* | |
* | |
| kisded alakban r, huszonkilenczedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizennyolczadik, kiejtve: er v. er. Erős, reszketeg hangot fejez ki, mely úgy képződik, ha az előre tolt nyelv hegye rázkodtatva a fogakhoz és inyhez verődik. A folyékony nyelvhangok osztályába tartozik, s legközelebbi szervrokona a maga nemében lágyabb hangzatu l, melylyel több esetben fölcserélődik, különösen a) midőn közvetlenül l következik utána, mint: orló, olló; sarló, salló; tarló, talló; gyarló, gyalló; párlik, pállik; sárlik, sállik; serlő, sellő; csürlő, csüllő; berlér, (berélő) bellér; parlag, pallag; b) közösebb szokás szerint némely másnemü szókban is, mint: szurák, szulák; furánk, fulánk; terep, terepědik, telep, telepedik; iromba, ilomba; csarít, (cserje) csalit; karingó, kalinkó. Gyakran s előtt ehhez hasonúl, mint: korsó, kossó; borsó, bossó; borstörő, bosstörő; épen úgy, mint a latinban: gero törzsből gersi helyett gessi, uro-ból ursi h. ussi, stb.
Néha, valamint más betük, úgy ez is vagy szokási önkényből, vagy hanyag kiejtéssel más szervüekkel is cseréltetik, pl. bürök, büzök, nyurga, nyuzga (nyulyga). Néha csak közbetét, mint: csatrangol, csatangol, izromban, izomban, piarcz, piacz. Eredeti l helyett áll a botránkozik, botorkál (botlánkozik, botolkál) szókban. Kiknek hangszervei az r hangot kiejteni nem birják, azok l, v. j, v. v hangot ejtenek helyette. Midőn az r-nek a szó közepén ajak- vagy nyelvhegyi, különösen d, t, vagy torokhangok előtt kellene állnia, többször hátra ugrik, p. ketrecz, (kertecz); fetreng, (ferteng); vötröcze, (vörtöcze); petrencze, (perdencze), hetre, setre, (herte serte), töprenkědik, (törpenkedik), csetres, (csertes a sárt jelentő csér gyökből) stb. A szók belsejében az m (om, ěm, öm) képzők előtt, továbbá az ny, k és g előtt (szintén o, ě, ö zárt önhangzók kíséretében) gyakran kiugratja az önhangzót, u. m. orom, (ormot; ormos, ormoz); korom, járom, czirom, szirom, verěm, terěm, köröm, üröm; torony, horony; burok, marok, murok, szurok, hurok, nyirok, torok; horog, férěg, mérěg; t. i. rendesen ha önhangzón kezdődő rag v. képző járul a szóhoz; de mássalhangzón kezdődő rag vagy képző előtt soha sem, pl. oromnak, oromba, oromtól, stb. A szók végén zárt önhangzóval (o, ě, ö) leginkább ha ajak-, torok-, vagy nyelvhegyi d, t, gy, ty, z hangok állanak előtte, s ha mássalhangzó nem érintkezik vele, szintén hangugrató, mint: szobor (szobrot, szobrok), czubor, csupor, csöbör, éber, gyomor; csokor, czukor; iker, tükör; bodor, fodor, gödör, meděr, neděr, szeděr, veděr; bátor, lator, sátor, bugyor, pityěr, szatyor, ezěr, stb. A r hangnak ilyetén tulajdonsága más nyelvekben is megvan, p. a latin pater, mater, frater, niger, piger, venter, a német wieder, nieder, Hunger, a szláv kmoter, brater stb. szókban. Egyébiránt ezekben is részint a szokás határoz, mely szerint nem hangugratók: komor, csömör, gömör, tömör, továbbá a tulajdonnevek, p. Czobor, Fodor, Odor, Csupor, Csutor, Czuczor, stb. részint a kiejtés folyékonysága, mely több mássalhangzók torlódását nem tűri, miért nem hangugratók ezek és ilyenek gondor, göndör, csombor, undor, henger, tenger, ember, kivévén némely kicsinyezőket, mint: Bandor, Bandri; Sándor Sándri; kondor, kondri, továbbá czondra, czandra, sandra, ontra, s némely másokat, melyek kiejtése t. i. öszverántva sem nehéz. Mint gyökhang általában erős, légrázó, reszketeg hallamot utánoz számos szókban; különösen a) ráspol; reb, rebeg; recs, recseg; rep, reped; resz, reszel; rety, retyeg; rek, rekeg, reked (raucus fit); récze, rez, rezeg; rí, riad, rian, rimánkodik, rikács, rikolt, rikkan, rigó; rigyet, rityeg, rittyen; rivall, rivalkodik; riszál; rob, robaj, robog, robban; rokkan; rop, ropog, roppan; roty, rotyog; roz, rozzan; röf, röfög, röffen; röh, röhög; rőköt; röpül; rözgölődik, röződik; rucza, stb. Ide tartoznak még, melyekben az r alaphangot más hangok is előzik meg, mint: bar-czag, bar-bora, bur-okkol, bor-dó; ber-bitél, ber-nyákol, for-ty (for-tyan); forr, mor-og, por-cz, porcz-og, pör, pör-öl, varty-og, varcz-og, csěr-ěg, csěr-dít, csur-og, csur-dít, dör-ög, dör-dűl, dor-omb, dór-ömb, dör-mög, durr-og, hör-ög, surr-an, sercz-eg, szorty-og, ter-e fer-e, ter-e tur-a, tir-icsel (ter-écsel), tur-ha, zör-ög stb. igen nagy számmal. Továbbá az emberi kedély- és indulathangok, melyek erős r hanggal törnek ki, mint har-ag, ir-igy, kár-omol, kor-hol, hur-ít, dér dúr, rig-olya; ör-öm, röh-ög, rí, irg-alom, irt-ózik, stb. b) Oly gyökszók alaphangja, melyek némi erőszakkal, s többször r hanggal járó rontást, metszést, vágást fejeznek ki, milyenek: rab, rabol, ragad, rág, ránt, ráz, redv, rés, rész, rifol, riad, ribál, ripacs, rohad, rojt, rost, rom, rongy, ront, roskad, ró; ar (arat), ár, (ártány, ármány, bárd, dárda, nyárs), er (ernyed), ír, (irt, irkál), or, (ort, ortovány), őr (őröl), dar (dara, darab), gyar (gyarat), ger (gerely, gereben, gereblye), her (herkél, herdel, herél), nyír (nyirkál), csor (csoroszla), dor (doroszló, doroszol), hor (horhol, horny, horp, horpad), kor (korhol), mor (morzsa), dör (dörgöl, dörzsöl), tőr (tőrök), fúr, fűr (fűrész) stb. c) Oly gyökszók alaphangja, melyek (ropogással, recsegéssel járó) tüzet, égést, és tüzszint, illetőleg vöröset jelentenek, mint: ragy (ragya, ragyog), rák, rát (rátotta), reg (regvel), réz (reznek), rény (rátotta), ris (riska azaz vörös tehén, ökör), rozs (rozsda), ró (róka, rózsa), rő (rőt); előtéttel: par (parázs, párol), tar (tarjag), zsar (zsarát), pěr (pěrnye, pěrzsěl), pör (pörgöl, pörzsöl), ger (gerjed), gyer (gyertya, gyertyán), pír (piros, pirít, pirók), vör (vörös, vörheny) stb. d) Erős mozgásra, különösebben aa) terjedésre vonatkozik ezekben: ár, ér, er (ered), ir (irány, iramlik); t előtéttel: ter (terít, terűl) terj (terjed, terjeszt), sőt magára a terjedtségre is: tár, tér stb. bb) forgó, keringő mozgásra ezekben és ilyenekben: rem (remeg), resz v. rez (reszket, rezeg), ür (ürög, fürög), ber (bereg), fěr (fěrěg), pěr (pěrěg, pěrdűl, pereszlén), par (parittya), for (forog, fordúl, forr, forrong), gar (garat), gör (görbe), ker (kerül, kereng, kerge) stb. e) Oly szók elő- vagy alaphangja, melyek valami magasat, emelkedettet jelentenek, mint: ra (ház-ra, rak), or (orj, orom), hór (hóri), gór (góré), mar (marj, mart), tar (tarkó), szár (szaru, szarv), stb. Az r gyökhangu szók igen nagy része rokonságban áll a hasonló gyökü altáji és árja nyelvcsaládhoz tartozó szókkal, mit részletesen az egyes czikkek alatt olvashatni. | |
* | |
| (illetőleg ~AR, ~ÁR, ~ER, ~ĚR, ~ÉR, ~OR, ~ÖR) mint képző igen nagy szerepet viszen nyelvünkben, miről l. Előbeszéd 144. l. | |
* | |
| vékonyhangon: -re, névmódosító helyrag, mely helyszinre, tetőre, magasságra vonatkozik; innen különösen felható rag s neve; s mennyiben a hova? kérdésre felel meg, jelent azokra való fölfelé irányzást azok fölébe indulást mozgást, helyezkedést, valaminek felső részére tevést, csinálást stb. pl. Fára szálló madár. Háztetőre rakott gólyafészek. Karókra épitett ház. Vállra vetni a zsákot. Szegre akasztani a ruhát, polczra tenni az edényeket.
Mint magasságra, fölszinre vonatkozó, családi rokonságban áll azon r gyökhangu szókkal, melyek valami magasat, emelkedettet, fölfelé nyúlót jelentenek, mint orr, orj, orom, óriás, hóri, árbócz, rak. Szélesb ért. jelent különféle irányu helyszin fölé mozdulást, pl. jobb-ra, bal-ra, elő-re, hát-ra, csá-ra, hajsz-ra, tüled-re, hozzád-ra, mély-re, magas-ra, kelet-re, nyugot-ra, közel-re, távol-ra, er-re (ez-re) ar-ra, (az-ra). Időszakra, mintegy bizonyos események alapjára vonatkozólag: Jövő-re, más idő-re, esztendő-re, máskor-ra, tél-re, nyár-ra, ősz-re, tavasz-ra halasztani valamit; örök-re elmaradni; több nap-ra, hó-ra elutazni. Átv. ért. különféle viszonyokban használja a nyelvszokás, nevezetesen oly igékkel, melyek hatása bizonyos tárgyra irányzódik, midőn az illető tárgy az ige hatásának mintegy alája van vetve, ilyenek a) érzékek működésével valamire irányzók: égre tekint, földre néz, a nyájra vigyáz, a hegyekre lát, a szóra figyel, fülel, hallgat, erre nézve, arra nézve. b) kedélyi működéssel irányzók: boszonkodik, haragszik, neheztel valakire; irigykedik, agyarkodik vetélytársára; rangra, hivatalra vágyakodik. c) lelki szellemi működéssel: másra gondol, a multakra visszaemlékezik; magára érti a példát; bámul, mint borju az új kapura. d) erkölcsi működéssel: jóra ösztönöz; roszra csábít; becsületre tanít; eszére tér; vigyázatra, ovakodásra int; tettre bátorít; égre, földre esküszik; becsületére fogadja, igéri; bűntetésre, halálra ítél; szivére beszél valakinek; lelkére köti. stb. e) A Tatrosi codexben eléjön ,szerént' helyett: "Ne akarjatok itélnetek orczára" (secundum faciem; Károlinál "Ne itéljetek külső ábrázat szerént." Tárkányinál "Ne itéljetek külszín szerént." János evangy. VII.). A Debreczeni Legendáskönyvben pedig ,ra, re nézve' helyett. "Eh velágnak szeretői erősek ez földiekben, deh kórok a mennyeiekre" (Toldy F. kiadása 12. lap.). Személyragozva: rám (ra-am), rád (ra-ad), rá (ra-a) v. rája (ra-j-a), ránk, rátok, rájok. Mennyiben a vékonyhangu re vétetik alapul, ebből lesz elsőben re-á, s ebből ismét szokásban vannak: reám, reád, reá v. reája, reánk, reátok, reájok; a székelyeknél: riám, riád, stb. V. ö. REÁ. A helynevek ragozásában e kérdésekre: hová? hol? honnan, az első kérdésre felelő ra-val (re-vel) ragozási viszonyban állanak az on (ěn, ön) és ról (ről), pl. Budá-ra Pest-re, Budá-n Pest-en, Budá-ról, Pest-ről. Minthogy pedig a nyelvszokás a fentebbi kérdésekre a helynevek után ba be, ban ben, ból, ből ragokat is használ: ennélfogva jelen czikk alatt mindkét nemüeket együtt tárgyaljuk. Ha valahol, itt gyakorolja nyelvünk, amit Horácz a nyelvszokásról mond: "Quem penes arbitrium est et jus, et norma loquendi." Mi szerint az majd az egyik majd a másikféle ragozást tájdivatosan az általános szokástól eltérőleg is használja, úgy hogy eljárását különösen a magyar birodalmi helynevekben sokszor csak azon vidékbeliek ismerik. Tájékozásul és közönséges szabályul a következőkre figyeljünk. Minden helynév, mint olyan, jelent bizonyos határok közé foglalt területet, illetőleg a rajta lévő épületek, telepítvények stb. öszvegét, melyeket kétféle viszonyban lehet tekinteni, a) mennyiben valamely határkörön belül léteznek, vagyis a kivül fekvő térségre nézve belsőséget, belsőtelket képeznek, b) mint csupán térfölületet, talapot, melynek színe fölött valami létezik. Tehát akár egyiket, akár másikat tüztük ki czélul, mindig ugyanoda jutunk, illetőleg ott vagyunk, vagy onnan indulunk, p. Eger-be megyek, = azon területi kör belsejébe, melyen Eger fekszik, Miskolcz-ra megyek = azon terület szinére, mely fölé Miskolcz városa épült. A hely belsejére vonatkozó ragok: be, ba; ben, ban; ből, ból; a hely fölszinére vonatkozók: ra, re; on, ěn, ön; ról, ről. Az első rendüeket szabályosan fölveszik a) a világrészek, birodalmak, országok, tartományok, kerületek, vidékek, vármegyék, székek, szigetek, körök, erdők, ligetek nevei, pl. Afrikába, Angliába, Tirolba, Bácskába, Kunságba, Szabolcsba (megyébe), Tolnába (megyébe), Pestbe (megyébe), Marosszékbe, Kővár vidékébe, Csalóközbe, Csepelbe, Bakonyba; b) a külföldi városok s más helységek nevei általán p. Párisba, Londonba, Madridba, Drezdába, Lipcsébe, Berlinbe, Bécsbe, Linczbe, Olmüczbe, Lembergbe; c) az m, n, ny, végzetü magyar birodalmi, illetőleg erdélyi s horvátországi helynevek rendesen, pl. Veszprémbe, Komáromba, Sopronba, Debreczenbe, Berénybe, Surányba, Párkányba stb. d) az i ü végzetüek közösebb szokás szerint: Keszibe, Bugyiba, Harasztiba, Büssübe. A többi mássalhangzóval és önhangzóval végződő helynevek részint országos, részint tájbeli szokás szerint inkább a másik nemü ragokat veszik fel; ámbár ezekben sok a kivétel, midőn tájejtésileg ugyanazon végzetüek, s néha ugyanazon nevüek is majd így, majd amúgy ragoztatnak, pl. Vereb-re és Zágráb-ba, Óhaj-ra (Nyitrában) és Tokaj-ba, Szikszóra és Kállóba, Pápá-ra és Tatá-ba, Óvárra és Érsekujvárba, Vásárhelyre és Újhelybe, Megyerre és Egerbe, Pirba és Igarra, Debreczenbe és Tetétlenre stb. Régebben nem mindenkor volt így a gyakorlat, pl. Szalay Ágoston gyüjteményében egy 1547-iki levélben olvassuk: "Kérlek jöjj Pozsonyra" (a mai ,Pozsonyba' helyett). A régieknél általában ra, re helyett igen gyakran találjuk a vá vé ragot is (melyet ho-vá szóban ismerünk) pl. Sopronná (= Sopronvá), Terebessé, Pécscsé. (Ugyanazon gyüjteményben). Amely nevek vármegyét és várost jelentenek, mint föntebb is érintők, első minemüségben ba-be-vel stb. ragoztatnak, a másodikban pedig a föntebb említett mód szerint, pl. Nyitrában (megyében) bir s Nyitrán lakik; Tolnában utazván Tolnán megállott; Csongrádon, sőt egész Csongrádban mind magyarok laknak. Hasonlóan különböznek: Barsban, Barson; Baranyában, Baranyán; Hevesben, Hevesen; Csanádban, Csanádon; Pestben, Pesten; Varasdban, Varasdon; Hunyadban, Hunyadon, s némely mások. Az m, n, ny, végzetü helységek s városok, mint föntebb láttuk, ba stb. ragokat vevén föl, itt a vármegyei nevek helyragozásával összeütnek, ilyenek Veszprém, Komárom, Pozson v. Pozsony, Moson, Sopron, Trencsén; melyek tehát mindkét minemüségben egyfélekép ragoztatnak. | |
* | |
| (ra-a v. ra-j-a) igekötő. 1) Fölé, fölébe, tetejére valaminek; mely esetben a viszonynév szintén felható ragot kap. Ráléptél a lábamra. Ráülök a lóra, szekérre. Rátette a kezét a vállamra. Rányomta a pecsétet a levélre. 2) Némi erkölcsi, szellemi felsőbbségre vonatkozik ezekben és ilyenekben: Ráadja magát a munkára. Ráveti fejét a veszedelemre. Rábirja, rábeszéli társait bizonyos vállalatra. Emlékezem rá, hogy, stb. Nem érek rá, de te ráérsz. Rásegítették, amit keresett. Rátermett azon életmódra, melyet választott. Rápirított a hányakodóra. Más kiejtéssel reá, a székelyeknél: riá is. Részletesebben l. ~RA, névrag. | |
* | |
| (olvasd: RÁD) falu Zemplén m.; helyr. Raad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Raád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-ad) ösz. áth. 1) Bizonyos adományhoz, osztalékhoz, mértékhez toldalék, vagy pótlás, vagy fölösleg gyanánt valamit hozzáad, s mintegy a többinek fölébe tesz. Az igért bérre egy-két forintot ráadni. A kofa jól megmérte, rá is adott. Adjon rá még egy két szemet. 2) Ruhaneműt felad, fölvet valakire. Ráadni valakire a köpenyt. Add rá azt a bundát, mert hideg van. 3) Mondjuk szentségekről, melyeket az illető egyházi személy szent kenet által ad fel. Ráadni valakire a keresztséget, bérmálást, utolsó kenetet, egyházi rendet. 4) Valamire elszánja magát, valamit szokásává tesz. Ráadni magát a katonai életre. Ráadta magát az ivásra. | |
* | |
| (rá-adás) ösz. fn. Sajátlag cselekvényt jelent, midőn t. i. valaki vmit vmire v. vkire ráad. Azonban divatos értelemben ráadat helyett használtatik, s jelent pótlékot, toldalékot, járandóságon fölül való adományt, melyet mintegy a többi fölé tesznek, pl. az áruk mértékében. Száz almához két alma ráadás. Különösen így nevezik a telkek kiosztásánál a rendes mennyiséghez, pl. egészhelyhez toldott darab földet, rétet. Minden egészhelyhez egy holdnyi ráadás. Felszántani a ráadást. Néhutt öszvevonva ejtik: rádás. | |
* | |
| (rá-akad) ösz. önh. 1) Amit keresett, megtalálja, rájön. Ráakadni az eltévelyedett juhra. Bár mint keresem, nem akadhatok rá. Emberére ráakadt. 2) Valamely ragadós, bojtorkodó test egy másikba fogódzik, s rajta marad. A juhok gyapjára a bojtorján ráakad. V. ö. AKAD. | |
* | |
| (rá-áll) ösz. önh. 1) Valaminek fölébe, tetejére áll. Ráállni a székre. 2) Átv. beleegyezik valamibe. Amit végeztetek, én is ráállok. Csak bizonyos föltételek alatt állok rá. | |
* | |
| (rá-ámúl) ösz. önh. Szemei csudálkozás miatt mereven állanak valami fölött. Ráámulni valamely különös látványra. V. ö. ÁMÚL. | |
* | |
| fn. tt. rab-ot, harm. szr. ~ja. 1) Szoros ért. erőszakkal elfogott, szabadságától megfosztott ember, kit a hatalmaskodó úgy tekint mint árut, nem mint személyt, rabszolga. Rabokkal kereskedni. Rabokat vásárolni. 2) Hadi fogoly, kit az ellenfél hatalmába kerített. A rabokat kiváltani, kicserélni. Rabul az ellenség kezébe jutni. 3) Személy, ki a törvénykezési szabályok szerént börtönben tartatik, vagy már a börtönre el is itéltetett, és ott fogva van. Nehéz vasra itélt rabok. Kibocsátani a rabokat. Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok, a jó isten tudja, mikor szabadulok. (Népd.). Nem mind bűnös aki rab. (Km.). 4) Átv. erkölcsi ért. kinek szabad akaratát holmi szenvedélyek fékezik, ki azt kénytelen tenni, mire bizonyos körülmények szoritják. Vágyak, szenvedélyek, nagyravágyás rabja. Némely úr saját szolgájának rabja. A bűnös az ördögnek rabja. Ha rab (szerelmes) lettél, tűrd békével. (Km.)
E szóban, amennyiben ,rabol' is innét ered, az erőszakos fosztás alapfogalma rejlik, s végső gyökeleme az r hang, mely általában erőt jelent (l. R betü); legközelebbi rokonai a ragad és ránt; hangáttétellel ide sorozható ármány is. Egyezik vele legközelebb a persa rabon (Beregszászi) pehlvi repha, repia (ugyanaz), a szláv nyelvekben: rob (Dankovszky); továbbá gyökökben a latin rapio, rapina, áttétellel: privo, hellén arp-ax-w, arp-ag-h, franczia ravisser, dé-rober, német: raffen, rauben, persa rub-aden, arab rabaa, finn rappaan és riöven (rabolok), raadan és raatelen (ragadok). | |
* | |
| fn. tt. Rábá-t. Folyóvíz neve, mely Stájerországban ered, a Győr városánál a Dunába ömlik. Nagy-, Kis Rába. Több helységek neveztetnek róla Vas, Sopron és Győr m. mint Rába-Bogyoszló, Rába-Csanak stb. melyeket l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| ösz. fn. Vidék Sopron vármegyében, mely a nagy és kis Rába folyók között fekszik. | |
* | |
| ösz. önh. l. RÁÁMÚL. | |
* | |
| (rab-árus) ösz. fn. Kereskedő, ki szoros értelemben vett rabokkal, mint árukkal üzérkedik. V. ö. RAB. | |
* | |
| (rab-asszony) ösz. fn. Asszony, ki rabságban szenved, különösen börtönre itélt aszszony; máskép: rabnő. | |
* | |
| (héber szó, mellék- v. főnévtől, melynek jelentése: sok; sokaság; idősb; mester; s ,rabbi' sajátlag am. mesterem); fn. tt. rabbi-t; Héber tanítók v. papok neve. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Rabcsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Rabcsiczé-re ~n, ~ről. | |
* | |
| (Ráb-cza) fn. tt. Rábczá-t. A sopron megyei Hanságban eredő iszapos és fekete vizű folyó, mely Győrnél a Dunába ömlik. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, faluk Bihar m.; helyr. Rábé-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rab-élet) ösz. fn. 1) Rabságban, különösen rabszolgaságban töltött élet. 2) A rabéhoz hasonló életmód, mely a szabadságot korlátoló, némely kellemetlen teendőkkel van összekötve. Sokan a hivataloskodást rabéletnek tekintik. | |
* | |
| (rab-elmű) ösz. mn. Szolgai gondolkozásu, és érzelmü, kinek a valódi szabadságról, függetlenségről fogalma nincs. | |
* | |
| (rab-elmű-leg) ösz. ih. Szolgai gondolkozásmóddal. | |
* | |
| (rab-elmű-ség) ösz. fn. Szolgai, alacson, elvetemült gondolkozásmód. | |
* | |
| (rá-bérel) ösz. áth. Pénzzel, adománynyal, vagy csak igérettel is ráveszen. | |
* | |
| (rá-beszél) ösz. áth. Különféle okok felhozása, de kivált a kedélynek meginditása által valakit rávesz, rábír valamire. Rábeszélt bennünket, hogy vállalatában részt vegyünk. | |
* | |
| (rá-beszélés) ösz. fn. Az izgatásnak, ösztönözésnek azon neme, midőn valakit nem annyira az észhez szólva, mint a kedélyre hatva rávesznek, hogy valamit tegyen. Különbözik tőle az okoskodási meggyőzés. | |
* | |
| (rab-fiú) ösz. fn. Családa köréből erőszakkal elragadt, s rabszolga gyanánt tartott fiú; továbbá, rabszolga fia. | |
* | |
| (rab-ház) ösz. fn. l. FOGHÁZ. | |
* | |
| (rab-i) mn. tt. rabi-t, tb. ~ak. Rabot illető, arra vonatkozó; rabmunkához hasonló. Rabi szolgálat, állapot, inség. Rabi forditás. (Rájnis). | |
* | |
| (rab-iga) ösz. fn. A régieknél, nevezetesen, rómaiaknál jelvényes iga, mely alatt a hadi foglyoknak át kelle bujniok, meghódulásuk jeléül. Innen a subjugo (megigázom) kifejezésnek eredeti értelme. Átv. ért. azon teher, nyomás, sanyarúság, melyet a rabnak szenvednie kell; máskép: rabláncz. Rabigában szenvedni; rabigát viselni; lerázni a rabigát. "Majd töröktől rabigát vállainkra vettünk." (Kölcsey). | |
* | |
| (rab-i-lag) ih. Rab módjára. Rabilag élni, dolgozni. | |
* | |
| (rá-bír) ösz. áth. Ösztönzés, bíztatás, rábeszélés által mintegy erőszakosan bizonyos tettre vállalatra, merényre, stb. rávesz valakit. Igéretekkel, nógatással rábirtam őt; hogy... Nem voltam képes rábirni őt, hogy veszélyes szándékáról lemondjon. Rábirni valakit barátságos egyezkedésre. | |
* | |
| (rá-birik) személytelen k. A székelyeknél divatos értelemben: rábirik valamely jószág am. örökségül rájut, rámarad, birtokába kerül. Id. Mándy Péter szerént mondják ezt is: rábírik a teher, azaz reá háramlik. V. ö. BÍRIK. | |
* | |
| (rá-bíz) ösz. áth. Mint jó hitü, becsületes embernek általad valakit, v. valamit, hogy gondja legyen rá, hogy őrködjék fölötte. A gyermeket a nevelőre, a házat hű szolgára, a pénzt hiteles emberre rábízni. Nem tanácsos a titkot rábízni mindenkire. Oly gyanakodó, hogy senkire sem bíz semmit. Amit rám bíztál, megteszem. | |
* | |
| (rab-köntös) ösz. fn. A rabokra adatni szokott durva köntös. | |
* | |
| (rab-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel a rabok kezeit, lábait öszvefüzik. Rablánczot viselni, csörgetni.
"Sötét rabláncz csörög kezemen, lábamon, Bűbájos rózsaláncz a bal oldalamon." (Lisznyai). Átv. ért. különösen költői nyelvben, minden, mi a szabadságot korlátozza, mi bizonyos tárgyhoz lekötve tart. | |
* | |
| (rab-ol-ás) fn. tt. rablás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Más jószágának erőszakos (t. i. egyszersmind a személyen is elkövetett sérelemmel együtt járó) elragadása, elpusztítása. Különbözik a lopás. Rablásból élő vad népek, utonállók. Szabad rablást engedni a katonáknak. V. ö. RABOL. | |
* | |
| (rab-ol-at), régiesen pl. Zvonaricsnál am. raboltat. | |
* | |
| (rab-leány) ösz. fn. Rabszolgaságban szenvedő leány. Általánosabban: rabnő. | |
* | |
| (rab-ol-ó) mn. és fn. tt. rabló-t. Aki más vagyonát erőszakkal elragadja, elpusztítja, milyenek az utonállók, a tengeri kalózok, a puszták vad népei, stb. | |
* | |
| (rabló-banda) l. RABLÓCSAPAT. | |
* | |
| (rabló-csapat) ösz. fn. Több rablóból álló csapat, szokottan: rabló banda. | |
* | |
| (rabló-czinkos) ösz. fn. Valamely rabló bandában részvevő. | |
* | |
| (rabló-czinkosság) ösz. fn. l. RABLÓCSAPAT. | |
* | |
| (rabló-faj) ösz. fn. Faj v. fajzat, mely már nemzetségénél fogva a rablókhoz sorozható. | |
* | |
| (rabló-főnök) ösz. fn. Főnöke, vezére a több tagból álló rablócsapatnak. | |
* | |
| (rabló-gyilkosság) ösz. fn. Gyilkossággal elkövetett rablás. | |
* | |
| (rabló-hajó) ösz. fn. Tengeri kalózok hajója, kik a tengeren szállított árukat elragadják, s az elfogott személyeket rabjaikká teszik. | |
* | |
| (rab-ol-ó-i) mn. tt. rablói-t, tb. ~ak. Rablóra vonatkozó. Rablótól eredő. Rabló módjára erőszakoskodó. Rablói élet. Rablói útonállás. Rablói cselekvény, rablói megtámadás. | |
* | |
| (rabló járat) ösz. fn. 1) Járóhelye, 2) rablás végett szétkalandozása a rablóknak. | |
* | |
| (rabló-nép) ösz. fn. Egész nép, sokaság, mely nagy részben mások kirablásából él; mint némely régi barbárnépek. Különösebben am. rablócsapat. | |
* | |
| (rabló-társ) l. RABLÓCZINKOS. | |
* | |
| (rabló-vár) ösz. fn. Vár, melyből (a régi időben) ki-kitörtek s másokat (kivált békés utasokat, kereskedőket, szomszéd helyeket, városokat) megraboltak. | |
* | |
| (rabló-vezér) l. RABLÓFŐNÖK. | |
* | |
| (rab-munka) ösz. fn. Nehéz, szolgai munka, melyet a rabok által tetetni szoktak, milyen a sánczra itélt raboké, vagy a szoros ért. vett rabszolgáké. | |
* | |
| (rab-mű) ösz. fn. 1) Rab készítette mű. 2) l. RABMUNKA. | |
* | |
| (rab-né v. ~neje) fn. tt. rabné-t. Rabszolga felesége. | |
* | |
| (rab-nő) ösz. fn. Rabszolgaságban szenvedő nőszemély, rabszolga asszony. Különbözik: rabné. | |
* | |
| (rab-ol) áth. m. rabol-t v. rabl-ott, htn. ~ni v. rabl-ani. Másnak vagyonát nyilt erőszakkal elragadja, pusztitja. Rabolnak az utonálló zsiványok, a kalózok. Az ellenség rabolja a várost. Mindenét elrabolták. Kirabolni a pénztárt, a boltokat. Embereket rabolni, am. elragadni, s rabszolgákká tenni. Igekötőkkel: elrabol, kirabol, megrabol. | |
* | |
| l. RABLÁS. | |
* | |
| (rab-ol-tat) miv. m. raboltat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, meghagyja másnak vagy másoknak, hogy raboljanak. Az ellenség fővezére mindenünket elraboltatta. | |
* | |
| (rá-borít) ösz. áth. Öblös edényt, eszközt úgy fordít valami fölé, hogy szájával le, fenekével fölfelé álljon. Teknőt, kast, kádat ráborítani valamire. A gyermek ráborítja sipkáját a lepkére, hogy megfogja. Továbbá, az öböl tartalmát ráönti, rádönti valamire. Ráborították a csávát, a moslékot. A tintát ráborítani a beirt papírra. Szélesb ért. takaró gyanánt ráterít valamit. A fördő személyre a lepedőt ráborítani. V. ö. BORÍT. | |
* | |
| (rá-boritás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit valamire vagy valakire borítunk. | |
* | |
| (rá-borsol) ösz. önh. 1) Sajátlag am. valamire borsot hint. 2) Szokott és átv. ért. valakinek valamely szemrehányással boszúságot szerez, valaki orra alá borsot tör; másképen: rásóz. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Rábort-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-borúl) ösz. önh. Valamely öblös száju test fenekével fölfelé fordulva ráfekszik, ráterül valamire. A megrántott madarászháló ráborúl az alája gyült madárseregre. Szélesb ért. takaró, födél gyanánt ráterűl, ráfekszik. Ráborulni a koporsóra. Az árvíz ráborúl a sik mezőre. Ráborult, és keservesen sirt. Örömében nyakamra ráborult, szokottabban: nyakamba borult. | |
* | |
| (rá-borulás) ösz. fn. Ráterülés, ráfekvés. | |
* | |
| (rab-os-kod-ás) fn. tt. raboskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tartós, folytonos rabságban való szenvedés, rabi állapot. Tíz évi raboskodás után megszabadulni, kegyelmet nyerni. | |
* | |
| (rab-os-kod-ik) k. m. raboskod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos rabságban szenved. Ellenség földén, börtönben, várban raboskodni. | |
* | |
| (rab-os-kod-ó) mn. tt. raboskodó-t. A ki folytonosan rabságban szenved. Raboskodó hadi foglyok, elitélt gonosztevők. | |
* | |
| régiesek ,robot' helyett; l. ROBOT. | |
* | |
| (rá-botlik) ösz. k. Esetleg, történetesen reájön. | |
* | |
| (rab-ság) fn. tt. rabság-ot, harm. szr. ~a. 1) Rabszolgai állapot. Örök rabságban szenvedő feketék. 2) Hadi foglyok sorsa. Két évi rabság után az ellenség földéről haza térni. 3) Börtönbe zárt személyek élete.
"A harcz kitört, a harcz lefolyt, Két vitéz úrfiak, Szilágyi s Hagymás Sztambulon Rabságra juttanak. Rabság nehéz láncz, hős karom, Miért nem vagy te szabadon?" Vörösmarty. 4) Átv. ért. egy vagy másképen lekötelezett állapot. Házasság rabság. (Km.). 5) Szintén átv. ért. a ,polgári szabadság' ellentéte. "Ez-e a szabadság, melyet a mi édes eleink vérek kiontásával kerestenek? Nem szabadság, hanem rabság." Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczi Györgyhöz, 1644-ben. | |
* | |
| (rab-ság-os) mn. tt. rabságos-t v. ~at, tb. ~ak. Rabságra vonatkozó. | |
* | |
| (rab-szíj) ösz. fn. Szíj, melyre a rabokat fűzik. Átv. ért. l. RABLÁNCZ. | |
* | |
| (rab-szolga) ösz. fn. Személyes szabadságától megfosztott ember, kivel ura teljes önkénye szerint bánik, kit eladni lehet stb. | |
* | |
| (rab-szolga-állam) ösz. fn. Állam, ország, mely a rabszolgaságot törvényeinél fogva eltűri, pártolja. | |
* | |
| (rab-szolga-árus) ösz. fn. Ki rabszolgákkal kereskedik, azokat áru gyanánt veszi, adja. | |
* | |
| (rab-szolgai) ösz. mn. Rabszolgát illető, arra vonatkozó; rabszolga életéhez, munkájához stb. hasonló. Rabszolgai munkák. Rabszolgai állapot. Rabszolgai alázatosság. | |
* | |
| (rab-szolgailag) ösz. ih. Rabszolgák módja, szokása szerint; személyes önérzet nélkül; elvetemült, alacson lélekkel. Rabszolgailag viselni a terhet. Rabszolgailag gondolkozni, érezni. | |
* | |
| (rab-szolgálat) ösz. fn. Valamely úrhoz lekötött szolgálat, melyet rabi állapotban tesz valaki. | |
* | |
| (rab-szolga-munka) ösz. fn. Rabszolgának való munka. | |
* | |
| (rab-szolgaság) ösz. fn. Rabszolgai sors, életmód, állapot. Rabszolgaságra jutni; rabszolgaságban szenvedni; a rabszolgaságot lerázni. | |
* | |
| (rab-szolga-vásár) ösz. fn. 1) Vásár, melyben rabszolgákat adnak vesznek. 2) Rabszolgák adás-vevése. | |
* | |
| (rab-társ) ösz. fn. Ki egy másikkal, vagy többekkel ugyanazon rabságban szenved. Egymásnak panaszkodó rabtársak. Hajdan rabtársak valánk. Egymás ellen árulkodó rabtársak. | |
* | |
| (rab-tartás) ösz. fn. 1) Uraság neme, melynél fogva valaki saját szolgálatára rabokat használ. 2) Rabok élelmezése. Rabtartásra fordított költségek. | |
* | |
| (rá-bukkan) ösz. önh. Véletlenül rátalál, rájön. | |
* | |
| (rab-úl) ih. 1) Rab gyanánt, pl. rabul bánni valakivel. 2) Rabi állapotban, pl. rabul szenvedni több évekig. 3) Mint afféle rab. Rabul gondolkozni, érezni, viselni magát, azaz, szolgalelküleg. | |
* | |
| (rab-váltás) ösz. fn. A raboknak bizonyos díj lefizetése mellett kiszabadítása, vagy kölcsönös kicserélése. | |
* | |
| (rab-vas) ösz. fn. l. RABLÁNCZ | |
* | |
| (rab-vásár) l. RABSZOLGAVÁSÁR. | |
* | |
| fn. tt. rács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Általán akár fából, ú. m. vesszőből, ágból, léczből, akár vaspálczákból, sodronyokból rótt, faragott, s több ily öszveszerkezett rovatokból álló eszköz, pl. azon kaliczkaforma készület, melyben a turót, sajtot tartják, hogy a kártékony állatok hozzá ne jussanak; mikor szűk a kenyér, nem sok sajt hever akkor a rácson. (Km.). Így nevezik a saraglyát is az istállóban, a jászol fölött, mely mögé a szénát teszik; továbbá a léczekből csinált szellős ajtót, vagy ablakot, stb. Vannak, mint érintők, vas rácsok is, vas rudakból, vagy sodronyokból; szintén különbféle használatra. A székelyeknél így neveznek bizonyos rákfogót; l. RÁCSA.
Minthogy a rácsnak szükséges kelléke a rovatosság, innen okszerüleg állíthatni, hogy gyöke ró, v. rav, honnan rovok ravok, rovás ravás, rovó ravó (ez utóbbiak a régibb nyelvben), rovatal ravatal; tehát: rovács, öszvehúzva rács, mint kovács tájdivatosan kács. Mint rovatos tárgyakat jelentők rokonai: rojt, rost, rostély (?). Egyezik vele talán a német Rost, s a szállító talpat jelentő latin ratis, úgymint öszverovott gerendákból álló vizi jármű. | |
* | |
| fn. tt. rácsá-t. A Tájszótár szerént lefejtett avagy lehántott fahéjból vagy más egyébből készített rákfogó, melybe a békalábra ragadt buta rákok csendesen bele eresztetnek. Őrségi és Kemenesali szó. Szegeden: abroncsra kötött háló, melylyel rákot és sokszor halat is fognak. Kriza J. szerént a székelyeknél Udvarhelyszékben csak rács, melyet ő így értelmez: "Ostornyel nagyságu fácska, melynek egyik végére szagos húst kötve folyóba bocsátják, s erre a vaczkokból kibútt és a húst csipkedő rákokat megfogják." Kenessey Albert a ,rácsa' szót a közönséges értelmü ,rács' szóval egynek veszi rácsa- v. rácsczobor szókban, lehető hogy valamely tájdivatból merítette volt, ámbár, mint különben szokta, nem említi. Eredetét vagy onnan vette, hogy mint hálóféle némileg rácsalakú; vagy pedig talán a rák gyöktől, mintha volna kivált a székely tájszólás után: rákács, rákász. Szerb nyelven is a rákfogó neve racsár, valamint a ráké rak. A latinban a rokon de magashangu rete am. háló. V. ö. RECZE. | |
* | |
| (rács-ablak) ösz. fn. Ablak, melynek nyitását üveg helyett fából vagy vasból csinált rács zárja el, p. rácsablak az éléskamarán, a pinczelikon. | |
* | |
| (rácsa-czobor) ösz. fn. l. RÁCSCZOBOR. | |
* | |
| (rács-ágy) ösz. fn. Úgy nevezett katonaágyféle fekhely, melynek derekalya rácsosan van öszveszerkesztve. | |
* | |
| (rács-ajtó) ösz. fn. Léczekből vagy vas rudakból nyilásosan öszveszerkezett ajtó, p. rácsajtó a konyhán, kis kerten. V. ö. RÁCS. | |
* | |
| (racsa-al) önh. m. racsál-t. Recsegő hangon fecseg, beszél, kerepel. Szathmár vidéki szó. Magas hangon rokon hozzá: retyeg, némi előtéttel terécsel, s amaz ikerítve: retye-rutyál. | |
* | |
| (rács-alakú) ösz. mn. Rovatokból álló, mint a rács szokott lenni. Rácsalaku kocsioldal, targoncza, stb. | |
* | |
| (racsa-al-ás) fn. tt. racsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Recsegő hangon fecsegés, terécselés, retyerutyálás. | |
* | |
| (rá-csatol) ösz. áth. Csatolva hozzá köt, rászorít. | |
* | |
| (rács-a-az) önh. m. rácsáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Rácsa nevü eszközzel rákász. V. ö. RÁCSA. | |
* | |
| (rács-bádog) ösz. fn. Gombcsinálók, sárgarézmívesek rácsféle eszköze vas sodronyokból. | |
* | |
| (rács-czobor) ösz. fn. Kenessey Albertnél azon czövekek (egyike), melyek hajón valamely kerités oszlopaiul szolgálnak, (Regelingstützen, Regelingenstieper). | |
* | |
| (rá-csěppen) ösz. önh. Cseppenve ráesik. | |
* | |
| (rá-csettent) ösz. önh. Úgy csettent (pl. ostorral) hogy valamit vagy valakit érint. | |
* | |
| (rács-fal) ösz. fn. Épülethez tartozó fal, mely léczekből, rudakból, rovatosan van összeállítva. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Racsicz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| hangáttétellel am. rágcsál; l. ezt. | |
* | |
| (rács-kapu) ösz. fn. Léczekből, rudakból rovatosan öszveállított kapu, melynek hézagai között át lehet nyúlni. V. ö. RÁCS. | |
* | |
| (rács-kerítés) ösz. fn. Léczekből, rudakból rovatosan összeállított kerítés. | |
* | |
| a ,rácskál' szónak tájbeszédben (a székelyeknél) toldalékos alakja. | |
* | |
| (rács-ol) áth. m. rácsol-t. l. RÁCSOZ. | |
* | |
| l. RÁCSOZAT. | |
* | |
| (rács-os) mn. tt. rácsos-t v. ~at, tb. ~ak. Rácscsal, v. rácsokkal ellátott, elzárt. Rácsos kerités, konyhaajtó, ablak, kapu, börtön. V. ö. RÁCS. | |
* | |
| (rács-oz) áth. m. rácsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Rácscsal ellát, kerít. Rácsozni az ablakokat, a kertet. | |
* | |
| (rács-oz-ás) fn. tt. rácsozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rácscsal ellátás, kerités. | |
* | |
| (rács-oz-at) fn. tt: rácsozat-ot, harm. szr. ~a, Rácsokból álló kerítés, vagy mű, vagy záreszköz. Börtönablakok rácsozata. Kert rácsozata. Kiszedni, betörni a rácsozatot. Rácsozat fából, vasból. | |
* | |
| (rács-rúd) ösz. fn. Rudak, milyekből a nagyobbféle rácsozatok, p. rácsajtók, rácskapuk szerkesztvék. | |
* | |
| (rács-szekrény) ösz. fn. Hézagosan, rácsalakban öszveállított léczekből, rudakból álló szekrény. | |
* | |
| fn. tt. rácz-ot, harm. szr. ~cza. Török, és ausztriai birodalomban lakó déli szláv népfaj, kik magukat szerbeknek nevezik. Latinosan: rascius, rascianus. Régibb latin iróinknál, nevezetesen Istvánfynál, latinul: thrax, s némelyek véleménye szerént ebből alakult a ,rácz' szó. Melléknevül használva am. ráczot illető, arra vonatkozó, annál szokásos. Rácz viselet. Rácz oltár. Igen számos helységek előneve, mint: Rácz-Almás, Rácz-Becse, stb. melyeket l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (rácz-borsó) ösz. fn. Feketés tarka héju, görbe szemü borsó- v. babfaj. | |
* | |
| (rá-czéloz) ösz. önh. Valakit vagy vmit czélba vesz. Átv. ért. szóval valamit vagy valakit nem egyenesen, nem világosan valakire sejditőleg érint. | |
* | |
| mn. tárgyesete: ~t, több. ~ak. Kemenesalon am. felemás, korca, két különböző faju. A franczia race vagy (olasz razza) szóból eredettnek látszik, melyet a német nyelvben is használnak. Talán innen ered: raczka. | |
* | |
| fn. tt. raczká-t. Durvább szőrű, vagy, mint szokták nevezni, kutyaszőrű (tulajdonképen korcs) juhfaj, milyen hazánk több vidékein tenyészik. Nevét talán raczi szótól vette, mely korcsot jelent. V. ö. RACZI. | |
* | |
| (raczka-gyapjú) ösz. fn. Durvább szőrű gyapjú, milyet a raczka juhok viselnek. V. ö. RACZKA. | |
* | |
| (rácz-kő) ösz. fn. l. SZUROKKŐ. Nevét fekete szinétől kapta. | |
* | |
| (rácz-ország) ösz. fn. A török birodalom egyik alkotó része, szokottabban: Szerbia, Szerbország. Nagy a szája mint Ráczország. (Km.). | |
* | |
| (rácz-os) mn. tt. ráczos-t v. ~at, tb. ~ak. Ráczféle, olyan mint a rácz. Ráczos viselet. | |
* | |
| (rácz-os-an) ih. Rácz módon, ráczok módjára. Ráczosan öltözködni, beszélni. | |
* | |
| (rácz-ság) fn. tt. ráczság-ot, harm. szr. ~a. 1) Rácz nép, egyetemesen véve. 2) Vidék, melyen ráczok laknak. V. ö. RÁCZ. | |
* | |
| (rácz-ul) ih. Rácz nyelven, vagyis szerbül. Ráczul beszélni, irni. Megtanultam tótul, ráczul. Népd. | |
* | |
| faluk Nógrád, Szabolcs, Szala m. és puszták Somogy m.; helyr. Rád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Szala m.; helyr. Radá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Pest m.; helyr. Rádá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Radács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Radamos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Rádfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Ung m.; helyr. Radics-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Radicsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Radimov-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. radiná-t. A székelyeknél am. túl a Dunán divatos paszita, azaz, keresztelői vendégség; továbbá azon ételek, sütemények, melyeket a komák, és rokonok a gyermekágyasnak szoktak küldeni; Vágmelléken: látó.
Idegen eredetünek látszik, legalább a hason gyökhangu magyar szókkal fogalmi rokonságban nincsen. Szláv nyelven radosty Jancsovics szerént örömet, és radovanki örömünnepet, rodenyja pedig születést jelent. Ez is, az is ráillik a születési lakomára. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Radissá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Radistyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu a beszterczei kerületben, MÁRIA~, mv. Arad m.; helyr. Radná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Radnót-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~fájá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. radó-t v. rádó-t. 1) Gyarmathi Sámuel szerént ,Rádó' keresztnév s am. a latínos Conradus. A német nyelvészek szerént am. kühn an Rath, régi felső németben: Chuon-rát, közép felső németben: kuon-rát, bátor tanácsu, elszánt; másképen ugyancsak Gyarmathinál: Radvány. 2) A magyar nyelvbe áthozott értelemben személy, ki másokat bujtogatni, ki izgágát csinálni szeret; honnan: radóskodik. Egyébiránt ritka divatu szó. S lehet hogy vagy az eredeti német nyelvbeli jelentése után, vagy talán valamely személynévről terjedett el. Ráda, Rádi, Radon Jerney szerént eléjönnek mint személynevek XIII. századbeli oklevelekben. (Némelyek újabb időben ,Rudolf' keresztnév helyett hibásan használják). | |
* | |
| EGYHÁZAS~, falu, PUSZTA~, puszta Vas m.; helyr. Rádócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Trencsin m.; helyr. Radolyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Radomá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu a segesvári szász székben, helyr. Rádos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (radó-os-kod-ik) k. m. radóskod-tam, ~tál, ~ott. Bujtogatódzik, izgágálkodik. V. ö. RADÓ. | |
* | |
| mv. Nyitra m.; helyr. Radosná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mv. és falu Nyitra m.; helyr. Radosócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Radubiczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Radváncz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. RADÓ. | |
* | |
| mv. Zólyom, faluk Abaúj, és Sáros m., puszta Bihar m.; CSILIZ~, falu Győr, DUNA~, Komárom, HORBOK~, Zemplén megyében; helyr. Radvány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. ~Izbugyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rá-ér) ösz. önh. 1) Van annyi üres, vagy szabad ideje, hogy tehessen valamit; nincs elfoglalva. Felható ragu viszonynevet vonz, mely jobbára alattomban értetik. Munkára nem érsz rá, hanem mulatságra igen. Majd ha ráérek, megteszem. Sok dolga miatt alig ér rá enni. 2) Bizonyos állati szükség, vagy kedélyi állapot sürgetőleg ösztönzi. Ráér az alvás, hugyozás, csuklás. Ráér a nevetés, sirás. | |
* | |
| (rá-érés) ösz. fn. Állapot midőn valaki valamire ráér. | |
* | |
| (rá-erő-szakol) ösz. áth. Részint kényszerítő tettel, részint szóval valakit ráveszen, hogy ez valamit v. valakit elfogadjon. Ráerőszakolta a leányát (hogy t. i. házastársul vegye). | |
* | |
| (rá-erőtet) l. RÁERŐSZAKOL. | |
* | |
| (rá-esik) ösz. k. 1) Fölibe esik valaminek. A csepegőből ráesett az eső. 2) Átv. ért. sürgetőleg, erőszakkal rajtaüt valakin. Ráesett a sok hitelező. | |
* | |
| (rá-eszmél) ösz. önh. Eszmélve valamire gondol. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ráfael-t v. Rafáel-t, tb. ~ek. A Bibliában, nevezetesen Tóbiás könyvében eléforduló főangyal neve; kicsinyezve: Rafus. Héber eredetü, s am. Isten gyógyította. | |
* | |
| puszta Bereg m.; helyr. Rafajná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m,; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Rafajócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-fér) ösz. önh. 1) Mondjuk teher-, málhaféléről, szállítmányról, s am. fel lehet rakni, van rajta helye. Ezen hajóra hat ezer mérő gabona ráfér. Nincs oly rakott szekér, melyre még egy villa széna rá nem férne. 2) Átv. ért. szüksége van rá, elkel nála. Ráférne egy-két forint. | |
* | |
| l. RÁFÖRMED. | |
* | |
| ösz. áth. Bizonyos értékhez, menynyiséghez toldalékol, pótlékul fizet valamit, p. midőn valaki a cserében vett jószágért még bizonyos pénzt is ad. A kialkudott bérre utólagosan néhány forintot ráfizetni. | |
* | |
| (rá-fizetés) ösz. fn. 1) Cselekvés midőn valaki valamit pótlékul fizet. 2) Maga az így fizetett öszveg, ráfizetmény. | |
* | |
| (rá-fizetmény) ösz. fn. l. RÁFIZETÉS, 2). | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Rafná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyR. Rafnik-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-fog) ösz. áth. 1) Valakit rászorít, rákényszerít valamire. A fiút ráfogni a munkára, tanulásra. 2) Valamely kézbeli ütő vagy lövő eszközt ráczéloz valakire v. valamire. Ráfogni valakire a botot, puskát. 3) Valaki ellen gyanuból, vagy találgatva, vagy épen rosz akaratból bűnvádat támaszt, bizonyos dolgot, tényt neki tulajdonít; vagy általán olyast mond róla, mi nem illik rá. Ráfogni a szolgára, hogy ő lopta el a pénzt. Amit maga tett, másra fogta rá. Ne fogd rá, ha nem tudod. Ráfogták, hogy részeg, pedig ma bort sem látott. R, á, rá, fogd rá. (Km.). V. ö. FOG, ige. | |
* | |
| (rá-fogás) ösz. fn. Gyanusítás, vagy vádlás neme, midőn valakire ráfognak valamit. V. ö. RÁFOG 3). Ez puszta ráfogás. | |
* | |
| (rá-fogó) ösz. fn. Némely vidékeken, nevezetesen Mátyusföldén, kendő, melyet a falusi leányok, és asszonyok a nap ellen fejeikre fognak, kötnek; hasonló hozzá a fidel, azaz, födél, vagy takarító. | |
* | |
| (rá-fojt) ösz. áth. Hurkot, madzag- v. kötélcsattot, kötést stb. erősen rászorít; különösen annyira összehúz vagy bonyolít, hogy felbontása igen nehéz vagy lehetlen is. | |
* | |
| (raf-ony-a) mn. tt. rafonyá-t. Balaton vidékén, am. ruháját becsülni nem tudó, szakgató. Gyökre nézve legközelebb rokona a rifol, azaz, ruhát szakgat, s távolabbról mind azon r alaphangu szók, melyek romlásra, tépésre vonatkoznak, mint a rapancz, rapittya, azaz, apró dirib darab, zúzadék stb. V. ö. RAPITTYA. | |
* | |
| (rá-fordít) ösz. áth. 1) Valamit valakire v. valamire fordít. 2) Könyvben keresőleg valamit egyszerre megtalál. 3) Pénzt, költséget ad ki valamire v. vkire. | |
* | |
| (rá-förmed) ösz. önh. Valaki ellen haragosan, förmedve felindúl. | |
* | |
| l. RÁFAEL. | |
* | |
| mint elvont gyök, oly valamit jelent, mi egy másikhoz erősen vonzódik, vagy attól vonzatik. Erős vonzódás alapfogalma rejlik ezek származékaiban: ragad (adhaerescit), raggat, ragaszt, ragaszkodik, ragály, ragályos. Erőszakos vonzást, vagyis magával, maga után vontatást jelent ezekben: ragad (rapit), ragadoz, ragadvány. Alapfogalomban tehát mindkét jelentése megegyezik, azon különbséggel, hogy egyik inkább szenvedő, másik cselekvő állapotra mutat, de mindegyikben hatályos erőszak működik, melyet az r alaphang fejez ki, valamint a rokon értelmü rab, rabol, ránt, a több szókban. | |
* | |
| fn. tt. rag-ot, harm. szr. ~ja v. ~a. 1) Általán, amit valamihez ragasztanak, hozzá kötnek, vagy, ami eszközül szolgál, hogy két vagy több test együvé álljon, egymáshoz huzódjék, pl. az épületben a léczek, dorongok, czövekek, melyek a gerendákat öszvetartják, vagy, a tapadó tulajdonságu enyv, szurok, csiríz, stb. 2) Szabó Dávid szerént a paraszt hajlékokon szarufa helyett szolgáló fa, ragasztó lécz. 3) Nyelvtani ért. egy, vagy több hangból álló szórészecske, mely a gyökhöz illetőleg törzshöz járulva abból vagy egészen új szót alkot, vagy értelmét némileg módosítja. Az első osztálybeliek képző, a másod rendüek módosító ragok. Főnévképző ragok (szokottan csak: főnévképzők), pl. lát-ás, lát-at, üt-és, üt-et, rút-ság, szép-ség, vad-ász, kert-ész, stb. Melléknévképző ragok (melléknévképzők), pl, ház-i, kéz-i, dombor-ú, keser-ű, nyak-as, domb-os, fürt-ös, stb. Igeképző ragok (igeképzők), pl. dag-ad, dag-asz-t, er-ed, er-esz-t, jár-at, ver-et, von-tat, ül-tet, jár-hat, kel-het, stb. Határzókat képző ragok (határzóképzők), pl. okos-an, bölcs-en, futó-lag, melles-leg, bolond-ul, ember-ül, stb. Névmódosító ragok (egyszerüen csak: névragok), pl. vár-ba, vár-ban, vár-ra, vár-ig, hely-be, hely-ben, hely-re, hely-ig, stb. Igemódosító ragok (igeragok), pl. lát-ok, néz-ěk, üt-ök, lát-om, néz-ěm, üt-öm; tol-t-am, lel-t-em, öl-t-em, stb. Előragok, milyenek általán az igekötők, pl. be-megy, fel-néz, ki-fut, elvisz, stb. Közös képző ragok (közképzők), melyek neveket és igéket képeznek, pl. hal-ász, vad-ász, eger-ész. Egyágu ragok, melyek változatlanul vékony és vastag hangu szókhoz egyaránt járulnak, p. hal-ért, tej-ért, ökör-ért; más-kor, minden-kor; buda-i, pest-i, stb. Kétágu ragok, p. ba be, ban, ben, nak nek, val vel névmódosítók; ad ed, aszt eszt, úl űl, igeképzők stb. Háromáguak, mint, on, ěn, ön, névmódosítók, pl. ház-on, kert-ěn, ökr-ön; odik, ědik, ödik, igeképzők, p. álm-odik, keves-ědik, vörös-ödik, stb. A ragokkal (illetőleg képzőkkel) ellentétben a szó többi része törzs-nek, törzsök-nek, illetőleg gyök-nek neveztetik. Részletesen l. az illető ragok rovatai alatt. | |
* | |
| (ro-ag) gyak. áth. m. rág-tam, ~tál, ~ott. Öszveszorongatott fogakkal részekre tördel, megőröl, lágy péppé alakít valamit, különösen eledelt. Különbözik tőle az egyes bevágást jelentő harap. Rágni a húst, csontot, száraz kenyeret. Alig rágja a hig kását. (Faludi.) A szú rágja a fát, a moly a ruhát, az egér a szalonnát. Szalmát, szénát rág az ökör. Elrágni, kirágni, lerágni, öszverágni valamit. Megrágják a konczot, ebnek vetik a csontot. (Km.). Átv. valakinek szájába rágni valamit am. igen részletesen, körülményesen, érthetőleg tudtára adni, elmondani; megrágni a szót, am. előbb jól meggondolni, azután kimondani; valakinek becsületét rágni, am. sérteni, rosz nyelvvel gyanusítani, hazugul gyalázni.
Ez ige értelménél fogva gyakorlatos, mert többszörös beleharapást jelent, s alapfogalom benne a rovás, avagy rontás, rongálás, rommá tevés, s általán azon szók osztályába sorozandó, melyek rovásra vagy romlásra vonatkoznak, s közös gyökük ro; ,rág' tehát elemezve ro-ag, öszvehúzva rág. Egyezik vele a latin rodo, továbbá: rudus, rumen, rumino. V. ö. RO, elvont gyök. | |
* | |
| (rag-acs) fn. tt. ragacs-ot, harm. szr. ~a. l. RAGASZ. | |
* | |
| (rag-ad) önh. m. ragad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Mondjuk szivos, nyálkás, enyves, továbbá bojtor, kacsos, kaczúros testekről, melyek más testekkel érintkezve hozzájok tapadnak, beléjök csimpaszkodnak, szóval, hozzájok vonzódnak. Ragad az enyv, szurok, csiríz, tapasz, sár. Inyéhez ragadt a czopákás kenyér. A ruhába beleragad a bojtorján. Öszveragad a haja.
"A kis tarka madár ott akadott, Mert két lépvesszőcske közt ragadott." Faludi. Mondják különösen nyavalyákról, melyek könnyen áthatnak más érintett testekre. Ragad a kosz, rüh, bujasenyv. Átv. valahol, ott ragadni, am. dolog- vagy kötelességmulasztásból ott maradni, bizonyos vonzalom miatt magát elfelejteni, időntúl mulatni vagy tovább nem menni. Ami reám ragadt, azaz mit hallomásból, olvasásból könnyedén tanultam. V. ö. RAG, elvont gyök. | |
* | |
| (rag-ad) áth. m. ragad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Valamit erőszakosan magával, vagy magához vonszol, hurczol, elvisz; mi némi sebes rántás által történik. A lovak ragadják a kocsit. A szélvész magával ragadja a hajót. Elragadni másnak pénzét. Embereket ragadni. Kiragadni a fegyvert az ellenség kezéből. Leragadni valakiről a köpenyt. Megragadni a gyeplőt, kantárszijat, a kormányt. A Tatrosi codexben: ,rajta ragad' e helyett áll: ,megragad.' "Nem de rajta ragad-e." Károlinál: "Nem ragadja-e meg." Átv. bizonyos tárgyak nagy vonzó erejöknél fogva az érzést, indulatot mintegy elkapják. Elragadt bennünket a műnek, a költeménynek szépsége. Az indulat elragadja az embert.
"Hová ragadtok? ... Ó Helikon leányi." (Virág.) Minthogy nyelvünkben köz szabály szerént az ad ed képző nem átható, hanem önható igéket képez: innen a nyelvhasonlat nyomán a ragad, midőn am. "rapit" eredetileg ragat lehetett, ilyen a feled, mely máskép felejt, azaz felet. Megfordított viszonyban állanak, a viszket, és reszket igék, melyek önhatóak, és helyesebben igy hangzanak s néhutt divatoznak is: viszked, reszked, honnan, viszkedez, reszkedez, nem: viszketez reszketez, s elemezve vizeged (izeged), rezeged. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Ragadács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rag-ad-ály) fn. tt. ragadály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az érdes, és borzas magvu galajok neméhez tartozó növényfaj köznépies neve; mely nevét onnan kapta, mert szára ragadó gindár, s levelei is tüskések és ragadósak; máskép szintén köznyelven: ragadófű, ragadvány; növénytani néven: ragadó galaj. (Galium aparine.). Békaragadály a nép nyelvén az ugari müge (asperula arvensis). | |
* | |
| (rag-ad-ás) fn. tt. ragadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valamely szivos, enyves, tüskés, stb. test egy másikhoz tapad, vagy bele akad. 2) Cselekvés, mely által bizonyos erő nagy hatással és sebességgel magával visz, hurczol valamit. V. ö. RAGAD, (1), és (2). | |
* | |
| (rag-ad-at) fn. tt. ragadat-ot. A Bécsi codexben am. ragadomány (rapina, praeda). "Hogy ne adatnának ő gyermekdedek ragadatba." (Judith IV.). "Ragadatba, tőrbe és bosszóságba adattanak." (Judith V. stb.). | |
* | |
| l. RAGADOMÁNY. | |
* | |
| (rag-ad-ó) mn. tt. ragadó-t. 1) Máshoz tapadó, másba akadó. Ragadó enyv, szurok, tapasz. Testhez ragadó kullancs. 2) Valamit erőszakosan elkapó; és sebesen hurczoló. Kocsit ragadó lovak. Ragadó árvíz. V. ö. RAGAD, (1), és (2). | |
* | |
| (ragadó-fű) ösz. fn. l. RAGADÁLY. | |
* | |
| (rag-ad-o-mány) fn. tt. ragadomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jószág, vagyon, különösen ingóság, melyet valaki törvénytelenül s erőszakosan elvesz mástól. Ragadományból élő vad népek, utonállók. Osztozni, öszveveszni a ragadományon. V. ö. ZSÁKMÁNY. | |
* | |
| (rag-ad-ó-os) mn. tt. ragadós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami természeténél fogva hamar, könnyen tapad, máshoz ragad. Ragadós tüske, bojtorján, bogács. Átv. ért. mondják átszármazó, járványos, terjedő nyavalyákról: Ragadós rüh, kosz. 2) Lóról szólva am. olyan, mely a gyeplűt, kantárt elkapja, s a kocsit vagy ülőjét túlzott sebességgel viszi. | |
* | |
| (rag-ad-ó-ság) fn. tt. ragadóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonsága, minősége némely testnek, melynél fogva máshoz tapadni, másba akgatódzni szokott; különösen nyavalya minemüsége, midőn érintkezés által másokra elterjed. 2) Valamit erőszakosan elkapó és sebesen hurczoló tulajdonság. V. ö. RAGADÓ. | |
* | |
| (rag-ad-ó-os-ság) fn. tt. ragadósságot. Ragadós minőség. | |
* | |
| (ragadó-villa) ösz. fn. A növényvilágban a nép nyelvén am. a növénytani subás villamag (bidens tripartita); máskép szintén köz nyelven: farkasfog. | |
* | |
| (rag-ad-oz) gyak. önh. és áth. m. ragadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Önhatólag, részenként, egymás után folytonosan valamihez tapad, valamibe akaszkodik. A bojtorján a lovak serényéhez, a juhok gyapjához ragadoz. 2) Áthatólag, erőszakkal, és sebesen magával hurczol, kapkod, zsákmányul hord el. A lovak ragadozzák a kocsit. Az orozlánok, farkasok, sasok ragadoznak. V. ö. RAGAD. | |
* | |
| (rag-ad-oz-ás) fn. tt. ragadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erőszakoskodás, mely által az ember, vagy más állat valamit ragadoz. Ragadozásból élni. V. ö. RAGADOZ. | |
* | |
| (rag-ad-oz-at) fn. tt. ragadozat-ot. A Tatrosi és Bécsi codexekben am. ragadomány, és ragadozás. "Teljesek vagytok ragadozattal" (rapina. Máté XXIII.). "És teszi, melyeket ő atyjai nem töttenek és ő szüleinek atyjai, ragadozatokat és foszlatot." (Dániel XI.). | |
* | |
| (rag-ad-oz-ó) mn. tt. ragadozó-t. Aki, vagy, ami ragadozni, azaz valamit erőszakkal elvenni, szerezni szokott. Ragadozó utonállók. Ragadozó farkasok, madarak, állatok. | |
* | |
| (rag-ad-tat-ás) fn. tt. ragadtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamit ragadnak. Különösen, képes kifejezéssel: elragadtatás, am. az érzésnek, indulatnak legerősebb foka, melyet a hatályos tárgy mintegy magával ragad. | |
* | |
| (rag-ad-vány) fn. tt. ragadvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. RAGÁLY, (1), (2); és RAGADÁLY. | |
* | |
| (rag-ad-vány-os) l. RAGÁLYOS. | |
* | |
| (rag-al) áth. m. ragal-t. Szeged tájékán am. a vizet, különösen a szájig érőt meglábolja, azaz, úgy átmegy rajta, hogy lába a víz fenekét éri, feje pedig a víz tetején fölül van. Ezen jelentésénél fogva vagy a magasság alapfogalma rejlik benne, s gyöke ra egy értelmü a felható ra raggal, és rak, rakás származékaival; s rokon hozzá a német ragen (hervorragen); vagy pedig ,rag' szótól am. ragad, ragaszkodik, t. i. lábával erősen a víz fenekébe ragaszkodik; erre látszik mutatni a szegedvidéki szólás: próbáld megragalhatod-e a vizet, azaz eléred-e láboddal a fenekét. (Tájszótár). | |
* | |
| (rag-al-ás) fn. tt. ragalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki ragal, vagyis a szájig érő vizet lábolja. | |
* | |
| (rag-alja) ösz. fn. Balaton vidékén am. a padlásnak, vagyis háztetőnek a koszorúfák mellett levő alacsonyabb része, mintegy ragasztott (toldott) alja. | |
* | |
| (rág-al-om-as) mn. tt. rágalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Ki mások becsületét, jó hirét nevét hamis vádakkal, gyanusításokkal sértegeti. Rágalmas kofa. Rágalmas nyelvü, beszédü. V. ö. RÁG. | |
* | |
| (rág-al-om-as-ság) fn. tt. rágalmasság-ot, harm. szr. ~a. Másokat rágalmazni kedvelő szenvedély, indulatosság; rágalomdüh. Régiesen használtatik csupán ,rágalom' helyett is. "Az rágalmazó embörnek szájában az átkozott rágalmasság mérög, kivel egyszörsmind három embört mar meg, egyet ünnön magát, mást az hallgatót, harmadikat azt akit rágalmaz." (Góry-codex). | |
* | |
| (rág-al-om-az) áth. m. rágalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakinek becsületét, jó hirét nevét hamis, költött vádakkal, ráfogásokkal sértegeti, gyanusítja, rágalmakkal illeti. Könnyü a holtat rágalmazni. (Km.). V. ö. RÁGALOM. | |
* | |
| (rág-al-om-oz-ás) fn. tt. rágalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Becstelenítés, megszólás neme, mely által valaki rágalmaz másokat. Cselekvést jelentő név, s némileg különbözik tőle az elvont értelmü rágalom. V. ö. RÁGALMAZ. | |
* | |
| (rág-al-om-az-ó) mn. tt. rágalmazó-t. A ki mások becsületét rágalmakkal illeti, sértegeti. Rágalmazó irigyek, nyelvek, hirlapi czikkek. V. ö. RÁGALMAZ. | |
* | |
| (rág-al-om) fn. tt. rágalm-at, harm. szr. ~a. Azon sérelem, illetőleg sértegető beszéd, mely valakinek becsületét, hirét nevét megrontani akarja. Képes kifejezés a rág igétől kölcsönözve, mintha t. i. a becsület-sértő ember eb gyanánt rágódnék másokon.
Egyezik vele a héber rágal, egyik jelentésében am. valakinek becsületét sértette, gyalázta; s arab nyelven ugyanazon ige am. szopott és rágalmazott, t. i. a rágás és szopogatás együtt járó állati müködések. | |
* | |
| (rágalom-szó) ösz. fn. Mondat, beszéd akár irásban, akár élő szóval, mely rágalmat foglal magában. | |
* | |
| (rag-ály) fn. tt. ragály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szabó D. szerént bojtorjány faja; l. RAGADÁLY. 2) Betegség neme, illetőleg működése, és tulajdonsága, melynél fogva az érintkezőkre általmegy, s azokat hasonló betegségbe ejti, p. a rüh, bujasenyv, hagymáz stb. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Ragály-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ragály-měntes) ösz. mn. Akin v. amin a ragály nem fog; vagy ahol a ragály nem uralkodik. Ragálymentes vidék, helység. | |
* | |
| (rag-ály-os) mn. tt. ragályos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk betegségekről, kóros állapotokról, melyek ragadósak, vagyis a velök érintkezőkre általmennek. | |
* | |
| (rag-ály-os-ít) áth. m. ragályosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. l. RAGÁLYOZ. | |
* | |
| (rag-ály-oz) áth. m. ragályoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ragálylyal fertőztet, ragadós betegségbe ejt, a ragályt mással közli. V. ö. RAGÁLY. | |
* | |
| (rág-ás) fn. tt. rágás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fogak működése, midőn valamit rágnak. Csontrágás. Nem agg ebnek való a csontrágás. Rágásban kitörött a foga. 2) Átv. ért. görcsnemü fájdalom a gyomorban, hasban, midőn úgy tetszik, mintha valami rágná, hasrágás; néhutt máskép csipedés. | |
* | |
| (rag-asz) fn. tt. ragasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán eszköz, mely két külön testet együvé húz, s öszvetart; különösen enyvszerü pép, mely megtapadás által tartja öszve a vele bekent testeket, p. a könyvkötők ragasza. | |
* | |
| (rag-asz-kod-ás) fn. tt. ragaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért. vonzódás, melynél fogva valaki hajlamból, indulatból, tiszteletből stb. máshoz huzódik, vele tartani szeret, s tőle elválni nem akar. Baráti, testvéri, fiúi, női ragaszkodás. Szoros, hű, szellemi, vallásos ragaszkodás. | |
* | |
| (rag-asz-kod-ik) k. m. ragaszkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Tulajd. ért. erősen fogódzik, kapaszkodik valamibe, vagy valamihez. Ló serényébe, másnak hajába ragaszkodni. Nyakamba ragaszkodott. A kullancs bele ragaszkodik a bőrbe. 2) Átv. valakihez kedélyesen, szeretetből, tiszteletből stb. vonzódik. A jó gyermek szüleihez, a férj nejéhez, a testvér testvéréhez ragaszkodik. Továbbá, valamitől megválni nem akar, s állandóan mellette marad. Nyakasan saját véleményéhez, állitásához ragaszkodik. | |
* | |
| (rag-asz-ol) áth. m. ragaszol-t. Ragaszszal öszvetapaszt, együvé szorít valamit. A fát enyvvel, a papirtáblát csirizzel ragaszolni. | |
* | |
| (rag-asz-ol-ás) fn. tt. ragaszolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn ragaszolunk valamit. V. ö. RAGASZOL. | |
* | |
| (rag-asz-os) mn. tt. ragaszos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ragaszszal bekent, öszvetapasztott. Ragaszos papir, ajtóheveder. 2) Miben ragaszt tartanak. Ragaszos cserép, edény. | |
* | |
| (ragasz-por) ösz. fn. Sebészek pornemü szere, mely a seb kérgeit öszveragasztja. | |
* | |
| (rag-asz-t) áth. m. ragaszt-ott, par. ragaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Ragasz által valamihez hozzátapaszt, együvé szorít. A könyvtáblára papirborítékot ragasztani. Hirdetményeket ragasztani a falakra. Hevedert ragasztani az ajtóra. Két léczet enyvvel öszveragasztani. Szélesb ért. hozzáköt, csatol valamihez. A gőzmozdonyhoz több kocsit ragasztani. Vétetik ragoz helyett is. | |
* | |
| (rag-asz-t-ás) fn. tt. ragasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn ragasztanak valamit. V. ö. RAGASZT. | |
* | |
| (rag-asz-t-ék) fn. tt. ragaszték-ot, harm. szr. ~a. Általán, amit ragul vagy ragaszul valamihez tapasztottak, csatoltak, kötöttek, stb. függelék, toldalék. Különösen nyelvtani ért. egy vagy több rag, mely mint szóképző vagy módosító a gyökhöz járult, pl. a jelen szóban gyök a rag, ragasztéka pedig asz-t-ék. | |
* | |
| (rag-asz-t-ó) mn. és fn. tt. ragasztó-t. 1) Amivel ragasztanak, mi két vagy több testet együvé ragaszt. Ragasztó enyv, csiríz. 2) Mint főnév jelent különösen ajtófélt, melyhez az ajtót kötik. Szabó Dávidnál am. kötőfa. 3) Különösen a hajósoknál Kenessey Albert szerént általában mind az, mi valamely szerkezet erősitését, öszvetartását eszközli, pl. a naszádok ülődeszkáit tartó léczdarab. | |
* | |
| (ragasztó-fa) ösz. fn. l. RAGASZTÓ, 2). | |
* | |
| (rag-asz-t-ol) l. RAGASZT. | |
* | |
| (rág-at-lan) mn. tt. rágatlan-t, tb. ~ok. Amit meg nem rágtak, fogakkal öszve nem zúztak. A kis gyermeknek rágott, nem rágatlan eledelt adnak szájába. Határozóként am. rágtalanul. V. ö. RÁG. | |
* | |
| (rág-at-lan-ul) ih. Anélkül, hogy meg lenne rágva. Rágatlanul nyeldesni a tésztaételt, a húsfalatokat. | |
* | |
| l. RÁGICSÁL, RÁGICSÁLÁS. | |
* | |
| (rág-od-al) gyak. áth. m. rágdal-t. Gyakran, ismételve, vagy folytonosan rág valamit. A szú rágdalja a fát, az egér a szalonnát. Kétszerezett gyakorlati képzővel: rágdogál. | |
* | |
| (rág-od-al-ás) fn. tt. rágdalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki v. valami rágdal. | |
* | |
| (rág-od-ag-al) gyak. áth. l. RÁGDAL. | |
* | |
| (rag-og-at) gyak. áth. m. raggat-tam, ~tál, ~ott, par. raggass. Rag, ragasz által folytonosan, vagy többeket öszveköt, együvé tapaszt. A könyvek tábláira papirszeleteket raggatni. A falakra hirdetményeket raggatni. | |
* | |
| (rag-og-at-ás) fn. tt. raggatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt, folytonos cselekvés, munkálkodás, midőn holmit raggatunk. V. ö. RAGGAT. | |
* | |
* | |
| (rág-ics-ál) kicsiny. áth. m. rágicsál-t. Aprózva, kis részecskékre rág valamit. Édes gyökeret rágicsálni. A moly rágicsálja a szöveteket. A kérődző barmok rágicsálnak. | |
* | |
| (rág-ics-ál-ás) fn. tt. rágicsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Aprózó, kis részecskékre zúzó, őrlő rágás. | |
* | |
| (rág-ics-ka-al), RÁGICSKÁLÁS, l. RÁGICSÁL; RÁGICSÁLÁS. | |
* | |
| (rag-ikra) ösz. fn. Gönczy Pálnál a porodás terméjüek (máskép: anyahímesek-gynandria) seregébe és egy porodájuak (egyhímesek) rendébe tartozó növénynem; portokainak két nyelecskéje egy rekeszü zsacskójánál fogva van a bibe ikrájához nőve; három felső szirma öszveáll, a két oldali nyilt; alsó ajaka három metszetü; sarkantyúja akkora, mint a maghona (germen, ovarium), vagy valamivel hosszabb. (Anacamptys). | |
* | |
| (rág-izom) ösz. fn. Izom a szájban, mely rágás alatt különösen működik, s az alsó állkapcsot alá és fel mozgatja. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Raglára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rág-ma-al) áth. m. ragmál-t. l. RÁGALMAZ; RAGMÁLÓDIK. | |
* | |
| (rág-ma-al-ó-d-ik) belsz. m. rágmálód-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. mások becsületén rágódik, erősen nyelveskedik, keményen dorgálódik. | |
* | |
| (rág-ó-od-ás) fn. tt. rágódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn a fogas állat a fogai közé vett testet ideoda forgatva, mintegy nagyobb erőszakkal rágja. V. ö. RÁGÓDIK. | |
* | |
| (rág-ó-od-ik) belsz. m. rágód-tam, ~tál, ~ott. A fogak közé vett eledelt, vagy más testet ideoda forgatva, mintegy immel ámmal, kelletlenül, vagy nagyobb gonddal, erővel rágdossa. Rágódni a száraz kenyéren, csonton, szalmán. Eb sem rágódik csonton, ha húsra talál. (Km.). Nem tetszik neki az étel, mert csak úgy rágódik rajta. Átv. ért. elméje valamin töprenkedik, ideoda hányja a dolgot, mielőtt elhatározná magát, lassan, nehezen gondolkodik, vagy beszél. Sokáig rágódik, mig egy levelet föl tud tenni. Azon rágódik, mi tevő legyen. Nem beszél folytonosan, hanem csak rágódik. | |
* | |
| (rág-og-at) áth. m. rágogat-tam, ~tál, ~ott. L. RÁGICSÁL. | |
* | |
| (rágó-kő) l. POKOLKŐ. | |
* | |
| (rág-ol-ód-ás); RÁGOLÓDIK, l. RÁGÓDÁS; RÁGÓDIK. | |
* | |
| (rág-oly) fn. tt. rágoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Féreg, vagy nyű, mely a testeket megrágja, milyen a szú. | |
* | |
| (rág-ony) fn. tt. rágony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A férgek állkapcsa, melylyel rágnak. | |
* | |
| (rágó-seb) ösz. fn. l. FENE, (2). | |
* | |
| (rag-oz) áth. m. ragoz-tam, ~tál, ~ott. Törzsök szókat, különösen név- és igeszókat rag által módosít. V. ö. RAG, (2). | |
* | |
| (rag-oz-ás) fn. tt. ragozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyes szóknak rag által vagy rag segitségével módosítása. Névragozás, igeragozás. V. ö. RAG, (2). | |
* | |
| (rag-oz-at) fn. tt. ragozat-ot. Több rag együtt. | |
* | |
| (rág-szer) ösz. fn. Gyógyszer, melyet csak rágni kell, nem lenyelni. | |
* | |
| (rag-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, melynek szemei nagyok, és tömötten vagy rakottan állanak; innen helyesebben: rakszőlő. | |
* | |
| (rag-tapasz) ösz. fn. Sebészi tapasz, mely a sebnek egymástól elvált hártyáit öszveköti; továbbá, melyet az egész sebre tapasztanak. | |
* | |
| gyöke ragya, ragyiva, ragyog, stb. szóknak; rokon hozzá a szanszkrit: rads, (pirosít), és ráds v. rands (ragyog); továbbá a latin: rad-ius, franczia: rage, rougis, német: prangen, Pracht stb. | |
* | |
| (ragy-a) fn. tt. ragyá-t. 1) Azon rozsdaszinü foltok, melyek a növények gyümölcsein, vagy levelein támadnak, midőn köz hiedelem szerént forró meleg után, vagy épen a nap sütésekor sürü és nagyszemü eső megveri. (A dinnyénél tulságos nedvességtől származik). Így nevezik közönségesen azon esőt is, mely a ragyát okozza. A ragya megverte a gabonát, szőlőt. Ragya ütötte vetések, szilvák. 2) Szabó D. ragyának mondja a gabona-üszögöt is. 3) Vörhenyeges foltok, ripacsok az emberi bőrön, különösen az arczon, milyen a himlő után maradt vörös pettyek v. gödröcskék. Teli van az arcza ragyával. Verje meg a ragya. Tájdivatos kiejtéssel, pl. a székelyeknél: rogya.
E szónak gyöke ragy, melyből a ragyog, és ragyiva származékok is erednek, s mindnyájokban alapfogalom a tüzi fényesség, mely vörös szokott lenni. Ezt vette alapúl a latin uredo és carbunculus is. Rokonai a szintén vörösségre vonatkozó rozsda, rovasz (ravasz), róka, rót, idegen nyelvekben a szanszkrit: rads (pirosít), ráds (ragyog) stb. V. ö. RAGY gyök. | |
* | |
| (ragya-bari) ösz. mn. Mondják oly emberről, kinek arczát sok vörös szeplő borítja. Az utóbbi rész: bari am. bori, buri, azon bor bur gyöktől, melyből borít borul v. burít burúl származnak. V. ö. RAGYABURA. | |
* | |
| (ragya-bura) ösz. fn. A tízhímesek seregéből és egyanyások rendjéből való növénynem, melynek minden fajaiban a levelek vagy sömörösek, vagy pettyesek, vagy sömörös fényesek, mintha ragyásak volnának, vagyis ragya burítaná őket. (Rhododendron). Ugyanezen jelentése van a bura szónak a rozsdabura nevü növényben, melynek levelei alul rozsdás molyhosak. | |
* | |
| (ragy-a-all-ik) k. m. ragyáll-ott, htn. ~ni v. ~ani. Ragyától meglepve romlik, foltosodik, vöröslik. Ragyállik a forró melegben megázott szilva, szőlő. Ragyállik a szeplős, a himlős arcz. V. ö. RAGYA. | |
* | |
| (ragya-rozsda) ösz. fn. Ragya által támadt rozsdás folt. Közönségesen csak annyi mint az egyszerü ,ragya', első értelmében. | |
* | |
| (ragy-a-as) mn. tt. ragyás-t v. ~at, tb. ~ak. Mit a ragya meglepett, vörös foltokkal pettyezett; szeplős, himlőhelyes. Ragyás gabona, szőlő, szilva. Ragyás arczu gyermek. Az én rózsám kicsit ragyás. (Népd.).
"Már minálunk az a szokás, Nem is leány, ha nem ragyás. Illik neki rettenetes, Hogy egy kissé himlőhelyes. (Népd.). | |
* | |
| (ragy-a-as-an) ih. Ragyás minőségben vagy állapotban. | |
* | |
| (ragy-a-as-ít) áth. m. ragyásít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Ragyássá tesz, vörös foltokat, szeplős pettyeket idéz rajta elé. A meleg permeteg eső megragyásítja a növények leveleit, gyümölcseit. Szeplő, himlőfoltok ragyásítják arczát. V. ö. RAGYÁS. | |
* | |
| (ragy-a-as-ít-ás) fn. tt. ragyásitás-t, tb. ~ok. Ragyássá tevés. V. ö. RAGYÁSÍT. | |
* | |
| (ragy-a-as-od-ás) fn. tt. ragyásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valamely test ragyássá lesz. V. ö. RAGYÁS. | |
* | |
| (ragy-a-as-od-ik) k. m. ragyásodtam, ~tál, ~ott. Ragyássá leszen; ragyanemü szeplők, foltok támadnak rajta. Ragyásodik a fák levele, gyümölcse. A szőke fiúk arcza nyáron ki szokott ragyásodni. V. ö. RAGYÁS. | |
* | |
| (ragya-ütött) ösz. mn. Mit a meleg esőcseppek vagy tulságos nedvesség által okozott ragya meglepett. Ragyaütött szőlők, szilvák. V. ö. RAGYA. | |
* | |
| (ragya-ütötten) ösz. ih. Ragyaütött állapotban. | |
* | |
| (ragy-a-az-ás) fn. tt. ragyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Ragyával ellepetés. Megragyázás. Nyári eső permetezése, mely a növények levelein és gyümölcsein ragyafoltokat csinál. V. ö. RAGYÁZIK. | |
* | |
| (ragy-a-az-ik) 1) k. m. ragyáz-tam, ~tál, ~ott. ,Meg' igekötővel am. ragyát kap, a ragya ellepi. A himlőben megragyázott. 2) Mint személytelen ige am. ragyát okozó eső esik. | |
* | |
| (ragy-u-an, ragy-v-an) önh. m. ragygyan-t. Ragyogva elé- vagy feltünik. Olyan képeztetésü mint ,villan,' melylyel értelemben is rokon. | |
* | |
| (ragy-u-an-ás) fn. tt. ragygyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ragyogva elé- vagy feltünés. | |
* | |
| (ragy-i-va) mn. tt. ragyivá-t. 1) Csinos, tiszta, fényes. Ily értelemben használják Mátyusföldén, melylyel egyezik Molnár A. latinozata: gnavus, solers, politus. Ragyiva leány, menyecske, am. csinos, tiszta. Ragyiva ház, szoba. Szabó D. szerént is (a székelyeknél?) am. borbát, serény, derék, deli, díszes. Ellenben 2) túl a Dunán am. alávaló, csúnya, hitvány, rozzant. Első jelentésénél fogva a ragyog, ragyogó, a második szerint pedig inkább rogyva, és ronda, rohoda szókhoz rokon volna. Csakugyan mondják a Tájszótár szerént Pápa vidékén öszvehúzva is: ragyva, ,rozoga, hitvány' értelemben, midőn tehát nem egyéb, mint rogy v. rogyik igének részesülője, s olyan mint zagyva. | |
* | |
| (ragy-i-va-atlan) mn. tt. ragyivátlan-t, tb. ~ok. Szabó D. szerént am. csúnya, dísztelen, faragatlan, idomatlan pl. legény. | |
* | |
| (rak-m-at?) áth. m. ragymat-tam, ~tál, ~ott, par. ragymass. Kriza J. szerént a székelyeknél am. ügyetlenül rakosgat. Ne ragymass annyit te! | |
* | |
| (ragymat-ol) áth. m. ragymatol-t. l. RAGYMAT. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Ragyócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ragy-og) gyak. önh. m. ragyog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk testről, mely a belőle kilövelt, róla visszaverődött tűzsugaraktól tündökölve fénylik, mely élénk reszketeg világot terjeszt maga körül. Ragyog a tiszta nap. Nem mindennap ragyog a nap. (Km.). Ragyognak a drágakövek.
"Fényes csillag, ragyogj nekem odáig, Hogy ne fájjon szegény szivem sokáig." (Népd.). "Ragyogsz felém, ég csillag fátyola." Szemere P. Szélesb ért. a nagy tisztaságtól, csinosságtól fényeskedik. Ragyog a tükör. Minden oly tiszta, hogy szinte ragyog. Örömtől ragyognak szemei, azaz, igen derültek, tiszták. "Sötét olajfák illatos hüsében Ül a bús vándor, köny ragyog szemében." Kisfaludy K. Alapfogalom benne a tüzesség, vörösség, s rokonai a ragya, ragyiva. V. ö. RAGY, gyök. | |
* | |
| (ragy-og-ás) fn. tt, ragyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fényes reszkető sugarakkal tündöklés. V. ö. RAGYOG. | |
* | |
| (ragy-og-ó) mn. tt. ragyogó-t. Minek tüzes, fényes sugarai reszketve tündökölnek. Ragyogó nap, ragyogó csillagok, ragyogó csillárok, kövek. Továbbá, a nagy csinosságtól tisztán fénylő. Ragyogó tükör. V. ö. RAGYOG. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Ragyogó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ragy-og-vány) fn. tt. ragyogvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon tündöklő, reszketeg fény, mely valamely testből kifejlik, vagy róla visszaverődik.
"Megakadván azért sugári ezekben, (a nap sugári a pánczélokban) Viadalt tartanak harczoló fényekben, Akik villáminak ellenkezésekben, Csiklandó ragyogvány ötlik a szemekben. Gyöngyösi István. Szabó Dávidnál: égi ragyogványok (= csillagok), kerti ragyogványok (= virágok). "Ha megnéznek, megigéznek Szemei ragyogványi." Népdal. Átv. ért. dicsőség fényköre. "Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány." Berzsenyi. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Ragyolcz-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rá-gyujt) ösz. önh. Tulajdon ért. rágyujtani a pipára, szivarra, vagy egyszerüen rágyujtani am. a pipába töltött dohányt vagy szivart meggyujtani, Töltsük meg a pipát, s gyujtsunk rá! | |
* | |
| (rogy-va? l. RAGYIVA) mn. és fn. tt. ragyvá-t. Rozoga, hitvány. Rozzant állapotban levő valami, selejt, selejtes. | |
* | |
| (rá-hagy) ösz. áth. 1) Örökségképen valamit másnak rendel. Minden vagyonát ráhagyta egyetlen fiára. 2) Rábíz. A házát ráhagyta hű szolgájára. 3) Másnak véleményével, állitásával nem ellenkezik. Akármit mondanak neki, mindent ráhagy. | |
* | |
| (rá-hajlik) ösz. k. Valamely élettelen test vagy bár élő lény de akaratlanul valamire vagy valakire hajlási irányban létezik vagy mozog. Ráhajlik az ág a házfödélre. Vadászok nyelvén ráhajlott a nyúl, azon esetet foglalja magában, midőn két agár egy távol kelt nyúlat úgy hajt, hogy közöttük 50-100 lépés térkülönbség, a nyúl pedig előttük szintén 100-130 lépésre van; ekkor, ha a nyúl egy körfutást kezd meg, azon agárról, mely közelebb esik a nyúlhoz, azt mondják: ráhajlott a nyúl. | |
* | |
| (rá-hajol) ösz. önh. Szabad akaratu lény önként valakire vagy valamire hajol. | |
* | |
| (rá-hajt) ösz. áth. és önh. 1) Valamit úgy hajlít, görbít, fordít, hogy egy másikra feküdjék. Eső ellen a köpenygallért ráhajtani a fejre. 2) Űzve sürgetve, mintegy haj haj! biztató szóval valami fölé menni kényszerít. A barmot ráhajtani a vetésre. A nyomtató lovat ráhajtani az ágyásra. 3) Önhatólag am. valamire hallgat, s azt követi, hiszi, elfogadja stb. Nem hajtok rá semmit, akármit mondasz. | |
* | |
| (rá-hány) ösz. önh. 1) Többet vagy többfélét rárak, rászór. 2) Megver, ráver. Fogadj szót, mert majd rád hányok. | |
* | |
| (rá-hat) ösz. önh. Hatással, befolyással van rá. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rahó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. ~Akná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. ~Bocskó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Rahonczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rá-hurkol) ösz. áth. Hurokkal ráfojt. | |
* | |
| (rá-ijeszt) ösz. önh. Fenyegetés által eszközli, hogy megijedjen valaki. Miolta ráijesztettek, nem oly házsártos. A rá, mint általában személyragos változattal itt is használtatik: rám ijeszt, rád ijeszt, stb. | |
* | |
| (rá-illeszt) ösz. áth. Valamire úgy alkalmaz, hogy azzal összeillik. | |
* | |
| (rá-illik) ösz. k. 1) Valamivel összevaló, helyes arányban áll vele. Ráillik a ruha. Juhászbundára nem illik rá a bársonyfolt. (Km.). 2) Bizonyos állitás épen rá vonatkozik, erkölcsi tulajdonságaival megegyezik. A lusta emberre ráillik a közmondat, hogy kétszer fárad. V. ö. ILLIK. | |
* | |
| (rá-ismer) ösz. önh. Valakiben ismerősére talál. Hirtelenében nem ismertem rád. | |
* | |
| fn. tt. raj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Ifju méhsereg, mely születése tanyájáról fölkerekedve tömegesen elszáll, hogy másutt telepedjék meg. Rajt ereszt a kas. A rajt elfogni. Első, másod, harmad raj. Szűz raj, melyet az első raj még azon évben ereszt. 2) Szélesb ért. sürű tömegben szálló bogarak serege. Darázsok, legyek, szúnyogok raja. 3) Átv. ért. magzatok serege, ivadék.
Egyezik vele a szláv roj, s alaphangra nézve rokon a német Schwarm, mely Adelung véleménye szerint hangutánzó, azon tompa hangot adván viszsza, melyet a tömegesen szálló méhsereg hallat. | |
* | |
| fn. tt. rájá-t. Halak neme, melyek teste lapos, és csaknem négyszögü, fejök a mellöktől alig különböztethető, s farkok két águ és tüskés. (Raja). | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Rajcsány-ba, ~tan, ~ból. | |
* | |
| mváros Trencsin m.; helyr. Rajecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Szala m.; helyr. Rajk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Moson m.; helyr. Rajká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (raj-kas) ösz. fn. Kas, melybe rajméhet fognak, vagy tartanak. | |
* | |
| (raj-kó) fn. tt. rajkó-t. Czigány gyerek, purdé, czigánytól származott kis raj. Tréfásan mondják másokról is. | |
* | |
| (raj-méh) ösz. fn. Az anyakasból tömegesen fölkerekedett és kiszállott méhsereg; melyet aztán különkasba befognak. | |
* | |
| fn. tt. Rajná-t. Nagy folyóvíz, mely Schweizban ered, s Németalföldön a tengerbe ömlik. (Rhenus, Rhein.) | |
* | |
| (rajna-i) mn. tt. rajnai-t, tb. ~ak. Rajna vidékéről való, ott termő, arra vonatkozó, stb. Rajnai borok. "A rajnai, malagai, hiszem Istenemet, nem hevít engemet." (Horvát E.). | |
* | |
| férfi kn. tt. Rajnald-ot. Reginaldus, olaszosan: Rinaldo. | |
* | |
| A Rajna folyónak partjain fekvő vidékek. | |
* | |
| (Rajna-melléki) ösz. mn. Rajnamellékéről való, ott levő, azt illető, arra vonatkozó, stb. Rajnamelléki borok, városok. | |
* | |
| (Rajna-vidék) ösz. fn. l. Rajna melléke. | |
* | |
| (Rajna-vidéki) l. RAJNAMELLÉKI. | |
* | |
| (Rajna-völgy) ösz. fn. Völgy, melyben a Rajna vize foly. | |
* | |
| (raj-ong) önh. m. rajong-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Raj módjára zúg, zajong. 2) Hiú ábrándokon csüng, képzelt előnyök vagy igazságok végett buzog, hevűl. | |
* | |
| (raj-ong-ás) fn. tt. rajongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot, midőn valaki rajong. V. ö. RAJONG. | |
* | |
| (raj-ong-ó) mn. tt. rajongó-t. Hiú, üres ábrándokért hevülő. | |
* | |
| (raj-os) mn. tt. rajos-t v. ~at, tb. ~ak. Rajokkal bővelkedő. Rajos köpű. Átv. ért. a német schwärmerisch után, üres képzelődésekkel teljes. V. ö. RAJONGÓ. | |
* | |
| (raj-os-kod-ás) fn. tt. rajoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elmei, és kedélyi állapot, midőn valaki rajoskodik. Máskép: rajongás. | |
* | |
| (raj-os-kod-ik) k. m. rajoskod-tam, ~tál, ~ott. L. RAJONG. | |
* | |
| l. RAJZIK. | |
* | |
| (rá-jön) ösz. önh. 1) Jöttében, vagy jövetel által felületére jut. 2) valamely betegség, baj utóléri. Rájött a görcs, a láz, a hányás. 3) Valamely okra, hibára ráakad, rátalál. Rájöttem, mi bántja őt. | |
* | |
| ih. mely rendesen csak személyragozva divatozik: rajtam, rajtad, rajta, stb. Mint helyhatárzó rokon természetü, és képeztetésü a fölött, alatt, mögött névutókhoz s valamint ezeknek gyökei föl, al, mög, hasonlóan amazé a felható ra, melyből lett ra-ott, vagy ra-itt, öszvehúzva, rajt, régiesen ritt, innen pl. a Carthausi névtelennél ritta = rajta; székely tájszólással: rétt, rétta. Szoros értelmi és öszveköttetési viszonyban áll az on ěn ön névraggal, honnan e mondatok: rajta vagyok, és: azon vagyok, búsulok rajta, és: azon búsulok egy értelmüek. Öszveköttetésre mutatnak az ily kifejezések: rajtaütök a lovon; rajtavesztett a próbán, játékon, lopáson; rajtakapták a csaláson; rajtaérték az ebet a szalonnán. (Km.).
1) Eredeti tulajdon jelentésénél fogva am. bizonyos helynek, testnek szinén, fölén, tetején, pl. a kiáradt víz sokáig rajta maradt a mezőn. A lovon most is rajta van a nyereg. Rajta száradt a mocsok. Kardján most is rajta az ellenség vére. Ide tartozik a rajtavaló, azaz, öltözék. Még a rajtavalójából is kifosztották. 2) Jelent irányt, mozdulatot bizonyos test, vagy tér, vagy tárgy fölé. Rajtaesni valakin; rajtaütni az ellenségen. "Rajtam üt a sok nyelv, s fülemet nem hagyja nyugonni." Vörösmarty. Rajtamenni, rajta kelni, rajta hajtani. Ez értelemben am. rája, pl. rája esni, ütni, menni, kelni, hajtani stb. valakire. 3) Átv. ért. vétetik ilyes viszonyokban rajtaérni, kapni, azaz, tetten; rajtalenni, azaz, iparkodni, törekedni valamire, vagy, valamin; rajtaveszteni, valamit saját kárával, hátrányával, veszélyére tenni, a vállalatban felsülni; nem fog rajta a szép szó, a fegyver, am. hatástalan, czélját nem éri; kiadtak rajta, am. elküldötték, mint kelletlent elbocsátották, ide tartozik e közmondat: kiadtak rajta, mint eb a taligán; rajtatölt a szégyen, am. visszaesett reá, őt érte, amit más ellen forralt. 4) Mint indulatszó biztató jelentésü. Rajta legények! Rajta rajta szaporán! Nosza rajta! Uszu rajta! Rajta magyar rajta! jön a török a kutya fajta. (Népvers). Nosza rajta kis fazék, ugyan felfortyantál. (Km.). 5) Midőn a kivül szóval jő viszonyban, tisztán személynévmás értelmével bir, pl. rajtam kivül, rajtad kivül, rajta kivül, am. kivülem, kivüled, kivüle. | |
* | |
| RAJTA! l. RAJT alatt. | |
* | |
| (rajta-csap) l. RAJTAÜT. | |
* | |
| (rajta-ér) ösz. áth. Valakit azon pontban, időben meglát, észrevesz, midőn valamely csinyt elkövet, vagy elkövetni készül. Rajtaérték a tolvajt a lopáson. | |
* | |
| (rajta-függ) ösz. önh. Valamin függve létezik. Átv. ért. egész figyelmét ráfordítja. Az anyai szem, gond csecsemőjén rajtafügg. | |
* | |
| (rajta-kap) ösz. fn. l. RAJTAÉR. | |
* | |
| (rajta-kapás) ösz. fn. Észrevevés, rájutás, midőn valakit bizonyos csinytetten, tiltott dolgon érnek. Félni a rajtakapástól. | |
* | |
| l. RAJTAVAN alatt. | |
* | |
| (rajta-létel) ösz. fn. Bizonyos dolog végrehajtására törekvő cselekedet, iparkodás. "Alkalmas és alkalmatlan rajtalétel." Kovács Ágoston egyházi beszédeinek czime. | |
* | |
| (rajta-megy) ösz. önh. l. RAJTAÜT. | |
* | |
| (rajta-üt) ösz. önh. Valakit vagy valamit erőszakosan megrohan; különösen valakit v. valamit hirtelen, véletlen, váratlan megtámad. Rajtaütni az ellenségen. | |
* | |
| (rajta-ütés) ösz. fn. Erőszakos megrohanás, különösen hirtelen történő, véletlen, váratlan megtámadása valakinek vagy valaminek. | |
* | |
| (rajta-való) ösz. fn. Azon öltözék, ruházat, melyet valaki magán visel. Rajtavalóján kivül nincs egyéb ruhája. | |
* | |
| (rajta-van) ösz. önh. 1) Eredetileg am. valamin fölül, valaminek fölszinén, felső részén van. 2) Átv. ért. azon van, azon iparkodik. A ,van' igének minden idejét elfogadja, pl. rajtavolt, rajtaleszen v. ~leend. | |
* | |
| (rajta-veszt) ösz. önh. Valamit saját kárával, hátrányával, veszedelmére tesz, merényletében felsül. Vigyázz, mert félek, hogy rajtavesztesz. | |
* | |
| fn. tt. rajtójá-t. Tájdivatos kiejtéssel am. lajtorja. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Rajtólcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. rajz-ot, harm. szr. ~a. Kép, vagy ábrázolat, vagy alakzat, mely valamely tárgynak vázlatát látható vonalakban eléadja, különböztetésül a festménytől, vagyis festett képtől, mely az illető tárgyat természeti szinezetben eléadni törekszik. Irónnal, tollal, ecsettel készített, nyomtatott rajzok. Fák, állatok, gépek, épületek rajzai. Mértani alakokat képező rajzok. Boncztani, természettani rajzok.
Eredetére nézve azon szók osztályába tartozik, melyekben az r gyökhang az irás, illetőleg metszés, vágás, hasítás alapfogalmát fejezi ki, egyszersmind húzást, vonalat, vagy ez által alakult testeket jelentenek, milyenek, rács, ráncz, ráspoly, reped, rés, rifol, ripacs, riszál. Ezen alapfogalom rejlik az ir (scribit), irt, ort, ró igékben is, minthogy a rajz is eredetileg irás, rovás, bemetszés által történt. Rokon hozzá a német Risz, Risse. Minthogy a magyarban is az i néha aj alakot ölt, pl. kiált kajált, kiabál kajabál, szakít szakajt, innen nem valószinütlen, hogy a rajz is eredetileg riz v. risz lehetett, s egyszerübb gyöke a megfordított ír, mely nem csak am. a latín ,scribit', hanem ,delineat, pingit' is. V. ö. ÍR, ige. | |
* | |
| (raj-oz-ás) fn. tt. rajzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn a méhek rajt eresztenek, vagy rajjá alakulva szülőhelyökről fölkerekedve tovább szállanak. | |
* | |
| (raj-oz-at) fn. tt. rajzat-ot, harm. szr. ~a. Raj gyanánt, rajalakban támadt származék. Az anyakasnak első rajzata. Átv. ért. gyermek, vagy gyermekek, mint bizonyos szüléktől származott sarjadék vagy sarjadékok.
"Régen kigyó Évát megcsalta; Úgy engemet most eláltata; ............................................. Elhajlottam, mivel voltam Éva rajzatja." Brandenburgi Katalin keserve. 1630. (Thaly K. gy.). Képeztetésre olyan, mint fajzat, magzat, nemzet. | |
* | |
| (rajz-eszköz) ösz. fn. Eszköz, melylyel rajzokat szokás készíteni, milyenek: irón, toll, ecset, kréta, stb. | |
* | |
| (raj-oz-ik) k. m. rajz-ott, htn. ~ani. Rajt ereszt, raj száll ki belőle, rajjá alakulva fölkerekedik, hogy elszálljon. Rajzanak a méhek. | |
* | |
| (rajz-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben rajzolni tanítnak és tanulnak. V. ö. RAJZ, RAJZOL. | |
* | |
| (rajz-könyv) ösz. fn. Könyv, mely többféle rajzot foglal magában; továbbá a rajziskola növendékeinek, vagyis tanítványainak könyve, melyben próbarajzaikat tartják, vagy melynek lapjaira rajzolnak. | |
* | |
| (rajz-kréta) ösz. fn. Rajzolni való vörös vagy fekete kréta. | |
* | |
| (rajz-lap) ösz. fn. Lap, melyre rajzolnak. | |
* | |
| (rajz-leczke) ösz. fn. Leczke, vagyis bizonyos óraszámra adott tanítás, vagy tanulás, melynek tárgyát a rajzmesterség teszi. Rajzleczkéket adni, azokra járni. | |
* | |
| (rajz-mesterség) ösz. fn. Mesterség, melynek tárgyát a rajzolás, vagyis rajzok készítése teszi. Rajzmesterségre adni, abban gyakorolni magát. | |
* | |
| (rajz-ol) önh. és áth. m. rajzol-t. Valamely tárgynak, és részeinek ábrázát, alakját látható vonalak által bizonyos lapra leírva eléadja. Különbözik tőle fest, mely a tárgynak nem csak alakját, hanem természeti szinét is utánozza, másolja. Tollal, irónnal, krétával, ecsettel rajzolni. Fákat, állatokat, virágokat rajzolni. Tájat, vidéket, hegyet, tornyot lerajzolni. Átv. bizonyos tárgynak, pl. személynek, eseménynek, testnek stb. ismertető jegyeit, tulajdonságait szóval, vagy irásban elevenen előadja, vagy eléadni törekszik. Nevezetes férfiak jellemeit rajzolni. Lerajzolni a csatázó vitézek tetteit. V. ö. RAJZ. | |
* | |
| (rajz-ol-ás) fn. tt. rajzolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki rajzol valamit, továbbá, rajzmesterséggel való foglalkodás. Rajzolást tanulni. Rajzolással keresni kenyerét. Átv. jellemzése valakinek, vagy valaminek, mely élő szóval, vagy irással történik. V. ö. RAJZOL. | |
* | |
| (rajz-ol-at) fn. tt. rajzolat-ot, harm. szr. ~a. Kép, vagy ábrázolat, vagy alakzat, melyet a rajz elétüntet. Rajzolatok gyüjteménye. A növendékek rajzolatát megvizsgálni, megbirálni. Rajzolatban eléterjesztett épülettervek. Átv. beszéd, vagy iromány, mely valakinek vagy valaminek jegyeit, tulajdonságait jellemzetesen eléadja. Rajzolatok jeles férfiak életéből. | |
* | |
| (rajz-ol-ó) mn. tt. rajzoló-t. Aki rajzol, vagy rajzolni szokott; továbbá, mivel rajzolnak. Rajzoló növendékek; vidéket rajzoló utas. Rajzoló eszközök. Átv. ki szóbeli eléadással, vagy irásban jellemez, leir, lefest valamit. Használtatik önállólag főnevül is. | |
* | |
| (rajz-ol-t) mn. tt. rajzolt-at. Minek képe, ábráza, alakja rajzban le van véve. Falra rajzolt torzképek. Rajzolt állatok, fák, épületek, hajók. V. ö. RAJZOL. | |
* | |
| (rajz-ón) ösz. fn. Ónból vagy ólomból való eszköz, melylyel rajzolni szoktak. | |
* | |
| (rajz-papír v. papiros) ösz. fn. Rajzolásra használt, vagy különösen e végre csinált papiros. | |
* | |
| (rajz-szén) ösz. fn. Némely fák, különösen hárs, mogyorófa stb. szene, melyet rajzolásra használnak. | |
* | |
| (rajz-tábla) ösz. fn. Simára gyalult deszkadarab, melyre a rajzpapirost ráfeszítik. | |
* | |
| (rajz-tanár) ösz. fn. Nyilvános intézetben a rajzolás tanitója. | |
* | |
| (rajz-tanító) ösz. fn. Személy, ki másokat rajzmesterségre tanít. Nyilvános, intézetbeli, magán rajztanító. | |
* | |
| (rajz-tanoda) l. RAJZISKOLA. | |
* | |
| (rajz-tanúló) ösz. fn. Ki a rajzmesterségben képezi, vagy képezteti magát. | |
* | |
| (rajz-toll) ösz. fn. Általán tollnemü eszköz, melylyel rajzolni szoktak; különösen írótoll alakjára csinált ilyetén eszköz vasból, aczélból, vagy sárgarézből, továbbá hüvelyes végü, s gyürüvel ellátott vas vagy réznyel, melyekbe a rajzónat, vagy krétát belecsiptetik. | |
* | |
| áth. m. rak-tam, ~tál, ~ott. Mint gyűige többszörös, folytatott, gyakori cselekvést fejez ki. 1) Ugyanazon, vagy különnemü tárgyak közől többeket együvé, vagy egymás fölé helyez. Szénát, szalmát petrenczébe, baglyába, kazalba rakni. Kévéket keresztbe, csomóba, asztagba rakni. Fát ölbe rakni, tüzre rakni. Könyveket, ruhákat szekrénybe rakni. A terhet taligára, kocsira, szekérre, hajóra rakni. 2) Széles ért. holmi tárgyakat valamely helynek fölszinére vagy öblös térbe helyezget, teddegel. A zsákokat a kamrába rakni. A kukoriczát padlásra, a zöldséget pinczébe rakni. Az árukat berakni a boltba. A szénát felrakni a szekérre. A bútorokat a szobában elrakni. A ruhákat a szellőre kirakni. A terhet lerakni. A szekeret megrakni. Az elszórt holmit öszverakni. Mindent helyére visszarakni. Az utczát kövekkel kirakni. 3) Holminak együvé helyezése által valamit épít, alakít. Fészket rakni. A fecske sárból, a veréb holmi gizgazból, tollakból rakja fészkét. Sárból, válogból, téglából, kőből falat rakni. A játszó gyermekek kukoriczatuskókból ólat raknak. Régente az általános ,épít' ige helyett is használtatott: "Hasonlatik bölcs emberhez, ki rakja ő házát kőszirton." (Tatrosi cod. Máté. VII.). "És ő raka igen nagy erősségő várost.... négy szegő (szegű) kövekből és faragottakból raká ő kőfalit." (Bécsi cod. Judith.). "Nemde ez-e Babillon, a nagy város, mellyet en raktam en országomnak házába." (Ugyanott. Dániel). 4) Átv. rakni v. megrakni a tánczot, am. lábait majd fölemelni, majd letenni. Gúnyos ért. valakit megrakni, am. megszidni; vagy megverni.
E szóban széles értelemben véve a helyezés alapfogalma rejlik, mely által t. i. bizonyos testek a térnek, helynek fölszinét foglalják el; szorosabban véve az egymás fölé emelkedést, vagy tevést vagyis magasodást fejezi ki, minélfogva gyökre nézve egy értelmü a felható ra névraggal, s mint kifejlett ige alakra nézve rokon ezekhez: bök, csuk, lök, buk(ik). Egyébiránt rokon hozzá hangokban is a szanszkrit rag v. ragh, német rücken, finn rakennan (rakok), török brak-mak (letenni). | |
* | |
| fn. tt. rák-ot, harm. szr. ~a. 1) Köz ismeretü féregfaj, melynek testét kemény héj takarja, s pikkelyes a farka. Ezen állatnem legtöbb fajainak nyolcz lába, és ollóforma két tagja van; jobbára vízben élnek, s némely fajbeliek az időnek egy részét szárazon is töltik. Tengeri rák, melynek némely fajai fontokat nyomnak. Ollós, ollótlan rák. Kecskerák (= tavi rák). Folyóvizi, tavi rákok; fehér, fekete, vörös rák. Sült, főtt, töltött rákot enni. Lágy hónapban (melyben nincs r betühang) kemény a rák (akkor jó a húsa. A köznép étrendi szabálya). Ráklábon v. rákparipán, v. rákháton járni, am. igen lassan, mint a rák szokott. Közmondatok: Megbüntette a rákot: vízbe vetette. Rák fog nyúlat. Rákevésben sok a munka, kevés a haszon. Sok volna gyermeknek a rák lábostul, vagy lábosostúl. Rákláb ebédre. Vörös, mint a főtt rák. Piros mint holta után a rák. Legbátrabb ember volt, ki a rákot legelőször megette. 2) Átv. csillagzat, mely a barkörben az ikrek, és orozlán nevü csillagzatok között fekszik; midőn e jegybe jön a nap, akkor az éjszaki földgömbön leghosszabb a nappal, s kezdődik a nyár, t. i. junius 21-dike körül. 3) Veszélyes, hamar elharapódzó, s magát a csontokig beevő sebféle kór. Gyomorrák, mellrák. Kimetszeni a rákot.
Minthogy a rák, kivált a főtt, közmondásilag vörös héjáról nevezetes; innen valószinü, hogy gyökhangra nézve azon szókhoz rokon, melyek vöröset, pirosat, égettet jelentenek, mint, ragya, ragyog, rát, rátotta, rosda, róka, ravasz, stb. V. ö. R, gyökhang. Egyezik vele a szláv nyelvekben divatozó rövid rak, görögül: kascinoV (rák), és kariV (kicsi tengeri rák, Krabbe). | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Rakaczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. SZEND. | |
* | |
| (rá-kajált) l. RÁKIÁLT. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Rakamaz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rak-ás) fn. tt. rakás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által holmit egymás fölé, vagy bizonyos térre helyeznek, teddegelnek. Baglyarakás, falrakás, kazalrakás. 2) Azon halmaz, mely az egymásra helyezett holmiból keletkezik. Kő-, fa-, széna-, szalma-, búzarakás. Rakásban áll nála a pénz. Rakásra gyüjteni, hordani holmit. A ganéj rakásokban áll a szántóföldön. Elteregetni a ganéjrakásokat. V. ö. RAK. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Rakasdiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rak-ás-ka) fn. tt. rakáská-t. Kisebbféle rakás, halmaz, kevésből álló s öszvetett holmi. | |
* | |
| (rak-ás-ol) áth. m. rakásol-t. Rakásba, vagy rakásokba halmoz, gyűjt holmit; továbbá, valamely nagyobb tömeget kisebb részekre választ, pl. midőn a ganéjhordó béres a szekeren kivitt ganéjt kupaczokban lerakja, vagy a nyomtatók a részes garmadát egymás között kimérik. Rakásolni az utczákon öszveseprett szemetet. V. ö. RAKÁS. | |
* | |
| (rak-ás-ol-ás) fn. tt. rakásolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által holmit egy tömegbe, kupaczba halmoznak, vagyis rakássá alakítanak. V. ö. RAKÁS. | |
* | |
| (rak-asz) fn. tt. rakasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ujabb kori alkotásu szó, s am. deszkákból öszveszerkezett, s holmi áruk berakására, s elszállítására való láda, a német Verschlag értelmében. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. Rakasz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rák-ász) fn. tt. rákász-t, több. ~ok. Személy, ki rákokat keres, és fogdos. | |
* | |
| (rák-ász) önh. és áth. m. rákász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Rákokat fogdos. Folyókban, tavakban, patakokban rákászni. A balatonmellékiek éjjel égő nádfáklyánál szoktak rákászni. Tájdivatos kiejtéssel: rákész. | |
* | |
| (rák-ász-ás) fn. tt. rákászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~k. Cselekvés, midőn valaki rákokat keres és fogdos. | |
* | |
| (rák-ász-at) fn. tt. rákászat-ot, harm. szr. ~a. Rákfogás, elvont értelemben, mint foglalkodási nem, vagy keresetmód. A rákászat mindenkinek szabad. Rákászatból nehéz megélni. A rákászatnak is megvan a maga módja, és mestersége. | |
* | |
| (rákász-gém) ösz. fn. Gémfaj, mely rákokat fogdos s azokkal él. | |
* | |
| (rak-at) fn. tt. rakat-ot, harm. szr. ~ja v. ~a. 1) Amit egyszerre teher gyanánt felraknak, vagy fel lehet rakni. Három rakat széna, melyet háromszor visz el egy szekér. Még egy rakat buzája maradt a földön. 2) Több darabokból öszveállított mű, pl. a kályha rakatja, ajtó rakatja. 3) Mutatványul kitett, elhelyezett holmi, pl. a boltok előtti áruk rakata, szokottan: kirakat. | |
* | |
| (rak-at) mivelt. m. rakat-tam, ~tál, ~ott, par. rakass. Eszközli, hogy más rakjon, pl. szénát, árukat, falat, stb. | |
* | |
| l. RAKOTTYA. | |
* | |
| (rak-atlan) mn. tt. rakatlan-t, tb. ~ok. 1) Minek részei még nincsenek kellőleg elhelyezve, öszvetéve. Rakatlan kályha; félig rakatlan fal. 2) Mire bizonyos terhet nem raktak fel. Rakatlan szekér, hajó. Határozóként am. rakatlanul. | |
* | |
| (rak-atlan-ul) ih. 1) Öszve nem állítva, kellőleg el nem helyezve. Rakatlanul heverő könyvek a tárban. 2) Anélkül, hogy teher volna rajta. Rakatlanul maradt fuvaros szekerek, hajók. | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. Rakató-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rak-at-os) mn. tt. rakatos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják oly műről, mely többféle részekből öszve van rakva, pl. rakatos asztal, tábla, ajtó. | |
* | |
| (rakat-szekrény) ösz. fn. Szekrény a kereskedőboltok előtt, melybe a boltbeli áruk közől némelyeket mutatványul kitesznek. | |
* | |
| (rak-csiga) ösz. fn. Emeltyűféle gép a tengerek és folyók kikötőjiben, melynek segedelmével a legsulyosabb terheket be a hajókba eregetik, vagy belőlök kiemelik. | |
* | |
| (rá-ken) ösz. áth. Valamely nyirkos, ragadós testet egy másikra ken, vagyis fölszinére nyomkodva rátapaszt. Vajat rákenni a kenyérre. Hájat a tengelyre, irt, tapaszt a ruhára rákenni. V. ö. KEN. Képes kifejezéssel, erkölcsi mocskot, bűnt, gyalázatot ráfog valakire. Saját bünét másra keni rá. | |
* | |
| (rá-kényszerít) ösz. fn. l. RÁERŐSZAKOL. | |
* | |
| (rá-keres) ösz. önh. és áth. 1) Keresményével valakit ellát, táplál; vagy jövőre ellátni készül. Szüléink minden szerzett vagyonukat ránk keresték. 2) Valamely könyvben, írott munkában valakire illő vagy czélzó mondatot keres. Rátok keresett a Bibliában. | |
* | |
| (rá-kerűl) ösz. önh. Valahová jut. Te is rákerülsz még a hurokra, az ebek harminczadjára. A többi között rákövetkezik, rájön (különösen a sor). Csak várakozzál, majd rád is kerül a sor. | |
* | |
| fn. tt. rakétá-t. Tűzi műjáték, mely lőporral töltött hengerféle készületből áll, s ha meggyujtják, a levegőbe repül, hol végre szétpattan. Máskép magyarosabban: röppentyű. Különféle módosításai, és nemei vannak. Egyezik a német Rakete v. Rackete szóval, mely némelyek szerént az olasz rocchetto (rokka), de Adelung szerént szintén az olasz raggio, raggetto után képződött, s ennek gyöke a latin radius, melyhez végelemzésben rokonok a magyar ragyog, ragya, ragyiva, mint fényes, tüzes, égő valamit jelentök. V. ö. RAGY, gyök. | |
* | |
| (rák-fark-fű) ösz. fn. A pimpinellák neméhez tartozó növényfaj köznépies neve; máskép szintén köznyelven: földi tömjén; növénytani neve: tömjénes pimpinella. (Pimpinella saxifraga). | |
* | |
| (rák-fekély) ösz. fn. Mérges, veszélyes, hamar elharapódzó fekély neme, köz nyelven: fene, melyről mondják, hogy eszi, rágja a testet. Emlőkön, gyomorban támadt rákfekély. A rákfekélyt kimetszeni. Rákfekélyben meghalni. | |
* | |
| (rák-fekélyěs) ösz. mn. Rákfekélylyel lepett, abban szenvedő. Rákfekélyes gyomor, emlők. Rákfekélyes betegek. V. ö. RÁKFEKÉLY. | |
* | |
| (rák-fene) ösz. fn. l. RÁKFEKÉLY és V. ö. FENE. | |
* | |
| (rák-fenés) ösz. mn. l. RÁKFEKÉLYĚS. | |
* | |
| (rák-fogás) ösz. fn. l. RÁKÁSZÁS. | |
* | |
| (rak-hajó) ösz. fn. Általán hajó, melyet elszállítás végett holmi teherrel, áruczikkekkel megraknak. Különösen tengeri jármű, melyen, miként a szárazföldi postaszekeren, bizonyos időben leveleket, terheket, málhákat, személyeket szállítanak, postahajó. | |
* | |
| (rák-hát) ösz. fn. Tulajd. ért. a rák nevü féreg háta. Átv. lassu posta, vagy szállitó jármű. Rákháton járni, jönni, menni, azaz, lassan, vontatva, mint a rák.
"A végekbül pedig gyülének Budához, Az ottvaló vezér Izmáel pasához, Aki nem rákháton lát vala dolgához." Gyöngyösi István. | |
* | |
| (rák-héj) ösz. fn. Szarunemü, kemény, ropogós, néha puhább hártya, mely a rák testét födi. | |
* | |
| (rak-hely) ösz. fn. Hely, vagyis kamara, bolt, pajta, s ilynemü épület, hová holmi szállitványokat, árukat ideiglen leraknak. Különösen ily épületekkel ellátott kikötő, vagy helység, milyen péld. a gabonára nézve a felső Duna mellett Győr, Moson.
| |
* | |
| (rak-hely-bér) ösz. fn. Bér, melyet a rakhely tulajdonosának a bele rakott holmiért fizetnek. | |
* | |
| (rá-kiált) ösz. önh. Valaki, v. valami felé, vagy után a végre kiált, hogy valamire intse, figyelmeztesse, vagy lehurogassa, megijeszsze, stb. A haragos tanító rákiált a gyermekre. A lassu jármosra rákiált a béres. Kiálts rá, hogy jőjön ide. | |
* | |
| falu Vas m; helyr. Rakicsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rak-ott-la?) fn. tt. rakitlá-t v. rakotlá-t. L. RAKOTTYA. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Rakitócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. RAKOTTYA. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Rakittá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Rakittová-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rák-kő) ösz. fn. Kőforma félgömbölyü, kisded testek, melyek a rákok gyomrában találtatnak, midőn vedleni szoktak; szinök fehér. Használtatik hánytató gyógyszerül; máskép: rákszem. | |
* | |
| (rak-könyv) ösz. fn. Kalmárok jegyzőkönyve, melyben a raktárba letett holmik, áruczikkek följegyezvék. | |
* | |
| (rák-láb) ösz. fn. 1) l. RÁKOLLÓ. 2) Átv. ért. ganajhányó villa. | |
* | |
| (rak-láda) ösz. fn. l. RAKASZ. | |
* | |
| (rak-levél) ösz. fn. Levél, azaz jegyzék, melyen az elszállításra felrakott teher mennyisége és minősége fel van irva. | |
* | |
| (rák-leves) ösz. fn. A rákok ollóiból és farkaiból kiszedett hússal készitett levesétek. | |
* | |
| l. RAKOMÁNY. | |
* | |
| (rák-menet) ösz. fn. 1) Lassu, vontató menet, s mintegy mászás, mely a rák lassuságához hasonló. 2) Mivel a rák jobbára hátrafelé megy, jelent a kellő iránytól visszafelé mozgást, távolodást. | |
* | |
| (rák-menetű) ösz. mn. Lassu, vontató járásu, mint a rák; továbbá, a kellő iránytól távolodólag haladó, visszás járásu. | |
* | |
| (rak-mű) ösz. fn. Képzőművek neme, midőn festett vagy színes kövek, üvegdarabok, stb. bizonyos ragasz által úgy állittatnak együvé, hogy némi képet alakítsanak. (Mosaique). | |
* | |
| (rak-müvész) ösz. fn. Müvész, ki rakmüvek készitésével foglalkodik. | |
* | |
| (rák-nemű) ösz. mn. A rákok neme alá tartozó, vagy a rákhoz némileg hasonló. Ráknemű tengeri bogarak. Ráknemű fekélyek. V. ö. RÁK. | |
* | |
| (rak-nyerěg) ösz. fn. A tehermálhaszállító barmok, nevezetesen lovak, öszvérek hátára kötött nyeregféle készület. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Ráknyi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rak-ó) mn. és fn. tt. rakó-t. Aki holmit rak, elrak, felrak. Kazalrakó napszámosok. Kemenczerakó, kályharakó, tekerakó, teherrakó, útrakó. V. ö. RAK. | |
* | |
| faluk Torna és Ung m.; puszta Somogy m.; helyr. Rákó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rakó-bér) ösz. fn. Bér, melyet a rakónak fizetnek, pl. a teher-, kályha-, tekerakónak, stb. | |
* | |
| faluk Hont m.; KIS~, NAGY~, Ugocsa m.; helyr. Rakócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Sáros és Zemplin m.; helyr. Rákócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rak-o-da azaz, rakodó hely) fn. tt. rakodá-t. Tér, udvar, helyiség, hol a szállító jármüvekre a terhet, árukat, stb. felrakják. | |
* | |
| (rak-od-ás) fn. tt. rakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, foglalkodás, működés, midőn valaki rakodik, holmit bizonyos helyre, rendbe elhelyez, különösen terhet elszállítás végett. V. ö. RAKODIK. | |
* | |
| (rak-od-ik) k. m. rakod-tam, ~tál, ~ott. Általán, holmit le vagy fölrak, kirak, elrak, stb. Különösen, holmi teherfélét elszállítás végett valamely járműre, p. szekérre, hajóra rak. Rakodnak a fuvarosok, hajósok, a szénahordók. Igekötőkkel kirakodik, p. a kalmár, mesterember, midőn áruit kiállítja, innen a kirakodó vásár neve; berakodik p. a boltba; felrakodik, megrakodik, lerakodik. | |
* | |
| (rak-od-mány) fn. tt. rakodmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elszállítás végett szekérre, hajóra, vagy más járműre rakott holmi, portéka. | |
* | |
| (rakodó-ház) ösz. fn. Rakhelyül épített ház, melyben a szállítmányokat majd le-, majd felrakják. | |
* | |
| (rakodó-hely) ösz. fn. l. RAKODA. | |
* | |
| (rakodó-udvar) ösz. fn. Udvar, kerített tér, melyen a fuvarosok rakodni szoktak. Gyapjuszállítók rakodóudvara. V. ö. RAKODIK. | |
* | |
| l. RAKODMÁNY. | |
* | |
| (rak-og-at) gyak. áth. m. rakogat-tam, ~tál, ~ott, par. rakogass. Folytonosan, vagy ismételve, vagy gyakran rak, elhelyez holmit. Szénát baglyákba, kazalba, búzát asztagba rakogatni. Szekrénybe ruhákat, könyveket rakogatni. Kályhát, falat rakogat. Lábait a tánczban nyalkán, hegyesen rakogatja. V. ö. RAK és RAKOSGAT. | |
* | |
| (rak-og-at-ás) fn. tt. rakogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki holmit rakogat. Könyvek rakogatásával foglalkodni. V. ö. RAKOGAT. | |
* | |
| (rak-ol) áth. m. rakol-t. Bizonyos holmit, terhet elszállítás végett fölrak, vagyis az illető jármüvet rakás által megterheli. Ládákat rakolni, felrakolni a szekérre; gabonát rakolni a hajóra. Megrakolni a málhás lovat, öszvért. Új alkatu szó a német packen, laden, beladen, aufladen értelmében. Elegendő rak is. | |
* | |
| (rák-olló) ösz. fn. A ráknak mintegy szárnyak gyanánt kinövő két tagja, melylyel az átfogható testeket, mint olló, becsipi, vagy a zsákmányt elfogja. Ezen ollók időnként elhullanak, s újak nőnek helyettök. | |
* | |
| (rak-ol-ód-ás) l. RAKOSGATÁS. | |
* | |
| (rak-ol-ód-ik) k. m. rakolód-tam, ~tál, ~ott. l. RAKOSGAT. | |
* | |
| (rak-o-mány) fn. tt. rakomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Mű, mely több részek öszverakása által keletkezett, különösen épületmű, pl. kályha, fal. | |
* | |
| l. ROKON; ROKONSÁG. | |
* | |
| (rak-on-cza) fn. tt. rakonczá-t. A létrás oldalu kocsik és szekerek első és hátulsó tengelyének párnájára, de különösebben a szánok gerendjeire erősített eszköz, melyhez az oldalakat rakják vagy támasztják, hogy kétfelé ne dőljenek. Különbözik tőle a szekereken a lőcs, mely magának a tengelynek végéről emelkedik fölfelé, így támogatván az oldalt. V. ö. LŐCS. A kisebbféle kocsik első tengelyén rendesen csak rakoncza szokott a támasz lenni. Átv. támasztó, vagy leborulástól megóvó szer, mint e közmondat jelenti: Nincs a víznek rakonczája. Továbbá óvó, korlátoló eszköz.
"Nincs semmi csont te tagodban, Rakonczád sincs fogaidban, Sík golyóbis forog szádban, Mérged mézzel jár egy nyomban." Beniczky Péter (A gonosz nyelvről). E szónak gyöke, mint jelentése mutatja, a rak ige, minthogy az oldalakat a rakonczát is tartó talpfára rakják, és azokra, mintegy az utóbbinak karjaira támasztják. Képzője kicsinyző, mintha volna, rakócza, t. i. az n csak közbevetett hang, mint sok más szavainkban. Hasonló képeztetésüek: paszkoncza, iloncza, katrincza, medencze, petrencze, börböncze; közbevetett n nélkül: galócza, csepőcze, szamócza. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont m.; helyr. Rakonczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rak-on-cza-as) mn. tt. rakonczás-t v. ~at, tb. ~ak. Rakonczával ellátott, pl. rakonczás kocsi, szán, különböztetésül olyantól, melynek oldalait, vagy korbáját rakoncza helyett más eszköz, pl. rugó tollak tartják. | |
* | |
| (rak-on-cza-atlan) mn. tt. rakonczátlan-t, tb. ~ok. 1) Minek tulajdon értelemben vett rakonczája nincsen, pl. némely kocsik, és a hintók rakonczátlanok. 2) Átv. ért. határt, korlátot nem ismerő, kicsapongó, zabolátlan erkölcsü. Rakonczátlan siheder. Határozóként am. rakonczátlanul, korlátot vagy törvényt nem ismerve. | |
* | |
| (rak-on-cza-atlan-ság) fn. tt. rakonczátlanság-ot, harm. szr. ~a. Korlátot nem ismerő tulajdonság, zabolátlanság, korlátlanság. | |
* | |
| (rak-on-cza-atlan-ul) ih. Átv. ért. kicsapongólag, korlátlanul, zabolátlanul. | |
* | |
| gyak. áth. m. rakos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. Am. a többszörös gyakorító ,rakosgat'; l. ezt. | |
* | |
| (rák-os) mn. tt. rákos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Rákkal bővelkedő, miben rákok teremnek, tartatnak, stb. Rákos folyók, patakok, tavak. Rákos tarisznya, kosár. 2) Különösen, mint főnév, viseli e nevet Pestvármegye egyik pataka, mely Pest városa fölött szakad a Dunába. Béla kir. névtelen jegyzőjében, az ő irásmódja szerént: Rakus: "Castra metati sunt ultra Surcusar (Soroksár) usque ad fluvium Rakus."
"Barna leány a falubul, Hej ne igyál a Rákosbul, Magyar csonton foly a vize, Könnyektül sós annak ize." Kisfaludy R. Ugyan ettől vette nevét a magyar történelemben ama hírneves térség, melyet e patak hasít, köz néven Rákosmező v. Rákos mezeje, v. csak: Rákos, főkép Pest városa határában. Rákosmezőn egykor pesti vásárkor, Túl a Tiszán lévő csikós bundástul, dudástul, Bundástul, egy pár itcze finom borra befordúl. (Népd.). | |
* | |
| mváros Sopron m.; faluk Abaúj, Baranya, Bereg, Gömör, KIS~, NAGY~, Vas m.; erdélyi faluk Doboka m.; és Csikszékben, ARANYOS~, Aranyos székben; puszták Pozson, és Borsod m.; helyr. Rákos-ra, ~on, ~ról.
A Rákos előnevü helységeket, pl. Rákos-Csaba, stb. l. illető helyeiken. | |
* | |
| (rak-os-ás) fn. tt. rakosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. L. RAKOSGATÁS. | |
* | |
| falu Vas m.; erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Rákosd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rak-os-og-at) gyak. áth. m. rakosgat-tam, ~tál, ~ott, par. rakosgass. Kétszeres gyakorlati képzővel, egyébiránt egy értelmü az egyszerü ,rakos' igével; t. i. holmit különös szorgalommal ideoda helyezget, mindennek helyét mintegy kiválogatva. Valamivel belterjelmesb értelmü, mint a rakogat. A könyveket tárgyak, vagy alakjaik szerint a fiókokba rakosgatni. | |
* | |
| (rak-os-og-at-ás) fn. tt. rakosgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlatos cselekvés, mely által valaki holmit rakosgat. V. ö. RAKOSGAT. | |
* | |
| (rak-os-kod-ás) fn. tt. rakoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rakosgatással foglalkodás. | |
* | |
| (rak-os-kod-ik) k. m. rakoskod-tam, ~tál, ~ott. Rakosgatással foglalkodik. | |
* | |
| (Rákos-mező) ösz. fn. l. RÁKOS, (1) alatt. | |
* | |
| (rak-osz-ik) k. l. RAKODIK. A többi időket és módokat is az utóbbitól kölcsönzi. Azon igék seregébe tartozik, melyekben az od osz, ěd ěsz, öd ösz, ud usz, üd üsz képzők ugyanazon értelmüleg változkodni szeretnek, pl. nyugodik nyugoszik, cselekedik cselekeszik, alkudik alkuszik, esküdik esküszik, stb. | |
* | |
| l. RAKITLA; és RAKOTTYA. | |
* | |
| (rak-ott) mn. tt. rakott-at. 1) Mit egymás fölé helyezett részekből állítottak föl, pl. rakott fal. Sárból rakott kemencze. 2) Mire bizonyos sokaságu terhet tettek. Rakott szekér; gabonával rakott hajó; sindelylyel, deszkával rakott talp. Nincs oly rakott szénaszekér, kire egy villa széna rá nem fér. (Km.). Rakott méh, mely mézzel teli szedte magát. Úgy jöttem a házához, mint a rakott méh. 3) Bőségesen tetézett, vagy megtöltött. Rakott ház, rakott teli bolt, ételekkel rakott asztal. 4) Bizonyos részek egymás mellé állitása, öszveillesztése által kitáblázott. Rakott út, kővel rakott útcza. Rakott mű, pl. asztal, mely több koczkákból áll, vagy mely felül finomabb, ékesebb falemezzel van bevonva és ráenyvezve. V. ö. RAK. | |
* | |
| fn. tt. rakottyá-t. A kétfalkások seregéből és öthímesek rendjéből való cserjenem; csészéje két ajaku, a felső két rövid fogu, az alsó három fogu, bokrétájának vitorlája legtöbbször hátra konyúl; csónakja némely fajokban lefitytyen; virágai sárgák. (Genista). Fajai: gatyás, nyúl-, háromszegü, szöszös, vigály, henyélő, szőrös, német, árva rakottya. Dunán túl némely tájakon: rakotla, rakatla, rakitla; általánosabban vékonyhangon: rekettye. Régi oklevelekben ezen alakokban található: racatia (1217), rokathia (1225); rakatya (1276), requitye (1228), requethia (1252), reketya (1279. Jerney. Magyar Nyelvkincsek).
E cserjének nevét használják a gyermekek azon rímes mondatokban, melyek által magukat az időmozzanatos (tactusos) beszédben gyakorolják: Vágok vágok fát - de micsoda fát? - régi rakottyát - aki velem vers - én is avval vers - fogadjunk fel - egy pintborban - huszon kettő - ez! E szónak gyöke vagy rak, minthogy rakottan azaz bokrosan terem, (honnan: rakotú, rakattyú, rakota); vagy pedig rág, minthogy a rakottyanemüeket mint cserjéket a barom rágicsálni szereti. Ez értelemben rokon hozzá: kecskerágó, mely tájdivatosan: rágitó. A gyökszó hangzója megrövidült, mint a ragmálodik igében, melynek gyöke szintén a rág. A szerbeknél a kecskefűz neve rakíta, melyet a szerbek tőlünk kölcsönözhettek, miután, Stefanovich szótára szerint, a szerb nyelvben nincs egyéb szó, melynek alapértelme rágásra vonatkoznék. Mi a rakottya képeztetését illeti, hasonló, mint egyik származtatásnál érintők, a parittya, rapittya, és pattantyú, stb. szókhoz, melyek igenevekből alakultak, illetőleg lágyultak meg. V. ö. ~TYÚ, ~TYŰ. | |
* | |
| (rakottya-fa) ösz.:fn. l. RAKOTTYA. | |
* | |
| (rakottya-vessző) ösz. fn. Rakottyából szedett, vágott szálacska. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rakotyás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kézdi székben, helyr. ~Mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Rakovicz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Rakoviczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu a szebeni szász székben, helyr. Rákoviczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rá-könyöklik) ösz. k. Valamire vagy valami fölé könyök módjára hajlik. V. ö. KÖNYÖKLIK. | |
* | |
| (rá-könyököl) ösz. önh. Könyökét ráteszi, könyökével ránehezkedik, vagy támaszkodik. V. ö. KÖNYÖKÖL. | |
* | |
| (rá-köszönt) ösz. áth. Mielőtt innék, a fölvett ivóedényt valakire irányozva annak némi kedveset mond, vagy kiván. A házi úr ráköszönti poharát a vendégre. V. ö. KÖSZÖNT. | |
* | |
| (rá-köt) ösz. áth. Tulajd. ért. bizonyos testnek fölszinére, részére, tagjára, stb. köt valamit, A nyerget rákötni a lóra. Átv. ráerőszakol valakire valamit. Magát rákötni valakire, am. tolakodólag hozzá ragaszkodni. V. ö. KÖT. | |
* | |
| (rak-part) ösz. fn. A folyók s kikötőknek kikövezett partja, hol a hajókra ki- és berakodnak. (Quai). | |
* | |
| (rak-piacz) ösz. fn. Piacz, vagyis tér a kikötők partjain, hol a szállított vagy szállítandó árukat, holmit lerakják. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Raks-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Turócz m.; helyr. Raksá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Ráksá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Ráksi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rak-szekér) ösz. fn. Szekér, melyen holmi málhát, készületeket, eleséget, stb. vinni, szállítani szoktak, különböztetésül a személyeket hordó, utazó stb. szekértől. | |
* | |
| (rak-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melybe egyetmást elhelyeznek. | |
* | |
| (rák-szěm) ösz. fn. Tulajd. ért. a rák nevü féreg szeme. Átv. l. RÁKKŐ. | |
* | |
| (rak-szőlő) l. RAGSZŐLŐ. | |
* | |
| (rak-tanya) ösz. fn. l. RAKODA, RAKUDVAR. | |
* | |
| (rak-tár) ösz. fn. Ház, kamara, bolt pajta, stb. melybe holmi árukat, portékákat stb. beraknak. | |
* | |
| (rak-tárnok) ösz. fn. Személy ki valamely raktárra felügyel, s a bele- vagy elszállított holmiról számol. | |
* | |
| (rak-tárol) ösz. áth. Raktárba elhelyez. | |
* | |
| (rak-táros) l. RAKTÁRNOK. | |
* | |
| (rak-úl) önh. m.; rakúl-t. Bizonyos teherrel megtelik megrakodik. Él e szóval Faludi átv. ért. Rakúlj érdemekkel. | |
* | |
| (rák-vaj) ösz. fn. Rák húsával vegyített s felolvasztott vaj. | |
* | |
| (rak-vány) fn. tt. rakvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. RAKAT, (1). | |
* | |
| (rak-va-ast) ih. Régies alak az egyszerü ,rakva' helyett; máskép: rakottan. | |
* | |
| (rák-vérü) ösz. mn. Átv. ért. hidegvérü, nyálkás vérmérsékletü, csigavérü. | |
* | |
| (rák-vörös) ösz. mn. Olyan vörös mint a főtt rák. | |
* | |
| (rá-les) ösz. önh. Valakire leselkedve vigyáz, hogy rajta érje valamin. Rálesni a tolvajra. Majd rálesek. V. ö. LES, íge. | |
* | |
| fn. tt. raló-t. B. Szabó Dávid szerint am. czinkostárs, rosz czimbora. | |
* | |
| (rá-lő) ösz. önh. A lövést ráirányozza. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Rám-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. rámá-t. 1) Kemény testből csinált szegélyforma foglalvány, mely valamit körülkerít, pl. a képnek, ablaknak, tükörnek rámája. Kerekded, tojásdad, négyszögü, aranyos, ezüstös ráma. Képráma. Rámába foglalni a képet. 2) Némely mesteremberek ilyetén eszköze, melyre valamit feszítenek, p. a szűcsök, vargák, csizmadiák rámája, melyre a bőrt ráfeszítik.
Valószinüleg a német Rahmen után alakult, melyhez ugyancsak a német nyelvben rokonok Rand, Ranft, Ramme, mint valaminek szegélykörét, vagy köralaku testet jelentök. (Adelung). Egyébiránt nyelvünkben is némileg egyeznek vele a ráncz, rács, rácsa szók. V. ö. RÁNCZ. Újabb időben némelyek keret szót használnak helyette. | |
* | |
| (ráma-acs) kicsiny, fn. tt. rámacs-ot. Buzogányforma kis eszköz, melylyel valamit kifeszítenek, p. a keztyüsök rámacsa, a keztyű ujjait kitágítani való. V. ö. RÁMA. | |
* | |
| (ráma-gyalú) ösz. fn. Asztalosok gyaluja, melylyel az illető asztalosmüvek párkányát, rámáját, szegélyét kialakítják. | |
* | |
| (rá-marad) ösz. önh. Hagyomány, örökség, engedély szerint neki jut, övé leszen valami. Nagybátyjának fele vagyona rámarad. Apjáról sok adósság maradt rá. | |
* | |
| (rá-mász) ösz. önh. Mászva fölmegy, felhatol valamire. V. ö. MÁSZ. | |
* | |
| (ráma-az) áth. m. rámáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z, 1) Valamit rámával ellát, rámát csinál neki. Rámázni a tükröt, képet. 2) Rámaféle eszközre húz, feszít. Rámázni a bőröket. V. ö. RÁMA. | |
* | |
| (ráma-az-ás) fn. tt. rámázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki rámát csinál, vagy rámára húz, feszít valamit. | |
* | |
| (ráma-az-at) fn. tt. rámázat-ot, harm. szr. ~a. Több vagy öszves ráma valamin, például ablakon. | |
* | |
| (rá-megy) ösz. önh. 1) Valamely helynek testnek fölszinére, valamely magasságra fölmegy, fölhág. Némely ló vonakodik rámenni a hidra. Ráment a jégre. A barmok rámennek a vetésre. 2) Átv. költség fejében elfogy bizonyos mennyiség. Évi kiadásai rámennek ezer forintra. Sok cselédre sok rámegy. Továbbá, am. ráfér, elég helye van valami fölött. Ezen szekérre negyven zsák gabona, ama hajóra hat ezer mérő rámegy. Néha am. bizonyos mennyiségre emelkedik, felrúg. Évi jövedelme rámegy öt ezer forintra. Czélt ér. Nem mehetek rá hogy... | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Ramocsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Ramocsaházá-ra, ~r, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Sopron m.; helyr. Rámócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-mutat) ösz. önh. Mutatással valamit megjelent vagy megjelöl. | |
* | |
| elvont gyök, melyből ráng, rángat, rángatódzik, rándit, rándul, ránt és származékaik erednek. Mind ezek azon alapfogalomban megegyeznek, hogy a testnek erőszakos és hirtelen megmozditását jelentik, és pedig a mozgató erő után haladó irányban, s ebben különböznek a tol, taszít, nyom igéktől. Ellenben rokonaik a húz, von, mennyiben ezek is a működő erő felé hajlást, irányzást jelentenek, azon különbséggel, hogy a rántás egyes mozdításra, vagy a mozgás kezdetére, a húzás vonás pedig ennek folytatására vonatkozik. A ránt igével gyöki és értelmi rokonságban vannak ragad, rabol, és ráz, mint erőszakos húzavonát jelentők. V. ö. RAGAD, RABOL. | |
* | |
| fn. tt. ráncz-ot, harm. szr. ~a. Rovátkos, vagy rovásforma vonal, mely valamely rostos, vagy bőrnemü testen mesterséges zsugorítás, vagy zsugorodás által képződik. Ránczok a gatyán, pendelyen, szoknyán. A népmesélők egy vén banya pendelyének kilenczezer kilenczszáz kilenczvenkilenczedik ránczából veszik mondókájokat. Ránczba húzni, ránczra v. ránczba szedni a ruhát. A ránczokat szétbontani, kifejteni. Ránczot vet a ruha, midőn bő és öszvehuzzák, vagy gyűrik. Ránczba szedi húzza homlokát a haragos, vagy gondolkodó ember. Vénség ránczai látszanak orczáján. Ránczok a fák, s más növények héjain. Átv. ránczba szedni valakit, am. szorosan fogni, erkölcsi korlátok közé zárni, megfenyíteni. Könnyebb az asszonyt tánczba vinni, mint ránczba szedni. (Km.) Több esetben hasonló értelmü vele: redő.
Minthogy a ráncz húzás-, vonás-, metszés-, rovásforma vonalat képez: innen gyökre nézve azon szókhoz rokon, melyekben az r hanghoz a rovás, metszés alapfogalmát csatolta nem csak a magyar, hanem más nyelv is, milyenek: rács, rácsa, ráspoly, ravás, ravatal, maga a ró ige, az önhangzó előtételével: arat, ort, irt; továbbá magas hangon: recze, redő; idegen nyelvekben a német: Runzel, görög rntiV, latin: ruga, szláv ranyecz, stb. A magyarból elemezve mintha volna: ra-ancz v. ro-ancz. V. ö. R, gyökhang. | |
* | |
| (ránczba-szedett) ösz. mn. Ránczokkal ellátott, ránczos rovátkokba öszvehúzott, ránczolt. Ránczbaszedett szoknya, gatya. A növénytanban mondják a levélnemü szerveken támadott hegyes vagy tompa szöglet alatti fölemelkedésekről, melyek a szerveken vagy hosszára, vagy keresztben állanak. (Plicatum). Hosszára van ránczba szedve a fejér zászpa (veratrum album) levele, keresztbe van ránczolva a gyertyán (carpinus) levele. | |
* | |
| (rán-cz-ig-ál v. rán-t-ig-ál) gyak. áth. m. ~t. Gyakran, ismételve, de nem erősen, csak kicsiszerüleg rángat valakit, vagy valamit. Hajánál, ruhájánál fogva ránczigálni valakit. Morog az eb, meg is harap, ha fülét, szőrét ránczigálják.
E szónak törzsöke a ránt ige, melyből lett a kicsinyítő rántigál, mint hajigál, taszigál, gurigál, sántikál, végre a t átváltozott rokon szervü cz-re, ránczigál, mint bontol, bonczol, pontol, ponczol, döntöl dönczöl, stb. | |
* | |
| (rán-cz-ig-ál-ás) fn. tt. ránczigálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki ránczigál valakit, v. valamit. V. ö. RÁNCZIGÁL. | |
* | |
| (ráncz-ol) m. ránczol-t. l. RÁNCZOZ. | |
* | |
| (ráncz-ol-ás) l. RÁNCZOZÁS. | |
* | |
| (ráncz-ol-at) l. RÁNCZOZAT. | |
* | |
| (ráncz-ol-t) mn. Ránczokkal ellátott, ránczos rovátkokba húzott, ránczbaszedett. | |
* | |
| (ráncz-os) mn. tt. ránczos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami ránczokba van húzva, vagy huzódva, ránczra szedett, zsugorodott, redős. Ránczos bőr, homlok. Ránczos szoknya, pendely. Töpörödött ránczos bőre. (Faludi). Ránczos torku csizma. Ránczos, mint a gallér, kerek, mint a tallér. (Km.). A növénytanban ránczosnak mondják, midőn a levél ereinek közein levő puha részek kisebb-nagyobb mértékben szabálytalan alakkal dudorodnak fel, mint a zsálya és kankalin leveleinek felülete. (Rugosum). V. ö. RÁNCZ. | |
* | |
| (ráncz-os-an) ih. Ránczokba szedve, vagy huzódva, zsugorodva. Ránczosan varrt ruha. Ránczosan öszvehúzott homlok. | |
* | |
| (ráncz-os-ít) áth. m. ránczosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Ránczossá tesz, alakít. Az agg kor, a gondok, a harag megránczosítják a homlokot. V. ö. RÁNCZOS. | |
* | |
| (ráncz-os-ít-ás) fn. tt. ránczosítás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Ránczossá tevés, alakítás. | |
* | |
| (ránczos-kígyó) ösz. fn. Ránczos bőrü s igen apró szemü kígyófaj. (Caccilia. L.). | |
* | |
| (ráncz-os-od-ás) fn. tt. ránczosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapota valamely rostos, bőrös testnek, midőn ránczosodik. Ránczosodás ellen holmi vizekkel, szerekkel mosni, kenni a bőrt. V. ö. RÁNCZOSODIK. | |
* | |
| (ráncz-os-od-ik) k. m. ránczosod-tam, ~tál, ~ott. Simaságát, feszességét elvesztvén ránczos állapotba megy által, ránczok támadoznak rajta. Ránczosodik a bőre. V. ö. RÁNCZOS. | |
* | |
| (ráncz-os-ság) fn. tt. ránczosság-ot, harm. szr. ~a. Ránczos minőség vagy állapot. | |
* | |
| (ráncz-oz) áth. m. ránczoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Rostos testet, nevezetesen szövetet úgy húz, úgy varr öszve, hogy ránczokat képezzen. Ránczozni az üng elejét, gallérát, a szoknyát, pendelyt. Továbbá, öszvegyűr, zsugorít. Heverésben öszveránczozni a kennényített ruhát. | |
* | |
| (ráncz-oz-ás) fn. tt. ránczozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Varrói munka, mely által holmi ruhaneműt ránczokba szednek. | |
* | |
| (ráncz-oz-at) fn. tt. ránczozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A ruhának azon alakzata, melyet rajta a ránczok öszvege képez. Finom, durva, sürü, ritka ránczozat. Üng, szoknya, gallér ránczozata. | |
* | |
| (rán-d-ít) áth. m. rándít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamely nyugvó állapotban levő sulyosabb testet hirtelen erőszak által helyéből mozdít, vagy rángóvá tesz. Kirándít. Megrándít. Megrándítani, sárból, gödörből kirándítani a a kocsit. Félre lépve megrándította bokában a lábát. A sebész megrándítja a kificzomodott tagot, midőn helyre akarja tenni. Egyet rándított rajta, s helyre állt a lába. V. ö. RÁN, gyök. Ezen igében, valamint más rokon képzésüekben, s közép d úgy látszik átalakult g, mintha volna rángít, azaz, rángóvá tesz, mint mozdít, mozgít, mozgóvá tesz, perdít, pergít, pergővé tesz, indít, ingít, ingóvá tesz, kondít, kongít, kongóvá tesz, stb. Hasonlóan a megfelelő úl ül képzőjü igék: mozdúl mozgóvá lesz, perdül pergővé lesz, indúl ingóvá lesz, kondúl kongóvá lesz. | |
* | |
| (rán-d-ít-ás) fn. tt. rándítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, erőfeszítés, mely által valamit helyéből mozdítunk. V. ö. RÁNDÍT. | |
* | |
| (rán-d-úl) önh. m. ~t. 1) Erőszakos, hirtelen vonás által mozgóvá lesz, helyéből kimozdúl kiindúl. Rándúl a kocsi, midőn megindítják. Az evezőnek minden vonására tovább-tovább rándúl a csónak. Karja lába a csuklóban megrándúlt. 2) Valamely jármüvön, mintegy hirtelenében, hevenyében, vagy közel helyre, rövid időre megy valahová. Szomszéd faluba rándulni, kirándulni, elrándulni. Pusztáról berándulni a faluba, városba. Pestről a gőzkocsin fel-fel-rándulni Váczra, le-lerándulni Kecskemétre. V. ö. RÁNDÍT. | |
* | |
| (rán-d-úl-ás) fn. tt. rándulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyugvó testnek azon szenvedőleges mozdulata, midőn bizonyos erőszak következtében előbbi rendes helyét, vagy helyzetét többé-kevésbé változtatja. A kar megrándulása. 2) Közel helyre, rövid időre való hirtelen menés, kocsizás, hajózás. Ki-, el-, föl-, lerándulás. V. ö. RÁNDÚL. | |
* | |
| (rán-d-úl-at) fn. tt. rándúlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Állapot midőn vmi el-, megrándúl; vagy cselekvés midőn vki valahová rándúl. | |
* | |
| (rán-d-ul-ó) mn. tt. ránduló-t. Aki, vagy ami rándul. Főnevül alkalmazva am. közel helyre, vagy rövid időre tett út. Kis rándulót tenni a szomszéd faluba. V. ö. RÁNDÚL. | |
* | |
| (rá-nehezědik) ösz. k. l. RÁNEHEZŰL. | |
* | |
| (rá-nehezkědik) ösz. k. l. RÁNEHEZŰL, 1). | |
* | |
| (rá-nehezűl) ösz. önh. 1) Nehézségével, egész sulyával rátámaszkodik. 2) Átv. ért. ránehezülnek a bajok, a gondok, mintegy lenyomják, leverik. | |
* | |
| (rá-neszüdés) ösz. fn. Ingerült rávágyás. V. ö. RÁNESZÜDIK. | |
* | |
| (rá-neszüdik) ösz. k. Kriza J. szerént a székelyeknél am. ingerülten. | |
* | |
| fn. tt. rang-ot, harm. szr. ~ja. Széles ért. a polgári állásnak bizonyos helyzete, vagy foka, melyet valaki a társadalom osztályai között elfoglal. A tisztviselőket rangjaik szerint fizetni. Alsóbb, felsőbb, magasabb, első rangon lenni. Kiki rangjához képest éljen. Elsőrangu iró. Szorosb ért. felsőbb tekintély, méltóság, melyet előkelő személy a polgári rendek között bir. Rangra vágyni. Nemesi, bárói, grófi, herczegi rang.
Egyezik vele a német Rang, franczia rang, ángol range és rank. Adelung szerint e szóban a rend alapfogalma rejlik, honnan francziául ranger am. rendezni. Erre látszik mutatni a magyar öszves nemesség ezen régibb czíme is: rendek. Végelemzésben azon szók osztályába tartozik, melyekben a gyök alaphangja r, s mind a magyar mind az árja nyelvekben bizonyos magasságot, fokozatot, sorozatot jelentenek, mint a magyar ra, rak, rend, a latin ordo, a német Reihe, stb. | |
* | |
| (rán-og v. rán-g) gyak. önh. m. ráng-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mondjuk állati testről, midőn az idegzetnek rendkivüli megindulása miatt ide-oda mozog, remeg, mintha valami húzogatná. Ránganak a galváni vagy villanyi erőtől meghatott idegzetek. A haldokló teste ráng. Bizonyos nyavalyákban ránganak a szemhéjak, az ajak, a kezek, lábak. Általánosabb szokással: rángatózik.
Gyökére nézve: l. RÁN. Képeztetésre hasonló a szintén gyakorlatos, és öszvevont reng, leng, cseng, peng, dong és több igékhez. | |
* | |
| (rán-og-ás) fn. tt. rángás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az idegzetes testnek reszketeg mozgása, állapota, midőn t. i. ráng; máskép: rángatózás. V. ö. RÁNG. | |
* | |
| (rán-og-at) gyak. áth. m. rángat-ott, par. rángass. Valamit ideoda, vagy gyakori húzás által kényszerít, hogy rángjon. Görcs rángatja lábait, idegeit. Valakit hajánál, ruhájánál fogva rángatni. A gyeplőt, kantárszijat, illetőleg a ló fejét rángatni. Sokat rángatják a mentéje ujját (km.), t. i. ha valakit fillentésen kapnak, megrántják a ruháját. Néha am. húzkál, kihúzkál valamit. A fonó rángatja a csöpűt. Kirángatni a kévéből néhány szálat, a háztetőből a nádat. Átv. rángatva énekelni am. az egyes hangokat megmegszakasztva dallani. V. ö. RÁNG. | |
* | |
| (rán-og-at-ag) mn. tt. rángatag-ot. Rángásra v. rángatózásra hajlandó; rángatózó. | |
* | |
| (rán-og-at-ás) fn. tt. rángatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit, v. valamit rángatnak. V. ö. RÁNGAT. | |
* | |
| (rán-og-at-ó-od-oz-ik) lásd: RÁNGATÓZIK. | |
* | |
| (rán-og-at-ó-oz-ás) fn. tt. rángatózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az idegzetes testnek szenvedő állapota, midőn rángatózik. Görcsös, félelmi rángatózás. A kötélen húzott malacznak, borjunak rángatózásai. V. ö. RÁNGATÓZIK. | |
* | |
| (rán-og-at-ó-oz-ik) gyak. belsz. m. rángatóz-tam, ~tál, ~ott, par. rángatózzál. 1) Az idegzetes test rendkivüli, különösen kórnemü mozgás következtében ideoda húzódik, reszketve majd öszveszorúl, majd szétvonúl. Rángatóznak görcsös tagok, a villanyos erő által meghatott idegek. 2) Valamely élő állat nyugtalanul hányja veti magát, hogy bizonyos korlátozó kötelékeket lerázzon magáról. Rángatózik a bölcsőbe lekötött gyerek, a kötelen vezetett, s menni nem akaró borjú. | |
* | |
| (rang-fokozat) ösz. fn. l. RANGSOR. | |
* | |
| (ráng-görcs) ösz. fn. Rángatózással járó görcsös betegség. | |
* | |
| (rang-jegyzék) ösz. fn. Irásbeli szerkesztmény a rangok fokozatáról valamely társadalmi osztályban. | |
* | |
| (rang-jel) ösz. fn. Általán, jel, diszjel, mely valamely rang, rangfokozat ismertetéseül szolgál, p. a katonatisztek hadnagyi, kapitányi, stb. rangjelei, csillagai a kabátgallérokon. | |
* | |
| (rang-különbség) ösz. fn. A rangfokozatban vagy rangsorban egyik osztálynak a másiktól különböző volta. | |
* | |
| (rang-lobogó) ösz. fn. Négyszögletü zászló, mely árboczra tűzve a zászlóstiszteket kitüntető jel. (Kommandoflagge. Kenessey). V. ö. RANGSZALAG. | |
* | |
| (rang-os) mn. tt. rangos-t v. ~at, tb. ~ak. Rangban álló, ranggal biró. | |
* | |
| (rang-osztály) ösz. fn. A rangsorban valamelyik fok. | |
* | |
| (rang-oz) áth. m. rangoz-tam, ~tál, ~ott, p. ~z. Valamely rangosztályba tesz, soroz. | |
* | |
| (rang-oz-ás) fn. tt. rangozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rangosztályba sorozás. | |
* | |
| (rang-sor) ösz. fn. Rangok osztálya, fokozata, mely a polgári társadalom bevett szokása szerént divatozik, pl. a rangsorban a nemesnél föntebb áll a báró, ennél a gróf, ennél a herczeg. A vendégeket rangsor szerint ültetni az asztalhoz. V. ö. RANG. | |
* | |
| (rang-sorozat) l. RANGSOR. | |
* | |
| (rang-szalag) ösz. fn. Háromszögü, majd kétcsúcsu lobogó, mely árboczra vonva csapatparancsnokok kitüntetési jele. (Stander). Alsóbb osztályu kitüntető mint a ranglobogó. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (rang-talan) mn. tt. rangtalan-t, tb. ~ok. Rang nélkül való. Határozóként am. rang nélkül. | |
* | |
| (rang-vágy) ösz. fn. Túlzott vágy, melynél fogva valaki rangot vadász, rangra emelkedni sovárog. | |
* | |
| (rang-vita) ösz. fn. Vita, midőn különböző rangon levő személyek azon versenygenek, kinek állása, méltósága magasabb. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Ránk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rán-kod-ik) k. m. ránkod-tam, ~tál, ~ott. Székely tájszólás szerint am. rázkódik, némi reszketeg fut által rajta. Kriza J. szerént másképen: ráng, rándúl. Ne ijegess, mert úgy megránkodom belé, hogy elesem. (Kriza J.). Elemzésileg am. rángódik a ráng törzstől. | |
* | |
| fn. tt. ránkor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Elfojtott harag. (Kriza J.). Francziául: rancune, régebben: rancure, rancore, rancor, rancoeur, a latin ,rancor' szótól, mely ránczosságot, továbbá senyvet, rothadtságot jelent. | |
* | |
| (ránkor-od-ik) k. m. ránkorod-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént am. borzad pl. rosz falattól. Úgy látszik hogy sajátlag nem ,ránkor' szótól, hanem a ,ráng' igétől származik, oly képeztetéssel, mint domborodik, gugorodik, zavarodik, háborodik, kanyarodik, dudorodik, stb.; s jelentése közel áll a ,ránkodik' jelentéséhez. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Ránódfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rán-t) áth. m. ránt-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valakit vagy valamit megragadva hirtelen erőszakkal helyből kikap, kimozdít. Ez ige a működő erőnek egyszeri hatását fejezi ki. Kardot rántani az ellenségre. Valakit maga után berántani a gödörbe, lerántani a székről. Kirántania fát gyökerestül, am. kiszakasztani. Elrántották alóla a gyékényt. (Km.). Fölrántani a vödröt a kútból. Megrántani valakinek üstökét, ruháját. Képes kifejezéssel, megrántani valakit a játékban, vagy valakinek erszényét, am. sokat elnyerni tőle, nagyon megróni. Visszarántani a lovat, megrántani a kantárszijat. Nagyon terjedelmes szokás szerént használtatik a sütés, pirítás bizonyos nemére is, miről l. RÁT, RÁTOTTA.
Képeztetésre hasonlók hozzá a szánt, bánt, hánt, bont, ront, dönt, s némely más igék. | |
* | |
| (ránta-bócz v. ~bók) ösz. fn. Tisztelgő bók neme, midőn valaki egyik lábát hátra rántja, s fejét meghajtja. Néhutt tréfás népnyelven: hátrakaparcs. | |
* | |
| (rán-t-ás) fn. tt. rántás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamely testet nyugvó állapotából hirtelen kikapunk, kimozdítunk. Egy rántással földhöz vágni a birkózó felet. V. ö. RÁNT. 2) Sütés, pirítás bizonyos neme, helyesebben l. RÁTÁS. | |
* | |
| (rán-t-og-at) áth. m. rántogat-tam, ~tál, ~ott. l. RÁNGAT.
"Félre rántogatnám kendődet, Hogy láthassam bokor emlődet." Kazinczy F. | |
* | |
| (rán-t-og-at-ás) l. RÁNGATÁS. | |
* | |
| (rán-t-ott) mn. tt. rántott-at. 1) Mit hirtelen erőszakkal nyugvó helyéből kikaptak. Rántott karddal fenyegetni valakit. l. RÁNT. 2) Bizonyos módon sütött, pirított, pergelt; helyesebben l. RÁTOTT. | |
* | |
| fn. l. RÁTOTTA. | |
* | |
| l. RÁTOTTCSIBE. | |
* | |
| l. RÁTOTTHAL. | |
* | |
| l. RÁTOTTLEVES. | |
* | |
| (rántott-tojás) ösz. fn. l. RÁTOTTA. | |
* | |
| l. RÁNYÜGŰL. | |
* | |
| (rá-nyügűl) ösz. önh. Kriza J. szerént a székelyeknél am. ráköti magát nyűgnek, bajnak; máskép: rászegődik, rányügíti magát. | |
* | |
| (rá-olvas) ösz. önh. Bizonyos babonaszókat elmond, hogy általok valamit eszközöljön. Ráolvasni a nyüves disznóra, hogy a nyüvek kihulljanak testéből. Ráolvasni a sárkányra, kígyóra, hogy megdögöljön. | |
* | |
| (rá-olvasás) ösz. fn. Babonás szók elmondása, vagy mormolása, valamely kártékony állatnak, féregnek elüzése- vagy megölésére. | |
* | |
| l. RÁISMER. | |
* | |
| gyök, melyből rapos, rapancs, rapancz, rapittya származékok eredtek, s ezek értelménél fogva a rap jelent szakgatás, törés, zuzás által támadt diribdarabot. Rokona a vékonyhangu rep, melyből reped, repeszt származtak, továbbá a kicsinyítésre vonatkozó rip, ripacs, rib ribancz, rif rifol. Hasonló a finn revin (repedek) gyöke rev, a latin rumpo törzse rump, stb. | |
* | |
| l. RAPANCZ. | |
* | |
| (rap-ancs-os) l. RAPANCZOS. | |
* | |
| (rap-ancz) fn. tt. rapancz-ot, harm. szr. ~a. Gorombább himlőhelyek, melyek az arczbőrt darabossá teszik, s úgy tüntetik elő, mintha öszve lenne szakgatva. Máskép: ripancz, ribancz. Eredetére nézve l. RAP, RAPITTYA. Képzője ancz kicsinyítésre mutat, s nem egyéb mint az n közbevetésével megtoldott acz, tehát rapacz, valamint a rapancs am. rapacs. A rokon ripancs szokottabban ripacs. | |
* | |
| (rap-ancz-os) mn. tt. rapanczos-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek arczain rapanczok látszanak; himlő által megszaggatott arczbőrü. Mondják, különösen Mátyusföldén, darabos képünek is. Csúnya rapanczos leány, fiú. Máskép: rapancsos, ripancsos, ripacsos, rapos. Hasonló hozzá a szerb: rapav, göcsörtös, érdes, darabos, és szlovák: rapavi himlőhelyes. | |
* | |
| (rap-ancz-os-an) ih. Rapanczos v. ripacsos minőségben v. állapotban. | |
* | |
| (rá-parancsol) ösz. önh. Valakinek határozott, szigorú, szoros parancs által meghagyja, hogy tegyen valamit. Ráparancsolni minden házbirtokosra, hogy vizfogó csatornát csináltasson házára. | |
* | |
| önh. m. rapcson-t. Kriza J. szerént a székelyeknél mély hangon am. az általánosabb magas hangu repcsen. | |
* | |
| l. RÁBCZA. | |
* | |
| (rá-pénz) ösz. fn. Azon pénz, melyet a pénzváltásnál és kereskedésben fölül kell fizetni, midőn valaki roszabbféle pénz helyett jobbat kap, vagy jobb helyett roszabbal fizet. (Agio). | |
* | |
| (rá-pěrgěl) ösz. önh. Átv. ért. rápergelni valakire, 1) am. hibás, vétkes tettei miatt megdorgálva rápirítani, megszégyeníteni. 2) Am. rászedni, akarva tévedésbe hozni, különösebben valakinek szándékosan pénzbeli vagy másféle hátrányt okozni. V. ö. PĚRGĚL. | |
* | |
| (rá-perkel v. ~perzsel) l. RÁPĚRGĚL. | |
* | |
| (rá-pirít) l. RÁPERGEL, 1). | |
* | |
| (rá-pislant) ösz. önh. Pislantva rátekint. | |
* | |
| fn. tt. rapittyá-t. Dunán túli tájszólás szerént am. apróra tördelt, vagy szakgatott, repegetett diribdarab. Innen: rapittyán törni valamit, am. apró darabokra; rapittyánként = darabonként.
Mint alakja mutatja, a nyelvhasonlat szerént azon tya, tye, tyu, tyű végzetü szók osztályába tartozik, melyek igenevekből alakultak, s illetőleg meglágyultak, mint parittya, rokottya, rekettye, pattantyu, tarigátyu, fergetyű, stb. E hasonlatnál foga törzsöke az elavult ige rapít, melyből lett igenév rapító, s ebből fejlett ki a rapittya, azaz, oly valami, mit el-, szét rapítottak, szokottan: repesztettek. Rokon hozzá a himlő által darabosra szakgatást jelentő rapancz, rapanczos, rapos, továbbá hangváltozattal: ripancs, ripancsos, és mint föntebb érintők, a vékonyhangu reped, repeszt. Csakugyan a rapittya szóban a repedés alapfogalma rejlik. Ide tartozik a ruhakopásra vonatkozó rifol is. Szinte ily módon divatos a magas hangu ,repcsen' helyett a székelyeknél rapcsan. | |
* | |
| férfi kn. tt. Rápolt-ot, Rapoldus. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Rápolt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. raponcz-ot, harm. szr. ~a. A latin ,rapunculus'-ból eredett szó. Innen raponczcsengetyűke. Diószegi szerént a csengetyűkék neme alá tartozó növényfaj, melynek szárlevelei bodros szélűk, gyökérlevelei láncsás-tojásdadok, virágbugája tömött. (Campanula rapunculus). Önállóan növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből. Bokrétája kerékforma a magzat fölött, öthasábu; hasábjai szálasak, pongyolák; bibéje két vagy háromágu; tokja két vagy három rekeszü, a derekán lyukad ki. Bokrétája először hengeres kúpos, azután öthasábuvá lesz, és hasábjai a hegyeknél öszveragadnak. (Phyteuma). Az erdei raponcz (ph. spicatum) a közéletben is ösmeretes. Szabó Dávidnál hosszu á-val is: ráponcz. | |
* | |
| ösz. fn. l. RAPONCZ alatt. | |
* | |
| (rap-os) mn. l. RAPANCZOS. | |
* | |
| (rap-os-an) ih. l. RAPANCZOSAN. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Raposká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Rapp-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (Rohrbach) falu Pozson m.; helyr. Rárbok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-riaszt) l. RÁIJESZT. | |
* | |
| fn. tt. ráró-t. A sasok neméből való madárfaj, melyet Molnár A. herodius, Pápai Páriz buteo major, Sándor István falco cyanopus latin névvel jegyez. Az ujabb madártudósoknál az, ami Linné rendszerében a falco haliaetos, t. i. halász sólyom. Eredetére nézve hangutánzó szónak látszik (rá-rá?). Egyezik vele a szláv rároch v. rároh. Szeme úgy jár, mint a rárómadárnak. (Km.). "Süvegeken (süvegökön) rárók, kerecsenek, sasok, (Gyöngyösi), azaz, e madarak tollai. "Rárószárnyon járó hamar lovak." B. Balassa Bálint. Adják e nevet a lovaknak is. Ráró, Fecske, Vércse, hi! Eredetére nézve hangszónak látszik. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Ráró-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Rárós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ráró-os) mn. tt. rárós-t v. ~at, tb. ~ak. Rárómadarakkal bővelkedő. Innen vették hihetőleg neveiket a Rárós helységek is, illetőleg puszták Csongrád, Nógrád, Torontál vármegyékben. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~Mulyad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj, ALSÓ~, FELSŐ~, Gömör m.; helyr. Rás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. rásá-t. Ritka szálu, gyönge, lágy gyapjuszövet, melyből némely tájakon a nők szoknyát viselnek. Fél- egészrása. (Szabó D.). Rásaszoknya.
"Szép ruhát varr anyámnak Czifra szabólegény; Nekem vesz rásaszoknyát Szegény kapáslegény." Népdal. Miből az is megtetszik, hogy a ,rása' alatt durvább anyagu, vagy csekélyebb értékü szövetet ért a nép. Egyezik vele a német Raach, franczia ras, ángol rash, olasz rascia. Adelung szerint Artois tartománynak Arras nevü városától kapta nevét, hol először készítettek volna ilyetén szöveteket, és régebben Arras, Arrasch, Harras volt a neve. | |
* | |
| (rá-sandít) ösz. önh. Sandán, sandítva reá tekint. Átv. ért. valamit sajdít v. sejdít. | |
* | |
| l. RÁST. | |
* | |
| fn, tt. rásgyá-t. Holmi gizgaz, aszott növénytöredékek, levagdalt, vagy elhullott ágacskák, melyeket tüzre, vagy más czélra öszve szoktak szedni. "Most nem egyebek a fenyvek, mint száraz haszontalan rásgya." (Kelemen Borbála). Egyezik vele magas hangokban a gömöri barkóknál szokásos rősgye; valamint az országos divatu, de csak száraz, s öszvevagdalt faágakra alkalmazott rőzse is. Alapfogalomra nézve azon rokon gyökhangu szók osztályába sorozható, melyek törést, vágást, metszést jelentenek, mint rág, rapos, rapancz, rés, rőzse, a kemenesali rézmin p. ruharézmin, ki a ruháját szakgatja.
Mi képeztetési alakját illeti a gya végzet eredetileg dia lehetett, rásdia, mint hebehurdia, hebehurgya; így lett a tia végzetü, hostia bestia idegenekből magyaros hangzatu, ostya, bestye, stb. Ilyenek: adia, hordia, mondia, kifejlődve adja, hordja, mondja, kiejtve aggya, horgya, mongya. Egyébiránt szláv nyelven Jancsovics szerént: rádzga, Dankovszky szerént: rozsda. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Zemplin m.; helyr. Ráská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Rásony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. ráspó-t. Palóczosan am. ráspoly. Eléjön Szabó Dávidnál is. | |
* | |
| áth. m. ráspol-t. Rovátkosan bevagdalt sajátnemü vas eszközzel reszel, koptat valamit. A vastag szeget vékonyabbra ráspolni. Elráspolni, leráspolni valamit. Átv. ráspolni a torkot, am. a benne meggyült nyálkától erőszakos hurutféle hangon megtisztítni akarni; az új bor ráspolja a géget, azaz metszi.
E szó hangutánzó, egyszersmind azok osztályába tartozik, melyekben az r gyökhang erős hanggal járó metszésre, vágásra vonatkozik. V. ö. RÁSPOLY és R, gyökhang. | |
* | |
| (rásp-ol-ás) fn. tt. ráspolás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Cselekvés, midőn valaki ráspol valamit. V. ö. RÁSPOL. | |
* | |
| (rásp-oly) fn. tt. ráspoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eszköz vasból, vagy aczélból, melynek oldala rovátkosan be van metélve, s arra való, hogy kemény testeket, különösen fémeket reszeljenek, simítsanak vele. Palóczosan: ráspó. Eredetileg magyar származtatással ráspoló igenév lehetett, s ebből fejlett ki hangváltozat által: ráspoly, miről l. az ly képzőt az Előbeszéd 142. lapján. Egyébiránt németül: Raspel, lengyelül: raszpla, ángolul: rasp, hollandul, svédül: rasp, olaszul, spanyolul: raspa stb. | |
* | |
| (ráspoly-hulladék) ösz. fn. Salak, vagy porrészecskék, melyek a ráspolylyal reszelt kemény tesből elhullanak. | |
* | |
| (rásp-oly-oz) áth. m. ráspolyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ráspolylyal reszel, metél, simitgat valamit. V. ö. RÁSPOLY. | |
* | |
| (rásp-oly-oz-ás) fn. tt. ráspolyozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ráspolylyal metélés, reszelés. | |
* | |
| falu Trencsin m.; helyr. Rassó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. rást-ot, harm. szr. ~ja. Erdélyi tájnyelven am. pázsit, pást, füves hant. Lőrincz Károly szerént némi hangmódosulattal: rásgy. Alkalmasint a német ,Rasen'-ből kölcsönöztetett. Van rásgya is, de különböző jelentéssel. | |
* | |
| (rast-ag) gyak. önh. m.; rastag-tam, ~tál, ~ott. Az Őrségben fáról vagy tűzről mondják, midőn erősen pattogva ég, vagy midőn a vágott fa nagy robogva ledől, máskép: rastan. Gyöke rast hangutánzó. Rokon magas hangon: recseg. | |
* | |
| önh. m. rastan-t. l. RASTAG. | |
* | |
| (rá-sulyosodik) ösz. k. l. RÁNEHEZŰL. | |
* | |
| (rá-sulyosúl) l. RÁNEHEZŰL. | |
* | |
| (rá-süt) ösz. áth. Bélyeget tüzes eszközzel üt valamire. Az ökör farára rásütni a bélyeget. Minden fa edényére rásüti nevének első betűit. Mint önható am. a tűz, nap világa, sugara rászáll. Nem érdemli, hogy a nap rásüssön. V. ö. SÜT. | |
* | |
| fn. tt. rászá-t. Némely vidékeken, nevezetesen Abaújban, Gömörben, Hevesben divatozó tájnyelven am. ültetni való palánta. Káposzta-, dohányrásza. Egynek látszik lenni a német Reis, Reisig szókkal. Gyarmathi S. szerént román nyelven rasádu, resátu. | |
* | |
| (rá-száll) ösz. önh. Bizonyos testnek, helynek szinére emelkedik, vagy ereszkedik. A madár rászáll a fára. Rászállni a hajóra. Átv. bizonyos jószág az előbbi birtokos után neki jut. Az apai jószág rászállott. Amit bir, egy gazdag nagybátyról szállott rá. V. ö. SZÁLL. | |
* | |
| (rá-szán) ösz. áth. és viszh. 1) Valamit némi indulatból, vonzalomból, jóakaratból stb. bizonyos czélra odaajánl, föláldoz. Jövedelmének egy részét rászánta a szegények intézetére. 2) Visszahatólag magát némi áldozattal, önmegadással elhatározza bizonyos nehézségre, veszteségre, veszélyre, stb. Rászánta magát, hogy életét a hazáért koczkáztassa. Sok belküzdés után rászánta magát az öngyilkosságra. Ne félj öcsém, szánd rá magadat. V. ö. SZÁN. | |
* | |
| (rá-szánás) ösz. fn. Kedély, vagy akarat működése, midőn valami teendőre eltökéli, elhatározza magát. | |
* | |
| (rá-szavaz) ösz. önh. Szavazatát ráadja. | |
* | |
| (rá-szed) ösz. áth. Valakit csalárdul, furfangos módon elhitet, vagy rábir valamire; bolonddá tesz; kárt vallat vele. Holmi hazugsággal rászedni valakit. Engem többé rá nem szed. Fogalomban rokon a rávesz igéhez, valamint a szed és vesz rokonok. V. ö. SZED. | |
* | |
| (rá-szedés) ösz. fn. Furfangos, csalóka cselekvés, mely által rászednek valakit. V. ö. RÁSZED. | |
* | |
| (rá-szegődik) ösz. k. l. RÁNYÜGŰL. | |
* | |
| (rá-szemlél) ösz. önh. Kriza J. szerént a székelyeknél am. ráismer - figyeléssel. | |
* | |
| (rá-szorít) ösz. áth. 1) Valami köteléket szorosan ráteker, ráhúz valamire. A kötelet rászorítani az ökör nyakára. 2) Nyomás, sajtólás által szoros érintkezésbe hoz valamit valamivel. A nyomórúdat csigával rászorítani a szénás szekérre. 3) Átv. valakit kényszerít valamire. A gyermeket rászorítani a tanulásra. V. ö. SZORÍT. | |
* | |
| (rá-szorítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit rárászorítanak valamire. V. ö. RÁSZORÍT. | |
* | |
| (rá-szorúl) ösz. önh. Bizonyos szükség kielégítése, vagy baj elhárítása végett kénytelen valakit vagy valamit segitségül használni, s mintegy hiánypótlékul igénybe venni. A szegény rászorúl a gazdagok segítségére, adakozására. Majd ha rászorúl, a burgonyát is megeszi. Nem szorúltam rá, hogy pénzt vegyek kölcsön. Ha rászorulsz valamire, csak jer hozzám. | |
* | |
| (rá-szorulás) ösz. fn. Nélkülözési állapot, vagy szenvedés, midőn valaki rászorúl valakire vagy valamire. | |
* | |
| fn. tt. rászt-ot, harm. szr. ~ja. Lépdaganat; néha képzelődési betegség. A rászt bántja. Rásztja van, hibás kiejtéssel: ráczcza van. (Hypochondrium, többes számban: hypochondria).
Gyöke és eredeti jelentése szerént talán: ráz-t, azaz ráz-at, rázkodás, vagyis idegrázat, (t. i. a hasban); alakjára nezve olyan mint test, liszt, rost, stb. Románul Gyarmathi szerént: rástu. | |
* | |
| (rászt-kór) ösz. fn. l. RÁSZT. | |
* | |
| (rászt-kóros) ösz. mn. l. RÁSZTOS. | |
* | |
| (rászt-os) mn. tt. rásztos-t v. ~at, tb. ~ak. Lépdaganatban szenvedő; továbbá, képzelődési beteg. (hypochondriacus). V. ö. RÁSZT. | |
* | |
| (rászt-os-ít) áth. m. rásztosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~a. Rásztossá vagy rásztkórossá tesz. A sok ülés, meg éjszakázás elrásztosítja a tudóst. | |
* | |
| (rászt-os-od-ik) k. m. rásztosod-tam, ~tál, ~ott. Rásztossá v. rásztkórossá lesz. | |
* | |
| áth. m. rát-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. A sütésnek bizonyos neme, lábosban, serpenyőben, vagy ilyetén edényben, midőn a lisztet zsiradékkal keverve megpörkölik. Az így elkészített vegyülék neve: rátás. Innen berátani valamit, pl. káposztát, vagy más főzeléket, am. rátolt liszttel megkeverni, fölereszteni. Csibét, halat, borjuhúst rátani, kirátani, am. lisztbe, zsömlemorzsába takarva zsiron vajon megsütni. Tojást rátani am. a leütött tojást zsiradékkal megsütni. Zsömleszeleteket, gyümölcsöt, bodzavirágot kirátani. Szabó Dávidnál eléjön rátó (ráttó) serpenyő, szilke. Különbözik tőle: süt, midőn valami ételneműt, p. húst vagy tésztát a fenn említett járulék nélkül pörgölve készítik el, hogy éldelhető legyen.
Máskép, és pedig csaknem országos szokás szerint ránt, de több származékai szintén csaknem általánosan: n nélkül: rátó, rátolt, rátotta; s véleményünk szerént eredeti alakja valószinübben: rát, azon alapfogalomnál fogva, mely szerént a rátás pirítást, pörkölést teszen, tehát gyöke azon ro v. ra, mely vöröset, pirosat, tüzeset jelent a ragya, rogya, ragyog, rosda, róka, rós, róska, rót, stb. szókban, megegyezőleg más idegen nyelvekben is divatozó ily hangu és értelmü szókkal; ,ránt' pedig, mely hasonló értelmü a ,ragad' igével, nem igen illik a ,rát' ige ,pirít', ,pergel' jelentéseire. A köznép néha más hason hangzatu szókat is összezavar, mint ezeket is: ragyiva, ragyva. E szerint rát elemezve: ro-at v. ra-at, azaz, pirossá, vörössé éget, pörgöl, s képeztetésre hasonló a to v. ta, és la gyökökből eredt tát lát igékhez. E származtatásból magyarázható a rátottának rénye, (összetetten: vajarénye) rokon magashangu neve is, melynek re v. ré gyöke egyezik a vörös fémet jelentő réz és a vörnyeges tollu reznek (latinul rubetta) gyökével. | |
* | |
| (rá-talál) ösz. önh. Amit keres, megtalálja. Sok kérdezősködés után rád találtam. | |
* | |
| (rá-támad) ösz. önh. Hirtelen, nagy erővel, ellenséges indulattal rárohan, rajta üt valakin. Rátámadni az alvó ellenségre. Lesből rátámadni az utasokra. Átv. feddő, szidó, dorgáló, káromló szavakkal indulatosan, és hirtelen neki megy valakinek. Úgy rátámadt a szegény gyerekre, hogy majd kitörte a nyavalya. V. ö. TÁMAD. | |
* | |
| (rá-támaszt) ösz. áth. Tám gyanánt rátesz, ráfektet valamit valamire. V. ö. TÁMASZT. | |
* | |
| (rá-tanúl) ösz. önh. A székelyeknél Kriza J. szerént am. rászokik. | |
* | |
| (rá-tart) ösz. áth. 1) Valamely testet egy másik fölé emelve tart. Kezét rátartja a tüzre. 2) Átv. ért. és visszahatólag, rátartani magát, am. nagyot tartani maga felől, büszkén viselni magát. | |
* | |
| l. RÁTARTÓ. | |
* | |
| l. RÁTARTÓSÁG. | |
* | |
| (rá-tartiskodik) ösz. k. Rátartósan viseli magát, nagyot tart maga felől. | |
* | |
| (rá-tartó v. ~tar-tós) ösz. mn. Maga felől sokat tartó, negédes, büszke. Rátartós legény, leány. | |
* | |
| (rá-tartósan) ösz. ih. Negédesen, büszkén, felfuvalkodva. | |
* | |
| (rá-tartóság) ösz fn. Negédesség, büszkeség. | |
* | |
| (rát-ás) fn. tt. rátás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn bizonyos ételt saját módon sütnek, pergelnek, pirítanak. 2) Zsiradékkal pergelt, pirított liszt, mivel némely ételeket készítenek, vegyítenek. Megégetni a rátást. Szokottabban rántás. V. ö. RÁT. | |
* | |
| (rá-tehenkědik) ösz. k. Népies nyelven am. valakire vagy valamire tunyán, lomhán idomtalan állásban ránehezkedik, rádőleszkedik. | |
* | |
| (rá-terem) ösz. önh. 1) Valamire mintegy születésénél, természeténél fogva képes v. alkalmas; különösen a ,rátermett' származékban. 2) Hirtelen reápattan valamire, pl. a lóra. | |
* | |
| (rá-termett) ösz. mn. Olyan ügyes valamiben, mintha vele született volna. Rátermett a zenészetre. | |
* | |
| (rá-termettség) ösz. fn. Kitünő, mintegy vele született ügyesség valamiben. | |
* | |
| (rá-těsz) ösz. fn. Valami fölé helyez, fektet valamit. Kezét rátette a vállamra. Átv. ért. fogadásból vagy játékban koczkáztat valamit. Fejemet teszem rá, hogy az meg nem történik. | |
* | |
| KIS~, NAGY, faluk Ung m.; helyr. Ráth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén, puszta Nógrád m.; helyr. Rátká-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Ratkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m; helyr. ~Bisztró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Ratkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rát-ó) mn. és fn. tt. rátó-t. 1) Aki rát v. amibe rátnak. 2) Gömörben, Tornában, s túl a Dunán több vidéken am. lábos, vagy serpenyő, melyben rátani szoktak. V. ö. RÁT. | |
* | |
| (rá-tol) ösz. öth. 1) Valamit valamire tol. 2) l. RÁTUKMÁL. 3) l. RÁVET. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Ráton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Pest, Vas, Veszprém m.; helyr. Rátót-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rát-ott) mn. tt. rátott-at. Sajátnemüleg sütött, pergelt, miről V. ö. RÁT. Rátott csibe, borju, hal, gyümölcs, tojás, leves. Szokottan: rántott. Különbözik tőle a szoros ért. vett sütött v. sült. V. ö. SÜT. | |
* | |
| (rát-ott-a) fn. tt. rátottá-t. Tojásétek, leütött, meghabart, és zsiradékon sütött tojásokból; máskép, különösen túl a Dunán, rénye, vajarénye. V. ö. RÁT. | |
* | |
| (rátott-csibe v. ~csirke) ösz. fn. Habart lisztbe, zsemlyemorzsába mártva zsíron, vajon megpörkölt csibe. | |
* | |
| (rátott-hal) ösz. fn. Habart lisztbe, zsemlyemorzsába mártva zsíron, vajon megpörkölt hal. | |
* | |
| (rátott-leves) ösz. fn. Leves, melynek fő alkotó részét zsiradékkal pirított liszt teszi. Köménymagos rátottleves. A betegnek rátottlevest adni. | |
* | |
| (rátott-tojás) ösz. fn. l. RÁTOTTA. | |
* | |
| falu Turócz m.; helyr. Rattkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Rattkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Rattnócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-tukmál) ösz. áth. Valamit erőnek erejével rátol valakire, s mintegy kényszeríti, hogy elvállalja, elfogadja. A vásárlóra bizonyos árut rátukmálni. V. ö. TUKMÁL. | |
* | |
| (rá-tuszkol) ösz. áth. l. RÁTUKMÁL. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Ratvaj-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| áth. m. ratymat-tam, ~tál, ~ott. l. RATYMATOL. | |
* | |
| áth. m. ratymatol-t. A székelyeknél am. rakosgat. Más kiejtéssel: ragymat, ragymatol. Gyöke raty vagy ragy, mint látszik, nem egyéb, mint a lágyított rak, tehát: rakmat, rakmatol. | |
* | |
| (rá-ún) ösz. önh. Valamit vagy valakit megún; nem kell neki. V. ö. ÚN. | |
* | |
| (rá-uszít) ösz. áth. A kutyát biztatja, uszu szóval sürgeti, hogy rajta menjen valakin v. valamin. A komondorokat ráuszítani a tolvajra, farkasra. Szélesb ért. mondják emberről is. V. ö. USZÍT. | |
* | |
| (rá-üt) ösz. önh. és áth. 1) Valakit v. valamit bizonyos eszközzel vagy taggal megüt. Bottal ráütöttek a hátára. Öklével nagy mérgesen ráütött az asztalra. Üss rá arra a lóra, ha nem húz. 2) Valamely testnek fölszinére egy másikat ütés által rányom, rászorit. Ráütni a patkót a ló patájára. Kerékre ráütni a sint, hordóra az abroncsot. Ide tartoznak ezek is: ráütni valamire a bélyeget, levélre ráütni a pecsétet. 3) Árveréseknél a legmagasabb árt megállapítni, mi dobraverés által szokott történni. 4) Önhatólag és átv. ért. am. valakinek alakját veszi fel, ahhoz hasonlóvá leszen. Ezen fiú egészen az apjára, ezen leány pedig az anyjára ütött. E hasonlat, úgy látszik, a bélyegzéstől van véve, mintha a gyermek a maga alakját rányomás által kölcsönözte volna szüleitől; vagy pedig annyira hasonlít (eredetileg külső alakban, majd jellemben) szüléihez, mint a ráütött pecsét vagy bélyeg a pecsétlő vagy bélyegző eszközhöz. Ellenkező esetben mondjuk, elütött szüleitől, azaz, más valakinek bélyegjegye nyomódott rá. | |
* | |
| erdélyi falu, Udvarhelyszékben, helyr. Ravá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Rávágy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rá-vágyik) ösz. k. Valami után eseng, sovárog; különösebben olyasmi után, ami sorsát, vagyoni állapotát, polgári állását meghaladja. Mai időben minden nadrágos ember rávágyik a ,nagyságos' czímre. | |
* | |
| (rá-vár) ösz. önh. Valakire vagy valakit vagy valamit vár. | |
* | |
| l. ROVÁS. | |
* | |
| (rav-asz) mn. tt. ravasz-t, tb. ~ak. Mai köz szokás szerént am. furfangos, alattomos, csalárd, eszes fogásokkal hamiskodó, hogy másokat rászedjen. Ravasz csalafinta, ravasz hizelkedő. Föltekerje eszét, ki fel akar tenni ravaszszal. (Km.). Különösen mondják rókáról. Ravasz, mint a róka. Ne higy a ravasz rókának. (Km.). A régi nyelvben főnévileg egyenesen rókát jelentett; így a Müncheni codexben Luk. 9. Ravaszoknak likok vagyon. (Vulpes foveas habent). Luk. 13. Menjetek, és mondjátok a ravasznak. (Ite et dicite vulpi illi.). Valószinüleg innen vette nevét a Ravaszd helység Győr megyében, melynek meredek és bozótos hegyoldalán levő üregeket maiglan rókalikaknak nevezik. A ravasz tehát eredetileg főnév, s am. róka, s minthogy ez kitünőleg furfangos, innen az ily embert is ravasznak, rókának nevezték el. Így jelentenek az ökör szamár ostobát, a lúd liba együgyü nőt, leányt, a disznó tisztátalant stb.
Elemezve a ravasz, (tájdivatosan rovasz) és róka egy gyöktől származnak, t. i. azon ra v. ro-ból, melynek több származékai vöröset, vörnyegest, illetőleg égést, tüzet jelentenek. Hogy a róka szóval: vörösségnek alapfogalmát öszvekötni szereti a magyar, mutatják a közmondások: Vörös, mint a róka. Rókát kapott a ruha, azaz, megpörkölődött. A ravasz szó képeztetésre olyan, mint kopasz, bibasz, csupasz, dobasz, horpasz, renkesz, melyekben az asz esz képző megfelel az as es melléknévképzőnek, a csángó nyelvben divatozó szokás szerént, kik így beszélnek czendesz, kedvesz, édesz, stb. Jászay a ró igével, mely metszést, bevágást jelent, hozza gyöki és fogalmi rokonságba; a rókának azon tulajdonságánál fogva, mely szerint harapós szokott lenni. | |
* | |
| fn. tt. ravasz-t, tb. ~ok. Így nevezik néhutt az ajtózárnak kilincsét, továbbá a puska billentyűjét. Nevét valószinüleg onnan kapta, hogy valamint a róka ideoda forog, midőn szorongatják, vagy a közmondás szerint csóválja a farkát: hasonlóan a kilincs, illetőleg puskabillentyű föl és alá billeg. Szintén hasonlatnál fogva nevezik a lakatosok a kajla kallantyút huszárbajusz-nak, s a négy lábu fatartó vas eszközt a tűzhelyen macská-nak. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Ravaszaljá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. RAVAZD. | |
* | |
| (rav-asz-di) mn. és fn. tt. ravaszdi-t, tb. ~ak. Furfangos ravasz ember. | |
* | |
| (rav-asz-kod-ás) fn. tt. ravaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Furfangnak, csalárdságnak gyakorlása, üzése. V. ö. RAVASZKODIK. | |
* | |
| (rav-asz-kod-ik) k. m. ravaszkod-tam, ~tál, ~ott. Furfangos, csalárd, alattomos, tettető cselekvésmódot gyakorol. Ravaszkodik, hogy másokat rászedhessen, tőrbe ejthessen. | |
* | |
| (rav-asz-od-ás) fn. tt. ravaszodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ravasz tulajdonság fölvevése, ravaszszá levés. | |
* | |
| (rav-asz-od-ik) k. m. ravaszod-tam, ~tál, ~ott. Ravaszszá leszen, ravasz tulajdonságokat kezd fölvenni. | |
* | |
| (rav-asz-ság) fn. tt. ravaszság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, mely furfangos, alattomos, cselszövő, csalárd, tettetéssel; alakoskodással járó cselekvésben áll. Ha erő nem használ, ravaszsággal hozzá. (Km.). Ravaszságnak ravaszság jutalma. (Km.). Helyén kelt ravaszság csak módos okosság. (Km.). V. ö. RAVASZ. | |
* | |
| (rav-asz-ul) ih. Ravasz módon, furfangosan, csalfán, csalárdul, alakoskodólag, eszes csinynyel. A ravaszszal ravaszul kell bánni. (Km.). | |
* | |
| (rav-asz-úl) önh. m. ravaszúl-t. l. RAVASZODIK. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Ravazd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rav-at) fn. l. ROVAT. | |
* | |
| (rav-at-al v. rov-at-al) fn. tt. ravatal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Túl a Dunán, fából épített ormos szekrényforma emlék, az előkelőbb, nemes családbeliek sirja fölött, mely már ma kimenni kezd a divatból. Általán am. síremlék. Ravatalt emelni. Máskép: rovatal l. ezt.
Egy eredetü a ravás rovás, ravat rovat szókkal, a ró gyökből, minthogy a ravatalt deszkákból, fából róvták öszve. A ravat törzsnek megnyujtott módosúlata. Így nyúltak meg a hivatal, hozatal, ital, menetel, étel, és némely mások. | |
* | |
| l. ROVÁTÉK. | |
* | |
| l. ROVÁTOL. | |
* | |
| (rá-věsz) ösz. áth. 1) Valamely felső ruhát magára vesz. Ráveszi a köpenyt, bundát, subát, gubát, szűrt, dolmányt, mentét. Rávette az inneplő ruháját. A fejrevalót fölteszszük, a lábbelit felhúzzuk. 2) Valakit rábeszél, rábír valamire. Nagy nehezen tudtam rávenni, hogy velem jőjön. | |
* | |
| (rá-vet) ösz. önh. Átv. valamely kellemetlen eredményü dolgot, mely nem jól ütött ki, valami másra tol, másnak tulajdonít. | |
* | |
| (rá-vitel) ösz. fn. Átv. ért. am. viszony, viszonylat, vonatkozat. | |
* | |
| (rá-viteles) ösz. mn. Viszonyos, viszonyított. | |
* | |
| (rá-vitelesen) ösz. ih. Viszonyított állapotban. | |
* | |
| l. ROVÓ. | |
* | |
| (ra-az) gyak. áth. m. ráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ideoda rángatva, folytonosan mozgat, reszketeg állapotban lenni kényszerít. Fát rázni, megrázni. Ne rázd a fát, mely önként hullatja gyümölcsét. (Km.). Rostát, szitát rázni. Zsákot rázni, zsákba rázni, zsákból kirázni valamit. Fejét rázni valamiért, azaz nemtetszését nyilvánítani. A gyomorlázas beteget rázza a hideg. A göröngyös uton ráz a kocsi. Rázza a lovagot az ügető paripa. Ez a szekér majd kirázza az ember lelkét. Valakit hajánál, üstökénél, galléránál fogva megrázni. Belerázni holmit a zsákba. Kirázni a zacskóból a dohányt. A tolakodó, alkalmatlan embert lerázta nyakáról. Lerázza magáról, mint eb a vizet. (Km.). Álmából valakit felrázni. A majoros gazdáknál: takarmányt rázni, am. különféle szüleséget, pl. szénát szalmát villával rázva öszvekeverni. Farát rázni, am. ideoda fintorgatni, riszálni. Göcsejben ezen jelentése is van: köpül.
Gyökhangjánál és alapfogalmánál fogva azon rokon gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek erőszakos hirtelen, reszketeg mozgásra vonatkoznak, milyenek, ráng, rángat, ránt, rándít, ragad. Képzője az folytonosságra, vagy gyakorlatra mutat. De rokonítható a magas hangu rez-eg, rez-z-en szók rez gyökével is. Héberül: ráczaz am. fregit, infregit, violenter tractavit. | |
* | |
| l. RÁZKODÁS; RÁZKODIK. | |
* | |
| (ra-az-ás) fn. tt. rázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn bizonyos külső vagy belső erőszak valakit vagy valamit ráz. A kocsirázástól mind két oldalam fáj. 2) Köpülés. | |
* | |
| (ra-az-int) áth. m. rázint-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Gyöngédebb módon, s egyet rándítva mozdít. Kicsinyítő értelme van, mint a tapint, koczint, legyint, érint, suhint, s több hasonló képeztetésü igéknek. | |
* | |
| (ra-az-int-ás) fn. tt. rázintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn rázintanak. V. ö. RÁZINT. | |
* | |
| (ra-az-kod-ás) fn. tt. rázkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valamely test rázkodik. Lázas, félelmi, rettegési rázkodás. Borzadalmi, undorodási megrázkodás. V. ö. RÁZKODIK. | |
* | |
| (ra-az-kod-ik) k. m. rázkod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk életszerves, különösen állati testről, midőn idegei rendkivül erős reszketeg mozgásba, rángásba jönnek. Rázkodik a lázas beteg. Borzalomtól, ijedelemtől megrázkodni. Az álgyulövésre megrázkodni. Mondatik más ingatag testekről is. Földinduláskor, nagy zivatarban megrázkodnak az ablakok. V. ö. RÁZ. | |
* | |
| (ra-az-kod-tat) miveit. m. rázkodtat-tam, ~tál, ~ott, par. rázkodtass. Eszközli, hogy valami rázkodjék. A hideg láz rázkodtatja a testet. A szél rázkodtatja az ablakot. V. ö. RÁZKODIK. | |
* | |
| (ra-az-kod-tat-ás) fn. tt. rázkodtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rázkodás eszközlése. Vétetik szenvedőleg is ,rázkodás' értelmében. | |
* | |
| férfi kn. tt. Rázmán-t, tb. ~ok. Erasmus, mely a görögből származtatva szeretetreméltót jelent, melyen eramai am. szeretek; kivánok; akarok. | |
* | |
| (ra-az-ó-od-ás) fn. tt. rázódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valami rázódik, péld. kocsin, lóháton. V. ö. RÁZÓDIK. | |
* | |
| (ra-az-ó-od-ik) belsz. m. rázód-tam, ~tál, ~ott. Rázás következtében hányódik, vetődik. | |
* | |
| (rázó-fa) ösz. fn. l. PETIKE, (2). | |
* | |
| (ra-az-og-at) gyak. áth. m. rázogat-tam, ~tál, ~ott, par. rázogass. Ismételve, gyakran, folytonosan ráz. Rázogatni a fákat. A zsákokat kirázogatni. A malomban, az úgy nevezett, petike rázogatja a szitát. A barmoknak naponkint szénát és zabszalmát rázogat. | |
* | |
| (ra-az-og-at-ás) fn. tt. rázogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ismételve, gyakran, vagy folytonosan rázás. | |
* | |
| puszta Szabolcs m.; helyr. Rázom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ra-az-ó-os) mn. tt. rázós-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk utról, vagy kocsiról, szekérről, lóról, mely a rajta menőt rázza, zötyögteti. Rázós út, mely fel van vágva. Rázós kocsi, rázós paripa. | |
* | |
| (ra-az-ó-os-an) ih. Rázós módon; rázós állapotban. | |
* | |
| (ra-az-ott) mn. tt. rázott-at. Amit ráztak, megráztak. Különösen mondják takarmányról, mely öszvekevert, öszverázott szénából és szalmából áll. Rázottal teleltetni a szarvasmarhát. | |
* | |
| (rá-zúdít) ösz. áth. Zúdítva ráborít, ráönt stb. | |
* | |
| (rá-zúdúl) ösz. önh. Neki zúdúlva rámegy, rátámad. | |
* | |
| l. RÁSA. | |
* | |
| névmódosító rag, vastaghangon: ~ra; l. ~RA. | |
* | |
| fn. l. RÉV. | |
* | |
| tájdivatosan am. rí. L. RÍ. | |
* | |
| l. RÁ. Amabban az e éles ë, ezért a székelyeknél: riá. Egyébiránt a ~rë névmódosító rag látszik eredetinek; ezért a göcseji tájnyelvben vásár-re (= vásárra); hol ugyanazon okból: ház-be, kapá-ve (= kapá-vel azaz kapával) stb. s re-á öszszébb húzva: rá am. re-vá (a vá mint ho-vá szóban) v. re-já (a já mint hoz-já = ,hozzá' szóban). Az egyszerü rám, rád, ránk, rátok lehet ra-am, ra-ad, ra-unk, ra-tok is, vagy ri-am, ri-ad stb. A re-á v. öszszébbhúzva rá szóban az á semmi esetre sem alakulhatott az ő személynévmásból, mint némelyek hiszik, mert akkor képtelenség volna: re-á-m, re-á-d stb. jelentése, t. i. ő és én-re ő és te-re egyszersmind. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Réá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. RÁÁLL; RÁBESZÉL; RÁBÍR; RÁCZÉLOZ; RÁÉR; RÁFIZET stb. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. riad; riadás. l. ezeket. | |
* | |
| (re-á-ad) l. RÁ alatt; és V. ö. REÁ. | |
* | |
| (re-á-ja = re-á-ő); REÁJOK, (re-á-jok = re-á-ők) l. RÁ alatt; és V. ö. REÁ. | |
* | |
| (re-á-am = re-á-én) REÁNK, (re-á-unk = re-á-énk v. ~mink) REÁTOK, (re-á-tok = re-á-tik) l. RÁ alatt; és V. ö. REÁ. | |
* | |
| régiesek, riaszt, riasztás helyett. l. ezeket. | |
* | |
| természeti hangszó, és gyök, melyből rebben, rebeg, rebeděz, rebenczes, rebes, rebesget, és ezek származékai erednek. Legközelebb rokona a rep, úgymint a repül, repes, reppen igék gyöke, azon különbséggel, hogy ez csupán a szárnyak rezgő hagjára, amaz pedig inkább csak az emberi nyelv szózatára vonatkozik, kivéve a rebben igét. V. ö. RÉP. Távolabbi rokonai, mint természeti hangszók reczeg, recseg, reked (raucescit), rekeg, remeg, reped, reszel, reszket, retteg, rezeg igék recz, recs, rek, rem, rep, ress, ret, rez gyökei. V. ö. R, gyökhang. | |
* | |
| elvont gyöke a székely nyelvben divatos rébéděz v. rébédöz és rébz igéknek; rokon részint reb, részint rém elvont gyökökkel. V. ö. RÉBÉDĚZ és RÉBZ. | |
* | |
| (reb-b-en) önh. m. rebben-t. 1) Ijedtében megriad, megrezzen. 2) Öröm miatt szive mintegy remegni kezd, vagy fölpezsdül. 3) Balaton vidékén mondják a méhében foganó nőről, midőn a magzat először megmozdúl benne. 4) A madár szárnyaira kelve repül, reppen. Bokrok közől egy csapat fogoly rebbent fel. A vadász elől elrebbennek az ovatos madarak.
Gyöke reb mozgást, egyszersmind természeti hangot fejez ki. V. ö. REB. | |
* | |
| (reb-b-en-és) fn. tt. rebbenés-t, több. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, vagy önható cselekvés, midőn valaki v. valami rebben. V. ö. REBBEN. | |
* | |
| puszták Somogy és Tolna m.; helyr. Rebecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (réb-éd-ěz, v. reb-ed-ěz) önh. m. réběděz-tem, ~tél, ~ětt. A székely tájszólásban Kriza J. szerént am. ijedez; tehát a ,rebben' első jelentésében gyakorító. Törzse: rebed, hasonjelentésü volna ,rebben' szóval, de hogy szintén divatoznék, a gyüjtő nem érinti; néhutt: repeděz. | |
* | |
| (réb-éd-ěz-és) fn. tt. rébédězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. ijedezés. V. ö. RÉBÉDĚZ. | |
* | |
| (reb-ěg) gyak. önh. m. reběg-tem, ~tél, ~ětt. 1) Akadozó nyelven alig érthető hangon szól, s mintegy csak a levegőt remegteti. Rebeg a beszélni tanuló kisded. Nagy öröm, félelem, elfogultság miatt alig volt képes néhány szót kirebegni. 2) Félelem miatt teste remeg, reszket. V. ö. REB. | |
* | |
| (reb-ěg-és) fn. tt. reběgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Akadozva beszélés, mely a nyelvnek reszketeg mozgásával jár. Különbözik tőle a vastag nyelvnek, és ajkaknak hibájából származó höbögés. | |
* | |
| (reb-ěg-ő) mn. tt. reběgő-t. Aki vagy ami rebeg. Rebegő kisded. Rebegő nyelv. V. ö. REBĚG. | |
* | |
| női kn. tt. Rebeká-t. Rebecca. Kicsinyítve: Rébi, Rébus. Chaldeai nyelven rábak am. hizlalt; és hozzákötött; tehát jelentése: kövér; vagy lekötelező, vonzó (t. i. szépsége által). | |
* | |
| (reb-encz-ěs) mn. tt. rebenczěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Székely tájnyelven Kriza J. szerént am. jeszke, ijedős. | |
* | |
| (reb-ěn-ěg) htn. reběng-ni v. ~eni; többire l. REBĚG. | |
* | |
| (reb-ěn-ěg-és) l. REBĚGÉS. | |
* | |
| (hihetőleg am. rev-ěr-nye, l. itt alább); mn. tt. reběrnyé-t. Kriza J. szerént a székelyeknél a százados élőfáról mondják, mely régisége miatt megodvasodván, csak külkérgei maradtak. Nagy rebernye fa. Kétségen kivül a rev gyökszótól, honnan reves, revesség is stb. származnak. | |
* | |
| (reb-ěs) elavult gyak. önh. melyből rebesget származott. Képzésre hasonló a rep, tap, kap gyökökből eredt repěs, tapos, kapos igékhez. V. ö. REB. | |
* | |
| (reb-ěs-ěg-et) gyak. áth. m. reběsget-tem, ~tél, ~ětt, par. reběsgess. Rebegő hangon mintegy suttogva híresztel, elbeszél, tovább mond valamit. Ezen igét különösen az ujonnan keletkezett, még homályos létü, s be nem bizonyított hitelü hirekről, titkokról használjuk. Azt rebesgetik, hogy a kormányban nagy változás fog történni. Amit suttomban rebesgettek, vala csakugyan valósult. | |
* | |
| (reb-ěs-ěg-et-és) fn. tt. reběsgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hiresztelés, melyet suttonban, mintegy egymásnak sugdosva terjesztgetnek, titkos ujdonság gyanánt közölgetnek. V. ö. REBĚSGET. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Rebrin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (réb-ez) áth. m. rébz-ětt, htn. ~eni. Kriza J. szerént a székelyeknél am. sejt-rémlőleg. | |
* | |
| (réb-ez-et) fn. tt. rébzet-ět, harm. szr. ~e. A székelyeknél Kriza J. szerént am. rémlet, sejtelem-rémlőleg. V. ö. RÉBZ, REBZSIK. | |
* | |
| (réb-ez-ik) k. m. rébz-ětt, htn. ~eni. l. REBZSIK. | |
* | |
| (reb-ezs-ik) k. m. rebzs-ětt, htn. ~eni. Dunán túl Marczal mellékén am. eszében rémlik, s mintegy repes, szállong benne. A hangtan szabályai szerént itélve rebzsik am. repsik, repesik, a repes törzstől. Így lesz a kaposi (kaposó) kapzsi (kiejtve: kabzsi), a lebesel lesz lebzsel. A székelyeknél Kriza J. szerént: rébzik, amidőn a ,réb' inkább ,rém', mint a ,rémlik' ige gyöke módosulatának látszik. | |
* | |
| erős természeti hangszó, mely különösen a törést zúzást, szenvedő kemény testnek reszketve csattanó hangját fejezi ki, milyen pl. a törés alatt hangzó fáé, a fogak közé szorított csonté, stb.; származékai: recscsen, recscsent, recseg, recsegtet, recses. Kettőztetve, a hangnak nagyobb belterjére vonatkozólag: recscs. | |
* | |
| utánzott hangszó. Élnek vele, midőn a törést mintegy festőileg ki akarjuk fejezni. Addig hajtogatta a fát, mig egyszerre recscs! eltörött. Recscs! lepattant az abroncs. Hasonló erős gyökhanggal fejezik ki ezt a latin crepat, s a német krach. | |
* | |
| (recs-cs-en) önh. m. recscsen-t. Levegőt erősen megrezegtető recscs hangot adva törik, reped. Recscsen a hajlítás alatt eltörött fa. Fogai között recscsen a homokköves dara. | |
* | |
| (recs-cs-en-és) fn. tt. recscsenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A törött, zúzott kemény testnek hangzása, melynek lényegét a recscs, hang teszi. V. ö. RECSCS. | |
* | |
| (recs-cs-en-et) fn. tt. recscsenet-ět. Recscsenés, az ezt eszközlő tárgytól elvontan gondolva. | |
* | |
| (recs-cs-en-t) áth. m. recscsent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valamely kemény test recscs hangot adjon, recscsenővé tesz. A mennykőcsapás megrecscsenti az erős tölgyet. | |
* | |
| (recs-cs-en-t-és) fn. tt. recscsentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn recscsentünk. | |
* | |
| mváros Pozsony, falu Kraszna m.; KIS~, NAGY~, faluk Szala m.; erdélyi falu szerdahelyi szász székben, helyr. Récsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (recs-ěg) gyak. önh. m. recsěg-tem, ~tél, ~ětt. Tördelés, zuzódás alatt valamely kemény test egymás után többször vagy folytonosan recs recs hangot hallat. Recsegnek a jég által parthoz verődött hajók oldalai. Recsegnek a teher alatt töredező gerendák, tengelyek, kerekek. Recseg a repedt harang, ha húzzák. V. ö. RECS. | |
* | |
| (recs-ěg-és) fn. tt. recsěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A töredező, zuzódó kemény, mereven testnek többszöri recs-féle hangzása. | |
* | |
| (recs-ěg-tet) miv. Eszközli, hogy valami recsegjen. | |
* | |
| erdélyi falu az udvarhelyi székelyszékben, helyr. Recsenéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Récsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (recs-et-ěs) mn. tt. recsetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Feltöredezett, fölrepedezett, felpattogzott, pl. a feltöredezett száraz agyagföld. Göcseji tájszó. | |
* | |
| (rév-csiga) ösz. fn. l. RAKCSIGA. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Recsk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta, KIS~, falu Gömör m.; helyr. Recské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből a magyar, utánzás által, a reczeg, reczegés, reczegő, reczegtet szókat származtatta. Valamivel gyöngédebb hang, mint a recs, s a lemezes, vékonyabb testekről mondják. | |
* | |
| (re-cze) fn. tt. reczé-t. Apró szemű hálóhoz hasonló szövet, vagy fonat, vagy kötés, vagy varrat, mely bizonyos ruhanemüekre kelméül, vagy cziczomául szolgál. Recze fejkötő, recze-csipke. Reczével szegélyezett kendő, szoknya. Apró szemü recze. (Szabó D.).
Minthogy a recze egymástól hézagosan elválasztott szálakból, fonalakból áll: legközelebb hangi és fogalmi rokonságban áll vele rét, réteg, továbbá a vastaghangu rács, rácsa, ez utóbbiak mint vastagabb szálakból, pl. fából vasból való recze; miért azon szók osztályába sorozható, melyekben a gyökhang r, s a rovás, vonalazás alapfogalma rejlik, milyenek a fenn említetteken kivül ráncz, redő, reped, rés, rész. Alakjánál fogva kicsinyzőnek látszik re-cze, mint be-cze kis bégő azaz borjú, ba-cza együgyücske, butácska, a bámulásra vonatkozó ba, czo-cza a malaczot hivó czo, czi-cza, kis macska, a czi gyöktől. Egyébiránt ha így elemezzük is: recz-e, úgy tekinthető mintha volna red-cze v. redő-cze (v. ö. RED); és mindig csak a kicsinző cze képző látszik benne rejleni. Idegen nyelvekben leginkább öszveüt vele a latin rete. | |
* | |
| (récz-e) fn. tt. réczé-t. Értelmére nézve l. KACSA, KÁCSA. Különböző tájszokások szerént máskép: rucza, gócza, melyek mind természeti hangnevek azon kács! récz! rucz! hangszóktól, melyeket ezen madarak hallatnak, s melyeken azokat hivogatni szokták. | |
* | |
| (recze-fátyol) ösz. fn. Reczeműből álló fátyol. Reczefátyolt viselni a kalapon. | |
* | |
| (recze-ficze) ikerített fn. tt. reczeficzé-t. A székely nőknél csipkeidomu cziczoma. (Kriza J.). | |
* | |
| (recze-fog) ösz. fn. A mohok rende alá tartozó lopvanősző növénynem, melynek tokja a száj körül kettős pártázatu, a külső tizenhat fogu, a belső reczés hártya. (Fontinalis). | |
* | |
| (recz-ěg) gyak. önh. m. reczěg-tem, ~tél, ~ětt. Ismételt, vagy gyakori, vagy folytonos recz hangon szól. Mondjuk különösen holmi vékonyabb, lemezalaku testekről, pl. reczeg az ablak, midőn a szél rázza; reczeg a vaslemez, ha ütik. Rokona a keményebb hangu recseg és a lágyabb rezeg. | |
* | |
| (recz-ěg-és) fn. tt. reczěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely testeknek sajátnemü hangzása, midőn reczegnek. A jól be nem szorított ablaküvegek reczegése. V. ö. RECZĚG. | |
* | |
| (recz-ěg-ő) mn. tt. reczěgő-t. Ami recz hangot adva szól. Reczegő ablakok, repedt vasfazekak. V. ö. RECZ. | |
* | |
| (récze-göbecs) ösz. fn. A vadászoknál göbecs, azaz serét neme, melylyel réczékre szoktak lődözni. | |
* | |
| (recze-kötés) ösz. fn. Reczecsinálás. V. ö. RECZE. | |
* | |
| (recze-mű) ösz. fn. Hálónemü szövet, fonat, varrat, melyet reczének hivunk. V. ö. RECZE. | |
* | |
| (récze-ól) ösz. fn. Ól, melyben réczéket tartanak, hová a réczéket bezárják. Ily öszvetételek: lúdól, tyúkól, disznóól. V. ö. ÓL. | |
* | |
| (récze-orr) ösz. fn. 1) A récze nemü madárnak hosszu széles lapátu orra vagyis csőre. 2) Sebészi eszköz. (Krumme Steinzange). | |
* | |
| (récze-pipe) ösz. fn. Kis récze, réczefi.
"Az én Lillám, mint a tói Réczepipe, olyan vad." Inczefalvi Szász József. | |
* | |
| (recze-röpű) ösz. mn. l. RECZESZÁRNYU. | |
* | |
| (re-cze-es) mn. tt. reczés-t v. ~et, tb. ~ek. Reczével piperézett, cziczomázott, ellátott, sok soru, sok rétü. V. ö. RECZE. Reczés fejkötő, csipke, üng, szoknya. Reczés háj, melyet reczealaku ritkás hártya takar. A növénytanban reczés (reticulatum) valamely szerv, midőn ennek felülete rostocskák, vagy fonalszálacskaképződményekkel úgy van átszőve vagy behúzva, hogy a fonalacskák közein háló- v. reczeszemhez hasonló térecskék támadnak, mint amilyen a tarka sáfrán-nak (crocus reticulatus) hajmája, területe, némely dinnyefajták héja; honnan: reczés dinnye. Különbözik: ripacsos. | |
* | |
| (re-cze-es-en) ih. Reczés állapotban, reczével ellátva, takarva. | |
* | |
| (récze-síp) ösz. fn. Vadászok sípja, melylyel a réczehangot utánozzák, s a réczéket csalogatják. | |
* | |
| (re-cze-es-ség) fn. tárgyeset: reczésség-ět. Reczés tulajdonság, vagy állapot. | |
* | |
| (récz-e-ész) önh. m. réczész-tem, ~tél, ~ětt. Réczéket vadász, réczéket fogdos, vagy lődöz. | |
* | |
| (recze-szárnyu) ösz. mn. Minek a reczéhez hasonló vékonydad, és rovátkos szárnyai vannak. Reczeszárnyu lepkék, pillangók. | |
* | |
| (récze-tengeri-makk) ösz. fn. 1) Tengeri kagylófaj, mely fákra szeret csibeszkedni, s melyről az a mese, hogy réczék alakulnak belőle. (Lepas anatifera). 2) Különösen, két tekenőjü, és sima kagyló. (Tellina). | |
* | |
| (récze-tojás v. tojomány) ösz. fn. A récze nevü madár tojása, petéje. | |
* | |
| (récze-vadász) ösz. fn. Vadász, ki különösen réczéket fogdos, vagy lődöz. | |
* | |
| (récze-vadászat) ösz. fn. Vadászat réczékre. | |
* | |
| (re-cze-ez) áth. m. reczéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Reczével piperéz, cziczomáz, ékesít, ellát valamit. Fejkötőt, kendőt, üngöt, szoknyát reczézni. Továbbá önhatólag am. reczét csinál, kötöget. V. ö. RECZE. | |
* | |
| (récz-e-ez) önh. m. réczéz-tem, ~tél, ~ětt. Réczéket vadász, fogdos, lődöz; máskép réczész; és kacsáz. | |
* | |
| (re-cze-ez-és) fn. tt. reczézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, foglalkodás, midőn valaki reczéz valamit, azaz, reczével piperéz, ellát. 2) Reczekötés, reczecsinálás. V. ö. RECZE, RECZEZ. | |
* | |
| (re-cze-ez-et) fn. tt. reczézet-ět, harm. szr. ~e. Reczemü egészen véve; reczékből álló pipere, cziczoma. Fátyol reczézete. | |
* | |
| az általános nyelvben elavult fn. mely helyett ma redv, és redő, redü vannak szokásban; de tájszokás szerént még a red különösen Kemenesalján önállóan most is divatozik; s jelent sort, ránczot. (Tájszótár). E tekintetben rokonok hozzá alakra a ned, ked, mint a szokottabb nedv, kedv származékok gyökei. Ilyenek od, üd is, melyekből odu odv, és üdv eredtek. V. ö. REDŐ. | |
* | |
| falu Veszprém, NAGY~, falu, KIS~, puszta Heves, TÓT~, puszta Veszprém m.; helyr. Rédé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Rédekre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (red-ély v. red-ő-ely) fn. tt. redély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kertmivelésben rácsozat, némely nemesebb gyümölcsfák, különösen őszibaraczkfák mellett, hogy ezek ágai ritkítva és kurtábbra metszve, gyümölcseiket szebbekké és nagyobbakká növelhessék, s a szél ellen is megerősítve le ne hullassák. (Trillage). | |
* | |
| (redély-fa) ösz. fn. Redély mellett mivelt fa. V. ö. REDÉLY. | |
* | |
| (red-ěs) mn. tt. reděs-t v. ~et, tb. ~ek. Kemenesalján am. redős, gerezdes. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Redics-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Gömör m. helyr. Redová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (red-ő) fn. tt. redő-t. Közönséges szokás szerént am. ráncz. Szabó Dávidnál is redős am. ránczos; továbbá fodros, reczés, fürtös. Molnár Albertnél maga ,redő' nem jön elé. V. ö. REDŐS. Redőkbe szedni a szoknya, pendely, gatya pártázatát. Homlokán redőkbe húzódott a bőr. Vénség redői látszanak orczáján. "A mély redők, mikbe a homlok vonult, s az ajkak keserü mosolygása többnyire csak azon apró mindennapi bajoknak maradványa, melyeken valamennyien keresztülmentünk." B. Eötvös József.
Gyöke red legközelebbi fogalmi rokonságban áll azon hasonló gyökü szókkal, melyek rovást, különösebben vonalazást, némileg sorozatot jelentenek, mint: recze, rend, a vastaghangu rács, rácsa, ráncz; továbbá mint szintén rovásra, bemetszésre vonatkozók: rés, rét, réteg. V. ö. RÁNCZ, RED. | |
* | |
| (redő-csög) ösz. fn. Gombanem, melynek kalapja redőkbe, azaz ránczokba szedve a tönkre nőtt. (Helvela). | |
* | |
| (red-ő-öl) m. redőt-t. l. REDŐZ. | |
* | |
| (red-ő-öl-és) l. REDŐZÉS. | |
* | |
| (red-ő-öl-t) mn. tt. redőlt-et. Redőkbe tett, redőkbe szedett.
"Hasztalan Nyujtánk fel újabban könyörgő Öszveredőlt kezeket felétek." Kazinczy Ferencz. | |
* | |
| (red-ő-öny) fn. tt. redőny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A franczia jalousie kifejezésére újabb időben alakult szó, s jelenti azon apró deszkácskákból öszverakott ernyőt vagy rácsot, melyet főleg az ablakok külső részére a nyári nagy hőség visszatartóztatása végett akkép alkalmaznak, hogy a deszkácskákat tetszés szerént összébbhúzni s egymásra zárni, vagy egymástól távolabb tartani lehessen. | |
* | |
| (red-ö-ős) mn. tt. redős-t v. ~et, tb. ~ek. Redőkbe szedett, amin redők támadtak; öszvezsugorodott héju, bőrü. Molnár Albert latinozása szerént: tortus, crispus, plicatilis, németül: gekrümmet, gekräuset, gedrehet. Redős szoknya, pendely, üng. Molnár Albertnél redős szoknya németül: ein Frauenkittel mit Falten. Redős homlok, arcz. Redős csizmaszár. V. ö. REDŐ. | |
* | |
| (red-ö-ös-en) ih. Redőkbe szedve, húzva, varrva, fűzve. Redősen varrott szoknya, ümög. Redősen öszvehúzott homlok. V. ö. REDŐ. | |
* | |
| (red-ő-ös-ít) áth. m. redősít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Redőssé tesz, alakít valamit. Redősíteni a bő ruhát. Gondok redősítik homlokát. A vénség megredősíti az arczot. V. ö. REDŐ. | |
* | |
| (red-ő-ös-ít-és) fn. tt. redősítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által redőssé tesznek valamit. | |
* | |
| (red-ő-ös-öd-és) fn. tt. redősödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely testek alakulási neme, midőn simaságukat vesztve redősökké változnak által. Bőrnek, héjnak, szövetnek redősödése. | |
* | |
| (red-ő-ös-öd-ik) k. m. redősöd-tem, ~tél, ~ött. Simaságát, feszességét vesztve redőssé változik által, redők támadnak, képződnek rajta, vagy belőle. Redősödik az öszvegyürt szövet, a megázott bőr. Redősödik a homlok, az arcz. Egy értelmü vele: ránczosodik. | |
* | |
| (redő-szirom) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája tölcséres, ránczbaszedett, öt ránczczal; ránczainál egyegy kicsin fog; csészéje csöves, tág, hasas, öt szegletü, tokja két rekeszü, négy nyilásu. Minden fajai mérgesek. (Datura). Egyik nevezetesb faja a maszlagos redőszirom, máskép népnyelven: csudafa, csattantó, maszlag. (Datura stramonium). | |
* | |
| (red-ő-telen) mn. tt. redőtlen-t, tb. ~ek. Redő nélküli, amin redő vagy redők nem látszanak. Redőtlen orcza. | |
* | |
| (red-ő-öz) áth. m. redőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Redőkbe szed, húz, varr, zsugorít valamit. Redőzni a szoknya pártázatát, az ünggallért, a csizma torkát, szárát. Gondok redőzik homlokát. V. ö. REDŐ. | |
* | |
| (red-ő-öz-és) fn. tt. redőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, különösen varrók működése, mely által bizonyos anyagokat, kelméket redőkbe szednek, húznak, varrnak, redősen elkészítenek. | |
* | |
| (red-ő-öz-et) fn. tt. redőzet-ět, harm. szr. ~e. Elkészített redők mint mű együtt véve. Sürü, ritka, finom, durva redőzet. A redőzetet fölfejteni. | |
* | |
| (red-ő-öz-et-ěs) mn. tt. redőzetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Redőzettel ellátott. | |
* | |
| (red-ő-öz-et-ěs-en) ih. Redőzettel ellátva. | |
* | |
| l. REDŐ; és REDV. | |
* | |
| l. REDVES. | |
* | |
| (red-v) fn. tt. redv-et, harm. szr. ~e. A fáknak, s gyökérnövényeknek rohadni indult, vagy megtaplósodott bele, máskép: rev, purha, pudva. Minthogy az ily romlott állapot a növény husának megránczosodásában, öszvezsugorodásában áll: innen a redv alapértelemre nézve rokon a redő szóhoz, s mindkettő csak alkalmazásban és árnyéklatilag különbözik egymástól. Másod értelme: porhanyodó romlás, rohadás, pl. redv a fogakban, csontokban. | |
* | |
| (red-v-es) mn. tt. redves-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondjuk fákról, és némely növénygyökerekről, midőn beleik taplósak, rohadtak, zsugorodottak. Redves fűzek, redves retek, répa, karalábé. Máskép: purhás, pudvás. 2) Fogakról szólva am. porhanyó, romlott, törékeny, pudvás. A redves fogak fájnak. Kihúzatni a redves fogakat. 3) Átv. hitvány, a maga nemében alávaló, romlott. V. ö. REDV. | |
* | |
| (red-v-es-ěd-és) fn. tt. redvesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely testeknek romlatag átalakulása, változása, midőn redvesekké lesznek. V. ö. REDVES, REDVESĚDIK. | |
* | |
| (red-v-es-ěd-ik) k. m. redvesěd-tem, ~tél, ~ětt. A fának bele, vagy némely más növénynek gyökere a nedvek megromlása miatt rohadásnak indúl, s vagy porhanyóvá, vagy taplószerüleg szivossá leszen, máskép: pudvásodik, purhásodik, revesedik. V. ö. REDVES. | |
* | |
| (red-v-es-en) ih. Redves állapotban. | |
* | |
| (red-v-es-ség) fn. tt. redvesség-ět, harm. szr. ~e. Redves állapot vagy tulajdonság; purhásság, pudvásság. | |
* | |
| (red-v-ész) ösz. fn. Új alkotásu szó, s jelent bizonyos féregfajt, mely a fák beleit rágja, és redvessé teszi. Egyébiránt mint öszvetett főnév (red-vész) helyesen fejezné ki a növények, és fogak romló állapotát, mely vészt hoz rájok; pl. redvészben szenvedő fogak, fák; redvész ellen megóvni a fogakat; s alkatra hasonló volna a szélvész, dögvész szókhoz. | |
* | |
| (Molnár Albertnél), l. REZZEN; REZZENT. | |
* | |
| l. RŐF; RŐFÖS. | |
* | |
| mn. és fn. tt. reformált-at, a ,reformare' latin szó után am. átalakított, újított, javított; különösen a hitújitásban részt vett. Kalvin és Zwingli vallástanainak követője, újitott hitü. | |
* | |
| (olvasd: reformaczió) fn. tt. reformatió-t. Latin szó, jelent általán átalakítást, megújítást, még pedig javítólag; különösen hitújitást (a XVI. századbelit). | |
* | |
| mn. és fn. tt. reformatus-t, tb. ~ok. l. REFORMÁLT. | |
* | |
| természeti hangszó, mely által a magyar a békák rekedt hangját utánozza. Hogy hajdan íge gyanánt is divatozhatott, gyaníttatja a székelyeknél még divatos igenév regő, honnan regő béka am. reg reg hangon kiáltó; szokottabban: rekegő, brekegő. Egyébiránt elvont gyöke rege, regel, reges szóknak; l. ezeket. | |
* | |
| v. RĚG, elavult fn. mely helyett ma rěggel v. rěgvel használtatik. A régieknél öszvetételben am. reggeli. "Ha mikor két innep egyszersmind esik, regmise az vasárnapé, az nagy mise az nagyobb innepé." Lányi-cod. 288. l. "Midőn tedik (pedig) jeles innepek esnek vasárnap napon, kiknek két miséöknek kell lenni azon egy napon; az dominica misét el kell halasztani, és mind a két misét az innepnek kell mondani, azaz, mind regmisét, mind nagy misét. Egyéb duplex innepekben, kik vasárnap esnek, dominicának kell mondani az reg misét." U. o. 289. l. Ezen ellentétes mondatból: reggeltől estig, v. napestig dolgozni, okszerüen állíthatni, hogy a reg v. reggel szabatosan véve azon időszakot jelenti, midőn a nap fölkel, s melyet a hajnal (régiesen hol v. holval) megelőz, tehát midőn a nap reánk nézve égni, sütni kezd. Ezen alapfogalomból kiindulva a rěg tájdivatosan: rög (= rök) szót azon rokon gyökhangu szókkal azonosíthatjuk, melyekben a tűznek, égésnek alapfogalma rejlik, milyenek rěkken v. rökken, honnan rekkenő, rökkenő meleg, am. igen égető, sütő; rökken v. rökönyödik a gabona v. fű, midőn a nagy melegség miatt elszáradva törékenynyé lesz, vagy a sok nedv miatt megpárlik. Ide számítható a rögtön (= röktön), melynek megfelel a latin in flagranti, magyarul: hevenyében, tüstént (elemezve tüz-tént, tüz-tönt) és füstént. Ugyan ezen értelem lappang a megfordított gyökü gěrj v. görj, gěrjed v. görjed, s talán a lágyított gyěrtya és gyěrtyán szókban is. V. ö. RÖGTÖN. | |
* | |
| ih. s am. távol időben, hajdan. Rég mult dolgok, rég olta. Rég volt az, miről te beszélsz. Rég, hogy itt van. (Szabó D.). Már rég hogy eljött. (Ugyanaz). Származéka: régi, régiség, s összetételek régidő, régirás. Ugyanezen jelentéssel bir a régen, megtoldva régent, régente, régenten. E szónak eredeti jelentése, és származásáról több vélemény lehető, ú. m. 1) am. öreg, elülről az önhangzó úgy maradván el mint ,patika' szóban ettől: apotheca. 2) Re v. rej gyököt (rejlik rejt szókban) vevén alapul, lehet ig rag hozzá járulásával am. re-ig v. rej-ig, azaz a rejtés határáig, addig, amidőn vmi már el van előlünk rejtve, mintegy emlékezetünkből elenyészve. Ugyan ezen alapon ha a ,rég' szót a szintén időre vonatkozó hajdan, és majd majdan határzókkal összevetve elemezzük (minthogy a hajdan am. haidőn, ha-időben, melynek törzsöke ha-idő, t. i. hogy a ha időt és pedig határozatlant jelent, mutatják a néha, soha, valaha stb. öszvetételek; s a hái-bái ikerítésben is mult időre vonatkozik; a majd gyöke ma, [nunc, statim, hodie], mely ebből lett: ma-idő, öszvehúzva: ma-id = majd, azaz, jelen, mast v. most folyó; szokott értelemben legközelebb jövő idő; egész alakjában: majdan = ma-időn: e hasonlatok nyomán) okszerüleg úgy vélekedhetünk, hogy a rég szóban is az idő alapfogalma lappang, és elemezve: re-id, öszvehúzva réd, s a d átváltozván g-re rég, mint vidám, vidor, vig; minthogy továbbá, ami régi, az mintegy el van födve, takarva előlünk, a re mint föntebb is érintők, a rejt, rejlik igék gyökével rokonítható. E szerént, valamint a legelső vélemény szerént is, a rég eredetileg alkalmasint névszó volt, mire mutat mind ,régi' származéka, mind a régszokás, régidő öszvetételek, mind a rég olta, régtől fogva viszonyítások, valamint ezen szólásformák is: rég az ideje, rég hogy itt van, már rég hogy eljött; és csak úgy használtatik határozóul régen helyett, mint az időre vonatkozó kor pl. mikor? = mikoron; és nap pl. mai nap, vasárnap, holnap, tegnap, minap, ezek helyett mai napon, vasárnapon, holnapon, tegnapon, minapon. | |
* | |
| fn. tt. regé-t. Molnár A. értelmezése szerént am. a latin anilitas, delirium, vetus cantilena, tehát 1) kofabeszéd (Szabó Dávidnál is: agg kofabeszéd), továbbá 2) szófia v. üres beszéd; végre 3) régi dalicza (Szabó Dávidnál: régi mese, költemény). Agg rege. Azon regét dúdolja. Tud hozzá, mint tik a regéhez. (Km.). Tehát két első értelménél fogva a rege nem volna egyéb gúnyszónál, mely a dibdáb haszontalan beszédet mintegy a békák kiáltásához, rekegése- v. brekegéséhez hasonlítja; honnan a székelyek a békákról szokták mondani, hogy regelnek. Harmadik értelménél fogva akár versekben, akár kötetlen nyelven eléadott elbeszélés, mesebeszéd valamely régi eseményről, mely vagy költött, vagy ha némi történeti alapja van is, de költőileg van eléadva, s jobbadán a költői képzelődésnek leleménye, milyenek Kisfaludy Sándor regéi a magyar előidőből. Ez értelemben közelebb rig v. rik gyökkel rokonítható (rigó, rikólt szókban).
"Regét beszélek, regeszón, Örömre búra változón, A szív mulat kéjjel tele, S könnyűden lejt az óra le." Vörösmarty. V. ö. MESE, MONDA, HITREGE. | |
* | |
| (rege-árus) ösz. fn. Szószátyár, hazug hírhordó. (Eléjön Sándor Istvánnál). | |
* | |
| ösz. fn. l. BALLÁDA. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Regécz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Regéczké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rege-hős) ösz. fn. Valamely regében mint elbeszélésben, vagy költeményben a főszemély, kinek történetébe szövődnek a többi személyek és események. | |
* | |
| (reg-ěl) önh. m. regěl-t. 1) A székelyeknél am. reg reg! v. rek rek! hangon kiáltoz. Általánosabban: brekěg, melyben ,brek' szintén rokon a reg gyökkel. Regelnek a békák; V. ö. KURUTTYOL. 2) Hitelesség nélküli, vagy épen hazug híreket terjeszt. Azt regelik: kákogják, vartyogják, károgják, mondják pl. a rosz emberek. (Szabó D.). | |
* | |
| (reg-e-el) önh. m. regél-t. 1) Regét beszél el. 2) Szélesb ért. valamit csélcsap módon hiresztel, hitelesség nélküli eseményeket rebesget; vagy épen hazug híreket terjeszt. V. ö. REGE. | |
* | |
| (reg-ěl-és) fn. tt. regelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A békák rekegő kiáltozása. 2) Hitelesség nélküli, vagy hazug hírek terjesztése. V. ö. REGĚL. | |
* | |
| (reg-e-el-és) fn. tt. regélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Rege elbeszélése. 2) Holmi bizonytalan, nem hiteles hireknek terjesztése, rebesgetése. | |
* | |
| fn. tt. regement-ět, harm. szr. ~je. Közvetlenül a német, közvetőleg a latin nyelvből kölcsönzött szó; magyarosan: ezred; l. ezt. | |
* | |
| (rég-en) ih. A multra nézve távol időben, hajdan. Régen volt az, talán nem is igaz. Régen irták, elkopott. Nem úgy van most, mint volt régen, Nem az a nap süt az égen. (Népd.). Megtoldva régent, régente, régenten, sőt túl a Dunán túlbőségesen: régentenig. Elemzésére nézve l. RÉG. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Regenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rég-en-i) mn. tt. régeni-t, tb. ~ek. Am. régi; hasonló képeztetéssel mint: előbbeni. Eléjön Pesti Gábornál Aesopus életében: "Az régenieknek szokások szerént." | |
* | |
| (régen-múlt) ösz. mn. és fn. Minek ideje régen lejárt. Nyelvtani ért. régenmúlt v. régmúlt (idő), mely az egyszerü multnál távolabb, vagyis egy másik multra vonatkozva előbbi időben történt cselekvésre, szenvedésre, vagy állapotra vonatkozik. l. MÚLT IDŐK alatt. | |
* | |
| RÉGENTEN, (régen-t, v. ~te, v. ~ten) l. RÉGEN. | |
* | |
| (rege-eny) fn. tt. regény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az idegen eredetü, és hangzatu román helyett általán elfogadott, helyes alkotásu újabb kori szó. A regény nagyobb költői elbeszélés, mely az emberi életből vett több érdekes eseményeket egy egészszé fűzve rajzol le. Az egyes személyek, és családok életéből kölcsönzött jellemek teszik tehát a regénynek tárgyát, a velök viszonyban levő mellékes cselekvényekkel, és eseményekkel (episodokkal). A regény minél inkább megegyezik a világ folyásával, s hősének jelleme a valódi élettel, és minél hivebben festi az emberi szivnek, és szenvedélyeknek tüneményeit: annál jobban megfelel rendeltetésének. Lehet a regény víg vagy komoly, amint az életnek nevetséges, vagy komoly oldalait vette tárgyául. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Régény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Regenyé-re ~n, ~ről. | |
* | |
| (rege-eny-és) mn. tt. regényěs-t v. ~et, tb. ~ek. A ,regény' törzstől származik, de csak szükebb értelemben oly vidékről használtatik, mely különösen kies, bájoló, mint t. i. azt a regényekben lefesteni szokták. Regényes tájék, völgy. Egyébiránt jelent regényszerüt is. Regényes kaland, esemény. | |
* | |
| (rege-eny-ěs-en) ih. Regényes módon. | |
* | |
| (rege-eny-ěs-ség) fn. tt. regényěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kies, bájoló, gyönyörkedtető tulajdonságok öszvege, melyek bizonyos tájt, vidéket kellemessé tesznek. 2) Regényszerüség, oly minemüsége valaminek, melynél fogva a regényhez, vagyis regényben festett viszontagságokhoz hasonló. Némely ember életében sok regényesség van. | |
* | |
| (regény-hős) ösz. fn. A regénykölteményben a fő személy. V. ö. REGEHŐS. | |
* | |
| (regény-iró) ösz. fn. l. REGÉNYKÖLTŐ. | |
* | |
| (regény-költészet) ösz. fn. Költészet neme, mely kiválólag regényirásban jelenkezik. V. ö. REGÉNY; és KÖLTÉSZET. | |
* | |
| (regény-költő) ösz. fn. Költő, ki regényirással foglalkodik; milyenek nálunk kitünőleg báró Jósika Miklós, Jókai Mór, báró Eötvös József. | |
* | |
| (regény-szerű) ösz. mn. A regényekben eléforduló jellemrajzokhoz, és cselekvényekhez hasonló. Regényszerű kalandok, viszontagságok. | |
* | |
| (regény-szerűen) ösz. ih. Regényszerű módon. | |
* | |
| l. REGÉNYSZERŰEN. | |
* | |
| (regény-szerüség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valami regényszerünek mondatik. V. ö. REGÉNYSZERŰ. | |
* | |
| (regény-szerző) l. REGÉNYKÖLTŐ. | |
* | |
| (reg-es) fn. tt. reges-t, tb. ~ěk. A székelyeknél am. énekes az egyházi s népünnepek alkalmával. Régi szó, itt-ott Udvarhelyszékben ma is hallható. Eljöttek a regesek, énekes fiúk, legények. (Kriza J.).
Régi törvény, nagy rőtt ökör; de hó reme-róma, Annak fele regeseké; de hó reme-róma. Ó székelv regesek dalából (Kriza J. gyüjt.). | |
* | |
| (rege-es) mn. tt. regés-t v. ~et, tb. ~ek. Regékkel vegyített, vagy, amiben regék foglaltatnak. Regés történelmek Regés könyv. Továbbá, rege gyanánt hangzó, költött, nem való. Ezen esemény regésnek látszik. | |
* | |
| (réges-régen) ösz. ih. Nyomatékos és nagy régiségre vonatkozó kifejezése a ,régen' igehatározónak. Alkatra olyan, mint legesleg. | |
* | |
| (rég-ész) fn. tt. régész-t, tb. ~ěk harm. szr. ~e. Új alkotásu szó, am. személy, tudós, ki történeti régiségek kutatásával, gyüjtésével foglalkodik, régiségbuvár. | |
* | |
| (rég-ész-et) fn. tt. régészet-ět, harm. szr. ~e. Történeti régiségek ismérete, buvárlata. | |
* | |
| (reg-et) áth. m. reget-tem, ~tél, ~ět. ,Reg' hang kibocsátására késztet, csikorgat (stridere facit. Eléjön Kresznericsnél). | |
* | |
| puszta Abauj m.; helyr. Regeté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Regető-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (reg-ez) áth. m. regez-tem, ~tél, ~ět, v. regz-ěttem, ~ěttél, ~ětt; htn. ~ni v. regzeni, par. -z. Szabó Dávidnál, és Heltainál am. rendelni, választani. A regzett napra öszvegyültek. Itt a ,reg' gyök, úgy látszik, öszveüt a ,rend' szóval. | |
* | |
| (reg-e-éz) m. regéz-tem, ~tél, ~ětt, par. -z. l. REGÉL. | |
* | |
| (reg-e-ěz-és) l. REGÉLÉS. | |
* | |
| (rěg-vel) ih. és fn. 1) Hajnal után, midőn a nap fölkel. Reggel és estve imádkozni. Aki jó reggel kel, aranyat lel. (Km.). Korán reggel útnak indulni. "Én Istenem, én Istenem, te hozjád regvel vigyázok." Keszth. cod. 62. zs. 2)
"Gyöngyharmatos reggel Madarkák sereggel Csoportoznak." Népdal. Ugyanezen alakban használtatik főnevül is (amidőn tárgyesete: reggel-t, többese: ~ěk) az elavult rěg helyett épenúgy, mint éjjel, nappal, estvel az egyszerü éj, nap, est, és a régies holval a szinte elavult hol helyett, pl. éjféltől reggelig, reggeltől estvelig. Reggelre haza hajtani az ökröket a mezőről. Jó reggelt mondani, kivánni. "És alkota Isten férget reggelnek felmenetében holnapra." Bécsi cod. Jónás 4, 7. "És te világodat kihozja, mint regvelt." Döbrentei cod. 36. zsolt. "Ki mondja meg neked, hogy már reggel van?" "Alunni fogsz, s nem lesz több reggeled." Kis gyermek halálára, Vörösmarty. Hasonlóan az ősz és tavasz ezen kérdésre, mikor? a vel val képzőkkel határzókat képeznek: őszszel, tavaszszal, azonban főnevekül nem szolgálnak. V. ö. RĚG. | |
* | |
| (rěg-vel-ěd-és) fn. tt. rěggelědés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. A reggelnek érkezése. | |
* | |
| (rěg-vel-ěd-ik) k. m. rěggelěd-tem, ~tél, ~ětt. Az időjárás azon haladási ponton van, midőn hajnal multával a nap kelni kezd, azaz, reggel leszen. Már reggeledik, keljünk, és menjünk munkára. | |
* | |
| (rěg-vel-ěn-ként) ih. Valahányszor reggel van, minden eléforduló reggeli időben. Reggelenként bizonyos dolgokat tenni, végezni, pl. imádkozni, mosdani, öltözködni. | |
* | |
| (rěg-vel-ěz) l. RĚGGELIZ. | |
* | |
| (rěg-vel-i) mn. és fn. tt. rěggeli-t, tb. ~ek. 1) Reggel történni szokott; reggelre vonatkozó, arra való, azon időt illető. Reggeli imádság, mise. Reggeli idő, óra. Reggeli órának, szép piros hajnalnak arany vagyon szájában. (Hm.). 2) Főnevül használva jelenti azon eledelt, melyet reggel éhomra veszünk magunkhoz, némely tájszokás szerint éjomét, és a köz divatu, de idegen eredetü és rút hangzatu fölöstököm v. früstök. Reggeliül kávét, theát, pálinkát inni, vajas kenyeret, főtt tojást enni. Reggelit nem enni. Villás reggeli, mely húsnemüből áll. | |
* | |
| (rég-vel-i-ez) önh. m. reggeliz-tem. ~tél, ~ětt, par. ~z. Reggelit eszik, vagy iszik. Fölkelés után egy két órával reggelizni. | |
* | |
| (rěg-vel-i-ez-és) fn. tt. rěggelizés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Reggeli evés, vagy ivás. | |
* | |
| (reg-vel-l-ik) l. RĚGGELĚDIK. | |
* | |
| (rek-g-et v. rek-eg-et) gyak. áth. Rekeszget. A marhákat ólakba reggetni. Erdélyi tájszó. Használják "rejteget" értelemben is. | |
* | |
| ih. mely a palóczos kiejtésü regvő (regvel) v. reggő, és időn szókból van öszvehúzva: reggő-időn, azaz, reggeli időben. (Eléjön Szabó Dávidnál). Hasonló képzésü az estődön, estvő időn, hangváltozattal szokottabban: estéden (= est-időn). | |
* | |
| (rěg-hajnal-csillag) ösz. fn. Venus vagy Hölgy nevü bolygócsillag, menynyiben reggel, nap fölkelte előtt látszik. Mint napnyugot után feltünőnek neve: esthajnalcsillag. | |
* | |
| (rég-i) mn. tt. régi-t, tb. ~ek, fokozva ~bb v. ~ebb. Távoli múlt korból, időből való, arra vonatkozó, azt illető. Régi dolgokról beszélgetni. Régi divat, szokások, erkölcsök. Régi módra v. módon. Kitört a régi belőle. Régi irás, elkopott. (Km.). A régi szokás törvénynyé válik. A szó is vereség a régi szolgának. (Km.). Régibb az országutnál. (Km.). "Bornak, aranynak' hitnek a régie jó." (Vörösmarti 1639).
Értelemre rokon hozzá az ó, menynyiben mindkettő a múlt időre vonatkozik; a nyelvszokás azonban némi különbséget tesz közöttök, melyet inkább csak gyakorlati példákból lehet megtanulni, megjegyezvén hogy ó alatt főleg oly régit értenek, melynek jelessége a régiségben fekszik. Ó bor, ó dohány, ó szalonna, stb. Az ó-nak ellentéte az új, a régi-é pedig a mai, mostani, jelen, pl. ó és új szövetség, ó bor új bor, Óvár Ujvár; ellenben: a régi idők, mai idők, régi szokások, mostani szokások. Egyébiránt ezt sem állíthatni minden kivétel nélkül általános szabályul, mert pl. mondjuk: régi módi, új módi, régi pénzek, új pénzek stb. | |
* | |
| (rég-idő vagy egyik i-nek kihagytával: régi idő; az elsőre mutat a Pázmánnál eléjövő ,régszokás' is); ösz. fn. Távoli mult idő. V. ö. RÉG. | |
* | |
| (rég-i-en) ih. Molnár Albertnél am. régen. | |
* | |
| (rég-i-es) mn. tt. régies-t v. ~et, tb. ~ek. Régi szokásra, divatra mutató, nem a mai erkölcsökhöz, szokásokhoz szabott. Régies viselet, bútorzat. Régies irásmód. | |
* | |
| (rég-i-es-en) ih. Régi szokás vagy divat szerént. | |
* | |
| (régi-módi) ösz. fn. Oly divat, mely régente volt szokásban. Régimódira szabott öltözék. Régimódit követni. Használtatik melléknevül is, pl. régimódi fegyverek, bútorzat. | |
* | |
| (rég-irás, vagy egyik i-nek kiestével: régi-irás) ösz. fn. Régibb időből fenmaradt irás. Eléjön Szabó Dávidnál. Itt az ,irás' alatt iratot kell érteni. | |
* | |
| (rég-i-ség) fn. tt. régiség-ět, harm. szr. ~e. Minden, mi a régi időben létezett, vagy a régi időből hagyomány v. emlék gyanánt fenmaradt. Történelmi, művészeti régiségek. Isméretek a görög, római régiségekről. Régiségek, pl. fegyverek, pénzek gyűjteménye. | |
* | |
| (régiség-árus) ösz. fn. Ki a régi időkből maradt holmi ingóságokkal kereskedik, pl. ki régi pénzeket, okleveleket, fegyvereket árul; máskép: ódonságárus. | |
* | |
| (régiség-buvár) ösz. fn. Ki a régi korból maradt holmi emlékeket kutatja, s tudományos vizsgálat alá vevén azoknak korát s egyéb tulajdonságait meghatározni iparkodik; újabb alkatu szóval: régész. | |
* | |
| (régiség-tudomány) ösz. fn. A történeti tudománynak egyik ága, melynek tárgyát a régi korból maradt holmi emlékek, művek okszerü vizsgálata, és ismérete teszi; újabb alkatu szóval: régészet. | |
* | |
| (régi-szabásu) ösz. mn. Szoros ért. öltözékről mondják, mely a régi divat alakja szerint van készítve. Régiszabásu mente, dolmány. Átv. ki a régi korban élt emberek erkölcseit, szokásait követi. Régiszabásu ember. | |
* | |
| (rég-ít) áth. m. régít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Régivé tesz, vagyis valamit egy ujabbnak, korszerübbnek divatba hozása által elavúlni hagy, enged. | |
* | |
| (rég-le-járt) ösz. mn. Ami időben már régen lefolyt, letünt; különösen mondják kötelezvényről, melynek lejáratától, fizetési idejétől már több idő eltelt. | |
* | |
| (rěg-mise) ösz. fn. Reggel tartatni szokott mise. Eléjön Szabó Dávidnál is. l. REG, (2) alatt. | |
* | |
| (rég-múlt) l. RÉGENMÚLT. | |
* | |
| (rég-olta) ösz. ih. Régtől fogva, minek kezdete a mai időtől távol esik. V. ö. RÉG. Már régolta itt lakom. Ezt már régolta tudom. Öszvébb is huzzák: régóta. Mondják megtoldva így is régoltától v. régoltától fogva. | |
* | |
| (reg-ő) mn. tt. regő-t. Mondják békáról, midőn reg reg! hangon kiált. Regő béka. Eredetileg igenév, az elavult reg igétől, mely egyszersmind természeti hangszó. | |
* | |
| fn. tt. régő-t. 1) Balatonvidéki tájszó, am. sajtógerenda alá tett deszkadarab, hogy a garatot erősebben szorítsa. V. ö. RENDŐ. 2) Kenessey A. szerint, azon fekmentes fa, mely két oszlopon, illetőleg bakon fekve, ezeket öszveköti, s melyre fahajóinkon a horgonykötelet foglalják. (Schwinn, Schwinge). | |
* | |
| l. REGĚL. | |
* | |
| mváros Tolna m.; helyr. Regöly-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. RÉGŐ. | |
* | |
| (rég-szokás) ösz. fn. Régente, rég olta fenn állott szokás. Eléjön Pázmánnál. (Magyari ellen). | |
* | |
| l. RÉG OLTA. | |
* | |
| latin eredetűek; l. SZABÁLY, SZABÁLYOZ. | |
* | |
| (néhutt: RÉGVEL is); RĚGVELI, RĚGVELIZ; l. RĚGGEL; RĚGGELI; RĚGGELIZ. | |
* | |
| palóczosan am. regvel. | |
* | |
| (rég-űl) önh. m. régűl-t. Régi alakot ölt, olyanná leszen, mint a távol múlt időtől fogva létező holmi. Ami ma divat, néhány év múlva el fog régűlni. | |
* | |
| (ré-hely) ösz. fn. l. RÉV. | |
* | |
| erdélyi falu Szász-Sebes Székben, helyr. Rehó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| elvont törzse rejlik, rejt igéknek, és származékaiknak. Elemzését illetőleg l. REJT. | |
* | |
| a régieknél pl. a Bécsi codexben am. rí, rivalkodik, a későbbi bibliai forditásokban: ordít. "Réjó (rivó = orditó) monnal orozlán" (Ozeás. X. A vulgatában XI.). | |
* | |
| (re-j-l-és) fn. tt. rejlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lappangás, titokban létezés. | |
* | |
| (re-j-l-ik re-ű-l-ik) k. Titokban, elburkolva, elbujva létezik, lappang. E lepel alatt valami rejlik. V. ö. REJT. | |
* | |
| (re-ít re-j-t) áth. m. rejt-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Általán, valamit úgy eltesz, eldug, hogy mások észre ne vegyék, meg ne lássák, meg ne találják, mi bizonyos takaró, lepel, burok által szokott történni. Bokorba, szalma közé, függöny mögé, véka alá, pinczébe rejteni valamit. A pénzt, drágaságokat a közeledő ellenség elől föld alá rejteni. Magát elrejteni. Ki a tolvajt magánál elrejti, azt orgazdának tartják. Rejtett kincs. Átv. bizonyos eszmét, isméretet úgy eltitkol, hogy azt az ész csak nehezen vagy épen ne találhassa vagy foghassa fel. Valamely dolgot találós mesébe rejteni. Az Isten vajmi sokat elrejtett az emberi ész elől. A Bécsi codexben (Baruch) olvassuk: "Hol őmagokat azokkal öszvö (együtt) elrehék" (azaz elrejtsék, t. i. a régi iratokban a kapcsoló mód képzője igen gyakran h betü, amidőn a törzs közvetlen t betüje kiesik, sőt a föntebbi példában az egész ít szótag kimaradott).
Ez igével képeztetési rokonságban állanak: lejt, fejt, sejt, ejt, hajt, alajt, fújt, bújt, gyújt, sújt, hűt, fűt, sűt, melyek mind átható cselekvésre vonatkoznak, s ezt a tevést jelentő t fejezi ki. Ezek közől némelyek, midőn t helyett l képzőt vesznek fel, majd ik-es igékké lesznek, s belszenvedő állapotot jelentenek, mint: fej-lik, haj-lik, majd ik nélkül önhatókká válnak, mint: fúl, gyúl, hűl, sűl, fűl, vagy tájdivatosan hűlik, sűlik, fűlik. Ily viszony létezik általán az ít képzőjü átható, és úl űl képzőjü önható igék között, pl. tanít tanúl, szorít szorúl, vegyít vegyűl, terít terűl, stb. Ezen hasonlatnál fogva ha a rejt igét elemezzük, annak gyöke re, melyből lett áthatólag re-ő-t, re-í-t, re-j-t, önhatólag: re-ő-l, v. re-ű-l; mely egyszerüen szokatlan, hanem ,ik' raggal szenvedő alakot vevén föl: re-ő-l-ik, re-ű-l-ik, re-j-l-ik, és csak így jött használatba. Egyébiránt lásd bővebben az ~ít, és ~úl, ~űl igeképzők eredetét és módosulatait Előbeszéd 138. és kk. lapjain. Ha figyelembe veszszük a rokon szanszkrit rah gyököt (= rejt, régiesen: rekkent, honnan rahitana am. rejtekben, titkon, Mátyás Fl.), és a h-t j-vel fölcseréljük: akkor csak a rej-t egyszerü t-, és rej-l(ik), egyszerü l képzővel származtathatók. Mi az alapfogalmat illeti, mely ezen ige gyökében létezik, azt magából a magyarból ismét hasonlat által véljük némileg meghatározhatni. Ugyanis azon alapértelemnél fogva, mely szerint valamit rejteni, elrejteni annyit tesz, mint födőt, takarót, leplet tenni rá, vagy beburkolni, hogy észrevétlenné legyen, valószinünek tartjuk, hogy gyöke azon re, mely vastag hangon ra, t. i. a felható névrag, mi szerint re-íteni valamit eredeti első értelemben annyit jelentene, mint reá-tenni valamit, hogy láthatlan, észrevétlen legyen. Ily viszonyban vannak a le fe v. fel, és al helyhatározókkal a lejt (le-ít), fejt (fe-ít), és alajt (al-ít) származékok, t. i. lejt am. lefelé mozdít, v. mozdúl, fejt am. feltakar, felszakaszt, felbont, alajt am. supponit, suspicatur aliquid. Ezek közöl a ,fejt' szónak párhuzamos társa is megvan a ,fejlik' szóban. Egyébiránt idegen nyelvek között már föntebb megérintettük a rokon szanszkrit rah gyököt. A Tatrosi codexben a ,rejtek' szó egyszerü e-vel fordul elé, tehát annak irásmódja szerént zárt ě-vel olvasandó, melyhez az ö áll közelebb, a tájdivatosan ma is használtatik, ,röjtök.' | |
* | |
| (re-j-t) fn. tt. rejt-ět, harm. szr. ~je. Rejtekhely. Különösen a vadászoknál erdő, kert, nádas, kukoriczás, és általán minden helyiség, melyről föltehető, hogy benne vad tartózkodik. Rejtet átkerestetni, kopófalkát rejtbe ereszteni, (hogy onnét a szarvast, rókát, nyúlat kihajtsa). Rejtből kitör a kopók hajtották vad, ha a rejtet elhagyja. (Bérczy Károly.) | |
* | |
| udvarhelyszéki tájszó, e helyett: rajta. | |
* | |
| (re-j-t-ěg-et) gyak. áth. m. rejteget-tem, ~tél, ~ětt, par. rejtěgess. Valamit gyakran, ismételve, vagy több holmit ide-oda rejt, dugdos, bujtat, takargat, hogy észre ne vegyék. V. ö. REJT, (1). | |
* | |
| (re j-t-ěg-et-és) fn. tt. rejtěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit a köztudomás, észrevevés elől eltakargatunk, eldugdosunk, stb. | |
* | |
| (re-j-t-ěk) fn. tt. rejték-ět, harm. szr. ~e. Olyan hely, hová valamit v. valakit eldugni, eltakarni lehet, hogy titokban maradjon, hogy rá ne akadhassanak. Rejteket keresni, rejtekbe bújni; rejtekbe zárni valamit.
"Keskeny völgye rejtekében Ül s andalg a remete." Kisfaludy Károly. Átv. sziv rejteke, mely titkos érzelmeket, vágyakat stb. takar el. A Tatrosi codexben am. titok: "Mert nem rejtek őneki (quia non latuit. Lukács VIII. Tárkányinál: "hogy nem maradt titokban.") | |
* | |
| l. REJTĚK. | |
* | |
| (re-j-t-ěk-es) mn. tt. rejtěkes-t v. ~et, tb. ~ek. Olyan, hová elrejtezni vagy valamit elrejteni lehet. | |
* | |
| (re-j-t-ěk-ěz-és) fn. tt. rejtěkězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rejtekben tartózkodás. | |
* | |
| (re j-t-ěk-ěz-ik) k. m. rejtěkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. rejtěkězzél. Magát rejtegeti, rejtekben tartózkodik; titkolódzva lappang; bujóskát játszik. A szökevény katonák erdőkben a vadak barlangjaikban rejtekeznek. A bujóskát játszók ide-oda rejtekeznek. | |
* | |
| (rejtěk-fiók) ösz. fn. Valamely szekrénynek, asztalnak és más ilyen tartóhelyeknek titkos fiókja. | |
* | |
| (rejtěk-hely) ösz. fn. Hely, mely különösen alkalmas rá, hogy ott elbujni, s lappangani lehessen. Az erdei zsiványok, és vadak rejtekhelyeit kikutatni. | |
* | |
| (rejtěk-kamara) ösz. fn. Titkos hely valamely házban. | |
* | |
| (re-j-t-el-ěm) fn. tt. rejtelm-et. l. REJTEMÉNY. | |
* | |
| (re-j-t-el-ěm-es) l. REJTEMÉNYES. | |
* | |
| (re-j-t-el-ěm-es-ség) fn. tt. rejtelmesség-ět, harm. szr. ~e. Rejtelmes v. rejteményes állapot, vagy minőség. | |
* | |
| (re-j-t-ély) fn. tt. rejtély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, valamely homályos dolog, melyet az ész világosan, értelmesen felfogni nem képes, midőn annak más dolgokkal öszvefüggését át nem látja. Különösen, megfejteni, kitalálni való feladat, pl. szó, vagy eszme, képes kifejezésekbe burkolva, milyenek az úgynevezett rejtettszók, vagy találós mesék. | |
* | |
| (re-j-t-ély-ěs) mn. tt. rejtélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Minek értelme, jelentése a mi felfogásunkhoz képest homályos, el van takarva, mit nem értünk; igen elvont példázatu. Rejtélyes beszéd, czélzások, kérdések, feladatok. | |
* | |
| (re-j-t-ély-ěs-ség) fn. tt. rejtélyěsség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valami rejtélyes. Rejtélyessége miatt nehéz feloldatu kérdés. V. ö. REJTÉLYĚS. | |
* | |
| (re-j-t-e-mény) fn. tt. rejtemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán valamely titkolt, elrejtett dolog, eszme, vagy isméret. Használtatik különösen a görög-latin mysterium értelmében, s jelent az Istenre, és egélyre vonatkozó olyféle tanokat, melyeket vagy csak némely választottak ismernek, milyenek voltak a régi görög szertartások mysteriumai; vagy oly természetfölötti, s egyenesen az Isten által kinyilatkoztatott hitvallási tanokat, hitágazatokat, melyeket az emberi ész eredeti korlátoltsága miatt felfogni nem képes, p. a Szentháromság, az isteni megtestesülés rejteménye. | |
* | |
| (re-j-t-e-mény-ěs) mn. tt. rejteményěs-t v. ~et, tb. ~ek. Az emberi ész tudomása elől elrejtett, eltitkolt; különösen, ami valamely természet fölötti, s a hitvallásra vonatkozó igazságot, tant foglal magában. Rejteményes jelentés, értelem. | |
* | |
| (re j-t-ény) fn. tt. rejtény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pillék neme, melyek sötétségben, homályos szugokban szeretnek lappangni. (Tenebrio). | |
* | |
| (re-j-t-és) fn. tt. rejtés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által rejtünk, eltakarunk, eltitkolunk valamit. V. ö. REJT, (1). | |
* | |
| (re-j-t-ětt) mn. tt. rejtětt-et. Ami el van dugva, elbujva, titkolva, hogy tudomásra ne jöhessen. Föld alá rejtett kincsek. V. ö. REJT. | |
* | |
| (re-j-t-ětt-en) ih. Rejtett állapotban. A gonosztett rejtetten ritkán marad. | |
* | |
| (rejtětt-fejű) ösz. fn. Féregfaj, melynek feje úgy be van húzva, hogy látni nem lehet. | |
* | |
| (rejtětt-szó) ösz. fn. Találós feladat, midőn valamely szónak tulajdonságai képekben, körülírva adatnak elé, hogy a kérdezett kitalálja belőlök a megfelelő szót, pl. az első úgy jó ha tűz van benne, a második is úgy jó ha tűz van benne, a harmadik is, ha tűz van benne, végre az egész is, ha tűz van benne; felelet: kandalló (kan-dal-ló). | |
* | |
| l. REJTVÉNY. | |
* | |
| (re j-t-ěz-és) fn. tt. rejtězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki v. valami rejtezik. V. ö. REJTĚZIK. A székelyeknél am. szín- v. látszhalál, pl. midőn valakiről azt akarják mondani, hogy nem halt meg, hanem csak szín- v. látszhalott, így szólnak: elrejtezett. V. ö. REJTĚZIK. | |
* | |
| (re-j-t-ěz-ik) k. m. rejtěz-tem, ~tél, ~ětt, par. rejtězzél. Valamely titkos, elzárt, észrevétlen helyen lappang, el van bújva. A szökevények erdőkben, a vadak barlangokban rejteznek. "Ő Felsége előtt én ha akarnám is, el nem rejtezhetem." (Levél 1559-ből. Szalay Ág. 400. m. 1.).
"Az egész természet mély gyászban rejtezik." Szemere Pál. Átv. titok gyanánt, ki nem jelentve létezik. Nem tudni, mi rejtezik szivében. A székelyeknél ,rejtezés', ,elrejtezés' alatt színhalált is értenek, innen mondják: nem holt meg, csak elrejtezett. (Incze József). | |
* | |
| (rejt-hely) l. REJTĚKHELY. | |
* | |
| (re j-t-ő-öd-öz-ik) l. REJTŐZIK, 1). | |
* | |
| (re-j-t-ő-ke) fn. tt. rejtőkét. A székelyeknél am. rejtett v. rejtěkfiók. | |
* | |
| (re j-t-ő-öz-és) fn. tt. rejtőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Maga elrejtése, elbuvás. 2) Elragadtatás. V. ö. REJTŐZIK. | |
* | |
| (re-j-t-ő-öz-ik) belsz. m. rejtőz-tem, ~tél, ~ött, par. rejtőzzél. 1) Rejtegeti magát, elbuvik valahová, hogy meg ne találhassák. Megfelel e kérdésre: hová? pl. pinczébe, padlásra, bokrok közé rejtőzni. Különbözik tőle: rejtezik, t. i. valahol. 2) A székelyeknél ,rejtőzik' a Tájszótár szerént azt is jelenti: elméjében elragadtatik, amidőn ,rittetik' vagy ,rüttetik' szóval egy eredetü, tehát sajátlag am. ritezik v. rütözik. | |
* | |
| (re-j-t-ő-öz-köd-és) fn. tt. rejtőzködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. REJTŐZÉS, 1). | |
* | |
| (re-j-t-ő-öz-köd-ik) k. m. rejtőzködtem, ~tél, ~ött. L. REJTŐZIK, 1). | |
* | |
| (re-j-t-vény) fn. tárgyesete: ~t, több. ~ěk. Általán, találós feladat, rejtély, különösen: rejtettszó. | |
* | |
| (re-j-t-vény-ěs) mn. tt. rejtvényěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. REJTÉLYES. | |
* | |
| (re-j-t-vény-ěs-ség) fn. tt. rejtvényěsség-ět, harm. szr. ~e. l. REJTÉLYĚSSÉG. | |
* | |
| a palóczoknál am. a közdivatu lajtorja. | |
* | |
| elvont gyök, 1) Hangszó, melyből rekeg, rekécsel hangutánzók származnak. 2) Elzárást, elkerítést, illetőleg elkülönzést jelent a rekesz, rekeszt, reked, rekkent származékokban. Ez utóbbi értelemnél fogva rokona a zárt jelentő retesz névnek ret gyöke, és a rejt igének re gyöke, vagy rej törzse. | |
* | |
| (az Átilla neje Kreka nevéről?) falu Abaúj m.; helyr. Réká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. rékas-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Tájszó, különösen Csalóközben, s jelent mosatlan, mocskos konyhai, s asztali edényeket, p. fazekakat, tálakat, tányérokat, máskép: rékmány. Gyöke: rék (rék-as, rék-mány) úgy látszik azonos rők gyökkel (rőköny, rőkönyödik) szókban; s a föntebbiek rők-ös, rők-mény helyett állanak. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Rékas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Temes m.; helyr. Rékás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. RIKÁCSOL; RIKÁCSOLÁS. | |
* | |
| (rek-ed) önh. m. reked-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. Valamely cső, vagy csatornaféle nyilás, lik bedugúl, bezáródik. Iszaptól bereked a csatorna szája. Mocsoktól bereked a pipa, pipaszár. Élő lényre vonatkozva: bedugás, elzárás következtében valahol ben szorúl, vagy valamely helyről kiszorúl. Az egér a csaptatóba reked. A halak a vejészben, varsában rekednek. A kaput bezárták, s mi kirekedtünk a házból. A ,rekesz' névvel és ,rekeszt', ,rekken,' ,rekkent' igékkel áll származási és értelmi viszonyban. | |
* | |
| (rek-ed) önh. m. reked-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. Mondjuk torokról, midőn a sürü nyál meggyűl benne, vagy hűlés következtében, vagy más okból öszveszorúl, s mintegy bedugúl. Sok kiáltozásban berekedt a torka. Mennyiben az ily állapotban szenvedő embernek hangja rekegő, a rekeg, rekécsel hangutánzó igékhez rokon származatu, t. i. a berekedt torku ember rekeg, rekegve beszél. V. ö. REKEDÉS. | |
* | |
| (rek-ed-és) fn. tt. rekedés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. 1) Valamely csőnek, csatornának, nyilásnak azon állapota, midőn bedugúl, öszveszorúl. 2) A toroknak kóros állapota, mikor a hang rekegve jő ki rajta. E hangot fejezi ki a hasonló értelmü latin raucus, raucedo is. | |
* | |
| (rek-ed-ěz) gyak. önh. m. rekeděz-tem, ~těl, ~ětt. Többször elreked. Rekedező hang. | |
* | |
| (rek-ed-ség) fn. tt. rekedség-ět, harm. szr. ~e. A toroknak szenvedő állapota, midőn bedugulás, meghülés stb. következtében rekeg. | |
* | |
| (rek-ed-t) mn. tt. rekedt-et. 1) Dugult, bedugult, nem szelelő. Rekedt cső, csatorna, pipaszár, zúgó, zsilip. 2) Záródott. Vejészbe, varsába rekedt halak. 3) Torokról szólva am. dugulás, szorulás miatt rekegő. Rekedt torku kántor. V. ö. REKED. | |
* | |
| (rek-ed-t-en) ih. Rekedt állapotban. | |
* | |
| (rekedt-hasú) ösz. mn. Hasdugulásban szenvedő, kinek úgynevezett kemény széke szokott lenni. | |
* | |
| (rek-ed-t-ség) l. REKEDSÉG. | |
* | |
| (rek-ěg gyak. önh. m. rekěg-tem, ~tél, ~ětt. "Rek rek" hangon szól pl. a rekedt, vagy tisztátalan torku ember. Különösen mondjuk a békákról. "Mikor ideje vagyon ez napig is mindazt panaszolják (a békák), a vizekbe rekegvén." Pesti Gábor meséi. Gyöke rek hangutánzó; b előtéttel brek, honnan: brekeg, brekeke. | |
* | |
| (rek-ěg-és) fn. tt. rekěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tisztátalan, fülsértő "rek rek" hangon szólás, kiáltozás. Békák rekegése. | |
* | |
| (rek-ěg-tet) miv. m. rekěgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. rekegtess. Eszközli hogy rekegjen. Ne rekegtesd azt a gyereket. | |
* | |
| fn. tt. rekenyé-t. A sóskának enni való savanyú szára. Kemenesali szó. Úgy látszik hogy ,rőkönye' helyett van; mivel az mintegy meg szokott rőkönyödni, vagy rőkönyödöttnek látszik. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rek-eny-ő) fn. tt. rekenyő-t. 1) Így nevezik a sóskát, midőn szárba és magba megy, máskép: rekenye; l. ezt. 2) A szőlővesszőn nőni szokott kacskaringós vékony szálacskák, melyeket a gyermekek savanyuságokért rágicsálni szeretnek. 3) Népies neve a gomborkák neme alá tartozó növényfajnak; táskája két czikkelyü; az alsó hengerded, gyakran meddő; a felső tojásdad, v. gömbölyűded, sinóros; alsó levelei szárnyasan kikanyargatott fogasak; virága sárga; szára szerteágazik, félig szőrös, fölül kopasz. Növénytani egész neve: rekenyőgomborka. (Myagrum perenne).
Valamint rekenye, úgy rekenyő is eredeti jelentése szerént rőköny vagyis rőkönyödő. Az idegen nyelvek között leginkább közelít hozzá kivált a 2-ik értelemben a német Ranke. | |
* | |
| (rekenyő-gomborka) ösz. fn. l. REKENYŐ, 3). | |
* | |
| (rek-esz) fn. tt. rekesz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, bizonyos korlát, kerítés, gát által képezett zárhely, pl. az állatok ketrecze, esztrengája, sellencze, kalitkája, óla, stb. Rekeszbe zárni a ludakat, réczéket. A vadmadár is megszokja a kalitkarekeszt. (Km.). Pázmánnál am. a latin clausura. Szerzetes szent rekesz. A lélek rekesze = test.
"A szilaj lélek rekeszét kitörvén A nap útján túl magasan csapongott." Berzsenyi. Rekesznek nevezik a vizek kifolyását akadályozó, vagyis azokat elzárva tartó gátat, töltést, zúgót. Továbbá am. fiókféle osztályozat. Rekeszekbe helyezni a könyveket. Növénytanilag az üreges szervben, maghonban, vagy magrejtőben képződött válaszfalak által támadó fiók vagy fiókok; pl. három rekeszü tokja van a hóvirágnak, tulipánnak. (Loculamentum. Gönczy P.). A hajósoknál mindennemü elkülönített hely a fahajókon, pl. zabtartó, szentes, pincze stb. Az irásban am. zárjel. Rekeszbe szorított mondat. Minthogy a rekesz alapfogalmánál fogva zárt jelent, legközelebb rokonságban áll hozzá a retesz, mint zárló eszköz. | |
* | |
| (rek-esz-ěl) áth. m. rekeszěl-t. 1) Rekeszszel kerít, elzár. A kazalt a kártevő barmok ellen elrekeszelni. 2) Korlátokat, gátokat húz. 3) Fiókokra oszt. A könyvszekrényeket rekeszelni. | |
* | |
| (rek-esz-ěs) mn. tt. rekeszěs-t v. ~et, tb. ~ek. Rekeszszel v. rekeszekkel ellátott; fiókos. Rekeszes istálló, melyben a lovak között elválasztó korlátokat húznak; rekeszes szekrény. | |
* | |
| (rekesz-gát) ösz. fn. Gát, mely a víznek szétfolyását akadályozza, hogy összébb s egy mederbe szorítva, vagy ideiglen feltartóztatva czélszerübben használtathassék. Rekeszgát a patakmalom fölött. | |
* | |
| (rek-esz-[t-]-get) áth. m. rekeszget-tem, ~tél, ~ětt. Többször vagy folyvást rekeszt. V. ö. RET. | |
* | |
| (rek-esz-[t-]-get-és) fn. tt. rekeszgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki rekeszget. | |
* | |
| (rekesz-izom) ösz. fn. Izom, mely a mellüreget a hasüregtől keresztben elválasztja. (Diaphragma). | |
* | |
| (rek-esz-kěd-és) fn. tt. rekeszkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos rekesz, illetőleg korlátok közé zárkozás. | |
* | |
| (rek-esz-kěd-ik) k. m. rekeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Korlátok közé zárkozik, magát másoktól bizonyos közbevetett gát által elválasztja; különösen, lakhelybe, rejtekbe, szobába zárkozik. "Csinála magának titkos kamarát, melyben az ő szolgálóival berekeszkedvén lakik vala." (Judit, 8, 5, Káldi). | |
* | |
| (rekesz-rúd) ösz. fn. Rúd az istállóban, melyet a bekötött barmok, különösen a lovak közé korlátul szokás tenni. | |
* | |
| (rek-esz-t) áth. m. rekeszt-ětt, par. rekeszsz, htn. ~ni v. ~eni. Bizonyos korlát, vagy gát által elzárol, elkülönít, határozott térbe szorít. Berekeszteni a barmokat az ólba. Korlátokkal elrekeszteni a szérűt. Kirekeszteni valakit a házból, am. a kaput, ajtót bezárni előle. Oly sokan vannak, hogy Dunát lehet velök rekeszteni. (Km.). Csatornát, zsilipet, zúgót rekeszteni. "Kinek sokassága megrekeszté az árradatokat." (Bécsi cod. Judith XVI.). Régebben ,zárni,' ,bezárni' helyett is használtatott. "Mikor menny berekesztetett" (quando clausum est coelum. Tatr. cod. Luk. IV.). "Minthogy Tokaj várában benne az ellenségh, végezte azt az országh, hogy azokat Zemplin, Zabolcs és Ungh vármegyék azon vármegyékben lakozó urak segétségével rekeszszék megh." (Az 1605-ben Bocskay-féle szerencsi országgyülés határozata). Átv. ért. a beszédet berekeszteni, am. befejezni, elvégezni. V. ö. REKESZ. | |
* | |
| (rek-esz-t-és) fn. tt. rekesztést-t, tb. ~ěk. Elzárolás, elkülönítés, határok közé szorítás, zárás. Kirekesztés a Bécsi codexben am. anathema: "Adá elfeledetnek kirekesztésére" (obtulit in anathema oblivionis. Judith. XVI. Tárkányinál: "Ajándékul adá az elfeledés ellen)." | |
* | |
| (rek-esz-t-ěk) fn. tt. rekeszték-ět, harm. szr. ~e. Korlátozat, gátmű, mely által valamit elzárnak. A rekesztéken áttörni, kiugrani. | |
* | |
| (rek-esz-t-ék-ěs) mn. tt. rekesztékes-t v. ~et, tb. ~ek. Rekesztékkel ellátott. | |
* | |
| (rek-et-ěs), v. REKETTĚS, (rek-ed-t-ěs) mn. tt. reketěs-t v. rekettěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Rekedt hangu, vagy torku. | |
* | |
|
"Ama sötét nyárfák alatt, a part felé, Sürü rekettye közt vezet egy róna bé." Csokonai. Eléjön ez alakban is már XIII. századbeli oklevelekben. "Ad dumum viminum Requitye dictorum. (1228). In dumo qui vulgariter Reketya nuncupatur. (1279. Jerney. Nyelvkincsek). Sőt a XII. században is. l. RAKOTTYA. | |
* | |
| puszta Kis Kunságban, helyr. Rekettyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rekettye-bokor) ösz. fn. Rekettyefűzből alakult bokor. "Ad dumum qui dicitur Reketia bukur. (1247. Jerney Nyelvkincsek). | |
* | |
| (rekettye-fa) ösz. fn. Vastagabbra nőtt fanemű rekettye. 1125-ik évi oklevélben: reketyafa. (Jerney. Nyelvkincsek). | |
* | |
| (rekettye-fűz) ösz. fn. l. RAKOTTYAFŰZ. | |
* | |
| (rekettye-es) fn. tt. rekettyés-t, tb. ~ěk. Rekettyés hely, vagy vidék, vagy erdő. Olyan alkatu mint Bikkes, Fenyves, Füzes, Szilvás, Tölgyes. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. REGGET. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Rekiczel-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| faluk Mármaros m. és Szász-Sebes székben, helyr. Rekitá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rek-k-en) önh. m. -t. 1) Dugúl, záródik, szorúl, midőn t. i. a csöve, csatornája, rése, nyilása betömődik. Rekken a dagadt torok. A régieknél azt is teszi: elvész.
"Mert ő igazsága keveté, És hogy váltságunkat úgy tennéje, Hogy az binről (bünről) elég lenne, Kivel ember elrekkent vala." Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása 95. l.). | |
* | |
| elavult ige, melynek csak részesülöje rekkenő divatozik, s nagyon melegen sütő napot jelent. V. ö. REKKENŐ, 2). | |
* | |
| (rek-k-en-ő) mn. tt. rekkenő-t. 1) Duguló, szoruló, záródó, pl. cső, csatorna, torok. 2) Mondjuk igen nagy melegről, melyet az égető nyári nap sugarai okoznak. Rekkenő meleg, rekkenő hőség. Minthogy ezen jelentésénél fogva az égés, égetés alapfogalma rejlik benne: innen gyöke rěk azon rök gyökü szókhoz rokonítható, melyek szintén tűzre, égésre vonatkoznak. V. ö. RĚG, RŐK. Egyébiránt mennyiben a rekkenő melegségről azt szoktuk mondani, hogy fojtó, szorító: tehát e másod értelménél fogva a reked, rekeszt igékhez is rokoníthatjuk. | |
* | |
| (rek-k-en-ő-ség) fn. tt. rěkkenőség-ět, harm. szr. ~e. Igen nagyon égető, fojtó melegsége a napnak. | |
* | |
| (rek-k-en-t) áth. m. rekkent-ětt, htm. ~ni v. ~eni, par. ~s. Titkos, rejtekhelyre elzár, elrejt, eltakar, eldug, elsikkaszt valamit. "Kik el nem rekkentötték (sikkasztották) Krisztusnak részét, jószágát, mint az mastaniak." Carthausi névtelen.
"Nyergét vessék a Dunába, És a féket a fűben elrekkentsék." Továbbá "Hogy már magát ott megmentenéje Inkább magát ott elrekkenté." Csáti Demeter, az "Emlékezzünk régiekről" versezetben. "Hogy szerelmes társát ígyen kesergetné, Ő édes magzatit elrekkentenéje." Istvánfi Pál a XVI. századból. "Az embert ő (az ördög) megirigylé, S ő írégységében megkésérté, S így az embert elrekkenté" (elnyomá, elfojtá). Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása 62. l.). "Csodaleány, hogy nem félted, Magadat lám elrekkented" (elveszted). Ugyanott (97. l.). E régies igével maiglan élnek a székelyek, kiknél megrekkenteni valakit ezt is jelenti: észrevétlenül erősen megütni; mintegy megzökkenteni. | |
* | |
| (rek-k-en-t-és) fn. tt. rekkentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elrejtés, eldugás. V. ö. REKKENT. | |
* | |
| (a német Röckl-ből kölcsönzött) fn. tt. rékli-t. Kurta dolmányféle női öltöny. Nyári, téli, posztó-, kartonrékli. | |
* | |
| fn. tt. rékmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. RÉKAS. | |
* | |
| fn. tt. rekrutá-t. A franczia recrue s német Recrut-ból átvett szó; magyarosan: katonaújoncz, v. ujonczkatona v. csak: újoncz. A franczia recroître am. a latin recrescere (újra vagy ismét nőni), tehát recrue sajátlag am. pótkatonaság; pótkatona. | |
* | |
| l. ÚJONCZOZ. | |
* | |
| női kn. Aurelia, máskép: Aranka. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Relyó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök, mely külső rázás vagy belső rázkodás által okozott, s gyakran hangos mozgást jelent, honnan a remeg, remegés, reng, renget, rendít, rendűl, s alkalmasint remény, remél származékok is. Alaphangja a rázkodást utánzó erős reszketeg r, s ennélfogva rokonai a ráz, ránt, rezeg, reszket, retteg, és a megnyújtott rém, rémlik. Az idegen nyelvek között legközelebb áll hozzá a latin tremo, mely szintén erős hanggal járó mozgásra vonatkozik és így egyszersmind hangutánzó. | |
* | |
| fn. tt. rém-ět, harm. szr. ~e. 1) Szemek előtt homályosan lebegő, s azokat mintegy kápráztató látvány, tünemény, s ez értelemnél fogva értelmi öszvefüggésben áll vele rémlik, pl. midőn azt akarjuk mondani, hogy valaminek homályos képe lebeg előttünk, így szólunk: rémlik előttem. 2) Különösen oly látvány, mely a képzelődésre ijesztőleg hat, s egész valónkat remegésbe hozza, milyenek az úgynevezett kísértetek, boszorkányok, bolygó szellemek, bányarémek. A babonás és félénk ember a sötétben hamar rémet lát. A régieknél jelent csak bámulatot is; V. ö. RÉMŰLET; sőt némely származékok is jelentenek bámulatost pl. rémitő sok, nagy, drága; rémség stb. l. ezeket.
E jelentéseknél fogva a rém szóban alapfogalom a reszketegség, s legközelebbi rokonságban áll a remeg és reng igék rem illetőleg ren gyökével; csupán r alaphangban retteg, retten, rett és riad, riaszt szók rí gyökével is, t. i., a rém majd szemeink előtt remegve, majd valónkat megremegtetve működik. Alaphangja a reszketeg r, s ennélfogva rokonai a latin terret, tremit, terriculamentum, továbbá a német Schreck, szláv sztrasili stb. | |
* | |
| puszta Bács m.; helyr. Rém-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (rém-alak) ösz. fn. A képzelődésre ijesztőleg ható, s valónkat remegésbe hozó tünemény, vagy kép, legyen az valódi, vagy csak képzelt. A halálnak festett vagy faragott váza valóságos rémalak. A rendkivül csúnya, visszataszító ábrázatu embert rémalaknak mondhatni. Rokon jelentésüek: ijesztő, váz, láz. | |
* | |
| (rém-állat) ösz. fn. Állat, melynek alakja a rendes természeti idomtól elütvén, ijesztőleg hat ránk; undok korcs állati fajzat. (Monstrum). | |
* | |
| (rém-csapat). l. RÉMSEREG. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Remecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rem-ěg) gyak. önh. m. reměg-tem, ~tél, ~ětt. Széles ért. mondjuk akármely testről, mely rázkodás következtében mozog. Remeg a ház, midőn terhes szekerek robognak el mellette. Remeg az átkelő kocsik alatt a hid. Remeg a kocsonya, alutt-tej.
"Suhog a szél, remeg a fa." Népdal. Szorosb ért. mondjuk az állati testekről, midőn idegeik, izmaik görcsös vonaglásban szenvednek. Különösen midőn e kóros állapot az emberi kedélyre vonatkozik, am. némelynemü erős indulattól izgattatik, nevezetesen, folytonos félő állapotban van. Remeg a halálos veszélyben lévő ember. Mit remegsz, hisz nincs semmi baj. V. ö. REM. | |
* | |
| (rem-ěg-és) fn. tt. remegés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. A testnek azon állapota, midőn külrázás vagy belrázkodás következtében remeg. Továbbá a kedélynek nyugtalan állapota, midőn valamely indulat, nevezetesen félelem által izgattatik. Az éjjeli zaj, a vészharang kongása remegésbe ejtett bennünket. V. ö. REMĚG. | |
* | |
| (rem-ěk) fn. tt. reměk-ět, harm. szr. ~je, v. ~e. 1) Molnár Albertnél, remekfalat am. offa, buccella, portio, vagyis levágott koncz, kiszabott enni való rész; leszelt darab, pl. a húsárusok vágószékeiben. Pesti Gábor meséiben is: "Egy remek húst gyorsan ellopának tőle a szatyorból"; így vadászoknál a rőtvad hátrésze (Ziemer). 2) Jelent még a régieknél általán darabot. "És ereszte remek ónnot ő szájába" (Et misit massam plumbeam in os ejus. Bécsi cod. Zacharias. Tárkányinál: "És a darab ónt annak szájára tevé). "Miként pányikaalmaremek, te tűgyid (orczáid). Döbrentei codex. (Énekek éneke). 3) Mesteri műdarab, melyet valaki készít, hogy az illető czéhbe mint mester bejuthasson. A csizmadiák remekként topánt, csizmát, a szűcsök ködmönt, bundát szoktak készíteni, a kovácsok hintót, szekeret vasalni, lovat patkólni stb. (Németül: Meisterstück). Remeket készíteni; a remeket megbírálni, hibásnak találni s elvetni. Innen átv. ért. mondják műről, mely a maga nemében kitünő, jeles, mesterséges, mennyiben t. i. a remekcsináló minden kitelhető módon rajta van, hogy minél jobbat készítsen. Ez remek mű, remek kép. "Elég csak hazafiaknak lennünk, sőt elég csak embereknek is, hogy ebben az isteni gondviselésnek hazánk körül véghez vitt és szembetünő nagy remek munkájában gyönyörködjünk." Gr. Teleki József. 1790. Ugocsa rendeihez.
"Mi a férfi maga? Félben hagyott remek." Kiss János. Alkalmaztatik az ész müveire is: Remek költemény, szónoklat, szinmű. Az ily müvek szerzői remekiróknak neveztetnek. Remekmű, remekmunka össze is íratnak. Minthogy a tulajdon anyagi értelemben vett remek bizonyos kivágott, kimetszett, kiszabott tárgyat jelent; innen gyöke rem azon rokon gyökhangu szók osztályába sorozható; melyek vágás, metszés, szabás, illetőleg szabály által keletkeztek, ú. m. rész, rét, réteg, rés, rend, recze, redő. Legközelebb rokona talán a rémfa nevü eszköznek vagyis állványnak alkatrésze rém; t. i. rémfának mondják a hentesek, mészárosok fogasát, melyre a levágott barmot, pl. borjut, juhot, disznót lábainál fogva felakasztják, midőn bonczolni akarják. Alakjára nézve hasonló a gyermek, vétek, étek, lélek, zömök szókhoz. Alapfogalomban egyezni látszik vele a kézi mesterséget, gyárt jelentő szláv remeszlo v. remeszla. Jerney szerént, (Nyelvkincsek), mint személynév eléjön már egy XII. századbeli (1138.) oklevélben. | |
* | |
| (rem-ěk-ěl) áth. m. reměkěl-t. Mesteri művet készít, hogy ügyességét ez által kimutassa, s az illető czéhnek tagjává avattassék. A mészárosok ökröt vágva, s annak sulyát meghatározva szoktak remekelni. A remeklésre szánt ökröt néhutt különösen remeknek nevezik. Szélesb ért. a maga nemében kitünő észművet szerez, vagy rendkivüli jeles tettet hajt végre. | |
* | |
| (rem-ěk-ěl-és) fn. tt. reměkělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki remekel. | |
* | |
| (rem-ěk-ěl-ő) mn. és fn. tt. reměkělő-t. Aki bizonyos mesterséghez tartozó próbamüvet, remeket készít. Remekelő csizmadia, szabó, szűcs, mészáros. A müvészre is alkalmazzák: remekelő művész, aki magát valamely művészeti tárgy eléadásában vagy kidolgozásában kitűnőnek tanusítja, vagy tanusította. V. ö. REMEK. | |
* | |
| (remek-ész) l. LÁNGÉSZ. | |
* | |
| (remek-iralom v. ~irodalom) ösz. fn. Oly írott észmüvek öszvege, melyek magukban kitünők, maradandó becsüek. | |
* | |
| (remek-iró) ösz. fn. Kinek irott észmüve a maga nemében jeles, kitünő, állandó, maradandó becsü. Hellen, római remekirók. | |
* | |
| (reměk-könyv) ösz. fn. Könyv, mely remekirói müvet foglal magában, mely mind tartalmára mind eléadására nézve a maga nemében jeles, kitünő. | |
* | |
| l. REMEKĚLÉS. | |
* | |
| (rem-ěk-ěl-et), fn. tt. remeklět-et, harm. szr. ~e. A remekelő által kiállított próbamű, mint eredmény. | |
* | |
| (remeklő-darab) ösz. fn. Müvészi, pl. zenei darab, melyben vagy mely által az illető jeles, kitünő jártasságát vagy képességét tanusítja. | |
* | |
| (remek-lövés) ösz. fn. Vadászok nyelvén, ha a sebszáj a rőtvad remekén fészkel. (Ziemerschusz). | |
* | |
| (remek-mivü) ösz. mn. Az ész műveire alkalmazva am. igen jeles, kitünő. | |
* | |
| (remek-munka). 1) A remekelő mesterember készitménye. 2) l. REMĚKMŰ. | |
* | |
| (reměk-mű) ösz. fn. Szoros ért. a müvészet, vagy tudományok köréhez tartozó s a maga nemében kitünő jelességü mű, pl. kép, szobor, épület, költemény stb. V. ö. REMĚK. | |
* | |
| (rem-ěk-ség) fn. tt. reměkség-ět, harm. szr. ~e. Valamely munkának, műnek kitünően jeles tulajdonsága. Homér müveinek remeksége. | |
* | |
| (rem-ěk-ül) ih. 1) A maga nemében jelesen, kitűnőleg, a mesterség, müvészet, tudomány kellékeinek megfelelve. Remekül varrott ruha. Remekül írt, elmondott beszéd. 2) Mesteri próbaként. A czéh előljáróinak remekül benyujtott munka. V. ö. REMEK. | |
* | |
| l. REMÉNYL. | |
* | |
| (rem-ény-ěl-et-ěs) mn. tt. reméletěs-t v. ~et, tb. ek. l. REMÉNYBELI. | |
* | |
| l. REMÉNYLHETŐ; REMÉNYLHETŐLEG. | |
* | |
| l. REMÉNYKEDIK. | |
* | |
| (rem-ény) fn. tt. remény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, vagyis kellemes előérzet, melyet valószinüleg bekövetkező valamely jónak várása támaszt és táplál bennünk. A közéletben szokottabban: reménység; honnan a közmondatoknál ez alakban találjuk. l. REMÉNYSÉG. Ellenkezője félelem, melyet valamely jövendő rosznak lehetősége okoz. Remény és félelem között habozni. Reményt táplálni, jó reménynyel, v. reményben lenni. Reményt veszteni, reményről lemondani. Reményben élni. Nincs semmi remény. Utolsó reményem benned van. Remény nélkül lenni. Reményben csalatkozni. Reményétől megfosztani valakit. Bizonyos, hogy valamint reményünk, úgy aggodalmaink sem teljesülnek egészen soha. B. Eötvös J. (Gondolatok).
"Kéklő lepelben messze jár Előtted a Remény." Kölcsey. Keresztény vallási ért. Isten kegyelméből nyert erkölcsi indulat, melynél fogva az Istentől igért örök boldogságot Krisztus urunk érdemei által teljes bizalommal várjuk. Az egyházi három alaperény egyike. Hit, remény, szeretet. A költőknél és képző művészetekben a remény horgonyra támaszkodó női alakban állíttatik elé. Minthogy a remény bizonyos jó után esengő várakozást jelent, mely a kedélynek némi nyugtalankodásával szokott járni, továbbá, mert a remény félelemmel vegyes érzés, mennyiben csak valószinüségen alapúl, s az ellenkező rosznak lehetőségét nem zárja ki: innen gyöke rem egynek látszik a remeg, remegés szók gyökével. Lélektanilag csakugyan való, hogy minél közelebb jutunk valamely várt jónak megnyerhetéséhez, a vágy annál erősebben izgatja idegeinket, mit még inkább nevel azon titkos, félelem, melyet az ellenkezőnek képzelt lehetősége okoz, mit a koczka-, kártyajátékosokon különösen tapasztalhatni. | |
* | |
| (rem-ény-beli) mn. tt. reménybeli-t, tb. ~ek. Ami még csak a reményben létezik, de a valóságban nem; leginkább a törvénytudományban használt kifejezés, pl. a fiúnak még életben levő szüléi vagyonához csak reménybeli joga van. (Virtualis). | |
* | |
| (rem-ény-beli-ség) fn. tt. reménybeliség-ět, harm. szr. ~e. Reménybeli állapot, vagy jog. (Virtualitas). V. ö. REMÉNYBELI. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Remenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. REMÉNYL. | |
* | |
| (rem-ény-ěl-het-ő) mn. tt. reményělhető-t. Minek ránk nézve kedvező bekövetkezését valószinüleg várhatni. Reményelhető, hogy miénk lesz a győzelem. A reményelhető zsákmányban mindnyájan osztozni fogunk. | |
* | |
| (remény-fa) ösz. fn. Kazinczynál am. közönséges akáczfa.
"Szerelme kinjait, fülemilébe költ Lelkem, reményfám bánatos ágain Énekli majd." Így nevezve, mert, miként Kazinczy mondja, az akácz árnyékában vannak a temetők többnyire az alföldön; vagy talán onnan is igazolható e nevezet, mert a reménynek jelvezeti szine a zöld, s az akáczfa levelei kitünően élénk kedves zöldek, s ilyenek maradnak (dús és mély gyökereinél fogva) még késő őszszel is, midőn más fák levelei többnyire már elsárgultak vagy le is hullottak. | |
* | |
| (remény-fosztott) l. REMÉNYHAGYOTT. | |
* | |
| (remény-fosztottan) l. REMÉNYHAGYOTTAN. | |
* | |
| (remény-hagyott) ösz. mn. Ki reményleni megszünt. Ki semmi jót, semmi kedvezőt nem vár, ki reményét vesztette, kétségbeesett. | |
* | |
| (remény-hagyottan) ösz. ih. Kétségbeesett állapotban. | |
* | |
| (remény-horgony) ösz. fn. Nagyobb fajta horgony a hajósoknál, mely csak kivételes nagyobb szükségben használtatik, s jó szolgálata az egyéb horgonyon bizonytalanságban álló hajót rendesen biztosítja, és így hasonló esetekben a hajós egész reménye. (Pflichtanker, Hauptanker. Kenessey A.). Átv. ért. biztos hit valamely remény teljesedésére. | |
* | |
| (remény-jog) ösz. fn. Birtoklási jog, melyre valaki bizonyos körülmények bekövetkezte után törvényszerü igényt tart. (Jus virtuale). V. ö. REMÉNYBELI. | |
* | |
| (rem-ény-kěd-és) fn. tt. reménykědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Sajátlag, folytonos remény táplálása, mely jelentése a régieknél fordúl elé. 2) A mély hangu ,rimánkodás' helyett igen csengő, mintegy rívó, vagy panaszos hangon való kérés. V. ö. REMÉNYKĚDIK. | |
* | |
| (rem-ény-kěd-ik) k. m. reménykěd-tem, ~tél, ~ětt. Molnár A. szerint megfelel neki a latin quiritatur, tehát am. bajait, nyomorúságát elpanaszolja, eseng; továbbá magát mentegetve könyörög; hangváltozattal: rimánkodik. Fűnek fának reménykedik. (Km.). Térdeimet átkulcsolva reménykedett, hogy ő nem oka semminek. Ezen értelménél fogva a remény szóval nem látszik ugyan fogalmi viszonyban, midőn t. i. azt jelenti, mit a közdivatú rimánkodik, és így talán inkább ebből alakult volna vékonyhangon a reménykedik. Azonban a régieknél is ugyanazon ,remény' származékai két értelemben fordúlnak elé, t. i. a remény törzsből származott ,reménykedik' ige, annyit tesz, mint folytonos vagy gyakori reményt táplál (valamint szomorkodik am. folytonosan szomorú). "És mindenkor te Istenedbe reménykedjél" (Et spera in Deo tu semper. Bécsi cod. Ozeás XI. A vulgatában XII.). "Dicsérjétek mi uronk Istent, ki nem hagyta meg (hagyta el) őbele reménykedőket" (sperantes in se. Ugyanott. Judith XIII.). Így a Nádorcodexben is. De eléjön kér, esd vagyis ,rimánkodik' jelentésében is.
"Reménkednek vala az nagy Úr-istennek Kit nagy siralommal fohászkodva kérnek" Ének Nagy-Kunság romlásáról a XVII. században. (Thaly K. gyüjt). V. ö. REMÉNYL. Mi tehát azt véljük, hogy a két szó különböző eredetü ugyan, hanem későbben a szokás mint hangokban közel álló szókat összezavarta, mint pl. ,ragyiva' és ,ragyva' szókat is. A mai, legalább az irói gyakorlat a ,reménykedik' és ,rimánkodik' szókat nem cseréli föl. | |
* | |
| (rem-ény-ěl) áth. m. reményěl-t, reménylt, v. reményl-ett, htn. reményelni, v. reményl-eni. Valamely jónak, kedves dolognak valószinü bekövetkezését várja. Minden jót reményleni. Én már nem reménylek semmit. Reménylem, hogy szerencsésen üt ki vállalatunk, csak azon félek, hogy... A régieknél eléjön kérni, esdeni értelemben is.
"Az nagy Istent kezdé kérni, És őt azon reményleni, Hogy őt búdosni ne hadná" Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása. 38. l.). Rövidebben: remél, mely nem egyéb, mint az öszvehuzott reményl, ha csak azt nem veszszük, hogy létezett volna reme törzsök is (de amire nincs adatunk), melyből aztán el képzővel alakult reme-el = remél; valamint kefe kefél, csere cserél, besze beszél, tere-tura terét-turát, v. tereturál, here herél, henye henyél, stb. Egyébiránt remél szokott alakot minden ragoztatásaiban a könnyed kiejtés ajánlja, pl. a multban: remélt e helyett: reménylt, a kapcsoló és parancsoló módban: remélj e helyett: reménylj; remélhető e helyett reménylhető. A közéletben is szokottabb a ,remél.' Holtig remél az ember, vagy: Addig remél az ember, mig benne a lélek, vagy: Míg élek, remélek. (Km. Latinul: dum spiro, spero). | |
* | |
| (rem-ény-él-és) fn. tt. reménylés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit reményl. | |
* | |
| (rem-ény-ěl-et) fn. tt. reměnylet-ět, harm. szr. ~e. Reménylés, elvont és tárgyi értelemben. Jobb jövendő reménylete.
"Lelkem ő nagy inségében, Noha elhagyott volt, most reményletében Rád szállott hitében" B. Balassa Bálint. A XVI. századból. | |
* | |
| (rem-ény-el-etlěn) mn. tt. reményletlen-t, tb. ~ěk. Nem reménylett, nem várt. A reményletlen szerencse nagyobb örömet okoz. Határozóként am. nem reménylett módon. Reményletlen jutottam e megtiszteltetéshez. | |
* | |
| (rem-ény-ěl-ětt) mn. tt. reménylett-et. Amit valaki mint jót valószinüleg bekövetkezhető gyanánt várt. A reménylett jutalmat megnyerni. | |
* | |
| (remény-leves) ösz. fn. Csak igéretben, reményben létező leves; használják e közmondatban: A reménylevest kiki feladhatja a szegénynek. (Dugonics). | |
* | |
| (rem-ény-ség) fn. tt. reménység-et, harm. szr. ~e. Köz szokás szerint egy értelemben vétetik a remény szóval; de szabatosan véve nyelvünkben divatozó hasonlat szerint, a ség képzőnek jelentésénél fogva, a reménynek tulajdonsági állapotát, minemüségét, egész terjedelmét fejezi ki. Így különböznek a keserv és keserűség, nyomor és nyomorúság, szomor és szomorúság stb. Reménységgel könnyebbedik a szenvedés. Hideg, vékony reménység. Reménység tartja az embert. (Km.). A reménységet se hóra ne fektesd, se nádra ne támaszd. (Km.). Reménység, nyereség nincsenek mindig egy vágásban. (Km.). Kitől Isten eláll, reménysége hibál. (Km.). Ki reménységgel él, ispotálban hal meg. (Km.). Reménység szegénység. (Km.).
"Reménység az ébren levőknek álma." (Plato után gr. Teleki József 1790. Ugocsa rendeihez). | |
* | |
| (rem-ény-ség-telen) l. REMÉNYTELEN. | |
* | |
| (remény sugár) ösz. fn. A reménynek kisebb foka.
"Ó népek Istene, Küldj egy reménysugárt." Bajza. Még csekélyebb mértékben ,reményszikra' a neve. | |
* | |
| (remény-szál) ösz.fn. Nagyobb, erősebb remény. | |
* | |
| (remény-szikra) ösz. fn. Igen kevés remény. | |
* | |
| (rem-ény-telen) mn. tt. reménytelen-t, tb. ~ěk. Ki magára nézve semmi jót, semmi kedvező jövendőt nem vár. Örök börtönre itélt reménytelen rab. "Szerelmünk még forróbbá válik, midőn azt reménytelennek látjuk." B. Eötvös J. (Gondolatok). Határozóként am. remény nélkül, reménytelenül. | |
* | |
| (rem-ény-telen-ség) fn. tt. reménytelenség-ět, harm. szr. ~e. Remény nélküli állapot.
"Segélj meg engemet én édes Istenem, Reménytelenségben ne hagyj elsilyednem!" B. Balassa Bálint. A XVI. századból. | |
* | |
| (rem-ény-telen-ül) ih. Remény nélkül, semmi jót, semmi kedvezőt, nem várva. Reménytelenül maradni, élni, szenvedni. | |
* | |
| (remény-teli v. ~teljes) ösz. mn. Akihez vagy mihez nagy reményeket kötünk; ami reménynyel van eltelve. Reményteljes ifjú, vagy ifjúkor. Reményteljes szív. | |
* | |
| (rem-ény-t-em) ih. Székelyek tájnyelvén am. reményem szerint. | |
* | |
| (remény-vásár) l. REMÉNYVÉTEL. | |
* | |
| (remény-vesztes) l. REMÉNYHAGYOTT. | |
* | |
| (remény-vesztés) l. KÉTSÉGBEESÉS. | |
* | |
| (remény-vesztett) l. REMÉNYHAGYOTT. | |
* | |
| (remény-vesztetten) l. REMÉNYHAGYOTTAN. | |
* | |
| (remény-vétel) ösz. fn. Vásárlás, melyet valaki csak jó remény fejébe tesz, pl. valamely bányarészben. (Id. Mándy P.). | |
* | |
| (remény-zöld) ösz. fn. Képes beszédben am. tetszős, igen szép zöld; t. i. a zöld szint a remény szinének tartják. "Reményzöld tér, itt ott egy kis virág s felettünk a tiszta sugár, mely a magasból jő, s mindent átmelegítve világával tekintetünket fölfelé vezeti." B. Eötvös József. (Gondolatok). | |
* | |
| (rém-ěs) mn. tt. rémés-t v. ~et, tb. ~ek. Rémülést okozó, ébresztő, terjesztő; rémet vagy rémeket látó. Rémes éj. Rémes álom. | |
* | |
| (rem-ěs-e) fn. tt. reměs-ét. A vastagbélek legnagyobbika, mely a jobb oldali vastag bélcsontnál kezdődik, hol a csípbél rézsutosan felnyulván belemegy. (Colon.). Németül Grimmdarm, mely Adelung elemzése szerint onnan vette nevét, mert a görcsös és gyakran korogó hasrágásnak székhelye. Ezen alapfogalom után valószinü, hogy a remese gyöke rem, melyből remeg származik, törzsöke pedig vagy az elavult gyakorlatos ige reměs, azaz remeg, mint rebes rebeg, tapos tapog, s onnan lett remeső remese, azaz, remegő, vagy talán remes melléknév, melyből e utóhanggal lett remese, mint rapos raposa, s valószinüleg így képződtek Enese, Kenese helynevek is, továbbá Mórocz Mórocza, gombócz gombócza, arcz arcza, a tájdivatos mája, zúza stb. | |
* | |
| (reměse-fodor) ösz. fn. A hashártya folytatása, mely bal, jobboldali, és rézsutos fodorra oszlik. | |
* | |
| (ré-mester) ösz. fn. Tisztviselő, ki a tengeri s más révekre, kikötőkre felügyel, s a kellő rend, és biztosság fentartása iránt intézkedik. | |
* | |
| fn. tt. remeté-t. A hellen-latin eremita után alakított szó, eredeti jelentésénél fogva (erhmoV = magányos, elhagyott; puszta, üres) am. magányban pusztai vadonban lakó személy. Ilyenek voltak, sőt néhutt ma is vannak a görög és latin keresztények között, kik különös vallási buzgalomból valamely magányban az emberi társaságtól elkülönzött életet viseltek, vagy viselnek.
"Keskeny völgye rejtekében, Egy magányos sír tövében, Ül s andalg a remete." Kisfaludy K. "Egy buzgó gondolat engem itt temete, Ha kérded ki valék: egy szegény remete." Faludi Ferencz. A római egyház történetében nevezetesek, Szent Pál és a keresztes hadak vezére Péter nevü remeték. Úgy él, mint a remete. | |
* | |
| mváros Szepes m., faluk Bihar, Mármaros, Pozsony, Temes m. és Kővár vidékében; erdélyi faluk Alsó Fehér m., Gyergyói, Marosi, Udvarhelyi székely székekben, puszták Somogy, Tolna, Bihar m., ALSÓ~ és FELSŐ~, Krassó m., FELSŐ~, Ungh m., KŐSZEG~, Szatmár m., TÚRIA~, v. TURJA~, Bács m., LATORCZA~, puszta Ungh m., SÁROS~, falu Ungh m.; helyr. Remeté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (remete-barát) ösz. fn. Remete szent Pál szerzetéhez tartozó barát. (Paulinus). Szélesb ért. szerzetes, ki nagyobb maga sanyargatása végett remete életre adja magát. | |
* | |
| (remete-barlang) ösz. fn. Barlang, melyben remete lakik v. tartózkodik. | |
* | |
| (remete-boldog-asszony) ösz. fn. Szűz Máriának csudatevő képe, mely valamely magányban, remeteségben létezik, és tiszteltetik. | |
* | |
| (remete-élet) ösz. fn. Remete által követett életmód; olyan élet milyet a remeték követnek. | |
* | |
| (remete-ház) ösz. fn. Magánybeli kisded hajlék, melyben remete lakik; vagy ilyen lakhoz hasonló építmény, pl. diszkertekben. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Remeteház-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Békés m.; helyr. Remeteházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (remete-holló) ösz. fn. Hollófaj, mely erdőkben szokott tartózkodni. | |
* | |
| (remetei) mn. tt. remetei-t, tb. ~ek. Remetét illető, remetére vonatkozó. Remetei élet. Remetei elszántság. | |
* | |
| (remete-kunyhó) ösz. fn. Kunyhó forma hajlék, melyben remete lakik, vagy ily lakhoz hasonló épitmény pl. díszkertekben. | |
* | |
| (remete-lak) ösz. fn. Ház, hajlék, barlang, melyben remete lakik, vagy lakott, milyenek a tihanyi félszigetben maiglan látszó sziklai üregek. Továbbá remete tartózkodási helyéhez hasonló valamely hajlék, pl. díszkertekben. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. ~Lunká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (remete-magány) ösz. fn. Hely, melyben remete tartózkodik; vagy élet, melyet és milyet a rěmeték követnek. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Nemezesk-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Poganest-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (remete-rák) ösz. fn. Tengeri rákfaj, mely üres csigahéjban lakik, vagy legalább farkát tartogatja benne. | |
* | |
| (remete-es) mn. tt. remetés-t, v. et, tb. ~ek. 1) Remeték szokásához, erkölcseihez hasonló, azokra emlékeztető. Remetés viselet, életmód. 2) Remetéktől lakott. Remetés vadon, erdő. | |
* | |
| (remete-ség) fn. tt. remeteség-ět. harm. szr. ~e. 1) Életmód, melyet a remeték követnek. A katonaságot odahagyván remeteségre lépett. 2) Pusztai, erdei, vadon magány, melyben egy vagy több remete tartózkodik. | |
* | |
| (remete-es-kěd-és) fn. tt. remetéskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Remetei életmód gyakorlása. | |
* | |
| (remete-es-kěd-ik) k. m. remetéskěd-tem, ~tél, ~ětt. Mint valóságos remete folytatja életét; vagy remete gyanánt magányban, az emberi társaságtól elvontan éldegel. | |
* | |
| erdélyi falu a Marosi székely székben, helyr. ~szěg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (remete-társ) ösz. fn. Egy másik remetével élő remete. | |
* | |
| l. REMETEMEZŐ. | |
* | |
| falu Kővár vidékében; helyr. Remetü-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rém-fa) ösz. fn. A mészárosok, hentesek fogas állványa, melyre az elbonczolandó borjukat, bárányokat, disznókat stb. felakasztják. Talán remekfa? V. ö. REMEK. Szalay Ág. szerént Győr vidékén: rendfa. Adelungnál eléjön Rähmholz, v. Rahmholz, Rahmbaum, rokon jelentéssel. | |
* | |
| (rém-gondolat) ösz. fn. Rémületbe hozó, rémületet tápláló gondolat. | |
* | |
| (rém-had) l. RÉMSEREG. | |
* | |
| (rém-hang) l. RÉMKIÁLTÁS. | |
* | |
| (rém-hely) ösz. fn. Hely, hol rémület uralkodik. | |
* | |
| (rém-hír) ösz. fn. Rémületet hozó vagy terjesztő hír. | |
* | |
| (rém-ít) áth. m. rémít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. A képzelődés elé igen nagy veszélyt, fenyegető gonoszt rémképen állítva elijeszt valakit. Ezen ige az ijesztésnek igen élénk, s egészen átható fokozatát jelenti, tehát többet jelent, mint az ijeszt. Elrémíteni, megrémíteni valakit. Ne rémíts bennünket ily iszonyú dolgokkal.
Gyöke azon rém, mely szemeket kápráztató, s különösen kisértetes tüneményt jelent, s ez ismét azon rem gyökkel áll szoros viszonyban, melyből a remeg remegtet származnak, t. i. rémíteni egyszersmind am. rémkép által remegésbe hozni, remegtetni. V. ö. RÉM. | |
* | |
| (rém-ít-és) fn. tt. rémités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ijesztés erősebb neme, fokozata, mely által valakit rémítenek. V. ö. RÉMÍT. | |
* | |
| (rém-ít-ő) mn. tt. rémitő-t. 1) Aki, vagy ami rémít, azaz, a veszélynek, rosznak eleven rémképe által igen megijeszt. Rémítő dolgokat beszélnek. Rémítő veszély, kegyetlenség. 2) Nagyító, bámulást gerjesztő kifejezés, melylyel a közszokás néha kisebb nemü ijesztés helyett is él. Rémítő sok, rémítő nagy, rémítő drága. V. ö. RÉM; RÉMÍT. | |
* | |
| (rém-ít-ö-leg) ih. Igen megijesztve, az embernek egész valóját remegésbe hozva. A kegyetlenül kinzott emberek rémítőleg kiáltoztak. A tengeri nagy fergeteg rémítőleg dühöngött. V. ö. RÉMÍT. | |
* | |
| (rém-jelenet) ösz. fn. l. RÉMKÉP, szoros értelemben. | |
* | |
| (rém-kép) ösz. fn. 1) Széles ért. szemeket kápráztató, a képzelődésben támadt homályos képe valaminek. Rémképeket látni. Szorosb ért. oly kép, vagy látvány, mely a nézőt megijeszti, elrémíti, pl. kisértet, boszorkány a képzelődőkre nézve. | |
* | |
| (rém-kiáltás) ösz. fn. A rémülőnek vagy rémülőknek kiáltása, hangja. | |
* | |
| (rém-király) ösz. fn. A képzeletben rémek királya; a legnagyobb mértékben ijesztő rém. | |
* | |
| (rém-látás) ösz. fn. 1) l. RÉMKÉP. 2) Képzelgés, midőn valaki elméjében rémmel, vagy rémekkel tépelődik. | |
* | |
| (rém-látó) ösz. mn. és fn. Aki elméjében rémmel vagy rémekkel tépelődik. | |
* | |
| (rém-l-és) fn. tt. rémlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Homályos látás, vagy képzelés, midőn valami csak rémlik szemeink előtt, vagy elménkben. V. ö. RÉMLIK. A régieknél eléjön ,rémlet' vagy ,rém' jelentésében is. "O szent anyám hídd be azokat és (= is), kik kive (= ki) futának, mert rémlés nem vagyok." (Érdy-codex). | |
* | |
| (rém-l-et) fn. tt. rémlet-ět, harm. szr. ~e. 1) Szemeket kápráztató, s csupán képzelődésben létező látszat, tünemény. 2) Homályos sejtelem, midőn tiszta fogalmunk nincsen valami felől, hanem némi jelekből sejtjük, vagy szinlünk hozzá; miről azt szoktuk mondani, hogy úgy rémlik előttünk. 3) l. RÉMŰLET. | |
* | |
| (rém-l-et-ěs) mn. tt. rémletěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Szemeink, vagy képzeletünk előtt homályosan lebegő; továbbá, ijesztő, rémülést okozó. A félénk ember előtt, ha éjjel erdőben utazik, sok rémletes képek, és tárgyak lebegnek. Távolabbi törzsöke a szorosan képzelődésre vonatkozó rémlik. V. ö. RÉMÜLETES. | |
* | |
| (rém-l-ik) k. m. réml-ett, htn. ~eni. Valaminek, képe csak úgy homályosan, mintegy elfátyolozva, vagy távolságban tünik szemeinkbe, vagy képzelő tehetségünk elé. Úgy rémlik előttem, mintha amott távol járna valaki. Nekem úgy rémlik, hogy... V. ö. RÉM. | |
* | |
| régiesen am. réműl, rémület; l. ezeket. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~Hollós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rem-p-ěl) áth. m. rempěl-t. Dunán túl am. rágalmaz; kisebbít.
Valamint a rágalom átv. értelmü, s a rág igétől származik; hasonlóan a rempel gyöke valószinüleg azon rem, melyből a metszést, vágást jelentő remek is eredett. V. ö. REMEK. | |
* | |
| (rém-rend-szěr) ösz. fn. Az állami, vagy más társadalmi főnökségek azon megállapított kormányi eljárása, melynélfogva a köz fegyelmet és rendet rettegtető büntetések s folytonos rémitések által törekesznek fentartani. Forradalmi, zsarnoki kormány által gyakorlott rémrendszer. | |
* | |
| (rém-ség) fn. tt. rémség-ět, harm. szr. ~e. A rémnek, mint ijesztő valaminek, folytonossága, vagy sokasága; nagy félelmesség, ijedelem. A pusztitó tatárok rémséggel töltötték el hazánkat. A földrengés rémséget okozott az egész vidéken. Máskép: rémület. Továbbá, valamint ,rémitő' úgy ez is nagyitó értelemben is használtatik. Rémség, mennyi pénze van. (Lőrincz K.). | |
* | |
| (rém-ség-ěs) mn. tt. rémségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Igen nagy rémülést okozó; igen ijesztő, nagyon félelmes, mindenfelé rémületet terjesztő. Rémséges tűzveszély, égi tünemény: A vad népek előtt a nap fogyatkozása rémséges látvány. Nagyitólag am. szerfölötti. V. ö. RÉMSÉG. | |
* | |
| (rém-sereg) ösz. fn. A képzeleti rémek egész sokasága. | |
* | |
| (rém-sikoltás) l. RÉMKIÁLTÁS. | |
* | |
| (rém-tábor) l. RÉMSEREG. | |
* | |
| (rém-úr) ösz. fn. Uralkodó, ki erőszakos börtönöztetések, kivégzések, szóval köz rémités vagy rettegtetés által igyekszik hatalmát fentartani. | |
* | |
| (rém-uralom) (v. ~uraság) ösz. fn. Uralom, mely köz rettegtetés által tartja fen magát. V. ö. RÉMRENDSZER. | |
* | |
| (rém-űl) önh. m. réműl-t. Valódi, vagy képzelt veszély érzete miatt igen megijed, egész valója remegni kezd. Elrémült bele, midőn fölébredvén a mellének szegezett tőrt megpillantotta. A mennykőcsapásra megrémült az egész ház népe. V. ö. RÉM, RÉMÍT. | |
* | |
| (rém-ül-és) fn. tt. rémülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő érzés, midőn valaki akár valódi, akár képzelt veszélytől igen megijed. Nagy rémülés fogta el az egész várost. Öszvetéve: elrémülés, megrémülés. V. ö. RÉMŰL. | |
* | |
| (rém-ül-et) fn. tt. rémület-ět, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, melyben akkor van valaki, midőn igen megijed, vagyis elrémül. A rémületet eltávoztatni, megszüntetni. "És félelem és rémőlet (horror) meghatá ő értelmeket." (Bécsi cod. Judith IV.). "Nézik vala ő orczáját és rémőlet (stupor - bámulat) vala ő szemekben. (Ugyanott X.). | |
* | |
| (rém-űl-et-ěs) mn. tt. rémületěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Rémületet okozó; igen félelmes, nagyon ijesztő, rettentő. Rémületes hírek, veszélyek. Rémületes mesék, holmi kisértetekről. | |
* | |
| (rém-ül-et-ěs-ség) fn. tt. rémületesség-ět, harm. szr. ~e. Oly tulajdonsága, minemüsége valaminek, melynélfogva rémületet okoz. Tengeri vésznek, kegyetlen, öldöklésnek rémületessége. | |
* | |
| (rém-vadász) ösz. fn. Aki mintegy készakarva hajhászsza a rémképeket. | |
* | |
| (rém-zsineg) ösz. fn. Vadászoknál a vad feltartóztatása és elkeritése végetti zsineg, reá kötött lúdszárnynyal, tollakkal, rongyokkal stb. (Federlappen). | |
* | |
| elvont gyöke rencze, rendít, rendűl, remeg v. reng igéknek és származékainak; rokon rem gyökkel. | |
* | |
| (ren-cze v. rem-cze, azaz rem-eg-ő-cze) fn. tt. renczé-t. Állóvizi növénynem a két főbbhimesek seregéből és magrejtősök rendéből; csészéje két egyenlő levelű, bokrétája ásító, inyes, tövön sarkantyús; himszála kettő; tokja egy rekeszű. (Utricularia. am. vízi tömlő). Egyik faja a hináros rencze; sarkantyúja a bokréta alatt kúpos, hegyes; bokrétája inyes befogott száju; tőkocsánya a vízszinén felálló, 3-8 virágu; virága sárga; gyökerén apró hólyagok vannak. (Utricularia vulgaris). Másik faja Diószeghi szerint a kis rencze (Utr. minor); a hinárostól abban különbözik, hogy sarkantyúja igen rövid, görbe; virágai apróbbak s halványabbak. Nevöket a vízszinén rengő vagy remegő tulajdonságuktól vették. | |
* | |
| fn. tt. rend-ět, harm. szr. ~e, v. ~je, néha: ~i. 1) Határozott irányu vonal, melyet bizonyos tárgyak egymásmellé, vagy után helyezve, állítva képeznek, máskép: sor. Hármas rendben felállított katonák. A rendből ki- vagy belépni. Rendben állani, menni. A rendet megszakasztani. Rendbe állj! Innen, kivált a régieknél a sor, és szer (szor) helyett is használtatik: "Egynehán renden (egynehányszor) ol igen beteg volt, hogy csak az hatalmas Isten tartotta meg." Levél 1547-ből. (M. Nyelveml. II. K.). 2) Az egymásmellett létező, vagy időben egymásután következő dolgok között azon viszony, melynélfogva mindegyik kellő helyet foglal, vagy kellő időben történik. Rendbe rakni a bútorokat; a könyveket. Rendbe hozni a házat, konyhát, kamrát. Rendbe szedni az elszórt holmit. Betűrendbe, ábczerendbe szedett szók, nevek. Időtani rend. A tanulók osztályozati rende. 3) Azon sor, melyet a kaszás által levágott fű, vagy vetemény képez. A rét hosszában vágott, elnyuló rendek. Sűrű, ritka, vastag rendek. Jó renden van a szénája. (Km.). A renden fekvő szénát elvitte az árvíz.
"Vagyok olyan legény, mint te, Vágok olyan rendet, mint te." (Népd.). Tájszokásilag felső Mátyusföldön, valamint a székelyeknél is: veleszta. 4) Határozott szabály, melyet cselekvésben követni kell, hogy az illető működések bizonyos egyezményben tünjenek elé. Házi rend. Életrend. Megtartani a rendet; eltérni a rendtől. Rendbe hozni valamit. Rendre utasítani valakit. Rendre! Annak rendi v. rende szerint. Minden rendén, v. rendin van. Itt nincs semmi rend. Rendet hozni be. Rendbe szedni valakit, am. szoros szabály, vagy fegyelem alá venni. Magát rendbe szedni, am. külső- és belsőképen szabályos állapotba helyezkedni. Társadalmi rend. Az államélet két fő alapja: szabadság és rend. "Mutassuk meg, hogy rendet tudunk tartani ott is, hol tökéletes szabadság létezik." (Gr. Széchenyi I.). "Rend nélkül csak egy ház sem lehet sorában, Avagy kivánatos jó állapotjában, De ha a gazdája rendet tart házában, Ugy minden fő eljár a hivatalában." Lakodalmi vers. 5) Az állam tagjai között bizonyos rangi osztály. Nemesi rend, egyházi rend, világi rend, katonai rend, főrendek, úri rend, polgári rend, közép rend, al rend. Tekintetes karok és rendek; l. alább RENDEK, (1). 6) Különös életszabályok által lekötelezett személyekből álló testület. Szerzetes rend, pl. Szent Benedek, Szent Ferencz, Szent Domonkos rende, apáczarend. Ez értelemben máskép és szokottabban: szerzet. 7) Maguk a sorban álló dolgok vagy személyek. "Mint a szerelmes járja tánczosával, Menüettje kecscsel teljes lépteit, S igézi a szála torlott rendeit, Enyelgő vissza- s visszafordultával .................................................... Úgy járom én a dallejtéseit." Kazinczy F. 8) A növénytanban a Linne rendszere után oly fogalom, mely az egy seregbe tartozó s terméjök v. anyarészök (pistillum) számára nézve megegyező növényeket foglalja magában; pl. az egyhímesek seregében egy-, két anyások rendét, a négyhímesek seregében az egy-, két-, négy-, ötanyások rendét stb.; a természetes rendszer után pedig, mely a külső termetökre egymáshoz hasonló, valamint általános nemi jegyeikben megegyező növényeket; pl. pázsitfélék (gramineae), kikericsfélék (cholchicaceae), kosborfélék (orchideae) stb. Némely fűvészek a ,rend' helyett a ,család' szót használják. 9) l. VITÉZREND. - Alapfogalomban a rend bizonyos szabályt, vonalat jelent, honnan a rendszabály, rendszabás, rendet szabni kifejezések; minélfogva eredetére azon re gyökhangu szók osztályába sorozható, melyek általában bizonyos terjedést, különösen sorozást, osztályozást, vagy ezek által alakult valamit jelentenek, mint recze, redő, rét, rétes, réteg. Legközelebb áll hozzá a persa rede. Rokona még a latin ordo, német Reihe, szláv red, rad, rád stb., továbbá a mélyhangu rang. | |
* | |
| (rendbe-szedés) ösz. fn. Cselekvés, mely által egyezmény nélkül létező, elszórt holmit bizonyos szabály szerint úgy illesztünk együvé, hogy mindegyik azon helyet foglalja el, mely a téren, vagy idősorozatban illeti. Könyvek, szerszámok, edények rendbeszedése. A szók betü szerinti rendbeszedése. Átv. kicsapongás korlátozása, az elhanyagolt, vagy meglazúlt fegyelemnek helyre állitása. | |
* | |
| (rend-bontás) ösz. fn. Általán, cselekvés, mely által a rendbe szedett, rakott, helyezett stb. holmit megzavarják, szétszórják, széthányják. Különösen a társadalmi rendes viszonyok megzavarása. | |
* | |
| (rend-bontó) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami a rendbe szedett holmit megzavarja; különösen a társadalmi rendet, szabályokat, rendes viszonyokat megzavarja. | |
* | |
| (rend-csillag) ösz. fn. Csillag, melyet valamely polgári vagy katonai rend vitéze, mint olyan, kitüntetés, megkülönböztetés végett visel. V. ö. VITÉZREND. | |
* | |
| (rend-czimer) ösz. fn. Általán, a katonai vagy polgári rend vitézeinek adatni szokott külső diszjel, u. m. szalag, csillag, kereszt; máskép rendjel. | |
* | |
| l. RENDEK, (2). | |
* | |
| többes fn. tt. renděk-et. A régi magyar alkotmányban, a megyei gyülésnek, és további jelzés nélkül az országgyülés alsó táblájának tagjai öszvevéve. Rendek táblája, különböztetésül a felső v. főrendi táblától, v. főrendek táblájától. Szélesb ért. a nemesek, és nemesi jogokkal biró személyek osztálya. Az alsó tábla egész czime volt: Tekintetes karok és rendek. (Inclyti status et ordines). A felső tábláé, mely maig fennáll: Méltóságos Főrendek. (Excelsi proceres). A ,Karok' nevezet inkább általános értelmü vala; ,Rendek' pedig az egyes osztályokat jelelé; noha a törvénykönyvben, névszerént az 1608-ki koronázás utáni I-ső czikkelyben néha mind a két nevezet általánosnak vétetik és fölcseréltetik, (pl. a 3, 4, 8. §§-okban). | |
* | |
| falu Vas m. AJKA~, Veszprém, CSAB~, Szala m.; helyr. Renděk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rend-ěl) áth. m. renděl-t. 1) Cselekvési szabályul eléad, kimond, meghagy, megparancsol valamit. Mit a felsőség rendel, meg kell tenni. Személyekre is áthat. A cselédeket mezei munkára, a helység lakosait útcsinálásra kirendelni. Az ujonczokat a falu házához berendelni. - Sokat rendelnek Bécsben, de nem úgy rendelik az égben. (Km.). Be-, el-, ki-, megrendel; odarendel, visszarendel. 2) Bizonyos szabály szerint elhelyez, soroz; kivált a régieknél; ma szokottabban: rendez, rendbe szed.
"Ezeket versekben aki berendelte, Temesvári István deák az ő neve." Thaly K. gyüj. (1569.). "Adj minekünk Úr Isten értelmes férfiakat, Kik bölcsen, erőssen viseljék magokat, Jól rendöljék dolgokat." Ugyanott. (A XVI. száz. végéről vagy XVII. elejéről). 3) Meghagyja, hogy számára valamit hozzanak, küldjenek, vagy készítsenek. A gyárból különféle árukat rendelni. A mesterembernél ruhákat rendelni. Vendégek számára nagy ebédet rendelni. 4) Vagyonára nézve végakaratát kinyilatkoztatja, s azt az illető örökösök vagy hagyományosok között felosztja. Úgy rendelte atyánk, hogy mint testvérek egyaránt osztozzunk minden vagyonában. Innen: végrendelet. | |
* | |
| (rend-ěl-és) fn. tt. rendělés-t, tb. ~ěk, harm. ~e. Általán, az akaratnak kijelentése, mely által meghagyjuk, megparancsoljuk, hogy valami történjék. Rendelést tenni. A felsőség rendelését teljesíteni. Igekötőkkel: berendelés, kirendelés, megrendelés, elrendelés. V. ö. RENDĚL. | |
* | |
| (rend-ěl-et) fn. tt. rendělet-ět, harm. szr. ~e. Mint elvont értelmü szó jelenti az akarat kijelentésének tartalmát, vagyis, akár szóval, akár irásban nyilvánított akaratot, parancsot, meghagyást. Császári, királyi, kormányi, orvosi rendelet. Végrendelet. Váltókon, különösen ezek hátirataiban e kifejezések: NN-nek vagy rendeletére, vagy: Helyettem NN. rendeletére azt jelentik, hogy a váltótulajdonos a váltóval a váltójog szabályai szerént szabadon rendelkezhetik. l. RENDELMÉNY. | |
* | |
| (rendělet-könyv) ösz. fn. Kereskedők, üzérek könyve, melyben a megrendelt vagyis megrendelésre küldendő áruczikkek számát, minőségét s mértékét illető áraikkal együtt följegyzik. | |
* | |
| (rend-ěl-etlen) mn. tt. rendeletlen-t, tb. ~ěk. Ami nincsen rendbe hozva; aki nem tart rendet. Szabályosabban dologra vitetve: rendezetlen; és személyre vitetve: rendetlen. Határozóként am. rend nélkül, rendeletlenül; RENDETLENÜL. | |
* | |
| (rend-ěl-etlen-ség); RENDĚLETLENÜL, (rend-ěl-etlen-ül) l. RENDĚZETLENSÉG; RENDĚZETLENÜL, és: RENDETLENSÉG; RENDETLENÜL. | |
* | |
| (rend-ěl-kěd-és); RENDĚLKĚDIK, (rend-ěl-kěd-ik), l. RENDĚLKEZÉS; RENDĚLKĚZIK. | |
* | |
| (rend-ěl-kěz-és) fn. tt. rendělkězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, működés, midőn valaki rendelkezik valamiről, v. valami körül. Szabad, önkényes rendelkezés. Minden a te rendelkezésedre áll, rendelkezésedtől függ. V. ö. RENDĚLKĚZIK. | |
* | |
| (rend-ěl-kěz-ik) k. m. rendelkeztem, ~tél, ~ett, par. ~zél. 1) Bizonyos czélra előleges készületeket tesz. Rendelkezzél, hogy az innepély kellően megtartassék. 2) Valamely ügyben, kormányban, igazgatásban ő intézi el a teendőket. A gazdaság körül az urodalmi tiszt rendelkezik. 3) Vagyonról, jószágról rendelkezni am. akaratát részletesen vagy általán kijelenteni a felől, kik legyenek örökösei. | |
* | |
| (rend-elleněs) ösz. mn. A rendet sértő, a rend szabályaival ellenkező. | |
* | |
| (rend-elleněsen) ösz. ih. A renddel, rend szabályaival ellenkező módon. | |
* | |
| (rend-elleněsség) ösz. fn. A renddel, rend szabályaival ellenkező állapot vagy cselekvés. | |
* | |
| (rend-ěl-mény) fn. tt. rendelmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szabatosan szólva am. valaminek tevése, vagy nem tevése iránt nyilvánított akarat; máskép: rendelet. 2) Váltójogi értelemben a váltónak forgathatása végett egyik lényeges kellék; t. i. akinek a váltó e szavakkal: NN. rendelményére (an die Ordre) átadatik, vagy akire ekképen átruháztatik, az, mint tulajdonos a váltóval mindenkép szabadon rendelkezhetik, t. i. tovább adhatja, forgathatja, vagy annak idejében a váltóadóstól vagy adósoktól maga behajthatja; de ha ezen szó elmarad, pl. a váltó csak így szól: NN-nek (fizessen ön stb.): akkor azt forgatmányi joggal másra átruházni nem lehet, hanem csak behajtani; legfölebb saját jogát engedheti által. | |
* | |
| (rend-ěl-mény-es) mn. és fn. Szorosb ért. azon személy, kire a váltó ezen lényeges kellék világos kifejezésével: rendelményére (v. rendeletére), mint tulajdonosra kibocsáttatott. (Remittent). V. ö. RENDELMÉNY. Némelyek ,intézvényes'-nek mondják, de ez csak intézvényre, azaz idegen váltóra illik, saját váltóra pedig nem, miért általános értelemben a ,rendelményes' szó helyesebb. | |
* | |
| (rend-ěl-mény-ěz) áth. m. rendělményěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. A váltót valakire e világosan kiírt szavakkal ruházza által: NN. rendelményére. | |
* | |
| (rend-ěl-mény-ěz-és) fn tt. rendélményězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valakire a váltónak ezen szavakkal átruházása: NN. rendelményére (v. rendeletére). | |
* | |
| (rend-ěl-ő) mn. és fn. Aki valamit rendel, vagy valami iránt rendelkezik. Különösen a váltóüzletben és jogban am. rendelményes; l. ezt. | |
* | |
| (rend-ěl-tet-és) fn. tt. renděltetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, vagy élet neme, melynek gyakorlására valaki különösen ki van jelölve, hivatás. Más rendeltetése van a papnak, más a katonának stb. Kiki feleljen meg a maga rendeltetésének. | |
* | |
| (rend-ěl-vény) fn. tt. rendelvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szabatosan véve irat, levél, melyben valamely rendelet foglaltatik. 2) l. RENDELMÉNY. | |
* | |
| (rend-ěn-ként) ih. Egymásután több rendben. | |
* | |
| (rend-ěs) mn. tt. renděs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Bizonyos rendbe, sorba szedett, állított, helyezett. Rendes utcza, melyben a házak egyenes rendben vannak. Rendes ház, szoba, melynek részei illetőleg bútorai szabályszerüen elhelyezvék.
"Becsületes csak ugy lehet mulatságunk, Ha rendes és tiszta leend vígaságunk." Lakodalmi vers. 2) Csínos, a szépség kivánalmainak bizonyos mértékben megfelelő. Rendes arcz, alkat. 3) Tetteiben pontos, bizonyos időt, módot, rendet tartó. Rendes tisztviselő, rendes gazda, gazdasszony. 4) Kinek bizonyos tisztség vagy szolgálat szokott és kitűzött hivatala. Rendes tanár, felügyelő, kitől különbözik a rendkivüli, vagy helyettes. Rendes tag, ki valamely társaságban vagy társulatban, állandó jogokkal és kötelességekkel, különösebben lehetőleg teljes szavazati joggal bír, pl. a Magyar tudományos társaság rendes tagja; némi ellentéte ezen társaságban: igazgató tag, tiszteleti tag, és levelező tag; vagy némely más társulatoknál: pártoló tag, tiszteleti tag stb. 5) A maga nemében furcsa, minek rende, módja a szokott rendtől, módtól némileg elüt, mi úgy van öszveillesztve, hogy első tekintetre bámulatot, néha mosolyt gerjeszt. Ejnye be rendes! Ez ugyan rendes dolog! Ez értelemben tehát am. a közönségestől eltérő s önmaga saját rendét követő, úgy hogy itt ,sajátságos' szóval is fölcseréltethetik. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Renděs-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| (rend-ěs-en) ih. 1) Rendbe állítva, szedve, rakva stb. 2) Bizonyos rendet követve. 3) Bevett, gyakorlott, szokott mód szerint. 4) Sajátságos módon. V. ö. RENDĚS. | |
* | |
| hajósok nyelvén am. anyahorgony (Buganker. Kenessey A.). | |
* | |
| (rend-ěs-ség) fn. tt. renděsség-et, harm. szr. ~e. 1) Szabályosság, melynélfogva minden a maga helyén áll, vagy idejében történik. 2) Pontosság, a teendők végrehajtásában. 3) Furcsaság. V. ö. RENDĚS. | |
* | |
| hajósok nyelvén minden oly vitorla, mely vízirányosan álló vitorlafára alkalmaztatik s melynek alakja négyszög. (Raasegel. Kenessey A.). | |
* | |
| (rend-ész) fn. tt. rendész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Újabb alkatu szó ,rendőr' értelmében; kiváltkép mint ,rendészet' törzse. | |
* | |
| (rend-ész-et) fn. tt. rendészet-ět, harm. szr. ~e. Újabb alkatu szó az idegen ,Polizei' mint tudomány vagyis mint rendőrségi öszves ismeretek értelmében. | |
* | |
| (rend-ész-et-i) mn. tt. rendészeti-t, tb. ~ek. Rendészetre tartozó, arra vonatkozó. Rendészeti szabályok, szervezkedések. | |
* | |
| (rend-etlen) mn. tt. rendetlen-t, tb. ~ěk. Amit rendbe nem hoztak, minek egyes részeit egyezményesen öszve nem állították, szétszórt. Rendetlen ház, szoba. Rendetlen öltözet. Rendetlen falu, város, utcza. Továbbá, aki teendőit bizonyos szabály szerint, és időben nem végzi, ki majd így majd amúgy cselekszik. Rendetlen gazda, tisztviselő. Határozóként am. rendetlenül. Molnár Albertnél az ellen képző első része meg is kettőztetik, még pedig az utóbbiban az l-nek is közbenesésével: rendetletlen (és: rendetletlenség). | |
* | |
| (rend-etlen-kěd-és) fn. tt. rendetlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rend elleni működés, midőn valaki korlátlanul viseli magát, a rendhez nem alkalmazkodik. | |
* | |
| (rend-etlen-kěd-ik) k. m. rendetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. A megállapított cselekvési rend ellen működik, korlátlankodik, kicsapong, illetlenül, garázdán viseli magát. | |
* | |
| (rend-etlen-ség) fn. tt. rendetlenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn bizonyos dolgok között rend, kellő egyezmény nem létezik. Rendetlenség a házban, ruházatban, gazdaságban. Továbbá, szabálytalanság, korlátlanság, magaviseleti kicsapongás, pontatlanság. V. ö. RENDETLEN. | |
* | |
| (rend-etlen-ül) ih. 1) Rendbe nem hozva, kellő sorban, arányban öszve nem illesztve; elszórva, széthányva, vetve. Rendetlenül álló bútorok, könyvek, edények. Rendetlenül épített város, utcza. 2) Bizonyos cselekvési szabályt nem tartva; pontatlanul. Rendetlenül élni, enni, alunni. 3) Korlátlanul, az erkölcsi rendtől eltérve, kicsapongólag. Rendetlenül viselni magát. | |
* | |
| (rend-ěz) áth. m. renděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Többeket bizonyos szabály szerint és irányban úgy elhelyez, hogy rendet, sort képezzenek, hogy mindegyik kellő helyét foglalja el. A könyveket szakok szerint rendezni, elrendezni a szekrényekben. Rendezni az ujonnan bútorozott szobát. A vendégek fogadására mindent elrendezni. 2) Szabályoz, nevezetesen valamely testület alakulását s igazgatását elintézi. Rendezni a polgári katonaságot. A városokat, s egyéb községeket újolag rendezni. Nyilvános intézeteket czélszerübben rendezni. | |
* | |
| (rend-ěz-és) fn. tt. rendězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által holmit rendezünk. Könyvek, kéziratok, bútorok rendezésével foglalkodni. V. ö. RENDĚZ. | |
* | |
| (rend-ěz-etlen) mn. tt. rendezetlen-t, tb. ~ek. Ami rendezve nincsen, rendezés nélküli. Rendezetlen városi községek. Határozóként am. rendezetlenül. | |
* | |
| (rend-ěz-etlen-ség) fn. tt. rendězetlenség-et, harm. szr. ~e. Rendezetlen állapot. | |
* | |
| (rend-ěz-etlen-ül) ih. Rendezetlen állapotban. | |
* | |
| (rend-ěz-ő) mn. és fn. tt. renděző-t. általán, aki vagy ami holmit rendez, vagy rendezni szokott. Községeket rendező bizottmány. Valamely intézetet rendező határozatok. Különösen mint főnév jelent személyt, kinek hivatala, vagy feladata, hogy valamit rendezzen, kellőleg elintézzen, valamely társas öszvejövetelben a rendet előleg megállapítsa s annak megtartására ügyeljen. Szinházi rendező. Tánczvigalmi, lakomai rendező. | |
* | |
| (rend-ěz-ő-i) mn. tt. rendězői-t, tb. ~ek. Rendezőt illető, arra vonatkozó. Rendezői hivatal. Rendezői intézkedés, meghagyás. Rendezői ügyesség. | |
* | |
| (rend-ěz-ő-ség) fn. tt. rendězőség-et, harm. szr. ~e. Rendezői hivatal; vagy több rendezőkből álló testület, pl. nagyobb szinházakban a szinmüi, dalműi, és balleti rendezők. | |
* | |
| (rend-fa) l. RÉMFA. | |
* | |
| (rend-fokozat) ösz. fn. A polgári rendek között bizonyos elsőségek kiemelése által alsóbb vagy felsőbb osztályzat. V. ö. REND, 5). | |
* | |
| (rend-fő v. ~főnök) ösz. fn. Valamely szerzetes- vagy lovagrend elüljárója, első személye. | |
* | |
| (rend-hagyás) ösz. fn. Nyelvtani ért. a szómódosulásnak, vagy szóképződésnek sajátságos neme, mely a közönséges vagy általános szabálytól eltávozik, s kivételt alkot. V. ö. RENDHAGYÓ. | |
* | |
| (rend-hagyó) ösz. mn. Nyelvtanilag véve oly szóról mondjuk, melynek módosúlása vagy képződése a közszabálytól eltér, pl. sok, második fokon: több; így szép, szebb; kicsin, kisebb; aluszik első multban: aluvék, második multban: aludt, stb. Rendhagyó név. Rendhagyó ige. | |
* | |
| (rend-hagyólag) ösz. ih. A közszabálytól eltérőleg. | |
* | |
| (rend-ház) ösz. fn. Káldinál am. emeletes ház. | |
* | |
| (rend-i) mn. tt. rendi-t, tb. ~ek. Rendhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Rendi jog, szabály. Leginkább öszvetételekben használtatik, pl. életrendi (szabály), főrendi (ülés), egyházrendi (öltözet). Módosított alakja, kivált közéletben a ,rende' v. ,rendje' harmadik személyragos szónak is, pl. némely viszonyragokkal: rendi-n, rendi-ben, vagy névutókkal: annak rendi szerént stb. | |
* | |
| (rend-i-ke) kicsiny. fn. tt. rendiké-t. Europában az ökörszem után legkisebb madárfaj. (Motacilla trochilus). Nevét talán onnan kapta, hogy a szénarendek között is bujdosni szeret, mint a kenderke v. kendericze, mely a kenderföldeket kedveli. | |
* | |
| közéletben am. rendén. Rendin van a szénája. (Km.). l. REND alatt. | |
* | |
| (ren-d-ít) áth. m. rendít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Rázás, ide-oda mozgatás által eszközli, hogy rengjen, remegjen valami. Mondjuk különösen, erős alapon álló, mereven tömör testekről. A robogó szekerek a házakat, az álgyulövések a vár falait megrendítik. Tágabb ért. az ideges testet remegésbe hozza. A közel lecsapott villám megrendíti az embert. Átv. az eltökélett, elhatározott akaratot ingataggá teszi. Se fényes igéretek, se fenyegetések meg nem rendítik őt feltételében.
Gyöke azon ren v. rem, melyből reneg, reng, v. remeg rázkodásra vonatkozó igék származnak. V. ö. RENG. | |
* | |
| (ren-d-ít-és) fn. tt rendítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, hatás, illetőleg mozgatás, mely okozza, hogy rendüljön valami. V. ö. RENDŰL. | |
* | |
| (ren-d-ít-het-[et]len) mn. tt. rendíthetetlen-t, tb. ~ěk. Merően, s erős alapon álló, mit rázás által rengővé, ingataggá tenni nem lehet. Rendíthetetlen sziklabércz. Átv. kinek elhatározott, eltökélett szándékát, akaratát, meggyőződését semminemü erkölcsi erőszak ingataggá nem teheti. Rendíthetetlen férfiu, hős, hazafi.
"Szirt! rendíthetetlen, mint karja és lelke rakódnak, Nagy mint ő, nagy mint társai, mint fia, nagy!" Kazinczy F. Vajda-Hunyadon. Határozóként am. meg nem rendíthetőleg. | |
* | |
| (ren-d-ít-het-[et]len-ség) fn. tt. rendíthetetlenség-et, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynélfogva valami v. valaki rendíthetetlen, meg nem ingatható. V. ö. RENDÍTHETETLEN. | |
* | |
| (ren-d-ít-het-[et]len-ül) ih. Merően, mozdulatlan állapotban megmaradva; minden ellenerővel, erkölcsi kényszerrel daczolva, föltételében nem ingadozva. | |
* | |
| l. RENDÍTHETETLEN; RENDÍTHETETLENSÉG. | |
* | |
| (rend-jel) ösz. fn. Díszjegy vagy jel, mely bizonyos katonai vagy polgári rendnek külső megkülönböztető alakját és anyagát teszi; ilyen rendjelek: a csillag, kereszt, szalag, sas, aranygyapju stb. Ilyen díszjel egyháziaknál az aranyláncz. | |
* | |
| (rend-kedvelő) l. RENDSZERETŐ. | |
* | |
| (rend-kěrěszt) ösz. fn. Bizonyos rendek vitézeit díszjelül megkülönböztető kereszt. Nagy, közép, kis rendkereszt. | |
* | |
| (rend-kivül) ösz. ih. A maga nemében elkülönözve, kiválólag, nem a szokott rend vagy mód szerint. Rendkivül nagy, kicsin. Rendkivül jó kedvü, nyájas, barátságos. Rendkivül vigyázni, félni, örvendeni, am. igen nagyon, tulságosan. Különbözik: renden kivül, azaz nem rendben, soron kivül. | |
* | |
| (rend-kivüli) ösz. mn. A maga nemében különös, a többitől elütő, kiváló, nem a szokott rend szerint történő. Rendkivüli meleg nyár, hideg tél. Rendkivüli eset, tünemény. Rendkivüli aggódás. Továbbá, a kiszabott dologhoz szorosan nem tartozó, s mintegy mellesleges. Rendkivüli hivatalos órák, tanitási leczkék. Innen: rendkivüli hivatalnok, tanár. | |
* | |
| (rend-kivülies) l. RENDKIVÜLI. | |
* | |
| (rend-kivüliesen) ösz. ih. Rendkivüli módon. | |
* | |
| (rend-kivüliesség v. ~kivüliség) ösz. fn. Rendkivüli állapota vagy minősége valaminek; különös szokatlanság. V. ö. RENDKIVÜLI. | |
* | |
| (rend-köntös) l. RENDÖLTÖNY. | |
* | |
| (rend-követés) ösz. fn. Cselekvéseiben, hivatalában stb. a rendhez alkalmazkodás. Nyelvtani értelemben a közszabály szerént módosulás; máskép: szabályosság. | |
* | |
| (rend-követő) ösz. mn. Ki cselekvéseiben, hivatalában, eljárásában stb. bizonyos rendhez, szabályokhoz alkalmazkodik. Rendkövető hivatalnok, gazda. Nyelvtani ért. közszabály szerént módosuló, vagy képződő. Rendkövető ragozás, szóképzés. Rendkövető igék. Máskép: szabályos. Ellentéte rendhagyó. | |
* | |
| (rend-közi) ösz. mn. A rend vagy sor között levő. | |
* | |
| (rend-különbség v. ~különség) ösz. fn. Az állam tagjai között bizonyos különbözet. A szabadság, egyenlőség és testvériség megörökülésével a rendkülönbségek mindinkább tünedeznek. | |
* | |
| (rend-láncz) ösz. fn. Díszláncz, mint némely rendek, különösen az egyháziak tagjait ékesítő jel. | |
* | |
| (rend-mester) ösz. fn. Valamely rendi testületnek előljárója. | |
* | |
| fn. tt. rendő-t. Szabó D. szerént, kis deszka, melyet a sajtó alá csiptetnek, hogy jobban szoruljon.
Alakjára nézve igenévnek látszik, s alkalmasint am. rengő, minthogy az erős nyomás alatt reng vagy remeg; ide mutat az is, hogy a ,rengő' szóhoz még közelebb áll a Balaton mellékén szintén ez értelemben divatozó régő. Egyébiránt Kenessey Albert szerént a hajósoknál ,régő' teszi azon fekmentes fát is, mely két oszlopon, illetőleg bakon fekve, ezeket összeköti, s melyre fahajóinkon a horgonykötelet foglalják. Ennek is megfelel a ,rengő' szó értelme. | |
* | |
| (rend-öltöny) ösz. fn. Bizonyos világi vagy egyházi rendet megkülönböztető öltöny. l. RENDRUHA. | |
* | |
| (rend-őr) ösz. fn. Személy, kinek hivatása és feladata a közbátorságra és rendre felügyelni. E széles ért. rendőrnek mondható az úgynevezett rendőrhivatalnak mindegyik tagja. Szorosb. ért. poroszló, vagy darabantnemü szolgák a rendőrségnél. V. ö. RENDŐRSÉG. | |
* | |
| (rend-őr-állomás) ösz. fn. Állomás, hely, hol a rendőri személyzet állandóan tartózkodik. | |
* | |
| (rend-őr-biró) ösz. fn. Rendőrségi tiszt, ki törvénynél fogva bizonyos kisebb kihágásokat birókép megvizsgálni, s büntetni szokott. | |
* | |
| (rend-őr-biztos) ösz. fn. Rendőrségi tiszt, biztosi czimmel és ranggal. | |
* | |
| (rend-őr-biztosi) ösz. m. Rendőrbiztosra vonatkozó, azt illető. Rendőrbiztosi állomás. | |
* | |
| (rend-őr-főnök) ösz. fn. Rendőrséghez tartozó személyzet főnöke. | |
* | |
| (rend-őr-hívatal) ösz. fn. 1) Közigazgatási hivatal, melynek rendeltetése a közbátorságra és rendre ügyelni. 2) Azon középület vagy terem, melyben a rendőri tisztek hivatalos dolgaikat végzik. | |
* | |
| (rend-őr-hivatali) ösz. mn. Rendőrhivatalt illető, arra vonatkozó. Rendőrhivatali teendők. Rendőrhivatali szobák. | |
* | |
| (rend-őr-hivatalnok) l. RENDŐRTISZT. | |
* | |
| (rend-őri) ösz. mn. Rendőröket illető, azokhoz tartozó, tőlök származó, jövő stb. Rendőri kötelesség, felügyelés, felvigyázat, szabályok. Rendőri személyzet. | |
* | |
| (rend-őr-igazgató) lásd RENDŐRNAGY. | |
* | |
| (rend-őr-kém) ösz. fn. A rendőrség által felállitott kém, hogy egy vagy több egyéneknek netalán törvényekbe ütköző tetteit észrevétlenül figyelemmel kisérje. A rendőrkémek felállitása sok visszaélésekre, titkos és hamis feladásokra ad alkalmat.
| |
* | |
| (rend-őr-nagy) ösz. fn. Általán rendőrtiszt, ki az alsóbb rendü hivatalnokokra és rendőrszolgákra felügyel. | |
* | |
| (rend-őr-parancs) ösz. fn. Parancs, melyet bizonyos, közbátorságra vagy rendre vonatkozó tárgyban a rendőrség kibocsát. Tűzoltást, utczák tisztaságát illető rendőrparancs. | |
* | |
| (rend-őrség) ösz. fn. A közigazgatási hatalom egyik ága, melynek rendeltetése az ország belsejében közbiztonság, és általános rend fentartására ügyelni, s az e czélra szolgáló eszközökről gondoskodni. Országos rendőrség, mely egy egész országra, államra kiterjed. Városi rendőrség. | |
* | |
| (rend-őrségi) ösz. mn. Rendőrségre vonatkozó, azt illető. Rendőrségi eljárás, vizsgálat, intézkedések. Rendőrségi ismeretek, rendőrségi tan v. tudomány (újabb szóval: rendészet). Rendőrségi állam, melyben a rendőrség viszi a főszerepet. | |
* | |
| (rend-őr-szolga) ösz. fn. A rendőrségi szerkezetben közlegényi minőségben alkalmazott személy. | |
* | |
| (rend-őr-tiszt) ösz. fn. Tiszti rangot viselő személy a rendőrhivatalnál, pl. rendőrbiztos. Hadnagyi, kapitányi ranggal biró rendőrtiszt. | |
* | |
| (rend-őr-ügynök) ösz. fn. Rendőrségi megbízott személy, ügynöki minőségben, vagy ügynöki ranggal. | |
* | |
| (rendő-sajtó) ösz. fn. Rendővel, azaz különös szorítóval ellátott sajtó. V. ö. RENDŐ. | |
* | |
| (rend-re) ih. Egyik a másik után.
"Sírtál, hogy születél, nevetének rendre barátid; Élj, hogy haltodkor, sírjanak, és te nevess." Gr. Dessewffy József. Felkiáltó jellel: rendre! azt jelenti, hogy az illető, kihez e szót intézik, utasíttatik, hogy magát a társasági vagy testületi szabályhoz alkalmazza. V. ö. RENDREÚTASÍTÁS. | |
* | |
| (rend-re-útasítás) ösz. fn. Cselekvés, melynélfogva az arra jogosított, pl. valamely testület elnöke figyelmeztet valakit, aki beszédében vagy tetteiben a testületi vagy társasági szabályokon túlcsap vagy túlcsapong, hogy magát azokhoz alkalmazza. | |
* | |
| (rend-ruha) ösz. fn. 1) A szerzetes rendüek sajátnemü, és szabásu öltözete. Fehér, fekete, szürke, vörös, tarka rendruha. 2) Némely vitézrendek tagjainak jelmeze. Jobb hangzásu szóval: rendöltöny. | |
* | |
| (rend-sorozat) ösz. fn. Túlbő szó az egyszerü ,sorozat' helyett; l. ezt. | |
* | |
| (rend-szabály) ösz. fn. 1) Bizonyos szerzetes-, vagy lovagrend szabálya. Rendszabály szerint élni, öltözködni, ájtatoskodni. 2) Szélesb ért. szabály, vagy szabályzat, mely a teendők rendét, módját, szerét meghatározza, máskép kivált a nép nyelvén: rendszabás. Különösen felsőbbség által kiadott utasitás, rendelet, hogy valamely törvény foganatosításában vezérfonalul szolgáljon. Adóbehajtási rendszabály. | |
* | |
| (rend-szabályoz) ösz. áth. Valami teendőt rendszabálylyal ellát, annak rendét, módját, szerét megalapítja. | |
* | |
| (rend-szabályzat) ösz. fn. Rendszabályok öszvege. | |
* | |
| (rend-szabás) ösz. fn. Általán, igazodás, irányozás végett szolgáló határozat, rendelet, forma, mely szerint cselekednünk kell. Különösen a többek által, vagy folytonosan teendő dolgok sorozatának elintézése. A fejedelem innepélyes fogadását illető rendszabások.
"Mentül (= mindtől azaz leg-)szükségesebb egy uj társaságnak, A rendszabás, tartás az ifiuságnak, Mely mindig lelke volt a szép mulatságnak, Ez lelke, tengelye e roppant világnak." Lakodalmi vers. | |
* | |
| (rend-szalag) ösz. fn. Valamely vitézi (katonai vagy polgári) rend külső diszjeleül adatni szokott szalag. V. ö. RENDJEL. | |
* | |
| (rend-szám) ösz. fn. Szám, mely a térben, vagy időben egymásután következő tárgyak sorát jelenti, pl. első, második, harmadik, tizedik, századik stb., különböztetésül részint az osztószámtól, milyenek egyed, ketted, harmad, tized, század (t. i. rész), részint a tőszámtól, milyenek, egy, kettő, tíz, száz stb. Máskép: sorszám. | |
* | |
| (rend-szám-képző) ösz. fn. Nyelvtani képző, mely közvetlenül a tőszámokból, rendszerént ad, ed, öd hangok által egyszerün, vagy adik, edik, ödik összetételek által rend- vagy sorszámokat alkot. Némely esetekben só, ső alakban fordul elé, pl. első, középső, utolsó stb. | |
* | |
| (rend-szěr) ösz. fn. Általán, több rokonnemü tárgyaknak öszvefüggése, és azon mód, mely által egy bizonyos elv szerént egy egészszé illesztetnek össze. Világ rendszere, a világtesteknek azon viszonya, melynélfogva mintegy közösépületet alkotnak. Ptolemaeus, Tycho, Kopernik rendszere, azaz, általok alapított sajátságos rend és viszony az égi testek öszvefüggésére nézve. Tudományos rendszer, a rokonnemü isméreteknek bizonyos alapelv szerénti rendezése, öszveállítása. Linné növénytani, Cuvier állattani rendszere. Különböző bölcsészeti rendszerek. Országlási, közigazgatási rendszer. | |
* | |
| l. RENDSZERINT; RENDSZERINTI. | |
* | |
| (rend-szěrěs) ösz. mn. Bizonyos rendszerbe illesztett, szedett; egymással öszvefüggő; határozott alapelvek szerént rendezett. Rendszeres eléadás, tudományos munka. V. ö. RENDSZĚR. | |
* | |
| (rend-szěrěsen) ösz. ih. Bizonyos rendszerbe illesztve, határozott alapelvek szerint rendezve. | |
* | |
| (rend-szěrěsít) ösz. áth. m. rendszeresít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~s. l. RENDSZĚRĚZ. | |
* | |
| (rend-szěrěsség) ösz. fn. Rendszeres állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (rend-szeretet) ösz. fn. Mindenben bizonyos rendnek önkéntes követése. | |
* | |
| l. RENDSZERÜLTEN. | |
* | |
| (rend-szerető) ösz. mn. és fn. Aki tetteiben pontos, bizonyos rendet, módot tartó. | |
* | |
| (rend-szěrěz) ösz. áth. Bizonyos alapelvek szerént rendszerbe állít, összefüggő egészszé képez. A tapasztalati ismereteket tudományosan rendszerezni. Az ország kormányát rendszerezni. V. ö. RENDSZĚR. | |
* | |
| (rend-szěrězés) ösz. fn. Cselekvés, vagyis az egyeztető észnek működése, mely által rendszerbe állít, öszvefüggő egészszé képez több rokonnemü tárgyakat. | |
* | |
| (rend-szerint v. ~szerént) ösz. ih. Bizonyos renddel, vagy szokással egyezőleg; közönségesen, nem különködve, a többi közől ki nem válva. Ő rendszerént későn fekszik és korán kel. Az már rendszerént úgy szokott lenni. | |
* | |
| (rend-szěrinti) ösz. mn. Rendszerint történő, létező; közszokásu. Rendszěrinti életmódját folytatni. | |
* | |
| (rend-szěrint-való) l. RENDSZĚRINTI. | |
* | |
| (rend-szerít) ösz. áth. m. rendszěrít-ett, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~a. l. RENDSZĚRĚZ. | |
* | |
| (rend-szerítés) l. RENDSZĚRĚZÉS. | |
* | |
| (rend-szěr-javítás) ösz. fn. Működés, mely valamely rendszernek változtatására a végből irányoztatik, hogy azt tökéletesebbé, jobbá tegye. | |
* | |
| (rend-szěr-tan v. ~tudomány) ösz. fn. Tudomány, vagyis, az észnek különös képessége, tehetsége, mely által a szerzett isméreteket bizonyos alapelvekre állítani, s öszvefüggő egészszé fűzni, alakítani törekszik. | |
* | |
| (rend-szěr-újítás) ösz. fn. Valamely rendszernek másra, pl. a korlátlan hatalmu kormányzási rendszernek alkotmányossá alakítása. Rendszerátalakítás történhetik valamely tudományban is. | |
* | |
| (rend-szěrű) ösz. mn. A rendhez vagy rendszabályhoz illő, a rendhez v. rendszabályhoz alkalmazott. | |
* | |
| (rend-szě-rűen) ösz. ih. A rendhez, vagy rendszabályhoz alkalmazottan. | |
* | |
| (rend-szěrűtlen) ösz. mn. Amiben rendszer nincs, rendszer nélküli. Határozóként am. rendszerűtlenül. | |
* | |
| (rend-szěrütlenség) ösz. fn. Rendszer nélküli állapot, vagy minőség. | |
* | |
| (rend-szěr-változás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely rendszer valamely ok, elv következtében szükségképen átalakúl. | |
* | |
| (rend-szěr-vál-toztatás) ösz. fn. l. RENDSZERÚJÍTÁS. | |
* | |
| (rend-tag) ösz. fn. Valamely rendhez tartozó személy, aki ha szerzethez tartozik, különösebben szerzettag a neve. | |
* | |
| (rend-társ) ösz. fn. Az ugyanazon szerzetesrend tagjai egymásnak rendtársai. (Confrater). | |
* | |
| (rend-tartás) ösz. fn. Annak folytonos eszközlése, hogy minden illő rendben történjék; hogy kiki bizonyos elfogadott, megállapított szabályokhoz alkalmazkodjék.
"A rendtartás régi törvény, hallottátok, Sőt lelke is minden dolognak, tudjátok." Lakodalmi vers. Különösebben államfelsőbbségi rendelet, hogy törvény gyanánt szolgáljon. Perrendtartás. Váltórendtartás. Csődrendtartás. | |
* | |
| (rend-tartó) ösz. mn. Ki a teendőket bizonyos rendben végzi, vagy végezteti. Rendtartó cseléd, házigazda, tisztviselő. Továbbá, kinek holmije kellő rendben el van helyezve. | |
* | |
| (ren-d-űl) önh. m. rendül-t. Erősebb rázás, mozgatás következtében veszteglő, nyugvó állapota megszünik, s rengővé lesz. Földinduláskor, ágyudurrogástól megrendülnek a falak. Nagy ijedéstől egész teste megrendült. Rendül a hid, a szekerek robogásától. Átv. kedélyre, akaratra vonatkozólag am. szándéka, eltökélése valamely erős benyomás által ingataggá lesz továbbá, remegtető indulatba jő. V. ö. RENG. | |
* | |
| (ren-d-ül-és) fn. tt. rendülés-t, tb. ~ěk; harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valami v. valaki rendűl. V. ö. RENDŰL. | |
* | |
| (ren-d-űl-et) fn. tt. rendület-ět, harm. szr. ~e. Rendülés, elvontan véve, mint bevégzett esemény, vagy tény. | |
* | |
| (ren-d-ül-et-len), mn. tt. rendűletlen-t, tb. ~ěk. Rendület nélkül merően álló, meg nem ingó, meg nem rázkodó. Rend-ületlen szikla, bástya. Átv. elhatározott, eltökélett akaratu, szándékától, feltételétől elmozdíthatatlan, bátor, elszánt. Rendületlen lelkü férfi, hős. Határozóként am. meg nem rendülve, rendülés nélkül. | |
* | |
| (ren-d-űl-et-len-ség) fn. tt. rendűletlenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki v. valami rendületlenül, vagyis merő helyzetében ingadatlanul megáll. | |
* | |
| (ren-d-ül-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy rendülne; merő állását, helyzetét megtartva; ingadatlanul; állhatatos szándékkal, el nem tántorítva; elszánt bátorsággal. | |
* | |
| falu, KIS~, puszta Bars m.; helyr. Rendvé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rend-vitéz) ösz. fn. Valamely lovagrend tagja, pl. máltai rendvitéz. | |
* | |
| (rend-zavarás) l. RENDBONTÁS. | |
* | |
| (rend-zavaró) l. RENDBONTÓ. | |
* | |
| (ren-ěg) önh. m. reněg-tem, ~tél, ~ětt. l. RENG. | |
* | |
| (rénes-forint) ösz. fn. A Rhénus folyam melletti tartományokról úgynevezett régibb forint, mely 60 krajczárból állott. | |
* | |
| (ren-ěg) gyak. önh. m. reng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Külrázás vagy belrázkodás következtében ingataggá tétetve reszkető mozgásokat tesz. Reng v. reneg, és remeg abban különböznek, hogy amaz egyedül tulajdon értelmü rázkodásra vonatkozik; emez pedig a testek reszketésén kivül jelenti a félelemnek reszketéssel párosult erősebb fokát is. Reng a padló a menők lábai alatt. Remeg a híd, és remeg a veszélytől igen félő ember.
Gyökre nézve és alapfogalomban reng és remeg megegyeznek; V. ö. REMĚG; szintén rokon reng az alhangu ráng szóval is, mert a mi reng, az ráng is; és valamint a ,reng' szó eredetileg némi természeti hangot is foglal magában; úgy ,ráng' és ,remeg' is. | |
* | |
| (ren-eg-ed-ěz) önh. m. rengeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Többszörösen vagy folyvást reng. A törzs ,reng' már magában is gyakoritó ige, melynek jelentése azonban a ,rengedez' igében fokozódik. | |
* | |
| (ren-eg-ed-ěz-és) fn. tt. rengedězés-t, tb. ~ěk. Többszörös vagy folyvásti rengés. V. ö. RENGEDĚZ. | |
* | |
| (ren-ěg-ěny-e) fn. tt. rengěnyé-t. A nyárfák azon faja, melynek levelei a legkisebb légmozzanatra is rengenek, vagyis rezgenek. Máskép: rengő v. remegő v. rezgő nyárfa. (Populus tremula). | |
* | |
| (ren-ěg-és) fn. tt. rengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ide-oda rázkodó mozgás. FÖLDRENGÉS. V. ö. RENG. | |
* | |
| (ren-ěg-et) gyak. áth. m. renget-tem, ~tél, ~ětt, par rengess. Eszközli, okozza, hogy valami rengjen. Az erős szél rengeti a fákat. Az általrobogó szekerek rengetik a házakat, a hidat. Rokon vele a mélyhangu ringat, pl. bölcsőt ringat, sajátlag am. renget. Így fölcserélhetők ezen kifejezésben is:
"Mennyi andalgó öröm és reménység Rengetett, édes csalatás, öledben. Berzsenyi. V. ö. RENG. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Renget-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (ren-ěg-ed-eg), mn. és fn. tt. rengeteg-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Sajátlag ami természeténél fogva rengésre hajlandó; nagyobb mértékben rengeni szokott. Mondják különösen nagy erdőségről, melyet a szél nagy rengésre indíthat. Rengeteg erdő. Szélesebb értelemben mondják valamely nagyszerü kiterjedésről is: rengeteg sik v. sikság (id. Mándy P.), rengeteg sivatag; s megfelel a ,roppant' szó értelmének, mely szintén hangutánzó gyökből eredett. Használtatik önállólag is főnévül, s nagy kiterjedésü erdőséget jelent. A rengetegben bolyongó eltévedt utasok.
Alakjára hasonló a lengeteg, hervatag, lankatag s igen sok más ilyetén alaku szókhoz, melyek törzsökei, lenged, hervad, lankad stb. önható és d-vel végződő igék, az eg ag képző bizonyos gyakorlati hajlamot fejez ki, miért lengedeg, hervadag, lankadag am. lengedésre, hervadásra, lankadásra hajlandó, vagyis minek természetében fekszik, hogy könnyen lengedjen, hervadjon, lankadjon. Mindezekben tehát a t átalakult d. Hasonló alapfogalom szerént képződött: sivatag, mely sívó homoktól lepett pusztaságot jelent. V. ö. ATAG, ETEG, képző. Észt nyelven ränk am. nagy, roppant, nehéz; lív nyelven: ränka vadon, rengetegerdő (Einöde, Wüste; wo schwer durchzudringen ist im Walde. Budenz J.). | |
* | |
| (ren-ěg-ő) mn. tt. rengő-t. 1) Ami reng, vagy rengeni szokott. Rengő jegenye, rengő nyárfa; rengő hajtű (Sándor I.); rengő habok (Faludi). 2) Bodrog közben am. szárba ment sóska; néhutt a szőlővessző vereslő fris hajtása; máskép: rekenő, rekenye, s ez értelemben ,rengő' is ezekből módosúlt. | |
* | |
| (ren-k-esz) mn. tt. renkesz-t, tb. ~ek. Közép kicsi termetü, de egyszersmind zömök. Mondják különösen nőszemélyről. Helyes, renkesz testű menyecske. A székelyek némi értelmi módositással így is mondják: retyesz.
Képzési alakjára nézve hasonló a csupasz, kopasz, horpasz, dabasz melléknevekhez. Törzse valószinüleg reng, melyből lett rengesz, s keményebb torokhanggal: renkesz, azaz, rengő testü, faru, minthogy a zömök ember teste jártában, keltében rengeni szokott. | |
* | |
| (renkesz-sólyom) ösz. fn. A sólyom madár kitünő faja; mely nevezetét renkesz (= zömök) testétől vette. Németül: Barbarfalk, mert Adelung szerint Tunisból Barbaria (Berberei) egy részéből származik. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Renkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elvont gyöke renyekedik, renyődi, renyődik, renyhe, renyhed stb. szóknak. Valószinü jelentéséről l. RENYHE. | |
* | |
| fn. tt. rény-t, tb. ěk, harm. szr. ~e. 1) Szeged tájékán, szőlők vagy kertek árkain levő sövény, gát, kerítés. Alkalmasint ,cserény' szóból módosúlt. 2) Túl a Dunán, vajrény v. vajrénye, v. vajarénye, am. rátotta, rátott tojás; l. RÉNYE; 3) Újabban alkotott, de, mint a föntebbiekből kitetszik, könnyen értelemzavart okozható szó, mely helyett már általán a helyesebb erény divatozik, l. ERÉNY. | |
* | |
| puszta Pozsony m., helyr. Rény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (rény-e, azaz rőnye), fn. tt. rényé-t. Vajon, vagy zsiron sütött tojás, máskép: rátotta v. rátott tojás.
"Bokrétás szarkaláb, tejfeles buborka, Hát a sok vajrénye, mind tarka tyuk tojta." Lakodalmi vers. E szóban alapfogalom a sütés vagy pirítás, miért azon szók osztályába sorozható, melyekben a ra, ro, rö, gyök sütésre, pirításra, illetőleg vörös szinre vonatkozik, milyenek rát (v. ránt), innen rátotta (v. rántotta); továbbá róka, rostol, röstöl, rőt, rőköny stb.; mintha volna rőnye, rőkönye V. ö. RÁT. | |
* | |
| (reny-e-kěd-és) fn. tt. renyekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aggódva tünődés, töprenkedés. V. ö. RENYEKĚDIK. | |
* | |
| (reny-e-kěd-ik) k. m. renyekěd-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél különösen Udvarhelyszékben am. valamin tünődve aggódik, valami rosz miatt töprenkedik; máskép ugyanazon gyökből: renyődik. A renyhe szóval annyiban rokonnak látszik, hogy a renyekedő, (tünődve aggódó) elméje is mintegy megáll, vesztegel, mint a renyhe ember. | |
* | |
| (rény-ěs) mn. tt. rényěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) ,Rény' nevezetü sövénynyel kerített. Rényes szőlő, rényes kert. 2) Értelemzavarólag használt szó, a helyesebb és közdivatú erényes jelentésében. V. ö. RÉNY. | |
* | |
| (rénye-serpenyő) ösz fn. Alacson karimáju, tertyedt serpenyő, melyen különösen rényét azaz rátottát szoktak sütni. | |
* | |
| (reny-h-e) mn. tt. renyhé-t. Dologkerülő, munka nélkül veszteglő, henye, rest, tunya. Rokon értelmüek: lomha, lajha, lajhár, lusta, lebzsi, melyekben a le, lo, la, lu gyökhangok úgy látszik, nem egyebek, mint a föld felé hajló irányt jelentő le (infra), minthogy a renyhe, vagy lusta leereszti tagjait, s erejét mintegy hanyatlani hagyja. Ezen alapfogalomnál fogva legvalószinűbb, hogy a renyhe is eredetileg lenyhe, mélyhangon lanyha, t. i. az r és l legközelebbi rokonhangok, felcserélődnek, mint ezekben is: Elisabeth, Erzsébet, lajtorja rajtója és rějtya, lepsed repsed stb. V. ö. REPSED. A h középképző a fennemlített szókban némi szenvedő állapotot, itt lassuságot fejez ki. Lugossy József a ,ronda' szóval teszi hangrendi párhuzamba. Finnül röhmiä am. ügyetlen s lassu, nehézkes (inhabilis et tardus. Budenz J.). V. ö. REST. | |
* | |
| (reny-h-ed) önh. m. renyhed-t. Tunya, lusta állapotba esik s erejét elhanyagolja. | |
* | |
| (reny-h-ed-és) fn. tt. renyhedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Veszteglő állapot, midőn renyhed valaki. V. ö. RENYHED. | |
* | |
| l. RENYHÉLKĚDÉS, RENYHÉLKĚDIK. | |
* | |
| (reny-h-e-el-kěd-és) fn. tt. renyhélkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lustálkodó, tunyálkodó, munka nélküli veszteglés, dologkerülés. V. ö. RENYHE. | |
* | |
| (reny-h-e-el-kěd-ik) k. m. renyhélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Lusta, henye, lomha, tunya, dologkerülő életet gyakorol; munka nélkül tölti az időt. V. ö. RENYHE. | |
* | |
| (reny-he-en) ih. Renyhe, lusta, tunya, henye módon. | |
* | |
| (reny-h-e-ség) fn. tt. renyheség-ět, harm. szr. ~e. Renyhe állapot, vagy tulajdonság; restség, tunyaság, lomhaság. | |
* | |
| (reny-h-ó v. reny-he-ü) mn. tt. renyhó-t, Dunán túl, nevezetesen Kemenesalon am. dőledezett, régisége miatt leomlott. Renyhó épület. A renyhe szóval rokon eredetü és jelentésü, mennyiben mindegyik alá felé hajlást teszen. V. ö. RENYHE. | |
* | |
| (reny-h-ül) önh. m. renyhűl-t. Renyhévé leszen; lustúl, tunyúl; a dolgot restségből unni kezdi. | |
* | |
| (reny-h-űl-és) fn. tt. renyhűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki renyhévé lesz. | |
* | |
| (reny-ő-öd-és) fn. tt. renyődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. RENYEKĚDÉS. | |
* | |
| (rény-ő-öd-és) fn. tt. rényődést-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rimánkodás, sírva ríva panaszkodás. V. ö. RÉNYŐDIK. | |
* | |
| (reny-ő-öd-i) mn. tt. renyődi-t. Udvarhelyszékben am. töprengő. V. ö. RENYEKĚDIK. | |
* | |
| (reny-ő-öd-ik) k. m. renyőd-tem, ~tél, ~ött. l. RENYEKĚDIK. | |
* | |
| (rény-ő-öd-ik) belsz. m. rényőd-tem, ~tél, ~ött. Rimánkodik, sírva ríva panaszkodik. A ,renyődik' szótól különböző eredetünek látszik, s gyöke hihetőleg a tájdivatos ré, azaz rí, mely a ,rimánkodik' szónak is törzse. Erdélyi szó. | |
* | |
| elvont gyök, melyből reped, repeszt, és származékaik erednek, melyekben alapfogalom a tömör szövetü testnek erőszakos szétszakítása, vagy szakadása, mit rendesen rázkodó, vagy reszketeg hang szokott kisérni, miért eredetileg hangutánzó. Rokonai a rap, rip, raf, rif, és rab, rib gyökök, menynyiben szakadást, elválasztást jelentő szók alaphangját képezik mint: rapancs, ripancs, rafol, rifol, rabol ribancz stb. Hangutánzó tulajdonságánál fogva is más idegen nyelvekben több hasonló értelmü rokonai vannak; V. ö. REPED. Magyar kiejtés szerint a benne levő önhangzó nyilt e, mely nem változik ö-vé; s ebben különbözik a szárnyak reszketését utánzó rěp (v. röp) gyöktől. V. ö. RĚP. | |
* | |
| elvont gyök, melynek származékai: rěpő, rěpěs, rěpděs, rěpít, rěpül, illető családaikkal együtt. Azon hangnak utánzását fejezi ki, melyet különösen hirtelen felrobbanásban a madarak szárnyai adnak. Némely szóban: reb. Rokon vele rob gyök is (robaj, robog szókban). Tájkiejtéssel röp, mely alakban az irodalom is használja részint mint önálló szót, részint némely származékaiban, pl. röpirat, röptében, röptet. Rokonok a finn ryöppy- (röpülni, szállingózni), (instar pulveris volare vento jactari, pl. hó), ryöpyä; (gyors, sebes), észt rebe (sebes), lapp rapog (gyors, serény. Budenz J.). A német Repphuhn is Adelung szerint vagy gyorsaságától (minthogy az alsószász rapp am. gyors, latinul: rapidus) vette nevét, vagy pedig annak természeti hangjától. A persa ref-ten am. menni. | |
* | |
| fn. tt. répá-t. Szokott közértelemben bizonyos növények neme, melyeknek húsos gyökerei emberek és barmok eledeleül használhatók. Linné osztályzása szerint a négy föbbhímesek seregébe és beczősök rendjébe s a káposzták neme alá tartozó növény. Több fajtája van, pl. czukorrépa, fanosrépa, disznórépa, fehérrépa, kerekrépa, karórépa, murokrépa, sárgarépa, tövesrépa, vörösrépa stb. E szó a hellen rapuV v. rajuV, és latin rapa után majd valamennyi európai nyelvekben, némi módosúlattal szokásban van, pl. a németben: Rube, Rűbe, az olaszban: rava és rapa, a francziában: rave, az angolban: rape, a szlávban: rippa, rjpa, repa. A persában: jarapa stb. A magyarban hasonló gyökü, és alapfogalmu rokona nincsen, miért idegen származatunak tarthatjuk. A hellen-latinban közel állanak hozzá a gyökeret jelentő riza, és radix, s úgy látszik, hogy csakugyan a gyökér alapfogalma rejlik benne. | |
* | |
| (répa-ágy) ösz. fn. Ágy, vagyis osztályföld a kertben, szántóföldön, melyben répát termesztenek. | |
* | |
| (répa-czukor) ösz. fn. Bizonyos fajta répából készített czukor. | |
* | |
| (répa-derzáló) ösz. fn. Gyaluféle eszköz, illetőleg gép, melylyel a répát szeletekre (darabokra) metélik. | |
* | |
| (répa-föld) ösz. fn. Föld, melyben répát termesztenek, vagy, mely répatermesztésre különösen alkalmas. | |
* | |
| (répa-mag) ösz. fn. A répa nevü gyökeres husu növények magva. Kukoricza közé, tarlóba stb. répamagot vetni. | |
* | |
| (répa-mag-olaj) ösz. fn. Répamagból ütött olaj. | |
* | |
| (répa-méz) l. RÉPACZUKOR. | |
* | |
| (répa-mivelés) l. RÉPATERMELÉS. | |
* | |
| (répa-pillangó) ösz. fn. Pillangófaj, mely tojásait a répák leveleire szokta rakni. (Papilio rapae). | |
* | |
| (répa-as), mn. tt. répás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Répával bővelkedő, répatermő. Répás vidék, répás kert, föld. 2) Répával készített. Répás béles, rétes. 3) Főnévileg tt. répás-t, tb. ~ok. Am. répával bevetett föld. | |
* | |
| faluk Gömör m.; ALSÓ~, FELSŐ~, Szepes m.; erdélyi falu Hunyad m.; puszták Somogy, Veszprém m.; helyr. Répás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. ~hutá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. ~Keszi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (répa-termelés v. ~termesztés) ösz. fn. Kerti vagy mezei ipar, melynek feladata bizonyos faju, vagy többféle répát termeszteni. A czukorgyárak előmozdítják a répatermesztést. | |
* | |
| (rěp-cs-en) önh. m. rěpcsen-t. Kisebbszerü repülést teszen. Elrepcsen a lepke, a légy, a szúnyog. | |
* | |
| fn. tt. repcsén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. A hangák neméből való növényfajnak népies neve; máskép szintén köznéven: vad cziprus, hangafa, téli zöld; növénytani neve: repcsén hanga. (Erica vulgaris). - Nevét talán alacson növésü tulajdonságától kapta, mintha volna: lepcsén (= leppesén) az alacsonyat jelentő le gyöktől, s rokonságban volna a leppes (henye), és lebzsel (henyén üldögel) szókkal. (V. ö. REPSED). Ily észjárás szerint nevezte a magyar a földön heverő v. gyalog borsót guggon ülő borsónak. Továbbá ,repcsén'-nek neveztetik köznépiesen a fekete repcze (sinapis nigra) is. | |
* | |
| (repcsén-hanga) ösz. fn. l. REPCSÉN. | |
* | |
| (repcsén-káposzta) ösz. fn. A káposzták neme alá tartozó növényfaj, melynek levelei kaczúrosak; szára borzas; beczői simák, kardforma orrúk. (Brassica erucastrum). Nevét onnan kaphatta, mert alakra némileg hasonló a repcsénhez. (Linné szerént: sinapis nigra. V. ö. REPCZE; és REPCSÉN. | |
* | |
| (repcsén-retek) ösz. fn. Retekfaj, melynek levelei félbeszárnyasak, beczője hengerded czikkelyes, sima; szára visszás szőrökkel borzas. Virága sárga vagy fejér. Szántóföldeken, vetések közt vadon terem. Néhutt: vadretek. (Raphanus raphanistrum). | |
* | |
| 1) l. REPCSÉN. 2) Szabó Dávidnál s Molnár Albertnél eléjön ,hernyó', ,káposztahernyó' értelemben is. | |
* | |
| fn. tt. repczé-t. Növénynem a négy főbb hímesek seregéből és beczősök rendjéből; csészéjének levelei terepélyesen szétnyiltak; egyébiránt olyan, mint a káposzta, növénytani értelemben véve (Sinapis). V. ö. KÁPOSZTA. Fajai vetési repcze (sinapis arvensis), köznéven csak repcze; fehér repcze (s. alba), köznéven sárga v. kerti mustár, kerti repcze; fekete repcze (s. nigra), köznéven: repcsén.
Minthogy külsejére nézve a répához hasonló, innen vagy a répa szónak kicsinyített modosúlata, vagy pedig közvetlenül a német Raps v. Reps szóból kölcsönöztetett. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Répczé-re, ~n, ~ről. Folyó neve is. | |
* | |
| (repcze-féreg) ösz. fn. Kártékony féreg, mely a repczenövényeket, különösen ezek termő részeit emészti. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Répczefő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Vas m.; ~Lak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (repcze-olaj) ösz. fn. Repcze magvaiból ütött olaj. | |
* | |
| (repcze-rezeda) ösz. fn. Növényfaj a rezedák neméből; máskép köznyelven: olasz mustár, olasz repcze, vad repcze. (Reseda lutea). | |
* | |
| (repcze-vetés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn repczét vetnek. 2) Maga a vetemény. | |
* | |
| (rěp-déncz-ěl) gyak. önh. m. rěpdénczel-t. Székely tájszólás szerént am. repdes. | |
* | |
| (rep-d-éncz-ěl-és) fn. l. RĚPDESÉS; V. ö. RĚPDÉNCZĚL. | |
* | |
| (rěp-d-ěs) gyak. önh. m. rěpděs-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Gyakran, ide-oda repül, szállong. A halászmadarak a víz fölött repdesnek. A madár ágról ágra repdes.
Gyöke a hangutánzó rěp, törzsöke az elavult rěpd, a képzésre hasonló a kapdos, csapdos, köpdös, rágdos, fogdos stb. igékhez. Gömbölyűbb kiejtéssel röpdös; máskép: rěpkěd, röpköd; tájdivatosan: rěpdénczěl, rěpěsgél. | |
* | |
| (rěp-d-ěs-és) fn. tt. rěpděsés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori ide-oda repülés, szállongás, repkedés. Zártabb önhangzóval: röpdösés. | |
* | |
| (rěp-d-ěz) l. RĚPDĚS.
"Az emlékezetnek repdező szárnyai Visszahozzák éltem eltünt örömeit." Berzsenyi. | |
* | |
| (rěp-d-ěz-és) l. RĚPDĚSÉS. | |
* | |
| (rep-ed) önh. m. reped-tem, ~tél, ~t, v. ~ětt. Valamely szilárd szövetü, rostos vagy réteges test részei között némi erőszak által rés támad. Rokonai: hasad, szakad, feslik. El-, föl-, ki-, meg-, szétreped. Reped a vászon, posztó. Reped a bőr, héj. Reped az ékkel hasított fa. Nagy szárazságban megreped a föld. Térdén a feszes nadrág, könyökén az üng kirepedt. A gyönge szövetü és fonalu vászon hamar elreped. Meleg kályha mellett a szekrény fája szétreped. Átv. ért. megreped a szív, pl. a nagy fájdalomtól.
Alaphangban és fogalomban egyeznek vele a magyarban: rap, raf, rib, rip, rif gyökök, a latinban rumpor, a németben: reiszen, finnben: repeä- (repedni, szétszakadni, hasadozni), lappban: rappe- (nyitni, megnyitni. Budenz J.), stb. általában mind azon r gyökhangu szók, melyek a magyar és más nyelvekben az illető részek erőszakos elválására, elszakadására vonatkoznak. V. ö. R, gyökhang. | |
* | |
| falu Bereg m.; hehyr. Repedé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rep-ed-ék) fn. tt. repedék-ět, harm. szr. ~e. Rés, vagy nyilás, mely a test részei között támad, midőn megreped. Ünge repedékén kilátszik a könyöke. A fal repedékeit bevakolni. Szikla repedéke között tanyázó kigyók. | |
* | |
| (rep-ed-ék-ěny) mn. tt. repedékeny-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami könnyen reped, minek rostjai, szálai, rétegei erősen nem állanak, nem szorulnak együvé. Az ócska szövet repedékenyebb az újnál. A száraz fa repedékenyebb, mint a nyers. V. ö. REPED. | |
* | |
| (rep-ed-ék-ěs) mn. tt. repedékes-t, v. ~et, tb. ~ek. Minek részei között repedékek vannak. Repedékes deszka, asztal, szekrény. Repedékes föld, szikla. V. ö. REPEDÉK. | |
* | |
| (rep-ed-és) fn. tt. repedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Valamely szilárd szövetü, rostos, réteges testnek azon szenvedő állapota, midőn részei repednek, egymástól elválnak, elszakadnak; feslés, hasadás, szakadás. Repedés ellen hájjal, fagyúval megkenni a csizmát. 2) Rés, nyilás, az egymástól elszakadt részek között, szabatosabban: repedék. | |
* | |
| (rep-ed-és-es) mn. l. REPEDÉKES. | |
* | |
| (rep-ed-ěz) gyak. önh, m. repedez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Gyakran, folytonosan, ismételve, vagy, több helyen reped. Repedez a viselt, ócska ruha. Repedeznek a száradó deszkák, az álgyuval lődőzött várfalak. V. ö. REPED. 2) Székely tájszólás szerint am. rémülködik, ijedez. Ne repedezz = ne rémülködj (Szabó Elek). Ez értelemben eredetileg rebedez v. revedez; t. i. ,rebeg' általán ismert szó; revezet is a székelyeknél am. ijesztő. Tehát az utóbbi ért. helyesebben: rebedez, vagy revedez-nek írandó volna. | |
* | |
| (rep-ed-ěz-és) fn. tt. repedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szenvedő állapot, midőn valamely test részei erőszakosan elszakadoznak egymástól. 2) Repedések által támadt több rés, hasadás, feslés. 3) Ijedezés; amidőn helyesebben: rebedezés v. revedezés. V. ö. REPEDĚZ. | |
* | |
| (rep-ed-ěz-ětt) mn. tt. repedězětt-et. Több repedék által megszakgatott, meghasogatott. Repedezett fazék, kályha, falak. Megrepedezett föld. V. ö. REPEDĚZ. | |
* | |
| (rep-ed-t) mn. tt. repedt-et. Réses, nyilásos, ketté vált, hasított, szakadt. Repedt fazék, fal, kemencze. Repedt csizma, nadrág. V. ö. REPED. | |
* | |
| (rep-ed-t-en) ih. Repedt állapotban. | |
* | |
| (repedt-patáju) ösz. mn. Oly állatokról mondjuk, melyeknek patáji két vagy több részekre oszlanak. Az ökrök, juhok, nyulak, repedtpatájuak. Máskép: hasadt v. hasított körmü. | |
* | |
| (rep-ěg-et) gyak. áth. m. repěget-tem, ~tél, ~ětt, par. repěgess. Egy egészet több apróbb részekre repeszt, vagy ezen erőszakos cselekvést több testen viszi véghez. A viselt üngöt rongyokra repegetni. A haszontalan papirokat, iratokat elrepegetni. | |
* | |
| (rep-ěg-et-és) fn. tt. repěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több, apróbb részekre repesztés; vagy több testnek szakgatása. V. ö. REPĚGET. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Repelyő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rěp-encs-ék) fn. tt. repencsék-ět. Csalóközben am. lepke, a repkedéstől, Mátyusföldön lepencsék v. lependék, a lebegéstől. | |
* | |
| (rěp-ěs) gyak. önh. m. rěpěs-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Könnyeden lebegve ide-oda repked. Átv. repes a szív, midőn a nagy öröm miatt a vér sebesebben mozog, s mintegy szállinkózik benne.
Gyöke a szárnycsapkodásra vonatkozó rěp, s képeztetésre hasonló a futos, tapos, stb. igékhez. Gömbölyűbb ejtéssel: röpös. | |
* | |
| (rěp-ě-s-ěl) kettősen gyak. önh. m. rěpěsěl-t. A székelyeknél am. repes. Repösölt a szíve. Repösöl a kis gyermek, mikor az anyja felé terjeszti ki kis kezeit, és emelgeti magát. (Kriza J.). | |
* | |
| (rěp-ěs-és) fn. tt. rěpěsés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valami repes. V. ö. RĚPĚS. | |
* | |
| (rěp-ěs-ěl-és) fn. tt. rěpěsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Repesés. V. ö. RĚPĚSĚL. | |
* | |
| (rěp-ěs-gél) többszörösen gyak. önh. m. rěpěsgél-t. Rövid reptekkel ide-oda repes. | |
* | |
| (rěp-ěs-gél-és) fn. tt. rěpěsgélés-t, tb. ~ěk. Ide-oda repesés. | |
* | |
| (rěp-ěs-ő) mn. és fn. tt. rěpěső-t. Ami repes. Repeső szív. Repeső öröm. (Szabó D.). Főnévileg, kivált a régieknél, am. madár. "Lássátok a mennyei repesőket (volatilia coeli), mert nem vetnek, sem aratnak, sem gyöjtnek csűrökbe, és tü mennyei atyátok élteti azokat." (Tatrosi cod. Máté, VI.). "Úrnak ménden mennyi (mennyei) repesői" (volucres. Bécsi cod. Dániel III.).
"Kit felakasztottak..... ..... törvény szava nélkül, Ronda repesőknek utálatos étkül." Arany J. (Buda halála). | |
* | |
| (rep-esz-t), áth. m. repeszt-ett, par. repeszsz, htn. ~ni v. ~eni. Két ellenirányban ható erőszakkal eszközli, hogy valami repedjen, vagyis, rés, nyilás támadjon részei között. Ketté repeszteni valamit. Elrepeszteni a vásznat, posztót. Könyökön, térden kirepeszteni a ruhát. Szétrepeszteni az irományt, a levelet. Ostorral megrepeszteni az ökör bőrét. V. ö. REPED. | |
* | |
| (repesz-t-és) fn. tt. repesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által a test részei szétrepednek. | |
* | |
| (rěp-in-get) áth. m. rěpinget-tem, ~tél, ~ětt, par. rěpingess. Próbálgatja, ha tud-e repülni, pl. a madárfiú. | |
* | |
| (rěp-in-get-és) fn. tt. rěpingetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn vki repinget (madárfiút). | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Repisk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Repistyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rěp-ít) áth. m. rěpít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Zártabb hangon: röpít. Eszközli v. engedi, hagyja, hogy repüljön valami. Levélhordó galambot repíteni valahová. Kalitkából kirepíteni a madarat. Átv. sebesen dob, hajt, lő, küld, szalaszt, futtat. Parittyából követ, álgyúból golyót repíteni. A gyors lovak csak úgy repítik a kocsit. Önhatólag kirepít a fiók madár, v. madárfiú, am. kirepül. | |
* | |
| (rěp-ít-és) fn. tt. rěpítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynélfogva repítünk valamit. V. ö. RĚPÍT. | |
* | |
| (rěp-kěd); RĚPKĚDÉS, (rěp-kěd-és), l. RĚPDĚS, RĚPDĚSÉS. | |
* | |
| fn. tt. repkény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és födetlenmagvúk rendjéből; porhonjai tökéletes X formára állanak öszve, és két X betűt mutatnak; csészéje öt fogú, és tizenöt gerinczü, vagy barázdáju. (Glechoma). Egyik faja különösen a kétiksz-repkény; levelei veseformák, csipkések; virágzó szála felálló. Ahol megöröködik, hosszu ostorindát bocsát, nagy, kövér, fényes levelekkel, s messze fut, és a közel testekre kapaszkodik. Máskép középnépi nyelven: földi borostyán, kerek nádrafű, repkény, katona petrezselyem. (Glechoma hederacea). Gönczy Pálnál ez borzas repkény (Gl. hirsuta), mivel szára gyökerező borzas; és nála a kétiksz-repkény külön fajt képez.
Eredetileg vagy a repüléstől neveztetett így, minthogy messze elfut s mintegy repül; vagy talán am. lepkény, minthogy szárai szétfutván a közellevő testekre kapaszkodnak, s azokat belepik, miszerint elemezve volna: lepegény, azaz lepegő száru növény (r és l fölcserélődéséről l. RENYHE alatt). Menynyiben alacsonyan terjed el, rokon hozzá repcsény. | |
* | |
| (repkény-borostyán) ösz. fn. Borostyánfaj, melynek szára földönfutó, a fák oldalain felmász s beléjök gyökerezik, miért máskép fára futó borostyán a neve (Hedera helix). V. ö. REPKÉNY. | |
* | |
| (repkény-csěngetyüke) ösz. fn. Azon csengetyűkék alneme alá tartozó növényfaj, melyeknek hátratüremlő csészével födött gyümölcsük van. (Campanula hederacea). | |
* | |
| (repkény-ěs) mn. tt. repkényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Repkénynyel ellátott, körülfont, repkénynyel bővelkedő. | |
* | |
| (repkény-füzér) ösz. fn. Repkényágakból vagy levelekből, vagy mindkettőből font avagy kötött füzér. | |
* | |
| (repkény-koszorú) ösz. fn. Repkényágakból, vagy levelekből, vagy mindkettőből, font avagy kötött koszorú. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Repnyák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. RAPONCZ. | |
* | |
| (rěp-ő) fn. tt. rěpő-t. Növénynem a lopvanősző harasztok seregéből. (Pteris). Különösen ölyv- v. ölürepő, melynek lombjai háromszor szárnyaltak; tenyészik irtott erdőkben. (Pteris aquilina). Nevét szárnyas lombjaitól kapta. | |
* | |
| l. RĚPĚS; RĚPĚSĚL stb. | |
* | |
| (rep-ü-en, rěp-p-en) önh. m. rěppen-t. Hirtelen s erős csattogással szárnyra kel. A megijedt madár fészkéből elreppen, kireppen, fölreppen. Gömbölyübb önhangzóval: röppen. Átvitten más dologra is alkalmaztatik. Kireppentek a tengerre a vitorlás hajók. (Szabó D.). | |
* | |
| (rěp-p-en-és) fn. tt. rěppenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A madárnak azon mozdulása, midőn hirtelen szárnyra kel, milyen különösen a fogolyé, fürjé. | |
* | |
| (rěp-p-en-et) fn. tt. rěppenet-ět. Reppenés, a tárgytól elvontan. | |
* | |
| (rěp-p-en-t) áth. m. rěppent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli vagy okozza, hogy a madár reppenjen. A puskaszó elreppenti, fölreppenti a madarakat. Gömbölyü önhangzóval: röppent. Átv. ért. puskából golyót, parittyából követ, íjról nyilat reppenteni, am. lőni. | |
* | |
| (rěp-p-en-t-és) fn. tt. rěppentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki reppent. | |
* | |
| (rěp-p-en-tyű vagyis rěp-p-en-t-ő) fn. tt. rěppentyű-t. Tűzi játékszer, mely lőporral töltött oly készülékből áll, hogy ha meggyujtják, a levegőbe repül, innen a neve. Gömbölyűbb önhangzóval: röppentyü. Máskép, idegen nyelvek után: rakéta. l. RÖPPENTYÜ. | |
* | |
| önh. m. repsed-tem, ~tél, ~ětt. Henyemódon ül. Lerepsed. (Kriza J.). Úgy látszik, hogy lepsed szó módosúlata, leppes (= lusta) gyöktől (lepp-es-ed); honnan lebzsi (= leb-es-i), lebzsel (= leb-es-el) szók is. V. ö. RENYHE. | |
* | |
| (repsed-és) fn. tt. repsedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Henye módon ülés, henyélkedés. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Repszěg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Reptal-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rěp-t-e-ben) ih. Akközben, midőn valami repül. A fecskét reptében lelőni. | |
* | |
| (rěp-te-len) fn. tt. rěptelen-t, tb. ~ěk. Igen kövér lúdfaj Amérikában, rövid és borzas tollu szárnyakkal, melyek repülésre nem alkalmasak. (Plautus pinguis. Klein). | |
* | |
| (rěp-űl) önh. m. rěpül-t. Szárnyaival fölemelkedve a levegőben száll, halad. Repülnek a madarak, lepkék, és több bogárnemüek. A madár akár hová repül, mindig otthon van. A pacsirta majd egyenesen föl, majd alá repül. Átrepülni a folyón. Berepűl, elrepűl, fölrepűl, kirepűl, lerepűl, visszarepűl.
"Magasan repül a daru, szépen szól." Népd. Képes kifejezéssel am. sebesen halad, akár vizen, akár szárazon. Repül a hajó, sajka. Repül a gyors paripa. Megyek, futok, repülök. Mondják továbbá lebegő, lenge testekről, midőn a szél kapkodja. Repülnek a felhők. Csak úgy repül utána a sok szalag, rongy. V. ö. RĚP. | |
* | |
| (rěpülő-híd) ösz. fn. Hidas hajó, mely a folyóvíz ellenében bizonyos távolságra kinyujtott, és egy, vagy nagyobb folyókon több naszádokon v. dereglyéken fekvő, kötél által erős horgonyon álló legfelső dereglyéhez van kötve, s ezen kötélnél fogva az oldalvást eresztett hidast a folyam ereje ennek egyik partjától a másikig hajtja. A néhai pozsonyi, komáromi, esztergami repülőhidakat hajóhidak váltották fel. Kenessey A. szerént a közlekedési hely igényeihez képest az úgynevezett repülőhíd, majd dereglye, majd komp, majd hidas.
KÉPZIK, tájszó, máskép: rébzik, rebzsik; általánosabb szokással: rémlik. l. RÉMLIK. | |
* | |
| elvont gyök resved v. resped és rest szókbas; l. REST. | |
* | |
| fn. tt. rés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán nyilás, hézag valamely test részei között. Különösen a részeknek erőszakos elválasztása által támadt nyilt közeg, pl. rés a megrepedt falon, a keritésen, sövényen. Rést törni a vár bástyáján. Bebújni a résen. Továbbá szoros, szűk hely, melyen valahová nem mint szokott úton jutunk el. Elég egy kerten egy rés. (Km.). A résen kiszökni. Átv. ért. üres kifogás, kopasz mentség. Talál a ravasz rést maganak. (Km.). Továbbá hallgatódzásra alkalmazva: résen a füle v. résen tartja a fülét am. igen vigyáz, oda tartja fülét, honnan a hang jön. Résen lenni, vigyázni, figyelni valamire ami történendő leszen.
"Inti vigyázatra, legyenek mind résen." Buda halála. Arany. Alapfogalomra és gyökhangra nézve azon r gyökü szók osztályába tartozik, melyek erőszakos elválasztást, szakadást, romlást jelentenek, pl. ró, rész, rét, réteg, riszál, ritka, ringy, rongy stb. Rokonok hozzá legközelebb a persa rés v. ris (vulnus), szanszkrit risz (vág, metsz); továbbá, távolabb a latin rima, ruptio, ruptura, franczia brčche, német brechen, reiszen, ritzen, Risz. A finn-ugor nyelvekben Budenz József szerént: finn nyelven: reikä, és finnlapp ny. raigge (lyuk, nyilás), észt ny. reig (fris seb). V. ö. R gyök hang; és RÉSZ. | |
* | |
| (rés-el-ő-öd-és) fn. tt. réselődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nyugtalan ide-oda mozgás, tolakodás, midőn valaki menekvési rést keres, vagy akar csinálni magának. | |
* | |
| (rés-el-ő-öd-ik) belsz. m. réselőd-tem, ~tél, ~ött. Azon törekszik, hogy menekvési rést találjon vagy csináljon. Réselődik a gát közé szorított eb, az erdő sürüjében űzött vad. | |
* | |
| Német~, mváros, Oláh~, falu Krassó m.; helyr. Resiczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu a szebeni szászszékben, helyr. Resiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ré-sorompó) l. RÉVÁMFA. | |
* | |
| (res-v-ed, azaz lecs-v-ed, v. lacs-u-h-ad; V. ö. REST) önh. m. resped-tem v. resved-tem, ~tél, ~t, v. ~ětt. Tájszó s am. pang, állásban romlik. Néhutt, pl. a székelyeknél, hangáttétellel: repsed, mely Kriza J. szerént am. henyemódon ül; kötszóval lerepsed. l. REPSED. | |
* | |
| (res-v-ed-és, azaz lecs-v-ed-és) fn. tt. respedés-t v. resvedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Pangás, állásban romlás, tespedés. V. ö. RESPED. | |
* | |
| tájdivatosan: röst, mn. tt. rěst-et. Ki testi vagy lelki erejét gyakorolni elhanyagolja, a fáradságot, munkát kerüli; máskép: lusta, lomha, tunya, renyhe. A rest többet jár v. fárad. (Km.). Nincs a tudománynak rest ágyban fekvése. (Km.). A rest embernek sok innepe vagyon. (Km.). A rest ember jobban szereti a napot nyugtán, mint fölkeltében. (Km.). Mondja a rest eleget dolgoztam, de nem mondja: eleget ettem. (Km.). Rest a tollfosztásban is megszakad. (Km.). Rest kéz nem izzasztja az ekeszarvát. (Km.).
Minthogy a rest magát elhagyja, testi lelki erejét mintegy hanyatlani engedi, valószinűleg a tagoknak aláhajló, lacsos tulajdonságától vette nevét, még pedig végelemzésben a le (alá) gyöktől, mely a lassu, lajha, lágy, lanyha, lacsuha v. lacsoha (honnan: lacsuhodik), lityloty, léha, lebzsi, leppes, letyhedt, lomha szókban is rejleni látszik; hová tartozik resped vagy resved (mintha volna magas hangon: lepsed, mély hangon: lassúad vagy lacsvad = lacsuhad) és renyhe is; v. ö: RENYHE. Az sem valószinütlen, hogy ,rest' szóban a vég t hang csak toldalék, mint a fostos (fosos), lustos (lucsos, locsos), választ (válasz), megest (mégis) és némely másokban. Rokonságba hozathatik vele az albániai resst (zaudern), franczia rester, arręter, ángol to rest, arab vasaa (fest, dauerhaft seyn), német Rast, rasten, a régi felső német rast, rasta, resto, rest, góth rasta (Meile), orosz verst stb. (Adelung, Kaltschmiedt). | |
* | |
| a székelyeknél Udvarhelyszéken am. rosta. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. Resté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rěst-el, két ll-lel irása [restell] fölösleges); tájdivatosan, röstel, önh. rn. rěstel-t. 1) Valamit tenni, dolgozni lusta, lomha, tunya. Irni, olvasni, tanulni restel. Aki dolgozni restel, ne egyék. Vonz tárgyesetes nevet is, pl. resteli, mint ravaszdi mester az evést, (Km.). 2) Valamiért átallja magát, vagyis tetszése, kedve ellen van valami. Nagyon restelem, hogy a dolog úgy történt; ez értelemben máskép: átall, a székelyeknél: ajang. | |
* | |
| (rěst-el-és) fn. tt. rěstelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Dolgozni nem szeretés. 2) Átallás. V. ö. RĚSTEL. | |
* | |
| (rěst-el-kěd-és) fn. tt. rěstelkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy gyakori dologkerülés, lomhálkodás, tunyálkodás. | |
* | |
| (rěst-el-kěd-ik) k. m. rěstelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Valamiben resten, lomhán viseli magát, tunyálkodik, lebzsel, a megúnt munkát kerüli. | |
* | |
| (rěst-el-ő-(d)-öz-ik) km. rěstelődz-tem, ~tél, ~ött. l. RĚSTELKĚDIK. | |
* | |
| (rěst-en) ih. tunyán, lomhán, lustálkodva. | |
* | |
| falu Gömör m.; hely. Restér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rěst-ěs-kěd-és) l. RÉSTĚLKĚDÉS. | |
* | |
| (rěst-ěs-kěd-ik) l. RĚSTĚLKĚDIK. | |
* | |
| (rěst-ít) áth. m. rěstít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni, tájdivatosan: röstít. Restté tesz. A nagy melegség, az igen teli gyomor elrestítik az embert. V. ö. RĚST. | |
* | |
| (rest-ít-és) fn. tt. rěstítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Restté tevés. | |
* | |
| (rés-törő) ösz. mn. Ami rést tör. Réstörő tűztelep. Átv. ért. am. úttörő. | |
* | |
| (rěst-ség) fn. tt. rěstség-ět, harm. szr. ~e, tájdivatosan: röstség. A testi vagy lelki erőnek, tehetségnek, hanyag, dologkerülésre hajlandó állapota vagy tulajdonsága; tunyaság, lomhaság, lustaság. Restség bántja. Akinek lehet és nem aluszik, azt a restség bántja (Km.), azaz dolgozni kell, hogy jólessék az alvás. Kereszténytani ért. jóra való restség, a hét fő bünök egyike, hanyagság a keresztényi kötelességek teljesitésében. | |
* | |
| (rěst-ül) ih. Rest módon, tunyán, lomhán. Kicsin csikó nagy derestül hámot húzni tanul restül. (Km.).
"Felzajlik az élet, mely pang vele restül." Arany János. | |
* | |
| (rěst-ül) önh. m. rěstűl-t, Restté, lomhává, tunyává leszen. Az igen elhizott test elrestül. | |
* | |
| (rest-űl-és) fn. tt. rěstűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Restté, tunyává, lomhává levés. | |
* | |
| l. RÉZSÚT. | |
* | |
| l. RESPED. | |
* | |
| hangszó, melyből reszel, reszetel, és ezek származékai erednek. Erdély némely vidékein, mint itt alább, önálló főnevül is divatozik, és reszelőt teszen. Különösen azon reszketeg hangot utánozza, melyet bizonyos fogakkal, vagy rovatokkal ellátott vasból, aczélból stb. készült eszköz ad, midőn valamit dörzsölnek vele, vagy hozzája. Vastag hangon rás vagy rásp, melyből a reszelőhöz hasonló ráspoly származik. V. ö. RISZ, RISZÁL. | |
* | |
| fn. tt. resz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A Tájszótár szerént Erdélyben Kovásznán am. reszelő; l. RESZELŐ és V. ö. RESZ, (1). | |
* | |
| fn. tt. rész-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. A régi Halotti beszédben s a Müncheni codexben is a tt. részet. 1) Két, vagy többfelé vált, vagy szakasztott, vagy osztott egészből egy-egy váladék, vagy szakadék, vagy osztalék, stb. Két részre vált dióhéj, békateknő. Négy részre vágott kenyér. Négy részre osztott osztrák forintnak egy-egy része huszonöt krajczár. 2) Több külön darabok, melyek öszvetételéből egy egész keletkezik. A gép több részből áll. A kályhának minden részeit öszverakni. "És ők hozának neki egy sült halrészet." Müncheni codex. Lukács XXIV. 3) A felosztott egészből egy-egy jutalék, vagy bizonyos járandóság. Kiki vigye el a maga részét. Részben aratni, arató rész. Része legyen benne. Harmadrész, ötödrész, tizedrész stb. Részt venni valamiben am. tevékenyen hozzá járulni, hogy meglegyen. Részt venni másnak örömében, fájdalmában, vele együtt örülni, szenvedni. "És adjon neki mönyhi (mennyei) oroszágbele utat és mend jouben részet." Régi Halotti beszéd. 4) Átv. ért. párt, felekezet; bizonyos néptömegből egynehány, egy külön csoport. Valakinek részére állani. Részünkről semmi ellenvetés nincs a dologra nézve. "Nagy része azoknak, kik magokat előitéletek által kormányoztatják, tisztán belátják azok képtelenségét, s nem az itélő tehetség, hanem a jellem gyengeségéből követik előitéleteiket." B. Eötvös József. 5) Általán mint az egésznek ellenléte: részben igazad van, azaz nem egészben véve, hanem csak bizonyos tekintetben.
Alapfogalmánál és gyökhangjánál fogva azon rokon gyökü szókhoz sorozható, melyek elválásra, elszakadásra vonatkoznak. Legközelebb állanak hozzá a rét, réteg, mint valamely testnek öszvetett, vagy válékony részeit jelentők, továbbá az elválasztás által nyílt rés, és az apró részekre morzsoló reszel. Lugossy J. véleménye szerént rés és rész am. revés (mélyhangon: rovás), rét pedig am. revet (rovat). A persában reszed v. raszad egyik jelentése Vullersnél quod in rebus dividendis alicui obtigit, pars rata, portio. A szanszkritban risz am. vág, metsz. | |
* | |
| elvont gyöke részeg szónak és származékainak. l. RÉSZĚG. | |
* | |
| (rész-arány) ösz. fn. Arány, mely szerint az egynemü részek mind egymással, mind az egészszel kellő mekkorasági viszonyban állanak öszve. (Symmetria). Helyesebben: idomzat. | |
* | |
| (rész-arányos) ösz. mn. Miben részarány van, részarány szerint készített, rendezett stb. máskép: idomzatos. Részarányos épület. A bútorok részarányos elhelyezése. V. ö. RÉSZARÁNY. | |
* | |
| (rész-arányosan) ösz. ih. Részarány szabályai szerént, helyes viszonyban öszveillesztve. Rěszarányosan épitett ház. V. ö. RÉSZARÁNYOS. | |
* | |
| (rész-arató) ösz. fn. Aki részért arat, hogy t. i. a learatott gabonának egy, pl. tized, tizenketted, tizenharmad része az övé legyen. Fordítva: aratórész, mit a részarató kap. | |
* | |
| (rész-beli) ösz. mn. Ami valaminek csak egy részét foglalja magában, pl. részbeli kötelezvény, részbeli sorsjegy, midőn valamely fő kötelezvény vagy fő sorsjegy, mely az egész kötelezvényt magában foglalja, kisebb kötelezvényekre vagy sorsjegyekre osztatik és új sorszámokkal megjelöltetik. | |
* | |
| (rész-birtok) l. RÉSZJÓSZÁG. | |
* | |
| (rész-ecs-ke) kics. fn. tt. részecské-t. A maga nemében, vagy aránylag, viszonylag kicsi rész. A nyelvtanban (különösen az árja eredetűekében) azon szók, melyek rendesen nem hajlíthatók, hová tartoznak az elüljárók (praepositiók), kötszók és igehatározók. | |
* | |
| (rész-ěg) mn. tt. részěg-ět, Kinek mind érzéki, mind lelki működéseit a szeszes ital ideiglen rendkivüli, zavart, vagy szédítő, kábító állapotba hozta. Bortól, sertől, pálinkától részeg. Félrészeg, azaz pitis, pityós, pityókos, ittas, kotyogós, gagyos, boros, mámoros, mely nevezetek a félrészegségnek némileg különböző fokait jelezik. Holt részeg, ki egészen leitta magát, ki a közmondat szerént azt sem tudja, fiú-e vagy leány. Részeg fővel ballagni. A részegnek keskeny az út. A részeg embernek az Isten is kitér. (Km.). Részegre, gyermekre a titkot nem bízzák. (Km.). Józan amit gondol, részeg arról csahol. (Km.). Részeg ember imádsága, beteg ember böjtje. (Km.). Részeg ember még az eget is bőgőnek nézi. (Km.). Aki részeg korában vét, bünhödjék józan korában. (Km. V. ö. RÉSZEGĚN). Akár a részegnek beszélj, akár annak. (Km.). Szélesb ért. bódított, kábított. Erős dohánytól részeggé lenni. Átv. ki némely kedves érzelmek tulságos benyomása által mintegy öntudatát, s józan eszét elvesztette. Részeg a nagy örömtől, szerelemtől.
E szó nagyobb vagy kisebb hanghasonlattal s rokon fogalomban megvan némely európai nyelvekben is; ú. m. a németben: Rausch, alsószászban runszk, ángolban: rouse (Zechgelag), svédben: rus, izlandban: russ, stb. (Adelung). Szintén Adelung szerént az ittas ember zajongó, zörgő, majd rekécselő hangjának utánzása, milyenek a németben rasen, brausen, rieseln, rasseln, räuspeln stb. szók is. E szerént nyelvünkben is mint hangutánzó rokon rezeg, reszked, továbbá retyeg, riad, rivalg, rivvan, rikácsol szókhoz. Alaphangja a magyarban: rész (= resz, rez), melyből eg képzővel lett részeg, mint beteg, meleg, hideg, rideg, gyalog, lovag stb. Megemlítendők még Budenz József után a mordvin iritsa (részeg), erzamordvin iredezz (részeg), iridi (részeges), cseremisz russo (részeg); Vámbéry után talán áttétellel a tatár öszrük, honnan: öszürgen (= részegedő, részeg állapotban levő); s Beregszászi után szintén hangáttétellel az arab szekir (betranken). | |
* | |
| falu Szatmár, puszta Bihar m.; helyr. Reszegé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rész-ěg-ěd-és) fn, tt. részěgědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki bizonyos szeszes italoktól részeggé lesz. V. ö. RÉSZĚG. | |
* | |
| (rész-ěg-ěd-ik) k. m részěgěd-tem, ~tél, ~ětt. l. RÉSZEGSZIK. | |
* | |
| (rész-ěg-en) ih. Részeg fővel, részeg állapotban, ittasan. Részegen megy haza a kocsmából. Részegen fekütt le, mámorosan kelt fel. Ki részegen lop, akadjon fel józanon. (Km.). | |
* | |
| (rész-ěg-ěs) mn. tt. részěgěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ki gyakran, többször részeg szokott lenni; iszákosságra hajlandó, köznép nyelvén: minden czégérnek köszönő. V. ö. RÉSZĚG. | |
* | |
| (részěg-ěs-en) ih. Iszákosságra hajlandó módon, v. minőségben, v. állapotban. | |
* | |
| (rész-ěg-ěs-kěd-és) fn. tt. részěgěskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~s. Gyakori, többszöri részeges állapot, ittasságból származó megrögzött szokás. | |
* | |
| (rész-ěg-ěs-kěd-ik) k. m. részěgěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran, megrögzött szokásból részeg. | |
* | |
| (rész-ěg-ěs-ség) fn. tt. részěgěsség-ět, harm. szr. ~e. Szokássá vált, megrögzött részeg állapot, s e nemü tulajdonság. Nehéz a részegességről elszokni. | |
* | |
| (rész-ěg-ít) áth. m. részegit-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Részeggé tesz, a szónak mindennemü értelmében. A bor, sör, pálinka részegít. Az öröm, szerelem, megrészegítette őt. Vendégeit, ha csak lehet, megrészegíti = leitatja. V. ö. RÉSZEG. | |
* | |
| (rész-ěg-ít-és) fn. tt. részěgítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Részeg állapotba hozás, részeggé tevés, leitatás. | |
* | |
| (rész-ěg-ít-ő) mn. tt. részěgítő-t. Ami részeggé tesz, szeszes. Részegítő italok. | |
* | |
| (rész-ěg-ség) fn. tt. részěgség-ět, harm. szr. ~e. Részeg állapot, vagy tulajdonság. Részegségig inni, a részegséget elűzni. A részegséget mámorosság követi. Részegség, kurvaság együtt járnak. (Km.). Részegségében sok badarságot öszvebeszél. Különbözik tőle a részegesség, mely gyakori és szokássá vált részegséget jelent. | |
* | |
| (rész-ěg-ěsz-ik) k. A jelenen kivül a többi időt ,részegědik' igétől kölcsönözi; innen m. részěgěd-tem, ~tél, ~ětt; htn. részěgěd-ni. Részeggé iszsza magát. Némely ember kevés bortól is megrészegszik. Átv. kábúl, megbódúl. Ne szívd azt a dohányt, mert megrészegszel tőle. V. ö. RÉSZĚG. | |
* | |
| (rész-ěg-ül) önh. m. részegűl-t. l. RÉSZĚGSZIK. | |
* | |
| l. RÉSZĚGĚDÉS. | |
* | |
| (resz-el) áth. m. reszel-t. Fogakkal vagy rovatokkal ellátott eszköz által dörzsöl, darabokra tördel vagy koptat, vásít valamit. Turót, sajtot, tormát, tésztát, répát reszelni. A szeget vékonyabbra, a kulcsot simábbra reszelni. Ez utóbbi példákban egyezik vele: ráspoly, s ,reszelni' helyett inkább ,ráspolyozni' használtatik.
Minthogy a reszelés az illető testnek vagy eszköznek ide-oda rángatásával történik, innen átv. ért. reszelni (riszálni) a farát am. tánczban, menésben erre arra fintorgatni, riszálni. | |
* | |
| (rész-eg) áth. m. részel-t. Szóbeli vagy írt előadásban bizonyos dolgot, ügyet, tant stb. részekre osztva, elemezve tárgyal. Továbbá, mint a részeltet törzsöke am. valamiből részt vesz, jutalékot kap, osztályul nyer. | |
* | |
| (resz-el-ék) fn. tt. reszelék-ět, harm. szr. ~e. Azon apró részekből álló hulladék, töredék, morzsa stb., mely a reszelő által koptatott, dörzsölt testből elesik, elválik, pl. tormareszelék, turóreszelék, vasreszelék stb. | |
* | |
| (resz-el-és) fn. tt. reszelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit reszelünk. Reszelés által vékonynyá tenni a szeget, zárba idomítani a kulcsot. V. ö. RESZEL. | |
* | |
| (rész-el-és) fn. tt. részelés-s, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szóbeli vagy irásba foglalt tárgyalás, melynélfogva valamit részekre osztva, elemezve adunk elé, fejtegetünk és vítatunk. | |
* | |
| (reszel-hető) ösz. mn. Ami reszelésre alkalmas. | |
* | |
| (rész-el-kěd-és) fn. tt. részelkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) l. Részesülés. 2) Valamely felekezettel tartás. | |
* | |
| (rész-el-kěd-ik) k. m. részelkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Monoszlai és Szabó D. szerént am. részt kap valamiben; máskép: részesül, részesedik. 2) Faludinál am. bizonyos pártban részt veszen, párthoz, felekezethez szít, ragaszkodik, valamely felekezettel tart. Hozzá részelkedik, oda részelkedik. | |
* | |
| (resz-el-ő) fn. tt. reszelő-t. Éles görcsökkel, vagy fogakkal ellátott hátu, vagy rovatokkal bemetszett lapos oldalu eszköz vasból, aczélból, mely által némely morzsolékony testeket apróra dörzsölnek, vagy keményebbeket elvásítnak, elkoptatnak. Konyhai reszelő, melylyel tormát, tésztát, turót, stb. reszelnek. Kovácsok, lakatosok reszelője, melylyel a vasat koptatják, simítják, idomítják. Erdély némely tájain egyszerü gyökszóval: resz. V. ö. RESZ. (1 és 2). | |
* | |
| (rész-el-ő) mn. tt. részelő-t. 1) Szóbeli, vagy irásba foglalt eléadásra vonatkozólag am. az illető tárgyat részekre osztó, elemező, eredeti alkatrészeit kimutató (analyticus, partitivus). 2) l. RÉSZLŐ. | |
* | |
| (reszelő-kacs) ösz. fn. A reszelőféle eszköznek, különösen a konyhainak fogója. | |
* | |
| (reszelő-míves) ösz. fn. Míves, ki különféle reszelőket készít, szerkovács. | |
* | |
| (resz-el-ő-ös) mn. és fn. 1) Mint mn. tárgyesete: reszelős-t v. ~et, többese: ~ek. Reszelőhöz hasonló érdességü. 2) Mint fn. tárgyesete: reszelős-t, többese: ~ök. l. RESZELŐMÍVES. | |
* | |
| (resz-el-t) mn. tt. reszelt-et. Amit reszelővel apró részecskékre, morzsákra tördeltek, vagy, koptatva, simítva idomítottak. Reszelt torma, turó, retek. Reszelt tészta, egyszerűen főnevül: reszelt. Laposra, négyszögüre reszelt vasdarab. Hegyesre reszelt szeg. V. ö. RESZEL. | |
* | |
| (rész-el-tet) áth. m. részeltet-tem, ~tél, ~ětt, par. részeltess. Engedi, hagyja, eszközli, hogy valakinek bizonyos osztalékrész jusson valami egészből. A begyült adakozásból több szegényt, szükölködőt részeltetni. V. ö. RÉSZESÍT. | |
* | |
| (rész-el-tet-és) fn. tt. részeltetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit valamiben részeltetnek. | |
* | |
| (reszelt-tészta) ösz. fn. Keményre gyúrt tészta, melyet reszelővel morzsákká dörzsölnek; különbözik a gombóta s morzsóka v. morzsolt tészta. Leves, reszelttésztával és gombával. Egyszerűen: reszelt. | |
* | |
| (rész-en-ként) ih. Rész számra, a részeket külön-külön véve, számítva. Az egész kenyeret részenként elosztogatni. Jószágát részenként haszonbérbe adta, elpazarolta. A vendégek részenként eloszlottak, eltávoztak. Képzésre hasonlók hozzá: egyenként, kettenként, tizenként, stb. | |
* | |
| (rész-en-ként-i) mn. tt. részenkénti-t, tb. ~ek. A részeket külön-külön vevő, számitó. | |
* | |
| (rész-ént) 1) ih. Nem egészen, hanem csak némely részeire nézve, részben. A vetések nagy, nagyobb részént szépek. Gyakran elválasztó, megkülönböztető értelmü kötszóként is használtatik. Régi ifjutársaim részént már meghaltak, részént máshová mentek lakni; máskép: részszerént, vagy: egyrészt - másrészt. | |
* | |
| (rész-es) mn. tt. részes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ki bizonyos osztalékban, jutalékban részt vesz. Részes aratók, kik béröket gabonarészben kapják ki. Részes nyomtató, cséplő. Részes kereskedőtársak, üzérek. 2) Ki több cselekvőkkel közösen tesz, elkövet valamit, vagy munkálkodik valamiben. Jóban, roszban részes czimborák. Te is részes voltál a bűnben, a lopásban. Nem vagyok részes benne. Használtatik önálló főnevül is, amidőn tt. ~t tb. ~ěk. A bűnrészeseket megidézni. A részesek egyenlően fognak osztozni. | |
* | |
| (részes-arató) ösz. fn. Arató, ki munkadíjban az aratott gabonából bizonyos részt, pl. tizedrészt, tizenegyedrészt kap. | |
* | |
| (rész-es-ěd-és) l. RÉSZESŰLÉS. | |
* | |
| (rész-es-ěd-ik) k. m. részesed-tem, ~tél, ~ětt. l. RÉSZESŰL. | |
* | |
| (rész-es-ít) áth. m. részesít-ett, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Osztalékból, adományból, járandóságból részt juttat valakinek. Az adakozó részesíti vagyonában, pénzében a szegényeket. Kegyességében engem is részesített. A közkeresményből minden munkatársat részesíteni. V. ö. RÉSZES. | |
* | |
| (rész-es-ít-és) fn. tt. részesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által egyet vagy többeket részesítünk valamiben. V. ö. RÉSZESÍT. | |
* | |
| (részes-tag) l. RÉSZESTÁRS. | |
* | |
| (részes-társ) ösz. fn. Ki bizonyos tettnek, műnek, vállalatnak stb. végrehajtásában közvetlenül, vagy közvetőleg másod vagy többed magával működött, illetőleg segédkezet, alkalmat nyujtott, tanácsot adott stb. A részben aratók egymásnak részestársai. Tolvajságban, gyilkosságban részestársak. V. ö. RÉSZES. | |
* | |
| (rész-es-űl) önh. m. részesül-t. 1) Valamely osztalékban, adományban, jutalékban részt kap. A begyüjtött adakozásban az egész város szegényei részesültek. A köz nyereségben a részvényes tagok részesülni szoktak. 2) Bizonyos tettben, cselekedetekben közvetőleg vagy közvetlenül részt vesz, végrehajtásához valamikép hozzá járul. Más bűnében részesülni. | |
* | |
| (rész-es-űl-és) fn. tt. részesűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bírtoklás, midőn osztalék vagy adomány, ajándék fejében jutunk valaminek egy részéhez. 2) Cselekvési részvevés, közremunkálás. V. ö. RÉSZESŰL. | |
* | |
| (rész-es-ül-et) fn. tt. részesület-ět, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki valamiben részesül. | |
* | |
| (rész-es-űl-ő) mn. és fn. 1) Ki valamiben részt vesz. Alamizsnában részesülő koldusok. 2) A latin participium után betü szerént alkotott nyelvtani műszó, helyesebben: igenév. Jelen időbeli, múlt, jövő időbeli részesülő, mely az illető időknek megfelelő mellékneveket képez, pl. alvó gyermek, aki alszik; vert had, melyet megvertek; jövendő év, mely jövend. Különbözik az állapotjegyző. | |
* | |
| (részes-üzlet) ösz. fn. Üzlet, melyben többen vesznek részt, s nyereményei vagy veszteségeiben többen osztoznak. Kereskedelmi műszó. | |
* | |
| (részes-üzleti) ösz. mn. Részesüzletre vonatkozó, azt illető. Részesüzleti számla. | |
* | |
| (resz-et-ěl) áth. m. reszetěl-t. Kriza J. szerint am. fürmöl, vakircsál (pl. rosz) késsel. | |
* | |
| (resz-et-ěl-és) fn. tt. reszetělés-t, tb. ~ěk. Fürmölés, vakircsálás. | |
* | |
| (rész-etlen) mn. tt. részetlen-t, tb. ~ěk. Molnár Albertnél am. részt nem vevő. (Expers). | |
* | |
| (rész-ez) áth. m. részez-tem, ~tél, ~ětt. l. RÉSZLETĚZ. | |
* | |
| (rész-fizetés) ösz. fn. Fizetés, midőn valaki valamely adósság egész öszvegének csak egy részét róvja vagy teszi le, mely nem volt eleve meghatározva. Különbözik a részletfizetés. | |
* | |
| (rész-fizetés-beli) ösz. mn. Részfizetésre vonatkozó, azt illető. Részfizetésbeli nyugta. | |
* | |
| (rész-föld) l. RÉSZJÓSZÁG. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Részhegy-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. RÉSZÉNT. | |
* | |
| (rész-int-ěs) l. RÉSZLEGĚS. | |
* | |
| (rész-ít) áth. m. részít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Él ezen igével Biró Márton részesít helyett. | |
* | |
| (rész-jószág) ösz. fn. Valamely jószágból, különösebben községiből egy rész, mint különvált vagy kijelelt birtok. | |
* | |
| (rez-ěg-ed) gyak. önh. m. részket-tem. ~tél, ~ětt, par. reszkess. Szoros ért. állati testről mondjuk, midőn idegei rendkivül rángatódzva mozognak, mi némely indulatokban, például nagy félelemben, vágyban, haragban, vagy kóros állapotban szokott történni. Reszket keze, lába. Reszket érte, mint farkas a kis csikóért. Egész testében reszket. Legközelebbi rokonai a remeg és rezeg, sőt ez utóbbi mint törzs tekinthető; úgy hogy gyöke a hangutánzó rez, melyből lett rezeg, rezeget, végre hangváltozattal: reszked, reszket (a kemény k előtt a z is kemény sz-szé válik, mint azt így ejtjük: aszt). Szabó Dávidnál reszkedtség d-vel jön elé. Lugossy J. is ,reszked'-et ír. Ilyen szó a viszket is, azaz izged, vizged. Túl a Dunán szintén mondják: reszked, viszked. Ily hasonlat szerént képződtek a mozgadoz, zengedez, csörgedez, ingadoz igékben rejlő mozgad, zenged, csörged, ingad elavult önható igék, melyektől különböznek a mozgat, zenget, csörget, ingat áthatók. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-eg) mn. tt. reszketeg-ět. Ami természeti hajlamánál, vagy kóros állapotánál fogva reszketni szokott. Reszketeg idegek, kezek, lábak. Használtatik önálló főnevül is, midőn az idegek, vagy tagok kóros rángatódzását, remegését jelenti. Reszketegben szenvedni. A mértéktelen borivástól reszketeget kapni.
Gyöke rez, törzsöke rezged, melyből a hangváltozat szabályai szerént lett keményebb hangoztatással reszket. V. ö. RESZKET és RENGETEG. | |
* | |
| (resz-ěg-ed-eg-ěs) mn. tt. reszketgěs-t v. ~et, tb. ~ek, Reszketegben szenvedő, reszketni szokott; reszkető. Reszketeges idegek, inak, kezek, fej.
"Ott Voltérnak szeme könyvel betölt vala, Reszketeges szóval alig mondta vala: Amaz egy ingecske bátor tied legyen." Istvánfi Pál a XVI. században. Eléjön Szabó Dávidnál is. V. ö. RESZKETEG. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-eg-ség) fn. tt. reszketegség-ět, harm. szr. ~e. Az állati testnek, illetőleg idegeknek kóros állapota, vagy tulajdonsága, mely szerént reszketni szoktak, vagy reszketésre hajlandók. V. ö. RESZKETEG. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-és) fn. tt. reszketés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Testnek, illetőleg idegeknek, tagoknak szenvedő állapota, midőn reszketnek, Továbbá, félelem, mennyiben a testet reszketegbe hozza. Kezének reszketése miatt nem képes írni. V. ö. RESZKET. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-ő) mn. tt. reszkető-t. Ami, illetőleg, aki reszket, vagy reszketni szokott. Reszkető kezek. Félelmében reszkető ember. V. ö. RESZKET. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-ő-ös) mn. tt. reszketős-t, v. ~et, tb. ~ek. l. RESZKETEG mn. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-tet) miv. m. reszkettet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, hogy valami vagy valaki reszkessen. Az égdörgés megreszketteti az ablakokat. A zsarnok szava reszketteti a jámbor polgárokat. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-et-ěs-t) régies ih. e helyett: reszkettetěsen azaz reszketve, vagy reszkettetve, reszketéssel.
"Szent lábadnak keménységéth, Szent kezeidnek ő mély sebéth Ölelgetöm ajétatosth, Reszkettetösth, kivánatosth." Benigna asszony imakönyve. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-t-ség) fn. tt. reszkettség-ět, harm. szr. ~e. Reszkető vagy reszketeg állapot, reszketegség. | |
* | |
| (rész-leg) ih. 1) Az egészből csak egy részt adva, véve, fizetve stb. 2) Részenként véve, számítva. | |
* | |
| (rész-leg-ěs) mn. tt. részlegěs-t v. ~et, tb. ~ěk. 1) Az egészből csak egy részben adott, vett, számított. 2) Részenként vett, számított. Részleges fizetés. Részleges osztály. | |
* | |
| (rész-el-et) fn. tt. részlet-ět, harm. szr. ~e. A részekre oldott, szakasztott egészből egyegy rész, mint elkülönített valami. A havi zsoldot napi részletekben fizetni. Különösen, az észszel tárgyalt dolognak egyes elemei, alkotó részei. (Detail). Értekezési részletek. Részletenként szólani valamiről. "Ki az egésznek ismeretét mindig csak az egészben keresi, s a részletekkel, mint figyelmére méltatlanokkal, nem foglalatoskodik, minden tudományban örök kontár fog maradni." B. Eötvös József. V. ö. RÉSZEL. | |
* | |
| (rész-el-et-ěs) mn. tt. részletes-t, v. ~et, tb. ~ek. Az egésznek egyes részeire különkülön kiterjeszkedő, azokat elemező, tárgyaló. Részletes megvitatása valamely tárgynak, azaz, nem általánosságban, hanem részeire feloldozva. | |
* | |
| (rész-el-et-ěs-en) ih. Az illető tárgynak egyes részeit külön-külön véve; azt minden oldalról elemezve. Valamely elmemüvet részletesen megbirálni, megismertetni. | |
* | |
| (rész-el-et-ěs-ség) fn. tt. részletesség-ět, harm. szr. ~e. Az elmebeli tárgyalásnak, eléadásnak tulajdonsága, melynélfogva az a dolog minden részleteire, körülményeire kiterjeszkedik. | |
* | |
| (rész-el-et-ěz) áth. m. részletez-těm, ~tél, ~ětt. par. ~z. Valamit részletekre oszt; különösen, bizonyos tárgyat körülményesen, elemeire felbontva ad elé. V. ö. RÉSZLET. | |
* | |
| (rész-el-et-ěz-és) fn. tt. részletězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg elmei működés, mely által részletezünk valamit. V. ö. RÉSZLETĚZ. | |
* | |
| (részlet-fizetés) ösz. fn. Előre meghatározott részletnek vagy részleteknek fizetése, pl. évi apránkénti törlesztésre fölvett adósságoknál vagy több ízben fizetendő részvényeknél. | |
* | |
| (részlet-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés, mely kisebb részekben ad és vesz. (Detailhandlung). | |
* | |
| (részlet-törlesztés) ösz. fn. Adósságtörlesztés rendszerént évi vagy félévi részletekben. | |
* | |
| (rész-el-ő) fn. tt. részlő-t. Némelyek által használt szó ,törtszám' értelemben. l. TÖRTSZÁM. | |
* | |
| (rész-maradék v. ~maradvány) ösz. fn. Az egészből, pl. valamely adósságból fennmaradott rész. Maga ,maradvány' is elég. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Resznek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rész-nevező) ösz. fn. A számtanban különösen a törtszámokban azon mennyiség, mely azt mutatja, hány részre osztatott vagy osztandó valamely egész. V. ö. RÉSZSZÁMLÁLÓ. | |
* | |
| (részre-hajlás) ösz. fn. Kedvezés neme, midőn két ellenfél közől nem azt védjük, pártoljuk, nem annak szolgáltatunk igazságot, kinek igaza van, hanem kinek személyéhez akármiféle indokból, például személyes barátságból, pártosságból, hajlandóbbak vagyunk. A birónak részrehajlásból itélni nem szabad. | |
* | |
| (részre-hajlatlan) ösz. mn. Véleményében, itéletében a szoros igazsághoz és meggyőződéséhez hű, pártatlan, személyes hajlandóságból kedvezni nem akaró. Részrehajlatlan biró. Határozóként am. részrehajlás nélkül, részrehajlatlanul. | |
* | |
| (részre-hajlatlanság) ösz. fn. Véleményezői, itélői, birói tulajdonság, melynélfogva valaki részrehajlatlan, nem személy válogató; pártatlanság. V. ö. RÉSZREHAJLATLAN. | |
* | |
| (részre-hajlatlanul) ösz. ih. Pártoskodási kedvezés, avagy ellenségeskedés nélkül; szoros igazságot és meggyőződését követve, nem személyválogatva. Itéletét kárhoztatását, helyeslését részrehajlatlanul kimondani. | |
* | |
| (részre-hajló) ösz. mn. Véleményében, itéletében, mások iránti viseletében nem az igazságot, meggyőződését vagy méltányosságot kővető, hanem holmi személyes viszonyokra, hajlamokra, mellékes érdekekre tekintő. Részrehajló biró, itélet. | |
* | |
| (rész-számláló) ösz. fn. A számtanban, az úgynevezett törtekben azon mennyiség, mely azt mutatja, hogy a bizonyos részekre osztott egészből hány rész értendő, pl. ebben: 3/4 (háromnegyed rész) alma, kenyér stb., az alsó szám azt mutatja, hány részre van osztva vagy osztandó az egész, és ennek résznevező (denominator) a neve; a felső szám pedig azt, hányt részt kell érteni az adott esetben, és ez a részszámláló (numerator); tehát 3/4 alma azt teszi: a 4 felé vágott almának három része. | |
* | |
| (rész-szerént) ösz. ih. Nem egészen vagy egészben, nem általán, hanem csak egyes részeiben véve valamit; máskép részént. l. RÉSZÉNT, mindkét értelemben. | |
* | |
| (rész-szerénti) ösz. mn. l. RÉSZLEGĚS. | |
* | |
| (rész-t) ,egy' és ,más' szók elé tételével (egyrészt - másrészt) elválasztó, megkülönböztető kötszó, ,részént' szónak 2-dik értelmében. l. RÉSZÉNT, 2). | |
* | |
| (rész-társ) l. RÉSZESTÁRS. | |
* | |
| puszta Pest-Solt m.; helyr. Résztelek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. resztó-t. A hajósoknál valamely tartalékszer, különösen tartalékkötél, melyeket nem tüsténti vagy folytonos használatra, hanem szükség esetére tartanak a hajón. Alkalmasint az olasz rispetto-ból módosult, mely hajózási műnyelven tartalékot is jelent, pl. vele di rispetto am. tartalékvitorla. Így nevezik azon farkötelet is, mely a hajó hátulján kikötésre vagy keresztkötésre alkalmaztatik. | |
* | |
| falu Kővár vidékén, helyr. Resztolcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (részt-vevő) l. RÉSZVEVŐ. | |
* | |
| (rész-vény) fn. tt. részvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos vállalathoz tartozó közköltségnek, adakozásnak egyenlő öszletekben kiszabott mennyiségü része; továbbá azon bizonyítványlevél, melyet a részvevő a befizetett járulékpénzről kap. Vasuti, gőzhajózási, gyári részvények. Száz, ötszáz, ezer forintos részvények. Részvényeket venni, eladni. Részvények becsének emelkedése, csökkenése. Részvényekre alapított vállalat. Egész részvény, félrészvény, harmadrészvěny. | |
* | |
| (részvény-ár) ösz. fn. Valamely vállalati részvénynek forgalmi, azaz alkuból, adásvevésből keletkezett értéke; máskép: részvényfolyam. | |
* | |
| (részvény-árus) ösz. fn. Üzér, ki részvényeket nyerészkedés végett vesz és ad, ki részvényekkel kereskedik. | |
* | |
| (részvény-birtokos) ösz. fn. l. RÉSZVÉNYĚS. | |
* | |
| (rész-vény-ěs) fn. tt. rěszvényes-t, tb. ~ěk. Személy vagy erkölcsi testület, ki bizonyos köz vállalatban részt vesz, vagyis, az arra szükséges költségnek egy vagy több határozott mennyiségét magára vállalja, s erről szóló bizonyítványlevelet bír. | |
* | |
| (részvényěs-társ) lásd RÉSZVÉNYTÁRS. | |
* | |
| (részvény-folyam) ösz. fn. A részvénynek az adásvevési közforgalomban annak névleges értékétől eltérő ára. V. ö. FOLYAM, 3). | |
* | |
| (részvény-hátralék) ösz. fn. A részvényösszegből még fizetetlen rész. | |
* | |
| (részvény-kamat), ösz. fn. Egy-egy részvény után eleve meghatározott kamatban befolyó jövedelem; mely különbözik az osztaléktól, s ettől külön jár, vagy együtt is számittathatik. | |
* | |
| (részvény-osztalék) ösz. fn. Valamely vállalat jövedelmezéséből egy-egy részvényre eső egész nyereség vagy haszon. | |
* | |
| (részvény-társ) ösz. fn. Valamely vállalatban egyik részvényes a másiknak részvénytársa. | |
* | |
| (részvény-társaság v. ~társulat) ösz. fn. Társaság, mely működését vagy üzletét részvényekre alapítja. Vasuti, gőzkocsizási, malomrészvénytársaság. | |
* | |
| (részvény-tőke) ösz. fn. Az öszves részvényeknek valamely vállalatra nézve kiszámított vagy befolyt részvények számszerénti pénzértéke. Jelentheti egy-egy részvény öszvegét is. | |
* | |
| (részvény-üzlet) ösz. fn. Részvények adásvevésével nyerészkedő üzlet. | |
* | |
| (rész-vét v. ~vétel) ösz. fn. Valamiben részelkedés, egy bizonyos résznek kapása. Erkölcsi ért. kedélyi, akarati tulajdonság, vagyis hajlam, melynélfogva mások kedvező vagy kedvezőtlen ügye érdekel bennünket, s azt úgy tekintjük, mint saját ügyünket. Innen továbbá jelenti azon tettleges hozzájárulást is, mely által mások örömét, szerencséjét nevelni, valamint szomorúságukat, bajaikat, szükségeiket enyhíteni készek vagyunk. Baráti, szives részvéttel lenni embertársunk szerencséje iránt. Fájdalmas részvéttel vettem kedves gyermeked halálának hirét. Kárvallottak, szegények iránti részvétre felszólítani a közönséget. "Vagy talán részvételünk könycsepjeit s a kérelem elkészítésére szükséges egy pár órai munkát sem kivánunk áldozni azokért, kiknek ősei vért és életet áldoztak érettünk?" Deák Ferencz (1833-ban a lengyelek ügyében). "Részvétet mutatni minden iránt, mi másokat érdekel, ez a legjobb életpolitika." B. Eötvös József. | |
* | |
| (rész-vétel) l. RÉSZVÉT. | |
* | |
| (rész-vétes) l. RÉSZVEVŐ. | |
* | |
| (rész-vétlen) ösz. mn. Kit mások kedvező, vagy kedvezőtlen sorsa, állapota, szerencséje nem érdekel, ki velök rokon érzetet nem táplál; közönyös. Különösen, ki mások örömét tettleg előmozdítani, vagy szomorúságát, fájdalmát enyhíteni nem kész. Szegények iránt részvétlen zsugori. Határozóként am. részvétel nélkül, részvétlenül. | |
* | |
| (rész-vétlenség) ösz. fn. Tulajdonság, melynélfogva valakit mások ügye nem érdekel, kedvező vagy kedvezőtlen sorsukban nem osztozik, nem nyújt segédkezet, hozzájárulással valamit előmozdítani elmulaszt stb. Hideg, önző részvétlenség. A legszebb vállalat részvétlenség miatt megbukott. V. ö. RÉSZVÉT. | |
* | |
| (rész-vétlenül) ösz. ih. Részvét nélkül; rokon érzet hiányában; közönyösen; érdeket nem mutatva; segélyi hozzájárulás nélkül. Mások öröme, fájdalma iránt részvétlenül viselni magát. Részvetlenül elbocsátani a szükölködőt. V. ö. RÉSZVÉT. | |
* | |
| (rész-vevő) ösz. mn. 1) Aki valamely köz ügyhöz, vállalathoz, mint részestag járul, vagy abban működik. 2) Erkölcsi ért. akit mások sorsa érdekel, s az iránt rokon érzettel viseltetik. Részvevő barát, polgártárs. Mások szerencsétlenségében részvevő emberbarát. Részvevő indulatot mutatni. Használtatik főnevül is, részes helyett. | |
* | |
| (rész-vevőleg) ösz. ih. l) Részestagként szerepelve működve. 2) Részvevő indulattal. | |
* | |
| fn. tt. rét-et, harm. szr. ~je. 1) Valamely öszvehajtogatott, foszlány testnek, pl. szövetnek, papirnak egy-egy része, lapja, levele. A papirívet két, něgy, nyolcz tizenkét stb. rétre öszvehajtani. A kapczát két rétben tekerni a lábra. A kendőt több rétben öszvehajtva kötni a nyakra. Két rétre fogott női kendő. Három, négy rétbe font ostor, haj. Sok rétbe hajtott vászon, posztó, papiros. 2) Merev lapos anyagból öszveállított műnek egy-egy része, különösen a faművekben. Két, három rétből álló ajtó, asztal. A padlóból egy-egy rét. 3) Oly mezőföld, melyet kaszálnak, vagyis, szénát, sarjút termő föld. Szélesb ért. néhutt minden parlagon maradt, vagy hagyott föld, mely legelőül szolgál, de a melyben a részek tisztán megkülönböztethetők. Falu rétje, város rétje. Kopár, termékeny rét. Réten legeltetni. Rétet kaszálni. Más ember rétjébe vágja a kaszát. (Km.).
A rét két első jelentésénél fogva nem egyéb, mint a rész szónak árnyéklati módosúlata, minthogy a rét csakugyan az illető testnek elkülönített részét, sőt a közös mezőnek, mely legelőül szolgál, az egyes birtokosok számára, külön használatra vagyis kaszálásra kihasított részét is teszi, különben (ha t. i. lelegeltetnék) kaszálni nem lehetne. Tehát kétségtelen, hogy akkor is, midőn parlagot jelent, szinte a részesség alapfogalma rejlik benne, mert általánosb ért. a rét alatt kaszálót, nem legelőt értünk. A legrégibb időkben őseink baromtenyésztéssel foglalkodván és a szántásvetést nem űzvén, csak kétnemü földjök vala: legelő és kaszáló; amaz természetére nézve közös lehetett és volt is, emezt csak egyes elkülönített részekben lehetett használni. Sőt a közelebbi magyar gazdálkodás szerént is a kaszálók tavasz elején szintén mint a legelők közösek voltak, kivált a volt jobbágytelkeken; úgy hogy midőn a kaszálás ideje közeledett, évenként szokásban vala, s néhutt ma is szokásban van, hogy a helység elüljárói a kaszálónak fordítandó mezőt a telkek aránya szerént részekre fölmérték, és nyilhúzás (sorsolás) által az illetőknek kiosztották. Mind ezeknél fogva a rét am. a közmezőből egy-egy járandósági rész, vagy, gyűnév gyanánt véve, az ily részeknek öszvege; ellentétben rendszerént a közös legelővel, melyben semmi ily részek nincsenek, vagy meg nem különböztethetők, t. i. a közönséges gazdálkodásban. Egyezik vele Adelung szerint a lapp rete, s ugyan ő a magyart és lappot a német Rieth szóval rokonítja, mely némely szójárásban vizenyős tájékot jelent; sőt, mint Adelung véli, ide tartozik a latin pratum is, mintha volna ratum. | |
* | |
| l. RÉTAM alatt. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr, Rétalap-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| RÉTA, a székelyeknél am. rajtam, rajtad, rajta; és rétok, v. rétik (amaz Udvarhelyszéken, emez Homoród vidékében) am. rajtok (Kriza J.). A többes első és második személy (nincs följegyezve, de) alkalmasint: rétunk (= rajtunk) és réttok v. rétatok (= rajtatok). | |
* | |
| (rét-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki más rétjének haszonvételeért fizet. | |
* | |
| (rét-doroszló) ösz. fn. Sarabolóféle vas eszköz, vagy gép, melylyel a rétekről a kártékony, és ártalmas gazt, gyomot kihorzsolják, kiirtják, s a vakandturásokat elegyengetik. V. ö. DOROSZLÓ. | |
* | |
| falu Pozson m.; helyr. Rété-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (rét-eg) fn. tt. réteg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Szövetnemü, vagy rostos, vagy leveles testekre vonatkozólag, egymásra halmozott, hajtogatott, vagy nőtt rétek szerkezete, öszvege, sokasága. Rétegben fekvő végposztó, vászon. A csomóba rakott dohánylevelek, a bekötött könyvek réteget képeznek. Fa rétegei. 2) Azon sorozat, vagy rend, melyet a föld, illetőleg az ásványok képeznek, midőn mintegy táblákra hasítva, vagy különítve halmozódnak egymás fölé. Rokonnemü rétegek, milyenek a palakövek, a kőszén rétegei. Különnemü rétegek, pl. kerti földből, kavicsból, mészből. 3) Képes kifejezéssel, a társadalom fokozatos osztályai. A nép minden rétegei között elterjedt erkölcsi romlás.
Elemzésére nézve l. RÉT. | |
* | |
| (rét-eg-ěs) mn. tt. rétegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Több rétből álló, rétegalaku, szerkezetü. Réteges föld, kőhalmaz. A fák belseje réteges. V. ö. RÉTEG. | |
* | |
| (rét-eg-ěs-ěd-ik) k. m. rétegěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Rétegessé válik vagy leszen. | |
* | |
| (rét-eg-ěs-en) ih. Rétegekben egymás fölé vagy mellé helyezve. Rétegesen öszvehajtogatott végposztó, vászon. | |
* | |
| (rét-eg-ěz) áth. m. rétegěz-tem, ~tél, ~ětt, v. rétegz-ěttem, ~ěttél, ~ětt, hm. ~ni v. rétegzeni, par. ~z. Valamit ugy hajtogat öszve, vagy többeket úgy halmoz egymásra, hogy réteget képezzenek. Rétegezni a nyomtatott íveket, a levelet. A szakács rétegezi a kinyujtott tésztát, midőn rétessé alakítja. Az utat homokkal, agyaggal, kővel és kavicscsal rétegezni. V. ö. RÉTEG. | |
* | |
| (rét-eg-ěz-és) fn. rétegězés-t v. rétegzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit rétegezünk. | |
* | |
| (rét-eg-ěz-et) fn. tt. rétegzet-ět, harm. szr. ~e. Azon alak vagy forma, melyet valamely réteges test képez; rétegek öszvege. | |
* | |
| fn. tt. retk-ět, harm. szr. ~e. Ismeretes gyökérnövénynem, a négy föbbhímesek seregéből és beczősök rendéből, melynek némely fajtái a kertekben miveltetnek. Téli retek. Fekete retek. Nyári retek. Hónapos, fehér, piros, barna héju retek. A retek reggel méreg, délben étek, estve orvosság. (Km.). Vadretek a nép nyelvén am. Diószeginél növénytani néven: büdös szirmanyult (iberis pinnata); máskép szintén a nép nyelvén: kis borsocska, büdösfű, mecsek.
Több, kevesebb módosúlattal legtöbb európai nyelvben megvan, pl. a németben: Rettig, v. Rettich, ángolban: radish, olaszban: radichio, szlávban retkev, retykev, retykov, francziában: raifort (közelebb a latin-görög raphanus-ból; egyébiránt) az elsőbbek közös törzse Adelung szerint a latin radix. | |
* | |
| (retěk-csiga) ösz. fn. Tengeri, úszó csiganem. (Nautilus). | |
* | |
| (rét-eke) ösz. fn. Különös szerkezetü eke, melylyel a réteket, mezőket törik fel. | |
* | |
| (retěk-mag) ösz. fn. A retek nevü növénynek érett magja. | |
* | |
| (rét-el) áth. m. rétel-t, l. RÉTEGĚZ. | |
* | |
| erdélyi falu F. Fehér m.; helyr. Réten-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| egyszerü vegyelem, a fémdedek (metalloidok) osztályából. A kénhez sok tekintetben hasonló, különösebben a hőmérsék fokozatához képest hol szilárd, hol folyékony, hol gőzalakban találtatik. S valamint a kén úgy a reteny is a levegőn meggyújtható, s égés alatt jellemző retekszagot terjeszt el; innen, kissé merészen (mert maga a retek szó sem magyar eredetü) magyar nevezete. Latinul: selenium. Csak 1817-ben találta fel Berzelius. | |
* | |
| (rét-es) mn. tt. rétes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) l. RÉTEGES 2). Rétekkel bővelkedő. Rétes völgyi vidék, határ. | |
* | |
| (rét-es) fn. tt. rétes-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sütemény, mely finomra nyújtott, s rétenként öszvehajtogatott, és rendesen valamivel béllelt tésztából áll. Turós, mákos, darás, almás, diós, mondolás, káposztás, tejfölös stb. rétes. | |
* | |
| fn. tt. retesz-t, tb: ~ěk, harm. szr. ~e. Zárféle eszköz az ajtón vagy kapun, pl. dorong vasból vagy fából, melyet az ajtón keresztül vetnek, hogy a nagyobb erőszaku betörés ellen biztosítsák, vagy kisebb nemü tolóka az ajtó szélén, melyet a ragasztóba tolnak, vagy kalantyúféle kapocs stb. "Az isteni félelemnek reteszszét szájunkra vétvén." Csúzi trombitája. 240. l. A székelyeknél: reteszt vetett vagy mondott a puska azt teszi: nem sült el; mi szokottabban: csütörtököt mondott, azaz csak csettent. Amaz is vagy hangutánzásból eredett, vagy a ,retesz' föntebbi értelmezése után azt jelentené, mintha reteszt vetettek volna a csövébe; ezt mutatja a "reteszt vetett", a hangutánzást pedig a "reteszt mondott" kifejezést. Eléjön Pázmánnál is: reteszt-vet pattantyújok.
Minthogy a retesznek rendeltetése a rekesztés, legvalószinűbb, hogy egy eredetü a rekesz szóval, s ennek csak módosúlata. A k és t, mint több tekintetben rokonok, néha fölcserélődnek, pl. a székelyeknél köp és töp, valamint némely más szójárásokban: próbál és tróbál, prücsök v. pücsök és trücsök v. tücsök stb.). E fölcserélés a gyermekbeszédben közönséges, pl. katona tatona, akar atar, stb. A Müncheni codexben láncz helyett fordúl elé. És sem reteszekkel (catenis) valaki meg nem kötözheti vala őtet. (Márk. 5). Ez értelemben egyezik ugyan vele a szláv retyaz, mely azonban, úgy látszik, nem eredeti, hanem alkalmasint a magyar retesz-ből alakúlt, mint vitéz-ből vityez v. vityaz. | |
* | |
| (retesz-ěl) áth. m. reteszěl-t. Reteszszel bezár, megerősít. Bereteszelni az ól ajtaját. V. ö. RETESZ. | |
* | |
| (retesz-fogó) ösz. fn. Horog- vagy kapocsféle eszköz, mely a betett reteszt odaszorítja. | |
* | |
| (retesz-lyuk) ösz. fn. Lyuk az ajtóragasztóban, vagy falban, hová a retesznek egyik végét betolják. | |
* | |
| (retesz-zár) ösz. fn. Retesz, mint zárló eszköz, különböztetésül a mesterségesebb és kulcsos pléhzártól. | |
* | |
| l. RETESZ. Amaz eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (rét-ez) áth. m. rétez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Rétekre vagy rétekbe hajtogat, szedeget, rakogat valamit. A könyvkötők rétezik a papiríveket. A végposztót, vásznat rétezni. | |
* | |
| (ret-ez-és) fn. tt. rétezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rétekre vagy rétekbe hajtogatás, rakogatás. | |
* | |
| (rét-ez-et) fn. tt. rétez-ět, harm. szr. ~e. l. RÉTEG. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Rétfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rét-föld) ösz. fn. 1) Rétül, különösen kaszálóul használt föld, különböztetésül a szántóföldtől. 2) Feltörött és szántóföldül használt föld. Rétföldben termesztett köles, zab, len. | |
* | |
| (rét-gyalu) ösz. fn. Mezőgazdasági eszköz vagy gép, melylyel a réteken levő egyenetlenségeket főkép vakandturásokat feldoroszolják, és elsimítják; máskép: rétdoroszló. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Réthát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. RÉTI, (2). | |
* | |
| (rét-i) mn. tt. réti-t, tb. ~ek. Réten termő, tenyésző; (nem szántóföldi, nem kerti stb.). Réti füvek. Réti kömény, sáfrány, torma, sóska. V. ö. RÉT. | |
* | |
| falu Győr m., puszta Fehér m.; helyr. Réti-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (rét-i-ke) kicsiny. fn. tt. rétiké-t. Réteken tanyázni szerető pacsirta faj. (Alauda pratensis). Képzésre olyan mint, kenderke v. kendericze a kender, rendike a rend törzstől. | |
* | |
| (rét-ing) ösz. fn. Rétingben lenni, járni, tájdivatosan am. egy ingben, minden más felöltő nélkül, egyrét ingben. | |
* | |
| Ormánságban am. ritka; l. RITKA. | |
* | |
| (rét-mivelés) ösz. fn. A mezőgazdálkodás azon módja, midőn a réteket, vagyis kaszálókat nem hagyják parlagon, hanem néha feltörik, megtrágyázzák, öntözik stb. | |
* | |
| (ré-töltés) l. RÉVTÖLTÉS. | |
* | |
| (rét-öntözés) ösz. fn. A rétnek mesterségesen, pl. csatornák segitségével, kellő nedvességgel ellátása. | |
* | |
| l. RÉTBÉR. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Rétságh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rét-ség) fn. tt. rétség-ět, harm. szr. ~e. Rétekből álló térség, földterület. Hegyek lábain, szőlők aljában, völgyekben, folyók mentében elterjedő rétségek. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Szent-Miklóson. ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Szilas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| hangszó, melyből retteg, retten, rettent, és származékaik erednek. Azon erős megrázkódást fejezi ki, melyet az emberben valamely nagy félelemnek első benyomása okoz, s mely rendesen riadásra, elkiáltásra fakaszt. Ugyanazon alaphangokból áll, csakhogy megfordítva, a latin terr, melyből terreo, terreor erednek. A héber nyelvben retet am. terror, horror. A rettegés fogalmát szintén élénken s rokon hangokban fejezi ki a német schreck. V. ö. REZZ, REZZEN. | |
* | |
| (rett-ěg) önh. m. rettěg-tem, ~tél, ~ětt. A nagy veszély félelme miatt egész valója folytonos, vagy gyakori megrázkodásban szenved. A kemény büntetéstől, a haláltól rettegni. Jobb előre félni, mint utoljára rettegni. (Km.). Ah félek retsegek, Jezusom mit tegyek? (Egyházi ének).
"Sujt a villám, végveszély vár, Útas! útas! rettegek." Kisfaludy K. Áthatólag is: "Ohajtjuk és rettegjük a halált." Vörösmarty. Gyöngédebb árnyéktatai: fél, remeg, reszket. | |
* | |
| erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Retteg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rett-ěg-és) fn. tt. rettěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A testnek rázkodó, s a léleknek háborgó szenvedése a nagy félelem miatt. | |
* | |
| (rett-ěg-et) gyak. áth. m. rettěget-tem, ~tél, ~ětt, par. rettěgess. Nagy veszélylyel, kinnal fenyegetve eszközli, hogy rettegjen valaki. Gyujtogatók, rablók rettegetnek bennünket. "Mondta vala k(egyelmed), hogy az legényeknek az mennyi héja (híja) vagyon, reá teljesítsek (teljesítsük), nem tudjok mire biztatni, mert az mely inneth elmegyen bennök, az es (is) rettegeti, hogy nem fizetnek." Levél 1557-ből (Szalay Ág. 400. m. l.). Némi módosúlattal: rettegtet. | |
* | |
| (rett-ěg-et-és) fn. tt. rettěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, fenyegetés, melynél fogva valaki rettegeti az embereket. V. ö. RETTĚGET. | |
* | |
| (rett-ěg-tet) l. RETTĚGET.
"Szélvész között, zúgó habon Rettegtet sok veszély." Kölcsey. | |
* | |
| (rett-ěg-tet-és) l. RETTĚGETÉS. | |
* | |
| (rett-ěg-ve) ih. A nagy félelem miatt testileg rázkodva, reszketve, s lelkileg megháborodva. Rettegve látja közelíteni az iszonyú veszélyt, a vérengző fenevadat. | |
* | |
| (rett-en) önh. m. retten-t. A nagy félelem első behatása által megrázkodik, s megháborodik. A félelem kezdetét, keletkeztét fejezi ki. Elrettene, midőn a tigrist közelben megpillantotta. Az álgyulövésre fölrettent álmából. Az ellenséget feléje vágtatni látván megrettent. Alsóbb fokozatai: ijed, rezzen; ellenben a félelemnek még magasabb fokát jelenti a réműl. | |
* | |
| (rett-en-és) fn. tt. rettenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A megfélemlésnek magasabb foka, midőn valaki testi lelki erős rázkodásba jön, vagyis megretten. | |
* | |
| (rett-en-et) fn. tt. rettenet-et, harm. szr. ~e. Testet és lelket megrázó indulat, melyet a nagyobb foku s hirtelen ijesztés támaszt. Elvont értelmü szó, mint rémület, irtózat, félelem, ijedelem, borzalom. A távoli veszély csak félelmet, de a közeli rettenetet szokott okozni. | |
* | |
| (rett-en-et-ěs) mn. tt. rettenetes-t v. ~et, tb. ~ek. Rettenetet okozó, igen félelmetes, borzasztó, rémítő, rémületes. Mind ezek, valamint a szörnyü, szörnyüséges, rettentő, irtóztató, iszonyatos, a nagyító kifejezések osztályába is tartoznak, melyekkel a közbeszéd kisebb foku értelemben is él, s ekkor általán annyit tesz, mint nagyon, igen, pl. a népdalban: illik neki rettenetes(t), hogy egy kicsit himlőhelyes. Egyébiránt ,rettenetes' jelent kegyetlent, házsártost, megférhetetlent is stb. Rettenetes ember. Rettenetes garázda, veszekedő. | |
* | |
| (rett-en-et-ěs-en) ih. Szörnyüen, borzasztóan, rémítőleg, iszonyatosan. Benigna asszony imakönyvében: rettenetöst. Rettenetesen fenyegetőzni, káromkodni, ordítani, félni. Szélesb nagyító ért. fölötte, igen, nagyon. Rěttenetesen nevet, iszik. | |
* | |
| (rett-en-et-ěs-ség) fn. tt. rettenetěsség-ět, harm. szr. ~e. Rettenetes állapota, vagy mivolta, vagy tulajdonsága valakinek v. valaminek; szörnyüség, borzasztóság, iszonyatosság. Rettenetesség, mit az ellenség elkövetett rajtunk. Ez már rettenetesség! | |
* | |
| (rett-en-etlen) mn. tt. rettenetlen-t, tb. ~ěk. Valamely eléforduló vagy fordult veszélylyel, fenyegetéssel, vagy veszélyekkel s fenyegetésekkel bátran szembeszálló. Különbözik némileg a ,rettenhetlen' szótól, minthogy ez a ,hetlen' képzőben csak képességet fejez ki; noha mind a közéletben mind az irodalomban a kettő fölcseréltetik. Így különbözik rendületlen és rendülhetlen, hervadatlan és hervadhatlan, orvosolatlan és orvosolhatlan, méretlen és mérhetlen, töretlen és törhetlen stb. Határozóként am. rettenet nélkül. | |
* | |
| (rett-en-etlen-ség) fn. tt. rettenetlenség-ět, harm. szr. ~e. Meg nem rettenő állapot. V. ö. RETTENETLEN. | |
* | |
| (rett-en-etlen-ül) ih. Valamely eléforduló vagy eléfordult esetben a veszélylyel, fenyegetéssel bátran szembe szállva. | |
* | |
| (rett-en-het-len) mn. tt. rettenhetlen-t, tb. ~ěk. Ki nem szokott meg rettenni, ki a veszélylyel bátran szembeszállni képes. Rettenhetlen lelkü hős. ,Rettenthetlen' v. ,rettenthetetlen' szótól csak származására nézve különbözik, emezek ,rettent' amaz pedig ,retten' szóból keletkezvén. Határozóként am. rettenhetlenül. | |
* | |
| (rett-en-het-len-ség) fn. tt. rettenhetlenség-ět, harm. szr. ~e. A legnagyobb veszélyekkel, fenyegetésekkel erősen daczolni tudó bátorság, szilárdlelküség. | |
* | |
| (rett-en-het-len-ül) ih. Lehető veszélyekkel, fenyegetésekkel bátran szembeszállva, azoktól meg nem rettenve. | |
* | |
| (rett-en-t) áth. m. rettent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, okozza, hogy rettenjen valaki. Elrettenteni valakit fenyegetés által bizonyos merénylettől. Álmából fölrettenteni valakit. Az álgyuszó az egész várost megrettenté. | |
* | |
| (rett-en-t-és) fn. tt. rettentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg hatás, benyomás, mely valakit rettenővé tesz. | |
* | |
| (rett-en-t-het-etlen) mn. tt. rettenthetetlen-t, tb. ~ěk. Igen szilárd, bátor lelkü, vagy épen vakmerő kit semminemü veszély, fenyegetés meg nem indít, le nem ver. Határozóként am. rettenthetetlenül. | |
* | |
| (rett-en-t-het-[et]len-ség) fn. tt. rettenthetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Erős lelkü szilárdság, bátorság, vakmerőség, melyet megrettenteni nem lehet. | |
* | |
| (rett-en-t-het-[et]len-ül) ih. Semminemü rettentésnek nem engedve; szilárd bátorsággal, merészséggel. | |
* | |
| l. RETTENTHETETLEN; RETTENTHETETLENSÉG; RETTENTHETETLENÜL. | |
* | |
| (rett-en-t-ő) mn. tt. rettentő-t. Mitől az ember rettenni, megrettenni szokott, iszonyatos, borzasztó, rettenést okozó, eszközlő. Rettentő látvány, förgeteg, tengeri háboru. Ez rettentő dolog. Közbeszédben hibásan nagyító értelemben is használtatik. Rettentő szép. V. ö. RETTENTŐEN. | |
* | |
| (rett-en-t-ő-en) ih. Rettentő módon, igen ijesztőleg, borzasztóan, iszonyatosan. Szélesb ért. igen, nagyon, fölötte. Rettentően leitta magát. Rettentően hazud. A közbeszédben hibásan néha oly nagyításra is alkalmaztatik, melyhez épen nem illik, pl. rettentően szép, kedves; rettentően jól mulattunk. | |
* | |
| (rett-en-t-ő-kép); RETTENTŐLEG, (rett-en-t-ő-leg) ih. l. RETTENTŐEN. | |
* | |
| (rett-en-t-ő-ség) fn. tt. rettentőség-ět, harm. szr. ~e. Rettentő mivolta, tulajdonsága valaminek. Továbbá, igen meglepő rendkivüliség, mely kedélyünkre kellemetlenül hat. Az rettentőség, mit rosz emberek elkövetnek. | |
* | |
| (rét-tized) ösz. fn. Tized, melyet netalán valahol a rétek jövedelméből adnak. | |
* | |
| ormánsági tájszó Baranyában, am. létra; l. LÉTRA. | |
* | |
| (rét-ü) mn. tt. rétű-t, tb. ~ek. Öszvetételekben bizonyos számu vagy formáju rétekre osztva, rakva. Kétrétü, négyrétü, nyolczrétü papirív, kétrétü gatyaszár. | |
* | |
| (rét-völgy) ösz. fn. Völgy, melyen rétek, különösen kaszálók terjednek el. Hegyek közötti, folyók mentében elnyuló rétvölgyek. | |
* | |
| hangszó, melyből retyeg, retyegés, retyerutya származnak. Lágy véghangjánál fogva azon hangszók osztályába tartozik, melyek némi olcsárlást vagy gúnyt fejeznek ki, mint, lety, letykó, lity-loty, toty, szoty, moty stb. A ,rety' hiábavaló licslocs beszédhangot utánoz, s rokon a rekeg szóval vagy ennek rek gyökével is. | |
* | |
| erdélyi falu a Sepsi székely-székben; helyr. Réty-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rety-ěg) önh. m. retyěg-tem, ~tél, ~ětt. Tisztátalan, rekedt hangon szól, mint a béka, ha rekeg; haszontalan licsilocsi, vénbanya beszédeket hallat. Néhutt racsál. V. ö. RETYERUTYA. | |
* | |
| (rety-ěg-és) fn. tt. retyěgés-t, th ~ěk, harm. szr. ~e. Rekedt hangon szólás. Haszontalan fecsegés. V. ö. RETYĚG. | |
* | |
| (retye-motya) ikernév. tt. retyemotyá-t. Gúnyos, olcsárló kifejezés, s am. holmi czókmók, czeleczula. Valamint a hasonló nemü iker szókban, úgy itt is a második az alapszó, t. i. a motya, mely egy a motyó szóval, s a retye tulajdonkép letye, miszerint a retyemotya am. letye-motyó v. letyegő motyó, mely a hordozó hátán fityeg v. letyeg. Elvitte minden retyemotyáját. | |
* | |
| (retye-rutya) ikernév, tt. retyerutyá-t. Gúnyos, olcsárló szó, mint, rityroty, szityszoty, titytoty, pitypoty, kitykoty stb. Jelent kiabáló, haszontalan, békamódra rekegő beszédet, fecsegést. | |
* | |
| (retye-rutyál) ikerige, m. retyerutyál-t. Deredarál, tereferél, tereturál. | |
* | |
| mn. tt. retyesz-t, tb. ~ěk. Székely tájszó, s am. más szójárással: renkesz. Kriza J. szerént nem magas, nem is karcsu vagy sovány, hanem tömött tagokkal alkotott. Retyesz gyermek, nő, marha. Általánosb szokással: zömök. A Tájszótárban Gyamathi Sámuel szerént: ügyes kicsi valami. Retyesz menyecske. Néhutt: rötyesz. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr, Retyesz-ěn, ~re, ~ről. Máskép: SZAKASZ. | |
* | |
| fn. tt. rev-et, harm. szr. ~e. Némely kemény növényi és állati testeknek, különösen fáknak, csontoknak beteg állapota, midőn porhadásnak, rohadásnak indulnak, továbbá az illető testnek ilyetén része. Rev a fában, a fogakban. A fa revéből csinált tapló. Az úgynevezett cserfa-, bükkfatapló nem egyéb, mint a csernek, bükknek gyulékony reve. V. ö. REDV.
Alapfogalomban egyezik közelebb roh gyökkel, s általán azon r gyökhangu szókkal, melyek romlásra vonatkoznak. V. ö. R, gyökhang. | |
* | |
| az utó v nélkül: RÉ, fn. tt. rév-et, harm. szr. ~e. 1) A hajókázható vizek szélein azon hely, vagy öböl, hol az átszállításra rendelt jármüvek, ú. m. csolnakok, sajkák, kompok, stb. állani, s honnan a tulsó félre kiindulni szoktak. Tihanyi, szántódi rév a Balatonon. Dunai, tiszai révek. Későn érni a révhez. Az ő révén ment v. költ el, azaz, ő adott tovább rajta, ő költötte vagy vesztegette el. Tarka ló, vemhes szamár réven vámon nem fizet, (km.) hanem a gazdája. Amit a réven nyer, elveszti a vámon. (Km.). 2) Kikötő hely a tengerek, tavak, és folyók partjain, hol a megérkezett hajók mint biztos állomáson tartózkodnak, s majd ki- majd berakodnak. A hajót beterelni a révbe. Kiindulni a révből. Hazánkban több helységek vették tőle nevöket: Rév-Komárom, Rév, Révbér, Révfalu, Révkörtvélyes, Aggrév, Farkasrév, Főrév, Nagyrév, Lóré stb.
Nyelvünkben alig találunk más rokon gyökhangu szót, melylyel a rév alapfogalomban is megegyeznék, mint az alhangu ró vagy róv, miként Lugossy József is tartja; tehát rév annyi volna, mint rovott, kirovott, kivájt hely, különösen valamely folyóvíz partján. Egyébiránt hasonló hozzá az olasz riva, franczia rive, rivage, latin ripa stb. Figyelmet érdemel a persa rev (itio, iter), revis (transitus), reh, v. rah, v. ráh v. rái (via, iter). Ha európai nyelvből vettük át, úgy ez közvetlenül talán az olaszból történheték, minthogy népünk némely más hajózási műszót is kölcsönözött az olaszoktól, pl. burcsella am. barchetta (?) náva am. nave, alattság am. allaciare (?), timon a felfelő menő hajók kormánya am. temo, resztó am. rispetto. De az utóbbiak is, mint tudjuk, latin eredetüek. | |
* | |
| falu Bihar m. puszta Baranya m. NAGY~, falu Heves m.; helyr. Rév-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (ré-vám) ösz. fn. Vám, vagy bizonyos díj, melyet a kikötő révben tartózkodó hajóktól az illető tulajdonosnak fizetnek. Ezt a Duna mentében karópénz-nek nevezik. Továbbá azon zárvonal, mely a révet a szabad tengertől, vagy folyótól elrekeszti. | |
* | |
| (ré-vám-fa) ösz. fn. Gerenda vagy sorompó, melylyel, mint a száraz vámházaknál az utat, úgy a kikötőkben a révöblöt elzárják. | |
* | |
| (ré-vámos) ösz. fn. Vámos, ki a révbe szállt hajókról a révbért beszedi. | |
* | |
| (ré-város) ösz. fn. Révöböllel, kikötőhelylyel ellátott kereskedőváros. | |
* | |
| régies, ,rív-ás' helyett. "Hallá az ördögöknek révásit (kiáltásit v. orditásit) és ivöltésöket." Nádor-codex. 669. A Bécsi codexben is eléjön révó = ordító. | |
* | |
| (rév-bér) ösz. fn. Bér, melyet a révben tanyázó hajóktól, kompoktól stb., vagy azok használatától fizetni kell. A Duna mellékén: karópénz. | |
* | |
| puszta Pest-Solt m; helyr. Révbér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rev-e) fn. tt. revé-t. Tájszó. A fának taplószerüleg megpuhult béle, vagyis porhanyó pudvája. V. ö. REV. | |
* | |
| (rev-ed) önh. m. reved-t. Mondjuk különösen fákról, továbbá csontokról, kivált fogakról, midőn belök megporhanyúl, megpurhásodik. A beszivárgott nedvtől reved a fa. Revednek a fogai és fájnak. Rokon hozzá a vastaghangu rohad. | |
* | |
| l. RÉVEDĚZ. | |
* | |
| (rev-ed-és) fn. tt. revedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A fának, fognak purhadása, rohadása, taplósodó romlása. V. ö. REVED. | |
* | |
| (rév-ed-ěz v. rěm-ed-ěz v. réb-ed-ěz) önh. m. réveděz-tem, ~tél, ~ětt. Szemeivel, vagy képzelődésével ide-oda tétováz, csapong. V. ö. RÉVEZET. | |
* | |
| (rev-ed-t) mn. tt. revedt-et. Fákról és fogakról szólva am. rohadt, purhás, taplósodott. Tapló a cserfa revedt beléből. | |
* | |
| (reve-hamu) ösz. fn. Hamu, az elégett fa revéből, purhájából. V. ö. REVE. | |
* | |
| (rev-es) mn. tt. reves-t v. ~et, tb. ~ek. Purhás, rohadt, taplós bélü. Reves vén fa, reves tőke. V. ö. REV. | |
* | |
| (rev-es-ěd-és) fn. tt. revesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A fa belének purhássá, taplóssá rohadása. | |
* | |
| (rev-es-ěd-ik) k. m. revesěd-tem, ~tél. ~ětt. Revessé leszen, azaz, purhásodik, rohadoz, taplósodik, t. i. a fa belső része. | |
* | |
| (rev-es-en) ih. Reves állapotban vagy minőségben. | |
* | |
| (rév-ész) fn. tt. révész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Hajós, ki az utasokat, s egyéb holmit egyik révből a másikba átszállítja. Balatoni, dunai, tiszai révészek. Öreg révész, kormányos, evező révész. Hajótörés után okosabb a révész. (Km.). Öszvetételekben: révészgazda, révészlegény. 2) Átv. a természetrajzban, tengeri csiganem, mely a víz szinén úszkálni szeret. (Nautilus, Argonauta.) | |
* | |
| (révész-gazda) ösz. fn. Főrévész, kinek szolgálatában vagy segítségére révészlegény vagy legények állanak. Máskép: öregrévész. | |
* | |
| (rév-ész-i) mn. tt. révészi-t, tb. ~ek. Révészt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Révészi kötelesség, munka, bátorság, nyerseség. | |
* | |
| (révész-legény v. ~segéd) A révészgazda mellett szolgáló férfi személy. | |
* | |
| (révész-szűr) ösz. fn. Felső Duna és Alsó Vág mentében, sajátságos szabásu, gallératlan hosszu szűr, milyet az ottani révészek, halászok, hajósok viselnek. | |
* | |
| (reve-tapló) ösz. fn. Tapló a fának revéből, azaz, purhás beléből, milyen a cserfabükkfatapló, különböztetésül a gomba-, s egyébnemü taplóktól. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Revetis-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. RÉVEZET. | |
* | |
| fn. tt. révezet-ět, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. ijesztő váz; továbbá, a betegség által igen elnyomorodott, vázalaku ember; innen végre am. útálság. Alapfogalomnál fogva, úgy látszik, a réb v. rém gyökből származott, s eredetileg rébezet v. rémezet, t. i. a b v. m és v hangok különösen a szók közepén fel szoktak cserélődni, mint különösen az m-et illetőleg számos vány, mány, vény, mény képzőjü származékokban. Némi módosulatokkal még revezet, rébzet alakokban is eléjön. | |
* | |
| (révézet-ěs) mn. tt. révézetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kriza J. szerént a székelyeknél am. csúnya, illetlen magaviseletü. V. ö. RÉVÉZET. | |
* | |
| faluk Győr, Somogy és Trencsén m.; helyr. Révfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rév-gát) ösz. fn. A rév alakítására vagy oltalmazására épült gát. (Az olasz molo). | |
* | |
| (rév-hajó) ösz. fn. Nagyobb révben használtatni szokott hajó. | |
* | |
| (rév-hely) ösz. fn. Révül szolgáló vagy elkészített hely, illetőleg öböl, a tengerek vagy folyók szélén. | |
* | |
| (rév-horgony) ösz. fn. A révben, vagy révparton állandóan fekvő horgony, melyhez a veszteglő hajókat akasztják. Ami réveinkben a horgonyt a parton levert karók pótolják. | |
* | |
| puszta Szabolcs m.; helyr. ~Geszteréd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| tájdivatosan és régiesen am. rövid; l. ezt. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Ung m.; helyr. Reviscsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Árva m.; hely. Revisnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. VÁLALJA alatt. | |
* | |
| (rév-jog) ösz. fn. Földbirtokosi jog révet tartani. | |
* | |
| (rév-kalauz) ösz. fn. Tengeri hajós, ki a bejárandó tenger vidékeit, veszélyes helyeit stb. jól ismeri, s útmutatóul szolgál. | |
* | |
| l. KOMÁROM. | |
* | |
| (rév-komp) ösz. fn. Komp, mely a réven átjárásra használtatik. | |
* | |
| (rév-korlát) l. RÉVÁMFA. | |
* | |
| falu Kővárvidékében; hely. ~Körtvélyěs-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rév-kötél) ösz. fn. 1) Kötél, melylyel a révben veszteglő hajót a révhorgonyhoz vagy parti hajóhoz kötik. 2) Kompkötél, melynek segítségével a kompot egyik partról a másikra húzzák vagy tolják. | |
* | |
| l. RÉVÜGYELŐ v. RÉMESTER. | |
* | |
| (rív-ó) mn. tt. révó-t, A Bécsi codexben am. ordító. "Révó orozlánok." (Sophonias II. Káldinál és Károlinál: ordító). Másutt: réjó. V. ö. RÉVÁS. | |
* | |
| (rév-parancsnok) ösz. fn. Nagyobb v. leginkább tengeri révben főfelügyelő tiszt. | |
* | |
| (rév-part) ösz. fn. A révnek szélén elnyuló part, melyről be- vagy melyre kirakodnak, be- vagy kiszállanak. Szerencsésen eljutni a révpartra. V. ö. RÉV. | |
* | |
| (rév-pénz) ösz. fn. l. RÉVBÉR. | |
* | |
| (rév-sorompó) ösz. fn. l. RÉVÁMFA. | |
* | |
| (rév-telen) mn. tt. révtelen-t, tb. ~ěk. Minek réve, kikötője nincsen. Révtelen tengerpart, város, vízmelléki vidék. V. ö. RÉV. | |
* | |
| (rév-töltés) ösz. fn. A révet környező, biztosító töltésféle gát; máskép: révgát. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. Revuczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rév-ügyelő) ösz. fn. l. RÉMESTER. | |
* | |
| (rév-vám) l. RÉVÁM. | |
* | |
| (rév-vámos) l. RÉVÁMOS. | |
* | |
| (rév-város) l. RÉVÁROS. | |
* | |
| (rév-zsámoly) ösz. fn. A kompos révpartok szélén elnyuló lejtős és zsámolyféle dobogó, melyet a komphoz illesztenek, hogy könynyebben lehessen be- és kirakodni, vágy járni. | |
* | |
| hangszó, melynek származékai: rezeg, rezget, rezzen, rezzent, rezged (rezked, reszket), és ezek családai, továbbá nyomatékosabban rezz, rezzed, és rezzeszt régies szókban. Különösen az érczből alakított lemezek vagy húrok, továbbá üveg, cserépnemü testek hangját utánozza. Szélesb ért. remegő, reszkető ingást, ideges mozgást is jelent; rokon a mély hangu ráz szóval. Idegen nyelvekben idetartozik Beregszászi szerént a héber rágaz (beben, zittern), arab rakaza (beben); továbbá Budenz J. szerént ide tartoznak a cseremisz rüz, hegyi cseremisz rz- (riz-) törzsek, melyek rázást jelentenek; továbbá a hegyi cseremiszben rzäl- (megrendülni, rezdülni), cseremisz rűcskal- (rázogatni). | |
* | |
| fn. tt. rez-et, harm. szr. ~e. A beszédben magánosan használva vörös szinü, a tüzet ki nem álló, törésben morzsálódó, nehéz fém, mely majd tisztán, majd vegyes állapotban, leggyakrabban kénnel vegyülve találtatik a természetben; különben jól nyujtható és sok használatu. (Cuprum). Összetételben sárgaréz (Messing), réz és czink vegyülete; barnaréz (Bronze), réz és ón, néha kevés czinknek is vegyülete, pl. ékszereknél; és vörösréz. Midőn magában áll (réz), az utolsót értjük alatta, mint föntebb. Rezet olvasztani. Rézből edényeket készíteni. Valamit rézre v. rézbe metszeni. Rézből pénzt verni. A réz vegyületei mérgesek. Átv. ért. sötét veres foltok az arczbőrön, mi gyakran a szeszes italok eredménye. Csupa réz a képe. Rezet árul az orrán. Továbbá aljas népnyelven, emberganéj, kivált midőn a ruhát csunyítja, honnan: kantus alatt réz a pendely; és származékokban: rezes az ünge, gatyája, teli rezelte a nadrágját, a több ily pórias kifejezések.
Ha a réznek azon tulajdonságát veszszük alapfogalmul, hogy kivált kinyujtott lemezes alakban kitünőleg rezegő hangot ad, úgy a rez hangszóval azonosíthatjuk; annyival inkább, mert ,réz' a ragozás és képzésben ékvesztő levén (rez-ek, rez-es stb.), eredetileg is rövid volt; azonban nevét egyszersmind a vörösség fogalmával is kapcsolatba hozhatjuk, s e tekintetben rokonai a rőt, röstöl, rőz, és a vernyeges tollu reznek túzokfaj. A persában ró v. rói, v. rója am. a latin aes vel atannum fusum, (honnan róikar = rézgyártó, rézmíves); róz pedig am. fény; nap; és nappal (zend nyelven rucs, szanszkrit nyelven rucs am. fénylik); a törökben pirinds v. birinds am. sárga és barnaréz, innen származtatja Zenker a ,bronze' szót. A mongolban daisz v. dzesz vörös réz; a szanszkritban ríti sárga réz (Kowalewszki). | |
* | |
| (réz-ag) fn. tt. rézag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Zöldes rozsda a rézen, vagy megrozsdásodott réz. Eleinte általán ,rézéleg' helyett használták. V. ö. RÉZÉLEG. l. RÉZROZSDA. | |
* | |
| (réz-ag-os) mn. tt. rézagos-t v. ~at, tb. ~ak. Rézaggal belepett, zöldrozsdás. | |
* | |
| (réz-arany) ösz. fn. l. TOMPAK. | |
* | |
| (réz-árus) ösz. fn. Kalmár, ki rézzel kereskedik. | |
* | |
| (réz-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből rezet, rézérczet ásnak. | |
* | |
| mváros Bihar m.; helyr. Rézbányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (réz-boglár) ösz. fn. Boglár sárga rézből. | |
* | |
| (réz-csákány) l. RÉZFOKOS. | |
* | |
| (réz-csatt) ösz. fn. Csatt sárgarézből. | |
* | |
| (réz-csengő) ösz. fn. Csengő nevü kis harang sárgarézből. | |
* | |
| (réz-csipke) ösz. fn. Bizonyos csipke neve Baranyában. (Lionische Spitzen. Tájszótár). | |
* | |
| (réz-czink) ösz. fn. Rézből és czinkből való vegyülék. | |
* | |
| (réz-deres) ösz. mn. Lóról mondják, melynek szürke szőre vörös foltokkal tarkázott. | |
* | |
| (réz-dob) ösz. fn. Dob, melynek oldala rézből van. | |
* | |
| (rez-d-űl v. rez-g-űl) önh. m. rezdűl-t. l. REZZEN. | |
* | |
| fn. tt. rezedá-t. Növénynem a tizenkéthímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje négy fogu, vagy hasábu, bokrétája három-hat szirmu, hímszála tiztől harmincz, bibéje három-négy, virágai füzéresek. (Reseda). Fajai: fogas rezeda (reseda luteola, népies nyelven: korbácsfű), repcze rezeda (reseda lutea, népies nyelven: olaszmustár, olaszrepcze, vadrezeda), szagos rezeda (reseda odorata), szagatlan rezeda (reseda inodora), kis rezeda (reseda phyteuma). | |
* | |
| (réz-edény) ösz. fn. Rézből csinált, vert, kalapált, öntött edény, pl. fazék, kondér, kád, medencze, mozsár, serpenyő stb. A rézedényeket czinezni vagyis czinnel behúzni, (hogy mérgességét elvegyük). | |
* | |
| (rez-ěg) gyak. önh. m. rezěg-tem, ~tél, ~ětt, v. reng-ěttem, ~ettěl, ~gětt, htn. ~ni v. rengni, v. rengeni. Mondjuk különösen lemezzé vagy húrrá alakított rézről, vasról, továbbá üveg s más cserépnemüekről, midőn megütődés vagy rázás által rugalmas reszkető vagy remegő ingásba jövén rez rez hangot adnak. V. ö. REZ gyök. Rezegnek az öszveütődött rézedények, tepszik. Rezeg a zongora húrja. Rezeg a repedt fazék, a széltől rázott ablak üvege. Némi árnyalati módosítással rokonai: recseg, retyeg, továbbá remeg, reszket. Szélesb ért. gyöngéden lebegve mozog, pl. a fák levelei.
"Nincs semmi szél, Mégis hogyan, hogyan rezeg a nyárlevél!" Csokonai. | |
* | |
| (rez-ěg-és) fn. tt. rezěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testeknek hangzása, egyszersmind mozgása, midőn rezegnek. Húrok, üvegtáblák rezegése. V. ö. REZĚG. | |
* | |
| (rez-ěg-tet) mivelt m. rezegtet-tem, ~tél, ~ětt, par. rezegtess. Eszközli, hogy valami rezegjen. A szél rezegteti az ablaküveget. A billegetés rezegteti a rézhúrokat. V. ö. REZEG. | |
* | |
| (reg-eg-tet-és) fn. tt. rezegtetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit rezegtetnek. | |
* | |
| (rez-el) önh. m. rezel-t. 1) Köznépies nyelven átv. ért. am. szarik, kakál, alkalmasint a kaka réz szinétől. Továbbá 2) a székelyeknél am. hazud (reszel?). Félek rajta, hogy csak rezelsz. (Kriza J.). | |
* | |
| (réz-élecs) ösz. fn. A réznek élenynyel vegyülete kisebb arányban. V. ö. RÉZÉRCZ. | |
* | |
| (réz-éleg) ösz. fn. A réznek élenynyel vegyülete, nagyobb arányban, pl. ha rezet hevítnek a levegőn, az felületén fekete kéreggel vonúl be, mely leválik róla, mihelyt azt kalapácscsal megütik. (Oxydum cupri). Tisztán lehet kapni, ha salétromsavas rézéleget addig hevítnek, míg minden salétromsav belőle kivált, a rézéleg ekkor fekete porban marad a tégelyben. | |
* | |
| l. REZES, (2). | |
* | |
| (rez-el-és) fn. tt. rezelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kakálás. Hazudás. V. ö. REZEL. | |
* | |
| (réz-ércz) ösz. fn. Ércz, ásvány, mely már a természetben is rézdarabkákat foglal magában, s mely néha szép rubinvörös jegeczeket alkot, gyakrabban egész tömegeket is képez és vörösrézércz-nek (Rothkupfererz), alkatrészeinél fogva pedig rézélecsnek (réz-oxydul-nak) neveztetik. Vegyészi úton többféleképen szoktak rézélecset eléállítani, többnyire vörös poralakban; üveggel egybeolvasztva, ezt gránátvörösre festi. | |
* | |
| (rez-es) mn. tt. rezes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben rézrészek foglaltatnak. Rezes ásvány, ércz, rezes víz. 2) Rézzel bevont, czifrázott. Rezes födelü ház. Rezes fokos, balta. Rezes hámok a lovakon. Rezes sisak, vért. 3) Átv. ért. vörös foltos, bibircsós. Rezes orr, rezes orcza. Köznépies nyelven, emberganéjjal rutított, bekent. Rezes pendely, gatya. | |
* | |
| (rez-es) fn. tt. rezes-t, tb. ~ěk. Az égetés alatt megeredt pálinkának eleje, melyet külön edénybe szoktak ereszteni, hogy megtudják, lesz-e sok pálinka vagy nem. Általában a pálinka tisztáltatásának első érlelő (kóstoltató) kis adagja. Nevét onnan kapta, mert még a kazánnak réz-szagát érzeni rajta. Néhutt: réz eleje. | |
* | |
| (rez-es-ěd-és) fn. tt. rezesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Átv. ért. az arczbőr szinének átváltozása, midőn rezessé azaz rézszinü veressé lesz. | |
* | |
| (rez-es-ěd-ik) k. m. rezesěd-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. az arczbőr rézszinüre változik, vörös foltok, és bibircsók fejlenek ki rajta. Mióta sört iszik, orra, arcza rezesedik. | |
* | |
| (réz-es-en) ih. Rezes állapotban rézzel vegyítve, vagy bevonva. | |
* | |
| (rezes-víz) ösz. fn. Rezet tartalmazó víz, folyó, mely t. i. kénsav feloldotta rezet visz magával, s ha bele vasat tesznek, a réz erre rakodik. (Cementwasser). | |
* | |
| l. REZZESZT. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Rezét-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rez-ez) áth. m. rezez-tem, ~tét, ~ětt, par. ~z. Rézlemezzel bevon, czifráz, ékesít. Rezezni az ajtót, kaput. Puska agyát, fokost, lószerszámot rezezni. Sisakot, vértet rezezni. | |
* | |
| (rez-ez-és) fn. tt. rezezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rézlemezzel bevonás. | |
* | |
| (réz-fény) ösz. fn. 1) A kicsiszolt réznek sajátságos fénye. 2) Vegytanilag réz és kén vegyülete, t. i. ha vékony rézlemezt tartanak kéngőzbe, a réz kénnel egyesűl. A természetben is találtatik, s mint ásványnak ,rézfény' (Kupferglanz) a neve. | |
* | |
| (réz-festvény) ösz. fn. Rézből készített festvény. (Tinctura cupri). V. ö. FESTVÉNY. | |
* | |
| (réz-fokos) ösz. fn. Fokos nevü bot vagy ütő eszköz, melynek feje sárgarézből van, s néha a nyelére is sárgarézlemezek vannak erősítve. | |
* | |
| (réz-fonal) ösz. fn. Vékonyra nyujtott rézből való fonal, sodrony. | |
* | |
| (réz-födél) ösz. fn. Rézlemezekből csinált födél valamely épületen; vagy rézből való kupak, péld. a pipán. | |
* | |
| l. RÉZĚG. | |
* | |
| (réz-gálicz) ösz. fn. Gálicz, rézzel vegyülve. V. ö. GÁLICZ. | |
* | |
| (rez-ěg-e) mn. tt. rezgé-t. Ami valósággal rezeg, vagy rezegni szokott. Rezge húrok a zongorán. Eredetileg a rezgő igenévnek módosított alakja, mint, lengő lenge, pergő perge, sürgő sürge, fürgő fürge, pozsgó pozsga stb. | |
* | |
| (rez-ěg-e) fn. tt. rezgé-t. Növénynem a háromhímesek seregéből, és kétanyások rendjéből; csészéje két polyváju, fűzérkéi vállasak, kétsorosak, lapítottak; külső ondói szívformák, tompavégük; virágzása bugás. Nevét rezgékeny tulajdonságától kapta. (Briza). | |
* | |
| (rez-ěg-ék-ěny) mn. tt. rezgékěny-t, tb. ~ěk. Rezgésre hajlandó. | |
* | |
| (rez-ěg-ék-ěny-ség) fn. tt. rezgékěnység-ět, harm. szr. ~e. Rezgékeny tulajdonság. | |
* | |
| (rezge-nyár-fa) ösz. fn. A nyárfák neméből azon különös faj, melynek levelei a legkisebb légmozgásra rezegnek. | |
* | |
| (rez-ěg-és) fn. tt. rezgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testek remegve mozgó, egyszersmind hangzó állapota, midőn rezegnek. Húrok, ablaküvegek rezgése. (Oscillatio. Vibratio). V. ö. REZEG. | |
* | |
| (rezge-sás) ösz. fn. Vízi növényfaj a sások neméből, melynek levelei a szellő mozzanatára susognak, rezegnek. (Carex brisoides). | |
* | |
| (rez-ěg-et) áth. m. rezget-tem, ~tél, ~ětt. l. REZEGTET. Különösebben vadászok nyelvén a szarvasról mondják, midőn a sürűben lassan vonúl át. Olyan alkatu, mint ,zörget.' | |
* | |
| (rez-ěg-ed-eg) mn. tt. rezgeteg-ět, l. REZGÉKĚNY. | |
* | |
| (rez-ěg-ed-eg-ség) fn. tt. rezgetegség-ět, harm. szr. ~e. l. REZGÉKENYSÉG. | |
* | |
| (rezge-tű) ösz. fn. Fejékül használt tű, mely ingatag húrforma fonalra alkalmazott drágakőből vagy fémből áll, s az azt viselőnek minden mozdulatára rezeg. | |
* | |
| (rez-ěg-ő) mn. tt. rezgő-t. Ami rezeg vagy rezegni szokott. | |
* | |
| (réz-hámor) ösz. fn. Hámor, vagy koh, melyben az idegen részektől megtisztított rézanyagot rudakká, lemezekkké stb. alakítják. | |
* | |
| (réz-hamu) ösz. fn. Hamuvá égetett réz; elégett réz hamva. | |
* | |
| falu Szala m., helyr. Rezi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (réz-kék) ösz. fn. Földdel vegyes, kékes, szilárd szövetü rézércz. | |
* | |
| (réz-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki réznemü árukkal űz. | |
* | |
| (réz-kongó) ösz. fn. Rézpénz.
"Ha nincs bankó, vagy rézkongó, Itt marad a kankó." Népies bordal. | |
* | |
| (réz-kór) ösz. fn. Betegség, mely oly embereket lep meg, kik rézolvasztással, különösen sárgaréz-öntéssel foglalkodnak, s mely rendesen fejfájással, rövid lélekzettel, és szívdobogással jár. | |
* | |
| (réz-kürt) ösz. fn. Kürtféle fuvó hangszer, rézből. | |
* | |
| (réz-lap) ösz. fn. Kinyujtott vagy vert rézanyagból való lemez. A rézmetszők rézlapra szoktak vésni. | |
* | |
| (réz-lemez) l. RÉZLAP. | |
* | |
| férfi kn. tt. Rézmán-t, tb. ~ok. Erasmus. Némi hangmódosulattal: Rázmán; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. rézmán-t, tb. ~ok. Dunántúli szójárás szerént ezen öszvetett szóban: ruharézmán am. ruhaszakgató; s itt a rézmán alapfogalomban azon r gyökhangu szókkal rokon, melyek romlásra, elszakadásra vonatkoznak, milyenek reped, ribancz, rifol, riszál, rozzan stb. A szánszkritban riç am. vág, metsz. A persában pedig rózbán egyik jelentése hóhér, (tehát ruharézmán = ruhahóhér? talán hóhér is Hauer?). | |
* | |
| (réz-medve) ösz. fn. A rézhutákban am. az olvasztott rézércznek fekete salakja. | |
* | |
| (réz-metszés) ösz. fn. 1) Képzőmüvészeti munka, melylyel az úgynevezett rézmetsző foglalkodik. Rézmetszéshez szükséges eszközök. 2) l. RĚZMETSZET. | |
* | |
| (réz-metszet) ösz. fn. Kész mü, melyet a rézmetsző, mint képzőmüvész kiállított, vagyis, rézlapra vésett kép, ábra stb. Továbbá a réz lapra vésett képnek nyomtatott mása. Rézmetszetekkel ellátott könyv. | |
* | |
| (réz-metsző) ösz. fn. Képző müvész, ki mindenféle képeket rézlapra vés, a végett, hogy sajtó alá téve lemásoltassanak. | |
* | |
| (réz-metszvény) l. RÉZMETSZET. | |
* | |
| (réz-mív) ösz. fn. Mív, melyet rézből készítettek. Rézmívekkel kereskedő boltos. | |
* | |
| (réz-mives nem: müves) ösz. fn. Kézmives, ki rézből különféle edényeket, eszközöket, ékszereket stb. készít. | |
* | |
| l. RÉZMÍV. | |
* | |
| (rez-nek) fn. tt. reznek-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Nagyságra a nyirfajdhoz hasonló, vörnyeges tollazatú túzokfaj. Csak párjával járó ritka madár. (Rubetra, Otis tetrao, Tarda nana). Nevét valószinüen rézszinü tollaitól kapta. Ritka mint a reznek (Dugonics közm.). | |
* | |
| önh. m. reznekělt. l. REZEl. (1). | |
* | |
| (réz-nemű) ösz. mn. Bizonyos tulajdonságaira nézve a rézhez hasonló, vagy magában rézrészeket foglaló. Réznemü érczek. | |
* | |
| (réz-nyomat) ösz. fn. Kép vagy ábra, melyet rézlapról nyomtak le. | |
* | |
| (réz-nyomó) ösz. fn. Nyomdász, ki a rézlapra metszett, vésett képeket, ábrákat sajátnemü sajtó által lemásolja. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Rezó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (réz-okra) ösz. fn. Elporhanyúlt, s mésznemü részekké változott réz, melyet szétmorzsolni könnyü. | |
* | |
| (réz-öntő) ösz. fn. Kézmives, ki sárgarézből különféle edényeket, eszközöket stb. leginkább öntve készít. | |
* | |
| (réz-pénz) ösz. fn. Vörösrézanyagból vert pénz. | |
* | |
| (réz-pléh) l. RÉZLEMEZ. | |
* | |
| (réz-por) Rézércz vagy fém poralakban. | |
* | |
| (réz-porzó) ösz. fn. Tentához való porzó rézszemecskékből. | |
* | |
| (réz-rozsda) ösz. fn. Kékes zöld rozsda, mely a nyirkos rezet be szokta lepni; t. i. a réz száraz levegőben nem szenved ugyan semmi változást: de nedvesesben fényét csakhamar elveszti és hosszabb idő mulva zöldes hártya lepi be; ezt nevezik rézrozsdának. | |
* | |
| (réz-rozsda-szín) ösz. fn. Kékes zöldszín, milyen a rézrozsdáé. | |
* | |
| (réz-rúd) ösz. fn. Rúdalakuvá vert vagy öntött rézanyag, különösen sárgaréz. | |
* | |
| (réz-sajtó) ösz. fn. A réznyomónak sajátságos szerkezetü sajtója, melylyel a rézlapra metszett képeket lemásolja. | |
* | |
| (réz-sarkantyú) ösz. fn. Sarkantyú sárgarézből. | |
* | |
| (réz-serpenyű) ösz. fn. Serpenyő rézből. | |
* | |
| (réz-sisak) ösz. fn. Sisak sárgarézből. | |
* | |
| (réz-sodrony) ösz. fn. l. RÉZFONAL. | |
* | |
| (réz-szin) ösz. fn. és mn. 1) Olyan szin, milyen a rézé szokott lenni, azaz, vörnyeges. 2) A rézhez hasonló szinü. Rézszin orr, arcz. | |
* | |
| (réz-tábla) ösz. fn. l. RÉZLAP. | |
* | |
| (réz-tányér) ösz. fn. Rézből, különösen sárgarézből való tányér, vagy tányérforma mű, pl. a borbély műhelyek előtt czímerül lógó réztányér, gúnyosan: lencsés tál. | |
* | |
| (réz-taraj v. ~taré) ösz. fn. Sisak taraja sárgarézből. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Réztelek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (réz-toll) ösz. fn. Irótoll rézből. | |
* | |
| fn. tt. rezulá-t. Ormánsági szó Baranyában, s am. tilos nevendék erdő. (Rasura?). | |
* | |
| (réz-választó) ösz. fn. Rézhámori munkás, ki a rézérczből, az idegen részek elválasztása által, tiszta rezet állít elé. | |
* | |
| (réz-vegyěs) ösz. mn. Miben rézrészek találtatnak. Rézvegyes ércz, ásvány. | |
* | |
| (réz-věrěs) ösz. fn. A réz szinéhez hasonló barnaveres. | |
* | |
| (réz-virág) ösz. fn. 1) Köznéven rezet lepő zöldesrozsda. Szabatosabban eczetsavas rézéleg, t. i. ha rézéleget eczetsavban olvasztanak fel, zöld oldat áll elé, s ez bizonyos fokig nagy sötétzöld jegeczeket rak le, melyek párolt (destillált) rézvirág-nak neveztetnek. A kereskedésben eléforduló rézvirág (Grünspan) a föntebbi vegyüléken kivül még némi más vegyüléket is tartalmaz. A kereskedelmi rézvirágot nagy mennyiségben déli Francziaországban állitják elé, többnyire az eczetes forrásba átment törkölyből; t. i. ebbe rézlemezeket tesznek, s addig hagyják benne, míg a rézlemezek rézvirágkéreggel behuzódtak, s a törkölyök minden eczetes szagot elvesztettek; innét azután levakarják, s vízzel péppé keverve vászonzacskókba nyomják, hol kiszáradva, kereskedésbe jön. (Nendtvich Károly). Átv. ért. vörös bibircsó az arczbőrön. 2) Növénytanban, az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből való növénynem; ennek fajai közől való a sokvirágu és gyürüs rézvirág, melyeknek virágsugarai vörösek. (Zinnia). | |
* | |
| (rez-v-ed, rez-z-ed) önh. m. rezzed-t. A Müncheni codexben am. bizonyos indulatra gerjed. "Annak utána kedég poenitencziára rezzedvén, elmene." Máté. XXI. | |
* | |
| (rez-ü-en, rez-v-en, rez-z-en), önh. m. rezzen-t. 1) A rázás, ingatás első hatására megmozzan, s rez hangot ad. A billentyü illetésére rezzen a zongora húrja. Rezzen az ablaktábla. Rezzen a megütődött rézdob. 2) Idegei a félelem, ijedés első benyomására megrázkodnak. A vadász megrezzen, midőn véletlenül egy-két fogoly fölreppen mellette. A félénk utas a levélzörgésre is megrezzen. A dobszóra álmából fölrezzent. V. ö. REZ, gyök; és RETTEN. | |
* | |
| (rez-z-en-és) fn. tt. rezzenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A mozgásnak és hangzásnak különös neme, midőn valami rezzen. A húrt rezzenésre indítani. | |
* | |
| (rez-z-en-et) fn. tt. rezzenet-ět, harm. szr. ~e. Rezzenés, elvont értelemben véve, a rezzenés eredménye. | |
* | |
| (rez-ü-en-t, rez-v-en-t, rez-z-en-t) áth. m. rezzent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Eszközli, hogy rezzenve mozogjon valami v. valaki. A szél megrezzenti az ablaküveget. A puskalövés föl-, elrezzenti a madarakat. 2) Ijeszt. Rárezzenteni valakire, am. ráijeszteni. | |
* | |
| (rez-z-en-t-és) fn. tt. rezzentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg mozgatás, ütés stb., mely valamit rezzenővé tesz. | |
* | |
| (rez-z-esz-t) áth. m. rezzeszt-ětt, par. rezzeszsz, htn. ~ni, v. ~eni. Erős mozgásba hoz, hirtelen megindít, bizonyos indulatra gerjeszt; ingerel. "És látván őtet irgalmasságra rezzeszteték" (misericordia motus est). Münch. cod. Luk. X. "És délszeg királya hadba rezzesztetik" Bécsi cod. Dániel XI. (Tárkányinál: "És a déli király hadra ingereltetik"). A régi magyar passióban csak egy z-vel. "Mend ezök tégedet töredelmességre rezesztnek." (Toldy F. kiadása 118. l.). | |
* | |
| (rez-z-esz-t-és) fn. tt. rezzesztěs-t, tb. ~ěk, harm szr. ~e. Erős mozgásba hozás, hirtelen megindítás, gerjesztés, ingerlés. V. ö. REZZESZT. | |
* | |
| (réz-zöld) ösz. mn. és fn. l. RÉZVIRÁG, (1). | |
* | |
| (rés-en-t) l. RÉZSÚT alatt. | |
* | |
| (rés-en-t-ěs) mn. tt. rézsertěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. RÉZSÚTOS. | |
* | |
| fn. tt. rézső-t. Balatonmelléki tájszó. l. RŐZSE. | |
* | |
| fn. tt. rézsuká-t. Diószeghi szerént növényfaj népies neve a zsázsák neméből, máskép szintén köznyelven: salátatorma; nála növénytani neve: kerti zsázsa. (Lepidium sativum). Gönczy Pálnál újabb rendszer után a négy főbb porodások (négy főbb hímesek) seregébe és beczősek rendébe tartozó növénynem, s ekkor latin neve: nasturtium, s fajai orvosi, tavi, berki, iszaprézsuka. | |
* | |
| (rézs-út v. rés-út) ösz. fn. A fő útról kitérő oldalas, mellékes út. Határozóként is használják: (rézsút v. rézsutt. Szabó D.). Innen rézsút v. rézsutt menni,; am. oldalaslag, nem az egyenes útvonalon, ferdén: "szeme rézsut pillog" (Arany J.); határozói értelemben szabatosabban: rézsent, mint Szabó Dávid szintén írja. | |
* | |
| (rézs-utos, rés-útos) ösz. mn. Oldalas vonalban, félre térőleg menő, haladó. Rézsutos szántás. | |
* | |
| (rézs-utosan) ösz. ih. Oldalaslag, oldalas vonalban félre térőleg. | |
* | |
| l. RÉZSÚT alatt. | |
* | |
| (rés-űl) önh. m. rézsül-t. Rézsútos leszen. V. ö. RÉZSÚTOS. | |
* | |
| (rés-űl-és) fn. tt. rézsűlés-t, tb. ~ěk. Rézsútossá levés. | |
* | |
| erős, éles hangu gyöktag vagy gyökelem, illetőleg gyök. 1) Szoros ért. vett. hangszó, melynek származékai: rí, riad, riam, riaszt, riaszkodik, rigó, rikácsol, ríkat, rikkant, rikkancs, rikogat, rikolt, rigolyás, rigyet, rimánkodik, riog, riogat, rippadoz, rityeg, rittyent, rivall, rivallkodik, rivancs, rivaszkodik, rivaszt, rivan, illető családaikkal együtt. 2) Romlásra, szakadásra, elválásra, s ez által eszközlött holmi diribdarabra vonatkozik, egyszersmind jobbára hangutánzó is ezen származékokban: riadás (a jégen), riba, ribál, ribancz, rideg, ricskó, rifol, rigás, ripacs, ripó, riszál, riszszant, ritka. Képes értelemben erkölcsi romlást jelent a rima, ringyó, riha, rihó, néhutt d előtéttel drihó szókban. A többi rokon gyökhanguakat l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| igen ritka képző, s úgy látszik ari rövidűlete, pl. czudri = czudari, czafri = czafari. (Vass József). | |
* | |
| önh. ragozva: ríok v. rívok, rísz, rívunk, rítok, rínak, első m. rívék, rínál, stb., másod m. rítam v. ríttam, rítál v. ríttál, rítt, par, ríj, htn. ríni. Némi csekély eltéréssel hasonlóan ragoztatnak: hí, szí, nyí, szí, sí, ví. Fájdalmát, keserűségét erős és éles hangra fakadva nyilvánítja. Rí az anyja után kesergő, a beteg, a megvert gyermek. Rínak a halott koporsójára borult atyafiak, testvérek. Nagyobb nyomatossággal: sí-rí. A régieknél révó azaz rívó am. rivalgó, ordító. Révó orozlán. A göcseji s rábaközi népnyelvben ma is ré, rékat am. rí, ríkat. Mondják a malaczokról, disznókról is. A csordáról ríva (= ordítva) futnak haza felé az éhes malaczok. Nagyon rínak a disznók, adjatok enniek. Átv. mondható némely fuvó hangszerekről, midőn erős fülhasító hangon szólanak. Rínak a trombiták, tárogatók, kürtök. Egyezik vele a szánszkrit rái (ertönen, erschallen), sch előtéttel a német schreiem (sí-ri); héber rijah (acutum sonum edidit; vociferatus est; clanxit); réah (vociferatio, fragor); a magyar ,rivalkodik' is Molnár A. szerént am. vociferatur. V. ö. RIVAL. | |
* | |
| tájdivatosan, pl. a székelyeknél Csikszék vidékén, így egy 1551-diki levélben is ("töröktül gonosz szándék vagyon riá." Szalay Ág. 400 m. 1.) am. reá. | |
* | |
| (ri-ad) önh. m. riad-t. 1) Erős, éles rivó hangra fakad, rivalkodik, sivalkodik. (Szabó D.). Fájdalmában nagyot riad, kinjában felriad. 2) Riadnak a trombiták, kürtök, tárogatók. 3) Nagyon megijedvén rezzen; vagy általán nyugalmából fölrezzen, erős, hirtelen mozgásba jő. Álomból felriadni. Némely régieknél: read. "Az ő agyából húsostul szemei kiesének az ő kezeiben; ottan felreada" (= felijede). Carthausi névtelen. (Toldi F. kiadása 112. l.). | |
* | |
| (ri-ad-al) fn. tt. riadal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. RIADÓ, 1). | |
* | |
| (ri-ad-al-om) fn. tt. riadalmat. L. RIADÓ 1). | |
* | |
| (ri-ad-ás) fn. tt. riadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Emberi rívó hangra fakadás, rivalkodás, sivalkodás. (Szabó D.). 2) Erős felkiáltás.
"Megharsan a völgyben hajtók riadása." Arany J. 3) Harsány fuvóhangszerek szólása. Kürt, trombita, tárogató riadása. 4) Hirtelen ijedés által okozott fölkelés, megrázkodás. 5) Repedés, főleg a Balaton jegén, mely oly erős és zajos robajjal történik, mintha álgyukat sütögetnének el, s egytől egész három lépésnyi nyiladékot csinál, melyet riadónak hívnak. Élnek e szóval ez értelemben különösen a Balaton mellékén és Rábaközben. | |
* | |
| (ri-ad-ó) fn. tt. riadó-t. 1) Hirtelen fölkelésre, készülésre szólító tábori hangzat. Riadót fúni, trombitálni, dobolni. Forradalmi riadó. Olyan, mint a szintén katonai takarodó, rohanó. V. ö. RIAD. 2) Balaton mellékén jelenti a megrepedt jég közötti rést, hézagot, mely a vigyázatlan utasokra nézve gyakran életveszélyes. V. ö. RIADÁS. 5). Innen 3) Tátongva nyiladozó.
"Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén A riadó vak mélységet fölverje szavával? Vörösmarty. | |
* | |
| (ri-ad-oz) önh. m. riadoz-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan riad; különösebben ,rezzen' értelemben. | |
* | |
| (ri-ad-oz-ás) fn. tt. riadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Riadozó állapot. | |
* | |
| (ria-fa) ösz. fn. Katonáknál pózna, melyen riadalra jelt adnak. | |
* | |
| (ri-al-om) fn. tt, rialmat. l. RIADÓ, 1). | |
* | |
| (ri-an) önh. m. rian-t. Erős rivó hangra fakad, vagyis elkiáltja magát. Alakra nézve hasonlók hozzá: zuhan, suhan, rohan, pihen. | |
* | |
| (ri-an-ás) fn. tt. rianás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rivó hangra fakadó felkiáltás. | |
* | |
| l. RIASZTGAT. | |
* | |
| (ri-asz-kod-ás) fn. tt. riaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kiáltozásnak azon neme, midőn valaki riaszkodik. V. ö. RIASZKODIK. | |
* | |
| (ri-asz-kod-ik) k. m. riaszkod-tam, ~tál, ~ott. Haragos, feddő, ráijesztő hangon kiáltoz. Ráriaszkodni valakire. Módosulva v közbeszurattal: rivaszkodik. | |
* | |
| (ri-aszt-t) áth. m. riaszt-ott, par. riaszsz, htn. ~ni v. ~ani. 1) Erős rivó, kiáltó hangra fakaszt. 2) Erős rákiáltás által valakit megijeszt, megszid, v közbeszúrattal: rivaszt. Ráriasztani valakire. Elriasztani, megriasztani valakit. Felriasztani a vadakat. | |
* | |
| (ri-asz-t-ás) fn. tt. riasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erős rákiáltás általi szidása, ijesztése valakinek. | |
* | |
| (riaszt-t-gat) gyakorító áth. m. riasztgat-tam, ~tál, ~ott, par. riasztgass. Többször vagy folytonosan riaszt. V. ö. RIASZT. | |
* | |
| (ri-asz-t-gat-ás) fn. tt. riasztgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszöri vagy folytonos riasztás. | |
* | |
| (riasztó- v. ria-tűz) ösz. fn. Katonáknál tűz általi jeladás riadóra. | |
* | |
| gyök, melynek származékai: riba, ribál, ribancz, apróra tépett szakadozott valamit, vagy tépést szakgatást jelentenek. Legközelebbi rokonai rif és rip, melyekből rifol, ripacs, ripancs, ripacsos, ripancsos erednek. | |
* | |
| (rib-a) fn. tt. ribá-t. 1) Mint a ribál igének törzsöke, jelent valami rongydarabot, eltépedt holmit. 2) Túl a Dunán bizonyos apró halak neme, pl. a Marczalban, mely a csíkokkal szeret együtt lenni. Szláv nyelvben ugyan a hal neve riba, de a magyar riba eredetileg nem halat, hanem aprót jelent, mint ezt a riba-hal (apró hal) kifejezés bizonyítja, t. i. a ribahal csak mintegy aprólék, kis dirib-darab, a nagyobbak irányában. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Ribá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (riba-hal) ösz. fn. l. RIBA, (1), 2). | |
* | |
| (riba-háló) ösz. fn. Igen apró szemü háló, melylyel a ribahalakat fogják. V. ö. RIBA, (1). Átv. a ritka szövetet hasonlítják hozzá. Olyan ez a vászon, mint a ribaháló. | |
* | |
| (rib-a-al) áth. m. ribál-t. Valakit, vagy valamit keményen tép, rángat, öltözetét szakgatja. A veszekedők ribálják egymást. Gyarmathi Sámuelnél ribol; máskép: rifol. Rokon hozzá a német vastaghangu cupfen, és a köz divatú ripsz-rapsz. | |
* | |
| (rib-a-al-ás) fn. tt. ribálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tépés, szakgatás, czibálás. | |
* | |
| (rib-ancz) kicsiny. fn. tt. ribancz-ot, harm. szr. ~a. Eltépett rongydarab, t. i. mely ribálás által szakadt el. Jelent továbbá rongyos semmirekellőt. Kicsinyző képzőjében az n közbevetett hang. Legközelebbi rokona: ripacs, ripancs. | |
* | |
| (rib-ancz-ol) áth. m. ribanczol-t, l. RIBÁL. | |
* | |
| (rib-ancz-os) mn. tt. ribanczos-t v. ~at, tb. ~ak. Öszverongyollott, darabokra tépett, szakgatott; ringyes-rongyos. Ribanczos köpeny, szoknya. Ribanczos koldus, csavargó. | |
* | |
| (rib-ancz-os-an) ih. Ribanczos állapotban, rongyosan. | |
* | |
| tájdivatosan am. rivaszt, v. riaszt. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Ribén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Zaránd m.; helyr. Ribiczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| köznépi neve a rubiánka-libatopp nevü növénynek. | |
* | |
| (ribi-rongyos) ösz. mn. Ribanczos, ringyrongyos. | |
* | |
| fn. tt. ribiszké-t. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje a magzat fölött hasas, többnyire öt metszésü; anyaszála két águ, bogyója sok magvu; cserje. (Ribes). Fajai: vörös, kövi, bérczi, fekete nyúltvirágu, konya, pöszméte-, piszkeribiszke. | |
* | |
| (ribiszke-levelész) ösz. fn. Levelész, azaz levéltetü, mely különösen a ribiszke levelein élődik. | |
* | |
| (rib-ol) áth. m. ribol-t. l. RIBÁL és RIFOL. | |
* | |
| faluk Szatmár és Zemplén m.; helyr. Ricsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. ricset-ět. Kevert, vagyis többnemüekből vegyített étel, pl. midőn a babot vagy lencsét és árpakását öszvefőzik. Idegen eredetűnek látszik. | |
* | |
| falu Máramaros, puszta Ung m.; helyr. Ricská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. ricskó-t. Szíjgyártók eszköze, mely által a bőrt kifeszítik, s ránczait elsimítják. Minthogy ezen műtétel a bőrnek riszálása által megy véghez: innen a ricskó gyöke vagy rics, azaz, risz, s eredetileg igenév az elavult ricsog igétől, ricsogó, ricsgó, ricskó; vagy átvetett szó, mint szökcső szöcskő, zsákcsó zsacskó, hágcsó háskó, és így gyöke rik, mely megvan a takácsok ,tik-hám'-jában. | |
* | |
| tt. ricsó-t. ,Rityi' változata. l. RITYI. | |
* | |
| (ricz-a-al vagy risz-a-al). áth. m. riczál-t. A székelyeknél Kriza J. szerént am. tép, ránczigál. Riczálni a haját valakinek. Továbbá ide-oda mozgat. Riczálja a farát a szolgáló, mikor rostál. ,Riszál' szó módosúlata. | |
* | |
| (ricz-a-al-ás) fn. tt. riczálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tépés, ránczigálás. Ide-oda mozgatás. V. ö. RICZÁL. | |
* | |
| gyök rideg szóban és származékaiban. V. ö. RIDEG. | |
* | |
| (rid-eg) mn. tt. rideg-et. 1) A társaságtól különvált, magán v. magánosan élő, járó, nem nyájbeli, nem nyájas. Rideg pusztai lakos. Rideg mogorva ember. Rideg életet élni. Rideg legény am. nőtlen. 2) Különösen nyájbeli állatokra vonatkozva, rideg ökör, mely nincs járom alá fogva, mely a mezőn szabadon jár; rideg juh, mely párosodásra nem alkalmas. Ridege a nyájnak. (Kresznerics).
"Lator az a nagy bak,...... Minap két rideget a vízbe ugratott." Faludi Ferencz. A székelyeknél, rideg marha, sertés, mely nincs hizóban, sovány, mely a legelőn pusztán, erdőben éldegel. Innen átv. ért. rideg hely, puszta, kopár hely, mely semmit sem terem, elhagyott mezőség. Némi változattal: rüdeg. A göcsei s rábaközi népnyelvben: rédeg, (mint ritka, ormánságban: retka). Alapfogalmánál fogva a ,rideg' szó jelent a többi rokon nemüektől elszakadtat, magán levőt, s mintegy magában elromlót, veszendőt, ami nemét, faját nem szaporítja; miért azon ri gyöktagu szók osztályába sorozható, melyek elszakadásra, elválásra, illetőleg romlásra vonatkoznak. S alakra hasonló hozzá a hi gyöktől eredő hideg. Közelebbi rid gyöke egyezik rit gyökkel (ritka szóban). V. ö. RITKA. | |
* | |
| (rid-eg-en) ih. Rideg állapotban. | |
* | |
| (rid-eg-ít) áth. m. ridegít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Rideggé tesz, magányos élethez szoktat, vagy arra kényszerít. | |
* | |
| (rid-eg-ít-és) fn. tt. ridegítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn ridegítnek. | |
* | |
| (rideg-legény) ösz. fn. Házasodni nem szándékozó, magát nőtlen életre szánt legény, vagy férfi. | |
* | |
| (rideg legénység) ösz. fn. Nőtelen állapot. Rideglegénységre szánni magát. | |
* | |
| (rid-eg-ség) fn. tt. ridegség-ět, harm. szr. ~e. Társaságtól elvont, magánéletü állapot. Ridegséget kedvelő mogorva, különcz, embergyülölő. A pusztai élet ridegsége tetszik neki. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Riény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| elvont gyök, melyből rifol származik. Egyezik rib és rip gyökökkel; értelmére nézve l. RIB. | |
* | |
| (rif-ol) áth. m. rifol-t. A ruhát kéméletlenül tépi, szakgatja, koptatja, rongyolja. Legközelebbi rokonai: ribál, rihál, riszál. | |
* | |
| (rif-ol-ás) fn. tt. rifolás-t, tb. ~ok. Tépés, szakgatás, koptatás. V. ö. RIFOL. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Rigács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| baranyai tájnyelven am. ritkás, t. i. erdő, melynek fái közől többet kivágtak. | |
* | |
| tájdivatosan am. ríkat. l. RÍKAT. | |
* | |
| erdélyi falu a marosi székelyszékben, helyr. Rigmány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (a görög-latin rythmus) tt. rigmus-t, tb. ~ok. A köznép így nevezi a verset. | |
* | |
| (ri-og-ó) fn. tt. rigó-t. Éneklő madárnem, melynek dudorú bögye, erős orra van, s fajai különféle nagyságuak és szinüek. Fekete rigó. (Turdus merula. Schwarzdrossel). Sárga rigó. (Oriolus luteus. Goldamsel). Búbos, énekes, csipegő, nádi, örvösrigó (Ringdrossel), léprigó (Schnärre). Igen örvend a rigó, felel néki a szajkó. (Km.). Nem sirat egy rigót egy nyár. (Km.). Répa, retek, mogyoró, ritkán rikolt reggel a rigó, ezzel gyakorolják a gyermekekét az r kiejtésében. ,Rigó' néven a lovakat is szokták hívni, különösen a sárgákat.
E szónak gyöke az erős ri hang, melyből lett riog, riogó, rigó, v. rik gyök (rikkent, rikolt szókban), s innen: rikó: minthogy ezen madárnem kitünőleg éles, erős hangon riog vagy rikolt. Rokon hozzá a lármás hangu veszekedést jelentő rigolya, s ennek származéka rigolyás. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Rigócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rigó-fütty) ösz. fn. 1) A rigó nevü madárnak füttyenése. 2) A székelyeknél a reszelt tésztában levő darabka, melyet a nők ujjokkal a reszelő baloldalához nyomítva formálnak. (Kriza J.). | |
* | |
| (ri-og-oly-a) fn. tt. rigolyát. Elavult szó, melynek rigolyás származéka még tájszokásilag él, s jelent rikoltó vagy rivalgó lármával járó veszekedést, perlekedést. Gyöke ri, melyből lett ri-og, öszvevonva rig, innen rigol, rigoló, rigola, s lágyítva rigolya. Egyezik vele a latin rixa. | |
* | |
| (rigolya-bolond) ösz. mn. l. RIGOLYÁS. | |
* | |
| (ri-og-oly-a-as) mn. tt. rigolyás-t v. ~at, tb. ~ak. Riogó hangon veszekedő, perlekedő, nyugtalan házsártos, kivált nőről mondják; s a székelyeknél ijedős és nehezen szoktatható barmokról is. V. ö. RIGOLYA. | |
* | |
| (rigó-pohár) ösz. fn. A ,czipőczim' (cypripedium) nemü növény egyik fajának köznépies neve; növénytani néven: tarka czipőczim (cypripedium calceolus), máskép szintén köznéven: erdei sárgapapucs. | |
* | |
| (rigó-tök) ösz. fn. A székelyeknél am. kakukvirág, vagy másképen: paptök. | |
* | |
| fn. tt. rigy-et. Bodrogközben am. fákról levágott galy, ágacska. Innen a hangszóval toldva rigya, hasonló jelentésü. Rokon ,rügy' szóval. Alapfogalmánál fogva a ri gyöktagu szók másod osztályába tartozik. V. ö. RI, gyöktag; és RIGYA. | |
* | |
| (rigy-a) fn. tt. rigyá-t. 1) Calepinus, Molnár A. és Páriz Pápai szerént levagdalt faág, honnan rigyázni a fákat am. ágaikat, galyaikat, hajtásaikat levagdalni. Rokon hozzá a vékonyhangu rőzse. 2) Hosszukás virágforma növés, hajtás tavaszkor, némely fákon, pl a dió, mogyoró, fűz, egerfa rigyája, azaz, barkája. 3) Általán bimbó, midőn a növény fakadni kezd; máskép: rügy. 4) A Tájszótárban és Szabó Dávidnál eléjön még ily értelemben is: az erdőn valamely útnak bevágatása; de ekkor talán inkább: riha.
Mi e szónak első és utolsó jelentését is illeti, világos, hogy az elválásra, elszakadásra vonatkozó riba, ribál, rifol, rihál szókkal egy gyökü. Alapfogalomban egyezik vele a második jelentésü rigya is, mennyiben t. i. ez ribálás által támadt rongyhoz, diribdarabhoz hasonló. A harmadik értelemben vett rigya eredetileg rügy, mely rendesen piros, veres szinü, miért a rőt, rüh, rah szókkal rokonítható. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Rigyácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rigy-a-az) áth. m. rigyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A fák galyait, sarjait, hajtásait levagdalja, rigyáikat lemetéli. V. ö. RIGYA. | |
* | |
| (rigy-a-az-ás) fn. tt. rigyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A fák rigyáinak lemetszése, levagdalása. 2) Fejlődés a fákon, midőn rigyákat hajtanak. Ekkor a rigyázik igétől ered. | |
* | |
| (rigy-a-az-og-at) gyak. áth. m. rigyázgat-tam, ~tál, ~ott, par. rigyázgass. Folytonosan vagy gyakran rigyáz, botolgat, nyesdegél. (Szabó D.). V. ö. RIGYÁZ. | |
* | |
| (rigy-a-az-og-at-ás) fn. tt. rigyázgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos rigyázás. V. ö. RIGYÁZGAT. | |
* | |
| (rigy-a-az-ik) k. m. rigyáz-tam, ~tál, ~ott, par. rigyázzál. Rigyák fakadnak, sarjadzanak belőle. Tavaszkor rigyáznak a fák. V. ö. RIGYA 2) és 3). | |
* | |
| (rigy-et) önh. m. rigyet-tem, ~tél, ~ětt, par. rigyess. Mondják az üzekedő bikáról, különösen hímszarvasról, midőn röhögő v. riogó hangot hallat. Rokon hozzá a rühet, mit a vaddisznóról mondanak; valamint a latin rugio is. | |
* | |
| (rigy-et-és) fn. tt. rigyetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Üzekedő bikának, hímszarvasnak röhögése v. riogása. | |
* | |
| (máskép: Ó-Legyen), falu Bács m.; helyr. Rigyicz-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| l. RÜH. | |
* | |
| (rih-a) fn. tt. rihá-t. 1) Hangszó, mely a riszált, ribált, rifolt tárgynak hangját utánozza; származéka rihál, mint risza riszál, nyisza nyiszál, nyirba nyirbál, csisza csiszál, kusza kuszál stb. 2) Dunántúl tájszokásilag am. kurva, lotyó, szajha; máskép: rihó, d előtéttel Rév-Komáromban: drihó, amidőn e szó képes kifejezésü, s jelent erkölcsileg vásott, romlott, elrongyollott személyt. Egyeznek vele ri-ma, ringyó (rimgyó). Erkölcsi szakadásra, vásottságra, rongyolásra vonatkozik czondra v. czandra is, mely máskép kopott, megviselt, hitvány rongyos ruhát jelent. | |
* | |
| (rih-a-al) áth. m. rihál-t. Riszálva, dörzsölve, rifolva koptat, szakgat, vásít valamit. Fürészszel, reszelővel, ráspolylyal rihálni. A kerék rihálja a lelógó köpeny ujját. | |
* | |
| (rih-a-al-ás) fn. tt. rihálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rifolva koptatás vagy szakgatás. | |
* | |
| l. RÜHELŐDZIK. | |
* | |
* | |
| természeti hang; melyből származnak rikács, rikkan, rikogat, rikólt stb. Egyezik vele riog. | |
* | |
| elavult fn. melyből rikácsol, rikácsolás eredtek. Jelent igen erős, és éles rivó, vagy riadozó, rekedt hangot, kiáltozást. Egyezik vele rekécs, melyből rekécsel, rekécselés származtak; mindazáltal a jelentés nem oly erős fokozatával mint ,rikácsol' szóban. | |
* | |
| (rikács-ol) önh. m. rikácsol-t. Fülsértő, rekedt rivó hangon kiáltoz; rútul énekel. | |
* | |
| (rikács-ol-ás) fn. tt. rikácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fülsértő, rekedt hangu sírás, kiáltozás vagy éneklés. | |
* | |
| férfi kn. tt. Rikárd-ot. Richard, Reichard. Német eredetü, s am. erődús. | |
* | |
| (rí-og-at) áth. m. ríkat-tam, ~tál, ~ott, par. ríkass. Rívásra kényszerít, fakaszt, indít, eszközli, hogy riogjon. Ne ríkasd a gyermeket. Sokszor megríkatták őt. Egyezik vele a sí gyökből származott síkat, és a nyik-ból nyikgat. | |
* | |
| (rí-og-at-ás) fn. tt. ríkatás-t, tb. ~ok. Rívásra fakasztás vagy inditás. V. ö. RÍKAT. | |
* | |
| (rik-hám) ösz. fn. A takácsok osztovátájában hámféle alkatrész. Székely szó. V. ö. RICSKÓ. | |
* | |
| (ri-og-ít) áth. m. rikít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. l. RÍKAT. Idősb Mándy P. szerént Szathmárban azt is teszi: rikót v. rikolt. Ritkán rikít a rigó. | |
* | |
| (ri-og-ít-ás) fn. tt. rikítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. RÍKATÁS; és RIKOLTÁS. | |
* | |
| (ri-og-ít-ó) mn. tt. rikító-t. Ríkató. Rikoltó. Rikító hang. (Id. Mándy P.). Mondják különösen az érzékre kellemetlenül ható szinről, a német ,schreiend' vagy ,grell' értelmében. Rikító szin am. bántó szín. | |
* | |
| (rik-k-an) önh. m. rikkan-t. Erős éles rivó, hivó, felkiáltó stb. hangra fakadt. Minden pálczaütésre nagyot rikkant. Jó kedvében föl föl rikkan.
E szónak gyöke ri v. rí, a kettőztetett k hang pedig mint a gyakorlatos g képzőnek mása az illető hangnak belterjét, nyomatosságát fejezi ki. | |
* | |
| (rik-k-an-ás) fn. tt. rikkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiáltás, erős rivó hangon. | |
* | |
| (rik-k-an-cs v. rikk-an-t-os) fn. tt. rikkancs-ot, harm. szr. ~a. Erdély némely vidékein, általán őr, őrző, éjjeli őr, mezei őr vagy csősz vagy pásztor. Szabó Dávidnál másképen: ritkoncs, és szerénte általában szintén őrt, őrzőt, csőszt jelent. Baranyában különösen am. kanász. Tréfás elnevezés, mely a rikkanástól vette eredetét, és pedig vagy egyenesen cs (= csiál, csinál) képzővel vagy öszve van húzva a rikkantos mellékrévből, mint vakaros, vakars, vakarcs. | |
* | |
| (rik-k-an-t) önh. és áth. m. rikkant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szabatosan véve abban különbözik a rikkan igétől, hogy amaz visszaható névmással, továbbá tárgyesetes névvel is használtatik, különben egy értelmüek. Elrikkantja magát. Jó kedvében nagyokat rikkantott. Rikkantsd ide. Ily viszonyban állanak a csattan csattant, pattan pattant, durran durrant, zörren zörrent, ezekben t. i. a második alak átható. | |
* | |
| (rik-k-an-t-ás) fn. tt. rikkantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erősen rikkanó kiáltás. | |
* | |
| (rik-k-an-t-os v. rik-k-an-t-ó-os) mn. tt. rikkantos-t v. ~at, tb. ~ak. Tréfásan szólva, oly savanyú, hogy megríkatja az embert. Rikkantos bor. Azon kevés számu melléknevek közől való, melyek a mutató mód jelen idejének harmadik egyes személyéből származnak, milyenek magasztos, takaros, pirítos v. pirítós. | |
* | |
| Szabó Dávidnál am. ríkat. l. RÍKAT. | |
* | |
| (rik-og-at) gyak.önh. m. rikogat-tam,~tál, ~ott, par. rikogass. Erős éles hangon, egész torokból kurjongat, kiáltoz, különösen széles jó kedvből. Rikogatnak az utczai lakodalmasok, a tánczosok. | |
* | |
| (rik-og-at-ás) fn. tt. rikogatás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Széles jó kedvből fakadó, éles erős hangu kiáltozás, kurjongatás. | |
* | |
| (rik-ol-t) önh. m. rikolt-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Riadó hangon üvölt, kiált, kurjant. Alakjára nézve olyan mint kiált, üvölt, süvölt, sikolt. | |
* | |
| (rik-ol-t-ás) fn. tt. rikoltás-t, tb. ~ok. Erősen riadó kurjantás, kiáltás. Rokon hozzá sikoltás. V. ö. RIKOLT. | |
* | |
| (rik-ol-t-oz) önh. m. rikoltoz-tam, ~tál, ~ott, par. rikoltozz. L. RIKOGAT. | |
* | |
| (rik-ol-t-oz-ás) fn tt. rikoltozás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. L. RIKOGATÁS. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Rikosd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. RIKOLT. | |
* | |
| tájdivatosan és némely régi iratokban am. ~ről, ~rül. L. ~RÓL. | |
* | |
| gyök rima, ringy (= rimgy mint rongy = romgy), ringyó (= rimgyó) stb. szókban. Rokonok vele rif, rib, rih gyökök (rifol, ribál, riha stb. szókban). | |
* | |
| gyök rimog, rimánkodik szókban rokon rí v. rív szóval. V. ö. RIMÁNKODIK. | |
* | |
| fn. tt. rím-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Közönségesen a verselésben am. a versnek egy vagy több végtagja, mely a vele viszonyban levő versnek végtagjával, vagy tagjaival hangokban - sajátlag az önhangzóban vagy önhangzókban és ezeket követő mássalhangzókban - megegyezik, pl. k-ör, t-ör, k-ezet, v-ezet, h-alála, t-alála. Ha csak az önhangzók egyeznének, ez önhangzói, s ha csak a mássalhangzók, ez mássalhangzói rím; de az ilyenek verselésben csak az alábbi észrevételek mellett lehetnek szabályosak. Idegen nyelvbeli elmélet után nem egészen szabatosan férfi rím-nek mondják, midőn az egyező hangu szók egy taguak (még pedig a németek elmélete szerént hosszak), vagy nálunk ha nem egytagúak is, de csak a végső tagok hangzanak öszve, pl. már vár, jövő szenvedő, magyar takar. Nőrim pedig, ha a végelőtti önhangzón kezdve két szótag egyezik, még pedig a németek elmélete szerént az első szótag hosszú, a második pedig rövid, pl. szája bája, mára vára. Ezen elnevezések a magyar nyelvre ennek természete szerént nem alkalmazhatók, s elég annyit mondanunk egyes rím, kettes rím; mert nálunk, valamint a férfi rím lehet rövid s több tagu szóknál is eléforduló, mint föntebb, úgy a nőrímben lehet az első szótag rövid a másik hosszú, pl. tünemény, remény (Bajza), vagy lehet mindkét szótag hosszú, pl. röppennék, lennék (Kazinczy), vagy mindkettő rövid, pl. velem lelem (Kazinczy); sőt valamennyi költőink használnak oly rímeket is, melyekben a hangok nem egészen azonosak, hanem mégis legközelebbi rokon szervüek, pl. mássalhangzókban d t, b p, m n, n ny, g k, önhangzókban a á, u ú, ö ü stb. mint szilárd árt (Bajza), maga ajaka (Bajza), karom szabadon (Vörösmarty), leány talán (Vörösmarty), út fut (ugyanaz), peneg estenek (u. a.), hely kell (u. a.), teremt szent stb. Vannak igen ritkán még előrímek s középrímek is. Nem látszik hihetőnek, mint sokan tartják, hogy közvetlenül a német Reim (olvasd: rájm) származéka volna; mert vagy egészen egyezőleg vagy pedig csak csekélyebb változattal meg van és meg volt több európai nyelvekben, ú. m. svédűl, dánul, szintén rim, hollandul, lengyelül: rym, francziául: rime, régi felső németben rim, alsószászban: riem, ángolszászban: hrim, hrime, olaszban: rima stb. Ha a magyarból szabad származtatni, rokonítható vele: riv gyök (rival, rivallkodik, rivalg, rivog stb. szókban), s jelentene valamely rivalgó, azaz kiáltó hangot, minthogy a rímek kitüntetés végett nyomatékosabban szoktak kiejtetni. A régieknél gyakran eléjön a révó szó ,rivalgó' vagy ,kiáltó' értelemben. Az nem áll ellent, hogy a mondott szóknál alhangu képzőket találunk, rim pedig felhanguakat veszen fel (rímes, rímez), mert ilyeseknek számtalan példái vannak nyelvünkben, pl. rid-eg és rit-ka, rep-ed és ripacs, díszes és dijaz, risz-ál és re-szel. És elvégre a német Reim (= rájm) is mélyhangu szó. Adelung a német ,Reim' szót szintén hangutánzónak tartja, és a görög rhma (am. beszéd, szó) és ruJmoV (arány, különösen hangarány, és üteny - tactus -) szókkal rokonítja. S ha a magyar rím csakugyan idegen eredetü, akkor közelebb a görög-latin rythmusból származhatott (mely az us végzet elhagytával: rythm); s e szó még a köznépnél is annyira ismeretes, hogy ez némi változtatással minden verset rigmus-nak nevez. Figyelmet érdemel a székely ríp szó is (magas hangu ragozással: ríptem, riptěl, rípětt), mely am. derékül tesz v. végez valamit, pl. rípi a tánczot = ügyesen tánczol, elrípni a beszédet am. derékül elmondani, s ez épen ráillik a versezetre, melyet a köznép mindig különös részvéttel hallgat, és minden esetre jelesebbnek tart a kötetlen beszédnél; ehhez járul, hogy ríp is mint rím szintén magas hangu szó. | |
* | |
| (rim-a) fn. tt. rimá-t, Kurva, szajha, lotyó, czurhó stb. Eredeti értelme: ringy v. rongy. V. ö. RIM gyök és RIHA. Van ily nevü folyó is Gömörvármegyében (szlávul: Rimava), honnan Rimabánya, Rima-Szombat, Rima-Szécs helynevek. A folyó neve is talán ringyes-rongyos, vagyis több águ, vagy pedig ide-oda csapongó tekergő folyásától vette nevét. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rimabányára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rimabrezó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rim-a-al) önh. m. rimát-t. L. RIMÁLKODIK. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rima-Lehotára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rim-a-al-kod-ás) fn. tt. rimátkodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kurválkodás. | |
* | |
| (rim-a-al-kod-ik) k. m. rimálkod-tam, ~tál, ~ott. Rimai életet folytat, kurválkodik, szajhálkodik. V. ö. RIMA. | |
* | |
| puszta Vas m.; helyr. Rimán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| v. RIMÁNY, elvont törzse rimánkodik v. rimánykodik igének. Jelentése: siránkozó kérelem vagy panasz. | |
* | |
| (rim-ány-kod-ás) fn. tt. rimánykodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sírva ríva esedezés, könyörgés, panaszkodás. | |
* | |
| (rim-ány-kod-ik) k. m. rimánykod-tam, ~tál, ~ott. Sirva riva panaszkodik, könyörög, esedezik, sürgetőzik, mentegetőzik stb. Égnek földnek rimánykodik. Addig rimánykodott, míg megbocsátottak neki. Úgy látszik ebből alakult által a vékonyhangu régies reménykedik. Tiszta gyöke rí v. rív, melyből lett riván, rivány, s ebből ismét riványkodik, rimánykodik. V. ö. RIMOG. | |
* | |
| mváros Gömör m.; helyr. Rimaszécs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mváros Gömör m.; helyr. Rimaszombat-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~Zaluzsány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rím-ěl) áth. m. ríměl-t. A szótagokat, szavakat, illetőleg a verseket rímekre szedi. Népdalokat rímelni. Az első verssort a harmadikkal, a másodikat a negyedikkel öszverímelni. V. ö. RÍM. | |
* | |
| (rím-ěl-és) fn. tt. rímělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szótagoknak, szóknak, illetőleg verssoroknak rím szerinti egyeztetése. V. ö. RÍM. | |
* | |
| (rím-ěl-ő) fn. tt. rímělő-t. Versszerző, illetőleg költész, ki rímes verseket ír. Ügyes rímelő. | |
* | |
| (rím-ěs) mn. tt. ríměs-t v. ~et, tb. ~ek. Rímekre szedett, rímekben írt. Rímes versek. Rímes jambusok, trochaeusok. (szökők, lejtik). Rímes költemény. | |
* | |
| (rím-et len) mn. tt. rímetlen-t, tb. ~ěk. Minek végtagjai nincsenek rímekre szedve. Rímetlen versekben írt költemény. | |
* | |
| (rím-ěz) áth. m. ríměz-tem, ~tél, ~ětt. l. RÍMĚL. | |
* | |
| (rím-ěz-és l. RÍMĚLÉS. | |
* | |
| (rím-ěz-ő) l. RÍMĚLŐ. | |
* | |
| (rím-faragás) ösz. fn. Rímek erőtetett öszveállitása, főképen költői becs nélkül. V. ö. RÍMFARAGÓ. | |
* | |
| (rím-faragó) ösz. fn. Gúnyneve az oly verselőnek, ki nagy erőködéssel állítja öszve a rímeket, s oly verseket ír, melyeknek semmi költői becsök nincsen. Máskép: versfaragó, rímgyártó, rímkovács. | |
* | |
| (rím-gyártás) l. RÍMFARAGÁS. | |
* | |
| (rím-gyártó) l. RÍMFARAGÓ. | |
* | |
| (rím-játék) ösz. fn. Keresett vagy mesterséges rímek, belbecs nélkül. | |
* | |
| (rím-kovács) l. RÍMFARAGÓ. | |
* | |
| falu Nógrád m.; hely. Rimócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rimóczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rim-og) önh. m. rimog-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. rimánkodólag sír (Kriza J.), tehát valószinüleg am. rivog. | |
* | |
| (rim-og-ás) fn. tt. rimogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rimánkodó sírás. V. ö. RIMOG. | |
* | |
| (rím-szó) ösz. fn. Minden szó, mely egy másikkal öszvehasonlítva rímet alkot, pl. már vár, karó maró, török örök, halála talála, apja kapja. | |
* | |
| (rím-szó-tag) ösz. fn. Szótag, mely egy másikkal öszvehasonlítva rímet alkot, pl. e szókban: ha látom, barátom, három-három rímszótag van. | |
* | |
| (rím-szó-tár) ösz. fn. A szóknak rímjei vagy végtagjai szerént készített szótár, milyen nálunk Simay Kristófnak "Végtagokra szedetett szótár"-a. | |
* | |
| (rím-tan) ösz. fn. A verseléstan egyik ága, mely különösen a rímek tulajdonságait, kellékeit, s azok szerkesztési módját és szabályait adja elé. | |
* | |
| (rím-ěz-ik) k. m. rímzětt, htn. rímzeni. Mondjuk szótagokról, illetőleg versekről, midőn a rímben öszhangzanak, vagyis hasonló hangokból állanak; V. ö. RÍM. E népdali versben: kukorikol a kakas, úgy szép a lány, ha piros, ,kakas' és ,piros' nem rímzenek, vagy legalább roszul rímzenek; ellenben ha az utóbbi sor, mint némely vidéken mondják, így ejtetik: úgy szép a lány ha nyakas, ,kakas, és ,nyakas' helyesen rímzenek. | |
* | |
| gyök ring, ringadoz, ringat szókban. Egyezik ren, rán gyökökkel (reng, ráng stb. szókban). | |
* | |
| (rin-og) gyak. önh. m. ring-ott, htn. ~ni v. ~ani. Könnyüden remegve ide-oda mozog.
"Hol csendes tóban hattyúk ringanak." Petőfi. Mondják különösen némely billegő, s ingó testekről, vagy szerkezményekről, melyek megindítva a suly középpontjától majd jobbra fölemelkednek, majd balra lebillennek, és viszont; milyen a bölcső, vagy más ilynemü hinta. Rokon hozzá reng, remeg, és a mélyhangu ráng. | |
* | |
| (rin-og-ad-oz) gyak. önh. m. ringadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan ringó állapotban van. Törzse: ringad nincs szokásban, mint az ingadoz, lengedez igéknél is ingad, lenged szokatlanok. | |
* | |
| (rin-og-ad-oz-ás) fn. tt. ringadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Billegő mozgás neme, midőn valamely test ringadoz. Bölcső ringadozása. | |
* | |
| (rin-og-ás) fn. tt. ringás-t, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Ide-oda ingás vagy billegés.
"Ti láttátok az én bölcsőmnek ringását." Berzsenyi. | |
* | |
| (rin-og-at) gyak. áth. m. ringat-tam, ~tál, ~ott, par. ringass. Mozgatás által eszközli, hogy valami ringjon, ide-oda inogjon. Bölcsőt ringatni. Hintát ringatni. Rokonai: renget, rángat.
"Gyöngén ringatva hű anyánk ölében, Vígan kezdjük éltünk szép hajnalát." Kisfaludy K. | |
* | |
| (rin-og-at-ás) fn. tt. ringatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által ringatunk valamit. Bölcsőringatás, gyerekringatás. V. ö. RINGAT. | |
* | |
| (rin-gy) fn. tt. ringy-ět. A rongy szónek kicsinyített módosítása, öszvetéve: ringy-rongy, kisebb-nagyobb ruhaszakadék, ribancz. Mindenféle ringyet-rongyot ráakasztanak. Ringy-rongy ember, rongyos ruhában járó, korhely, vagy vásott erkölcsü ember. V. ö. RONGY. | |
* | |
| (rim-gy-ó) fn. tt. ringyó-t. Szemtelen, buja életü nőszemély. Kemény, erőteljes kifejezés, körülbelül mint a kurva. Nincs arcza mint a kicsapott ringyónak. (Km.). Eredetére nézve átvitt, képes értelmü szó, mennyiben a vásott, koptatott, megviselt, elszakgatott ruhadarabtól, rongytól kölcsönöztetett. Gyöke rim a mélyebb hangu rom módosított alakja melyből a szintén kurvát jelentő rima is származott. Alapfogalomban rokonai: riha, rihó, drihó, bregyó, czandra, koptatásra, szakgatásra, romlásra vonatkozó szók. V. ö. KURVA. | |
* | |
| ösz. fn. l. RINGY. | |
* | |
| fn. tt. rinyá-t. 1) Nedves helyeken, pl. kövek alatt, pinczékben tanyázó, szürke szinü féregfaj, melynek szárnyai nincsenek, de lába tizennégy van. (Oniscus, Asellus) 2) Baranyában am. vízeres, söppedékes hely. Eredeti jelentése talán a renyhe szóval van viszonyban. | |
* | |
| l. SZENTKIRÁLY. | |
* | |
| l. ÚJLAK. | |
* | |
| (ri-og) önh. m. riog-tam, ~tál, ~ott. Erős, éles ri hangon kiált, v közbeszúrattal: rivog, s más módosulattal is: rivaly. Riog a rigó, a rigolyás ember. | |
* | |
| (ri-og-ás) fn. tt. riogást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ri hangon kiáltozás. | |
* | |
| (ri-og-at) gyak. önh. m. riogat-tam, ~tál, ~ott, par. riogass. Folytonosan, vagy gyakran riog. Továbbá tárgyesetes viszonynévvel am. valakit riogó hangon szid, fedd, hurogat. A gyülölt szónokot leriogatta a nép. | |
* | |
| (ri-og-at-ás) fn. tt. riogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erős, riogó hangon szóló kiáltozás, sivalkodás, hurogatás. | |
* | |
| (ri-ó-ka) mn. tt. rióká-t. Gyermekről mondják, ki igen kényes lévén hamar és gyakran sír; rióka nyióka; máskép: nyafiga, nyaviga. Alapfogalom benne a rivási hajlam, és gyakorlat, miért a ka végzet nem kicsinyítő, hanem a riog igéből alakult részesülő, rioga, mint csal, csalog, csaloga, csalóka, a ki csalogat; hivog, hivoga, hivóka, a ki hivogat stb. | |
* | |
| erdélyi falu a medgyesi szászszékben, helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| elavult fn. melyből a ripacs, ripacsos, v. ripancs, ripancsos származékok maiglan divatoznak. Rokonai a rib és rif, melyekből a ribál, ribancz, ribanczos, és rifol származtak. Mindezek alapfogalomban valami vásottat, elrongyollottat, szakadozottat jelentenek. Különösen a rip a himlő által megszakgatott bőrnak állapotát is fejezi ki, vastaghangon rap, melyből lett: rapos (himlőhelyes), rapancz, rapanczos v. rapacs, rapancs, rapacsos, rapancsos. Rokon, kivált rap gyökkel általános értelemben a német rauh, roh. A himlőhelyre vonatkozva: a szláv nyelvben Jancsovics szerént rapa am. himlőhely; ripacs; a finnben Budenz J. szerént rupe kosz, rüh, himlő, a lappban: ruobbe, ruebbe stb. | |
* | |
| áth. m. ríp-tem, ~tál, ~ětt. Kriza J. szerént a székelyeknél am. sirít, nyomít, hatalmasan folytat, erősen rajta van. Jól rípi. Ripjed, ne hagyd. Rípi (v. ropja) a tánczot. Jól elrípte (= kivágta) a tánczot. Elrípni a beszédet = elmondani derékül. | |
* | |
| (rip-acs) fn. tt. ripacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Kicsinyítő képzőjénél fogva jelent kisebbféle vásást, rongyot, tépést, szakadást; különösen a himlő által megszakgatott arczbőrnek darabosságát. V. ö. RIP. | |
* | |
| (ripacs-hal) ösz. fn. Halnem az éjszaki tengerben, melynek hátát mérges tüskék födik. (Draco, dracunculus). | |
* | |
| (rip-acs-os) mn. tt. ripacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Szélesb ért. kicserepedzett, repedezett, göcsörtös, darabos. Ripacsos dinnye, tök, fahéj. Ripacsos föld, út. Különösen: himlőhelyes, csécshelyes, ragyás. Ripacsos képü leány, legény. Máskép rapos, rapanczos. Gyarmathi Sámuelnél: ripatyos. V. ö. RIP, RIPACS. | |
* | |
| (rip-acs-os-an) ih. Ripacsos állapotban. | |
* | |
| (rip-acs-os-ság) fn. tt. ripacsosság-ot, harm. szr. ~a. Ripacsos állapota vagy tulajdonsága valamely testnek, különösen arczbőrnek. | |
* | |
| (riv-a-kod-ás) l. RIVALKODÁS. | |
* | |
| (riv-a-kod-ik) k. m. ripakod-tam. ~tál, ~ott. Valakire kemény hurogató hangon rárivalkodik. Ez értelemből kitünik, hogy gyökeleme a hangutánzó ri, s tulajdonkép am. rivakodik, azaz rivalkodik. l. RIVAL. | |
* | |
| l. RIPACSOS. | |
* | |
| önállóan nem, hanem ,ropog' szóval ikerítve használtatik: ripeg-ropog; melyben mindkétrész ragoztatik, pl. ripegett-ropogott. | |
* | |
| (rip-ó) elavult fn. tt. ripó-t. Valamely elvásott, elszakadt, elrongyollott darab, ribancz; különösen a barkóknál am. himlőhelyes, ripacsos. | |
* | |
| (rip-ók) fn. tt. ripók-ot, harm. szr. ~ja. l. RIPÓ. | |
* | |
| (rip-ő) fn. tt. ripő-t. l. RIPŐK. | |
* | |
| (rip-ők) fn. tt. ripők-öt, harm. szr. ~je. Darabos erkölcsü, pórias magaviseletü ficsúr, úrias betyár, ki amint mondják jobb házból (alsóbb nemesi vagy polgári osztályból) való ugyan, de mind külső viseletében, mind erkölcsében (durvaságban) inkább a pórnépet utánozza. E szónak gyöke, úgy látszik, a székely ríp, mennyiben a ripők magáról azt hiszi, hogy ő derekabbul cselekszik másnál, vagyis, hogy ő pórias magaviselete által a természethez hívebb, és ez által másoknál különb; s a köznép is ezt tartja róla; jól rípi mint a székely mondja. Néhutt: rüpők. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Rippá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ripp-ad-oz) önh. m. rippadoz-tam, ~tál, ~ott, par. -z. Székely tájszólással Gyarmathi szerint am. félelmesen kiabál, Kriza J. szerént idétlenül lármáz, visítva sikoltoz. Gyöke a ri hangszó, s eredetileg: rivvadoz v. rivadoz. | |
* | |
| (ripp-ad-oz-ás) fn. tt. rippadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Félelmes kiabálás, idétlen lármázás, visítva sikoltozás. V. ö. RIPPADOZ. | |
* | |
| (rip-ü-en-t, rip-v-en-t) áth. m. rippent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Rípve érint, rittyent. V. ö. RÍP. Ma jól pofon rippentelek, azaz csaplak, rittyentelek. (Kriza J.). | |
* | |
| (rip-ü-en-t-és, rip-v-en-t-és) fn. tt. rippentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki rippent. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Nyitra m.; hely. Rippény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. ris-t, tb. ~ěk. Igen fehér, hoszszukás szemü, félig átlátszó gabonafaj, mely a melegebb éghajlatok alatt tenyészik, s nedves, mocsáros, vagyis vízjárta földet kedvel; köz nyelven: riskása, de ez már inkább az eledelre elkészített rist jelenti, azon különbséggel, mely köles és köleskása között van. V. ö. RISKÁSA. Továbbá azon növény, mely ily nemü gabonát terem. Latinul: oryza, görögül: oruza, arabul: aruz, hindu nyelven: ariszi, spanyol, portugal nyelven: arroz, francziául: riz, svédül, dánul: ris, hollandul: ryst, csehül: reyze, németül: Reisz stb. | |
* | |
| Sándor J. szerint elavult szó, s am. rőt, vörös, honnan riska tehén, vörös, rőt szőrű tehén. Ez értelemben egyeznek vele a magyar rőt, rőz, réz; továbbá a latin rutilus, russus, német roth, olasz rosso, franczia rouge stb. A finnben Budenz J. szerént ruskea (olvasd: ruszkea) am. barna, rőt, piros; ruskio am. taurus fuscus; ruskaha, ruskakse, vacca fusca; az észtben rusk, ruskjad barnavörös; a lappban: ruskes, ruskok, finnlappban: rukad barna, rőt. | |
* | |
| (ris-bab) ösz. fn. Igen apró szemű bab vagyis paszuly; leginkább salátával vagy saláta helyett használtatik; néhutt: gyöngybab. | |
* | |
| (ris-durcza) ösz. fn. A durczák neme alá tartozó növényfaj; bugája kiterült, bókoló; levelei szélesek; ondóinak ormója szőrös. (Leersia oryzoides.) | |
* | |
| (ris-ěvő) ösz. mn. Rissel, mint táplálékkal élő, rissel táplálkozó. Risevő déli népek, hinduk. | |
* | |
| (ris-föld) ösz. fn. Föld, melyben rist termesztenek, vagy, mely ristermesztésre különösen alkalmas, azaz, lapályos, vizenyős, melegebb éghajlati föld. | |
* | |
| (ris-ka) fn. tt. riská-t. Vörös szőrű, s kurta szarvu tehén vagy ökör. Gyöke a vereset jelentő elavult ris = rőt. V. ö. RIS (2). (,Riska' eléjön Kresznericsnél ,szánkó' értelemben; de mivel Szabó Dávidra hivatkozik, Szabó Dávidnál pedig ,riskó' van: tehát úgy látszik, hogy ,riska' ezen értelemben Kresznericsnél nyomdahiba). | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Zaránd m.; helyr. Riská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ris-kása) ösz. fn. 1) Ris, mint gabonafaj. 2) Risből készített kása, vagy már pép, mint eledel, különböztetésül a köles-, árpa-, dara-, liszt-, pohánka-, bodza- s egyéb kásaételektől. (Kásának hívják mint tudjuk, akkor is, ha még nincs megfőzve, de héja már is van horzsolva). | |
* | |
| (ris-kenyér) ösz. fn. Rislisztből sütött kenyér. | |
* | |
| fn. tt. riskó-t. Szabó Dávidnál am. szánkó, korcsolya, csuszkáló. Ez értelemben azon ri gyöktagu szók osztályába tartozik, melyek dörzsölésre, vásásra, koptatásra vonatkoznak, a közelebbi gyöke, ris rokon risz, resz gyökökkel ,riszál' s ,reszel' szókban. Ris-ből származott: ris-og, ris-og-ó, ris-g-ó, ris-k-ó. Így üt öszve a korcsolya is a korhol, horhol, horzsol igékkel. V. ö. RI, gyök. | |
* | |
| (ris-leves) ösz. fn. Leves, melyben rist főztek. | |
* | |
| (ris-pálinka) ösz. fn. Risből készített pálinka. (Arrak). | |
* | |
| (ris-paszuly) l. RISBAB. | |
* | |
| (ris-pempő v. pép) ösz. fa. Risből készített pempő- v. pépnemü eledel. | |
* | |
| lásd RISZSZANT, RISZSZENT. | |
* | |
| hangszó, melynek származékai, riszál, riszszent. Azon erős, de vékony hangot utánozza, melyet valamely szilárd szövetü test ad, midőn életlen eszközzel rifolják, metszik, dörzsölik. Legközelebbi hang- és fogalmi rokona: resz, honnan reszel, továbbá: rih, melyből rihál származott. Rokonok vele a német reiszen, illír rizati, rjezati. (Gyarmathi S.). Egyébiránt mivel a riszálás, reszelés, rihálás folytonos mozgással jár: innen a risz és származékai mozgást is jelentenek. V. ö. RI, gyök. | |
* | |
| (risz-a-al) áth. m. riszál-t. 1) Bizonyos szilárd, tömör szövetü testet életlen késsel, vagy más hasonló eszközzel nehézkesen metél, hasít. Ez a kés nem metszi, hanem csak riszálja a kenyeret. V. ö. RESZEL. 2) Léptében mentében farát ide-oda mozgatja, rázogatja. Tarát, farát riszálja. Riszálva járja a tánczot. V. ö. RISZ, hangszó. | |
* | |
| (risz-a-al-ás) fn. tt. riszálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg mozgás, mely által riszálnak valamit. V. ö. RISZÁL. | |
* | |
| (risz-sz-an) önh. m. riszszan-t. Vágás, metszés alatt erős risz hangot ad és elválik. | |
* | |
| (risz-sz-an-ás) fn. tt. riszszanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Risz hanggal elválás. V. ö. RISZSZAN. | |
* | |
| (risz-sz-an-t) áth. m. riszszant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Metsző, kivált életlen eszközzel egy darabot vág, rándít, hasít. Jó darabot riszszantani a kenyérből, a lapos turóból. Szabó Dávidnál: riszszant, Kriza Jánosnál: riszszent, s szerénte am. sebesen elszel. | |
* | |
| (risz-az-an-t-ás) fn. tt. Riszszantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn riszszantanak. | |
* | |
| (risz-sz-en-t); RISZSZENTÉS, (risz-sz-en-t-és) l. RISZSZANT, RISZSZANTÁS. | |
* | |
| elvont gyök ,ritka' szóban; V. ö. RITKA. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Ritics-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mn. tt. ritká-t. 1) Minek egyes gyűrészei nem állanak közel egymáshoz, s az illető térhez képest aránylag csekély számmal vannak. Ritka erdő, melyben sok a tisztás, melynek fái távol vannak egymástúl. Ritka gabona, fű, melynek szálai között sok az üres tér. Ritka vetésnek szegény az aratása. (Km.). Ritka szőr, haj, szakál, fogak. Ritka fogu fésü, gereblye. Ritka zápu szekéroldal. Ritka irás. Ritka vásár am. néptelen. Náne haszna, ritka vásár. (Czigány km.). Ritka águ fa. Egyenes ellentéte: sűrű, minek részei között semmi ür nincsen. vagy igen kevés az ür. Ritkával rokon értelmü: gyér. 2) Mondjuk oly szövetekről, vagy füzött, kötött stb. testekről, melyek fonalai, rostjai, szálai nem érintkeznek szorosan, vagy távolabb esnek egymástól. Ritka vászon, pokrócz, szűr; ritka háló, ritka rosta, ritka rács. Ezek ellentéte is a sűrű, azaz, vagy semmi, vagy aránylag kicsi, kevés ürü, pl. sűrű vászon, háló, posztó. A sűrű folyadékok ellentéte szabatosan híg, pl. sűrű tinta, híg tinta; sürü leves, híg leves. 3) Mi csak itt-ott, néha-néha létezik, vagy fordul elé, vagy tapasztalható. Ritka alma, kiben féreg nincsen. (Km.). A hód ritkább állat a patkánynál. A hattyu ritkább a hollónál. Ami ritkább, kedvesebb. Ritka madár az igaz barátság (Km.). Ritka az, aminek látszik. (Km.). Ritka nap múlik el nála harag nélkül. Ritka búza konkoly nélkül. Ritka czigány csere nélkül. Ritka vásár tolvaj nélkül. (Közmondatok). Ellentéte: több vagy gyakori. 4) A maga nemében különös, kiváló, jeles, derék, kitünő. Ritka szerencse, szépség, Ritka eszü ember. Ritka lélekéberség.
Mindezen jelentésekből kitetszik, hogy a ,ritka' szó valami elkülönözött részekböl állót, vagy egymástól távolodókat, szóval mintegy elvált, elszakgatott tulajdonságut teszen. Ennélfogva magyar származtatással azon ri gyöktagu szókhoz rokonítható, melyek általán elválást, elszakadást fejeznek ki. Különösen ilyen a ,rideg' szó, melynek gyöke rid és a ,ritka' gyöke rit legközelebb állanak egymáshoz, azon különbséggel, hogy ez mély, amaz magas hangu ragokat és képzőket vesz föl. Egyezik vele a fordított irt. Tájdivatosan: retka, mint rideg is rédeg. Nyelvhasonlati szabályok szerént a ritka nem kicsinző, hanem igenévből módosúlt melléknév, melynek gyöke lehetett az elavult ridog v. ritog, honnan ritogó, ritoga, ritga, ritka, mint bugyogó bugyka, szotyogó szotyka, czinegő czinke, locsogó locska, fecsegő fecske, és mások. Gyarmathi S. szerént a szláv nyelvekben ritko, ridak, rjedka, rietki. A finn nyelvben Budenz J. szerént eri am. separatus, sejunctus. | |
* | |
| (ritka-al v. ritkának vall) áth. m. ritkál-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit ritkának mond, állít, vél, gondol. Ezen kukoriczát ritkállom, sürübbnek kellene lennie. V. ö. RITKA. | |
* | |
| (ritka-an) ih. 1) Nem sürűen; 2) nem gyakran, csak néhanéha; máskép: gyéren. | |
* | |
| fn. tt. ritkaréj-t, tb. ~ok. Az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendjéből való növénynem, melynek több fajai száraz mezőkön és erdőkben tenyésznek s gyógyerejüek. (Solidago).
E szó talán inkább így elemzendő: rid-karéj, mint ritka-réj. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Ritkarócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ritka-ás) mn. tt. ritkás-t v. ~at, tb. ~ak. Itt-ott ritka, nem sürüen benőtt, helylyel közzel hézagos. Ritkás gabona, erdő. Baranyai tájnyelven: rigás. V. ö. RITKA. | |
* | |
| (ritka-ság) fn. tt. ritkaság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami csak itt-ott, néha-néha létezik, vagy fordul elé. Ritkasága miatt nevezetes dolog. Továbbá jelenti magát a dolgot, mely a maga nemében különös, nem mindennapi. Ez nagy ritkaság. Ily korán az érett cseresnye ritkaság. Ritkaságok gyüjteménye. V. ö. RITKA. | |
* | |
| (ritka-as-an) ih. Itt-ott ritkán. | |
* | |
| (ritka-ít) áth. m. ritkít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ani. 1) Növés által felsarjadzott gyűrészek közől többet vagy kevesebbet kiirt, kivág, kitép stb. Ritkítani az erdőt, a sürüen ültetett kukoriczát, veteményt. Ritkítani a szőrt, hajat, szakált. 2) A rostok, szálak, fonalak, rovatok, s hasonló gyűrészek közől némelyeket kihúz, kivesz stb. Ritkítani a vásznat, a fésűt, a kerités karózatát. 3) Nyomdában betüket ritkásan szedi, vagyis kicsi lemezkékkel, vonalakkal egymástól elválasztja. 4) Szélesb ért. valaminek számát kevesbíti. A döghalál, éhség, háboru ritkítja az embereket. Innen: ritkítom valaminek párjat, am. nem találok hozzá hasonlót, vagy, azt tartom felőle, hogy alig van mása. | |
* | |
| (ritka-ít-ás) fn. tt. ritkítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit ritkává teszünk. Erdők, vetemények ritkítása. V. ö. RITKÍT. | |
* | |
| (ritka-od-ik) k. m. ritkód-tam, ~tál, ~ott. Szokottabban: ritkúl; l. ezt. | |
* | |
| (ritka-úl) önh. m. ritkúl-t. Ritkává leszen a ,ritka' törzsöt minden értelmében véve. V. ö. RITKA. Ritkúl a pusztított erdő, a féreg rágta vetés. Ritkúl a hulladozó haj, szőr. Ritkulnak a felhők. Ritkulnak a fogaim. Ritkúl a vásár, a tánczvigalom. Ritkulnak némely ősi népszokások. A szarvasok, őzek, vadkanok ritkulnak a Bakonyban. | |
* | |
| (ritka-ul-ás) fn. tt. ritkulás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. A sürü testnek, vagy gyűegésznek azon változása, midőn sürüsége fogy, gyérül. | |
* | |
| némely régi iratokban am. rajta. "Nagy édes hálákat ád vala ritta az teremtő úristennek." Carthausi névtelen. (Toldy F. kiadása 42. l.). | |
* | |
| l. RÜTTETÉS; RÜTTETIK. | |
* | |
| RITTYEN, RITTYENT stb., l. RITYTY, RITYTYĚG, RITYTYEN, RITYTYENT stb. | |
* | |
| fn. tt. rittyó-t. Túl a Dunán, különösen a Balaton vidékén am. férfinemi mag, más tájakon: geczi. Innen lett: rittyóz, a nemi magot elhajtja, rittyóztat am. magát fertőzteti. Alkalmasint am. riadó, amennyiben ,riad' azt is teszi: rezzed v. rezzen; tehát am. rezzedő vagy rezzenő. | |
* | |
| a székelyeknél ,rityolódik' vagy ,rityálódik' gyöke; V. ö. RITYÁLÓDIK. Különbözik: rityty. | |
* | |
| (rity-a-al-ó-od-ás) fn. tt. rityálódás-t, tb. ~ok. Gúnyolódás, csúfolódás. V. ö. RITYÁLÓDIK. | |
* | |
| (rity-a-al-ó-od-ik) belsz. m. rityálód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. gúnyolódik, csúfolódik. Gyöke rity azon rekécselő gúnyhangot fejezi ki, melyet a csúfolódó hallat, midőn nyelvét mintegy fogai között reszketteti; rokon rety gyökkel ,retyeg' szóban, mely rekécselő hangot fejez ki. | |
* | |
| (rity-a-al-ó-od-ó) mn. tt. rityálódó-t. Kriza J. szerént am. gúnyolódó. V. ö. RITYÁLÓDIK. | |
* | |
| (rity-ěg) gyak. önh. rityěg-tem, ~tél, ~ětt. ,Rity' hangot adva szól, különösen, midőn főzés közben bugyog, erősen pöfög valami. Mélyhangon: rotyog, ikerítve: rityeg-rotyog, pl. a forró káposzta, kása, vagy a szükségét végző ember szelekkel telt végbéle. A székelyeknél mondják ostorról is, midőn csattan, de ez helyesebben: ritytyeg. | |
* | |
| (rity-ěg-és) fn. tt. rityěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rity hang adása. V. ö. RITYĚG. | |
* | |
| mn. tt. rityi-t. A székelyeknél Udvarhelyszéken rityi leány vagy tyúk alatt olyant értenek, kinek vagy melynek lába kurta s a teste vastag, vagy amint mondaniszokták: testibe habarodott (Kriza J.). Háromszéken: ricsó. Szokottabban: retyesz, rötyesz, ricsó; másutt, s Balaton mellékén nálunk is: renkesz = zömök. | |
* | |
| (rity-ol-ó-od-ás) l. RITYÁLÓDÁS. | |
* | |
| (rity-ol-ó-od-ik) l. RITYÁLÓDIK. | |
* | |
| Kriza J. szerént: ostorcsattanás, cserdülés. Rokon némileg értelemben is recs, vagy megfordítva cser gyökkel. V. ö. RITYTYĚG, RITYTYEN stb. | |
* | |
| (rity-ty-ěg) önh. m. ritytyěg-tem, ~tél, ~ětt. Csattog, pl. az ostor de más is. "Neki az ördögök az erdőnek, nyírni kezdik le, zúgott, ritytyěgětt, recsěgětt." Székely népmese. | |
* | |
| (rity-ty-ěg-és) fn. tt. ritytyěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Csattogás, pattogás. | |
* | |
| (rity-ty-ěg-tet) miv. m. ritytyěgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. ritytyěgtess. 1) Csattog, cserget, pl. az ostorral). 2) Visszahatólag: ritytyegteti magát, am. tánczolva egy helyben lógatja magát. (Kriza J.). | |
* | |
| (rity-ty-en) önh. m. ritytyen-t. Egyet csattan v. cserdűl. Eléjön Szabó Dávidnál is. | |
* | |
| (rity-ty-en-és) fn. tt. ritytyenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyes csattanás v. cserdülés. | |
* | |
| (rity-ty-en-t) áth. m. ritytyent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Egyet csattant v. cserdít, pl. az ostorral. (Szabó D.).
"Éděsěm ostora, sejěm a csapója, Ěgyet ritytyent véle, s elszalad a lova." Székely népdal. Általában am. csap. Pofon ritytyenteni (kézzel. Kriza J.). | |
* | |
| elvont gyök rivad, rival, rivancs stb. szókban; azonos rí szóval, ,kiált' értelemben. | |
* | |
| tájdivatosan és némely régi iratokban, pl. Szalay Ágoston 400 magyar levele közt 310. l. am. rév; l. RÉV. | |
* | |
| l. RIVANCS. | |
* | |
| l. RIAD; RIADÁS; RIADOZ. | |
* | |
| (riv-a-kod-ik) k. m. rivakod-tam, ~tál, ~ott. l. RIVAL, RIVALKODIK. | |
* | |
| (riv-al) önh. m. rival-t. Erős riogó hangon kiált, kurjant. Szabó Dávidnál: rivall, rivallott. Nagyot rivallott. Neki rivallotta magát. Egyezik vele a RÍ alatt mondottakon felül még a héber rib (litigare, contendere, expectorare; lis, rixa, contentio). | |
* | |
| (riv-al-ás) fn. tt. rivalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erős hangon kiáltás. | |
* | |
| (riv-al-kod-ás) fn. tt. rivalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erősen és éles hangon riogó kiáltozás. | |
* | |
| (riv-al-kod-ik) k. m. rivalkodtam, ~tál, ~ott. Erős rivó, vagy riogó hangon kiáltoz, kurjongat, különösen haragos indulatból. Rá rivalkodni valakire, mérgesen rákiáltani, ráijeszteni. | |
* | |
| önh. m. rivall-ott, htn. ~ani. l. RIVAL. | |
* | |
| l. RIVALÁS. | |
* | |
| (riv-ancs) fn. tt. rivancs-ot, harm. szr. ~a. Elavulásnak indult ritka divatú szó, a körülirt jégeső értelmével, melynél csakugyan eredetibb, és jellemzőbb, mert az égből eső jégnek erős riadó, rivogó hangját fejezi ki. Hasonlólag hangutánzók e légtünemények, nevei is: eső, zivatar, zimankó, vihar, szél. | |
* | |
| (ri-v-asz-kod-ik) l. RIVALKODIK. | |
* | |
| (ri-v-asz-t); RIVASZTÁS, (ri-v-aszt-ás) l. RIASZT, RIASZTÁS. | |
* | |
| (riv-ad-ag) fn. tt. rivatag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Hideg szeles eső. V. ö. RIVANCS. | |
* | |
| (riv-og) l. RIOG. | |
* | |
| (riv-og-at) l. RIOGAT. | |
* | |
| (riv-ó-ka) fn. tt. rivóká-t. 1) Am. rivó gyermek; a v kihagyásával: rióka. 2) Szeged tájékán am. vízhólyag a testen. Valószinüen átv. képes jelentését onnan vette, mert midőn megfakad, rívó gyermek módjára könyezik. | |
* | |
| (ri-v-úl) önh. m. rivúl-t. A székelyeknél am. rí. Annyit ne rivúlj te! (Kriza J.). | |
* | |
| (ri-v-úl-ás) fn. tt. rivúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rívás. V. ö. RIVÚL. | |
* | |
| l. RIPPADOZ, RIADOZ. | |
* | |
| (riv-v-an) l. RIAN. A mely kulyát éri a kő, az rivvan el. (Km.). | |
* | |
| l. RIVANCS. | |
* | |
| elvont gyöke rizámodik v. rizzamodik szónak; azonos rez gyökkel, (rezzen stb. szóban). | |
* | |
| l. RIZZAMODÁS; RIZZAMODIK. | |
* | |
| fn. tt. rizmá-t. A papirkereskedőknél legnagyobb papircsomag, mely húsz konczot, azaz 480 ívet foglal magában. Közvetlenül, az olasz nyelvből kölcsönöztetett, melyben az risma alakban létezik; németül: Riesz. | |
* | |
| l. RIS (1); RISFÖLD; RISKÁSA stb. | |
* | |
| (rizz-am-od-ás) fn. tt. rizzamodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rezzenés; V. ö. RIZZAMODIK. | |
* | |
| (riz-z-am-od-ik) k. m. rizzamod-tam, ~tál, ~ott. Székely szó. Ha valaki hirtelen megijed némi nem vélt okból, s mintegy borzadás futja el tagjait, mondják: megrizzamodott, v. Kriza J. szerént: megrizámodott (megrezzent v. megrettent). Megrizámodtak a lovak, hirtelen megijedtek. (Kriza J.). | |
* | |
| gyök és gyöktag, mely több családra osztályozható, s egy alapfogalomban találkozó származékok alapját képezi. 1) Mint erős, rázkodó, s különféle irányu mozgással járó hangra vonatkoznak e származékok: rob, robaj, robog, robban, rohan, roham, rop, ropog, ropp, roppan, rotyog, rotytyan. 2) Kemény, szilárd testbe metszést, vágást jelent: ró v. rov szóban, melyből rovás, rovat, rovatal, rovátk, rovátkol, rovátkos, rovatol, v. rovátol, rovár, rovó, rovogat eredtek; fordítva or, honnan az ort, orló (olló), ortó kapa, és ír, melyből az irás, irkál, firkál, nyir, nyirkál, származékok. Rokona azon ar, melyből arat, gyarat, sarabol, karczol s több előtétes szók keletkeztek. V. ö. RÓ. 3) A testnek részekre oszlását, szakadását jelentik: rojt, rojtos, rojtoz, rost, rosta, rostély, rostos; különösen a testek részei között levő öszvefüggésnek veszendő, elmálló, hanyatló állapotára vonatkoznak rom, rombol, roncs, roncsol, ront, rongál, romlik, ronda, rongy,; továbbá, rogy, rokkan, roshad, roskad, rohad v. rothad, rozzan, és az átvitt értelmü erkölcsi romlást is jelentő rosz. V. ö. ROGY, ROM, ROS, ROSZ. 4) Égésre és különösen vörös szinre vonatkoznak rogya (ragya), rogyás (ragyás), rozsda, róka, rós, róska, rózsa, rokon: reg, virr-ad stb. A persában is róz, am. lux, dies, és rósán am. lucidus, clarus, mindkettő a szanszkrit rucs vagy zend rusz-tól, melyek am. lucere. (Vullers). A mongolban ör am. Tagesanbruch (= virr). A többi ro gyökhanguakat l. saját rovataik alatt.
Mindezekben alaphang az erős reszketeg r, miért más hangzókkal párosulva is körülbelül ugyanazon származékoknak teszi alapját, V. ö. RA, RE, Rl, RO, RÖ, RU, RÜ, és AR, ER, IR, OR, ÖR, UR, ÜR. Ha más nyelvek r gyökhangu szavait is figyelemre veszszük, hasonló fogalmi rokonságokra akadunk. Tudniilik a végleges alapfogalom bennök az erős légrázó hangé, nevezetesen nyelvünkben a fenn jegyzett első pont alattiakra nézve a természeti hang utánzása világos, de ugyanaz a második osztályuakra nézve is, melyekkel a harmadik rendüek közel rokonságban állanak, t. i. mint elvált, elszakadt állapotra vonatkozók. Mi a negyedik osztálybelieket illeti, a természettel egyező dolog, ha a vörös szint, mint magában elvont fogalmat az égő testekkel, illetőleg a tűzzel azonosítjuk; miután a nyelvekben létező köz megegyezés szerint is a tüzet, égést, sütést és ezekkel járó, a vörös szint jelentő számos szók gyökeiben vagy törzseiben a ropogásra, recsegésre mutató r az alaphang, pl. a 4) pont alatt mondottakon kivül a latinban: ruber, rubigo, rutilus, rutilat, forditva uro; a németben: roth, rost, rösten, brennen, braten, bräuen, braun, a szanszkritban rohita, raktah (ruber), a magyarban szintén a fenn jegyzetteken kivül az ajakhangos előtéttel képzettek: berkenye, bervény, börzsön, pergel, pörgöl, perzsel, porzsol, pernye, piros, pirkad, veres, virrad, vörheny stb. stb. Egyébiránt, hogy az égést és tüzet jelentő némely szók más alapfogalom, nevezetesen a lobogó mozgékonyság és terjedés, vagy pedig sustorgó hangok után is képeztettek, arról l. az illető szók rovatait. | |
* | |
| (= rov v. rav) áth, ragozva: rovok, rósz, rovunk, rótok; első m. rovék, rovál stb. másod m. ró-ttam, ~tál, ~tt, v. rovott, jöv. rovand, par. ~j, htn. ~ni, részes. rovó. Önhangzón kezdődő ragok (és képzők) előtt, mint látjuk v hangot vesz közbe, midőn a hosszu ó röviddé válik; de vannak esetek az ellenkezőkre is, pl. róvja, róvjam, róvjuk, róvjátok, róvtam, róvtál és róvtad, róvta, róvtuk, róvtátok, róvni; de ezekben a v mindenütt el is maradhat. 1) Éles eszközzel bizonyos kemény testen metszést teszen, hézagot, vonalat vés belé; különösen jegy gyanánt metsz be valamit. Betüket, számjegyeket róni a fa derekába. Nevét beróni a gyürübe. Botra felróni a gabnakeresztek számát.
"Rója fel a réz fokosom nyelére, Hány itcze bort ittam én meg hitelbe." (Népd.). 2) A székelyeknél Szabó Elek, és Incze József szerént a fákat fejszével vágja ketté halkonként (hajkonként). 3) Az adózásnak, tartozásnak számát menynyiségét följegyzi és kiveti. Felróni az adózók vagyonát. "Hogy minden uraknak jószága meghrótassanak." Levél 1546-ból (Szalay Ág. 400 m. 1.). Nagy adót róni valakire. Tartozását leróni, kifizetés után mintegy a rovásról letörleni. Régente személyre is áthatólag: "Kermecz-Bányáth (Bányátt azaz Bányán) elkezdék róni elészer az birót, az után az tanácsot." Levél 1542-ből. (Szalay Ág. 400 m. l.). 4) Átv. valakit megróni, am. bizonyos csiny, kihágás miatt megfeddeni; valamit felróni valakinek, am. betudásul följegyzeni; emlékezetbe, szivbe róni valamit, bizonyos tudatot vagy érzelmet megőrizni. Régebben mind némely ragozásai, mind származékai o helyett a önönhangzót vőnek föl, mint a régies ravás (= rovás) ravó (= rovó), s a ma is divatozó ravatal. "Ez elmulth szüretben peniglen Gabriel ispán megravá hegyönket" (t. i. szőlőhegyünket). Levél 1551-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1.). Egy értelmü vele az ort, ortó, orló (olló) szók fordított gyöke or, melyhez ismét rokon az éleshangu ir, honnan irt, nyír, nyirkál, nyirbál erednek. Egyezik vele közelebb a régi német Rune, svéd runa, melyeket Adelung s több más nyelvészek a ,raunen' német szótól származtatnak, vagy legalább azzal rokonítnak, a mennyiben az ezt is jelenti: schneiden, einschneiden, tehát kétségtelenül a magyar ,róni' ,rovás' szókkal egyeztethető. Ide tartoznak több más nyelvekben általán azon rovásra, ortásra, karczolásra s hasonló fogalmakra vonatkozó szók, melyekben r az alaphang; mint legközelebb a mongol ira-khu (Furchen ziehen, serschneiden); arta-khu, (franczia ronger); továbbá a szanszkrit rad (brechen, spalten), persa randi-dan (radere, scabere), randah (instrumentum, quo fabri lignarii radunt vel laevigant - ródaló fejsze -), latin rado, rodo, aro (arare), hellen rassw, rinew, arow, góth aran (= latin arare), art (= aratio), ardhr (= aratrum) stb. V. ö. RO, gyök, 2). | |
* | |
| gyök, melyből robog, rabaj, robban és származékaik erednek. Jelenti a haladásban, mozgásban levő test által okozott erős rázkódásu tompa hangot, milyen az utczákon, hidakon járó szekereké, a jeges felhőé. Legközelebbi hang- és fogalmi rokona rop, mely különösen a töredező, szakadozó kemény testnek hangját utánozza; továbbá magas hangon: reb, honnan: rebben. A szanszkritban raip am. menni; A persában is raf-tan v. ref-ten legszokottabb jelentése: menni, mintegy elrobogni (ire, incedere); és a tollról szólva: írni, (de calamo id quod scribere; Vullers), tehát kétségtelenül hangszó. | |
* | |
| (rob-aj) fn. tt. robaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Folytonosan hallatszó rob hang. Nagy robajjal közelednek az álgyúszekerek. Szörnyü robajjal jött a jégeső. Képzésre hasonlók hozzá és szintén hangutánzók: zsibaj, sohaj, moraj, zörej, csörej, dörej. | |
* | |
| (rob-aj-os) mn. tt. robajos-t v. ~at, tb. ~ok. Robajjal járó. | |
* | |
| (ro-bar) fn. tt. robar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A latin insectum betüszerénti magyarítása, a szélesb értelmü ,bogár' helyett, mintegy rovott, rovátos bar azaz, állat; vagy pedig mivel máskép: rovar, a v b-vé változott. | |
* | |
| (robar-tan) ösz. fn. Rendszeres eléadás a robarokról. | |
* | |
| (rob-b-an) önh. m. robban-t. Robb hangot adva mozzan. Megrobban a híd, midőn rá hajtanak. A kocsi sebesen elrobbant. A madarak felrobbannak (rebbennek v. reppennek). V. ö. ROB. | |
* | |
| (rob-b-an-ás) fn. tt. robbanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Robb hanggal járó mozzanás.
"Mint rengetegen fut zaja robbanásnak, Veti tovább erdő, bércz, öböl egymásnak." Arany J. (Buda halála). Lőpor robbanása a meggyúladt tömeges lőpor erősebb hangját fejezi ki mint: lobbanása. | |
* | |
| férfi kn. tt. Róbert-et, Robertus. Németül: Ruprecht. Róbert Károly magyarok királya. Régi német szónak tartják, eredetileg: Hruodpert v. Hruodbert; alkatrészei: hruod (= Ruhm, dics, hírnév) és pert (= fénylő, V. ö. PÍR magyar szót); am. hírnévvel fénylő, dicsteljes. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Róbertvölgyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rob-og) gyak. önh. m. robog-tam, ~tál, ~ott. Erős tompa rob hangot hallatva inog, mozog, jő, megy, zuhan. Robognak a hidon átkelő szekerek, s robog maga a híd is.
"Patkók alatt a föld robog." Döbrentei. V. ö. ROB. | |
* | |
| falu Bihar m.; hely. Robogány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rob-og-ás) fn. tt. robogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonosan hallatszó rob hang. | |
* | |
| (rob-og-ó) mn. és fn. tt. robogót. Aki vagy ami robogva jő, megy stb. Robogó kocsi. A székelyeknél jelent zuhanót v. zuhatagot is. V. ö. ROGY | |
* | |
| (rob-og-ó-os) mn. tt. robogós-t v. ~at, tb ~ak. Robogó tulajdonságu. Kriza J. szerént: zuhanós. | |
* | |
| (régente rabot is) fn. tt. robot-ot, harm. szr. ~ja. A néhai urbéri rendszerben azon szolgai munka, melyet a jobbágy illető földesurának tenni köteles volt. Szekeres robot, évenként egy egész hely után ötvenkét nap. Gyalog robot, évenként száznégy nap. Robotot szolgálni. A jobbágyokat robotra hajtani. Átv. ért. kényszerített munka, melyet valaki kelletlenül végez, mint a robotot szokták. Ez rám nézve valóságos robot.
E szót némelyek, pl. Kresznerics, úgy elemzik, és értelmezik, hogy rovó-bot-ot jelentene, minthogy az ily munkát régebben az illető uraságok tisztei rendesen botra róva szokták följegyezni. Azonban valószinübb, hogy a szláv robota, robóta, rabóta szótól kölcsönőztetett, mert robiti szlávul am. dolgozni, honnan: pánszká robota am. úr dolga, és csakugyan az ország több vidékein ez utóbbi divatozik, nem pedig a ,robot' szó, melyet azért kapott fel a szokás, mert ragozásokra alkalmasabb mint az úr dolga, pl. robotol, robotos. Egyezik vele hangokban némi áttétellel a német Arbeit is. Egyébiránt a nyelvészek azt tartják, hogy a közvetlen törzs rab (szlávul: rob), s a magyarban is eléjön, mint érintők, rabot, rabota, és nálunk mindig csak szolgai vagyis úrbéri munkát jelentett. Curtius Etymologiájában találjuk a szanszkrit á-rabh szót is, mely am. agere, strenuum esse. | |
* | |
| (ró-bot) ösz. fn. Laposra metszett botforma fadarab, melyre kivált az irásban járatlanok emlékeztetésül holmi számjegyeket jegyzenek, egyes vonalakat, vagy tízet jelentő keresztvonásokat. | |
* | |
| fn. tt. robotá-t. Tájdivatos ,robot' helyett. | |
* | |
| (robot-bér) ösz. fn. Bér, melyet a megváltott robotért fizettek, kik a kötelezett úrdolgát természetben nem végezték. | |
* | |
| (robot-fuvar) ösz. fn. A néhai szekeres robotnak azon neme, melynél fogva a jobbágy köteles volt földesurának javára, pl. jószágának elszállítására, távolabb vidékre szekerezni; ezt máskép hosszu fuvar-nak hívták. | |
* | |
| (robot-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe a szolgálandó, s másfelül a leszolgált robotok számát jegyezték föl. | |
* | |
| (robot-ment v. ~mentes) ösz. fn. Jobbágy, ki bizonyos oknál fogva robotot szolgálni nem tartozott, pl. a falu birája rendesen robotmentes volt. | |
* | |
| (robot-nap) ösz. fn. Nap, melyen a jobbágy robotot szolgált. | |
* | |
| (robot-ol) önh. m. robotol-t. Robotban dolgozik az illető uraságnak. Átv. ért. kelletlen, kényszerített munkát tesz. | |
* | |
| (robot-ol-ás) fn. tt. robotolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Robotban dolgozás, az úr dolgának végzése. Valakit a robotolástól fölmenteni. Átv. ért. kelletlen kényszerített munkálkodás. | |
* | |
| (robot-os) mn. tt. robotos-t v. ~at, tb. ~ak. Robotban dolgozó. Robotos szántók, kaszások, gyűjtők. Robotos fuvarosok. Mint önálló fn. jelent személyt, ki robotban dolgozik, midőn tt. robotos-t, tb. ~ok. Robotosokat rendelni a kőmivesek mellé. A kazalt robotosokkal rakatni. | |
* | |
| (robot-pénz) l. ROBOTBÉR. | |
* | |
| l. ROHFALVA. | |
* | |
| fn. tt. rocská-t. Fejő sajtárforma vagy vizet hordani való, az oldalán egy fülü edény fából. Talán: locska v. locsga, azaz locsoga, locsogó. Barczafalvi Szabó D. és Lugossy J. szerént Szathmárban, továbbá Lőrincz Károly szerént Kapnikbányán is (Kővár vidékében): rücső (Lőrincz K. értelmezésével füles kártyus, oly hosszukó vízhordó faedény, melynek oldalán a füle); mely szó ismét a ,rücskös' (= ,lucskos') szóval látszik egy eredetűnek és értelmünek. Dankovszky viszonyba hozza a szláv, illetőleg cseh nyelvben levő hrotska, hrotka, hrotetsek szókkal; a magyarhoni szlávban Jancsovics szerént szintén csak rocska. | |
* | |
| (rocs-og-ol) áth. m. rocskol-t. Valamit öszvegyúr. Gyöke rocs, rokon a roncs, roncsol szókhoz. Vékony hangon: röcsköl, mint gyúr, gyűr. | |
* | |
| (rocs-og-ol-ás) fn. tt. rocskolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn rocskolnak valamit. V. ö. ROCSKOL. | |
* | |
| (ró-od-al) áth. m. ródal-t. Róva vagdal, metél valamit. Nevét a fába ródalja. Ródaló fejsze. Itt a középképző od nem egyéb, mint a gyakorlati képző os. V. ö. ~DAL, igeképző. | |
* | |
| (ró-od-al-ás) fn. tt. ródalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Róva metélés, vagdalás. | |
* | |
| l. ROTHAD, ROTHASZT. | |
* | |
| l. RADINA. | |
* | |
| erdélyi falu Besztercze vidékében; ÚJ~, ugyanott; helyr. Rodná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Roff-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Rogasócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. ROGYGYAN; ROGYGYANT. | |
* | |
| puszta Bács m.; helyr. Roglaticzá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Rogná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. rogosz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles levelü kákafaj, melyet a bodnárok szoktak használni, hogy a dongák hézagait betömjék vele: innen Mátyusföldén pintérkáka a neve. Ezen használatából azt gyaníthatni, hogy eredetileg ragasz volt volna, mint ragaszul szolgáló szer. Egyébiránt a szláv nyelvekben is rogosz, rohoz. | |
* | |
| faluk Bihar m.; és erdélyi falu B.-Szolnok m.; BÉL~, falu Bihar m.; helyr. Rogoz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| önh. m. rogy-tam, ~tál, ~ott. 1) Mondjuk építményről, szilárd testü alkotmányról, midőn részei között az öszvetartó erő felbomlik, a terhét nem birva, és romos részekre válva leesik, ledől. Rogy a fal, melynek alakját az árvíz mossa. Lerogy az elhagyott ház, a rohadt gerendázatu háztető. Öszverogy a túl terhelt szekér, a híd. Öszverogy a kiégett kemencze, kályha. 2) Mondjuk emberről, s más nagyobbféle állatokról, kivált teherhordó vagy húzó barmokról, midőn inaik rugalmasságukat vesztvén, lábaikon állani nem birnak, s mintegy zsugorodva leesnek. Nagy gyöngeség miatt, igen sok teher alatt lerogyni, öszverogyni. Legközelebb áll hozzá a szintén romladozó oszlásra vonatkozó roskad igének ros törzsöke. V. ö. ROSKAD. Idegen nyelvek közől a persa rihí-dan, szintén am. rogyni (cadere, labi, corruere, Vullers); a finnben raukean = rogyom (Fábián), a finnlapban ruossa = lerogyni. (Budenz). | |
* | |
| fn. tt. rogy-ot. A székelyeknél, különösen Marosvásárhelyt, a gát robogója (zuhanója) alatti mélység. A rogyban füröszteni a lovakat. (Kriza J.). | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Rogy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés; l. RAGYA. | |
* | |
| (rogy-ás) fn. tt. rogyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő, romlékony állapot, midőn valami rogy. V. ö. ROGY. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés; l. RAGYÁS. | |
* | |
| (rogy-gy-ad) önh. m. rogygyad-t. Szabó Dávidnál am. rogygyan. | |
* | |
| (rogy-gy-ad-ás), l. ROGYGYANÁS. | |
* | |
| (rogy-gy-an) önh. m rogygyan-t. Egyszerre s hirtelenül rogy, vagyis alászálló és szétbomló mozgást teszen. Lábáról lerogygyan. A gutaütött ember lerogygyan. A szekér azon perczben rogygyan, midőn a teher leghathatósb nyomása alatt öszvedől. Az alapfogalomnak belterjességét fejezi ki, mint a hasonló rozzan, durran, csattan, dörren, csörren stb. | |
* | |
| (rogy-gy-an-ás) fn. tt. rogygyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapota valamely testnek, midőn rogygyan. | |
* | |
| (rogy-gy-an-t) áth. m. rogygyant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Eszközli, hogy valamely test rogygyan. | |
* | |
| (rogy-gy-an-t-ás) fn. tt. rogygyantás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Valamely test rogygyanásának eszközlése. | |
* | |
| (rogy-ik) k. m. rogy-tam, ~tál, ~ott. Egy értelmü a rogy igével; s ennél, szorosan véve a dolgot, szabatosabb, mert mint ik-es ige a rogyásban levő testnek, alkotmánynak szenvedő állapotát jobban kifejezi. | |
* | |
| l. RAGYVA. | |
* | |
| mn. tt. roh-ot. Molnár A. értelmezése szerint am. a latin subniger, azaz, szög, világos barna, nem egészen fekete, pl. roh paripa, közép szinü a sötét pej, és barna között. Molnár értelmezésétől némikép eltérőleg a Tájszótárban Cserey Elek értelmezése: fekete. Szabó Dávidnál: feketeló; mintha Rappe szóból eredett volna. Ha Molnár A. értelmezését tekintjük, minthogy e szerént a roh szin átmenetet képez a pejtől, különösen sötét pejtől (sötét pirostól) a feketére, azt alapértelménél fogva a vöröset jelentő rót, rós, róska, róka szókhoz rokoníthatjuk. Ide tartozik a rohad ige is, mely szoros értelemben növényekre, különösen a fák romlására vonatkozik, midőn vörnyeges vagy feketés szinüvé válnak, purhásodnak. A cseremisz nyelvben raks Budenz J. szerént am. pej(ló). | |
* | |
| elvont gyök 1) rohad, rohaszt, 2) rohan, roham szókban és származékaikban. V. ö. ROHAD; és ROHAN. | |
* | |
| (roh-ad) önh. m. rohad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Mondjuk a növényi testekről, midőn nedveik megromolván épségöket vesztik, részeik mintegy sebet kapnak, majd porhanyók, majd nyálkásak lesznek, s többnyire rozsdaféle vörnyeges szinben jelenkeznek. Rohad a fák bele a fölösleges nedvtől. Rohad a nedves helyen tartott, vagy megfagyott alma, körte. Elrohad a földbe vert karó vége. 2) Mondjuk állati testekről, midőn a nedvrendszer működése felbomlik bennök, s megevesednek, genyesednek, illetőleg porhanyósodnak. Rohad a pállott száj, a tisztátalanul elhanyagolt test bőre. Némely sebektől kirohad a hús. Elrohad a földbe temetett hulla. Rohad a nedves helyen tartott csizma, a más bőrnemü test. Rohadnak a rosz fogak, a csontok stb.
E szóban alapfogalom a romlás, miért azon ro gyökü szók osztályába tartozik, melyek romlásra vonatkoznak. Mellékjelentése pedig a rozsdáéhoz hasonló vörnyeges szin, minthogy a rohadó testek gyakran ily szint öltenek pl. a rohadó fa, gyümölcs, a rohadó fogak, stb. Egyezik ezen roh gyökkel különösebben magas hangon: rev. A törzsben némi hangtoldattal általánosabb divatu: rothad (v. rodhad), és tájdivatosan, leginkább a régieknél: roshad, rossad. Ezek törzséhez (roth, rod-h ros-h) magashangon ismét a redv áll közelebb. | |
* | |
| (roh-ad-ás) fn. tt. rohadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A test romlásának, feloszlásának azon neme, midőn rohad. Rohadás ellen szurokkal bekenni a fát. V. ö. ROHAD. | |
* | |
| (roh-ad-t) mn. tt. rohadt-at. A nedvek megromlása miatt megposhadt, megpurhásodott, megevesült, meggenyesült, megrozsdásodott. Rohadt fa, rohadt alma. Rohadt lábujjak, fogak, szájszélek. Rohadt széna, szalma. V. ö. ROHAD. | |
* | |
| (roh-am) fn. tt. roham-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. (1), Hadi nyelven a megtámadásnak legerélyesebb neme, midőn a támadó fél a védgátak, sánczok, erődök által födött ellenségnek neki tódúl, s rárohan, hogy azt rejtekéből kiűzze. Rohammal bevenni a várat. 2) A lázas nyavalyák legerősebb foka. Lázroham. (Paroxysmus). V. ö. ROHAN. | |
* | |
| (roham-borona) ösz. fn. Vas szegekkel ellátott, boronaféle, vastag deszkák vagy rudak, melyeket valamely szoros utra, vagy az ostromlott várfalak réseibe raknak, hogy se gyalogok, se lovasok egykönnyen át ne hathassanak rajtok. | |
* | |
| (roham-czövek) ösz. fn. Vastag karó, illetőleg karózat, melyet az ostromlott vár vagy sáncz előtt levernek, hogy a rohanó ellenséget akadályozza. (Palissade). | |
* | |
| (roham-hágcsó) ösz. fn. Hágcsó, vagyis lajtorja, melyet ostromláshoz a várfalak, vagy bástyák megmászására használnak. | |
* | |
| (roham-köz) ösz. fn. Egyik és másik roham közötti idő; még pedig mind hadi mind orvosi tekintetben. | |
* | |
| (roh-am-os) mn. tt. rohamos-t v. ~at, tb. ~ak. Rohammal járó, rohammal öszvekötött. Rohamos betegség. Rohamos szél (Stoszwind). | |
* | |
| (roh-am-os-ság) fn. tt. rohamosság-ot, harm. szr. ~a. Rohamos állapot. | |
* | |
| (roham-zaj) ösz. fn. Buzdító lárma, melyet a rokamra elényomuló ellenhad szokott ütni. | |
* | |
| (roh-an) önh. m. rohan-t. Minden erejét megfeszítve, mintegy földrobogtató léptekkel siet, fut, zajosan tódúl, iramlik, hogy bizonyos czélponthoz jusson, különösen, hogy valakit v. valamit megtámadjon. Rendkivüli tünemény látására rohan a néptömeg. A megfutamodott gyilkosnak utána rohanni. Rárohanni az ellenségre, a sánczra, a várra. Kirohanni az erőd falai közől. Rejtekből elérohanni az ellenségre. Neki rohanni. Elrohanni. Egész erővel megrohanni az ellenséget. Berohanni a várba. Szélesb ért. mondjuk élettelen testekről, midőn estökben, vagy valamely erőszaktól hajtva, s robogó hangot adva tolulnak bizonyos irányban. Az elszakadt szikla lerohan a hegyről. A tenger hullámai neki rohannak a hajónak, a partnak. Az égő háztetőről lerohannak a gerendák. A szekér lerohant a mélységbe.
Alapfogalomban azon ro gyökü szók közé való, melyek erős mozgás okozta hangra vonatkoznak. A h mint lehelet nem csak öszveolvasztó széphangzatul, hanem az előre haladás jellemzéseül is szolgál, mint a suhan, zuhan igékben is. Egyezik ezen ro v. roh gyökkel a latin ruo. Héberül is (rúcz) am. cucurrit. | |
* | |
| (roh-an-ás) fn. tt. rohanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, megfeszített erővel, s robogó hanggal járó tódulás, sietés. V. ö. ROHAN, ROHAM. Igekötőkkel: berohanás, kirohanás, lerohanás, megrohanás, elrohanás. | |
* | |
| (roh-an-at) fn. tt. rohanat-ot, harm. szr. ~a. Rohanás, elvont értelemben, mint végrehajtott tény; különösen hadi nyelven am. roham. | |
* | |
| (roh-an-ó) mn. tt. rohanó-t. Aki, vagy ami rohan, zajosan iramlik. Várra rohanó hadcsapat. Rohanó árvíz. Hegyről lerohanó szikla. Rohanó félben lenni, rohanásra készülni, indulni. Átv. ért. mondjuk erkölcsi s társadalmi cselekvényekről és mozgalmakról is.
"Egyet tudok ami emberi dologban, Hogy sükere légyen, teheti legjobban: Józan okos mérték. Ez folyamok partja, Mely rohanó tettek árját visszatartja." Arany J. (Buda halála). Hadi nyelven, mint főnév, rohamot jelent. Rohanóra vezényelni a sereget. Rohanót fúni, trombitálni, dobolni. | |
* | |
| (roh-an-ó-lag) ih. Rohanó erővel, sietéssel; neki rohanva. | |
* | |
| (roh-an-tat) miv. m. rohantat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, meghagyja, okozza, hogy rohanjon. A várat megrohantatni. | |
* | |
| (roh-an-tat-ás) fn. tt. rohantatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rohanás eszközlése, meghagyása. | |
* | |
| (roh-any) fn. tt. rohany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. l. ROHAM. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Rohány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (roh-asz-t) áth. m. rohaszt-ott, par. rohaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, vagy okozza, hogy valami rohadjon, rohadóvá legyen. A sok nedv rohasztja a fát. V. ö. ROHAD. | |
* | |
| (roh-asz-t-ó) mn. tt. rohasztó-t. Ami bizonyos testet rohaszt. Rohasztó láz. | |
* | |
| (roh-ad-ag) mn. tt. rohatag-ot. Ami bel szervezeténél fogva könnyen rohad, vagy már valósággal rohadásban van. Rohatag gyümölcsök, fogak. Rohatag hulla. Egyik fanem rohatagabb, mint a másik. V. ö. ROHAD; és ROTHADAG. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~falvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Rohi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Rohó-n v. Rohov-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs, puszta Fehér m.; helyr. Rohod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (roh-od-a) mn. tt. rohodá-t. Igen tisztátalan, mocskos, piszkos, kinek teste mintegy rohad, vagy kiről a ruha lerohad. Ezen értelménél fogva am. rohada, azaz, rohadó, a rohad törzsöktől. Rokon hozzá ronda, azaz, romda, melyben szintén a rohadás által okozott romlásnak alapfogalma rejlik. V. ö. PORONDA, PURUTTYA. | |
* | |
| (roh-od-a-an) ih. Tisztátalanul, mocskosan, piszkosan; rondán, porondán, puruttyán. Rohodán jár, viseli magát. Ruháját, testét rohodán tartja. | |
* | |
| (roh-od-a-ság) fn. tt. rohodaság-ot, harm. szr. ~a. Ruhát, és testet mocskosító, s mintegy elrohasztó tisztátalanság; rondaság, puruttyaság, porondaság. | |
* | |
| mváros Vas m. helyr. Rohoncz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. ROHÓ. | |
* | |
| (roh-pacsirta) ösz. fn. Barnás tollu pacsirtafaj, melynek hazája a Kaspium tenger melletti és tatárföldi pusztaságok. (Alauda tatarica. L.) | |
* | |
| (roh-sárga) ösz. mn. Barnás sárgaszinü. Rohsárga ló. | |
* | |
| (roj-t) fn. tt. rojt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Midőn a szövetnek, pl. selyemnek, vászonnak széléből több kevesebb mellék-, vagy végéből keresztfonalakat kihúznak, az így megritkult fonalak neve rojt. Rojtok a gatyaszáron, az abrosz szélén. Rojtok lógnak, fityegnek a ruhájáról. 2) Különösen, keresztfonalak nélkül öszvefűzött, egymáshoz képest gyéren álló selyem, len, vagy más szálak, melyek a ruhák szegélyeire cziczoma gyanánt alkalmaztatnak. Selyem rojtokkal diszített kendő. Arany rojtokkal ékesített nyakravaló, csizmaszár. Illik, mint arany rojt a pórias gubához. (Km.) 3) Szélesb ért. az elkopott szövet, illetőleg ruha széleinek elmállott, szétvált szálai. Rojtok a pakróczon, a rongyos szoknyán.
Gyöke azon ro, mely több szavainkban az öszvevaló részeknek egymástól elválását, romlékony omlását, bomlását jelenti. Legközelebb áll hozzá rost; továbbá: bojt, mely a bont, bomlik, valamint a rojt a ront romlik igékkel és rongy névvel áll értelmi viszonyban. V. ö. ROST. | |
* | |
| ROJTH, falu Bihar m.; helyr. Rojt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rojt-kötő) ösz. fn. Személy, illetőleg kézmives, ki cziczomaféle rojtokat készít. | |
* | |
| (roj-t-os) mn. tt. rojtos-t v. ~at, tb. ~ak. Rojtokra oszlott, szakadozott; rojtokkal cziczomázott, szegélyezett. Rojtos végü, szélü vászon. Rojtos gatyaszár. Rajta volt az arany rojtos gatyája. (Népd.). Rojtos kendő. Arany rojtos csizmaszár. Rojtos gallér, szűr. V. ö. ROJT. A növénytanban rojtos (vagy rostos) valamely szerv, midőn annak fonal- vagy czérnaalaku kinövései vannak, milyenek a gyökerek, vagy az efféleképen sallangossá vált szervek szélei. (Fibrosum). | |
* | |
| (roj-t-os-an) ih. Rojtos állapotban vagy minőségben. | |
* | |
| (roj-t-os-od-ás) fn. tt. rojtosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szövet, vagy a növényzetben a szervek széleinek azon átalakulása, midőn szálai fonalai szétbomlanak, vagyis, rojtosakká lesznek. V. ö. ROJTOS. | |
* | |
| (roj-t-os-od-ik) k. m. rojtosod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk szövetről, vagy a növényzetben a szervekről, midőn széleiken a szálak szétbomlanak s rojtokat képeznek. V. ö. ROJT. | |
* | |
| (roj-t-oz) áth. m. rojtoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valamely szövet széleiből a szálak egy részét úgy tépi ki, hogy a meggyérültek rojtokat képezzenek, pl. midőn a vászon végéből a keresztfonalakat kihúzkodja. 2) Különösen készített rojtféle cziczomával ékesít, szegélyez valamit. Rojtozni a kendőket, a függönyöket. | |
* | |
| (roj-t-oz-ás) fn. tt. rojtozás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely szövetet, vagy ruhaneműt rojtoznak. V. ö. ROJTOZ. | |
* | |
| (roj-t-oz-at) fn. tt. rojtozat-ot, harm. szr. ~a v. -ja. Rojtok öszvesége. | |
* | |
| (rojt-sodró) ösz. fn. Személy, illetőleg kézmives, ki szőrből, gyapjuból, selyemből stb., cziczomaféle rojtokat készit. | |
* | |
| (ro-og-a v. rov-og-a, mintegy pirogó, piroga) fn. tt. róká-t. Az ebek neméhez tartozó vad állat, melynek szőre rendesen vörhenyeges, vagy barnás sárga; farka vastag és hosszu szőrű. Több faja van, mint közönséges róka, füles vagy nagyfülű, fekete, pirók, háromszinű, északi, braziliai stb. róka. Bérczy K. szerént nálunk ezen fajai vannak: pirók róka (Goldfuchs), melynek hátbőre egyenlő világos sárga szőrü, málja pedig hófehér, fakó vagy piros szegélylyel; szegróka (Brandfuchs), barna piros szőrü és fekete málu; zsarátos róka (Birkfuchs) veres szőrü és hamvas málu; üszkös róka (Kohlfuchs) málja szürkés és végtagjain a fekete szin kitünő. A közönségesen ismeretes róka a szárnyas állatokat, különösen a majorsági baromfiakat szereti, s kitünőleg ravasz és furfangos természetü. Innen a ravasz emberről mondják: nagy róka, vén róka. Rókák barlangja. "S így könynyen farkasok és rókák barlangjává tehetné kegyelmed az országot." (Gr. Eszterházy M. nádor, Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez 1644-ben). Vörnyeges szinére vonatkozik ezen mondat: rókát fogott v. kapott a ruha, midőn megpörkölődött, továbbá: olyan mint a róka. Több közmondatra adott alkalmat, milyenek: Tudja róka farkát csóválni. Kitetszik a róka farka, akármint dugdossa: azaz nem lehet eltitkolni. Róka sem ravasz ha kicsáválják. Ritka róka kerüli el a csávát. Csóválja róka a farkát, de nem kerüli el a csávát. Tapogatva jár mint jegen a róka. Rosz róka az, melynek csak egy lyuka van. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. Régi róka hamis cselt vet. Egy rókáról két bőr. Ne higyj a ravasz rókának. Rókát rókán fogott, azaz ravaszszal ravaszul. Rókát nyúz, tréfásan am. okád. V. ö. RÓKÁZ. Jelenti ezen állatnak prémes bőrét is. Rókával bélelt mente. Rókával bélelt, farkassal prémezett (km.) am. gazember. A Müncheni codexben ,róka' helyett ravasz fordúl elé, miről valamint a róka elemzéséről l. RAVASZ. Figyelmet érdemel, hogy a persában rubah v. rubáh am. róka, melyet ugyan Vullers a rubú-den (= rabolni) szóval vél viszonyíthatónak ("ad verbum ,rubúden' referenda videtur"); azonban eléfordulnak a persában a rokon hangu rév és révász szók is, melyeknek jelentése: fraus, dolus, tehát épen (a magyar ,ravasz' szóval állnak rokonságban. A finn repo a persa rubah-hoz áll közelebb. | |
* | |
| (róka-barlang) ösz. fn. Barlang, a hegyek, dombok oldalán, mely a rókának tanyául, s ha üldözik, buvó helyül szolgál; ezen rendesen több ki- s bejáró nyilás vagyon. | |
* | |
| (róka-bőr) ösz. fn. A rókának lenyúzott, különösen, bélésnek vagy prémnek kikészített bőre. Rókabőrrel bélelt ruha. Nehéz a molyos rókabőrt kicsáválni. (Km.). Előre inni a rókabőrre. (Km.). Együvé akadtak mint rókabőr a csávában. (Km.). | |
* | |
| (róka-csaholás) ösz. fn. A róka nevü állatnak sajátságos kiáltása. V. ö. CSAHOLÁS. | |
* | |
| (róka-csaptatás) ösz. fn. Kegyetlen vadászmulatság, midőn a rókát erősen kifeszített hálón vagy más szöveten föl-föl rugtatják, s ezt addig űzik, mig a róka elszédülvén végre megdöglik. | |
* | |
| (róka-fark) ösz. fn. 1) A rókának aránylag hosszu, vastag, tömött szőrözetü farka. 2) l. RÓKAFARKFŰ. | |
* | |
| (róka-fark-fű) ösz. fn. A háromhimesek seregéből, és kétanyások rendjéből való növénynemnek népies nevezete, melynek virágzása fűzérszabásu, és bugás, tehát némileg a rókafarkhoz hasonló. Növénytani neve: ecsetpázsit. (Alopecurus). | |
* | |
| (róka-fi v. ~fiú) ösz. fn. Kicsi, fiatal róka. | |
* | |
| (róka-fogó) ösz. fn. Vasból való kelepcze, melylyel rókákat szoktak fogni. Alakja a felnyujtott hattyunyakhoz hasonló, miért németül Schwanenhals a neve. | |
* | |
| (róka-göbecs) ösz. fn. Nagyobb szemü göbecs, melylyel rókákat lőnek. V. ö. GÖBECS. | |
* | |
| (róka-gödör) ösz. fn. 1) Gödör, vagy inkább barlang, melyben róka lakik. 2) Csalétekkel ellátott, s fölülről holmi gazzal betakart gödör, hogy a mohó és vigyázatlan róka beleessék. Olyanforma mint a farkasverem. | |
* | |
| (róka-les) ösz. fn. Rejtekhely, vagy kis kunyhó, honnan a vadász a rókákat lesi, hogy meglőhesse. | |
* | |
| (róka-al-kod-ik) k. m. rókálkod-tam, ~tál, ~ott. Rókamódra viseli magát, ravaszkodik. | |
* | |
| (róka-lyuk) ösz. fn. Lyuk, melyben a róka tartózkodni, vagy ha űzik, hová menekülni szokott. | |
* | |
| (róka-mál v. ~mály) ösz. fn. A rókának hasán levő bőre. Rókamállal béllelt köntös. Rókamálja (szójátékkal: rókamájja) lakomája. (Km.). V. ö. MÁL. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. Rókamező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (róka-prém) ösz. fn. Prém a rókának szőrös bőréből. Rókaprémmel szegélyzett mente. | |
* | |
| (róka-préměs) ösz. mn. Rókaprémmel szegélyezett, diszített. Rókaprémes bunda, köntös. | |
* | |
| (róka-as) mn. tt. rókás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Rókákkal bővelkedő, rókáktól lakott. Rókás bozótok, nádasok, berkek. 2) Rókabőrrel béllelt, prémzett. Rókás bunda, mente. 3) Vöröses, vörhenyeges, mint a róka; vagy megperkelődött, rókát kapott. | |
* | |
| (róka-sás) ösz. fn. Növényfaj a sások neméből; barkácskáji hármával vagy ötével vannak egy csoportban, s hosszúkásak, egymást érik, felül hímek; gyümölcsei tojásdadok, lapított háromszegük, kiállók; galléri serteszálasak. (Carex vulpina). | |
* | |
| (róka-as-od-ik) k. m. rókásod-tam, ~tál, ~ott. 1) Rókák szaporodnak el benne. Rókásodik az erdő, a liget. 2) Megpergelődik, rókát kap. | |
* | |
| (róka-ász) önh. m. rókász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. 1) Rókákra vadász. 2) Használható főnevül is, valamint nyulász, madarász, halász, fürjész, stb. | |
* | |
| (róka-asz-at) fn. tt. rókászat-ot, harm. szr. ~a. A vadászatnak azon különös neme, mely a rókákat tüzi ki üldözési czéljául; rókavadászat. | |
* | |
| (róka-szinű) ösz. mn. Vörnyeges, vagy halavány sárga szinű, milyen a közönséges róka, mert vannak más, pl. fekete, szürke, fehéres szinűek is. | |
* | |
| (róka-táncz) ösz. fn. Így nevezik tréfásan a rókának ugrándozását, midőn az úgynevezett csaptatás által föl-fölvettetik a levegőbe. Megjáratták vele a rókatánczot, azaz, megugratták. l. RÓKACSAPTATÁS. | |
* | |
| (róka-torkos) ösz. mn. Rókatorokról való prémes bőrrel béllelt. Rókatorkos mente. | |
* | |
| (róka-torok) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a rókának nyelő torka. 2) A róka torka alatt levő prémes bőr. | |
* | |
| (róka-vadász) ösz. fn. l. RÓKÁSZ, 2). | |
* | |
| (róka-vadászat) ösz. fn. l. RÓKÁSZAT. | |
* | |
| (róka-vas) ösz. fn. Fölmeredő hatytyunyakhoz hasonló kelepcze vasból, rókákat tőrbe ejteni való. Különbözik tőle a vidrafogó vidravas. | |
* | |
| (róka-verěm) ösz. fn. l. RÓKAGÖDÖR, 2) | |
* | |
| (róka-věrěs) ösz. mn. Olyanféle veres, milyen a közönséges róka szőre. | |
* | |
| (róka-az) önh. m. rókáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Rókákat üldöz, lődöz, fogdoz, vadász. Átv. tréfás ért. okádik. Ezen értelmét azon hanghasonlattól kapta, mely a róka, mint puszta hang, és az okádás között van. | |
* | |
| (róka-az-ás) fn. tt. rókázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Rókák üldözése, fogdosása, lődözése, rókavadászás. 2) Átv. ért. okádás. V. ö. RÓKÁZ. | |
* | |
| tájdivatosan am. rakoncza; l. ezt. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Rokitó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Rokitócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| gyök rokkan, rokkant szókban, és származékaikban; V. ö. ROKKAN. | |
* | |
| fn. tt. rokká-t. Ismeretes fonó eszköz, melynek három fő része van: rúd v. nyél, melyhez a csöpüt vagy szöszt kötik; kerék, v. korong, v. pergő, melyet a fonó lábával hajt, és az orsó, melyre a fonal rátekeredik. Különbözik tőle: guzsaly, mely szoros ért. egyszerübb, keréktelen fonóeszközt jelent, s midőn ezen dolgozik a fonó, az orsót ujjaival pörgeti. Egyébiránt különféle tájszokások szerint a guzsalyt is nevezik rokkának, és viszont. Mátyusföldén: ropka. Baranyában: pergő. Néhutt, egy rokka csöpü v. kender am. egy csomó, melyet egyszerre felkötnek a nyélre. A rokkán szaporábban megy a fonás, mint az egyszerü guzsalyon, vagy úgynevezett gyalog orsón, de a hozzáértők szerint ezen szabályosabb, egyarányosabb fonalakat lehet húzni, mint amazon. Rokkát pergetni, hajtani. Rokkán ülni, fonni. Rokka mellé való férfi, am. asszonyos ember. Kitették a rokkáját, (km.) azaz, kiadtak rajta.
"Ha mikor leülnél rokkádra, Felszállanék annak gombjára." Kazinczy F. Ezen szó kisebb nagyobb hangváltozattal számos nyelvben megvan, olaszul: rocca, németül Rocken, angolul: rack v. rock, török-tatárul: öreke, ureke, finnül: rukki, lappul: rokkal stb. Adelung véleménye szerint e szóban alapfogalom a forgás, mely a kerekalaku testnek, eszköznek sajátságos tulajdonsága; tudnivaló, hogy a forgásban levő szilárd testek rendesen erős hanggal járnak, s mellékjelentéssel hangutánzásra is vonatkoznak. Tehát magyar elemzéssel foroga volna, mint Baranyában nevezik is hasonló fogalommal ,pergő'-nek. Hangáttétellel egyezik vele kerek szó is. | |
* | |
| (rokk-an) önh. m. rokkan-t. Mondjuk egymásra rakott, halmozott részekből álló testről, midőn ezeknek szilárd, feszült, mereven öszvefüggése némileg enged, tágul, s annak következtében alább száll. Rokkan a ház, a fal. Rokkan a szénaboglya, az asztag, kazal. Rokkan a mérő edényben alább szálló búza, liszt. Rokkan a víztől alámosott part. Különösen, rokkan az állati test, midőn szilárdságát, inainak rugalmasságát veszti. Rokkan az erős munka, a sok teherviselés által elgyöngült ember teste. Megrokkan a ló eleje. Úgy elrokkantam vót, székely szólam, am. álomba merültem volt.
Alapértelemben legközelebbi rokonai a rogy, rosk (,roskad') és rozz (,rozzan' szóban). V. ö. RO, gyökhang. | |
* | |
| (rokk-an-ás) fn. tt. rokkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Romlékony állapot, midőn valami rokkan. | |
* | |
| (rokk-an-t) mn. tt. rokkant-at. Aminek részei között a szilárd öszvefüggés, és feszes állapot megszünt, s némi nyomás, illetőleg teher által alább szállt. Rokkant ház. Továbbá, állati testre vonatkozólag, am. inaiban megbénúlt, megromlott. Rokkant elejü ló. Rokkant vitéz. | |
* | |
| (rokk-an-t) áth. m. rokkant-ott, par. ~a, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, okozza, hogy valami rokkanjon. A tulságos teher megrokkantja az épületet, a barmot. V. ö. ROKKAN. | |
* | |
| (rokk-an-t-ás) fn. tt. rokkantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami rokkanást okoz. | |
* | |
| (rokk-an-t-ság) fn. tt. rokkantság-ot, harm. szr. ~a. Rokkantó állapot, vagy tulajdonság. V. ö. ROKKANT, mn. | |
* | |
| fn. tt. rokoly-t, tb. ~ok. Sárközben, Tolna megyében am. rokolya; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. rokolyá-t. Némely Dunántúli vidékeken, és a székelyeknél am. vászon szoknya, milyet pendely fölött viselnek az ottani pórnők. Kétségen kivül a német Rock-ból, különösebben ennek népies kiejtésü Röckel (= Röcklein) származékából módosult. Adelung a ,Rock'-ot a magyar ruha szóval is rokonítja. | |
* | |
| (rokolya-as) mn. tt. rokolyás-t v. ~at, tb. ~ak. Rokolyával ellátott, rokolyába öltözött. Rokolyás asszony. Rokolyás gyermek. | |
* | |
| (régiesen: rakon) mn. tt. rokon-t, tb. ~ok, régiesen ih. is. A Müncheni codex, és több régi iratok szerént am. közel, szomszéd; vagy közelben, szomszédban. Menjetek a rokon falukba. (Márk I.). "Rokon vagyon" (proximo est. Mark. XIII.). Úrnak angyala állott rokonazok mellett (stetit juxta illos). (Luk. II.) A falukba, melyek rokon vagynak. (Luk. IX.). Ezekből tehát kitünik, hogy határozóul is használtatott, valamint a közel, távol, messze. 2) Széles ért. minden embertárs, mint felebarát (valamint régente a ,közel' szó is divatozott ily értelemben. Innen a Carthausi névtelen ezen kifejezését: "Az szent angyaloknak rokon közelök" ma épen megfordítva mondanók: közel rokonuk). Szívrokon. Sorsrokon. Elároltattok kedig szüleitektől, és atyátokfiaitól, és rokonitoktól. (Luk. 22.).
" A szent rokonvérben füresztő Visszavonás dühe közt megálltál." (Berzsenyi). "Külföld halma födend, leütöttet nem honi harczban, Sírba rokon könytől megsiratatlan esőt. Hintse el, aki letesz nyugalomra, a szánakozó kéz, E szivemen hordott port, hideg arczaimon. Szent por ez: a haza földéből bujdosva hozám ki." Vörösmarty. (Egy bujdosott végohajtása). 3) Vérrokon am. vérség szerinti fél, atyafi. "Vala kedég Elimeleh férfiunak vérént való rokona." Bécsi cod. Ruth. II. "Annak rokona (cognatus), kinek fülét Péter elmetöttö." Münch. cod. János XVIII. Igen késedelmes a rokon segítsége. (Km.). Nincs nehezebb seb, mint akit rokon kéz ejt emberen. (Km.). Mai nap csak a két utóbbi jelentése divatozik. Rokona valakinek vagy rokon valakihez vagy valakivel. Átv. ért. rokon szók, rokon nyelvek. A székelyeknél: rókon. Ha e szónak régies ,rakon' alakját veszszük, annak legegyszerübb törzsét a ,rag' szóban találhatjuk, mely általános értelemben együvé tartozót, valamely együttességet fejez ki; s ez tökéletesen ráillik akár a közelségi, akár a vérségi fogalomra. Azonban ez oly egyszerü megfejtés, hogy talán sokaknak épen ez okból nem tetszenék. Tehát nézzünk körül idegen nyelvekben is. A mongolban uruk, rokonság, oiraki, (rövidebben: oira) am. közel; oirakhan közelke. A tatár-törökben uruk v. urug v. arug v. uruv Zenker szerént am. Stamm, Blutaverwandschaft. A héberben reah v. reheh () am. socius, familiaris. Megemlítjük még, minthogy Gyarmathi is czéloz ide, a szláv rod szót, mely nemzetséget jelent, s innen származik rodók rokon, és rogyina család, rokonság; rokon. A vogulban Budenz J. szerént: raunu. Látjuk, hogy legközelebb áll a magyar ,rokon' törzséhez egy részről a mongol oiraki, oirakhan (am. közel), más részről szintén a mongol urok, és töröktatár ,uruk' vagy ,aruk', kivált ha tudjuk, hogy a tatár és mongol nyelv az r hangot a szó kezdetén nem igen tűrvén, önhangzót tesz elébe; mint a rokka is a töröktatárban öreke. A magyar ,rokon' alkatra nézve egyeztethető a ,hason' szóval. | |
* | |
| (rokon-alaku) l. HASONALAKÚ. | |
* | |
| tájdivatosan am. rakoncza; l. RAKONCZA.
"Nincs semmi csont te tagodban, Rokonczád sincs fogaidban, Sík golyóbis forog szádban, Mérged mézzel jár egy nyomban." Beniczky Péter. (A zabola nélkül való nyelv). | |
* | |
| (rokon-értelmü) ösz. mn. Melyeknek értelmei, vagyis jelentései fogalmilag közel állanak egymáshoz: Mondjuk különösen szókról, pl. rogy, roskad, rozzan; gömb, gomb; kajcsos, kajla, kajsza; bereg, fereg, pereg; sí, rí rokonértelmű szók. | |
* | |
| (rokon-érzelem); ROKONÉRZELMÜ, (rokon-érzelmü) l. ROKONÉRZET; ROKONÉRZETŰ. | |
* | |
| (rokon-érzés) ösz. fn. Midőn mások érzése bennünk hasonlót gerjeszt, ezt rokonérzésnek nevezzük, pl. ki az örvendővel örvend, a szomorgóval szomorog, annak rokonérzése van. Szélesb ért. többeknek megegyezése bizonyos tárgy iránti érzésben, vagyis hajlamban, véleményben, gondolkodásmódban. | |
* | |
| (rokon-érzésű) l. ROKONÉRZETŰ. | |
* | |
| (rokon-érzet) ösz. fn. Rokonérzés elvont értelemben véve, mint a belérző tehetség munkálatának eredménye, vagy tüneménye. V. ö. ROKONÉRZÉS. | |
* | |
| (rokon-érzetü) ösz. mn. Ki máshoz vagy másokhoz hasonló módon érez, kinek kedélye hasonló benyomásoktól hasonló indulatra gerjed. Rokonérzetü barátok, testvérek, hazafiak. | |
* | |
| (rokon-faj) l. HASONFAJ. | |
* | |
| (rokon-fél) ösz. fn. Széles ért. felebarát, kivált, ki velünk társadalmi, polgári viszonyban él. Szorosb ért. ki hozzánk vérségi köteléknél fogva legközelebb áll. V. ö. ROKON és FÉL. | |
* | |
| (rokon-fogalom) ösz. fn. Elme működése, mely valamely fogalmat egy másikkal öszveköttetésbe, hasonlításba hoz, pl. róka - ravasz. | |
* | |
| (rokon-gondolkozású) ösz. mn. Akinek észjárása egy másikéval egyezik, vagy ahhoz igen közel áll. | |
* | |
| (rokon-gyökű) ösz. mn. Szókról mondjuk, melyeknek gyökhangjai egymáshoz közel állanak, pl. gom-b göm-b, csatt-an csett-en, gyú-r gyű-r, rett-en rezz-en, rop-og rob-og stb. | |
* | |
| (rokon-i) mn. tt. rokoni-t, tb. ~ak. Rokont, mint vérségi közelségben levő személyt illető, arra vonatkozó. Rokoni viszony, vonzalom, szeretet. | |
* | |
| (rokon-i-lag) ih. Vérrokonok módjára, atyafiságosan. | |
* | |
| (rokon-indúlat) ösz. fn. l. ROKONÉRZET; ROKONÉRZÉS. | |
* | |
| ~INDULATU, (rokon-indúlatú) l. ROKONÉRZETŰ. | |
* | |
| (rokon-ít) áth. m. rokonít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Kettőt vagy többeket atyafisági, sógorsági viszonyba hoz. Házasság által két idegen családot, illetőleg ezek tagjait rokonítani. Továbbá, kimutatja, hogy bizonyos személyek, családok egy törzsről származnak. Átv. bizonyos tekintetben, és tulajdonságoknál fogva némely tárgyakat egymáshoz hasonlóknak állít. A szókat gyökükre és alapfogalmokra nézve egymással v. egymáshoz rokonítni, pl. midőn a nyelvbuvár e szókat: roncs, rongy, rombol, rongál egy eredetüeknek állítja. | |
* | |
| (rokon-ít-ás) fn. tt. rokonítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által kettőt vagy többeket egymással rokonítunk, rokonokká teszünk, vagy rokonságukat kimutatjuk. V. ö. ROKON. | |
* | |
| (rokon-os) mn. tt. rokonos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek rokonai, atyjafiai vannak, ellentéte: rokontalan. 2) Átv. minek bizonyos tekintetben hasonló, vagy, ugyanazon eredetü társai vannak. Az egy gyökről származott szók rokonosak. | |
* | |
| (rokon-ság) fn. tt. rokonság-ot, harm. szr. ~a. Eredeti első értelemben am. közelség, szomszédság, környezet. Mai köz jelentéssel, atyafiság, vérségi viszony v. közelség; továbbá az illető rokonok öszvesége. Rokonságban levő családok. A rokonságot meghíni a lakodalmi innepélyre. Rokonságot kötni. "Ki vala Elimelehnek rokonságából." (Bécsi cod. Ruth. III.). "Mert senki nincsen te rokonságidban" (in cognatione tua. Tatr. cod. Lukács I). "Ime Erzséböt asszon es az te rokonságod." (Tihanyi cod. 289. l.). Néha a régieknél: rakonság. "A császár megparancsolván az ő rakonságának (az eredeti értelemben t. i. közellevőknek), hogy a tömlöczbe vitetnéje." (Nádor-cod.). V. ö. ROKON. | |
* | |
| (rokon-ság-i) mn. tt. rokonsági-t, tb. ~ak. Rokonságot illető, arra vonatkozó. Rokonsági fokozat. Rokonsági viszony. | |
* | |
| (rokon-ság-os) mn. tt. rokonságos-t v. ~at, tb. ~ak. Akinek rokonsága van; továbbá am. rokonsági. | |
* | |
| (rokon-szenv) ösz. fn. A belérzékek fogékonyságában rejlő titkos, mintegy kényszerű hajlam, melynél fogva mások iránt bizonyos vonzódást érezünk, a nélkül, hogy ennek okáról világos öntudatunk volna, továbbá minden kedves és kedvetlen viszonyaik iránt részvéttel vagyunk. A rokonszenv több a rokonérzetnél v. rokonindulatnál, mert ezek amannak csak eredményei, s egyes jelenségei. Ellentéte: ellenszenv. (Sympathia. Antipathia). Átv. ért. nem csak személyekre, hanem egész erkölcsi testületekre, népségekre, intézményekre stb. vonatkozhatik. | |
* | |
| (rokon-szenvez) ösz. önh. Val, vel módosító ragu viszonynevekkel am. valaki iránt rokonszenvvel v. titkos rokonindulattal viselkedik. Ők rokonszenveznek egymással. | |
* | |
| (rokon-szenvezés) fn. tt. rokonszenvezést, tb. ~ěk. Valaki iránt rokonszenvvel viselkedés. | |
* | |
| (rokon-szenvű) ösz. mn. Mások iránt rokonszenvet tápláló, érzéseikben osztozó, ügyeikben részvevő. Rokonszenvü barátok, népek. V. ö. ROKONSZENV. | |
* | |
| (rokon-szenvüleg). Rokonszenvet táplálva, részvevőleg. | |
* | |
| (rokon-szó) ösz. fn. Szó, mely egy másikhoz hasonlítva azzal eredetre és jelentésre nézve rokonságban áll, pl. rom, ront, roncs, rongy, rombol. | |
* | |
| (rokon-szó-csere) ösz. fn. Az átvitt és képes kifejezésü mondatnak, beszédnek azon módja, melynél fogva a rokon képzetek, fogalmak nevei fölcseréltetnek, pl. az anyag a belőle készített tárgygyal, az ok az okozattal, az idő a történettel. Így e mondatban: éles aczél villog a vitéz kezében, az aczél kard helyett áll; ebben: az ellenség karja halált hozott fejére, a kar alatt fegyver, vagy pedig az általa okozott vágás, seb értetik. Szomoru napokat élünk, azaz, a napokban történő viszontagságokat. (Metonymia). | |
* | |
| (rokon-talan) mn. tt. rokontalan-t, tb. ~ok. Akinek vagy minek rokona nincsen. "A magyar e rokontalan nemzet." (Mátyás Flórián). "Rokontalan ága nemednek." (Vörösmarty). | |
* | |
| (rokon-talan-ság) fn. tt. rokontalanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valakinek vagy valaminek rokona nincsen. | |
* | |
| (rokon-ul) ih. Rokon gyanánt, mint atyafi v. atyafit. Valakit rokonul fogadni. Rokonul viselni magát mások iránt. Rokonul mutatni be magát. | |
* | |
| (2), (rokon-úl) önh. m. rokonúlt. Egygyel vagy többekkel rokonná leszen, atyafiságba, sógorságba lép. Az öszvekelt házastársak és családjaik rokonúlnak egymással. | |
* | |
| (rokon-úl-ás). fn. tt. rokonúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rokonná levés, rokonságba lépés. | |
* | |
| (rokon-vér) ösz. fn. Aki rokonsági viszonyban áll valakivel. | |
* | |
| férfi kn. Rochus. Heyse szerént am. emelkedett (der Erhabene). | |
* | |
| RÓKUSZ, falu Szepes m.; helyr. Rókusz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| magashangon: ~RŐL, a felható ra és távolító el elemekből alakúlt névmódosító rag, ra-el. Személyragozva: ról-am, ~ad, ~a, ~unk, ~atok, ~ok; ami azt bizonyítja, hogy az eredeti alak mélyhangu ~ról; ez pedig ismét azt, hogy az alapelem a szintén mélyhangu ra, mint rám, rád stb. és rajtam, rajtad stb. személyragozások igazolják; reám, reád stb. szókban is éles ë van (az i-vel rokon), innét tájdivatosan: riám, riád stb. - E kérdésre: honnan? ezt fejezi ki: onnan el, hol bizonyos helynek, illetőleg tárgynak fölszine van, pl. helyről helyre; lóról szamárra; kézről kézre; jobbról balra; elülről hátra; csáléról hajszra; napkeletről napnyugotra; ágról ágra; virágról virágra, stb. (Nagy részben a latin de).
Időszakra, mint bizonyos események alapjára vonatkozva: időről időre; évről évre; hétről hétre; napról napra; őszről tavaszra halasztani valamit. Le igekötővel: leesett az uborkafáról; leszállott a lóról; lerázta a nyakáról; lemondott a világról; lebeszélték föltételéről; letett, szándékáról; leköszönt hivataláról, stb. El igekötővel: a madár elszállt a fáról; a köd elvonúlt a hegyről; elutazott Budáról; eltűnt a földről. Távolabbi átv. ért. a) oly igékkel áll viszonyban, melyek hatása; működése valamely elvont tárgynak mintegy fölszinéről indúl el, s tovább foly, halad, milyenek a kedélyi és elmei működést jelentők, pl. sorsáról aggódik; jövőjéről gondoskodik; a multakról megemlékezik: a vett jótéteményekről nem feledkezik; mindenről kétkedik; valamiről gondolkodik, elmélkedik; a történtekről kérdezősködik, tudakozódik; fontos dolgokról tanácskozik, értekezik; a dolog igazságáról meggyőződik; magáról tudja; másról beszél, stb. b) Oly igékkel, melyek az illető tárgytól valamely tulajdonságot mintegy elvonnak, pl. Budát dicsérik szép kilátásáról; Pétert híresztelik jeles tetteiről; magasztalják nagylelküségéről; az embereket különféle tulajdonságaikról nevezték el. Ide tartoznak e rokon értelmü melléknevek: borairól híres ország; nagy emberekről nevezetes korszak. A szokás több esetben fölcseréli felől névhatározóval, pl. öcsém felől jó hír érkezett. Azt hallottam felőle, semmi sem lesz belőle. (Km.). Néha am. ellen, pl. én arról (az ellen) nem tehetek; tégy róla, ha tudsz. Régiesen egyik alkatrésze ra helyett is találjuk: én felelek arra (= arról. Régi történeti dal Erdélyi J. gyüjt. I. kötet, 328. 1). Tájdivatosak: ezen orvosság fejfájásról hasznos; jó a guba dérről, (dér ellen). A gödör szélről, (szél ellen), a gombócz éhről, (éh ellen). Km. Mint helynévragot illetőleg, pl. Budáról, Pestről, l. ~RA, névmódosító rag alatt. | |
* | |
| fn. tt. rom-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Már-már avulásnak indult, de újabb korban köz divatba hozott gyökszó, melyből romb, rombol, romol, roncs (rom-cs), roncsol, ronda, rongál, rongy, ront és családaik erednek. Mindezeket öszvevéve kitűnik, hogy a "rom" valamely ép testnek, különösen münek, alkotmánynak akárminemű erőszak által felbomlott, vagy elidomtalanúlt részeit, darabjait jelenti. Öszvedőlt épület, templom, vár romjai. Régi romok. A feldúlt falunak csak romai látszanak. Bútorok, szerszámok, szekerek romai. Romba dönteni, rommá tenni valamit. Romba dőlni. "Ha valami romokba dől, soha nem hiányzik a burján, hogy a romok felett dúsan terjeszkedjék." B. Eötvös J. Romokban heverő kőszobor, síremlék. Átv. az eltünt épségnek némileg hátramaradt nyoma, jele. Egykori szépségének, férfi erejének csak romai látszanak. Régi dicsőségnek, nemzeti nagyságnak romai. Mint gyök több helynevekben is él, mint, Romogy, Romoly, Romilya, Romoshely, Romosz. Egyeznek vele a latin rumpo, ruina, rudus, szanszkrit ru (= zerstören), raph, riph, (a p-h külön olvasandó, am. brechen), német Rummel, s a t előtétes német Trumm, Trümmer, finn riepus és rento (mindkettő am. ringy v. rongy), mongol uro-khu (in Stücke reiszen). V. ö. RO, gyöktag, 3). Alakjára és képzékenységre nézve hasonló az om, öm, bom, döm, szám, hám, him részént önálló, részént elvont gyökökhöz, V. ö. RONT. | |
* | |
| fn. tt. romá-t. A székelyeknél jelent rovott, hegyezett czöveket, melylyel a gyermekek úgynevezett romásdi-t játszanak, vagy romáznak. Egy eredetűnek látszik a ró, ródal, rovaték szókkal (rova?) V. ö. ROMÁZ. | |
* | |
| Kresznerics szerént telek Esztergom m.; helyr. Romá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Rómá-t, helyr. Rómá-ba, ~ban, ~ból. Köz isméretü világváros közép Olaszországban, a keresztény katholika anyaszentegyház fejének székhelye. Rómában lenni, és pápát nem látni. (Km.). Rómába küldik a harangokat, (km.) midőn nagy csütörtöktől nagy szombatig elhallgattatják. | |
* | |
| (róma-i) mn. tt. római-t, tb. ~ak. Rómából való, ott lévő, lakó, azt illető, arra vonatkozó stb. Római polgárok, templomok. Római pápa. Római katholika anyaszentegyház. Mint főnév jelenti különösen a régi Rómának mint állodalomnak polgárát. A rómaiak első királya Romulus volt. | |
* | |
| (róma-i-lag) ih. Római módon, a rómaiak szokása szerént. | |
* | |
| tulajdonképen am. római (romanus) vagyis római eredetü; milyenek az olaszok, spanyolok, portugálok, francziák (együtt: nyugoti románok), oláhok (keleti románok). E szótárban ha magánosan áll e szó, saját nyelvök után a keleti román, közönségesen: oláh értetik alatta. Az ,oláh' név az ,olasz' szóval egy eredetü. (Wahle, wählisch, wälsch, Walache). | |
* | |
| férfi kn. tt. román-t, tb. ~ok. Romanus (= római). | |
* | |
| fn. tt. román-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. l. REGÉNY. | |
* | |
| fn. tt. románcz-ot, harm. szr. ~a. A lantos költemények egyik neme, melynek tárgya leginkább regényes szerelmi események, rövid vázlatokban eléadva; s hangja vig vagy enyelgő; és ebben különbözik a rokon tárgyu és alakú, de komolyabb vagy szomorú színezetű balladától. V. ö. BALLÁDA. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Románd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Kővár vidékében és Nyitra m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (román-költő) ösz. fn. l. REGÉNYIRÓ. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Romanócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. REGÉNYĚS; REGÉNYĚSSÉG. | |
* | |
| (roma-as-di) fn. tt. romásdi-t. Játék neme roma nevü kurta hegyes gyakával. V. ö. ROMÁZ. | |
* | |
| (roma-az) önh. m. romáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kriza J. szerént a székelyeknél am. földbehajtót játszik - kurta hegyes gyakával. V. ö. ROMA (1). | |
* | |
| (roma-az-ás) fn. tt. romázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Roma nevü gyakával játszás. | |
* | |
| (rom-b) elvont törzsök, melyből közvetlenül a rombol, rombolás, származnak. Hasonlók hozzá, gomb, gömb, dömb, domb, lomb, csomb, czomb, hömb, részint önálló, részint csak származékaikban élő törzsökök. A romb nagyobbféle testeknek felbomlott részét, darabját jelenti, s a rontó erőnek nagyobb foku hatására mutat, mint a rom, s innen a ront és rombol közötti különbség. | |
* | |
| (romba-dőlt) ösz. mn. A részeknek egyszerre történő, tömeges felbomlása által romokká lett. | |
* | |
| (rom-b-ol) áth. m. rombol-t. Nagyobbféle testet, alkotványt darabokra tördel, szakgat, rongál. Várakat, városokat, házakat rombolni. Kisebb testekről, és darabolásokról, inkább a roncsol használtatik. Kemenesalján ,szakgat' érelemben is eléfordul. Különbözik némileg: rongál. V. ö. RONCSOL; és RONGÁL. | |
* | |
| (rom-b-ol-ás) fn. tt. rombolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit rombolnak. A várfalak rombolásához fogni. A vad ellenség a városok rombolásában tölti kedvét. V. ö. ROMBOL. | |
* | |
| (rom-b-ol-ó) mn. tt. romboló-t, tb. ~k. Aki vagy ami rombol, amivel rombolnak. Várakat, városokat romboló ellenség. Falakat, bástyákat romboló álgyúk. Romboló akna, tűztelep. Romboló förgeteg. V. ö. ROMBOL. | |
* | |
| (rom-darab) ösz. fn. A romból egy rész. | |
* | |
| (rom-halom) ösz. fn. Egész halom, mely romokból alakult. A földrengésben egész város romhalommá lett. | |
* | |
| falu, KIS~, NAGY~, puszták Nógrád m.; helyr. Romhány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rom-ol-ad) önh. m. romlad-t v. ~ott. Önállólag alig használt igealak, de hajdani divatát okszerüleg gyanithatni, mint élő származékai: romladék, romladoz, és a neki megfelelő áth. romlaszt bizonyitják. Szabatos jelentése, romló állapotuvá leszen, valamint romlasztani am. romlóvá tenni valamit. Egyébiránt helyette a romlik van szokásban. | |
* | |
| (rom-ol-ad-ék) fn. tt. romladék-ot, harm. szr. ~a. A romló testnek darabjai, részei, melyek időről időre váltak el egymástól. Elhagyott, elpusztult vár romladékai. A romladékok között talált régi fegyverek, pénzek. V. ö. OMLADÉK. | |
* | |
| (rom-ol-ad-ék-ony) mn. tt. romladékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami természeténél fogva romladásra hajlandó; könnyen romladó; romladásnak indult. Romladékony puszta vár. | |
* | |
| (rom-ol-ad-ék-ony-ság) fn. tt. romladékonyság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek romladékony, azaz, romladásra hajlandó tulajdonsága vagy állapota. V. ö. ROMLADÉKONY. | |
* | |
| (rom-ol-ad-ék-os) mn. tt. romladékos-t v. ~at, tb. ~ak. Romladékokkal rakott, födött, bővelkedő. Romladékos várkörnyék. Földindulás által feldult városnak romladékos utczái. V. ö. ROMLADÉK. | |
* | |
| (rom-ol-ad-oz-ás) fn. tt. romladozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonosan romló állapota valaminek. | |
* | |
| (rom-ol-ad-oz-ik) k. m. romladoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Folytonosan, romlad, vagy romlik. Romladozik az elpusztult vár. Romladoznak az ócska szekerek, eszközök. | |
* | |
| (rom-ol-ad-oz-ott) mn. tt. romladozott-at. A részeknek folytonos feloszlása által romokká lett, megromlott. Romladozott épület. V. ö. ROMLADOZIK. | |
* | |
| (rom-ol-and-ó) mn. tt. romlandó-t. Ami előbb utóbb el fog romlani; romlásra hajló szerkezeténél fogva nem tartós szilárdságu. Némi módosulattal: romladékony, romlékony. Minden romlandó e világon. Az and képzőnek is tekinthető, s alapfogalomra nézve hasonlók hozzá: halandó, mulandó, veszendő, jövendő stb. | |
* | |
| (rom-ol-and-ó-ság) fn. tt. romlandóság-ot, harm. szr. ~a. Romlásnak induló állapot, vagy minemüsége valaminek. | |
* | |
| (rom-ol-ás) fn. tt. romlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán változás, midőn valaminek kellő s eredeti épsége felbomlik, elvész, midőn akárminemü értelemben romlik. Átv. az erkölcsök és jó szokások veszendő állapota, elmulása.
"Romlásnak indult hajdan erős magyar." Berzsenyi. V. ö. ROMLIK. | |
* | |
| (rom-ol-at) fn. tt. romlat-ot, harm. szr. ~ja. A régieknél am. romlás. "Ime ez vettetett Izraelben sokaknak romlatjokra és sokaknak felkeletekre." Tatrosi cod. (Lukács II.) | |
* | |
| (rom-ol-ad-ag) mn. tt. romlatag-ot. l. ROMLADÉKONY. Bérczy Károly szerént romlatag (anbrächig) a vad húsa, ha büzhödni kezd. | |
* | |
| (rom-ol-ad-ag-ság) fn. tt. romlatagság-ot, harm. szr. ~a. l. ROMLADÉKONYSÁG; és V. ö. ROMLATAG. | |
* | |
| (rom-ol-atlan) mn. tt. romlatlan-t, tb. ~ok. Ami eredeti, kellő, ép állapotában megvan, ami semmi tekintetben el nem romlik vagy el nem romlott. Romlatlan épület, bútorok, sírkövek, emlékszobrok. Romlatlan eszközök, fegyverek, ruhák. Átv. tetteiben, életmódjában a törvényeket, és jó szokásokat tisztelő, emberi és polgári rendeltetésétől el nem fajult. Romlatlan népek, nemzetek. Romlatlan erkölcsök. Határozóként am. romlatlanul, épen, romlás nélkül. V. ö. ROMLIK. | |
* | |
| (rom-ol-atlan-ul) ih. Kellő, eredeti, czéljának megfelelő anyagi vagy testi, vagy lelki épségben. Romlatlanul maradt házak, bútorok. Romlatlanul megőrzött ifjú, szűzi tisztaság, polgári erkölcsök. | |
* | |
| (rom-ol-ék) fn. tt. romlék-ot, harm. szr. ~ja. L. ROMLADÉK. | |
* | |
| (rom-ol-ék-ony) mn. tt. romlékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen, vagy hamar romlik, minek ép állapota nem tartós, romladékony, romlandó. A homokkő romlékonyabb a gránitnál. A ritka szövet romlékonyabb a tömöttnél. Ezen ember egészsége romlékony. | |
* | |
| (rom-ol-ék-ony-ság) fn. tt. romlékonyság-ot, harm. szr. ~a. Romlékony állapota vagy minősége valaminek. V. ö. ROMLÉKONY. | |
* | |
| (rom ol-ik) k. m. roml-ott, htn. ~ani, v. romolni. 1) Valamely szilárd szövetü, szerkezetü ép testben az öszvetartó erő meggyöngülvén, megtágulván, annak részei darabokra, romokra szakadva szét válnak. Romlik az épület, midőn vakolata hulladoz, falai szétrepednek, stb. 2) Szélesb ért. kellő épsége akármikép vesz. Romlik a ruha, midőn koptatják, vásítják. Romlik a szerszám, eszköz, ha csorbát, törést stb. ejtenek rajta. Romlik a bor, ha megeczetesedik, ha megposhad. Romlik a könyv, ha tépdesik. Romlik az egészség, pl. mértéktelen élet, légi viszontagság által. 3) Átv. romlanak az erkölcsök, illetőleg az emberek, midőn az akaratot, s életmódot szabályozó törvényektől és jó szokásoktól eltérnek. E szónak gyöke és képzője között oly viszony létezik, mint az omlik, ömlik, bomlik, hámlik, számlik, himlik igékben. | |
* | |
| (rom-ol-ó) mn. tt. romló-t. Amiről bárminemü értelemben mondhatni, hogy romlik. Romló épületek, eszközök, borok. Romló erkölcsök. Romló félben lenni, am. romlásnak indulni, l. ROMLIK. | |
* | |
| (rom-ol-ó-os) l. ROMLÉKONY. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Romlot-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rom-ol-ott) mn. tt. romlott-at. Ami bármiféle tekintetben épségét elvesztette. Romlott szekér, szerszám, gép. Romlott gyümölcs, bor. Romlott erkölcsök. Hevesben mondják: romlott kutya, azaz, veszett, dühödött. | |
* | |
| (rom-ol-ott-an) ih. Romlott állapotban. | |
* | |
| (rom-ol-ott-ság) fn. tt. romlottságot, harm. szr. ~a. Romlott tulajdonság, vagy állapot, különösen erkölcsileg véve. A nép között elharapódzott a romlottság. Kemény feddő beszédet tartani a lelki romlottság ellen. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Romocsaházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Romogy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rom-ol) önh. m. romol-t. Egy értelmüleg használtatik romlik igével, de ezen utóbbi alak az alapfogalomnak szabatosabban felel meg, t. i. mint szenvedő állapotra mutató; romol-ban pedig némi önkéntesség rejlik, pl. ha személyről, illetőleg annak erkölcsi sülyedéséről van szó. Egyébiránt ragozásaikra nézve még azon különbség is van köztök, hogy az ik-es alak rendesen (ha t. i. a kiejtés nem nehezíti) kiugratja az l előtti o önhangzót: romlom, romlol, romlunk, romlám stb. (de nem mondjuk romlhatik, hanem romolhatik), ellenben a másik állandóan megtartja azt: romolok, romolsz, romolunk, romoltok, romolnak, romolék stb. Hasonló viszony van az omol omlik, bomol bomlik, ömöl ömlik között is. | |
* | |
| (rom-ol-hat-[at]lan) mn. tt. romolhatatlan-t, tb. ~ok. Anyagilag vagy erkölcsileg a maga nemében szilárd, tartós, ami el nem romol vagy romlik. Határozóként am. el nem romolható állapotban, romolhatlanul. | |
* | |
| (rom-ol-hat-[at]lan-ság) fn. tt. romolhatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Romolhatlan állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (rom-ol-hat-[at]lan-ul) ih. El nem romolható állapotban, a nélkül, hogy valaha elromolhatna. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Romonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rom-os) mn. tt. romos-t v. ~at, tb. ~ak. Romokká töredezett, romokkal lepett. Romos falak. Romos várudvar, vár árka. V. ö. ROM. | |
* | |
| l. ROMOSZ. | |
* | |
| erdélyi falu a Szászvárosi székben, helyr. Romoshely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu a szászvárosi székben helyr. Romosz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rom-p-ol) áth. m. rompol-t. Heves megyei tájszó. Kendert rompolni am. törni. | |
* | |
| (rom-rés) ösz. fn. Rés a romba dőlt, vagy rongált épület, illetőleg várfalak között. Romrést lőni. | |
* | |
| mn. tt. róná-t. 1) A székelyeknél jelent ösvényt, vagy utat; Csokonainál is eléjön: "Sűrü rekettye közt vezet egy róna bé." 2) Baranyában am. kerékvágás. 3) Szélesb ért. sík, lapályos, egyenes fölszinü. Róna föld, vidék. Használtatik önálló főnevül is. A rónán sebesebben lehet hajtani, mint a hegynek. Rónán fekvő helységek.
"Régi ismerősim: a nyilt szabad róna, És a zúgó nádas, mintha erdő volna." Tompa M. (Alföldi képek). Egyezik vele a székely jelentésben a mongol orom (trace, vestige, chemin), sőt ugyan ennek egyik értelme: barázdák, vágások, vonalak (francziául sillons, stries) megvan a baranyai szólásban is. Harmadik jelentésben egyezik vele különösebben a szláv roveny am. egyenes, hasonló, továbbá rovina és rovnyina am. lapály. Véleményünk szerént e szónak gyöke lehet a magyar ró is, sőt a székely és baranyai értelem szerént a róna nem más mint rovott út, mivel az ösvény és kerékvágás rovatékhoz vagyis bevágott vonalhoz hasonló. (Hát a franczia rue hol vehette magát? melynek egyik értelme a Regnier szótárában: ausgehauene, strassenähnliche Lücke). Szélesebb értelemben véve pedig minden lapály úgy tűnik fel, mintha le volna róva, vagy tarolva, mint lerovott, letarolt térség. Tehát mindkét értelmezés szerént am. róvma v. róvna; valamint ,völgy' törzse is a ,vál' igével áll fogalmi viszonyban. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m.; ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Máramaros m.; helyr. Róná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Róná-t. Francziaországi folyóvíz, németül: Rhone, latinul: Rhodanus. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Rónádfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. ~Pojáná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (róna-as) mn. tt. rónás-t v. ~at, tb. ~ak. Rónákkal változó. Rónás vidék. | |
* | |
| (róna-ság) fn. tt. rónaság-ot, harm. szr. ~a. Sikság, egyenes fölszinü földtérség. "Ha van hely, melyen a hazának nagy eszméje a legegyszerübb emberben is feltámadhat, ez határtalan rónaságunk." B. Eötvös J. (Gondolatok). | |
* | |
| (róna-sás) ösz. fn. A sások neme alá tartozó növényfaj; barkácskája 5, majd egymást érik, felül hímek; gyümölcsei tojásdadok; szütyőji karimásak, szemszőrösen fürészesek; polyvái hosszúdadok, szálkáshegyüek. (Carex rivularis). | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. Rónaszék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (rom-cs v. rom-ocs) fn. tt. roncs-ot, harm. szr. ~a. Sándor István e szót rongynak értelmezi, midőn e latin szókkal: panniculus, lacinia, adja viszsza. De szabatosan véve a roncs szélesb jelentésü mint a rongy, s a különben tömör testnek azon állapotát fejezi ki, midőn az gyúrás, zúzás, törés által darabokra vált, vagy szétmállott, vagy ép alakját elvesztvén idomtalanná lett; ellenben a rongy csak a rostos szövetü testnek elszakadozott, széttépett darabjait jelenti. Innét mondhatjuk: gyümölcsöt roncsolni, öszveroncsolni; a leomlott házfalak öszveroncsolták a bútorokat; ellenben nem mondhatjuk: gyümölcsöt, bútorokat rongyolni; v. ö. RONGY. A roncs szó képzője a kicsinyzőleg működő ocs, v. egyszerüen cs; így képződtek a lom, kam, bom, gyökökből loncs, kancs, boncz, és a var, gör szókból varacs, (n közbeszurattal: varancs), göröcs göröncs. | |
* | |
| (rom-ocs-al-ék v. rom-ocs-ol-ék) fn. tt. roncsalék-ot, harm. szr. ~a. Kenessey Albertnél valamely parthoz ütődött vagy zátonyon megtört hajó s ennek darabjai. Szerénte így nevezik gyakran az idő rongálta s többé nem használható hajót is. (Wrakk, Schleet eines Schiffes). | |
* | |
| (rom-ocs-ol) áth. m. roncsol-t. Gyúrás, zúzás, törés által valamely testet apróra darabol, vagy idomtalanná tesz, öszvelapít, zsugorít, stb. A kerék öszveroncsolja a bele akadt testet. A földön hentergő gyerek roncsolja a ruhát. A rázós út öszveroncsolja a szekéren vitt gyümölcsöt. V. ö. RONCS és ROMBOL, RONGYOL. | |
* | |
| (rom-ocs-ol-ás) fn. tt. roncsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely test roncsoltatik. V. ö. RONCSOL, RONCSOLÉK, v. RONCSALÉK. | |
* | |
| (rom-ocs-ol-ó-od-ik) belsz. m. roncsolód-tam, ~tál, ~ott. Gyúrás, törés, zúzás által roncscsá lesz. V. ö. RONCS. | |
* | |
| (rom-ocs-ol-t) mn. tt. roncsolt-at. Roncsokká zúzott, gyúrt, törött. Roncsolt test, melyen a lovak tipródtak, a kerék általment stb. Roncsolt ruha, gyümölcs. V. ö. RONCSOL. | |
* | |
| (rom-ocs-ol-t-an) ih. Roncsolt állapotban. | |
* | |
| (rom-d-a) mn. tt. rondá-t. Mocskos, piszkos, maszatos, csúnya, lepcses. Ronda ember, gyerek. A sárban hentergő disznó ronda állat. Úti czifra, házi ronda. (Km.). Ronda ruha, viselet, ágy, konyha, szoba. Ellentéte: tiszta, csinos, ragyiva. Ronda aszszonynak ronda a háza, a ragyiváé mocsoktalan. Átv. mi a szemérmet, vagy gyöngédebb érzést sérti, bántja. Ronda beszédek. Mennyiben a tisztátalanság, mocskosság az illető testek romlását elémozdítja, vagy pedig az a romlás eredménye, ezen alapfogalomnál fogva a ronda is azon szók osztályába sorozandó, melyek gyöke az épség ellentétét jelentő rom. Képeztetésre hasonlók hozzá: sanda, sunda, melyek eredetileg igeneves szóknak látszanak. Mongolul oroota am. rosz, rút. Egyébiránt V. ö. ROHODA, PURUTTYA, PORONDA.
| |
* | |
| (rom-d-a-an) ih. Mocskosan, piszkosan, maszatosan, tisztátalanul; lepcsesen. Rondán tartani a szobát, bútorokat, ruhákat. Rondán járni, viselni magát. Rondán enni. Átv. a gyöngéd érzelmet vagy szemérmet sértve. Rondán beszélni, tréfálni. | |
* | |
| (rom-d-a-ság) fn. tt. rondaság-ot, harm. szr. ~a. Mocskosság, piszkosság, tisztátalanság; továbbá mindenféle szenny, ganaj, szemét, ami valamit rondává tesz. Az udvarból kitakarítani a rondaságot. Átv. erkölcsi, vagy gyöngéd érzelmet sértő, undorító tett. Előttem ily rondaságot ne beszélj, ne űzz. | |
* | |
| (rom-d-a-ul) l. RONDÁN. | |
* | |
| (rom-d-a-ít) áth. m. rondít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Rondává tesz valamit, v. valakit; mocskít, piszkít, csunyít, undokít, rutít. Ruháját zsirfoltok rondítják. Elrondítani, berondítani a szobát. Önhatólag használva am. szükségét nem kellő helyen végzi. A gyermek az ágyba rondított. | |
* | |
| (rom-d-a-ít-ás) fn. tt. rondítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki rondává tesz valamit; csunyítás, mocskítás, rutítás, piszkítás, undokítás. | |
* | |
| (rom-d-a-úl) önh. m. rondúl-t. Rondává leszen; csunyúl, rútúl, mocskosúl, piszkosúl. Rondúl a szoba, ha sáros, ganajos lábakkal járnak benne. A szénnel, szurokkal bánó ember ruhája berondúl. | |
* | |
| (rom-d-a-úl-ás) fn. tt. rondúlás-t, tb. ~ok. Rondává levés, csunyúlás, mocskosúlás. | |
* | |
| (rom-og-ál) gyak. áth. m. rongál-t. Valamely testen, alkotványon részenként, lassanként, ismételve sérelmeket ejt, a nélkül hogy épségét teljesen megszüntetné. Hányás vetés által rongálni a könyveket. Metélés, ágtördelés által rongálni a fákat. Egészségét mértéktelen életmóddal rongálja. Ezen ige csak részbeli rontást jelent. V. ö. RONGÁLT. | |
* | |
| (rom-og-ál-ás) fn. tt. rongálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit apródonként, és gyakran sértegetve rongálnak. V. ö. RONGÁL. | |
* | |
| (rom-og-ál-ód-ik) belsz. m. rongálód-tam, ~tál, ~ott. Épségét rongálás által veszti. A ruha a hordásban rongálódik, az állásban romlik. | |
* | |
| (rom-og-ál-t) mn. tt. rongált-at. Épségében sérült.
"Nyolcz századoknak vérzivatarja közt Rongált Budának tornyai állanak." | |
* | |
| (rom-og-ál-t-an) ih. Rongált állapotban. | |
* | |
| (rom-gy) fn. tt. rongy-ot, harm. szr. ~a. Szoros ért. a szövetnek, vagy rostos szálakból álló testnek eltépett, elszakadozott része, darabja. Kapczának való rongy. Az ócska üngből, gatyából rongyokat tépni. Rongyokkal takaródzni. Köpenye merő rongy. Vászon rongyokból csinált papir. Ringyrongy. Továbbá, igen megviselt, és szakadozott ruha. Rongyot akasztott a nyakába. Ily rongyot magamra sem vennék. Sőt mindennemü ruha, kivált fehérnemü, mely könnyen rongyollik. Átv. megvető ért. hitvány, alávaló jellemü. Rongy ember. Rühe rongya ember, kinek csak rühe s rongya van. | |
* | |
| (rom-gy-a) fn. tt. rongyá-t. Némely tájakon am. az egyszerübb rongy, honnan a rongyszedőnek rongyás nevezete. V. ö. RONGYÁS. A székelyeknél Kriza J. szerént minden mosónemü átalában, még a ma készült fejérnemü is, minthogy könnyen rongyollik. | |
* | |
| (rom-gy-a-as) fn. tt. rongyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mátyusföldén am. rongyszedő, ki a papirmalmok számára rongyokat gyűjt. A székelyeknél minden fejérnemüárus is. Ennek törzsöke a tájdivatos rongya. V. ö. RONGYA. | |
* | |
| (rom-gy-i-ka) fn. lásd RONGYOCSKA. | |
* | |
| (rongy-mez) ösz. fn. Mez vagy öltözék, mely csak rongyokból áll. Így neveztetik mindennemü ruha is, mely könnyen rongyollik. | |
* | |
| (rom-gy-ocs-ka) fn. tt. rongyocská-t. Kicsi rongy. Rongyocskával bekötni a sebes ujjat. | |
* | |
| (rom-gy-ol) áth. m. rongyol-t. Rongygyá tép, szakgat, addig visel valamit, mig rongyokra oszlik. Vigyázz, hogy a tövisek között el ne rongyold ruhádat. V. ö. RONGY. | |
* | |
| (rom-gy-ol-ás) fn. tt. rongyolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Koptatás, szakgatás, mely által rongyossá leszen valami. | |
* | |
| (rom-gy-ol-ol-ik) k. m. rongyoll-ott, htn. ~ani. Folytonos rongyolás által szakadoz, romladozik. Ez igében, valamint más hasonló nemüekben, a kettőztetett ol (l) képző sűrűbb gyakorlati állapotra, vagy tartósságra mutat. | |
* | |
| (rom-gy-os) mn. tt. rongyos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Rongyokra tépett, szakadozott, hasadozott. Rongyos ruha, nadrág, köpeny, gatya, üng, szoknya, pendely. Sokszor a rongyos dolmányban is van okos legény. (Km.). Nyalka leány apácza, rongyos nadrág nádpálcza (km.), t. i. ezek nem illenek öszve. Vadászok nyelvén: rongyos a róka, midőn nyaratszaka szőrét hányva helyenként csupasznak látszik; máskép: czondor. Mondják ebekről is. 2) Mondják tépett födelü épületekről is. Rongyos kunyhó, rongyos ház. Különösen a népnyelv a csárdákat szereti e gúnynévvel illetni, honnan a több vidéki rongyos csárda, rongyos lámpás nevezetek. 3) Ki igen vásott, szakadozott ruhában jár. Rongyos deák, rongyos koldus. Úgy szép a deák, ha rongyos. (Km.). Innen a gúnynevek: hopp rongyos, topp rongyos. 4) Mondják levesről, melyben a föleresztett tojás vagy tészta rongyalakban úszik. Rongyos leves. 5) A növénytanban a levélnemü szervek éleiről, midőn azok egyenetlenül és szabálytalanul vannak bevagdalva, mint a dudvacsorbóka (sonchus oleraceus) leveleinek éle. (Lacerum). | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Rongyos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (rom-gy-os-an) ih. Rongyos ruhában; vagy rongyokra tépve. Rongyosan járni. A ruhát rongyosan viselni. | |
* | |
| (rom-gy-os-kod-ás) fn. tt. rongyoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakran vagy folytonosan rongyos ruhában járás. | |
* | |
| (rom-gy-os-kod-ik) k. m. rongyosod-tam, ~tál, ~ott. Jó ruhának nem létében folytonosan rongyos öltözetben jár. | |
* | |
| (rongyos-leves) ösz. fn. Leves, melyben föleresztett s mintegy rongyokra szakadozott tojás vagy tésztarészek úszkálnak. | |
* | |
| puszta Sopron m.; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rom-gy-os-od-ás) fn. tt. rongyosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A ruhának rongyossá változása, illetőleg állapot, melyre az jut, kinek ruhái rongyosakká lesznek. | |
* | |
| (rom-gy-os-od-ik) k. m. rongyosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Lassan-lassan rongyokra szakadoz. Rongyosodik a sokáig viselt ruha. 2) Emberről szólva am. a ruhája rongyossá leszen. Iszom, hadd rongyosodjam. (Km.). Mondatik ócska épületről is. Rongyosodik a náddal, szalmával födött ház. | |
* | |
| (rom-gy-os-ság) fn. tt. rongyosság-ot, harm. szr. ~a. Rongyos tulajdonság, vagy állapot. | |
* | |
| (rongy-pép) ösz. fn. A papirgyárakban azon pépforma anyag, melyet az elázott rongyok képeznek. | |
* | |
| (rongy-szedő) ösz. fn. Személy, ki a papirgépek számára helységről helységre, házról házra járva, a rendesen sipolgatva, rongyokat gyüjtöget; máskép tájdivatosan: rongyás. | |
* | |
| (rongy-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben rongyokat tartanak. Különösen a papirmalomban, hol a beáztatott rongyokat péppé alakítják. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Rónicz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. Ronká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rom-t) áth. m. ront-ott par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Legszélesb ért. valaminek épvoltát, rendeltetési képességét gyöngíti, kevesíti, vagy épen megsemmisíti, mi rendesen az öszvefüggő részek elválasztása, szétbontása, s az azokat fentartó, vagy öszvetartó erőnek megszüntetése által történik. Rontani a szerszámokat, eszközöket. A nagy fény, a füst rontja a szemeket. A forró étel rontja a fogakat. A mértéktelen, a rendetlen élet rontja az egészséget. A rosz példák rontják az erkölcsöket. Szükebb ért. szilárd, tömör testeket némi erőszakkal romokra, darabokra tör, részeiket egymástól elválasztja. Álgyuval rontani a falakat. Elrontani a házat. Elrontani az egészségét. Berontani az ajtót v. ajtón, am. betörni, és bemenni rajta. Berontani a várba, falainak, kapujának elrontása után benyomulni. Megrontani valakit am. anyagilag vagy erkölcsileg tönkre juttatni; a köznépnél azt is teszi: megboszorkányozni; V. ö. RONTÁS, 2). Általrontani az ellenségen. Kirontani a várból, am. nagy erővel, az ellenfél megtámadására, s romlására kinyomulni. Lerontani, öszverontani a bástyákat. E szónak törzse rom, melyből egyszerű t képzővel lett ront, kiejtve és rendesen írva, ront, mint az om, bom, öm, döm, szám, hám, him gyökökből ont, bont, önt, dönt, szánt, hánt, hint. V. ö. ROM és ROMLIK. | |
* | |
| (ron-t-ás) fn. tt. rontás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valaminek ép állapota megszüntetik, vagy annak részei romokká tétetnek. Öszvetéve: berontás, az akadály betörése utáni benyomulás; elrontás; kirontás, am. mások romlására czélzó erőszakos kinyomulás; megrontás; lerontás; öszverontás. 2) Babonázás, boszorkányozás, mely által bajt, betegséget szándékoznak okozni valakinek, különösen az ily czélra készített valamely szer, pl. rongyba takart s útfélre letett pénz, melyet ha valaki fölvesz, veszélybe keveredik. A régi boszorkány pörökben eléforduló kifejezés: ért a rontáshoz, látszott rajta a rontás. | |
* | |
| (rom-t-at-lan) mn. tt. rontatlan-t, tb. ~ok. Ami, illetőleg aki rontva, elrontva, megrontva nincs. Igehatározóként am. rontatlanul. | |
* | |
| (rom-t-at-lan-ul) ih. Rontatlan állapotban, a maga épségében. | |
* | |
| (rom-t-ó) mn. tt. rontó-t. Aki, vagy ami ront. Falakat rontó álgyuk. Öszvetéve: fogrontó édességek; ruharontó mocsok, piszok; egészségrontó részegség; ekerontó Borbála stb. Vannak ily nevü családok is, melyek egyikéből származott a Gvadányi által megénekelt Rontó Pál; átv. ért. rontani szerető. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Rontó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (rontó-fű) ösz. fn. Az üszögőrök neméből való növényfajnak népies neve; máskép szintén népiesen: aggófű, szöszösfű; növénytani néven: aggó üszögőr. (Senecio vulgaris). Alkalmasint onnan kapta nevét, hogy a kuruzslók, s úgynevezett boszorkányok rontó babonázásra használták. | |
* | |
| (rom-t-ott) mn. tt. rontott-at. Amit akármikép rontottak, vagyis épségét vesztették, romokká tették stb. Elrontott falak, bútorok, szerszámok. Megrontott egészség. Boszorkány által megrontott ember; azaz, a nép babonás véleménye szerént bizonyos betegségbe, vagy sebbe ejtett. Innen a népdali mondat:
"A kis lány is dáma már, Az anyja meg boszorkány, Mind a kettő megront már." | |
* | |
| falu és puszta Nógrád m.; helyr. Rónyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| hangszó, melynek származékai: ropog, ropogás, ropogó, ropogós, ropaj; nyomatékosabban ejtve: ropp, honnan: roppad, roppan, roppaszt. Azon természeti erős hangot utánozza, melyet valamely tömör szerkezetü, szilárd, kemény test ad, midőn önsulya, vagy külnyomás által részei egymáshoz dörgölődznek, vagy épen öszvetöredezve szerte omlanak. Rokon vele a finn ropahdan (roppanok), ropisen (ropogok) és c előtéttel a latin crepo, crepito. | |
* | |
| régies, már-már elavult ige, m. rop-tam, ~tál, ~ott. Tánczoló léptekkel jár, vagyis mintegy ropogtatja, robogtatja, döbörögteti a földet.
"Ropja módos tánczát lova is kényesen." Gyöngyösi. "Meghorgasztván egyik lábát, felemeli, Míg a többin ropja, azt vezetékeli." Ugyanaz. "Tündér lányok ottan laknak, Tánczot ropnak, úgy mulatnak." Arany J. Aki mint szokta, úgy ropja. (Km.). A mint atyák fújják, fiak úgy megropják. (Km.). Reá rop a muzsikára. (Páriz Pápai.) Mikes Kelemennél ikes ige (ropik, mint régiesen: lépik), mert így szól: "A való, hogy az asszonyok mellett az a két becsületes személy elropnék az asszonyokért is." (Toldy F. kiadása 45. l.). A nemzeti magyar, különösen vitézi toborzó tánczból könnyü megérteni, hogy a rop nem egyéb mint ama rop v. rob hang, melyet részént az öszveütött bokák, részént az ugrándozó lábak alatt a föld viszhangoztat. A déli vogulban Budenz J. szerént rajp- am. ugrani. V. ö. ROB; és TOBORZÓ. | |
* | |
| (rop-aj) fn. tt. ropaj-t, tb. ~ok. Folytonos, vagy bevégzett rop hang. Tánczolók ropaja. Legközelebbi rokona robaj, s képeztetésre olyan mint, sohaj, zsibaj, moraj, zörej stb. | |
* | |
| (rop-ás) fn. tt. ropás t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tánczoló léptekkel járás. | |
* | |
| (rop-og) önh. m. ropog-tam, ~tál, ~ott. Erős rop hangot adva mozog, törik, ég, stb. Ropog a lőporral felvettetett szikla. Ropog a fogakkal tört dió. Fogak között ropog a kövecs, a kőpor. Ropog a puska. Ropog a lábak alatt a keményre fagyott hó. Ropognak a kemény csizmák. Ég a kunyhó, ropog a nád. (Népd.). Úgy megfutott, szinte ropogott. Az égdörgés néha úgy hallatszik, mintha ropogna. V. ö. ROP. | |
* | |
| (rop-og-ás) fn. tt. ropogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rop hanggal járó mozgás, törés, rázás, nyomás, égés stb. A dőlő háznak, a fölvettetett sziklának, a leszakadó hídnak, az égő nádnak, a fogak közt törött diónak ropogása. Csontok ropogása. V. ö. ROP, ROPOG. | |
* | |
| (rop-og-ó-os) mn. tt. ropogós-t v. ~at, tb. ~ak. Ami ropogni szokott, ami törés, zúzás, rágás, harapás alatt rop hangot adva omlik szét. Ropogós mennykő, istennyila. Ropogós sütemény. Ropogós cseresnye, melynek kemény a húsa. Ropogós csizma. | |
* | |
| (rop-og-tat) miv. m. ropogtat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, okozza hogy valami ropogjon. Vadászok nyelvén ropogtat a szarvasvad, midőn lassan vonuló haladása alatt a száraz galy és lomb csörög. | |
* | |
| (rop-og-tat-ás) fn. tt. ropogtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami ropogtat. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Ropoly-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. RAPONCZ. | |
* | |
| hangszó, mely a rop hangnál nyomatékosabb, s az illető hangot mintegy egész terjedelmében adja vissza, pl. midőn elbeszélésben így szólunk: azután ropp! eltörött a tengely. | |
* | |
| (ropp-ad) önh. m. roppad-t. Szabó D. szerént am. roppanva horpad. Megroppadt a boltív. | |
* | |
| (rop-p-ad-ás) fn. tt. roppadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Roppanva horpadás. V. ö. ROPPAD. | |
* | |
| (rop-p-an) önh. m. roppan-t. Egy teljesen bevégzett ropp hangot adva mozzan, avagy törik, szakad, stb. Roppan a kerék, midőn eltörik. Roppan a megrázott ember háta. Egyet roppant, s ketté törött. Dereka nagyot roppant. Minden teheremelésre roppant a rúd. Legközelebbi rokona: robban, mely egyébiránt csak mozdulatra, menésre, távozásra vonatkozik. V. ö. ROBBAN. | |
* | |
| (rop-p-an-ás) fn. tt. roppanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szilárd részeknek egymáshoz dörgölődző mozzanása, vagy törésök, szakadásuk alatt hallatszó erős ropp hang. | |
* | |
| (rop-p-an-at) fn. tt. roppanat-ot, harm. szr. ~a. Roppanás a tárgytól elgondolva. Mint pillantat v. pillanat. | |
* | |
| (rop-p-an-t) áth. m. roppant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Roppanóvá tesz; eszközli, hogy roppanjon valami. A nagy teher megroppantotta az emelő rudat, a kereket. A csömörösnek hátát gyurás, rázás által megroppantani. V. ö. ROPPAN. | |
* | |
| (rop-p-an-t) mn. tt. roppant-at. 1) Ami ropp hangot adva mozzant, törött, zúzott, alászállott. A roppant lábszár csuklóban kificzamodott. 2) A maga nemében igen nagy terjedelmü, nagyszerü, temérdek nagy. Roppant város, ház, templom. Leginkább épületekről, vagy épületekből álló egészről mondják, szélesb ért. más nagyságokról is, melyek nagy terhök miatt mintegy megroppannak. Roppant erő, erőködés. Roppant birodalom, hatalom. Roppant gyülekezet. Hibás toldással: roppantott. | |
* | |
| (rop-p-an-t-ás) fn. tt. roppantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami roppanóvá tétetik. | |
* | |
| (rop-p-an-t-ság) fn. tt. roppantság-ot, harm. szr. ~a. Roppant tulajdonság, nagyszerüség. | |
* | |
| (rop-p-an-t-ul) ih. Átv. ért. am. fölöttébb, igen nagyon, nagyszerüen. | |
* | |
| l. ROPPANT; ROPPANTÁS. | |
* | |
| elvont gyök. 1) Vöröset jelent a rosda, v. rozsda származékban. Ily viszonyban állanak a latin ruber és rubigo, továbbá a német roth és Rost. V. ö. ROZSDA. 2) Romlást teszen a roskad, roshad és rost származékokban. Ez értelemben közel áll hozzá mind a testi mind az erkölcsi romlásra vonatkozó rosz, s a héberben rásas (, contudit, diruit, evertit). V. ö. RO gyökhangot, és különösebben ROGY, ROM, ROST, ROSZ szókat. | |
* | |
| (ro-os) mn. tt. rós-t v. ~at, tb. ~ak, kicsinyítve: róska. Ritka használatu, elavult szó, am. vörös, vörnyeges. Eléjön Sándor Istvánnál. Egy eredetü a vörösre vonatkozó rosda, róka, rót, és a vékonyhangu rőt, rőz, rüh v. rih szókkal. Idegen nyelvekből legközelebb áll hozzá a német roth. | |
* | |
| (miként Molnár A. is írja), l. RÓZSA. | |
* | |
* | |
* | |
| (Molnár Albertnél); l. ROHAD; ROHADÁS; ROHADT stb. Egyébiránt eredetre nézve az első rendüek törzsöke a melléknévalaku ros, a romlást jelentő ro tiszta gyöktől, keményen ejtve: rot; honnan: rothad. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Rosindal-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ro-os-ka) mn. tt. róská-t. Vörhenyeges v. vöröses szinű.
"Hát a věrěs (t. i. macska) micsinál? Egeret fog, sántikál. A róska addig leste, Míg futtába elcsípte." Székely népdal. Egyezik vele az élesb hangu riska, pl. riska tehén, melynek vörnyeges szőre van. V. ö. RISKA. | |
* | |
| (ros-og-ad; V. ö. ROS 2) önh. m. roskadtam, ~tál, ~t v. ~ott. Szoros ért. mondjuk oly merev testről, vagy alkotványról, melynek részei között az öszvetartó, vagy fentartó erő megszünvén, vagy megtágulván, alászáll és szétbomlik. Roskad az alapjában megingatott, vagy közben-közben megrepedt ház. Roskad a víztől alámosott part. Leroskad, öszveroskad. Roskadnak a szúette gerendák, s az ily gerendákon fekvő házfödél. Továbbá mondjuk emberekről, a más, kivált nagyobb és teherhordó állatokról, midőn erejöket vesztve, vagy túl terhelve lerogynak. Leroskadni, öszveroskadni, a teher alatt, az ijedelem, a gyöngeség miatt. | |
* | |
| (ros-og-ad-ás) fn. tt. roskadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami, v. valaki roskad. Roskadástól félteni, roskadás ellen megtámogatni a házat. V. ö. ROSKAD. | |
* | |
| (ros-og-ad-ály) fn. tt. roskadály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A bányákban azon hely, hol a földet, illetőleg a köveket leroskasztották. | |
* | |
| (ros-og-ad-ék) fn. tt. roskadék-ot, harm. szr. ~a. A bányákban azon földomladék, vagy kőromok, töredékek, melyeket lőporral, vagy más eszközzel és móddal leomlasztottak. | |
* | |
| (ros-og-ad-oz) gyak. önh. m. roskadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folytonosan roskad, s ennek következtében lassan-lassan romladozik, vagy alább-alább száll. Az elhagyott épület falai roskadoznak. A víz mosta partok roskadoznak. Emberre, s más állatra vonatkozva am. gyakran lerogy. | |
* | |
| (ros-og-ad-oz-ás) fn. tt. roskadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami vagy valaki roskadoz. | |
* | |
| (ros-og-ad-t) mn. tt. roskadt-at. Ami roskadva leomlott, ledőlt, alászállott. Roskadt ház. Teher alatt leroskadt barom. V. ö. ROSKAD. | |
* | |
| (ros-og-ad-t-an) ih. Roskadt állapotban. | |
* | |
| (ros-og-ad-t-ság) fn. tt. roskadtság-ot, harm. szr. ~a. Roskadt állapota vagy tulajdonsága valaminek. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, erdélyi falvak Hunyad m.; helyr. Roskány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ros-og-ad-ag) mn. tt. roskatag-ot. Roskadó állapotban levő; roskadásra hajlandó. V. ö. ROSKAD. | |
* | |
| faluk Szepes és Zemplén m.; helyr. Roskócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Roskovány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. ROZSNOK. | |
* | |
| l. ROZSNYÓ. | |
* | |
| l. ROZSÓLIS. | |
* | |
| erdélyi falu Nagy-Sink székben; helyr. Rosondá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ROSHAD; és ROHAD | |
* | |
| faluk Arad és Bihar m.; helyr. Rossiá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| lásd ROSZ; ROSZALL; ROSZÚL stb. | |
* | |
| lásd RISZSZANT; RISZSZANTÁS. | |
* | |
| (ros-t) fn. tt. rost-ot. 1) Azon fonalszerü részek, melyekből az állati és növényi testek szilárd húsos részei, izmai mintegy öszve vannak szőve. Ha a húst igen kifőzik, csak rostjai maradnak. Különösen a fának kérge és húsa között levő hártya, melyet szálakra lehet fosztani. 2) Szélesb ért. akárminemü rojt. Rostok a gatyaszáron, a szőnyegen, a függönyön. 3) Néhutt am. bizonyos távolságban, és párhúzamosan öszveszerkezett rudakból, léczekből, szálakból álló rácsféle alkotmány; Szabó Dávidnál is. Általánosabban: rostély, rács. 4) Némely tájakon annyi is, mint: íz, szakasz. Három rostban (ízben) is voltam nálatok. Mindezen jelentésekből kitűnik, hogy "rost" egymástól elszakasztható, vagy valóban elszakadozott fonalakból, szálakból áll, s ennélfogva nem csak alaphangjára, hanem alapfogalmára is megegyezik a rojt szóval, t. i. az s és j oly változási viszonyban állanak egymással, mint esik ejt, feslik fejt igékben. A persában rokon vele: risa v. résa (fimbria, fibra, barba). V. ö. ROS. | |
* | |
| (ros-t-a) fn. tt. rostá-t. Keresztben és hézagosan öszveszőtt rostokból álló, s döbön alaku karimával ellátott gazdasági eszköz, mely által különféle szemes jószágot, homokot, kavicsot stb. a szemettől s más idegen részektől megtisztogatnak. Vas rosta, melynek rostjai vas drótokból állanak. Fa rosta v. török rosta, vékony faszálakból való rostokkal, milyet a nyomtatók és szórók használnak. Sűrü, ritka rosta. Szelelő rosta. Abrakos rosta.
"Kell a gazdasszonynak szita, rosta, kanál." Vőféli vers. Rostával meríteni a vizet, am. haszontalan munkát tenni. Vak aki a rostán által nem lát. Rostát vetni, am. rostaforgatásból jövendőt mondani. Némileg különbözik: szita. Alapértelménél fogva ugyanaz, ami a rost, az a utóhang az eredeti értelmet határozottabbá tevén. V. ö. ROST. Dankovszky szerént illirül és oroszul: reseto. | |
* | |
| v. ROSTAALJ, (rosta-al, v. rosta-aly, v. rosta-alj) ösz. fn. Általán, a rosta hézagain áthullott szemét, polyva, s más idegen nemű részek. Különösen itt-ott holmi apróbb soványabb gabonaszemekkel, ocsuval vegyített polyva; máskép: rostahulladék. Rostaalyt v. (elválasztva) rosta alját adni a baromfiaknak. | |
* | |
| (rosta-csináló) ösz. fn. Mesterember, illetőleg gépész, ki rostákat készít. | |
* | |
| (rosta-csont) ösz. fn. Boncztani ért. egészen elül, s koponya fenekén, az ék- és homlokcsont között fekvő csont, mely vékony rostnemü csontokból áll. (Os ethmoideum). | |
* | |
| (rosta-csont-sejt) ösz. fn. Sejtszövetek a rostacsont oldalrészeiben. (Sinus ethmoidales). | |
* | |
| (rosta-csont-üt-ér) ösz. fn. Ütér a kaponya rostacsontjában. | |
* | |
| (ros-t-a-al) áth. m. rostál-t. A szemes részekből álló jószágot rostában forgatva idegen vegyüléktől megtisztítja. Búzát, rozsot, árpát rostálni. Malomba való gabonát, vetni való magot rostálni. Átv. szoros vizsgálat alá vesz valamit, s amit rosznak talál, azt eltávolítja. | |
* | |
| (ros-t-a-al-ás) fn. tt. rostálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit rostával tisztogatnak. | |
* | |
| (ros-t-a-al-og-at) gyak. áth. m. rostálgat-tam, ~tál, ~ott, par. rostálgass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy lassan-lassan rostál. V. ö. ROSTÁL. | |
* | |
| (ros-ta-al-og-at-ás) fn. tt. rostálgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt, vagy lassan-lassan folytatott rostálás. | |
* | |
| (rost-anyag) ösz. fn. Anyag, melyből az állati vagy növényi test rostjai állanak. | |
* | |
| (rosta-por) ösz. fn. Por, mely a rostában rázott, forgatott, szelelt gabonából kiszáll, lehull, szétrepül. Mellére szállt a rostapor. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Rostár-on, ~ra, ~ról; v. Restér-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rost-a-as) 1) mn. tt. rostás-t v. ~at, tb. ~ak. Rostával ellátott. Rostás bolt. 2) fn. tt. rostás-t, tb. ~ok. Rostacsináló. Rostaáruló. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Rostás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| székely tájige, m. rostat-ott, par. rostass. Házról házra jár, lótfut; koslat, peslet. Egyezik vele a Dunán túl, nevezetesen Vasban és Szalában, divatos lóstol, s úgy látszik amaz csak hangmódosított alakja emennek, miután az r és l mint rokonszervü hangok többször fölcseréltetnek, miszerént amaz is eredetileg lóstat, melynek gyöke a mozgásra vonatkozó ló, honnan lót. Ugyanezen alapfogalom szerént alakultak: koslat (oslat), peslet és vislat, miről l. e szókat, illető rovataik alatt. | |
* | |
| (rostat-ás) fn. tt. rostatás-t v. róstatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Házról házra járás, pesletés, koslatás. V. ö. ROSTAT. | |
* | |
| (rosta-varrány) ösz. fn. Varrány a rostacsontban. (Sutura ethmoidalis); V. ö. VARRÁNY és ROSTACSONT. | |
* | |
| (rosta-vetés) ösz. fn. Babonás működés, midőn a rosta pergetéséből jövendölnek, vagy találgatnak valamit. E végre bizonyos nemü bogarakat is használnak, melyeket a rostába tesznek, s amely égtáj felé indulnak e bogarak, állítólag ott van az elveszett, vagy ellopott jószág. Ezen bogarak neve: rostavető. | |
* | |
| fn. tt. rostély-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Hézagosan öszveállított, egymásba szövött rudakból vagy sodronyokból való mű, mely keritésül, vagy zár gyanánt szolgál. Vas rostélyok az ablakon. Drót rostély. Fa rostély. A kertet rostélylyal keríteni. A ház előtt vas rostélyt húzni. 2) Hasonló szerkezetü konyhai eszköz, melyen holmi húsféléket pirítanak, sütnek. Rostélyon sült hal, pecsenye. Egyezik vele a német Rost (hollandúl: rooster, s közvetlenül talán a magyar is a németből származott) és a c előtétes latin crates; de a tiszta magyar rács is hangokban szintén közel áll a ,rost' törzsökhöz. V. ö. RO gyökhang, és ROJT, ROST. | |
* | |
| (rostély-os) mn. tt. rostélyos-t v. ~at, tb. -ak. Rostélylyal ellátott, kerített, zárt. Rostélyos ablak, udvar, kert, házelő. Főnevül használva (a midőn tt. ~t, tb. ~ok) am. rostélyon sütött hús, különösen szarvasmarhából. Rostélyos, vöröshajmával, burgonyával. Francziásan készített rostélyos. | |
* | |
| (rostély-oz) áth. m. rostélyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Rostélylyal ellát, elzár, bekerít. Rostélyozni a börtön ablakait, a ház elejét, a kertet. V. ö. ROSTÉLY. | |
* | |
| (rostély-oz-ás) fn. tt. rostélyozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn rostélyoznak valamit. V. ö. ROSTÉLYOZ. | |
* | |
| (rostély-oz-at) fn. tt. rostélyozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Rostélyból álló műszerkezet, egészen, és alkalmazott állapotában véve. A rostélyozatot szétbontani, öszvetörni.
"Fekete szemű szép hölgyecske! Röpülhetnék csak mint a fecske: Még ma szállnék, szemed láttára, Ablakod rostélyozatjára." Kazinczy F. (,Keresztes Bálint' czimü versezet). | |
* | |
| (rostély-rúd) ösz. fn. A rostélyt, mint szerkezett müvet képező rudak, pl. vas rudak, fa léczek. Sűrüen, ritkán álló, lapos, hengerded rostélyrudak. A rostélyrudak között általbújni, átnyujtani valamit. | |
* | |
| l. ROSTÉLYOZAT. | |
* | |
| (ros-t-i-ka) kicsinyző fn. tt. rostiká-t. 1) Kisded rost; általánosabban a székelyeknél am. rongyfoszladék. 2) A lopvanősző harasztok seregébe tartozó növénynem; termése sürü kerekded bibircsók, melyek a levél lapját egészen befödik. (Acrostichon). Északi rostika, melynek lombjai két három ágra sallangosak, rostosak. (Acrostichon septemtrionale). Felemás rostika, lombjai szárnyasan hasadtak, sallangjai sűrük. (Osmunda spicant. L.). Nevét rostos tulajdonságától kapta. | |
* | |
| (ros-t-i-ka-ad-oz-ás) l. ROSTOLLÁS, v. ROSTIKÁZÁS. | |
* | |
| (ros-t-i-ka-ad-oz-ik) l. ROSTIKÁZIK. | |
* | |
| (ros-t-i-ka-az-ás) fn. tt. rostikázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rostocskákra szakadozás; máskép: ROSTOLLÁS. | |
* | |
| (ros-t-i-ka-az-ik) k. m. rostikáztam, ~tál, ~ott. Mondjuk testekről, szövetekről, midőn apró rostokra, rojtocskákra szakadoznak, vagy legalább rostok, rostikák mutatkoznak rajta. A vászon rostikázik v. rostikádzik, ha fonalak nyúlnak ki belőle (Gyarmathi S.); máskép: rostollik. V. ö. ROSTIKA. | |
* | |
| l. ROSZTÓCZ. | |
* | |
| (ros-t-ocska) fn. tt. rostocská-t. Kisebbféle rost. | |
* | |
| puszta Liptó m.; helyr. Rostoki-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ros-t-ol) áth. m. rostol-t. Valamely testet rostokra választ, szakaszt, hasít. Rostolni a vásznat, szőnyeget, a fának belső héját, a megfőtt, megsült húst. | |
* | |
| (ros-t-ol-ás) fn. tt. rostolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rostokra választás vagy hasitás. V. ö. ROSTOL. | |
* | |
| (ros-t-ol-ol-ás) fn. tt. rostollás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rostokra, fonalakra válás vagy szakadozás. V. ö. ROSTOLLIK. | |
* | |
| (ros-t-ol-ol-ik) k. m. rostoll-ott, htn. ~ni v. ~ani. Rostokra, szálakra, fonalakra válik, szakadoz. Rostollik a kopott, hánytvetett szövet. Rostollik az igen megfőtt, és kiszáradt disznólábnak húsa. | |
* | |
| (ros-t-ony-a) fn. tt. rostonyá-t. A vérnek szálakká szilárduló részei, melyekből az izmok rostjai képződnek. (Fibrina). | |
* | |
| (rost-os) mn. tt. rostos-t, v. ~at, tb. ~ak. Rostokra szakadozott, rostokkal ellátott; rojtos. Rostos fahéj, rostos hús. Rostos vászon, szőnyeg. Rostos czafrang. V. ö. ROST. | |
* | |
| (ros-t-os-an) ih. Rostos állapotban, rostokra szakadozva. | |
* | |
| (ros-t-oz) áth. m. rostoz-tam, ~tál, ~ott. l. ROSTOL. | |
* | |
| (ros-t-oz-ás) l. ROSTOLÁS. | |
* | |
| (ros-tya) fn. tt. rostyá-t. Köménymaggal fűszerezett rántottleves. Nyitravölgyi tájszó. Gyöke a vöröset, vörnyegeset jelentő ros v. rós, mintbogy az ily levest csakugyan pirított rántással készítik. V. ö. VETRECZE, és RÖSTÖL. | |
* | |
| hangutánzó gyöke roszog igének. Változattal: roz (rozog, rozzan szókban). | |
* | |
| mn. tt. rosz-at. 1) Ami eredeti kellő épségét vagy rendeltetési képességét elvesztette. Rosz ház, rosz pajta, rosz falak. Kicsorbult rosz kés, fegyver. Elviselt rosz kalap, rosz csizma, rosz nadrág, rosz üng. Rosz toll. Rosz lábak, szemek, fogak. Rosz szinben, bőrben lenni. Ez értelemben mind rosznak mondható, ami rongyos, kopott, vásott, erőtlen stb. 2) Ami már eredettől fogva olyan, hogy rendeltetésének meg nem felel, milyenek általán oly müvek, melyek hibásan készítvék, vagy hamar romlanak, kopnak. Rosz posztó, rosz vászon, rosz tinta, rosz edények, rosz szerszámok, eszközök. Rosz áruk, rosz pénz, mely meg van hamisítva, vagy belbecs nélküli. 3) Ami általán nincs tetszésünkre, ínyünkre, ami nem kedvünk szerént való. Rosz étel ital, rosz bor. Rosz íz, rosz szag, rosz levegő, rosz idő, rosz termés. Rosz világ. Rosz versek, zene, táncz, színdarab. Rosz néven venni valamit. Rosz jel, rosz hír. A rosz lencse válogatja a vizet, v. válogat, mint rosz lencse a vízben. (Km.). 4) A jó erkölcs, jó rend, kötelesség és valaminek rendeltetése elleni, vagyis azok szabályaival nem egyező, ezeknek meg nem felelő. Rosz magaviselet, életmód. Rosz atyafi, rosz társ, rosz szomszéd. Rosz lelkiösméret. Rosz cselekedet, tett, példa. Roszra magyarázni. Roszra vetemedni. Közmondatok: Rosz katona az, kinek fegyvere is nehéz. Rosz madár az, ki a tollát nem bírja. Rosz kopó az, melyet bottal hajtanak a nyúl után. Jobb a jó szomszéd sok rosz atyafinál. Nagy hóhér a rosz lelkiösméret. Rosz kút az, melybe vizet kell hordani. Rosz nyelv a bika alá is borjút tehet. Rosz szolgának legroszabb tagja a nyelve. Rosz pénz el nem vész. Ismerem, mint a rosz pénzt. Rosz seprü el nem vész a háztól. Míg a rosz korcsmárost rajta kapják, sok kárt tesz. A rosz példán nem kell hímet varrni. Rosznak sok a mentsége. Minden rosz puskásnak vagyon kifogása. Jobb magán lenni, hogy sem rosz társsal. Aki roszra szokott, azt nehezen hagyja. Roszra nem kell mester. Roszak templomban is összeülnek. Roszban jobb hátra menni, mint előre. Rosz fát tett a tűzre. Rosz fűre hágott. Roszban töri a fejét. Rosz uton nyert jószág elvesz nem sokára.
A rosznak általános ellentéte a jó; a czélszerü, kedves, tetsző értelemben is. Előbb fordul roszra a dolog, mint jóra. (Km.). Jóért roszszal fizetni. Akkor legroszabb a rosz, mikor magát jónak tetteti. (Km.). Fokozatra nézve, erkölcsi tekintetben különbözik tőle a gonosz, mely inkább csak erkölcsi roszaságra vonatkozik; de mindkettő néha csak csintalant, vagy szelidebb értelembeli vásottat jelent. Alapfogalomban azon ro és ros gyökü szókkal egyezik, melyek általán romlást jelentenek. Rokonok hozzá a magyarban közelebb: ronda, rút; továbbá idegen nyelvekben a héber rah, rua (, malus pravus, , malus, malignus fuit), rásáh, (, improbus, ferox, az arabban: malitia), finn räsy, rääsy (Fábián), raiska (= hulladék, haszontalan valami. Budenz), mongol oroota (schlecht, hässlich), persa rós, rósan (durus indole, malignus). Vajon e szót kettőztetett vagy csak egyszerü sz betüvel kelljen-e írni, azt, a kiejtésre tekintve, eldöntőleg meghatározni azért nehéz, mert a köz kiejtés a kettőztetés mellett szól, és hogy a tárgyesetben roszat nem pedig roszt. De ezen körülmény csak oda mutat, hogy e szó a-val ragoztatik, s az ilyen szók rendesen at ragot használnak, pl. hal halat, tál tálat, szál szálat. Egyébiránt az is tudva levő dolog, hogy a nyelvszokás szereti néha; főleg hangsulyozásból kettőztetni, kivált az s és sz hangokat, pl. uszu uszszu, aszú aszszú, nosza noszsza, bezeg bezzeg, boszu boszszu, fris friss, frisen frissen, kisebb kissebb, eső esső stb. Származásánál fogva rosz épen úgy képződött a ro gyökből egyszerü sz-vel, mint a ros, roh, rot, roz gyökök szintén egyszerü mássalhangzókkal a roshad, roskad, rohad, rothad, rozog származékokban. Az általános kiejtést követve, hibának a rossz-at sem tekinthetjük. | |
* | |
| (rosz-abb-an) ih. Roszabb mértékben, vagy móddal, nem oly jól, mint előbb, vagy mint kellene, vagy máshoz hasonlítva. Roszabban érzi magát a beteg. Péter roszabban viseli magát, roszabban tanúl, mint Pál. | |
* | |
| (rosz-abb-ít) áth. m. roszabbít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Roszabbá tesz valamit, nagyobb mértékben tesz roszszá valamit. Ezzel csak roszabbítod sorsodat. | |
* | |
| (rosz-abb-ít-ás) fn. tt. roszabbítás-t, tb. ~ok. Roszabbá tevés. | |
* | |
| (rosz-abb-ít-mány) fn. tt. roszabbítmány-t, tb. ~ok. Roszabbá tett valami, pl. ha a mezei gazdaságban a földmiveléshez tartozó eszközök, épületek használat által és több idő multával, a nélkül hogy jó karban tartatnának, kevéssé hasznavehető, vagy épen romladozó állapotban vannak. Latinosan: deterioratio. | |
* | |
| (rosz-abb-od-ás) fn. tt. roszabbodás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. Átváltozás, melynél fogva valami v. valaki roszabb állapotba jő, mint előbb volt. Egészség, sors roszabodása. | |
* | |
| (rosz-abb-od-ik) k. m. roszabbod-tam, ~tál, ~ott. Roszabbá leszen, roszabbra változik. Egészsége napról napra roszabbodik. Ellentéte: jobbúl, javúl. | |
* | |
| (rosz-abb-ul) ih. lásd ROSZABBAN. | |
* | |
| (2), (rosz-abb-úl) önh. m. ~t. l. ROSZABBODIK. | |
* | |
| (rosz-abb-úl-ás) l. ROSZABBODÁS. | |
* | |
| (rosz-akarat) ösz. fn. Másnak kárára, veszedelmére, szégyenére stb. törekvő akarat. Roszakarattal lenni valaki iránt. Ellentétei: jóakarat, kedvezés, pártolás. Használtatik erkölcsi értelemben is a latin ,malitia' jelentésében. | |
* | |
| (rosz-akaratú) ösz. mn. Ki más vagy mások iránt roszakarattal van. Roszakaratú tanácsadó, izgató. | |
* | |
| (rosz-akaró) ösz. fn. Személy, ki másnak kárára, veszedelmére, szóval akárminemü rövidségére törekszik, milyenek általán az ellenségek, az irígyek, stb. Sok roszakarói vannak. Ellentétei: jóakaró, pártoló. | |
* | |
| (rosz-al) áth. m. roszal-t. Valamiről azt mondja, állítja, hogy rosz; valamit rosznak tart, nem helyesel. Roszalni valakinek tetteit, szándékát, akaratát, tervét. Ejtik, és irják kettőztetett l-lel is: roszall, amidőn öszvetett szónak tekinthető: rosz-vall, azaz rosznak vall, mint javall, sokall, drágáll. | |
* | |
| (rosz-al-ás) fn. tt. roszalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A visszatetszésnek azon neme, melynélfogva valamit rosznak tartunk, vallunk, nem helyeslünk, kárhoztatunk, hibáztatunk, stb. | |
* | |
| (rosz-al-kod-ás) fn. tt. roszalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rosz cselekedetek gyakorlása, erkölcstelen, pajkos magaviselet. | |
* | |
| (rosz-al-kod-ik) k. m. roszalkod-tam, ~tál, ~ott. Rosz tetteket gyakorol, roszul viseli magát. | |
* | |
| (rosz-a-ság) fn. tt. roszaság-ot. Széles ért. tulajdonság, vagy állapot, midőn valami, bárminemü anyagi értelemben rosz. Roszasága miatt használhatlan eszköz, járhatatlan út. Erkölcsi ért. az akaratnak roszra törő, rosz cselekedeteket gyakorló tulajdonsága, továbbá, a jó erkölcs elleni tett. Roszaságodért megérdemled a büntetést. V. ö. ROSZ. | |
* | |
| (rosz-bélű) ösz. fn. Akinek vagy minek gyomra roszul emészt. Néha így is mondják: kákabélü. | |
* | |
| erdélyi falu a szebeni székben; helyr. Roszcsűr-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (rosz-féle) ösz. mn. Olyanféle, mint a rosz szokott lenni, rosz tulajdonságu. | |
* | |
| (rosz-féleség) ösz. fn. Rosz tulajdonság. Semmi sem jut egyéb eszibe csak a roszféleség. (Kriza J.). | |
* | |
| (rosz-hangzat) ösz. fn. Fülsértő hangok torlódása valamely szóban, pl. ptrücsök. (Cacophonia). | |
* | |
| (rosz-hírű) ösz. mn. Akiről roszat, különösen erkölcsi roszat mond a közbeszéd. | |
* | |
| l. ROZSINA. | |
* | |
| (rosz-indúlatú) ösz. mn. Aki más iránt kedvezéssel nincsen, hanem inkább annak kárát kivánja. Továbbá akiben a roszra való hajlam erősebb mint a jóra törekvés. | |
* | |
| (rosz-ít) áth. m. roszít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Roszszá tesz valamit. Sorsát roszítani. A rosz példa roszítja az erkölcsöket. | |
* | |
| (rosz-ít-ás) fn. tt. roszítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által roszítunk valamit. | |
* | |
| (rosz-kedv) ösz. fn. A belérzéknek, illetőleg a kedélynek levert, szomorú állapota, oly benyomások által eszközölve, melyek tetszése, s vágyai ellen vannak, melyek némi fájdalmat okoznak stb. Roszkedve van, mert fáj a feje, mert elfogyott a pénze, mert megszidták. A roszkedvnek jelenségei különféle alakban: bú, szomoruság, komorság, aggodalom, mogorvaság, boszuság, stb. | |
* | |
| (rosz-kedvű) ösz. mn. Kinek rosz kedve van; komor, szomorú, mogorva, boszús, haragos; semmiben tetszést, örömet, mulatságot nem találó. Ellentétei: jókedvű, vig, örülő, nyájas, mulattató, stb. | |
* | |
| (rosz-kedvűen) ösz. ih. Roszkedvvel, komoran, szomorún, boszusan, stb. | |
* | |
| (rosz-kedvűleg) l. ROSZKEDVŰEN. | |
* | |
| (rosz-kedvűség) ösz. fn. A roszkedvü embernek kedélyi állapota vagy tulajdonsága, szomorúság, búslakodás, boszuság, komorság stb. | |
* | |
| (rosz-kor) ösz. ih. Nem annak idejében, épen midőn nem kellett volna. Roszkor jöttél, már mindennek vége. Roszkor jött az esős idő, midőn takarni akaránk. Ellentéte: jókor. | |
* | |
| puszták Bars és Nógrád m.; helyr. Roszkos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rosz-lelkű) ösz. mn. Kiben erkölcsi érzelem nincsen, ki az erény törvényeivel nem gondol, s ennélfogva roszindulatú, roszakaratú, gonosz. Roszlelkű csaló, uzsorás. | |
* | |
| (rosz-lelkűleg) ösz. ih. Erkölcstelen, s az erény törvényeit megvető módon; gonosz indulattal, másoknak ártani törekvő szándékkal. Roszlelkűleg elpazarlani az árvák vagyonát. Roszlelküleg megkárosítani valakit. | |
* | |
| (rosz-lelkűség) ösz. fn. A léleknek, mint erkölcsi tehetségnek, és képességnek azon tulajdonsága, melynél fogva hajlama, indulata, szándéka, akarata erkölcstelen tettekre törekszik. | |
* | |
| (rosz-og) önh. m. roszog-tam, ~tál, ~ott. 1) Mondják némely testekről, midőn vágás, törés, szakasztás, repesztés alatt mintegy ,rosz'-féle kemény hangot hallatnak. Roszog a fogak közt a rágott czukor. Roszog a szétrepesztett vászon. 2) Mondják lovakról, midőn mérsékelt léptekkel ügetnek. Máskép: koczog. 3) Némely ételnemüekről midőn felefőttiben vannak, pl. a kásáról, répáról. | |
* | |
| (rosz-og-ó) fn. tt. roszogó-t. Balaton mellékén am. a vászonnak kezdő vége, mely legelőbb roszogni azaz fesleni, repedni, rojtosodni szokott. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Roszos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rosz-rügy) ösz. fn. A székelyeknél Kriza J. szerént am. rosz gyerek. Ferenczi János szerént: alávaló erkölcstelen fehér nép. | |
* | |
* | |
| (rosz-szellem) ösz. fn. 1) Ellentéte a jó szellemeknek vagy angyaloknak, mely az embereket roszra csábítani, erkölcsileg megrontani és kárhozatra vezetni törekszik. Közönségesebb néven: ördög. 2) Roszra törekvés, az ember vagy társadalom rendeltetésével ellenkező indulat. | |
* | |
| (rosz-természet) ösz. fn. A kedélynek, illetőleg akaratnak állapota, vagy mivolta, mely mintegy eredeti hajlamnál fogva rosz tetteket terem, vagy minden alkalommal teremni kész. Különösen mogorvaság, megférhetlenség, ingerlékenység, mely valakit a társas életben türhetlenné tesz. | |
* | |
| (rosz-természetü) ösz. mn. Kinek rosztermészete van; mogorva, ingerlékeny, törhetetlen, megférhetlen; hamar boszonkodó, haragra lobbanó stb. Rosztermészetű feleség, férj, úr, cseléd. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Rosztócs-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| faluk Beregh, Máramaros, Sáros és Ugocsa m. KÁLNA~, Zemplén m. KIS~, NAGY~, ÚJ~, Beregh m. helyr. Rosztoká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Pásztély-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rosz-ul) ih. Rosz állapotban, nem jól; tetszés ellen; helytelenül; erkölcstelenül. Roszul van, roszul érzi magát, roszul lett. Roszul foly dolga. Roszul beszél és ír magyarul. Roszul áll neki a ruha. Roszul esett ki a mulatság. Roszul fogadták. Roszul jár az óra. Roszul viseli magát. V. ö. ROSZ. | |
* | |
| (2), (rosz-úl) önh. m. roszúl-t. Roszszá lesz, különösen erkölcsi tekintetben. V. ö. ROSZ. | |
* | |
| (roszul-hangzó) ösz. mn. Ami fülsértőleg hangzik. V. ö. ROSZHANGZAT. | |
* | |
| (roszul-lét) ösz. fn. Gyöngélkedő, beteges állapot. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. Roszuská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök, melynek származékai: rothad, rothaszt, rothatag stb. Némi változattal rokona, vagyis egyértelmü társa: ros és roh, a roskad és rohad származékokban. Ide tartozik az önállólag divatozó rút, és a fordított túr, melyből lett túros, pl. a ló háta. | |
* | |
| NAGY~, puszta Nógrád m.; helyr. Rót-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ró-ta), fn. tt. rót-át. 1) Régi hadi nyelven am. egy csapat, egy sereg, kivált sorba állított katonaság. Egy rótabeli vitézek. Egy rótában szolgálni, állani. 2) Bizonyos tüneményeknek nem folytonos, hanem szakaszos, részenkénti megjelenése. Rótával jár az eső, midőn majd esik, majd tiszta az ég, midőn nincs egyszerre az egész látkör beborulva. Rótával jön rá a fájdalom (Győr vidékén), azaz: majd ráér, majd elhagyja a fájdalom.
Mi e szónak első jelentését illeti, az számos nyelvben eléfordul, pl. a németben: Rotte, a cseh- és lengyelben: rota, a dánban: rode, a finnben: routu, az arabban: rotuov, rataon, rottaon stb. Adelung szerént nevét az öszvesereglés robogó hangjától vette volna. Véleményüuk szerént valószinübb, hogy itt a húzást, vonalat jelentő rovásnak, rovatnak alapfogalma rejlik, akár azért, hogy az egy csapatban szolgáló vitézeket egy jegyzékbe szokták öszveróni, akár még hihetőbben, azért, mert a sorba állított katonák mintegy rovatot képeznek. Ugyanezen hasonlat áll a szakaszonként megjelenő tüneményekre is, mert a rótás eső v. rótás fájdalom nem más, mint rovatonként, szakaszonként megjelenő eső v. fájdalom. V. ö. RÓ. | |
* | |
| a Debreczeni Legendáskönyvben a mai ,rothad' helyett áll: "Ágyéka kirotada" (78. l.). "Kinek még csak keresztfája is nem rotadott meg mind ez ideiglen" (131. l.). | |
* | |
| (róta-as) mn. tt. rótás-t, v. ~at, tb. ~ak. Sereges, csapatos, seregben, továbbá egyes darabokban létező. Rótás eső, mely csak szakaszonként jár, különböztetésül az országos esőtől, máskép: pásztás eső. V. ö. RÓTA. | |
* | |
| (róta-as-an) ih. Seregesen, csapatosan; egyes darabokban, pásztásan. | |
* | |
| (rot-h-ad); ROTHASZT, (rot-h-asz-t) l. ROHAD; ROHASZT. | |
* | |
| (rot-h-ad-ag) mn. tt. rothadag-ot. A Bécsi codexben többször eléjön ,rothadagság', (,putredo' értelemben) ad-ag öszvetett képzővel, a szokottabb at-ag helyett, mi annak bizonysága, hogy amaz az eredeti; egyébiránt l. ROHATAG. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Rotosnyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ró-tt v. rov-ott) mn. tt. rótt-at. Metszett, vésett, faragott. Fába rótt betűk. | |
* | |
| Szala megyei tájszó, l. ROZZAN; olyan változattal mint rezzen, retten. | |
* | |
| lágygyal vegyített kemény erős hangutánzó szó, melynek származékai: rotyog, rotyogtat, rotyty, rotytyan, rotytyant. Azon hangot utánozza, melyet bizonyos testek adnak, midőn főzés, forrongás következtében a beléjök vagy közikbe szorult levegő, illetőleg gőz kirohan belőlök. Ily hang a fövő kásáé, vagy az ember végbelén kitakarodó, és széllel vegyes bélsáré. | |
* | |
| (roty-og) gyak. önh. m. rotyog-tam, ~tál, ~ott. A beleszorúlt levegő, vagy szél roty hangot adva rohan ki belőle, mi rendesen mozgékony bugyogással szokott párosulni. Rotyog a forrásban levő kása, káposzta. Belé a lisztet a fövő vízbe! fő, rotyog a haricska puiszka. (Székely népmese). Rotyog az ember végbéle, midőn széllel vegyesen tolúl ki belőle a ganéj. | |
* | |
| (roty-og-ás) fn. tt. rotyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek roty hangot adó mozgása, forrongása. Káposztának, végbélnek rotyogása. Különbözik tőle az élesebb hangu fingás, és a tompa poszogás. | |
* | |
| (roty-og-at) gyak. áth. m. rotyogat-tam, ~tál, ~ott. par. rotyogass. Eszközli, véghez viszi, hogy valami rotyogjon. V. ö. ROTYOG. | |
* | |
| (roty-og-at-ás) fn. tt. rotyogatás-t, tb. ~ok. Eszközlése annak, hogy valami rotyogjon. | |
* | |
| (roty-og-tat) mivelt. 1) l. ROTYOGAT. 2) Molnár A. és Szabó D. szerént am. bizonyos nedvet a torokban öblöget. (Gargarisat). A rotyog ez értelemben is, valamint a megfelelő latin ige, hangutánzó. | |
* | |
| (roty-og-tat-ás) fn. tt. rotyogtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki rotyogtat. | |
* | |
| (roty-ty) hangutánzó, mely az egyszerű roty-nak egész belterjes mivoltát fejezi ki. Rotyty! ugyan fő a kása. | |
* | |
| (roty-ty-an) önh. m. rotytyan-t. Egyes, és teljesen bevégzett rotyty hangot ad. Nagyot rotytyant a végbele. Nosza rajta kis fazék, hamar felrotytyantál. (Km.) | |
* | |
| (roty-ty-an-ás) fn. tt. rotytyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hangzás, midőn rotyty hangot ad valami. | |
* | |
* | |
| (rov-ács-os v. rov-ács-k-os) mn. tt. rovácsos-t v. rovácskos-t v. ~at, tb. ~ak. Rovatékos vonalakkal v. csíkokkal tarkázott. (Striatus). Eléjön Lippainál. (Virágos kert). Diószeginél: karczolt v. sinóros, midőn t. i. valamely növény levelén (általán valamely szerv felületén) hasadásforma vonások vagy karczolások vannak, és ha ezen karczolások sürűek, köztök a karczolás partja sinórosan megyen. Gönczy Pálnál: sinóros. | |
* | |
| (rov-ancs) fn. tt. rovancs-ot. Rovatokkal ellátott könyv a kereskedőknél, melyben bizonyos tárgyakról, pl. adósságokról, váltókról, különösen árukról, vagyis ezeknek bevétele s kiadásáról szóló ügyletek naponként bejegyeztetnek. Váltórovancs, árurovancs, vásári rovancs. | |
* | |
* | |
| (rov-ár) fn. tt. rovár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Régebben a mai ,jegyző' jelentésében kezdték használni; de ez utóbbi kiszorította a divatból. Gyöke ró, s képzésre olyan, mint a szintén igékből képzett hajtsár, bujtár, kajtár, nyuzár, buvár, töltsér, füzér. | |
* | |
| (rovar-tan) l. ROBARTAN. | |
* | |
| (rov-ás) fn. tt. rovás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szabatosan véve, cselekvés, melynél fogva valamit rovunk. Rovással foglalkodni. Rovásban kicsorbúlt a kése. Hibásan végezni a rovást. 2) Kevesbbé szabatosan am. rovat, azaz, vonal, huzal, metszet, melyet a rovó alakít, továbbá azon bot, melyre holmit felróni szokás. Számot, mennyiséget mutató rovás. Hosszú rovás. A rováson följegyzett robotok száma. Elveszteni a rovást, eltéveszteni a számot; mondják különösen a viselős nőkről, midőn lebetegedésök idejét hibásan számították ki. 3) Bizonyos tartozások, adók, számadások neme, melyeket fel szoktak róni, azaz jegyezni. Sok van a rovásodon, am. sokkal tartozol, vagy sok csinyt követtél el, mikért lakolnod kell. Szólj igazat, ne hazudj rovásra. (Km.). Rovásra enni, inni. Mások rovására tenni, igérni valamit. A régi iratokban igen gyakran ravás alakban találjuk. "Továbbá ír Báthori uram az vármegyékre ő felsége akaratjából, hogy az ravók kezében szolgáltassák ezennel az ravást, az artikulus szerént járjon el te kegyelmetek az ravásban." (Levél 1578-ról. Szalay Ág. 400 m. 1.). "A dicatoroktól és perczeptoroktól számot vött volna kegyelmetek, sokan közőlök defraudálják az országot a szokás és az végezések felett is rójják az embereket, sőt kimondhatatlan rút és szokatlan abususokkal szedik is az ravásokat, csaknem annyit vévén magok szükségére is az szegénységtől némelyek, mint az felvetett ravás maga tenne." (Gr. Eszterházy Miklós nádor. 1633.) 4) l. ROVÁSFA. 5) Átv. tréfás ért. kivigyorított fogak sora. Mutatja a rovást. | |
* | |
| erdélyi falu felső Fehér megyében; helyr. Rovás-on, ~ra, ~ ról. | |
* | |
| (rovás-fa) ösz. fn. Botnemü fa, melyet rovásul használnak. Különösebben, kétfelé hasított fapálczika, melyekre az iránt nem tudó köznépnél s csaplárosok a bort vagyis az elvitt bornak itcze számát, a mészárosok a húst, a pásztorok a marhák számát stb. szokták följegyezni, s egyik felét maguknak tartják, a másik felét pedig az illető félnek (adósnak, tulajdonosnak) adják. | |
* | |
| (rov-ás-ol) l. ROVATOL. | |
* | |
| (rovás-pénz) ösz. fn. Bizonyos kulcs szerént kivetett adó, melyet az illetőre rárónak. | |
* | |
| (rov-at) fn. tt. rovat-ot, harm. szr. ~a v. -ja. 1) Bizonyos szilárd testbe metszett barázdaforma vonal. Rovatok az ablakrámán, az ajtón, az asztal karimáján, a kőszobron. Fába, kőbe, vasba vésett rovatok. 2) Jegyzékül metszett vonal, különösen számjegyek. Rovatok szerént beszedni az adót. 3) Bizonyos lapnak két párhuzamos vonal közötti fiókja, oszlopa. Bevételi, és kiadási rovatok a számadó könyvben. Az anyakönyvnek, az iskolai bizonyítványnak rovatai. Némely rovatokat beiratlanul hagyni. Ezen jegyzéket más rovatba kellett volna irni.
Tájdivatos kiejtéssel: rovát (sőt ,rovátk' és ,rovátol' szókban általánosan is). Épen ily kiejtésüek fuvát, porgolát, korczolát, korlát; melyek közől kivált az utóbbiakat s szokás már megszentesítette. Mindezek t. i. részint élő, részint elavult igékből képzett, és elvont értelmü nevek, milyenek: szövet, divat, hódolat, karczolat, torlat stb., melyeket így ejteni: szövét, divát, hódolát, karczolát, torlát, az elemzés ellen elkövetett hiba volna; azonban a miket a divat általában elfogadott, azokon nem változtathatunk. | |
* | |
| (rov-at-al) fn. tt. rovatal-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. 1) l. ROVAT. 2) l. RAVATAL. | |
* | |
| (rovat-czím) ösz. fn. Felülirat, kiváltkép a kereskedői módon vezettetni szokott könyvekben. | |
* | |
| (rov-at-ék) fn. tt. rovaték-ot, harm. szr. ~a v. -ja. Rovás által képzett mélyedék, bemetszett vonal. Az elemzés szabályaitól némileg eltérő kiejtéssel: rováték, összébb húzva: rovátk. V. ö. ROVAT. A növénytanban rovaték vagy rovátk az ernyősök (umbellatae) magvain képződni szokott sinórok közötti mélyedés vagy völgyecske. (Vallecula). | |
* | |
| (rov-at-ék-ol) áth. m. rovatékol-t. Egy vagy több rovatékot metsz valamely testbe. Rovatékolni az ablakfát, az emlékkövet. Némi módosulattal: rovátkol. V. ö. ROVATÉK. | |
* | |
| (rov-at-ék-ol-ás) fn. tt. rovatékolás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. Cselekvés, mely által valamely szilárd testbe rovatékot metszünk; rovatékokkal való czifrázás. | |
* | |
| (rov-at-ék-os) mn. tt. rovatékos-t v. ~at, tb. ~ak. Rovatékkal ellátott, bemetszett, czifrázott. Rovatékos ajtóragasztó, ablakfa, emlékszobor. Némi módosulattal: rovátkol. V. ö. ROVATÉK. | |
* | |
| (rovat-ív) ösz. fn. Papirív, mely a czélhoz képest rovatokkal van ellátva. | |
* | |
| lásd ROVATÉK; ROVATÉKOL; ROVATÉKOS. Amaz előbbiekben az á rendesen megnyújtva ejtetik; minek azon okszerüsége lehet, hogy ez által a kihagyott hosszú é mintegy pótoltatik, vagy csupán a szokás szeszélyéből is, mint korlát, fuvát, korczolát szókban is. | |
* | |
| (rov-at-ék-ol-at) fn. tt. rovátkolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Rovás által bemetszett vonal. | |
* | |
| (rov-at-ol) áth. m. rovatol-t. Bemetszett rovatokkal jegyez, czifráz. Különösen, párhuzamos vonalakkal oszlopokra, vagy fiókokra feloszt. Rovatolni a bizonyítványi ívet, a számadó könyvet. Szabó Dávidnál: rovátol. V. ö. ROVAT. | |
* | |
| (rov-at-ol-ás) fn. tt. rovatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Metszés, vésés, mely által valamely szilárd testet rovatolunk; vagy vonalozás, mely által bizonyos lapot oszlopokra, fiókokra osztályozunk. V. ö. ROVATOL. | |
* | |
| (rov-at-ol-at) fn. tt. rovatolat-ot, harm. szr. ~a. Rovatolás által alakult mű, vagy alakzat. Szabályos, egyenes sűrű, vagy ritka rovatolat. V. ö. ROVATOLÁS. | |
* | |
| (rov-at-ol-t) mn. tt. rovatolt-at. Egy vagy több rovattal jegyzett, bemetszett; továbbá, vonalazás által oszlopokra, fiókokra osztályozott. Rovatolt kőszobor. Rovatolt lap. | |
* | |
| (rov-at-os) mn. tt. rovatos-t v. ~at, tb. ~ak. Széles ért. akárminemü rovattal jegyzett, bélyegzett, czifrázott. Különösen, vonalak által oszlopokra, fiókokra osztályozott. Rovatos hirlap, bizonyítvány, anyakönyv. | |
* | |
| (rov-at-oz) áth. m. rovatoz-tam, ~tól, ~ott; ROVATOZÁS, (rov-at-oz-ás) l. ROVATOL, ROVATOLÁS. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Roviná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Rovná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| faluk Trencsén m.; helyr. Rovné-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Sáros m.; helyr. Rovniá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Rovnó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Szepes m.; helyr, Rovnyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rov-ó) mn. tt. rovó-t. Amivel rónak. Rovó kés, rovó eszköz, vésű. Mint főnév a régi korban jelentett személyt, királyi (országos) vagy megyei, hatósági tisztviselőt, ki az adót kivetette, illetőleg beszedte; midőn gyakran ravó alakban találjuk. "Azért én az leleszi préposttal szembe es (= is) voltam, eleget es szóltam nekie, de az ő jószágából es az szolgabiró kezébe szolgáltatták be, én megmondám, hogy onnan is kivenné, az ravó kezébe szolgáltatná.... Mathius János királ ő felsége ravója." (Levél 1541-ből. Szalay Ág. 400 m. 1.). | |
* | |
| (rov-og-at) gyak. áth. m. rovogattam, ~tál, ~ott, par. rovogass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy többfélét egymásután ró, ezen igének minden értelmében. V. ö. RÓ. | |
* | |
| (rov-og-at-ás) fn. tt. rovogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki gyakran, vagy folyvást vagy többfélét ró. | |
* | |
| gyök, melyből rezeg, rozoga v. rozga, rozzan, rozzant származékok eredtek. Eredeti jelentésénél fogva hangutánzó, mely a romlás következtében ledőlő, vagy szétomló testnek esési, törési hangját utánozza; rosz szóval mind értelemben mind hangilag rokon. Szintén rokon vele magas hangon; rez, melytől rezeg, rezzen származnak; a héber ráhas, (, commotus, concussus est, tremuit). | |
* | |
| női kn. kicsinzőleg: Rózi, Rózika; latinul: Rosalia, a ,rosa' szótól. | |
* | |
| női kn. latinul: Rosalia. Egy a ,Róza' névvel. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Rozáliá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| major Sopron m.; helyr. Rozáliaföld-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| több vidéken különösen a tiszain divatozó tájszók, a szokottabb és eredetiebb józan, józanodik, józanság értelmében; l. JÓZAN. Szabó Dávidnál is eléjön. | |
* | |
| (roz-og-ó, roz-og-a) mn. tt. rozgá-t. Alkatrészeinek megtágulása miatt omlófélben levő, dőlékeny, vagy dőledező. Rozga ház, gunyhó, hajó. Rozga taliga, szekér, szék, pamlag, ágy, hajó. Szélesb ért. ami épségét vesztve rendeltetésének meg nem felel. Rozga kés, kard, szerszám. | |
* | |
| falu Varasd m.; helyr. Rozgó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Rozgony-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| tt. Rózi-t; továbbá: RÓZIKA, l. RÓZA. | |
* | |
| női kn. tt. Roziná-t. Latinul: Rosina, a ,rosa' szótól. | |
* | |
| fn. tt. rozmár-t, tb. ~ok. A jégtengerben lakó emlős állat; bőrét vörhenyeg szőr födi; teste az ökörénél nagyobb; tengeri füvekkel, csigákkal, és kagylókkal él, a nőstény évenként egyet vagy kettőt kölykezik, s legfölebb ötven esztendeig él; máskép: czetló. (Trichetus Rosmarus). | |
* | |
| (latinból kölcsönzött, ros marinus szó szerént am. tengeri harmat); fn. tt. rozmarin-t, tb. ~ok, szokott népies nyelven: rozmaring. A kétfőbbhímesek seregéből, és fedetlen magvúk rendjéből való növénynem; bokrétája ásító; felső ajaka kéthasábu, hímszála kettő, és görbe. Szagos rozmarin, melynek levelei nyeletlenek, szálasak, tompák, vastagok, alul-fölül zöldek, de vannak alul hamvasak is. (Rosmarinus officinalis). A népnél bánat jele. V. ö. ROZMARINSZÁL. | |
* | |
| (rozmarin-alma) ösz. fn. Fínom hosszukás almafaj, melynek zamatja a rozmarin illatjához hasonló. | |
* | |
| (rozmarin-fűz) ösz. fn. A szőrös levelű fűzek neme alá tartozó növényfaj; cserjéje alacson, ágai barnák; levelezés előtt barkázik; levelei a rozmarinéihoz hasonlók, s innen a neve. (Salix rosmarinifolia.) | |
* | |
| fn. tt. rozmaring-ot, harm. szr. ~ja. L. ROZMARIN.
"Megüzentem az édes anyámnak, Gyöngykoszorút kössön a lányának; Két szélire két szál rozmaringot, Közepibe bokros búbánatot." Népdal. | |
* | |
| (rozmaring-szál) ösz. fn. A szagos rozmaringból egy ágacska.
"Rozmaringszál kell csak nekem, Mert halva fekszik kedvesem." Népdal. | |
* | |
| ösz. fn. A rozmarin virágaiból és leveleiből kivont szagos olaj. | |
* | |
| (rozmarin-szál) l. ROZMARINGSZÁL. | |
* | |
| ösz. fn. A rozmarin nevü növény virága; vagy maga az egész rozmarinszál. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr, Roznyak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (roz-og) gyak. önh. m. rozog-tam, ~tál, ~ott. Mondják holmi öszveállított műről, alkotmányról, melynek részei között az öszvetartó kötelék megtágulván, ide-oda mozog s omlófélben van. Rozog az ócska szekér, taliga, a szék, ágy, pamlag, ha bizonyos teher nyomja. | |
* | |
| l. ROZGA. | |
* | |
| (roz-og-ás) fn. tt. rozogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami rozog. | |
* | |
| fn. tt. rozomák-ot, harm. szr. ~ja. Az éjszaki részekben, különösebben Lappóniában lakó emlős állat, mely a mészáros-kutyához sokban hasonló; sötétpej szőrü, és rövid lábu. Madarakkal, nyulakkal, tarándokkal, és döggel él. Lengyelül: rozomak. (Meles gulo). | |
* | |
| (roz-ong-at) áth. m. rozogat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél Gyarmathi S. szerént am. lassan dorgál v. pírongat. | |
* | |
| (roz-ong-at-ás) fn. tt. rozongatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Dorgálás, feddés, pírongatás. V. ö. ROZONGAT. | |
* | |
| falu Trencsén m. KIS~, NAGY~, falvak Zemplén m.; helyr. Rozvágy-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (roz-z-an) önh. m. rozzan-t. Egy bevégzett rozz hangot adva leomlik, vagy alább száll. A tágult szerkezetü szék rozzan, midőn rá ülnek. Rozzan a rosz szekér, taliga, az omló ház. V. ö. ROZ. | |
* | |
| (rozz-an-ás) fn. tt. rozzanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami rozzan. | |
* | |
| (rozz-an-t) mn. tt. rozzant-at. Részeinek romlottsága, vagy elkopottsága miatt leomlott, alászállott. Rozzant épület, rozzant szék, ágy. V. ö. ROZZAN. | |
* | |
| (rozz-an-t) áth. m. rozzant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Rozzanóvá tesz; eszközli, vagy okozza, hogy rozzanjon valami. V. ö. ROZZAN. | |
* | |
| (rozz-an-t-an) ih. Rozzant állapotban. | |
* | |
| (rozz-an-t-ás) fn. tt. rozzantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eszközlés, hogy valami rozzanjon. | |
* | |
| fn. tt. rozs-t v. ~ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendjéből, virágzása füzéres, csészéji két szálas hegyes polyvájúk, két virágúk, a gerinczre lappal állanak. Magva hosszu, hengerded, egyfelül hegyes. (Secale). Legközönségesebb faja növénytani néven a gabonarozs, vagy a köz életben csak: rozs (secale cereale); mely kétféle, őszi és tavaszi. A szarvasrozs máskép: rozsanya.
E szó kisebb-nagyobb hangváltozattal számos nyelvekben megvan; németül: Rocken, Roggen, Rogge, hollandul: roghe, roge, rog, ángolszászul: ryge, rige, dánul: rugen, rug, ángolul: rye, svédül rĺg, irlandul rug, oroszul: rozs, dánul: rugen, rug, Pliniusnál latinul: arinca, wendül: ros, finnül: ruis, dalmátul raax, szerbül: rezs, illirül: razg, csehül: rezs stb. Valószinüleg mind ezen nyelvekben alapfogalomul vétetett azon nyers, ropogós keménység, mely a rozsot, leginkább az ebből készült eledelekben és kenyérben, a buzától megkülönbözteti; s ezt az r alaphang, mint a hangok legkeményebbike, jellemzi. Frisch nevü német nyelvész is azt a rauh szótól származtatja. Plinius korában még a rozs rosz és keserü volt: "Secale deterrimum et tantum ad arcendam famem." Nálunk is a jobb módu házakban a lisztjét csak cselédkenyérnek használják; ámbár finomra őrölve és a korpától ahhoz való szitán jól megtisztítva szintén jóízü és egészséges kenyér készül belőle. | |
* | |
| fn, tt. rózsá-t. 1) Cserjenem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendjéből; csészéje alul hasas, húsos, a nyakánál öszveszükűl; megérve bogyónak látszik; bokrétája ötszirmu volna, de teljesedésre igen hajlandó; magvai szőrösek a bogyóforma csésze oldalán. 2) E cserjének igen kedves alakú, s jobbára vonzó illatú virága. Fajai, kivált a kertészeti mivelés következtében, igen sokfélék, valamint virágaik szinére is változatosak. Közönséges fajok, és ezek népies nevei: Pünkösdi rózsa. Százlevelü rózsa. Hónapos rózsa. Csipke rózsa. Vad rózsa néhutt a mezőkön, erdőkben, ligetekben, vadon terem, egyszerü (nem teljes) szirmokkal. Fehér, sárga rózsa stb. A növénytanban eléjönnek: fahéj-, pallagi, tompalevelü, kökényes, borzas, tarka, damaskusi, mindig zöld, mindig nyiló, körtvélyes, czövekes, rozsdás, árva, dombi, burgundiai, kínai (sínai) rózsa stb. 3) Némely más nemü növények virágai, mennyiben a rózsához hasonlók, pl. bazsarózsa, tubarózsa, mályvarózsa (althaea rosea), őszi rózsa (aster chinensis), kövi rózsa stb. 4) Rózsa alakját képező vagy utánzó mesterkélt müvek. Rózsa a süvegen, a csizmán. Gipszből, vagy más anyagból idomított rózsák az épületeken. 5) Némely kagylók neme. 6) Sárgavörös szinü, és fényes gyúladás az emberi bőrön, máskép: orbáncz.
Köz nyelvszokás szerént a rózsának szine alatt rendesen pirosat v. vöröset értünk. ("Pirulj rózsa, pirulj, de nekem ne virulj." Népdal.); miért majd minden nyelvben a rózsa és pirosság, vörösség nevei fölcseréltetnek, vagy épen megegyeznek egymással, pl. hellenül: rodon, rodizw, rodoeiV, rousioV; latinul: rosa, russus, rutus, rutilus; németül: Rose, roth, rösten; szlávul: ruzsa, risavi; finnül: ruusu, rusko, ruskia; magyarul: rózsa, rós, róska, rőt stb. Tudniillik a rózsa azon r alaphangu köz gyöktől származik, mely tüzet, égést, egyszersmind pirosat, vöröset jelent a nyelvekben általán véve. A költőknél, kivált a népdalokban, nagyban szerepel a rózsa, úgymint a vidor szinü szép fiatalságnak, a vonzó bájnak, az örömnek, gyönyörködésnek stb. jelvénye. "Végsőt mosolygott orczád, s a halál Leszedte róla szép rózsáidat," Kisgyermek halálára, Vörösmarty. Közmondatok: Rózsa volt, kóró lett. Rózsáé az illat, szűzé a szemérem. Rózsaszedés tövissel jár. Igen szép a rózsa, még sem kevély. Rózsa is tövis között virágzik. Ki rózsából veti ágyát, alkudjék meg a tövissel. Ritka rózsa, tövis nélkül. A népdalokból: Pesten jártam iskolába, térdig jártam a rózsába. Orczáid rózsái ha közel volnának, égő szivem mellé tenném bokrétának. A kedves szeretőnek egyik gyöngédebb neve. Ne menj, rózsám, a tarlóra, gyönge vagy még a sarlóra. Azt gondolod, rózsám, hazudok előtted, pedig, édes rózsám, majd meghalok érted. (Népdalok). | |
* | |
| (rózsa-ág) ösz. fn. A rózsafának vagy bokornak egyes veszszeje. Átv. ért. magával a virággal együtt értve öröm, gyönyörélvezet. "A töviskoszoruk életünk rózsaágaiból készülnek; s nem a borongós de a legmelegebb nyári nap után támadnak vészeink." B. Eötvös J. (Gondolatok). | |
* | |
| (rózsa-arcz) ösz. fn. Képes kőltői nyelven am. finom, gyöngéd, eleven pirosságu arcz. | |
* | |
| (rózsa-balzam v. ~balzsam) ösz. fn. Rózsaolajjal készített balzsam. | |
* | |
| (rózsa-bazsál) ösz. fn. A bazsálok neme alá tartozó növényfaj; levelei sokaszor szárnyaltak, kopaszak, levelkéi karéjosak; virága sötét vörös, többnyire a kertekben teljes; máskép népies nyelven: bazsál-, vagy bazsarózsa. (Poeonia officinalis.) | |
* | |
| (rózsa-berek) l. RÓZSALIGET. | |
* | |
| (rózsa-bimbó) ösz. fn. A még csészéjének szirmai közé zárt, s ki nem nyilt rózsa, kivált, midőn fakadni kezd, melyhez költői nyelven a kedves, és csak serdülni induló leánykák, és annak fejlődő csöcse gombját szokás hasonlítni. | |
* | |
| (rózsa-bokor) ösz. fn. Bokor, melyet a rózsa nevü cserjék képeznek. Költői nyelven, fiatal, serdülő szép leánykák serege. | |
* | |
| (rózsa-bokréta) ösz. fn. Rózsavirágokból fűzött bokréta. | |
* | |
| (rózsa-czukor) ösz. fn. Rózsaszinűre festett, vagy rózsaszirmokhoz hasonló levelekkel készített czukorsütemény. | |
* | |
| (rózsa-eczet) ösz. fn. Eczet, melyet száraz rózsalevelekből csinált ágyra töltenek, s mely ennek szagát, illatát magába vette. | |
* | |
| ösz. fn. l. TÜNÉR. | |
* | |
| (rózsa-fa) ösz. fn. Tulajdonkép cserje, mely rózsákat terem; egyébiránt vannak fajták, melyek 10-12 láb magasra is nőnek. V. ö. RÓZSA.
"Én ültettem a rózsafát, Más szedi le a virágát." "Gyöpü mellett egy rózsafa, Legszebb ága leszakasztva." "Nem anyától lettél, rózsafán termettél." Népdalok. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Rózsafalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rózsa-frigyes) ösz. fn. Bizonyos, és nem a legjobb hirben álló titkos társulat tagja, mely a szabadkőmivesek felekezetéből fejlett ki, németül: Rosenkreuzer. | |
* | |
| (rózsa-füzér) ösz. fn. 1) Rózsabimbókból, vagy kifejlett rózsákból álló füzér. Rózsafüzérrel koszorúzott menyasszony. Természetes, mesterséges rózsafüzér. 2) A római katholikusoknál az úgy nevezett olvasó, vagyis imaszer a bold. szűz Mária tiszteletére. V. ö. OLVASÓ. | |
* | |
| (rózsa-gyémánt) ösz. fn. Alul lapos, fölül pedig sok csiszolt oldalakkal ellátott kőnem, továbbá ilyféle rovatolt gyémánt. (Rosette). | |
* | |
| (rózsa-gyěpü) ösz. fn. Rózsacserjékből álló gyepüféle kerités. | |
* | |
| (rózsa-gyökér) ösz. fn. 1) A rózsacserjének, vagy fának gyökere. 2) Schweiz magas hegyein, és Lapponiában tenyésző növény, melynek gyökere kedves illatu, mint a rózsa. (Rhodiosa rosea). | |
* | |
| (rózsa-hal) ösz. fn. A középtengerben tartózkodó halnem, melynek feje csaknem négyszögü. Ha megvakarják, vörös a húsa. (Mullus barbatus). | |
* | |
| mváros Liptó m.; helyr. Rózsahegy-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rózsa-illat) ösz. fn. A rózsavirágnak a szaglási érzékre kedvesen ható illata. | |
* | |
| (rózsa-kenőcs) ösz. fn. Rózsabalzsammal, rózsaolajjal, rózsaeczettel készített kenőcs. | |
* | |
| (rózsa-kert) ösz. fn. Kert, melyben egyedül, vagy főleg rózsacserjék tenyésztetnek; máskép: rózsás kert. Átv. ért. bizonyos imakönyvnek czime. | |
* | |
| (rózsa-kor) ösz. fn. Az évnek azon időszaka, melyben a rózsák virágoznak, például a mi éghajlatunk alatt a tavasz vége felé, pünkösd táján. Átv. az örömnek, vidor kedvnek kora, milyen különösen az ifjukor. | |
* | |
| (rózsa-korall) ösz. fn. Korallok egyik neme, mely alakjára nézve a rózsabimbóhoz hasonló. | |
* | |
| l. RÓZSAKOSZORÚ. | |
* | |
| (rózsa-koszorú) ösz. fn. Rózsabimbókból, virágokból, és levelekből füzött koszorú. Rózsakoszorúval diszített fej. Megérdemli, mint szűzleány a rózsakoszorút. | |
* | |
| (rózsa-láncz) ösz. fn. Láncz gyanánt öszvefüzött rózsák. Átv. költői ért. a szerelemnek gyöngéd köteléke. A szerelem rózsalánczával öszvefüzött házaspár. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Rózsa-Lehotá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rózsa-levél) ösz. fn. 1) A rózsacserjének levele. 2) Igy nevezik a rózsavirág szirmait is.
"Mért fürdik a rózsalevél Harmat hűs cseppjében? ................................... Harmatcsepped, rózsalevél, Szememből ontottam." Kölcsey. | |
* | |
| (rózsa-levelész) ösz. fn. Rózsafa levelein élődő levelészféle féreg. | |
* | |
| (rózsa-liget) ösz. fn. Liget, melyben rózsafák vagy rózsabokrok tenyésznek, s díszlenek. Mondhatjuk valamely nagyszerü kertnek oly részéről is, melyben rózsafák vagy rózsabokrok nagyobb mennyiségben neveltetnek és ápoltatnak. | |
* | |
| falu Szatmár és puszta Szabolcs m.; helyr. Rozsály-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rózsa-méh) ösz. fn. Méhfaj, mely nem rajban, hanem magányosan él, s földben csinált sejtjéül levéldarabkákat, különösen rózsafáról rágicsáltakat használ. (Apis centuncularis.) | |
* | |
| (rózsa-méz) ösz. fn. A gyógyszertárakban, rózsafőzetből és mézből álló öntet. | |
* | |
| (rózsa-nád) ösz. fn. Az egyhímesek seregéből és egyanyások rendéből való gumós gyökü, és nádhoz hasonló száru növénynemek halvány- vagy skárlátpiros, néha sárga virágu faja. Szára két-három láb magas, nagy (mintegy 8 hüvelyk széles, 18 hüvelyk hosszú, fönt hegyes) levelekkel. Indiából származott. (Canna indica, v. coccinea v. lutea). | |
* | |
| (rozs-anya) ösz. fn. A rozsfejből félszegen kinőtt, kétakkora fekete mag, mint a közönséges rozsszem. Székely szó. Néhutt: szarvas rozs. | |
* | |
| (rózsa-olaj) ösz. fn. A rózsafa virágaiból, illetőleg szirmaiból kivont illatos olaj. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Rózsapallag-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rózsa-pille) ösz. fn. Éji pillefaj, rózsaszinü foltokkal. | |
* | |
| (rózsa-piros) ösz. mn. Oly világos piros, mely a piros rózsavirág szirmaihoz leginkább hasonló. Rózsapiros ajak, arcz, selyemszövet, szalag. Átv. igen gyöngéd, vidám benyomásu, kedélyü, érzelmű. Rózsapiros kedv, álom. | |
* | |
| (rozs-aratás) ösz. fn. Mezei munka, midőn az érett rozsot sarlóval levágják. | |
* | |
| (rózsa-as) mn. tt. rózsás-t v. ~at, tb. ~ak. Rózsákkal bővelkedő, vagy behintett, vagy diszített stb. Rózsás kert. Rózsás utak, öltözékek. Továbbá rózsához hasonló művel ékesített, fölszerelt. Rózsás katonasüveg, rózsás csizma. Szőlőfaj is, máskép: rózsaszőlő. | |
* | |
| falu Szala és puszta Szabolcs m.; helyr. Rózsás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Rózsás-Almás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rózsás-gerely) ösz. fn. Növényfaj a gerelyek neméből, melynek virágszirmai szép pirosak; máskép köznéven: varju- v. csókaláb, vérállató fű. (Geranium sanguineum). | |
* | |
| (rózsa-suta v. ~suba?) ösz. fn. Posztó neme a régieknél. Él ezen szóval Ulászló király kincstartója. (Kresznerics). Alkalmasint rózsaszinü lehetett. | |
* | |
| (rózsa-szál) ösz. fn. A rózsafának bimbós, vagy virágos ága. Átv. költői nyelven, serdűlő kedves szép leány. | |
* | |
| (rózsa-szín) ösz. fn. Olyan szín, mint a rózsavirágé, mely ugyan különféle, nevezetesen fehér, tarka, sárga és vörös szokott lenni, de rendesen vékony, világos, piros szint értünk alatta, milyen a fehérrel föleresztett piros arczbőrnek szine. Rózsaszinben megjelenő hajnal. Átv. ért. szép, kedves tetsző minemüsége valaminek. A boldog szerelmesek mindent rózsaszinben látnak. Melléknévileg am. rózsaszínű. | |
* | |
| (rózsa-színű) ösz. mn. Aminek szine a rózsáéhoz, nevezetesen a piroséhoz hasonló. Rózsaszinű ajak, arcz. Rózsaszinű selyem. Átv. rózsaszinű kedv. | |
* | |
| (rózsa-szőlő) ösz. fn. A piros rózsa szinéhez hasonló szinü szőlő. | |
* | |
| (rózsa-szörp) ösz. fn. Rózsaszirmok nedvéből készített szörp. | |
* | |
| (rózsa-tő) ösz. fn. Egyes rózsacserje, v. rózsafa, mely szoros ért. vett rózsavirágokat terem. A kertben magán álló, vagy, cserépben, fabödönben tenyésző rózsatő. | |
* | |
| (rózsa-tövis) ösz. fn. A legtöbb fajta rózsafa vagy rózsabokor ágain teremni szokott szúrós apró kinövések. | |
* | |
| (rózsa-ünnep) ösz. fn. Némely idegen országokban divatos, néhutt talán nálunk is utánzott falusi ünnep, midőn a helység legerényesebb leányát bizonyos szertartások között rózsakoszorúval megkoszorúzzák, s a többi leánytársai között némi előnyökkel megkülönböztetik. | |
* | |
| (rózsa-virág) ösz. fn. A szoros értelmü rózsafának szép alakú, és kedves illatú virága. | |
* | |
| (rózsa-víz) ösz. fn. A rózsavirág szirmainak nedvével vegyített illatos víz. | |
* | |
| (rózsa-ziliz) ösz. fn. Növényfaj a zilizek neméből; szára ágatlan, sugár, merően álló, levelei szívformák, szögletesek. Virágja a teljes rózsához hasonló; máskép köznépiesen: mályvarózsa. (Althaea rosea.) | |
* | |
| (rozs-bér) ösz. fn. Bér, vagyis fizetés, midőn valamely szolgálatért rozsféle gabonát adnak az illetőnek, pl. a helység pásztorának, csőszének. | |
* | |
| (ros-d-a) fn. tt. rozsdá-t. 1) Némely fémek fölszinén képződő porhanyú, vagy hártyaalakú test, mely fényöket elhomályosítja, s eredetét onnan veszi, hogy az illető fémnek külrészei a levegő által, kivált ha nedves, éleggé változnak. Ólmot, rezet, vasat meglepő rozsda. A nemes érczeken nem fog a rozsda. Különösen azon vörnyeges szinü, s érdes tapintatu testrészek, melyek a vasat lepik be, s latinul szabatosan megfelel neki a rubigo, v. ferrugo. 2) Széles ért. állati vagy növényi testek fölszinén támadó majd vörös, majd sárga, majd barna foltok, milyen a rosz, vagy tisztátalan fogakat lepő rozsda, a növényeket rongáló ragya, stb. Egyeznek vele a német Rost, finn ruostet, szláv rdza, ridza, hrdza stb.
Ha azt veszszük tekintetbe, hogy a rozsdásodásnak kiváltképen a vas van kitéve, s hogy ennek rozsdája vörnyeges: úgy okszerüleg állíthatjuk, hogy gyöke ros v. rozs alapfogalomban vöröset jelent, s azonos a vörösre vonatkozó rós, róska, riska, rőt szók gyökével. Ily fogalmi rokonság van a latin ruber és rubigo (ferrugo), továbbá a német roth és Rost, a hellen ernJroV, és erusibh között. Minthogy továbbá a rozsda a vasat rontja, épségétől megfosztja, innen másod értelme a romlás, melyre annak részént átvitt, részént alkalmazott jelentései vonatkoznak, s e tekintetben rokonai: rohad, roshad, rothad. V. ö. RO, gyökhang. Mi származási kifejlődését illeti, a hasonlat nyomán itélve, a ros gyökből lett az elavult ige rosd, s ebből az igeneves rosda, kiejtve rozsda. Ily képeztetésüek: ronda, monda, rohoda, sanda, sunda, dárda, ferde, és némely mások. Tudnivaló, hogy a d előtt az eredeti s úgy hangzik, mint zs, pl. ezeket, vesd, mesd, nyesd, keresd, mosd; így ejtjük: vezsd, mezsd, nyezsd, kerezsd, mozsd. | |
* | |
| (rozsda-bura) ösz. fn. Cserje alaku növénynem a tízhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje ötmetszésü; bokrétája lapos, ötszirmu, tokja öt rekeszű. (Ledum). Mocsári rozsdabura, melynek levelei alul rozsdás molyhosak. (Ledum palustre.) | |
* | |
| (rozsda-folt) ösz. fn. Folt, melyet valamely testen, nevezetesen a fémeken, különösen a vason képez a rozsda. A rozsdafoltokat letörölni, olajjal kivenni. Rozsdafoltok a fogakon, a ragyaverte gabonán. V. ö. ROZSDA. | |
* | |
| (ros-d-a-al-ik) k. m. rozsdát-t v. rozsdáll-ott, htn. rozsdál-ni v. rozsdáll-ani. Rozsdától lepett állapotban szenved; rozsda lepi; olyan szinűnek látszik, milyen a rozsda. Rozsdálik a tisztátalanul, vagy nedves helyen tartott vas. Rozsdálanak a ragyaverte gabonák, a rosz fogak. | |
* | |
| (rozsda-por) ösz. fn. Porrá vált rozsda. | |
* | |
| (rozs-dara) ösz. fn. Rozsféle gabonaszemekből törött, derzált dara. | |
* | |
| (ros-d-a-as) mn. tt. rozsdás-t v. ~at, tb. ~ak. Amit a rozsda, minden értelemben véve, belepett. Rozsdás vas, vas szerszám. Rozsdás kard, puska, kés, villa. Rozsdás gabona. Rozsdás fogak. Átv. ért. rozsdás torok, mely érdessége, tisztátalan volta miatt rekeg, recseg, milyen a náthás, hurutos ember torka. | |
* | |
| (ros-d-a-as-an) ih. Rozsdás állapotban. | |
* | |
| (ros-d-a-as-od-ás) fn. tt. rozsdásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változási állapot, midőn bizonyos testeket a rozsda lep meg. | |
* | |
| (ros-d-a-as-od-ik) k. m. rozsdásod-tam, ~tál, ~ott. Fölszinén rozsda fejlik ki; belepi a rozsda. A nedves helyen tartott, és sokáig nem tisztogatott vasak, és vas eszközök megrozsdásodnak. Hüvelyben rozsdásodik a kardja. Fogai már rozsdásodni kezdenek. A beretvát néha olajjal megkenni, hogy meg ne rozsdásodjék. A sok kövér, zsiros ételtől megrozsdásodott a torka. | |
* | |
| (ros-da-as-úl) önh. m. rozsdásúl-t. l. ROZSDÁSODIK. | |
* | |
| (ros-da-as- úl-ás) l. ROZSDÁSODÁS. | |
* | |
| (rozsda-szín) ösz fn. Olyan szín mint a rozsdáé szokott lenni. | |
* | |
| (rozsda-zöld) ösz. mn. Olyan szinű zöld, milyen a rezet belepni szokott penész. | |
* | |
| (rozs-fej) l. ROZSKALÁSZ. | |
* | |
| (rozs-féreg) ösz. fn. A lovak alfelében, illetőleg végbelében tenyésző nyű. Azt tartják róla, hogy a rozsabraktól támad. | |
* | |
| (rozs-föld) ösz. fn. Föld, melyben a gabonaneműekből rozsot szoktak termeszteni, vagy mely különösen, és leginkább rozstenyésztésre való, pl. a homokföld. | |
* | |
| tt. Rózsi-t; RÓZSIKA, női kn. l. RÓZA. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Rozsiná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rozs-kalász) ösz. fn. A rozs nevü gabonafűnek karcsu, hosszukás kalásza, rozsfej. | |
* | |
| (rozs-kenyér) ösz. fn. Rozslisztből sütött kenyér, mely a búzakenyérnél durvább, nyersebb, s nem oly hamar szárad. | |
* | |
| (rozs-liszt) ösz. fn. Rozsféle gabonaszemekből őrlött, a búza lisztnél nyersebb liszt. | |
* | |
| (rozs-nok) fr. tt. rozsnok-ot, harm. szr. ~ja. A háromhímesek seregébe és kétanyások rendjébe sorozott növénynem. (Bromus). Különösen ennek fajai közől a gabonarozsnok, melynek bugája kinyilt füzérkéi tíz-tizenkét viráguak, ondói simák. (Bromus secalinus.) | |
* | |
| mváros Gömör m. és Erdélyben; helyr. Rozsnyó-n, ~ra, ~ról. Az elsőbbik neve, kivált régente, Rozsnyóbánya is. | |
* | |
| (rozs-ol) áth. m. rozsol-t, htn. ~ni v. rozslani. A rozsfejeket a tisztabúza vetés közől kiszedi, kivagdalja; ami hogy kár nélkül történhessék akkor kell tenni, mikor a rozs már a fejét kihajtotta, de a búza még nem. | |
* | |
| (rozs-ol-ás) fn. tt. rozsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A rozsfejeknek a búza közől kiszedése. V. ö. ROZSOL. | |
* | |
| (a latin ros solis után alaktút.) fn. tt. rozsólis-t, tb. ~ok. Édes és fűszerrel készített szeszes ital neme. (A latin ros solis [Sonnenthau] pedig illatos növény neme, másképen: drosera, magyarul: harmatfű). | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Rozsony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rozs-os) mn. tt. rozsos-t v. ~at, tb. ~ak. Rozstermő, pl. rozsosföld. Rozszsal vegyes, pl. rozsos búza. | |
* | |
| (rozs-pálinka) ösz. fn. Rozsból égetett szeszes ital. | |
* | |
| (rozs-szalma) ösz. fn. A rozs nevü gabonafűnek szára, mely az árpa, búza, zab, köles szalmájánál karcsúbb, sudarasb, kevesbbé bötykös, de sástalanabb is, miért takarmánynak nem való, kivévén, midőn apróra (szecskára) vagdalva zabbal, vagy más valami táplálóbbal keverik. Zsúpokba kötözött rozsszalma. | |
* | |
| (rozs-termesztés v. ~termelés) ösz. fn. A mezei gazdaságnak egyik iparága, mely a rozsféle gabona termesztésével foglalkodik. | |
* | |
| (rozs-termő) ösz. fn. Oly földről mondjuk, melyben rozs terem, vagy mely különösen rozsot termeszteni való. Rozstermő határ, dűlő, vidék, sovány homok. | |
* | |
| elvont hangutánzó gyöke röbög, röbögés szóknak. | |
* | |
| (Molnár Albertnél); RÖBÖGÉS, l. REBEG, REBĚGÉS. | |
* | |
| elavult fn. melyből röcsk v. röcsök és röcsköl, röcskös eredtek. Ezeknek jelentéseiből (lásd alább) az tünik ki, hogy a röcs egy értelmü a szintén elavult roncs törzszsel, melyből roncsol ige származott, és hasonló a lucs, locs, pocs, mocs gyökökhöz, mennyiben hasonló származékok alapját teszik; u. m. röcsk, röcsköl, röcskös; lucsk, lucskol, lucskos; pocsk, pocskol, pocskos; mocsk, mocskol, mocskos. A ,röcs' gyök a testnek gyurás, teperés által idomtalanná lett, roncsolt állapotát jelenti. | |
* | |
| l. RŐCZE. | |
* | |
| (röcs-k) fn. tt. röcsk-öt, harm. szr. ~e. Gyuradék, töredék valamely puhább nemü testen, máskép: röcsök, néhutt rücsök is. | |
* | |
| (röcs-k-öl) áth. m. röcsköl-t. Gyűrés, teperés, gyömörés által roncsol, öszvezúz, ránczossá, vagy (a nedves tárgynál) lustossá tesz valamit. Ruhát röcskölni. Gyümölcsöt röcskölni. Máskép zöcsköl. Különbözik: rücsköl. | |
* | |
| (röcs-k-öl-és) fn. tt. röcskölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit röcskölnek; máskép: zöcskölés. V. ö. RÖCSKÖL. | |
* | |
| (röcs-k-ös) mn. tt. röcskös-t v. ~et, tb. ~ek. Gyűrés, teperés, ütődés által megtöredezett, öszveránczosodott, mocskosodott, roncsolódott. Röcskös szoknya, pendely. Röcskös alma. Néhutt: rücskös. Átv. gúnyos, és gyalázó ért. röcskös kurva. Lódúlj innen, te röcskös! | |
* | |
| l. RÖCSK. | |
* | |
| NAGY~, mváros, KIS~, falu Gömőr megyében; helyr. Rőczé-n, ~re, ~ről. Némely kiejtés szerént: Rőcse. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Rőd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Rödön-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| hangutánzó gyöke röfög, röffen igéknek és származékaiknak. Jelenti különösen a disznónak hasonló hangját. Röf, röf! | |
* | |
| fn. tt. rőf-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Hosszuságot, vagyis terjedelmi vonalat határozó mérték, mely, mint egyéb mértéknemnek, nemszabatos nagyságu. A régi magyar rőf, vagyis sing két lábat, vagyis huszonnégy hüvelyket teszen; a szabók rőfe harmincz-harminczkét hüvelyk. Rosz rőffel mérni. Nem üti meg a rőföt. Hány rőf posztó kell egy újdon új köpenybe? (Mesekérdés. Felelet: egy sem). Ki a singet ellopta, a rőföt is annál keresik. (Km.). Valószinűnek látszik, hogy e szó a ró gyökü szókkal áll eredeti rokonságban, mennyiben a rőf nem egyéb, mint rovásokkal jegyzett, rovásos v. rovott mérték. Törökül: irif v. rif (Hindoglu). Alakra nézve épen oly magyaros, mint a dölf, csúf, rif, nyif, nyaf, csörf, kajf, melyekben az f átalakúlt v ez pedig átalakúlt ó v. ő.
| |
* | |
| (rőf-áru) l. RŐFÖSÁRU. | |
* | |
| (röf-f-en) önh. m. röffen-t. Egyes bevégzett röf hangot hallat. Az álmából fölvert disznó nagyot röffent. Aljas nyelven mondják emberről, ki értetlen durva, s mintegy disznói hangon megszólamlik, vagy beleszól valamibe. Bele bele röffen mások beszédébe. Összeröffentek a disznók, midőn ingereltetve röfögés között összetódultak. A veszekedő czimborák öszveröffennek valaki ellen. | |
* | |
| (röff-en-és) fn. tt. röffenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Röf hang hallatása. | |
* | |
| (röff-en-t) múlt: ~ětt, l. RÖFFEN. | |
* | |
| (röff-en-t-és) fn. tt. röffentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. RÖFFENÉS. | |
* | |
| (röf-ög) önh. m. röfög-tem, ~tél, ~ött. "Röf röf" hangon szól. Röfögnek a disznók, midőn moslékot hoznak nekik; midőn nyugtokban háborgattatnak, stb. Legközelebbi rokona a durva és ostoba nevetést jelentő röhög, s a torokhangos hörög és görög. | |
* | |
| (röf-ög-és) fn. tt. röfögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A "röf" hangnak folytonos hangoztatása. | |
* | |
| (röf-öl) önh. m. röföl-t. Némely tájszólásban am. egész éjjel tánczol, dombéroz. Mint ritka használatu tájszónak eredeti jelentése homályos, ha csak oda nem magyarázzuk, hogy az éjjeli dombérozók lármája megvetőleg mintegy a röfögéshez hasonlíttatik benne. | |
* | |
| (rőf-öl) áth. m. rőföl-t. Legközelebbi jelentése annyi volna mint rőffel mér; azonban ez tudtunkra nincsen divatban; hanem megrőfölni, kivált a szabóféle mesterembereknél azt teszi: rőffel megverni; olyan alkatu mint megsuprálni. | |
* | |
| (rőf-ös) mn. tt. rőfös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Egy rőfnyi hosszú, vagy széles. Rőfös szalag lóg le kalapjáról. Rőfös szélességü vászon. 2) Oly árukra vonatkozó, melyeket rőffel szoktak mérni. Ez értelemben a viszonyszóval öszvetétetik. Rőfösáru. Röföskereskedő v. kalmár. Röfösbolt. | |
* | |
| (rőfös-áru) ösz. fn. Oly áru, nevezetesen szövet, melyet rőfszámra adnak és vesznek, illetőleg mérnek, pl. szalag, vászon, posztó. | |
* | |
| (rőfös-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben rőfösárukat adnak, és vesznek. | |
* | |
| (rőfös-kalmár) ösz. fn. Kalmár, ki rőfös árukkal kereskedik. | |
* | |
| (rőfös-kereskědés) ösz. fn. Oly kereskedés, melyben rőfösárukat adnak és vesznek. | |
* | |
| l. RŐFÖSKALMÁR. | |
* | |
| fn. tt. rög-öt vagy a Tisza mellékén: ~et, harm. szr. ~e. Egyes csomóvá alakúlt, keményült földdarab, mely a hanttól szabatosan véve abban különbözik, hogy ez nagyobb terjedelmü, s bizonyos szerszám, pl. eke, ásó által felhasított földdarabot jelent. A rög inkább tiprás, gyurás, zúzás által feltöredezett, s vagy önálló, vagy a földszinéről kidudorodó, hoportos, csoportos földrészeket jelent, melyek száradás, vagy fagy által megkeményedtek. A porhanyóbb föld, ha szántják, rögekre, a szivos, zsiros pedig inkább hantokra szakadoz. Ha a feltiprott sár hirtelen szárad, vagy megfagy, rögeket képez. A hant, ha zuzzák, elsőbb rögekké, ezek pedig porrá omlanak. Héberül: (gleba). Lugossy József a rög szóval párhuzamba hozza a ragya, rigya szókat. Egyébiránt másképen: göröngy; innen egy értelmü vele azon fordított gör, melyből göröncs, görcs, göröngy, göröncsér származtak. Megforditás által szintén rokonnak tekinthető hozzá, habár közelebb a német grob szóval egyezik, a goromba gyöke gor is, mennyiben annak első anyagi jelentése, valami darabosra, göcsörtösre, rögösre vonatkozik, ebből lett az átvitt erkölcsi értelem, melyet darabos erkölcsü emberre alkalmazott a szokás. Alaphangban szintén egyezik vele a latin grumus, a finn runko (göröncs) stb. Általán fogalmi rokonságban van mindazon r gyökhangú szókkal, melyek töredékeny, darabos romlást fejeznek ki. | |
* | |
| elvont gyöke rögtön szónak, és származékainak. V. ö. RÖGTÖN. | |
* | |
| (rög-czukor) ösz. fn. Czukor, melyet nem egészszé alakított darabokban, süvegekben, hanem csak töredékekben, rögekben küldöznek szét a gyárakból. | |
* | |
| (rög-ény) fn. tt. rögény-t, tb. ~ěk. Szarvasmarhák dögös nyavalyája, midőn vérök gyuladásba jön, s rövid idő alatt elvesznek bele; máskép vértály v. vértályog. Gyöke valószinüen azon rög, mely tüzet, gyuladást, meleget jelent. V. ö. RĚG. | |
* | |
| (rög-es) l. RÖGÖS. | |
* | |
| (rög-eszme vagy rögz-eszme, azaz rögzött eszme) ösz. fn. Téveszme, hibás vélemény, mely valakinek elméjében mintegy meggyökerezett annyira, hogy azt semmiféle józan okokkal eloszlatni nem lehet, s más helyes eszmék kizártával egyedül uralkodik az elmén. A tébolyodottak rendesen rögeszmében szenvednek, s azzal bibelődnek. (Idea fixa). | |
* | |
| (rög-öly) fn. tt. rögöly-t, tb. ~ök. Röghöz hasonló valami. ,Rögölyös' szó törzse. | |
* | |
| (rög-öly-ös) mn. tt. rögölyös-t v. ~et, tb. ~ek. Kresznerics szerént a körtéről mondják, melynek húsában kemény darabos részek foglaltatnak; néhutt: torzsás körte. | |
* | |
| (rög-ös) mn. tt. rögös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Rögökkel, azaz, csomokká keményült földdarabokkal hintett, bővelkedő. Rögös szántóföld. Rögös út. 2) Tájdivatosan, pl. Szabó Dávidnál is minek fölszine, néha belseje is darabos, hoportos, görcsös, ripacsos. Rögös durva bőr, rögös papír. Rögös, máskép: rögölyös, körte, melynek húsa röghöz hasonló kemény részeket tartalmaz. | |
* | |
| (rög-ös-en) ih. Rögös állapotban. | |
* | |
| (rög-ös-ít) áth. m. rögösít-ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. ~s. Rögössé tesz. A hirtelen fagyás sáros időben elrögösíti az útat. | |
* | |
| (rög-ös-öd-ik) k. m. rögösöd-tem, ~tél, ~ött. Rögössé válik. | |
* | |
| (rög t-ön v. rök-t-ön) ih. 1) Mindjárt, tüstént, legott, egyszeribe, izében, azonnal, üstöllést, vagyis, legkisebb halasztás nélkül, mit sem késve. Amint levelemet veszed, rögtön jer. Az elfogott utonállót rögtön elitélték, és felakasztották. Amint nevét kimondták, rögtön ott termett. 2) Minden előkészület nélkül, hevenyében. Rögtön mondott beszéd, költemény. Az elébe adott hangjegyeket rögtön eljátszani. Élünk vele jelzőül is, de a viszonyfőnévvel öszvetéve. Rögtöntörvény, rögtönbiróság, rögtönitélet.
E szónak képzett alakja a nyelvhasonlat szerént oda mutat, hogy az igéből képzett származék, s olyan mint jöttön, futton, menten, folyton, stb., melyek rendesen a tőigével egyesülve használtatnak: jöttön jött, futton futott, menten ment stb. A rögtön gyöke is alkalmasint elavult ige, t. i. rög v. rěg, melyből rěgvel, tájdivatosan rögvel származott, és rök v. rők, a rökkenő, rökönyödik szók gyöke. A benne rejlő alapfogalom a tűznek azon tulajdonságára vonatkozik, melynél fogva az a megérintett fogékony testeket legott égeti, és meggyújtja. Innét midőn valamit rögtön teszünk, azt is mondjuk róla, hogy hevenyében, melegében teszszük, a közmondásként addig verjük a vasat, amig tüzes. Ugyanezen fogalmat fejezi ki a latin in flagranti. E szerint rokon hozzá az égető nap melegét jelentő rökken, rökkenő v. rěkken, rěkkenő, továbbá a párló, szárító melegre vonatkozó rökönyödik v. rőkönyödik is. Áttétellel pedig egyezik vele a gěr v. gör, melyből gěrjed, gěrjeszt v. görjed, görjeszt és a lágyított gyěrtya, gyěrtyán erednek, melyekben hasonlóan alapfogalom az égés, gyúladás. Ily viszony létezik a finn rikenet (rögtön) és a fordított gyökü kerkia (élesztő, azaz, gerjesztő) között. V. ö. ÜSTÖLLÉST, TÜSTÉNT. Akár g-vel, akár k-val helyesen írjuk, de már különböztetés végett is (a ,rög' fn. miatt) czélszerübb volna röktön-t írni. | |
* | |
| (rögtön-biróság) ösz. fn. Birói személyzet, rendkivüli esetekben a végre öszveállítva, hogy bizonyos büntettről vádlottak fölött legott vizsgálatot tegyen, és itéletet hozzon. | |
* | |
| (rögtön-birósági) ösz. mn. Rögtönbiróságot illető, arra vonatkozó, attól eredett. Rögtönbirósági eljárás, itélet. | |
* | |
| (rög-t-ön-ész v. rök-t-ön-ész) fn. tt. rögtönész-t, tb. ~ěk. Aki valamely beszédet vagy költeményt vagy zenemüvet rögtönözni képes. (Improvisator). l. RÖGTÖNZŐ. | |
* | |
| (rögtön-itélet) ösz. fn. Itélet, melyet a rögtönbiróság hoz. V. ö. RÖGTÖNBIRÓSÁG. | |
* | |
| (rög-t-ön-ös) mn. tt. rögtönös-t v. ~et, tb. ~ek. Rögtön történő, halasztás vagy késlekedés nélküli. Rögtönös megindulásra kiadott hadi parancs. Rögtönös birói eljárás. V. ö. RÖGTÖN. | |
* | |
| (rög-t-ön-öz v. rök-t-ön-öz) áth. m. rögtönöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Előleges készület nélkül hirtelenében, hevenyében mond, csinál, rendez, alkot stb. valamit. Üdvözlő beszédet, költeményt rögtönözni. A kedves vendég mulatságára zenejátékot, zeneestélyt, tánczot rögtönözni. V. ö. RÖGTÖN. | |
* | |
| (rög-t-ön-öz-és) fn. tt. rögtönözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Működés, cselekvés, mely által rögtönözünk valamit. V. ö. RÖGTÖNÖZ. | |
* | |
| (rög-t-ön-öz-ött v. rök-t-ön-öz-ött) mn. tt. rögtönzött-et. Amit hevenyében mondanak, csinálnak, rendeznek stb. | |
* | |
| (rög-t-ön-öz-ve v. rök-t-ön-öz-ve) ih. Hevenyében, előleges készület nélkül. | |
* | |
| (rögtön-törvény) ösz. fn. Kivételes, vagyis rendkivüli törvény, melynél fogva bizonyos, kiváltképen a köz bátorságot veszélyeztető büntettesek minden haladék nélkül a rögtönbirósági szék elé állíttatnak és elitéltetnek. | |
* | |
| (rögtön-vers) ösz. fn. Hevenyében, előleges készület nélkül mondott vers. | |
* | |
| (rög-t-ön-öz-és) fn. tt. rögtönzés-t, tb. ~ěk. l. RÖGTÖNÖZÉS. | |
* | |
| (rög-t-ön-öz-ő) fn. tt. rögtönző-t. Személy, ki rendkivül eleven, és lelékeny képzeleti tehetséggel bír, melynél fogva bizonyos feladatra legott egész beszédeket, értekezéseket mondani, költeményeket, verseket szerezni, zeneműveket alkotni stb. képes. Máskép: rögtönész v. hevenyész. (Improvisator). | |
* | |
| (rög-törő) ász. mn. és fn. Aki vagy ami a rögeket apróra zúzza. Különösen ilyen eszköz a mezei gazdaságban. | |
* | |
| (rög-öz-és) fn. tt. rögzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A földrészeknek csomósodása, külön-külön darabokká alakulása. 2) Némely testeknek azon állapota, midőn simaságukat vesztve rögök, csomócskák, hoportok támadnak rajtok, vagy eredeti puhaságukból kivetkezve cserepesekké, keményekké lesznek, pl. a sarokbőrnek, a tenyérnek rögzése. 3) Átv. ért. makacs, hajthatlan, megátalkodott, megcsontosult lelki, vagy kedélyi állapot. V. ö. RÖGZIK. | |
* | |
| (rögz-eszme) l. RÖGESZME. | |
* | |
| (rög-öz-ik) k. m. rögz-ött, htn. ~eni. 1) A földnek darabokra vált, töredezett részei rögökké alakulnak, csomósodnak. Rögzik a lábakkal föltiport, s utóbb kiszáradt, vagy megfagyott sár. Rögzik az igen kiszáradt agyagföld, midőn az ekével felhasogatják. 2) Rögzenek némely más testek is, midőn simaságukat vesztvén csomósokká, hoportosokká, durván érdesekké, ránczosokká, vagy keményekké lesznek. Rögzik az előbb átázott utóbb kiszáradt bőr. Rögzik a kaszások, kapások tenyere. 3) Átv. kedélyében, akaratában bizonyos hajlamok, szokások mintegy gyökeret vernek, megcsontosulnak, s minőségökben makacsul megmaradnak. Mondjuk különösen hibás, téves, bünös szokásokról, és tettekről. Az ifju korban beszivott szokások, előitéletek megrögzenek. Belerögzött szivébe a gonoszság. V. ö. RÖG, (1). Egyébiránt az utolsó, vagyis 3-ik értelemben gyöke a rég v. régi szóval is rokonnak, sőt azonosnak látszik, mintha régzik volna. Innen rögzött szokás, rögzött betegség am. régzett azaz régivé vált, megöregedett, mintegy megöröködött szokás, betegség. | |
* | |
| (rög-öz-ött) mn. tt. rögzött-et. Átv. ért. ami a kedélyben, akaratban, észjárásban mintegy meggyökerezett, változatlanná lett. Rögzött balitéletek, gyülölség, harag. Rögzött szokások. A megrögzött szokás megköti a józan értelmet. Rögzött gonosztévő, azaz, javíthatatlan. Rögzött betegség, régen tartó s már mintegy meggyökerezett, megöröködött testi baj. V. ö. RÖGZIK, 3). | |
* | |
| hangszó, melyből röhej, röhög, röhen, röhent erednek. Jó kedvből fakadó, de durva, nyers, miveletlen, állati hangot utánoz, milyen a lóé, midőn az abraknak örülve röhög. | |
* | |
| (röh-ej) fn. tt. röhej-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Örömből, jó kedvből fakadó, durva, miveletlen nevetés, milyen a buta, pórias erkölcsü, vagy galádul, pajkosan tréfálkodó embereké. | |
* | |
| (röh-en) önh. m. röhen-t. 1) Egyes röh hangot hallatva jelenti ki örömét, vagy tetszését, vagy jó kedvét valami fölött. Csak pórias beszédbe való. A pajkos, gúnyos beszélő szavaiba bele-bele röhennek a vele rokonérzetü, és kevés müveltségű hallgatók. Röhen a ló, midőn elvesztett csikaját ismét meglátja. 2) A göcseji tájszólásban am. rohan; l. ROHAN. | |
* | |
| (röh-en-t) önh. m. röhent-ětt. Megröhenti magát. Sándor I. Különben l. RÖHEN. | |
* | |
| l. RÖHEN. | |
* | |
| (röh-ög) gyak. önh. m. röhög-tem, ~tél, ~ött. Folytonos, vagy gyakran kitörő, durva, miveletlen röh hangon nevet, örül valaminek. A finom erkölcsü, müvelt ember nem szokott röhögni. A mire egyik ember nevet, vagy mosolyog, vagy kaczag, a másik röhögni szokott. Röhög, mint a ló. A vén ló is megröhögi az abrakot. (Km.). V. ö. RÖFÖG. | |
* | |
| (röh-ög-és) fn. tt. röhögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Durva, illetlen nevetés módja, midőn valaki röhög; továbbá a lónak ilynemü örömnyilatkozása. Kanczaröhögés, csődörröhögés. | |
* | |
| (röh-ög-ő) mn. tt. röhögő-t. Durván, illetlenül, röh hangon nevető, örülő. Izetlen, sületlen tréfákon röhögő parasztok, kocsisok. Kanczára röhögő mén. Némely vidékeken jelenti a szőlőcsőszök csörgő, kerepelő eszközét, melynek fején sok rovátkák (hornyolások, vésések) vannak (Szabó Dávid), s melylyel a kártékony madarakat ijesztgetik; máskép: csergetyü. | |
* | |
| l. REJT. | |
* | |
| tájdivatosan am. rejtek; l. REJTEK. | |
* | |
| l. REJTEKĚZIK. | |
* | |
| (röjt-e-vény, röjt- v. rejt-vény) fn. tt. röjtevény-t, tb. ~ěk. Rejtett hely. l. REJTVÉNY, REJTEMÉNY. | |
* | |
| (röjt-e-vény-ěs, röjt- v. rejt-vény-ěs) mn. tt. röjtevényěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Rejtett, rejteményes. Röjtevényes hely. | |
* | |
| l. REJTŐDZIK; REJTÖGET stb. | |
* | |
| tájdivatos fn. l. REJTĚK. | |
* | |
| falu Sopron megyében; helyr. Röjtök-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. REJTĚZKĚDIK. | |
* | |
| (1), elvont gyök, rököny v. rőköny, rökönyödik v. rökönyödik, rökken, rökkenő stb., szókban, V. ö. RÖKÖNY. | |
* | |
| (2), hangszó, mely a siránkozónak azon töredezett hangját utánozza, midőn a torkán kinyomuló panaszszó csuklással egyesül. S ez a nép szokott nyelvén rök. A rök (rövid ö-vel) inkább a rek (reked, rekedt stb. szókbeli) gyöknek módosúlata. V. ö. RÖKÖL. | |
* | |
| elvont törzse rőköl szónak. A riog szónak magas hangu alakja; rí gyök után. | |
* | |
| (rökk-en) önh. m. rökken-t. Az úgynevezett rököny miatt aszni, romlani, rohadni kezd. Rökken a füledő gabonaszár, a tövén száradó fű. V. ö. RÖKÖNY, RĚKKENŐ. | |
* | |
| l. RĚKKENŐ. | |
* | |
| (rök-öl) önh. m. rököl-tem, ~tél, ~t. Rekeg. Rököl a golyvás ember, midőn némi szakadozott, rekedt hangon beszél. | |
* | |
| (rők-öl) önh. m. rőköl-t. Csukladozva, s töredezett hangon sír, zokogva, szippogva sírogat. Néhutt: rűköl, rőkötöl, rücsköl. | |
* | |
| (rök-öny v. rök-öny) fn. tt. rököny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A növények, különösen fű-, gabonanemüek rohadó, porhanyó állapota, midőn a sok nedv miatt megpárlanak, vagy nagy szárazság által elasznak, s törékenyekké lesznek.
Gyöke rök, alapfogalomban azon rěk, rög, rěg, gyökökkel rokon, melyekből égésre, gyuladásra vonatkozó származékszók erednek. Tudniillik a rököny vagy a nedvek miatti megpárlás, megfülés, vagy a tartós melegség által keletkezik. V. ö. RÖGTÖN. | |
* | |
| (rököny~ v. rőköny-folt) ösz. fn. Foltok a növények, különösen füvek, és gabonanemüek levelein, szárain, melyeket az úgynevezett rüköny képez. V. ö. RÖKÖNY. | |
* | |
| (rököny- v. rőköny-foltos) ösz. mn. Rökönyfoltokkal lepett. Rökönyfoltos gabonafejek, fűlevelek. V. ö. RÖKÖNYFOLT. | |
* | |
| (rök-öny-öd-és v. rők-öny-öd-és) fn. tt. rökönyödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Romlékony változási állapot, midőn valami rökönyödik. A sok eső, vagy a sok szárazság rökönyödést okoz a gabonákban. V. ö. RÖKÖNYÖDIK. | |
* | |
| (rök-öny-öd-ik v. rők-öny-öd-ik) k. m. rökönyöd-tem, ~tél, ~ött. Mondják növényekből, különösen fű- és gabonaneműekről, midőn száraik a sok eső miatt megfülelvén, vagy lábaikon sokáig állván, elszáradnak, elasznak, megrohadnak, szétmállanak. V. ö. RÖKÖNY. | |
* | |
| (rök-öny-ös v. rök-öny-ös) mn. tt. rökönyös-t v. ~et, tb. ~ek. A sok eső miatt megpárlott, megfüledt, és rohadt, vagy a nagy szárazságtól kiaszott. Rökönyös vetések. V. ö. RÖKÖNY. | |
* | |
| (rők-öt-öl) önh. lásd RŐKÖTÖL. | |
* | |
| (rők-öt-öl) önh. m. rőkötöl-t. A ,rőköl' szónak tájdivatosan toldott alakja, melyben l. RŐKÖL. | |
* | |
| (rők-öt-öl-és) l. RŐKÖLÉS. | |
* | |
| lásd RÖGTÖN; RÖGTÖNÖS; RÖGTÖNÖZ. | |
* | |
| névmódosító rag, l. ~RÓL. | |
* | |
| fn. tt. römpöly-t, tb. ~ök. A Tájszótár szerint fél meszszelyt jelentő mérték. Törzse römp talán hangutánzó mint hörp, korty, s egy römp annyi volna mint egy korty, vagy hörp. Némely német szójárásokban is eléfordúl Rimpel, de a szókönyvekben nem találtatik. | |
* | |
| l. RENG; RENGÉS. | |
* | |
| l. RENGET.
"Asztalnál ül vala gyönge Júdit asszon, Lábánál röngette szép arany bőcsőjit." Székely balláda (Udvarhelyszékről). | |
* | |
| tt. rönkecz-ět; vagy RÖNKESZ, tt. rönkesz-t. l. RĚNKESZ. | |
* | |
| Idősb Mándy P. küldötte szók között van; de jelentését nem irta fel. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Vas megyében; helyr. Rőnök-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| hangszó, melyből röpül, röppen, röpít, röpdös, röpke és családaik erednek. l. RÉP. | |
* | |
| (röp-öd-ös) gyak. önh. m. röpdös tem, ~těl, ~ött, par. ~s. Szárnyain ide-oda szállong. Röpdösnek a madarak, a lepkék, a méhek. Átv. ért. mondjuk holmi lengeteg könnyü testekről, melyeket a szél, vagy szellő lebegtetve tovább visz, milyen a pöhöly, toll, ökörnyál. Más kiejtéssel: rěpděs. | |
* | |
| (röp-öd-ös-és) fn. tt. röpdösés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szárnyas állatok, s némely lebegény testek ide-oda szállongása; máskép rěpděsés. | |
* | |
| (röp-öd-öz) l. RÖPDÖS. | |
* | |
| (röp-irat) ösz. fn. Kisebb tartalmu, napi érdekü dolgokat tárgyaló, csakúgy futtában közre bocsátott nyomtatvány, melyet ismét hasonnemü újabb iratok háttérbe szorítanak. | |
* | |
| (röp-ít) áth. m. röpít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szárnyakra bocsát, röpülni hagy, vagy okozza, eszközli, hogy repüljön valami. Kiröpíteni a kalitkából a madarat. Elröpíteni a fára ülő varjút. Átv. ért. lövés, dobás által sebesen elszállít valamit. Golyót röpíteni az ellenség agyába. Kövecset röpíteni a folyón által. Továbbá sebes menetü jármüvön szállít. A gyors lovak röpítik a kocsit. Egy óra alatt haza röpítlek. A kedvező szél röpíti a vitorlás hajót. Más kiejtéssel: rěpít. Önhatólag is használtatik ez összetételben: kirepít, midőn a fiók madár szárnyra kél. | |
* | |
| (röp-ít-és) fn. tt. röpítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva szárnyas állatokat, vagy átv. ért. más nemüeket is röpítenek. V. ö. RÖPÍT. | |
* | |
| (röp-izom) ösz. fn. Izom, mely a madarak szárnyainak mozgató szerve. | |
* | |
| (röp-ög-e = röp-ög-ő) mn. tt. röpké-t. Ami röpösni, röpdösni szokott, vagy könnyen elrepül, elszáll, milyenek általán a madarak, de különősen az apróbb nemüek. Röpke pillangó. Átv. lenge, lengeteg, mit a szellő is elvisz. Röpke pöhöly. Képes kifejezéssel: röpke gondolatok, röpke öröm, röpke szerencse.
E szónak képzőjében a gyakorlati hajlamnak alapfogalma rejlik, miért képzője nem a kicsinyítő ke, hanem a gyakorlatos ög; röpög, röpögő, röpöge, öszverántva röpke, mint csipeg csipke, bugyog bugyka, czineg czinke, fecseg fecske, bereg berke (birke) stb. Egyébiránt mindezekben megvan a kicsinyítés mellékfogalma is, mennyiben a gyakorlat mint önálló vagyis gyűegész nagyot, az egyes jelenségei pedig aránylag kicsit jelentenek. | |
* | |
| (röpke-irat) l. RÖPIRAT. | |
* | |
| (röp-ög-öd) gyak. önh. m. röpköd-tem, ~tél, ~ött. Egy jelentésü vele a röpdös, azaz, szárnyain lebegve ide-oda szállong. Mindkét képzője gyakorlatos. A latinban is ily öszvetett képző az icat, pl. vello vellicat, claudus claudicat, vello villicatur stb. A magyarban rokon képzésüek: köpköd, kapkod, csapkod, csipked, stb., melyekkel egy értelmüek: köpöget, kapogat, csapogat, csipeget. | |
* | |
| (röp-ös) gyak. önh. m. röpös-tem, ~tél, ~ött. Gyakran, folytonosan, vagy könnyeden lebegve röpül. Az ös gyakorlati képző egy az ög (og, ěg) képzővel. Ilyenek: futos, kapos, tapos, reběs (get) stb. | |
* | |
| (röp-ös-és) fn. tt. röpösěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos röpösés. | |
* | |
| (röp-ös-ő) l. RĚPĚSŐ. | |
* | |
| (röpp-en) önh. m. röppen-t. Szárnyait csaptatva röpülő állapotba helyezi magát. Felröppen, elröppen, kiröppen. Különbözik tőle a röpül, mert ez folytatásra, amaz pedig inkább kezdésre vonatkozik. | |
* | |
| (röpp-en-és) fn. tt. röppenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szárnyas állatnak működése, midőn bizonyos irányban szárnyaira kel. | |
* | |
| (röpp-en-t) áth. m. röppent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, vagy okozza, hogy a szárnyas állat röppenjen. Átv. sebesen dob, vagy lő valamit. V. ö. RÖPÍT. | |
* | |
| (röpp-en-t-és) fn. tt. röppentés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Eszközlés, hogy valami röppenjen. | |
* | |
| (röpp-en-t-ő) fn. tt. röppentyű-t. Röpülő rakéták neme. Képzésre olyan mint csengetyű, leffentyű, pattantyú, és több mások. | |
* | |
| (röp-t-e) valaminek, azon igenevek egyike, melyek csak személy ragokkal használtatnak, mint jártom(-ban), keltem(-ben), ültöd(-ben) stb. Am. röpülése valaminek. | |
* | |
| (röp-t-e-ben) ih. Az alatt, míg röpül, vagy röpülve. Röptében lelőni a madarat. Könynyű ellőni a madarat, ha röptében egyenes utat tart. (Km.)
"Egy kis tarka madár víg kedvében, Szép gyümölcsös kertnek ment röptében." Faludi. | |
* | |
| (röp-telen) fn. tt. röptelen-t, tb. ~ěk. Amérikában lakó, igen kövér lúdfaj; orrlapátja hosszú, és elül meggörbült, szárnyai rövid, rongyos, és borzas tolluak, röpülésre alkalmatlanok, s innen a neve. (Plautus pinguis). | |
* | |
| helyesebben: röptön; l. ezt. | |
* | |
| (röp-tet) áth. m. röptet-tem, ~tél, ~ětt, par. röptess. Eszközli, vagy okozza, vagy engedi, hogy repüljön. Elröpteti, kiröpteti a madarat. | |
* | |
| (röp-tet-és) fn. tt. röptetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Eszközlése annak, hogy valami röpüljön. | |
* | |
| (röp-t-ön) ih. Röpülő szárnyakkal; sebesen, folytonosan röpülve, tulajdon és átv. értelemben. A hír röptön röpül, s jelengeti. (Helmeczy). | |
* | |
| (röptön-lövő) ösz. fn. Személy, illetőleg vadász, puskás, ki a madarakat röptükben lelövi. | |
* | |
| (röp-űl) önh. m. röpűl-t. A szárnyas állat a levegőben fönnlebegve bizonyos irányban tovább száll. Kiröpűl, beröpűl, felröpűl, leröpűl, elröpűl, átröpűl, visszaröpűl. A madár akárhová röpűl, mindenütt otthon van. (Km.).
"Magasan röpűl a daru, szépen szól." Népd. Átv. lövés, dobás erejénél fogva sebesen elszáll. Röpűl a kilőtt golyó. Egyébiránt l. RĚPŰL. | |
* | |
| l. RĚPÜLÉS.
"A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése." Kölcsey. | |
* | |
| elvont gyöke rőrődik igének. l. ezt. | |
* | |
| (rőrő-öd-ik) belsz. m. rőrőd-tem, ~tél, ~ött. Dörzsölés, horzsolás által apró darabokra töredezik, kopik, korholódik, pl. a malomkövek között a gabona. Gyöke rőr, a romlást, törést jelentő r gyökü szók osztályába tartozik, melyek között legrokonabbika: őrlődik. | |
* | |
| elvont gyöke rőstöl szónak és származékainak; rokon rós, róska, rót és rők gyökkel s rőt szóval. V. ö. RO, 4). | |
* | |
| l. RŐZSGYE. | |
* | |
| 1) l. RĚST. 2) Máskép: RŐST, fn. tt. röst-öt, harm. szr. ~je. Jelentése ugyanaz, mi a vastaghangu rost-nak, azaz, konyhai eszköz, mely rácsosan öszvealakított vasrostokból áll, s melyen holmit sütni, pirítani szoktak, l. ROST. | |
* | |
| l. RÖST. 2). | |
* | |
| l. RĚSTĚL. | |
* | |
| (rős-t-öl) áth. m. rőstöl-t. Szoros ért. valamely húsnemü eledelt rögtön süt, pirít. Halat, rostélyost rőstölni. Széles ért. bármily más konyhai eszközben pirít, pörköl valamit. Káposztát, csuszát, húst rőstölni. Egyezik vele a német rösten. V. ö. ROST. | |
* | |
| l. RĚSTĚLÉS. | |
* | |
| (rős-t-öl-és) fn. tt. rőstölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki rőstöl. | |
* | |
| (rős-t-öl-ő) fn. tt. rőstölő-t. Aki rőstöl; vagy amivel rőstölnek; különösen konyhai eszköz, vagy edény, melyben az ételeket rőstölni, pirítani, pörkölni, rátani szokták, pl. serpenyő, lábas. | |
* | |
| l. RĚSTSÉG; RĚSTŰL. | |
* | |
| erdélyi falu Nagy-Szeben székban; helyr. Rősz-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rö-öt) mn. tt. rőt-öt. Vörösbarna szinű, sötétvörös, vörnyeges. Rőt haju ember. Rőt szőrű tehén. Egyezik vele a vastaghangu rós, és az éles ris, melyből riska származott, valamint a német roth. Gyöke volna azon ro v. rö, mely mind a mi nyelvünkben, mind más idegenekben tüzet, égést és vöröset jelentő szók alaphangját képezi. V. ö. RO, 4). | |
* | |
| falu Vas- megyében; helyr. Rőt-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rőt-eny). fn. tt. rőteny-t, tb. ~ěk. Egyszerü vegyelem, a fémek osztályából. (Rhodium) | |
* | |
| (rőt-ércz) ösz. fn. Vörös szinü ércz neme, mely kénnel, mirenynyel vegyített ezüstrészeket tartalmaz. | |
* | |
| (rőt-fakó) ösz. fn. Vörnyeges szinbe átmenő fakó. Rőtfakó ló, eb. | |
* | |
| (rőt-récze) ösz. fn. Az északi tengeren lakó réczenem, melynek tollai rőtfakók, vagy barnák. (Anas fusca. L.) | |
* | |
| l. RŐT, (2). | |
* | |
| l. RĚTTEG; RĚTTEN. | |
* | |
| (rőt-vad) ösz. fn. Vadászok így hívják a szarvast, dámvadot, őzt, és zergét, minthogy rőt a szőrök. | |
* | |
| l. RETYESZ. | |
* | |
| az általános nyelvben rövid szónak és származékainak gyökeként tekinthető; de Erdélyben, különösen az udvarhelyi székelyeknél, önállólag is divatozik, melyből: rövebb am. rövidebb. Tárgyesete röv-et. l. RÖVID. | |
* | |
| (röv-id) mn. tt. rövid-et. Aminek hossza, vagyis hosszmértéke más testhez, vagy térhez viszonyítva, ezénél kisebb, vagy bizonyos czélhoz képest nem elegendő hosszú. A sing rövidebb a rőfnél. A rőf rövidebb az ölnél. Az orosz mérföld rövidebb, mint a magyar. Rövid újju ruha, mely az egész kart be nem födi. Rövid száru topán. Rövid nyelü söprű, kapa, ásó. Rövid derék, mely az egész test hosszával nincs arányban. Rövid haj, szakál. Rövid kard, kés, pipaszár. Rövid végét fogni valaminek, am. rövidítéssel élni, a dolgon hamar átesni. Rövid pórázra fogni az ebeket. Rövidre fogni a gyeplőt. Rövidet húzni; mi valószinüleg a sorsolási szokásból eredt, midőn nyilakat, vesszőket húztak; V. ö. RÖVIDSÉG. Rövidre metélni, vagdalni valamit. Szélesb ért. más terjedelemre is vonatkozik, pl. Rövid termetű, alacsony, nem magas. A kellő mértéknél rövidebb legényt nem veszik be katonának. Rövid látás, am. nem messze terjedő, ható. Rövid az esze. Átv. mondják időről, vagy időben történő dolgokról, s am. nem sokáig tartó, hamar elmuló. Télen rövidek a napok, nyáron az éjszakák. Az ember rövid ideig él. Rövid az élet. Rövid a torkosság, hosszú a betegség. (Km.). Rövid beszéd, értekezés, mulatság, szindarab. Rövid emlékezet. Továbbá, valamely hosszabban tartó, többet foglaló dolognak öszvevont tartalma. Valamely könyvnek rövid kivonatát adni. Ne beszélj sokat, légy rövid. Némely régi iratokban: revid, rivid, rüvid. "Igérvén rövid üdő után Jezraelnek vérét megdiadalmazni." Bécsi codex. (Ozyás). "Rividen szól, de igön nagyot és igön sokat fog." Góry-codex. (M. Nyelvemlékek IV. K. 29. l.). "Aesopus életinek revideden vége." Pesti Gábor (Aesopus élete végén).
Amit Adelung a kurz német szóról mond, hogy alapfogalma a vágás, metszés, ugyanaz ráillik a magyar rövid-re is, mert egyik eredeti értelménél fogva, mint Molnár A. jól latinozza, am. elvágott, elvagdalt (concisus), a többi jelentések részint ehhez alkalmazottak, részént általvittek. Ez alapfogalomnál fogva gyöke röv v. rěv azon r alaphangu szók osztályába sorozható, melyek általán metszésre, vágásra, vagy ez által okozott vonalakra emlékeztetnek, milyenek, recze, redő, reped, rés, rész, ró, stb. Legközelebb áll hozzá a latin brevis, előtét nélkül revis. Képzője id, egy a minőséget jelentő is (as, os, ös) képzővel, mintha volna röv-is, pl. kőris, hamis, tüvis, lapis, haris. Egyébiránt vannak ezen osztályba tartozó mellékneveink d képzővel is, mint, kicsid, szelid, hosszúd, lassud, édesd stb. | |
* | |
| (röv-id-ebb-ít) áth. m. rövidebbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Rövidébbé teszen. Különbözik tőle rövidít annyiban, hogy az átv. ért. is használtatik. | |
* | |
| (röv-id-ebb-űl) önh. m. rövidebbűl-t. Rövidebbé leszen. A különbséget ,rövidül' szótól l. RÖVIDEBBÍT alatt. | |
* | |
| (röv-id-ecs-ke) l. RÖVIDKE. | |
* | |
| (röv-id-ed) mn. tt. rövided-ět. Kicsivel rövidebb, mint kell, vagy szokás, vagy más rövidhez viszonyítva. V. ö. RÖVID. | |
* | |
| (röv-id-ed-en) ih. Igen röviden, nem vontatva, nem sok ideig tartva; kevés szóval vagy munkával. Rövideden szólani. Rövideden végezni. Pesti Gábornál: revideden. V. ö. RÖVID, RÖVIDED. | |
* | |
| (röv-id-ěd-ik) k. m. röviděd-tem, ~tél, ~ětt. Röviddé változik, alakúl; előbbi hosszusága fogy. Őszi éjnapegyenlet után nagyon rövidednek a napok, a tavaszi után pedig rövidednek az éjek. Ez igében az ěd nem tartozik a törzshöz, hanem képző, mint ezekben: szélěsědik, keskěnyědik. | |
* | |
| (röv-id-en) ih. 1) Rövidre metszett, szabott stb., alakban. A ruhát röviden szereti viselni. 2) Nem sokáig tartva, húzva, vontatva; szabatosan, kevés szóval. Röviden beszélni, értekezni, írni. Röviden végezni valakivel. Röviden kimondani az igazat. Röviden szólva, abból semmi sem lesz. Röviden és jól. Röviden lőni vadászok nyelvén am. alant lőni, alálőni, vagyis a czélba vett pont alá vagy azon innen lőni. | |
* | |
| (rövid-farkú) ösz. mn. Minek farka a maga fajabeli, vagy viszonylag más állatokéihoz képest rövid. Rövid farkú ló, szokottabban, kurta farkú, ha t. i. el van nyirva. A nyúlak rövidfarkúak. | |
* | |
| (rövid-fülű) ösz. mn. Mondjuk állatról, ha füle akár a maga fajához, akár más nemü állatokhoz mérve rövid. A ló rövidebb fülű a szamárnál. Rövidfülű eb, melynek elvágták a fülét. | |
* | |
| (röv-id-ít) áth. m. rövidít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Röviddé tesz, a törzsszónak minden értelmében véve. Elvágással rövidíteni a kötelet, szerszámnyelet. Nyiréssel rövidíteni a hajat, szakált. Behajtással rövidíteni a ruhát. Időre vonatkozólag, am. eszközli, hogy hamar muljék, vagy vége legyen. Életét kicsapongások által rövidíteni. Bizonyos cselekvéseket illetve, am. kevéssel végez, szabatosan tesz valamit. Beszédet, szinmüvi eléadást rövidíteni. Továbbá, az érzékek, kedély, elme elfoglalása által unalmat űz. Nyájas társalgás, érdekes munkák olvasása rövidítik az időt. Átv. ért. jogaiban, jószágában megrövidíteni valakit am. illetőségéből, járandóságából elvonni. V. ö. RÖVIDSÉG. | |
* | |
| (röv-id-ít-és) fn. tt. rövidítés-t, tb- ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit rövidítünk, mindennemü értelemben véve. Elvont értelemben különösen rövidített szó, rövidített irat (Abreviatura). V. ö. RÖVIDÍT. | |
* | |
| (röv-id-it-mény) fn. tt. röviditmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A rövidítés müve, eredménye, rövidített valami. | |
* | |
| (rövidítő-jel) ösz. fn. Jel, mely által jelentjük, hogy az irásban a szónak egy vagy több betüit kihagytuk, mit rendesen kihagyó vonással (-) teszünk, pl. ásvány-, növény-, és állattan, hol a rövidítő jel az utóbb eléforduló tan szónak kihagyására mutat. | |
* | |
| (rövid-karu) ösz. fn. Kinek karja aránylag az egész testéhez mérve, rövid. | |
* | |
| (röv-id-ke) mn. tt. rövidké-t. A maga nemében, vagy aránylag rövid, pl. a nyúl farka. | |
* | |
| (röv-id-ke-el) önh. m. rövidkél-t. Vadászok nyelvén am. röviden lőni, alant lőni. l. RÖVIDEN alatt. | |
* | |
| (rövid-lábu) ösz. mn. Kinek v. minek aránylag rövid lábai vannak. A réczék rövidlábuak a gólyákhoz képest. Átv. rövidlábu szék, pad, asztal. | |
* | |
| (rövid-látás) ösz. fn. 1) A szemeknek azon különös szerkezete, midőn a tárgyakat csak közelről fogják fel. (Myopismus.) 2) Átv. észbeli gyöngeség, felfogási hiány, melynél fogva valaki a dolgoknak csak jelen állapotát fogja fel, a nélkül, hogy akár azok okait, akár lehető okozataikat, eredményeiket belátná. | |
* | |
| (rövid-látó) ösz. fn. Ki szemei által csak a hozzá közel levő tárgyakat különbözteti meg. (Myops.) Ellentéte: messzelátó. Átv. V. ö. RÖVIDLÁTÁS, 2). | |
* | |
| (röv-id-leg) ih. l. RÖVIDEN. | |
* | |
| (röv-id-leg-ěs) mn. tt. rövidlegěs-t v. ~ět, tb. ~ěk. l. RÖVIDED. | |
* | |
| (röv-id-let) fn. tt. rövidlet-ět, harm. szr. ~e. Valaminek lényeges és fő pontjaiban összevont, eléadott foglalatja. (Summarium). | |
* | |
| (rövid-nap) ösz. ih. Nem sokára, alig egy-két nap multával, e helyett: rövidnapon. Rövidnap nálatok leszek. | |
* | |
| a magyarországi Helynévtárban Széplak helységénél (Abaúj megyében) meg van különböztetve Hosszúrendszer és Rövidrendszer. | |
* | |
| (röv-id-ség) fn. tt. rövidség-ět, harm. szr. ~e. 1) A tér- vagy időbeli hoszmértéknek azon tulajdonsága, melynél fogva valami rövidnek mondatik. Rövidsége miatt haszonvehetetlen ruha, eszköz. Idő rövidsége. 2) Bizonyos műnek, cselekedetnek öszvevont állapota, vagy minősége. Beszédben, irásban követett szabatos rövidség. 3) Kár, vagy hiány melyet valaki szenved, midőn kellő, illő, vagy törvényes jutalékát, járandóságát meg nem kapja. Az örökség, a zsákmány elosztásakor valakinek rövidséget okozni. Cselédeimnek semmi rövidségök ne legyen. Nagy rövidség az rám nézve, hogy... E szó átvitt jelentésü, s azon ősi népszokásra mutat, midőn bizonyos javakat vessző, vagy nyilhuzás által osztottak el magok között, mely alkalommal aki rövidebbet húzott, kevesebb jutott neki. | |
* | |
| (röv-id-űl) önh. m. rövidűl-t. Röviddé lesz; hosszuságából, vagy tartósságából veszt. Rövidűl a szamár farka, ha szőrei kihullnak. Őszszel a napok rövidülnek, tavaszszal az éjek. V. ö. RÖVID. | |
* | |
| (röv-id-űl-és) fn. tt. rövidűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hoszmérték csonkulása, midőn valamely test hossza fogy. | |
* | |
| elvont gyök rözgődik, rözgölődik szókban. Azonos zör elvont gyökkel. | |
* | |
| mn. tt. rőz-t, v. ~et v. ~öt, tb. ~ek v. ~ök. Mondják durva, fehérítetlen vászonról. Kantus alatt rőz a pendely. (Gúnydal.) Minthogy az ilyetén vászon sárgaréz szinü, hihetőleg e nevét a réztől kapta, s ez annál valószinübb, mert némely tájakon így éneklik a dalt: réz a pendely; mi alatt egyébiránt piszkos, kakás pendely is értetik. | |
* | |
| l. REZGE, REZGETEG. | |
* | |
| (röz-ög-ő-öd-és) fn. tt. rözgődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rözgődő állapot. V. ö. RÖZGŐDIK. | |
* | |
| (röz-ög-ő-öd-ik) belsz. m. rözgőd-tem, ~tél, ~ött. Rözgő, vagyis zörgő állapotban létezik, szenved; zakatol. Átvetve: zörgődik. | |
* | |
| (röz-ög-öl-ő-öd-és) l. RÖZGŐDÉS. | |
* | |
| l. RÖZGŐDIK. "Abban kegyelmeteknek az előbbeni jó szokást most is meg kellett volna tartani, hogy az öreg (nagyobb) vármegyéktől várt és értett volna,... mindazáltal nem árt hogy rözgölődik kegyelmetek." Draskovics György győri püspök. 1693. (M. Történelmi Tár. VIII. K. 180. l.). | |
* | |
| kemenesali tájszó, az általánosabb rögtön értelmében, melyből hangáttétellel és hangcsere (t = z) által keletkezett. Rözgön menj. (Kresznerics). l. RÖGTÖN. | |
* | |
| tájdivatosan am. rozzan; és rezzen. l. ROZZAN; REZZEN. | |
* | |
| elvont törzse rőzse és rőzsgye szóknak. | |
* | |
| (rő-özs-e) fn. tt. rőzsé-t Öszvevagdalt, vagy öszveszedett s nyalábba kötött ágbog. Fűzfa-, nyárfa-, akáczrőzse. Rőzsét szedegetni. Rőzsével fűteni. Tájdivatosan: rősgye v. rőzsgye, mélyhangon rásgya. Gyöke rö v. rő azon r hangu gyökszókkal rokon, melyek metszésre, vágásra vonatkoznak. V. ö. RÁSGYA. Egyezik vele törzsökben és értelemben a német Reisholz. | |
* | |
| (rőzse-gát) ösz. fn. Gát, a víz áradása, vagy kicsapása ellen, melyet egymásra halmozott, s közben-közben földdel lenyomtatott rőzsékből csinálnak. Egyébiránt e végre úgynevezett pőzsöket használnak, melyek a rőzsétől csak abban különböznek, hogy öszve nem vagdalt, azonban szintén nyalábba kötözött ágakból állanak. V. ö. PŐZS. | |
* | |
| (rőzse-kéve) ösz. fn. Kévébe vagy nyalábba kötött rőzsecsomó. | |
* | |
| (rőzse-nyaláb) l. RŐZSERÉVE. | |
* | |
| (rőzs-gye) l. RŐZSE. | |
* | |
| a ,rút' szóban ro gyökkel egyezik; V. ö. RÚT. | |
* | |
| fn. tt. rubel-t, tb. ~ěk. Orosz birodalmi ezüst pénz neme, melyből 13 számitandó egy kölni mark fínom ezüstre. Egy rubelben száz kopek van. Veretnek 1, 1/2, 1/4, 1/5, 1/10 és 1/20-rész rubelek. Az ezüst rubeltől különbözik a papirrubel, mely amannál sokkal kevesebb értékü. Eredeti jelentésénél fogva am. lemetszett darab, rubitj szótól, mely = lemetszeni. | |
* | |
| fn. tt. rubiánká-t. Idegen nyelvből származott köznépies neve a libatoppok neme alá sorolt növényfajnak, melynek levelei hosszudadok, kikanyargatott élűk; fürtjei sokágúk, leveletlenek. Különösen nagy szaga van. Máskép szintén köznyelven: fürtösfű, fodorka, bajfű, szőlőfű, ribijánkó. Növénytani néven: rubiánka libatopp. (Chenopodium bothrys). | |
* | |
| (rubiánka-libatopp) ösz. fn. l. RUBIÁNKA. | |
* | |
| fn. tt. rubin-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Igen átlátszó, vörös szinü drágakő neme, mely ritkaságra és keménységre nézve közel áll a gyémánthoz. (Rubinus). Nevét vörös szinétől kapta, melynek gyöke számos nyelvekben vöröset jelentő szók alapját teszi. | |
* | |
| (rubin-kolibri) ösz. fn. Kolibrifaj, melynek farka rubinszinü piros. | |
* | |
| fn. tt. rubint-ot. l. RUBIN.
"Kincsem, violám, rubintom, Itt az utolsó forintom." Csokonai. | |
* | |
| kn. tt. Rucsi-t. l. RUDOLF. | |
* | |
| réczéket hivó szó, t. i. oly vidékeken, hol a réczét ruczának nevezik, másutt pedig kacs, hol t. i. kacsa v. kácsa a neve. | |
* | |
| (rucz-a) fn. tt. ruczá-t; tájdivatosan am. récze. l. RÉCZE, KACSA. | |
* | |
| elvont gyöke ruczczan igének. Lásd ezt. | |
* | |
| (ruczcz-an) önh. m. ruczczan-t. Ruczcz-féle hangot ütve mozgásnak ered, neki ered, máskép: robban, felrobban. Felruczczantak, s hátat fordítottak az igazság mesterének. (Vajda. Kr. Élete I. k. 695. l.). | |
* | |
| (ruczcz-an-ás), fn. tt. ruczczanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ruczcz-féle hanggal neki eredés. | |
* | |
| fn. tt. rud-at, harm. szr. rúdja, kicsinzőleg: rudacska. Általán, vékonyabb vagy vastagabbféle dorong, mely rendesen bizonyos eszközül használtatik, pl. emelő rúd; ruhatartó rúd a pórlakokban; csizmadiák rúdja, melyen a csizmákat vásárra viszik; csöbörhordó rúd; kormány rúdja; szénás, szalmás szekeret lenyomtató, vagyis nyomó rúd; mérlegrúd, a mérleg felső része, melyről a sulymérték és megmérendő tárgy aláfüggenek; mérlegező rúd, az egyensuly fentartására. Különösebben szekérrúd, kocsirúd, eketalyigarúd, szánkarúd, melyekhez a vonó barmot fogják. Ebrúd, Dugonics szerént, melylyel a sövény résén átszorított ebet a másik oldalon álló legények felvetni szokták, honnan a közmondat: ebrúdon kivetni valakit am. csúful kiadni rajta. Rudat hányni am. a régen divatozott szokás szerént, nevezetesen a vitézeknél, dárdanyélforma rúddal játszani, egymásfelé dobálni. Rád jár a rúd közmondat szerént am. te vagy czélnak kitéve, téged érdekelnek. Kifelé áll a rúdja, azaz, kiadnak rajta, el kell távoznia, indulóban van. Átv. ért. rúdforma szálakká alakított fémanyag. A hámorból rudakban küldözni szét a vasat. Rudakban álló ezüst, arany. Rúdarany, rúdezüst. Különösen vasból készített rúdforma, a bizonyos czélra vagy eszközül szolgáló száldarab. Vas rudakkal erősített házfalak.
Akár megfordított gyökénél fogva, akár az első szótag (du, do) elejtésével egyezik vele a magyar durung v. dorong, továbbá a latin rudis (dorong), latin-görög radix, német Ruthe, finn ruode, chaldaei rit stb. Adelung Ruthe szóban a nyulékonyság és hajlékonyság alapfogalmát véli rejleni, s erre vonatkozó rokongyökü szókkal teszi egy osztályba; de véleményünk szerént inkább azon szókkal rokonítható, melyek mind a német, mind a mienkféle, mind más nyelvekben metszésre, vágásra vonatkoznak, minthogy a rúd és ruthe eredetileg nem egyéb, mint a fának levágott vastagabb vagy vékonyabb ága, szála, s ennél fogva nyelvünkben rokonai ró, rovás, ront, rőzse, réteg stb., latinban runco, németben rotten, reiszen stb. E szerint rúd am. a tőről vagy törzsről lerótt, levágott ág; valamint a hasáb, a vastag fából vagy más testből kihasított darab. | |
* | |
| 1) falu Zaránd m.; máskép Rudfalva; 2) erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Rudá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. ~Bányácská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rud-acs-ka) fn. tt. rudacská-t. Kisebbféle rúd, mindenik jelentésében. | |
* | |
| (rúd-aczél) ösz. fn. Rúdalakuvá vert, pőrölyözött aczél. | |
* | |
| (rud-al) áth. m. rudal-t. Valamit rúddal ellát, leszorít, rudat csinál bele. Rudalni a szekeret, a kocsit a kormányt; különösen a hosszu terhes (szénás, szalmás) szekeret elejétől végig rúddal akként szorítja le, hogy a rúd két végét erősen a szekér aljához köti. Átv. ért. rúddal vagy vastag bottal ver valakit. Jól megrudalták őkemét. Kirudalni valakit. (Szabó D.). | |
* | |
| (rud-al-ás) fn. tt. rudalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit rudalnak. Balaton mellékén am. maga a nyomórúd. | |
* | |
| (rúd-al-ó) mn. tt. rudaló-t. Aki rudal; vagy amivel rudalnak. Főnévként am. rudalókalapács v. ~pőröly; és rudaló- v. rudazókötél. | |
* | |
| (rudaló-kalapács) lásd RUDALÓPŐRÖLY. | |
* | |
| (rudaló-kötél) l. RUDAZÓKÖTÉL. | |
* | |
| (rudaló-pőröly) ösz. fn. Pöröly, melynek segítségével az ércztömeget rúddá alakitják. | |
* | |
| erdélyi falu, Felső-Fejér m.; helyr. Rudaly-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rúd-arany) ösz. fn. Rúdhoz hasonló hengerré tömörített arany. | |
* | |
| (rud-as) mn. tt. rudas-t, v. ~at, tb. ~ak:. Rúddal ellátott, a minek rudja van. Rudas szék, melyen embert hordoznak. A timárok rudas padlása. Rudas szánkó. Rudas fürdő (németül Blocksbad) Budán, mely talán onnan kapta nevét, hogy hajdan rudakkal volt körülkorlátolva. Továbbá: rudas ló v. csak: rudas (fn. amidőn a tt. rudas-t, tb. ~ok), mely a rúd mellett jobbfelül van befogva (a balfelül járó pedig: nyerges).
"Állj meg Jancsi, itten van már a csárda, Ihatnék a rudas lovam, a sárga." Népdal. Főnévként használtatik még az iménti értelmén felül azon esetben is, midőn egy petrencze szénát, sarjút jelent, melyet két ember két rúdon el bír vinni. Rudasokba rakni a szénát, sarjút. | |
* | |
| (rudas-ló) ösz. fn. l. RUDAS alatt. | |
* | |
| (rud-az) áth. m. rudaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A szekérre magasan felrakott szénát, szalmát vagy más terhet, végig nyujtott rúddal, és kötéllel v. lánczczal lenyomtatja, leszorítja. Rudazni a szénás szekeret. | |
* | |
| (rud-az-ás) fn. tt. rudazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn a megrakott szekeret rudazzák. V. ö. RUDAZ. | |
* | |
| (rud-az-ó) mn. és fn. Aki rudaz; vagy amivel rudaznak; különösebben: nyomórúd. | |
* | |
| (rudazó-kötél) ösz. fu. Kötél, melylyel a rudazó vagy nyomórúd két végét leszorítják. Vastag, mint a rudazókötél. | |
* | |
| (rudazó-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel a szekér rudazóját leszorítják. | |
* | |
| (rúd-czin) ösz. fn. Rúdforma hengerré tömörített czínanyag. | |
* | |
| (rúd-ezüst) ösz. fn. Ezüstanyag, rúdforma hengerré alakított állapotban. | |
* | |
| (máskép: Ruda), falu Zaránd m.; helyr. Rudfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rúd-fogó) ösz. fn. A vashámorokban azon nagy fogó, mely között az idomítatlan vas tömeget tartják, midőn ruddá képezik a pöröly alatt. | |
* | |
| (rúd-fő) ösz. fn. Az ökörszekér rúdjának eleje, melynek kétágu öblébe a jármot beleillesztik. | |
* | |
| (rúd-hámor) ösz. fn. Vashámor, melyben a vasat rúdalakuvá hengerítik, nyujtják, vagy lapítják. | |
* | |
| férfi kn. tt. Rudi-t. L. RUDOLF. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, falvak Trencsén m.; helyr. Rudin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (rúd-karika) ösz. fn. Karika a rúd elején, melybe a nyakló kötelét vagy lánczát belehuzzák. | |
* | |
| (rúd-kén) ösz. fn. Rúdhoz hasonló hengerré öntött kénanyag. | |
* | |
| falvak Gömör és Torontál m.; helyr. Rudná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falvak Bars, Nyitra, Turócz megyékben; helyr. Rudnó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj m.; puszta Nógrád m.; helyr. Rudnok-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~Lehotá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Rudobányá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Rudolf-ot, harm. szr. ~ja. Rudolphus. Kicsinyítve: Rudi, Rucsi. A nyelvészek régi német szónak tartják, Rathgeber jelentéssel. | |
* | |
| (rúd-ón) ösz. fn. Rúdformára hengerített ónanyag. | |
* | |
| (rúd-szárny) ösz. fn. A szekérrúdnak kétfelé ágazó töve a tengely fölött. | |
* | |
| (rúd-vas) ösz. fn. Vas, rúdformában, mint azt a hámorokban eléállítani szokták. A lakatosok, kovácsok rúdvasat vesznek. | |
* | |
| (rúd-vég) ösz. fn. Bármely nemü rúdnak a vége; különösebben a szekérrúdnak elülálló része, melyhez mind a hátulsó, mind az első lovak, amazok a nyakló vagy hám által, ezek pedig a késefa és istráng által akasztva vannak. | |
* | |
| (rúd-vég-szeg) ösz. fn. A rúd végén megerősített, visszafelé görbedő vagy más alaku szeg, a késefa megerősitése végett. | |
* | |
| (rúd-vitorla) ösz. fn. Általán, minden vitorla, mely rúdhoz van kötve. | |
* | |
| önh. és áth. m. rúg- v. rug-tam, ~tál, ~ott. A fölemelt lábnak sarkával, vagy talpával, vagy térdével üt, taszít, lök. Rúg a szilaj ló, a tehén, az ökör. A kocsisló kirúg a hámból. A sarkantyúzott paripa felrúg. (Képes kifejezéssel: felrúgott am. megdöglött). Hátba, farba, seggbe, hasba, oldalba, mellbe rúgni valakit. Berúgni az ajtót. Elrúgni a patkót, rugás v. menésközben. Felrúgni valamit a földről. Föl sem rugnám őt. Hozzá rúgott, de nem érte. A rudasló lerúgta a kocsist az ülésről. A kancza megrúgja a csődört. A ménló ritkán rúgja meg a kanczát. (Km.). Rúgd vissza, ha megrúg. (Km.). Rúgd fel, hagyd ott. (Km.). Szélesb. és átv. ért. mondjuk oly testekről, melyekben visszataszító erő van, melynél fogva, ha nyomást szenvednek, ismét előbbi helyzetökbe ugranak vissza. Rúg a puska, midőn lőnek belőle. Rúg a tollakra csinált pamlag, kocsi.
Ezen ige, mint alapértelme mutatja, úgy látszik nem egyéb, mint hangáttétellel: ugor vagyis, ugr, minthogy az állati rugás mindig kisebb-nagyob ugrással történik, honnan neki rugaszkodni valaminek am. ugrándozó léptekkel neki iramodni. Erre vonatkoznak az ily átv. értelmü mondatok: Mennyire rúg a költség? A kiadás száz forintra rugott. V. ö. UGOR. | |
* | |
| (rúg-ál) ön- és áth. m. rúgál-t. Ormánságban am. rugdal, gyakorító ige. l. RUGDAL. Egészen hasonló alkatu szó a jár-ál, hál-ál, ugr-ál stb., igékhez. | |
* | |
| (rúg-ál-ás) fn. tt. rugálás-t,- tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. RUGDALÁS. | |
* | |
| (rug-al-om-as) mn. tt. rugalmas- v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondjuk oly testekről, melyek miután többé-kevésbbé öszvenyomattak, vagy nyomódtak, visszataszító erejöknél fogva ismét előbbi helyöket, vagy teriméjöket foglalják el, s előbbi alakjokban tünnek elé. Rugalmas a lég, a gőz, a jól készült kenyér, kalács. Rugalmas pamlag, kocsi, mely tollakra van csinálva. 2) Ellenkező irányban véve, rugalmasak oly testek is, melyek kifeszítés, kinyujtás után ismét visszafutnak, s előbbi kisebb, szükebb, rövidebb alakjokat visszanyerik. Rugalmas szíjak, bőrök, nadrágtartók. | |
* | |
| (rug-al-om-as-an) ih. Rugalmas állapotban, rugalmas erőben vagy erővel. V. ö. RUGALMAS. | |
* | |
| (rug-al-om-as-ság) fn. tt. rugalmasságot, harm. szr. ~a. Testek tulajdonsága, melynél fogva a nyomásnak visszataszitással, s a kifeszítésnek öszvenyomulással állanak ellent. A gőznek roppant erejü rugalmassága van. | |
* | |
| (rug-al-om) fn. tt. rugalm-at. A testekben létező erő, melynél fogva a nyomás, vagy feszítés által megváltoztatott teriméjöket ismét visszanyerni képesek. | |
* | |
| (rug-any) fn. tt. rugany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. L. RUGALOM; és RUGONY. | |
* | |
| (rug-any-os) mn. tt. ruganyos-t, v. ~at, tb. ~ak. L. RUGALMAS. | |
* | |
| (rug-any-os-an) l. RUGALMASAN. | |
* | |
| (rug-any-os-ság) fn. l. RUGALMASSÁG. | |
* | |
| (rúg-ás) fn. tt. rúgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lökés, taszitás, ütés, melyet az állat felrántott, s majd kifelé feszített lábának sarkával, talpával, vagy illetőleg az ember térdével teszen. Farba rugás. Békével szenvedi a farba rugást is. (Km.). Kanczarugást kapni. Nem oly fájós a kanczarugás. (Km.). Szamárrugás átv. midőn a gyáva úgy méltatlankodik valakin, mint a mesebeli szamár a haldokló orozlánon. Egy rugással belökni az ajtót. V. ö. RÚG. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Rugasd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rug-asz-kod-ás) fn. tt. rugaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az ugró iramodással megfutamodott lónak haladásához hasonló futás, sietés. V. ö. RUGASZKODIK. | |
* | |
| (rug-asz-kod-ik) k. m. rugaszkod-tam, ~tál, ~ott. Szoros ért. rugaszkodik a ló, midőn sebes vágtatva, azaz, hátra-hátra rúgva iramodik. A sarkantyú közé vett paripa neki rugaszkodva röpíti ülőjét. Szélesb ért. mondjuk más állatról is, különösen emberről, midőn sebes futásnak indul, vagy sebesen nyargal. Utána, neki rugaszkodni az ellenségnek. Az üzőbe vett tolvaj elrugaszkodott. Átv. ért. Istentől elrugaszkodni, elrugaszkodott gonosz.
E szónak gyöke rúg; képeztetésre olyan mint kapaszkodik, ragaszkodik, ereszkedik stb. | |
* | |
| (rúg-at) mivelt. m. rúgat-tam, ~tál, ~ott, par. rúgass. Rúgni kényszerít; eszközli, okozza, hogy rúgjon az állat, vagy más test. Ostorveréssel rugatni a lovat. Csillagot rugatni valakivel, azaz, durva tréfából az alvó lábára kötött papirost vagy mást meggyújtani, mire az félig fölébredvén lábával kirúg. V. ö. RÚG. | |
* | |
| (rúg-at-ás) fn. tt. rúgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagyis, miveltetés, melynél fogva valakit, vagy valamit rugatnak. V. ö. RÚGAT. | |
* | |
| (rug-od-al) gyak. áth. m. rugdal-t. Gyakran, vagy folyvást, vagy ismételve rúg. A szilaj lovak rugdalják egymást. Kirugdalni valakit a házból. Elrugdalni az útról a köveket, göröngyöket. Magas helyről holmit lerugdalni. Mindkét képzője gyakorlatos, mint a vagdal, nyögdel, szabdal, harapdal stb., igékben. V. ö. RÚG. | |
* | |
| (rug-od-al-ás) fn. tt. rugdalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos, vagy ismételt rugás, és ez által eszközlött lökés, taszítás. V. ö. RUGÁS. | |
* | |
| (rug-od-al-koz-ás); RUGDALKOZIK, (rug-od-al-koz-ik) l. RUGDALÓDÁS; RUGDALÓDIK. | |
* | |
| (rug-od-al-ó-od-ás) fn. tt. rugdalódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyugtalankodó mozgás, midőn az ember vagy más állat rugdalódik. V. ö. RUGDALÓDIK. | |
* | |
| (rug-od-al-ó-od-ik) belsz. m. rugdalód-tam, ~tál, ~ott. 1) Bizonyos nyugtalanság, harag, ellenszenv miatt gyakori rugásokat tesz. Némely beteg nagy kinjában rugdalódik. A földre tepert birkozó rugdalódik. 2) Ketten, vagy többen viszonozva rugdalják egymást. A szilaj lovak, csikók rugdalódnak a karámban. 3) Képes kifejezéssel am. ellent áll. Ösztön ellen rugdalódni hasztalan dolog. (Km.). Máskép: rugdalkozik, rugdalódzik, rugódozik, rugoldozik. | |
* | |
| (rug-od-al-ó-od-oz-ás) lásd RUGDALÓDÁS. | |
* | |
| (rug-od-al-ó-od-oz-ik) lásd RUGDALÓDIK. | |
* | |
| (rug-od-os) önh. és áth. m. rugdostam, ~tál, ~ott, par. ~s. Oly gyakorlatos ige, s oly értelmü, mint rugdal, s képzésre hasonló ezekhez: hágdos, vágdos, fogdos, pökdös stb. l. RUGDAL. | |
* | |
| (rug-od-os-ás) l. RUGDALÁS. | |
* | |
| (rug-ék-ony) mn. tt. rugékony-t, v. ~at, tb. ~ak. l. RUGALMAS. | |
* | |
| (rug-ék-ony-ság) lásd RUGALMASSÁG. | |
* | |
| (rúg-erő) ösz. fn. Erő a testben, melynél fogva az a nyomásnak visszataszítással a feszitésnek, kinyujtásnak öszvehuzódással áll ellent. | |
* | |
| (rúg-gyanta) ösz. fn. Rugó erővel biró gyanta- v. mézgaféle szer, mely bizonyos délamérikai fából kifolyó és a légen megszáradt nedvből készül. (Gummi elasticum, Kautschuk, francziásan írva: caoutchouc). | |
* | |
| (rúg-mézga) ösz. fn. Rugóerővel biró famézga. l. RÚGGYANTA. | |
* | |
| (rúg-ó) fn. tt. rúgó-t. Általán, különféle czélra szolgáló, és szerkezetű eszköz, vagy mű, mely visszataszító, vagy szétfeszülő, vagy öszvenyomuló erővel bir. Különösen aczélból, vagy más fémből készített ilyetén eszköz, pl. rugó az órában, rugó a pamlagban, a lakatban, a kocsikban. Görbére hajlott, tekercses rugó. Megnyomni a rugót. Átv. ért. ösztön, inger, mely a lelki erőt, tehetséget mozgásba hozza, tettre indítja. A német Feder után a tulajdon értelmü rugót toll-nak v. rugótoll-nak is nevezik. | |
* | |
| (rug-ó-od-ás) fn. tt. rugódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valami mintegy belső erejénél fogva rugalmasnak tűnik fel. Aczél rugódása. 2) l. RUGDALÓDÁS. V. ö. RUGÓDIK. | |
* | |
| (rug-ó-od-ik) belsz. m. rugód-tam, ~tál, ~ott. 1) Mintegy belső erejénél fogva rugalmasságot mutat. Az öszvehajtott és azután szabadon eresztett aczél nagyot rugódik. 2) l. RUGDALÓDIK. | |
* | |
| (rug-ó-od-oz-ás) l. RUGDALÓDÁS. | |
* | |
| (rug-ó-od-oz-ik) l. RUGDALÓDIK. "A panaszkodással való szenvedést az Isten meghosszabbítja; mert olyankor mintegy rugódozunk akaratja ellen." Mikes Kelemen levelei (LXXXVII. l.) | |
* | |
| (rúgó-erő) l. RÚGERŐ. | |
* | |
| (rúgó-gyanta) lásd RUGGYANTA. | |
* | |
| (rug-ol-od-oz-ás) l. RUGDALÓDÁS. | |
* | |
| (rug-ol-od-oz-ik) l. RUGDALÓDIK. | |
* | |
| (rúgó-mézga) lásd RÚGGYANTA. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Rugonfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rug-ony) fn. tt. rugony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Aczélból készített rugóeszköz, mely, ha megnyomják, előbbi helyzetébe ismét visszaugrik. | |
* | |
| (rugony-csavar) ösz. fn. Rugótollhoz való csavar. l. RUGÓCSAVAR. | |
* | |
| (rug-ony-os) mn. tt. rugonyos-t v. ~at, tb. ~ak. Rugonynyal ellátott; rugó minőségü. | |
* | |
| (rug-ony-os-an) ih. Rugonynyal ellátva; rugalmas állapotban v. minőségben. | |
* | |
| (rug-ony-os-ság) fn. tt. rugonyosság-ot, harm. szr. ~a. Rugonyos állapota vagy tulajdonsága valamely testnek. V. ö. RUGONY, RUGALMAS. | |
* | |
| (rúg-ó-os) mn. tt. rugós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják állatról, nevezetesen lóról, szamárról, szarvasmarháról, mely, ha felingerlik, vagy bántják, hamar rúgni szokott. Rugós ló, tehén, ökör. A rugós tehenet is meg lehet fejni egy tál korpánál. (Km.). 2) Rugó nevü eszközzel, művel ellátott. Rugós pamlag, ágy, kocsi. 3) Átv. kirugós legény, leány stb. am. kicsapongó, a szemérem korlátain kihágó. | |
* | |
| (rúg-ó-os-an) ih. lásd RUGONYOSAN. | |
* | |
| (rugós-csavar) ösz. fn. Csavar a puskákon, mely a kakas rugóját visszanyomja. | |
* | |
| (rugós-csipő) ösz. fn. Lakatosok csipővasa, melylyel a lakatok rugóit beteszik és kiveszik. | |
* | |
| (rug-ó-os-ság) fn. tt. rugósság-ot, harm. szr. ~a. l. RUGONYOSSÁG. | |
* | |
| (rúgó-tok) ösz. fn. Az óramüvekben azon hengerded tok, melybe az óratollat helyezik. | |
* | |
| (rugó-toll) ösz. fn. A rugony nevü műnek azon szára, mely a nyomásnak enged, s annak megszüntével ismét visszaugrik. | |
* | |
| (rúg-ott) mn. tt. rúgott-at. Általán, akit, vagy amit megrugtak. A hátba, oldalba rugott ember leesett. Különösen mondják borjuról, melyet miután majd egy évig szopott, az anyja elrúg magától, azaz nem engedi többé szopni. Nem adnám egy rugott borjuért. Átv. ért. megvetőleg am. hivatalából kivetett. Rugott biró, rugott tiszttartó. | |
* | |
| (rug-tat) mivelt. m. rugtat-tam, ~tál, ~ott, par. rugtass. 1) Mondjuk lovas emberről, midőn lovát sebes iramodásnak indítja. Elrugtatni. Neki rugtatni az ellenségnek. 2) Kemenesalon am. minden erőből fut. 3) Átv. valamely rugóeszközt mozgásba hoz. Rugtatni a pamlag rugótollát. | |
* | |
| (rug-tat-ás) fn. tt. rugtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Miveltetés, melynél fogva eszközöljük, hogy a ló neki rugaszkodva iramodjék, vagy hogy valamely rugómű a nyomás után visszapattanjon. | |
* | |
| (rúg-vas) ösz. fn. Vas, mely rugóerővel bír. | |
* | |
| fn. tt. ruhá-t. 1) Általán szövet, kenderből, lenből, gyapjuból stb., mint különféle czélokra szolgáló kelme. Asztali ruha, ágyi ruha, mosogató ruha, konyha ruha, törlő ruha, holmit betakarni való ruha. Ezt érti Molnár A. is, midőn a ruha többi jelentései között ezen latin szót is felhozza: tela. 2) Általán a fenn említett kelméből készített akarminemű öltözék. Fehér ruha. Külső, belső ruha. Selyem, vászon, posztó ruha. Innepi, hétköznapi ruha. Téli, nyári ruha. Utazó, házi, diszruha. Jegyruha. Gyászruha. Moly a ruhát, bánat a szívet rágja. (Km.). Pénz emberség, ruha tisztesség. (Km.) A székelyeknél különösen jelent kezkenőt, a palóczoknál kötényt, s e tekintetben általános értelme különössel cseréltetik föl, mint a német Sacktuch, Handtuch, Vortuch szókban Tuch.
Hangelemekre, és értelemre egyezik vele a tatár-török ruba, uruba; továbbá a szláv nyelvekben rucho, raucho, ruho. Gabelentz szerént némely amérikai nyelvben is megvan. Minthogy a kelme eredetre nézve megelőzi a belőle készített müvet; innen okszerüen következik, hogy a ruhának mint kelmének neve is eredetibb, mint az öltözéket jelentőé. A törökben is örü (uru), melytől a föntebbi uraba származni látszik fonadékot jelent. Ezen előzményből kiindulva úgy vélekedünk, hogy a ruha rokon értelmü és egy eredetü a rojt, rost szókkal, s jelent rojtokból, vagyis rostos szálakból; álló szövetet, mintha volna ruja v. roja, t. i. a j és h mint rokonhangok fölcserélésével, mint: éjom éhom; fejér fehér; tején (tejő) tehén; vijog vihog stb. Különben alakra hasonlók hozzá: puha, gyuha, moha, csuha, léha, lomha, stb. Hogy pedig a kelme gyakran azt jelenti, mit a belőle készített mű, azt az emberi ész általános járása, s közös nyelvszokások bizonyitják. Többek közt a magyarban a guba am. fityegő bozontos szőr; és ebből csinált, szőtt, kötött felső ruha; a szűr = szőr, és szőrből szőtt durva posztó, végre ebből csinált öltözék. Midőn azt mondjuk: bársonyban, selyemben, daróczban jár, azt értjük bársony, selyem-, daróczkelméből készített ruhában. Így cseréltetnek föl a német Tuch, a latin pannus stb. | |
* | |
| (ruha-árus) ösz. fn. Személy, ki kész ruhanemü árukkal kereskedik. | |
* | |
| (ruha-divat) ösz. fn. Általán öltözéki viselet, mely bizonyos időszakban, és társadalmi osztályoknál, vagy népeknél, vagy vidékeken stb., mind kelmére, mind annak szabására nézve leginkább, és kiválólag szokásban van. Magyar, franczia ruhadivat. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Egres-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. (ruha-féreg) RUHAMOLY. | |
* | |
| (ruha-festő) ösz. fn. Mesterember, ki szöveteket, különösen vásznat, gyolcsot fest. V. ö. FESTŐ. | |
* | |
| (ruha-kefe) ösz. fn. Kefe, melyet különösen a ruhák tisztogatására használnak, különböztetésül más, pl. hajat, lovat, padolatot stb., tisztogatni való keféktől. | |
* | |
| (ruha-kelme) ösz. fn. Ruhának való kelme vagy szövet. | |
* | |
| (ruha-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki kész ruhanemüekkel űz. | |
* | |
| (ruha-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki különféle újdon-új, vagy viselt öltözékekkel üzérkedik. | |
* | |
| (ruha készlet) ösz. fn. Készen levő ruhanemüek akár eladás, akár saját használat végett. | |
* | |
| (ruha-koppadék) ösz. fn. A ruha kelméjéről viselés alatt lekoppadozott piheforma hulladékok, melyek leginkább a ránczokban, továbbá a béllés alatt gyűlnek öszve. | |
* | |
| (ruha-kosár) ösz. fn. Kosár, melyben fehérruhát tartanak, hordanak, különösen a mosónők ilyetén kosara, melyben a kimosott ruhát szárítani, mángorolni stb. viszik. | |
* | |
| (ruha-kötél) ösz. fn. Kötél, melyre a kimosott ruhákat szárítás végett felakgatják. | |
* | |
| (ruha-moly) ösz. fn. Moly, mely tojásait a ruhákba szereti rakni, melyek kikelvén a ruhát megrágják, kilikgatják. V. ö. MOLY. | |
* | |
| (ruha-nemü) ösz. fn. Általán szövet vagy kelme, mely öltözékül szolgál. | |
* | |
| (ruha-pompa) ösz. fn. Fényüzés neme, drága kelméjü s fényesen diszített öltözékkel. | |
* | |
| (ruha-radó) ösz. fn. Ki ruháját nem kéméli, hamar elkoptatja, elviseli. Máskép: ruharézmin. Mind a radó, mind a rézmin szókban azon r alaphang teszi a gyököt, mely általán rontásra, rifolásra, ribanczolásra vonatkozik. Egyébiránt V. ö. RADÓ és RÉZMIN. | |
* | |
| (ruha-ráncz v. ~redő) ösz. fn. Készakarva készített vagy esetleges redő valamely öltözéken. | |
* | |
| (ruha-redőzet) ösz. fn. Készített redők öszvege. | |
* | |
| (ruha-rézmin), RUHARONTÓ, (ruha-rontó) l. RUHARADÓ. | |
* | |
| (ruha-as) mn. tt. ruhás-t v. ~at, tb. ~ak. Aki ruhával, különösen nagyobb mennyiségben el van látva. Ellentéte: ruhátlan. | |
* | |
| (ruha-as-an) ih. Ruhával ellátva; ruhában felöltözve. | |
* | |
| (ruha-sěprü) ösz. fn. Czirokból vagy más növényszálakból készített seprü, melylyel ruhákat szoktak tisztogatni. | |
* | |
| (ruha-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben ruhanemüeket szokás tartani. Fogasos ruhaszekrény, a hosszú, külső ruháknak. Fiókos ruhaszekrény, melyben a fehérnemüeket tartják. | |
* | |
| (ruha-szövet) ösz. fn. Szövet, melyből majd annak idejében bármely nemü ruhát készítenek. | |
* | |
| (ruha-tár) ösz. fn. 1) l. RUHASZEKRÉNY. 2) Szoba, vagy terem, vagy kamara, melyben ruhaáruk vannak lerakva, vagy hová az öszvesereglett vendégek felső öltönyeiket beteszik, stb. Színházi ruhatár, a színházi öltözékek, jelmezek számára. Templomi ruhatár. | |
* | |
| (ruha-tárnok) ösz. fn. Személy ki a ruhatárra visel gondot. | |
* | |
| (ruha-tartó) ösz. fn. 1) Fogas ágakkal ellátott állvány, melyre ruhákat akgatnak. 2) l. RUHASZEKRÉNY. | |
* | |
| (ruha-tetű) ösz. fn. Tetűfaj, mely a fejbeli tetűnél nagyobb, s a tisztátalanul viselt ruhákban szereti megfészkelni magát. | |
* | |
| (ruha-atlan) mn. tt. ruhátlan-t, tb. ~ok. Kinek ruhája nincs, vagy igen kevés van és az is rosz; félmeztelen. Ruhátlan szegények, koldusok. Határozóként am. ruha nélkül, vagy roszul ruházkodva. | |
* | |
| (ruha-atlan-ság) fn. tt. ruhátlanság-ot, harm. szr. ~a. Ruha nélküli, ruhákban szükölködő állapot. | |
* | |
| (ruha-atlan-ul) ih. Ruha vagy ruházat nélkül; roszul ruházkodva, félmeztelenül. | |
* | |
| (ruha-vásár) ösz. fn. Vásár, illetőleg piacz, hol különféle öltözékeket árulnak. Különösebben a székelyeknél a sokadalmi napok közé eső vasárnapi vásár, mely máskép: czérnavásár, leányvásár. | |
* | |
| (ruhaviselet) ösz. fn. 1) Ruhahordás v. hordozás. 2) l. RUHADIVAT. | |
* | |
| (ruha-az) áth. m. ruház-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Ruhával ellát, megajándékoz. Gyermekeket, cselédeket ruházni. Szegényeket, koldusokat ruházni. Az ujonczokat felruházni. Könnyű a szegény embert kicsúfolni, de nehéz fölruházni. (Km.). 2) Átv. bizonyos állapotot, czimet, rangot, hivatalt, mintegy ruhakép ráad valakire, hogy viselje. Több czimet, hivatalt ruházni valakire. 3) Gazdasági ért. valamely jószágot, beruházni am. a gazdálkodáshoz szükséges épületekkel, eszközökkel, barmokkal stb. ellátni, fölszerelni. | |
* | |
| (ruha-az-ás) fn. tt. ruházás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit ruházunk, mind tulajdon, mind átv. értelemben véve. V. ö. RUHÁZ. | |
* | |
| (ruha-az-at) fn. tt. ruházat-ot, harm. szr. -a v. ~ja. Azon ruhák öszvege, melyeket valaki magára vesz és visel. Ingből, gatyából álló ruházat. Kevés darabból, sokféléből álló ruházatot viselni. | |
* | |
| (ruha-az-at-lan) mn. tt. ruházatlan-t, tb ~ok. Kinek ruházata nincsen. Ruházatlan czigánypurdé. | |
* | |
| (ruha-az-kod-ás) fn. tt. ruházkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Visszaható cselekvés, melynél fogva valaki önmagát ruházni szokta; továbbá a ruhaviselésnek módja, szokása, divata. | |
* | |
| (ruha-az-kod-ik) km. ruházkod-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos kelmékből és divat szerént készitett ruhával látja el magát. Szépen, pompásan, csunyául, szegényül ruházkodni. Pénzhez jutván, legott felruházkodott. | |
* | |
| l. RÜKERCZ. | |
* | |
| mváros Vas m; helyr. Rum-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas m.: helyr. Rumpid-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Runófalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Runyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m. és a beszterczei katonai vidékben; KIS~, NAGY~, faluk Hunyad m.; helyr. Runk-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Runksór-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| gyök ruskó, rusnya, rusony szókban. l. ezeket. | |
* | |
| (máskép: Oroszfalu), falvak Szathmár m.; helyr. Rusi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (máskép: Rózsa-Lehota), falu Nógrád m.; helyr. Rusiná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rus-k-ó) fn. tt. ruskó-t. Sonkolya, salakja valamely kisajtólt testnek. Gyöke rus vagy ros egy osztályba tartozik a zúzás, törés által okozott romlásra vonatkozó r gyökhangu szókkal; szanszkrit nyelven: ris am. hauen, schneiden. V. ö. ROS és R gyökhang. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Ruskócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rus-ony-a) mn. tt. rusnyá-t. Nagy tisztátalanság, mocskosság, piszkosság miatt igen csúf és utálatos. Némely vidékeken, különösen a székelyeknél, általában am. csúf, rút.
"Minden mit hallok, rusnya szó, Nem székej embernek való." Székely népdal. (Hazáján kivül). Némi változással: ruzsnya. "Tégedet mondnak ruzsnya czundorának." A XVI. századból. (A Magyar Költészet kézi könyve. Toldy F. kiadása I. k. 64. l.). Rokon értelmüek: poronda, puruttya, ocsmány. E szónak gyöke rus úgy látszik nem más, mint rosz, vagy pedig a csunyát jelentő rút, melyből lett rutony v. rusony, s ebből rusnya, mint a rusnya, midőn gyáva alamusztát jelent, am. sutnya (magát suttomban meghuzó). Egyébiránt képeztetésre rokonai: satnya, csúnya, pörnye stb. V. ö. RUSKÓ, RUSONY, RÚT. | |
* | |
| (rus-ony-a-al-kod-ás) fn. tt. rusnyálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Testre és öltözetre vonatkozó magaviselés, szokás, midőn rusnyálkodik valaki. V. ö. RUSNYÁLKODIK. | |
* | |
| (rus-ony-a-al-kod-ik) k. m. rusnyálkod-tam, ~tál, ~ott. Rusnyán, azaz, tisztátalanul, mocskosan, rondán viseli magát, piszkosan tartja testét, öltözetét, lakását stb. | |
* | |
| (rus-ony-a-ság) fn. tt. rusnyaságot, harm. szr. ~a. Undok, utálatos, büdös mocskosság, rondaság, puruttyaság. | |
* | |
| (rus-ony-ad-ag) mn. tt. rusnyatagot. l. RUSNYA. | |
* | |
| (rus-ony-a-ul) ih. Igen piszkosan, mocskosan, rondán, puruttyán. | |
* | |
| (rus-ony-ít) áth. m. rusnyít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Rusnyává tesz valamit. Piszokkal, mocsokkal, ganéjjal rusnyítani testét, ruháját, lakát. V. ö. RUSNYA. | |
* | |
| (rus-ony-ít-ás) fn. tt. rusnyítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami rusnyává tétetik; undok mocskítás, csunyítás. V. ö. RUSNYÍT. | |
* | |
| (rus-ony-úl) önh. m. rusnyúl-t. Rusonynyá, piszokká, mocsokká alakúl; undok módon csúnyúl. V. ö. RUSONY. | |
* | |
| (rus-ony-úl-ás) fn. tt. rusnyulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változási állapot, midőn valami rusnyává lesz; undok csúnyulás. | |
* | |
| (rus-ony) fn. tt. rusony-t, tb. ~ok. Rút, csúnya, büdös mocsok, piszok, undok, utálatos tisztátalanság. V. ö. RUSNYA, RUSKÓ. | |
* | |
| l. RUSSÓR. | |
* | |
| l. RUZSIN. | |
* | |
| falu Kővár vidékében; erdélyi falvak Hunyad m. és Fogaras vidékében; helyr. Russór-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| ÚJ-RUSSZOVA, falu Krassó m.; helyr. Russzová-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (máskép: Rősz), erdélyi falu Nagy-Szeben székben; helyr. Rusz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (máskép: Maros-Oroszfalu), erdélyi falu Torda m.; helyi. Rusz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (máskép: Borgó-Rusz v. Rusz-Borgó), erdélyi falu Doboka m.; helyr. Rusz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. ROSZ-CSŰR. | |
* | |
| GÖNCZ~, falu Abaúj m., KIS~, NAGY~, OROSZ~, falvak Zemplén m., REGETE~, falu Abaúj m.; helyr. Ruszká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (máskép: Orosz-Volya), falu Sáros m.; helyr. Ruszka-Volá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falvak Bereg és Ung m.; helyr. Ruszkócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. Ruszková-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. rusznyák-ot, harm. szr. ~ja. Így nevezik a Magyarországban és Gácsországban lakó oroszokat. | |
* | |
| (rusznyák-os) mn. tt. rusznyákos-t v. ~at, tb. ~ak. Rusznyákféle. Rusznyákos viselet, kiejtés. | |
* | |
| (rusznyák-ság) fn. tt. rusznyákság-ot, harm. szr. ~a. 1) Rusznyák nyelvjárás. 2) Rusznyákok öszvege. | |
* | |
| (rusznyák-ul) ih. Rusznyákok módja, szokása szerént; továbbá, rusznyákok nyelvén. Rusznyákul öltözködni, viselni magát. Rusznyákul beszélni, írni. V. ö. RUSZNYÁK. | |
* | |
| mváros Máramaros m.; helyr. Ruszpolyáná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| szab. kir. város Sopron m.; helyr. Ruszt-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. rút-at. 1) Idomtalan, visszataszító alakú, miről a szemek mintegy utálattal fordulnak el. Rút arcz, rút ember, rút kofa, rút vén banya. 2) Ami mocskos, piszkos, büdös volta miatt utálatot okoz. Rút edények, asztali szerek. Ganéjtól rút udvar, utcza. Rút szag. 3) Füleket sértő hangú. Rút éneklés, rút zene, rút rekedt hang. 4) Erkölcsileg utálatos. Rút tréfa, beszéd. Rút dolog. Ami rút, csak rút. (Km.). 5) Pápai Páriz szerént jelent durvát is, pl. rút munka, opus rude.
Mindezen jelentéseket öszvevéve kitünik, hogy a rút alapfogalomban és alaphangban egy eredetü a rothad, roshad, rohoda, ronda, rosz stb., szókkal, s általán vagy külső vagy erkölcsi érzékeket sértő romlott (mintegy ro-ott) állapotra vonatkozik, s összehúzva egyezik ronda szóval is. Mongolul: oroota (häszlich, schlecht), finnül: rietta, riettaha. Hangáttétellel egyezik vele túr is, melyből túros am. genyedséges, és néhutt, nevezetesen Mátyusföldön a genyedséget rútság-nak is nevezik. | |
* | |
| fn. tt. rutá-t. Növénynem a tízhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje öt hasábu, állandó; szirmai teknősek; vaczkán köröskörül tíz lyuk, méznedvvel tele; tokja karéjos. (Ruta). Fajai között legismeretesb a kerti-, vagy szagos ruta; máskép köznéven: virnáncz (ruta graveolens). | |
* | |
| (ruta-koszorú) ösz. fn. A ruta leveleiből fűzött koszorú. | |
* | |
| l. RÚTALL. | |
* | |
| (rút-al-kod-ás) fn. tt. rútalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Önmagának berutítása, mocskosítása; saját ganéjában való fetrengés, fertőzködés. | |
* | |
| (rút-al-kod-ik) k. m. rútalkod-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, vagy folytonosan berútítja magát; mocskosan, piszkosan jár, öltözködik; saját ganéjától, hugyától bűzlik. | |
* | |
| (rút-al-ol) önh. m. rútall-t v. ~ott, htn. ~ani, v. ~ni. Valamit rútnak tart, mond, állít. Ezt a házat lakásnak rútallom. Amit te szépnek tartasz, én azt rútallom. V. ö. RÚT. | |
* | |
| (rút-al-ol-ás) fn. tt. rútallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Véleménynek, vagy érzésnek kijelentése, nyilvánítása, melynél fogva valamit rútnak tartunk. | |
* | |
| (rút-al-om-as) mn. tt. rútalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Rútalommal teljes, undok, utálatos. "Süly vagyon orromon, az elmetszése fájdalmas, az megmaradása rútalmas." Levél 1557-ből (Szalay Ágoston 400 m. 1.). Használtatik különösen erkölcsi értelemben. Rútalmas beszédek, tréfák. Rútalmas tobzódás. V. ö. RÚTALOM. | |
* | |
| (rút-al-om-az) áth. m. rútalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Rútalommal bemocskít; undokul piszkossá, csunyává tesz valamit. 2) Rút szavakkal, mocskolódó gúnynyal, rágalommal illet valakit; szidalmaz, rágalmaz. V. ö. RÚTALOM. | |
* | |
| (rút-al-om-az-ás) fn. tt. rútalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit, vagy valakit rútalommal illetnek. Különösen, alacson gúnyolás, csufólódás. rágalmazás, mocskolódás, becsületbeli piszkolódás. | |
* | |
| (rút-al-om-az-ó) mn. tt. rútalmazó-t. Másokat szidalmakkal, rágalmakkal, csúfságokkal illető, bemocskoló. Rútalmazó beszédek, iratok, gúnyversek. | |
* | |
| (rút-al-om) fn. tt. rútalm-at. Anyagi ért. mocskosság, piszkosság, csúnyaság, mely valamit rút szinben, állapotban mutat elé. Erkölcsi ért. belérzéket, s erkölcsi illemet sértő valami; rágalom, szidalom, csúfság. | |
* | |
| (rút-ít) áth. m. rútít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Általán rúttá tesz; különösen, mocsokkal, piszokkal undokít, becsunyít. Sárral, ganéjjal rutítani a szobát. Továbbá, valaminek tetsző alakját, formáját idomtalanná, visszataszítóvá teszi, változtatja. Arczát elrutította a himlő, a vörös orr. Használtatik önhatólag is, midőn am. szarik, kiváltképen, ha szükségét nem illő helyen végzi. Ágyba, ruhába rutítani. Rosz madár az, mely a maga fészkébe rútít. (Km.). | |
* | |
| (rút-ít-ás) fn. tt. rutítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által rúttá tétetik valami, v. valaki. Továbbá, a szükségnek nem illő helyen, és módon végezése. V. ö. RÚTÍT. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Thúrócz m.; helyr. Rutkán, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (rút-ol) áth. m. rútol-t. E szóval rút! mint sértő, csúfolódó czimmel illet valakit. Ilyenek csúfol, czudarol, gazol, azaz, csúfnak, czudarnak, gaznak nevez. | |
* | |
| (rút-ol-ás) fn. tt. rútolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Becstelenítés, vagy gyalázás, olcsárlás, melynél fogva valaki rútnak czimeztetik, akár testi, akár erkölcsi tulajdonságára nézve. V. ö. RÚTOL. | |
* | |
| l. RÚTALKODÁS; RÚTALKODIK. | |
* | |
| (rút-ság) fn. tt. rútság-ot, harm. szr. ~a. Általán, undort, utálatot okozó mocskos, piszkos állapot, vagy tulajdonság. Külérzékeket visszataszító, erkölcsi illemet, s gyöngeséget sértő rútság. Különösen am. genyedség. Sok rútság folyott ki sebeiből. A kelésből kinyomni a rútságot. A régieknél annyi is mint gyalázat. "Tisztességes rútság (gyalázat), jó igyért (ügyért) meghalni." Erkölcsi mondat a XVI. századból. | |
* | |
| (rút-ság-os) mn. tt. rútságos-t v. ~at, tb. ~ak. Igen rút, rútsággal teljes. És eltőré a rútságos bálványát. (Káldi, Kir. III. 15. 13.). "A bínnek (bünnek) rutságos ondogsága." (Winkler-codex). Továbbá: genyedséges. Rútságos seb, kelés, daganat. V. ö. RÚTSÁG. | |
* | |
| (rút-úl) önh. m. rútúl-t. Rúttá válik; előbbi tetszetesb alakja ellenkezőre változik. Rútúl a tisztátalanul tartott lak. Rútúl az arcz, ha bibircsóssá, rezessé, ripacsossá leszen. V. ö. RÚT. | |
* | |
| (rút-ul) ih. 1) Csúnyául, mocskosan, piszkosan. Rútul tartani a házat, szobát. 2) Idomtalanul igen viszszatetszőleg. Arczát rútul elcsúfította a himlő, a bibircsós orr. 3) Az erkölcsi érzést és szabályokat illetlen módon áthágva. Rútul beszélni valaki ellen. Rútul viselni magát. 4) Rosz állapotban, igen roszul. Rútul vagyunk. Mi ugyan rútúl jártunk. V. ö. RÚT. | |
* | |
| önállóan nem divatozik, hanem retye-rutya, ikerített főnévben; tt. retye-rutyát. l. RETYE. | |
* | |
| eléjön retye-rutyál ikerített önható igében; m. retye-rutyált. Am. retyeg, racsál; l. ezeket. | |
* | |
| (rutyo-ó, rut-ú?) fn. tt. rutyó-t, több. ~k. Erdélyben am. ganéj, rútság. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Ruzs-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| RUZSNYA; RUZSNYÁLKODIK, l. RUS; RUSNYA; RUSNYÁLKODIK. | |
* | |
| Ó-RUZSIN, falu Sáros m.; helyr. Ruzsinba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Ruzsinosz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. RUSONY. | |
* | |
| elvont gyök, melyből rücsk v. rücsök, rücsköl, rücskös származtak. Egy értelmü vele némely származékokban, illetőleg tájszólásokban röcs, és a vastaghangu rocs, amennyiben ezek zúzás, törés által okozott romlást, romocskát, töredékecskét jelentenek, továbbá a mennyiben a ruhanemüeknek mocskos, piszkos állapotát jelentik, melyet t. i. a sok gyürés, viselés okoz. V. ö. RÖCS. | |
* | |
| MEZŐ~, erdélyi falu Torda m.; helyr. Rücs-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (rücs-ök) l. RÖCSK. | |
* | |
| (rücs-ök-öl) önh. m. rücsköl-t, 1) l. RŐKÖL. 2) l. RÖCSKÖL. | |
* | |
| (rücs-ök-öl-és) fn. tt. rücskölés-t, tb. ~ěk. 1) l. RŐKÖLÉS. 2) l. RÖCSKÖLÉS. | |
* | |
| (rücs-ök-ös) l. RÖCSKÖS. | |
* | |
| fn. tt. rucső-t. l. ROCSKA. | |
* | |
| l. RIDEG; RIDEGSÉG. | |
* | |
| fn. tt. rügy-et, harm. szr. ~e. 1) A fák leveleinek első kibuvása, midőn tavaszkor kisded hosszukás gombolyodásban mutatkoznak, de még kifejlődve nincsenek. Különbözik tőle szigorúan véve, pl. a székelyeknél is a virág lényegét különösen a termés vagy gyümölcs ébrényét (embrióját) magában foglaló s gömbölyebb alaku bimbó. Némelyek amazt levélrügy-nek, ezt pedig virágrügy-nek v. termőrügy-nek hívják. Különbözik a növénytanban a szem is. 2) Szélesb ért. néhutt, pl. a barkóknál, így nevezik a tavaszi gyönge hajtásu galyacskát is; V. ö. RIGYA. Rosz rügy átv. ért. a székelyeknél am. rosz gyermek. Minthogy az első értelemben vett rügy rendesen piros, rőt szinü alakban vagyis héjban búvik elé: innen okszerüleg azon r gyökhangu szókhoz rokonítható, melyek vörös szinre vonatkoznak, mint, rőt, rüh, rós, róska, riska. Egyébiránt rokonnak látszik vele a mongol üredsil (Fortpflanzung, Vermehrung, üre szótól, mely am. Frucht), továbbá a finn rönsy (surculus, Schöszling. Budenz J.). | |
* | |
| (rügy-burok) ösz. fn. Azon vékony hártya, mely a fák rügyét takarja. Ha a rügyburok szétfeslik, kibujnak a zsenge levelek. | |
* | |
| (rügy-ecs) fn. tt. rügyecs-ět. Kicsi rügy. | |
* | |
| (rügy-es) mn. tt. rügyes-t v. ~et, tb. ~ek. Amin rügyek fakadnak. Előtavaszkor rügyesek az élőfák. | |
* | |
| (rügy-es-ěd-és) fn. tt. rügyesedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A fák, s cserjék állapota, fejlődése, midőn ágaikból a rügyek kibújni kezdenek. | |
* | |
| (rügy-es-ěd-ik) k. m. rügyesěd-tem, ~tél, ~ětt. Rügyek kezdenek nőni, fejlődni rajta. Tavasz eléjén rügyesednek az élőfák, cserjék. V. ö. RÜGY. | |
* | |
| (rügy-ész) fn. tt. rügyész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A levelész nevü férgek egyik faja, mely a fák rügyeit lepi meg és rongálja. | |
* | |
| (rügy-ez) áth. m. rügyez-tem, ~tél, ~étt, par. ~z. A fa rügyeit vagy azok egy részét leszedi. Lerügyez. | |
* | |
| (rügy-ez-és) fn. tt. rügyezés-t, tb. ~ěk. 1) Rügyek szedése. 2) l. RÜGYESĚDÉS. | |
* | |
| (rügy-ez-ik) k. m. rügyez-tem, ~tél, ~ětt. l. RÜGYESĚDIK. | |
* | |
| fn. tt. rüh-et, v. ~öt, harm, szr. ~e. Ragályos bőrbetegség, midőn az állati bőrt igen makacsféle kütegek, rendesen vörös szinüek lepik be, melyek igen viszketnek. Az emberi rüh különösen az újjak között szeret kifejlődni.
Nevét valószinüleg vörös szinétől kapta, s rokon a rügy, rőt, rőz, továbbá a rós, róska, riska szókhoz. Mátyusföldén birge, mely ismét a ragyás szilvát jelentő birtóka, továbbá a pir, piros, és talán mirígy szókkal áll közelebbi rokonságban. Románul Dankovszky szerént: rüa. - Rokonnak látszik vele a német Räude v. Raude, Rude és Krätze. A finnben rupi, rythymä (Fábián I.); és rohtu am. rühed, rühesedik. (Budenz J.). | |
* | |
| (rüh-ed) önh. m. rühed-t. Rühet kap, rühessé lesz. Megrühed. | |
* | |
| (rüh-ed-er) mn. tt. rüheder-t, tb. ~ek. Tisztátalan testü, ringyrongy csavargó; rühölődő. | |
* | |
| (rüh-ed-és) fn. tt. rühedés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Rühessé levés, rühesedés. | |
* | |
| (rüh-el-ő-öd-öz-és); RÜHELŐDZIK (rüh-el-ő-öd-öz-ik), l. RÜHÖLŐDÉS; RÜHÖLŐDIK. | |
* | |
| (rühe-róczi) l. RÜHERONGYA. | |
* | |
| (rühe-rongya) ösz. mn. Rühes és rongyos; ruhátlan, tisztátalan; élhetetlen, gyáva. Rüherongya csavargó. | |
* | |
| (rüh-es) mn. tt. rühes-t v. ~et, tb. ~ek. Rühtől lepett, rühben szenvedő. Rühes malacz, juh. Ki szeméten nevelkedik, mást is rühesnek vél. (Km.). Egy rühes juh az egész nyájat megvesztegeti. (Km.). | |
* | |
| (rüh-es-ěd-és) fn. tt. rühesedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rühnek nevezett bőrbetegségbe esés. | |
* | |
| (rüh-es-ěd-ik) k. m. rühesěd-tem, ~tél, ~ětt. Testét rühféle bőrbetegség lepi meg. Rühesednek a juhok. | |
* | |
| (rüh-es-ít) áth. m. rühesít-ett, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Rühessé tesz, rühvel megfertőztet. Egyik juh a másikat megrühesíti. | |
* | |
| (rüh-es-ít-és) fn. tt. rühesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg ragályterjesztés, mely által valamely állat rühessé tétetik. | |
* | |
| (rüh-esz-t) l. RÜHESÍT. | |
* | |
| (rüh-et) önh. m. rühet-tem, ~tél, ~ětt, par. rühess. Mondják disznóról, midőn nemi párosodáskor rüh féle torokhangot hallat. Máskép: görög, vagy zúg. Mindegyik hangutánzó. | |
* | |
| (rüh-et-és) fn. tt. rühetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A disznónak nemi párosodás alkalmával hallatszó röfögő szózata. Máskép: görgés, zúgás. Továbbá jelenti magát a nemi párosodást. | |
* | |
| (rüh-fű) ösz. fn. l. SIKKANTYÚ. | |
* | |
| (rüh-ír) ösz. fn. Ír, a rüh ellen, melylyel a köteges bőrt megkenik. | |
* | |
| (rüh-ő-czi, vagy talán rühe-róczi összetett szóból módosult) mn. tt. rühőczi-t, tb. ~ek. Kinek szokása viszketeg testét rühölni, vakarni, rüheróczi, tisztátalan testü, tetves. | |
* | |
| (rüh-öl) áth. m. rühöl-t. A testet vakarja, vagy mivel rühes, vagy mivel viszket a bőre, mintha rühes volna. | |
* | |
| (rüh-öl-ő-öd-és) fn. tt. rühölődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vakaródzás vagy a rüh, vagy más viszketeg miatt, pl. melyet a tetvesség okoz. | |
* | |
| (rüh-öl-ő-öd-ik) belsz. m. rühölőd-tem, ~tél, ~ětt. Viszkető rühét vakargatja, vagy nyugtalanul úgy vakaródzik, mintha valóban rühes volna. A székelyeknél azt is jelenti: surlódni, fészkelődni, nyugtalanul valakin csüngeni. Még rühelődhetnél-e? (Kriza J.). A rüh és vakarás között épen oly értelmi viszony létezik, mint a német kratzen és Krätze között, csakhogy a magyar a rühelődzést a rühről, a német pedig a rühöt a vakarásról nevezte el. | |
* | |
| (rüh-öl-ő-öd-öz-és) l. RÜHÖLŐDÉS. | |
* | |
| (rüh-öl-ő-öd-öz-ik) k. m. rühölődz-tem, ~tél, ~ött; htn. ~ni, par. ~dzél. L. RÜHÖLŐDIK. | |
* | |
| (rüh-ös) l. RÜHES. | |
* | |
| (rüh-víz) ösz. fn. Rüh ellen való gyógyvíz. | |
* | |
| fn. tt. rükercz-ět. Növénynem az együttnemzők seregéből, és nősözvegyek rendjéből; vaczka kopasz, kúpos; fészke félgolyóbis: magvai visszás tojásdadak; virága sugaras. (Bellis). Faja a százszorszép rükercz, máskép köznéven: kisnadályfű, rukercz. (Bellis perennis).
"Illatja rozmarinnak, Méz íze a fügének, És a rukercz pirossa Szájunknak és szemünknek S orrunknak is mi kellő! Csokonai. (Anakreoni dalok). | |
* | |
| (rük-öl) önh. m. rüköl-t. Mondják különösen a szarvasról, midőn futtában vagy meglövéskor hörögő rük hangon szól. A bikáról azt mondják, hogy rügyet v. rigyet. Egyezik vele a szintén hangutánzó német röhren v. röcheln v. reihen. | |
* | |
| l. RŐKÖL. | |
* | |
| ~RŰL, l. ~RÓL. | |
* | |
| l. RIPŐ, RIPŐK. | |
* | |
| (rüt-et) fn. tt. rütet-ět. A régieknél kivált származékaiban (rüttetik v. ríttetik s rüttetés v. rittetés) többször eléforduló kitétel. Rütet am. a mai elragadtatás, (a görög-latin extasis). "Mert nem beszél elmének rütetében." (Non loquitur in exstasi. Bécsi cod. Naum propheta). Itt inkább megháborodást, elmeháborodást jelent, mint a görög eredeti is. Alakjára igenév, s törzse rüt, mi a rüt-te-tik szenvedő igéből is kitűnik s egyezik rez gyökkel rezzen stb. származékokban; mint ,rozzan' Szala megyében rottan. | |
* | |
| (rüt-tet-és) fn. tt. rüttetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Régi szó. Elrüttetés am. elragadtatás. "Mikoron am (ím) szent Pál egy keveséh ezt megkóstolván, elrittetésének napján úgy monda: Szöm nem láthatta, fül nem hallhatta." Debreczeni Legendáskönyv. (Toldy F. kiadása 105. l.). | |
* | |
| (rüt-tet-ik) k. m. rüttet-tem, ~tél, ~ětt. Régi szó. Elrüttetik am. elragadtatik. "Oly igen elrüttetik vala níha az imádságba es a nagy tanulásba, hogy úgy tetszik vala, mintha megholt volna." Debreczeni Legendásköny v. (Toldy F. kiadása 161. l.). | |
* | |
| tájdivatosak és régiesek ,rövid' és ,rövidít' helyett; l. ezeket. "De a választottakért, kit választott, megrövidejtette a napokat. Müncheni codex. (Mark. XIII.).
| |