megjárja. Ránczos, csunya pofa. Ily pofát még nem láttam. Ne mutasd többé nálam a pofádat. Vastag pofáján nem fog a szó, a szégyen. Pofaviselő, gúnyosan am. képviselő. Két pofára enni, am. teli szájjal. Azon szók közé tartozik, melyeket finomabb társalgási nyelvben használni nem szokás. | |
* | |
| (pofa-csont) ösz. fn. l. JÁROMCSONT. | |
* | |
| (pofa-deszka) ösz. fn. A hajósoknál a hajó elején a kisbálványtól az orrtőkéig és igy a hajó orrához emelkedő oldaldeszka. (Kenessey A.). | |
* | |
| (pof-a-as) mn. tt. pofás-t v. ~at, tb. ~ak. l. POFÓK. | |
* | |
| (pof-a-as-an) ih. Tele pofával. Pofásan kürtölik. Faludi. | |
* | |
| (pof-a-az) önh. m. pofáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Köz nyelven am. teli pofával eszik. Jól bepofázott. 2) Pázmánnál, Prédik. 662. l. áthatólag am. pofoz, pofon csapdos. | |
* | |
| (pof-a-az-ik) k. m. pofáz-tam, ~tál, ~ott. l. POFÁZ, 1). | |
* | |
| (pof-it) fn. tt. pofit-ot. Túl a Dunán am. nagy pofa, honnan, pofitos am. nagy pofáju, pofók, pl. pofitos ábrázatu. | |
* | |
| (pof-it-os) mn. tt. pofitos-t v. ~at, tb. ~ak. l. POFÁS, POFÓK; és V. ö. POFIT. | |
* | |
| (pof-izom) ösz. fn. Pofot vagyis inkább pofát képező izom, melyet felfúni, kidudorítani, felpuffasztani lehet. | |
* | |
| (pof-lé) ösz. fn. Tréfás köznépi nyelven, pofoncsapás; máskép: szárazleves. Poflevet kapott. Hasonlóan a nyakoncsapás népies neve: nyaklé. | |
* | |
| (pof-leves) l. POFLÉ. | |
* | |
| l. PUFOG. | |
* | |
| (pof-ók) mn. és fn. tt. pofók-ot. Kidudorodott, teljes, nagy pofáju. Pofók gyerek, leány. Kövér pofák Vicza. (Kisfaludy S.). E szóban az ók nagyító képző, mint ezekben: szemők, monyók, csombók, pirók, Istók. Máskép tájdivatosan: pufók, s magas hangon: pöfők, püfők; néhutt: pofitos. | |
* | |
| (pof-ók-a) fn. tt. pofóká-t. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és fedetlen magvúk rendéből; csészéje vagy rendes öt-fogu, vagy ajakas; bokrétája ásító; torka felfuvódott (honnan a neve); felső ajaka egyenes, teknős, az alsónak közepső hasábja lefittyen. (Dracocephalum.). Némely fajai: pettegetett pofóka (dr. moldavicum), köz nyelv török v. moldvai méhfű; paizsos pofóka (dr. peltatum) köznyelven: oláh méhfü. | |
* | |
| (pofók-madár) ösz. fn. Aránylag nagyfejü és pofáju madár. | |
* | |
| (pofók-tát-kanaf) ösz. fn. Növényfaj a tátkanafok (lamium) neméből; levelei szívesek, egyenetlen, hegyes, fürészfogúk; bokrétájának torka felfuvódott, s innen a neve. (Lamium orvala.) | |
* | |
| (pof-on) igehatárzóként használt szó, például ezen s ily mondatokban: pofon csapni, pofon ütni, pofon vágni, pofon felejteni; a székelyeknél divatosak: pofon szelni, pofon nyírni. Majd úgy pofon nyírlek, hogy egyik szemed kiüti a másikot (így. Kriza J.). Használják főnév gyanánt is, pof értelemben, pl. pofont kapott. | |
* | |
| (pofon-csapás) ösz. fn. Csapás, melyet valakinek pofájára mérnek. Nem adnám egy pofoncsapásért. Drágán megadta a pofoncsapás árát. Ha a pofoncsapást elszenveded, máskor dorongot hoz reád. (Km.). | |
* | |
| (pofon-felejtés) ösz. fn. Tréfás köznépi szójárással am. pofoncsapás, mintha csak feledékenységből történnék. | |
* | |
| (pofon-ütés); POFONVÁGÁS, (pofon-vágás) l. POFONCSAPÁS. | |
* | |
| (pof-os) mn. tt. pofos-t v. ~at, tb. ~ak. Aki vagy ami pofot kapott. Pofos orcza. ,Pofás' helyett l. POFÓK. | |
* | |
| (pof-oz) áth. m. pofoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Többször üt vagy csap pofon, pofon ver valakit. Haragjában cselédjeit pofozza. Megpofozni, felpofozni valakit. | |
* | |
| (pof-oz-ás) fn. tt. pofozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pofonütés, pofoncsapás, pofonvágás. | |
* | |
| (pof-oz-kod-ás) fn. tt. pofozkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Verekedés neme, midőn ketten egymást viszonyosan pofozzák. Perlekedésből pofozkodás lett. | |
* | |
| (pof-oz-kod-ik) k. m. pofozkodtam, ~tál, ~ott. Pofokat ad, és viszontag kap. | |
* | |
| (pof-szakál) ösz. fn. l. BARKÓ. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Pogá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pog-ács-a) fn. tt. pogácsá-t. Sajátnemü lisztgyuratból való, porhanyó, ropogós, izletes sütemény, melynek alakja rendesen kerek, dudoru, gömbölyü. Zsiros, vajas, töpörtős pogácsa. Mézes pogácsa. Örül neki, mint tót a pogácsának. (Km.). Néha a zsiros tarisznyából is pottyan ki vajas pogácsa. (Km.). Sokrétü pogácsa Istennek áldása. (Km.). A Müncheni codexben így neveztetik a zsidók husvéti kovásztalan kenyere, lepénye. Átv. értelemben így neveztetik a pogácsaformára alakított tésztaféle anyag, pl. kendermagpogácsa, az olajütőben képzett sonkolyból; gyógyszerészi pogácsa. Tájdivatosan pl. Abaújban: bogácsa.
Kerek, gömbölyü alakjánál fogva rokon a bog, bogács, boglár, boglya, bogy, buga szókhoz. V. ö. PO, gyökelem. Gyarmathi Sámuel a latin ,focus' szótól származtatja, mintha volna "focacia, a foco in quo torretur." Egyébiránt megvan a török, csagataj nyelvben, és több szláv nyelvekben is. | |
* | |
| (pogácsa-alma) ösz. fn. Köz ismeretü almafaj, mely laposdad kerek alakjánál fogva a pogácsaféle süteményhez hasonló, összevonva: pogácsalma; néhutt: tányéralma. Híresek a kecskeméti pogácsaalmák. A tartósabb telelő almák közől való. | |
* | |
| (pogácsa-levelü-fű) ösz. fn. Népies neve a kisfigekaktus (cactus opuntia) növénynek; máskép szintén népies néven: indiai fige. | |
* | |
| (pog-ács-a-as) mn. tt. pogácsás-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben pogácsát tartanak; vagy ami pogácsához hasonló; és aki pogácsát süt, árul. Pogácsás kosár. Pogácsás kenyér (Molnár Albertnél), pogácsás kofa. Telegdinél pogácsás innep, am. husvét a zsidóknál. V. ö. POGÁCSA. | |
* | |
| (1), mn. és fn. tt. pogány-t, tb. ~ak; midőn főnév, ~ok. Kinek az Istenről és egélyről vagy épen semmi fogalma és isméretei nincsenek, vagy ha vannak, hibásak, tökéletlenek, s bálványimádásban nyilatkoznak. Bibliai értelemben a régi zsidók fogalma szerint minden népek, a zsidókon kivül. Jelenleg pogány név alatt értetnek mind azon népek, kik nem keresztények, nem zsidók, vagy muhammed vallásán levők, mennyiben t. i. nem egy igaz Istent hisznek. Se hite se oltára mint a pogánynak. (Km.). Köznépi ért. aki nem keresztény, mind pogány. Átv. vad, kegyetlen, szivtelen, durva, kemény. Pogány szivü, lelkü ember. Pogány is megszánná. Pogány bánásmód. Pogány idő, igen rosz, kemény, hideg. Adják e nevet lónak is, kivált, ha szilaj.
E szónak a latin paganus-ból való eredete kétségtelen, s onnan magyarázandó, hogy a bálványimádók, kiket Constantin és fiai a városokból kiűztek volt, falukra vonták magukat, honnan a latin keresztényektől paganus (falusi) nevet kaptak. Adelung szerint a német heide is e körülményből értelmezendő. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Pogány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pogány-bors) ösz. fn. A székelyeknél am. törökbors. | |
* | |
| l. POHÁNKA. | |
* | |
| (pogány-ság) fn. tt. pogányság-ot, harm. szr. ~a. 1) Vallástalan, vagy hibás vallásu, bálványimádási állapot. Pogányságból keresztény hitre téríteni a népeket. 2) Pogányok öszvesége, gyülekezete. A pogányság üldözte a kereszténységet. 3) Átv. kegyetlenség, vadság, szivtelenség. Pogányság ilyesmit cselekedni. V. ö. POGÁNY, (1). | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Szentpéter-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pogány-téritő) ösz. mn. és fn. Ki pogányokat keresztény hitre oktat, s Krisztus anyaszentegyházának tagjaivá tesz. Ilyenek voltak az apostolok, a régi egyházi atyák, s ilyenek általán az úgynevezett missionariusok. | |
* | |
| (pogány-ul) ih. Pogányok módjára, istentelenül, hitetlenül, vagy hibás egélyi fogalmakkal, bálványozva. Pogányul élni; pogányul imádni a tüzet, állatokat, bálványokat. Átv. kegyetlenül, durván, szivtelenül, keményen. Pogányul bánni valakivel. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. POLGÁR. | |
* | |
| stb. l. POGYÁSZ; POGYÁSZOS, stb. | |
* | |
| falu Nógrád, puszta Gömör m.; helyr. Pogony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pog-ony-a) mn. tt. pogonyá-t. Hitvány kis termetü; máskép: pagonya. Átvitt értelmü szó a sarjadzó erdőt jelentő pagony szótól, melynek fája az erdőéhez képest törpe, alacson, tömpe, kutak. A nép gúnyosan több ily hasonlatokat használ, pl. csiribiri am. piri, piczi, mint a csira; padláb ember, akkora, mint a padláb; mozsár, kicsi zömök, olyan, mint a mozsár; a kis gyerek gúnynevei: vakarcs, ürge, stb. Tata vidékén közmondat: Semmit sem nő, mindig egyforma, mint a mocsai haraszt. V. ö. PAGONY. | |
* | |
| (pagonya-pézsmály) ösz. fn. Guineában tenyésző legkisebb faju pézsmály. V. ö. PÉZSMÁLY. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Pográny-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| elvont gyöke pogyász szónak és származékainak. l. POGYÁSZ alatt. | |
* | |
| (pogy-ász) fn. tt. pogyász-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szoros ért. elszállítás végett öszvegöngyölgetett, ruhanemü holmi, egymás. Szélesb ért. mindenféle czeleczula, melyet hordozkodáskor öszveraknak, elvisznek. Mind hangjánál mind jelentésénél fogva gyöke ,pogy' rokon a bugyor, butyor, batyu, motyó szók bugy, buty, baty, moty gyökeihez, melyekben alapértelem a bugyolálás, öszvehajtogatás, gömbölyítés, s gyökhangjaiknál fogva azon szók seregébe tartoznak, melyek valami gömbölyüt, dudorút, puffadtat jelentenek. V. ö. PO, gyökelem. Rokonítható a franczia-német Bagage szóval is, melynek törzse a régi franczia bague és svéd bagg úgynevezett ruhatáskát (Mantelsack) jelent; ide sorozható a német Pack szó is. A gy hang kettőztetésével poggyász, csak tájdivaton alapszik, mit régiesen podgyász-nak is írtak, mint eggyet edgy-nek. | |
* | |
| (pogy-ász-ka) kicsiny. fn. tt. pogyászká-t. Kis bugyorba takargatott holmi. Pogyászkáját kezében, boton vinni. Szedd öszve pogyászkádat, és takarodjál innen. | |
* | |
| (pogyász-kocsi) ösz. fn. Kocsi, melyen az utazók, hordozkodók holmijét, bugyorait, málháit, stb. viszik. Hadsereget követő pogyászkocsik. | |
* | |
| (pogy-ász-os) mn. és fn. mint mn. tárgyesete: pogyászos-t v. ~at; mint fn. tárgyesete: pogyászos-t, tb. ~ok. Amiben pogyászt visznek; és aki pogyászt visz vagy hord. Öszvetételekben is használják: pogyászoskocsi, ~szekér. | |
* | |
| (pogyász-szekér) l. POGYÁSZKOCSI. | |
* | |
| (pogyász-targoncza) ösz. fn. Targoncza, melyen poggyászféle holmit visznek, szállítanak. | |
* | |
| fn. tt. poh-ot, harm, szr. ~a. A dobasz, felpuffadt alaku hasnak egyszerü nevezete, s épen oly természetutánzó, mint az arcz puffatag részét jelentő pof, pofa. Származékai: pohók, pohos, pohosság, potroh, és pók. Legközelebb rokonai: pocz, poczos, poczok, szanszkrit: bah (nő, vastagodik, honnan bahusz, vastag, pohos, görög pacuV), német Bauch stb. | |
* | |
| puszta Békés m.; helyr. Póhalm-on, Póhalom-ra, ~ról. | |
* | |
| puszta a Nagy-Kunságban; helyr. Póhamará-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| köznéven; máskép szintén köznéven: hajdina, tatárka, hariska, borköles. Eredetére nézve alkalmasint am. pogánka, s megvan a szláv nyelvekben is. Növénytani néven: pohánkaczikszár. (Polygonum fagopyrum). l. HAJDINA. | |
* | |
| (pohánka-czik-szár) ösz. fn. Növénytani néven am. hajdina; l. HAJDINA. | |
* | |
| (pohánka-kása) l. HAJDINAKÁSA. | |
* | |
| fn. tt. pohar-at, harm. szr. ~a. Legszélesb ért. különféle anyagu, és alaku edény, melynek közvetlen rendeltetése, hogy igyunk belőle; különböztetésül a palaczk, korsó, kancsó, kulacs, s más ily nemü edényektől, melyek tulajdonkép italtartók, ámbár közvetlenül inni is lehet belőlök. Üveg, arany, ezüst, czin, bádog, fa pohár. Hengerded, hasas, füles, nyakas, talpas pohár. Gyüszüpohár, kupiczapohár. Itczés, messzelyes, félmesszelyes pohár. Seres, boros, kávés, pálinkás pohár. Különösen, üvegből fújt ilyetén edény. Fehér, zöld, vörös, tarka, virágos, csíkos pohár. Metszett, kristály pohár. Különféle czéljaira nézve: ivópohár, mosdópohár, virágpohár. Könnyü pohár mellett vitézkedni. (Km.). Egy két pohár borban sok jó barát lakik. (Km.). Teli pohár üres tanács. (Km.). Vagy: A teli pohárnak tanácsán ne indúlj. Itt a pohár, itt a bor, vigasztal ez mindenkor. (Kisfaludy K.). Ez a pohár bujdosik, éljen a barátság. (Bordal). Átv. ért. ital, áldomás. Barátság, fájdalom, szerelem pohara. Hol poharak csúsznak, titkok sikamlanak. Ráköszönteni valakire a poharat. Békepohár, melynél a haragosak kibékülnek. Czoki pohár, tréfásan az elbucsuzó egészségére elköltött ital, vagy adott lakoma. Bolhapohár am. álomszerző ital (Sándor L.) Ukkon pohár régibb oklevelekben áldomásozó pohár, (ugho-khu) a mongolban am. inni s ,ughon' am. ivó). Társpohár, melyet az ad, ki valamely társulatba, czéhbe, czimboraságba tagul belép, különösen a mesterlegényeknél a legénynyé szabadúlt inas. Nem tanácsos ellenséggel társpoharat inni. (Km.). Túl a Dunán, hol az üvegpohár neve németesen: klázli, a bögrét nevezik pohárnak.
Egyezik vele közelebb a régi felső német pehhar, szláv pehár, pohár, román peharu, a rokon hozzá az általános német Becher, régi szász biker, svéd bägare, latin poculum, görög baukalion, bikoV, franczia bocal stb. Alapját valamennyinek talán az ivás, ital fogalma (latinul: poto, potio) teszi, melynek gyökhangja a görög, latin, szláv stb. és magyar nyelvekben közös, épen úgy, mint az evésre vonatkozó szóké. V. ö. PITI. A magyarból elemezve hangváltozati, és előtéti hasonlatnál fogva pohár lehet am. ivár, ihár, pivár, pihár, pohár; így módosúl az i részint p előtét által ezekben: iti piti, ityók pityók, részint mély hangu szókban o-val váltakozva, gyilk gyolk, csima csoma, csimbók csombók, ih juh, ig jog, sivó sovány silány, stb. Az ár képző oly magyaros benne, mint a sugár, kosár, bogár, agár, madár, hinár, hajcsár stb. szókban. | |
* | |
| (pohár-acs-ka) l. POHÁRKA. | |
* | |
| (pohár-alakú) ösz. mn. Minek olyan alakja van, mint a poháré. Különösen a növénytanban olyan csésze, bokréta, vagy lepel, mely egy csonka, felfordított karima nélküli kúpot ábrázol. (Gönczy P.). | |
* | |
| (pohár-as) mn. tt. poharas-t v. ~at, tb. ~ak. Pohárral ellátott, vagy amiben poharat tartanak. Poharas tálcza, szekrény. | |
* | |
| (pohar-az) önh. m. poharaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pohárból iddogál. Jó barátival együtt poharaz. | |
* | |
| (pohar-az-ás) fn. tt. poharazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pohárból iddogálás. | |
* | |
| (pohár-galócza) ösz. fn. Erdőkben tenyésző gombafaj a galóczák neméből; tönkje bördős, minden második lemeze tönkre futó, kalapja tölcséres, honnan a neve is. (Agaricus cyathiformis.) | |
* | |
| (pohár-ka) kicsiny. fn. tt. pohárká-t. Kis pohár. A csemegebort pohárkából inni. Égettborból egy pohárkával felhajtani. Dunán túl: kupicza. | |
* | |
| (pohár-képű) l. POHÁRALAKÚ. | |
* | |
| (pohár-köszöntés) ösz. fn. Társas lakomázás közben divatos szokás, midőn valaki borral tölt poharat emelve, s más valakinek valamely jeles tulajdonságát vagy tettét megemlítve, azt ennek egészségére, s hosszu boldog életére (azaz neki egészséget s hosszu boldog életet kivánva) kiiszsza, és a lakmározókat hasonló kiivásra felszólítja. | |
* | |
| (pohár-nok) fn. tt. pohárnok-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán asztali szolga, ki az italokról gondoskodik, s azokat poharakba töltögeti. A fejedelmi udvaroknál ilyetén udvari tiszt. Királyi pohárnok. "Perényi Mihály Zemplin vármegyei főispán és király Ő felsége pohárnokja." Levél 1552-ből. (Szalay Ágoston 400 m. 1.). | |
* | |
| (pohárnok-mester) ösz. fn. A fejedelmi udvaroknál főrangu személy, a pohárnokok főnöke, ki e czimet méltóság gyanánt viseli. Magyar királyi pohárnokmester v. főpohárnok. (Pincernarum regalium magister). | |
* | |
| (pohár-nok-ság) fn. tt. pohárnokságot. Pohárnoki szolgálat, vagy hivatal, vagy udvari főméltóság. | |
* | |
| (pohár-szék) ösz. fn. Polczos szekrény, különösen az ebédlő terem bútora, melyben az italnak való edényeket, palaczkokat, poharakat tartják. | |
* | |
| (poh-asz-t) áth. m. pohaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. pohaszsz. Pohossá tesz; pohval ellát, fölkészít. | |
* | |
| (poh-asz-t-ás) fn. tt. pohasztás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pohossá tevés; pohval fölkészítés. | |
* | |
| (poh-ít) áth. m. pohít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. l. POHASZT. | |
* | |
| (poh-ók) mn. tt. pohók-ot. Kinek nagy poha, azaz, kidudorodott hasa van, potrohos, pohos. Alkatra hasonlók hozzá: pofók, monyók, szemők. V. ö. POH. | |
* | |
| (poh-os) mn. tt. pohos-t v. ~at, tb. ~ak. l. POHOK. | |
* | |
| (poh-os-ság) fn. tt. pohosság-ot; harm. szr. ~a. Dobasz, nagy hasu állapot, vagy tulajdonság. Pohossága miatt alig bir járni. Nyavalyában elvesztette pohosságát. V. ö. POH. | |
* | |
| faluk Bihar és Zaránd m.; helyr. Pojáná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bálikó?) fn. tt. pójiká-t. Csomós kinövés, buzogány a káka tetején, máskép: páka, baka, bálikó, bákány. Eléjön Szabó Dávidnál. Rokon azon hasonló gyökü szókhoz, melyek alapértelme dudorodás, gömbölyüség, milyenek: pocz, poh, ponk, pota, boly, bogy, bog stb. Dankovszky szerént a cseh nyelvben pjka am. dsida, a német Pike; maga a német v. Picke hasonlít a magyar bök szóhoz. | |
* | |
| falu Kővár vid.; helyr. Pojniczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Zólyom m.; helyr. Pojnik-ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pok-ot, harm. szr. ~ja. 1) Cseszleféle kis gömbölyü, a pókhoz némileg hasonló bogár, mely száraz nyárban a legelőfüveket lepi meg, s a marhának ártalmas.
2) A szegnek gömbölyü feje, boga. 3) A lovak körmei fölött támadni szokott kóros kinövés, csomó, máskép: ingók, h előhanggal túl a Dunán, hinpók. 3). l. külön: PÓK. Mindenik értelemben azon rokonhangu szókhoz sorozható, melyek valami gömbölyűt, csomósat jelentenek; s rokon vele: bog. V. ö. PO, gyökelem. | |
* | |
| (poh-ók) fn. tt. pók-ot, harm. szr. ~ja. Köz ismeretü, sajátságos bogárnem; legtöbb fajainak nyolcz lába, nyolcz szeme, két falámja, s fogacskákkal ellátott négy állkapcsa van. Csudálatos müvök a finom szálakból szövött pókháló, melylyel legyeket, szúnyogokat, darázsokat, stb. fognak. Házi pók, mely házakban, kamarákban, csűrökben lakik. Keresztes pók, szabadban szeret tanyázni, s nevét a hátán levő fehér keresztvonástól kapta. Madarászpók, mindenek közt legnagyobb, mely a kis kolibrikat elfogja, s megöli. Vízi pók, hasonló a poloskához, szine sötétvörös. Kaszás pók, igen hosszu lábakkal, stb.
E bogárnak neve hasonló azon szókhoz, melyek gömbölyűt, dudorút jelentenek, ú. m. pop, pohók, pohos, pocz, poczok, stb. Valószinü, hogy azt a magyar testének csomódad, pohos alakjáról nevezte el, miért az aránylag vékony lábu, és poczos embert a népnyelv gúnyosan pókhoz hasonlítja. Egyezik vele a szláv pank, pajonk, pavúk, s a testnek dudoru részét jelentő német Bauch. | |
* | |
| fn. tt. poká-t. A székelyeknél am. pólya, különösen, a csecsemőket takaró pelenkaféle ruha, rongy, honnan, pokálni, am. pólyálni. Alapértelemre és gyökhangokra rokon a pólya, bula, bulál, patyóka, patyókál, továbbá a pokla, poklos szókhoz, mennyiben burkolásra, betakarásra vonatkoznak. Kriza Jánosnál hossza ó-val: póka. | |
* | |
| fn. tt. póká-t. L. PULYKA. | |
* | |
| A székelyeknél Kriza J. szerént am. pólya; a Tájszótárban rövid o-val: poka, Gyarmathinál is pokál mint ige. Baranyában: vakszem, halánték. Utóbbi értelemben azon rokon gyökhangu szók közé sorozható, melyek dudorodásra vonatkoznak. Hasonló hozzá a dudoru csontot jelentő boka. Az első értelemben lehet bulóka is. | |
* | |
| erd. falu Torda m.; helyr. Póká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~fá-ra ~n, ~ról. | |
* | |
| erd. f. A. Fehér m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (póka-kakas) ösz. fn. l. PULYKAGUNÁR. | |
* | |
| (póka-képű) ösz. mn. Vörös, rezes ábrázatu, milyen a pulyka feje. | |
* | |
| erd. f. Torda m.; helyr. ~Keresztúr-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| Gyarmathynál am. pólál; lásd PÓKÁL. | |
* | |
| fn. tt. pokál-t, tb. ~ak, harm. sz. r. ~ja. Nagyobbféle díszpohár, máskép: serleg, billikom. A német Pokal szóval együtt közvetlenül a franczia bocal-ból, ez pedig hihetőleg a latin poculum vagy némelyek szerént a görög bankalion-ból eredett. (Billikom is hihetőleg am. poculum, azonban figyelmet érdemel a persa buluk is). | |
* | |
| (póka-al) áth. m. pókál-t. A székelyeknél am. pólál, pólyáz (bulókál?) Bepókálni a gyermeket. V. ö. POKA, (2). | |
* | |
| (póka-al-ás) fn. tt. pókálás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Pólyába takargatás. V. ö. PÓKÁL. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (póka-az) áth. m. pókáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tréfásan am. jól megvereget, megkókál, megagyal valakit, agybafőbe ver. Értelménél fogva vagy kókál szóból módosult, vagy pedig viszonyban áll a Baranyában divatos, és halántékot jelentő póka névvel; V. ö. PÓKA, (2). | |
* | |
| (pók-háló) ösz. fn. Finom szálakból álló szövet, melyet a pók készít. Pókhálóba akadt légy, szúnyog, darázs. Átv. értelemben az igen ritka silány, vékony, gyönge fonalakból álló szövetet a pókhálóhoz szokás hasonlítani. Olyan, mint a pókháló. | |
* | |
| (pók-hálós) ösz. mn. Pókhálóval belepett, befont. Pókhálós falak, szögletek, bokrok, növények. Átv. pókhálós szemek, am. homályosak, álmosak, megtört fényüek, milyek a haldoklókéi. A növénytanban egymáson keresztül-kasul álló, pókhálóhoz hasonló finom szálakból alakult, szöszszel borított szerv, milyen például a pókhálós bojtorján (lappa tomentosa) fészke. (Gönczy P.). | |
* | |
| (pók-hálósan) ih. Pókhálóval befonva, belepve. | |
* | |
| (pók-hálósodik) ösz. k. m. pókhálósod-tam, ~tál, ~ott. Belepi a pókháló; pókháló tapad reá. Az elhagyott, nem tisztogatott ház falai, szögletei bepókhálósodnak. Átv. pókhálósodik a szem, midőn elhomályosodik, különösen a haldoklóknál. | |
* | |
| (pók-hálóz) ösz. áth. Pókhálóval befon; pókhálót akaszt vagy akgat reá. | |
* | |
| (pók-kér) ösz. fn. Azon átlátszó, finom, vékony hálóféle hártya, mely az agyvelőt közvetlenül takarja. (Tunica arachnoides). | |
* | |
| (pok-ol-a azaz pók-a-al ó?) fn. tt. poklá-t. Az ellő állatoknál ugyanaz, mi a szülő nőszemélyeknél az úgynevezett más. A tehén megette a poklát. Néhutt: burok, Biharban: bürög. l. ezt. V. ö. BUROK.
Mivel mint érintők, több vidéken az úgynevezett poklát burok-nak is mondják, továbbá, mert a szoros értelmü pokla is holmi bürökféle hártyákból, rongyokból áll: ennélfogva rokon a székelyeknél divatos, és pólyát jelentő póka v. poka szóhoz, s mint alakja mutatja, hihetőleg a tájdivatos pókál (= bulál, bulókál, pólyál, burogat) igének módosúlt részesülője: pokoló, pokló, pokla, miért személyragozva: poklám, poklád, poklája, olyan, mint az elavult bogol, kajol v. kajlik, szegel, szugol igékből: bogla, kajla, szegle, szugla, igy alakult a tok gyökből, s tokot törzsből, toklász, a gabonaszemnek burka. Tudnivaló, hogy a kárhozottak helyét jelentő pokol nem tartozik ide, hanem talán a testet meglepő, betakaró pokol (nyavalya), melyből poklos, poklosság származtak. V. ö. POKLOS, (1), POKOLVAR. | |
* | |
| erd. f. Hunyad m.; helyr. Poklisára, ~n, ~ról. | |
* | |
| erd. f. Csík sz. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pok-ol-os) mn. tt. ~t v. ~at, tb. ~ak. Kinek testét az úgynevezett poklosság belepte. Poklos kórok. Idvezitőnk sok poklost meggyógyított. "Ez jámbor asszony az kórokon, legjonkább az poklosokon igön könyörül vala." Góry-cod. V. ö. POKLOSSÁG.
| |
* | |
| erd. f. Alsó-Fehér m.; helyr. Poklos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (poklos-beteg) ösz. mn. l. POKLOS. | |
* | |
| faluk Somogy m.; helyr. Poklosi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pok-ol-os-ít) áth. m. poklosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valaki poklossá legyen, poklosságot okoz. V. ö. POKLOSSÁG. | |
* | |
| (pok-ol-os-od-ik) k. m. poklosodtam, ~tál, ~ott. Testét azon fakadások, rühes, koszos, hártyák lepik be, melyeket poklosságnak nevezünk. V. ö. POKLOSSÁG. | |
* | |
| (pok-ol-os-ság) fn. tt. poklosság-ot, harm. szr. ~a. Hajdan, kivált a keleti tartományokban, nevezetesen a zsidóknál uralkodott bőrbetegség, mely koszféle hártyával az egész testet belepte. (Lepra). Molnár Albertnél, pokolvar, mely azonban ma egyébnemü tüzes kifakadást, bőrbetegséget jelent. Ez öszveállított két szóból, világosan kitünik, hogy a lepra neve hajdan pokol volt, honnan a poklos, poklosság származékok, s a pokol és poklosság között oly különbségi viszony létezik, mint p. a rüh és rühesség, kosz és koszosság, keh és kehesség, stb. között. Azon alapértelemnél fogva, hogy a pokolféle betegség a testet belepi, s mintegy beburkolja, úgy látszik, egy gyökü, és rokon jelentésü a póka és pokla szókkal. Azonban, minthogy a pokolvar némileg az üszöghöz hasonló, miért latinul carbunculus, németül Brandbeule, továbbá, minthogy Molnár A. szerint pokolvar és poklosság egy értelemben vétetnek, az sem valószinűtlen, hogy a poklosság az égető pokol tüzétől átvett jelentésü kifejezés. | |
* | |
| (pokol-os-úl) önh. m. poklosút-t. L. POKLOSODIK. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erd. f. Doboka m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (pokol-úl) ih. Pokol módra, gonoszúl (Molnár A.). l. POKOL alatt is. | |
* | |
| l. POKLA. | |
* | |
| fn. tt. pokl-ot, harm. szr. ~a. A székelyeknél maiglan divatozó értelemben am. pokolvar, mérges kelés, ölőfene, máskép: pokolszökés. Molnár A. szerint jelent bélpoklosságot is, honnan a poklos, poklosság származékok; l. itt alább POKOL, (2). | |
* | |
| fn. tt. pokl-ot, harm, szr. ~a. 1) Keresztény hittani ért. túlvilági hely, illetőleg állapot, melyben a mennyei biró által kárhozatra itélt gonoszok az Isten szemléletétől megfosztva mindörökké szenvednek, kinlódnak, honnan, a szentirás szavai szerint, nincs menekülés, nincs megváltás. Pokolból nincs szabadulás. (Km.). Tágas út a pokol útja. (Km.). Tágas a pokol útja. (Km.). Mindenünnen visz út a pokolba. (Km.). Pokolban kotlották, világra költötték. (Km.). Pokolban is megesik egyszer a vásár, vagy az ünnep (km.) azaz mindenkire mosolyog egyszer a szerencse. Pokolba sem veszik be (km.), azaz fogatlan, mert ott "fogak csikorgatása" leszen. A katholika egyház tanítása szerint különbözik tőle a purgatorium, mely pokol tornáczá-nak is neveztetik, hol a megholtak lelkei csak ideiglen szenvednek, mig bűneikért, melyek örök kárhozatot nem érdemlenek, az Isten igazságának eleget nem tettek. 2) Elterjedt, köz képes fogalom szerint, túlvilági hely, hol a kárhozottak lelkeit az ördögök kinozzák, gyötrik, különösen örök tűzben égetik. Innen a pokol a testi lelki kinok netovábbját jelenti. Már a régi Halotti beszédben is eléjön: "És szabadócsa v. szabadóha (irva: zoboducha) őt ördöng ildetvitől és pokol (írva: pucul) kinzatvjától." Közönséges szólásmódok: Ég, mint a pokol. Életem valóságos pokol. Menj pokolba. Pokol vegyen be. Pokolravaló gazember. Igyál torok, nincs pokol. Pokol országából való. Pokol gyehennája. A torok kis pokol. Pokol a béle. Régiesen annyi is mint rosz, gonosz. Pokol hír. (Kresznericsnél). "Mi sem nekik sem egyebeknek pokol példát nem akarunk adnia (így), hanem úgy szolgálnia mint jámborok. Levél 1542-ből (Szalay Ágoston 400 m. 1.). Innen poklúl am. gonoszúl. "Poklúl járának az szegény czigányok" Intő ének 1550-ből. (Thaly K. gyüjt.). Nincs poklabb a hazug embernél. (Pesti meséi).
Egyeznek vele a szláv nyelvekben: poklo, pieklo, peklo stb. talán pecsjem (= sütök), különösen orosz peka, lengyel pieçe szóktól; a német backen törzse (back) is egyezik a ,pokol' pok törzsével. Figyelmet érdemel a malaji nyelvben pukol, mely am. üt, kínoz, vagy ütés, kinzás. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pokol-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Pokolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pokol-beli) ösz. mn. Pokolban lakó, ott levő; ahhoz hasonló. Pokolbeli sátán, ördög. Pokolbeli kínok. | |
* | |
| (pokol-biró) ösz. fn. A régi hellenek, és rómaiak mythosza szerint három személy (Minos, Aeacus és Rhadamathus), kik a megholtak lelkeit biróképen itélték, és vagy pokolba vagy elysiumba utasították. | |
* | |
| (pokol-bogár) ösz. fn. Fonaldad kis bogár éjszaki Svédországban, melynek csípése igen nagy kinokat okoz. (Furia infernalia.) | |
* | |
| (pokol-faj v. ~fajzat) ösz. fn. Átv. ért. istentelen gonosz, ki a pokolbeli ördöghöz hasonló, ördög ágyából szakadt. | |
* | |
| (pokol-fenék) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. a pokolnak legmélyebb része; mélységes pokol, mint a legnagyobb kínok tanyája. | |
* | |
| (pokol-folyam) ösz. fn. A régiek mythosza szerint túlvilági folyam, melyen a holtak árnyékait Charon nevü hajós átszállította. (Styx.) | |
* | |
| (pokol-gép) ösz. fn. Öldöklő gépezet, mely lőporral megtöltetvén, egyszerre több nyilásokon szórja magából a gyilkos golyókat és egyéb szereket. | |
* | |
| (pokol-isten) ösz. fn. A régi hellenek és rómaiak alvilági istene. (Pluto). | |
* | |
| (pokol-kín) ösz. fn. Kín, melyet a pokolra kárhozott gonoszok szenvednek. Átv. ért. igen gyötrő, égető kín. Pokolkínokat kellett kiállanom. | |
* | |
| (pokol-kő) ösz. fn. Égető szer a sebészeknél, t. i. választóvízben (salétromsavban) feloldott ezüst (salétromsavas ezüstélegoldat), melyet sebészi czélra porczellán csészében megolvasztanak addig, míg felületén többé nem habzik, mire azután orrmákba öntik, s ezekből vékony tollvastagsággal biró rudacskákként kerülnek ki. Ha ezzel bizonyos testrészeket (a testen támadt némely kinövéseket, vad húst stb.) bedörzsölnek, azok azonnal fejér szint vevén fel elhalnak. Ha valamely részt világosság ér, ez kevés időre megfeketedik. | |
* | |
| puszta Abauj m.; helyr. Pokoll-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pokol-pozdorja) ösz. fn. Átv. ért. Istentől elrugaszkodott semmirekellő gonosz, akasztófa czimere, ki megérdemli, hogy pozdorja gyanánt a pokolban égjen. | |
* | |
| (pokolra-való) ösz. mn. és fn. A szidó kifejezések egyike, s am. javithatatlan gonosz, átkozott, ki megérdemli, hogy pokolba jusson. | |
* | |
| (pokol-szökés) l. POKOLVAR. | |
* | |
| (pokol-torok) ösz. fn. Képes kifejezéssel, azon nyilás, mely a pokolba vezet, vagy az egész pokolnak öble. | |
* | |
| (pokol-tűz) ösz. fn. Tűz, (akár tulajdon, akár képes értelemben), mely a pokolban ég. Pokoltűzre kárhoztatott gonoszok. Átv. igen nagyon fűtő, égető tűz. | |
* | |
| (pokol-var) ösz. fn. Veszélyes nemü mérges, tüzes kelés, kemény daganat az emberi testen, máskép: ölőfene, pokolszökés. (Carbunculus.) | |
* | |
| (pokol-varas) ösz. fn. Kinek testén pokolvar van, pokolvartól lepett. Pokolvaras kórok. | |
* | |
| (pokol-var-fű) l. POKOLVAR-LIBATOPP. | |
* | |
| (pokol-var-liba-topp) ösz. fn. Növényfaj a libatoppok neméből; levelei szívformák, szögletesek, hat-tíz nagy fogakra kikanyargatva; fürtei elágazók, leveletlenek. Ha a parej közé szedik, s a sertéseknek és teheneknek adják, azok tőle megdöglenek. (Chenopodium hybridum.). Köznépi nyelven: pokolvarfű. | |
* | |
| (pók-os) mn. tt. pókos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ahol vagy amin pók nevü bogarak tanyáznak. Pókos kamara, szugoly. 2) Amin pók nevű csomó, kinövés van. Pókos lábu ló. Máskép: inpókos, hinpókos. V. ö. PÓK. | |
* | |
| (pók-os-an) ih. Pókos állapotban. Pók nevü kinövéssel. V. ö. PÓKOS. | |
* | |
| (pok-reszelő) ösz. fn. Lakatosok, kovácsok reszelője, melylyel a csavaros szeg fejét vágják be. E szóban a polc gömbölyüféle csomót jelent, a egy értelmü a ló lábán támadni szokott pok v. pók, továbbá a boka nevü csomóval. V. ö. POK és BOG. | |
* | |
| fn. tt. pokrócz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. 1) Szoros ért. goromba szőrből kötött, vagy szőtt, vagy csapóban kallott bozontos, gubanczos posztóféle kelme. Lóterítő pokrócz. Goromba, mint a pokrócz. 2) Szélesb ért. hasonlónemü szövet más finomabb anyagnak, pl. gyapjunak, selyemnek kóczczából. Gyapju pokrócz, selyem pokrócz. Ágyterítő pokrócz. Addig nyújtózzál meddig a pokrócz ér. (Km.). Rövidebb a pokrócz mint az ágy. (Km.). Alá terítették a vizes pokróczot (km.), mint az alvajáró ágya elé szokták, hogy kórálmából fölébredjen s másokat se ijeszszen.
Ha e szóban alapfogalmul a takarást, burkolást veszszük; úgy gyöke pok azon szók osztályába tartozik, melyek burkot, pólyát jelentenek, milyenek a székely póka v. poka, pokla. Elemezve volna: poklócz, a pokol v. pókál (burkol, takar) törzsöktől, honnan lett: pokoló, pokló, végre a kicsinző, és olcsárló ocz képzővel poklócz, mint: vadócz, abajdócz, dardócz, martalócz. Egyébiránt Gyarmathi szerént Csehül pokliczka (l-hanggal) és pokrovecz, szerbül pokrovacz, oroszul: pokrov, pokrivalo stb. | |
* | |
| (pokrócz-csináló) ösz. fn. Csapó, ki pokróczokat kall, csinál. | |
* | |
| (pokrócz-os) mn. tt. pokróczos-t v. ~at, tb. ~ak. Pokróczczal ellátott, betakart, megrakott. Pokróczos lovak; pokróczos bolt. Mint fn. tárgyesete: pokróczos-t, többese ~ok, s jelent pokróczcsinálót. Átv. ért. mondják durva, goromba magaviseletü, nyers modoru emberről. | |
* | |
| (pók-szövet) ösz. fn. l. PÓKHÁLÓ. Néha am. patyolat. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. ~Pokud-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Polá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pól-a) l. PÓLYA. | |
* | |
| női kn. tt. Pólá-t. l. POLCSI. | |
* | |
| (póla-fű) l. PÓLÉTARORJA. | |
* | |
| fn. tt. pólaj-t, tb. ~ok, l. PÓLÉ. | |
* | |
| l. POLYÁK. | |
* | |
| (pól-a-al) áth. m. pólál-t. l. PÓLYÁZ. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Polanics-on ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy, MAGYAR~, NÉMET~, Veszprém, SORKI~, Vas m.; helyr. Polány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PÓLYÁZ. | |
* | |
| fn. tt. polcsá-t. A háromhímesek seregéből és háromanyások rendjéből való növénynem; csészéje öt levelü; bokrétája öt szirmu, szirmai aprók, tojásdadok; tokja egy rekeszü, három kopácsu, sok magvu. (Polycarpon.) | |
* | |
| női, kicsiny. kn. tt. Polcsi-t, tb. ~k. Máskép: Póli, Pólika, Apollonia. V. ö. APALIN. | |
* | |
| fn. tt. polcz-ot, harm. szr. ~a. 1) Fekirányos helyzetben az épület falára akasztott, vagy szegezett deszkamü, mely arra való, hogy holmit rá rakjanak, milyen a konyhai polcz, melyen edényeket tartanak. 2) Hasonló czélból csinált emelvény, fokozat, pl. polcz az iróasztalon, szekrényben, melyre a könyveket, s holmiket állítják; polcz a kemencze mellett, mely máskép: pólczik, póczik. 3) Átv. erkölcsi, vagy polgári fokozat, bizonyos magasságu rang. Felkapott a polczra. Mindegyik nagyobb polczra sohajtozik. Nem ásítok magas polczra. Nem tetszik neki az alsó polcz.
Egyezik vele a német Pult v. Pulpet, melyek Adelung szerént a latin pulpitum-ból származtak. Dankovszky szerént román és szláv nyelven: policz, policza. | |
* | |
| (polcz-ácsolat) ösz. fn. Általán, polcz gyanánt szolgáló ácsmunka; különösen, a bányákban, aknákban azon gerendák, melyek a boltozatoknak támaszul, tartalékul, s mintegy polczul szolgálnak. | |
* | |
| (polcz-czölöp) ösz. fn. Polczul szolgáló czölöp, p. a bányákban, vagy a hidak alatt. | |
* | |
| (polcz-ol) áth. m. polczol-t. Polczczal ellát. Polczolni a konyhát. Továbbá, támaszféle czölöpöt állít. Polczolni a bányák, aknák boltozatait. V. ö. POLCZ. | |
* | |
| (polcz-ol-ás) fn. tt. polczolás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Cselekvés midőn vki polczol. | |
* | |
| (polcz-ol-at) fn. tt. polczolat-ot, harm. sz. r. ~ja. Polczolt valami, polczmű. | |
* | |
| (polcz-palló) ösz. fn. Czölöpökre, duczokra rakott palló, mely a járókelőknek polczul szolgál. | |
* | |
| fn. tt. pólé-t, tb. ~k. Növényfaj közneve a tarorják neméből; szára heverő; levelei láncsásak, tompák, csipkések, szegettszélűk, nyeletlenek; virággombjai gömbölyüdedek, kocsányosak; máskép szintén köznyelven: hegyi pólé, Páriz-Pápainál: csombor, putnokfű, növénytani névvel: pólé tarorja. (Teucrium polium.). Van vízi pólé is; lásd PÓLÉSZIGORÁLL. A dán és német Poley, ángol poly, cseh poleg, olasz puleggio szókkal együtt a latin pulagium szóból, ez pedig pulex (= bolha) szóból származott, mivel már a régiek a balha ellen használták. (Adelung). | |
* | |
| fn. tt. póléj-t, tb. ~ok. l. PÓLÉ. | |
* | |
| (pólé-szigoráll) ösz. fn. Növényfaj a szigorállak neméből, virágai oldalfürtökben a levéltövekről; nyesetlen levelei láncsásak, vagy tojásdadok, hegyesek, alig fürészesek; virága színe sötétkékkel erezett világos kék. (Veronica anagallis). Terem vizenyős helyeken, honnan köz néven: vízi pólé-nak hívják; szintén vízi pólé a köz neve a derécze pólé (veronica beccabunga) növénytani nevü fajnak is, mely hasonlókép források, patakok és mocsárokban tenyészik. | |
* | |
| (pólé-tarorja) ösz. fn. lásd PÓLÉ. | |
* | |
| fn. tt. polgár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Köznépiesen: pógár. 1) Legszélesb ért. minden ember, ki bizonyos államnak, vagy is, közigazgatás alatt egyesült társodalomnak tagja, különböztetésül a vad állapotban egymástól függetlenül élő emberektől. Ez értelemben az úr, és jobbágy, a nemes és paraszt, a pap és a katona az illető országnak, hazának polgárai. 2) Szükebb ért. akármily városnak lakosa. Szabad városok, mezővárosok polgárai. 3) Még szükebb ért. különös szabadalmakkal, és kiváltságokkal felruházott város lakosa, ki az illető testületnek tagjává be van avatva, s bizonyos szabadalmakkal él. Ilyenek voltak a régi magyar alkotmány rendszerében a szabad kir. városok polgárai. 4) Túl a Dunán polgárok- v. pógárok-nak nevezik magukat a parasztemberek. Én csak szegény pógár ember vagyok. Továbbá több vidéken, különösen Mátyusföldön, s a tiszai vidékeken am. kisbiró, vagy is az öregbiró segéde, és parancsai végrehajtója.
A magyar ,polgár', a német Burger-ből jött át nyelvünkbe és itt már századok óta honos. A magyar hangokhoz közelebb svédül: borgare, illírül: purgar, és románul: porgario. Szabó Elek szerént Hindostánban az elüljáró, poltigár nevet visel (Tájszótár). Régibb magyar iratokban eléjön palogár alakban is. | |
* | |
| mváros Szabolcs m.; helyr. Polgár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (polgár-asszony) ösz. fn. Polgárok osztályába tartozó asszony; máskép polgárnő. | |
* | |
| (polgár-barát) ösz. fn. Ki a polgári osztályt különösen kedveli, s annak tagjaival társalogni szeret; kinek a polgári intézmények tetszenek. | |
* | |
| falu Fehér, puszta Pest m.; helyr. Polgárdi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (polgár-dij) ösz. fn. Dij, melyet valaki fizet, midőn valamely község, illetőleg város polgárai közé fölvétetik. | |
* | |
| (polgár-egyén) ösz. fn. Egyén a polgári rendből vagy polgárok osztályából. | |
* | |
| (polgár-emběr) ösz. fn. A polgárok osztályából való ember. Ily öszvetételek úri ember, főember, nemesember, parasztember, gazdaember, mesterember, stb. V. ö. POLGÁR. | |
* | |
| (polgár-erény) ösz. fn. Erény, mely a polgári kötelességek teljesítésében áll, mely a haza boldogságát előmozdítani törekszik. Itt a polgár legszélesb értelemben vétetik. V. ö. POLGÁR. | |
* | |
| (polgár-eskü) ösz. fn. Eskü, mely által a szorosb, vagy szélesb értelemben vett polgár fogadást teszen, hogy illető kötelességeit hiven teljesíteni fogja. V. ö. POLGÁR. | |
* | |
| (polgár-fi) ösz. fn. 1) l. POLGÁREMBER. 2) A ,katona' szónak ellentéte. | |
* | |
| (polgár-háború) ösz. fn. Belháború, mely valamely országban, álladalomban az egymással meghasonlott polgárok között dühöng. | |
* | |
| (polgár-had) ösz. fn. Polgárokból álló s hadi módon szervezett nemzeti őrféle sereg; máskép: polgárkatonaság. | |
* | |
| (polgár-harcz) l. POLGÁRHÁBORÚ. | |
* | |
| (polgár-ház) ösz. fn. 1) Szorosb ért. vett polgárnak lakháza, különböztetésül más osztálybeliek, p. nemesek, parasztok házaitól. 2) Átv. polgári család. Polgárházból származott ember. Polgár házból venni feleséget. | |
* | |
| (polgár-hölgy) l. POLGÁRNŐ. | |
* | |
| (polgár-i) mn. tt. polgári-t, tb. ~ak. A mindenféle értelmü polgárok viszonyaira vonatkozó, azokat illető. 1) Városi lakosokra vonatkozó. Polgári müveltség, életmód, foglalatosság, kötelesség. 2) Mennyire a polgárok az egyházi és katonai osztályoktól különböznek. Polgári rend, öltözet v. viselet. Polgári házasság. Polgári tisztviselők, törvények. Polgári ünnep. Széles értelemben az állam polgárait érdeklő. Polgári jogok. "Akarjuk, hogy a polgári jogok teljes élvezetére nézve sem vallás, sem nemzetiség a hon polgárai között különbséget ne tegyen." Deák F. 1861-ben. V. ö. POLGÁR. | |
* | |
| (polgár-i-lag) ih. Polgári módon; úgy, mint a polgároknál szokás. Polgárilag élni, öltözködni. V. ö. POLGÁR. | |
* | |
| (polgár-i-ság) fn. tt. polgáriság-ot, harm. szr. ~a. Polgári minemüség, tulajdonság, mennyiben a müveltség bizonyos fokára vonatkozik. | |
* | |
| (polgár-i-s-ít) l. POLGÁRÍT. | |
* | |
| (polgár-i-s-úl) önh. m. polgárisúl-t. l. POLGÁROSODIK. | |
* | |
| (polgár-ít) áth. m. polgárít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) A polgárok községének tagjává tesz valakit. 2) Átv. müveltebb erkölcsüvé, szokásuvá tesz. | |
* | |
| (polgár-ít-ás) fn. tt. polgárítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által polgárítanak valakit. V. ö. POLGÁRÍT. | |
* | |
| (polgár-jog) ösz. fn. 1) Azon jogok öszvege, melyek a szükebb értelemben vett polgárok osztályát illetik. Valamely városban polgárjogot nyerni. Polgárjoggal megtisztelni valakit. Polgárjognál fogva bizonyos városban, mesterséget űzni. 2) Szélesb ért. mindazon jogok öszvege, melyekkel valamely állodalom lakosai, mint olyanok, élnek, vagy élhetnek. | |
* | |
| (polgár-kapitány) ösz. fn. A fegyveres polgárkatonaságnak kapitányi rangon levő tiszte. V. ö. KAPITÁNY. | |
* | |
| (polgár-katona) ösz. fn. Polgár, ki rendkivül, a hazának bizonyos szükségeiben ideiglenes katonai szolgálatot tesz. | |
* | |
| (polgár-katonaság) ösz. fn. Polgárkatonákból álló nemzeti őr- vagy hadsereg. | |
* | |
| (polgár-korona) ösz. fn. A régi romaiaknál, gesztenyegalyból fűzött koszoru, melylyel oly személyt diszítettek, ki valamely római polgár életét megmentette, vagy őt a fogságból kiszabadította. | |
* | |
| (polgár-könyv) ösz. fn. Községi könyv, melyben az illető város polgárainak nevei följegyezvék. | |
* | |
| (polgár-leány) ösz. fn. A szükebb értelemben vett polgárok osztályából való leány, különböztetésül a nemes, paraszt leánytól. V. ö. POLGÁR. | |
* | |
| (polgár-levél) ösz. fn. Oklevél, melynél fogva valamely város valakit polgárjoggal tisztel meg. Hajózási nyelven az illető hatóság által, melynek kebelében vagy oltalma alatt valamely hajó épült, ennek nemzetiségét vagy lobogójogát igazolólag kiadatni szokott okmány. (Baubrief. Kenessey A.). | |
* | |
| (polgár-mester) ösz. fn. A városi tisztviselők legfőbbike; máskép: polgárnagy. | |
* | |
| (polgár-nagy) l. POLGÁRMESTER. | |
* | |
| (polgár-neje) ösz. fn. Polgárember neje, felesége. Különbözik: polgárnő; l. ezt. | |
* | |
| (polgár-nép) ösz. fn. Nép, melyet a városi polgárok közönsége képez. Különböznek: nemesnép, pórnép. | |
* | |
| (polgár-nő) ösz. fn. A szükebb értelmü városi polgárok osztályából való nőszemély. Ily öszvetételek a magok nemében: grófnő, nemesnő, úrnő, parasztnő. Különbözik tőle polgárné azaz polgár (ember) neje. | |
* | |
| (polgár-od-ik) l. POLGÁROSODIK. | |
* | |
| (polgár-os) mn. tt. polgáros-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Szükebb értelmü városi polgárokkal biró. 2) A polgároknál divatos, szokásos. Polgáros erkölcs, viselet, életmód. Különbségi viszonyban állanak vele: papos, katonás, uras, parasztos. 3) Szélesb ért. mint a polgárosít, polgárosodik szók törzsöke, am. az állodalmi társas élet müveltségében kisebb-nagyobb fokig részes. | |
* | |
| (polgár-os-ít) áth. m. polgárosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. A széles értelemben vett polgári társaság erkölcseire, szokásaira, életmódjára képez, szoktat. A vad népeket, a kóbor czigányokat polgárosítani. Különösen, a szelidebb, finomabb társas élet, és müveltség bizonyos fokára juttat. | |
* | |
| (polgár-os-ít-ás) fn. tt. polgárosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg müvelés, finomítás, mely által valakit polgárosítnak. V. ö. POLGÁROSÍT. | |
* | |
| (polgár-os-od-ás) fn. tt. polgárosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átalakulás a vadon, kóborul, elszórva élt népek, családok életében, midőn szorosabb társas viszonyba, s úgynevezett polgári szerkezetbe lépnek. Szorosb ért. előhaladás a finomabb társas életben, és műveltségben. | |
* | |
| (polgár-os-od-ik) k. m. polgárosodtam, ~tál, ~ott. Fokonként a széles értelmü polgári élet szerkezetét, szokásait, életmódját, továbbá müveltségét fölveszi, és gyakorolja. | |
* | |
| (polgár-őrizet) ösz. fn. Őri szolgálat, melyet a polgárok, különösen a polgárkatonák bizonyos körülményekben tesznek, vagy tenni kötelesek. A rendes katonaság kivonulása után polgárőrizetre bízni a várost. | |
* | |
| (polgár-rend) ösz. fn. 1) A szükebb értelmü, azaz, városi polgárok rende, mint az állodalom lakosainak egyik különös osztálya, különböztetésül az egyházi, fő, nemesi rendektől. 2) Szélesb ért. a fejedelem irányában valamennyi tagjai az illető álladalomnak. | |
* | |
| (polgár-ság) fn. tt. polgárság-ot, harm. szr. ~a. 1) Társadalmi állapot, melyben valaki, mint annak tagja részesűl és létezik. 2) Szorosb ért. tagság bizonyos város polgárainak községében. 3) Bizonyos állodalom, vagy község polgárainak öszvesége, egyeteme. | |
* | |
| (polgár-társ) ösz. fn. Szélesb értelemben aki velünk együtt ugyanazon országnak, szorosb értelemben ugyanazon városnak lakója. Már Pázmánnál is eléjön (Pred. 749. l.). "Valami jó, díszes, dicséretes történt igazgatásom idejében, az mind közös azon polgártársaimmal, kik velem munkálkodtak." B. Orczy Lőrincz búcsu-beszéde Abaújvárm. rendeitől 1784-ben. "Nem azért gyültünk pedig itten össze, hogy a hasznos szabadságot korlátoljuk, hanem azért hogy a szabadságot terjesztve, védve és erősítve polgártársainkat boldogítsuk." Deák F. az 1835-iki országgyülésen az örök váltság tárgyában. | |
* | |
| (polgár-úl) önh. m. polgárúl-t. l. POLGÁROSODIK. | |
* | |
| (polgár-oz-at) fn. tt. polgárzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. l. ÁLLAM. | |
* | |
| (polgár-oz-at-i) mn. tt. polgárzati-t, tb. ~ak. L. ÁLLAMI. | |
* | |
| női kn. tt. Póli-t. Apollonia, Apalin. | |
* | |
| fn. tt. poliánt-ot, harm. szr. ~ja. A hathímesek seregébe és egyanyások rendjébe tartozó növénynem; csészéje nincs; bokrétája tölcséres, kevessé görbe nyaku; magzata a bokréta agyában; tokja három rekeszü; magvai laposak. (Polyanthes). Görög nevének jelentése: sok virágu. Faja a tubarózsapoliánt, köznyelven csak tubarózsa. | |
* | |
| l. PÓLING. | |
* | |
| fn. tt. policziá-t. Azonos a görög-latin politia szóval, melynek jelentése: államigazgatás. l. RENDŐRSÉG. | |
* | |
| fn. tt. póling-ot, harm. szr. ~ja. A szalonkák neme alá tartozó, görbe csőrü madárfaj. Nevét hasonló hangjától kapta. (Scolopax arquata. L.). | |
* | |
| fn. tt. politiká-t. A görög poliV szótól származik, mely am. város és állam; honnan jelentései: államtan, államtudomány, államszervezet tudománya vagy mestersége (scientia v. ars politica). l. ORSZÁGÁSZAT. | |
* | |
| (politika-i) mn. tt. politikai-t, tb. ~ak. Politikát illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| fn. tt. politikus-t, tb. ~ok. Politikával foglalkodó. Néha gúnyos értelemben am. okos ravasz. | |
* | |
| önh. m. politizál-t. Politikáról, politikai dolgokról beszél vagy ír. Nálunk sokan politizálnak. Boros, vagy sörös kancsó mellett politizálni. V. ö. POLITIKA. | |
* | |
| faluk Gömör és Sáros m.; helyr. Polom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Poloná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn, tt. poloská-t. Szűkebb ért. az ágyak, bútorok, lakszobák falainak rései között tenyészni, és lappangni szerető, vörös szinü, lapos testü féregnem. (Cymex lectularius). Kellemetlen szaga miatt máskép: büdösféreg, hangváltozattal pedig: palaczka, palaczkféreg. Szélesb ért. nagy kiterjedésü féregnemzetség, melynek némely fajai tarkák, pettyesek, a rendesen lapos testüek, és leginkább nedves helyeken, rohadt fákban, ganajban stb. tenyésznek.
Valószinü, hogy e szónak eredeti alakja palaczka, s ugyanazon gyökből eredt, melyből a lapos edényt jelentő palaczk, s gyöke a megfordított lap, mintha volna: lapaczka, laposka. Hasonló fogalmi rokonság látszik lenni a szláv plostyicza, (csehül Dankovszky szerént: ploszka (palaczka), és plochi (lapos) között. V. ö. LAP, LAPÁCZ, PALA. Gyökben és ennek alapértelmében rokonok a latin: planus, planities, palma stb. a német: platt, flach, Flasche stb. Büdös szagánál fogva származtatható pállott azaz párlott szótól is. | |
* | |
| (pol-os-ka-as) mn. tt. poloskás-t, v. ~at, tb. ~ak. Miben poloskák tenyésznek. Poloskás ágy, bútorok, falak. V. ö. POLOSKA. | |
* | |
| fn. tt. polozsná-t. Ép, vagy leginkább romlott záptojás, melyet a tyúk fészkében hagynak, vagy bele tesznek, hogy oda járjon tojni; máskép: csaltojás. Dankovszky szerént illír nyelven polozsk.
Értelemre és gyökhangra egyezik vele a szerb polog, melyből polozsár am. polozsnalopó. Eredetét a szláv nyelvből úgy fejthetni meg, hogy polozsiti am. letenni, alátenni, s a polozsna nem egyéb, mint tyúk alá, vagy fészekbe letett tojás. Idegen származatára látszik mutatni azon körülmény is, hogy tájszokások szerént sokfélekép változik: pallas, palozsnak, palos, polozs, polozna, palizsna, polozsnak, porozsnyak stb. Azonban, ha a magyar pállik, pállott, pállottas szók törzsét (páll) figyelembe veszszük, (mint ,poloska' szónál is) szintén nem alap nélkül okoskodhatunk magyar eredetére: pállos, pállosna, pállosnak, mintegy pállott, büzhödt, romlott valami. | |
* | |
| fn. tt. polozsnak-ot. l. POLOZSNA. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Poltár-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (a szláv pól (fél), és tura v. turák elemekből) fn. tt. polturá-t, poltrá-t. Divatból rég kiment pénznem, mely másfél krajczár, azaz fél garas értékü volt. | |
* | |
| (poltura-as) mn. tt. polturás-t v. ~at, tb. ~ak. Ami egy polturát ér. Hánykolódik, mint polturás malacz a garasos kötélen. (Km.). | |
* | |
| gyöke pólya, polyva szóknak; l. PÓLYA. | |
* | |
| (póly-a) fn. tt. pólyá-t. Szükebb ért. szalagalaku hosszukás ruhadarab, melybe a kis gyermeket burogatják, vagy a bölcsőbe lekötik, továbbá, mindennemü, a kisdedet takaró ruha. "És szülé az ő első-szülött fiát, és bétakará őtet pólyákba." (Luk. II. 7. Káldi). Ez értelemben rokon hozzá pelenka. Szélesb. ért. akármiféle, különösen szenvedő tagokat burogató ruha. Pólyába takarni, pólyával öszveszorítani a kificzamodott kart, lábszárat.
E szóban a takarás, beburkolás alapfogalma rejlik, s gyöke póly v. pól rokon bula, bulát, buláz, bulázó, továbbá a gabnaszemet takaró, burkoló polyva szók gyökéhez. Ide tartozik a burok, borogat, burkol. Alaphangban és értelemben egyezik vele a latin volvo, és származékai: volucrum, volumen stb. | |
* | |
| (pólya-dal) ösz. fn. Dal, melylyel a dajkák a bepólyázott, s bölcsőben vagy karokon ringatott kisdedet altatják, csígatják stb. | |
* | |
| fn. tt. polyák-ot. Lengyel nyelven polak, polany, am. lengyel lovag vagy nemes. A magyarban általán lengyelt jelent. | |
* | |
| (póly-a-al) áth. m. pólyál-t. l. PÓLYÁZ. | |
* | |
| (pólya-al-ás) fn. tt. pólyálás-t, tb. ~ok. l. PÓLYÁZÁS. | |
* | |
| erd. faluk Kézdi és Aranyos sz. LELESZ~, falu Zemplén m.; helyr. Polyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erd. faluk A. Fehér és Hunyad m.; és Szerdahely sz. KABOLYA~, LIPCSE~, SAJÓ~, SZINEVÉR~, Máramaros, KRAJNA~, Sáros m.; helyr. Polyáná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.; máskép: LENGYELFALVA, Abaúj, ALSÓ~, FELSŐ~, Sáros, SZÉCS~, Zemplén m.; helyr. Polyánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pólya-ruha) ösz. fn. Általán mindenféle ruhadarab, melyet pólya gyanánt használnak, pl. széles szalagalaku, úgynevezett pelenka stb. | |
* | |
| (póly-a-as) mn. tt. pólyás-t v. ~at, tb. ~ak. Pólyába takart, pólyával ellátott. Pólyás lábszárak, pólyás bölcső. V. ö. PÓLYA. | |
* | |
| (póly-a-as-an) ih. Pólyával takartan vagy burkoltan, pólyával ellátva. | |
* | |
| (póly-a-az) áth. m. pólyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pólyába takargat, pólyával beköt, öszveszorít. A most szülött, s megfürösztött kisdedet pólyázza a bába. Pólyázni a kificzamodott, vagy eltörött kart, lábszárt. | |
* | |
| (póly-a-az-ás) fn. tt. pólyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit pólyába takarnak, pólyával megkötnek. V. ö. PÓLYA. | |
* | |
| gyöke polyhos, polyhosodik, stb. szóknak. Hangváltozattal hasonlók: bolyh és molyh, továbbá pělyh. | |
* | |
| (polyh-os) mn. tt. polyhos-t, v. ~at, tb. ~ak. l. BOLYHOS, MOLYHOS. | |
* | |
| (polyh-os) fn. tt. polyhos-t, tb. ~ok. Szőlő neme, melyet a Hegyalja vidékén a köznép bőven termeszt, de valamint íze, úgy bora is rosz és hamar megpenészedik. Alakja mutatja, hogy eredetileg melléknév, és a törzsöke az elavult polyh, melyhez rokon a penészt jelentő pilisz. | |
* | |
| (polyh-os-od-ik) k. m. polyhosod-tam, ~tál, ~ott. Polyhossá lesz. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. Pólyi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. polyvá-t. Általán a füvek, különösen gabonanemüek magvait takaró burok, mely cséplés, nyomtatás, ütésverés, dörzsölés stb. által a magról lehúll. Búza-, rozs-, árpa-, zab-, széna-, majoránnapolyva. Szórás, rostálás, pelelés által polyvától megtisztítani a gabonát. A polyvát elviszi a szél. Az arany tüzben tisztúl, a polyva megég. (Km.). Polyvával kevert agyagból faltapaszt gyúrni. A növénytanban különösebben a pázsitfűvek virágát kivülről takaró szerv. (Gluma). Szélesb. ért. a száraz füveknek letöredezett apró hulladékai, melyektől különbözik az öszvezuzott fűszárakból álló törek.
A polyva tájdivatosan pelyva, mint golyva gelyva. Alapértelménél fogva, mint magtakaró burok gyökre nézve megegyezik a pólya s rokon a bula, bulái, bulázó, vagy bulya, bulyál, bulyázó szókhoz. Egyezik vele a csagataj bolga, latin palea, és szláv pleva, pljéva, plezi. V. ö. ONDÓ. | |
* | |
| (polyva-csukk) ösz. fn. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből. Csészéje egy-, néha két virágu, két polyváju; polyvái tekenősek, egyenlők, a két ondóju bokrétát magukba zárják. Virágzása füzérszabásu buga. (Phalaris). A kanári polyvacsukk köznépi neve: kanári köles. | |
* | |
| (polyva-hordó) ösz. fn. Az együttnemzők seregébe és egyenlőnősök rendjébe tartozó növénynem; vaczka polyvás; csészéje födelékes; bóbitája pelyhes. (Hypochoeris). A véres polyvahordó (H. maculata) köznépi neve: véres lapu. | |
* | |
| (polyva-kas) ösz. fn. Kas, melyben polyvát tartanak, hordanak. | |
* | |
| (polyva-kör) ösz. fn. Az együttnemzők seregébe és nősözvegyek rendébe tartozó növénynem; vaczka kopasz, csak a sugárvirágocskák alatt polyvás; csészéje egy tagu, sok hasábu; sugárszirmai széles végük; bóbitája öt kalász. (Helenium). | |
* | |
| (polyva-kutyó v. gunyhó?) ösz. fn. Csürféle kis épület, gunyhó a szérüs kertekben, hová a polyvás gabonát betolják; máskép polyvás, pelyvás. | |
* | |
| (polyva-rojt) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje ötlevelü; bokrétája nincs; a magzatot öt rojtos hegyü polyva vagy pikkely veszi körül; s azok közt váltogatva a hímek; szára cserjés. (Achyranthes). | |
* | |
| (polyva-as) mn. tt. polyvás-t v. ~at, tb. ~ak. Polyvával bővelkedő, betakart, behintett, vegyített. Polyvás gabona; polyvás szérü; polyvás sártapasz. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. polyvás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Így nevezik több vidéken azon gazdasági épületet, hajlékot, kis pajtát a szérűn, hová a polyvát, vagy a kicsépelt avagy nyomtatott polyvás gabonát betakarítják, mielőtt felszórnák, vagy megrostálnák, máskép: polyvakutyó. | |
* | |
| (polyva-as-an) ih. Polyvás állapotban. | |
* | |
| (polyva-szúszék) ösz. fn. Szúszék, melybe a polyvát vagy még szóratlan, rostálatlan állapotban levő gabonát rakják. V. ö. SZÚSZÉK. | |
* | |
| (polyva-az) áth. m. polyváz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Polyvával behint, kever vagy beszemetez valamit. Polyvázni a sáros utat, a tapasznak való agyagot. Polyvázni, bepolyvázni a télre elrakott tojásokat. | |
* | |
| (poly-va-az-ás) fn. tt. polyvázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn polyvával kevernek, vagy behintenek valamit. | |
* | |
| elvont gyöke pomhad, pompos, pomposka, s talán egyik jelentésében ponk (= pom-k) szónak; jelentése puffadás, puffadtság; azonos pam valamint bom gyökkel; mire nézve l. BOM, 2); és rokon púp, búb szókkal. | |
* | |
| (poma-gránát) ösz. idegen eredetü fn., mely nevet főleg az ángolok és olaszok használnak; amazoknál: pomegranate, ezeknél: pomogranato; németül: Granatbaum, francziául: grenadier; tt. pomagránát-ot, harm. szr. ~ja. A húszhímesek seregébe és egyanyások rendjébe tartozó fa-, vagy cserjenem; csészéje a magzat felett öt metszésü; bokrétája öt szirmu; almájában bogyós tokja kettős. (Punica). | |
* | |
| (pom-h-ad) önh. m. pomhad-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. dagad, pl. a ló lába (Kriza J.); ellentéte: lohad. | |
* | |
| (pom-h-ad-ás) fn. tt. pomhadás-t, tb. ~ok; harm. sz. r. ~a. Állapot, midőn valami pomhad azaz dagad. | |
* | |
| falu Pest-Pilis m.; helyr. Pomáz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Mosony m.; helyr. Pomogy-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (közelebb a latin nyelvből kölcsönzött szó, görögül: pomph); fn. tt. pompá-t. Rendkivüli fény, innepélyes díszü látvány, mely valamely nyilvános szertartást, viseletet, jelenést, életnemet feltünővé, meglepővé tesz. Herczegi, fejedelmi, királyi pompa. Menyekzői, beigtatási, temetési pompa. Nagy pompával fogadni, bevezetni, kísérni, koronázni a királyt. Pompát ütni, űzni. Továbbá, am. fényüzés, melyet egyes személy gyakorol. Lakásban, ruházatban, asztalnál nagy pompát űzni. A pompa költséggel jár, v. nagypompa erszény koporsója, v. legkisebb pompa is elég nagy költség. (Km.). Úri pompa, koldus konyha nem egyez a tisztességgel. (Km.). Átv. ért. a természet tüneményeinek szépsége.
"Kedvesb neki a szomoru éjjel, Mint az egek dicső pompája." Berzsenyi. | |
* | |
| (pompa-bogár) ösz. fn. l. POMPÁLY. | |
* | |
| (pompa-fa) ösz. fn. Növénynem a sokhímesek seregéből és ötanyások rendéből; csészéje három levelü; bokrétája nyolcz-kilencz szirmu, harangforma; gyümölcse tobozalaku, lependékes egymást hátaló magvakból. (Liriodendron). Ismeretes faja a tulipános pompafa; levelei háromkarélyúk, a közbülső karély széles, csonka, mintha el volna belőle vágva. (l. tulipifera). | |
* | |
| (pompa-hintó) ösz. fn. Különös fénynyel diszített hintó, melyen a fejedelmi, vagy más főrangu személyek bizonyos innepélyek alkalmával jelennek meg; máskép: díszhintó. Királyi, herczegi, grófi, püspöki pompahintó. | |
* | |
| (pompa-kard) ösz. fn. Ékes kard, melyet innepélyes öltözékhez, jelmezhez kötnek fel; máskép: díszkard. | |
* | |
| (pompa-ló) ösz. fn. Pompahintó elé fogatni szokott, vagy innepélyesen szerszámozott nemesebb faju, s büszke járásu nyerges ló. Ilyen a főrangu hadi tisztek koporsóját kísérni szokott gyászló. | |
* | |
| (pompa-aly) fn. tt. pompály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fényes szinekkel ékesített, s ragyogó rovarnem. (Buprestis. L.). | |
* | |
| (pompa-nap) ösz. fn. Valamely pompás innepélynek, fényes szertartásnak végrehajtására rendelt, kitűzött nap. | |
* | |
| (pompa-ruha) ösz. fn. Ruha, jelmez, melyet bizonyos innepély alkalmával szokás felölteni; szokottabban: díszruha v. díszöltözék. Szélesb ért. a maga nemében rendkivül ékes, fényes, drága öltözék. | |
* | |
| (pompa-as) mn. tt. pompás-t v. ~at, tb. ~ak. A maga nemében rendkivüli fényüzéssel, illetőleg pazarfénynyel, költséggel járó, innepélyes szertartásu. Pompás győzelmi innep, fejedelmi bemenet. Pompás kivilágítás. Pompás menyekző, lakoma, temetés. A nagyító kifejezések közé tartozik, miért köz beszédben oly tárgyakra is alkalmazzák, melyek a maguk nemében kisebb szerüek, de kitünők. Ez értelemben am. jeles, derék. Pompás fiú ez a mi barátunk. Pompás mulatság. | |
* | |
| (pompa-ság) fn. tt. pompaság-ot, harm. szr. ~a. Nagy pompa. "Megutálá őtet alítván (vélvén), hogy eh szent pispök gyönyörködnéjek aféle pompaságba." Debreczeni Legendásk. (Toldy F. kiadása 77. l.). | |
* | |
| (pompa-as-an) ih. Rendkivüli fénynyel, fényüzéssel, innepélylyel, szertartással. Pompásan fogadni a fejedelmi vendéget, megülni a győzelmi innepet. Pompásan öltözködni, lakmározni, élni. Szélesb nagyító ért. igen jelesen, igen jól, derekasan. Pompásan mulatni; pompásan viselni magát. V. ö. POMPÁS. | |
* | |
| (pompa-as-kod-ás) fn. tt. pompáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fényüzés gyakorlása. | |
* | |
| (pompa-as-kod-ik) k. m. pompáskod-tam, ~tál, ~ott. Rendkivüli fényüzést gyakorol, s azt nyilván fitogtatja. Kocsizásban, lovaglásban, viseletben, lakomákban pompáskodni. | |
* | |
| (pompa-as-ság) fn. tt. pompásság-ot, harm. szr. ~a. Azon tulajdonságok öszvege, melyek bizonyos innepélyt, szertartást, jelenést, fényüzést pompássá, a maga nemében feltünővé, nagyszerüvé tesznek. A koronázási innepély pompásságát bámulni, elbeszélni, leírni. | |
* | |
| (pompa-üzés) ösz. fn. l. POMPÁZÁS. | |
* | |
| (pompa-üző) ösz. mn. Rendkivüli fényt, pompát mutató. | |
* | |
| (pompa-az) önh. m. pompáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pompát űz, különösen azzal kelleti, fitogtatja magát, külső viseletében fényeskedik. Pompáz a páva is, midőn fényes farkát kevélyen szétterjengeti. | |
* | |
| (pompa-az-ás) fn. tt. pompázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rendkivüli, nagyszerü fényüzés, pompát mutató tettek gyakorlása. | |
* | |
| fn, tt. pompos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tésztasütemény neve, mely az ország különböző vidékein némileg különböző értelmü, minthogy majd egyszerü pogácsafélét, majd mézes kalácsot, borsoskát, majd czipót, majd kenyértésztából sodrott süteményt jelent; máskép pampus. Kicsinyezve: pomposka, pampuska, némely tájakon am. farsangi töltött fánk.
Eredetére nézve rokon a pupa, papi, papa gyermekszókhoz, melyek kedvesebb nemü eledelt, süteményt jelentenek, milyen különösen a süteménynek kiforradó duczát jelentő púp, mely köz izlés szerint a többi részeknél kedvesebb szokott lenni. | |
* | |
| (pompos-ka) fn. tt. pomposká-t. Kicsi pompos. Néhutt am. farsangi töltött fánk. | |
* | |
| fn. tt. poncz-ot, harm. szr. ~a. Ritka divatu szó. Sándor István szerént am. vésüféle metsző eszköz. Szabó Dávidnál is eléjön. Rokon hangu és értelmü vele a székelyeknél divatos fáncz, mely bevágást, bevésést, behornyolást jelent, pl. fáncz a zsindelyen, az ablakrámán. Ezzel ismét rokonságban áll a lágyabb előhangu váj, vás, minthogy a fáncz csakugyan vájás által keletkezik. A poncz szóban is ezen alapfogalom rejlik. Tudnivaló, hogy a p, f, v ajakhangok rokonságban állanak. Egyébiránt minthogy a ponczolás egyik neme bökdösés, pontozás által történik, azt is gyanithatni hogy a poncz, ponczol, ponczolás am. pont, pontol, pontolás, pontozás. Van a franczia nyelvben hangokban csaknem egészen egyező szó: ponce (olaszul pomice, a latin pumex szótól) mely tajtékkövet jelent; honnat: poncer, németesen: ponciren am. tajtékkővel dörzsölni, simítni; továbbá: átporozni (t. i. szénporral az átlikgatott rajzokat). Látni való, hogy az egyenlő hangokban találkozás csak esetleges, mert a magyar ,poncz' más érteményü. | |
* | |
| (poncz-ol) áth. m. ponczol-t. Vésüféle hornyoló eszközzel vájkál, metél valamit; Szabó D. szerént: vés, váj, ravátol, ró, gerezdel. Pecsétnyomót ponczolni. V. ö. FÁNCZOL. Molnár A. szerint önh. ige is, s am. a vékony hangu penczel, néhutt tentel, azaz, aluszik; a kisdedekről szokták mondani, s a gyermeknyelvbe tartozó szó. | |
* | |
| (poncz-ol-ás) fn. tt. ponczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit ponczolnak. V. ö. PONCZOL. | |
* | |
| (poncz-ol-at) fn. tt. ponczolat-ot, harm. szr. ~a. Mű, mely ponczolás által keletkezett. | |
* | |
| (poncz-ol-ó) mn. tt. ponczoló-t. 1) Ki valamit polczol, bevés, beváj. 2) Mi által a ponczolás történik, pl. ponczoló vésü, vas. V. ö. PONCZOL. | |
* | |
| fn. tt. pondró-t. Nyű, féreg, kukacz, mely kivált avas húsban, szalonnában, sajtban, lisztben, továbbá gyümölcsben, pl. cseresznyében, szilvában, almában stb. terem, és tenyészik.
Legvalószinübb, hogy nevét élénk mozgékonyságától vette, különösen magát öszvezsugorgató természetétől, mintha volna bongyoló, bondoró, bongyoró, mivel teste öszvebondorodik, bongyorodik. Hasonló gyök- és fogalomrokonság van a kukacz, kukorodik, gugorodik; a féreg, firegforog; és a nyű nyüzsög között. E szerint a pondró igenév volna az elavult pondor, (= bondor) törzsökből. | |
* | |
| (pondró-s) mn. tt. pondrós-t v. ~at, tb. ~ak. Miben pondrók vannak, nőnek, tenyésznek. Pondrós sajt, hús, liszt. Pondrós, nem hiába ficzkándozik. (Km.). | |
* | |
| (pondró-os-an) ih. Pondrós minőségben, vagy állapotban. | |
* | |
| (pondró-os-it) áth. m. pondrósít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Pondróssá tesz, eszközli, hogy pondrók teremjenek benne. Menten ülik a pokolbeli legyek, s pondrósítják. (Sámbár ellen. 176. l. Pósaházi?) | |
* | |
| (pondró-os-ít-ás) fn. tt. pondrósítás-t, tb. ~ok; harm. szr. ~a. Pondróssá tevés. | |
* | |
| (pondró-os-od-ás) fn. tt. pondrósodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valamit a pondrók meglepnek. Pondrósodás ellen a lisztet szellős helyen tartani, és keverni kell. | |
* | |
| (pondró-os-od-ik) k. m. pondrósod-tam, ~tál, ~ott. Pondrók teremnek, nőnek, tenyésznek benne. Pondrósodik az avas sajt, szalonna, hús. | |
* | |
| fn. tt. póné-t. Háló neme a tiszai halászoknál, máskép: bóné. | |
* | |
| (görög eredetü, jelentése: mindenható) férfi kn. tt. Pongrácz-ot. Pancratius. Pongrácz napján (május 12-dikén), vagy e körül dértől, fagytól tartanak a kertészek. | |
* | |
| (pongrácz-cseresz-nye) ösz. fn. Keményebb a ropogós húsu cseresznyefaj. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PONY. | |
* | |
| törzse pongyola szónak és származékainak; azonos bongyol s fenhangulag běngyěl szóval. | |
* | |
| (pongy-ol-a) mn. és fn. tt. pongyolát. Mondják holmi foszlányöltözékről, különösen nőiről, melyet csak úgy hanyagul, imígyamúgy bongyolítnak a testre. Reggeli, esteli pongyola köntös. Pongyolában járni. Keresett, divatos, csinos pongyola.
E szóban rejlő alapfogalom szerint legvalószinűbb, hogy törzsöke egy a bongyol, vékonyhangon bengyel igékkel, minthogy pongyolaruhával a testet bebongyolják, bengyelik. Balaton vidékén pengyele, honnan pengyelén járni, am. pongyolán. Egyébiránt e változatból azt is gyaníthatni, hogy pengyele am. pendelye, és pengyelén am. pendelyén, egy pendelyben, mi a maga nemében csakugyan legpongyolább öltözék. | |
* | |
| (pongy-ol-a-an) ih. Holmi foszlányban hanyagul öltözve, lepcsesen, elemeznén, lomposan. V. ö. PONGYOLA. | |
* | |
| (pongyola-pitypang) ösz. fn. Növényfaj a pitypangok neméből; külső csészéje lefityegő; levelei kaczúrosak, kopaszok; hasábjai láncsásak, fogasak; máskép köznyelven orozlánfogfű, gyermeklánczfű, bimbófű, pömpömpára, vagy csak pitypang. (Leontodon taraxacum). | |
* | |
| (pongy-ol-a-as) mn. tt. pongyolás-t v. ~at, tb. ~ak. Pongyolán vagy pongyolában levő, járó. | |
* | |
| (pongy-ol-a-ság) fn. tt. pongyolaság-ot, harm. szr. ~a. Öltözködési hanyagság, lepcsesség, elemezneség. Pongyolasága miatt megutálni a nőt. | |
* | |
| (pongyola-sás) ösz. fn. A sások terjedelmes nemzetségéhez tartozó növényfaj; mely lecsüggő anyabarkáitól vette nevét. (Carex psilostaehia.) | |
* | |
| (pongy-ol-a-as-kod-ik) k. m. pongyoláskod-tam, ~tál, ~ott. Rendesen pongyola öltözékben jár, lepcseskedik, elemeznélkedik, pőrén viseli magát. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Ponicz-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| fn. tt. ponk-ot, harm. szr. ~ja. 1) A székelyeknél Szabó Dávid és Cserey Elek szerént am. kis halom, dombocska. Megfelel neki a német Bank egyik jelentése, pl. ,Sandbank' szóban; a régi felső németben: panh, mely közel jár a magyar páhó-hoz. Ez értelemben talán magyar elemzéssel am. pom-k azaz feldagadt v. domboru valami; V. ö. POM. 2) Kriza J. szerént Udvarhelyszékben am. pók; néhutt: pánk. | |
* | |
| l. PÓKHÁLÓ. | |
* | |
| (ponk-os) mn. tt. ponkos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Dombos. Ponkos hely (Szabó D.). 2) Pókos. V. ö. PONK. | |
* | |
| (ponk-os-od-ik) k. m. ponkosod-tam, ~tál, ~ott. Ponkossá lesz, domborodik. (Szabó D.). | |
* | |
| (ponk-ostor? azaz domb-ostor, V. ö. PONK, 1); ösz. fn.? tt. ponkostor-t, tb. ~ok. A székelyeknél Kriza J. szerént az osztovátának hátulsó hasalójához kötött pálczaforma gömbölyegfa, melyhez a leszövendő mellyékfonal végét szokták kötni. | |
* | |
| erd. faluk A. Fehér és Hunyad m.; LÓRE-PONOR, Bihar m.; helyr. Ponor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. pont-ot, harm. szr. ~ja. Kicsinezve: pontocska. Szoros tulajd. ért. valamely hegyes eszközzel bökött jegy. A körnek közép pontja. Pontokkal megjegyezni, kijelölni valamit. Szélesb ért. 1) tollal, ecsettel, vagy hasonló szerrel csinált igen kis pecsétjegy, foltocska. Némely hangzók fölé, vagy a bevégzett mondat végére pontot tenni. A zsidó, arab betűk alá, a hangjegyek mellé pontokat irni. 2) Átv. ért. határozott, lényeges része, szakasza, osztálya a beszédnek, vagy általán akármily más dolognak. Szerződésnek, végrendeletnek pontjai. A szerződés minden pontjait teljesíteni. Bizonyos pontok ellen kifogást tenni. Ezen pontot ne érintsük. 3) Az időnek bizonyos határozott részecskéje. Pontban megjelenni valahol. Pontban hét órakor kezdeni a mulatságot. Néha am. tüstént, legott. Pontban ott leszek. 4) Valamely helynek, térnek, vonalnak határozott részecskéje, különösen a mértanban legkisebb térmennyiség, melyet részek és terjedelem nélkül képzelünk. A vonalnak kezdetpontja, középpontja, végpontja.
Ámbár megengedjük, hogy ,pont' közvetlenül a latin punctum-ból képeztetett (olaszul: punto); azonban alapfogalmánál fogva mint bökött jegyet jelentő szónak gyöke a magyar nyelvben is megvan, t. i. bök, melynek megfelelnek a latin pungo, franczia piquer, szláv pichnem stb. továbbá rokonai a pett, petty, pettyeget, pött pötty pöttyöget, melyek pontra, pontozásra vonatkoznak. Ide tartozik végre poncz, ponczol is. | |
* | |
| (pont-atlan) mn. tt. pontatlan-t, tb. ~ok, 1) Ami ponttal vagy pontokkal jegyezve nincsen. Pontatlan hangzók, arab, zsidó betűk, mondatok. Egyébiránt ez értelemben szabatosabb kifejezés a ponttalan, s oly viszony van e két szó között, mint a gondatlan és gondtalan, hirtelen és hiretlen, szemtelen és szemetlen, s némely mások között. 2) Átv. ért. határozott, kellő időt, rendet nem tartó, hanyag, vagy rendetlenül történő. Pontatlan tisztviselő, fizető. Pontatlan megjelenés. Pontatlan postajárás, hirlapküldés. Határozóként am. pontatlanul. | |
* | |
| (pont-atlan-ság) fn. tt. pontatlanság-ot, harm. szr. ~a. Hiba, mely a határozott, kellő időnek, rendnek meg nem tartásában áll, rendetlen hanyagság. Hivatalbeli pontatlanság. | |
* | |
| (pont-atlan-ul) ih. 1) Pontjegyek nélkül. Pontatlanul irt, nyomtatott zsidószók, könyvek. Szabatosabban szólva, ponttalanul. V. ö. PONTATLAN. 2) Kellő időt, rendet nem tartva, hanyagul. Pontatlanul fizetni a kamatokat. Pontatlanul járni el a hivatalban. | |
* | |
| (pont-ban) ih. 1) Határozott, kellő időben. Pontban öt órakar, amint az öt órát üti. 2) Tüstént, legott. Dobszóra, trombitahangra pontban kelni, fegyverkezni. Pontban ott légy. | |
* | |
| (pont-jós) ösz. fn. Babonás jós, ki bizonyos pontozásokból, pontjegyekből akar jövendölni, vagy megtudni valamit. | |
* | |
| (pont-jóslat) ösz. fn. A babonás jóslatnak egyik neme, mely pontjegyek által űzi ön és mások ámitását. | |
* | |
| (pont-korall) ösz. fn. Megkövült tengeri növény neme, mely a korallokhoz tartozik, s kis pontocskákkal van bélyegezve. (Milleporae). | |
* | |
| (pont-modor) ösz. fn. Modor a rajzolásban, festésben, mely a pontozásokat, pettyezéseket kedveli. | |
* | |
| (pont-ocs-ka) kics. fn. tt. pontocskát. A maga nemében kicsi pont. | |
* | |
| (pont-ol) áth. m. pontol-t. Pontokkal jegyez, pettyeget, bökdös valamit. Vésüvel pontolni a rézlemezt. Ecsettel pontolni a festett falat. Pontolni a mérés alá vett térség határait. Átv. ért. rövid jegyzeteket tesz. Fontolni az észrevételeket. | |
* | |
| (pont-ol-ás) fn. tt. pontolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn pontolnak valamit V. ö. POTOL. | |
* | |
| (pont-os) mn. tt. pontos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Pontjegyekkel bélyegzett. Pontos hangzók, arab, héber betűk; mondatok, rajzok, festések. 2) Átv. ért. kellő, határozott időt, rendet tartó. Pontos fizető, tisztviselő. Pontos kelés, fekvés, megjelenés. Ő mindenben igen pontos. | |
* | |
| (pont-os-an) ih. 1) Ponttal jegyezve, pettyesen. 2) Kellő, határozott időt, rendet tartva. Kötelességét pontosan végezni. Pontosan fizetni. | |
* | |
| (pont-os-ság) fn. tt. pontosság-ot, harm. szr. ~a. Cselekvési tulajdonság, melynél fogva valaki a teendőket kellő időben, és rendben viszi véghez. Eljárási, hivatalbeli pontosság. | |
* | |
| (pontos-vessző) ösz. fn. Helyesirási jegy, mely egy fölül irt pontból, és alája vont huzáskából áll (;). Használtatik a mondatok nevezetesebb részei között, és nagyobb megnyugvásoknál. | |
* | |
| (pont-oz) áth. m. pontoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pontokkal jegyez, bélyegez, pecsétel, pettyez, bökdös valamit. Pontozni a betüket, hangjegyeket, mondatokat. Festőben pontozni a vásznat. | |
* | |
| (pont-oz-ás) fn. tt. pontozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn pontozunk valamit; pettyezés; ponczolás. | |
* | |
| (pont-oz-at) fn. tt. pontozat-ot, harm. szr. ~a. 1) Pontok öszvege, melyek által valamit megjegyeztek, bélyegeztek, pettyegettek. Betűk fölötti, vagy alatti, hangjegyek melletti pontozat. A beszédben helyesen, hibásan tett pontozatok. 2) Valamely szerződésnek előlegesen följegyzett lényeges pontjai. | |
* | |
| (pont-oz-ott) mn. tt. pontozott-at. Pontokkal jegyzett, bélyegzett, pettyegetett. Pontozott arab, héber betűk, magyar hangzók. Helyesen pontozott beszédrészek. Pontozott festmények. | |
* | |
| (pont-ra) ih. Mint ilyen tájszokásilag am. pontosan. "Mind a rendes függést, mind a hív és serény tisztviselést pontra meg fogom kivánni." Gr. Károlyi Antal, Szathmár vármegye főispánja 1784-ben. | |
* | |
| (pont-vessző) l. PONTOSVESSZŐ. | |
* | |
| fn. tt. ponty-ot, harm. szr. ~a. Igen szapora halnemzetség, melynek szája fogatlan, hanem kopoltyúji mögött különös csontban rejtező fogai vannak, s valódi nyelve nincsen, hanem e helyett porczogós kinövésü kopoltyúja. (Cyprinus). E nemzetség több mint ötven fajból áll, milyenek: arany-, dévény-, dobancs-, durda-, fejes-, görgöcse-, jász-, ökleponty stb. A közönséges ponty vagy potyka a folyókat, és tavakat kedveli, van négy bajuszszála, feketés háta, sötétsárgás oldala, és fehérsárga hasa. (Cyprinus carpio). Ide tartoznak: pozsár, czompó, kárász, stb.
Neve valószinüleg a hangutánzó poty-poty, melyet akkor ad, midőn aránylag kisded száján a vizet bugyogtatja, miszerént a közönséges pontynak, potyka neve am. potyogó, potyoga, potyka. Gyarmathi Sámuel carpio ponticus latin szóval rokonítja. | |
* | |
| (ponty-ó) fn. tt. pontyó-t. Szabó Dávidnál am. az egyszerübb ,ponty.' | |
* | |
| elvont gyöke ponyva és ponyecz szóknak, mely pónyál szóban hosszu ó-val fordul elé, pongyola szóban pedig pongy alakot vett föl. Rokon pany gyökkel. l. PONYVA alatt. | |
* | |
| (póny-a-al azaz bony-a-al) áth. m. pónyál-t. Kriza J. szerént a székelyeknél különösen Udvarhelyszékben am. másutt bonyál, néhutt pedig bonyol és ványol, pl. kerten esett rést csak gyengén (mintegy pongyolán) fonja be vesszővel s ágboggal. Felpónyálni a bocskort, ugyanott am. a szakadozott bocskort szükségből rosz madzaggal felkötni. | |
* | |
| (póny-a-al-ás) fn. tt. pónyálás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn pónyálnak valamit. V. ö. PÓNYÁL. | |
* | |
| (pony-ecz) fn. tt. ponyecz-ot v. -ět. A Jászságban és alsó Hevesben am. batyuféle lepedő, kis ponyva. V. ö. PONYVA. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Ponyi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| a székelyeknél hangáttétellel am. poronyó, azaz porhanyó. | |
* | |
| (pony-va) fn. tt. ponyvá-t. Goromba vastag vászonból való nagy lepedő. Ponyvával betakarni a kinyomtatott polyvásgabonát, a szénás szekeret. Ponyvát húzni a társzekérre. Tűz ellen vizes ponyvával leteríteni a háztetőt. Sátornak való ponyva. Holmi árukat ponyvára kirakni. Ponyva hada Szabó D. szerént am. czigányok hada, azaz családja.
Alapfogalom benne a takarás, födés, s ennélfogva gyöke pony egy eredetü és értelmü a bonyol, bongyol és pongyola szók gyökével. A szláv nyelvben is ponyva. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Győr m.; helyr. Ponyvád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (máskép: Almás-Iratos); falu Arad m.; helyr. Ponyvahát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ponyva-irodalom) ösz. fn. Átv. ért. a köznép közt keletkezett, avagy a köznép felfogása és mulattatásához alkalmazott irodalom, mint álmoskönyv, népversek, népdalok, hires rablók életviszontagságai (versekben), lakodalmi felköszöntések stb., melyeket a vásárokon leterített ponyván szoktak árulni. | |
* | |
| (pony-va-as) mn. tt. ponyvás-t, v. ~at, tb. ~ak. Ponyvával ellátott, fölszerelt, takart. Ponyvás sátor. Ponyvás társzekér. | |
* | |
| l. PÓ. | |
* | |
| fn. tt. popá-t. L. PAPI, PUPA. | |
* | |
| a XVI szepességi város egyike; helyr. Poprád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. por-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, a száraz testektől elváló apró részecskék, melyek a levegőnek legkisebb mozgására tovább szállanak, s a legfinomabb résekbe is behatnak; különösen a föld és kőnemü testek ilyetén részecskéi. Kőpor, agyagpor, krétapor, szénpor, fürészpor, lisztpor, dohánypor, vaspor, aranypor stb. Felszáll, leszáll, elrepül a por. Sürü-vastag por. A testeket, ruhákat belepi a por. Kiverni a port. Port nyelni. Port csinálni, ütni. Porrá törni, zúzni. Elütötték rajta a port, azaz fenekére vertek. Maga fejére vakar port am. maga alatt vágja a fát. Port hinteni másnak szemébe, am. akadályozni, hogy a valót ne lássa, elámítani. Porába se érni valakinek, am. nyomába. Iszom a bort, rúgom a port. (Km.). Fújd el jó szél, fújd el hosszú utam porát, hogy meg ne találják fakó lovam nyomát. (Népd.). Átv. ért. jelent a maga nemében valami csekélyet, mulandót, romlandót. Még pora sem maradt. Izzé, porrá zuzták. "Isa! por, és chamu vagymuk." (Régi Halotti beszéd) azaz: biza (v. bizon) por és hamu vagyunk. Képes kifejezéssel jelent alacson állapotot, elvetemülést. Fölemelni valakit a porból. Porig lealázni magát. Porban csúszni mászni. Nem esik porba pecsenyéje, am. megkapja amit vár, amit érdemel.
"Nevem kivívtam mély porából, S általadám maradékaimnak." Berzsenyi. Alkalmazott ért. bizonyos czélra készített vagy öszvezúzott testrészecskék. Álompor, hánytatópor, izzasztópor, hajpor, puskapor, fogpor stb. Ha e szóban alapfogalmul a könnyü szállongást, repülékenységet veszszük: úgy alaphangjaiban a tárgy természetének utánzása rejlik, t. i. a p ajakhang az elfuvódásra, az r a könnyü mozgékonyságra vonatkozik. E gyökhangokra nézve közel állnak hozzá az arab bärä, héber afár, török barut (lőpor), szláv prach, latin pulvis, franczia poudre, német Puder stb. Mennyiben aprót jelent, rokonai a magyar parány, parányi, piri, pirinkó, permet v. pörmet, permeteg stb., gyökei: par, per, pir, pör. V. ö. MOR, MORZSA. | |
* | |
| fn. tt. pór-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Alkalmasint a német Bauer-ből módosult; ámbár sok helyütt a ,pórnép'-et ,pornép'-nek mondják, és ,pórúl' helyett is néhutt ,porul'-t használnak. Finn nyelven Fábián I. szerént: poro, tehát mintha a por szóval azonos volna. Értelmére nézve l. PARASZT. "Az földesurak is, hogy magok oltalmát ne bizzák teljességgel csak pórjokra." Gr. Eszterházy M. nádor 1634-ben. Így nevezik különösen túl a Dunán a moson-vármegyei horvát és német parasztokat, németül: Haidbauer. A nemes szónak ellentétét jelenti több helynevekben, mint Pór Szalók, Nemes Szalók, Pór Dömölk, Nemes Dömölk stb. Pórul járt am. roszul, ebül, kutyául járt, megjárta. | |
* | |
| Falu Szepes m.; helyr. Póracs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (por-alom) ösz. fn. Növénynem a lopvanőszők seregéből és gombák rendjéből; gömbölyűded vagy más formáju növés a kiszáradt fákon, termésporral teli tömve. (Sphaeria Lycoperdon). | |
* | |
| (por-ány) fn. l. PARÁNY. | |
* | |
| (por-ány-i) mn. l. PARÁNYI. | |
* | |
| (por-arany) ösz. fn. Apró poralakban találtató arany, különösen a folyóvizek fövenye között. | |
* | |
| fn. tt. póráz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szoros ért. szíj vagy zsineg, melylyel a vadászebeket megkötik, vagy vezetés végett öszvefűzik. Pórázon viszi, hordozza az agarakat, (vertagos loris ducit. Páriz-Pápai). Nyulászó póráz. (Prágai). Egy póráz agár, melyek együvé vannak fűzve. Szélesb ért. szíj, zsineg, kötél, melylyel valamit megkötnek. Bocskor póráza. Rövid, avagy hosszu pórázon tartani. Hosszu pórázra ereszteni. Rövid pórázra fogni. Egy pórázon futnak. Ezen pórázon futunk. (Pázmán préd. 759. 1). A hajósoknál pórázra venni v. pórázon vezetni két vontatott hajót: egy keresztkötéllel csak könnyedén s egymástól kisebb-nagyobb távolságban (de nem egymást érintve) összefoglalni, hogy könnyen egyik se szaladozhasson ide s tova. (Verkoppeln, verkuppeln. Kenessey A.). Persául Vullers szerént puráz v. piráz lorum jugi bovini; a szláv nyelvekben provaz, povráz, povroz. Egyébiránt, a magyarból elemezve nem valószinütlen, hogy e szóban a p előhang, s alapfogalom és gyök benne az orr, mintha orra való szíjat, zsineget jelentene, melyet a vadászebek fejére, orrára kötnek. Innen Molnár A. szerint, pórázon hordozni am. orron fogva vezetni, továbbá a bocskor pórázát a székelyek máskép orrodzó-nak mondják, mely a bocskor orrába van fűzve. | |
* | |
| (póráz-os) mn. tt. pórázos-t v. ~at, tb. ~ak. Pórázon levő; pórázhoz szokott. Pórázos agár, mely már jól jár a pórázon. | |
* | |
| (por-cs) törzsök, am. porcz; l. ezt. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Porcsalmá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (por-csék) fn. l. PORODA alatt. | |
* | |
| (porcs-fű) l. PORCZFŰ. | |
* | |
| (por-csin? V. ö. PORCZFŰ) ösz. fn. 1) Növénynem a tizenkéthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje öt metszésü, bokrétája öt szirmu, tokja egy rekeszü. (Portulaca). Köznéven porczfű, görcsfű. Egyik faja köz és növénytani néven a kövér porcsin (p. oleracea), melynek egy másik közneve: kerti porcsfű, disznó orrja. 2) l. PURCSIN. | |
* | |
| (porcs-in-czikszár) ösz. fn. A czikszárak neme alá tartozó növényfaj; szárai hol felállók, hol szétterültek; levelei vagy tojásdadok, vagy láncsásak, vagy szálasak, s érdes élűk. (Polygonum aviculare). | |
* | |
| (porcsin-fű) l. PORCZFŰ. | |
* | |
| fn. tt. porcz-ot, harm. szr. ~a. Fehér, tömör szövetü rész az állati testekben, mely átlátszóbb, rugalmasabb, és nyirkosabb mint a csontok, s ezektől az által is különbözik, hogy nem oly kemény, továbbá nem sejtszövetü, s ürege nincsen. (Cartilago.) Továbbá, kemény bütyök némely növények indáin. Nevét azon erős hangtól vette, melyet adni szokott, midőn a fogak rágják. Innen a porczog, porczogtat, porczfű származékok. Ugyanazon erős alaphang, t i. az r jellemzi a német Knorpel, latin cartilago, szláv chrupka szókat. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Porcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. és mn. tt. porczellán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Tejszinű, félig átlátszó, finom, tömör, kemény, üvegszerü edénymű, mely igen tiszta, nehéz folyadéku fehér agyag-, kavics-, bányavirág és kevés gipsz vegyületéből készül. Leghiresebbek a chinai és japáni porczellánok. Porczellán tálak, tányérok, poharak, pipák, stb. Porczellánra festeni. Eredetileg bizonyos csiga neve. | |
* | |
| (porczellán-csiga) ösz. fn. Csiganem, melynek tekenője egyszerü, tojásdad, és sima alaku. (Cypraea). | |
* | |
| (porczellán-föld) ösz. fn. Igen fehér, finom agyagfaj, melyből más vegyülékekkel együtt porczellánt készítenek. | |
* | |
| (porezellán-kő) ösz. fn. Jáspiskő faja, melynek szine gyöngyszürke és kékes. (Porcellanites). | |
* | |
| (porczellán-míves) ösz. fn. Míves, ki kellő anyagokból porczellánféle míveket, edényeket készít. | |
* | |
| (porczellán-tarka) ösz. fn. Oly csiganemű állatokról mondják, melyeknek fehér testén, illetőleg tekenőjén, kékes vagy vöröses foltok látszanak. | |
* | |
| (porcz-fű) ösz. fn. Értelmére nézve l. PORCSIN. Minthogy bütykös szárain porczogós, valószinüleg innen vette nevét. Más vélemény szerint, mert utak mellett terem, kivált ,porcsin' alakban annyit tenne, mint por csinálta fű. A disznók szeretik. | |
* | |
| (porcz-i-ka) kicsiny. fn. tt. porcziká-t. Szoros ért. kis porcz. Szélesb ért. a testnek izecskéje, részecskéje, tagocskája. Ravasz annak minden porczikája. Összezuzták minden porczikáját.
"Minden porczikája, Szív remek munkája." Népdal. V. ö. PORCZ. A növénytanban, növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje öt hasábu, belül szines, bokrétája nincs, himszálai közt más öt herélt himszál áll, magva egy. (Herniaria). Fajai: sima (köznéven: kisporcsfű), borzas, cserjés porczika. | |
* | |
| l. PORCSIN. | |
* | |
| (porcz-og) gyak. önh. m. porczog-tam, ~tál, ~ott. Valamely szilárd, kemény szövetü test a fogak között erős porcz hangot adva töredezik, szakadoz. Porczog a csont, midőn az eb rágja. Porczog a kétszersült, a rágott mag. Szélesb ért. mondják más ilynemü hangról is. Porczog a kavics a lábak alatt. Gyöke a hangutánzó porcz. | |
* | |
| (porcz-og-ás) fn. tt. porczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. ,Porcz' hangot adva töredezés. V. ö. Porczog. | |
* | |
| (porcz-og-at) mivelt. és gyak. m. porczogat-tam, ~tál, ~ott, par. porczogass. Rágás, harapdálás által eszközli, hogy valami porczogjon. Csontot, mogyorót, diót, kétszersültet porczogatni. A disznók porczogatják a kukoriczát, makkot, szilvamagot. Szélesb ért. rágicsál, eddegél. Bor mellett nehány pereczet elporczogatott. | |
* | |
| (porcz-og-at-ás) fn. tt. porczogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit porczogat. | |
* | |
| (porcz-og-ó) mn. és fn. tt. porszogó-t. Ami rágás alatt erős porcz hangot adva törik, ömlik szét. Porczogó daraétel, melyben kőporrészek vannak. Porczogó sütemény, fűszár. Mint főnév jelent kemény állati testrészeket. V. ö. PORCZ. | |
* | |
| (porcz-og-ó-os) mn. tt. porczogós-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Kemény, szilárd, tömör szövetü, mely a fogak között rágva porczogni szokott. Porczogós kenyér, kalács, kétszersült. Porczogós magok, eledelek, cseresnye. Népies kifejezéssel, porczogós leány, menyecske, am. kemény husú. 2) Amiben csontnemü porczok, porczogók vannak. Porczogós részei a testnek; porczogós koncz. 3) A növénytanban az állati porczogóhoz hasonló száraz és szilárd, azonban a szarunál puhább növényi képződmény (cartilagineum); ilyen a gégevirág (aristolochia) magvának a fehérnyéje. 4) Átv. porczogós nevetés, am. röhögéssel, nagy robajjal hangzó. És hogy porczogósban csúfolnák. (Pázmán préd. 484. l.). Porczogósan nevetik az újitók. (Pázmán Kal. 776. l.). | |
* | |
| (porcz-og-tat) l. PORCZOGAT. | |
* | |
| tájdivatosan, névszerént a székelyeknél ,porczellán' helyett divatos. | |
* | |
| (porcz-os) mn. tt. porczos-t, v. ~at, tb. ~ak. Miben porcz van, porczczal ellátott. A testnek porczos részei. Porczos halak. V. ö. PORCZ. | |
* | |
| (porcz-tan v. ~tanitmány) ösz. fn. A boncztan azon része, mely különösen az állati test porczait ismerteti. | |
* | |
| (por-czukor) ösz. fn. Porrá törött, zúzott, őrlött czukor. Porczukorral behinteni az ételt. Porczukorba takart hasonszenvi gyógyszer. | |
* | |
| (porcz-úl) önh. m. porczúl-t. Porczczá vagy porczogóssá leszen. | |
* | |
| (porcz-úl-ás) fn. tt. porczulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Porczczá vagy porczogóssá levés. | |
* | |
| (pór-dagály) ösz. fn. Durva, pórias módon; parasztos beszéd és tettek által nyilatkozó dagály, parasztkevélység. | |
* | |
| (pór-dal) ösz. fn. l. PARASZTDAL. | |
* | |
| LAJTHA~, RÁBA~, VULKA~, faluk Sopron m.; helyr. Pordány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (por-dohány) ösz. fn. Porrá zuzott, s bizonyos módon elkészitett és érlelt dohány, melyet orrba szoktak színi. Sárga, fekete pordohány. Máskép: burnót. | |
* | |
| (pór-dölyf) ösz. fn. l. PÓRDAGÁLY. | |
* | |
| l. DÖMÖLK. | |
* | |
| fn. tt. póré-t. l. PÁRHAJMA. | |
* | |
| l. PÁRHAJMA. | |
* | |
| l. PORÍT. | |
* | |
| (por-enyv) ösz. fn. Porrá zúzott száraz enyvanyag, melyet híg testtel föleresztve ragaszul használnak. | |
* | |
| (por-eső) ösz. fn. Apró cseppekben szállinkozó eső, permeteg. V. ö. PIRINKÓ, PORKA. | |
* | |
| (por-felhő v. félleg) ösz. fn. Sürü por, melyet a szél a levegőbe felkap, vagy a szekerek, barmok fölvernek, s mintegy felleget képez. Égi háborút megelőző porfelleg. A porfellegről gyanítani, hogy seregek közelednek. | |
* | |
| (pór-fělség) ösz. fn. l. PÓRURALOM. | |
* | |
| (por-fenék) ösz. fn. A lisztőrlő malmokban a garat feneke, melyre a lisztpor lehull. | |
* | |
| (por-festék) ösz. fn. Porrá zúzott festékanyag. | |
* | |
| (por-fészěk) ösz. fn. Gúnyosan szólva oly hely, lakás stb., melyet nagy por lep el. Ez a város igazi porfészek. | |
* | |
| (a görög porphyru [= bíbor] szótól); fn. tt. porfir-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Igen finom, kemény, vörös szinü drágakő a jáspisok neméből. | |
* | |
| (por-fogó) ösz. fn. A növénytanban a virág anyjának (Gönczy P. szerént: terméjének) leglényegesb része, ú. m. annak hegyén ikrás szőrök vagy babugokból álló ragacsos rész, mely a reá hulló virágport felfogja s azokat termékenyitő szütyőkké fejleszti; máskép: bibe vagy csúcs. (Stigma). | |
* | |
| (por-forgatag) ösz. fn. Tölcsér gyanánt forogva szállongó portömeg, boszorkányszél. Különbözik tőle némileg a porförgeteg, mely erős széllel járó, ideoda csapongó porfölleget jelent. Egyébiránt alapfogalomban megegyeznek, mennyiben a forog és fereg legközelebbi rokonok. | |
* | |
| l. PORFĚLLEG. | |
* | |
| (por-ganéj) ösz. fn. Hosszas tartásban porrá vált ganéj, különösen emberi ürülék; termékenyitésre kiválólag alkalmas. (Poudrette). | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Porgány-ba, ~ban, ~bál. | |
* | |
| (por-og-ol-at) fn. tt. ~ot. Szabó D. szerint vetést őrző kerítés, sövény. Alapértelménél fogva legközelebbi rokon hozzá a borkolat, burkolat, mennyiben a porgolat nem egyéb, mint a földet körülburkoló valami. Végül ejtik megnyújtva is, porgolát, de amaz szabályosb, mert törzsöke az elavult porgol (= burkol) ige, melyből lesz porgolás, porgolat. Ily megnyujtás divatozik a fuvát, korlát, korczolát (korszovát) s némely más szókban. | |
* | |
| (porgo-lat-kapu) ösz. fn. Kriza J. szerént a székelyeknél vetéskapu a falvak végein; sok helyen tanárkapu-nak is mondják. | |
* | |
| (por-gomba) ösz. fn. Ismeretes gombafaj, mely éretten felül szétfeslik vagy szétzúzva porrá omlik; máskép szintén köznyelven: pöfeteg, lúdposz, banyaposz, lófing; növénytani névvel: méhszéditő pöfeteg. (Lycoperdon bovista). | |
* | |
| (pór-gőg) ösz. fn. Durva, pórias magatartás, taglejtések és tettek által nyilatkozó felfuvalkodás; máskép: pórdagály, pórdölyf. | |
* | |
| (por-h-a) fn. tt. porhá-t. A fának megredvesedett, porlékony bele, szokottabban: purha. Mint melléknév jelent porhanyót, porlékonyat.
E szónak gyöke por, a h vagy ha képző, mint számtalan más szókban hiányos, szenvedőleges, kóros állapotra mutat; de rokonítható a gyakorlatos igéket képző g hanghoz is, miszerint porha azt tenné: porogó, poroga, porga, ami természeténél fogva porrá válni hajlandó. Alapfogalomban egyezik vele porka, s földet por gyanánt vékonyan belepő hó. A porha és porka között oly képzői és fogalmi rokonság van, mint úrhodik és úrkodik között. | |
* | |
| (por-h-a-d) önh. m. porhad-t. Folytonosan vagy lassanként porrá omlik. Porhad a reves fa bele. A homokkő hamarabb és könnyebben porhad, mint mások. Porhad a tiport föld. A csont is elporhad idővel.
E szónak középképzője h nemcsak folytonosságot, gyakorlatot fejez ki, rokon levén a gyakorlatos g és k képzővel, hanem némi hiányos vagy kóros állapotot is. V. ö. H betü. Ilyenek: görhed, vénhed, poshad, stb. | |
* | |
| (pór-had) ösz. fn. 1) Pórcsalád, pórnemzetség, mennyiben a had jelent családot, nemzetséget is. 2) Fellázadott pórok serege, parasztháboru. Dózsa, Hóra pórhada. | |
* | |
| (por-h-ad-ás) fn. tt. porhadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos szenvedő állapot, midőn valamely test részei porrá töredeznek, omladoznak. Régi, elhagyott várfalak porhadása. V. ö. PORHAD. | |
* | |
| (por-h-ad-ék) fn. tt. porhadék-ot, harm. szr. ~ja. Porrá vált növényi és állati testrészek; máskép: korhany, televény. (Humus). | |
* | |
| (por-hajas) ösz. fn. Gyönge, idei szőlővessző, melyet csak felületesen, nem mélyen bujtanak el, tehát mintegy porba hajtanak. | |
* | |
| (por-hajaz) ösz. áth. Szőlőmivesekről mondják, midőn a szőlőtőkéről a még gyönge ágat a földbe nem mélyen bujtják, a miután gyökeret vert, leginkább a jövő évben az anyatőtől elvágják és elültetik. | |
* | |
| (por-h-a-al) gyak. áth. m. porhál-t. A növények, különösen kerti vetemények körül megkeményült földet kapával könnyedén felvagdalja, s porhanyóvá teszi. Porháló kapa. Porhálni a kukoriczaföldet, a kerti veteményes ágyakat. V. ö. PORHA. | |
* | |
| (por-h-a-al-ás) fn. tt. porhálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kapálás azon neme, mely által a földet porhanyóvá teszik. | |
* | |
| (por-h-any) fn. tt. porhany-t, tb. ~ok. Oly föld, melynek rögei nem tömör, nem kemény, hanem ritkább, puhább állományuak. | |
* | |
| (por-h-any-ít) áth. m. porhanyított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Tulajd. ért. valamit porlékonynyá tesz, porrá omlaszt. Ásás, kapálás, szántás által porhanyítani a földet. Átv. szivós, szilárd rostu testet, különösen húsneműt áztatva, vagy más módon puhává tesz. A vadhúst eczetben porhanyítani. A tőkehalat sajátnemü lében porhanyítani. V. ö. PORHANYÓ. | |
* | |
| (por-h-any-ít-ás) fn. tt. porhanyítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg kapálás, áztatás, mely által porhanyítanak valamit. | |
* | |
| (por-h-any-ó) mn. tt. porhanyó-t. Szoros ért. porlékony, ami könnyen porrá töredezik, omladozik, vagy porló állapotban létezik. Porhanyó földben diszlenek a kerti vetemények. Porhanyó homokkő, búzakenyér. Porhanyó száraz dohány. Átv. ért. mondjuk különben szivós, szilárd rostu testekről, húsnemüekről, melyek bizonyos mód által megpuhultak, s a fogak között könnyen szétomlanak. Porhanyó vadhús, sült. | |
* | |
| (por-h-any-od-ás) fn. tt. porhanyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tömör, kemény, szivós, szilárd test változott állapota, midőn porlékonynyá, puhává, illetőleg könnyen rághatóvá leszen. | |
* | |
| (por-h-any-od-ik) k. m. porhanyod-tam, ~tál, ~ott. Porló állapotba megy által. Kapálással porhanyodik a föld. A búzakenyér hamar porhanyodik. Átv. megpuhúl, szivosságát veszti, könnyen rághatóvá leszen. Porhanyodik a fagyra kitett pulyka húsa, az eczetben áztatott vadhús. | |
* | |
| (por-h-any-ó-os) mn. tt. porhanyós-t v. ~at; tb. ~ak. l. PORHANYÓ. | |
* | |
| (por-h-any-ó-ság, por-h-any-ó-os-ság) fn. tt. porhanyóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága, vagy állapota valamely testnek, midőn porhanyó. A vadsültek, s némely húsétkek egyik kelléke a porhanyóság. | |
* | |
| (por-h-any-ó-oz) áth. m. porhanyóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Porhanyóvá tesz valamit, különösen a földet. Fogas kapával porhanyózni a veteményágyat. | |
* | |
| (por-h-any-ó-oz-ás) fn. tt. porhanyózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami porhanyóvá tétetik. V. ö. PORHANYÓ. | |
* | |
| l. PORHANYÓ; PORHANYÓS stb. | |
* | |
| (por-h-asz-t) áth. m. porhaszt-ott, par. porhaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy bizonyos szilárd test részei porrá omoljanak. Az idő és lég viszontagságai elporhasztják a köveket is. V. ö. PORHAD. | |
* | |
| (por-h-asz-t-ás) fn. tt. porhasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Porrá omlasztás. | |
* | |
| (por-h-ad-ag) mn. tt. porhatag-ot. Ami természeténél fogva könnyen porhad, porrá omlik; máskép: porlékony. Oly alkatu mint: olvatag, hervatag, stb. | |
* | |
| (por-ház) ösz. fn. Átv. ért. 1) az emberi testet mint elporlandót vagy már elporlottat magában foglaló koporsóról vagy sírról mondják. 2) l. PORHÜVELY. | |
* | |
| (por-hó) ösz. fn. Apró, poralakban hulló hó; máskép: porka. | |
* | |
| (por-hon) ösz. fn. l. PORODA alatt. | |
* | |
| (por-hon-ikra) ösz. fn. Keletindiai növény, melynek porhonán golyódad ikra látszik. (Adenanthera. L.). | |
* | |
| (por-hon-rojt) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje a magzatra félig ránőtt, azon fölül öt fogu; bokrétája a magzat fölött egy szirmu, rövid nyaku, öt egyenetlen hasábu; porhonainak hegyei öszvenőttek, alul szétállók. (Lobelia, Lobel nevü füvész emlékeül). | |
* | |
| tájdivatosan am. porhanyu. | |
* | |
| (por-h-úl) önh. m. porhúl-t. l. PORHAD. | |
* | |
| (pór-hű-bér) ösz. fn. Hűbér, mely jobbágyi terhek viselésében, ú. m. robotban, dézmában stb. áll, különböztetésül a nemesi hűbértől. | |
* | |
| (por-hüvely) ösz. fn. Átv. ért. az emberi testről (mint a lélek hüvelyéről) mondják, mely majdan porrá válandik. | |
* | |
| (pór-i) mn. tt. póri-t, tb. ~ak. Pórra vonatkozó, pórhoz tartozó, portól származó. Póri munka. | |
* | |
| (pór-i-as) mn. tt. pórias-t v. ~at, tb. ~ak. Póri szokásra, természetre mutató, pórdivatu. Pórias nyerseség, durvaság, magaviselet. Ellentéte: úrias, finom, müvelt. | |
* | |
| (pór-i-as-an) ih. Póri szokás v. modor szerént, pórtermészetet mutatólag. | |
* | |
| (pór-i-as-ság) fn. tt. póriasság-ot, harm. szr. ~a. Pórias szokás, természet, modor. | |
* | |
| fn. tt. pórics-ot, l. PÓRIS. | |
* | |
| (póri- v. póré-hajma). l. PÁRHAJMA. | |
* | |
| (a latin borax-ból módosult) fn. tt. póris-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kesernyés, lúgizü só, mely megtisztítva jegeczes alakú. A tisztítlan póris Perzsiából és Sinából sárgazöld, kövér tapintatu s rendetlen hatszögü darabokban szállíttatik hozzánk. 2) Szélesb. ért. az érczmiveseknél, mesterséges vegyiték, mely által az érczeket olvasztják, s ezen erővel különösen a póris bír. | |
* | |
| (por-ít) áth. m. porít-ott, htn. ~ni v. ~ani par. ~s. Porrá tör vagy morzsol. | |
* | |
| (por-ít v. pir-ít) áth. m. porít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. A régieknél gyakran eléjön porét, porejt alakban, s am. fedd, szid, dorgál, (increpat, corripit). "Megporéjtá a szelet." És megporejtá őtet." (Münch. cod. Luk. IV.). "És a gyüjtőt senki meg ne poréha" (= porétsa. Bécsi cod. Ruth könyve). Esmeg jöve a tanejtványokhoz, lelé őket hogy alonnának; esmeg felkölté őket, nem dorgálá, sem porejtá meg." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 247. l.).
"Bölcsebb leányt még en ennél nem láttam, Mint az, ki imenten szólla envelem, S jótétemről megporitta engem." Katalin verses leg. (Toldy F. kiadása 92. lap.). Ugyanitt eléjön porol alakban is. Lásd PORONGAT, PORONKODIK szókat is. Ez igének gyöke vagy hangutánzó, s legközelebb rokona a hason-értelmü, s kemény szidást jelentő hurít, hurogat. Ily hangutánzók: dorgál, kurjant stb. Vagy pedig, ami hihetőbb, hangváltozattal am. pirít; átv. ért. t. i. megpirítani valakit, rápirítani am. megfeddeni, pírongatni. Hogy a por gyök némely származékokban am. pěr, pör, pir, erről l. PORZSOG. | |
* | |
| (por-ít-ás v. régiesen: por-éjt-ás) fn. tt. porítás-t, tb. ~ok. 1) Porrá törés vagy morzsolás. 2) Feddés, dorgálás, szidás. "Münekönk mü fegyelmönkért és poréjtásonkért (propter increpationem et correctionem) mü uronk istenönk kevesé megharagudt." (Bécsi cod. Machabeus). V. ö. PORÍT, (2). | |
* | |
| (por-ka) fn. tt. porká-t. A székelyeknél am. a földet, föld porát alig belepő vékony hó, mintegy porhó. Porkára menni, ilyen havon menni vadászatra. A mongolban boroghan esőt jelent. | |
* | |
| (por-kefe) ösz. fn. Kefe, melylyel a ruhákat, szöveteket stb. a portól megtisztítják; különböztetésül a haj-, sár- stb. keféktől. | |
* | |
| (pór-kevély) ösz. mn. Magát durva parasztos módon rátartó, hányiveti. | |
* | |
| (pór-kevélység) ösz. fn. l. PÓRDAGÁLY, PÓRGŐG. | |
* | |
| áth. l. PÖRKÖL. | |
* | |
| fn. tt. porkoláb-ot, harm. szr. ~ja. Eredeti jelentése, várgróf, t. i. a német Burggraf után átalakulván; valamint a Markgraf Heltainál és másoknál: morkoláb. Későbben jelentett várnagyot. "Jó vitéz Szondi György benn (Drégely várában) porkoláb vala." (Tinódi). Újabb korban a vármegyei katonák és hajdúk főnöke, kit néhutt tisztességesebben várnagynak neveztek. Ismét, a rabokra és börtönökre felügyelő megyei szolga. A befogott zsiványokat általadni a porkolábnak. Alkalmazott ért. így nevezik a katonai börtönfelügyelőt is (profóz). Azon szók közé tartozik, melyeknek eredeti nemesebb jelentése alászállott. Így a tartományi főnököt jelentő, peres eredetü satrapa (sátor-apa?) ami konyhadiák nyelvünkön hajdút, poroszlót teszen. | |
* | |
| l. PORKÖPÖNYEG. | |
* | |
| (por-köpönyeg) ösz. fn. Rendesen világos, porszinü kelméből való foszlán köpönyeg, melyet kivált az utasok használnak, hogy öltönyeiket a portól kéméljék. | |
* | |
| (por-l-ad) önh. m. porlad-t. Mondják bizonyos porhatag testekről, midőn egyes részeik porrá omladozva elhullanak. | |
* | |
| (porl-ad-ás) fn. tt. porladás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami porlad.
"Halk sírének közt elviszik, A porladás határaig." Tompa. | |
* | |
| (por-ol-ad-ék) fn. tt. porladéko-t, harm. szr. ~a. Valamely testről, tárgyról leomladozott, töredezett pornak öszvege. Fák, kövek porladéka, Öszveseperni a porladékot. A dohányporladékot kenőcsül használják a juhászok. | |
* | |
| (por-l-ad-oz) gyak. önh. m. porladoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Egymás után gyakran vagy folytonosan porlad. | |
* | |
| (por-ol-asz-t) áth. m. porlaszt-ott, par. porlaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valamely test porladjon, porrá alakuljon. A szekerek porlasztják a göröngyöket, az útra hordott köveket. Különbözik: porhaszt. V. ö. PORLAD. | |
* | |
| (por-ol-asz-t-ás) fn. tt. porlasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki v. valami porladást eszközöl. | |
* | |
| (pór-lázadás) ösz. fn. Lázadás, melyet a pórnép az illető uraság, felsőség, törvényes hatalom, fejedelem ellen támaszt. Dózsa, Hóra pórlázadásai. | |
* | |
| (por-lé v. ~lév) ösz. fn. l. PORODA alatt. | |
* | |
| (por-ol-ék-ony) mn. tt. porlékony-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk oly testről, mely természeténél fogva, vagy belső romlás következtében könnyen porrá töredezik, omladozik; máskép porhatag. Porlékony göröngy, homokkő. Porlékony redves, avas fa. | |
* | |
| (por-ol-ék-ony-ság) fn. tt. porlékonyság-ot, harm. szr. ~a. Porlékony v. porhatag minőség. | |
* | |
| (por-ol-ik) k. m. porl-ott, htn. ~ani. Porrá válik, oszlik, omladozik, töredezik, morzsolódik. Porlik a szekerek által tiprott göröngy, murva. Porlik a száraz dohány. | |
* | |
| (por-liszt) ösz. fn. A lisztnek legfinomabb parányi részecskéi, melyek a malomban ideoda szállonganak. A molnár ruháját, arczát, belepi a porliszt. | |
* | |
| (por-ol-ó) mn. tt. porló-t. A ,porlik' igének származéka, s am. porrá oszló, töredező, omladozó. Porló hantok, homokkövek. Különbözik tőle a cselekvési poroló. V. ö. PORLIK, POROL. | |
* | |
| (por-ol-ó-os) mn. tt. porlós-t v. ~at, tb. ~ak. l. PORLÉKONY. | |
* | |
| (pór-munka) ösz. fn. Póroknál szokott munka. Durva, darabos munka. | |
* | |
| (pór-né azaz pór neje) ösz. fn. Pórember felesége; különbözik: pórnő. | |
* | |
| (pór-nép) ösz. fn. A népnek legalsóbb osztálya, különösen a szoros értelemben vett parasztnép. Szélesb, megvető ért. müveletlen, durva erkölcsü néposztály, péld. a városok alsó rétegeiben is. | |
* | |
| (pór-népi) ösz. mn. Pórnépet illető, arra vonatkozó. Pórnépi gondolkozásmód, viselet. | |
* | |
| (pór-népies) ösz. mn. l. PÓRIAS. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pornó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pór-nő) ösz. fn. Pórnépi osztályból való fehérszemély, parasztnő, parasztasszony. | |
* | |
| (por-ony-a-al) önh. m. pornyál-t. A székelyeknél mondják a juhnyájról, midőn lassan legelgetve előre megyen; néhutt másképen: legelész; különösen kopár oldalon szedeget. Innen: pornyál-tat am. a juhokat lassan haladva, vagy kopár oldalon legelteti.
Ha ez igében alapfogalomúl az aprózó legelést veszszük, okszerüleg állíthatjuk, hogy törzsöke egy értelmü a kicsidet, aprót jelentő pirinyó, pirinya, parányi szókkal, miszerint pornyál annyit tenne, mint pirinyál, azaz, aprózva, lassankint legel. Innen átv. ért. am. restelkedik, lustálkodik, mintegy lassan vagy alig mozog. | |
* | |
| (por-ony-a-al-ás) fn. tt. pornyálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lassan legelve előre menés. Kopár oldalon legelészés. Restelkedés. | |
* | |
| (por-ony-a-al-tat) miv. m. pornyáltat-tam, ~tál, ~ott. l. PORNYÁL alatt. | |
* | |
| (pór-nyelv) ösz. fn. Sajátnemü kiejtésü, továbbá saját kifejezésekkel, hasonlatokkal, közmondatokkal biró, kevesbbé sima nyelv, vagy beszédmód, mely által a pórnép a müveltebb osztálytól megkülönbözteti magát. | |
* | |
| (por-ó-cza) fn. tt. poróczá-t. Néhutt: prósza. l. GÖRHE, GÖRHÖNY. | |
* | |
| (por-o-da) fn. tt. porodá-t. A növénytanban Gönczy Pálnál az ami Diószeginél: hím (stamen), mely szeréntök a virágnak a bokrétán vagy a leplen belül álló, eredetileg levélnemü állományokból képződött része. Egy kis nyujtványnál fogva, vagy a nélkül van a vaczokhoz avagy a bokrétához nőve, ezen nyujtvány neve szálcsa, Diószeginél: himszál (filamentum), eredetileg a levél nyele. A szálcsa tetején van egy zacskó forma tok: portok, Diószeginél: porhon v. porzó, v. csék, porcsék (anthera), mely meg van telve virágpor-ral, melynek neve Diószeginél: hímpor v. nemzőpor (pollen); a portok eredetileg a levél lapja, mely széleivel úgy nőtt öszve, hogy vagy egy vagy két rekeszü tokká alakult. A virágpor, ha a bibére (stigma) hull, hólyaggá, majd szütyővé alakúl, mely a benne levő porlé-nél (fovilla) fogva a magcsákat megtermékenyíti. | |
* | |
| (por-ol) önh. m. porol-t v. porl-ott. Port csinál, port üt, port ver. Porolnak az uton menő szekerek, barmok. Porolnak az utczaseprők. Ne porolj! Áthatólag tárgyesetes névvel am. valamit üt, ver, hogy a por kimenjen belőle. Porolni, kiporolni a ruhákat. Pálczával kiporolták a hátát, azaz megverték. V. ö. POROZ. 3) Katalin verses legendájában eléfordúl porít, azaz ,pirít' v. ,pírongat' értelemben:
"Isteneket nem porlanál, És ellenünk így nem járnál." (Toldy F. kiadása 89. l.). | |
* | |
| (por-ol-ás) fn. tt. porolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által port csinálnak, a port valamiből kiverik. V. ö. POROL. | |
* | |
| (por-ond) fn. tt. porond-ot, harm. szr. ~ja. 1) Apró kövecs, öszvezuzott, porrá törött kő, föveny. Innen, így nevezik néhutt a folyókban levő fövenyes torladékot is. Minden porondot elöntött a Tisza. (Szabó D.). 2) Apró fűz neme, mely füző, fonó vesszőket nyújt, pl. apró kézi kosarak kötésére. Másképen: porongy.
Mi e szónak első jelentését illeti, legvalószinübb, hogy közvetlen gyöke az apró testrészeket jelentő por, melynek másod értelme apró, kicsi, honnan a parány, parányi, v. porány, porányi, piri, pirinyó, pirinkó rokon jelentésü származékok. Ennélfogva egy fogalom alá tartozik vele az apró kicsi füzetjelentő porond is, mintha volna pirind, honnan a tájdivatos pirindikó am. a maga nemében igen apró, kicsi. Alapértelemre ide csatolhatók a következő szók is: porongy, fiatal, kis fogoly; poronty apró gyermek, vagy gyermekek serege, Molnár A. szerint "pusionum caterva"; ismét porongy, inaska, szolgáló kis fiú; pereputy, sarjadék, növendékcsalád. V. ö. PEREPUTY. Hogy az i és o hangok játszilag váltakoznak nyelvünkben, fölös példák mutatják, p. lib lob, libeg lobog, ringy rongy, gyim gyom, csip csop, bingyó bogyó, bibircsó boborcsó stb. stb. Egyébiránt Gyarmathi Sámuelnél illir és szerb nyelven prud am. a német Sandbank, és Jancsovicsnál hruda am. göröngy. | |
* | |
| (porond-lakó) ösz. fn. Szalonka, bébicz, mely különösen a vizek, folyók porondjain tartózkodik és él. V. ö. POROND. | |
* | |
| (porond-óra) ösz. fn. Fövenyóra a régieknél (Clepsydra), l. FÖVENYÓRA. | |
* | |
| (por-ond-os) mn. tt. porondos-t, v. ~at, tb. ~ak. Poronddal bővelkedő, belepett. Porondos tómellék; porondos utak; porondos zátonyok. V. ö. POROND. | |
* | |
| (porond-szěm) ösz. fn. A porondnak egy-egy részecskéje, morzsája; fövényszem. | |
* | |
| (por-ong) fn. tt. porong-ot, harm. szr. ~ja. 1) l. POROND. 2) Székely tájszólás szerint feszítő rúd, melylyel szövésközben két felé feszítik a vásznat.
Minthogy népies nyelven némely feszítő, segédfák neve: szolgafa, péld. a csizmadiák fordítófája; innen azt gyaníthatni, hogy a porong, mint feszitőfa átv. értelmü, s am. szolgafa; és ennélfogva rokon a kis szolgát jelentő, s csakugyan szintén a székelyeknél divatos porongy szóhoz. | |
* | |
| a régieknél am. pírongat. "Kezdé szöm szömben (szömtől szömben) őtet porongatnia." (Debreczeni Legendáskönyv). V. ö. PORÍT. | |
* | |
| (por-ongy) fn. tt. porongy-ot, harm. szr. ~a. 1) Fiatal, apró fogoly. 2) A székelyeknél Cserei Elek szerént am. szolgácska, inaska; rokon ez értelemben poronty szóhoz. 3) l. POROND. | |
* | |
| (por-ongy-ó) mn. tt. porongyó-t. Szabó D. értelmezése szerint am. jó ízü, pl. porongyó falat.
A köz ízlés szerént legízesebb falatnak azt tartjuk, ami fogaink között mintegy elolvad, melyet nehezen vagy sokáig rágicsálni nem kell; ennélfogva a ,porongyó' szónak ezen értelme am. porhanyó, a gyöke por, törzsöke porongy, mely az aprót kicsit jelentő porongy-tól abban különbözik, hogy amaz a pornak omladozó, emez pedig apróságos tulajdonságára vonatkozik. | |
* | |
| a régieknél am. pironkodik. "A te istenidvel poronkodol." (Sz. Krisztina élete). | |
* | |
| (por-ontó) ösz. mn. és fn. Molnár A. szerint am. pattantyús, tüzér, ki a lőport (a golyóval együtt) mások veszedelmére mintegy ontja. | |
* | |
| fn. tt. poronty-ot, harm. szr. ~a. 1) Megvetőleg am. gyermek. Hitvány poronty.
"Komám asszony félre csapta paszomántos kontyát, Ölben hordja czigányasszony sikító porontyát." (Ponyvai vers). Használtatik ,fattyu' értelemben is. Baranyában: vörönty. 2) Molnár Albert szerint gyűnév, s am. apró gyermekek sokasága. 3) Bérczy Károlynál a fogoly- s egyéb madárfi; külön tájak szerént: csire, csirke, pipe, pizse, pizselle, pislen, pitye. E szóban alapfogalom a kicsiség, s am. pirinty, melyhez legközelebb áll a firity, mert fityfirity am. kis baba, buba, továbbá alkalmazott értelemben kistermetü, s gyermek gyanánt firegő ember. Továbbá rokona a kis foglyot jelentő porongy. Képzőjében a kicsiség fogalma rejlik, mintha volna por-ocs, n közbevetve poroncs, lágyítva porongy, poronty. Hasonló képzésüek: varancs varangy, göröncs göröngy, illetőleg roncs rongy, ripacs ripancs stb. V. ö. POROND, PEREPÚTY. | |
* | |
| (por-ony-án) ih. Szabó Dávidnál am. dísztelenül, illetlenül, sótalanul p. o. szólni; tehát mintegy: póriasan; ,porony' v. ,poronya' magában nem fordúl elé. | |
* | |
| (por-os) mn. tt. poros-t v. ~at, tb ~ak. Portól lepett, porral teljes. Poros út, utcza, szoba, falak. Poros bútorok, ruhák, könyvek. Öszvetételekben: borsporos leves, hajporos gallér, puskaporos ház stb. | |
* | |
| (por-os-an) ih. Poros állapotban, portól lepve. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Poroskó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| tájszó; l. POLOZSNYAK. | |
* | |
| (por-os-od-ás) fn. tt. porosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Porossá levés, portól belepetés; porrá omladozás. | |
* | |
| (por-os-od-ik) k. m. porosod-tam, ~tál, ~ott. Porossá leszen, a por belepi, vagy porrá omladozik. Úton beporosodik a ruha. Száraz meleg időben porosodik a göröngy. | |
* | |
| fn. és mn. tt. porosz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éjszaki német földön fekvő Poroszországnak lakosa, különösen brandeburgus, honnan a népies burkus nevezet. Amaz a német Preusze után alakúlt. | |
* | |
| (Porosz-hon); POROSZHONI, (porosz-honi); l. POROSZORSZÁG; POROSZORSZÁGI. | |
* | |
| (por-oz-ga, azaz por-oz-og-ó) mn. és fn. tt. poroszká-t. Sebes apró lépésekkel, mintegy csuszkáló lábakkal járó ló. A vén lóból nem lehet poroszkót csinálni. (Km.).
"Reávőn királi ruhát, Fejében ékes koronát, Poroszkájára ültepék És az nép keziben (közibe) lépék." Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása 10. l.). Szabó Dávidnál egy másik jelentése: a malomkő hátán rengő rovátolt fa, mely a garatból lerázza a gabonát a kő alá, porozka. Legvalószinübb, hogy nevét azon par gyöktől vette, mely ,paripa' szóban is megvan s elemezve por-oz-ka = porozga, a gyakorlatos porozg törzsöktől, mint csúsz, csuszog, csuszoga, csuszka; úsz, uszog, uszka; mász, mászog, mászka, mászkál. Mind ezek szintén oly mozgásra is vonatkoznak, mely a haladási tért szorosan érinti, és horzsolja. Figyelmet érdemel a héber paras, mely am. ló. | |
* | |
| (por-oz-ga-al) önh. m. poroszkál-t. Mondják különösen lóról, midőn sebes apró léptekkel, s csuszkáló lábakkal jár. V. ö. POROSZKA. | |
* | |
| (por-oz-ga-al-ás) fn. tt. poroszkálás-t, tb. ~ok, harm. szr.~a. Poroszkálva lépdegelés. | |
* | |
| (poroszka-teve) ösz. fn. Egy púpu teve, mely a málhás tevénél sokkal sebesebb járásu. (Dromedarius). | |
* | |
| fn. tt. poroszló-t. Törvényszolga. Molnár A. szerint, megfelel neki a latin lictor, apparitor, praeco. A régi latin oklevelekben pristaldus, melyhez hasonlítják némelyek a szláv prisztav szót, de ez Jancsovics szerént révpartot jelent, és semmi köze a poroszlóval. Dankovszky szerént csehűl prohlasziter, és illirül proglasziter volna. A régieknél porosztó alakban fordul elé, pl. a Bécsi codexben: "És a porosztó erőssen üvölt vala" (et praeco clamabat valenter. Daniel. III.); a Müncheni codexben pedig sm. hóhér. Ma is van Porosztó helység Ung megyében. A régieknél t és l hangokat néha fölcserélve találjuk; így s mai mutat nálok ellenkezőleg: mutal, pl. képmutaló. Némelyek értelmezése szerint a pristaldus annyit tenne, mint perest oldó; l. ezt. ,Porosztó' szóhoz igen közel áll a persa ,parasztár' vagy ,peresztár', mely a persa nyelvben szolgát is jelent. (V. ö. PARASZT). Egyébiránt a magyar nyelvből származtatva, poroszka és paripa szókkal hozhatjuk rokonságba és (ide-oda) ,forgó' v. ,forgolódó' értelmet tulajdoníthatunk neki. | |
* | |
| férfi kn. Pratislaus. Olyan alkatu, mint Stanislaus Szaniszló, Berialaus Boriszló. Bogoszlavus Bogyoszló. Wladiszlavus László. | |
* | |
| mváros Heves, puszta Szabolcs m.; helyr. Poroszló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (poroszló-kod-ás) fn. tt. poroszlókodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Poroszlói szolgálat teljesitése. | |
* | |
| (poroszló-kod-ik) k. m. poroszlókod-tam, ~tál, ~ott. Poroszlói szolgálatot teljesít. | |
* | |
| (por-oszlop) l. PORFĚLLEG. | |
* | |
| (poroszló-ság) fn. tt. poroszlóságot, harm. szr. ~a. 1) Poroszlói szolgálat. 2) Poroszlók együtt véve. | |
* | |
| (porosz-ország) ösz. fn. Első rangu európai állodalom felső Németországban, melynek királya az európai öt főhatalmasságok egyike. | |
* | |
| (porosz-országi) ösz. mn. Poroszországból való; Poroszországhoz tartozó. | |
* | |
| l. POROSZLÓ, (1). | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Porosztó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (porosz-ul) ih. Porosz nyelven, vagyis inkább a poroszoknál divatos németséggel; minthogy a valódi (szláv családi) porosz nyelv már régen kihalt. | |
* | |
| (por-oz) áth. m. poroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Porossá tesz. Beporozni a szobát, ruhát. 2) Porral behint. Hajat porozni; a megirt levelet beporozni. Felporozni a puskát. 3) Önhatólag port csinál. Poroznak a szekerek. Ne porozzatok itt a szobában. V. ö. POROL. | |
* | |
| (por-oz-ás) fn. tt. porozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami poroz. | |
* | |
| (por-oz-og-at) gyak. áth. m. porozgattam, ~tál, ~ott, par. porozgass. Valamit porral hinteget; vagy, folytonosan, gyakran port csinál. V. ö. POROZ. | |
* | |
| (por-oz-og-at-ás) fn. tt. porozgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami porozgat. | |
* | |
| (por-oz-ka) fn. tt. porozká-t. A malomgaratnak része, mely a lisztet kirázza. | |
* | |
| (por-oz-ó) fn. tt. porozó-t. 1) l. PORZÓ. 2) A székelyeknél förgeteges havas idő, péld. midőn az úgynevezett Nemere szele fú. | |
* | |
| POROZSNYAK. Székely tájszók; l. POLOZSNYAK v. POLOZSNYA. | |
* | |
| (por-örvény) ösz. fn. Forgó csiga gyanánt fölemelkedő, s keringve futó porfelleg, boszorkányszél, porforgatag. | |
* | |
| DARÁZS~, PÓR~, faluk Vas m.; helyr. Porpácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (pór-pimasz) ösz. fn. Faragatlan fajankó, buta paraszt. | |
* | |
| (pór-rend) ösz. fn. A népnek pórokból álló osztálya, főleg a pórnép által választott népképviselők. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Porrog-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (por-ruha) ösz. fn. 1) Por ellen öltött foszlán, felső ruha, különösen az úgynevezett porköpönyeg. 2) Portörlő rongy. | |
* | |
| (pór-ruha) ösz. fn. Oly kelméjü és szabásu ruha, milyet különösen a pórnép szokott viselni, p. szűr, juhászbunda, tehénbőrcsizma, bocskor stb. | |
* | |
| (pór-ság) fn. tt. pórság-ot, harm. szr. ~a. 1) Póri tulajdonság, nevezetesen durvaság, nyerseség, müveletlenség; máskép: póriasság. 2) Mint gyűnév jelenti a pórnép öszvegét, sokaságát; máskép: pórnép. A pórság elégedetlen, és lázadni készül. Mezei vásárra gyűlt pórság. | |
* | |
| (por-sěprő) ösz. fn. Különösen a port elhárítani, eltisztítani való seprő, különböztetésül másféle, p. ganaj-, sár-, fölöző-seprőtől. | |
* | |
| (por-só) ösz. fn. Hulladék-, tördelék-, morzsaléksó, porrá őrlött só; különösen, melyet a sóskutak vizéből kifőznek, s poralakban állítnak elé. | |
* | |
| (pór-szabály) ösz. fn. Időváltozásra, időjárásra vonatkozó szabályok, melyeket a földmivelők követni szoktak. | |
* | |
| (por-szěm) ösz. fn. A porból, mint gyűtestből, egy parányi részecske. | |
* | |
| (por-szěmnyi) ösz. mn. Oly kicsi, mint egy porszem; a maga nemében igen parányi. | |
* | |
| (pór-szó) ösz. fn. Csak a pórbeszédben divatozó, nem a finomabb társalgási nyelvbe való szó. Ide tartoznak minden finomabb ízlést, illetőleg erkölcsi érzést sértő kifejezések. | |
* | |
| falu Szala m.; hely. Szombatba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (maga a latin "porta") fn. tt. portá-t. 1) Így nevezik több vidéken a nemesi és régi jobbágyi belső telket a rajta levő épületekkel együtt. Derék nagy portája van. 2) l. KAPU; KAPUSZÁM. | |
* | |
| mai napság csak ,portáz' törzse; régebben fn. volt; tt. portá-t; s annyit jelentett portázás vagy portyázás. | |
* | |
| (pór-táncz) ösz. fn. Néptáncz, oly lejtésekkel, mint azt a pórnép szokta járni. Különösen a pórok mulatságaiban divatozó némely durvább nemü tánczok, p. zsiványtáncz, koldustáncz, szarkatáncz.
"Ha portára kimégyen: nyér az ellenségtől, Ha kvártélyára mégyen: nyér a menyecskétől." Huszártoborzó a XVIII. századból. (Thaly K. gyüjt.) Semmi esetre sem a latin porta. V. ö. PORTÁZ. | |
* | |
| (por-tár) ösz. fn. Tár, vagyis épület, melyben lőport, puskaport tartanak. | |
* | |
| (por-tartó) ösz. fn. Szaru, tülök, vagy más ily nemü készület, melyben a vadászok lőport tartanak. | |
* | |
| önh. m. portáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mondják hadviselő katonákról, nevezetesen lovasokról, midőn akár egyenként, akár kisebb csapatokban az ellenséges vidékre kirándulnak, azt bekalandozzák, s majd ide majd oda csapnak. A t-t lágyítva: portyáz.
Ha e szóban alapfogalomul az ide-oda forgást, keringést veszszük, valószinüleg azt gyaníthatjuk, hogy gyöke por am. for, melyből forog forgolódik stb. származnak, mintha volna fortáz, fort v. forta törzsöktől, melyhez hasonló a rokonértelmü s vékony hangu fěrt v. fört, honnan fěrtěng v. förtöng (szokottan: fetreng). Ily hangváltozat van a fereg pereg, fergetyű pergetyű között. Vagy talán am. pártoz, vagyis pártonként, részenként csatáz. A latin porta szóból sehogy sem lehet kimagyarázni. | |
* | |
| (portáz-ás) fn. tt. portázás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn a hadi lábon álló lovagok portáznak. V. ö. PORTÁZ. | |
* | |
| (portáz-ó) mn. tt. portázó-t. Egyenként, vagy kisebb csapatokban az ellenséges földet bekalandozó, s helylyel-közzel meg is ütköző. Portázó huszárok. V. ö. PORTÁZ. | |
* | |
| fn. tt. portéká-t. Általán, a kalmárok áruczikkei. Rőfös, fűszeres portéka. Fris, régi portéka. Vásár nélkül is elkel a jó portéka. (Km.). Molnár A. szerént, és szélesb ért. mindenféle ingóság, holmi, retyemutya. Szobai, konyhai portéka. Minden portékáját a hátán elvitte. Átv. képes kifejezéssel ezt gonosz, hamis portéka, emberről mondják.
Eredete homályos; az európai nyelvek között talán az olasz kalmárnyelvben divatozó porto, emporto szóktól, származtathatjuk, miszerint szoros ért. külföldről behozott áruczikket jelentene; azonban törökül porti am. pogyász, holmi. | |
* | |
| falu Szatmár, puszta Somogy m.; helyr. ~telekre, -ěn, ~ről. | |
* | |
| (pór-telek) ösz. fn. A régi urbéri rendszerben am. jobbágytelek, különböztetésül a nemestelek-től. | |
* | |
| l. BURNÓT~ v. PORDOHÁNY. | |
* | |
| (por-tok) ösz. fn. l. PORODA alatt. | |
* | |
| (por-tömlő) ösz. fn. Hosszu tömlő, vagyis bőrzsák, melyet lőporral megtöltve a várak fölvettetésére használnak. | |
* | |
| fn. és mn. tt. portugál-t, tb. ~ok. Portugália nevü országnak lakosa, polgára, vagy Portugált illető, arra vonatkozó, ott lakó v. onnét származott. | |
* | |
| fn. tt. Portugáliá-t. Ország, illetőleg királyság Európának legnyugotibb szélén. Spanyolországgal határos. | |
* | |
| (por-tülök) ösz. fn. Tülök, melyben a vadászok lőport tartanak. | |
* | |
| l. PORTÁZ; PORTÁZÁS. | |
* | |
| (pór-ul) ih. ,Jár' igével használtatva am. roszul, szerencsétlenül. Mi ugyan pórul jártunk. Meglásd, pórul jársz. | |
* | |
| (pór-ura-lom v. uralkodás) ösz. fn. Országlási fő hatalom, melyben főleg a pórnép vagy ennek megbizottjai, képviselői vesznek részt. (Ochlocratia). Különbözik tőle a népuralom. | |
* | |
| (por-va) fn. tt. porvá-t. Féreg neme, szú, mely bizonyos testeket p. fát, papirt, csontokat porrá rág. Gyöke az apró testrészecskéket jelentő por. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Porvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (por-u-az vagy pir-u-az) áth. m. porváz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pirongat, megszid. A régieknél igen gyakran: porit; l. PORÍT. Talán a ,por' szótól is származtatható, mintha por-nak, szemét-nek mondanának valakit. | |
* | |
| (por-u-az-ás v. pir-u-az-ás) fn. tt. porvázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pirongatás, megszidás. V. ö. PORVÁZ. | |
* | |
| (pór-viselet) ösz. fn. l. PÓRRUHA. | |
* | |
| (por-zacskó) ösz. fn. Zacskó leginkább bőrből, melyben a vadászok lőport tartanak. | |
* | |
| l. PÓRLÁZADÁS. | |
* | |
| (por-oz-ik) k. m. porz-ott, htn. ~ani. Por száll ki, por fejlik ki belőle. Porzik a ruha, midőn vesszővel verik. Porzik a menők lábaitól a száraz út. | |
* | |
| (por-oz-ó) fn. tt. porzó-t. 1) Általán, pornemü test, föveny, melylyel a frisen beirott papirt meghintik, hogy a betűk el ne mázolódjanak rajta. Fehér, fekete, kék porzó. Porzó helyett tintával leönteni az irást. 2) A növénytanban am. porhon v. portok. l. PORODA alatt. Midőn a porzik igének származéka, am. miből por száll, por fejlik ki. Porzó út. | |
* | |
| (por-oz-ó-d-ás) fn. tt. porzódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Porrá oszlás, omladozás. V. ö. PORZÓDIK. | |
* | |
| (por-oz-ó-d-ik) belsz. m. porzód-tam, ~tál, ~ott. Porrá oszlik, törődik, omladozik. A száraz göröngyök a járók lábai alatt el-, szétporzódnak. | |
* | |
| (porzó-tartó) ösz. fn. Börböncze, bödönke az iróasztalon, melyben a porzót tartják. V. ö. PORZÓ, 1). | |
* | |
| elvont törzsök 1) porzsa, 2) porzsog, porzsol szókban; l. PORZSA; és PORZSOG. | |
* | |
| (por-ozs-a) fn. tt. porzsá-t. Purhanemü, töredékeny omlékony test, vagy bizonyos testek ilyetén része, bele. Alapfogalom benne a porhanyuság, s gyöke alkalmasint por. Tájdivatosan: purzsa. Alkatra hasonlók hozzá: torzsa, morzsa. | |
* | |
| (por-zsába v. por-ozs-a-ab-a) fn. tt. porzsábá-t. Romlott állapota valamely szilárd, tömör szövetü testnek, midőn redvesedés, senyvedés következtében feloszlani, s mintegy porlani kezd. Mondják különösen állati csontokról, p. ha szú esik beléjök, vagy bizonyos nyavalya következtében száradni kezdenek, honnan porzsábás csontoknak mondják a földben szét porlani kezdőket is. Szélesb ért. senyvedő kór, honnan porzsábás ember am. gyakran, folytonosan betegeskedő, nyavalygó. Néhutt: porzsáva.
Vagy közvetlenül a ,porzsa' szóból eredett vagy pedig ösz. fn., a midőn első része az apró testecskéket jelentő por; zsába v. zsáva pedig rokon a sápad, sanyar, senyv, senyved, zsibbad stb. szók gyökéhez, melyek az illető testek zsugorodó, veszendő állapotára vonatkoznak. Ide tartozik a sánya-vész, azaz sorvadás. Ugyanezen értelem rejlik a lovak betegségét jelentő farzsába szóban, midőn a ló fara majd dagadni, majd zsibbadni, senyvedni kezd. | |
* | |
| (por-zsábás v. por-ozs-áb-a-as) ösz. mn. Csontoknak, kivált a lábszáraknak megromlásában szenvedő. Így nevezik Göcsejben a földben megromlott, s már porrá változni készülő csontokat is. Szélesb ért. gyakran betegeskedő, senyvedő, sányavészben, sorvadásban szenvedő. V. ö. PORZSÁBA. | |
* | |
| (por-zsák) ösz. fn. Vadászok nyelvén a lövő cső azon része, hol a töltény fekszik. | |
* | |
| (por-ozs-a-as) mn. tt. porzsás-t v. ~at, tb. ~ak. Purhás, redves, minek porlékony részei vannak. Porzsás cserfatapló, V. ö. PORZSA. | |
* | |
| (por-ozs-a-as-od-ik) k. m. porzsásod-tam, ~tál, ~ott. Porzsássá lesz. Finnül perstaun Fábián I. szerént am. porzsásodom. | |
* | |
| l. PORZSÁBA; PORZSÁBÁS. | |
* | |
| (por-ozs-og) gyak. önh. m. porzsog-tam, ~tál, ~ott. Valamely égékeny test lassan pörkölődve ég.
E szónak gyöke por eredeti, illetőleg fogalmi rokonságban van azon pěr, pir, pör hangutánzó gyökü szókkal, melyek égésre, melegségre, tűzre vonatkoznak, milyenek pernye, perjeszt, perkel, pergyó, pirít, pörköl, pörzsöl; honnan perzselni, pörzsölni, porzsolni egyet jelentenek, s porzs törzs egyezik parázs szóval és pörzs v. perzs törzszsel. V. ö. PIR, PIROS, PIRÍT, PERZS, PARÁZS stb. | |
* | |
| (por-ozs-og-ás) fn. tt. porzsogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lassan pörkölődve égés. | |
* | |
| (por-ozs-ol) áth. m. porzsol-t. Ugyan azt jelenti, mit a vékony hangu pěrzsěl, pörzsöl, pörköl, azaz, lassu tűzön pirítgat, sütöget valamit. Lábasban húst, tésztanemüt, rántást porzsolni. V. ö. PORZSOG. | |
* | |
| (por-ozs-ol-ás) fn. tt. porzsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lassu tűzön égetés vagy piritgatás. | |
* | |
| (por-ozs-ol-ó) fn. tt. porzsoló-t. Szabó Dávid szerént lábasféle edény, szilke, melyben valamit tüznél pergelnek, lassan sütögetnek, pirítanak. V. ö. PORZSOL. | |
* | |
| (por-ozs-oly-a) fn. Lagymatag, gyönge meleg víz, székelyesen: hiboha. Különbözik tőle az erősebb tűznél forralt víz, vagyis forróvíz. V. ö. PORZSOL, PORZSOG. | |
* | |
| hangnév. 1) Midőn mozgásra vonatkozik, származékai posog v. pozsog, pozsgó, vékony hangon: pězsěg (néhutt: pizseg), pězsgő. Azon susogó hangot utánozza, melyet bizonyos apró és sűrűen izgó-mozgó állatocskák sürögése idéz elé. Mondják az élénkebben mozgó vérről is. Ide tartozik a székelyeknél divatos posadék, mely sok apró gyermeket jelent, kikről t. i. szoktuk mondani: oly sokan vannak, szinte pizsegnek. 2) Midőn bizonyos testek nedveinek megromlásából származó kellemetlen, bűzös szagot jelent; s ekkor tulajdonkép indulathang, s olyan mint, pih! piha! pfuj! Sőt ide tartozik maga a bűz, büd, büdös is, melyekben az ajakhangok az illető rosz szagot mintegy elfújják, eltaszítják. | |
* | |
| fn. tt. pos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nedvek, és nedves testek romlott állapota, midőn megrohadnak, nyálkásodnak, büdösödnek, p. a sokáig álló leves ételek, a tisztátalanul kezelt ser, bor possá válnak. V. ö. POS, hangnév. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Pósá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pos-ad) önh. m. posad-t. Barkó és palócz tájejtéssel am. a hig test, a nedv megrohad, megsavanyodik, possá leszen; máskép: poshad, posvad. V. ö. POS, fn. | |
* | |
| (pos-ad-ék) fn. tt. posadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Romlott, rohadt, büdös nedvesség, híg test. Posadékétel, posadékser, posadékvíz. Gyöke a büdöset jelentő indulathang pos. 2) A székelyeknél Ferenczi János szerént sok apró gyermek. Ennek gyöke a fürge mozgásra vonatkozó pos v. pozs, vékony hangon pezs, pizs. V. ö. POS, hangnév, és POZS. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~laká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. POZSÁR. | |
* | |
| l. POZSDÚL. | |
* | |
| l. POZSEGA. | |
* | |
| faluk Pozsony és Vas m.; helyr. Pósfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. POZSGA; POZSGÁS. | |
* | |
| (pos-h-ad) önh. m. poshad-t. Folytonos rohadó, savanyodó, büzhödő, áporodó állapotban van. Poshad a tisztátalanul tartott káposzta. Poshadnak az állott ételek. Tájdivatosan: posvad, possad, posad. | |
* | |
| (pos-h-ad-ás) fn. tt. poshadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hig testek rohadó, büdösödő erjedése, állapota. | |
* | |
| (pos-h-ad-ék) fn. tt. poshadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Hig test, nedvesség, mely megposhadt. Büzös, dögleletes poshadék. Ételposhadék, vízposhadék. V. ö. POSHAD. | |
* | |
| (pos-h-ad-oz) önh. m. Poshadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lassan-lassan, folytonosan poshad. V. ö. POSHAD. | |
* | |
| (pos-h-ad-oz-ás) fn. tt. poshadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely híg test poshadoz. V. ö. POSHADOZ. | |
* | |
| (pos-h-ad-t) mn. tt. poshadt-at. Poshadásba általment. Poshadt víz, étel. | |
* | |
| (pos-h-ad-t-an) ih. Poshadt állapotban. | |
* | |
| (pos-h-ad-t-ság) fn. tt. poshadtság-ot. Poshadt állapot vagy minőség. | |
* | |
| (pos-h-asz-t) áth. m. poshaszt-ott, par. poshaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valami poshadjon. A nagy meleg, a sokáig állás megposhasztja az ételt, a mocsárvizet. V. ö. POSHAD. | |
* | |
| (pos-h-asz-t-ás) fn. tt. poshasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eszközlés, hogy valami poshadjon. V. ö. POSHASZT. | |
* | |
| (pos-h-ad-ag) mn. tt. poshatag-ot. Folytonos poshadó állapotban levő, vagy ami természeténél, helyzeténél fogva könnyen poshad. Poshatag mocsárvíz. | |
* | |
| (pozs-og-ó-os) l. POZSGÁS, (2). | |
* | |
| (pos-láz) ösz. fn. Láz, mely rendesen poshadt ételektől és italoktól származván, a vérbe megy által. Az illető kórok eleinte némi rohadt ízt éreznek szájokban, leheletök büdös, valamint kipárolgásuk is. | |
* | |
| (pos-lég) ösz. fn. Romlott, büzhödt levegő. | |
* | |
| l. POZSOG. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Possá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| stb. l. POSHAD; POSHADÉK. | |
* | |
| lásd: POSZSZAN; POSZSZANT. | |
* | |
| fn, tt. postát. 1) Nyilvános intézet, melynek feladata leveleket, holmi jószágot, személyeket is kocsin, szekeren, lóháton, illetőleg gyalog ember által bizonyos távolságra határozott díj mellett elszállítani. Szekér-, hintó-, lovas-, gyalogposta. Rendes, rendkivüli posta. Sebes posta. Csigaposta, gúnyosan am. igen lassú. Indúl, megjön, elmarad a posta. Postán menni, utazni, leveleket, málhákat küldeni. Külön postán utazni. A postát elszalasztani. Minthogy a posták rendesen sebesebben járnak, innen jelent sebességet is. Hamar ott termett, mintha postán ment volna. 2) Egy állomás, melyet a postakocsi, postaló, postaszemély egy huzomban tesz, rendesen két mérföld. Az a helység mi tőlünk három posta. 3) Az említett intézet épülete. Postára menni, leveleket vinni. A megérkezett málhát a postáról elhozni. 4) Postán hozott tudósitás. Jó, rosz postával jönni. Te nem jó posta vagy, am. rosz hírt hoztál.
Az európai nyelvekben köz divatu szó, Adelung értelmezése szerint a latin positus (felállított) szótól származott, melyben positis equis ire annyit tett, mint postán menni. Maga a posta középkori latin szó. | |
* | |
| fn. tt. postát. A vadászoknál kisebb golyó, melyből négy-öt megy egy töltésre. A német Pfoste vagy Pfosten szóból alakult. | |
* | |
| (posta-állomás) ösz. fn. Hely, illetőleg postahivatal a postaút vonalán, hol ideiglen megállani, lovakat váltani stb. szokás. | |
* | |
| (posta-bélyeg) ösz. fn. 1) Bélyeg, melyet az illető postahivatalban a feladott levelekre s egyéb holmikra ütnek. 2) A postabér bélyege. Öt, tiz krajczáros postabélyeg. | |
* | |
| (posta-bér) ösz. fn. Bér, mely a postán szállított levelekért, holmikért, illetőleg személyekért az illető postatulajdonosnak jár. A postabért a levél feladásakor vagy vételekor fizetni. | |
* | |
| (posta-cseléd) ösz. fn. A postahivatalban, mint olyanban szolgálatot tevő cseléd, p. levélhordó, postakocsis. | |
* | |
| (posta-cséza) ösz. fn. Könnyü postakocsi, melyen utasokat szállítanak. | |
* | |
| (posta-fogat) ösz. fn. Postakocsiból és postalovakból álló fogat. | |
* | |
| (posta-föld-kép) ösz. fn. Földabrosz, melyen különösen a postahelyek, állomások, s ezeknek egész hálózata föl van jegyezve. | |
* | |
| (posta-galamb) ösz. fn. Ázsiában és Áfrikában tenyésző galambfaj, melyet levélhordásra megtanítanak. Élnek ily postagalambokkal Európában is. | |
* | |
| (posta-golyó) ösz. fn. Lásd POSTA, (2). | |
* | |
| (posta-hajó) ösz. fn. Kisebbféle és sebesebb járásu tengeri hajó, melyet különösen posta gyanánt használnak. A Balatonon így nevezik a sajkánál sokkal kisebb, de a lélekvesztőnél nagyobb, s egy faderékból kivájt hajócskát, melyben tíz-tizenkét ember elfér. | |
* | |
| (posta-ház) ösz. fn. Nyilvános épület, melyben általán a postai ügyeket rendezik, végzik, p. a leveleket, málhákat elküldésül fölveszik, a megérkezteket kiadják stb. | |
* | |
| (posta-hely) ösz. fn. Hely, illetőleg város vagy falu, hol rendes postaház, postaállomás van. | |
* | |
| (posta-hely-tartó) ösz. fn. Tiszt, ki a postatulajdonos vagy postamester személyében az illető postahivatal ügyeit igazgatja, kezeli. | |
* | |
| (posta-hivatal) ösz. fn. 1) Tiszti szolgálat a postaintézetben. 2) Mint gyűnév, a postakezeléshez tartozó személyzet; továbbá azon hely, melyben az illető tisztek dolgaikat végzik. | |
* | |
| (posta-inas) ösz. fn. Szolga, ki a postán érkezett leveleket s holmit az illetőknek kihordja, vagy általán, ki a postahivatalban működik. | |
* | |
| (posta-intézet) ösz. fn. l. POSTA, (1), 1). | |
* | |
| (posta-irnok) ösz. fn. Alsó rangu tiszt a postahivatalban, ki irnoki kötelességeket végez. | |
* | |
| (posta-járás) ösz. fn. A postának szokott menetele akár a gyorsaságot, akár a távolságot illetőleg. | |
* | |
| (posta-járat) ösz. fn. 1) Út vagy vidék, melyen posta szokott járni. 2) l. POSTAJÁRÁS. | |
* | |
| (posta-jegy) ösz. fn. Jegy, melyet a postán kap valaki valamely feladott tárgyért, vagy előfizetésért stb. | |
* | |
| (posta-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék, nevezetesen tudósitás, melyet bizonyos ügyben a postahivatal ad ki. | |
* | |
| (posta-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki postaintézetet állíthat. | |
* | |
| (posta-jövedék) ösz. fn. Egyesek vagy állam jövedelme postaintézetből vagy intézetekből. | |
* | |
| (posta-kiadó) ösz. fn. Postatiszt, ki a postán érkezett leveleket s más holmit az illetőknek vagy közvetlenül általadja, vagy adatja, nem különben a feladottakat kellő állomásaikra utasítja. | |
* | |
| (posta-kocsi) ösz. fn. Kocsi, melyen egyik postaállomástól másikig személyeket, leveleket stb. szállítanak. Postakocsin utazni. | |
* | |
| (posta-kocsis) ösz. fn. Kocsis, ki a postalovakat hajtja, ki az utasokat postakocsin vagy előfogattal egyik állomástól másikig elszállítja. | |
* | |
| (posta-könyv) ösz. fn. 1) Postahivatali könyv, melyben a leveleket följegyzik. 2) Oly magánszemélyek vagy intézetek, testületek stb. könyve, kik sok levelet szoktak kapni, s azokat pl. a postán bele iratják, hogy az illető postabért határozott időben megfizessék stb. | |
* | |
| (posta-kürt) ösz. fn. Postakocsisok kürtje, melyet különösen akkor fúnak meg, midőn az állomáshoz közelednek, hogy jövetelöket tudassák. Átv. ért. a természetrajzban, több csigafajok neve, melyek némileg a postakürthöz hasonlók. (Helix). | |
* | |
| (posta-legény) ösz. fn. Szolgalegény a postahivatalnál, még pedig mind az, ki postakocsival jár, mind pedig aki lóháton vagy gyalog szállítja a levélmálhákat. | |
* | |
| (posta-al-kod-ás) fn. tt. postálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért. hírhordás. | |
* | |
| (posta-al-kod-ik) k. m. postálkod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. híreket hord. | |
* | |
| (posta-ló) ösz. fn. Postakocsit, szekeret, taligát huzó vagy nyerges gyanánt járó ló. Verik, mint a postalovat. (Km.). Postalovakon utazni. | |
* | |
| (posta-lovag) ösz. fn. 1) Postalegény, postakocsis, ki nyeregből hajtja a lovat. 2) Ki lóháton hordja a leveleket, lovasposta. | |
* | |
| (posta-mester) ösz. fn. A postahivatal elüljárója, ki az illető postaállomás ügyeit rendezi, intézi. Főpostamester, ki egész tartomány vagy ország postáira felügyel. | |
* | |
| (posta-nap) ösz. fn. 1) Oly állomásokon, melyeken nem jár mindennap posta, jelenti azon napot, melyen a posta jön, vagy megy. 2) Mely napon valaki a postára levelet ad, vagy bizonyos helyről leveleket szokott kapni. Ma postanapom van. | |
* | |
| (posta-nászád) ösz. fn. l. POSTAHAJÓ. | |
* | |
| (posta-nyugtatvány) ösz. fn. Nyugtatvány, melyet a postahivatal ad, midőn pénzt vagy más jószágot elszállításul általvesz; máskép: postavevény. | |
* | |
| (posta-oszlop) ösz. fn. Postauton állított oszlop, melyre a legközelebbi, illetőleg alsó és felső postaállomások nevei és egymástól való távolsága följegyezvék. | |
* | |
| (posta-papir) ösz. fn. Finomabbféle vékony papir, mely levélirásra különösen alkalmas, sőt gazdaságos is, minthogy a postabért aránylag az illető teherhez mérik. | |
* | |
| l. POSTAPAPIR. | |
* | |
| (posta-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a postára feladott vagy postán kapott levelekért, málhákért stb. fizetni kell; valamint a postakocsiért, vagy lovakért járandó díj is, postabér. | |
* | |
| (posta-rend) ösz. fn. Rend, melyet a postai kormány vagy egyes postaintézet illető ügyeiben tart. | |
* | |
| (posta-rendělet) ösz. fn. Kormányrendelet, mely a postaügyre vonatkozik. | |
* | |
| (posta-síp), l. POSTAKÜRT. | |
* | |
| (posta-síp-csiga) ösz. fn. A természetrajzban így neveztetik azon csigák neme, melyek alakja a postasíphoz hasonló. (Helix). | |
* | |
| (posta-szabadság) ösz. fn. 1) Szabadság, melylyel a postakocsik különösen élnek, vagy élhetnek, p. oly utakon járni, melyeken más szekereknek járni tilos, vagy a szemközt jövő kocsiknak, szekereknek ki nem térni. 2) Kiváltság, melynél fogva némely személyek vagy hivatalok, hatóságok postabért fizetni nem kötelesek, postabérmentesség. | |
* | |
| (posta-szekér) ösz. fn. Szekér, melyen a postahivatal holmi nagyobb terheket, málhákat szállít. | |
* | |
| (posta-tanács) ösz. fn. A kormány által kinevezett személyekből álló testület, melynek feladata bizonyos tartomány vagy ország postaügyeit igazgatni. Továbbá, az ily testületnek tanácsosi czimmel diszített tagja. V. ö. TANÁCS. | |
* | |
| (posta-tartó) ösz. fn. Tulajdonos, ki rendes postaintézettel bír. | |
* | |
| (posta-tiszt) ösz. fn. A postahivatalnál tiszti ranggal szolgáló hivatalnok, p. postamester, postakiadó, postairnok. | |
* | |
| (posta-tisztség) ösz. fn. 1) Tiszti hivatal a postaintézetnél. Postatisztségért folyamodni. 2) Mint gyűnév, a postahivatalhoz tartozó tisztek testülete. | |
* | |
| (posta-tudósitás) ösz. fn. Tudósitás, melyet valaki posta által nyer; továbbá, a postahivatal által kiadott, s a közönséget vagy egyeseket illető tudósitás. | |
* | |
| (posta-út) ösz. fn. Útvonal, mely a postaállomásokat öszveköti, mely rendesen országút szokott lenni. | |
* | |
| (posta-ügy) ösz. fn. Minden, mi valamely ország postaintézeteinek kormányát, kezelését illeti. Postaügyre vonatkozó rendeletek. Igazítani, javítani a postaügyön. | |
* | |
| (posta-váltás) ösz. fn. A postakocsiba fogott vagy előfogatos, s bizonyos állomásig jutott lovaknak újabbakkal, pihentekkel fölcserélése. | |
* | |
| (posta-vevény) l. POSTANYUGTATVÁNY. | |
* | |
| puszta Békés és Somogy m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. PÓCSTELKE. | |
* | |
| l. POSHAD; POSHADÁS. | |
* | |
| (pos-vány) fn. tt. posvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Sárfenekü, rohadt, bűzölgő állóvíz; mocsár. Posványban megfeneklett szekér. Dögleletes posvány. Csagataj nyelven: pocsak. V. ö. POS. | |
* | |
| (posvány-derezle) ösz. fn. Növényfaj a derezlék neméből; gyöke orsószabásu, szára legtöbbször magános, karczolt kocsánkái szőrösek; máskép köznépi nyelven: büdös tejelő. (Selinum palustre). | |
* | |
| (posvány-galaj) ösz. fn. Az érdes és borzas magvu galajok neme alá tartozó növényfaj; szálai ágasak, gindárok; levelei széleiken fürészesek; virágai az ághegyeken; szirmai a magvaknál nagyobbak. (Galium spurium). | |
* | |
| (posvány-kajmacs-ór) ösz. fn. Növényfaj a kajmacsórok neméből; szára fölül ágas, levelei szárnyasak; csészéji felfuvódottak, tojásdadok; fogai rojtosak; virága veres vagy fehér; máskép köznépi nyelven: kakastaréj. (Pedicularis palustris). | |
* | |
| (pos-vány-od-ik) k. m. posványod-tam, ~tál, ~ott. L. POSVÁNYOSODIK. | |
* | |
| (pos-vány-os) mn. tt. posványos-t, v. ~at, tb. ~ak. Posványnyal belepett, posványokkal bővelkedő. Posványos legelők, rétek, völgyek, városok. | |
* | |
| (pos-vány-os-od-ik) k. m. posványosod-tam, ~tál, ~ott. Posványossá leszen. Posványosodik a gyakori árvíznek kitett sikság. Posványosodik az álló víz. V. ö. POSVÁNY. | |
* | |
| (pos-vány-ság) fn. tt. posványság-ot, harm. szr. ~a. Posványos vidék, lapály; sok posvány. | |
* | |
| (posvány-sás) ösz. fn. Sásfaj, mely a posványokban tenyészik. (Carex paludosa). V. ö. SÁS. | |
* | |
| (posvány-száritás) ösz. fn. Cselekvés, intézkedés, mely által a posványvizeket, árkok, csatornák, lecsapolás által eltávolítják, s az illető fenékföldet haszonvehetővé teszik. | |
* | |
| (posvány-üszög-őr) ösz. fn. Növényfaj a kiterült sugáru s éplevelü üszögőrök neméből; szára sugár; virágai a szárhegyen szétberzedt sátorozók; levelei félig szárölelők, láncsásak, alul szőrösek. (Senecio paludosus). | |
* | |
| (posvány-viola) ösz. fn. A száratlan violák neméből való növényfaj; levelei veseformák; tőkocsányai a leveleknél nagyobbak, s néha egy-két levelke rajtok. (Viola palustris). | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. POSHASZT; POSHASZTÁS. | |
* | |
| hang, és fn. tt. posz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sza. Gyöngébb kisuhanásu szél a végbélből, változattal: fing. Banyaposz, vén banya fingja; továbbá átv. ért. pöfeteg, minthogy ez is poszszan, midőn öszvezuzzák; máskép: poszgomba, vagy csak egyszerüen: posz.
Fuvásra vonatkozó hangutánzó, melyet az ajakhang fejez ki; hasonlók hozzá a szintén ajakgyökhangu latin pedo, pedor, továbbá foeteo, foetor, s a magyar büz-hödt, büd-ös szók gyökei, valamint fing is. | |
* | |
| (posz-a) mn. tt. poszá-t. A maga nemében apró, hitvány növésü, satnya. Posza gyerek, növény. E szónak gyöke nem a hangot jelentő posz, melyhez semmi köze. V. ö. PASZKONCZA. | |
* | |
| (posza-homok) ösz. fn. A malomkőről ledörgölődző homok, mely a liszt közé vegyül. Elemzésére nézve l. POSZÁTLIK. | |
* | |
| (posz-ák-ol) áth. m. poszákol-t. Túl a Dunán am. valamit berondít, különösen midőn az ételben turkál, mint a gyermekek szoktak.
Eredetére nézve am. piszkol, mintha volna piszákol; hasonló hozzá paszat, paszatol, s ehhez ismét maszat, maszatol. | |
* | |
| (posz-a-ta) mn. tt. poszátá-t. Túl a Dunán mondják gyermekekről, s némely állatokról, melyek betegesek, növésökben elmaradnak, hitvány, nyomorék. Szabó Dávidnál is előjönnek poszáta gyermek; poszáta malacz; poszáta madár (nyomorék madár, melynek fiait más neveli föl). Néhutt máskép: poszta, poszka.
Valószinü, hogy e szónak törzsöke az elavult poszad ige, melynek részesülője: poszadó, hangváltozattal poszada, s ebből lett poszáta. Gyöke posz nem hangutánzó; miről l. POSZÁTLIK. | |
* | |
| fn. tt. poszátá-t. Sándor I. szerint a billegények egyik faja, melynek háta szürke vernyeges; hasa fehéres; mozgása igen élénk, hangja és éneke lassu, de kellemes. (Motacilla curruca). Túl a Dunán így nevezik néhutt a papfülemilét. (Motacilla atricapilla).
Minthogy a poszáták éneke a fülemiléjéhez hasonló, de nem oly erős és csattogó; valószinü, hogy e nevezet alacsonyitó értelmű, s am. a maga nemében alábbvaló, hitvány, milyen a poszáta gyermek. | |
* | |
| (poszáta-billegény) ösz. fn. l. POSZÁTA, (2). | |
* | |
| (posz-a-ta-as) mn. tt. poszátás-t, tb. ~ak. Poszátaféle hitvány, nyomorék, nyavalygó. l. POSZÁTA, (1). | |
* | |
| (posz-a-ta-as-od-ik) k. m. poszátásod-tam, ~tál, ~ott. Betegesedik, hitványodik, nyomorodik, növésében hátramarad. V. ö. POSZÁTA, (1). | |
* | |
| k. m. poszátl-ott, htn. ~ani. A székelyeknél am. sokfelé oszlik.
Ez igében az oszlás alapfogalma rejlik; ennélfogva valószinü, hogy eredetileg oszátlik volt, a p hang előtétes lévén; s gyöke osz, melyből oszt, oszlik származnak. Ezen alapfogalomhoz képest megegyeznek vele azon posz gyökü szók, melyek a maguk nemében valami hitványat, romlandót, nyomorékot, fosztort jelentenek, mint poszka, poszáta stb. V. ö. PASZKONCZA. Egyébiránt hasonló hozzá a foszt foszlik fosz gyöke is, mennyiben a foszlik és oszlik, foszt és oszt között fogalmi rokonság létezik. E szerint poszátlik am. foszátlik. | |
* | |
| (posz-gomba) ösz. fn. Gombafaj, melynek bele porhanyu, s midőn elzuzzák, eltapossák, gyönge posz-féle hanggal szétporzik; máskép: banyaposz, pöfeteg, a székelyeknél: peheteg. V. ö. POSZ. | |
* | |
| (posz-ka) mn. tt. poszká-t. Hitvány növésü, gyöngélkedő, beteges. Poszka gyerek. Alkatra hasonló a csacska, czinke, locska, fecske, butyka, s több más szókhoz, melyekben a k átalakult g, s törzsökeik, csacsog, czineg, locsog, fecseg, bugyog, mintha volnának: csacsoga, czinege (ez létezik is) locsoga, fecsege, bugyoga (ez is él), poszoga. Végül ezekből lettek: csacska, locska, czinke, fecske, bugyka, poszka. V. ö. POSZÁTA, (1), és POSZÁTLIK. | |
* | |
| l. PASZKONCZA. | |
* | |
| (posz-méh) ösz. fn. Fekete szőrü nagy méhfaj, mely a földbe rakja le mézét. ,Posz' nevét valószinüleg onnan kapta, mert nem oly nemes fajta, mint a kasbeli méh, illetőleg: poszka, poszáta. | |
* | |
| (posz-og) gyak. önh. m. poszog-tam, ~tál, ~ott. Susogó lassu hangon mennek el tőle a bélszelek, csendesen fingik. | |
* | |
| (posz-og-ás) fn. tt. poszogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csendes, lassu, susogó fingás. | |
* | |
| (posz-sz-an v. posz-u-an) önh. m. poszszan-t. A végbélből kinyomuló szél ,posz' hangon megyen el. | |
* | |
| (posz-sz-an-t v. posz-u-an-t) áth. m. poszszant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. A végbélből oly szelet ereszt, mely lassu posz v. poszsz hangon jön ki. Minden lépésre poszszant. | |
* | |
| (posz-sz-an-t-ás v. posz-u-ant-ás) fn. tt. poszszantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A végbélből szél kieresztése. V. ö. POSZSZANT. | |
* | |
| l. POSZÁTA, (1). | |
* | |
| POSZTÍT, tájdivatosan am. puszta, pusztít; l. ezeket. | |
* | |
| fn. tt. posztó-t, harm. szr. ~ja v. posztaja. Szőrnemü anyagból, különösen gyapjuból szőtt vagy kallott, vagy gyúrt kelme, mely anyaga által a vászontól, tömöttsége, vastagsága által holmi más vékony szövetektől, simasága által a pokrócztól, darócztól különbözik, s rendesen ruhakelméül használtatik. Aba, fehér, fekete, vörös, kék, zöld stb. posztó. Szűrposztó, mely goromba gyapjuból készűl; finom posztó, selyemposztó, úgynevezett selymesjuhok gyapjából; kalapposztó gyapjuból, nyúlszőrből. Fél posztó, mely vékonyabb. Öszvemegy, mint a pukovai posztó. (Km.). Se pénz, se posztó. (Km.). Két szinü posztó. (Képmutató, áloskodó, két kulacsos). A posztónak szine és fonákja. Egy vég posztó. Végszámra adni venni a posztót. Siet, mint béka a vörös posztóra. (Gúnyos közmondat a hivatalvadászókra).
E szó csak vász-on hasonló gyökhangu szóval van szintén fogalmi rokonságban is. (Vász = posz). "A posztó s vászon között az a különbség, hogy azt a szövés után megszokták kallani, ványolni; ezt pedig nem." (Szabó D.). Eléjön a törökben is pasztav alakban. A persában baszt fejre való szövetet és baft általában szövetet jelent. A német Bast Adelung szerint nem csak sík héj, hanem félselyemből vagy teveszőrből készített szövet is. | |
* | |
| (posztó-áru) ösz. fn. Posztónemü kelmékből álló áruczikkek. Posztóárukkal kereskedni. Finom, durva posztóáruk. | |
* | |
| (posztó-árus) ösz. fn. Kereskedő boltos, ki posztót árul. | |
* | |
| (posztó-csinálás) ösz. fn. Gyári munkálkodás, mely által posztót készítenek gyártanak. V. ö. POSZTÓ. | |
* | |
| (posztó-csináló) ösz. fn. l. POSZTÓS, fn. | |
* | |
| (posztó-czövek) ösz. fn. Erős czövekek, melyekkel a posztócsinálók a kallóból kijött végposztókat kifeszítik. | |
* | |
| (posztó-darab) ösz. fn. A végposztónak egy leszelt része; vagy a széttépett posztóruhából egy-egy rongy, folt, stb. Posztódarabbal törölgetni vagy betakarni valamit. | |
* | |
| (posztó-festő) ösz. fn. Festő, ki a megszőtt s kallott posztót különféle szinüvé festi. | |
* | |
| (posztófe-szítő) ösz. fn. Állványféle ráma vagy készület, melyre a posztócsinálók a kallóból kijött végposztót ráhuzzák, midőn t. i. szárítani, simítani, idomítani akarják. | |
* | |
| (posztó-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben posztót készitenek. Gácsi, szakolczai posztógyárak. | |
* | |
| (posz-tó-gyárnok v. ~gyáros) ösz. fn. Aki posztógyárral bír. | |
* | |
| (posztó-kalló) ösz. fn. Kalló a posztógyárakban, melyben a posztót megkallózzák v. ványolják. | |
* | |
| (posztó-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melynek áruczikkei különféle posztószövetekből állanak. | |
* | |
| (posztó-kereskěd-ő) ösz. fn. Kereskedő, illetőleg boltos, ki posztónemü szöveteket árul, különösen, ki a posztót végszámra adja. | |
* | |
| (posztó-készítés) ösz. fn. Széles ért. posztócsinálás. Szükebb ért. a kallóból kijött posztószövet idomitása, megnyirése, kifényesítése. | |
* | |
| (posztó-készitő) ösz. fn. 1) Általán, ki posztót csinál. 2) Ki a nyers posztót kefélés, nyirés, sajtólás által idomítja, s használatul végkép alkalmassá teszi. | |
* | |
| (posztó-köpeny) l. POSZTÓKÖPÖNYEG. | |
* | |
| (posztó-köpönyeg) ösz. fn. Köpönyeg, melynek kelméje posztó; különböztetésül más kelméjü, p. selyem, vászon köpönyegektől. | |
* | |
| (posztó-mű-ház) ösz. fn. Posztógyári épület, a posztócsináláshoz szükséges mindennemü gépekkel, szerszámokkal stb. | |
* | |
| (posztó-nemü) ösz. mn. Olyan szövetü, mint a posztó. Posztónemü szőnyegek, pokróczok. | |
* | |
| (posztó-nyiredék) ösz. fn. Általán mindenféle hulladék, mely a nyirkálás által a posztótól elesik, p. a posztónyirőknél, a szabóknál. A szabók posztónyiredékét a szűrszabók szürök himzésére használják. | |
* | |
| l. POSZTÓNYIRŐ. | |
* | |
| (posztó-nyirő) ösz. fn. Mesterember, ki a kész posztó barkáit lenyirkálja, s azt simává, fényessé idomítja. | |
* | |
| (posztó-nyirő-olló) ösz. fn. A posztónyirők sajátnemü ollója, melylyel a posztó barkáját lenyirják. | |
* | |
| (posztó-prés) ösz. fn. A posztókészitők nagy sajtója, melybe a végposztót beszorítják, hogy feszessé és fényessé tegyék. | |
* | |
| (posztó-ruha) ösz. fn. Posztóból varrott ruha, különböztetésül más kelméjü, p. selyem-, vászon ruhától. | |
* | |
| (posztó-os) mn. tt. posztóst v. ~at, tb. ~ak. Posztóval ellátott; posztóból való; posztóval bánó. Posztós bolt, szekrény, kamara. Posztós pamlag, kocsivánkos. Posztós kalmár, legény. | |
* | |
| (posztó-os) fn. tt. posztós-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Posztócsináló gyáros vagy mesterember. Tatai, kőszegi posztósok. Így nevezik a vásározó posztóárusokat is. | |
* | |
| (posztós-bolt) ösz. fn. Kalmárbolt, melyben posztószövetü kelméket árulnak. | |
* | |
| (posztó-simító) ösz. fn. Posztónyirő, mennyiben a barkás posztót simává teszi. | |
* | |
| (posztós-legény) ösz. fn. A posztócsinálás mesterségébe némileg beavatott személy, ki mint mesterlegény segédkedik valamely posztósműhelyben. | |
* | |
| (posztó-sotú) ösz. fn. l. POSZTÓPRÉS. | |
* | |
| (posztó-szél) ösz. fn. A végposztó szélein végig nyuló keskeny szegély, gorombább gyapjuszálakból. Így nevezik a posztónak szintén gorombább szövetü, a tarka szinü végeit is. A szűrszabók posztószélekkel czifrázzák a szűröket. | |
* | |
| (posztó-szövő) ösz. fn. Általán am. posztócsináló; különösen a gyári munkák felosztása tekintetéből azon míves, ki a gyapjúfonalakat kelmévé szövi, különböztetésül a posztófestőtől, posztókészítőtől, posztónyirőtől. | |
* | |
| (posztó-ványoló) l. POSZTÓKALLÓ. | |
* | |
| elvont gyöke 1) pota, 2) potom szóknak. Rokona elsőbb esetben a lágyabb hangzatu bod; az utóbbiban poty. | |
* | |
| fn. tt. pót-ot, harm. szr. ~ja. 1) Kiegészitésül szolgáló, hiánytöltő valami; toldalék, különösebben mi a valódit némileg helyettezi, helyreüti, a valódi helyett van, pl. a pótkávé. Tájszokásilag, túl a Dunán, fordítva: tóp, innen tópol am. pótol. A pót tehát oly valami, mi csak mellékesen tartozik az egészhez, vagy némi hasonlósága által azzal fölérni látszik, p. minden folt, melyet valamihez toldanak, vagy alábbvaló eleség, melyet a szokott jobbféle helyett adnak, p. a czikória a kávénak, a burgonyaliszt a búzalisztnek pótja. Ezen alapfogalomnál fogva egy értelmü vele a fót (folt), továbbá rokonai azon hasonló gyökü szók, melyek bizonyos testek kinövéseit, s mintegy toldalékait jelentik, pl. pota, bóda, bod, bogy, bogyó, buga, bodak (vakarcs). 2) A növénytanban Diószegi szerént egynek vétetik s pilissel, mely rendszerént mézedényül szolgál (nectarium); de Gönczy Pálnál a pót am. a latin appendix v. appendiculum, vagyis a szervhez szorosan nem tartozó toldalék, mely rajta majd mintegy lemezecske, majd mint nyujtvány, majd mint anyagjára nézve a szervtől különböző szegély szokott kifejleni. Szerinte a pótnak különféle fajai a fül (auricula), rendszerént levéltoldalék; a gatya v. szárny (ala), taréj (crista); sarkantyú (calcar); csákó (canda); csőr (rostrum); szarv (cornu); szakál (barba); üstök (coma); pillenpáty stb. | |
* | |
| fn. tt. potá-t. Kiforradó, kifakadó csög-bög, csomó, tapló a fák derekain vagy derékágain. Szabó D. szerént: cser- vagy tölgyfabogyó, vagy tapló; vagy csögbog, forrás a fán. Mennyiben a pota rendesen dudoru, gömbölyü szokott lenni, hasonlók hozzá a bod, bogy, bogyó, bogya, bóda, bodak. Mennyiben pedig mintegy kiálló toldaléknak látszik, rokonai: fót és pót. | |
* | |
| (pót-akna) ösz. fn. Bányászok nyelvén jelent oly aknát, mely magában hasznot nem hajt, s a rája forditott költséget más aknák jövedelméből kell pótolni. | |
* | |
| (pót-alj v. ~aly) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje négy levelü, még virágnyilás előtt lehúll; bokrétája négy szirmu; pilise négy, papucsforma, a szirmokra fekszik; porhona kupakos. (Epimedium). | |
* | |
| (pot-a-as) mn. tt. potás-t v. ~at, tb. ~ak. Amin potaféle csomók, kinövések vannak. Potás cserfa, fűzfa. | |
* | |
| (pót-bánya) ösz. fn. l. PÓTAKNA. | |
* | |
| (pót-eskü) ösz. fn. Biróilag megitélt vagy megitéltetni kért, valamelyik peres fél által leteendő vagy letett eskü oly esetben, midőn az esküvőnek vagy esküt ajánlónak csak fél bizonyitéka van. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. ~harasztjá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pot-h-os) mn. l. POHOS, POTROHOS. | |
* | |
| mn. tt. pótinczá-t. Balaton mellékén Horváth Zsigmond szerént am. ronda. Alkalmasint a potom szóval rokon, mintha volna: potomcza. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Potingány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pót-kávé) ösz. fn. Amit a valódi kávé helyett használnak, pl. szárított és porrá tört katángot, fügét, árpát stb. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. ~kér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (pót-költség) ösz. fn. Pénz, melyet valakinek rendes fizetésén kivül toldalékul adnak. A katonának, hivatalnoknak lakbér, drágaság stb. fejében bizonyos havi pótköltséget adni. | |
* | |
| (pót-ol-ás) fn. tt. pótlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek pót általi kiegészitése, megtoldása vagy helyettesítése. | |
* | |
| (pót-ol-at) fn. tt. pótlat-ot. l. PÓTLÉK. | |
* | |
| (pót-ol-ék) fn. tt. pótlék-ot, harm. szr. ~a. 1) Valamit kiegészitő toldalék. A kiszegődött gabonához pótlékul burgonyát adni a cselédeknek, béreseknek. 2) Oly adag, mely némi hasonlóságánál fogva egy más nemüt helyettez. Pótlékul czikóriát adni (t. i. kávé helyett). | |
* | |
| (potlék-adó) ösz. fn. Adó, melyet a rendes adón fölül mellékesen vagy utólagosan fizetni kell. | |
* | |
| (pótlék-fizetés) ösz. fn. Fizetés ráadásként; l. PÓTLÉKPÉNZ. | |
* | |
| (pótlék-pénz) ösz. fn. A rendes díjon kivül adatni szokott pénz, pl. drágaság idején a tisztviselőknek, vagy pótlékköltségül a katonáknak. | |
* | |
| (pótlék-sereg) ösz. fn. Hadsereg, melyet a hadtestben támadt hiány betöltésére állítanak. | |
* | |
| (pótlék-szó) ösz. fn. Szó, melyet használunk, midőn a valódi kifejezés eszünkbe nem jut, milyen nyelvünkben az izé; továbbá, melyet a mondatba vagy versbe szövünk, hogy azt kerekdeddé, illetőleg kellő mértéküvé tegye. | |
* | |
| (pótlék-tudósitás) ösz. fn. A főtudósitáshoz utóiratképen csatolt toldalék. | |
* | |
| (pót-levél) ösz. fn. 1) Levél, mely utóiratkép közli, mi az előbbiben elmaradt. 2) A bányászoknál azon czédula, melyen föl van jegyezve, mennyit kell a pótakna költségeihez adni. V. ö. PÓTAKNA. | |
* | |
| (pót-ol-ó) mn. tt. pótló-t. Ami vagy aki valamit pótol. V. ö. PÓTOL. | |
* | |
| (pót-ló) ösz. fn. A hadsereg számára szerzett ló, mely a lovasságnál vagy szekerezésnél támadt hiányt pótolja. | |
* | |
| (pót-ol-ó-lag) ih. Utólag vagy mellékesen pótolva. V. ö. PÓTOL. | |
* | |
| (pót-ol-ó-lag-os) mn. tt. pótlólagos-t v. ~at, tb. ~ak. l. PÓTLÓ, (1). | |
* | |
| (pót-lovaz) ösz. áth. m. pótlovaz-tam, ~tál, ~ott. Pótlovakat szerez. Pótlovakkal ellát, fölcserél. Pótlovazni a hadsereget. V. ö. PÓTLÓ, (2). | |
* | |
| (pót-lovazás) ösz. fn. Pótlovak beszerzése. Pótlovakkal ellátás, fölszerelés. | |
* | |
| (pot-nya) fn. tt. potnyá-t. A kétlakiak seregéhez és kilencz hímesek rendjéhez tartozó növénynem; hímvirágának burka kétlevelü; csészéje háromfogu; bokrétája három szirmu; hármának tövéből anyaszár-forma szálacska nyúlik a virág közepére. (Hydrocharis). Különös faja a békapotnya, melynek indái a víz alatt terjednek el, levelei szives kerekdedek, s a vizen lebegnek; virága fehér, sárgás közepü, jó szagu. (Hydrocharis morsus ranae). Gönczy Pálnál a természetes rendszerben a potnyafélék (hydrocharideae) rendéhez tartozik a kolokán is. | |
* | |
| (pót-ol) áth. m. pótol-t. 1) Hozzáadás által valaminek hiányát betölti, valamit kiegészít. Az előre kivetett uti költséget néhány forinttal pótolni kellett. 2) Bizonyos jószágot némileg hasonló értéküvel visszafizet, megtérít. Kárt pótolni. 3) Elmulasztott dolgot helyre üt. Kettőztetett munkával pótolni az elvesztegetett időt. 4) Valódi, becsesebb nemü dolgot más által helyettez. A szénatakarmányt szalmával, a kenyeret burgonyával pótolni. Dunán túli tájszokással fordítva: tópol. V. ö. PÓT. | |
* | |
| (pót-ol-ék) fn. l. PÓTLÉK. | |
* | |
| (pót-ol-og-at) gyak. áth. m. pótolgat-tam, ~tál, ~ott, par. pótolgass. Gyakran, ismételve, folytonosan pótol valamit. V. ö. PÓTOL. | |
* | |
| (pót-ol-og-at-ás) fn. tt. pótolgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos pótolás. | |
* | |
| (pót-ol-hat-atlan) mn. tt. pótolhatatlan-t, tb. ~ok. A mit pótolni, kiegészíteni, helyreütni, megtéríteni nem lehet. Pótolhatatlan költségek, időveszteség, károk. Pótolhatatlan személy, kinek a maga nemében mása nincsen, kit más helyettezni nem képes. Határzóként am. ki nem pótolhatólag, pótolhatatlanul. | |
* | |
| (pót-ol-hat-lan) l. PÓTOLHATATLAN. | |
* | |
| (pót-ol-hat-lan-ság) fn. tt. pótolhatlanság-ot, harm. szr. ~a. Oly tulajdonsága vagy állapota valaminek, melynél fogva azt pótolni, helyreütni, megtéríteni, más által helyettesíteni lehetetlen. | |
* | |
| (pót-ol-hat-lan-ul) ih. Ki nem pótolható módon. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Potoly-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| hiányos fn. mely köz szokás szerént csak a ra és ba ban ragokat veszi fel. Potomra adni vagy venni valamit am. veszendőbe adni, vagy venni, mit talán viszszakapunk, viszszaadunk, vagy talán nem. Költségem, fáradságom potomba ment.
"De már reám sötétedett az éjjel is, Mégis csak itt kesergek én, potomra is." Csokonai. Melléknévül használva, s emberről szólva am. a maga nemében hiábavaló, haszontalan. Potom ember. Alapértelemre nézve vagy a potya, potyadék szókkal rokon gyökü; mennyiben potomra adni venni valamit körülbelül ezt jelenti, elpotyogatni, t. i. ha elpotyog sem kár, és potom ember szintén am. potyadék, hitvány ember; V. ö. POTYA, POTYADÉK; vagy pedig nem valódi, hanem csak olyan pótlékféle; vagy végre jelenthet annyit is mint magas hangon: pöttön. | |
* | |
| helyr. Potom-ba, ~ban, ~ból. l. POTOMSZÉK. | |
* | |
| (potom-ság) fn. tt. potomság-ot, harm. szr. ~a. Hiábavalóság, haszontalanság. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. ~szék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Potony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pót-or) fn. tt. pótor-t, tb. ~ok. Molnár A. szerént latínozva am. "scurra, erro." E második jelentésnél fogva egy a bódor szóval, melyből bódorog, bódorgó (azaz, csavarog csavargó) eredtek. A scurra (bohócz) mellékértelemül veendő, mennyiben az ily személyek házalni, bódorogni szoktak. Szabó D. így értelmezi: lézzegő v. lézengő, kóriczáló, kurittoló, csélcsap, csélcsapó, bitang, lődörgő, lőzér, szarahora, illi-sillő, országvilágkerülő. | |
* | |
| fn. tt. potos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szegedi tájszólás szerént am. dohányszáritó oszlop, ágas. Eredetileg talán botos, t. i. állvány, úgy nevezve a rajta levő ágak vagy czövekektől, s oly alkatu mint: ágas. | |
* | |
| fn. tt. potosz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tengeri és tavi hal, melynek mind hasán, mind hátán tövisei vannak, s a sigérhez nagyságra és szinre hasonló. (Gasterosteus). Görög nevéből, melynek jelentése: hascsontu, hastövisü, azt gyaníthatni, hogy öszvetett szó, a hasat jelentő poh, és lökést, szurást jelentő tosz v. tasz részekből: poh-tosz. | |
* | |
| l. PÓTLÉKPÉNZ. | |
* | |
| l. PÓTURA; PÓTURÁS. | |
* | |
| (pót-rész) ösz. fn. Oly rész, mely valamely hiányt pótol. | |
* | |
| fn. tt. potroh-ot, harm. szr. ~a. Nagyra hizott kövér has. Alig birja a potrohát. Megnőtt a potroha. Rokonok: poh, poczok. Szabó Dávidnál eléjön potrok is.
Valószinüleg öszvetett szó a poh (pocz, poczok) és terh részekből, poh-tereh, melyből hangváltozattal lett: potorh, potroh. Ily átváltozás az öszvetett szókban nem ritka, p. takony-pőcz takonypócz, láb-tevő lábtó, nyolcz-szer nyolcz-szor, és megfordítva bors- v. bosstörő bösstörő, gomböstű gömböstű stb. | |
* | |
| (potroh-os) mn. tt. potrohos-t v. ~at, tb. ~ak. Nagy, kövér, lelógó hasu; pothos, pohos, poczakos. Potrohos serkocsmáros. | |
* | |
| (potroh-os-ít) áth. m. potrohosított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Potrohossá tesz, a potrohot megnöveszti. A heverő élet és jó evés ivás megpotrohosította. | |
* | |
| (potroh-os-od-ik) k. m. potrohosod-tam, ~tál, ~ott. Potroha növekedik, pohosodik, poczokosodik, hasasodik. | |
* | |
| l. POTROH, POTROHOS. | |
* | |
| (pót-suly) ösz. fn. Ráadásként adatni szokott suly. Csomagonként kétfont pótsuly. | |
* | |
| (pót-szer) ösz. fn. Szer, mely némi hasonlósága által egy másikat helyettesít, a helyett szolgál. A katángot (czikoriát), pirított árpát pótszerül használják kávé helyett. Kenyér helyett néhutt pótszer a burgonya. | |
* | |
| (pót-szó) l. PÓTLÉKSZÓ. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~malom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Pottok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. Pottornyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. POTYTYAN; POTYTYANT. | |
* | |
| fn. tt. póturá-t. Forgásból végkép kiveszett pénznem, mely másfél krajczárt, vagyis félgarast ért. Eredetileg szláv, s elemezve pól turák = fél turák. Egy fapóturát sem ér. (Km.). | |
* | |
| (pótura-as) mn. tt. póturás-t v. ~at, tb. ~ak. Egy póturát érő. Póturás cseréppipa. Hányja veti magát, mint póturás malacz a garasos kötélen. (Km.). | |
* | |
| (pót-vis-gálat) ösz. fn. A büntető eljárásban valamely tényálladék iránt a bíró által megrendelt kiegészitő vagy bővebb nyomozódás. | |
* | |
| a pity szónak ikertársa: pitypoty am. a maga nemében hitvány, igen kicsi, piczi. Pitypoty ember. Rokona a pöttön gyöke pött, és a pereputty második alkatrésze: putty. | |
* | |
| hangszó, melyből potyog, s potyol, potyós és származékaik erednek. Valamely lágy, puha testnek megütődése által támadó hang, melynek hatályosabb módosúlata a kettőztetett potty v. potyty. Különösen, ,potyol' és ,potyós' szókban rokon koty gyökkel is (pl. ,kotyós' szóban). | |
* | |
| puszta Vas m.; helyr. Poty-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. potyá-t. Körülbelül am. potom, midőn veszendőt, hiábavalót, ingyent, hitványat jelent, p. potyára adni valamit; potyára maradt. Szereti a potyát azaz ingyent. Potya ember, hiábavaló, potom ember. Potya áron elvesztegetni a jószágot, am. igen olcsón. V. ö. POTOM. Egyébiránt gyökre nézve közelebb a potyog, potyogat igékhez csatolható, miszerént potya mintegy elpotyogott valami; potyára hagyni annyit tenne, mint elpotyogatni, elhagyogatni. V. ö. POTYADÉK. | |
* | |
| (poty-ad-ék) fn. tt. potyadék-ot, harm. szr. ~a. 1) Holmi hulladék, mely a többi tömeg közöl elpotyogott. A potyadékot fölszedni a fák alól. Potyadék-alma, szilva, gabnaszemek. 2) l. POTYA, POTOM. | |
* | |
| erd. falu Csík Sz.; helyr. Potyánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (poty-ár) mn. tt. potyár-t, tb. ~ok. l. POTYA. | |
* | |
| (poty-ka, azaz poty-og-a, poty-g-a) fn. tt. potyká-t. L. PONTY. Karó közt a potyka (km. a Tisza vidékén nagy áradáskor). Elemzésére nézve olyan, mint bugyka, bugyoga, t. i. azon poty hangtól, melyet kis száján bugyborikolva okoz a vizben. | |
* | |
| (poty-og) gyak. önh. m. potyog-tam, ~tál, ~ott. Poty-féle hangokat hallat. Szoros ért. holmi lágyabb nemü gyűtest egyes részei aláesnek, mintegy poty hangot adva. Mondják különösen gyümölcsökről. Potyog a szilva, alma, körte, szőlő szeme. Szélesb ért. részenként, egymásután hulladoz. Potyognak a cserepek a háztetőről. Lepotyog a vakolat. A likas zsákból a buza elpotyogott. Potyognak a fogai. | |
* | |
| (poty-og-ás) fn. tt. potyogás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Esés, hullás neme, midőn valami potyog. | |
* | |
| (poty-og-at) áth. m. potyogat-tam, ~tál, ~ott, par. potyogass. Eszközli, okozza, hogy valami potyogjon, potyogva el-, ki-, lehulljon. Jelenti az áthatást arra is, amire potyogat valaki.
"Csókolta ruháját, bő köntöse alját, Könynyel potyogatta bársonyos aszalyját." Arany J. (Buda halála). | |
* | |
| (poty-og-at-ás) fn. tt. potyogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Potyogás eszközlése. | |
* | |
| (poty-og-tat) l. POTYOGAT. | |
* | |
| l. PATYÓKÁL, BUGYOLÁL. | |
* | |
| (poty-ol) áth. m. potyol-t. Bizonyos lágy, leves belü testeket, különösen gyümölcsfélét öszvezúz, mintegy pocsékká tesz. Öszvepotyolni a szilvát, baraczkot. Öszvepotyolt körte. V. ö. POTY, (2). | |
* | |
| (poty-ol-ás) fn. tt. potyolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lágy testek, különösen gyümölcsfélék zúzása, öszvenyomása. | |
* | |
| (poty-ol-ó-od-ás) fn. tt. potyolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zúzás, törés által pocsékká, lucskossá levés. Mondják különösen nedves belü, húsu gyümölcsnemüekről. V. ö. POTYOL, POTYOLÓDIK. | |
* | |
| (poty-ol-ó-od-ik) belsz. m. potyolódtam, ~tál, ~att. Hányás-vetés, vagy valamely nyomás által öszvezuzódik. Mind egybe potyolódott a zsákban az alma. (Szabó D.). | |
* | |
| falu Sopron, puszta Somogy m.; helyr. Potyond-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (poty-or) fn. tt. potyor-t v. potyrot, tb. potyrok; harm. szr. potyra. A székelyeknél oly híg sár, mely ha rá toppintunk, czizmánkra szökik; máskép: toplicza. (Kriza J.). | |
* | |
| (poty-ó-os) mn. tt. ~t v. ~at, tb. ~ak. Pocsékos, lucskos, öszvezúzott belü. Potyós szilva, körte, baraczk. V. ö. POTY, (2), és KOTYÓS. | |
* | |
| (poty-ó-os-an) ih. Potyós állapotban. | |
* | |
| (poty-ty-an v. poty-v-an) önh. m. potytyan-t. Erősebb poty hangot adva esik le. A teli zsák nagyot potytyant. Mintha az égből potytyant volna le. Kipotytyant a kezéből. Egy kéve a szekérről lepotytyant. Átv. mondják szóról, melyet valaki véletlenül, akaratlanul ejt ki, máskép kotytyan. | |
* | |
| (poty-ty-an-t v. poty-v-an-t) áth. m. potytyant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, vagy hanyagság által okozza, hogy valami potytyanjon. Földre, sárba potytyantani valamit. El-, lepotytyantotta öléből a csecsemőt. Átv. véletlenül, hebehurgyaságból valamit kimond, bizonyos titkot elárul. Borozás közben kipotytyantani valamit. Rokon hozzá kotytyant. | |
* | |
| (poh-ály-os? azaz hasas); fn. tt. povályos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szeged tájékán am. nagy gyékénykosár, melyben lisztet, vagy télen által tojást tartanak. | |
* | |
| l. PÓZNA alatt. | |
* | |
| fn. tt. pozdor-t, tb. ~ok. Növénynem az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendjéből; vaczka kopasz; csészéje födelékes, aszottas szélü pikkelyekkel; bóbitája tollas, száratlan, vagy alig száras; magva hosszúdad, karcsú, pozdorjaforma, honnan a neve. (Scorzonera). V. ö. POZDORJA. | |
* | |
| fn. tt. pozdorjá-t. A törött, tilolt kender, vagy len szárának törekje, hulladéka. A kendert, lent tiló által megtisztítani a pozdorjától. Pozdorjává teszlek, am. öszvezúzlak, törlek. Nyujtózik, mint eb a pozdorján. (Km.). Pozdorjának haszna az eltemetés. (Km.).
Ugyanezt jelenti a hasonló hangu szláv pazder, pazderja, pazdzierce, pozder, melyek a szláv nyelvből elemezve valami lefoszlottat, leszedegetettet látszanak jelenteni, mert zberati némely tájszólásban zderati am. fosztani; s a po igekötő. Azonban a magyarban is megvan saját elemzése, mely szerint pozdorja am. foszdorja v. fosztorja, a foszt törzsöktől, honnan fosztor am. mezéből kivetkőztetett, meztelen, a pozdorja is jelenti a lennek vagy kendernek szárát, midőn szálait lefosztották, és igy fosztorrá tették. Alakra nézve nyelvünkben hasonlók hozzá orja, perje, sürje, cserje, szederje, s némely mások; és n utóhanggal, burján, tátorján. | |
* | |
| fn. tt. pozdorján-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Légy, vagy éjjeli lepkefaj, mely esténként a vizek körül tartózkodik. (Phryganea.) Nevét talán onnan kapta, hogy kukaczai kákából vagy fűből sodrófaforma hólyagot készítenek, s azzal úszkálnak a vizen, melynek szine úgy látszik, mintha pozdorjanemü gazzal volna behintve. | |
* | |
| (pozdorja-as) mn. tt. pozdorjás-t v. ~at, tb. ~ak. Pozdorjával behintett, töltött, beszemetezett; miből még a pozdorja egészen kitisztítva nincsen. Pozdorjás udvar, kosár. Pozdorjás kender-, lenmarok. V. ö. POZDORJA. | |
* | |
| (pozdorja-as-an) ih. Pozdorjás állapotban. | |
* | |
| (póz-na) fn. tt. pózná-t. Rúdféle hosszú ág, vagy karó, melyet különféle czélra használnak. Póznával verni le a diót. Póznával lepiszkálni a fecskefészket. Seprünyélnek használt pózna. Póznával leszorítani a baglyát. Gúnyos népnyelven mondják hórihorgas vékonyemberről: olyan mint a pózna.
Gyökre rokonok hozzá, a székely bozlán, megszáradt leveles ág; bozót, magas száru burján. | |
* | |
| (póz-na-al) áth. m. póznál-t. Póznával erősít, lefeszít. Póználni a szénaboglyát, kazalt. V. ö. PÓZNA. | |
* | |
| (pózna-sěprü) ösz. fn. Póznanyélre kötött seprü, melylyel a magasabb falakat, kéményeket stb. tisztogatják. | |
* | |
| gyök pozsga, pozsog stb. szókban. Felhangon pözs v. pizs, (pözsög v. pězsěg szóban); rokon buz gyökkel is (buzog szóban). l. POZSOG. | |
* | |
| (pozs-ad-ék) fn. tt. pozsadék-ot, harm. szr. ~ja. Pozsgó v. pezsgő valami, pl. sok apró gyermek. V. ö. POSADÉK. | |
* | |
| (pozs-ár? mintegy pozsgó) fn. tt. pozsár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Tájdivatosan am. potyka, ponty. | |
* | |
| (pozs-d-úl) önh. m. pozsdúl-t. l. PEZSDŰL. | |
* | |
| szabad kir. város a hason nevü Szlavon vármegyében; helyr. Pozsegá-n, ~ra, ~ról; a megyéről szólva: Pozsegá-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (pozs-og-a) fn. tt. pozsgá-t. Diószegi szerént növénynem az öthímesek seregéből és sokanyások rendéből; csészéje öt levelü, bokrétája öt szirmu, pilise öt kis pikkely a magzat tövén, tokja öt. (Crasaula.) Gönczy Pálnál Endlicher természetes rendszere után a pozsgafélék (crassulacese) rendéhez tartoznak 1) a szaka, 2) a fülfű. Nevét tömör, részint húsos levelü, buján sarjadzó növésétől vette. V. ö. POZSOG. | |
* | |
| (pozs-og-ás) fn. tt. pozsgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tulajd. ért. apró állatok, férgek sűrű mozgása. Szélesb ért. a vérnek, vagy erjedő folyadéknak forrongása. V. ö. PĚZSGÉS. | |
* | |
| (pozs-og-ó-as) mn. tt. pozsgás-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek vére a túlbőség miatt mintegy pozsog, pezseg, mi rendesen az arczbőrnek pirossága, vörös szine által jelenkezik, innen: piros pozsgás gyermek, ember; pozsgás ábrázat. Szabó Dávidnál poskos = piros, kövér bárány. V. ö. POZSOG. | |
* | |
| (pozsega-ság) fn. tt. pozsgaság-ot. A régi iratokban am. Pozsega megye lakóji. | |
* | |
| fn. tt. pozslár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elavult szó, s am. pallos, kard. Horvát Endre hóhérpallos értelmében alkalmazta.
Talán olyan kardot jelentett, melynek nagyobb bódája volt, mintegy bódlár, bodlár; vagy pedig boszlár am. boszuló, olyan alkatu mint fegyver. | |
* | |
| (pozs-og) gyak. önh. m. ~tam, ~tál, ~ott v. pozsgott, htn. ~ni v. pozsgani. 1) Apró állatok, férgek serege sűrűen mozog, vékony hangon: pězsěg, pizseg. 2) Az állati vér, vagy erjedésben levő folyadék élénken forr. Pozsog a vére. Pozsog az erjedő must, a fojtott bor.
Alapértelemre nézve rokonok hozzá: pözsög, pizseg, pezseg; továbbá buzog, és a szélesb jelentésü mozog. Csagataj nyelven ficsur-mak am. pezsegni (Vámbéry), mely még inkább egyezik bizsereg szóval. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Pozsogá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| sz. kir. város; helyr. Pozsonyba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mn. tt. pozsonyi-t, tb. ~ak. Pozsonyba való, azt illető, arra vonatkozó stb. Pozsonyi lakosok, szőlőhegyek. Pozsonyi országgyülés. | |
* | |
| ösz. fn. Ausztriával határos; Nyitra, Komárom, Győr és Mosonvármegyék közt fekvő megye, melynek székvárosa Pozsony.
"Fő Pozsonyvármegye, Pozsony városával, Mely hires a király koronázásával." Kistükör. | |
* | |
| l. PO. | |
* | |
| fn. tt. pöcs-öt, harm. szr. ~e. A kis férfigyermeknek nemzőtagja, billéje. Rokon a szeget jelentő pöczök szó pöcz gyökéhez. Máskép rokon hangokban pěcs, puczu. | |
* | |
| l. PĚCSÉT; PĚCSÉTĚL; PĚCSÉTĚS stb. | |
* | |
| fn. tt. pőcsik-ět, harm. szr. ~je. Éles fulánku mezei légyfaj, mely a barmokat nagy melegben nyugtalanitja.
Alapértelmére rokon a szurásra, hegyességre vonatkozó bök, pöczök szókhoz, s hihetőleg am. bökcsi, mint szöcske am. szökcse. Egyébiránt a törökben bödsek általán am. féreg, rovar (ver, insecte. Hindoglu). | |
* | |
| fn. tt. pöcsök-öt. L. PŐCSIK. | |
* | |
| (pöcs-öz) áth. m. pöcsöz-tem, ~tél, ~ött. Peczek vagyis kúp formára alakít valamit. | |
* | |
| (pöcs-öz-és) fn. tt. pöcsözés-t, tb. ~ěk. Cselekvés midőn vki pöcsöz. | |
* | |
| fn. tt. pőcz-öt, harm. szr. ~cze. 1) Balaton mellékén gatya ülepébe elül hátul becsiptetett vászon; másutt: pöczök v. peczek, s úgy látszik hogy amaz is csak ennek rövidülete. A szláv nyelvben is ugyanazon alapfogalom szerint a gatyapőcz klin, azaz, pöczök, szeg. 2) Göcsejben am. férfiondó, rittyó, geczi. 3) Az orrból, vagy végbélből kifolyó csunyaság, honnan, takonypőcz-nek mondják a taknyos gyereket, és pőcze am. árnyékszékből kifolyó rondaság. Utóbbi értelemben eredetére nézve rokon a büd, büdös, bűz, bűzös, büzhödt, peshed, s a mély hangu pos, poshad szókhoz; V. ö. POS. | |
* | |
| (pöcz-cz-ed) önh. m. pöczczed-t. Kevessé megdagad, felpöffed. Mondják az állati test bőréről. Alaphangra és értelemre nézve rokon hozzá pöffed, l. ezt. | |
* | |
| (pöcz-cz-ed-és) fn. tt. pöczczedés-t, tb. ~ěk. Kevéssé megdagadás, felpöffedés. | |
* | |
| (pőcz-e) fn. tt. pőczé-t. Molnár A. és Szabó D. szerint az árnyékszékből kifolyó rondaság. Rokon hozzá a német Pfütze, régi felső német puzzi, buzza, putza stb. V. ö. PŐCZ. | |
* | |
| (pőcze-gödör) ösz. fn. Gödör, melybe az árnyékszék rútsága belefoly. | |
* | |
| l. PĚCZK; PĚCZKĚL; PĚCZĚK, stb. | |
* | |
| (pöcz-ök-ös) mn. és fn. mint mn. tárgyesete: pöczkös-t v. ~et, többese: ~ek; mint főnév tárgyesete: pöczkös-t, többese: ~ök. Am. pěczkěs. Főnévileg így hívják Szegeden a halászok a paravetőt. | |
* | |
| (pöcz-tej) l. FĚCSTEJ. | |
* | |
| l. PĚDĚR; PĚDĚRGET; PĚDĚRÍT; PĚDĚRĚDIK; PĚDRÉS stb. | |
* | |
| hangnév, tt. pöf-öt. Általán azon hang, mely valamely felfújt üregü testből mintegy fuvás által nyomúl ki, különösen a szájöbölből kifújt ilyetén hang. Innen átv. ért. erkölcsi felfuvalkodás, midőn valaki mintegy eltelik önmagával, s fujja a levegőt, mintha nem férne meg bőrében, vagy midőn az által mintegy nagyobbá, nyomatosabbá akarja magát tenni. Ide tartoznak a kedélyre vonatkozó származékok: pöffeszkedik, pöffeszkedő, pöffed. Puszta hangutánzást jelent a pöfék, pöfékel, pöfeteg, pöfög származékokban.
Rokonok hozzá, bizonyos értelmi módosúlattal a magyarban: böf, böff, böfög, puf, puff, puffad, puffan hangutánzók. Amennyiben felfuvódást jelent, vagy felfuvódott testre vonatkozik, rokonok hozzá idegen nyelvekben a szanszkrit bah (nő, vastagszik), honnan: bahusz (vastag), a finn pöhisen (puffadok), pöhistun (puffasztok), paisan (pöczczedek. Fábián István). | |
* | |
| (pöf-ék-ěl) önh. m. pöfékel-t. A dohányfüstöt sürüen eregetvén, ajakival mintegy kiüti ezen hangokat: pöf pöf. Ezen ige gyakorlatos, miért a középképző k am. g, mintha volna pöfegel. | |
* | |
| (pöf-ék-ěl-és) fn. tt. pöfékělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki pöfékel. | |
* | |
| (pöf-ed-eg) fn. tt. pöfeteg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Gömbölyűded növésü gombanem, különösen ennek porbélü faja, mely, ha eltiporják, öszvezuzzák, gyönge pöf hangot adva fakad szét. (Lycoperdon bovista.) Máskép: posz, banyaposz, lóposz, poszogó. 2) Szabó Dávid szerént jelent annyit is mint fakadék, kelés. Innen Molnár Albertnél: pöfeteges am. fakadékos, keléses, pörsedékes (pustulosus). | |
* | |
| (pöf-ed-eg-ěs) mn. tt. pöfetegěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ahol pöfetegnemü gombák teremnek. Pöfeteges mezőség. 2) Felfútt, mint a pöfeteg: 3) Fakadékos, keléses. V. ö. PÖFETEG. | |
* | |
| (pöfeteg-gomba) ösz. fn. l. PÖFETEG, 1). | |
* | |
| hangnév, mely az egyszerü pöf-nél nyomatosabb, belterjesb hangra mutat. Származékai: pöffed, pöffedez, pöffeszkedik, pöffeszt, stb. | |
* | |
| (pöf-f-ed) önh. m. pöffed-t. Dagad, dudorodik, mintha belülről fúnák. Pöffed a kidudorított pofa, a felfujt has, a béka. Átv. erkölcsi ért. felfujja magát, hogy nagyobbnak lássék, vagy mintha meg nem férhetne magában elbizottsága miatt. Némi értelmi módosulattal rokon hozzá a vastag hangu puffad. | |
* | |
| (pöf-f-ed-ék) fn. tt. pöffedék-ět, harm. szr. ~e. Daganat, mely a belüreg felfuvása által támad. | |
* | |
| (pöffedék-gomba) ösz. fn. Am. pöfeteggomba; l. PÖFETEG, 1). | |
* | |
| (pöf-f-ed-és) fn. tt. pöffedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Felfuvódás neme, midőn valaki vagy valami pöffed. | |
* | |
| (pöf-f-ed-ěz) gyak. önh. m. pöffeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan, vagy ismételve, gyakran pöffed. A felfútt béka, az ostoba gőgös pöffedez. | |
* | |
| (pöf-f-ed-ěz-és) fn. tt. pöffedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, ismételt pöffedés; erkölcsi felfuvalkodás. | |
* | |
| (pöf-f-ed-t) mn. tt. pöffedt-et. Dagadt, felfujt. Pöffedt arcz. Vastaghangon: puffadt. | |
* | |
| (pöf-f-ed-t-en) ih. Pöffedt állapotban. | |
* | |
| (pöf-f-ed-t-ség) fn. tt. pöffedtség-ět, harm. szr. ~e. Pöffedt minőség; pöffedt állapot. | |
* | |
| (pöf-f-esz-kěd-és) fn. tt. pöffeszkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erkölcsi ért. kedélyi állapot, midőn valaki pöffeszkedik, felfuvalkodás, buta gőg. V. ö. PÖFFESZKĚDIK. | |
* | |
| (pöf-f-esz-kěd-ik) k. m. pöffeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Erkölcsi ért. hogy nagyobbnak, jelesebbnek, kitünőbbnek lássék, felfújja magát, buta módon kevélykedik, rátartja magát. | |
* | |
| (pöf-f-esz-kěd-ő) mn. tt. pöffeszkědő-t. Felfuvalkodó, magát mások fölé emelni törekvő. Mondják a kelletinél nagyobban feldagadt tésztáról is. | |
* | |
| (pöf-f-esz-t) áth. m. pöffeszt-ětt, par. pöffeszsz, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami pöffedjen, kidagadjon. Pofájit pöffeszti. A mesebeli béka felpöffesztette magát. | |
* | |
| (pöf-f-esz-t-és) fn. tt. pöffesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit pöffesztenek. | |
* | |
| fn. tt. pöfing-ět, harm. szr. ~je. A poralom nemü gombákhoz tartozó faj, mely borsónyi sárga csucsorokból áll, s fekete porral van tele. Gyöke a fuvásra vonatkozó pöf. (Sphaeria lycoperdoides). | |
* | |
| (pöf-ög) gyak. önh. m. pöfög-tem, ~tél, ~ött. Emberről szólva, am. pöf pöf hangon fujja ki teli pofáját. Legközelebb áll hozzá a teli torokból kinyomuló böfög. Mondják a fövő, és bugyborikoló kásáról, midőn dagadoz. Pöfög a kása, rotyog a káposzta. (Szabó D.). | |
* | |
| (pöf-ög-és) fn. tt. pöfögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki vagy valami pöfög. | |
* | |
* | |
| fn. tt. pök-öt, harm. szr. ~ev. ~je. Nyál, melyet szájunkból kivetünk. Hangutánzó, melyhez hasonlók a német Spucke, spucken, speien, Speichel, görög ptuw, ptusma stb. Fordítva: köp (törökül: küpür-mek) sőt a székelyeknél van töp is (a göröghöz közelebb). | |
* | |
| önh. és áth. m. pök-tem, ~tél, ~ött. A szájában meggyült nyálat kiveti. Megfordítva: köp. V. ö. PÖK, (1). Reá köp. Megköp. Nagyot, turhát pök. Lepöki a ruháját. Bepöki a szobát. Véreset, vért pök. Pöki a markát, átv. ért. valamely tettre hányivetőleg készül v. igérkezik. "Tahát azután pökének ő orczájára és nagy csapásokkal verik vala őtet." (Münch. cod. Máté XXVI). Később: "És ő rejá hagyapván vevék a nádat és verik vala ő agyához." (Ugyanott XXVII.). Magasan pök v. fenn pök, átv. ért. kevély, fennhéjazó. Fehéret pök mint a prépost (km.). Erdélyi J. szerént azt teszi: már sokat beszélt. Mondjuk némely apró férgekről, nevezetesen legyekről, midőn valamit befoltoznak, bemocskolnak. A legyek beköpik a falat, tükröt, függönyt, a húst. Használtatik középige gyanánt is: pökik, mely esetben viszonytárgy nélkül egyedül az állapot fejeztetik ki. | |
* | |
| (pök-csésze) ösz. fn. Csésze vagy tálféle edény, melybe pöknek, pl. az ágyban fekvő betegek. | |
* | |
| (pök-öd-ös) gyak. önh. és áth. m. pökdös-tem, ~tél, ~ött, par. ~s. Gyakran, ismételve, sokszor pök. A megromlott gyomru, a hurutos ember pökdösni szokott. Csufságból egymást pökdösik. Arczul pökdösni valakit.
Képeztetésre olyan mint, bökdös, lökdös, szökdös, rakdos. | |
* | |
| (pök-öd-ös-és) fn. tt. pökdösés-t, tb. -ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos pökés. | |
* | |
| l. PÖKDÖS; PÖKDÖSÉS. | |
* | |
| (pök-ed-el-ěm) fn. tt. pökedel-met. Sok, nagy mennyiségü pök. Átv. ért. utálatos, undorító dolog, milyen a sok, és csunya pök, vagy ami nem érdemes másra, mint hogy lepökjék. | |
* | |
| (pök-ed-el-ěm-es) mn. tt. pökedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Utálatos, undorító, mint a pökedelem. | |
* | |
| (pök-és) fn. tt. pökés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami pök. Jelenti magát a pököt is. Légypökés. | |
* | |
| (pök-fiók) l. PÖKLÁDA. | |
* | |
| (pök-fogó) l. PÖKCSÉSZE. | |
* | |
| (pök-h-en-di) mn. tt. pökhendi-t, tb. ~k v. ~ek. Gúnyos neve az oly embernek, ki hányja veti magát erő és tehetség nélkül, semmire való, hitvány kérkedő, kiről mondani szokás, hogy pöki a markát; szintén népies kifejezéssel, markapöki. E szóban az endi (hendi) gúnyt jelentő képző, mint az ebhendi, cselevendi v. csalavandi, kortyandi szókban. | |
* | |
| (pök-ik) k. l. PÖK, (2) alatt. | |
* | |
| (pök-láda v. ~lá dika) ösz. fn. Ládanemü, házi bútorka, melybe pökni szoktak. | |
* | |
| l. PÖKEDELĚM. | |
* | |
| (pökő-láda v. ~ládika) l. PÖKLÁDA. | |
* | |
| (pök-tet) miv. m. pöktet-tem, ~tél, ~étt. Eszközli, hogy valaki vagy valami pök. | |
* | |
| (pök-tet-ő) mn. tt. pöktető-t. Mi a nyáltisztulást előmozdítja. Pöktető szerek. | |
* | |
| fn. tt. pölé-t. Nagyságra és testalkotásra a mókushoz hasonló állatfaj; szine hamvas; odvas fákban, és szalmás pinczékben szeret lakni; a diót, mogyorót fölötte kedveli. (Glis esculentus). Máskép hangváltozattal: pölü, pölyő, pele, pelye. A rokonnemü állatoktól jelesen abban különbözik, hogy igen hegyes orra van, honnan az úgynevezett ökle halat is máskép pölének nevezik, hegyes orráról; németül: Stierling. Ezen alapfogalomból kiindulva, a pöle szóban a szurást jelentő öl gyök látszik rejleni, mi szerint pöle annyi volna, mint öle (ölő.) V. ö. ÖL, ige. Hogy a p nem ritkán előtétül használtatik, erre nyelvünk világos példákat nyújt, p. Anna Panna, Ila Pila, Ista Pista, Erzsi Perzsi, ityók pityók, iszkál piszkál, stb. | |
* | |
| (pöle-denevér) ösz. fn. Nagy denevérfaj, Amérikában. | |
* | |
| ösz. fn. l. ÖKLE. | |
* | |
* | |
| faluk Baranya, Veszprém és Szala m.; helyr. Pölöské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~fő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. pölü-t. l. PÖLE. | |
* | |
| l. PĚLYH; PĚLYHĚS; PĚLYHĚDZIK stb. | |
* | |
| fn. tt. pölyő-t, pölyü-t. L. PÖLE. | |
* | |
| l. PĚNDIT; PĚNDĚR; PĚNDĚREDIK; PĚNG; PĚNGET stb. | |
* | |
| (pön-ög) tájdivatosan am. pöng.
"Jer bé - ha zsebedben pönög az bor ára, Ha nem: kiballaghatsz a nyitott kapura." Költemény a XVI. századból. (Thaly K. gyüjteménye). | |
* | |
| (pöny-e) mn. tt. pönyé-t. Sándor I. és Szabó D. szerint, csinatlan viseletü, ronda. Ezen értelmezésnek ellenmondani látszik a Baranyában divatos pönyegöl ige, mely Tóbi Antal szerint am. a ruhát, fejkötőt szalagokkal fölczifrázza. E szó tehát a nyelvszokás által úgy járt, mint a ragyiva, mely Mátyusföldön csinosat tisztát, túl a Dunán csinatlant, rondát jelent. V. ö. RAGYIVA. | |
* | |
| (pöny-eg-ěl, azaz bengy-él?) áth. m. pönyegél-t. l. PÖNYE alatt. | |
* | |
| elvont gyöke az égésre vonatkozó pörcz, pörköl, pörzsöl, stb. szóknak. V. ö. PĚR, (1), PÍR. | |
* | |
| fn. tt. pör-t, tb. ~ök. l. PĚR, (2). | |
* | |
| puszta Pest-Solt m.; helyr. Pörböl-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (pör-cz) fn. tt. pörcz-öt, harm. sz. ~e. 1) A kiégetett, kisütött szalonnának, vagy zsiros disznóhúsnak piros rostja, maradéka. Máskép: pörkőcze, és töpörtő, tepertyü. Pörczczel csinált gombócz, turós csusza, kása. Ezen föntebbi értelemben a ,pörcz' szónak gyöke azon égésre vonatkozó pör, melyből pörköl, pörgöl, pörzsöl, pörnye származnak. A cz kicsinyítő képzőnek látszik, mintha volna pöröcz. Ezen alapfogalom szerint képződött a latin cremium, német Kramel, (magyarul is néhutt: kurczina), szláv skwarek. A hason jelentésü töpörtő szóban a töpörödés, zsugorodás, mint a pörcznek egyik tulajdonsága, vétetett alapul. 2) Tájszokásos kiejtéssel am. a kicsi időt jelentő percz. | |
* | |
| l. PĚRCZEN; PĚRCZENÉS; PĚRCZENET. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~földére, ~n, ~ről. | |
* | |
| stb. l. PĚRDÍT; PĚRDŰL stb. | |
* | |
| női kn. tt. Pöré-t. Kis Erzsébet. Máskép: Pere, Perzsi, Pendzsi, Erzsi, stb. | |
* | |
| mn. és fn. tt. pőré-t. Alsó ruháig levetkőzött, félmeztelen. Szabó Dávid szerént: alsó öltözet. Pőre gatyában járni. Pőrére levetkőzni. Alkalmasint ,bőr' szótól származott, mintha bőri v. bőrü azaz bőrtakaró volna. Közel áll hozzá a börhe v. berhe is, mely Calepinus szerint előkötőt jelent, valamint Pázmánnál is: "Elsőben fügelevélből berhét csináltak, hogy szeméremtesteket béfödöznék." (Préd. 934. l.). A székelyeknél börhe jelent gatyát, vagy a testre közvetlenül húzott szőrharisnyát. Innen börhe eredetileg oly bőrkötényt jelentett, mely közvetlenül a bőr s illetőleg a szeméremrészek takarójául szolgált. | |
* | |
| (pőre-gatyás) ösz. mn. és fn. Akinek alsó testrészén csak gatya van. Eljött Simon Júdás, jaj neked pőregatyás. (Km.). | |
* | |
| (pőre-gatyásan) ösz. ih. Pőregatyás állapotban, pőregatyában. | |
* | |
| (pőre-en) ih. Félmeztelenül, csupán alsó öltözetben. Átv. ékesség nélkül. | |
* | |
| (pőre-szekér) ösz. fn. Balaton mellékén am. oldal nélkül való, mintegy meztelen, fosztor szekér. | |
* | |
| (pör-ög) önh. m. pörgöttem v. pörögtem, pörgöttél v. pörögtél, pörgött; htn. pörgeni v. pörögni. l. PĚRĚG, (1). | |
* | |
| (pör-ög-e) mn. tt. pörgé-t. Ami meg- vagy ki van pödörve, pödöritve. Pörge bajusz. Pörge kalap, nyalka kis kalap, melynek karimája köröskörül fölfelé pödörödik. l. PĚRGE, (2). | |
* | |
| (pör-ög-ecz) fn. tt. pörgecz-ět. Parázson sült, kásával töltött hurka. Egy eredetü a pörgöl, pörzsöl, pörcz szókkal. | |
* | |
| (pör-ög-és) fn. tt. pörgés-t, tb. ~ěk. Ami pörög v. pereg. V. ö. PĚRĚG, (1). | |
* | |
| (pör-ög-et) áth. m. pörget-tem, ~tél, ~ětt, par. pörgess. Kerék-, karikaféle testet forgat, vagy is eszközli, hogy pörögjön. Szélesb ért. valamit kerék gyanánt sebesen forgat. Botot, baltát ujjak között pörgetni. Nyelvét sebesen pörgeti. | |
* | |
| (pör-ög-et-és) fn. tt. pörgetést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn pörgetnek valamit. V. ö. PÖRGET. | |
* | |
| (pör-ög-et-ő) fn. tt. pörgetyű-t. Általán, karika, melyet pörgetnek, vagy mely pörög. Különösen, a kocsi-, szekértengelyeken lenni szokott ilyetén vas karika, máskép: förgetyű.
Gyöke a forgásra vonatkozó pör, hangváltozattal för, vastaghangon for, a hangutánzásnak mellékértelmével. Képzésre nézve eredetileg pörgető, melyből lágyitás által lett pörgetyű, mint, csörgető, csörgetyű, ergető ergettyű, pattantó pattantyú, stb. stb. | |
* | |
| (pör-ög-öl) gyak. áth. m. pörgöl-t. 1) Lassu tüzön pirít, sütöget valamit. Szalonnát, paprikást, tésztaételt pörgölni. 2) Mondják tűzről, napsugárról, midőn valamit pirít, éget. Egyértelmü vele a pörköl, pěrgěl, pěrkěl; némi módosítással rokonok: pěrzsěl, pörzsöl, porzsol, porgol. | |
* | |
| (pör-ög-öl-és) fn. tt. pörgölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn pörgölnek valamit. V. ö. PÖRGÖL. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pörgölin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (pör-ög-öl-ő-d-ik) belsz. m. pörgölőd-tem, ~tél, ~ött. Lassu tüzön, parázson megpirosodik, és megsűl. V. ö. PÖRZSÖLŐDIK. | |
* | |
| (pör-ög-öl-t) mn. tt. pörgölt-et. Amit lassu tüznél megpirítottak, megsütöttek. Pörgölt szalonna, pörgölt hús, csibe, bárány. Keményebb hangon: pörkölt. | |
* | |
| (pör-ög-öl-t-en) ih. Pörgő állapotban. | |
* | |
| (pörgő-rokka) ösz. fn. Kerékkel ellátott rokka. | |
* | |
| a régieknél eléjön a szintén régies porít helyett.
"Jó mester csak ne pirongass, S beszédöddel meg ne pörits. Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása, 104. l.). | |
* | |
| l. PĚRJE. | |
* | |
| Faludi Ferencznél am. pőrén. l. NYASSÁN alatt. | |
* | |
| (pör-ke azaz pör-ög-ő, pör-ög-e) fn. tt. pörké-t. Pörgő dobszó, melylyel a hadseregnek indulásra jelt adnak. V. ö. FIKÁTOR. | |
* | |
| (pör-k-en) önh. m. pörken-t. A tüztől kevessé érintve megpirúl, megpörzsölődik; lassacskán sül.
Gyöke az égésre vonatkozó pör, s középképzője k átalakult gyakorlatos g, mintha volna: pörgen, pörögen. | |
* | |
| (pörk-en-és) fn. tt. pörkenés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Állapot midőn valami pörken. | |
* | |
| (pör-k-ő-cze) fn. tt. pörköczé-t. l. PÖRCZ, 1). | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Pörköd-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. PÖRGÖL; PÖRGÖLÉS stb. | |
* | |
| l. PĚRLEKĚDÉS; PĚRLEKĚDIK; PĚRLÉS. | |
* | |
| l. PERMET. | |
* | |
| l. PĚRNYE; PĚRNYESZT stb. | |
* | |
| (pör-ög) önh. m. pörög-tem, ~tél v. pörg-öttem, pörg-öttél, pörg-ött, htn. ~ni v. pörgeni, v. pörgni. l. PĚRĚG, (1). | |
* | |
| l. PĚRĚL. | |
* | |
| fn. tt. pőröly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A hámorokban és kovácsoknál, nagy, nehéz vas kalapács. Pőrölylyel verni, lapítani a vasat.
Úgy látszik, hogy nem egyéb mint némi hangváltozattal: verő, és csak ugyan palóczosan: pőrő-nek mondják. A persában veria Beregszászi szerént am. a német Hammer. Vannak, kik a német Prellhammer szóból származtatják, mely a vashámorokban mintegy két mázsás kalapácsot jelent. (Heyse). Ide sorozhatjuk Dankovszky után a szláv prelik szót is. | |
* | |
| (pőröly-csiga) ösz. fn. Igen drága, egy arasznyi hosszu ostrigacsiga, melynek teste inkább szögletmérő eszközhöz, mint pőrölyhöz hasonló. (Ostrea malleus). | |
* | |
| (pőröly-hal) ösz. fn. A czápák neme alá tartozó faj, melynek lapos és széles feje többi testével együtt némileg pőrölyhöz hasonló. (Squalus zygaena.) | |
* | |
| (pőröly-öz) áth. m. pőrölyöz-tem, ~tél, ~ött; par. ~z. Pőrölylyel ver, keményít, lapít valamit. Pőrölyözni a hámorbeli vas rudakat. | |
* | |
| (pőröly-öz-és) fn. tt. pőrölyözés-t, tb. ~ěk. Pőrölylyel verés. V. ö. PŐRÖLYÖZ. | |
* | |
| (pőröly-ütés) ösz. fn. Hámorosok, kovácsok ütése, melyet pőrölylyel tesznek. Pőrölyütés alatt lapúl a vas. | |
* | |
| (pör-ön-ty) fn. tt. pörönty-öt, harm. szr. ~e. Vass József szerént az Ormánság- és Göcsejben korányi vagy alkonyi permet a növényzeten; tehát perme, permed s permet szókkal egy gyökü. V. ö. PERME. | |
* | |
| (pör-ön-ty-ös) mn. tt. pöröntyös-t v. ~et, tb. ~ek. Az Ormánságban s Göcsejben am. permetes, harmatos. V. ö. PÖRÖNTY. | |
* | |
| mn. l. PĚRĚS. | |
* | |
| (pör-ös) fn. tt. pörös-t, tb. ~ök. Posványos nádas hely, máskép: dsindsa.
Nevét talán az égetést jelentő pörs, pörzs szótól vette, minthogy az ily helyeken késő őszszel, vagy tavaszszal a csereklyét le szokták pörzsölni, elégetni. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Pörös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (pör-patvar) l. PĚRPATVAR. | |
* | |
| (pör-s) fn. tt. pörs-öt, harm. szr. ~e. 1) Állati bőrön támadt fakadás, bibircsó, mely rendesen mérges természetü, és vörös szinü. E tulajdonságánál fogva azon szók közé sorozható, melyekben a pör (= pir) gyök égésre, tüzességre, pirosságra vonatkozik. Persa nyelven parus v. perus Vullers szerént: pustulae in membris corporis humani. 2) A lopvanőszők seregébe tartozó moszatnem, mely a fákon, köveken, földön apró liszt formában terem, a különféle szinü, többi között van vörös, és rózsás pörs. Nevét hasonlatnál fogva alkalmasint az állati pörstől, mint bibircsótól kapta. | |
* | |
| (pör-s-ed) önh. m. pörsed-t. Mondják állati bőrről, midőn pörsféle vörös bibircsó fakad ki rajta. Nagy hőségben pörsed a bőr. Arcza, karjai, melle kipörsedtek. V. ö. PÖRS. | |
* | |
| (pör-s-ed-ék) fn. tt. pörsedék-ět, harm. szr. ~e. Köleshez hasonló vörös vagy piros kifakadás, bibircsó az állati bőrön; máskép: pörsenet. | |
* | |
| (pör-s-ed-ék-ěs) mn. tt. pörsedékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Amin pörsedékek vannak. | |
* | |
| (pör-s-ed-és) fn. tt. pörsedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bőrbántalmi állapot, midőn pörs vagy pörsök fakadnak rajta. 2) l. PÖRSEDÉK. | |
* | |
| (pör-s-ed-ěz) gyak. önh. m. pörseděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Ismételve, vagy több helyen pörsök támadnak, fakadnak rajta. Pörsedez a melle, arcza. | |
* | |
| (pör-s-ed-ěz-és) fn. tt. pörsedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami pörsedez. | |
* | |
| l. PĚRSĚLY. | |
* | |
| (pör-s-en) önh. m. pörsen-t; l. PÖRSED. | |
* | |
| (pör-s-en-és) fn. l. PÖRSEDÉS. | |
* | |
| (pör-s-en-et) fn. tt. pörsenet-ět, harm. szr. ~e. Kölesforma vörös vagy piros fakadék, bibircsó a bőrön. Fölvakarni, földörgölni a pörsenetet. Szuró, viszkető mérges pörsenet. | |
* | |
| (pörs-láz) ösz. fn. Forró láz egyik neme, mely fejfájással, szomjjal, és köhögéssel szokott járni, s a bőrön majd vörös, majd fehér, köles nagyságu fakadékokat, bibircsókat támaszt. (Febris miliaris). | |
* | |
| fn. tt. pörsöly-t, tb. ~ök. l. PÉRSĚLY. | |
* | |
| (pör-zs n. pö-rös) fn. tt. pörzs-öt, harm. szr. ~e. Az égetett testnek azon állapota, midőn lágy tűzre tartva csak külseje pirúl meg, vagy ég el. Származékai: pörzsöl, pörzsölődik, stb. Hasonló hozzá a mély hangu parázs. Elemezve: pörös, azaz olyas valami, mit a tüzön pörgöltek; pirítottak. Hangváltozattal: pěrzs. | |
* | |
| (pörzs-bűz) ösz. fn. Bűz, mely pörzsölt testből kifejlik, p. midőn disznót pörzsőlnek, vagy a haj-, szőrféle testeket megpörköli a tűz. | |
* | |
| (pörzs-íz) ösz. fn. Íze az oly ételnek melyet pörzsöltek, vagy pörgölve megégettek. A szalonnának, disznóhúsnak, szalmánál főtt ételnek pörzsize. | |
* | |
| (pör-ös-öl) áth. m. pörzsöl-t. Általán valamely testet gyöngébb, különösen szalmaféle tüznél lángnál pirít, sütöget, s leginkább csak külső bőrét, szőrét, haját égeti meg. A fűtött kályha megpörzsöli a rajta levő ruhát. Haját elpörzsölte a láng. Disznót pörzsöl. Akár mint pörzsöljék, nem leszen ebből szalonna. (Km.). A rókát kipörzsölni lyukából. Hangváltozattal: pěrzsěl.
A pörzsöl alantabb fokát jelenti az égetésnek mint a pörgöl. V. ö. PÖRGÖL. | |
* | |
| (pör-ös-öl-és) fn. tt. pörzsölés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit pörzsölnek. Disznópörzsölés. V. ö. PÖRZSÖL. | |
* | |
| (pör-ös-öl-ö-d-és) fn. tt. pörzsölődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, illetőleg égés neme, midőn valamely test pörzsölődik. l. PÖRZSÖLŐDIK. | |
* | |
| (pör-ös-öl-ő-d-ik) belsz. m. pörzsölőd-tem, ~tél, ~ött. Külső hártyája, bőre, haja, szőre stb. a hozzá ért tűz, láng által folytonos égő állapotban szenved. Pörzsölődik az égő szalmával beterített disznó. A fűtő haja a kicsapó lángtól megpörzsölődött. | |
* | |
| (pörzs-szag) ösz. fn. Pörzsölt test szaga. | |
* | |
| (pörzs-szagú) ösz. mn. Olyan szagu, milyen a pörzsölt test szokott lenni. Pörzsszagu disznóhus. Különösen a vigyázatlanul pirított ételről mondják, midőn a szakács elégette. Pörzsszagu rántás, rátotta. | |
* | |
| PISÁL stb. | |
* | |
| PŐZSÖL. | |
* | |
| fn. tt. pősé-t. Göcsejben am. berkekben levő sárgás posvány, mely a fehér ruhát sárgára festi. Büzhödt, és mély hangon pos szóval egy eredetü. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Vas m.; helyr. Pősé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
* | |
| tájdivatosan, és régiesen, pl. a Nádor-codexben is am. pörsöly, persely. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Pőstény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| mváros Nyitra m.; helyr. Pőstyén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. pösz-t, tb. ~ök. 1) l. SZÖSZ. 2) Hangejtési hiba, midőn valaki nyelvét az ajakakhoz érintgetve beszél, mintha p hangot akarna ejteni. Erre mutat a szinte hangutánzó latin balbus. A szöszt is pösznek mondja, (km. a fogatlan vén asszonyról); szokottabban: pösze. | |
* | |
| (pösz-e) mn. tt. pöszé-t. Selypes, aki nyelvét ajkaihoz érintgetve beszél, s v. sz hangok helyett p-t ejt. Pösze gyerek. V. ö. PELYP, SELYP. | |
* | |
| (pösz-ke) mn. tt. pöszké-t. L. SZÖSZKE. | |
* | |
| (pöszke-bárcs) ösz. fn. Növényfaj a bárcsok neméből, melynek csészepikkelyei szőkék, azaz, pöszkék, honnan a neve. (Carduus canus). | |
* | |
| fn. tt. pöszlék-et v. pöszlek-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Tájdivatosan különösen Molnár A. és Szabó D. szerént akármi metélék, hulladék, pl. szabók, szűcsök, vargák nyiredéke, hulladéka. Különösebben a székelyeknél Kriza J. szerént (pöszlek) gazdasági eszköz darabjai. Beh hitvány ekepöszlekei vannak. Átv. ért. te hitvány pöszlek v. peszlek.
Alakjánál fogva vagy a pösz = szösz szótól eredt; vagy a nyelvhasonlat szerént az elavult pöszöl v. pöszlik (= oszlik, foszlik) igének származéka, mintha volna: foszlék; mély hangon ejtve poszlék; tehát az oszlik törzsöktől, minthogy a pöszlék nem egyéb részint holmi lenyirbált foszladéknál, részint egyes szétfosztott v. szedett daraboknál. | |
* | |
| fn. tt. pöszmété-t. Cserjeféle növényfaj az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből, s a ribiszkék neméből; melynek egyik különböztető jegye, hogy bogyói szőrösek. (Ribes grossularia.) Továbbá, ezen cserjének gyümölcse, szöszös bogyója. E szerint gyöke a szöszt jelentő pösz, melyből hihetőleg kifejlett az elavult pöszmed ige, s ebből pöszmedő, pöszmede, pöszmete, (honnan pöszmeteg is), mint: duz, duzmad, duzmadó, duzmati. Máskép tájdivatosan: köszméte, piszke, biszke, böszke. | |
* | |
| (pöszméte-bokor) ösz. fn. Cserjebokor, melyen pöszméte nevü gyümölcs terem. V. ö. PÖSZMÉTE. | |
* | |
| (pösz-m-ed-eg) fn. tt. pöszmeteg-ět, harm. sz. ~e v. ~je. Marczal mellékén varancsk, fölrepedezése a bőrnek. | |
* | |
| (pösz-ög) gyak. önh. m. pöszög-tem, ~tél, ~ött. Félig siró hangon ejti ki a szókat, mintha pösze volna; rokon mind hangokban, mind értelemben piszeg szóval. V. ö. PÖSZ, PÖSZE, PISZEG. | |
* | |
| (pösz-ög-és) fn. tt. pöszögés-t, tb. ~ěk. Félig síró vagy pösze hangon szólás; piszegés. | |
* | |
| (pösz-öl) áth. m. pöszöl-t. Szegeden am. subában vagy ködmönben a kopasz foltokat pöszlékkel elfödi. | |
* | |
| (pösz-öl-és) fn. tt. pöszölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki pöszöl. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pöszöny-be, ~ben, ~ből. Némely leírás szerént pl. Fényes munkájában: Pözsön. | |
* | |
| (pöt- v. pött-ög-öd) áth. m. pötköd-tem, ~tél, ~ött. Szabó D. szerént am. bököd, (bökdös), szúrdal, tűvel s olyasmivel általlikgat; aki azt ,petteget' szóval rokonítja; tehát nyilván pöt v. pött származéka. | |
* | |
| (pött-ög-öd-és) fn. tt. pötködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Böködés, szúrdalás tűvel s egyéb hasonló eszközzel, likgatás. V. ö. PÖTKÖD. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr: Pötölé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. PĚTĚRKE. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Pötrété-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| elvont gyök, melyből pöttöget, pötköd, és pöttön származnak. Jelent kis pontot, mely egyes szurás, bökés által támad.
Alapértelmére nézve rokon a foltocskát jelentő pett v. pětty, pěgymet, továbbá pěttyeget stb. szókhoz. l. PĚTT v. PĚTTY. | |
* | |
| (pött-ög-et) gyak. áth. m. pöttöget-tem, ~tél, ~ětt, par. pöttögess. Szurkálás, bökdösés által kis pontokat, foltocskákat csinál, s ez által tarkít, irombává tesz valamit. Tintával bepöttögetni a papirt. Himzés által pöttögetni a ruhát. lásd: PĚTTYĚGET. | |
* | |
| (pött-ög-et-és) fn. tt. pöttögetés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Foltocskáknak bökdösés által csinálása, s ily módon valaminek tarkítása. | |
* | |
| (pött-ög-et-ětt) mn. tt. pöttögetětt-et. Szurkálás, bökdösés által tarkított, pontozott, vagy, amit festéknemü testekkel tarkává, irombává tettek, vagy ami természeténél fogva ilyen. Tintával, tűvel pöttögetett papiros. Festőben pöttögetett vászonszövet. Pöttögetett tollu madarak. | |
* | |
| (pött-ög-et-ětt-en) ih. Pöttögetett állapotban. | |
* | |
| (pött-ön) mn. tt. pöttön-t, tb. ~ök. Túl a Dunán jelent a maga nemében igen kicsit, különösen ilyen embert, gyermeket. Átv. értelmü, s képes kifejezésü szó a pontocskát, foltocskát jelentő pött gyöktől. Pöttön ember, gyerek. A persában pecse am. gyermek; piczi (enfant; petit, jeune, Hindoglu). Hasonló hozzá, hangokban is a franczia petit, mely hogy honnét származott, nem szól róla Régnier szótára sem. | |
* | |
| lásd: PĚTTYEN, PĚTTYENT. | |
* | |
| a beszélni kezdő gyermeknek ajakhangját utánzó gyök, honnan pötyög, pötyögés származnak. Hangmódosúlattal: pěty, pětyěg, pětyěgés. | |
* | |
| hangutánzó gyök a pötyög szóban, amidőn fityeg szó fity, vagy a petyhed, petyhüdik szók pety gyökével rokon; V. ö. PŐTYÖG. | |
* | |
| (pöty-ög) gyak. önh. m. pötyög-tem, ~tél, ~ött. 1) Mondják kis gyermekről, midőn beszélni tanulván a hangokat mintegy pöszén ejti. Gúnyosan, am. locsog, fecseg, értelmetlenül, gyerekesen beszél. Hát te mit pötyögsz? 2) Petyhe v. petyhüdt; innen Szathmárban idősb Mándy P. szerént pötyögő v. pötyöngő am. tőgy, marha tőgye. Ez utóbbi értelemben szokottan: pötyög. | |
* | |
| (pőty-ög) önh. m. pőtyög-tem, ~tél, ~ött. Lazán fityeg. Hajósok nyelvén pőtyög a vitorla, ha t. i. a kieresztett vitorlát szél nem feszíti s az magában lazán, mintegy petyhütten lóg. Ha a szél lebegteti, akkor azt mondják: lübög. | |
* | |
| (pöty-ög-és) fn. tt. pötyögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyermekes, pösze beszéd. Gúnyosan am. föcsögés. | |
* | |
| (pötyög-és) fn. tt. pőtyögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kifeszített vitorlának szél hiányában laza lógása. | |
* | |
| (pöty-ög-ő) mn. tt. pötyögő-t. Aki v. ami pötyög. Pötyögő gyermek. V. ö. PÖTYÖG. | |
* | |
| (pőty-ög-ő) mn. és fn. tt. pőtyögő-t, Ami pötyög. 2) A bika nyakán lefityegő bőr. | |
* | |
| (pőty-ög-ő-ös) mn. tt. pőtyögős-t v. ~et, tb. ~ek. A kifeszített vitorláról mondják midőn szél nem lobogtatja (vagy: lübögteti); máskép: lappadt. (Kenessey A.). | |
* | |
| (pöty-ön-ög) l. PÖTYÖG 2). | |
* | |
| elvont gyöke pözme szónak; rokon pőzs szóval; továbbá pösz gyökkel ,pöszlek' szóban; sőt poz gyökkel is ,pozdorja' szóban. | |
* | |
| (pöz-me) fn. tt. pözmé-t. Kriza J. szerént a székelyeknél apró száraz ágak. "Katrass egy kis pözmét össze." | |
* | |
| fn. tt. pőzs-t, tb. ~ök. Nyalábba kötött sugár vesszők, melyeket sarkantyu vagyis gát gyanánt a vizek mentében leraknak, s ráhányt földdel lenyomtatnak. V. ö. PŐZSÖL. Különbözik tőle némileg: rőzse, mely öszvevagdalt és kévébe kötött ágakat jelent. Hasonlónak látszik hozzá a német Busch, melynek egyik jelentése Adelung szerént "Mehrere zusammen gebundene Zweige oder Pflanzen; továbbá a franczia buche (olaszul: bosco), mely am. hasábfa. | |
* | |
| (pőzs-öl) áth. m. pőzsöl-t. Szegeden am. a folyók és csatornák partjait fűzgalyakkal s rőzsével megbéleli, hogy a sebes víz ne szakgathassa. | |
* | |
| (pőzs-öl-és) fn. tt. pőzsölés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki pőzsöl; jelenti magát a pőzsölt művet is. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Pözsön-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Pozson m.; helyr. Prácsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helynév, tt. Prágá-t. 1) Csehország fővárosa a Moldava vize mellett; helyr. Prágá-ba, ~ban, ~ból. 2) Faluk Nógrád és Szala m.; helyr. Prágá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (prága-i) mn. tt. prágai-t, tb. ~ak. Prágából való, ott készült, azt illető, arra vonatkozó stb. Prágai lakosok, áruk. | |
* | |
| tájszó l. RONDA. | |
* | |
| erdélyi mváros a brassai vidékben; és falu Nagy-Sink székben; helyr. Prásmár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (a latin praeda szóból) fn. tt. prédát. Általán, erőszakkal, ragadva szerzett holmi, zsákmány, p. mit háboru alatt a katonák az ellenségtől rabolnak; a vadászok által szerzett vadak stb. Prédára menni, prédát szerezni, prédán osztozni, prédából élni. Prédára hagyni mindenét. Átv. ért. melléknevül használva am. pazarló, ki mintegy maga magát zsákmányolja ki. Préda ember. V. ö. ZSÁKMÁNY, és DÚ. | |
* | |
| (préda-al) önh. és áth. m. prédál-t. Ragadoz, rabol, zsákmányol. Prédálni menő katonák. Átv. ért. saját vagyonát pazarul vesztegeti, s mintegy maga magát fosztogatja,. Pénzét, jószágát mind elprédálta. Olcsó áron elprédálni az árukat. V. ö. PRÉDA.
| |
* | |
| (préda-al-ás) fn. tt. prédálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rablás, ragadozás, zsákmányolás, dúlás. Átv. ért. pazarlás, tékozlás, vesztegetés. | |
* | |
| fn. tt. prédikáczió-t. A keresztényeknél am. egyházi beszéd, hitszónoklat. Tájejtéssel: perdikáczió. Templomban, nyílt téren mondott prédikáczió. Prédikácziót hallgatni. Hosszú kolbász, kurta prédikáczió (km.). Gúnyos ért. kelletlen, unalmas oktatás, intés. Nem kell nekem a te prédikácziód. A latin praedicare szóból származtatott igenév. | |
* | |
| (predi-cáczió-os) mn. tt. predikácziós-t v. ~at, tb. ~ak. Predikácziót tartalmazó; predikáczióval járó; predikáczióval megtisztelt. Predikácziós könyv. Predikácziós temetés. Predikácziós halott. Nem lesz belőle predikácziós halott (km.), azaz nem lesz belőle vagyonos avagy előkelő ember, aki azért fizetni tud, vagy oly hivatalt is viselt, kinek emlékét predikáczióval is megtisztelik. | |
* | |
| (a latin praedicare után) önh. és áth. m. prédikál-t. Egyházi beszédet mond; a reformátusok különösb szójárása szerént: papol, tájejtéssel: perdikál. Templomban, szabad ég alatt, innep- és vasárnapokon prédikálni. A pap azt prédikálta, hogy... Amit prédikálnak, meg kell tartani. Tiszán túl, orosz pap is prédikál csak magyarul. (Népd.). Gúnyosan am. unalmas, kelletlen beszédet tart. Ne prédikálj annyit. | |
* | |
| fn. tt. prédikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyházi beszédnek elmondása; papolás; hitszónokolás. Prédikáláshoz fogni, abban elfáradni. | |
* | |
| (prédikáló-szék) ösz. fn. Magasabb állvány a templomban, vagy szabad téren, melyről a pap egyházi beszédet tart a néphez. | |
* | |
| (a latin praedicator); fn. tt. prédikátor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyházi személy, ki a néphez szent beszédeket tart, hitszónok; tájejtéssel: perdikátor. A protestánsok különösen ily czimen nevezték el papjaikat. Református, evangelicus predikátor. A szent Domokos rendén levő szerzeteseket predikator-szerzetbelieknek is hivták. Az ó testamentomi bibliában predikátor könyvé-nek mondják, mi a Vulgata szerént: Ecclesiastes, s igy kezdődik Káldi szerént: "A predikátornak a Dávid fiának, jeruzsálemi királynak igéi." | |
* | |
| fn. tt. prédikátorság-ot. Prédikátori hivatal. Különösen a régiebb protestánsoknál am. egyházi, papi, lelkészi állomás. V. ö. PRÉDIKÁTOR. | |
* | |
| Kemenesalján am. ront, rombol, pusztít, tör, zúz, szakgat. A német brechen-ből ferdített szó. | |
* | |
| fn. tt. prém-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A ruhának szőrösbőrből való szegélye, vagyis azon szőrösbőr, melyet kivált téli ruhákra szegélyül varrnak. Bárány-, rókaprém. Fehér, fekete prém. Muszka, asztrakán prém. Mente, bunda, suba préme. Felvarrni, lefejteni a prémet. Szélesb ért. a valódi prémhez hasonló bojtos, rojtos szegély. Arany prém, gatyaprém, kalapprém.
Más kiejtéssel: perém, perem. Minthogy a prém szegélyt, illetőleg környezetet jelent, innen gyökre nézve azon szókhoz rokonítható, melyekben a per illetőleg fer för kerületet, körülmozgást jelent, mint perecz, pereszlen, perge, pereg, fergetyű stb. Egyezik vele a német Brame v. Bräme, v. Brahme stb. melyet Adelung a be-rahm (rámazat) szóból elemez. Egyébiránt szlávul prim, ángolul: brim, svédül: braem stb. | |
* | |
| (prém-áru) ösz. fn. Áruczikk, mely prémezésre használandó. | |
* | |
| (prém-bőr) ösz. fn. Kikészített szőrösbőr, melyet téli ruhákra szegélyül, azaz prémül használnak, mely rendesen a bélésbőrnél finomabb, drágább szokott lenni, pl. nyuszt, nyest, vidra, petymegbőr. | |
* | |
| (prém-ěs) mn. tt. préměs-t v. ~et, tb. ~ek. Prémmel ellátott, szegélyzett. Prémes bekecs, köntös. Rókaprémes mente. Gúnyosan mondják oly ruháról, melynek alsó szegélye köröskörül sáros. Prémes szoknya, köpeny. A növénytanban midőn valamely szerv tőle, legalább színre nézve, különböző anyaggal van szegélyezve, mint az erdei mályva és tapsír magva; az időérző csüküllő fészke levelei szegélye; máskép: párkányos. (Gönczy P.). | |
* | |
| (prém-ěs-en) ih. Prémmel ellátva, szegélyezve. | |
* | |
| (prém-ěz) áth. m. préměz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Prémmel szegélyez, körülvarr, ékesít. Mentét, sipkát, köntöst prémezni. V. ö. PRÉM. | |
* | |
| (prém-ěz-és) fn. tt. prémězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A ruhának szegélyezése körülvarrott prémmel. A prémezést szűcsök szokták tenni. V. ö. PRÉM. | |
* | |
| (prém-ěz-et) fn. tt. prémězet-ět v. prémzet-ět, harm. szr. ~e. A ruha szegélyét tevő prém egészen véve. | |
* | |
| helység Hont m.; helyr. Prencsfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. prépost-ot, harm, szr. ~ja. Az eredeti latin praepositus értelménél fogva tulajdonkép s általán véve am. elüljáró, főnök. Szokott egyházi ért. a káptalannak, vagy bizonyos szerzetesrendnek főnöke. Nagy prépost. Kis prépost. A premontrei rend prépostja. Jászai, csornai prépost. Czimzetes prépost. | |
* | |
| (prépost-ság) fn. tt. prépostság-ot, harm. szr. ~a. 1) Préposti rang, czim, méltóság. 2) Préposti javadalmak. Gazdag, szegény prépostság. V. ö. PRÉPOST. | |
* | |
| tt. prés-t; PRÉSĚL m. présel-t stb. idegen származásu szók, közvetlenül a német Presse, pressen, közvetőleg a latin premo, pressio után; melyek némi módosúlattal több más európai pl. ángol, franczia nyelvbe is átmentek, (press, to press; presse, presser). lásd: SAJTÓ v. SUTÚ, SAJTÓL v. SUTÚL, stb. | |
* | |
| (prés-ház) ösz. fn. A szőlősgazdák sajtóló háza, hajléka, a szőlőhegy alján; néhutt: kolna. | |
* | |
| önh. m. prézsmitál-t. Mindenfélét, haszontalan dolgokat fecseg, beszél. Oly értelmü, mint a gúnyosan használt papol, s valamint ennek gyöke pap, úgy amazé a latin presbyter, mintha volna presbitál. Valószinüleg a reformatio után keletkezett szó, minthogy a reformatusok az egyház véneit presbytereknek hivják. | |
* | |
| fn. tt. pribék-ět, harm. szr. ~je. Molnár A. szerint, transfuga, perfuga, vagyis szökevény. Innen alkalmazott értelemben: csavargó, jöttment; semmirekellő, rosz jellemü, zsivány, utonálló stb. Erő s pribék ellen nincs pecsétes levél. (Km.).
"Éh gyermekeinket maszlagon Hizlalta, pribégjeivé, hogy ők Verdessék, ami még nem ing." Kazinczy Ferencz. E szó Gyarmathi Sámuel szerént horvátul pribek, a dalmát nyelvben: pribegh, Dankovszky szerént a cseh nyelvben: pribieháts. Ha jelentése a szláv nyelvből értelmeztetik, ebben pri-behati am. körüljárni, körülfutkosni, jönni menni, lótni futni, és így pribék v. pribeh eredetileg szintén azt tenné: lóti futi, jött ment, csavargó ember. Azonban szintén Gyarmathi szerént a törököknél bri-beg (pur-beg?) = fiam uram, a neve a keresztény vallásból áttértnek; innen keresztényi tekintetben e név, mint hitehagyotté, gyalázatosnak tartatott, vagyis a keresztényeknél eredetileg hitehagyottat jelentett. A törökből származtát az is hihetővé teszi, hogy tiszta alakjában a törökkel határos szláv nyelvekben dívik, és hogy a magyarban nemes családnevekben is él, melyek szégyenítő szókat nem igen szoktak fölvenni. | |
* | |
| falu Kővár vidékében; helyr. Pribékfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (pribék-ség) fn. tt. pribékség-ět. Szökevény v. csavargó minőség; rosz jellem, semmirekellőség. | |
* | |
| fn. tt. prímás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A római katholikusoknál az egyházi méltóságok rendében am. főérsek, vagy is, valamely tartomány, vagy ország első főpapja, milyen Magyarországban az esztergami érsek; újabban alkotott szóval: áldornagy vagy csak: áldor (mint nádor). 2) A czigány bandáknál első muzsikus, első hegedűs, ki után következnek a szekundás, és kontrás. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Primócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. PERJEL, PERJELSÉG. | |
* | |
| NYELVPRITTY, pergő nyelvet utánzó hangszó, s am. csacska, fecsegő. Fogd be már egyszer a szádat, te nyelvpritty. | |
* | |
| (pritty-ěl) önh. m. prittyěl-t. Csacsog, fecseg, jár a szája, máskép: pirityel. Reggeltől estig pirityel. | |
* | |
| mváros Nyitra m.; helyr. Privigyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. próbá-t. 1) Kísérlet, mely által valaminek tulajdonságait, minemüségét, jóságát stb. megtudni akarjuk. Próbára tenni, próba alá fogni, venni valamit. Próbairás. Próbakaszálás. Próbaszántás. Próbaőrlés. Próbatanítás. Tegyünk próbát. Kiállni a próbát. Előbb próbára, azután munkára. (Km.). Tűzpróba, tulajdon ért. mely által az érczek és fémek minemüségét vizsgálják; átv. ért. nehéz, erős kísérlet, melyen valakinek át kell mennie. 2) Vállalat, merénylet. Roszul ütött ki a próba. Veszedelmes próba. 3) Számtani ért. számolás módja, mely által megtudjuk, ha a számvetés hiba nélkül történt-e. 4) Bizonyos jegyek, melyekből valaminek jóságát, valódiságát megismerjük, különösen az ezüst és arany műveken. Tizenhármas próba. 5) Bizonyíték.
Tájdivatosan: poróba, sőt a p elváltoztával tróba, s toróba is. A németben: Probe, a francziában: preuve, az olaszban: prova, pruova stb. A classicai latin nyelvben nincsen ugyan meg maga a később kori proba szó, de mégis kétségtelennek látszik, hogy a latin probare ige az eredeti. | |
* | |
| (próba-aratás) ösz. fn. Aratási munka, midőn valamely arató eszköznek működését akarják megtudni; vagy pedig az aratott gabonának egy részét, pl. egykét keresztet vizsgálat alá venni, hogy mennyi magot ad stb. | |
* | |
| (próba-csődör) ösz. fn. Nem nemes faju, csak közönséges csődör a ménesintézetben, melyet a kanczákhoz eresztenek, kísérletül, ha sárlanak-e s kivánják-e a hágatást. | |
* | |
| (próba-év) ösz. fn. Év, melynek lefolyta alatt valakit próbára tesznek, hogy megtudják, ha képes lesz-e bizonyos életmódra. Kolostori próbaév. | |
* | |
| (próba-idő) ösz. fn. Általán idő, melyben valakinek életmódját, magaviseletét próbára teszik. | |
* | |
| (próba-irás) ösz. fn. Kísérletül valakivel iratni, hogy az irásával meg leszünk-e elégedve. | |
* | |
| (próba-ív) ösz. fn. l. PRÓBANYOMAT. | |
* | |
| (próba-járat) l. PRÓBAMENET alatt. | |
* | |
| (próba-kaszálás) ösz. fn. Kaszálási munka, valamely kaszamű tulajdonságának, czélszerüségének, vagy magának a kaszáló ügyességének is megismerésére. | |
* | |
| (próba-kő) ösz. fn. Az arany- és ezüstmiveseknél, fekete, kemény, a tűzben olvadékony palakő, mely által az arany és ezüst finomságát vizsgálják. Átv. ért. eszköz, melylyel valakinek tulajdonságait, hajlamát kitudni akarják. A szenvedés a lelki erőnek próbaköve. | |
* | |
| (próba-al) áth. m. próbál-t. Valamit kisérel, vagy is bizonyos műtét, cselekvés által megtudni akarja, milyen tulajdonságu, vagy bír-e bizonyos kellékekkel. Próbálni a vett kocsislovakat, a puskát. Különösen, merényel valamit. Aki nem próbál, se nem nyer, se nem veszt. (Km.). Mit tudna, ki semmit nem próbált? (Km.). Meg ne próbáld azt tenni. Szerencsét próbálni, a kósza betyárok nyelvén am. lopási, rablási kisérletet tenni. Tájdivatosan: poróbál, s a p elváltoztával: tróbál, toróbál. V. ö. PRÓBA. | |
* | |
| (próba-al-ás) fn. tt. próbálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit, vagy valakit próbálunk. V. ö. PRÓBÁL. | |
* | |
| (próba-al-at) fn. tt. próbálat-ot, harm. szr. ~a. Kísérlet, illetőleg műtét, cselekedet melyet az visz véghez, ki próbál valamit. | |
* | |
| (próba-al-og-at) gyak. áth. m. próbálgat-tam, ~tál, ~ott, par. próbálgass. Gyakran, ismételve, vagy könnyeden próbál. | |
* | |
| (próba-al-og-at-ás) fn. tt. próbálgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ismételt próbálás. | |
* | |
| (próba-lövés) ösz. fn. Lövés, mely által meg akarják tudni, mennyire visz, illetőleg mely erővel hat valamely lőfegyver, p. puska, álgyu. | |
* | |
| (próba-al-t) mn. tt. próbált-at. Aki, vagy ami a kellő próbán keresztül ment; különösen emberről szólva, tapasztalt, viszontagságok által edzett. Próbált ember kell a gátra. Próbált vitéz nem ijed meg a maga árnyékától. | |
* | |
| (próba-menet) ösz. fn. Menet, utazás, mely által valamely új jármüvet, vagy útat, pl. vasútat első ízben megpróbálnak; ha ezt valahová és vissza, vagy ismételve teszik, különösebben próbajárat a neve. | |
* | |
| (próba-mérleg) ösz. fn. Finom hajlékonyságu, érzékeny mérleg, különösen az érczek súlyának meghatározására. Bányászok próbamérlege. | |
* | |
| (próba-nyomat) ösz. fn. Első nyomat a könyv- réz- kő- stb. nyomóknál, mely próba gyanánt szolgál. | |
* | |
| (próba-as) mn. tt. próbás-t v. ~at, tb. ~ak. Bizonyos próbajegygyel ellátott. Próbás aranymű. Tizenhárom próbás ezüst kanál. V. ö. PRÓBA. | |
* | |
| (próba-szántás) ösz. fn. Szántási munka, a szántó eszköz, vagy a szántani való föld minőségének is kitudása végett. | |
* | |
| (próba-tégely) ösz. fn. Arany- és ezüstmivesek tégelye, melyben a nemes fémeket próbálják. | |
* | |
| (próba-tét) ösz. fn. Általán, próbálat, kísérlet; különösen, tudományos, oskolai vizsgálat, az illető tanulók előmeneteléről. Próbatétre készülni. A próbatétet dicséretesen kiállani. | |
* | |
| (próba-tétel) ösz. fn. l. PRÓBATÉT. | |
* | |
| (próba-tű) ösz. fn. 1) Az ezüst- és aranymiveseknél, arany és ezüst, különböző finomságu tűk, melyekkel a próbakövet karczolgatják, hogy a rajta maradt karczokból megtudják azon arany és ezüst finomságát, melyet szintén ugyanazon kőhöz dörzsölnek. 2) A tűcsinálóknál azon tű, melynek formájára a többit készítik. | |
* | |
| (próba-útazás) l. PRÓBAMENET. | |
* | |
| fn. tt. professor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TANÁR. | |
* | |
| (a görög eredetü profhthV, latínosan: propheta, profhmi, igétől, mely am. előre mondok); fn. tt. prófétá-t. Általán, görög elemzésénél fogva oly személy, ki jövendő dolgokat előre megmond, máskép: jós, látnok. Ily értelemben nevezte szent Pál azon pogány költőt prófétának, kit Titushoz írt levelének első fejezetében érint. Különösen, bibliai ért. Isten ihlette férfiak, kik időnként feltüntek a zsidó nép között, hogy az erkölcsi romlottság ellen kikeljenek, annak eredményeit, s érdemlett büntetését előre hirdessék, a népet megtérésre buzdítsák, s az egykor eljövendő Idvezítőre figyelmeztessék, és előkészítsék. Ezen férfiak közől négy nagy prófétá-nak neveztetik, kiktől t. i. terjedelmesb szent könyvek maradtak ránk, tizenketten pedig kis proféták, kisebb tartalmu könyveiktől. Jelenleg átv. ért. profétának mondják az időjóst, vagy általán, ki mint jövendölő lép fel. Időpróféta. Nem hiszek a profétának, ki oly darab kenyeret megeszik mint magam. (Km.). | |
* | |
| (proféta-al) áth. m. prófétál-t. L. JÓSOL, JÖVENDŐL. | |
* | |
| fn. tt. prófont-ot, harm. szr. ~ja. Közönséges katonakenyér, komiszkenyér. Fekete, sótalan prófont. Prófontot rágni.
A franczia proviant után alakult idegen eredetü szó, mely szélesebb értelemben eleséget jelent. | |
* | |
| (prófont-ház) ösz. fn. Ház, melyben prófontot sütnek és tartanak. | |
* | |
| fn, tt. profósz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Katonai nyelven am. hadi foglyár, börtönőr, közlegényesen szólva: prófusz. Közvetőleg a franczia prévôt után alakult; mely régiesen provos, provost, prévost, spanyolul: preboste, olaszul: prevosto, preposto, preposito, a latin praepositus-ból. | |
* | |
| l. PROFÓSZ. | |
* | |
| (a latin procurator szóból módosult) fn. tt. prokátor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. ÜGYVÉD. Fogadatlan prokátor, aki hivatlanul bocsátkozik valamely ügy védelmébe. Fogadatlan prokátornak ebszarral fizetnek. (Aljas km.). | |
* | |
| stb. l. ÜGYVÉDKĚDIK, ÜGYVÉDSÉG, stb. | |
* | |
| (Budafok) falu Pest-Pilis m.; helyr. Promontór-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| NÉMET~, TÓT~, mvárosok, KIS~, falu Nyitra m.; helyr. Próná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. prószá-t. Tejjel föleresztett kukoriczalisztből való vajas, vagy zsiros keményebb és vastagabb sütemény, (Kresznerits, Tájszótár); máskép: görhe, görhön, görhő. Különbözik tőle a laposabb s lágyan sült málé, mely vizzel vagy tejjel készül.
"A sütemény készen, laska levesestül, Kukoriczaprósza és málé belestül." Lakodalmi vers. Nevét valószinüleg porhanyóságától vette, mintha volna, porósza, porócza, túl a Dunán igy is ejtik, proha (poroha). Minthogy e sütemény ikrásabb a málénal, s mintegy rögös, görös, innen a görhe, görhön nevezet. A szláv proszo kölest jelent. (Jancsovics). | |
* | |
| (a középkori latin protestari szótól módosult) önh. m. prostestál-t. Jogainak megsértése ellen törvényes óvást tesz. Szélesb ért. ellenmond. | |
* | |
| (protestál-ás) fn. tt. protestálás-t, tb. ~ok. Óvástétel, óvás; ellenmondás. | |
* | |
| fn. tt. protestáns-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Így neveztetnek a Luther és Kalvin hitvallását követő egyház tagjai. Eredetileg e nevezet csak a Luther követőit illette, azon időtől fogva, midőn a szász választó fejedelem János, és a hesseni tartománygróf az 1529-diki birodalmi gyülésen a catholicusok által reájok hozott határozat ellen protestáltak, óvást tettek; a westpháli béke ólta e nevezet a reformatusokra is alkalmaztatott. | |
* | |
| fn. tt. prózá-t. Kötetlen beszéd, illetőleg irály, mint a versműnek ellentéte. Alsóbb, felsőbb nemü próza. Latin szó. | |
* | |
| (próza-i) mn. tt. prózai-t, tb. ~ak. Prózában írt, prózára vonatkozó. Prózai eléadás. Prózai munkák. | |
* | |
| (próza-iró) ösz. fn. Iró, ki prózában (nem versben) készíti irodalmi műveit. | |
* | |
| l. POROSZ. | |
* | |
| mváros Trencsén m; helyr. Pruszká-n; ~ra, ~ról. | |
* | |
| (a német Brustfleck-ből ferdített) fn. tt. pruszlik-ot, harm. szr. ~ja. Általános népnyelven am. mellény, vagy szintén németesen lajbli. | |
* | |
| fn. tt. pruzinká-t. Zsiron sütött porhanyós tészta. Rokon a prósza, próha szókhoz, mennyiben mindegyik porhanyót jelent: porozinka, poroszinka. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyöke prücsök szónak; l. PRÜCSÖK. | |
* | |
| borjút hajtó hang. Prücs be prücs ki te! Ilyen se prücski se hajtski embernek nem adom leányomat; azaz kinek se borja, se tehene. Máskép: prüg, trücs. | |
* | |
| (prücs-ök-ös) mn. tt. prücskös-t v. ~et, tb. ~ek. Prücsköt tartalmazó. | |
* | |
| (prücs-ök) fn. tt. prücskö-t, harm. szr. ~e. A szökcsők neméhez tartozó bogárfaj, mely hosszukás két farka, és borzas csápjai által különbözik a többiektől. Házi prücsök, mezei prücsök. Nevét rezgő hangjától kapta. Máskép: ptrücsök, trücsök, s ezek nehéz kiejtése miatt rövidítve: pücsök, tücsök. Szlávul: szvrsok, csurcsok, szvrcsek. Rokon hozzá gyökben a szintén hangutánzó prüszszen, prüszköl. | |
* | |
* | |
| önh. m. prünnyög-tem, ~tél, ~ött. A székelyeknél am. más tájakon: plünnyög; különösen mondják a tehénről midőn bornya után, s a bornyuról midőn anyja után esdik; mondják gyermekről is. (Kriza J.). | |
* | |
| hangutánzó elvont gyöke prüszköl, prüszszen, prüszszög, stb. szóknak. Némely szójárásban ptrüsz, honnan ptrüszköl, ptrüszszen, ptrüszszög; könnyebb kiejtéssel: tüsz, püsz. A ptr alaphangokban rokon hozzá a görög ptairw, ptarnumai (= ptrüszszentek). | |
* | |
| (prüsz-k-öl v. prüsz-ög-öl) önh. m. prüszköl-t. Egy értelmü a gyakorlatos prüszszög igével. l. ezt. | |
* | |
| (prüsz-sz-en) önh. m. prüszszen-t. Az orridegek csiklandozása következtében erőszakos prüsz hangot bocsát ki orrán, száján. A tobáktól prüszszenni. Máskép: ptrüszszen, tüszszen. | |
* | |
| (prüsz-sz-en-és) fn. tt. prüszszenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. ,Prüsz' hangnak kibocsátása az orron, szájon. | |
* | |
| l. PRÜSZSZEN, PRÜSZSZENÉS. | |
* | |
| (prüsz-sz-ög) önh. m. prüszszög-tem, ~tél, ~ött. Többször, ismételve, gyakran prüszszen. Mondják lóról is. Máskép: tüszszög, tüszköl. A második sz nagyobb nyomaték kifejezéseül szolgál. | |
* | |
| (prüsz-sz-ög-és) fn. tt. prüszszögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Többször ismételt prüszszenés. | |
* | |
| (prüsz-sz-ög-tet) mivelt. m. prüszszögtet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli vagy okozza, hogy valaki prüszszögjön. | |
* | |
* | |
| Kállay gyüjteménye után: két kant egymásra ingerlő szó. | |
* | |
| l. PRÜCSÖK. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Ptrügy-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. PRÜSZKÖL; PRÜSZSZENT; PRÜSZSZÖG; és V. ö. PRÜSZ. | |
* | |
| utánzott természeti hang, pl. mely a lőfegyver elsülésekor hallatszik, honnan a puska szó is (mongolul: bou). Ide tartoznak e hangra vonatkozó származékok: puff, puffan, puhan, pukk, pukkad, pulyka, putyóka, púzon stb. | |
* | |
| (pub-denevér) ösz. fn. Eléfordúl Pesti megyéjében, s Molnár Albertnél am. az egyszerü denevér (vespertilio). Idősb Mándy Péter szerént még jelennen is divatos Szathmár megyében és vidékén. Első része valószinüleg nem más mint a latin bubo, mely baglyot jelent. A ,denevér' pedig néhutt: tündevény levén, amannak első része ,dene' is vagy ,tünde' szóból, vagy, mint a maga helyén érintők, dana (= rosz szellem) tájdivatos szóból módosult, mely szintén rokonítható a tűnő szóval. | |
* | |
| l. PAPAGÁLY. | |
* | |
| mváros Trencsén m.; helyr. Puchó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Puczák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. puczék-ot, harm. szr. ~ja. l. PUCZOK. | |
* | |
| mn. tt. puczér-t, tb. ~ok. Bodrogközi tájszó am. csupasz, meztelen. Néhutt: czupér, miért úgy látszik, hogy ennek, azaz csupér (csupasz) szónak módosúlata átvetés által.
"Ahoz jár most a gavallér Kinek nyaka csupa puczér." Népies gúnyvers. | |
* | |
| tt. puczik-ot, harm. szr. ~ja. L. PUCZOK. | |
* | |
| (pucz-ok) fn. tt. puczok-ot v. puczko-t, harm. szr. puczok-ja. 1) A tűzhelynek ürege mellett emelt kőtöltés, melyen az égő fa vége áll. 2) Szélesb ért. tűzhely v. kemencze möge, sutban ülő hely. Néhutt: puczék, puczik, puczkó, puczuk; továbbá koczik, kuczik v. kuczkó is. A várat nem a puczukban keresik. (Km.).
"Nőzi (nézi) ki ül a puczokba, Szürke szokmány (zeke) a nyakába, Hányja veti haragjába, Hogy nem mehet bé a házba." Székely népdal. (Kríza J. gyüjt.). E jelentéseinél fogva egy eredetü a pócz, polcz szóval. V. ö. POCZOK. Amennyiben pedig koczik v. kuczkó szóval rokonnak s egy eredetünek tekinthető, akkor gócz szóból látszik származottnak. 3) Kemenesalon am. vakandok. V. ö. POCZIK, POCZOK. | |
* | |
| (puczok-turás) ösz. fn. Kemenesalon, Balaton mellett am. vakandokturás. | |
* | |
| fn. tt. puczor-t v. puczro-t, tb. ~ok, v. puczrok. Gyomor, vastag bél, különösen a disznóknál; máskép: gömböcz.
Rokonai gyökben a kövér, nagy hast jelentő pocz, poczak. | |
* | |
| erdélyi tájszó, a Magyarországban divatos czuczorka, czuczorkál értelmében; l. ezeket. | |
* | |
| (pucz-or-os) mn. tt. puczros-t v. ~at, tb. ~ak. Gyomros, hasas, poczokos. V. ö. PUCZOR. | |
* | |
| fn. tt. puczu-t. Gyermeknyelven am. szeméremvessző. l. PÖCS v. PĚCS. | |
* | |
| fn. tt. puczuk-ot, harm. szr. ~ja. l. PUCZOK. | |
* | |
| az idegen Pudel szó. l. USZKÁR. | |
* | |
| (p-udv-a, azaz odv-a) fn. tt. pudvá-t. A fának, vagy torzsás gyökerü növénynek nem annyira rohadt, mint megtaplósodott, revesedett béle. A cserfa, bükkfa pudvája illatos taplót nyujt. Hangváltozattal: podva.
E szónak eredeti jelentése valószinüleg üresség, mely a bélnek öszvezsugorodása által támad, s úgy látszik nem egyéb, mint az odu v. udu szónak p előtéttel módosúlata. A növény belének megrohadt része tulajdonkép purha, redv. Figyelmet érdemel a persa pud v. bud am. tapló (fomes). | |
* | |
| (pudva-as) mn. tt. pudvás-t v. ~at, tb. ~ak. Minek béle purhás, taplós, reves, egyszersmind belseje üreges, odvas. Pudvás fa; retek. V. ö. PUDVA. | |
* | |
| (pudva-as-an) ih. Pudvás állapotban. | |
* | |
| (pudva-as-od-ik) k. m. pudvásodtam, ~tál, ~ott. Pudvássá lesz, taplósodik. A vén füzek pudvásodnak. Pudvásodik a retek. V. ö. PUDVA. | |
* | |
| (pudva-as-ság) fn. tt. pudvásság-ot, harm. szr. ~a. Pudvás állapot, vagy minőség. | |
* | |
| nyomatosabban: puff; hangszó. 1) Azon tompa hang, mely valamely felfútt, kidudorodott öblü testnek hézagán kifakad, pl. a levegővel teli szívott pofából. 2) Puhább nemü testek megütődése által támadt tompa hang, pl. pufog s ruhával kitömött hát, midőn ütik. 3) Lövés által okozott hang, pl. pufognak a puskák. 4) Öblös és tágulékony testnek felfújt állapota, pl. midőn puffad a has. Ez értelemben alapfogalom benne a dudorúság, gömbölyüség, tömöttség, a fuvalkodás mellékértelmével. Vékony hangon: pöf, püf. | |
* | |
| (puf-ák-ol) áth. m. pufákol-t. Úgy üt, vereget valamit, hogy pufog bele, pufol. | |
* | |
| (puf-ák-ol-ás) fn. tt. pufákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. PUFOLÁS. | |
* | |
| (l. PUF) hiányos fn. mely rendesen csak ra ragot vesz föl, pl. puffra játszani, am. nem pénzre, hanem a vesztes fél tenyerének pufogatására, innen azt is teszi: ingyen, Isten nevébe. De én neked nem adok csak egy puffra (v. pufra), hallod-é. (Kriza J.). Egyébiránt némely más ragokkal is használható, pl. sok pufftól fáj a tenyere. | |
* | |
| (puf-f-ad) önh. m. puffad-tam, ~tál, ~t. Üreges, öblös, egyszersmind tágulékony szövetü test kidagad, kidudorodik. Ki-, felpuffad. Puffad a megtöltött has. Puffad a hólyag, ha teli fújják. Puffad a léggel teli szivott pofa. Csúztól felpuffadt a képe. Kinjában kipuffad a melle. V. ö. PUF. | |
* | |
| (puf-f-ad-ás) fn. tt. puffadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami puffad. Arcznak, hasnak puffadása. Kemény puffadás. V. ö. PUFFAD. | |
* | |
| (puf-f-ad-ék) fn. tt. puffadék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Dudoruság, daganat, mely valamely test öblének, üregének kitágulása; kinyomulása, illetőleg felfuvódása által történik. | |
* | |
| (puf-f-ad-oz) gyak. önh. m. puffadoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tartósan, folytonosan vagy ismételve, gyakran puffad, kidagad, dudorodik. Szelektől puffadoz a hasa. Haragjában puffadoz a pofája. | |
* | |
| (puf-f-ad-oz-ás) fn. tt. puffadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vagy ismételt puffadás. | |
* | |
| (puf-f-ad-t) mn. tt. puffadt-at. Felfújt, kidagadt, kidudorodott. Puffadt arcz, has. Puffadt vánkos. V. ö. PUFFAD. | |
* | |
| (puf-f-ad-t-an) ih. Puffadt állapotban. | |
* | |
| (puf-f-ad-t-ság) fn. tt. puffadtság-ot, harm. szr. ~a. Nagyobb puffadék, mely valamely testen egészen vagy nagy részben elterjedt. | |
* | |
| (puf-f-an) önh. m. puffan-t. Tompa erős puff hang fakad ki belőle. Puffan a puska, ha elsütik. Puffan a bundás ember háta, ha ráülnek. Puffan a szekérről leesett teli zsák. Nagyot puffan. Különbözik: puffad. | |
* | |
| (puf-f-an-ás) fn. tt. puffanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A levegőnek tompa hangozása, melynek a puff felel meg legszabatosabban. | |
* | |
| (puf-f-an-cs) fn. tt. puffancs-ot, harm. szr. ~a. Sörélesztővel készített, buktaféle sütemény, melynek lényeges tulajdonsága a puffadtság. | |
* | |
| (puf-f-an-t) áth. m. puffant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy puffanjon valami. A puska puffan, aki pedig lő, az puffant. Puffantsd el a mozsarat. | |
* | |
| (puf-f-an-t-ás) fn. tt. puffantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lövés, melytől a levegő puffan. Első puffantásra szétfutottak. | |
* | |
| (puf-f-asz-kod-ás) fn. tt. puffaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, vagy cselekvés, midőn valaki puffaszkodik, felfújja magát, fuvalkodik. Átv. kedélyi, lelki elbizakodás, vagyis erőködés, mely által valaki nagynak, kitünőnek akar látszani. Vékony hangon egy értelmü vele a pöffeszkedés. | |
* | |
| (puf-f-asz-kod-ik) k. m. puffaszkod-tam, ~tál, ~ott. Tüdejét, hasát, pofáját felfújja. Átv. ért. mindenkép erőködik, hogy nagyobbnak, kitünőbbnek tessék; felfuvalkodik, gőgösködik, kevélykedik; vékony hangon: pöffeszkedik. | |
* | |
| (puf-f-asz-t) áth. m. puffaszt-ott, par. puffaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy puffadjon, dagadjon, kidudorodjék valami. Felpuffasztja magát. A szelek felpuffasztják a hasát. Két pofáját kipuffasztotta. A sörélesztő puffasztja a tésztát. V. ö. PUF. | |
* | |
| (puf-f-asz-t-ás) fn. tt. puffasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg felfuvás, mely által valami puffadóvá tétetik. | |
* | |
| (puffin-hojsza) ösz. fn. Galambnyi nagyságu vészmadárfaj, mely fergeteg idején szárnyaival a viz szinét horzsolja, s mintegy puffin hangon kiáltoz. (Procellaria puffinus). | |
* | |
| l. PUFOG; PUFOGTAT. | |
* | |
| (puf-og) gyak. önh. m. pufog-tam, ~tál, ~ott. Gyakori puf hangot ad. Pufognak a lövészek puskái, a tisztelgő mozsarak. Verés alatt szinte pufogott a háta. Néhutt magas hangon: püfög. | |
* | |
| (puf-og-ás) fn. tt. pufogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa hangzás, midőn valami gyakran vagy ismételve, folytonosan pufog. | |
* | |
| (puf-og-at) mivelt. m. pufogat-tam, ~tál, ~ott, par. pufogass. Eszközli, hogy valami pufogjon. Puskákat, mozsarakat pufogatni. Pufogatják a hátát. V. ö. PUFOG. | |
* | |
| (puf-og-at-ás) fn. tt. pufogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Miveltetés, mely által pufogatnak valamit. Puskák, taraczkok pufogatása. V. ö. PUFOGAT. | |
* | |
| l. PUFOGAT; PUFOGATÁS. | |
* | |
| l. POFÓK. | |
* | |
| (puf-ol) áth. m. pufol-t. Úgy üt valamit, hogy puf hangot ad. Pufolják hátán a ködmönt. Pufolják a gyapjas zsákot. Néhutt magas hangon püföl. | |
* | |
| (puf-ol-ás) fn. tt. pufolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit pufolnak. | |
* | |
| gyöke 1) puha, puhad, puhaszt, puhít, puhúl stb. szóknak és származékaiknak; l. PUHA; 2) Puhan, puhant szóknak; l. PUHAN. | |
* | |
| (puh-a) mn. tt. puhá-t. Mondják oly testről, melynek tömege nem sürü, nem kemény, hanem ritkás likacsos, széllel bélelt, mintha csak fel volna fúva, puffadva, mi a nyomásnak könnyen enged, s hamar lapúl, Puha kenyér, hús, fa. Puha test, mell, far, bőr. Puha ágy, szék, pamlag, fészek. Puha toll, haj, szőr.
"Ébredj puha fészked melegén, pacsirta." Arany J. V. ö. LÁGY. Átv. ért. kinek testi lelki ereje elvesztette rugalmasságát, ki a viszontagságoknak ellenállani nem képes, elkényeztetett, testi gyönyörök által meggyöngült stb. Puha ember. Puha kéjencz. Puha gyönyörűség. Alapértelemre nézve a felfuvódást jelentő, s po pu gyökü szókhoz rokon, mennyiben a puha test hasonló azokhoz, melyeknek tömör belsejök nincsen, hanem csak fel vannak fúva, milyen különösen a felfujt hast jelentő poh, poha. Rokon hozzá a német weich, régi felső német weih, finn pehmä, pehmyt. | |
* | |
| (puh-a-acs-ka) kettőzt. kicsiny. mn. tt. puhácská-t. Igen puha, mit nagyon könnyen öszvenyomhatni, mi az ellenerőnek hamar enged. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (puh-ad) önh. m. puhad-t. Puhává leszen, puhúl; rugalmasságát, keménységét, tömörségét veszti. Puhad a revedésnek indult fabél. Puhad az eczetben áztatott, vagy fagy által megszivott hús. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (puh-ad-ás) fn. tt. puhadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami puhad. | |
* | |
| (puha-galaj) ösz. fn. Növényfaj a galajok neméből; szára gindár, lecsöpült; ágai terepélyesek; levelei tojáskerek-szálasak, fényesek, hátrasimulók. (Galium mollugo). | |
* | |
| (puh-a-al-kod-ás) fn. tt. puhálkodás t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Élet neme, mely a testi lelki erőket elkényezteti, rugalmatlanokká teszi, mi rendesen a testi gyönyörök tulságos élvezetéből ered. | |
* | |
| (puh-a-al-kod-ik) k. m. puhálkod-tam, ~tál, ~ott. Kéjekben, gyönyörökben, testi élvekben tölti idejét, s ez által testi lelki erejét puhítja, gyöngíti, fogyasztja. | |
* | |
| (puh-an) önh. m. puhan-t. Palócz szó. ,Puh' hangot ad, puffan; erősebb hangon: durran. | |
* | |
| (puh-a-an) ih. Puha minőségben, v. állapotban. | |
* | |
| (puh-an-ás) fn. tt. puhanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. PUFFANÁS. | |
* | |
| fn, tt. puhancs-ot, harm. szr. ~a. Heves megyei tájszó, mely kisbérest, ostorost jelent. Máskép: pohonics. Ha a szlávoktól átvett szó, akkor betü szerént a po-honit (hajtani) öszvetett szó értelménél fogva am. hajtó; ha pedig mint palóczos vidéken divatos, a ,puhan' szótól származtatható, akkor puffantó-féle jelentése van, aki t. i. ostorral szokott puhantani, vagy pufogatni. | |
* | |
| (puh-an-t) áth. m. puhant-ott, htn. ~ni v. ~ani; par. ~s. A palóczoknál am. puffant, pl. puskával, álgyuval. | |
* | |
| (puh-an-t-ás) fn. tt. puhantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. L. PUFFANTÁS. | |
* | |
| (puh-ar) fn. tt. puhar-t, tb. ~ok. Gönczy Pálnál a növénytani újabb rendszerben a tízporodások (tízhímesek) seregébe; és öt terméjüek (öt anyások) rendébe tartozó növénynem; szirmai két hasábuak; tokja tojásdad ötszögü, öt kopácsu, kopácsai hegyökön behasítottak. (Malachium). Faja: vízi puhar; szára lecsepült és kapaszkodó, tövön gyökerező; levelei szíves-tojásdadok, kihegyezettek, nyeletlenek, a nem virágzó szárain levők nyelesek; bugája villás, ikrás szőrös; két hasábu szirmai csészéjénél hosszabbak. Terem vizenyős helyeken, árkokban, patakszéleken. (M. aquaticum). Alkalmasint ugyanaz, ami Diószeginél vízi madárhúr (cerastium aquaticum). | |
* | |
| (puh-a-ság) fn. tt. puhaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Állapot, vagy tulajdonság, midőn valamely test puha. 2) Átv. erkölcsi ért. elkényeztetett életmód, mely minden nehezet, komolyat kerül; testi lelki szilárdságnak levetése; gyönyörvadászat. | |
* | |
| (puha-száju) ösz. mn. Lóról mondják, mely a zabolának könnyen enged, melyet igazgatni könnyü. Ellentéte: keményszáju. | |
* | |
| (puh-asz-t) áth. m. puhaszt-ott, par. puhaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Puhává teszen valamit. A vadkörtét szalmában, a vadhúst eczetben puhasztani. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (puh-asz-t-ás) fn. tt. puhasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit puhasztunk. | |
* | |
| (puh-ad-ag) fn. tt. puhatag-ot. A székelyeknél am. lóposz, pöfeteg. | |
* | |
| (puh-at-ol) áth. m. puhatol-t. Alattomosan, észrevétlenül, finom tapintattal tudakol, megtud valamit. A tolvajokat puhatolni. Kipuhatolni mások titkait.
E szó átvitt értelmü a puha törzsöktől, mennyiben a puhatoló úgy teszen a tudandó dolgokkal, mintha azokat tapogatná, a gyöngéden érintgetné, nyomogatná. | |
* | |
| (puh-at-ol-ás) fn. tt. puhatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vizsgálódás, nyomozgatás, mely által valamit puhatolunk. V. ö. PUHATOL. | |
* | |
| (puh-at-ol-ó-d-ás) fn. tt. puhatolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gondosabb, figyelmesebb, titkosabb nemü puhatolás, vizsgálódás, tudakozódás. | |
* | |
| (puh-at-ol-ó-d-ik) belsz. m. puhatolód-tam, ~tál, ~ott. Nagyobb, folytonosb gonddal, figyelemmel, keresgéléssel kutatgat, vizsgálódik. "Heába puhatolódott utánam." (Szabó D.). | |
* | |
| fn. tt. puhér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A Tájszótár szerént föld alatti hernyó, mely a dohány tövét szokta pusztítani. Nevét talán puha tulajdonságától kapta? | |
* | |
| (puh-ít v. puh-a-ít) áth. m. puhít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Puhává tesz; eszközli, hogy valaminek előbbi tömörsége, rugalmassága, szivossága, keménysége engedjen. Puhítani a kemény, nyers bőrt. Megpuhítani, elpuhítani valakit, tréfásan am. jól megverni, mint a szakácsok a húst szokták. Erkölcsi ért. a testi lelki erőt meggyöngíti, elkényezteti. A kényelmes, henye, dologtalan élet, a gyönyörélvezetek elpuhitják az erkölcsöket. | |
* | |
| (puh-ít-ás) fn. tt. puhítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit, illetőleg valakit, puhává tesznek. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (puh-og-at) gyak. áth. m. puhogat-tam, ~tál, ~ott, par. puhogass. Lassan-lassan, többszöri nyomogatás, veregetés, vagy más műtét által puhává tesz. Újakkal puhogatni a baraczkot. Sulyokkal puhogatni a húst. | |
* | |
| (puh-og-at-ás) fn. tt. puhogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszöri nyomogatás által puhítás. | |
* | |
| (puh-oncz) fn. tt. puhoncz-ot. Gönczy Pálnál a növénytan újabb rendszerében a forrt portokuak (együttnemzők-syngenesia-) seregébe (és Diószegi szerént az egyenlőnősök rendébe) tartozó növénynem; magvai visszás tornyodzó alakúak, négyszögűek; 2-3 soru serte polyvás bóbitája magva tetején álló, kurta hengeres vánkosra nőtt és ezzel együtt lehulló; szőre belső sora a külsőnél hosszabb. (Jurinea). Faja: molyhos puhoncz (j. mollis); Diószeginél Linne után: puha bogács (carduus mollis). | |
* | |
| l. POHOS. | |
* | |
| (puhu-bagoly) ösz. fn. Nagy füles bagoly, uhubagoly. A p előtétes hang. | |
* | |
| (puh-úl) önh. m. puhúl-t. Puhává leszen; előbbi tömör, kemény, rugalmas tulajdonságát elveszti. Állásban megpuhúlnak a gyümölcsök. Szalma között puhúl a vaczkor. Puhúl a zsirral kent bőr. Erkölcsi ért. testi lelki ereje gyöngűl, elkényesedik, a viszontagságok eltürésére képtelenné lesz stb. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (puh-úl-ás) fn. tt. puhúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valami puhúl, akár anyagi akár erkölcsi értelemben. V. ö. PUHÚL. | |
* | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Puj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. PULYA; PULYASÁG. | |
* | |
| l. PULYKA. | |
* | |
| fn. tt. pujná-t. Sztrokay Antal szerént Győr vidékén turósított édes téj, melyből a sajtot készítik, vagy melyet másutt zsendiczének hívnak. Talán az olasz sajtcsinálóktól kölcsönzött szó. | |
* | |
| erd. falu Doboka m.; helyr. Pujon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| természeti hang, mely hallatszik, midőn valamely felfútt, felpuffadt test öblében a levegő meg nem fér, s nyilást törve tompa vastagon kifakad. Innen erednek: pukkad, pukkan, pukkant, pukkaszt, stb. Alakjára olyan mint: zökk, nyökk, rikk, s több mások, melyektől abban különbözik, hogy egyszerü alakja (puk: pukog) nincsen. Egyébiránt a persában is puk Beregszászi szerént am. flatus ex ore emissus. | |
* | |
| (pukk-ad) önh. m. pukkad-t. Vastag tompa pukk hangot ütve szétreped, kifakad, p. pukkad a száj, midőn valakiből a viszszatartóztatott nevetés erőszakosan kitör, vagy az igen felfújt hólyag stb. Mérgében, boszuságában, nevettében majd megpukkad. | |
* | |
| (pukk-ad-ás) fn. tt. pukkadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szakasztott résen, nyiláson kitörő tompa pukk-féle hangzás. Pukkadásig nevettetni a hallgatókat. | |
* | |
| (pukk-an) önh. m. pukkan-t. Tompanemü pukk hang fakad ki belőle. Mondjuk lőszerekről is, midőn elsülnek. A mozsárágyu nagyot pukkant. Különbözik tőle némileg a pukkad, mennyiben ez nem csak a hangra, hanem a hangot okozó réstörésre is, a pukkan pedig inkább csak magára a hangra vonatkozik. Tájdivatosan pl. a székelyeknél gyöngébb fokozattal magas hangon: pikken, mely szó csak repedésre vonatkozik, s am. reped, fölreped. | |
* | |
| (pukk-an-ás) fn. tt. pukkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa hangzás, mely akkor hallatszik, mikor valami pukkan. Puska, taraczk pukkanása. | |
* | |
| (pukk-an-t) áth. m. pukkant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valami pukkanjon. Elpukkantani a puskát. V. ö. PUKKAN. | |
* | |
| (pukk-an-t-ás) fn. tt. pukkantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eszközlése annak hogy valami pukkanjon. | |
* | |
| (pukk-an-t-ó) mn. és fn. tt. pukkantó-t. 1) Ami v. aki pukkant. 2) l. PUKKANTYÚ. | |
* | |
| (pukk-an-t-ó) fn. tt. pukkantyú-t. Általán eszköz, mely megnyomás, megszorítás következtében pukkan, pl. e végre játékul készített golyócskák. Különösen a halnak hólyaga. Alakjára hasonló a pattantyú (pattantó), brúgatyú (brúgató), csörgetyű (csörgető) s több másokhoz. | |
* | |
| (pukk-asz-t) áth. m. pukkaszt-ott, par. pukkaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Bizonyos erőszak, p. nyomás, zúzás által eszközli, hogy valami pukkadjon. Hólyagot pukkasztani. A nagy nevetés majd elpukkasztja őt. | |
* | |
| (pukk-asz-t-ás) fn. tt. pukkasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit pukkasztunk. | |
* | |
| faluk Somogy és Szala m.; helyr. Pulá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. puliczká-t. Kukoriczalisztből főzött kásanemü étek. Néhutt puiszka. Az oláhvidékeken divatos étek, és szó, s úgy látszik, a latin puls szóból eredett; mely máskép pulmentum; s ehhez ismét az olasz polenta jár közelebb. | |
* | |
| gyöke 1) pulya szónak és származékainak; l. PULYA; 2) mint természeti hang pulyka és pulyog szóknak. | |
* | |
| (puly-a) mn. tt. pulyá-t. 1) Törpe, pogonya, tömpe, kutak, kicsinded (Szabó D.); különösen Bodrogközben így nevezik a gyermeket mintegy tizenkét éves koráig, midőn már gyerkőcze válik belőle. 2) Szatmári tájszólással am. elkényeztetett. Ezzel némileg egyezik azon 3) értelem, melynél fogva a pulya hitvány lelkületü, alacson, gyáva jellemü embert is jelent. Pulya lélek, pulya sziv.
Mennyiben kicsit avagy gyermeket jelent, némelyek a latin pullus, puer, vagy görög paiV szóval rokonítják; azonban lehet a pulyog szóval egy eredetü is, mintegy pulyogó, petyegő, mivel a gyönge koru gyermek még csak pulyog, petyeg. Mennyiben pedig e szó erkölcsi jelentésü, puha szóval azonosítható h j-vel, ez ismét ly-vel közel rokonok levén. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Sopron m.; helyr. Pulyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (pulya-lelkü) ösz. mn. l. PULYA, 3). | |
* | |
| (pulya-lelküleg) ösz. ih. l. PULYÁN. | |
* | |
| (pulya-lelkűség) ösz. fn. l. PULYASÁG. | |
* | |
| (puly-a-an) ih. Hitványan, alávalólag, gyáván, alacson módon. Pulyán viselni magát. V. ö. PULYA. | |
* | |
| (puly-a-ság) fn. tt. pulyaság-ot, harm. szr. ~a. Erkölcsi ért. lelki hitványság, gyávaság.
"Nem szorul e város tetemes falakra, Nagy henye kövekből nincs együvé rakva; Az erőnek szolgál kirepítő fészkül, Nem a pulyaságnak biztos menedékül." Buda famüvű sátorpalotái. Arany J. | |
* | |
| Nyitravölgyi tájszó am. purha, vagyis a fának odvas része, béle. V. ö. PURHA. | |
* | |
| (puly-ka) fn. tt. pulyká-t. A tyúkok neme alá tartozó, s hozzánk Amérikából szakadt házi madárfaj, a lúdnál jóval nagyobb, s fején és nyakán kék tarjagos bőr fityeg, melyet ha megharagszik, piros szinüvé fúj föl, mit pulykaméreg-nek hívnak. Innen pulykamérgü aki mérgében felfújja magát. Némely tájszólások szerént: póka. (Meleagris gallopavo).
Nevét gyöngédebb nemü puly puly hangjától kapta, melyből lett pulyog, pulyogó, pulyoga, pulyka, mint több állatoknak ka ke képzőjű nevei. Szlávul erősebb haragos hangjától morka, vagy talán, mivel tengeren tuli madár, a tengert jelentő more szótól. | |
* | |
| (pulyka-fi) ösz. fn. Kicsi pulyka, mely még nem rég kelt ki a tojásból; fiók pulyka. Különbözik: fiatal pulyka. | |
* | |
| (pulyka-gunár) ösz. fn. Kan pulyka. | |
* | |
| (pulyka-kakas) ösz. fn. Kan pulyka. | |
* | |
| (pulyka-orr) ösz. fn. 1) A pulykának sajátszerü lecsüggő csőre. 2) Köznépies néven a czikkszár (polygonum) egyik faja, növénytani néven: pulykaorru czikkszár. (Polygonum orientale). Máskép szintén köznéven: karmazsin virág, őszi boroszlán. | |
* | |
| l. PULYKAORR, 2). | |
* | |
| (pulyka-tojás v. ~tojomány) ösz. fn. A nőstény pulykának petéje. Tarka mint a pulykatojás, a szeplős orczáról mondják. | |
* | |
| (puly-og) önh. m. pulyog-tam, ~tál, ~ott. Puly-pulyhangon szól, mint a pulyka szokott. Innen pulyogó = pulyoga = pulyga = pulyka. | |
* | |
| (puly-og-ás) fn. tt. pulyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Puly-puly hangon szólás. | |
* | |
| fn, tt. pumá-t. Álgyugolyó; különösen: bomba. Hangutánzó, s rokon böm, és puff gyökökkel. | |
* | |
| fn. tt. pumi-t, tb. ~k. A kis házi ölebeknek egyik faja, pumi kutya. Kicsinezve: puncsi (= pum-csi). | |
* | |
| fn. tt. puncs-ot. Köz ismeretü, különfélekép készíttetni szokott meleg ital. Francziául ponche, ángolul: punch, németül: Punsch. Azt tartják, hogy a hindostan pancs, vagy szanszkrit pancsa szóból eredett, mely am. öt, minthogy ezen ital öt alkatrészből készittetik, ú. m. thea, víz, czukor, czitrom és arakból. | |
* | |
| (pum-csi) fn. tt. puncsi-t. Kicsin pumi kutya. | |
* | |
| (puncs-oz) önh. m. puncsoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Puncsot iszik. V. ö. PUNCS. | |
* | |
| (puncs-oz-ás) fn. tt. puncsozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Puncsivás. | |
* | |
| l. PONK. | |
* | |
| fn. tt. punty-ot, harm. szr. ~a. Konty formára alakított, felkötött haj, mint ezt némely vidékeken a leányok viselik.
Mintha a német Bund szóból kölcsönöztetett volna, mi annál hihetőbb, mert a magyar leányok leeresztett hosszu hajat viselnek, s a punty a köznépnél csak a német vidékek szomszédságában divatozik. | |
* | |
| (punty-tű) l. HAJTŰ. | |
* | |
| fn. tt. púp-ot, harm. szr. ~ja. kicsiny. púpocska. Kinőtt, kidudorodott, kicsomósodott része valamely testnek. Púp van, púp nőtt a hátán, mellén. Púp a fa derekán. Kenyér, czipó púpja (dúcza, domója, gyürkéje. Szabó D.). Kalap púpja. Kemencze púpja. Csöcs, köldök púpja. Púpot vetni, v. púposhátat vetni a hajósoknál am. meggörbedni. V. ö. PÚPOSHÁT.
E szóban a kiállás, kinövés, kidudorodás alapfogalma rejlik, a végelemzésben azon szók közé sorozható, melyekben a po pu (bo bu) alaphangok felfuvódásra vonatkoznak, milyenek, poh, pocz, puffad, stb. Legközelebbi rokonai: búb, bób, búbita, bóbita, boborcsó, továbbá: bucz, buczka, bugyor, stb. Előhangra nézve ugyan különböző, de alapértelemben, mint magasodó kinövést jelentő következő szók is rokonok hozzá: csup, kup, hup, különösen ez utolsó, minthogy kupa am. púp, honnan hátahupás am. púpos hátu. Csagataj nyelven Vámbéry szerént pupak am. púp. A púp, vékony i hangzóval píp, jelent kis pupot, p. a tyúkok vagy más házi madarak nyelvén támadt csomócskát. Innen púposkodik és pipeskedik egy értelmüek. | |
* | |
| fn. tt. pupá-t. 1) A természetrajzban igy neveztetnek azon hengerded, vagy gömbölyü héjak, melyekké a hernyók bőre átalakúl, a melyekben ezen férgek egész kifejlődésökig félholt állapotban maradnak. E név púpos voltuktól látszik származni. Egyébiránt németül is: Puppe. 2) Népies, és gyermeknyelven am. kenyér, különösen púpos kenyér, melyet a gyermekek jobban szeretnek; innen drága kenyér helyett is, különösen rosz termés után, szokták mondani: az idén pupa (néhutt: pepe) lesz a kenyér. | |
* | |
| (pupa-az-ik) k. m. pupáz-tam, ~tál, ~ott. A hernyókról mondják, midőn pupaalakot öltenek. | |
* | |
| l. PUBDENEVÉR. | |
* | |
| (pup-or-a) fn. tt. puporá-t. Domború, púpos tésztaétek neme. Balatonmelléki tájszó. | |
* | |
| (púp-os) mn. tt. púpos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek púpféle kinövése van. Púpos hát, mell, fej. Púpos kenyér am. dúczos, gyürkés, domós. Púpos kalap, magas kalap. V. ö. PÚP. | |
* | |
| (púp-os-an) ih. Púpos állapotban, v. minőségben. | |
* | |
| (púpos-hát) ösz. fn. A hajósok különösen így nevezik azon görbeséget, melyet a hajótő (Kiel) s vele az egész hajó akkor kap, ha eleje és hátulja meg- v. leszállt. (Katten- v. Katzenrücken. Kenessey) | |
* | |
| (púp-os-kod-ás) fn. tt. púposkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rátartiság, fejének (púpjának) magasan hordása. V. ö. PÚPOSKODIK. | |
* | |
| (púp-os-kod-ik) k. m. púposkod-tam, ~tál, ~ott. Rátartja magát, fenn hordozza fejét, úgy tesz, mint a bóbját fölmeresztő tyúk, gőgösködik. Vékony hangon: pípeskedik. | |
* | |
| (púp-os-od-ás) fn. tt. púposodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Púpossá levés. | |
* | |
| (púp-os-od-ik) k. m púposod-tam, ~tál, ~ott. Púpossá lesz, púpja növelkedik, púp támad rajta. Púposodik a háta. Púposodik a kiforradt kenyér. | |
* | |
| (púp-os-ság) fn. tt. púposság-ot, harm. szr. ~a. Púpos állapot, v. minőség. | |
* | |
| elvont gyök purka szóban és származékaiban; l. ezt. Purdé más eredetűnek látszik. | |
* | |
| fn. tt. purcsin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) l. PORCSIN. 2) l. PURCSINSZŐLŐ. | |
* | |
| (purcsin-szőlő) ösz. fn. Apró, fekete szemü, kicsi tömött gerezdü szőlőfaj. Ez értelemben ,purcsin' v. ,porcsin' talán Oporto módosúlata; a honnan eredetileg oportói szőlő volna. Az o önhangzó épen úgy maradt el, mint ,apotheca' szóban, melyből ,patika' lett. Több szőlőfaj neve a magyarban idegen nyelvekből kölcsönzöttnek látszik; V. ö. BAKATOR, FORMINT, KADARKA. | |
* | |
| elvont törzs purczan szóban. V. ö. PURCZAN. | |
* | |
| (purcz-an) önh. m. purczan-t. Magas helyről esik. Lepurczan am. lecseppen, lepotytyan, lebukik. Székely szó. (Kriza J.). Törzse purcz hangutánzónak látszik, midőn t. i. az esés, lebukás némi robajjal történik. Egyébiránt rokon a német burzeln v. purzeln szó törzsével, honnan Burzelbaum am. a magyar bukfencz, bakfitty v. bukfitty. A német nyelvészek a ,burzeln' igét ,Bürzel' főnévtől származtatják, mely köz életben és tréfás nyelven általában valaminek hátulját, farát jelenti, innen ,burzeln' jelentése: úgy esik valaki, hogy a hátulját fölfelé emeli (Adelung); vagy pedig: a hátuljára esik. (Kaltschmidt). | |
* | |
| (purcz-an-ás) fn. tt. purczanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Esés, leesés, lepotytyanás. | |
* | |
| fn. tt. purdé-t. Így szokták híni a czigánygyerekeket. Czigány purdé. Hangmódosulattal: purgyé. Egyezik vele a szintén apró gyermeket jelentő puzsér, az utóbbi részt megforditva: purzsé.
Mint kicsit jelentő szó, gyökre nézve (pur) rokon ugyan a parány (= porány), poronty szókhoz; azonban figyelmet érdemel a persában púr és puszer v. piszer, melyek fiú-t jelentenek, Vullera szerént a zendben puthra és az ékiratokban putra, mely utóbbiak, ha azokban t (v. th) és r helyet cserélnek (porta v. purtha) még inkább egyeznek ,purdé' szóval; és csakugyan a czigány nyelv az árja s különösen hindu nyelvcsaládból való. | |
* | |
| fn. tt. purgomá-t. A göröglatin epigrammá-ból csavarintott szó. | |
* | |
| l. PURDÉ. | |
* | |
| (pur-h-a) fn. tt. purhá-t. A redves fának, vagy növénytorzsának porhanyó bele. A purhának nincs parázsa. E vén faderék teli van purhával. Különbözik némileg: pudva. V. ö. PUDVA.
Nevét porló, porhanyó tulajdonságától kapta, s gyöke por, innen máskép: porha. | |
* | |
| l. PORHAD, PORHADÁS. | |
* | |
| (pur-h-any-ó) mn. lásd: PORHANYÓ. | |
* | |
| (pur-h-a-as) mn. tt. purhás-t v. ~at, tb. ~ak. Miben purha van, minek bele purhanyóvá lett. Purhás fűzfa. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (pur-h-a-ság) fn. tt. purhaság-ot, harm. szr. ~a. l. PURHA. | |
* | |
| (pur-h-a-as-od-ás) fn. tt. purhásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Romló állapota a fának, vagy növénytorzsának, midőn bele redvessé, purhanyóvá lesz. | |
* | |
| (pur-h-a-as-od-ik) k. m. purhásod-tam, ~tál, ~ott. Bele redvéssé, porhanyóvá leszen. Purhásodik a vén fűz, a nedves helyen tartott fenyűfa bele. V. ö. PURHA. | |
* | |
| (pur-h-a-as-ság) fn. tt. purhásság-ot, harm. szr. ~a. A fának reves, megrohadt állapota, vagy minősége. | |
* | |
| mn. tt. puruttyá-t. Piszkos, mocskos, utálatos viseletü, ruházatu, paszatos. Szélesb ért. undok, undorító. Puruttya gyerek, puruttya disznó. Puruttya dolog, beszéd. Eredj te puruttya.
E szóban alapfogalom a rútság, melyet a ruttya fejez ki, eredetileg: rútia, mint deli delie, dali dalia, a meglágyítás úgy történt, mint a hostia ostya, bestia bestye, bastion bástya, Dorothea Dorottya szókban; a pu, nem egyéb mint az utálatra vonatkozó pi v. pih indulathang, másképen s bővitve: piha, pfuj. E szerint elemezve: pih! rútia, pu! rútja. Egyezik vele az ugyanazon elemekből álló pranda = pu! ronda, v. pi! ronda. | |
* | |
| (puruttya-al-kod-ik) k. m. puruttyálkod-tam, ~tál, ~ott. Puruttyán, azaz mocskosan, undokul viseli magát mind testileg mind erkölcsileg. | |
* | |
| (puruttya-an) ih. Ronda, piszkos állapotban. | |
* | |
| (puruttya-ság) fn. tt. puruttyaság-ot, harm. szr. ~a. Rondaság, csunyaság, piszkosság, anyagi és erkölcsi értelemben. V. ö. PURUTTYA. | |
* | |
| (borza, azaz borzas?) fn. tt. purzsá-t. Közönséges, parlagi, kutyaszőrü juhfaj. Heves megyei tájszó. | |
* | |
| 1) elvont gyök pusmog, pustog szókban; és 2) elvont törzs puska szóban. | |
* | |
* | |
| (pus-ka) fn. tt. puská-t. Köz isméretü lőfegyver, melyből sörétet, szatymát, vagy kis golyókat lődöznek. Különböznek tőle a kisebb pisztoly, és még kisebb mordány. Katona-, vadászpuska. Közönséges puska, hátultöltő, gyútűs v. gyors puska. Átv. ért. vizi puska, bodzapuska. Puskát tölteni, elsütni. Neki fogni, neki, czélozni a puskát. Az én puskám sem bodzafa. (Km.). Rosz puska kinek fogása nincs. (Km.). Csütörtököt mondott a puskája, azaz csettent, de el nem sült. Mintha puskából lőtték volna ki. (Km. az igenyes utról). Isten puskája, a palóczoknál, am. templombeli perzsely. A közönséges puska alkatrészei (Bérczy K. után): az agyon kivül: a cső (Lauf); falcsavar (Patentschraube); falcsavarlap (Scheibe); szerszám v. gócz (Schlosz); góczlap (Schloszblech); sárkány (Hahn); dió (Nusz); diófedő (Studl); diófog (Stange); rugó (Schlagfeder); diófogrugó (Staugenfeder); láncztag (Kettenglied); kupacshegy (Piston); diócsavar (Nuszschraube); diófedőcsavar (Studlschraube); kengyel v. kanyarvas (Bügel); ravasz (Zingel); ravaszlap (Zingelblech); ravaszrugó (Zingelfeder); ravaszcsavar (Zingelschraube); harántcsavar (Querschraube); agyfedél (Kappe); agyfedélcsavar (Kappenschraube); retesz (Schuber); retesztartó (Ladstockrőhrchen); vessző (Ladstock); vesszőgomb (Ladstockknopf); körömvas (Raumer); légy (Mücke); szíjtartó (Riembűgel); szíjcsavar (Riemschraube); rögtönző (Schneller); szertartó (Springdeckel); irányzékrés (Absehen); czikornya (Garnitur); csiga (Troll); sodronycső (Drahtlauf); vontcső (gezogener Lauf); egyenlő furatu cső (Kugelgerade); puskaszáj, száj (Mündung); puskatok (Büchsenfutter).
Gyöke az utánzott pu hang, honnan mongol nyelven bou am. puska. A pu hangból lett pus, innen ismét pusog, azaz, pú hangon szól; ez igéből pedig pusogó, pusoga, puska fejlett ki, mint dú, dús, duska, s több más ka ke végzetü szók, melyekben a k középképző átalakult gyakorlatos g, p. bugyoga bugyka, czinege czinke stb. | |
* | |
| (puska-agy) ösz. fn. A puskának fából csinált feje, fogantója, melyet lövéskor az arczhoz szorítanak. Néha így is ejtik: puskaágy. | |
* | |
| (puska-cső) ösz. fn. Vasból csinált cső, mely a puskának lényeges része, melybe t. i. a töltényt beleverik. | |
* | |
| (puska-furó) ösz. fn. 1) Míves, ki puskának való csőveket fúr. 2) Furu-féle eszköz, melylyel puskacsöveket fúrnak. | |
* | |
| (puska-fúrú) l. PUSKAFÚRÓ, 2). | |
* | |
| (puska-golyó) ösz. fn. Kisebb nemü golyó, melyet puskából szoktak lőni, p. czélba, nagyobb vadakra, stb. különböztetésül az álgyugolyótól. | |
* | |
| (puska-gyilok) ösz. fn. A katona-puskák végére felhúzott két élű hegyes vas, máskép: szurony, közkatonák nyelvén: bagnét, panganét, (az idegen ,bajonét' szóból csavarintva). | |
* | |
| (puska-kakas) ösz. fn. A puskacső tövén azon kiálló csaptatószer, mely lebillentése által a puskát elsüti. | |
* | |
| (puska-kerék) ösz. fn. A puskakakas oldalán belül levő kerékforma forgó vas. | |
* | |
| (puska-koha) ösz. fn. l. PUSKAKOVA. | |
* | |
| (puska-kova) ösz. fn. A régies puskákon azon kovakő, mely a kakasba csiptetve lecsappanása által szikrát vet, s a lőport elsüti. | |
* | |
| (puska-lövés) ösz. fn. Lövés, mely puskából történik. Továbbá azon távolság, mennyire a puskából kilőtt golyó elröpűl. Csak egy puskalövésnyire van innen. | |
* | |
| (puska-mives) ösz. fn. Míves, ki puskákat csinál. V. ö. MÍVES. | |
* | |
| (puska-mivesség) ösz. fn. Puskacsináló mesterség. | |
* | |
| (puska-por) ösz. fn. Kénből, salétromból, és szénből készített por, melyet különösen lövésre, de más czélokra is, pl. sziklák repesztésére, fölvettetésre stb. használnak. Máskép: lőpor. Nem szagolhatja a puskaport. Nem kár volna puskaporral fölvettetni. Olyan, mint a puskapor; vagy: hamar fellobban (hirtelen felpattan) mint a puskapor. Elfogyott a puskapor. (Km. a nagyidai czigány vereségre czélozva). | |
* | |
| (puska-por-csináló) ösz. fn. Vegyész, ki puskaport készít. | |
* | |
| (puska-por-malom) ösz. fn. Malomféle gép, mely által a puskapornak való kellékeket apróra őrlik, és öszvekeverik. | |
* | |
| (puska-poros) ösz. mn. Puskaporral töltött; amiben puskaport tartanak, hordanak. Puskaporos torony, láda, táska, szaru. | |
* | |
| (puska-por-tár) ösz. fn. Rakhely, hol nagyobb mennyiségü puskaport lerakva tartanak. | |
* | |
| (puska-rántó) l. PUSKARAVASZ. | |
* | |
| (puska-ravasz) ösz. fn. Billentyü a puskalakat alján, melynek megrándítására a kakas lecsapódik, a a puska elsül. | |
* | |
| (pus-ka-as) mn. és fn. 1) Mint mn. tárgyesete: puskás-t v. ~at, többese: ~ak. Puskával ellátott, fegyverzett, fölszerelt. Puskás szőlőcsőszök, őrök. Puskás kézzel neki menni valakinek. 2) Mint főnév, (midőn a tt. puskás-t, tb. ~ok,) jelent személyt, ki puskával szokott vadászni járni, vagy bizonyos kötelességet végezni. Minden rosz puskásnak van kifogása. (Km.). Jelent puskamívest is. | |
* | |
| ösz. fn. l. PUSKAKAKAS. | |
* | |
| (puska-serpenyő) ösz. fn. A régies szerkezetü puskákon azon válucska vasból, melyből egy kis lyuk a puskacső tövébe szolgál, hogy a ráhintett, s a meggyúladt por által elsüljön a puska. | |
* | |
| (puska-szerszám) ösz. fn. A puskának azon részei, melyek segedelmével a lövés végre hajtatik, milyenek, a kakas, rántó, serpenyő, vagy az újabb szerkezetü puskákon a lőkupak. | |
* | |
| (puska-szíj) ösz. fn. Szíjból csinált kötő a puskán, melynél fogva azt kényelmesen vállra lehessen vetni és viselni. | |
* | |
| (puska-szó) ösz. fn. Puffanó, durranó hang, melyet az elsült puska ad. | |
* | |
| (puska-szurony) ösz. fn. l. PUSKAGYILOK. | |
* | |
| (puska-támasz) ösz. fn. Állvány, melyhez a puskákat felállítva oda támasztják, p. az őrhelyen a katonák. | |
* | |
| (puska-tisztító) ösz. fn. Eszköz, vagyis csavaros végü vas vessző, melylyel a puskacsőt kitisztítják, vagy a töltényt kiveszik belőle; máskép: körömvas. | |
* | |
| (puska-tok) ösz. fn. Bőrből vagy posztóból varrott tok, melyet a puskára szoktak húzni, hogy az eső, vagy por be ne lepje. | |
* | |
| (puska-töltény v. ~töltés) ösz. fn. Lefojtott lőportartalom a puskában akár galacscsal vagy golyóval, akár ezek nélkül. | |
* | |
| (puska-töltő) ösz. fn. Általán személy, ki a lődözők számára puskát tölt. Különösen vadász, ki uraságának puskáira felügyel, s azokat vadászat alkalmával töltögeti. | |
* | |
| (puska-tőr) ösz. fn. l. PUSKAGYILOK. | |
* | |
| (puska-tusa) ösz. fn. l. PUSKAAGY. | |
* | |
| (puska-tűz) ösz. fn. A puskákból kilőtt golyók zápora. A puskatűznek neki menni. | |
* | |
| (puska-vessző) ösz. fn. Vesszőalaku eszköz vasból vagy fából, melylyel a töltényt a puskába verik. | |
* | |
| (pus-ka-az) önh. m. puskáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Puskából lődöz. Az előőrsök puskáznak egymás ellen. Kipuskázta magát, minden töltényeit ellőtte, nincs mivel ellent állnia. | |
* | |
| (pus-ka-az-ás) fn. tt. puskázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Puskával gyakorlott lődözés. A vadászok puskázását hallani. | |
* | |
| (pus-m-og) önh. m. pusmog-tam, ~tál, ~ott. Szabó D. szerént: suttog, susog; Kriza J. szerént a székelyeknél: magában evődik. Gyöke: pus hangutánzó, máskép ugyancsak a székelyeknél: pustog. | |
* | |
| (pus-m-og-ás) fn. tt. pusmogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Suttogás, susogva v. magában beszélés; magában evődés. | |
* | |
| (pus-t-og); PUSTOGÁS (pus-t-og-ás) l. PUSMOG, PUSMOGÁS. | |
* | |
| fn. tt. puszdarék-ot. Molnár A. szerint am. gyermek születésekor adott lakoma; máskép: puzdarék, puzdrék, pusztrik; és paszita. Eredetére nézve megemlíthető, miszerént a persában puszer és piszer am. fiú. V. ö. PURDÉ. | |
* | |
| fn. tt. puszi-t. tb. ~k. 1) A csóknak kicsinyítő neve. Adj fiam puszit. Ne egy puszi. Törökül: busze v. pusze, és öpüs; persául: busz, buszak (Beregszászi); latinul: basium, honnan a franczia baiser. 2) Szabó D. szerint tollatlan kis madár. Első jelentésénél fogva hangutánzó; másodikban rokon foszt, fosztor szókhoz, mintha volna foszi, fuszi. V. ö. PUSZTA. | |
* | |
| fn. tt. puszpán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Növénynem az egylakiak seregéből és négyhímesek rendéből; himvirágainak csészéje négy levelü; bokrétája két szirmu; magzata idétlen; anyavirágának csészéje négy levelü; bokrétája három szirmu; anyaszála három; tokja két szarvu; magva kettő. Fa vagy cserje. (Buxus).
Idegen eredetü, közvetőleg a latin buxus, közvetlenül a német Buchsbaum szótól. Máskép: puszpáng. | |
* | |
| fn. tt. puszpáng-ot, harm. szr. ~ja. l. PUSZPÁN. | |
* | |
| l. PUSZDARÉK. | |
* | |
| mn. és fn. tt. pusztá-t. 1) Mondjuk helyről, melyen semmi sincs, mely el van hagyva, mely egészen magán fölszereletlenül, s mintegy mindenből kifosztva áll. Puszta templom, puszta ház, puszta malom, puszta telek, puszta vidék. Puszta szoba, melyben semmi bútor, semmi lakos. Puszta zátony, a víz színén fölül kiálló fövényhalom. (Dűne). Pusztádon puszta. Puszta falu. Kilencz puszta faluban nincs mása. (Km.)
"Puszta földön, sík fenyéren Zene hallik sötét éjen." Arany J. 2) Mint főnév, jelent különösen miveletlen és lakatlan (emberektől nem lakott) síkföldet, vidéket. ,Pusztába(n) lakozó' a Debreczeni Legendáskönyvben am. remete. "Télen nyáron pusztán az én lakásom, A rózsámat is csak vasárnap látom, Lakásom van hortobágyi pusztába, Nem járhatok én az Isten házába. Sík a puszta, sem halma, sem erdeje; Sugár magas a toronynak teteje; Sugár torony kilátszik a pusztára, Harangoznak pünköst első napjára." Pusztai népdal. (Tompa Mihálytól). 3) Magyar állami értelemben külön határok közé szorított, és semmi község kebelébe nem foglalt, kisebb-nagyobb területü mezei birtok. Ilyenek azon egykori faluk határterületei, melyekről a lakosok, jobbágyok, háborús időkben odavesztek, vagy elvándoroltak, továbbá azon szabad nemes telkek, melyek eredetileg az illető földesurak kizárólagos birtokai voltak. Népes puszta, mely majorsági épületekkel van ellátva, és az illető birtokos vagy birtokosok tisztei, cselédei s néha maguk a birtokosok is laknak rajta. Népetlen puszta, melyet más majorsági cselédekkel miveltet a birtokos. Alföldi puszták. Pusztákon legelő nyájak. Gyarmatokat telepíteni a pusztákra. Haszonbérbe kiadni a pusztát. Puszták fia. "Ha megunom magam a pusztába', Befordulok a szomszéd csárdába." Népdal. Különbözik tőle a majorsági vagy tanyai birtok, mely szorosan valamely község, közbirtokosság határához tartozik. Puszta tehát eredetileg oly helyet jelentett, melyet a rajtalevő, hozzávaló tárgyaktól megfosztottak, s mintegy kivetkőztettek, honnan, kipusztítani valamit, am. kifosztani, különösen ellenséges kézzel mindent elragadni, elrabolni róla, vagy elrontani rajta, s mintegy meztelenül, fosztoran hagyni. Ezen alapértelemnek felel meg Molnár A. latinozása a különböző származékokban: vastus, vastat, devastat, depopulatur, eremus, solitudo. Innen gyökre nézve legközelebb áll a foszt, fosztor, fosztolék szókhoz, mintha volna, foszta, fuszta. Kétségtelenné teszi ezt a többek közt a Nádor-codex, melyben ez áll: "Magzatomtól megpusztúlok" (azaz megfosztatom. 277. l.). Ismét: "Azért gondoljátok mind meg ezt, miképen az Szíz Mária pusztulván maradott vala." (azaz megfosztva t. i. magzatjától v. fiától. 306. l.). Így változkodnak az f és p ajakhangok ezekben faszuly v. foszuly paszuly, fereg pereg, fáczán páczán, fánk pánkó, fittyed pittyed, József, Józsep stb. Hangra és jelentésre egyezik vele Pindarusnál görög bhssa (őde Gegend. Griechisch-Deutsches Wörterbuch von Rost); továbbá a német Wüste (régi felső németben: wóstí, wuostí, wósta) melyet Adelung a vastus latin szóra viszen viszsza. Törökül: bos am. üres, puszta. Továbbá basztán konyhakertet jelent (jardin potager. Hindoglu). | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Berény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Család-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Csó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Darócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Dobos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erd. falu Torda m.; helyr. Egres-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| faluk Abauj és Baranya m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Kővár vid. helyr. Fentős-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (puszta-fi) ösz. fn. l. PUSZTALAKÓ. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Födémes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Gécz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. ~határ-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Kővár vid.; helyr. Hidegkút-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (puszta-i) mn. tt. pusztai-t, tb. ~ak. Pusztára vagy onnan való, oda tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Pusztai béresek, cselédek. Pusztai vadak. Pusztai lak, épületek. Pusztai szokások, erkölcsök.
"Hej pusztai csendes tanya, Régi kedvem be el hagya!" Népdal. V. ö. PUSZTA. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Kalán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erd. falu Kolos m.; helyr. Kamarás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Keresztúr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Korpád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Kovácsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Kürth-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (puszta-lakó) ösz. mn. és fn. Aki valamely pusztán lakik. Különösen pusztán tanyázó pásztorember. | |
* | |
| falu és puszta Sáros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Miské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (puszta-an) ih. Mindenből kifosztva, csupaszan, fosztorul, egyedül. Pusztán maradt ház. Átv. ért. minden hímezés, körülirás nélkül. Pusztán kimondani az igazságot. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Páth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erd. puszta Doboka m.; helyr. Rajtolcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (puszta-as) mn. tt. pusztás-t v. ~at, tb. ~ak. Pusztákkal bővelkedő. Pusztás vidék. Fehérvármegyének alsó része pusztás. V. ö. PUSZTA. | |
* | |
| (puszta-ság) fn. tt. pusztaság-ot, harm. szr. ~a. Elhagyott, laktalan, puszta vidék, tájék; több puszta egymás közelében. Csongrádmegyei pusztaságok. Továbbá, állapot, midőn valami ki van fosztva. Verje meg a pusztaság. | |
* | |
| falu Mosony m.; helyr. Somorjá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Szántó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Szemes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erd. falu Torda m.; helyr. Szentkirály-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Szentlászló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erd. falu Torda m.; helyr. Szentmárton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas, erd. falu Doboka m.; helyr. Szentmihály-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Kolos m.; helyr. Szentmiklós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Szentpéter-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, ÚJ~, puszták Csongrád m.; helyr. Pusztaszer-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Szatmár m.; helyr. Terem-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Teres-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Kolos m.; helyr. ~tó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Told-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erd. falu B. Szolnok m.; helyr. Ujfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Ujlak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| máskép: ONDÓD, falu Fejér m.; helyr. Pusztavám-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (puszta-az) önh. m. pusztáz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Pusztákat jár, vizsgál. Pusztázó hadnagy. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Zámor-ra, -on, ~ról. | |
* | |
| (puszta-ít) áth. m. pusztít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ani. Pusztává tesz, azaz, a rajtalevő, hozzávaló holmit elragadja, megsemmisíti, öszverontja. Pusztítani az ellenség földét. Kipusztítani valakit minden vagyonából. Továbbá eszközli, hogy valaki bizonyos helyről eltávozzék, s azt mintegy pusztán hagyja; irt, kiirt. Pusztítani a zsiványokat, farkasokat. Kipusztítani a kártékony férgeket. Pusztítani az erdőt. | |
* | |
| (puszta-ít-ás) fn. tt. pusztítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mindennemü rongálás, ragadozás, mely által bizonyos helyet a rajtalevő, hozzávaló tárgyaktól megosztanak; vagy, midőn valamit kiirtanak, megsemmisítenek. Az ellenségi pusztítás elől elrejteni holmit. A dögvész, éhség, tűz, víz sok pusztítást tesz. Az erdők pusztítását keményen megtiltani. Patkányok egerek pusztítására való szerek. V. ö. PUSZTÍT. | |
* | |
| (puszta-ít-ó) mn. tt. pusztító-t. Aki, vagy, ami pusztítani, fosztogatni, rongálni, irtogatni szokott. Pusztító ellenség. Pusztító árvizek. V. ö. PUSZTIT. | |
* | |
| (puszta-úl) régiesen am. pusztúl; l. ezt. | |
* | |
* | |
| (puszta-úl-tat-ik) régies szenvedő ige, am. az egyszerű pusztittatik, vagy csak pusztúl. "Menden ország önnön benne megoszlatott megpusztóltatik" (desolabitur. Münch. cod. Máté XII.). | |
* | |
| (puszta-úl) önh. m. pusztúl-t. 1) Pusztává leszen, vagyis, elhagyott, fosztott állapotra jut. Háborúban pusztulnak a faluk, földek. Mindenéből kipusztúlt. 2) Eltakarodik. Pusztuljatok innen.
"Ember! valamerre, míg van idő, mozdulj; A sors hadszekere, hallod, üvölt, - pusztulj!" Arany J. 3) Kivesz, kiirtás által megsemmisűl. Folytonos üldözés által pusztulnak a vadak. Pusztulnak az erdők. | |
* | |
| (puszta-úl-ás) fn. tt. pusztulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami pusztúl. Pusztulás ellen védeni az erdőt. Pusztulásra jutott faluk, vidékek. Vég pusztulás. V. ö. PUSZTÚL. | |
* | |
| (puszta-úl-at) fn. tt. pusztúlat-ot, harm. szr. ~ja. Pusztulás elvont értelemben. "Ugyan megszomorodik ő megpusztólatjában" (in sua desolatione, Bécsi cod. Baruch IV.); "Nyissad meg te szemeidet, és lássad meg mü pusztólatonkat" (desolationem nostram. Ugyanott Dániel IX.). "'Es ő végezete pusztólat." (vastitas. Ugyanott). | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Putendá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Putján-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Helmecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. putnok-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Köznépi néven a ménták neméhez tartozó növényfaj, melynek szára hengerded, gyökerező; virágai gyűrűsek; levelei tojáskerekek, tompacsipkések, kopaszok. Máskép szinte köznépi néven: csombor, poláj, köszvényménta, növénytani néven: csomborménta. (Menta pulegium).
A csombor nevet valószinüleg gyűrűs virágaitól kapta, melyek mintegy csombókot, csomót képeznek. Ezen alapfogalom nyomán a putnok rokon a csomót, bogyót jelentő pota, és bod boda szókhoz, mintha volna potnok, bodnok, azaz, potás, bodos (bogyós) növény. Innen putnok démutká-nak nevezik a tbymus piperella növényt is, mert kocsányi sok viráguak, s egész csomagot képeznek. | |
* | |
| mv. Gömör m.; helyr. Putnok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (putnok-démutka), köznépiesen: PUTNOKFŰ, (putnok-fű) ösz. főnevek. A démutkák (thymus) neméhez tartozó növényfaj; kocsányi sok virágúk; levelei tojásdadok, tompák, kopaszok, inasak, épélűk. | |
* | |
| fn. tt. putok-ot v. putkot, harm. szr. ~ja v. putk-a. Erdélyben am. párna, fejal, vánkos. Rokon a tűzhelyen levő puczok szóhoz, mely szinte vánkos gyanánt szolgál a rá rakott fának. V. ö. PUCZOK. | |
* | |
| fn. tt. putrá-t. 1) Sajátnemü halfaj, melynek nagy zömök feje, s aránylag igen kicsi teste van. (Cottus gobio). Alapértelménél fogva a dudoru nagy hast jelentő potroh szóhoz rokonitható. 2) Árnyékszék, vagyis tulajdonkép az árnyékszék alatt levő üreg, gödör. Elemzésére nézve l. PUTRI. | |
* | |
| (putra-szék) ösz. fn. Tulajdonkép azon ülésre alkalmazott és kereklikas pad, melyre a szükségét végező ember ráül. Szélesb ért. az egész házikó, vagy hajlék, melyet máskép általában árnyékszék-nek hivunk. Némely vidékeken a franczia boudoir után: budár, és a latin privata (francziául: privé) után: perváta. | |
* | |
| fn. tt. putri-t, tb. ~k. 1) Földbe ásott üreg, melyben emberek laknak, milyeket még némely vidékeken, kivált pusztákon láthatni. Putriban lakó szegény zsellérek, czigányok. Néhutt: burdé. l. PUTRA.
Véleményünk szerint e szóban az üreget jelentő odor, udor rejlik. Tudnivaló hogy némely or ar végzetü szók majd gúnyból majd némi kicsinylésből ri alakban átvetve használtatnak, mint: bodor bodri, czudar czudri, Andor Andri, Bandri, Gábor Gábri, Sándor Sándri, stb. E szerint udor-ból képződhetett udri, s p előtéttel pudri, putri. És igy az adu, odu, udu szókhoz is rokon. Szabó D. a putriszéket, potrohszék szóval értelmezi. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Putri-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (putri-szék) ösz. fn. l. PUTRASZÉK. | |
* | |
| fn. tt. putton-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Molnár A. szerint szűk ért. a szőlősgazdák és borkezelők fa edénye. (Oenophorum). Szélesb. ért. háton hordozható hosszukás fa edény. Puttonban hordani holmi árukat a piaczra. Vizes putton, melyben vizet hordanak. Rokon hozzá a vékony hangu bödön, ismét a vastag hangu bodon, a török putu, persa pute, pota, német Butte, Bütte, olasz botte, franczia boute, boutte, cseh pudny, görög piJoV, butiV, boution, héber bath stb. | |
* | |
| (putton-hordó) ösz. fn. A szüretelőknél azon személy, ki a leszedett szőlőt puttonban a kádba hordja, máskép: puttonos. Szélesb ért. ki akármily jószágot puttonban hord. | |
* | |
| (putton-os) mn. tt. puttonos-t v. ~at, tb. ~ak. Aki puttont visel, hord. Puttonos napszámosok a szüretben. Puttonos kofák. Két, három stb. puttonos bor, melyet két, három stb. putton aszúval készítettek. Használtatik főnevül is, puttonhordó helyett, a midőn a tárgyeset: ~t, tb. ~ok. | |
* | |
| l. PUTYTYAN; PUTYTYANT. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyök, putypuruty, és putyóka, puttyant szókban. | |
* | |
| egyik alkotó része perepúty szónak; l. ezt. | |
* | |
| (puty-ó-ka) kicsiny. fn. tt. putyóká-t. 1) Gyermekjátékul sárból csinált, vájatos közepü golyócska, mely nyomás alatt vagy földhöz csapva elpukkan, szétbugygyan. Gyöke a hangutánzó puty, (bugy) a felfuvódás másod értelmével. 2) Halhólyag. | |
* | |
| (puty-ó-ka-az) önh. m. putyókáz-tam, ~tál, ~ott. Putyókával játszik. | |
* | |
| a székelyeknél am. pitypalaty; l. ezt. | |
* | |
| (puty-u-an, puty-v-an) önh. m. putytyan-t. Szétbugygyan, elpukkan. V. ö. PUTYÓKA. | |
* | |
| (puty-v-an-ás) fn. tt. putytyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szétbugygyanás, elpukkanás. | |
* | |
| (puty-u-an-t, puty-v-an-t) áth. m. putytyant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Eszközli hogy valami putytyan. | |
* | |
| (puty-u-an-t-ás, puty-v-an-ás) fn. tt. putytyantás-t, tb. ~ok. Eszközlése annak, hogy valami putytyan. | |
* | |
| l. PUSZDARÉK. | |
* | |
| fn. tt. puzdrá-t. Őseinknél azon félig lapos, félig homoru tok, melyben hátaikon nyilakat viselnek; máskép: nyiltok.
Gyökre nézve hasonló hozzá a csigát, kagylót jelentő púzsa. Ha alapfogalomul azt veszszük, hogy a csiga tokos állat, a puzdra is tok, mely természeténél fogva öblös, és dudoru; tehát eredetileg azon szókkal rokoníthatjuk, melyekben a pe po gyök valami dudorút, felfujtat jelent. | |
* | |
| l. PUSZDARÉK. | |
* | |
| (pězděri v. buzduri) mn. tt. pezduri-t. Indulatos, hirtelen buzduló, haragra lobbanékony. Erdélyi szó. | |
* | |
| fn. tt. púzon-t, tb. ~ok. Az idegen Posaune. | |
* | |
| fn. tt. puzsá-t. 1) Nyálas héjas csiga. 2) Pulykát hivó és üző szó. | |
* | |
| fn. tt. púzsá-t. l. PUZSA, 1). | |
* | |
| fn. tt. puzsér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Apró gyermekek serege. Némi gúnyt rejtő szó, mint a csuhér, döhér. Rokon pozsadék és purdé szókhoz, s egyedül az utóbbira figyelemmel, úgy látszik, ennek átvetett hangu módosúlata, mintha volna purzsé. Idegen nyelvekben csaknem egészen egyezik vele a persa puszer. V. ö. PURDÉ; és POZSADÉK. | |
* | |
| fn. tt. puzsu-t. l. PUZSA. | |
* | |
| a székelyeknél Kriza J. szerént am. borjú; általánosb nyelvszokással: boczi. Me pücsi me! (= ne boczi ne!) | |
* | |
| l. PRÜCSÖK. | |
* | |
| l. PUF. | |
* | |
| l. PÖFFED. | |
* | |
| l. PÖFFESZKĚDIK. | |
* | |
| (püf-ög) önh. m. püfög-tem, ~tél, ~ött. l. PUFOG. | |
* | |
| (püf-ők) fn. tt. püfők-öt. Tájdivatosan am. pofók; l. ezt. | |
* | |
| (püf-öl) áth. m. püföl-t. l. PUFOL. | |
* | |
| fn. tt. pülü-t. l. PELE v. PÖLE. | |
* | |
| fn. tt. pünkösd-öt, harm. szr. ~je. Keresztények sátoros innepe, mely husvéttól számítva ötvened napra esik, s melyen a hivek különösen azon isteni jelenet emlékét üllik meg, midőn a Szent Lélek tüzes nyelvek alakjában az apostolokra szállott. Pünkösd vasárnapja. Pünkösd hétfő, kedd. Piros pünkösd napja, minthogy ez időtájban a rózsák nyilnak.
"Nem anyától lettél, Rózsafán termettél, Piros pünkösd napján Hajnalban születtél." Népdal. Nevét az ötvenedik-et jelentő göröglatin pentecoste szótól vette (penthkostu t. i. umera = ötvenedik nap); valamint a német Pfingsten, svéd pingest stb is; minthogy húsvét után az ötvenedik napra következik. Mint látjuk, a svéd pingest hangokban legközelebb jár a magyar pünkösd v. némely kiejtés szerént pünköst szóhoz. | |
* | |
| (pünkösd-hava) ösz. fn. A polgári évnek ötödik hónapja (május), minthogy a pünkösd legtöbbször ezen hóban esik; máskép ötödhó, tavaszutó. | |
* | |
| (pünkösd-hét) ösz. fn. Hét, mely pünkösdvasárnaptól az utána következő szombatig tart. Pünkösdhétre eső kántorböjt. | |
* | |
| (pünkösd-hét-fő) ösz. fn. Pünkösdvasárnapot közvetlenül követő hétfő, mely szintén sátoros ünnep. | |
* | |
| (Pünkösd-hó) l. PÜNKÖSDHAVA. | |
* | |
| (pünkösd-i) mn. tt. pünkösdi-t, tb. ~ek. Pünkösdöt illető, arra vonatkozó, akkor történő, létező stb. Pünkösdi innepek. Pünkösdi rózsa.
"Ékes viola nemzette, A pünkösdi rózsa szülte, Égi harmattal nevelte." Népdal a szeretőről. Pünkösdi király, Pünkösdi királyság, ideig óráig tartó hatalom, méltóság, bizonyos gyermekjátékban, midőn pünkösd innepén maguk közől egyet különösen fölékesítve királylyá neveznek, s versek éneklése között kísérgetik. Ilyen versek: "Mi van ma, mi van ma? Piros pünkösd napja. Holnap lesz, holnap lesz a második napja. Jó legény, jól megfogd a lovad kantárát, Ne tépászsza, ne tapossa a pünkösdi rózsát." Pünkösdi táncz, némely tájakon, nevezetesen Érsekujvár körül sajátnemü szertartással járó nyilvános, innepélyes táncz. | |
* | |
| l. PÜNKÖSD, PÜNKÖSDI. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Püski-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. püspök-öt, harm. szr. ~e v. ~je. A latin és görög keresztény egyház tana szerént, az apostolok utóda, s mint olyan, bizonyos város, vidék, megye, kerület, tartomány stb. kebelében lakó hiveknek főpapja, főpásztora, kinek lelki hatalma az egyházi kánonok szerint szabatosan meg van határozva. Megyés püspök, ki bizonyos kitűzött megyében főpásztorkodik. Helyettes v. segéd püspök, Fölszentelt püspök, Czimzetes püspök, ki oly egyházmegye, vagy tartomány czimét viseli, mely hajdan püspökség volt, de az idők viszontagságai miatt az lenni megszünt, pl. Dulciniai, Belgrádi püspökök a római egyházban. (Episcopus in partibus infidelium). Püspöknek kinevezni, fölszentelni valakit. A püspök bérmál, áldozárokat szentel, pásztori körleveleket bocsát.
A protestánsoknál, bizonyos kerületnek főpapja, máskép a latin után: superintendens. A göröglatin episcopus után módosult idegen eredetü szó; mely a görögben felügyelőt jelent (épen mint a latin superintendens); az ,episcopus'-ból származik a német Bischof, szláv wiszkup, török pisbeg, olasz vescovo is stb. Tájdivatosan: pispek. V. ö. ÉRSEK. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Alapra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. ~Bogád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (püspök-falat) ösz. fn. A baromfinak sült vagy főtt farcsikja; néhutt máskép püspöksüveg, alakjának némi hasonlósága miatt a püspöksüveghez. A Balaton vidékén: leányfalat. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. ~Hatvan-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (püspök-helyěttes) ösz. fn. A püspök személyét v. képét viselő, némely püspöki teendőkkel megbízott a nélkül hogy valóságos püspök volna. (Vicarius episcopi). | |
* | |
| (püspök-i) mn. tt. püspöki-t, tb. ~ek. Püspököt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó stb. Püspöki czim, méltóság, jog, hatalom, feloldás. Püspöki javadalom, nemesek. Püspöki pálcza, süveg. Püspöki szék. V. ö. PÜSPÖK. | |
* | |
| mvárosok Bihar és Pozsony, faluk Trencsin és Vas m.; GYÖNGYÖS~, SZURDOK~, TISZA~, Heves, FÜLEK~, Nógrád, SAJÓ~, Gömör m.; helyr. Püspöki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. KERESZTES, 3). | |
* | |
| l. LADÁNY. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. ~lak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (püspök-megye) ösz. fn. Bizonyos határok közé szorított vidék, kerület, tartomány stb. melynek hivei egy püspök főpásztori gondjai és lelki hatalma alatt állanak. Győri, pécsi, csanádi, stb. püspökmegye. (Dioecesis). | |
* | |
| (püspök-ös) mn. tt. püspökös-t v. ~et, tb. ~ek. Olyan mint a püspöké szokott lenni. Püspökös életmód. | |
* | |
| (püspök-ös-köd-és) fn. tt. püspökösködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Püspöki méltóság viselése. | |
* | |
| (püspök-ös-köd-ik) k. m. püspökösköd-tem, ~tél, ~ött. Püspöki méltóságot visel. | |
* | |
| (püspök-pálcza) ösz. fn. Pálcza, mint a főpásztori őrködésnek, és hatalomnak jelvénye, melyet a püspök innepélyes szertartások alkalmával kezében hord, vagy maga mellett hordat. (Pedum pontificium). | |
* | |
| (püspök-ség) fn. tt. püspökség-ět, harm. szr. ~e. 1) Püspöki méltóság, minden hozzá tartozó joggal, hatalommal együtt. 2) Püspöki megye, kerület. | |
* | |
| (püspök-ség-i) mn. tt. püspökségi-t, tb. ~ek. Püspökséget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Püspökségi méltóság, hatalom. Püspökségi jószág. | |
* | |
| (püspök-süveg) ösz. fn. 1) Különös szabásu magas süveg, milyet innepélyes szertartások alkalmával teljes diszbe öltözve viselnek a püspökök, továbbá más egyházi főszemélyek is, úgymint, az apátok és prépostok. A görög szertartásu püspökök süvege koronaalaku. 2) l. PÜSPÖKFALAT. | |
* | |
| l. SZENTLÁSZLÓ. | |
* | |
| l. PISZTÁCZ. | |
* | |
| természeti hangutánzó, l. 1) PÜSZÖGET; 2) PRÜSZ. | |
* | |
| l. PÖSZKE. | |
* | |
| (püdz-ög-et) gyak, áth. m. püszöget-tem, ~tél, ~ětt, par. püszögess. 1) Mintegy ,pűsz püsz' hangon szólogat, biztat, menni sürget. "Mint a gyermeklovat nem csak püszögetni kell és simogatni, hanem, mikor kivántatik, vesszőzni, és ütögetni is kell." (Pázmán Préd. 206. l.). Szabó D. szerént máskép: piszeget, piseget, pisogat, siseget, sziszeget. 2) Ugyancsak Szabó D. szerént azt is teszi: ficzeréz, piperéz, czifráz. | |
* | |
| (püsz-ög-et-és) fn. tt. püszögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Biztató hangon menésre sürgetés. 2) Piperézés, cziczomázás, V. ö. PÜSZÖGET.
| |